diff options
| author | nfenwick <nfenwick@pglaf.org> | 2025-01-22 18:18:07 -0800 |
|---|---|---|
| committer | nfenwick <nfenwick@pglaf.org> | 2025-01-22 18:18:07 -0800 |
| commit | a3e8b6c8517d0fcb09f3a0ee36734355c6a59d9c (patch) | |
| tree | 88111a9fb0d35451d05c4b6c8b3f72516d87e59d | |
| parent | 072ef5912c7184becff52752f9432dc71013047d (diff) | |
| -rw-r--r-- | .gitattributes | 4 | ||||
| -rw-r--r-- | LICENSE.txt | 11 | ||||
| -rw-r--r-- | README.md | 2 | ||||
| -rw-r--r-- | old/66149-0.txt | 16000 | ||||
| -rw-r--r-- | old/66149-0.zip | bin | 313407 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/66149-h.zip | bin | 327538 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/66149-h/66149-h.htm | 14488 |
7 files changed, 17 insertions, 30488 deletions
diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes new file mode 100644 index 0000000..d7b82bc --- /dev/null +++ b/.gitattributes @@ -0,0 +1,4 @@ +*.txt text eol=lf +*.htm text eol=lf +*.html text eol=lf +*.md text eol=lf diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt new file mode 100644 index 0000000..6312041 --- /dev/null +++ b/LICENSE.txt @@ -0,0 +1,11 @@ +This eBook, including all associated images, markup, improvements, +metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be +in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES. + +Procedures for determining public domain status are described in +the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org. + +No investigation has been made concerning possible copyrights in +jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize +this eBook outside of the United States should confirm copyright +status under the laws that apply to them. diff --git a/README.md b/README.md new file mode 100644 index 0000000..e715fb8 --- /dev/null +++ b/README.md @@ -0,0 +1,2 @@ +Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for +eBook #66149 (https://www.gutenberg.org/ebooks/66149) diff --git a/old/66149-0.txt b/old/66149-0.txt deleted file mode 100644 index d673d86..0000000 --- a/old/66149-0.txt +++ /dev/null @@ -1,16000 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook of Két város, by Charles Dickens - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this eBook. - -Title: Két város - Regény három könyvben - -Author: Charles Dickens - -Translator: Mihály Bálint - -Release Date: August 26, 2021 [eBook #66149] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -Produced by: Albert László from page images generously made available by - the Hungarian National Digital Archive - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK KÉT VÁROS *** - -KÉT VÁROS - -REGÉNY HÁROM KÖNYVBEN - -ÍRTA - -DICKENS KÁROLY - -FORDÍTOTTA - -BÁLINT MIHÁLY - -BUDAPEST - -ATHENAEUM IRODALMI ÉS NYOMDAI R.-T. KIADÁSA - -1913 - -5504. – Budapest, az Athenaeum r.-t. könyvnyomdája. - - - - -ELSŐ KÖNYV. ÉLETRE TÁMASZTVA. - - -1. Fejezet. A Kor. - -Derüs napok jártak, de viharosak is. Ez a Bölcseség kora volt, de a -Balgaságé is. A Hit korszaka volt ez, de a Hitetlenségé is. Világosság -napjai voltak ezek, de a Sötétségé is. A Remény tavasza virult és -Kétségbeesés fergetege is dühöngött. Mindent reméltünk és semmit sem -reméltünk. A Mennyekbe mentünk egyenest, az ellenkező irányt is követtük -– szóval, a kor annyiban hasonlitott a mostanihoz, hogy leglármásabb -szavu ismerői Jó és Gonosz tekintetében csakis felsőfokban nyilatkoznak -róla. - -Anglia trónján nagy állkapcsu király ült és közönséges arcu királynő. -Franciaország trónján nagy állkapcsu király ült és széparcu királynő. -Mindkét országban az ország urai, s vagyon és hatalom birtokosai -szemében kristálynál tisztábbnak látszott, hogy a dolgok rendje örök -időkre meg van állapitva. - -Az Urnak 1775-ik esztendejében történt. Abban a boldog korszakban -tulvilági kinyilatkoztatásokban Angliában épp ugy hittek, mint mostan. -Mrs. Southcott akkoriban érte el születésének 25-ik áldott fordulóját. -Ennek a magasztos napnak az eljöveteléről a testőrség egyik jövőbelátó -közkatonája azt jósolta, hogy London és Westminster megérett arra, hogy -elsülyedjen. Még Cock Lane szelleme is egy tucat év óta nyugalomra tért, -miután izeneteit közhirré adta ugyanolyan módon, amint azt a megelőző év -szellemei tenni szokták (teljesen hiján volt minden eredetiségnek). -Amerika brit alattvalóinak gyülekezetéből az angol királyhoz és néphez -szokott földi módon, egyszerü hirek jutottak el. Ezek, bár eléggé -sajátságos, az emberi nemre fontosabbaknak bizonyultak, mint Cock Lane -szellemeitől származó minden üzenetek. - -Franciaország, mely szellemek tekintetében kedvezőtlenebb helyzetben -volt, mint pajzsos háromágu testvére, biztos lassusággal csuszott a -lejtőn lefelé: papirpénzt bocsátott ki és el is költötte. Amellett -keresztény lelkészeinek vezetése alatt emberszeretetre valló -szórakozásokkal mulatott, igy pl. egy ifjut arra itéltek, hogy kezeit -levágják, nyelvét fogóval kitépjék, testét elevenen megégessék azért, -hogy nem térdelt le az esőben piszkos szerzetesek körmenete előtt, amely -az ő látókörétől 50–60 yardnyi távolságban vonult el. Nagyon valószinü, -hogy miközben ezt a szerencsétlen szenvedőt kivégezték, Franciaország és -Norvégia erdeiben már nőttek a fák, melyeket a favágó, a Végzet kijelölt -arra, hogy levágja és deszkává fürészelje, s belőlük rettenetes emlékü, -zsákkal és késsel felszerelt állványt készitsen. Valószinü, hogy -ugyanazon a napon a Párist környező föld mivelőinek düledező pajtáiban -durva szekerek vesztegeltek az utca sarától befecskendezetten, – disznók -szaglászták körül és baromfinak voltak ülőhelyei – melyeket a földmives, -a Halál, már kijelölt arra, hogy a Forradalom talyigái legyenek. Azonban -az a Favágó és az a Földmives, ámbár megszakitás nélkül dolgozott, -csendben végezte munkáját, senki sem hallotta halk lépteiket, annyival -is kevésbbé, mert istentagadás és hazaárulás lett volna még annak a -gyanuja is, hogy ők munkálkodnak. - -Angliában nem volt olyan rend és vagyonbiztonság, hogy nemzeti -dicsekvésre adott volna alkalmat. Fegyveres rablóktól elkövetett vakmerő -betörések, utonállások minden éjjel történtek, magában a fővárosban; a -családokat nyilvánosan figyelmeztették, hogy ne távozzanak a városból -anélkül, hogy holmijukat butorosoknál helyezzék biztonságba; az éjszakai -rabló nappal a City békés kereskedője volt és ha kartársa, kit -»kapitányi« minőségében megállitott, fölismerte és megszólitotta, szó -nélkül főbelőtte őt és ellovagolt; a postát hét rabló támadta meg, az őr -hármat közülök agyonlőtt, a többi négy azután őt lőtte agyon, »minthogy -lőkészlete elfogyott«, a postát pedig békésen kirabolták; London Lord -Mayor-ját, ezt a tekintélyes hatalmat, egy rabló Turnham Greennél -megállitotta és kisérete szemeláttára kifosztotta; London fogházaiban a -foglyok börtönőreikkel ütközeteket vivtak és a törvény ő felsége -söréttel és golyóval töltött fegyverekkel lövetett közéjük; tolvajok -udvari fogadások alkalmával gyémántkereszteket metszettek le a nemes -lordok nyakáról; St. Gilesbe testőrök vonultak ki, hogy csempészett áru -után kutassanak, a gyülevész nép a testőrségre lőtt és a testőrök a -gyülevész népre, és senki sem tekintette ezeket a dolgokat különöseknek. -Mindezen események között a hóhér folytonosan szorgalmas, állandóan -keresett volt; most hosszu sor különféle gonosztevőt akasztott fel, most -szombaton kötött föl egy betörőt, akit kedden fogtak csak el; vagy -Newgateben tucatszámra tüzesvassal bélyegezte meg az emberek kezét, vagy -pedig pamfleteket égetett el a Westminster Hall kapuja előtt; ma egy -kegyetlen gyilkos életét vette el, holnap egy nyomorultét, aki egy -parasztfiutól hat pennyt lopott el. - -Mindez és ezer más hasonló dolog történt a jó öreg 1775-ik évben és -akörül. Ilyen eseményektől környezve, mialatt a Favágó és a Földmives -akadálytalanul végezte munkáját, az a két nagy állkapcsu és az a másik -kettő a közönséges és szép arcu, elég lármát csapott és isteni jogaikat -fennhéjázóan érvényesitette. Igy vezette az 1775-ik év az ő nagyjait és -apró teremtések miriádjait – közöttük ezen történet szereplőit is – az -előttük elterülő utakon végig. - - -2. Fejezet. A postakocsi. - -Késői novembernek egyik péntek éjjelén a Doverbe vezető országut az első -személy előtt terült el, akivel történetünknek dolga van. A postakocsi -előtt terült el ez az országut, amint Shooters Hill-en fölfelé döcögött. -Mint a többi utas, ő is a postakocsi oldalán haladt a dombon fölfelé az -országut sarában; nem mintha ilyen körülmények között valami különös -kedvvel sétálnának, hanem mivel a domb meredek, a sár feneketlen, a -szerszám és kocsi nehéz volt, ugy hogy a lovak már háromszor akadtak -meg, egyszer pedig az uton keresztbe huzták a kocsit, azzal az ördöngös -szándékkal, hogy Blackheathbe visszatérjenek. Gyeplő, ostor, kocsis és -vezető mind egyesült és olvasta a hadiparancsot, mely szerint tilos volt -minden odairányuló cselekvés, mely alkalmas annak a bizonyitására, hogy -némely állat ésszel van fölruházva; a lovak megadták magukat és -visszatértek kötelességük teljesitéséhez. - -Lehorgasztott fővel, remegő inakkal gázolták a sürü iszapot, közbe-közbe -megbotlottak, meginogtak, mintha testük egyes részei széjjel akarnának -hullani. Valahányszor a kocsis pihenőt engedett nekik és csendesitő hó! -hó! kiáltással megállitotta őket, a nyerges ló hevesen rázta meg fejét, -mindenestől, ami rajta volt, mintha szokatlan határozottsággal kétségbe -akarná vonni, hogy a kocsi a dombra fölhuzható. Valahányszor a nyerges -igy megrázkódott, az utas megrendült és amint ideges emberrel -megtörténhetik, lelkét aggodalom szállotta meg. - -Gőzölgő köd terült el a mélyedések fölött és elhagyatottan haladt -fölfelé a dombon, mint valami gonosz kisértet, mely nyugalmat keres, de -nem talál. A nedves és átható hidegség lassan haladt a levegőben fodros -foszlányokban, melyek láthatóan követték és boritották el egymást, mint -a viharos tenger hullámai. Olyan sürü volt a köd, hogy a kocsi -lámpásától néhány lépésnyire megvilágitott országuton kivül minden -kilátást elzárt, a dolgozó lovak párája beleolvadt és ugy látszott, -mintha a köd abból keletkezett volna. - -Az emlitetten kivül még két más utas vánszorgott fáradtan a dombon -fölfelé, a postakocsi oldalán. Mind a három fülig volt ruháiba -beburkolva és lovaglócsizmát viselt. Abból, amit egymás arcából láttak, -a három közül egyik sem lett volna képes megmondani, hogy a másik kettő -ugyan kihez hasonló, mindegyik gondosan elzárkózott két utitársának -lelki és testi szemei elől is. Abban az időben az utasok óvakodtak -attól, hogy rövid ismeretség után bizalmasak legyenek egymáshoz, mert -mindenki, akivel az országuton találkoztak, rabló is lehetett, vagy -ilyenekkel szövetségben állhatott. Ez utóbbi ugyanis valószinü volt -abban az időben, amikor minden postaállomás, minden korcsmában volt -valaki, aki a »kapitány« zsoldjában állott, a gazdától kezdve egész az -utolsó istállófiuig. Ilyen gondolatokkal volt a postakocsi vezetője -eltelve az 1775-ik év november havának egyik péntek éjjelén, amint -Shooters Hillen fölfelé döcögve, a kocsi hátulján kijelölt helyén -állott, lábát megvetve, szeme és keze töltött fegyveren pihent, -hat-nyolc lovaspisztoly és néhány kard tetején. - -A doveri postakocsisnak szokott kedélyes volt a hangulata, a vezető nem -bizott az utasokban, az utasok egymást és a vezetőt gyanusitották, egyik -sem hitt a másiknak, csupán a kocsis bizott lovaiban: ezekre tiszta -lelkiismerettel letehette az esküt, akár mind a két testamentumra, hogy -nem voltak valók erre az utra. - -– Hó! hó! – biztatta őket a kocsis. – Huzakodjatok neki még egyszer és a -tetőn vagytok. Aztán akár pusztuljatok el. Elég fáradságomba került, mig -eddig eljutottunk!… Joe! - -– Halló! – válaszolt a vezető. - -– Ugyan hány óra, Joe? - -– Jó tiz perccel mult tizenegy. - -– Fenét! – kiáltotta a kocsis haragosan. – És még nem vagyunk a Shooter -tetején. Rajta! Előre! - -Az egyik ló az ostor biztatására nekifeküdt a szerszámnak és a többi -három követte. Még egyet döcögött a doveri postakocsi és az utasok -lovaglócsizmái mellette gázolták a sarat. Mikor a kocsi megállott, ők is -megállottak és szorosan hozzásimultak. Ha a három közül bármelyik -vakmerően azt ajánlotta volna a másiknak, hogy a ködös sötétségben kissé -előre sétáljanak, annak a valószinü veszélynek tette volna ki magát, -hogy mint rablót menten lelövik. - -Az utolsó erőfeszités a kocsit a domb tetejére vitte. A lovak -megállottak, hogy szusszanjanak, a vezető leszállott, hogy a lejtőn való -lemenéshez kereket kössön és a kocsi ajtaját kinyitotta, hogy az utasok -beszálljanak. - -– Pszt! Joe! – kiáltott a kocsis figyelmeztetően és üléséből lefelé -tekintett. - -– Mit mondasz, Tom? - -Mind a ketten figyeltek. - -– Azt mondom, hogy egy lovas vágtatva jön utánunk, Joe. - -– Egy vágtató lovas, Tom – válaszolt a vezető, miközben eleresztette a -kocsi ajtaját és gyorsan helyére kapaszkodott. – Uraim! A király -nevében, mindannyian egyért! - -Ezzel a siettető felszólitással felhuzta puskája kakasát és támadásra -készen állott. - -Az ebben a történetben emlitett utas a kocsi lépcsőjén állott, -beszállani készült, a másik kettő mögötte állott, hogy őt kövesse. -Megállott a lépcsőn, félig benn volt a kocsiban, félig pedig kivül, -amazok az országuton maradtak mögötte. Mindannyian a kocsistól a -vezetőre és a vezetőtől a kocsisra néztek és figyeltek. A kocsis is, meg -a vezető is visszafelé tekintettek, még a nyerges ló is visszanézett és -fülét hegyezte, anélkül, hogy ellent mondana. - -A kocsi megállását követő csend az éjszaka hangtalanságával egyesülve, -félelmetes némaságot idézett elő. A lovak pihegése megremegtette a -kocsit, mintha az is izgatott állapotban volna. Az utasok szive oly -hangosan dobogott, hogy hallani lehetett; a csöndes szünet hallhatóan -jellemezte azokat, akiknek kifogyott a lélegzetük és azokat is, akik -lélegzetüket visszatartották és a várakozásban ütőerük gyorsabban vert. - -A dombon fölfelé vágtató ló patájának a hangja mind gyorsabban -közeledett. - -– Halló! – orditott a vezető, oly hangosan, ahogy csak tudott. – Ki -vagy? Állj meg, vagy lövök! - -A ló hirtelen megállott és dobogás és pocskolás között férfi hangja -hallatszott ki a ködből: - -– Ez a doveri posta? - -– Ne törődj vele, hogy micsoda! – válaszolt a vezető. – Ki vagy? - -– Ez a doveri posta? - -– Miért akarod tudni? - -– Utast keresek, ha ez az. - -– Micsoda utast? - -– Lorry Jarvis urat. - -A mi ismert utasunk azonnal tudatta, hogy ez az ő neve. A vezető, a -kocsis és a másik két utas bizalmatlanul nézett rája. - -– Maradj ott, ahol vagy, – kiáltotta a vezető a ködből jövő hang felé – -mert ha hibázni találok, az nem tehető jóvá többé életedben. Lorry nevü -ur válaszoljon azonnal. - -– Mi ujság? – kérdé az utas, kissé remegő hangon. – Ki akar velem -beszélni? Jerry? - -(– Nekem nem tetszik Jerry hangja, ha ő az – dörmögte a vezető maga elé. -– Rekedtebb, mint nekem tetszik, ez a Jerry.) - -– Igen! Lorry ur. - -– Mi ujság? - -– Egy üzenet, melyet onnan tulról küldöttek ön után T. és Társa. - -– Ismerem a hirhozót, vezető – mondá Lorry, miközben leszállott az -országutra, a másik két utas inkább gyorsan, mint udvariasan lesegitette -őt, hirtelen beszállott a kocsiba, becsukta az ajtót és felhuzta az -ablakot. – Közelebb jöhet, minden rendben van. - -– Remélem, hogy ugy van, de ilyen népet nem lehet eléggé megnyugtatni – -mondá a vezető, még mindig dörmögve magában. – Halló! Ember! - -– Nos! Itt vagyok! – válaszolt Jerry még rekedtebb hangon, mint azelőtt. - -– Jöjj ide lépésben; hallod-e? És ha pisztolytartó van nyergeden, ne -lássam, hogy kezed közeledik hozzá. Mert nekem ördögöm a hibázás és ha -hibázni találok, az mindjárt ólommá válik. Hadd lássunk most. - -Ló és lovas vált ki a gomolygó ködből és a kocsi azon oldalára került, -ahol az utas állott. A lovas lehajolt és a vezetőre tekintve, az utasnak -keskeny, összehajtott papirt nyujtott át. Lova zihált, ló és lovas is -tele volt sárral a ló patájától a lovas kalapjáig. - -– Vezető! – szólott az utas nyugodt, üzletszerü hangon. - -Az éber vezető jobbkeze a félig fölemelt puska agyán, balja a puska -csövén, szeme pedig a lovason pihent, röviden válaszolt: - -– Uram. - -– Nem kell semmitől sem tartani. Én Tellson bankjához tartozom. Ismeri -Tellson bankját Londonban. Párisba utazom üzleti ügyben. Itt egy -shilling borravaló. Elolvashatom ezt? - -– Ha gyorsan végzi, uram. - -A levelet a kocsilámpa fényénél felnyitotta és először magában, azután -hangosan olvasta: »Várjon Doverben a kisasszonyra«. - -– Vezető, amint látja, nem hosszu. Jerry, mondd, hogy válaszom ez volt: -_Életre támasztva_. - -Jerry nyeregbe szállott. - -– Ez ugyan elég különös válasz – szólott legrekedtebb hangján. - -– Vidd vissza ezt a választ és ők majd tudják, hogy megkaptam az -üzenetet, akárcsak irtam volna. Igyekezz vissza. Jó éjt! - -E szavakkal az utas felnyitotta a kocsi ajtaját és beszállott. Utitársai -nem segitették. Ezek óráikat és tárcáikat gyorsan csizmájukba rejtették -és mind alvónak tetette magát, azzal a határozott szándékkal, hogy igy -helyzetük megváltoztatását célzó minden cselekvést elkerüljenek. - -A kocsi tovább döcögött és a köd még sürübben gomolygott, amint a lejtőn -lefelé haladt. A vezető visszatette puskáját a fegyvertartóba s miután -annak egyéb tartalmát megvizsgálta és az övében hordott pisztolyokat is -megtekintette, ülése alatt lévő kisebb szekrénybe nézett, melyben -kalapács, fogó néhány fáklya és tüziszerszám volt. Teljesen fel volt -szerelve arra az eshetőségre, hogyha, amint az néha megtörtént, a szél a -kocsi lámpáját eloltotta, nem volt egyéb teendője, mint hogy -bezárkózott, vigyázott arra, hogy a kova és acél szikrája a szalma közé -ne essék és ha jó szerencséje volt, türhető biztonsággal és gyorsasággal -öt perc alatt ismét világosságot kapott. - -– Tom! – szólott halkan a kocsi teteje felett. - -– Halló! Joe! - -– Hallottad a választ? - -– Hallottam, Joe. - -– Megértettél valamit belőle, Tom? - -– Nem én, Joe. - -– Különös véletlen, – mormogta a vezető maga elé – én is ugy vagyok -vele. - -Jerry, miután a ködben és sötétségben magára maradt, leszállott a -nyeregből, nem csupán fáradt lova kedvéért, hanem hogy a sarat is -letörülje arcáról és hogy kalapja karimájából, amelynek vagy egy fél -gallon volt az ürtartalma, az esővizet lerázza. A gyeplőt sáros karjára -füzve ott állott, amig a kocsi kerekeinek zakatolása már nem volt -hallható és az éjszaka ismét elcsendesedett; majd megfordult és a lejtőn -lefelé gyalogolt. - -– A Temple Bar-tól való gyors vágtatás után, jó öreg, nem akarom -lábaidat igénybe venni, mig a sikra nem jutunk, – mondá a rekedt -hirvivő, lovára tekintve. – »Életre támasztva.« – Ez nagyon is különös -üzenet. Ez nem neked való, Jerry! Igaz-e Jerry? Fene egy helyzetbe -kerülnél, Jerry, ha az életretámasztás divatba jönne! - - -3. Fejezet. Az éj árnyai. - -Csodálatos és gondolkozásra érdemes dolog, hogy minden emberi lény ugy -alakult, hogy az minden más valakire nézve titok és rejtelem. Különös az -a gondolat, ha éjjel jutok egy nagy városba, hogy minden ilyen sötéten -meredő háznak megvan a maga titka; hogy mindegyikben, minden szobának -meg van a maga rejtelme, hogy az emberek százezreinek keblében dobogó -szivek mindegyikének megvan az álomképe, amely titok még a hozzá -legközelebb állókra nézve is! A haláltól való irtózat ennek -tulajdonitható. Nem lapozhatom többé ennek az imádott könyvnek a -lapjait, és hiu volt a remény, hogy idővel végigolvashatom. Nem -tekinthetek többé ennek a viznek a mérhetetlen mélységeibe, ahol, mikor -a tovatünő sugarak egy pillanatra megvilágitották, elásott kincseket, -elmerült dicsőséget pillantottam meg. El volt döntve, hogy a könyv -mindörökre bezáruljon előttem, mikor még csak egy lapját olvastam el. El -volt döntve, hogy ez a viz örökké tartó jégbe záruljon, mikor a napsugár -még ott játszott a felszinén és én mit sem sejtve állottam a partján. -Barátom meghalt, szomszédom meghalt, szerelmem, lelkem gyönyörüsége, -meghalt; ez a könyörtelen megpecsételése és folytatódása annak a -titoknak, mely mindig benne volt abban az egyéniségben és amelyet életem -végéig magamban fogok hordani. Van-e ennek a városnak valamely -temetőjében, amelyen keresztülhaladok, olyan szunnyadó, aki -kifürkészhetetlenebb az ő legbensőbb egyéniségében, mint nekem az ő -tevékeny lakói, avagy amint én vagyok nekik? - -Ami ezt a természetes és el nem idegenithető örökséget illeti, a lóháton -levő hirvivő ugyanannyit birt belőle, mint a király, az állam első -minisztere, vagy London leggazdagabb kereskedője. Ugyanez illett a három -utasra is, aki a nehézkes, rozoga postakocsi szük belsejébe volt zárva; -mindegyik olyan tökéletes rejtelem volt a másikra nézve, mintha -mindegyik külön a maga saját hat- vagy hatvanfogatu kocsijában ült volna -és egy grófság teljes szélessége választotta volna el őket egymástól. - -A hirvivő könnyü lépésben hazafelé lovagolt, meg-megállt egy italra az -utmenti kocsmáknál, mindenütt azonban igyekezett arra, hogy dolgát -magának tartsa és kalapját szemébe huzza. Szemei alkalmasak voltak erre -a törekvésre, feketék voltak, mély szin és árnyalat nélkül, közel -egymáshoz, mintha attól tartanának, hogy külön, távol egymástól, tetten -érik őket. Sötét volt a kifejezésük a háromszögletü, viharvert, -köpőládához hasonló kalap alatt és a nagy nyakkendő fölött, mely nyaka -köré volt tekerve és majdnem térdéig ért. Mikor a lovas egy italra -megállott, baljával félretolta ezt a nyakkendőt, de csak annyi időre, -amig az italt jobbjával leöntötte; mihelyt ez megtörtént, ismét -beburkolózott. - -– Nem, Jerry, nem! – mondá a hirvivő, aki még mindig ugyanazzal a -gondolattal volt lovaglása közben elfoglalva. - -– Ez nem illene hozzád, Jerry. Jerry, te becsületes iparos, ez az üzlet -nem illene hozzád! Föltámadni! Akárhová legyek, ha nem hiszem, hogy -ivott egyet! - -Az üzenet olyan fejtörést okozott neki, hogy többször levette kalapját, -hogy füle tövét megvakarja. Kopasz feje bubjától eltekintve, merev, -fekete haja volt, mely majdnem egész széles, lapos orráig ért. Haja -lakatosmunkához volt hasonló és inkább olyan volt, mint valami -vasszegekkel ellátott fal széle, nem mint hajjal benőtt fej, ugy hogy a -legügyesebb bakugró is vonakodott volna, hogy rajta keresztülugorjék. - -Mialatt hazafelé poroszkált a válasszal, melyet a Temple Bar mellett, a -Tellson-bank kapujában álló éjjeli őrnek kellett átadnia, aki azt bent -magasabb hatóságnak kézbesitette, ezalatt az éj árnyai az ő képzeletében -olyan alakot öltöttek, amilyen a válaszból keletkezhetett, a ló -képzeletében pedig olyat, amely nyugtalanságra késztette. Sokféle alaku -lehetett, mert az uton minden árnyéktól megijedt. - -A postakocsi ezalatt nyikorgott, tovább döcögött unalmas utjában, három -kifürkészhetetlen utasával. Az ő képzeletükben is az éjszaka árnyai -olyan alakot öltöttek, amilyennek félálomban levő szemük, nyugtalan -gondolataik elképzelték. - -Tellson bankja fontos szerepet játszott a postakocsiban. A bank utasa -egyik karját a bőrszijba füzte, mely arra szolgált, hogy megóvja őt -attól, nehogy utitársára essék és azt a sarokba szoritsa, valahányszor a -kocsi nagyot zökkent. Ülőhelyén félig csukott szemmel szunyókált; -képzeletében a kicsiny kocsiablakok, az ezeken fénytelenül átszürődő -kocsilámpa fénye, a szemben ülő, köpenyébe burkolt utas: a bank képét -mutatta és nagyszabásu üzleteket bonyolitott le. A szerszám zörgését -pénz pengésének képzelte és öt perc lefolyása alatt több váltót -honorált, mint Tellson bankja képes lett volna háromszor annyi időben -összes kül- és belföldi üzletfeleit összevéve. Azután megnyiltak -képzeletében a bank földalatti páncélhelyiségei értékes tartalmukkal és -titkaikkal, melyekről az utasnak tudomása volt (és jó csomóról tudott), -azután nagy kulcsokkal, halványan égő gyertya fényénél bement és mindent -biztosságban, rendben talált, éppen úgy, mint mikor utólszor látta. - -De, bár képzeletében a bank mindig vele volt, és a kocsi sohasem vált -meg tőle, a benyomásoknak egy más sorozata is elevenedett meg előtte az -éjszaka folyamán. Azon volt, hogy valakit sirjából kiásson. - -Hogy a sok mutatkozó arc közül melyik volt az eltemetettnek igazi képe, -azt az éj árnyai nem mondották; de mindannyi egy 45 éves férfi arcát -mutatta és csupán a kiállott szenvedések nyomaiban és kiélt, nyomorult -arcuk borzalmasságában különböztek egymástól. Büszkeség, megvetés, -kihivás, dac, alázatosság, jajgatás egymást követte; hasonlóképpen -beesett, ólmos, fakószinü, fonnyadt arcok és kezek különböző változata. -De a sok arc tulajdonképpen csak egy arc volt, mindegyik időnek előtte -őszült meg. Félálmában az utas vagy százszor kérdezte a kisértetet: - -– Mióta van eltemetve? - -A válasz majdnem mindig ugyanaz volt: - -– Közel tizennyolc éve. - -– Minden reményt feladott, hogy kiássák? - -– Már régen. - -– Tudja-e, hogy életre van támasztva? - -– Ugy mondják. - -– Remélem, hogy szivesen lép ujra az életbe! - -– Nem tudom. - -– Megmutassam őt önnek? Akarja őt látni? - -Ezekre a kérdésekre adott válaszok különbözők és ellentmondók voltak. -Néha ez volt a törthangu válasz: - -– Várjon! Megölne, ha kelleténél előbb látnám őt. - -Néha a válasz hulló könnyek árjában igy hangzott: - -– Vezessen hozzá. Néha tágra nyilt szemek, tétova pillantás kisérte a -választ: - -– Nem ismerem őt. Nem értem. - -Ilyen álombeli társalgás után az utas képzeletében ásott, ásott, ásott, -– majd ásóval, majd nagy kulccsal, majd kezével – hogy ezt a -szerencsétlent kiássa. Mikor aztán kiásta, arca, haja tele volt rátapadó -földdel, hirtelen porrá hullott szét. Az utas fölriadt álmából, -leeresztette az ablakot, hogy a köd és eső valóságát érezze arcán. - -Azonban, ámbár szemei nyitva voltak és látták a ködöt, az esőt, a -lámpának előrevetett, mozgó fényét, az ut mentén, a kocsi körül -csoportosan elmaradó bokrokat, az éjszaka árnyai elvegyültek a kocsi -belsejében képzelt árnyakkal. A Temple Bar mellett levő valóságos -bankház, az elmult napnak tényleges üzleti forgalma, az igazi -páncélszobák, a valóban utánaküldött hirvivő, a ténylegesen adott -válasz, mind ott volt előtte. Közöttük felmerült a kisértetes arc és ő -ismét megszólitotta. - -– Mióta van eltemetve? - -– Közel tizennyolc éve. - -– Remélem, hogy szivesen lép ujra az életbe! - -– Nem tudom. - -Ő csak ás, ás, ás, mig az egyik utasnak türelmetlen mozdulata -figyelmeztette őt arra, hogy az ablakot felhuzza, hogy karját ismét -szorosan a bőrszijba füzze és a két szunyókáló alakon elgondolkozzék. -Gondolatai ismét elkalandoznak és észrevétlenül jutnak el a bankba és a -sirhalomhoz. - -– Mióta van eltemetve? - -– Közel tizennyolc éve. - -– Minden reményt feladott, hogy kiássák? - -– Már régen. - -A szavak még fülében csengtek, mintha most hangzottak volna el, – oly -tisztán, amint csak valaha életében elhangzott szavak csengését hallotta -– ekkor a fáradt utas a napvilág tudatától felriadt és azt találta, hogy -az éjszaka árnyai eltüntek. - -Leeresztette az ablakot és a nap felkeltét nézte. Előtte lejtős -szántóföld terült el, rajta hevert az eke még ugyanazon a helyen, ahol -hagyták az elmult este, mikor a lovakat kifogták belőle; mögötte csöndes -cserjés, égővörös és sárguló levelekkel, melyek még ott lógtak a -bokrokon. A hideg és nedves talaj ellenére is az égboltozat derült volt -és tiszta és a nap ragyogóan, nyugodtan és szépségesen kelt föl. - -– Tizennyolc éve! – mondá az utas a nap felé tekintve. – Világosság -kegyelmes alkotója! Tizennyolc évig élve eltemetve! - - -4. Fejezet. Az előkészület. - -Mikor a postakocsi a délelőtt folyamán szerencsésen eljutott Doverbe, a -»György király« szálló főpincére szokása szerint kinyitotta a kocsi -ajtaját. Bizonyos ünnepiesség kiséretében tette ezt, mert tél idején -Londonból postakocsin való utazás valóságos hőscselekmény volt, amelyért -a bátor utasnak gratulálni lehetett. - -Azonban csak egy bátor utas maradt meg, hogy gratulálható legyen; mert a -másik kettő utközben különböző helyen kiszállt. A kocsi pinceszerü -belseje, a nedves és piszkos szalmával, kellemetlen szagával és a benne -honoló sötétséggel inkább nagy kutyaólnak látszott. Lorry, az utas, -amint kiszállott belőle, tele szalmaszállal, bolyhos takaróban, gyürött -kalappal, sáros lábszárakkal, valami nagy kutyához hasonlitott. - -– Pincér, megy-e holnap postahajó Calais-ba? - -– Igen, uram, ha az időjárás kitart és a szél félig-meddig kedvező. A -dagály körülbelül két órakor délután áll be, uram. Ágyat óhajt, uram? - -– Nem fekszem le éjszaka előtt; de hálószobát és borbélyt óhajtok. - -– És aztán reggelit? Igen, uram. Erre uram, ha ugy tetszik. Vezesd az -urat a Concord-szobába! Az ur podgyászát és meleg vizet Concordba! Huzd -le az ur csizmáját Concordban! (Jó kőszéntüzet talál ottan, uram.) -Borbélyt! Mozogj! - -A Concord nevü hálószoba mindig a postakocsival érkező utas számára volt -fönntartva és minthogy a postakocsin érkező utasok mindig tetőtől-talpig -be voltak burkolva, a »György király« szálló lakóira nézve ez a szoba -különösen érdekes volt azért, mert csak egyfajta embert láttak bemenni, -mindenféle változatu jött ki belőle. Ezért aztán egy másik pincér, két -szolga, néhány szobaleány és a gazdasszony véletlenül ott tartózkodott -különböző helyeken, a Concord és a reggelizőterem utja között, mikor egy -hatvan évesnek látszó ur, takaros, barnaszinü, kissé viseltes, de -jókarban tartott ruhában, melynek ujjain és zsebei fölött nagy -fölhajtások voltak, haladt reggelijéhez. - -A reggelizőteremben az nap délelőtt nem volt más vendég, mint a barna -ruhába öltözött ur. A reggelizőasztal a tüzhely előtt állott és amint -reggelijére várva ott ült és a tüz fénye arcát megvilágitotta, oly -nyugodtan viselkedett, mintha arcképe számára ülne. - -Nagyon rendesnek és rendszeretőnek látszott, amint mindegyik térdén egy -kezét pihentetve ült, hosszu mellényében hangosszavu óra egyhangu -prédikációt ketyegett, mint hogyha a maga komolyságát és örökkévalóságát -ellentétbe helyezné a gyorsan lobogó tüz könnyelmüségével és -mulandóságával. Jó formájú lábszárára kissé hiu is volt, finomszövésü, -barna harisnyája szorosan megfeszült rajta; cipője és csatjai is -egyszerüek, de ékesek voltak. Feltünően kicsiny, tisztán tartott, -fürtös, kenderszőke parókát viselt, amely valószinüen természetes hajból -készült, de inkább selyem- vagy üvegszálakból szövöttnek látszott. -Fehérnemüje, ámbár nem volt olyan finom, hogy harisnyáival egybevágott -volna, olyan fehér volt, mint a hullámok habja, mely a közeli parton -megtörött, vagy mint a vitorlák, melyek messze kint a tengeren a -napfényben ragyogtak. A közönséges kifejezésü, nyugodt arcot különös -parókája alatt nedves, még mindig ragyogó szempár világitotta meg, mely -birtokosának az elmult időkben elég fáradságot adhatott, hogy azok -Tellson bankjához illő nyugodt, tartózkodó kifejezést nyerjenek. Arca, -egészséges, pirosszinü arca, ámbár ráncos volt, gondoknak kevés nyomát -mutatta. Ugy látszik, hogy Tellson bankjának bizalmas, nőtlen -alkalmazottait csak a mások gondja vette igénybe, és valószinü, hogy -ilyen másodkézből való gondokat könnyebben lehet levetni és fölvenni, -akárcsak a viselt ruhát. - -Hogy arcképfestőnek ülő férfiuhoz teljesen hasonló legyen, Lorry -elszunnyadt. Reggelije megérkezése fölébresztette és igy szólott a -pincérhez, amint székét az asztalhoz közelebb huzta: - -– Tartson szobát készen egy fiatal urhölgy részére, aki a nap minden -szakában megérkezhetik. Lehet, hogy Lorry Jarvis után, vagy csak Tellson -bankjának egy alkalmazottja után kérdezősködik. Kérem, tudassa majd -velem. - -– Igen, uram. Tellson bankja Londonban? - -– Igen. - -– Igen, uram. Gyakran van szerencsénk, hogy cégének urait London és -Páris között való utazásaikban fogadhatjuk. Tellson és Társa urai sokat -utaznak. - -– Igen. Mi éppen ugy francia, mint angol cég vagyunk. - -– Igen, uram. Azt hiszem, hogy ön uram, nem sokat utazik. - -– Az utóbbi időben nem. Tizenöt éve, hogy mi – hogy én utolszor jöttem -Franciaországból. - -– Valóban, uram? Az az én időm előtt volt. A mi gazdánk ideje előtt, -uram. – »György« akkor másnak a birtokában volt, uram. - -– Azt hiszem. - -– Szép összegbe mernék fogadni, uram, hogy olyan cég, mint Tellson és -Társa, nem tizenöt, hanem már ötven év előtt is virágzott. - -– Megháromszorozhatja, százötven-et mondhat és nem lesz távol a -valóságtól. - -– Valóban, uram? - -A pincér csodálkozó arccal vonult vissza az asztaltól, a serviettet -jobbkarja alól baljába vette, kényelmes állásba helyezkedett, figyelte a -vendéget, amint evett és ivott, mint valami obszervatórium- vagy -őrtoronyból. Egészen ugy, amint az pincéreknek a szokása végtelen idők -óta. - -Mikor Lorry a reggelijét bevégezte, sétára indult a tengerpartra. A kis -Dover város, szük, görbe utcáival elrejtőzött a tenger partja elől és -fejét a mészzátonyok közé dugta, mint valami tengeri strucc. A part -hullámok és kövek pusztasága volt, melyek vadul zörögtek egymás fölött, -a tenger azt tette, amit kedvelt, a kedvelése pusztitás volt. A város -felé mennydörgött, a sziklák irányába zugott és a partot rombolta -őrjöngő csapásaival. A házak között a levegőnek olyan erős halszaga -volt, hogy azt lehetett hinni, beteg hallal van tele, mint ahogy beteg -emberek a tengerbe fürödni mennek. A kikötőben kevés halászattal -foglalkoztak, sokat kóboroltak éjjelenkint és figyelték a tengert, -különösen akkor, mikor a dagály tetőpontját érte el. Kiskereskedők, akik -alig foglalkoztak üzlettel, gyakran, egészen megmagyarázhatatlan módon -nagy vagyonhoz jutottak és jellemző volt, hogy a környéken senki sem -szivelte a lámpagyujtogatót. - -Mikor a nap délutánra hajlott, és a levegő, amely időnkint elég tiszta -volt, hogy a francia partot meg lehetett pillantani, ismét köddel és -párával telt meg, Lorry gondolatai is felhősödni látszottak. Mikor -besötétedett és ő a reggelizőterem tüzénél ült és ebédjére várt, mint -ahogy reggelijére várt volt, elméje a pirosló szénben buzgón ásott, -ásott, ásott. - -Ebéd után egy üveg jó vörösbor nem árt az izzó szénben ásogatónak, -kivéve, ha munkáját elfeledteti vele. Lorry hosszú időig tétlen volt, -éppen utolsó poharát töltötte meg, olyan elégülten, amint azt korosodó, -egészséges arcszinü uriembertől várni lehetett, aki palackjának fenekére -jutott, amikor egy kocsi döcögött a keskeny utcán végig és behajtott a -szálló udvarába. - -Poharát érintetlenül visszatette. Ez a kisasszony! – mondá. Néhány perc -mulva belépett a pincér és jelentette, hogy Miss Manette megérkezett -Londonból és szivesen látja a Tellson cégtől való urat. - -– Oly gyorsan? - -Miss Manette utközben evett valamit, most nem óhajtott étkezni és -Tellson bankjától való urral azonnal akart beszélni, ha az neki kellemes -és őt nem terheli. - -A Tellsonéktól való uriember nem tehetett egyebet, mint hogy poharát -kétségbeesett arckifejezéssel kiigya, különös kis parókáját fülénél -megigazitsa és kövesse a pincért Miss Manette szobájába. Nagy, sötét, -fekete lószőrbutorral berendezett szoba volt, sulyos, nagy asztalokkal. -Ezeket annyiszor olajozták és ismét olajozták, mig a szoba közepén lévő -asztalon álló két karcsu gyertyatartó minden felületen komoran -visszatükröződött, mintha fekete mahagónisirba volna temetve és semmi -emlitésre méltó világosságot nem lehetett tőlük várni, mig onnan ki nem -ássák. - -A szoba a félhomályban olyan sötét volt, hogy Lorry, mialatt óvatosan -lépkedett a kopott perzsa szőnyegen, azt hitte, hogy Miss Manette e -pillanatban a szomszéd szobában tartózkodott, mig a két magas -gyertyatartó mellett el nem haladt és meg nem pillantott egy fiatal -hölgyet, aki az asztal és a tüzhely között állott. Nem volt több, mint -tizenhét éves. Lovaglóköpenybe volt burkolva, utazószalmakalapját -szallagjánál fogva még kezében tartotta és készen volt arra, hogy őt -fogadja. Mikor megpillantotta a kicsiny, csinos alakot bodros, -aranyszinü fürteivel, kék szemepárjával, mely kutatóan kereste az ő -tekintetével való találkozást, bámulatos képességre valló homlokával, -amelyen olyan kifejezés tükröződött vissza, amely nem éppen zavar vagy -csodálkozásra, ijedtségre vagy fölkeltett kiváncsiságra vallott, ámbár -mindezt a négy kifejezést mutatta – igen, mikor mindezt megpillantotta, -hirtelen egy gyermek képe elevenedett meg előtte, akit egy hideg -éjszakán, mikor sürün hullott a jégeső és háborgott a tenger, ugyanezen -a csatornán való átkeléskor karjaiban tartott. A kép ismét eltünt, mint -a lehellet az oszlopos tükör felszinéről, mely a leány mögött állott. A -tükör keretén szerecsen amorettek processziója volt látható, soknak nem -volt feje, legtöbbje nyomorék volt, fekete kosarakban a holt tenger -terményeit ajánlották föl fekete istennőknek. Lorry üdvözölte Miss -Manettet a szokásos meghajlással. - -– Kérem, uram, foglaljon helyet – mondá tiszta, kellemesen csengő fiatal -hangon, melynek kissé, de csak nagyon kissé idegen hangzása volt. - -– Csókolom a kezét, Miss – mondá Lorry, már elmult idők udvariasságával, -mialatt ismét szokásosan meghajolt és helyet foglalt. - -– Uram, a banktól tegnap levelet kaptam, melyben tudatták velem, hogy -valami uj hir… vagy felfedezés… - -– A szó nem lényeges, Miss; mindegyik megteszi. - -– … szegény atyám csekély vagyonára vonatkozóan, akit sohasem láttam – -oly régen halt meg… - -Lorry feszengett székén és nyugtalan pillantást vetett a szerecsen -amorettek körmenetére. Mintha azok lehetetlen kosaraikkal valakit -segithetnének. - -– … szükségessé teszi, hogy Párisba utazzam, hogy ott a bank egyik -urával érintkezésbe lépjek, aki ebből a célból utban van Páris felé. - -– Ez én vagyok. - -– El voltam készülve arra, hogy ezt hallom, uram. - -Feléje bókolt. (Fiatal hölgyek akkoriban még bókoltak.) Szépen -kifejezett óhajtással akarta vele megértetni azt, hogy érzi, mennyivel -idősebb és bölcsebb nálánál. Ismét meghajolt előtte. - -– Azt válaszoltam a banknak, uram, minthogy azok, akik oly kegyesen -vannak tanácsukkal segitségemre, szükségesnek látják, hogy -Franciaországba utazzam, én, mint árva, akinek nincsen barátja, aki -elkisérhetné, boldognak érezném magamat, ha az utazás alatt e -tiszteletreméltó ur védelme alá helyezhetném magamat. Az az ur már -elutazott volt Londonból, azt hiszem azonban, hogy hirvivőt küldöttek -utána és arra a szivességre kérték, hogy engem itten bevárjon. - -– Nekem jutott a szerencse, – mondá Lorry – hogy ezzel megbizzanak. Még -boldogabb leszek, ha végrehajthatom. - -– Nagyon hálás vagyok önnek, uram. Szivesen köszönöm. Azt mondották -nekem a bankban, hogy az az ur az üzlet egyes részleteit meg fogja -magyarázni és el kell készülnöm arra, hogy valami nagyon meglepőt -hallok. Minden tőlem telhetőt elkövettem, hogy erre elkészüljek, és -természetesen nagyon kiváncsi vagyok, hogy részletesebbet halljak. - -– Természetes – mondá Lorry. – Igen… én… - -Szünet után folytatta, miközben füle mögött a kenderszőke parókát -igazgatta: - -– A kezdet nagyon nehéz. - -Nem fogott hozzá; határozatlanságában a leány tekintetével találkozott. -A fiatal homlokon ismét az a sajátos kifejezés tünt fel – nemcsak -sajátos, hanem szép és jellemző is volt – és a hölgy fölemelte kezét, -mintha öntudatlan mozdulattal tovasiető árnyat tartóztatna föl. - -– Nem ismertem önt azelőtt, uram? - -– Ó, nem, – mondá Lorry – miközben elutasitó mosoly kiséretében kezét -kinyujtotta. - -A szemöldökök között, éppen a kicsiny, nőies arcocska fölött, melynek -oly gyöngédek és finomak voltak a körvonalai, amilyennek csak elképzelni -lehetett, a kifejezés mélyebb alakot öltött, amint gondolatoktól -terhesen helyet foglalt azon a széken, amely mellett eddig állott. Ő -megfigyelte a leányt gondolatai közben és abban a pillanatban, mikor -tekintetét fölemelte, igy folytatta: - -– Adoptált hazájában, azt hiszem, hogy nem tehetek jobbat, mint hogy -angol hölgyet illően, Miss Manettenek szólitom. - -– Legyen kegyes, uram! - -– Miss Manette, én üzletember vagyok. Üzleti megbizást kell -keresztülvinnem. Mialatt ezt hallgatja, kérem, tekintsen engem beszélő -gépnek – valóban nem vagyok sokkal több. Engedelmével egyik -üzletfelünknek történetét fogom előadni. - -– Történet! - -Ugy látszott, hogy szándékosan nem akarta a megismételt szót megérteni, -mikor gyorsan folytatta: - -– Igen, egyik üzletfelünkét; a banküzletben igy nevezzük azokat az -embereket, akikkel dolgunk van. Francia ur volt, tudós, nagytudásu férfi -– orvos. - -– Nem Beauvaisból való? - -– Miért? Igen! Beauvaisból. Mint Monsieur Manette, az ön atyja, az az ur -is Beauvaisból való volt. Mint Monsieur Manettenek, az ön atyjának, neki -is nagy hire és tekintélye volt Párisban. Én abban a tiszteletben -részesültem, hogy megismerkedtem vele. Üzleti összeköttetésben voltunk -egymással, de bizalmas lábon. Én akkoriban francia cégünknél voltam, ez -úgy – husz év előtt lehetett. - -– Akkor – szabad kérdeznem, hogy mikor volt az, uram? - -– Husz év előtti időről beszélek, Miss. Angol hölgyet vett el feleségül -és én voltam a tanuk egyike. Az ő ügyei, mint sok más francia ur és -francia család ügyei Tellsonék kezében voltak. Hasonló módon gyám vagy -gondnok vagyok vagy voltam egy vagy más formában üzletfeleink egész -tömegénél. Ezek tisztán üzleti vonatkozások, Miss; nincsen bennük -barátság vagy különös érdek, vagy személyes érzelem. Üzleti életem -folyamán az egyikről a másikra tértem, éppen ugy, mint ahogy egy üzleti -nap tartama alatt egyik üzletfelünktől a másikhoz megyek; szóval, -nincsenek érzelmeim; puszta gép vagyok. De hogy folytassam… - -– De hisz ez atyám története, uram; és azt kezdem hinni, – és a -különösen gondolkodó homlok figyelmesen feléje fordult – hogy mikor -árván maradtam, ámbár anyám csak két évvel élte tul atyámat, ön volt az, -aki engem Angliába hozott. Majdnem bizonyos vagyok abban, hogy ön volt -az. - -Lorry kezébe fogta a leány kicsiny kezét, mely bizalmasan nyult feléje -és bizonyos ünnepiességgel ajkához szoritotta. Azután az ifju hölgyet -ismét székéhez vezette, baljával a szék támláját fogta, jobbját pedig -fölváltva arra használta, hogy állát simogassa, hogy füle mögött -parókáját igazgassa, vagy hogy szavait nyomatékosabbá tegye; letekintett -a leány arcába, mig az ültében reája fölnézett. - -– Miss Manette, _én voltam_ az. És ön majd belátja, hogy mennyire igazat -mondtam magamról, mikor emlitettem, hogy nincsenek érzelmeim és hogy -mindazok a vonatkozások, melyeket felebarátaimmal fenntartok, tisztán -üzletiek, ha elgondolja, hogy azóta sohasem láttam önt. Nem; ön azóta a -Tellson-cég gyámoltja volt és én azóta a Tellson-cég más üzleti ügyeivel -voltam elfoglalva. Érzelmek! Arra nincsen időm, sem alkalmam. Miss, az -én egész életem abban telt el, hogy pénzcsináló óriási hengert forgatok. - -Miután Lorry ilyen különös módon jellemezte üzleti életének naponkinti -lefolyását, mindkét kezével fejére szoritotta kenderszőke parókáját (ez -ugyan teljesen fölösleges volt, mert mi sem lehetett szorosabb és -simább, mint parókája) és ismét előbbi állásába helyezkedett. - -– Tehát eddig, Miss (amint azt megjegyezte), ez, amit elmondottam, -megsiratott atyjának története. Most következik a különbözőség. Ha az ön -atyja nem halt volna meg akkor, amikor meghalt… de ne ijedjen meg! -Hogyan megrendült! - -A leány valóban megremegett és Lorry csuklóját mindkét kezével -megragadta. - -– Kérem, – mondá Lorry csendesitő hangon, miközben eleresztette a szék -támláját és balkezét a leány ujjaira helyezte, melyek remegően fogták az -övét – kérem, nyugodjék meg, hiszen csak üzleti ügy. Amint éppen -mondottam… - -A leány tekintete annyira kihozta sodrából, hogy megállott, habozott, -majd ismét folytatta… - -– Amit éppen emlitettem, ha Monsieur Manette nem halt volna meg; ha -hirtelen és nyomtalanul eltünt volna; ha eltüntették volna; ha nem lett -volna nehéz elképzelni, hogy milyen borzalmas helyre, ámbár semilyen -művészet sem lett volna képes őt felfedezni; ha valami ellensége volt -honfitársai között, akinek olyan előjogai voltak, melyekről az én -időmben még a legbátrabb emberek is – akiket ismertem – csak suttogni -merészeltek ottan tul a tengeren, például ha joga volt ahhoz, hogy -aláirt elfogatási parancsot tetszés szerinti névvel tölthetett ki és az -elfogottat tetszése szerinti időtartamra a börtön feledékenységébe -zárhatta; ha felesége a királyt, a királynét, az udvart, a papságot, -mind hiába kérte volna, hogy róla hirt kapjon: akkor az ön atyjának a -története ennek a szerencsétlen urnak, a beauvaisi orvosnak a története. - -– Könyörgöm, uram, mondjon többet. - -– Megteszem. Folytatom. Elbirja? - -– Mindent inkább viselek el, mint azt a bizonytalanságot, amelyben most -hagyott. - -– Ön nyugodtan beszél és nyugodt is. Ez helyes! (Ámbár viselkedése -kevesebb nyugodtságról tanuskodott, mint szavai.) Tisztán üzleti ügy. -Tekintse üzletnek, olyan ügynek, melyet el kell intézni. Tehát ha ennek -az orvosnak a felesége, ámbár okos és nagyon bátor nő volt, mégis sokat -szenvedett e szerencsétlenség folytán kis gyermeke születése előtt… - -– A kis gyermek leány volt, uram. - -– Leány. Ü… ü… üzleti dolog. Ne legyen nyugtalan. Miss, ha ez a szegény -nő annyit szenvedett gyermeke születése előtt, hogy arra határozta el -magát, hogy megkiméli a szegény gyermeket azoktól a gyötrelmektől, -melyeknek kinjaiban neki oly bő rész jutott és őt abban a hitben nevelte -föl, hogy atyja meghalt… Ne, ne térdeljen! Az Istenre kérem, ne -térdeljen előttem! - -– Az igazságot, drága, jó, könyörületes uram, az igazságot! - -– Ü… üzleti ügy. Zavarba hoz, és hogyan tárgyalhatok üzleti ügyet, ha -zavarban vagyok? Legyünk hidegvérüek. Ha pl. megmondhatná nekem, hogy -mennyi kilencszer kilenc penny, vagy hogy hány shilling van husz -guineáben, ez olyan bátoritó volna. Sokkal nyugodtabb volnék az ön -lelkiállapotát illetve. - -Anélkül, hogy egyenesen válaszolna erre a megszólitásra, a leány oly -nyugodtan ült, mikor térdelő helyzetéből gyengéden felemelte és keze, -mely még mindig görcsösen kapaszkodott az övébe, sokkal kevésbbé -reszketett, mint annak előtte, ugy hogy Lorry Jarvis is nyugodtabbnak -érezte magát. - -– Ez helyes, ez helyes. Bátorság! Üzlet! Üzleti ügy van előtte; -hasznothozó üzlet. Miss Manette, anyja műve volt ez. És mikor meghalt, – -hiszem, hogy megtört szivvel – miután sohasem fáradt el abban, hogy -atyja után való eredménytelen kutatásait folytassa, itthagyta önt, a -kétéves gyermeket, hogy viruló, szép, boldog hajadonná fejlődjék, -anélkül a komor aggodalom nélkül, hogy folytonos bizonytalanságban -éljen, vajjon atyja gyorsan pusztult-e el a fogságban, avagy pedig hogy -hosszu éveken keresztül szomoruan sinylődött. - -Miközben ezeket a szavakat mondotta, csodálkozó részvéttel tekintett a -leány hullámzó, aranyos hajára, mintha azt képzelné, hogy az már ősz -szálakkal lehetne vegyitve. - -– Tudja, hogy szülei nem voltak gazdagok, és amijük volt, az anyja és az -ön részére volt biztosságban elhelyezve. Pénzt vagy más vagyont nem -fedeztek fel ujabban; de… - -Érezte, hogy a leány szorosabban fogja csuklóját és megállott. A -homlokán megjelenő kifejezés, mely annyira magára vonta figyelmét, és -amely mostan mozdulatlan volt, rettegés fájdalmát öltötte magára. - -– Azonban meg… megtalálták őt. Él! Nagyon megváltozott, ami valószinü -is; talán csak rom; de reméljük a legjobbat. De mégis él. Atyját egy -régi szolgájának házába vitték Párisba és mi odamegyünk. Én, hogy -azonosságát megállapitsam, ha tudom, ön, hogy őt visszaadja az életnek, -a szeretetnek, a kötelességnek, a nyugalomnak és pihenésnek. - -Hideg borzongás futott végig a leány testén, mely őt is érte. Halk, -értelmes, de borzalomtól tompitott hangon, mintha álmában beszélne, igy -szólott: - -– Megyek, hogy szellemét lássam! Szelleme lesz csak, nem ő maga! - -Lorry nyugodtan simogatta a kezet, mely karjához kapaszkodott. - -– Igy, igy, igy! Csak nyugodtan, csak nyugodtan! Most tudja már a -legjobbat és a legrosszabbat is. Utban van most a szegény szenvedő felé -és kedvező tengeri és szárazföldi utazás után gyorsan ott lesz az ő -imádott oldalán. - -Suttogássá halkuló hangon ismételgette: - -– Szabad és boldog voltam, de az ő szelleme sohasem kisértett! - -– Csak még egyet, – mondá Lorry, különös hangsullyal, hogy figyelmét -jóakaróan másfelé téritse – más néven találták őt meg; az övét régen -elfelejtették vagy eltitkolták. Haszontalan volna tudakozódni ezután; -több mint haszontalan volna kutatni azt, vajjon évek óta feledkeztek-e -meg róla, vagy mindig szándékosan tartották-e a börtönben. Több mint -haszontalan volna most általában kutatgatni, mert veszedelmes lehet. -Legjobb egyáltalán nem is emliteni a dolgot és legalább egy időre -Franciaországból eltávolitani őt. Még én is, aki mint angol polgár oly -biztosságban vagyok, még Tellsonék is, akiknek oly nagy a fontosságuk a -francia hitelügyekben, tartózkodnak attól, hogy az ügyet egy szóval is -emlitsék. Egy sor irás sincsen nálam, mely erre vonatkoznék. Ez tisztán -titkos szolgálat. Hitelleveleim, jegyzeteim, följegyzéseim mind egy -sorba vannak összefoglalva: »Életre támasztva«; ez mindent jelenthet. De -mi ez? Hisz ön egy szót sem hall, Miss Manette! - -Teljesen mozdulatlanul és némán, anélkül, hogy székén hanyattesett -volna, érzéstelenül ült a leány, nyitott szeme reá volt szegezve és az -az utolsó kifejezés mintegy bele volt metszve vagy égetve homlokába. Oly -görcsösen fogta Lorry karját, hogy ez attól való félelmében, talán -fájdalmat okozhat a leánynak, nem merte azt kiszabaditani; azért aztán -hangosan kiáltott segitségért, anélkül, hogy megmozdult volna. - -Vad tekintetü nő, akiről Lorry még izgalmában is észrevette, hogy vörös -az arca, vörös a haja is, és hogy valami különös divatu szük ruhába van -öltözve és hogy a fején valami csodálatosan különös, jó öblös -fadézsához, vagy nagy Stilton-sajthoz hasonló főkötő van, rohant be a -szobába, megelőzve a szálló szolgaszemélyzetét és gyorsan megoldotta azt -a kérdést, hogy hogyan szabaduljon ki a szegény fiatal hölgy görcsös -szoritásától, olyan módon, hogy napbarnitott kezét Lorry mellére téve, -őt egy lökéssel a legközelebbi falhoz vágta. - -(– Valóban, azt hiszem, hogy ez férfi! – mondá Lorry magában, lélegzet -nélkül, miközben a falhoz repült.) - -– Mi a csodát bámultok? – kiáltotta ez az alak a szálló cselédségének. – -Miért nem hozzátok a szükséges szereket, ahelyett, hogy itt bámultok -reám? Nincs rajtam annyi látni való, vagy van? Miért nem szaladtok a -szükséges holmiért? Majd adok én nektek, ha nem hoztok azonnal szagoló -sót, hideg vizet és ecetet! Gyorsan! - -A cselédek azonnal széjjel szaladtak, hogy az élesztő szereket elhozzák, -ő meg a beteget gyöngéden a pamlagra fektette és nagy jártassággal és -gyöngédséggel ápolta; »drágaságomnak«, »galambomnak« szólitgatta, -aranyos haját nagy gonddal és büszkeséggel teritette széjjel a vállán. - -– És maga, fakó! – mondá dühösen Lorry felé fordulva. – Nem mondhatta -meg neki azt, amit mondani akart, anélkül, hogy halálra ijessze? Nézze -ezt a gyönyörü arcot, mily sápadt, ezeket a kezeket, mily hidegek? És -maga bankárnak mondja magát? - -Lorryt ez a kérdés, melyre olyan nehéz válaszolni, annyira kihozta -sodrából, hogy csak távolról, kisebb részvéttel és alázattal -tekinthetett oda, ez az erős nő pedig széjjelkergette a szálló -személyzetét azzal a titokzatos fenyegetéssel, hogy »majd ad nekik«, ha -ott állnak és bámészkodnak; ügyes fáradozásával a leányt lassanként -ismét eszméletre hozta és végül dédelgetve, bágyadt fejét vállára -fektette. - -– Remélem, hogy mostan már jobban lesz – mondá Lorry. - -– Nem magának köszönheti, barna, ha föleszmél. Szép gyönyörüségem! - -– Remélem, – mondá Lorry ujabb szünet után, kevés részvéttel és -alázattal – hogy elkiséri Miss Manettet Franciaországba? - -– Nagyon valószinü – válaszolt az erős nő. – Ha valaha az volt -elhatározva, hogy átkeljek a sós vizen, azt hiszi, hogy a Sors egy -szigeten jelölte volna ki hazámat? - -Minthogy ez ismét olyan kérdés volt, melyre nehéz válaszolni, Lorry -visszavonult, hogy azt megfontolja. - - -5. Fejezet. A csapszék. - -Nagy hordó bort ejtettek le az utcán, szétpukkadt. A baleset a szekérről -való lerakodáskor történt; a hordó gyorsan legurult, abroncsai -megpattantak és ott feküdt a kövezeten a csapszék bejárata előtt, mint -egy széttört dió héja. - -A környék minden népe beszüntette munkáját vagy tétlenségét, hogy -odasiessen és a bort feligya. Az utca durva, faragatlan köve minden -irányba nyuló csucsaival hihetően arra volt szánva, hogy minden élő -lényt bénává tegyen, aki közelébe kerül. A bor kis pocsolyákba oszlott, -területéhez képest kisebb-nagyobb csoportok vették körül. Néhány férfi -letérdelt, két tenyerét összetéve, meritőnek használta és belőle -szörpölt, vagy a válluk fölé hajló asszonyoknak igyekeztek juttatni -belőle, mielőtt a bor ujjaik között kifolyt. Egyes férfiak és asszonyok, -törött cserépedényeket meritettek a pocsolyába vagy az asszonyok fejéről -való kendőt, melyet aztán a csecsemők szájába facsartak; mások sárból -kicsiny gátakat csináltak, hogy a bort folyásában föltartóztassák; ismét -mások, a magas ablakokból szemlélőktől irányitva, ide s tova futkostak, -hogy a kisebb borpatakok utját elvágják, melyek uj irány felé -igyekeztek; némelyek a bortól átázott és seprőtől megfestett dongákkal -foglalkoztak, azt nyalták, sőt mohó vággyal meg is rágták a bortól -legjobban átázott darabokat. Nem volt csatorna, melyen a bor -lefolyhatott volna, mégis nemcsak hogy az egészet fölszitták, hanem -annyi sarat is hordtak el, hogy utcaseprésnek tetszhetett azoknak, -akiknek ilyen művelet nem volt ismeretlen, ha ugyan hihettek ilyen csoda -létezésében. - -Harsogó nevetés, vidám csevegés – férfiak, asszonyok és gyermekek hangja -– visszhangzott az utcában, amig ez a borral való játék tartott. Kevés -durvaság és jó hangulat kisérte a játékot. Különös barátságos érintkezés -nyilvánult meg benne, mindegyiken észrevehető volt a hajlandóság, hogy a -másikhoz csatlakozzék és ez különösen a szerencsésebbek és kedélyesebbek -között vidám ölelkezést, egymásra köszöntést, kézfogást, sőt, -összefogózkodva, körtáncot is eredményezett. Mikor a bor elfogyott és -azokat a helyeket, ahol legbőségesebb volt, ujjaikkal megjelölték, a -tüntetés is megszünt oly hirtelen, mint ahogyan keletkezett. Az ember, -aki otthagyta fürészét a fában, amelyet fürészelt, ismét munkához -látott; az asszony, aki a kapu lépcsőjén hagyta forró hamuval telt kis -fazekát, amelyen kiaszott kezének és lábának vagy gyermekeinek ujjait -melengetni igyekezett, visszatért oda; mezitelen karu, kuszálthaju, -fakószinű férfiak, akik pincelakásaikból bujtak elő a téli nap fényébe, -ismét leszállottak oduikba és homály borult az esemény szinhelyére, mely -sokkal természetesebben illett oda, mint a nap fénye. - -A bor vörös volt, és ott, ahol kiömlött, megfestette Saint Antoine, -Páris külvárosa szük utcájának kövezetét. Megfestett sok kezet is és sok -arcot, sok mezitelen lábat és sok facipőt. A favágó keze vörös nyomot -hagyott a fán, melyet fürészelt; a gyermekét szoptató asszony homlokát -megfestette az öreg rongy, melyet ismét fejére tekert. Azoknak, akik -mohón rágták a hordó dongáit, tigrishez hasonlóan véres volt a szájuk; -és egy karcsu, ilyen módon bekent bohóc, akinek a feje kilátszott, -hosszu, piszkos zsákszerü hálósapkájából, sáros boriszapba mártott -ujjával egy falra ezt mázolta: Vér. - -Eljövendő volt az idő, mikor az a bor is kiömlött az utca kövére és -annak foltja sok helyen piroslott. - -Most, hogy a köd ismét ráborult St. Antoinera, melyet egy pillanatnyi -napfény elüzött az ő szent arcáról, sötétsége sulyos volt – hideg, -szenny, nyavalya, tudatlanság és szükség voltak a kamarások, akik ő -Szentségét kiszolgálták – mind nagyhatalmu nemesek; de legkivált az -utolsó. Egy népnek mintapéldányai, amely nép a malomban rettenetes -őrletésen ment annyiszor keresztül és bizonyára nem a mesebeli malomban, -mely az öregeket ifjakká őrölte, a hidegtől remegtek minden sarkon, ki- -és bejártak minden kapun, kitekintettek minden ablakon, rongydarabokban -lebegtek, melyeket a szél megrázott. A malom, mely őket leőrölte, az a -malom volt, mely ifjakat vénekké őröl; a gyermekeknek öreg volt az arcuk -és komoly a hangjuk; a felnőttek arcába és az életkor minden ráncába -mélyen volt bevésve az Éhség. Mindenütt ez uralkodott. Éhség áradt ki a -magas házakból a nyomoruságos ruházatban, mely a rudakon és köteleken -függött. Éhség volt beléjük foltozva szalmával, rongyokkal, fával és -papirral. Éhség, ezt ismételgette a szegényes tüzifának minden -porcikája, melyet a favágó fürészelt. Éhség meredt le a füsttelen -kéményekről és riadt föl a piszkos utcán, melynek szemetjében nem akadt -megehető hulladék. Éhség volt a cégtábla a pék üzletében, beleirva -csekély készletének minden hitvány kenyerébe és a hentes üzletében, a -döglött kutya husából való készitménybe, mely eladásra kinálkozott. -Éhség csörgette száraz csontjait a forgó hengerben pörkölődő gesztenye -között. Éhséget szeleteltek atomokba, minden fillér áru tányér levesbe, -apró néhány csepp undoritó olajban piritott krumpliszeletkék alakjában. - -Lakóhelye alkalmas volt minden tekintetben. Keskeny, kanyargó utcák, -tele szeméttel és büzzel, melyekből más keskeny, görbe utcák ágaztak -szét, mind rongyokkal és hálósapkákkal népes, és mind rongyoktól és -hálósapkáktól büzlött, minden látható tárgy külseje betegséget sejtető. -A nép üldözött tekintetében vadállati gondolat volt, annak a lehetősége, -hogy üldözője ellen fordul. Ámbár nyomott és alázatos volt a lelkületük, -izzó szemekben nem volt hiány, sem összeszorult ajkakban, sem -homlokokban, melynek ráncai hasonlók voltak a hóhér köteléhez; erről -álmodoztak a szenvedők és boszut lihegők. A cégtáblák (annyi volt, mint -ahány az üzlet) mind a Szükség ijesztő képei voltak. A mészáros és -hentes csak a legsoványabb csontos husdarabkát festette reá; a pék a -legdurvább apró kenyérkéket. A csapszékeken az esetlenül festett képeken -iddogáló nép zsörtölődött a vékony sör és bor kurta mértékén és -vésztsejtő bizalmassággal sugdolódzott. Semmi sem volt viruló állapotban -jelképezve, a szerszámokat és fegyvereket kivéve; ellenben a késmüves -kései és baltái élesek voltak és ragyogók, a kovács pörölyei sulyosak és -vérszomjas a fegyverkovács készlete. Az utca burkolatának, bénitó -köveivel és sok apró sár- és vizpocsolyájával, nem volt gyalogjárója, -hanem közvetlenül a kapukig ért. A csatorna az utca közepére folyt, ha -ugyan folyt általában, csak heves esők után, akkor aztán szeszélyesen -változó rohamokban folyt be a házakba. Az utcán keresztben nagy -távolságokra nehézkes lámpák lógtak csigán és kötélen; éjjel, ha a -lámpagyujtó leeresztette, meggyujtotta és ismét felhuzta ezeket, egy sor -pislogó kanóc inogott szédülést keltő módon a magasban, mintha a -tengeren volnának. Valóban a tengeren is voltak és a hajót és -legénységét is veszedelmes vihar fenyegette. - -Mert eljövendő volt az az idő, mikor ennek a környéknek lesorvadt -madárijesztői tétlenségükben és éhségükben addig figyelték a -lámpagyujtót, mig arra a gondolatra jutottak, hogy megjavitsák az ő -módszerét és embereket huznak föl a kötelekkel és csigákkal, hogy vakitó -fényt vessenek az ő állapotuk sötétségére. De még nem jött el az ideje, -minden szél, mely Franciaország fölött fujdogált, hiába rázta a -madárijesztők rongyait, mert a széphangu és tollazatu madarak nem -ügyeltek a figyelmeztetésre. - -A csapszék saroküzlet volt és külseje szerint jobbnak látszott, mint a -többi; gazdája az ajtó előtt állott sárga mellényben és zöld nadrágban -és a borért folyó küzdelmet szemlélte. - -– Nem az én hibám – mondá végre vállát vonogatva. – A vásár népei -okozták. Hozzanak másik hordót. - -Véletlenül megpillantotta a karcsu bohócot, amint tréfáját a falra irta, -átkiáltott hozzá az utcán keresztül: - -– Mondd csak, Gaspard, mit csinálsz ottan? - -A legény nagy fontossággal mutatott tréfájára, mint a hozzá hasonlóak -tenni szokták. De eltévesztette célját, nem volt hatása, amint az -szintén gyakran megesik az ő fajtájával. - -– Mit jelentsen ez? Őrültek házának vagy-e a jelöltje? – mondá a -kocsmáros, átment az utca másik oldalára, letörülte a tréfát egy marék -sárral, melyért lehajolt és a falra mázolta. - -– Mit firkálsz itt a nyilt utcán? Mondd csak, nincs más hely, hogy ilyen -szavakat irj? - -Kérdezősködés közben másik tisztább kezét (talán véletlenül, talán nem) -a bohóc szivére tette. A bohóc kezével ráütött, felugrott a levegőbe és -fantasztikus tánchelyzetben jutott ismét a földre, egyik foltos cipőjét -lábáról lehuzva, kezében kifelé nyujtva tartotta. Ebben a helyzetben -nagyon is praktikus, majdnem kegyetlen jellemü bohócnak látszott. - -– Huzd föl, huzd föl, – mondá a másik – kiáltsd bor, bor és vess véget. -– Ezzel a tanáccsal piszkos kezét a bohóc ruhájához törölte, az is olyan -volt – szándékosan tette, mert kezét őmiatta piszkolta be; azután -visszakerült az utca másik oldalára és belépett a kocsmába. - -A kocsmáros bikanyaku, harcias tekintetü 30 éves férfi volt, forró -lehetett a vére, mert, ámbár hideg volt, a kabát nem volt rajta, hanem -vállára vetette. Ingujja is föl volt gyürve és barna karjai könyökig -meztelenek voltak. Fején sem volt egyéb, mint rövidre nyirt göndör, -fekete haja. Általában fekete volt, jó szemeiben széles, nyilt tekintet. -Jókedélyünek, de engesztelhetlennek is látszott; nyilván szilárd -elhatározásu, erős akaraterejü egyén volt; olyan ember, akivel nem -kivánatos találkozni, ha szük ösvényen előresiet, melynek meredek van -minden oldalán; őt aligha lehetne visszatéritésre birni. - -Madame Defarge, a felesége, az üzletben a számolóasztal mögött ült, -mikor ő belépett. Defargené termetes, férjekorabeli asszony volt, -figyelő szeme ritkán látszott valamire tekinteni, nagy keze tele volt -gyürüvel, arca nyugodt, vonásai durvák, modora higgadtnak látszott. -Külseje szerint Madame Defargeról bátran lehetett állitani, hogy -számadásaiban aligha hibázott a saját kárára. Minthogy Madame Defarge -érzékeny volt a hideg ellen, prémbe volt burkolva és nagy, tarka kendő -volt feje köré tekerve, ugy azonban, hogy nagy fülönfüggői láthatók -voltak. Kötése előtte feküdt, de félretette, hogy fogait piszkálja. -Ebben az elfoglaltságban jobbkarja balkezére volt támasztva; mikor férje -belépett, nem szólott semmit, éppen csak alig hallhatóan köhécselt. Ez a -köhécselés és éles fekete szemöldökének egy vonallal való emelkedése -tudatta férjével, hogy jól teszi, ha a vendégek között az ujabban -érkezettek felé néz az üzletben, akik azalatt jöttek be, mig ő az utcán -állott. - -A kocsmáros ehhezképest körültekintett; szeme megakadt egy öreges uron -és fiatal hölgyön, akik egy sarokban foglaltak helyet. Más társaság is -volt ott; kettő kártyázott, ketten dominót játszottak, három a -számolóasztalnál állott és egy kevés bort lassan iddogált. Mikor ő a -számolóasztal mögé lépett, észrevette, hogy az időses ur tekintetével -mintha ezt mondta volna a fiatal hölgynek: »ez a mi emberünk«. - -– Mi az ördögöt keresel _te_ itt ezen a gályán? – mondá Monsieur Defarge -magában. – Nem ismerlek. - -De ugy tett, mintha a két idegent nem venné észre és beszédbe elegyedett -a három vendéggel, akik a számolóasztal mellett ittak. - -– Hogy megy, Jacques? – szólott egyik a három közül Defargehoz. - -– Fölitták a kiömlött bort mind? - -– Minden csöppet, Jacques – válaszolt Defarge. - -Mikor ez a keresztnéven való kölcsönös megszólitás megtörtént, Madame -Defarge, aki még mindig nyugodt higgadtsággal piszkálta fogait, ismét -köhécselt és szemöldökét egy vonallal ismét feljebb huzta. - -– Nem gyakori, – mondá a második a három közül Defargehoz – hogy ezeknek -a nyomoruságos teremtéseknek alkalmuk van valami más egyébnek is -megismerni az izét, mint a fekete kenyér és a halálét. Nem igaz, -Jacques? - -– Ugy van, Jacques – válaszolt Defarge. - -Mikor igy másodszor keresztnéven szólitották egymást, Defargené még -mindig nyugodt higgadtsággal piszkálva fogait, ismét egyet köhécselt és -szemöldökeit egy vonallal ismét feljebb huzta. - -A három közül az utolsón volt most a sor, hogy beszéljen, letette üres -poharát és ajkával cuppantott. - -– Ó, annál rosszabb! Ezeknek a nyomorult teherhordóknak mindig keserü a -szájuk ize és keserves életet élnek, Jacques. Igazam van, Jacques? - -– Igazad van, Jacques – volt Defarge válasza. - -Ez a harmadszori keresztnéven szólitás éppen elhangzott, mikor Defargené -letette fogpiszkálóját, szemöldökét felhuzta és székén alig -észrevehetően megmozdult. - -– Várj csak! Igaz! – morgott a férj. - -– Uraim – feleségem! - -A három vendég megemelte kalapját Defargené előtt és feléje bókolt. Ő -üdvözlésüket feje meghajtásával fogadta és hirtelen rájuk tekintett. -Azután mintegy véletlenül körülnézett az üzletben, nagy nyugalommal és -higgadtsággal elővette kötését és belemélyedt. - -– Jó napot, uraim! – mondta Defarge, feleségét élénk szemeivel figyelve. - -– Az a butorozott legényszoba, melyet látni óhajtottak és amely után -kérdezősködtek, mikor az ajtón kiléptem, az ötödik emeleten van. A -lépcsőföljárat a kis udvarban van, mindjárt itt balra – kezével az -irányt mutatta – üzletem ablaka mellett. De most jut eszembe, hogy -egyikük már ott volt és ő megmutathatja az uraknak az utat. Uraim, Isten -önökkel! - -Megfizették borukat és eltávoztak. Defarge felesége kötését figyelte, -mikor az időses ur előjött a sarokból és őt néhány szóra kérte. - -– Szivesen, uram – mondta Defarge és nyugodtan az ajtóhoz lépett vele. -Beszélgetésük rövid, de határozott volt. Már az első szónál Defarge -fölriadt és nagyon figyelmessé vált. Egy percig sem tartott, egyet -bólintott és kiment. Az ur intett azután a fiatal hölgynek és ők is -kimentek. Defargené gyors ujjakkal kötött, szemöldökei nem mozdultak, -nem látott semmit. - -Mikor Lorry Jarvis és Miss Manette igy elhagyták a kocsmát, Defargehoz -csatlakoztak a kapualjban, ahová ő éppen az imént utasitotta a másik -társaságot. Ez egy kicsiny, büzös, sötét udvarnak volt a kijárata és -nagy háztömeghez vezető közös bejárás, ahol nagyon sokan laktak. A sötét -téglázott bejáratban, amely a homályos, téglázott lépcsőházba vezetett, -Defarge letérdelt öreg gazdája gyermeke előtt és kezét ajkához emelte. -Gyöngéd cselekedet volt, de a kivitel módja nem volt gyengédnek -mondható; arca nehány másodperc alatt csodálatos változáson ment -keresztül. Nem volt már kedélyes, nyilt a tekintete, titkolódzó, dühös, -veszedelmes emberré változott. - -– Nagyon magas; kissé nehéz fölmenni. Jobb, ha lassan kezdjük – szólt -Defarge kemény hangon Lorryhoz, amint a lépcsőn fölfelé kezdtek menni. - -– Magában van? – suttogta az utóbbi. - -– Egyedül! Isten segitse őt, ki legyen vele! – válaszolt a másik -halkitott hangon. - -– Tehát mindig egyedül van? - -– Igen. - -– Saját kivánságára? - -– Saját kényszere folytán. Ugy van még mostan is, ahogyan akkor volt, -amikor először láttam őt, mikor engem megtaláltak és megkérdeztek, hogy -magamhoz veszem-e őt? Megmondották, hogy biztonságom érdekében tartsam -titokban az ő ittlétét. - -– Nagyon megváltozott? - -– Megváltozott! - -A korcsmáros megállott, kezével a falra ütött és iszonyuat káromkodott. -Egyenes válasznak nem lett volna ilyen hatása. Lorry kedélye mindinkább -nyomottabbá vált, mennél magasabbra jutott két társával. - -Ilyen lépcső, az ő járulékaival a régebbi Páris sürün lakott részében -mostan elég kellemetlen volna; de akkor undoritó volt arra nézve, aki -ehhez nem szokott hozzá és érzékei nem fásultak el. Ebben a nagy -piszoktól duzzadó háztömegben minden kicsiny lakás hulladékait a lépcsőn -hagyta, kivévén azt, amit az ablakon át kidobtak. Az ezáltal keletkezett -rothadás megfertőzte a levegőt, melyhez még hozzájárult a szegénység- és -szükségnek megmagyarázhatatlan szennyessége. Ez a két forrás egyesülve, -a levegőt türhetetlenné változtatta. Ilyen légkörben, meredek, sötét -méreggel és piszokkal telitett aknán vezetett az ut. Lorry a saját, -valamint ifju kisérője folyton növekedett izgalmainak hatása alatt -kétszer megállt, hogy pihenjen. Minden ilyen pihenőnél egy szük -ablakrostély nyilott, amelyen az a kevés, talán még meg nem romlott -levegő is elillanni látszott és az undoritó párák beáradtak. A rozsdás -lemezek között a vad rendetlenségben össze-vissza halmozott házak -tömkelegét lehetett megpillantani; semmi, ami közelebb vagy távolabb -volt a szemhatárhoz, nem mutatta egészséges életnek, fejlődő jövőnek -nyomát. - -Végre elérték az utolsó lépcsőt és harmadszor is megpihentek. Még egy -lépcsőn kellett felkapaszkodni, amely még meredekebb és szükebb volt, -mielőtt a padlásszobákhoz jutottak. A korcsmáros, aki kissé előrement és -mindig Lorry oldalán haladt, mintha attól tartana, hogy a fiatal hölgy -kérdést találna hozzá intézni, itt megfordult, kabátja zsebeit -tapogatta, melyet vállára vetve viselt és kulcsot vett elő. - -– Az ajtó tehát zárva van, barátom, – mondá Lorry meglepődve. - -– Igen – volt Defarge válasza. - -– Szükségesnek tartja, hogy a szerencsétlen uriember ilyen magányban -tartassék? - -– Szükségesnek tartom, hogy zár alatt legyen. – Defarge ezt fülébe -suttogta, miközben egészen odahajolt hozzá és homlokán komor ráncok -jelentkeztek. - -– Miért? - -– Miért? Mert olyan sokáig élt bezárva, hogy félne, dühöngne, darabokra -tépné önmagát, meghalna, vagy nem tudom, hogy micsoda veszedelembe -kerülne, ha ajtaja nyitva maradna. - -– Lehetséges ez? – kiáltott föl Lorry. - -– Lehetséges! – ismételte Defarge keserüen. - -– Igen! Szép világot élünk, ha ez lehetséges, és sok más ilyen dolog is -lehetséges, nemcsak lehetséges, de meg is történik ez alatt az ég alatt -mindennap. Az ördög sokáig él. De menjünk. - -Ez a párbeszéd oly halk hangon folyt, hogy egy szó sem érte az ifju -hölgy fülét. Azonban ő a heves felindulástól ugy remegett, arcán oly -rettenetes gyötrelem, rémület és borzalom fejeződött ki, hogy Lorry -szükségesnek látta, hogy egy-két nyugtató szót szóljon hozzá. - -– Bátorság, drága Miss! Bátorság! Üzlet! A legrosszabb elmulik egy perc -alatt; csak a szoba ajtaján kell áthatolni és a legrosszabb elmult. -Akkor aztán kezdődik mindaz a jó, vigasz, szerencse, amit hoz neki. A mi -jó barátunk támogatni fogja a másik oldalon. Ez helyes, Defarge barátom! -Jöjjön most! Üzlet! Üzlet! - -Lassan és óvatosan haladtak fölfelé. A lépcső rövid volt és hamar -elérték utolsó fokát. Minthogy ott hirtelen megfordult, egyszerre a -három férfi előtt állottak, ezeknek a feje egymáshoz közel hajolt és -néhány hasadékon és a falban lévő lyukon keresztül feszült figyelemmel -néztek a szobába, amelyhez az ajtó tartozott. Mikor lépéseket hallottak -maguk mögött, megfordultak. A három egynevü ember volt, aki a korcsmában -iddogált. - -– Látogatásán való meglepetésemben megfeledkeztem róluk – magyarázta -Defarge. – Menjetek, jó fiuk, dolgunk van itt. - -A három ember elsiklott mellettük és csöndben lefelé ment. Más ajtó azon -az emeleten nem volt és a korcsmáros éppen e felé az ajtó felé -közeledett. Mikor ismét egyedül maradtak, Lorry félig halkan, -szemrehányóan kérdezte tőle: - -– Ön Manette urat mutogatja? - -– Megmutatom őt, ugy, amint látta, néhány kiválasztott egyénnek. - -– Helyes ez? - -– Azt hiszem, hogy az. - -– Ki az a néhány? Hogy válogatja ki őket? - -– Valódi férfiakat választok ki, akik az én nevemet viselik, – Jacques a -nevem – akikre ez a látvány hasznos lesz. De elég! Ön angol; ez nem -tartozik ide; kérem, várjon itten egy pillanatig. - -Visszamaradást jelző kézmozdulattal lehajolt és a falon levő repedésen -benézett. Majd kiegyenesedett, kétszer-háromszor az ajtóra ütött – -nyilván azzal a céllal, hogy zajt üssön. Ugyanazzal a célzattal a -kulcsot három- vagy négyszer végighuzta az ajtón, mielőtt ügyetlenül a -zárba dugta és a lehető legnagyobb zaj kiséretében felnyitotta. - -Az ajtó lassan nyilt befelé. Defarge benézett és valamit mondott. Gyönge -hang válaszolt valamit. Nem igen beszélhettek többet egy szótagnál, -mindkét részről. - -Defarge vállán keresztül visszanézett és intett nekik, hogy lépjenek be. -Lorry átkarolta a leány derekát és szorosan fogta őt, mert érezte, hogy -összeesik. - -– Ü… ü… üzlet, üzlet! – biztatta őt, s nedvesség volt az arcán, mely nem -látszott üzletszerünek… - -– Jöjjön be, jöjjön be! - -– Félek – válaszolta remegve. - -– Mitől? Kitől? - -– Tőle. Atyámtól. - -Lorry szinte kétségbeesetten fonta nyaka köré a vállán remegő kart, -fölemelte a leányt és ugy vitte a szobába. Az ajtó mellett letette és -tartotta, mialatt a leány beléjekapaszkodott. - -Defarge kihuzta a kulcsot, betette az ajtót és belülről bezárta, a -kulcsot aztán ismét kihuzta és kezében tartotta. Mindezt rendszeresen -végezte, oly zaj kiséretében, amilyet csak ütni képes volt. Végül sulyos -lépésekkel a szobán végigment az ablakhoz. Ott megállt és megfordult. - -A padláskamra, mely arra a célra épült, hogy tüzifának legyen a -lerakóhelye, szük és sötét volt. Ablaka tulajdonképpen ajtó volt, -fölötte emelődaru, hogy az utcáról a fát felhuzzák; üveg nem volt rajta, -közepén két szárnnyal záródott, mint más francia szerkezetü ajtó. Hogy a -hideg levegő ne tóduljon be, az ajtó egyik szárnya be volt téve, a másik -kissé nyitva állott. Ilyen módon olyan kevés világosság jutott a -kamrába, hogy belépéskor nehezen lehetett valamit is látni és csak -hosszas megszokás képesitett arra, hogy ebben a homályban csinosságot -igényelő munkát lehessen végezni. És mégis ilyen munkát végeztek a -padlásszobában; u. i. háttal az ajtónak és arccal az ablak felé -fordulva, ahonnan a korcsmáros nézte őt, őszhaju férfi ült alacsony -padon, előrehajolva és szorgalmasan cipőket készitett. - - -6. Fejezet. A cipész. - -– Jó napot! – mondá Defarge – és az ősz fejre letekintett, mely mélyen -ráhajolt a cipőkészitésre. - -A fej egy pillanatra fölemelkedett és gyönge hang válaszolt a -köszöntésre, mintha távolról jönne. - -– Jó napot! - -– Látom, hogy még mindig keményen dolgozik. - -Nagy szünet után a fej ismét felemelkedett egy pillanatra és a hang -válaszolta: - -– Igen, dolgozom. - -Ezuttal zavart szempár tekintett a kérdezőre, majd az arc ismét -lehajolt. - -A hangnak szintelensége részvétet keltő és rettenetes volt. Nem fizikai -gyöngeség okozta, ámbár a hosszas bebörtönözésnek és sovány élelmezésnek -is része volt benne. Sajnálni való sajátosságát az egyedüllét és a nem -használás eredményezte. Olyan volt, mint gyönge visszhangja a régen -elhangzott szónak. Teljesen elvesztette az emberi hang életerejét és -hangzóképességét, és az érzékekben olyan benyomást keltett, mint valami -egykori szép szin, amely alig látható halvány folttá fakult. Nyomott és -tompa volt, hogy földalatti hangnak tünt föl. Oly kifejezően beszélt egy -reménytelen, elveszett teremtményről, hogy valami éhező vándor, aki -kimerült a pusztában való magános vándorlástól, hazáját és barátait -ilyen hangon emlithette, mielőtt lefeküdt, hogy meghaljon. - -Néhány perc csendes munkában telt el és a fakó szemek ismét -fölpillantottak, nem érdeklődés vagy kiváncsisággal, hanem tompán, -gépiesen észlelték, hogy az a hely, amelyen az egyedül észrevett -látogató állott, nem volt még üres. - -– Szeretnék több világosságot ide bebocsátani. El tud viselni egy kissé -többet? – mondá Defarge, aki nem forditotta el tekintetét a cipésztől. - -A cipész megállott munkájában, üres tekintettel nézett maga mellett a -földre először az egyik, azután a másik oldalra és végül föltekintett a -beszélőre. - -– Mit mondott? - -– El tud viselni kissé több világosságot? - -– El kell viselnem, ha beereszti. (A második szót alig észrevehetően -hangsulyozta.) - -A nyitva levő ajtó szárnyát kissé jobban kinyitották és kapoccsal -megerősitették. Széles fénysugár ömlött be a padlásszobába és látni -engedte a munkást félig kész cipővel az ölében, szünetelve munkájában. -Néhány közönséges szerszám, különböző bőrdarab feküdt lábainál és a -padon. Fehér volt a szakálla, rendezetlenül nyirott, de nem hosszu, -beesett az arca és különösen fényes a szeme. Beesett, sovány arca szemét -nagyobbnak tüntette volna föl még most is fekete szemöldöke és kuszált, -fehér haja alatt abban az esetben is, ha nem lett volna nagy, de -természeténél fogva olyan volt és mostan természetellenesen nagynak -látszott, sárga, rongyos, mellén nyitott inge mutatta kiaszott és -lesorvadt testét. Ő maga, ócska vászonkabátja, lógó harisnyája, -szegényes, rongyos ruhája, a napvilágtól és levegőtől való hosszas -távoltartás következtében egyformán tompa, sárga pergament szinüvé -fakult, ugy hogy nehéz volt egyiket a másiktól megkülönböztetni. - -Egyik kezét szeme és a napvilág közé tartotta, még csontjai is -átlátszóknak tüntek fel, amint ott ült merev, üres tekintettel, -szünetelve munkájában. Nem nézett rá az előtte álló alakra, anélkül, -hogy előbb ne tekintett volna maga elé a földre, előbb az egyik, majd a -másik oldalra, mintha elvesztette volna azt a szokást, hogy helyet és -hangot egymással összeköttetésbe hozzon; sohasem beszélt anélkül, hogy -előbb ilyen módon ne tétovázott volna. - -– Be akarja ma fejezni azt a pár cipőt? – kérdezte Defarge és intett -Lorrynak, hogy jöjjön előre. - -– Mit mondott? - -– Be akarja ma végezni azt a pár cipőt? - -– Nem mondhatom, hogy akarom. Azt hiszem. Nem tudom. - -De a kérdés munkájára figyelmeztette őt és ujra föléje hajolt. - -Lorry csendesen előrejött, a leányt otthagyta az ajtó mellett. Mikor már -egy-két perc óta Defarge oldala mellett állott, a cipész föltekintett. -Nem csodálkozott azon, hogy egy másik alakot is látott, egyik kezének -nyugtalan ujjai ajka fölé tévedtek, mikor rájuk nézett (ajka és körmei -egyformán sápadt ólomszinüek voltak), a keze aztán munkájára siklott és -ő ismét a cipő fölé hajolt. A nézés és a cselekvés csak egy pillanatot -igényelt. - -– Vendége van, mint látja – mondá Defarge. - -– Mit mondott? - -– Vendége van. - -A cipész föltekintett, mint az imént, de anélkül, hogy kezét munkájától -eltávolitaná. - -– Hallja! – mondá Defarge – itt van ez az ur, ki a jól elkészitett cipőt -meg tudja birálni. Mutassa meg neki a cipőt, amelyen dolgozik. Fogja, -uram! - -Lorry kezébe vette. - -– Mondja meg az urnak, hogy micsoda fajta ez a cipő, és a készitője -nevét is! - -A szokottnál hosszabb szünet állott be, mielőtt a cipész válaszolt: - -– Elfelejtettem, hogy mit kérdezett. Mit mondott? - -– Azt mondottam, hogy képes volna-e ennek az urnak megmondani, hogy -miféle az a cipő. - -– Női cipő. Sétacipő fiatal hölgy számára. Legujabb divatu. Sohasem -láttam a divatot. Egy minta volt a kezemben. – Rátekintett a cipőre, -kissé büszke tekintettel. - -– Mi a készitő neve? – kérdezte Defarge. - -Most, hogy keze nem volt munkával elfoglalva, jobbkezének bütykeit -baljának mélyedéseibe illesztette és azután a balkéz bütykeit a jobbkéz -mélyedéseibe, majd egyik kezével szakállát simogatta; ezt tette -folytonos egymásutánban, pillanatnyi megszakitás nélkül. Az a feladat, -hogy őt kiszólitsák abból a gondolatnélküliségből, melybe minden -beszélgetés után jutott, körülbelől olyan lehetett, mint mikor gyönge -embert aléltságból kell eszméletre hozni; vagy mintha valaki arra -igyekeznék, hogy egy haldokló lelkét föltartóztassa, abban a reményben, -hogy még valamit megtudhat tőle. - -– Nevemet kérdezte? - -– Természetesen. - -– Százöt, Északi Torony. - -– Ez minden? - -– Százöt, Északi Torony. - -Tompa hanggal, mely sem sóhaj, sem nyögés nem volt, munkája fölé hajolt -ismét, mig a csendet ujból meg nem törték. - -– Ön nem hivatásos cipész? – kérdezte Lorry, miközben szilárdan -rátekintett. - -Üres szeme Defarge felé nézett, mintha azt akarná, hogy ő vegye át a -kérdezést; minthogy azonban nem kapott segitséget, a kérdező felé -fordult ismét, megelőzőleg azonban a földet kereste. - -– Hogy hivatásos cipész vagyok-e? Nem, nem voltam hivatásos cipész. Itt -– itt tanultam. Magamtól. Engedelmet kértem… - -Ismét szórakozott lett néhány percre, kezével játszott az egész idő -alatt. Szeme végre lassan visszatért az archoz, ahonnan letévedt; mikor -ismét rajta pihent, összerezzent és ujra beszédbe fogott olyan módon, -mint mikor az álmából hirtelen felébredő az elmult éjszaka egy tárgyára -tér vissza. - -– Engedelmet kértem arra, hogy megtanulhassam, és hosszu idő után, nagy -fáradsággal megkaptam, azóta folyton cipőt csinálok. - -Mikor kezét a cipő felé kinyujtotta, amelyet elvettek tőle, Lorry igy -szólt hozzá, miközben mereven nézett az arcába: - -– Manette ur, nem emlékszik reám? - -A cipő a földre hullott és ő tompán nézett a kérdező arcába. - -– Manette ur! – Lorry kezét Defarge karjára tette – emlékszik-e erre az -emberre? Nézzen reá! Nézzen reám! Nem dereng-e emlékében egy öreg -bankár, egy régi üzlet, egy öreg szolga, egy régi kor képe, Manette ur! - -A hosszu ideig fogságban sinylődött merev tekintettel fölváltva Lorryra, -majd Defargera nézett, a lelkére boruló sötét ködön keresztül lassankint -egy élénken gondolkodó elmének régen elmosódott vonásai tolultak homloka -közepére. A homlok elborult ismét, a vonások gyöngültek, eltüntek; de -megjelentek. Éppen ugy megismétlődött ez a kifejezés leányának szép -fiatal arcán, aki a fal mellett egy helyre kuszott, ahonnan láthatta őt; -ott állott most és őt nézte, kezét eleinte rémült szánalommal tartotta -maga elé hogy távol tartsa őt magától, hogy megóvja magát a -reátekintéstől; de most feléje nyult remegő vággyal, hogy a kisérteties -arcot meleg keblére ölelje, hogy szeretetével az életnek, a reménynek -visszaadja – oly pontosan ismétlődött meg ez a kifejezés (erősebb -vonásokban) ifju szép arcán, hogy mozgó fénynek látszott, mely róla a -leány arcára került. - -Azonban őreá sötétség borult ismét. Mindinkább csökkenő figyelemmel -nézte a két férfit, homályos zavarában szeme a földet kereste és a -szokott módon tekintett maga körül. Végül hosszu, mély sóhajjal elővette -ujra a cipőt és munkájához látott. - -– Fölismerte őt uram? – kérdezte Defarge suttogva. - -– Igen, egy pillanatra. Eleinte teljesen reménytelennek hittem, de -minden kétséget kizáróan, egyetlen egy pillanatig csupán, láttam azt az -arcot, amelyet olyan jól ismertem azelőtt. Ss! Lépjünk hátrább! Ss! - -A leány a padlásszoba falától egészen a pad közelébe jött, amelyen ő -ült. Valami irtóztató nyilatkozott meg abban, hogy ő nem tudott semmit -arról az alakról, mely kezét kinyujthatta, megérinthette volna őt, amint -munkája fölé volt hajolva. - -Egy szót sem szólottak, egy hang sem hallatszott. A leány szellemként -állott mögötte, ő pedig munkája fölé hajolt. - -Végül véletlenül ugy történt, hogy neki a kezében levő szerszámot a -vágókéssel kellett felcserélni. A kés nem azon az oldalon feküdt, ahol a -leány állott. Felvette és éppen munkája fölé akart hajolni, mikor a -leány ruháját megpillantotta. Fölnézett és meglátta arcát. A két -szemlélő oda akart lépni, de a leány kezével visszatartotta őket. Nem -félt attól, hogy a késsel feléje döfhet; amazok attól féltek. - -Rettegő tekintettel nézett a leányra, egy idő mulva ajka szavakat -képezett, ámbár hang nem hallatszott. Nehéz, gyors lélegzése -szüneteiben, lassankint hallani lehetett, amint mondta: - -– Mi ez? - -A leány, arcán lefolyó könnyek árjában, kezét ajkához szoritotta és -csókot intett feléje, majd kezét mellére fektette, mintha az ő gyöngült -fejét hajtaná oda. - -– Nem a börtönőr leánya? - -A leány tagadó mozdulatot tett: - -– Nem. - -– Ki vagy? - -A leány nem bizott még szava hangzásában, melléje ült a padra. Ő -visszahuzódott; a leány azonban kezét karjára fektette. Különös -borzongás érte őt, mikor a leány ezt tette, és látható volt, amint -testén végigfutott; gyengéden letette a kést, amint mereven nézett reá. - -A leány aranyos haját, melyet fürtökben hordott, hirtelen visszahajtotta -ugy, hogy az válláról omlott le. Ő félénken, habozva nyujtotta ki kezét -feléje, néhány fürtöt megfogott és nézte. Ezenközben ujra visszaesett -zavarába és ujabb mély sóhajtással cipőjén dolgozni kezdett. - -De nem sokáig. A leány eleresztette karját és kezét az ő vállára -fektette. Mikor ő kétszer-háromszor kétkedően pillantott oda, mintha meg -akarna bizonyosodni afelől, hogy tényleg a vállán van, félretette -munkáját, nyakához nyult és levett onnan egy megfeketedett, zsinórral -körültekert összehajtott lapot. A kis csomagot térdén óvatosan -kibontotta és tartalmát, egy kevés hajat, előszedte, csak egy-két hosszu -aranyos hajszál volt, melyet hosszu idővel ezelőtt ujjára tekert. - -A leány haját ismét kezébe vette és figyelmesen vizsgálta. - -– Ugyanaz. Hogyan lehetséges ez? Mikor volt? Hogyan történt? - -Mikor ez a koncentráló kifejezés homlokára visszatért, ugy látszott, -hogy tudatára jött annak, hogy ez a kifejezés a leány arcán is ott van. -A világosság felé forditotta őt és reánézett. - -– Azon az estén, mikor engem kihivtak, ő fejét vállamra hajtotta… busult -azon, hogy elmegyek, ámbár én nem busultam; és mikor az Éjszaki Toronyba -hoztak, ott találták ezt a kabátom ujján. - -– Hagyjátok ezt nekem. Ez nem segitheti elő testem menekülését, csupán a -lelkemét. Ezeket a szavakat mondtam akkor. Nagyon jól emlékszem. - -Ennek a beszédnek a szavait ajkával sokszor alakitgatta, mielőtt -elmondani képes volt. Mikor aztán ugytalálta, hogy azok hangzanak, -összefüggően, de lassan beszélt. - -– Hogyan történt ez? _Te vagy az?_ - -A két szemlélő ismét előre akart rohanni, amint ijesztő hirtelenséggel a -leány felé fordult. A leány azonban nyugodtan ült, mialatt ő megragadta -őt, és halk hangon mondotta: - -– Kérlek, jó uraim, ne jöjjetek közelünkbe, ne beszéljetek, ne -mozduljatok. - -– Hallga! – kiáltott ő – Kinek a hangja volt ez? - -Keze elengedte a leányt, amint ezt kiáltotta és fehér hajába markolt és -tépte vad dühvel. A kiáltás elhangzott, elveszett, mint minden elveszett -belőle a cipőkészitést kivéve; a kis csomagot ujra összehajtotta és -nyakán biztonságba helyezni igyekezett, de még mindig a leányra nézett -és zavartan rázta fejét. - -– Nem, nem, nem, nagyon is fiatal, nagyon is viruló vagy. Nem lehet. -Nézd mi lett a fogolyból. Ez nem az a kéz, ez nem az az arc, melyet ő -ismert, ezt a hangot ő nem hallotta. Nem, nem. Ő is és én is – az -Éjszaki Torony lassu évei előtt voltunk – századokkal ezelőtt. Mi a -neved, bájos angyalom? - -Gyengéd hangját és enyhülő viselkedését kedvező jelként üdvözölve, -leánya letérdelt előtte és könyörgő kezét mellére fektette. - -– Ó uram, más alkalommal megtudod majd nevemet, hogy ki volt anyám, ki -volt atyám és hogy hogyan volt az, hogy sohasem ismertem az ő szomoru -történetüket. Most nem mondhatom, itt nem tehetem. Amit itt és most -mondhatok, csak az, kérlek, tedd kezedet fejemre és áldj meg. Csókolj, -ölelj meg! Ó, drágám! - -Az ő télies, fehér feje elvegyült a leány aranyos fürteiben, meleg -ragyogással övezte, mintha a szabadság napja fénylene rajta. - -– Ha hangom, – nem tudom, hogy ugy van-e, de remélem – ha hangom azéra -emlékeztet, akinek hangja lágy muzsikaként zengett füledben, sirasd, -sirasd! Ha hajam tapintása kedves főre emlékeztet, mely kebledre hajolt, -mig fiatal és szabad voltál, sirasd, sirasd! Ha otthonra célzok, mely -előttünk áll, melyben hü leszek hozzád, szivem minden szeretetével, -minden kötelességével, ha ez otthonra emlékeztet, mely már régen -elhagyatott maradt, mialatt szegény szived elepedt érette, sirasd, -sirasd! - -Nyakát átkarolta és mint gyermeket, keblén ringatta. - -– Ha azt mondom, neked, egyetlenem, hogy kínjaid véget értek, hogy azért -jöttem, hogy innen elvigyelek és hogy Angliába megyünk, hogy békében és -nyugalomban éljünk, ha emlékeztetlek arra, hogy hasznos életedet bünös -kézzel tétlenségre kárhoztatták, hogy szülőhazád, Franciaország, volt -oly kegyetlen hozzád, sirasd, sirasd! Ha megmondom, hogy mi a nevem, ha -még élő atyámról, meghalt anyámról beszélek, ha megtudod, hogy imádott -atyám előtt térdelnem kell, hogy bocsásson meg azért, hogy őérette -nappal soha nem küzdöttem, éjjel nem virrasztottam, mert szegény anyám -szeretete ezt a kínt eltitkolta előttem, sirj, sirasd őt, sirass engem! -Adjatok hálát az Istennek, ti jó urak! Szent könnyeit érzem arcomon, -zokogása szivemet éri. Nézzétek! Adjatok Istennek hálát érettünk, -adjatok hálát. - -Manette leánya karjaiba hanyatlott, arcát keblébe rejtette. Ez a látvány -megható és mégis rettenetes volt. A két szemlélő elfödte arcát. Arra a -kimondhatatlan szenvedésre és jogtalanságra emlékezett, amely ezt a -jelenetet megelőzte. - -A padlásszoba nyugalma sokáig zavartalan maradt és viharos keble, -megrendült alakja végre megnyugodott, hisz minden vihart nyugalom követ -– az emberiség szempontjából a nyugalom és csendnek jelképe, melyben -végül az életnek mondott vihar is elcsendesül – a két férfi előjött, -hogy az atyát és leányát a földről fölemelje. Ő fokonkint a padlóra -csuszott és fáradt lethargiában feküdt ott. Leánya melléje ült, feje az -ő karján pihent és hosszu fürtjei mint valami függöny a napfénytől -megvédték. - -– Ha – szólt a leány, kezét nyujtva Lorrynak, aki föléjük hajolt és több -izben orrát fujta, – ha ugy lehetne intézni, hogy anélkül, hogy őt -zavarnók, Párist azonnal elhagyjuk, ugy hogy őt innen a kapuból egyenest -elvigyük… - -– De fontolja meg, képes-e ő utazni? – kérdezte Lorry. - -– Sokkal jobb ránézve, azt hiszem, minthogy itt maradjon ebben a -városban, mely oly borzasztó reá. - -– Igaz! – mondá Defarge, aki ott térdelt és figyelve hallgatózott. - -– Több mint igaz: különböző okból legjobb, ha Manette ur kivül van -Franciaországon. Béreljek kocsit és postalovakat? - -– Ez üzlet, – mondá Lorry és azonnal rendszeres modorát öltötte föl – és -ha üzleti ügyet kell elintézni, legjobb, ha én végzem. - -– Akkor legyen szives, hagyjon magunkra, – sürgette Miss Manette. – -Látja, hogy mily nyugodt lett, nem kell félni mostan attól, hogy őt -velem egyedül hagyja. De miért is? Ha bezárja az ajtót, hogy ne -háborgassanak, nem kétlem, hogy visszatértekor oly nyugodtnak fogja -találni, mint amilyen volt, amikor elhagyta. Mindenesetre gondjaimba -veszem őt, mig visszatér, és azután azonnal elvisszük innen. - -Mindketten, Lorry is és Defarge is, nem nagyon voltak hajlandók, hogy -ezt a tanácsot kövessék, és szivesen látták volna, ha közülök egyik -ottmarad. De minthogy nemcsak kocsit és lovat, hanem utileveleket is -kellett szerezni, és az idő is sürgetett, minthogy a nap már nyugovó -félben volt, végre aztán ugy egyeztek meg, hogy az elintézendő dolgokat -megosztják és elsiettek, hogy el is végezzék. - -Mikor az este beköszöntött, a leány fejét atyjáé mellé hajtotta a kemény -padlóra és őt figyelte. A homály mindinkább sötétült, mindketten -nyugodtan feküdtek ottan, mig fény nem hatolt be a fal repedésein. - -Lorry és Defarge mindent elkészitettek az utazáshoz és utiköpenyeken, -takarókon, kenyér és huson kivül borról és forró kávéról is -gondoskodtak. Defarge az ételt, italt és a lámpát, melyet magával -hozott, a padra helyezte (a padlásszobában nem volt más egyéb, mint egy -szalmazsák), és Lorry segitségével a foglyot talpra állitották. - -Emberi ész nem lett volna képes arra, hogy arcának tétova, üres -tekintetéből lelke titkaiban olvasson. Vajjon tudta-e, hogy mi történt, -emlékezett-e arra, amit neki mondottak, tudta-e, hogy szabad, oly -kérdések voltak, melyekre még a legélesebb elme sem lett volna képes -válaszolni. Megszólitották, de válaszai oly zavartak és lassuak voltak, -hogy zavarodottsága aggodalmat keltett bennük és megegyeztek abban, hogy -egyelőre tovább nem kisérleteznek vele. Rettegő, néha heves módon fejét -keze közé fogta, ezt a szokását előbb nem vették észre; de leánya -szavainak a hangja gyönyörködtette és valahányszor beszélt, mindig -feléje fordult. - -Az olyan ember alázatos módjával, aki hosszu idő óta megszokta, hogy a -kényszernek engedjen, megevett és megivott mindent, amit eléje tettek, -felvette a köpenyt és takarókat, melyet neki nyujtottak. Szivesen vette, -hogy leánya karját az övébe füzte, és kezét mindkét keze közé fogta. - -Lassan leszállottak; Defarge elől ment a lámpával, Lorry zárta be a kis -menetet. Néhány foknyit mentek csak a hosszu lépcsőn, mikor ő megállott -és a tetőt és a környező falakat bámulta. - -– Emlékszel a helyre, atyám? Emlékszel arra, hogy ide jöttél? - -– Mit mondottál? - -De még mielőtt megismételhette volna a kérdést, ő választ mormolt, -mintha a leányát ismételte volna. - -– Emlékszem-e? Nem, nem emlékszem. Nagyon régen volt. - -Nyilvánvalóan fogalma sem volt arról, hogy börtönéből ebbe a házba -hozták. Hallották, amint maga elé mormolta: »Százöt, Északi Torony«, és -mikor körültekintett, láthatóan kereste az erős várfalakat, melyek oly -hosszu ideig fogva tartották. Mikor az udvarba jutottak, ösztönszerüen -megváltoztatta lépését, mintha azt várná, hogy felvonóhidra lépnek; -minthogy felvonóhid nem volt és megpillantotta a nyilt utcán várakozó -kocsit, elengedte leánya kezét és ismét fejéhez kapott. - -A kapu előtt nem volt tolongás; senkit sem lehetett a sok ablakban -látni; még véletlenül arra menő sem volt az utcán. Természetellenes -csend és elhagyatottság uralkodott; csak egy lélek volt látható, Madame -Defarge, aki az ajtófélfának támaszkodott, kötött és semmit sem látott. - -A fogoly a kocsiba szállott, leánya követte, Lorry már a lépcsőn állott, -mikor szánalmas hangon kérte őt, hogy szerszámait és a befejezetlen -cipőket hozza magával. Defargené rögtön odaszólt urához, hogy ő elhozza -és kötésén dolgozva ment az udvaron keresztül. Gyorsan lehozott mindent -és a kocsiba nyujtotta. – Közvetlenül azután ismét nekitámaszkodott az -ajtófélfának, kötött és semmit sem látott. - -Defarge a bakra szállott és odaszólott a postakocsishoz: - -– A sorompóhoz! - -A kocsis ostorával pattantott és elrobogtak a pislogó, fölöttük ingó -lámpák alatt. - -A lámpák alatt, – melyek a jobb utcákban világosabban, a rosszabbakban -homályosabban imbolyogtak – fényesen megvilágitott üzletek és kávéházak, -vidám embertömegek, szinházak bejárata mellett a nagy város egyik -kapujához. Katonák álltak ottan őrt, lámpával fölszerelve. - -– Uti leveleiket, utasok! - -– Itt vannak, tiszt ur – mondá Defarge, leszállott és félrevezette őt. - -– Ezek az őszfejü urnak az utilevelei. Velem adták a… – hangját -halkitotta. A katonák lámpái izgatottan mozogtak, az egyik egyenruhás -kar benyult a kocsiba és a karhoz tartozó szem nem mindennapi vagy -minden éjjeli pillantással nézte meg az őszhaju urat. - -– Rendben van! - -– Előre! – hangzott az egyenruhás szava. - -– Adieu! – mondá Defarge. Igy haladtak mindig homályosabban égő és -imbolygó lámpások alatt ki a csillagos ég alá. - -A mozdulatlan és örökös napok boltozata alatt (ezek közül némelyik oly -távolságra van ettől a kicsiny földtekétől, hogy a tudósok állitása -szerint kétes, vajjon sugarai fölfedezték-e már a világürnek ezt a -pontját, ahol cselekvés, vagy szenvedés van folyamatban) az éjszaka -árnyai szélesen feketéltek. A virradatig terjedő hideg, nyugalomnélküli -hosszu időközben ismét susogták Lorry Jarvis fülébe – aki szemben ült az -eltemetett és kiásott emberrel és azon tépelődött, hogy milyen szellemi -ereje veszett el mindörökre, és hogy milyen erők lesznek képesek őt -ismét helyreállitani – a régi kérdést: - -– Remélem, hogy szivesen lép ismét az életbe? - -És a régi választ: - -– Nem tudom. - - - - -MÁSODIK KÖNYV. AZ ARANY FONAL. - - -1. Fejezet. Öt évvel később. - -Tellson bankja a Temple Bar mellett ódivatu hely volt már az 1780-ik -esztendőben is. Nagyon kicsi, nagyon sötét, nagyon csunya és nagyon -kényelmetlen. Ódivatu volt erkölcsi tekintetben is, a cégtársak büszkék -voltak kicsinységére, büszkék a sötétségére, büszkék a csunyaságára, -büszkék a kényelmetlenségére. Dicsekedtek még ebben a tekintetben való -kiválóságával is és szentül meg voltak győződve, hogy ha kevesebb volna -rajta a kifogásolni való, kisebb volna a tekintélye. Ez nem passziv hit, -hanem aktiv fegyver volt, melyet a legkényelmesebben berendezett üzleti -helyiségek ellen használtak. Tellsonéknak – amint ők mondták – nincsen -szükségük helyre, sem világosságra, sem szépitésre. Noakes és Társa, -vagy Snooks Testvéreknek, azoknak kell; de Tellsonéknak hála Istennek -nem. - -Bármelyik cégtárs kitagadta volna a fiát, ha a Tellson-helyiség -ujjáépitését merészelte volna emliteni. A cég ebben a tekintetben -hasonló volt az országhoz, mely gyakran kitagadta fiait, akik olyan -törvények és szokások megjavitását ajánlották, melyeket már régen -kifogásoltak és éppen azért azokat még inkább megbecsültek. - -Igy aztán a Tellsonék helyisége győzedelmes tökéletessége volt a -kényelmetlenségnek. Ha az ember egy vékony hangon nyikorgó, hülyén -makacs ajtót betört, két lépcsőn keresztül Tellsonék üzlethelyiségébe -esett és nyomorult kicsiny, két fizető asztallal felszerelt helyiségben -jutott eszméletre, ahol a legidősebb emberek kezében remegett az -utalvány, mintha a szél lebegtetné; az aláirást a lehető leghomályosabb -ablaknál vizsgálták meg, mely állandóan ki volt téve a Fleet street eső -és sárfürdőjének és a beleillesztett nehéz vasrudaktól és a Temple Bar -sötét árnyékától még homályosabb volt. Ha valami üzleti ügyben valaki »a -céget« kivánta látni, börtön cellájához hasonló helyre vitték a ház -hátulsó részébe, ahol elmélkedhetett helytelenül eltelt életről, mig »a -cég« zsebredugott kézzel megjelent, a kétes félhomályban még pislogó -szemmel is alig lehetett őt látni. A befolyó és kifizetendő pénzt -szúette, ócska fafiókokban tartották, melynek apró részecskéi az ember -orrába és torkába kerültek, valahányszor azokat kihuzták vagy betolták. -A bankjegyeknek dohos volt a szaga, mintha ismét rongyokká rothadnának. -A cégre bizott ezüstnemüt a pöcegödrök közelében levő pincékben -helyezték el és az ártalmas kigőzölgés annak fényét egy-két nap alatt -tönkretette. Az okmányokat konyha- és mosóházakból rögtönzött -levéltárban tartották. A családi okmányokkal telt könnyebb szekrények -egy emeleti tágas terembe kerültek, amelyben állandóan nagy ebédlőasztal -volt, amelyen sohasem ebédeltek; és ahol még 1780-ik évben is régi -szerelmednek vagy kis gyermekeidnek első levelei csak röviddel azelőtt -szabadultak meg attól a rémülettől, hogy az ablakon keresztül Abessinia -vagy Ashantihoz méltó érthetetlen brutalitással a Temple Barra kitüzött -fejek kacsintanak reájuk. - -Abban a korban a halálraitélés valóban nagyon általánosan elterjedt -recipe volt minden iparban és foglalkozásban és Tellsonéknál sem -kevésbbé. A halál a természetnek általános gyógyitó szere, miért ne -legyen a törvényhozásé is? E szerint a hamisitót kivégezték; a hamis -bankó forgalmazóját kivégezték; aki egy levelet törvénytelenül -felbontott, kivégezték; aki negyven shilling és hat pennyt tulajdonitott -el, kivégezték; egy embert, akinek Tellsonék kapuja előtt egy lovat -adtak át, hogy azt fogja és aki a lóval megszökött, kivégeztek; aki -hamis shillinget vert, kivégezték; azok közül, akik a gonosz tettek -skálájának valamely hangját megütötték háromnegyedrészt kivégeztek. Nem -mintha evvel elejét vették volna a gonosz cselekedeteknek – az -ellenkezőjét lehetne inkább állitani – de legalább ezen a világon -megszabadultak minden egyes esetnek nehézsége és fáradalmától és minden -avval összefüggésben levő gondot igy egyszerüen megszüntettek. Igy -Tellsonék is abban az időben mint más korukbeli nagyobb üzletek, annyi -embert fosztottak meg életétől, hogyha azoknak a fejét, ahelyett, hogy -csendben eltemették, a Temple Barra tüzték volna ki, valószinüen -lényegesen elfogták volna a földszintnek még azt a csekély meglevő -világosságot is. - -Szekrényekbe, lehetetlen sarkokba préselt öreg emberek látták el komoly -méltósággal az üzletet Tellsonéknál. Ha Tellsonék londoni házába fiatal -ember jutott, eldugták valahová, mig megvénült. Valami sötét helyre -rejtették, mint valami sajtot, mig Tellson-szagot és -penészt kapott. -Csak azután vált láthatóvá, amint nagy pápaszemmel, hatalmas könyvek -fölött tépelődött és térdnadrágban és harisnyában növelte a cég -általános tekintélyét. - -Tellsonék háza előtt – sohase belül, csak ha behivták – volt egy alkalmi -munkát végző ember, hirvivő, a cégnek eleven táblája is egyuttal. -Sohasem hiányzott az üzleti órák ideje alatt, kivévén, ha valahová -elküldötték, ilyenkor fia helyettesitette, utálatos kis tizenkétéves -törpe, apja teljes hasonmása. A világ megértette, hogy Tellsonék magas -nivójuk ellenére is miért türik meg ezt az embert. A cég mindig megtürt -ilyen foglalkozásu egyént; az idők viharja vetette őt itt partra. -Családi neve Cruncher, melyhez a houndsditchi templomban való -megkeresztelése alkalmával még Jerry nevet füztek. - -A cselekmény szinhelye Cruncher lakása. Hanging-Sword-Alley, Whitefriar -városrészben, ideje reggeli fél nyolc óra, szeles márciusi napon _anno -Domini 1780_. (Cruncher Urunk esztendejét _Anna Dominó_nak mondotta, -nyilván azt hitte, hogy a keresztény időszámitás onnan veszi kezdetét, -amikor egy nő felfedezte ezt a kedvelt játékot és saját nevével nevezte -meg.) - -Cruncher szobái nem valami tiszta környéken voltak, számszerint csak -kettő, még akkor is, ha a kis ablakokkal ellátott kamrát is -hozzászámitották. De tisztán tartották. Ámbár olyan korai volt még az -idő ezen szeles márciusi reggelen, a szoba, ahol ő még ágyban feküdt, -már tisztára volt seperve; a nehézkes faasztalra hófehér abrosz volt -teritve, melyen a reggelihez való csészék voltak elrendezve. - -Cruncher tarkafoltos takaró alatt pihent, mint valami harlekin az -otthonában. Még mélyen aludt, majd forgolódni kezdett ágyában és lassan -fölemelkedett; tüskés haja oly merev volt, hogy ugy látszott, mintha az -ágynemüt rongyokba tépné vele. Ezen mozdulata közben méltatlankodó -hangon fölkiáltott: - -– Akármivé legyek, ha ismét nem azt teszi! - -Az egyik sarokban, rendes és tiszta külsejü asszony hirtelen és remegve -kelt fel térdelő helyzetéből, sejtetve, hogy ő az emlitett egyén. - -– Micsoda! – mondá Cruncher, miközben egy cipő felé nézett ágyából. - -– Már megint az teszed, te? - -Mikor a reggelt igy másodszor is üdvözölte, harmadik üdvözletnek cipőt -hajitott az asszony felé. A cipő nagyon sáros volt és Cruncher otthoni -körülményeinek egy sajátos esetére vallott, ugyanis üzleti órák után -nagyon gyakran tiszta cipőben került haza és másnap reggel mégis tele -volt sárral. - -– Micsoda! – mondá Cruncher megváltoztatva a megszólitást, mivelhogy -célt tévesztett. – Pokol fajzatja te, mit csinálsz már megint? - -– Reggeli imámat mondottam csak. - -– Imádkozol? Gyönyörü egy asszony vagy! Mit akarsz azzal, hogy odaveted -magadat és ellenem imádkozol? - -– Nem ellened, éretted imádkozom. - -– Nem igaz. És ha igaz is, nem akarom, nem tetszik nekem. Ime! nézd csak -fiam Jerry, anyád gyönyörü egy asszony, apád szerencséje ellen -imádkozik. Kötelességtudó anyád van fiam! Jámbor anyád van fiam! Térden -csuszkál és imádkozik, hogy a jó Isten egyetlen gyermeke szájából a -vajas kenyeret elvegye! - -Az ifju Cruncher – aki még egy ingben volt – ezt nagyon rossz néven -vette és anyja felé fordulva hevesen tiltakozott az ellen, hogy az ő -teste táplálékából valamit is elimádkozzon. - -– És mit gondolsz, te képzelődő nőstény, – mondá Cruncher öntudatlan -következetlenséggel – ugyan mit ér a _te_ imádságod? Ugyan mennyire -becsülöd a _te_ imádságodat? - -– Azok szivemből jönnek, Jerry. Annál többet nem érnek. - -– Annál többet nem érnek – ismételte Cruncher. – Akkor bizony nem sokat -érnek. De akárhogy is legyen, mondom neked, nem akarom, hogy ellenem -imádkozz. Nincs módom hozzá. Nem akarom, hogy szerencsétlen legyek a te -nyafogásod folytán. Ha minden áron térdeden csuszkálni akarsz, ugy tedd -ezt urad és gyermeked érdekében, de ne ellenök. Ha nem volna ilyen -természetellenes feleségem, ha ennek a fiunak nem volna ilyen -természetellenes anyja, ugy az elmult héten kerestem volna valamit: -ehelyett azonban ez a jámbor komédia csak szerencsétlenséged hozott -reám. »Kárhozzam el!« – mondá Cruncher, aki ez alatt az egész idő alatt -öltözködött – ha nem ez az imádkozás, meg ez az istentelen személy volt -az oka annak a szerencsétlenségnek, amely engem, szegény ördögöt, a -becsületes iparost az egész elmult héten üldözött. Jerry fiam, -öltözködj, mialatt én cipőmet tisztitom figyeld anyádat és szólits elő, -ha ismét ilyesvalamit látsz. Mondom neked – és ismét feleségéhez szólott -– nekem ez nem tetszik. Annyira össze-vissza vagyok rázva, mint egy -fiakkerkocsi, álmos vagyok, mint a laudanum (ópiumkészitmény) tagjaim -annyira tul vannak erőltetve, hogy a bennük levő fájás nélkül azt se -tudnám, hogy melyik az enyém és melyik a másé és a zsebem mégis üres; -fogadom, hogy kora reggeltől késő estig egyebet se tettél, minthogy -megakadályoztad azt, hogy valami a zsebembe jusson és nekem ez nem -tetszik tovább, te pokol fajzatja te! Mit mondasz most? - -Azután továbbmorgott maga elé. – Ó, igen! Jámbor is vagy. Nem akarsz -urad és gyermeked érdeke ellen cselekedni! Valóban nem? – ehhez hasonló -gunyos megjegyzések közben Cruncher ismét neki látott cipője -tisztitásának és napi munkájához való általános előkészülésnek. Azalatt -fia, akinek a fején kisebbek voltak a tüskék, és fiatal szeme éppen -olyan közel volt egymáshoz, mint apjáé, a parancs szerint anyját -figyelte. Időközönkint megremegtette ezt a szegény asszonyt azzal, hogy -hálókamrájából, ahol öltözködött, halkitott hangon kikiáltott: - -– Már megint térden akarsz csuszkálni anyám. Halló, apa! – és miután igy -ok nélkül zajt ütött, nem gyermekhez való vigyorgással kirohant. - -Cruncher hangulata nem javult, mikor reggelijéhez ült. Különös -keserüséggel feddette feleségét, hogy titkon asztali áldást rebegett. - -– Nos! Pokol fajzatja! Mit csinálsz? Már megint kezded? – Felesége -magyarázta, hogy csupán – áldást könyörgött. - -– Hagyd abba! – mondá Cruncher körültekintve, mintha inkább azt várta -volna, hogy a kenyér eltünik felesége imádkozásának hatása folytán. – -Nem akarom, hogy kiimádkozzanak házamból és otthonomból, Nem akarom, -hogy azt a darabka kenyeret elimádkozzad asztalomról. Maradj nyugodtan! - -Bosszusan, vörös szemmel, mintha az egész éjszakát társaságban töltötte -volna, mely nem valami kellemes módon végződött, inkább falta, mint ette -reggelijét és morgott hozzá, mint valami állatseregletnek négylábu -lakója. Kilenc óra felé borzas külseje kissé elsimult és olyan -tekintélyes és üzletszerü külsővel, amilyennel csak befödhette -természetes valóját, napi foglalkozása után látott. - -Iparnak ugyan alig volt mondható, ámbár ő szivesen nevezte magát -»becsületes iparosnak«. Tőkéje egy faszék volt, melynek törött támláját -lefürészelte; ezt a széket a fiatal Jerry, apja oldalán haladva, -reggelenkint a Temple Bar mellett levő banküzlet ablaka alá vitte; ottan -aztán egy csomó szalmát szórtak alája, amit a legelső arra haladó -szekérből csentek el, hogy lába hideg és nedvesség ellen védve legyen, -igy aztán elkészült a napi táborozó hely. A Fleet street és Temple-ben -ugy ismerték ezen a helyen ülő Crunchert, akárcsak magát a kaput, az ő -külseje sem volt sokkal külömb annál. - -Háromnegyed kilenc órakor már helyén volt, elég jókor, hogy megemelhette -háromszögü kalapját az öreg urak előtt, akik Tellson bankjába mentek. -Jerry leült helyére ezen a szeles márciusi reggelen, az ifju Jerry -mellette állott, ha ugyan nem portyázott a kapu körül és bántalmazott -testileg és szellemileg arramenő fiukat, akik elég kicsinyek voltak, -hogy szeretetreméltó kedvtelésének megfeleljenek. Apa és fiu rendkivüli -módon hasonlitottak egymáshoz; csendesen szemlélték a Fleet street -forgalmát, fejüket ugy összedugták, hogy olyan közel voltak egymáshoz, -akárcsak a szemük; rosszindulatu majompárhoz voltak hasonlók. Ezt a -hasonlóságot nem csökkentette az a körülmény, hogy az idősebb Jerry -szalmát rágcsált és azt köpdöste, mialatt az ifju Jerry élénk szeme -nyugtalanul figyelte őt és minden egyebet, ami Fleet street-ben történt. - -Tellson üzletében alkalmazott szolgák egyike kidugta a fejét kapun és -kiszólt: - -– Hirvivő kell! - -– Hurrá, apa! Korai munka! Kezdetnek elég jó! - -Apjának Isten veledet mondva, az ifju Jerry ült bele a székbe, birtokba -vette az örökséget, a szalmát, amit apja rágott és elmélkedett: - -Mindig rozsdás! Ujjai mindig rozsdásak! – mormolta az ifju Jerry maga -elé. Honnan szedi apám azt a sok vasrozsdát? Itten ugyan nem rozsdásodik -meg! - - -2. Fejezet. A látványosság. - -– Tudja-e, hogy az Old Bailey merre van – szólott a legidősebb -alkalmazottak egyike Jerryhez, a hirvivőhöz. - -– I–igen, Uram – válaszolt Jerry vontatott hangon. – Ismerem a Baileyt. - -– Helyes. És ismeri Lorry urat is? - -– Ismerem Lorry urat, jobban mint az Old Bailey-t. Sokkal jobban – mondá -Jerry, mint valami akadékoskodó tanu a kérdezett törvénykezési -helyiségben, – mint ahogyan én, a becsületes iparos a Bailey-t ismerni -óhajtom. - -– Nagyon helyes. Keresse meg azt a kaput, amelyen a tanuk mennek be, és -mutassa meg a kapusnak ezt a Lorry urnak szóló levelet. Ő majd aztán -beereszti. - -– A terembe uram? - -– A terembe! - -Ugy látszott, hogy Cruncher szemei közelebb kerültek egymáshoz és mintha -egymást kérdeznék: – Mi a véleményed erre nézve? - -– Várnom kell a teremben uram? – kérdezte ő a tárgyalás eredményeként. - -– Megmondom. A kapus átadja a levelet Lorry urnak; ön pedig valami -mozdulattal hivja fel Lorry ur figyelmét és mutassa meg neki, hogy hol -áll. Azután semmi egyéb teendője nincsen, minthogy ottan vár, mig neki -szüksége lesz önre. - -– Ez minden, uram? - -– Ez minden. Ő azt óhajtja, hogy hirvivő legyen kéznél. Ez a levél -értesiti őt, hogy ön ott van. - -Miközben az öreg alkalmazott a levelet fontoskodva összehajtotta és -megcímezte, Cruncher hallgatva figyelte őt, míg a levél a leszáritás -pontjáig eljutott, akkor ezt jegyezte meg: - -– Azt hiszem, hogy hamisitást tárgyalnak ma reggel? - -– Hazaárulást. - -– Ezért fölnégyelés jár, – mondá Jerry. – Barbarizmus! - -– Ez a törvény – jegyezte meg az öreg alkalmazott és meglepetve nézett -rá pápaszemén keresztül. – Ez a törvény! - -– Azt hiszem, hogy kegyetlen a törvényben az, hogy embert így -eléktelenitenek. Elég sulyos, ha életétől megfosztják, de tulságosan -kegyetlen, hogy eléktelenitik, uram. - -– Egyáltalában nem az, – válaszolt az öreg alkalmazott. – Vigyázzon a -mellére és a hangjára, barátom és bizza a törvényre, hogy az -gondoskodjék önönmagáról. Ezt tanácsolom. - -– Uram, a nedvesség fekszik mellemen és hangomon – mondá Jerry. – Ezen -is láthatja, hogy mily nedves módon keresem meg mindennapi kenyeremet. - -– Jól van, jól van! – mondá az öreg alkalmazott – mindenkinek megvan a -maga módja, hogy kenyerét megszerezze. Az egyiké nedves, a másiké -száraz. Itt a levél. Menjen! - -Jerry elvette a levelet és sokkal kisebb belső alázattal, mint amennyit -külsőleg mutatott, ezt mormolta maga elé: - -– Vén csont vagy te is – és meghajolt. Utközben értesitette fiát -küldetéséről és utjára ment. - -Akkoriban Tyburn-ban végezték az akasztást. A Newgate mellett elterülő -utcának nem volt olyan borzalmas hire, mint most van. De a börtön -irtóztató hely volt, ahol mindenfajta kicsapongás és komiszság -megtörtént, ahol veszedelmes járványok tanyáztak, melyek a foglyokkal -együtt a terembe jutottak, és gyakran a vádlottak padjáról egyenest a -Lord-főbirót támadták meg és őt helyéből kilökték. Gyakran megtörtént, -hogy a biró fekete sapkával a fején, a saját biztos itéletét is hirdette -ki a fogolyéval együtt és még előbb halt meg, mint amaz. Az Old Bailey -olyan volt, mint valami halotti állomás, ahonnan szekereken és kocsikon -sápadtarcu utasokat erőszakosan küldöttek másvilági utjukra, két és fél -mérföldnyit haladtak utcákon és országutakon végig és alig néhány -jóravaló polgárban keltettek irtózatot – olyan nagy a szokás hatalma. – -Hires volt az Old Bailey pellengére, régi és bölcs intézmény, ez olyan -büntetést szabott, melynek szigorát senki sem volt képes felfogni; hires -volt vesszőző helye is, egy másik kedves régi intézmény, nagyon humánus -és enyhitő a hatása, érdemes arra, hogy működésben lássák, nagy volt a -forgalom a vérbirságban is, az egy másik töredéke őseink bölcsességének, -mely pénzért elkövetett legborzalmasabb gonosztetteket eredményezett. -Általában az Old Bailey ékes bizonysága volt annak a közmondásnak: -»Minden jó ugy, ahogyan van!«; ez a mondás véget vetne mindennek és a -lustaságot is fejlesztené, ha nem foglalná magában azt a fáradságot -okozó következtetést, hogy semmi sem volt rossz, ami valaha volt. - -A hirvivő utat tört magának a piszkos tömegen keresztül, olyan ember -gyakorlottságával, aki megszokta, hogy csendben kerüljön előre, -megtalálta a keresett kaput és levelét egy csapóajtón benyujtotta. Abban -az időben ugyanis belépődijat fizettek, hogy láthassák az Old Baileyben -előadott látványosságot, éppen ugy, mint a hogy fizettek azért, hogy -láthassák Bedlamban a szindarabokat, csakhogy az előbbi szórakozás -sokkal drágább volt. Azért őrizték olyan jól az Old Bailey kapuit, -kivévén természetesen azokat a barátságos kapukat, amelyeken a -gonosztevők jutottak be, ezek mindig tárva-nyitva állottak. - -Némi késedelem és habozás után a kapu kelletlenül kinyilt egy kissé és -Cruncher Jerrynek lehetővé tette, hogy magát a tárgyaló terembe -préselje. - -– Mit tárgyalnak? – kérdé halkan a legközelebbi szomszédjától. - -– Még semmit. - -– Mi lesz soron? - -– A hazaárulási pör. - -– A fölnégyelő? - -– Igen, – válaszolta az kéjesen; – először is gátra kikötik és félig -felakasztják, azután leveszik onnan és szeme láttára felhasitják, beleit -kiszedik és elégetik, azután fejét leütik és törzsét felnégyelik. Ez az -itélet. - -– Természetesen, csak ha vétkesnek találják, – jegyezte meg Jerry. - -– Ó, ezek majd vétkesnek találják – mondá a másik. – Attól ugyan ne -tarts. - -Cruncher figyelmét most az ajtónálló vonta magára, aki, a levéllel a -kezében Lorry felé tartott. Lorry egy asztalnál ült parókás urak között, -nem messzire egy parókás urtól, a vádlott védőjétől, aki előtt nagy -halom papir feküdt és szemben egy másik parókás urral, akinek mind a két -keze nadrágja zsebébe volt dugva és akinek teljes figyelmét, ahányszor -csak Cruncher ránézett, a tárgyalóterem menyezete kötötte le. Jerry -néhányat köhécselt, állát dörzsölte és kezével adott jelt, mig Lorry -figyelmét felkeltette, az fölállott, hogy körülnézzen, nyugodtan intett -feléje és ismét leült. - -– Mi dolga van _ennek_ az üggyel? – kérdezte az ember, akivel azelőtt -beszélt. - -– Átkozott legyek, ha tudom, – mondá Jerry. - -– Hát mi dolgod van _neked_ vele, ha ugyan szabad kérdeznem? - -– Azt én magam sem tudom – mondá Jerry. - -A biró belépése és az azt követő nagy mozgolódás és a tárgyaló teremben -való általános elhelyezkedés végett vetett a párbeszédnek. A következő -pillanatban a vádlottak padja lett az érdeklődés középpontja. Két -fogházőr, aki ott állott, eltávozott, a foglyot bevezette és birái elé -állitotta. - -Az összes jelenlevők reábámultak, kivévén azt az egy parókás urat, aki a -menyezetet nézte. A helynek minden emberi lélegzete feléje áradt, mint -valami tenger, szél vagy tűz. Pillérek mögül, a sarkokból kiváncsi arcok -tekintettek feléje, hogy megpillantsák; a hátulsó sorok nézői -felállottak, hogy egy haja szála se kerülje el figyelmüket; a terem -közepén állók az előttük levők vállára fektették kezöket, hogy -megpillanthassák őt, lábuk hegyén, párkányokon, majdnem semmin állottak, -hogy minden hüvelyknyit meglássanak belőle. Ez utóbbiak között különösen -feltünő volt Jerry, a ki ugy állott ott, mint Newgate vashegyekkel -ellátott falának megelevenedett darabja. Utjában sört ivott, ennek gőzét -lehelte ki és az más sörnek, ginnek, teának, kávénak és mi egyébnek a -párájával egyesülve áradt a vádlott felé és a nagy ablakokon piszkos köd -és eső alakjában csapódott le. - -Mindezen bámuló és izgatott pillantásnak tárgya egy, körülbelül 25 éves -ifju volt, akinek szép termete, kellemes vonásai, napbarnitott arca és -sötét szeme volt. Egyszerüen volt öltözve, feketébe vagy nagyon sötét -szürkébe, hosszu sötét haja tarkóján szalaggal volt átkötve, inkább hogy -utjában ne legyen, mint disznek. Mint a hogy a lélek indulata -kifejeződött a testnek minden burkolatán, ugy az ő sápadtsága is, melyet -helyzete igazolt, keresztülhatolt arca barna szinén és bizonyitotta, -hogy a lélek hatása erősebb a napénál. Egyébként elfogulatlan volt, -meghajlott birája előtt és nyugodtan állott. - -Az az érdeklődés, a mellyel ezt az embert megbámulták és ráleheltek, nem -vált az emberiség dicsőségére. Ha kevésbbé borzalmas itélet veszedelme -előtt állott volna, – ha meg lett volna a lehetősége annak, hogy csak -egyetlen ilyen borzalmas részlettől is meg lesz kimélve – ugyanannyit -veszitett volna vonzóerőben. Az alak vonzó volt, a mely arra várt, hogy -elitéljék, hogy oly undoritóan feldarabolják. A halhatatlan lény, mely -arra várt, hogy lemészárolják, hogy darabokra tépjék, okozta az -izgalmat. Bármilyen mázzal is vonták be a különféle szemlélők -érdeklődésüket – amely önámitó képességük foka szerint változott – -inditó oka a vérszomjuság volt. - -Csönd volt a tárgyalóteremben. Darnay Károly tegnap ártatlannak mondotta -magát abban a vádban, mely őt avval vádolta, hogy hamis árulója a mi -felséges, magasztos, kitünő stb. fejedelmünk, urunk és királyunknak, -azáltal, hogy különböző alkalmakkor, különböző módon és eszközökkel, -Lajosnak, Franciaország királyának segitséget nyujtott emlitett -felséges, magasztos, kitünő, stb. fejedelmünk, urunk és királyunk elleni -háboruiban; azáltal ugyanis, hogy a mi említett felséges, magasztos, -kitünő stb. fejedelmünk, urunk és királyunk és az emlitett -franciaországi Lajos birtokai között oda és vissza utazgatott, és -rosszakaratu, ravasz, áruló módon (még egy csomó más jelzővel) az -említett Franciaországi Lajosnak elárulta, hogy a mi emlitett felséges, -magasztos és kitünő stb fejedelmünk, urunk és királyunk milyen haderőt -szándékozik felszerelni és küldeni Kanada és Északamerikába. Jerry, -akinek haja mindjobban égnek meredt, amint a jogi kifejezések -halmozódtak, legnagyobb megelégedésére annyit értett meg belőle, hogy az -imént is feljebb annyiszor emlitett Darnay Károly áll előtte és -itéletére várt, hogy a jury felesküdött és hogy a főállamügyész beszélni -készült. - -A vádlottat, aki tudatában volt annak hogy őt gondolatban már minden -jelenlévő felakasztotta, lefejezte és fölnégyelte, nem félemlitette meg -ez a helyzet, sem szinpadi arcot nem öltött. Nyugodt és figyelmes volt. -Komoly érdeklődéssel nézte a bevezető eljárást és kezét oly nyugodtan -tartotta az előtte levő padon, hogy a ráhintett füvek közül még egy -szálat sem mozditott el helyéről. Az egész terem ugyanis füvekkel volt -behintve és ecettel befecskendezve, óvószerül a fogház levegője és lázai -ellen. - -A vádlott feje fölé tükör volt elhelyezve, hogy a fényt reávesse. Egész -sereg bűnös és gonosztevő látta benne a képét és tünt el felületéről és -a földről is egyuttal. Micsoda borzalmas kisértetsereg járná ezt a -termet, ha a tükör sima lapjainak felületén megjelentek képét -visszaadná, mint ahogy a tenger visszaadja halottait. A vádlott -elméjében fölvillanhatott az a futó gondolat, hogy mennyi szégyent és -gyalázatot tükrözhetett az vissza. Akárhogyan történt is, helyzetének -megváltozása észrevétette vele, hogy fénysugár esik arcára, és mikor a -magasba tekintett, arca elpirult és jobb keze a füveket félretolta. - -Véletlenül történt, hogy e mozdulat folytán arcát a teremnek jobb keze -felé eső oldalára forditotta. Szemével egy szinben, a biróság padjának a -sarkán két személy ült, akiken szeme azonnal megakadt olyan feltünően és -arcának olyan elváltozása közben, hogy az összes őt figyelő szemek -feléjük fordultak. - -A szemlélők a két alakban megláttak egy ifju hölgyet, aki husz évesnél -alig volt több, és egy urat, aki nyilvánvalóan atyja volt. Az urnak -rendkivül érdekes volt a külseje, haja hófehér, arcának pedig valami -leirhatatlan mélységü kifejezése volt, nem aktiv, hanem tépelődő és -önmagával foglalkozó. Ha ez a kifejezés megjelent arcán, öregnek -látszott, ha pedig néha eltünt, mint például most, mikor leányával -beszélt, javakorbeli férfinak látszott, aki nem haladta tul élete delét. - -Leánya ott ült mellette, egyik kezét karjába füzte, a másikat pedig -föléje helyezte. Közel huzódott atyjához, a látvány megfélemlitette és a -foglyot is sajnálta. Mindent feledő félelem és részvét kifejezése -tisztán volt olvasható a homlokán, mely nem látott egyebet, mint a -vádlottat fenyegető veszedelmet. - -Ez olyan tisztán volt olvasható, olyan természetesen és elevenen -fejeződött ki, hogy sok kiváncsi, aki nem volt részvéttel a vádlott -iránt, megindult ettől a látványtól és a termen végig susogták: - -– Kik ezek? - -Jerry, a hirvivő, aki a maga módja szerint végezte megfigyelését és mély -gondolkodása közben ujjairól a rozsdát leszopogatta, fejét kinyujtotta, -hogy meghallja, hogy kicsodák. A körülötte levő tolongás még sürübbé -vált és a kérdést eljuttatta a legközelebbi törvényszéki szolgáig, tőle -lassan megjött a válasz, végül Jerryhez is eljutott: Tanuk. - -– Melyik részen? - -– Ellene. - -– Melyik rész ellen? - -– A vádlott ellen. - -A biró, akinek szeme követte az általános irányt, magához tért ismét, -székéhez támaszkodott és tekintetét arra a férfiura függesztette, akinek -élete kezében volt, amikor a főállamügyész fölkelt, hogy fonja a -kötelet, köszörülje a bárdot és beverje a szöget a vérpadba. - - -3. Fejezet. A csalódás. - -A főállamügyész elmondotta a jurynek, hogy az előttük levő fogoly, -fiatal kora ellenére is, nagyon jártas a hazaárulás fondorlataiban, -ezért követeli fejét a törvény. A közös ellenséggel való érintkezése nem -mai, nem tegnapi keletü, nem is az elmult vagy az azelőtti évből való. -Bebizonyult az, hogy a vádlott már régen ide és oda utazgatott Anglia és -Franciaország között titkos ügyekben, melyekről őszinte felvilágositást -nem adott. Ha a hazaárulás fondorlatai általában célt érnének -(szerencsére sohasem értek), ennek az ügynek a gonoszsága és bünössége -sem lett volna fölfedezhető. Azonban a Gondviselés, egy félelem és gáncs -nélküli egyén szivét megkeményitette, aki kikutatta a vádlott titkos -terveit és rémülettől eltelve felfedezte azokat ő felsége főállamtitkára -és a nagyon tiszteletreméltó Titkos Tanács előtt. A hazának ez a fia -megjelenik majd előttük. Ennek az egyénnek az eljárása és magatartása -valóban magasztos. Ő barátja volt a vádlottnak, miután azonban egy -szerencsés és gonosz órában fölfedezte alávalóságát, elhatározta, hogy -az árulót, akit keblén tovább nem melengethetett, a haza szent oltárán -feláldozza. Ha Britanniában szobrokat állitanának az állam jótevőinek, -amint azt az ókori Görögországban és Rómában tették, ugy ez a dicső -polgár bizonyára kapna egyet. De minthogy ez itt nem szokás, valószinüen -őt sem tisztelik meg vele. Az erény, mint a költő mondja (sok helyen, -melyet szilárd meggyőződése szerint az esküdtszék szóról-szóra betéve is -tud – a jury arcán ekkor a bünösség tudata látszott, hogy ők bizony egy -ilyen idézetről sem tudnak –) bizonyos módon fertőző, különösen az a -dicső erény, melyet patriotizmusnak, hazaszeretetnek mondanak. A Korona -ezen szeplőtelen és feddhetetlen tanujának magasztos példaadása, akiről -csak a legnagyobb tisztelet hangján lehet beszélni, nem tévesztette el -hatását a vádlott szolgáján és benne azt a szent elhatározást érlelte -meg, hogy gazdája asztalát és zsebeit kikutatja és irományait elrejti. Ő -(a főállamügyész) el van készülve arra, hogy erről a bámulatraméltó -szolgáról feddő és kicsinylő nyilatkozatokat fog talán hallani és ő -mindazonáltal többre becsüli őt, mint saját édes testvérét és jobban -tiszteli mint saját apját vagy anyját. Bizalommal szólitja fel az -esküdtszéket is, hogy ők is ugyanazt tegyék. Ennek a két tanunak a -vallomása, az általuk felfedezett és felmutatandó okmányokkal egyesitve, -bizonyitja azt, hogy a vádlottnak olyan jegyzékek voltak a birtokában, -melyek ő felsége tengeri és szárazföldi haderejét, annak elhelyezését és -felszerelését tartalmazzák és ő ezeket minden kétséget kizáróan -rendszeresen az ellenséges hatalom birtokába juttatta. Igaz ugyan, hogy -nem volt bebizonyitható az, hogy ezek a feljegyzések a vádlott -kezeirásai, de ez teljesen közömbös, sőt a vád szempontjából kedvező, -mert azt bizonyitja, hogy a vádlott mestere az óvatosságnak. Ezek a -bizonyitékok öt év előtti időre nyulnak vissza és igazolják azt, hogy a -vádlott bünös terveivel már néhány héttel az angol és amerikai seregek -között vivott első ütközet ideje előtt is foglalkozott. Mindezen okoknál -fogva az esküdtszék, fejedelmét tisztelő (és ő tudja, hogy olyan) és -felelős lévén (ők tudják, hogy azok), kell, hogy a foglyot bünösnek -mondja, életének véget vessen, akár tetszik nekik, akár nem. Nem -hajthatják fejüket nyugodtan párnájukra; nem viselhetik el azt a -gondolatot, hogy feleségeik nyugodtan hajthatják fejüket párnájukra; -sohasem juthatna eszükbe, hogy gyermekeik nyugodtan hajthatják fejüket -párnájukra; szóval sem ők, sem hozzátartozóik fejüknek párnákra való -fektetésére egyáltalában nem is gondolhatnak addig, mig a vádlott fejét -le nem ütik. Ezt a fejet kérte végül a főállamügyész mindannak nevében, -ami csak eszébe jutott és annak az ünnepies kinyilatkoztatásával, hogy ő -a vádlottat már halottnak is tudja. - -Mikor a főállamügyész befejezte beszédét, zümmögés támadt a termen -végig, mintha egész felhő dongó röpdösne a vádlott feje körül, sejtve, -hogy ő hamarosan mivé válik. - -Mikor a zaj elült, a mocsoktalan hazafi jelent meg a tanuk padján. - -Elődje ezen bevezetése után a koronaügyész kihallgatta a hazafit: neve -Barsad János, foglalkozása: gentleman. Tiszta lelkületének a történetét -a főállamügyész már elmondotta, melyben csak egy tévedés lehetett, hogy -nagyon is pontos. Mikor nemes keble ettől a tehertől megszabadult, -szerényen visszavonult volna, de a parókás ur, aki előtt a nagy halom -papir feküdt és nem messzire ült Lorrytól, néhány kérdést óhajtott hozzá -intézni. A szemben ülő parókás ur még mindig a terem menyezetét nézte. - -Volt-e ő valaha kém? Nem, ezt az aljas rágalmat botránykozással -utasitotta vissza. Miből élt? Birtokából. Hol van a birtoka? Ezt nem -mondhatja meg olyan pontosan. Mi a birtoka? Senkinek semmi köze hozzá. -Örökölte-e? Igen, örökölte. Kitől? Távoli rokontól. Nagyon távolitól? -Meglehetősen távolitól. Volt-e valaha börtönben? Bizonyára nem. Sohasem -volt az adósok börtönében? Nem látja, hogy ennek mi köze van ehhez. Még -egyszer. Sohasem volt az adósok börtönében? Soha? De igen. Hányszor? -Kétszer vagy háromszor. Nem öt-, vagy hatszor? Talán. Mi a foglalkozása? -Gentleman. Kirugták-e valaha? Megtörténhetett. Gyakran? Nem. Kirugták-e -valaha ugy, hogy a lépcsőn lerepült? Határozottan nem; egyszer a lépcső -tetején megrugták, ő azonban szándékosan esett le. Azért lökték le -akkor, mert hamis kockákkal játszott? Ilyes valamit mondott az a -részeges hazug, aki rajta ezt a sérelmet elkövette, de az nem igaz. -Megesküszik-e arra, hogy nem igaz? Feltétlenül. Élt-e valaha hamis -játékból? Soha. Hát játékból élt-e? Csakugy, mint más urak. Kért-e pénzt -kölcsön a fogolytól? Igen. Visszafizette-e? Nem. A fogolylyal való -barátsága valójában nagyon felületes volt. Nem erőszakolta-e rá ezt a -barátságot postakocsin, korcsmában, postahajón? Nem. Biztos-e abban, -hogy a fogolynál látta ezeket a jegyzékeket? Egész határozottan. Tud-e -még valamit a jegyzékekről? Nem. Például, nem ő maga szerezte-e be -azokat? Nem. Vár-e valamit ezen vallomásáért? Nem. Nincs-e a kormány -állandó fizetett alkalmazásában, hogy tőrt vessen? Ó, bizonyára nem. -Vagy vele valami egyéb vonatkozásban? Bizonyra nincs. Megesküszik-e -erre? Akárhányszor. Nincs-e más inditóoka, mint a tiszta hazaszeretet? -Semmi más. - -Az erényes szolga, Cly Roger, nagy gyorsasággal esküdött a kihallgatás -folyamán. Négy év előtt jóhiszemüen lépett a vádlott szolgálatába. A -calaisi postahajó fedélzetén kérdezte a vádlottat, hogy nincs-e szüksége -ügyes fiu szolgálatára, a vádlott felfogadta őt. Ő nem könyörgött a -vádlotthoz, hogy az ügyes fiut könyörületből fogadja szolgálatába – -ilyesmire sohasem gondolt. Nemsokára azután gyanuba fogta a vádlottat és -megfigyelte őt. Utazás közben ruhái rendbehozásánál gyakran látott -hasonló jegyzékeket a vádlott zsebében. Ezeket a jegyzékeket a vádlott -iróasztala fiókjából vette ki. Ő nem tette azokat megelőzőleg oda. -Látta, amint a vádlott hasonló jegyzékeket francia uraknak mutatott -Calaisban és hasonló jegyzékeket francia uraknak Calaisban és -Boulogneban, mindkét helyen. Szerette hazáját, nem türhette ezt tovább -és feljelentést tett. Sohasem gyanusitották azzal, hogy ezüst teáskannát -lopott. Megrágalmazták egy mustárcsészét illetőleg, de kitünt, hogy az -csak ezüstözött volt. Az előbbi tanut hét vagy nyolc éve ismeri; ez -tiszta véletlen. Ő nem mondja ezt különösen sajátságos véletlennek: a -legtöbb véletlen sajátságos. Azt sem mondotta sajátságos véletlennek, -hogy a hü hazaszeretet volt _az ő_ egyedüli inditóoka. Ő hü brit és -reméli, hogy van még sok hozzá hasonló. - -A dongók ismét zümmögtek és a főállamügyész Lorry Jarvis urat szólitotta -elő. - -– Lorry Jarvis ur, alkalmazottja-e ön Tellson bankjának? - -– Igen. - -– Egy novemberi pénteki éjjelen, 1775-ben nem utazott-e ön üzleti ügyben -a London és Dover között közlekedő postakocsin? - -– Igen. - -– Voltak-e más utasok a postakocsiban? - -– Kettő. - -– Kiszálltak-e utközben az éj folyamán? - -– Igen. - -– Lorry ur, nézzen a vádlottra. Vajjon ő volt-e egyike az utasoknak? - -– Nem merném állitani, hogy ő volt az. - -– Hasonlit-e ő ama két utas egyikéhez? - -– Mind a kettő ugy be volt burkolva, az éjszaka oly sötét volt és mi -mindannyian oly tartózkodók voltunk, hogy nem merném még azt se -állitani. - -– Lorry ur, nézze meg ismét a vádlottat. Képzelje el, hogy ugy be van -burkolva, mint az a két utas volt, külseje, termete lehetetlennek -tüntetné föl, hogy ő egyik volt a kettő közül? - -– Nem. - -– Ön nem esküszik meg arra, Lorry ur, hogy ő nem volt az egyik a kettő -közül? - -– Nem. - -– Tehát mondja legalább azt, hogy ő a kettő közül az egyik lehetett? - -– Igen. Kivévén azt, hogy emlékszem arra, hogy mind a kettő – éppen ugy, -mint én – félt a rablóktól, a vádlott pedig nem látszott félénknek. - -– Látta-e valaha a félelem képét, Lorry ur? - -– Láttam, egészen bizonyosan. - -– Lorry ur, nézzen még egyszer a vádlottra, biztos tudomása szerint -látta-e őt már azelőtt? - -– Láttam. - -– Mikor? - -– Néhány nappal azután, visszatérőben voltam Franciaországból és -Calaisban a vádlott annak a postahajónak a fedélzetére jött, amelyen én -is visszautaztam és velem együt utazott. - -– Mely órában jött ő a fedélzetre? - -– Kevéssel éjfél után. - -– Az éj sötétjében. Ő volt az egyedüli utas, aki ebben a szokatlan -órában jött a fedélzetre? - -– Véletlenül ő volt az egyedüli. - -– A »véletlenül« itten közömbös, Lorry ur, ő volt-e az egyedüli utas, -aki az éj sötétjében a fedélzetre jött? - -– Igen. - -– Egyedül utazott-e ön, Lorry ur, vagy volt-e kisérője? - -– Ketten kisértek. Egy ur és egy hölgy. Itt vannak. - -– Itt vannak. Beszélt-e a fogollyal? - -– Alig valamit. Az idő viharos, az átkelés hosszas és kellemetlen volt, -és én az egyik parttól a másikig majdnem az egész idő alatt divánon -feküdtem. - -– Miss Manette! - -A fiatal hölgy felé fordult az előbb is és most is minden pillantás, aki -fölkelt helyéről. Atyja vele együtt fölkelt és leányának karjába füzött -kezét ott tartotta karja alatt. - -– Miss Manette, nézzen a fogolyra. - -A vádlottra ilyen részvéttel, ilyen komoly ifju szépséggel való -szembesités sokkal nagyobb megpróbáltatás volt, mintha az egész tömeggel -állana szemben. Ugy szólván vele egyedül állott sirja szélén és mind a -kiváncsian rábámuló szem összesen sem volt képes arra, hogy neki egy -pillanatra is elegendő lelkierőt adjon, hogy elfogulatlan maradjon. -Nyugtalan jobbkezével az előtte levő füveket kertbeli képzelt -virágágyakká osztotta szét; abbeli törekvésében, hogy lélegzésének -szokott módját megtartsa, ajkai megremegtek és a vér belőlük szivére -tódult. A dongók zümmögése hangos volt ismét. - -– Miss Manette, látta ön a vádlottat azelőtt? - -– Igen, uram. - -– Hol? - -– Az előbb emlitett postahajó födélzetén, uram, ugyanazon alkalommal. - -– Ön az előbb emlitett hölgy? - -– Ó, szerencsétlenségre, én vagyok! - -Részvétének panaszos hangja beleolvadt a biró kevésbbé kellemes hangzásu -szavába, amiért durván megjegyezte: - -– Feleljen a megadott kérdésekre és ne tegyen reá semmi megjegyzést. -Miss Manette, beszélt ön a fogolylyal a csatornán való átkelése -alkalmából? - -– Igen, uram. - -– Ismételje el. - -Mialatt mély csönd honolt körülötte, halk hangon elkezdé… - -– Mikor az az ur a födélzetre jött… - -– A foglyot gondolja? – kérdezte a biró homlokát ráncolva. - -– Igen, mylord! - -– Akkor mondja: »a vádlott«. - -– Mikor a vádlott a födélzetre jött, észrevette, hogy atyám -(szeretetteljes pillantást vetett reája, amint ott állott mellette) -nagyon fáradt és beteg. Egészsége annyira meg volt támadva, hogy nem -mertem őt a szabad levegőről eltávolitani és ágyat vetettem részére a -fedélzeten, a kajütlépcsők mellett és a fedélzeten leültem melléje, hogy -vigyázzak reá. Az éjjel nem volt más utas, csak mi négyen. A vádlott oly -jó volt és engedelmet kért arra, hogy utmutatást adjon, hogyan óvhatom -meg atyámat jobban a vihartól, mint ahogyan azt én tettem. Én nem -intézkedtem helyesen, mivel nem tudtam, hogy a szél mely irányból fog -fujni, ha a kikötőt elhagyjuk. Ő megtette helyettem. Nagy gyöngédséget -és részvétet mutatott atyám állapota iránt és biztos vagyok benne, hogy -érezte is. Ilyen módon kezdtünk el beszélgetni. - -– Engedje meg, hogy egy pillanatra megszakitsam. Egyedül jött ő a -fedélzetre? - -– Nem. - -– Hányan voltak vele? - -– Két francia ur. - -– Beszélgettek egymással. - -– Beszélgettek egymással egész az utolsó pillanatig, mikor a két francia -urnak a csónakkal ismét partra kellett szállania. - -– Forgattak-e valami papirosokat, hasonlót ezekhez a jegyzékekhez? - -– Valami papirosokat forgattak, de nem tudom, hogy milyent. - -– Ilyen formáju és alakut? - -– Lehet, de valóban nem tudom, ámbár egészen mellettem állottak és -halkan beszélgettek; a kajütlépcső tetején állottak, hogy az ott függő -lámpa fényét igénybe vehessék; a lámpa nagyon homályosan égett és ott -nagyon halk hangon beszélgettek és igy én semmit sem hallottam abból, -amit beszéltek és csupán azt láttam, hogy papirosokba nézegettek. - -– Térjen most át a fogolylyal való beszélgetésre, Miss Manette. - -A fogoly olyan nyilt bizalmat tanusitott velem szemben, – gyámoltalan -helyzetemre való tekintettel – mint amilyen szives, kegyes és segitséget -nyujtó volt atyámhoz. Remélem, – mondá könnyekre fakadva – hogy nem -hálálom meg az ő jóságát azzal, hogy ma ártalmára vagyok. - -Dongók zümmögése. - -– Miss Manette, ha a fogoly tisztán nem érti meg, hogy Ön vallomását – -melyet köteles megtenni, melyet meg kell tennie és melynek megtétele -elől nem menekülhet – csak nagy ellenszenvvel teszi le, ugy ebben a -teremben ő az egyedüli ebben a tekintetben. Kérem, folytassa. - -– Azt mondotta nekem, hogy milyen sulyos és fontos természetü ügyben -utazik, hogy az érdekeltek könnyen kellemetlen helyzetbe is kerülhetnek -és hogy azért utazik álnéven. Azt mondotta, hogy ez az ügy -kénytelenitette őt arra, hogy Franciaországba utazzék és valószinüen -hosszu időre kényszeriteni fogja, hogy ismételten ide és oda utazgasson -Francia- és Angolország között. - -– Mondott-e valamit Amerikáról? Miss Manette, legyen részletező! - -– Igyekezett megmagyarázni hogy hogyan keletkezett a viszály és azt -mondotta, hogy amennyire ő meg tudja itélni a dolgot, az, Anglia -részéről balga és igazságtalan is. Tréfálva megjegyezte, hogy Washington -György talán szerez magának olyan hirnevet a történelemben, mint III. -György. Ezt azonban teljesen ártatlanul mondotta, csak éppen, hogy az -időt eltöltse. - -Nagyérdekü jelenetben, melyet minden szem figyelemmel kisér, a -főszereplő arcán kidomborodó minden erősebb vonást a szemlélők -öntudatlanul utánoznak. Arca kifejezése vallomása közben kinosan -gyötrödő és figyelmes volt és a szünet alatt, mikor a biró vallomását -irásba foglalta, figyelte a hatást, melyet vallomásával a vád és védelem -ügyvédei között előidézett. A teremben a nézők arcán ugyanaz a vonás -tükröződött vissza, ugy hogy az arcok nagy többsége a vallomásttevő -tükörképének látszott; a biró ekkor föltekintett irásaiból és rettenetes -pillantással sujtotta a Washington Györggyel kapcsolatban elhangzott -eretnekséget. - -A főállamügyész jelezte most, hogy óvatossági és alaki szempontból -szükségesnek látszik, a fiatal hölgy atyjának, Manette doktornak a -kihallgatása. Ennek folytán előszólitotta őt. - -– Manette doktor, nézzen a vádlottra. Látta-e őt valaha azelőtt? - -– Egyszer. Mikor Londonban lakásomon meglátogatott. Körülbelül három -vagy három és fél év előtt. - -– Fölismeri-e benne utitársát a postahajó födélzetén, vagy elmondhat-e -valamit a leányával folytatott beszélgetéséből? - -– Nem, uram, egyiket sem tehetem. - -– Van-e annak valami különös oka, hogy egyikre sem képes? - -Halk hangon válaszolt: - -– Van. - -– Az a szerencsétlenség érte-e, hogy szülőföldjén, hosszu időre -bebörtönözték, kihallgatás, sőt vád nélkül, Manette doktor? - -Olyan hangon válaszolt, mely minden szivet meghatott: - -– Hosszas bebörtönzés. - -– A kérdéses alkalommal bocsátották csak szabadon? - -– Ugy mondták nekem. - -– Emlékszik-e valamire abból az időből? - -– Nem. Egy bizonyos időponttól kezdve emlékezőtehetségem teljesen -eltünt, – még azt sem mondhatom, hogy mely időtől kezdve – fogságom -ideje alatt cipőkészitéssel foglalkoztam egész addig, mig Londonban nem -találtam magamat kedves leányom társaságában élve. Vonzódtam már hozzá, -mikor a kegyelmes Isten visszaadta szellemi tehetségemet; de még azt sem -vagyok képes elmondani, hogy milyen módon lettem hozzá bizalmas. Nem -emlékszem annak a folyamatára. - -A főállamügyész leült, atya és leánya is helyet foglaltak ismét. - -A tárgyalás folyamán sajátságos fordulat állott be. A vádhatóság azt -igyekezett bizonyitani, hogy a vádlott, ismeretlen társával, öt évvel -ezelőtt azon a novemberi péntek éjjelen a doveri postakocsin utazott és -hogy föl ne ismerjék, az éj folyamán kiszállott a postakocsiból egy -helyen, ahol nem időzött, hanem néhány tucat mérföldnyire visszautazott -egy helyőrségi és kikötővárosba és ottan adatokat gyüjtött. Egy tanu azt -vallotta, hogy látta őt a kérdéses időben a helyőrségi és kikötőváros -egyik szállójának reggelizőtermében, amint várakozott valakire. A -vádlott védőjének keresztkérdései eredménytelenek voltak, kivévén, hogy -semmi más alkalommal azelőtt a vádlottat nem látta, mikor a parókás ur, -aki az egész idő alatt a terem menyezetét nézte, egy-két szót irt egy -szelet papirra, összesodorta és a védő felé dobta. A védő a legközelebbi -szünet alatt a papirszeletet kisodorta és nagy figyelemmel és -kiváncsisággal nézett a vádlottra. - -– Fönntartja azt az állitását, hogy teljesen bizonyos abban, hogy az a -személy a _vádlott_ volt? - -A tanu teljesen bizonyos volt abban. - -– Látott-e valaha valakit, aki nagyon hasonlitott a vádlotthoz? - -Annyira hasonlót nem látott, válaszolta a tanu, hogy eltéveszthetné -őket. - -– Nézze meg jól ezt az urat, tudós barátomat, – mondá és rámutatott -arra, aki a papirszeletet odadobta – és azután nézze meg jól a vádlottat -ismét. Nagyon hasonlók-e egymáshoz? - -Eltekintve attól, hogy tudós barátunk külseje rendetlen, elhanyagolt, -sőt kicsapongónak is látszott, a kettő annyira hasonlitott egymáshoz, -hogy szembesitésük alkalmával nemcsak a tanu, hanem minden jelenlevő is -meglepődött. Mylordot, a birót, arra kérték, hogy tudós barátunknak -engedje meg, hogy parókáját letegye, aki nem nagyon szivesen adta meg -ezt az engedelmet, a hasonlóság ekkor még feltünőbbé vált. Mylord azt -kérdezte Stryvertől (a vádlott védőjétől), vajjon Cartont (tudós -barátunk neve) fogja-e vád alá hazaárulásért? De Mr. Stryver tagadólag -válaszolt mylordnak és azt óhajtotta a tanutól kérdezni, hogy ami -egyszer történt, nem eshetett-e meg kétszer is, vajjon olyan -határozottsággal vallott volna-e akkor is, ha elhamarkodottságának ilyen -kétségbevonhatatlan bizonyitékát előbb látta volna, vajjon olyan -határozott-e még mostan is, mikor már látta őt; és még más egyebet is -kérdezett. Az eredmény az volt, hogy a tanu teljesen megsemmisült és a -bizonyitásnak ez a része vizbe esett. - -Cruncher, mialatt a tanuvallomásokat hallgatta, ujjairól egész reggelire -való rozsdát szopott le. Arra kellett most figyelnie, hogy Stryver -milyen módon teritette a vádlott ügyét az esküdtszék elé, mint valami -öltözet ruhát; bizonyitotta, hogy Barsad, a hazafi, fizetett kém és -áruló, gyalázatos lélekkufár és Judás óta a legnagyobb gazemberek egyike -a föld kerekségén – és bizonyára hasonlit is hozzá; Cly, az erényes -szolga, az ő társa és barátja és méltó is hozzá; hogy ezek a hamisitók -és hitszegők hogyan szemelték ki a vádlottat áldozatul, minthogy őt, -francia származásu lévén, családi ügyek Franciaországban, gyakran -kényszeritették arra, hogy a csatornán átkeljen – és hogy más -személyekre való tekintettel, akik szivéhez közel állottak, nem állott -módjában, hogy ezeket a családi ügyeket fölfedje, még ha életét is -mentheti meg ezáltal. Hogy a fiatal hölgyből kipréselt vallomás, akinek -lelki gyötrelmeit mindannyian látták, semmit sem bizonyit, mivelhogy az -nem egyéb, mint ártatlan kis előzékenység és udvariasság, amilyen -akármikor megtörténik fiatal ur és fiatal hölgy között, akik véletlenül -találkoznak, kivévén a Washington György emlitését; ez pedig olyan -különködő és lehetetlen, hogy nem is lehet másnak, mint elhamarkodott -tréfának tekinteni. A kormányra nézve gyöngeség jele volna ilyen -jelentéktelen nemzeti ellentétek és félelmek kizsákmányolásának -kisérletével népszerüségre vadászni eredménytelenül és hogy ez a -sikertelenség volt az oka annak, hogy a főállamügyész az ügyet annyira -felfujta; hogy a vádnak mindannak ellenére semmi más támasza nincsen, -mint ezek az alávaló, becstelen vallomások, amelyek ilyenfajta vádat oly -gyakran meggyaláznak, erről a körülményről az ország hazaárulási pörei -élénken tanuskodnak. Mylord itt félbeszakitotta őt (komoly -arckifejezéssel, mintha ez az állitás nem felelne meg az igazságnak) és -azt mondotta, hogy nem ülhet a birói székben és hallgathat nyugodtan -ilyen célzást. - -Stryver azután előszólitotta néhány tanuját; Crunchernek pedig arra -kellett figyelnie, hogy a főállamügyész hogyan forgatta össze-vissza azt -az öltözet ruhát, melyet Mr. Stryver az esküdtszék elé teritett és hogy -hogyan bizonyitgatta, hogy Barsad és Cly még százszorosan jobbak, mint -amilyeneknek ő hitte őket és hogy a vádlott százszorosan gonoszabb. -Végül mylordra került a sor, aki az öltözet ruhát kivülről befelé, majd -belülről kifelé forgatta és egész határozottsággal a vádlott számára -való halotti köntöst igyekezett szabni belőle. - -Az esküdtszék most visszavonult, hogy tanácskozzék és a dongók ismét -zümmögtek. - -Carton, aki annyi ideje nézte már a terem mennyezetét, még ebben az -izgalomban sem változtatta meg helyét vagy tartását. Mialatt tudós -barátja, Stryver, papirosait egy halomba rakta maga előtt, szomszédjával -suttogni kezdett és időnkint félénk várakozással tekintett az esküdtszék -felé; mialatt a szemlélők ide s tova mozogtak és uj csoportokat -alkottak; mialatt mylord is fölemelkedett helyéből és lassan föl és alá -járkált emelvényén s a nézőközönségben azt a gyanut keltette, hogy lázas -izgalomban van, azalatt ez az ember nyugodtan hátradőlt székében, -szakadozott talárja félig lelógott válláról, borzas parókája ferdén ült -fején, kezét zsebeibe dugta és egész nap a mennyezetre bámult. A -viselkedésében megnyilvánuló különös nemtörődömség nemcsak hogy -visszataszitónak tüntette fel külsejét, hanem csökkentette a közte és a -vádlott között levő kétségtelen hasonlóságot is, melyet a vádlottnak az -összehasonlitás alkalmával való hirtelen zárkózottsága még fokozott, -olyannyira, hogy a nézőközönség közül sokan, akik őt mostan -megfigyelték, azt mondották egymásnak, hogy alig hitték volna, hogy ez a -kettő olyan hasonló egymáshoz. Cruncher emlitette ezt szomszédjának és -hozzáfüzte: »Fogadnék egy fél guineaba, hogy _ennek_ nincsen sok pöre. -Nem olyannak látszik, mint akire sok peres ügyet biznak. Nemde?« - -És Carton mégis sokkal inkább figyelt arra, ami történt, mint ahogyan -látszott; ekkor ugyanis Miss Manette feje apja mellére hanyatlott; ő -volt az első, aki ezt észrevette és hangosan szólott: »Szolga! Nézzen -oda a fiatal hölgyre! Segitsen az urnak, hogy őt kivezesse. Nem látja, -hogy mindjárt összerogy?« - -Őszintén sajnálták őt, amint kivitték és nagy részvéttel voltak atyja -iránt. Valószinüen nagy fájdalmat okozott neki, hogy börtönben eltöltött -idejére emlékeztették. A kihallgatás folyamán nagyon izgatottnak -látszott és a tépelődő, magábamélyedt arckifejezés, mely annyira -vénitette őt, mint fekete köd lebegett homlokán. Miután eltávozott, az -esküdtszék, mely háttal volt fordulva és kis szünetet tartott, elnöke -utján megszólalt. - -Nem tudtak megegyezni és visszavonulni óhajtottak. Mylord (akinek talán -még mindig Washington György járt az eszében) meglepődött azon, hogy nem -egyeztek meg, de kegyesen beleegyezett abba, hogy megfelelő felügyelet -és őrizet mellett visszavonuljanak és ő maga is visszavonult. A -tárgyalás az egész napon át tartott és most a lámpákat gyujtották meg a -teremben. Hire járt, hogy az esküdtszék sokáig marad el. A nézők -eltávoztak, hogy valamit egyenek; a vádlott padján leült. - -Lorry követte a fiatal hölgyet és atyját és most ismét megjelent és -intett Jerrynek, aki a lazult érdeklődésben könnyebben közelébe -juthatott. - -– Jerry, ha akar valamit tenni, most megteheti. De legyen közelben. -Bizonyára meghallja, mikor az esküdtszék belép. Velük együtt itt benn -legyen, azt akarom ugyanis, hogy az itéletet a bankba elvigye. Maga a -leggyorsabb hirvivő, akit ismerek és sokkal előbb lesz a Temple Barnál, -mint én. - -Jerrynek csak éppen olyan széles volt a homloka, hogy kezével -odaérhetett, ezzel a mozdulattal köszönte meg az elismerést és az egy -shillinget. Carton ebben a pillanatban odalépett és Lorry karját -megérintette. - -– Hogy van a fiatal hölgy? - -– Nagyon aggódik, atyja vigasztalja őt és jobban érzi magát, mióta a -termet elhagyta. - -– Megmondom a vádlottnak. Olyan tekintélyes bankemberhez, mint ön, nem -illenék, hogy nyilvánosan vele beszéljen. Tudja! - -Lorry elpirult, mintha tudatára jött volna annak, hogy ő is foglalkozott -ezzel az eszmével; Carton a vádlottak padja felé indult. Minthogy a -terem kijárata is abban az irányban volt, követte őt, csupa szem és fül -volt, tüskéi égnek meredtek. - -– Darnay ur! - -A vádlott azonnal előrejött. - -– Valószinüen szeretné hallani, hogy Miss Manette, a tanu, hogy van. -Jobban érzi magát. Izgalma már mulik. - -– Őszintén fájlalom, hogy én voltam izgalmainak okozója. Megmondhatja-e -ezt neki forró köszönetem kiséretében? - -– Igen, megtehetem. Megteszem, ha kivánja. - -Carton modora olyan közönyös volt, hogy már szinte sértőnek látszott. -Ott állott, félig háttal fordult a vádlott felé és a vádlottak padjának -korlátjára könyökölt. - -– Kérem, tegye meg. Fogadja érte hálás köszönetemet. - -– Mit remél, Darnay ur? – kérdezte Carton, még mindig csak félig feléje -fordulva. - -– A legrosszabbat. - -– A legbölcsebb ezt várni és a legvalószinübb is. De azt hiszem, hogy az -ő visszavonulásuk kedvező jel. - -Minthogy tilos volt a teremből való távozás közben megállani, Jerry nem -hallott többet, otthagyta őket, amint egymás mellett állottak, a -fölöttük levő tükör mind a kettőnek alakját mutatta, termetük hasonló, -de modoruk nagyon is különbözött egymástól. - -Másfél óra lassan telt el a tolvajoktól és gazemberektől hemzsegő -folyosón, ámbár pástétomok és sör segitett azon, hogy az idő gyorsabban -teljen. A rekedt hirvivő ilyen frissitő elfogyasztása után -kényelmetlenül ült egy padon és elszunnyadt, mikor hangos lárma és -emberáradat a tárgyalási terembe vezető lépcső felé tódult és őt magával -ragadta. - -– Jerry, Jerry. - -Lorry már az ajtóban állott és őt hivta, mikor ő belépett. - -– Itt vagyok, uram! Egész küzdelem visszakerülni. Itt vagyok, uram! - -Lorry a tömegen keresztül egy papirost nyujtott feléje. Gyorsan! -Megfogta? - -– Igen, uram. - -Gyors vonásokkal volt a papirosra vetve: - -»_Fölmentették_.« - -– Ha azt üzente volna ismét »Életre támasztva«, – morogta Jerry magában -elmenőfélben – ezuttal megértettem volna, hogy mit gondol. - -Nem volt alkalma rá, hogy egyebet is mondjon vagy gondoljon, mig ki nem -jutott az Old Bailey-ből; mert az épület oly vad roham kiséretében ürült -ki, hogy a tömeg majd levette őt lábáról; hangos zümmögés hallatszott az -utcán, mintha a csalódott dongók elszóródnának, hogy más dögöt -keressenek. - - -4. Fejezet. Az üdvözlés. - -A törvénykezési épület homályosan világitott folyosóiról az embertömeg -utolsó csoportja is eltávozott, mikor Manette doktor, leánya: Manette -Lucie, Lorry, Stryver, a védőügyvéd, az éppen szabadonbocsátott Darnay -Károlyt körülvették és a halálától való elmenekülése alkalmából -üdvözölték. - -Még nagyobb világosság mellett is nehéz lett volna a kellemes arcu, -egyenes tartásu Manette doktorban a párisi padlásszoba cipészét -fölismerni. Senki nem nézhetett rá kétszer, anélkül, hogy ujra meg ne -nézte volna, még akinek nem is volt alkalma arra, hogy tompa, komoly -szavának gyászos hangját és merengését megfigyelje, mely minden látható -ok nélkül váratlanul boritotta el arcát. Gyakran valami külső ok – mint -a tárgyalás alkalmával – hosszas, emésztő gyötrelmére való célzás -rendszerint kiváltotta lelke mélységéből azt a hangulatot, olykor ok -nélkül, magától is beállott és homályba boritotta valóját. Azok, akik -élete történetét nem ismerték, ezt az állapotot megérteni nem tudták, -mely olyannak tünt fel, mintha a Bastillenak árnyéka boritotta volna el, -ámbár maga a Bastille 300 mérföldnyire volt tőle. - -Csak leánya volt képes arra, hogy hangulatából ezt a fekete árnyat -elüzze. Ő volt az aranyfonál, mely az ő multját jelenével kötötte össze; -szavának csengése, arcának ragyogása, kezének érintése majdnem mindig -jótékonyan hatottak reá. De nem mindig; emlékezett egyes alkalmakra, -mikor képessége hatástalan volt; de ritka és elszórt volt az ilyen eset -és remélhető, hogy nem ismétlődik. - -Darnay áhitattal és hálásan csókolta meg kezét, majd Stryverhez fordult -és forró köszönettet mondott neki. Stryver csak kevéssel volt több -harminc évesnél, de husz évvel idősebbnek látszott, mint amennyi volt; -köpcös, hangos, vörös, durva, minden gyöngédség nélküli egyén volt és az -a szokása, hogy társaságokba, társalgások közé testileg és szellemileg -is befurakodott, azt bizonyitotta, hogy ő az életben is megtalálja a -maga utját. - -Talárja és parókája még rajta volt; annyira odatolakodott kliense elé, -hogy az ártatlan Lorryt egészen kiszoritotta a csoportból és igy szólt -hozzá: - -– Nagyon örülök, hogy ilyen szépen, tisztességgel huztam ki a csávából, -Darnay ur. A vád gyalázatos, aljasan gyalázatos volt, és nagyon könnyen -elitélést eredményezhetett volna. - -– Egész életemben lekötelezettje leszek önnek – mondá Darnay Károly, -miközben kezét megszoritotta. - -– Minden tőlem telhetőt megtettem önért, Darnay ur, és azt hiszem, hogy -senki sem tehetett volna ennél többet. - -Minthogy nyilvánvaló volt, hogy itt azt kellett mondani, hogy »valóban -senki«, Lorry mondotta ezt, talán nem egészen érdek nélkül, hanem azzal -a szándékkal, hogy a csoportba ismét bekerüljön. - -– Azt hiszi? – mondá Stryver. – Hisz ön egész nap jelen volt, kell hogy -tudja. Aztán ön kereskedő is. - -– És mint ilyen, – mondá Lorry, akit a törvénytudó ügyvéd most ismét a -csoportba szoritott, aminthogy az imént onnan kiszoritotta – mint ilyen -arra kérem Manette doktort, hogy a tárgyalásnak vessen véget és küldjön -minket haza. Miss Lucie sápadt, Darnay urnak rettenetes napja volt, -mindannyian fáradtak vagyunk. - -– Csak a saját érdekében beszéljen, Lorry ur, – mondá Stryver – nekem -még egész éjjel kell dolgoznom. Csak önmagáért beszéljen! - -– Én a magam érdekében beszélek – válaszolt Lorry – és Darnay ur és Miss -Lucie érdekében, és – Miss Lucie nem gondolja, hogy mindannyiunk -érdekében beszélhetek? – Hangsulyozta a kérdést, miközben atyjára -pillantott. - -Arcán különös kifejzés ült, mikor Darnayra nézett; átható kifejezés, -mely idegenkedéssé és bizalmatlansággá mélyedt és amelybe félelem is -vegyült. Mialatt ez a különös kifejezés ült arcán, gondolatai messzire -elkalandoztak. - -– Atyám – mondá Lucie és kezét gyöngéden az övére tette. - -Lassan lerázta magáról az árnyékot és feléje fordult. - -– Menjünk haza, atyám? - -Mély sóhajjal válaszolt: - -– Igen. - -A felmentett fogoly barátai eltávoztak annak a nézetnek a hatása alatt, -– mely a fogolytól származott – hogy nem bocsátják szabadon az éjjel. A -folyosón eloltották a lámpákat, a vaskapukat csörömpölve bezárták és a -barátságtalan hely elhagyatott maradt a következő nap reggeléig, amikor -az akasztófa, pellengér, vesszőzőhely és égetővas iránt érdeklődők ujra -benépesitik. Atyja és Darnay között haladva Manette Lucie a szabadba -lépett. Bérkocsit szólitottak elő és atya és leánya elhajtattak. - -Stryver elvált tőlük a folyosón és az öltözőbe ment. Egy másik személy, -aki nem csatlakozott a csoporthoz, és nem vett részt a társalgásban, -hanem a falhoz támaszkodott, ahol az árnyék a legsötétebb volt, csöndben -követte a többieket és nézte, amint a kocsi elhajtott. Oda lépett most, -ahol Lorry és Darnay az utcán megállottak. - -– Ah, Lorry ur! Mostan kereskedők is beszélhetnek Darnay urral? - -Senkinek sem volt egy elismerő szava Carton részére azért, amit ő -végzett a nap folyamán; senki sem tudott róla. Talárját már levetette, -de külseje azért nem volt kellemesebb. - -– Ha tudná, hogy micsoda küzdelem folyik egy kereskedő lelkében, mikor -az üzleti érdek és a jóakarat jön egymással ellentétbe, mulatna rajta, -Darnay ur. - -Lorry elpirult és bensőséggel mondotta: - -– Ön emlitette ezt már az előbb is, uram. Mi kereskedőemberek, akik egy -cég szolgálatában állunk, nem vagyunk a magunk urai. Többet kell -törődnünk a céggel, mint önmagunkkal. - -– Tudom, tudom – szólt közbe Carton közönyösen. – Ne bosszankodjék, -Lorry ur. Ön olyan, mint a többi, nem kétlem; sőt mondhatom, hogy jobb. - -– Valóban, uram, – folytatta Lorry, anélkül, hogy reáhallgatna – nem -tudom, hogy önnek mi köze ehhez az ügyhöz. Engedje meg, hogy igy -beszélek, hisz önnél sokkal idősebb vagyok, de tényleg nem tudom, hogy -önnek mi a dolga ebben az ügyben. - -– Mi dolgom? Uram Istenem, nekem nincsen semmi dolgom egyáltalán – mondá -Carton. - -– Elég kár, hogy nincsen, uram. - -– Én is azt hiszem. - -– Ha volna valami dolga, foglalkozása, – folytatta Lorry – bizonyára -törődne vele. - -– Az Isten áldja meg, de aligha, nem én! – mondá Carton. - -– Mondhatom önnek, uram, – mondta Lorry bosszankodva közönyösségén – a -foglalkozás jó dolog, tekintélyt adó dolog. És mondhatom önnek, uram, -azt is, hogy ha a foglalkozás bizonyos korlátokat szab és némi kényszert -is ir elő, ugy Darnay ur, mint előkelő ifju, tudja ezt méltányolni. Jó -éjt, Darnay ur! Isten áldja meg önt, uram! Remélem, hogy a mai nap -boldog és szerencsés élet számára tartotta meg önt. Gyaloghintót ide! - -Lorry bosszankodott kissé önmagán is, az ügyvéden is és hirtelen beült a -gyaloghintóba és Tellsonékhoz vitette magát. Carton borszagu volt és nem -látszott egészen józannak, nevetve fordult Darnayhoz és mondá: - -– Különös véletlen, mely kettőnket igy összehozott. Különös lehet ez az -éjszaka önre nézve, hogy itten áll az utcán hasonmásával. - -– Nem is tudom egészen felfogni, – válaszolt Darnay Károly – hogy ezen a -világon vagyok-e tényleg. - -– Nem csodálkozom ezen; röviddel ezelőtt bizony már szépen utban volt a -másik felé. Hangja nagyon bágyadt. - -– Azt hiszem, hogy bágyadt vagyok. - -– Akkor ugyan mi az ördögbe nem ebédel? Én ebédeltem, mialatt azok a -tökfejüek azon tanácskoztak, hogy ön mely világra tartozzék: erre-e, -vagy egy másikra. Megmutatom önnek a legközelebbi vendéglőt, ahol jól -ebédelhet. - -Karját az övébe füzve, Ludgate Hillen végigvezette őt Fleet streetbe és -ott egy födött uton át egy vendéglőbe. Itt bevezették őket egy kis -szobába, ahol Darnay Károly egyszerü ebédtől és jó bortól gyorsan -visszanyerte üdeségét, mialatt Carton szemben ült vele az asztalnál, -külön palack bor állott előtte és közömbösen nézte őt. - -– Érzi-e most, hogy ismét erre a sártekére tartozik, Darnay ur? - -– Idő és helyre vonatkozóan rettenetesen zavart vagyok, de már annyira -helyreállottam, hogy érzem. - -– Nagyon jóleső elégtétel lehet. - -Keserüen jegyezte ezt meg és ismét megtöltötte poharát, mely -meglehetősen öblös volt. - -– Az én leghőbb vágyam elfelejteni, hogy erre a világra tartozom. -Részemre nincsen benne semmi jó, kivéve ezt a bort, de nekem sincs az ő -részére. Ebben a tekintetben tehát nem hasonlitunk egymáshoz. Tényleg -kezdem hinni, hogy mi részletekre nézve egyáltalán nem vagyunk hasonlók. -Ön és én. - -A nap izgalmaitól még zavartan is modortalan hasonmásának jelenléte -folytán mintegy álomba merülve, Darnay Károly nem tudta, hogy mit -válaszoljon; nem is válaszolt semmit. - -– Most aztán már megebédelt, – folytatta Carton azonnal – áldomást -kellene inni, Darnay ur; valakinek az egészségére. - -– Micsoda áldomást? Kinek az egészségére? - -– Ugyan, hisz a neve ott van a nyelve hegyén, ott kellene lenni, -esküszöm, hogy ott is van. - -– Miss Manette! - -– Jó, Miss Manette egészségére! - -Carton mereven nézett társa arcába, mialatt az áldomást itta, azután a -poharat vállán keresztül dobva a falhoz vágta, ahol ezer darabra törött; -majd csöngetett és más poharat rendelt. - -– Szép fiatal hölgy; kellemes lehet őt a sötétben kocsijához kisérni. -Ugyan, milyen érzés az? Azt hiszem, hogy érdemes, hogy az ember ilyen -életét veszélyeztető pörnek tegye ki magát, hogy olyan szánalom s olyan -részvét tárgya legyen. Igaz-e, Darnay ur? - -Darnay ismét nem válaszolt egy szót sem. - -– Az ön üzenete nagy örömet okozott neki, mikor átadtam. Nem mintha -mutatta volna, hogy örül, de föltételezem. - -Ez a célzás még idejében emlékeztette Darnayt arra, hogy ez a -kellemetlen társ a nap folyamán saját jószántából segitette őt ki -zavarában. Arra terelte a beszédet és köszönetet mondott neki -fáradságáért. - -– Nem kivánom az ön köszönetét, nem is érdemlem meg – volt az ő közönyös -válasza. – Először is nem okozott semmi fáradságot, másodszor meg igazán -nem is tudom, hogy miért tettem. Darnay ur, megenged egy kérdést? - -– Nagyon szivesen, ez csak csekély viszonzása az ön szives -szolgálatának. - -– Hiszi-e, hogy én valami különösen szeretem önt? - -– Valóban Carton ur, ezzel a kérdéssel nem foglalkoztam – válaszolt a -másik zavartan. - -– Tehát foglalkozzék mostan ezzel a kérdéssel! - -– Ön ugy cselekedett, mintha szeretne; de nem hiszem, hogy igazán -szeret. - -– Én sem hiszem – mondá Carton. Nagyon jó véleményem kezd lenni az ön -felfogásáról. - -– Mindazonáltal – jegyezte meg erre Darnay, miközben felkelt és -csengetett. Remélem, nem veszi rossz néven, ha a számlát kérem és -jóbarátságban megválunk egymástól. - -Carton válaszolt: - -– Egyáltalában nem. – Darnay csengetett. - -– Kifizeti az egész számlát? – kérdezte Carton. - -Igenlően válaszolt. - -– Akkor hozzon nekem még egy pintet ugyanebből a borból, pincér, és -költsön fel tiz órakor. - -Miután a számlát kifizette, Darnay Károly fölkelt és jóéjt kivánt neki. -Anélkül, hogy a kivánságot viszonozná, Carton is fölkelt és majdnem -fenyegető, kihivó módon mondá: - -– Még egy szót, Darnay ur; azt hiszi, hogy részeg vagyok? - -– Azt hiszem, hogy ivott, Carton ur. - -– Hiszi? Ön tudja, hogy ittam. - -– Ha ki kell mondanom, hát tudom. - -– Akkor tudja is meg, hogy miért. Életunt fickó vagyok, uram. Nem -törődöm senkivel a földön, és senki sem törődik velem. - -– Mélyen elszomoritó! Képességeit talán jobban használhatta volna. - -– Lehet, hogy ugy van Darnay ur, lehet, hogy nem. De ne legyen büszke -józan arcára; nem tudja, hogy mi lehet még a sorsa. Jóéjt! - -Mikor ez a különös lény magáramaradt, gyertyát vett elő, a falon függő -tükörhöz lépett és alaposan megtekintette magát benne. - -– Valami különösen szereted azt az embert? mormolta a saját képéhez – -Miért szeretnél valami különösen egy embert, aki hasonlit hozzád? Nincs -rajtad semmi szeretetreméltó, azt tudod. Vigyen el az ördög! Micsoda -változáson mentél keresztül! Elegendő ok arra, hogy vonzódj valakihez, -mert megmutatta neked, hogy mennyire sülyedtél és hogy mi válhatott -volna belőled! Cserélj helyet vele! Vajjon azok a kék szemek néztek-e -volna reád is ugy, amint őt nézték, ez az izgatott arc vajjon téged is -szánt-e volna annyira, mint ahogyan őt szánta? Jöjj és mondd ki nyiltan! -Te gyülölöd ezt a fickót. - -Odaült pint borához, hogy vigaszt keressen, néhány perc alatt kiitta az -egészet és karjára hajolva elaludt; kuszált hajfürtjei az asztalra -lógtak, a faggyugyertya pedig reá csepegett. - - -5. Fejezet. A sakál. - -Italozás ideje volt, a legtöbb férfi sokat ivott. Ez a szokás azóta -annyira megjavult, hogy annak a bor- és puncsmennyiségnek a mérsékelt -megállapitása, amennyit egy férfi egy éjszaka folyamán megivott, -anélkül, hogy jóhirnevén sérelem eshetett volna, manapság nevetséges -tulzásnak látszanék. A jogászok tudós rendje baccháns hajlamában -bizonyára nem állott más tudós rend mögött; Stryver is, aki gyorsan -haladt előre kiterjedt és hasznothozó praxisának utján, ebben a -tekintetben éppen olyan kevéssé maradt el kollégáitól, mint a -jogtudomány szárazabb ágaiban. - -Stryver, aki kedveltje volt az Old Bailey-nek és az üléseknek is, kezdte -már óvatosan levágni a lépcső alsó fokait, amelyen fölfelé igyekezett. -Az üléseknek és az Old Bailey-nek hivogatni kellett őt ölelő karjaikba, -ha látni akarták; piros arca naponta látható volt a King’s Bench -törvényszék lord-főbirájával szemben, amint kivált a parókák tömegéből, -mint valami nagy napraforgó, amely gondozatlan kert tarkaszinü virágai -közül a nap sugarai felé fordul. - -Valamikor azt mondották a törvényszéken, hogy Stryver ugyan jó szónok, -kiméletlen, eszes és vakmerő, de nincsen meg benne a képesség, hogy egy -adathalmazból a lényeget kivonja, pedig az ügyvédi képzettségnek ez a -legjellemzőbb és leglényegesebb kelléke. Ebben a tekintetben azonban -bámulatosan megjavult. Mennél inkább szaporodott a dolga, annál jobban -növekedett az a képessége, hogy mindennek kiszedje a velejét és magvát; -bármily sokáig virrasztott is Carton Sydneyvel poharazva, reggel ujjain -tudta elszámlálni ügyének lényegesebb pontjait. - -Carton Sydney, a leglustább és legreménytelenebb férfi, volt Stryver -szövetségese. Amit ez a kettő Szent Hilárius és Szent Mihály napja -közötti időben[1] összeivott, elegendő lett volna arra, hogy egy király -hajóját elusztassa. Stryver sohasem tárgyalt Carton jelenléte nélkül, -aki zsebredugott kézzel a terem menyezetét bámulta; ugyanabban a körben -mozogtak, orgiáik belenyultak a késő éjszakába és Cartont néha világos -nappal látták, amint bizonytalan léptekkel ballagott hazafelé, mint -valami kicsapongó kandur. Az érdekeltek között végül az a nézet terjedt -el, hogy Carton Sydneyből oroszlán ugyan sohasem lesz, de kitünő sakál -és ebben a szerény minőségben Stryvert hüségesen szolgálja. - -– Tiz óra, uram! – mondá a pincér, akit megbizott, hogy keltse fel. – -Tiz óra, uram! - -– Mi baj? - -– Tiz óra, uram. - -– Micsoda? Tiz óra éjjel? - -– Igen, uram! Nagyságod meghagyta, hogy felkeltsem. - -– Ó, emlékszem! Jól van, jól van! - -Még néhányszor megkisérelte, hogy ujra elaludjék, de eredménytelenül, a -pincér ugyanis ezt a kisérletet ügyesen hiusitotta meg azáltal, hogy öt -percig folytonosan piszkálta a tüzet, erre aztán fölkelt, kalapját -fejébe lökte és eltávozott. Templebe fordult és felfrissült azáltal, -hogy kétszer föl és alá járt a Kings Bench Walk és Paperbuildings -kövezetén, azután fölment Stryver hivatalába. - -Stryver irnoka, aki sohasem vett részt ezeken a konferenciákon, hazament -és a főnök, Stryver nyitott ajtót. Házi cipőben, bő hálókabátban volt és -a nagyobb kényelem kedvéért mezitelen volt a nyaka. Zavaros, bágyadt, -erőltetett vonás volt a szeme körül; ez a vonás megfigyelhető a -dorbézoló és sokat dolgozó egyének arcán. Jeffries festett ilyen -arcképeket és az ő korától kezdve minden dorbézoló korszak arcképein -különböző müvészi kivitelen látható ez a vonás. - -– Kissé későn jössz, Emlékezet barátom – mondá Stryver. - -– Szokott időben; talán egy negyed órával később. - -Füstös szobába mentek, melynek falai könyvekkel, padlója papirosokkal -volt tele, a kemencében lobogó tüz égett. Az állványon katlan gőzölgött, -aktacsomók között asztal állott, melyen bőven volt bor, brandy, rum, -cukor és citrom. - -– Látom, Sydney, hogy már ittál egy palackot. - -– Azt hiszem kettőt, ma este. - -Mai kliensünkkel ebédeltem; vagy néztem, amint ebédel – hisz az mindegy. - -– Az kitünő eszme volt, Sydney, hogy hasonlóságodat felhasználtad. Hogy -jöttél rá? Mikor tünt fel neked? - -– Azt gondoltam: ő csinos fiu és hogy én is olyan lehettem volna kissé -több szerencsével. - -Stryver hasát fogta nevettében. – Te és a te szerencséd, Sydney! Eredj -munkára! Eredj munkára! - -A sakál kissé vontatottan lazitott ruháján, bement a szomszédos szobába -és onnan nagy korsó hidegvizet, mosdótálat és egy-két törülközőt hozott -ki. A törülközőket vizbe mártotta, kifacsarta és összehajtva valami -lehetetlen módon feje köré csavarta, leült az asztalhoz és igy szólt: - -– Készen vagyok! - -– Nincs sok dolog ma éjjel, Emlékezet – mondotta Stryver vidáman, amint -papirjai között nézegetett. - -– Mennyi? - -– Csak két ügy. - -– Add ide előbb a nehezebbet. - -– Itt van Sydney, most rajta! - -Az oroszlán azután kényelmesen lehevert a divánra, mely az italokkal -megrakott asztal egyik oldalán volt, mig a sakál az ő külön, -papirosokkal teli asztalához ült a másik oldalra, ugy hogy a palackokat -és poharakat kezével elérhette. Az italokkal telt asztallal mindegyik -sürün foglalkozott, de mindegyik más módon; az oroszlán elgondolkodva -hevert, kezét övébe dugva a tüzbe bámult, vagy néha valami könnyebb -okmányt nézegetett; a sakál ráncolt homlokkal, figyelő arccal annyira -elmerült munkájába, hogy szeme még kezét sem követte, mikor pohara felé -nyult ugy, hogy néha egy-két percig is tapogatózott, mig a pohárra -ráakadt. - -A kezében lévő ügy kétszer vagy háromszor olyan bonyolultnak látszott, -hogy a sakál kénytelen volt felkelni és a törülközőket ujra -benedvesitette. A mosdótál és vizes korsóhoz való vándorlásaiból a -nedves fejkendő olyan excentrikus változataival került vissza, hogy az -szóval le nem irható, és ez még nevetségesebbé vált komoly gondolatokba -mélyedt arcától. - -Végre a sakálnak tekintélyes lakomája volt készen az oroszlán számára és -fölajánlotta azt neki. Az oroszlán gondosan és óvatosan elfogadta, -válogatott benne, megjegyzést tett reá, a sakál pedig segitett neki. -Miután a lakomát alaposan megbeszélték, az oroszlán kezét ismét övébe -dugta és lefeküdt, hogy elgondolkozzék fölötte. A sakál azután torkát -egy teli pohárral, fejét ujra megnedvesitett törülközőkkel frissitette -föl és a második lakoma elkészitéséhez fogott; ezt ugyanilyen módon -ajánlotta föl az oroszlánnak; reggeli hármat vert az óra, mire ezzel is -végeztek. - -– És most, hogy végeztünk, Sydney, tölts egy pohár puncsot – mondá -Stryver. - -A sakál levette a törülközőket fejéről, melyek már ismét gőzölögtek, -megrázkódott, ásitozott, megborzongott és poharát megtöltötte. - -– Nagyon okos voltál ma, Sydney, a koronatanuk ügyében. Minden kérdés -vonzott. - -– Én mindig okos vagyok; talán nem? - -– Ezt nem vonom kétségbe. Miért vagy olyan rossz hangulatban? Öntsd le -egy pohár punccsal! - -Bocsánatot kérő dörmögés közben ismét megtöltötte poharát. - -– A régi Shrewsbury-iskola régi Carton Sydney-je, – mondá Stryver és -fejével bólintva elmélázott az ő multján és jelenén – az öreg, változó -Sydney, egyik percben fönt, másikban alant, most vidám, majd lehangolt. - -– Ó – válaszolt a másik sóhajtva – igen! Ugyanaz a Sydney, ugyanolyan -szerencsével. Már akkor is a más fiuk feladatait végeztem, a magamét -ritkán. - -– És miért nem? - -– Az Isten tudja. Az volt a szokásom, azt hiszem. - -Leült, kezét zsebredugta és lábait kinyujtva a tüzbe bámult. - -– Carton, – mondá barátja és hetvenkedő arckifejezéssel odaállt eléje, -mintha a tüzhely a kemence volna, melyben a kitartó szorgalmat -kovácsolják, és mintha a legjobb az volna, amit a régi Shrewsbury-iskola -öreg Carton Sydney-je érdekében megtehet, hogy őt belélökje – a te -szokásod most is és mindig béna volt. Nincs benned energia, nincs -akarat. Nézz reám. - -– Eh, ostoba beszéd! – válaszolt Sydney, könnyed és jobb hangulatu -nevetéssel. – Ugyan ne akarj erkölcsöt prédikálni! - -– Hogyan lettem azzá, ami vagyok? – mondá Stryver. – Hogyan teszem azt, -amit megtenni akarok? - -– Részben, azt hiszem, ugy, hogy fizetsz engem, hogy segitsek neked. De -nem érdemes róla beszélni, akár nekem beszélsz, akár a levegőnek, egyre -megy; te, amit meg akarsz tenni, azt meg is teszed. Te mindig az első -sorban voltál, én meg mindig az utolsóban. - -– Nekem az első sorba kellett jutnom; nem születtem ottan, igaz-e? - -– Nem voltam jelen az ünnepségnél; de véleményem szerint ott születtél – -mondá Carton. Ezen ismét nevetett; mind a ketten nevettek. - -Shrewsbury előtt, Shrewsburyban és amióta Shrewsburyből elkerültünk, te -mindig eljutottál a magad sorába, és én is a magaméba. Még akkor is, -mikor Párisban iskolatársak voltunk és a Ouartier Latinban együtt -laktunk és francia nyelvet, francia jogot és más francia morzsákat -szedegettünk, melynek ugyan nem sok hasznát vesszük, te mindig valahol -voltál, és én mindig – sehol. - -– És kinek a hibája volt az? - -– Lelkemre mondom, nem tudom, nem volt-e a te hibád. Te mindig -tülekedtél, tolakodtál, furakodtál nyugalom nélkül, hogy én nem tehettem -egyebet, mint hogy pihenjek és nyugodjam. Különben is ostobaság, hogy az -ember multjáról beszéljen, mikor már hajnalodik. Hozz valami más -hangulatba, mielőtt távozom. - -– Jól van! Igyál velem a szép tanu egészségére. – mondá Stryver és -poharát feléje töltötte. – Hát ez jobb hangulatba hoz? - -Nem nagyon látszott, mert arca ismét elkomolyodott. - -– Szép tanu, – dörmögte maga elé és poharába nézett – elég dolgom volt -ma egész nap tanukkal; ki az a szép tanu? - -– A festői doktornak a leánya, Miss Manette. - -– Az szép? - -– Nem az? - -– Nem. - -– Ember, hisz az egész törvényszék őt bámulta! - -– A fene vigye az egész törvényszék bámulását! Ugyan ki avatta fel az -Old Bailey-t szépségbiróvá? Az, aranyhaju baba! - -– Tudod-e Sydney. – mondá Stryver élesen rátekintve és vörös arcát -simogatva – tudod-e, hogy én inkább azt hittem, hogy te vonzódol az -aranyhaju babához és nagyon gyorsan észrevetted, hogy mi történt az -aranyhaju babával? - -– Gyorsan megláttam, hogy mi történt vele? Ha egy leány, baba, vagy nem -baba, az ember orra előtt néhány yardnyira elájul, ahhoz ugyan nem kell -nagyitó üveg, hogy meglássa. Iszom az egészségére, de tagadom, hogy -szép. És most már nem kell több ital; megyek és lefekszem. - -A házigazda gyertyával kikisérte őt, hogy a lépcsőn világitson neki, a -hajnal hidegen tekintett be a piszkos ablakon keresztül. Mikor kijutott -a házból, a levegő hideg volt és csendes, az ég felhős, a folyó sötét, -élettelen, az egész környék elhagyatott pusztához volt hasonló. -Porfelhők keringtek a reggeli szélben, mintha a puszta homokja -kavarodott volna fel a messze távolban és előre küldött első felhője a -várost kezdené elönteni. - -Benne elpocsékolt erő, körülötte pusztaság; a férfi megállott utjában és -egy pillanatra az előtte elterülő vadonban becsületes törekvés, -önmegtagadás és kitartó küzdelem délibábjait látta. Ennek a látománynak -a szép városában szellős oszlopsorok voltak, ahonnan szerelem és báj -tekintett le reája; kertek, melynek fáin az élet gyümölcsei bőségesen -csüngtek, patakjában a remény sugara csillogott feléje. Egy pillanat – -és eltünt. A háztömeg magas lépcsőjén szobájába vánszorgott, ruhástól -bevetette magát gondozatlan ágyába és párnája nedves lett hasztalan -ontott könnyeitől. - -Szomoruan, szomoruan kelt föl a nap; nem látott szomorubb képet, mint a -tehetséges, jóindulatu férfit, aki nem képes arra, hogy helyes irányba -kerüljön, nem képes arra, hogy segitsen önmagán és boldogságának alapot -vessen, aki el van telve gyöngeségének tudatával és keserü -kétségbeesésében megadja magát sorsának. - - -6. Fejezet. Emberek százai. - -Manette doktor csöndes lakása csöndes utca sarkán volt, nem messze -Soho-Square-től. Egy szép vasárnap délutánján, mikor már négy hónap -hulláma hömpölygött el a hazaárulási per tárgyalása felett és annak -emlékét a közönség érdeklődéséből elsodorta a feledés mély tengerébe, -Lorry Jarvis a napsütötte utcákon sétált; Clerkenwell-ből, lakásáról a -doktorhoz ment ebédre. Miután többször visszasülyedt üzleti életének -közönyösségébe, Lorry végül a doktor barátja és a csöndes utcaszöglet az -ő életének a napja lett. - -Ezen a bizonyos vasárnapon Lorry már kora délután három különböző okból -sétált Soho irányába. Először is mert szép vasárnapokon ebéd előtt -gyakran sétált a doktorral és Lucievel; másodszor mert megszokta azt, -hogy kedvezőtlen vasárnapokon velük töltse el a napot, mint házuk -barátja, csevegéssel, olvasással, ablakból való kitekintés és más -időtöltéssel; harmadszor, bizonyos tekintetben kételyei voltak és -ismervén a doktor háztartásának rendjét, tudta, hogy ez az idő a -legalkalmasabb azoknak a megoldására. - -Kedélyesebb sarkot, mint ahol a doktor lakott, Londonban nem lehetett -találni. Zsákutca volt és a doktor lakásának ablakaiból kellemes kilátás -nyilott egy csöndes, elvonult utcába. Az Oxford roadtól északra -akkoriban még csak néhány épület emelkedett, erdei fák diszlettek, mezei -virágok virultak és galagonya illatozott a most már eltünt mezőkön. -Ennek folytán éltető mezei levegő lebegett Soho körül és a környéken sok -délnek fordult fal volt látható, amelyen az őszi barack idejében -megérett. - -A kora reggeli órákban a nyári nap fényesen sütött a sarokba; mikor az -utcák forrók lettek, a sarok árnyékba merült, de nem annyira, hogy onnan -nem lehetett volna a fényes napsugárba tekinteni. Hüvös hely volt, -csöndes, de vidám, bámulatos volt a visszhangja és valódi menekülőhely -az utcák vad lármája elől. - -Ilyen csendes kikötőbe csendes hajó illett, és ott is volt. A doktor egy -nagy csendes ház két emeletét lakta, amelyben, mint mondták, napközben -csendes ipart üztek, hallani nem lehetett belőle semmit; éjjel pedig -teljes csendbe merült. Egy hátulsó épületben – melyhez udvar vezetett, -az udvarban platánfa sárguló levelei zugtak – orgonákat készitettek; -ezüstöt vésett, aranyat vert egy titokzatos óriás, aki a fal elején -kidugta aranyozott karját, mintha önmagát aranyozta volna be és a -látogatókat is hasonló sorssal fenyegetné. Ezt az ipart, vagy azt a -magános lakót, aki a harmadik emeletet lakta, vagy a -kocsipaszománykészitőt, akinek irodája volt a házban, alig lehetett -látni vagy hallani. - -Néha egy munkás volt látható, éppen kabátját öltötte fel, amint -végighaladt az udvaron, vagy valami idegen nézegetett körül, vagy az -arany óriás környékéből tompa ütés hangja hallatszott. Mindez azonban -csak kivétel volt, mely megerősitette a szabályt, hogy a hely fölött, -vasárnap reggeltől szombat estig, a ház mögötti platánfa verebei és a -sarok visszhangjai szabadon rendelkeztek. - -Manette doktor fogadta pácienseit, akiket régi hirneve és annak -csodálatos élettörténete utján való felélesztése hozzá vezetett. Alapos -tudása, tudományos kisérletei által keresetté vált és munkájával annyit -szerzett, amennyire szüksége volt. - -Ezek a dolgok forogtak Lorry Jarvis elméjében, mikor becsengetett a -csöndes sarokház kapuján, azon a szép vasárnap délután. - -– Manette doktor otthon van? - -– Várjuk. - -– Miss Lucie otthon van? - -– Várjuk. - -– Miss Pross otthon van? - -Lehet, hogy otthon van, de a szobaleánynak nincsen módjában, hogy ezt a -tényt tudassa vagy eltagadja, minthogy Miss Pross ebbeli szándékát nem -ismeri. - -– Minthogy magam is itthon vagyok, – mondá Lorry – fölmegyek. - -Ámbár a doktor leánya alig tudott valamit szülőhazájáról, mégis örökölni -látszott azt a képességet, hogy csekély anyagi eszközzel is sokat tud -csinálni; ez a franciák leghasznosabb és legkellemesebb tulajdonsága. - -A butorzat egyszerü volt, sok aprósággal diszitve, melynek értéke ugyan -nem volt, de izlésről, érzelemről tanuskodott és kellemes benyomást -idézett elő. Az egyes tárgyaknak a szobákban való elhelyezése, a szinek -elrendezése, a kellemes változatok, a bájos ellentétek, melyet ügyes -kezek, hozzáértő szemmel és jó izléssel idéztek elő, mind kellemesen -hatottak és oly élénken emlékeztettek a fiatal hölgyre, akinek a munkája -volt mindez, hogy Lorrynak ugy tünt föl, mint ha még a székek és az -asztalok is kérdeznék, azzal az általa már fölismert kifejezéssel, hogy -tetszik-e neki. - -Három szoba volt az emeleten és minthogy az ajtók mind nyitva állottak, -hogy a levegő szabadon keringjen bennük, Lorry az egyikből a másikba -ment és mosolyogva vette észre azt a bájos hasonlóságot, mely az egész -környezetet jellemezte. Az első volt a fogadószoba, abban voltak Lucie -madarai, virágai, könyvei, iró és munkaasztala és festőszekrénye, a -második a doktor konzultálószobája volt, amelyet ebédlőnek is -használtak; a harmadik, melyet időközönkint az udvarban lévő platánfa -árnyékolt, a doktor hálószobája volt, az egyik sarkában ott volt a most -nem használt cipőkészitő pad és szerszámok, olyanféle helyzetben, mint -amilyenben volt annak a korcsma mellett levő undoritó háznak ötödik -emeletén Páris külvárosában, Saint Antoineban. - -– Csodálkozom, – mondá Lorry, szünetelve körültekintésében – hogy -szenvedéseinek emlékét magánál tartja. - -– És miért csodálkozik ezen? – hangzott a rövid kérdés, mely meglepte -őt. - -Miss Prosstól származott, a vörösarcu, erőskezü nőtől, akivel a »György -király« szállóban ismerkedett meg Doverben és akivel azóta jó -barátságban volt. - -– Azt hittem… – kezdé Lorry. - -– Bah! Azt hitte! – mondá Miss Pross, és Lorry elhallgatott. - -– Hogy van? – tudakolta azután a hölgy, élénken ugyan, de olyan hangon, -mintha azt akarná kifejezni, hogy nem haragszik reá. - -– Köszönöm, elég jól! – válaszolt Lorry szerényen. – És hogy van ön? - -– Mérsékelten jól! – mondá Miss Pross. - -– Valóban? - -– Igen! Valóban! – mondá Miss Pross. – Katicabogár sok gondot okoz. - -– Valóban? - -– Az Isten áldja meg, mondjon már valami mást is »valóban«-on kivül, -vagy halálra kinoz – mondá Miss Pross, akit (alakjától eltekintve) -rövidség jellemzett. - -– Tényleg! – mondá Lorry a változatosság kedvéért. - -– Tényleg is elég rossz! – válaszolt Miss Pross. – De valamivel jobban -hangzik. Igen, sokat aggódom. - -– Szabad az okát kérdeznem? - -– Nem akarom, hogy tucatszámra jöjjenek ide az emberek, akik egyáltalán -nem méltók Katicabogaramhoz és őt nézzék – mondá Miss Pross. - -– Tucatszámra jönnek ilyen szándékkal? - -– Száz számra – mondá Miss Pross. - -Jellemezte ezt a hölgyet (mint sok mást előtte és azóta), hogy -valahányszor kérdezték eredeti állitását, ő azt mindig tulozta. - -– Édes Istenem! – mondá Lorry; ez a legbiztosabb megjegyzésnek látszott, -melyet elképzelhetett. - -– Együtt laktam a drágával – vagy a drága velem lakott és megfizetett -érte, amit bizonyára nem kivántam volna, arra megesküdhetek, ha képes -lettem volna arra, hogy őt vagy magamat semmiből eltartsam, – amióta tiz -éves lett. Elég szomoru! – mondá Miss Pross. - -Lorry nem értette meg teljesen, hogy mi volt elég szomoru és fejét -rázta; testének ezt a fontos alkotórészét tündérköpenyként használta, -mely mindenre ráillik. - -– Mindenfajta, kedveltemhez teljesen méltatlan nép fordul meg itten – -mondá Miss Pross. – Mikor ön elkezdte… - -– Én kezdtem el, Miss Pross? - -– Hát nem ön? Hát ki támasztotta életre az ő atyját? - -– Ó! Ha _ez_ az elkezdés… – mondá Lorry. - -– Nem volt befejezés, azt hiszem! Azt mondom, hogy mikor ön elkezdte a -dolgot, elég szomoru volt: nem mintha Manette doktoron kifogásolnék -valamit, kivéve, hogy ő sem méltó ilyen leányhoz; ez nem az ő szégyene, -mert senki, semmilyen körülmények között sem méltó hozzá. De valóban még -kétszer, sőt háromszor is szomorubb, ha kivüle (akinek ezt meg tudnám -bocsátani) egész embertömegek jönnek és Katicabogaram szeretetét -elrabolják tőlem. - -Lorry tudta, hogy Miss Pross nagyon féltékeny, de tudta azt is, hogy ő, -különössége ellenére is, a legönzetlenebb teremtés a világon, – amilyent -csak nők között lehet találni – aki csupán szeretetből és bámulatból -akaratnélküli rabszolgája a fiatalságnak, mely ránézve elmult, a -szépségnek, melylyel sohasem rendelkezett, a biztató reménynek, amely az -ő gyászos életét sohasem ragyogta be. Ő ismerte eléggé a világot és -tudta, hogy nem létezik értékesebb, mint a sziv hüséges vonzalma, mint -ahogy az itten megnyilvánult, szabadon, minden önzés nélkül, ő ezt -annyira megbecsülte, hogy mikor gondolatban jutalmakat osztogatott, – -mindannyian gyakran foglalkozunk ilyen gondolatokkal – Miss Prosst -szivesebben helyezte az alsóbbrendü angyalok sorába, mint sok hölgyet, -akiről a természet és müvészet jobban gondoskodott és Tellsonéknál -letétje volt. - -– Nem volt és nem is lesz soha férfi, aki méltó az én Katicabogaramhoz, -– mondá Miss Pross – az én Salamon testvéremet kivéve, ha nem követett -volna el hibát az életben. - -Ez ismét példája volt az ő hüségének. Lorrynak Miss Pross élete -történetére vonatkozó kérdései megállapitották azt a tényt, hogy az ő -Salamon testvére szivtelen gazember volt, aki őt egész vagyonától -megfosztotta, hogy azzal üzérkedjék és azután szegénységben minden -szánalom nélkül elhagyta. Miss Prossnak Salamonba vetett hite (egy -csekélységet leszámitva az elkövetett hibáért) Lorry szemében komoly -dolognak látszott és hozzájárult ahhoz, hogy róla való jó véleményét még -inkább növelje. - -– Minthogy véletlenül egy pillanatra egyedül vagyunk és mind a ketten -gyakorlati emberek vagyunk, – mondá ő, mikor visszakerültek ismét a -fogadószobába és barátságosan ültek egymás mellett – engedje meg a -kérdést, nem emliti-e a doktor Lucieval való beszélgetése közben azt az -időt, amikor cipőket készitett? - -– Soha. - -– És mégis ott-tartja magánál azt a padot és azokat a szerszámokat? - -– Ah! – válaszolt Miss Pross fejét rázva. – De nem mondom, hogy ő nem -foglalkozik gondolataiban ezzel az emlékkel. - -– Azt hiszi, hogy sokat gondol erre az időre? - -– Azt hiszem, – mondá Miss Pross. - -– Elképzeli-e… – kezdé Lorry ismét, mikor Miss Pross hirtelen -félbeszakitotta… - -– Nem képzelek el semmit. Nincsen képzelőtehetségem egyáltalán. - -– Helyes! Föltételezi-e – … néha talán föltételez valamit? - -– Néha-néha – mondá Miss Pross. - -– Föltételezi-e, – folytatta Lorry derült mosollyal, miközben jóakaróan -nézett reá – hogy Manette doktornak van-e valami szomoru sorsára -vonatkozó nézete; avagy ismeri-e ellensége nevét? - -– Nem tudok erről semmi egyebet, mint amit Katicabogár elmond. - -– És ő mit mond? - -– Ő azt hiszi, hogy van. - -– Ne bosszankodjék azon, hogy mindezt kérdezem; mert én unalmas -kereskedőember vagyok; ön pedig praktikus nő. - -– Unalmas? – kérdezte Miss Pross nyugodtan. - -Lorry kivánta, hogy bár ne emlitette volna azt a szerény jelzőt és ezt -válaszolta: - -– Nem, nem, nem. Bizonyára nem. De hogy visszatérjünk az ügyhöz: nem -érdekes, hogy Manette doktor, aki semmiesetre, sohase követett el semmi -rosszat, amiről mi meg vagyunk győződve, sohasem emliti ezt a kérdést? -Nem mondom, hogy előttem, ámbár mi már sok évvel ezelőtt is üzleti -összeköttetésben állottunk és most bizalmas barátok vagyunk; de hogy -leánya előtt sem emliti, aki őt annyira szereti, és akit ő bálványoz? -Higyje el, Miss Pross, hogy nem a kiváncsiság, hanem az őszinte részvét -az oka kérdésemnek. - -– Hát, amennyire én tudom, és ez édes-kevés, amint ön majd mondani -fogja, – válaszolt Miss Pross, kiengesztelve Lorry bocsánatot kérő -hangjától – fél a tárgytól. - -– Fél? - -– Azt hiszem, hogy elég egyszerü oka van annak, hogy miért fél. -Rettenetes emlék ez. Azonkivül ebből származott az is, hogy öntudatát is -elvesztette. Miután nem tudja, hogy ez a körülmény hogyan állott be, sem -azt, hogy hogyan gyógyult ki belőle, talán sohasem biztos abban, hogy -nem veszti-e el ismét. Azt hiszem, hogy már ez a körülmény sem tenné ezt -a tárgyat valami kellemessé. - -Ez sokkal mélyebb megfigyelés volt, mint amilyet Lorry elvárt. - -– Igaz, – mondá ő, – ez borzasztó emlék. Mégis, engem folyton gyötör a -kétség, Miss Pross, hogy előnyös-e Manette doktorra, hogy mindig -tépelődik azon. Ez a kétség és nyugtalanság okozta valóban ezt a mai -bizalmas beszélgetésünket. - -– Ezen nem lehet segiteni, – mondá Miss Pross fejét rázva. – Ha ezt a -hurt megérintik, akkor az ő állapota azonnal rosszabbra fordul. Jobb azt -nem érinteni. Röviden, nem szabad érinteni, akár tetszik, vagy nem. Néha -éj közepén fölkel és halljuk, amint fölöttünk szobájában járkál föl és -alá, föl és alá. Katicabogár tudja olyankor, hogy ő gondolatban régi -börtönében járkál föl és alá. Fölsiet hozzá és együtt járkálnak föl és -alá, föl és alá, mig ismét megnyugszik. Nyugtalanságának okát soha egy -szóval sem emliti előtte, ő meg azt hiszi, hogy a legjobb, ha nem -érintik ezt a kérdést. Csöndben járkálnak együtt föl és alá, mig az ő -szeretete és jelenléte őt ismét eszméletre nem hozza. - -Ámbár Miss Pross tagadta azt, hogy képzelőtehetsége van, mégis a »föl és -alá« szóknak megismétlése bizonyitotta azt, hogy mennyire el tudja -képzelni azt a gyötrelmet, melyet egy szomoru emléktől való üldöztetés -okozhat. Ez a körülmény igazolta legélénkebben az ő képzelőtehetségét. - -Emlitettük, hogy a saroknak milyen bámulatos visszhangja volt, lépések -visszhangja oly tisztán volt hallható, hogy ugy látszott, mintha már a -fáradt föl és alá járkálásnak emlitése is elegendő lett volna ahhoz, -hogy a visszhangot felkeltse. - -– Itt vannak! – mondá Miss Pross, fölkelt és végét vetette a -beszélgetésnek. – Most mindjárt az emberek százai lesznek itten! - -Olyan sajátságos volt ez a sarok akusztikai tulajdonságaival, hogy -Lorry, amint ott állt a nyitott ablaknál és a hazafelé tartó atya és -leány elé nézett, akiknek a lépéseit hallotta, azt képzelte, hogy -sohasem érnek haza. Nemcsak hogy a visszhang nem állt el, mikor a -lépések már megszüntek, hanem olyan lépések visszhangja is hallatszott, -amelyek arra nem jártak, majd hirtelen elállott, mintha a lépések már -egészen közel jutottak volna. De végre megjelent az atya és leánya és -Miss Pross ott állott a kapuban és fogadta őket. - -Kellemes látvány volt, amint Miss Pross, kinek külseje egyébként vad, -vörös és ijesztő volt, a szobába belépő kedveltjének a fejéről a kalapot -levette és arról zsebkendője szélével a port leverte, majd a köpenyét is -levette és összehajtotta; dus haját oly büszkeséggel simogatta, mintha -az sajátja volna és mintha ő maga az asszonyok között a legszebb és -leghiubb volna. Megható volt az is, amint Lucie őt átölelte, fáradságát -megköszönte és nem engedte, hogy vele annyit fáradozzék – ez utóbbit -csak tréfás hangon volt szabad emlitenie, különben Miss Pross halálosan -megsértve szobájába vonult volna, hogy sirjon. Kellemes látvány volt a -doktor is, amint őket nézte és Miss Prossnak mondotta, hogy ő Luciet -elkényezteti, ezt olyan hangon és olyan pillantások kiséretében -mondotta, melyben éppen annyi kényeztető volt, mint a Miss Pross -viselkedésében és talán még több is, ha ugyan ez lehetséges volt. Lorry -is kellemes látvány volt, amint kis parókájával a fején mindnyájukra -jóakaróan tekintett és agglegény élete csillagának köszönetet mondott, -hogy öreg napjaiban ilyen otthonba vezérelte. De az emberek százai nem -jöttek, hogy tanui legyenek a látványnak és Lorry hiába várta Miss Pross -jóslatának a beteljesedését. - -Ebéd ideje is megjött, de nem az emberek százai. A kis háztartás -vezetésében Miss Pross vette át az alsóbb régiók fölött való -felügyeletet és valóságos csodákat művelt. Az ő ebédjei, habár -szerények, de félig angol, félig francia módszer szerint kitünően voltak -elkészitve, szépen feltálalva, ugy hogy azoknál jobbat kivánni sem -lehetett. Miss Pross barátságát kizárólag praktikus alapokra fektette; -Sohot és a határos tartományokat felkutatta és elszegényedett -franciákat, shillingekkel és félkoronákkal megvesztegetett, ezért ezek -aztán konyhai titkokat árultak el neki. Gallia hanyatló fiaitól és -leányaitól oly csodálatos művészetet tanult el, hogy az asszony és -leány, akik konyhai táborkarát képezték, ugy bámultak reá, mint valami -varázslóra vagy Cinderella keresztanyjára; tyukot, nyulat egy-két -főzeléket hozatott a kertből és azt készitett belőle, amit akart. - -Vasárnap a doktorékkal együtt ebédelt az asztalnál, de más napokon -állhatatosan megmaradt szokása mellett, hogy ismeretlen időben vagy az -alsóbb régiókban, vagy pedig másodemeleti szobájában étkezett – egy kék -szobában, ahová Katicabogarán kivül senkit sem bocsátott be. Ez -alkalommal Miss Pross Katicabogár barátságos arca és figyelmességétől -teljesen ellágyult, ugy hogy az ebéd nagyon kellemesen telt el. - -Tikkasztóan meleg nap volt és ebéd után Lucie azt ajánlotta, hogy a bort -a platánfa alá vigyék és ottan üljenek a szabadban. Minthogy minden az ő -kivánsága szerint történt, kimentek a platánfa alá és Lorry különös -megjutalmazására ő maga vitte le a bort az udvarba. Egy idő óta Lorry -pohárnokának szegődött és mialatt a platánfa alatt ülve beszélgettek, -gondosan töltögette poharát. A házak titokzatos háta és szöglete -bekandikált, amint beszélgettek és fejük fölött a platánfa suttogott. - -És a népek százai még mindig nem jelentkeztek. Darnay jelentkezett, -mialatt a platán alatt üldögéltek, de ez csak egy. - -Manette doktor szivesen fogadta őt, ugyszintén Lucie is. De Miss Pross -hirtelen görcsöket érzett fejében és testében és visszavonult a házba. -Ez a baj gyakran lepte meg őt, melyet bizalmas beszélgetésben -szeszélyének mondott. - -A doktor nagyon jó hangulatban volt és különösen fiatalnak látszott. -Ilyen alkalmakkor feltünő nagy volt a hasonlatosság közte és Lucie -között és amint ott ültek egymás mellett, a leány fejét atyja vállára -hajtotta, ő meg karját széke támlájára fektette, kellemes volt ezt a -hasonlóságot megfigyelni. - -Egész nap beszélgetett, különböző témáról és szokatlan élénkséggel. - -– Kérem, Manette doktor, – szólott Darnay amint a platán alatt ültek, -beszélgetésük természetes folyamán mondotta ezt, véletlenül éppen London -régi épületeiről volt szó – látta-e már a Towert? - -– Lucie és én ott voltunk egyszer; de csak futólag, annyit láttam -belőle, hogy tudjuk azt, hogy érdekes hely; nem egyéb. - -– Én ott voltam, amint tudja – mondta Darnay mosolyogva, ámbár kissé -elpirult a bosszuságtól, – más minőségben, amely nem sok alkalmat ad -arra, hogy belőle valami sokat lehetne látni. Különös történetet -beszéltek el nekem, mialatt ott voltam. - -– Mi volt az? – kérdé Lucie. - -– Mikor valami átalakitást végeztek, a munkások egy földalatti börtönre -bukkantak, mely évek óta be volt falazva és megfeledkeztek róla. A belső -falak minden köve tele volt felirásokkal, a foglyok irták tele – -évszámok, nevek, panaszok, imádságokkal. Egy szegletben levő sarokkőre, -egy fogoly, valószinüen mielőtt a vesztőhelyre vitték, utolsó szónak -három betüt vésett reá. A használt eszköz kezdetleges volt és hirtelen, -bizonytalan kézzel készült. Eleinte igy betüzték ki: A. S. G.; mikor -aztán gondosabban megvizsgálták, kitünt, hogy az utolsó betü S. Nem -tudtak olyan fogolyról, akinek ezek lettek volna a kezdőbetüi; sokáig -eredménytelenül találgatták, hogy mi lehetett a neve. Végül arra a -megállapodásra jutottak, hogy a betük nem kezdőbetüi egy névnek, hanem -egy teljes szó, ÁSS. Gondosan megvizsgálták a padlót a felirás alatt és -a földben egy kő alatt papiros hamujára akadtak, mely kis bőrtáska vagy -zacskó hamujával keveredett el. Hogy mit irt az ismeretlen fogoly, azt -sohasem fogják elolvashatni, de irt valamit és elásta, hogy a fogház -őrei elől elrejtse. - -– Atyám! – kiáltott. – Rosszul van! - -Hirtelen fölugrott, kezével fejéhez ért. Arca és tekintete mindannyiukat -megrémitette. - -– Nem, édesem, nem vagyok rosszul. Nagy cseppekben esik az eső. Ezért -ugrottam fel. Jobb, ha bemegyünk. - -Csakhamar magához tért. Valóban, nagy cseppekben esett az eső s mutatta -a keze fejét, melyen nagy esőcseppek csillogtak. De egy szót sem szólt -arra a felfedezésre vonatkozóan, amelyet éppen az imént beszéltek el, és -amikor a házba mentek, Lorry gyakorlott szeme felfedezte, vagy azt -képzelte, hogy felfedezte arcán, mikor Darnay Károly felé fordult, -ugyanazt a különös pillantást, amellyel a törvényszék folyosóján fordult -feléje. - -Azonban oly gyorsan tért magához, hogy Lorrynak kételyei támadtak -szemének megbizhatósága tekintetében. A hallban levő aranyóriás karja -nem volt nyugodtabb mint ő, mikor megállt alatta és megjegyezte, hogy -még most is ki van téve megijedésnek és hogy az eső ijesztette őt meg. - -Uzsonna ideje, Miss Pross készitette el a teát ujabb idegroham -kiséretében és az emberek százai még mindig hiányoztak. Carton jött el, -vele együtt is csak ketten voltak. - -Az est tikkasztó volt, ajtó, ablak tárva nyitva volt ugyan, a hőség -mégis elviselhetetlen volt. Mikor a teával végeztek, mind odaültek az -egyik ablak mellé, és kitekintettek a homályos alkonyatba. Lucie atyja -mellett ült; Darnay ült mellette, Carton az ablakhoz támaszkodott. Az -ablak hosszu fehér függönyét a szél lebegtette; egy szélroham -belekapaszkodott a sarkába, fölvitte a menyezetig, ahol mint valami -kisértetes szárny, ugy hullámzott. - -– Az eső még mindig sulyos, nagy cseppekben esik – mondá Manette doktor. -– Lassan közeledik. - -– De biztosan – mondá Carton. - -Halkan beszéltek, mint várakozó, figyelő emberek szoktak, amint sötét -szobában villámlásra váró és figyelő emberek mindig szoktak. - -Az emberek siettek az utcákon, hogy fedél alá kerüljenek, mielőtt a -zivatar kitört; a csodálatos sarok visszhangzott a járó-kelők lépésének -hangjától, de egy lélek se jött arra. - -– Micsoda embertömeg és mégis mily magány! – mondá Darnay, mikor egy -ideig már hallgatóztak. - -– Nem kelt-e szorongó érzést Darnay ur? – kérdé Lucie. – Néha itt ülök -esténkint mig azt képzelem… – ma este, hogy minden olyan sötét és komor, -a képzelődésnek már az árnyéka is megborzongat. - -– Hadd borzongjunk mi is. Megtudhatjuk, hogy mi az? - -– Nevetségesnek fogja tartani. Azt hiszem, hogy ilyen képzelődés csak -arra hat, akitől származik; nem elmondani való. Néha magamban ülök itten -esténkint, hallgatózva, mig azt képzelem, hogy ez a visszhang, mindazon -lépések visszhangja, melyeknek életünkre befolyása van. - -– Ha ez ugy van, – vetette közbe Carton Sydney az ő szokott közönyös -hangján – akkor egy napon nagy tömeggel lesz dolgunk. - -A lépések nem szüntek meg, sietésük mindinkább gyorsabbá vált, a sarok -visszhangzott tőlük; némelyik lépés az ablak alatt hangzott, vagy a -szobában; némelyik közeledett, egy másik távolodott vagy megállt, avagy -egészen megszünt; mind a távoli utcákból jött, egy se volt látható. - -– Ez a sok lépés mindegyikünknek van szánva, Miss Manette, vagy pedig -fel kell osztanunk egymás között? - -– Nem tudom, Darnay ur, mondtam önnek, hogy ez csupán balga képzelődés, -de ön hallani óhajtotta. Mikor erre az eredményre jutottam, magamban -voltam és akkor azt képzeltem, hogy ezek azoknak a lépései, akiknek az -én és atyám életére befolyása lesz. - -– Én magamra veszem – mondá Carton. – Én nem kérdezek semmit, nem szabok -feltételeket. Nagy tömeg tart most felénk, Miss Manette, látom őket – a -villámlás fényénél. – Az utolsó szót akkor füzte hozzá, mikor egy fényes -sugár cikkázott, mely megvilágitotta őt, amint az ablakhoz támaszkodott. - -– És hallom is őket – füzte ismét hozzá, heves mennydörgés után. – Itt -rohannak, gyorsan, vadul, dühöngve. - -A sürü zápor hangos zuhogását személyesitette meg, amely beszédjében is -megakasztotta, mert minden hangot tulharsogott. Heves zivatar -keletkezett a zápor kiséretében, mennydörgés, villámlás és eső egy -pillanatig sem szünetelt, mig éjféltájban a hold felkelt. - -Szent Pál templomának nagy harangja egy órát zugott a megtisztult -levegőbe, mikor Lorry, Jerry kiséretében, magas csizmában, lámpással -felszerelve, Clerkenwellbe, hazafelé indult. Soho és Clerkenwell közötti -uton elhagyatott helyek voltak és Lorry ezeknek a megbizhatatlanságára -való tekintettel Jerryt kisérőül fogadta; rendes körülmények között ez a -szolgálat két órával korábban teljesitődött. - -– Micsoda éjszaka volt ez, Jerry! – Majdnem olyan, – szólt Lorry – hogy -a halottakat sirjaikból kiássa. - -– Én sohasem látom az éjszakát, uram, nem is hiszem, hogy látni fogom, -nincs dolgom vele – válaszolt Jerry. - -– Jó éjt, Carton ur! – mondá a kereskedő. – Jó éjt Darnay ur. Látunk-e -ismét ilyen éjszakát, együtt? - -Talán. Talán látják azt a nagy embertömeget is, amint zugva bömbölve -feléjük hömpölyög. - - -7. Fejezet. Monseigneur a városban. - -Monseigneur, az udvar nagyhatalmu urainak egyike, kéthetenkint -megismétlődő fogadóestélyét tartotta párisi nagy palotájában. -Monseigneur belső termeiben tartózkodott, a szentek szentjében, -bámulóinak tömegétől távol. Monseigneur csokoládéját készült -elfogyasztani. Monseigneur képes volt sok mindenfélét könnyedén -elfogyasztani és néhány elégületlen azt állitotta, hogy meglehetős -gyorsasággal fogyasztja el Franciaországot; a reggeli csokoládé nem -juthatott torkába, a szakácson kivül négy erős férfi segitsége nélkül. - -Igen. Négy férfi kellett ahhoz, mind a négy ragyogóan diszes -egyenruhában. Főnökük képtelen volt megélni kevesebb, mint két -aranyórával a zsebében, Monseigneur előkelő és izléses divatját -utánozta; négy férfi kellett ahhoz, hogy a boldog csokoládét Monseigneur -ajkaihoz juttassa. Egyik lakáj a csokoládésedényt a szent terembe hozta, -a második habossá verte kis szerszámmal, melyet erre a célra magával -hordott; a harmadik átnyujtotta a kitüntetett serviettet; a negyedik -(az, a két aranyórával) a csokoládét csészébe öntötte. Lehetetlen volt, -hogy Monseigneur a csokoládé felszolgálói közül egyet is nélkülözzön és -megtartsa előkelő helyzetét a bámuló égboltozat alatt. Sötét foltot -vetett volna cimerére, ha csokoládéját póriasan, csak három ember -szolgálta volna fel; kettő esetén bizton meghalt volna. - -Monseigneur az elmult éjjel kis soupern vett részt, ahol a Comedie és a -Grande Opera bájosan volt képviselve. Monseigneur a legtöbb éjjelen kis -soupern vett részt igéző társaságban. Monseigneur oly udvarias és -fogékony volt, hogy a Comedie és Grande Operának sokkal nagyobb -befolyása volt az unalmas állami ügyekben, mint egész Franciaország -szükségletének. Franciaországra nézve szerencsés körülmény, és más -hasonlóan kitüntetett államokra nézve is mindig az! Angliára nézve is az -volt (példa kedvéért) a vidám Stuart szomoru napjaiban, aki eladta. - -Monseigneurnek az általános állami ügyekről igazán nemes fogalma volt: -hadd menjen minden a maga utján; a különös állami ügyekre vonatkozóan -más szintén nemes eszméje volt: hogy minden az ő utjára menjen, -gyarapitsa az ő hatalmát és zsebét. Az ő általános és különös -gyönyöreire vonatkozóan Monseigneurnek az a másik valóban nemes ideája -volt, hogy a világ ezek számára teremtődött. Az ő bibliájának a szövege -(mely az eredetitől csak egy szóban különbözött, ez ugyan elég kevés) -igy hangzott: »Mert enyém a föld mind az ő bőségével mondja -Monseigneur.« - -Monseigneur lassan ugyan, de arra a felfedezésre jutott, hogy ugy -magán-, mint állami ügyei bonyolódni kezdtek és mindkét rendbeli ügyei -részére nagybérlőt fogadott társul maga mellé. Az állami pénzügyek -részére, mert Monseigneur már semmit sem végezhetett velük, bérbe -kellett tehát adni valakinek, aki végez majd velük; magánpénzügyei -részére pedig, mert a nagybérlők gazdagok voltak, Monseigneur pedig -elszegényedett, mivel generációk éltek nagy fényüzésben és pazarlásban. -Monseigneur tehát testvérét kivette a zárdából, még idejében, hogy -elkerülje a halál fátyolát, a legolcsóbb ruhát, amit viselhetett, és egy -nagyon gazdag, ősökben szegény nagybérlőhöz férjhez adta. Ez a -nagybérlő, felszerelve az előirt pálcával, melynek tetején aranyalma -volt, ott volt most az előszobák társaságában, az emberek alázatosan -borultak le előtte – a felsőbb rendüeket, Monseigneur véréből valókat -kivéve, ezek, feleségét is közéjük számitva, mindig a legnagyobb -megvetéssel tekintettek le reá. - -A nagybérlő gazdag ember volt. Harminc ló állott istállóiban, halljában -huszonnégy lakáj ült, feleségét hat nő szolgálta. Mint olyan egyén, -akinek nem volt más hivatása, mint hogy raboljon és zsákmányoljon, ahol -csak tud. A nagybérlő – kinek társadalmi tekintélyét házassága is -növelte – volt az egyedüli igazság azok között, akik aznap Monseigneur -palotájában megjelentek. - -A termek, ámbár szép látványt nyujtottak és a kor izlésének és -művészetének minden változatával és diszével ékeskedtek, valójában nem -voltak egészséges ügynek mondhatók; a más helyeken tartózkodó, rongyokba -burkolt madárijesztőkre és hálósapkákra való tekintettel (pedig ezek nem -voltak olyan messzire, hogy a Notre Dame őrtornyaiból, melyek mind a két -szélsőségtől egyenlő távolságra voltak, mind a kettőt ne lehetett volna -megfigyelni) fölötte kényelmetlen ügynek volt mondható, – ha ugyan -Monseigneur palotájában ez az ügy valakire tartozott volna. A jelenlevők -között voltak katonatisztek haditudás nélkül; tengerészeti tisztek, akik -hajót sohasem láttak; hivatalnokok, akiknek hivatalukról fogalmuk sem -volt; arcátlan papok, akiknek gondolkodása oly világi volt, mint a -legrosszabb világié, akiknek szeme kéjvágyó, nyelve sikamlós, életmódja -még sikamlósabb volt; mind teljesen alkalmatlan arra, hogy hivatását -betöltse, mind aljasan hazug, mivelhogy azt állitotta, hogy hivatásával -foglalkozik, pedig mind közeli vagy távolabbi viszonyban Monseigneur -rendjéből való volt; az állami hivatalok, ahonnan még lehetett valami -hasznot kipréselni, velük voltak tele; tucatszámra lehetett őket -felsorolni. Voltak bőségesen olyanok is jelen, akik sem Monseigneurrel, -sem az állammal nem állottak közvetetlen öszeköttetésben, de éppen oly -kevéssé más valamivel, ami igazi, valódi; akik életük folyamán sohasem -kisérelték meg, hogy igazi földi célt tisztességes uton érjenek el. -Orvosok, akik nagy vagyont szereztek sohasem létezett betegségek ellen -való titkos szerekkel, Monseigneur előszobáiban mosolyogtak előkelő -betegeikre. Tervkovácsok, akik mindenféle gyógyszert fedeztek fel az -állam apróbb bajainak orvoslására, kivévén azt az egyet, hogy komoly -munkával egyetlenegy bünt kell gyökerestől kiirtani, – Monseigneur -fogadása alkalmával zagyva fecsegéseikkel telebeszélték mindenkinek a -fülét, akit csak megfoghattak. Istentagadó filozófusok, akik szavakkal -akarták a világot ujjáalakitani, kártyából épitettek babiloni tornyot, -hogy az eget ostromolják, ebben a Monseigneurnél összegyült gyönyörü -társaságban istentagadó vegyészekkel beszélgettek, akik aranycsinálással -foglalkoztak. Előkelő urak, akik a legkiválóbb nevelésben részesültek, -mely körülmény abban a sajátságos időben is – éppen ugy, mint mostan – -gyümölcseiben nyilvánult ugy, hogy teljesen közönyösek voltak minden -iránt, ami méltó arra, hogy az emberi sziv részvétét felkeltse, -Monsigneur palotájában teljes lelki kimerültség állapotában voltak -láthatók. Ezek a különböző notabilitások Páris előkelő világában olyan -otthonból kerültek ide, hogy Monseigneur összegyült imádói között a -kémeknek – ezek alkották az előkelő társaságnak több mint a felét – -nehéz dolguk lett volna, hogy ennek a légkörnek angyalai között egyetlen -nőt fedezzenek fel, akinek megjelenése és viselkedése anyára vallott. -Általában azon a puszta tényen kivül, hogy a gondot okozó kis -teremtménynek életet adtak – ezzel ugyan az anya neve még távolról sincs -megérdemelve – ilyesvalami a divatos világban ismeretlen volt. -Parasztasszonyok táplálták és nevelték a divatba nem illő kicsinyeket, -és hatvanéves bájos nagymamák ugy öltözködtek a souperhoz, mintha -huszévesek volnának. - -A valótlanság fekélye torzitott el minden emberi teremtményt, mely -Monseigneurre várakozott. A legtávolibb teremben volt egy féltucat -kivételes ember, akiknek már néhány év óta bizonytalan sejtelmük volt -arról, hogy a világ ügyei rosszul állanak. Hogy ezeket az ügyeket ismét -helyes utra tereljék, ennek a féltucatnak fele tagja lett egy -fantasztikus convulsionista szektának és éppen azok tanácskoztak egymás -között: tajtékozzanak, dühöngjenek és tomboljanak-e epileptikusan ott a -hely szinén – hogy ilyen módon kiválóan érthető utmutatót állitsanak -Monseigneur jövőben való irányitására. Ezeken a derviseken kivül volt -ott még három más egyén is, egy másik szektának a tagjai, amely a -világot az »Igazság középpontjának« mondott zagyvalékkal akarta -megjavitani és azt állitotta, hogy az emberiség kikerült az igazság -középpontjából, – ez ugyan nem igényelt sok bizonyitást – de nem a -kerületéből és hogy ki ne repüljön a kerületéből és a középpontba -visszakerüljön, böjtölésre és szellemidézésre van szükség. Ehhez képest -sokat társalogtak a szellemekkel – és sok jót is vittek ezáltal végbe, -ami ugyan sohasem került nyilvánosságra. - -Vigasztalásul szolgált az, hogy Monseigneur palotájának egész társasága -kifogástalanul volt öltözve. Ha tudták volna, hogy az itélet napja -csupán disznap, közülök mindegyik örök időkre megállotta volna a -vizsgálatot. A hajnak ez a fésülése, beporozása és kenegetése, az arcnak -a festése és müvészi kijavitása, a bátor kardoknak a látása, a szaglás -érzékének ez a gyöngéd tisztelete bizonyára mindent örök időkre megóvott -volna. A legjobb nevelésü előkelő urak apró függő harangocskákat -viseltek, melyek álmos mozgásuk közben csörögtek és csengtek; ez a -csengés és a selyem, brokát- és finom vászonnak suhogása olyan mozgást -idézett elő a levegőben, hogy Saint Antoinet és mardosó éhségét messzire -elsöpörte. - -A ruha volt a csalhatatlan talizmán és varázs, mely mindent a maga -helyén megtartott. Mindenki álarcos bálhoz volt öltözve, mely sohasem -ért véget. Ez az álarcos bál a Tuileriák palotájától kezdve végig -Monseigneuron, az egész udvaron, a kamarákon, a törvényszékeken és az -egész társaságon, (a madárijesztők kivételével) egész a hóhérig terjedt, -aki fésülve, puderezve, aranypaszományos kabátban, félcipőben és fehér -selyemharisnyában végezte munkáját. Az akasztófáknál és kerekeknél – a -bárd ritkaság volt – Monsieur Paris ilyen csinos ruhában végezte a -dolgát. És ugyan ki kételkedett volna Monseigneur fogadónapjainak -társaságában az Urnak 1780-ik esztendejében azon, hogy ez a rendszer, -melynek gyökere a fésült, puderezett hóhér aranypaszomántos ruhában, -félcipőben és selyemharisnyában: nem éli tul a csillagokat! - -Miután Monseigneur négy emberét terhétől megszabaditotta és csokoládéját -elfogyasztotta, kinyittatta a szentek szentélyének ajtaját és kilépett. -És aztán milyen volt az az alázatosság, a hajlott gerinc, a mosolygó -arc, az alacsony megalázkodás! A testi és lelki megalázkodásból az Ég -számára nem jutott semmi – ez volt egyik ok a sok közül, hogy -Monseigneur imádói nem alkalmatlankodtak ottan. - -Monseigneur nyájasan vonult termein végig egész az igazság kerületéig; -itt igért valamit, amarra mosolygott, egy boldog rabszolgának egy szót -suttogott, egy másik felé kezével intett. Majd megfordult és ugyanazon -az uton visszafelé ment; bizonyos idő eltelte után a -csokoládészellemekkel ismét szentélyébe zárkózott, ezután nem látták -többé. - -A szinjáték befejeződvén, a levegő mozgása szinte viharrá vált és a kis -harangocskák a lépcsőkön hangzottak. Az egész tömegből nemsokára csak -egy személy maradt ottan, hóna alá fogta kalapját és burnótszelencéjével -lassan haladt a tükrök mellett kifelé. - -– Az ördögnek szentellek – mondá ez a személy, miközben az utolsó -ajtónál megállt és arcával a szentély felé fordult. - -Lerázta a dohányt ujja hegyéről, mintha lábairól rázná le a port és -nyugodtan haladt a lépcsőn lefelé. - -Körülbelül 60 éves, diszesen öltözött, előkelő modoru férfi volt; szép -maszkhoz hasonló arca szinte átlátszóan sápadt volt, minden vonása -élesen kidomborodott, kifejezésében szilárd elhatározás ült. Orrának, -melynek formája különben kifogástalan volt, minden cimpája fölött -kicsiny mélyedés volt. Minden kis változás, amelyen ez az arc -keresztülment, ebben a két mélyedésben mutatkozott. Néha szinük -megváltozott, vagy összehuzódtak és kitágultak valami gyönge érverés -folytán; ilyenkor az arc hamisnak és kegyetlennek látszott. Figyelmesebb -vizsgálattal föl lehetett fedezni, hogy ezt a kifejezést a száj vonásai -és a szemgolyóknak tulságosan vizszintes és vékony határolása még -növelte. Az arc kellemes hatást tett és határozottan szép és érdekes -volt. - -Az arc tulajdonosa a lépcsőn lement az udvarba, beszállott kocsijába és -elhajtatott. A fogadás alkalmával csak kevesen beszéltek vele; kicsiny -szabad tér volt körülötte és Monseigneur barátságosabb is lehetett volna -hozzá. - -E körülmények között szinte jól esett neki, amint látta, hogy a -közönséges nép hogyan széled el lovai elől és gyakran alig kerülte el az -elgázolást. Kocsisa ugy hajtott, mintha ellenséget üldözne és az őrült -hajtást arcának egy vonása sem gáncsolta, ajkai nem feddették. Még ebben -a süket városban és ebben a néma korszakban is felhangzott néha a -panasz, hogy a szük, gyalogjáró nélküli utcákon a patriciusoknak az a -kiméletlen szokása, hogy gyorsan hajtanak, a köznépet veszélyezteti és -barbár módon megnyomoritja. De kevesen törődtek ezzel annyira, hogy -másodszor is gondoljanak erre és ebben a tekintetben is ugy, mint minden -egyébben, a nyomorult tömegre bizták, hogy segitsen a baján ugy, ahogy -tud. - -Manapság alig érthető kiméletlenséggel, vad robogás és zakatolással -vágtatott a kocsi az utcákon végig és a sarkok körül, asszonyok jajgatva -széledtek el előle, férfiak pedig egymást és a gyermekeket karjuknál -fogva rántották el az utjából. Végre egy utcasarkon való beforduláskor, -egy kut mellett, valami az egyik kerék utjába akadt, hangos kiáltás -hallatszott, a lovak ágaskodtak és kirugtak. - -Ez utóbbi akadály miatt a kocsi aligha állott volna meg; nagyon gyakran -megtörtént, hogy kocsik tovább hajtattak és a sebesülteket otthagyták és -miért nem? De a megrémült szolga hirtelen leszállott a bakról és husz -kéz ragadta meg a lovak gyeplőjét. - -– Mi baj? – kérdi Monsieur le Marquis és nyugodtan kinézett. - -Magastermetü, hálósapkás ember a lovak lába alól egy tömeget rántott elő -és a kut aljába fektette, letérdelt az utca sarába és nedvességébe és -orditozott fölötte, mint valami vadállat. - -– Pardon, Monsieur le Marquis! – mondá egy rongyos, alázatos férfi. – -Egy gyermek. - -– Miért lármáz ily utálatosan? Az ő gyermeke az? - -– Bocsánat, Monsieur le Marquis, szomoru, de igen, az övé. - -A kut kissé távolabbra volt, környékén az utca 10–12 yardnyira -kiszélesedett. Ekkor a magas férfi hirtelen fölugrott a földről és a -kocsi felé rohant. Monsieur le Marquis egy pillanatra kezét kardjára -fektette. - -– Megölték! – kiáltotta a férfi vad kétségbeeséssel, mindkét karját -égnek emelte és merev tekintettel nézett az előkelő férfiura. – Meghalt! - -A tömeg a kocsi köré csoportosult és Monsieur le Marquisra nézett. A sok -reátekintő szemben csak kiváncsiság és mohóság látszott; fenyegetés vagy -harag nem volt látható. A nép nem is szólott semmit; az első kiabálás -után csendes lett és az is maradt. Az alázatos férfi hangja, aki -beszélt, tulzott alázatosságában szintelenül és tompán hangzott. -Monsieur le Marquis szemével végigfutott rajtuk, mintha patkányok lettek -volna, melyek most bujtak elő lyukaikból. - -Elővette erszényét. - -– Különös az, – mondotta – hogy ti emberek nem tudtok vigyázni magatokra -és gyermekeitekre. Egyik vagy a másik közületek mindig utban van. Hogyan -tudhatom, hogy lovaim nem sérültek-e meg? Ime, add ezt neki! - -Aranyat dobott ki, hogy a szolga felemelje; mind kinyujtotta a nyakát, -hogy lássa, hová esett. A magas ember ismét oly hangon orditott, mely -nem látszott olyannak, mintha ember torkából jönne: - -– Meghalt! - -Egy másik férfi hirtelen odajövetele, akinek a többiek utat engedtek, -félbeszakitotta. Mikor a nyomorult teremtés meglátta e férfit, jajgatva -és sirva borult a vállára és a kut felé mutatott, ahol néhány asszony -állta körül a mozdulatlan tömeget és félénken mozgott körülötte. De ők -is oly csendesek voltak, mint a férfiak. - -– Tudok mindent, tudok mindent – mondá az utóbb érkezett. – Légy férfi, -Gaspard! Jobb a szegény kicsikének, hogy meghal igy, mintha él. Egy -pillanat alatt halt meg, fájdalom nélkül. Élhetett-e volna egy óráig is -ily boldogan? - -– Te bölcs vagy, hallod-e – mondá Monsieur le Marquis mosolyogva. – Hogy -hivnak? - -– Defargenak hivnak. - -– Mi a foglalkozásod? - -– Kocsmáros, Monsieur le Marquis. - -– Nesze, bölcs és kocsmáros – mondá Monsieur le Marquis és egy másik -aranyat dobott neki. – Költsd el, ahogy tetszik. A lovak rendben vannak? - -Anélkül, hogy az összegyült tömeget még egy második pillantásra -méltatná, Monsieur le Marquis hátradült kocsijában és éppen tovább akart -hajtatni oly előkelő ur arckifejezésével, aki véletlenül összetört -valami közönséges tárgyat és megfizetett érte, mert módjában volt, hogy -megfizesse, mikor nyugalmát megzavarta az a körülmény, hogy pénzdarab -repült a kocsijába és csengett a kocsi fenekén. - -– Állj meg! – mondá Monsieur le Marquis. – Állj meg, ki hajitotta ezt? - -Arra a helyre tekintett, ahol egy pillanattal ezelőtt Defarge, a -kocsmáros állott; a nyomorult apa borult ott arcára a kövezeten és az -alak, aki mögötte állott, sötéthaju, termetes asszony volt, aki kötött. - -– Ti kutyák! – mondá a márki, arca nyugodt és változatlan volt, kivévén -az orra fölött levő mélyedéseket. – Szivesen hajtanék el bármelyiktek -fölött és elpusztitanálak a föld szinéről, ha tudnám, hogy melyik -gazember hajitott a kocsi felé, ha az az utonálló közelemben volna, -kocsim kerekeivel szétmorzsolnám. - -Ezek annyira le voltak hangolva és oly gyakori és szomoru tapasztalatuk -volt, hogy ilyen egyén mit tehetett velük a törvény határain belül és -kivül, hogy egy száj, egy kéz, egy szem sem mozdult. A férfiak között -egy sem. De a kötögető asszony fölemelte tekintetét és merően nézett a -márki arcába. Méltóságán alulinak tartotta, hogy ezt észrevegye; megvető -szemmel nézett el fölötte és a többi patkány fölött; ülésébe -támaszkodott ismét és megadta a parancsot: - -– Hajts! - -Elhajtott; más fogatok is sebesen hajtottak arra gyors egymásutánban; a -miniszterek, az állami tervkovács, a nagybérlő, az orvos, az ügyvéd, a -pap, a Grande Opera, a Comedie, az egész álarcosbál tarka vágtató -menetben hajtott el mellettük. A patkányok előbujtak lyukaikból és a -látványt szemlélték, órákhosszat maradtak ott nézelődve; katonák és a -rendőrség gyakran haladt el közöttük és a látványosság között és láncot -alkotott, mögéje bujtak és onnan kandikáltak. Az apa már régen fölemelte -kis tetemét és elrejtőzött vele, az asszonyok pedig, akik körülállták a -kis tetemet, mialatt az ott feküdt a kut aljában, még mindig ott ültek -és nézték a viz folyását és az álarcosbál elvonulását – az az egyik -asszony, aki olyan feltünően állott ott kötögetve, még mindig kötött a -Végzet nyugodt állhatatosságával. A kut vize folydogált, a gyors patak -folydogált, a nappal belefolyt az éjszakába, a városban sok élet folyt -bele a halálba az örök törvény szerint, – idő és halál nem vár senkire. -A patkányok sürün egymás mellé szorulva aludtak ismét sötét lyukaikban, -az álarcos bál fényesen megvilágitott soupernél ült, és minden a maga -utján haladt. - - -8. Fejezet. Monseigneur falun. - -Gyönyörü vidék, aranykalászos, de nem bőséges mezők. Szegényes rozzsal -benőtt foltok, ahol buzának kellene teremni, szegényes bab- és -borsófoltok és más szegényes, buzát pótló- főzelékfoltok. Az életnélküli -természeten, valamint a férfiak és az asszonyok arcán, akik azt -megmüvelték, akaratuk ellen való tengődés kifejezése ült – elcsüggedt -hangulat: lemondás és enyészet. - -Monsieur le Marquis utazókocsija (könnyebb is lehetett volna), melyet -négy ló huzott és két kocsis hajtott, lassan haladt egy meredek dombon -fölfelé. Monsieur le Marquis arcán levő vörös fény nem volt -előkelőségének ártalmára, külső, akaratán kivül álló ok idézte elő – a -lenyugvó nap. - -Mikor a kocsi a domb tetejére jutott, a napnyugta olyan ragyogóan sütött -belé, hogy a benne ülő arcát biborpirosra festette. - -– Gyorsan elmulik – mondá Monsieur le Marquis kezére tekintve. - -A nap valóban olyan alacsonyan állott már, hogy a következő pillanatban -elmerült. Miután a sulyos féket ráerősitették a kerékre, a kocsi a -porfelhőben égett szag kiséretében siklott a dombon lefelé, a vörös fény -gyorsan eltünt; minthogy a nap és a márki együtt haladtak lefelé, semmi -sem látszott az izzó fényből, mikor a féket leszedték. - -Még egy hullámos vidék volt hátra, nyilt és festői, a domb alján kicsi -falu, mögötte lejtő és dombhát, templom tornya, szélmalom, erdő a -vadászatra, sziklavárral a tetején, melyet börtönnek használtak. -Mindezekre, az éjszaka közeledtével a sötétség homályába boruló -tárgyakra a márki ugy tekintett, mint aki otthonához közeledik. - -A falunak egy nyomoruságos utcája volt, benne szegényes sörfőző, -cserzőmühely, kis kocsma, nyomorult istálló a póstalovak számára, -szegényes kut és a szegénységnek egyéb szokott tartozékai. Népe is -szegény volt. Lakói mind szegények voltak, sokan házuk kapuja előtt -ültek, egy-két hagymát és más ilyenfélét szeldeltek vacsorának; mások a -kutnál voltak, leveleket, füveket mosogattak és a földnek más hasonló -terményeit, ami megehető. Nem hiányoztak kifejező jelei annak, hogy mi -szegényitette el őket: az állami adó, az egyházi adó, a földesurnak járó -adó, a községi és az általános adó itt vagy amott fizetendő, a faluban -levő ünnepies felirás szerint – azon lehetett csodálkozni, hogy a kis -falu teljesen el nem pusztult. - -Kevés gyermek volt látható. Kutya egyáltalában nem. A férfiak és -asszonyoknak nem volt nagy választékuk itten a földön – ott élhettek a -faluban a malom alatt, a legnyomorultabb viszonyok között, melyek -mellett életüket tengethették, vagy pedig fogság és halál várakozott -rájuk a szikláról meredő börtönben. - -Az előrenyargaló futár, a kocsis ostorának pattogása, mely kigyóként -mozgott fejük felett az esti szürkületben, mintha a furiák kisérnék -utjában, jelezték megérkezését. Monsieur le Marquis a pósta kapuja elé -hajtatott, ott volt a kut mellett; a parasztok beszüntették a -munkájukat, hogy őt nézzék. Ő is rájuk nézett és anélkül, hogy tudott -volna róla, látta, hogy a szükség és gond lassu biztossággal sorvasztja -arcukat és termetüket. (A franciáknak ez a soványsága babonává vált -Angliában, mely az igazságot száz évvel tulélte.) - -Monsieur le Marquis kitekintett az alázatos arcokra, melyek meghajoltak -előtte, mint ahogyan ő hajlongott az udvar Monseigneurje előtt – azzal a -különbséggel, hogy ezek csupán azért hajoltak meg, hogy szenvedjenek és -nem azért, hogy mosolyogjanak, – mikor egy őszülő utkaparó lépett a -csoportba. - -– Hozd ide azt a fickót! – mondá a márki futárjához. - -Odahozták őt, sapkáját kezében tartotta, a többiek körülvették, hogy -hallgatózzanak, mint ahogy a párisi kutmelletti nép tette. - -– Az uton elhaladtam melletted? - -– Igen, Monseigneur. Abban a kitüntetésben részesültem, hogy mellettem -kegyeskedett elhaladni. - -– Amint a dombon fölfelé jöttem, és a domb tetején is, mindkét helyen? - -– Igen, Monseigneur. - -– Mire néztél olyan merően? - -– Az emberre néztem, Monseigneur. - -Kissé lehajolt és rongyos kék sapkájával a kocsi alá mutatott. A többiek -is mind lehajoltak és a kocsi alá néztek. - -– Micsoda emberre, te disznó! És miért néztél oda? - -– Bocsánat, Monseigneur, a fék láncán lógott. - -– Ki? – kérdé az utas. - -– Az ember, Monseigneur. - -– Az ördög vigye el ezeket a hülyéket! Hogy hivják azt az embert? Te -ismered mind az embereket ezen a környéken. Ki volt az? - -– Bocsánat, Monseigneur! Nem erről a vidékről való volt. Nem láttam őt -egész életemben. - -– A láncon lógott? Hogy megfulladjon a portól? - -– Kegyes engedelmével, Monseigneur, az volt éppen a bámulatos. Feje -lecsüngött – igy! - -Félig megfordult és hátra hajolt, ugy hogy arca ég felé fordult és feje -lefelé lógott, azután ismét kiegyenesedett, sapkáját forgatta és -meghajolt. - -– Micsoda ember volt? - -– Monseigneur, fehérebb volt, mint a molnár. A por egészen belepte, -fehér, mint egy kisértet, magas, mint egy kisértet! - -A leirás a kis csoportban óriási feltünést keltett; és mind a szem, -anélkül, hogy a többi szemmel ezt megbeszélte volna, Monsieur le -Marquisra nézett. Talán azért, hogy lássák, vajjon az ő lelkiismeretét -terheli-e valami kisértet. - -– Valóban, okosan cselekedtél, – mondá a márki boldog öntudattal, hogy -ilyen féreg nem bosszanthatja őt – láttad, hogy egy tolvaj kiséri -kocsimat és nem nyitottad ki nagy szádat. Bah! Hadd menjen. Gabelle ur! - -Gabelle ur volt a postamester és egyuttal adószedő is; nagy -szolgálatkészséggel jött oda, hogy tanuja legyen a kihallgatásnak és -szigoru, hivatalos arckifejezéssel rongyos kabátja ujjánál fogta a -kikérdezettet. - -– Bah! Menj utadra! – mondá Gabelle. - -– Fogja el ezt az idegent, ha szállást kérne ma éjjel a faluban és -győződjék meg róla, hogy tisztességesek-e a szándékai, Gabelle. - -– Monseigneur, rendkivül meg vagyok tisztelve, hogy parancsait -teljesithetem. - -– Elszaladt az a fickó? Hol van az az átkozott? - -Az átkozott már a kocsi alatt volt egy féltucat jó barátjával és kék -sapkájával mutatta a láncot. Egy másik féltucat jó barátja gyorsan -előráncigálta őt és lihegve a márki elé állitotta. - -– Te tökfej, elszaladt-e az az ember, mikor fékezésre megállottunk? - -– Monseigneur, lerohant a lejtőn, fejjel előre, mint mikor valaki a -folyóba veti magát. - -– Nézzen utánna, Gabelle. Hajts! - -A féltucat, mely a láncot nézte, még a kerekek között volt, mint a -juhok; a kerekek oly hirtelenül indultak meg, hogy szerencsések voltak, -hogy csontjaikat megmenthették; egyebük ugy sem volt, amit megmenthettek -volna, azért voltak szerencsések. - -A kocsi gyorsan kihajtott a faluból, a mögötte elterülő lejtőre, a domb -meredeksége futását meglassitotta. Fokonkint lassitotta sebességét és -inogva, döcögve haladt fölfelé a nyári éjszaka illatos levegőjében. A -kocsisok, akiknek feje körül a furiák helyett ezernyi apró rovar -röpködött, ostoraik pattogó végét kötözgették; a lakáj a lovak mellett -haladt; a futár hallható volt, amint a sötétségben előrelovagolt. - -A domb legmeredekebb pontján volt egy kis temető, benne egy kereszt a -Megváltó nagy, uj alakjával; fából való szegényes alak volt, melyet -valami ügyetlen falusi faragó készitett, de az alakot az életből vette, -– talán a saját életéből – mert rettenetesen sovány és vézna volt. - -Egy asszony térdelt a nagy szenvedésnek ezen szomoru jelképe előtt, mely -azóta csak rosszabbodott, de még nem érte el tetőpontját. Fejével arra -fordult és mikor a kocsi odajutott, gyorsan fölkelt és a kocsijához -lépett. - -– Monseigneur, Monseigneur, egy kérvény! - -Monseigneur türelmetlenül felkiáltott, arca azonban változatlan maradt. - -– Nos, mi az? Mindig csak kérvények! - -– Monseigneur, a nagy Isten szerelméért! Férjem, az erdész! - -– Mi van férjeddel, az erdészszel? Mindig a régi történet veletek. Nem -tud megfizetni valamit? - -– Monseigneur, mindenért megfizetett. Meghalt. - -– Nos? Most nyugszik. Feltámaszthatom őt neked? - -– Ó, nem, Monseigneur! De ott nyugszik egy kis halom szegényes fü alatt. - -– Nos? - -– Monseigneur, itt annyi szegényes kis fühalom van… - -– No, és aztán? - -Öreg asszonynak látszott, pedig fiatal volt. Megható fájdalom -nyilatkozott meg viselkedésében; kezét vad szenvedéllyel csapta össze, -majd a kocsi ajtajára fektette gyöngéden és cirógatva, mintha emberi -kebel volna és azt várná, hogy megérzi a könyörgő érintést. - -– Monseigneur, hallgasson meg! Monseigneur, hallgassa meg kérésemet! -Férjem inség miatt halt meg; olyan sokan halnak meg inségük miatt; oly -sokan fognak még meghalni inségük miatt. - -– Nos aztán? Táplálhatom-e őket? - -– Monseigneur, azt a jó Isten tudja; de én nem azt kérem. Az a kérésem, -hogy egy darab fát vagy követ tegyenek sirjára férjem nevével, hogy -megjelölje, hol fekszik. Különben gyorsan elfelejtik a helyét, nem -találják meg, ha én is elpusztulok ugyanattól a betegségtől és engem egy -másik szegény fühalom alá tesznek Monseigneur, oly sokan vannak, oly -gyorsan szaporodnak, oly nagy itt a nyomor! Monseigneur! Monseigneur! - -A lakáj eltávolitotta őt az ajtótól, a kocsi gyorsan elhajtott, a -kocsisok nógatták a lovakat, az asszony messze elmaradt és a márki, -ismét a furiáktól kisérve, gyorsan csökkentette a közte és a kastélya -között levő távolságot. - -A nyári éjszaka édes illata vette körül, és amint az eső esik -részrehajlás nélkül, a porlepte, rongyos, munkától fáradt csoportot is -körülvette a kutnál, az utkaparó kék sapkájával – enélkül ő semmi sem -volt – még mindig a kisértetszerü emberről beszélt, ameddig csak -hallgatták. Lassankint megelégelték, egymásután elszéledtek és az apró -ablakokban világosság pislogott; mikor az ablakok elsötétedtek és több -csillag volt látható, ugy látszott, mintha ezeknek a fénye az -égboltozatra szállott volna, ahelyett hogy kioltották. - -Nagy, magastetejü házak, és a fölébe nyuló fák árnyékot vetettek -Monsieur le marquisra; mikor a kocsi megállott, az árnyék helyébe fáklya -fénye lépett és kastélyának nagy kapuja kinyilott előtte. - -– Megérkezett Monsieur Charles Angliából? - -– Még nem, Monseigneur. - - -9. Fejezet. A Gorgo feje. - -Monsieur le Marquis kastélya hatalmas, nagy épület volt, előtte kövezett -udvar, melyből két, a kövezett terraszon egyesülő kőlépcső vezetett a -főkapu elé. Csupa kő az egész, kőkerités, kőből való urnák, kőből való -virágok, kőből való emberarcok, kőből való oroszlánfejek, kő mindenütt. -Mintha a Gorgo feje nézett volna reá két század előtt, amikor elkészült. - -Monsieur le Marquis kocsijából fölment a széles, alacsony fokokból álló -lépcsőn, fáklya világitott előtte, mely a sötétséget eloszlatta; egy -bagoly a fák közötti nagy istálló tetején hangosan tiltakozott ez ellen. -Egyébként minden nyugodt volt olyannyira, hogy a fáklya, mellyel a -lépcsőt világitották meg és a másik, amelyet a nagy kapunál helyeztek -el, oly nyugodtan égett, mintha nagy teremben és nem a nyári éjszaka -szabad ege alatt égne. A bagoly kiáltásán kivül más hang nem -hallatszott, kivévén egy szökőkutnak medencéjében való csobogását; sötét -éjszaka volt, mely óraszámra tartja vissza lélegzetét, azután nagyot -sóhajt és lélegzetét ismét visszatartja. - -A nagy kapu hangosan csapódott be, Monsieur le Marquis nagy csarnokon -haladt keresztül, mely régi fegyverekkel és vadászati eszközökkel volt -diszitve; sulyos lovaglóvesszők és ostorok is voltak ottan, sok paraszt, -aki azóta jótevőjéhez, a Halálhoz tért meg, érezte ezeknek a sulyát, ha -földesura rossz kedvében volt. - -Monsieur le Marquis elkerülte a nagyobb termeket, melyek nem voltak -megvilágitva és éjjelre már be voltak zárva, a fáklyavivő világitott -előtte a lépcsőn, a folyosón levő egyik ajtóig. Ez fölnyilt előtte és ő -három teremből álló belső lakosztályába lépett; az egyik hálószobája, a -kettő pedig más célra való. Magas, boltozott, szőnyegnélküli termek -nagy, fával füthető tüzhelyekkel és minden kényelemmel ellátva, ami -hozzátartozott egy márki fényüzéséhez, fényüző korban és országban. - -Az utolsó előtti Lajosnak divatja – XIV. Lajos – abból a családból, mely -sohasem hal ki, volt a termek gazdag fölszerelésében az uralkodó, de -olyan tárgyak is voltak találhatók, melyek Franciaország történetének -régebbi lapjaira emlékeztettek. - -A harmadik teremben két személyre volt teritve; kerek, kicsiny és magas -szoba volt, a kastély négy gyertyaoltó-kupakhoz hasonló tornyainak -egyikében; egyik ablaka nyitva állott, a fából való ablakredőnyök le -voltak eresztve, ugy hogy az éjszaka sötétsége csak keskeny fekete vonal -alakjában látszott, mely a redőnyök kőszinü sávjaival váltakozott. - -– Hallom, hogy unokaöcsém még nem érkezett meg – mondá a márki a vacsora -előkészületeire pillantva. - -– Még nem érkezett meg, de Monseigneurrel együtt várták. - -– Ah! Nem valószinü, hogy ma éjjel megérkezik; de az asztal maradjon -ugy, amint van. Negyed óra alatt elkészülök. - -Monseigneur egy negyedóra alatt készen volt és egyedül ült le bő és -válogatott vacsorájához. Széke az ablakkal volt szemben, levesét -elfogyasztotta és pohár bordeauxit emelt éppen ajkához, majd ismét -letette. - -– Mi ez? – kérdezte nyugodtan, figyelmesen nézett a fekete és kőszinü -vizszintes vonalakra. - -– Monseigneur? Mi? - -– A redőnyön kivül. Huzd fel a redőnyöket! - -Megtörtént. - -– Nos? - -– Monseigneur, semmi. A fák és az éjszaka, semmi egyéb nem látható. - -A szolga, aki felelt, felhuzta a redőnyöket, kinézett az üres sötétségbe -és ott állott ujabb parancsot várva. - -– Jól van, – mondá Monseigneur – zárd be ujra! - -Ez is megtörtént és a márki folytatta vacsoráját. Félig elkészült vele, -mikor kocsi zörgését hallotta. Gyorsan közeledett és a kastély -homlokzata felé jött. - -– Kérdezd meg, hogy ki érkezett. - -Monseigneur unokaöccse volt. Kora délután csak kevéssel volt Monseigneur -kocsija mögött. Gyorsan csökkentette a távolságot, de nem annyira, hogy -Monseigneurt elérhette volna az uton. A póstaállomásokon hallotta, hogy -Monseigneur előtte van. - -– Mondják meg neki, – mondá Monseigneur – hogy a vacsora itten vár reá -és kérjék, hogy vegyen részt. – Kis idő mulva bejött. Angliában Darnay -Károly néven ismerték. - -Monseigneur udvariasan fogadta, de nem szoritottak kezet. - -– Tegnap utazott el Párisból, uram? – mondá Monseigneurnek, amint az -asztalhoz ült. - -– Tegnap. És ön? - -– Egyenest jövök. - -– Londonból? - -– Igen! - -– Sokáig volt uton? – mondá a márki mosolyogva. - -– Ellenkezően; egyenest jövök. - -– Bocsánat! Nem ugy értem, hogy utazása sokáig tartott, hanem hogy -sokáig tartott, mig az utazásra elszánta magát. - -– Visszatartottak – az unokaöcs habozott egy pillanatig a válasszal – -különböző ügyek. - -– Kétségtelen – mondá az udvarias nagybátya. - -Mindaddig, mig a szolga jelen volt, alig beszéltek egyebet. Mikor a -kávét felszolgálták és egyedül maradtak, az unokaöcs beszélni kezdett, -miközben nagybátyjára nézett, arcának pillantásával találkozott, mely -szép maszkhoz volt hasonló. - -– Visszatértem utamból, uram, melyet, mint tudja, bizonyos cél érdekében -tettem meg. Nagy és váratlan veszedelembe sodort, de a cél szent és ha -halálba is vitt volna, hiszem, hogy bátran szenvedtem volna el azt is. - -– Nem a halálba, – mondá a bátya – nem szükséges azt mondani, hogy a -halálba. - -– Nagyon kétlem, uram, – válaszolt az unokaöcs – hogy ha ez az ügy engem -a sir szélére vitt volna, hogy ön egy ujját is felemelte volna, hogy -engem megmentsen. - -Ennek a hallatára az orr gödröcskéinek mélyedése és a kegyetlen arc -finom, egyenes vonásainak a hosszabbodása vésztjóslónak mutatkozott; a -nagybátya kegyes mozdulattal tiltakozott ugyan ellene, tisztán látszott -azonban, hogy nem volt egyéb udvariasságnál és igy nem is volt -megnyugtató. - -– Valóban, uram, – folytatta az unokaöcs, – abból következtetve, amit -mostan már tudok, ugylátszik, mintha határozottan arra igyekezett volna, -hogy még gyanusabb látszatot adjon azoknak a gyanus körülményeknek, -melyek engem környeztek; - -– Nem, nem, nem! – mondá a nagybátya barátságosan. - -– Azonban bárhogyan is legyen a dolog, – folytatta az unokaöcs -bizalmatlanul tekintve reá – azt az egyet tudom, hogy az ön diplomáciája -minden módon megakadályozna és a módok tekintetében sem válogatna. - -– Barátom, azt megmondottam önnek, – mondá a nagybátya s orrcimpái -remegtek – legyen oly kegyes és emlékezzék arra, hogy ezt megmondottam -önnek már jó régen. - -– Emlékszem. - -– Köszönöm! – mondá a márki barátságos mosollyal. Hangja remegett, mint -valami hangszeré. - -– Valóban, azt hiszem, uram, – folytatta az unokaöcs – hogy az ön -szerencsétlensége az én szerencsém is egyuttal és ez óvott meg engem a -börtöntől itt Franciaországban. - -– Nem értem teljesen, – válaszolt a nagybátya kávéját szörpölve – szabad -bővebb magyarázatot kérnem? - -– Azt hiszem, hogy ha ön nem volna kegyvesztett az udvarnál és ez a -felhő nem árnyékolná be már régen, akkor egy _lettre de cachet_ -bizonytalan időre valamelyik várba küldött volna engem. - -– Lehet – mondá a nagybátya nagy nyugalommal. – Sőt a család becsületére -való tekintettel el is határozhatnám magamat arra, hogy önnek ezt a -kellemetlenséget okozzam. Kérem, bocsássa meg. - -– Szerencsémre hallom, hogy a tegnapelőtti audiencia szokásosan hideg -volt – jegyezte meg az unokaöcs. - -– Nem mondanám, hogy az ön szerencséjére, barátom, – válaszolt a -nagybátya nagy udvariassággal – nem vagyok egészen bizonyos benne. -Elmélkedésre való jó alkalom a magány előnyeivel egybekötve sokkal -előnyösebben befolyásolná sorsát, amint azt ön befolyásolja. Ezt a -kérdést azonban nem érdemes tárgyalni. Amint ön állitja, én vagyok -hátrányban. Ezeket a kicsiny javitóeszközöket a családok hatalmának és -tekintélyének e gyöngéd előmozditóit, ezeket a csekély kedvezményeket, -melyek önre olyan kellemetlenekké válhatnak, mostan csupán -közbenjárással és alkalmatlankodással lehet megszerezni. Igen sokan -keresik és (aránylag) csak igen kevésnek engedélyezik. Azelőtt másképpen -volt, azonban ebben a tekintetben Franciaországban a viszonyok -rosszabbodtak. Még nem olyan régen őseink a környék csőcselékének élete -és halála fölött rendelkeztek. Sok ilyen ebet ebből a szobából vittek el -az akasztófa alá, a szomszéd szobában (hálószobámban), tudomásunk -szerint, ott helyben leszurtak egy fickót, mert leányát illetően -szemtelen aggodalmai voltak – saját leányát illetően! Sok privilégiumot -veszitettünk el; uj filozófia lett divatos; és helyzetünk érvényesitése -manapság igazi kellemetlenséget okozhatna (nem megyek oly messzire, hogy -azt mondanám, hogy okozna, de okozhatna). Szomoru, nagyon szomoru! - -A márki egy kevés burnótot szippantott szelencéjéből és fejét rázta -hozzáillő bájos kétségbeeséssel, kétségbeesve az országon, mely őt, az -ujjászületés nagy közegét, még magában foglalta. - -– Mi annyira érvényesitettük helyzetünket a régebbi és a mai modern -korban is, – mondá az unokaöcs komoran – hogy alig hiszem, hogy -Franciaországban gyülöltebb név van a mienknél. - -– Reméljük is, – mondá a nagybátya – az előkelők gyülölete a nép -önkénytelen hódolása. - -– Ebben az egész országban köröskörül, – folytatta az unokaöcs előbbi -hangján – nincsen egyetlen arc, mely ne a rettegés és szolgaság sötét -érzetének hódolatával tekintene reám. - -– Ez a család nagyságának az elismerése, – mondá a márki – melyet -kiérdemelt azzal, hogy milyen módon óvta meg ezt a nagyságot. Hah! – -Ismét szippantott és lábait keresztbefektette. - -Mikor azonban az unokaöcs karjával az asztalra könyökölt és lehangoltan -gondolataiba elmerülve szemét kezével befödte, a szép maszk a -kiváncsiság, bizalmatlanság és ellenszenv erősebb kifejezésével nézett -reá, mint ahogy az viselőjének megszokott közömbösségéhez illett. - -– Elnyomás az egyedüli tartós filozófia. A rettegés és szolgaság -érzetének sötét hódolata az, kedves barátom, – jegyezte meg a márki – -ami ezeket a kutyákat az ostor iránt való engedelmességre készteti, amig -csak ez a tető – fölfelé tekintett reá – az eget kizárja. - -Ami talán nem tartott olyan sokáig, mint azt a márki képzelte. Ha -láthatta volna azon éjjel a kastélynak képét, hogy az, és még ötven más, -egynéhány esztendővel azután milyen állapotba jutott, aligha ismert -volna a kisérteties, füsttől fekete, kirabolt romokban a sajátjára. A -tetőre vonatkozó dicsekvését illetően pedig azt találhatta volna, hogy -az az eget egészen uj módon zárta ki – örökre a tetemek szeméből, -melyekbe százezer puska csöve tüzelte az ólmot. - -– Azalatt – mondá a márki – én óvom meg a család tekintélyét és -nyugalmát, ha ön nem akarja. De ön fáradt lehet. Fejezzük be -konferenciánkat ma éjjelre? - -– Csak még egy pillanatig. - -– Egy óráig is, ha ugy tetszik. - -– Uram, – mondá az unokaöcs – mi gonoszat cselekedtünk és most aratjuk -gyümölcseit. - -– _Mi_ cselekedtünk gonoszat? – ismételte a márki, kérdő mosollyal, és -először unokaöccsére, majd önmagára mutatott. - -– A mi családunk, a mi tekintélyes családunk, melynek tekintélyét mind a -ketten szivünkön viseljük, de teljesen különböző módon. Még atyáink -idejében is végtelen sok jogtalanságot követtünk el és minden emberi -teremtményt megsértettünk, amely közénk és élvezetünk közé lépett! De -kell-e atyám idejéről beszélnem, hisz az azonos az önével? -Elválaszthatom-e tőle ikertestvérét és örökösét? - -– Azt a halál elvégezte – mondá a márki. - -– És itthagyott engem – válaszolt az unokaöcs – egy rendszerhez -bilincselve, mely reám nézve rettenetes; melyért felelős, de amelyben -tehetetlen is vagyok; állandóan fáradozom, hogy szeretett anyám utolsó -szavát teljesitsem, hogy utolsó pillantásának engedelmeskedjem, mely -arra kért, hogy könyörüljek és segitsek; és állandóan gyötör a kin, hogy -segitséget és erre való hatalmat hiába keresek. - -– Ha nálam keresi kedves unokaöcsém, – mondá a márki és mutatóujjával -melléhez ért – akkor hiába keresi, arról biztositom. - -Tiszta fehér arcának minden vonása kegyetlenséget, ravaszságot mutatott, -amint szelencéjével kezében, nyugodtan nézett unokaöccsére. Még egyszer -érintette mellét, mintha ujja finom kard hegye volna, mellyel ügyes -gyakorlottsággal szivét szurná keresztül és igy szólt: - -– Kedves barátom, én meghalok, és a rendszert, melyben éltem, az -utókorra juttatom. - -Miután ezt mondotta, még egy utolsót szippantott és a szelencét zsebébe -dugta. - -– Legyen esze, – folytatta azután, miközben az asztalon levő kis csengőt -megrázta – és törődjék bele természetes sorsába, különben elveszett, -Monsieur Charles. - -– Ez a vagyon és Franciaország reám nézve elveszett, – mondá az unokaöcs -komoran – lemondok róluk. - -– Mind a kettő az öné; hogy lemondhat róluk? Franciaországról talán, de -erről a vagyonról még nem? Emliteni sem érdemes, de lemondhat-e róla már -most? - -– Nem volt szándékomban, hogy szavaimnak ilyen értelmet adjak. Azonban -ha reámszállana, holnap… - -– Amilyen hiu vagyok, remélem, hogy ez nem valószinü. - -– Vagy husz év mulva… - -– Nagyon is megtisztel, – mondá a márki – de mégis inkább adok előnyt -ennek a föltevésnek. - -– Lemondanék róla, és másutt, más módon élnék. Keveset hagynék itten, -hisz az egész nem egyéb nyomoruság és romhalmaznál. - -– Ah! – kiáltott a márki körülhordva tekintetét a fényüzéssel tele -szobában. - -– A szemnek itten elég kellemes, de a maga valóságában, a szabad ég -alatt és napvilágnál látva, ez, pazarlás vad halmaza, rossz gazdálkodás, -kizsarolás, adósság, teher, elnyomás, éhség, meztelenség és szenvedés. - -– Ah! – mondá a márki ismét elégült pillantással. - -– Ha valaha az enyém lesz, akkor jobban értő kezekre bizom, hogy lassan -(ha ugyan egyáltalán lehetséges) szabaditsák meg a reánehezedő tehertől, -mely lenyomja; hogy a szegény nép, mely hozzá van bilincselve és a türés -határáig jutott el, egy másik generációban kevesebbet szenvedjen. Átok -van rajta és ezen az egész országon. - -– És ön? – kérdezte a nagybátya – Bocsássa meg kiváncsiságomat, uj -filozófiájából szándékozik megélni? - -– Azt kell tennem, hogy megéljek, amire honfitársaim is nemsokára -kényszeritve lesznek, nemességük ellenére – dolgozom. - -– Például Angliában? - -– Igen. Abban az országban, uram, a család tekintélye a részemről -biztosságban van. A család tekintélye más országban nem szenved miattam, -mert nevemet másutt nem viselem. - -A csengetyü szavára a szomszéd szobában világot gyujtottak. A nyitva -levő ajtón át a világosság behatolt. A márki abba az irányba nézett és -komornyikjának távolodó lépteire hallgatózott. - -– Anglia nagyon vonzza önt, ámbár, ugy látszik, nem valami nagyon -sikerült ott boldogulnia – jegyezte meg azután és mosolyogva, nyugodt -arccal fordult unokaöccse felé. - -– Mondottam már, érzem, hogy ottan való boldogulásomat önnek -köszönhetem, uram. Egyébként Anglia menedékhelyem. - -– Mondják, ezek a hencegő angolok mondják, hogy sok embernek a -menedékhelye. Ismer ottan egy honfitársat, aki menedékre talált ottan? -Orvos? - -– Igen. - -– Leánya van. - -– Igen. - -– Igen – mondá a márki. – Ön fáradt. Jó éjt! - -Mikor kiváló udvariassággal meghajtotta fejét, titok ült mosolygó arcán -és szavainak oly titokzatos kifejezést adott, hogy unokaöccse megrettent -tőle. Keskeny, egyenes szemöldöke, szája és orrcimpája fölött a -gödröcskék elhuzódtak és ördögi szép arcán éles guny kifejezése ült. - -– Igen – ismétlé a márki. – Igen. Egy orvos és a leánya. Igen. Igy -kezdődik az uj filozófia! Ön fáradt. Jó éjt! - -Éppen olyan hiábavaló lett volna a kastélyon levő kőarcok egyikét, mint -az ő arcát megkérdezni. Az unokaöcs hiába nézett reá, amint mellette -elhaladt az ajtó felé. - -– Jó éjt! – mondá a nagybátya. – Örömmel nézek elébe, hogy holnap reggel -viszontlátom. Kellemes nyugalmat! Világits Monsieurnek szobájába!… És -égesd el Monsieurt, unokaöcsémet ágyában, ha úgy tetszik – tette hozzá -önönmagában, mialatt ismét megrázta a kis csengőt, hogy komornyikját -szobájába hivja. - -A komornyik eltávozott, majd visszajött; a márki föl és alá járkált -kényelmes hálóköpenyében, hogy a tikkasztó, csendes éjszakában lassan -alváshoz készüljön. Amint puha papucsban nesztelenül járkált föl és alá -a szobában, finomodott tigrishez hasonlitott; a mesebeli, -bünbánatnélküli, gonosz elvarázsolt márkinak látszott, akinek -időközönkint tigrissé való változása éppen mostan volt folyamatban vagy -megszünőben. - -Fényüzéssel berendezett hálószobájának egyik sarkától a másikig járkált, -elgondolva a mai utazás eseményeit, amint azok önkéntelenül tolultak -agyába; a dombon fölfelé való lassu haladás alkonyatkor; a napnyugta, a -dombról való lemenetel, a malom, a sziklán levő börtön, a völgyben -elterülő kis falu, a kut melletti parasztok, az utkaparó, amint kék -sapkájával a kocsi alján levő láncot mutatta. Ez a kut emlékeztette a -párisi kutra, a kis tetemre, mely ott feküdt az alján, a föléje hajló -asszonyra és a magas emberre, aki karját ég felé nyujtva, kiáltotta: -»Meghalt!« - -– Eléggé lehültem már, – mondá Monsieur le Marquis – és lefekhetem. - -Csak egy gyertyát hagyott égve a nagy kemencén, majd a vékony -fátyolszövetből való függönyt ágya körül leeresztette és amikor alváshoz -elhelyezkedett, hallotta, amint az éjszaka hosszu sóhajjal törte meg -csendjét. - -Három óra hosszat bámultak a külső falon levő kőből való arcok vakon az -éjszakába; három hosszu órahosszat csörgették a lovak az istállóban -zaboláikat, ugattak a kutyák és a bagoly visitott, hangja nagyon kevéssé -hasonlitott ahhoz, melyet a költők tulajdonitanak neki. De megátalkodott -szokása az ilyen teremtményeknek, hogy alig mondják valaha azt, amit -nekik előirnak. - -Három hosszu óra hosszat bámultak a kastély kőből való arcai – oroszlán- -és emberi arcok – vakon az éjszakába. Halotti sötétség terült el a -vidéken; a halotti sötétség mindent beboritott. A temető kicsiny, -szegényes fühalmai alig voltak egymástól megkülönböztethetők; a kereszt -alakja akár leszállhatott volna, oly kevés látszott belőle. A faluban az -adószedő is, az adózottak is mélyen aludtak. Talán lakomákról álmodtak, -mint ahogy az éhezők szoktak, vagy kényelemről és pihenésről, mint az -agyonhajszolt rabszolga, vagy az igába fogott ökör álmodhatik. A vézna -lakók nyugodtan aludtak, azt érezték, hogy szabadok, hogy jóllaktak. - -Három sötét óra hosszat folydogált a falu kutja látatlan, hallatlan és a -kastély kutja látatlan és zavartalan, – mind a kettő elfolyt, mint ahogy -a percek folynak el az idő forrásából. Mind a kettőnek szürke vize -kisértetessé vált a reggeli szürkületben és a kastély kőarcainak a szeme -kinyilt. - -Mindinkább világosodott, mig a nap megaranyozta a mozdulatlan fák -koronáját és sugaraival a dombot elárasztotta. A hajnal pirjában a -kastély kutjának a vize vérnek látszott és a kőarcok elpirultak. A -madarak danája hangos volt és csengő és a márki hálószobájának viharvert -ablakpárkányán kis madár tele tüdővel dalolta legédesebb dalát. A -legközelebbi kőarc ezen annyira elbámult, hogy kidülledt szemmel, tátott -szájjal és lelógó állkapoccsal ijesztően nézett oda. - -A nap most már teljes pompájában ragyogott és a falu mozogni kezdett. A -kicsiny ablakok kinyiltak, rozoga kapuk recsegtek, a kunyhókból -előkerült a nép, didergett a reggeli friss levegőtől. Azután ismét -elülről kezdődött a falu népének ritkán enyhitett napi munkája. Némelyek -a kutra mentek, mások a mezőre; férfiak és asszonyok mentek oda ásni és -kapálni; férfiak és asszonyok mentek oda, hogy a félig éhenhalt jószág -után lássanak és a zörgő csontu teheneket az utak szélén tengődő silány -legelőre hajtsák. A templomban és a keresztnél egy-két alak térdelt; és -mig az egyik imáját végezte, a kötélen vezetett tehén a kereszt tövében -levő néhány növény között reggeli után kutatott. - -A kastély későbben ébredt, mint ahogy az állásához illett, de fokonkint -és biztosan ébredt föl. Először a lándzsák és vadászkések pirultak és -élesen ragyogtak a reggeli nap fényében; majd az ablakok, ajtók nyiltak -ki; a lovak az istállókban a napfény és friss levegő felé fordultak, -amely az ajtókon beáradt, levelek ragyogtak és susogtak az ablakok -vasrácsain, a kutyák láncaikat csörgették és türelmetlenül várták -szabadonbocsátásukat. - -Mindezek a közönséges események az élet forgásához, a reggel -visszatéréséhez tartoztak. De nem oda tartozott a kastély nagy -csengőjének a harangozása, sem a lépcsőkön fel és alá futkosás, sem a -terraszon szaladgáló alakok, sem a sulyos lépések, melyek itten, -amottan, mindenütt felhangzottak, sem a lovak gyors nyergelése és -elvágtatása. - -Milyen szél adta tudtára ezt a sietést a porral fedett utkaparónak, aki -már munkájában volt a falu mögötti domb tetején, ebédje (nem volt nehéz -elvinni) ott feküdt mellette egy kőhalmon, még a varju sem tartotta -érdemesnek, hogy csipkedje. Talán a madarak hullatták alá, amelyek -elvitték a hir egy pár szemét a távolba, mint ahogy véletlenül -gabonaszemet elszórnak? Bárhogyan történt is, az utkaparó a hüvös -reggelen lefelé rohant a dombtető térdig érő porában, mintha élete -megmentéséért rohanna, és meg sem állt, mig a kuthoz nem ért. - -A falu minden lakója a kutnál volt, lehangoltan állották körül és -sugdolóztak, nem látszott rajtuk más izgalom, mint kiváncsiság és -meglepetés. A legelőre vitt teheneket nagy hirtelenül ismét hazahozták -és odakötözték ahhoz, ami éppen utjukba esett; a tehenek tompa közönnyel -bámultak maguk elé, vagy lehevertek és azon a néhány füszálon kérőztek, -amit ide-oda utjukban fölszedhettek. A kastély, a posta és az adóhivatal -néhány embere többé-kevésbé felfegyverkezett és tanácstalanul -csoportokba verődött az ut másik oldalán. Az utkaparó ötven jóbarátja -csoportjának már a közepébe került és kék sapkájával mellét verte. Mit -jelentett mindez, vagy minek volt tulajdonitható az, hogy Gabelle -hirtelen egy szolga mögé ül a nyeregbe és a kétszeresen terhelt ló gyors -vágtatásban rohant el, mint valami uj változata a Leonoráról szóló német -balladának? - -Azt jelentette, hogy odafönn a kastélyban egy kőarccal több volt. - -A Gorgo ismét ránézett az éjjel az épületre és a még hiányzó kőarcot -hozzátette; azt a kőarcot, melyre már vagy kétszáz esztendeje -várakozott. - -Monsieur le Marquis párnáján feküdt. Olyan volt, mint egy szép maszk, -mely hirtelen fölriadt, majd bosszus lett és kővé meredt. A kőalak -szivébe kést döftek. Markolata köré papirszelet volt tekerve, melyre ez -volt firkálva: - -»_Vigyétek gyorsan sirboltjába. Ez Jacquestól való_.« - - -10. Fejezet. Két igéret. - -Több hónap, számszerint tizenkettő telt el; Darnay Károly Angliában -telepedett le, mint a francia nyelv képzett tanitója, aki a francia -irodalomban is járatos volt. Manapság tanár volna, akkoriban tanitó -volt. Fiatal embereket tanitott, akiknek idejük és módjuk volt, hogy -olyan élő nyelv tanulmányozásával foglalkozzanak, melyet az egész -világon beszéltek; arra igyekezett, hogy izlésüket a tudás és képzelet e -tárháza felé irányitsa. Irogatott is erről jó angol stilusban és angol -nyelvre is forditott. Ilyen tanitókat akkoriban nem lehetett könnyen -találni; egykori hercegek és jövendőbeli királyok még nem foglalkoztak -nyelvtanitással és a Tellson főkönyveitől tönkrejutott nemesség nem tünt -még el, hogy szakács- vagy ácsmesterséget folytasson. Olyan tanitó volt, -akinek a tudása és képzettsége a tanitásban szokatlanul kellemes és -hasznos módon érvényesült; forditásai is előkelők voltak, mert -munkájában a szókincs ismeretén kivül egyebet is kifejezett, ugy hogy az -ifju Darnay csakhamar ismert és keresetté vált. Jól ismerte hazája -viszonyait is és az ezek iránt való érdeklődés mindinkább fokozódott. -Igy aztán kitartó szorgalmával és fáradhatatlan tevékenységével -boldogult is. - -Nem remélte, hogy Londonban aranyat lel az utca kövezetén, sem azt, hogy -rózsák között fog pihenni. Ilyen vérmes reményekkel aligha boldogult -volna. Munkát remélt, meg is találta és legjobb tudása szerint el is -végezte. Ez volt boldogulásának a módja. - -Idejének egy részét Cambridgeben töltötte, ahol egyetemi hallgatókat -tanitott, mint valami türt csempész, aki latin és görög helyett európai -nyelveket csempészett a vámházba. Idejének többi részét Londonban -töltötte. - -Attól az időtől kezdve, hogy a paradicsomban örökös volt a nyár, egész -napjainkig, mikor az elüzöttek vidékén majdnem állandó a tél, a -férfivilág változatlanul egy uton haladt, – Darnay Károly utján – a -szerelem utján. - -Veszedelme órája óta szerette Manette Luciet. Sohasem hallott oly bájos, -oly kellemes hangot, mint az ő szánakozása hangját. Sohasem látott -arcot, melynek szépsége oly gyöngéd volt, mint az övé, mikor megásott -sirja szélén vele szembesitették. De ezt az érzelmet egy szóval sem -emlitette előtte. Egy év telt már el az elhagyatott kastélyban -elkövetett gyilkosság óta. Mily messze volt tőle, hosszu, poros utaival, -messze tul a tengeren – a szilárd kőkastély álom ködének tünt fel előtte -– és ő még egy szóval sem árulta el neki szivének állapotát. - -Meg volt ennek az oka, ezt ő jól tudta. Nyári nap volt ismét, kevéssel -azelőtt érkezett Londonba egyetemi elfoglaltságából, mikor Soho csöndes -sarka felé tartott, hogy Manette doktor előtt érzelmeit kitárja. Nyári -este volt, tudta, hogy Lucie Miss Pross-szal kisétált. - -A doktor ablakmelletti karosszékében ülve olvasott. Fokonkint -visszanyerte energiáját, mely hosszas szenvedésében megóvta őt, és azt -még érezhetőbbé is tette. Most valóban energikus férfi volt, céltudatos, -nagy akaraterejü és élénken tevékeny. Visszanyert energiájában néha -kissé szeszélyes és hirtelen természetü volt, ilyennek mutatkozott többi -visszanyert képességében is; de ez a hangulata nem volt gyakran -észrevehető és mindinkább csökkent. - -Sokat tanulmányozott, keveset aludt, nagy erőltetést könnyen türt el és -egyformán vidám volt a hangulata. Darnay Károly lépett most be hozzá; -mikor meglátta őt, könyvét félretette és kezét feléje nyujtotta. - -– Darnay Károly, örülök, hogy láthatom. Már három-négy nap óta várjuk -visszaérkezését. Stryver és Carton Sydney mind a ketten itt voltak -tegnap, és azt mondották, hogy ön már régen esedékes. - -– Érdeklődésük nagyon lekötelez, – válaszolt azokra vonatkozóan kissé -hüvösen, de a doktorral szemben meleg érzelemmel – Miss Manette? - -– Jól van, – mondá a doktor, mikor ő megállott – és visszatérése öröm -mindannyiunkra. Háztartási ügyekben jár el, de hamar itthon lesz. - -– Manette doktor, tudtam, hogy ő nincsen otthon. Felhasználtam az ő -távollétének alkalmát, hogy önnel beszélhessek. - -Zavart hallgatás állott be. - -– Igen? – mondá a doktor látható kényszerrel. – Hozza közelebb székét és -beszéljen. - -A széket illetően engedelmeskedett, de ugy látszott, hogy a beszélést -kevésbbé könnyünek találta. - -– Abban a szerencsében részesültem, Manette doktor, – kezdé el végre – -hogy bizalmas vagyok itten, már körülbelül másfél éve és remélem, hogy a -tárgy, melyet érinteni óhajtok, nem fogja… - -A doktor kezét kinyujtva, félbeszakitotta őt, hogy megállásra birja. Egy -ideig kezét kinyujtva tartotta, majd visszavonva igy szólott: - -– Lucieről van szó? - -– Igen. - -– Minden időben nehezemre esik, hogy róla beszéljek. Különösen nehéz, -mikor hallom a hangot, amelyen róla beszél, Darnay Károly, - -– Ez a hang az őszinte bámulat, igaz hódolat és mély szerelem hangja, -Manette doktor! – mondá tiszteletteljesen. - -Ismét zavart szünet állott be, mielőtt az apa válaszolt. - -– Elhiszem, méltányolom, elhiszem. - -Kényszere oly nyilvánvaló volt és annyira látható volt az is, hogy az az -említett kérdésnek szőnyegre való hozatalától származik, hogy Darnay -Károly habozott. - -– Folytassam, uram? - -Ujabb szünet. - -– Igen, folytassa. - -– Sejti, hogy mit akartam mondani, ámbár nem tudhatja, hogy milyen -komolyan gondolom, mily komolyan érzem azt, anélkül, hogy ismerné szivem -belsejét, a reményt, a félelmet és a kétséget, mely már olyan régen -eltölt. Kedves Manette doktor, szeretem leányát, vonzalommal, -bensőséggel, önzetlenül, imádattal. Ha volt valaha szerelem a világon, -ugy én szeretem őt. Ön is szeretett, régi szerelme beszéljen érdekemben! - -A doktor elfordult arccal ült ottan, szemét a földre szegezte. Az utolsó -szavak hallatára ismét hirtelen kinyujtotta karját és kiáltott… - -– Csak ezt ne, uram! Ne emlitse! Könyörgök, ne emlékeztessen reá! - -Kiáltása valódi fájdalomról tanuskodott, ugy hogy még sokáig ott -csengett Darnay Károly fülében, miután már régen elhangzott. Kinyujtott -kezével feléje intett, mintha Darnayt arra kérné, hogy szünetet tartson. -Ő annak magyarázta és hallgatott. - -– Bocsásson meg – mondá a doktor halk hangon, néhány pillanat mulva. – -Nem kételkedem, hogy szereti Luciet; ez irányban nyugodt lehet. - -Székében feléje fordult, de nem nézett reá, tekintetét sem forditotta -feléje. Állát kezére támasztotta és fehér haja beárnyékolta arcát… - -– Beszélt Lucievel? - -– Nem. - -– Nem is irt neki? - -– Soha. - -– Szükkeblüség volna, ha nem akarnám látni, hogy ez az önmegtagadás az -atya iránt való kiméletből származik. Az atya köszönetet mond önnek. - -Kezét nyujtotta; de szeme nem követte kezét. - -– Tudom, – mondá Darnay tiszteletteljesen – tudnom kell, Manette doktor, -hiszen együtt láttam önöket nap-nap után, hogy ön és Miss Manette között -olyan szokatlan, megható vonzalom van, oly bensően összefügg a -körülményekkel, amelyekből származott, hogy kevés a hozzáfogható, még az -atya és gyermeke közötti gyöngédségben is. Tudom, Manette doktor, – -kell, hogy tudjam – hogy az ő vonzalma egyesült a leány -kötelességtudásával, aki hajadonná serdült, hogy szivét teljesen eltölti -a gyermek szeretete és bizalma. Tudom, hogy neki gyermekkorában nem -voltak szülei és hogy ő mostani korának és jellemének egész -állhatatosságával és bensőségével csügg önön és hogy ő egyesiti ezzel az -előbbi idők vonzalmát és bizalmát, melyben ön reánézve még elveszett -volt. Nagyon jól tudom, hogy ha ön a tulvilági életről került volna -vissza hozzá, az ő szemében ön még akkor sem volna szentebb vonzalommal -körülvehető, mint amilyent mostan állandóan tanusit ön iránt. Tudom, -hogy ha ő önt megöleli, a csecsemő, a gyermek, a hajadon karja öleli -egyszerre. Tudom, hogy ő ön iránt való szeretetében anyját látja és -szereti, mikor az az ő korában volt, látja és szereti önt, mikor ön az -én koromban volt, szereti megtört szivü anyját, szereti önt végtelen -szenvedésében és áldott felépülésében. Tudtam ezt éjjel-nappal, mióta -ismerem önt otthonában. - -Az atya szótlanul ült, arca a föld felé fordult. Lehellete meggyorsult, -de az izgalomnak minden egyéb jelét elnyomta. - -– Kedves Manette doktor, minthogy ezt mindig tudtam és őt és önt ettől a -szent fénytől övezetten láttam mindig, hallgattam, hallgattam addig, -amig a férfi szive képes erre. Éreztem és érzem most is, hogy ha -szerelmemet – még az én szerelmemet is – kettőjük közé helyezem, hogy -akkor én, az ön élete történetébe nem teljesen odaillő elemet vegyitek. -De szeretem őt. Isten a tanum, hogy szeretem őt. - -– Elhiszem – válaszolt az atya gyászos hangon. – Már régen gondoltam. -Elhiszem. - -– De ne higyje, – mondá Darnay, kit a panaszos hang szemrehányóan -érintett – hogy ha életkörülményeim olyanok volnának, hogy kettejüknek -meg kellene válni, abban az esetben, ha valaha oly szerencsés lehetnék, -hogy őt feleségemnek mondhatnám, hogy egyetlen egy szóval is emlitettem -volna ezt, amit most elmondottam. Tudom, hogy reménytelen lett volna és -azonkivül tudom azt is, hogy nemtelen volna. Ha ennek csak a lehetősége -is – még a távoli évekre is – felülkerülhetett volna agyamban, vagy -elrejtőzhetett volna szivemben, akkor én mostan ezt a tiszteletreméltó -kezet nem érinthetném. - -E szavaknál kezét az atyáéra tette. - -– Nem, kedves Manette doktor. Éppen ugy, mint ön, Franciaországnak -önkéntes számüzöttje vagyok; mint önt, engem is elüzött a haza -ziláltsága, elnyomatása és nyomora; mint ön, én is igyekszem, hogy tőle -távol, munkámból megéljek és boldogabb jövőben bizzam; csak azt remélem, -hogy önnel sorsát, életét, otthonát megoszthatom és haláláig hüséges -társa lehetek. Nem hogy megosszam Lucievel az ő privilégiumát, mint az -ön gyermeke, társa és barátja, hanem hogy segitségére legyek és őt -szorosabban füzzem önhöz, ha ez ugyan lehetséges. - -Keze még mindig az atyáén pihent, ő viszonozta az érintését, de nem -hidegen, és kezét a szék támláján pihentetve először tekintett föl a -beszélgetés kezdete óta. Arcán látszott a küzdelem nyoma, küzdött azzal -az alkalmilag jelentkező kifejezéssel az arcán, melyben megvolt a -hajlandóság arra, hogy gyanakvó kétséggé és félelemmé változzék. - -– Ön olyan érzelemmel, oly férfiasan beszél, Darnay, hogy szivem egész -melegével köszönetet mondok önnek és föltárom érzelmemet – amennyire -lehet. Van-e oka arra, mely megerősiti abban a hitében, hogy Lucie is -szereti önt? - -– Nincs. Még eddig nincs. - -– Az volt-e ennek a bizalmas beszélgetésnek a közvetlen célja, hogy -erről tudomásommal meggyőződést szerezzen? - -– Még az sem. Hetekkel ezelőtt talán nem lett volna bizalmam, hogy ezt -megtegyem; lehet, hogy meglesz a bizalmam (talán tévedek, talán nem) -holnap. - -– Tanácsot kér tőlem? - -– Nem, uram. Valószinünek tartom azonban, hogy ha módjában van és -helyesnek tartja, tanácsol valamit. - -– Igéretet vár tőlem? - -– Azt. - -– Milyet? - -– Nagyon jól tudom, hogy ön nélkül reményem sem lehetne. Nagyon jól -tudom, hogy még ha Miss Manette e pillanatban szivébe zárt volna is, – -ne gondoljon annyira elbizakodottnak, hogy ennyit föltételezek – ezt a -helyet atyja iránt való szeretetének rovására nem tarthatom meg. - -– Ha ez a helyzet, belátja-e, hogy ez másrészt milyen következménnyel -jár? - -– Teljesen megértem, hogy bármely kérő érdekében atyjának egy szava -mindennél fontosabb a világon. Ez okból, Manette doktor, – mondá Darnay -szerényen, de határozottan – ezt a szót kérem öntől, még életem árán is. - -– Erre nézve biztos vagyok. Darnay, titkok éppen ugy keletkeznek -szenvedelmes szerelemből, mint hosszas távollétből. Az előbbi esetben ez -a titok mély, bonyolult és nehezen felderithető. Lucie leányom ebben az -egy tekintetben, ilyen titok reám nézve. Szive állapotáról fogalmam -sincsen. - -– Szabad-e kérdeznem, uram, hiszi-e, hogy… minthogy ő habozott, az atya -folytatta a mondatot. - -– Más valaki szándékozik-e őt feleségül kérni? - -– Ezt akartam mondani. - -Az apa megfontolta előbb kissé a választ. - -– Ön látta itten Carton urat. Stryver ur is itt van alkalmakkor. Ha -valakiről lehet egyáltalán szó, ugy csak e kettő közül az egyik lehet. - -– Vagy mind a kettő – felelte Darnay. - -– Nem gondoltam mind a kettőre. Sőt egyiket sem tartom valószinünek. -Igéretet kiván tőlem. Mi legyen az? - -– Csupán azt kivánom, hogy ha Miss Manette a maga részéről ilyen -bizalmas dolgot hozna tudomására, mint amilyent én voltam bátor most -előadni, akkor legyen meggyőződve annak igaz voltáról, amit most -mondtam, és adjon hitelt is annak. Remélem, hogy van olyan jó véleménye -rólam, hogy személyem ellen nincsen kifogása. Nem emlitem többé, hogy -mily nagy becsben tartom ezt a véleményét, ez az egyedüli, amit kérek. A -föltételnek, melyet ennek az igéretnek a megadásához szab, és melynek -teljesitését kétségtelenül követelheti, azonnal megfelelek. - -– Megigérem – felelte a doktor – minden feltétel nélkül. Elhiszem, hogy -szándéka tiszta és megbizható, olyan, amilyennek mondotta. Elhiszem, -hogy az a törekvése, hogy a köztem és a másik kedvesebb énem között levő -köteléket szorosabbra füzze és ne lazitsa. Ha ő bármikor is mondja majd -nekem, hogy az ő teljes boldogságához ön hozzátartozik, akkor önnek adom -őt. Ha, Darnay Károly, ha… - -Az ifju hálásan szoritotta meg kezét, és kezeik még egymáson pihentek, -mikor az atya folytatta: - -– Képzelődés, ok, félelem vagy bármi egyéb, régibb vagy ujabb keletü, ha -a férfi ellen szólna is, akit ő igazán szeret, – melyért a közvetlen -felelősség nem őt terheli – leányom érdekében minden el lesz felejtve. Ő -az én mindenem; több ő nekem, mint minden szenvedésem, több, mint a -jogtalanság, több mint… De hisz ez üres beszéd! - -Különös módon szüntette meg beszédjét, és oly különös, merev volt -tekintete, mikor beszédében megakadt, hogy Darnay érezte, amint a saját -keze hideggé válik az övében, amely lassan eleresztette az ő kezét és -lehanyatlott. - -– Valamit mondott, – szólt Manette doktor, miközben mosoly jelent meg az -arcán, – mit is mondott? - -Nem tudta, hogy mit válaszoljon, mig eszébe nem jutott, hogy egy -föltételt emlitett. Mikor aztán visszaemlékezett erre, válaszolt. - -– Hozzám való bizalmát hasonló bizalommal kell viszonoznom. A név, -melyet most viselek, nem igazi nevem; csekély változtatással az anyám -neve. Megnevezem azt is, és elmondom annak az okát is, hogy miért vagyok -Angliában. - -– Álljon meg! – mondá a beauvaisi doktor. - -– Azért óhajtom ezt megtenni, hogy annál inkább megérdemeljem bizalmát, -nincsen titkom ön előtt. - -– Álljon meg! - -Egy pillanat alatt a doktor mindkét kezével befogta füleit, a másik -pillanatban már mindkét kezét Darnay ajkaira tette. - -– Mondja majd meg, ha kérdezem, ne most. Ha kérése kedvező lesz, ha -Lucie szereti önt, megmondja házassága reggelén. - -– Megigéri? - -– Szivesen. - -– Adja kezét. Mindjárt itthon lesz és jobb, ha ma este nem lát mi -kettőnket együtt. Menjen! Isten áldja meg! - -Sötét volt már, mikor Darnay eltávozott egy órával később és még -sötétebb volt, mikor Lucie hazaérkezett, egyedül sietett a szobába – -Miss Pross egyenest fölment a lépcsőn – és meglepődött, hogy olvasószéke -üres volt. - -– Atyám! – kiáltá. – Kedves atyám! - -Nem kapott választ, de hálószobájából tompa kalapálást hallott. Könnyü -lépéssel haladt át a közbeeső szobán, betekintett az ajtón és megrémülve -sietett vissza, siránkozva magában: - -– Mit tegyek? Mit tegyek? - -Habozása csak egy pillanatig tartott, visszasietett, a hálószoba ajtaján -kopogtatott és gyöngéd hangon hivta őt. A zaj megszünt Lucie hangjára és -Manette azonnal kijött hozzá s hosszu ideig járkáltak együtt föl és alá. - -Lucie éjjel fölkelt ágyából és lejött, hogy atyja álmát megfigyelje. -Mélyen aludt. Szerszámai és befejezetlen munkája a szokott helyen -voltak. - - -11. Fejezet. A kép párja. - -– Sydney, – szólott Stryver ugyanazon éjjel vagy reggel sakáljához – -keverj még egy puncsot; valamit akarok neked mondani. - -Sydney az éjjel kétszerannyit dolgozott, az előtte való éjjel is, sőt az -az előtt való éjjel is, egymásután sok éjjelen át; a hosszu -törvényszünet kezdete előtt Stryver aktái között alapos tisztogatást -rendezett. A tisztogatással végre elkészült; Stryver hátraléka mind fel -volt dolgozva; minden el volt intézve, mig november hava megérkezik -légköri és jogi ködével együtt és ujabb magot hoz a malomba. - -Sydney ily nagy megerőltetés ellenére nem lett sem vidámabb, sem -józanabb. Jó csomó külön nedves törülközőre volt szüksége, hogy az -éjszakán keresztülcipelődjék; megfelelő külön bormennyiség előzte meg a -törülközőket; nagyon fáradtnak látszott, mikor letépte turbánját és a -mosdótálba dobta, amelybe azt a megelőző hat órán át időközönkint -bemeritette. - -– Megcsinálod-e azt a puncsot? – kérdé Stryver, aki kényelmesen, kezét -övébe dugva, hevert a divánon és onnan nézett körül. - -– Meg. - -– Nos, hallgass ide! Valamit mondok neked, ami alkalmasint meglep és -arra késztet, hogy ne higyj engem olyan állatnak, amilyennek rendszerint -hiszel. Házasodni szándékozom. - -– Igazán? - -– Igen. És nem pénzért. Mit mondasz ehhez? - -– Nem vagyok abban a helyzetben, hogy sokat mondjak. Ki az? - -– Találd el! - -– Ismerem őt? - -– Találd el! - -– Én ugyan nem szándékozom találgatni reggel öt órakor, mikor az agyvelő -fő és forr a fejemben. Ha azt akarod, hogy találgassak, hivj meg ebédre. - -– Jó, tehát megmondom – mondá Stryver, miközben lassan ülőhelyzetbe -emelkedett. – Sydney, szinte kétségbeesem azon, vajjon megértesz-e majd -engem, minthogy te érzéstelen kutya vagy. - -– És te – válaszolt Sydney szorgalmasan keverve a puncsot – érzékeny, -poétikus lélek vagy. - -– Eredj! – válaszolt Stryver dicsekvően nevetve. – Ámbár nem tartok -igényt arra, hogy egy románcnak legyek a tárgya (mert remélem, hogy azt -én jobban tudom), mégis én gyöngédebb érzelmü fiu vagyok, mint te. - -– Szerencsésebb vagy, talán ezt akarod mondani. - -– Nem azt akarom mondani. Azt gondolom, hogy én olyan ember vagyok, -akihez több… több… - -– Mondd, udvariasság, minthogy éppen akörül vagy – segitette őt Carton. - -– Jó! Mondjuk, udvariasság. Az én véleményem az, – mondá Stryver -pöffeszkedve barátja előtt, amint az a puncsot elkészitette – hogy én -olyan ember vagyok, aki többet törődik azzal, hogy kellemes legyen, aki -többet fárad, hogy kellemes legyen, aki jobban érti, hogy mi módon -legyen kellemes hölgytársaságban, mint te. - -– Folytasd – mondá Carton Sydney. - -– Nem. De mielőtt folytatom, – mondá Stryver, fejét rázva az ő -hetvenkedő modorában – ezt kell megmondanom. Te annyiszor voltál Manette -doktor házában, mint én, talán még többször is. Valóban, szégyeltem -magam ottan a te mogorvaságod miatt. Olyan hallgatag, olyan buskomor -hangulatban voltál, hogy, lelkemre mondom, szégyeltem magam miattad, -Sydney. - -– Olyan emberre, mint te, akinek olyan nagy a törvényszéki praxisa, -nagyon jótékony hatásu lehet, ha valami miatt szégyenkezik, – válaszolta -Sydney – lekötelezettnek kellene érezni magadat velem szemben. - -– Ilyen módon nem szabadulsz meg tőlem, – válaszolt Stryver – nem, -Sydney, kötelességem, hogy ezt megmondjam neked és arcodba mondom, hogy -javadra váljék, hogy te ilyen társaságban ördöngösen rossz hangulatban -vagy. Te kellemetlen fickó vagy! - -Sydney tele pohárral ivott a puncsból, melyet elkészitett, és nevetett. - -– Nézz meg engem, – mondá Stryver kiegyenesedve – nekem kevesebb -szükségem van arra, hogy kellemessé tegyem magamat, mint neked, -mivelhogy én függetlenebb viszonyok között vagyok. És miért teszem -mégis? - -– Még eddig sohasem láttam, hogy ezt teszed – dörmögte Carton. - -– Azért teszem, mert ez a politikám, ez az elvem. És nézz reám! Előbbre -jutok. - -– De nem jutsz előbbre házassági terveidnek a magyarázásával – válaszolt -Carton közönyös arccal. – Szeretném, ha amellett megmaradnál. Ami pedig -engemet illet, hát sohasem fogod megérteni, hogy én javithatatlan -vagyok? - -Ezt a kérdést keserüség látszatával intézte hozzá. - -– Nem hivatásod, hogy javithatatlan légy – volt barátja válasza, mely -nem hangzott nagyon békitő módon. - -– Nekem nem hivatásom egyáltalán, hogy létezzem – mondá Carton. Ki az a -hölgy? - -– A név emlitése ne érintsen kellemetlenül, Sydney, – mondá Stryver, -hencegő barátsággal készitvén őt elő arra, amit elmondandó volt – mivel -tudom, hogy te felét sem gondolod annak, amit mondasz; és ha gondoltad -is mind, annak sincsen fontossága. Azért csinálom ezt a bevezetést, -mivel te egyszer fitymáló hangon emlitetted ezt a fiatal hölgyet -előttem. - -– Én? - -– Bizonyosan; ebben a szobában. - -Carton Sydney puncsára, majd önelégült barátjára tekintett; megitta -puncsát és ismét önelégült barátjára tekintett. - -– Te a fiatal hölgyet aranyhaju babának mondottad. A fiatal hölgy Miss -Manette. Ha te olyan ember volnál, akiben van ilyenfajta érzés vagy -gyöngédség, Sydney, akkor neheztelnem kellett volna ezért a -kifejezésért; de te nem vagy ilyen. Nálad teljesen hiányzik ez az érzés; -azért nem bosszant már, ha arra a nyilatkozatodra gondolok; mint ahogy -olyan embernek festményemről mondott itélete nem bosszantana, akinek a -festészethez nincsen szeme; vagy zenedarabomról, akinek nincsen hallása. - -Carton Sydney nagy hévvel itta a puncsot, tele poharakkal itta és -barátjára nézett. - -– Most tudsz mindent, Syd – mondá Stryver. – Vagyonnal nem törődöm; ő -bájos teremtés; és én föltettem magamban, hogy kedvem szerint -cselekszem; általában azt hiszem, hogy én megengedhetem magamnak azt, -hogy kedvem szerint cselekedjem. Bennem olyan férjet kap, aki már -meglehetősen jó módban van, aki gyorsan emelkedik és aki kissé kiválik; -szerencse őreá nézve, de ő megérdemli. Csodálkozol-e? - -Carton még mindig puncsot ivott és ezt válaszolta: - -– Miért csodálkoznám? - -– Helyesled? - -Carton még mindig puncsot ivott és ezt válaszolta: - -– Miért ne helyeselném? - -– Helyes! – mondá barátja, Stryver. – Sokkal könnyebben veszed, mint -elképzeltem és önzetlenebb vagy irányomban, mint reméltem; ámbár jól -tudod, hogy a te régi iskolatársad erős akaratu férfi. Igen, Sydney, -megelégeltem ezt az életet, nincsen benne változatosság; érzem, hogy -kellemes dolog egy férfira nézve, ha otthona van, ahol időzhet, ha kedve -tartja (ha nincsen, kimaradhat) és érzem, hogy Miss Manette minden -helyzetben jól fest és nekem csak becsülést hozhat. Erre határoztam el -magamat. És most, Sydney, öreg fiu, veled is akarok egy szót beszélni -jövődről. Rossz uton vagy, tudod. Nem ismered a pénznek értékét, nagyon -könnyelmüen élsz és egy szép napon ott fekszel majd betegen és -szegényen; valóban ápolóról kell gondoskodnod. - -Ezt olyan jóakaró pártfogással mondotta, hogy kétszer kövérebbnek és -négyszeresen sértőbbnek látszott, mint amilyen volt. - -– Mondom neked, – folytatta Stryver – nézz utána. Én utánanéztem a magam -más módja szerint; nézz utána te is, a magad más módja szerint. Házasodj -meg. Szerezz valakit, aki gondoskodik rólad. Ne törődj azzal, hogy nem -gyönyörködtet az asszonyok társasága, hogy nem értesz hozzá és nincsen -hozzávaló érzéked. Keress valakit, keress valami tisztességes asszonyt, -akinek kis vagyona van – valami gazdasszonyt vagy lakásbérbeadót – és -vedd el feleségül; borus napok jöhetnek. Ez való _neked_. Nos, fontold -meg, Sydney. - -– Majd megfontolom – mondá Sydney. - - -12. Fejezet. A tapintatos férfiu. - -Stryver megállapodott abban, hogy nagylelkü cselekedettel kezét nyujtja -a doktor leányának és elhatározta azt is, hogy ezt a leányra váró -boldogságot tudomására adja, mielőtt a hosszu törvényszünet idejére a -városból távozik. Miután az ügyet elméjében megvitatta, arra a -következtetésre jutott, hogy legjobb minden előzményt is egyuttal -elintézni és azután majd tetszésük szerint elrendezhetik, hogy egy-két -héttel Szent Mihály napja előtt, vagy pedig Szent Hilárius napja és -karácsony közötti rövid szünetben keljenek-e egybe. - -Ügyének sikerére vonatkozóan nem volt kételye, a verdiktet tisztán -látta. Az esküdtszék előtt kifejtette a lényeges vagyoni okokat, – -csakis ezek érdemesek arra, hogy figyelembe vétessenek – egyszerü ügy -volt, egy pontja sem volt gyönge. Ő volt a vádló, bizonyitékait nem -lehetett megdönteni, a vádlott ügyvédje ügyéről lemondott és az -esküdtszék még azt sem tartotta szükségesnek, hogy a verdikten -tanácskozzék. Miután Stryver, a biró, az esetet letárgyalta, teljesen -meg volt győződve, hogy egyszerübb ügy nem létezik. - -Ehhez képest Stryver a nagy törvényszünetet azzal kezdette meg, hogy -Miss Manettet a legnagyobb előzékenységgel Vauxhall Gardens-ba meghivta. -Minthogy ez a hely nem tetszett, Ranelagh-t hozta javaslatba és minthogy -megmagyarázhatatlan módon ez sem talált kedvező fogadtatásra, kegyesen -elhatározta, hogy Sohoban személyesen jelentkezik és nemes szándékát -ottan adja elő. - -A Templeből – melyen még rajta volt a törvényszünet csecsemőkorának a -virága – Soho felé irányitotta lépteit. Aki csak látta őt, amint Soho -felé vezető utjában előretolta magát, jóllehet csak Saint Dunstan -mellett, a Temple Barnál volt, és megszokott módján rohant előre a -kövezeten a gyöngébb járókelők tömegében, láthatta, hogy milyen erős és -megbizható férfiu ő. - -Tellsonék mellett haladt el és minthogy ottan letétje is volt és tudta, -hogy Lorry Manették bizalmas barátja, az jutott eszébe, hogy bemegy a -bankba és elárulja Lorrynak, hogy micsoda ragyogás van Soho horizonján -felkelőben. Belökte tehát az ajtót, melynek sarkában gyönge hörgés volt -hallható, lebukott a két lépcsőn, elhaladt a két ókori pénztáros -mellett, és belépett a homályos hátulsó szobába, ahol Lorry számok -részére vonalozott nagy könyvek előtt ült függőleges vasrudakkal -ellátott ablaknál, ez is, mintha számok részére volna megvonalazva és -minden, ami a felhők alatt van, olyannak tünt fel, mintha nem volna -egyéb, mint szám. - -– Halló! – mondá Stryver. – Hogy van? Remélem, jól? - -Stryver sajátossága volt, hogy termete tulságos nagynak tünt föl minden -hely számára. Tellsonék üzlethelyisége számára annyira tulságos nagy -volt a termete, hogy távoli sarkokban ülő öreg hivatalnokok könyörögve -tekintettek reá, mintha a falhoz préselné őket. Maga a cég is, aki -távoli perspektivában nagy nyugalommal ujságot olvasott, nem tetszően -huzta össze szemöldökét, mintha Stryver feje felelősségteljes mellényébe -nyomult volna. - -A diszkrét Lorry mintaszerü hangon mondá, mintha ennek a hangnak a -használatát ajánlotta volna. - -– Hogy van, Stryver ur? Hogy van, uram? – és kezet fogott vele. Különös -módon fogott kezet; ezt Tellsonék minden alkalmazottján meg lehetett -figyelni, ha a cég jelenlétében valamely üzletfelükkel kezet fogtak. -Valami önmegtagadó módon fogott kezet, mintha azt a Tellson és Társa cég -nevében tenné. - -– Mivel lehetek szolgálatára, Stryver ur – kérdé Lorry üzletszerü módon. - -– Nem, köszönöm; ez a látogatásom magántermészetü, önnek szól Lorry ur; -bizalmasan óhajtanék önnel beszélni. - -– Ó, valóban! – mondá Lorry, miközben fülével feléje hajolt és -ugyanakkor a távol ülő cég felé pillantott. - -– Éppen abban a járatban vagyok, – mondá Stryver, bizalmasan -rákönyökölve az iróasztalra, amely ámbár nagy kettős asztal volt, félig -sem volt elegendő az ő számára – Lorry ur, hogy kedves kis barátjának, -Miss Manettenek házassági ajánlatot tegyek. - -– Ó, én drágám! – kiáltott fel Lorry állát vakarva és kétkedően nézett -látogatójára. - -– Ó, én drágám, uram? – ismételte Stryver és hátralépett. – Ó, ön -drágája, uram? Mit ért ez alatt Lorry ur? - -– Hogy én mit értek? – válaszolt a kereskedő. – Természetesen, csak -barátságosat és elismerőt, hogy önre nagy megtiszteltetés, és… hogy -egyszóval mindazt gondolom, amit csak kiván. De valóban… Ön tudja, -Stryver ur… – Lorry szünetet tartott és a legkülönbözőbb módon rázta -fejét, mintha akarata ellen füzné hozzá elméjében: - -– Ön tudja valóban, hogy ön sok, nagyon is sok! - -– Nos, – mondá Stryver, miközben harcias kezével az asztalra ütött, -szemét kidüllesztette és nagyot lélegzett – ha jól értem önt, Lorry ur, -engem fölakasztanak. - -Lorry megigazitotta kicsiny parókáját mindkét füle mögött, mintha ilyen -módon könnyebben jutna célhoz és irótolla szárnyát harapdálta. - -– Az ördögbe is, uram, – mondá Stryver reábámulva – talán nem vagyok -elfogadható? - -– Ó, Istenem, igen. Igen. Ön elfogadható. – mondá Lorry – ha ön azt -mondja, hogy elfogadható, akkor elfogadható is. - -– Nem vagyok vagyonos? – kérdé Stryver. - -– Ó, ha ön vagyonról beszél, ön vagyonos, – mondá Lorry. - -– És nem haladok-e előre? - -– Ha ön haladni akar, ön tudja, hogy abban senki sem kételkedhetik, – -mondá Lorry, örülve, hogy még valamit helyeselhet. - -– Mi a csodát gondol tehát, Lorry ur? – kérdezte Stryver láthatóan -elcsüggedve. - -– Nos! Én… Mostan szándékozik odamenni? – kérdezte Lorry. - -– Egyenesen! – mondá Stryver és öklével az asztalra ütött. - -– Akkor én azt hiszem, hogy az ön helyében nem mennék. - -– Miért? – kérdezte Stryver. – Most sarokba szoritom – és ujjával -megfenyegette, mintha az esküdtszék előtt állana. – Ön kereskedő és -kell, hogy oka legyen. Adja az okát. Miért nem menne? - -– Mert – mondá Lorry – ilyen szándékkal nem mennék oda anélkül, hogy -előbb meggyőződtem volna arról, hogy sikerrel járok. - -– Ördögbe is! – kiáltott Stryver. – Ez már mégis sok! - -Lorry a távoli cégre, majd pedig a dühös Stryverre tekintett. - -– Itt van egy kereskedő, egy idős ember, egy tapasztalt ember, egy -bankban – mondá Stryver – és miután három főokot fölsoroltam, mely -biztos sikerhez vezet, azt mondja, hogy erre nincs okom. És ezt mondja -és feje a nyakán van. – Stryver megjegyzése szinte ugy hangzott, mintha -kevésbbé különösnek találta volna, ha ezt levágott fejjel mondta volna. - -– Ha sikerről beszélek, akkor a fiatal hölgynél való sikert gondolom. És -ha azokról az indokokról beszélek, melyek a sikert valószinüvé teszik, -akkor olyan okokat és indokokat gondolok, melyek a fiatal hölgyre -hatással vannak. A fiatal hölgy, jó uram, – mondá Lorry Stryver karját -gyöngéden simogatva – a fiatal hölgy. A fiatal hölgy az első. - -– Ön tehát azt akarja mondani, Lorry ur, – mondá Stryver ismét az -asztalra könyökölve – hogy a szóban forgó fiatal hölgy, az ön jól -megfontolt véleménye szerint, negédes bolond? - -– Ezt éppen nem. Csak azt akarom önnek mondani, Stryver ur, – mondá -Lorry elpirulva – hogy senkitől sem türök becsmérlő szót, erre a fiatal -hölgyre vonatkozóan, és hogy ha ismernék egy férfit, – amit nem remélek -– akinek izlése olyan durva, akinek a viselkedése oly aljas és -fenhéjázó, hogy nem tud tartózkodni attól, hogy tiszteletlenül beszéljen -arról a fiatal hölgyről, itten ennél az asztalnál, még Tellsonék sem -volnának képesek megakadályozni abban, hogy neki véleményemet alaposan -megmondjam. - -Az a körülmény, hogy bosszuságát elfojtani kényszerült, Stryver -véredényeit veszedelmes állapotba hozta, mikor rákerült a sor, hogy -dühös legyen; Lorry véredényei, bármilyen rendszeresen folyt is bennük a -vér, sem voltak jobb állapotban most, hogy őreá került a sor. - -– Ez az, amit mondani akartam, uram – mondá Lorry. – Kérem, nehogy -tévedés legyen közöttünk. - -Stryver egy ideig egy vonalzó végét szopogatta és azután egy dallamot -vert vele a fogain, amitől bizonyára fogfájást kapott. Végre megtörte a -zavart csendet e szavakkal: - -– Ez valami teljesen uj dolog reám nézve, Lorry ur. Ön határozottan azt -tanácsolja nekem, hogy ne menjek Sohóba és ajánljam föl kezemet, -_magamat_, a King Bench Bar Stryverét? - -– Tanácsomat kéri, Stryver ur? - -– Mindenesetre. - -– Nagyon helyes. Megadom; ön megismételte szóról-szóra. - -– Erre nem válaszolhatok egyebet, – nevetett erre Stryver -kényszeredetten – hogy ha! ha! ilyen még nem történt a multban, a -jelenben s nem fog történni a jövőben sem. - -– Értsen meg, – folytatta Lorry – mint kereskedőnek egyáltalában nincsen -jogom, hogy erről az ügyről beszéljek, mert mint kereskedő semmit sem -tudok erről. De ugy beszéltem, mint öreg ember, aki Miss Manettet -karjain hordozta, aki Miss Manettenek és atyjának a bizalmas barátja és -mindkettőt nagyon szereti. Ne felejtse el, hogy nem én kértem a -bizalmat. Hiszi-e most, hogy nincsen igazam? - -– Nem én – mondá Stryver fütyörészve. – Nem vállalhatom magamra, hogy -harmadik személy számára józan észt találjak, csak a magam részére -kereshetem. Én józan észt föltételezek bizonyos embereknél; ön -szentimentális hülyeséget tételez föl. Ez uj dolog rám nézve. De önnek -talán igaza van. - -– Amit én föltételezek, Stryver ur, azt én magam akarom értelmezni. És -értsen meg, uram, – mondá Lorry hirtelen ismét elpirulva – nem türöm, -még itt Tellsonéknál sem, hogy azt helyettem bárki is értelmezze. - -– Na! Bocsánatát kérem – mondá Stryver. - -– Megadom. Köszönöm. Tehát, Stryver ur, amit mondani akartam önnek: -fájdalmas lehetne önre nézve, hogy tévedését belássa, fájdalmat -okozhatna Manette doktornak, ha arra kényszerülne, hogy az ügyet önnek -megmagyarázza, nagyon fájdalmas lehetne Miss Manettere nézve, hogy az -ügyet önnek megmagyarázza. Ön tudja, hogy abban a szerencsében és -kitüntetésben részesülök, hogy a családdal bizalmas barátságban vagyok. -Ha kivánja, szivesen megkisérelem, anélkül, hogy ön bármilyen módon -kötve volna ezáltal, anélkül, hogy önt képviselném, hogy azt a -megfigyelést, melyen tanácsom alapult, néhány uj, különösen ezt a célt -szolgáló ujabb megfigyeléssel kijavitsam. Ha aztán akkor sincsen -megelégedve, akkor már csak az marad hátra, hogy személyesen győződjék -meg mindenről; mig ha megelégszik azzal és tanácsom az lesz, ami mostan -volt, akkor az érdekeltek mind meg vannak kimélve. Mit mond ehhez? - -– Mennyi ideig tartóztatna engem még a városban? - -– Ó! Ez csak néhány óra kérdése. Még ma este elmehetnék Sohóba és azután -hivatalába jöhetnék. - -– Helyes, legyen ugy – mondá Stryver. – Nem megyek most oda, nem olyan -sietős a dolog; beleegyezem és elvárom önt ma este. Jó reggelt! - -Stryver azután megfordult és kirohant a bankból, miközben annyira -megrázta a levegőt kimenetele közben, hogy a számlálóasztal mögött levő -két ókori alkalmazott minden meglevő erejét igénybe vette, hogy -meghajlás közben annak a levegőnyomásnak is ellene tudjon állni. Ezeket -a tiszteletreméltó, erőtlen személyeket a közönség mindig hajlongni -látta és általános volt a hit, hogy mikor üzletfelük előtt meghajoltak -távozásakor, az üres hivatalban is még tovább hajlongtak addig, mig egy -uj üzletfelet ilyen módon be nem vontak. - -Az ügyvédnek elég éles volt az esze, hogy eltalálja, hogy a bankár nem -nyilatkozott volna olyan határozottsággal, ha kevésbbé alapos oka lett -volna erre, mint a morális bizonyosság. Bármennyire is készületlen volt -arra, hogy ilyen nagy pilulát lenyeljen, de lenyelte. - -– És most – mondá Stryver, törvényszéki mozdulattal megfenyegetve a -Templet, mikor a pilula már lenn volt – ebből ugy kerülök ki, hogy itten -mindenki visszás helyzetbe kerül. - -Az Old Bailey hadvezető művészetének egy darabja volt ez, melyben ő -vigasztalást talált. - -– Engem nem visz visszás helyzetbe fiatal hölgy – mondá Stryver. – Én -majd elvégzem ezt az ön érdekében. - -Mikor tehát Lorry este tiz órakor Stryvernél beállitott, egy csomó könyv -és irás között ült, melyet erre a célra halmozott föl és ugy látszott, -hogy semmire sem gondolt olyan keveset, mint a reggeli beszélgetésre. -Sőt meglepettnek látszott, mikor Lorryt meglátta, szórakozott volt és -gondolatai egészen más dologgal voltak elfoglalva. - -– Ott voltam Sohóban – mondá a jólelkü követ, miután egy félóra hosszat -azon fáradozott, hogy őt arra birja, hogy a beszélgetést a kérdéses -ügyre terelje. – Sohóban voltam. - -– Sohóban? – ismételte Stryver hidegen. – Ah, igaz! Mire is gondolok! - -– Nincsen kétségem, hogy ma reggel teljesen igazam volt – mondá Lorry. – -Ebbeli véleményem megerősödött és igy megismételem tanácsomat. - -– Biztositom, – mondá Stryver a legbarátságosabb hangon – hogy sajnálom -önt és sajnálom a szegény apát is. Tudom, hogy ez mindig fájó seb lesz a -családban; de ne beszéljünk róla többet. - -– Nem értem önt – mondá Lorry. - -– Elhiszem, – válaszolt Stryver fejével bólintva, csillapitotta őt, -mintha az ügynek véget óhajtana vetni – nem baj, nem baj! - -– De igenis baj – vetette Lorry közbe. - -– Nem, semmi; biztositom, hogy semmi. Minthogy józan észt tételeztem fel -ott, ahol józan ész nincsen és dicséretreméltó törekvést ott, ahol -dicséretreméltó törekvés nincsen, én beláttam tévedésemet és semmi baj -sem történt. Fiatal leányok gyakran követtek el hasonló balgaságot és -gyakran megbánták azt szegénységben és elhagyatottságban. Önzetlen -szempontból sajnálom, hogy az ügyből semmi sem lett, mert másokra nézve -anyagi tekintetben szerencse lett volna; önző szempontból örülök, hogy -nem lett semmi belőle, mert anyagi tekintetben reám nézve hátrányos lett -volna. Alig szükséges megemlitenem, hogy nekem előnyöm nem lett volna -belőle. Baj nem történt. Én nem kértem meg a fiatal hölgy kezét, és -köztünk szólva, egyáltalában nem tudom, vajjon alaposabb megfontolás -után elmentem volna-e olyan messzire. Lorry ur, üresfejü leányok balga -szeszélyei és meggondolatlansága nem ellenőrizhető, ne is remélje azt, -különben mindig csalódik. Most pedig ne beszéljünk többet erről. -Mondhatom, hogy sajnálom ezt, mások miatt, de meg vagyok elégedve magam -miatt. És valóban nagyon le vagyok önnek kötelezve, hogy megengedte azt, -hogy önnél ez irányban tapogatózzam és hogy ön tanácsot adott nekem; ön -jobban ismeri a fiatal hölgyet, mint én. Önnek igaza volt, nem hozzám -való. - -Lorry annyira elképedt, hogy szinte bután bámult Stryverre, amint ez őt -az ajtó felé szoritotta olyan arckifejezéssel, amelyből fitogtató -nagylelküség, kimélet és jóakarat áradt az ő gyarló fejére. - -– Vigasztalódjék, kedves uram, – mondá Stryver – ne beszéljen többet -róla; ismétlem, köszönöm az engedelmet, hogy önnél tapogatózhattam. Jó -éjt! - -Lorry künn volt az éjszakában, mielőtt tudta volna, hogy hol van. -Stryver divánján hevert és a szoba mennyezetére bámult. - - -13. Fejezet. A tapintatlan férfiu. - -Ha Carton Sydney ugyan valaha ragyogott valahol, bizonyára soha Manette -doktor házában. Sokszor volt ott egy év lefolyása alatt, de mindig -ugyanaz a búskomor, mogorva volt a hangulata. Ha akart beszélni, okosan -beszélt. De a mivel sem törődés felhőjén, mely végzetes sötétséggel -árnyékolta őt be, csak ritkán hatolt át világosság. - -Valamennyire mégis törődött az utcákkal, melyek azt a házat -környékezték, az érzéstelen kövekkel, melyek kövezetét alkották. Sok -éjszakán át kóborolt ottan céltalanul, boldogtalanul, habár még -ideiglenesen sem vidult fel; sok reggeli szürkület mutatta magános -alakját és időzött ott még mindig, mikor a nap első sugarai a -templomtornyon és magas épületek egyébként ritkán látható -architektónikus szépségeit erős domborulatban tüntette föl, mint ahogy -talán a nyugodt idő lelkében fölidézte a jobb, de elfelejtett és -elérhetetlen dolgok iránt való érzelmet. Az utóbbi időben gondozatlan -ágya Temple Courtban még ritkábban látta őt, mint azelőtt és gyakran, -mikor csak néhány pillanat telt el, hogy rádobta magát, ismét felugrott -és azon a környéken kisértett. - -Egy augusztusi napon, mikor Stryver értesitvén sakálját, hogy »azt a -házassági ügyet jobban megfontolta«, tapintatosságát Devonshirebe vitte, -mikor a City utcáin a virágok látása és illata sejttette a gonosszal is -a jót, a beteggel is az egészséget, az öreggel is az ifjuságot, Sydney -még mindig ott kóborolt a kövezeten. Léptei eleinte határozatlanok és -céltalanok voltak, majd valami szándéktól hirtelen megelevenedtek és -annak a keresztülvitele a doktor kapuja elé vitte őt. - -A lépcsőn fölvezették; Luciet egyedül találta munkájánál. Lucie sohasem -volt elfogulatlan vele szemben és némi zavarral fogadta őt, mikor -asztalához közel leült. Néhány közömbös szólás után arcába tekintve, -változást vett benne észre. - -– Félek, hogy ön nem jól érzi magát, Carton ur! - -– Az az életmód, melyet folytatok, nem nagyon kedvez az egészségnek. De -mit is lehet várni ily könnyelmü embertől? - -– Nem, bocsásson meg, megkezdettem már egy kérdést, kár jobb életmódot -nem folytatnia! - -– Isten tudja, hogy szégyen! - -– Miért nem változtat rajta? - -Mikor gyöngéden ismét rátekintett, meglepődött és elszomorodott, hogy -könnyeket látott szemében. Hangját is könnyek fojtották el, mikor -válaszolt. - -– Már késő! Sohasem leszek jobb, mint amilyen vagyok. Mélyebben sülyedek -és rosszabbá válok. - -Asztalára könyökölt és kezével szemét elfödte. Az asztal remegett az ezt -követő szünetben. - -Lucie sohasem látta őt ellágyulva és szánta őt. Ő tudta ezt, anélkül, -hogy ránézne és igy szólott: - -– Kérem, Miss Manette, bocsásson meg, összerogyok, ha rágondolok arra, -amit mondani akarok. Meghallgat-e? - -– Ha javára válik, Carton ur, ha boldoggá teszi önt, nagyon örülnék -neki! - -– Isten áldja meg kedves részvétéért! - -Egy kis idő mulva eltávolitotta kezét arcáról és nyugodtan beszélt. - -– Ne féljen attól, amit hallani fog. Ne utasitson vissza semmit, amit -mondok. Olyan vagyok, mint aki fiatalon halt meg. Egész életem ilyen -lehetett. - -– Nem, Carton ur. Biztos vagyok benne, hogy a java még eljöhet; biztos -vagyok benne, hogy ön sokkal, sokkal méltóbb lehetne önönmagához. - -– Mondja, hogy önhöz, Miss Manette, és ámbár én azt jobban tudom és -ámbár én azt nyomorult szivem titkában jobban tudom, sohasem fogom -elfelejteni! - -Remegett és elsápadt. Önmaga iránt való kétségbeesésével hozzájött -segitségért, ez a körülmény a beszélgetésnek különös jelleget adott. - -– Ha lehetséges lett volna, Miss Manette, hogy ön viszonozhatta volna -egy férfi szerelmét, akit most maga előtt lát, ezt az elpusztult, -elzüllött teremtményt, mely lemondott önmagáról és önmagát lökte el: ő -ezen a napon és ebben az órában boldogsága ellenére is tudatában volna -annak, hogy önt nyomorba és szükségbe, bánat és szenvedésbe vinné és -magával együtt lerántaná szennybe és szégyenbe. Tudom jól, hogy nem érez -szerelmet irántam; nem is kérem; és hálát adok Istennek, hogy nem -igényelhetem. - -– Nem menthetem meg önt enélkül, Carton ur? Nem vagyok-e képes – -bocsásson meg ismét – jobb életbe visszavezetni? Nem viszonozhatom -bizalmát? Tudom, hogy ez bizalmas beszélgetés, – mondá szerényen némi -habozás után és könyekkel szemében – tudom, hogy ön ezt nem mondaná -senki másnak. Nem fordithatom ezt semmi módon az ön javára, Carton ur? - -Fejét rázta. - -– Semmi módon! Nem, Miss Manette, semmi módon! Ha még kissé tovább -meghallgat, akkor minden megtörtént, amit érdekemben tehet. Kivánom, -hogy tudja meg, hogy ön volt lelkem utolsó álma. Sülyedésemben nem -sülyedtem annyira, hogy az ön, az atyja és ennek az otthonnak a látása, -amilyenné ezt ön alakitotta, föl ne ébresztette volna bennem azokat a -régi árnyakat, melyeket régen halottaknak gondoltam. Mióta önt ismerem, -bánat gyötört, melyről azt hittem, hogy örökre elfelejtettem, régi -hangok figyelmeztettek, hogy emelkedjem, melyekről régen azt hittem, -hogy elnémultak. Befejezetlen eszméim támadtak uj igyekezetről, uj -kezdetről, hogy a lustaságot és érzékiséget lerázom és ismét belevetem -magamat a lemondott küzdelembe. Álom, csak álom, mely semmiben sem -végződik és ott hagyja az alvót, ahol fekszik; de az a kivánságom, hogy -tudomása legyen arról, hogy ön idézte azokat elő. - -– Nem marad meg semmi sem belőle? Ó, Carton ur, gondolkozzék! Kisérelje -meg ismét! - -– Nem, Miss Manette, az egész idő alatt tudtam, hogy ilyen sorsot nem -érdemlek. És mégis megvolt bennem a gyöngeség és bennem van most is, -hogy az ön tudomására kivánom hozni, hogy valami hirtelen befolyással ön -bennem, a kiégett hamuhalmazban, tüzet gyujtott, de olyan tüzet, mely -természetében elválaszthatatlan tőlem, semmit sem siettet, semmit nem -világít, szolgálatot nem teljesit, haszontalanul ellobog. - -– Minthogy oly szerencsétlen vagyok, Carton ur, hogy önt még -szerencsétlenebbé tettem, mint volt, mielőtt engem ismert… - -– Ne mondja ezt, Miss Manette, mert ön megmentett volna engem, ha valaki -képes lett volna erre. Ön nem lehet az oka annak, hogy állapotom -rosszabodik. - -– Minthogy az az állapot, melyről ön beszél, mindenesetre az én -befolyásom folytán állott elő, – ezt gondolom, ha jól megértettem – -tehetek-e valamit, hogy önnek segitségére legyek? Nincs hatalmam arra, -hogy az ön javára forditsam? - -– Az egyedüli jó, amire most még képes vagyok, Miss Manette, az, hogy -idejöttem. Hadd legyen elhibázott életem hátralevő részére az az -emlékem, hogy ön előtt, a földön az utolsó ember előtt, kitártam -szivemet és abban még volt valami, amit ön képes volt megsiratni és -megszánni. - -– Amely, hiszen kértem önt, szivem egész melegével, hogy higyje el, jobb -dolgokra képes volt, Carton ur! - -– Ne kérjen tovább arra, hogy elhigyjem, Miss Manette. Én megvizsgáltam -magamat és azt jobban tudom. Fájdalmat okozok önnek, de gyorsan végzek. -Megengedi-e, hogy elhigyjem, ha erre a napra visszagondolok, hogy életem -utolsó bizalmát az ön tiszta, ártatlan szivébe helyeztem, hogy ottan -békében pihen és senkisem osztozik benne? - -– Ha ez vigasz önre nézve, megigérem. - -– Hogy még azzal sem, aki valaha a legdrágább lesz ön előtt? - -– Carton ur, – válaszolt ő izgalmas szünet után – ez az ön titka és nem -az enyém. Megigérem, hogy tiszteletben fogom tartani. - -– Köszönöm. És még egyszer, áldja meg az Isten! - -Kezét ajkához emelte és az ajtó felé indult. - -– Ne tartson attól, Miss Manette, hogy ezt a beszélgetést valaha is, -csak egy szóval emliteni fogom. Sohasem térek reá vissza. Ha halott -volnék, sem lehetne bizonyosabb felőle. Halálom órájában ezt az egy -emléket szentnek fogom tartani, áldani fogom érte, és köszönöm, hogy -utolsó vallomásomat ön előtt tehettem és hogy ön az én nevemet, -hibáimat, gyötrelmeimet gyöngéden szivébe zárta. Legyen az élete -egyébként könnyü és boldog! - -Carton egészen más volt, mint amilyennek különben mutatkozott; szomoru -volt elgondolni, hogy mennyit lökött el magától, hogy mennyi képessége -maradt naponkint ugaron és használódott hamis célok elérésére. Manette -Lucie szomoruan sirt érte, mikor ő visszafordulva reánézett. - -– Vigasztalódjék, – mondá ő – nem vagyok méltó ilyen érzelemre, Miss -Manette. Egy-két óra mulva, aljas barátaim körében és szokásaink által, -melyeket gyülölök, de ragaszkodom hozzájuk, olyan állapotba kerülök, -hogy kevésbbé leszek méltó azokra a könnyekre, mint a nyomorult, aki az -utcákon vánszorog. Vigasztalódjék! Szivemben önnel szemben mindig olyan -leszek, amilyennek mostan lát, ámbár külsőleg nem fogok másmilyennek -látszani. Az utolsóelőtti kérés, amit önhöz intézek, az, hogy nekem ezt -elhiggyje. - -– Megteszem, Carton ur. - -– Utolsó kérésem a következő és ezzel megszabaditom olyan látogatótól, -akivel, mint jól tudom, közössége nincsen, közötte és ön között -áthidalhatatlan mélység marad. Tudom, hogy fölösleges emlitenem, de -lelkemből tör elő. Önért és bárkiért, aki kedves ön előtt, mindent -megtennék. Ha életpályám jobb volna, hogy módom vagy alkalmam -kinálkoznék áldozatra, minden áldozatot meghoznék önért és azokért, akik -szivének kedvesek. Nyugodt időben kisérelje meg és emlékezzék arra, hogy -ebben a tekintetben őszinte vagyok és rendelkezésére állok. Eljön az -idő, nemsokára eljön az ideje annak, mikor önt uj kötelékek füzik, – -melyek bensőbben és szorosabban füzik majd otthonához, melynek ön az -ékessége – a legdrágább kötelékek, melyek disziteni és boldogitani -fogják. Ó, Miss Manette, ha majd egy boldog apa arca tekint az önébe, ha -majd látja, hogy az ön ragyogó szépsége uj bimbót fakaszt, gondoljon -néha arra, hogy van egy férfi, aki bármikor szivesen áldozza fel életét -azért, hogy megmentsen egy életet, melyet ön szeret! - -– Isten önnel! – Még egy utolsó »Isten áldja meg!«, és eltávozott. - - -14. Fejezet. A becsületes iparos. - -Cruncher Jeremiás szeme előtt naponta nagyszámu és változatos dolog -történt, amint ott ült székén a Fleet-streeten, utálatos törpéje -oldalán. Ugyan ki lett volna képes arra, hogy a Fleet-streeten üljön a -nap munkás óráiban, anélkül, hogy elkábult vagy megsiketült volna az -arra vonuló két óriási processzió zajától, melyek közül az egyik nyugat -felé haladt a nappal együtt, a másik kelet felé, távolodott a naptól, -mindakettő pedig a vörös és aranyos felhők mögötti sikság felé -törekedett, ahol a nap lenyugszik. - -Cruncher szalmaszállal a szájában szemlélte a két folyamot, mint a -mesebeli pogány, akinek századokon keresztül egy folyamra kellett -ügyelnie, kivévén, hogy Jerry nem remélte, hogy azok kiszáradnak -medrükben. Ez a várakozás azonkivül nem lett volna valami kecsegtető, -minthogy az ő jövedelmének csekély része onnan eredt, hogy félénk -asszonyokat (leginkább termetes és az élet java korán tul levőket) -Tellsonék oldaláról a másik partra kalauzolt. Ámbár minden egyes esetben -Cruncher kisérete csak rövid ideig tartott, ő mégis érdeklődést -tanusitott a hölgy iránt és sohasem mulasztotta el, hogy annak a hő -vágyának adjon kifejezést, hogy az illető hölgy iránt való tisztelete -jeléül az ő egészségére óhajt poharat üriteni. És azokkal az -adományokkal, melyeket jóakaró vágyának kielégithetésére kapott, -rendezte pénzügyeit, amint az emlitve volt. - -Volt egy idő, amikor egy költő ült az utcán egy széken és az emberek -láttára társalgott a Muzsákkal. Cruncher is az utcán ült egy széken, de -minthogy nem volt költő, a lehető legkevesebbet társalgott a Muzsákkal, -hanem maga körül tekintgetett. - -Éppen olyan időszak volt, mikor a torlódás megritkult, kalauzolásra -szoruló asszony is ritkán akadt és Cruncher viszonyai általában olyan -kedvezőtlenül fejlődtek, hogy azt az erős gyanut keltették keblében, -hogy felesége valami különösen hathatós módon »csuszkálhatott a térdén«, -mikor szokatlanul nagy tömeg tódult a Fleet-streeten nyugat felé és a -figyelmét felkeltette. Cruncher abba az irányba tekintve, megtudta, hogy -valami temetés halad végig az utcán, melyet a nép megakadályozott; ebből -aztán torlódás támadt. - -– Ifju Jerry, – mondá Cruncher magzatja felé fordulva – egy temetés. - -– Hurrá, apa! – kiabált az ifju Jerry. - -A fiatal ur ujjongó kiáltásának valami titokzatos jelentősége volt. Az -idősebb ur ezt a kiáltást oly zokon vette, hogy csupán az alkalomra -várt, hogy az ifju urat fülénél foghassa. - -– Mit jelentsen ez? Mit hurrázol? Mit akarsz ezzel mondani saját -édesapádnak, te ifju csirkefogó? Kezdem sokallani ezt a fiut! – mondá -Cruncher reátekintve. – Őt és az ő hurrá-kiáltásait! Ne halljak többet -ilyet, vagy majd megérzed. Hallod-e? - -– Nem tettem semmi rosszat – tiltakozott az ifju Jerry és arcát -dörzsölte. - -– Hagyd abba tehát, – mondá Cruncher – nem akarok tudni a te »semmi -rosszat sem tevésedről«. Állj fel erre a székre és nézd a tömeget. - -Fia engedelmeskedett és a tömeg közeledett; pisszegve és orditozva -vettek körül egy halottaskocsit és egy fakult, fekete gyászkocsit, amely -utóbbiban csupán egy gyászoló ült, aki sokat használt és kifakult -fátyolba és gyászköpenybe volt burkolva, mely az ilyen helyzet -méltóságához föltétlenül hozzátartozott. A gyászolónak azonban sehogysem -tetszett a szerepe, mert folyton növekvő csőcselék vette a kocsit körül, -gunyolta őt, arcát fintorgatta feléje, orditozott és folyton ezt -kiabálták: Fssz! Kémek! Fssz! Kémek! És még más udvariasságot is -hangoztatott, mely sokkal számosabb és erőteljesebb volt, semhogy -ismételhető volna. - -A temetések Crunchert mindig különösen vonzották. Mindig izgatott lett, -ha Tellsonék mellett temetés haladt el. Természetesen, ez a temetés, -melynek ilyen szokatlan volt a kisérete, rendkivülien fölizgatta őt és a -legelső embert, aki mellette elrohant, megkérdezte: - -– Mi az, testvér? Ki az? - -– Nem tudom – válaszolt az ember. – Kémek! Ahaha! Fssz! Kémek! - -Egy másikat kérdezett: – Ki az? - -– Nem tudom, – válaszolt az is, de azért kezével beszélőcsövet formált a -szája előtt és azon keresztül bömbölte nagy hévvel: – Kémek! Haha, Ts, -tst, ké-é-mek! - -Végre az esetről többet tudó ember rohant feléje és ettől megtudta, hogy -ez a gyászmenet Cly Roger temetése. - -– Kém volt? – kérdezte Cruncher. - -– Old Bailey kéme! – válaszolt a felvilágositást adó. – Haha, Tst! Haha! -Old Bailey ké-ém! - -– Ah, már tudom! – kiáltott Jerry és visszaemlékezett a törvényszéki -tárgyalásra, melyen jelen volt. - -– Láttam őt! Meghalt? - -– Akár a dög! válaszolt a másik – És nem halhatott meg eléggé. Szedjétek -ki! Kémek! Huzzátok ki! Kémek! - -Ez az eszme, minden gondolat hiányában, olyan elfogadható volt, hogy a -tömeg élénk helyesléssel fogadta és a tanácsot hangosan ismételgette, – -Huzzák ki! – és annyira körülvették a kocsikat, hogy azok nem voltak -képesek tovább haladni. Mikor aztán sokan egyszerre rohanták meg a -kocsik ajtaját, az az egy gyászoló hirtelen kiugrott és egy pillanatra a -tömeg kezei között volt; de ő oly ügyes volt és oly sikeresen használta -föl a kinálkozó alkalmat, hogy a következő pillanatban egy mellékutcába -szaladt, a gyászköpenyt, kalapot, a hosszu fátyolt, a fehér zsebkendőt -és a többi szimbolikus könnyeket eldobálta. - -A nép ezeket nagy ujjongás közben darabokra tépte és szerte-széjjel -szórta, mialatt az iparosok sietve bezárták boltjaikat, mert abban az -időben ilyen tömeg semmitől sem tartózkodott és rettegett szörnyeteg -volt. Már a koporsót készültek kihuzni, mikor egy különösen találékony -géniusz azt ajánlotta, hogy inkább kisérjék őt általános ujjongás között -rendeltetési helyére. Minthogy praktikus tanácsokban hiány volt, ezt az -ajánlatot is élénk helyesléssel fogadták és a kocsi gyorsan megtelt; -nyolc ember volt a belsejében és vagy egy tucat a tetején, a -halottaskocsira pedig annyian kapaszkodtak föl, amennyi csak reáfért. Az -elsők között volt Cruncher Jerry, aki szerényen rejtette el tüskés fejét -a gyászkocsi legsötétebb sarkában, nehogy Tellsonék észrevegyék őt. - -A temetést rendező vállalkozók ugyan óvást emeltek a ceremóniák -megváltoztatása ellen; de minthogy a folyó veszedelmes közelségben volt -és sok hang hidegfürdő időszerüségét emlegette arra a célra, hogy az -ellenkezőket észretéritse, az óvás gyengült, majd megszünt. Az átalakult -gyászmenet megindult; egy kéményseprő hajtotta a halottaskocsit, a -rendes kocsis utasitása szerint, aki szigoru felügyelet mellett erre a -célra mögötte ülve maradt; egy pástétomárusitó hajtotta a gyászkocsit, -akit szintén minisztere kisért. Egy medvetáncoltatót – akkoriban -népszerü utcai alakot – szedtek föl ujabb disznek, mielőtt a menet a -Strandra érkezett; fekete és kopottszőrü medvéje a processzió ama -részének, ahol lépdelt, a helyzetnek teljesen megfelelő szinezetet -adott. - -Igy haladt a vad tömeg, sörözve, pipázva, bőgve és a gyászt töméntelen -változattal gunyolva; utjában minden lépésnél növekedett, mialatt -közeledtére a boltok gyorsan bezárultak. Szent Pongrác régi temploma -felé tartottak, messze kinn a mezőkön. Jó idő elteltével a menet -odaérkezett, a temetőbe való bemenetelt kierőszakolták és -keresztülvitték, hogy Cly Rogert a saját módjuk és tetszésük szerint -temessék el. - -A temetéssel végeztek és a tömeg más szórakozás után kezdett vágyat -érezni. Egy másik ragyogó géniusz (vagy talán ugyanaz) arra az ötletre -jutott, hogy a véletlenül arra haladókat Old Bailey kémeknek -nyilvánitsák és bosszut álljanak rajtuk. Ennek a humorisztikus eszmének -a megvalósitásában néhány tucat ártatlan emberre vadásztak, akik egész -életükben soha még az Old Bailey közelében sem jártak, ezeket durván -meghurcolták és bántalmazták. Az ablakbetörés sportjához való átmenet, -majd a korcsmák kirablása, könnyü és természetes folytatás volt. Néhány -óra eltelte után, mikor már több nyárilakást leromboltak és a házak -vaskeritését kitépték, a harciasabb kedélyek felfegyverzésére, elterjedt -a hir, hogy a testőrség kivonult. Erre a hirre a tömeg fokozatosan -eloszlott; a gárda talán kivonult, talán nem; a csődüléseknek ez volt a -szokásos lefolyása. - -Cruncher nem vett részt a befejező sportokban, hanem ottmaradt a -temetőben, hogy a temetésrendezőkkel beszélgessen. A helynek nyugtató -hatása volt idegzetére. A szomszédos korcsmából pipát szerzett és azt -szivta, mialatt a keritéseken betekintgetett és alaposan körülnézett a -helyen. - -– Jerry, – mondá Cruncher szokott módján önmagát megszólitva – te láttad -ma ezt a Cly-t, láttad a saját szemeddel, hogy ő fiatal és jó szál ember -volt. - -Miután pipáját elszivta és egy kevés ideig még elmélkedett, hazafelé -indult, hogy zárás előtt ott legyen Tellsonék előtti állomásán. A -halandóság fölött való elmélkedése támadta-e meg máját, vagy pedig -általános egészségi állapota nem volt rendben, avagy pedig egy kiváló -emberrel szemben akart-e figyelmes lenni, nem annyira fontos, mint az, -hogy hazafelé utjában orvosához – nagyhirü sebészhez – beszólott. - -Az ifju Jerry kötelességtudó érdeklődéssel helyettesitette atyját és -jelentést tett neki arról, hogy távollétében nem volt munka. A bank -bezárult, az ókori alkalmazottak kijöttek, a szokásos őr megjelent és -Cruncher fiával hazament teára. - -– Most pedig megmondom neked, hogy hányadán áll a dolog – mondá Cruncher -feleségéhez, amint belépett. – Ha nekem, a becsütetes iparosnak, ma -éjjel vállalkozásom nem sikerül, majd bizonyságot szerzek magamnak az -irányban, hogy ellenem imádkoztál-e ismét és akkor ugy megdolgozlak -érte, mintha láttam volna, hogy azt teszed. - -A lehangolt Cruncherné fejét rázta. - -– Micsoda, szemem láttára akarod azt tenni? – mondá Cruncher a haragnak -minden jelével. - -– Semmit sem mondtam. - -– Jó, de ne is elmélkedj semmit. Akár a térdeden csuszkálsz, akár -elmélkedel. Az egyik éppen ugy ellenem van, mint a másik. Hagyd abba -egészen. - -– Igen, Jerry. - -– Igen, Jerry – ismételte Cruncher teájához leülve. – Ah! Ez az! igen, -Jerry. Jól van. Mondhatod, igen, Jerry. - -Cruncher e dörmögő ismétléseinek nem volt semmi különös jelentősége, -ezekkel csupán, amint azt más emberek is gyakran teszik, általános -elégületlenségét akarta gunyosan kifejezni. - -– Te és a te igen-Jerry-d – mondá Cruncher nagyot harapva vajaskenyerébe -és ugy látszott, mintha ezt egy nagy láthatatlan osztrigával nyelné le. -– Ah! Elhiszem. Hiszek neked! - -– Kimégy ma éjjel? – kérdezte szerény felesége, mikor az ismét egy -nagyot harapott. - -– Igen, kimegyek. - -– Veled mehetek, apa? – kérdé fia gyorsan. - -– Nem, nem jöhetsz. Elmegyek halászni, – mint anyád tudja. Igen, -odamegyek. Halászni megyek. - -– Horgod meglehetősen rozsdás; ugy-e, apa? - -– Ne törődj vele. - -– Hozol-e halat haza, apa? - -– Ha nem hozok, bőjtölni fogsz holnap, – válaszolt fejét rázva – elég -volt a kérdezgetésből; nem megyek előbb el, mig te régen ágyban nem -vagy. - -Az est hátralevő részét azzal töltötte, hogy feleségét éberen -megfigyelte és állandóan beszélgetett vele, megakadályozandó abban, hogy -imádságokat mondjon az ő hátrányára. Ez okból fiát is biztatta, hogy -beszélgessen vele; a szegény asszonynak minden ellene felhozott panaszra -válaszolnia kellett, hogy egy pillanatig se legyen képes saját -gondolataival foglalkozni. A legjámborabb ember sem adhatta volna -alaposabb bizonyságát az őszinte imádság hatékonyságának, mint ahogyan ő -cselekedett felesége iránt való éber bizalmatlanságával. Olyannak tünt -föl, mintha a szellemekben nem hivő, kisértetes történettől megijedne. - -– És el ne felejtsd, – mondá Cruncher – semmi komédia ne legyen holnap! -Ha nekem, a becsületes iparosnak sikerül, hogy egy-két falat hust -szerzek, ne jöjj nekem azzal, hogy nem érinted és csak kenyeret eszel. -Ha nekem, a becsületes iparosnak sikerül, hogy egy kevés sörről -gondoskodjam, ne jöjj nekem azzal, hogy csak vizet iszol. Ha Rómába -mégy, tégy ugy, ahogy Rómában cselekesznek. Róma kellemetlen emlékü lesz -reád nézve, ha nem úgy cselekszel. Reád nézve én vagyok Róma, tudod-e? - -Majd ujra dörmögni kezdett: - -– Ezzel a saját ételed és italod ellen való gazdálkodással! Nem tudom, -hányszor volnál képes ételt és italt szerezni a te csuszkálásoddal és -érzéstelen viselkedéseddel. Nézz a fiadra: a te gyermeked, igaz-e? Olyan -vékony, mint egy léc. Te anyának mondod magadat és nem tudod hogy az -anya első kötelessége, hogy gyermekét táplálja? - -Ez utóbbi az ifju Jerryt érzékeny helyen érintette, megeskette anyját, -hogy teljesitse legszentebb kötelességét és ha bármit mulaszt is el, -elsősorban különös gondot forditson arra, hogy az apja által oly -meginditó és gyöngéd módon körvonalazott kötelességnek tegyen eleget. - -Igy telt el az este a Cruncher-családban, mig az ifju Jerryt ágyba nem -küldték és az anya, aki ugyanilyen parancsot kapott, szintén -engedelmeskedett. Cruncher az ébrenlét első óráit magános pipázással -töltötte el és nem indult kirándulására éjjeli egy óra előtt. A -kisértetek órája körül fölkelt székéből, zsebéből kulcsot vett elő, -felnyitott egy faliszekrényt, és kivett belőle egy zsákot, jókora -nagyságu feszitővasat, kötelet, láncot és más ehhez hasonló -halászszerszámot. Miután ezeket a tárgyakat gyakorlott módon testén -elhelyezte, távozásul még feleségére szitkozódott, kioltotta a lámpát és -elment. - -Az ifju Jerry, a ki csak szinlelte a levetkőzést, mikor az ágyba feküdt, -nemsokára követte atyját. A sötétség leple alatt követte őt, mikor a -szobából kiment, követte a lépcsőn az udvarba és onnan az utcára. Nem -okozott neki gondot, hogy ismét a házba tudjon kerülni, mert a ház tele -volt lakóval és a kapu egész éjjel nyitva állott. - -Az a dicséretes törekvés ösztönözte, hogy apja becsületes mesterségének -művészetét és titkát megismerje és a házak, kapuk és bejáratok mellé -lapult, oly szorosan, mint amilyen közel voltak szemei egymáshoz és -tiszteletreméltó szülőjét folyton szemmeltartotta. A tiszteletreméltó -apa északi irányba fordult és még nem jutott messzire, mikor Walton -Izsák egy másik tanitványa csatlakozott hozzá és ketten együtt haladtak -tovább. - -Félórával elindulásuk után a pislogó lámpákat és a még jobban pislogó -éjjeli őröket elhagyták és egy elhagyatott országutra jutottak. Itt egy -másik halászt szedtek föl, oly csöndben, hogy ha a fiatal Jerry babonás -lett volna, azt hihette volna, hogy a nemes szórakozás második követője -hirtelen ketté vált. - -A három ember tovább haladt; a fiatal Jerry követte őket, mig meg nem -állottak egy helyen, ahol töltés vonult el az ut felett. A töltés -tetején alacsony téglafal volt, fölötte vasrácsozat. A fal és a töltés -árnyékában mind a három letért az országutról, egy mellékutra fordultak -be, ennek egyik oldalán volt a fal, amely itten nyolc-tiz lábnyira -emelkedett. A fiatal Jerry egy sarokba lekuporodott és onnan látta -tiszteletreméltó atyját, amint egy vaskapun hirtelen felkuszott és a -másik oldalán leereszkedett. A második és harmadik követte. Óvatosan -ereszkedtek le a földre és egy darabig fekve maradtak, talán hogy -hallgatózzanak. Azután kézen és térden kuszva tovább haladtak. - -A fiatal Jerryre került most a sor, hogy a kapuhoz közeledjék, -visszatartott lélegzettel ő is ugyanazt cselekedte. Ismét lekuporodott -egy sarokba és látta, amint a három halász a magas fü között mászik; a -temető minden sirköve, – mert egy nagy temetőben voltak – mint fehérbe -öltözött kisértetek tekintettek oda, a templom tornya is lefelé nézett, -mint valami rettenetes nagy óriás szelleme. Nem másztak messzire, mikor -megállottak és fölegyenesedtek. Ekkor aztán elkezdtek halászni. - -Először is ásóval halásztak. Nemsokára azután a tiszteltreméltó szülő -valami óriási dugóhuzóhoz hasonló szerszámot használt. Akármilyen -szerszámmal dolgoztak is, keményen dolgoztak, mikor a torony harangjának -tompa zugása a fiatal Jerryt annyira megrémitette, hogy elszaladt olyan -égnek meredő hajjal, mint amilyen az apjáé. - -De régi vágya, hogy többet tudjon meg ebből a dologból, nemcsak hogy -megállitotta őt futásában, hanem visszatérésre is birta. Ezek még mindig -kitartóan halásztak, mikor ő másodszor benézett a kapun; de ugy -látszott, hogy mostan halra akadtak. Dübörgő, nyikorgó hang hallatszott -a föld alól, meghajlott alakjuk erőlködött, mintha nehéz sulyt -emelnének. Lassan és fokozatosan a földből a fölszinre kiemelték. A -fiatal Jerry jól tudta, hogy az mi volt; de mikor megpillantotta azt és -látta, hogy tiszteletreméltó apja föltörni készül, a reá nézve még uj -látvány oly rémitő félelemmel töltötte el, hogy ujra elfutott és nem -állott meg, mig egy mérföldnyit nem szaladt. - -Még akkor sem állott volna meg, ha nem kellett volna lélegzetet vennie, -ugy szaladt, mintha kisértet elől menekülne és nagyon vágyódott, hogy -elkerüljön előle. Nem tudott attól a gondolattól szabadulni, hogy a -koporsó, melyet látott, utána szalad és azt képzelte, hogy keskenyebb -végén állva szökdös utána és állandóan közelebb jut, eléri és oldala -mellett ugrál, talán a karját is megfogja. Ez a sátán állandóan és -mindenütt vele volt, az egész éjszakán át rémülettel töltötte el; Jerry -átszaladt az országutra, hogy távol legyen a sötét mellékutaktól, -ahonnan a kisértetes koporsó szökdösve előkerülhetett volna, mint valami -szárnyak és fark nélküli sárkány. A koporsó a kapubejáratok alá is -elbujt, ahol rettenetes vállát a kapuhoz dörzsölte és füléig felhuzta, -mint hogyha nevetne. Az ut sötétebb helyein lesbe állott és ravaszul a -földre feküdt, hogy a futó benne megbotoljék. Az egész időn keresztül -folytonosan mögötte szökdösött és mindinkább közeledett, ugy hogy a fiu -félig halott volt, mikor házuk kapujához érkezett. De még itt sem hagyta -el, követte őt a lépcsőkön minden fokon, tompán hangzó ütéssel, vele -ment ágyába és halottan és sulyosan mellére borult, mikor elaludt. - -Hajnalhasadta után, napfelkelte előtt az ifju Jerry nehéz álomból ébredt -fel kamrájában, apja a családi szobában volt. Valami nem sikerülhetett -neki; a fiatal Jerry azt abból a körülményből következtette, hogy apja -Cruncherné fülét fogta és fejét az ágy falához verte. - -– Előre megmondtam – mondá Cruncher – és most megtörténik. - -– Jerry, Jerry, Jerry – könyörgött felesége. - -– Te elrabolod keresetünk hasznát, – mondá Jerry – én és társaim -szenvedünk miatta. Tisztelned és engedelmeskedned kell, mi az ördögbe -nem teszed? - -– Megkisérlem, hogy jó feleséged leszek – könyörögte a szegény asszony -könnyek között. - -– Jó feleség az, aki ura keresetét elrontja? Ugy tiszteled az uradat, -hogy szégyent hozol keresetére? Ugy engedelmeskedel az uradnak, hogy nem -engedelmeskedel neki keresete legfontosabb dolgaiban? - -– Akkor még nem fogtál bele ebbe a rettenetes keresetbe, Jerry! - -– Elégedj meg azzal, hogy tisztességes iparos felesége vagy, – -válaszolta Cruncher – és ne törd a te buta fejedet azon, hogy mikor -kezdette el foglalkozását. Tisztelő és engedelmes feleség nem is törődik -ura foglalkozásával. Te jámbor asszony vagy? Ha te jámbor vagy, akkor én -istentelent akarok; nincsen benned több természetes kötelességtudás, -mint amennyi a Thames medrében levő cölöpben van, amelyet hasonlóképpen -beléd kell verni. - -Ez a szóváltás halk hangon folyt és a vége az volt, hogy a becsületes -iparos lábáról lelökte agyagtól piszkos csizmáját és hosszában -végigfeküdt a padlón. Fia félénken pillantott rá, amint piszkos kezét -párnául használva, hátára feküdt, egyet nyujtózott és ujra elaludt. - -Reggelire nem volt hal, de más egyéb se bőven. Cruncher rossz -hangulatban volt és egy vasból való fazékfödő feküdt mellette, hogy -lövedéknek használja felesége megfenyitésére arra az esetre, ha -észrevenné, hogy áldást akar mondani. A szokott órában lekefélte -ruháját, megmosakodott és fiával elment, hogy napi foglalkozásának -szentelje magát. - -Az ifju Jerry apja mellett haladt székkel a hóna alatt, a hosszu, -emberektől hemzsegő Fleet-streeten végig, egészen különbözőnek látszott -az előző éjszaka Jerryjétől, aki a magános éjszakában rémitő üldözője -elől menekült. Ravaszsága a nappal együtt felébredt és lelkifurdalásai -eltüntek az éjszakával; azon a reggelen, ebben a tekintetben valószinüen -sok társa volt a Fleet-streeten és London városában. - -– Apa, – mondá a fiatal Jerry, amint haladtak, óvatosan kartávolságnyira -volt, és a széket kettőjük között tartotta – mi a föltámasztó ember? - -Cruncher megállott a kövezeten, mielőtt válaszolt: - -– Hogyan tudjam én azt? - -– Azt hittem, hogy te mindent tudsz, apa – mondá az ártatlan fiu. - -– Hm! Igen, – válaszolt Cruncher ismét elindulva és kalapját fölemelte, -hogy tüskéinek szabad játéktere legyen – az iparos. - -– Micsoda árukkal kereskedik, apa? – kérdezte a fiu félénken. - -– Az ő árui – mondá Cruncher, miközben a választ megfontolta – -tudományos áruk. - -– Az emberek tetemei, ugy-e, apa? – találgatta a jóeszü fiu. - -– Azt hiszem, hogy ilyesvalami – mondá Cruncher. - -– Ó, apa, én ilyen föltámasztó ember szeretnék lenni, ha fölnövök! - -Cruncher lecsillapodott, de aggodalmasan rázta fejét. - -– Attól függ, hogy hogyan fejleszted képességeidet. Legyen gondod, hogy -képességeid kifejlődjenek, egy szóval se mondj többet másoknak, mint -amennyi szükséges, ugy aztán majd meglátjuk, hogy mire viszed. - -Amint a fiatal Jerry ilyen módon bátoritva néhány lépéssel előrement, -hogy a széket a Temple-kapu árnyékában elhelyezze, Cruncher igy szólott -magában: – Jerry, te becsületes iparos, reményed van arra, hogy ez a fiu -áldás lesz reád nézve és kárpótol az anyjáért. - - -15. Fejezet. Kötés. - -Defarge korcsmájában korábban kezdtek inni, mint rendesen. Reggeli hat -órakor a rácsos ablakon betekintő arcok már láttak ottan más arcokat, -amint italuk fölé hajolva üldögéltek. Defarge jó időkben is nagyon hig -bort mért ki, de a mai különösen hignak látszott. A bor savanyu volt, -vagy legalább is savanykás, mert az iddogálók kedélyét buskomorrá -hangolta. Defarge szőlőjének nedvéből nem támadt baccháns tüz, de -seprője lappangó szikrát rejtett, mely a sötétben világitott. - -Ez már a harmadik reggel volt, hogy Defarge korcsmájában az iddogálás -olyan korán kezdődött. Hétfőn kezdődött és ma már szerda volt. Inkább -töprengés volt már kora reggel, mint iddogálás, mert sok ember -hallgatózott, suttogott és álldogált ottan, aki nem lett volna képes -arra, hogy legkisebb pénzdarabot is tegyen a korcsma asztalára, még ha -lelkét is menthette volna meg vele. Mégis annyira megbecsülték őket ezen -a helyen, mintha hordószámra rendelhették volna a bort; egyik asztaltól -a másikhoz, egyik sarokból a másikba surrantak és mohó tekintettel, bor -helyett szavakat nyeltek. - -A szokatlan nagy látogatottság ellenére is a korcsmáros nem volt -látható. Nem hiányzott; mert senki sem kereste őt, aki a küszöböt -átlépte, senki sem kérdezősködött utána, senki sem csodálkozott azon, -hogy csupán Defargenét látja egyedül a helyén a kiszolgálásra ügyelve, -egy tányér kopott aprópénz volt előtte, melyről az eredeti veret már -annyira lekopott, mint a férfiak arcáról az emberi külső, akiknek a -rongyos zsebéből előkerült. - -A korcsmába betekintő kémek, akik a király palotájától a fegyenc -börtönéig minden előkelő vagy alantas helyre bepillantottak, talán -feszült várakozást és általános szórakozottságot vettek észre. A -kártyázás akadozott, a dominót játszók gondolataikba mélyedve tornyokat -épitettek a kövekből, a vendégek a kiöntött borral alakokat rajzoltak az -asztalra, sőt Defargené is fogpiszkálójával kabátja ujjának mintáját -bökdöste és valami még messze lévő, nem hallott és nem látott dologra -figyelt és hallgatózott. - -Ez volt Saint-Antoineban a bort ivók képe, egészen délig. Délidő már -elmult, mikor két portól lepett férfi haladt végig az utcán, az imbolygó -lámpások alatt, Defarge volt az egyik, a kéksapkás utkaparó a másik. -Portól belepve és szomjasan léptek be a korcsmába. Megérkezésük tüzet -gyujtott Saint Antoine keblében, mely gyorsan terjedt, amint ők az -utcákon végighaladtak és ott ragyogott a legtöbb ajtó és ablakban álló -arcán. De senki sem követte őket és senki sem szólott hozzájuk, mikor a -korcsmába léptek, ámbár minden ember szeme feléjük fordult. - -– Jó napot, urak! – mondá Defarge. - -Ez volt talán a jel, hogy az általános hallgatást megtörje. A jelenlevők -kórusban válaszoltak: - -– Jó napot! - -– Rossz az idő, urak – mondá Defarge, fejét rázva. - -Erre mindenki szomszédjára tekintett, szemét lesütötte és némán ülve -maradt, egy embert kivéve, aki fölkelt és eltávozott. - -– Asszony, – mondá Defarge hangosan, Defargenét szólitva. – Jó néhány -mérföldnyire jártam ezzel a jó emberrel, az utkaparóval, Jacques a neve. -Véletlenül találkoztam vele Páristól másfélnapi járásnyira. Jó fiu ez az -utkaparó, Jacques a neve. Adj egy italt neki, asszony! - -Egy második férfi kelt föl és távozott el. Defargené bort tett az -utkaparó elé, akinek Jacques volt a neve, kék sapkáját megemelte a -társaság előtt és ivott. Kabátja belsejéből darab durva fekete kenyeret -vett elő, időközönkint harapott belőle, Defargené asztalához közel ült, -ott evett és ivott. Egy harmadik férfi kelt föl és távozott el. - -Defarge is ivott néhány korty bort, de kevesebbet, mint az idegen, -minthogy ránézve az ital nem volt olyan ritkaság, és várakozott mig ez a -vidéki ember befejezte reggelijét. Senkire se nézett, aki jelen volt, -azok közül se nézett senki őreá, még Defargenére sem, aki ujra elővette -kötését és dolgozott. - -– Befejezte reggelijét barátom? – kérdezte aztán. - -– Igen, köszönöm. - -– Akkor jöjjön! Megmutatom a szobát, amelyet emlitettem. Kitünő lesz az -ön számára. - -Kimentek a korcsmából az utcára, az utcáról az udvarba, az udvarból -meredek lépcsőre, a lépcsőről a padlásszobába, melyben azelőtt egy -őszhaju ember alacsony padon ült előrehajolva és szorgalmasan cipőket -készitett. - -Most nem volt ott őszhaju ember; de ott volt a három férfi, aki -egyenkint távozott a korcsmából. De közöttük és a messze távollevő -fehérhaju ember között volt kapcsolat, látták őt a fal hasadékán -keresztül. - -Defarge gondosan betette az ajtót és halk hangon mondá: - -– Jacques Egy, Jacques Kettő, Jacques Három! Ez az a tanu, akit én, -Jacques Négy, iderendeltem. Ő elmond mindent. Beszéljen, Jacques Öt! - -Az utkaparó kezében levő sapkájával letörülte napbarnitotta homlokát és -mondá: - -– Hol kezdjem, uram? - -– Kezdd az elején – volt Defarge érthető válasza. - -– Tehát, uraim, – kezdé az utkaparó – láttam őt egy évvel ezelőtt -nyáron, a márki kocsija alatt a láncon lógott. Igy volt. Én félbehagyom -munkámat az uton, a nap lenyugszik, a márki kocsija lassan halad fölfelé -a dombon, ő a láncon lóg – igy! - -Az utkaparó ismét előadta a régi jelenetet, amelyben akkor már -tökéletesnek kellett lennie, mivel látta, hogy az, az egész éven át a -községnek csalhatatlan és nélkülözhetetlen szórakozása volt. - -Jacques Egy félbeszakitotta őt, és kérdezte, vajjon látta-e ezt az -embert azelőtt. - -– Soha – válaszolt az utkaparó, miközben ismét fölegyenesedett. - -Jacques Három kérdezte tőle azután, hogy hogyan ismerte őt fel később. - -– Magas alakján – válaszolt az utkaparó és ujját orrára helyezte. – -Mikor Monsieur le Marquis akkor este kérdezte: »Mondd, milyen volt?« én -azt válaszoltam: – Hosszú, mint egy kisértet. - -– Azt kellett volna mondanod, rövid, mint egy törpe – figyelmeztette -Jacques Kettő. - -– Mit tudtam én? A tett akkor még nem volt elkövetve, és ő nem bizott -rám semmit. Figyeljen ide! Még azok között a körülmények között sem -ajánlottam fel tanubizonyságomat. Monsieur le Marquis reám mutatott -ujjával, amint ott állottam kicsiny kutunk mellett és mondá: »Hozzátok -ide azt a gazembert!« Lelkemre mondom, uraim, én nem ajánlkoztam. - -– Neki igaza van, Jacques – mondta Defarge annak, aki őt -félbeszakitotta. – Folytassa! - -– Jó! – mondá az utkaparó titokzatos arccal. – A hosszu ember eltünik és -keresik – hány hónapja? Kilenc, tiz, tizenegy? - -– A szám nem fontos – mondá Defarge. – Jól el volt rejtve, de -szerencsétlenségre végre mégis megtalálták. Folytassa! - -– Ismét dolgozom az országut ugyanazon a helyén és a nap ismét -nyugovóban van. Összeszedem szerszámaimat, hogy hazamenjek falumba, ahol -már sötét van, mikor föltekintek, hát látom, hogy hat katona jön a -dombon keresztül. Közöttük van egy hosszu ember, karjai meg vannak -kötözve, – oldalára kötve, igy! - -Nélkülözhetetlen sapkája segitségével, bemutatott egy embert, akinek -hátul összekötözött könyökei csipőjén kötéllel vannak megerősitve. - -– Én kőhalmamnál oldalt megállottam, hogy lássam a katonákat és -foglyukat, amint elhaladnak (mert az ut nagyon elhagyatott és mindent -érdemes megnézni, ami arra halad) és eleinte – amint közelednek – nem -látok egyebet, mint hat katonát egy megkötözött hosszu emberrel és hogy -ők majdnem feketék – kivéve a napnyugta felőli oldalon, ahol vörös -szegély látható rajtuk, uraim. Látom az ő hosszu árnyékukat is az ut -másik oldalán, óriások árnyékához hasonlitanak. Azt is látom, hogy -portól vannak belepve és hogy a por velük együtt halad, amint ők -közelednek, tramp, tramp. Mikor aztán egészen a közelembe jutnak, én -megismerem a hosszu embert és ő megismer engem. Hogy szeretne ő ismét a -lejtőn leugrani, mint azon az estén, amikor először találkoztunk egészen -közel ugyanahhoz a helyhez! - -Ugy irta le, mintha ott volna és látszott, hogy élénken lát mindent maga -előtt; valószinüen nem sokat látott életében. - -– Én nem árulom el a katonáknak, hogy a hosszu embert megismertem; ő nem -árulja el a katonáknak, hogy engem megismert; szemünkkel beszélünk -egymással: »Gyere, mondja a társaság vezetője a falura mutatva, vigyétek -gyorsan sirjába!« – És gyorsabban viszik őt. Én követem. Karjai -dagadtak, mert szorosan vannak megkötözve, facipői nagyon is nehezek és -ő sánta. Mivelhogy sánta és ennélfogva lassu, puskáikkal hajtják őt – -igy! - -És utánozza egy embernek a mozdulatát, akit puskaaggyal előretaszitanak. - -Amint a dombon őrült sebességgel lefelé rohannak, ő elesik. Azok -nevetnek és fölemelik őt. Arca vérzik és porral fedett, de nem törülheti -le; ezen aztán ismét nevetnek. A faluba hozzák; az egész falu összefut, -hogy lássa; elviszik a malom mellett, föl a börtönbe; az egész falu -látja, amint a börtön kapuja kinyilik a sötét éjszakában és elnyeli őt – -igy! - -Kitátotta száját, ahogyan csak tudta és ismét becsukta, hogy fogai -összeverődtek. Miután nem akarta a hatást elrontani azzal, hogy ujra -kitátja száját, Defarge szólott hozzá: - -– Folytassa, Jacques! - -– Az egész falu ismét hazamegy, – folytatta az utkaparó halkitott hangon -– az egész falu suttog a kutnál; az egész falu alszik; az egész falu -arról a boldogtalanról álmodik, aki a szikla börtönének zárai és -reteszei mögött van, és nem kerül ki onnan, kivévén, hogy meghaljon. -Reggel, szerszámaimmal a vállamon, utközben eszem azt a morzsa fekete -kenyeret, a börtön felé kerülök, amint munkámba megyek. Ott látom őt a -magasban, egy ablak vasrácsai mögött, arca véres és poros, amilyen az -előtte való este volt; az ablakon kitekint. Keze nem szabad, hogy felém -intsen; én nem szólithatom őt; ugy néz reám, mint egy halott. - -Defarge és a három másik sötét pillantást vetett egymásra. -Mindannyiuknak a tekintete sötét, elfojtott, bosszut szomjazó, amint a -falusi ember elbeszélését hallgatják. Viselkedésük ámbár titokzatos, de -mégis hivatalos formáju volt. Törvényszéknek látszottak. Jacques Egy és -Kettő az ócska ágyon ült, állukat kezükre támasztva, feszült figyelemmel -néztek az utkaparóra. Jacques Három éppen ugy figyelt, egyik térde -mögöttük volt, izgatott keze folyton keze és orra fölött siklott el; -Defarge közöttük és az elbeszélő között állott, akit az ablak -világosságába állitott és fölváltva őt és a többi hármat nézte. - -– Folytassa, Jacques – mondá Defarge. - -– Vasketrecében ottmaradt néhány napig. A falu lopva tekint föl feléje, -mert fél. De messziről állandóan a sziklabörtön felé néz; és este, ha a -napi munkát elvégezték és a kut körül csoportosulnak fecsegésre, minden -arc a börtön felé fordul. Azelőtt a postaház felé fordultak; most a -börtön felé fordulnak. Azt suttogják a kutnál, hogy ámbár halálra van -itélve, mégsem fogják kivégezni; azt mondják, hogy kérvényt nyujtottak -be Párisban, amely azt hangoztatja, hogy ő, gyermeke halála folytán -megőrült; azt mondják, hogy magához a királyhoz is nyujtottak be -kérvényt. Mit tudom én? Lehetséges. Talán igen, talán nem. - -– Figyeljen tehát, Jacques – szakitotta őt félbe Jacques komoran. – Mi -tudjuk, hogy a királyhoz és királynéhoz kérvényt nyujtottak be. Mi -mindannyian, önt kivéve, láttuk, hogy a király átvette, az utcán, -kocsijában, a királyné ott ült mellette. Defarge, akit itt lát, élete -kockáztatásával a lovak elé ugrott a kérvénnyel a kezében. - -– És figyeljen még ide, Jacques! – mondá a térdelő Jacques Három, ujjai -még mindig arcán siklottak végig, melynek tekintete feltünően mohó volt, -mintha valamire éhezne, de ez nem volt sem étel, sem ital. – A lovas- és -gyalogtestőrség körülvette a kérvényezőt és ütötte őt. - -– Hallja? - -– Hallom, uraim. - -– Folytassa – mondá Defarge. - -– Másrészt meg azt suttogják a kutnál, – folytatta a falusi ember – hogy -azért hozták a mi vidékünkre, hogy ott a tett szinhelyén végezzék ki és -hogy egészen biztosan kivégzik. Sőt azt is suttogják, hogy mivel ő -Monseigneurt meggyilkolta és Monseigneur bérlőinek atyja volt, – -rabszolgák, mit akartok még? – mint apagyilkost fogják kivégezni. Egy -öreg ember azt mondja a kutnál, hogy jobbját, késsel a kezében, -szemeláttára megégetik, hogy karjába, mellébe és combjaiba sebeket -metszenek és ezekbe forró olajat, olvasztott ólmot, forró szurkot, -viaszt és ként öntenek és végül négy ló darabokra tépi. Ez az öreg ember -azt mondja, hogy mindezt tényleg megtették egy fogollyal, aki -gyilkossági kisérletet követett el az utolsó király, XV. Lajos élete -ellen. De mit tudom én, hogy nem hazudott-e? Én nem vagyok tudós. - -– Hallgasson csak ide ismét, Jacques – mondá a férfi, akinek olyan -nyugtalan volt a keze és mohó a tekintete. – Annak a fogolynak Damiens -volt a neve és mindezt világos nappal, szabad ég alatt vitték véghez, -ebben a Páris városban. És az óriási tömegnek, amely ezt látta, nem tünt -fel egyéb, mint az a nagy csoport előkelő hölgy, aki mohó kiváncsisággal -tartott ki egész végig, – egész végig, Jacques – alkonyodó estig, mikor -már combjai és egyik karja ki voltak tépve és ő még mindig lélegzett! És -ez történt – hány éves? - -– Harmincöt – mondá az utkaparó, aki hatvannak látszott. - -– Ez akkor történt, mikor már tiz évesnél idősebb volt; láthatta volna. - -– Elég! – mondá Defarge vad türelmetlenséggel. Éljen az ördög! Tovább! - -– Tehát! Némelyek ezt, mások amazt suttogják; nem beszélnek semmi -egyébről; ugy látszik, hogy még a kut is ezt a hangot csobogja. Végre, -egy vasárnap éjjel, mikor az egész falu aludt, katonák jöttek le a -börtönből és fegyverük csörgött a falu utcájának kövezetén. Munkások -ásnak, munkások kalapálnak, a katonák nevetnek és énekelnek; és reggelre -akasztófa mered a kutnál, negyven láb magas és megmérgezi a vizet. - -Az utkaparó inkább _keresztül_ nézett a mennyezeten, mint _fölfelé_, és -az ujjával odamutatott, mintha az akasztófát valahol az égboltozaton -látná. - -– Minden munka megszünt, mind oda gyülekezik, senki sem hajtja ki a -teheneket, ezek is ott vannak a többivel együtt. Délben dob pörög. Az -éjjel katonák vonultak ki a börtönből és ő sok katona közepén jön. Meg -van kötözve, mint azelőtt, szájában pecek van – feszes zsinórral -megerősitve, ugy hogy olyannak tünik föl, mintha nevetne. – Ezt ugy -utánozta, hogy két hüvelykujját szája szögletébe dugta és száját füléig -széjjelhuzta. – Az akasztófa tetején a kés van megerősitve, hegye égnek -mered. Ott akasztották fel negyven láb magasságban – és ott maradt -lógva, és megmérgezi a vizet. - -Egymásra néztek, amint kék sapkával arcát letörülte, amelyen izzadság -gyöngyözött ismét, hogy a látványra visszaemlékezett. - -– Ez rettenetes, uraim! Hogyan merithetnek az asszonyok és gyermekek -vizet? Ki cseveghet ott este, ilyen árnyék alatt? Azt mondottam: alatta? -Hétfőn este, mikor a faluból távoztam, a nap nyugovóra szállt és még -egyszer visszatekintettem a halomról, az árnyék áthatolt a templomon, a -malmon, a börtönön – ugy látszott, hogy végignyulik a földön egész -addig, ahol az ég borul reája! - -Az éhes ember egyik ujját harapdálta, mikor a többi háromra nézett és a -mohóságtól ujja reszketett. - -– Ez minden, uraim. Alkonyatkor távoztam (ahogyan meghagyták) és az -éjjel és a következő fél napon át mentem, mig találkoztam társammal -(mint ahogy mondták, hogy fogok). Vele folytattam utamat, kocsin és -gyalog az elmult nap és éjjel. És most itt látnak! - -Komor hallgatás után az első Jacques igy szólt: – Jól van! Hüségesen -cselekedett és számolt be. Várjon ránk egy kevés ideig az ajtó előtt! - -– Szivesen – mondá az utkaparó. Defarge kivezette őt a lépcső végébe, -ott leültette és visszajött. - -A három fölállott és fejüket összedugták, mikor ő visszajött a -padlásszobába. - -– Mit mondasz, Jacques? – kérdé az egyes számu. – Beirandó? - -– Beirandó, pusztulásra van szánva – válaszolt Defarge. - -– Nagyszerü! – károgott a mohó arcu. - -– A kastély és az egész faj? – kérdezte az első. - -– A kastély és az egész faj – válaszolta Defarge. – Kiirtás. - -Az éhes ember elégedett károgással ismételte: - -– Nagyszerü! – és egy másik ujját harapdálta. - -– Biztos vagy-e abban, – kérdezte Jacques kettő Defargetől – hogy az a -mód, ahogyan lajstromunkat vezetjük, nem okozhat alkalmatlanságot? -Kétségtelenül biztos helyen van, mert kivülünk senki sem tudja -kibetüzni, de képesek leszünk-e mindig kibetüzni vagy azt kell mondanom, -hogy képes lesz-e az asszony? - -– Jacques, – mondá Defarge fölemelkedve – ha feleségem arra -vállalkoznék, hogy a lajstromot emlékezetében tartsa, egy szót sem -felejtene el belőle, de még egy szótagot sem. Az ő öltéseivel, az ő -jeleivel kötve, oly tiszta lesz az előtte mindig, mint a nap. Bizzál -Madame Defargeban. A föld leggyávább emberének könnyebb volna kivakarni -nevét az élet könyvéből, mint Madame Defarge kötött lajstromából nevének -vagy büneinek egyetlen betüjét. - -Bizalom és helyeslés mormogása hallatszott, azután az éhes kérdezte: - -– Hamarosan visszaküldjük-e ezt a falusit? Remélem. Nagyon egyszerü -ember, nem veszedelmes egy kicsit? - -– Nem tud semmit, – mondá Defarge – legalább semmivel sem többet, mint -amennyi őt is könnyen hasonló magasságu akasztófára viheti; én magamra -vállalom őt; hadd maradjon velem; én majd gondját viselem és az -országutjára helyezem. Szeretné látni az előkelő világot – a királyt, a -királynét és az udvart; hadd lássa vasárnap. - -– Micsoda? – kérdezte az éhes, kidülledt szemmel. – Jó jel az, hogy ő a -királyságot és nemességet akarja látni? - -– Jacques, – mondá Defarge – a macskának mutass tejet, okosan, ha azt -akarod, hogy szomjazzon érte. A kutyának mutasd meg okosan martalékát -természetes állapotban, ha azt akarod, hogy egy napon lehuzza. - -Egyebet nem beszéltek és az utkaparónak, aki már elszunnyadt a lépcső -tetején, azt mondották, hogy feküdjék a padlásszoba ágyára és pihenje ki -magát. Nem kellett biztatni, hamar elaludt. - -Ilyen vidéki rabszolga könnyen találhatott volna Párisban rosszabb -szállást, mint Defarge korcsmája. Nem tekintve azt, hogy Defargenéval -szemben mindig valami titokzatos félelem gyötörte, egészen uj és -kellemes életmódot folytatott. De Madame egész nap a számlálóasztal -mellett ült és nyilvánvalóan nem tudott róla és nem akarta észrevenni, -hogy az ő ottléte valami titokkal van kapcsolatban; ő azonban mégis -reszketett facipőjében, ahányszor csak Defargené reá tekintett. Azt -gondolta magában, hogy lehetetlen előre látni, mi annak a hölgynek a -legközelebbi szándéka és hitte erős hittel, hogy ez az asszony, ha az ő -szépen diszitett fejébe egyszer azt venné és állitaná, hogy látta őt, -amint gyilkosságot követett el és áldozatát azután megnyuzta, ő ezt a -szerepet is képes volna végigjátszani. - -Mikor tehát a vasárnap megérkezett, az utkaparó nem volt elragadtatva -(ámbár mondta), mikor látta, hogy Madame elkiséri őt és az urát -Versaillesbe. Azonkivül az is zavaró volt, hogy Madame az egész uton -odafelé a kocsiban kötött; ugyancsak zavaró volt, hogy Madame az -összegyült tömegben, amely a király és királyné kocsijának a -megérkezésére várakozott, az egész délután folyamán kötött. - -– Ön nagyon szorgalmasan dolgozik, Madame – mondá egy ember mellette. - -– Igen, – válaszolt Defargené – sok a dolgom. - -– Mit csinál, Madame? - -– Sokfélét. - -– Például? - -– Például – válaszolt Defargené nyugodtan – halotti lepleket. - -Az ember kissé távolabbra ment onnan, amint lehetett, az utkaparó is -legyezte magát sapkájával, ugy érezte, hogy nagyon is tikkasztó és -nyomasztó a hőség. Ha a felfrissüléséhez egy király és királyné volt -szükséges, elég szerencsés volt, hogy ez az orvosság ott volt kéznél; -ugyanis a nagyarcu király és a széparcu királyné gyorsan megjelent -aranyos kocsijában, udvarának fényes kiséretével, nevető hölgyek és -előkelő urak ragyogó sokaságában; az utkaparó tekintete fürdött az -ékszer, selyem, és puder ragyogásában és az asszonyok és férfiak világot -megvető szép arcában és megrészegedve a látványtól, kiáltotta: »Éljen a -király, éljen a királyné, éljen mindenki és minden« – mintha sohasem -hallott volna a mindenütt jelenlevő Jacquesról. Azután kerteket, -udvarokat, terraszokat, szökőkutakat, gyepszőnyegeket, ismét királyt és -királynét és még több előkelő urat és hölgyet látott, ugy hogy sirt a -gyönyörtől. Az egész hosszu idő alatt, körülbelül három óra hosszat, -körülötte is csupa éljen hangzott, Defarge gallérjánál fogta őt, hogy -megakadályozza abban, hogy rövid ideig tartó tisztelete tárgyaira rá ne -rohanjon és azokat darabokra tépje. - -– Bravó! – mondá Defarge és vállát veregette, mint valami pártfogó, -mikor mindennek vége volt. - -– Jó fiu vagy. - -Az utkaparó most magához tért és azt hitte, hogy örömének -nyilvánitásával hibát követett el; de nem. - -– Te vagy az a fiu, akire szükségünk van, – sugta Defarge a fülébe – te -elhiteted ezekkel a bolondokkal, hogy mindez örökké tart. Ezek aztán -annál szemtelenebbek és a vég annál közelebb. - -– Hah, – kiáltotta az utkaparó elgondolkozva – ez igaz! - -– Ezek a balgák semmit sem tudnak. Gyülölik lehelletedet és inkább -látnák, hogy te, vagy száz magadfajtáju fulladjon meg, mint kutyáik vagy -lovaik közül egy is; és csak azt tudják, amit lehelleted mond nekik. -Hadd ámitsák önmagukat még kissé tovább; eléggé ugy sem ámithatják -önmagukat. - -Defargené kicsinylően nézett védettjükre és helyeslően bólintott. - -Ami önt illeti, – mondá ő – ön kiabálna és könnyeket ontana mindenért, -ami pompával és lármával jelentkezik. Mondja, nem tenné? - -– Azt hiszem, igen, Madame, egy pillanatra. - -– Ha nagy halom bábut mutatnának, hogy a saját hasznára széttépje és -tönkretegye azokat, a legnagyobbat és legszebbet válogatná ki. Mondja, -nem ugy tenne? - -– Bizony ugy, Madame. - -– És ha egy sereg madarat mutatnának, mely nem tud elrepülni és azt -mondanák, hogy a saját hasznára fossza meg azokat tollaiktól, akkor -bizonyára a legszebb tollazatu madár felé nyulna; nemde? - -– Igaz, Madame. - -– Látta ma mind a kettőt, a bábukat és a madarakat is – mondá Defargené -és a hely felé mutatott kezével, ahol legutoljára voltak. – És most -menjen haza! - - -16. Fejezet. Még mindig köt. - -Madame Defarge és férje barátságosan visszatért Saint Antoine kebelébe, -mialatt egy folt, kék sapkában, lassan mozgott a sötétségen, a poron -keresztül, végig az országut unalmas mérföldjein, lassan haladva az -iránytű ama pontja felé, ahol a sirboltjában fekvő Monsieur le Marquis -kastélya a fák suttogását hallgatta. A kőarcoknak most volt idejük arra, -hogy a fákra és a kutra hallgatózzanak; az a néhány falubeli -madárijesztő, aki ehető füvek és elégethető faágak keresése közben a -kastély nagy kőudvarának és terraszának látókörébe került, kiéhezett -fantáziájában azt képzelte, hogy a kőarcok kifejezése megváltozott. A -faluban még eleven volt az a hiresztelés, – de tengődött csupán, mint a -falu népe – hogy mikor a kés a szivbe hatolt, kifejezésük megváltozott, -a büszkeség harag és fájdalommá változott arcukon és hogy mikor azt a -lógó alakot negyven lábnyira felhuzták a kut fölé, ismét megváltozott és -a kielégitett bosszu kegyetlen kifejezése ült arcukra és ezt viselik -ezentul mindig. A nagy hálószoba ablaka fölötti kőarcon – ahol a -gyilkosság történt – két kis gödröcskét mutattak a kőarcon, ezeket -mindenki megismerte és ottan azelőtt sohasem látta; ritka alkalmak -esetén, mikor két vagy három rongyos paraszt elkülönült a tömegtől és -hirtelen rátekintett Monsieur le Marquis megkövesült arcára, vézna ujjuk -egy pillanatig sem mert volna reámutatni, mig mind el nem tünt a moha és -levelek között, mint a náluk szerencsésebb nyulak, melyek ottan -megélhetést találtak. - -Kastély és kunyhó, kőarc és lógó alak, a kőpadló vörös foltja és a falu -kutjának tiszta vize – ezernyi holdföld – Franciaország egy egész -tartománya – Franciaország maga is – az éjszaka sötét boltozatába -merült. Igy pihen egy ragyogó csillagon egy egész világ, nagyságaival és -apróságaival egyetemben. És valamint az emberi tudás képes arra, hogy -egy fénysugarat széthasitson és összetétele módját elemezze, ugy -magasztosabb lelkierők földünk halvány fényénél minden gondolatot, -minden cselekedetet, minden felelős teremtményeinek vétkét és erényét -képesek elolvasni. - -Defargeék, férj és feleség, a csillagok fényénél rozoga kocsijukban -eljutottak Párisnak ahhoz a kapujához, ahová utazásuk természetes -céljával igyekeztek. Szokás szerint megállottak a sorompó őrházánál, a -szokásos lámpák előkerültek, a szokásos vizsgálat és kikérdezés -céljából. Defarge kiszállott, mivel ismert ottan egyet-kettőt a -katonaság és egyet a rendőrség közül. Ez utóbbival bizalmas barátságban -volt és gyengéden megölelte. - -Mikor Saint Antoine ismét keblére ölelte Defargeékat, ők a Szent határa -környékén véglegesen kiszállottak a kocsiból és gyalog folytatták -utjukat az utcák fekete sarában és piszkában, Defargené megszólitotta -urát: - -– Mondd, barátom, mit tudatott veled a rendőrségbeli Jacques? - -– Nagyon keveset mondott ma éjjel, de mindazt, amiről tudott. Ujabb kém -van kirendelve a mi vidékünk részére. Lehet, hogy még sok más is, de ő -csak egyről tud. - -– Jó! – mondá Defargené és szemöldökét hideg, üzletszerü módon -összehuzta. – Lajstromba kell venni őt. Mi a neve? - -– Ő angol. - -– Annál jobb. Neve? - -– Barsad, – mondá Defarge, franciásan ejtve ki a nevet. De oly gondosan -mondatta el magának, hogy teljes pontossággal betüzte ki. - -– Barsad – ismételte az asszony. – Jó. Keresztneve? - -– János. - -– Barsad János – ismételte az asszony, miután azt magában néhányszor -mormogta. – Jó; külseje: ismerik? - -– Kora: körülbelül negyven éves; magassága: 5 láb 9; haja: fekete; -arcszine: sötét; általában csinos külsejü, szeme fekete; arca: hosszu, -keskeny és sápadt; sasorru, de nem egyenes, bal orcája felé hajló; -tekintete ennek folytán alattomos. - -– Lelkemre, egész arckép – mondá az asszony nevetve. – Holnap bekerül a -lajstromba. - -Beléptek a korcsmába, amely már zárva volt (minthogy már éjfél volt). -Defargené azonnal elfoglalta helyét a számlálóasztalnál, megszámlálta -azt a kevés pénzt, amely távolléte alatt befolyt, a palackokat -végignézte, a könyvbe beirt tételeket megvizsgálta, maga is beleirt -egyes tételeket, a csapost minden képzelhető módon ellenőrizte és végül -aludni küldötte. Azután még egyszer kiboritotta a pénzt a tányérból és -egyes sorokban zsebkendője sarkaiba kötözte, hogy éjszakára biztonságba -helyezze. Ezalatt Defarge pipázva járkált föl és alá és csöndben -csodálta feleségét anélkül, hogy beleavatkoznék üzleti és háziügyeket -illetőleg és ilyen hangulatban járkált föl és alá az életen végig. - -Az éjszaka tikkasztó volt és a szorosan elzárt és a piszkos -szomszédságban levő boltban kellemetlen szag volt érezhető. Defarge -szaglóérzéke nem volt valami érzékeny, de a borkészletnek sokkal erősebb -volt a szaga, mint rendesen, ugyancsak a pálinka és ániszé is. Kifujta -orrából az egyesült szagokat, miközben elszítt pipáját félretette. - -– Fáradt vagy – mondá az asszony és föltekintett a csomókról, melyeket -zsebkendőjébe kötött. – Ezek csak a rendes szagok. - -– Kissé fáradt vagyok – mondá a férj beismerően. - -– Lehangolt is vagy – mondá az asszony, akinek gyors szeme sohasem volt -annyira elfoglalva a számlákkal, hogy egy-egy pillantás neki nem jutott -volna. – Ó, ezek a férfiak, ezek a férfiak! - -– De édesem… – kezdé Defarge. - -– De édesem, – ismételte Defargené és határozottsággal bólintott fejével -– de édesem! Kedvetlen vagy ma este, édesem! - -– Nos, igen, – mondá Defarge, mintha egy gondolat szorult volna ki -kebléből – hosszu az idő. - -– Hosszu az idő, – ismételte felesége – és mikor nem hosszu az idő? -Bosszu és megtorlás sok időt kiván; ez a szabály. - -– Nem sok időt kiván, hogy valakit a villám sujtson – mondá Defarge. - -– De mennyi időt kiván, mig a villám elkészül és felhalmozódik? Mondd -csak? – kérdé Defargené nyugodtan. - -Defarge gondolkodva emelte föl homlokát, mintha abban is volna valami. - -– Nem sok időt igényel, hogy földrengés nyeljen el egy várost – mondá -Defargené. – De mondd meg, mennyi időt igényel földrengést előkésziteni? - -– Hosszu időt, azt hiszem – mondá Defarge. - -– De ha készen van, megindul és mindent darabokra zuz utjában. Azalatt -pedig folyton erjed, ámbár nem látható, nem hallható. Ez legyen a -vigaszod. Tartsd meg eszedben. - -Szikrázó szemmel kötött egy csomót, mintha ellenséget fojtana meg. - -– Mondom neked, – szólt az asszony, s jobbkezét kinyujtotta, hogy -szavának nagyobb sulyt adjon – ámbár sokáig tart, mig megérkezik, de már -uton van és közeledik. Én mondom neked, nem vonul vissza és nem áll meg. -Mondom neked, hogy folyton közeledik. Nézz körül és fontold meg, hogy -milyen élet folyik a világban, amelyet mi ismerünk, emlékezz a világ -arcára, amelyet mi ismerünk, emlékezz a dühre és elégületlenségre, mit a -Jacquerie óráról órára nagyobb biztossággal kelt fel. Sokáig tarthat-e -ez? Bah! Nevethetnék! - -– Te bátor feleségem, – válaszolt Defarge, aki lehajtott fővel állott -előtte és kezét hátán összefogta, mint valami tanulékony és figyelmes -tanuló tanitója előtt – mindezt nem vonom kétségbe. De már nagyon sokáig -tart és lehetséges, – tudod jól, asszony, lehetséges – hogy nem érkezik -meg a mi életünkben. - -– Nos! És aztán? – kérdezte az asszony és ujabb csomót kötött, mintha -egy másik ellenséget fojtana meg. - -– Nos, igen! – válaszolt Defarge félig panaszosan és bocsánatot kérően -vonogatta vállát. – Mi nem látjuk akkor a diadalt. - -– De segitettük, – mondotta az asszony és energikus mozdulattal -nyujtotta ki kezét – amit tettünk, nem tettük hiába. Lelkemnek szent -meggyőződése, hogy látni fogjuk a diadalt. De még ha nem is, sőt ha -biztosan tudnám, hogy nem, mutasd meg nekem egy arisztokratának és -zsarnoknak nyakát és én mégis… - -Az asszony ekkor egész fogsorával valóban hatalmas csomót kötött. - -– Állj! – kiáltott Defarge kissé elpirulva, mintha gyávasággal -gyanusitanák. – Én sem riadok vissza semmitől, kedvesem. - -– Igen! De az a gyöngeséged, hogy néha látnod kell áldozatodat és az -alkalmat, hogy bátor maradj. Maradj bátor anélkül! Ha megjön az ideje, -bocsáss szabadon tigrist és sátánt; de várd meg az idejét, tartsd a -tigrist és sátánt láncon, ne mutasd, de légy készen mindig. - -Az asszony tanácsa utolsó szavát ugy hangsulyozta, hogy a zsebkendőbe -csomózott pénzzel az asztalra ütött, mintha annak agyát zuzná össze és -azután elfogulatlan arccal hóna alá fogta és azt jegyezte meg, hogy -ideje, hogy aludni menjenek. - -A következő nap dele ott találta a csodálatraméltó asszonyt szokott -helyén a korcsmában, szorgalmasan kötögetve. Rózsa feküdt mellette és ha -néha-néha a rózsára nézett is, rendes elmélyedt arckifejezése nem -változott. Csak néhány vendég volt, ezek ittak vagy nem ittak, ültek -vagy álltak. Nagyon meleg volt, egész halom légy, mely kiváncsi és -kutató vizsgálatát kiterjesztette még az asszony mellett levő tapadó kis -poharakra is, döglötten hullott a fenekére. Az ő haláluk nem hatotta meg -a többi sétáló legyet, elfogulatlanul szemlélték amazokat (mintha ők -maguk elefántok vagy valami ilyenfajta távol álló teremtmények -volnának), mig ugyanolyan sorsra jutottak. Csodálatos elgondolni, hogy a -legyek mily könnyelmüek! Az udvar legyei talán éppen igy gondolkoztak -azon a napos nyári napon. - -Egy belépő alak árnyékot vetett Defargenéra, érezte, hogy uj ember. -Letette kötését és a rózsát hajába tüzte, mielőtt az alakra nézett. - -Érdekes volt! Abban a pillanatban, amikor Defargené a rózsát felemelte, -a vendégek abbahagyták a beszélgetést és lassankint távoztak a -korcsmából. - -– Jó napot, asszonyom! – mondá az ujonnan érkezett. - -– Jó napot, uram! - -Ezt hangosan mondta, de magában hozzátette, amint kötését folytatta: -Hah! Jó napot! Kora körülbelül negyven; magassága öt láb 9; haja fekete; -általában csinos külsejü; arcszine sötét; szeme sötét; sápadt, hosszu, -keskeny arc; sasorr, nem egyenes, sajátságosan hajlik bal orcája felé, -ez alattomos tekintetet okoz! Jó napot! Egy és mindnek! - -– Legyen szives, asszonyom, adjon egy kis pohár régi konyakot és egy kis -friss hideg vizet. - -Az asszony udvarias arccal tett eleget kivánságának. - -– Nagyszerü ez a konyak, asszonyom! - -Ez volt az első eset, hogy igy dicsérték és bár Defargené jobban ismerte -származását, mégis azt jegyezte meg, hogy ez a dicséret hizelgő a -konyakra és ismét elővette a kötését. A vendég az asszony ujjait -figyelte néhány percig és felhasználta az alkalmat, hogy körülnézzen a -helyen. - -– Nagyon ügyesen köt, asszonyom. - -– Megszoktam. - -– És szép mintát. - -– Azt hiszi? – mondá az asszony reámosolyogva. - -– Határozottan. Szabad kérdeznem, hogy mire való? - -– Szórakozás, – mondá az asszony, még mindig rámosolyogva, mialatt ujjai -ügyesen forogtak. - -– Nem használatra? - -– Meglehet. Talán hasznát veszem valamikor. Ha ugyan lesz rá alkalom, – -mondá az asszony, nagyot sóhajtva, miközben komoly kokettséggel -bólintott fejével. - -Érdekes volt, de Saint Antoine izlésének határozottan nem volt megfelelő -a fejdiszén levő rózsa. Két ember lépett be, külön, és éppen italt -akartak rendelni, mikor a rózsa megpillantásakor hirtelen megállottak és -azt adták ürügyül, hogy egy barátjukat keresik, aki nincsen ott és ismét -távoztak. Azok közül is, akik az idegen vendég beléptekor jelen voltak, -egy sem volt már ott, egyik a másik után távozott. A kém jól figyelt, de -semmi jelt nem vett észre. Szegénységtől nyomottan, céltalan, véletlen -módon távoztak, mely természetes és gyanutlan volt. - -– Barsad, – gondolta az asszony, s tovább folytatta a kötését, ujjai -dolgoztak, szeme az idegenen pihent. – Várj még egy kicsit és »Jánost« -is kötök, mielőtt távozol. - -– Van férje, asszonyom? - -– Van. - -– Gyermekei? - -– Nincsenek. - -– Ugy látszik, hogy az üzlet rosszul megy. - -– Nagyon rosszul, a nép olyan szegény. - -– Ah, a szerencsétlen, nyomorult nép! És annyira el is nyomott, – mint -ön mondja. - -– Amint _ön_ mondja! – válaszolta az asszony, kijavitva őt és külön jelt -kötött hirtelen a neve mellé, ami rá nem jót jelentett. - -– Bocsánat; bizonyára én használtam ezt a kifejezést, de ön valószinüen -igy gondolkozik. Hisz az természetes! - -– _Én_ gondolkozom? – válaszolt az asszony emelt hangon. – Nekem és -férjemnek elég gondunk van, hogy ezt az üzletet fenntartani képesek -legyünk, gondolkodás nélkül. Egyedüli gondolatunk, hogy hogyan éljünk -meg itten. Ez az a dolog, amire _mi_ gondolunk, és ez reggeltől estig -elég gondolkodni valót ád, anélkül, hogy mások baján törnők a fejünket. -_Én_ gondolkodjak másokról? Nem, nem. - -A kém, aki azért jött oda, hogy minden morzsát fölszedjen, amit ott -megláthat vagy találhat, alattomos tekintetével nem sejttette, hogy -mindeddig ugyan hiába jött, hanem leereszkedő udvariassággal tovább -állott, Defargené kis asztalára könyökölve, – és néha konyakját -szörpölte. - -– Komisz história ennek a Gaspardnak a kivégzése, asszonyom. Ah, a -szegény Gaspard! – mondá mély részvéttel sóhajtva. - -– Lelkemre! – válaszolt az asszony, hidegen és könnyedén. – Ha az -emberek késeket ilyen célra használnak, azért lakolniok kell. Ő tudta jó -előre, hogy mi lesz az ő fényüzésének az ára. Megadta az árát! - -– Azt hiszem, – mondá a kém halkitva lágy hangját olyannyira, hogy az -bizalmat gerjesztett és ravasz arcának minden izma sértett forradalmi -érzelmet fejezett ki – azt hiszem, hogy ezen a környéken nagy részvétet -és izgalmat keltett annak a szegény fickónak a sorsa. Ugy köztünk -szólva. - -– Igazán? – kérdé az asszony közömbösen. - -– Hát nem? - -– Itt a férjem! – mondá Defargené. - -Mikor a korcsma gazdája az ajtón belépett, a kém kalapját érintve -üdvözölte őt és előzékeny mosollyal mondá: Jó napot, Jacques! Defarge -megállott és reábámult. - -– Jó napot, Jacques! – ismételte a kém, nem olyan bizalmasan, sem olyan -elfogulatlan mosollyal, a bámulás hatása folytán. - -– Uram, ön téved, – válaszolt a korcsma gazdája. – Ön másnak néz. Ez nem -az én nevem. Én Defarge Ernő vagyok. - -– Mindegy, – mondá a kém könnyedén, de leverten is. – Jó napot! - -– Jó napot! – válaszolt Defarge szárazon. - -– Éppen mondottam Madamenak, akivel csevegni szerencsém volt, mikor ön -belépett, hogy azt hallottam, hogy a szegény Gaspard szerencsétlen sorsa -Saint Antoineben nagy részvétet és nagy izgalmat keltett, ami nem is -csoda. - -– Nekem senkisem mondta – válaszolt Defarge fejét rázva. Én nem tudok -róla semmit. - -Miután ezt mondotta, a kis számolóasztal mögé lépett és ott megállott, -kezét felesége székének támlájára fektetve. Onnan nézett reá, akinek -mind a ketten ellenségei voltak, és akit mindegyikük a legnagyobb -élvezettel lőtt volna agyon. - -A kém, aki jól értette a dolgát, elfogulatlan magatartását nem -változtatta meg, hanem kihörpentette kis pohár konyakját, egy kevés -vizet ivott reá és egy ujabb pohárka konyakot kért. Defargené öntött -neki, ismét elővette kötését és kis dalt dudolt magában. - -– Ugy látszik, hogy jól ismeri ezt a vidéket, azt hiszem, hogy jobban, -mint én – jegyezte meg Defarge. - -– Egyáltalában nem. De remélem, hogy majd jobban megismerem. Nagyon -érdeklődöm nyomorult lakói iránt. - -– Ah! – mormogta Defarge. - -– Az a szerencse, hogy önnel cseveghetek, Defarge ur, – folytatta a kém -– arra emlékeztet, hogy tulajdonképpen ismerem önt, legalább is nevét. - -– Valóban? – mondá Defarge nagy közönnyel. - -– Igen, valóban. Tudom, hogy mikor Manette doktort szabadon bocsátották, -ön – az ő régi szolgája – vette őt gondjaiba, önnek adták őt át. Amint -látja, ismerem a helyzetet. - -– Ugy látszik, bizonyára – mondá Defarge. Felesége, amint kötött és maga -elé dudolt, véletlenül könyökével érintette őt, ez azt jelentette, hogy -legjobb, ha válaszol, de mindig röviden. - -– Önhöz jött a leánya is – mondá a kém – és az ön gondviseléséből -leánya, akit egy csinosan barnába öltözött ur kisért; mi is a neve?… kis -parókája volt… Lorry – a Tellson és Társa cégtől – átvitte őt Angliába. - -– Ugy van – ismételte Defarge. - -– Nagyon érdekes emlékek! – mondá a kém. Én ismertem Manette doktort és -leányát Angliában. - -– Igen? – mondá Defarge. - -– Nem sokat hall most felőlük? – mondá a kém. - -– Nem – mondá Defarge. - -– Valóban, – szólt az asszony közbe, föltekintve munkájából és kis dalát -félbeszakitva – nem hallunk most semmit se róluk. Hirt kaptunk arról, -hogy szerencsésen megérkeztek és azonkivül egy vagy két levelet, de ők a -maguk élete utjára tértek, mi a miénkre és azóta nem levelezünk. - -– Ugy van, asszonyom, – válaszolt a kém – a leány most fog férjhez -menni. - -– Fog? – visszhangozta az asszony – amilyen csinos volt, már régen -férjhez kellett volna mennie. De önök, angolok, ugy látszik, nagyon -hidegek. - -– Ó! Ön tudja, hogy angol vagyok? - -– A nyelve angol, – válaszolt az asszony – és azt hiszem, hogy a nyelv -olyan, amilyen az ember. - -A fölismerést nem tekintette bóknak, de beletörődött és nevetett közbe. -Konyakját kihörpintette és igy szólt: - -– Igen, Miss Manette férjhezmenendőben van, de nem angolhoz megy -férjhez, hanem, mint ő maga is, francia születésühöz. És mivelhogy éppen -Gaspardról beszéltünk (ah, szegény Gaspard, kegyetlenség volt, -kegyetlenség), különös, hogy ő a márki unokaöccséhez megy férjhez, aki -miatt neki oly magasan kellett lógnia; más szóval – a mostani márkihoz. -De Angliában nem ismerik, ott ő nem márki, hanem csupán Darnay Károly. -D’Aulnais volt az anyjának a családi neve. - -Defargené nyugodtan folytatta a kötését, de férjén a hir látható -benyomást keltett. Bármit is csinált a kis számolóasztal mögött, tüzet -gyujtott, vagy pipájára gyujtott – elfogultnak látszott és keze sem volt -megbizható. A kém nem lett volna kém, ha ezt nem vette volna észre és -nem jegyezte volna meg magának, amit látott. - -Miután legalább egyszer célba talált, aminek az értéke ugyan bizonytalan -volt, és vendégek sem jelentek meg, hogy ujabb felfedezésekre tehessen -szert, Barsad kifizette számláját és elbucsuzott, udvariasan jegyezte -meg, hogy reméli, lesz szerencséje Defarge urat és nejét -viszontláthatni. Távozása után néhány percig a férj és feleség -ugyanabban a helyzetben maradtak, amelyben voltak, arra az eshetőségre -való tekintettel, hogy visszajöhet. - -– Igaz lehet az, amit ő Manette kisasszonyról mondott? – szólott Defarge -halk hangon, mialatt pipázva még mindig ott állott felesége mögött és -kezét széke támlájára fektette. - -– Minthogy ő mondotta, – válaszolt az asszony, szemöldökét kissé -összehuzva – valószinüleg nem igaz. De igaz is lehet. - -– Ha igaz… – kezdé Defarge, és megakadt. - -– Ha igaz? – ismételte felesége. - -– … és elérkezik és mi látjuk a diadalt: a leány érdekében remélem, hogy -a Végzet férjét Franciaországtól távoltartja. - -– Férjét végzete oda vezeti, ahova mennie kell és ahhoz a véghez vezeti -őt, ami részére rendeltetett. Ennyit tudok. – mondá Defargené szokott -nyugodtságával. - -– De különös – nem nagyon különös, – mondá Defarge, mintha feleségét rá -akarná venni, hogy helyeseljen – hogy az atya és leánya iránt tanusitott -részvétünk után a leány férjének a neve éppen a te kezed által került -ebben a pillanatban a halálraitéltek lajstromába, annak a pokol -fajzatjának a neve mellé, aki mostan távozott. - -– Különösebb dolgok fognak majd történni, ha elérkezik – válaszolt az -asszony. – Mind a kettő itt van, az bizonyos, és mind a kettő -megérdemli, ez elegendő. - -Miután ezt mondotta, összesodorta kötését és kivette a rózsát a -kendőből, mely feje köré volt tekerve. Saint Antoine vagy megérezte -titkos ösztönével, hogy a kifogásolt ékesség eltünt, vagy pedig Saint -Antoine megfigyelte az eltünését, bárhogyan volt is, a Szent bátorságot -meritett arra, hogy közvetlenül azután ismét megjelent és a korcsma -visszanyerte szokásos külsejét. - -Este, mikor Saint Antoine belsejét kifelé forditotta és ajtóküszöbökön, -ablakpárkányokon ült és a piszkos utcák és udvarok sarkán összegyült, -hogy egy kis levegőt szippantson, Defargené kötésével kezében egyik -helyről a másikra, egyik csoporttól a másikhoz szokott menni, mint -valami misszionárius, – volt sok ilyen hozzá hasonló – kivánatos, hogy a -világ ne szüljön többé ilyent. Mind az asszony kötött. Értéktelen -dolgokat kötöttek; de a gépies munka gépies helyettesitője volt az étel- -és italnak; a kéz mozgott az állkapcsok és emésztőszervek helyett; ha a -csontos ujjak pihentek volna, a gyomrok jobban érezték volna az éhség -gyötrelmeit. - -De mihelyt az ujjak mozogtak, megmozdultak a szemek és a gondolatok is. -És amint Defargené egyik csoporttól a másikhoz ment, mind a három -gyorsabban és bőszültebben mozgott, minden kis asszonycsoportban, -mellyel ő beszélt, és ahonnan ismét távozott. - -Férje ajtajában pipázott és csodálkozó tekintettel nézte őt. - -– Nagy asszony, – mondá ő – erős asszony, hatalmas asszony, rémitően -hatalmas asszony! - -Köröskörül beállott a sötétség, a templomok harangja hallatszott és a -királyi testőrségnek távoli dobolása, és az asszonyok még mindig -kötöttek, kötöttek. A sötétség elboritotta őket. Más sötétség is -közeledett biztonsággal, mikor a templomi harangok, melyek mostan olyan -szépen hangzanak Franciaország némely karcsu tornyában, mennydörgő -ágyukká olvasztódtak és a dobok tulharsogtak egy gyönge hangot, mely -azon éjjelen az uralomnak, a bőségnek, a szabadságnak és az életnek -mindenható hangjává változott. Oly sok esemény csoportosult az asszonyok -köré, akik még mindig ott ültek és kötöttek, kötöttek, hogy ők maguk is -egy még el nem készült alkotmány köré csoportosultak, ott is ültek és -kötöttek, kötöttek és számolták a lehulló fejeket. - - -17. Fejezet. Egy éjszaka. - -Sohasem nyugodott le a nap fényesebb ragyogással. Soha nyugalmas -szögletében, mint azon az emlékezetes estén, mikor a doktor leányával a -platánfa alatt ült. Sohasem kelt föl a hold szelidebb fénnyel nagy -London városa fölött, mint azon az estén, mikor még mindig ott ültek a -fa tövében és annak levelein keresztül arcukba ragyogott. - -Lucienek másnap volt az esküvője. Ezt az estét atyjának szentelte és -egyedül ültek a platánfa tövében. - -– Boldog vagy, kedves atyám? - -– Teljesen, gyermekem. - -Keveset beszéltek, ámbár már jó ideje ültek ottan. Mikor még elég -világos volt munka- és olvasáshoz, már akkor sem foglalkozott szokott -kézimunkájával és atyjának sem olvasott. Sokszor, nagyon sokszor -foglalkozott mind a két módon az ő oldalán a fa tövében, de ez a nap nem -hasonlitott más naphoz és semmi sem változtathatta hasonlóvá. - -– Én is oly boldognak érzem magam ma este, kedves atyám. Teljesen -boldognak érzem magamat abban a szerelemben, mellyel az Ég megáldott – -Károlyhoz való szerelmem és Károlynak hozzám való szerelme. De ha életem -nem maradna neked szentelve és ha otthonomat csak néhány utca választaná -el tőled, akkor szerencsétlenebbnek érezném magamat és több -szemrehányást tennék magamnak, mint azt neked mondhatom. Sőt még igy is… - -Még ugy is, ahogy volt, szava megtagadta a szolgálatot. A szomoru hold -fényében átölelte nyakát és fejét keblére hajtotta. A hold fényében, -mely mindig szomoru, mint maga a nap fénye is – ha a fénynek emberi élet -a neve – jövetele- és távozásakor. - -– Legdrágább atyám! Megmondhatod-e nekem ez utolsó alkalommal, vajjon -teljesen bizonyos vagy-e abban, hogy uj vonzalmam, uj kötelességeim nem -lépnek-e majd valaha mi kettőnk közé? Én jól tudom, de tudod-e te is? -Szivedben bizonyos vagy-e teljesen afelől? - -Atyja vidám bizalommal válaszolt, mely nem lehetett szinlelt. - -– Teljesen bizonyos vagyok, szerelmem! Még annál is több – füzte hozzá, -mikor gyöngéden megcsókolta őt. – Jövőm házasságod által sokkal -ragyogóbbnak látszik, mint az házasságod nélkül lehetne, vagy volt. - -– Ha én remélhetném ezt, atyám… - -– Hidd el, szerelmem. Tényleg ugy van. Gondold meg, szivem, hogy ez -olyan természetes és olyan egyszerü, hogy igy kell lenni. Te -ifjuságodban és önfeláldozásodban nem érezheted azt az aggódó gondot, -mely szivemet eltöltötte, hogy életed elhervad… - -A leány kezét ajka felé emelte, de atyja a magáéba vette és megismételte -a szót. - -– Elhervad, gyermekem, hogy elhervad érettem és leszorul természetes -utjáról. A te önzetlenséged nem képes felfogni, hogy ez nekem mennyi -gondot okozott; de kérdezd önmagadat, teljes lehet-e az én boldogságom, -ha a tiéd nem tökéletes? - -– Ha Károlyt sohasem láttam volna, atyám, veled teljesen boldog lettem -volna. - -Ő mosolygott öntudatlan beismerésén, hogy Károly nélkül boldogtalan -volna, minthogy látta őt és ezt válaszolta neki: - -– Gyermekem, láttad őt és ő Károly. Ha nem Károly lett volna, más valaki -lett volna. Vagy ha senki más nem lett volna, akkor én lettem volna az -oka, akkor életem sötét része reám vetette volna árnyékát és téged is -beárnyalt volna. - -Ez volt az első eset, a törvényszéki tárgyalást kivéve, hogy hallotta -azt, hogy atyja szenvedése idejére céloz. Különös érzelmet ébresztett -benne, mialatt szavai még fülében csengtek; évek multán is még gondolt -erre. - -– Nézd! – mondá a beauvaisi doktor a holdra mutatva. – Börtönöm -ablakából néztem reá, akkor nem tudtam a fényét elviselni. Ránéztem -akkor mikor annak a gondolata, hogy reásüt arra, amit én elvesztettem, -oly kinzó gyötrelmet okozott, hogy fejemet börtönöm falához vertem. -Reánéztem oly érzéketlen és letargikus állapotban, hogy nem gondoltam -egyébre, mint a függőleges vonalakra, melyeket felszinére rajzolhatnék -és a vizszintesekre, melyekkel azokat metszhetném. – Elmélyedt, töprengő -módon füzte hozzá önmagában, mikor a holdat nézte. – Husz volt minden -irányban, emlékszem, de a huszadikat nehéz volt beleilleszteni. - -Erre az időre való visszaemlékezés aggodalmat keltett a leányban, és ez -még fokozódott, mikor ő bővebben foglalkozott emlékeivel; de -hangulatában egyébként semmi nyugtalanitó nem volt. Csupán a jelen -boldogságát és vidámságát hasonlitotta össze a mult szenvedéseivel. - -– Reánéztem és ezerféle gondolatom támadt meg nem született -gyermekemről, kitől elszakitottak. Hogy él-e? Hogy élve született-e, -avagy pedig hogy a szegény anya ijedelme megölte-e őt? (Bebörtönzésem -egy idejében a bosszuállás vágya elviselhetetlen volt.) Vajjon fiu -volt-e, aki talán sohasem tudja meg apja szenvedésének történetét, aki -talán annak a lehetőségét is fontolgatja majd élete folyamán, hogy apja -saját akarata és cselekedete folytán tünt el. Vajjon leány volt-e, aki -hajadonná fejlődik. - -Közelebb huzódott hozzá és megcsókolta kezét és arcát. - -– Olyannak képzeltem leányomat, aki teljesen megfeledkezett rólam, -vagyis inkább, aki soha semmit nem is tudott rólam. Évről-évre -számitgattam az ő korát. Elképzeltem, hogy férjhez ment, olyan -férfiuhoz, aki semmit sem tudott végzetemről, hogy az élők emlékéből -teljesen eltüntem és a második generációban az én helyem már üres. - -– Ó, atyám! Mikor csak hallom, hogy ilyen gondolataid voltak leányodról, -aki nem létezett soha, elszoritja szivemet, mintha én lettem volna az a -gyermeked. - -– Te, Lucie? Éppen az a vigasz és a megmenekülés, melyet neked -köszönhetek, ébresztik ezeket az emlékeket és haladnak el köztünk és a -hold között. Mit is mondtam éppen most? - -– Hogy nem tudott rólad semmit. Hogy nem törődött veled. - -– Igen! De más holdvilágos éjszakákon, mikor a szomoruság és csend más -hangulatot keltett bennem, a bánat békés érzelme keletkezett valómban, -melynek fájdalom volt az alapja, azt képzeltem, hogy cellámba jön és -kivezet onnan a vár mögötti szabadságba. Gyakran láttam képét a hold -fényében, ugy, amint téged látlak mostan; kivéve, hogy sohasem öleltem -karjaimba; ott állott a kicsiny rácsos ablak és a kapu között. De -megérted-e, hogy az nem az a gyermek volt, akiről beszélek? - -– Az alak nem az volt, de a… a kép; a képzelődés. - -– Nem. Ez valami más volt. Ott állott megzavart látóérzékem előtt, de -sohasem mozdult. Az a látomány, melyet gondolatom követett, már a -valóságnak inkább megfelelő gyermek volt. Külsejéről nem tudtam többet, -mint hogy anyjához hasonlitott. A másik alaknak is volt hasonlósága, – -mint neked – de nem volt ugyanaz. Képes vagy engem megérteni, Lucie? -Aligha, ugy hiszem. Magános fogolynak kellett volna lenned, hogy -megérthesd ezt a finom különbséget. - -Higgadt, nyugodt hangulata sem akadályozhatta meg a borzongást, mely -végigfutott leányán, mikor ő igy elemezte régi állapotát. - -– Ebben a békésebb hangulatban elképzeltem őt a hold fényében, amint -hozzámjött és elvezetett, hogy megmutassa nekem, hogy az ő otthona, -házas élete tele van elveszett atyjának szerető emlékeivel. Képem ott -volt szobájában és ő imáiba foglalt. Életmódja tevékeny, örömmel tele és -hasznos volt; de az én szomoru sorsom sohasem volt elfelejtve. - -– Én voltam az a gyermek, atyám, félig sem voltam olyan jó, de a -szeretetben én voltam az. - -– És megmutatta gyermekeit, – mondá a beauvaisi orvos – ők hallottak -rólam és megtanitották őket, hogy szánjanak engem. Ha állami börtön -mellett haladtak el, messze elkerülték meredő falait, vasrácsos -ablakaira tekintettek föl és suttogva beszéltek. Sohasem volt képes -arra, hogy engem kiszabaditson; azt képzeltem, hogy börtönömbe mindig -visszahozott, miután megmutatott mindent. Én aztán a megkönnyebülés -forró könnyeivel térdre borultam és megáldottam őt. - -– Én vagyok az a gyermek, remélem, atyám! Ó, drága, jó atyám, -megáldasz-e engem holnap oly bensőséggel? - -– Lucie, ezeket a régi hangulatokat azért elevenitem fel ma éjjel, mert -jobban szeretlek, semhogy azt szavakkal képes volnék kifejezni és -Istennek hálát rebegek nagy boldogságomért. Gondolataim, ha legvadabbak -voltak is, sohasem emelkedtek oly magaslatra, hogy megközelithetnék azt -a boldogságot, melyet veled megismertem és amelynek küszöbén állunk. - -Megölelte őt, az Ég kegyelmébe ajánlotta és alázattal köszönte meg, hogy -őneki adatott. Nemsokára ezután bementek a házba. - -Az esküvőhöz csupán Lorry volt meghiva, sőt a vézna Miss Prosson kivül -más nyoszolyóleány sem volt. A házasság lakásukban sem okozott -változást, kibővitették azáltal, hogy hozzávették a felsőbb szobákat, -melyekben azelőtt az az apokrif láthatatlan ember lakott; nem kivántak -többet. - -Manette doktor nagyon vidám volt a szerény vacsoránál. Hárman voltak -csupán az asztalnál Miss Pross-szal együtt. Nagyon sajnálta, hogy Károly -nem volt jelen, és hajlandó volt, hogy óvást emeljen tisztelői kis -összeesküvése ellen, mely távoltartotta őt körükből és szeretettel ivott -az ő egészségére. - -Elérkezett az ideje, hogy Lucienek jó éjt mondott és elváltak. Hajnali -három óra csendjében Lucie lejött és szobájába lopózott – nem volt ment -bizonytalan aggodalomtól; sejtett valamit. - -Minden a helyén volt, mindenütt csend honolt; atyja aludt, fehér haja -festőien terült el párnáján, keze nyugodtan pihent a takarón. A -gyertyát, melyre nem volt szüksége, egy távoli sarok árnyékában helyezte -el, ágyához kuszott és ajkán csókolta meg őt, majd föléje hajolt és őt -nézte. - -Szép arcán a fogság keserü könnyei nyomot hagytak, de ő oly erős -akarattal nyomta el, hogy még álmában sem jelentkezett. Az álom hatalmas -birodalmában nem lehetett az éjjel oly érdekes arcot találni, mely oly -nyugodtan, határozottan és óvatosan küzdött láthatatlan ellensége ellen. - -Kezét félénken helyezte szeretett keblére és imádkozott, hogy mindig oly -hiven kitarthasson mellette, mint iránta való szeretete vágyta és amint -az ő szenvedései azt megérdemelték. Majd visszavonta kezét, még egyszer -ajkon csókolta és eltávozott. Lassan fölkelt a nap és a platánfa -lombjának árnyéka mozgott az arcán oly lágyan, mint leánya ajkai -mozogtak, mikor őérette imádkozott. - - -18. Fejezet. Kilenc nap. - -Gyönyörü verőfényes volt az esküvő napja; mindannyian készen voltak és a -doktor zárt szobájának ajtaja előtt várakoztak, ahol ő Darnay Károllyal -beszélgetett. A templomba készültek; a szépséges menyasszony, Lorry és -Miss Pross – ez utóbbira nézve az esemény, a megmásithatatlannal való -fokozatos kibékülés folytán, teljes üdvösség lett volna, ha lelke mélyén -még mindig ott nem lappangott volna az a meggyőződése, hogy Salamon -testvérének kellett volna a vőlegénynek lenni. - -– Tehát ezért, – mondá Lorry, aki nem volt képes eléggé megbámulni a -menyasszonyt és körüljárta őt, hogy egyszerü, csinos ruhájában minden -oldalról alaposan megszemlélje – ugy, kedves Lucie, hát ezért hoztam át -kicsiny gyermekkorában a csatornán! Én jó Istenem! Mily keveset -gondoltam arra, hogy mit cselekszem. Mily kevésre becsültem azt a -szolgálatot, melyet Károly barátom érdekében tettem! - -– Nem ez volt a szándéka, – jegyezte meg a köznapi gondolkodásu Miss -Pross – tehát nem is tudhatta. Ostobaság! - -– Valóban? No jó; de azért ne sirjon – mondta a gyöngédlelkü Lorry. - -– Én nem sirok, – mondá Miss Pross – ön sir. - -– Én, édes Prossom? (Lorry már olyan jó lábon állott vele, hogy -alkalmilag tréfálni is merészkedett.) - -– Éppen az imént sirt; láttam és nem is csodálkozom azon. Olyan ajándék, -mint az ön ezüstkészlete, mindenkit könyekre fakasztana. Nincs az egész -gyüjteményben egy villa, egy kanál, – mondá Miss Pross – amelyen addig -ne sirtam volna az este, mikor a készlet megérkezett, amig csak láttam. - -– Nagyon hizelgő reám nézve, – mondá Lorry – ámbár, szavamra mondom, nem -volt szándékomban, hogy az a néhány csekély emlék bárki részéről is -láthatatlan legyen. Én Istenem! Ez olyan alkalom, mely az embert -mindarra emlékezteti, amit elvesztett. Ha elgondolom, hogy majdnem ötven -év óta bármely időben, létezhetett volna egy Lorryné. - -– Egyáltalában nem – vetette Miss Pross közbe. - -– Azt hiszi, hogy Lorryné sohasem létezhetett volna? – kérdezte az ilyen -nevü ur. - -– Bah! – válaszolt Miss Pross. – Ön már bölcsőjében is agglegény volt. - -– Igaz, – jegyezte meg Lorry barátságosan, parókáját igazgatva – és -valószinünek is látszik. - -– Ön agglegénynek volt szánva, még mielőtt bölcsőjébe fektették – -folytatta Miss Pross. - -– Akkor, azt hiszem, – mondá Lorry – hogy nem nagyon szépen bántak el -velem, de ha legalább azt engedték volna meg, hogy én is beleszóljak -helyzetem megállapitásába. De elég! Most, kedves Lucie, – mondá a karját -nyugodtan fonva dereka köré – hallom, hogy jönnek a szomszéd szobából, -Miss Pross és én, két ilyen közönséges üzleti lélek, szeretnők -felhasználni az utolsó kinálkozó alkalmat, hogy valamit mondjunk önnek, -amit szivesen fog hallani. Édesem, atyja oly kezekben marad, melyek oly -szeretettel, oly komolyan fognak az ő jóvoltáról gondoskodni, mintha ön -maga tenné; minden elképzelhető módon fogunk róla gondoskodni; a -legközelebbi két hét alatt, mialatt ön Warwickshireban és környékén -időzik, vele szemben (hogy csak példa kedvéért emlitsem) még -Tellsonéknak is háttérbe kell vonulniok. És ha a két hét eltelte után -önhöz és szeretett férjéhez csatlakozik, hogy további két hetet Walesben -együtt eltöltsenek, akkor majd azt fogja mondani, hogy mi őt a legjobb -egészségben, a legboldogabb hangulatban küldöttük önökhöz. Most hallom, -hogy valakinek a lépése közeledik az ajtóhoz. Édes gyermekem, engedje -meg, hogy ódivatu agglegényi áldásom kiséretében megcsókoljam, mielőtt -más valaki jön és magának követeli. - -Egy pillanatig a gyönyörü fejecskét két keze közé fogta, hogy még -egyszer megnézze a homlokán ülő jól ismert kifejezést, azután a ragyogó -arany hajat kicsiny barna parókájára fektette valódi szeretettel és -gyöngédséggel; ha a vonzalomnak ez a nyilvánulása ódivatu, akkor -bizonyára még Ádám korából való. - -A doktor ajtaja megnyilt és ő Darnay Károllyal kijött. Oly halotti -sápadtság ült arcán, – nem volt ilyen, mikor a szobába együtt bementek – -hogy semmi más szinnek nyoma sem volt rajta. De nyugodt hangulata nem -változott, kivévén, hogy Lorry éles tekintetét nem kerülte el az a -körülmény, hogy a félénk tartózkodás és aggodalom régi kifejezése, -kevéssel azelőtt vonulhatott el arcán, mint valami hideg szellő. - -Karját nyujtotta leányának és a fogathoz vezette őt, melyet Lorry erre -az alkalomra bérelt. A többiek egy másik kocsiban követték és egy közeli -templomban, ahol idegen szemek nem bámulták meg őket, Darnay Károly és -Manette Lucie nemsokára boldogan megesküdtek. - -A fényes könnyeken kivül, mely a mosolygó kicsiny társaság szemében -ragyogott, az esketés megtörténte után néhány fényesen szikrázó gyémánt -ékszer is csillogott a menyasszony kezén, melyek éppen az imént kerültek -elő Lorry zsebének a mélyéből. Hazatértek reggelire, minden rendben -folyt le és bizonyos idő multán az arany haj, mely a párisi -padlásszobában elkeverődött a szegény cipőkészitő ősz fürteivel, a -reggeli nap fényében ismét elvegyült azzal, mikor a küszöbön bucsut véve -megölelték egymást. - -A bucsuzás szomoru volt, de nem tartott soká. Atyja vigasztalta őt és -ölelő karjaiból kibontakozva mondá: - -– Vigye őt Károly, ő az öné. - -Leánya izgatottan bucsut intett még feléje a kocsi ablakából és -elhajtott. - -A sarok nem lévén a munkátlanok és kiváncsiak gyülekezőhelye és minthogy -az előkészület is nagyon egyszerü és feltünésnélküli volt, a doktor, -Lorry és Miss Pross egyedül voltak ottan. Mikor a hüvös csarnok jóleső -árnyékába visszatértek, Lorry észrevette, hogy a doktor nagy változáson -ment keresztül, mintha az ottan kinyujtott aranyos kar mérgező csapást -mért volna reája. - -Természetesen elfojtotta érzelmeit, ennek hatása a kényszer elmulása -után várható is volt. Az a félénk, tétova tekintet volt arcán, mely -Lorryt annyira nyugtalanitotta; mikor bekerültek, szórakozottan fejéhez -kapott és lehangoltan szobájába vonult; ez a viselkedése Lorryt -Defargera, a korcsmárosra és a csillagos éjszakai kocsiutazásra -emlékeztette. - -– Azt hiszem, – suttogta Miss Prossnak aggodalmas megfontolás után – azt -hiszem, hogy legjobb, ha mostan nem beszélünk hozzá és nem háborgatjuk -őt. Benézek Tellsonékhoz; most odamegyek, de azonnal visszajövök onnan. -Azután kikocsizunk a vidékre, ott ebédelünk és minden rendben lesz. - -Lorrynak könnyebb volt Tellsonékhoz benézni, mint onnan ismét -elszabadulni. Két óra hosszat tartóztatták. Mikor visszajött, fölment a -lépcsőn egyedül, anélkül, hogy a cselédtől kérdezett volna valamit, -belépett a doktor szobájába, majd egy tompa hang hallatára hirtelen -megállott. - -– Kegyelmes Istenem, – mondá ő – mi ez? - -Miss Pross rémült arccal állott mellette. - -– Ó jaj, ó jaj! Vége mindennek! – kiáltotta kezét tördelve. – Mit -mondjunk Katicabogaramnak. Ő nem ismer meg és cipőt csinál! - -Lorry, amennyire képes volt, igyekezett Miss Prosst csendesiteni és a -doktor szobájába lépett. A pad a világosság felé volt forditva, mint -volt akkor, mikor először látta a cipőkészitőt munkájában; fejét munkája -fölé hajtotta és szorgalmasan dolgozott. - -– Manette doktor! Kedves barátom, Manette doktor! - -A doktor rátekintett egy pillanatra – kérdezően, mintha bosszankodnék, -hogy megszólitották – és ismét munkája fölé hajolt. - -Kabátját és mellényét levetette, inge az elején nyitva volt, mint akkor, -mikor munkájával volt elfoglalva, sőt még régi, fakó, beesett arca is -ujra visszatért. Szorgalmasan, türelmetlenül dolgozott, mintha érezte -volna, hogy félbeszakitották. - -Lorry rápillantott a kezében levő munkára és észrevette, hogy az a régi -nagyságu és formáju cipő volt. Fölemelte a másikat, mely mellette feküdt -és kérdezte, hogy mi az, amit csinál. - -– Sétacipő fiatal hölgy számára – mormogta maga elé, anélkül, hogy -föltekintene. – Már régen készen kellene lenni. Hagyja! - -– De Manette doktor, nézzen reám! - -Engedelmeskedett a régi gépies alázatos módon, anélkül, hogy munkájában -szünetelne. - -– Ismer-e, kedves barátom? Gondolkozzék ismét. Ez nem az ön szokott -foglalkozása! Gondolkozzék, kedves barátom! - -Semmivel sem lehetett rábirni, hogy ismét beszéljen. Néha föltekintett, -ha ugy kivánták, de csak egy pillanatra; semmi rábeszéléssel sem -lehetett egy szót kipréselni belőle. Dolgozott, dolgozott, dolgozott, -némán, a szavak hatás nélkül hangzottak el, mintha néma falnak vagy a -levegőbe beszéltek volna. Az egyedüli reménysugár, melyet Lorry -felfedezhetett, az volt, hogy néha titkon föltekintett, anélkül, hogy -megszólitották volna. A kiváncsiság és zavar halvány jele fejeződött ki -ebben a tekintetében, mintha azon fáradozna, hogy gondolataiban valami -kétséget oszlasson el. - -Két dolog világos volt Lorry előtt, mely mindennél fontosabb volt: -először is, hogy ezt Lucie előtt titokban kell tartani, másodszor pedig, -hogy minden ismerőse előtt is el kell titkolni. Miss Pross-szal együtt -azonnal intézkedtek az utóbbi óvatosságra vonatkozóan és tudtul adták, -hogy a doktor nem érzi magát jól és néhány napi teljes nyugalomra van -szüksége. Hogy a leányával szemben elkövetendő kegyes csalást -elkövessék, Miss Pross azt irta neki, hogy konzultációra hazulról -elhivták és hivatkozott atyjának néhány sorból álló gyorsan papirra -vetett, állitólagos levelére, melyet ő maga, ugyanakkor adott postára. - -Ezeket az óvóintézkedéseket Lorry minden körülmény között tanácsosaknak -tartotta, mert remélte, hogy ismét magához tér. Arra az esetre, hogy ez -a reménye valóra válik, más teendőt is tartott készenlétben; tudniillik -valakinek a doktor esetére vonatkozó tanácsát akarta kérni, akit erre -legilletékesebbnek tartott. - -Felgyógyulása reményében és hogy ilyen módon a harmadik teendő is -megvalósitható legyen, Lorry elhatározta, hogy minden feltünés lehető -elkerülésével gondosan megfigyeli őt. Intézkedett tehát, hogy életében -először, Tellsonéktól elmaradhasson és ugyanabban a szobában az ablak -mellett helyezkedett el. - -Hamarosan rájött arra, hogy nemcsak haszontalan, de rosszabb is, ha -beszélnek hozzá, minthogy bosszus lett, ha beszélésre kényszeritették. -Már az első napon lemondott erről a kisérletről és arra határozta el -magát, hogy állandóan a szeme előtt tartózkodik és mintegy hallgatva -tiltakozik az ellen a képzelődés ellen, amelybe a doktor jutott vagy -jutófélben volt. Ottmaradt tehát az ablak melletti helyén irás és -olvasással foglalkozva és minden képzelhető és természetes módon annak a -látszatnak akart kifejezést adni, hogy az szabad hely, ahol ők -tartózkodnak. - -Az első napon Manette doktor megevett és megivott mindent, amit eléje -tettek és alkonyatig dolgozott, amig csak látni lehetett, – félórával -még azután is dolgozott, hogy Lorry már képtelen volt irni vagy olvasni. -Mikor szerszámait félrerakta, minthogy reggelig nem használhatta, Lorry -fölkelt és így szólott hozzá: - -– Akar kimenni? - -A régi módon maga elé nézett a földre, jobb- és baloldalára, fölnézett -reá régi szokása szerint és a régi módon halk hangon ismételte: - -– Kimenni? - -– Igen, velem sétára. Miért nem? - -Nem igyekezett megmondani, hogy miért nem és nem szólt egy szót se -többet, Lorry azonban abban a hiszemben volt, hogy látta, amint ő a -homályban padján ülve előrehajolt, térdére könyökölve, fejét kezei közé -fogta és valami zavart módon önmagát kérdezte: »Miért nem?« Az élesszemü -kereskedő némi javulást látott ebben és azt határozta, hogy ezt a -körülményt megragadja. - -Miss Pross és ő az éjszakát megosztották és időről-időre a szomszéd -szobából megfigyelték őt. Hosszu ideig járkált föl és alá, mielőtt -lefeküdt; de miután végre lefeküdt, elaludt. Reggel korán kelt és -egyenest padjához ment és munkájába fogott. - -Ezen a második napon Lorry barátságosan üdvözölte őt, nevén szólitva és -olyan dolgokról beszélt vele, amelyek az utóbbi időben történtek. Nem -válaszolt, de látható volt, hogy hallotta, amit neki mondottak és hogy -gondolkodott is azon, ha zavarosan is. Ez arra bátoritotta Lorryt, hogy -a nap folyamán többször behivta Miss Prosst, aki munkájával a szobában -tartózkodott; ilyen alkalmakkor nyugodtan beszéltek Lucieről és -jelenlevő atyjáról, egészen a szokott módon, mintha semmi sem történt -volna. Mindez feltünés nélkül történt, nem tartott sokáig, sem nem -ismétlődött gyakran, nehogy őt nyugtalanitsa; Lorry baráti szive -megkönnyebbült, mikor azt hitte, hogy ő gyakrabban tekintett föl és -ingereltnek látszott környezetének alkalmatlankodása miatt. - -Mikor besötétedett, Lorry ismét kérdezte őt, mint azelőtt: - -– Kedves doktor, akar-e kijönni? - -Ő ismételte, mint ezelőtt: - -– Kijönni? - -– Igen. Velem sétára. Miért nem? - -Ezuttal Lorry szinlelte, hogy kimegy, miután nem volt képes tőle választ -kapni és egy órai távollét után visszatért. Azalatt a doktor az ablak -melletti székre ült és onnan nézett le a platánfára; mikor azonban Lorry -visszatért, padjához sompolygott ismét. - -Az idő lassan telt, Lorry reménye sötétedett, szive elfogultabb lett és -napról-napra nehezebbé vált. Megjött a harmadik, negyedik és ötödik nap -is. Öt nap, hat nap, hét nap, nyolc nap, kilenc nap. - -Mindinkább sötétülő reménnyel, mindinkább nehezedő szivvel élte át Lorry -ezt az aggodalmas időt. A titkot jól őrizték, Lucie nem tudott semmiről -és boldog volt; de nem volt eltitkolható, hogy a cipőkészitő keze, mely -kezdetben gyakorlatlan volt, ijesztően ügyessé vált, hogy munkájára -sohasem figyelt annyira, hogy kezei sohasem voltak oly ügyesek és -biztosak, mint a kilencedik este alkonyában. - - -19. Fejezet. Egy vélemény. - -Az aggodalmas figyeléstől kimerülve, Lorry állomásán elszunnyadt. -Várakozása tizedik reggelén a szobába sütő nap sugarai ébresztették föl -nehéz álmából, mely az éjszaka homályában meglepte őt. - -Szemét dörzsölte és fölemelkedett; de kétségei támadtak, vajjon ébren -van-e, miközben ezt cselekedte. Mikor ugyanis a doktor szobájának -ajtajához ment és oda betekintett, azt vette észre, hogy a cipőkészitői -pad és szerszámok félre voltak téve és a doktor az ablaknál ülve -olvasott. Rendes reggeli kabát volt rajta és arca (melyet Lorry tisztán -láthatott), ámbár nagyon sápadt, de kifejezése nyugodtan elmélyedt és -figyelmes volt. - -Mikor Lorry már megbizonyosodott afelől, hogy ébren volt, még néhány -pillanatig kétkedő bizonytalanságot érzett, vajjon az utóbbi napok -cipőkészitése nem volt-e csupán az ő nyugtalan álma, mert hiszen -barátját szokott ruhájában és külsőben és szokott módon való -elfoglaltságában látta; volt-e valami látható jele annak, hogy az a -változás, melynek emléke oly élénk volt előtte, tényleg megtörtént? - -Mindezt csupán első zavarában és csodálkozásában kérdezte; mert a válasz -szembetünő volt. Ha ez az emlék nem keletkezett volna tényleg létező és -elfogadható ok folytán, hogyan került ő, Lorry Jarvis, ide? Hogy történt -az, hogy ő ruhástól elaludt Manette doktor rendelőszobája divánján és -hogy ő kora reggel a doktor hálószobája ajtaja előtt ezen töpreng? - -Néhány perc mulva Miss Pross suttogva állott mellette. Ha még maradt -volna valami kétsége, az ő beszéde ezt minden kétséget kizáróan -eloszlatta volna; gondolatai azonban időközben teljesen megtisztultak és -nem volt több kétsége. Azt tanácsolta, hogy várjanak, mig eltelik az idő -és a reggelizés szokásos órája elérkezik, ő majd akkor találkozik a -doktorral, mintha semmi rendkivüli nem történt volna. Ha a doktor -megszokott lelki állapotában lesz, akkor Lorry majd óvatosan tanácsot és -irányitást kér attól, akinek a véleményét, aggodalmában, olyan nagyon -vágyta hallani. - -Miss Pross helyeselte tanácsát és a tervet nagy gonddal készitették elő. -Minthogy Lorrynak bőven volt ideje szokott rendszeres öltözködéséhez, a -reggelinél a szokott módon csinosan és tisztán öltözve jelent meg. A -doktort szokott módon hivták és ő a reggelihez lejött. - -Amennyire szavaiból kimagyarázható volt, eleinte azt hitte, hogy leánya -esküvője az előtte való napon történt. A hét és hónap napjának látszólag -véletlen, de szándékes emlitése gondolkodásra és számolásra késztette őt -és láthatóan nyugtalanitotta. Máskülönben teljesen higgadtnak látszott, -ugy hogy Lorry elhatározta, hogy az emlitett véleményt kikéri. A -véleményt ő maga fogja nyilvánitani. - -Ezért tehát reggeli után, mikor mindent eltakaritottak és ő a doktorral -egyedül maradt, Lorry értelmesen szólott: - -– Kedves Manette, nagyon szeretném bizalmasan hallani az ön véleményét -egy rendkivül érdekes esetre nézve, mely engem kiválóan érdekel, azaz, -hogy nekem rendkivül érdekesnek látszik, önnek talán nem lesz olyan, -minthogy több jártassága van ezen a téren. - -A doktor a kezére nézett, melyen legutóbbi foglalkozásának még -látszottak a nyomai, nyugtalankodott és figyelmesen hallgatott; kezét -már többször megnézte. - -– Manette doktor, – mondá Lorry szeretettel érintvén karját kezével – -egy nagyon kedves barátom esetéről van szó. Kérem, figyeljen ide és -adjon jó tanácsot az ő érdekében, – főképen leánya kedvéért – leánya -miatt, kedves Manette. - -– Ha jól értem – mondá a doktor halk hangon – valami lelki megrendülés… - -– Igen. - -– Legyen terjedelmes, – mondá a doktor – adjon elő minden részletet. - -Lorry látta, hogy megértik egymást, és folytatta: - -– Kedves Manette, régi és hosszantartó megrendülésről van szó, mely a -kedélyt, az érzelmeket, – vagy amint ön nevezi, a lelket – támadta meg -nagy hevesen és hosszantartóan. Az elmét. Az eset a szenvedőt teljesen -lesujtotta; nem lehet tudni, hogy mióta; ő maga nem tudja az időt -kiszámitani és más mód meg nincsen, hogy az megállapitható volna. A -beteg kigyógyult a megrendülésből olyan kezelés által, melynek ő nem -tudja a nyitját; hallottam egyszer, amint nyilvánosan megható módon -beszélt erről. Olyan megrendülésről van szó, melyből a beteg annyira -kigyógyult, hogy ő, a rendkivüli módon képzett férfi, minden lelki és -testi erőfeszitésre képes és tudását, mely máris nagyon tekintélyes -volt, állandóan gyarapitja. Azonban szerencsétlenségére – ekkor szünetet -tartott és mélyet lélegzett – csekély visszaesés állott be. - -A doktor halk hangon kérdezte: Mennyi ideig tartott? - -– Kilenc nap és kilenc éjjel. - -– Miben nyilvánult? Gyanitom, – mondá és ujra kezére tekintett, – hogy -régi foglalkozását, mely lelke megrendülésének idejéből származott, -ujból elővette. - -– Ugy van. - -– Nos, látta-e őt valaha azelőtt ilyen elfoglaltságban? – kérdezte a -doktor nyugodt határozottsággal, ámbár halk hangon. - -– Egyszer. - -– És mikor a bajába visszaesett, sok tekintetben, vagy minden -tekintetben ugy viselkedett, mint akkoriban? - -– Azt hiszem, hogy minden tekintetben. - -– Leányát emlitette. Van leányának tudomása a visszaesésről? - -– Nincsen. Eltitkolták és remélem, hogy el is fogják titkolni előtte -mindig. Csak én tudok róla és még valaki akiben meg lehet bizni. - -A doktor megragadta kezét és mormogta: - -– Ez nagyon kedves volt! Nagyon kiméletes. – Lorry is megszoritotta az ő -kezét és egy darabig egyikük sem beszélt. - -– Nos, kedves Manette, – mondá végre Lorry, az ő barátságos és kiméletes -módján – én egyszerü kereskedő vagyok, képtelen arra, hogy ilyen -bonyolult, nehéz esetet elbiráljak. Nincs meg a hozzá való tudásom, -gyakorlatom. Tanácsra van szükségem. Nincsen a világon ember, akinek a -tanácsában jobban megbizhatnék, mint az Önében. Mondja meg nekem, mitől -keletkezett ez a visszaesés? Beállhat-e egy ujabb ilyen visszaesés? -Megakadályozható-e? Hogyan kezelendő egy ilyen visszaesés? Mi az oka -általában? Mit tehetek barátom érdekében? Senkinek sem fekszik annyira -szivén, hogy barátjának szolgálatot tegyen, mint nekem, csak tudnám, -hogy milyen módon. Azt sem tudom, mit kezdjek ilyen esetben. Ha az Ön -éleslátása, tudása és tapasztalata megmutathatná nekem a helyes utat, -sokat tehetnék az ő érdekében. De vezetés, tanács nélkül, alig tehetek -valamit. Kérem, beszéljük meg az ügyet; világositson föl, hogy kissé -tisztábban lássak és tanitson meg arra, hogy hogyan segithetek kissé -többet. - -Manette doktor elmélyedve ült, miután ezek a szavak elhangzottak, Lorry -nem sürgette őt. - -– Valószinünek tartom, – mondá az orvos látható kényszerrel törve meg a -csendet – hogy a visszaesés, melyet Ön vázolt, kedves barátom, nem érte -váratlanul a szenvedőt. - -– Tartott tőle? – bátorkodott Lorry kérdezni. - -– Nagyon is. – Önkéntelen borzongással mondotta ezt. – El sem tudja -képzelni, hogy ez a félelem, mennyire ránehezedik az ő kedélyére és -milyen nehéz, majdnem lehetetlen, hogy arra kényszeritse magát, hogy -csak egy szóval is emlitse annak okát, ami őt lehangolja. - -– Nem könnyitene-e lényegesen önmagán, – kérdezte Lorry – ha elszánná -magát arra, hogy titkos töprengése közben valakivel tudatná állapotát? - -– Azt hiszem. De amint mondottam önnek, majdnem lehetetlen. Sőt nézetem -szerint bizonyos esetekben teljesen lehetetlen. - -– Mondja meg nekem, – szólott Lorry és kezét ismét gyöngéden a doktor -karjára fektette, miután mind a ketten egy ideig hallgattak – minek -tulajdonitja ön ezt a visszaesést? - -– Azt hiszem, – válaszolt Manette doktor – hogy az volt az oka, hogy -szokatlan élénk módon elevenedett meg az a gondolatmenet és emlék, mely -az első alkalommal előidézte betegségét. Azt hiszem, hogy ez a nagyon -fájó visszaemlékezés rendkivüli élénk módon elevenedett meg. Valószinü, -hogy kedélyét már régen meglepte valami rémitő félelem, hogy ez az emlék -felelevenedik, mondjuk bizonyos körülmények között, valami különös -alkalomból. Megkisérelte, hogy előkészüljön erre, de hiába; talán az -előkészülés kényszere még inkább képtelenebbé tette őt arra, hogy annak -ellenállani képes legyen. - -– Vajjon emlékszik-e arra, hogy mi történt a visszaesés ideje alatt? – -kérdezte Lorry természetes habozással. - -A doktor tanácstalanul nézett körül a szobában, fejét rázta és halk -hangon válaszolt: - -– Egyáltalában nem. - -– Most, ami a jövőt illeti – kezdé Lorry. - -– A jövőt illetően – mondá a doktor, visszanyert határozottsággal – nagy -a reményem. Minthogy a mennybéli könyörület oly gyorsan helyreállitotta -őt ismét, nagy a reményem. Minthogy hatalmába került annak a -befolyásnak, melytől oly régen rettegett és amelyet oly régóta -bizonytalanul előrelátott és amely ellen küzdött és minthogy továbbá a -köd eloszlása és elszállása után kigyógyult belőle, azt hiszem, hogy tul -van a legrosszabbon. - -– Jó! Jó! Ez kellemes vigasz. Nagyon köszönöm – mondá Lorry. - -– Nagyon köszönöm – ismételte a doktor, alázattal hajtva meg fejét. - -– Két más pont is van, melyről szeretnék felvilágositást kapni – mondá -Lorry. – Szabad folytatnom? - -– Nem tehet jobb szolgálatot barátjának. – A doktor kezét nyujtotta -neki. - -– Tehát az első: Szereti a tudományt és szokatlanul energikus. Nagy -hévvel szenteli magát hivatása, tudománya gyarapitásának, idevágó -kisérleteknek és más dolgoknak. Nem dolgozik-e tulsokat? - -– Nem hiszem. Talán éppen az a jellemző sajátsága az ő elméjének, hogy -mindig foglalkozást kiván. Ami részben természetes, részben pedig lelki -fájdalmának az eredménye. Mennél kevesebbet volna elfoglalva egészséges -dolgokkal, annál inkább volna annak a veszedelemnek kitéve, hogy elméje -egészségtelen irányba forduljon. Talán ő maga figyelte ezt meg önmagán -és igy jutott a felfedezésre. - -– Bizonyos-e abban, hogy ő nem erőlteti meg magát tulságosan? - -– Azt hiszem, hogy ez irányban teljesen bizonyos vagyok. - -– Kedves Manette, ha ő most tulerőltetné magát… - -– Kedves Lorry, kételkedem azon, hogy ez az eset könnyen beálljon. Heves -megerőltetése volt egy más irányban és ez ellensulyozást igényel. - -– Bocsásson meg, hogy mint kereskedő annyira tolakodó vagyok. Tételezzük -föl egy pillanatra, hogy ő tulerőltette magát, nem okozhatná-e ez az -esetnek a felujulását? - -– Nem hiszem, nem hiszem, – mondá Manette doktor a meggyőződés -határozottságával – hogy bármi egyéb, mint egy bizonyos eszmetársulás, -ujithatná azt fel. Azt hiszem, hogy a jövőben csak ennek a hurnak a -rendkivüli heves módon való megpenditése képes azt ismét felujitani. -Azután, ami történt és az ő felgyógyulása után, nagyon nehezen tudom még -elképzelni is, hogy ez a hur ilyen hevesen megpendithető legyen. Bizom -abban és majdnem meg vagyok győződve, hogy azok a körülmények, melyek -visszaesést idézhetnek elő, ki vannak meritve. - -Olyan férfi tartózkodásával beszélt, aki tudta, hogy milyen csekélység -elegendő ahhoz, hogy a lélek művészi organizmusa elhomályosuljon, de -olyan férfi bizalmával is, aki lassan és személyes szenvedés árán -szerezte ezt a meggyőződést. Barátja nem gondolt arra, hogy őt ebben a -meggyőződésében megingassa. Vigasztaltabbnak, bátrabbnak látszott, mint -valóban volt és második kérdésének utolsó pontjához közeledett. Érezte, -hogy ez a legnehezebb, de visszaemlékezett arra a régi, vasárnap -reggeli, Miss Pross-szal folytatott beszélgetésére és visszaemlékezett -arra, amit az utolsó kilenc napon látott, ezek az emlékek szinte -kényszeritették, hogy szembekerüljön vele. - -– Az a foglalkozás, melynek a betegség hatása alatt szentelte magát, és -amelyből oly szerencsésen kigyógyult, – mondá Lorry köhécselve – -mondjuk, hogy kovácsmesterség volt. Kovácsmesterség. Az eset kedvéért és -hogy az jobban megmagyarázható legyen, tegyük föl, hogy ebben a beteg -állapotában egy kis kohót szokott használni. Tegyük föl, hogy váratlanul -ismét ott találtuk, amint kohójával dolgozott. Nem kár, hogy ő ezt -magánál tartja? - -A doktor kezét szeme elé tartotta és lábával idegesen kopogott a padlón. - -– Mindig magánál tartotta – mondá Lorry aggodalmasan tekintve barátjára. -– Nem volna-e jobb, ha azt eltávolitanák? - -A doktor kezét még mindig szeme elé tartotta és lábával idegesen -kopogott a padlón. - -– Nem találja könnyünek, hogy tanácsot adjon? – mondta Lorry. – Teljesen -felfogom, hogy ez sulyos kérdés. De mégis azt hiszem… – ekkor aztán -fejét rázta és megállott. - -– Látja, – mondá Manette doktor feléje fordulva – hogy milyen nehéz -teljesen érthetően megmagyarázni, hogy micsoda művelet ment végbe e -szegény ember lelke belsejében. Valamikor oly szenvedelmesen kivánta ezt -a foglalkozást és annyira megörült neki, mikor hozzájuthatott; -fájdalmait kétségkivül enyhitette azáltal, hogy az agy munkáját a kezek -munkája pótolta és mikor gyakorlottabb lett, a kéz ügyessége pótolta a -lelki gyötrelem találékonyságát, hogy azóta még annak a gondolatát sem -tudta elviselni, hogy teljesen megváljon attól. Sőt még most is, amikor -– mint hiszem – sokkal biztatóbb a reménye, mint valaha volt és -bizalommal beszél önmagáról, az a gondolat, hogy régi szerszámaira -esetleg szüksége lehet és azok nem volnának kéznél, a rémület oly -hirtelen érzésével tölti el, amely talán hasonló lehet ahhoz, mely -képzeletünk szerint egy eltévedt gyermek szivét érheti. - -Ő is olyannak látszott, mint az a hasonlat, melyet alkalmazott, mikor -Lorry arcába tekintett. - -– De nem lehet-e… fontolja meg! Én csupán felvilágositást kérek, mint -egyszerü kereskedő, akinek csak olyan materiális tárgyakkal van dolga, -mint guineák, shillingek és bankjegyek… vajjon annak a szerszámoknak a -magánál való tartása nem vonja-e maga után az eszmének a megtartását is? -Ha a szerszámok eltüntek, nem tünhetik-e el azokkal együtt a félelem is? -Röviden, nem a félelemmel szemben való engedékenység-e a kohónak a -megtartása? - -Ismét hallgatás állott be. - -– Ne felejtse azt sem, – mondá a doktor remegő hangon – hogy az olyan -régi, hű bajtárs. - -– Én nem tartanám meg, – mondá Lorry fejét rázva és annál állhatatosabb -lett, mikor látta, hogy a doktor nyugtalan. – Azt ajánlanám neki, hogy -áldozza fel. Én csak az Ön jóváhagyását kivánom. Biztos vagyok benne, -hogy nem tesz jót. Kérem, adja beleegyezését nekem, jó emberének… Leánya -kedveért, kedves Manette! - -Különös volt látni, hogy milyen küzdelem folyik lelkében. - -– Jó! Az ő nevében, hadd történjék meg; beleegyezem. De nem távolitanám -el, mig ő jelen van. Távolitsák el, ha ő nincsen ott; nélkülözze régi -bajtársát visszaérkezése után. - -Lorry szivesen vállalkozott erre és a tanácskozás véget ért. A napot -vidéken töltötték és a doktor teljesen helyre volt állitva. A három -következő napon is teljesen jól érezte magát és a tizennegyedik napon -elutazott, hogy Luciehez és férjéhez csatlakozzék. Lorry előzően -megmagyarázta neki, hogy milyen óvóintézkedést alkalmaztak az ő -hallgatásának a kimagyarázására; ennek megfelelően ő irt Lucienek, ugy -hogy neki semmi gyanuja sem volt. - -Aznap este, mikor ő elutazott, Lorry bement szobájába vágókéssel, -fürésszel, vésővel és kalapáccsal fölszerelve, Miss Pross égő gyertyával -kisérte. Zárt ajtók mellett, titokzatosan és bünös öntudattal Lorry a -cipőkészitőpadot darabokra vágta, mialatt Miss Pross a gyertyát -tartotta, mintha valami gyilkosságban segédkeznék – bősz arca valóban -illett is ehhez. A darabokat a konyha tüzében azonnal elégették (előzően -ennek a célnak megfelelően felapritották) és a szerszámokat, cipőket és -bőrt a kertben elásták. Pusztitás és titkolózás becsületes lelkek előtt -oly rettenetesnek látszik, hogy Lorry és Miss Pross tettük -végrehajtásakor és nyomainak eltüntetésekor szinte olyanoknak tüntek fel -és azt érezték, hogy valami bünténynek a részesei. - - -20. Fejezet. Egy kérelem. - -Mikor a fiatal pár hazaérkezett, Carton Sydney volt az első, aki -üdvözlésükre megjelent. Még csak néhány órája voltak otthon, mikor ő már -ott volt. Szokásai, külseje, modora nem változott; de valami durva hűség -kifejezése látszott rajta, amit Darnay Károly ezelőtt még nem vett rajta -észre. - -Megleste az alkalmat, mikor Darnayt az ablakhoz vezethette, hogy -beszéljen vele, anélkül, hogy valaki hallja. - -– Darnay ur, – mondá Carton – szeretném, ha jóbarátok volnánk. - -– Remélem, hogy már jóbarátok vagyunk. - -– Ön nagyon kegyes és azért használja ezt a szólásformát; de én nem -ilyen szólásformát gondolok. Valóban, mikor azt mondom, hogy szeretném, -ha jó barátok lennénk, akkor nem is egészen ugy értem azt. - -Darnay Károly – amint az természetes is volt – jó hangulatban és -barátságosan kérdezte tőle, hogy hát hogyan értelmezi azt. - -– Lelkemre mondom, – válaszolt Carton mosolyogva – sokkal könnyebbnek -találom azt megérteni, mint megértetni. De mégis megkisérlem. Emlékszik -egy bizonyos hirhedt esetre, mikor a szokottnál is részegebb voltam? - -– Emlékszem egy bizonyos hirhedt esetre, mikor ön kényszeritett engem -annak a beismerésére, hogy ön ivott. - -– Én is emlékszem erre. Ennek az alkalomnak az átka sulyosan nehezedik -reám, mert még mindig emlékszem arra. Remélem, hogy egy napon, mikor -reám nézvést minden nap véget ér, számláimba majd ezt is betudják. Ne -ijedjen meg; nincsen szándékomban prédikálni. - -– Nem ijedek meg. Hogy önt komolynak látom, az nem ijesztő nekem. - -– Ah! – mondá Carton közönyös kézmozdulattal, mintha el akarná azt -legyinteni. – A kérdéses alkalommal (a nagyszámu közül egy, amint ön -tudja) kiállhatatlan voltam, mikor arról fecsegtem, hogy szeretem-e önt, -vagy nem. Óhajtanám, hogy felejtse el. - -– Már régen elfelejtettem. - -– Már ismét szólásforma! Darnay ur, nekem a felejtés nem olyan könnyü, -mint ahogy ön azt elképzeli. Én egyáltalán nem felejtettem el és egy -odavetett válasz nem segit ahhoz, hogy elfelejtsem. - -– Ha a válasz odavetett volt, – mondá Darnay – bocsánatát kérem. Nem -volt más célom, mint hogy ilyen semmis dologról eltereljem a figyelmet, -melyet ön, meglepetésemre, nagyon a szivére látszott venni. -Becsületszavamra mondom önnek, hogy én az ügyet már régen elfelejtettem. -Jó Isten! Mi volt ezen felejteni való? Mikor ön azt a nagy szolgálatot -tette, nem volt akkor más fontosabb dolog, amire emlékezzem? - -– Ami a nagy szolgálatot illeti, – mondá Carton – ha ön ilyen módon -beszél arról, akkor kénytelen vagyok önnek bevallani, hogy az nem volt -egyéb, mint hivatásos fogás. Nem tudom, vajjon törődtem-e azzal, hogy mi -lesz az ön sorsa, mikor ezt a fogást alkalmaztam. Figyeljen! Azt mondom: -mikor alkalmaztam; a multról beszélek. - -– Ön semminek mondja az ön szolgálatát, – válaszolt Darnay, – de én nem -akarok vitatkozni az _ön_ odavetett válaszán. - -– Való igaz, Darnay ur, higyjen nekem! De letértem szándékomról; arról -beszéltem, hogy jó barátok legyünk. Ön ismer engem mostan. Ön tudja, -hogy én képtelen vagyok minden nemesebb és jobb férfias törekvésre. Ha -ezt kétségbevonja, kérdezze meg Stryvert, ő majd megmondja önnek. - -– Én előnyt adok annak, hogy magam alkossam meg véleményemet az ő -megkérdezése nélkül. - -– Jó! Mindenesetre ön ismer engem, hogy ledér kutya vagyok, aki jót -sohasem tett és nem is fog tenni. - -– Nem tudom, hogy nem fog-e. - -– De én tudom és szavammal állok érte. Nos! Ha ön eltürni képes, hogy -ilyen haszontalan fickó és ilyen kétes hirü fickó alkalmilag idejöjjön, -arra kérem, hogy engedje meg, hogy én mint privilegizált személy itten -ki- és bejárhassak; hogy ugy tekintsenek, mint valami hasznavehetetlen -butordarabot (még hozzáfüzném azt is, hogy nem valami diszitő, ha nem -fedeztem volna fel a kettőnk között való hasonlatosságot), melyet régi -szolgálatai fejében megtürnek, de nem vesznek róla tudomást. Nem hiszem, -hogy az engedelemmel visszaélnék. Százat teszek egy ellen, ha többször -mint négyszer venném évenkint igénybe. Megvallom, jólesnék, ha ezt az -engedelmet megkapnám. - -– Kisérelje meg? - -– Ez más szavakkal azt jelenti: hogy ön olyannak akar engem tekinteni, -amilyennek én óhajtom. Köszönöm, Darnay. Szabad nevét igy használnom? - -– Ugy hiszem, most már igen, Carton. - -Kezet fogtak reá és Sydney elfordult. Egy perccel később minden látszat -szerint olyan jelentéktelen volt, mint mindig. - -Mikor ő eltávozott, egy este folyamán, melyet Miss Pross a doktor és -Lorryval együtt töltöttek el, Darnay Károly általánosságban emlitette -ezt a vele való beszélgetést és Carton Sydneyről azt mondotta, hogy ő a -gondatlanságnak és a jövővel való nemtörődésnek a rejtélye. Nem beszélt -róla kesernyés vagy feddő értelemben, hanem olyannak mondotta, -amilyennek ő mutatkozott. - -Sejtelme sem volt arról, hogy szép fiatal felesége ezzel a gondolattal -foglalkozzék; de mikor később hozzáment szobájába, ő már várt reá és az -a szép gondolkodó kifejezés ott ült a homlokán. - -– Gondolatokkal vagyunk tele ma este? – mondá Darnay megölelve őt. - -– Igen, kedves Károly, – válaszolta kezét mellére téve és kérdező, -figyelmes tekintetét reáfüggesztette – nagyon is tele vagyunk -gondolatokkal ma este, mert valami van a lelkemen ma este. - -– Mi az, édes Luciem? - -– Megigéred, hogy nem kérdezel valamit, ha arra kérlek. - -– Hogy megigérem-e? Mit nem igérek meg neked, szerelmem? - -Valóban mit tagadhatott volna meg tőle, amint egyik kezével aranyos -haját simitotta el arcából, a másikat szivére helyezte, mely őérte -dobogott! - -– Azt hiszem, hogy szegény Carton ur több kiméletet és tisztelet -érdemel, mint amennyit te juttattál neki ma este. - -– Valóban, drágám? Miért? - -– Ez az, amit ne kérdezz tőlem. De én azt hiszem, tudom, hogy ő többet -érdemel. - -– Ha te tudod, az elegendő. Mit kivánsz tőlem, életem? - -– Arra kérlek, kedvesem, légy mindig előzékeny iránta és elnéző hibáival -szemben, ha nincs jelen. Arra kérlek, hidd el, hogy van szive, melyet -ritkán, nagyon ritkán mutat csak meg, hogy sebekkel van tele. Édesem, én -láttam, amint vérzett. - -– Nagyon fáj, – mondá Darnay Károly csodálkozva – hogy igazságtalan -voltam hozzá. Sohasem tételeztem volna fel ezt róla. - -– Édes férjem, ugy van. Félek, hogy őt nem lehet megváltoztatni, alig -van remény arra, hogy jellemében vagy anyagi viszonyaiban valami javulás -álljon be. De meg vagyok róla győződve, hogy ő jó, nemes, sőt nagylelkü -dolgokra is képes. - -Ezen elveszett emberben való tiszta hitében oly szép volt, hogy férje -órákhosszat képes lett volna őt nézni. - -– Édes szerelmem! – ölelte át férjét s fejét mellére hajtva, ugy -tekintett föl reá. – Emlékezz arra, hogy mi mily erősek vagyunk a -boldogságunkban és hogy ő milyen gyönge a nyomorában. - -A kérés szivébe hatott. - -– Sohasem felejtem el, drága szivem! Mindig emlékezni fogok erre, amig -élek. - -Az aranyos fej fölé hajolt, rózsás ajkait megcsókolta és karjaiba ölelte -őt. Ha a sötét utcának egy magános kóborlója hallotta volna mostan az ő -ártatlan vallomását és láthatta volna a részvét könnyeit, melyeket -férje, akit ő annyira szeretett, csókolt fel szelid kék szeméről, -belesirhatott volna az éjszakába – és ajkai nem először hangoztatták -volna ezeket a szavakat: »Isten áldja meg édes részvétért!« - - -21. Fejezet. Visszhangzó lépések. - -Már emlitve volt, hogy az a sarok, ahol a doktor lakott, milyen -bámulatosan visszhangzott. Lucie a nyugodtan hangzó sarok csendes -házában ült, évek lépteinek visszhangját figyelve és szorgalmasan -gombolyitotta az aranyfonalat, mely férje, atyja, a saját és régi -házvezetője és társa életét nyugodt boldogsággal kötötte össze. - -Eleinte voltak olyan idők, amikor – ámbár teljesen boldog volt mint -fiatal feleség – munkája lassan kisiklott kezéből és szemei -elhomályosultak. Mert valami közeledett a visszhanggal, távoli, könnyü -tipegés, – még alig hallható, ami szivét tulságosan megremegtette. -Izgatott remények és kétség – eddig még előtte ismeretlen szeretetnek a -reménye; kétség, vajjon a világon marad-e, hogy ezt az uj boldogságot -élvezhesse – küzdöttek lelkében. A visszhangok között néha a saját korai -sirjához vezető lépések hangját vélte hallani és az a gondolat, hogy -férje elhagyatva maradna itten és őt siratná, szemeit könnyekkel -telitette. - -Ez az idő elmult és az ő kis Lucieje keblén pihent. Majd a közeledő -visszhangok között az ő piciny lépteinek és gügyögő szavának a hangja -volt hallható. Habár sulyosabb lépések jobban hangzottak, a bölcső -mellett ülő fiatal anya ezeknek a közeledését hallotta. Megérkeztek és -az árnyékos ház napsugaras lett a gyermek nevetésétől és a gyermekek -mennyei barátja, akire ő gondjaiban az övét is rábizta, ugy látszott, -hogy a gyermeket karjaiba ölelte, mint régen tette és az anyát szent -gyönyörrel töltötte el. - -Szorgalmasan gombolyitgatta az aranyfonalat, mely mindannyiukat -összekötötte és nyugalmas boldogságot terjesztett, amerre csak -tekintett. Lucie az évek visszhangjában csak barátságos és vigasztaló -hangokat hallott. Férje lépései erőteljesen és boldogan hangzottak -közöttük, atyjáéi szilárdan és egyenletesen; Miss Pross lépése pedig ugy -hangzott, mint az ostorozott tüzes paripáé, horkolt és dobogott a platán -alatt a kertben. - -Ha az egyéb lépések között fájdalom hangja is hallatszott, nem volt -kétségbeejtő, sem kegyetlen. Sőt mikor az ő aranyhaja, mint valami -fénykoszoru feküdt a párnán, egy kicsiny fiu sápadt arca körül, aki azt -mondta: »kedves apa és anya, oly szomoru vagyok, hogy itthagylak titeket -és kedves testvéremet; de hivnak, mennem kell«, a fiatal anya arcát -áztató könnyek nem voltak csupán a gyötrelem könnyei, mikor lelke ölelő -karjaitól elbucsuzott. Ezeket a könyeket türni kell, de nem szabad -eltiltani. Látják az Atya arcát. Ó Atyám, ó áldott szók! - -Igy keverődött egy angyal szárnyainak a suhogása a többi visszhang közé, -ezek nem voltak csupán földi hangok, a menny szellője is ott lebegett -közöttük. Szél sóhajtása is vegyült közéjük, mely a kicsiny kerti -sirdomb fölött fujdogált; Lucie azt is hallotta, amint halkan zsongott, -– mint a homokos parton pihenő tenger lehellete nyáron – miközben a -kicsiny Lucie kómikus komolysággal végezte reggeli feladatát, vagy anyja -lábánál ülve babát öltöztetett és csacsogott a két város nyelvén, amely -életébe szövődött. - -Az echo ritkán hangoztatta Carton Sydney lépteit. Legfeljebb ha -féltucatszor évenkint élt privilégiumával, hogy meghivás nélkül eljött -és ott ült velük az este folyamán, mint ahogy szokott. Bortól hevülten -sohasem jött oda. Valami más reávonatkozót is suttogott a visszhang, -olyasvalamit, amit minden kor minden igazi echója suttogott. - -Ha egy férfi igazán szeretett egy asszonyt, aki reá nézve elveszett, de -azután ismét reátalált, ha megváltozottan is, mint kifogástalan anya és -feleség, ugy az ő gyermekei valami különös szeretettel vonzódnak hozzá, -gyöngéd, ösztönszerü részvéttel. Hogy milyen rejtett érzelmek érintődnek -ilyenkor, azt semmi visszhang nem képes hangoztatni, de ugy van és ugy -volt a jelen esetben is. Carton volt az első idegen, aki felé a kicsiny -Lucie gömbölyü karjait nyujtogatta és ő megtartotta ezt a helyet akkor -is, mikor a kis leány növekedett. A kis fiunak is majdnem utolsó szava -őt illette: »Szegény Carton, csókoljátok meg helyettem«. - -Stryver egyengette utját a törvénytudók között, mint valami hatalmas -gépezet, mely előrehalad a zavaros vizben és hasznos barátját vonszolta -maga után, mint a vontatóhajó a csónakot. Valamint az ilyen csónak -rendszerint ide-oda vetődik és legtöbbnyire viz alatt van, Sydney is -ilyen nedves életmódot folytatott. Könnyelmü és állhatatos szokásai -irányitották életét, melyek szerencsétlenségre könnyelmübbek és -állhatatosabbak voltak, mint a becsület és szégyen bármilyen ösztönző -érzelme; ő nem gondolt arra, hogy megszünjön az oroszlán sakálja lenni, -mint ahogy az igazi sakál gondolna arra, hogy oroszlánná emelkedjék. -Stryver gazdag volt; feleségül vett egy viruló özvegyet, akinek vagyona -és három fia volt, akiken, gömbölyü sima fejüket kivéve, egyéb ragyogás -alig volt. - -Ezt a három ifju urat Stryver, minden pórusából sértő jóakaratot -izzadva, mint három juhot hajtotta. Soho nyugodt sarkába és Lucie -férjének tanitványokul ajánlotta őket ezen gyöngéd szavak kiséretében: -»Halló, Darnay, itt van három darab vajaskenyér háztartása lakomáihoz!« -Ennek a három darab vajaskenyérnek az udvarias visszautasitása Stryvert -nagy méltatlankodással töltötte el, melyet később az ifju urak nevelése -alkalmával felhasznált, lelkükbe vésve, hogy óvakodjanak az ilyen -tanitófajta koldusok büszkeségétől. Az a szokása is volt, hogy nehéz -bora mellett Stryvernének szokta mesélgetni, hogy Darnayné egykor milyen -művészetet alkalmazott, hogy őt »megfogja« és hogy ő ravaszságával és -állhatatosságával hogyan kerülte el a »megfogatást«. Néhány King’s Bench -törvényszékbeli barátja, akiknek alkalmilag módjuk volt, hogy nehéz -borát és hazudozásait megizleljék, azzal mentegették őt, hogy ezt a -hazugságot annyiszor mondotta el, hogy ő maga is már elhitte, – ami -bizonyára annyira sulyosbitotta ezt az egyébként is komisz sértést, hogy -igazságosnak látszanék annak az elkövetőjét egy megfelelő elhagyatott -helyre vinni és ott fölakasztani, hogy utban ne legyen. - -Ilyen hangok is voltak az echók között, melyeket Lucie néha elmélyedve, -néha mulatva és nevetve rajtuk, hallott a visszhangzó sarokban, mig kis -leánya hatéves lett. Hogy milyen közel járt szivéhez gyermeke, valamint -kedves atyja öntudatos és tevékeny lépteinek és szeretett férje -lépteinek visszhangja, azt fölösleges emliteni. Sem azt, hogy milyen -kellemes zene volt az ő füleinek közös otthonuk könnyed visszhangja, -melyet ő bölcs és izléses takarékossággal oly ügyesen vezetett, hogy az -bőséges, de nem pazarló volt. Sem azt, hogy mily édes volt hallania, -mikor atyja gyakran mondogatta, hogy tapasztalata szerint házaséletében -még több gondosságot tanusit irányában, mint hajadonkorában tette -(mintha az lehetséges volna), vagy mikor férje annyiszor hangoztatta, -hogy az ő gondossága és kötelességtudása nem oszlik meg iránta való -szerelme és neki juttatott segitsége között és azt kérdezte tőle: - -– Mi az a büvös titok, szerelmem, hogy te mindegyikünknek mindene vagy, -mintha itten csak egy ember volna és sohasem látszik, hogy sietnél, vagy -hogy sok volna a dolgod? - -De más echók is hangzottak az egész idő alatt és a távolból fenyegetően -dörögtek a sarokban. Éppen akkor, a kis Lucie hatodik születése napja -körül, félelmetes hangok hallatszottak, mintha Franciaország fölött -veszedelmes vihar volna keletkezőben, melyet a tenger tornyosuló -hullámai kisértek. - -Egy este, julius közepén, az 1789-ik esztendőben, Lorry még későn -odajött hozzájuk Tellsonéktól és Lucie és férje mellé beült az ablak -homályába. Tikkasztó, zivatarral fenyegető éjszaka volt és mind a hárman -visszaemlékeztek arra a régi vasárnapi éjszakára, mikor a villámlást -ugyanarról a helyről nézték. - -– Már azt kezdtem hinni, – mondá Lorry barna parókáját igazgatva – hogy -az egész éjszakát Tellsonéknál töltöm. Annyi dolgunk volt egész nap, -hogy azt sem tudtuk, mihez fogjunk elébb, vagy hogy merre forduljunk. -Párisban olyan nagy az aggodalom, hogy szinte elárasztanak minket -megbizással. Ugy látszik, hogy odaát levő üzletfeleink nem képesek -vagyonukat elég gyorsan reánk bizni. Egész határozottsággal mánia tört -ki közöttük, hogy vagyonukat Angliába küldjék. - -– Ennek veszedelmes a látszata – mondá Darnay. - -– Ön azt mondja, hogy veszedelmes a látszata, kedves Darnay? Igaz! De mi -nem tudjuk, hogy mi ennek az oka. Az emberek oly esztelenek. Néhányan -közülünk Tellsonéknál öregszenek és tulságosan igénybe vannak véve, -megfelelő ok nélkül pedig mi valóban nem térhetünk el a rendes -foglalkozásunktól. - -– Mégis, – mondá Darnay – ön tudja, hogy milyen borus és veszedelmes a -látóhatár. - -– Nagyon jól tudom, – helyeselte Lorry és igyekezett önmagát rábeszélni, -hogy jó hangulata elromlott és igy dörmögött – de el vagyok szánva arra, -hogy ilyen hosszu, fáradságos nap után duzzogni fogok. Hol van Manette? - -– Itt van! – mondá a doktor, aki ebben a pillanatban lépett be a sötét -szobába. - -– Mennyire örülök, hogy itthon van. Ez a sok siettetett munka, azok a -rossz hirek, melyek egész napon át környékeztek, ok nélkül felizgattak. -Remélem, nem megy el? - -– Nem; de ha tetszik, játszom önnel »backgammon«-t[2] – mondá a doktor. - -– Azt hiszem, hogy nincsen kedvem ehhez, ha szabad véleményemet -nyilvánitanom. Ma nem vagyok olyan hangulatban, hogy önnel mérkőzzem. -Itt van még a tea, Lucie? Nem látok! - -– Természetesen, vártuk önt. - -– Köszönöm, édesem. A drága gyermek ágyban van? - -– Nyugodtan alszik. - -– Ez helyes; mind egészséges és jól van. De nem is tudom, hogy miért -legyen itt valami máshogyan, mint jó egészségben, hála Istennek; de én -annyit bosszankodtam egész napon át és nem is vagyok már olyan fiatal, -mint voltam. Tea, édesem? Nagyon köszönöm. Foglalja most el helyét -körünkben, üljünk csendben és hallgassuk a visszhangot, amelyről önnek -megvan a teóriája. - -– Nem teória az, csak képzelődés. - -– Hát jól van, képzelődés, bölcs báránykám – mondá Lorry szeretettel -simogatva kezét. – Nagyon sok és nagyon hangos ma az echo, nemde? -Figyeljen csak! - -* - -Eszeveszettek, őrültek és veszedelmesek a lépések, ha valakinek az -életébe nyomódnak. Ha egyszer pirosra festődtek, nehéz azokat -megtisztitani. Ilyen lépések dühöngtek messze Saint Antoineban, mikor a -kicsiny társaság ott ült a londoni sötét ablaknál. - -Saint Antoineban ezen a reggelen a madárijesztők sötétlő nagy tömegekben -mozogtak ide s tova és a hullámzó fejek fölött gyakori volt a villogás, -kardok és szuronyok acélja ragyogott a napfényben. Iszonyu orditás -hallatszott Saint Antoine torkából, egész erdő meztelen kar tusakodott a -levegőben, mint a száraz faágak a téli szélben, minden kéz görcsösen -markolt valami fegyvert, vagy fegyverhez hasonlót, mely a mélységekből -került elő, ki tudja, mily messzeségből? - -Hogy ki osztotta szét a fegyvereket, honnan kerültek elő, hogy kinek a -közbenjárására meredtek egyszerre csomónkint az égnek, mint valami -villám a tömeg feje fölött, azt senki a csődületben megmondani nem -tudta; de puskákat osztottak szét és töltényeket, lőport és golyót, vas- -és farudakat, késeket, fejszéket, vasvillákat, mindenféle fegyvert, amit -a haragtól lángoló találékonyság csak felfedezni vagy kigondolni képes -volt. Azok, akik mást nem találtak, véres kézzel köveket és téglákat -téptek ki a falakból. Minden ér, minden sziv Saint Antoineban lázas volt -az izgalomtól. Minden élő teremtmény semminek sem tekintette az életet -és őrült szenvedéllyel kész volt azt feláldozni. - -Mint ahogy a forró vizforgatagnak van középpontja, ugy ez az őrjöngő -tömeg is mind Defarge kocsmája körül forgott, a katlanban minden -embercsepp a középpont felé törekedett, ahol Defarge a puskaportól és -izzadságtól már feketén osztogatja a parancsot, a fegyvert, ezt az -embert visszalökte, amazt előreszoritotta, az egyiktől a fegyvert -elvette, hogy a másiknak adja és a legsürübb tömegben dolgozott és -tevékeny volt. - -– Légy a közelemben, Jacques Három – kiáltja Defarge – és ti, Jacques -Egy és Kettő, váljatok el és álljatok annyi hazánkfiának az élére, -amennyit csak összehozni tudtok. Hol van a feleségem? - -– Itt vagyok – mondá az asszony, nyugodtan, mint rendesen, de ma nem -kötött. Határozott jobbja fejszét markolt a békés kötőtük helyett, övébe -pisztoly és egy kegyetlen kés volt dugva. - -– Hová mégy, feleségem? - -– Egyelőre veled megyek, – mondá az asszony – majd meglátsz azonnal az -asszonyok élén. - -– Előre tehát! – kiáltotta Defarge harsogó hangon. – Hazámfiai, -barátaim, készen vagyunk! A Bastille felé! - -Olyan orditással, mely ugy hangzott, mintha Franciaország minden -lehellete ezt a gyülölt szót kiáltotta volna, emelkedett fel az élő -tenger, hullám hullámot, mélység mélységet követve boritotta el a -városnak azt a pontját. Megkondult a vészharang, pergett a dob, a tenger -dühöngött és mennydörgött uj partján és a roham megkezdődött. - -Mély árkok, kettős felvonóhid, szilárd kőfalak, nyolc hatalmas torony, -ágyuk, puskák, tüzelés és füst. A tüzelés és füstön keresztül, a tüzben -és füstben – a tenger ágyuhoz vetette őt és abban a pillanatban tüzérré -válva – küzdött Defarge, a kocsmáros, két forró óra hosszat, mint bátor -katona. - -Mély árok, egyik felvonóhid, szilárd kőfalak, nyolc hatalmas torony, -ágyuk, puskák, tüzelés és füst. Egy felvonóhidat elfoglaltak! - -– Munkára, bajtársak, mind, munkára! Dolgozz, Jacques Egy, Jacques -Kettő, Jacques Egyezer, Jacques Kétezer, Jacques Huszonötezer! Minden -angyal és ördög nevében, amelyik kedvesebb, munkára! – igy kiáltott -Defarge, a kocsmáros, ágyuja mellett, mely már régen megtüzesedett. - -– Ide hozzám, asszonyok! – kiáltotta felesége. – Micsoda! Mi is tudunk -ugy ölni, mint a férfiak, ha a hely be van véve. – És köréje -csoportosultak az asszonyok vérszomjas kiáltással, különféle módon -fölfegyverkezve, de mind egyforma éhség és boszuszomjban. - -Ágyu, puskák, tüzelés és füst; de még áll a mély árok, az utolsó -felvonóhid, a szilárd kőfalak és a nyolc hatalmas torony. Csekély -akadályok keletkeznek a dübörgő tengeráradatban, az első sebesültek -okozzák. Csillogó fegyverek, lobogó fáklyák, nedves szalmától gőzölgő -kocsik, kemény munka a szomszédos barrikádokon minden irányban, orditás, -fegyverek dördülése, átkozódás, végnélküli bátorság, ágyudörgés és -puskaropogás és az eleven tengernek bőszült bömbölése; de még mindig áll -a mély árok, az utolsó felvonóhid, a szilárd kőfalak, és nyolc hatalmas -torony és Defarge, a kocsmáros, még ott áll ágyuja mellett, mely -kétszeresen tüzes lett négy forró óra szolgálatától. - -Fehér zászló a várfokán és tárgyalás, – alig vehető észre a dühöngő -viharban, melyben semmi sem hallható – a tenger hirtelen mérhetetlen -magasságra emelkedik és Defargeot, a kocsmárost, a leeresztett -felvonóhidon át, a hatalmas kőfalak mentén, a nyolc hatalmas torony -közepébe sodorja, mely megadja magát. - -Oly ellenállhatatlan volt az őt előresodró oceán ereje, hogy éppen oly -kevéssé vehetett lélegzetet vagy fordithatta meg fejét, mintha a -Déli-tenger örvényében küzdött volna, amig a Bastille külső udvarában -lába ismét szilárd talajra nem talált. Itt felkuszik egy fal sarkára és -körültekint. Jacques Három ott állott mellette. Defargené asszonyai -élén, az előtte elterülő távolságban volt látható, késsel a kezében. -Mindenütt őrjöngés, ujjongás, fülsiketitő és őrült zavarodás, dühöngő -bömbölés és mégis őrjöngő némajáték. - -– A foglyokat! - -– Az irásokat! - -– A titkos börtönöket! - -– A kinzószerszámokat! - -– A foglyokat! - -Ezek a kiáltások és még tizezer más érthetetlen volt hallható. »A -foglyokat« kiáltás hallatszott legsürübben és legérthetőbben a tenger -felől, amely betódult, oly végtelen embertömegekben, akárcsak az idő -vagy tér. Mikor a legelső hullámok elvonultak és magukkal sodorták a -börtönőröket, rögtöni halállal fenyegették őket, ha a legtitkosabb sarok -is fölnyitatlan marad, Defarge hatalmas kezét ezen emberek egyikének a -mellére fektette, – őszfejü ember akinek égő fáklya volt a kezében – -elkülönitette őt a többitől és odavitte a falhoz maga mellé. - -– Mutasd meg az Északi Tornyot! – mondá Defarge. – Gyorsan! - -– Hiven elvezetem, – válaszolt az ember – ha velem jön. De ottan nincsen -senki. - -– Mit jelent Százöt, Északi Torony? – kérdé Defarge. – Gyorsan! - -– Mit jelent, uram? - -– Foglyot jelent-e vagy börtönt? Vagy azt akarod, hogy megöljelek? - -– Öld meg – károgta Jacques Három, aki közelébe jutott. - -– Uram, az egy börtön. - -– Mutasd meg! - -– Jöjjön erre! - -Jacques Három arcán ott ült a mohó tekintet, láthatóan elkedvetlenült, -mikor a párbeszéd olyan fordulatot vett, mely nem igért vérontást, -Defargeot karjánál fogta, mint ahogy ő fogta a börtönőrt. Ez alatt a -beszélgetés alatt mind a hárman összedugták fejüket, még igy is alig -érthették meg egymást, oly félelmetes volt az eleven oceán dühöngése, -mikor betört a várba és elárasztotta az udvarokat, folyosókat és -lépcsőket. Kivül és köröskörül dübörgő dörgéssel verődött oda a falakhoz -néha egy-egy magános ujjongó felkiáltás is elszállott a levegőben, mint -a hullámeső. - -Homályos boltozatokon haladtak végig, ahova a nap sugara soha be nem -hatolt, sötét barlangok és ketrecek titokzatos ajtói mellett sirbolthoz -hasonló lépcsőkön lefelé, majd ismét meredek kő- és téglalépcsőkön föl, -melyek inkább kiszáradt vizeséshez, mint lépcsőkhöz voltak hasonlók, – -folytatták nagy sietéssel utjukat Defarge, a börtönőr és Jacques Három, -szorosan fogva egymás karját, Itt-ott, különösen eleinte, az áradat -egyes hullámai elérték őket és elhömpölyögtek mellettük; de mikor a -leszállás véget ért és egy kanyargó lépcsőn a toronyba kapaszkodtak, -egyedül maradtak. Itten a vastag falak és boltozatok közé zárva, a -várban és a vár körül folyó vihart csak távoli zugásként hallották, -mintha a dübörgés, melyet most hagytak el, hallóképességüket -megsemmisitette volna. - -A börtönőr megállott egy alacsony ajtónál, kulcsot dugott a nyikorgó -zárba, lassan kitárta az ajtót és mikor mindannyian meghajolva beléptek, -mondá: - -– Százöt, Északi Torony! - -Magasan fönt a falban volt egy nehéz vasráccsal elzárt ablak, előtte -védőfal, ugy hogy az eget csak ugy lehetett látni, ha az ember mélyen -lehajolva tekintett fölfelé. Volt ott egynéhány láb mély, nehéz -vasráccsal körülvett tüzhely; a tüzhelyen régi, fehéres-szürke fahamu; -egy szék, egy asztal és egy szalmazsák; a négy fekete fal egyikében -rozsdás vaskarika. - -– Világits a fáklyával, lassan a fal mentén, hogy láthassak – mondá -Defarge a börtönőrnek. - -Az ember engedelmeskedett és Defarge szemével követte a fénysugárt. - -– Állj! Nézz ide, Jacques! - -– M. S.! – károgta Jacques Három, amint mohón olvasta. - -– Manette Sándor – sugta Defarge a fülébe és a betükön puskaportól -fekete ujjával végighaladt. – És ide irta »egy szegény orvos«; -mindenesetre ő karcolta a kőbe ezt a naptárt. Mi van a kezedben? -Feszitővas? Add ide! - -Az ő kezében még mindig ott volt ágyujának gyujtóvesszője. Hirtelen -elcserélte a két szerszámot és a szuette szék és asztal felé fordulva, -azokat néhány csapással darabokra törte. - -– Tartsd magasabbra a fáklyát! – kiáltott dühösen a börtönőrre. – -Jacques, kutasd át gondosan azokat a darabokat. És ime, itt a késem, – -odadobta – vágd széjjel a szalmazsákot és keress a szalmában. Tartsd -magasabban a fáklyát! - -Fenyegető pillantást vetett a börtönőr felé, felkuszott a tüzhelyre és -benézett a kéménybe, falait a feszitővassal verte és az előtte levő -vasrácsot meglazitotta. Néhány pillanat mulva vakolat és mész hullott -le, fejét elforditotta, nehogy arcába potyogjon; majd kezével óvatosan -keresgélt a kéményben, a régi fahamuban és a kémény négy repedésében, -melyet vasával felfedezett, vagy pedig repesztett. - -– Nincs semmi a fa között, a szalma között, Jacques? - -– Semmi. - -– Rakjuk össze egy halomba, a börtön közepére. Igy! Gyujtsd meg! - -A börtönőr meggyujtotta a kis rakást, mely magasan és forróan lángolt. -Égni hagyták; ismét meghajoltak, mikor az alacsony boltozott ajtón -kiléptek és visszatértek az udvarba. Lefelé haladtak, mire odajutottak a -dühöngő hullámok közepébe, hallásukat visszanyerték. - -A tenger tombolt és zugott és Defargeot kivánta. Saint Antoine hangosan -hivta kocsmárosát, hogy ő legyen a vezetője annak a csoportnak, mely -őrizte a kormányzót, aki a Bastillet védelmezte és a népet lövette. -Különben nem vezethették a kormányzót a városházán székelő biróság elé. -Különben a kormányzó elmenekülhetett volna és a nép vére (melynek sok -éven át nem volt értéke, de most hirtelen becsessé vált) megbosszulatlan -maradna. - -A szenvedélytől és dühtől tobzódó tömegben, mely a komortekintetü, -szürke, pirosfelhajtásos kabátba öltözött, öreg katonatisztet -körülfogta, csak egy higgadt alak volt, egy asszony alakja. - -– Ime, itt a férjem! – kiáltotta az asszony és reámutatott kezével. – -Nézzed, Defarge! – Az asszony mozdulatlanul állott az öreg katonatiszt -közelében; és mozdulatlanul ottmaradt mellette, mikor Defarge és a -többiek őt az utcákon végighurcolták; mozdulatlanul közelében volt, -mikor rendeltetése céljához közeledett és valaki őt hátulról megütötte; -mozdulatlanul ott volt a közelében, mikor régóta gyülekező esőként -hullott reája az ütés és csapás; oly szorosan közelében volt, mikor ő -holtan rogyott össze, hogy hirtelen megélénkülve, lábát nyakára helyezte -és kegyetlen késével, – melyet régen készen tartott – fejét lemetszette. - -Megérkezett az idő, mikor Saint Antoine megvalósitotta rettenetes -eszméjét, hogy embereket huzott fel a lámpások helyére, hogy megmutassa -nekik azt, hogy ő mivé vált és mire képes. Saint Antoine vére felforrt, -és folyt a vaskezü zsarnokság és uralom vére, – lefolyt a városháza -lépcsőiről, ahol a kormányzó teteme hevert – ott folyt Defargené cipője -talpa alatt, mikor azt a tetemre helyezte, hogy könnyebben lefejezhesse. - -– Eresszétek le a lámpást! – kiáltott Saint Antoine, mikor vérszomjasan -körültekintett a halálnak uj módját keresve. – Katonáinak egyikét őrnek -itthagyjuk! – Az őr ott lógott az őrhelyén és a dühöngő áradat tovább -tódult. - -A feketevizü fenyegető tenger egymást romboló ellentétes hullámaival, -melynek mélységét még nem tudják, erejét még nem ismerik. A könyörtelen -tenger, mely tele van szenvedélytől izzó alakokkal, bosszut szomjazó -hangokkal és arcokkal, melyeknek vonásai a szenvedés kemencéjében -annyira megkeményedtek, hogy a részvét érzése rajtuk nyomot nem hagy. - -Az arcok oceánjában, melyeken minden vad és dühöngő kifejezés élénken -kinyomódott, volt két csoport arc, – minden csoportban hét – mely -annyira elütött a többitől, hogy tenger ezeknél érdekesebb roncsokat -hullámain még nem görgetett. Hét fogolynak az arcát, akiket a vihar -kiszabaditott, sirboltjukat föltépte, ott hordozták magasan, fejük -fölött; mind megrémülten, zavartan bámult és csodálkozott, mintha -elkövetkezett volna az itéletnapja és a körülöttük ujjongók mind -elkárhozott lelkek volnának. Más hét arc is volt ottan, ezeket még -magasabban vitték körül – hét halott arca – lecsukódó szemhéjuk, félig -látható szemük itéletnapjára várakozott. Arcuk érzéketlen, tartózkodó – -nem megsemmisült – kifejezés ült rajtuk; mintha rémületes szünetet -tartanának, hogy majd ismét felemeljék tekintetüket és vértelen ajkakkal -tegyenek tanuságot: »_Te tetted ezt!_« - -Hét kiszabaditott fogoly, hét lándzsára szurt véres fej, nyolc hatalmas -tornyu megátkozott vár kulcsai, néhány fölfedezett levél és már elmult -idők foglyainak emlékei, kik megtört szivvel régen meghaltak, – ilyet és -ehhez hasonlót hangoztatnak vissza messzehallhatóan Saint Antoine léptei -Páris utcáin végig, julius közepén, 1789-ben. Az Ég hiusitsa meg Darnay -Lucie képzelődését és tartsa távol ezeket a lépteket az ő életétől! Mert -ezek eszeveszettek, őrültek és veszedelmesek; és annyi évvel azután, -hogy Defarge kocsmája ajtaja előtt a bor kiömlött, nem moshatók könnyen -tisztára, ha egyszer pirosra festődtek. - - -22. Fejezet. A tenger még folyton árad. - -A zabolátlan Saint Antoinenak csak egy hete volt az ujjongásra, hogy -szük adag kemény és keserü kenyerét – amennyire csak képes volt – -testvéri ölelkezéssel és üdvözléssel megpuhitsa; ennek eltelte után -Defargené szokott módon ott ült számolóasztala mögött, vendégeire -ügyelve. Defargené nem viselt rózsát a fejdiszében, mert a kémek nagy -testvéri egyesülete már ezalatt a rövid hét alatt is oly félénkké vált, -hogy nem merte magát a Szent könyörületére bizni. Az utcák fölött lógó -lámpák félelmetesen rugalmasak voltak. - -Defargené keresztbefont karokkal ült a reggeli nap fényében és a -korcsmába és az utcába bámult. Mindkettőben szegényes, piszkos külsejü -csoportok álldogáltak, akiknek arcából a hatalom öntudata tekintett le. -A legrongyosabb hálósapka, mely ferdén lógott a fakó arc fölött, ékesen -beszélt: Én tudom, hogy nekem, aki ezt a sapkát viselem, mily nehéz volt -életemet tengetnem; de tudod-e, hogy mily könnyünek találtam én, aki ezt -a sapkát viselem, azt, hogy téged életedtől megfosszalak? Minden sovány, -mezitelen kar, mely azelőtt munkában volt, minden pillanatban készen -volt arra, hogy ilyen munkához fogjon, ha kedve tartotta. A kötő -asszonyok ujjai görcsösen vonaglanak azzal a tudattal, hogy tépni is -képesek. Saint Antoine arcának képe megváltozott; évszázadokon keresztül -kalapáltak rajta és az utolsó befejező ütések hatalmas kifejezést -juttattak arcának. - -Defargené elfojtott jóváhagyással figyelt, amint azt Saint Antoine -asszonyainak vezetőjétől meg is kivánták. A testvériség egyik asszonya -kötögetett az oldalán. Egy éhező füszeresnek alacsony termetü, kövér -felesége és két gyermek anyja, ez a segédtiszt már a Bosszuangyal névre -tett szert. - -– Figyelj! – mondá a Bosszuangyal – figyelj csak! Ki jön? - -Mint valami gyujtózsinór, melyet Saint Antoine határától a korcsmáig -fektettek és hirtelen meggyujtottak, ugy terjedt gyorsan a mormogás. - -– Ez Defarge – mondá az asszony. – Csend, hazámfiai! - -Defarge jött lélekszakadva, levette a vörös sapkát fejéről és -körültekintett. - -– Figyeljen mindenki! – mondá az asszony. – Figyeljétek őt! - -Defarge lihegve állott ott, kiváncsi szemek és nyitott szájak -hátterében, mely az ajtó körül képződött; a korcsma vendégei mind -fölugrottak. - -– Beszélj, férjem. Mi ujság? - -– Hirek a másvilágból! - -– Hogyan? – kiáltá az asszony megvetően. – A másvilágból? - -– Emlékeztek-e mindannyian az öreg Foulon-ra, aki az éhező népnek azt -mondotta, hogy legeljenek – és aki meghalt és a pokolba került? - -– Mindenki! – hangzott minden torokból. - -– A hir tőle származik. Ő közöttünk van! - -– Közöttünk? – hangzott ismét az egyetemes torokból. – És halottan? - -– Nem halott! Annyira félt tőlünk, – oka volt reá – hogy halottnak -mondatta magát és nagy temetést rendeztetett magának. De megtalálták őt -elevenen, a vidéken elrejtőzött és most idehozták. Láttam őt éppen most, -mint foglyot, a városháza felé vivő utjában. Azt mondottam, hogy volt -oka, hogy féljen tőlünk. Beszéljetek mind! Volt-e oka? - -Hetven esztendőnél idősebb, nyomorult, vén bünös, ha eddig még nem tudta -volna azt, szive mélyén érezte volna ennek a válasznak a hallatára. - -Pillanatnyi mély csend következett. Defarge és felesége szilárdan néztek -egymásra. Bosszuangyal lehajolt és egy dob zörgése volt hallható, amint -azt az asztal alól elővette. - -– Hazámfiai! – kiáltotta szilárd hangon. – Készen vagyunk? - -Defargené kése azonnal ott volt az övében; a dob pergett az utcán, -mintha a dobos és dob varázslat utján kerültek volna egymáshoz; és a -Bosszuangyal rémitő kiáltozással, karjait feje fölött lóbálva, mint 40 -furia rohant házról-házra, hogy társnőit előhivja. - -A férfiak félelmetesek voltak, amint vérszomjas tekintettel néztek ki az -ablakon, és a kezük ügyébe eső fegyvert megragadva, az utcára rohantak; -de az asszonyok látása vérfagyasztó volt még a legbátrabb embernek is. -Otthagyták házi foglalkozásukat, gyermekeiket, öregeiket és betegeiket a -puszta padlón, meztelenül és kiéhezetten kuporogva és kusza hajjal -rohantak ki; egymást őrülésig izgatták a legvadabb kiáltozással és -mozdulatokkal. Foulont, a gazembert, elfogták, testvérem! Az öreg -Foulont elfogták, anyám! Az alávaló Foulont elfogták, leányom! Azután -egy másik csoport rohant közéjük, mellét verte, haját tépte és -vijjogott: – Foulon él, Foulon, aki az éhezőknek tanácsolta, hogy -legeljenek. Foulon aki öreg apámnak mondotta, hogy legeljen, ha nincs -kenyerem az ő számára. Foulon, aki csecsemőmnek azt mondotta, hogy füvet -szopjon, mikor ezek a mellek kiszáradtak a szükségtől. Ó! Istennek szent -anyja! Ez a Foulon! Ó Ég, a mi szenvedésünk! Hallgass reám, halott -gyermekem és meghalt apám. Térdeimen, ezeken a köveken esküszöm, hogy -értetek bosszut állott Foulonon. Férjek, testvérek, fiaink: adjátok -nekünk Foulon vérét; adjátok nekünk Foulon fejét; adjátok nekünk Foulon -szivét; adjátok nekünk Foulon testét és lelkét. Tépjétek Foulont -darabokra s ássátok a földbe, hogy fü nőjön belőle! – Ilyen kiáltással -forogtak az asszonyok csoportokban, vad őrületig izgatva, egymást -ütötték, tépték, mig szenvedélytől ájultan össze nem rogytak és csak a -hozzájuk tartozó férfiak mentették meg őket az agyontaposástól. - -Mindazonáltal egy pillanatot sem veszitettek el; egy pillanatot sem! -Foulon a városházán volt és talán szabadon bocsátják. Soha, amig Saint -Antoine tudja, hogy minden szenvedést, sérelmet és gyalázatot kellett -eltürnie. Felfegyverzett férfiak és asszonyok gyorsan tódultak ki a -városnegyedből és magukkal vonták mind a söpredéket is, oly vonzóerővel, -hogy negyedórával azután, élő lélek nem volt látható Saint Antoine -kebelében, kivévén néhány öreg anyókát és a kiáltozó gyermekeket. - -Nem. Zsufolásig megtöltötték a törvényszék termét, ahol ez az öreg, -csunya, gonosz ember volt és elárasztották a szomszédos nagy teret és az -utcákat. Defarge-ék, férj és feleség, a Bosszuangyal és Jacques Három -egészen elöl állottak, nem messze tőle a tárgyalási teremben. - -– Nézd! – kiáltott az asszony, késével reámutatva. – Nézd a vén -gazembert, kötelekkel van megkötözve. Jó eszme volt egy csomó füvet -kötni a hátára. Ha! ha! Ezt jól csinálták. Hadd egye meg most! – Az -asszony kését hóna alá dugta és tapsolt, mint valami szinházban. - -Defargené mögött álló emberek elmondották megelégedettségének okát a -mögöttük állóknak, ezek pedig másoknak, és ismét másoknak, ugy hogy -nemsokára a szomszédos utcák a tapsolástól hangzottak. Hasonló módon -továbbitották bámulatos gyorsasággal Defargené türelmetlenségének -gyakori megnyilatkozását, mikor két-három óráig tartó unalmas -törvényszéki tárgyalások alatt vékaszámra öntötték a szót. Ami annál -könnyebb volt, mert sokan bámulatos ügyességgel felkusztak az épület -külsejére és az ablakokon néztek be a terembe; ezek jól ismerték -Defargenét és távirószolgálatot végeztek közte és a kivül levő tömeg -között. - -A nap végre oly magasra emelkedett, hogy egy barátságos sugara, mint a -remény vagy védelem jelképe, az agg fogoly fejét érte. Ez a nagy kegy -nem volt elviselhető! A korlát egy pillanat alatt izzé-porrá volt zúzva, -– már különben is feltünően sokáig állott ott – széjjelszórták és Saint -Antoine megragadta őt! - -Azonnal megtudták, még a tömeg legtávolabbi szélein is, Defarge csupán -átugrott a korláton és egy asztalon és a nyomorultat halálthozó karjaiba -ölelte – Defargené követte férjét és kezére csavarta a kötelek egyikét, -melyekkel a fogoly meg volt kötözve – a Bosszuangyal és Jacques Három -még nem is voltak mellettük és az ablakokban levő férfiak még nem -ugrottak be a terembe, mint a magasan ülő ragadozó madarak, mikor már az -egész városon végighangzott: - -– Hozzátok ki! Lámpásra vele! - -Lelökték és fölemelték, lógó fejjel hurcolták le a lépcsőn, most térden, -majd lábán állott, majd ismét hátán fekve cipelték; ütötték, verték és -majdnem megfulladt a fü- és szalmacsomóktól, melyeket száz meg száz kéz -dobott az arcába; megtépve, összezuzva, véresen, lihegve, de mindig -kegyelemért könyörgött és rimánkodott, majd szenvedéllyel védekezett -sorsa ellen, azon a kis szabad területen, mely körülötte képződött -azáltal, hogy az emberek hátrább huzódtak, hogy jobban láthassák őt; -majd mint valami száraz fakölöncöt hurcolták a lábak erdejében a -legközelebbi utcasarokig, ahol ilyen végzetes lámpa csüngött; Defargené -itten elbocsátotta őt – mint a macska az egeret – nyugodtan és higgadtan -nézett reá, mialatt a többiek mindent elkészitettek és ő kegyelemért -esdekelt. Az asszonyok az egész idő alatt folyton ott vijjogtak -körülötte, a férfiak pedig szenvedelmesen kiáltották, hogy füvet a -szájába s ugy akasszák fel. Felhuzták először, de a kötél elszakadt és -ők orditozva fogták karjaikba, felhuzták másodszor, a kötél elszakadt és -ők orditozva fogták karjaikba; a kötél aztán megkönyörült és kibirta őt -és nemsokára dárdára volt tüzve a feje, elegendő fü a szájában, Saint -Antoine pedig ott táncolt a látvány körül. - -De ezzel még nem végződött a napnak munkája, mert Saint Antoine dühöngő -vére az orditozás és táncolástól felhevült és forrott; mikor estefelé -meghallotta, hogy a legyilkoltnak veje, a népnek elnyomója és ugyancsak -ellensége, 500 lovasból álló őrség felügyelete alatt jön Párisba, Saint -Antoine nagy papirosivekre irta az ő büneit, hatalmába keritette s – egy -hadsereg közepéből is kitépte volna, hogy Foulon társaságába juttassa! -Fejét és szivét lándzsákra tüzte és a napnak három zsákmányát -farkasüvöltéssel hordta körül az utcákon. - -A sötét éjszaka beállta előtt nem tértek haza a férfiak és asszonyok a -siró, kenyér nélkül levő gyermekekhez. Azután hosszu sorokban lepték el -a nyomoruságos péküzleteket és türelmesen várakoztak, hogy rossz -kenyeret vásároljanak és mialatt korgó gyomorral várakoztak, az időt -azzal töltötték el, hogy a nap diadalaitól megittasultan egymást -átölelték és gyönyöreit ujra végigélvezték azáltal, hogy ismét -elmondották egymásnak. A rongyos emberek csoportjai lassankint -kisebbedtek, elszóródtak és magas ablakokban halvány mécsek gyultak ki, -kis tüzeket gyujtottak az utcákon, melyeknél a szomszédok közösen főztek -és azután a kapuk előtt vacsoráztak. - -Nyomoruságos, szük vacsora volt, hus nem tett kárt benne, sem más -hozzávaló, a rossz kenyéren kivül. De az egyesülés egy kis -táplálóanyagot kevert a kőkemény élelmiszerek közé és néhány szikrányi -vidámságot is csalt ki belőlük. Apák és anyák, kiknek teljes részük volt -a legkegyetlenebb vérengzésben, kedélyesen játszadoztak vézna -gyermekeikkel; a szeretők szeretkeztek és reméltek, ilyen világ -környezetében. - -Már hajnalodott, mikor az utolsó csoport vendég elhagyta Defarge -korcsmáját és Defarge rekedt hangon mondotta feleségének, mikor az ajtót -bereteszelte: - -– Végre megérkezett, kedvesem. - -– Igaz – válaszolta az asszony. – Majdnem! - -Saint Antoine aludt; Defarge-ék aludtak; sőt még a Bosszuangyal is aludt -éhező füszeresével és a dob is pihent. A dob hangja volt az egyedüli -Saint Antoineban, melyet a vérengzés és vihar nem változtatott meg. A -Bosszuangyal, a dob őrzője, fölkelthette és ugyanolyan hangokat -csalhatott volna ki belőle, mint a Bastille bevétele vagy Foulon halála -előtt: de a férfiak és asszonyok rekedt hangja Saint Antoine kebelében -teljesen elváltozott. - - -23. Fejezet. Tüz. - -Megváltozott a falu, ahol a kut csobogott és ahonnan az utkaparó naponta -kijárt, hogy az országut köveiből néhány morzsa kenyeret verjen ki, mely -szegény tudatlan lelkét és nyomorult, vézna testét összetartotta. A -szikla tetején levő börtön nem volt már olyan uralkodó, mint azelőtt; -volt benne katona őrségül, de nem sok; tisztek is voltak, hogy a -katonákra ügyeljenek, de egyik sem tudta, hogy katonái mit tesznek, -kivéve azt, hogy valószinüen nem azt tennék, amit parancsolnak. - -Közel és távol tönkrement vidék terül el, mely nem volt egyéb, mint -pusztaság. Minden zöld levél, minden fü és gabonaszál oly sorvadt és -szegényes volt, mint nyomorult népe. Minden elbágyadt, lehangolt, -elnyomott és megtörött állapotban volt. Lakások, keritések, férfiak, -asszonyok, gyermekek és a föld, mely őket hordozta – mind ki volt -szipolyozva. - -Monseigneur (mint egyén, gyakran méltányos ur) a nemzetnek áldása volt, -mindennek, ami őt környezte, lovagias szinezetet adott, előkelő példája -volt a fényűző, ragyogó életmódnak, mégis ő volt az okozója annak, hogy -minden ily állapotba jutott. Különös, hogy a természet, mely kizárólag -az ő használatára készült, oly gyorsan és alaposan kipréseltette magát. -Bizonyára van valami rövidlátás az örökkévaló intézkedéseiben! De mégis -ugy volt; mikor aztán a kövekből az utolsó csepp vért is kipréselték és -a kinzópad utolsó csavarát annyiszor forgatták, hogy rudja elgörbült és -hogy forgott, forgott, anélkül, hogy valamibe kapaszkodott volna, ugy -hogy Monseigneur otthagyta ezt a megbizhatatlan, alacsonyrendü -jelenséget. - -De a falun és sok más hasonló falun, nem ez a változás tünt fel. -Monseigneur husz vagy több év óta szipolyozta és préselte azt és -nagyritkán tisztelte csak meg jelenlétével, kivévén, hogy a vadászat -gyönyöreit élvezze, ilyenkor majd a népet, majd pedig a vadat hajszolta. -Ez utóbbinak a kimélésére Monseigneur nagy területeket müveletlen -vadonnak hagyott meg. A változás abban nyilvánult, hogy a faluban -alacsonyrendü, közönséges arcok jelentek meg, nem pedig abban, hogy -Monseigneur előkelő, vésett, boldog és boldogitó arckifejezése eltünt. - -Ebben az időben ugyanis az utkaparó, amint magányosan ott dolgozgatott -az ut porában és nem nagyon gyötörte magát azzal az eszmével, hogy ő is -csak por és porrá kell válnia, főképpen azzal a gondolattal volt -elfoglalva, hogy milyen szük a vacsorája és hogy mennyivel többet enne, -ha volna mit, ebben az időben, mikor magányos munkájából fölpillantott -és a vidéket nézte, egy vad alakot látott, amint gyalogolva közeledik. -Az ilyen alak azelőtt ritka, most pedig gyakori eset volt a vidéken. -Amint közelebb jött, az utkaparó meglepetés nélkül vette észre, hogy az -torzonborz haju, szinte barbár külsejü, magas termetü férfi volt és -olyan facipőt viselt, mely még az utkaparónak is otrombának látszott; -arca sötét, vad, naptól barnult, az országutak szennyétől és porától -piszkos, ruhája nedves a mocsarak párájától és tele az erdő ösvényein -rárakodott tüskével, levelekkel és mohával. - -Ilyen külsejü ember jött feléje, mint valami kisértet, juliusi nap -déltáján, mikor a töltésen levő kőhalom tövében ült, hogy amennyire -lehet, védőhelyet találjon a hirtelen keletkezett jégeső ellen. - -Az ember ránézett, ránézett a völgyben elterülő falura, a malomra, a -sziklán emelkedő börtönre. Mikor mindezt szemügyre vette, olyan -dialektussal, mely éppen csak hogy érthető volt, igy szólott hozzá: - -– Hogy megy, Jacques? - -– Köszönöm, jól, Jacques. - -– Kezet ide! - -Kezet fogtak és az ember leült a kőhalomra. - -– Nincs ebéd? - -– Most nincs más, csak vacsora – mondá az utkaparó éhes arccal. - -– Ez a divat, – dörmögött a másik – sehol sem találtam ebédet. - -Elővette megfeketedett pipáját, megtöltötte, acéllal és kovával -meggyujtotta, szitta, mig jól égett, majd hirtelen eltávolitotta magától -és valamit beléjeejtett, ami mutató- és hüvelykujja között volt, ez -föllángolt és füstfelhőben elpuffant. - -– Kezet ide! – Ezuttal az utkaparón volt a sor, hogy ezt mondja, miután -ezt a müveletet megfigyelte. Ismét kezet fogtak. - -– Ma éjjel? – kérdé az utkaparó. - -– Ma éjjel – válaszolt az ember, pipáját szájába dugva. - -– Hol? - -– Itt. - -Ő és az utkaparó a kőhalmon ülve, hallgatva nézték egymást, a jégeső ott -zuhogott köröttük, majd az ég a falu fölött ismét kiderült. - -– Mutasd meg! – mondá az utas és a domb tetejére ment. - -– Nézz oda! – válaszolt az utkaparó kinyujtott karral. – Menj itten -lefelé, egyenest végig az utcán és a kut mellett… - -– Az ördög vigye el mindezt! – szakitotta félbe a másik, végigtekintve a -vidéken. – Én nem megyek az utak és kutak mellett. Nos? - -– Tehát! Körülbelül két órányira a falu fölötti domb mögött. - -– Jó. Mikor hagyod abba a munkát? - -– Napnyugtakor. - -– Fölkeltesz-e, mielőtt hazamégy? Két éjjelen át vándoroltam pihenés -nélkül. Pipámat szivom el és azután ugy alszom, mint a gyermek. -Fölkeltesz? - -– Bizonyára! - -A vándor elszitta pipáját, zsebébe dugta, levetette nehéz facipőit és -háttal feküdt a kőhalomra. Egy pillanattal későbben mélyen aludt. - -Mialatt az utkaparó folytatta poros munkáját és az elvonuló jégesőfelhők -az ég kékjéből szalagokat láttattak, melyeknek a vidéken ezüstszalagok -feleltek meg, ugy látszott, hogy ez a kis ember (aki most piros sapkát -viselt a kék helyett) egészen el volt varázsolva a kőhalmon fekvő ember -látásától. Szeme annyiszor fordult feléje, hogy szerszámait csak -gépiesen használta és nagyon kevés eredménnyel. A naptól barnult arc, a -fekete, kuszált haj és szakál, a durva szövetü vörös sapka, az otthon -készült szövetből és durva bőrökből való idegenszerü ruha, az eredetileg -hatalmas, de éhezéstől lesoványodott alak, az alvás közben mogorván, -kétségbeesetten összeszoritott ajkak: irtózattal töltötték el az -utkaparót. A vándor sokat járhatott, lába tele volt sebbel, bokája -vérzett; füvel és levelekkel teletömött facipője hosszu utját -nehezitette, ruhája tele volt lyukkal. Az utkaparó föléje hajolt és -igyekezett meglátni, vajjon a keblében vagy másutt elrejtve van-e -fegyver nála; de eredménytelenül, mert az karjait mellén szorosan -összefonta, mint ahogy a száját csukva tartotta. Védőfalakkal, -őrházakkal, kapukkal, árkokkal és felvonóhidakkal megerősitett városok -levegőnek látszottak csak ehhez az emberhez képest. Mikor az alakról a -horizontra nézett és körültekintett, képzelete hasonló alakokat látott, -amint feltartóztatás nélkül haladtak Franciaországon végig, a középpont -felé. - -Az ember tovább aludt, nem törődve jégesővel, az utána való jó idővel, -napfénnyel, mely arcába sütött, mig a nap nyugaton lesülyedt és az ég -izzott. Az utkaparó összeszedte szerszámait, hogy hazamenjen a faluba és -fölkeltette őt. - -– Jó – mondá az alvó és könyökére emelkedett. – Két órányira a domb -teteje mögött. - -– Körülbelül. - -– Körülbelül. Jó! - -Az utkaparó hazament, por kisérte előtte vagy mögötte, aszerint, amint a -szél fujt, gyorsan odaért a kuthoz, ott elkeveredett a sovány tehenek -közé, amelyeket ottan itattak és ugy látszott, hogy ezeknek is -suttogott, amint halk hangon beszélt az egész falu népéhez. Mikor a falu -népe elköltötte szük vacsoráját, nem kuszott ágyba, mint rendesen -szokta; hanem a kapuk elé kijött és ottmaradt. A suttogás csodálatos -módon fertőző lett és mikor sötétség beállta után a falu a kut köré -gyült, ugyancsak csodálatosan volt fertőzve azzal a szenvedéllyel, hogy -várakozóan csakis egy irányba nézett az égre. Gabelle, a helység -főhivatalnoka, nyugtalan lett, háza tetejére ment egyedül és ő is abba -az irányba nézett; kéménye mögül látta a kut melletti elsötétülő arcokat -és a sekrestyéshez üzent, aki a templom kulcsait őrizte, hogy nemsokára -talán szükséges lesz a vészharangot megkonditani. - -Az éjszaka sötétedett. A kastélyt övező fák, melyek azt a külvilágtól -elkülönitették, zugtak a keletkező szélben, mintha a sulyos és sötét -kőtömeget fenyegetnék. Az eső vadul zuhogott a terrász két lépcsőjén és -a nagy kapuhoz verődött, mint valami gyors hirvivő, aki a bennlevőket -felkelti. Hirtelen szélroham száguldott végig a csarnokon a régi dárdák -és fegyverek között és sóhajtozva haladt végig a lépcsőkön és megrázta -az ágy függönyeit, melyben a márki utoljára aludt. Kelet, nyugat, észak -és délről az erdőkön keresztül jött négy nehézlépésü, borzas alak, -letiporták a magas füvet és összetörték a száraz faágakat, amint -óvatosan az udvar felé tartottak, ahol összetalálkoztak. Hirtelen -fénysugár villant fel és különböző irányban eltünt, majd ismét minden -elsötétült. - -De nem sokáig. Mindjárt azután a kastély különös módon a saját fényétől -lett láthatóvá, mintha világitana. A homlokzaton egy vékony fénysugár -játszadozott, átlátszó helyeket keresett, majd az ivek, ballusztrádok és -ablakok között mutatkozott. Majd magasabbra csapott föl, szélesebb és -világosabb lett. Hirtelen egy sor ablakból lángok törtek elő és merev -álmukból fölébresztett kőarcok bámultak ki a tüzből. - -Néhány ember hangja hallatszott a ház körül, aki még ottmaradt; majd -lovat nyergeltek és egy lovas elvágtatott. Őrült sebességgel nyargalt a -sötétségben és az izzadtságtól habzó ló csupán a falu kutjánál állott -meg Gabelle ajtaja előtt. - -– Segitség, Gabelle, segitsen mindenki. - -A vészharang türelmetlenül kondult; de más segitség (ha ez ugyan annak -mondható) nem volt. Az utkaparó és kétszázötven jóbarátja összefont -karral állott a kutnál és a fényoszlopot nézte az égboltozaton. - -– Lehet vagy negyven láb magas – mondották kárörömmel, de egyik sem -mozdult. - -A kastélybeli lovas és a habzó paripa tovább vágtatott a falun végig, a -köves lejtőn föl, a sziklán levő börtönhöz. A kapuban egy csoport tiszt -állott és nézte a tüzet, oldalt egy csoport katona: - -– Segitség, tiszt urak, a kastély ég; értékes tárgyakat még jókori -segitséggel meg lehet menteni. Segitség! Segitség! - -A tisztek a katonákra néztek, akik a tüzet bámulták, nem adtak parancsot -és vállvonogatva és bosszusan harapdálva ajkaikat válaszolták: - -– Hadd égjen! - -Mikor a lovas az uton végig kivágtatott a faluból, a falut -kivilágitották. Az utkaparó és kétszázötven jóbarátja megragadták az -eszmét, mint egy ember, házaikba szaladtak és minden homályos kis -ablakba gyertyát helyeztek. A minden tekintetben uralkodó inség okozta, -hogy parancsoló hangon kértek kölcsön gyertyát Gabelletől; és mikor ez a -hivatalnok egy rövid ideig akadékoskodott és habozott, az utkaparó, aki -különben nagyon alázatos volt minden feljebbvalóval szemben, azt -jegyezte meg, hogy kocsik nagyon alkalmasak örömtüzek gyujtására és a -lovakat is meg lehet sütni benne. - -A kastély magára maradt és tovább égett. Egy tüzes, a pokoli vidék felől -jövő szél belefujt a vad lángtengerbe és ugy látszott, hogy elfujja az -épületet. A tüz lángolása és lecsapódása között a kőarcok fájdalomtól -vonaglani látszottak. Mikor a nagy tömeg kő és oszlop ledült, a füst -elsötétitette a kőarcot az orron levő két gödröcskével; majd ismét -kilátszott a füsttömegből, mintha a keményszivü márki arca volna, aki -máglyán égett és a lángokkal küzködött. - -A kastély égett; a szomszédos fák, melyeket a láng elért, megpörkölődtek -és összezsugorodtak; távolabb álló fák, melyeket a négy vad alak -meggyujtott, az égő épületet ujabb füstfelhőbe boritották. Megolvadt -ólom és vas forrt a szökőkut márványmedencéjében; a viz kiapadt, a -gyertyaoltó kupakhoz hasonló tornyok eltüntek, mint a jég a tüzárban, és -négy szakadozott lángpatak módjára folytak végig a falakon. Nagy -repedések, szakadások támadtak a szilárd falakban, minden irányban; -elkábult madarak röpködték körül és hullottak bele a parázsba; négy vad -alak vonult tova kelet, nyugat, észak és dél felé a füstbeborult utakon, -a láng, melyet ott gyujtottak, vezette őket legközelebbi céljuk felé. A -kivilágitott falu hatalmába keritette a vészharangot, elkergette a -harangozót és gyönyörében harangozott. - -Más is történt; a falu az éhezés, a tüz, a harangozástól föleszmélve, -hirtelen arra gondolt, hogy Gabelle volt a bér és adó összegyüjtője, – -ámbár az utóbbi időben csak nagyon csekély adórészletet, bért pedig -egyáltalán nem kapott – türelmetlenül beszélni óhajtott vele, házát -körülvette és személyes tárgyalásra hivta őt. Gabelle erre házát -szorosan elreteszelte és visszavonult, hogy önmagával tanácsot tartson. -Ennek a tanácskozásnak az volt az eredménye, hogy Gabelle ismét a -háztető kéménye mögé vonult és arra határozta el magát, ha ajtaját -betörik (ő ugyanis alacsonytermetü, délvidéki és bosszuálló természetü -ember volt) leveti magát onnan és az alul levő emberek közül -egyet-kettőt igy agyonüt. - -Valószinü, hogy Gabellenek hosszunak tünt az éjszaka ott fönn, amint -kitekintett a távoli kastély tüzére és a falu gyertyáira, kapujának a -döngetése és az örömharangok kongatásának a hangja volt a látvány kisérő -muzsikája; nem is emlitve azt, hogy vele szemben a postaépület előtt egy -lámpa lógott és a falunak nagy volt a hajlandósága, hogy azt az ő javára -onnan eltávolitsa. Szorongó helyzet, egy nyári éjszakán ott állani a -sötét, tátongó tenger partján, készen arra, hogy beleugorjék, amire -Gabelle elszánta magát. De a barátságos hajnal végre feltünt, a falubeli -gyertyák kialudtak és a nép szerencséjére elszéledt. Gabelle is leszállt -a háztetőről és egyidőre élete még megmenekült. - -Száz mérföldnyi kerületben, más tüzek fényénél, ezen vagy más éjjel más -hivatalnokok kevésbbé szerencsések voltak, mert a fölkelő nap, az -egykori békés utcákban, ahol születtek és nevelkedtek, felakasztva látta -meg őket; és más falu és város lakói pedig szintén kevésbbé voltak -szerencsések, mint az utkaparó és barátai, mert a hivatalnokok és -katonaság sikeresen ellenük fordult és őket akasztotta fel. De a vad -alakok szilárd lépéssel haladtak kelet, nyugat, észak és dél felé, bármi -is történt, bárkit is akasztottak, a tüz lángolt. A matematika minden -művészetével sem lett volna képes egy hivatalnok sem kiszámitani azt, -hogy mily magas, vizzé váló akasztófára volna szükség, hogy ezt a tüzet -eloltsa. - - -24. Fejezet. A mágnessziget vonz. - -Tüzlángban, tengeráradásban telt el három viharos év, a szilárd földet -megrázta a dühöngő tenger áradása, melynek most sohasem volt apálya, -mindig csak áradt mind magasabb és magasabbra, a parton lakók rémülete -és bámulatára. A kis Lucie három ujabb születésenapját fonta az -aranyfonál életének békés szövetébe. - -Sok éjjel és sok nappal hallgatták a békés ház lakói a sarok -visszhangját, és szivük elszorult a viharos léptek hallatára. Az ő -lelkükbe ugy vésődtek bele ezek a lépések, mint olyan nép léptei, mely -vörös zászló alatt kiáltja, hogy hazája veszedelemben forog és -rémületesen kitartó varázslattal hosszu időn dühös fenevaddá változott. - -Monseigneur rendje otthagyta ezt a jelenséget, minthogy nem méltányolták -őt eléggé és oly kevéssé kivánták Franciaországban, hogy annak a -veszedelemnek volt kitéve, hogy onnan is, de az életből is kikergetik. -Mint a mesebeli paraszt, aki végtelen fáradsággal megidézte az ördögöt -és látásától annyira megijedt, hogy az örök ellenségtől mit sem tudott -kérdezni, hanem azonnal elszaladt, igy Monseigneur is, miután sok-sok -éven át visszájára mondotta el vakmerően a Miatyánkot és sok más -hathatós varázslatot alkalmazott, hogy az ördögöt megidézze, alighogy -meglátta, félelmében előkelően faképnél hagyta. - -Az udvar ragyogó középpontja eltünt, különben a nemzet golyóiból -származó orkánnak lett volna a céltáblája. Sohasem látták szivesen, – -Lucifer büszkesége, Sardanapal fényüzése és a vakond vaksága egyesült -benne – de eltünt és eltávozott. Az udvar, exkluziv legbelső köreitől -kezdve egész legkülső rothadt köréig tele intrikákkal, romlottság- és -álnoksággal, mindenestől eltünt. A legutolsó hirek szerint a királyság -is eltünt, palotájába volt internálva és felfüggesztve. - -1792-ik év augusztusa megérkezett és Monseigneur ekkor már messze járt. - -Londonban, Monseigneur főhadiszállása és nagy gyülekező helye -természetesen Tellsonék bankja volt. A kisértetek állitólag azokon a -helyeken járnak leginkább, ahol testük azelőtt leggyakrabban megfordult -és Monseigneur is, egy guinea nélkül, azt a helyet kereste föl, ahol az -ő guineai azelőtt voltak. Azonkivül ez volt az a hely, ahová a -legmegbizhatóbb franciaországi hirek leggyorsabban jutottak el. Aztán -meg Tellsonék háza előkelő volt és nagylelkü régi üzletfelei irányában, -akik elvesztették előkelő helyzetüket. Továbbá, mert azok a nemesek, -akik idejében észrevették a bekövetkező vihart és megelőzték a -kiraboltatást és konfiskálást és óvatos előrelátással vagyonukat -Tellsonékhoz átutalták, szükségben levő testvéreiket itt mindig -meghallgatták. Ehhez járult még az is, hogy minden Franciaországból való -uj jövevény hireivel Tellsonéknál jelentkezett és az egészen -természetesnek látszott. Mindezen okokból akkoriban Tellsonék háza – -francia hirek tekintetében – olyan volt, mint valami magasabb tőzsde; a -közönség is jól tudta ezt és ennélfogva oly számos volt a kérdezősködés, -hogy Tellsonék gyakran a legujabb hireket néhány sorba foglalva papirra -irták és a bank ablakába kifüggesztették, hogy mindenki olvashassa, aki -a Temple Bar mellett elrohant. - -Egy gőzölgő, ködös délután Lorry ott ült iróasztalánál, Darnay mellette -állott és halk hangon beszélgettek. A büntetőkamra, melyben azelőtt a »a -céggel« való értekezések folytak, most hirtőzsde volt, zsufolásig tele. -Körülbelül fél órával zárás ideje előtt volt. - -– De ha ön a legfiatalabb ember volna is, aki valaha élt, – mondá Darnay -habozva – még akkor is tiltakoznom kellene… - -– Értem, Hogy nagyon is öreg vagyok? – mondá Lorry. - -– Rossz idő, hosszu utazás, az utazó alkalmatosságok megbizhatatlansága, -fejetlen ország, oly város, mely még önre nézve sem biztos… - -– Kedves Károly, – mondá Lorry vidám bizalommal – ön néhány okot emlit -odautazásom, de nem ott-tartózkodásom ellen. Elég biztos az reám nézve; -senki sem fog ott egy ilyen vén legénnyel törődni, aki közel jár a -nyolcvanhoz, mikor annyi ott az ember, akivel sokkal érdemesebb törődni. -Ami pedig a város fejetlenségét illeti, ha nem volna fejetlenség a -városban, nem volna ok arra, hogy itteni házunkból elküldjünk valakit -ottani házunkba; aki régen ismeri a várost és az üzletet és aki -Tellsonék bizalmát birja. Ami pedig az utazás bizonytalanságát és -hosszadalmas voltát és a téli időt illeti, ki tegye ki magát Tellsonék -érdekében néhány kényelmetlenségnek, ha nem én, annyi év után? - -– Szeretném, ha én magam mehetnék – mondá Darnay Károly nyugtalanul, -mintha hangosan gondolkodnék. - -– Valóban! No ön ugyan jó tanácsadó! – kiáltott fel Lorry. – Ön szeretne -odamenni? Ön, a francia születésü? Ön bölcs tanácsadó! - -– Kedves Lorry ur, éppen mert francia születésü vagyok, jutott gyakran -az eszembe ez a gondolat (melyet azonban itten nem akartam hangoztatni). -Az ember nem tudja elképzelni, hogy ha némi részvétet érez ezzel a -szegény néppel szemben és valami áldozatot is hozott az érdekükben, – -ismét előbbi gondolatokba mélyedt módján beszélt – hogy meg ne -hallgassák őt és olyan befolyásra ne tegyen szert, mely némely bajnak -elejét venné. Tegnap este is, mikor ön már eltávozott és én Lucievel -beszélgettem… - -– Mikor ön Lucievel beszélgetett – ismételte Lorry, – Igen, csodálom, -hogy nem szégyenli Luciet emliteni! Ön ilyen időben Franciaországban -szeretne lenni? - -– No, hiszen én nem utazom – mondá Darnay Károly mosolyogva. – Inkább -csak azért mondom, mert ön emliti, hogy oda akar utazni. - -– És én el is megyek, egész komolyan. Az az igazság, kedves Károly. – -Lorry a távolabb levő »cégre« pillantott és hangját halkitotta. – -Nincsen fogalma arról, hogy üzletünk milyen nehézségekkel küzd, hogy -okmányaink és könyveink odaát milyen veszedelemben forognak. A jó Isten -tudja csak, hogy hány ember, mily sulyosan volna kompromittálva, ha -okmányaink közül néhány idegen kézbe kerülne, vagy elpusztulna; és ez -minden pillanatban megtörténhetik, mint ön tudja; ki mondhatja, hogy -Párist nem gyujtják-e föl ma, vagy rabolják-e ki holnap? Kivülem alig -képes valaki azokat (értékes időveszteség nélkül) óvatosan kiválogatni, -elásni, vagy valami más módon biztonságba helyezni. És én nyugodtan -üljek, mikor Tellsonék ezt tudják és mondják, Tellsonék, akiknek -kenyerét hatvan év óta eszem, – azért, mert tagjaim kissé merevek -lettek? Micsoda? Én még fiu vagyok, uram, egy féltucat itteni öreg -fickóhoz képest! - -– Mennyire csodálom az ön bátorságát és ifju lelkületét, Lorry ur! - -– Ah! Ostobaság, uram! És kedves Károly, – mondá Lorry ismét a »cégre« -tekintve, – fontolja meg, hogy teljesen lehetetlen mostan Párisból -valamit kihozni, teljesen közömbös, hogy mi az. Okmányokat és értékes -holmikat még ma is a legkülönösebb hirvivők hoztak ide hozzánk -(legnagyobb titokban mondom; még önnek sem volna szabad elmondanom), el -sem tudná képzelni és mindegyiknek az élete hajszálon függött csupán, -mikor a sorompón keresztülment. Más időkben a mi csomagjaink oly -akadálytalanul jönnek és mennek, mint az üzletszerü vén Angliában; de -most mindent megállitanak. - -– És ön tényleg ma éjjel elutazik? - -– Tényleg ma éjjel elutazom, mert az ügy oly sürgős, hogy nem tür -késedelmet. Mindenféle embert ajánlottak nekem kiséretül, de nem akarom, -hogy bármi dolgom is legyen velük. Jerryt szándékozom magammal vinni, -Jerry hosszu idő óta a testőröm vasárnap éjjel, már megszoktam őt. -Jerryt senki sem fogja gyanusitani, hogy valami egyéb, mint egy angol -buldogg, vagy hogy más szándéka van, mint hogy bárkire rátámadjon, aki -gazdáját érinteni meri. - -– Ismét azt kell mondanom, hogy szivből csodálom az ön bátorságát és -ifjuságát. - -– Nekem pedig ismét azt kell mondanom, ostobaság, ostobaság! Ha ezt a -kis megbizást véghezvittem, talán elfogadom Tellsonék ajánlatát, hogy -visszavonuljak és tetszésem szerint éljek. Akkor aztán elég időm lesz, -hogy a vénülésre gondoljak. - -Ez a párbeszéd Lorry szokott asztala mellett folyt; néhány lépésnyire -tőlük hencegett Monseigneur, – egész tömeg – hogy rövid időn belül -milyen módon fog bosszut állni ezen a gazember népségen. Monseigneurre -vallott egészen a mód, ahogyan beszélt, annak a védelme alatt, hogy -politikai menekült, másrészt meg a született brit orthodoxiát jellemezte -az a hang, mellyel erről a rettenetes forradalomról beszéltek; hogy az -volt az egyedüli aratás az ég alatt, melyet nem vetettek, mintha sohasem -történt volna semmi, vagy nem mulasztottak volna el soha semmit, amely -ezt eredményezte, mintha azok, – akik megfigyelték Franciaország -nyomorultjainak millióit és a rosszul és helytelenül alkalmazott -eszközöket, melyek arra voltak szánva, hogy az országot boldogitsák, – -nem látták volna, hogy a forradalom elkerülhetetlenül bekövetkezik, és -nem nyilvánitották volna elég érthetően azt, amit eljövendőnek láttak. -Ez a hencegés, mely párosul Monseigneur csapongó terveivel, hogy milyen -módon igyekszik majd a dolgoknak azt a rendjét visszaállitani, mely -önmagát tette tönkre és az ég és föld türelmét kimeritette, – -elviselhetetlen volt minden józaneszü emberre, aki ismerte az igazságot, -anélkül, hogy tiltakozott volna ellene. Ez a fülébe tóduló hencegés -Darnay Károlyra ugy hatott, mint valami zavart okozó vértolulás, vagy -lelkét eltöltő gond és állandó nyugtalanságot okozott lelkében. - -A beszélgetők között volt a King’s Bench törvényszékbeli Stryver is, aki -már jó messzire haladt abbeli törekvésében, hogy az állam előkelő -hivatalba helyezze és ennélfogva különösen hangosan beszélt; kifejtette -terveit Monseigneur előtt, hogy a népet röpitsék a levegőbe, pusztitsák -el a föld szinéről és éljenek meg nélküle és még sok más hasonló ilyen -célu tervet, mely lényegében mind hasonlitott ahhoz, hogy a sasok faját -ugy pusztitsák ki, hogy sót hintsenek a farkára. Darnay különös -ellenszenvvel hallgatta az ő beszédét és éppen azon töprengett, hogy -távozzék-e, hogy ne halljon belőle többet, avagy pedig ottmaradjon és -óvást emeljen a mondottak ellen, amikor olyasvalami történt, mely ebben -az ingadozásában határozó volt. - -A »cég« odalépett Lorryhoz és egy piszkos, zárt levelet tett eléje és -azt kérdezte tőle, hogy fölfedezett-e már valami nyomot arról a -személyről, akinek a levelet cimezték. A »cég« letette a levelet; Darnay -oly közel volt, hogy a cimzést meglátta, annál is gyorsabban, mivel az -az ő igazi neve volt. A cimzés igy szólott: »Nagyon sürgős. Az egykori -St. Evremonde márki urnak Franciaországból. Kézbesités végett: Tellson -és Társa bankár uraknak, Londonban, Anglia.« - -A házasság reggelén Manette doktor határozottan arra kérte Darnayt, hogy -nevének titka – kivévén, ha ő, a doktor, ez alól feloldja – kettőjük -között maradjon. Senki sem tudta, hogy ez volt a neve, még felesége sem -gyanitotta; Lorrynak sejtelme sem lehetett róla. - -– Nem, – mondá Lorry, válaszolva főnökének – megmutattam az urak közül -itten mindenkinek és senki sem tudja, hogy az az ur hol található. - -Minthogy az óra mutatója a bank záróraidejéhez közeledett, a távozók -folyama Lorry asztala mellett haladt el. Ő kérdezősködve tartotta a -levelet kezében, Monseigneur ránézett, – a terveket szövő és -méltatlankodó menekült személyében, – ennek is annak is, mindegyiknek -volt valami becsmérlő megjegyzése, angol vagy francia nyelven, a fel nem -található márkira vonatkozóan. - -– Azt hiszem, hogy unokaöccse – mindenesetre elfajult utód – a -nagyrabecsült márkinak, akit meggyilkoltak – mondá az egyik. – Boldog -vagyok, hogy sohasem ismertem őt. - -– Gyáva, aki elhagyta állomását már évekkel ezelőtt, – mondá egy másik -Monseigneur – aki fejével lefelé bujt el egy kocsi szénában és félig -megfulladva került ki Párisból. - -– Az uj doktrinák megfertőzték, – mondá egy harmadik – ellentétbe jutott -az utolsó márkival és lemondott az uradalmakról, mikor azok -reászállottak örökségül és átengedte azt a gazember népségnek. Remélem, -hogy ezek most majd megjutalmazzák ugy, ahogy megérdemli. - -– Micsoda? – kiáltotta a nagyhangu Stryver. – Tényleg ugy cselekedett? -Olyan fajta fickó? Hadd lássuk az ő alávaló nevét! F… e vigye őt! - -Darnay nem volt képes magát tovább tartóztatni, kezét Stryver vállára -tette és azt mondotta: Én ismerem ezt a fickót! - -– Igazán? – válaszolt Stryver. – Zeusra mondom, hogy sajnálom önt. - -– Miért? - -– Miért Darnay ur? Hallotta, hogy mit cselekedett? – Ne kérdezze, hogy -miért, ilyen időben! - -– De én kérdezem, hogy miért? - -– Én akkor is azt mondom, Darnay ur, hogy sajnálom önt. Sajnálom, hogy -ön ilyen különös kérdéseket intéz. Itt van egy fickó, akit megfertőzött -ez a legpestisesebb és legistentagadóbb ördögi doktrina, melyet valaha -ismertek; aki átengedi birtokait a föld legaljasabb csőcselékének, amely -a gyilkosságot nagyban üzi és ön, aki az ifjuságot tanitja, azt kérdezi, -hogy miért sajnálom önt. Jó, tehát válaszolok önnek. Sajnálom önt, mert -azt hiszem, hogy ilyen gazember önt is megfertőzheti. Ezért! - -Darnay igéretére emlékezve, csak nehezen tudta magát tartóztatni és igy -szólott: Talán ön nem érti meg ezt az urat. - -– Értek hozzá, hogy _Önt_ sarokba szoritsam, Darnay ur, – mondá Stryver -– és meg is teszem. Ha ez a fickó ur, akkor _én_ nem értem őt. Ezt -megmondhatja neki, tiszteletem kiséretében. Megmondhatja továbbá azt is -neki az én nevemben, hogy miután minden vagyonát és pozicióját ennek a -mészárló csőcseléknek engedte át, csodálkozom azon, hogy miért nem áll -az élükre. De nem, uraim, – mondá Stryver körültekintve és ujjaival -csattintva – én ismerem az emberi természetet és mondom önöknek, hogy -sohasem találnak fickót olyat, mint ez, aki ily drága védettek -könyörületére bizná magát. Nem uraim, ő elszelel, amily gyorsan csak -lehet. - -Ezekkel a szavakkal, utolsót csattantva ujjaival, Stryver kitolakodott a -Fleet-streetbe, hallgatói általánosan helyeseltek. Az általános távozás -után Lorry és Darnay egyedül maradtak az iróasztalnál. - -– Átveszi a levelet? – kérdi Lorry. – Ön tudja, hogy hol kell -kézbesiteni? - -– Igen. - -– Magyarázza meg neki, hogy ide cimezték, abban a hiszemben, hogy mi -képesek leszünk azt kézbesiteni és hogy már jó ideje itt fekszik. - -– Megteszem. Innen utazik Párisba? - -– Innen, nyolc órakor. - -– Visszajövök, hogy elbucsuzzam. - -Darnay nagyon elégületlen volt önmagával, Stryverrel és a többiekkel is, -lehető gyorsan a Temple csöndes vidékére sietett, felbontotta a levelet -és elolvasta. Igy hangzott: - -»Abbaye börtön, Páris, 1792. junius 21. - -Uram, egykori Márki ur, - -Miután életem a falu kezében hosszu ideig veszedelemben forgott, nagy -erőszak és méltatlansággal elfogtak és az egész hosszu uton végig gyalog -Párisba hoztak. Az uton sokat szenvedtem; de ez nem minden; házamat -lerombolták, – a földdel tették egyenlővé. - -A bün, melyért bebörtönöztek, uram, ezelőtt Márki ur, és amely miatt a -törvényszék előtt kell megjelennem és életemet is elveszitenem (az Ön -nagylelkü segitsége nélkül), amint ők mondják, a nép ő felsége ellen -elkövetett árulás, amennyiben ellene, egy emigráns érdekében működtem. -Hiába állitottam, hogy én, az Ön utasitásához képest az ő érdekében és -nem az ellen cselekedtem. Hiába állitottam, hogy én még az emigránsok -vagyonának elkobzása előtt elengedtem az adókat, melyet a nép megszünt -fizetni, hogy nem szedtem be a bért és nem pereltem őket. Az egyedüli -válasz az, hogy egy emigráns érdekében működtem, és hogy hol van az az -emigráns? - -Ó, kegyelmes uram, ezelőtti Márki ur, hol van ez az emigráns? Álmomban -kiabálom, hol van ő? Az Eget kérdezem, eljön-e, hogy engem -megszabaditson? Nincs válasz. Ó, uram, ezelőtti Márki ur, reménytelen -kiáltásomat a tengeren át hangoztatom, talán füleihez jut a nagy -Tellson-bank utján, mely Párisban is ismerős. - -A Mindenható szerelmére, a nagylelküség, az igazság, előkelő nevének -becsülete nevében könyörgök Önhöz, uram, ezelőtti Márki ur, jöjjön -segitségemre és szabaditson meg. - -A borzalom ezen börtönéből, ahol minden óra közelebb visz a halálhoz, -biztositom Önt, uram, ezelőtti Márki ur, fájdalommal teljes és -szerencsétlen szolgálatkészségemről. - -Az Ön lesujtott _Gabelleje_.« - -A Darnay lelkében rejtőző nyugtalanságot ez a levél hatalmasan -megelevenitette. Egy régi, hű szolgának a veszedelme, akinek egyedüli -büne az ő családja iránt tanusitott hűsége volt, oly szemrehányóan -meredt az arcába, hogy, amint ott járt föl és alá a Templeben, -megfontolva a teendőt, majdnem eltakarta az arcát a járókelők előtt. - -Jól tudta, hogy a cselekedet fölötti borzalmában, hogy nagybátyja ellen -való gyanujában, hogy abban az irtózatban, mellyel lelke a roskadozó -épületet tekintette és amelynek támogatásával gyanusitották, ő csak -félmunkát végzett. Jól tudta, hogy Lucie iránt való szerelme miatt -mondott le társadalmi állásáról és hogy ez a tette – ámbár lelke előtt -nem látszott ujnak – mégis elhamarkodott és hiányos volt. Jól tudta, -hogy rendszeresen és óvatosan kellett volna tervét kidolgozni, és hogy -szándékában is volt ennek a megtétele és hogy ez mégsem történt meg. - -Magaválasztotta angol otthonának boldogsága, az a szükség, hogy -állandóan el volt foglalva, az idő gyors változásai és nyugtalanságai, -melyek oly gyorsan követték egymást, hogy e hét eseményei az előbbi hét -meg nem ért terveit megsemmisitették és a következő hét eseményei pedig -mindent ismét ujjáalakitottak, ő tudta jól, hogy ezen események -kényszerének engedett, nem gond nélkül, de mégis állandó és tartós -ellenállás nélkül. Ő várt a cselekvés pillanatára, de az események -forgatagában az idő elmult, a nemesség minden uton csoportosan hagyta el -Franciaországot, vagyonukat elpusztitották és konfiskálták, nevüket -eltörülték, ezt ő mind jól tudta, mint bármilyen ujonnan keletkezett -hatalom Franciaországban, amely őt emiatt talán vád alá helyezte. - -De hiszen ő nem nyomott el senkit, nem börtönzött be senkit; oly távol -volt attól, hogy szigoruan követelte volna járandóságait, hogy saját -akaratából lemondott mindenről, és uj világba vetette magát, melyben -ránézve kedvezmény nem volt, abban kiküzdötte a maga helyzetét és -megkereste a kenyerét. Gabelle kezelte a tönkrejutott és eladósodott -birtokot irásba foglalt rendelkezések szerint, melyek utasitották őt, -hogy a szegény népet kimélje, hogy azt a keveset, ami elajándékozható -volt, nekik adja, télen annyi tüzelőfát és nyáron annyi gabonát, -amennyit a szorongató hitelezők meghagytak, hogy minden eshetőségre -számitva, a saját biztonsága érdekében ezt a körülményt irásba foglalta, -ugy hogy ennek most napfényre kellett kerülnie. - -Ezek a körülmények érlelték meg Darnay Károlynak azt a kétségbeejtő -elhatározását, hogy Párisba utazik. - -Igen. Mint a régi monda hajósát, a szél és áradat a mágnes szikla -hatáskörébe hajtotta és vonzotta őt, ugy hogy mennie kellett. Minden, -ami képzelete előtt felmerült, mind gyorsabban hajszolta őt, mind inkább -növekedő erővel a borzalmas vonzóerő karjaiba. Lelkének nyugtalanságát -az okozta, hogy boldogtalan hazájában rossz célok elérésére alkalmatlan -eszközöket használtak és hogy ő, aki tudta, hogy jobb amazoknál, nem -volt ott jelen, hogy megkisérelje, vajjon tehet-e valamit a vérontás -beszüntetésére és hogy a könyörület és emberiesség követelményeit -érvényre juttassa. Ez a félig elnyomott és félig szemrehányó gond arra -késztette őt, hogy párhuzamot vonjon maga és a bátor öreg ur között, -akiben olyan nagy volt a kötelességtudás; ezt a reánézve hátrányos -összehasonlitást nyomban követték Monseigneur becsmérelő nyilatkozatai, -melyek őt annyira megsértették, és Stryveréi, melyek régi okok miatt -kétszeresen sértők voltak reánézve. Majd Gabelle levele érkezett meg, -egy ártatlan, halálveszedelemben lebegő fogolynak az ő igazságosságához, -becsületéhez és jóhirnevéhez való könyörgése. - -Elhatározása megszilárdult. Párisba kell mennie. - -Igen. A mágnesszikla vonzotta őt, előre kellett eveznie, mig zátonyra -kerül. Nem volt szikláról tudomása; veszélyt alig látott. A szándék, -amely szerint cselekedett és ahogyan cselekedett, még ha nem volt is -teljesen befejezett, az ő eljárását olyan világitásba helyezte, hogy azt -Franciaországban hálásan ismerik majd el, különösen ha személyesen -jelenik meg annak az igazolására. Azután megjelent szeme előtt az a -dicső látomány, hogy képes jót cselekedni, (mely oly gyakran ámitja el a -vérmes embereket); ő már látta magát, hogy elegendő befolyással -rendelkezik, hogy vezesse ezt az elvadult forradalmat, mely oly -borzalmas vadsággal rohant előre. - -Amint igy most már eldöntött szándékával járt föl és alá, azt határozta, -hogy sem Lucie, sem atyja ne tudjon meg semmit addig, mig ő el nem -távozott. Luciet meg kellett kimélnie a bucsuzástól, és atyja, aki -mindig idegenkedett attól, hogy a régi idők veszedelmes emlékeivel -foglalkozzék csak akkor tudja majd meg ezt a lépését, amikor már -megtörtént, mikor már minden kétség eloszlott. - -Gondolataival elfoglalva sétált föl és alá, mig elérkezett az idő, hogy -Tellsonékhoz menjen és Lorrytól bucsut vegyen. Amint Párisba érkezik, -fölkeresi öreg barátját; de most nem mondott neki semmit szándékáról. - -Egy postakocsi indulásra készen állott a bank kapujában, Jerry is -utrakészen volt. - -– Kézbesitettem a levelet – mondá Darnay Károly. – Nem akartam -beleegyezni abba, hogy önt irott válasszal terhelje, de talán lesz -szives szóbeli választ vinni. - -– Nagyon szivesen, – mondá Lorry – ha nem veszedelmes. - -– Egyáltalán nem. Ámbár fogolynak szól, az Abbayeban. - -– Mi a neve? – mondá Lorry, nyitott jegyzőkönyvével a kezében. - -– Gabelle. - -– Gabelle. És mi az üzenet a szerencsétlen Gabelle számára a börtönben? - -– Egyszerüen az, hogy ő megkapta a levelet és jön. - -– Időt nem kell emliteni? - -– Holnap este elutazik. - -– Személy nem emlitendő? - -– Nem. - -Segitett Lorrynak, hogy egy csomó köpenybe és kabátba burkolózzék és -kikisérte őt a régi bank meleg levegőjéből a Fleet-street ködébe. - -– Üdvözletemet Lucienek és a kis Lucienek – mondá Lorry távozáskor – és -jól vigyázzon reájuk, mig visszajövök. – Darnay fejét rázta és kétkedően -mosolygott, mikor a kocsi elhajtott. - -Ezen az éjjelen – augusztus 14-ike volt – sokáig fönn volt és két -szeretetteljes levelet irt; az egyik Lucienek szólt, amelyben -elmagyarázta neki, hogy milyen elkerülhetetlen kötelesség kényszeriti őt -Párisba való utazásra és hosszadalmasan elmondotta, hogy erősen bizik -abban, hogy személyét semmi veszély nem fenyegeti; a másik a doktornak -szólott, amelyben Luciet és gyermekét az ő gondjaira bizta és szilárd -meggyőződéssel ugyanarról a tárgyról beszélt. Mind a kettőnek azt irta, -hogy megérkezése után azonnal ir, hogy őket személye biztonságáról -megnyugtassa. - -Nehéz nap volt, ez volt az első nap, hogy titokkal lelkében járt -közöttük. Nehéz volt reánézve, hogy titkolja az ártatlan csalást, -melyről ők semmit sem gyanitottak. Egy gyöngéd tekintet, melyet boldog -és tevékeny feleségére vetett, megerősitette elhatározásában, hogy nem -emlit semmit a bekövetkezendőről (már majdnem megtette, oly különös volt -reánézve, hogy bármit is cselekedjék az ő csöndes segitsége nélkül) és a -nap gyorsan eltelt. Alkonyatkor megölelte őt és kedves gyermekét, -emlitvén, hogy nemsokára visszatér (állitólagos elfoglaltságot adott -okul; titkon bőrtáskát készitett elő ruhákkal) és nehéz szivvel lépett -ki a ködös utcába. - -A láthatatlan erő gyorsan vonzotta őt magához, minden szél, minden -áramlat abba az irányba vonult. Leveleit átadta egy megbizható -hirvivőnek, hogy félórával éjfél előtt kézbesitse, – nem előbb. Dover -felé bérelt kocsit és megkezdette utazását. - -– Az Ég szerelme, az igazságosság, a nagylelküség és előkelő nevének -becsülete nevében! – ez volt a szegény fogoly kiáltása, ezzel -bátoritotta elfogult szivét, mikor mindent otthagyott, ami a földön -szivének kedves volt és a mágnesszikla irányába indult. - - - - -HARMADIK KÖNYV. A VIHAR UTJA. - - -1. Fejezet. Titkos börtönben. - -Az utas, aki az 1792-ik év őszén Angliából Páris felé utazott, lassan -haladt előre utazásában. Kelleténél rosszabb utak, rossz kocsik és rossz -lovak is eléggé késleltették, még ha Franciaország szerencsétlen és -trónjavesztett királya minden dicsőségével is trónjában ült volna; de az -idők változása ezenkivül is más körülményeket teremtett. Minden város -kapujában, minden falu adóhivatalában volt egy csoport polgár, nemzeti -muskétáikkal lövésre készen, ezek minden jövőt vagy menőt megállitottak, -össze-vissza kikérdezték, utleveleit megvizsgálták, nevét saját -jegyzékükben keresték, visszaküldötték vagy tovább menni hagyták, vagy -pedig megállitották és fogságba vetették, aszerint, amint az szeszélyes -itéletük vagy képzelődésük szerint legüdvösebbnek látszott az Egységes -és Oszthatatlan Köztársaság, a Szabadság, Egyenlőség és Testvériség, -vagy a Halálra nézve. - -Darnay Károly csak néhány mérföldnyit haladt franciaországi utjában, -mikor már kezdette észrevenni, hogy ebben az országban nincs kilátása a -visszatérésre, csupán ha Párisban jó polgárnak minősitik. Bármi -történjék is, utazása végére kell jutnia. Nem zárult mögötte egy szegény -falu, nem sülyedt mögötte egy közönséges sorompó az országuton, melyről -nem tudta volna, hogy az mind csupa vaskapu abban a sorozatban, mely -közötte és Anglia között bezárult. Az általános éberség annyira -körülvette őt, hogy ha hálóban lett volna, vagy ha ketrecben vitték -volna rendeltetési helyére, akkor sem érezte volna jobban szabadsága -elvesztését. - -Ez az általános éberség nemcsak hogy huszszor tartóztatta fel őt az -országut minden állomásán, hanem napjában huszszor késleltette -előhaladásában azáltal, hogy utánalovagoltak és visszahozták, előtte -lovagoltak és gondoskodtak arról, hogy föltartóztassák, vagy pedig vele -lovagoltak és őrizték őt. Már néhány napja utazott Franciaországban, -mikor az országut egy kis városában, Páristól még jó messzire, fáradtan -aludni tért. - -Más módon nem juthatott volna még ennyire sem, ha nem mutatta volna föl -a lesujtott Gabellenek az Abbaye börtönből irt levelét. Ennek a kis -helységnek a kapuőrsége annyi nehézséget okozott neki, hogy érezte, hogy -utazása most válságos ponthoz jutott. Aránylag tehát nagyon kissé volt -meglepve, mikor a kis korcsmában, ahová reggelig való tartózkodásra -utasitották, éjszaka közepén fölkeltették. - -Félénk helybeli hivatalnok és három fegyveres hazafi, vörös sapkával a -fejükön, pipával a szájukban, fölkeltette őt és ágyára ült. - -– Emigráns, – mondá a hivatalnok – fedezet alatt küldöm Párisba. - -– Polgártárs, nem óhajtok mást, mint hogy Párisba jussak, ámbár a -fedezetet nélkülözhetem. - -– Csend! – morgott egy vörössapkás és puskája agyával az ágytakaróra -ütött. – Hallgass, arisztokrata! - -– Ugy van, amint ez a jó hazafi mondja – jegyezte meg a félénk -hivatalnok. – Ön arisztokrata, fedezetre van szüksége és fizetnie kell -érte. - -– Nincs választásom – mondja Darnay Károly. - -– Választása! Hallgasd csak! – kiáltotta ugyanaz a fenyegető -vörössapkás. – Mintha nem volna kedvezmény, hogy meg van védve a -lámpavastól. - -– Ugy van mindig, mint a jó hazafi mondja – jegyezte meg a hivatalnok. – -Keljen föl és öltözködjék, emigráns. - -Darnay engedelmeskedett; visszavitték a kapuőrséghez, ahol más -vörössapkás hazafiak pipáztak, ittak és aludtak az őrtüz mellett. Itt -nagy összeget fizetett a fedezetért és reggel három órakor elindult -velük a nedves országuton. - -A fedezet két vörössapkás és háromszinü kokárdával diszitett lovas -hazafiból állott, akik a nemzet puskáival és kardjaival fölfegyverezve -mindkét oldalán lovagoltak. Darnay külön lovon lovagolt, de a kantárhoz -kötél volt erősitve, melynek végét az egyik hazafi karja köré tekerte. -Ilyen helyzetben folytatták utjukat, a hideg eső arcukat verte és lassu -lépésben lovagoltak a város rossz kövezetén ki az iszapos országutra. -Utjukban nem állott be változás, kivévén, hogy lovakat váltottak és -sebességet változtattak, végig a sáros országuton, egész a fővárosig. - -Éjjel utaztak; egy-két órával napfölkelte után megállottak és alkonyatig -pihentek. A fedezet oly nyomoruságosan volt öltözve, hogy puszta -lábukszára köré szalmát tekertek és rongyos vállukra is szalmát tettek, -hogy a nedvesség ellen védekezzenek. Eltekintve attól a személyes -kellemetlenségtől, hogy ilyen módon kisérték és a jelenlegi -veszedelemtől, melyet az a körülmény okozott, hogy a hazafiak egyike -krónikusan részeg volt és nagyon könnyelmüen bánt fegyverével, Darnay -Károly nem engedte, hogy a vele szemben alkalmazott kényszer ellenére is -komoly aggodalom támadjon lelkében; meggyőzte önmagát arról, hogy ennek -a helyzetnek semmi köze egy személyes ügy igazságosságához, amelyben még -nem itélkeztek, vagy olyan nyilatkozathoz, mely még nem volt megtéve és -amelyet az Abbaye foglya megerősitendő volt. - -De mikor Beauvais városához jutottak, – estefelé volt, mikor az utcák -tele voltak néppel – nem titkolhatta el, hogy a dolgok látszata nagyon -nyugtalanitó. Veszedelmet hirdető arcok vették körül, hogy lássák őt, -mikor a postaháznál leszállott és sok hang hangosan kiáltotta a -tömegben: »Le az emigránssal!« - -Éppen leszállóban volt a nyeregből, de ismét visszaült, minthogy azt -tartotta a legbiztosabb helynek és azt mondá: - -– Igen, emigráns; barátaim! De nem látjátok-e, hogy saját akaratomból -vagyok itten Franciaországban? - -– Átkozott emigráns vagy! – kiáltotta egy kovács és kalapáccsal a -kezében, dühösen előretolakodott. – És átkozott arisztokrata is vagy! - -A postamester, a kovács és a lovas kantárja közé állott (az ugyanis a -kantárt akarta megragadni) és csendesitően mondotta: »Hagyd őt, hagyd -őt! Párisban majd itélkeznek fölötte!« - -– Itélkeznek – ismételte a kovács és meglenditette a kalapácsot. – Igen -és elitélik, mint árulót. - -A tömeg erre helyeslően orditott. - -Darnay visszatartotta a postamestert, aki a lovat az udvarba akarta -vezetni (a részeg hazafi nyugodtan ült nyergében és odanézett, a kötél -vége karjára volt tekerve) és mihelyt szava hallhatóvá vált, igy -szólott: - -– Csalódtok, barátaim, vagy meg vagytok csalva. Én nem vagyok áruló. - -– Hazudik – kiáltá a kovács. – A határozat óta ő hazaáruló. – Élete a -népé. Átkozott élete már nem az övé. - -Abban a pillanatban, amint Darnay a tömeg szemében látta, hogy az reá -akar rohanni, a postamester a lovat az udvarba vezette, a fedezet -szorosan hozzácsatlakozott és a postamester bezárta és bereteszelte a -rozoga kaput. A kovács kalapácsával döngette, a tömeg orditott, de egyéb -nem történt. - -– Mi az a határozat, amelyről a kovács beszélt? – kérdé Darnay a -postamestertől, mikor köszönetet mondott neki és mellette állott. - -– Egy határozat, mely az emigránsok vagyonának eladását rendeli el. - -– Mikor kelt? - -– Tizennegyedikén. - -– Angliából való elutazásom napján. - -– Mindenki azt mondja, hogy ez csak egy a sok közül és még több más -követi – ha ugyan már nincs itten, mely minden emigránst számüz és a -hazatérőket halálra itéli. Ez az, amit gondolok, mikor azt mondotta, -hogy élete nem az öné. - -– De még nincsenek ilyen határozatok? - -Mit tudom én – mondá a postamester vállát vonogatva – talán itt van, -talán itt lesz. Mindegy. Mit kiván? - -Szalmán pihentek egy félszerben éjfélig és ismét tovább lovagoltak mikor -a város aludt. A sok vad változás között, mely közönséges dolgokon volt -észrevehető és amely ezt a vad lovaglást olyan különösnek tüntette föl, -nem volt a legutolsó, hogy ugy látszott, hogy senki sem alszik. Miután -sokáig puszta, és elhagyatott vidékeken lovagoltak végig, egy csomó -nyomoruságos kunyhóhoz jutottak, mely nem merült sötétségbe, hanem -világitástól ragyogott; lakói a csendes éj közepén kisértetszerüen -táncoltak egy kiszáradt szabadságfa körül, vagy fölállottak és -szabadságdalt énekeltek. Szerencsére, az éjjel Beauvaisban oly mélyen -aludtak, hogy biztosságban jutottak ki a kapukon és nemsokára ismét a -magános országuton voltak. A korai hidegben és nedvességben lovagoltak -tovább, kizsarolt földek mentén, melyek ebben az évben nem termettek, és -füsttől fekete, elégett házak romjai mellett; magános lovaglásuk -hirtelen változáshoz jutott azáltal, hogy hazafiak körjárata közeledett -feléjük, akik minden országut fölött őrködtek. - -Hajnalhasadtakor végre Páris falai alá érkeztek. A sorompó el volt zárva -és erős őrizet alatt volt, mikor odalovagoltak. - -– Hol vannak ennek a fogolynak az utlevelei? – kérdezte egy -határozottnak látszó előljáró, akit az őrség előhivott. - -A kellemetlen szó, természetesen, föltünt Darnay Károlynak és azt -jegyezte meg az előljárónak, hogy ő francia polgár és szabad -elhatározásból utazik, fedezet alatt, melyet az ország fejetlen -állapotában reákényszeritettek és amelyért ő fizetett. - -– Hol vannak ennek a fogolynak az utlevelei? – ismételte ugyanaz a -személy, anélkül, hogy ügyet vetett volna rá. - -A részeg hazafi sapkájában voltak és az előmutatta azokat. Ugyanaz a -hatósági személy, mikor reápillantott Gabelle levelére, zavartnak és -meglepettnek látszott és nagy figyelemmel nézett Darnayra. - -Azonban szó nélkül hagyta ott a fedezetet és a fedezettet és bement az -őrszobába; azalatt ők a kapu előtt nyeregben maradtak. A szünet alatt -Darnay Károly körülnézett és azt vette észre, hogy a kaput vegyes -katonákból és polgárokból álló őrség őrizte, az utóbbiak azonban számra -sokkal többen voltak; az is föltünt neki, hogy élelmiszerekkel terhelt -és hasonló célu kocsik könnyen jutottak be, de a kijutás még a -legártatlanabb embereknek is nagyon nehéz volt. Férfiak és asszonyok -tarka tömege, az állatokat és különféle fajta kocsikat nem is emlitve, -várakozott a kapu kinyitására; a személyazonosság megállapitása azonban -olyan szigoru volt, hogy csak egyenkint és nagyon lassan juthattak ki. -Nehányan tudták, hogy még sokáig tart, mig a vizsgálatban reájuk kerül a -sor és lepihentek a földön, aludtak és pipáztak, mig mások beszélgettek -és ácsorogtak. A vörös sapka és háromszinü kokárda, férfiak és asszonyok -között is, általános volt. - -Mikor Darnay körülbelül félórája ült már nyergében és figyelt mindenre, -ugyanaz a hivatalos személy ismét kijött és meghagyta az őrségnek, hogy -a kaput nyissa ki. Azután a fedezetnek – a józannak és a részegnek – -elismervényt adott a fedezett átvételéről és felszólitotta őt, hogy -szálljon le. Darnay leszállott, és a két hazafi, az ő fáradt lovát -vezetve, megfordult, anélkül, hogy a városba lépett volna. - -Vezetőjét az őrszobába kisérte, mely rossz bortól és dohánytól büzlött, -és ahol egy csomó katona és hazafi feküdt vagy álldogált, alva vagy -ébren, józanon vagy részegen, vagy pedig változatos neutrális állapotban -volt az alvás és ébrenlét, a józanság és részegség között. Az őrszoba -világitása is megfelelően határozatlan állapotban volt, amennyiben -részben az elalvó olajlámpából, részben pedig a borus naptól származott. -Néhány jegyzőkönyv feküdt nyitva egy asztalon és egy közönséges, sötét -tekintetü tiszt ült előtte. - -– Defarge polgár, – szólt ez Darnay vezetőjéhez, miközben egy -papirszeletet vett elő, hogy arra irjon, – ez Evrémonde, az emigráns? - -– Ez az. - -– Kora, Evrémonde? - -– Harminchét. - -– Nős, Evrémonde? - -– Igen. - -– Hol nősült? - -– Angliában. - -– Helyes. Hol a felesége, Evrémonde? - -– Angliában. - -– Helyes. La Force börtönbe kerül, Evrémonde. - -– Igazságos Ég! – kiáltott Darnay – milyen törvény szerint és milyen -vétek miatt? - -A tiszt egy pillanatra föltekintett irásából. - -– Uj törvényeink vannak, Evrémonde, és uj vétkek, mióta ön itt volt – -mondá a tiszt gunyosan mosolyogva és folytatta irását. - -– Kérem, vegye figyelembe, hogy én önként jöttem ide, földimnek a -kérvénye birt rá, mely ott fekszik ön előtt. Nem kivánok egyebet, -adjanak nekem alkalmat arra, hogy késedelem nélkül segitségére lehessek. -Erre talán van jogom? - -– Emigránsoknak nincsenek jogai, Evrémonde, – volt a közömbös válasz. A -tiszt irt, mig elkészült, elolvasta még egyszer, amit irt, beporozta és -Defargenak nyujtotta át e szavakkal: »Titkos börtönbe«. - -Defarge intett a fogolynak a papirossal, hogy kövesse őt. A fogoly -engedelmeskedett és két hazafiból álló őrség kisérte őket. - -– Ön az, – kérdezte Defarge halk hangon, mikor az őrház lépcsőjén -lejöttek és Páris felé fordultak – aki Manette doktor leányát vette el -feleségül, aki egykor, a most már nem létező Bastille foglya volt? - -– Igen – mondá Darnay és meglepetve nézett reája. - -– Az én nevem Defarge, Saint Antoineban korcsmám van. Valószinüleg -hallott rólam. - -– Feleségem az ön házába ment atyjáért? Igen? - -A »feleség« szó komor emléket látszott Defargeban kelteni és hirtelen -türelmetlenséggel mondá: - -– Annak az ujonszületett nőnek a nevében, akit La Guillotine-nak hivnak, -kérdem, minek jött ön Franciaországba? - -– Egy perccel ezelőtt hallotta, hogy miért. Azt hiszi talán, hogy nem -igaz? - -– Szomoru igazság önre nézve – mondá Defarge és homlokát ráncolva nézett -maga elé. - -– Valóban elvesztem. Itten minden annyira megváltozott, minden oly -hirtelen, oly méltánytalan, hogy teljesen elvesztem. Akar-e egy kissé -segiteni? - -– Nem – mondá Defarge, mindig maga elé tekintve. - -– Akar-e egyetlen kérdésre válaszolni? - -– Talán. A kérdés természetétől függ. Kérdezzen. - -– Közlekedhetem-e a külvilággal abból a börtönből, ahová olyan -igazságtalanul vetnek? - -– Majd meglátja. - -– Talán csak nem temetnek oda, itélet nélkül, anélkül, hogy alkalmat -adnának a védelemre? - -– Majd meglátja. És aztán? Azelőtt más emberek, hasonló módon, rosszabb -börtönökbe jutottak. - -– De nem általam, Defarge polgártárs. - -Válasz helyett Defarge komoran nézett reá és konok hallgatásba merülve, -haladt mellette. Mennél mélyebbé vált az ő hallgatása, annál halványabb -volt a remény, – azt hitte Darnay – hogy őt meglágyitja. Ezért gyorsan -folytatta. - -– Óriási fontosságu reám nézve (ön jól tudja, polgártárs, talán jobban -mint én, hogy mennyire fontos), hogy tudathassam Lorry urral Tellson -bankjában, egy angol urral, aki most Párisban van, az egyszerü tényt, -minden magyarázat nélkül, hogy a La Force börtönébe vetettek. Megteszi -ezt nekem? - -– Semmit sem teszek önért – válaszolta Defarge dacosan. – Kötelességem -hazámé és polgártársaimé. Mindkettőnek felesküdt szolgája vagyok, ön -ellen. Nem teszek semmit sem önért. - -Darnay érezte, hogy mennyire reménytelen ennek az embernek a kérlelése -és azonkivül büszkesége is sértve volt. Amint hallgatagon egymás mellett -haladtak, észrevette, hogy a nép mennyire hozzászokott ahhoz a -látványhoz, hogy foglyokat kisérnek az utcákon. Még a gyermekek sem -hederitettek reá. Néhány arramenő megfordult, néhányan kezükkel -fenyegették őt, az arisztokratát; egyébként nem találták különösebbnek, -hogy jól öltözött embert börtönbe kisérnek, mintha munkás a zubbonyában -munkájába sietett. Egy szük, sötét, piszkos utcában, melyen áthaladtak, -egy izgatott szónok széken állva beszélt izgatott hallgatóságnak a -király és a királyi családnak a nép ellen elkövetett vétkeiről. Egy pár -szóból, mit arramenőben felkapott, tudta meg Darnay Károly, hogy a -király börtönben van és hogy az idegen nagykövetek mind eltávoztak -Párisból. Az uton (Beauvaist kivéve) semmit sem hallott. A fedezet és az -általános éberség teljesen elszigetelte őt. - -Hogy a veszedelem sokkal nagyobb arányokat öltött, mióta Angliát -elhagyta, azt jól tudta. Hogy a veszedelem növekedett körülötte mind -gyorsabban és gyorsabban, azt is jól tudta most. Belátta, hogy nem tette -volna meg ezt az utazást, ha néhány nap eseményeit előre láthatta volna. -Gonosz sejtelmei mégsem voltak olyan komorak, mint amilyennek látszottak -volna a későbbi idők világitásánál tekintve. Bármilyen komor volt is a -jövő, mégis ismeretlen volt és komorsága némi bizonytalanság reményét -engedte fölmerülni. A rettenetes, napokon és éjjeken át folyó -öldöklésről, mely nagy, véres jellel volt ellátandó az aratás áldott -idejét, mielőtt még néhány kört is irt le az óra mutatója, éppen olyan -keveset tudott, mintha csak százezer esztendő mulva következnék el. Az -»éles ujszülött nő, kinek La Guillotine volt a neve«, alig volt ismerős -előtte és a nép tömege előtt. Azok a rémtettek, melyeket nemsokára -elkövettek, talán még azoknak az agyában sem születtek meg, akik azokat -véghezvitték. Hogyan találhattak volna helyet egy gyöngéd lélek homályos -sejtelmeiben? - -Hogy hosszu fogságban, durva bánásmódban és hogy felesége és gyermekétől -való kegyetlen elválasztásban lesz része, azt valószinünek, majdnem -bizonyosnak sejtette; de ezen kivül semmi mástól határozottan nem -tartott. Ily gondokkal lelkében, melyek elegendő sulyosak, ha valakit -egy iszonyatos börtön udvarába kisérnek, érkezett meg La Force -börtönhöz. - -Duzzadt arcu ember nyitotta ki a sulyos ajtót, ennek Defarge bemutatta -»Evrémonde, az emigránst.« - -– Mi az ördög! Mennyi lesz még! – kiáltotta a duzzadt arcu ember. - -Defarge átvette tőle az elismervényt, anélkül, hogy törődnék a -felkiáltással és eltávozott a két hazafival. - -– Az ördögbe, mondom ismét! – kiáltotta a börtönőr, aki egyedül maradt -feleségével. – Mennyi lesz még! - -A börtönőr felesége nem tudta, hogy mit mondjon erre a kérdésre, csupán -ezt válaszolta: - -– Türelmesnek kell lenni, édesem! – Három őr belépett a csengő hangjára, -ezek ismételték az asszony tanácsát és az egyik hozzáfüzte: a szabadság -szeretete kedvéért – ezen a helyen ez a megjegyzés nem hallatszott éppen -alkalomszerünek. - -La Force iszonyu börtön volt, sötét, piszkos és az egészségtelen álom -rettenetes szagától büzlött. Sajátságos, hogy milyen hamar észrevehető -ilyen gondozatlan helyeken a bebörtönözött álom undoritó párája! - -– Titkos börtönbe is! – dörmögte a börtönőr, az irott papirra tekintve. -– Mintha máris nem volna minden pukkadásig tele. - -Rosszkedvüen füzte a papirost egy türe, ahol már jó csomó volt; Darnay -Károly fél óra hosszat várt további gyönyöreire, néha föl és alá járt az -erősen boltozott szobában, néha egy kőpadon ült; szándékosan tartották -ott, hogy a főbörtönőr és alárendeltjei arckifejezését emlékükbe véssék. - -– Jöjjön, – mondá a főbörtönőr végre, fölemelve kulcsait – jöjjön velem, -emigráns! - -A fogoly a börtön komor félhomályában követte őt folyosókon és lépcsőkön -végig, sok ajtó csörömpölve záródott be utána, mig egy nagy, alacsony, -boltozatos terembe jutottak, mely mindkét nembeli fogollyal volt -zsufolva. Az asszonyok hosszu asztalnál ültek és irtak, olvastak, -kötöttek, varrtak és himeztek; a férfiak a székeik mögött állottak, vagy -a teremben föl és alá jártak. - -A foglyok ösztönszerü gondolatmenetével, szégyenletes bün és vétekre -gondolva, az uj jövevény irtózott a társaságtól. Hosszu, valótlannak -látszó lovaglását elképzelhetetlenségben messze felülmulta az a látvány, -mikor mind egyszerre fölemelkedtek és az akkori idők minden finomságával -és az előkelőség minden megnyerő bájával és udvariasságával köszöntötték -őt. - -Ez a látvány oly elszomoritó volt a fegyház komorságában, oly -kisértetiesnek látszott a környező szenny és kiáltó nyomorral szemben, -hogy Darnay Károlynak ugy tünt fel, mintha halottak társaságában állana. -Mind kisértet! A szépség kisértete, az előkelőség kisértete, az -elegáncia kisértete, a büszkeség kisértete, a frivolság kisértete, a -humor kisértete, az ifjuság kisértete, az öregség kisértete; mind arra -vártak, hogy eltávolitsák őket erről az elhagyatott partról; mind -rátekintett oly szemmel, melyet a halál megváltoztatott. Mind el voltak -jegyezve a halálnak, mikor ide beléptek. - -Megdermedt a látványtól. A mellette álló és a többi ott járkáló -börtönőr, akiknek a külseje foglalkozásuk rendes gyakorlásában eléggé -türhető lett volna, oly rettenetesen közönségesnek látszott az itt -jelenlevő gyászoló anyák, viruló leányok – a kokett, ifju szépség és az -érett, előkelő nevelésü urnővel szemben, hogy ez az álomvilágból való -kép, mely minden tapasztalat és valószinüség megforditottját mutatta, -elszéditette a szemlélőt. Bizonyos, hogy mind kisértet! Bizonyos, hogy a -hosszu, álomszerü lovaglás betegség volt, amely őt ide, a komor árnyak -közé hozta. - -– A szerencsétlenség összegyült bajtársai nevében – mondá egy udvari -megjelenésü és modoru ur előlépve – tisztelettel üdvözlöm La Forceban és -őszintén fájlalom azt a csapást, mely közénk hozta. Legyen gyors és -boldog vége! Másutt udvariatlanság volna nevét és állását kérdezni, de -itt nem! - -Darnay Károly föleszmélt, megadta a kivánt felvilágositást megfelelő -szavakkal. - -– De remélem, – mondá az ur a főbörtönőrre tekintve, aki a termen -végighaladt – hogy nincs titkos börtönben? - -– Nem tudom, hogy ez a kifejezés mit jelent, de hallottam, hogy azt -mondották. - -– Ó, mily kár! Mennyire sajnáljuk! De bátorság! Társaságunk több tagja -titkos börtönben volt eleinte, de ez csak rövid ideig tartott. - -Azután emeltebb hangon szólott: - -– Őszinte fájdalommal tudatom a társasággal, hogy titkos börtön. - -Részvét mormogása hallatszott, mikor Darnay Károly a termen keresztül -egy rácsos ajtóhoz ment, ahol a börtönőr várakozott reája és sok hang – -melyből a lágy részvéttel tele női hangok kihallatszottak – szerencsét -és bátorságot kivánt neki. A rácsos ajtónál megfordult, hogy hálásan -köszönetet mondjon, az ajtó bezárult és a jelenség eltünt szeme elől -örökre. - -Az ajtó egy fölfelé vezető főlépcsőre nyilott. Mikor már negyven fokot -haladtak (a félóra óta fogoly már számolta azokat) a börtönőr felnyitott -egy alacsony fekete ajtót és beléptek egy magános cellába. A levegő -hideg és nedves volt, de a cella nem volt sötét. - -– Az öné – mondá a börtönőr. - -– Miért zárnak be engem egyedül? - -– Hogyan tudjam én? - -– Vehetek-e tintát, tollat és papirt? - -– Erre nincs utasitásom. Majd meglátogatják önt és akkor megkérdezheti. -Egyelőre ételét vásárolhatja és semmi egyebet. - -A cellában volt egy szék, egy asztal és egy szalmazsák. Mikor a börtönőr -távozása előtt vizsgáló tekintetet vetett ezekre a tárgyakra és a négy -falra, a falhoz támaszkodó fogoly zavart fantáziájában azt képzelte, -hogy a börtönőrnek arca és teste oly természetellenesen puffadt, mintha -vizbefult volna és tele volna vizzel. Mikor a börtönőr eltávozott, -ugyanolyan zavart fantáziával azt gondolta: »Most oly egyedül vagyok, -mintha meghaltam volna«. Majd megállott, hogy a szalmazsákot megnézze, -undorral fordult el és azt gondolta: »És itt a mászkáló férgek között -van a test halál utáni első állapotában«. - -– Öt lépés hosszu, négy és fél széles, öt lépés hosszu, négy és fél -széles, öt lépés hosszu, négy és fél széles. – A fogoly föl és alá járt -cellájában és fölmérte; a város zugása ugy hangzott, mint tompitott -dobolás, melybe néha vad kiáltás vegyült. – Cipőket készitett, cipőket -készitett, cipőket készitett. – A fogoly ismét számolta a méretet és -gyorsabban lépdelt, hogy gondolatait az utolsó ismétléstől elterelje. – -A kisértetek, melyek eltüntek, mikor az ajtó becsukódott. Volt közöttük -egy alak, egy feketébe öltözött hölgy, ablakmélyedéshez támaszkodott, -napsugár esett aranyos hajára és ő hasonlitott… Kegyelmes Isten, hadd -lovagoljunk ismét a megvilágitott falun keresztül, ahol a nép mind ébren -van!… cipőket készitett, cipőket készitett, cipőket készitett… Öt lépés -hosszú, négy és fél széles! – Mialatt ily töredékek szálltak föl lelke -mélyéből és fejében kavarogtak, a fogoly mind gyorsabban lépkedett és -konokul számlált és számlált; a város zugása megváltozott, még mindig -ugy hangzott, mint tompa dobolás, de a zugásból panaszos hangok -hallatszottak ki, melyeket ismert. - - -2. Fejezet. A köszörükő. - -Tellsonék bankja Páris Saint Germain városrészében egy nagy ház egyik -szárnyában volt, ahová az utcáról, magas fallal és erős kapuval elzárt -udvaron keresztül lehetett bejutni. A ház előkelő ur tulajdona volt, aki -benne lakott addig, mig a zavargások elől saját szakácsa ruhájában el -nem menekült és átjutott a határon. Vadászok elől menekülő hajszolt vad -létére metempsychosisában is ugyanaz a Monseigneur volt, akinek, mielőtt -csokoládéját ajkaihoz emelte, három erős férfi segitségére volt -szüksége, a kérdéses szakácsot nem számitva. - -Mikor Monseigneur eltávozott, a három erős férfi feloldozta önmagát az -alól a bün alól, hogy tőle nagy fizetést kapott, azáltal, hogy nagyon -szivesen vállalkozott arra, hogy az ő torkát a hajnalodó Egységes és -Oszthatatlan Köztársaság és a Szabadság, Egyenlőség és Testvériség vagy -a Halál oltárán elvágja; Monseigneur házát először zár alá vették, majd -konfiskálták. Minden oly sebesen mozgott és egyik határozatot a másik -oly vad gyorsasággal követte, hogy most, szeptember őszi hónapjának -harmadik estéjén, a törvény hazafias kiküldöttei birtokba vették -Monseigneur házát, a háromszinü zászlóval megjelölték és fogadótermeiben -pálinkát ittak. - -Olyan üzlethelyiség Londonban, mint amilyen Tellsonéké Párisban volt, a -céget gyorsan kiforgatta volna valójából a Hivatalos Közlönybe. Ugyan -mit mondott volna megállapodott brit felelősségtudás és tekintélyesség -ahhoz, hogy egy bank udvarában narancsfák állanak és a számolóasztal -fölött Cupido alakja látható? És mégis ugy volt. Tellsonék átfestették -ugyan Cupidót, de az még mindig fölismerhető volt a menyezeten, ahol -szükös fehérnemüben, nyilával reggeltől estig az aranyra célzott (amint -azt egyébként is gyakran teszi). Ez a fiatal pogány Londonban, a -Lombard-streeten feltétlenül csődbe került volna és ugyanezt a szomoru -hatást idézte volna elő a halhatatlan fiu mögötti lefüggönyözött alkóv, -a falba illesztett tükör és az öregnek nem mondható alkalmazottak, akik -a legcsekélyebb felszólitásra nyilvánosan táncoltak. De a francia -Tellsonék mindezek ellenére is kitünően megállhattak és addig, amig a -viszonyok elviselhetők voltak, senki sem botránkozott meg ezen és nem -vette ki a pénzét a bankból. - -Hogy mennyi pénzt fognak Tellsonék bankjából kivenni és mennyi marad -ottan elveszetten és elfelejtve, hogy mennyi ezüst és ékszer vesziti el -fényét Tellsonék rejtekhelyein, mialatt elhelyezői a börtönben -sinylődnek, vagy nemsokára erőszakos halállal meghaltak, hogy -Tellsonéknál hány számlát sohasem lehetett ezen a világon lezárni és -átvitelezni kellett a másvilágra, azt ezen az estén senki sem volt képes -megmondani, még Lorry Jarvis sem, ámbár ő ezeket a kérdéseket alaposan -megfontolta. Frissen gyujtott fa tüzénél ült (a gonosz terméketlen -esztendő időnek előtte hideg volt) és becsületes, bátor arcán sötétebb -árnyék ült, mint amilyet a függőlámpa, vagy bármilyen más a szobában -levő tárgy vethetett volna – a borzalom árnyéka. - -A bank szobáiban lakott, oly hüséges volt a cég iránt, hogy annak -részévé vált, mint valami erős borostyángyökér. A főépületnek hazafias -birtokbavétele folytán a bankot valami biztonság vette körül, de a -hüséges öreg ur sohasem gondolt erre. Ilyen körülmények közömbösek -voltak reá nézve, ha kötelességének meg tudott felelni. Az udvar -végében, egy kolonád alatt, volt egy kocsifélszer, ahol Monseigneurnek -még tényleg ott állott néhány kocsija. Két oszlopra két hatalmas, -magasan lángoló fáklya volt kötve és azoknak fényében a szabad ég alatt -látszott egy nagy köszörükő: durván készült szerszám, melyet hirtelen -hoztak ide valami szomszéd kovács- vagy más műhelyből. Lorry fölkelt, az -ablakon át kinézett erre az ártatlan szerszámra és hideg borzongás -futott rajta végig, visszaült a tüz melletti székére. Nem csupán az -ablakot, hanem az előtte levő jalousiet is kinyitotta, majd ismét -bezárta; hideg rázta egész testét. - -A falon és kapun tul levő utcákból a város szokásos éjjeli zugása -hallatszott, melybe olykor-olykor valami leirhatatlan földöntuli hang -keverődött, mintha hajmeresztően szokatlan hangok tódulnának az Ég felé. - -– Hála Istennek, – mondá Lorry imára kulcsolt kézzel – hogy senki sincs -ma éjjel ebben a borzalmas városban, aki szivemhez közel áll. -Könyörüljön Ő mindazokon, akik veszedelemben vannak. - -Nemsokára azután hangzott a nagy kapu csengője és ő azt gondolta -»Visszajöttek!« és hallgatózott. De nem hallott hangos lármát az -udvarban, amint remélte, a kapu ujra becsukódott és minden csendben -volt. - -A nyugtalanság és idegesség, mely valóját eltöltötte, okozta a bankért -való meghatározhatatlan aggodalmát. Pedig jól őrizték. Éppen fölkelt, -hogy a megbizható emberek közé menjen, akik őrt állottak ott, mikor -ajtaja hirtelen kinyilt és két alak rohant be, akiknek láttára a -bámulattól hátraesett. - -Lucie és atyja! Lucie karját nyujtotta feléje, arcán a régi mély -komolyság kifejezése ült, annyira megerősödve, hogy ugy látszott, mintha -azért fejeződött volna ki, hogy élete e nehéz órájában arcának erőt -adjon. - -– Mit jelent ez? – kiáltotta Lorry zavartan, lélegzetét vesztve. - -– Mi ujság? Lucie! Manette! Mi történt? Miért jöttek ide? Mit jelent ez? - -Mereven reábámuló szemekkel, sápadt, zavart arccal, könyörögve sóhajtott -karjai között: - -– Ó, barátom! A férjem! - -– A férje, Lucie? - -– Károly. - -– Mi van Károllyal? - -– Itt van. - -– Itt, Párisban? - -– Néhány nap óta itt van, – három vagy négy napja – nem tudom, hogy hány -napja, nem tudom gondolataimat összeszedni. Egy nemes vállalkozás birta -utjára, tudtomon kivül; a kapunál föltartóztatták és börtönbe vetették. - -Az öreg ember akarata ellen felkiáltott. Majdnem ugyanabban a -pillanatban a nagy kapu csengője ujra megszólalt és nagy tömeg kiabálva -és üvöltve tódult az udvarba. - -– Milyen lárma ez? – kérdé a doktor az ablakhoz fordulva. - -– Ne nézzen ki! – kiáltott Lorry. – Ne nézzen ki! Manette, ha élete -kedves, ne érintse a függönyt! - -A doktor megfordult, keze az ablak kilincsén volt és nyugodt, bátor -mosollyal mondá: - -– Kedves barátom, ebben a városban az én életemnek varázshatalma van. Én -a Bastille foglya voltam. Nincs olyan hazafi Párisban – egész Párisban – -Franciaországban – aki, ha tudja, hogy én a Bastille foglya voltam, -érintene engem, kivéve, hogy ölelésekkel agyonszoritsanak, vagy -diadalban körülhordjanak. Az én régi bánatom hatalmat adott nekem, mely -keresztülvitt minket a sorompón és ott Károlyról hireket szerzett és -minket idehozott. Tudtam, hogy ugy lesz; tudtam, hogy Károlyt -kimenthetem minden veszedelemből; megmondottam Lucienek. Mi ez a lárma? -– Keze ismét ott volt az ablak kilincsén. - -– Ne nézzen ki! – kiáltott Lorry teljesen kétségbeesve. – Ne, édes -Luciem, ön se! – Karját köréje fonva tartotta vissza. – Ne ijedjen meg -annyira, édesem. Ünnepiesen esküszöm önnek, nem tudok arról, hogy -Károlyt baj érte volna, hogy nem is sejtettem, hogy végzetes helyre -jött. Melyik börtönben van? - -– La Forceban! - -– La Forceban! Lucie, gyermekem, ha ön valaha bátor és tetterős volt -életében – és ön az volt mindig, nyugodjék meg most és tegye azt, amit -mondok; mert attól sokkal több függ, mint elképzelheti, vagy amint azt -én önnek mondhatom. Saját erejével ma éjjel Károly érdekében semmit sem -tehet; teljesen lehetetlen, hogy kimenjen. Azért mondom ezt, mert az, -amit Károly érdekében kérnem kell, a legnehezebb minden tekintetben. -Ettől a pillanattól kezdve engedelmesnek, némának és nyugodtnak kell -lennie. Meg kell engednie, hogy itt egy hátulsó szobában elhelyezzem. -Két percre egyedül kell hagynia engem atyjával és nem szabad -késlekednie. - -– Engedelmeskedem önnek. Látom az arcán, hogy ön tudja azt, hogy mást -nem tehetek. Tudom, hogy ön mily ragaszkodó. - -Az öreg ember megcsókolta őt, hirtelen szobájába vezette és az ajtót -bezárta; majd sietve visszajött a doktorhoz, kinyitotta az ablakot, -félrehuzta kissé a függönyt, kezét a doktor karjára tette és vele együtt -kinézett az udvarra. - -Egy csomó embert láttak, férfit és nőt, – nem voltak annyian, hogy az -udvart megtöltötték volna – negyvenen vagy ötvenen lehettek mindössze. -Azok, akik a házat birtokba vették, beeresztették őket a kapun, ők -betódultak, hogy dolgozzanak a köszörükövön, melyet itt valószinüen az ő -rendelkezésükre állitottak föl, minthogy ez a hely alkalmas és a -tolongástól távol volt. - -De micsoda borzasztó munkások és mily borzasztó munka! - -A köszörükőnek kettős forgatója volt, melyet két férfi őrült sebességgel -forgatott, arcuk forgatás közben láthatóvá lett, mikor hajuk -hátrahullott; borzalmasabb és kegyetlenebb kifejezés ült rajtuk, mint a -legvadabb kannibálokén. Hamis szemöldököt és álbajuszt viseltek és -undoritó arcuk izzadtsággal és vérrel volt fedve és az őrült üvöltésből -görcsösen eltorzult szemük az álmatlanság és állati izgalom folytán -kimeredt és vésztjóslóan bámult. Miközben ezek a dühöngők forgatták a -követ és undoritó hajfürteik majd arcukat boritották el, majd pedig -vállukra hullottak vissza, néhány asszony bort nyujtott ajkukhoz, hogy -igyanak; a csepegő vértől, a csepegő bortól, a köszörükő forgatásakor -fölszálló szikraesőtől gonosz lehelletük tüzesnek és véresnek látszott. -Egyetlenegy alakot nem lehetett közöttük felfedezni, mely ne lett volna -vérrel mocskolt. Egymást lökdösve, hogy a köszörükőhöz jussanak, -állottak ottan a férfiak, övig meztelenül, karjaik és mellük vérrel volt -bemázolva; rongyokba, vértől mocskos rongyokba burkolt férfiak, ördögi -módon csipkékkel, selyemmel és női ruhákról való szalagokkal diszitett -férfiak, minden rongy vérrel itatva és szennyezve. Fejszék, kések, -bajonettek, kardok, melyeket köszörülésre hoztak oda, mind piroslott a -vértől. Néhányan csorba kardjaikat vászonrongyokkal és női ruhákból való -foszlányokkal csuklóikhoz kötözték, ezek a szalagok is bár különböző -szinüek, mind egyformán véresek voltak. Mikor a fegyvereknek őrült -veszettséggel eltelt birtokosai ezeket kirántották a szikraesőből és az -utcákba rohantak, ugyanaz a piros szin ragyogott dühödt szemükben; -olyanok voltak ezek a szemek, hogy minden szemlélő, akiben még volt -emberi érzelem, husz évet adott volna életéből, ha jól irányzott -lövéssel fényüket kiolthatta volna. - -Mindezt egy pillanat alatt látták, mint valami vizbefulónak, vagy más -halálos veszedelemben lebegő emberi teremtménynek a vizióját. -Visszaléptek az ablaktól és a doktor kérdezően tekintett barátja -halálsápadt arcára. - -– Ezek a foglyokat gyilkolják, – suttogta Lorry és félénken tekintett az -elzárt ajtó felé. – Ha bizonyos abban, amit mond, ha tényleg olyan -hatalma van, amint hiszi, – én hiszem, hogy van – ismertesse meg magát e -sátánok előtt és vitesse magát La Forceba. Talán már késő; nem tudom; de -egy pillanatig se várjon tovább. - -Manette doktor megszoritotta Lorry kezét, hajadonfővel kisietett a -szobából és az udvarban volt már, mikor Lorry ismét az ablakhoz lépett. - -Hosszu, fehér fürtjei, sajátságos arca, fellépésének feltétlen -biztossága, mellyel a fegyvereket félretolta, egy pillanat alatt a tömeg -közepébe vitte őt, ahol a köszörükő állott. Néhány percre szünet állott -be, tolongás, zugás támadt körülötte és hangja érthetetlenül -hallatszott; Lorry látta azután, hogy mind körülveszik őt, vállukra -emelik és elrohannak ezzel a kiáltással: »Éljen a Bastille foglya! -Segitsük a Bastille-fogoly rokonát La Forceban. Helyet a Bastille -foglyának ott elől! Mentsük meg Evrémonde foglyot La Forceban!« – -Ezernyi hang ismételte a kiáltozást. - -Aggódó szivvel leeresztette a függönyt, ismét bezárta az ablakot, -Luciehez sietett és elmondotta neki, hogy a nép segiti atyját és hogy -férjét kutatják. Gyermeke és Miss Pross nála volt, de eszébe sem jutott, -hogy látásukon meglepődjék, csak jó idővel később, amint figyelve nézte -őket oly nyugalommal, amilyenre ezen az éjjelen képes volt. - -Ezalatt Lucie tompa kábultsággal terült el a földön és görcsösen -szoritotta Lorry kezét. Miss Pross a gyermeket Lorry ágyára fektette és -feje nemsokára kicsiny védettje mellé a párnára hanyatlott. Ó, a hosszu, -hosszu éjszaka, a szegény feleség nyögése! És a hosszu, hosszu éjszaka, -anélkül, hogy atyja hirekkel visszajönne! - -A sötétségben még kétszer hangzott a nagy kapu csengője, a tömeg -megfordult és forgatta a szikrát szóró köszörükövet. - -– Mi ez? – kiáltotta Lucie megrémülve. - -– Csend! A katonák köszörülik kardjaikat, – mondá Lorry. – A ház most -nemzeti vagyon és fegyverkovácsműhelynek használják, édesem. - -Csak kétszer; de az utolsó alkalommal a munka már gyöngén, szakadozottan -haladt. Nemsokára virradni kezdett és Lorry gyöngéden kiszabaditotta -kezét a görcsös ölelésből és óvatosan ujra kinézett. Egy ember, aki -annyira tele volt vérrel, hogy sulyosan sebesült katonának tünhetett -fel, aki a harcmező halottai közül ismét öntudatra jutott, a köszörükő -melletti kövezetről fölkelt és zavart tekintettel körülnézett. Nemsokára -azután az elfáradt gyilkos, a hajnal bizonytalan homályában meglátta -Monseigneur egyik kocsiját, a diszhintó felé támolygott, beszállott, -ajtaját betette maga után és a pompás párnákon pihent. - -A nagy köszörükő, a Föld, megfordult, mikor Lorry ismét kitekintett az -ablakon és a nap pirosan sütött az udvarba. A kisebb köszörükő egyedül -állott a nyugodt reggeli levegőben. Piros volt. Szinét nem a naptól -kapta és az nem is vehette el. - - -3. Fejezet. Az árnyék. - -Mikor az üzleti órák ideje elérkezett, Lorry üzleti szellemében az volt -az első gondolat, hogy neki nem volt joga ahhoz, hogy Tellsonék üzletét -veszedelemnek tegye ki azzal, hogy egy börtönben levő emigráns feleségét -a bank épületében elhelyezte. Saját vagyonát, biztonságát, életét, -pillanatnyi habozás nélkül kockára tette volna Lucieért és gyermekéért; -de az a vagyon, melyért felelős volt, nem volt az övé és ő üzleti -ügyekben szigoru üzleti ember volt. - -Először Defargera gondolt, hogy fölkeresi őt korcsmájában és tanácsát -kéri arra nézvést, hogy a város rendezetlen viszonyai között melyik a -legbiztosabb tartózkodási hely. De ugyanaz a gondolat, mely őt eszébe -juttatta, elejtendőnek találta; Defarge ugyanis a legvadabb városrészben -lakott, ott kétségtelenül befolyásos is volt; de mélyen elmerült annak -veszedelmes műveiben. - -Minthogy dél is elmult és a doktor még nem jött vissza és minden percnyi -késedelem Tellsonékat még jobban veszélyeztette, Lorry Lucievel -tanácskozott. Lucie azt mondotta, hogy atyja ebben a városrészben, a -bank közelében, rövid időre lakást akar bérelni. Minthogy ez üzleti -szempontból kifogásolható nem volt és Lorry előrelátta, hogy még abban -az esetben is, ha Károly ügye kedvezőre fordul és őt szabadon bocsátják, -sem remélheti, hogy a várost elhagyhatja, eltávozott, hogy ilyen lakást -keressen. Talált is alkalmasat, messze egy félreeső mellékutcában, ahol -egy háztömeg lezárt és lefüggönyözött ablakai melankólikusan jelezték, -hogy a ház üres. - -Ebbe a lakásba vitte azonnal Luciet, gyermekét és Miss Prosst; ottan -kényelmesen elrendezett mindent, ugy hogy az még az övénél is -kellemesebb volt. Otthagyta Jerryt kapusnak, majd visszatért a -bankházba, hogy folytassa félbehagyott munkáját, de a nyugtalanság és a -sulyos gondok elvonták figyelmét a munkától és lassan telt el a nap. - -A nap véget ért és Lorry munkaképessége is, mikor a bank bezárult. Ismét -egyedül volt a szobájában, mint az előtte való este, meghányva-vetve, -hogy mi a legközelebbi teendő, mikor hallotta, hogy valaki jön a -lépcsőn. Néhány pillanat mulva egy ember állott előtte, aki, élesen -reátekintve, nevén szólitotta őt. - -– Szolgálatjára – mondá Lorry. – Ismer engem? - -Sötétfürtü, hatalmas termetü ember volt, negyvenöt-ötven éves lehetett. -Válasz helyett megismételte a kérdést, anélkül, hogy hangsulyozná: - -– Ismer engem? - -– Láttam valahol. - -– Talán korcsmámban? - -Lorry feszülten és izgatottan kérdezte: - -– Manette doktortól jön? - -– Igen. Manette doktortól jövök. - -– És mit mond? Mit küld? - -Defarge egy nyitott papirszeletet nyujtott át. A doktor kezeirása volt: - -– Károly biztosságban van, de én nem hagyhatom még el nyugodtan e -helyet. Megadták nekem a kedvezményt, hogy e sorok átadója Károlytól -néhány sort vigyen feleségének. Hadd lássa az üzenetvivő Luciet. - -La Forceból volt keltezve, egy órával azelőtt. - -– Elkisér engem felesége lakásához? – kérdezte Lorry megkönnyebbült -szivvel, miután a papirszeletet hangosan elolvasta. - -– Igen, – válaszolt Defarge. - -Lorrynak alig tünt fel, hogy Defarge milyen különösen tartózkodó, gépies -hangon beszélt. Kalapját vette és lement vele az udvarba. Itt két -asszony várakozott; az egyik kötött. - -– Defargené asszony, ugy-e? – mondá Lorry, aki őt majdnem ugyanabban a -helyzetben hagyta el körülbelül tizenkét év előtt. - -– Ő az, – jegyezte meg férje. - -– Madame velünk jön? – kérdezte Lorry, mikor látta, hogy ő is utnak -indult. - -– Igen. Hogy képes legyen fölismerni az arcokat és megismerje a -személyeket. Az ő biztosságuk érdekében történik. - -Defarge hangja megdöbbentette Lorryt és kétkedően nézve reá, -előreindult. Mind a két asszony követte; a másik asszony a Bosszuangyal -volt. - -Gyorsan áthaladtak a közbeeső utcákon, fölmentek az uj lakás lépcsőjén, -Jerry beeresztette őket és Luciet egyedül találta, sirva. Majdnem -elájult arra a hirre, melyet Lorry hozott neki férjéről és megragadta a -kezet, mely a papirszeletet átadta. - -– Kedvesem, légy bátor. Jól vagyok és atyádnak van befolyása körülöttem. -Nem válaszolhatsz. Csókold meg gyermekünket helyettem. - -Ennyi volt az irás. Ő neki ez oly sok volt, hogy Defargetól felesége -felé fordult és egyik kötő kezét megcsókolta. Szenvedélyes, hálás, -szerető, nőies cselekedet volt, de a kéz nem válaszolt, – hanem hidegen, -sulyosan lehanyatlott és ismét kötéséhez fogott. - -Volt valami az érintésében, ami Lucienek feltünt. A papirost éppen -keblébe akarta rejteni, de megállott és megrémülve tekintett -Defargenéra. Defargené a pillantást ráncolt homlokkal és hideg, közömbös -tekintettel viszonozta. - -– Kedvesem, – szólt közbe Lorry magyarázóan – az utcákon gyakran vannak -zavargások; és ámbár nem valószinü, hogy önnek nyugtalanságot okozzanak, -Defargené látni óhajtja, hogy ismerje azokat, akiket ilyen esetekben -befolyásával megvédelmezhet, hogy személyük azonosságát megállapithassa. -Azt hiszem, – mondá Lorry, aki nyugtató szavaiban megakadt, mikor -mindinkább feltünt neki annak a három alaknak kőkemény, hideg -közömbössége – ez a tény, Defarge polgártárs? - -Defarge komoran tekintett feleségére és nem adott más választ, csak -helyeslően dörmögött. - -– Jó volna talán, kedves Lucie, – mondá Lorry oly hangon, hogy mindenkit -megnyugtasson – ha a drága gyermek is bejönne és a jó Pross is. A mi jó -Prossunk, Defarge, angol nő és nem tud franciául. - -A kérdéses hölgy, aki szentül meg volt győződve, hogy bármilyen -idegennel is fölveszi a küzdelmet és akit szükség vagy veszedelem sem -félemlithetett meg, keresztbefont karral lépett be és angolul igy -szólott a Bosszuangyalhoz, akit először pillantott meg: - -– Nos! Én biztosságban vagyok, szemtelen pofa! Remélem, hogy jól vagy? - -Defargenéról is megemlékezett ilyenfajta angol köhögés kiséretében, de -mind a kettő alig törődött vele. - -– Ez az ő gyermeke? – kérdé Defargené és először állott meg munkájában, -kötőtüjével mutatván a kis Luciere, mintha az a Végzet ujja volna. - -– Igen, asszonyom, – válaszolt Lorry – ez a mi szegény foglyunk kedves -leánya és egyetlen gyermeke. - -Defargené és kisérőinek árnyéka oly komoran és fenyegetően látszott a -gyermeket érni, hogy anyja ösztönszerüen letérdelt mellé a földre és -keblére ölelte. Defargené és kiséretének árnyéka ekkor mind a kettőt, -anyát és gyermekét is fenyegetően és komoran látszott érni. - -– Elég, férjem, – mondá Defargené. – Láttam őket. Mehetünk. - -Tartózkodó viselkedésében fenyegetés volt, – nem volt látható vagy -kifejezésre juttatott, inkább türtőztetett és sejthető; – ez Luciet arra -birta, hogy könyörgő kezével Defargené ruháját megfogja. - -– Kegyes lesz szegény férjem irányában? Nem fog neki ártani? Segiteni -fog, hogy meglássam őt, ha lehet? - -– Férjével itt semmi dolgom, – válaszolt Defargené, teljes nyugodtsággal -nézve le reája. – Itt csak az ön atyja leányával van dolgom. - -– Hát énértem, legyen könyörületes férjem iránt! Gyermekemért! Kicsiny -kezét összekulcsolja és ő is könyörög önnek, hogy legyen könyörületes. -Sokkal jobban félünk öntől, mint a többiektől. - -Defargené ezt bóknak vette és férjére nézett. Defarge zavartan -harapdálta hüvelykujja körmét és feleségére nézve, szigorubb kifejezést -erőltetett arcára. - -– Mit mond férje abban a kis levélben? – kérdé Defargené fenyegető -mosollyal. – Befolyásról mond valamit? - -– Hogy atyámnak – mondá Lucie sietve, kivéve a papirost kebléből, de -aggódó tekintete a kérdezőt, nem a papirost nézte – nagy a befolyása -körülötte. - -– Az bizonyára kiszabaditja őt – mondá Defargené. – Bizonyosan. - -– Mint feleség és anya, – kiáltott Lucie meghatottan – könyörgök, -szánakozzék rajtam és hatalmát ne érvényesitse ártatlan férjem ellen, -hanem őérette. Ó, feleség… testvérem, gondoljon reám. Mint anya, mint -feleség. - -Defargené szokott hidegséggel nézett a könyörgőre és barátjához, a -Bosszuangyalhoz fordulva mondá: - -– Azokra az anyákra és feleségekre, akiket mi láttunk, mióta oly -kicsinyek voltunk, mint ez a gyermek és még kisebbek, nem nagyon voltak -figyelemmel! Elég gyakran láttuk, hogy férjeiket és atyáikat börtönbe -vetették és ott tartották. Egész életünkön át láttuk, hogy -asszonytestvéreink és gyermekeik nyomort, meztelenséget, éhséget, -szomjuságot, betegséget, elnyomatást és minden más elhanyagoltatást -szenvedtek! - -– Nem láttunk mást – válaszolt a Bosszuangyal. - -– Sokáig türtük ezt – mondá Defargené, ismét Luciere tekintve. – Itéljen -önmaga! Valószinü-e, hogy _egy_ anyának és feleségnek a bánata meghasson -minket mostan? - -Ismét kötéséhez fogott és kiment; a Bosszuangyal követte őt. Defarge -utolsónak ment ki és betette az ajtót. - -– Bátorság, édes Luciem – mondja Lorry, mikor fölemelte őt. – Bátorság, -bátorság! Eddig minden jól megy, sokkal, sokkal jobban, mint az utolsó -időben sok szegény teremtésnek ment. Legyen bátor és adjon hálát. - -– Nem vagyok hálátlan, remélem, de ez a borzalmas asszony, ugy látszik, -árnyékot vetett reám és minden reményeimre. - -– Csitt, csitt, – mondá Lorry – mit jelent a kétségbeesés ebben a bátor -szivecskében? Valóban csak árnyék, nincs benne tartalom, Lucie! - -De az árnyék, melyet Defargeék viselkedése terjesztett, őt is -elboritotta és szive mélyén nagyon elszomoritotta. - - -4. Fejezet. Szélcsend. - -Manette doktor távolléte negyedik napjának reggelén tért vissza. -Amennyit csak el lehetett titkolni abból, ami abban a borzalmas időben -történt, ismeretlen maradt Lucie előtt, csak sokkal később, mikor ő és -Franciaország messze távol voltak egymástól, tudta meg, hogy -ezeregyszáz, mind a két nemhez tartozó, minden koru, védtelen foglyot -gyilkolt le a lakosság; hogy négy nap és négy éjszaka elsötétült a -borzalom e művétől; hogy a környező levegő sóhajokkal volt tele. Ő -csupán annyit tudott, hogy a börtönöket megtámadták, hogy mind a -politikai foglyok veszedelemben forogtak és hogy a csőcselék néhányat -kihurcolt és meggyilkolt. - -Lorryval tudatta a doktor, szigoru titoktartás mellett, – melyet nem -kellett nagyon hangsulyoznia – hogy a tömeg őt a gyilkoló csőcseléken -keresztül La Force börtönhöz vitte. Ott a börtönben egy önkényesen -kinevezett törvényszék ülésezett; a foglyokat egyenkint hozták eléje és -ez a törvényszék gyors egymásutánban osztogatta a parancsot -eltávolitásukra, hogy lemészárolják vagy szabadon bocsássák őket, vagy -pedig (ritka esetben), hogy visszavigyék celláikba. Vezetői e -törvényszék elé vitték őt, ott tudomásukra adta nevét, foglalkozását és -hogy 18 évig titokban, kihallgatás nélkül, a Bastilleban fogva -tartották; a biráskodók egyike felállott és a tényeket és -személyazonosságát igazolta. Ez az ember Defarge volt. - -Ő azután az asztalon levő jegyzőkönyvekből megbizonyosodott afelől, hogy -veje az élő foglyok között volt és könyörgött a törvényszéknek, melynek -tagjai közül egyesek aludtak, mások ébren voltak, némelyek gyilkolástól -véresek, mások tiszták voltak, némelyikük pedig józan, másik részeg volt -– az ő élete és szabadságáért. A vad demonstrációban melylyel őt, mint a -megdöntött rendszer kiváló áldozatát üdvözölték, megigérték neki, hogy -Darnayt e törvénytelen törvényszék elé vezetik és kihallgatják. Már azon -a ponton volt, hogy szabadonbocsátják, mikor ebben a kedvező hangulatban -hirtelen (a doktor előtt érthetetlen) változás állott be, melynek rövid, -titkos tanácskozás volt az eredménye. Az elnök tudatta a doktorral, hogy -a fogolynak börtönben kell maradnia, de az ő kedvéért sérthetetlennek -nyilvánitják. Erre azután egy jelre a foglyot ismét a börtön belsejébe -vitték vissza; a doktor azután arra kért engedelmet, hogy ottmaradhasson -és megbizonyosodhassék az irányban, hogy vejét sem rosszakaratból, sem -gonosz véletlenségből nem szolgáltatják ki a gyilkos csőcseléknek, -melynek a kapuk előtt való üvöltése gyakran a tárgyalást is tulharsogta. -Ezt az engedelmet megkapta és addig maradt a vértörvényszék közelében, -mig minden veszedelem elmult. - -Amit ott látott, – az alvás és étkezés rövid időközeit kivéve – az -maradjon elmondatlan. A megmenekült foglyok őrjöngő öröme kevésbé -ejtette őt csodálkozásba, mint az az őrjöngő vadság, mellyel a többieket -darabokra vagdalták. Egy fogolyról elmondotta, hogy a törvényszék -szabadonbocsátotta, egy dühöngő azonban kimenetelekor tévedésből -dárdájával megsebezte. Őt arra kérték, hogy segitségére siessen és sebét -kötözze be. Ő akkor ugyanazon a kapun kisietett és a sebesültet a -Szamaritánus társaság karjaiban találta, akik áldozataik tetemein ültek. -Oly következetlenséggel, mely éppen olyan szörnyü volt, mint minden -egyéb ebben a rémületes álomban, az orvosnak segitségére jöttek, a -sebesültet gyöngéd kézzel ápolták – hordóágyat készitettek és gondosan -elvitték őt – és azután ismét megragadták fegyvereiket és ismét oly -rettenetes öldöklést vittek végbe, hogy a doktor kezével elfödte a -szemét és közöttük elájult. - -Mikor Lorry mindezt meghallotta és barátja arcát figyelte, aki most már -hatvankét éves volt, aggodalom támadt lelkében, hogy ilyen rémületet -keltő élmények nem elevenithetik-e föl a régi veszedelmet. De sohasem -látta barátját mostani megjelenésében, sohasem ismerte őt mostani -jellemében. Ez volt az első eset, mikor a doktor érezte, hogy szenvedése -erőt és hatalmat adott neki. Ez volt az első eset, hogy ő abban a -lángoló tüzben lassan kovácsolta a vasat, mellyel leánya férjének -börtönajtaját föltörheti és őt kiszabadithatja. - -– Minden jó véghez vezetett, barátom, nem volt az csupa veszteség -énreám. Amint szeretett gyermekem segitett nekem, hogy ismét önmagamra -találjak, segiteni fogok most abban, hogy visszaadjam neki, ami neki -legkedvesebb. Isten segitségével véghez viszem. – Igy beszélt Manette. -Mikor Lorry Jarvis látta a ragyogó szemeket, a határozott arcot, és -ennek a férfiunak a nyugodt, öntudatos magatartását, akinek élete -olyannak tünt fel előtte, mint egy óra, mely hosszu ideig állott és -azután ismét energiával megindult, akkor: hitt. - -Nagyobb dolgokat is keresztülvitt volna kitartásával, mint amivel akkor -kellett megküzdenie. Mialatt ő, mint orvos, rendeltetése helyén volt, -akinek mindenféle fajta emberrel, fogollyal és szabaddal, gazdaggal és -szegénnyel, jóval és gonosszal volt dolga, személyes befolyását oly -bölcsen használta föl, hogy hamarosan három börtönnek, köztük La -Forcenak is, felügyelő-orvosa lett. Luciet most megnyugtathatta, hogy -férje már nem volt egyedül, hanem a foglyok közös társaságában; férjét -hetenkint látta és közvetlenül az ő szájából kapott gyöngéd üzeneteket; -néha levelet küldött neki (ámbár sohasem a doktor közvetitésével), de -nem volt szabad válaszolnia, mert a börtön-összeesküvésektől való sok -aggodalom leginkább az emigránsok felé irányult, akikről tudták, hogy -sok a barátjuk és állandó összeköttetésük van a külföldön. - -A doktornak ez az uj életmódja mindenesetre aggodalommal teljes volt; de -az éleslátásu Lorry észrevette, hogy azzal uj, erőt nyujtó büszkeség -volt kapcsolatban. Nem volt ebben a büszkeségben semmi hozzá nem illő; -természetes és méltó volt de ő különösnek találta. A doktor tudta, hogy -ezideig leányának és barátjának a gondolatmenete nem tudta az ő -bebörtönöztetését elkülöniteni személyes szenvedésétől, lehangoltságától -és gyöngeségétől. Most ez megváltozott, ő tudta, hogy régi -megpróbáltatása oly erővel ruházta föl, melyet mind a ketten Károly -biztosságának és megszabadulásának tekintettek. Ez a változás annyira -fölemelte, hogy ő vette át tőlük, a gyöngéktől, a vezetést és irányitást -és azt kivánta, hogy benne, az erősben, megbizzanak. Az a helyzet, mely -azelőtt közte és Lucie között volt, most megváltozott, de csak ugy, -ahogy azt a legforróbb hála és szeretet változtathatta meg, mert nem -volt más büszkesége, mint hogy szolgálatot teljesitsen neki, aki oly -önfeláldozó volt ő iránta. – Különös látvány, – gondolta magában Lorry -barátságos ravaszsággal – de természetes és helyes; vegye át a vezetést, -kedves barátom, és tartsa kezében; jobb kézben nem lehet! - -Ámbár a doktor fáradtságot nem kimélt és sohasem szünt megkisérelni, -hogy Darnay Károly szabadságát visszaszerezze, vagy legalább azt -eszközölje ki, hogy ügye tárgyaltassék, az idők folyása gyorsan és -állandóan ellene dolgozott. Uj korszak vette kezdetét; a király felett -törvényt láttak, elitélték és lefejezték; a Szabadság, Egyenlőség, -Testvériség vagy Halál Köztársasasága kijelentette, hogy győz vagy -meghal a világ fegyvereivel szemben, a Notre Dame tornyain éjjel-nappal -lobogott a fekete zászló; háromszázezer ember emelkedett fel hivására a -föld zsarnokai ellen Franciaország legkülönbözőbb vidékeiről; mintha -tele kézzel vetették volna el a sárkány fogait és az mindenütt, völgyben -és hegyeken, sziklán, homokban és iszapban, a dél mosolygó ege alatt és -az észak felhői alatt, erdőn és mezőn, szőlőkben és olajfaligetekben, a -széles folyók terméketlen partjainak elnyomorodott füvében és kóróin és -a tengerpart homokjában is, gyümölcsöt termett volna. Micsoda magángond -állhatott meg a szabadság első évének vízözönében, mely alulról -emelkedett a magasba és nem felülről esett és az éj ablakai elzárultak, -nem kinyiltak előle! - -Nem volt szünet, könyörület, béke, szelidülő pihenés, sem időmérés. -Ámbár nappal és éjszaka szabályosan követték egymást körfutásokban, mint -akkor, mikor az idő még fiatal volt és az este és a reggel volt az első -nap, más időszámitás nem létezett. Az eziránt való érzék elpusztult egy -nemzet dühöngő lázában, mint ahogy ez a beteg lázában megtörténik. -Megtört most az egész város természetellenes hallgatása és a hóhér a -király fejét mutatta a népnek, majd szinte ugyanabban a pillanatban szép -felesége fejét, akinek a haja nyolc hosszu hónap bebörtönzésétől és a -nyomoruságtól megőszült. - -És mégis, az ellenmondás különös törvénye szerint, mely ilyen esetekben -mindig mutatkozik, az idő lassan telt el, pedig gyorsan haladt. -Forradalmi törvényszék a fővárosban és negyven- vagy ötvenezer -forradalmi bizottság végig az egész országban; gyanusitó törvény, mely a -szabadság és az élet minden biztonságát elsodorta és minden jó és -ártatlan egyént a gonoszok és bünösök kezébe juttatott; a börtönök -zsufolva voltak olyanokkal, akik vétséget nem követtek el és nem tudták -kieszközölni, hogy meghallgattassanak; mindez rendszeres, magától -értetődő, régi szokásnak látszott, mikor még csak néhány hét óta volt -érvényben. Mindezen kivül egy rémületes látvány oly megszokottá vált, -mintha a világ teremtése óta naponta látták volna: az éles nő, La -Guillotine látványa. - -Tréfálódzás kedvelt tárgya lett; legjobb orvosság volt a fejfájás ellen, -csalhatatlanul elejét vette a haj megőszülésének, az arcszinnek különös -gyöngédséget adott, ez volt a nemzet borotvája, mely nagyon simán -borotvált; aki megcsókolta La Guillotinet, kis ablakon nézett keresztül -és zsákba tüsszentett. Az emberi nem ujjászületésének volt a jele. A -kereszt helyébe lépett. Kicsinyitett alakját az emberek keblükön -viselték, meghajoltak előtte és hittek benne és a keresztet megtagadták. - -Annyi főt sujtott le, hogy állványa és helye vértől átázott. -Széjjelszedték, mint valami ifju sátán részére való játékszert és ismét -összerakták, ahol szükség volt reá. Elhallgattatta az ékesen szólót, -lesujtotta a hatalmast, elpusztitotta a szépet és a jót. A közélet -huszonkét előkelőségének, huszonegy élő és egy halottnak a fejét egy -reggelen, ugyanannyi perc alatt vágta le. A főhivatalnok, aki működésbe -helyezte, az ószövetség erős emberének nevét örökölte; de ilyen -fegyverrel ő hatalmasabb volt, mint névrokona, és vakabb, Isten tulajdon -templomának a kapuit naponta széjjelzuzta. - -Ilyen borzalom és az abból élő fajzat között a doktor nyugodt fővel -járkált, bizott hatalmában, óvatosan törekedett célja felé és sohasem -kételkedett abban, hogy végül kiszabaditja Lucie férjét. De az idők -folyása oly sebesen és mélyen rohant el mellette és oly vadul ragadta -magával az időt, hogy Károly már egy év és három hónap óta sinylődött a -börtönben, mikor a doktor még mindig nyugodt volt és bizott. A -forradalom ebben a decemberi hónapban oly gonosz és dühöngővé vált, hogy -a délvidéken a folyók medre megtelt az éjszakánkint erőszakosan -beléfullasztottak tetemeivel és a délies téli nap fényénél a foglyokat -sorokban és négyszögekben lőtték agyon. És a doktor a borzalmak között -még mindig nyugodt fővel járkált. Abban az időben férfit nem ismertek -jobban, mint őt; senki sem volt különösebb helyzetben. Hallgatag, -emberszerető, nélkülözhetetlen volt kórházban és börtönben, gyilkost és -áldozatot egyformán részesitett tudásában és önmagának élt. Művészetének -gyakorlása, megjelenése és a Bastileban való bebörtönzésének története -különbbé tette őt minden más embernél. Nem gyanusitották, nem -kételkedtek benne, mintha valóban föltámadt volna tizennyolc évvel -ezelőtt, vagy pedig mintha szellemként járt volna a halandók között. - - -5. Fejezet. A favágó. - -Egy év és három hónap. Ez alatt az egész idő alatt Lucie a nap egy -órájában sem volt biztos, hogy a következő napon a guillontine nem -sujtja-e le férje fejét. Naponta nehézkesen gördült az utca kövezetén az -elitéltekkel zsufolt szekér. Szépséges hajadonok, barna, fekete és -őszfürtü, gyönyörü asszonyok; ifjak, erőteljes férfiak és aggastyánok; -nemesek és parasztok: mind vörös bor La Guillotine számára, naponta -hozták őket napvilágra a borzalmas börtönök sötét pincéiből és vitték -hozzá az utcákon végig, hogy pusztitó szomjuságát eloltsa. Szabadság, -Egyenlőség, Testvériség vagy Halál – ez utóbbi legkönnyebben szerezhető -meg tőled, ó Guillotine! - -Ha szerencsétlenségének hirtelensége és az idő kerekének rohamos forgása -a doktor leányát ugy elkábitotta volna, hogy tétlen kétségbeesésben -várta volna a végét, ő is ugy járt volna, mint sok más. De ő attól az -órától kezdve, mikor Saint Antoine padlásszobájában viruló keblére -ölelte az ősz fejet, hü maradt kötelességeihez. A megpróbáltatás -idejében volt a leghivebb, amint az rendesen ugy történik csendesen -lojális és jó emberekkel. - -Mihelyt uj lakásukban berendezkedtek és atyja ismét hivatásának -szentelte magát, kis háztartását teljesen ugy vezette, mintha férje -velük volna. Mindennek meg volt a maga meghatározott helye és ideje. A -kis Luciet oly rendszeresen tanitotta, mintha mindannyian együtt -volnának angol otthonukban. Azok a kis ravaszságok, melyekkel önmagát -ámitotta annak a látszatával, hogy nemsokára ismét egyesülnek, – a korai -visszatérésére vonatkozó apró előkészületek, székének odaállitása, -könyveinek az elhelyezése, – ezek és az esténkint a börtön nyomorultjai -és a halál árnyai között, különösen egy szeretett fogolyért elrebegett -forró fohászok, volt sulyos bánatának egyedüli vigasza. - -Külseje alig változott. Az egyszerü sötét ruhák, majdnem gyászruhákhoz -hasonlók, melyeket ő és leánya viseltek, oly csinosak és oly gondozottak -voltak, mint boldogabb napok fényes öltözékei. Arcszine elveszett és a -régi, feszülten figyelő kifejezés állandóan, nem csupán alkalmilag ott -ült az arcán, egyébként oly csinos és bájos volt, mint azelőtt. Néha, -mikor este atyját megcsókolta, előtört a nap folyamán elfojtott bánata -és azt mondotta neki, hogy ő az egyedüli vigasza az ég alatt. Ő mindig -határozottan válaszolt: - -– Tudtom nélkül semmi sem történhetik vele és én tudom, hogy -megmenthetem őt, Lucie. - -Még nem sok hét telt el azóta, hogy uj életmódjukat megkezdették, mikor -atyja egy este hazajövetelekor igy szólt hozzá: - -– Kedvesem, a börtönnek van egy magas ablaka, amelyhez Károly néha -délután három órakor hozzájuthat. Ha ő odajuthat, – ez sok -bizonytalanságtól és véletlentől függ – lehet, hogy megláthat téged az -utcán, ha te egy bizonyos ponton állasz, melyet én megmutathatok neked. -De te, szegény gyermekem, nem láthatod őt, még ha lehetséges volna is, -veszedelmes volna reád nézve magadat megismertetni. - -– Ó, mutasd meg nekem ezt a helyet, atyám és én naponta odamegyek. - -Ettől az időtől kezdve minden időjárásban, két óra hosszat várt ottan. -Mikor az óra kettőt ütött, már ott volt és négy órakor lehangoltan -távozott. Ha nem volt nagyon hideg vagy nedves, gyermekét is magával -vitte, együtt mentek; máskülönben egyedül volt; de sohasem mulasztott el -egyetlenegy napot sem. - -Ez a hely egy sötét, piszkos, görbe utca sarkán volt. Egy favágó -kunyhója volt az egyedüli ház ezen a sarkon; minden egyéb fal volt. -Odajövetelének harmadik napján a favágó észrevette őt. - -– Jónapot, polgárnő! - -– Jónapot, polgár! - -A megszólitásnak ez a módja volt most határozattal előirva. A -tökéletesebb hazafiak között már régebben szokásban volt; de most -törvényesen kötelező volt mindenkire nézve. - -– Ismét itt sétál, polgárnő? - -– Amint látja, polgár! - -A favágó, aki élénk mozdulatu ember volt (valamikor utkaparó volt), a -börtönre pillantott, ujjával reámutatott, tiz ujját arca elé tartotta, -hogy a vasrostélyokat jelképezze és nevetve nézett rajtuk keresztül. - -– De ez nem az én dolgom, – mondá és tovább fürészelt. - -A következő napon már várt reá és megszólitotta azonnal, mihelyt -odajött. - -– Micsoda! Már ismét itt sétál, polgárnő? - -– Igen, polgár! - -– Ah! és gyermekkel. Anyád, ugy-e, kis polgárnő? - -– Mondjam, hogy igen, mama? – suttogta a kis Lucie hozzásimulva. - -– Igen, drágám! - -– Igen, polgár! - -– Ah! De hisz ez nem az én dolgom! Munkám az én dolgom. Nézze -fürészemet. Kis Guillotineomnak nevezem. La, la, la, la, la. És a feje -le van vágva. - -A fatörzs a földre esett, mialatt beszélt és kosárba dobta. - -– A favágó guillotine Sámsonjának nevezem magamat. Nézzen ide, ismét! -Lu, lu, lu, lu, lu, lu. És lent van a feje. Most egy gyermek. Tikl, -tikl, pikl, pikl. És lent van a feje. Az egész család! - -Lucie megborzadt, mikor még két fatörzset dobott a kosárba, de -lehetetlen volt ott lenni a favágó munkája közben, anélkül, hogy az ő -látását el lehetett volna kerülni. Ezért aztán ettől kezdve ő szólott -hozzá előbb és hogy jóindulatát megnyerje, gyakran borravalót adott -neki, amit ez szivesen elfogadott. - -Kiváncsi fickó volt és néha, ha megfeledkezett róla, mikor a börtön -teteje és rostélyai felé nézett és szivével férjéhez emelkedett, -hirtelen fölfedezte, hogy az padjára térdelve, fürészét pihenteti és őt -nézi. - -– De nem az én dolgom, – mondá ilyen alkalmakkor és ismét fürészeléshez -látott. - -Minden időjárásban, a tél hidegében és havazásában, a tavasz metsző -szeleiben, a nyári nap hevében, az őszi esőben és ismét a tél hidegében -és havazásában Lucie két órát töltött el ottan naponta; és naponta -elmenetelekor megcsókolta a börtön falát. Férje látta őt (mint atyjától -megtudta) talán öt vagy hat alkalommal, néha kétszer, háromszor -egymásután; néha egy vagy két hétig sem. Elég volt az a tudat, hogy -láthatta és látta is őt, ha alkalma volt reá és erre az eshetőségre várt -volna ott az egész napon át, hetenkint hét napig. - -Ilyen elfoglaltsággal telt el az idő december hónapig, melynek borzalmai -között atyja nyugodt fővel járkált. Egy délután csöndesen havazott, -mikor odaérkezett a szokott sarokra. Valami vad öröm napja és ünnep -volt. Jövetelekor látta, hogy a házak kicsiny dárdákkal vannak -földiszitve, melyekre apró vörös sapkák voltak tüzve; továbbá háromszinü -szalagokkal és az állandó fölirással (háromszinü betük voltak a -legkedvesebbek): Egységes és Oszthatatlan Köztársaság. Szabadság, -Egyenlőség, Testvériség, vagy Halál! - -A favágó nyomorult kunyhója oly kicsiny volt, hogy felületén ennek a -fölirásnak alig volt helye. Valakivel leiratta magának és a »Halál« szót -csak nagy nehézséggel tudta belészoritani. A háztetőn ott diszlett a -lándzsa és a sapka, mint ahogy az jó polgárhoz illett, egyik ablakban -ott volt a fürész, ezzel a fölirással: »Kis Szent Guillotine«, a nagy -éles nőt akkor ugyanis a nép szentté avatta. A kunyhó zárva volt. Ugy -látszik, a favágó elment hazulról. Nagy megkönnyebbülés volt Lucie -szivének, hogy egyedül lehetett. - -Nem távozott messzire, mikor hirtelen egy közeledő embertömeg lármáját -és üvöltését hallotta, mely aggodalommal töltötte el. Egy pillanattal -később vad tömeg tódult a börtönfal sarka felé, közepében ott volt a -favágó, aki a Bosszuangyalt fogta kézen. Vagy öt-hatszázan lehettek, de -ugy táncoltak, mint ötezer démon. Nem volt más zene, csak saját énekük. -A kedvelt forradalmi dal dallamára táncoltak, olyan vad taktussal, -melynek összehangzása fogcsikorgáshoz volt hasonló. Férfiak táncoltak -asszonyokkal, asszonyok egymással, férfiak egymással, amint a véletlen -összehozta őket. Eleinte csak vörös sapkák és durva gyapjurongyok -tömegének látszott, de mihelyt az utca megtelt, táncra megállottak Lucie -közelében; dühössé vált körtáncnak borzalmas torzszelleme lett -láthatóvá. Egyesek előreléptek, majd hátráltak, egymás kezét verték, -egymás fejét megragadták, körben forogtak, egymást megragadták és -páronkint forogtak, mig legtöbbje kimerülten terült el a földön. Mialatt -ezek fekve maradtak, a többiek egymás kezét fogták és mind körben -táncoltak; azután feloszlott a kör és kettesével, négyenkint tovább -forogtak; majd egyszerre mind megállottak, ujra hozzákezdtek, kezükkel -tapsoltak, egymást megragadták és ellenkező irányban tovább forogtak. -Hirtelen ismét megállottak és uj taktussal kezdették, az utcán végig -sorokat alkottak és mélyen lehajtott fejjel és magasan kinyujtott -karral, vad üvöltéssel elrohantak. Semilyen küzdelem, még megközelitően -sem lehetett volna olyan borzalmas mint ez a tánc. Teljesen elfajult -tánc volt, azelőtt ártatlan dolog, mely most a sátán hatalmába került, -az azelőtt egészséges szórakozás, a vért lángbaboritó, az érzékeket -megzavaró, a szivet megkeményitő eszközzé vált. A benne mutatkozó -kecsesség még undoritóbbnak tüntette fel, mert azt mutatta, hogy a -természetüknél fogva jó dolgok mennyire elfajulhatnak és megromolhatnak. -A táncban meztelenné vált a leánykebel, a szép, majdnem gyermeki korra -valló fej, mely izzott az őrülettől, a gyöngéd láb, mely ebben a vérből -és szennyből való pocsolyában táncolt, a kificamodott kornak voltak -tipusai. - -Ez a Carmagnola volt. Mikor elrohant mellette, Lucie rémülten és -megdöbbenve állott a favágó házának kapujában, de a hópelyhek oly -csendesen szálldogáltak és oly puhán, fehéren terültek el a földön, -mintha ez a látvány sohasem létezett volna. - -– Ó, atyám! – mert ő állott előtte, mikor tekintetét ismét fölemelte, -melyet egy pillanatra kezével elfödött. – Micsoda kegyetlen, gonosz -látvány. - -– Tudom, édesem, tudom. Én gyakran láttam. Ne félj! Egyik sem bántana -közülök. - -– Nem magam miatt félek, atyám, de ha férjemre gondolok és ennek a -népnek a könyörületére. - -– Nemsokára nem lesz neki szüksége ezeknek a könyörületére. Elhagytam -őt, mikor az ablakra kapaszkodott és azért jöttem, hogy neked ezt -megmondjam. Senki sem láthat itten. Csókot vethetsz, oda, a legmagasabb -ferde tető felé. - -– Megteszem, atyám és lelkemet is vele küldöm! - -– Te nem láthatod őt, szegény gyermekem. - -– Nem, atyám – mondá Lucie forró könnyek között, csókot hányva. – Nem. - -Lépés a hóban. Defargené. - -– Üdvözlöm, polgárnő. Üdvözlöm, polgár. – Csak ennyit mondott, mikor -elhaladt mellettük. Defargené eltünt, mint egy árnyék a fehér uton. - -– Nyujtsd karodat, édesem. Az ő kedvéért távozz innen vidám, bátor -arccal. Ezt jól csináltad. – Elhagyták a helyet. – Nem hiába történt, -Károly holnapra van megidézve. - -– Holnapra? - -– Nincs veszteni való idő. Jól elkészültem, de oly óvatosságot kell -alkalmazni, mely nem volt alkalmazható, mielőtt tényleg nem idézik a -törvényszék elé. Ő még nem kapta meg a hirt, de én tudom, hogy tüstént -megkapja a holnapra szóló idézést és a Conciergeriebe szállitják át; én -jó előre értesülök. Nem félsz? - -Alig tudott válaszolni: - -– Benned bizom. - -– Megteheted, föltétlenül. Bizonytalanságod már végéhez közeledik, -drágám; néhány óra mulva a tied lesz ő ismét; minden elképzelhető -védelemmel körülvettem őt. Lorryval kell beszélnem. - -Megállott. Kocsik tompa dübörgését lehetett a közelben hallani. -Mindketten nagyon jól tudták, hogy mit jelentett. Egy. Kettő. Három. -Három kocsi haladt arra a puha havon, halálnak szentelt rakományával. - -– Lorryval kell beszélnem – ismételte a doktor és más irányba fordult -vele. - -A derék öreg ur még mindig ott volt bizalmi helyén; sohasem hagyta el. -Őt és könyveit gyakran megkérdezték a konfiskált és nemzeti vagyonná -vált birtokokat illetőleg. Amit lehetett, azt megmentette a tulajdonosok -számára. Nem volt élő ember, akire jobban rá lehetett volna bizni, vagy -aki jobban titokban tartotta volna azt, amit Tellsonéknál letétbe -helyeztek. - -Homályos, vörös és sárga égboltozat és a Szajna fölött emelkedő köd -hirdette az alkonyat közeledtét. Már majdnem sötét volt, mikor a bankhoz -értek. Monseigneur hatalmas palotája magányos és elhagyatott volt. Az -udvarban egy halom hamu és por fölött olvasható volt a fölirás: Nemzeti -Vagyon. Egy és Oszthatatlan Köztársaság. Szabadság, Egyenlőség, -Testvériség vagy Halál. - -Ki lehetett Lorrynál, – a széken levő lovaglókabát tulajdonosa – akit -nem szabad látni? Milyen uj jövevénytől jött ő ki, izgatottan és -meglepetten, hogy kedveltjét karjaiba ölelje? Kinek ismételte az ő -akadozó szavait, mikor emelt hangon fejét az ajtó felé forditotta, -ahonnan most jött ki és mondta: - -– A Conciergeriebe szállitották és holnapra megidézték? - - -6. Fejezet. Diadal. - -A rettegett öttagu törvényszék, a közvádló és az elszánt esküdtszék -naponta ülésezett. Minden este elküldötték jegyzéküket, melyet a -különböző börtönök őrei foglyaik előtt felolvastak. A börtönőrök állandó -tréfája ez volt: Ti, idebenn, jöjjetek ki és hallgassátok meg az esti -lapot! - -– Evrémonde Károly, másként Darnay. - -Igy kezdődött, végre, La-Forceban az esti ujság. - -Ha egy nevet szólitottak, tulajdonosa elkülönült a többitől és arra a -helyre lépett, mely az ilyen végzetes módon kihirdetettek részére volt -fenntartva. Evrémonde Károly, másként Darnaynak volt oka, hogy ismerje -ezt a szokást; százakat látott igy eltünni. - -A duzzadtarcu börtönőr, aki szemüveget viselt olvasáskor, fölötte -tekintett el, hogy megbizonyosodjék afelől, hogy ő megfelelő helyre -lépett-e, végigolvasta a jegyzéket és minden névnél hasonló kis szünetet -tartott. Huszonhárom név volt rajta, de csak huszan jelentkeztek; a -megidézett foglyok közül egyik meghalt a börtönben és elfelejtették, -kettőt pedig már guillotineoztak és szintén elfelejtették. A jegyzéket -abban a boltozatos teremben olvasták föl, ahol Darnay megérkezése -éjjelén az összegyült foglyokat látta. Ezek már mind elpusztultak az -öldöklésben; minden emberi teremtmény, akivel törődött azóta és akit -távozni látott, a vérpadon halt meg. - -Néhány szóval Istenhozzádot mondottak és a bucsuzásnak gyorsan vége -volt. Mindennapos esemény volt. A La Forcebeli társaság azzal volt -elfoglalva, hogy estére zálogosdit és koncertet előkészitsen. A rácshoz -tolakodtak és ottan hullatták könyeiket; de a tervezett esti mulatság -husz szerepét ujra kellett betölteni és a záróóráig az idő nagyon rövid -volt. Ekkor a közös termeket és folyosókat nagy kutyákra bizták, ezek -őrködtek ott az éjszakán keresztül. A foglyok nem voltak érzéktelenek -vagy szivtelenek; az ő viselkedésük az akkori idők viszonyaiból -származott. Hasonlóan, ámbár finom különbséggel, valami fajta lelkesedés -vagy részegség néhány embert arra csábitott, mint az ismeretes, hogy -szükségtelenül izgassa a guillotinet, hogy általa halált szenvedjen. Ez -nem volt csupán hencegés, hanem a hevesen megrázott közvéleménytől -származó fertőzés. Járványos időben némely ember titokban vonzódik a -betegséghez és rettenetes a vágya, hogy általa meghaljon. Mindannyiunk -kebelében vannak ilyen csodák elrejtve, melyek csak alkalmas körülményre -várnak, hogy fölébredjenek. - -A Conciergeriehez vezető ut rövid és sötét volt; férgektől hemzsegő -celláiban az éjszaka hosszu és hideg volt. Következő reggelen tizenöt -fogoly lépett a sorompó elé, mielőtt Darnay Károlyt szólitották. Mind a -tizenötöt halálra itélték, perük tárgyalása nem vett másfél órát -igénybe. - -Evrémonde Károly, másnéven Darnayt végre előszólitották. - -Birái tollas kalapban ültek az emelvényen; de egyébként a durva vörös -sapka és a háromszinü kokárda volt az uralkodó fejdisz. Mikor az -esküdtekre és a lármás hallgatóságra nézett, azt hihette volna, hogy a -dolgok szokott rendje megváltozott és a gazemberek itélkeznek a -becsületes emberek fölött. Egy városnak legaljasabb, legkegyetlenebb és -leggonoszabb lakossága, melyből aljas, kegyetlen és gonosz elem sohasem -hiányzik, irányitotta a tárgyalást, lármásan beleszólt, helyeselt és -feddett, siettette és előzően befolyásolta az itéletet, -megakadályoztatás nélkül. A férfiak legnagyobb része különböző módon -volt felfegyverkezve, az asszonyok közül némelyek kést, mások tőröket -hordottak, mások ismét ettek és ittak, mialatt odanéztek, sokan -kötöttek. Ez utóbbiak között volt egy asszony, aki egy darab kötést -tartott hóna alatt, mialatt dolgozott. Az első sorban ült férje mellett, -akit a sorompóhoz való megérkezése óta nem látott; Defarge volt; azonnal -fölismerte őt. Észrevette, hogy felesége egyszer vagy kétszer suttogott -a fülébe; de a mi leginkább föltünt neki a két alakon, az volt, hogy -ámbár közvetlenül az ő szomszédságában ültek, sohasem néztek őreá. Ugy -látszott, hogy dacos elszántsággal várnak valamire és csupán az -esküdtszékre néztek, semmi másra. Az elnök alatt ült Manette doktor, -közönséges, egyszerü ruhájában. Amennyire a fogoly láthatta, ő és Lorry -voltak az egyedüli férfiak, a törvényszékhez tartozó személyeken kivül, -akik közönséges ruhájukat viselték és nem voltak a Carmagnola jelmezébe -öltözve. - -Evrémonde Károly, másnéven Darnayt a közvádló vád alá helyezte, mint -emigránst, akinek életével a köztársaság rendelkezett azon határozat -értelmében, mely minden emigránst halálbüntetés terhe alatt számüzött. -Közömbös volt, hogy a határozat Franciaországba való visszatérése után -kelt. Ő itt volt és ott feküdt a határozat; Franciaországban elfogták és -fejét követelték. - -– Üssétek le a fejét! – kiáltotta a hallgatóság. – Ő a köztársaság -ellensége. - -Az elnök csengetett, hogy a kiáltozást csendesitse és azt kérdezte a -fogolytól, hogy nem volt-e igaz, hogy ő sok évig Angliában élt? - -Kétségtelenül igaz volt. - -– Nem volt-e tehát akkor emigráns? Minek mondotta magát? - -– A törvény szelleme értelmében nem az volt, remélte ő. - -– Miért nem? – óhajtotta az elnök tudni. - -– Mert ő önként mondott le egy cimről, mely neki ellenszenves volt, egy -állásról, mely neki gyülöletes volt és elhagyta hazáját – akkor, mikor -az »emigráns« szó a törvény által mostan értelmezett módon még nem volt -használatban, – jegyezte meg tisztelettel – hogy inkább saját munkájából -éljen meg Angliában, mint a tulterhelt nép veritékéből Franciaországban. - -– Micsoda bizonyitékai vannak erre? - -Két tanu nevét nevezte meg: Gabelle Theophil és Manette Sándor. - -– De Angliában megnősült? – figyelmeztette őt az elnök. - -– Igaz; de nem angol nőt vett el feleségül. - -– Francia polgárnőt? - -– Igen. Születésénél fogva az. - -– Neve és családja? - -– Manette Lucie, egyedüli leánya Manette doktornak, annak a jó orvosnak, -aki ott ül. - -Ennek a válasznak kedvező volt a hatása a hallgatóságra. A jól ismert -orvost éltető kiáltások rengtek a tárgyalási teremben. A nép oly -szeszélyes hangulatban volt, hogy könnyek peregtek azonnal sok kegyetlen -szemből, akik még egy pillanat előtt oly dühvel néztek reá, mintha -égnének a türelmetlenség vágyától, hogy őt az utcára hurcolják és -agyonverjék. - -Veszedelmes utjának ezen néhány lépését Darnay Károly Manette doktor -ismételt utasitása szerint tette meg. Ugyanez az óvatos tanácsadó -irányitotta minden lépését, melyet még meg kellett tennie és -előkészitette utjának minden hüvelyknyi távolságát. - -Az elnök kérdezte, hogy miért tért vissza Franciaországba éppen akkor és -nem előbb. - -Azt válaszolta, hogy azért nem tért vissza Franciaországba elébb, mert -nem volt, hogy miből éljen meg Franciaországban, kivéve azt a vagyont, -amelyről lemondott; mig ellenben Angliában a francia nyelv és irodalom -tanitásából élt meg. Egy francia polgár sürgős irásbeli kérésére tért -vissza Franciaországba, aki tudatta vele, hogy távolléte folytán az ő -élete veszedelemben forog. Visszatért, hogy egy polgár életét megmentse, -hogy minden személyes veszedelemre való tekintet nélkül az igazság -mellett tanuskodjék. Vétek ez a köztársaság szemében? - -A csőcselék lelkesedve kiáltotta: Nem! Az elnök csengetett, hogy -lecsendesitse őket; de ez nem sikerült neki, mert az folytatta -kiáltozását: Nem! Mig saját akaratából nem hallgatott el. - -Az elnök ennek a polgárnak a nevét kérdezte. A vádlott kijelentette, -hogy ez az ő első tanuja. Bizalommal hivatkozott azonkivül annak a -polgárnak a levelére, melyet a sorompónál elvettek tőle és amely -kétségtelenül ott fekszik az elnök előtt levő papirosok között. - -A doktor gondoskodott arról, hogy ott legyen és megbizonyosodott afelől, -hogy ott van; a tárgyalás ebben a stádiumában felmutatták és -felolvasták. Gabelle polgárt előszólitották, hogy a levelet azonositsa -és ő ezt megtette. Gabelle polgár rendkivüli gyöngédséggel és -udvariassággal rámutatott arra a körülményre, hogy az az óriási -elfoglaltság, mely a törvényszéket igénybe veszi, hogy a köztársaság oly -nagyszámu ellensége fölött itélkezzék, okozta, hogy róla az Abbaye -börtönben kissé megfeledkeztek – tényleg inkább kiesett a törvényszék -hazafias emlékezéséből – egész három nappal ezelőtt való időig, mikor -megidézték és szabadságát visszaadták; az esküdtszék kijelentette, hogy -az ellene felhozott vádat elejti, mivelhogy Evrémonde, más néven Darnay -polgár, önként jelentkezett az ő állitásának igazolására. - -Azután Manette doktort hallgatták ki. Rendkivüli közkedveltsége és -válaszainak határozottsága nagy benyomást keltett; mikor előadását -folytatta és előadta, hogy hosszas bebörtönözéséből való kiszabadulása -után a vádlott volt az ő első barátja, hogy a vádlott Angliában maradt -és leányát és őt is számüzetésük ideje alatt önfeláldozó szeretettel -támogatta, hogy ő távol volt attól, hogy az ország arisztokratikus -kormánya jóakaró szemmel nézze és őt mint Anglia ellenségét és az -Egyesült-Államok barátját, életét veszélyeztető perbe keverte, – mikor -mindezeket a körülményeket finom érzéssel és az őszinteség és igazság -meggyőző erejével előadta, az esküdtszék és a nép egy véleményen volt. -Végre, mikor névszerint hivatkozott Lorry urra, egy Angliából való itten -jelenlevő urra, aki vele együtt tanuja volt annak az angol törvényszéki -tárgyalásnak, aki az ő erre vonatkozó vallomását megerősitheti, az -esküdtszék kijelentette, hogy eleget hallott és kész arra, hogy -szavazatát leadja, ha az elnök az ő szavazatukat elfogadni hajlandó. - -Minden szavazatot (az esküdtek hangosan és egyenkint szavaztak) a nép -élénken helyeslő kiáltozással fogadott. Minden szavazat a vádlottra -nézve kedvező volt és az elnök őt szabadnak nyilvánitotta. - -Ezután olyan rendkivüli jelenet következett, melyben a csőcselék néha -szeszélyét a nagylelküség és könyörület iránt való jobb hajlamát -elégitette ki, vagy pedig melyet mint valami ellenszámlát tekintett -véres kegyetlenségéből előállott nagy tartozásával szemben. Senki sem -képes eldönteni mostan, hogy ilyen rendkivüli jelenetek milyen -inditóokoknak tulajdonitandók; valószinü, hogy mind a háromnak a -keveréke, melyben a második volt az uralkodó. Alig hogy a szabaddá -nyilvánitó itéletet kihirdették, oly bőségesen folyt a könny, mint más -alkalmakkor a vér és a fogolynak annyi mindkét nembeli személytől -származó testvéri ölelést kellett elszenvednie, ahányan csak -hozzájuthattak; ugy hogy hosszu és ártalmas bebörtönzése után abba a -veszedelembe került, hogy a kimerüléstől elájul; ő mindazonáltal jól -tudta, hogy ugyanaz a nép, más áramlat befolyása alatt, ugyanolyan -dühhel rohanta volna őt meg, hogy darabokra tépje és ezeket az utcán -szétszórja. - -Mikor eltávolitották, hogy más vádlottaknak adjon helyet, csak akkor -szabadult meg egy pillanatra a szeretet ezen megnyilvánulásától. Utána -öten jelentek meg egyszerre a törvényszék előtt, mint a köztársaság -ellenségei, mivelhogy azt szóval és tettel nem segitették. A Törvényszék -annyira sietett, hogy magát és a nemzetet az elveszett alkalomért -kárpótolja, hogy ez az öt odaért hozzá, mielőtt ő a helyet elhagyta, -mind huszonnégy órán belül végrehajtandó halálbüntetésre volt itélve, az -első közülök tudatta ezt vele a börtönben szokásos halál jelével – -fölemelt ujj – és a többiek szóval füzték hozzá: »Éljen a Köztársaság!« - -Ennél az ötnél – az igaz – nem volt hallgatóság, mely a tárgyalást -hosszabbitotta; mikor ő és Manette doktor a kapuból kiléptek, nagy tömeg -gyült ott össze, ugy látszott, hogy minden arc ott volt, mely a -tárgyalásnak tanuja volt, kettőt kivéve, ezek után hiába nézett körül. -Mikor kilépett, a tömeg ismét reárohant, sirt, átölelte őt és ujjongott, -mind, egymás után és mind egyszerre, még a folyam is, melynek partján -játszódott le ez az őrült jelenet, őrültnek látszott, mint a partján -levő nép. - -Nagy karosszékbe ültették, melyet vagy magából a törvényszék terméből, -vagy egyik szobából, vagy pedig a folyosóról hoztak. A székre vörös -zászlót teritettek és támlájához lándzsát kötöttek, melynek vörös sapka -volt a tetején. Még a doktor kérése sem tudta megakadályozni, hogy ebben -a diadalszékben a tömeg vállán haza ne vigye; mialatt egy vörös -sapkákból való háborgó tenger vette őt körül és viharos hullámaiból néha -olyan arcok kerültek elő, hogy több izben kérdezte önmagától, hogy -eszméletnél van-e és nem viszik-e a kocsin a guillotine felé. - -Vad, álomszerü menetben vitték őt és mindenkit megöleltek, akivel -utjukban találkoztak és ujjongva mutattak reá. A havas utcák piroslottak -a köztársaság uralkodó szinétől, amint végigvonultak rajtuk, éppen ugy, -mint bepirositották azokat a hó alatt sötétebb festékkel; igy vitték őt -a háznak udvarába, ahol lakott. Atyja előresietett, hogy előkészitse -leányát és mikor férje eléje lépett, ájultan rogyott karjaiba. - -Mikor szivéhez szoritotta őt és szép arcát a lármás tömegtől -elforditotta, hogy könnyeik és ajkaik látatlanul egyesüljenek, néhányan -a nép közül táncolni kezdettek. Egy pillanat alatt a többiek is -csatlakoztak hozzájuk és az udvarban keringett a Carmagnola. Azután a -tömegből egy fiatal leányt ültettek az üres székbe és a Szabadság -Istennőjeként vitték őt el; mikor aztán a tömeg a szomszédos utcákba a -folyam partján végig és a hidon áttódult, a Carmagnola mindenkit magával -ragadt és őrült keringéssel forgatott. - -Miután megszoritotta a doktor kezét, aki győzedelmesen és büszkén állott -előtte, miután megszoritotta Lorry kezét, aki a Carmagnola őrült áradata -ellen való küzdelemből lélegzet nélkül lépett be, miután a kis Luciet -megcsókolta, akit hozzá fölemeltek, hogy kis karjait nyaka köré fonja, -miután a mindig buzgó és hüséges Prosst megölelte, aki a gyermeket -emelte föl hozzá, karjaiba ölelte feleségét és szobájába vitte. - -– Lucie! Én egyetlenem! Biztonságban vagyok! - -– Ó, drága Károlyom! Hadd adjak térdeimen hálát Istennek, mint ahogy -könyörögtem hozzá. - -Áhitattal hajoltak meg az Ur előtt. Mikor ismét karjaiban volt, igy -szólt hozzá: És most beszélj atyáddal, drágám, Franciaországban egyetlen -ember sem lett volna képes arra, hogy azt tegye érettem, amit ő tett. - -Atyja keblére hajtotta fejét, mint hosszu-hosszu idővel azelőtt, az ő -szegény feje nyugodott az ő keblén. Boldog volt, hogy hálás lehetett -irányában, kárpótolva volt szenvedéseiért, büszke volt az erejére. »Ne -légy gyönge, szerelmem, – bólintott feléje – ne remegj. Megmentettem -őt.« - - -7. Fejezet. Zörgetnek az ajtón. - -»Megmentettem őt« – ez nem volt olyan álmodozás, amilyenbe gyakran -elmerült, ő valóban ott volt közöttük. Felesége mégis remegett és szivét -megnevezhetetlen, aggasztó félelem töltötte el. - -A környező levegő oly tikkasztó volt és sötét, a nép oly szeszélyes volt -és olyan szenvedelmesen szomjazta a bosszut, ártatlanok határozatlan -gyanu és gonosz rosszakarat miatt olyan folytonosan szenvedtek halált, -olyan nehéz volt elfelejteni, hogy mások, akik éppen olyan büntelenek -voltak, mint az ő férje és éppen olyan kedvesek voltak az övéiknek, mint -az neki, naponta áldozatai lettek a végzetnek, melyet ő kikerült, hogy -szive nem tudott annyira megkönnyebbülni a tehertől, ahogyan kellett -volna. A téli délután alkonyata már beállott és a borzalmas szekerek még -mindig dübörögtek az utcákon. Gondolatban követte azokat és az elitéltek -között kereste őt; szorosabban ölelte karjaiba és még jobban remegett -érte. - -Atyja vigasztalta őt és részvéttel teljes fölényt tanusitott leányának -csodálni való gyöngeségével szemben. Nem volt többé padlásszoba, -cipőkészités, Százöt, Északi Torony. Véghezvitte a föladatot, melyet -önmaga elé tüzött, igéretét beváltotta, megmentette Károlyt. Mind -támaszkodhattak reá. - -Háztartásuk nagyon szerény volt, nemcsak azért, mert ez volt a -legbiztosabb életmód és keltette föl legkevésbé a nép gyanuját, de azért -is, mert nem voltak gazdagok és Károlynak, bebörtönzése egész ideje -alatt, sokat kellett fizetnie étkezésért, őriztetéséért és hozzá kellett -járulnia a szegényebb foglyok eltartásához. Részben ezért, részben -pedig, hogy kém ne legyen a házban, nem tartottak cselédet; a polgár és -polgárnő, akik a főkapunál kapus szolgálatát végezték, alkalmilag -segitettek nekik és Jerry (akit Lorry majdnem teljesen nekik engedett -át) ugyszólván hozzátartozott a háztartáshoz és minden éjjel ott aludt. - -Az Egységes és Oszthatatlan, a Szabadság, Egyenlőség és Testvériség vagy -Halál Köztársaságának egyik rendelete szerint minden ház kapujára vagy -kapufélfájára, meghatározott nagyságu betükkel és meghatározott -magasságnyira a földtől, olvashatóan ki kellett irni a ház minden -lakójának nevét. Igy tehát Cruncher Jerry neve is diszitette alul a -kapufélfát és mikor már alkonyodott, a név tulajdonosa is megjelent és a -mázolót nézte, amint az, Manette doktor utasitása szerint, Evrémonde, -másnéven Darnay Károly nevét hozzáfüzte a lakók jegyzékéhez. - -Az akkor uralkodó általános félelemben és bizalmatlanságban minden -legártatlanabbnak látszó dologban is óvatosságra volt szükség. A doktor -kicsiny háztartásában is éppen ugy, mint sok másban, a következő nap -szükségleteit esténkint, kis részletekben és különböző kis üzletekben -vásárolták. Az volt az általános óhaj, hogy ne vonják magukra a -figyelmet, ne adjanak alkalmat irigységre és arra, hogy beszéljenek -róluk. - -Néhány hónap óta Miss Pross és Cruncher közösen látták el a -bevásárlásokat, az előbbinél volt a pénz és az utóbbi vitte a kosarat. -Minden délután, akkortájban, mikor az utcai lámpákat meggyujtották, -mentek erre az utjukra és a szükséges bevásárlást elintézték. Miss Pross -már oly hosszu idő óta élt együtt egy francia családdal, hogy nyelvüket -ugy érthette volna, mint az anyanyelvét, ha kedve lett volna hozzá, de -nem törődött ezzel; ennélfogva nem értett többet ebből »az ostobaságból« -(mint ahogy ő nevezni szerette), mint Cruncher. Ha valamit vásárolni -akart, az volt a szokása, hogy a boltosnak valami főnevet vágott a -fejéhez, tekintet nélkül a kivánt árunak grammatikai nemére és ha -véletlenül ugy történt, hogy az nem a kivánt árunak volt a neve, -körülnézett az üzletben, hatalmába keritette és kezében tartotta az árut -mindaddig, mig az alkudozást befejezték. Alkudozás közben egy ujjal -mindig kevesebbet mutatott, mint amennyivel a kereskedő az árat jelezte, -bármilyen volt is a szám. - -– Nos, Cruncher ur, – mondá Miss Pross, szemei vörösek voltak a -boldogságtól – készen van, én már elkészültem. - -Jerry rekedt hangon tudatta, hogy Miss Prossnak rendelkezésére áll. A -rozsda már régen lekopott kezéről, de tüskés haját semmi sem volt képes -lesimitani. - -– Ma mindenfélére van szükségünk – mondá Miss Pross – és sok lesz a -dolgunk. Egyebek között borra is lesz szükségünk. Ezek a vörösfejüek -mindenütt áldomást isznak, akárhol vásároljuk is. - -– Azt hiszem, hogy önnek teljesen mindegy, – válaszolt Jerry – vajjon az -ön, vagy az öreg egészségére isznak-e. - -– Ki az? – kérdezte Miss Pross. - -Cruncher némi félénkséggel magyarázta, hogy az ördögöt gondolta. - -– Ha! – mondá Miss Pross. – Nincs szükség tolmácsra, hogy -megmagyarázható legyen, hogy ezek a teremtmények mire gondolnak. Csak -egy gondolatuk van: éjféli gyilkosság és gonosztett. - -– Csend, édes! Kérem, kérem, legyen óvatos! – kiáltotta Lucie. - -– Igen, igen, igen, óvatos leszek, – mondá Miss Pross – de magunk között -csak mondhatom, hogy remélhetőleg nem fojtanak meg az utcákon az ő -hagyma- és dohányszagu öleléseikkel. És most, édes Katicabogaram, ne -mozduljon el a tüz mellől, mig vissza nem jövök. Vigyázzon kedves -férjére, akit visszakapott és ne mozditsa el szép fejecskéjét az ő -válláról, mig ismét nem lát engem. Szabad valamit kérdeznem, Manette -doktor, mielőtt távozom? - -– Azt hiszem, hogy szabadságot vehet magának – válaszolt a doktor -mosolyogva. - -– Az Isten szerelmére, csak szabadságról ne beszéljen, éppen elegünk van -belőle – mondá Miss Pross. - -– Csönd, édes! Már ismét? – kérte Lucie. - -– Nem, édesem! – mondá Miss Pross nyomatékosan bólintva. – De a veleje a -dolognak az, hogy én legkegyelmesebb ő felsége III. György király -alattvalója vagyok, – a név emlitésénél Miss Pross bókolt – és mint -ilyen, a jelszavam: Zavard meg cselszövéseiket, hiusitsd meg álnok -terveiket. Benne van a mi reményünk, Isten óvja meg királyunkat! - -Cruncher lojalitástól elragadtatva, mély hangon ismételte Miss Pross -szavait, mintha templomban volna. - -– Örülök, hogy oly angol érzelmü, ámbár kivánom, hogy bár ne hütötte -volna meg annyira a hangját, – mondá Miss Pross helyeslően – de ami a -kérdést illeti, Manette doktor, van-e kilátás arra, – a jó teremtésnek -az volt a szokása, hogy azt, ami mindnyájuknak nagy gondot okozott, csak -ugy alkalmilag kérdezte – van-e kilátás arra, hogy elkerülünk erről a -helyről? - -– Félek, hogy még nincs. Még veszedelmes volna Károlyra nézve. - -– Hm, hm, hm, – mondá Miss Pross és vidám arccal fojtott el egy sóhajt, -mikor kedveltjének tüztől megvilágitott aranyos hajára tekintett – akkor -hát türelmesen várunk, ez minden. Magasan kell fejünket hordanunk és -mélyen kell küzdenünk, mint Salamon testvérem szokta mondani. Nos, -Cruncher ur! Ne mozduljon, Katicabogaram! - -Eltávoztak és Luciet, férjét, atyját és gyermekét otthagyták a lobogó -tüznél. Lorryt várták, hogy hamarosan előkerül a bankházból. Miss Pross -meggyujtotta a lámpát, de egy sarokba félreállitotta, hogy zavartalanul -élvezhessék a tüz világát. Kis Lucie nagyatyja mellett ült és karját -átölelte és ő suttogó hangon kezdett neki mesélni egy nagy, hatalmas -tündérről, aki egy börtön falát megnyitotta és egy foglyot -szabadonbocsátott, aki egykor a tündérnek szolgálatot teljesitett. -Minden csendes és nyugalmas volt és Lucie nyugodtabbnak érezte magát, -mint azelőtt. - -– Mi az? – kiáltott fel hirtelen. - -– Édesem! – mondá atyja, szünetet tartva meséjében és kezét az övére -helyezte. – Uralkodj magadon. Milyen izgatott vagy! A legcsekélyebb -dolog, semmi is megijeszt, _téged_, atyád leányát? - -– Azt hittem, atyám, hogy idegen lépéseket hallottam a lépcsőn – mondá -Lucie bocsánatkérően, sápadt arccal és remegő hangon. - -– Édes gyermekem, a lépcső oly csendes, mint a halál. - -Mikor ezt mondotta, hevesen megzörgették az ajtót. - -– Ó atyám, atyám! Mi lehet ez? Rejtsd el Károlyt! Mentsd meg őt! - -– Édes gyermekem, – mondá a doktor fölemelkedve és kezét vállára -fektetve – megmentettem őt. Mily gyöngeség ez, édesem! Hadd menjek az -ajtóhoz. - -A lámpát kezébe vette, áthaladt a két közbeeső szobán és kinyitotta az -ajtót. Lábdobogás volt hallható és négy vörössapkás, karddal és -pisztollyal fegyverzett durvakülsejü ember lépett be a szobába. - -– Evrémonde polgár, más néven Darnay – mondá az első. - -– Ki keresi őt? – válaszolt Darnay. - -– Én keresem őt. Mi keressük őt. Ismerem önt, Evrémonde; láttam önt ma a -törvényszék előtt. Ön ismét a köztársaság foglya. - -A négy ember körülfogta őt, amint ott állott, felesége és gyermeke -ölelve csüngött rajta. - -– Mondja meg, miért vagyok ujra fogoly? - -– Egyenest vissza kell térnie a Conciergeriebe és holnap majd megtudja. -Holnapra van megidézve. - -Manette doktor szinte kővé meredt ettől a látogatástól, annyira, hogy a -lámpával ugy állott ott, mint valami erre a célra való szobor; ezen -szavak elhangzása után ismét megelevenedett, letette a lámpát, odalépett -a beszélőhöz és megragadva őt nyitott vörös inge elején, igy szólott -hozzá: - -– Ismered őt, azt mondtad. Ismersz-e engem? - -– Igen, ismerem, doktor polgár. - -– Mind ismerjük, doktor polgár – mondá a többi három. - -Szórakozottan nézett reájuk, egymásután és szünet után halkabb hangon -mondá: - -– Válaszoltok-e nekem az ő kérdésére? Hogyan történik ez? - -– Doktor polgár, – mondá az első habozva – a Saint Antoine-bizottság -vádolja őt. Ez a polgár Saint Antoineből való és a második belépőre -mutatott. - -A megjelölt polgár bólintott és ismételte: - -– Saint Antoine vádolja őt. - -– Mivel? – kérdezte a doktor. - -– Doktor polgár, – mondá az első habozva, mint annakelőtte – ne -kérdezzen többet. Ha a köztársaság áldozatot kiván öntől, mint jó hazafi -kétségen kivül boldog lesz, ha azt megteheti. A köztársaság az első, a -nép akarata parancs. Evrémonde, siessünk. - -– Csak egy szót – kérte őt a doktor. – Mondja meg, hogy ki vádolja őt? - -– Szabályellenes, – válaszolt az első – de megkérdezheti ezt a Saint -Antoineból valót. - -A doktor reánézett. Ez nyugtalanul mozgott, szakállát dörzsölte és végre -igy szólt: - -– Igaz! Valóban szabályellenes. De sulyosan vádolja őt Defarge polgár és -polgárnő és még valaki. - -– Ki az a valaki? - -– _Ön_ kérdezi, doktor polgár? - -– Igen. - -– Akkor – mondá a Saint Antoinebeli különös tekintettel – majd holnap -megtudja. Most néma vagyok. - - -8. Fejezet. Kártyázás. - -Miss Pross, szerencsésen mit sem sejtve az otthoni uj csapásról, haladt -a keskeny utcákon, a Pont Neufön áthaladt a folyón és gondolatban -elszámolgatta mindazt, amit vásárolnia kellett. Cruncher a kosárral -mellette lépdelt. Jobbra és balra tekintgettek az üzletekre, melyek -mellett elhaladtak, óvatos szemmel megfigyeltek minden csődületet és -minden izgatottan beszélő csoportot elkerültek. Borongós este volt és a -folyó felől emelkedő köd miatt alig lehetett a hajókat megismerni, -melyeken lobogó lámpafény lengett és ahonnan hangos kalapálás -hallatszott; ezek voltak a köztársaság számára fegyvereket készitő -kovácsok műhelyei. Jaj annak, aki ezt a hadsereget kijátszani -merészelte, vagy abban érdemetlenül előbbre jutott! Jobb, ha szakálla -sohasem nőtt meg, mert a nemzet borotvája simára borotválta. - -Miután néhány füszerárut és lámpába való olajat vásároltak, Miss Pross a -szükséges borra gondolt. Több kocsmába bepillantottak, »A derék -köztársasági Brutus«-hoz cimzettnél megállottak, mely nem volt messzire -a Nemzeti Palotától, az egykori (majd ismét) Tuileriák palotájától, -mivelhogy ennek a külseje tetszett neki leginkább. Ez a kocsma -csendesebbnek látszott, mint a többi, amely mellett elhaladtak, ámbár ez -is eléggé piroslott a hazafiak sapkáitól, de mégsem volt olyan piros, -mint a többi. Cruncher tanácsát is kérte és minthogy ő is azon a -véleményen volt, gavallérja kiséretében belépett »A derék köztársasági -Brutus«-ba. - -Kutatva nézett a füstölgő lámpákra, a pipázó emberekre, akik zsiros -kártyával és sárga dominókövekkel játszottak, egy koromtól piszkos, -meztelenkeblü és meztelenkaru munkásra, aki ujságot olvasott elő, -mialatt a többiek hallgatták, a fegyverekre, melyeket övükben hordoztak, -vagy egyelőre félretettek, a két-három, az asztalon alvó vendégre, akik -ebben a helyzetben az akkor szokásos magasvállu, rövid, bolyhos kabátban -alvó medvékhez vagy kutyákhoz hasonlitottak; a két idegen vendég a bolti -asztalhoz közeledve mutatta, hogy mit kiván. - -Mikor a bort kimérték, egy ember az egyik sarokban bucsut vett egy -másiktól és fölkelt, hogy távozzék. Miss Pross mellett kellett -elhaladnia. Alighogy ő megpillantotta az arcát, fölkiáltott és kezét -összecsapta. - -Egy pillanat alatt az egész társaság fölugrott. Legvalószinübbnek -tartották, hogy egy embert meggyilkoltak, mert nem volt egy véleményen. -Mindenki arra várt, hogy valaki a földön elterüljön és csupán azt -látták, hogy egy férfi és egy nő bámulnak egymásra; a férfi külseje -szerint francia és jóérzésü köztársasági, a nő nyilvánvalóan angol. - -Hogy a »Derék köztársasági Brutus« csalódott tanitványai mit mondottak, -azt Miss Pross és kisérője éppen ugy nem értették, mintha héberül vagy -káldéi nyelven beszéltek volna, ámbár csupa fül voltak. Meglepetésükben -semmit sem hallottak. Megemlitendő ugyanis az, hogy nem csupán Miss -Pross volt magánkivül a bámulat és izgatottság miatt, de Cruncher sem -tudott hová lenni a csodálkozástól, ő azonban egészen külön, a saját -számlájára látszott annak. - -– Mi ujság? – kérdé az ember, aki Miss Pross kiáltozását előidézte, -bosszus, rideg (ámbár halk) hangon és angolul. - -– Ó, Salamon, édes Salamon! – kiáltott Miss Pross, kezét ismét -összecsapva. – Miután annyi év óta nem láttalak és semmit sem hallottam -rólad, most itt akadok reád! - -– Ne hivj Salamonnak. Halálomat akarod okozni? – kérdezte az ember -titokban és megrettenve. - -– Testvérem, testvérem! – kiáltotta Miss Pross, könnyekre fakadva. – -Voltam-e valaha keményszivü irántad, hogy ilyen kegyetlen kérdést -intézel hozzám? - -– Akkor fogd be fecsegő szádat, – mondá Salamon – és jöjj ki, ha velem -beszélni akarsz. Fizess a borodért és jöjj ki. Ki ez az ember? - -Miss Pross szerető és aggódó fejét rázta testvérének semmiesetre -ragaszkodónak nem nevezhető eljárásán és könnyek között mondá: - -– Cruncher ur. - -– Hadd jöjjön ki ő is, – mondá Salamon. – Kisértetnek hisz engem? - -Cruncher minden látszat szerint azt hitte, külsejéből azt lehetett -következtetni. Egy szót sem szólott Miss Pross könnyein keresztül -nagynehezen kutatta ki reticulejének mélységeit és fizetett a borért. -Mialatt ezt tette, Salamon »A derék köztársasági Brutus« követői felé -fordult és néhány szóval magyarázatot adott, ezek aztán ismét leültek és -előbbi foglalkozásukhoz láttak. - -– Nos, mit kivánsz tőlem? – mondá Salamon és a sötét utca sarkán -megállott. - -– Mily szivtelen eljárás ez egy testvér részéről, akitől az én -szeretetem sohasem fordult el, – kiáltott Miss Pross – hogy igy fogadsz -engem és egy csepp ragaszkodást sem mutatsz. - -– Nesze! Fene vigye! Nesze! – mondá Salamon és ajkával Miss Pross ajkai -felé döfött. – Megvagy most elégedve? - -Miss Pross csak fejét rázta és csöndesen sirt. - -– Ha azt várod, hogy én meglepődjem, – mondá Salamon testvére – hát én -nem vagyok meglepetve; tudtam, hogy itt vagy; a legtöbb emberről tudok, -aki itt van. Ha életemet valóban nem akarod veszélyeztetni, és hiszem, -hogy azt teszed, menj az utadra oly gyorsan, amint csak lehet és hadd -menjek én a magamén. Sok a dolgom. Hivatalnok vagyok. - -– Az én angol Salamon testvérem, – mondá Miss Pross és könyes szemmel, -gyászolóan tekintett az ég felé – akiben megvolt a tehetség, hogy hazája -legjobb és legnagyobb férfia legyen, hivatalnok külföldiek között és -ilyen külföldiek között. Majdnem szivesebben láttam volna a kedves fiut… - -– Nem mondtam? – kiáltotta testvére, félbeszakitva őt. – Tudtam. -Halálomat akarod okozni. Saját testvérem tesz gyanussá. Éppen most, -mikor sorsom kezd javulni. - -– A kegyelmes és könyörületes Ég óvjon meg attól, – kiáltotta Miss -Pross. – Inkább sohasem akarlak látni, édes Salamon, ámbár mindig -szivből szerettelek és szeretni foglak. Mondj csak egy barátságos szót -és mondd, hogy nincs közöttünk semmi, ami elidegenitene, és nem -tartóztatlak tovább! - -Jó Miss Pross! Mintha a köztük beállott elidegenülésnek ő lett volna az -okozója, mintha Lorry már évekkel ezelőtt nem tudta volna a tényt Soho -csöndes sarkában, hogy az ő drágalátos testvére elverte az ő pénzét és -azután otthagyta őt. - -Salamon mégis kimondotta a barátságos szót, oly dacos leereszkedéssel és -jóakaró pártfogással, mint amilyet az esetben nyilvánithatott volna, ha -a tényleges viszony megforditva van közöttük (különben ez igy van -mindenütt a világon). Cruncher ekkor vállára tette a kezét és rekedt -hangon, váratlanul a következő kérdést intézte hozzá: - -– Hallga csak! Szabad kérnem? Mi az ön neve, János Salamon, vagy Salamon -János? - -A hivatalnok hirtelen bizalmatlansággal fordult feléje. Azelőtt ez nem -szólt egy szót sem. - -– Nos! – mondá Cruncher. – Beszéljen, hisz tudja. János Salamon, vagy -Salamon János? Ő Salamonnak hivja és neki tudnia kell, hisz a testvére. -Én meg tudom, hogy ön János, van tudomása erről? Melyik jön előbb a -kettő közül? És a »Pross« névre vonatkozóan szintén. Nem ez volt a neve -tul a vizen. - -– Mit ért ezalatt? - -– Nem tudom, hogy mit értek, mert nem emlékszem arra, hogy mi volt a -neve tul a vizen. - -– Nem? - -– Nem. De megesküszöm arra, hogy kéttagu név volt. - -– Valóban? - -– Igen. A másiknak a neve egytagu volt. Ismerem önt. Ön mint kém -tanuskodott az Old Baileyben. A hazugságok atyja nevében, hisz ez az ön -atyja, mi is volt akkor a neve? - -– Barsad, – mondá egy másik hang közbeszólva. - -– Ez az a név; ezer fontra mondom, – kiáltott Jerry. - -A beszélő, aki közbeszólt, Carton Sydney volt. Kezét lovaglókabátja -hátulsó zsebébe dugta és oly hanyagul állott Cruncher oldala mellett, -mint ahogyan az Old Baileyben szokott mutatkozni. - -– Ne ijedjen meg, édes Miss Pross. Tegnap este Lorry urat megleptem -megérkezésemmel, megegyeztünk abban, hogy addig nem mutatkozom másutt, -mig minden teljesen rendben nincsen, vagy pedig amig hasznos nem -lehetek; itt azért mutatkozom, hogy testvérét néhány szóra kérjem. -Bárcsak jobb foglalkozása volna testvérének, mint amilyen Barsad urnak -van. Az ön érdekében óhajtanám, ha nem volna a börtönök báránya. - -»Börtönök báránya« volt akkoriban a kémeknek a börtönőrök között -használt gunyneve. A sápadt kém még sápadtabb lett és azt kérdezte tőle, -hogy hogyan merészeli… - -– Megmagyarázom, – mondá Sydney – véletlenül láttam meg, Barsad ur, -amint a Conciergerie-börtönből kijött és én egy vagy két órával ezelőtt -annak a falait nézegettem. Önnek feltünő arca van és nekem jó az -emlékezőtehetségem. Az a körülmény, hogy önt ottan láttam, fölkeltette -kiváncsiságomat és minthogy okom van arra (ez nem ismeretlen ön előtt), -hogy önt egy nagyon szerencsétlen barátunk szerencsétlenségével -összeköttetésbe hozzam, követtem önt. Mindjárt ön után beléptem ide ebbe -a kocsmába és a közelében ültem. Nem volt nehéz kitalálnom, hogy mivel -foglalkozik, az ön kiméletlen beszélgetéséből és abból, ami az ön -bámulói között szájról-szájra járt. És lassan az, amit csak találomra -csináltam, bizonyos céllá alakult ki, Barsad ur. - -– Micsoda céllá? – kérdezte a kém. - -– Fáradságos és veszedelmes volna azt itt az utcán megmagyarázni. -Megtisztelhetne-e egy bizalmas beszélgetéssel, például Tellson -bankjában? - -– Fenyeget? - -– Ó, azt tettem? - -– Minek menjek akkor oda? - -– Valóban, Barsad ur, azt nem vagyok képes megmondani, ha nem teheti. - -– Azt gondolja, hogy nem akarja megmondani, uram? – kérdezte a kém -határozatlanul. - -– Nagyon jól megértett, Barsad ur. Nem akarom. - -Carton hanyag, de mégis határozott viselkedése, gyorsaságának és -ügyességének hatalmasan segitségére jött abban az ügyben, melyet titkon -eszében forgatott és olyan emberrel szemben, mint amilyennel dolga volt. -Gyakorlott szeme észrevette ezt, és a lehető legjobban kihasználta. - -– Nos, mondtam neked, – mondá a kém szemrehányóan pillantva testvérére – -ha ebből valami baj származik, te vagy az oka. - -– Jöjjön, jöjjön, Barsad ur! – kiáltott fel Sydney. – Ne legyen -hálátlan! Nővére iránt való tiszteletem nélkül talán nem ilyen -barátságos módon inditványoztam volna azt, amit kölcsönös -megelégedésünkre mondandó leszek. Velem jön a bankba? - -– Meghallgatom, hogy mit akar mondani. Igen, önnel megyek. - -– Először is azt ajánlom, hogy testvérét kisérjük el utcájának sarkáig. -Nyujtsa karját, Miss Pross. Nem ajánlatos, hogy ebben a városban, ebben -az időben, védelem nélkül járjon; és minthogy kisérője ismeri Barsad -urat, magammal viszem őt is Lorry urhoz. Készen vagyunk? Menjünk tehát! - -Nemsokára azután Miss Pross visszaemlékezett arra és élete végéig sem -felejtette el, hogy mikor ő karját Sydney karjába füzte és kérően nézett -reá, hogy Salamonnak bajt ne okozzon, Sydney karjában határozott akarat, -szemében pedig valami lelkesedés látszott, ez nem csupán ellentétben -volt az ő gondtalan viselkedésével, hanem a férfit is megváltoztatta és -felemelte. Akkor testvére iránt való aggodalma, aki oly kevéssé -érdemelte meg az ő szeretetét és Sydney megnyugtató kijelentése annyira -elfoglalta, hogy nem volt képes eléggé értékelni azt, amit látott. - -Az utca sarkán elhagyták őt és Carton Lorry lakása felé fordult, amely -csak néhány percnyire volt onnan. Barsad János, vagy Pross Salamon -mellette haladt. - -Lorry éppen befejezte ebédjét és barátságos tüz mellett ült. A lobogó -lángban talán annak a fiatalabb Tellson bankjából való öreg urnak a -képét látta, aki sok évvel ezelőtt Doverben, a »György király« szállóban -az izzó parázsba bámult. Megfordult, mikor ők beléptek és meglepődött, -mikor az idegent meglátta. - -– Miss Pross testvére, uram, Barsad ur – mondá Sydney. - -– Barsad? – ismételte az öreg ur. – Barsad? Emlékszem a névre és az -arcra. - -– Mondtam önnek, hogy az arcát nem lehet elfelejteni – jegyezte meg -Carton hidegen. – Kérem, üljön le! - -Mikor ő is székett vett elő, Lorry emlékezetének segitségére sietett és -ráncolt homlokkal mondá: - -– Tanu volt annál a tárgyalásnál. – Lorry most azonnal visszaemlékezett -reá és leplezetlen borzalommal nézett uj vendégére. - -– Miss Pross fölismerte Barsad urat, a gyöngéd testvért, akiről ön már -hallott, – mondá Sydney – ő elismerte a rokonságot. Rosszabb hireim is -vannak. Darnayt ismét elfogták. - -Rémülettől megdermedve kiáltott föl az öreg ur: - -– Mit mondott? Két órával ezelőtt hagytam őt el biztonságban és szabadon -és éppen azon vagyok, hogy visszatérjek hozzá! - -– Mégis el van fogva. Mikor történt, Barsad ur? - -– Éppen most, ha ugyan megtörtént. - -– Barsad ur a képzelhető legnagyobb tekintély, uram, – mondá Sydney – -hallottam, amint Barsad ur mondotta barátjának egy másik kémnek, egy -üveg bor mellett, hogy az elfogatás megtörtént. Ő a kapunál hagyta el a -törvényszék kiküldöttjét és látta, amint a kapus bebocsátotta őket. -Kételkedni sem lehet abban, hogy ujra elfogták. - -Lorry üzleti szeme a beszélő arcából olvasta, hogy tiszta időveszteség, -ha erről tovább beszélnek. Zavart volt ugyan, de érezte, hogy -lélekjelenléte fontos lehet, erőt vett magán és figyelmesen hallgatott. - -– Remélem, – mondá neki Sydney – hogy Manette doktor neve és befolyása -segitségére lesz holnap. – Ön mondotta, hogy holnap lesz ismét a -törvényszék előtt, Barsad ur? - -– Igen, azt hiszem. - -– Annyira segitségére lesz holnap, mint ma volt. De lehetséges, hogy nem -ugy lesz. Megvallom önnek, Lorry ur, hogy megingott az ebben való -bizalmam azért, mert Manette doktornak nem volt hatalmában, hogy -megakadályozza az elfogatását! - -– Talán nem volt előzetesen tudomása erről, – mondá Lorry. - -– Éppen ez a nyugtalanitó körülmény, ha elgondoljuk, hogy mennyire -azonositotta magát vejével. - -– Ez igaz, – ismerte be Lorry, mialatt kezét nyugtalanul állához emelte -és bánatos tekintetét Cartonra függesztette. - -– Röviden, – mondá Carton – ez kétségbeejtő idő, mikor kétségbeejtő -játszmát, kétségbeejtő tétekért játszanak. A doktor hadd játsszék a -nyerés eshetőségére; én a vesztés eshetőségére játszom. Egy ember életét -sem érdemes itt megvenni. Akit ma a nép diadalban visz haza, holnap el -lehet itélve. A Conciergerieben levő barátunk a tét, akiért a -legrosszabb eshetőség esetére játszani akarok. És Barsad ur az a barát, -akit én megnyerni óhajtok. - -– Akkor jó kártyája legyen, uram, – mondá a kém. - -– Beléjük nézek; hadd lássam, mi van a kezemben. Lorry ur, tudja, hogy -milyen állat vagyok. Kérem, adjon egy kis brandyt. - -Eléje tette s Carton megivott egy pohárral, megivott még egy pohárral, -és gondolatokkal eltelve, félretolta a palackot. - -– Barsad ur, – mondá olyan ember hangján, aki valóban végignézte a -kezében levő kártyákat – börtönök báránya, köztársasági bizottságok -kiküldöttje, majd börtönőr, majd fogoly, mindig kém és titkos -feljelentő, itt annál értékesebb mint angol, mert ilyen minőségben -kevésbé van kitéve a megvesztegetés gyanujának, mint egy francia, -kenyéradójánál hamis néven jelentkezik. Ez jó kártya. Barsad ur, aki -most a francia köztársasági kormány szolgálatában van, azelőtt az angol -arisztokratikus kormány szolgálatában volt, mely ellensége -Franciaországnak és a szabadságnak. Ez kitünő kártya. A bizalmatlanság -ez országában a napnál is világosabb, hogy Barsad ur még mindig az angol -arisztokratikus kormány zsoldjában van, Pittnek a kéme, a köztársaság -keblén melegszik és annak árulója és ellensége, angol áruló és mindannak -a gonoszságnak az okozója, akiről annyit beszélnek és akit olyan nehéz -megtalálni. Ez olyan kártya, melyet nem lehet leverni. Ismeri most a -kártyámat, Barsad ur? - -– Nem tudom, hogyan fog játszani, – válaszolt a kém kissé nyugtalanul. - -– Én ászomat játszom, Barsad ur. Bevádolom a legközelebbi bizottságnál. -Nézze meg a saját kártyáit, Barsad ur, hogy mi van a kezében. Ne -siessen! - -A palackot közelébe huzta, öntött egy ujabb pohár brandyt és kiitta. Jól -látta, a kém attól tart, hogy addig iszik, mig olyan izgatottságba -kerül, hogy azonnal feljelenti őt. Amint ezt észrevette, ujra töltött -magának és a telt poharat kihajtotta. - -– Gondosan nézze meg kártyáit, Barsad ur, vegyen időt magának hozzá! - -Kártyája rosszabb volt, mint Carton gondolta. Barsad olyan rossz -kártyákat is látott közöttük, melyekről Carton Sydney nem tudott. -Angliában tiszteletreméltó állásából kidobták, mert nagyon gyakran, -eredmény nélkül, hamisan esküdött, – nem pedig azért, mintha ott reája -már nem volna szükség – átjött a csatornán és Franciaországban vállalt -szolgálatot, először mint kisértő és hallgatozó ottan élő honfitársai -között, lassankint pedig, mint kisértő és hallgatózó a bennszülöttek -között. Tudta, hogy ő a megdöntött uralomnak Saint Antoine és Defarge -korcsmájába kiküldött kéme volt, hogy az éber rendőrségtől részletes -információt kapott Manette doktor bebörtönzésére, kiszabaditására és -történetére vonatkozóan, mely elegendőnek látszott arra, hogy -Defargeékkal bizalmas beszélgetést kezdjen; hogy ezt Defargenénál -megkisérelte, de terve fényesen megbukott. Mindig félelemmel és -borzalommal gondolt erre a rettenetes asszonyra, aki kötött, mialatt ő -beszélt és veszedelmet sejtetően nézett reá, mialatt ujjai mozogtak. -Látta őt azóta a Saint Antoine-bizottságban, amint állandóan magával -hordta kötött lajstromát és bevádolt embereket, akiknek az életét azután -a – guillotine nyelte el. Tudta, hogy senki sincs biztonságban, akinek a -foglalkozása olyan, mint az övé; hogy menekülés lehetetlen; hogy -szorosan oda van kötve a bárd árnyékához; hogy aljas szolgálatkészsége -és a rémuralomnak teljesitett árulkodásai ellenére is egy szó elegendő -arra, hogy a bárd lesujtson. Ha egyszer bevádolják, olyan sulyos okok -miatt, mint amilyenek mostan eszébe jutottak, sejtette, hogy ez a -rettenetes asszony, aki könyörtelen jellemének annyi bizonyságát adta, -felfogja mutatni az ő végzetes lajstromát és életbenmaradásának utolsó -reményét is széjjelzuzza. Eltekintve attól, hogy mindazok, akik -titokzatos életmódot folytatnak, könnyen megrémithetők, elegendő rossz -kártyája is volt, hogy sápadtnak lássék, miközben azokon végignézett. - -– Ugy látszik, hogy kártyái nem nagyon tetszenek önnek – mondá Sydney -nagy nyugalommal. – Játszik? - -– Azt hiszem, uram, – mondá a kém hizelegve, miközben Lorry felé fordult -– hogy szabad az ön korában levő és olyan jóakaratu urat, mint ön, arra -kérnem, hogy magyarázza meg ennek a fiatalabb urnak azt, vajjon -bármilyen körülmények között állásával összeegyeztethetőnek tartja-e -annak az ásznak a kijátszását. Beismerem, hogy kém vagyok és hogy ez a -foglalkozás megbecstelenitő – ámbár valakinek ezzel is kell -foglalkoznia; de ez az ur nem kém, és miért alacsonyitaná ő le magát -annyira, hogy önmagát azzá tegye? - -– Ászomat játszom, Barsad ur, – mondá Carton, magára véve a válaszolást -és az órára nézett – néhány perc mulva, minden lelkifurdalás nélkül. - -– Azt remélem, – mondotta a kém még mindig Lorryra tekintve és őt -beszédre birva – hogy az uraknak nővérem iránt való tisztelete… - -– Nővére iránt való tiszteletemnek nem adhatnám jobb bizonyságát, mint -ha véglegesen megszabaditom őt testvérétől – mondá Carton Sydney. - -– Azt hiszi, uram? - -– Megalkottam erre vonatkozó határozott véleményemet. - -A kém sima modora, mely oly különös ellentétben állott tüntetően viselt -durva ruhájával és talán szokásos viselkedésével is, annyira levertnek -látszott Carton kérlelhetetlensége által, – aki okosabb és becsületesebb -emberek előtt is rejtély volt – hogy nyugtalan lett. Mialatt még -ingadozott, Carton ujra beszélni kezdett, mintha még mindig kártyáit -nézegetné… - -– És valóban, ha jobban megfontolom, erős a meggyőződésem, hogy egy -másik jó kártyám is van itten, melyet még nem soroltam föl. Az a barátja -és báránytársa, aki azt állitotta önmagáról, hogy ő a vidéki börtönökben -legelész; ki is volt az? - -– Francia. Ön nem ismeri őt – mondá a kém gyorsan. - -– Francia? Ah! – ismételte Carton elmélyedve, mintha nem is hallgatna -reá, ámbár ismételte az ő szavát. – Igen, lehet. - -– Az, biztositom, – mondá a kém – ámbár nem fontos. - -– Ámbár nem fontos, – ismételte Carton az előbbi gépies módon – ámbár -nem fontos. Nem, nem fontos. Nem. De azért én mégis ismerem azt az -arcot. - -– Nem hiszem. Biztos vagyok abban, hogy nem. Lehetetlen – mondá a kém. - -– Le-he-tetlen – mormogta Carton Sydney elmélyedve, mialatt poharát -ismét megtöltötte (szerencsére kicsiny volt). – Lehe-tet-len. Jól -beszélt franciául. De mégis idegen kiejtéssel; azt vettem észre. - -– Vidéki – mondá a kém. - -– Nem. Idegen! – kiáltá Carton, kezével az asztalra ütve, mintha valami -hirtelen eszébe jutott volna. – Cly! Álruhában ugyan, de ugyanaz a -férfi. Ott volt előttünk az Old Baileyben. - -– Ebben elhamarkodott, uram – mondá Barsad mosolyogva és sasorra még -külön is egyik oldal felé fordult – ebben az esetben előnyben vagyok. -Cly (miután már annyi idő telt el azóta, nyiltan beismerem, hogy társam -volt), már több év óta halott. Betegségében én ápoltam őt utoljára. -Londonban van eltemetve, a Saint Pancras temetőjében. Az ő akkori, a -csőcselékkel való népszerütlensége megakadályozott abban, hogy földi -maradványait a temetőbe kisérjem, de én magam segitettem, mikor őt a -koporsóba fektették. - -Lorry ekkor üléséből különös, kisértetszerü árnyékot látott meg a falon. -Keletkezését kutatva, felfedezte, hogy Crunchernek különben is tüskés, -merev haja különös módon meredt az égnek. - -– Értsük meg egymást, – mondá a kém – és legyünk méltányosak. Hogy -bebizonyitsam önnek, hogy mennyire téved és mennyire alaptalan az ön -állitása, bemutatom önnek a Cly eltemetését igazoló bizonyitványt, mely -véletlenül azóta zsebkönyvemben van – nyugtalan sietéssel elővette és -felnyitotta. - -– Itt van. Nézze meg, nézze meg! Kezébe veheti; nem hamisitvány! - -Lorry ekkor észrevette, hogy a falon levő árnyék meghosszabbodik, hogy -Cruncher fölkel és előrelép. - -A kém nem vette észre, hogy Cruncher mellette állott és kezét vállára -helyezte, mint valami rendőr kisértete. - -– Ezt a Cly Rogert, mester. – mondá Cruncher hallgatag és -áthatolhatatlan arckifejezéssel – ugy tehát _ön_ fektette koporsójába? - -– Igen. - -– De ki vette őt ki onnan? - -Barsad hátraesett székében és dadogott: - -– Mit akar ezzel mondani? - -– Azt gondolom, – szólott Cruncher – hogy ő sohasem volt benne. Nem. -Egész bizonyosan nem. Vágják le a fejemet, ha ő benne volt. - -A kém ránézett a két urra felváltva; mind a ketten elnémult -csodálkozással tekintettek Jerryre. - -– Én megmondom, – folytatta Cruncher – köveket és földet temetett el -abban a koporsóban. _Nekem_ ne jöjjön ilyen mesével, hogy Clyt temette -el. Csalás volt. Én és még két más ember tudjuk. - -– Honnan tudja? - -– Mi köze hozzá? – dörmögte Cruncher. – Ön az, akivel már régen akarok -leszámolni, aljas csalása miatt, melyet tisztességes iparosokon elkövet! -Torkon fogom és egy fél guineáért megfojtom. - -Carton Sydney, aki Lorryval együtt a bámulattól megnémult ezen a -fordulaton, felszólitotta most Crunchert, hogy mérsékelje magát és -magyarázza meg az ügyet. - -– Más alkalommal, uram, válaszolt ő kitérően – ez az idő nem alkalmas a -magyarázásra. Megmaradok amellett, amit ő jól tud, hogy Cly sohasem volt -abban a koporsóban. Ha csak egy szóval, egy szótaggal is meri ezt -állitani, vagy torkán fogom és megfojtom őt egy fél guineáért, – -Cruncher ugy emlitette ezt, mint valami nagylelkü ajánlatot – vagy pedig -elmegyek és feljelentem őt. - -– Hm! Egy bizonyos, – mondá Carton – hogy még egy jó kártyám van. -Lehetetlen, hogy ön itt, a dühöngő Párisban, ahol a levegő tele van -gyanuval, tuléljen egy vádat, hogy ön egy más arisztokrata kémmel -érintkezik, akinek az előélete olyan, mint az öné, akinél azonkivül még -az a gyanus körülmény is megfontolandó, hogy halottnak szinlelte magát -és ismét föltámadt! Börtönösszeesküvés, melyet az idegen szőtt a -köztársaság ellen. Erős kártya – biztos guillotine-kártya! Játszik-e? - -– Nem – válaszolt a kém. – Föladom a játszmát. Bevallom, hogy mi annyira -népszerütlenek voltunk a fegyelmezetlen csőcselék szemében, hogy én -csupán azzal a kockázattal tudtam Angliából elszabadulni, hogy vizbe -fullasztanak, Clyt pedig annyira hajszolták, hogy ezen szégyenletes -csalás nélkül ő sem tudott volna elmenekülni. De hogy ez az ember, -hogyan tudja azt, hogy csalás volt, ez reám nézve csodák csodája. - -– Sohase törje a fejét ezen az emberen, – válaszolt a harcias Cruncher – -elég dolga lesz, hogy arra az urra figyeljen. És nézzen ide. Ismét -mondom! – Crunchert alig lehetett visszatartani, hogy nagylelkü -ajánlatát tüntetően bemutassa. – Torkán fogom és egy fél guineáért -megfojtom. - -A börtönök báránya Carton Sydney felé fordult és nagyobb -határozottsággal mondotta: - -– Jussunk megállapodásra. Nemsokára állomásomra kell mennem és nem -maradhatok el sokáig. Azt emlitette, hogy ajánlani akar valamit: mi az? -Nem használ önnek semmit, ha tulsokat kiván tőlem. Ha olyasvalamit -követel hivatalos minőségemben, ami fejemet különösen veszélyezteti, -akkor inkább bizom életemet egy tagadó, mint igenlő válaszra. Röviden, -én azt választanám. Ne felejtse el, hogy én önt is bevádolhatom, ha -jónak találom. Én kőfalakon keresztül is kiesküszöm magamat, ezt mások -is megtehetik. Nos, mi az, amit tőlem kiván? - -– Nem sok. Ön börtönőr a Conciergerieben? - -– Mondom önnek egyszer és mindenkorra, onnan nem lehet elmenekülni – -mondá a kém szilárdan. - -– Minek mond nekem olyat, amit nem kérdeztem? Ön börtönőr a -Conciergerieben? - -– Néha. - -– Akkor lehet, amikor akarja. - -– Be és ki járhatok, amikor akarok. - -Carton Sydney egy ujabb pohár brandyt töltött, lassan kiöntötte a -tüzhely mellé és nézte, amint széjjelfolyik. Mikor az utolsó csepp is -elfolyt, fölkelt és mondá: - -– Eddig két tanu előtt beszéltünk, azért, hogy kártyáim erejét ne csupán -mi ketten tudjuk. Jöjjön ide, ebbe a sötét szobába, hadd beszéljünk még -egy pár szót egyedül. - - -9. Fejezet. Az elfogadott játszma. - -Mialatt Carton Sydney és a börtönök báránya a szomszéd sötét szobában -tartózkodtak és oly halkan beszéltek, hogy abból egy hang se volt -hallható, Lorry kételkedően és bizalmatlanul nézett Jerryre. A -becsületes iparos nem valami bizalmat keltő módon fogadta ezt a -pillantást; annyiszor váltogatta pihenő állását, mintha legalább is -ötven lába volna és mind kipróbálná; körmeit vizsgálgatta gyanus -figyelemmel; valahányszor Lorry pillantásával találkozott, sajátságos, -száraz köhögés lepte meg, mely arra késztette, hogy tenyerét szája elé -tartsa; ez a mozdulat általában olyan gyöngeség jele, mely ritkán van -kapcsolatban a jellem őszinteségével. - -– Jerry, – mondá Lorry – jöjjön ide! - -Cruncher oldalvást közeledett, egyik vállát előretolta. - -– Mi volt a foglalkozása azonkivül, hogy hirvivő volt? - -Némi megfontolás után, mely idő alatt figyelmesen nézett jóakarójára, -Cruncher arra a fényes ötletre jött, hogy ezt válaszolja: - -– Földmivelő személy. - -– Rossz a sejtelmem, – mondá Lorry és ujjával fenyegette őt – hogy -Tellsonék nagy és tiszteletreméltó házát hamis cégérül használta és a -legelvetemültebb tiltott foglalkozásnak élt. Ha ezt tette, ne remélje, -hogy egy jó szót is szóljak az érdekében, ha Angliába visszatérünk. Ha -ezt tette, ne remélje, hogy titkát megőrzöm. Tellsonékat nem lehet -megcsalni. - -– Remélem uram, – könyörgött a megszégyenült Cruncher – hogy olyan ur, -mint ön, akinek hirvivőszolgálatot teljesitettem, amig megőszültem, -kétszer is meggondolja, hogy nekem ártson, még ha ugy volna is, de nem -mondom, hogy ugy van, hanem ha ugy volna is. És amellett még -megfontolandó, hogy még ha ugy volna is, még akkor is, minden hiba nem -csupán az egyik oldalon van. Két oldala van az éremnek. Vannak orvosok, -akik ebben az órában guineákat keresnek, mikor egy becsületes iparos egy -garast sem keres! – Garast! Nem, még egy felet se! Felet! Nem, még egy -negyedet se! – Akiknek olyan betétjük van Tellsonéknál, mint a pinty és -akik titkon orvosi szemükkel az iparosra pillantanak, mikor a bankból -kijőve kocsijukba szállanak, mint a pinty és még jobban. Nos, ez is -Tellsonék megcsalása! Nem lehet mártást adni csupán a lud mellé, a gunár -mellé pedig nem. Aztán meg itt van Cruncherné, vagy legalább is ott volt -a vén Angliában való tartózkodásunk idején, és holnap reggel, ha alkalom -volna rá, térden csuszkálna az üzlet ellen anyira, hogy azt tönkre -teszi, teljesen tönkre. Ezeknek az orvosoknak a feleségei nem -csuszkálnak a térdükön; és ha csuszkálnak is, csak azért teszik, hogy -több pácienst kapjanak; és hogy lehet az egyiket megkapni, a másik -nélkül? Aztán ott vannak a temetési vállalkozók, az egyház hivatalnokai, -a sirásók, a temetőőrök (mind pénzsóvár és mind benne van), ezek mind -gondoskodnak arról, hogy az ember ne keressen mellette, még ha igaz -volna is. És azt a keveset, amit az ember keresne, az sohasem válnék -javára, Lorry ur. Igen, sohasem volnék javára; szivesen lemondana erről -a foglalkozásról, csak tudná, hogy hogyan kerüljön ki belőle. – ha már -egyszer belejutott – még ha igaz volna is. - -– Fuj! – kiáltott Lorry, ámbár szelidebben nézett reá. – Rémület fog el, -ha látom. - -– Amit alázattal akartam kérni, uram, – folytatta Cruncher – még ha ugy -volna is, de nem mondom, hogy ugy van… - -– Ne kerteljen – mondá Lorry. - -– Nem, semmiesetre sem, uram, – válaszolt Cruncher, mintha mi sem volna -távolabb gondolataitól vagy cselekvésétől – amit alázatosan kérni -akartam, uram, az a következő. Ott, azon a széken, ott a Temple Bar -mellett, ott ül a fiam, növekszik, férfivá fejlődik; ez a fiu hirt vihet -önnek, ellát minden szolgálatot, amit csak kiván. Ha ugy volna is, de én -nem mondom, hogy ugy van, (mert nem akarok kertelni, uram), engedje meg, -hogy az a fiu elfoglalja atyja helyét, hadd gondoskodjék anyjáról; ne -árulja el ennek a fiunak az atyját, ne tegye, uram; hadd legyen az apa -tisztességes sirásó és tegye jóvá azt a gonoszat, amit kiásással -elkövetett, még ha ugy volna is, hadd ássa el azokat tisztességesen és -becsülettel és gazember legyen, ha valaha megengedi, hogy azokat -kiássák. Ez az, Lorry ur, – mondá Cruncher és kabátja ujjával megtörülte -homlokát, annak jeléül, hogy beszédje végéhez közeledik – ez az, amit -tisztelettel kérni akartam, uram. Az ember itten nem tudja elképzelni, -hogy milyen rettenetes a fejnélküli állapot. Istenem, hisz annyi van, -hogy ugy lenyomják az árat, hogy még a vitel dija sem kerül ki belőle, -még az sem. Ezek az én gondolataim, még ha ugy volna is és kérem, ne -tessék elfelejteni, hogy azt, amit mondottam, jó szándékkal mondottam, -holott hallgathattam volna is. - -– Ez legalább igaz – mondá Lorry. – Ne beszéljen erről többet. Lehet, -hogy segiteni fogom, ha megérdemli és tettekkel, nem szavakkal mutat -megbánást. Több szót nem akarok. - -Cruncher homlokához ért, mikor Carton és a kém visszatértek a sötét -szobából. - -– Isten önnel, Barsad ur, – mondá az előbbi – igy most már -megállapodtunk és tőlem nincs mit tartania. - -Leült a tüzhely mellett egy székre, Lorryval szemben. Mikor egyedül -maradtak, Lorry azt kérdezte tőle, hogy mit végzett vele. - -– Nem sokat. Ha a fogoly ügye rosszul állana, biztositottam magamat, -hogy egyszer bejuthatok hozzá. - -Szomoru csalódás látszott Lorry arcán. - -– Ez minden, amit tehettem, – mondá Carton – tulsokat kivánni, ennek az -embernek a fejét a bárd alá juttatná, és amint ő maga mondja, rosszabb -ugy sem történhetik vele, ha följelentjük is. Ez volt helyzetünk gyönge -oldala. Ezen nem lehet segiteni. - -– De a hozzá való bejutás, – mondá Lorry – ha rosszul jár a törvényszék -előtt, nem menti meg őt. - -– Ezt sohasem mondtam. - -Lorry szeme a tüzet kereste, Lucie iránt való részvéte és ennek a -második elfogatásnak a sulyos csapása fokozatosan gyöngitette a látását; -öreg ember volt már, akit az utóbbi időben sok csapás sujtott és könnyek -perdültek végig az arcán. - -– Ön jó ember és hű barát, – mondá Carton változott hangon – bocsássa -meg, hogy észreveszem meghatottságát. Atyámat sem láthatnám sirva, nem -volnék képes gondtalanul ott ülni mellette. Ha atyám volna, sem -tisztelhetném jobban a bánatát. De ettől a szerencsétlenségtől meg van -kimélve. - -Ámbár ez utolsó szavakat régi szokott módján mondotta, mégis hangjában -is és meghatottságában is, igazi érzelem és tisztelet nyilvánult, ugy -hogy Lorry, aki őt jobb minőségében sohasem ismerte, teljesen -meglepődött, kezét nyujtotta neki és Carton azt gyöngéden megszoritotta. - -– De hogy visszatérjünk szegény Darnayra, – mondá Carton – ne szóljon -Lucienek erről a beszélgetésről, vagy megállapodásról. Reánézve nem -volna lehetséges, hogy lássa őt. Ő azt hihetné, hogy legrosszabb esetben -arra szolgálhat, hogy módot nyujthat neki, hogy az itéletet megelőzze. - -Lorry erre nem gondolt és gyorsan Cartonra nézett, hogy lássa, vajjon -ilyesmire gondol-e. Ugy látszott; viszonozta pillantását és -nyilvánvalóan megértette. - -– Lucie ezerfélét gondolhat, – mondá Carton – minden ilyen gondolat csak -szaporitaná gyötrelmeit. Ne emlitsen engem előtte. Amint megérkezésemkor -emlitettem, jobb, ha nem látom őt. Anélkül is segitségére lehetek egy -kissé, ha talán alkalom kinálkozik reá. Remélem, ön odamegy hozzá? -Nagyon kétségbeesett lehet ma éjjel. - -– Most egyenest odamegyek. - -– Ennek örülök. Annyira vonzódik önhöz és annyira bizik önben. Jó -szinben van? - -– Bánatos és szerencsétlen, de nagyon szép. - -– Ah! - -Hosszu, bánatos hang volt, mint valami sóhaj – majdnem zokogás. - -Lorryt ez a hang arra késztette, hogy Carton arcába nézzen, mely a tüz -felé volt fordulva. Valami fény vagy árnyék (az öreg ur nem volt képes -megmondani, hogy melyik a kettő közül) tünt el róla oly gyorsan, mint -valami viharos szép napon fényváltozás repül végig egy lejtőn; fölemelte -a lábát, hogy visszalökje az egyik égő kis fadarabot, mely a tüzhelyből -kiesőfélben volt. Akkoriban divatos fehér lovaglókabátot és -lovaglócsizmát viselt és ez a világos viselet oly ellentétben volt -hosszu, szabadon csüngő, szinte rendezetlen, sötétbarna hajfürtjeivel, -hogy arca nagyon sápadtnak látszott. Nem törődött a tüzzel és Lorry -óvatosságra intette; csizmája még mindig az égő fadarabon volt, amely -lábának sulya alatt összeroppant. - -– Egészen megfeledkeztem arról, – mondá. - -Lorry ismét reánézett. Mikor a természettől fogva szép arc -meghatottságát észrevette, a foglyok arcára emlékezett, akiket most oly -gyakran volt alkalma látni. - -– És az ön üzleti elfoglaltsága véget ért itten, uram? – mondá Carton, -feléje fordulva. - -– Igen. Mint tegnap este emlitettem, mikor Lucie olyan váratlanul -idejött, megtettem végre mindent, amit tehettem. Azt reméltem, hogy -biztosságban lesznek itten és elutazhatom Párisból. Megvan az utlevelem. -Utra készen voltam. - -Mind a ketten hallgattak. - -– Hosszu életre tekinthet vissza, uram – mondá Carton elmélyedve. - -– Hetvennyolcadik évemben vagyok. - -– Egész életében hasznos volt; kitartóan és állandóan munkálkodott; -bizalommal, tisztelettel nézték. - -– Üzletember voltam, mióta férfi vagyok. Sőt, mondhatom, hogy már -fiukoromban is az voltam. - -– És látja, hogy mily helyet foglal el hetvennyolc évvel. Mennyinek fog -hiányozni, ha ez a hely egykor üres lesz? - -– Magányos agglegény, – válaszolt Lorry fejét rázva – nincs senki, aki -értem könnyezzen. - -– Hogy mondhat ilyet? Hát Lucie nem siratná önt? És az ő gyermeke? - -– Igen, igen, hála Istennek. Nem egészen ugy gondoltam, amint mondottam. - -– Ez ok arra, hogy Istennek hálát adjak; vagy nem? - -– Bizonyára, bizonyára. - -– Ha ma éjjel azt mondaná magányos szivéhez: nem nyertem meg egy emberi -teremtménynek sem a szeretetét és vonzalmát, háláját vagy tiszteletét; -egy sziv sem gondol reám gyöngéden, senki sem emlékszik reám, hogy -segitettem, vagy szolgálatot teljesitettem volna valakinek, akkor az ön -hetvennyolc éve hetvennyolc sulyos átok volna; nemde? - -– Igaza van, Carton ur, ugy volna. - -Sydney ismét a tüz felé forditotta tekintetét és néhány pillanatnyi -hallgatás után igy szólt: - -– Szeretném kérdezni öntől: vajjon gyermekkora távolnak látszik-e ön -előtt? Azok a napok, mikor anyja ölében ült, nagyon távolinak látszanak? -Lorry megfelelő gyöngédséggel válaszolt. - -– Husz év előtt annak látszott, de mostan nem. Mert mennél inkább jutok -a véghez, aközben haladok és közeledem az elejéhez. Ez a távozás -barátságos enyhülésének és előkészülésének látszik. Szivemet most sok -emlék érinti, mely azelőtt szunnyadt; emlékszem szép fiatal anyámra (és -én oly öreg vagyok) és azokra a napokra, mikor az, amit életnek mondunk, -nem látszott előttem olyan valónak és hibáim még nem váltak szokássá. - -– Értem ezt az érzést! – kiáltott föl Carton és mélyen elpirult. – És -attól jobban érzi magát? - -– Remélem. - -Carton ekkor megszakitotta a beszélgetést, fölkelt és fölsegitette -kabátját. – De ön még fiatal – mondá Lorry, visszatérve a tárgyra. - -– Igen, – mondá Carton – nem vagyok öreg, de nem olyan módon töltöttem -el ifjuságomat, mely öreg korhoz vezetne. Rólam elég. - -– Rólam is, bizonyára – mondá Lorry. Elmegy? - -– Elkisérem a kapuig. Ismeri kóborló szokásomat és nyughatatlan -természetemet. Ha sokáig kóborolnék az utcákon, ne aggódjék; reggel -ismét megjelenek. Elmegy holnap a tárgyalásra? - -– Sajnos, igen. - -– Én is ott leszek, de csupán a tömegben. Kémem majd talál helyet a -számomra. Fogadja karomat, uram. - -Lorry elfogadta, lementek a lépcsőn, ki az utcára. Néhány perc alatt -Lorry rendeltetési helyére jutottak. Carton ott elhagyta őt; de egy kis -távolságra megállott, visszatért a kapuhoz, mikor az bezárult és -megérintette. Hallotta, hogy Lucie naponta elment a börtönhöz. – Itt -jött ki, – mondá ő maga körül tekintve – erre fordult, ezeken a köveken -lépdelt. Követem lépéseit. - -Esti tiz óra volt, mikor La Force börtönhöz ért, ahol ő százszor is -állott. Egy kis favágó, aki műhelyét már becsukta, kapujában pipázott. - -– Jó estét, polgár! – mondá Carton Sydney, menetközben megállva, mert az -ember kutatóan nézte őt. - -– Jó estét, polgár. - -– Hogy van a köztársaság? - -– Ön a guillotinet gondolja? Nem rosszul. Ma hatvanhárom. Nemsokára -százig jutunk. Sámson és emberei néha panaszkodnak, hogy fáradtak. Ha, -ha, ha! Mulatságos fickó ez a Sámson. Micsoda borbély! - -– Gyakran megy oda, hogy lássa őt? - -– Borotválni? Mindig. Minden nap. Micsoda borbély! Látta őt munkában? - -– Soha. - -– Menjen oda és nézze meg, ha munkában van. Képzelje el, polgár, ma -hatvanhármat borotvált kevesebb, mint két pipa ideje alatt! Kevesebb két -pipánál. Szavamra mondom! - -Mikor a vigyorgó kis szörnyeteg pipáját fölemelte, hogy megmutassa, -hogyan ellenőrizte a hóhér idejét, Cartonban olyan heves vágy támadt, -hogy leüsse őt, hogy elfordult tőle. - -– De ön nem angol, – mondá a favágó – ámbár angol ruhát hord? - -– De igen – mondá Carton, szünetelve ismét és vállán keresztül -válaszolt. - -– Ugy beszél, mint egy francia. - -– Itt tanultam. - -– Ah, ah, tökéletes francia! Jó éjt, angol! - -– Jó éjt, polgár! - -– De menjen oda és nézze meg azt a mulatságos kutyát, – kiabált utána a -kis ember. – És vigyen pipát magával! - -Sydney még nem jutott messzire, mikor az ut közepén egy pislogó lámpa -alatt megállott és ceruzával egy szelet papirra irt. Azután olyan ember -határozott lépteivel, aki az utat jól ismeri, több sötét, piszkos utcán -haladt keresztül, – a szokottnál is piszkosabbak voltak, mert ebben a -rémidőben még a legelőkelőbb utcákat sem tisztitották – megállott egy -gyógyszerész üzlete előtt, melyet a tulajdonos éppen bezárni készült. -Kicsiny, homályos, ferde üzlet volt, egy lejtőn emelkedő, görbe utcában, -tulajdonosa is kicsiny, görbe és sötét volt. - -Ezt a polgárt is jóestével köszöntötte, amint asztala elé állott, és a -szelet papirost eléje helyezte. - -– Huj! – fütyörészett a gyógyszerész halkan, amint elolvasta. – Hi, hi, -hi. - -Carton Sydney nem ügyelt reá és a gyógyszerész kérdé: - -– Az ön számára, polgár? - -– Igen. - -– Legyen óvatos és tartsa ezeket külön, polgár! Ismeri, hogy mi a -következménye, ha elkeverődnek? - -– Teljesen. - -Néhány apró csomagot készitett és átadta neki. Ő egyenkint kabátja belső -zsebébe dugta, leszámolta az érte járó pénzt és nyugodtan távozott az -üzletből. - -– Holnapig nincsen semmi tennivalóm. Aludni nem tudok – mondá ő a holdra -tekintve. - -Nem a régi, mivel sem törődő módon mondotta hangosan e szavakat a -gyorsan vonuló felhők alatt, nem volt az az önmagán kétségbeeső, -bizalmatlan mód. Fáradt ember határozott hangja volt, aki hosszas, -fárasztó bolyongás után megtalálta a helyes utat és maga előtt látja -utazása végét. - -Hosszu idővel azelőtt, mikor mint nagy reményekre jogositó ifju hires -volt iskolatársai között, atyját sirjához kisérte. Anyja évekkel azelőtt -halt meg. Lelkében fölelevenedtek azok az ünnepélyes szavak, melyeket a -pap mondott atyja sirján, most, mikor ott járt a sötét utcában az -éjszaka sötét árnyaiban, mialatt fölötte a felhők gyorsan vonultak el a -hold előtt: - -»Én vagyok a Feltámadás és az Élet, mondja az Úr, aki bennem hisz, az -örökké él, még ha meghal is: és aki itten él és bennem hisz, az nem hal -meg soha«. - -Egy városban, melyben a bárd uralkodott, éjszaka egyedül, természetes -részvétet érezve a hatvanháromnak sorsával, akiket ma kivégeztek és a -holnapi nap áldozataival, akik a börtönökben vártak sorsukra és az -azután való holnap és más holnap áldozataival; ez a gondolatmenet -elevenitette föl emlékében azokat a szavakat. Nem kutatott utánuk, de -elismételte azokat és tovább haladt. - -Meghatott érdeklődéssel haladt el a megvilágitott ablakok mellett, ahol -az emberek pihenőre tértek, hogy néhány nyugodt órán át elfelejtsék a -környező borzalmakat, a templomok tornyai mellett, melyekben már nem -mondottak imákat, mert a papoknak sok éven át folytatott csalásai, -fosztogatásai és feslett életmódja a hitet már teljesen lerombolta; a -távollevő temetők mellett, melyeknek kapuira ezt irták: »örök -nyugalomnak szentelve«; a zsufolt börtönök mellett; és az utcákon, -amelyeken hatvanankint gördültek az áldozatok a halál felé, amely oly -közönséges és mindennapossá vált, hogy a nép között a guillotine véres -munkájáról még szomoru kisértetes monda sem támadt soha; meghatottan -érdeklődve a város élete és halála iránt, mely őrjöngésében rövid éjjeli -szünetre készült, haladt át Carton Sydney a Szajnán, a világosabb utcák -felé. - -Kevés fogat volt látható, mert aki kocsin járt, könnyen volt gyanuba -fogható, az előkelőség fejét vörös hálósapkába rejtette, nehéz cipőt -huzott fel és gyalog járt. De a szinházak zsufolásig megteltek és a nép -vidáman tódult ki belőlük, mikor elhaladt mellettük és csevegve ment -hazafelé. Az egyik szinház kapujában egy kis leányka állott az anyjával, -az utca sarán átjárót kerestek. Ő átvitte a gyermeket és mielőtt a -félénk kar elszabadult nyakától, csókot kért tőle. - -»Én vagyok a Föltámadás és az Élet, mondja az Úr, aki bennem hisz, az -örökké él, még ha meghal is; és aki itten él és bennem hisz, az nem hal -meg soha.« - -Most, mikor az utcák elcsendesedtek és az éjszaka beállott, ezeket a -szavakat hangoztatták vissza léptei, tele volt velük a levegő. -Menetközben higgadtan és nyugodtan ismételgette magában; de mindig -hallotta azokat. - -Az éjszaka eltünt és amint ott állott a hidon és a viz csobogását -hallgatta, mely Páris szigetének partjait mosta, a házak és templomok -festői zavarban ragyogtak a hold fényében, hidegen közeledett a nappal, -mint valami halott arca, ugy tekintett ki az égből. Majd elsápadt a -hold, az éj, a csillagok is meghaltak és egy pillanatig ugy látszott, -mintha a teremtés a halál birodalmába került volna. - -De a felkelő nap rásütött e szavakra és ugy látszott, mintha ragyogó, -hosszu, meleg sugarai egyenesen szivébe hatoltak volna. És amint -alázattal emelte fel tekintetét a mennybolt felé, ugy látszott, mintha -fénysugarakból való hid képződött volna a levegőben közötte és a nap -között, alatta pedig ragyogott a folyó. - -Az erős, gyors, mély és biztos áradat olyan volt a hajnali csendben, -mint egy hasonló hangulatban levő jóbarát. Végigment a folyó partján, -messzire a házaktól és a meleg napfényben a parton elszunnyadt. Mikor -fölébredt és fölkelt, még egy ideig ott állott és egy örvényt nézett, -mely céltalanul keringett, forgott, mig a folyó elnyelte és a tenger -felé vitte. »Mint engem.« - -Majd csónak jött lassan lefelé a folyón, vitorlája lágy, holt levélhez -hasonló szinü volt, elhaladt mellette és eltünt a messzeségben; mihelyt -a csendes barázda eltünt a vizben, befejezte imáját, hogy vétkei és -hibái könyörületesen mérlegeltessenek, e szavakkal: »Én vagyok a -Feltámadás és Élet«. - -Lorry már nem volt otthon, mikor ő hazaért és könnyen volt gyanitható, -hogy a jó öreg ember hová ment. Carton Sydney csupán egy csésze kávét -ivott, kevés kenyeret evett hozzá és miután megmosakodott és ruhát -váltott, hogy felfrissüljön, a tárgyalás helyére ment. - -A tárgyaló terem már eleven és hangos volt, mikor a fekete bárány – aki -elől sokan félénken visszavonultak – őt a tömeg között egy sötét sarokba -vezette. Lorry ott volt, Manette doktor is ott volt, Lucie is ott volt, -atyja mellett ült. - -Mikor férjét bevezették, reánézett vigasztalva, bátoritva őt, pillantása -tele volt bámulatos szerelemmel és gyöngéd részvéttel és az ő kedvéért -bátor volt, ugy hogy a fogolynak arcába tódult a vér, pillantása -ragyogott és szivét uj élet töltötte el. Ha valaki látta volna azt a -hatást, melyet Lucienek Carton Sydneyre vetett pillantása előidézett, -ugyanazt az eredményt látta volna rajta is. - -Ennél az igazságtalan törvényszéknél kevés vagy egyáltalán nem volt -tárgyalási rend, mely a vádlottnak megfelelő meghallgattatást -biztositott volna. De hisz forradalom se lehetett volna ilyen, ha a -törvényekkel, formákkal és ceremóniákkal nem éltek volna vissza oly -borzalmas módon, hogy a forradalom bosszuja öngyilkos volt, mely -mindezzel nem törődött. - -Minden szem az esküdtszék felé fordult. Ugyanazok a határozott hazafiak -és jó köztársaságiak, mint tegnap és tegnapelőtt, mint holnap és -holnapután. Különösen feltünt közöttük egy mohóarcu férfi, kinek ujjai -folyton ajkai körül mozogtak, az ő külseje nagyon kielégitette a -hallgatóságot. Életre éhes, kannibálkülsejü, vérszomjas esküdt, Jacques -Három, Saint Antoineből. Az egész esküdtszék kutyák esküdtszékének -látszott, mely az erdő vadjai fölött itélkezik. - -Minden szem azután az öt biró és a közvádló felé fordult. Gyöngédségre -ott nem lehetett számitani. Kegyetlen, törhetetlen, gyilkos arcok. -Azután minden szem egy más szemet keresett a tömegben és helyeslő -pillantást váltott azzal; a fejek bólintottak egymásnak, mielőtt feszült -figyelemmel előrehajoltak. - -Evrémonde, más néven Darnay Károly. Tegnap szabadonbocsátották. Tegnap -ujra bevádolták és elfogták. Tegnap éjjel kézbesitették neki a vádat. A -köztársaságnak gyanus és bevádolt ellensége, arisztokrata, zsarnok -családnak tagja, egyike annak a fajnak, mely proscribáltatott, mert -megszüntetett privilégiumait a nép aljas elnyomására használta. -Evrémonde, más néven Darnay Károly a proscripció értelmében a törvény -szerint föltétlen halott. - -Ennyit mondott a közvádló, kevés, vagy talán még ennél is kevesebb -szóval. - -Az elnök azt kérdezte, hogy a vádlottat nyiltan vagy titkon -jelentették-e föl. - -– Nyiltan, elnök. - -– Ki? - -– Három egyén. Defarge Ernő, korcsmáros Saint Antoineban. - -– Jó. - -– Defarge Teréz, felesége. - -– Jó. - -– Manette Sándor, orvos. - -Nagy lárma támadt a teremben, melynek közepében látták, amint Manette -doktor sápadtan és reszketve ugrott föl helyéről. - -– Elnök, ezen állitás ellen méltatlansággal óvást emelek, az csalás és -hamisitás. Tudja, hogy a vádlott leányom férje. Leányom és hozzátartozói -kedvesebbek nekem életemnél. Hol van és ki az a hamis összeesküvő, aki -azt mondja, hogy én vádolom gyermekem férjét? - -– Manette polgár, legyen nyugodt. Ha megtagadja a törvényszék tekintélye -iránt való engedelmességet, önmagát is törvényenkivüli állapotba -juttatja. Ami pedig azt illeti, hogy mi kedvesebb önnek, mint az élet, -jó polgárnak semmi sem lehet oly kedves, mint a köztársaság. - -Hangos helyeslés követte ezt a rendreutasitást. De az elnök csengetett -és melegséggel folytatta: - -– Ha a köztársaság gyermekét követelné áldozatul, nem volna más -kötelessége, mint hogy azt áldozza fel. Figyeljen arra, ami következik. -Addig pedig legyen csendben. - -Őrjöngő helyeslés támadt ismét. Manette doktor leült és remegő ajakkal -nézett körül; leánya közelebb huzódott hozzá. Az esküdtszékben a mohó -ember kezét dörzsölte és azután ujjait ismét szája elé helyezte. - -Mihelyt a teremben a csend annyira helyreállott, hogy a tárgyalás -folytatható volt, Defargeot szólitották föl, aki röviden előadta, hogy -már fiukorában a doktor szolgálatában volt, elmondotta az ő elfogatását, -megszabadulását, és azt az állapotot, amelyben a doktor volt, mikor -megszabadulása után neki átadták. Ezt még rövid kihallgatás követte, -mert a törvényszék gyorsan végezte dolgát. - -– Polgár, ön jó szolgálatot teljesitett a Bastille bevételénél? - -– Azt hiszem. - -Ekkor egy izgatott asszony visitott a tömegből: - -– A legjobb harcosok egyike volt ott. Miért ne mondjuk? Az nap tüzér -volt ott és az elsők között volt, akik az átkozott várba beléptek, mikor -azt elfoglalták. Hazafiak, igazat mondok! - -A Bosszuangyal volt, aki, a hallgatóság élénk helyeslése közben, -beleszólt a tárgyalásba. Az elnök csöngetett, de a Bosszuangyal -fölhevülve a helyesléstől, kiabálta: »Mit törődöm azzal a csengővel?« -Akkor aztán ismét élénken helyeseltek. - -– Mondja el a törvényszéknek, polgár, hogy mit tett azon a napon a -Bastillenál? - -– Tudtam, – mondotta Defarge – mialatt feleségére nézett, aki a lépcső -alján állott és szilárdan reánézett – tudtam, hogy a fogoly, akiről -beszélek, Százöt Északi Torony nevü cellába volt bebörtönözve. Őtőle -magától hallottam. Nem ismerte önmagát más néven, mint Százöt Északi -Torony, mikor felügyeletem alatt cipőket készitett. Mikor ágyum mellett -szolgáltam, azt határoztam, hogy ha a vár elesik, azt a cellát -megvizsgálom. A vár elesett. Felmászok a cellába, egy polgár, aki az -esküdtek között ül, elkisért, a börtönőr vezetett. Alaposan átkutatom. A -kémény egy repedésében, ahol egy követ kiemeltek, egy teleirott papirost -találok. Ez az a tele irott papir. Manette doktor kezeirásának néhány -próbáját megvizsgáltam. Ez Manette doktor kezeirása. Ezt a papirt, -Manette doktor kezeirását, az elnök kezébe teszem. - -– Felolvasandó. - -Halotti csendben és nyugalomban – a vád alatt levő fogoly gyöngéden -nézett feleségére, felesége csak akkor forditotta el tekintetét róla, ha -aggodalmas részvéttel atyjára nézett, Manette doktor tekintetét az -olvasóra függesztette, Defarge pedig sohasem kerülte el feleségének -élvezettől kéjelgő tekintetét, mind a többi tekintet a doktort nézte, -aki senkit sem látott körülötte – fölolvasták a papirt, amint -következik. - - -10. Fejezet. Az árnyék lényege. - -»Én, Manette Sándor, szerencsétlen orvos, születtem Beauvaisban és -későbben Párisban telepedtem le, irom ezt a szomoru történetet, a -Bastilleban levő gyászos cellámban, az 1767. év utolsó hónapjában. -Lopott időközökben, nagy nehézséggel irom. A kémény falában szándékozom -elrejteni, ahol lassan és fáradsággal biztos helyet készitettem számára. -Valami könyörületes kéz talán rátalál ott, mikor én és az én bánatom már -porrá váltak. - -Ezeket a szavakat egy rozsdás vasszeggel irom, a kéményből kapart és -vérrel kevert korommal, fogságom tizedik évének utolsó hónapjában. -Remény már eltünt a szivemből. Borzasztó jelekből tudom, melyeket -magamon észleltem, hogy agyam már nem lesz sokáig gyöngitetlen, de -ünnepiesen kijelentem, hogy ezidőszerint szellemi erőmnek teljes -birtokában vagyok, hogy emlékezőtehetségem pontos és megbizható és hogy -az igazságot irom, minthogy ezen szavaimért, akár ember elolvassa vagy -sem, az Örökkévaló Biró előtt megfelelek. - -Egy borus, holdvilágos éjjelen, december harmadik hetében (azt hiszem, -hogy a hó huszonkettedikén) 1757-ik esztendőben, a Szajna-part egy -elhagyott részén sétáltam, hogy a hideg levegőben felfrissüljek, egy -órai távolságra az orvosi iskola utcájában levő lakásomtól, mikor egy -gyorsan robogó kocsi jött utánam. Félreálltam, hogy a kocsi elkerüljön, -mivel különben elgázolt volna, egy fej nyult ki a kocsiablakon és egy -hang a kocsist megállásra szólitotta. - -A kocsi megállott, mihelyt a kocsis a lovakat megfékezte és ugyanaz a -hang nevemen szólitott. Válaszoltam. A kocsi ezalatt annyira előre -került, hogy két ur kinyithatta az ajtót és kiszállhatott, mielőtt én -odaértem. Észrevettem, hogy mind a ketten köpenybe voltak burkolva, hogy -fölismerhetők ne legyenek. Mikor egymás mellett a kocsiajtó közelében -állottak, azt is észrevettem, hogy mind a kettő körülbelül az én -koromban levőnek látszott, vagy talán még fiatalabbnak és hogy nagyon -hasonlitottak egymáshoz, alakban, tartásban, hangban és (amennyire -láthattam) arcban is. - -– Ön Manette doktor? – kérdé az egyik. - -– Én vagyok. - -– Manette doktor, azelőtt Beauvaisban, – mondá a másik – a fiatal orvos, -eredetileg gyakorlott sebész, aki az utolsó néhány év alatt Párisban -olyan nagy hirnévre tett szert? - -– Uraim, – válaszoltam – én vagyok az a Manette doktor, akiről önök -olyan kegyesen beszélnek. - -– Lakásán voltunk – mondá az első – és minthogy nem voltunk olyan -szerencsések, hogy otthon találtuk volna és hallottuk, hogy talán ebben -az irányban sétál, követtem, abban a reményben, hogy utólérjük. -Sziveskedjék a kocsiba szállani. - -Mindkettőnek a modora parancsoló volt és ezen beszélgetés alatt ugy -helyezkedtek el, hogy ők közöttem és a kocsi ajtaja között állottak. Ők -fel voltak fegyverkezve. Én nem voltam. - -– Uraim, – mondám én – bocsássanak meg, de én rendszerint előbb -tudakozódom, hogy ki tisztel meg azzal, hogy segitségemet igénybe veszi -és hogy milyen természetü az eset, amelyhez hivnak. - -Az erre való választ a második adta meg. - -– Doktor, kliensei előkelő osztálybeli emberek. Ami pedig az eset -természetét illeti, az ön gyakorlottságában való bizalmunk biztosit -bennünket arról, hogy azt ön jobban tudja majd megállapitani, mint mi -azt leirni képesek vagyunk. Elég. Sziveskedjék a kocsiba szállani. - -Nem tehettem egyebet, mint hogy beletörődtem és hallgatva beszállottam. -Mind a ketten beszállottak utánam, az utolsó beugrott, miután a lépcsőt -fölhajtotta. A kocsi megfordult és az előbbi sebességgel elhajtott. - -Egészen pontosan ismétlem ezt a beszélgetést, ahogyan megtörtént. Nem -kételkedem, hogy szóról-szóra ugyanolyan volt. Mindent pontosan leirok -ugy, ahogyan történt és arra kényszeritem agyamat, hogy ne térjen el a -tárgytól. Ahol ezt a jelet alkalmazom, amely itt következik, ott egy -időre félbehagyom és papirosomat rejtekhelyére dugom. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -A kocsi gyorsan elhagyta az utcákat, áthaladt az északi sorompón és az -országutra került. Körülbelül háromnegyed órányira a sorompótól – akkor -nem becsültem meg a távolságot, de egy más alkalommal, mikor arra -haladtam – a kocsi letért az országutról és mindjárt azután megállott -egy magányos ház előtt. Mind a hárman kiszállottunk és puha, nedves -gyaloguton egy kerten haladtunk át, ahol a ház előtt egy elhanyagolt -szökőkut állott. A csengő hangjára nem nyitottak azonnal ajtót és -vezetőim egyike az ajtót kinyitó embert sulyos lovaglókeztyüjével -arculvágta. - -Ebben a műveletben nem volt semmi, ami különösen megragadta volna -figyelmemet, mert gyakran láttam, hogy a népet ütötték, mint a kutyát. -De a kettő közül a másik, aki szintén bosszus volt, hasonló módon, -kezével ütötte meg az embert; a testvérek külseje és magatartása annyira -hasonlitott egymáshoz, hogy akkor vettem észre először, hogy -ikertestvérek voltak. - -Attól az időtől kezdve, mikor a külső kapunál kiszállottunk (mely zárva -volt és amelyet a testvérek egyike nyitott ki és bocsátott minket be, -majd ismét bezárta), egy felső szobából származó kiáltást hallottam. -Egyenesen ebbe a szobába vezettek, a kiáltás hangosabbá vált, amint a -lépcsőn fölmentünk és egy ágyban fekvő lázas beteget találtam ottan. - -A beteg fiatal, nagyon szép nő volt és bizonyára nem volt több husz -évesnél. Haja kuszált és zilált volt és karjai zsebkendőkkel és övekkel -oldalához voltak kötve. Észrevettem, hogy ezek a kötelékek mind -férfiruházat részei voltak. Egyiken, mely diszöltözethez való rojtos -vállszalag volt, nemesi cimert és »E« betüt láttam. - -Mindezt az első percben vettem észre, mikor a beteget néztem, aki -nyugtalan mozgásai közben az ágy szélén arcára feküdt, a vállszalag -végét szájába vette és a megfulladás veszélyének volt kitéve. Első -műveletem az volt, hogy karomat kinyujtottam és lélegzetvételét -megkönnyitettem; mikor a vállszalagot félretoltam, pillantottam meg -annak a sarkán levő himzést. - -Gyöngéden megforditottam, kezemet mellére helyeztem, hogy megnyugtassam -és visszatartsam, és arcába tekintettem. Szeme merev és zavart volt és -folytonosan sikoltozva kiabált és ezeket a szavakat ismételte: »Férjem, -atyám, testvérem«, azután tizenkettőig számolt és azt mondá »csend!« Egy -pillanatig szünetelt csupán, nem tovább, hogy hallgatózzon és azután -ujra kezdte a jajgatást és ismételte a szavakat: »Férjem, atyám, -testvérem«, tizenkettőig számolt és azt mondá »csend!« Mindig ugyanazon -sorrendben és ugyanolyan módon. Félbeszakitás nem volt, a kis szünetet -kivéve. - -– Mióta tart ez? – kérdeztem. - -Megkülönböztetés végett a testvéreket idősebb és fiatalabbnak fogom -nevezni; az idősebbnek azt gondoltam, aki nagyobb tekintélyt gyakorolt. -Az idősebb válaszolt: - -– Körülbelül az elmult éjszaka ugyanez órája óta. - -– Van neki férje, atyja és testvére? - -– Testvére. - -– Nem a testvérével beszélek? - -Nagy megvetéssel válaszolt: - -– Nem. - -– Gondolatai a tizenkettes számmal vannak összefüggésben? - -Az ifjabb türelmetlenül vetette közbe: - -– Tizenkét óra. - -– Nézzék, uraim, – mondtam én – mialatt kezem a mellén pihent – mennyire -hasznavehetetlen vagyok itten így, mint ahogyan engem idehoztak. Ha -tudtam volna, hogy mit találok itten, elláthattam volna magamat. Igy -időt kell vesztenünk. Ezen a magányos helyen nem lehet orvosságot kapni. - -Az idősebb testvér a fiatalabbra nézett, aki közönyösen válaszolt: - -– Van itt egy gyógyszerszekrény – egy mellékszobából előhozta és az -asztalra helyezte. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Néhány palackot kinyitottam, megszagoltam és a dugóval ajkamat -érintettem. Ha valami mást akartam volna alkalmazni, mint narkotikus -szereket, amelyek már magukban véve is mérgezők, azok közül egyiket sem -lett volna szabad használnom. - -– Nem bizik ezekben? – kérdé az ifjabb testvér. - -– Látja, hogy alkalmazni akarom – válaszoltam és többet nem szólottam. - -Nagynehezen és nagy fáradsággal sikerült hogy a beteg a kivánt adagot -lenyelte. Minthogy bizonyos idő eltelte után meg akartam azt ismételni -és a hatását is meg kellett figyelnem, leültem az ágy mellé. Félénk, -nyomott hangulatu nő ápolta (a lépcső alján lévő ember felesége), egy -sarokban állott. A ház nedves és roskadozó volt, közepesen butorozott – -nyilvánvalóan csak röviddel ezelőtt költöztek belé és csak ideiglenesen -lakták. – Az ablakok elé régi, vastag szőnyeget szegeztek, hogy a -kiabálás hangját tompitsák. »Férjem, atyám, testvérem«, tizenkettőig -számolt, azután »csend!« A roham oly heves volt, hogy a karjait lekötő -kötelékeket nem távolitottam el; de gondom volt reá, hogy fájdalmat ne -okozzanak. Az egyedüli bátoritó körülmény az volt, hogy a beteg mellén -pihenő kezemnek olyan nyugtató hatása volt, hogy a testet néhány percre -lecsendesitette. A kiáltásra nem volt hatása, óra ingája nem lehetett -rendszeresebb. - -Minthogy kezemnek ilyen hatása volt, félórája ültem az ágy mellett, a -két testvér nézte, majd az idősebb igy szólott: - -– Egy másik beteg is van itt. - -Megijedtem és kérdeztem: - -– Sürgős az eset? - -– Jobb, ha látja – válaszolt közömbösen és egy lámpát fogott. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -A másik beteg egy hátulsó szobában feküdt, melyhez külön lépcső -vezetett, a szoba tulajdonképpen egy istálló fölötti padlás volt. Egyik -részén alacsony gipszmenyezet volt; a többi része nyitva volt a háztető -mestergerendájáig és a menyezet helyén egyes gerendák voltak. Abban a -részben széna és szalma volt felhalmozva, tüzifacsomók és egy halom alma -homokba rakva. Ezen a részen kellett áthaladnom, hogy a másikba jussak. -Emlékezőtehetségem pontos és megbizható. Ilyen részletekkel teszem -próbára és most, fogságom tizedik esztendejének végén, itt a Bastilleban -levő cellámban oly tisztán látok mindent magam előtt, amint azt akkor -éjjel láttam. - -A földön, egy csomó szénán, párnával a feje alatt, feküdt egy csinos -parasztfiu, nem lehetett több, mint tizenhét éves. Hátán feküdt, fogait -összeszoritotta, jobbkezét mellére nyomta, villogó szeme a magasba -nézett. Nem láthattam, hogy hol volt a sebe, amint melléje térdeltem és -föléje hajoltam; de láttam, hogy haldokolt. - -– Én orvos vagyok, szegény fiu, – mondám – hadd vizsgáljam meg. - -– Nem akarom, hogy megvizsgáljon, – válaszolta – hagyja! - -A seb keze alatt volt, annyira megnyugtattam őt, hogy megengedte, hogy -kezét eltávolitsam. A seb kardszurás volt, 20–24 órai keletü, de nem -volt menthető, még ha késedelem nélkül is kezelték volna. Gyorsan -haldoklott. Mikor az idősebb testvérre néztem, láttam, hogy ugy tekint -le erre a csinos, haldokló fiura, mintha valami sebesült madár vagy nyul -volna; mintha nem is volna embertársa. - -– Hogyan történt ez, uram? – kérdeztem. - -– Egy közönséges fiatal veszett kutya! Jobbágy! Testvéremet arra -kényszeritette, hogy kardot rántson és testvérem kardjától esett el, -mint valami ur. - -Egy szikrányi részvét, szánalom vagy emberi érzés sem volt e válaszban. -Ugy látszott, hogy a beszélőre kellemetlen volt, hogy ez a másfajta -teremtmény ilyen módon haldoklott és hogy jobb lett volna, ha ő, -féregéletének szokásos sötét folyamán halt volna meg. Teljesen képtelen -volt arra, hogy szánalmat vagy részvétet tanusitson a fiu végzete iránt. - -A fiu szeme lassan feléje fordult, mialatt beszélt, azután lassan felém -nézett. - -– Doktor, ezek a nemesek nagyon büszkék; de mi közönséges kutyák is -büszkék vagyunk néha. Ők kirabolnak, ütnek, vernek, megölnek minket, de -néha mégis marad egy kevés büszkeségünk. Ő… Látta őt, doktor? - -A jajgatás és kiabálás idehallatszott, ámbár a távolság tompitotta. Ugy -kérdezősködött utána, mintha ott feküdnék előttünk. - -– Láttam, – mondám. - -– Ő az én testvérem, doktor. Ezek a nemesek sok éven át gyakorolták -szégyenletes jogaikat testvéreink szemérmével és erényeivel szemben, de -még voltak jó leányok is közöttünk. Tudom, és atyám is beszélt erről. Ő -jó leány volt. Derék fiatalembernek volt a jegyese; egyik bérlőjének. Mi -mind az ő bérlői voltunk, azé az emberé, aki ott áll. A másik a -testvére, egy gonosz fajnak a legrosszabbja. - -Csak nagy nehézséggel gyüjtött a fiu elegendő testi erőt, hogy -beszéljen; de lelke borzasztó hangsullyal beszélt. - -– Az az ember, aki ottan áll, teljesen kirabolt minket, mint ahogyan -mindnyájunkkal, közönséges kutyákkal, cselekszenek ők, a felsőbb lények. -Könyörület nélkül megadóztatott, kényszeritett arra, hogy fizetés nélkül -dolgozzunk neki; kényszeritett, hogy gabonánkat az ő malmán őröljük; -kényszeritett, hogy szelid madarainak seregét a mi nyomoruságos -termésünkkel etessük és halálbüntetés terhe alatt megtiltotta, hogy -egyetlen madarat tartsunk; annyira kirabolt és kiszipolyozott, hogy ha -néha véletlenül akadt egy darabka husunk, zárt ajtóknál, csukott ablakok -mellett ettük meg, attól való félelmünkben, hogy emberei meglátják és -elveszik tőlünk; mondom, annyira kiszipolyozott, meghajszolt és -megkinzott, hogy atyánk azt mondotta: rettenetes dolog gyermeknek életet -adni és inkább imádkozzunk, hogy asszonyaink terméketlenek maradjanak és -nyomorult fajunk kipusztuljon. - -Sohasem láttam azelőtt, hogy az elnyomatás érzéke ilyen lángként törjön -ki. Gyanitottam, hogy szunnyad valahol a népben, de sohasem láttam a -kitörését, mig ennél a haldokló fiunál nem tapasztaltam. - -– Testvérem mégis férjhez ment, doktor. A szegény fickó akkor beteg volt -és ő hozzáment kedveséhez, hogy ápolhassa, gondozhassa kunyhónkban, -kutyaólunkban, mint ahogy az az ember nevezné. Még csak néhány hete volt -férjnél, mikor ennek az embernek a testvére meglátta őt és megtetszett -neki és kérte azt az embert, hogy neki kölcsönözze… Minek vannak férjek -közöttünk! Ő hajlandó volt erre, de testvérem jó és erényes volt és -gyülölte az ő testvérét olyan gyülölettel, mint én. Mit tett most ez a -kettő, hogy férjét rábirja arra, hogy feleségével szemben befolyását -gyakorolja és őt engedékenységre birja? - -A fiu szemei, melyek eddig reám voltak szegezve, lassan a nézők felé -fordultak és én a két arcban láttam, hogy mindaz, amit mondott, igaz -volt. Még most is itt a Bastilleban látom ezt a két ellentétes -büszkeséget; a nemesnél csupa hanyag közönyösség, a parasztnál letiport -érzés és szenvedélyes bosszu. - -– Ön tudja, doktor, hogy ezen nemesek jogai közé tartozik, hogy minket -közönséges kutyákat szekérbe foghatnak és hajthatnak. Befogták és -hajtották őt. Ön tudja, hogy jogaik közé tartozik, hogy minket az egész -éjjel kertjeikben ébren tarthatnak, hogy a békákat elcsendesitsük, hogy -az ő nemes álmuk ne zavartassék. Egész éjjel virrasztania kellett az -egészségtelen ködben és nappal ismét befogták őt. De ő nem volt -rábirható. Nem! Mikor egy délben kifogták, hogy egyen, – ha ugyan képes -volt ételt találni – tizenkétszer zokogott, minden harangütésre egyet és -felesége keblén meghalt! - -Semmi egyéb nem lett volna képes a fiut még életben tartani, mint az az -elhatározás, hogy minden baját elmondja. A halál gyülekező árnyait -visszakényszeritette, mint ahogy ökölbe fogott jobbkezét kényszeritette, -hogy ökölbe fogva maradjon és sebét befogja. - -– Azután annak az embernek az engedelmével és segitségével testvére -elvitte őt; annak ellenére, amit ő megmondott testvérének – és hogy az -mi volt, az nem lesz sokáig titok ön előtt, doktor – testvére elvitte őt -egy kis időre való gyönyörére és szórakozására. Láttam, amint elhaladt -mellettem az uton. Mikor a hirt hazavittem, atyám szive meghasadt; -sohasem szólott egy szót sem arról, ami szivét eltöltötte. Hugomat (mert -még egy van) olyan helyre vittem, ahol ez az ember nem érheti el és ahol -ő sohasem lesz a jobbágya. Azután fölkutattam a testvérét itt és az -elmult éjjel bemásztam – én, a közönséges kutya, karddal a kezemben. – -Hol van a padlásablak? Itt volt valahol? - -A szoba elsötétült előtte, a világ szükebb lett körülötte. -Körültekintettem és észrevettem, hogy a széna és szalma a padlón le van -tiporva, mintha küzdelem folyt volna ottan. - -– Testvérem meghallott és berohant. Mondottam neki, hogy ne jöjjön -közelembe, mig meg nem ölöm azt. Először néhány pénzdarabot hajitott -nekem a cudar, majd ostorral felém sujtott. De én, a közönséges kutya, -ugy elvertem őt, hogy kardját kényszerült kihuzni. Hadd törje annyi -darabra, amennyire akarja, azt a kardot, melyet az én véremmel festett -meg: kirántotta kardját, hogy védekezzék, – minden művészetével védte az -életét. - -Csak néhány perccel azelőtt pillantottam meg egy széttört kard darabjait -a széna alatt. Nemesember kardja volt. Egy más helyen egy más régi kard -hevert, mely katona kardjának látszott. - -– Emeljen föl most, doktor, emeljen föl. Hol van ő? - -– Nincs itt – mondám, abban a hiszemben, hogy a testvéréről beszél, -miközben felemeltem. - -– Ó! Mily büszkék ezek a nemesek, de mégis fél a tekintetemtől. Hol van -az a férfi, aki itt volt? Forditsa arcomat feléje. - -Ugy cselekedtem és a fiu fejét térdemre fektettem. De egy pillanatra -rendkivüli erővel felruházva, teljesen fölemelkedett és engem is arra -kényszeritett, különben nem támaszthattam volna őt. - -– Marquis, – mondá a fiu, fölemelve jobbját és tágra nyilt szemmel -nézett reá – arra a napra, mikor mindezekért a tettekért meg kell -felelni, megidézem önt és gonosz fajzatának minden leszármazóját, hogy -feleljen ezekért a tettekért. Ezzel a véres kereszttel jelölöm meg, -annak bizonyságául, hogy megidéztem. Arra a napra, amikor mindezekért a -tettekért meg kell felelni, megidézem testvérét, gonosz fajának -leggonoszabbját, hogy ezekért a tettekért még külön megfeleljen. Ezzel a -véres kereszttel jelölöm őt meg idézésem bizonyságául. - -Kétszer nyult kezével a mellén levő sebbe és mutatóujjával keresztet -rajzolt a levegőbe. Felemelt ujjal állott még egy ideig és mikor a kéz -lehanyatlott, ő is vele zuhant és én lefektettem – a halottat. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Mikor visszatértem a fiatal nő betegágyához, azt találtam, hogy -ugyanazon sorrendben és ugyanolyan folytonossággal félrebeszél lázában. -Tudtam, hogy sok óráig tarthatott még és hogy az valószinüen a halál -csendjében ér majd véget. - -Megismételtem az orvosságot, melyet azelőtt beadtam neki és ott ültem -ágya mellett, mig az éjszaka jó messzire haladt. Visitó kiáltozása nem -csökkent, a szavak és azoknak a sorrendje nem változott. Mindig ugyanaz -a »Férjem, atyám, testvérem! egy, kettő, három, négy, öt, hat, hét, -nyolc, kilenc, tiz, tizenegy, tizenkettő. Csend!« - -Huszonhat óra mult el azóta, hogy láttam őt. Kétszer távoztam el és -jöttem vissza és ismét ott ültem mellette, mikor gyöngülni kezdett. -Megtettem azt a keveset, ami ilyen körülmények között megtehető, -lassankint lethargiába merült és ugy feküdt ott, mint egy halott. - -Olyannak látszott, mint mikor hosszadalmas, rettenetes vihar után a szél -és eső megszünik. Megszabaditottam karjait, előhivtam az asszonyt, hogy -segitsen, hogy megfelelő helyzetbe fektessem és tépett ruháját -rendbehozzam. Akkor vettem csupán észre, hogy állapota olyan volt, -melyben rövid idővel azelőtt, első izben keletkeztek anyai remények, -ekkor aztán még az a kevés reményem is elveszett, amelyet eddig -tápláltam. - -– Meghalt? – kérdé a márki, akit még mindig az idősebb testvérnek -nevezek, és aki lóhátról, csizmában, sarkantyusan jött be a szobába. - -– Nem halt meg, de haldoklik, – mondám. - -– Micsoda erő van ezekben a közönséges testekben! – mondá és kiváncsian -nézett reá. - -– Csodálatos erő van a fájdalomban és a kétségbeesésben, – válaszoltam. - -Először nevetett szavaimon, majd homlokát ráncolta. Lábával széket tolt -az enyém mellé, az asszonynak megparancsolta, hogy menjen ki és halk -hangon mondá: - -– Testvéremet ebbe a kellemetlenségbe keveredve találtam és azt -ajánlottam neki, hogy az ön segitségét vegye igénybe. Önnek nagy a -hirneve és mint fiatal ember, aki a jövője előtt áll, valószinüen vigyáz -az érdekeire. Amit itt látott, az olyan, hogy azt csupán látni lehet, de -nem szabad róla beszélni. - -A beteg lehelletét figyeltem és elkerültem a válaszadást. - -– Megtisztel a figyelmével, doktor? - -– Uram, – mondám – az én hivatásomban a betegek közléseit mindig -bizalmasnak vesszük. – Óvatos voltam válaszomban, mert nyugtalanitott, -amit láttam és hallottam. - -Lélegzetvétele annyira elgyöngült, hogy szivét és ütőerét vizsgáltam. -Még volt benne élet. Mikor körültekintettem, láttam, hogy mind a két -testvér figyelmesen néz reám. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Az irás nagy nehézséget okoz, olyan nagy a hideg és tele vagyok -aggodalommal, hogy rajtaérnek és földalatti sötét cellába visznek, ugy -hogy az elbeszélést meg kell röviditenem. Emlékezőtehetségem zavartalan, -hű; minden szóra, mit a két testvérrel váltottam, tisztán emlékszem -vissza. - -Még egy hétig kinlódott, a hét vége felé, mikor odahajoltam ajkaihoz, -megértettem néhány szótagot, mit hozzám intézett. Azt kérdezte tőlem, -hogy hol van, megmondottam neki, továbbá azt is, hogy ki vagyok. Hiába -kérdeztem őt, hogy mi a családi neve. Fejét rázta a párnán és megóvta -titkát, mint a fiu. - -Nem volt alkalmam, hogy mást kérdezzek tőle, mig a testvéreknek -megmondottam, hogy végéhez közeledett és nem éli meg a következő napot. -Mindaddig kivülem és az asszonyon kivül senki sem mutatkozott a beteg -előtt, ha az öntudatnál volt, de az egyik vagy a másik testvér mindig -féltékenyen ott ült az ágy fejénél levő függöny mögött, valahányszor ott -voltam. Mikor azonban már ilyen állapotban volt, közömbösnek látszott -előttük, hogy mit beszélek vele; mintha – az a gondolat merült föl -bennem – én is haldokolnék. - -Mindig észrevettem, hogy büszkeségük mélyen meg volt sértve, hogy a -fiatalabb testvér (ahogy én nevezem) kardját összemérte egy paraszttal, -egy parasztfiuval. Az egyedüli gondolat, mely mind a kettőt bántotta, az -volt, hogy ez az eset lealacsonyitja nagy mértékben a családot és hogy -nevetségessé teszi. Valahányszor az ifjabb testvér pillantásával -találkoztam, kifejezéséből azt vettem észre, nagyon neheztel reám -amiatt, hogy ezt a körülményt a fiutól megtudtam. Udvariasabb, -előzékenyebb volt velem szemben, mint az idősebb; de ezt mégis -észrevettem arckifejezéséből. Az idősebb tekintetében azt is láttam, -hogy alkalmatlan vagyok neki. - -Betegem két órával éjfél előtt meghalt, órám szerint majdnem ugyanabban -a percben, mint amikor először láttam őt. Egyedül voltam mellette, mikor -szegény fiatal feje gyöngéden oldalt hanyatlott és minden földi baja és -bánata véget ért. - -A testvérek a földszinten levő szobában türelmetlenül vártak arra, hogy -ellovagolhassanak. Mialatt egyedül voltam a beteg ágyánál, hallottam, -amint lovaglóostorukkal csizmájuk szárát verdesték és föl és alá -járkáltak. - -– Meghalt végre? – kérdé az idősebb, mikor beléptem. - -– Meghalt, – mondám. - -– Gratulálok, testvér, – mondá, mikor megfordult. - -Már előzetesen pénzt ajánlott föl nekem, ennek az elfogadását azonban -késleltettem. Most egy tekercs aranyat adott. Elvettem a kezéből és az -asztalra tettem. Megfontoltam a dolgot és arra az elhatározásra -jutottam, hogy nem fogadok el semmit. - -– Kérem, bocsásson meg, – mondám – de ilyen körülmények között nem. - -Egymásra pillantottak; ők is meghajoltak, mikor én meghajoltam előttük -és elváltunk anélkül, hogy csak egyetlen szót is mondottunk volna. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Fáradt, fáradt, fáradt vagyok, – ennyi bánat lesujtott. Nem tudom -elolvasni, amit lesorvadt kezemmel irtam. - -Korán reggel egy nevemmel ellátott szekrénykében leadták lakásomon a -pénztekercset. Az első pillanattól kezdve aggodalmasan megfontoltam, -hogy mit kell tennem. Azon a napon elhatároztam, hogy privátim irok a -miniszternek, tudatom vele a két esetet, melynél segitségemet igénybe -vették és a helyet, ahová hivtak, szóval minden részletet. Tudtam, hogy -milyen hatalmas volt az udvari befolyás és hogy milyen jogai vannak a -nemességnek és azt vártam, hogy a dologról soha többé nem lesz szó, de -lelkiismeretemet óhajtottam megkönnyebbiteni. Az ügyet szigoruan -titokban tartottam, még feleségem előtt is és azt határoztam, hogy ezt -is fölemlitem levelemben. Tényleges veszedelemtől nem tartottam, de -tudtam, hogy másokra veszedelmes lehet, ha megtudják azt, amiről nekem -volt tudomásom. - -Azon a napon nagyon el voltam foglalva és este nem fejezhettem be -levelemet. Másnap reggel a szokottnál jóval korábban keltem föl, hogy -befejezhessem. Az év utolsó napja volt. A levél befejezetten feküdt -előttem, amikor jelentették, hogy egy urnő látni óhajt. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -A feladat, melyet magam elé tüztem, mindinkább meghaladja erőmet. Oly -hideg, oly sötét van, érzékeim oly tompák és a reám nehezedő komor -hangulat oly borzasztó. - -Az urnő fiatal, kellemes és szép volt, de külseje szerint nem hosszu -életü. Nagyon izgatott volt. St. Evrémonde márki feleségének mutatkozott -be. Én azt a cimzést, mellyel a parasztfiu az idősebb testvért -megszólitotta, a vállszalagon látott kezdőbetüvel hoztam kapcsolatba és -könnyen jutottam arra a következtetésre, hogy azt a nemesembert rövid -idővel azelőtt láttam. - -Emlékezetem még mindig pontos, de nem irhatom le ennek a beszélgetésnek -a szavait. Gyanitom, hogy szigorubban megfigyelnek, mint azelőtt és nem -tudom, hogy mely időben figyelnek meg. Az urnő részben gyanitotta, -részben felfedezte a kegyetlen történet főadatait, tudott arról, hogy -férjének része volt abban és hogy az én segitségemet vették igénybe. Nem -tudta, hogy az a nő meghalt. Azt remélte, hogy titokban tudathatja vele -részvétét, amint nekem nagy aggodalommal mondotta. Remélte, hogy az Ég -haragját elforditja a családról, mely hosszu idő óta gyülöletes volt sok -szenvedő előtt. - -Volt oka azt hinnie, hogy van egy élő nőtestvér, és legforróbb vágya az -volt, hogy ezen a testvéren segitsen. Nem mondhattam neki egyebet, mint -hogy csakugyan van ilyen testvér; azon kivül semmit sem tudtam. Bizva -titoktartásomban, azzal a reménnyel jött hozzám, hogy képes leszek az -emlitett leány nevét és tartózkodási helyét neki megmondani. Mind e -szomoru óráig egyiket sem tudom. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Papirszeleteim kifogynak. Tegnap fenyegetés közben elvettek tőlem egyet. -Följegyzéseimet ma be kell fejeznem. - -Kegyes, részvéttel teljes urnő volt, házassága nem volt boldog. Hogy is -lehetett volna! A testvér nem bizott benne és gyülölte őt és minden -befolyását ellene forditotta; félt tőle és férjétől is. Mikor a kapuhoz -kisértem, kocsijában egy gyermek ült, két-három éves szép kis fiu. - -– Ő érette, doktor, – mondá és könnyezve reámutatott – szeretnék -jóvátenni annyit, amennyi gyönge tehetségemtől kitelik. Máskülönben -öröksége sohasem lesz áldás reá. Érzem, hogy ha másképpen nem -engesztelik ki ezt a bünt, egy napon az ő vétkéül fogják azt betudni. -Amit magaménak mondhatok, – nagyon kevés, csak néhány ékszer – ez legyen -életének első kötelessége, hogy azt halott anyjának részvéte és mély -bánata kiséretében ennek a megsértett családnak adja, ha a leány -fölfedezhető. - -Megcsókolta a fiut és dédelgetve mondá: - -– A te drága érdekedben történik. Te hüséges leszel, Károlyka. - -A gyermek bátran válaszolt: - -– Igen. - -Kezet csókoltam neki, ő karjába vette, dédelgette a fiut és elhajtott. -Sohasem láttam többé. - -Minthogy férje nevét abban a hiszemben emlitette, hogy én ismerem, nem -emlitettem azt levelemben. A levelet lepecsételtem és minthogy másban -nem biztam, aznap magam kézbesitettem. - -Ez este, az év utolsó estéjén, kilenc óra tájban, feketébe öltözött -ember csengetett kapumon és óhajtott látni engem. Nesztelenül követte -szolgámat a lépcsőn, egy fiatal fiut, Defarge Ernőt. Mikor szolgám a -szobába lépett, ahol feleségemmel ültem, – ó feleségem, szivem szerelme! -Szép fiatal, angol hitvesem! – láttuk, hogy az az ember, akiről ő azt -hitte, hogy a kapunál maradt, szótlanul ott áll mögötte. - -– Sürgős eset Rue St. Honoréban, – mondá. – Nem tartóztatja sokáig, -kocsi vár. - -Ide hozott, ide hozott a siromba. Mikor házamból kiléptem, hátulról -fekete kendőt dobtak arcomra és szájam fölött szorosan összehuzták, -karjaimat megkötözték. A két testvér egy sötét sarokból átkerült az utca -másik oldaláról és kézmozdulattal azonositotta személyemet. A másik, -zsebéből elővette levelemet, megmutatta nekem és egy lámpás lángjánál -elégette, melyet egy szolga odatartott és lábával a hamut széttaposta. -Egy szót nem szólottak. Ide hoztak, ide hoztak elevenen a siromba. - -Ha Istennek ugy tetszett volna, hogy mind e borzalmas évek alatt, a két -testvér közül bármelyik kemény szivének azt sugallta volna, hogy hirt -juttasson hozzám szeretett feleségemről, – csak egyetlen szót, hogy él-e -vagy meghalt – azt hihettem volna, hogy Ő nem hagyta el őket teljesen. -De most hiszem, hogy a véres kereszt jele végzetes reájok és nekik az Ő -könyörületében nem lesz részük. Őket és leszármazottjaikat, fajuk utolsó -tagjáig én, Manette Sándor, szerencsétlen fogoly, az 1767-ik év utolsó -éjszakáján, elviselhetetlen gyötrelmemben vádolom arra az időre, mikor -mindezekért a tettekért meg kell felelni. Bevádolom őket Ég és föld -előtt.« - -Rémületes üvöltés támadt, mikor ennek az okmánynak a fölolvasását -befejezték. Éktelen orditás, melyből csak a vér után való mohó szomjuság -volt kivehető. Az elbeszélés a kor legbosszuvágyóbb szenvedelmét -keltette föl és nem volt olyan fej az országban, amely ezért a halált -elkerülhette volna. - -Mi szükség e törvényszék és e hallgatóság előtt kiemelni azt, hogy -Defargeék ezt a papirost nem hozták nyilvánosságra, mint a Bastilleban -felfedezett többi emlékiratot, hanem megtartották, hogy az alkalmas időt -kivárják? Minek kiemelni azt, hogy ezt a gyülölt családot Saint Antoine -már régen kiátkozta és hogy az bele volt kötve a végzetes lajstromba? Az -az ember sohasem élt, akinek erényei és szolgálatai megóvták volna ezen -a helyen, ezen a napon és ilyen váddal szemben. - -Annál rosszabb volt a vádlottra, hogy a vádló jól ismert polgár, az ő -ragaszkodó barátja, feleségének atyja volt. A néptömeg őrjöngő vágyainak -egyike volt az ókor kétségbevont erényeinek az utánzása és a nép oltárán -való önfeláldozás. Mikor aztán az elnök azt mondotta (különben a saját -feje ingott volna a vállán), hogy a köztársaság jó orvosa még nagyobb -érdemeket szerez magának a köztársaság körül azáltal, hogy egy gyülölt -arisztokrata családot kiirt és kétségtelenül szent élvezetben és -gyönyörben lesz része, hogy leányát özveggyé és az ő gyermekét árvává -teszi, vad izgalom és hazafias láz fogott el mindenkit, az emberi érzés -egy szikrája nélkül. - -– Itt nagy a doktor befolyása – mondá Defargené mosolyogva a -Bosszuangyalhoz. – Mentse meg őt most, kedves doktor, mentse meg! - -Minden esküdt szavazásakor vad üvöltés támadt. Még egy szavazat, még -egy. Üvöltés, üvöltés. - -Egyhanguan elitélték. Érzelme és származása szerint arisztokrata, a -köztársaság ellensége, a népnek hirhedt elnyomója. Vissza a -Conciergeriebe és azután a halálba, huszonnégy órán belül. - - -11. Fejezet. Alkonyat. - -A halálraitélt ártatlan ember szerencsétlen felesége összeroskadt az -itélet sulya alatt, mintha halálosan sujtották volna. Hang nem jött az -ajkára, de lelkének erős volt a szózata és azt hangoztatta feléje, hogy -ő az egyedüli a világon, akinek őt fájdalmában fel kell emelnie és -akinek nem szabad fájdalmát növelnie, ugy hogy még ettől a csapástól is -rögtön magához tért. - -Minthogy a biráknak nyilvános utcai ünnepségen kellett résztvenniök, a -törvényszék elnapolódott. A lárma és a teremnek a számos kijáráson való -megüresedése még nem szünt meg, mikor Lucie karját férje felé kinyujtva -állt ott, arcában csupa szerelem és vigasztalás volt látható. - -– Ha megérinthetném! Ha megölelhetném csak egyszer! Ó, jó polgárok, -habár csak annyi részvétetek volna irányunkban! - -Csak a börtönőr maradt ott és kettő a négy ember közül, aki őt az elmult -este elfogta és Barsad. A nép mind kitódult az utcára, hogy a -látványosságot megnézze. Barsad ajánlotta a többinek: - -– Hadd ölelje meg; hisz csak egy pillanat. – Hallgatva beleegyeztek és a -padokon át a teremben levő emelvényhez kisérték, ahonnan Károly -előrehajolt és karjaiba ölelhette. - -– Isten veled, lelkem édes szerelme. Utolsó áldásom kisérjen, szerelmem. -Ismét találkozunk ott, ahol a fáradtak pihennek. - -Ezek voltak férje szavai, mikor keblére ölelte őt. - -– El tudom viselni, édes Károly. Az Ur segit; ne szenvedj miattam. -Utolsó áldást gyermekünknek. - -– Általad küldöm. Általad csókolom. Isten hozzádot mondok neki általad. - -– Férjem. Nem! Még egy pillanatra! – Elszakadt tőle. – Nem leszünk -sokáig elválasztva. Érzem, hogy szivem lassan megtörik; de -kötelességemet megteszem, amig képes vagyok arra és ha elhagyom őt, -Isten jó barátokat támaszt az ő számára is, amint Ő érettem megtette. - -Atyja követte őt és mindkettő előtt térdre borult volna, ha Darnay -kezénél nem fogja és ezt kiáltja: - -– Nem, nem! Mit cselekedett, hogy előttünk térdelni akar? Most tudjuk, -hogy milyen küzdelmei voltak azelőtt. Most tudjuk, hogy mit szenvedett, -mikor származásomat gyanitotta és mikor azt megtudta. Most tudjuk, hogy -milyen természetes ellenszenvvel kellett megküzdenie és azt legyőzni az -ő érdekében. Szivünk egész melegével, minden szerelmünkkel mondunk önnek -köszönetet. Az Ég áldja meg! - -Az atya egyedüli válasza volt, hogy kezével ősz hajába markolt és azt -tépte hangos jajveszékelés közben. - -– Nem történhetett másképpen – mondá a fogoly, – minden összeműködött, -hogy igy végződjék. Az az eredménytelen törekvés, hogy szegény anyám -parancsának eleget tegyek, hozott végzetesen az ön közelébe. Gonoszból -nem származhatott jó és áldatlan kezdetnek nem lehetett szerencsésebb -vége. Vigasztalódjék és bocsásson meg nekem. Az Ég áldja meg! - -Mikor elvezették, felesége elbocsátotta őt és imára kulcsolt kezekkel -nézett utána, arcán sugárzó kifejezés ült, melyben még vigasztaló mosoly -is volt látható. Mikor a foglyok ajtaján eltávozott, megfordult, fejét -szeretően atyja keblére hajtotta, szólni akart hozzá és lábaihoz -rogyott. - -Akkor előkerült Carton Sydney a sötét sarokból, ahonnan nem mozdult -eddig és fölemelte őt. Csak atyja és Lorry voltak vele. Karja remegett, -mikor fölemelte és fejét megtámasztotta. De arcából nemcsak részvét – -büszkeség is sugárzott. - -– Kocsiba vigyem őt? Nem érzem a sulyát. - -Könnyen vitte a kapuhoz és gyöngéden lefektette a kocsiban. Atyja és -öreg barátja beszállottak, ő a kocsis mellé ült. - -Mikor a kapuhoz értek, ahol csak néhány órával azelőtt állott a -sötétségben, hogy elképzelje, hogy az utca mely durva köveit érintették -lábai, ismét kiemelte őt és a lépcsőn fölvitte szobájába. Ott lefektette -egy divánra, ahol gyermeke és Miss Pross sirtak fölötte. - -– Ne hozza eszméletre – mondá gyöngéden az utóbbinak, jobb neki igy; ne -hozza öntudatra, amig csupán eszméletlen. - -– Ó, Carton, Carton, édes Carton – kiáltott a kis Lucie és -szenvedélyesen átölelte nyakát, bánata kitörésében. – Most, hogy eljött, -bizonyára tesz valamit, hogy mamán segitsen és hogy papát megmentse! Ó, -nézzen reá, édes Carton! Ön azok közül való, akik szeretik őt, el tudja -viselni, hogy igy látja őt? - -A gyermek fölé hajolt és viruló arcát arcára fektette. Gyöngéden letette -őt és öntudatlan anyját nézte. - -– Mielőtt távozom – kérdezte és szünetet tartott – megcsókolhatom-e őt? - -Későbben emlékeztek arra, hogy mikor föléje hajolt és ajkaival arcához -ért, néhány szót suttogott. A kis Lucie, aki legközelebb állott hozzá, -mondotta nekik később és unokáinak is elmondotta, mikor szép öregasszony -volt, hogy hallotta, amint ezt mondotta: »egy életet, melyet szeret«. - -Mikor kiment a másik szobába, hirtelen Lorryhoz és atyjához fordult, -akik követték őt, és az utóbbinak mondá: - -– Manette doktor, tegnap még nagy befolyása volt; kisérelje meg, -utóljára. A birák és a hatalmon levők mind barátságosak önhöz és hálásak -szolgálataiért; nemde? - -– Semmi sem maradt előlem titokban, ami Károlyra vonatkozott. -Feltétlenül biztositottak, hogy megmentem őt; és meg is mentettem. – -Nagyon nyugtalanul és nagyon lassan válaszolt. - -– Kisérelje meg ismét. Csak nagyon kevés idő van holnap délutánig, de -kisérelje meg. - -– Megkisérelem. Nem habozok egy pillanatig sem. - -– Ez helyes! Tudom, hogy olyan energia, mint az öné, nagy dolgokat vitt -véghez, ámbár – tette hozzá mosolyogva és sóhajjal – ily nagy dolgot -soha. De kisérelje meg! Oly keveset ér az élet, ha rosszul használjuk, -de mégis ezt a fáradságot megéri. Ha nem ugy volna, nem volna áldozat -lemondani róla. - -– Elmegyek – mondá Manette doktor – egyenest a közvádlóhoz és az -elnökhöz és a többihez is elmegyek, akiket inkább nem nevezek meg. Irok -– de várjunk csak! Ünnep van az utcákon, alkonyat előtt senki sem lesz -otthon található. - -– Az igaz! Kétségbeesett remény, a legjobb esetben is, és nem -kétségbeesettebb, ha alkonyatig elhalasztódik. Szeretném tudni, hogy mit -végez, ámbár én nem remélek semmit. Mit gondol, Manette doktor, mikorra -térhet vissza e félelmetes hatalmaktól? - -– Remélem, hogy közvetlenül alkonyat után. Egy-két óra lefolyása alatt. - -– Négy óra után már sötétedik. Vegyük a leghosszabb időt. Ha én Lorry -urhoz megyek kilenckor, meghallom-e, hogy mit végzett, barátunktól, vagy -öntől? - -– Meg. - -– Szerencsét kivánok. - -Lorry követte Sydneyt a kapuhoz és vállát érintette, amint elmenőben -volt és megfordulásra késztette. - -– Nincs reményem, – mondá Lorry halk és fájdalmas suttogással. - -– Nekem sincs. - -– Ha ezek közül az emberek közül egy, vagy mind hajlandó is volna arra, -hogy életben hagyja őt, – ez óriási föltétel, mert nekik micsoda az ő, -vagy bárkinek az élete – kétségbevonom, hogy a törvényszéki teremben -lefolyt jelenetek után ezt tenni mernék. - -– Én is. A bárd zuhanását hallottam abban az üvöltésben. - -Lorry karját az ajtófélfának támasztotta és arcával reáborult. - -– Ne essék kétségbe, – mondá Carton nagy gyöngédséggel – ne bánkódjék. -Manette doktort bátoritottam ezzel az eszmével, mert éreztem, hogy egy -napon Lucienek ez vigasztalás lesz. Különben azt hihetné, hogy életét -könnyelmüen pusztulni engedték vagy elvetették és ez bánatot okozhatna -neki. - -– Igen, igen, igen, – válaszolt Lorry, szemét fölszáritva. – Igaza van. -De ő meghal; nincs többé remény. - -– Igen. Meghal; nincs többé remény, – ismételte Carton. És szilárd -lépéssel haladt le a lépcsőn. - - -12. Fejezet. Éjszaka. - -Carton Sydney megállott az utcán, nem volt egészen határozott, hogy hová -menjen. - -– Tellson-bankban kilenckor – mondá elmélyedve. – Helyesen cselekszem-e, -ha azalatt mutatkozom? Azt hiszem. Legjobb, ha ez a nép tudja, hogy van -itt egy olyan férfi, mint én; ajánlatos óvatosság és szükséges -előkészület is lehet. De nyugalom, nyugalom, nyugalom. Először meg kell -fontolnom. - -Lassitotta lépteit, melyek már egy cél irányába vitték őt, egyet-kettőt -fordult a már sötétlő utcában és megfontolta a gondolatot, minden lehető -következményeivel. Első eszméje megerősödött. - -– Legjobb, – mondá véglegesen határozva – ha ez a nép tudja, hogy van -itten egy olyan ember, mint én. – És Saint Antoine felé fordult. - -Defarge aznap Saint Antoine külvárosbeli korcsmárosnak mondotta magát. -Annak, aki ismerte a várost, nem volt nehéz az ő házát kérdezgetés -nélkül is megtalálni. Miután megbizonyosodott fekvése felől, Carton -kikerült ismét a szük utcákból, megebédelt egy vendéglőben és ebéd után -egészséges álomba merült. Évek óta először nem ivott erős italt. Az -elmult éjszaka óta nem ivott egyebet, mint egy kevés könnyü bort és a -mult éjszaka a brandyt Lorry tüzhelye mellett lassan kiöntötte, mint aki -ezzel már végzett. - -Hét óra volt, mikor fölfrissülve fölébredt és kiment ismét az utcára. -Saint Antoine felé vivő utjában megállott egy kirakat előtt, melyben -tükör volt, meglazult nyakkendőjét megigazitotta, kabátja gallérját -felhuzta és haját rendbehozta. Mikor ezzel elkészült, Defarge korcsmája -felé ment és belépett oda. - -Véletlenül nem volt más vendég a korcsmában, mint Jacques Három, a -nyugtalan ujju és károgó hangu. Ez az ember, akit az esküdtek között -látott, a kis üzleti asztal előtt állott és Defargeékkal beszédbe volt -elegyedve, az emberrel és asszonnyal. A Bosszuangyal részt vett a -beszélgetésben, mint a cég rendes tagja. - -Mikor Carton belépett és leült és (meglehetős rossz francia nyelven) egy -kis mérték bort kért, Defargené figyelmetlen pillantást vetett rá, majd -figyelmesebbet és még figyelmesebbet, végül odalépett asztalához és -kérdezte, hogy mit rendelt. - -Carton ismételte, amit már mondott. - -– Angol? – kérdezte Defargené és kérdezően huzta fel sötét szemöldökét. - -Ránézett, mintha még az egyes szót is nehezen értené meg és az előbbi, -erősen idegen hangzásu akcentussal válaszolt: - -– Igen, asszonyom, igen. Angol vagyok. - -Defargené visszatért asztalához a borért és amikor Carton egy -Jakobinus-ujságot kezébe vett és azt szinlelte, hogy nagy fáradsággal -megérteni igyekszik, hallotta, amint mondta: - -– Esküszöm nektek, olyan, mint Evrémonde. - -Defarge odahozta a bort és jó estét kivánt neki. - -– Tessék? - -– Jó estét. - -– Ah! Jó estét, polgár! – mondá poharát megtöltve. – Ah! És jó bor. -Éljen a köztársaság! - -Defarge visszament az asztalhoz és mondá: - -– Bizonyosan hasonlit kissé. - -Az asszony határozottan válaszolt: - -– Mondom neked, nagyon is hasonlit. – Jacques Három békitően jegyezte -meg: - -– Ez onnan van, asszonyom, hogy annyit gondol reá. - -A kedves Bosszuangyal nevetve füzte hozzá: - -– Igaz, szavamra! – És oly gyönyörrel néz elébe annak, hogy holnap még -egyszer fogja látni! - -Carton mutatóujjával figyelmesen és elmélyedt arckifejezéssel követte az -ujság sorait és szavait. Azok mind az üzleti asztalra könyököltek, közel -egymáshoz és halkan beszélgettek. Néhány percnyi hallgatás után, mely -alatt mindnyájan reánéztek, ő azonban nem zavartatta magát -Jakobinus-olvasmányában, azok ismét folytatták beszélgetésüket. - -– Teljesen igaz, amit Madame mond – jegyezte meg Jacques Három. – Miért -álljunk meg? Nagyon sok az igaz benne. Miért álljunk meg? - -– Helyes, helyes, – vetette Defarge közbe – valahol azonban csak meg -kell állani. Csupán az a kérdés, hogy hol. - -– Kiirtás után, – mondá az asszony. - -– Nagyszerü! – károgott Jacques Három. A Bosszuangyal is élénken -helyeselt. - -– Kiirtás jó elv, feleségem, – mondá Defarge nyugtalanul – -általánosságban nem kifogásolom. De ez a doktor sokat szenvedett. Láttad -őt ma? Megfigyelted az arcát, mikor az irást fölolvasták? - -– Megfigyeltem az arcát, – ismételte az asszony megvetően és bosszusan – -igen, megfigyeltem az arcát. Megfigyeltem, hogy az arca nem igazi -barátja a köztársaságnak. Vigyázzon az arcára! - -– És megfigyelted, feleségem, leánya fájdalmát is – mondá Defarge -engesztelő hangon – őneki ez borzasztó fájdalom lehet. - -– Megfigyeltem leányát! – ismételte az asszony. – Igen, megfigyeltem -leányát, több mint egyszer. Megfigyeltem ma és megfigyeltem más napokon -is. Megfigyeltem a tárgyalóteremben és megfigyeltem a börtön előtt az -utcán. Csak az ujjamat kell felemelnem…! – Ugy látszott, hogy felemeli -(a hallgatózó szeme mindig az ujságon volt) és koppanással ejtette le -maga előtt az asztalra, mintha a bárd sujtott volna le. - -– A polgárnő isteni! – károgott az esküdt. - -– Angyal, – mondá a Bosszuangyal és megölelte őt. - -– Ami pedig téged illet, – folytatta az asszony engesztelhetetlenül, -férje felé fordulva – ha tőled függne, szerencsére nem függ, még most is -megmentenéd ezt az embert. - -– Nem! – tiltakozott Defarge. – Nem, még ha ennek a pohárnak a -felemelése is elegendő volna ahhoz. De ott aztán megállanék. Azt mondom, -álljunk meg itt. - -– Látja, Jacques, – mondá Defargené haragosan – látod te is, kis -Bosszuangyalom. Hallgassátok csak! Más vétkekért, mint hogy zsarnokok és -elnyomók, itéltem ezt a fajt lajstromomban pusztulásra és kiirtásra? -Kérdezzétek férjemet, hogy ugy van-e? - -– Ugy van, – hagyta Defarge jóvá, kérdezgetés nélkül. - -– A nagy napok kezdetén, mikor a Bastille elesett, találta férjem a mai -irást és hozta haza magával. Éjszaka közepén, mikor mindenki eltávozott -és minden be volt zárva, ezen a helyen elolvastuk, ennek a lámpának a -világánál. Kérdezzétek, hogy ugy van-e. - -– Ugy van, – hagyta Defarge jóvá. - -– Akkor éjjel azt mondottam neki, miután az irást elolvastuk és a lámpa -kialudt, a nap besütött a vasrostélyokon az üzletbe, hogy titkot akarok -mostan vele közölni. Kérdezzétek meg őt, hogy ugy van-e? - -– Ugy van, – hagyta Defarge ismét jóvá. - -– Közöltem vele a titkot. Ezzel a két kezemmel ütöttem ezt a mellemet, -mint ahogy mostan teszem és mondom neki: »Defarge, engem a tengerparton -a halászok között neveltek föl és az a parasztcsalád, melyet a két -Evrémonde testvér oly sulyosan megsértett, mint ahogyan azt a -Bastilleból való okmány leirja, az az én családom Defarge, a halálosan -sebesitett fiunak a testvére, az én testvérem, az a férj az én testvérem -férje volt, az a meg nem született gyermek az ő gyermekük volt, az a -fitestvér az én fitestvérem volt, az az apa az én apám volt, azok a -halottak az én halottaim, és azt az idézést, hogy ezekért a tettekért -megfeleljenek, én örököltem!« Kérdezzétek őt, hogy ugy van-e. - -– Ugy van – hagyta Defarge még egyszer jóvá. - -– Akkor mondd a viharnak és tüzvésznek, hogy álljon meg, de ne nekem – -válaszolt Defargené. - -Mindkét hallgatójának pokoli élvezetet okozott halálthozó haragja – a -hallgatózó érezhette, hogy Defargené milyen sápadt, anélkül hogy látta -volna – és mind a kettő élénken helyeselt neki. Defarge, csekély -kisebbség, néhány szóval megemlékezett a márki részvéttel teljes -feleségéről; de csupán azt érte el, hogy felesége megismételte utolsó -válaszát: - -– Mondd a viharnak és tüzvésznek, hogy álljon meg, de ne nekem! - -Vendégek jöttek és a csoport feloszlott. Az angol vendég is kifizette, -amit fogyasztott, megszámolta gondosan, amit pénzéből visszakapott és -mint idegen, kérte, hogy utasitsák a Nemzeti Palota irányába. Defargené -az ajtóhoz vezette őt, karját az övére helyezte és megmutatta neki az -utat. Az angol vendég azt gondolta ezalatt, hogy jócselekedet volna azt -a kart megragadni, fölemelni és egy éles kést mélyen aládöfni. - -De ő utjára ment és nemsokára eltünt a börtönfal árnyékában. A -megállapitott órában előkerült onnan, hogy Lorry lakásán ismét -megjelenjen; ahol az öreg urat nyugtalan aggodalomban, föl és alá -járkálva találta. Azt mondotta, hogy egészen mostanáig Lucienél volt és -csupán egy pár perccel azelőtt hagyta őt el, hogy a megállapodáshoz -képest idejében itten legyen. Atyját, körülbelül négy óra óta, mióta a -bank épületét elhagyta, nem látták. Lucienek halvány reménye volt, hogy -az ő közbenjárása talán megmentheti Károlyt, de ez a reménye nagyon -csekély. Már több mint öt órája, hogy távol volt, hol lehet? Lorry tiz -óráig várt; minthogy azonban Manette doktor nem tért vissza és ő Luciet -nem szivesen hagyta egyedül, ugy állapodtak meg, hogy ismét visszamegy -hozzá és éjfélkor ismét visszajön a bank épületébe. Azalatt Carton a tüz -mellett egyedül vár a doktorra. - -Várt, várt és az óra tizenkettőt ütött, de Manette doktor nem tért -vissza. Lorry ismét hazajött, de nem hozott hirt róla. Hol lehet? - -Éppen ezt a kérdést tárgyalták és hosszas távolléte folytán hajlandók -voltak halvány reményt táplálni, mikor hallották őt a lépcsőn. Abban a -pillanatban, amint a szobába lépett, nyilvánvaló lett, hogy minden -elveszett. - -Hogy valóban volt-e valakinél, avagy pedig az egész idő alatt az utcákon -bolyongott, azt sohasem tudták meg. Amint ott állott és reájuk bámult, -nem kérdeztek tőle semmit, arca mindent megmondott. - -– Nem tudom megtalálni, – mondá ő – de meg kell találnom. Hol van? - -Feje és nyaka födetlen volt és amint beszéd közben körültekintett, -levetette kabátját és a földre ejtette. - -– Hol a padom? Mindenütt kerestem és nem találom. Mit csináltak a -munkámmal? Az idő sürget: azokat a cipőket be kell végeznem. - -Egymásra néztek és szivük megtört. - -– Kérem, kérem! – mondá ő siró hangon. – Hadd lássak munkához. Adják ide -a munkámat. - -Minthogy nem kapott választ, haját tépte és a padlót verte lábával, mint -egy haragos gyermek. - -– Ne kinozzanak egy szegény, szerencsétlen nyomorultat, – könyörgött -borzalmas kiáltással – adják vissza a munkámat! Mi lesz velünk, ha az a -cipő ma éjjel nem készül el? - -Elveszett, teljesen elveszett! - -Oly teljesen reménytelen volt, hogy őt meggyőzzék, vagy hogy azt -megkiséreljék, hogy mindegyikük – mintha megbeszélték volna – egyik -kezét a vállára helyezte és azzal az igérettel, hogy munkáját azonnal -előkeritik, rábirták őt, hogy a tüz mellé leüljön. Lerogyott a székbe, -belekábult a parázsba és sirt. Mintha mindaz, ami a padlásszoba ideje -óta történt, csak képzelődés, futó álom lett volna; Lorry látta, hogy -ugyanazzá az alakká sorvad, melyet Defarge őrzött. - -Ámbár mind a ketten meg voltak hatva és rémülve a hirtelen összeroskadás -miatt, nem volt idejük, hogy ezzel az érzelemmel foglalkozzanak. Egyedül -maradt leánya, utolsó reményétől és támaszától megfosztva, -mindkettőjükhöz fohászkodott. Ismét egymásra tekintettek, mintha -összebeszéltek volna, az a gondolat tükröződött vissza arcukon. Carton -kezdett el beszélni. - -– Az utolsó remény is elveszett, igaz, hogy csekély volt. Igaz; legjobb, -ha leányához visszük. De mielőtt elmegy, kérem, hallgasson reám egy -pillanatra, nagy figyelemmel. Ne kérdezze a föltételek okát, melyeket -most szabni óhajtok, sem az igéretét, melyet kérni akarok; van rá okom – -elegendő. - -– Nem vonom kétségbe, – válaszolt Lorry – folytassa. - -A köztük levő széken ülő alak sóhajtozva hajlongott. Oly hangon -beszéltek, mintha éjjel beteg ágya mellett virrasztanának. - -Carton lehajolt, hogy fölemelje a kabátot, mely majdnem lábai alá -került. Miközben ezt tette, kiesett a zsebből a doktor zsebkönyve, -melybe napi teendőit szokta feljegyezni. Carton fölemelte, összehajtott -papir volt benne. - -– Ezt meg kellene néznünk – mondá. - -Lorry jóváhagyóan bólintott. Fölnyitotta és fölkiáltott: - -– Hála Istennek! - -– Mi az? – kérdé Lorry mohón. - -– Egy pillanatra! Mindjárt reátérek. Először – kabátja zsebébe nyult és -egy másik papirost vett onnan elő – ez az igazolvány engedelmet ad nekem -arra, hogy ezt a várost elhagyjam. Nézze meg! Látja: Carton Sydney, -angol polgár. - -Lorry nyitva tartotta kezében és az ő komoly arcába nézett. - -Őrizze meg részemre holnapig. Én látni fogom őt holnap, amint emlékszik, -és jobb, ha nem viszem magammal a börtönbe. - -– Miért nem? - -– Nem tudom; jobb, ha nem teszem. Most vegye ezt a papirt, mely Manette -doktor zsebében volt. Ez hasonló igazolvány, mely felhatalmazza őt, -leányát és az ő gyermekét, hogy bármely időben áthaladjon a sorompón és -a határon. Látja? - -– Igen. - -– Talán tegnap szerezte ezt utolsó és legfontosabb óvintézkedés gyanánt, -veszedelem esetére. Mikorról van keltezve? De hisz az mindegy; ne -nézegesse; tegye óvatosan az enyémhez és az önéhez. Most, kérem, -figyeljen. Egy-két óráig ezelőtt való időig nem kételkedtem abban, hogy -neki van ilyen igazolványa, vagy kaphat ilyet. Ez érvényes mindaddig, -mig be nem vonják. De gyorsan visszavonhatják, és nekem van rá okom, -hogy azt higyjem, hogy ez meg fog történni. - -– Talán csak nincsenek veszedelemben? - -– Nagy veszedelemben vannak. Abban a veszedelemben forognak, hogy -Defargené bevádolja őket. Az ő ajkáról hallottam. Ma este hallottam -ennek az asszonynak a nyilatkozatát, mely az ő veszedelmüket -fenyegetőnek tünteti föl. Nem pocsékoltam el semmi időt és a kémet is -láttam azóta. Ez megerősitette félelmemet. Tudja, hogy egy favágó, aki a -börtönfal közelében lakik, Defargeék ellenőrzése alatt áll. Defargené -kihallgatta ezt a favágót, aki azt mondotta, hogy látta őt, – Lucie -nevét sohasem említette – amint jeleket váltott a fogollyal. Könnyen -előrelátható, hogy az ok a közönséges lesz: börtönösszeesküvés. Lucie -élete veszedelemben van, talán gyermekéé is és talán atyjáé is, mivel -mind a kettőt látták vele együtt azon a helyen. Ne rémüljön meg annyira. -Ön megmenti őket. - -– Az Ég adja, hogy megtehessem, Carton! De hogyan? - -– Megmondottam, hogyan. Öntől függ és jobb embertől nem függhet. Ezt az -uj feljelentést nem nyujtják be előbb, mint holnapután; talán csak -két-három nappal később; még valóbbszinü, hogy csak egy héttel később. -Tudja, hogy főbenjáró bün a guillotine áldozatát gyászolni. Őt és atyját -feltétlenül vétkesnek tartanák ebben a bünben és ez az asszony (kinek a -gyülöletben való kitartását jellemezni képtelen vagyok) várni fog, hogy -ezzel a bünnel erősithesse vádját, hogy kétszeresen bizonyos legyen a -dolgában. Figyel reám? - -– Oly feszülten és annyira bizom abban, amit mond, hogy egy pillanatra -még ezt a csapást is elfelejtem, – mondá, a doktor székének támláját -érintve. - -– Önnek van pénze és gondoskodhatik a leggyorsabb alkalmatosságról, hogy -a tengerparthoz jusson. Már néhány nap előtt megtette előkészületeit, -hogy visszatérjen Angliába. Lovai holnap korán utra készen legyenek, ugy -hogy két órakor délután indulhassanak. - -– Megtörténik! - -Viselkedése oly lázas és bátoritó volt, hogy a hév Lorryt is elragadta -és oly gyors lett, mint egy ifju. - -– Ön nemesszivü ember. Nem mondottam, hogy jobb embertől nem -függhetnének? Mondja meg Lucienek ma éjjel, hogy milyen veszedelem -fenyegeti őt, gyermekét és atyját. Különösen ez utóbbit hangsulyozza, -mert ő szivesen fektetné gyönyörü fejét férje mellé. - -Hangja remegett egy pillanatra; majd ismét folytatta, mint azelőtt. - -– Atyja és gyermeke érdekében kényszeritse őt, hogy Párist elhagyja, -velük és önnel együtt abban az órában. Mondja meg neki, hogy férje -utolsó intézkedése ez volt. Mondja meg neki, hogy sokkal több függ -attól, mintsem hiszi vagy reméli. Gondolja, hogy atyja még ebben a -szomoru állapotában is engedelmeskedik majd neki; vagy pedig nem? - -– Bizonyos vagyok benne. - -– Én is azt gondoltam. Tegye meg mindezeket az előkészületeket itt az -udvarban, nyugodtan és teljesen, annyira, hogy ön is a kocsiban üljön. -Abban a pillanatban, mikor megérkezem, vegyen fel a kocsiba és hajtson -el. - -– Minden körülmények között várok önre. - -– Igazolványom a kezében van a többi között, mint tudja, és föntart -számomra egy helyet. Csak arra várjon, hogy helyem el legyen foglalva és -aztán Angliába! - -– Akkor tehát – mondá Lorry és megszoritotta az ő mohó, de mégis nyugodt -és szilárd kezét – nem függ minden egy öreg embertől, egy ifju és -tevékeny ember is ott lesz az oldalamon. - -– Isten segitségével ott lesz! Igérje meg nekem ünnepélyesen, hogy semmi -által sem fogja magát befolyásoltatni, hogy más módot válasszon, mint -amiben mostan megállapodtunk. - -– Ugy lesz, Carton. - -– Emlékezzék holnap e szavakra: az ut megváltoztatása vagy elhalasztása -– bármilyen okból – azt eredményezheti, hogy talán egyetlen életet sem -lehet megmenteni és sok életet elkerülhetetlenül föl kell áldozni. - -– Emlékezni fogok reájuk. Remélem, hogy a magam részét hüségesen -elvégzem. - -– Én is remélem, hogy megteszem a magamét. Most pedig Isten önnel! - -Ámbár komoly mosollyal mondta ezt, sőt az öreg ember kezét is ajkához -emelte, nem vált el tőle akkor. Segitett neki, hogy az elalvó tüz előtt -még folyton hajlongó alakot fölkeltse, hogy az köpenyt, kalapot öltsön -magára és távozásra birták azzal, hogy padjának és munkájának a -keresésére mennek, melyet még mindig jajveszékelve kért. Carton haladt -az egyik oldalán és elkisérte annak a háznak az udvaráig, ahol az a -lesujtott sziv – mely oly boldog volt akkor, mikor az ő elhagyatott -szivét föltárta előtte – virrasztott a borzalmas éjszakában. Belépett az -udvarba és néhány pillanatig ott egyedül maradt és feltekintett -szobájának megvilágitott ablakára. Mielőtt távozott, áldást és -istenhozzádot lehelt feléje. - - -13. Fejezet. Ötvenkettő. - -A Conciergerie fekete börtönében a nap elitéltjei sorsukra várakoztak. -Annyian voltak, mint ahány hétje van az évnek. Ötvenkettőnek kellett -azon a délután a város életének folyamán a határtalan, örökkévaló -tengerbe gördülnie. Mielőtt még elhagyták celláikat, már uj lakók voltak -kijelölve; mielőtt vérük még elkeverődött volna az előtte való napon -kiontottak vérével, már el volt különitve a vér, mely holnap az övékével -fog elvegyülni. - -Ötvenkettőt számoltak le. A hetvenéves nagybérlőn kezdve, aki minden -gazdagságával sem vásárolhatta meg az életét, a huszéves varrónőig, akit -szegénysége és ismeretlensége sem tudott megmenteni. Fizikai betegségek, -melyeket emberi vétek és késedelem okoz, minden rendből szedik az -áldozataikat; a borzalmas erkölcsi járvány is, melyet kimondhatatlan -fájdalom, elviselhetetlen elnyomás és szivtelen közömbösség szült, -egyformán, különbség nélkül sujtott. - -Darnay Károly, cellájában egyedül, nem vigasztalta magát hizelgő -ámitással, amióta a törvényszéktől oda visszatért. Az elbeszélés minden -sorából hallotta halálos itéletét. Teljesen megértette, hogy semmilyen -személyes befolyás nem mentheti őt meg, hogy tulajdonképpen milliók -itélték őt el és egyesek érette semmit sem tehetnek. - -Még sem volt könnyü, hogy szeretett felesége friss emlékével, nyugodt -lélekkel készüljön arra, amit el kellett szenvednie. Az élethez füző -kötelék erős volt és nehéz, nagyon nehéz volt azt meglazitani; ha lassan -és nagy fáradozás árán itt meglazult kissé, annál szorosabbra füződött -amott; és ha minden erejét az egyik kéz ellen forditotta és az engedett, -a másik ismét bezárult. Minden gondolatában lázas sietség volt, szive -hevesen és izgatottan dobogott és minden lemondásnak elleneszegült. Ha -egy pillanatra érezte is a lemondást, ugy látszott, hogy felesége és -gyermeke, akiknek még őutána élniök kellett, óvást emeltek ellene és azt -önzőnek mondották. - -Mindez azonban csak eleinte volt. Nem tartott sokáig és belátta, hogy -sorsa, melynek elébe ment, nem volt szégyen, hogy igazságtalanul -elitélve, naponta annyian mentek szilárd léptekkel ugyanarra az utra. -Ezt azután az a gondolat követte, hogy szeretteinek jövő lelki -nyugalmára nézve nagyfontosságu, hogy ő nyugodt magatartást tanusitson. -Hangulata igy fokonkint megnyugodott, ugy hogy lelke fölemelkedhetett a -magasba és onnan merithetett vigasztalást. - -Még mielőtt besötétedett elitéltetésének estéjén, már ennyire jutott -utolsó utjában. Megengedték neki, hogy irószereket és gyertyát -vásároljon és nekifogott, hogy addig irjon, mig a börtönben minden -világot el kellett oltani. - -Hosszu levelet irt Lucienek, melyben elmondotta neki, hogy addig, mig -őtőle magától nem hallotta, nem tudott semmit atyja bebörtönzéséről és -hogy éppen olyan kevéssé tudta, mint ő, mig azt az irást föl nem -olvasták, hogy atyja és nagybátyja voltak okozói az ő atyja -szenvedésének. Megmagyarázta már neki, hogy atyja – mostan teljesen -érthető okból – eljegyzésükkor egyedüli föltételnek kötötte ki és -házasságuk reggelén még külön is megigértette, hogy nevét, melyről -lemondott, eltitkolja. Atyja kedvéért kérte őt, hogy sohase kutassa, -vajjon atyja megfeledkezett-e annak az irásnak a létezéséről, avagy -pedig az a Tower-ról szóló elbeszélés emlékeztette-e arra, azon a régen -elfeledett vasárnapon, a kertben, a kedves platán alatt. Ha volt arra -vonatkozó határozott emléke, ugy bizonyára meg volt győződve arról, hogy -az a Bastilleal együtt elpusztult, minthogy nem emlitették azt a foglyok -emlékiratai között, amelyeket az ostromlók ott fölfedeztek és amelyekről -a világ összes lapjai irtak. Arra kérte őt, – ámbár hozzáfüzte, hogy -nagyon jól tudja, hogy az milyen fölösleges – hogy atyját azzal -vigasztalja, hogy minden alkalommal kiméletesen hangsulyozza az -igazságot, hogy ő nem tett semmi olyant, amiért ő önmagának indokoltan -valamit is szemére vessen, sőt, hogy ő az ő kettejük érdekében mindent -elfelejtett. Miután még arra kérte, hogy az ő hálás szerelmére és -áldására örökké emlékezve, küzdje le bánatát, hogy szeretett -gyermekükről gondoskodhasson és minthogy a mennyben találkoznak, -megeskette őt arra, hogy atyját vigasztalni fogja. - -Atyjának ugyanolyan módon irt; azonkivül még azt is mondotta neki, hogy -feleségét és gyermekét különösen az ő gondjaira bizza. Ezt lelkére -kötötte annak a reményében, hogy ezáltal megóvja őt attól, hogy -lehangolttá váljék, vagy hogy visszaessék régi, veszedelmes állapotába, -melytől nagyon is kellett tartani. - -Lorrynak mind a kedveseit szivébe ajánlotta és vagyoni helyzetét -elmagyarázta. Miután ezt megtette és hozzáfüzte hálás barátságának és -meleg vonzalmának nyilvánulását, mindent elvégzett. Cartonra egyszer sem -gondolt. Lelke annyira tele volt az övéivel, hogy egyszer sem gondolt -reá. - -Elég ideje volt, hogy befejezze ezeket a leveleket, mielőtt kioltották a -lámpákat. Mikor szalmazsákjára lefeküdt, azt hitte, hogy ezzel a -világgal végzett. - -De álmában feléje intett ujra és ragyogó alakokban mutatkozott előtte. -Szabadon és boldogan tért vissza ismét Sohoba, a régi házba (ámbár -egészen másmilyennek látszott, mint a valóságos ház), -megmagyarázhatatlan módon szabadult meg és gondoktól menten együtt volt -Lucievel ismét, ő azt mondotta neki, hogy csak álom volt az egész, és -hogy ő sohasem távozott. Feledés szünete következett, majd szenvedett és -ismét visszajött hozzá, halottan és békeségben és mégsem volt különbség -közöttük. Feledés egy ujabb szünete és fölébredt a komor reggelen, -anélkül, hogy tudná, hogy hol van, vagy mi történt, mig lelkén -végigcikázott: - -– Ez halálom napja! - -Igy haladt keresztül az órákon addig az ideig, amikor az 52 fő volt -lehullandó. Most, mialatt higgadt volt és remélte, hogy nyugodt -hősiességgel megy végének elébe, ébredező gondolatai uj munkába fogtak, -nehezen voltak megfékezhetők. - -Sohasem látta az eszközt, mely életét volt elveendő. Mily magas volt, -hány lépcsője volt, hová állitják, hogyan érintik őt, hogy a kezek, -melyek megragadják, vörösek lesznek-e a vértől, hogy mely oldalra -forditják a fejét, hogy első lesz-e vagy az utolsó; ilyen és ehhez -hasonló kérdések számtalanszor, akaratlanul tolultak lelkébe. Nem voltak -félelemmel egybekötve: öntudatában nem volt félelem. Inkább attól a -különös, mindig ujra feltoluló kivánságtól származtak, hogy tudni -óhajtotta volna, hogy mit tegyen, ha az ő ideje elérkezik; oly kivánság, -mely óriási aránytalanságban volt azzal a néhány pillanattal szemben, -amelyekre vonatkozott; csodálkozás, mely inkább egy benne levő más lélek -csodálkozása volt, mint az övé. - -Az órák elteltek, amint föl és alá járkált és a harang azokat az órákat -verte, melyeket ő többé sohasem fog hallani. Kilenc elmult mindörökre, -tiz elmult mindörökre, tizenegy elmult mindörökre, tizenkettő -közeledett, hogy elmuljon. Erős akarattal leküzdötte az utolsó -hangulatot is, mely annyi gondolatot keltett benne. Föl és alá járt és -lassan ismételte neveiket. A legnehezebb küzdelem elmult. Képes volt -arra, hogy föl és alá járjon, zavaró gondolatoktól menten, magáért és -övéiért imádkozott. - -Tizenkettő elmult, mindörökre. - -Mondották neki, hogy három lesz az utolsó óra és tudja, hogy valamivel -előbb szólitják őt elő, minthogy a szekerek nehezen és lassan dübörögtek -végig az utcákon. Azt határozta tehát, hogy a két órára gondol, hogy ez -az ő órája és a közbeeső időben ugy megerősödik, hogy azután képes -legyen másokat bátoritani. - -Amint szabályosan, mellén keresztbefont karokkal járt föl és alá, -egészen más ember volt, mint a La Forcebeli fogoly, aki ottan járkált -föl és alá és meglepetés nélkül hallotta, amint egyet ütött az óra. Ez -az óra olyan lassu volt, mint a többi. Hálát rebegett az Égnek, hogy -visszanyerte önuralmát és azt gondolta, még egy óra, és megfordult, hogy -tovább járkáljon. - -Az ajtó előtt, a kőfolyosón léptek hallatszottak. Megállott. - -A kulcsot a zárba dugták, megfordult. Mielőtt az ajtó kinyilott, vagy -amikor kinyilott, egy férfi halk hangon angolul mondotta: - -– Sohasem látott itt engem; kikerültem utjából. Menjen be egyedül; itt -várok. Ne veszitsen időt! - -Az ajtó gyorsan kinyilt és becsukódott és előtte állott Carton Sydney, -nyugodtan és higgadtan, mosollyal az arcán és ujja figyelmeztetően az -ajkaira volt fektetve. - -Valami derült, ragyogó és különös volt arcának a kifejezésében, ugy hogy -a fogoly az első pillanatban nem tudta, hogy a jelenés nem fantázia-e. -De ő szólott és az ő hangja volt; megragadta a fogoly kezét és az igazi -kéz nyomása volt. - -– A világ összes emberei közül legkevésbbé remélte, hogy engem fog látni -– mondá ő. - -– Nem tudtam elhinni, hogy ön az. Még most is alig tudom elhinni. Ön nem -fogoly? – Ez a félelem ötlött hirtelen az agyába. - -– Nem. Véletlenül hatalmam van az őrök egyike fölött és annak a -felhasználása által állok itten ön előtt. Tőle jövök, feleségétől, -kedves Darnay. - -A fogoly megszoritotta a kezét. - -– Kérést hozok tőle. - -– Mi az? - -– Fölötte komoly, sürgős és határozott kivánságot, mely az ön előtt oly -drága szónak legmeghatóbb hangján szól önhöz, melyre ön oly jól -emlékszik. - -A fogoly arcát félig elforditotta. - -– Nincsen ideje arra a kérdésre, hogy miért hozom én, hogy mit jelent; -nekem nincs időm, hogy elmondjam önnek. Teljesitenie kell; vesse le -cipőit és huzza fel az én csizmáimat. - -A cella falánál, a fogoly mögött egy szék állott. Carton -villámgyorsasággal belenyomta őt és mezitláb állott előtte. - -– Huzza föl csizmámat. Huzza kezével, minden erejével. Gyorsan! - -– Carton! Erről a helyről nem lehet elmenekülni; nem lehet -keresztülvinni! Velem együtt meghal! Őrültség! - -– Őrültség volna, ha fölszólitanám, hogy meneküljön; de teszem-e? Ha -arra szólitanám föl, hogy menjen ki ezen az ajtón, mondja, hogy őrültség -és maradjon itt. Cserélje el nyakkendőjét és kabátját az enyémmel. -Mialatt ön azt teszi, hadd vegyem ki ezt a szalagot hajfürteiből, és -rázzam szét haját ugy, amilyen az enyém. - -Bámulatos gyorsasággal és oly akarat- és cselekvési erővel, mely -csodálatosnak látszott, reákényszeritette ezeket a változtatásokat. A -fogoly olyan volt kezében, mint egy gyermek. - -– Carton, édes Carton! Őrültség! Nem lehet keresztülvinni, nem -történhetik meg, megkisérelték, de sohasem sikerült. Könyörgök, hogy -halálával ne szaporitsa az enyémnek a keserüségét! - -– Kedves Darnay, arra szólitom-e fel, hogy menjen ki ezen az ajtón? Ha -arra szólitom fel, utasitsa vissza. Itt van tinta, toll és papiros az -asztalon. Elég szilárd a keze ahhoz, hogy irjon? - -– Az volt, mikor ön belépett. - -– Szilárditsa meg ismét és irja, amit diktálok. Gyorsan, barátom, -gyorsan! - -Darnay kezét lázas homlokához nyomta és az asztalhoz ült. Carton, -jobbkezével keblében, egészen közelében állott. - -– Irja pontosan, amit mondok. - -– Kinek cimezzem? - -– Senkinek. – Cartonnak még mindig keblében volt a keze. - -– Keltezzem? - -– Nem. - -A fogoly minden kérdésnél föltekintett. Carton kezével keblében, -mellette állt és reánézett. - -– Ha emlékszik, – diktálta Carton – azokra a szavakra, melyeket régen -mondottunk egymásnak, akkor könnyen megérti ezt, ha meglátja. Tudom, -hogy emlékszik reájuk. Nem az ön természete, hogy elfelejtse azokat. - -Kivonta kezét kebléből, de a fogoly éppen mostan föltekintett zavart -csodálkozással és a kéz valamit markolva, megállott. - -– Leirta: »hogy elfelejtse azokat«? – kérdé Carton. - -– Igen. Fegyver van a kezében? - -– Nem, nem vagyok felfegyverkezve. - -– Mi az a kezében? - -– Mindjárt megtudja. Irja, csak néhány szó van még. Ismét diktált: Hálás -vagyok, hogy eljött az idő, hogy bebizonyithatom. Hogy igy cselekszem, -nem okoz nekem sem fájdalmat, sem bánatot. - -Mikor ezeket a szavakat mondotta, szemét az iróra függesztette és kezét -lassan és gyöngéden az iró arca elé helyezte. - -A toll kiesett Darnay kezéből az asztalra és zavartan nézett körül. - -– Micsoda gőz ez? – kérdezte. - -– Gőz? - -– Valami, ami előttem lebegett. - -– Nem tudok semmiről; nem lehet itt semmi. Vegye a tollat és végezze be. -Siessen, siessen! - -Mintha emlékezete meggyöngült volna, vagy lelke megzavarodott volna, ugy -erőlködött a fogoly, hogy figyelmét összeszedje. Amint homályos szemmel -és lassuló lélegzettel tekintett Cartonra, keze ismét a keblében volt és -szilárdan nézett reája. - -– Siessen, siessen! - -A fogoly ismét a papiros fölé hajolt. - -– Ha másként lett volna, – Carton keze ismét óvatosan és lassan lefelé -lopódzott – sohasem használtam volna föl a kinálkozó alkalmat. Ha -másként lett volna, – a kéz a fogoly arca előtt volt – annál inkább -kellett volna helyt állanom érte. Ha másként lett volna… – Carton a -tollat nézte és azt vette észre, hogy már csupa olvashatatlan jeleket -irt. - -Carton keze nem mozdult többé keble felé. A fogoly szemrehányó -tekintettel felugrott, de Carton keze egészen közel volt arcához és -balkarjával derekát ölelte át. Néhány pillanatig gyöngén védelmezte -magát a férfi ellen, aki azért jött, hogy életét az övé helyett -föláldozza; de egy perc eltelte után eszméletlenül terült el a földön. - -Carton gyorsan és habozás nélkül öltötte fel a fogoly levetett ruháit, -haját hátrafésülte és megkötötte azzal a szalaggal, melyet a fogoly -viselt. Azután halkan szólott: - -– Lépjen be, jöjjön be! – és a kém megjelent. - -– Látja? – mondá Carton, föltekintve, amint ott térdelt féltérdén az -eszméletlen alak mellett és a papirost a keblébe dugta – nagy az ön -veszedelme? - -– Carton ur, – válaszolta a kém félénken csattantva ujjával – az itteni -nagy forgalomban ez nem veszedelmes reám, ha ön az ajánlatát hüségesen -véghezviszi. - -– Tőlem ne féljen. Én hü leszek halálig. - -– Az ötvenkét számnak teljesnek kell lenni. Ha ön ebben az öltözetben -teljessé teszi, nem félek. - -– Ne féljen! én nemsokára nem leszek már utjában és nem árthatok önnek -és a többiek, ha Istennek, ugy tetszik, nemsokára messze lesznek innen. -Most hivjon segitséget és vigyen engem a kocsiba. - -– Önt? – kérdé a kém nyugtalanul. - -– Őt, ember, akivel én cseréltem; azon a kapun megy ki, amelyen engem -behozott? - -– Természetesen. - -– Gyönge voltam és szédültem, mikor jöttem és most, hogy távozom, -elájultam. A bucsu elszéditett. Ilyesmi itten gyakran, nagyon is gyakran -megtörtént. Élete saját kezében van. Gyorsan, hivjon segitséget! - -– Esküszik, hogy nem árul el? – kérdé a reszkető kém, mikor még egy -pillanatra szünetelt. - -– Ember, ember, – válaszolta Carton lábával dobogva – nem esküdtem -elégszer ünnepélyesen, hogy ezt keresztülviszem, hogy most e drága -pillanatokat vesztegeti? Vigye maga az udvarba, amelyet ismer, helyezze -el maga a kocsiban, mutassa meg őt Lorryéknak, és mondja neki, hogy -nincs más élesztőszerre szükség, mint a friss levegőre és hogy -emlékezzék tegnap esti szavaimra és igéretére és hogy hajtson el -azonnal. - -A kém eltávozott és Carton az asztalhoz ült és homlokát kezébe -támasztotta. A kém azonnal visszatért két emberrel. - -– Hogy-hogy? – mondá az egyik a földön heverő alakot látva. – Annyira -lesujtotta az a hir, hogy barátja a Saint Guillotine sorsjátékban a -főnyereményt nyerte meg? - -– Jó hazafi, – mondá a másik – nem lehetne jobban lesujtva, ha az -arisztokrata semmit sem nyert volna. - -Felemelték az eszméletlen alakot, ráhelyezték egy hordágyra, melyet a -kapuból hoztak és lehajoltak, hogy elvigyék. - -– Az idő rövid, Evrémonde – mondá a kém figyelmeztető hangon. - -– Tudom, – válaszolt Carton – vigyázzon barátomra, könyörgöm és hagyjon -magamra. - -– Jöjjetek, tehát, fiaim, – mondá Barsad – emeljétek fel és vigyétek el. - -Az ajtó bezárult és Carton egyedül maradt. Feszült figyelemmel -hallgatózott, minden hangra figyelt, mely gyanut vagy veszedelmet -jelezhet. Nem hallott semmit. Kulcsok fordultak, ajtók csapódtak, távoli -folyosókról lépések hallatszottak, szokatlan kiabálás vagy sietés nem -volt hallható. Kis idő mulva szabadabban lélegzett föl, az asztalhoz ült -és ismét hallgatózott, mig az óra kettőt ütött. - -Olyan hangok hallatszottak, melyektől nem félt, mert képzelte, hogy mit -jelentenek. Egymás után több ajtót nyitottak ki, végül az övét. Egy -börtönőr a kezében levő jegyzékbe tekintett és csupán ennyit mondott: -»Evrémonde, kövessen!« És ő távolról egy nagy sötét terembe követte őt. -Sötét téli nap volt és a teremben uralkodó és a külső sötétség is -okozta, hogy alig tudta felismerni a többieket, akiket ide behoztak, -hogy karjaikat megkötözzék. Némelyek álltak, mások ültek. Egyesek -jajveszékeltek és nyugtalanul jártak föl és alá, de ilyen csak kevés -volt. A nagy többség nyugodt és néma volt és mereven a földre nézett. - -A fal mellett egy sötét sarokban állott, mialatt az ötvenkettőből még -néhányat őutána hoztak be, az egyik megállott, amint elmenőben volt, -hogy őt, mint ismerőst, megölelje. Megrettent, hogy fölfedezik, de az -ember tovább haladt. Néhány pillanattal később, egy leányos termetü, -kedves, sápadt arcu, nagy, türelmes szemü nő kelt föl a padról, ahol ült -és odajött hozzá, hogy beszéljen vele. - -– Evrémonde polgár, – mondá megérintve őt hideg kezével – szegény kis -varrónő vagyok, együtt voltam önnel La Forceban. - -Válasz helyett maga elé mormogta: - -– Igaz, elfelejtettem, hogy mivel vádolták. - -– Összeesküvéssel. Az igazságos ég tudja, hogy ártatlan vagyok. Ugyan ki -gondolna arra, hogy összeesküdjék ilyen szegény, gyönge teremtéssel, -mint én vagyok? - -Szomoru mosollyal mondotta és ez annyira meghatotta őt, hogy könnyek -szöktek a szemébe. - -– Nem félek a haláltól, Evrémonde polgár, de én nem tettem semmit. -Szivesen meghalok, ha a köztársaság, mely annyi jót akar velünk tenni, -szegényekkel, nyer valamit a halálommal. De nem értem, hogy ez hogy -lehet, Evrémonde polgár. Ily szegény, gyönge kis teremtés! - -– Hallottam, hogy szabadonbocsátották, Evrémonde polgár. Reméltem, hogy -igaz. - -– Igaz volt. De ismét elfogtak és elitéltek. - -– Ha a kocsin önnel megyek, Evrémonde polgár, megengedi, hogy kezét -fogjam? Nem félek, de kicsi vagyok és gyönge és az több bátorságot ad -nekem. - -Mikor a türelmes szemek arcába tekintettek, hirtelen kétséget látott -bennük, majd csodálkozást. Ő megszoritotta a munkában eldurvult, -éhségtől lesoványodott, fiatal kezet és ajkait érintette. - -– Érte hal meg? – suttogta ő. - -– És felesége és gyermekéért. Csend! Igen. - -– Ó, idegen, megengedi, hogy bátor kezét fogjam? - -– Csend! Igen, szegény testvérem; az utolsó pillanatig. - -Ugyanazok az árnyékok, melyek a börtönt érik, a kora délután ugyanazon -órájában beárnyékolják a sorompót és a körülötte levő tömeget, mikor egy -Párisból távozó kocsi hajt oda, hogy megvizsgálják. - -– Ki megy itt? Ki van benne? Utleveleket! - -Az utleveleket kinyujtják és elolvassák. - -– Manette Sándor. Orvos. Francia. Melyik az? - -Ez az; ez a tehetetlen, tagozatlan hangokat mormogó, tébolyodott öreg -ember. - -– Ugy látszik, hogy a doktor polgár nincsen észnél. A forradalmi láz -nagyon heves volt reá nézve. - -– Nagyon is. - -– Hah! Sokan szenvednek emiatt. Lucie. Leánya. Francia. Melyik az? - -– Ez az. - -– Nyilvánvalóan kell, hogy az legyen. Lucie, Evrémonde felesége; ugy-e? - -– Igen. - -– Hah! Evrémonde máshová van idézve. Lucie, a gyermeke. Angol. Ez az? - -Ez és nem más. - -– Csókolj meg, Evrémonde gyermeke. Most jó köztársasági embert csókoltál -meg; valami uj a családodban; emlékezz reá! Carton Sydney. Ügyvéd. -Angol. Melyik az? - -– Itt fekszik a kocsi sarkában. Megmutatják őt a kérdezőnek. - -– Ugy látszik, hogy az angol ügyvéd elájult. - -– Remélhető, hogy a friss levegőben magához tér. Láthatóan nincsen jó -egészségben és megrázóan bucsuzott el egy barátjától, aki a köztársaság -neheztelését vonta magára. - -– Ez az egész? Ez ugyan nem sok! Sokan vonták magukra a köztársaság -neheztelését és ki kell tekinteniök a kis ablakon. Lorry Jarvis. Bankár. -Angol. Melyik az? - -– Én vagyok az. Természetesen, minthogy utolsó vagyok. - -Lorry Jarvis válaszolt mind az előző kérdésre. Lorry Jarvis kiszállott -és ott áll, kezével fogva a kocsi ajtaját és válaszol a -hivatalnokcsoportnak. Lassan körüljárják a kocsit, kényelmesen -fölszállnak a tetejére, hogy lássák, micsoda podgyász van ott; a falusi -nép körülötte áll, közelebb jön a kocsi ajtajához és kiváncsian -belebámul; egy kicsiny gyermeknek anyja, aki hordozta őt, kinyujtotta a -karját, hogy megérinthesse a guillotine alatt meghalt arisztokrata -feleségét. - -– Fogja utleveleit, Lorry Jarvis, alá vannak irva. - -– Lehet elutazni, polgár? - -– Lehet. Előre postakocsis! Szerencsés utat! - -– Üdvözlöm, polgárok. És az első veszedelem elmult. - -Ezek ismét Lorry Jarvis szavai voltak, amint kezeit imára kulcsolja és -fölfelé tekint. Rémület keletkezik a kocsiban és sirás, az eszméletlen -utas nehezen lélegzik. - -– Nem haladunk nagyon lassan? Nem lehetne biztatni őket, hogy gyorsabban -hajtsanak? – kérdi Lucie aggodalmasan az öreg embertől. - -– Menekülésnek látszanék, édesem. Nem szabad őket nagyon sürgetnünk; -gyanut keltene. - -– Nézzen hátra, nézzen hátra, nem üldöznek-e? - -– Az ut szabad, édesem. Eddig még nem üldöznek. - -Házak kettes-hármas csoportokban, magános gazdaságok, rombadőlt -épületek, festő- és bőrgyárak, és más ehhez hasonló épületek, majd nyilt -vidék, lombtalan fasorok haladnak el mellettünk. Alattunk a kemény, -egyenetlen kövezet, oldalt a puha, mély sár. Néha a feneketlen sárba -hajtunk, hogy elkerüljük a kövek rázását, néha megakadunk a mély -pocsolyában és gödrökben. Ilyenkor olyan nagy a türelmetlenségünk -gyötrelme, hogy vad félelmünkben és sietésünkben inkább kiszállanánk és -rohannánk vagy elrejtőznénk, bármit tennénk inkább, mint megállani. - -A nyilt vidékről ismét düledező épületek, magános gazdaságok, festő- és -bőrgyárak és ilyenhez hasonló épületek, majd kettes-hármas házcsoportok, -lombtalan fasorok közé kerülünk. Megcsaltak ezek az emberek és más uton -visszavittek? Nem ugyanaz a hely ez? Hála Égnek nem! Falu. Nézzen hátra, -nézzen hátra, hogy nem üldöznek-e! Csend! A postaház! - -Kényelmesen fogják ki négy lovunkat; kényelmesen áll a kocsi a kis -utcán, lovaitól megfosztva és nincs remény arra, hogy ismét mozgásba -jöjjön; a lovak lassan láthatók lesznek, egyik a másik után, az uj -kocsisok kényelmesen követik és uj csomókat kötözgetnek ostoraikra; az -előbbi kocsisok kényelmesen számolják pénzüket, rosszul adják össze és -hibás eredményre jutnak. Az egész idő alatt szivünk oly gyorsan ver, -hogy a leggyorsabb ló leggyorsabb vágtatása sem érné utól. - -Végre az uj kocsisok nyergükben ülnek és a régiek mögöttünk maradnak. -Áthaladtunk a falun, föl a dombon, le a lejtőn és vizenyős sikságon -hajtunk. A kocsisok hirtelen élénk mozdulattal kezdenek beszélni és a -lovakat hevesen visszarántják. Üldöznek! - -– Ha! Itt benn a kocsiban. Beszéljen! - -– Mi az? – kérdi Lorry kitekintve az ablakon. - -– Mennyit mondottak? - -– Nem értem önt. - -– Az utolsó posta. Hány volt ma a guillotine alatt? - -– Ötvenkettő. - -– Mondtam! Derék szám. Polgártársam itt, csak negyvenkettőt mondott. Tiz -fejjel több; ez is valami. A guillotine szépen dolgozik. Imádom őt. -Előre, előre! - -Az éjszaka sötéten közeledik. Ő mozdul ismét; kezd eszméletre térni és -érthetően beszélni; azt hiszi, hogy még mindig együtt vannak; kérdezi -őt, nevénél szólitva, hogy mi van a kezében. Ó, kegyelmes Ég, szánj meg -minket, segits rajtunk! Nézzen ki, nézzen ki, nem üldöznek-e! - -A szél száguld mögöttünk, a felhők repülnek utánunk, a hold fénye ragyog -fölöttünk és csupán a vad éjszaka üldöz; de eddig semmi más nem üldöz -minket. - - -14. Fejezet. A kötés befejeződött. - -Ugyanabban az időben, mikor az ötvenkettő sorsára várakozott, Defargené -sötét, vészthozó tanácsot tartott a Bosszuangyallal és Jacques Hárommal, -a forradalmi esküdtszék tagjával. Madame Defarge nem a korcsmában -tanácskozott minisztereivel, hanem a favágó félszerében, aki azelőtt -utkaparó volt. A favágó nem vett részt a tanácskozásban, hanem tisztes -távolságban tartózkodott, mint valami szolga, aki nem beszélhet vagy -nyilvánithat véleményt, mig nem kérdezik. - -– De a mi Defargeunk kétségtelenül jó köztársasági? – kérdé Jacques -Három. - -– Nincsen Franciaországban jobb, mint ő – hangoztatta a pergő nyelvü -Bosszuangyal visitó hangján. - -– Csend, kis Bosszuangyal – mondá Defargené és homlokát ráncolva, kezét -segédtisztje ajkára tette; – hadd beszéljek! Az én férjem, polgártárs, -jó köztársasági és bátor ember; érdemeket szerzett magának a köztársaság -körül és bizalmát is birja. De férjemnek is vannak gyöngeségei és elég -gyönge, hogy részvétet érez a doktor iránt. - -– Nagy kár, – károgta Jacques Három kétkedően rázva fejét s kegyetlen -ujjai éhes szája körül jártak – nem egészen olyan, mint egy jó polgár; -sajnálni való dolog. - -– Látja, – mondá az asszony – én nem törődöm a doktorral. Fejét -hordozhatja vagy elveszitheti, nem érdekel; nekem mindegy. De az -Evrémonde-fajt ki kell irtani és feleségnek és gyermeknek követni kell a -férjet és atyát. - -– Szép feje van erre a célra, – károgta Jacques Három. – Láttam ott kék -szemeket és aranyos hajat és gyönyörünek látszott, mikor Sámson -felmutatta. - -A szörnyeteg ugy beszélt, mint egy epikureus. - -Defargené a földre nézett és egy kis ideig gondolkodott. - -– A gyermeknek is aranyhaja és kék szeme van, – jegyezte meg Jacques -Három és elmélyedve élvezte szavait – és ritkán kapunk gyermeket oda. -Szép látvány! - -– Egyszóval, – mondá Defargené rövid elmélkedésének véget vetve – ebben -az ügyben nem bizom férjemben. Az utolsó éjszaka óta nemcsak hogy érzem, -hogy terveim részleteit nem közölhetem vele, hanem azt is érzem, hogy a -halasztás azzal a veszedelemmel járhat, hogy figyelmezteti őket és -elmenekülhetnek. - -– Ennek nem szabad megtörténni, – károgta Jacques Három – senkinek sem -szabad elmenekülni. Még félig sem elég ugy, ahogy most megy. Százhusznak -kellene lenni naponta. - -– Egyszóval, – folytatta Defargené – férjemnek nincsen olyan oka, mint -nekem, hogy ezt a családot a köztársaság üldözze és nekem nincs olyan -okom, mint neki, hogy a doktor iránt szánalmat érezzek. Tehát egyedül -kell cselekednem. Jöjjön ide, kis polgár. - -A favágó, aki tisztelettel és a haláltól való rettegés alázatosságával -nézett reá, odament, vörös sapkáját kezében tartva. - -– Ami azokat a jeleket illeti, kis polgár, – mondá Defargené szigoruan – -melyeket a fogollyal váltott, hajlandó-e még ma erre vonatkozóan -tanuskodni? - -– Igen, igen, miért ne? – kiáltott a favágó. – Minden nap, akármilyen -időjárásban kettőtől négyig, mindig jelt adott, gyakran a kicsivel -együtt, gyakran nélküle. Tudom, amit tudok. A saját szememmel láttam. - -Mialatt beszélt, mindenféle mozdulatot végzett, mintha véletlenül -utánozna néhányat a jelek közül, melyeket sohasem látott. - -– Nyilvánvaló összeesküvés, – mondá Jacques Három. – Világos, hogy az. - -– Meg lehet az esküdtekben bizni? – tudakozódott Defargené és komor -mosollyal tekintett reája. - -– A hazafias esküdtszékben megbizhatik, kedves polgárnő. -Esküdttársaimért jótállok. - -– Most lássuk csak még egyszer, – mondá Defargené fontolgatva. – -Nélkülözhetem-e ezt a doktort férjem miatt? Nem érzek semmit sem ellene, -sem mellette. Nélkülözhetem-e őt? - -– Egy fejet számitana, – jegyezte meg Jacques Három halk hangon – -valóban nincsen elegendő fejünk; azt hiszem, hogy kár volna. - -– Ő is jeleket váltott vele együtt, láttam jól, – mondotta Defargené – -nem beszélhetek egyikről a másik nélkül; és nem szabad hallgatnom és az -ügyet egészen reábiznom erre a kis polgárra. Merthogy én nem vagyok -rossz tanu. - -A Bosszuangyal és Jacques Három lázasan versenyeztek egymással és -kijelentették, hogy Defargené a legkiválóbb, a legbámulatosabb tanu. A -kis polgár, hogy ne maradjon el, mennyei tanunak mondotta őt. - -– Kisérelje meg szerencséjét, – mondá Defargené. – Nem, nem -nélkülözhetem őt! Három órakor el van foglalva? Odamegy a mai -kivégzéshez? - -A kérdés a favágóhoz volt intézve, aki sietve igenlően válaszolt és -felhasználva az alkalmat, hozzáfüzte, hogy ő a legbuzgóbb köztársasági -és valóban a legszerencsétlenebb volna, ha valami megakadályozná abban, -hogy délutáni pipáját a fura nemzeti borbély munkájának szemlélése -közben szijja el. Annyira hangsulyozta ezt, hogy azzal lehetett volna -gyanusitani (és talán Defargené fekete, megvetően reánéző szemei -gyanusitották is), hogy a nap minden órájában egyéni aggodalmai vannak -személyes biztossága tekintetében. - -– Én, – mondá az asszony – hasonlóan vagyok elfoglalva ugyanazon a -helyen. Majd ha elmult, – mondjuk: nyolc órakor ma este – jöjjön hozzám -Saint Antoineba és az én bizottságomnál benyujtjuk a feljelentést -ellenük. - -A favágó azt mondotta, büszke és boldog lesz, hogy a polgárnőnek -segitségére lehet. A polgárnő reánézett; ő zavart lett, kikerülte -pillantását, mint ahogy valami kis kutya cselekedett volna, -visszahuzódott fatömbjei közé és zavarát fürésze markolata mögött -igyekezett elrejteni. - -Defargené intett az esküdtnek és a Bosszuangyalnak, hogy jöjjenek -közelebb az ajtóhoz és további terveit a következő szavakkal fejtette ki -előttük: - -– Az asszony most otthon lesz és férje halála pillanatát várja. -Gyászolni és sirni fog. Olyan kedélyállapotban lesz, hogy a köztársaság -igazságosságát kétségbe fogja vonni. Tele lesz részvéttel a köztársaság -ellenségei iránt. Odamegyek hozzá. - -– Micsoda bámulatos nő! Micsoda imádandó nő! – kiáltott fel Jacques -Három gyönyörködve. - -– Ó, én gyönyörüségem! – kiáltott a Bosszuangyal és megölelte. - -– Fogd kötésemet, – mondá Defargené, segédtisztjének kezébe helyezve azt -– és tartsd készen számomra szokott helyemen. Tartsd fönn számomra -szokott székemet. Menj oda egyenesen, mert ma valószinüleg a szokottnál -nagyobb csődület lesz. - -– Szivesen engedelmeskedem főnököm parancsának, – mondá a Bosszuangyal -élénken és arcát megcsókolta. - -– Nem fogsz elkésni? - -– Ott leszek a kezdet előtt. - -– És mielőtt a szekerek megérkeznek. Bizonyosan ott légy, lelkem, – -kiáltotta a Bosszuangyal utána, mivel ő már befordult az utcába – -mielőtt a szekerek megérkeznek! - -Defargené a kezével intett, annak jeléül, hogy hallotta és megbizhatnak -abban, hogy idejében ott lesz, azután végigment a sáron és a börtönfal -sarka körül befordult. A Bosszuangyal és az esküdt utánanéztek, amint -eltávozott és dicsérték szép alakját és kiváló erkölcsi tulajdonságait. - -Volt abban az időben sok nő, kiket a kor borzalmasan elcsufitott, de -mind között egy sem volt oly félelmetes, mint ez a könyörtelen asszony, -aki most az utcákon haladt. Erős és félelem nélküli jellem, éles és -gyors felfogás, nagy határozottság olyanfajta szépséggel párosult, mely -nem csupán birtokosát látszott szilárdsággal és lelkesedéssel -elárasztani, hanem másokban is e tulajdonságok ösztönszerü beismerését -idézte elő; olyan jellem volt, melynek ilyen zord időkben minden -körülmények között érvényesülni kellett. Gyermekkora óta az elszenvedett -jogtalanság keserü érzelmén töprengett és engesztelhetetlen gyülölettel -telt el egy rend iránt; az alkalom tigrissé nevelte őt. Részvétet -egyáltalán nem ismert. Ha ez az erény benne volt valaha, teljesen -kiveszett belőle. - -Őneki semmi sem volt az, hogy egy ártatlan ember elődeinek vétkeiért -haljon meg; nem őt, hanem azokat látta. Őneki semmi sem volt az, hogy -felesége özveggyé, gyermeke árvává váljék; ez nem volt elegendő -bünhődés, mert ezek az ő természetes ellenségei és az ő zsákmánya voltak -és mint ilyeneknek, nem volt joguk az élethez. Meglágyitani őt teljesen -reménytelen volt, mert még önmagával szemben sem ismert részvétet. Ha -elpusztult volna a sok utcai zavargás egyikében, melyben résztvett, nem -szánta volna önönmagát; ha holnap bárd alá küldötték volna, nem ment -volna enyhébb érzelemmel oda, mint azzal a kegyetlen óhajjal, hogy -helyet cseréljen azzal az emberrel, aki őt odaküldte. - -Ilyen szivet hordott Defargené durva ruhája alatt, mely, bár gondatlanul -viselte, bübájosan állott rajta és sötét haja szépnek látszott vörös -sapkája alatt. Keblében töltött pisztoly volt elrejtve. Övébe éles tőr -volt dugva. Ilyen öltözetben, ilyen jellem önbizalmával és olyan asszony -biztosságával, aki gyermekkorában megszokta, hogy mezitláb, mezitelen -térddel járjon a tenger partján, haladt Defargené az utcákon végig. -Mikor az elmult éjjel az elutazás tervét kieszelték, és a kocsi éppen e -pillanatban arra várt, hogy terhe teljes legyen, Lorrynak nagy gondot -okozott az a nehézség, melyet Miss Prossnak a magukkal való vitele -okozott. Nemcsak az volt kivánatos, hogy a kocsi ne legyen tulterhelve, -hanem kiválóan fontos volt az is, hogy a megvizsgálásra és az utasok -kikérdezésére szükséges idő a lehető legrövidebbre szoritkozzék, mert -menekülésük néhány percnyi időmegtakaritástól is függhetett. Alapos -megfontolás után azt ajánlotta, hogy Miss Pross és Jerry, akik bármely -pillanatban elhagyhatták a várost, három órakor a lehető legkönnyebb -kocsiban utazzanak el. Minthogy podgyász nem akadályozta őket, a fogatot -könnyen elérhetik és azután előrehajtanak és az állomásokon a lovakat -megrendelhetik. Ilyen módon képesek voltak, a legbecsesebb éjjeli órák -alatt, mikor a késés a legveszedelmesebb volt, az utazást lényegesen -gyorsitani. Miss Pross azt remélte, hogy a fenyegető veszedelemben ezzel -az intézkedéssel értékes szolgálatot tehet és nagy örömmel fogadta azt. -Ő és Jerry látták, amint a kocsi elindult, tudták, hogy Salamon kit -hozott, a feszült várakozásban tiz percnyi gyötrelmet szenvedtek és most -befejezték előkészületeiket, hogy kövessék a kocsit éppen akkor, mikor -Defargené az utcákon haladt és mindinkább közeledett a már elhagyatott -lakáshoz, amelyben mostan ők tanácskoztak. - -– Nos, mit gondol Cruncher ur, – mondá Miss Pross, aki oly izgatott -volt, hogy alig volt képes beszélni, állani, mozogni, vagy élni – mi a -véleménye arra nézve, hogy ne induljunk ebből az udvarból? Minthogy -innen már távozott ma egy másik kocsi, ez gyanut kelthetne. - -– Az én véleményem az, – válaszolt Cruncher – hogy önnek igaza van – és -hogy én kitartok ön mellett jóban és rosszban egyaránt. - -– A mi drága teremtéseinkért való félelem és remény annyira megzavartak, -– mondá Miss Pross heves sirás közben – hogy képtelen vagyok valami -tervet kieszelni. Képes _ön_ valami tervet kieszelni, édes jó Cruncher? - -– Jövő életmódomra vonatkozóan, Miss, – válaszolt Cruncher – remélem, -hogy képes vagyok. Arra, hogy ezt az áldott öreg fejemet mostan -használjam, azt hiszem, hogy nem vagyok képes. Megtenné-e nekem azt a -szivességet, Miss, hogy két igéretemet és fogadalmamat megjegyzi -magának, melyet ebben a válságos időben nyilvánitani óhajtok? - -– Ó, az Isten szerelmére, – kiáltott Miss Pross még mindig hevesen sirva -– mondja el azonnal, hogy gyorsan végezzünk vele. - -– Először is – mondá Cruncher egész testeben remegve, arca fakóhalvány -és ünnepélyes volt – ha azok a szegény teremtések szerencsésen kijutnak -innen, sohasem teszem többé, soha! - -– Szentül meg vagyok győződve, Cruncher ur, – válaszolt Miss Pross – -hogy sohasem teszi többé, bármi is az és kérem, ne tartsa szükségesnek -megmagyarázni, hogy mi az. - -– Nem, Miss – válaszolt Jerry – nem mondom meg önnek. Másodszor: ha azok -a szegény teremtések szerencsésen kijutnak innen, sohasem mondok majd -semmit Cruncherné csuszkálása ellen, soha többé. - -– Bármilyen háztartási ügy is az – mondá Miss Pross, szemét száritgatta -és megnyugodni igyekezett – nem kételkedem, hogy legjobb, ha teljesen -rábizza Cruncherné tetszésére. Ó, én drágám! - -– Sőt annyira megyek, hogy azt mondom – folytatta Cruncher nyugtalanitó -hajlandósággal, mintha szószékről prédikálna – és jegyezze meg magának -szavaimat és közölje azokat Crunchernéval, annyira megyek, hogy azt -mondom, hogy a csuszkálásról megváltozott a véleményem és szivből -kivánom, bárcsak Cruncherné mostan csuszkálna. - -– Igen, igen, igen. Remélem, hogy azt teszi, drága ember – kiáltott Miss -Pross magánkivül – és remélem, hogy ő megfelel minden várakozásának. - -– Az Ég óvja meg, – folytatta Cruncher még ünnepélyesebben és lassabban -és prédikálásra való erősebb hajlammal – az Ég óvja meg ezeket a szegény -teremtéseket attól, hogy érettük való kivánságomba betudják azt, amit -valaha tettem és mondottam. Az Ég óvja meg őket (ha nem csuszkálunk is -mindannyian), hogy megmeneküljenek ebből a rettenetes veszedelemből. Az -Ég óvja meg őket, Miss. Amint mondom, óvja meg! – Ez volt Cruncher -befejezése, miután hiába gondolkozott azon, hogy jobbat találjon. - -Defargené célját követve, mindinkább közeledett az utcákon. - -– Ha valaha visszatérünk hazánkba, – mondá Miss Pross – megbizhatik -abban, hogy Crunchernénak mindent elmondok, amire emlékezni fogok és -amennyit megértettem abból, amit olyan hangsulyozva mondott; és -mindenesetre meg lehet győződve arról, hogy tanuskodom amellett, hogy ön -milyen komolyan gondolta azt, ebben a rettenetes időben. De most kérem, -gondolkozzunk! Nagyrabecsült Cruncher ur, gondolkozzunk! - -Defargené folytatva utját, mindinkább közeledett. - -– Nem volna a legjobb, – mondá Miss Pross – ha ön előre menne és -megelőzné azt, hogy a kocsi idejöjjön, hanem másvalahol várna reánk? - -Cruncher azt gondolta, hogy ez a legjobb. - -– Hol várhatna reám? – kérdezte Miss Pross. - -Cruncher annyira zavarodott volt, hogy nem tudott más helyre gondolni, -mint a Temple Bar-ra. O, jaj! A Temple Bar száz mérföldnyire volt és -Defargené már valóban közel volt. - -– A nagytemplom kapujánál, – mondá Miss Pross. – Nagyon távol esne az -utunktól, ha a nagytemplom két tornya közötti kapunál szállanék be? - -– Nem, Miss, – válaszolt Cruncher. - -– Tehát akkor legyen olyan jó, – mondá Miss Pross – menjen egyenest a -postaházhoz és intézze el ezt a változtatást. - -– Mint látja, – mondá Cruncher habozva és fejét rázva – nem szivesen -hagyom el. Nem tudjuk, hogy mi történhetik. - -– Az Ég tudja, hogy nem tudjuk, – válaszolt Miss Pross – de ne féltsen -engem. Várjon reám a nagytemplom kapujánál, vagy olyan közel, amennyire -lehet, három órakor, bizonyos vagyok, hogy sokkal jobb, mintha innen -indulunk. Szentül meg vagyok győződve. Nos! Isten áldja meg, Cruncher! -Ne törődjék velem, hanem azoknak az életével, akik tőlünk függhetnek! - -Ez a bevezetés és az a körülmény, hogy Miss Pross imára kulcsolt kezét -könyörögve nyujtotta feléje, meggyőzte Crunchert. Egy-két biztató -bólintással azonnal távozott, hogy megváltoztassa az intézkedést és -otthagyta Miss Prosst egyedül, hogy majd követi őt, ugy, amint -ajánlotta. - -Miss Prossnak vigasztalás volt, hogy az ajánlott óvatosság már a -véghezvitel állapotában volt. Más vigasztalás volt az neki, hogy -megnyugodott és külsejét rendbe akarta hozni, nehogy izgatottsága az -utcán feltünést keltsen. Az órára nézett, két óra mult husz perccel. Nem -volt vesziteni való ideje, azonnal el kellett készülnie. - -Izgatottságában félelemmel töltötte el az elhagyatott szobák magánya és -képzeletében látni vélte, hogy minden nyitott ajtón arcok tekintenek be. -Egy tál hideg vizet hozott és szemét mosta, mely vörös és dagadt volt a -sirástól. Lázas félelmének izgatottságában nem tudta elviselni, hogy -egy-két pillanatig az arcáról lefolyó viz miatt nem láthatott, folyton -szünetet tartott és körülnézegetett, hogy nem figyeli-e valaki. Ilyen -szünet közben hirtelen megrettent és fölkiáltott: egy alakot látott a -szobában állani. - -A mosdótál törötten esett a földre és a viz Defargené lába alá folyt. -Azok a lábak emlékezetes, durva utakon jártak és sok ontott vért -tapostak, mig ahhoz a vizhez jutottak. - -Defargené hidegen tekintett reá és kérdezte: - -– Hol van Evrémonde felesége? - -Miss Prossnak eszébe jutott, hogy az ajtók tárva-nyitva állottak és hogy -ez elárulhatja menekülésüket. Először is betette az ajtókat. Négy volt a -szobában, mind becsukta. Azután elhelyezkedett annak a szobának az -ajtajában, melyet Lucie lakott. - -Defargené sötét szeme követte őt e gyors mozdulata közben és -rászegeződött, mikor ezzel elkészült. Miss Pross nem volt szép, az -elmuló évek nem enyhitették vad külsejét és nem lágyitották durva -megjelenését; de ő is elszánt nő volt a maga módján és végignézett -Defargené alakján. - -– Külsőd szerint Lucifer felesége lehetnél, – mondá Miss Pross – de -azért engem nem gyürsz le. Angol nő vagyok! - -Defargené megvetően nézett reá, de ugyanolyan érzelmet sejtett, mint -Miss Pross; hogy ők ketten egymás ellen, harcra készen állanak. Szilárd, -erős, kérlelhetetlen nőt látott maga előtt, mint ahogyan sok évvel -ezelőtt Lorry ebben az alakban egy erős kezü nőt látott. Jól tudta, hogy -Miss Pross a családnak hüséges szolgája; Miss Pross jól tudta, hogy -Defargené a családnak kérlelhetetlen ellensége. - -– Odavivő utamban, – mondá Defargené, kezével a végzetes hely felé -mutatva – ahol készen tartják számomra székemet és kötésemet, eljöttem, -hogy tisztelegjek nála. Látni óhajtom őt. - -– Tudom, hogy szándékaid ördögiek, – mondá Miss Pross – és megbizhatsz -abban, hogy én megállom helyemet ezekkel szemben. - -Mindegyik a maga anyanyelvén beszélt; egyik sem értette a másik szavát; -mind a kettő feszülten figyelt, hogy a tekintetből, a viselkedésből -következtesse az érthetetlen szavak értelmét. - -– Nem lesz jó neki, ha ebben a pillanatban elrejtőzik előlem, – mondotta -Defargené. – Jó hazafiak tudják, hogy az mit jelent. Hadd lássam őt! -Mondja meg neki, hogy látni akarom őt. Hallja? - -– Még ha a szemed csavarhuzó volna is – válaszolt Miss Pross – és én egy -angol mennyezetes ágy volnék, még akkor sem lazitanád meg egy porcikámat -sem. Nem, te gonosz idegen nő! Fölveszem a küzdelmet! - -Defargené, természetesen, nem értette meg ezeket a megjegyzéseket; de -annyit megértett belőlük, hogy dacolni készül vele. - -– Ostoba, disznóképü nő! – mondá Defargené homlokát ráncolva. – Nem a te -válaszodat akarom. Látnom kell őket! Vagy mondd meg neki, hogy látni -akarom őt, vagy pedig távozz az ajtó elől, hadd menjek be! – Ezt jobb -karjának fenyegető lengetésével mondotta. - -– Nem hittem volna, – mondá Miss Pross – hogy valaha kivánni fogom, hogy -ostoba nyelvedet megértsem, de ruhámon kivül, melyet viselek, mindent -odaadnék, ha tudnám, hogy sejted-e az igazat, vagy annak részét. - -Mind a ketten egy pillanatra sem veszitették el egymást szemük elől. -Defargené nem mozdult el arról a helyről, ahol állott, mikor Miss Pross -először vette az ő jelenlétét észre; de most egy lépéssel előbbre jött. - -– Britt vagyok, – mondá Miss Pross – kétségbeesett vagyok. Két angol -pennyt sem törődöm magammal. Tudom, hogy mennél tovább tartóztatlak, -annál nagyobb Katicabogaramnak a reménye. Egy maroknyi nem marad fekete -hajadból, ha érinteni merészelsz! - -Igy beszélt Miss Pross fejét rázva és minden gyors mondat között egyet -villámlott a szeme, minden gyors mondata egy lélegzet volt. Igy beszélt -Miss Pross, ki életében sohasem ütött meg senkit. - -De bátorsága oly izgatott természetü volt, hogy elnyomhatatlan könnyek -tolultak szemébe. Defargené ezt a bátorságát annyira nem értette meg, -hogy gyöngeségnek tartotta. »Ha, ha! – nevetett. – Te szegény nyomorult! -Ugyan mit érsz te? A doktort szólitom most! Azután hangosan kiáltott: – -doktor polgár! Evrémonde felesége! Evrémonde gyermeke! Bárki válaszoljon -Defarge polgárnőnek, ezt a nyomorult bolondot kivéve!« - -Talán a beállott csend, talán Miss Pross arcának valami kifejezése, -talán valami hirtelen sejtelem, mely nem függött össze azzal, amit -látott, azt suttogta Defargenénak, hogy eltávoztak. Három ajtót gyorsan -kinyitott és betekintett. - -– Ezek a szobák mind rendetlenségben vannak, ott gyorsan csomagoltak, -mindenféle hever a padlón elszórva. Abban a szobában mögötte senki -sincs! Hadd nézzem! - -– Soha! – mondá Miss Pross, ki a fölszólitást oly teljesen megértette, -mint Defargené a választ. - -– Ha nincsenek abban a szobában, akkor eltávoztak, de üldözni lehet őket -és visszahozni, – mondá Defargené magában. - -– Ameddig nem tudod, hogy ebben a szobában vannak-e vagy sem, nem tudod, -hogy mit tégy, – mondá Miss Pross _magában_ – és nem fogod megtudni, ha -én képes vagyok megakadályozni; és ha tudod, vagy nem tudod, nem távozol -innen addig, amig én foghatlak. - -– Elejétől kezdve ott voltam az utcákon, semmi sem állitott meg, -darabokra téplek, ha nem távozol abból az ajtóból. – mondá Defargené. - -– Egyedül vagyunk egy magas háznak legfelső emeletén, magános udvarban, -nem valószinü, hogy meghallanak, testi erőért imádkozom, hogy itt -foghassalak, mert minden perc, ameddig itt vagy, kedveltemnek százezer -guineát ér meg, – mondá Miss Pross. - -Defargené az ajtó felé indult. Miss Pross, pillanatnyi ösztön hatása -alatt, mindkét karjával dereka körül fogta és szorosan tartotta az -asszonyt. Defargené hiába ellenkezett és ütött; Miss Pross, a szeretet -élénk kitartásával, mely mindig erősebb, mint a gyülöleté, szorosan -fogta és a küzdelemben föl is emelte a földről. Defargené mindkét -kezével ütötte és karmolta az arcát; de Miss Pross fejét lehajtva, -dereka körül fogta és oly görcsösen tartotta, mint valami vizbefulladó. - -Defargené keze gyorsan megszünt ütni és az övét tapogatta. - -– Karom alatt van, – mondá Miss Pross fulladó hangon – nem fogod -kihuzni. Erősebb vagyok mint te, áldom érte az Eget. Addig foglak, mig -egyikünk elszédül vagy meghal! - -Defargené keze keblében volt. Miss Pross föltekintett, látta, hogy mi -az, feléje ütött, egyet villámlott és durrant és egyedül állott – a -füsttől megvakulva. - -Mindez egy pillanatig tartott. Rémületes csend állott be, mikor a füst a -levegőben elszállt, mint az őrjöngő asszony lelke, akinek teste -élettelenül hevert a földön. - -Helyzetének első félelmében és aggodalmában Miss Pross annyira távozott -a tetemtől, amennyire csak tudott és leszaladt a lépcsőn, hogy -eredménytelenül segitségért kiáltson. Szerencsére, még idejében -meggondolta cselekedetének lehető következményeit, mást határozott és -visszafordult. Borzasztó volt a szobába ismét bemenni, de ő bement, sőt -közelébe is ment, hogy kalapját és egyéb holmiját elhozza. A -lépcsőházban magára vette, betette és bezárta az ajtót és a kulcsot -magával vitte. Azután leült néhány pillanatra a lépcsőre, hogy -lélegzetet vegyen és sirjon, majd fölkelt és elsietett. - -Szerencsére, fátyol volt a kalapján, különben alig mehetett volna végig -az utcán, anélkül, hogy meg ne állitsák. Szerencsére, a megjelenése -természettől fogva is oly különös volt, hogy az eltorzitás nem tünt föl -rajta annyira, mint más nőn. Mind a két előnyre szüksége volt, mert az -arca mélyen össze-vissza volt karmolva, haja borzas volt és (hirtelen és -izgatottan rendbehozott) ruhája százfelé volt huzva és rángatva. - -Mikor a hidon áthaladt, a kulcsot a folyóba dobta. Néhány perccel előbb -ért a nagytemplomhoz, mint kisérője és mialatt várt, azt gondolta, ha a -kulcs egy hálóban megakadt, kifogták, felismerték, ha az ajtót -kinyitották és a tetemet felfedezték, ha a sorompónál megállitják, -börtönbe vetik és gyilkossággal vádolják! Ez izgató gondolatoknak -közepette megjelent a kisérője, fölvette a kocsiba és elhajtatott vele. - -– Lárma van az utcán? – kérdezte kisérőjét. - -– A szokott lárma – válaszolt Cruncher és meglepetten nézett reá, mikor -a kérdést hallotta és külsejét meglátta. - -– Nem hallom önt – mondá Miss Pross. – Mit mond? - -Cruncher hiába ismételte azt, amit mondott; Miss Pross nem volt képes őt -meghallani. - -– Fejemmel bólintok, – gondolta Cruncher elbámulva – azt mindenesetre -meglátja. És ő meglátta. - -– Van valami lárma az utcán mostan? – kérdé Miss Pross ismét, rövid idő -mulva. - -Cruncher ismét fejével bólintott. - -– Nem hallom. - -– Egy óra alatt megsiketült? – mondá Cruncher elgondolkozva, nyugtalan -hangulatban. – Mi történt vele? - -– Ugy érzem, – mondá Miss Pross – mintha villámlott és dörgött volna és -az a dörgés lett volna az utolsó hang, melyet az életben hallottam -volna. - -– Átkozott legyek, ha nincsen valami különös állapotban! – mondá -Cruncher, mindinkább jobban megzavarodva. – Mit vehetett be, hogy -bátorságát megóvja? Hallga! Ime, itt dübörögnek ezek a borzasztó -szekerek. Ezt csak hallja, Miss? - -– Nem hallok semmit – mondá Miss Pross, látva, hogy ő beszél hozzá. – Ó, -jó ember, először nagy dörgés volt és azután nagy csend és ugy látszik, -hogy ez a csend maradandó és változhatatlan, sohasem törik meg, ameddig -csak élek. - -– Ha nem hallja ezeknek a rettenetes szekereknek a gördülését, most, -mikor azok utjuk végéhez közel vannak, – mondá Cruncher vállán át arra -tekintve – az a véleményem, hogy ebben a világban többet nem fog hallani -soha. - -És valóban sohasem hallott. - - -15. Fejezet. A lépések elhalnak örökre. - -Tompán és sulyosan dübörögnek a halottas-szekerek Páris utcáin végig. -Hat szekér viszi naponta a bort La Guillotine számára. Minden mohó és -telhetetlen szörny alakja, melyet emberi képzelet csak kieszelhetett, -beleolvadt ebbe az egybe, a guillotineba. És mégis nincsen -Franciaországban, klimájának és talajának nagy változatossága mellett -is, egy füszál, egy levél, egy gyökér, egy ág, egy borsszem, mely -természetesebb körülmények között érett volna meg, mint ez a borzalom. -Taposd szét az emberiséget még egyszer hasonló kalapácsütésekkel és az -ismét ugyanazt az eltorzult alakot igyekszik fölvenni. Vesd el ismét a -sóvár kicsapongás és zsarnokságnak ugyanazt a magvát és bizonyára ismét -ugyanazt a gyümölcsöt fogja teremni. - -Hat szekér dübörög az utcákon. Idő, hatalmas tündér, változtasd vissza -ezeket ismét azzá, amik voltak és ismét korlátlan fejedelmek -diszkocsijai, hübérurak fogatai, festett arcu Jezabelek diszruhái, -templomok, melyek nem az Ur házai, hanem latrok barlangjai és milliónyi -éhező paraszt kunyhóivá változnak ismét! Nem; a hatalmas tündér, aki -magasztosan viszi végbe a Teremtő által megállapitott rendet, nem -változtatja vissza az alakjukat. - -– Ha Isten akarata változtatott erre az alakra, – mondják a bölcs arab -mesék jóslói az elvarázsoltnak, – maradj ugy! De ha ezt az alakot csak -muló igézet által kaptad, akkor vedd föl ujra előbbi alakodat! - -Változatlanul, reménytelenül dübörögnek végig a szekerek. - -Mikor ennek a hat szekérnek komor kerekei fordulnak, ugy látszik, mintha -hosszu, görbe barázdát vonnának az utcán a nép között. Arcok hantjait -veti erre és arra az oldalra és az ekék nyugodtan haladnak előre. A -házak rendes lakói annyira megszokták a látványt, hogy némely ablakban -nem állanak emberek és másutt a kezek foglalkozása sem szünik meg, -mialatt a szekerekben levő arcokat nézik. Néha látogatója van a lakónak, -hogy a látványt szemlélje; ilyenkor aztán mint valami gondnok vagy -hivatalos magyarázó, ujjával mutat erre, majd arra a szekérre, és ugy -látszik, hogy azt mondja el, hogy ki ült benne tegnap vagy tegnapelőtt. - -A szekérben ülők közül néhányan ezt és más jelenséget, utolsó utjukban, -közönyös, merev szemmel nézik; mások még érdeklődnek az emberek és az -élet iránt. Néhányan lehorgasztott fővel ülnek; mások pedig külsejükkel -törődnek és ugy tekintenek a tömegre, mint ahogy azt szinházakban vagy -képeken látták. Sokan szemüket behunyják és gondolkodnak, vagy kóborló -gondolataikat igyekeznek összeszedni. Egy félig őrült külsejü, nyomorult -teremtés a halálfélelem és rettegéstől annyira megtörött és -megrészegedett, hogy énekel és táncolni akar. Egyetlenegy sem folyamodik -a nép részvételéhez sem mozdulattal, sem pillantással. - -Néhány lovasból álló őrség veszi körül a szekereket és gyakran fordulnak -az arcok feléjük és kérdezősködnek. Ugy látszik, hogy a kérdés mindig -ugyanaz; mert a válasz után a nép a harmadik szekér köré tódul. A szekér -melletti lovasok kardjukkal gyakran mutatnak egy férfira. Mindenki tudni -akarja, hogy melyik az; lehajtott fővel áll a szekér hátuljában és -társalog egy leánnyal, aki mellette ül a szekérben és kezét fogja. Nem -kiváncsi és nem törődik a körülötte levő jelenettel, csak a leánnyal -beszél mindig. A hosszú Saint Honoré-utcában néha kiáltás hallatszik -ellene. Ha meg is hatják őt, csupán nyugodt mosolyra késztetik, -hajfürteit rázza, hogy kissé lazábban hulljanak arcába. Arcát nem képes -érinteni, minthogy karjai meg vannak kötözve. - -Egy templom lépcsőjén áll a kém és börtönök báránya, várja a szekereket. -Betekint az elsőbe: nincs ott. Betekint a másodikba: nincs ott. Már -kérdezi önmagát »föláldozott engem?« Arca kiderül, mikor a harmadikba -tekint. - -– Melyik Evrémonde? – kérdi egy ember mögötte. - -– Az, ott hátul. - -– Akinek kezét a leány fogja? - -– Igen. - -Az ember kiált: »Le Evrémonde-dal! A guillotinehoz mind az -arisztokratákat! Le Evrémonde-dal!« - -– Csend, csend! – kéri őt a kém félénken. - -– És miért nem, polgár? - -– Most fizeti meg a betétjét; öt perc mulva befizette. Hadd legyen -békében! - -– De az ember folytatja a kiabálást: - -– Le Evrémondeval! - -Evrémonde arca egy pillanatra feléje fordul. Evrémonde akkor meglátja a -kémet, figyelmesen néz reá és tovább megy utjában. - -Az órák hármat ütnek, és a nép közé vont barázda megfordul, hogy a -kivégzés helyére, végéhez jusson. Az erre és arra az oldalra hányt -hantok most ismét összehullanak és bezárulnak az utolsó eke mögött, -amint az elhaladt, mert mind követik a guillotinehoz. Szemben levő -székeken asszonyok ülnek, mint valami nyilvános kertben, szorgalmasan -kötnek. A legelől levő székek egyikén áll a Bosszuangyal és barátja után -nézelődik. - -– Teréz! – kiáltja visitó hangon. – Ki látta őt? Defarge Teréz! - -– Még sohasem hiányzott – mondja egy kötögető asszonytestvér. - -– Nem. Most sem fog hiányozni! – kiáltja a Bosszuangyal haragosan. – -Teréz! - -– Hangosabban, – ajánlja neki az asszony. - -Igen! Hangosabban, Bosszuangyal, sokkal hangosabban, még akkor is alig -hall meg téged. Még hangosabban, Bosszuangyal, szitkozódva, és még az -sem hozza őt el. Küldj más asszonyokat minden irányba, hogy keressék őt, -hol kóborol; és ámbár küldötteid borzasztó tetteket vittek végbe, -kérdéses, vajjon saját akaratukból elég messzire mennek-e, hogy -megtalálják őt! - -– Mily csapás! – kiáltja a Bosszuangyal, lábával dobbantva székén. – És -itt vannak a szekerek! Evrémonde egy pillanat alatt ki lesz végezve és ő -nincs itt. Itt a kötése a kezemben és vár reá az üres szék. Sirok -haragomban és bosszuságomban. - -Mikor a Bosszuangyal leszáll emelvényéről, hogy ezt megtegye, a szekerek -kezdik lerakni terhüket. Szent Guillotine papjai fel vannak öltözve és -készek. Zuhanás! Egy fejet mutatnak föl és a kötő asszonyok, akik még -alig hogy föltekintettek egy pillanat előtt, hogy lássák őt, mikor még -gondolkodni és beszélni tudott, egyet számolnak. - -A második szekér kiürül és tovább halad, a harmadik közeledik. Zuhanás! -– És a kötő asszonyok, akik munkájukban nem zavartatják magukat, és nem -szünetelnek, kettőt számolnak. - -Az állitólagos Evrémonde leszáll, a varrónőt mindjárt őutána kiemelik. -Leszállás közben nem bocsátotta el türelmes kezét, még mindig tartja, -amint megigérte. Gyöngéden ugy helyezi el őt, hogy háttal fordul a -gépnek, mely folytonosan suhog föl és le. A leány arcába néz és köszöni -a gyöngéd figyelmet. - -– Nélküled, drága idegen, nem volnék ilyen nyugodt, mert én természettől -fogva szegény kis jószág vagyok, remeg a szivem, nem is emelhetném -gondolataimat Hozzá, aki a halált szenvedte el, hogy ma itten reményünk -és vigaszunk legyen. Azt hiszem, hogy az Ég küldötte nekem. - -– Vagy téged nekem – mondja Carton Sydney, – nézz reám, édes gyermekem, -és ne gondolj másra. - -– Semmire se gondolok, mig kezedet fogom. Semmire se fogok gondolni, ha -majd elbocsátom, ha sietnek. - -– Sietni fognak. Ne félj! - -Ez a kettő az áldozatok mindinkább kisebbedő tömegében áll, de ugy -beszélnek, mintha egyedül volnának. Szem a szemben, hang a hangban, kéz -a kézben, sziv a szivben, a közös Anyának ez a két gyermeke, egyébként -oly távoliak, oly különbözők egymástól, a sötét uton összekerültek, hogy -együtt térjenek haza és hogy ott pihenjenek a keblén. - -– Bátor és nemeslelkü barátom, megenged nekem egy utolsó kérdést? -Tudatlan vagyok és nyugtalanit – egy kissé. - -– Mondd meg, mi az? - -– Van egy unokatestvérem, egyedüli rokonom, árva mint én, nagyon -szeretem őt. Öt évvel fiatalabb, mint én, egy földmives házában él a -délvidéken. A szegénység elválasztott minket egymástól és ő nem tud -semmit sorsomról – mert nem tudok irni – ha tudnék is, hogyan -tudathatnám vele! Jobb ugy, amint van. - -– Igen, igen: jobb ugy, amint van. - -– Mikor idejöttünk, gondoltam arra és most is arra gondolok, mikor -kedves, bátor arcodba nézek, mely engem bátorit; ez az. Ha a köztársaság -valóban jót cselekszik a szegényekkel és azoknak majd kevesebbet kell -éhezniök és kevesebbet kell szenvedniök, ő akkor sokáig élhet; ő még -öreg is lehet. - -– És aztán, édes testvérem? - -– Mit gondolsz, – a csendesen szenvedő szemek megtelnek könnyekkel, az -ajkak kissé fölnyitódnak és megremegnek – mit gondolsz, hosszunak -tetszik-e majd nekem, mig reá várok ott a jobb hazában, ahol, remélem, -mi ketten részvéttel teljes védelemre találunk? - -– Nem lehet hosszu, gyermekem; ott nincs idő és nincs bánat. - -– Annyira vigasztalsz engem! Én oly tudatlan vagyok. Csókoljalak meg -most? Itt-e a pillanat? - -– Itt. - -Megcsókolja ajkát; Carton is az övét; ünnepélyesen megáldják egymást. A -sovány kéz nem remeg, mikor elbocsátja; a türelmes arcon csupán kedves, -derült állhatatosság látszik. Közvetlenül előtte megy – eltávozott; a -kötőasszonyok huszonkettőt számolnak. - -– Én vagyok a Föltámadás és az Élet, mondja az Ur, aki bennem hisz, még -ha meghalt is, örökké fog élni: és aki itten él és bennem hisz, nem hal -meg soha. - -Sok hang mormol, sok arc arra fordul, sok lépés előrenyomul a csoport -széléről, ugy, hogy a tömeg előre tódul, mint egy nagy vizhullám; minden -eltünik. Huszonhárom. - -Akkor este azt mondották róla a városban, hogy a legbékésebb ember arca -volt, melyet ott valaha láttak. Sokan még azt füzték hozzá, hogy -prófétainak, magasztosnak látszott. - -Ugyanennek a bárdnak egyik legérdekesebb áldozata – egy nő – nem sokkal -azelőtt, ugyanannak a vérpadnak a lábánál engedelmet kért arra, hogy -leirhassa a gondolatokat, melyek eltöltik. Ha kinyilvánithatta volna -gondolatait – és azok prófétai gondolatok voltak – igy hangzottak volna: - -– Látom, hogy Barsad és Cly, Defarge, a Bosszuangyal, az esküdt, a biró, -az uj zsarnokok hosszu sora, akik a réginek a kiirtásából támadtak, -ugyanettől a megtorló eszköztől pusztulnak el, mielőtt még mostani -működését beszüntetné! Látom, hogy egy gyönyörü város, egy ragyogó nép -kiemelkedik ebből a mélységből és küzdelmeiben valóban szabaddá válik, -diadalaiban és vereségeiben hosszu, hosszu éveken át halad, látom, hogy -ennek és az előtte való kornak gonoszsága, melynek ez a természetes -sarjadéka, fokozatosan önmagát engeszteli ki és eltünik. - -– Látom azoknak az életét, akikért a magamét feláldoztam, békésen, -hasznosan, szerencsésen és boldogan abban az Angliában, melyet én már -nem fogok látni soha. Látom őt, keblén egy gyermekkel, mely az én -nevemet viseli. Látom atyját, öreg és meghajlott, de egyébként -helyreállott, mindenkinek hüséges orvosa és önmagával is megbékült. -Látom a jó öreg embert, oly hosszu ideig jó barátjukat, tiz év mulva -minden vagyonát reájukhagyja örökül és nyugodtan távozik -megjutalmaztatása felé! - -– Látom, hogy én szentség vagyok a szivökben és utódjaik szivében, még -emberöltők után is. Látom őt, idős asszony, sir értem ennek a napnak az -évfordulóján. Látom őt és férjét, megfutották pályájukat, egymás mellett -pihennek utolsó földi pihenőjükben, és tudom, hogy az egyiknek a lelke -nem tisztelte és áldotta jobban a másikat, mint mindkettejük lelke -engem. - -– Látom azt a gyermeket, aki nevemet viselte, mint férfiut, hogy -szerencsésen halad azon az életpályán, mely egykor az enyém volt. Látom, -hogy oly sikeresen halad előre, hogy az én nevem hiressé válik az övének -a fényénél. Látom, hogy eltünnek a foltok, melyeket én szórtam reá. -Látom őt, hogy az első az igazságos birók között és nagyrabecsült a -férfiak között, hogy egy fiut, aki az én nevemet viseli, akinek a -homlokát és aranyos haját ismerem, idevezet erre a helyre – mely akkor -barátságos lesz és megszabadul ennek a napnak torzitó foltjaitól – és -hallom, amint a gyermeknek lágy és remegő hangon elmondja történetemet. - -– Amit most teszek, az sokkal, sokkal jobb, mint amit valaha -cselekedtem; az a nyugalom, melynek elébe megyek, sokkal, sokkal -üdvözitőbb, mint amilyet valaha ismertem. - - - - -Lábjegyzetek. - -[Footnote 1: Január 13-tól szeptember 29.] - -[Footnote 2: Táblán játszották, kockákkal és alakokkal.] - - -[Transcriber's Note: - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -13 |más valakira |más valakire - -73 |utazgaztott |utazgatott - -74 |gonoszásga |gonoszsága - -76 |alyan pontosan |olyan pontosan - -81 |megszakitsom |megszakitsam - -88 |Ősizntén fájlalom |Őszintén fájlalom - -98 |nap sugrai |nap sugarai - -103 |mondá Styrver |mondá Stryver - -104 |egy pillanarta |egy pillanatra - -112 |azt niszi |azt hiszi - -166 |mondá Styver |mondá Stryver - -235 |tekintetebn ugy |tekintetben ugy - -238 |pil anatra |pillanatra - -269 |majd az az ég |majd az ég - -280 |Anglia. |Anglia.« - -282 |hallga ói |hallgatói - -296 |korcs mám |korcsmám - -296 |Defargeban-kelteni |Defargeban kelteni - -306 |ugy lászott |ugy látszott - -307 |késégbeesve |kétségbeesve - -348 |Nesze!« – mondá |Nesze! – mondá - -355 |végztes |végzetes - -373 |plllantást |pillantást - -398 |alkonyat utan |alkonyat után - -406 |hosy neki |hogy neki - -408 |hajston el |hajtson el - -424 |15. Fejezet |14. Fejezet - -434 |kétségtelenül jó köztársásági |kétségtelenül jó köztársasági - -435 |kivéve! |kivéve!« - -437 |megggondolta |meggondolta - -441 |Le Evrémonde-dal! |Le Evrémonde-dal!« - -441 |– »Le Evrémondeval! |– Le Evrémondeval!] - - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK KÉT VÁROS *** - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the -United States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this eBook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that: - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation's website -and official page at www.gutenberg.org/contact - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without -widespread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our website which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This website includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. diff --git a/old/66149-0.zip b/old/66149-0.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index c8c04b3..0000000 --- a/old/66149-0.zip +++ /dev/null diff --git a/old/66149-h.zip b/old/66149-h.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index 42f530a..0000000 --- a/old/66149-h.zip +++ /dev/null diff --git a/old/66149-h/66149-h.htm b/old/66149-h/66149-h.htm deleted file mode 100644 index 6f3cd6a..0000000 --- a/old/66149-h/66149-h.htm +++ /dev/null @@ -1,14488 +0,0 @@ -<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" - "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> -<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> -<head> -<meta name="generator" content= -"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.45" /> -<meta http-equiv="Content-Type" content= -"text/html; charset=utf-8" /> -<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> -<title>The Project Gutenberg eBook of Két város by Charles -Dickens</title> - -<style type="text/css"> -/*<![CDATA[*/ -body { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; -} - -h1,h2,h3 { - text-align: center; - clear: both; - line-height: 200%; -} - -h2,h3 { - margin-top: 2em; -} - -h2 span.smaller { - font-size: 80%; - line-height: 300%; -} - -h3 span.smaller { - font-size: 80%; - line-height: 300%; -} - -p { - margin-top: 0.75em; - margin-bottom: 0.75em; -} - -body > p { - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -hr { - width: 33%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 2em; - margin-left: auto; - margin-right: auto; - clear: both; -} - -hr.chap {width: 65%} -hr.tb {width: 25%;} - -table { - margin-left: auto; - margin-right: auto; -} - -td { - padding-left: 1em; - padding-right: 1em; -} - -.pagenum { - position: absolute; - right: 2%; - color: gray; - font-size: smaller; - text-align: right; - text-indent:0; -} - -.tdr {text-align: right;} - -.blockquot { - margin-left: 10%; - margin-right: 0%; - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -.center { - text-align: center; - text-indent: 0; -} - -.right { - text-align: right; - margin-right: 1.5em; -} - -.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} - -.caption {font-weight: bold;} - -.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} - -.footnotes { - border: dashed 1px; -} - -.footnote { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; - font-size: 0.9em; - text-align: justify; -} - -.footnote .label { - position: absolute; - right: 84%; - text-align: right; -} - -.fnanchor { - vertical-align: super; - font-size: .8em; - text-decoration: none; -} - -.transnote { - background-color: #E6E6FA; - color: black; - padding: 0.5em; - font-family: sans-serif, serif; - font-size: 0.9em; -} - -.transnote p { - text-align: center; - text-indent: 1.5em; -} -/*]]>*/ -</style> -</head> -<body> - -<div style='text-align:center; font-size:1.2em; font-weight:bold'>The Project Gutenberg eBook of Két város, by Charles Dickens</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online -at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you -are not located in the United States, you will have to check the laws of the -country where you are located before using this eBook. -</div> - -<p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Title: Két város</p> -<p style='display:block; margin-top:0; margin-bottom:1em; margin-left:2em; text-indent:0;'>Regény három könyvben</p> - -<div style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:1em; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Author: Charles Dickens</div> - -<div style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:1em; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Translator: Mihály Bálint</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'>Release Date: August 26, 2021 [eBook #66149]</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'>Language: Hungarian</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'>Character set encoding: UTF-8</div> - -<div style='display:block; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Produced by: Albert László from page images generously made available by the Hungarian National Digital Archive</div> - -<div style='margin-top:2em; margin-bottom:4em'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK KÉT VÁROS ***</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<h1>KÉT VÁROS</h1> -<p class="center"><span class="caption">REGÉNY HÁROM -KÖNYVBEN</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">ÍRTA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-150">DICKENS -KÁROLY</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">FORDÍTOTTA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-150">BÁLINT -MIHÁLY</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">ATHENAEUM IRODALMI ÉS -NYOMDAI R.-T. KIADÁSA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">1913</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">5504. – Budapest, az -Athenaeum r.-t. könyvnyomdája.</span></p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_3" id= -"Page_3">-3-</a></span></p> -<h2><span class="smaller">ELSŐ KÖNYV.</span><br /> -ÉLETRE TÁMASZTVA.</h2> -<h3><span class="smaller">1. Fejezet.</span><br /> -A Kor.</h3> -<p>Derüs napok jártak, de viharosak is. Ez a Bölcseség kora volt, -de a Balgaságé is. A Hit korszaka volt ez, de a Hitetlenségé is. -Világosság napjai voltak ezek, de a Sötétségé is. A Remény tavasza -virult és Kétségbeesés fergetege is dühöngött. Mindent reméltünk és -semmit sem reméltünk. A Mennyekbe mentünk egyenest, az ellenkező -irányt is követtük – szóval, a kor annyiban hasonlitott a -mostanihoz, hogy leglármásabb szavu ismerői Jó és Gonosz -tekintetében csakis felsőfokban nyilatkoznak róla.</p> -<p>Anglia trónján nagy állkapcsu király ült és közönséges arcu -királynő. Franciaország trónján nagy állkapcsu király ült és -széparcu királynő. Mindkét országban az ország urai, s vagyon és -hatalom birtokosai szemében kristálynál tisztábbnak látszott, hogy -a dolgok rendje örök időkre meg van állapitva.</p> -<p>Az Urnak 1775-ik esztendejében történt. Abban a boldog -korszakban tulvilági kinyilatkoztatásokban Angliában épp ugy -hittek, mint mostan. Mrs. Southcott akkoriban érte el születésének -25-ik áldott fordulóját. Ennek a magasztos napnak az eljöveteléről -a testőrség egyik jövőbelátó közkatonája <span class= -"pagenum"><a name="Page_4" id="Page_4">-4-</a></span> azt jósolta, -hogy London és Westminster megérett arra, hogy elsülyedjen. Még -Cock Lane szelleme is egy tucat év óta nyugalomra tért, miután -izeneteit közhirré adta ugyanolyan módon, amint azt a megelőző év -szellemei tenni szokták (teljesen hiján volt minden eredetiségnek). -Amerika brit alattvalóinak gyülekezetéből az angol királyhoz és -néphez szokott földi módon, egyszerü hirek jutottak el. Ezek, bár -eléggé sajátságos, az emberi nemre fontosabbaknak bizonyultak, mint -Cock Lane szellemeitől származó minden üzenetek.</p> -<p>Franciaország, mely szellemek tekintetében kedvezőtlenebb -helyzetben volt, mint pajzsos háromágu testvére, biztos lassusággal -csuszott a lejtőn lefelé: papirpénzt bocsátott ki és el is -költötte. Amellett keresztény lelkészeinek vezetése alatt -emberszeretetre valló szórakozásokkal mulatott, igy pl. egy ifjut -arra itéltek, hogy kezeit levágják, nyelvét fogóval kitépjék, -testét elevenen megégessék azért, hogy nem térdelt le az esőben -piszkos szerzetesek körmenete előtt, amely az ő látókörétől 50–60 -yardnyi távolságban vonult el. Nagyon valószinü, hogy miközben ezt -a szerencsétlen szenvedőt kivégezték, Franciaország és Norvégia -erdeiben már nőttek a fák, melyeket a favágó, a Végzet kijelölt -arra, hogy levágja és deszkává fürészelje, s belőlük rettenetes -emlékü, zsákkal és késsel felszerelt állványt készitsen. Valószinü, -hogy ugyanazon a napon a Párist környező föld mivelőinek düledező -pajtáiban durva szekerek vesztegeltek az utca sarától -befecskendezetten, – disznók szaglászták körül és baromfinak voltak -ülőhelyei – melyeket a földmives, a Halál, már kijelölt arra, hogy -a Forradalom talyigái legyenek. Azonban az a Favágó és az a -Földmives, ámbár megszakitás nélkül dolgozott, csendben végezte -munkáját, senki sem hallotta halk lépteiket, annyival is kevésbbé, -mert istentagadás és <span class="pagenum"><a name="Page_5" id= -"Page_5">-5-</a></span> hazaárulás lett volna még annak a gyanuja -is, hogy ők munkálkodnak.</p> -<p>Angliában nem volt olyan rend és vagyonbiztonság, hogy nemzeti -dicsekvésre adott volna alkalmat. Fegyveres rablóktól elkövetett -vakmerő betörések, utonállások minden éjjel történtek, magában a -fővárosban; a családokat nyilvánosan figyelmeztették, hogy ne -távozzanak a városból anélkül, hogy holmijukat butorosoknál -helyezzék biztonságba; az éjszakai rabló nappal a City békés -kereskedője volt és ha kartársa, kit »kapitányi« minőségében -megállitott, fölismerte és megszólitotta, szó nélkül főbelőtte őt -és ellovagolt; a postát hét rabló támadta meg, az őr hármat közülök -agyonlőtt, a többi négy azután őt lőtte agyon, »minthogy lőkészlete -elfogyott«, a postát pedig békésen kirabolták; London Lord -Mayor-ját, ezt a tekintélyes hatalmat, egy rabló Turnham Greennél -megállitotta és kisérete szemeláttára kifosztotta; London -fogházaiban a foglyok börtönőreikkel ütközeteket vivtak és a -törvény ő felsége söréttel és golyóval töltött fegyverekkel -lövetett közéjük; tolvajok udvari fogadások alkalmával -gyémántkereszteket metszettek le a nemes lordok nyakáról; St. -Gilesbe testőrök vonultak ki, hogy csempészett áru után kutassanak, -a gyülevész nép a testőrségre lőtt és a testőrök a gyülevész népre, -és senki sem tekintette ezeket a dolgokat különöseknek. Mindezen -események között a hóhér folytonosan szorgalmas, állandóan keresett -volt; most hosszu sor különféle gonosztevőt akasztott fel, most -szombaton kötött föl egy betörőt, akit kedden fogtak csak el; vagy -Newgateben tucatszámra tüzesvassal bélyegezte meg az emberek kezét, -vagy pedig pamfleteket égetett el a Westminster Hall kapuja előtt; -ma egy kegyetlen gyilkos életét vette el, holnap egy nyomorultét, -aki egy parasztfiutól hat pennyt lopott el. <span class= -"pagenum"><a name="Page_6" id="Page_6">-6-</a></span></p> -<p>Mindez és ezer más hasonló dolog történt a jó öreg 1775-ik évben -és akörül. Ilyen eseményektől környezve, mialatt a Favágó és a -Földmives akadálytalanul végezte munkáját, az a két nagy állkapcsu -és az a másik kettő a közönséges és szép arcu, elég lármát csapott -és isteni jogaikat fennhéjázóan érvényesitette. Igy vezette az -1775-ik év az ő nagyjait és apró teremtések miriádjait – közöttük -ezen történet szereplőit is – az előttük elterülő utakon végig.</p> -<h3><span class="smaller">2. Fejezet.</span><br /> -A postakocsi.</h3> -<p>Késői novembernek egyik péntek éjjelén a Doverbe vezető országut -az első személy előtt terült el, akivel történetünknek dolga van. A -postakocsi előtt terült el ez az országut, amint Shooters Hill-en -fölfelé döcögött. Mint a többi utas, ő is a postakocsi oldalán -haladt a dombon fölfelé az országut sarában; nem mintha ilyen -körülmények között valami különös kedvvel sétálnának, hanem mivel a -domb meredek, a sár feneketlen, a szerszám és kocsi nehéz volt, ugy -hogy a lovak már háromszor akadtak meg, egyszer pedig az uton -keresztbe huzták a kocsit, azzal az ördöngös szándékkal, hogy -Blackheathbe visszatérjenek. Gyeplő, ostor, kocsis és vezető mind -egyesült és olvasta a hadiparancsot, mely szerint tilos volt minden -odairányuló cselekvés, mely alkalmas annak a bizonyitására, hogy -némely állat ésszel van fölruházva; a lovak megadták magukat és -visszatértek kötelességük teljesitéséhez.</p> -<p>Lehorgasztott fővel, remegő inakkal gázolták a sürü iszapot, -közbe-közbe megbotlottak, meginogtak, mintha testük egyes részei -széjjel akarnának hullani. Valahányszor a kocsis pihenőt engedett -<span class="pagenum"><a name="Page_7" id="Page_7">-7-</a></span> -nekik és csendesitő hó! hó! kiáltással megállitotta őket, a nyerges -ló hevesen rázta meg fejét, mindenestől, ami rajta volt, mintha -szokatlan határozottsággal kétségbe akarná vonni, hogy a kocsi a -dombra fölhuzható. Valahányszor a nyerges igy megrázkódott, az utas -megrendült és amint ideges emberrel megtörténhetik, lelkét -aggodalom szállotta meg.</p> -<p>Gőzölgő köd terült el a mélyedések fölött és elhagyatottan -haladt fölfelé a dombon, mint valami gonosz kisértet, mely -nyugalmat keres, de nem talál. A nedves és átható hidegség lassan -haladt a levegőben fodros foszlányokban, melyek láthatóan követték -és boritották el egymást, mint a viharos tenger hullámai. Olyan -sürü volt a köd, hogy a kocsi lámpásától néhány lépésnyire -megvilágitott országuton kivül minden kilátást elzárt, a dolgozó -lovak párája beleolvadt és ugy látszott, mintha a köd abból -keletkezett volna.</p> -<p>Az emlitetten kivül még két más utas vánszorgott fáradtan a -dombon fölfelé, a postakocsi oldalán. Mind a három fülig volt -ruháiba beburkolva és lovaglócsizmát viselt. Abból, amit egymás -arcából láttak, a három közül egyik sem lett volna képes -megmondani, hogy a másik kettő ugyan kihez hasonló, mindegyik -gondosan elzárkózott két utitársának lelki és testi szemei elől is. -Abban az időben az utasok óvakodtak attól, hogy rövid ismeretség -után bizalmasak legyenek egymáshoz, mert mindenki, akivel az -országuton találkoztak, rabló is lehetett, vagy ilyenekkel -szövetségben állhatott. Ez utóbbi ugyanis valószinü volt abban az -időben, amikor minden postaállomás, minden korcsmában volt valaki, -aki a »kapitány« zsoldjában állott, a gazdától kezdve egész az -utolsó istállófiuig. Ilyen gondolatokkal volt a postakocsi vezetője -eltelve az 1775-ik év november havának egyik péntek éjjelén, amint -Shooters Hillen fölfelé döcögve, a kocsi hátulján <span class= -"pagenum"><a name="Page_8" id="Page_8">-8-</a></span> kijelölt -helyén állott, lábát megvetve, szeme és keze töltött fegyveren -pihent, hat-nyolc lovaspisztoly és néhány kard tetején.</p> -<p>A doveri postakocsisnak szokott kedélyes volt a hangulata, a -vezető nem bizott az utasokban, az utasok egymást és a vezetőt -gyanusitották, egyik sem hitt a másiknak, csupán a kocsis bizott -lovaiban: ezekre tiszta lelkiismerettel letehette az esküt, akár -mind a két testamentumra, hogy nem voltak valók erre az utra.</p> -<p>– Hó! hó! – biztatta őket a kocsis. – Huzakodjatok neki még -egyszer és a tetőn vagytok. Aztán akár pusztuljatok el. Elég -fáradságomba került, mig eddig eljutottunk!… Joe!</p> -<p>– Halló! – válaszolt a vezető.</p> -<p>– Ugyan hány óra, Joe?</p> -<p>– Jó tiz perccel mult tizenegy.</p> -<p>– Fenét! – kiáltotta a kocsis haragosan. – És még nem vagyunk a -Shooter tetején. Rajta! Előre!</p> -<p>Az egyik ló az ostor biztatására nekifeküdt a szerszámnak és a -többi három követte. Még egyet döcögött a doveri postakocsi és az -utasok lovaglócsizmái mellette gázolták a sarat. Mikor a kocsi -megállott, ők is megállottak és szorosan hozzásimultak. Ha a három -közül bármelyik vakmerően azt ajánlotta volna a másiknak, hogy a -ködös sötétségben kissé előre sétáljanak, annak a valószinü -veszélynek tette volna ki magát, hogy mint rablót menten -lelövik.</p> -<p>Az utolsó erőfeszités a kocsit a domb tetejére vitte. A lovak -megállottak, hogy szusszanjanak, a vezető leszállott, hogy a lejtőn -való lemenéshez kereket kössön és a kocsi ajtaját kinyitotta, hogy -az utasok beszálljanak.</p> -<p>– Pszt! Joe! – kiáltott a kocsis figyelmeztetően és üléséből -lefelé tekintett.</p> -<p>– Mit mondasz, Tom?</p> -<p>Mind a ketten figyeltek. <span class="pagenum"><a name="Page_9" -id="Page_9">-9-</a></span></p> -<p>– Azt mondom, hogy egy lovas vágtatva jön utánunk, Joe.</p> -<p>– Egy vágtató lovas, Tom – válaszolt a vezető, miközben -eleresztette a kocsi ajtaját és gyorsan helyére kapaszkodott. – -Uraim! A király nevében, mindannyian egyért!</p> -<p>Ezzel a siettető felszólitással felhuzta puskája kakasát és -támadásra készen állott.</p> -<p>Az ebben a történetben emlitett utas a kocsi lépcsőjén állott, -beszállani készült, a másik kettő mögötte állott, hogy őt kövesse. -Megállott a lépcsőn, félig benn volt a kocsiban, félig pedig kivül, -amazok az országuton maradtak mögötte. Mindannyian a kocsistól a -vezetőre és a vezetőtől a kocsisra néztek és figyeltek. A kocsis -is, meg a vezető is visszafelé tekintettek, még a nyerges ló is -visszanézett és fülét hegyezte, anélkül, hogy ellent mondana.</p> -<p>A kocsi megállását követő csend az éjszaka hangtalanságával -egyesülve, félelmetes némaságot idézett elő. A lovak pihegése -megremegtette a kocsit, mintha az is izgatott állapotban volna. Az -utasok szive oly hangosan dobogott, hogy hallani lehetett; a -csöndes szünet hallhatóan jellemezte azokat, akiknek kifogyott a -lélegzetük és azokat is, akik lélegzetüket visszatartották és a -várakozásban ütőerük gyorsabban vert.</p> -<p>A dombon fölfelé vágtató ló patájának a hangja mind gyorsabban -közeledett.</p> -<p>– Halló! – orditott a vezető, oly hangosan, ahogy csak tudott. – -Ki vagy? Állj meg, vagy lövök!</p> -<p>A ló hirtelen megállott és dobogás és pocskolás között férfi -hangja hallatszott ki a ködből:</p> -<p>– Ez a doveri posta?</p> -<p>– Ne törődj vele, hogy micsoda! – válaszolt a vezető. – Ki -vagy?</p> -<p>– Ez a doveri posta?</p> -<p>– Miért akarod tudni? <span class="pagenum"><a name="Page_10" -id="Page_10">-10-</a></span></p> -<p>– Utast keresek, ha ez az.</p> -<p>– Micsoda utast?</p> -<p>– Lorry Jarvis urat.</p> -<p>A mi ismert utasunk azonnal tudatta, hogy ez az ő neve. A -vezető, a kocsis és a másik két utas bizalmatlanul nézett rája.</p> -<p>– Maradj ott, ahol vagy, – kiáltotta a vezető a ködből jövő hang -felé – mert ha hibázni találok, az nem tehető jóvá többé életedben. -Lorry nevü ur válaszoljon azonnal.</p> -<p>– Mi ujság? – kérdé az utas, kissé remegő hangon. – Ki akar -velem beszélni? Jerry?</p> -<p>(– Nekem nem tetszik Jerry hangja, ha ő az – dörmögte a vezető -maga elé. – Rekedtebb, mint nekem tetszik, ez a Jerry.)</p> -<p>– Igen! Lorry ur.</p> -<p>– Mi ujság?</p> -<p>– Egy üzenet, melyet onnan tulról küldöttek ön után T. és -Társa.</p> -<p>– Ismerem a hirhozót, vezető – mondá Lorry, miközben leszállott -az országutra, a másik két utas inkább gyorsan, mint udvariasan -lesegitette őt, hirtelen beszállott a kocsiba, becsukta az ajtót és -felhuzta az ablakot. – Közelebb jöhet, minden rendben van.</p> -<p>– Remélem, hogy ugy van, de ilyen népet nem lehet eléggé -megnyugtatni – mondá a vezető, még mindig dörmögve magában. – -Halló! Ember!</p> -<p>– Nos! Itt vagyok! – válaszolt Jerry még rekedtebb hangon, mint -azelőtt.</p> -<p>– Jöjj ide lépésben; hallod-e? És ha pisztolytartó van -nyergeden, ne lássam, hogy kezed közeledik hozzá. Mert nekem -ördögöm a hibázás és ha hibázni találok, az mindjárt ólommá válik. -Hadd lássunk most.</p> -<p>Ló és lovas vált ki a gomolygó ködből és a kocsi azon oldalára -került, ahol az utas állott. A lovas <span class="pagenum"><a name= -"Page_11" id="Page_11">-11-</a></span> lehajolt és a vezetőre -tekintve, az utasnak keskeny, összehajtott papirt nyujtott át. Lova -zihált, ló és lovas is tele volt sárral a ló patájától a lovas -kalapjáig.</p> -<p>– Vezető! – szólott az utas nyugodt, üzletszerü hangon.</p> -<p>Az éber vezető jobbkeze a félig fölemelt puska agyán, balja a -puska csövén, szeme pedig a lovason pihent, röviden válaszolt:</p> -<p>– Uram.</p> -<p>– Nem kell semmitől sem tartani. Én Tellson bankjához tartozom. -Ismeri Tellson bankját Londonban. Párisba utazom üzleti ügyben. Itt -egy shilling borravaló. Elolvashatom ezt?</p> -<p>– Ha gyorsan végzi, uram.</p> -<p>A levelet a kocsilámpa fényénél felnyitotta és először magában, -azután hangosan olvasta: »Várjon Doverben a kisasszonyra«.</p> -<p>– Vezető, amint látja, nem hosszu. Jerry, mondd, hogy válaszom -ez volt: <i>Életre támasztva</i>.</p> -<p>Jerry nyeregbe szállott.</p> -<p>– Ez ugyan elég különös válasz – szólott legrekedtebb -hangján.</p> -<p>– Vidd vissza ezt a választ és ők majd tudják, hogy megkaptam az -üzenetet, akárcsak irtam volna. Igyekezz vissza. Jó éjt!</p> -<p>E szavakkal az utas felnyitotta a kocsi ajtaját és beszállott. -Utitársai nem segitették. Ezek óráikat és tárcáikat gyorsan -csizmájukba rejtették és mind alvónak tetette magát, azzal a -határozott szándékkal, hogy igy helyzetük megváltoztatását célzó -minden cselekvést elkerüljenek.</p> -<p>A kocsi tovább döcögött és a köd még sürübben gomolygott, amint -a lejtőn lefelé haladt. A vezető visszatette puskáját a -fegyvertartóba s miután annak egyéb tartalmát megvizsgálta és az -övében hordott <span class="pagenum"><a name="Page_12" id= -"Page_12">-12-</a></span> pisztolyokat is megtekintette, ülése -alatt lévő kisebb szekrénybe nézett, melyben kalapács, fogó néhány -fáklya és tüziszerszám volt. Teljesen fel volt szerelve arra az -eshetőségre, hogyha, amint az néha megtörtént, a szél a kocsi -lámpáját eloltotta, nem volt egyéb teendője, mint hogy bezárkózott, -vigyázott arra, hogy a kova és acél szikrája a szalma közé ne essék -és ha jó szerencséje volt, türhető biztonsággal és gyorsasággal öt -perc alatt ismét világosságot kapott.</p> -<p>– Tom! – szólott halkan a kocsi teteje felett.</p> -<p>– Halló! Joe!</p> -<p>– Hallottad a választ?</p> -<p>– Hallottam, Joe.</p> -<p>– Megértettél valamit belőle, Tom?</p> -<p>– Nem én, Joe.</p> -<p>– Különös véletlen, – mormogta a vezető maga elé – én is ugy -vagyok vele.</p> -<p>Jerry, miután a ködben és sötétségben magára maradt, leszállott -a nyeregből, nem csupán fáradt lova kedvéért, hanem hogy a sarat is -letörülje arcáról és hogy kalapja karimájából, amelynek vagy egy -fél gallon volt az ürtartalma, az esővizet lerázza. A gyeplőt sáros -karjára füzve ott állott, amig a kocsi kerekeinek zakatolása már -nem volt hallható és az éjszaka ismét elcsendesedett; majd -megfordult és a lejtőn lefelé gyalogolt.</p> -<p>– A Temple Bar-tól való gyors vágtatás után, jó öreg, nem akarom -lábaidat igénybe venni, mig a sikra nem jutunk, – mondá a rekedt -hirvivő, lovára tekintve. – »Életre támasztva.« – Ez nagyon is -különös üzenet. Ez nem neked való, Jerry! Igaz-e Jerry? Fene egy -helyzetbe kerülnél, Jerry, ha az életretámasztás divatba jönne! -<span class="pagenum"><a name="Page_13" id= -"Page_13">-13-</a></span></p> -<h3><span class="smaller">3. Fejezet.</span><br /> -Az éj árnyai.</h3> -<p>Csodálatos és gondolkozásra érdemes dolog, hogy minden emberi -lény ugy alakult, hogy az minden más valakire nézve titok és -rejtelem. Különös az a gondolat, ha éjjel jutok egy nagy városba, -hogy minden ilyen sötéten meredő háznak megvan a maga titka; hogy -mindegyikben, minden szobának meg van a maga rejtelme, hogy az -emberek százezreinek keblében dobogó szivek mindegyikének megvan az -álomképe, amely titok még a hozzá legközelebb állókra nézve is! A -haláltól való irtózat ennek tulajdonitható. Nem lapozhatom többé -ennek az imádott könyvnek a lapjait, és hiu volt a remény, hogy -idővel végigolvashatom. Nem tekinthetek többé ennek a viznek a -mérhetetlen mélységeibe, ahol, mikor a tovatünő sugarak egy -pillanatra megvilágitották, elásott kincseket, elmerült dicsőséget -pillantottam meg. El volt döntve, hogy a könyv mindörökre -bezáruljon előttem, mikor még csak egy lapját olvastam el. El volt -döntve, hogy ez a viz örökké tartó jégbe záruljon, mikor a napsugár -még ott játszott a felszinén és én mit sem sejtve állottam a -partján. Barátom meghalt, szomszédom meghalt, szerelmem, lelkem -gyönyörüsége, meghalt; ez a könyörtelen megpecsételése és -folytatódása annak a titoknak, mely mindig benne volt abban az -egyéniségben és amelyet életem végéig magamban fogok hordani. Van-e -ennek a városnak valamely temetőjében, amelyen keresztülhaladok, -olyan szunnyadó, aki kifürkészhetetlenebb az ő legbensőbb -egyéniségében, mint nekem az ő tevékeny lakói, avagy amint én -vagyok nekik?</p> -<p>Ami ezt a természetes és el nem idegenithető örökséget illeti, a -lóháton levő hirvivő ugyanannyit <span class="pagenum"><a name= -"Page_14" id="Page_14">-14-</a></span> birt belőle, mint a király, -az állam első minisztere, vagy London leggazdagabb kereskedője. -Ugyanez illett a három utasra is, aki a nehézkes, rozoga postakocsi -szük belsejébe volt zárva; mindegyik olyan tökéletes rejtelem volt -a másikra nézve, mintha mindegyik külön a maga saját hat- vagy -hatvanfogatu kocsijában ült volna és egy grófság teljes szélessége -választotta volna el őket egymástól.</p> -<p>A hirvivő könnyü lépésben hazafelé lovagolt, meg-megállt egy -italra az utmenti kocsmáknál, mindenütt azonban igyekezett arra, -hogy dolgát magának tartsa és kalapját szemébe huzza. Szemei -alkalmasak voltak erre a törekvésre, feketék voltak, mély szin és -árnyalat nélkül, közel egymáshoz, mintha attól tartanának, hogy -külön, távol egymástól, tetten érik őket. Sötét volt a kifejezésük -a háromszögletü, viharvert, köpőládához hasonló kalap alatt és a -nagy nyakkendő fölött, mely nyaka köré volt tekerve és majdnem -térdéig ért. Mikor a lovas egy italra megállott, baljával -félretolta ezt a nyakkendőt, de csak annyi időre, amig az italt -jobbjával leöntötte; mihelyt ez megtörtént, ismét -beburkolózott.</p> -<p>– Nem, Jerry, nem! – mondá a hirvivő, aki még mindig ugyanazzal -a gondolattal volt lovaglása közben elfoglalva.</p> -<p>– Ez nem illene hozzád, Jerry. Jerry, te becsületes iparos, ez -az üzlet nem illene hozzád! Föltámadni! Akárhová legyek, ha nem -hiszem, hogy ivott egyet!</p> -<p>Az üzenet olyan fejtörést okozott neki, hogy többször levette -kalapját, hogy füle tövét megvakarja. Kopasz feje bubjától -eltekintve, merev, fekete haja volt, mely majdnem egész széles, -lapos orráig ért. Haja lakatosmunkához volt hasonló és inkább olyan -volt, mint valami vasszegekkel ellátott fal széle, nem mint hajjal -benőtt fej, ugy hogy a legügyesebb bakugró is vonakodott volna, -hogy rajta keresztülugorjék. <span class="pagenum"><a name= -"Page_15" id="Page_15">-15-</a></span></p> -<p>Mialatt hazafelé poroszkált a válasszal, melyet a Temple Bar -mellett, a Tellson-bank kapujában álló éjjeli őrnek kellett -átadnia, aki azt bent magasabb hatóságnak kézbesitette, ezalatt az -éj árnyai az ő képzeletében olyan alakot öltöttek, amilyen a -válaszból keletkezhetett, a ló képzeletében pedig olyat, amely -nyugtalanságra késztette. Sokféle alaku lehetett, mert az uton -minden árnyéktól megijedt.</p> -<p>A postakocsi ezalatt nyikorgott, tovább döcögött unalmas -utjában, három kifürkészhetetlen utasával. Az ő képzeletükben is az -éjszaka árnyai olyan alakot öltöttek, amilyennek félálomban levő -szemük, nyugtalan gondolataik elképzelték.</p> -<p>Tellson bankja fontos szerepet játszott a postakocsiban. A bank -utasa egyik karját a bőrszijba füzte, mely arra szolgált, hogy -megóvja őt attól, nehogy utitársára essék és azt a sarokba -szoritsa, valahányszor a kocsi nagyot zökkent. Ülőhelyén félig -csukott szemmel szunyókált; képzeletében a kicsiny kocsiablakok, az -ezeken fénytelenül átszürődő kocsilámpa fénye, a szemben ülő, -köpenyébe burkolt utas: a bank képét mutatta és nagyszabásu -üzleteket bonyolitott le. A szerszám zörgését pénz pengésének -képzelte és öt perc lefolyása alatt több váltót honorált, mint -Tellson bankja képes lett volna háromszor annyi időben összes kül- -és belföldi üzletfeleit összevéve. Azután megnyiltak képzeletében a -bank földalatti páncélhelyiségei értékes tartalmukkal és -titkaikkal, melyekről az utasnak tudomása volt (és jó csomóról -tudott), azután nagy kulcsokkal, halványan égő gyertya fényénél -bement és mindent biztosságban, rendben talált, éppen úgy, mint -mikor utólszor látta.</p> -<p>De, bár képzeletében a bank mindig vele volt, és a kocsi sohasem -vált meg tőle, a benyomásoknak egy más sorozata is elevenedett meg -előtte az éjszaka folyamán. Azon volt, hogy valakit sirjából -kiásson. <span class="pagenum"><a name="Page_16" id= -"Page_16">-16-</a></span></p> -<p>Hogy a sok mutatkozó arc közül melyik volt az eltemetettnek -igazi képe, azt az éj árnyai nem mondották; de mindannyi egy 45 -éves férfi arcát mutatta és csupán a kiállott szenvedések nyomaiban -és kiélt, nyomorult arcuk borzalmasságában különböztek egymástól. -Büszkeség, megvetés, kihivás, dac, alázatosság, jajgatás egymást -követte; hasonlóképpen beesett, ólmos, fakószinü, fonnyadt arcok és -kezek különböző változata. De a sok arc tulajdonképpen csak egy arc -volt, mindegyik időnek előtte őszült meg. Félálmában az utas vagy -százszor kérdezte a kisértetet:</p> -<p>– Mióta van eltemetve?</p> -<p>A válasz majdnem mindig ugyanaz volt:</p> -<p>– Közel tizennyolc éve.</p> -<p>– Minden reményt feladott, hogy kiássák?</p> -<p>– Már régen.</p> -<p>– Tudja-e, hogy életre van támasztva?</p> -<p>– Ugy mondják.</p> -<p>– Remélem, hogy szivesen lép ujra az életbe!</p> -<p>– Nem tudom.</p> -<p>– Megmutassam őt önnek? Akarja őt látni?</p> -<p>Ezekre a kérdésekre adott válaszok különbözők és ellentmondók -voltak. Néha ez volt a törthangu válasz:</p> -<p>– Várjon! Megölne, ha kelleténél előbb látnám őt.</p> -<p>Néha a válasz hulló könnyek árjában igy hangzott:</p> -<p>– Vezessen hozzá. Néha tágra nyilt szemek, tétova pillantás -kisérte a választ:</p> -<p>– Nem ismerem őt. Nem értem.</p> -<p>Ilyen álombeli társalgás után az utas képzeletében ásott, ásott, -ásott, – majd ásóval, majd nagy kulccsal, majd kezével – hogy ezt a -szerencsétlent kiássa. Mikor aztán kiásta, arca, haja tele volt -rátapadó földdel, hirtelen porrá hullott szét. Az utas fölriadt -álmából, leeresztette az ablakot, hogy a köd és eső valóságát -érezze arcán. <span class="pagenum"><a name="Page_17" id= -"Page_17">-17-</a></span></p> -<p>Azonban, ámbár szemei nyitva voltak és látták a ködöt, az esőt, -a lámpának előrevetett, mozgó fényét, az ut mentén, a kocsi körül -csoportosan elmaradó bokrokat, az éjszaka árnyai elvegyültek a -kocsi belsejében képzelt árnyakkal. A Temple Bar mellett levő -valóságos bankház, az elmult napnak tényleges üzleti forgalma, az -igazi páncélszobák, a valóban utánaküldött hirvivő, a ténylegesen -adott válasz, mind ott volt előtte. Közöttük felmerült a kisértetes -arc és ő ismét megszólitotta.</p> -<p>– Mióta van eltemetve?</p> -<p>– Közel tizennyolc éve.</p> -<p>– Remélem, hogy szivesen lép ujra az életbe!</p> -<p>– Nem tudom.</p> -<p>Ő csak ás, ás, ás, mig az egyik utasnak türelmetlen mozdulata -figyelmeztette őt arra, hogy az ablakot felhuzza, hogy karját ismét -szorosan a bőrszijba füzze és a két szunyókáló alakon -elgondolkozzék. Gondolatai ismét elkalandoznak és észrevétlenül -jutnak el a bankba és a sirhalomhoz.</p> -<p>– Mióta van eltemetve?</p> -<p>– Közel tizennyolc éve.</p> -<p>– Minden reményt feladott, hogy kiássák?</p> -<p>– Már régen.</p> -<p>A szavak még fülében csengtek, mintha most hangzottak volna el, -– oly tisztán, amint csak valaha életében elhangzott szavak -csengését hallotta – ekkor a fáradt utas a napvilág tudatától -felriadt és azt találta, hogy az éjszaka árnyai eltüntek.</p> -<p>Leeresztette az ablakot és a nap felkeltét nézte. Előtte lejtős -szántóföld terült el, rajta hevert az eke még ugyanazon a helyen, -ahol hagyták az elmult este, mikor a lovakat kifogták belőle; -mögötte csöndes cserjés, égővörös és sárguló levelekkel, melyek még -ott lógtak a bokrokon. A hideg és nedves talaj ellenére is az -égboltozat derült volt és tiszta és a nap ragyogóan, nyugodtan és -szépségesen kelt föl. <span class="pagenum"><a name="Page_18" id= -"Page_18">-18-</a></span></p> -<p>– Tizennyolc éve! – mondá az utas a nap felé tekintve. – -Világosság kegyelmes alkotója! Tizennyolc évig élve eltemetve!</p> -<h3><span class="smaller">4. Fejezet.</span><br /> -Az előkészület.</h3> -<p>Mikor a postakocsi a délelőtt folyamán szerencsésen eljutott -Doverbe, a »György király« szálló főpincére szokása szerint -kinyitotta a kocsi ajtaját. Bizonyos ünnepiesség kiséretében tette -ezt, mert tél idején Londonból postakocsin való utazás valóságos -hőscselekmény volt, amelyért a bátor utasnak gratulálni -lehetett.</p> -<p>Azonban csak egy bátor utas maradt meg, hogy gratulálható -legyen; mert a másik kettő utközben különböző helyen kiszállt. A -kocsi pinceszerü belseje, a nedves és piszkos szalmával, -kellemetlen szagával és a benne honoló sötétséggel inkább nagy -kutyaólnak látszott. Lorry, az utas, amint kiszállott belőle, tele -szalmaszállal, bolyhos takaróban, gyürött kalappal, sáros -lábszárakkal, valami nagy kutyához hasonlitott.</p> -<p>– Pincér, megy-e holnap postahajó Calais-ba?</p> -<p>– Igen, uram, ha az időjárás kitart és a szél félig-meddig -kedvező. A dagály körülbelül két órakor délután áll be, uram. Ágyat -óhajt, uram?</p> -<p>– Nem fekszem le éjszaka előtt; de hálószobát és borbélyt -óhajtok.</p> -<p>– És aztán reggelit? Igen, uram. Erre uram, ha ugy tetszik. -Vezesd az urat a Concord-szobába! Az ur podgyászát és meleg vizet -Concordba! Huzd le az ur csizmáját Concordban! (Jó kőszéntüzet -talál ottan, uram.) Borbélyt! Mozogj!</p> -<p>A Concord nevü hálószoba mindig a postakocsival <span class= -"pagenum"><a name="Page_19" id="Page_19">-19-</a></span> érkező -utas számára volt fönntartva és minthogy a postakocsin érkező -utasok mindig tetőtől-talpig be voltak burkolva, a »György király« -szálló lakóira nézve ez a szoba különösen érdekes volt azért, mert -csak egyfajta embert láttak bemenni, mindenféle változatu jött ki -belőle. Ezért aztán egy másik pincér, két szolga, néhány szobaleány -és a gazdasszony véletlenül ott tartózkodott különböző helyeken, a -Concord és a reggelizőterem utja között, mikor egy hatvan évesnek -látszó ur, takaros, barnaszinü, kissé viseltes, de jókarban tartott -ruhában, melynek ujjain és zsebei fölött nagy fölhajtások voltak, -haladt reggelijéhez.</p> -<p>A reggelizőteremben az nap délelőtt nem volt más vendég, mint a -barna ruhába öltözött ur. A reggelizőasztal a tüzhely előtt állott -és amint reggelijére várva ott ült és a tüz fénye arcát -megvilágitotta, oly nyugodtan viselkedett, mintha arcképe számára -ülne.</p> -<p>Nagyon rendesnek és rendszeretőnek látszott, amint mindegyik -térdén egy kezét pihentetve ült, hosszu mellényében hangosszavu óra -egyhangu prédikációt ketyegett, mint hogyha a maga komolyságát és -örökkévalóságát ellentétbe helyezné a gyorsan lobogó tüz -könnyelmüségével és mulandóságával. Jó formájú lábszárára kissé hiu -is volt, finomszövésü, barna harisnyája szorosan megfeszült rajta; -cipője és csatjai is egyszerüek, de ékesek voltak. Feltünően -kicsiny, tisztán tartott, fürtös, kenderszőke parókát viselt, amely -valószinüen természetes hajból készült, de inkább selyem- vagy -üvegszálakból szövöttnek látszott. Fehérnemüje, ámbár nem volt -olyan finom, hogy harisnyáival egybevágott volna, olyan fehér volt, -mint a hullámok habja, mely a közeli parton megtörött, vagy mint a -vitorlák, melyek messze kint a tengeren a napfényben ragyogtak. A -közönséges kifejezésü, nyugodt arcot különös parókája alatt nedves, -még mindig ragyogó szempár világitotta <span class= -"pagenum"><a name="Page_20" id="Page_20">-20-</a></span> meg, mely -birtokosának az elmult időkben elég fáradságot adhatott, hogy azok -Tellson bankjához illő nyugodt, tartózkodó kifejezést nyerjenek. -Arca, egészséges, pirosszinü arca, ámbár ráncos volt, gondoknak -kevés nyomát mutatta. Ugy látszik, hogy Tellson bankjának bizalmas, -nőtlen alkalmazottait csak a mások gondja vette igénybe, és -valószinü, hogy ilyen másodkézből való gondokat könnyebben lehet -levetni és fölvenni, akárcsak a viselt ruhát.</p> -<p>Hogy arcképfestőnek ülő férfiuhoz teljesen hasonló legyen, Lorry -elszunnyadt. Reggelije megérkezése fölébresztette és igy szólott a -pincérhez, amint székét az asztalhoz közelebb huzta:</p> -<p>– Tartson szobát készen egy fiatal urhölgy részére, aki a nap -minden szakában megérkezhetik. Lehet, hogy Lorry Jarvis után, vagy -csak Tellson bankjának egy alkalmazottja után kérdezősködik. Kérem, -tudassa majd velem.</p> -<p>– Igen, uram. Tellson bankja Londonban?</p> -<p>– Igen.</p> -<p>– Igen, uram. Gyakran van szerencsénk, hogy cégének urait London -és Páris között való utazásaikban fogadhatjuk. Tellson és Társa -urai sokat utaznak.</p> -<p>– Igen. Mi éppen ugy francia, mint angol cég vagyunk.</p> -<p>– Igen, uram. Azt hiszem, hogy ön uram, nem sokat utazik.</p> -<p>– Az utóbbi időben nem. Tizenöt éve, hogy mi – hogy én utolszor -jöttem Franciaországból.</p> -<p>– Valóban, uram? Az az én időm előtt volt. A mi gazdánk ideje -előtt, uram. – »György« akkor másnak a birtokában volt, uram.</p> -<p>– Azt hiszem.</p> -<p>– Szép összegbe mernék fogadni, uram, hogy olyan cég, mint -Tellson és Társa, nem tizenöt, hanem már ötven év előtt is -virágzott. <span class="pagenum"><a name="Page_21" id= -"Page_21">-21-</a></span></p> -<p>– Megháromszorozhatja, százötven-et mondhat és nem lesz távol a -valóságtól.</p> -<p>– Valóban, uram?</p> -<p>A pincér csodálkozó arccal vonult vissza az asztaltól, a -serviettet jobbkarja alól baljába vette, kényelmes állásba -helyezkedett, figyelte a vendéget, amint evett és ivott, mint -valami obszervatórium- vagy őrtoronyból. Egészen ugy, amint az -pincéreknek a szokása végtelen idők óta.</p> -<p>Mikor Lorry a reggelijét bevégezte, sétára indult a -tengerpartra. A kis Dover város, szük, görbe utcáival elrejtőzött a -tenger partja elől és fejét a mészzátonyok közé dugta, mint valami -tengeri strucc. A part hullámok és kövek pusztasága volt, melyek -vadul zörögtek egymás fölött, a tenger azt tette, amit kedvelt, a -kedvelése pusztitás volt. A város felé mennydörgött, a sziklák -irányába zugott és a partot rombolta őrjöngő csapásaival. A házak -között a levegőnek olyan erős halszaga volt, hogy azt lehetett -hinni, beteg hallal van tele, mint ahogy beteg emberek a tengerbe -fürödni mennek. A kikötőben kevés halászattal foglalkoztak, sokat -kóboroltak éjjelenkint és figyelték a tengert, különösen akkor, -mikor a dagály tetőpontját érte el. Kiskereskedők, akik alig -foglalkoztak üzlettel, gyakran, egészen megmagyarázhatatlan módon -nagy vagyonhoz jutottak és jellemző volt, hogy a környéken senki -sem szivelte a lámpagyujtogatót.</p> -<p>Mikor a nap délutánra hajlott, és a levegő, amely időnkint elég -tiszta volt, hogy a francia partot meg lehetett pillantani, ismét -köddel és párával telt meg, Lorry gondolatai is felhősödni -látszottak. Mikor besötétedett és ő a reggelizőterem tüzénél ült és -ebédjére várt, mint ahogy reggelijére várt volt, elméje a pirosló -szénben buzgón ásott, ásott, ásott.</p> -<p>Ebéd után egy üveg jó vörösbor nem árt az izzó szénben -ásogatónak, kivéve, ha munkáját elfeledteti <span class= -"pagenum"><a name="Page_22" id="Page_22">-22-</a></span> vele. -Lorry hosszú időig tétlen volt, éppen utolsó poharát töltötte meg, -olyan elégülten, amint azt korosodó, egészséges arcszinü -uriembertől várni lehetett, aki palackjának fenekére jutott, amikor -egy kocsi döcögött a keskeny utcán végig és behajtott a szálló -udvarába.</p> -<p>Poharát érintetlenül visszatette. Ez a kisasszony! – mondá. -Néhány perc mulva belépett a pincér és jelentette, hogy Miss -Manette megérkezett Londonból és szivesen látja a Tellson cégtől -való urat.</p> -<p>– Oly gyorsan?</p> -<p>Miss Manette utközben evett valamit, most nem óhajtott étkezni -és Tellson bankjától való urral azonnal akart beszélni, ha az neki -kellemes és őt nem terheli.</p> -<p>A Tellsonéktól való uriember nem tehetett egyebet, mint hogy -poharát kétségbeesett arckifejezéssel kiigya, különös kis parókáját -fülénél megigazitsa és kövesse a pincért Miss Manette szobájába. -Nagy, sötét, fekete lószőrbutorral berendezett szoba volt, sulyos, -nagy asztalokkal. Ezeket annyiszor olajozták és ismét olajozták, -mig a szoba közepén lévő asztalon álló két karcsu gyertyatartó -minden felületen komoran visszatükröződött, mintha fekete -mahagónisirba volna temetve és semmi emlitésre méltó világosságot -nem lehetett tőlük várni, mig onnan ki nem ássák.</p> -<p>A szoba a félhomályban olyan sötét volt, hogy Lorry, mialatt -óvatosan lépkedett a kopott perzsa szőnyegen, azt hitte, hogy Miss -Manette e pillanatban a szomszéd szobában tartózkodott, mig a két -magas gyertyatartó mellett el nem haladt és meg nem pillantott egy -fiatal hölgyet, aki az asztal és a tüzhely között állott. Nem volt -több, mint tizenhét éves. Lovaglóköpenybe volt burkolva, -utazószalmakalapját szallagjánál fogva még kezében tartotta és -készen volt arra, hogy őt fogadja. Mikor megpillantotta -<span class="pagenum"><a name="Page_23" id= -"Page_23">-23-</a></span> a kicsiny, csinos alakot bodros, -aranyszinü fürteivel, kék szemepárjával, mely kutatóan kereste az ő -tekintetével való találkozást, bámulatos képességre valló -homlokával, amelyen olyan kifejezés tükröződött vissza, amely nem -éppen zavar vagy csodálkozásra, ijedtségre vagy fölkeltett -kiváncsiságra vallott, ámbár mindezt a négy kifejezést mutatta – -igen, mikor mindezt megpillantotta, hirtelen egy gyermek képe -elevenedett meg előtte, akit egy hideg éjszakán, mikor sürün -hullott a jégeső és háborgott a tenger, ugyanezen a csatornán való -átkeléskor karjaiban tartott. A kép ismét eltünt, mint a lehellet -az oszlopos tükör felszinéről, mely a leány mögött állott. A tükör -keretén szerecsen amorettek processziója volt látható, soknak nem -volt feje, legtöbbje nyomorék volt, fekete kosarakban a holt tenger -terményeit ajánlották föl fekete istennőknek. Lorry üdvözölte Miss -Manettet a szokásos meghajlással.</p> -<p>– Kérem, uram, foglaljon helyet – mondá tiszta, kellemesen -csengő fiatal hangon, melynek kissé, de csak nagyon kissé idegen -hangzása volt.</p> -<p>– Csókolom a kezét, Miss – mondá Lorry, már elmult idők -udvariasságával, mialatt ismét szokásosan meghajolt és helyet -foglalt.</p> -<p>– Uram, a banktól tegnap levelet kaptam, melyben tudatták velem, -hogy valami uj hir… vagy felfedezés…</p> -<p>– A szó nem lényeges, Miss; mindegyik megteszi.</p> -<p>– … szegény atyám csekély vagyonára vonatkozóan, akit sohasem -láttam – oly régen halt meg…</p> -<p>Lorry feszengett székén és nyugtalan pillantást vetett a -szerecsen amorettek körmenetére. Mintha azok lehetetlen kosaraikkal -valakit segithetnének.</p> -<p>– … szükségessé teszi, hogy Párisba utazzam, hogy ott a bank -egyik urával érintkezésbe lépjek, aki ebből a célból utban van -Páris felé. <span class="pagenum"><a name="Page_24" id= -"Page_24">-24-</a></span></p> -<p>– Ez én vagyok.</p> -<p>– El voltam készülve arra, hogy ezt hallom, uram.</p> -<p>Feléje bókolt. (Fiatal hölgyek akkoriban még bókoltak.) Szépen -kifejezett óhajtással akarta vele megértetni azt, hogy érzi, -mennyivel idősebb és bölcsebb nálánál. Ismét meghajolt előtte.</p> -<p>– Azt válaszoltam a banknak, uram, minthogy azok, akik oly -kegyesen vannak tanácsukkal segitségemre, szükségesnek látják, hogy -Franciaországba utazzam, én, mint árva, akinek nincsen barátja, aki -elkisérhetné, boldognak érezném magamat, ha az utazás alatt e -tiszteletreméltó ur védelme alá helyezhetném magamat. Az az ur már -elutazott volt Londonból, azt hiszem azonban, hogy hirvivőt -küldöttek utána és arra a szivességre kérték, hogy engem itten -bevárjon.</p> -<p>– Nekem jutott a szerencse, – mondá Lorry – hogy ezzel -megbizzanak. Még boldogabb leszek, ha végrehajthatom.</p> -<p>– Nagyon hálás vagyok önnek, uram. Szivesen köszönöm. Azt -mondották nekem a bankban, hogy az az ur az üzlet egyes részleteit -meg fogja magyarázni és el kell készülnöm arra, hogy valami nagyon -meglepőt hallok. Minden tőlem telhetőt elkövettem, hogy erre -elkészüljek, és természetesen nagyon kiváncsi vagyok, hogy -részletesebbet halljak.</p> -<p>– Természetes – mondá Lorry. – Igen… én…</p> -<p>Szünet után folytatta, miközben füle mögött a kenderszőke -parókát igazgatta:</p> -<p>– A kezdet nagyon nehéz.</p> -<p>Nem fogott hozzá; határozatlanságában a leány tekintetével -találkozott. A fiatal homlokon ismét az a sajátos kifejezés tünt -fel – nemcsak sajátos, hanem szép és jellemző is volt – és a hölgy -fölemelte kezét, mintha öntudatlan mozdulattal tovasiető árnyat -tartóztatna föl.</p> -<p>– Nem ismertem önt azelőtt, uram? <span class="pagenum"><a name= -"Page_25" id="Page_25">-25-</a></span></p> -<p>– Ó, nem, – mondá Lorry – miközben elutasitó mosoly kiséretében -kezét kinyujtotta.</p> -<p>A szemöldökök között, éppen a kicsiny, nőies arcocska fölött, -melynek oly gyöngédek és finomak voltak a körvonalai, amilyennek -csak elképzelni lehetett, a kifejezés mélyebb alakot öltött, amint -gondolatoktól terhesen helyet foglalt azon a széken, amely mellett -eddig állott. Ő megfigyelte a leányt gondolatai közben és abban a -pillanatban, mikor tekintetét fölemelte, igy folytatta:</p> -<p>– Adoptált hazájában, azt hiszem, hogy nem tehetek jobbat, mint -hogy angol hölgyet illően, Miss Manettenek szólitom.</p> -<p>– Legyen kegyes, uram!</p> -<p>– Miss Manette, én üzletember vagyok. Üzleti megbizást kell -keresztülvinnem. Mialatt ezt hallgatja, kérem, tekintsen engem -beszélő gépnek – valóban nem vagyok sokkal több. Engedelmével egyik -üzletfelünknek történetét fogom előadni.</p> -<p>– Történet!</p> -<p>Ugy látszott, hogy szándékosan nem akarta a megismételt szót -megérteni, mikor gyorsan folytatta:</p> -<p>– Igen, egyik üzletfelünkét; a banküzletben igy nevezzük azokat -az embereket, akikkel dolgunk van. Francia ur volt, tudós, -nagytudásu férfi – orvos.</p> -<p>– Nem Beauvaisból való?</p> -<p>– Miért? Igen! Beauvaisból. Mint Monsieur Manette, az ön atyja, -az az ur is Beauvaisból való volt. Mint Monsieur Manettenek, az ön -atyjának, neki is nagy hire és tekintélye volt Párisban. Én abban a -tiszteletben részesültem, hogy megismerkedtem vele. Üzleti -összeköttetésben voltunk egymással, de bizalmas lábon. Én akkoriban -francia cégünknél voltam, ez úgy – husz év előtt lehetett.</p> -<p>– Akkor – szabad kérdeznem, hogy mikor volt az, uram? -<span class="pagenum"><a name="Page_26" id= -"Page_26">-26-</a></span></p> -<p>– Husz év előtti időről beszélek, Miss. Angol hölgyet vett el -feleségül és én voltam a tanuk egyike. Az ő ügyei, mint sok más -francia ur és francia család ügyei Tellsonék kezében voltak. -Hasonló módon gyám vagy gondnok vagyok vagy voltam egy vagy más -formában üzletfeleink egész tömegénél. Ezek tisztán üzleti -vonatkozások, Miss; nincsen bennük barátság vagy különös érdek, -vagy személyes érzelem. Üzleti életem folyamán az egyikről a -másikra tértem, éppen ugy, mint ahogy egy üzleti nap tartama alatt -egyik üzletfelünktől a másikhoz megyek; szóval, nincsenek -érzelmeim; puszta gép vagyok. De hogy folytassam…</p> -<p>– De hisz ez atyám története, uram; és azt kezdem hinni, – és a -különösen gondolkodó homlok figyelmesen feléje fordult – hogy mikor -árván maradtam, ámbár anyám csak két évvel élte tul atyámat, ön -volt az, aki engem Angliába hozott. Majdnem bizonyos vagyok abban, -hogy ön volt az.</p> -<p>Lorry kezébe fogta a leány kicsiny kezét, mely bizalmasan nyult -feléje és bizonyos ünnepiességgel ajkához szoritotta. Azután az -ifju hölgyet ismét székéhez vezette, baljával a szék támláját -fogta, jobbját pedig fölváltva arra használta, hogy állát -simogassa, hogy füle mögött parókáját igazgassa, vagy hogy szavait -nyomatékosabbá tegye; letekintett a leány arcába, mig az ültében -reája fölnézett.</p> -<p>– Miss Manette, <i>én voltam</i> az. És ön majd belátja, hogy -mennyire igazat mondtam magamról, mikor emlitettem, hogy nincsenek -érzelmeim és hogy mindazok a vonatkozások, melyeket felebarátaimmal -fenntartok, tisztán üzletiek, ha elgondolja, hogy azóta sohasem -láttam önt. Nem; ön azóta a Tellson-cég gyámoltja volt és én azóta -a Tellson-cég más üzleti ügyeivel voltam elfoglalva. Érzelmek! Arra -nincsen időm, sem alkalmam. Miss, az én egész életem abban telt el, -hogy pénzcsináló óriási hengert forgatok. <span class= -"pagenum"><a name="Page_27" id="Page_27">-27-</a></span></p> -<p>Miután Lorry ilyen különös módon jellemezte üzleti életének -naponkinti lefolyását, mindkét kezével fejére szoritotta -kenderszőke parókáját (ez ugyan teljesen fölösleges volt, mert mi -sem lehetett szorosabb és simább, mint parókája) és ismét előbbi -állásába helyezkedett.</p> -<p>– Tehát eddig, Miss (amint azt megjegyezte), ez, amit -elmondottam, megsiratott atyjának története. Most következik a -különbözőség. Ha az ön atyja nem halt volna meg akkor, amikor -meghalt… de ne ijedjen meg! Hogyan megrendült!</p> -<p>A leány valóban megremegett és Lorry csuklóját mindkét kezével -megragadta.</p> -<p>– Kérem, – mondá Lorry csendesitő hangon, miközben eleresztette -a szék támláját és balkezét a leány ujjaira helyezte, melyek -remegően fogták az övét – kérem, nyugodjék meg, hiszen csak üzleti -ügy. Amint éppen mondottam…</p> -<p>A leány tekintete annyira kihozta sodrából, hogy megállott, -habozott, majd ismét folytatta…</p> -<p>– Amit éppen emlitettem, ha Monsieur Manette nem halt volna meg; -ha hirtelen és nyomtalanul eltünt volna; ha eltüntették volna; ha -nem lett volna nehéz elképzelni, hogy milyen borzalmas helyre, -ámbár semilyen művészet sem lett volna képes őt felfedezni; ha -valami ellensége volt honfitársai között, akinek olyan előjogai -voltak, melyekről az én időmben még a legbátrabb emberek is – -akiket ismertem – csak suttogni merészeltek ottan tul a tengeren, -például ha joga volt ahhoz, hogy aláirt elfogatási parancsot -tetszés szerinti névvel tölthetett ki és az elfogottat tetszése -szerinti időtartamra a börtön feledékenységébe zárhatta; ha -felesége a királyt, a királynét, az udvart, a papságot, mind hiába -kérte volna, hogy róla hirt kapjon: akkor az ön atyjának a -története ennek a szerencsétlen urnak, a beauvaisi orvosnak a -története. <span class="pagenum"><a name="Page_28" id= -"Page_28">-28-</a></span></p> -<p>– Könyörgöm, uram, mondjon többet.</p> -<p>– Megteszem. Folytatom. Elbirja?</p> -<p>– Mindent inkább viselek el, mint azt a bizonytalanságot, -amelyben most hagyott.</p> -<p>– Ön nyugodtan beszél és nyugodt is. Ez helyes! (Ámbár -viselkedése kevesebb nyugodtságról tanuskodott, mint szavai.) -Tisztán üzleti ügy. Tekintse üzletnek, olyan ügynek, melyet el kell -intézni. Tehát ha ennek az orvosnak a felesége, ámbár okos és -nagyon bátor nő volt, mégis sokat szenvedett e szerencsétlenség -folytán kis gyermeke születése előtt…</p> -<p>– A kis gyermek leány volt, uram.</p> -<p>– Leány. Ü… ü… üzleti dolog. Ne legyen nyugtalan. Miss, ha ez a -szegény nő annyit szenvedett gyermeke születése előtt, hogy arra -határozta el magát, hogy megkiméli a szegény gyermeket azoktól a -gyötrelmektől, melyeknek kinjaiban neki oly bő rész jutott és őt -abban a hitben nevelte föl, hogy atyja meghalt… Ne, ne térdeljen! -Az Istenre kérem, ne térdeljen előttem!</p> -<p>– Az igazságot, drága, jó, könyörületes uram, az igazságot!</p> -<p>– Ü… üzleti ügy. Zavarba hoz, és hogyan tárgyalhatok üzleti -ügyet, ha zavarban vagyok? Legyünk hidegvérüek. Ha pl. megmondhatná -nekem, hogy mennyi kilencszer kilenc penny, vagy hogy hány shilling -van husz guineáben, ez olyan bátoritó volna. Sokkal nyugodtabb -volnék az ön lelkiállapotát illetve.</p> -<p>Anélkül, hogy egyenesen válaszolna erre a megszólitásra, a leány -oly nyugodtan ült, mikor térdelő helyzetéből gyengéden felemelte és -keze, mely még mindig görcsösen kapaszkodott az övébe, sokkal -kevésbbé reszketett, mint annak előtte, ugy hogy Lorry Jarvis is -nyugodtabbnak érezte magát.</p> -<p>– Ez helyes, ez helyes. Bátorság! Üzlet! Üzleti ügy van előtte; -hasznothozó üzlet. Miss Manette, anyja műve volt ez. És mikor -meghalt, – hiszem, <span class="pagenum"><a name="Page_29" id= -"Page_29">-29-</a></span> hogy megtört szivvel – miután sohasem -fáradt el abban, hogy atyja után való eredménytelen kutatásait -folytassa, itthagyta önt, a kétéves gyermeket, hogy viruló, szép, -boldog hajadonná fejlődjék, anélkül a komor aggodalom nélkül, hogy -folytonos bizonytalanságban éljen, vajjon atyja gyorsan pusztult-e -el a fogságban, avagy pedig hogy hosszu éveken keresztül szomoruan -sinylődött.</p> -<p>Miközben ezeket a szavakat mondotta, csodálkozó részvéttel -tekintett a leány hullámzó, aranyos hajára, mintha azt képzelné, -hogy az már ősz szálakkal lehetne vegyitve.</p> -<p>– Tudja, hogy szülei nem voltak gazdagok, és amijük volt, az -anyja és az ön részére volt biztosságban elhelyezve. Pénzt vagy más -vagyont nem fedeztek fel ujabban; de…</p> -<p>Érezte, hogy a leány szorosabban fogja csuklóját és megállott. A -homlokán megjelenő kifejezés, mely annyira magára vonta figyelmét, -és amely mostan mozdulatlan volt, rettegés fájdalmát öltötte -magára.</p> -<p>– Azonban meg… megtalálták őt. Él! Nagyon megváltozott, ami -valószinü is; talán csak rom; de reméljük a legjobbat. De mégis él. -Atyját egy régi szolgájának házába vitték Párisba és mi odamegyünk. -Én, hogy azonosságát megállapitsam, ha tudom, ön, hogy őt -visszaadja az életnek, a szeretetnek, a kötelességnek, a -nyugalomnak és pihenésnek.</p> -<p>Hideg borzongás futott végig a leány testén, mely őt is érte. -Halk, értelmes, de borzalomtól tompitott hangon, mintha álmában -beszélne, igy szólott:</p> -<p>– Megyek, hogy szellemét lássam! Szelleme lesz csak, nem ő -maga!</p> -<p>Lorry nyugodtan simogatta a kezet, mely karjához -kapaszkodott.</p> -<p>– Igy, igy, igy! Csak nyugodtan, csak nyugodtan! Most tudja már -a legjobbat és a legrosszabbat is. Utban van most a szegény -szenvedő felé és kedvező <span class="pagenum"><a name="Page_30" -id="Page_30">-30-</a></span> tengeri és szárazföldi utazás után -gyorsan ott lesz az ő imádott oldalán.</p> -<p>Suttogássá halkuló hangon ismételgette:</p> -<p>– Szabad és boldog voltam, de az ő szelleme sohasem -kisértett!</p> -<p>– Csak még egyet, – mondá Lorry, különös hangsullyal, hogy -figyelmét jóakaróan másfelé téritse – más néven találták őt meg; az -övét régen elfelejtették vagy eltitkolták. Haszontalan volna -tudakozódni ezután; több mint haszontalan volna kutatni azt, vajjon -évek óta feledkeztek-e meg róla, vagy mindig szándékosan -tartották-e a börtönben. Több mint haszontalan volna most általában -kutatgatni, mert veszedelmes lehet. Legjobb egyáltalán nem is -emliteni a dolgot és legalább egy időre Franciaországból -eltávolitani őt. Még én is, aki mint angol polgár oly biztosságban -vagyok, még Tellsonék is, akiknek oly nagy a fontosságuk a francia -hitelügyekben, tartózkodnak attól, hogy az ügyet egy szóval is -emlitsék. Egy sor irás sincsen nálam, mely erre vonatkoznék. Ez -tisztán titkos szolgálat. Hitelleveleim, jegyzeteim, följegyzéseim -mind egy sorba vannak összefoglalva: »Életre támasztva«; ez mindent -jelenthet. De mi ez? Hisz ön egy szót sem hall, Miss Manette!</p> -<p>Teljesen mozdulatlanul és némán, anélkül, hogy székén -hanyattesett volna, érzéstelenül ült a leány, nyitott szeme reá -volt szegezve és az az utolsó kifejezés mintegy bele volt metszve -vagy égetve homlokába. Oly görcsösen fogta Lorry karját, hogy ez -attól való félelmében, talán fájdalmat okozhat a leánynak, nem -merte azt kiszabaditani; azért aztán hangosan kiáltott segitségért, -anélkül, hogy megmozdult volna.</p> -<p>Vad tekintetü nő, akiről Lorry még izgalmában is észrevette, -hogy vörös az arca, vörös a haja is, és hogy valami különös divatu -szük ruhába van <span class="pagenum"><a name="Page_31" id= -"Page_31">-31-</a></span> öltözve és hogy a fején valami -csodálatosan különös, jó öblös fadézsához, vagy nagy -Stilton-sajthoz hasonló főkötő van, rohant be a szobába, megelőzve -a szálló szolgaszemélyzetét és gyorsan megoldotta azt a kérdést, -hogy hogyan szabaduljon ki a szegény fiatal hölgy görcsös -szoritásától, olyan módon, hogy napbarnitott kezét Lorry mellére -téve, őt egy lökéssel a legközelebbi falhoz vágta.</p> -<p>(– Valóban, azt hiszem, hogy ez férfi! – mondá Lorry magában, -lélegzet nélkül, miközben a falhoz repült.)</p> -<p>– Mi a csodát bámultok? – kiáltotta ez az alak a szálló -cselédségének. – Miért nem hozzátok a szükséges szereket, ahelyett, -hogy itt bámultok reám? Nincs rajtam annyi látni való, vagy van? -Miért nem szaladtok a szükséges holmiért? Majd adok én nektek, ha -nem hoztok azonnal szagoló sót, hideg vizet és ecetet! Gyorsan!</p> -<p>A cselédek azonnal széjjel szaladtak, hogy az élesztő szereket -elhozzák, ő meg a beteget gyöngéden a pamlagra fektette és nagy -jártassággal és gyöngédséggel ápolta; »drágaságomnak«, -»galambomnak« szólitgatta, aranyos haját nagy gonddal és -büszkeséggel teritette széjjel a vállán.</p> -<p>– És maga, fakó! – mondá dühösen Lorry felé fordulva. – Nem -mondhatta meg neki azt, amit mondani akart, anélkül, hogy halálra -ijessze? Nézze ezt a gyönyörü arcot, mily sápadt, ezeket a kezeket, -mily hidegek? És maga bankárnak mondja magát?</p> -<p>Lorryt ez a kérdés, melyre olyan nehéz válaszolni, annyira -kihozta sodrából, hogy csak távolról, kisebb részvéttel és -alázattal tekinthetett oda, ez az erős nő pedig széjjelkergette a -szálló személyzetét azzal a titokzatos fenyegetéssel, hogy »majd ad -nekik«, ha ott állnak és bámészkodnak; ügyes fáradozásával a leányt -lassanként ismét eszméletre hozta és végül dédelgetve, bágyadt -fejét vállára fektette. <span class="pagenum"><a name="Page_32" id= -"Page_32">-32-</a></span></p> -<p>– Remélem, hogy mostan már jobban lesz – mondá Lorry.</p> -<p>– Nem magának köszönheti, barna, ha föleszmél. Szép -gyönyörüségem!</p> -<p>– Remélem, – mondá Lorry ujabb szünet után, kevés részvéttel és -alázattal – hogy elkiséri Miss Manettet Franciaországba?</p> -<p>– Nagyon valószinü – válaszolt az erős nő. – Ha valaha az volt -elhatározva, hogy átkeljek a sós vizen, azt hiszi, hogy a Sors egy -szigeten jelölte volna ki hazámat?</p> -<p>Minthogy ez ismét olyan kérdés volt, melyre nehéz válaszolni, -Lorry visszavonult, hogy azt megfontolja.</p> -<h3><span class="smaller">5. Fejezet.</span><br /> -A csapszék.</h3> -<p>Nagy hordó bort ejtettek le az utcán, szétpukkadt. A baleset a -szekérről való lerakodáskor történt; a hordó gyorsan legurult, -abroncsai megpattantak és ott feküdt a kövezeten a csapszék -bejárata előtt, mint egy széttört dió héja.</p> -<p>A környék minden népe beszüntette munkáját vagy tétlenségét, -hogy odasiessen és a bort feligya. Az utca durva, faragatlan köve -minden irányba nyuló csucsaival hihetően arra volt szánva, hogy -minden élő lényt bénává tegyen, aki közelébe kerül. A bor kis -pocsolyákba oszlott, területéhez képest kisebb-nagyobb csoportok -vették körül. Néhány férfi letérdelt, két tenyerét összetéve, -meritőnek használta és belőle szörpölt, vagy a válluk fölé hajló -asszonyoknak igyekeztek juttatni belőle, mielőtt a bor ujjaik -között kifolyt. Egyes férfiak és asszonyok, törött cserépedényeket -meritettek a pocsolyába vagy az asszonyok fejéről való kendőt, -melyet aztán a csecsemők <span class="pagenum"><a name="Page_33" -id="Page_33">-33-</a></span> szájába facsartak; mások sárból -kicsiny gátakat csináltak, hogy a bort folyásában föltartóztassák; -ismét mások, a magas ablakokból szemlélőktől irányitva, ide s tova -futkostak, hogy a kisebb borpatakok utját elvágják, melyek uj irány -felé igyekeztek; némelyek a bortól átázott és seprőtől megfestett -dongákkal foglalkoztak, azt nyalták, sőt mohó vággyal meg is rágták -a bortól legjobban átázott darabokat. Nem volt csatorna, melyen a -bor lefolyhatott volna, mégis nemcsak hogy az egészet fölszitták, -hanem annyi sarat is hordtak el, hogy utcaseprésnek tetszhetett -azoknak, akiknek ilyen művelet nem volt ismeretlen, ha ugyan -hihettek ilyen csoda létezésében.</p> -<p>Harsogó nevetés, vidám csevegés – férfiak, asszonyok és -gyermekek hangja – visszhangzott az utcában, amig ez a borral való -játék tartott. Kevés durvaság és jó hangulat kisérte a játékot. -Különös barátságos érintkezés nyilvánult meg benne, mindegyiken -észrevehető volt a hajlandóság, hogy a másikhoz csatlakozzék és ez -különösen a szerencsésebbek és kedélyesebbek között vidám -ölelkezést, egymásra köszöntést, kézfogást, sőt, összefogózkodva, -körtáncot is eredményezett. Mikor a bor elfogyott és azokat a -helyeket, ahol legbőségesebb volt, ujjaikkal megjelölték, a -tüntetés is megszünt oly hirtelen, mint ahogyan keletkezett. Az -ember, aki otthagyta fürészét a fában, amelyet fürészelt, ismét -munkához látott; az asszony, aki a kapu lépcsőjén hagyta forró -hamuval telt kis fazekát, amelyen kiaszott kezének és lábának vagy -gyermekeinek ujjait melengetni igyekezett, visszatért oda; -mezitelen karu, kuszálthaju, fakószinű férfiak, akik -pincelakásaikból bujtak elő a téli nap fényébe, ismét leszállottak -oduikba és homály borult az esemény szinhelyére, mely sokkal -természetesebben illett oda, mint a nap fénye. <span class= -"pagenum"><a name="Page_34" id="Page_34">-34-</a></span></p> -<p>A bor vörös volt, és ott, ahol kiömlött, megfestette Saint -Antoine, Páris külvárosa szük utcájának kövezetét. Megfestett sok -kezet is és sok arcot, sok mezitelen lábat és sok facipőt. A favágó -keze vörös nyomot hagyott a fán, melyet fürészelt; a gyermekét -szoptató asszony homlokát megfestette az öreg rongy, melyet ismét -fejére tekert. Azoknak, akik mohón rágták a hordó dongáit, -tigrishez hasonlóan véres volt a szájuk; és egy karcsu, ilyen módon -bekent bohóc, akinek a feje kilátszott, hosszu, piszkos zsákszerü -hálósapkájából, sáros boriszapba mártott ujjával egy falra ezt -mázolta: Vér.</p> -<p>Eljövendő volt az idő, mikor az a bor is kiömlött az utca kövére -és annak foltja sok helyen piroslott.</p> -<p>Most, hogy a köd ismét ráborult St. Antoinera, melyet egy -pillanatnyi napfény elüzött az ő szent arcáról, sötétsége sulyos -volt – hideg, szenny, nyavalya, tudatlanság és szükség voltak a -kamarások, akik ő Szentségét kiszolgálták – mind nagyhatalmu -nemesek; de legkivált az utolsó. Egy népnek mintapéldányai, amely -nép a malomban rettenetes őrletésen ment annyiszor keresztül és -bizonyára nem a mesebeli malomban, mely az öregeket ifjakká őrölte, -a hidegtől remegtek minden sarkon, ki- és bejártak minden kapun, -kitekintettek minden ablakon, rongydarabokban lebegtek, melyeket a -szél megrázott. A malom, mely őket leőrölte, az a malom volt, mely -ifjakat vénekké őröl; a gyermekeknek öreg volt az arcuk és komoly a -hangjuk; a felnőttek arcába és az életkor minden ráncába mélyen -volt bevésve az Éhség. Mindenütt ez uralkodott. Éhség áradt ki a -magas házakból a nyomoruságos ruházatban, mely a rudakon és -köteleken függött. Éhség volt beléjük foltozva szalmával, -rongyokkal, fával és papirral. Éhség, ezt ismételgette a szegényes -tüzifának minden porcikája, melyet a favágó fürészelt. Éhség meredt -le a füsttelen kéményekről és riadt föl <span class= -"pagenum"><a name="Page_35" id="Page_35">-35-</a></span> a piszkos -utcán, melynek szemetjében nem akadt megehető hulladék. Éhség volt -a cégtábla a pék üzletében, beleirva csekély készletének minden -hitvány kenyerébe és a hentes üzletében, a döglött kutya husából -való készitménybe, mely eladásra kinálkozott. Éhség csörgette -száraz csontjait a forgó hengerben pörkölődő gesztenye között. -Éhséget szeleteltek atomokba, minden fillér áru tányér levesbe, -apró néhány csepp undoritó olajban piritott krumpliszeletkék -alakjában.</p> -<p>Lakóhelye alkalmas volt minden tekintetben. Keskeny, kanyargó -utcák, tele szeméttel és büzzel, melyekből más keskeny, görbe utcák -ágaztak szét, mind rongyokkal és hálósapkákkal népes, és mind -rongyoktól és hálósapkáktól büzlött, minden látható tárgy külseje -betegséget sejtető. A nép üldözött tekintetében vadállati gondolat -volt, annak a lehetősége, hogy üldözője ellen fordul. Ámbár nyomott -és alázatos volt a lelkületük, izzó szemekben nem volt hiány, sem -összeszorult ajkakban, sem homlokokban, melynek ráncai hasonlók -voltak a hóhér köteléhez; erről álmodoztak a szenvedők és boszut -lihegők. A cégtáblák (annyi volt, mint ahány az üzlet) mind a -Szükség ijesztő képei voltak. A mészáros és hentes csak a -legsoványabb csontos husdarabkát festette reá; a pék a legdurvább -apró kenyérkéket. A csapszékeken az esetlenül festett képeken -iddogáló nép zsörtölődött a vékony sör és bor kurta mértékén és -vésztsejtő bizalmassággal sugdolódzott. Semmi sem volt viruló -állapotban jelképezve, a szerszámokat és fegyvereket kivéve; -ellenben a késmüves kései és baltái élesek voltak és ragyogók, a -kovács pörölyei sulyosak és vérszomjas a fegyverkovács készlete. Az -utca burkolatának, bénitó köveivel és sok apró sár- és -vizpocsolyájával, nem volt gyalogjárója, hanem közvetlenül a -kapukig ért. A csatorna az utca közepére folyt, ha ugyan folyt -általában, csak heves esők után, <span class="pagenum"><a name= -"Page_36" id="Page_36">-36-</a></span> akkor aztán szeszélyesen -változó rohamokban folyt be a házakba. Az utcán keresztben nagy -távolságokra nehézkes lámpák lógtak csigán és kötélen; éjjel, ha a -lámpagyujtó leeresztette, meggyujtotta és ismét felhuzta ezeket, -egy sor pislogó kanóc inogott szédülést keltő módon a magasban, -mintha a tengeren volnának. Valóban a tengeren is voltak és a hajót -és legénységét is veszedelmes vihar fenyegette.</p> -<p>Mert eljövendő volt az az idő, mikor ennek a környéknek -lesorvadt madárijesztői tétlenségükben és éhségükben addig -figyelték a lámpagyujtót, mig arra a gondolatra jutottak, hogy -megjavitsák az ő módszerét és embereket huznak föl a kötelekkel és -csigákkal, hogy vakitó fényt vessenek az ő állapotuk sötétségére. -De még nem jött el az ideje, minden szél, mely Franciaország fölött -fujdogált, hiába rázta a madárijesztők rongyait, mert a széphangu -és tollazatu madarak nem ügyeltek a figyelmeztetésre.</p> -<p>A csapszék saroküzlet volt és külseje szerint jobbnak látszott, -mint a többi; gazdája az ajtó előtt állott sárga mellényben és zöld -nadrágban és a borért folyó küzdelmet szemlélte.</p> -<p>– Nem az én hibám – mondá végre vállát vonogatva. – A vásár -népei okozták. Hozzanak másik hordót.</p> -<p>Véletlenül megpillantotta a karcsu bohócot, amint tréfáját a -falra irta, átkiáltott hozzá az utcán keresztül:</p> -<p>– Mondd csak, Gaspard, mit csinálsz ottan?</p> -<p>A legény nagy fontossággal mutatott tréfájára, mint a hozzá -hasonlóak tenni szokták. De eltévesztette célját, nem volt hatása, -amint az szintén gyakran megesik az ő fajtájával.</p> -<p>– Mit jelentsen ez? Őrültek házának vagy-e a jelöltje? – mondá a -kocsmáros, átment az utca másik oldalára, letörülte a tréfát egy -marék sárral, melyért lehajolt és a falra mázolta. <span class= -"pagenum"><a name="Page_37" id="Page_37">-37-</a></span></p> -<p>– Mit firkálsz itt a nyilt utcán? Mondd csak, nincs más hely, -hogy ilyen szavakat irj?</p> -<p>Kérdezősködés közben másik tisztább kezét (talán véletlenül, -talán nem) a bohóc szivére tette. A bohóc kezével ráütött, -felugrott a levegőbe és fantasztikus tánchelyzetben jutott ismét a -földre, egyik foltos cipőjét lábáról lehuzva, kezében kifelé -nyujtva tartotta. Ebben a helyzetben nagyon is praktikus, majdnem -kegyetlen jellemü bohócnak látszott.</p> -<p>– Huzd föl, huzd föl, – mondá a másik – kiáltsd bor, bor és vess -véget. – Ezzel a tanáccsal piszkos kezét a bohóc ruhájához törölte, -az is olyan volt – szándékosan tette, mert kezét őmiatta piszkolta -be; azután visszakerült az utca másik oldalára és belépett a -kocsmába.</p> -<p>A kocsmáros bikanyaku, harcias tekintetü 30 éves férfi volt, -forró lehetett a vére, mert, ámbár hideg volt, a kabát nem volt -rajta, hanem vállára vetette. Ingujja is föl volt gyürve és barna -karjai könyökig meztelenek voltak. Fején sem volt egyéb, mint -rövidre nyirt göndör, fekete haja. Általában fekete volt, jó -szemeiben széles, nyilt tekintet. Jókedélyünek, de -engesztelhetlennek is látszott; nyilván szilárd elhatározásu, erős -akaraterejü egyén volt; olyan ember, akivel nem kivánatos -találkozni, ha szük ösvényen előresiet, melynek meredek van minden -oldalán; őt aligha lehetne visszatéritésre birni.</p> -<p>Madame Defarge, a felesége, az üzletben a számolóasztal mögött -ült, mikor ő belépett. Defargené termetes, férjekorabeli asszony -volt, figyelő szeme ritkán látszott valamire tekinteni, nagy keze -tele volt gyürüvel, arca nyugodt, vonásai durvák, modora higgadtnak -látszott. Külseje szerint Madame Defargeról bátran lehetett -állitani, hogy számadásaiban aligha hibázott a saját kárára. -Minthogy Madame Defarge érzékeny volt a hideg ellen, prémbe volt -burkolva és nagy, tarka kendő volt feje köré tekerve, <span class= -"pagenum"><a name="Page_38" id="Page_38">-38-</a></span> ugy -azonban, hogy nagy fülönfüggői láthatók voltak. Kötése előtte -feküdt, de félretette, hogy fogait piszkálja. Ebben az -elfoglaltságban jobbkarja balkezére volt támasztva; mikor férje -belépett, nem szólott semmit, éppen csak alig hallhatóan köhécselt. -Ez a köhécselés és éles fekete szemöldökének egy vonallal való -emelkedése tudatta férjével, hogy jól teszi, ha a vendégek között -az ujabban érkezettek felé néz az üzletben, akik azalatt jöttek be, -mig ő az utcán állott.</p> -<p>A kocsmáros ehhezképest körültekintett; szeme megakadt egy -öreges uron és fiatal hölgyön, akik egy sarokban foglaltak helyet. -Más társaság is volt ott; kettő kártyázott, ketten dominót -játszottak, három a számolóasztalnál állott és egy kevés bort -lassan iddogált. Mikor ő a számolóasztal mögé lépett, észrevette, -hogy az időses ur tekintetével mintha ezt mondta volna a fiatal -hölgynek: »ez a mi emberünk«.</p> -<p>– Mi az ördögöt keresel <i>te</i> itt ezen a gályán? – mondá -Monsieur Defarge magában. – Nem ismerlek.</p> -<p>De ugy tett, mintha a két idegent nem venné észre és beszédbe -elegyedett a három vendéggel, akik a számolóasztal mellett -ittak.</p> -<p>– Hogy megy, Jacques? – szólott egyik a három közül -Defargehoz.</p> -<p>– Fölitták a kiömlött bort mind?</p> -<p>– Minden csöppet, Jacques – válaszolt Defarge.</p> -<p>Mikor ez a keresztnéven való kölcsönös megszólitás megtörtént, -Madame Defarge, aki még mindig nyugodt higgadtsággal piszkálta -fogait, ismét köhécselt és szemöldökét egy vonallal ismét feljebb -huzta.</p> -<p>– Nem gyakori, – mondá a második a három közül Defargehoz – hogy -ezeknek a nyomoruságos teremtéseknek alkalmuk van valami más -egyébnek is megismerni az izét, mint a fekete kenyér és a halálét. -Nem igaz, Jacques? <span class="pagenum"><a name="Page_39" id= -"Page_39">-39-</a></span></p> -<p>– Ugy van, Jacques – válaszolt Defarge.</p> -<p>Mikor igy másodszor keresztnéven szólitották egymást, Defargené -még mindig nyugodt higgadtsággal piszkálva fogait, ismét egyet -köhécselt és szemöldökeit egy vonallal ismét feljebb huzta.</p> -<p>A három közül az utolsón volt most a sor, hogy beszéljen, -letette üres poharát és ajkával cuppantott.</p> -<p>– Ó, annál rosszabb! Ezeknek a nyomorult teherhordóknak mindig -keserü a szájuk ize és keserves életet élnek, Jacques. Igazam van, -Jacques?</p> -<p>– Igazad van, Jacques – volt Defarge válasza.</p> -<p>Ez a harmadszori keresztnéven szólitás éppen elhangzott, mikor -Defargené letette fogpiszkálóját, szemöldökét felhuzta és székén -alig észrevehetően megmozdult.</p> -<p>– Várj csak! Igaz! – morgott a férj.</p> -<p>– Uraim – feleségem!</p> -<p>A három vendég megemelte kalapját Defargené előtt és feléje -bókolt. Ő üdvözlésüket feje meghajtásával fogadta és hirtelen rájuk -tekintett. Azután mintegy véletlenül körülnézett az üzletben, nagy -nyugalommal és higgadtsággal elővette kötését és belemélyedt.</p> -<p>– Jó napot, uraim! – mondta Defarge, feleségét élénk szemeivel -figyelve.</p> -<p>– Az a butorozott legényszoba, melyet látni óhajtottak és amely -után kérdezősködtek, mikor az ajtón kiléptem, az ötödik emeleten -van. A lépcsőföljárat a kis udvarban van, mindjárt itt balra – -kezével az irányt mutatta – üzletem ablaka mellett. De most jut -eszembe, hogy egyikük már ott volt és ő megmutathatja az uraknak az -utat. Uraim, Isten önökkel!</p> -<p>Megfizették borukat és eltávoztak. Defarge felesége kötését -figyelte, mikor az időses ur előjött a sarokból és őt néhány szóra -kérte. <span class="pagenum"><a name="Page_40" id= -"Page_40">-40-</a></span></p> -<p>– Szivesen, uram – mondta Defarge és nyugodtan az ajtóhoz lépett -vele. Beszélgetésük rövid, de határozott volt. Már az első szónál -Defarge fölriadt és nagyon figyelmessé vált. Egy percig sem -tartott, egyet bólintott és kiment. Az ur intett azután a fiatal -hölgynek és ők is kimentek. Defargené gyors ujjakkal kötött, -szemöldökei nem mozdultak, nem látott semmit.</p> -<p>Mikor Lorry Jarvis és Miss Manette igy elhagyták a kocsmát, -Defargehoz csatlakoztak a kapualjban, ahová ő éppen az imént -utasitotta a másik társaságot. Ez egy kicsiny, büzös, sötét -udvarnak volt a kijárata és nagy háztömeghez vezető közös bejárás, -ahol nagyon sokan laktak. A sötét téglázott bejáratban, amely a -homályos, téglázott lépcsőházba vezetett, Defarge letérdelt öreg -gazdája gyermeke előtt és kezét ajkához emelte. Gyöngéd cselekedet -volt, de a kivitel módja nem volt gyengédnek mondható; arca nehány -másodperc alatt csodálatos változáson ment keresztül. Nem volt már -kedélyes, nyilt a tekintete, titkolódzó, dühös, veszedelmes emberré -változott.</p> -<p>– Nagyon magas; kissé nehéz fölmenni. Jobb, ha lassan kezdjük – -szólt Defarge kemény hangon Lorryhoz, amint a lépcsőn fölfelé -kezdtek menni.</p> -<p>– Magában van? – suttogta az utóbbi.</p> -<p>– Egyedül! Isten segitse őt, ki legyen vele! – válaszolt a másik -halkitott hangon.</p> -<p>– Tehát mindig egyedül van?</p> -<p>– Igen.</p> -<p>– Saját kivánságára?</p> -<p>– Saját kényszere folytán. Ugy van még mostan is, ahogyan akkor -volt, amikor először láttam őt, mikor engem megtaláltak és -megkérdeztek, hogy magamhoz veszem-e őt? Megmondották, hogy -biztonságom érdekében tartsam titokban az ő ittlétét.</p> -<p>– Nagyon megváltozott?</p> -<p>– Megváltozott! <span class="pagenum"><a name="Page_41" id= -"Page_41">-41-</a></span></p> -<p>A korcsmáros megállott, kezével a falra ütött és iszonyuat -káromkodott. Egyenes válasznak nem lett volna ilyen hatása. Lorry -kedélye mindinkább nyomottabbá vált, mennél magasabbra jutott két -társával.</p> -<p>Ilyen lépcső, az ő járulékaival a régebbi Páris sürün lakott -részében mostan elég kellemetlen volna; de akkor undoritó volt arra -nézve, aki ehhez nem szokott hozzá és érzékei nem fásultak el. -Ebben a nagy piszoktól duzzadó háztömegben minden kicsiny lakás -hulladékait a lépcsőn hagyta, kivévén azt, amit az ablakon át -kidobtak. Az ezáltal keletkezett rothadás megfertőzte a levegőt, -melyhez még hozzájárult a szegénység- és szükségnek -megmagyarázhatatlan szennyessége. Ez a két forrás egyesülve, a -levegőt türhetetlenné változtatta. Ilyen légkörben, meredek, sötét -méreggel és piszokkal telitett aknán vezetett az ut. Lorry a saját, -valamint ifju kisérője folyton növekedett izgalmainak hatása alatt -kétszer megállt, hogy pihenjen. Minden ilyen pihenőnél egy szük -ablakrostély nyilott, amelyen az a kevés, talán még meg nem romlott -levegő is elillanni látszott és az undoritó párák beáradtak. A -rozsdás lemezek között a vad rendetlenségben össze-vissza halmozott -házak tömkelegét lehetett megpillantani; semmi, ami közelebb vagy -távolabb volt a szemhatárhoz, nem mutatta egészséges életnek, -fejlődő jövőnek nyomát.</p> -<p>Végre elérték az utolsó lépcsőt és harmadszor is megpihentek. -Még egy lépcsőn kellett felkapaszkodni, amely még meredekebb és -szükebb volt, mielőtt a padlásszobákhoz jutottak. A korcsmáros, aki -kissé előrement és mindig Lorry oldalán haladt, mintha attól -tartana, hogy a fiatal hölgy kérdést találna hozzá intézni, itt -megfordult, kabátja zsebeit tapogatta, melyet vállára vetve viselt -és kulcsot vett elő. <span class="pagenum"><a name="Page_42" id= -"Page_42">-42-</a></span></p> -<p>– Az ajtó tehát zárva van, barátom, – mondá Lorry -meglepődve.</p> -<p>– Igen – volt Defarge válasza.</p> -<p>– Szükségesnek tartja, hogy a szerencsétlen uriember ilyen -magányban tartassék?</p> -<p>– Szükségesnek tartom, hogy zár alatt legyen. – Defarge ezt -fülébe suttogta, miközben egészen odahajolt hozzá és homlokán komor -ráncok jelentkeztek.</p> -<p>– Miért?</p> -<p>– Miért? Mert olyan sokáig élt bezárva, hogy félne, dühöngne, -darabokra tépné önmagát, meghalna, vagy nem tudom, hogy micsoda -veszedelembe kerülne, ha ajtaja nyitva maradna.</p> -<p>– Lehetséges ez? – kiáltott föl Lorry.</p> -<p>– Lehetséges! – ismételte Defarge keserüen.</p> -<p>– Igen! Szép világot élünk, ha ez lehetséges, és sok más ilyen -dolog is lehetséges, nemcsak lehetséges, de meg is történik ez -alatt az ég alatt mindennap. Az ördög sokáig él. De menjünk.</p> -<p>Ez a párbeszéd oly halk hangon folyt, hogy egy szó sem érte az -ifju hölgy fülét. Azonban ő a heves felindulástól ugy remegett, -arcán oly rettenetes gyötrelem, rémület és borzalom fejeződött ki, -hogy Lorry szükségesnek látta, hogy egy-két nyugtató szót szóljon -hozzá.</p> -<p>– Bátorság, drága Miss! Bátorság! Üzlet! A legrosszabb elmulik -egy perc alatt; csak a szoba ajtaján kell áthatolni és a -legrosszabb elmult. Akkor aztán kezdődik mindaz a jó, vigasz, -szerencse, amit hoz neki. A mi jó barátunk támogatni fogja a másik -oldalon. Ez helyes, Defarge barátom! Jöjjön most! Üzlet! Üzlet!</p> -<p>Lassan és óvatosan haladtak fölfelé. A lépcső rövid volt és -hamar elérték utolsó fokát. Minthogy ott hirtelen megfordult, -egyszerre a három férfi előtt állottak, ezeknek a feje egymáshoz -közel hajolt és néhány hasadékon és a falban lévő lyukon keresztül -<span class="pagenum"><a name="Page_43" id= -"Page_43">-43-</a></span> feszült figyelemmel néztek a szobába, -amelyhez az ajtó tartozott. Mikor lépéseket hallottak maguk mögött, -megfordultak. A három egynevü ember volt, aki a korcsmában -iddogált.</p> -<p>– Látogatásán való meglepetésemben megfeledkeztem róluk – -magyarázta Defarge. – Menjetek, jó fiuk, dolgunk van itt.</p> -<p>A három ember elsiklott mellettük és csöndben lefelé ment. Más -ajtó azon az emeleten nem volt és a korcsmáros éppen e felé az ajtó -felé közeledett. Mikor ismét egyedül maradtak, Lorry félig halkan, -szemrehányóan kérdezte tőle:</p> -<p>– Ön Manette urat mutogatja?</p> -<p>– Megmutatom őt, ugy, amint látta, néhány kiválasztott -egyénnek.</p> -<p>– Helyes ez?</p> -<p>– Azt hiszem, hogy az.</p> -<p>– Ki az a néhány? Hogy válogatja ki őket?</p> -<p>– Valódi férfiakat választok ki, akik az én nevemet viselik, – -Jacques a nevem – akikre ez a látvány hasznos lesz. De elég! Ön -angol; ez nem tartozik ide; kérem, várjon itten egy pillanatig.</p> -<p>Visszamaradást jelző kézmozdulattal lehajolt és a falon levő -repedésen benézett. Majd kiegyenesedett, kétszer-háromszor az -ajtóra ütött – nyilván azzal a céllal, hogy zajt üssön. Ugyanazzal -a célzattal a kulcsot három- vagy négyszer végighuzta az ajtón, -mielőtt ügyetlenül a zárba dugta és a lehető legnagyobb zaj -kiséretében felnyitotta.</p> -<p>Az ajtó lassan nyilt befelé. Defarge benézett és valamit -mondott. Gyönge hang válaszolt valamit. Nem igen beszélhettek -többet egy szótagnál, mindkét részről.</p> -<p>Defarge vállán keresztül visszanézett és intett nekik, hogy -lépjenek be. Lorry átkarolta a leány derekát és szorosan fogta őt, -mert érezte, hogy összeesik. <span class="pagenum"><a name= -"Page_44" id="Page_44">-44-</a></span></p> -<p>– Ü… ü… üzlet, üzlet! – biztatta őt, s nedvesség volt az arcán, -mely nem látszott üzletszerünek…</p> -<p>– Jöjjön be, jöjjön be!</p> -<p>– Félek – válaszolta remegve.</p> -<p>– Mitől? Kitől?</p> -<p>– Tőle. Atyámtól.</p> -<p>Lorry szinte kétségbeesetten fonta nyaka köré a vállán remegő -kart, fölemelte a leányt és ugy vitte a szobába. Az ajtó mellett -letette és tartotta, mialatt a leány beléjekapaszkodott.</p> -<p>Defarge kihuzta a kulcsot, betette az ajtót és belülről bezárta, -a kulcsot aztán ismét kihuzta és kezében tartotta. Mindezt -rendszeresen végezte, oly zaj kiséretében, amilyet csak ütni képes -volt. Végül sulyos lépésekkel a szobán végigment az ablakhoz. Ott -megállt és megfordult.</p> -<p>A padláskamra, mely arra a célra épült, hogy tüzifának legyen a -lerakóhelye, szük és sötét volt. Ablaka tulajdonképpen ajtó volt, -fölötte emelődaru, hogy az utcáról a fát felhuzzák; üveg nem volt -rajta, közepén két szárnnyal záródott, mint más francia szerkezetü -ajtó. Hogy a hideg levegő ne tóduljon be, az ajtó egyik szárnya be -volt téve, a másik kissé nyitva állott. Ilyen módon olyan kevés -világosság jutott a kamrába, hogy belépéskor nehezen lehetett -valamit is látni és csak hosszas megszokás képesitett arra, hogy -ebben a homályban csinosságot igényelő munkát lehessen végezni. És -mégis ilyen munkát végeztek a padlásszobában; u. i. háttal az -ajtónak és arccal az ablak felé fordulva, ahonnan a korcsmáros -nézte őt, őszhaju férfi ült alacsony padon, előrehajolva és -szorgalmasan cipőket készitett. <span class="pagenum"><a name= -"Page_45" id="Page_45">-45-</a></span></p> -<h3><span class="smaller">6. Fejezet.</span><br /> -A cipész.</h3> -<p>– Jó napot! – mondá Defarge – és az ősz fejre letekintett, mely -mélyen ráhajolt a cipőkészitésre.</p> -<p>A fej egy pillanatra fölemelkedett és gyönge hang válaszolt a -köszöntésre, mintha távolról jönne.</p> -<p>– Jó napot!</p> -<p>– Látom, hogy még mindig keményen dolgozik.</p> -<p>Nagy szünet után a fej ismét felemelkedett egy pillanatra és a -hang válaszolta:</p> -<p>– Igen, dolgozom.</p> -<p>Ezuttal zavart szempár tekintett a kérdezőre, majd az arc ismét -lehajolt.</p> -<p>A hangnak szintelensége részvétet keltő és rettenetes volt. Nem -fizikai gyöngeség okozta, ámbár a hosszas bebörtönözésnek és sovány -élelmezésnek is része volt benne. Sajnálni való sajátosságát az -egyedüllét és a nem használás eredményezte. Olyan volt, mint gyönge -visszhangja a régen elhangzott szónak. Teljesen elvesztette az -emberi hang életerejét és hangzóképességét, és az érzékekben olyan -benyomást keltett, mint valami egykori szép szin, amely alig -látható halvány folttá fakult. Nyomott és tompa volt, hogy -földalatti hangnak tünt föl. Oly kifejezően beszélt egy -reménytelen, elveszett teremtményről, hogy valami éhező vándor, aki -kimerült a pusztában való magános vándorlástól, hazáját és barátait -ilyen hangon emlithette, mielőtt lefeküdt, hogy meghaljon.</p> -<p>Néhány perc csendes munkában telt el és a fakó szemek ismét -fölpillantottak, nem érdeklődés vagy kiváncsisággal, hanem tompán, -gépiesen észlelték, hogy az a hely, amelyen az egyedül észrevett -látogató állott, nem volt még üres. <span class="pagenum"><a name= -"Page_46" id="Page_46">-46-</a></span></p> -<p>– Szeretnék több világosságot ide bebocsátani. El tud viselni -egy kissé többet? – mondá Defarge, aki nem forditotta el tekintetét -a cipésztől.</p> -<p>A cipész megállott munkájában, üres tekintettel nézett maga -mellett a földre először az egyik, azután a másik oldalra és végül -föltekintett a beszélőre.</p> -<p>– Mit mondott?</p> -<p>– El tud viselni kissé több világosságot?</p> -<p>– El kell viselnem, ha beereszti. (A második szót alig -észrevehetően hangsulyozta.)</p> -<p>A nyitva levő ajtó szárnyát kissé jobban kinyitották és -kapoccsal megerősitették. Széles fénysugár ömlött be a -padlásszobába és látni engedte a munkást félig kész cipővel az -ölében, szünetelve munkájában. Néhány közönséges szerszám, -különböző bőrdarab feküdt lábainál és a padon. Fehér volt a -szakálla, rendezetlenül nyirott, de nem hosszu, beesett az arca és -különösen fényes a szeme. Beesett, sovány arca szemét nagyobbnak -tüntette volna föl még most is fekete szemöldöke és kuszált, fehér -haja alatt abban az esetben is, ha nem lett volna nagy, de -természeténél fogva olyan volt és mostan természetellenesen nagynak -látszott, sárga, rongyos, mellén nyitott inge mutatta kiaszott és -lesorvadt testét. Ő maga, ócska vászonkabátja, lógó harisnyája, -szegényes, rongyos ruhája, a napvilágtól és levegőtől való hosszas -távoltartás következtében egyformán tompa, sárga pergament szinüvé -fakult, ugy hogy nehéz volt egyiket a másiktól -megkülönböztetni.</p> -<p>Egyik kezét szeme és a napvilág közé tartotta, még csontjai is -átlátszóknak tüntek fel, amint ott ült merev, üres tekintettel, -szünetelve munkájában. Nem nézett rá az előtte álló alakra, -anélkül, hogy előbb ne tekintett volna maga elé a földre, előbb az -egyik, majd a másik oldalra, mintha elvesztette volna azt a -szokást, hogy helyet és hangot egymással összeköttetésbe hozzon; -sohasem beszélt <span class="pagenum"><a name="Page_47" id= -"Page_47">-47-</a></span> anélkül, hogy előbb ilyen módon ne -tétovázott volna.</p> -<p>– Be akarja ma fejezni azt a pár cipőt? – kérdezte Defarge és -intett Lorrynak, hogy jöjjön előre.</p> -<p>– Mit mondott?</p> -<p>– Be akarja ma végezni azt a pár cipőt?</p> -<p>– Nem mondhatom, hogy akarom. Azt hiszem. Nem tudom.</p> -<p>De a kérdés munkájára figyelmeztette őt és ujra föléje -hajolt.</p> -<p>Lorry csendesen előrejött, a leányt otthagyta az ajtó mellett. -Mikor már egy-két perc óta Defarge oldala mellett állott, a cipész -föltekintett. Nem csodálkozott azon, hogy egy másik alakot is -látott, egyik kezének nyugtalan ujjai ajka fölé tévedtek, mikor -rájuk nézett (ajka és körmei egyformán sápadt ólomszinüek voltak), -a keze aztán munkájára siklott és ő ismét a cipő fölé hajolt. A -nézés és a cselekvés csak egy pillanatot igényelt.</p> -<p>– Vendége van, mint látja – mondá Defarge.</p> -<p>– Mit mondott?</p> -<p>– Vendége van.</p> -<p>A cipész föltekintett, mint az imént, de anélkül, hogy kezét -munkájától eltávolitaná.</p> -<p>– Hallja! – mondá Defarge – itt van ez az ur, ki a jól -elkészitett cipőt meg tudja birálni. Mutassa meg neki a cipőt, -amelyen dolgozik. Fogja, uram!</p> -<p>Lorry kezébe vette.</p> -<p>– Mondja meg az urnak, hogy micsoda fajta ez a cipő, és a -készitője nevét is!</p> -<p>A szokottnál hosszabb szünet állott be, mielőtt a cipész -válaszolt:</p> -<p>– Elfelejtettem, hogy mit kérdezett. Mit mondott?</p> -<p>– Azt mondottam, hogy képes volna-e ennek az urnak megmondani, -hogy miféle az a cipő.</p> -<p>– Női cipő. Sétacipő fiatal hölgy számára. Legujabb divatu. -Sohasem láttam a divatot. Egy minta <span class="pagenum"><a name= -"Page_48" id="Page_48">-48-</a></span> volt a kezemben. – -Rátekintett a cipőre, kissé büszke tekintettel.</p> -<p>– Mi a készitő neve? – kérdezte Defarge.</p> -<p>Most, hogy keze nem volt munkával elfoglalva, jobbkezének -bütykeit baljának mélyedéseibe illesztette és azután a balkéz -bütykeit a jobbkéz mélyedéseibe, majd egyik kezével szakállát -simogatta; ezt tette folytonos egymásutánban, pillanatnyi -megszakitás nélkül. Az a feladat, hogy őt kiszólitsák abból a -gondolatnélküliségből, melybe minden beszélgetés után jutott, -körülbelől olyan lehetett, mint mikor gyönge embert aléltságból -kell eszméletre hozni; vagy mintha valaki arra igyekeznék, hogy egy -haldokló lelkét föltartóztassa, abban a reményben, hogy még valamit -megtudhat tőle.</p> -<p>– Nevemet kérdezte?</p> -<p>– Természetesen.</p> -<p>– Százöt, Északi Torony.</p> -<p>– Ez minden?</p> -<p>– Százöt, Északi Torony.</p> -<p>Tompa hanggal, mely sem sóhaj, sem nyögés nem volt, munkája fölé -hajolt ismét, mig a csendet ujból meg nem törték.</p> -<p>– Ön nem hivatásos cipész? – kérdezte Lorry, miközben szilárdan -rátekintett.</p> -<p>Üres szeme Defarge felé nézett, mintha azt akarná, hogy ő vegye -át a kérdezést; minthogy azonban nem kapott segitséget, a kérdező -felé fordult ismét, megelőzőleg azonban a földet kereste.</p> -<p>– Hogy hivatásos cipész vagyok-e? Nem, nem voltam hivatásos -cipész. Itt – itt tanultam. Magamtól. Engedelmet kértem…</p> -<p>Ismét szórakozott lett néhány percre, kezével játszott az egész -idő alatt. Szeme végre lassan visszatért az archoz, ahonnan -letévedt; mikor ismét rajta pihent, összerezzent és ujra beszédbe -fogott olyan <span class="pagenum"><a name="Page_49" id= -"Page_49">-49-</a></span> módon, mint mikor az álmából hirtelen -felébredő az elmult éjszaka egy tárgyára tér vissza.</p> -<p>– Engedelmet kértem arra, hogy megtanulhassam, és hosszu idő -után, nagy fáradsággal megkaptam, azóta folyton cipőt csinálok.</p> -<p>Mikor kezét a cipő felé kinyujtotta, amelyet elvettek tőle, -Lorry igy szólt hozzá, miközben mereven nézett az arcába:</p> -<p>– Manette ur, nem emlékszik reám?</p> -<p>A cipő a földre hullott és ő tompán nézett a kérdező arcába.</p> -<p>– Manette ur! – Lorry kezét Defarge karjára tette – emlékszik-e -erre az emberre? Nézzen reá! Nézzen reám! Nem dereng-e emlékében -egy öreg bankár, egy régi üzlet, egy öreg szolga, egy régi kor -képe, Manette ur!</p> -<p>A hosszu ideig fogságban sinylődött merev tekintettel fölváltva -Lorryra, majd Defargera nézett, a lelkére boruló sötét ködön -keresztül lassankint egy élénken gondolkodó elmének régen -elmosódott vonásai tolultak homloka közepére. A homlok elborult -ismét, a vonások gyöngültek, eltüntek; de megjelentek. Éppen ugy -megismétlődött ez a kifejezés leányának szép fiatal arcán, aki a -fal mellett egy helyre kuszott, ahonnan láthatta őt; ott állott -most és őt nézte, kezét eleinte rémült szánalommal tartotta maga -elé hogy távol tartsa őt magától, hogy megóvja magát a -reátekintéstől; de most feléje nyult remegő vággyal, hogy a -kisérteties arcot meleg keblére ölelje, hogy szeretetével az -életnek, a reménynek visszaadja – oly pontosan ismétlődött meg ez a -kifejezés (erősebb vonásokban) ifju szép arcán, hogy mozgó fénynek -látszott, mely róla a leány arcára került.</p> -<p>Azonban őreá sötétség borult ismét. Mindinkább csökkenő -figyelemmel nézte a két férfit, homályos zavarában szeme a földet -kereste és a szokott módon <span class="pagenum"><a name="Page_50" -id="Page_50">-50-</a></span> tekintett maga körül. Végül hosszu, -mély sóhajjal elővette ujra a cipőt és munkájához látott.</p> -<p>– Fölismerte őt uram? – kérdezte Defarge suttogva.</p> -<p>– Igen, egy pillanatra. Eleinte teljesen reménytelennek hittem, -de minden kétséget kizáróan, egyetlen egy pillanatig csupán, láttam -azt az arcot, amelyet olyan jól ismertem azelőtt. Ss! Lépjünk -hátrább! Ss!</p> -<p>A leány a padlásszoba falától egészen a pad közelébe jött, -amelyen ő ült. Valami irtóztató nyilatkozott meg abban, hogy ő nem -tudott semmit arról az alakról, mely kezét kinyujthatta, -megérinthette volna őt, amint munkája fölé volt hajolva.</p> -<p>Egy szót sem szólottak, egy hang sem hallatszott. A leány -szellemként állott mögötte, ő pedig munkája fölé hajolt.</p> -<p>Végül véletlenül ugy történt, hogy neki a kezében levő -szerszámot a vágókéssel kellett felcserélni. A kés nem azon az -oldalon feküdt, ahol a leány állott. Felvette és éppen munkája fölé -akart hajolni, mikor a leány ruháját megpillantotta. Fölnézett és -meglátta arcát. A két szemlélő oda akart lépni, de a leány kezével -visszatartotta őket. Nem félt attól, hogy a késsel feléje döfhet; -amazok attól féltek.</p> -<p>Rettegő tekintettel nézett a leányra, egy idő mulva ajka -szavakat képezett, ámbár hang nem hallatszott. Nehéz, gyors -lélegzése szüneteiben, lassankint hallani lehetett, amint -mondta:</p> -<p>– Mi ez?</p> -<p>A leány, arcán lefolyó könnyek árjában, kezét ajkához szoritotta -és csókot intett feléje, majd kezét mellére fektette, mintha az ő -gyöngült fejét hajtaná oda.</p> -<p>– Nem a börtönőr leánya?</p> -<p>A leány tagadó mozdulatot tett:</p> -<p>– Nem.</p> -<p>– Ki vagy? <span class="pagenum"><a name="Page_51" id= -"Page_51">-51-</a></span></p> -<p>A leány nem bizott még szava hangzásában, melléje ült a padra. Ő -visszahuzódott; a leány azonban kezét karjára fektette. Különös -borzongás érte őt, mikor a leány ezt tette, és látható volt, amint -testén végigfutott; gyengéden letette a kést, amint mereven nézett -reá.</p> -<p>A leány aranyos haját, melyet fürtökben hordott, hirtelen -visszahajtotta ugy, hogy az válláról omlott le. Ő félénken, habozva -nyujtotta ki kezét feléje, néhány fürtöt megfogott és nézte. -Ezenközben ujra visszaesett zavarába és ujabb mély sóhajtással -cipőjén dolgozni kezdett.</p> -<p>De nem sokáig. A leány eleresztette karját és kezét az ő vállára -fektette. Mikor ő kétszer-háromszor kétkedően pillantott oda, -mintha meg akarna bizonyosodni afelől, hogy tényleg a vállán van, -félretette munkáját, nyakához nyult és levett onnan egy -megfeketedett, zsinórral körültekert összehajtott lapot. A kis -csomagot térdén óvatosan kibontotta és tartalmát, egy kevés hajat, -előszedte, csak egy-két hosszu aranyos hajszál volt, melyet hosszu -idővel ezelőtt ujjára tekert.</p> -<p>A leány haját ismét kezébe vette és figyelmesen vizsgálta.</p> -<p>– Ugyanaz. Hogyan lehetséges ez? Mikor volt? Hogyan történt?</p> -<p>Mikor ez a koncentráló kifejezés homlokára visszatért, ugy -látszott, hogy tudatára jött annak, hogy ez a kifejezés a leány -arcán is ott van. A világosság felé forditotta őt és reánézett.</p> -<p>– Azon az estén, mikor engem kihivtak, ő fejét vállamra -hajtotta… busult azon, hogy elmegyek, ámbár én nem busultam; és -mikor az Éjszaki Toronyba hoztak, ott találták ezt a kabátom -ujján.</p> -<p>– Hagyjátok ezt nekem. Ez nem segitheti elő testem menekülését, -csupán a lelkemét. Ezeket a szavakat mondtam akkor. Nagyon jól -emlékszem. <span class="pagenum"><a name="Page_52" id= -"Page_52">-52-</a></span></p> -<p>Ennek a beszédnek a szavait ajkával sokszor alakitgatta, mielőtt -elmondani képes volt. Mikor aztán ugytalálta, hogy azok hangzanak, -összefüggően, de lassan beszélt.</p> -<p>– Hogyan történt ez? <i>Te vagy az?</i></p> -<p>A két szemlélő ismét előre akart rohanni, amint ijesztő -hirtelenséggel a leány felé fordult. A leány azonban nyugodtan ült, -mialatt ő megragadta őt, és halk hangon mondotta:</p> -<p>– Kérlek, jó uraim, ne jöjjetek közelünkbe, ne beszéljetek, ne -mozduljatok.</p> -<p>– Hallga! – kiáltott ő – Kinek a hangja volt ez?</p> -<p>Keze elengedte a leányt, amint ezt kiáltotta és fehér hajába -markolt és tépte vad dühvel. A kiáltás elhangzott, elveszett, mint -minden elveszett belőle a cipőkészitést kivéve; a kis csomagot ujra -összehajtotta és nyakán biztonságba helyezni igyekezett, de még -mindig a leányra nézett és zavartan rázta fejét.</p> -<p>– Nem, nem, nem, nagyon is fiatal, nagyon is viruló vagy. Nem -lehet. Nézd mi lett a fogolyból. Ez nem az a kéz, ez nem az az arc, -melyet ő ismert, ezt a hangot ő nem hallotta. Nem, nem. Ő is és én -is – az Éjszaki Torony lassu évei előtt voltunk – századokkal -ezelőtt. Mi a neved, bájos angyalom?</p> -<p>Gyengéd hangját és enyhülő viselkedését kedvező jelként -üdvözölve, leánya letérdelt előtte és könyörgő kezét mellére -fektette.</p> -<p>– Ó uram, más alkalommal megtudod majd nevemet, hogy ki volt -anyám, ki volt atyám és hogy hogyan volt az, hogy sohasem ismertem -az ő szomoru történetüket. Most nem mondhatom, itt nem tehetem. -Amit itt és most mondhatok, csak az, kérlek, tedd kezedet fejemre -és áldj meg. Csókolj, ölelj meg! Ó, drágám!</p> -<p>Az ő télies, fehér feje elvegyült a leány aranyos fürteiben, -meleg ragyogással övezte, mintha a szabadság napja fénylene rajta. -<span class="pagenum"><a name="Page_53" id= -"Page_53">-53-</a></span></p> -<p>– Ha hangom, – nem tudom, hogy ugy van-e, de remélem – ha hangom -azéra emlékeztet, akinek hangja lágy muzsikaként zengett füledben, -sirasd, sirasd! Ha hajam tapintása kedves főre emlékeztet, mely -kebledre hajolt, mig fiatal és szabad voltál, sirasd, sirasd! Ha -otthonra célzok, mely előttünk áll, melyben hü leszek hozzád, -szivem minden szeretetével, minden kötelességével, ha ez otthonra -emlékeztet, mely már régen elhagyatott maradt, mialatt szegény -szived elepedt érette, sirasd, sirasd!</p> -<p>Nyakát átkarolta és mint gyermeket, keblén ringatta.</p> -<p>– Ha azt mondom, neked, egyetlenem, hogy kínjaid véget értek, -hogy azért jöttem, hogy innen elvigyelek és hogy Angliába megyünk, -hogy békében és nyugalomban éljünk, ha emlékeztetlek arra, hogy -hasznos életedet bünös kézzel tétlenségre kárhoztatták, hogy -szülőhazád, Franciaország, volt oly kegyetlen hozzád, sirasd, -sirasd! Ha megmondom, hogy mi a nevem, ha még élő atyámról, meghalt -anyámról beszélek, ha megtudod, hogy imádott atyám előtt térdelnem -kell, hogy bocsásson meg azért, hogy őérette nappal soha nem -küzdöttem, éjjel nem virrasztottam, mert szegény anyám szeretete -ezt a kínt eltitkolta előttem, sirj, sirasd őt, sirass engem! -Adjatok hálát az Istennek, ti jó urak! Szent könnyeit érzem -arcomon, zokogása szivemet éri. Nézzétek! Adjatok Istennek hálát -érettünk, adjatok hálát.</p> -<p>Manette leánya karjaiba hanyatlott, arcát keblébe rejtette. Ez a -látvány megható és mégis rettenetes volt. A két szemlélő elfödte -arcát. Arra a kimondhatatlan szenvedésre és jogtalanságra -emlékezett, amely ezt a jelenetet megelőzte.</p> -<p>A padlásszoba nyugalma sokáig zavartalan maradt és viharos -keble, megrendült alakja végre megnyugodott, hisz minden vihart -nyugalom követ – az <span class="pagenum"><a name="Page_54" id= -"Page_54">-54-</a></span> emberiség szempontjából a nyugalom és -csendnek jelképe, melyben végül az életnek mondott vihar is -elcsendesül – a két férfi előjött, hogy az atyát és leányát a -földről fölemelje. Ő fokonkint a padlóra csuszott és fáradt -lethargiában feküdt ott. Leánya melléje ült, feje az ő karján -pihent és hosszu fürtjei mint valami függöny a napfénytől -megvédték.</p> -<p>– Ha – szólt a leány, kezét nyujtva Lorrynak, aki föléjük hajolt -és több izben orrát fujta, – ha ugy lehetne intézni, hogy anélkül, -hogy őt zavarnók, Párist azonnal elhagyjuk, ugy hogy őt innen a -kapuból egyenest elvigyük…</p> -<p>– De fontolja meg, képes-e ő utazni? – kérdezte Lorry.</p> -<p>– Sokkal jobb ránézve, azt hiszem, minthogy itt maradjon ebben a -városban, mely oly borzasztó reá.</p> -<p>– Igaz! – mondá Defarge, aki ott térdelt és figyelve -hallgatózott.</p> -<p>– Több mint igaz: különböző okból legjobb, ha Manette ur kivül -van Franciaországon. Béreljek kocsit és postalovakat?</p> -<p>– Ez üzlet, – mondá Lorry és azonnal rendszeres modorát öltötte -föl – és ha üzleti ügyet kell elintézni, legjobb, ha én végzem.</p> -<p>– Akkor legyen szives, hagyjon magunkra, – sürgette Miss -Manette. – Látja, hogy mily nyugodt lett, nem kell félni mostan -attól, hogy őt velem egyedül hagyja. De miért is? Ha bezárja az -ajtót, hogy ne háborgassanak, nem kétlem, hogy visszatértekor oly -nyugodtnak fogja találni, mint amilyen volt, amikor elhagyta. -Mindenesetre gondjaimba veszem őt, mig visszatér, és azután azonnal -elvisszük innen.</p> -<p>Mindketten, Lorry is és Defarge is, nem nagyon voltak hajlandók, -hogy ezt a tanácsot kövessék, és szivesen látták volna, ha közülök -egyik ottmarad. De minthogy nemcsak kocsit és lovat, hanem -utileveleket <span class="pagenum"><a name="Page_55" id= -"Page_55">-55-</a></span> is kellett szerezni, és az idő is -sürgetett, minthogy a nap már nyugovó félben volt, végre aztán ugy -egyeztek meg, hogy az elintézendő dolgokat megosztják és elsiettek, -hogy el is végezzék.</p> -<p>Mikor az este beköszöntött, a leány fejét atyjáé mellé hajtotta -a kemény padlóra és őt figyelte. A homály mindinkább sötétült, -mindketten nyugodtan feküdtek ottan, mig fény nem hatolt be a fal -repedésein.</p> -<p>Lorry és Defarge mindent elkészitettek az utazáshoz és -utiköpenyeken, takarókon, kenyér és huson kivül borról és forró -kávéról is gondoskodtak. Defarge az ételt, italt és a lámpát, -melyet magával hozott, a padra helyezte (a padlásszobában nem volt -más egyéb, mint egy szalmazsák), és Lorry segitségével a foglyot -talpra állitották.</p> -<p>Emberi ész nem lett volna képes arra, hogy arcának tétova, üres -tekintetéből lelke titkaiban olvasson. Vajjon tudta-e, hogy mi -történt, emlékezett-e arra, amit neki mondottak, tudta-e, hogy -szabad, oly kérdések voltak, melyekre még a legélesebb elme sem -lett volna képes válaszolni. Megszólitották, de válaszai oly -zavartak és lassuak voltak, hogy zavarodottsága aggodalmat keltett -bennük és megegyeztek abban, hogy egyelőre tovább nem kisérleteznek -vele. Rettegő, néha heves módon fejét keze közé fogta, ezt a -szokását előbb nem vették észre; de leánya szavainak a hangja -gyönyörködtette és valahányszor beszélt, mindig feléje fordult.</p> -<p>Az olyan ember alázatos módjával, aki hosszu idő óta megszokta, -hogy a kényszernek engedjen, megevett és megivott mindent, amit -eléje tettek, felvette a köpenyt és takarókat, melyet neki -nyujtottak. Szivesen vette, hogy leánya karját az övébe füzte, és -kezét mindkét keze közé fogta.</p> -<p>Lassan leszállottak; Defarge elől ment a lámpával, Lorry zárta -be a kis menetet. Néhány foknyit mentek <span class= -"pagenum"><a name="Page_56" id="Page_56">-56-</a></span> csak a -hosszu lépcsőn, mikor ő megállott és a tetőt és a környező falakat -bámulta.</p> -<p>– Emlékszel a helyre, atyám? Emlékszel arra, hogy ide -jöttél?</p> -<p>– Mit mondottál?</p> -<p>De még mielőtt megismételhette volna a kérdést, ő választ -mormolt, mintha a leányát ismételte volna.</p> -<p>– Emlékszem-e? Nem, nem emlékszem. Nagyon régen volt.</p> -<p>Nyilvánvalóan fogalma sem volt arról, hogy börtönéből ebbe a -házba hozták. Hallották, amint maga elé mormolta: »Százöt, Északi -Torony«, és mikor körültekintett, láthatóan kereste az erős -várfalakat, melyek oly hosszu ideig fogva tartották. Mikor az -udvarba jutottak, ösztönszerüen megváltoztatta lépését, mintha azt -várná, hogy felvonóhidra lépnek; minthogy felvonóhid nem volt és -megpillantotta a nyilt utcán várakozó kocsit, elengedte leánya -kezét és ismét fejéhez kapott.</p> -<p>A kapu előtt nem volt tolongás; senkit sem lehetett a sok -ablakban látni; még véletlenül arra menő sem volt az utcán. -Természetellenes csend és elhagyatottság uralkodott; csak egy lélek -volt látható, Madame Defarge, aki az ajtófélfának támaszkodott, -kötött és semmit sem látott.</p> -<p>A fogoly a kocsiba szállott, leánya követte, Lorry már a lépcsőn -állott, mikor szánalmas hangon kérte őt, hogy szerszámait és a -befejezetlen cipőket hozza magával. Defargené rögtön odaszólt -urához, hogy ő elhozza és kötésén dolgozva ment az udvaron -keresztül. Gyorsan lehozott mindent és a kocsiba nyujtotta. – -Közvetlenül azután ismét nekitámaszkodott az ajtófélfának, kötött -és semmit sem látott.</p> -<p>Defarge a bakra szállott és odaszólott a postakocsishoz:</p> -<p>– A sorompóhoz! <span class="pagenum"><a name="Page_57" id= -"Page_57">-57-</a></span></p> -<p>A kocsis ostorával pattantott és elrobogtak a pislogó, fölöttük -ingó lámpák alatt.</p> -<p>A lámpák alatt, – melyek a jobb utcákban világosabban, a -rosszabbakban homályosabban imbolyogtak – fényesen megvilágitott -üzletek és kávéházak, vidám embertömegek, szinházak bejárata -mellett a nagy város egyik kapujához. Katonák álltak ottan őrt, -lámpával fölszerelve.</p> -<p>– Uti leveleiket, utasok!</p> -<p>– Itt vannak, tiszt ur – mondá Defarge, leszállott és -félrevezette őt.</p> -<p>– Ezek az őszfejü urnak az utilevelei. Velem adták a… – hangját -halkitotta. A katonák lámpái izgatottan mozogtak, az egyik -egyenruhás kar benyult a kocsiba és a karhoz tartozó szem nem -mindennapi vagy minden éjjeli pillantással nézte meg az őszhaju -urat.</p> -<p>– Rendben van!</p> -<p>– Előre! – hangzott az egyenruhás szava.</p> -<p>– Adieu! – mondá Defarge. Igy haladtak mindig homályosabban égő -és imbolygó lámpások alatt ki a csillagos ég alá.</p> -<p>A mozdulatlan és örökös napok boltozata alatt (ezek közül -némelyik oly távolságra van ettől a kicsiny földtekétől, hogy a -tudósok állitása szerint kétes, vajjon sugarai fölfedezték-e már a -világürnek ezt a pontját, ahol cselekvés, vagy szenvedés van -folyamatban) az éjszaka árnyai szélesen feketéltek. A virradatig -terjedő hideg, nyugalomnélküli hosszu időközben ismét susogták -Lorry Jarvis fülébe – aki szemben ült az eltemetett és kiásott -emberrel és azon tépelődött, hogy milyen szellemi ereje veszett el -mindörökre, és hogy milyen erők lesznek képesek őt ismét -helyreállitani – a régi kérdést:</p> -<p>– Remélem, hogy szivesen lép ismét az életbe?</p> -<p>És a régi választ:</p> -<p>– Nem tudom.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_58" id= -"Page_58">-58-</a></span></p> -<h2><span class="smaller">MÁSODIK KÖNYV.</span><br /> -AZ ARANY FONAL.</h2> -<h3><span class="smaller">1. Fejezet.</span><br /> -Öt évvel később.</h3> -<p>Tellson bankja a Temple Bar mellett ódivatu hely volt már az -1780-ik esztendőben is. Nagyon kicsi, nagyon sötét, nagyon csunya -és nagyon kényelmetlen. Ódivatu volt erkölcsi tekintetben is, a -cégtársak büszkék voltak kicsinységére, büszkék a sötétségére, -büszkék a csunyaságára, büszkék a kényelmetlenségére. Dicsekedtek -még ebben a tekintetben való kiválóságával is és szentül meg voltak -győződve, hogy ha kevesebb volna rajta a kifogásolni való, kisebb -volna a tekintélye. Ez nem passziv hit, hanem aktiv fegyver volt, -melyet a legkényelmesebben berendezett üzleti helyiségek ellen -használtak. Tellsonéknak – amint ők mondták – nincsen szükségük -helyre, sem világosságra, sem szépitésre. Noakes és Társa, vagy -Snooks Testvéreknek, azoknak kell; de Tellsonéknak hála Istennek -nem.</p> -<p>Bármelyik cégtárs kitagadta volna a fiát, ha a Tellson-helyiség -ujjáépitését merészelte volna emliteni. A cég ebben a tekintetben -hasonló volt az országhoz, mely gyakran kitagadta fiait, akik olyan -<span class="pagenum"><a name="Page_59" id= -"Page_59">-59-</a></span> törvények és szokások megjavitását -ajánlották, melyeket már régen kifogásoltak és éppen azért azokat -még inkább megbecsültek.</p> -<p>Igy aztán a Tellsonék helyisége győzedelmes tökéletessége volt a -kényelmetlenségnek. Ha az ember egy vékony hangon nyikorgó, hülyén -makacs ajtót betört, két lépcsőn keresztül Tellsonék -üzlethelyiségébe esett és nyomorult kicsiny, két fizető asztallal -felszerelt helyiségben jutott eszméletre, ahol a legidősebb emberek -kezében remegett az utalvány, mintha a szél lebegtetné; az aláirást -a lehető leghomályosabb ablaknál vizsgálták meg, mely állandóan ki -volt téve a Fleet street eső és sárfürdőjének és a beleillesztett -nehéz vasrudaktól és a Temple Bar sötét árnyékától még homályosabb -volt. Ha valami üzleti ügyben valaki »a céget« kivánta látni, -börtön cellájához hasonló helyre vitték a ház hátulsó részébe, ahol -elmélkedhetett helytelenül eltelt életről, mig »a cég« zsebredugott -kézzel megjelent, a kétes félhomályban még pislogó szemmel is alig -lehetett őt látni. A befolyó és kifizetendő pénzt szúette, ócska -fafiókokban tartották, melynek apró részecskéi az ember orrába és -torkába kerültek, valahányszor azokat kihuzták vagy betolták. A -bankjegyeknek dohos volt a szaga, mintha ismét rongyokká -rothadnának. A cégre bizott ezüstnemüt a pöcegödrök közelében levő -pincékben helyezték el és az ártalmas kigőzölgés annak fényét -egy-két nap alatt tönkretette. Az okmányokat konyha- és -mosóházakból rögtönzött levéltárban tartották. A családi -okmányokkal telt könnyebb szekrények egy emeleti tágas terembe -kerültek, amelyben állandóan nagy ebédlőasztal volt, amelyen -sohasem ebédeltek; és ahol még 1780-ik évben is régi szerelmednek -vagy kis gyermekeidnek első levelei csak röviddel azelőtt -szabadultak meg attól a rémülettől, hogy az ablakon keresztül -Abessinia vagy Ashantihoz méltó érthetetlen <span class= -"pagenum"><a name="Page_60" id="Page_60">-60-</a></span> -brutalitással a Temple Barra kitüzött fejek kacsintanak reájuk.</p> -<p>Abban a korban a halálraitélés valóban nagyon általánosan -elterjedt recipe volt minden iparban és foglalkozásban és -Tellsonéknál sem kevésbbé. A halál a természetnek általános -gyógyitó szere, miért ne legyen a törvényhozásé is? E szerint a -hamisitót kivégezték; a hamis bankó forgalmazóját kivégezték; aki -egy levelet törvénytelenül felbontott, kivégezték; aki negyven -shilling és hat pennyt tulajdonitott el, kivégezték; egy embert, -akinek Tellsonék kapuja előtt egy lovat adtak át, hogy azt fogja és -aki a lóval megszökött, kivégeztek; aki hamis shillinget vert, -kivégezték; azok közül, akik a gonosz tettek skálájának valamely -hangját megütötték háromnegyedrészt kivégeztek. Nem mintha evvel -elejét vették volna a gonosz cselekedeteknek – az ellenkezőjét -lehetne inkább állitani – de legalább ezen a világon megszabadultak -minden egyes esetnek nehézsége és fáradalmától és minden avval -összefüggésben levő gondot igy egyszerüen megszüntettek. Igy -Tellsonék is abban az időben mint más korukbeli nagyobb üzletek, -annyi embert fosztottak meg életétől, hogyha azoknak a fejét, -ahelyett, hogy csendben eltemették, a Temple Barra tüzték volna ki, -valószinüen lényegesen elfogták volna a földszintnek még azt a -csekély meglevő világosságot is.</p> -<p>Szekrényekbe, lehetetlen sarkokba préselt öreg emberek látták el -komoly méltósággal az üzletet Tellsonéknál. Ha Tellsonék londoni -házába fiatal ember jutott, eldugták valahová, mig megvénült. -Valami sötét helyre rejtették, mint valami sajtot, mig -Tellson-szagot és -penészt kapott. Csak azután vált láthatóvá, -amint nagy pápaszemmel, hatalmas könyvek fölött tépelődött és -térdnadrágban és harisnyában növelte a cég általános tekintélyét. -<span class="pagenum"><a name="Page_61" id= -"Page_61">-61-</a></span></p> -<p>Tellsonék háza előtt – sohase belül, csak ha behivták – volt egy -alkalmi munkát végző ember, hirvivő, a cégnek eleven táblája is -egyuttal. Sohasem hiányzott az üzleti órák ideje alatt, kivévén, ha -valahová elküldötték, ilyenkor fia helyettesitette, utálatos kis -tizenkétéves törpe, apja teljes hasonmása. A világ megértette, hogy -Tellsonék magas nivójuk ellenére is miért türik meg ezt az embert. -A cég mindig megtürt ilyen foglalkozásu egyént; az idők viharja -vetette őt itt partra. Családi neve Cruncher, melyhez a -houndsditchi templomban való megkeresztelése alkalmával még Jerry -nevet füztek.</p> -<p>A cselekmény szinhelye Cruncher lakása. Hanging-Sword-Alley, -Whitefriar városrészben, ideje reggeli fél nyolc óra, szeles -márciusi napon <i>anno Domini 1780</i>. (Cruncher Urunk esztendejét -<i>Anna Dominó</i>nak mondotta, nyilván azt hitte, hogy a -keresztény időszámitás onnan veszi kezdetét, amikor egy nő -felfedezte ezt a kedvelt játékot és saját nevével nevezte meg.)</p> -<p>Cruncher szobái nem valami tiszta környéken voltak, számszerint -csak kettő, még akkor is, ha a kis ablakokkal ellátott kamrát is -hozzászámitották. De tisztán tartották. Ámbár olyan korai volt még -az idő ezen szeles márciusi reggelen, a szoba, ahol ő még ágyban -feküdt, már tisztára volt seperve; a nehézkes faasztalra hófehér -abrosz volt teritve, melyen a reggelihez való csészék voltak -elrendezve.</p> -<p>Cruncher tarkafoltos takaró alatt pihent, mint valami harlekin -az otthonában. Még mélyen aludt, majd forgolódni kezdett ágyában és -lassan fölemelkedett; tüskés haja oly merev volt, hogy ugy -látszott, mintha az ágynemüt rongyokba tépné vele. Ezen mozdulata -közben méltatlankodó hangon fölkiáltott: <span class= -"pagenum"><a name="Page_62" id="Page_62">-62-</a></span></p> -<p>– Akármivé legyek, ha ismét nem azt teszi!</p> -<p>Az egyik sarokban, rendes és tiszta külsejü asszony hirtelen és -remegve kelt fel térdelő helyzetéből, sejtetve, hogy ő az emlitett -egyén.</p> -<p>– Micsoda! – mondá Cruncher, miközben egy cipő felé nézett -ágyából.</p> -<p>– Már megint az teszed, te?</p> -<p>Mikor a reggelt igy másodszor is üdvözölte, harmadik üdvözletnek -cipőt hajitott az asszony felé. A cipő nagyon sáros volt és -Cruncher otthoni körülményeinek egy sajátos esetére vallott, -ugyanis üzleti órák után nagyon gyakran tiszta cipőben került haza -és másnap reggel mégis tele volt sárral.</p> -<p>– Micsoda! – mondá Cruncher megváltoztatva a megszólitást, -mivelhogy célt tévesztett. – Pokol fajzatja te, mit csinálsz már -megint?</p> -<p>– Reggeli imámat mondottam csak.</p> -<p>– Imádkozol? Gyönyörü egy asszony vagy! Mit akarsz azzal, hogy -odaveted magadat és ellenem imádkozol?</p> -<p>– Nem ellened, éretted imádkozom.</p> -<p>– Nem igaz. És ha igaz is, nem akarom, nem tetszik nekem. Ime! -nézd csak fiam Jerry, anyád gyönyörü egy asszony, apád szerencséje -ellen imádkozik. Kötelességtudó anyád van fiam! Jámbor anyád van -fiam! Térden csuszkál és imádkozik, hogy a jó Isten egyetlen -gyermeke szájából a vajas kenyeret elvegye!</p> -<p>Az ifju Cruncher – aki még egy ingben volt – ezt nagyon rossz -néven vette és anyja felé fordulva hevesen tiltakozott az ellen, -hogy az ő teste táplálékából valamit is elimádkozzon.</p> -<p>– És mit gondolsz, te képzelődő nőstény, – mondá Cruncher -öntudatlan következetlenséggel – ugyan mit ér a <i>te</i> -imádságod? Ugyan mennyire becsülöd a <i>te</i> imádságodat? -<span class="pagenum"><a name="Page_63" id= -"Page_63">-63-</a></span></p> -<p>– Azok szivemből jönnek, Jerry. Annál többet nem érnek.</p> -<p>– Annál többet nem érnek – ismételte Cruncher. – Akkor bizony -nem sokat érnek. De akárhogy is legyen, mondom neked, nem akarom, -hogy ellenem imádkozz. Nincs módom hozzá. Nem akarom, hogy -szerencsétlen legyek a te nyafogásod folytán. Ha minden áron -térdeden csuszkálni akarsz, ugy tedd ezt urad és gyermeked -érdekében, de ne ellenök. Ha nem volna ilyen természetellenes -feleségem, ha ennek a fiunak nem volna ilyen természetellenes -anyja, ugy az elmult héten kerestem volna valamit: ehelyett azonban -ez a jámbor komédia csak szerencsétlenséged hozott reám. »Kárhozzam -el!« – mondá Cruncher, aki ez alatt az egész idő alatt öltözködött -– ha nem ez az imádkozás, meg ez az istentelen személy volt az oka -annak a szerencsétlenségnek, amely engem, szegény ördögöt, a -becsületes iparost az egész elmult héten üldözött. Jerry fiam, -öltözködj, mialatt én cipőmet tisztitom figyeld anyádat és szólits -elő, ha ismét ilyesvalamit látsz. Mondom neked – és ismét -feleségéhez szólott – nekem ez nem tetszik. Annyira össze-vissza -vagyok rázva, mint egy fiakkerkocsi, álmos vagyok, mint a laudanum -(ópiumkészitmény) tagjaim annyira tul vannak erőltetve, hogy a -bennük levő fájás nélkül azt se tudnám, hogy melyik az enyém és -melyik a másé és a zsebem mégis üres; fogadom, hogy kora reggeltől -késő estig egyebet se tettél, minthogy megakadályoztad azt, hogy -valami a zsebembe jusson és nekem ez nem tetszik tovább, te pokol -fajzatja te! Mit mondasz most?</p> -<p>Azután továbbmorgott maga elé. – Ó, igen! Jámbor is vagy. Nem -akarsz urad és gyermeked érdeke ellen cselekedni! Valóban nem? – -ehhez hasonló gunyos megjegyzések közben Cruncher ismét neki látott -cipője tisztitásának és napi munkájához való általános <span class= -"pagenum"><a name="Page_64" id="Page_64">-64-</a></span> -előkészülésnek. Azalatt fia, akinek a fején kisebbek voltak a -tüskék, és fiatal szeme éppen olyan közel volt egymáshoz, mint -apjáé, a parancs szerint anyját figyelte. Időközönkint -megremegtette ezt a szegény asszonyt azzal, hogy hálókamrájából, -ahol öltözködött, halkitott hangon kikiáltott:</p> -<p>– Már megint térden akarsz csuszkálni anyám. Halló, apa! – és -miután igy ok nélkül zajt ütött, nem gyermekhez való vigyorgással -kirohant.</p> -<p>Cruncher hangulata nem javult, mikor reggelijéhez ült. Különös -keserüséggel feddette feleségét, hogy titkon asztali áldást -rebegett.</p> -<p>– Nos! Pokol fajzatja! Mit csinálsz? Már megint kezded? – -Felesége magyarázta, hogy csupán – áldást könyörgött.</p> -<p>– Hagyd abba! – mondá Cruncher körültekintve, mintha inkább azt -várta volna, hogy a kenyér eltünik felesége imádkozásának hatása -folytán. – Nem akarom, hogy kiimádkozzanak házamból és otthonomból, -Nem akarom, hogy azt a darabka kenyeret elimádkozzad asztalomról. -Maradj nyugodtan!</p> -<p>Bosszusan, vörös szemmel, mintha az egész éjszakát társaságban -töltötte volna, mely nem valami kellemes módon végződött, inkább -falta, mint ette reggelijét és morgott hozzá, mint valami -állatseregletnek négylábu lakója. Kilenc óra felé borzas külseje -kissé elsimult és olyan tekintélyes és üzletszerü külsővel, -amilyennel csak befödhette természetes valóját, napi foglalkozása -után látott.</p> -<p>Iparnak ugyan alig volt mondható, ámbár ő szivesen nevezte magát -»becsületes iparosnak«. Tőkéje egy faszék volt, melynek törött -támláját lefürészelte; ezt a széket a fiatal Jerry, apja oldalán -haladva, reggelenkint a Temple Bar mellett levő banküzlet ablaka -alá vitte; ottan aztán egy csomó szalmát szórtak alája, amit a -legelső arra haladó szekérből csentek <span class= -"pagenum"><a name="Page_65" id="Page_65">-65-</a></span> el, hogy -lába hideg és nedvesség ellen védve legyen, igy aztán elkészült a -napi táborozó hely. A Fleet street és Temple-ben ugy ismerték ezen -a helyen ülő Crunchert, akárcsak magát a kaput, az ő külseje sem -volt sokkal külömb annál.</p> -<p>Háromnegyed kilenc órakor már helyén volt, elég jókor, hogy -megemelhette háromszögü kalapját az öreg urak előtt, akik Tellson -bankjába mentek. Jerry leült helyére ezen a szeles márciusi -reggelen, az ifju Jerry mellette állott, ha ugyan nem portyázott a -kapu körül és bántalmazott testileg és szellemileg arramenő fiukat, -akik elég kicsinyek voltak, hogy szeretetreméltó kedvtelésének -megfeleljenek. Apa és fiu rendkivüli módon hasonlitottak egymáshoz; -csendesen szemlélték a Fleet street forgalmát, fejüket ugy -összedugták, hogy olyan közel voltak egymáshoz, akárcsak a szemük; -rosszindulatu majompárhoz voltak hasonlók. Ezt a hasonlóságot nem -csökkentette az a körülmény, hogy az idősebb Jerry szalmát rágcsált -és azt köpdöste, mialatt az ifju Jerry élénk szeme nyugtalanul -figyelte őt és minden egyebet, ami Fleet street-ben történt.</p> -<p>Tellson üzletében alkalmazott szolgák egyike kidugta a fejét -kapun és kiszólt:</p> -<p>– Hirvivő kell!</p> -<p>– Hurrá, apa! Korai munka! Kezdetnek elég jó!</p> -<p>Apjának Isten veledet mondva, az ifju Jerry ült bele a székbe, -birtokba vette az örökséget, a szalmát, amit apja rágott és -elmélkedett:</p> -<p>Mindig rozsdás! Ujjai mindig rozsdásak! – mormolta az ifju Jerry -maga elé. Honnan szedi apám azt a sok vasrozsdát? Itten ugyan nem -rozsdásodik meg! <span class="pagenum"><a name="Page_66" id= -"Page_66">-66-</a></span></p> -<h3><span class="smaller">2. Fejezet.</span><br /> -A látványosság.</h3> -<p>– Tudja-e, hogy az Old Bailey merre van – szólott a legidősebb -alkalmazottak egyike Jerryhez, a hirvivőhöz.</p> -<p>– I–igen, Uram – válaszolt Jerry vontatott hangon. – Ismerem a -Baileyt.</p> -<p>– Helyes. És ismeri Lorry urat is?</p> -<p>– Ismerem Lorry urat, jobban mint az Old Bailey-t. Sokkal jobban -– mondá Jerry, mint valami akadékoskodó tanu a kérdezett -törvénykezési helyiségben, – mint ahogyan én, a becsületes iparos a -Bailey-t ismerni óhajtom.</p> -<p>– Nagyon helyes. Keresse meg azt a kaput, amelyen a tanuk mennek -be, és mutassa meg a kapusnak ezt a Lorry urnak szóló levelet. Ő -majd aztán beereszti.</p> -<p>– A terembe uram?</p> -<p>– A terembe!</p> -<p>Ugy látszott, hogy Cruncher szemei közelebb kerültek egymáshoz -és mintha egymást kérdeznék: – Mi a véleményed erre nézve?</p> -<p>– Várnom kell a teremben uram? – kérdezte ő a tárgyalás -eredményeként.</p> -<p>– Megmondom. A kapus átadja a levelet Lorry urnak; ön pedig -valami mozdulattal hivja fel Lorry ur figyelmét és mutassa meg -neki, hogy hol áll. Azután semmi egyéb teendője nincsen, minthogy -ottan vár, mig neki szüksége lesz önre.</p> -<p>– Ez minden, uram?</p> -<p>– Ez minden. Ő azt óhajtja, hogy hirvivő legyen kéznél. Ez a -levél értesiti őt, hogy ön ott van.</p> -<p>Miközben az öreg alkalmazott a levelet fontoskodva összehajtotta -és megcímezte, Cruncher hallgatva figyelte őt, míg a levél a -leszáritás pontjáig eljutott, akkor ezt jegyezte meg: <span class= -"pagenum"><a name="Page_67" id="Page_67">-67-</a></span></p> -<p>– Azt hiszem, hogy hamisitást tárgyalnak ma reggel?</p> -<p>– Hazaárulást.</p> -<p>– Ezért fölnégyelés jár, – mondá Jerry. – Barbarizmus!</p> -<p>– Ez a törvény – jegyezte meg az öreg alkalmazott és meglepetve -nézett rá pápaszemén keresztül. – Ez a törvény!</p> -<p>– Azt hiszem, hogy kegyetlen a törvényben az, hogy embert így -eléktelenitenek. Elég sulyos, ha életétől megfosztják, de -tulságosan kegyetlen, hogy eléktelenitik, uram.</p> -<p>– Egyáltalában nem az, – válaszolt az öreg alkalmazott. – -Vigyázzon a mellére és a hangjára, barátom és bizza a törvényre, -hogy az gondoskodjék önönmagáról. Ezt tanácsolom.</p> -<p>– Uram, a nedvesség fekszik mellemen és hangomon – mondá Jerry. -– Ezen is láthatja, hogy mily nedves módon keresem meg mindennapi -kenyeremet.</p> -<p>– Jól van, jól van! – mondá az öreg alkalmazott – mindenkinek -megvan a maga módja, hogy kenyerét megszerezze. Az egyiké nedves, a -másiké száraz. Itt a levél. Menjen!</p> -<p>Jerry elvette a levelet és sokkal kisebb belső alázattal, mint -amennyit külsőleg mutatott, ezt mormolta maga elé:</p> -<p>– Vén csont vagy te is – és meghajolt. Utközben értesitette fiát -küldetéséről és utjára ment.</p> -<p>Akkoriban Tyburn-ban végezték az akasztást. A Newgate mellett -elterülő utcának nem volt olyan borzalmas hire, mint most van. De a -börtön irtóztató hely volt, ahol mindenfajta kicsapongás és -komiszság megtörtént, ahol veszedelmes járványok tanyáztak, melyek -a foglyokkal együtt a terembe jutottak, és gyakran a vádlottak -padjáról egyenest a Lord-főbirót támadták meg és őt helyéből -kilökték. Gyakran megtörtént, hogy a biró fekete sapkával -<span class="pagenum"><a name="Page_68" id= -"Page_68">-68-</a></span> a fején, a saját biztos itéletét is -hirdette ki a fogolyéval együtt és még előbb halt meg, mint amaz. -Az Old Bailey olyan volt, mint valami halotti állomás, ahonnan -szekereken és kocsikon sápadtarcu utasokat erőszakosan küldöttek -másvilági utjukra, két és fél mérföldnyit haladtak utcákon és -országutakon végig és alig néhány jóravaló polgárban keltettek -irtózatot – olyan nagy a szokás hatalma. – Hires volt az Old Bailey -pellengére, régi és bölcs intézmény, ez olyan büntetést szabott, -melynek szigorát senki sem volt képes felfogni; hires volt vesszőző -helye is, egy másik kedves régi intézmény, nagyon humánus és -enyhitő a hatása, érdemes arra, hogy működésben lássák, nagy volt a -forgalom a vérbirságban is, az egy másik töredéke őseink -bölcsességének, mely pénzért elkövetett legborzalmasabb -gonosztetteket eredményezett. Általában az Old Bailey ékes -bizonysága volt annak a közmondásnak: »Minden jó ugy, ahogyan -van!«; ez a mondás véget vetne mindennek és a lustaságot is -fejlesztené, ha nem foglalná magában azt a fáradságot okozó -következtetést, hogy semmi sem volt rossz, ami valaha volt.</p> -<p>A hirvivő utat tört magának a piszkos tömegen keresztül, olyan -ember gyakorlottságával, aki megszokta, hogy csendben kerüljön -előre, megtalálta a keresett kaput és levelét egy csapóajtón -benyujtotta. Abban az időben ugyanis belépődijat fizettek, hogy -láthassák az Old Baileyben előadott látványosságot, éppen ugy, mint -a hogy fizettek azért, hogy láthassák Bedlamban a szindarabokat, -csakhogy az előbbi szórakozás sokkal drágább volt. Azért őrizték -olyan jól az Old Bailey kapuit, kivévén természetesen azokat a -barátságos kapukat, amelyeken a gonosztevők jutottak be, ezek -mindig tárva-nyitva állottak.</p> -<p>Némi késedelem és habozás után a kapu kelletlenül kinyilt egy -kissé és Cruncher Jerrynek lehetővé tette, hogy magát a tárgyaló -terembe préselje. <span class="pagenum"><a name="Page_69" id= -"Page_69">-69-</a></span></p> -<p>– Mit tárgyalnak? – kérdé halkan a legközelebbi -szomszédjától.</p> -<p>– Még semmit.</p> -<p>– Mi lesz soron?</p> -<p>– A hazaárulási pör.</p> -<p>– A fölnégyelő?</p> -<p>– Igen, – válaszolta az kéjesen; – először is gátra kikötik és -félig felakasztják, azután leveszik onnan és szeme láttára -felhasitják, beleit kiszedik és elégetik, azután fejét leütik és -törzsét felnégyelik. Ez az itélet.</p> -<p>– Természetesen, csak ha vétkesnek találják, – jegyezte meg -Jerry.</p> -<p>– Ó, ezek majd vétkesnek találják – mondá a másik. – Attól ugyan -ne tarts.</p> -<p>Cruncher figyelmét most az ajtónálló vonta magára, aki, a -levéllel a kezében Lorry felé tartott. Lorry egy asztalnál ült -parókás urak között, nem messzire egy parókás urtól, a vádlott -védőjétől, aki előtt nagy halom papir feküdt és szemben egy másik -parókás urral, akinek mind a két keze nadrágja zsebébe volt dugva -és akinek teljes figyelmét, ahányszor csak Cruncher ránézett, a -tárgyalóterem menyezete kötötte le. Jerry néhányat köhécselt, állát -dörzsölte és kezével adott jelt, mig Lorry figyelmét felkeltette, -az fölállott, hogy körülnézzen, nyugodtan intett feléje és ismét -leült.</p> -<p>– Mi dolga van <i>ennek</i> az üggyel? – kérdezte az ember, -akivel azelőtt beszélt.</p> -<p>– Átkozott legyek, ha tudom, – mondá Jerry.</p> -<p>– Hát mi dolgod van <i>neked</i> vele, ha ugyan szabad -kérdeznem?</p> -<p>– Azt én magam sem tudom – mondá Jerry.</p> -<p>A biró belépése és az azt követő nagy mozgolódás és a tárgyaló -teremben való általános elhelyezkedés végett vetett a párbeszédnek. -A következő pillanatban a vádlottak padja lett az érdeklődés -középpontja. <span class="pagenum"><a name="Page_70" id= -"Page_70">-70-</a></span> Két fogházőr, aki ott állott, eltávozott, -a foglyot bevezette és birái elé állitotta.</p> -<p>Az összes jelenlevők reábámultak, kivévén azt az egy parókás -urat, aki a menyezetet nézte. A helynek minden emberi lélegzete -feléje áradt, mint valami tenger, szél vagy tűz. Pillérek mögül, a -sarkokból kiváncsi arcok tekintettek feléje, hogy megpillantsák; a -hátulsó sorok nézői felállottak, hogy egy haja szála se kerülje el -figyelmüket; a terem közepén állók az előttük levők vállára -fektették kezöket, hogy megpillanthassák őt, lábuk hegyén, -párkányokon, majdnem semmin állottak, hogy minden hüvelyknyit -meglássanak belőle. Ez utóbbiak között különösen feltünő volt -Jerry, a ki ugy állott ott, mint Newgate vashegyekkel ellátott -falának megelevenedett darabja. Utjában sört ivott, ennek gőzét -lehelte ki és az más sörnek, ginnek, teának, kávénak és mi egyébnek -a párájával egyesülve áradt a vádlott felé és a nagy ablakokon -piszkos köd és eső alakjában csapódott le.</p> -<p>Mindezen bámuló és izgatott pillantásnak tárgya egy, körülbelül -25 éves ifju volt, akinek szép termete, kellemes vonásai, -napbarnitott arca és sötét szeme volt. Egyszerüen volt öltözve, -feketébe vagy nagyon sötét szürkébe, hosszu sötét haja tarkóján -szalaggal volt átkötve, inkább hogy utjában ne legyen, mint -disznek. Mint a hogy a lélek indulata kifejeződött a testnek minden -burkolatán, ugy az ő sápadtsága is, melyet helyzete igazolt, -keresztülhatolt arca barna szinén és bizonyitotta, hogy a lélek -hatása erősebb a napénál. Egyébként elfogulatlan volt, meghajlott -birája előtt és nyugodtan állott.</p> -<p>Az az érdeklődés, a mellyel ezt az embert megbámulták és -ráleheltek, nem vált az emberiség dicsőségére. Ha kevésbbé -borzalmas itélet veszedelme előtt állott volna, – ha meg lett volna -a lehetősége annak, hogy csak egyetlen ilyen borzalmas részlettől -is meg <span class="pagenum"><a name="Page_71" id= -"Page_71">-71-</a></span> lesz kimélve – ugyanannyit veszitett -volna vonzóerőben. Az alak vonzó volt, a mely arra várt, hogy -elitéljék, hogy oly undoritóan feldarabolják. A halhatatlan lény, -mely arra várt, hogy lemészárolják, hogy darabokra tépjék, okozta -az izgalmat. Bármilyen mázzal is vonták be a különféle szemlélők -érdeklődésüket – amely önámitó képességük foka szerint változott – -inditó oka a vérszomjuság volt.</p> -<p>Csönd volt a tárgyalóteremben. Darnay Károly tegnap ártatlannak -mondotta magát abban a vádban, mely őt avval vádolta, hogy hamis -árulója a mi felséges, magasztos, kitünő stb. fejedelmünk, urunk és -királyunknak, azáltal, hogy különböző alkalmakkor, különböző módon -és eszközökkel, Lajosnak, Franciaország királyának segitséget -nyujtott emlitett felséges, magasztos, kitünő, stb. fejedelmünk, -urunk és királyunk elleni háboruiban; azáltal ugyanis, hogy a mi -említett felséges, magasztos, kitünő stb. fejedelmünk, urunk és -királyunk és az emlitett franciaországi Lajos birtokai között oda -és vissza utazgatott, és rosszakaratu, ravasz, áruló módon (még egy -csomó más jelzővel) az említett Franciaországi Lajosnak elárulta, -hogy a mi emlitett felséges, magasztos és kitünő stb fejedelmünk, -urunk és királyunk milyen haderőt szándékozik felszerelni és -küldeni Kanada és Északamerikába. Jerry, akinek haja mindjobban -égnek meredt, amint a jogi kifejezések halmozódtak, legnagyobb -megelégedésére annyit értett meg belőle, hogy az imént is feljebb -annyiszor emlitett Darnay Károly áll előtte és itéletére várt, hogy -a jury felesküdött és hogy a főállamügyész beszélni készült.</p> -<p>A vádlottat, aki tudatában volt annak hogy őt gondolatban már -minden jelenlévő felakasztotta, lefejezte és fölnégyelte, nem -félemlitette meg ez a helyzet, sem szinpadi arcot nem öltött. -Nyugodt és figyelmes volt. Komoly érdeklődéssel nézte a bevezető -<span class="pagenum"><a name="Page_72" id= -"Page_72">-72-</a></span> eljárást és kezét oly nyugodtan tartotta -az előtte levő padon, hogy a ráhintett füvek közül még egy szálat -sem mozditott el helyéről. Az egész terem ugyanis füvekkel volt -behintve és ecettel befecskendezve, óvószerül a fogház levegője és -lázai ellen.</p> -<p>A vádlott feje fölé tükör volt elhelyezve, hogy a fényt -reávesse. Egész sereg bűnös és gonosztevő látta benne a képét és -tünt el felületéről és a földről is egyuttal. Micsoda borzalmas -kisértetsereg járná ezt a termet, ha a tükör sima lapjainak -felületén megjelentek képét visszaadná, mint ahogy a tenger -visszaadja halottait. A vádlott elméjében fölvillanhatott az a futó -gondolat, hogy mennyi szégyent és gyalázatot tükrözhetett az -vissza. Akárhogyan történt is, helyzetének megváltozása -észrevétette vele, hogy fénysugár esik arcára, és mikor a magasba -tekintett, arca elpirult és jobb keze a füveket félretolta.</p> -<p>Véletlenül történt, hogy e mozdulat folytán arcát a teremnek -jobb keze felé eső oldalára forditotta. Szemével egy szinben, a -biróság padjának a sarkán két személy ült, akiken szeme azonnal -megakadt olyan feltünően és arcának olyan elváltozása közben, hogy -az összes őt figyelő szemek feléjük fordultak.</p> -<p>A szemlélők a két alakban megláttak egy ifju hölgyet, aki husz -évesnél alig volt több, és egy urat, aki nyilvánvalóan atyja volt. -Az urnak rendkivül érdekes volt a külseje, haja hófehér, arcának -pedig valami leirhatatlan mélységü kifejezése volt, nem aktiv, -hanem tépelődő és önmagával foglalkozó. Ha ez a kifejezés megjelent -arcán, öregnek látszott, ha pedig néha eltünt, mint például most, -mikor leányával beszélt, javakorbeli férfinak látszott, aki nem -haladta tul élete delét.</p> -<p>Leánya ott ült mellette, egyik kezét karjába füzte, a másikat -pedig föléje helyezte. Közel huzódott atyjához, a látvány -megfélemlitette és a foglyot is <span class="pagenum"><a name= -"Page_73" id="Page_73">-73-</a></span> sajnálta. Mindent feledő -félelem és részvét kifejezése tisztán volt olvasható a homlokán, -mely nem látott egyebet, mint a vádlottat fenyegető -veszedelmet.</p> -<p>Ez olyan tisztán volt olvasható, olyan természetesen és elevenen -fejeződött ki, hogy sok kiváncsi, aki nem volt részvéttel a vádlott -iránt, megindult ettől a látványtól és a termen végig susogták:</p> -<p>– Kik ezek?</p> -<p>Jerry, a hirvivő, aki a maga módja szerint végezte megfigyelését -és mély gondolkodása közben ujjairól a rozsdát leszopogatta, fejét -kinyujtotta, hogy meghallja, hogy kicsodák. A körülötte levő -tolongás még sürübbé vált és a kérdést eljuttatta a legközelebbi -törvényszéki szolgáig, tőle lassan megjött a válasz, végül Jerryhez -is eljutott: Tanuk.</p> -<p>– Melyik részen?</p> -<p>– Ellene.</p> -<p>– Melyik rész ellen?</p> -<p>– A vádlott ellen.</p> -<p>A biró, akinek szeme követte az általános irányt, magához tért -ismét, székéhez támaszkodott és tekintetét arra a férfiura -függesztette, akinek élete kezében volt, amikor a főállamügyész -fölkelt, hogy fonja a kötelet, köszörülje a bárdot és beverje a -szöget a vérpadba.</p> -<h3><span class="smaller">3. Fejezet.</span><br /> -A csalódás.</h3> -<p>A főállamügyész elmondotta a jurynek, hogy az előttük levő -fogoly, fiatal kora ellenére is, nagyon jártas a hazaárulás -fondorlataiban, ezért követeli fejét a törvény. A közös ellenséggel -való érintkezése nem mai, nem tegnapi keletü, nem is az elmult vagy -az azelőtti évből való. Bebizonyult az, hogy a vádlott már régen -ide és oda utazgatott Anglia és Franciaország <span class= -"pagenum"><a name="Page_74" id="Page_74">-74-</a></span> között -titkos ügyekben, melyekről őszinte felvilágositást nem adott. Ha a -hazaárulás fondorlatai általában célt érnének (szerencsére sohasem -értek), ennek az ügynek a gonoszsága és bünössége sem lett volna -fölfedezhető. Azonban a Gondviselés, egy félelem és gáncs nélküli -egyén szivét megkeményitette, aki kikutatta a vádlott titkos -terveit és rémülettől eltelve felfedezte azokat ő felsége -főállamtitkára és a nagyon tiszteletreméltó Titkos Tanács előtt. A -hazának ez a fia megjelenik majd előttük. Ennek az egyénnek az -eljárása és magatartása valóban magasztos. Ő barátja volt a -vádlottnak, miután azonban egy szerencsés és gonosz órában -fölfedezte alávalóságát, elhatározta, hogy az árulót, akit keblén -tovább nem melengethetett, a haza szent oltárán feláldozza. Ha -Britanniában szobrokat állitanának az állam jótevőinek, amint azt -az ókori Görögországban és Rómában tették, ugy ez a dicső polgár -bizonyára kapna egyet. De minthogy ez itt nem szokás, valószinüen -őt sem tisztelik meg vele. Az erény, mint a költő mondja (sok -helyen, melyet szilárd meggyőződése szerint az esküdtszék -szóról-szóra betéve is tud – a jury arcán ekkor a bünösség tudata -látszott, hogy ők bizony egy ilyen idézetről sem tudnak –) bizonyos -módon fertőző, különösen az a dicső erény, melyet patriotizmusnak, -hazaszeretetnek mondanak. A Korona ezen szeplőtelen és feddhetetlen -tanujának magasztos példaadása, akiről csak a legnagyobb tisztelet -hangján lehet beszélni, nem tévesztette el hatását a vádlott -szolgáján és benne azt a szent elhatározást érlelte meg, hogy -gazdája asztalát és zsebeit kikutatja és irományait elrejti. Ő (a -főállamügyész) el van készülve arra, hogy erről a bámulatraméltó -szolgáról feddő és kicsinylő nyilatkozatokat fog talán hallani és ő -mindazonáltal többre becsüli őt, mint saját édes testvérét és -jobban tiszteli mint saját apját vagy anyját. Bizalommal szólitja -fel az esküdtszéket is, <span class="pagenum"><a name="Page_75" id= -"Page_75">-75-</a></span> hogy ők is ugyanazt tegyék. Ennek a két -tanunak a vallomása, az általuk felfedezett és felmutatandó -okmányokkal egyesitve, bizonyitja azt, hogy a vádlottnak olyan -jegyzékek voltak a birtokában, melyek ő felsége tengeri és -szárazföldi haderejét, annak elhelyezését és felszerelését -tartalmazzák és ő ezeket minden kétséget kizáróan rendszeresen az -ellenséges hatalom birtokába juttatta. Igaz ugyan, hogy nem volt -bebizonyitható az, hogy ezek a feljegyzések a vádlott kezeirásai, -de ez teljesen közömbös, sőt a vád szempontjából kedvező, mert azt -bizonyitja, hogy a vádlott mestere az óvatosságnak. Ezek a -bizonyitékok öt év előtti időre nyulnak vissza és igazolják azt, -hogy a vádlott bünös terveivel már néhány héttel az angol és -amerikai seregek között vivott első ütközet ideje előtt is -foglalkozott. Mindezen okoknál fogva az esküdtszék, fejedelmét -tisztelő (és ő tudja, hogy olyan) és felelős lévén (ők tudják, hogy -azok), kell, hogy a foglyot bünösnek mondja, életének véget vessen, -akár tetszik nekik, akár nem. Nem hajthatják fejüket nyugodtan -párnájukra; nem viselhetik el azt a gondolatot, hogy feleségeik -nyugodtan hajthatják fejüket párnájukra; sohasem juthatna eszükbe, -hogy gyermekeik nyugodtan hajthatják fejüket párnájukra; szóval sem -ők, sem hozzátartozóik fejüknek párnákra való fektetésére -egyáltalában nem is gondolhatnak addig, mig a vádlott fejét le nem -ütik. Ezt a fejet kérte végül a főállamügyész mindannak nevében, -ami csak eszébe jutott és annak az ünnepies kinyilatkoztatásával, -hogy ő a vádlottat már halottnak is tudja.</p> -<p>Mikor a főállamügyész befejezte beszédét, zümmögés támadt a -termen végig, mintha egész felhő dongó röpdösne a vádlott feje -körül, sejtve, hogy ő hamarosan mivé válik.</p> -<p>Mikor a zaj elült, a mocsoktalan hazafi jelent meg a tanuk -padján. <span class="pagenum"><a name="Page_76" id= -"Page_76">-76-</a></span></p> -<p>Elődje ezen bevezetése után a koronaügyész kihallgatta a -hazafit: neve Barsad János, foglalkozása: gentleman. Tiszta -lelkületének a történetét a főállamügyész már elmondotta, melyben -csak egy tévedés lehetett, hogy nagyon is pontos. Mikor nemes keble -ettől a tehertől megszabadult, szerényen visszavonult volna, de a -parókás ur, aki előtt a nagy halom papir feküdt és nem messzire ült -Lorrytól, néhány kérdést óhajtott hozzá intézni. A szemben ülő -parókás ur még mindig a terem menyezetét nézte.</p> -<p>Volt-e ő valaha kém? Nem, ezt az aljas rágalmat botránykozással -utasitotta vissza. Miből élt? Birtokából. Hol van a birtoka? Ezt -nem mondhatja meg olyan pontosan. Mi a birtoka? Senkinek semmi köze -hozzá. Örökölte-e? Igen, örökölte. Kitől? Távoli rokontól. Nagyon -távolitól? Meglehetősen távolitól. Volt-e valaha börtönben? -Bizonyára nem. Sohasem volt az adósok börtönében? Nem látja, hogy -ennek mi köze van ehhez. Még egyszer. Sohasem volt az adósok -börtönében? Soha? De igen. Hányszor? Kétszer vagy háromszor. Nem -öt-, vagy hatszor? Talán. Mi a foglalkozása? Gentleman. Kirugták-e -valaha? Megtörténhetett. Gyakran? Nem. Kirugták-e valaha ugy, hogy -a lépcsőn lerepült? Határozottan nem; egyszer a lépcső tetején -megrugták, ő azonban szándékosan esett le. Azért lökték le akkor, -mert hamis kockákkal játszott? Ilyes valamit mondott az a részeges -hazug, aki rajta ezt a sérelmet elkövette, de az nem igaz. -Megesküszik-e arra, hogy nem igaz? Feltétlenül. Élt-e valaha hamis -játékból? Soha. Hát játékból élt-e? Csakugy, mint más urak. Kért-e -pénzt kölcsön a fogolytól? Igen. Visszafizette-e? Nem. A fogolylyal -való barátsága valójában nagyon felületes volt. Nem erőszakolta-e -rá ezt a barátságot postakocsin, korcsmában, postahajón? Nem. -Biztos-e abban, hogy a fogolynál látta ezeket a jegyzékeket? Egész -határozottan. Tud-e még valamit a jegyzékekről? <span class= -"pagenum"><a name="Page_77" id="Page_77">-77-</a></span> Nem. -Például, nem ő maga szerezte-e be azokat? Nem. Vár-e valamit ezen -vallomásáért? Nem. Nincs-e a kormány állandó fizetett -alkalmazásában, hogy tőrt vessen? Ó, bizonyára nem. Vagy vele -valami egyéb vonatkozásban? Bizonyra nincs. Megesküszik-e erre? -Akárhányszor. Nincs-e más inditóoka, mint a tiszta hazaszeretet? -Semmi más.</p> -<p>Az erényes szolga, Cly Roger, nagy gyorsasággal esküdött a -kihallgatás folyamán. Négy év előtt jóhiszemüen lépett a vádlott -szolgálatába. A calaisi postahajó fedélzetén kérdezte a vádlottat, -hogy nincs-e szüksége ügyes fiu szolgálatára, a vádlott felfogadta -őt. Ő nem könyörgött a vádlotthoz, hogy az ügyes fiut könyörületből -fogadja szolgálatába – ilyesmire sohasem gondolt. Nemsokára azután -gyanuba fogta a vádlottat és megfigyelte őt. Utazás közben ruhái -rendbehozásánál gyakran látott hasonló jegyzékeket a vádlott -zsebében. Ezeket a jegyzékeket a vádlott iróasztala fiókjából vette -ki. Ő nem tette azokat megelőzőleg oda. Látta, amint a vádlott -hasonló jegyzékeket francia uraknak mutatott Calaisban és hasonló -jegyzékeket francia uraknak Calaisban és Boulogneban, mindkét -helyen. Szerette hazáját, nem türhette ezt tovább és feljelentést -tett. Sohasem gyanusitották azzal, hogy ezüst teáskannát lopott. -Megrágalmazták egy mustárcsészét illetőleg, de kitünt, hogy az csak -ezüstözött volt. Az előbbi tanut hét vagy nyolc éve ismeri; ez -tiszta véletlen. Ő nem mondja ezt különösen sajátságos véletlennek: -a legtöbb véletlen sajátságos. Azt sem mondotta sajátságos -véletlennek, hogy a hü hazaszeretet volt <i>az ő</i> egyedüli -inditóoka. Ő hü brit és reméli, hogy van még sok hozzá hasonló.</p> -<p>A dongók ismét zümmögtek és a főállamügyész Lorry Jarvis urat -szólitotta elő.</p> -<p>– Lorry Jarvis ur, alkalmazottja-e ön Tellson bankjának?</p> -<p>– Igen. <span class="pagenum"><a name="Page_78" id= -"Page_78">-78-</a></span></p> -<p>– Egy novemberi pénteki éjjelen, 1775-ben nem utazott-e ön -üzleti ügyben a London és Dover között közlekedő postakocsin?</p> -<p>– Igen.</p> -<p>– Voltak-e más utasok a postakocsiban?</p> -<p>– Kettő.</p> -<p>– Kiszálltak-e utközben az éj folyamán?</p> -<p>– Igen.</p> -<p>– Lorry ur, nézzen a vádlottra. Vajjon ő volt-e egyike az -utasoknak?</p> -<p>– Nem merném állitani, hogy ő volt az.</p> -<p>– Hasonlit-e ő ama két utas egyikéhez?</p> -<p>– Mind a kettő ugy be volt burkolva, az éjszaka oly sötét volt -és mi mindannyian oly tartózkodók voltunk, hogy nem merném még azt -se állitani.</p> -<p>– Lorry ur, nézze meg ismét a vádlottat. Képzelje el, hogy ugy -be van burkolva, mint az a két utas volt, külseje, termete -lehetetlennek tüntetné föl, hogy ő egyik volt a kettő közül?</p> -<p>– Nem.</p> -<p>– Ön nem esküszik meg arra, Lorry ur, hogy ő nem volt az egyik a -kettő közül?</p> -<p>– Nem.</p> -<p>– Tehát mondja legalább azt, hogy ő a kettő közül az egyik -lehetett?</p> -<p>– Igen. Kivévén azt, hogy emlékszem arra, hogy mind a kettő – -éppen ugy, mint én – félt a rablóktól, a vádlott pedig nem látszott -félénknek.</p> -<p>– Látta-e valaha a félelem képét, Lorry ur?</p> -<p>– Láttam, egészen bizonyosan.</p> -<p>– Lorry ur, nézzen még egyszer a vádlottra, biztos tudomása -szerint látta-e őt már azelőtt?</p> -<p>– Láttam.</p> -<p>– Mikor?</p> -<p>– Néhány nappal azután, visszatérőben voltam Franciaországból és -Calaisban a vádlott annak a <span class="pagenum"><a name="Page_79" -id="Page_79">-79-</a></span> postahajónak a fedélzetére jött, -amelyen én is visszautaztam és velem együt utazott.</p> -<p>– Mely órában jött ő a fedélzetre?</p> -<p>– Kevéssel éjfél után.</p> -<p>– Az éj sötétjében. Ő volt az egyedüli utas, aki ebben a -szokatlan órában jött a fedélzetre?</p> -<p>– Véletlenül ő volt az egyedüli.</p> -<p>– A »véletlenül« itten közömbös, Lorry ur, ő volt-e az egyedüli -utas, aki az éj sötétjében a fedélzetre jött?</p> -<p>– Igen.</p> -<p>– Egyedül utazott-e ön, Lorry ur, vagy volt-e kisérője?</p> -<p>– Ketten kisértek. Egy ur és egy hölgy. Itt vannak.</p> -<p>– Itt vannak. Beszélt-e a fogollyal?</p> -<p>– Alig valamit. Az idő viharos, az átkelés hosszas és -kellemetlen volt, és én az egyik parttól a másikig majdnem az egész -idő alatt divánon feküdtem.</p> -<p>– Miss Manette!</p> -<p>A fiatal hölgy felé fordult az előbb is és most is minden -pillantás, aki fölkelt helyéről. Atyja vele együtt fölkelt és -leányának karjába füzött kezét ott tartotta karja alatt.</p> -<p>– Miss Manette, nézzen a fogolyra.</p> -<p>A vádlottra ilyen részvéttel, ilyen komoly ifju szépséggel való -szembesités sokkal nagyobb megpróbáltatás volt, mintha az egész -tömeggel állana szemben. Ugy szólván vele egyedül állott sirja -szélén és mind a kiváncsian rábámuló szem összesen sem volt képes -arra, hogy neki egy pillanatra is elegendő lelkierőt adjon, hogy -elfogulatlan maradjon. Nyugtalan jobbkezével az előtte levő füveket -kertbeli képzelt virágágyakká osztotta szét; abbeli törekvésében, -hogy lélegzésének szokott módját megtartsa, ajkai megremegtek és a -vér belőlük szivére tódult. A dongók zümmögése hangos volt -ismét.</p> -<p>– Miss Manette, látta ön a vádlottat azelőtt? <span class= -"pagenum"><a name="Page_80" id="Page_80">-80-</a></span></p> -<p>– Igen, uram.</p> -<p>– Hol?</p> -<p>– Az előbb emlitett postahajó födélzetén, uram, ugyanazon -alkalommal.</p> -<p>– Ön az előbb emlitett hölgy?</p> -<p>– Ó, szerencsétlenségre, én vagyok!</p> -<p>Részvétének panaszos hangja beleolvadt a biró kevésbbé kellemes -hangzásu szavába, amiért durván megjegyezte:</p> -<p>– Feleljen a megadott kérdésekre és ne tegyen reá semmi -megjegyzést. Miss Manette, beszélt ön a fogolylyal a csatornán való -átkelése alkalmából?</p> -<p>– Igen, uram.</p> -<p>– Ismételje el.</p> -<p>Mialatt mély csönd honolt körülötte, halk hangon elkezdé…</p> -<p>– Mikor az az ur a födélzetre jött…</p> -<p>– A foglyot gondolja? – kérdezte a biró homlokát ráncolva.</p> -<p>– Igen, mylord!</p> -<p>– Akkor mondja: »a vádlott«.</p> -<p>– Mikor a vádlott a födélzetre jött, észrevette, hogy atyám -(szeretetteljes pillantást vetett reája, amint ott állott mellette) -nagyon fáradt és beteg. Egészsége annyira meg volt támadva, hogy -nem mertem őt a szabad levegőről eltávolitani és ágyat vetettem -részére a fedélzeten, a kajütlépcsők mellett és a fedélzeten -leültem melléje, hogy vigyázzak reá. Az éjjel nem volt más utas, -csak mi négyen. A vádlott oly jó volt és engedelmet kért arra, hogy -utmutatást adjon, hogyan óvhatom meg atyámat jobban a vihartól, -mint ahogyan azt én tettem. Én nem intézkedtem helyesen, mivel nem -tudtam, hogy a szél mely irányból fog fujni, ha a kikötőt -elhagyjuk. Ő megtette helyettem. Nagy gyöngédséget és részvétet -mutatott atyám állapota iránt és biztos vagyok benne, hogy érezte -is. Ilyen módon kezdtünk el beszélgetni. <span class= -"pagenum"><a name="Page_81" id="Page_81">-81-</a></span></p> -<p>– Engedje meg, hogy egy pillanatra megszakitsam. Egyedül jött ő -a fedélzetre?</p> -<p>– Nem.</p> -<p>– Hányan voltak vele?</p> -<p>– Két francia ur.</p> -<p>– Beszélgettek egymással.</p> -<p>– Beszélgettek egymással egész az utolsó pillanatig, mikor a két -francia urnak a csónakkal ismét partra kellett szállania.</p> -<p>– Forgattak-e valami papirosokat, hasonlót ezekhez a -jegyzékekhez?</p> -<p>– Valami papirosokat forgattak, de nem tudom, hogy milyent.</p> -<p>– Ilyen formáju és alakut?</p> -<p>– Lehet, de valóban nem tudom, ámbár egészen mellettem állottak -és halkan beszélgettek; a kajütlépcső tetején állottak, hogy az ott -függő lámpa fényét igénybe vehessék; a lámpa nagyon homályosan -égett és ott nagyon halk hangon beszélgettek és igy én semmit sem -hallottam abból, amit beszéltek és csupán azt láttam, hogy -papirosokba nézegettek.</p> -<p>– Térjen most át a fogolylyal való beszélgetésre, Miss -Manette.</p> -<p>A fogoly olyan nyilt bizalmat tanusitott velem szemben, – -gyámoltalan helyzetemre való tekintettel – mint amilyen szives, -kegyes és segitséget nyujtó volt atyámhoz. Remélem, – mondá -könnyekre fakadva – hogy nem hálálom meg az ő jóságát azzal, hogy -ma ártalmára vagyok.</p> -<p>Dongók zümmögése.</p> -<p>– Miss Manette, ha a fogoly tisztán nem érti meg, hogy Ön -vallomását – melyet köteles megtenni, melyet meg kell tennie és -melynek megtétele elől nem menekülhet – csak nagy ellenszenvvel -teszi le, ugy ebben a teremben ő az egyedüli ebben a tekintetben. -Kérem, folytassa. <span class="pagenum"><a name="Page_82" id= -"Page_82">-82-</a></span></p> -<p>– Azt mondotta nekem, hogy milyen sulyos és fontos természetü -ügyben utazik, hogy az érdekeltek könnyen kellemetlen helyzetbe is -kerülhetnek és hogy azért utazik álnéven. Azt mondotta, hogy ez az -ügy kénytelenitette őt arra, hogy Franciaországba utazzék és -valószinüen hosszu időre kényszeriteni fogja, hogy ismételten ide -és oda utazgasson Francia- és Angolország között.</p> -<p>– Mondott-e valamit Amerikáról? Miss Manette, legyen -részletező!</p> -<p>– Igyekezett megmagyarázni hogy hogyan keletkezett a viszály és -azt mondotta, hogy amennyire ő meg tudja itélni a dolgot, az, -Anglia részéről balga és igazságtalan is. Tréfálva megjegyezte, -hogy Washington György talán szerez magának olyan hirnevet a -történelemben, mint III. György. Ezt azonban teljesen ártatlanul -mondotta, csak éppen, hogy az időt eltöltse.</p> -<p>Nagyérdekü jelenetben, melyet minden szem figyelemmel kisér, a -főszereplő arcán kidomborodó minden erősebb vonást a szemlélők -öntudatlanul utánoznak. Arca kifejezése vallomása közben kinosan -gyötrödő és figyelmes volt és a szünet alatt, mikor a biró -vallomását irásba foglalta, figyelte a hatást, melyet vallomásával -a vád és védelem ügyvédei között előidézett. A teremben a nézők -arcán ugyanaz a vonás tükröződött vissza, ugy hogy az arcok nagy -többsége a vallomásttevő tükörképének látszott; a biró ekkor -föltekintett irásaiból és rettenetes pillantással sujtotta a -Washington Györggyel kapcsolatban elhangzott eretnekséget.</p> -<p>A főállamügyész jelezte most, hogy óvatossági és alaki -szempontból szükségesnek látszik, a fiatal hölgy atyjának, Manette -doktornak a kihallgatása. Ennek folytán előszólitotta őt.</p> -<p>– Manette doktor, nézzen a vádlottra. Látta-e őt valaha azelőtt? -<span class="pagenum"><a name="Page_83" id= -"Page_83">-83-</a></span></p> -<p>– Egyszer. Mikor Londonban lakásomon meglátogatott. Körülbelül -három vagy három és fél év előtt.</p> -<p>– Fölismeri-e benne utitársát a postahajó födélzetén, vagy -elmondhat-e valamit a leányával folytatott beszélgetéséből?</p> -<p>– Nem, uram, egyiket sem tehetem.</p> -<p>– Van-e annak valami különös oka, hogy egyikre sem képes?</p> -<p>Halk hangon válaszolt:</p> -<p>– Van.</p> -<p>– Az a szerencsétlenség érte-e, hogy szülőföldjén, hosszu időre -bebörtönözték, kihallgatás, sőt vád nélkül, Manette doktor?</p> -<p>Olyan hangon válaszolt, mely minden szivet meghatott:</p> -<p>– Hosszas bebörtönzés.</p> -<p>– A kérdéses alkalommal bocsátották csak szabadon?</p> -<p>– Ugy mondták nekem.</p> -<p>– Emlékszik-e valamire abból az időből?</p> -<p>– Nem. Egy bizonyos időponttól kezdve emlékezőtehetségem -teljesen eltünt, – még azt sem mondhatom, hogy mely időtől kezdve – -fogságom ideje alatt cipőkészitéssel foglalkoztam egész addig, mig -Londonban nem találtam magamat kedves leányom társaságában élve. -Vonzódtam már hozzá, mikor a kegyelmes Isten visszaadta szellemi -tehetségemet; de még azt sem vagyok képes elmondani, hogy milyen -módon lettem hozzá bizalmas. Nem emlékszem annak a folyamatára.</p> -<p>A főállamügyész leült, atya és leánya is helyet foglaltak -ismét.</p> -<p>A tárgyalás folyamán sajátságos fordulat állott be. A vádhatóság -azt igyekezett bizonyitani, hogy a vádlott, ismeretlen társával, öt -évvel ezelőtt azon a novemberi péntek éjjelen a doveri postakocsin -utazott <span class="pagenum"><a name="Page_84" id= -"Page_84">-84-</a></span> és hogy föl ne ismerjék, az éj folyamán -kiszállott a postakocsiból egy helyen, ahol nem időzött, hanem -néhány tucat mérföldnyire visszautazott egy helyőrségi és -kikötővárosba és ottan adatokat gyüjtött. Egy tanu azt vallotta, -hogy látta őt a kérdéses időben a helyőrségi és kikötőváros egyik -szállójának reggelizőtermében, amint várakozott valakire. A vádlott -védőjének keresztkérdései eredménytelenek voltak, kivévén, hogy -semmi más alkalommal azelőtt a vádlottat nem látta, mikor a parókás -ur, aki az egész idő alatt a terem menyezetét nézte, egy-két szót -irt egy szelet papirra, összesodorta és a védő felé dobta. A védő a -legközelebbi szünet alatt a papirszeletet kisodorta és nagy -figyelemmel és kiváncsisággal nézett a vádlottra.</p> -<p>– Fönntartja azt az állitását, hogy teljesen bizonyos abban, -hogy az a személy a <i>vádlott</i> volt?</p> -<p>A tanu teljesen bizonyos volt abban.</p> -<p>– Látott-e valaha valakit, aki nagyon hasonlitott a -vádlotthoz?</p> -<p>Annyira hasonlót nem látott, válaszolta a tanu, hogy -eltéveszthetné őket.</p> -<p>– Nézze meg jól ezt az urat, tudós barátomat, – mondá és -rámutatott arra, aki a papirszeletet odadobta – és azután nézze meg -jól a vádlottat ismét. Nagyon hasonlók-e egymáshoz?</p> -<p>Eltekintve attól, hogy tudós barátunk külseje rendetlen, -elhanyagolt, sőt kicsapongónak is látszott, a kettő annyira -hasonlitott egymáshoz, hogy szembesitésük alkalmával nemcsak a -tanu, hanem minden jelenlevő is meglepődött. Mylordot, a birót, -arra kérték, hogy tudós barátunknak engedje meg, hogy parókáját -letegye, aki nem nagyon szivesen adta meg ezt az engedelmet, a -hasonlóság ekkor még feltünőbbé vált. Mylord azt kérdezte -Stryvertől (a vádlott védőjétől), vajjon Cartont (tudós barátunk -neve) fogja-e vád alá hazaárulásért? De Mr. Stryver tagadólag -válaszolt mylordnak és azt óhajtotta a tanutól <span class= -"pagenum"><a name="Page_85" id="Page_85">-85-</a></span> kérdezni, -hogy ami egyszer történt, nem eshetett-e meg kétszer is, vajjon -olyan határozottsággal vallott volna-e akkor is, ha -elhamarkodottságának ilyen kétségbevonhatatlan bizonyitékát előbb -látta volna, vajjon olyan határozott-e még mostan is, mikor már -látta őt; és még más egyebet is kérdezett. Az eredmény az volt, -hogy a tanu teljesen megsemmisült és a bizonyitásnak ez a része -vizbe esett.</p> -<p>Cruncher, mialatt a tanuvallomásokat hallgatta, ujjairól egész -reggelire való rozsdát szopott le. Arra kellett most figyelnie, -hogy Stryver milyen módon teritette a vádlott ügyét az esküdtszék -elé, mint valami öltözet ruhát; bizonyitotta, hogy Barsad, a -hazafi, fizetett kém és áruló, gyalázatos lélekkufár és Judás óta a -legnagyobb gazemberek egyike a föld kerekségén – és bizonyára -hasonlit is hozzá; Cly, az erényes szolga, az ő társa és barátja és -méltó is hozzá; hogy ezek a hamisitók és hitszegők hogyan szemelték -ki a vádlottat áldozatul, minthogy őt, francia származásu lévén, -családi ügyek Franciaországban, gyakran kényszeritették arra, hogy -a csatornán átkeljen – és hogy más személyekre való tekintettel, -akik szivéhez közel állottak, nem állott módjában, hogy ezeket a -családi ügyeket fölfedje, még ha életét is mentheti meg ezáltal. -Hogy a fiatal hölgyből kipréselt vallomás, akinek lelki gyötrelmeit -mindannyian látták, semmit sem bizonyit, mivelhogy az nem egyéb, -mint ártatlan kis előzékenység és udvariasság, amilyen akármikor -megtörténik fiatal ur és fiatal hölgy között, akik véletlenül -találkoznak, kivévén a Washington György emlitését; ez pedig olyan -különködő és lehetetlen, hogy nem is lehet másnak, mint -elhamarkodott tréfának tekinteni. A kormányra nézve gyöngeség jele -volna ilyen jelentéktelen nemzeti ellentétek és félelmek -kizsákmányolásának kisérletével népszerüségre vadászni -eredménytelenül és hogy ez a sikertelenség volt az oka annak, hogy -a főállamügyész az ügyet <span class="pagenum"><a name="Page_86" -id="Page_86">-86-</a></span> annyira felfujta; hogy a vádnak -mindannak ellenére semmi más támasza nincsen, mint ezek az alávaló, -becstelen vallomások, amelyek ilyenfajta vádat oly gyakran -meggyaláznak, erről a körülményről az ország hazaárulási pörei -élénken tanuskodnak. Mylord itt félbeszakitotta őt (komoly -arckifejezéssel, mintha ez az állitás nem felelne meg az -igazságnak) és azt mondotta, hogy nem ülhet a birói székben és -hallgathat nyugodtan ilyen célzást.</p> -<p>Stryver azután előszólitotta néhány tanuját; Crunchernek pedig -arra kellett figyelnie, hogy a főállamügyész hogyan forgatta -össze-vissza azt az öltözet ruhát, melyet Mr. Stryver az esküdtszék -elé teritett és hogy hogyan bizonyitgatta, hogy Barsad és Cly még -százszorosan jobbak, mint amilyeneknek ő hitte őket és hogy a -vádlott százszorosan gonoszabb. Végül mylordra került a sor, aki az -öltözet ruhát kivülről befelé, majd belülről kifelé forgatta és -egész határozottsággal a vádlott számára való halotti köntöst -igyekezett szabni belőle.</p> -<p>Az esküdtszék most visszavonult, hogy tanácskozzék és a dongók -ismét zümmögtek.</p> -<p>Carton, aki annyi ideje nézte már a terem mennyezetét, még ebben -az izgalomban sem változtatta meg helyét vagy tartását. Mialatt -tudós barátja, Stryver, papirosait egy halomba rakta maga előtt, -szomszédjával suttogni kezdett és időnkint félénk várakozással -tekintett az esküdtszék felé; mialatt a szemlélők ide s tova -mozogtak és uj csoportokat alkottak; mialatt mylord is -fölemelkedett helyéből és lassan föl és alá járkált emelvényén s a -nézőközönségben azt a gyanut keltette, hogy lázas izgalomban van, -azalatt ez az ember nyugodtan hátradőlt székében, szakadozott -talárja félig lelógott válláról, borzas parókája ferdén ült fején, -kezét zsebeibe dugta és egész nap a mennyezetre bámult. A -viselkedésében megnyilvánuló különös nemtörődömség nemcsak hogy -<span class="pagenum"><a name="Page_87" id= -"Page_87">-87-</a></span> visszataszitónak tüntette fel külsejét, -hanem csökkentette a közte és a vádlott között levő kétségtelen -hasonlóságot is, melyet a vádlottnak az összehasonlitás alkalmával -való hirtelen zárkózottsága még fokozott, olyannyira, hogy a -nézőközönség közül sokan, akik őt mostan megfigyelték, azt -mondották egymásnak, hogy alig hitték volna, hogy ez a kettő olyan -hasonló egymáshoz. Cruncher emlitette ezt szomszédjának és -hozzáfüzte: »Fogadnék egy fél guineaba, hogy <i>ennek</i> nincsen -sok pöre. Nem olyannak látszik, mint akire sok peres ügyet biznak. -Nemde?«</p> -<p>És Carton mégis sokkal inkább figyelt arra, ami történt, mint -ahogyan látszott; ekkor ugyanis Miss Manette feje apja mellére -hanyatlott; ő volt az első, aki ezt észrevette és hangosan szólott: -»Szolga! Nézzen oda a fiatal hölgyre! Segitsen az urnak, hogy őt -kivezesse. Nem látja, hogy mindjárt összerogy?«</p> -<p>Őszintén sajnálták őt, amint kivitték és nagy részvéttel voltak -atyja iránt. Valószinüen nagy fájdalmat okozott neki, hogy -börtönben eltöltött idejére emlékeztették. A kihallgatás folyamán -nagyon izgatottnak látszott és a tépelődő, magábamélyedt -arckifejezés, mely annyira vénitette őt, mint fekete köd lebegett -homlokán. Miután eltávozott, az esküdtszék, mely háttal volt -fordulva és kis szünetet tartott, elnöke utján megszólalt.</p> -<p>Nem tudtak megegyezni és visszavonulni óhajtottak. Mylord -(akinek talán még mindig Washington György járt az eszében) -meglepődött azon, hogy nem egyeztek meg, de kegyesen beleegyezett -abba, hogy megfelelő felügyelet és őrizet mellett visszavonuljanak -és ő maga is visszavonult. A tárgyalás az egész napon át tartott és -most a lámpákat gyujtották meg a teremben. Hire járt, hogy az -esküdtszék sokáig marad el. A nézők eltávoztak, hogy valamit -egyenek; a vádlott padján leült.</p> -<p>Lorry követte a fiatal hölgyet és atyját és most <span class= -"pagenum"><a name="Page_88" id="Page_88">-88-</a></span> ismét -megjelent és intett Jerrynek, aki a lazult érdeklődésben könnyebben -közelébe juthatott.</p> -<p>– Jerry, ha akar valamit tenni, most megteheti. De legyen -közelben. Bizonyára meghallja, mikor az esküdtszék belép. Velük -együtt itt benn legyen, azt akarom ugyanis, hogy az itéletet a -bankba elvigye. Maga a leggyorsabb hirvivő, akit ismerek és sokkal -előbb lesz a Temple Barnál, mint én.</p> -<p>Jerrynek csak éppen olyan széles volt a homloka, hogy kezével -odaérhetett, ezzel a mozdulattal köszönte meg az elismerést és az -egy shillinget. Carton ebben a pillanatban odalépett és Lorry -karját megérintette.</p> -<p>– Hogy van a fiatal hölgy?</p> -<p>– Nagyon aggódik, atyja vigasztalja őt és jobban érzi magát, -mióta a termet elhagyta.</p> -<p>– Megmondom a vádlottnak. Olyan tekintélyes bankemberhez, mint -ön, nem illenék, hogy nyilvánosan vele beszéljen. Tudja!</p> -<p>Lorry elpirult, mintha tudatára jött volna annak, hogy ő is -foglalkozott ezzel az eszmével; Carton a vádlottak padja felé -indult. Minthogy a terem kijárata is abban az irányban volt, -követte őt, csupa szem és fül volt, tüskéi égnek meredtek.</p> -<p>– Darnay ur!</p> -<p>A vádlott azonnal előrejött.</p> -<p>– Valószinüen szeretné hallani, hogy Miss Manette, a tanu, hogy -van. Jobban érzi magát. Izgalma már mulik.</p> -<p>– Őszintén fájlalom, hogy én voltam izgalmainak okozója. -Megmondhatja-e ezt neki forró köszönetem kiséretében?</p> -<p>– Igen, megtehetem. Megteszem, ha kivánja.</p> -<p>Carton modora olyan közönyös volt, hogy már szinte sértőnek -látszott. Ott állott, félig háttal fordult a vádlott felé és a -vádlottak padjának korlátjára könyökölt.</p> -<p>– Kérem, tegye meg. Fogadja érte hálás köszönetemet. -<span class="pagenum"><a name="Page_89" id= -"Page_89">-89-</a></span></p> -<p>– Mit remél, Darnay ur? – kérdezte Carton, még mindig csak félig -feléje fordulva.</p> -<p>– A legrosszabbat.</p> -<p>– A legbölcsebb ezt várni és a legvalószinübb is. De azt hiszem, -hogy az ő visszavonulásuk kedvező jel.</p> -<p>Minthogy tilos volt a teremből való távozás közben megállani, -Jerry nem hallott többet, otthagyta őket, amint egymás mellett -állottak, a fölöttük levő tükör mind a kettőnek alakját mutatta, -termetük hasonló, de modoruk nagyon is különbözött egymástól.</p> -<p>Másfél óra lassan telt el a tolvajoktól és gazemberektől -hemzsegő folyosón, ámbár pástétomok és sör segitett azon, hogy az -idő gyorsabban teljen. A rekedt hirvivő ilyen frissitő -elfogyasztása után kényelmetlenül ült egy padon és elszunnyadt, -mikor hangos lárma és emberáradat a tárgyalási terembe vezető -lépcső felé tódult és őt magával ragadta.</p> -<p>– Jerry, Jerry.</p> -<p>Lorry már az ajtóban állott és őt hivta, mikor ő belépett.</p> -<p>– Itt vagyok, uram! Egész küzdelem visszakerülni. Itt vagyok, -uram!</p> -<p>Lorry a tömegen keresztül egy papirost nyujtott feléje. Gyorsan! -Megfogta?</p> -<p>– Igen, uram.</p> -<p>Gyors vonásokkal volt a papirosra vetve:</p> -<p>»<i>Fölmentették</i>.«</p> -<p>– Ha azt üzente volna ismét »Életre támasztva«, – morogta Jerry -magában elmenőfélben – ezuttal megértettem volna, hogy mit -gondol.</p> -<p>Nem volt alkalma rá, hogy egyebet is mondjon vagy gondoljon, mig -ki nem jutott az Old Bailey-ből; mert az épület oly vad roham -kiséretében ürült ki, hogy a tömeg majd levette őt lábáról; hangos -zümmögés hallatszott az utcán, mintha a csalódott dongók -elszóródnának, hogy más dögöt keressenek. <span class= -"pagenum"><a name="Page_90" id="Page_90">-90-</a></span></p> -<h3><span class="smaller">4. Fejezet.</span><br /> -Az üdvözlés.</h3> -<p>A törvénykezési épület homályosan világitott folyosóiról az -embertömeg utolsó csoportja is eltávozott, mikor Manette doktor, -leánya: Manette Lucie, Lorry, Stryver, a védőügyvéd, az éppen -szabadonbocsátott Darnay Károlyt körülvették és a halálától való -elmenekülése alkalmából üdvözölték.</p> -<p>Még nagyobb világosság mellett is nehéz lett volna a kellemes -arcu, egyenes tartásu Manette doktorban a párisi padlásszoba -cipészét fölismerni. Senki nem nézhetett rá kétszer, anélkül, hogy -ujra meg ne nézte volna, még akinek nem is volt alkalma arra, hogy -tompa, komoly szavának gyászos hangját és merengését megfigyelje, -mely minden látható ok nélkül váratlanul boritotta el arcát. -Gyakran valami külső ok – mint a tárgyalás alkalmával – hosszas, -emésztő gyötrelmére való célzás rendszerint kiváltotta lelke -mélységéből azt a hangulatot, olykor ok nélkül, magától is beállott -és homályba boritotta valóját. Azok, akik élete történetét nem -ismerték, ezt az állapotot megérteni nem tudták, mely olyannak tünt -fel, mintha a Bastillenak árnyéka boritotta volna el, ámbár maga a -Bastille 300 mérföldnyire volt tőle.</p> -<p>Csak leánya volt képes arra, hogy hangulatából ezt a fekete -árnyat elüzze. Ő volt az aranyfonál, mely az ő multját jelenével -kötötte össze; szavának csengése, arcának ragyogása, kezének -érintése majdnem mindig jótékonyan hatottak reá. De nem mindig; -emlékezett egyes alkalmakra, mikor képessége hatástalan volt; de -ritka és elszórt volt az ilyen eset és remélhető, hogy nem -ismétlődik.</p> -<p>Darnay áhitattal és hálásan csókolta meg kezét, majd Stryverhez -fordult és forró köszönettet mondott <span class="pagenum"><a name= -"Page_91" id="Page_91">-91-</a></span> neki. Stryver csak kevéssel -volt több harminc évesnél, de husz évvel idősebbnek látszott, mint -amennyi volt; köpcös, hangos, vörös, durva, minden gyöngédség -nélküli egyén volt és az a szokása, hogy társaságokba, társalgások -közé testileg és szellemileg is befurakodott, azt bizonyitotta, -hogy ő az életben is megtalálja a maga utját.</p> -<p>Talárja és parókája még rajta volt; annyira odatolakodott -kliense elé, hogy az ártatlan Lorryt egészen kiszoritotta a -csoportból és igy szólt hozzá:</p> -<p>– Nagyon örülök, hogy ilyen szépen, tisztességgel huztam ki a -csávából, Darnay ur. A vád gyalázatos, aljasan gyalázatos volt, és -nagyon könnyen elitélést eredményezhetett volna.</p> -<p>– Egész életemben lekötelezettje leszek önnek – mondá Darnay -Károly, miközben kezét megszoritotta.</p> -<p>– Minden tőlem telhetőt megtettem önért, Darnay ur, és azt -hiszem, hogy senki sem tehetett volna ennél többet.</p> -<p>Minthogy nyilvánvaló volt, hogy itt azt kellett mondani, hogy -»valóban senki«, Lorry mondotta ezt, talán nem egészen érdek -nélkül, hanem azzal a szándékkal, hogy a csoportba ismét -bekerüljön.</p> -<p>– Azt hiszi? – mondá Stryver. – Hisz ön egész nap jelen volt, -kell hogy tudja. Aztán ön kereskedő is.</p> -<p>– És mint ilyen, – mondá Lorry, akit a törvénytudó ügyvéd most -ismét a csoportba szoritott, aminthogy az imént onnan kiszoritotta -– mint ilyen arra kérem Manette doktort, hogy a tárgyalásnak vessen -véget és küldjön minket haza. Miss Lucie sápadt, Darnay urnak -rettenetes napja volt, mindannyian fáradtak vagyunk.</p> -<p>– Csak a saját érdekében beszéljen, Lorry ur, – mondá Stryver – -nekem még egész éjjel kell dolgoznom. Csak önmagáért beszéljen!</p> -<p>– Én a magam érdekében beszélek – válaszolt <span class= -"pagenum"><a name="Page_92" id="Page_92">-92-</a></span> Lorry – és -Darnay ur és Miss Lucie érdekében, és – Miss Lucie nem gondolja, -hogy mindannyiunk érdekében beszélhetek? – Hangsulyozta a kérdést, -miközben atyjára pillantott.</p> -<p>Arcán különös kifejzés ült, mikor Darnayra nézett; átható -kifejezés, mely idegenkedéssé és bizalmatlansággá mélyedt és -amelybe félelem is vegyült. Mialatt ez a különös kifejezés ült -arcán, gondolatai messzire elkalandoztak.</p> -<p>– Atyám – mondá Lucie és kezét gyöngéden az övére tette.</p> -<p>Lassan lerázta magáról az árnyékot és feléje fordult.</p> -<p>– Menjünk haza, atyám?</p> -<p>Mély sóhajjal válaszolt:</p> -<p>– Igen.</p> -<p>A felmentett fogoly barátai eltávoztak annak a nézetnek a hatása -alatt, – mely a fogolytól származott – hogy nem bocsátják szabadon -az éjjel. A folyosón eloltották a lámpákat, a vaskapukat -csörömpölve bezárták és a barátságtalan hely elhagyatott maradt a -következő nap reggeléig, amikor az akasztófa, pellengér, -vesszőzőhely és égetővas iránt érdeklődők ujra benépesitik. Atyja -és Darnay között haladva Manette Lucie a szabadba lépett. Bérkocsit -szólitottak elő és atya és leánya elhajtattak.</p> -<p>Stryver elvált tőlük a folyosón és az öltözőbe ment. Egy másik -személy, aki nem csatlakozott a csoporthoz, és nem vett részt a -társalgásban, hanem a falhoz támaszkodott, ahol az árnyék a -legsötétebb volt, csöndben követte a többieket és nézte, amint a -kocsi elhajtott. Oda lépett most, ahol Lorry és Darnay az utcán -megállottak.</p> -<p>– Ah, Lorry ur! Mostan kereskedők is beszélhetnek Darnay -urral?</p> -<p>Senkinek sem volt egy elismerő szava Carton részére azért, amit -ő végzett a nap folyamán; senki sem tudott <span class= -"pagenum"><a name="Page_93" id="Page_93">-93-</a></span> róla. -Talárját már levetette, de külseje azért nem volt kellemesebb.</p> -<p>– Ha tudná, hogy micsoda küzdelem folyik egy kereskedő lelkében, -mikor az üzleti érdek és a jóakarat jön egymással ellentétbe, -mulatna rajta, Darnay ur.</p> -<p>Lorry elpirult és bensőséggel mondotta:</p> -<p>– Ön emlitette ezt már az előbb is, uram. Mi kereskedőemberek, -akik egy cég szolgálatában állunk, nem vagyunk a magunk urai. -Többet kell törődnünk a céggel, mint önmagunkkal.</p> -<p>– Tudom, tudom – szólt közbe Carton közönyösen. – Ne -bosszankodjék, Lorry ur. Ön olyan, mint a többi, nem kétlem; sőt -mondhatom, hogy jobb.</p> -<p>– Valóban, uram, – folytatta Lorry, anélkül, hogy reáhallgatna – -nem tudom, hogy önnek mi köze ehhez az ügyhöz. Engedje meg, hogy -igy beszélek, hisz önnél sokkal idősebb vagyok, de tényleg nem -tudom, hogy önnek mi a dolga ebben az ügyben.</p> -<p>– Mi dolgom? Uram Istenem, nekem nincsen semmi dolgom egyáltalán -– mondá Carton.</p> -<p>– Elég kár, hogy nincsen, uram.</p> -<p>– Én is azt hiszem.</p> -<p>– Ha volna valami dolga, foglalkozása, – folytatta Lorry – -bizonyára törődne vele.</p> -<p>– Az Isten áldja meg, de aligha, nem én! – mondá Carton.</p> -<p>– Mondhatom önnek, uram, – mondta Lorry bosszankodva -közönyösségén – a foglalkozás jó dolog, tekintélyt adó dolog. És -mondhatom önnek, uram, azt is, hogy ha a foglalkozás bizonyos -korlátokat szab és némi kényszert is ir elő, ugy Darnay ur, mint -előkelő ifju, tudja ezt méltányolni. Jó éjt, Darnay ur! Isten áldja -meg önt, uram! Remélem, hogy a mai nap boldog és szerencsés élet -számára tartotta meg önt. Gyaloghintót ide!</p> -<p>Lorry bosszankodott kissé önmagán is, az ügyvéden is és hirtelen -beült a gyaloghintóba és Tellsonékhoz <span class= -"pagenum"><a name="Page_94" id="Page_94">-94-</a></span> vitette -magát. Carton borszagu volt és nem látszott egészen józannak, -nevetve fordult Darnayhoz és mondá:</p> -<p>– Különös véletlen, mely kettőnket igy összehozott. Különös -lehet ez az éjszaka önre nézve, hogy itten áll az utcán -hasonmásával.</p> -<p>– Nem is tudom egészen felfogni, – válaszolt Darnay Károly – -hogy ezen a világon vagyok-e tényleg.</p> -<p>– Nem csodálkozom ezen; röviddel ezelőtt bizony már szépen utban -volt a másik felé. Hangja nagyon bágyadt.</p> -<p>– Azt hiszem, hogy bágyadt vagyok.</p> -<p>– Akkor ugyan mi az ördögbe nem ebédel? Én ebédeltem, mialatt -azok a tökfejüek azon tanácskoztak, hogy ön mely világra tartozzék: -erre-e, vagy egy másikra. Megmutatom önnek a legközelebbi -vendéglőt, ahol jól ebédelhet.</p> -<p>Karját az övébe füzve, Ludgate Hillen végigvezette őt Fleet -streetbe és ott egy födött uton át egy vendéglőbe. Itt bevezették -őket egy kis szobába, ahol Darnay Károly egyszerü ebédtől és jó -bortól gyorsan visszanyerte üdeségét, mialatt Carton szemben ült -vele az asztalnál, külön palack bor állott előtte és közömbösen -nézte őt.</p> -<p>– Érzi-e most, hogy ismét erre a sártekére tartozik, Darnay -ur?</p> -<p>– Idő és helyre vonatkozóan rettenetesen zavart vagyok, de már -annyira helyreállottam, hogy érzem.</p> -<p>– Nagyon jóleső elégtétel lehet.</p> -<p>Keserüen jegyezte ezt meg és ismét megtöltötte poharát, mely -meglehetősen öblös volt.</p> -<p>– Az én leghőbb vágyam elfelejteni, hogy erre a világra -tartozom. Részemre nincsen benne semmi jó, kivéve ezt a bort, de -nekem sincs az ő részére. Ebben a tekintetben tehát nem hasonlitunk -<span class="pagenum"><a name="Page_95" id= -"Page_95">-95-</a></span> egymáshoz. Tényleg kezdem hinni, hogy mi -részletekre nézve egyáltalán nem vagyunk hasonlók. Ön és én.</p> -<p>A nap izgalmaitól még zavartan is modortalan hasonmásának -jelenléte folytán mintegy álomba merülve, Darnay Károly nem tudta, -hogy mit válaszoljon; nem is válaszolt semmit.</p> -<p>– Most aztán már megebédelt, – folytatta Carton azonnal – -áldomást kellene inni, Darnay ur; valakinek az egészségére.</p> -<p>– Micsoda áldomást? Kinek az egészségére?</p> -<p>– Ugyan, hisz a neve ott van a nyelve hegyén, ott kellene lenni, -esküszöm, hogy ott is van.</p> -<p>– Miss Manette!</p> -<p>– Jó, Miss Manette egészségére!</p> -<p>Carton mereven nézett társa arcába, mialatt az áldomást itta, -azután a poharat vállán keresztül dobva a falhoz vágta, ahol ezer -darabra törött; majd csöngetett és más poharat rendelt.</p> -<p>– Szép fiatal hölgy; kellemes lehet őt a sötétben kocsijához -kisérni. Ugyan, milyen érzés az? Azt hiszem, hogy érdemes, hogy az -ember ilyen életét veszélyeztető pörnek tegye ki magát, hogy olyan -szánalom s olyan részvét tárgya legyen. Igaz-e, Darnay ur?</p> -<p>Darnay ismét nem válaszolt egy szót sem.</p> -<p>– Az ön üzenete nagy örömet okozott neki, mikor átadtam. Nem -mintha mutatta volna, hogy örül, de föltételezem.</p> -<p>Ez a célzás még idejében emlékeztette Darnayt arra, hogy ez a -kellemetlen társ a nap folyamán saját jószántából segitette őt ki -zavarában. Arra terelte a beszédet és köszönetet mondott neki -fáradságáért.</p> -<p>– Nem kivánom az ön köszönetét, nem is érdemlem meg – volt az ő -közönyös válasza. – Először is nem okozott semmi fáradságot, -másodszor meg igazán nem is tudom, hogy miért tettem. Darnay ur, -megenged egy kérdést? <span class="pagenum"><a name="Page_96" id= -"Page_96">-96-</a></span></p> -<p>– Nagyon szivesen, ez csak csekély viszonzása az ön szives -szolgálatának.</p> -<p>– Hiszi-e, hogy én valami különösen szeretem önt?</p> -<p>– Valóban Carton ur, ezzel a kérdéssel nem foglalkoztam – -válaszolt a másik zavartan.</p> -<p>– Tehát foglalkozzék mostan ezzel a kérdéssel!</p> -<p>– Ön ugy cselekedett, mintha szeretne; de nem hiszem, hogy -igazán szeret.</p> -<p>– Én sem hiszem – mondá Carton. Nagyon jó véleményem kezd lenni -az ön felfogásáról.</p> -<p>– Mindazonáltal – jegyezte meg erre Darnay, miközben felkelt és -csengetett. Remélem, nem veszi rossz néven, ha a számlát kérem és -jóbarátságban megválunk egymástól.</p> -<p>Carton válaszolt:</p> -<p>– Egyáltalában nem. – Darnay csengetett.</p> -<p>– Kifizeti az egész számlát? – kérdezte Carton.</p> -<p>Igenlően válaszolt.</p> -<p>– Akkor hozzon nekem még egy pintet ugyanebből a borból, pincér, -és költsön fel tiz órakor.</p> -<p>Miután a számlát kifizette, Darnay Károly fölkelt és jóéjt -kivánt neki. Anélkül, hogy a kivánságot viszonozná, Carton is -fölkelt és majdnem fenyegető, kihivó módon mondá:</p> -<p>– Még egy szót, Darnay ur; azt hiszi, hogy részeg vagyok?</p> -<p>– Azt hiszem, hogy ivott, Carton ur.</p> -<p>– Hiszi? Ön tudja, hogy ittam.</p> -<p>– Ha ki kell mondanom, hát tudom.</p> -<p>– Akkor tudja is meg, hogy miért. Életunt fickó vagyok, uram. -Nem törődöm senkivel a földön, és senki sem törődik velem.</p> -<p>– Mélyen elszomoritó! Képességeit talán jobban használhatta -volna.</p> -<p>– Lehet, hogy ugy van Darnay ur, lehet, hogy nem. De ne legyen -büszke józan arcára; nem tudja, hogy mi lehet még a sorsa. Jóéjt! -<span class="pagenum"><a name="Page_97" id= -"Page_97">-97-</a></span></p> -<p>Mikor ez a különös lény magáramaradt, gyertyát vett elő, a falon -függő tükörhöz lépett és alaposan megtekintette magát benne.</p> -<p>– Valami különösen szereted azt az embert? mormolta a saját -képéhez – Miért szeretnél valami különösen egy embert, aki hasonlit -hozzád? Nincs rajtad semmi szeretetreméltó, azt tudod. Vigyen el az -ördög! Micsoda változáson mentél keresztül! Elegendő ok arra, hogy -vonzódj valakihez, mert megmutatta neked, hogy mennyire sülyedtél -és hogy mi válhatott volna belőled! Cserélj helyet vele! Vajjon -azok a kék szemek néztek-e volna reád is ugy, amint őt nézték, ez -az izgatott arc vajjon téged is szánt-e volna annyira, mint ahogyan -őt szánta? Jöjj és mondd ki nyiltan! Te gyülölöd ezt a fickót.</p> -<p>Odaült pint borához, hogy vigaszt keressen, néhány perc alatt -kiitta az egészet és karjára hajolva elaludt; kuszált hajfürtjei az -asztalra lógtak, a faggyugyertya pedig reá csepegett.</p> -<h3><span class="smaller">5. Fejezet.</span><br /> -A sakál.</h3> -<p>Italozás ideje volt, a legtöbb férfi sokat ivott. Ez a szokás -azóta annyira megjavult, hogy annak a bor- és puncsmennyiségnek a -mérsékelt megállapitása, amennyit egy férfi egy éjszaka folyamán -megivott, anélkül, hogy jóhirnevén sérelem eshetett volna, manapság -nevetséges tulzásnak látszanék. A jogászok tudós rendje baccháns -hajlamában bizonyára nem állott más tudós rend mögött; Stryver is, -aki gyorsan haladt előre kiterjedt és hasznothozó praxisának utján, -ebben a tekintetben éppen olyan kevéssé maradt el kollégáitól, mint -a jogtudomány szárazabb ágaiban. <span class="pagenum"><a name= -"Page_98" id="Page_98">-98-</a></span></p> -<p>Stryver, aki kedveltje volt az Old Bailey-nek és az üléseknek -is, kezdte már óvatosan levágni a lépcső alsó fokait, amelyen -fölfelé igyekezett. Az üléseknek és az Old Bailey-nek hivogatni -kellett őt ölelő karjaikba, ha látni akarták; piros arca naponta -látható volt a King’s Bench törvényszék lord-főbirájával szemben, -amint kivált a parókák tömegéből, mint valami nagy napraforgó, -amely gondozatlan kert tarkaszinü virágai közül a nap sugarai felé -fordul.</p> -<p>Valamikor azt mondották a törvényszéken, hogy Stryver ugyan jó -szónok, kiméletlen, eszes és vakmerő, de nincsen meg benne a -képesség, hogy egy adathalmazból a lényeget kivonja, pedig az -ügyvédi képzettségnek ez a legjellemzőbb és leglényegesebb kelléke. -Ebben a tekintetben azonban bámulatosan megjavult. Mennél inkább -szaporodott a dolga, annál jobban növekedett az a képessége, hogy -mindennek kiszedje a velejét és magvát; bármily sokáig virrasztott -is Carton Sydneyvel poharazva, reggel ujjain tudta elszámlálni -ügyének lényegesebb pontjait.</p> -<p>Carton Sydney, a leglustább és legreménytelenebb férfi, volt -Stryver szövetségese. Amit ez a kettő Szent Hilárius és Szent -Mihály napja közötti időben<a name="FNanchor_1" id= -"FNanchor_1"></a><a href="#Footnote_1" class="fnanchor">1)</a> -összeivott, elegendő lett volna arra, hogy egy király hajóját -elusztassa. Stryver sohasem tárgyalt Carton jelenléte nélkül, aki -zsebredugott kézzel a terem menyezetét bámulta; ugyanabban a körben -mozogtak, orgiáik belenyultak a késő éjszakába és Cartont néha -világos nappal látták, amint bizonytalan léptekkel ballagott -hazafelé, mint valami kicsapongó kandur. Az érdekeltek között végül -az a nézet terjedt el, hogy Carton Sydneyből oroszlán ugyan sohasem -lesz, de kitünő sakál és ebben a szerény minőségben Stryvert -hüségesen szolgálja. <span class="pagenum"><a name="Page_99" id= -"Page_99">-99-</a></span></p> -<p>– Tiz óra, uram! – mondá a pincér, akit megbizott, hogy keltse -fel. – Tiz óra, uram!</p> -<p>– Mi baj?</p> -<p>– Tiz óra, uram.</p> -<p>– Micsoda? Tiz óra éjjel?</p> -<p>– Igen, uram! Nagyságod meghagyta, hogy felkeltsem.</p> -<p>– Ó, emlékszem! Jól van, jól van!</p> -<p>Még néhányszor megkisérelte, hogy ujra elaludjék, de -eredménytelenül, a pincér ugyanis ezt a kisérletet ügyesen -hiusitotta meg azáltal, hogy öt percig folytonosan piszkálta a -tüzet, erre aztán fölkelt, kalapját fejébe lökte és eltávozott. -Templebe fordult és felfrissült azáltal, hogy kétszer föl és alá -járt a Kings Bench Walk és Paperbuildings kövezetén, azután fölment -Stryver hivatalába.</p> -<p>Stryver irnoka, aki sohasem vett részt ezeken a konferenciákon, -hazament és a főnök, Stryver nyitott ajtót. Házi cipőben, bő -hálókabátban volt és a nagyobb kényelem kedvéért mezitelen volt a -nyaka. Zavaros, bágyadt, erőltetett vonás volt a szeme körül; ez a -vonás megfigyelhető a dorbézoló és sokat dolgozó egyének arcán. -Jeffries festett ilyen arcképeket és az ő korától kezdve minden -dorbézoló korszak arcképein különböző müvészi kivitelen látható ez -a vonás.</p> -<p>– Kissé későn jössz, Emlékezet barátom – mondá Stryver.</p> -<p>– Szokott időben; talán egy negyed órával később.</p> -<p>Füstös szobába mentek, melynek falai könyvekkel, padlója -papirosokkal volt tele, a kemencében lobogó tüz égett. Az állványon -katlan gőzölgött, aktacsomók között asztal állott, melyen bőven -volt bor, brandy, rum, cukor és citrom.</p> -<p>– Látom, Sydney, hogy már ittál egy palackot.</p> -<p>– Azt hiszem kettőt, ma este. <span class="pagenum"><a name= -"Page_100" id="Page_100">-100-</a></span></p> -<p>Mai kliensünkkel ebédeltem; vagy néztem, amint ebédel – hisz az -mindegy.</p> -<p>– Az kitünő eszme volt, Sydney, hogy hasonlóságodat -felhasználtad. Hogy jöttél rá? Mikor tünt fel neked?</p> -<p>– Azt gondoltam: ő csinos fiu és hogy én is olyan lehettem volna -kissé több szerencsével.</p> -<p>Stryver hasát fogta nevettében. – Te és a te szerencséd, Sydney! -Eredj munkára! Eredj munkára!</p> -<p>A sakál kissé vontatottan lazitott ruháján, bement a szomszédos -szobába és onnan nagy korsó hidegvizet, mosdótálat és egy-két -törülközőt hozott ki. A törülközőket vizbe mártotta, kifacsarta és -összehajtva valami lehetetlen módon feje köré csavarta, leült az -asztalhoz és igy szólt:</p> -<p>– Készen vagyok!</p> -<p>– Nincs sok dolog ma éjjel, Emlékezet – mondotta Stryver -vidáman, amint papirjai között nézegetett.</p> -<p>– Mennyi?</p> -<p>– Csak két ügy.</p> -<p>– Add ide előbb a nehezebbet.</p> -<p>– Itt van Sydney, most rajta!</p> -<p>Az oroszlán azután kényelmesen lehevert a divánra, mely az -italokkal megrakott asztal egyik oldalán volt, mig a sakál az ő -külön, papirosokkal teli asztalához ült a másik oldalra, ugy hogy a -palackokat és poharakat kezével elérhette. Az italokkal telt -asztallal mindegyik sürün foglalkozott, de mindegyik más módon; az -oroszlán elgondolkodva hevert, kezét övébe dugva a tüzbe bámult, -vagy néha valami könnyebb okmányt nézegetett; a sakál ráncolt -homlokkal, figyelő arccal annyira elmerült munkájába, hogy szeme -még kezét sem követte, mikor pohara felé nyult ugy, hogy néha -egy-két percig is tapogatózott, mig a pohárra ráakadt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_101" id="Page_101">-101-</a></span></p> -<p>A kezében lévő ügy kétszer vagy háromszor olyan bonyolultnak -látszott, hogy a sakál kénytelen volt felkelni és a törülközőket -ujra benedvesitette. A mosdótál és vizes korsóhoz való -vándorlásaiból a nedves fejkendő olyan excentrikus változataival -került vissza, hogy az szóval le nem irható, és ez még -nevetségesebbé vált komoly gondolatokba mélyedt arcától.</p> -<p>Végre a sakálnak tekintélyes lakomája volt készen az oroszlán -számára és fölajánlotta azt neki. Az oroszlán gondosan és óvatosan -elfogadta, válogatott benne, megjegyzést tett reá, a sakál pedig -segitett neki. Miután a lakomát alaposan megbeszélték, az oroszlán -kezét ismét övébe dugta és lefeküdt, hogy elgondolkozzék fölötte. A -sakál azután torkát egy teli pohárral, fejét ujra megnedvesitett -törülközőkkel frissitette föl és a második lakoma elkészitéséhez -fogott; ezt ugyanilyen módon ajánlotta föl az oroszlánnak; reggeli -hármat vert az óra, mire ezzel is végeztek.</p> -<p>– És most, hogy végeztünk, Sydney, tölts egy pohár puncsot – -mondá Stryver.</p> -<p>A sakál levette a törülközőket fejéről, melyek már ismét -gőzölögtek, megrázkódott, ásitozott, megborzongott és poharát -megtöltötte.</p> -<p>– Nagyon okos voltál ma, Sydney, a koronatanuk ügyében. Minden -kérdés vonzott.</p> -<p>– Én mindig okos vagyok; talán nem?</p> -<p>– Ezt nem vonom kétségbe. Miért vagy olyan rossz hangulatban? -Öntsd le egy pohár punccsal!</p> -<p>Bocsánatot kérő dörmögés közben ismét megtöltötte poharát.</p> -<p>– A régi Shrewsbury-iskola régi Carton Sydney-je, – mondá -Stryver és fejével bólintva elmélázott az ő multján és jelenén – az -öreg, változó Sydney, egyik percben fönt, másikban alant, most -vidám, majd lehangolt. <span class="pagenum"><a name="Page_102" id= -"Page_102">-102-</a></span></p> -<p>– Ó – válaszolt a másik sóhajtva – igen! Ugyanaz a Sydney, -ugyanolyan szerencsével. Már akkor is a más fiuk feladatait -végeztem, a magamét ritkán.</p> -<p>– És miért nem?</p> -<p>– Az Isten tudja. Az volt a szokásom, azt hiszem.</p> -<p>Leült, kezét zsebredugta és lábait kinyujtva a tüzbe bámult.</p> -<p>– Carton, – mondá barátja és hetvenkedő arckifejezéssel odaállt -eléje, mintha a tüzhely a kemence volna, melyben a kitartó -szorgalmat kovácsolják, és mintha a legjobb az volna, amit a régi -Shrewsbury-iskola öreg Carton Sydney-je érdekében megtehet, hogy őt -belélökje – a te szokásod most is és mindig béna volt. Nincs benned -energia, nincs akarat. Nézz reám.</p> -<p>– Eh, ostoba beszéd! – válaszolt Sydney, könnyed és jobb -hangulatu nevetéssel. – Ugyan ne akarj erkölcsöt prédikálni!</p> -<p>– Hogyan lettem azzá, ami vagyok? – mondá Stryver. – Hogyan -teszem azt, amit megtenni akarok?</p> -<p>– Részben, azt hiszem, ugy, hogy fizetsz engem, hogy segitsek -neked. De nem érdemes róla beszélni, akár nekem beszélsz, akár a -levegőnek, egyre megy; te, amit meg akarsz tenni, azt meg is -teszed. Te mindig az első sorban voltál, én meg mindig az -utolsóban.</p> -<p>– Nekem az első sorba kellett jutnom; nem születtem ottan, -igaz-e?</p> -<p>– Nem voltam jelen az ünnepségnél; de véleményem szerint ott -születtél – mondá Carton. Ezen ismét nevetett; mind a ketten -nevettek.</p> -<p>Shrewsbury előtt, Shrewsburyban és amióta Shrewsburyből -elkerültünk, te mindig eljutottál a magad sorába, és én is a -magaméba. Még akkor is, mikor Párisban iskolatársak voltunk és a -Ouartier Latinban együtt laktunk és francia nyelvet, francia -<span class="pagenum"><a name="Page_103" id= -"Page_103">-103-</a></span> jogot és más francia morzsákat -szedegettünk, melynek ugyan nem sok hasznát vesszük, te mindig -valahol voltál, és én mindig – sehol.</p> -<p>– És kinek a hibája volt az?</p> -<p>– Lelkemre mondom, nem tudom, nem volt-e a te hibád. Te mindig -tülekedtél, tolakodtál, furakodtál nyugalom nélkül, hogy én nem -tehettem egyebet, mint hogy pihenjek és nyugodjam. Különben is -ostobaság, hogy az ember multjáról beszéljen, mikor már hajnalodik. -Hozz valami más hangulatba, mielőtt távozom.</p> -<p>– Jól van! Igyál velem a szép tanu egészségére. – mondá Stryver -és poharát feléje töltötte. – Hát ez jobb hangulatba hoz?</p> -<p>Nem nagyon látszott, mert arca ismét elkomolyodott.</p> -<p>– Szép tanu, – dörmögte maga elé és poharába nézett – elég -dolgom volt ma egész nap tanukkal; ki az a szép tanu?</p> -<p>– A festői doktornak a leánya, Miss Manette.</p> -<p>– Az szép?</p> -<p>– Nem az?</p> -<p>– Nem.</p> -<p>– Ember, hisz az egész törvényszék őt bámulta!</p> -<p>– A fene vigye az egész törvényszék bámulását! Ugyan ki avatta -fel az Old Bailey-t szépségbiróvá? Az, aranyhaju baba!</p> -<p>– Tudod-e Sydney. – mondá Stryver élesen rátekintve és vörös -arcát simogatva – tudod-e, hogy én inkább azt hittem, hogy te -vonzódol az aranyhaju babához és nagyon gyorsan észrevetted, hogy -mi történt az aranyhaju babával?</p> -<p>– Gyorsan megláttam, hogy mi történt vele? Ha egy leány, baba, -vagy nem baba, az ember orra előtt néhány yardnyira elájul, ahhoz -ugyan nem kell nagyitó üveg, hogy meglássa. Iszom az egészségére, -de tagadom, hogy szép. És most már nem kell több ital; megyek és -lefekszem. <span class="pagenum"><a name="Page_104" id= -"Page_104">-104-</a></span></p> -<p>A házigazda gyertyával kikisérte őt, hogy a lépcsőn világitson -neki, a hajnal hidegen tekintett be a piszkos ablakon keresztül. -Mikor kijutott a házból, a levegő hideg volt és csendes, az ég -felhős, a folyó sötét, élettelen, az egész környék elhagyatott -pusztához volt hasonló. Porfelhők keringtek a reggeli szélben, -mintha a puszta homokja kavarodott volna fel a messze távolban és -előre küldött első felhője a várost kezdené elönteni.</p> -<p>Benne elpocsékolt erő, körülötte pusztaság; a férfi megállott -utjában és egy pillanatra az előtte elterülő vadonban becsületes -törekvés, önmegtagadás és kitartó küzdelem délibábjait látta. Ennek -a látománynak a szép városában szellős oszlopsorok voltak, ahonnan -szerelem és báj tekintett le reája; kertek, melynek fáin az élet -gyümölcsei bőségesen csüngtek, patakjában a remény sugara -csillogott feléje. Egy pillanat – és eltünt. A háztömeg magas -lépcsőjén szobájába vánszorgott, ruhástól bevetette magát -gondozatlan ágyába és párnája nedves lett hasztalan ontott -könnyeitől.</p> -<p>Szomoruan, szomoruan kelt föl a nap; nem látott szomorubb képet, -mint a tehetséges, jóindulatu férfit, aki nem képes arra, hogy -helyes irányba kerüljön, nem képes arra, hogy segitsen önmagán és -boldogságának alapot vessen, aki el van telve gyöngeségének -tudatával és keserü kétségbeesésében megadja magát sorsának.</p> -<h3><span class="smaller">6. Fejezet.</span><br /> -Emberek százai.</h3> -<p>Manette doktor csöndes lakása csöndes utca sarkán volt, nem -messze Soho-Square-től. Egy szép vasárnap délutánján, mikor már -négy hónap hulláma hömpölygött el a hazaárulási per tárgyalása -felett és <span class="pagenum"><a name="Page_105" id= -"Page_105">-105-</a></span> annak emlékét a közönség érdeklődéséből -elsodorta a feledés mély tengerébe, Lorry Jarvis a napsütötte -utcákon sétált; Clerkenwell-ből, lakásáról a doktorhoz ment ebédre. -Miután többször visszasülyedt üzleti életének közönyösségébe, Lorry -végül a doktor barátja és a csöndes utcaszöglet az ő életének a -napja lett.</p> -<p>Ezen a bizonyos vasárnapon Lorry már kora délután három -különböző okból sétált Soho irányába. Először is mert szép -vasárnapokon ebéd előtt gyakran sétált a doktorral és Lucievel; -másodszor mert megszokta azt, hogy kedvezőtlen vasárnapokon velük -töltse el a napot, mint házuk barátja, csevegéssel, olvasással, -ablakból való kitekintés és más időtöltéssel; harmadszor, bizonyos -tekintetben kételyei voltak és ismervén a doktor háztartásának -rendjét, tudta, hogy ez az idő a legalkalmasabb azoknak a -megoldására.</p> -<p>Kedélyesebb sarkot, mint ahol a doktor lakott, Londonban nem -lehetett találni. Zsákutca volt és a doktor lakásának ablakaiból -kellemes kilátás nyilott egy csöndes, elvonult utcába. Az Oxford -roadtól északra akkoriban még csak néhány épület emelkedett, erdei -fák diszlettek, mezei virágok virultak és galagonya illatozott a -most már eltünt mezőkön. Ennek folytán éltető mezei levegő lebegett -Soho körül és a környéken sok délnek fordult fal volt látható, -amelyen az őszi barack idejében megérett.</p> -<p>A kora reggeli órákban a nyári nap fényesen sütött a sarokba; -mikor az utcák forrók lettek, a sarok árnyékba merült, de nem -annyira, hogy onnan nem lehetett volna a fényes napsugárba -tekinteni. Hüvös hely volt, csöndes, de vidám, bámulatos volt a -visszhangja és valódi menekülőhely az utcák vad lármája elől.</p> -<p>Ilyen csendes kikötőbe csendes hajó illett, és ott is volt. A -doktor egy nagy csendes ház két emeletét <span class= -"pagenum"><a name="Page_106" id="Page_106">-106-</a></span> lakta, -amelyben, mint mondták, napközben csendes ipart üztek, hallani nem -lehetett belőle semmit; éjjel pedig teljes csendbe merült. Egy -hátulsó épületben – melyhez udvar vezetett, az udvarban platánfa -sárguló levelei zugtak – orgonákat készitettek; ezüstöt vésett, -aranyat vert egy titokzatos óriás, aki a fal elején kidugta -aranyozott karját, mintha önmagát aranyozta volna be és a -látogatókat is hasonló sorssal fenyegetné. Ezt az ipart, vagy azt a -magános lakót, aki a harmadik emeletet lakta, vagy a -kocsipaszománykészitőt, akinek irodája volt a házban, alig lehetett -látni vagy hallani.</p> -<p>Néha egy munkás volt látható, éppen kabátját öltötte fel, amint -végighaladt az udvaron, vagy valami idegen nézegetett körül, vagy -az arany óriás környékéből tompa ütés hangja hallatszott. Mindez -azonban csak kivétel volt, mely megerősitette a szabályt, hogy a -hely fölött, vasárnap reggeltől szombat estig, a ház mögötti -platánfa verebei és a sarok visszhangjai szabadon rendelkeztek.</p> -<p>Manette doktor fogadta pácienseit, akiket régi hirneve és annak -csodálatos élettörténete utján való felélesztése hozzá vezetett. -Alapos tudása, tudományos kisérletei által keresetté vált és -munkájával annyit szerzett, amennyire szüksége volt.</p> -<p>Ezek a dolgok forogtak Lorry Jarvis elméjében, mikor -becsengetett a csöndes sarokház kapuján, azon a szép vasárnap -délután.</p> -<p>– Manette doktor otthon van?</p> -<p>– Várjuk.</p> -<p>– Miss Lucie otthon van?</p> -<p>– Várjuk.</p> -<p>– Miss Pross otthon van?</p> -<p>Lehet, hogy otthon van, de a szobaleánynak nincsen módjában, -hogy ezt a tényt tudassa vagy eltagadja, minthogy Miss Pross ebbeli -szándékát nem ismeri. <span class="pagenum"><a name="Page_107" id= -"Page_107">-107-</a></span></p> -<p>– Minthogy magam is itthon vagyok, – mondá Lorry – -fölmegyek.</p> -<p>Ámbár a doktor leánya alig tudott valamit szülőhazájáról, mégis -örökölni látszott azt a képességet, hogy csekély anyagi eszközzel -is sokat tud csinálni; ez a franciák leghasznosabb és -legkellemesebb tulajdonsága.</p> -<p>A butorzat egyszerü volt, sok aprósággal diszitve, melynek -értéke ugyan nem volt, de izlésről, érzelemről tanuskodott és -kellemes benyomást idézett elő. Az egyes tárgyaknak a szobákban -való elhelyezése, a szinek elrendezése, a kellemes változatok, a -bájos ellentétek, melyet ügyes kezek, hozzáértő szemmel és jó -izléssel idéztek elő, mind kellemesen hatottak és oly élénken -emlékeztettek a fiatal hölgyre, akinek a munkája volt mindez, hogy -Lorrynak ugy tünt föl, mint ha még a székek és az asztalok is -kérdeznék, azzal az általa már fölismert kifejezéssel, hogy -tetszik-e neki.</p> -<p>Három szoba volt az emeleten és minthogy az ajtók mind nyitva -állottak, hogy a levegő szabadon keringjen bennük, Lorry az -egyikből a másikba ment és mosolyogva vette észre azt a bájos -hasonlóságot, mely az egész környezetet jellemezte. Az első volt a -fogadószoba, abban voltak Lucie madarai, virágai, könyvei, iró és -munkaasztala és festőszekrénye, a második a doktor -konzultálószobája volt, amelyet ebédlőnek is használtak; a -harmadik, melyet időközönkint az udvarban lévő platánfa árnyékolt, -a doktor hálószobája volt, az egyik sarkában ott volt a most nem -használt cipőkészitő pad és szerszámok, olyanféle helyzetben, mint -amilyenben volt annak a korcsma mellett levő undoritó háznak ötödik -emeletén Páris külvárosában, Saint Antoineban.</p> -<p>– Csodálkozom, – mondá Lorry, szünetelve körültekintésében – -hogy szenvedéseinek emlékét magánál tartja. <span class= -"pagenum"><a name="Page_108" id="Page_108">-108-</a></span></p> -<p>– És miért csodálkozik ezen? – hangzott a rövid kérdés, mely -meglepte őt.</p> -<p>Miss Prosstól származott, a vörösarcu, erőskezü nőtől, akivel a -»György király« szállóban ismerkedett meg Doverben és akivel azóta -jó barátságban volt.</p> -<p>– Azt hittem… – kezdé Lorry.</p> -<p>– Bah! Azt hitte! – mondá Miss Pross, és Lorry elhallgatott.</p> -<p>– Hogy van? – tudakolta azután a hölgy, élénken ugyan, de olyan -hangon, mintha azt akarná kifejezni, hogy nem haragszik reá.</p> -<p>– Köszönöm, elég jól! – válaszolt Lorry szerényen. – És hogy van -ön?</p> -<p>– Mérsékelten jól! – mondá Miss Pross.</p> -<p>– Valóban?</p> -<p>– Igen! Valóban! – mondá Miss Pross. – Katicabogár sok gondot -okoz.</p> -<p>– Valóban?</p> -<p>– Az Isten áldja meg, mondjon már valami mást is »valóban«-on -kivül, vagy halálra kinoz – mondá Miss Pross, akit (alakjától -eltekintve) rövidség jellemzett.</p> -<p>– Tényleg! – mondá Lorry a változatosság kedvéért.</p> -<p>– Tényleg is elég rossz! – válaszolt Miss Pross. – De valamivel -jobban hangzik. Igen, sokat aggódom.</p> -<p>– Szabad az okát kérdeznem?</p> -<p>– Nem akarom, hogy tucatszámra jöjjenek ide az emberek, akik -egyáltalán nem méltók Katicabogaramhoz és őt nézzék – mondá Miss -Pross.</p> -<p>– Tucatszámra jönnek ilyen szándékkal?</p> -<p>– Száz számra – mondá Miss Pross.</p> -<p>Jellemezte ezt a hölgyet (mint sok mást előtte és azóta), hogy -valahányszor kérdezték eredeti állitását, ő azt mindig tulozta.</p> -<p>– Édes Istenem! – mondá Lorry; ez a legbiztosabb megjegyzésnek -látszott, melyet elképzelhetett. <span class="pagenum"><a name= -"Page_109" id="Page_109">-109-</a></span></p> -<p>– Együtt laktam a drágával – vagy a drága velem lakott és -megfizetett érte, amit bizonyára nem kivántam volna, arra -megesküdhetek, ha képes lettem volna arra, hogy őt vagy magamat -semmiből eltartsam, – amióta tiz éves lett. Elég szomoru! – mondá -Miss Pross.</p> -<p>Lorry nem értette meg teljesen, hogy mi volt elég szomoru és -fejét rázta; testének ezt a fontos alkotórészét tündérköpenyként -használta, mely mindenre ráillik.</p> -<p>– Mindenfajta, kedveltemhez teljesen méltatlan nép fordul meg -itten – mondá Miss Pross. – Mikor ön elkezdte…</p> -<p>– Én kezdtem el, Miss Pross?</p> -<p>– Hát nem ön? Hát ki támasztotta életre az ő atyját?</p> -<p>– Ó! Ha <i>ez</i> az elkezdés… – mondá Lorry.</p> -<p>– Nem volt befejezés, azt hiszem! Azt mondom, hogy mikor ön -elkezdte a dolgot, elég szomoru volt: nem mintha Manette doktoron -kifogásolnék valamit, kivéve, hogy ő sem méltó ilyen leányhoz; ez -nem az ő szégyene, mert senki, semmilyen körülmények között sem -méltó hozzá. De valóban még kétszer, sőt háromszor is szomorubb, ha -kivüle (akinek ezt meg tudnám bocsátani) egész embertömegek jönnek -és Katicabogaram szeretetét elrabolják tőlem.</p> -<p>Lorry tudta, hogy Miss Pross nagyon féltékeny, de tudta azt is, -hogy ő, különössége ellenére is, a legönzetlenebb teremtés a -világon, – amilyent csak nők között lehet találni – aki csupán -szeretetből és bámulatból akaratnélküli rabszolgája a fiatalságnak, -mely ránézve elmult, a szépségnek, melylyel sohasem rendelkezett, a -biztató reménynek, amely az ő gyászos életét sohasem ragyogta be. Ő -ismerte eléggé a világot és tudta, hogy nem létezik értékesebb, -mint a sziv hüséges vonzalma, mint ahogy az itten megnyilvánult, -szabadon, minden önzés nélkül, <span class="pagenum"><a name= -"Page_110" id="Page_110">-110-</a></span> ő ezt annyira -megbecsülte, hogy mikor gondolatban jutalmakat osztogatott, – -mindannyian gyakran foglalkozunk ilyen gondolatokkal – Miss Prosst -szivesebben helyezte az alsóbbrendü angyalok sorába, mint sok -hölgyet, akiről a természet és müvészet jobban gondoskodott és -Tellsonéknál letétje volt.</p> -<p>– Nem volt és nem is lesz soha férfi, aki méltó az én -Katicabogaramhoz, – mondá Miss Pross – az én Salamon testvéremet -kivéve, ha nem követett volna el hibát az életben.</p> -<p>Ez ismét példája volt az ő hüségének. Lorrynak Miss Pross élete -történetére vonatkozó kérdései megállapitották azt a tényt, hogy az -ő Salamon testvére szivtelen gazember volt, aki őt egész vagyonától -megfosztotta, hogy azzal üzérkedjék és azután szegénységben minden -szánalom nélkül elhagyta. Miss Prossnak Salamonba vetett hite (egy -csekélységet leszámitva az elkövetett hibáért) Lorry szemében -komoly dolognak látszott és hozzájárult ahhoz, hogy róla való jó -véleményét még inkább növelje.</p> -<p>– Minthogy véletlenül egy pillanatra egyedül vagyunk és mind a -ketten gyakorlati emberek vagyunk, – mondá ő, mikor visszakerültek -ismét a fogadószobába és barátságosan ültek egymás mellett – -engedje meg a kérdést, nem emliti-e a doktor Lucieval való -beszélgetése közben azt az időt, amikor cipőket készitett?</p> -<p>– Soha.</p> -<p>– És mégis ott-tartja magánál azt a padot és azokat a -szerszámokat?</p> -<p>– Ah! – válaszolt Miss Pross fejét rázva. – De nem mondom, hogy -ő nem foglalkozik gondolataiban ezzel az emlékkel.</p> -<p>– Azt hiszi, hogy sokat gondol erre az időre?</p> -<p>– Azt hiszem, – mondá Miss Pross.</p> -<p>– Elképzeli-e… – kezdé Lorry ismét, mikor Miss Pross hirtelen -félbeszakitotta… <span class="pagenum"><a name="Page_111" id= -"Page_111">-111-</a></span></p> -<p>– Nem képzelek el semmit. Nincsen képzelőtehetségem -egyáltalán.</p> -<p>– Helyes! Föltételezi-e – … néha talán föltételez valamit?</p> -<p>– Néha-néha – mondá Miss Pross.</p> -<p>– Föltételezi-e, – folytatta Lorry derült mosollyal, miközben -jóakaróan nézett reá – hogy Manette doktornak van-e valami szomoru -sorsára vonatkozó nézete; avagy ismeri-e ellensége nevét?</p> -<p>– Nem tudok erről semmi egyebet, mint amit Katicabogár -elmond.</p> -<p>– És ő mit mond?</p> -<p>– Ő azt hiszi, hogy van.</p> -<p>– Ne bosszankodjék azon, hogy mindezt kérdezem; mert én unalmas -kereskedőember vagyok; ön pedig praktikus nő.</p> -<p>– Unalmas? – kérdezte Miss Pross nyugodtan.</p> -<p>Lorry kivánta, hogy bár ne emlitette volna azt a szerény jelzőt -és ezt válaszolta:</p> -<p>– Nem, nem, nem. Bizonyára nem. De hogy visszatérjünk az ügyhöz: -nem érdekes, hogy Manette doktor, aki semmiesetre, sohase követett -el semmi rosszat, amiről mi meg vagyunk győződve, sohasem emliti -ezt a kérdést? Nem mondom, hogy előttem, ámbár mi már sok évvel -ezelőtt is üzleti összeköttetésben állottunk és most bizalmas -barátok vagyunk; de hogy leánya előtt sem emliti, aki őt annyira -szereti, és akit ő bálványoz? Higyje el, Miss Pross, hogy nem a -kiváncsiság, hanem az őszinte részvét az oka kérdésemnek.</p> -<p>– Hát, amennyire én tudom, és ez édes-kevés, amint ön majd -mondani fogja, – válaszolt Miss Pross, kiengesztelve Lorry -bocsánatot kérő hangjától – fél a tárgytól.</p> -<p>– Fél?</p> -<p>– Azt hiszem, hogy elég egyszerü oka van annak, hogy miért fél. -Rettenetes emlék ez. Azonkivül ebből <span class="pagenum"><a name= -"Page_112" id="Page_112">-112-</a></span> származott az is, hogy -öntudatát is elvesztette. Miután nem tudja, hogy ez a körülmény -hogyan állott be, sem azt, hogy hogyan gyógyult ki belőle, talán -sohasem biztos abban, hogy nem veszti-e el ismét. Azt hiszem, hogy -már ez a körülmény sem tenné ezt a tárgyat valami kellemessé.</p> -<p>Ez sokkal mélyebb megfigyelés volt, mint amilyet Lorry -elvárt.</p> -<p>– Igaz, – mondá ő, – ez borzasztó emlék. Mégis, engem folyton -gyötör a kétség, Miss Pross, hogy előnyös-e Manette doktorra, hogy -mindig tépelődik azon. Ez a kétség és nyugtalanság okozta valóban -ezt a mai bizalmas beszélgetésünket.</p> -<p>– Ezen nem lehet segiteni, – mondá Miss Pross fejét rázva. – Ha -ezt a hurt megérintik, akkor az ő állapota azonnal rosszabbra -fordul. Jobb azt nem érinteni. Röviden, nem szabad érinteni, akár -tetszik, vagy nem. Néha éj közepén fölkel és halljuk, amint -fölöttünk szobájában járkál föl és alá, föl és alá. Katicabogár -tudja olyankor, hogy ő gondolatban régi börtönében járkál föl és -alá. Fölsiet hozzá és együtt járkálnak föl és alá, föl és alá, mig -ismét megnyugszik. Nyugtalanságának okát soha egy szóval sem emliti -előtte, ő meg azt hiszi, hogy a legjobb, ha nem érintik ezt a -kérdést. Csöndben járkálnak együtt föl és alá, mig az ő szeretete -és jelenléte őt ismét eszméletre nem hozza.</p> -<p>Ámbár Miss Pross tagadta azt, hogy képzelőtehetsége van, mégis a -»föl és alá« szóknak megismétlése bizonyitotta azt, hogy mennyire -el tudja képzelni azt a gyötrelmet, melyet egy szomoru emléktől -való üldöztetés okozhat. Ez a körülmény igazolta legélénkebben az ő -képzelőtehetségét.</p> -<p>Emlitettük, hogy a saroknak milyen bámulatos visszhangja volt, -lépések visszhangja oly tisztán volt hallható, hogy ugy látszott, -mintha már a fáradt <span class="pagenum"><a name="Page_113" id= -"Page_113">-113-</a></span> föl és alá járkálásnak emlitése is -elegendő lett volna ahhoz, hogy a visszhangot felkeltse.</p> -<p>– Itt vannak! – mondá Miss Pross, fölkelt és végét vetette a -beszélgetésnek. – Most mindjárt az emberek százai lesznek -itten!</p> -<p>Olyan sajátságos volt ez a sarok akusztikai tulajdonságaival, -hogy Lorry, amint ott állt a nyitott ablaknál és a hazafelé tartó -atya és leány elé nézett, akiknek a lépéseit hallotta, azt -képzelte, hogy sohasem érnek haza. Nemcsak hogy a visszhang nem -állt el, mikor a lépések már megszüntek, hanem olyan lépések -visszhangja is hallatszott, amelyek arra nem jártak, majd hirtelen -elállott, mintha a lépések már egészen közel jutottak volna. De -végre megjelent az atya és leánya és Miss Pross ott állott a -kapuban és fogadta őket.</p> -<p>Kellemes látvány volt, amint Miss Pross, kinek külseje egyébként -vad, vörös és ijesztő volt, a szobába belépő kedveltjének a fejéről -a kalapot levette és arról zsebkendője szélével a port leverte, -majd a köpenyét is levette és összehajtotta; dus haját oly -büszkeséggel simogatta, mintha az sajátja volna és mintha ő maga az -asszonyok között a legszebb és leghiubb volna. Megható volt az is, -amint Lucie őt átölelte, fáradságát megköszönte és nem engedte, -hogy vele annyit fáradozzék – ez utóbbit csak tréfás hangon volt -szabad emlitenie, különben Miss Pross halálosan megsértve szobájába -vonult volna, hogy sirjon. Kellemes látvány volt a doktor is, amint -őket nézte és Miss Prossnak mondotta, hogy ő Luciet elkényezteti, -ezt olyan hangon és olyan pillantások kiséretében mondotta, melyben -éppen annyi kényeztető volt, mint a Miss Pross viselkedésében és -talán még több is, ha ugyan ez lehetséges volt. Lorry is kellemes -látvány volt, amint kis parókájával a fején mindnyájukra jóakaróan -tekintett és agglegény élete csillagának köszönetet mondott, hogy -öreg napjaiban <span class="pagenum"><a name="Page_114" id= -"Page_114">-114-</a></span> ilyen otthonba vezérelte. De az emberek -százai nem jöttek, hogy tanui legyenek a látványnak és Lorry hiába -várta Miss Pross jóslatának a beteljesedését.</p> -<p>Ebéd ideje is megjött, de nem az emberek százai. A kis háztartás -vezetésében Miss Pross vette át az alsóbb régiók fölött való -felügyeletet és valóságos csodákat művelt. Az ő ebédjei, habár -szerények, de félig angol, félig francia módszer szerint kitünően -voltak elkészitve, szépen feltálalva, ugy hogy azoknál jobbat -kivánni sem lehetett. Miss Pross barátságát kizárólag praktikus -alapokra fektette; Sohot és a határos tartományokat felkutatta és -elszegényedett franciákat, shillingekkel és félkoronákkal -megvesztegetett, ezért ezek aztán konyhai titkokat árultak el neki. -Gallia hanyatló fiaitól és leányaitól oly csodálatos művészetet -tanult el, hogy az asszony és leány, akik konyhai táborkarát -képezték, ugy bámultak reá, mint valami varázslóra vagy Cinderella -keresztanyjára; tyukot, nyulat egy-két főzeléket hozatott a kertből -és azt készitett belőle, amit akart.</p> -<p>Vasárnap a doktorékkal együtt ebédelt az asztalnál, de más -napokon állhatatosan megmaradt szokása mellett, hogy ismeretlen -időben vagy az alsóbb régiókban, vagy pedig másodemeleti szobájában -étkezett – egy kék szobában, ahová Katicabogarán kivül senkit sem -bocsátott be. Ez alkalommal Miss Pross Katicabogár barátságos arca -és figyelmességétől teljesen ellágyult, ugy hogy az ebéd nagyon -kellemesen telt el.</p> -<p>Tikkasztóan meleg nap volt és ebéd után Lucie azt ajánlotta, -hogy a bort a platánfa alá vigyék és ottan üljenek a szabadban. -Minthogy minden az ő kivánsága szerint történt, kimentek a platánfa -alá és Lorry különös megjutalmazására ő maga vitte le a bort az -udvarba. Egy idő óta Lorry pohárnokának szegődött és mialatt a -platánfa alatt ülve beszélgettek, <span class="pagenum"><a name= -"Page_115" id="Page_115">-115-</a></span> gondosan töltögette -poharát. A házak titokzatos háta és szöglete bekandikált, amint -beszélgettek és fejük fölött a platánfa suttogott.</p> -<p>És a népek százai még mindig nem jelentkeztek. Darnay -jelentkezett, mialatt a platán alatt üldögéltek, de ez csak -egy.</p> -<p>Manette doktor szivesen fogadta őt, ugyszintén Lucie is. De Miss -Pross hirtelen görcsöket érzett fejében és testében és visszavonult -a házba. Ez a baj gyakran lepte meg őt, melyet bizalmas -beszélgetésben szeszélyének mondott.</p> -<p>A doktor nagyon jó hangulatban volt és különösen fiatalnak -látszott. Ilyen alkalmakkor feltünő nagy volt a hasonlatosság közte -és Lucie között és amint ott ültek egymás mellett, a leány fejét -atyja vállára hajtotta, ő meg karját széke támlájára fektette, -kellemes volt ezt a hasonlóságot megfigyelni.</p> -<p>Egész nap beszélgetett, különböző témáról és szokatlan -élénkséggel.</p> -<p>– Kérem, Manette doktor, – szólott Darnay amint a platán alatt -ültek, beszélgetésük természetes folyamán mondotta ezt, véletlenül -éppen London régi épületeiről volt szó – látta-e már a Towert?</p> -<p>– Lucie és én ott voltunk egyszer; de csak futólag, annyit -láttam belőle, hogy tudjuk azt, hogy érdekes hely; nem egyéb.</p> -<p>– Én ott voltam, amint tudja – mondta Darnay mosolyogva, ámbár -kissé elpirult a bosszuságtól, – más minőségben, amely nem sok -alkalmat ad arra, hogy belőle valami sokat lehetne látni. Különös -történetet beszéltek el nekem, mialatt ott voltam.</p> -<p>– Mi volt az? – kérdé Lucie.</p> -<p>– Mikor valami átalakitást végeztek, a munkások egy földalatti -börtönre bukkantak, mely évek óta be volt falazva és megfeledkeztek -róla. A belső falak minden köve tele volt felirásokkal, a foglyok -irták tele – évszámok, nevek, panaszok, imádságokkal. <span class= -"pagenum"><a name="Page_116" id="Page_116">-116-</a></span> Egy -szegletben levő sarokkőre, egy fogoly, valószinüen mielőtt a -vesztőhelyre vitték, utolsó szónak három betüt vésett reá. A -használt eszköz kezdetleges volt és hirtelen, bizonytalan kézzel -készült. Eleinte igy betüzték ki: A. S. G.; mikor aztán gondosabban -megvizsgálták, kitünt, hogy az utolsó betü S. Nem tudtak olyan -fogolyról, akinek ezek lettek volna a kezdőbetüi; sokáig -eredménytelenül találgatták, hogy mi lehetett a neve. Végül arra a -megállapodásra jutottak, hogy a betük nem kezdőbetüi egy névnek, -hanem egy teljes szó, ÁSS. Gondosan megvizsgálták a padlót a -felirás alatt és a földben egy kő alatt papiros hamujára akadtak, -mely kis bőrtáska vagy zacskó hamujával keveredett el. Hogy mit irt -az ismeretlen fogoly, azt sohasem fogják elolvashatni, de irt -valamit és elásta, hogy a fogház őrei elől elrejtse.</p> -<p>– Atyám! – kiáltott. – Rosszul van!</p> -<p>Hirtelen fölugrott, kezével fejéhez ért. Arca és tekintete -mindannyiukat megrémitette.</p> -<p>– Nem, édesem, nem vagyok rosszul. Nagy cseppekben esik az eső. -Ezért ugrottam fel. Jobb, ha bemegyünk.</p> -<p>Csakhamar magához tért. Valóban, nagy cseppekben esett az eső s -mutatta a keze fejét, melyen nagy esőcseppek csillogtak. De egy -szót sem szólt arra a felfedezésre vonatkozóan, amelyet éppen az -imént beszéltek el, és amikor a házba mentek, Lorry gyakorlott -szeme felfedezte, vagy azt képzelte, hogy felfedezte arcán, mikor -Darnay Károly felé fordult, ugyanazt a különös pillantást, amellyel -a törvényszék folyosóján fordult feléje.</p> -<p>Azonban oly gyorsan tért magához, hogy Lorrynak kételyei -támadtak szemének megbizhatósága tekintetében. A hallban levő -aranyóriás karja nem volt nyugodtabb mint ő, mikor megállt alatta -és megjegyezte, <span class="pagenum"><a name="Page_117" id= -"Page_117">-117-</a></span> hogy még most is ki van téve -megijedésnek és hogy az eső ijesztette őt meg.</p> -<p>Uzsonna ideje, Miss Pross készitette el a teát ujabb idegroham -kiséretében és az emberek százai még mindig hiányoztak. Carton jött -el, vele együtt is csak ketten voltak.</p> -<p>Az est tikkasztó volt, ajtó, ablak tárva nyitva volt ugyan, a -hőség mégis elviselhetetlen volt. Mikor a teával végeztek, mind -odaültek az egyik ablak mellé, és kitekintettek a homályos -alkonyatba. Lucie atyja mellett ült; Darnay ült mellette, Carton az -ablakhoz támaszkodott. Az ablak hosszu fehér függönyét a szél -lebegtette; egy szélroham belekapaszkodott a sarkába, fölvitte a -menyezetig, ahol mint valami kisértetes szárny, ugy hullámzott.</p> -<p>– Az eső még mindig sulyos, nagy cseppekben esik – mondá Manette -doktor. – Lassan közeledik.</p> -<p>– De biztosan – mondá Carton.</p> -<p>Halkan beszéltek, mint várakozó, figyelő emberek szoktak, amint -sötét szobában villámlásra váró és figyelő emberek mindig -szoktak.</p> -<p>Az emberek siettek az utcákon, hogy fedél alá kerüljenek, -mielőtt a zivatar kitört; a csodálatos sarok visszhangzott a -járó-kelők lépésének hangjától, de egy lélek se jött arra.</p> -<p>– Micsoda embertömeg és mégis mily magány! – mondá Darnay, mikor -egy ideig már hallgatóztak.</p> -<p>– Nem kelt-e szorongó érzést Darnay ur? – kérdé Lucie. – Néha -itt ülök esténkint mig azt képzelem… – ma este, hogy minden olyan -sötét és komor, a képzelődésnek már az árnyéka is megborzongat.</p> -<p>– Hadd borzongjunk mi is. Megtudhatjuk, hogy mi az?</p> -<p>– Nevetségesnek fogja tartani. Azt hiszem, hogy ilyen képzelődés -csak arra hat, akitől származik; nem elmondani való. Néha magamban -ülök itten <span class="pagenum"><a name="Page_118" id= -"Page_118">-118-</a></span> esténkint, hallgatózva, mig azt -képzelem, hogy ez a visszhang, mindazon lépések visszhangja, -melyeknek életünkre befolyása van.</p> -<p>– Ha ez ugy van, – vetette közbe Carton Sydney az ő szokott -közönyös hangján – akkor egy napon nagy tömeggel lesz dolgunk.</p> -<p>A lépések nem szüntek meg, sietésük mindinkább gyorsabbá vált, a -sarok visszhangzott tőlük; némelyik lépés az ablak alatt hangzott, -vagy a szobában; némelyik közeledett, egy másik távolodott vagy -megállt, avagy egészen megszünt; mind a távoli utcákból jött, egy -se volt látható.</p> -<p>– Ez a sok lépés mindegyikünknek van szánva, Miss Manette, vagy -pedig fel kell osztanunk egymás között?</p> -<p>– Nem tudom, Darnay ur, mondtam önnek, hogy ez csupán balga -képzelődés, de ön hallani óhajtotta. Mikor erre az eredményre -jutottam, magamban voltam és akkor azt képzeltem, hogy ezek azoknak -a lépései, akiknek az én és atyám életére befolyása lesz.</p> -<p>– Én magamra veszem – mondá Carton. – Én nem kérdezek semmit, -nem szabok feltételeket. Nagy tömeg tart most felénk, Miss Manette, -látom őket – a villámlás fényénél. – Az utolsó szót akkor füzte -hozzá, mikor egy fényes sugár cikkázott, mely megvilágitotta őt, -amint az ablakhoz támaszkodott.</p> -<p>– És hallom is őket – füzte ismét hozzá, heves mennydörgés után. -– Itt rohannak, gyorsan, vadul, dühöngve.</p> -<p>A sürü zápor hangos zuhogását személyesitette meg, amely -beszédjében is megakasztotta, mert minden hangot tulharsogott. -Heves zivatar keletkezett a zápor kiséretében, mennydörgés, -villámlás és eső egy pillanatig sem szünetelt, mig éjféltájban a -hold felkelt. <span class="pagenum"><a name="Page_119" id= -"Page_119">-119-</a></span></p> -<p>Szent Pál templomának nagy harangja egy órát zugott a -megtisztult levegőbe, mikor Lorry, Jerry kiséretében, magas -csizmában, lámpással felszerelve, Clerkenwellbe, hazafelé indult. -Soho és Clerkenwell közötti uton elhagyatott helyek voltak és Lorry -ezeknek a megbizhatatlanságára való tekintettel Jerryt kisérőül -fogadta; rendes körülmények között ez a szolgálat két órával -korábban teljesitődött.</p> -<p>– Micsoda éjszaka volt ez, Jerry! – Majdnem olyan, – szólt Lorry -– hogy a halottakat sirjaikból kiássa.</p> -<p>– Én sohasem látom az éjszakát, uram, nem is hiszem, hogy látni -fogom, nincs dolgom vele – válaszolt Jerry.</p> -<p>– Jó éjt, Carton ur! – mondá a kereskedő. – Jó éjt Darnay ur. -Látunk-e ismét ilyen éjszakát, együtt?</p> -<p>Talán. Talán látják azt a nagy embertömeget is, amint zugva -bömbölve feléjük hömpölyög.</p> -<h3><span class="smaller">7. Fejezet.</span><br /> -Monseigneur a városban.</h3> -<p>Monseigneur, az udvar nagyhatalmu urainak egyike, kéthetenkint -megismétlődő fogadóestélyét tartotta párisi nagy palotájában. -Monseigneur belső termeiben tartózkodott, a szentek szentjében, -bámulóinak tömegétől távol. Monseigneur csokoládéját készült -elfogyasztani. Monseigneur képes volt sok mindenfélét könnyedén -elfogyasztani és néhány elégületlen azt állitotta, hogy meglehetős -gyorsasággal fogyasztja el Franciaországot; a reggeli csokoládé nem -juthatott torkába, a szakácson kivül négy erős férfi segitsége -nélkül.</p> -<p>Igen. Négy férfi kellett ahhoz, mind a négy ragyogóan diszes -egyenruhában. Főnökük képtelen volt <span class="pagenum"><a name= -"Page_120" id="Page_120">-120-</a></span> megélni kevesebb, mint -két aranyórával a zsebében, Monseigneur előkelő és izléses divatját -utánozta; négy férfi kellett ahhoz, hogy a boldog csokoládét -Monseigneur ajkaihoz juttassa. Egyik lakáj a csokoládésedényt a -szent terembe hozta, a második habossá verte kis szerszámmal, -melyet erre a célra magával hordott; a harmadik átnyujtotta a -kitüntetett serviettet; a negyedik (az, a két aranyórával) a -csokoládét csészébe öntötte. Lehetetlen volt, hogy Monseigneur a -csokoládé felszolgálói közül egyet is nélkülözzön és megtartsa -előkelő helyzetét a bámuló égboltozat alatt. Sötét foltot vetett -volna cimerére, ha csokoládéját póriasan, csak három ember -szolgálta volna fel; kettő esetén bizton meghalt volna.</p> -<p>Monseigneur az elmult éjjel kis soupern vett részt, ahol a -Comedie és a Grande Opera bájosan volt képviselve. Monseigneur a -legtöbb éjjelen kis soupern vett részt igéző társaságban. -Monseigneur oly udvarias és fogékony volt, hogy a Comedie és Grande -Operának sokkal nagyobb befolyása volt az unalmas állami ügyekben, -mint egész Franciaország szükségletének. Franciaországra nézve -szerencsés körülmény, és más hasonlóan kitüntetett államokra nézve -is mindig az! Angliára nézve is az volt (példa kedvéért) a vidám -Stuart szomoru napjaiban, aki eladta.</p> -<p>Monseigneurnek az általános állami ügyekről igazán nemes fogalma -volt: hadd menjen minden a maga utján; a különös állami ügyekre -vonatkozóan más szintén nemes eszméje volt: hogy minden az ő utjára -menjen, gyarapitsa az ő hatalmát és zsebét. Az ő általános és -különös gyönyöreire vonatkozóan Monseigneurnek az a másik valóban -nemes ideája volt, hogy a világ ezek számára teremtődött. Az ő -bibliájának a szövege (mely az eredetitől csak egy szóban -különbözött, ez ugyan elég kevés) igy hangzott: »Mert enyém a föld -mind az ő bőségével mondja Monseigneur.« <span class= -"pagenum"><a name="Page_121" id="Page_121">-121-</a></span></p> -<p>Monseigneur lassan ugyan, de arra a felfedezésre jutott, hogy -ugy magán-, mint állami ügyei bonyolódni kezdtek és mindkét -rendbeli ügyei részére nagybérlőt fogadott társul maga mellé. Az -állami pénzügyek részére, mert Monseigneur már semmit sem -végezhetett velük, bérbe kellett tehát adni valakinek, aki végez -majd velük; magánpénzügyei részére pedig, mert a nagybérlők -gazdagok voltak, Monseigneur pedig elszegényedett, mivel generációk -éltek nagy fényüzésben és pazarlásban. Monseigneur tehát testvérét -kivette a zárdából, még idejében, hogy elkerülje a halál fátyolát, -a legolcsóbb ruhát, amit viselhetett, és egy nagyon gazdag, ősökben -szegény nagybérlőhöz férjhez adta. Ez a nagybérlő, felszerelve az -előirt pálcával, melynek tetején aranyalma volt, ott volt most az -előszobák társaságában, az emberek alázatosan borultak le előtte – -a felsőbb rendüeket, Monseigneur véréből valókat kivéve, ezek, -feleségét is közéjük számitva, mindig a legnagyobb megvetéssel -tekintettek le reá.</p> -<p>A nagybérlő gazdag ember volt. Harminc ló állott istállóiban, -halljában huszonnégy lakáj ült, feleségét hat nő szolgálta. Mint -olyan egyén, akinek nem volt más hivatása, mint hogy raboljon és -zsákmányoljon, ahol csak tud. A nagybérlő – kinek társadalmi -tekintélyét házassága is növelte – volt az egyedüli igazság azok -között, akik aznap Monseigneur palotájában megjelentek.</p> -<p>A termek, ámbár szép látványt nyujtottak és a kor izlésének és -művészetének minden változatával és diszével ékeskedtek, valójában -nem voltak egészséges ügynek mondhatók; a más helyeken tartózkodó, -rongyokba burkolt madárijesztőkre és hálósapkákra való tekintettel -(pedig ezek nem voltak olyan messzire, hogy a Notre Dame -őrtornyaiból, melyek mind a két szélsőségtől egyenlő távolságra -voltak, mind a kettőt ne lehetett volna megfigyelni) <span class= -"pagenum"><a name="Page_122" id="Page_122">-122-</a></span> fölötte -kényelmetlen ügynek volt mondható, – ha ugyan Monseigneur -palotájában ez az ügy valakire tartozott volna. A jelenlevők között -voltak katonatisztek haditudás nélkül; tengerészeti tisztek, akik -hajót sohasem láttak; hivatalnokok, akiknek hivatalukról fogalmuk -sem volt; arcátlan papok, akiknek gondolkodása oly világi volt, -mint a legrosszabb világié, akiknek szeme kéjvágyó, nyelve -sikamlós, életmódja még sikamlósabb volt; mind teljesen alkalmatlan -arra, hogy hivatását betöltse, mind aljasan hazug, mivelhogy azt -állitotta, hogy hivatásával foglalkozik, pedig mind közeli vagy -távolabbi viszonyban Monseigneur rendjéből való volt; az állami -hivatalok, ahonnan még lehetett valami hasznot kipréselni, velük -voltak tele; tucatszámra lehetett őket felsorolni. Voltak bőségesen -olyanok is jelen, akik sem Monseigneurrel, sem az állammal nem -állottak közvetetlen öszeköttetésben, de éppen oly kevéssé más -valamivel, ami igazi, valódi; akik életük folyamán sohasem -kisérelték meg, hogy igazi földi célt tisztességes uton érjenek el. -Orvosok, akik nagy vagyont szereztek sohasem létezett betegségek -ellen való titkos szerekkel, Monseigneur előszobáiban mosolyogtak -előkelő betegeikre. Tervkovácsok, akik mindenféle gyógyszert -fedeztek fel az állam apróbb bajainak orvoslására, kivévén azt az -egyet, hogy komoly munkával egyetlenegy bünt kell gyökerestől -kiirtani, – Monseigneur fogadása alkalmával zagyva fecsegéseikkel -telebeszélték mindenkinek a fülét, akit csak megfoghattak. -Istentagadó filozófusok, akik szavakkal akarták a világot -ujjáalakitani, kártyából épitettek babiloni tornyot, hogy az eget -ostromolják, ebben a Monseigneurnél összegyült gyönyörü társaságban -istentagadó vegyészekkel beszélgettek, akik aranycsinálással -foglalkoztak. Előkelő urak, akik a legkiválóbb nevelésben -részesültek, mely körülmény abban a sajátságos időben is – éppen -<span class="pagenum"><a name="Page_123" id= -"Page_123">-123-</a></span> ugy, mint mostan – gyümölcseiben -nyilvánult ugy, hogy teljesen közönyösek voltak minden iránt, ami -méltó arra, hogy az emberi sziv részvétét felkeltse, Monsigneur -palotájában teljes lelki kimerültség állapotában voltak láthatók. -Ezek a különböző notabilitások Páris előkelő világában olyan -otthonból kerültek ide, hogy Monseigneur összegyült imádói között a -kémeknek – ezek alkották az előkelő társaságnak több mint a felét – -nehéz dolguk lett volna, hogy ennek a légkörnek angyalai között -egyetlen nőt fedezzenek fel, akinek megjelenése és viselkedése -anyára vallott. Általában azon a puszta tényen kivül, hogy a gondot -okozó kis teremtménynek életet adtak – ezzel ugyan az anya neve még -távolról sincs megérdemelve – ilyesvalami a divatos világban -ismeretlen volt. Parasztasszonyok táplálták és nevelték a divatba -nem illő kicsinyeket, és hatvanéves bájos nagymamák ugy öltözködtek -a souperhoz, mintha huszévesek volnának.</p> -<p>A valótlanság fekélye torzitott el minden emberi teremtményt, -mely Monseigneurre várakozott. A legtávolibb teremben volt egy -féltucat kivételes ember, akiknek már néhány év óta bizonytalan -sejtelmük volt arról, hogy a világ ügyei rosszul állanak. Hogy -ezeket az ügyeket ismét helyes utra tereljék, ennek a féltucatnak -fele tagja lett egy fantasztikus convulsionista szektának és éppen -azok tanácskoztak egymás között: tajtékozzanak, dühöngjenek és -tomboljanak-e epileptikusan ott a hely szinén – hogy ilyen módon -kiválóan érthető utmutatót állitsanak Monseigneur jövőben való -irányitására. Ezeken a derviseken kivül volt ott még három más -egyén is, egy másik szektának a tagjai, amely a világot az »Igazság -középpontjának« mondott zagyvalékkal akarta megjavitani és azt -állitotta, hogy az emberiség kikerült az igazság középpontjából, – -ez ugyan nem igényelt sok bizonyitást – de nem a kerületéből és -<span class="pagenum"><a name="Page_124" id= -"Page_124">-124-</a></span> hogy ki ne repüljön a kerületéből és a -középpontba visszakerüljön, böjtölésre és szellemidézésre van -szükség. Ehhez képest sokat társalogtak a szellemekkel – és sok jót -is vittek ezáltal végbe, ami ugyan sohasem került -nyilvánosságra.</p> -<p>Vigasztalásul szolgált az, hogy Monseigneur palotájának egész -társasága kifogástalanul volt öltözve. Ha tudták volna, hogy az -itélet napja csupán disznap, közülök mindegyik örök időkre -megállotta volna a vizsgálatot. A hajnak ez a fésülése, beporozása -és kenegetése, az arcnak a festése és müvészi kijavitása, a bátor -kardoknak a látása, a szaglás érzékének ez a gyöngéd tisztelete -bizonyára mindent örök időkre megóvott volna. A legjobb nevelésü -előkelő urak apró függő harangocskákat viseltek, melyek álmos -mozgásuk közben csörögtek és csengtek; ez a csengés és a selyem, -brokát- és finom vászonnak suhogása olyan mozgást idézett elő a -levegőben, hogy Saint Antoinet és mardosó éhségét messzire -elsöpörte.</p> -<p>A ruha volt a csalhatatlan talizmán és varázs, mely mindent a -maga helyén megtartott. Mindenki álarcos bálhoz volt öltözve, mely -sohasem ért véget. Ez az álarcos bál a Tuileriák palotájától kezdve -végig Monseigneuron, az egész udvaron, a kamarákon, a -törvényszékeken és az egész társaságon, (a madárijesztők -kivételével) egész a hóhérig terjedt, aki fésülve, puderezve, -aranypaszományos kabátban, félcipőben és fehér selyemharisnyában -végezte munkáját. Az akasztófáknál és kerekeknél – a bárd ritkaság -volt – Monsieur Paris ilyen csinos ruhában végezte a dolgát. És -ugyan ki kételkedett volna Monseigneur fogadónapjainak társaságában -az Urnak 1780-ik esztendejében azon, hogy ez a rendszer, melynek -gyökere a fésült, puderezett hóhér aranypaszomántos ruhában, -félcipőben és selyemharisnyában: nem éli tul a csillagokat!</p> -<p>Miután Monseigneur négy emberét terhétől megszabaditotta -<span class="pagenum"><a name="Page_125" id= -"Page_125">-125-</a></span> és csokoládéját elfogyasztotta, -kinyittatta a szentek szentélyének ajtaját és kilépett. És aztán -milyen volt az az alázatosság, a hajlott gerinc, a mosolygó arc, az -alacsony megalázkodás! A testi és lelki megalázkodásból az Ég -számára nem jutott semmi – ez volt egyik ok a sok közül, hogy -Monseigneur imádói nem alkalmatlankodtak ottan.</p> -<p>Monseigneur nyájasan vonult termein végig egész az igazság -kerületéig; itt igért valamit, amarra mosolygott, egy boldog -rabszolgának egy szót suttogott, egy másik felé kezével intett. -Majd megfordult és ugyanazon az uton visszafelé ment; bizonyos idő -eltelte után a csokoládészellemekkel ismét szentélyébe zárkózott, -ezután nem látták többé.</p> -<p>A szinjáték befejeződvén, a levegő mozgása szinte viharrá vált -és a kis harangocskák a lépcsőkön hangzottak. Az egész tömegből -nemsokára csak egy személy maradt ottan, hóna alá fogta kalapját és -burnótszelencéjével lassan haladt a tükrök mellett kifelé.</p> -<p>– Az ördögnek szentellek – mondá ez a személy, miközben az -utolsó ajtónál megállt és arcával a szentély felé fordult.</p> -<p>Lerázta a dohányt ujja hegyéről, mintha lábairól rázná le a port -és nyugodtan haladt a lépcsőn lefelé.</p> -<p>Körülbelül 60 éves, diszesen öltözött, előkelő modoru férfi -volt; szép maszkhoz hasonló arca szinte átlátszóan sápadt volt, -minden vonása élesen kidomborodott, kifejezésében szilárd -elhatározás ült. Orrának, melynek formája különben kifogástalan -volt, minden cimpája fölött kicsiny mélyedés volt. Minden kis -változás, amelyen ez az arc keresztülment, ebben a két mélyedésben -mutatkozott. Néha szinük megváltozott, vagy összehuzódtak és -kitágultak valami gyönge érverés folytán; ilyenkor az arc hamisnak -és kegyetlennek látszott. Figyelmesebb vizsgálattal föl lehetett -fedezni, hogy ezt a kifejezést a száj vonásai <span class= -"pagenum"><a name="Page_126" id="Page_126">-126-</a></span> és a -szemgolyóknak tulságosan vizszintes és vékony határolása még -növelte. Az arc kellemes hatást tett és határozottan szép és -érdekes volt.</p> -<p>Az arc tulajdonosa a lépcsőn lement az udvarba, beszállott -kocsijába és elhajtatott. A fogadás alkalmával csak kevesen -beszéltek vele; kicsiny szabad tér volt körülötte és Monseigneur -barátságosabb is lehetett volna hozzá.</p> -<p>E körülmények között szinte jól esett neki, amint látta, hogy a -közönséges nép hogyan széled el lovai elől és gyakran alig kerülte -el az elgázolást. Kocsisa ugy hajtott, mintha ellenséget üldözne és -az őrült hajtást arcának egy vonása sem gáncsolta, ajkai nem -feddették. Még ebben a süket városban és ebben a néma korszakban is -felhangzott néha a panasz, hogy a szük, gyalogjáró nélküli utcákon -a patriciusoknak az a kiméletlen szokása, hogy gyorsan hajtanak, a -köznépet veszélyezteti és barbár módon megnyomoritja. De kevesen -törődtek ezzel annyira, hogy másodszor is gondoljanak erre és ebben -a tekintetben is ugy, mint minden egyébben, a nyomorult tömegre -bizták, hogy segitsen a baján ugy, ahogy tud.</p> -<p>Manapság alig érthető kiméletlenséggel, vad robogás és -zakatolással vágtatott a kocsi az utcákon végig és a sarkok körül, -asszonyok jajgatva széledtek el előle, férfiak pedig egymást és a -gyermekeket karjuknál fogva rántották el az utjából. Végre egy -utcasarkon való beforduláskor, egy kut mellett, valami az egyik -kerék utjába akadt, hangos kiáltás hallatszott, a lovak ágaskodtak -és kirugtak.</p> -<p>Ez utóbbi akadály miatt a kocsi aligha állott volna meg; nagyon -gyakran megtörtént, hogy kocsik tovább hajtattak és a sebesülteket -otthagyták és miért nem? De a megrémült szolga hirtelen leszállott -a bakról és husz kéz ragadta meg a lovak gyeplőjét. <span class= -"pagenum"><a name="Page_127" id="Page_127">-127-</a></span></p> -<p>– Mi baj? – kérdi Monsieur le Marquis és nyugodtan kinézett.</p> -<p>Magastermetü, hálósapkás ember a lovak lába alól egy tömeget -rántott elő és a kut aljába fektette, letérdelt az utca sarába és -nedvességébe és orditozott fölötte, mint valami vadállat.</p> -<p>– Pardon, Monsieur le Marquis! – mondá egy rongyos, alázatos -férfi. – Egy gyermek.</p> -<p>– Miért lármáz ily utálatosan? Az ő gyermeke az?</p> -<p>– Bocsánat, Monsieur le Marquis, szomoru, de igen, az övé.</p> -<p>A kut kissé távolabbra volt, környékén az utca 10–12 yardnyira -kiszélesedett. Ekkor a magas férfi hirtelen fölugrott a földről és -a kocsi felé rohant. Monsieur le Marquis egy pillanatra kezét -kardjára fektette.</p> -<p>– Megölték! – kiáltotta a férfi vad kétségbeeséssel, mindkét -karját égnek emelte és merev tekintettel nézett az előkelő -férfiura. – Meghalt!</p> -<p>A tömeg a kocsi köré csoportosult és Monsieur le Marquisra -nézett. A sok reátekintő szemben csak kiváncsiság és mohóság -látszott; fenyegetés vagy harag nem volt látható. A nép nem is -szólott semmit; az első kiabálás után csendes lett és az is maradt. -Az alázatos férfi hangja, aki beszélt, tulzott alázatosságában -szintelenül és tompán hangzott. Monsieur le Marquis szemével -végigfutott rajtuk, mintha patkányok lettek volna, melyek most -bujtak elő lyukaikból.</p> -<p>Elővette erszényét.</p> -<p>– Különös az, – mondotta – hogy ti emberek nem tudtok vigyázni -magatokra és gyermekeitekre. Egyik vagy a másik közületek mindig -utban van. Hogyan tudhatom, hogy lovaim nem sérültek-e meg? Ime, -add ezt neki!</p> -<p>Aranyat dobott ki, hogy a szolga felemelje; mind kinyujtotta a -nyakát, hogy lássa, hová esett. A magas <span class= -"pagenum"><a name="Page_128" id="Page_128">-128-</a></span> ember -ismét oly hangon orditott, mely nem látszott olyannak, mintha ember -torkából jönne:</p> -<p>– Meghalt!</p> -<p>Egy másik férfi hirtelen odajövetele, akinek a többiek utat -engedtek, félbeszakitotta. Mikor a nyomorult teremtés meglátta e -férfit, jajgatva és sirva borult a vállára és a kut felé mutatott, -ahol néhány asszony állta körül a mozdulatlan tömeget és félénken -mozgott körülötte. De ők is oly csendesek voltak, mint a -férfiak.</p> -<p>– Tudok mindent, tudok mindent – mondá az utóbb érkezett. – Légy -férfi, Gaspard! Jobb a szegény kicsikének, hogy meghal igy, mintha -él. Egy pillanat alatt halt meg, fájdalom nélkül. Élhetett-e volna -egy óráig is ily boldogan?</p> -<p>– Te bölcs vagy, hallod-e – mondá Monsieur le Marquis -mosolyogva. – Hogy hivnak?</p> -<p>– Defargenak hivnak.</p> -<p>– Mi a foglalkozásod?</p> -<p>– Kocsmáros, Monsieur le Marquis.</p> -<p>– Nesze, bölcs és kocsmáros – mondá Monsieur le Marquis és egy -másik aranyat dobott neki. – Költsd el, ahogy tetszik. A lovak -rendben vannak?</p> -<p>Anélkül, hogy az összegyült tömeget még egy második pillantásra -méltatná, Monsieur le Marquis hátradült kocsijában és éppen tovább -akart hajtatni oly előkelő ur arckifejezésével, aki véletlenül -összetört valami közönséges tárgyat és megfizetett érte, mert -módjában volt, hogy megfizesse, mikor nyugalmát megzavarta az a -körülmény, hogy pénzdarab repült a kocsijába és csengett a kocsi -fenekén.</p> -<p>– Állj meg! – mondá Monsieur le Marquis. – Állj meg, ki -hajitotta ezt?</p> -<p>Arra a helyre tekintett, ahol egy pillanattal ezelőtt Defarge, a -kocsmáros állott; a nyomorult apa borult ott arcára a kövezeten és -az alak, aki mögötte állott, sötéthaju, termetes asszony volt, aki -kötött. <span class="pagenum"><a name="Page_129" id= -"Page_129">-129-</a></span></p> -<p>– Ti kutyák! – mondá a márki, arca nyugodt és változatlan volt, -kivévén az orra fölött levő mélyedéseket. – Szivesen hajtanék el -bármelyiktek fölött és elpusztitanálak a föld szinéről, ha tudnám, -hogy melyik gazember hajitott a kocsi felé, ha az az utonálló -közelemben volna, kocsim kerekeivel szétmorzsolnám.</p> -<p>Ezek annyira le voltak hangolva és oly gyakori és szomoru -tapasztalatuk volt, hogy ilyen egyén mit tehetett velük a törvény -határain belül és kivül, hogy egy száj, egy kéz, egy szem sem -mozdult. A férfiak között egy sem. De a kötögető asszony fölemelte -tekintetét és merően nézett a márki arcába. Méltóságán alulinak -tartotta, hogy ezt észrevegye; megvető szemmel nézett el fölötte és -a többi patkány fölött; ülésébe támaszkodott ismét és megadta a -parancsot:</p> -<p>– Hajts!</p> -<p>Elhajtott; más fogatok is sebesen hajtottak arra gyors -egymásutánban; a miniszterek, az állami tervkovács, a nagybérlő, az -orvos, az ügyvéd, a pap, a Grande Opera, a Comedie, az egész -álarcosbál tarka vágtató menetben hajtott el mellettük. A patkányok -előbujtak lyukaikból és a látványt szemlélték, órákhosszat maradtak -ott nézelődve; katonák és a rendőrség gyakran haladt el közöttük és -a látványosság között és láncot alkotott, mögéje bujtak és onnan -kandikáltak. Az apa már régen fölemelte kis tetemét és elrejtőzött -vele, az asszonyok pedig, akik körülállták a kis tetemet, mialatt -az ott feküdt a kut aljában, még mindig ott ültek és nézték a viz -folyását és az álarcosbál elvonulását – az az egyik asszony, aki -olyan feltünően állott ott kötögetve, még mindig kötött a Végzet -nyugodt állhatatosságával. A kut vize folydogált, a gyors patak -folydogált, a nappal belefolyt az éjszakába, a városban sok élet -folyt bele a halálba az örök törvény szerint, – idő és halál nem -vár senkire. A patkányok sürün egymás mellé szorulva <span class= -"pagenum"><a name="Page_130" id="Page_130">-130-</a></span> aludtak -ismét sötét lyukaikban, az álarcos bál fényesen megvilágitott -soupernél ült, és minden a maga utján haladt.</p> -<h3><span class="smaller">8. Fejezet.</span><br /> -Monseigneur falun.</h3> -<p>Gyönyörü vidék, aranykalászos, de nem bőséges mezők. Szegényes -rozzsal benőtt foltok, ahol buzának kellene teremni, szegényes bab- -és borsófoltok és más szegényes, buzát pótló- főzelékfoltok. Az -életnélküli természeten, valamint a férfiak és az asszonyok arcán, -akik azt megmüvelték, akaratuk ellen való tengődés kifejezése ült – -elcsüggedt hangulat: lemondás és enyészet.</p> -<p>Monsieur le Marquis utazókocsija (könnyebb is lehetett volna), -melyet négy ló huzott és két kocsis hajtott, lassan haladt egy -meredek dombon fölfelé. Monsieur le Marquis arcán levő vörös fény -nem volt előkelőségének ártalmára, külső, akaratán kivül álló ok -idézte elő – a lenyugvó nap.</p> -<p>Mikor a kocsi a domb tetejére jutott, a napnyugta olyan -ragyogóan sütött belé, hogy a benne ülő arcát biborpirosra -festette.</p> -<p>– Gyorsan elmulik – mondá Monsieur le Marquis kezére -tekintve.</p> -<p>A nap valóban olyan alacsonyan állott már, hogy a következő -pillanatban elmerült. Miután a sulyos féket ráerősitették a -kerékre, a kocsi a porfelhőben égett szag kiséretében siklott a -dombon lefelé, a vörös fény gyorsan eltünt; minthogy a nap és a -márki együtt haladtak lefelé, semmi sem látszott az izzó fényből, -mikor a féket leszedték.</p> -<p>Még egy hullámos vidék volt hátra, nyilt és festői, a domb alján -kicsi falu, mögötte lejtő és dombhát, <span class= -"pagenum"><a name="Page_131" id="Page_131">-131-</a></span> templom -tornya, szélmalom, erdő a vadászatra, sziklavárral a tetején, -melyet börtönnek használtak. Mindezekre, az éjszaka közeledtével a -sötétség homályába boruló tárgyakra a márki ugy tekintett, mint aki -otthonához közeledik.</p> -<p>A falunak egy nyomoruságos utcája volt, benne szegényes sörfőző, -cserzőmühely, kis kocsma, nyomorult istálló a póstalovak számára, -szegényes kut és a szegénységnek egyéb szokott tartozékai. Népe is -szegény volt. Lakói mind szegények voltak, sokan házuk kapuja előtt -ültek, egy-két hagymát és más ilyenfélét szeldeltek vacsorának; -mások a kutnál voltak, leveleket, füveket mosogattak és a földnek -más hasonló terményeit, ami megehető. Nem hiányoztak kifejező jelei -annak, hogy mi szegényitette el őket: az állami adó, az egyházi -adó, a földesurnak járó adó, a községi és az általános adó itt vagy -amott fizetendő, a faluban levő ünnepies felirás szerint – azon -lehetett csodálkozni, hogy a kis falu teljesen el nem pusztult.</p> -<p>Kevés gyermek volt látható. Kutya egyáltalában nem. A férfiak és -asszonyoknak nem volt nagy választékuk itten a földön – ott -élhettek a faluban a malom alatt, a legnyomorultabb viszonyok -között, melyek mellett életüket tengethették, vagy pedig fogság és -halál várakozott rájuk a szikláról meredő börtönben.</p> -<p>Az előrenyargaló futár, a kocsis ostorának pattogása, mely -kigyóként mozgott fejük felett az esti szürkületben, mintha a -furiák kisérnék utjában, jelezték megérkezését. Monsieur le Marquis -a pósta kapuja elé hajtatott, ott volt a kut mellett; a parasztok -beszüntették a munkájukat, hogy őt nézzék. Ő is rájuk nézett és -anélkül, hogy tudott volna róla, látta, hogy a szükség és gond -lassu biztossággal sorvasztja arcukat és termetüket. (A franciáknak -ez a soványsága babonává vált Angliában, mely az igazságot száz -évvel tulélte.) <span class="pagenum"><a name="Page_132" id= -"Page_132">-132-</a></span></p> -<p>Monsieur le Marquis kitekintett az alázatos arcokra, melyek -meghajoltak előtte, mint ahogyan ő hajlongott az udvar -Monseigneurje előtt – azzal a különbséggel, hogy ezek csupán azért -hajoltak meg, hogy szenvedjenek és nem azért, hogy mosolyogjanak, – -mikor egy őszülő utkaparó lépett a csoportba.</p> -<p>– Hozd ide azt a fickót! – mondá a márki futárjához.</p> -<p>Odahozták őt, sapkáját kezében tartotta, a többiek körülvették, -hogy hallgatózzanak, mint ahogy a párisi kutmelletti nép tette.</p> -<p>– Az uton elhaladtam melletted?</p> -<p>– Igen, Monseigneur. Abban a kitüntetésben részesültem, hogy -mellettem kegyeskedett elhaladni.</p> -<p>– Amint a dombon fölfelé jöttem, és a domb tetején is, mindkét -helyen?</p> -<p>– Igen, Monseigneur.</p> -<p>– Mire néztél olyan merően?</p> -<p>– Az emberre néztem, Monseigneur.</p> -<p>Kissé lehajolt és rongyos kék sapkájával a kocsi alá mutatott. A -többiek is mind lehajoltak és a kocsi alá néztek.</p> -<p>– Micsoda emberre, te disznó! És miért néztél oda?</p> -<p>– Bocsánat, Monseigneur, a fék láncán lógott.</p> -<p>– Ki? – kérdé az utas.</p> -<p>– Az ember, Monseigneur.</p> -<p>– Az ördög vigye el ezeket a hülyéket! Hogy hivják azt az -embert? Te ismered mind az embereket ezen a környéken. Ki volt -az?</p> -<p>– Bocsánat, Monseigneur! Nem erről a vidékről való volt. Nem -láttam őt egész életemben.</p> -<p>– A láncon lógott? Hogy megfulladjon a portól?</p> -<p>– Kegyes engedelmével, Monseigneur, az volt éppen a bámulatos. -Feje lecsüngött – igy! <span class="pagenum"><a name="Page_133" id= -"Page_133">-133-</a></span></p> -<p>Félig megfordult és hátra hajolt, ugy hogy arca ég felé fordult -és feje lefelé lógott, azután ismét kiegyenesedett, sapkáját -forgatta és meghajolt.</p> -<p>– Micsoda ember volt?</p> -<p>– Monseigneur, fehérebb volt, mint a molnár. A por egészen -belepte, fehér, mint egy kisértet, magas, mint egy kisértet!</p> -<p>A leirás a kis csoportban óriási feltünést keltett; és mind a -szem, anélkül, hogy a többi szemmel ezt megbeszélte volna, Monsieur -le Marquisra nézett. Talán azért, hogy lássák, vajjon az ő -lelkiismeretét terheli-e valami kisértet.</p> -<p>– Valóban, okosan cselekedtél, – mondá a márki boldog -öntudattal, hogy ilyen féreg nem bosszanthatja őt – láttad, hogy -egy tolvaj kiséri kocsimat és nem nyitottad ki nagy szádat. Bah! -Hadd menjen. Gabelle ur!</p> -<p>Gabelle ur volt a postamester és egyuttal adószedő is; nagy -szolgálatkészséggel jött oda, hogy tanuja legyen a kihallgatásnak -és szigoru, hivatalos arckifejezéssel rongyos kabátja ujjánál fogta -a kikérdezettet.</p> -<p>– Bah! Menj utadra! – mondá Gabelle.</p> -<p>– Fogja el ezt az idegent, ha szállást kérne ma éjjel a faluban -és győződjék meg róla, hogy tisztességesek-e a szándékai, -Gabelle.</p> -<p>– Monseigneur, rendkivül meg vagyok tisztelve, hogy parancsait -teljesithetem.</p> -<p>– Elszaladt az a fickó? Hol van az az átkozott?</p> -<p>Az átkozott már a kocsi alatt volt egy féltucat jó barátjával és -kék sapkájával mutatta a láncot. Egy másik féltucat jó barátja -gyorsan előráncigálta őt és lihegve a márki elé állitotta.</p> -<p>– Te tökfej, elszaladt-e az az ember, mikor fékezésre -megállottunk?</p> -<p>– Monseigneur, lerohant a lejtőn, fejjel előre, mint mikor -valaki a folyóba veti magát. <span class="pagenum"><a name= -"Page_134" id="Page_134">-134-</a></span></p> -<p>– Nézzen utánna, Gabelle. Hajts!</p> -<p>A féltucat, mely a láncot nézte, még a kerekek között volt, mint -a juhok; a kerekek oly hirtelenül indultak meg, hogy szerencsések -voltak, hogy csontjaikat megmenthették; egyebük ugy sem volt, amit -megmenthettek volna, azért voltak szerencsések.</p> -<p>A kocsi gyorsan kihajtott a faluból, a mögötte elterülő lejtőre, -a domb meredeksége futását meglassitotta. Fokonkint lassitotta -sebességét és inogva, döcögve haladt fölfelé a nyári éjszaka -illatos levegőjében. A kocsisok, akiknek feje körül a furiák -helyett ezernyi apró rovar röpködött, ostoraik pattogó végét -kötözgették; a lakáj a lovak mellett haladt; a futár hallható volt, -amint a sötétségben előrelovagolt.</p> -<p>A domb legmeredekebb pontján volt egy kis temető, benne egy -kereszt a Megváltó nagy, uj alakjával; fából való szegényes alak -volt, melyet valami ügyetlen falusi faragó készitett, de az alakot -az életből vette, – talán a saját életéből – mert rettenetesen -sovány és vézna volt.</p> -<p>Egy asszony térdelt a nagy szenvedésnek ezen szomoru jelképe -előtt, mely azóta csak rosszabbodott, de még nem érte el -tetőpontját. Fejével arra fordult és mikor a kocsi odajutott, -gyorsan fölkelt és a kocsijához lépett.</p> -<p>– Monseigneur, Monseigneur, egy kérvény!</p> -<p>Monseigneur türelmetlenül felkiáltott, arca azonban változatlan -maradt.</p> -<p>– Nos, mi az? Mindig csak kérvények!</p> -<p>– Monseigneur, a nagy Isten szerelméért! Férjem, az erdész!</p> -<p>– Mi van férjeddel, az erdészszel? Mindig a régi történet -veletek. Nem tud megfizetni valamit?</p> -<p>– Monseigneur, mindenért megfizetett. Meghalt.</p> -<p>– Nos? Most nyugszik. Feltámaszthatom őt neked? <span class= -"pagenum"><a name="Page_135" id="Page_135">-135-</a></span></p> -<p>– Ó, nem, Monseigneur! De ott nyugszik egy kis halom szegényes -fü alatt.</p> -<p>– Nos?</p> -<p>– Monseigneur, itt annyi szegényes kis fühalom van…</p> -<p>– No, és aztán?</p> -<p>Öreg asszonynak látszott, pedig fiatal volt. Megható fájdalom -nyilatkozott meg viselkedésében; kezét vad szenvedéllyel csapta -össze, majd a kocsi ajtajára fektette gyöngéden és cirógatva, -mintha emberi kebel volna és azt várná, hogy megérzi a könyörgő -érintést.</p> -<p>– Monseigneur, hallgasson meg! Monseigneur, hallgassa meg -kérésemet! Férjem inség miatt halt meg; olyan sokan halnak meg -inségük miatt; oly sokan fognak még meghalni inségük miatt.</p> -<p>– Nos aztán? Táplálhatom-e őket?</p> -<p>– Monseigneur, azt a jó Isten tudja; de én nem azt kérem. Az a -kérésem, hogy egy darab fát vagy követ tegyenek sirjára férjem -nevével, hogy megjelölje, hol fekszik. Különben gyorsan elfelejtik -a helyét, nem találják meg, ha én is elpusztulok ugyanattól a -betegségtől és engem egy másik szegény fühalom alá tesznek -Monseigneur, oly sokan vannak, oly gyorsan szaporodnak, oly nagy -itt a nyomor! Monseigneur! Monseigneur!</p> -<p>A lakáj eltávolitotta őt az ajtótól, a kocsi gyorsan elhajtott, -a kocsisok nógatták a lovakat, az asszony messze elmaradt és a -márki, ismét a furiáktól kisérve, gyorsan csökkentette a közte és a -kastélya között levő távolságot.</p> -<p>A nyári éjszaka édes illata vette körül, és amint az eső esik -részrehajlás nélkül, a porlepte, rongyos, munkától fáradt csoportot -is körülvette a kutnál, az utkaparó kék sapkájával – enélkül ő -semmi sem volt – még mindig a kisértetszerü emberről beszélt, -ameddig csak hallgatták. Lassankint megelégelték, <span class= -"pagenum"><a name="Page_136" id="Page_136">-136-</a></span> -egymásután elszéledtek és az apró ablakokban világosság pislogott; -mikor az ablakok elsötétedtek és több csillag volt látható, ugy -látszott, mintha ezeknek a fénye az égboltozatra szállott volna, -ahelyett hogy kioltották.</p> -<p>Nagy, magastetejü házak, és a fölébe nyuló fák árnyékot vetettek -Monsieur le marquisra; mikor a kocsi megállott, az árnyék helyébe -fáklya fénye lépett és kastélyának nagy kapuja kinyilott -előtte.</p> -<p>– Megérkezett Monsieur Charles Angliából?</p> -<p>– Még nem, Monseigneur.</p> -<h3><span class="smaller">9. Fejezet.</span><br /> -A Gorgo feje.</h3> -<p>Monsieur le Marquis kastélya hatalmas, nagy épület volt, előtte -kövezett udvar, melyből két, a kövezett terraszon egyesülő kőlépcső -vezetett a főkapu elé. Csupa kő az egész, kőkerités, kőből való -urnák, kőből való virágok, kőből való emberarcok, kőből való -oroszlánfejek, kő mindenütt. Mintha a Gorgo feje nézett volna reá -két század előtt, amikor elkészült.</p> -<p>Monsieur le Marquis kocsijából fölment a széles, alacsony -fokokból álló lépcsőn, fáklya világitott előtte, mely a sötétséget -eloszlatta; egy bagoly a fák közötti nagy istálló tetején hangosan -tiltakozott ez ellen. Egyébként minden nyugodt volt olyannyira, -hogy a fáklya, mellyel a lépcsőt világitották meg és a másik, -amelyet a nagy kapunál helyeztek el, oly nyugodtan égett, mintha -nagy teremben és nem a nyári éjszaka szabad ege alatt égne. A -bagoly kiáltásán kivül más hang nem hallatszott, kivévén egy -szökőkutnak medencéjében való csobogását; sötét éjszaka volt, mely -óraszámra tartja vissza lélegzetét, azután nagyot sóhajt és -lélegzetét ismét visszatartja. <span class="pagenum"><a name= -"Page_137" id="Page_137">-137-</a></span></p> -<p>A nagy kapu hangosan csapódott be, Monsieur le Marquis nagy -csarnokon haladt keresztül, mely régi fegyverekkel és vadászati -eszközökkel volt diszitve; sulyos lovaglóvesszők és ostorok is -voltak ottan, sok paraszt, aki azóta jótevőjéhez, a Halálhoz tért -meg, érezte ezeknek a sulyát, ha földesura rossz kedvében volt.</p> -<p>Monsieur le Marquis elkerülte a nagyobb termeket, melyek nem -voltak megvilágitva és éjjelre már be voltak zárva, a fáklyavivő -világitott előtte a lépcsőn, a folyosón levő egyik ajtóig. Ez -fölnyilt előtte és ő három teremből álló belső lakosztályába -lépett; az egyik hálószobája, a kettő pedig más célra való. Magas, -boltozott, szőnyegnélküli termek nagy, fával füthető tüzhelyekkel -és minden kényelemmel ellátva, ami hozzátartozott egy márki -fényüzéséhez, fényüző korban és országban.</p> -<p>Az utolsó előtti Lajosnak divatja – XIV. Lajos – abból a -családból, mely sohasem hal ki, volt a termek gazdag -fölszerelésében az uralkodó, de olyan tárgyak is voltak találhatók, -melyek Franciaország történetének régebbi lapjaira -emlékeztettek.</p> -<p>A harmadik teremben két személyre volt teritve; kerek, kicsiny -és magas szoba volt, a kastély négy gyertyaoltó-kupakhoz hasonló -tornyainak egyikében; egyik ablaka nyitva állott, a fából való -ablakredőnyök le voltak eresztve, ugy hogy az éjszaka sötétsége -csak keskeny fekete vonal alakjában látszott, mely a redőnyök -kőszinü sávjaival váltakozott.</p> -<p>– Hallom, hogy unokaöcsém még nem érkezett meg – mondá a márki a -vacsora előkészületeire pillantva.</p> -<p>– Még nem érkezett meg, de Monseigneurrel együtt várták.</p> -<p>– Ah! Nem valószinü, hogy ma éjjel megérkezik; de az asztal -maradjon ugy, amint van. Negyed óra alatt elkészülök. <span class= -"pagenum"><a name="Page_138" id="Page_138">-138-</a></span></p> -<p>Monseigneur egy negyedóra alatt készen volt és egyedül ült le bő -és válogatott vacsorájához. Széke az ablakkal volt szemben, levesét -elfogyasztotta és pohár bordeauxit emelt éppen ajkához, majd ismét -letette.</p> -<p>– Mi ez? – kérdezte nyugodtan, figyelmesen nézett a fekete és -kőszinü vizszintes vonalakra.</p> -<p>– Monseigneur? Mi?</p> -<p>– A redőnyön kivül. Huzd fel a redőnyöket!</p> -<p>Megtörtént.</p> -<p>– Nos?</p> -<p>– Monseigneur, semmi. A fák és az éjszaka, semmi egyéb nem -látható.</p> -<p>A szolga, aki felelt, felhuzta a redőnyöket, kinézett az üres -sötétségbe és ott állott ujabb parancsot várva.</p> -<p>– Jól van, – mondá Monseigneur – zárd be ujra!</p> -<p>Ez is megtörtént és a márki folytatta vacsoráját. Félig -elkészült vele, mikor kocsi zörgését hallotta. Gyorsan közeledett -és a kastély homlokzata felé jött.</p> -<p>– Kérdezd meg, hogy ki érkezett.</p> -<p>Monseigneur unokaöccse volt. Kora délután csak kevéssel volt -Monseigneur kocsija mögött. Gyorsan csökkentette a távolságot, de -nem annyira, hogy Monseigneurt elérhette volna az uton. A -póstaállomásokon hallotta, hogy Monseigneur előtte van.</p> -<p>– Mondják meg neki, – mondá Monseigneur – hogy a vacsora itten -vár reá és kérjék, hogy vegyen részt. – Kis idő mulva bejött. -Angliában Darnay Károly néven ismerték.</p> -<p>Monseigneur udvariasan fogadta, de nem szoritottak kezet.</p> -<p>– Tegnap utazott el Párisból, uram? – mondá Monseigneurnek, -amint az asztalhoz ült.</p> -<p>– Tegnap. És ön?</p> -<p>– Egyenest jövök. <span class="pagenum"><a name="Page_139" id= -"Page_139">-139-</a></span></p> -<p>– Londonból?</p> -<p>– Igen!</p> -<p>– Sokáig volt uton? – mondá a márki mosolyogva.</p> -<p>– Ellenkezően; egyenest jövök.</p> -<p>– Bocsánat! Nem ugy értem, hogy utazása sokáig tartott, hanem -hogy sokáig tartott, mig az utazásra elszánta magát.</p> -<p>– Visszatartottak – az unokaöcs habozott egy pillanatig a -válasszal – különböző ügyek.</p> -<p>– Kétségtelen – mondá az udvarias nagybátya.</p> -<p>Mindaddig, mig a szolga jelen volt, alig beszéltek egyebet. -Mikor a kávét felszolgálták és egyedül maradtak, az unokaöcs -beszélni kezdett, miközben nagybátyjára nézett, arcának -pillantásával találkozott, mely szép maszkhoz volt hasonló.</p> -<p>– Visszatértem utamból, uram, melyet, mint tudja, bizonyos cél -érdekében tettem meg. Nagy és váratlan veszedelembe sodort, de a -cél szent és ha halálba is vitt volna, hiszem, hogy bátran -szenvedtem volna el azt is.</p> -<p>– Nem a halálba, – mondá a bátya – nem szükséges azt mondani, -hogy a halálba.</p> -<p>– Nagyon kétlem, uram, – válaszolt az unokaöcs – hogy ha ez az -ügy engem a sir szélére vitt volna, hogy ön egy ujját is felemelte -volna, hogy engem megmentsen.</p> -<p>Ennek a hallatára az orr gödröcskéinek mélyedése és a kegyetlen -arc finom, egyenes vonásainak a hosszabbodása vésztjóslónak -mutatkozott; a nagybátya kegyes mozdulattal tiltakozott ugyan -ellene, tisztán látszott azonban, hogy nem volt egyéb -udvariasságnál és igy nem is volt megnyugtató.</p> -<p>– Valóban, uram, – folytatta az unokaöcs, – abból következtetve, -amit mostan már tudok, ugylátszik, mintha határozottan arra -igyekezett volna, hogy még gyanusabb látszatot adjon azoknak a -gyanus körülményeknek, melyek engem környeztek; <span class= -"pagenum"><a name="Page_140" id="Page_140">-140-</a></span></p> -<p>– Nem, nem, nem! – mondá a nagybátya barátságosan.</p> -<p>– Azonban bárhogyan is legyen a dolog, – folytatta az unokaöcs -bizalmatlanul tekintve reá – azt az egyet tudom, hogy az ön -diplomáciája minden módon megakadályozna és a módok tekintetében -sem válogatna.</p> -<p>– Barátom, azt megmondottam önnek, – mondá a nagybátya s -orrcimpái remegtek – legyen oly kegyes és emlékezzék arra, hogy ezt -megmondottam önnek már jó régen.</p> -<p>– Emlékszem.</p> -<p>– Köszönöm! – mondá a márki barátságos mosollyal. Hangja -remegett, mint valami hangszeré.</p> -<p>– Valóban, azt hiszem, uram, – folytatta az unokaöcs – hogy az -ön szerencsétlensége az én szerencsém is egyuttal és ez óvott meg -engem a börtöntől itt Franciaországban.</p> -<p>– Nem értem teljesen, – válaszolt a nagybátya kávéját szörpölve -– szabad bővebb magyarázatot kérnem?</p> -<p>– Azt hiszem, hogy ha ön nem volna kegyvesztett az udvarnál és -ez a felhő nem árnyékolná be már régen, akkor egy <i>lettre de -cachet</i> bizonytalan időre valamelyik várba küldött volna -engem.</p> -<p>– Lehet – mondá a nagybátya nagy nyugalommal. – Sőt a család -becsületére való tekintettel el is határozhatnám magamat arra, hogy -önnek ezt a kellemetlenséget okozzam. Kérem, bocsássa meg.</p> -<p>– Szerencsémre hallom, hogy a tegnapelőtti audiencia szokásosan -hideg volt – jegyezte meg az unokaöcs.</p> -<p>– Nem mondanám, hogy az ön szerencséjére, barátom, – válaszolt a -nagybátya nagy udvariassággal – nem vagyok egészen bizonyos benne. -Elmélkedésre való jó alkalom a magány előnyeivel <span class= -"pagenum"><a name="Page_141" id="Page_141">-141-</a></span> -egybekötve sokkal előnyösebben befolyásolná sorsát, amint azt ön -befolyásolja. Ezt a kérdést azonban nem érdemes tárgyalni. Amint ön -állitja, én vagyok hátrányban. Ezeket a kicsiny javitóeszközöket a -családok hatalmának és tekintélyének e gyöngéd előmozditóit, ezeket -a csekély kedvezményeket, melyek önre olyan kellemetlenekké -válhatnak, mostan csupán közbenjárással és alkalmatlankodással -lehet megszerezni. Igen sokan keresik és (aránylag) csak igen -kevésnek engedélyezik. Azelőtt másképpen volt, azonban ebben a -tekintetben Franciaországban a viszonyok rosszabbodtak. Még nem -olyan régen őseink a környék csőcselékének élete és halála fölött -rendelkeztek. Sok ilyen ebet ebből a szobából vittek el az -akasztófa alá, a szomszéd szobában (hálószobámban), tudomásunk -szerint, ott helyben leszurtak egy fickót, mert leányát illetően -szemtelen aggodalmai voltak – saját leányát illetően! Sok -privilégiumot veszitettünk el; uj filozófia lett divatos; és -helyzetünk érvényesitése manapság igazi kellemetlenséget okozhatna -(nem megyek oly messzire, hogy azt mondanám, hogy okozna, de -okozhatna). Szomoru, nagyon szomoru!</p> -<p>A márki egy kevés burnótot szippantott szelencéjéből és fejét -rázta hozzáillő bájos kétségbeeséssel, kétségbeesve az országon, -mely őt, az ujjászületés nagy közegét, még magában foglalta.</p> -<p>– Mi annyira érvényesitettük helyzetünket a régebbi és a mai -modern korban is, – mondá az unokaöcs komoran – hogy alig hiszem, -hogy Franciaországban gyülöltebb név van a mienknél.</p> -<p>– Reméljük is, – mondá a nagybátya – az előkelők gyülölete a nép -önkénytelen hódolása.</p> -<p>– Ebben az egész országban köröskörül, – folytatta az unokaöcs -előbbi hangján – nincsen egyetlen arc, mely ne a rettegés és -szolgaság sötét érzetének hódolatával tekintene reám. <span class= -"pagenum"><a name="Page_142" id="Page_142">-142-</a></span></p> -<p>– Ez a család nagyságának az elismerése, – mondá a márki – -melyet kiérdemelt azzal, hogy milyen módon óvta meg ezt a -nagyságot. Hah! – Ismét szippantott és lábait -keresztbefektette.</p> -<p>Mikor azonban az unokaöcs karjával az asztalra könyökölt és -lehangoltan gondolataiba elmerülve szemét kezével befödte, a szép -maszk a kiváncsiság, bizalmatlanság és ellenszenv erősebb -kifejezésével nézett reá, mint ahogy az viselőjének megszokott -közömbösségéhez illett.</p> -<p>– Elnyomás az egyedüli tartós filozófia. A rettegés és szolgaság -érzetének sötét hódolata az, kedves barátom, – jegyezte meg a márki -– ami ezeket a kutyákat az ostor iránt való engedelmességre -készteti, amig csak ez a tető – fölfelé tekintett reá – az eget -kizárja.</p> -<p>Ami talán nem tartott olyan sokáig, mint azt a márki képzelte. -Ha láthatta volna azon éjjel a kastélynak képét, hogy az, és még -ötven más, egynéhány esztendővel azután milyen állapotba jutott, -aligha ismert volna a kisérteties, füsttől fekete, kirabolt -romokban a sajátjára. A tetőre vonatkozó dicsekvését illetően pedig -azt találhatta volna, hogy az az eget egészen uj módon zárta ki – -örökre a tetemek szeméből, melyekbe százezer puska csöve tüzelte az -ólmot.</p> -<p>– Azalatt – mondá a márki – én óvom meg a család tekintélyét és -nyugalmát, ha ön nem akarja. De ön fáradt lehet. Fejezzük be -konferenciánkat ma éjjelre?</p> -<p>– Csak még egy pillanatig.</p> -<p>– Egy óráig is, ha ugy tetszik.</p> -<p>– Uram, – mondá az unokaöcs – mi gonoszat cselekedtünk és most -aratjuk gyümölcseit.</p> -<p>– <i>Mi</i> cselekedtünk gonoszat? – ismételte a márki, kérdő -mosollyal, és először unokaöccsére, majd önmagára mutatott. -<span class="pagenum"><a name="Page_143" id= -"Page_143">-143-</a></span></p> -<p>– A mi családunk, a mi tekintélyes családunk, melynek -tekintélyét mind a ketten szivünkön viseljük, de teljesen különböző -módon. Még atyáink idejében is végtelen sok jogtalanságot követtünk -el és minden emberi teremtményt megsértettünk, amely közénk és -élvezetünk közé lépett! De kell-e atyám idejéről beszélnem, hisz az -azonos az önével? Elválaszthatom-e tőle ikertestvérét és -örökösét?</p> -<p>– Azt a halál elvégezte – mondá a márki.</p> -<p>– És itthagyott engem – válaszolt az unokaöcs – egy rendszerhez -bilincselve, mely reám nézve rettenetes; melyért felelős, de -amelyben tehetetlen is vagyok; állandóan fáradozom, hogy szeretett -anyám utolsó szavát teljesitsem, hogy utolsó pillantásának -engedelmeskedjem, mely arra kért, hogy könyörüljek és segitsek; és -állandóan gyötör a kin, hogy segitséget és erre való hatalmat hiába -keresek.</p> -<p>– Ha nálam keresi kedves unokaöcsém, – mondá a márki és -mutatóujjával melléhez ért – akkor hiába keresi, arról -biztositom.</p> -<p>Tiszta fehér arcának minden vonása kegyetlenséget, ravaszságot -mutatott, amint szelencéjével kezében, nyugodtan nézett -unokaöccsére. Még egyszer érintette mellét, mintha ujja finom kard -hegye volna, mellyel ügyes gyakorlottsággal szivét szurná keresztül -és igy szólt:</p> -<p>– Kedves barátom, én meghalok, és a rendszert, melyben éltem, az -utókorra juttatom.</p> -<p>Miután ezt mondotta, még egy utolsót szippantott és a szelencét -zsebébe dugta.</p> -<p>– Legyen esze, – folytatta azután, miközben az asztalon levő kis -csengőt megrázta – és törődjék bele természetes sorsába, különben -elveszett, Monsieur Charles.</p> -<p>– Ez a vagyon és Franciaország reám nézve elveszett, – mondá az -unokaöcs komoran – lemondok róluk. <span class="pagenum"><a name= -"Page_144" id="Page_144">-144-</a></span></p> -<p>– Mind a kettő az öné; hogy lemondhat róluk? Franciaországról -talán, de erről a vagyonról még nem? Emliteni sem érdemes, de -lemondhat-e róla már most?</p> -<p>– Nem volt szándékomban, hogy szavaimnak ilyen értelmet adjak. -Azonban ha reámszállana, holnap…</p> -<p>– Amilyen hiu vagyok, remélem, hogy ez nem valószinü.</p> -<p>– Vagy husz év mulva…</p> -<p>– Nagyon is megtisztel, – mondá a márki – de mégis inkább adok -előnyt ennek a föltevésnek.</p> -<p>– Lemondanék róla, és másutt, más módon élnék. Keveset hagynék -itten, hisz az egész nem egyéb nyomoruság és romhalmaznál.</p> -<p>– Ah! – kiáltott a márki körülhordva tekintetét a fényüzéssel -tele szobában.</p> -<p>– A szemnek itten elég kellemes, de a maga valóságában, a szabad -ég alatt és napvilágnál látva, ez, pazarlás vad halmaza, rossz -gazdálkodás, kizsarolás, adósság, teher, elnyomás, éhség, -meztelenség és szenvedés.</p> -<p>– Ah! – mondá a márki ismét elégült pillantással.</p> -<p>– Ha valaha az enyém lesz, akkor jobban értő kezekre bizom, hogy -lassan (ha ugyan egyáltalán lehetséges) szabaditsák meg a -reánehezedő tehertől, mely lenyomja; hogy a szegény nép, mely hozzá -van bilincselve és a türés határáig jutott el, egy másik -generációban kevesebbet szenvedjen. Átok van rajta és ezen az egész -országon.</p> -<p>– És ön? – kérdezte a nagybátya – Bocsássa meg kiváncsiságomat, -uj filozófiájából szándékozik megélni?</p> -<p>– Azt kell tennem, hogy megéljek, amire honfitársaim is -nemsokára kényszeritve lesznek, nemességük ellenére – dolgozom. -<span class="pagenum"><a name="Page_145" id= -"Page_145">-145-</a></span></p> -<p>– Például Angliában?</p> -<p>– Igen. Abban az országban, uram, a család tekintélye a -részemről biztosságban van. A család tekintélye más országban nem -szenved miattam, mert nevemet másutt nem viselem.</p> -<p>A csengetyü szavára a szomszéd szobában világot gyujtottak. A -nyitva levő ajtón át a világosság behatolt. A márki abba az irányba -nézett és komornyikjának távolodó lépteire hallgatózott.</p> -<p>– Anglia nagyon vonzza önt, ámbár, ugy látszik, nem valami -nagyon sikerült ott boldogulnia – jegyezte meg azután és -mosolyogva, nyugodt arccal fordult unokaöccse felé.</p> -<p>– Mondottam már, érzem, hogy ottan való boldogulásomat önnek -köszönhetem, uram. Egyébként Anglia menedékhelyem.</p> -<p>– Mondják, ezek a hencegő angolok mondják, hogy sok embernek a -menedékhelye. Ismer ottan egy honfitársat, aki menedékre talált -ottan? Orvos?</p> -<p>– Igen.</p> -<p>– Leánya van.</p> -<p>– Igen.</p> -<p>– Igen – mondá a márki. – Ön fáradt. Jó éjt!</p> -<p>Mikor kiváló udvariassággal meghajtotta fejét, titok ült -mosolygó arcán és szavainak oly titokzatos kifejezést adott, hogy -unokaöccse megrettent tőle. Keskeny, egyenes szemöldöke, szája és -orrcimpája fölött a gödröcskék elhuzódtak és ördögi szép arcán éles -guny kifejezése ült.</p> -<p>– Igen – ismétlé a márki. – Igen. Egy orvos és a leánya. Igen. -Igy kezdődik az uj filozófia! Ön fáradt. Jó éjt!</p> -<p>Éppen olyan hiábavaló lett volna a kastélyon levő kőarcok -egyikét, mint az ő arcát megkérdezni. Az unokaöcs hiába nézett reá, -amint mellette elhaladt az ajtó felé. <span class= -"pagenum"><a name="Page_146" id="Page_146">-146-</a></span></p> -<p>– Jó éjt! – mondá a nagybátya. – Örömmel nézek elébe, hogy -holnap reggel viszontlátom. Kellemes nyugalmat! Világits -Monsieurnek szobájába!… És égesd el Monsieurt, unokaöcsémet -ágyában, ha úgy tetszik – tette hozzá önönmagában, mialatt ismét -megrázta a kis csengőt, hogy komornyikját szobájába hivja.</p> -<p>A komornyik eltávozott, majd visszajött; a márki föl és alá -járkált kényelmes hálóköpenyében, hogy a tikkasztó, csendes -éjszakában lassan alváshoz készüljön. Amint puha papucsban -nesztelenül járkált föl és alá a szobában, finomodott tigrishez -hasonlitott; a mesebeli, bünbánatnélküli, gonosz elvarázsolt -márkinak látszott, akinek időközönkint tigrissé való változása -éppen mostan volt folyamatban vagy megszünőben.</p> -<p>Fényüzéssel berendezett hálószobájának egyik sarkától a másikig -járkált, elgondolva a mai utazás eseményeit, amint azok -önkéntelenül tolultak agyába; a dombon fölfelé való lassu haladás -alkonyatkor; a napnyugta, a dombról való lemenetel, a malom, a -sziklán levő börtön, a völgyben elterülő kis falu, a kut melletti -parasztok, az utkaparó, amint kék sapkájával a kocsi alján levő -láncot mutatta. Ez a kut emlékeztette a párisi kutra, a kis -tetemre, mely ott feküdt az alján, a föléje hajló asszonyra és a -magas emberre, aki karját ég felé nyujtva, kiáltotta: -»Meghalt!«</p> -<p>– Eléggé lehültem már, – mondá Monsieur le Marquis – és -lefekhetem.</p> -<p>Csak egy gyertyát hagyott égve a nagy kemencén, majd a vékony -fátyolszövetből való függönyt ágya körül leeresztette és amikor -alváshoz elhelyezkedett, hallotta, amint az éjszaka hosszu sóhajjal -törte meg csendjét.</p> -<p>Három óra hosszat bámultak a külső falon levő kőből való arcok -vakon az éjszakába; három hosszu <span class="pagenum"><a name= -"Page_147" id="Page_147">-147-</a></span> órahosszat csörgették a -lovak az istállóban zaboláikat, ugattak a kutyák és a bagoly -visitott, hangja nagyon kevéssé hasonlitott ahhoz, melyet a költők -tulajdonitanak neki. De megátalkodott szokása az ilyen -teremtményeknek, hogy alig mondják valaha azt, amit nekik -előirnak.</p> -<p>Három hosszu óra hosszat bámultak a kastély kőből való arcai – -oroszlán- és emberi arcok – vakon az éjszakába. Halotti sötétség -terült el a vidéken; a halotti sötétség mindent beboritott. A -temető kicsiny, szegényes fühalmai alig voltak egymástól -megkülönböztethetők; a kereszt alakja akár leszállhatott volna, oly -kevés látszott belőle. A faluban az adószedő is, az adózottak is -mélyen aludtak. Talán lakomákról álmodtak, mint ahogy az éhezők -szoktak, vagy kényelemről és pihenésről, mint az agyonhajszolt -rabszolga, vagy az igába fogott ökör álmodhatik. A vézna lakók -nyugodtan aludtak, azt érezték, hogy szabadok, hogy jóllaktak.</p> -<p>Három sötét óra hosszat folydogált a falu kutja látatlan, -hallatlan és a kastély kutja látatlan és zavartalan, – mind a kettő -elfolyt, mint ahogy a percek folynak el az idő forrásából. Mind a -kettőnek szürke vize kisértetessé vált a reggeli szürkületben és a -kastély kőarcainak a szeme kinyilt.</p> -<p>Mindinkább világosodott, mig a nap megaranyozta a mozdulatlan -fák koronáját és sugaraival a dombot elárasztotta. A hajnal -pirjában a kastély kutjának a vize vérnek látszott és a kőarcok -elpirultak. A madarak danája hangos volt és csengő és a márki -hálószobájának viharvert ablakpárkányán kis madár tele tüdővel -dalolta legédesebb dalát. A legközelebbi kőarc ezen annyira -elbámult, hogy kidülledt szemmel, tátott szájjal és lelógó -állkapoccsal ijesztően nézett oda.</p> -<p>A nap most már teljes pompájában ragyogott és a falu mozogni -kezdett. A kicsiny ablakok kinyiltak, <span class= -"pagenum"><a name="Page_148" id="Page_148">-148-</a></span> rozoga -kapuk recsegtek, a kunyhókból előkerült a nép, didergett a reggeli -friss levegőtől. Azután ismét elülről kezdődött a falu népének -ritkán enyhitett napi munkája. Némelyek a kutra mentek, mások a -mezőre; férfiak és asszonyok mentek oda ásni és kapálni; férfiak és -asszonyok mentek oda, hogy a félig éhenhalt jószág után lássanak és -a zörgő csontu teheneket az utak szélén tengődő silány legelőre -hajtsák. A templomban és a keresztnél egy-két alak térdelt; és mig -az egyik imáját végezte, a kötélen vezetett tehén a kereszt tövében -levő néhány növény között reggeli után kutatott.</p> -<p>A kastély későbben ébredt, mint ahogy az állásához illett, de -fokonkint és biztosan ébredt föl. Először a lándzsák és vadászkések -pirultak és élesen ragyogtak a reggeli nap fényében; majd az -ablakok, ajtók nyiltak ki; a lovak az istállókban a napfény és -friss levegő felé fordultak, amely az ajtókon beáradt, levelek -ragyogtak és susogtak az ablakok vasrácsain, a kutyák láncaikat -csörgették és türelmetlenül várták szabadonbocsátásukat.</p> -<p>Mindezek a közönséges események az élet forgásához, a reggel -visszatéréséhez tartoztak. De nem oda tartozott a kastély nagy -csengőjének a harangozása, sem a lépcsőkön fel és alá futkosás, sem -a terraszon szaladgáló alakok, sem a sulyos lépések, melyek itten, -amottan, mindenütt felhangzottak, sem a lovak gyors nyergelése és -elvágtatása.</p> -<p>Milyen szél adta tudtára ezt a sietést a porral fedett -utkaparónak, aki már munkájában volt a falu mögötti domb tetején, -ebédje (nem volt nehéz elvinni) ott feküdt mellette egy kőhalmon, -még a varju sem tartotta érdemesnek, hogy csipkedje. Talán a -madarak hullatták alá, amelyek elvitték a hir egy pár szemét a -távolba, mint ahogy véletlenül gabonaszemet elszórnak? Bárhogyan -történt is, az utkaparó a hüvös reggelen lefelé rohant a dombtető -térdig érő porában, <span class="pagenum"><a name="Page_149" id= -"Page_149">-149-</a></span> mintha élete megmentéséért rohanna, és -meg sem állt, mig a kuthoz nem ért.</p> -<p>A falu minden lakója a kutnál volt, lehangoltan állották körül -és sugdolóztak, nem látszott rajtuk más izgalom, mint kiváncsiság -és meglepetés. A legelőre vitt teheneket nagy hirtelenül ismét -hazahozták és odakötözték ahhoz, ami éppen utjukba esett; a tehenek -tompa közönnyel bámultak maguk elé, vagy lehevertek és azon a -néhány füszálon kérőztek, amit ide-oda utjukban fölszedhettek. A -kastély, a posta és az adóhivatal néhány embere többé-kevésbé -felfegyverkezett és tanácstalanul csoportokba verődött az ut másik -oldalán. Az utkaparó ötven jóbarátja csoportjának már a közepébe -került és kék sapkájával mellét verte. Mit jelentett mindez, vagy -minek volt tulajdonitható az, hogy Gabelle hirtelen egy szolga mögé -ül a nyeregbe és a kétszeresen terhelt ló gyors vágtatásban rohant -el, mint valami uj változata a Leonoráról szóló német -balladának?</p> -<p>Azt jelentette, hogy odafönn a kastélyban egy kőarccal több -volt.</p> -<p>A Gorgo ismét ránézett az éjjel az épületre és a még hiányzó -kőarcot hozzátette; azt a kőarcot, melyre már vagy kétszáz -esztendeje várakozott.</p> -<p>Monsieur le Marquis párnáján feküdt. Olyan volt, mint egy szép -maszk, mely hirtelen fölriadt, majd bosszus lett és kővé meredt. A -kőalak szivébe kést döftek. Markolata köré papirszelet volt -tekerve, melyre ez volt firkálva:</p> -<p>»<i>Vigyétek gyorsan sirboltjába. Ez Jacquestól való</i>.« -<span class="pagenum"><a name="Page_150" id= -"Page_150">-150-</a></span></p> -<h3><span class="smaller">10. Fejezet.</span><br /> -Két igéret.</h3> -<p>Több hónap, számszerint tizenkettő telt el; Darnay Károly -Angliában telepedett le, mint a francia nyelv képzett tanitója, aki -a francia irodalomban is járatos volt. Manapság tanár volna, -akkoriban tanitó volt. Fiatal embereket tanitott, akiknek idejük és -módjuk volt, hogy olyan élő nyelv tanulmányozásával foglalkozzanak, -melyet az egész világon beszéltek; arra igyekezett, hogy izlésüket -a tudás és képzelet e tárháza felé irányitsa. Irogatott is erről jó -angol stilusban és angol nyelvre is forditott. Ilyen tanitókat -akkoriban nem lehetett könnyen találni; egykori hercegek és -jövendőbeli királyok még nem foglalkoztak nyelvtanitással és a -Tellson főkönyveitől tönkrejutott nemesség nem tünt még el, hogy -szakács- vagy ácsmesterséget folytasson. Olyan tanitó volt, akinek -a tudása és képzettsége a tanitásban szokatlanul kellemes és -hasznos módon érvényesült; forditásai is előkelők voltak, mert -munkájában a szókincs ismeretén kivül egyebet is kifejezett, ugy -hogy az ifju Darnay csakhamar ismert és keresetté vált. Jól ismerte -hazája viszonyait is és az ezek iránt való érdeklődés mindinkább -fokozódott. Igy aztán kitartó szorgalmával és fáradhatatlan -tevékenységével boldogult is.</p> -<p>Nem remélte, hogy Londonban aranyat lel az utca kövezetén, sem -azt, hogy rózsák között fog pihenni. Ilyen vérmes reményekkel -aligha boldogult volna. Munkát remélt, meg is találta és legjobb -tudása szerint el is végezte. Ez volt boldogulásának a módja.</p> -<p>Idejének egy részét Cambridgeben töltötte, ahol egyetemi -hallgatókat tanitott, mint valami türt csempész, aki latin és görög -helyett európai nyelveket <span class="pagenum"><a name="Page_151" -id="Page_151">-151-</a></span> csempészett a vámházba. Idejének -többi részét Londonban töltötte.</p> -<p>Attól az időtől kezdve, hogy a paradicsomban örökös volt a nyár, -egész napjainkig, mikor az elüzöttek vidékén majdnem állandó a tél, -a férfivilág változatlanul egy uton haladt, – Darnay Károly utján – -a szerelem utján.</p> -<p>Veszedelme órája óta szerette Manette Luciet. Sohasem hallott -oly bájos, oly kellemes hangot, mint az ő szánakozása hangját. -Sohasem látott arcot, melynek szépsége oly gyöngéd volt, mint az -övé, mikor megásott sirja szélén vele szembesitették. De ezt az -érzelmet egy szóval sem emlitette előtte. Egy év telt már el az -elhagyatott kastélyban elkövetett gyilkosság óta. Mily messze volt -tőle, hosszu, poros utaival, messze tul a tengeren – a szilárd -kőkastély álom ködének tünt fel előtte – és ő még egy szóval sem -árulta el neki szivének állapotát.</p> -<p>Meg volt ennek az oka, ezt ő jól tudta. Nyári nap volt ismét, -kevéssel azelőtt érkezett Londonba egyetemi elfoglaltságából, mikor -Soho csöndes sarka felé tartott, hogy Manette doktor előtt -érzelmeit kitárja. Nyári este volt, tudta, hogy Lucie Miss -Pross-szal kisétált.</p> -<p>A doktor ablakmelletti karosszékében ülve olvasott. Fokonkint -visszanyerte energiáját, mely hosszas szenvedésében megóvta őt, és -azt még érezhetőbbé is tette. Most valóban energikus férfi volt, -céltudatos, nagy akaraterejü és élénken tevékeny. Visszanyert -energiájában néha kissé szeszélyes és hirtelen természetü volt, -ilyennek mutatkozott többi visszanyert képességében is; de ez a -hangulata nem volt gyakran észrevehető és mindinkább csökkent.</p> -<p>Sokat tanulmányozott, keveset aludt, nagy erőltetést könnyen -türt el és egyformán vidám volt a hangulata. Darnay Károly lépett -most be hozzá; <span class="pagenum"><a name="Page_152" id= -"Page_152">-152-</a></span> mikor meglátta őt, könyvét félretette -és kezét feléje nyujtotta.</p> -<p>– Darnay Károly, örülök, hogy láthatom. Már három-négy nap óta -várjuk visszaérkezését. Stryver és Carton Sydney mind a ketten itt -voltak tegnap, és azt mondották, hogy ön már régen esedékes.</p> -<p>– Érdeklődésük nagyon lekötelez, – válaszolt azokra vonatkozóan -kissé hüvösen, de a doktorral szemben meleg érzelemmel – Miss -Manette?</p> -<p>– Jól van, – mondá a doktor, mikor ő megállott – és visszatérése -öröm mindannyiunkra. Háztartási ügyekben jár el, de hamar itthon -lesz.</p> -<p>– Manette doktor, tudtam, hogy ő nincsen otthon. Felhasználtam -az ő távollétének alkalmát, hogy önnel beszélhessek.</p> -<p>Zavart hallgatás állott be.</p> -<p>– Igen? – mondá a doktor látható kényszerrel. – Hozza közelebb -székét és beszéljen.</p> -<p>A széket illetően engedelmeskedett, de ugy látszott, hogy a -beszélést kevésbbé könnyünek találta.</p> -<p>– Abban a szerencsében részesültem, Manette doktor, – kezdé el -végre – hogy bizalmas vagyok itten, már körülbelül másfél éve és -remélem, hogy a tárgy, melyet érinteni óhajtok, nem fogja…</p> -<p>A doktor kezét kinyujtva, félbeszakitotta őt, hogy megállásra -birja. Egy ideig kezét kinyujtva tartotta, majd visszavonva igy -szólott:</p> -<p>– Lucieről van szó?</p> -<p>– Igen.</p> -<p>– Minden időben nehezemre esik, hogy róla beszéljek. Különösen -nehéz, mikor hallom a hangot, amelyen róla beszél, Darnay -Károly,</p> -<p>– Ez a hang az őszinte bámulat, igaz hódolat és mély szerelem -hangja, Manette doktor! – mondá tiszteletteljesen.</p> -<p>Ismét zavart szünet állott be, mielőtt az apa válaszolt. -<span class="pagenum"><a name="Page_153" id= -"Page_153">-153-</a></span></p> -<p>– Elhiszem, méltányolom, elhiszem.</p> -<p>Kényszere oly nyilvánvaló volt és annyira látható volt az is, -hogy az az említett kérdésnek szőnyegre való hozatalától származik, -hogy Darnay Károly habozott.</p> -<p>– Folytassam, uram?</p> -<p>Ujabb szünet.</p> -<p>– Igen, folytassa.</p> -<p>– Sejti, hogy mit akartam mondani, ámbár nem tudhatja, hogy -milyen komolyan gondolom, mily komolyan érzem azt, anélkül, hogy -ismerné szivem belsejét, a reményt, a félelmet és a kétséget, mely -már olyan régen eltölt. Kedves Manette doktor, szeretem leányát, -vonzalommal, bensőséggel, önzetlenül, imádattal. Ha volt valaha -szerelem a világon, ugy én szeretem őt. Ön is szeretett, régi -szerelme beszéljen érdekemben!</p> -<p>A doktor elfordult arccal ült ottan, szemét a földre szegezte. -Az utolsó szavak hallatára ismét hirtelen kinyujtotta karját és -kiáltott…</p> -<p>– Csak ezt ne, uram! Ne emlitse! Könyörgök, ne emlékeztessen -reá!</p> -<p>Kiáltása valódi fájdalomról tanuskodott, ugy hogy még sokáig ott -csengett Darnay Károly fülében, miután már régen elhangzott. -Kinyujtott kezével feléje intett, mintha Darnayt arra kérné, hogy -szünetet tartson. Ő annak magyarázta és hallgatott.</p> -<p>– Bocsásson meg – mondá a doktor halk hangon, néhány pillanat -mulva. – Nem kételkedem, hogy szereti Luciet; ez irányban nyugodt -lehet.</p> -<p>Székében feléje fordult, de nem nézett reá, tekintetét sem -forditotta feléje. Állát kezére támasztotta és fehér haja -beárnyékolta arcát…</p> -<p>– Beszélt Lucievel?</p> -<p>– Nem.</p> -<p>– Nem is irt neki?</p> -<p>– Soha. <span class="pagenum"><a name="Page_154" id= -"Page_154">-154-</a></span></p> -<p>– Szükkeblüség volna, ha nem akarnám látni, hogy ez az -önmegtagadás az atya iránt való kiméletből származik. Az atya -köszönetet mond önnek.</p> -<p>Kezét nyujtotta; de szeme nem követte kezét.</p> -<p>– Tudom, – mondá Darnay tiszteletteljesen – tudnom kell, Manette -doktor, hiszen együtt láttam önöket nap-nap után, hogy ön és Miss -Manette között olyan szokatlan, megható vonzalom van, oly bensően -összefügg a körülményekkel, amelyekből származott, hogy kevés a -hozzáfogható, még az atya és gyermeke közötti gyöngédségben is. -Tudom, Manette doktor, – kell, hogy tudjam – hogy az ő vonzalma -egyesült a leány kötelességtudásával, aki hajadonná serdült, hogy -szivét teljesen eltölti a gyermek szeretete és bizalma. Tudom, hogy -neki gyermekkorában nem voltak szülei és hogy ő mostani korának és -jellemének egész állhatatosságával és bensőségével csügg önön és -hogy ő egyesiti ezzel az előbbi idők vonzalmát és bizalmát, melyben -ön reánézve még elveszett volt. Nagyon jól tudom, hogy ha ön a -tulvilági életről került volna vissza hozzá, az ő szemében ön még -akkor sem volna szentebb vonzalommal körülvehető, mint amilyent -mostan állandóan tanusit ön iránt. Tudom, hogy ha ő önt megöleli, a -csecsemő, a gyermek, a hajadon karja öleli egyszerre. Tudom, hogy ő -ön iránt való szeretetében anyját látja és szereti, mikor az az ő -korában volt, látja és szereti önt, mikor ön az én koromban volt, -szereti megtört szivü anyját, szereti önt végtelen szenvedésében és -áldott felépülésében. Tudtam ezt éjjel-nappal, mióta ismerem önt -otthonában.</p> -<p>Az atya szótlanul ült, arca a föld felé fordult. Lehellete -meggyorsult, de az izgalomnak minden egyéb jelét elnyomta.</p> -<p>– Kedves Manette doktor, minthogy ezt mindig tudtam és őt és önt -ettől a szent fénytől övezetten <span class="pagenum"><a name= -"Page_155" id="Page_155">-155-</a></span> láttam mindig, -hallgattam, hallgattam addig, amig a férfi szive képes erre. -Éreztem és érzem most is, hogy ha szerelmemet – még az én -szerelmemet is – kettőjük közé helyezem, hogy akkor én, az ön élete -történetébe nem teljesen odaillő elemet vegyitek. De szeretem őt. -Isten a tanum, hogy szeretem őt.</p> -<p>– Elhiszem – válaszolt az atya gyászos hangon. – Már régen -gondoltam. Elhiszem.</p> -<p>– De ne higyje, – mondá Darnay, kit a panaszos hang -szemrehányóan érintett – hogy ha életkörülményeim olyanok volnának, -hogy kettejüknek meg kellene válni, abban az esetben, ha valaha oly -szerencsés lehetnék, hogy őt feleségemnek mondhatnám, hogy egyetlen -egy szóval is emlitettem volna ezt, amit most elmondottam. Tudom, -hogy reménytelen lett volna és azonkivül tudom azt is, hogy -nemtelen volna. Ha ennek csak a lehetősége is – még a távoli évekre -is – felülkerülhetett volna agyamban, vagy elrejtőzhetett volna -szivemben, akkor én mostan ezt a tiszteletreméltó kezet nem -érinthetném.</p> -<p>E szavaknál kezét az atyáéra tette.</p> -<p>– Nem, kedves Manette doktor. Éppen ugy, mint ön, -Franciaországnak önkéntes számüzöttje vagyok; mint önt, engem is -elüzött a haza ziláltsága, elnyomatása és nyomora; mint ön, én is -igyekszem, hogy tőle távol, munkámból megéljek és boldogabb jövőben -bizzam; csak azt remélem, hogy önnel sorsát, életét, otthonát -megoszthatom és haláláig hüséges társa lehetek. Nem hogy megosszam -Lucievel az ő privilégiumát, mint az ön gyermeke, társa és barátja, -hanem hogy segitségére legyek és őt szorosabban füzzem önhöz, ha ez -ugyan lehetséges.</p> -<p>Keze még mindig az atyáén pihent, ő viszonozta az érintését, de -nem hidegen, és kezét a szék támláján pihentetve először tekintett -föl a beszélgetés kezdete óta. Arcán látszott a küzdelem nyoma, -küzdött azzal az alkalmilag jelentkező kifejezéssel <span class= -"pagenum"><a name="Page_156" id="Page_156">-156-</a></span> az -arcán, melyben megvolt a hajlandóság arra, hogy gyanakvó kétséggé -és félelemmé változzék.</p> -<p>– Ön olyan érzelemmel, oly férfiasan beszél, Darnay, hogy szivem -egész melegével köszönetet mondok önnek és föltárom érzelmemet – -amennyire lehet. Van-e oka arra, mely megerősiti abban a hitében, -hogy Lucie is szereti önt?</p> -<p>– Nincs. Még eddig nincs.</p> -<p>– Az volt-e ennek a bizalmas beszélgetésnek a közvetlen célja, -hogy erről tudomásommal meggyőződést szerezzen?</p> -<p>– Még az sem. Hetekkel ezelőtt talán nem lett volna bizalmam, -hogy ezt megtegyem; lehet, hogy meglesz a bizalmam (talán tévedek, -talán nem) holnap.</p> -<p>– Tanácsot kér tőlem?</p> -<p>– Nem, uram. Valószinünek tartom azonban, hogy ha módjában van -és helyesnek tartja, tanácsol valamit.</p> -<p>– Igéretet vár tőlem?</p> -<p>– Azt.</p> -<p>– Milyet?</p> -<p>– Nagyon jól tudom, hogy ön nélkül reményem sem lehetne. Nagyon -jól tudom, hogy még ha Miss Manette e pillanatban szivébe zárt -volna is, – ne gondoljon annyira elbizakodottnak, hogy ennyit -föltételezek – ezt a helyet atyja iránt való szeretetének rovására -nem tarthatom meg.</p> -<p>– Ha ez a helyzet, belátja-e, hogy ez másrészt milyen -következménnyel jár?</p> -<p>– Teljesen megértem, hogy bármely kérő érdekében atyjának egy -szava mindennél fontosabb a világon. Ez okból, Manette doktor, – -mondá Darnay szerényen, de határozottan – ezt a szót kérem öntől, -még életem árán is.</p> -<p>– Erre nézve biztos vagyok. Darnay, titkok éppen ugy keletkeznek -szenvedelmes szerelemből, mint <span class="pagenum"><a name= -"Page_157" id="Page_157">-157-</a></span> hosszas távollétből. Az -előbbi esetben ez a titok mély, bonyolult és nehezen felderithető. -Lucie leányom ebben az egy tekintetben, ilyen titok reám nézve. -Szive állapotáról fogalmam sincsen.</p> -<p>– Szabad-e kérdeznem, uram, hiszi-e, hogy… minthogy ő habozott, -az atya folytatta a mondatot.</p> -<p>– Más valaki szándékozik-e őt feleségül kérni?</p> -<p>– Ezt akartam mondani.</p> -<p>Az apa megfontolta előbb kissé a választ.</p> -<p>– Ön látta itten Carton urat. Stryver ur is itt van alkalmakkor. -Ha valakiről lehet egyáltalán szó, ugy csak e kettő közül az egyik -lehet.</p> -<p>– Vagy mind a kettő – felelte Darnay.</p> -<p>– Nem gondoltam mind a kettőre. Sőt egyiket sem tartom -valószinünek. Igéretet kiván tőlem. Mi legyen az?</p> -<p>– Csupán azt kivánom, hogy ha Miss Manette a maga részéről ilyen -bizalmas dolgot hozna tudomására, mint amilyent én voltam bátor -most előadni, akkor legyen meggyőződve annak igaz voltáról, amit -most mondtam, és adjon hitelt is annak. Remélem, hogy van olyan jó -véleménye rólam, hogy személyem ellen nincsen kifogása. Nem emlitem -többé, hogy mily nagy becsben tartom ezt a véleményét, ez az -egyedüli, amit kérek. A föltételnek, melyet ennek az igéretnek a -megadásához szab, és melynek teljesitését kétségtelenül -követelheti, azonnal megfelelek.</p> -<p>– Megigérem – felelte a doktor – minden feltétel nélkül. -Elhiszem, hogy szándéka tiszta és megbizható, olyan, amilyennek -mondotta. Elhiszem, hogy az a törekvése, hogy a köztem és a másik -kedvesebb énem között levő köteléket szorosabbra füzze és ne -lazitsa. Ha ő bármikor is mondja majd nekem, hogy az ő teljes -boldogságához ön hozzátartozik, akkor önnek adom őt. Ha, Darnay -Károly, ha… <span class="pagenum"><a name="Page_158" id= -"Page_158">-158-</a></span></p> -<p>Az ifju hálásan szoritotta meg kezét, és kezeik még egymáson -pihentek, mikor az atya folytatta:</p> -<p>– Képzelődés, ok, félelem vagy bármi egyéb, régibb vagy ujabb -keletü, ha a férfi ellen szólna is, akit ő igazán szeret, – melyért -a közvetlen felelősség nem őt terheli – leányom érdekében minden el -lesz felejtve. Ő az én mindenem; több ő nekem, mint minden -szenvedésem, több, mint a jogtalanság, több mint… De hisz ez üres -beszéd!</p> -<p>Különös módon szüntette meg beszédjét, és oly különös, merev -volt tekintete, mikor beszédében megakadt, hogy Darnay érezte, -amint a saját keze hideggé válik az övében, amely lassan -eleresztette az ő kezét és lehanyatlott.</p> -<p>– Valamit mondott, – szólt Manette doktor, miközben mosoly -jelent meg az arcán, – mit is mondott?</p> -<p>Nem tudta, hogy mit válaszoljon, mig eszébe nem jutott, hogy egy -föltételt emlitett. Mikor aztán visszaemlékezett erre, -válaszolt.</p> -<p>– Hozzám való bizalmát hasonló bizalommal kell viszonoznom. A -név, melyet most viselek, nem igazi nevem; csekély változtatással -az anyám neve. Megnevezem azt is, és elmondom annak az okát is, -hogy miért vagyok Angliában.</p> -<p>– Álljon meg! – mondá a beauvaisi doktor.</p> -<p>– Azért óhajtom ezt megtenni, hogy annál inkább megérdemeljem -bizalmát, nincsen titkom ön előtt.</p> -<p>– Álljon meg!</p> -<p>Egy pillanat alatt a doktor mindkét kezével befogta füleit, a -másik pillanatban már mindkét kezét Darnay ajkaira tette.</p> -<p>– Mondja majd meg, ha kérdezem, ne most. Ha kérése kedvező lesz, -ha Lucie szereti önt, megmondja házassága reggelén.</p> -<p>– Megigéri?</p> -<p>– Szivesen. <span class="pagenum"><a name="Page_159" id= -"Page_159">-159-</a></span></p> -<p>– Adja kezét. Mindjárt itthon lesz és jobb, ha ma este nem lát -mi kettőnket együtt. Menjen! Isten áldja meg!</p> -<p>Sötét volt már, mikor Darnay eltávozott egy órával később és még -sötétebb volt, mikor Lucie hazaérkezett, egyedül sietett a szobába -– Miss Pross egyenest fölment a lépcsőn – és meglepődött, hogy -olvasószéke üres volt.</p> -<p>– Atyám! – kiáltá. – Kedves atyám!</p> -<p>Nem kapott választ, de hálószobájából tompa kalapálást hallott. -Könnyü lépéssel haladt át a közbeeső szobán, betekintett az ajtón -és megrémülve sietett vissza, siránkozva magában:</p> -<p>– Mit tegyek? Mit tegyek?</p> -<p>Habozása csak egy pillanatig tartott, visszasietett, a hálószoba -ajtaján kopogtatott és gyöngéd hangon hivta őt. A zaj megszünt -Lucie hangjára és Manette azonnal kijött hozzá s hosszu ideig -járkáltak együtt föl és alá.</p> -<p>Lucie éjjel fölkelt ágyából és lejött, hogy atyja álmát -megfigyelje. Mélyen aludt. Szerszámai és befejezetlen munkája a -szokott helyen voltak.</p> -<h3><span class="smaller">11. Fejezet.</span><br /> -A kép párja.</h3> -<p>– Sydney, – szólott Stryver ugyanazon éjjel vagy reggel -sakáljához – keverj még egy puncsot; valamit akarok neked -mondani.</p> -<p>Sydney az éjjel kétszerannyit dolgozott, az előtte való éjjel -is, sőt az az előtt való éjjel is, egymásután sok éjjelen át; a -hosszu törvényszünet kezdete előtt Stryver aktái között alapos -tisztogatást rendezett. A tisztogatással végre elkészült; Stryver -hátraléka mind fel volt dolgozva; minden el volt intézve, mig -<span class="pagenum"><a name="Page_160" id= -"Page_160">-160-</a></span> november hava megérkezik légköri és -jogi ködével együtt és ujabb magot hoz a malomba.</p> -<p>Sydney ily nagy megerőltetés ellenére nem lett sem vidámabb, sem -józanabb. Jó csomó külön nedves törülközőre volt szüksége, hogy az -éjszakán keresztülcipelődjék; megfelelő külön bormennyiség előzte -meg a törülközőket; nagyon fáradtnak látszott, mikor letépte -turbánját és a mosdótálba dobta, amelybe azt a megelőző hat órán át -időközönkint bemeritette.</p> -<p>– Megcsinálod-e azt a puncsot? – kérdé Stryver, aki kényelmesen, -kezét övébe dugva, hevert a divánon és onnan nézett körül.</p> -<p>– Meg.</p> -<p>– Nos, hallgass ide! Valamit mondok neked, ami alkalmasint -meglep és arra késztet, hogy ne higyj engem olyan állatnak, -amilyennek rendszerint hiszel. Házasodni szándékozom.</p> -<p>– Igazán?</p> -<p>– Igen. És nem pénzért. Mit mondasz ehhez?</p> -<p>– Nem vagyok abban a helyzetben, hogy sokat mondjak. Ki az?</p> -<p>– Találd el!</p> -<p>– Ismerem őt?</p> -<p>– Találd el!</p> -<p>– Én ugyan nem szándékozom találgatni reggel öt órakor, mikor az -agyvelő fő és forr a fejemben. Ha azt akarod, hogy találgassak, -hivj meg ebédre.</p> -<p>– Jó, tehát megmondom – mondá Stryver, miközben lassan -ülőhelyzetbe emelkedett. – Sydney, szinte kétségbeesem azon, vajjon -megértesz-e majd engem, minthogy te érzéstelen kutya vagy.</p> -<p>– És te – válaszolt Sydney szorgalmasan keverve a puncsot – -érzékeny, poétikus lélek vagy.</p> -<p>– Eredj! – válaszolt Stryver dicsekvően nevetve. – Ámbár nem -tartok igényt arra, hogy egy románcnak legyek a tárgya (mert -remélem, hogy azt én <span class="pagenum"><a name="Page_161" id= -"Page_161">-161-</a></span> jobban tudom), mégis én gyöngédebb -érzelmü fiu vagyok, mint te.</p> -<p>– Szerencsésebb vagy, talán ezt akarod mondani.</p> -<p>– Nem azt akarom mondani. Azt gondolom, hogy én olyan ember -vagyok, akihez több… több…</p> -<p>– Mondd, udvariasság, minthogy éppen akörül vagy – segitette őt -Carton.</p> -<p>– Jó! Mondjuk, udvariasság. Az én véleményem az, – mondá Stryver -pöffeszkedve barátja előtt, amint az a puncsot elkészitette – hogy -én olyan ember vagyok, aki többet törődik azzal, hogy kellemes -legyen, aki többet fárad, hogy kellemes legyen, aki jobban érti, -hogy mi módon legyen kellemes hölgytársaságban, mint te.</p> -<p>– Folytasd – mondá Carton Sydney.</p> -<p>– Nem. De mielőtt folytatom, – mondá Stryver, fejét rázva az ő -hetvenkedő modorában – ezt kell megmondanom. Te annyiszor voltál -Manette doktor házában, mint én, talán még többször is. Valóban, -szégyeltem magam ottan a te mogorvaságod miatt. Olyan hallgatag, -olyan buskomor hangulatban voltál, hogy, lelkemre mondom, -szégyeltem magam miattad, Sydney.</p> -<p>– Olyan emberre, mint te, akinek olyan nagy a törvényszéki -praxisa, nagyon jótékony hatásu lehet, ha valami miatt -szégyenkezik, – válaszolta Sydney – lekötelezettnek kellene érezni -magadat velem szemben.</p> -<p>– Ilyen módon nem szabadulsz meg tőlem, – válaszolt Stryver – -nem, Sydney, kötelességem, hogy ezt megmondjam neked és arcodba -mondom, hogy javadra váljék, hogy te ilyen társaságban ördöngösen -rossz hangulatban vagy. Te kellemetlen fickó vagy!</p> -<p>Sydney tele pohárral ivott a puncsból, melyet elkészitett, és -nevetett. <span class="pagenum"><a name="Page_162" id= -"Page_162">-162-</a></span></p> -<p>– Nézz meg engem, – mondá Stryver kiegyenesedve – nekem kevesebb -szükségem van arra, hogy kellemessé tegyem magamat, mint neked, -mivelhogy én függetlenebb viszonyok között vagyok. És miért teszem -mégis?</p> -<p>– Még eddig sohasem láttam, hogy ezt teszed – dörmögte -Carton.</p> -<p>– Azért teszem, mert ez a politikám, ez az elvem. És nézz reám! -Előbbre jutok.</p> -<p>– De nem jutsz előbbre házassági terveidnek a magyarázásával – -válaszolt Carton közönyös arccal. – Szeretném, ha amellett -megmaradnál. Ami pedig engemet illet, hát sohasem fogod megérteni, -hogy én javithatatlan vagyok?</p> -<p>Ezt a kérdést keserüség látszatával intézte hozzá.</p> -<p>– Nem hivatásod, hogy javithatatlan légy – volt barátja válasza, -mely nem hangzott nagyon békitő módon.</p> -<p>– Nekem nem hivatásom egyáltalán, hogy létezzem – mondá Carton. -Ki az a hölgy?</p> -<p>– A név emlitése ne érintsen kellemetlenül, Sydney, – mondá -Stryver, hencegő barátsággal készitvén őt elő arra, amit elmondandó -volt – mivel tudom, hogy te felét sem gondolod annak, amit mondasz; -és ha gondoltad is mind, annak sincsen fontossága. Azért csinálom -ezt a bevezetést, mivel te egyszer fitymáló hangon emlitetted ezt a -fiatal hölgyet előttem.</p> -<p>– Én?</p> -<p>– Bizonyosan; ebben a szobában.</p> -<p>Carton Sydney puncsára, majd önelégült barátjára tekintett; -megitta puncsát és ismét önelégült barátjára tekintett.</p> -<p>– Te a fiatal hölgyet aranyhaju babának mondottad. A fiatal -hölgy Miss Manette. Ha te olyan ember volnál, akiben van ilyenfajta -érzés vagy gyöngédség, Sydney, akkor neheztelnem kellett volna -<span class="pagenum"><a name="Page_163" id= -"Page_163">-163-</a></span> ezért a kifejezésért; de te nem vagy -ilyen. Nálad teljesen hiányzik ez az érzés; azért nem bosszant már, -ha arra a nyilatkozatodra gondolok; mint ahogy olyan embernek -festményemről mondott itélete nem bosszantana, akinek a -festészethez nincsen szeme; vagy zenedarabomról, akinek nincsen -hallása.</p> -<p>Carton Sydney nagy hévvel itta a puncsot, tele poharakkal itta -és barátjára nézett.</p> -<p>– Most tudsz mindent, Syd – mondá Stryver. – Vagyonnal nem -törődöm; ő bájos teremtés; és én föltettem magamban, hogy kedvem -szerint cselekszem; általában azt hiszem, hogy én megengedhetem -magamnak azt, hogy kedvem szerint cselekedjem. Bennem olyan férjet -kap, aki már meglehetősen jó módban van, aki gyorsan emelkedik és -aki kissé kiválik; szerencse őreá nézve, de ő megérdemli. -Csodálkozol-e?</p> -<p>Carton még mindig puncsot ivott és ezt válaszolta:</p> -<p>– Miért csodálkoznám?</p> -<p>– Helyesled?</p> -<p>Carton még mindig puncsot ivott és ezt válaszolta:</p> -<p>– Miért ne helyeselném?</p> -<p>– Helyes! – mondá barátja, Stryver. – Sokkal könnyebben veszed, -mint elképzeltem és önzetlenebb vagy irányomban, mint reméltem; -ámbár jól tudod, hogy a te régi iskolatársad erős akaratu férfi. -Igen, Sydney, megelégeltem ezt az életet, nincsen benne -változatosság; érzem, hogy kellemes dolog egy férfira nézve, ha -otthona van, ahol időzhet, ha kedve tartja (ha nincsen, kimaradhat) -és érzem, hogy Miss Manette minden helyzetben jól fest és nekem -csak becsülést hozhat. Erre határoztam el magamat. És most, Sydney, -öreg fiu, veled is akarok egy szót beszélni jövődről. Rossz uton -vagy, tudod. Nem ismered a pénznek értékét, nagyon könnyelmüen -<span class="pagenum"><a name="Page_164" id= -"Page_164">-164-</a></span> élsz és egy szép napon ott fekszel majd -betegen és szegényen; valóban ápolóról kell gondoskodnod.</p> -<p>Ezt olyan jóakaró pártfogással mondotta, hogy kétszer -kövérebbnek és négyszeresen sértőbbnek látszott, mint amilyen -volt.</p> -<p>– Mondom neked, – folytatta Stryver – nézz utána. Én utánanéztem -a magam más módja szerint; nézz utána te is, a magad más módja -szerint. Házasodj meg. Szerezz valakit, aki gondoskodik rólad. Ne -törődj azzal, hogy nem gyönyörködtet az asszonyok társasága, hogy -nem értesz hozzá és nincsen hozzávaló érzéked. Keress valakit, -keress valami tisztességes asszonyt, akinek kis vagyona van – -valami gazdasszonyt vagy lakásbérbeadót – és vedd el feleségül; -borus napok jöhetnek. Ez való <i>neked</i>. Nos, fontold meg, -Sydney.</p> -<p>– Majd megfontolom – mondá Sydney.</p> -<h3><span class="smaller">12. Fejezet.</span><br /> -A tapintatos férfiu.</h3> -<p>Stryver megállapodott abban, hogy nagylelkü cselekedettel kezét -nyujtja a doktor leányának és elhatározta azt is, hogy ezt a -leányra váró boldogságot tudomására adja, mielőtt a hosszu -törvényszünet idejére a városból távozik. Miután az ügyet elméjében -megvitatta, arra a következtetésre jutott, hogy legjobb minden -előzményt is egyuttal elintézni és azután majd tetszésük szerint -elrendezhetik, hogy egy-két héttel Szent Mihály napja előtt, vagy -pedig Szent Hilárius napja és karácsony közötti rövid szünetben -keljenek-e egybe.</p> -<p>Ügyének sikerére vonatkozóan nem volt kételye, a verdiktet -tisztán látta. Az esküdtszék előtt kifejtette a lényeges vagyoni -okokat, – csakis ezek érdemesek <span class="pagenum"><a name= -"Page_165" id="Page_165">-165-</a></span> arra, hogy figyelembe -vétessenek – egyszerü ügy volt, egy pontja sem volt gyönge. Ő volt -a vádló, bizonyitékait nem lehetett megdönteni, a vádlott ügyvédje -ügyéről lemondott és az esküdtszék még azt sem tartotta -szükségesnek, hogy a verdikten tanácskozzék. Miután Stryver, a -biró, az esetet letárgyalta, teljesen meg volt győződve, hogy -egyszerübb ügy nem létezik.</p> -<p>Ehhez képest Stryver a nagy törvényszünetet azzal kezdette meg, -hogy Miss Manettet a legnagyobb előzékenységgel Vauxhall Gardens-ba -meghivta. Minthogy ez a hely nem tetszett, Ranelagh-t hozta -javaslatba és minthogy megmagyarázhatatlan módon ez sem talált -kedvező fogadtatásra, kegyesen elhatározta, hogy Sohoban -személyesen jelentkezik és nemes szándékát ottan adja elő.</p> -<p>A Templeből – melyen még rajta volt a törvényszünet -csecsemőkorának a virága – Soho felé irányitotta lépteit. Aki csak -látta őt, amint Soho felé vezető utjában előretolta magát, jóllehet -csak Saint Dunstan mellett, a Temple Barnál volt, és megszokott -módján rohant előre a kövezeten a gyöngébb járókelők tömegében, -láthatta, hogy milyen erős és megbizható férfiu ő.</p> -<p>Tellsonék mellett haladt el és minthogy ottan letétje is volt és -tudta, hogy Lorry Manették bizalmas barátja, az jutott eszébe, hogy -bemegy a bankba és elárulja Lorrynak, hogy micsoda ragyogás van -Soho horizonján felkelőben. Belökte tehát az ajtót, melynek -sarkában gyönge hörgés volt hallható, lebukott a két lépcsőn, -elhaladt a két ókori pénztáros mellett, és belépett a homályos -hátulsó szobába, ahol Lorry számok részére vonalozott nagy könyvek -előtt ült függőleges vasrudakkal ellátott ablaknál, ez is, mintha -számok részére volna megvonalazva és minden, ami a felhők alatt -van, olyannak tünt fel, mintha nem volna egyéb, mint szám. -<span class="pagenum"><a name="Page_166" id= -"Page_166">-166-</a></span></p> -<p>– Halló! – mondá Stryver. – Hogy van? Remélem, jól?</p> -<p>Stryver sajátossága volt, hogy termete tulságos nagynak tünt föl -minden hely számára. Tellsonék üzlethelyisége számára annyira -tulságos nagy volt a termete, hogy távoli sarkokban ülő öreg -hivatalnokok könyörögve tekintettek reá, mintha a falhoz préselné -őket. Maga a cég is, aki távoli perspektivában nagy nyugalommal -ujságot olvasott, nem tetszően huzta össze szemöldökét, mintha -Stryver feje felelősségteljes mellényébe nyomult volna.</p> -<p>A diszkrét Lorry mintaszerü hangon mondá, mintha ennek a hangnak -a használatát ajánlotta volna.</p> -<p>– Hogy van, Stryver ur? Hogy van, uram? – és kezet fogott vele. -Különös módon fogott kezet; ezt Tellsonék minden alkalmazottján meg -lehetett figyelni, ha a cég jelenlétében valamely üzletfelükkel -kezet fogtak. Valami önmegtagadó módon fogott kezet, mintha azt a -Tellson és Társa cég nevében tenné.</p> -<p>– Mivel lehetek szolgálatára, Stryver ur – kérdé Lorry -üzletszerü módon.</p> -<p>– Nem, köszönöm; ez a látogatásom magántermészetü, önnek szól -Lorry ur; bizalmasan óhajtanék önnel beszélni.</p> -<p>– Ó, valóban! – mondá Lorry, miközben fülével feléje hajolt és -ugyanakkor a távol ülő cég felé pillantott.</p> -<p>– Éppen abban a járatban vagyok, – mondá Stryver, bizalmasan -rákönyökölve az iróasztalra, amely ámbár nagy kettős asztal volt, -félig sem volt elegendő az ő számára – Lorry ur, hogy kedves kis -barátjának, Miss Manettenek házassági ajánlatot tegyek.</p> -<p>– Ó, én drágám! – kiáltott fel Lorry állát vakarva és kétkedően -nézett látogatójára. <span class="pagenum"><a name="Page_167" id= -"Page_167">-167-</a></span></p> -<p>– Ó, én drágám, uram? – ismételte Stryver és hátralépett. – Ó, -ön drágája, uram? Mit ért ez alatt Lorry ur?</p> -<p>– Hogy én mit értek? – válaszolt a kereskedő. – Természetesen, -csak barátságosat és elismerőt, hogy önre nagy megtiszteltetés, és… -hogy egyszóval mindazt gondolom, amit csak kiván. De valóban… Ön -tudja, Stryver ur… – Lorry szünetet tartott és a legkülönbözőbb -módon rázta fejét, mintha akarata ellen füzné hozzá elméjében:</p> -<p>– Ön tudja valóban, hogy ön sok, nagyon is sok!</p> -<p>– Nos, – mondá Stryver, miközben harcias kezével az asztalra -ütött, szemét kidüllesztette és nagyot lélegzett – ha jól értem -önt, Lorry ur, engem fölakasztanak.</p> -<p>Lorry megigazitotta kicsiny parókáját mindkét füle mögött, -mintha ilyen módon könnyebben jutna célhoz és irótolla szárnyát -harapdálta.</p> -<p>– Az ördögbe is, uram, – mondá Stryver reábámulva – talán nem -vagyok elfogadható?</p> -<p>– Ó, Istenem, igen. Igen. Ön elfogadható. – mondá Lorry – ha ön -azt mondja, hogy elfogadható, akkor elfogadható is.</p> -<p>– Nem vagyok vagyonos? – kérdé Stryver.</p> -<p>– Ó, ha ön vagyonról beszél, ön vagyonos, – mondá Lorry.</p> -<p>– És nem haladok-e előre?</p> -<p>– Ha ön haladni akar, ön tudja, hogy abban senki sem -kételkedhetik, – mondá Lorry, örülve, hogy még valamit -helyeselhet.</p> -<p>– Mi a csodát gondol tehát, Lorry ur? – kérdezte Stryver -láthatóan elcsüggedve.</p> -<p>– Nos! Én… Mostan szándékozik odamenni? – kérdezte Lorry.</p> -<p>– Egyenesen! – mondá Stryver és öklével az asztalra ütött. -<span class="pagenum"><a name="Page_168" id= -"Page_168">-168-</a></span></p> -<p>– Akkor én azt hiszem, hogy az ön helyében nem mennék.</p> -<p>– Miért? – kérdezte Stryver. – Most sarokba szoritom – és -ujjával megfenyegette, mintha az esküdtszék előtt állana. – Ön -kereskedő és kell, hogy oka legyen. Adja az okát. Miért nem -menne?</p> -<p>– Mert – mondá Lorry – ilyen szándékkal nem mennék oda anélkül, -hogy előbb meggyőződtem volna arról, hogy sikerrel járok.</p> -<p>– Ördögbe is! – kiáltott Stryver. – Ez már mégis sok!</p> -<p>Lorry a távoli cégre, majd pedig a dühös Stryverre -tekintett.</p> -<p>– Itt van egy kereskedő, egy idős ember, egy tapasztalt ember, -egy bankban – mondá Stryver – és miután három főokot fölsoroltam, -mely biztos sikerhez vezet, azt mondja, hogy erre nincs okom. És -ezt mondja és feje a nyakán van. – Stryver megjegyzése szinte ugy -hangzott, mintha kevésbbé különösnek találta volna, ha ezt levágott -fejjel mondta volna.</p> -<p>– Ha sikerről beszélek, akkor a fiatal hölgynél való sikert -gondolom. És ha azokról az indokokról beszélek, melyek a sikert -valószinüvé teszik, akkor olyan okokat és indokokat gondolok, -melyek a fiatal hölgyre hatással vannak. A fiatal hölgy, jó uram, – -mondá Lorry Stryver karját gyöngéden simogatva – a fiatal hölgy. A -fiatal hölgy az első.</p> -<p>– Ön tehát azt akarja mondani, Lorry ur, – mondá Stryver ismét -az asztalra könyökölve – hogy a szóban forgó fiatal hölgy, az ön -jól megfontolt véleménye szerint, negédes bolond?</p> -<p>– Ezt éppen nem. Csak azt akarom önnek mondani, Stryver ur, – -mondá Lorry elpirulva – hogy senkitől sem türök becsmérlő szót, -erre a fiatal hölgyre vonatkozóan, és hogy ha ismernék egy férfit, -– amit nem remélek – akinek izlése olyan durva, <span class= -"pagenum"><a name="Page_169" id="Page_169">-169-</a></span> akinek -a viselkedése oly aljas és fenhéjázó, hogy nem tud tartózkodni -attól, hogy tiszteletlenül beszéljen arról a fiatal hölgyről, itten -ennél az asztalnál, még Tellsonék sem volnának képesek -megakadályozni abban, hogy neki véleményemet alaposan -megmondjam.</p> -<p>Az a körülmény, hogy bosszuságát elfojtani kényszerült, Stryver -véredényeit veszedelmes állapotba hozta, mikor rákerült a sor, hogy -dühös legyen; Lorry véredényei, bármilyen rendszeresen folyt is -bennük a vér, sem voltak jobb állapotban most, hogy őreá került a -sor.</p> -<p>– Ez az, amit mondani akartam, uram – mondá Lorry. – Kérem, -nehogy tévedés legyen közöttünk.</p> -<p>Stryver egy ideig egy vonalzó végét szopogatta és azután egy -dallamot vert vele a fogain, amitől bizonyára fogfájást kapott. -Végre megtörte a zavart csendet e szavakkal:</p> -<p>– Ez valami teljesen uj dolog reám nézve, Lorry ur. Ön -határozottan azt tanácsolja nekem, hogy ne menjek Sohóba és -ajánljam föl kezemet, <i>magamat</i>, a King Bench Bar -Stryverét?</p> -<p>– Tanácsomat kéri, Stryver ur?</p> -<p>– Mindenesetre.</p> -<p>– Nagyon helyes. Megadom; ön megismételte szóról-szóra.</p> -<p>– Erre nem válaszolhatok egyebet, – nevetett erre Stryver -kényszeredetten – hogy ha! ha! ilyen még nem történt a multban, a -jelenben s nem fog történni a jövőben sem.</p> -<p>– Értsen meg, – folytatta Lorry – mint kereskedőnek egyáltalában -nincsen jogom, hogy erről az ügyről beszéljek, mert mint kereskedő -semmit sem tudok erről. De ugy beszéltem, mint öreg ember, aki Miss -Manettet karjain hordozta, aki Miss Manettenek és atyjának a -bizalmas barátja és mindkettőt <span class="pagenum"><a name= -"Page_170" id="Page_170">-170-</a></span> nagyon szereti. Ne -felejtse el, hogy nem én kértem a bizalmat. Hiszi-e most, hogy -nincsen igazam?</p> -<p>– Nem én – mondá Stryver fütyörészve. – Nem vállalhatom magamra, -hogy harmadik személy számára józan észt találjak, csak a magam -részére kereshetem. Én józan észt föltételezek bizonyos embereknél; -ön szentimentális hülyeséget tételez föl. Ez uj dolog rám nézve. De -önnek talán igaza van.</p> -<p>– Amit én föltételezek, Stryver ur, azt én magam akarom -értelmezni. És értsen meg, uram, – mondá Lorry hirtelen ismét -elpirulva – nem türöm, még itt Tellsonéknál sem, hogy azt helyettem -bárki is értelmezze.</p> -<p>– Na! Bocsánatát kérem – mondá Stryver.</p> -<p>– Megadom. Köszönöm. Tehát, Stryver ur, amit mondani akartam -önnek: fájdalmas lehetne önre nézve, hogy tévedését belássa, -fájdalmat okozhatna Manette doktornak, ha arra kényszerülne, hogy -az ügyet önnek megmagyarázza, nagyon fájdalmas lehetne Miss -Manettere nézve, hogy az ügyet önnek megmagyarázza. Ön tudja, hogy -abban a szerencsében és kitüntetésben részesülök, hogy a családdal -bizalmas barátságban vagyok. Ha kivánja, szivesen megkisérelem, -anélkül, hogy ön bármilyen módon kötve volna ezáltal, anélkül, hogy -önt képviselném, hogy azt a megfigyelést, melyen tanácsom alapult, -néhány uj, különösen ezt a célt szolgáló ujabb megfigyeléssel -kijavitsam. Ha aztán akkor sincsen megelégedve, akkor már csak az -marad hátra, hogy személyesen győződjék meg mindenről; mig ha -megelégszik azzal és tanácsom az lesz, ami mostan volt, akkor az -érdekeltek mind meg vannak kimélve. Mit mond ehhez?</p> -<p>– Mennyi ideig tartóztatna engem még a városban?</p> -<p>– Ó! Ez csak néhány óra kérdése. Még ma este elmehetnék Sohóba -és azután hivatalába jöhetnék. <span class="pagenum"><a name= -"Page_171" id="Page_171">-171-</a></span></p> -<p>– Helyes, legyen ugy – mondá Stryver. – Nem megyek most oda, nem -olyan sietős a dolog; beleegyezem és elvárom önt ma este. Jó -reggelt!</p> -<p>Stryver azután megfordult és kirohant a bankból, miközben -annyira megrázta a levegőt kimenetele közben, hogy a számlálóasztal -mögött levő két ókori alkalmazott minden meglevő erejét igénybe -vette, hogy meghajlás közben annak a levegőnyomásnak is ellene -tudjon állni. Ezeket a tiszteletreméltó, erőtlen személyeket a -közönség mindig hajlongni látta és általános volt a hit, hogy mikor -üzletfelük előtt meghajoltak távozásakor, az üres hivatalban is még -tovább hajlongtak addig, mig egy uj üzletfelet ilyen módon be nem -vontak.</p> -<p>Az ügyvédnek elég éles volt az esze, hogy eltalálja, hogy a -bankár nem nyilatkozott volna olyan határozottsággal, ha kevésbbé -alapos oka lett volna erre, mint a morális bizonyosság. Bármennyire -is készületlen volt arra, hogy ilyen nagy pilulát lenyeljen, de -lenyelte.</p> -<p>– És most – mondá Stryver, törvényszéki mozdulattal -megfenyegetve a Templet, mikor a pilula már lenn volt – ebből ugy -kerülök ki, hogy itten mindenki visszás helyzetbe kerül.</p> -<p>Az Old Bailey hadvezető művészetének egy darabja volt ez, -melyben ő vigasztalást talált.</p> -<p>– Engem nem visz visszás helyzetbe fiatal hölgy – mondá Stryver. -– Én majd elvégzem ezt az ön érdekében.</p> -<p>Mikor tehát Lorry este tiz órakor Stryvernél beállitott, egy -csomó könyv és irás között ült, melyet erre a célra halmozott föl -és ugy látszott, hogy semmire sem gondolt olyan keveset, mint a -reggeli beszélgetésre. Sőt meglepettnek látszott, mikor Lorryt -meglátta, szórakozott volt és gondolatai egészen más dologgal -voltak elfoglalva. <span class="pagenum"><a name="Page_172" id= -"Page_172">-172-</a></span></p> -<p>– Ott voltam Sohóban – mondá a jólelkü követ, miután egy félóra -hosszat azon fáradozott, hogy őt arra birja, hogy a beszélgetést a -kérdéses ügyre terelje. – Sohóban voltam.</p> -<p>– Sohóban? – ismételte Stryver hidegen. – Ah, igaz! Mire is -gondolok!</p> -<p>– Nincsen kétségem, hogy ma reggel teljesen igazam volt – mondá -Lorry. – Ebbeli véleményem megerősödött és igy megismételem -tanácsomat.</p> -<p>– Biztositom, – mondá Stryver a legbarátságosabb hangon – hogy -sajnálom önt és sajnálom a szegény apát is. Tudom, hogy ez mindig -fájó seb lesz a családban; de ne beszéljünk róla többet.</p> -<p>– Nem értem önt – mondá Lorry.</p> -<p>– Elhiszem, – válaszolt Stryver fejével bólintva, csillapitotta -őt, mintha az ügynek véget óhajtana vetni – nem baj, nem baj!</p> -<p>– De igenis baj – vetette Lorry közbe.</p> -<p>– Nem, semmi; biztositom, hogy semmi. Minthogy józan észt -tételeztem fel ott, ahol józan ész nincsen és dicséretreméltó -törekvést ott, ahol dicséretreméltó törekvés nincsen, én beláttam -tévedésemet és semmi baj sem történt. Fiatal leányok gyakran -követtek el hasonló balgaságot és gyakran megbánták azt -szegénységben és elhagyatottságban. Önzetlen szempontból sajnálom, -hogy az ügyből semmi sem lett, mert másokra nézve anyagi -tekintetben szerencse lett volna; önző szempontból örülök, hogy nem -lett semmi belőle, mert anyagi tekintetben reám nézve hátrányos -lett volna. Alig szükséges megemlitenem, hogy nekem előnyöm nem -lett volna belőle. Baj nem történt. Én nem kértem meg a fiatal -hölgy kezét, és köztünk szólva, egyáltalában nem tudom, vajjon -alaposabb megfontolás után elmentem volna-e olyan messzire. Lorry -ur, üresfejü leányok balga szeszélyei és meggondolatlansága nem -ellenőrizhető, ne is remélje azt, különben mindig <span class= -"pagenum"><a name="Page_173" id="Page_173">-173-</a></span> -csalódik. Most pedig ne beszéljünk többet erről. Mondhatom, hogy -sajnálom ezt, mások miatt, de meg vagyok elégedve magam miatt. És -valóban nagyon le vagyok önnek kötelezve, hogy megengedte azt, hogy -önnél ez irányban tapogatózzam és hogy ön tanácsot adott nekem; ön -jobban ismeri a fiatal hölgyet, mint én. Önnek igaza volt, nem -hozzám való.</p> -<p>Lorry annyira elképedt, hogy szinte bután bámult Stryverre, -amint ez őt az ajtó felé szoritotta olyan arckifejezéssel, amelyből -fitogtató nagylelküség, kimélet és jóakarat áradt az ő gyarló -fejére.</p> -<p>– Vigasztalódjék, kedves uram, – mondá Stryver – ne beszéljen -többet róla; ismétlem, köszönöm az engedelmet, hogy önnél -tapogatózhattam. Jó éjt!</p> -<p>Lorry künn volt az éjszakában, mielőtt tudta volna, hogy hol -van. Stryver divánján hevert és a szoba mennyezetére bámult.</p> -<h3><span class="smaller">13. Fejezet.</span><br /> -A tapintatlan férfiu.</h3> -<p>Ha Carton Sydney ugyan valaha ragyogott valahol, bizonyára soha -Manette doktor házában. Sokszor volt ott egy év lefolyása alatt, de -mindig ugyanaz a búskomor, mogorva volt a hangulata. Ha akart -beszélni, okosan beszélt. De a mivel sem törődés felhőjén, mely -végzetes sötétséggel árnyékolta őt be, csak ritkán hatolt át -világosság.</p> -<p>Valamennyire mégis törődött az utcákkal, melyek azt a házat -környékezték, az érzéstelen kövekkel, melyek kövezetét alkották. -Sok éjszakán át kóborolt ottan céltalanul, boldogtalanul, habár még -ideiglenesen sem vidult fel; sok reggeli szürkület mutatta magános -alakját és időzött ott még mindig, mikor a nap első sugarai a -templomtornyon és magas épületek <span class="pagenum"><a name= -"Page_174" id="Page_174">-174-</a></span> egyébként ritkán látható -architektónikus szépségeit erős domborulatban tüntette föl, mint -ahogy talán a nyugodt idő lelkében fölidézte a jobb, de elfelejtett -és elérhetetlen dolgok iránt való érzelmet. Az utóbbi időben -gondozatlan ágya Temple Courtban még ritkábban látta őt, mint -azelőtt és gyakran, mikor csak néhány pillanat telt el, hogy -rádobta magát, ismét felugrott és azon a környéken kisértett.</p> -<p>Egy augusztusi napon, mikor Stryver értesitvén sakálját, hogy -»azt a házassági ügyet jobban megfontolta«, tapintatosságát -Devonshirebe vitte, mikor a City utcáin a virágok látása és illata -sejttette a gonosszal is a jót, a beteggel is az egészséget, az -öreggel is az ifjuságot, Sydney még mindig ott kóborolt a -kövezeten. Léptei eleinte határozatlanok és céltalanok voltak, majd -valami szándéktól hirtelen megelevenedtek és annak a -keresztülvitele a doktor kapuja elé vitte őt.</p> -<p>A lépcsőn fölvezették; Luciet egyedül találta munkájánál. Lucie -sohasem volt elfogulatlan vele szemben és némi zavarral fogadta őt, -mikor asztalához közel leült. Néhány közömbös szólás után arcába -tekintve, változást vett benne észre.</p> -<p>– Félek, hogy ön nem jól érzi magát, Carton ur!</p> -<p>– Az az életmód, melyet folytatok, nem nagyon kedvez az -egészségnek. De mit is lehet várni ily könnyelmü embertől?</p> -<p>– Nem, bocsásson meg, megkezdettem már egy kérdést, kár jobb -életmódot nem folytatnia!</p> -<p>– Isten tudja, hogy szégyen!</p> -<p>– Miért nem változtat rajta?</p> -<p>Mikor gyöngéden ismét rátekintett, meglepődött és elszomorodott, -hogy könnyeket látott szemében. Hangját is könnyek fojtották el, -mikor válaszolt.</p> -<p>– Már késő! Sohasem leszek jobb, mint amilyen vagyok. Mélyebben -sülyedek és rosszabbá válok. <span class="pagenum"><a name= -"Page_175" id="Page_175">-175-</a></span></p> -<p>Asztalára könyökölt és kezével szemét elfödte. Az asztal -remegett az ezt követő szünetben.</p> -<p>Lucie sohasem látta őt ellágyulva és szánta őt. Ő tudta ezt, -anélkül, hogy ránézne és igy szólott:</p> -<p>– Kérem, Miss Manette, bocsásson meg, összerogyok, ha rágondolok -arra, amit mondani akarok. Meghallgat-e?</p> -<p>– Ha javára válik, Carton ur, ha boldoggá teszi önt, nagyon -örülnék neki!</p> -<p>– Isten áldja meg kedves részvétéért!</p> -<p>Egy kis idő mulva eltávolitotta kezét arcáról és nyugodtan -beszélt.</p> -<p>– Ne féljen attól, amit hallani fog. Ne utasitson vissza semmit, -amit mondok. Olyan vagyok, mint aki fiatalon halt meg. Egész életem -ilyen lehetett.</p> -<p>– Nem, Carton ur. Biztos vagyok benne, hogy a java még eljöhet; -biztos vagyok benne, hogy ön sokkal, sokkal méltóbb lehetne -önönmagához.</p> -<p>– Mondja, hogy önhöz, Miss Manette, és ámbár én azt jobban tudom -és ámbár én azt nyomorult szivem titkában jobban tudom, sohasem -fogom elfelejteni!</p> -<p>Remegett és elsápadt. Önmaga iránt való kétségbeesésével -hozzájött segitségért, ez a körülmény a beszélgetésnek különös -jelleget adott.</p> -<p>– Ha lehetséges lett volna, Miss Manette, hogy ön viszonozhatta -volna egy férfi szerelmét, akit most maga előtt lát, ezt az -elpusztult, elzüllött teremtményt, mely lemondott önmagáról és -önmagát lökte el: ő ezen a napon és ebben az órában boldogsága -ellenére is tudatában volna annak, hogy önt nyomorba és szükségbe, -bánat és szenvedésbe vinné és magával együtt lerántaná szennybe és -szégyenbe. Tudom jól, hogy nem érez szerelmet irántam; nem is -kérem; és hálát adok Istennek, hogy nem igényelhetem. <span class= -"pagenum"><a name="Page_176" id="Page_176">-176-</a></span></p> -<p>– Nem menthetem meg önt enélkül, Carton ur? Nem vagyok-e képes – -bocsásson meg ismét – jobb életbe visszavezetni? Nem viszonozhatom -bizalmát? Tudom, hogy ez bizalmas beszélgetés, – mondá szerényen -némi habozás után és könyekkel szemében – tudom, hogy ön ezt nem -mondaná senki másnak. Nem fordithatom ezt semmi módon az ön javára, -Carton ur?</p> -<p>Fejét rázta.</p> -<p>– Semmi módon! Nem, Miss Manette, semmi módon! Ha még kissé -tovább meghallgat, akkor minden megtörtént, amit érdekemben tehet. -Kivánom, hogy tudja meg, hogy ön volt lelkem utolsó álma. -Sülyedésemben nem sülyedtem annyira, hogy az ön, az atyja és ennek -az otthonnak a látása, amilyenné ezt ön alakitotta, föl ne -ébresztette volna bennem azokat a régi árnyakat, melyeket régen -halottaknak gondoltam. Mióta önt ismerem, bánat gyötört, melyről -azt hittem, hogy örökre elfelejtettem, régi hangok figyelmeztettek, -hogy emelkedjem, melyekről régen azt hittem, hogy elnémultak. -Befejezetlen eszméim támadtak uj igyekezetről, uj kezdetről, hogy a -lustaságot és érzékiséget lerázom és ismét belevetem magamat a -lemondott küzdelembe. Álom, csak álom, mely semmiben sem végződik -és ott hagyja az alvót, ahol fekszik; de az a kivánságom, hogy -tudomása legyen arról, hogy ön idézte azokat elő.</p> -<p>– Nem marad meg semmi sem belőle? Ó, Carton ur, gondolkozzék! -Kisérelje meg ismét!</p> -<p>– Nem, Miss Manette, az egész idő alatt tudtam, hogy ilyen -sorsot nem érdemlek. És mégis megvolt bennem a gyöngeség és bennem -van most is, hogy az ön tudomására kivánom hozni, hogy valami -hirtelen befolyással ön bennem, a kiégett hamuhalmazban, tüzet -gyujtott, de olyan tüzet, mely természetében elválaszthatatlan -tőlem, semmit sem siettet, semmit <span class="pagenum"><a name= -"Page_177" id="Page_177">-177-</a></span> nem világít, szolgálatot -nem teljesit, haszontalanul ellobog.</p> -<p>– Minthogy oly szerencsétlen vagyok, Carton ur, hogy önt még -szerencsétlenebbé tettem, mint volt, mielőtt engem ismert…</p> -<p>– Ne mondja ezt, Miss Manette, mert ön megmentett volna engem, -ha valaki képes lett volna erre. Ön nem lehet az oka annak, hogy -állapotom rosszabodik.</p> -<p>– Minthogy az az állapot, melyről ön beszél, mindenesetre az én -befolyásom folytán állott elő, – ezt gondolom, ha jól megértettem – -tehetek-e valamit, hogy önnek segitségére legyek? Nincs hatalmam -arra, hogy az ön javára forditsam?</p> -<p>– Az egyedüli jó, amire most még képes vagyok, Miss Manette, az, -hogy idejöttem. Hadd legyen elhibázott életem hátralevő részére az -az emlékem, hogy ön előtt, a földön az utolsó ember előtt, kitártam -szivemet és abban még volt valami, amit ön képes volt megsiratni és -megszánni.</p> -<p>– Amely, hiszen kértem önt, szivem egész melegével, hogy higyje -el, jobb dolgokra képes volt, Carton ur!</p> -<p>– Ne kérjen tovább arra, hogy elhigyjem, Miss Manette. Én -megvizsgáltam magamat és azt jobban tudom. Fájdalmat okozok önnek, -de gyorsan végzek. Megengedi-e, hogy elhigyjem, ha erre a napra -visszagondolok, hogy életem utolsó bizalmát az ön tiszta, ártatlan -szivébe helyeztem, hogy ottan békében pihen és senkisem osztozik -benne?</p> -<p>– Ha ez vigasz önre nézve, megigérem.</p> -<p>– Hogy még azzal sem, aki valaha a legdrágább lesz ön előtt?</p> -<p>– Carton ur, – válaszolt ő izgalmas szünet után – ez az ön titka -és nem az enyém. Megigérem, hogy tiszteletben fogom tartani.</p> -<p>– Köszönöm. És még egyszer, áldja meg az Isten! <span class= -"pagenum"><a name="Page_178" id="Page_178">-178-</a></span></p> -<p>Kezét ajkához emelte és az ajtó felé indult.</p> -<p>– Ne tartson attól, Miss Manette, hogy ezt a beszélgetést valaha -is, csak egy szóval emliteni fogom. Sohasem térek reá vissza. Ha -halott volnék, sem lehetne bizonyosabb felőle. Halálom órájában ezt -az egy emléket szentnek fogom tartani, áldani fogom érte, és -köszönöm, hogy utolsó vallomásomat ön előtt tehettem és hogy ön az -én nevemet, hibáimat, gyötrelmeimet gyöngéden szivébe zárta. Legyen -az élete egyébként könnyü és boldog!</p> -<p>Carton egészen más volt, mint amilyennek különben mutatkozott; -szomoru volt elgondolni, hogy mennyit lökött el magától, hogy -mennyi képessége maradt naponkint ugaron és használódott hamis -célok elérésére. Manette Lucie szomoruan sirt érte, mikor ő -visszafordulva reánézett.</p> -<p>– Vigasztalódjék, – mondá ő – nem vagyok méltó ilyen érzelemre, -Miss Manette. Egy-két óra mulva, aljas barátaim körében és -szokásaink által, melyeket gyülölök, de ragaszkodom hozzájuk, olyan -állapotba kerülök, hogy kevésbbé leszek méltó azokra a könnyekre, -mint a nyomorult, aki az utcákon vánszorog. Vigasztalódjék! -Szivemben önnel szemben mindig olyan leszek, amilyennek mostan lát, -ámbár külsőleg nem fogok másmilyennek látszani. Az utolsóelőtti -kérés, amit önhöz intézek, az, hogy nekem ezt elhiggyje.</p> -<p>– Megteszem, Carton ur.</p> -<p>– Utolsó kérésem a következő és ezzel megszabaditom olyan -látogatótól, akivel, mint jól tudom, közössége nincsen, közötte és -ön között áthidalhatatlan mélység marad. Tudom, hogy fölösleges -emlitenem, de lelkemből tör elő. Önért és bárkiért, aki kedves ön -előtt, mindent megtennék. Ha életpályám jobb volna, hogy módom vagy -alkalmam kinálkoznék áldozatra, minden áldozatot meghoznék önért és -azokért, akik szivének kedvesek. Nyugodt időben <span class= -"pagenum"><a name="Page_179" id="Page_179">-179-</a></span> -kisérelje meg és emlékezzék arra, hogy ebben a tekintetben őszinte -vagyok és rendelkezésére állok. Eljön az idő, nemsokára eljön az -ideje annak, mikor önt uj kötelékek füzik, – melyek bensőbben és -szorosabban füzik majd otthonához, melynek ön az ékessége – a -legdrágább kötelékek, melyek disziteni és boldogitani fogják. Ó, -Miss Manette, ha majd egy boldog apa arca tekint az önébe, ha majd -látja, hogy az ön ragyogó szépsége uj bimbót fakaszt, gondoljon -néha arra, hogy van egy férfi, aki bármikor szivesen áldozza fel -életét azért, hogy megmentsen egy életet, melyet ön szeret!</p> -<p>– Isten önnel! – Még egy utolsó »Isten áldja meg!«, és -eltávozott.</p> -<h3><span class="smaller">14. Fejezet.</span><br /> -A becsületes iparos.</h3> -<p>Cruncher Jeremiás szeme előtt naponta nagyszámu és változatos -dolog történt, amint ott ült székén a Fleet-streeten, utálatos -törpéje oldalán. Ugyan ki lett volna képes arra, hogy a -Fleet-streeten üljön a nap munkás óráiban, anélkül, hogy elkábult -vagy megsiketült volna az arra vonuló két óriási processzió -zajától, melyek közül az egyik nyugat felé haladt a nappal együtt, -a másik kelet felé, távolodott a naptól, mindakettő pedig a vörös -és aranyos felhők mögötti sikság felé törekedett, ahol a nap -lenyugszik.</p> -<p>Cruncher szalmaszállal a szájában szemlélte a két folyamot, mint -a mesebeli pogány, akinek századokon keresztül egy folyamra kellett -ügyelnie, kivévén, hogy Jerry nem remélte, hogy azok kiszáradnak -medrükben. Ez a várakozás azonkivül nem lett volna valami -kecsegtető, minthogy az ő jövedelmének csekély része onnan eredt, -hogy félénk asszonyokat (leginkább <span class="pagenum"><a name= -"Page_180" id="Page_180">-180-</a></span> termetes és az élet java -korán tul levőket) Tellsonék oldaláról a másik partra kalauzolt. -Ámbár minden egyes esetben Cruncher kisérete csak rövid ideig -tartott, ő mégis érdeklődést tanusitott a hölgy iránt és sohasem -mulasztotta el, hogy annak a hő vágyának adjon kifejezést, hogy az -illető hölgy iránt való tisztelete jeléül az ő egészségére óhajt -poharat üriteni. És azokkal az adományokkal, melyeket jóakaró -vágyának kielégithetésére kapott, rendezte pénzügyeit, amint az -emlitve volt.</p> -<p>Volt egy idő, amikor egy költő ült az utcán egy széken és az -emberek láttára társalgott a Muzsákkal. Cruncher is az utcán ült -egy széken, de minthogy nem volt költő, a lehető legkevesebbet -társalgott a Muzsákkal, hanem maga körül tekintgetett.</p> -<p>Éppen olyan időszak volt, mikor a torlódás megritkult, -kalauzolásra szoruló asszony is ritkán akadt és Cruncher viszonyai -általában olyan kedvezőtlenül fejlődtek, hogy azt az erős gyanut -keltették keblében, hogy felesége valami különösen hathatós módon -»csuszkálhatott a térdén«, mikor szokatlanul nagy tömeg tódult a -Fleet-streeten nyugat felé és a figyelmét felkeltette. Cruncher -abba az irányba tekintve, megtudta, hogy valami temetés halad végig -az utcán, melyet a nép megakadályozott; ebből aztán torlódás -támadt.</p> -<p>– Ifju Jerry, – mondá Cruncher magzatja felé fordulva – egy -temetés.</p> -<p>– Hurrá, apa! – kiabált az ifju Jerry.</p> -<p>A fiatal ur ujjongó kiáltásának valami titokzatos jelentősége -volt. Az idősebb ur ezt a kiáltást oly zokon vette, hogy csupán az -alkalomra várt, hogy az ifju urat fülénél foghassa.</p> -<p>– Mit jelentsen ez? Mit hurrázol? Mit akarsz ezzel mondani saját -édesapádnak, te ifju csirkefogó? Kezdem sokallani ezt a fiut! – -mondá Cruncher reátekintve. <span class="pagenum"><a name= -"Page_181" id="Page_181">-181-</a></span> – Őt és az ő -hurrá-kiáltásait! Ne halljak többet ilyet, vagy majd megérzed. -Hallod-e?</p> -<p>– Nem tettem semmi rosszat – tiltakozott az ifju Jerry és arcát -dörzsölte.</p> -<p>– Hagyd abba tehát, – mondá Cruncher – nem akarok tudni a te -»semmi rosszat sem tevésedről«. Állj fel erre a székre és nézd a -tömeget.</p> -<p>Fia engedelmeskedett és a tömeg közeledett; pisszegve és -orditozva vettek körül egy halottaskocsit és egy fakult, fekete -gyászkocsit, amely utóbbiban csupán egy gyászoló ült, aki sokat -használt és kifakult fátyolba és gyászköpenybe volt burkolva, mely -az ilyen helyzet méltóságához föltétlenül hozzátartozott. A -gyászolónak azonban sehogysem tetszett a szerepe, mert folyton -növekvő csőcselék vette a kocsit körül, gunyolta őt, arcát -fintorgatta feléje, orditozott és folyton ezt kiabálták: Fssz! -Kémek! Fssz! Kémek! És még más udvariasságot is hangoztatott, mely -sokkal számosabb és erőteljesebb volt, semhogy ismételhető -volna.</p> -<p>A temetések Crunchert mindig különösen vonzották. Mindig -izgatott lett, ha Tellsonék mellett temetés haladt el. -Természetesen, ez a temetés, melynek ilyen szokatlan volt a -kisérete, rendkivülien fölizgatta őt és a legelső embert, aki -mellette elrohant, megkérdezte:</p> -<p>– Mi az, testvér? Ki az?</p> -<p>– Nem tudom – válaszolt az ember. – Kémek! Ahaha! Fssz! -Kémek!</p> -<p>Egy másikat kérdezett: – Ki az?</p> -<p>– Nem tudom, – válaszolt az is, de azért kezével beszélőcsövet -formált a szája előtt és azon keresztül bömbölte nagy hévvel: – -Kémek! Haha, Ts, tst, ké-é-mek!</p> -<p>Végre az esetről többet tudó ember rohant feléje és ettől -megtudta, hogy ez a gyászmenet Cly Roger temetése. <span class= -"pagenum"><a name="Page_182" id="Page_182">-182-</a></span></p> -<p>– Kém volt? – kérdezte Cruncher.</p> -<p>– Old Bailey kéme! – válaszolt a felvilágositást adó. – Haha, -Tst! Haha! Old Bailey ké-ém!</p> -<p>– Ah, már tudom! – kiáltott Jerry és visszaemlékezett a -törvényszéki tárgyalásra, melyen jelen volt.</p> -<p>– Láttam őt! Meghalt?</p> -<p>– Akár a dög! válaszolt a másik – És nem halhatott meg eléggé. -Szedjétek ki! Kémek! Huzzátok ki! Kémek!</p> -<p>Ez az eszme, minden gondolat hiányában, olyan elfogadható volt, -hogy a tömeg élénk helyesléssel fogadta és a tanácsot hangosan -ismételgette, – Huzzák ki! – és annyira körülvették a kocsikat, -hogy azok nem voltak képesek tovább haladni. Mikor aztán sokan -egyszerre rohanták meg a kocsik ajtaját, az az egy gyászoló -hirtelen kiugrott és egy pillanatra a tömeg kezei között volt; de ő -oly ügyes volt és oly sikeresen használta föl a kinálkozó alkalmat, -hogy a következő pillanatban egy mellékutcába szaladt, a -gyászköpenyt, kalapot, a hosszu fátyolt, a fehér zsebkendőt és a -többi szimbolikus könnyeket eldobálta.</p> -<p>A nép ezeket nagy ujjongás közben darabokra tépte és -szerte-széjjel szórta, mialatt az iparosok sietve bezárták -boltjaikat, mert abban az időben ilyen tömeg semmitől sem -tartózkodott és rettegett szörnyeteg volt. Már a koporsót készültek -kihuzni, mikor egy különösen találékony géniusz azt ajánlotta, hogy -inkább kisérjék őt általános ujjongás között rendeltetési helyére. -Minthogy praktikus tanácsokban hiány volt, ezt az ajánlatot is -élénk helyesléssel fogadták és a kocsi gyorsan megtelt; nyolc ember -volt a belsejében és vagy egy tucat a tetején, a halottaskocsira -pedig annyian kapaszkodtak föl, amennyi csak reáfért. Az elsők -között volt Cruncher Jerry, aki szerényen rejtette el tüskés fejét -a gyászkocsi legsötétebb sarkában, nehogy Tellsonék észrevegyék őt. -<span class="pagenum"><a name="Page_183" id= -"Page_183">-183-</a></span></p> -<p>A temetést rendező vállalkozók ugyan óvást emeltek a ceremóniák -megváltoztatása ellen; de minthogy a folyó veszedelmes közelségben -volt és sok hang hidegfürdő időszerüségét emlegette arra a célra, -hogy az ellenkezőket észretéritse, az óvás gyengült, majd megszünt. -Az átalakult gyászmenet megindult; egy kéményseprő hajtotta a -halottaskocsit, a rendes kocsis utasitása szerint, aki szigoru -felügyelet mellett erre a célra mögötte ülve maradt; egy -pástétomárusitó hajtotta a gyászkocsit, akit szintén minisztere -kisért. Egy medvetáncoltatót – akkoriban népszerü utcai alakot – -szedtek föl ujabb disznek, mielőtt a menet a Strandra érkezett; -fekete és kopottszőrü medvéje a processzió ama részének, ahol -lépdelt, a helyzetnek teljesen megfelelő szinezetet adott.</p> -<p>Igy haladt a vad tömeg, sörözve, pipázva, bőgve és a gyászt -töméntelen változattal gunyolva; utjában minden lépésnél -növekedett, mialatt közeledtére a boltok gyorsan bezárultak. Szent -Pongrác régi temploma felé tartottak, messze kinn a mezőkön. Jó idő -elteltével a menet odaérkezett, a temetőbe való bemenetelt -kierőszakolták és keresztülvitték, hogy Cly Rogert a saját módjuk -és tetszésük szerint temessék el.</p> -<p>A temetéssel végeztek és a tömeg más szórakozás után kezdett -vágyat érezni. Egy másik ragyogó géniusz (vagy talán ugyanaz) arra -az ötletre jutott, hogy a véletlenül arra haladókat Old Bailey -kémeknek nyilvánitsák és bosszut álljanak rajtuk. Ennek a -humorisztikus eszmének a megvalósitásában néhány tucat ártatlan -emberre vadásztak, akik egész életükben soha még az Old Bailey -közelében sem jártak, ezeket durván meghurcolták és bántalmazták. -Az ablakbetörés sportjához való átmenet, majd a korcsmák kirablása, -könnyü és természetes folytatás volt. Néhány óra eltelte után, -mikor már több nyárilakást leromboltak és a házak vaskeritését -kitépték, a harciasabb kedélyek felfegyverzésére, elterjedt a hir, -hogy <span class="pagenum"><a name="Page_184" id= -"Page_184">-184-</a></span> a testőrség kivonult. Erre a hirre a -tömeg fokozatosan eloszlott; a gárda talán kivonult, talán nem; a -csődüléseknek ez volt a szokásos lefolyása.</p> -<p>Cruncher nem vett részt a befejező sportokban, hanem ottmaradt a -temetőben, hogy a temetésrendezőkkel beszélgessen. A helynek -nyugtató hatása volt idegzetére. A szomszédos korcsmából pipát -szerzett és azt szivta, mialatt a keritéseken betekintgetett és -alaposan körülnézett a helyen.</p> -<p>– Jerry, – mondá Cruncher szokott módján önmagát megszólitva – -te láttad ma ezt a Cly-t, láttad a saját szemeddel, hogy ő fiatal -és jó szál ember volt.</p> -<p>Miután pipáját elszivta és egy kevés ideig még elmélkedett, -hazafelé indult, hogy zárás előtt ott legyen Tellsonék előtti -állomásán. A halandóság fölött való elmélkedése támadta-e meg -máját, vagy pedig általános egészségi állapota nem volt rendben, -avagy pedig egy kiváló emberrel szemben akart-e figyelmes lenni, -nem annyira fontos, mint az, hogy hazafelé utjában orvosához – -nagyhirü sebészhez – beszólott.</p> -<p>Az ifju Jerry kötelességtudó érdeklődéssel helyettesitette -atyját és jelentést tett neki arról, hogy távollétében nem volt -munka. A bank bezárult, az ókori alkalmazottak kijöttek, a szokásos -őr megjelent és Cruncher fiával hazament teára.</p> -<p>– Most pedig megmondom neked, hogy hányadán áll a dolog – mondá -Cruncher feleségéhez, amint belépett. – Ha nekem, a becsütetes -iparosnak, ma éjjel vállalkozásom nem sikerül, majd bizonyságot -szerzek magamnak az irányban, hogy ellenem imádkoztál-e ismét és -akkor ugy megdolgozlak érte, mintha láttam volna, hogy azt -teszed.</p> -<p>A lehangolt Cruncherné fejét rázta.</p> -<p>– Micsoda, szemem láttára akarod azt tenni? – mondá Cruncher a -haragnak minden jelével.</p> -<p>– Semmit sem mondtam.</p> -<p>– Jó, de ne is elmélkedj semmit. Akár a térdeden <span class= -"pagenum"><a name="Page_185" id="Page_185">-185-</a></span> -csuszkálsz, akár elmélkedel. Az egyik éppen ugy ellenem van, mint a -másik. Hagyd abba egészen.</p> -<p>– Igen, Jerry.</p> -<p>– Igen, Jerry – ismételte Cruncher teájához leülve. – Ah! Ez az! -igen, Jerry. Jól van. Mondhatod, igen, Jerry.</p> -<p>Cruncher e dörmögő ismétléseinek nem volt semmi különös -jelentősége, ezekkel csupán, amint azt más emberek is gyakran -teszik, általános elégületlenségét akarta gunyosan kifejezni.</p> -<p>– Te és a te igen-Jerry-d – mondá Cruncher nagyot harapva -vajaskenyerébe és ugy látszott, mintha ezt egy nagy láthatatlan -osztrigával nyelné le. – Ah! Elhiszem. Hiszek neked!</p> -<p>– Kimégy ma éjjel? – kérdezte szerény felesége, mikor az ismét -egy nagyot harapott.</p> -<p>– Igen, kimegyek.</p> -<p>– Veled mehetek, apa? – kérdé fia gyorsan.</p> -<p>– Nem, nem jöhetsz. Elmegyek halászni, – mint anyád tudja. Igen, -odamegyek. Halászni megyek.</p> -<p>– Horgod meglehetősen rozsdás; ugy-e, apa?</p> -<p>– Ne törődj vele.</p> -<p>– Hozol-e halat haza, apa?</p> -<p>– Ha nem hozok, bőjtölni fogsz holnap, – válaszolt fejét rázva – -elég volt a kérdezgetésből; nem megyek előbb el, mig te régen -ágyban nem vagy.</p> -<p>Az est hátralevő részét azzal töltötte, hogy feleségét éberen -megfigyelte és állandóan beszélgetett vele, megakadályozandó abban, -hogy imádságokat mondjon az ő hátrányára. Ez okból fiát is -biztatta, hogy beszélgessen vele; a szegény asszonynak minden -ellene felhozott panaszra válaszolnia kellett, hogy egy pillanatig -se legyen képes saját gondolataival foglalkozni. A legjámborabb -ember sem adhatta volna alaposabb bizonyságát az őszinte imádság -hatékonyságának, <span class="pagenum"><a name="Page_186" id= -"Page_186">-186-</a></span> mint ahogyan ő cselekedett felesége -iránt való éber bizalmatlanságával. Olyannak tünt föl, mintha a -szellemekben nem hivő, kisértetes történettől megijedne.</p> -<p>– És el ne felejtsd, – mondá Cruncher – semmi komédia ne legyen -holnap! Ha nekem, a becsületes iparosnak sikerül, hogy egy-két -falat hust szerzek, ne jöjj nekem azzal, hogy nem érinted és csak -kenyeret eszel. Ha nekem, a becsületes iparosnak sikerül, hogy egy -kevés sörről gondoskodjam, ne jöjj nekem azzal, hogy csak vizet -iszol. Ha Rómába mégy, tégy ugy, ahogy Rómában cselekesznek. Róma -kellemetlen emlékü lesz reád nézve, ha nem úgy cselekszel. Reád -nézve én vagyok Róma, tudod-e?</p> -<p>Majd ujra dörmögni kezdett:</p> -<p>– Ezzel a saját ételed és italod ellen való gazdálkodással! Nem -tudom, hányszor volnál képes ételt és italt szerezni a te -csuszkálásoddal és érzéstelen viselkedéseddel. Nézz a fiadra: a te -gyermeked, igaz-e? Olyan vékony, mint egy léc. Te anyának mondod -magadat és nem tudod hogy az anya első kötelessége, hogy gyermekét -táplálja?</p> -<p>Ez utóbbi az ifju Jerryt érzékeny helyen érintette, megeskette -anyját, hogy teljesitse legszentebb kötelességét és ha bármit -mulaszt is el, elsősorban különös gondot forditson arra, hogy az -apja által oly meginditó és gyöngéd módon körvonalazott -kötelességnek tegyen eleget.</p> -<p>Igy telt el az este a Cruncher-családban, mig az ifju Jerryt -ágyba nem küldték és az anya, aki ugyanilyen parancsot kapott, -szintén engedelmeskedett. Cruncher az ébrenlét első óráit magános -pipázással töltötte el és nem indult kirándulására éjjeli egy óra -előtt. A kisértetek órája körül fölkelt székéből, zsebéből kulcsot -vett elő, felnyitott egy faliszekrényt, és kivett belőle egy -zsákot, jókora nagyságu feszitővasat, <span class= -"pagenum"><a name="Page_187" id="Page_187">-187-</a></span> -kötelet, láncot és más ehhez hasonló halászszerszámot. Miután -ezeket a tárgyakat gyakorlott módon testén elhelyezte, távozásul -még feleségére szitkozódott, kioltotta a lámpát és elment.</p> -<p>Az ifju Jerry, a ki csak szinlelte a levetkőzést, mikor az ágyba -feküdt, nemsokára követte atyját. A sötétség leple alatt követte -őt, mikor a szobából kiment, követte a lépcsőn az udvarba és onnan -az utcára. Nem okozott neki gondot, hogy ismét a házba tudjon -kerülni, mert a ház tele volt lakóval és a kapu egész éjjel nyitva -állott.</p> -<p>Az a dicséretes törekvés ösztönözte, hogy apja becsületes -mesterségének művészetét és titkát megismerje és a házak, kapuk és -bejáratok mellé lapult, oly szorosan, mint amilyen közel voltak -szemei egymáshoz és tiszteletreméltó szülőjét folyton -szemmeltartotta. A tiszteletreméltó apa északi irányba fordult és -még nem jutott messzire, mikor Walton Izsák egy másik tanitványa -csatlakozott hozzá és ketten együtt haladtak tovább.</p> -<p>Félórával elindulásuk után a pislogó lámpákat és a még jobban -pislogó éjjeli őröket elhagyták és egy elhagyatott országutra -jutottak. Itt egy másik halászt szedtek föl, oly csöndben, hogy ha -a fiatal Jerry babonás lett volna, azt hihette volna, hogy a nemes -szórakozás második követője hirtelen ketté vált.</p> -<p>A három ember tovább haladt; a fiatal Jerry követte őket, mig -meg nem állottak egy helyen, ahol töltés vonult el az ut felett. A -töltés tetején alacsony téglafal volt, fölötte vasrácsozat. A fal -és a töltés árnyékában mind a három letért az országutról, egy -mellékutra fordultak be, ennek egyik oldalán volt a fal, amely -itten nyolc-tiz lábnyira emelkedett. A fiatal Jerry egy sarokba -lekuporodott és onnan látta tiszteletreméltó atyját, amint egy -vaskapun hirtelen felkuszott és a másik oldalán leereszkedett. -<span class="pagenum"><a name="Page_188" id= -"Page_188">-188-</a></span> A második és harmadik követte. Óvatosan -ereszkedtek le a földre és egy darabig fekve maradtak, talán hogy -hallgatózzanak. Azután kézen és térden kuszva tovább haladtak.</p> -<p>A fiatal Jerryre került most a sor, hogy a kapuhoz közeledjék, -visszatartott lélegzettel ő is ugyanazt cselekedte. Ismét -lekuporodott egy sarokba és látta, amint a három halász a magas fü -között mászik; a temető minden sirköve, – mert egy nagy temetőben -voltak – mint fehérbe öltözött kisértetek tekintettek oda, a -templom tornya is lefelé nézett, mint valami rettenetes nagy óriás -szelleme. Nem másztak messzire, mikor megállottak és -fölegyenesedtek. Ekkor aztán elkezdtek halászni.</p> -<p>Először is ásóval halásztak. Nemsokára azután a tiszteltreméltó -szülő valami óriási dugóhuzóhoz hasonló szerszámot használt. -Akármilyen szerszámmal dolgoztak is, keményen dolgoztak, mikor a -torony harangjának tompa zugása a fiatal Jerryt annyira -megrémitette, hogy elszaladt olyan égnek meredő hajjal, mint -amilyen az apjáé.</p> -<p>De régi vágya, hogy többet tudjon meg ebből a dologból, nemcsak -hogy megállitotta őt futásában, hanem visszatérésre is birta. Ezek -még mindig kitartóan halásztak, mikor ő másodszor benézett a kapun; -de ugy látszott, hogy mostan halra akadtak. Dübörgő, nyikorgó hang -hallatszott a föld alól, meghajlott alakjuk erőlködött, mintha -nehéz sulyt emelnének. Lassan és fokozatosan a földből a fölszinre -kiemelték. A fiatal Jerry jól tudta, hogy az mi volt; de mikor -megpillantotta azt és látta, hogy tiszteletreméltó apja föltörni -készül, a reá nézve még uj látvány oly rémitő félelemmel töltötte -el, hogy ujra elfutott és nem állott meg, mig egy mérföldnyit nem -szaladt.</p> -<p>Még akkor sem állott volna meg, ha nem kellett volna lélegzetet -vennie, ugy szaladt, mintha kisértet <span class="pagenum"><a name= -"Page_189" id="Page_189">-189-</a></span> elől menekülne és nagyon -vágyódott, hogy elkerüljön előle. Nem tudott attól a gondolattól -szabadulni, hogy a koporsó, melyet látott, utána szalad és azt -képzelte, hogy keskenyebb végén állva szökdös utána és állandóan -közelebb jut, eléri és oldala mellett ugrál, talán a karját is -megfogja. Ez a sátán állandóan és mindenütt vele volt, az egész -éjszakán át rémülettel töltötte el; Jerry átszaladt az országutra, -hogy távol legyen a sötét mellékutaktól, ahonnan a kisértetes -koporsó szökdösve előkerülhetett volna, mint valami szárnyak és -fark nélküli sárkány. A koporsó a kapubejáratok alá is elbujt, ahol -rettenetes vállát a kapuhoz dörzsölte és füléig felhuzta, mint -hogyha nevetne. Az ut sötétebb helyein lesbe állott és ravaszul a -földre feküdt, hogy a futó benne megbotoljék. Az egész időn -keresztül folytonosan mögötte szökdösött és mindinkább közeledett, -ugy hogy a fiu félig halott volt, mikor házuk kapujához érkezett. -De még itt sem hagyta el, követte őt a lépcsőkön minden fokon, -tompán hangzó ütéssel, vele ment ágyába és halottan és sulyosan -mellére borult, mikor elaludt.</p> -<p>Hajnalhasadta után, napfelkelte előtt az ifju Jerry nehéz -álomból ébredt fel kamrájában, apja a családi szobában volt. Valami -nem sikerülhetett neki; a fiatal Jerry azt abból a körülményből -következtette, hogy apja Cruncherné fülét fogta és fejét az ágy -falához verte.</p> -<p>– Előre megmondtam – mondá Cruncher – és most megtörténik.</p> -<p>– Jerry, Jerry, Jerry – könyörgött felesége.</p> -<p>– Te elrabolod keresetünk hasznát, – mondá Jerry – én és társaim -szenvedünk miatta. Tisztelned és engedelmeskedned kell, mi az -ördögbe nem teszed?</p> -<p>– Megkisérlem, hogy jó feleséged leszek – könyörögte a szegény -asszony könnyek között. <span class="pagenum"><a name="Page_190" -id="Page_190">-190-</a></span></p> -<p>– Jó feleség az, aki ura keresetét elrontja? Ugy tiszteled az -uradat, hogy szégyent hozol keresetére? Ugy engedelmeskedel az -uradnak, hogy nem engedelmeskedel neki keresete legfontosabb -dolgaiban?</p> -<p>– Akkor még nem fogtál bele ebbe a rettenetes keresetbe, -Jerry!</p> -<p>– Elégedj meg azzal, hogy tisztességes iparos felesége vagy, – -válaszolta Cruncher – és ne törd a te buta fejedet azon, hogy mikor -kezdette el foglalkozását. Tisztelő és engedelmes feleség nem is -törődik ura foglalkozásával. Te jámbor asszony vagy? Ha te jámbor -vagy, akkor én istentelent akarok; nincsen benned több természetes -kötelességtudás, mint amennyi a Thames medrében levő cölöpben van, -amelyet hasonlóképpen beléd kell verni.</p> -<p>Ez a szóváltás halk hangon folyt és a vége az volt, hogy a -becsületes iparos lábáról lelökte agyagtól piszkos csizmáját és -hosszában végigfeküdt a padlón. Fia félénken pillantott rá, amint -piszkos kezét párnául használva, hátára feküdt, egyet nyujtózott és -ujra elaludt.</p> -<p>Reggelire nem volt hal, de más egyéb se bőven. Cruncher rossz -hangulatban volt és egy vasból való fazékfödő feküdt mellette, hogy -lövedéknek használja felesége megfenyitésére arra az esetre, ha -észrevenné, hogy áldást akar mondani. A szokott órában lekefélte -ruháját, megmosakodott és fiával elment, hogy napi foglalkozásának -szentelje magát.</p> -<p>Az ifju Jerry apja mellett haladt székkel a hóna alatt, a -hosszu, emberektől hemzsegő Fleet-streeten végig, egészen -különbözőnek látszott az előző éjszaka Jerryjétől, aki a magános -éjszakában rémitő üldözője elől menekült. Ravaszsága a nappal -együtt felébredt és lelkifurdalásai eltüntek az éjszakával; azon a -reggelen, ebben a tekintetben valószinüen sok társa volt a -Fleet-streeten és London városában. <span class="pagenum"><a name= -"Page_191" id="Page_191">-191-</a></span></p> -<p>– Apa, – mondá a fiatal Jerry, amint haladtak, óvatosan -kartávolságnyira volt, és a széket kettőjük között tartotta – mi a -föltámasztó ember?</p> -<p>Cruncher megállott a kövezeten, mielőtt válaszolt:</p> -<p>– Hogyan tudjam én azt?</p> -<p>– Azt hittem, hogy te mindent tudsz, apa – mondá az ártatlan -fiu.</p> -<p>– Hm! Igen, – válaszolt Cruncher ismét elindulva és kalapját -fölemelte, hogy tüskéinek szabad játéktere legyen – az iparos.</p> -<p>– Micsoda árukkal kereskedik, apa? – kérdezte a fiu -félénken.</p> -<p>– Az ő árui – mondá Cruncher, miközben a választ megfontolta – -tudományos áruk.</p> -<p>– Az emberek tetemei, ugy-e, apa? – találgatta a jóeszü fiu.</p> -<p>– Azt hiszem, hogy ilyesvalami – mondá Cruncher.</p> -<p>– Ó, apa, én ilyen föltámasztó ember szeretnék lenni, ha -fölnövök!</p> -<p>Cruncher lecsillapodott, de aggodalmasan rázta fejét.</p> -<p>– Attól függ, hogy hogyan fejleszted képességeidet. Legyen -gondod, hogy képességeid kifejlődjenek, egy szóval se mondj többet -másoknak, mint amennyi szükséges, ugy aztán majd meglátjuk, hogy -mire viszed.</p> -<p>Amint a fiatal Jerry ilyen módon bátoritva néhány lépéssel -előrement, hogy a széket a Temple-kapu árnyékában elhelyezze, -Cruncher igy szólott magában: – Jerry, te becsületes iparos, -reményed van arra, hogy ez a fiu áldás lesz reád nézve és kárpótol -az anyjáért. <span class="pagenum"><a name="Page_192" id= -"Page_192">-192-</a></span></p> -<h3><span class="smaller">15. Fejezet.</span><br /> -Kötés.</h3> -<p>Defarge korcsmájában korábban kezdtek inni, mint rendesen. -Reggeli hat órakor a rácsos ablakon betekintő arcok már láttak -ottan más arcokat, amint italuk fölé hajolva üldögéltek. Defarge jó -időkben is nagyon hig bort mért ki, de a mai különösen hignak -látszott. A bor savanyu volt, vagy legalább is savanykás, mert az -iddogálók kedélyét buskomorrá hangolta. Defarge szőlőjének nedvéből -nem támadt baccháns tüz, de seprője lappangó szikrát rejtett, mely -a sötétben világitott.</p> -<p>Ez már a harmadik reggel volt, hogy Defarge korcsmájában az -iddogálás olyan korán kezdődött. Hétfőn kezdődött és ma már szerda -volt. Inkább töprengés volt már kora reggel, mint iddogálás, mert -sok ember hallgatózott, suttogott és álldogált ottan, aki nem lett -volna képes arra, hogy legkisebb pénzdarabot is tegyen a korcsma -asztalára, még ha lelkét is menthette volna meg vele. Mégis annyira -megbecsülték őket ezen a helyen, mintha hordószámra rendelhették -volna a bort; egyik asztaltól a másikhoz, egyik sarokból a másikba -surrantak és mohó tekintettel, bor helyett szavakat nyeltek.</p> -<p>A szokatlan nagy látogatottság ellenére is a korcsmáros nem volt -látható. Nem hiányzott; mert senki sem kereste őt, aki a küszöböt -átlépte, senki sem kérdezősködött utána, senki sem csodálkozott -azon, hogy csupán Defargenét látja egyedül a helyén a kiszolgálásra -ügyelve, egy tányér kopott aprópénz volt előtte, melyről az eredeti -veret már annyira lekopott, mint a férfiak arcáról az emberi külső, -akiknek a rongyos zsebéből előkerült.</p> -<p>A korcsmába betekintő kémek, akik a király palotájától a fegyenc -börtönéig minden előkelő vagy alantas <span class= -"pagenum"><a name="Page_193" id="Page_193">-193-</a></span> helyre -bepillantottak, talán feszült várakozást és általános -szórakozottságot vettek észre. A kártyázás akadozott, a dominót -játszók gondolataikba mélyedve tornyokat épitettek a kövekből, a -vendégek a kiöntött borral alakokat rajzoltak az asztalra, sőt -Defargené is fogpiszkálójával kabátja ujjának mintáját bökdöste és -valami még messze lévő, nem hallott és nem látott dologra figyelt -és hallgatózott.</p> -<p>Ez volt Saint-Antoineban a bort ivók képe, egészen délig. Délidő -már elmult, mikor két portól lepett férfi haladt végig az utcán, az -imbolygó lámpások alatt, Defarge volt az egyik, a kéksapkás -utkaparó a másik. Portól belepve és szomjasan léptek be a -korcsmába. Megérkezésük tüzet gyujtott Saint Antoine keblében, mely -gyorsan terjedt, amint ők az utcákon végighaladtak és ott ragyogott -a legtöbb ajtó és ablakban álló arcán. De senki sem követte őket és -senki sem szólott hozzájuk, mikor a korcsmába léptek, ámbár minden -ember szeme feléjük fordult.</p> -<p>– Jó napot, urak! – mondá Defarge.</p> -<p>Ez volt talán a jel, hogy az általános hallgatást megtörje. A -jelenlevők kórusban válaszoltak:</p> -<p>– Jó napot!</p> -<p>– Rossz az idő, urak – mondá Defarge, fejét rázva.</p> -<p>Erre mindenki szomszédjára tekintett, szemét lesütötte és némán -ülve maradt, egy embert kivéve, aki fölkelt és eltávozott.</p> -<p>– Asszony, – mondá Defarge hangosan, Defargenét szólitva. – Jó -néhány mérföldnyire jártam ezzel a jó emberrel, az utkaparóval, -Jacques a neve. Véletlenül találkoztam vele Páristól másfélnapi -járásnyira. Jó fiu ez az utkaparó, Jacques a neve. Adj egy italt -neki, asszony!</p> -<p>Egy második férfi kelt föl és távozott el. Defargené bort tett -az utkaparó elé, akinek Jacques volt a <span class= -"pagenum"><a name="Page_194" id="Page_194">-194-</a></span> neve, -kék sapkáját megemelte a társaság előtt és ivott. Kabátja -belsejéből darab durva fekete kenyeret vett elő, időközönkint -harapott belőle, Defargené asztalához közel ült, ott evett és -ivott. Egy harmadik férfi kelt föl és távozott el.</p> -<p>Defarge is ivott néhány korty bort, de kevesebbet, mint az -idegen, minthogy ránézve az ital nem volt olyan ritkaság, és -várakozott mig ez a vidéki ember befejezte reggelijét. Senkire se -nézett, aki jelen volt, azok közül se nézett senki őreá, még -Defargenére sem, aki ujra elővette kötését és dolgozott.</p> -<p>– Befejezte reggelijét barátom? – kérdezte aztán.</p> -<p>– Igen, köszönöm.</p> -<p>– Akkor jöjjön! Megmutatom a szobát, amelyet emlitettem. Kitünő -lesz az ön számára.</p> -<p>Kimentek a korcsmából az utcára, az utcáról az udvarba, az -udvarból meredek lépcsőre, a lépcsőről a padlásszobába, melyben -azelőtt egy őszhaju ember alacsony padon ült előrehajolva és -szorgalmasan cipőket készitett.</p> -<p>Most nem volt ott őszhaju ember; de ott volt a három férfi, aki -egyenkint távozott a korcsmából. De közöttük és a messze távollevő -fehérhaju ember között volt kapcsolat, látták őt a fal hasadékán -keresztül.</p> -<p>Defarge gondosan betette az ajtót és halk hangon mondá:</p> -<p>– Jacques Egy, Jacques Kettő, Jacques Három! Ez az a tanu, akit -én, Jacques Négy, iderendeltem. Ő elmond mindent. Beszéljen, -Jacques Öt!</p> -<p>Az utkaparó kezében levő sapkájával letörülte napbarnitotta -homlokát és mondá:</p> -<p>– Hol kezdjem, uram?</p> -<p>– Kezdd az elején – volt Defarge érthető válasza. <span class= -"pagenum"><a name="Page_195" id="Page_195">-195-</a></span></p> -<p>– Tehát, uraim, – kezdé az utkaparó – láttam őt egy évvel -ezelőtt nyáron, a márki kocsija alatt a láncon lógott. Igy volt. Én -félbehagyom munkámat az uton, a nap lenyugszik, a márki kocsija -lassan halad fölfelé a dombon, ő a láncon lóg – igy!</p> -<p>Az utkaparó ismét előadta a régi jelenetet, amelyben akkor már -tökéletesnek kellett lennie, mivel látta, hogy az, az egész éven át -a községnek csalhatatlan és nélkülözhetetlen szórakozása volt.</p> -<p>Jacques Egy félbeszakitotta őt, és kérdezte, vajjon látta-e ezt -az embert azelőtt.</p> -<p>– Soha – válaszolt az utkaparó, miközben ismét -fölegyenesedett.</p> -<p>Jacques Három kérdezte tőle azután, hogy hogyan ismerte őt fel -később.</p> -<p>– Magas alakján – válaszolt az utkaparó és ujját orrára -helyezte. – Mikor Monsieur le Marquis akkor este kérdezte: »Mondd, -milyen volt?« én azt válaszoltam: – Hosszú, mint egy kisértet.</p> -<p>– Azt kellett volna mondanod, rövid, mint egy törpe – -figyelmeztette Jacques Kettő.</p> -<p>– Mit tudtam én? A tett akkor még nem volt elkövetve, és ő nem -bizott rám semmit. Figyeljen ide! Még azok között a körülmények -között sem ajánlottam fel tanubizonyságomat. Monsieur le Marquis -reám mutatott ujjával, amint ott állottam kicsiny kutunk mellett és -mondá: »Hozzátok ide azt a gazembert!« Lelkemre mondom, uraim, én -nem ajánlkoztam.</p> -<p>– Neki igaza van, Jacques – mondta Defarge annak, aki őt -félbeszakitotta. – Folytassa!</p> -<p>– Jó! – mondá az utkaparó titokzatos arccal. – A hosszu ember -eltünik és keresik – hány hónapja? Kilenc, tiz, tizenegy?</p> -<p>– A szám nem fontos – mondá Defarge. – Jól el volt rejtve, de -szerencsétlenségre végre mégis megtalálták. Folytassa! <span class= -"pagenum"><a name="Page_196" id="Page_196">-196-</a></span></p> -<p>– Ismét dolgozom az országut ugyanazon a helyén és a nap ismét -nyugovóban van. Összeszedem szerszámaimat, hogy hazamenjek falumba, -ahol már sötét van, mikor föltekintek, hát látom, hogy hat katona -jön a dombon keresztül. Közöttük van egy hosszu ember, karjai meg -vannak kötözve, – oldalára kötve, igy!</p> -<p>Nélkülözhetetlen sapkája segitségével, bemutatott egy embert, -akinek hátul összekötözött könyökei csipőjén kötéllel vannak -megerősitve.</p> -<p>– Én kőhalmamnál oldalt megállottam, hogy lássam a katonákat és -foglyukat, amint elhaladnak (mert az ut nagyon elhagyatott és -mindent érdemes megnézni, ami arra halad) és eleinte – amint -közelednek – nem látok egyebet, mint hat katonát egy megkötözött -hosszu emberrel és hogy ők majdnem feketék – kivéve a napnyugta -felőli oldalon, ahol vörös szegély látható rajtuk, uraim. Látom az -ő hosszu árnyékukat is az ut másik oldalán, óriások árnyékához -hasonlitanak. Azt is látom, hogy portól vannak belepve és hogy a -por velük együtt halad, amint ők közelednek, tramp, tramp. Mikor -aztán egészen a közelembe jutnak, én megismerem a hosszu embert és -ő megismer engem. Hogy szeretne ő ismét a lejtőn leugrani, mint -azon az estén, amikor először találkoztunk egészen közel ugyanahhoz -a helyhez!</p> -<p>Ugy irta le, mintha ott volna és látszott, hogy élénken lát -mindent maga előtt; valószinüen nem sokat látott életében.</p> -<p>– Én nem árulom el a katonáknak, hogy a hosszu embert -megismertem; ő nem árulja el a katonáknak, hogy engem megismert; -szemünkkel beszélünk egymással: »Gyere, mondja a társaság vezetője -a falura mutatva, vigyétek gyorsan sirjába!« – És gyorsabban viszik -őt. Én követem. Karjai dagadtak, mert szorosan vannak megkötözve, -facipői nagyon <span class="pagenum"><a name="Page_197" id= -"Page_197">-197-</a></span> is nehezek és ő sánta. Mivelhogy sánta -és ennélfogva lassu, puskáikkal hajtják őt – igy!</p> -<p>És utánozza egy embernek a mozdulatát, akit puskaaggyal -előretaszitanak.</p> -<p>Amint a dombon őrült sebességgel lefelé rohannak, ő elesik. Azok -nevetnek és fölemelik őt. Arca vérzik és porral fedett, de nem -törülheti le; ezen aztán ismét nevetnek. A faluba hozzák; az egész -falu összefut, hogy lássa; elviszik a malom mellett, föl a -börtönbe; az egész falu látja, amint a börtön kapuja kinyilik a -sötét éjszakában és elnyeli őt – igy!</p> -<p>Kitátotta száját, ahogyan csak tudta és ismét becsukta, hogy -fogai összeverődtek. Miután nem akarta a hatást elrontani azzal, -hogy ujra kitátja száját, Defarge szólott hozzá:</p> -<p>– Folytassa, Jacques!</p> -<p>– Az egész falu ismét hazamegy, – folytatta az utkaparó -halkitott hangon – az egész falu suttog a kutnál; az egész falu -alszik; az egész falu arról a boldogtalanról álmodik, aki a szikla -börtönének zárai és reteszei mögött van, és nem kerül ki onnan, -kivévén, hogy meghaljon. Reggel, szerszámaimmal a vállamon, -utközben eszem azt a morzsa fekete kenyeret, a börtön felé kerülök, -amint munkámba megyek. Ott látom őt a magasban, egy ablak vasrácsai -mögött, arca véres és poros, amilyen az előtte való este volt; az -ablakon kitekint. Keze nem szabad, hogy felém intsen; én nem -szólithatom őt; ugy néz reám, mint egy halott.</p> -<p>Defarge és a három másik sötét pillantást vetett egymásra. -Mindannyiuknak a tekintete sötét, elfojtott, bosszut szomjazó, -amint a falusi ember elbeszélését hallgatják. Viselkedésük ámbár -titokzatos, de mégis hivatalos formáju volt. Törvényszéknek -látszottak. Jacques Egy és Kettő az ócska ágyon ült, állukat -kezükre támasztva, feszült figyelemmel néztek az utkaparóra. -Jacques Három éppen ugy figyelt, <span class="pagenum"><a name= -"Page_198" id="Page_198">-198-</a></span> egyik térde mögöttük -volt, izgatott keze folyton keze és orra fölött siklott el; Defarge -közöttük és az elbeszélő között állott, akit az ablak világosságába -állitott és fölváltva őt és a többi hármat nézte.</p> -<p>– Folytassa, Jacques – mondá Defarge.</p> -<p>– Vasketrecében ottmaradt néhány napig. A falu lopva tekint föl -feléje, mert fél. De messziről állandóan a sziklabörtön felé néz; -és este, ha a napi munkát elvégezték és a kut körül csoportosulnak -fecsegésre, minden arc a börtön felé fordul. Azelőtt a postaház -felé fordultak; most a börtön felé fordulnak. Azt suttogják a -kutnál, hogy ámbár halálra van itélve, mégsem fogják kivégezni; azt -mondják, hogy kérvényt nyujtottak be Párisban, amely azt -hangoztatja, hogy ő, gyermeke halála folytán megőrült; azt mondják, -hogy magához a királyhoz is nyujtottak be kérvényt. Mit tudom én? -Lehetséges. Talán igen, talán nem.</p> -<p>– Figyeljen tehát, Jacques – szakitotta őt félbe Jacques -komoran. – Mi tudjuk, hogy a királyhoz és királynéhoz kérvényt -nyujtottak be. Mi mindannyian, önt kivéve, láttuk, hogy a király -átvette, az utcán, kocsijában, a királyné ott ült mellette. -Defarge, akit itt lát, élete kockáztatásával a lovak elé ugrott a -kérvénnyel a kezében.</p> -<p>– És figyeljen még ide, Jacques! – mondá a térdelő Jacques -Három, ujjai még mindig arcán siklottak végig, melynek tekintete -feltünően mohó volt, mintha valamire éhezne, de ez nem volt sem -étel, sem ital. – A lovas- és gyalogtestőrség körülvette a -kérvényezőt és ütötte őt.</p> -<p>– Hallja?</p> -<p>– Hallom, uraim.</p> -<p>– Folytassa – mondá Defarge.</p> -<p>– Másrészt meg azt suttogják a kutnál, – folytatta a falusi -ember – hogy azért hozták a mi vidékünkre, hogy ott a tett -szinhelyén végezzék ki <span class="pagenum"><a name="Page_199" id= -"Page_199">-199-</a></span> és hogy egészen biztosan kivégzik. Sőt -azt is suttogják, hogy mivel ő Monseigneurt meggyilkolta és -Monseigneur bérlőinek atyja volt, – rabszolgák, mit akartok még? – -mint apagyilkost fogják kivégezni. Egy öreg ember azt mondja a -kutnál, hogy jobbját, késsel a kezében, szemeláttára megégetik, -hogy karjába, mellébe és combjaiba sebeket metszenek és ezekbe -forró olajat, olvasztott ólmot, forró szurkot, viaszt és ként -öntenek és végül négy ló darabokra tépi. Ez az öreg ember azt -mondja, hogy mindezt tényleg megtették egy fogollyal, aki -gyilkossági kisérletet követett el az utolsó király, XV. Lajos -élete ellen. De mit tudom én, hogy nem hazudott-e? Én nem vagyok -tudós.</p> -<p>– Hallgasson csak ide ismét, Jacques – mondá a férfi, akinek -olyan nyugtalan volt a keze és mohó a tekintete. – Annak a -fogolynak Damiens volt a neve és mindezt világos nappal, szabad ég -alatt vitték véghez, ebben a Páris városban. És az óriási tömegnek, -amely ezt látta, nem tünt fel egyéb, mint az a nagy csoport előkelő -hölgy, aki mohó kiváncsisággal tartott ki egész végig, – egész -végig, Jacques – alkonyodó estig, mikor már combjai és egyik karja -ki voltak tépve és ő még mindig lélegzett! És ez történt – hány -éves?</p> -<p>– Harmincöt – mondá az utkaparó, aki hatvannak látszott.</p> -<p>– Ez akkor történt, mikor már tiz évesnél idősebb volt; láthatta -volna.</p> -<p>– Elég! – mondá Defarge vad türelmetlenséggel. Éljen az ördög! -Tovább!</p> -<p>– Tehát! Némelyek ezt, mások amazt suttogják; nem beszélnek -semmi egyébről; ugy látszik, hogy még a kut is ezt a hangot -csobogja. Végre, egy vasárnap éjjel, mikor az egész falu aludt, -katonák jöttek le a börtönből és fegyverük csörgött a falu -utcájának kövezetén. Munkások ásnak, munkások <span class= -"pagenum"><a name="Page_200" id="Page_200">-200-</a></span> -kalapálnak, a katonák nevetnek és énekelnek; és reggelre akasztófa -mered a kutnál, negyven láb magas és megmérgezi a vizet.</p> -<p>Az utkaparó inkább <i>keresztül</i> nézett a mennyezeten, mint -<i>fölfelé</i>, és az ujjával odamutatott, mintha az akasztófát -valahol az égboltozaton látná.</p> -<p>– Minden munka megszünt, mind oda gyülekezik, senki sem hajtja -ki a teheneket, ezek is ott vannak a többivel együtt. Délben dob -pörög. Az éjjel katonák vonultak ki a börtönből és ő sok katona -közepén jön. Meg van kötözve, mint azelőtt, szájában pecek van – -feszes zsinórral megerősitve, ugy hogy olyannak tünik föl, mintha -nevetne. – Ezt ugy utánozta, hogy két hüvelykujját szája szögletébe -dugta és száját füléig széjjelhuzta. – Az akasztófa tetején a kés -van megerősitve, hegye égnek mered. Ott akasztották fel negyven láb -magasságban – és ott maradt lógva, és megmérgezi a vizet.</p> -<p>Egymásra néztek, amint kék sapkával arcát letörülte, amelyen -izzadság gyöngyözött ismét, hogy a látványra visszaemlékezett.</p> -<p>– Ez rettenetes, uraim! Hogyan merithetnek az asszonyok és -gyermekek vizet? Ki cseveghet ott este, ilyen árnyék alatt? Azt -mondottam: alatta? Hétfőn este, mikor a faluból távoztam, a nap -nyugovóra szállt és még egyszer visszatekintettem a halomról, az -árnyék áthatolt a templomon, a malmon, a börtönön – ugy látszott, -hogy végignyulik a földön egész addig, ahol az ég borul reája!</p> -<p>Az éhes ember egyik ujját harapdálta, mikor a többi háromra -nézett és a mohóságtól ujja reszketett.</p> -<p>– Ez minden, uraim. Alkonyatkor távoztam (ahogyan meghagyták) és -az éjjel és a következő fél napon át mentem, mig találkoztam -társammal (mint ahogy mondták, hogy fogok). Vele folytattam -<span class="pagenum"><a name="Page_201" id= -"Page_201">-201-</a></span> utamat, kocsin és gyalog az elmult nap -és éjjel. És most itt látnak!</p> -<p>Komor hallgatás után az első Jacques igy szólt: – Jól van! -Hüségesen cselekedett és számolt be. Várjon ránk egy kevés ideig az -ajtó előtt!</p> -<p>– Szivesen – mondá az utkaparó. Defarge kivezette őt a lépcső -végébe, ott leültette és visszajött.</p> -<p>A három fölállott és fejüket összedugták, mikor ő visszajött a -padlásszobába.</p> -<p>– Mit mondasz, Jacques? – kérdé az egyes számu. – Beirandó?</p> -<p>– Beirandó, pusztulásra van szánva – válaszolt Defarge.</p> -<p>– Nagyszerü! – károgott a mohó arcu.</p> -<p>– A kastély és az egész faj? – kérdezte az első.</p> -<p>– A kastély és az egész faj – válaszolta Defarge. – Kiirtás.</p> -<p>Az éhes ember elégedett károgással ismételte:</p> -<p>– Nagyszerü! – és egy másik ujját harapdálta.</p> -<p>– Biztos vagy-e abban, – kérdezte Jacques kettő Defargetől – -hogy az a mód, ahogyan lajstromunkat vezetjük, nem okozhat -alkalmatlanságot? Kétségtelenül biztos helyen van, mert kivülünk -senki sem tudja kibetüzni, de képesek leszünk-e mindig kibetüzni -vagy azt kell mondanom, hogy képes lesz-e az asszony?</p> -<p>– Jacques, – mondá Defarge fölemelkedve – ha feleségem arra -vállalkoznék, hogy a lajstromot emlékezetében tartsa, egy szót sem -felejtene el belőle, de még egy szótagot sem. Az ő öltéseivel, az ő -jeleivel kötve, oly tiszta lesz az előtte mindig, mint a nap. -Bizzál Madame Defargeban. A föld leggyávább emberének könnyebb -volna kivakarni nevét az élet könyvéből, mint Madame Defarge kötött -lajstromából nevének vagy büneinek egyetlen betüjét. <span class= -"pagenum"><a name="Page_202" id="Page_202">-202-</a></span></p> -<p>Bizalom és helyeslés mormogása hallatszott, azután az éhes -kérdezte:</p> -<p>– Hamarosan visszaküldjük-e ezt a falusit? Remélem. Nagyon -egyszerü ember, nem veszedelmes egy kicsit?</p> -<p>– Nem tud semmit, – mondá Defarge – legalább semmivel sem -többet, mint amennyi őt is könnyen hasonló magasságu akasztófára -viheti; én magamra vállalom őt; hadd maradjon velem; én majd -gondját viselem és az országutjára helyezem. Szeretné látni az -előkelő világot – a királyt, a királynét és az udvart; hadd lássa -vasárnap.</p> -<p>– Micsoda? – kérdezte az éhes, kidülledt szemmel. – Jó jel az, -hogy ő a királyságot és nemességet akarja látni?</p> -<p>– Jacques, – mondá Defarge – a macskának mutass tejet, okosan, -ha azt akarod, hogy szomjazzon érte. A kutyának mutasd meg okosan -martalékát természetes állapotban, ha azt akarod, hogy egy napon -lehuzza.</p> -<p>Egyebet nem beszéltek és az utkaparónak, aki már elszunnyadt a -lépcső tetején, azt mondották, hogy feküdjék a padlásszoba ágyára -és pihenje ki magát. Nem kellett biztatni, hamar elaludt.</p> -<p>Ilyen vidéki rabszolga könnyen találhatott volna Párisban -rosszabb szállást, mint Defarge korcsmája. Nem tekintve azt, hogy -Defargenéval szemben mindig valami titokzatos félelem gyötörte, -egészen uj és kellemes életmódot folytatott. De Madame egész nap a -számlálóasztal mellett ült és nyilvánvalóan nem tudott róla és nem -akarta észrevenni, hogy az ő ottléte valami titokkal van -kapcsolatban; ő azonban mégis reszketett facipőjében, ahányszor -csak Defargené reá tekintett. Azt gondolta magában, hogy lehetetlen -előre látni, mi annak a hölgynek a legközelebbi szándéka és hitte -erős hittel, hogy ez az asszony, ha az ő szépen diszitett fejébe -egyszer <span class="pagenum"><a name="Page_203" id= -"Page_203">-203-</a></span> azt venné és állitaná, hogy látta őt, -amint gyilkosságot követett el és áldozatát azután megnyuzta, ő ezt -a szerepet is képes volna végigjátszani.</p> -<p>Mikor tehát a vasárnap megérkezett, az utkaparó nem volt -elragadtatva (ámbár mondta), mikor látta, hogy Madame elkiséri őt -és az urát Versaillesbe. Azonkivül az is zavaró volt, hogy Madame -az egész uton odafelé a kocsiban kötött; ugyancsak zavaró volt, -hogy Madame az összegyült tömegben, amely a király és királyné -kocsijának a megérkezésére várakozott, az egész délután folyamán -kötött.</p> -<p>– Ön nagyon szorgalmasan dolgozik, Madame – mondá egy ember -mellette.</p> -<p>– Igen, – válaszolt Defargené – sok a dolgom.</p> -<p>– Mit csinál, Madame?</p> -<p>– Sokfélét.</p> -<p>– Például?</p> -<p>– Például – válaszolt Defargené nyugodtan – halotti -lepleket.</p> -<p>Az ember kissé távolabbra ment onnan, amint lehetett, az -utkaparó is legyezte magát sapkájával, ugy érezte, hogy nagyon is -tikkasztó és nyomasztó a hőség. Ha a felfrissüléséhez egy király és -királyné volt szükséges, elég szerencsés volt, hogy ez az orvosság -ott volt kéznél; ugyanis a nagyarcu király és a széparcu királyné -gyorsan megjelent aranyos kocsijában, udvarának fényes kiséretével, -nevető hölgyek és előkelő urak ragyogó sokaságában; az utkaparó -tekintete fürdött az ékszer, selyem, és puder ragyogásában és az -asszonyok és férfiak világot megvető szép arcában és megrészegedve -a látványtól, kiáltotta: »Éljen a király, éljen a királyné, éljen -mindenki és minden« – mintha sohasem hallott volna a mindenütt -jelenlevő Jacquesról. Azután kerteket, udvarokat, terraszokat, -szökőkutakat, gyepszőnyegeket, ismét királyt és királynét és még -több előkelő urat és hölgyet látott, ugy hogy sirt a gyönyörtől. -<span class="pagenum"><a name="Page_204" id= -"Page_204">-204-</a></span> Az egész hosszu idő alatt, körülbelül -három óra hosszat, körülötte is csupa éljen hangzott, Defarge -gallérjánál fogta őt, hogy megakadályozza abban, hogy rövid ideig -tartó tisztelete tárgyaira rá ne rohanjon és azokat darabokra -tépje.</p> -<p>– Bravó! – mondá Defarge és vállát veregette, mint valami -pártfogó, mikor mindennek vége volt.</p> -<p>– Jó fiu vagy.</p> -<p>Az utkaparó most magához tért és azt hitte, hogy örömének -nyilvánitásával hibát követett el; de nem.</p> -<p>– Te vagy az a fiu, akire szükségünk van, – sugta Defarge a -fülébe – te elhiteted ezekkel a bolondokkal, hogy mindez örökké -tart. Ezek aztán annál szemtelenebbek és a vég annál közelebb.</p> -<p>– Hah, – kiáltotta az utkaparó elgondolkozva – ez igaz!</p> -<p>– Ezek a balgák semmit sem tudnak. Gyülölik lehelletedet és -inkább látnák, hogy te, vagy száz magadfajtáju fulladjon meg, mint -kutyáik vagy lovaik közül egy is; és csak azt tudják, amit -lehelleted mond nekik. Hadd ámitsák önmagukat még kissé tovább; -eléggé ugy sem ámithatják önmagukat.</p> -<p>Defargené kicsinylően nézett védettjükre és helyeslően -bólintott.</p> -<p>Ami önt illeti, – mondá ő – ön kiabálna és könnyeket ontana -mindenért, ami pompával és lármával jelentkezik. Mondja, nem -tenné?</p> -<p>– Azt hiszem, igen, Madame, egy pillanatra.</p> -<p>– Ha nagy halom bábut mutatnának, hogy a saját hasznára -széttépje és tönkretegye azokat, a legnagyobbat és legszebbet -válogatná ki. Mondja, nem ugy tenne?</p> -<p>– Bizony ugy, Madame.</p> -<p>– És ha egy sereg madarat mutatnának, mely nem tud elrepülni és -azt mondanák, hogy a saját <span class="pagenum"><a name="Page_205" -id="Page_205">-205-</a></span> hasznára fossza meg azokat -tollaiktól, akkor bizonyára a legszebb tollazatu madár felé nyulna; -nemde?</p> -<p>– Igaz, Madame.</p> -<p>– Látta ma mind a kettőt, a bábukat és a madarakat is – mondá -Defargené és a hely felé mutatott kezével, ahol legutoljára voltak. -– És most menjen haza!</p> -<h3><span class="smaller">16. Fejezet.</span><br /> -Még mindig köt.</h3> -<p>Madame Defarge és férje barátságosan visszatért Saint Antoine -kebelébe, mialatt egy folt, kék sapkában, lassan mozgott a -sötétségen, a poron keresztül, végig az országut unalmas -mérföldjein, lassan haladva az iránytű ama pontja felé, ahol a -sirboltjában fekvő Monsieur le Marquis kastélya a fák suttogását -hallgatta. A kőarcoknak most volt idejük arra, hogy a fákra és a -kutra hallgatózzanak; az a néhány falubeli madárijesztő, aki ehető -füvek és elégethető faágak keresése közben a kastély nagy -kőudvarának és terraszának látókörébe került, kiéhezett -fantáziájában azt képzelte, hogy a kőarcok kifejezése megváltozott. -A faluban még eleven volt az a hiresztelés, – de tengődött csupán, -mint a falu népe – hogy mikor a kés a szivbe hatolt, kifejezésük -megváltozott, a büszkeség harag és fájdalommá változott arcukon és -hogy mikor azt a lógó alakot negyven lábnyira felhuzták a kut fölé, -ismét megváltozott és a kielégitett bosszu kegyetlen kifejezése ült -arcukra és ezt viselik ezentul mindig. A nagy hálószoba ablaka -fölötti kőarcon – ahol a gyilkosság történt – két kis gödröcskét -mutattak a kőarcon, ezeket mindenki megismerte és ottan azelőtt -sohasem látta; ritka alkalmak esetén, mikor két vagy három rongyos -paraszt elkülönült a tömegtől és hirtelen rátekintett <span class= -"pagenum"><a name="Page_206" id="Page_206">-206-</a></span> -Monsieur le Marquis megkövesült arcára, vézna ujjuk egy pillanatig -sem mert volna reámutatni, mig mind el nem tünt a moha és levelek -között, mint a náluk szerencsésebb nyulak, melyek ottan megélhetést -találtak.</p> -<p>Kastély és kunyhó, kőarc és lógó alak, a kőpadló vörös foltja és -a falu kutjának tiszta vize – ezernyi holdföld – Franciaország egy -egész tartománya – Franciaország maga is – az éjszaka sötét -boltozatába merült. Igy pihen egy ragyogó csillagon egy egész -világ, nagyságaival és apróságaival egyetemben. És valamint az -emberi tudás képes arra, hogy egy fénysugarat széthasitson és -összetétele módját elemezze, ugy magasztosabb lelkierők földünk -halvány fényénél minden gondolatot, minden cselekedetet, minden -felelős teremtményeinek vétkét és erényét képesek elolvasni.</p> -<p>Defargeék, férj és feleség, a csillagok fényénél rozoga -kocsijukban eljutottak Párisnak ahhoz a kapujához, ahová utazásuk -természetes céljával igyekeztek. Szokás szerint megállottak a -sorompó őrházánál, a szokásos lámpák előkerültek, a szokásos -vizsgálat és kikérdezés céljából. Defarge kiszállott, mivel ismert -ottan egyet-kettőt a katonaság és egyet a rendőrség közül. Ez -utóbbival bizalmas barátságban volt és gyengéden megölelte.</p> -<p>Mikor Saint Antoine ismét keblére ölelte Defargeékat, ők a Szent -határa környékén véglegesen kiszállottak a kocsiból és gyalog -folytatták utjukat az utcák fekete sarában és piszkában, Defargené -megszólitotta urát:</p> -<p>– Mondd, barátom, mit tudatott veled a rendőrségbeli -Jacques?</p> -<p>– Nagyon keveset mondott ma éjjel, de mindazt, amiről tudott. -Ujabb kém van kirendelve a mi vidékünk részére. Lehet, hogy még sok -más is, de ő csak egyről tud. <span class="pagenum"><a name= -"Page_207" id="Page_207">-207-</a></span></p> -<p>– Jó! – mondá Defargené és szemöldökét hideg, üzletszerü módon -összehuzta. – Lajstromba kell venni őt. Mi a neve?</p> -<p>– Ő angol.</p> -<p>– Annál jobb. Neve?</p> -<p>– Barsad, – mondá Defarge, franciásan ejtve ki a nevet. De oly -gondosan mondatta el magának, hogy teljes pontossággal betüzte -ki.</p> -<p>– Barsad – ismételte az asszony. – Jó. Keresztneve?</p> -<p>– János.</p> -<p>– Barsad János – ismételte az asszony, miután azt magában -néhányszor mormogta. – Jó; külseje: ismerik?</p> -<p>– Kora: körülbelül negyven éves; magassága: 5 láb 9; haja: -fekete; arcszine: sötét; általában csinos külsejü, szeme fekete; -arca: hosszu, keskeny és sápadt; sasorru, de nem egyenes, bal -orcája felé hajló; tekintete ennek folytán alattomos.</p> -<p>– Lelkemre, egész arckép – mondá az asszony nevetve. – Holnap -bekerül a lajstromba.</p> -<p>Beléptek a korcsmába, amely már zárva volt (minthogy már éjfél -volt). Defargené azonnal elfoglalta helyét a számlálóasztalnál, -megszámlálta azt a kevés pénzt, amely távolléte alatt befolyt, a -palackokat végignézte, a könyvbe beirt tételeket megvizsgálta, maga -is beleirt egyes tételeket, a csapost minden képzelhető módon -ellenőrizte és végül aludni küldötte. Azután még egyszer -kiboritotta a pénzt a tányérból és egyes sorokban zsebkendője -sarkaiba kötözte, hogy éjszakára biztonságba helyezze. Ezalatt -Defarge pipázva járkált föl és alá és csöndben csodálta feleségét -anélkül, hogy beleavatkoznék üzleti és háziügyeket illetőleg és -ilyen hangulatban járkált föl és alá az életen végig.</p> -<p>Az éjszaka tikkasztó volt és a szorosan elzárt és a piszkos -szomszédságban levő boltban kellemetlen <span class= -"pagenum"><a name="Page_208" id="Page_208">-208-</a></span> szag -volt érezhető. Defarge szaglóérzéke nem volt valami érzékeny, de a -borkészletnek sokkal erősebb volt a szaga, mint rendesen, ugyancsak -a pálinka és ániszé is. Kifujta orrából az egyesült szagokat, -miközben elszítt pipáját félretette.</p> -<p>– Fáradt vagy – mondá az asszony és föltekintett a csomókról, -melyeket zsebkendőjébe kötött. – Ezek csak a rendes szagok.</p> -<p>– Kissé fáradt vagyok – mondá a férj beismerően.</p> -<p>– Lehangolt is vagy – mondá az asszony, akinek gyors szeme -sohasem volt annyira elfoglalva a számlákkal, hogy egy-egy -pillantás neki nem jutott volna. – Ó, ezek a férfiak, ezek a -férfiak!</p> -<p>– De édesem… – kezdé Defarge.</p> -<p>– De édesem, – ismételte Defargené és határozottsággal bólintott -fejével – de édesem! Kedvetlen vagy ma este, édesem!</p> -<p>– Nos, igen, – mondá Defarge, mintha egy gondolat szorult volna -ki kebléből – hosszu az idő.</p> -<p>– Hosszu az idő, – ismételte felesége – és mikor nem hosszu az -idő? Bosszu és megtorlás sok időt kiván; ez a szabály.</p> -<p>– Nem sok időt kiván, hogy valakit a villám sujtson – mondá -Defarge.</p> -<p>– De mennyi időt kiván, mig a villám elkészül és felhalmozódik? -Mondd csak? – kérdé Defargené nyugodtan.</p> -<p>Defarge gondolkodva emelte föl homlokát, mintha abban is volna -valami.</p> -<p>– Nem sok időt igényel, hogy földrengés nyeljen el egy várost – -mondá Defargené. – De mondd meg, mennyi időt igényel földrengést -előkésziteni?</p> -<p>– Hosszu időt, azt hiszem – mondá Defarge.</p> -<p>– De ha készen van, megindul és mindent darabokra zuz utjában. -Azalatt pedig folyton erjed, ámbár nem látható, nem hallható. Ez -legyen a vigaszod. Tartsd meg eszedben. <span class= -"pagenum"><a name="Page_209" id="Page_209">-209-</a></span></p> -<p>Szikrázó szemmel kötött egy csomót, mintha ellenséget fojtana -meg.</p> -<p>– Mondom neked, – szólt az asszony, s jobbkezét kinyujtotta, -hogy szavának nagyobb sulyt adjon – ámbár sokáig tart, mig -megérkezik, de már uton van és közeledik. Én mondom neked, nem -vonul vissza és nem áll meg. Mondom neked, hogy folyton közeledik. -Nézz körül és fontold meg, hogy milyen élet folyik a világban, -amelyet mi ismerünk, emlékezz a világ arcára, amelyet mi ismerünk, -emlékezz a dühre és elégületlenségre, mit a Jacquerie óráról órára -nagyobb biztossággal kelt fel. Sokáig tarthat-e ez? Bah! -Nevethetnék!</p> -<p>– Te bátor feleségem, – válaszolt Defarge, aki lehajtott fővel -állott előtte és kezét hátán összefogta, mint valami tanulékony és -figyelmes tanuló tanitója előtt – mindezt nem vonom kétségbe. De -már nagyon sokáig tart és lehetséges, – tudod jól, asszony, -lehetséges – hogy nem érkezik meg a mi életünkben.</p> -<p>– Nos! És aztán? – kérdezte az asszony és ujabb csomót kötött, -mintha egy másik ellenséget fojtana meg.</p> -<p>– Nos, igen! – válaszolt Defarge félig panaszosan és bocsánatot -kérően vonogatta vállát. – Mi nem látjuk akkor a diadalt.</p> -<p>– De segitettük, – mondotta az asszony és energikus mozdulattal -nyujtotta ki kezét – amit tettünk, nem tettük hiába. Lelkemnek -szent meggyőződése, hogy látni fogjuk a diadalt. De még ha nem is, -sőt ha biztosan tudnám, hogy nem, mutasd meg nekem egy -arisztokratának és zsarnoknak nyakát és én mégis…</p> -<p>Az asszony ekkor egész fogsorával valóban hatalmas csomót -kötött.</p> -<p>– Állj! – kiáltott Defarge kissé elpirulva, mintha <span class= -"pagenum"><a name="Page_210" id="Page_210">-210-</a></span> -gyávasággal gyanusitanák. – Én sem riadok vissza semmitől, -kedvesem.</p> -<p>– Igen! De az a gyöngeséged, hogy néha látnod kell áldozatodat -és az alkalmat, hogy bátor maradj. Maradj bátor anélkül! Ha megjön -az ideje, bocsáss szabadon tigrist és sátánt; de várd meg az -idejét, tartsd a tigrist és sátánt láncon, ne mutasd, de légy -készen mindig.</p> -<p>Az asszony tanácsa utolsó szavát ugy hangsulyozta, hogy a -zsebkendőbe csomózott pénzzel az asztalra ütött, mintha annak agyát -zuzná össze és azután elfogulatlan arccal hóna alá fogta és azt -jegyezte meg, hogy ideje, hogy aludni menjenek.</p> -<p>A következő nap dele ott találta a csodálatraméltó asszonyt -szokott helyén a korcsmában, szorgalmasan kötögetve. Rózsa feküdt -mellette és ha néha-néha a rózsára nézett is, rendes elmélyedt -arckifejezése nem változott. Csak néhány vendég volt, ezek ittak -vagy nem ittak, ültek vagy álltak. Nagyon meleg volt, egész halom -légy, mely kiváncsi és kutató vizsgálatát kiterjesztette még az -asszony mellett levő tapadó kis poharakra is, döglötten hullott a -fenekére. Az ő haláluk nem hatotta meg a többi sétáló legyet, -elfogulatlanul szemlélték amazokat (mintha ők maguk elefántok vagy -valami ilyenfajta távol álló teremtmények volnának), mig ugyanolyan -sorsra jutottak. Csodálatos elgondolni, hogy a legyek mily -könnyelmüek! Az udvar legyei talán éppen igy gondolkoztak azon a -napos nyári napon.</p> -<p>Egy belépő alak árnyékot vetett Defargenéra, érezte, hogy uj -ember. Letette kötését és a rózsát hajába tüzte, mielőtt az alakra -nézett.</p> -<p>Érdekes volt! Abban a pillanatban, amikor Defargené a rózsát -felemelte, a vendégek abbahagyták a beszélgetést és lassankint -távoztak a korcsmából.</p> -<p>– Jó napot, asszonyom! – mondá az ujonnan érkezett. <span class= -"pagenum"><a name="Page_211" id="Page_211">-211-</a></span></p> -<p>– Jó napot, uram!</p> -<p>Ezt hangosan mondta, de magában hozzátette, amint kötését -folytatta: Hah! Jó napot! Kora körülbelül negyven; magassága öt láb -9; haja fekete; általában csinos külsejü; arcszine sötét; szeme -sötét; sápadt, hosszu, keskeny arc; sasorr, nem egyenes, -sajátságosan hajlik bal orcája felé, ez alattomos tekintetet okoz! -Jó napot! Egy és mindnek!</p> -<p>– Legyen szives, asszonyom, adjon egy kis pohár régi konyakot és -egy kis friss hideg vizet.</p> -<p>Az asszony udvarias arccal tett eleget kivánságának.</p> -<p>– Nagyszerü ez a konyak, asszonyom!</p> -<p>Ez volt az első eset, hogy igy dicsérték és bár Defargené jobban -ismerte származását, mégis azt jegyezte meg, hogy ez a dicséret -hizelgő a konyakra és ismét elővette a kötését. A vendég az asszony -ujjait figyelte néhány percig és felhasználta az alkalmat, hogy -körülnézzen a helyen.</p> -<p>– Nagyon ügyesen köt, asszonyom.</p> -<p>– Megszoktam.</p> -<p>– És szép mintát.</p> -<p>– Azt hiszi? – mondá az asszony reámosolyogva.</p> -<p>– Határozottan. Szabad kérdeznem, hogy mire való?</p> -<p>– Szórakozás, – mondá az asszony, még mindig rámosolyogva, -mialatt ujjai ügyesen forogtak.</p> -<p>– Nem használatra?</p> -<p>– Meglehet. Talán hasznát veszem valamikor. Ha ugyan lesz rá -alkalom, – mondá az asszony, nagyot sóhajtva, miközben komoly -kokettséggel bólintott fejével.</p> -<p>Érdekes volt, de Saint Antoine izlésének határozottan nem volt -megfelelő a fejdiszén levő rózsa. Két ember lépett be, külön, és -éppen italt akartak rendelni, mikor a rózsa megpillantásakor -hirtelen megállottak és azt adták ürügyül, hogy egy barátjukat -keresik, aki nincsen ott és ismét távoztak. <span class= -"pagenum"><a name="Page_212" id="Page_212">-212-</a></span> Azok -közül is, akik az idegen vendég beléptekor jelen voltak, egy sem -volt már ott, egyik a másik után távozott. A kém jól figyelt, de -semmi jelt nem vett észre. Szegénységtől nyomottan, céltalan, -véletlen módon távoztak, mely természetes és gyanutlan volt.</p> -<p>– Barsad, – gondolta az asszony, s tovább folytatta a kötését, -ujjai dolgoztak, szeme az idegenen pihent. – Várj még egy kicsit és -»Jánost« is kötök, mielőtt távozol.</p> -<p>– Van férje, asszonyom?</p> -<p>– Van.</p> -<p>– Gyermekei?</p> -<p>– Nincsenek.</p> -<p>– Ugy látszik, hogy az üzlet rosszul megy.</p> -<p>– Nagyon rosszul, a nép olyan szegény.</p> -<p>– Ah, a szerencsétlen, nyomorult nép! És annyira el is nyomott, -– mint ön mondja.</p> -<p>– Amint <i>ön</i> mondja! – válaszolta az asszony, kijavitva őt -és külön jelt kötött hirtelen a neve mellé, ami rá nem jót -jelentett.</p> -<p>– Bocsánat; bizonyára én használtam ezt a kifejezést, de ön -valószinüen igy gondolkozik. Hisz az természetes!</p> -<p>– <i>Én</i> gondolkozom? – válaszolt az asszony emelt hangon. – -Nekem és férjemnek elég gondunk van, hogy ezt az üzletet -fenntartani képesek legyünk, gondolkodás nélkül. Egyedüli -gondolatunk, hogy hogyan éljünk meg itten. Ez az a dolog, amire -<i>mi</i> gondolunk, és ez reggeltől estig elég gondolkodni valót -ád, anélkül, hogy mások baján törnők a fejünket. <i>Én</i> -gondolkodjak másokról? Nem, nem.</p> -<p>A kém, aki azért jött oda, hogy minden morzsát fölszedjen, amit -ott megláthat vagy találhat, alattomos tekintetével nem sejttette, -hogy mindeddig ugyan hiába jött, hanem leereszkedő udvariassággal -tovább állott, Defargené kis asztalára könyökölve, – és néha -konyakját szörpölte. <span class="pagenum"><a name="Page_213" id= -"Page_213">-213-</a></span></p> -<p>– Komisz história ennek a Gaspardnak a kivégzése, asszonyom. Ah, -a szegény Gaspard! – mondá mély részvéttel sóhajtva.</p> -<p>– Lelkemre! – válaszolt az asszony, hidegen és könnyedén. – Ha -az emberek késeket ilyen célra használnak, azért lakolniok kell. Ő -tudta jó előre, hogy mi lesz az ő fényüzésének az ára. Megadta az -árát!</p> -<p>– Azt hiszem, – mondá a kém halkitva lágy hangját olyannyira, -hogy az bizalmat gerjesztett és ravasz arcának minden izma sértett -forradalmi érzelmet fejezett ki – azt hiszem, hogy ezen a környéken -nagy részvétet és izgalmat keltett annak a szegény fickónak a -sorsa. Ugy köztünk szólva.</p> -<p>– Igazán? – kérdé az asszony közömbösen.</p> -<p>– Hát nem?</p> -<p>– Itt a férjem! – mondá Defargené.</p> -<p>Mikor a korcsma gazdája az ajtón belépett, a kém kalapját -érintve üdvözölte őt és előzékeny mosollyal mondá: Jó napot, -Jacques! Defarge megállott és reábámult.</p> -<p>– Jó napot, Jacques! – ismételte a kém, nem olyan bizalmasan, -sem olyan elfogulatlan mosollyal, a bámulás hatása folytán.</p> -<p>– Uram, ön téved, – válaszolt a korcsma gazdája. – Ön másnak -néz. Ez nem az én nevem. Én Defarge Ernő vagyok.</p> -<p>– Mindegy, – mondá a kém könnyedén, de leverten is. – Jó -napot!</p> -<p>– Jó napot! – válaszolt Defarge szárazon.</p> -<p>– Éppen mondottam Madamenak, akivel csevegni szerencsém volt, -mikor ön belépett, hogy azt hallottam, hogy a szegény Gaspard -szerencsétlen sorsa Saint Antoineben nagy részvétet és nagy -izgalmat keltett, ami nem is csoda.</p> -<p>– Nekem senkisem mondta – válaszolt Defarge fejét rázva. Én nem -tudok róla semmit. <span class="pagenum"><a name="Page_214" id= -"Page_214">-214-</a></span></p> -<p>Miután ezt mondotta, a kis számolóasztal mögé lépett és ott -megállott, kezét felesége székének támlájára fektetve. Onnan nézett -reá, akinek mind a ketten ellenségei voltak, és akit mindegyikük a -legnagyobb élvezettel lőtt volna agyon.</p> -<p>A kém, aki jól értette a dolgát, elfogulatlan magatartását nem -változtatta meg, hanem kihörpentette kis pohár konyakját, egy kevés -vizet ivott reá és egy ujabb pohárka konyakot kért. Defargené -öntött neki, ismét elővette kötését és kis dalt dudolt magában.</p> -<p>– Ugy látszik, hogy jól ismeri ezt a vidéket, azt hiszem, hogy -jobban, mint én – jegyezte meg Defarge.</p> -<p>– Egyáltalában nem. De remélem, hogy majd jobban megismerem. -Nagyon érdeklődöm nyomorult lakói iránt.</p> -<p>– Ah! – mormogta Defarge.</p> -<p>– Az a szerencse, hogy önnel cseveghetek, Defarge ur, – -folytatta a kém – arra emlékeztet, hogy tulajdonképpen ismerem önt, -legalább is nevét.</p> -<p>– Valóban? – mondá Defarge nagy közönnyel.</p> -<p>– Igen, valóban. Tudom, hogy mikor Manette doktort szabadon -bocsátották, ön – az ő régi szolgája – vette őt gondjaiba, önnek -adták őt át. Amint látja, ismerem a helyzetet.</p> -<p>– Ugy látszik, bizonyára – mondá Defarge. Felesége, amint kötött -és maga elé dudolt, véletlenül könyökével érintette őt, ez azt -jelentette, hogy legjobb, ha válaszol, de mindig röviden.</p> -<p>– Önhöz jött a leánya is – mondá a kém – és az ön -gondviseléséből leánya, akit egy csinosan barnába öltözött ur -kisért; mi is a neve?… kis parókája volt… Lorry – a Tellson és -Társa cégtől – átvitte őt Angliába.</p> -<p>– Ugy van – ismételte Defarge.</p> -<p>– Nagyon érdekes emlékek! – mondá a kém. Én ismertem Manette -doktort és leányát Angliában. <span class="pagenum"><a name= -"Page_215" id="Page_215">-215-</a></span></p> -<p>– Igen? – mondá Defarge.</p> -<p>– Nem sokat hall most felőlük? – mondá a kém.</p> -<p>– Nem – mondá Defarge.</p> -<p>– Valóban, – szólt az asszony közbe, föltekintve munkájából és -kis dalát félbeszakitva – nem hallunk most semmit se róluk. Hirt -kaptunk arról, hogy szerencsésen megérkeztek és azonkivül egy vagy -két levelet, de ők a maguk élete utjára tértek, mi a miénkre és -azóta nem levelezünk.</p> -<p>– Ugy van, asszonyom, – válaszolt a kém – a leány most fog -férjhez menni.</p> -<p>– Fog? – visszhangozta az asszony – amilyen csinos volt, már -régen férjhez kellett volna mennie. De önök, angolok, ugy látszik, -nagyon hidegek.</p> -<p>– Ó! Ön tudja, hogy angol vagyok?</p> -<p>– A nyelve angol, – válaszolt az asszony – és azt hiszem, hogy a -nyelv olyan, amilyen az ember.</p> -<p>A fölismerést nem tekintette bóknak, de beletörődött és nevetett -közbe. Konyakját kihörpintette és igy szólt:</p> -<p>– Igen, Miss Manette férjhezmenendőben van, de nem angolhoz megy -férjhez, hanem, mint ő maga is, francia születésühöz. És mivelhogy -éppen Gaspardról beszéltünk (ah, szegény Gaspard, kegyetlenség -volt, kegyetlenség), különös, hogy ő a márki unokaöccséhez megy -férjhez, aki miatt neki oly magasan kellett lógnia; más szóval – a -mostani márkihoz. De Angliában nem ismerik, ott ő nem márki, hanem -csupán Darnay Károly. D’Aulnais volt az anyjának a családi -neve.</p> -<p>Defargené nyugodtan folytatta a kötését, de férjén a hir látható -benyomást keltett. Bármit is csinált a kis számolóasztal mögött, -tüzet gyujtott, vagy pipájára gyujtott – elfogultnak látszott és -keze sem volt megbizható. A kém nem lett volna kém, ha ezt nem -vette volna észre és nem jegyezte volna meg magának, amit látott. -<span class="pagenum"><a name="Page_216" id= -"Page_216">-216-</a></span></p> -<p>Miután legalább egyszer célba talált, aminek az értéke ugyan -bizonytalan volt, és vendégek sem jelentek meg, hogy ujabb -felfedezésekre tehessen szert, Barsad kifizette számláját és -elbucsuzott, udvariasan jegyezte meg, hogy reméli, lesz szerencséje -Defarge urat és nejét viszontláthatni. Távozása után néhány percig -a férj és feleség ugyanabban a helyzetben maradtak, amelyben -voltak, arra az eshetőségre való tekintettel, hogy visszajöhet.</p> -<p>– Igaz lehet az, amit ő Manette kisasszonyról mondott? – szólott -Defarge halk hangon, mialatt pipázva még mindig ott állott felesége -mögött és kezét széke támlájára fektette.</p> -<p>– Minthogy ő mondotta, – válaszolt az asszony, szemöldökét kissé -összehuzva – valószinüleg nem igaz. De igaz is lehet.</p> -<p>– Ha igaz… – kezdé Defarge, és megakadt.</p> -<p>– Ha igaz? – ismételte felesége.</p> -<p>– … és elérkezik és mi látjuk a diadalt: a leány érdekében -remélem, hogy a Végzet férjét Franciaországtól távoltartja.</p> -<p>– Férjét végzete oda vezeti, ahova mennie kell és ahhoz a véghez -vezeti őt, ami részére rendeltetett. Ennyit tudok. – mondá -Defargené szokott nyugodtságával.</p> -<p>– De különös – nem nagyon különös, – mondá Defarge, mintha -feleségét rá akarná venni, hogy helyeseljen – hogy az atya és -leánya iránt tanusitott részvétünk után a leány férjének a neve -éppen a te kezed által került ebben a pillanatban a halálraitéltek -lajstromába, annak a pokol fajzatjának a neve mellé, aki mostan -távozott.</p> -<p>– Különösebb dolgok fognak majd történni, ha elérkezik – -válaszolt az asszony. – Mind a kettő itt van, az bizonyos, és mind -a kettő megérdemli, ez elegendő. <span class="pagenum"><a name= -"Page_217" id="Page_217">-217-</a></span></p> -<p>Miután ezt mondotta, összesodorta kötését és kivette a rózsát a -kendőből, mely feje köré volt tekerve. Saint Antoine vagy megérezte -titkos ösztönével, hogy a kifogásolt ékesség eltünt, vagy pedig -Saint Antoine megfigyelte az eltünését, bárhogyan volt is, a Szent -bátorságot meritett arra, hogy közvetlenül azután ismét megjelent -és a korcsma visszanyerte szokásos külsejét.</p> -<p>Este, mikor Saint Antoine belsejét kifelé forditotta és -ajtóküszöbökön, ablakpárkányokon ült és a piszkos utcák és udvarok -sarkán összegyült, hogy egy kis levegőt szippantson, Defargené -kötésével kezében egyik helyről a másikra, egyik csoporttól a -másikhoz szokott menni, mint valami misszionárius, – volt sok ilyen -hozzá hasonló – kivánatos, hogy a világ ne szüljön többé ilyent. -Mind az asszony kötött. Értéktelen dolgokat kötöttek; de a gépies -munka gépies helyettesitője volt az étel- és italnak; a kéz mozgott -az állkapcsok és emésztőszervek helyett; ha a csontos ujjak -pihentek volna, a gyomrok jobban érezték volna az éhség -gyötrelmeit.</p> -<p>De mihelyt az ujjak mozogtak, megmozdultak a szemek és a -gondolatok is. És amint Defargené egyik csoporttól a másikhoz ment, -mind a három gyorsabban és bőszültebben mozgott, minden kis -asszonycsoportban, mellyel ő beszélt, és ahonnan ismét -távozott.</p> -<p>Férje ajtajában pipázott és csodálkozó tekintettel nézte őt.</p> -<p>– Nagy asszony, – mondá ő – erős asszony, hatalmas asszony, -rémitően hatalmas asszony!</p> -<p>Köröskörül beállott a sötétség, a templomok harangja hallatszott -és a királyi testőrségnek távoli dobolása, és az asszonyok még -mindig kötöttek, kötöttek. A sötétség elboritotta őket. Más -sötétség is közeledett biztonsággal, mikor a templomi harangok, -melyek mostan olyan szépen hangzanak Franciaország <span class= -"pagenum"><a name="Page_218" id="Page_218">-218-</a></span> némely -karcsu tornyában, mennydörgő ágyukká olvasztódtak és a dobok -tulharsogtak egy gyönge hangot, mely azon éjjelen az uralomnak, a -bőségnek, a szabadságnak és az életnek mindenható hangjává -változott. Oly sok esemény csoportosult az asszonyok köré, akik még -mindig ott ültek és kötöttek, kötöttek, hogy ők maguk is egy még el -nem készült alkotmány köré csoportosultak, ott is ültek és -kötöttek, kötöttek és számolták a lehulló fejeket.</p> -<h3><span class="smaller">17. Fejezet.</span><br /> -Egy éjszaka.</h3> -<p>Sohasem nyugodott le a nap fényesebb ragyogással. Soha nyugalmas -szögletében, mint azon az emlékezetes estén, mikor a doktor -leányával a platánfa alatt ült. Sohasem kelt föl a hold szelidebb -fénnyel nagy London városa fölött, mint azon az estén, mikor még -mindig ott ültek a fa tövében és annak levelein keresztül arcukba -ragyogott.</p> -<p>Lucienek másnap volt az esküvője. Ezt az estét atyjának -szentelte és egyedül ültek a platánfa tövében.</p> -<p>– Boldog vagy, kedves atyám?</p> -<p>– Teljesen, gyermekem.</p> -<p>Keveset beszéltek, ámbár már jó ideje ültek ottan. Mikor még -elég világos volt munka- és olvasáshoz, már akkor sem foglalkozott -szokott kézimunkájával és atyjának sem olvasott. Sokszor, nagyon -sokszor foglalkozott mind a két módon az ő oldalán a fa tövében, de -ez a nap nem hasonlitott más naphoz és semmi sem változtathatta -hasonlóvá.</p> -<p>– Én is oly boldognak érzem magam ma este, kedves atyám. -Teljesen boldognak érzem magamat abban a szerelemben, mellyel az Ég -megáldott – Károlyhoz való szerelmem és Károlynak hozzám -<span class="pagenum"><a name="Page_219" id= -"Page_219">-219-</a></span> való szerelme. De ha életem nem maradna -neked szentelve és ha otthonomat csak néhány utca választaná el -tőled, akkor szerencsétlenebbnek érezném magamat és több -szemrehányást tennék magamnak, mint azt neked mondhatom. Sőt még -igy is…</p> -<p>Még ugy is, ahogy volt, szava megtagadta a szolgálatot. A -szomoru hold fényében átölelte nyakát és fejét keblére hajtotta. A -hold fényében, mely mindig szomoru, mint maga a nap fénye is – ha a -fénynek emberi élet a neve – jövetele- és távozásakor.</p> -<p>– Legdrágább atyám! Megmondhatod-e nekem ez utolsó alkalommal, -vajjon teljesen bizonyos vagy-e abban, hogy uj vonzalmam, uj -kötelességeim nem lépnek-e majd valaha mi kettőnk közé? Én jól -tudom, de tudod-e te is? Szivedben bizonyos vagy-e teljesen -afelől?</p> -<p>Atyja vidám bizalommal válaszolt, mely nem lehetett -szinlelt.</p> -<p>– Teljesen bizonyos vagyok, szerelmem! Még annál is több – füzte -hozzá, mikor gyöngéden megcsókolta őt. – Jövőm házasságod által -sokkal ragyogóbbnak látszik, mint az házasságod nélkül lehetne, -vagy volt.</p> -<p>– Ha én remélhetném ezt, atyám…</p> -<p>– Hidd el, szerelmem. Tényleg ugy van. Gondold meg, szivem, hogy -ez olyan természetes és olyan egyszerü, hogy igy kell lenni. Te -ifjuságodban és önfeláldozásodban nem érezheted azt az aggódó -gondot, mely szivemet eltöltötte, hogy életed elhervad…</p> -<p>A leány kezét ajka felé emelte, de atyja a magáéba vette és -megismételte a szót.</p> -<p>– Elhervad, gyermekem, hogy elhervad érettem és leszorul -természetes utjáról. A te önzetlenséged nem képes felfogni, hogy ez -nekem mennyi gondot okozott; de kérdezd önmagadat, teljes lehet-e -az én boldogságom, ha a tiéd nem tökéletes? <span class= -"pagenum"><a name="Page_220" id="Page_220">-220-</a></span></p> -<p>– Ha Károlyt sohasem láttam volna, atyám, veled teljesen boldog -lettem volna.</p> -<p>Ő mosolygott öntudatlan beismerésén, hogy Károly nélkül -boldogtalan volna, minthogy látta őt és ezt válaszolta neki:</p> -<p>– Gyermekem, láttad őt és ő Károly. Ha nem Károly lett volna, -más valaki lett volna. Vagy ha senki más nem lett volna, akkor én -lettem volna az oka, akkor életem sötét része reám vetette volna -árnyékát és téged is beárnyalt volna.</p> -<p>Ez volt az első eset, a törvényszéki tárgyalást kivéve, hogy -hallotta azt, hogy atyja szenvedése idejére céloz. Különös érzelmet -ébresztett benne, mialatt szavai még fülében csengtek; évek multán -is még gondolt erre.</p> -<p>– Nézd! – mondá a beauvaisi doktor a holdra mutatva. – Börtönöm -ablakából néztem reá, akkor nem tudtam a fényét elviselni. Ránéztem -akkor mikor annak a gondolata, hogy reásüt arra, amit én -elvesztettem, oly kinzó gyötrelmet okozott, hogy fejemet börtönöm -falához vertem. Reánéztem oly érzéketlen és letargikus állapotban, -hogy nem gondoltam egyébre, mint a függőleges vonalakra, melyeket -felszinére rajzolhatnék és a vizszintesekre, melyekkel azokat -metszhetném. – Elmélyedt, töprengő módon füzte hozzá önmagában, -mikor a holdat nézte. – Husz volt minden irányban, emlékszem, de a -huszadikat nehéz volt beleilleszteni.</p> -<p>Erre az időre való visszaemlékezés aggodalmat keltett a -leányban, és ez még fokozódott, mikor ő bővebben foglalkozott -emlékeivel; de hangulatában egyébként semmi nyugtalanitó nem volt. -Csupán a jelen boldogságát és vidámságát hasonlitotta össze a mult -szenvedéseivel.</p> -<p>– Reánéztem és ezerféle gondolatom támadt meg nem született -gyermekemről, kitől elszakitottak. Hogy él-e? Hogy élve -született-e, avagy pedig hogy a <span class="pagenum"><a name= -"Page_221" id="Page_221">-221-</a></span> szegény anya ijedelme -megölte-e őt? (Bebörtönzésem egy idejében a bosszuállás vágya -elviselhetetlen volt.) Vajjon fiu volt-e, aki talán sohasem tudja -meg apja szenvedésének történetét, aki talán annak a lehetőségét is -fontolgatja majd élete folyamán, hogy apja saját akarata és -cselekedete folytán tünt el. Vajjon leány volt-e, aki hajadonná -fejlődik.</p> -<p>Közelebb huzódott hozzá és megcsókolta kezét és arcát.</p> -<p>– Olyannak képzeltem leányomat, aki teljesen megfeledkezett -rólam, vagyis inkább, aki soha semmit nem is tudott rólam. -Évről-évre számitgattam az ő korát. Elképzeltem, hogy férjhez ment, -olyan férfiuhoz, aki semmit sem tudott végzetemről, hogy az élők -emlékéből teljesen eltüntem és a második generációban az én helyem -már üres.</p> -<p>– Ó, atyám! Mikor csak hallom, hogy ilyen gondolataid voltak -leányodról, aki nem létezett soha, elszoritja szivemet, mintha én -lettem volna az a gyermeked.</p> -<p>– Te, Lucie? Éppen az a vigasz és a megmenekülés, melyet neked -köszönhetek, ébresztik ezeket az emlékeket és haladnak el köztünk -és a hold között. Mit is mondtam éppen most?</p> -<p>– Hogy nem tudott rólad semmit. Hogy nem törődött veled.</p> -<p>– Igen! De más holdvilágos éjszakákon, mikor a szomoruság és -csend más hangulatot keltett bennem, a bánat békés érzelme -keletkezett valómban, melynek fájdalom volt az alapja, azt -képzeltem, hogy cellámba jön és kivezet onnan a vár mögötti -szabadságba. Gyakran láttam képét a hold fényében, ugy, amint téged -látlak mostan; kivéve, hogy sohasem öleltem karjaimba; ott állott a -kicsiny rácsos ablak és a kapu között. De megérted-e, hogy az nem -az a gyermek volt, akiről beszélek?</p> -<p>– Az alak nem az volt, de a… a kép; a képzelődés. <span class= -"pagenum"><a name="Page_222" id="Page_222">-222-</a></span></p> -<p>– Nem. Ez valami más volt. Ott állott megzavart látóérzékem -előtt, de sohasem mozdult. Az a látomány, melyet gondolatom -követett, már a valóságnak inkább megfelelő gyermek volt. -Külsejéről nem tudtam többet, mint hogy anyjához hasonlitott. A -másik alaknak is volt hasonlósága, – mint neked – de nem volt -ugyanaz. Képes vagy engem megérteni, Lucie? Aligha, ugy hiszem. -Magános fogolynak kellett volna lenned, hogy megérthesd ezt a finom -különbséget.</p> -<p>Higgadt, nyugodt hangulata sem akadályozhatta meg a borzongást, -mely végigfutott leányán, mikor ő igy elemezte régi állapotát.</p> -<p>– Ebben a békésebb hangulatban elképzeltem őt a hold fényében, -amint hozzámjött és elvezetett, hogy megmutassa nekem, hogy az ő -otthona, házas élete tele van elveszett atyjának szerető -emlékeivel. Képem ott volt szobájában és ő imáiba foglalt. -Életmódja tevékeny, örömmel tele és hasznos volt; de az én szomoru -sorsom sohasem volt elfelejtve.</p> -<p>– Én voltam az a gyermek, atyám, félig sem voltam olyan jó, de a -szeretetben én voltam az.</p> -<p>– És megmutatta gyermekeit, – mondá a beauvaisi orvos – ők -hallottak rólam és megtanitották őket, hogy szánjanak engem. Ha -állami börtön mellett haladtak el, messze elkerülték meredő falait, -vasrácsos ablakaira tekintettek föl és suttogva beszéltek. Sohasem -volt képes arra, hogy engem kiszabaditson; azt képzeltem, hogy -börtönömbe mindig visszahozott, miután megmutatott mindent. Én -aztán a megkönnyebülés forró könnyeivel térdre borultam és -megáldottam őt.</p> -<p>– Én vagyok az a gyermek, remélem, atyám! Ó, drága, jó atyám, -megáldasz-e engem holnap oly bensőséggel?</p> -<p>– Lucie, ezeket a régi hangulatokat azért elevenitem fel ma -éjjel, mert jobban szeretlek, semhogy <span class= -"pagenum"><a name="Page_223" id="Page_223">-223-</a></span> azt -szavakkal képes volnék kifejezni és Istennek hálát rebegek nagy -boldogságomért. Gondolataim, ha legvadabbak voltak is, sohasem -emelkedtek oly magaslatra, hogy megközelithetnék azt a boldogságot, -melyet veled megismertem és amelynek küszöbén állunk.</p> -<p>Megölelte őt, az Ég kegyelmébe ajánlotta és alázattal köszönte -meg, hogy őneki adatott. Nemsokára ezután bementek a házba.</p> -<p>Az esküvőhöz csupán Lorry volt meghiva, sőt a vézna Miss Prosson -kivül más nyoszolyóleány sem volt. A házasság lakásukban sem -okozott változást, kibővitették azáltal, hogy hozzávették a felsőbb -szobákat, melyekben azelőtt az az apokrif láthatatlan ember lakott; -nem kivántak többet.</p> -<p>Manette doktor nagyon vidám volt a szerény vacsoránál. Hárman -voltak csupán az asztalnál Miss Pross-szal együtt. Nagyon sajnálta, -hogy Károly nem volt jelen, és hajlandó volt, hogy óvást emeljen -tisztelői kis összeesküvése ellen, mely távoltartotta őt körükből -és szeretettel ivott az ő egészségére.</p> -<p>Elérkezett az ideje, hogy Lucienek jó éjt mondott és elváltak. -Hajnali három óra csendjében Lucie lejött és szobájába lopózott – -nem volt ment bizonytalan aggodalomtól; sejtett valamit.</p> -<p>Minden a helyén volt, mindenütt csend honolt; atyja aludt, fehér -haja festőien terült el párnáján, keze nyugodtan pihent a takarón. -A gyertyát, melyre nem volt szüksége, egy távoli sarok árnyékában -helyezte el, ágyához kuszott és ajkán csókolta meg őt, majd föléje -hajolt és őt nézte.</p> -<p>Szép arcán a fogság keserü könnyei nyomot hagytak, de ő oly erős -akarattal nyomta el, hogy még álmában sem jelentkezett. Az álom -hatalmas birodalmában nem lehetett az éjjel oly érdekes arcot -találni, mely oly nyugodtan, határozottan és óvatosan küzdött -láthatatlan ellensége ellen. <span class="pagenum"><a name= -"Page_224" id="Page_224">-224-</a></span></p> -<p>Kezét félénken helyezte szeretett keblére és imádkozott, hogy -mindig oly hiven kitarthasson mellette, mint iránta való szeretete -vágyta és amint az ő szenvedései azt megérdemelték. Majd -visszavonta kezét, még egyszer ajkon csókolta és eltávozott. Lassan -fölkelt a nap és a platánfa lombjának árnyéka mozgott az arcán oly -lágyan, mint leánya ajkai mozogtak, mikor őérette imádkozott.</p> -<h3><span class="smaller">18. Fejezet.</span><br /> -Kilenc nap.</h3> -<p>Gyönyörü verőfényes volt az esküvő napja; mindannyian készen -voltak és a doktor zárt szobájának ajtaja előtt várakoztak, ahol ő -Darnay Károllyal beszélgetett. A templomba készültek; a szépséges -menyasszony, Lorry és Miss Pross – ez utóbbira nézve az esemény, a -megmásithatatlannal való fokozatos kibékülés folytán, teljes -üdvösség lett volna, ha lelke mélyén még mindig ott nem lappangott -volna az a meggyőződése, hogy Salamon testvérének kellett volna a -vőlegénynek lenni.</p> -<p>– Tehát ezért, – mondá Lorry, aki nem volt képes eléggé -megbámulni a menyasszonyt és körüljárta őt, hogy egyszerü, csinos -ruhájában minden oldalról alaposan megszemlélje – ugy, kedves -Lucie, hát ezért hoztam át kicsiny gyermekkorában a csatornán! Én -jó Istenem! Mily keveset gondoltam arra, hogy mit cselekszem. Mily -kevésre becsültem azt a szolgálatot, melyet Károly barátom -érdekében tettem!</p> -<p>– Nem ez volt a szándéka, – jegyezte meg a köznapi gondolkodásu -Miss Pross – tehát nem is tudhatta. Ostobaság! <span class= -"pagenum"><a name="Page_225" id="Page_225">-225-</a></span></p> -<p>– Valóban? No jó; de azért ne sirjon – mondta a gyöngédlelkü -Lorry.</p> -<p>– Én nem sirok, – mondá Miss Pross – ön sir.</p> -<p>– Én, édes Prossom? (Lorry már olyan jó lábon állott vele, hogy -alkalmilag tréfálni is merészkedett.)</p> -<p>– Éppen az imént sirt; láttam és nem is csodálkozom azon. Olyan -ajándék, mint az ön ezüstkészlete, mindenkit könyekre fakasztana. -Nincs az egész gyüjteményben egy villa, egy kanál, – mondá Miss -Pross – amelyen addig ne sirtam volna az este, mikor a készlet -megérkezett, amig csak láttam.</p> -<p>– Nagyon hizelgő reám nézve, – mondá Lorry – ámbár, szavamra -mondom, nem volt szándékomban, hogy az a néhány csekély emlék bárki -részéről is láthatatlan legyen. Én Istenem! Ez olyan alkalom, mely -az embert mindarra emlékezteti, amit elvesztett. Ha elgondolom, -hogy majdnem ötven év óta bármely időben, létezhetett volna egy -Lorryné.</p> -<p>– Egyáltalában nem – vetette Miss Pross közbe.</p> -<p>– Azt hiszi, hogy Lorryné sohasem létezhetett volna? – kérdezte -az ilyen nevü ur.</p> -<p>– Bah! – válaszolt Miss Pross. – Ön már bölcsőjében is agglegény -volt.</p> -<p>– Igaz, – jegyezte meg Lorry barátságosan, parókáját igazgatva – -és valószinünek is látszik.</p> -<p>– Ön agglegénynek volt szánva, még mielőtt bölcsőjébe fektették -– folytatta Miss Pross.</p> -<p>– Akkor, azt hiszem, – mondá Lorry – hogy nem nagyon szépen -bántak el velem, de ha legalább azt engedték volna meg, hogy én is -beleszóljak helyzetem megállapitásába. De elég! Most, kedves Lucie, -– mondá a karját nyugodtan fonva dereka köré – hallom, hogy jönnek -a szomszéd szobából, Miss Pross és én, két ilyen közönséges üzleti -lélek, szeretnők felhasználni az utolsó kinálkozó alkalmat, hogy -valamit mondjunk önnek, amit szivesen fog hallani. Édesem, atyja -oly kezekben marad, melyek <span class="pagenum"><a name="Page_226" -id="Page_226">-226-</a></span> oly szeretettel, oly komolyan fognak -az ő jóvoltáról gondoskodni, mintha ön maga tenné; minden -elképzelhető módon fogunk róla gondoskodni; a legközelebbi két hét -alatt, mialatt ön Warwickshireban és környékén időzik, vele szemben -(hogy csak példa kedvéért emlitsem) még Tellsonéknak is háttérbe -kell vonulniok. És ha a két hét eltelte után önhöz és szeretett -férjéhez csatlakozik, hogy további két hetet Walesben együtt -eltöltsenek, akkor majd azt fogja mondani, hogy mi őt a legjobb -egészségben, a legboldogabb hangulatban küldöttük önökhöz. Most -hallom, hogy valakinek a lépése közeledik az ajtóhoz. Édes -gyermekem, engedje meg, hogy ódivatu agglegényi áldásom kiséretében -megcsókoljam, mielőtt más valaki jön és magának követeli.</p> -<p>Egy pillanatig a gyönyörü fejecskét két keze közé fogta, hogy -még egyszer megnézze a homlokán ülő jól ismert kifejezést, azután a -ragyogó arany hajat kicsiny barna parókájára fektette valódi -szeretettel és gyöngédséggel; ha a vonzalomnak ez a nyilvánulása -ódivatu, akkor bizonyára még Ádám korából való.</p> -<p>A doktor ajtaja megnyilt és ő Darnay Károllyal kijött. Oly -halotti sápadtság ült arcán, – nem volt ilyen, mikor a szobába -együtt bementek – hogy semmi más szinnek nyoma sem volt rajta. De -nyugodt hangulata nem változott, kivévén, hogy Lorry éles -tekintetét nem kerülte el az a körülmény, hogy a félénk tartózkodás -és aggodalom régi kifejezése, kevéssel azelőtt vonulhatott el -arcán, mint valami hideg szellő.</p> -<p>Karját nyujtotta leányának és a fogathoz vezette őt, melyet -Lorry erre az alkalomra bérelt. A többiek egy másik kocsiban -követték és egy közeli templomban, ahol idegen szemek nem bámulták -meg őket, Darnay Károly és Manette Lucie nemsokára boldogan -megesküdtek. <span class="pagenum"><a name="Page_227" id= -"Page_227">-227-</a></span></p> -<p>A fényes könnyeken kivül, mely a mosolygó kicsiny társaság -szemében ragyogott, az esketés megtörténte után néhány fényesen -szikrázó gyémánt ékszer is csillogott a menyasszony kezén, melyek -éppen az imént kerültek elő Lorry zsebének a mélyéből. Hazatértek -reggelire, minden rendben folyt le és bizonyos idő multán az arany -haj, mely a párisi padlásszobában elkeverődött a szegény -cipőkészitő ősz fürteivel, a reggeli nap fényében ismét elvegyült -azzal, mikor a küszöbön bucsut véve megölelték egymást.</p> -<p>A bucsuzás szomoru volt, de nem tartott soká. Atyja vigasztalta -őt és ölelő karjaiból kibontakozva mondá:</p> -<p>– Vigye őt Károly, ő az öné.</p> -<p>Leánya izgatottan bucsut intett még feléje a kocsi ablakából és -elhajtott.</p> -<p>A sarok nem lévén a munkátlanok és kiváncsiak gyülekezőhelye és -minthogy az előkészület is nagyon egyszerü és feltünésnélküli volt, -a doktor, Lorry és Miss Pross egyedül voltak ottan. Mikor a hüvös -csarnok jóleső árnyékába visszatértek, Lorry észrevette, hogy a -doktor nagy változáson ment keresztül, mintha az ottan kinyujtott -aranyos kar mérgező csapást mért volna reája.</p> -<p>Természetesen elfojtotta érzelmeit, ennek hatása a kényszer -elmulása után várható is volt. Az a félénk, tétova tekintet volt -arcán, mely Lorryt annyira nyugtalanitotta; mikor bekerültek, -szórakozottan fejéhez kapott és lehangoltan szobájába vonult; ez a -viselkedése Lorryt Defargera, a korcsmárosra és a csillagos -éjszakai kocsiutazásra emlékeztette.</p> -<p>– Azt hiszem, – suttogta Miss Prossnak aggodalmas megfontolás -után – azt hiszem, hogy legjobb, ha mostan nem beszélünk hozzá és -nem háborgatjuk őt. Benézek Tellsonékhoz; most odamegyek, de -<span class="pagenum"><a name="Page_228" id= -"Page_228">-228-</a></span> azonnal visszajövök onnan. Azután -kikocsizunk a vidékre, ott ebédelünk és minden rendben lesz.</p> -<p>Lorrynak könnyebb volt Tellsonékhoz benézni, mint onnan ismét -elszabadulni. Két óra hosszat tartóztatták. Mikor visszajött, -fölment a lépcsőn egyedül, anélkül, hogy a cselédtől kérdezett -volna valamit, belépett a doktor szobájába, majd egy tompa hang -hallatára hirtelen megállott.</p> -<p>– Kegyelmes Istenem, – mondá ő – mi ez?</p> -<p>Miss Pross rémült arccal állott mellette.</p> -<p>– Ó jaj, ó jaj! Vége mindennek! – kiáltotta kezét tördelve. – -Mit mondjunk Katicabogaramnak. Ő nem ismer meg és cipőt csinál!</p> -<p>Lorry, amennyire képes volt, igyekezett Miss Prosst csendesiteni -és a doktor szobájába lépett. A pad a világosság felé volt -forditva, mint volt akkor, mikor először látta a cipőkészitőt -munkájában; fejét munkája fölé hajtotta és szorgalmasan -dolgozott.</p> -<p>– Manette doktor! Kedves barátom, Manette doktor!</p> -<p>A doktor rátekintett egy pillanatra – kérdezően, mintha -bosszankodnék, hogy megszólitották – és ismét munkája fölé -hajolt.</p> -<p>Kabátját és mellényét levetette, inge az elején nyitva volt, -mint akkor, mikor munkájával volt elfoglalva, sőt még régi, fakó, -beesett arca is ujra visszatért. Szorgalmasan, türelmetlenül -dolgozott, mintha érezte volna, hogy félbeszakitották.</p> -<p>Lorry rápillantott a kezében levő munkára és észrevette, hogy az -a régi nagyságu és formáju cipő volt. Fölemelte a másikat, mely -mellette feküdt és kérdezte, hogy mi az, amit csinál.</p> -<p>– Sétacipő fiatal hölgy számára – mormogta maga elé, anélkül, -hogy föltekintene. – Már régen készen kellene lenni. Hagyja!</p> -<p>– De Manette doktor, nézzen reám! <span class="pagenum"><a name= -"Page_229" id="Page_229">-229-</a></span></p> -<p>Engedelmeskedett a régi gépies alázatos módon, anélkül, hogy -munkájában szünetelne.</p> -<p>– Ismer-e, kedves barátom? Gondolkozzék ismét. Ez nem az ön -szokott foglalkozása! Gondolkozzék, kedves barátom!</p> -<p>Semmivel sem lehetett rábirni, hogy ismét beszéljen. Néha -föltekintett, ha ugy kivánták, de csak egy pillanatra; semmi -rábeszéléssel sem lehetett egy szót kipréselni belőle. Dolgozott, -dolgozott, dolgozott, némán, a szavak hatás nélkül hangzottak el, -mintha néma falnak vagy a levegőbe beszéltek volna. Az egyedüli -reménysugár, melyet Lorry felfedezhetett, az volt, hogy néha titkon -föltekintett, anélkül, hogy megszólitották volna. A kiváncsiság és -zavar halvány jele fejeződött ki ebben a tekintetében, mintha azon -fáradozna, hogy gondolataiban valami kétséget oszlasson el.</p> -<p>Két dolog világos volt Lorry előtt, mely mindennél fontosabb -volt: először is, hogy ezt Lucie előtt titokban kell tartani, -másodszor pedig, hogy minden ismerőse előtt is el kell titkolni. -Miss Pross-szal együtt azonnal intézkedtek az utóbbi óvatosságra -vonatkozóan és tudtul adták, hogy a doktor nem érzi magát jól és -néhány napi teljes nyugalomra van szüksége. Hogy a leányával -szemben elkövetendő kegyes csalást elkövessék, Miss Pross azt irta -neki, hogy konzultációra hazulról elhivták és hivatkozott atyjának -néhány sorból álló gyorsan papirra vetett, állitólagos levelére, -melyet ő maga, ugyanakkor adott postára.</p> -<p>Ezeket az óvóintézkedéseket Lorry minden körülmény között -tanácsosaknak tartotta, mert remélte, hogy ismét magához tér. Arra -az esetre, hogy ez a reménye valóra válik, más teendőt is tartott -készenlétben; tudniillik valakinek a doktor esetére vonatkozó -tanácsát akarta kérni, akit erre legilletékesebbnek tartott. -<span class="pagenum"><a name="Page_230" id= -"Page_230">-230-</a></span></p> -<p>Felgyógyulása reményében és hogy ilyen módon a harmadik teendő -is megvalósitható legyen, Lorry elhatározta, hogy minden feltünés -lehető elkerülésével gondosan megfigyeli őt. Intézkedett tehát, -hogy életében először, Tellsonéktól elmaradhasson és ugyanabban a -szobában az ablak mellett helyezkedett el.</p> -<p>Hamarosan rájött arra, hogy nemcsak haszontalan, de rosszabb is, -ha beszélnek hozzá, minthogy bosszus lett, ha beszélésre -kényszeritették. Már az első napon lemondott erről a kisérletről és -arra határozta el magát, hogy állandóan a szeme előtt tartózkodik -és mintegy hallgatva tiltakozik az ellen a képzelődés ellen, -amelybe a doktor jutott vagy jutófélben volt. Ottmaradt tehát az -ablak melletti helyén irás és olvasással foglalkozva és minden -képzelhető és természetes módon annak a látszatnak akart kifejezést -adni, hogy az szabad hely, ahol ők tartózkodnak.</p> -<p>Az első napon Manette doktor megevett és megivott mindent, amit -eléje tettek és alkonyatig dolgozott, amig csak látni lehetett, – -félórával még azután is dolgozott, hogy Lorry már képtelen volt -irni vagy olvasni. Mikor szerszámait félrerakta, minthogy reggelig -nem használhatta, Lorry fölkelt és így szólott hozzá:</p> -<p>– Akar kimenni?</p> -<p>A régi módon maga elé nézett a földre, jobb- és baloldalára, -fölnézett reá régi szokása szerint és a régi módon halk hangon -ismételte:</p> -<p>– Kimenni?</p> -<p>– Igen, velem sétára. Miért nem?</p> -<p>Nem igyekezett megmondani, hogy miért nem és nem szólt egy szót -se többet, Lorry azonban abban a hiszemben volt, hogy látta, amint -ő a homályban padján ülve előrehajolt, térdére könyökölve, fejét -kezei közé fogta és valami zavart módon önmagát kérdezte: »Miért -nem?« Az élesszemü kereskedő némi <span class="pagenum"><a name= -"Page_231" id="Page_231">-231-</a></span> javulást látott ebben és -azt határozta, hogy ezt a körülményt megragadja.</p> -<p>Miss Pross és ő az éjszakát megosztották és időről-időre a -szomszéd szobából megfigyelték őt. Hosszu ideig járkált föl és alá, -mielőtt lefeküdt; de miután végre lefeküdt, elaludt. Reggel korán -kelt és egyenest padjához ment és munkájába fogott.</p> -<p>Ezen a második napon Lorry barátságosan üdvözölte őt, nevén -szólitva és olyan dolgokról beszélt vele, amelyek az utóbbi időben -történtek. Nem válaszolt, de látható volt, hogy hallotta, amit neki -mondottak és hogy gondolkodott is azon, ha zavarosan is. Ez arra -bátoritotta Lorryt, hogy a nap folyamán többször behivta Miss -Prosst, aki munkájával a szobában tartózkodott; ilyen alkalmakkor -nyugodtan beszéltek Lucieről és jelenlevő atyjáról, egészen a -szokott módon, mintha semmi sem történt volna. Mindez feltünés -nélkül történt, nem tartott sokáig, sem nem ismétlődött gyakran, -nehogy őt nyugtalanitsa; Lorry baráti szive megkönnyebbült, mikor -azt hitte, hogy ő gyakrabban tekintett föl és ingereltnek látszott -környezetének alkalmatlankodása miatt.</p> -<p>Mikor besötétedett, Lorry ismét kérdezte őt, mint azelőtt:</p> -<p>– Kedves doktor, akar-e kijönni?</p> -<p>Ő ismételte, mint ezelőtt:</p> -<p>– Kijönni?</p> -<p>– Igen. Velem sétára. Miért nem?</p> -<p>Ezuttal Lorry szinlelte, hogy kimegy, miután nem volt képes tőle -választ kapni és egy órai távollét után visszatért. Azalatt a -doktor az ablak melletti székre ült és onnan nézett le a -platánfára; mikor azonban Lorry visszatért, padjához sompolygott -ismét.</p> -<p>Az idő lassan telt, Lorry reménye sötétedett, szive elfogultabb -lett és napról-napra nehezebbé vált. Megjött a harmadik, negyedik -és ötödik nap is. Öt nap, hat nap, hét nap, nyolc nap, kilenc nap. -<span class="pagenum"><a name="Page_232" id= -"Page_232">-232-</a></span></p> -<p>Mindinkább sötétülő reménnyel, mindinkább nehezedő szivvel élte -át Lorry ezt az aggodalmas időt. A titkot jól őrizték, Lucie nem -tudott semmiről és boldog volt; de nem volt eltitkolható, hogy a -cipőkészitő keze, mely kezdetben gyakorlatlan volt, ijesztően -ügyessé vált, hogy munkájára sohasem figyelt annyira, hogy kezei -sohasem voltak oly ügyesek és biztosak, mint a kilencedik este -alkonyában.</p> -<h3><span class="smaller">19. Fejezet.</span><br /> -Egy vélemény.</h3> -<p>Az aggodalmas figyeléstől kimerülve, Lorry állomásán -elszunnyadt. Várakozása tizedik reggelén a szobába sütő nap sugarai -ébresztették föl nehéz álmából, mely az éjszaka homályában meglepte -őt.</p> -<p>Szemét dörzsölte és fölemelkedett; de kétségei támadtak, vajjon -ébren van-e, miközben ezt cselekedte. Mikor ugyanis a doktor -szobájának ajtajához ment és oda betekintett, azt vette észre, hogy -a cipőkészitői pad és szerszámok félre voltak téve és a doktor az -ablaknál ülve olvasott. Rendes reggeli kabát volt rajta és arca -(melyet Lorry tisztán láthatott), ámbár nagyon sápadt, de -kifejezése nyugodtan elmélyedt és figyelmes volt.</p> -<p>Mikor Lorry már megbizonyosodott afelől, hogy ébren volt, még -néhány pillanatig kétkedő bizonytalanságot érzett, vajjon az utóbbi -napok cipőkészitése nem volt-e csupán az ő nyugtalan álma, mert -hiszen barátját szokott ruhájában és külsőben és szokott módon való -elfoglaltságában látta; volt-e valami látható jele annak, hogy az a -változás, melynek emléke oly élénk volt előtte, tényleg -megtörtént?</p> -<p>Mindezt csupán első zavarában és csodálkozásában kérdezte; mert -a válasz szembetünő volt. Ha ez az <span class="pagenum"><a name= -"Page_233" id="Page_233">-233-</a></span> emlék nem keletkezett -volna tényleg létező és elfogadható ok folytán, hogyan került ő, -Lorry Jarvis, ide? Hogy történt az, hogy ő ruhástól elaludt Manette -doktor rendelőszobája divánján és hogy ő kora reggel a doktor -hálószobája ajtaja előtt ezen töpreng?</p> -<p>Néhány perc mulva Miss Pross suttogva állott mellette. Ha még -maradt volna valami kétsége, az ő beszéde ezt minden kétséget -kizáróan eloszlatta volna; gondolatai azonban időközben teljesen -megtisztultak és nem volt több kétsége. Azt tanácsolta, hogy -várjanak, mig eltelik az idő és a reggelizés szokásos órája -elérkezik, ő majd akkor találkozik a doktorral, mintha semmi -rendkivüli nem történt volna. Ha a doktor megszokott lelki -állapotában lesz, akkor Lorry majd óvatosan tanácsot és irányitást -kér attól, akinek a véleményét, aggodalmában, olyan nagyon vágyta -hallani.</p> -<p>Miss Pross helyeselte tanácsát és a tervet nagy gonddal -készitették elő. Minthogy Lorrynak bőven volt ideje szokott -rendszeres öltözködéséhez, a reggelinél a szokott módon csinosan és -tisztán öltözve jelent meg. A doktort szokott módon hivták és ő a -reggelihez lejött.</p> -<p>Amennyire szavaiból kimagyarázható volt, eleinte azt hitte, hogy -leánya esküvője az előtte való napon történt. A hét és hónap -napjának látszólag véletlen, de szándékes emlitése gondolkodásra és -számolásra késztette őt és láthatóan nyugtalanitotta. Máskülönben -teljesen higgadtnak látszott, ugy hogy Lorry elhatározta, hogy az -emlitett véleményt kikéri. A véleményt ő maga fogja -nyilvánitani.</p> -<p>Ezért tehát reggeli után, mikor mindent eltakaritottak és ő a -doktorral egyedül maradt, Lorry értelmesen szólott:</p> -<p>– Kedves Manette, nagyon szeretném bizalmasan hallani az ön -véleményét egy rendkivül érdekes esetre nézve, mely engem kiválóan -érdekel, azaz, hogy nekem <span class="pagenum"><a name="Page_234" -id="Page_234">-234-</a></span> rendkivül érdekesnek látszik, önnek -talán nem lesz olyan, minthogy több jártassága van ezen a -téren.</p> -<p>A doktor a kezére nézett, melyen legutóbbi foglalkozásának még -látszottak a nyomai, nyugtalankodott és figyelmesen hallgatott; -kezét már többször megnézte.</p> -<p>– Manette doktor, – mondá Lorry szeretettel érintvén karját -kezével – egy nagyon kedves barátom esetéről van szó. Kérem, -figyeljen ide és adjon jó tanácsot az ő érdekében, – főképen leánya -kedvéért – leánya miatt, kedves Manette.</p> -<p>– Ha jól értem – mondá a doktor halk hangon – valami lelki -megrendülés…</p> -<p>– Igen.</p> -<p>– Legyen terjedelmes, – mondá a doktor – adjon elő minden -részletet.</p> -<p>Lorry látta, hogy megértik egymást, és folytatta:</p> -<p>– Kedves Manette, régi és hosszantartó megrendülésről van szó, -mely a kedélyt, az érzelmeket, – vagy amint ön nevezi, a lelket – -támadta meg nagy hevesen és hosszantartóan. Az elmét. Az eset a -szenvedőt teljesen lesujtotta; nem lehet tudni, hogy mióta; ő maga -nem tudja az időt kiszámitani és más mód meg nincsen, hogy az -megállapitható volna. A beteg kigyógyult a megrendülésből olyan -kezelés által, melynek ő nem tudja a nyitját; hallottam egyszer, -amint nyilvánosan megható módon beszélt erről. Olyan megrendülésről -van szó, melyből a beteg annyira kigyógyult, hogy ő, a rendkivüli -módon képzett férfi, minden lelki és testi erőfeszitésre képes és -tudását, mely máris nagyon tekintélyes volt, állandóan gyarapitja. -Azonban szerencsétlenségére – ekkor szünetet tartott és mélyet -lélegzett – csekély visszaesés állott be.</p> -<p>A doktor halk hangon kérdezte: Mennyi ideig tartott?</p> -<p>– Kilenc nap és kilenc éjjel. <span class="pagenum"><a name= -"Page_235" id="Page_235">-235-</a></span></p> -<p>– Miben nyilvánult? Gyanitom, – mondá és ujra kezére tekintett, -– hogy régi foglalkozását, mely lelke megrendülésének idejéből -származott, ujból elővette.</p> -<p>– Ugy van.</p> -<p>– Nos, látta-e őt valaha azelőtt ilyen elfoglaltságban? – -kérdezte a doktor nyugodt határozottsággal, ámbár halk hangon.</p> -<p>– Egyszer.</p> -<p>– És mikor a bajába visszaesett, sok tekintetben, vagy minden -tekintetben ugy viselkedett, mint akkoriban?</p> -<p>– Azt hiszem, hogy minden tekintetben.</p> -<p>– Leányát emlitette. Van leányának tudomása a visszaesésről?</p> -<p>– Nincsen. Eltitkolták és remélem, hogy el is fogják titkolni -előtte mindig. Csak én tudok róla és még valaki akiben meg lehet -bizni.</p> -<p>A doktor megragadta kezét és mormogta:</p> -<p>– Ez nagyon kedves volt! Nagyon kiméletes. – Lorry is -megszoritotta az ő kezét és egy darabig egyikük sem beszélt.</p> -<p>– Nos, kedves Manette, – mondá végre Lorry, az ő barátságos és -kiméletes módján – én egyszerü kereskedő vagyok, képtelen arra, -hogy ilyen bonyolult, nehéz esetet elbiráljak. Nincs meg a hozzá -való tudásom, gyakorlatom. Tanácsra van szükségem. Nincsen a -világon ember, akinek a tanácsában jobban megbizhatnék, mint az -Önében. Mondja meg nekem, mitől keletkezett ez a visszaesés? -Beállhat-e egy ujabb ilyen visszaesés? Megakadályozható-e? Hogyan -kezelendő egy ilyen visszaesés? Mi az oka általában? Mit tehetek -barátom érdekében? Senkinek sem fekszik annyira szivén, hogy -barátjának szolgálatot tegyen, mint nekem, csak tudnám, hogy milyen -módon. Azt sem tudom, mit kezdjek ilyen esetben. Ha az Ön -éleslátása, tudása és tapasztalata megmutathatná nekem a helyes -utat, <span class="pagenum"><a name="Page_236" id= -"Page_236">-236-</a></span> sokat tehetnék az ő érdekében. De -vezetés, tanács nélkül, alig tehetek valamit. Kérem, beszéljük meg -az ügyet; világositson föl, hogy kissé tisztábban lássak és -tanitson meg arra, hogy hogyan segithetek kissé többet.</p> -<p>Manette doktor elmélyedve ült, miután ezek a szavak -elhangzottak, Lorry nem sürgette őt.</p> -<p>– Valószinünek tartom, – mondá az orvos látható kényszerrel -törve meg a csendet – hogy a visszaesés, melyet Ön vázolt, kedves -barátom, nem érte váratlanul a szenvedőt.</p> -<p>– Tartott tőle? – bátorkodott Lorry kérdezni.</p> -<p>– Nagyon is. – Önkéntelen borzongással mondotta ezt. – El sem -tudja képzelni, hogy ez a félelem, mennyire ránehezedik az ő -kedélyére és milyen nehéz, majdnem lehetetlen, hogy arra -kényszeritse magát, hogy csak egy szóval is emlitse annak okát, ami -őt lehangolja.</p> -<p>– Nem könnyitene-e lényegesen önmagán, – kérdezte Lorry – ha -elszánná magát arra, hogy titkos töprengése közben valakivel -tudatná állapotát?</p> -<p>– Azt hiszem. De amint mondottam önnek, majdnem lehetetlen. Sőt -nézetem szerint bizonyos esetekben teljesen lehetetlen.</p> -<p>– Mondja meg nekem, – szólott Lorry és kezét ismét gyöngéden a -doktor karjára fektette, miután mind a ketten egy ideig hallgattak -– minek tulajdonitja ön ezt a visszaesést?</p> -<p>– Azt hiszem, – válaszolt Manette doktor – hogy az volt az oka, -hogy szokatlan élénk módon elevenedett meg az a gondolatmenet és -emlék, mely az első alkalommal előidézte betegségét. Azt hiszem, -hogy ez a nagyon fájó visszaemlékezés rendkivüli élénk módon -elevenedett meg. Valószinü, hogy kedélyét már régen meglepte valami -rémitő félelem, hogy ez az emlék felelevenedik, mondjuk bizonyos -körülmények között, valami különös alkalomból. Megkisérelte, hogy -előkészüljön <span class="pagenum"><a name="Page_237" id= -"Page_237">-237-</a></span> erre, de hiába; talán az előkészülés -kényszere még inkább képtelenebbé tette őt arra, hogy annak -ellenállani képes legyen.</p> -<p>– Vajjon emlékszik-e arra, hogy mi történt a visszaesés ideje -alatt? – kérdezte Lorry természetes habozással.</p> -<p>A doktor tanácstalanul nézett körül a szobában, fejét rázta és -halk hangon válaszolt:</p> -<p>– Egyáltalában nem.</p> -<p>– Most, ami a jövőt illeti – kezdé Lorry.</p> -<p>– A jövőt illetően – mondá a doktor, visszanyert -határozottsággal – nagy a reményem. Minthogy a mennybéli könyörület -oly gyorsan helyreállitotta őt ismét, nagy a reményem. Minthogy -hatalmába került annak a befolyásnak, melytől oly régen rettegett -és amelyet oly régóta bizonytalanul előrelátott és amely ellen -küzdött és minthogy továbbá a köd eloszlása és elszállása után -kigyógyult belőle, azt hiszem, hogy tul van a legrosszabbon.</p> -<p>– Jó! Jó! Ez kellemes vigasz. Nagyon köszönöm – mondá Lorry.</p> -<p>– Nagyon köszönöm – ismételte a doktor, alázattal hajtva meg -fejét.</p> -<p>– Két más pont is van, melyről szeretnék felvilágositást kapni – -mondá Lorry. – Szabad folytatnom?</p> -<p>– Nem tehet jobb szolgálatot barátjának. – A doktor kezét -nyujtotta neki.</p> -<p>– Tehát az első: Szereti a tudományt és szokatlanul energikus. -Nagy hévvel szenteli magát hivatása, tudománya gyarapitásának, -idevágó kisérleteknek és más dolgoknak. Nem dolgozik-e -tulsokat?</p> -<p>– Nem hiszem. Talán éppen az a jellemző sajátsága az ő -elméjének, hogy mindig foglalkozást kiván. Ami részben természetes, -részben pedig lelki fájdalmának az eredménye. Mennél kevesebbet -volna elfoglalva egészséges dolgokkal, annál inkább volna annak a -<span class="pagenum"><a name="Page_238" id= -"Page_238">-238-</a></span> veszedelemnek kitéve, hogy elméje -egészségtelen irányba forduljon. Talán ő maga figyelte ezt meg -önmagán és igy jutott a felfedezésre.</p> -<p>– Bizonyos-e abban, hogy ő nem erőlteti meg magát -tulságosan?</p> -<p>– Azt hiszem, hogy ez irányban teljesen bizonyos vagyok.</p> -<p>– Kedves Manette, ha ő most tulerőltetné magát…</p> -<p>– Kedves Lorry, kételkedem azon, hogy ez az eset könnyen -beálljon. Heves megerőltetése volt egy más irányban és ez -ellensulyozást igényel.</p> -<p>– Bocsásson meg, hogy mint kereskedő annyira tolakodó vagyok. -Tételezzük föl egy pillanatra, hogy ő tulerőltette magát, nem -okozhatná-e ez az esetnek a felujulását?</p> -<p>– Nem hiszem, nem hiszem, – mondá Manette doktor a meggyőződés -határozottságával – hogy bármi egyéb, mint egy bizonyos -eszmetársulás, ujithatná azt fel. Azt hiszem, hogy a jövőben csak -ennek a hurnak a rendkivüli heves módon való megpenditése képes azt -ismét felujitani. Azután, ami történt és az ő felgyógyulása után, -nagyon nehezen tudom még elképzelni is, hogy ez a hur ilyen hevesen -megpendithető legyen. Bizom abban és majdnem meg vagyok győződve, -hogy azok a körülmények, melyek visszaesést idézhetnek elő, ki -vannak meritve.</p> -<p>Olyan férfi tartózkodásával beszélt, aki tudta, hogy milyen -csekélység elegendő ahhoz, hogy a lélek művészi organizmusa -elhomályosuljon, de olyan férfi bizalmával is, aki lassan és -személyes szenvedés árán szerezte ezt a meggyőződést. Barátja nem -gondolt arra, hogy őt ebben a meggyőződésében megingassa. -Vigasztaltabbnak, bátrabbnak látszott, mint valóban volt és második -kérdésének utolsó pontjához közeledett. Érezte, hogy ez a -legnehezebb, de visszaemlékezett arra a régi, vasárnap reggeli, -Miss Pross-szal folytatott <span class="pagenum"><a name="Page_239" -id="Page_239">-239-</a></span> beszélgetésére és visszaemlékezett -arra, amit az utolsó kilenc napon látott, ezek az emlékek szinte -kényszeritették, hogy szembekerüljön vele.</p> -<p>– Az a foglalkozás, melynek a betegség hatása alatt szentelte -magát, és amelyből oly szerencsésen kigyógyult, – mondá Lorry -köhécselve – mondjuk, hogy kovácsmesterség volt. Kovácsmesterség. -Az eset kedvéért és hogy az jobban megmagyarázható legyen, tegyük -föl, hogy ebben a beteg állapotában egy kis kohót szokott -használni. Tegyük föl, hogy váratlanul ismét ott találtuk, amint -kohójával dolgozott. Nem kár, hogy ő ezt magánál tartja?</p> -<p>A doktor kezét szeme elé tartotta és lábával idegesen kopogott a -padlón.</p> -<p>– Mindig magánál tartotta – mondá Lorry aggodalmasan tekintve -barátjára. – Nem volna-e jobb, ha azt eltávolitanák?</p> -<p>A doktor kezét még mindig szeme elé tartotta és lábával idegesen -kopogott a padlón.</p> -<p>– Nem találja könnyünek, hogy tanácsot adjon? – mondta Lorry. – -Teljesen felfogom, hogy ez sulyos kérdés. De mégis azt hiszem… – -ekkor aztán fejét rázta és megállott.</p> -<p>– Látja, – mondá Manette doktor feléje fordulva – hogy milyen -nehéz teljesen érthetően megmagyarázni, hogy micsoda művelet ment -végbe e szegény ember lelke belsejében. Valamikor oly -szenvedelmesen kivánta ezt a foglalkozást és annyira megörült neki, -mikor hozzájuthatott; fájdalmait kétségkivül enyhitette azáltal, -hogy az agy munkáját a kezek munkája pótolta és mikor gyakorlottabb -lett, a kéz ügyessége pótolta a lelki gyötrelem találékonyságát, -hogy azóta még annak a gondolatát sem tudta elviselni, hogy -teljesen megváljon attól. Sőt még most is, amikor – mint hiszem – -sokkal biztatóbb a reménye, mint valaha volt és bizalommal beszél -önmagáról, az a gondolat, hogy régi szerszámaira esetleg szüksége -lehet <span class="pagenum"><a name="Page_240" id= -"Page_240">-240-</a></span> és azok nem volnának kéznél, a rémület -oly hirtelen érzésével tölti el, amely talán hasonló lehet ahhoz, -mely képzeletünk szerint egy eltévedt gyermek szivét érheti.</p> -<p>Ő is olyannak látszott, mint az a hasonlat, melyet alkalmazott, -mikor Lorry arcába tekintett.</p> -<p>– De nem lehet-e… fontolja meg! Én csupán felvilágositást kérek, -mint egyszerü kereskedő, akinek csak olyan materiális tárgyakkal -van dolga, mint guineák, shillingek és bankjegyek… vajjon annak a -szerszámoknak a magánál való tartása nem vonja-e maga után az -eszmének a megtartását is? Ha a szerszámok eltüntek, nem tünhetik-e -el azokkal együtt a félelem is? Röviden, nem a félelemmel szemben -való engedékenység-e a kohónak a megtartása?</p> -<p>Ismét hallgatás állott be.</p> -<p>– Ne felejtse azt sem, – mondá a doktor remegő hangon – hogy az -olyan régi, hű bajtárs.</p> -<p>– Én nem tartanám meg, – mondá Lorry fejét rázva és annál -állhatatosabb lett, mikor látta, hogy a doktor nyugtalan. – Azt -ajánlanám neki, hogy áldozza fel. Én csak az Ön jóváhagyását -kivánom. Biztos vagyok benne, hogy nem tesz jót. Kérem, adja -beleegyezését nekem, jó emberének… Leánya kedveért, kedves -Manette!</p> -<p>Különös volt látni, hogy milyen küzdelem folyik lelkében.</p> -<p>– Jó! Az ő nevében, hadd történjék meg; beleegyezem. De nem -távolitanám el, mig ő jelen van. Távolitsák el, ha ő nincsen ott; -nélkülözze régi bajtársát visszaérkezése után.</p> -<p>Lorry szivesen vállalkozott erre és a tanácskozás véget ért. A -napot vidéken töltötték és a doktor teljesen helyre volt állitva. A -három következő napon is teljesen jól érezte magát és a -tizennegyedik napon elutazott, hogy Luciehez és férjéhez -csatlakozzék. Lorry előzően megmagyarázta neki, hogy milyen -<span class="pagenum"><a name="Page_241" id= -"Page_241">-241-</a></span> óvóintézkedést alkalmaztak az ő -hallgatásának a kimagyarázására; ennek megfelelően ő irt Lucienek, -ugy hogy neki semmi gyanuja sem volt.</p> -<p>Aznap este, mikor ő elutazott, Lorry bement szobájába -vágókéssel, fürésszel, vésővel és kalapáccsal fölszerelve, Miss -Pross égő gyertyával kisérte. Zárt ajtók mellett, titokzatosan és -bünös öntudattal Lorry a cipőkészitőpadot darabokra vágta, mialatt -Miss Pross a gyertyát tartotta, mintha valami gyilkosságban -segédkeznék – bősz arca valóban illett is ehhez. A darabokat a -konyha tüzében azonnal elégették (előzően ennek a célnak -megfelelően felapritották) és a szerszámokat, cipőket és bőrt a -kertben elásták. Pusztitás és titkolózás becsületes lelkek előtt -oly rettenetesnek látszik, hogy Lorry és Miss Pross tettük -végrehajtásakor és nyomainak eltüntetésekor szinte olyanoknak -tüntek fel és azt érezték, hogy valami bünténynek a részesei.</p> -<h3><span class="smaller">20. Fejezet.</span><br /> -Egy kérelem.</h3> -<p>Mikor a fiatal pár hazaérkezett, Carton Sydney volt az első, aki -üdvözlésükre megjelent. Még csak néhány órája voltak otthon, mikor -ő már ott volt. Szokásai, külseje, modora nem változott; de valami -durva hűség kifejezése látszott rajta, amit Darnay Károly ezelőtt -még nem vett rajta észre.</p> -<p>Megleste az alkalmat, mikor Darnayt az ablakhoz vezethette, hogy -beszéljen vele, anélkül, hogy valaki hallja.</p> -<p>– Darnay ur, – mondá Carton – szeretném, ha jóbarátok -volnánk.</p> -<p>– Remélem, hogy már jóbarátok vagyunk.</p> -<p>– Ön nagyon kegyes és azért használja ezt a szólásformát; -<span class="pagenum"><a name="Page_242" id= -"Page_242">-242-</a></span> de én nem ilyen szólásformát gondolok. -Valóban, mikor azt mondom, hogy szeretném, ha jó barátok lennénk, -akkor nem is egészen ugy értem azt.</p> -<p>Darnay Károly – amint az természetes is volt – jó hangulatban és -barátságosan kérdezte tőle, hogy hát hogyan értelmezi azt.</p> -<p>– Lelkemre mondom, – válaszolt Carton mosolyogva – sokkal -könnyebbnek találom azt megérteni, mint megértetni. De mégis -megkisérlem. Emlékszik egy bizonyos hirhedt esetre, mikor a -szokottnál is részegebb voltam?</p> -<p>– Emlékszem egy bizonyos hirhedt esetre, mikor ön kényszeritett -engem annak a beismerésére, hogy ön ivott.</p> -<p>– Én is emlékszem erre. Ennek az alkalomnak az átka sulyosan -nehezedik reám, mert még mindig emlékszem arra. Remélem, hogy egy -napon, mikor reám nézvést minden nap véget ér, számláimba majd ezt -is betudják. Ne ijedjen meg; nincsen szándékomban prédikálni.</p> -<p>– Nem ijedek meg. Hogy önt komolynak látom, az nem ijesztő -nekem.</p> -<p>– Ah! – mondá Carton közönyös kézmozdulattal, mintha el akarná -azt legyinteni. – A kérdéses alkalommal (a nagyszámu közül egy, -amint ön tudja) kiállhatatlan voltam, mikor arról fecsegtem, hogy -szeretem-e önt, vagy nem. Óhajtanám, hogy felejtse el.</p> -<p>– Már régen elfelejtettem.</p> -<p>– Már ismét szólásforma! Darnay ur, nekem a felejtés nem olyan -könnyü, mint ahogy ön azt elképzeli. Én egyáltalán nem felejtettem -el és egy odavetett válasz nem segit ahhoz, hogy elfelejtsem.</p> -<p>– Ha a válasz odavetett volt, – mondá Darnay – bocsánatát kérem. -Nem volt más célom, mint hogy ilyen semmis dologról eltereljem a -figyelmet, melyet ön, meglepetésemre, nagyon a szivére látszott -venni. Becsületszavamra mondom önnek, hogy én az ügyet <span class= -"pagenum"><a name="Page_243" id="Page_243">-243-</a></span> már -régen elfelejtettem. Jó Isten! Mi volt ezen felejteni való? Mikor -ön azt a nagy szolgálatot tette, nem volt akkor más fontosabb -dolog, amire emlékezzem?</p> -<p>– Ami a nagy szolgálatot illeti, – mondá Carton – ha ön ilyen -módon beszél arról, akkor kénytelen vagyok önnek bevallani, hogy az -nem volt egyéb, mint hivatásos fogás. Nem tudom, vajjon törődtem-e -azzal, hogy mi lesz az ön sorsa, mikor ezt a fogást alkalmaztam. -Figyeljen! Azt mondom: mikor alkalmaztam; a multról beszélek.</p> -<p>– Ön semminek mondja az ön szolgálatát, – válaszolt Darnay, – de -én nem akarok vitatkozni az <i>ön</i> odavetett válaszán.</p> -<p>– Való igaz, Darnay ur, higyjen nekem! De letértem szándékomról; -arról beszéltem, hogy jó barátok legyünk. Ön ismer engem mostan. Ön -tudja, hogy én képtelen vagyok minden nemesebb és jobb férfias -törekvésre. Ha ezt kétségbevonja, kérdezze meg Stryvert, ő majd -megmondja önnek.</p> -<p>– Én előnyt adok annak, hogy magam alkossam meg véleményemet az -ő megkérdezése nélkül.</p> -<p>– Jó! Mindenesetre ön ismer engem, hogy ledér kutya vagyok, aki -jót sohasem tett és nem is fog tenni.</p> -<p>– Nem tudom, hogy nem fog-e.</p> -<p>– De én tudom és szavammal állok érte. Nos! Ha ön eltürni képes, -hogy ilyen haszontalan fickó és ilyen kétes hirü fickó alkalmilag -idejöjjön, arra kérem, hogy engedje meg, hogy én mint privilegizált -személy itten ki- és bejárhassak; hogy ugy tekintsenek, mint valami -hasznavehetetlen butordarabot (még hozzáfüzném azt is, hogy nem -valami diszitő, ha nem fedeztem volna fel a kettőnk között való -hasonlatosságot), melyet régi szolgálatai fejében megtürnek, de nem -vesznek róla tudomást. Nem hiszem, hogy az engedelemmel -visszaélnék. Százat teszek egy ellen, ha többször mint négyszer -venném évenkint igénybe. Megvallom, jólesnék, ha ezt az engedelmet -megkapnám. <span class="pagenum"><a name="Page_244" id= -"Page_244">-244-</a></span></p> -<p>– Kisérelje meg?</p> -<p>– Ez más szavakkal azt jelenti: hogy ön olyannak akar engem -tekinteni, amilyennek én óhajtom. Köszönöm, Darnay. Szabad nevét -igy használnom?</p> -<p>– Ugy hiszem, most már igen, Carton.</p> -<p>Kezet fogtak reá és Sydney elfordult. Egy perccel később minden -látszat szerint olyan jelentéktelen volt, mint mindig.</p> -<p>Mikor ő eltávozott, egy este folyamán, melyet Miss Pross a -doktor és Lorryval együtt töltöttek el, Darnay Károly -általánosságban emlitette ezt a vele való beszélgetést és Carton -Sydneyről azt mondotta, hogy ő a gondatlanságnak és a jövővel való -nemtörődésnek a rejtélye. Nem beszélt róla kesernyés vagy feddő -értelemben, hanem olyannak mondotta, amilyennek ő mutatkozott.</p> -<p>Sejtelme sem volt arról, hogy szép fiatal felesége ezzel a -gondolattal foglalkozzék; de mikor később hozzáment szobájába, ő -már várt reá és az a szép gondolkodó kifejezés ott ült a -homlokán.</p> -<p>– Gondolatokkal vagyunk tele ma este? – mondá Darnay megölelve -őt.</p> -<p>– Igen, kedves Károly, – válaszolta kezét mellére téve és -kérdező, figyelmes tekintetét reáfüggesztette – nagyon is tele -vagyunk gondolatokkal ma este, mert valami van a lelkemen ma -este.</p> -<p>– Mi az, édes Luciem?</p> -<p>– Megigéred, hogy nem kérdezel valamit, ha arra kérlek.</p> -<p>– Hogy megigérem-e? Mit nem igérek meg neked, szerelmem?</p> -<p>Valóban mit tagadhatott volna meg tőle, amint egyik kezével -aranyos haját simitotta el arcából, a másikat szivére helyezte, -mely őérte dobogott!</p> -<p>– Azt hiszem, hogy szegény Carton ur több kiméletet és tisztelet -érdemel, mint amennyit te juttattál neki ma este. <span class= -"pagenum"><a name="Page_245" id="Page_245">-245-</a></span></p> -<p>– Valóban, drágám? Miért?</p> -<p>– Ez az, amit ne kérdezz tőlem. De én azt hiszem, tudom, hogy ő -többet érdemel.</p> -<p>– Ha te tudod, az elegendő. Mit kivánsz tőlem, életem?</p> -<p>– Arra kérlek, kedvesem, légy mindig előzékeny iránta és elnéző -hibáival szemben, ha nincs jelen. Arra kérlek, hidd el, hogy van -szive, melyet ritkán, nagyon ritkán mutat csak meg, hogy sebekkel -van tele. Édesem, én láttam, amint vérzett.</p> -<p>– Nagyon fáj, – mondá Darnay Károly csodálkozva – hogy -igazságtalan voltam hozzá. Sohasem tételeztem volna fel ezt -róla.</p> -<p>– Édes férjem, ugy van. Félek, hogy őt nem lehet megváltoztatni, -alig van remény arra, hogy jellemében vagy anyagi viszonyaiban -valami javulás álljon be. De meg vagyok róla győződve, hogy ő jó, -nemes, sőt nagylelkü dolgokra is képes.</p> -<p>Ezen elveszett emberben való tiszta hitében oly szép volt, hogy -férje órákhosszat képes lett volna őt nézni.</p> -<p>– Édes szerelmem! – ölelte át férjét s fejét mellére hajtva, ugy -tekintett föl reá. – Emlékezz arra, hogy mi mily erősek vagyunk a -boldogságunkban és hogy ő milyen gyönge a nyomorában.</p> -<p>A kérés szivébe hatott.</p> -<p>– Sohasem felejtem el, drága szivem! Mindig emlékezni fogok -erre, amig élek.</p> -<p>Az aranyos fej fölé hajolt, rózsás ajkait megcsókolta és -karjaiba ölelte őt. Ha a sötét utcának egy magános kóborlója -hallotta volna mostan az ő ártatlan vallomását és láthatta volna a -részvét könnyeit, melyeket férje, akit ő annyira szeretett, csókolt -fel szelid kék szeméről, belesirhatott volna az éjszakába – és -ajkai nem először hangoztatták volna ezeket a szavakat: »Isten -áldja meg édes részvétért!« <span class="pagenum"><a name= -"Page_246" id="Page_246">-246-</a></span></p> -<h3><span class="smaller">21. Fejezet.</span><br /> -Visszhangzó lépések.</h3> -<p>Már emlitve volt, hogy az a sarok, ahol a doktor lakott, milyen -bámulatosan visszhangzott. Lucie a nyugodtan hangzó sarok csendes -házában ült, évek lépteinek visszhangját figyelve és szorgalmasan -gombolyitotta az aranyfonalat, mely férje, atyja, a saját és régi -házvezetője és társa életét nyugodt boldogsággal kötötte össze.</p> -<p>Eleinte voltak olyan idők, amikor – ámbár teljesen boldog volt -mint fiatal feleség – munkája lassan kisiklott kezéből és szemei -elhomályosultak. Mert valami közeledett a visszhanggal, távoli, -könnyü tipegés, – még alig hallható, ami szivét tulságosan -megremegtette. Izgatott remények és kétség – eddig még előtte -ismeretlen szeretetnek a reménye; kétség, vajjon a világon marad-e, -hogy ezt az uj boldogságot élvezhesse – küzdöttek lelkében. A -visszhangok között néha a saját korai sirjához vezető lépések -hangját vélte hallani és az a gondolat, hogy férje elhagyatva -maradna itten és őt siratná, szemeit könnyekkel telitette.</p> -<p>Ez az idő elmult és az ő kis Lucieje keblén pihent. Majd a -közeledő visszhangok között az ő piciny lépteinek és gügyögő -szavának a hangja volt hallható. Habár sulyosabb lépések jobban -hangzottak, a bölcső mellett ülő fiatal anya ezeknek a közeledését -hallotta. Megérkeztek és az árnyékos ház napsugaras lett a gyermek -nevetésétől és a gyermekek mennyei barátja, akire ő gondjaiban az -övét is rábizta, ugy látszott, hogy a gyermeket karjaiba ölelte, -mint régen tette és az anyát szent gyönyörrel töltötte el.</p> -<p>Szorgalmasan gombolyitgatta az aranyfonalat, mely mindannyiukat -összekötötte és nyugalmas boldogságot terjesztett, amerre csak -tekintett. Lucie <span class="pagenum"><a name="Page_247" id= -"Page_247">-247-</a></span> az évek visszhangjában csak barátságos -és vigasztaló hangokat hallott. Férje lépései erőteljesen és -boldogan hangzottak közöttük, atyjáéi szilárdan és egyenletesen; -Miss Pross lépése pedig ugy hangzott, mint az ostorozott tüzes -paripáé, horkolt és dobogott a platán alatt a kertben.</p> -<p>Ha az egyéb lépések között fájdalom hangja is hallatszott, nem -volt kétségbeejtő, sem kegyetlen. Sőt mikor az ő aranyhaja, mint -valami fénykoszoru feküdt a párnán, egy kicsiny fiu sápadt arca -körül, aki azt mondta: »kedves apa és anya, oly szomoru vagyok, -hogy itthagylak titeket és kedves testvéremet; de hivnak, mennem -kell«, a fiatal anya arcát áztató könnyek nem voltak csupán a -gyötrelem könnyei, mikor lelke ölelő karjaitól elbucsuzott. Ezeket -a könyeket türni kell, de nem szabad eltiltani. Látják az Atya -arcát. Ó Atyám, ó áldott szók!</p> -<p>Igy keverődött egy angyal szárnyainak a suhogása a többi -visszhang közé, ezek nem voltak csupán földi hangok, a menny -szellője is ott lebegett közöttük. Szél sóhajtása is vegyült -közéjük, mely a kicsiny kerti sirdomb fölött fujdogált; Lucie azt -is hallotta, amint halkan zsongott, – mint a homokos parton pihenő -tenger lehellete nyáron – miközben a kicsiny Lucie kómikus -komolysággal végezte reggeli feladatát, vagy anyja lábánál ülve -babát öltöztetett és csacsogott a két város nyelvén, amely életébe -szövődött.</p> -<p>Az echo ritkán hangoztatta Carton Sydney lépteit. Legfeljebb ha -féltucatszor évenkint élt privilégiumával, hogy meghivás nélkül -eljött és ott ült velük az este folyamán, mint ahogy szokott. -Bortól hevülten sohasem jött oda. Valami más reávonatkozót is -suttogott a visszhang, olyasvalamit, amit minden kor minden igazi -echója suttogott.</p> -<p>Ha egy férfi igazán szeretett egy asszonyt, aki reá nézve -elveszett, de azután ismét reátalált, ha megváltozottan is, mint -kifogástalan anya és feleség, <span class="pagenum"><a name= -"Page_248" id="Page_248">-248-</a></span> ugy az ő gyermekei valami -különös szeretettel vonzódnak hozzá, gyöngéd, ösztönszerü -részvéttel. Hogy milyen rejtett érzelmek érintődnek ilyenkor, azt -semmi visszhang nem képes hangoztatni, de ugy van és ugy volt a -jelen esetben is. Carton volt az első idegen, aki felé a kicsiny -Lucie gömbölyü karjait nyujtogatta és ő megtartotta ezt a helyet -akkor is, mikor a kis leány növekedett. A kis fiunak is majdnem -utolsó szava őt illette: »Szegény Carton, csókoljátok meg -helyettem«.</p> -<p>Stryver egyengette utját a törvénytudók között, mint valami -hatalmas gépezet, mely előrehalad a zavaros vizben és hasznos -barátját vonszolta maga után, mint a vontatóhajó a csónakot. -Valamint az ilyen csónak rendszerint ide-oda vetődik és -legtöbbnyire viz alatt van, Sydney is ilyen nedves életmódot -folytatott. Könnyelmü és állhatatos szokásai irányitották életét, -melyek szerencsétlenségre könnyelmübbek és állhatatosabbak voltak, -mint a becsület és szégyen bármilyen ösztönző érzelme; ő nem -gondolt arra, hogy megszünjön az oroszlán sakálja lenni, mint ahogy -az igazi sakál gondolna arra, hogy oroszlánná emelkedjék. Stryver -gazdag volt; feleségül vett egy viruló özvegyet, akinek vagyona és -három fia volt, akiken, gömbölyü sima fejüket kivéve, egyéb -ragyogás alig volt.</p> -<p>Ezt a három ifju urat Stryver, minden pórusából sértő jóakaratot -izzadva, mint három juhot hajtotta. Soho nyugodt sarkába és Lucie -férjének tanitványokul ajánlotta őket ezen gyöngéd szavak -kiséretében: »Halló, Darnay, itt van három darab vajaskenyér -háztartása lakomáihoz!« Ennek a három darab vajaskenyérnek az -udvarias visszautasitása Stryvert nagy méltatlankodással töltötte -el, melyet később az ifju urak nevelése alkalmával felhasznált, -lelkükbe vésve, hogy óvakodjanak az ilyen tanitófajta koldusok -büszkeségétől. Az a szokása is volt, hogy nehéz bora <span class= -"pagenum"><a name="Page_249" id="Page_249">-249-</a></span> mellett -Stryvernének szokta mesélgetni, hogy Darnayné egykor milyen -művészetet alkalmazott, hogy őt »megfogja« és hogy ő ravaszságával -és állhatatosságával hogyan kerülte el a »megfogatást«. Néhány -King’s Bench törvényszékbeli barátja, akiknek alkalmilag módjuk -volt, hogy nehéz borát és hazudozásait megizleljék, azzal -mentegették őt, hogy ezt a hazugságot annyiszor mondotta el, hogy ő -maga is már elhitte, – ami bizonyára annyira sulyosbitotta ezt az -egyébként is komisz sértést, hogy igazságosnak látszanék annak az -elkövetőjét egy megfelelő elhagyatott helyre vinni és ott -fölakasztani, hogy utban ne legyen.</p> -<p>Ilyen hangok is voltak az echók között, melyeket Lucie néha -elmélyedve, néha mulatva és nevetve rajtuk, hallott a visszhangzó -sarokban, mig kis leánya hatéves lett. Hogy milyen közel járt -szivéhez gyermeke, valamint kedves atyja öntudatos és tevékeny -lépteinek és szeretett férje lépteinek visszhangja, azt fölösleges -emliteni. Sem azt, hogy milyen kellemes zene volt az ő füleinek -közös otthonuk könnyed visszhangja, melyet ő bölcs és izléses -takarékossággal oly ügyesen vezetett, hogy az bőséges, de nem -pazarló volt. Sem azt, hogy mily édes volt hallania, mikor atyja -gyakran mondogatta, hogy tapasztalata szerint házaséletében még -több gondosságot tanusit irányában, mint hajadonkorában tette -(mintha az lehetséges volna), vagy mikor férje annyiszor -hangoztatta, hogy az ő gondossága és kötelességtudása nem oszlik -meg iránta való szerelme és neki juttatott segitsége között és azt -kérdezte tőle:</p> -<p>– Mi az a büvös titok, szerelmem, hogy te mindegyikünknek -mindene vagy, mintha itten csak egy ember volna és sohasem látszik, -hogy sietnél, vagy hogy sok volna a dolgod?</p> -<p>De más echók is hangzottak az egész idő alatt és a távolból -fenyegetően dörögtek a sarokban. Éppen <span class= -"pagenum"><a name="Page_250" id="Page_250">-250-</a></span> akkor, -a kis Lucie hatodik születése napja körül, félelmetes hangok -hallatszottak, mintha Franciaország fölött veszedelmes vihar volna -keletkezőben, melyet a tenger tornyosuló hullámai kisértek.</p> -<p>Egy este, julius közepén, az 1789-ik esztendőben, Lorry még -későn odajött hozzájuk Tellsonéktól és Lucie és férje mellé beült -az ablak homályába. Tikkasztó, zivatarral fenyegető éjszaka volt és -mind a hárman visszaemlékeztek arra a régi vasárnapi éjszakára, -mikor a villámlást ugyanarról a helyről nézték.</p> -<p>– Már azt kezdtem hinni, – mondá Lorry barna parókáját igazgatva -– hogy az egész éjszakát Tellsonéknál töltöm. Annyi dolgunk volt -egész nap, hogy azt sem tudtuk, mihez fogjunk elébb, vagy hogy -merre forduljunk. Párisban olyan nagy az aggodalom, hogy szinte -elárasztanak minket megbizással. Ugy látszik, hogy odaát levő -üzletfeleink nem képesek vagyonukat elég gyorsan reánk bizni. Egész -határozottsággal mánia tört ki közöttük, hogy vagyonukat Angliába -küldjék.</p> -<p>– Ennek veszedelmes a látszata – mondá Darnay.</p> -<p>– Ön azt mondja, hogy veszedelmes a látszata, kedves Darnay? -Igaz! De mi nem tudjuk, hogy mi ennek az oka. Az emberek oly -esztelenek. Néhányan közülünk Tellsonéknál öregszenek és tulságosan -igénybe vannak véve, megfelelő ok nélkül pedig mi valóban nem -térhetünk el a rendes foglalkozásunktól.</p> -<p>– Mégis, – mondá Darnay – ön tudja, hogy milyen borus és -veszedelmes a látóhatár.</p> -<p>– Nagyon jól tudom, – helyeselte Lorry és igyekezett önmagát -rábeszélni, hogy jó hangulata elromlott és igy dörmögött – de el -vagyok szánva arra, hogy ilyen hosszu, fáradságos nap után duzzogni -fogok. Hol van Manette?</p> -<p>– Itt van! – mondá a doktor, aki ebben a pillanatban lépett be a -sötét szobába. <span class="pagenum"><a name="Page_251" id= -"Page_251">-251-</a></span></p> -<p>– Mennyire örülök, hogy itthon van. Ez a sok siettetett munka, -azok a rossz hirek, melyek egész napon át környékeztek, ok nélkül -felizgattak. Remélem, nem megy el?</p> -<p>– Nem; de ha tetszik, játszom önnel »backgammon«-t<a name= -"FNanchor_2" id="FNanchor_2"></a><a href="#Footnote_2" class= -"fnanchor">2)</a> – mondá a doktor.</p> -<p>– Azt hiszem, hogy nincsen kedvem ehhez, ha szabad véleményemet -nyilvánitanom. Ma nem vagyok olyan hangulatban, hogy önnel -mérkőzzem. Itt van még a tea, Lucie? Nem látok!</p> -<p>– Természetesen, vártuk önt.</p> -<p>– Köszönöm, édesem. A drága gyermek ágyban van?</p> -<p>– Nyugodtan alszik.</p> -<p>– Ez helyes; mind egészséges és jól van. De nem is tudom, hogy -miért legyen itt valami máshogyan, mint jó egészségben, hála -Istennek; de én annyit bosszankodtam egész napon át és nem is -vagyok már olyan fiatal, mint voltam. Tea, édesem? Nagyon köszönöm. -Foglalja most el helyét körünkben, üljünk csendben és hallgassuk a -visszhangot, amelyről önnek megvan a teóriája.</p> -<p>– Nem teória az, csak képzelődés.</p> -<p>– Hát jól van, képzelődés, bölcs báránykám – mondá Lorry -szeretettel simogatva kezét. – Nagyon sok és nagyon hangos ma az -echo, nemde? Figyeljen csak!</p> -<p class="center">*</p> -<p>Eszeveszettek, őrültek és veszedelmesek a lépések, ha valakinek -az életébe nyomódnak. Ha egyszer pirosra festődtek, nehéz azokat -megtisztitani. Ilyen lépések dühöngtek messze Saint Antoineban, -mikor a kicsiny társaság ott ült a londoni sötét ablaknál. -<span class="pagenum"><a name="Page_252" id= -"Page_252">-252-</a></span></p> -<p>Saint Antoineban ezen a reggelen a madárijesztők sötétlő nagy -tömegekben mozogtak ide s tova és a hullámzó fejek fölött gyakori -volt a villogás, kardok és szuronyok acélja ragyogott a napfényben. -Iszonyu orditás hallatszott Saint Antoine torkából, egész erdő -meztelen kar tusakodott a levegőben, mint a száraz faágak a téli -szélben, minden kéz görcsösen markolt valami fegyvert, vagy -fegyverhez hasonlót, mely a mélységekből került elő, ki tudja, mily -messzeségből?</p> -<p>Hogy ki osztotta szét a fegyvereket, honnan kerültek elő, hogy -kinek a közbenjárására meredtek egyszerre csomónkint az égnek, mint -valami villám a tömeg feje fölött, azt senki a csődületben -megmondani nem tudta; de puskákat osztottak szét és töltényeket, -lőport és golyót, vas- és farudakat, késeket, fejszéket, -vasvillákat, mindenféle fegyvert, amit a haragtól lángoló -találékonyság csak felfedezni vagy kigondolni képes volt. Azok, -akik mást nem találtak, véres kézzel köveket és téglákat téptek ki -a falakból. Minden ér, minden sziv Saint Antoineban lázas volt az -izgalomtól. Minden élő teremtmény semminek sem tekintette az életet -és őrült szenvedéllyel kész volt azt feláldozni.</p> -<p>Mint ahogy a forró vizforgatagnak van középpontja, ugy ez az -őrjöngő tömeg is mind Defarge kocsmája körül forgott, a katlanban -minden embercsepp a középpont felé törekedett, ahol Defarge a -puskaportól és izzadságtól már feketén osztogatja a parancsot, a -fegyvert, ezt az embert visszalökte, amazt előreszoritotta, az -egyiktől a fegyvert elvette, hogy a másiknak adja és a legsürübb -tömegben dolgozott és tevékeny volt.</p> -<p>– Légy a közelemben, Jacques Három – kiáltja Defarge – és ti, -Jacques Egy és Kettő, váljatok el és álljatok annyi hazánkfiának az -élére, amennyit csak összehozni tudtok. Hol van a feleségem? -<span class="pagenum"><a name="Page_253" id= -"Page_253">-253-</a></span></p> -<p>– Itt vagyok – mondá az asszony, nyugodtan, mint rendesen, de ma -nem kötött. Határozott jobbja fejszét markolt a békés kötőtük -helyett, övébe pisztoly és egy kegyetlen kés volt dugva.</p> -<p>– Hová mégy, feleségem?</p> -<p>– Egyelőre veled megyek, – mondá az asszony – majd meglátsz -azonnal az asszonyok élén.</p> -<p>– Előre tehát! – kiáltotta Defarge harsogó hangon. – Hazámfiai, -barátaim, készen vagyunk! A Bastille felé!</p> -<p>Olyan orditással, mely ugy hangzott, mintha Franciaország minden -lehellete ezt a gyülölt szót kiáltotta volna, emelkedett fel az élő -tenger, hullám hullámot, mélység mélységet követve boritotta el a -városnak azt a pontját. Megkondult a vészharang, pergett a dob, a -tenger dühöngött és mennydörgött uj partján és a roham -megkezdődött.</p> -<p>Mély árkok, kettős felvonóhid, szilárd kőfalak, nyolc hatalmas -torony, ágyuk, puskák, tüzelés és füst. A tüzelés és füstön -keresztül, a tüzben és füstben – a tenger ágyuhoz vetette őt és -abban a pillanatban tüzérré válva – küzdött Defarge, a kocsmáros, -két forró óra hosszat, mint bátor katona.</p> -<p>Mély árok, egyik felvonóhid, szilárd kőfalak, nyolc hatalmas -torony, ágyuk, puskák, tüzelés és füst. Egy felvonóhidat -elfoglaltak!</p> -<p>– Munkára, bajtársak, mind, munkára! Dolgozz, Jacques Egy, -Jacques Kettő, Jacques Egyezer, Jacques Kétezer, Jacques -Huszonötezer! Minden angyal és ördög nevében, amelyik kedvesebb, -munkára! – igy kiáltott Defarge, a kocsmáros, ágyuja mellett, mely -már régen megtüzesedett.</p> -<p>– Ide hozzám, asszonyok! – kiáltotta felesége. – Micsoda! Mi is -tudunk ugy ölni, mint a férfiak, ha a hely be van véve. – És köréje -csoportosultak az asszonyok vérszomjas kiáltással, különféle módon -<span class="pagenum"><a name="Page_254" id= -"Page_254">-254-</a></span> fölfegyverkezve, de mind egyforma éhség -és boszuszomjban.</p> -<p>Ágyu, puskák, tüzelés és füst; de még áll a mély árok, az utolsó -felvonóhid, a szilárd kőfalak és a nyolc hatalmas torony. Csekély -akadályok keletkeznek a dübörgő tengeráradatban, az első sebesültek -okozzák. Csillogó fegyverek, lobogó fáklyák, nedves szalmától -gőzölgő kocsik, kemény munka a szomszédos barrikádokon minden -irányban, orditás, fegyverek dördülése, átkozódás, végnélküli -bátorság, ágyudörgés és puskaropogás és az eleven tengernek bőszült -bömbölése; de még mindig áll a mély árok, az utolsó felvonóhid, a -szilárd kőfalak, és nyolc hatalmas torony és Defarge, a kocsmáros, -még ott áll ágyuja mellett, mely kétszeresen tüzes lett négy forró -óra szolgálatától.</p> -<p>Fehér zászló a várfokán és tárgyalás, – alig vehető észre a -dühöngő viharban, melyben semmi sem hallható – a tenger hirtelen -mérhetetlen magasságra emelkedik és Defargeot, a kocsmárost, a -leeresztett felvonóhidon át, a hatalmas kőfalak mentén, a nyolc -hatalmas torony közepébe sodorja, mely megadja magát.</p> -<p>Oly ellenállhatatlan volt az őt előresodró oceán ereje, hogy -éppen oly kevéssé vehetett lélegzetet vagy fordithatta meg fejét, -mintha a Déli-tenger örvényében küzdött volna, amig a Bastille -külső udvarában lába ismét szilárd talajra nem talált. Itt -felkuszik egy fal sarkára és körültekint. Jacques Három ott állott -mellette. Defargené asszonyai élén, az előtte elterülő távolságban -volt látható, késsel a kezében. Mindenütt őrjöngés, ujjongás, -fülsiketitő és őrült zavarodás, dühöngő bömbölés és mégis őrjöngő -némajáték.</p> -<p>– A foglyokat!</p> -<p>– Az irásokat!</p> -<p>– A titkos börtönöket! <span class="pagenum"><a name="Page_255" -id="Page_255">-255-</a></span></p> -<p>– A kinzószerszámokat!</p> -<p>– A foglyokat!</p> -<p>Ezek a kiáltások és még tizezer más érthetetlen volt hallható. -»A foglyokat« kiáltás hallatszott legsürübben és legérthetőbben a -tenger felől, amely betódult, oly végtelen embertömegekben, -akárcsak az idő vagy tér. Mikor a legelső hullámok elvonultak és -magukkal sodorták a börtönőröket, rögtöni halállal fenyegették -őket, ha a legtitkosabb sarok is fölnyitatlan marad, Defarge -hatalmas kezét ezen emberek egyikének a mellére fektette, – őszfejü -ember akinek égő fáklya volt a kezében – elkülönitette őt a -többitől és odavitte a falhoz maga mellé.</p> -<p>– Mutasd meg az Északi Tornyot! – mondá Defarge. – Gyorsan!</p> -<p>– Hiven elvezetem, – válaszolt az ember – ha velem jön. De ottan -nincsen senki.</p> -<p>– Mit jelent Százöt, Északi Torony? – kérdé Defarge. – -Gyorsan!</p> -<p>– Mit jelent, uram?</p> -<p>– Foglyot jelent-e vagy börtönt? Vagy azt akarod, hogy -megöljelek?</p> -<p>– Öld meg – károgta Jacques Három, aki közelébe jutott.</p> -<p>– Uram, az egy börtön.</p> -<p>– Mutasd meg!</p> -<p>– Jöjjön erre!</p> -<p>Jacques Három arcán ott ült a mohó tekintet, láthatóan -elkedvetlenült, mikor a párbeszéd olyan fordulatot vett, mely nem -igért vérontást, Defargeot karjánál fogta, mint ahogy ő fogta a -börtönőrt. Ez alatt a beszélgetés alatt mind a hárman összedugták -fejüket, még igy is alig érthették meg egymást, oly félelmetes volt -az eleven oceán dühöngése, mikor betört a várba és elárasztotta az -udvarokat, folyosókat és lépcsőket. Kivül és köröskörül dübörgő -dörgéssel verődött oda a falakhoz néha egy-egy <span class= -"pagenum"><a name="Page_256" id="Page_256">-256-</a></span> magános -ujjongó felkiáltás is elszállott a levegőben, mint a hullámeső.</p> -<p>Homályos boltozatokon haladtak végig, ahova a nap sugara soha be -nem hatolt, sötét barlangok és ketrecek titokzatos ajtói mellett -sirbolthoz hasonló lépcsőkön lefelé, majd ismét meredek kő- és -téglalépcsőkön föl, melyek inkább kiszáradt vizeséshez, mint -lépcsőkhöz voltak hasonlók, – folytatták nagy sietéssel utjukat -Defarge, a börtönőr és Jacques Három, szorosan fogva egymás karját, -Itt-ott, különösen eleinte, az áradat egyes hullámai elérték őket -és elhömpölyögtek mellettük; de mikor a leszállás véget ért és egy -kanyargó lépcsőn a toronyba kapaszkodtak, egyedül maradtak. Itten a -vastag falak és boltozatok közé zárva, a várban és a vár körül -folyó vihart csak távoli zugásként hallották, mintha a dübörgés, -melyet most hagytak el, hallóképességüket megsemmisitette -volna.</p> -<p>A börtönőr megállott egy alacsony ajtónál, kulcsot dugott a -nyikorgó zárba, lassan kitárta az ajtót és mikor mindannyian -meghajolva beléptek, mondá:</p> -<p>– Százöt, Északi Torony!</p> -<p>Magasan fönt a falban volt egy nehéz vasráccsal elzárt ablak, -előtte védőfal, ugy hogy az eget csak ugy lehetett látni, ha az -ember mélyen lehajolva tekintett fölfelé. Volt ott egynéhány láb -mély, nehéz vasráccsal körülvett tüzhely; a tüzhelyen régi, -fehéres-szürke fahamu; egy szék, egy asztal és egy szalmazsák; a -négy fekete fal egyikében rozsdás vaskarika.</p> -<p>– Világits a fáklyával, lassan a fal mentén, hogy láthassak – -mondá Defarge a börtönőrnek.</p> -<p>Az ember engedelmeskedett és Defarge szemével követte a -fénysugárt.</p> -<p>– Állj! Nézz ide, Jacques!</p> -<p>– M. S.! – károgta Jacques Három, amint mohón olvasta. -<span class="pagenum"><a name="Page_257" id= -"Page_257">-257-</a></span></p> -<p>– Manette Sándor – sugta Defarge a fülébe és a betükön -puskaportól fekete ujjával végighaladt. – És ide irta »egy szegény -orvos«; mindenesetre ő karcolta a kőbe ezt a naptárt. Mi van a -kezedben? Feszitővas? Add ide!</p> -<p>Az ő kezében még mindig ott volt ágyujának gyujtóvesszője. -Hirtelen elcserélte a két szerszámot és a szuette szék és asztal -felé fordulva, azokat néhány csapással darabokra törte.</p> -<p>– Tartsd magasabbra a fáklyát! – kiáltott dühösen a börtönőrre. -– Jacques, kutasd át gondosan azokat a darabokat. És ime, itt a -késem, – odadobta – vágd széjjel a szalmazsákot és keress a -szalmában. Tartsd magasabban a fáklyát!</p> -<p>Fenyegető pillantást vetett a börtönőr felé, felkuszott a -tüzhelyre és benézett a kéménybe, falait a feszitővassal verte és -az előtte levő vasrácsot meglazitotta. Néhány pillanat mulva -vakolat és mész hullott le, fejét elforditotta, nehogy arcába -potyogjon; majd kezével óvatosan keresgélt a kéményben, a régi -fahamuban és a kémény négy repedésében, melyet vasával felfedezett, -vagy pedig repesztett.</p> -<p>– Nincs semmi a fa között, a szalma között, Jacques?</p> -<p>– Semmi.</p> -<p>– Rakjuk össze egy halomba, a börtön közepére. Igy! Gyujtsd -meg!</p> -<p>A börtönőr meggyujtotta a kis rakást, mely magasan és forróan -lángolt. Égni hagyták; ismét meghajoltak, mikor az alacsony -boltozott ajtón kiléptek és visszatértek az udvarba. Lefelé -haladtak, mire odajutottak a dühöngő hullámok közepébe, hallásukat -visszanyerték.</p> -<p>A tenger tombolt és zugott és Defargeot kivánta. Saint Antoine -hangosan hivta kocsmárosát, hogy ő legyen a vezetője annak a -csoportnak, mely őrizte <span class="pagenum"><a name="Page_258" -id="Page_258">-258-</a></span> a kormányzót, aki a Bastillet -védelmezte és a népet lövette. Különben nem vezethették a -kormányzót a városházán székelő biróság elé. Különben a kormányzó -elmenekülhetett volna és a nép vére (melynek sok éven át nem volt -értéke, de most hirtelen becsessé vált) megbosszulatlan -maradna.</p> -<p>A szenvedélytől és dühtől tobzódó tömegben, mely a -komortekintetü, szürke, pirosfelhajtásos kabátba öltözött, öreg -katonatisztet körülfogta, csak egy higgadt alak volt, egy asszony -alakja.</p> -<p>– Ime, itt a férjem! – kiáltotta az asszony és reámutatott -kezével. – Nézzed, Defarge! – Az asszony mozdulatlanul állott az -öreg katonatiszt közelében; és mozdulatlanul ottmaradt mellette, -mikor Defarge és a többiek őt az utcákon végighurcolták; -mozdulatlanul közelében volt, mikor rendeltetése céljához -közeledett és valaki őt hátulról megütötte; mozdulatlanul ott volt -a közelében, mikor régóta gyülekező esőként hullott reája az ütés -és csapás; oly szorosan közelében volt, mikor ő holtan rogyott -össze, hogy hirtelen megélénkülve, lábát nyakára helyezte és -kegyetlen késével, – melyet régen készen tartott – fejét -lemetszette.</p> -<p>Megérkezett az idő, mikor Saint Antoine megvalósitotta -rettenetes eszméjét, hogy embereket huzott fel a lámpások helyére, -hogy megmutassa nekik azt, hogy ő mivé vált és mire képes. Saint -Antoine vére felforrt, és folyt a vaskezü zsarnokság és uralom -vére, – lefolyt a városháza lépcsőiről, ahol a kormányzó teteme -hevert – ott folyt Defargené cipője talpa alatt, mikor azt a -tetemre helyezte, hogy könnyebben lefejezhesse.</p> -<p>– Eresszétek le a lámpást! – kiáltott Saint Antoine, mikor -vérszomjasan körültekintett a halálnak uj módját keresve. – -Katonáinak egyikét őrnek itthagyjuk! – Az őr ott lógott az őrhelyén -és a dühöngő áradat tovább tódult. <span class="pagenum"><a name= -"Page_259" id="Page_259">-259-</a></span></p> -<p>A feketevizü fenyegető tenger egymást romboló ellentétes -hullámaival, melynek mélységét még nem tudják, erejét még nem -ismerik. A könyörtelen tenger, mely tele van szenvedélytől izzó -alakokkal, bosszut szomjazó hangokkal és arcokkal, melyeknek -vonásai a szenvedés kemencéjében annyira megkeményedtek, hogy a -részvét érzése rajtuk nyomot nem hagy.</p> -<p>Az arcok oceánjában, melyeken minden vad és dühöngő kifejezés -élénken kinyomódott, volt két csoport arc, – minden csoportban hét -– mely annyira elütött a többitől, hogy tenger ezeknél érdekesebb -roncsokat hullámain még nem görgetett. Hét fogolynak az arcát, -akiket a vihar kiszabaditott, sirboltjukat föltépte, ott hordozták -magasan, fejük fölött; mind megrémülten, zavartan bámult és -csodálkozott, mintha elkövetkezett volna az itéletnapja és a -körülöttük ujjongók mind elkárhozott lelkek volnának. Más hét arc -is volt ottan, ezeket még magasabban vitték körül – hét halott arca -– lecsukódó szemhéjuk, félig látható szemük itéletnapjára -várakozott. Arcuk érzéketlen, tartózkodó – nem megsemmisült – -kifejezés ült rajtuk; mintha rémületes szünetet tartanának, hogy -majd ismét felemeljék tekintetüket és vértelen ajkakkal tegyenek -tanuságot: »<i>Te tetted ezt!</i>«</p> -<p>Hét kiszabaditott fogoly, hét lándzsára szurt véres fej, nyolc -hatalmas tornyu megátkozott vár kulcsai, néhány fölfedezett levél -és már elmult idők foglyainak emlékei, kik megtört szivvel régen -meghaltak, – ilyet és ehhez hasonlót hangoztatnak vissza -messzehallhatóan Saint Antoine léptei Páris utcáin végig, julius -közepén, 1789-ben. Az Ég hiusitsa meg Darnay Lucie képzelődését és -tartsa távol ezeket a lépteket az ő életétől! Mert ezek -eszeveszettek, őrültek és veszedelmesek; és annyi évvel azután, -<span class="pagenum"><a name="Page_260" id= -"Page_260">-260-</a></span> hogy Defarge kocsmája ajtaja előtt a -bor kiömlött, nem moshatók könnyen tisztára, ha egyszer pirosra -festődtek.</p> -<h3><span class="smaller">22. Fejezet.</span><br /> -A tenger még folyton árad.</h3> -<p>A zabolátlan Saint Antoinenak csak egy hete volt az ujjongásra, -hogy szük adag kemény és keserü kenyerét – amennyire csak képes -volt – testvéri ölelkezéssel és üdvözléssel megpuhitsa; ennek -eltelte után Defargené szokott módon ott ült számolóasztala mögött, -vendégeire ügyelve. Defargené nem viselt rózsát a fejdiszében, mert -a kémek nagy testvéri egyesülete már ezalatt a rövid hét alatt is -oly félénkké vált, hogy nem merte magát a Szent könyörületére -bizni. Az utcák fölött lógó lámpák félelmetesen rugalmasak -voltak.</p> -<p>Defargené keresztbefont karokkal ült a reggeli nap fényében és a -korcsmába és az utcába bámult. Mindkettőben szegényes, piszkos -külsejü csoportok álldogáltak, akiknek arcából a hatalom öntudata -tekintett le. A legrongyosabb hálósapka, mely ferdén lógott a fakó -arc fölött, ékesen beszélt: Én tudom, hogy nekem, aki ezt a sapkát -viselem, mily nehéz volt életemet tengetnem; de tudod-e, hogy mily -könnyünek találtam én, aki ezt a sapkát viselem, azt, hogy téged -életedtől megfosszalak? Minden sovány, mezitelen kar, mely azelőtt -munkában volt, minden pillanatban készen volt arra, hogy ilyen -munkához fogjon, ha kedve tartotta. A kötő asszonyok ujjai -görcsösen vonaglanak azzal a tudattal, hogy tépni is képesek. Saint -Antoine arcának képe megváltozott; évszázadokon keresztül -kalapáltak rajta és az utolsó befejező ütések hatalmas kifejezést -juttattak arcának. <span class="pagenum"><a name="Page_261" id= -"Page_261">-261-</a></span></p> -<p>Defargené elfojtott jóváhagyással figyelt, amint azt Saint -Antoine asszonyainak vezetőjétől meg is kivánták. A testvériség -egyik asszonya kötögetett az oldalán. Egy éhező füszeresnek -alacsony termetü, kövér felesége és két gyermek anyja, ez a -segédtiszt már a Bosszuangyal névre tett szert.</p> -<p>– Figyelj! – mondá a Bosszuangyal – figyelj csak! Ki jön?</p> -<p>Mint valami gyujtózsinór, melyet Saint Antoine határától a -korcsmáig fektettek és hirtelen meggyujtottak, ugy terjedt gyorsan -a mormogás.</p> -<p>– Ez Defarge – mondá az asszony. – Csend, hazámfiai!</p> -<p>Defarge jött lélekszakadva, levette a vörös sapkát fejéről és -körültekintett.</p> -<p>– Figyeljen mindenki! – mondá az asszony. – Figyeljétek őt!</p> -<p>Defarge lihegve állott ott, kiváncsi szemek és nyitott szájak -hátterében, mely az ajtó körül képződött; a korcsma vendégei mind -fölugrottak.</p> -<p>– Beszélj, férjem. Mi ujság?</p> -<p>– Hirek a másvilágból!</p> -<p>– Hogyan? – kiáltá az asszony megvetően. – A másvilágból?</p> -<p>– Emlékeztek-e mindannyian az öreg Foulon-ra, aki az éhező -népnek azt mondotta, hogy legeljenek – és aki meghalt és a pokolba -került?</p> -<p>– Mindenki! – hangzott minden torokból.</p> -<p>– A hir tőle származik. Ő közöttünk van!</p> -<p>– Közöttünk? – hangzott ismét az egyetemes torokból. – És -halottan?</p> -<p>– Nem halott! Annyira félt tőlünk, – oka volt reá – hogy -halottnak mondatta magát és nagy temetést rendeztetett magának. De -megtalálták őt elevenen, a vidéken elrejtőzött és most idehozták. -Láttam őt éppen most, mint foglyot, a városháza <span class= -"pagenum"><a name="Page_262" id="Page_262">-262-</a></span> felé -vivő utjában. Azt mondottam, hogy volt oka, hogy féljen tőlünk. -Beszéljetek mind! Volt-e oka?</p> -<p>Hetven esztendőnél idősebb, nyomorult, vén bünös, ha eddig még -nem tudta volna azt, szive mélyén érezte volna ennek a válasznak a -hallatára.</p> -<p>Pillanatnyi mély csend következett. Defarge és felesége -szilárdan néztek egymásra. Bosszuangyal lehajolt és egy dob zörgése -volt hallható, amint azt az asztal alól elővette.</p> -<p>– Hazámfiai! – kiáltotta szilárd hangon. – Készen vagyunk?</p> -<p>Defargené kése azonnal ott volt az övében; a dob pergett az -utcán, mintha a dobos és dob varázslat utján kerültek volna -egymáshoz; és a Bosszuangyal rémitő kiáltozással, karjait feje -fölött lóbálva, mint 40 furia rohant házról-házra, hogy társnőit -előhivja.</p> -<p>A férfiak félelmetesek voltak, amint vérszomjas tekintettel -néztek ki az ablakon, és a kezük ügyébe eső fegyvert megragadva, az -utcára rohantak; de az asszonyok látása vérfagyasztó volt még a -legbátrabb embernek is. Otthagyták házi foglalkozásukat, -gyermekeiket, öregeiket és betegeiket a puszta padlón, meztelenül -és kiéhezetten kuporogva és kusza hajjal rohantak ki; egymást -őrülésig izgatták a legvadabb kiáltozással és mozdulatokkal. -Foulont, a gazembert, elfogták, testvérem! Az öreg Foulont -elfogták, anyám! Az alávaló Foulont elfogták, leányom! Azután egy -másik csoport rohant közéjük, mellét verte, haját tépte és -vijjogott: – Foulon él, Foulon, aki az éhezőknek tanácsolta, hogy -legeljenek. Foulon aki öreg apámnak mondotta, hogy legeljen, ha -nincs kenyerem az ő számára. Foulon, aki csecsemőmnek azt mondotta, -hogy füvet szopjon, mikor ezek a mellek kiszáradtak a szükségtől. -Ó! Istennek szent anyja! Ez a Foulon! Ó Ég, a mi szenvedésünk! -Hallgass reám, halott gyermekem és meghalt apám. Térdeimen, ezeken -a köveken esküszöm, <span class="pagenum"><a name="Page_263" id= -"Page_263">-263-</a></span> hogy értetek bosszut állott Foulonon. -Férjek, testvérek, fiaink: adjátok nekünk Foulon vérét; adjátok -nekünk Foulon fejét; adjátok nekünk Foulon szivét; adjátok nekünk -Foulon testét és lelkét. Tépjétek Foulont darabokra s ássátok a -földbe, hogy fü nőjön belőle! – Ilyen kiáltással forogtak az -asszonyok csoportokban, vad őrületig izgatva, egymást ütötték, -tépték, mig szenvedélytől ájultan össze nem rogytak és csak a -hozzájuk tartozó férfiak mentették meg őket az agyontaposástól.</p> -<p>Mindazonáltal egy pillanatot sem veszitettek el; egy pillanatot -sem! Foulon a városházán volt és talán szabadon bocsátják. Soha, -amig Saint Antoine tudja, hogy minden szenvedést, sérelmet és -gyalázatot kellett eltürnie. Felfegyverzett férfiak és asszonyok -gyorsan tódultak ki a városnegyedből és magukkal vonták mind a -söpredéket is, oly vonzóerővel, hogy negyedórával azután, élő lélek -nem volt látható Saint Antoine kebelében, kivévén néhány öreg -anyókát és a kiáltozó gyermekeket.</p> -<p>Nem. Zsufolásig megtöltötték a törvényszék termét, ahol ez az -öreg, csunya, gonosz ember volt és elárasztották a szomszédos nagy -teret és az utcákat. Defarge-ék, férj és feleség, a Bosszuangyal és -Jacques Három egészen elöl állottak, nem messze tőle a tárgyalási -teremben.</p> -<p>– Nézd! – kiáltott az asszony, késével reámutatva. – Nézd a vén -gazembert, kötelekkel van megkötözve. Jó eszme volt egy csomó füvet -kötni a hátára. Ha! ha! Ezt jól csinálták. Hadd egye meg most! – Az -asszony kését hóna alá dugta és tapsolt, mint valami -szinházban.</p> -<p>Defargené mögött álló emberek elmondották megelégedettségének -okát a mögöttük állóknak, ezek pedig másoknak, és ismét másoknak, -ugy hogy nemsokára a szomszédos utcák a tapsolástól hangzottak. -Hasonló módon továbbitották bámulatos gyorsasággal <span class= -"pagenum"><a name="Page_264" id="Page_264">-264-</a></span> -Defargené türelmetlenségének gyakori megnyilatkozását, mikor -két-három óráig tartó unalmas törvényszéki tárgyalások alatt -vékaszámra öntötték a szót. Ami annál könnyebb volt, mert sokan -bámulatos ügyességgel felkusztak az épület külsejére és az -ablakokon néztek be a terembe; ezek jól ismerték Defargenét és -távirószolgálatot végeztek közte és a kivül levő tömeg között.</p> -<p>A nap végre oly magasra emelkedett, hogy egy barátságos sugara, -mint a remény vagy védelem jelképe, az agg fogoly fejét érte. Ez a -nagy kegy nem volt elviselhető! A korlát egy pillanat alatt -izzé-porrá volt zúzva, – már különben is feltünően sokáig állott -ott – széjjelszórták és Saint Antoine megragadta őt!</p> -<p>Azonnal megtudták, még a tömeg legtávolabbi szélein is, Defarge -csupán átugrott a korláton és egy asztalon és a nyomorultat -halálthozó karjaiba ölelte – Defargené követte férjét és kezére -csavarta a kötelek egyikét, melyekkel a fogoly meg volt kötözve – a -Bosszuangyal és Jacques Három még nem is voltak mellettük és az -ablakokban levő férfiak még nem ugrottak be a terembe, mint a -magasan ülő ragadozó madarak, mikor már az egész városon -végighangzott:</p> -<p>– Hozzátok ki! Lámpásra vele!</p> -<p>Lelökték és fölemelték, lógó fejjel hurcolták le a lépcsőn, most -térden, majd lábán állott, majd ismét hátán fekve cipelték; -ütötték, verték és majdnem megfulladt a fü- és szalmacsomóktól, -melyeket száz meg száz kéz dobott az arcába; megtépve, összezuzva, -véresen, lihegve, de mindig kegyelemért könyörgött és rimánkodott, -majd szenvedéllyel védekezett sorsa ellen, azon a kis szabad -területen, mely körülötte képződött azáltal, hogy az emberek -hátrább huzódtak, hogy jobban láthassák őt; majd mint valami száraz -fakölöncöt hurcolták a lábak erdejében a <span class= -"pagenum"><a name="Page_265" id="Page_265">-265-</a></span> -legközelebbi utcasarokig, ahol ilyen végzetes lámpa csüngött; -Defargené itten elbocsátotta őt – mint a macska az egeret – -nyugodtan és higgadtan nézett reá, mialatt a többiek mindent -elkészitettek és ő kegyelemért esdekelt. Az asszonyok az egész idő -alatt folyton ott vijjogtak körülötte, a férfiak pedig -szenvedelmesen kiáltották, hogy füvet a szájába s ugy akasszák fel. -Felhuzták először, de a kötél elszakadt és ők orditozva fogták -karjaikba, felhuzták másodszor, a kötél elszakadt és ők orditozva -fogták karjaikba; a kötél aztán megkönyörült és kibirta őt és -nemsokára dárdára volt tüzve a feje, elegendő fü a szájában, Saint -Antoine pedig ott táncolt a látvány körül.</p> -<p>De ezzel még nem végződött a napnak munkája, mert Saint Antoine -dühöngő vére az orditozás és táncolástól felhevült és forrott; -mikor estefelé meghallotta, hogy a legyilkoltnak veje, a népnek -elnyomója és ugyancsak ellensége, 500 lovasból álló őrség -felügyelete alatt jön Párisba, Saint Antoine nagy papirosivekre -irta az ő büneit, hatalmába keritette s – egy hadsereg közepéből is -kitépte volna, hogy Foulon társaságába juttassa! Fejét és szivét -lándzsákra tüzte és a napnak három zsákmányát farkasüvöltéssel -hordta körül az utcákon.</p> -<p>A sötét éjszaka beállta előtt nem tértek haza a férfiak és -asszonyok a siró, kenyér nélkül levő gyermekekhez. Azután hosszu -sorokban lepték el a nyomoruságos péküzleteket és türelmesen -várakoztak, hogy rossz kenyeret vásároljanak és mialatt korgó -gyomorral várakoztak, az időt azzal töltötték el, hogy a nap -diadalaitól megittasultan egymást átölelték és gyönyöreit ujra -végigélvezték azáltal, hogy ismét elmondották egymásnak. A rongyos -emberek csoportjai lassankint kisebbedtek, elszóródtak és magas -ablakokban halvány mécsek gyultak ki, kis tüzeket gyujtottak az -utcákon, melyeknél a szomszédok <span class="pagenum"><a name= -"Page_266" id="Page_266">-266-</a></span> közösen főztek és azután -a kapuk előtt vacsoráztak.</p> -<p>Nyomoruságos, szük vacsora volt, hus nem tett kárt benne, sem -más hozzávaló, a rossz kenyéren kivül. De az egyesülés egy kis -táplálóanyagot kevert a kőkemény élelmiszerek közé és néhány -szikrányi vidámságot is csalt ki belőlük. Apák és anyák, kiknek -teljes részük volt a legkegyetlenebb vérengzésben, kedélyesen -játszadoztak vézna gyermekeikkel; a szeretők szeretkeztek és -reméltek, ilyen világ környezetében.</p> -<p>Már hajnalodott, mikor az utolsó csoport vendég elhagyta Defarge -korcsmáját és Defarge rekedt hangon mondotta feleségének, mikor az -ajtót bereteszelte:</p> -<p>– Végre megérkezett, kedvesem.</p> -<p>– Igaz – válaszolta az asszony. – Majdnem!</p> -<p>Saint Antoine aludt; Defarge-ék aludtak; sőt még a Bosszuangyal -is aludt éhező füszeresével és a dob is pihent. A dob hangja volt -az egyedüli Saint Antoineban, melyet a vérengzés és vihar nem -változtatott meg. A Bosszuangyal, a dob őrzője, fölkelthette és -ugyanolyan hangokat csalhatott volna ki belőle, mint a Bastille -bevétele vagy Foulon halála előtt: de a férfiak és asszonyok rekedt -hangja Saint Antoine kebelében teljesen elváltozott.</p> -<h3><span class="smaller">23. Fejezet.</span><br /> -Tüz.</h3> -<p>Megváltozott a falu, ahol a kut csobogott és ahonnan az utkaparó -naponta kijárt, hogy az országut köveiből néhány morzsa kenyeret -verjen ki, mely szegény tudatlan lelkét és nyomorult, vézna testét -összetartotta. A szikla tetején levő börtön nem volt <span class= -"pagenum"><a name="Page_267" id="Page_267">-267-</a></span> már -olyan uralkodó, mint azelőtt; volt benne katona őrségül, de nem -sok; tisztek is voltak, hogy a katonákra ügyeljenek, de egyik sem -tudta, hogy katonái mit tesznek, kivéve azt, hogy valószinüen nem -azt tennék, amit parancsolnak.</p> -<p>Közel és távol tönkrement vidék terül el, mely nem volt egyéb, -mint pusztaság. Minden zöld levél, minden fü és gabonaszál oly -sorvadt és szegényes volt, mint nyomorult népe. Minden elbágyadt, -lehangolt, elnyomott és megtörött állapotban volt. Lakások, -keritések, férfiak, asszonyok, gyermekek és a föld, mely őket -hordozta – mind ki volt szipolyozva.</p> -<p>Monseigneur (mint egyén, gyakran méltányos ur) a nemzetnek -áldása volt, mindennek, ami őt környezte, lovagias szinezetet -adott, előkelő példája volt a fényűző, ragyogó életmódnak, mégis ő -volt az okozója annak, hogy minden ily állapotba jutott. Különös, -hogy a természet, mely kizárólag az ő használatára készült, oly -gyorsan és alaposan kipréseltette magát. Bizonyára van valami -rövidlátás az örökkévaló intézkedéseiben! De mégis ugy volt; mikor -aztán a kövekből az utolsó csepp vért is kipréselték és a kinzópad -utolsó csavarát annyiszor forgatták, hogy rudja elgörbült és hogy -forgott, forgott, anélkül, hogy valamibe kapaszkodott volna, ugy -hogy Monseigneur otthagyta ezt a megbizhatatlan, alacsonyrendü -jelenséget.</p> -<p>De a falun és sok más hasonló falun, nem ez a változás tünt fel. -Monseigneur husz vagy több év óta szipolyozta és préselte azt és -nagyritkán tisztelte csak meg jelenlétével, kivévén, hogy a -vadászat gyönyöreit élvezze, ilyenkor majd a népet, majd pedig a -vadat hajszolta. Ez utóbbinak a kimélésére Monseigneur nagy -területeket müveletlen vadonnak hagyott meg. A változás abban -nyilvánult, hogy a faluban alacsonyrendü, közönséges arcok jelentek -meg, <span class="pagenum"><a name="Page_268" id= -"Page_268">-268-</a></span> nem pedig abban, hogy Monseigneur -előkelő, vésett, boldog és boldogitó arckifejezése eltünt.</p> -<p>Ebben az időben ugyanis az utkaparó, amint magányosan ott -dolgozgatott az ut porában és nem nagyon gyötörte magát azzal az -eszmével, hogy ő is csak por és porrá kell válnia, főképpen azzal a -gondolattal volt elfoglalva, hogy milyen szük a vacsorája és hogy -mennyivel többet enne, ha volna mit, ebben az időben, mikor -magányos munkájából fölpillantott és a vidéket nézte, egy vad -alakot látott, amint gyalogolva közeledik. Az ilyen alak azelőtt -ritka, most pedig gyakori eset volt a vidéken. Amint közelebb jött, -az utkaparó meglepetés nélkül vette észre, hogy az torzonborz haju, -szinte barbár külsejü, magas termetü férfi volt és olyan facipőt -viselt, mely még az utkaparónak is otrombának látszott; arca sötét, -vad, naptól barnult, az országutak szennyétől és porától piszkos, -ruhája nedves a mocsarak párájától és tele az erdő ösvényein -rárakodott tüskével, levelekkel és mohával.</p> -<p>Ilyen külsejü ember jött feléje, mint valami kisértet, juliusi -nap déltáján, mikor a töltésen levő kőhalom tövében ült, hogy -amennyire lehet, védőhelyet találjon a hirtelen keletkezett jégeső -ellen.</p> -<p>Az ember ránézett, ránézett a völgyben elterülő falura, a -malomra, a sziklán emelkedő börtönre. Mikor mindezt szemügyre -vette, olyan dialektussal, mely éppen csak hogy érthető volt, igy -szólott hozzá:</p> -<p>– Hogy megy, Jacques?</p> -<p>– Köszönöm, jól, Jacques.</p> -<p>– Kezet ide!</p> -<p>Kezet fogtak és az ember leült a kőhalomra.</p> -<p>– Nincs ebéd?</p> -<p>– Most nincs más, csak vacsora – mondá az utkaparó éhes -arccal.</p> -<p>– Ez a divat, – dörmögött a másik – sehol sem találtam ebédet. -<span class="pagenum"><a name="Page_269" id= -"Page_269">-269-</a></span></p> -<p>Elővette megfeketedett pipáját, megtöltötte, acéllal és kovával -meggyujtotta, szitta, mig jól égett, majd hirtelen eltávolitotta -magától és valamit beléjeejtett, ami mutató- és hüvelykujja között -volt, ez föllángolt és füstfelhőben elpuffant.</p> -<p>– Kezet ide! – Ezuttal az utkaparón volt a sor, hogy ezt mondja, -miután ezt a müveletet megfigyelte. Ismét kezet fogtak.</p> -<p>– Ma éjjel? – kérdé az utkaparó.</p> -<p>– Ma éjjel – válaszolt az ember, pipáját szájába dugva.</p> -<p>– Hol?</p> -<p>– Itt.</p> -<p>Ő és az utkaparó a kőhalmon ülve, hallgatva nézték egymást, a -jégeső ott zuhogott köröttük, majd az ég a falu fölött ismét -kiderült.</p> -<p>– Mutasd meg! – mondá az utas és a domb tetejére ment.</p> -<p>– Nézz oda! – válaszolt az utkaparó kinyujtott karral. – Menj -itten lefelé, egyenest végig az utcán és a kut mellett…</p> -<p>– Az ördög vigye el mindezt! – szakitotta félbe a másik, -végigtekintve a vidéken. – Én nem megyek az utak és kutak mellett. -Nos?</p> -<p>– Tehát! Körülbelül két órányira a falu fölötti domb mögött.</p> -<p>– Jó. Mikor hagyod abba a munkát?</p> -<p>– Napnyugtakor.</p> -<p>– Fölkeltesz-e, mielőtt hazamégy? Két éjjelen át vándoroltam -pihenés nélkül. Pipámat szivom el és azután ugy alszom, mint a -gyermek. Fölkeltesz?</p> -<p>– Bizonyára!</p> -<p>A vándor elszitta pipáját, zsebébe dugta, levetette nehéz -facipőit és háttal feküdt a kőhalomra. Egy pillanattal későbben -mélyen aludt.</p> -<p>Mialatt az utkaparó folytatta poros munkáját és az elvonuló -jégesőfelhők az ég kékjéből szalagokat <span class= -"pagenum"><a name="Page_270" id="Page_270">-270-</a></span> -láttattak, melyeknek a vidéken ezüstszalagok feleltek meg, ugy -látszott, hogy ez a kis ember (aki most piros sapkát viselt a kék -helyett) egészen el volt varázsolva a kőhalmon fekvő ember -látásától. Szeme annyiszor fordult feléje, hogy szerszámait csak -gépiesen használta és nagyon kevés eredménnyel. A naptól barnult -arc, a fekete, kuszált haj és szakál, a durva szövetü vörös sapka, -az otthon készült szövetből és durva bőrökből való idegenszerü -ruha, az eredetileg hatalmas, de éhezéstől lesoványodott alak, az -alvás közben mogorván, kétségbeesetten összeszoritott ajkak: -irtózattal töltötték el az utkaparót. A vándor sokat járhatott, -lába tele volt sebbel, bokája vérzett; füvel és levelekkel -teletömött facipője hosszu utját nehezitette, ruhája tele volt -lyukkal. Az utkaparó föléje hajolt és igyekezett meglátni, vajjon a -keblében vagy másutt elrejtve van-e fegyver nála; de -eredménytelenül, mert az karjait mellén szorosan összefonta, mint -ahogy a száját csukva tartotta. Védőfalakkal, őrházakkal, kapukkal, -árkokkal és felvonóhidakkal megerősitett városok levegőnek -látszottak csak ehhez az emberhez képest. Mikor az alakról a -horizontra nézett és körültekintett, képzelete hasonló alakokat -látott, amint feltartóztatás nélkül haladtak Franciaországon végig, -a középpont felé.</p> -<p>Az ember tovább aludt, nem törődve jégesővel, az utána való jó -idővel, napfénnyel, mely arcába sütött, mig a nap nyugaton -lesülyedt és az ég izzott. Az utkaparó összeszedte szerszámait, -hogy hazamenjen a faluba és fölkeltette őt.</p> -<p>– Jó – mondá az alvó és könyökére emelkedett. – Két órányira a -domb teteje mögött.</p> -<p>– Körülbelül.</p> -<p>– Körülbelül. Jó!</p> -<p>Az utkaparó hazament, por kisérte előtte vagy mögötte, aszerint, -amint a szél fujt, gyorsan odaért a kuthoz, ott elkeveredett a -sovány tehenek közé, <span class="pagenum"><a name="Page_271" id= -"Page_271">-271-</a></span> amelyeket ottan itattak és ugy -látszott, hogy ezeknek is suttogott, amint halk hangon beszélt az -egész falu népéhez. Mikor a falu népe elköltötte szük vacsoráját, -nem kuszott ágyba, mint rendesen szokta; hanem a kapuk elé kijött -és ottmaradt. A suttogás csodálatos módon fertőző lett és mikor -sötétség beállta után a falu a kut köré gyült, ugyancsak -csodálatosan volt fertőzve azzal a szenvedéllyel, hogy várakozóan -csakis egy irányba nézett az égre. Gabelle, a helység -főhivatalnoka, nyugtalan lett, háza tetejére ment egyedül és ő is -abba az irányba nézett; kéménye mögül látta a kut melletti -elsötétülő arcokat és a sekrestyéshez üzent, aki a templom kulcsait -őrizte, hogy nemsokára talán szükséges lesz a vészharangot -megkonditani.</p> -<p>Az éjszaka sötétedett. A kastélyt övező fák, melyek azt a -külvilágtól elkülönitették, zugtak a keletkező szélben, mintha a -sulyos és sötét kőtömeget fenyegetnék. Az eső vadul zuhogott a -terrász két lépcsőjén és a nagy kapuhoz verődött, mint valami gyors -hirvivő, aki a bennlevőket felkelti. Hirtelen szélroham száguldott -végig a csarnokon a régi dárdák és fegyverek között és sóhajtozva -haladt végig a lépcsőkön és megrázta az ágy függönyeit, melyben a -márki utoljára aludt. Kelet, nyugat, észak és délről az erdőkön -keresztül jött négy nehézlépésü, borzas alak, letiporták a magas -füvet és összetörték a száraz faágakat, amint óvatosan az udvar -felé tartottak, ahol összetalálkoztak. Hirtelen fénysugár villant -fel és különböző irányban eltünt, majd ismét minden elsötétült.</p> -<p>De nem sokáig. Mindjárt azután a kastély különös módon a saját -fényétől lett láthatóvá, mintha világitana. A homlokzaton egy -vékony fénysugár játszadozott, átlátszó helyeket keresett, majd az -ivek, ballusztrádok és ablakok között mutatkozott. Majd magasabbra -csapott föl, szélesebb és világosabb lett. <span class= -"pagenum"><a name="Page_272" id="Page_272">-272-</a></span> -Hirtelen egy sor ablakból lángok törtek elő és merev álmukból -fölébresztett kőarcok bámultak ki a tüzből.</p> -<p>Néhány ember hangja hallatszott a ház körül, aki még ottmaradt; -majd lovat nyergeltek és egy lovas elvágtatott. Őrült sebességgel -nyargalt a sötétségben és az izzadtságtól habzó ló csupán a falu -kutjánál állott meg Gabelle ajtaja előtt.</p> -<p>– Segitség, Gabelle, segitsen mindenki.</p> -<p>A vészharang türelmetlenül kondult; de más segitség (ha ez ugyan -annak mondható) nem volt. Az utkaparó és kétszázötven jóbarátja -összefont karral állott a kutnál és a fényoszlopot nézte az -égboltozaton.</p> -<p>– Lehet vagy negyven láb magas – mondották kárörömmel, de egyik -sem mozdult.</p> -<p>A kastélybeli lovas és a habzó paripa tovább vágtatott a falun -végig, a köves lejtőn föl, a sziklán levő börtönhöz. A kapuban egy -csoport tiszt állott és nézte a tüzet, oldalt egy csoport -katona:</p> -<p>– Segitség, tiszt urak, a kastély ég; értékes tárgyakat még -jókori segitséggel meg lehet menteni. Segitség! Segitség!</p> -<p>A tisztek a katonákra néztek, akik a tüzet bámulták, nem adtak -parancsot és vállvonogatva és bosszusan harapdálva ajkaikat -válaszolták:</p> -<p>– Hadd égjen!</p> -<p>Mikor a lovas az uton végig kivágtatott a faluból, a falut -kivilágitották. Az utkaparó és kétszázötven jóbarátja megragadták -az eszmét, mint egy ember, házaikba szaladtak és minden homályos -kis ablakba gyertyát helyeztek. A minden tekintetben uralkodó inség -okozta, hogy parancsoló hangon kértek kölcsön gyertyát Gabelletől; -és mikor ez a hivatalnok egy rövid ideig akadékoskodott és -habozott, az utkaparó, aki különben nagyon alázatos volt minden -feljebbvalóval szemben, azt jegyezte meg, hogy kocsik <span class= -"pagenum"><a name="Page_273" id="Page_273">-273-</a></span> nagyon -alkalmasak örömtüzek gyujtására és a lovakat is meg lehet sütni -benne.</p> -<p>A kastély magára maradt és tovább égett. Egy tüzes, a pokoli -vidék felől jövő szél belefujt a vad lángtengerbe és ugy látszott, -hogy elfujja az épületet. A tüz lángolása és lecsapódása között a -kőarcok fájdalomtól vonaglani látszottak. Mikor a nagy tömeg kő és -oszlop ledült, a füst elsötétitette a kőarcot az orron levő két -gödröcskével; majd ismét kilátszott a füsttömegből, mintha a -keményszivü márki arca volna, aki máglyán égett és a lángokkal -küzködött.</p> -<p>A kastély égett; a szomszédos fák, melyeket a láng elért, -megpörkölődtek és összezsugorodtak; távolabb álló fák, melyeket a -négy vad alak meggyujtott, az égő épületet ujabb füstfelhőbe -boritották. Megolvadt ólom és vas forrt a szökőkut -márványmedencéjében; a viz kiapadt, a gyertyaoltó kupakhoz hasonló -tornyok eltüntek, mint a jég a tüzárban, és négy szakadozott -lángpatak módjára folytak végig a falakon. Nagy repedések, -szakadások támadtak a szilárd falakban, minden irányban; elkábult -madarak röpködték körül és hullottak bele a parázsba; négy vad alak -vonult tova kelet, nyugat, észak és dél felé a füstbeborult utakon, -a láng, melyet ott gyujtottak, vezette őket legközelebbi céljuk -felé. A kivilágitott falu hatalmába keritette a vészharangot, -elkergette a harangozót és gyönyörében harangozott.</p> -<p>Más is történt; a falu az éhezés, a tüz, a harangozástól -föleszmélve, hirtelen arra gondolt, hogy Gabelle volt a bér és adó -összegyüjtője, – ámbár az utóbbi időben csak nagyon csekély -adórészletet, bért pedig egyáltalán nem kapott – türelmetlenül -beszélni óhajtott vele, házát körülvette és személyes tárgyalásra -hivta őt. Gabelle erre házát szorosan elreteszelte és visszavonult, -hogy önmagával tanácsot tartson. Ennek a tanácskozásnak az volt az -eredménye, <span class="pagenum"><a name="Page_274" id= -"Page_274">-274-</a></span> hogy Gabelle ismét a háztető kéménye -mögé vonult és arra határozta el magát, ha ajtaját betörik (ő -ugyanis alacsonytermetü, délvidéki és bosszuálló természetü ember -volt) leveti magát onnan és az alul levő emberek közül egyet-kettőt -igy agyonüt.</p> -<p>Valószinü, hogy Gabellenek hosszunak tünt az éjszaka ott fönn, -amint kitekintett a távoli kastély tüzére és a falu gyertyáira, -kapujának a döngetése és az örömharangok kongatásának a hangja volt -a látvány kisérő muzsikája; nem is emlitve azt, hogy vele szemben a -postaépület előtt egy lámpa lógott és a falunak nagy volt a -hajlandósága, hogy azt az ő javára onnan eltávolitsa. Szorongó -helyzet, egy nyári éjszakán ott állani a sötét, tátongó tenger -partján, készen arra, hogy beleugorjék, amire Gabelle elszánta -magát. De a barátságos hajnal végre feltünt, a falubeli gyertyák -kialudtak és a nép szerencséjére elszéledt. Gabelle is leszállt a -háztetőről és egyidőre élete még megmenekült.</p> -<p>Száz mérföldnyi kerületben, más tüzek fényénél, ezen vagy más -éjjel más hivatalnokok kevésbbé szerencsések voltak, mert a fölkelő -nap, az egykori békés utcákban, ahol születtek és nevelkedtek, -felakasztva látta meg őket; és más falu és város lakói pedig -szintén kevésbbé voltak szerencsések, mint az utkaparó és barátai, -mert a hivatalnokok és katonaság sikeresen ellenük fordult és őket -akasztotta fel. De a vad alakok szilárd lépéssel haladtak kelet, -nyugat, észak és dél felé, bármi is történt, bárkit is akasztottak, -a tüz lángolt. A matematika minden művészetével sem lett volna -képes egy hivatalnok sem kiszámitani azt, hogy mily magas, vizzé -váló akasztófára volna szükség, hogy ezt a tüzet eloltsa. -<span class="pagenum"><a name="Page_275" id= -"Page_275">-275-</a></span></p> -<h3><span class="smaller">24. Fejezet.</span><br /> -A mágnessziget vonz.</h3> -<p>Tüzlángban, tengeráradásban telt el három viharos év, a szilárd -földet megrázta a dühöngő tenger áradása, melynek most sohasem volt -apálya, mindig csak áradt mind magasabb és magasabbra, a parton -lakók rémülete és bámulatára. A kis Lucie három ujabb -születésenapját fonta az aranyfonál életének békés szövetébe.</p> -<p>Sok éjjel és sok nappal hallgatták a békés ház lakói a sarok -visszhangját, és szivük elszorult a viharos léptek hallatára. Az ő -lelkükbe ugy vésődtek bele ezek a lépések, mint olyan nép léptei, -mely vörös zászló alatt kiáltja, hogy hazája veszedelemben forog és -rémületesen kitartó varázslattal hosszu időn dühös fenevaddá -változott.</p> -<p>Monseigneur rendje otthagyta ezt a jelenséget, minthogy nem -méltányolták őt eléggé és oly kevéssé kivánták Franciaországban, -hogy annak a veszedelemnek volt kitéve, hogy onnan is, de az -életből is kikergetik. Mint a mesebeli paraszt, aki végtelen -fáradsággal megidézte az ördögöt és látásától annyira megijedt, -hogy az örök ellenségtől mit sem tudott kérdezni, hanem azonnal -elszaladt, igy Monseigneur is, miután sok-sok éven át visszájára -mondotta el vakmerően a Miatyánkot és sok más hathatós varázslatot -alkalmazott, hogy az ördögöt megidézze, alighogy meglátta, -félelmében előkelően faképnél hagyta.</p> -<p>Az udvar ragyogó középpontja eltünt, különben a nemzet golyóiból -származó orkánnak lett volna a céltáblája. Sohasem látták szivesen, -– Lucifer büszkesége, Sardanapal fényüzése és a vakond vaksága -egyesült benne – de eltünt és eltávozott. Az udvar, exkluziv -legbelső köreitől kezdve egész legkülső <span class= -"pagenum"><a name="Page_276" id="Page_276">-276-</a></span> rothadt -köréig tele intrikákkal, romlottság- és álnoksággal, mindenestől -eltünt. A legutolsó hirek szerint a királyság is eltünt, palotájába -volt internálva és felfüggesztve.</p> -<p>1792-ik év augusztusa megérkezett és Monseigneur ekkor már -messze járt.</p> -<p>Londonban, Monseigneur főhadiszállása és nagy gyülekező helye -természetesen Tellsonék bankja volt. A kisértetek állitólag azokon -a helyeken járnak leginkább, ahol testük azelőtt leggyakrabban -megfordult és Monseigneur is, egy guinea nélkül, azt a helyet -kereste föl, ahol az ő guineai azelőtt voltak. Azonkivül ez volt az -a hely, ahová a legmegbizhatóbb franciaországi hirek leggyorsabban -jutottak el. Aztán meg Tellsonék háza előkelő volt és nagylelkü -régi üzletfelei irányában, akik elvesztették előkelő helyzetüket. -Továbbá, mert azok a nemesek, akik idejében észrevették a -bekövetkező vihart és megelőzték a kiraboltatást és konfiskálást és -óvatos előrelátással vagyonukat Tellsonékhoz átutalták, szükségben -levő testvéreiket itt mindig meghallgatták. Ehhez járult még az is, -hogy minden Franciaországból való uj jövevény hireivel Tellsonéknál -jelentkezett és az egészen természetesnek látszott. Mindezen -okokból akkoriban Tellsonék háza – francia hirek tekintetében – -olyan volt, mint valami magasabb tőzsde; a közönség is jól tudta -ezt és ennélfogva oly számos volt a kérdezősködés, hogy Tellsonék -gyakran a legujabb hireket néhány sorba foglalva papirra irták és a -bank ablakába kifüggesztették, hogy mindenki olvashassa, aki a -Temple Bar mellett elrohant.</p> -<p>Egy gőzölgő, ködös délután Lorry ott ült iróasztalánál, Darnay -mellette állott és halk hangon beszélgettek. A büntetőkamra, -melyben azelőtt a »a céggel« való értekezések folytak, most -hirtőzsde volt, zsufolásig tele. Körülbelül fél órával zárás ideje -előtt volt. <span class="pagenum"><a name="Page_277" id= -"Page_277">-277-</a></span></p> -<p>– De ha ön a legfiatalabb ember volna is, aki valaha élt, – -mondá Darnay habozva – még akkor is tiltakoznom kellene…</p> -<p>– Értem, Hogy nagyon is öreg vagyok? – mondá Lorry.</p> -<p>– Rossz idő, hosszu utazás, az utazó alkalmatosságok -megbizhatatlansága, fejetlen ország, oly város, mely még önre nézve -sem biztos…</p> -<p>– Kedves Károly, – mondá Lorry vidám bizalommal – ön néhány okot -emlit odautazásom, de nem ott-tartózkodásom ellen. Elég biztos az -reám nézve; senki sem fog ott egy ilyen vén legénnyel törődni, aki -közel jár a nyolcvanhoz, mikor annyi ott az ember, akivel sokkal -érdemesebb törődni. Ami pedig a város fejetlenségét illeti, ha nem -volna fejetlenség a városban, nem volna ok arra, hogy itteni -házunkból elküldjünk valakit ottani házunkba; aki régen ismeri a -várost és az üzletet és aki Tellsonék bizalmát birja. Ami pedig az -utazás bizonytalanságát és hosszadalmas voltát és a téli időt -illeti, ki tegye ki magát Tellsonék érdekében néhány -kényelmetlenségnek, ha nem én, annyi év után?</p> -<p>– Szeretném, ha én magam mehetnék – mondá Darnay Károly -nyugtalanul, mintha hangosan gondolkodnék.</p> -<p>– Valóban! No ön ugyan jó tanácsadó! – kiáltott fel Lorry. – Ön -szeretne odamenni? Ön, a francia születésü? Ön bölcs tanácsadó!</p> -<p>– Kedves Lorry ur, éppen mert francia születésü vagyok, jutott -gyakran az eszembe ez a gondolat (melyet azonban itten nem akartam -hangoztatni). Az ember nem tudja elképzelni, hogy ha némi részvétet -érez ezzel a szegény néppel szemben és valami áldozatot is hozott -az érdekükben, – ismét előbbi gondolatokba mélyedt módján beszélt – -hogy meg ne hallgassák őt és olyan befolyásra ne tegyen szert, mely -<span class="pagenum"><a name="Page_278" id= -"Page_278">-278-</a></span> némely bajnak elejét venné. Tegnap este -is, mikor ön már eltávozott és én Lucievel beszélgettem…</p> -<p>– Mikor ön Lucievel beszélgetett – ismételte Lorry, – Igen, -csodálom, hogy nem szégyenli Luciet emliteni! Ön ilyen időben -Franciaországban szeretne lenni?</p> -<p>– No, hiszen én nem utazom – mondá Darnay Károly mosolyogva. – -Inkább csak azért mondom, mert ön emliti, hogy oda akar utazni.</p> -<p>– És én el is megyek, egész komolyan. Az az igazság, kedves -Károly. – Lorry a távolabb levő »cégre« pillantott és hangját -halkitotta. – Nincsen fogalma arról, hogy üzletünk milyen -nehézségekkel küzd, hogy okmányaink és könyveink odaát milyen -veszedelemben forognak. A jó Isten tudja csak, hogy hány ember, -mily sulyosan volna kompromittálva, ha okmányaink közül néhány -idegen kézbe kerülne, vagy elpusztulna; és ez minden pillanatban -megtörténhetik, mint ön tudja; ki mondhatja, hogy Párist nem -gyujtják-e föl ma, vagy rabolják-e ki holnap? Kivülem alig képes -valaki azokat (értékes időveszteség nélkül) óvatosan kiválogatni, -elásni, vagy valami más módon biztonságba helyezni. És én nyugodtan -üljek, mikor Tellsonék ezt tudják és mondják, Tellsonék, akiknek -kenyerét hatvan év óta eszem, – azért, mert tagjaim kissé merevek -lettek? Micsoda? Én még fiu vagyok, uram, egy féltucat itteni öreg -fickóhoz képest!</p> -<p>– Mennyire csodálom az ön bátorságát és ifju lelkületét, Lorry -ur!</p> -<p>– Ah! Ostobaság, uram! És kedves Károly, – mondá Lorry ismét a -»cégre« tekintve, – fontolja meg, hogy teljesen lehetetlen mostan -Párisból valamit kihozni, teljesen közömbös, hogy mi az. Okmányokat -és értékes holmikat még ma is a legkülönösebb hirvivők hoztak ide -hozzánk (legnagyobb titokban mondom; még önnek sem volna szabad -elmondanom), el sem tudná képzelni és mindegyiknek az élete -hajszálon <span class="pagenum"><a name="Page_279" id= -"Page_279">-279-</a></span> függött csupán, mikor a sorompón -keresztülment. Más időkben a mi csomagjaink oly akadálytalanul -jönnek és mennek, mint az üzletszerü vén Angliában; de most mindent -megállitanak.</p> -<p>– És ön tényleg ma éjjel elutazik?</p> -<p>– Tényleg ma éjjel elutazom, mert az ügy oly sürgős, hogy nem -tür késedelmet. Mindenféle embert ajánlottak nekem kiséretül, de -nem akarom, hogy bármi dolgom is legyen velük. Jerryt szándékozom -magammal vinni, Jerry hosszu idő óta a testőröm vasárnap éjjel, már -megszoktam őt. Jerryt senki sem fogja gyanusitani, hogy valami -egyéb, mint egy angol buldogg, vagy hogy más szándéka van, mint -hogy bárkire rátámadjon, aki gazdáját érinteni meri.</p> -<p>– Ismét azt kell mondanom, hogy szivből csodálom az ön -bátorságát és ifjuságát.</p> -<p>– Nekem pedig ismét azt kell mondanom, ostobaság, ostobaság! Ha -ezt a kis megbizást véghezvittem, talán elfogadom Tellsonék -ajánlatát, hogy visszavonuljak és tetszésem szerint éljek. Akkor -aztán elég időm lesz, hogy a vénülésre gondoljak.</p> -<p>Ez a párbeszéd Lorry szokott asztala mellett folyt; néhány -lépésnyire tőlük hencegett Monseigneur, – egész tömeg – hogy rövid -időn belül milyen módon fog bosszut állni ezen a gazember népségen. -Monseigneurre vallott egészen a mód, ahogyan beszélt, annak a -védelme alatt, hogy politikai menekült, másrészt meg a született -brit orthodoxiát jellemezte az a hang, mellyel erről a rettenetes -forradalomról beszéltek; hogy az volt az egyedüli aratás az ég -alatt, melyet nem vetettek, mintha sohasem történt volna semmi, -vagy nem mulasztottak volna el soha semmit, amely ezt eredményezte, -mintha azok, – akik megfigyelték Franciaország nyomorultjainak -millióit és a rosszul és helytelenül alkalmazott eszközöket, melyek -arra voltak szánva, hogy az országot boldogitsák, – nem látták -volna, hogy a forradalom elkerülhetetlenül <span class= -"pagenum"><a name="Page_280" id="Page_280">-280-</a></span> -bekövetkezik, és nem nyilvánitották volna elég érthetően azt, amit -eljövendőnek láttak. Ez a hencegés, mely párosul Monseigneur -csapongó terveivel, hogy milyen módon igyekszik majd a dolgoknak -azt a rendjét visszaállitani, mely önmagát tette tönkre és az ég és -föld türelmét kimeritette, – elviselhetetlen volt minden józaneszü -emberre, aki ismerte az igazságot, anélkül, hogy tiltakozott volna -ellene. Ez a fülébe tóduló hencegés Darnay Károlyra ugy hatott, -mint valami zavart okozó vértolulás, vagy lelkét eltöltő gond és -állandó nyugtalanságot okozott lelkében.</p> -<p>A beszélgetők között volt a King’s Bench törvényszékbeli Stryver -is, aki már jó messzire haladt abbeli törekvésében, hogy az állam -előkelő hivatalba helyezze és ennélfogva különösen hangosan -beszélt; kifejtette terveit Monseigneur előtt, hogy a népet -röpitsék a levegőbe, pusztitsák el a föld szinéről és éljenek meg -nélküle és még sok más hasonló ilyen célu tervet, mely lényegében -mind hasonlitott ahhoz, hogy a sasok faját ugy pusztitsák ki, hogy -sót hintsenek a farkára. Darnay különös ellenszenvvel hallgatta az -ő beszédét és éppen azon töprengett, hogy távozzék-e, hogy ne -halljon belőle többet, avagy pedig ottmaradjon és óvást emeljen a -mondottak ellen, amikor olyasvalami történt, mely ebben az -ingadozásában határozó volt.</p> -<p>A »cég« odalépett Lorryhoz és egy piszkos, zárt levelet tett -eléje és azt kérdezte tőle, hogy fölfedezett-e már valami nyomot -arról a személyről, akinek a levelet cimezték. A »cég« letette a -levelet; Darnay oly közel volt, hogy a cimzést meglátta, annál is -gyorsabban, mivel az az ő igazi neve volt. A cimzés igy szólott: -»Nagyon sürgős. Az egykori St. Evremonde márki urnak -Franciaországból. Kézbesités végett: Tellson és Társa bankár -uraknak, Londonban, Anglia.«</p> -<p>A házasság reggelén Manette doktor határozottan arra kérte -Darnayt, hogy nevének titka – kivévén, ha ő, a doktor, ez alól -feloldja – kettőjük között maradjon. <span class="pagenum"><a name= -"Page_281" id="Page_281">-281-</a></span> Senki sem tudta, hogy ez -volt a neve, még felesége sem gyanitotta; Lorrynak sejtelme sem -lehetett róla.</p> -<p>– Nem, – mondá Lorry, válaszolva főnökének – megmutattam az urak -közül itten mindenkinek és senki sem tudja, hogy az az ur hol -található.</p> -<p>Minthogy az óra mutatója a bank záróraidejéhez közeledett, a -távozók folyama Lorry asztala mellett haladt el. Ő kérdezősködve -tartotta a levelet kezében, Monseigneur ránézett, – a terveket -szövő és méltatlankodó menekült személyében, – ennek is annak is, -mindegyiknek volt valami becsmérlő megjegyzése, angol vagy francia -nyelven, a fel nem található márkira vonatkozóan.</p> -<p>– Azt hiszem, hogy unokaöccse – mindenesetre elfajult utód – a -nagyrabecsült márkinak, akit meggyilkoltak – mondá az egyik. – -Boldog vagyok, hogy sohasem ismertem őt.</p> -<p>– Gyáva, aki elhagyta állomását már évekkel ezelőtt, – mondá egy -másik Monseigneur – aki fejével lefelé bujt el egy kocsi szénában -és félig megfulladva került ki Párisból.</p> -<p>– Az uj doktrinák megfertőzték, – mondá egy harmadik – -ellentétbe jutott az utolsó márkival és lemondott az uradalmakról, -mikor azok reászállottak örökségül és átengedte azt a gazember -népségnek. Remélem, hogy ezek most majd megjutalmazzák ugy, ahogy -megérdemli.</p> -<p>– Micsoda? – kiáltotta a nagyhangu Stryver. – Tényleg ugy -cselekedett? Olyan fajta fickó? Hadd lássuk az ő alávaló nevét! F… -e vigye őt!</p> -<p>Darnay nem volt képes magát tovább tartóztatni, kezét Stryver -vállára tette és azt mondotta: Én ismerem ezt a fickót!</p> -<p>– Igazán? – válaszolt Stryver. – Zeusra mondom, hogy sajnálom -önt. <span class="pagenum"><a name="Page_282" id= -"Page_282">-282-</a></span></p> -<p>– Miért?</p> -<p>– Miért Darnay ur? Hallotta, hogy mit cselekedett? – Ne -kérdezze, hogy miért, ilyen időben!</p> -<p>– De én kérdezem, hogy miért?</p> -<p>– Én akkor is azt mondom, Darnay ur, hogy sajnálom önt. -Sajnálom, hogy ön ilyen különös kérdéseket intéz. Itt van egy -fickó, akit megfertőzött ez a legpestisesebb és legistentagadóbb -ördögi doktrina, melyet valaha ismertek; aki átengedi birtokait a -föld legaljasabb csőcselékének, amely a gyilkosságot nagyban üzi és -ön, aki az ifjuságot tanitja, azt kérdezi, hogy miért sajnálom önt. -Jó, tehát válaszolok önnek. Sajnálom önt, mert azt hiszem, hogy -ilyen gazember önt is megfertőzheti. Ezért!</p> -<p>Darnay igéretére emlékezve, csak nehezen tudta magát tartóztatni -és igy szólott: Talán ön nem érti meg ezt az urat.</p> -<p>– Értek hozzá, hogy <i>Önt</i> sarokba szoritsam, Darnay ur, – -mondá Stryver – és meg is teszem. Ha ez a fickó ur, akkor <i>én</i> -nem értem őt. Ezt megmondhatja neki, tiszteletem kiséretében. -Megmondhatja továbbá azt is neki az én nevemben, hogy miután minden -vagyonát és pozicióját ennek a mészárló csőcseléknek engedte át, -csodálkozom azon, hogy miért nem áll az élükre. De nem, uraim, – -mondá Stryver körültekintve és ujjaival csattintva – én ismerem az -emberi természetet és mondom önöknek, hogy sohasem találnak fickót -olyat, mint ez, aki ily drága védettek könyörületére bizná magát. -Nem uraim, ő elszelel, amily gyorsan csak lehet.</p> -<p>Ezekkel a szavakkal, utolsót csattantva ujjaival, Stryver -kitolakodott a Fleet-streetbe, hallgatói általánosan helyeseltek. -Az általános távozás után Lorry és Darnay egyedül maradtak az -iróasztalnál.</p> -<p>– Átveszi a levelet? – kérdi Lorry. – Ön tudja, hogy hol kell -kézbesiteni?</p> -<p>– Igen. <span class="pagenum"><a name="Page_283" id= -"Page_283">-283-</a></span></p> -<p>– Magyarázza meg neki, hogy ide cimezték, abban a hiszemben, -hogy mi képesek leszünk azt kézbesiteni és hogy már jó ideje itt -fekszik.</p> -<p>– Megteszem. Innen utazik Párisba?</p> -<p>– Innen, nyolc órakor.</p> -<p>– Visszajövök, hogy elbucsuzzam.</p> -<p>Darnay nagyon elégületlen volt önmagával, Stryverrel és a -többiekkel is, lehető gyorsan a Temple csöndes vidékére sietett, -felbontotta a levelet és elolvasta. Igy hangzott:</p> -<div class="blockquot"> -<p class="right">»Abbaye börtön, Páris, 1792. junius 21.</p> -<p>Uram, egykori Márki ur,</p> -<p>Miután életem a falu kezében hosszu ideig veszedelemben forgott, -nagy erőszak és méltatlansággal elfogtak és az egész hosszu uton -végig gyalog Párisba hoztak. Az uton sokat szenvedtem; de ez nem -minden; házamat lerombolták, – a földdel tették egyenlővé.</p> -<p>A bün, melyért bebörtönöztek, uram, ezelőtt Márki ur, és amely -miatt a törvényszék előtt kell megjelennem és életemet is -elveszitenem (az Ön nagylelkü segitsége nélkül), amint ők mondják, -a nép ő felsége ellen elkövetett árulás, amennyiben ellene, egy -emigráns érdekében működtem. Hiába állitottam, hogy én, az Ön -utasitásához képest az ő érdekében és nem az ellen cselekedtem. -Hiába állitottam, hogy én még az emigránsok vagyonának elkobzása -előtt elengedtem az adókat, melyet a nép megszünt fizetni, hogy nem -szedtem be a bért és nem pereltem őket. Az egyedüli válasz az, hogy -egy emigráns érdekében működtem, és hogy hol van az az -emigráns?</p> -<p>Ó, kegyelmes uram, ezelőtti Márki ur, hol van ez az emigráns? -Álmomban kiabálom, hol van ő? Az Eget kérdezem, eljön-e, hogy engem -megszabaditson? <span class="pagenum"><a name="Page_284" id= -"Page_284">-284-</a></span> Nincs válasz. Ó, uram, ezelőtti Márki -ur, reménytelen kiáltásomat a tengeren át hangoztatom, talán -füleihez jut a nagy Tellson-bank utján, mely Párisban is -ismerős.</p> -<p>A Mindenható szerelmére, a nagylelküség, az igazság, előkelő -nevének becsülete nevében könyörgök Önhöz, uram, ezelőtti Márki ur, -jöjjön segitségemre és szabaditson meg.</p> -<p>A borzalom ezen börtönéből, ahol minden óra közelebb visz a -halálhoz, biztositom Önt, uram, ezelőtti Márki ur, fájdalommal -teljes és szerencsétlen szolgálatkészségemről.</p> -<p class="right">Az Ön lesujtott<br /> -<i>Gabelleje</i>.«</p> -</div> -<p>A Darnay lelkében rejtőző nyugtalanságot ez a levél hatalmasan -megelevenitette. Egy régi, hű szolgának a veszedelme, akinek -egyedüli büne az ő családja iránt tanusitott hűsége volt, oly -szemrehányóan meredt az arcába, hogy, amint ott járt föl és alá a -Templeben, megfontolva a teendőt, majdnem eltakarta az arcát a -járókelők előtt.</p> -<p>Jól tudta, hogy a cselekedet fölötti borzalmában, hogy -nagybátyja ellen való gyanujában, hogy abban az irtózatban, mellyel -lelke a roskadozó épületet tekintette és amelynek támogatásával -gyanusitották, ő csak félmunkát végzett. Jól tudta, hogy Lucie -iránt való szerelme miatt mondott le társadalmi állásáról és hogy -ez a tette – ámbár lelke előtt nem látszott ujnak – mégis -elhamarkodott és hiányos volt. Jól tudta, hogy rendszeresen és -óvatosan kellett volna tervét kidolgozni, és hogy szándékában is -volt ennek a megtétele és hogy ez mégsem történt meg.</p> -<p>Magaválasztotta angol otthonának boldogsága, az a szükség, hogy -állandóan el volt foglalva, az idő gyors változásai és -nyugtalanságai, melyek oly gyorsan követték egymást, hogy e hét -eseményei az előbbi <span class="pagenum"><a name="Page_285" id= -"Page_285">-285-</a></span> hét meg nem ért terveit -megsemmisitették és a következő hét eseményei pedig mindent ismét -ujjáalakitottak, ő tudta jól, hogy ezen események kényszerének -engedett, nem gond nélkül, de mégis állandó és tartós ellenállás -nélkül. Ő várt a cselekvés pillanatára, de az események -forgatagában az idő elmult, a nemesség minden uton csoportosan -hagyta el Franciaországot, vagyonukat elpusztitották és -konfiskálták, nevüket eltörülték, ezt ő mind jól tudta, mint -bármilyen ujonnan keletkezett hatalom Franciaországban, amely őt -emiatt talán vád alá helyezte.</p> -<p>De hiszen ő nem nyomott el senkit, nem börtönzött be senkit; oly -távol volt attól, hogy szigoruan követelte volna járandóságait, -hogy saját akaratából lemondott mindenről, és uj világba vetette -magát, melyben ránézve kedvezmény nem volt, abban kiküzdötte a maga -helyzetét és megkereste a kenyerét. Gabelle kezelte a tönkrejutott -és eladósodott birtokot irásba foglalt rendelkezések szerint, -melyek utasitották őt, hogy a szegény népet kimélje, hogy azt a -keveset, ami elajándékozható volt, nekik adja, télen annyi -tüzelőfát és nyáron annyi gabonát, amennyit a szorongató hitelezők -meghagytak, hogy minden eshetőségre számitva, a saját biztonsága -érdekében ezt a körülményt irásba foglalta, ugy hogy ennek most -napfényre kellett kerülnie.</p> -<p>Ezek a körülmények érlelték meg Darnay Károlynak azt a -kétségbeejtő elhatározását, hogy Párisba utazik.</p> -<p>Igen. Mint a régi monda hajósát, a szél és áradat a mágnes -szikla hatáskörébe hajtotta és vonzotta őt, ugy hogy mennie -kellett. Minden, ami képzelete előtt felmerült, mind gyorsabban -hajszolta őt, mind inkább növekedő erővel a borzalmas vonzóerő -karjaiba. Lelkének nyugtalanságát az okozta, hogy boldogtalan -hazájában rossz célok elérésére alkalmatlan <span class= -"pagenum"><a name="Page_286" id="Page_286">-286-</a></span> -eszközöket használtak és hogy ő, aki tudta, hogy jobb amazoknál, -nem volt ott jelen, hogy megkisérelje, vajjon tehet-e valamit a -vérontás beszüntetésére és hogy a könyörület és emberiesség -követelményeit érvényre juttassa. Ez a félig elnyomott és félig -szemrehányó gond arra késztette őt, hogy párhuzamot vonjon maga és -a bátor öreg ur között, akiben olyan nagy volt a kötelességtudás; -ezt a reánézve hátrányos összehasonlitást nyomban követték -Monseigneur becsmérelő nyilatkozatai, melyek őt annyira -megsértették, és Stryveréi, melyek régi okok miatt kétszeresen -sértők voltak reánézve. Majd Gabelle levele érkezett meg, egy -ártatlan, halálveszedelemben lebegő fogolynak az ő -igazságosságához, becsületéhez és jóhirnevéhez való könyörgése.</p> -<p>Elhatározása megszilárdult. Párisba kell mennie.</p> -<p>Igen. A mágnesszikla vonzotta őt, előre kellett eveznie, mig -zátonyra kerül. Nem volt szikláról tudomása; veszélyt alig látott. -A szándék, amely szerint cselekedett és ahogyan cselekedett, még ha -nem volt is teljesen befejezett, az ő eljárását olyan világitásba -helyezte, hogy azt Franciaországban hálásan ismerik majd el, -különösen ha személyesen jelenik meg annak az igazolására. Azután -megjelent szeme előtt az a dicső látomány, hogy képes jót -cselekedni, (mely oly gyakran ámitja el a vérmes embereket); ő már -látta magát, hogy elegendő befolyással rendelkezik, hogy vezesse -ezt az elvadult forradalmat, mely oly borzalmas vadsággal rohant -előre.</p> -<p>Amint igy most már eldöntött szándékával járt föl és alá, azt -határozta, hogy sem Lucie, sem atyja ne tudjon meg semmit addig, -mig ő el nem távozott. Luciet meg kellett kimélnie a bucsuzástól, -és atyja, aki mindig idegenkedett attól, hogy a régi idők -veszedelmes emlékeivel foglalkozzék csak akkor tudja majd meg ezt a -lépését, amikor már megtörtént, mikor már minden kétség eloszlott. -<span class="pagenum"><a name="Page_287" id= -"Page_287">-287-</a></span></p> -<p>Gondolataival elfoglalva sétált föl és alá, mig elérkezett az -idő, hogy Tellsonékhoz menjen és Lorrytól bucsut vegyen. Amint -Párisba érkezik, fölkeresi öreg barátját; de most nem mondott neki -semmit szándékáról.</p> -<p>Egy postakocsi indulásra készen állott a bank kapujában, Jerry -is utrakészen volt.</p> -<p>– Kézbesitettem a levelet – mondá Darnay Károly. – Nem akartam -beleegyezni abba, hogy önt irott válasszal terhelje, de talán lesz -szives szóbeli választ vinni.</p> -<p>– Nagyon szivesen, – mondá Lorry – ha nem veszedelmes.</p> -<p>– Egyáltalán nem. Ámbár fogolynak szól, az Abbayeban.</p> -<p>– Mi a neve? – mondá Lorry, nyitott jegyzőkönyvével a -kezében.</p> -<p>– Gabelle.</p> -<p>– Gabelle. És mi az üzenet a szerencsétlen Gabelle számára a -börtönben?</p> -<p>– Egyszerüen az, hogy ő megkapta a levelet és jön.</p> -<p>– Időt nem kell emliteni?</p> -<p>– Holnap este elutazik.</p> -<p>– Személy nem emlitendő?</p> -<p>– Nem.</p> -<p>Segitett Lorrynak, hogy egy csomó köpenybe és kabátba -burkolózzék és kikisérte őt a régi bank meleg levegőjéből a -Fleet-street ködébe.</p> -<p>– Üdvözletemet Lucienek és a kis Lucienek – mondá Lorry -távozáskor – és jól vigyázzon reájuk, mig visszajövök. – Darnay -fejét rázta és kétkedően mosolygott, mikor a kocsi elhajtott.</p> -<p>Ezen az éjjelen – augusztus 14-ike volt – sokáig fönn volt és -két szeretetteljes levelet irt; az egyik Lucienek szólt, amelyben -elmagyarázta neki, hogy milyen elkerülhetetlen kötelesség -kényszeriti őt Párisba való utazásra és hosszadalmasan elmondotta, -<span class="pagenum"><a name="Page_288" id= -"Page_288">-288-</a></span> hogy erősen bizik abban, hogy személyét -semmi veszély nem fenyegeti; a másik a doktornak szólott, amelyben -Luciet és gyermekét az ő gondjaira bizta és szilárd meggyőződéssel -ugyanarról a tárgyról beszélt. Mind a kettőnek azt irta, hogy -megérkezése után azonnal ir, hogy őket személye biztonságáról -megnyugtassa.</p> -<p>Nehéz nap volt, ez volt az első nap, hogy titokkal lelkében járt -közöttük. Nehéz volt reánézve, hogy titkolja az ártatlan csalást, -melyről ők semmit sem gyanitottak. Egy gyöngéd tekintet, melyet -boldog és tevékeny feleségére vetett, megerősitette -elhatározásában, hogy nem emlit semmit a bekövetkezendőről (már -majdnem megtette, oly különös volt reánézve, hogy bármit is -cselekedjék az ő csöndes segitsége nélkül) és a nap gyorsan eltelt. -Alkonyatkor megölelte őt és kedves gyermekét, emlitvén, hogy -nemsokára visszatér (állitólagos elfoglaltságot adott okul; titkon -bőrtáskát készitett elő ruhákkal) és nehéz szivvel lépett ki a -ködös utcába.</p> -<p>A láthatatlan erő gyorsan vonzotta őt magához, minden szél, -minden áramlat abba az irányba vonult. Leveleit átadta egy -megbizható hirvivőnek, hogy félórával éjfél előtt kézbesitse, – nem -előbb. Dover felé bérelt kocsit és megkezdette utazását.</p> -<p>– Az Ég szerelme, az igazságosság, a nagylelküség és előkelő -nevének becsülete nevében! – ez volt a szegény fogoly kiáltása, -ezzel bátoritotta elfogult szivét, mikor mindent otthagyott, ami a -földön szivének kedves volt és a mágnesszikla irányába indult.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_289" id= -"Page_289">-289-</a></span></p> -<h2><span class="smaller">HARMADIK KÖNYV.</span><br /> -A VIHAR UTJA.</h2> -<h3><span class="smaller">1. Fejezet.</span><br /> -Titkos börtönben.</h3> -<p>Az utas, aki az 1792-ik év őszén Angliából Páris felé utazott, -lassan haladt előre utazásában. Kelleténél rosszabb utak, rossz -kocsik és rossz lovak is eléggé késleltették, még ha Franciaország -szerencsétlen és trónjavesztett királya minden dicsőségével is -trónjában ült volna; de az idők változása ezenkivül is más -körülményeket teremtett. Minden város kapujában, minden falu -adóhivatalában volt egy csoport polgár, nemzeti muskétáikkal -lövésre készen, ezek minden jövőt vagy menőt megállitottak, -össze-vissza kikérdezték, utleveleit megvizsgálták, nevét saját -jegyzékükben keresték, visszaküldötték vagy tovább menni hagyták, -vagy pedig megállitották és fogságba vetették, aszerint, amint az -szeszélyes itéletük vagy képzelődésük szerint legüdvösebbnek -látszott az Egységes és Oszthatatlan Köztársaság, a Szabadság, -Egyenlőség és Testvériség, vagy a Halálra nézve.</p> -<p>Darnay Károly csak néhány mérföldnyit haladt franciaországi -utjában, mikor már kezdette észrevenni, hogy ebben az országban -nincs kilátása a visszatérésre, csupán ha Párisban jó polgárnak -minősitik. <span class="pagenum"><a name="Page_290" id= -"Page_290">-290-</a></span> Bármi történjék is, utazása végére kell -jutnia. Nem zárult mögötte egy szegény falu, nem sülyedt mögötte -egy közönséges sorompó az országuton, melyről nem tudta volna, hogy -az mind csupa vaskapu abban a sorozatban, mely közötte és Anglia -között bezárult. Az általános éberség annyira körülvette őt, hogy -ha hálóban lett volna, vagy ha ketrecben vitték volna rendeltetési -helyére, akkor sem érezte volna jobban szabadsága elvesztését.</p> -<p>Ez az általános éberség nemcsak hogy huszszor tartóztatta fel őt -az országut minden állomásán, hanem napjában huszszor késleltette -előhaladásában azáltal, hogy utánalovagoltak és visszahozták, -előtte lovagoltak és gondoskodtak arról, hogy föltartóztassák, vagy -pedig vele lovagoltak és őrizték őt. Már néhány napja utazott -Franciaországban, mikor az országut egy kis városában, Páristól még -jó messzire, fáradtan aludni tért.</p> -<p>Más módon nem juthatott volna még ennyire sem, ha nem mutatta -volna föl a lesujtott Gabellenek az Abbaye börtönből irt levelét. -Ennek a kis helységnek a kapuőrsége annyi nehézséget okozott neki, -hogy érezte, hogy utazása most válságos ponthoz jutott. Aránylag -tehát nagyon kissé volt meglepve, mikor a kis korcsmában, ahová -reggelig való tartózkodásra utasitották, éjszaka közepén -fölkeltették.</p> -<p>Félénk helybeli hivatalnok és három fegyveres hazafi, vörös -sapkával a fejükön, pipával a szájukban, fölkeltette őt és ágyára -ült.</p> -<p>– Emigráns, – mondá a hivatalnok – fedezet alatt küldöm -Párisba.</p> -<p>– Polgártárs, nem óhajtok mást, mint hogy Párisba jussak, ámbár -a fedezetet nélkülözhetem.</p> -<p>– Csend! – morgott egy vörössapkás és puskája agyával az -ágytakaróra ütött. – Hallgass, arisztokrata! <span class= -"pagenum"><a name="Page_291" id="Page_291">-291-</a></span></p> -<p>– Ugy van, amint ez a jó hazafi mondja – jegyezte meg a félénk -hivatalnok. – Ön arisztokrata, fedezetre van szüksége és fizetnie -kell érte.</p> -<p>– Nincs választásom – mondja Darnay Károly.</p> -<p>– Választása! Hallgasd csak! – kiáltotta ugyanaz a fenyegető -vörössapkás. – Mintha nem volna kedvezmény, hogy meg van védve a -lámpavastól.</p> -<p>– Ugy van mindig, mint a jó hazafi mondja – jegyezte meg a -hivatalnok. – Keljen föl és öltözködjék, emigráns.</p> -<p>Darnay engedelmeskedett; visszavitték a kapuőrséghez, ahol más -vörössapkás hazafiak pipáztak, ittak és aludtak az őrtüz mellett. -Itt nagy összeget fizetett a fedezetért és reggel három órakor -elindult velük a nedves országuton.</p> -<p>A fedezet két vörössapkás és háromszinü kokárdával diszitett -lovas hazafiból állott, akik a nemzet puskáival és kardjaival -fölfegyverezve mindkét oldalán lovagoltak. Darnay külön lovon -lovagolt, de a kantárhoz kötél volt erősitve, melynek végét az -egyik hazafi karja köré tekerte. Ilyen helyzetben folytatták -utjukat, a hideg eső arcukat verte és lassu lépésben lovagoltak a -város rossz kövezetén ki az iszapos országutra. Utjukban nem állott -be változás, kivévén, hogy lovakat váltottak és sebességet -változtattak, végig a sáros országuton, egész a fővárosig.</p> -<p>Éjjel utaztak; egy-két órával napfölkelte után megállottak és -alkonyatig pihentek. A fedezet oly nyomoruságosan volt öltözve, -hogy puszta lábukszára köré szalmát tekertek és rongyos vállukra is -szalmát tettek, hogy a nedvesség ellen védekezzenek. Eltekintve -attól a személyes kellemetlenségtől, hogy ilyen módon kisérték és a -jelenlegi veszedelemtől, melyet az a körülmény okozott, hogy a -hazafiak egyike krónikusan részeg volt és nagyon könnyelmüen bánt -fegyverével, Darnay Károly nem engedte, <span class= -"pagenum"><a name="Page_292" id="Page_292">-292-</a></span> hogy a -vele szemben alkalmazott kényszer ellenére is komoly aggodalom -támadjon lelkében; meggyőzte önmagát arról, hogy ennek a helyzetnek -semmi köze egy személyes ügy igazságosságához, amelyben még nem -itélkeztek, vagy olyan nyilatkozathoz, mely még nem volt megtéve és -amelyet az Abbaye foglya megerősitendő volt.</p> -<p>De mikor Beauvais városához jutottak, – estefelé volt, mikor az -utcák tele voltak néppel – nem titkolhatta el, hogy a dolgok -látszata nagyon nyugtalanitó. Veszedelmet hirdető arcok vették -körül, hogy lássák őt, mikor a postaháznál leszállott és sok hang -hangosan kiáltotta a tömegben: »Le az emigránssal!«</p> -<p>Éppen leszállóban volt a nyeregből, de ismét visszaült, minthogy -azt tartotta a legbiztosabb helynek és azt mondá:</p> -<p>– Igen, emigráns; barátaim! De nem látjátok-e, hogy saját -akaratomból vagyok itten Franciaországban?</p> -<p>– Átkozott emigráns vagy! – kiáltotta egy kovács és kalapáccsal -a kezében, dühösen előretolakodott. – És átkozott arisztokrata is -vagy!</p> -<p>A postamester, a kovács és a lovas kantárja közé állott (az -ugyanis a kantárt akarta megragadni) és csendesitően mondotta: -»Hagyd őt, hagyd őt! Párisban majd itélkeznek fölötte!«</p> -<p>– Itélkeznek – ismételte a kovács és meglenditette a kalapácsot. -– Igen és elitélik, mint árulót.</p> -<p>A tömeg erre helyeslően orditott.</p> -<p>Darnay visszatartotta a postamestert, aki a lovat az udvarba -akarta vezetni (a részeg hazafi nyugodtan ült nyergében és -odanézett, a kötél vége karjára volt tekerve) és mihelyt szava -hallhatóvá vált, igy szólott:</p> -<p>– Csalódtok, barátaim, vagy meg vagytok csalva. Én nem vagyok -áruló. <span class="pagenum"><a name="Page_293" id= -"Page_293">-293-</a></span></p> -<p>– Hazudik – kiáltá a kovács. – A határozat óta ő hazaáruló. – -Élete a népé. Átkozott élete már nem az övé.</p> -<p>Abban a pillanatban, amint Darnay a tömeg szemében látta, hogy -az reá akar rohanni, a postamester a lovat az udvarba vezette, a -fedezet szorosan hozzácsatlakozott és a postamester bezárta és -bereteszelte a rozoga kaput. A kovács kalapácsával döngette, a -tömeg orditott, de egyéb nem történt.</p> -<p>– Mi az a határozat, amelyről a kovács beszélt? – kérdé Darnay a -postamestertől, mikor köszönetet mondott neki és mellette -állott.</p> -<p>– Egy határozat, mely az emigránsok vagyonának eladását rendeli -el.</p> -<p>– Mikor kelt?</p> -<p>– Tizennegyedikén.</p> -<p>– Angliából való elutazásom napján.</p> -<p>– Mindenki azt mondja, hogy ez csak egy a sok közül és még több -más követi – ha ugyan már nincs itten, mely minden emigránst számüz -és a hazatérőket halálra itéli. Ez az, amit gondolok, mikor azt -mondotta, hogy élete nem az öné.</p> -<p>– De még nincsenek ilyen határozatok?</p> -<p>Mit tudom én – mondá a postamester vállát vonogatva – talán itt -van, talán itt lesz. Mindegy. Mit kiván?</p> -<p>Szalmán pihentek egy félszerben éjfélig és ismét tovább -lovagoltak mikor a város aludt. A sok vad változás között, mely -közönséges dolgokon volt észrevehető és amely ezt a vad lovaglást -olyan különösnek tüntette föl, nem volt a legutolsó, hogy ugy -látszott, hogy senki sem alszik. Miután sokáig puszta, és -elhagyatott vidékeken lovagoltak végig, egy csomó nyomoruságos -kunyhóhoz jutottak, mely nem merült sötétségbe, hanem világitástól -ragyogott; lakói a csendes éj közepén kisértetszerüen táncoltak egy -kiszáradt szabadságfa körül, vagy fölállottak és szabadságdalt -<span class="pagenum"><a name="Page_294" id= -"Page_294">-294-</a></span> énekeltek. Szerencsére, az éjjel -Beauvaisban oly mélyen aludtak, hogy biztosságban jutottak ki a -kapukon és nemsokára ismét a magános országuton voltak. A korai -hidegben és nedvességben lovagoltak tovább, kizsarolt földek -mentén, melyek ebben az évben nem termettek, és füsttől fekete, -elégett házak romjai mellett; magános lovaglásuk hirtelen -változáshoz jutott azáltal, hogy hazafiak körjárata közeledett -feléjük, akik minden országut fölött őrködtek.</p> -<p>Hajnalhasadtakor végre Páris falai alá érkeztek. A sorompó el -volt zárva és erős őrizet alatt volt, mikor odalovagoltak.</p> -<p>– Hol vannak ennek a fogolynak az utlevelei? – kérdezte egy -határozottnak látszó előljáró, akit az őrség előhivott.</p> -<p>A kellemetlen szó, természetesen, föltünt Darnay Károlynak és -azt jegyezte meg az előljárónak, hogy ő francia polgár és szabad -elhatározásból utazik, fedezet alatt, melyet az ország fejetlen -állapotában reákényszeritettek és amelyért ő fizetett.</p> -<p>– Hol vannak ennek a fogolynak az utlevelei? – ismételte ugyanaz -a személy, anélkül, hogy ügyet vetett volna rá.</p> -<p>A részeg hazafi sapkájában voltak és az előmutatta azokat. -Ugyanaz a hatósági személy, mikor reápillantott Gabelle levelére, -zavartnak és meglepettnek látszott és nagy figyelemmel nézett -Darnayra.</p> -<p>Azonban szó nélkül hagyta ott a fedezetet és a fedezettet és -bement az őrszobába; azalatt ők a kapu előtt nyeregben maradtak. A -szünet alatt Darnay Károly körülnézett és azt vette észre, hogy a -kaput vegyes katonákból és polgárokból álló őrség őrizte, az -utóbbiak azonban számra sokkal többen voltak; az is föltünt neki, -hogy élelmiszerekkel terhelt és hasonló célu kocsik könnyen -jutottak be, de a kijutás még a legártatlanabb embereknek -<span class="pagenum"><a name="Page_295" id= -"Page_295">-295-</a></span> is nagyon nehéz volt. Férfiak és -asszonyok tarka tömege, az állatokat és különféle fajta kocsikat -nem is emlitve, várakozott a kapu kinyitására; a személyazonosság -megállapitása azonban olyan szigoru volt, hogy csak egyenkint és -nagyon lassan juthattak ki. Nehányan tudták, hogy még sokáig tart, -mig a vizsgálatban reájuk kerül a sor és lepihentek a földön, -aludtak és pipáztak, mig mások beszélgettek és ácsorogtak. A vörös -sapka és háromszinü kokárda, férfiak és asszonyok között is, -általános volt.</p> -<p>Mikor Darnay körülbelül félórája ült már nyergében és figyelt -mindenre, ugyanaz a hivatalos személy ismét kijött és meghagyta az -őrségnek, hogy a kaput nyissa ki. Azután a fedezetnek – a józannak -és a részegnek – elismervényt adott a fedezett átvételéről és -felszólitotta őt, hogy szálljon le. Darnay leszállott, és a két -hazafi, az ő fáradt lovát vezetve, megfordult, anélkül, hogy a -városba lépett volna.</p> -<p>Vezetőjét az őrszobába kisérte, mely rossz bortól és dohánytól -büzlött, és ahol egy csomó katona és hazafi feküdt vagy álldogált, -alva vagy ébren, józanon vagy részegen, vagy pedig változatos -neutrális állapotban volt az alvás és ébrenlét, a józanság és -részegség között. Az őrszoba világitása is megfelelően határozatlan -állapotban volt, amennyiben részben az elalvó olajlámpából, részben -pedig a borus naptól származott. Néhány jegyzőkönyv feküdt nyitva -egy asztalon és egy közönséges, sötét tekintetü tiszt ült -előtte.</p> -<p>– Defarge polgár, – szólt ez Darnay vezetőjéhez, miközben egy -papirszeletet vett elő, hogy arra irjon, – ez Evrémonde, az -emigráns?</p> -<p>– Ez az.</p> -<p>– Kora, Evrémonde?</p> -<p>– Harminchét.</p> -<p>– Nős, Evrémonde? <span class="pagenum"><a name="Page_296" id= -"Page_296">-296-</a></span></p> -<p>– Igen.</p> -<p>– Hol nősült?</p> -<p>– Angliában.</p> -<p>– Helyes. Hol a felesége, Evrémonde?</p> -<p>– Angliában.</p> -<p>– Helyes. La Force börtönbe kerül, Evrémonde.</p> -<p>– Igazságos Ég! – kiáltott Darnay – milyen törvény szerint és -milyen vétek miatt?</p> -<p>A tiszt egy pillanatra föltekintett irásából.</p> -<p>– Uj törvényeink vannak, Evrémonde, és uj vétkek, mióta ön itt -volt – mondá a tiszt gunyosan mosolyogva és folytatta irását.</p> -<p>– Kérem, vegye figyelembe, hogy én önként jöttem ide, földimnek -a kérvénye birt rá, mely ott fekszik ön előtt. Nem kivánok egyebet, -adjanak nekem alkalmat arra, hogy késedelem nélkül segitségére -lehessek. Erre talán van jogom?</p> -<p>– Emigránsoknak nincsenek jogai, Evrémonde, – volt a közömbös -válasz. A tiszt irt, mig elkészült, elolvasta még egyszer, amit -irt, beporozta és Defargenak nyujtotta át e szavakkal: »Titkos -börtönbe«.</p> -<p>Defarge intett a fogolynak a papirossal, hogy kövesse őt. A -fogoly engedelmeskedett és két hazafiból álló őrség kisérte -őket.</p> -<p>– Ön az, – kérdezte Defarge halk hangon, mikor az őrház -lépcsőjén lejöttek és Páris felé fordultak – aki Manette doktor -leányát vette el feleségül, aki egykor, a most már nem létező -Bastille foglya volt?</p> -<p>– Igen – mondá Darnay és meglepetve nézett reája.</p> -<p>– Az én nevem Defarge, Saint Antoineban korcsmám van. -Valószinüleg hallott rólam.</p> -<p>– Feleségem az ön házába ment atyjáért? Igen?</p> -<p>A »feleség« szó komor emléket látszott Defargeban kelteni és -hirtelen türelmetlenséggel mondá: <span class="pagenum"><a name= -"Page_297" id="Page_297">-297-</a></span></p> -<p>– Annak az ujonszületett nőnek a nevében, akit La Guillotine-nak -hivnak, kérdem, minek jött ön Franciaországba?</p> -<p>– Egy perccel ezelőtt hallotta, hogy miért. Azt hiszi talán, -hogy nem igaz?</p> -<p>– Szomoru igazság önre nézve – mondá Defarge és homlokát -ráncolva nézett maga elé.</p> -<p>– Valóban elvesztem. Itten minden annyira megváltozott, minden -oly hirtelen, oly méltánytalan, hogy teljesen elvesztem. Akar-e egy -kissé segiteni?</p> -<p>– Nem – mondá Defarge, mindig maga elé tekintve.</p> -<p>– Akar-e egyetlen kérdésre válaszolni?</p> -<p>– Talán. A kérdés természetétől függ. Kérdezzen.</p> -<p>– Közlekedhetem-e a külvilággal abból a börtönből, ahová olyan -igazságtalanul vetnek?</p> -<p>– Majd meglátja.</p> -<p>– Talán csak nem temetnek oda, itélet nélkül, anélkül, hogy -alkalmat adnának a védelemre?</p> -<p>– Majd meglátja. És aztán? Azelőtt más emberek, hasonló módon, -rosszabb börtönökbe jutottak.</p> -<p>– De nem általam, Defarge polgártárs.</p> -<p>Válasz helyett Defarge komoran nézett reá és konok hallgatásba -merülve, haladt mellette. Mennél mélyebbé vált az ő hallgatása, -annál halványabb volt a remény, – azt hitte Darnay – hogy őt -meglágyitja. Ezért gyorsan folytatta.</p> -<p>– Óriási fontosságu reám nézve (ön jól tudja, polgártárs, talán -jobban mint én, hogy mennyire fontos), hogy tudathassam Lorry urral -Tellson bankjában, egy angol urral, aki most Párisban van, az -egyszerü tényt, minden magyarázat nélkül, hogy a La Force börtönébe -vetettek. Megteszi ezt nekem?</p> -<p>– Semmit sem teszek önért – válaszolta Defarge dacosan. – -Kötelességem hazámé és polgártársaimé. Mindkettőnek felesküdt -szolgája vagyok, ön ellen. Nem teszek semmit sem önért. -<span class="pagenum"><a name="Page_298" id= -"Page_298">-298-</a></span></p> -<p>Darnay érezte, hogy mennyire reménytelen ennek az embernek a -kérlelése és azonkivül büszkesége is sértve volt. Amint hallgatagon -egymás mellett haladtak, észrevette, hogy a nép mennyire -hozzászokott ahhoz a látványhoz, hogy foglyokat kisérnek az -utcákon. Még a gyermekek sem hederitettek reá. Néhány arramenő -megfordult, néhányan kezükkel fenyegették őt, az arisztokratát; -egyébként nem találták különösebbnek, hogy jól öltözött embert -börtönbe kisérnek, mintha munkás a zubbonyában munkájába sietett. -Egy szük, sötét, piszkos utcában, melyen áthaladtak, egy izgatott -szónok széken állva beszélt izgatott hallgatóságnak a király és a -királyi családnak a nép ellen elkövetett vétkeiről. Egy pár szóból, -mit arramenőben felkapott, tudta meg Darnay Károly, hogy a király -börtönben van és hogy az idegen nagykövetek mind eltávoztak -Párisból. Az uton (Beauvaist kivéve) semmit sem hallott. A fedezet -és az általános éberség teljesen elszigetelte őt.</p> -<p>Hogy a veszedelem sokkal nagyobb arányokat öltött, mióta Angliát -elhagyta, azt jól tudta. Hogy a veszedelem növekedett körülötte -mind gyorsabban és gyorsabban, azt is jól tudta most. Belátta, hogy -nem tette volna meg ezt az utazást, ha néhány nap eseményeit előre -láthatta volna. Gonosz sejtelmei mégsem voltak olyan komorak, mint -amilyennek látszottak volna a későbbi idők világitásánál tekintve. -Bármilyen komor volt is a jövő, mégis ismeretlen volt és komorsága -némi bizonytalanság reményét engedte fölmerülni. A rettenetes, -napokon és éjjeken át folyó öldöklésről, mely nagy, véres jellel -volt ellátandó az aratás áldott idejét, mielőtt még néhány kört is -irt le az óra mutatója, éppen olyan keveset tudott, mintha csak -százezer esztendő mulva következnék el. Az »éles ujszülött nő, -kinek La Guillotine volt a neve«, alig volt ismerős előtte és a nép -tömege előtt. Azok a rémtettek, melyeket <span class= -"pagenum"><a name="Page_299" id="Page_299">-299-</a></span> -nemsokára elkövettek, talán még azoknak az agyában sem születtek -meg, akik azokat véghezvitték. Hogyan találhattak volna helyet egy -gyöngéd lélek homályos sejtelmeiben?</p> -<p>Hogy hosszu fogságban, durva bánásmódban és hogy felesége és -gyermekétől való kegyetlen elválasztásban lesz része, azt -valószinünek, majdnem bizonyosnak sejtette; de ezen kivül semmi -mástól határozottan nem tartott. Ily gondokkal lelkében, melyek -elegendő sulyosak, ha valakit egy iszonyatos börtön udvarába -kisérnek, érkezett meg La Force börtönhöz.</p> -<p>Duzzadt arcu ember nyitotta ki a sulyos ajtót, ennek Defarge -bemutatta »Evrémonde, az emigránst.«</p> -<p>– Mi az ördög! Mennyi lesz még! – kiáltotta a duzzadt arcu -ember.</p> -<p>Defarge átvette tőle az elismervényt, anélkül, hogy törődnék a -felkiáltással és eltávozott a két hazafival.</p> -<p>– Az ördögbe, mondom ismét! – kiáltotta a börtönőr, aki egyedül -maradt feleségével. – Mennyi lesz még!</p> -<p>A börtönőr felesége nem tudta, hogy mit mondjon erre a kérdésre, -csupán ezt válaszolta:</p> -<p>– Türelmesnek kell lenni, édesem! – Három őr belépett a csengő -hangjára, ezek ismételték az asszony tanácsát és az egyik -hozzáfüzte: a szabadság szeretete kedvéért – ezen a helyen ez a -megjegyzés nem hallatszott éppen alkalomszerünek.</p> -<p>La Force iszonyu börtön volt, sötét, piszkos és az egészségtelen -álom rettenetes szagától büzlött. Sajátságos, hogy milyen hamar -észrevehető ilyen gondozatlan helyeken a bebörtönözött álom -undoritó párája!</p> -<p>– Titkos börtönbe is! – dörmögte a börtönőr, az irott papirra -tekintve. – Mintha máris nem volna minden pukkadásig tele. -<span class="pagenum"><a name="Page_300" id= -"Page_300">-300-</a></span></p> -<p>Rosszkedvüen füzte a papirost egy türe, ahol már jó csomó volt; -Darnay Károly fél óra hosszat várt további gyönyöreire, néha föl és -alá járt az erősen boltozott szobában, néha egy kőpadon ült; -szándékosan tartották ott, hogy a főbörtönőr és alárendeltjei -arckifejezését emlékükbe véssék.</p> -<p>– Jöjjön, – mondá a főbörtönőr végre, fölemelve kulcsait – -jöjjön velem, emigráns!</p> -<p>A fogoly a börtön komor félhomályában követte őt folyosókon és -lépcsőkön végig, sok ajtó csörömpölve záródott be utána, mig egy -nagy, alacsony, boltozatos terembe jutottak, mely mindkét nembeli -fogollyal volt zsufolva. Az asszonyok hosszu asztalnál ültek és -irtak, olvastak, kötöttek, varrtak és himeztek; a férfiak a székeik -mögött állottak, vagy a teremben föl és alá jártak.</p> -<p>A foglyok ösztönszerü gondolatmenetével, szégyenletes bün és -vétekre gondolva, az uj jövevény irtózott a társaságtól. Hosszu, -valótlannak látszó lovaglását elképzelhetetlenségben messze -felülmulta az a látvány, mikor mind egyszerre fölemelkedtek és az -akkori idők minden finomságával és az előkelőség minden megnyerő -bájával és udvariasságával köszöntötték őt.</p> -<p>Ez a látvány oly elszomoritó volt a fegyház komorságában, oly -kisértetiesnek látszott a környező szenny és kiáltó nyomorral -szemben, hogy Darnay Károlynak ugy tünt fel, mintha halottak -társaságában állana. Mind kisértet! A szépség kisértete, az -előkelőség kisértete, az elegáncia kisértete, a büszkeség -kisértete, a frivolság kisértete, a humor kisértete, az ifjuság -kisértete, az öregség kisértete; mind arra vártak, hogy -eltávolitsák őket erről az elhagyatott partról; mind rátekintett -oly szemmel, melyet a halál megváltoztatott. Mind el voltak -jegyezve a halálnak, mikor ide beléptek. <span class= -"pagenum"><a name="Page_301" id="Page_301">-301-</a></span></p> -<p>Megdermedt a látványtól. A mellette álló és a többi ott járkáló -börtönőr, akiknek a külseje foglalkozásuk rendes gyakorlásában -eléggé türhető lett volna, oly rettenetesen közönségesnek látszott -az itt jelenlevő gyászoló anyák, viruló leányok – a kokett, ifju -szépség és az érett, előkelő nevelésü urnővel szemben, hogy ez az -álomvilágból való kép, mely minden tapasztalat és valószinüség -megforditottját mutatta, elszéditette a szemlélőt. Bizonyos, hogy -mind kisértet! Bizonyos, hogy a hosszu, álomszerü lovaglás betegség -volt, amely őt ide, a komor árnyak közé hozta.</p> -<p>– A szerencsétlenség összegyült bajtársai nevében – mondá egy -udvari megjelenésü és modoru ur előlépve – tisztelettel üdvözlöm La -Forceban és őszintén fájlalom azt a csapást, mely közénk hozta. -Legyen gyors és boldog vége! Másutt udvariatlanság volna nevét és -állását kérdezni, de itt nem!</p> -<p>Darnay Károly föleszmélt, megadta a kivánt felvilágositást -megfelelő szavakkal.</p> -<p>– De remélem, – mondá az ur a főbörtönőrre tekintve, aki a -termen végighaladt – hogy nincs titkos börtönben?</p> -<p>– Nem tudom, hogy ez a kifejezés mit jelent, de hallottam, hogy -azt mondották.</p> -<p>– Ó, mily kár! Mennyire sajnáljuk! De bátorság! Társaságunk több -tagja titkos börtönben volt eleinte, de ez csak rövid ideig -tartott.</p> -<p>Azután emeltebb hangon szólott:</p> -<p>– Őszinte fájdalommal tudatom a társasággal, hogy titkos -börtön.</p> -<p>Részvét mormogása hallatszott, mikor Darnay Károly a termen -keresztül egy rácsos ajtóhoz ment, ahol a börtönőr várakozott reája -és sok hang – melyből a lágy részvéttel tele női hangok -kihallatszottak – szerencsét és bátorságot kivánt neki. A rácsos -ajtónál megfordult, hogy hálásan köszönetet mondjon, <span class= -"pagenum"><a name="Page_302" id="Page_302">-302-</a></span> az ajtó -bezárult és a jelenség eltünt szeme elől örökre.</p> -<p>Az ajtó egy fölfelé vezető főlépcsőre nyilott. Mikor már negyven -fokot haladtak (a félóra óta fogoly már számolta azokat) a börtönőr -felnyitott egy alacsony fekete ajtót és beléptek egy magános -cellába. A levegő hideg és nedves volt, de a cella nem volt -sötét.</p> -<p>– Az öné – mondá a börtönőr.</p> -<p>– Miért zárnak be engem egyedül?</p> -<p>– Hogyan tudjam én?</p> -<p>– Vehetek-e tintát, tollat és papirt?</p> -<p>– Erre nincs utasitásom. Majd meglátogatják önt és akkor -megkérdezheti. Egyelőre ételét vásárolhatja és semmi egyebet.</p> -<p>A cellában volt egy szék, egy asztal és egy szalmazsák. Mikor a -börtönőr távozása előtt vizsgáló tekintetet vetett ezekre a -tárgyakra és a négy falra, a falhoz támaszkodó fogoly zavart -fantáziájában azt képzelte, hogy a börtönőrnek arca és teste oly -természetellenesen puffadt, mintha vizbefult volna és tele volna -vizzel. Mikor a börtönőr eltávozott, ugyanolyan zavart fantáziával -azt gondolta: »Most oly egyedül vagyok, mintha meghaltam volna«. -Majd megállott, hogy a szalmazsákot megnézze, undorral fordult el -és azt gondolta: »És itt a mászkáló férgek között van a test halál -utáni első állapotában«.</p> -<p>– Öt lépés hosszu, négy és fél széles, öt lépés hosszu, négy és -fél széles, öt lépés hosszu, négy és fél széles. – A fogoly föl és -alá járt cellájában és fölmérte; a város zugása ugy hangzott, mint -tompitott dobolás, melybe néha vad kiáltás vegyült. – Cipőket -készitett, cipőket készitett, cipőket készitett. – A fogoly ismét -számolta a méretet és gyorsabban lépdelt, hogy gondolatait az -utolsó ismétléstől elterelje. – A kisértetek, melyek eltüntek, -mikor az ajtó becsukódott. Volt közöttük egy alak, egy feketébe -öltözött <span class="pagenum"><a name="Page_303" id= -"Page_303">-303-</a></span> hölgy, ablakmélyedéshez támaszkodott, -napsugár esett aranyos hajára és ő hasonlitott… Kegyelmes Isten, -hadd lovagoljunk ismét a megvilágitott falun keresztül, ahol a nép -mind ébren van!… cipőket készitett, cipőket készitett, cipőket -készitett… Öt lépés hosszú, négy és fél széles! – Mialatt ily -töredékek szálltak föl lelke mélyéből és fejében kavarogtak, a -fogoly mind gyorsabban lépkedett és konokul számlált és számlált; a -város zugása megváltozott, még mindig ugy hangzott, mint tompa -dobolás, de a zugásból panaszos hangok hallatszottak ki, melyeket -ismert.</p> -<h3><span class="smaller">2. Fejezet.</span><br /> -A köszörükő.</h3> -<p>Tellsonék bankja Páris Saint Germain városrészében egy nagy ház -egyik szárnyában volt, ahová az utcáról, magas fallal és erős -kapuval elzárt udvaron keresztül lehetett bejutni. A ház előkelő ur -tulajdona volt, aki benne lakott addig, mig a zavargások elől saját -szakácsa ruhájában el nem menekült és átjutott a határon. Vadászok -elől menekülő hajszolt vad létére metempsychosisában is ugyanaz a -Monseigneur volt, akinek, mielőtt csokoládéját ajkaihoz emelte, -három erős férfi segitségére volt szüksége, a kérdéses szakácsot -nem számitva.</p> -<p>Mikor Monseigneur eltávozott, a három erős férfi feloldozta -önmagát az alól a bün alól, hogy tőle nagy fizetést kapott, -azáltal, hogy nagyon szivesen vállalkozott arra, hogy az ő torkát a -hajnalodó Egységes és Oszthatatlan Köztársaság és a Szabadság, -Egyenlőség és Testvériség vagy a Halál oltárán elvágja; Monseigneur -házát először zár alá vették, majd konfiskálták. Minden oly sebesen -mozgott és egyik határozatot <span class="pagenum"><a name= -"Page_304" id="Page_304">-304-</a></span> a másik oly vad -gyorsasággal követte, hogy most, szeptember őszi hónapjának -harmadik estéjén, a törvény hazafias kiküldöttei birtokba vették -Monseigneur házát, a háromszinü zászlóval megjelölték és -fogadótermeiben pálinkát ittak.</p> -<p>Olyan üzlethelyiség Londonban, mint amilyen Tellsonéké Párisban -volt, a céget gyorsan kiforgatta volna valójából a Hivatalos -Közlönybe. Ugyan mit mondott volna megállapodott brit -felelősségtudás és tekintélyesség ahhoz, hogy egy bank udvarában -narancsfák állanak és a számolóasztal fölött Cupido alakja látható? -És mégis ugy volt. Tellsonék átfestették ugyan Cupidót, de az még -mindig fölismerhető volt a menyezeten, ahol szükös fehérnemüben, -nyilával reggeltől estig az aranyra célzott (amint azt egyébként is -gyakran teszi). Ez a fiatal pogány Londonban, a Lombard-streeten -feltétlenül csődbe került volna és ugyanezt a szomoru hatást idézte -volna elő a halhatatlan fiu mögötti lefüggönyözött alkóv, a falba -illesztett tükör és az öregnek nem mondható alkalmazottak, akik a -legcsekélyebb felszólitásra nyilvánosan táncoltak. De a francia -Tellsonék mindezek ellenére is kitünően megállhattak és addig, amig -a viszonyok elviselhetők voltak, senki sem botránkozott meg ezen és -nem vette ki a pénzét a bankból.</p> -<p>Hogy mennyi pénzt fognak Tellsonék bankjából kivenni és mennyi -marad ottan elveszetten és elfelejtve, hogy mennyi ezüst és ékszer -vesziti el fényét Tellsonék rejtekhelyein, mialatt elhelyezői a -börtönben sinylődnek, vagy nemsokára erőszakos halállal meghaltak, -hogy Tellsonéknál hány számlát sohasem lehetett ezen a világon -lezárni és átvitelezni kellett a másvilágra, azt ezen az estén -senki sem volt képes megmondani, még Lorry Jarvis sem, ámbár ő -ezeket a kérdéseket alaposan megfontolta. Frissen gyujtott fa -tüzénél ült (a gonosz terméketlen esztendő <span class= -"pagenum"><a name="Page_305" id="Page_305">-305-</a></span> időnek -előtte hideg volt) és becsületes, bátor arcán sötétebb árnyék ült, -mint amilyet a függőlámpa, vagy bármilyen más a szobában levő tárgy -vethetett volna – a borzalom árnyéka.</p> -<p>A bank szobáiban lakott, oly hüséges volt a cég iránt, hogy -annak részévé vált, mint valami erős borostyángyökér. A főépületnek -hazafias birtokbavétele folytán a bankot valami biztonság vette -körül, de a hüséges öreg ur sohasem gondolt erre. Ilyen körülmények -közömbösek voltak reá nézve, ha kötelességének meg tudott felelni. -Az udvar végében, egy kolonád alatt, volt egy kocsifélszer, ahol -Monseigneurnek még tényleg ott állott néhány kocsija. Két oszlopra -két hatalmas, magasan lángoló fáklya volt kötve és azoknak fényében -a szabad ég alatt látszott egy nagy köszörükő: durván készült -szerszám, melyet hirtelen hoztak ide valami szomszéd kovács- vagy -más műhelyből. Lorry fölkelt, az ablakon át kinézett erre az -ártatlan szerszámra és hideg borzongás futott rajta végig, -visszaült a tüz melletti székére. Nem csupán az ablakot, hanem az -előtte levő jalousiet is kinyitotta, majd ismét bezárta; hideg -rázta egész testét.</p> -<p>A falon és kapun tul levő utcákból a város szokásos éjjeli -zugása hallatszott, melybe olykor-olykor valami leirhatatlan -földöntuli hang keverődött, mintha hajmeresztően szokatlan hangok -tódulnának az Ég felé.</p> -<p>– Hála Istennek, – mondá Lorry imára kulcsolt kézzel – hogy -senki sincs ma éjjel ebben a borzalmas városban, aki szivemhez -közel áll. Könyörüljön Ő mindazokon, akik veszedelemben vannak.</p> -<p>Nemsokára azután hangzott a nagy kapu csengője és ő azt gondolta -»Visszajöttek!« és hallgatózott. De nem hallott hangos lármát az -udvarban, amint remélte, a kapu ujra becsukódott és minden csendben -volt. <span class="pagenum"><a name="Page_306" id= -"Page_306">-306-</a></span></p> -<p>A nyugtalanság és idegesség, mely valóját eltöltötte, okozta a -bankért való meghatározhatatlan aggodalmát. Pedig jól őrizték. -Éppen fölkelt, hogy a megbizható emberek közé menjen, akik őrt -állottak ott, mikor ajtaja hirtelen kinyilt és két alak rohant be, -akiknek láttára a bámulattól hátraesett.</p> -<p>Lucie és atyja! Lucie karját nyujtotta feléje, arcán a régi mély -komolyság kifejezése ült, annyira megerősödve, hogy ugy látszott, -mintha azért fejeződött volna ki, hogy élete e nehéz órájában -arcának erőt adjon.</p> -<p>– Mit jelent ez? – kiáltotta Lorry zavartan, lélegzetét -vesztve.</p> -<p>– Mi ujság? Lucie! Manette! Mi történt? Miért jöttek ide? Mit -jelent ez?</p> -<p>Mereven reábámuló szemekkel, sápadt, zavart arccal, könyörögve -sóhajtott karjai között:</p> -<p>– Ó, barátom! A férjem!</p> -<p>– A férje, Lucie?</p> -<p>– Károly.</p> -<p>– Mi van Károllyal?</p> -<p>– Itt van.</p> -<p>– Itt, Párisban?</p> -<p>– Néhány nap óta itt van, – három vagy négy napja – nem tudom, -hogy hány napja, nem tudom gondolataimat összeszedni. Egy nemes -vállalkozás birta utjára, tudtomon kivül; a kapunál föltartóztatták -és börtönbe vetették.</p> -<p>Az öreg ember akarata ellen felkiáltott. Majdnem ugyanabban a -pillanatban a nagy kapu csengője ujra megszólalt és nagy tömeg -kiabálva és üvöltve tódult az udvarba.</p> -<p>– Milyen lárma ez? – kérdé a doktor az ablakhoz fordulva.</p> -<p>– Ne nézzen ki! – kiáltott Lorry. – Ne nézzen ki! Manette, ha -élete kedves, ne érintse a függönyt! <span class="pagenum"><a name= -"Page_307" id="Page_307">-307-</a></span></p> -<p>A doktor megfordult, keze az ablak kilincsén volt és nyugodt, -bátor mosollyal mondá:</p> -<p>– Kedves barátom, ebben a városban az én életemnek varázshatalma -van. Én a Bastille foglya voltam. Nincs olyan hazafi Párisban – -egész Párisban – Franciaországban – aki, ha tudja, hogy én a -Bastille foglya voltam, érintene engem, kivéve, hogy ölelésekkel -agyonszoritsanak, vagy diadalban körülhordjanak. Az én régi bánatom -hatalmat adott nekem, mely keresztülvitt minket a sorompón és ott -Károlyról hireket szerzett és minket idehozott. Tudtam, hogy ugy -lesz; tudtam, hogy Károlyt kimenthetem minden veszedelemből; -megmondottam Lucienek. Mi ez a lárma? – Keze ismét ott volt az -ablak kilincsén.</p> -<p>– Ne nézzen ki! – kiáltott Lorry teljesen kétségbeesve. – Ne, -édes Luciem, ön se! – Karját köréje fonva tartotta vissza. – Ne -ijedjen meg annyira, édesem. Ünnepiesen esküszöm önnek, nem tudok -arról, hogy Károlyt baj érte volna, hogy nem is sejtettem, hogy -végzetes helyre jött. Melyik börtönben van?</p> -<p>– La Forceban!</p> -<p>– La Forceban! Lucie, gyermekem, ha ön valaha bátor és tetterős -volt életében – és ön az volt mindig, nyugodjék meg most és tegye -azt, amit mondok; mert attól sokkal több függ, mint elképzelheti, -vagy amint azt én önnek mondhatom. Saját erejével ma éjjel Károly -érdekében semmit sem tehet; teljesen lehetetlen, hogy kimenjen. -Azért mondom ezt, mert az, amit Károly érdekében kérnem kell, a -legnehezebb minden tekintetben. Ettől a pillanattól kezdve -engedelmesnek, némának és nyugodtnak kell lennie. Meg kell -engednie, hogy itt egy hátulsó szobában elhelyezzem. Két percre -egyedül kell hagynia engem atyjával és nem szabad késlekednie. -<span class="pagenum"><a name="Page_308" id= -"Page_308">-308-</a></span></p> -<p>– Engedelmeskedem önnek. Látom az arcán, hogy ön tudja azt, hogy -mást nem tehetek. Tudom, hogy ön mily ragaszkodó.</p> -<p>Az öreg ember megcsókolta őt, hirtelen szobájába vezette és az -ajtót bezárta; majd sietve visszajött a doktorhoz, kinyitotta az -ablakot, félrehuzta kissé a függönyt, kezét a doktor karjára tette -és vele együtt kinézett az udvarra.</p> -<p>Egy csomó embert láttak, férfit és nőt, – nem voltak annyian, -hogy az udvart megtöltötték volna – negyvenen vagy ötvenen lehettek -mindössze. Azok, akik a házat birtokba vették, beeresztették őket a -kapun, ők betódultak, hogy dolgozzanak a köszörükövön, melyet itt -valószinüen az ő rendelkezésükre állitottak föl, minthogy ez a hely -alkalmas és a tolongástól távol volt.</p> -<p>De micsoda borzasztó munkások és mily borzasztó munka!</p> -<p>A köszörükőnek kettős forgatója volt, melyet két férfi őrült -sebességgel forgatott, arcuk forgatás közben láthatóvá lett, mikor -hajuk hátrahullott; borzalmasabb és kegyetlenebb kifejezés ült -rajtuk, mint a legvadabb kannibálokén. Hamis szemöldököt és -álbajuszt viseltek és undoritó arcuk izzadtsággal és vérrel volt -fedve és az őrült üvöltésből görcsösen eltorzult szemük az -álmatlanság és állati izgalom folytán kimeredt és vésztjóslóan -bámult. Miközben ezek a dühöngők forgatták a követ és undoritó -hajfürteik majd arcukat boritották el, majd pedig vállukra -hullottak vissza, néhány asszony bort nyujtott ajkukhoz, hogy -igyanak; a csepegő vértől, a csepegő bortól, a köszörükő -forgatásakor fölszálló szikraesőtől gonosz lehelletük tüzesnek és -véresnek látszott. Egyetlenegy alakot nem lehetett közöttük -felfedezni, mely ne lett volna vérrel mocskolt. Egymást lökdösve, -hogy a köszörükőhöz jussanak, állottak ottan a férfiak, övig -meztelenül, karjaik és mellük <span class="pagenum"><a name= -"Page_309" id="Page_309">-309-</a></span> vérrel volt bemázolva; -rongyokba, vértől mocskos rongyokba burkolt férfiak, ördögi módon -csipkékkel, selyemmel és női ruhákról való szalagokkal diszitett -férfiak, minden rongy vérrel itatva és szennyezve. Fejszék, kések, -bajonettek, kardok, melyeket köszörülésre hoztak oda, mind -piroslott a vértől. Néhányan csorba kardjaikat vászonrongyokkal és -női ruhákból való foszlányokkal csuklóikhoz kötözték, ezek a -szalagok is bár különböző szinüek, mind egyformán véresek voltak. -Mikor a fegyvereknek őrült veszettséggel eltelt birtokosai ezeket -kirántották a szikraesőből és az utcákba rohantak, ugyanaz a piros -szin ragyogott dühödt szemükben; olyanok voltak ezek a szemek, hogy -minden szemlélő, akiben még volt emberi érzelem, husz évet adott -volna életéből, ha jól irányzott lövéssel fényüket kiolthatta -volna.</p> -<p>Mindezt egy pillanat alatt látták, mint valami vizbefulónak, -vagy más halálos veszedelemben lebegő emberi teremtménynek a -vizióját. Visszaléptek az ablaktól és a doktor kérdezően tekintett -barátja halálsápadt arcára.</p> -<p>– Ezek a foglyokat gyilkolják, – suttogta Lorry és félénken -tekintett az elzárt ajtó felé. – Ha bizonyos abban, amit mond, ha -tényleg olyan hatalma van, amint hiszi, – én hiszem, hogy van – -ismertesse meg magát e sátánok előtt és vitesse magát La Forceba. -Talán már késő; nem tudom; de egy pillanatig se várjon tovább.</p> -<p>Manette doktor megszoritotta Lorry kezét, hajadonfővel kisietett -a szobából és az udvarban volt már, mikor Lorry ismét az ablakhoz -lépett.</p> -<p>Hosszu, fehér fürtjei, sajátságos arca, fellépésének feltétlen -biztossága, mellyel a fegyvereket félretolta, egy pillanat alatt a -tömeg közepébe vitte őt, ahol a köszörükő állott. Néhány percre -szünet állott be, tolongás, zugás támadt körülötte és hangja -érthetetlenül <span class="pagenum"><a name="Page_310" id= -"Page_310">-310-</a></span> hallatszott; Lorry látta azután, hogy -mind körülveszik őt, vállukra emelik és elrohannak ezzel a -kiáltással: »Éljen a Bastille foglya! Segitsük a Bastille-fogoly -rokonát La Forceban. Helyet a Bastille foglyának ott elől! Mentsük -meg Evrémonde foglyot La Forceban!« – Ezernyi hang ismételte a -kiáltozást.</p> -<p>Aggódó szivvel leeresztette a függönyt, ismét bezárta az -ablakot, Luciehez sietett és elmondotta neki, hogy a nép segiti -atyját és hogy férjét kutatják. Gyermeke és Miss Pross nála volt, -de eszébe sem jutott, hogy látásukon meglepődjék, csak jó idővel -később, amint figyelve nézte őket oly nyugalommal, amilyenre ezen -az éjjelen képes volt.</p> -<p>Ezalatt Lucie tompa kábultsággal terült el a földön és görcsösen -szoritotta Lorry kezét. Miss Pross a gyermeket Lorry ágyára -fektette és feje nemsokára kicsiny védettje mellé a párnára -hanyatlott. Ó, a hosszu, hosszu éjszaka, a szegény feleség nyögése! -És a hosszu, hosszu éjszaka, anélkül, hogy atyja hirekkel -visszajönne!</p> -<p>A sötétségben még kétszer hangzott a nagy kapu csengője, a tömeg -megfordult és forgatta a szikrát szóró köszörükövet.</p> -<p>– Mi ez? – kiáltotta Lucie megrémülve.</p> -<p>– Csend! A katonák köszörülik kardjaikat, – mondá Lorry. – A ház -most nemzeti vagyon és fegyverkovácsműhelynek használják, -édesem.</p> -<p>Csak kétszer; de az utolsó alkalommal a munka már gyöngén, -szakadozottan haladt. Nemsokára virradni kezdett és Lorry gyöngéden -kiszabaditotta kezét a görcsös ölelésből és óvatosan ujra kinézett. -Egy ember, aki annyira tele volt vérrel, hogy sulyosan sebesült -katonának tünhetett fel, aki a harcmező halottai közül ismét -öntudatra jutott, a köszörükő melletti kövezetről fölkelt és zavart -tekintettel körülnézett. Nemsokára azután az elfáradt gyilkos, a -hajnal <span class="pagenum"><a name="Page_311" id= -"Page_311">-311-</a></span> bizonytalan homályában meglátta -Monseigneur egyik kocsiját, a diszhintó felé támolygott, -beszállott, ajtaját betette maga után és a pompás párnákon -pihent.</p> -<p>A nagy köszörükő, a Föld, megfordult, mikor Lorry ismét -kitekintett az ablakon és a nap pirosan sütött az udvarba. A kisebb -köszörükő egyedül állott a nyugodt reggeli levegőben. Piros volt. -Szinét nem a naptól kapta és az nem is vehette el.</p> -<h3><span class="smaller">3. Fejezet.</span><br /> -Az árnyék.</h3> -<p>Mikor az üzleti órák ideje elérkezett, Lorry üzleti szellemében -az volt az első gondolat, hogy neki nem volt joga ahhoz, hogy -Tellsonék üzletét veszedelemnek tegye ki azzal, hogy egy börtönben -levő emigráns feleségét a bank épületében elhelyezte. Saját -vagyonát, biztonságát, életét, pillanatnyi habozás nélkül kockára -tette volna Lucieért és gyermekéért; de az a vagyon, melyért -felelős volt, nem volt az övé és ő üzleti ügyekben szigoru üzleti -ember volt.</p> -<p>Először Defargera gondolt, hogy fölkeresi őt korcsmájában és -tanácsát kéri arra nézvést, hogy a város rendezetlen viszonyai -között melyik a legbiztosabb tartózkodási hely. De ugyanaz a -gondolat, mely őt eszébe juttatta, elejtendőnek találta; Defarge -ugyanis a legvadabb városrészben lakott, ott kétségtelenül -befolyásos is volt; de mélyen elmerült annak veszedelmes -műveiben.</p> -<p>Minthogy dél is elmult és a doktor még nem jött vissza és minden -percnyi késedelem Tellsonékat még jobban veszélyeztette, Lorry -Lucievel tanácskozott. Lucie azt mondotta, hogy atyja ebben a -városrészben, a bank közelében, rövid időre lakást akar bérelni. -<span class="pagenum"><a name="Page_312" id= -"Page_312">-312-</a></span> Minthogy ez üzleti szempontból -kifogásolható nem volt és Lorry előrelátta, hogy még abban az -esetben is, ha Károly ügye kedvezőre fordul és őt szabadon -bocsátják, sem remélheti, hogy a várost elhagyhatja, eltávozott, -hogy ilyen lakást keressen. Talált is alkalmasat, messze egy -félreeső mellékutcában, ahol egy háztömeg lezárt és lefüggönyözött -ablakai melankólikusan jelezték, hogy a ház üres.</p> -<p>Ebbe a lakásba vitte azonnal Luciet, gyermekét és Miss Prosst; -ottan kényelmesen elrendezett mindent, ugy hogy az még az övénél is -kellemesebb volt. Otthagyta Jerryt kapusnak, majd visszatért a -bankházba, hogy folytassa félbehagyott munkáját, de a nyugtalanság -és a sulyos gondok elvonták figyelmét a munkától és lassan telt el -a nap.</p> -<p>A nap véget ért és Lorry munkaképessége is, mikor a bank -bezárult. Ismét egyedül volt a szobájában, mint az előtte való -este, meghányva-vetve, hogy mi a legközelebbi teendő, mikor -hallotta, hogy valaki jön a lépcsőn. Néhány pillanat mulva egy -ember állott előtte, aki, élesen reátekintve, nevén szólitotta -őt.</p> -<p>– Szolgálatjára – mondá Lorry. – Ismer engem?</p> -<p>Sötétfürtü, hatalmas termetü ember volt, negyvenöt-ötven éves -lehetett. Válasz helyett megismételte a kérdést, anélkül, hogy -hangsulyozná:</p> -<p>– Ismer engem?</p> -<p>– Láttam valahol.</p> -<p>– Talán korcsmámban?</p> -<p>Lorry feszülten és izgatottan kérdezte:</p> -<p>– Manette doktortól jön?</p> -<p>– Igen. Manette doktortól jövök.</p> -<p>– És mit mond? Mit küld?</p> -<p>Defarge egy nyitott papirszeletet nyujtott át. A doktor -kezeirása volt: <span class="pagenum"><a name="Page_313" id= -"Page_313">-313-</a></span></p> -<p>– Károly biztosságban van, de én nem hagyhatom még el nyugodtan -e helyet. Megadták nekem a kedvezményt, hogy e sorok átadója -Károlytól néhány sort vigyen feleségének. Hadd lássa az üzenetvivő -Luciet.</p> -<p>La Forceból volt keltezve, egy órával azelőtt.</p> -<p>– Elkisér engem felesége lakásához? – kérdezte Lorry -megkönnyebbült szivvel, miután a papirszeletet hangosan -elolvasta.</p> -<p>– Igen, – válaszolt Defarge.</p> -<p>Lorrynak alig tünt fel, hogy Defarge milyen különösen -tartózkodó, gépies hangon beszélt. Kalapját vette és lement vele az -udvarba. Itt két asszony várakozott; az egyik kötött.</p> -<p>– Defargené asszony, ugy-e? – mondá Lorry, aki őt majdnem -ugyanabban a helyzetben hagyta el körülbelül tizenkét év előtt.</p> -<p>– Ő az, – jegyezte meg férje.</p> -<p>– Madame velünk jön? – kérdezte Lorry, mikor látta, hogy ő is -utnak indult.</p> -<p>– Igen. Hogy képes legyen fölismerni az arcokat és megismerje a -személyeket. Az ő biztosságuk érdekében történik.</p> -<p>Defarge hangja megdöbbentette Lorryt és kétkedően nézve reá, -előreindult. Mind a két asszony követte; a másik asszony a -Bosszuangyal volt.</p> -<p>Gyorsan áthaladtak a közbeeső utcákon, fölmentek az uj lakás -lépcsőjén, Jerry beeresztette őket és Luciet egyedül találta, -sirva. Majdnem elájult arra a hirre, melyet Lorry hozott neki -férjéről és megragadta a kezet, mely a papirszeletet átadta.</p> -<p>– Kedvesem, légy bátor. Jól vagyok és atyádnak van befolyása -körülöttem. Nem válaszolhatsz. Csókold meg gyermekünket -helyettem.</p> -<p>Ennyi volt az irás. Ő neki ez oly sok volt, hogy Defargetól -felesége felé fordult és egyik kötő kezét megcsókolta. -Szenvedélyes, hálás, szerető, nőies <span class="pagenum"><a name= -"Page_314" id="Page_314">-314-</a></span> cselekedet volt, de a kéz -nem válaszolt, – hanem hidegen, sulyosan lehanyatlott és ismét -kötéséhez fogott.</p> -<p>Volt valami az érintésében, ami Lucienek feltünt. A papirost -éppen keblébe akarta rejteni, de megállott és megrémülve tekintett -Defargenéra. Defargené a pillantást ráncolt homlokkal és hideg, -közömbös tekintettel viszonozta.</p> -<p>– Kedvesem, – szólt közbe Lorry magyarázóan – az utcákon gyakran -vannak zavargások; és ámbár nem valószinü, hogy önnek -nyugtalanságot okozzanak, Defargené látni óhajtja, hogy ismerje -azokat, akiket ilyen esetekben befolyásával megvédelmezhet, hogy -személyük azonosságát megállapithassa. Azt hiszem, – mondá Lorry, -aki nyugtató szavaiban megakadt, mikor mindinkább feltünt neki -annak a három alaknak kőkemény, hideg közömbössége – ez a tény, -Defarge polgártárs?</p> -<p>Defarge komoran tekintett feleségére és nem adott más választ, -csak helyeslően dörmögött.</p> -<p>– Jó volna talán, kedves Lucie, – mondá Lorry oly hangon, hogy -mindenkit megnyugtasson – ha a drága gyermek is bejönne és a jó -Pross is. A mi jó Prossunk, Defarge, angol nő és nem tud -franciául.</p> -<p>A kérdéses hölgy, aki szentül meg volt győződve, hogy bármilyen -idegennel is fölveszi a küzdelmet és akit szükség vagy veszedelem -sem félemlithetett meg, keresztbefont karral lépett be és angolul -igy szólott a Bosszuangyalhoz, akit először pillantott meg:</p> -<p>– Nos! Én biztosságban vagyok, szemtelen pofa! Remélem, hogy jól -vagy?</p> -<p>Defargenéról is megemlékezett ilyenfajta angol köhögés -kiséretében, de mind a kettő alig törődött vele. <span class= -"pagenum"><a name="Page_315" id="Page_315">-315-</a></span></p> -<p>– Ez az ő gyermeke? – kérdé Defargené és először állott meg -munkájában, kötőtüjével mutatván a kis Luciere, mintha az a Végzet -ujja volna.</p> -<p>– Igen, asszonyom, – válaszolt Lorry – ez a mi szegény foglyunk -kedves leánya és egyetlen gyermeke.</p> -<p>Defargené és kisérőinek árnyéka oly komoran és fenyegetően -látszott a gyermeket érni, hogy anyja ösztönszerüen letérdelt mellé -a földre és keblére ölelte. Defargené és kiséretének árnyéka ekkor -mind a kettőt, anyát és gyermekét is fenyegetően és komoran -látszott érni.</p> -<p>– Elég, férjem, – mondá Defargené. – Láttam őket. Mehetünk.</p> -<p>Tartózkodó viselkedésében fenyegetés volt, – nem volt látható -vagy kifejezésre juttatott, inkább türtőztetett és sejthető; – ez -Luciet arra birta, hogy könyörgő kezével Defargené ruháját -megfogja.</p> -<p>– Kegyes lesz szegény férjem irányában? Nem fog neki ártani? -Segiteni fog, hogy meglássam őt, ha lehet?</p> -<p>– Férjével itt semmi dolgom, – válaszolt Defargené, teljes -nyugodtsággal nézve le reája. – Itt csak az ön atyja leányával van -dolgom.</p> -<p>– Hát énértem, legyen könyörületes férjem iránt! Gyermekemért! -Kicsiny kezét összekulcsolja és ő is könyörög önnek, hogy legyen -könyörületes. Sokkal jobban félünk öntől, mint a többiektől.</p> -<p>Defargené ezt bóknak vette és férjére nézett. Defarge zavartan -harapdálta hüvelykujja körmét és feleségére nézve, szigorubb -kifejezést erőltetett arcára.</p> -<p>– Mit mond férje abban a kis levélben? – kérdé Defargené -fenyegető mosollyal. – Befolyásról mond valamit?</p> -<p>– Hogy atyámnak – mondá Lucie sietve, kivéve a papirost -kebléből, de aggódó tekintete a kérdezőt, nem a papirost nézte – -nagy a befolyása körülötte. <span class="pagenum"><a name= -"Page_316" id="Page_316">-316-</a></span></p> -<p>– Az bizonyára kiszabaditja őt – mondá Defargené. – -Bizonyosan.</p> -<p>– Mint feleség és anya, – kiáltott Lucie meghatottan – -könyörgök, szánakozzék rajtam és hatalmát ne érvényesitse ártatlan -férjem ellen, hanem őérette. Ó, feleség… testvérem, gondoljon reám. -Mint anya, mint feleség.</p> -<p>Defargené szokott hidegséggel nézett a könyörgőre és barátjához, -a Bosszuangyalhoz fordulva mondá:</p> -<p>– Azokra az anyákra és feleségekre, akiket mi láttunk, mióta oly -kicsinyek voltunk, mint ez a gyermek és még kisebbek, nem nagyon -voltak figyelemmel! Elég gyakran láttuk, hogy férjeiket és atyáikat -börtönbe vetették és ott tartották. Egész életünkön át láttuk, hogy -asszonytestvéreink és gyermekeik nyomort, meztelenséget, éhséget, -szomjuságot, betegséget, elnyomatást és minden más elhanyagoltatást -szenvedtek!</p> -<p>– Nem láttunk mást – válaszolt a Bosszuangyal.</p> -<p>– Sokáig türtük ezt – mondá Defargené, ismét Luciere tekintve. – -Itéljen önmaga! Valószinü-e, hogy <i>egy</i> anyának és feleségnek -a bánata meghasson minket mostan?</p> -<p>Ismét kötéséhez fogott és kiment; a Bosszuangyal követte őt. -Defarge utolsónak ment ki és betette az ajtót.</p> -<p>– Bátorság, édes Luciem – mondja Lorry, mikor fölemelte őt. – -Bátorság, bátorság! Eddig minden jól megy, sokkal, sokkal jobban, -mint az utolsó időben sok szegény teremtésnek ment. Legyen bátor és -adjon hálát.</p> -<p>– Nem vagyok hálátlan, remélem, de ez a borzalmas asszony, ugy -látszik, árnyékot vetett reám és minden reményeimre.</p> -<p>– Csitt, csitt, – mondá Lorry – mit jelent a kétségbeesés ebben -a bátor szivecskében? Valóban csak árnyék, nincs benne tartalom, -Lucie! <span class="pagenum"><a name="Page_317" id= -"Page_317">-317-</a></span></p> -<p>De az árnyék, melyet Defargeék viselkedése terjesztett, őt is -elboritotta és szive mélyén nagyon elszomoritotta.</p> -<h3><span class="smaller">4. Fejezet.</span><br /> -Szélcsend.</h3> -<p>Manette doktor távolléte negyedik napjának reggelén tért vissza. -Amennyit csak el lehetett titkolni abból, ami abban a borzalmas -időben történt, ismeretlen maradt Lucie előtt, csak sokkal később, -mikor ő és Franciaország messze távol voltak egymástól, tudta meg, -hogy ezeregyszáz, mind a két nemhez tartozó, minden koru, védtelen -foglyot gyilkolt le a lakosság; hogy négy nap és négy éjszaka -elsötétült a borzalom e művétől; hogy a környező levegő sóhajokkal -volt tele. Ő csupán annyit tudott, hogy a börtönöket megtámadták, -hogy mind a politikai foglyok veszedelemben forogtak és hogy a -csőcselék néhányat kihurcolt és meggyilkolt.</p> -<p>Lorryval tudatta a doktor, szigoru titoktartás mellett, – melyet -nem kellett nagyon hangsulyoznia – hogy a tömeg őt a gyilkoló -csőcseléken keresztül La Force börtönhöz vitte. Ott a börtönben egy -önkényesen kinevezett törvényszék ülésezett; a foglyokat egyenkint -hozták eléje és ez a törvényszék gyors egymásutánban osztogatta a -parancsot eltávolitásukra, hogy lemészárolják vagy szabadon -bocsássák őket, vagy pedig (ritka esetben), hogy visszavigyék -celláikba. Vezetői e törvényszék elé vitték őt, ott tudomásukra -adta nevét, foglalkozását és hogy 18 évig titokban, kihallgatás -nélkül, a Bastilleban fogva tartották; a biráskodók egyike -felállott és a tényeket és személyazonosságát igazolta. Ez az ember -Defarge volt.</p> -<p>Ő azután az asztalon levő jegyzőkönyvekből megbizonyosodott -<span class="pagenum"><a name="Page_318" id= -"Page_318">-318-</a></span> afelől, hogy veje az élő foglyok között -volt és könyörgött a törvényszéknek, melynek tagjai közül egyesek -aludtak, mások ébren voltak, némelyek gyilkolástól véresek, mások -tiszták voltak, némelyikük pedig józan, másik részeg volt – az ő -élete és szabadságáért. A vad demonstrációban melylyel őt, mint a -megdöntött rendszer kiváló áldozatát üdvözölték, megigérték neki, -hogy Darnayt e törvénytelen törvényszék elé vezetik és -kihallgatják. Már azon a ponton volt, hogy szabadonbocsátják, mikor -ebben a kedvező hangulatban hirtelen (a doktor előtt érthetetlen) -változás állott be, melynek rövid, titkos tanácskozás volt az -eredménye. Az elnök tudatta a doktorral, hogy a fogolynak börtönben -kell maradnia, de az ő kedvéért sérthetetlennek nyilvánitják. Erre -azután egy jelre a foglyot ismét a börtön belsejébe vitték vissza; -a doktor azután arra kért engedelmet, hogy ottmaradhasson és -megbizonyosodhassék az irányban, hogy vejét sem rosszakaratból, sem -gonosz véletlenségből nem szolgáltatják ki a gyilkos csőcseléknek, -melynek a kapuk előtt való üvöltése gyakran a tárgyalást is -tulharsogta. Ezt az engedelmet megkapta és addig maradt a -vértörvényszék közelében, mig minden veszedelem elmult.</p> -<p>Amit ott látott, – az alvás és étkezés rövid időközeit kivéve – -az maradjon elmondatlan. A megmenekült foglyok őrjöngő öröme -kevésbé ejtette őt csodálkozásba, mint az az őrjöngő vadság, -mellyel a többieket darabokra vagdalták. Egy fogolyról elmondotta, -hogy a törvényszék szabadonbocsátotta, egy dühöngő azonban -kimenetelekor tévedésből dárdájával megsebezte. Őt arra kérték, -hogy segitségére siessen és sebét kötözze be. Ő akkor ugyanazon a -kapun kisietett és a sebesültet a Szamaritánus társaság karjaiban -találta, akik áldozataik tetemein ültek. Oly következetlenséggel, -mely éppen olyan szörnyü <span class="pagenum"><a name="Page_319" -id="Page_319">-319-</a></span> volt, mint minden egyéb ebben a -rémületes álomban, az orvosnak segitségére jöttek, a sebesültet -gyöngéd kézzel ápolták – hordóágyat készitettek és gondosan -elvitték őt – és azután ismét megragadták fegyvereiket és ismét oly -rettenetes öldöklést vittek végbe, hogy a doktor kezével elfödte a -szemét és közöttük elájult.</p> -<p>Mikor Lorry mindezt meghallotta és barátja arcát figyelte, aki -most már hatvankét éves volt, aggodalom támadt lelkében, hogy ilyen -rémületet keltő élmények nem elevenithetik-e föl a régi -veszedelmet. De sohasem látta barátját mostani megjelenésében, -sohasem ismerte őt mostani jellemében. Ez volt az első eset, mikor -a doktor érezte, hogy szenvedése erőt és hatalmat adott neki. Ez -volt az első eset, hogy ő abban a lángoló tüzben lassan kovácsolta -a vasat, mellyel leánya férjének börtönajtaját föltörheti és őt -kiszabadithatja.</p> -<p>– Minden jó véghez vezetett, barátom, nem volt az csupa -veszteség énreám. Amint szeretett gyermekem segitett nekem, hogy -ismét önmagamra találjak, segiteni fogok most abban, hogy -visszaadjam neki, ami neki legkedvesebb. Isten segitségével véghez -viszem. – Igy beszélt Manette. Mikor Lorry Jarvis látta a ragyogó -szemeket, a határozott arcot, és ennek a férfiunak a nyugodt, -öntudatos magatartását, akinek élete olyannak tünt fel előtte, mint -egy óra, mely hosszu ideig állott és azután ismét energiával -megindult, akkor: hitt.</p> -<p>Nagyobb dolgokat is keresztülvitt volna kitartásával, mint -amivel akkor kellett megküzdenie. Mialatt ő, mint orvos, -rendeltetése helyén volt, akinek mindenféle fajta emberrel, -fogollyal és szabaddal, gazdaggal és szegénnyel, jóval és gonosszal -volt dolga, személyes befolyását oly bölcsen használta föl, hogy -hamarosan három börtönnek, köztük La Forcenak is, felügyelő-orvosa -lett. Luciet most megnyugtathatta, <span class="pagenum"><a name= -"Page_320" id="Page_320">-320-</a></span> hogy férje már nem volt -egyedül, hanem a foglyok közös társaságában; férjét hetenkint látta -és közvetlenül az ő szájából kapott gyöngéd üzeneteket; néha -levelet küldött neki (ámbár sohasem a doktor közvetitésével), de -nem volt szabad válaszolnia, mert a börtön-összeesküvésektől való -sok aggodalom leginkább az emigránsok felé irányult, akikről -tudták, hogy sok a barátjuk és állandó összeköttetésük van a -külföldön.</p> -<p>A doktornak ez az uj életmódja mindenesetre aggodalommal teljes -volt; de az éleslátásu Lorry észrevette, hogy azzal uj, erőt nyujtó -büszkeség volt kapcsolatban. Nem volt ebben a büszkeségben semmi -hozzá nem illő; természetes és méltó volt de ő különösnek találta. -A doktor tudta, hogy ezideig leányának és barátjának a -gondolatmenete nem tudta az ő bebörtönöztetését elkülöniteni -személyes szenvedésétől, lehangoltságától és gyöngeségétől. Most ez -megváltozott, ő tudta, hogy régi megpróbáltatása oly erővel ruházta -föl, melyet mind a ketten Károly biztosságának és megszabadulásának -tekintettek. Ez a változás annyira fölemelte, hogy ő vette át -tőlük, a gyöngéktől, a vezetést és irányitást és azt kivánta, hogy -benne, az erősben, megbizzanak. Az a helyzet, mely azelőtt közte és -Lucie között volt, most megváltozott, de csak ugy, ahogy azt a -legforróbb hála és szeretet változtathatta meg, mert nem volt más -büszkesége, mint hogy szolgálatot teljesitsen neki, aki oly -önfeláldozó volt ő iránta. – Különös látvány, – gondolta magában -Lorry barátságos ravaszsággal – de természetes és helyes; vegye át -a vezetést, kedves barátom, és tartsa kezében; jobb kézben nem -lehet!</p> -<p>Ámbár a doktor fáradtságot nem kimélt és sohasem szünt -megkisérelni, hogy Darnay Károly szabadságát visszaszerezze, vagy -legalább azt eszközölje ki, hogy ügye tárgyaltassék, az idők -folyása <span class="pagenum"><a name="Page_321" id= -"Page_321">-321-</a></span> gyorsan és állandóan ellene dolgozott. -Uj korszak vette kezdetét; a király felett törvényt láttak, -elitélték és lefejezték; a Szabadság, Egyenlőség, Testvériség vagy -Halál Köztársasasága kijelentette, hogy győz vagy meghal a világ -fegyvereivel szemben, a Notre Dame tornyain éjjel-nappal lobogott a -fekete zászló; háromszázezer ember emelkedett fel hivására a föld -zsarnokai ellen Franciaország legkülönbözőbb vidékeiről; mintha -tele kézzel vetették volna el a sárkány fogait és az mindenütt, -völgyben és hegyeken, sziklán, homokban és iszapban, a dél mosolygó -ege alatt és az észak felhői alatt, erdőn és mezőn, szőlőkben és -olajfaligetekben, a széles folyók terméketlen partjainak -elnyomorodott füvében és kóróin és a tengerpart homokjában is, -gyümölcsöt termett volna. Micsoda magángond állhatott meg a -szabadság első évének vízözönében, mely alulról emelkedett a -magasba és nem felülről esett és az éj ablakai elzárultak, nem -kinyiltak előle!</p> -<p>Nem volt szünet, könyörület, béke, szelidülő pihenés, sem -időmérés. Ámbár nappal és éjszaka szabályosan követték egymást -körfutásokban, mint akkor, mikor az idő még fiatal volt és az este -és a reggel volt az első nap, más időszámitás nem létezett. Az -eziránt való érzék elpusztult egy nemzet dühöngő lázában, mint -ahogy ez a beteg lázában megtörténik. Megtört most az egész város -természetellenes hallgatása és a hóhér a király fejét mutatta a -népnek, majd szinte ugyanabban a pillanatban szép felesége fejét, -akinek a haja nyolc hosszu hónap bebörtönzésétől és a nyomoruságtól -megőszült.</p> -<p>És mégis, az ellenmondás különös törvénye szerint, mely ilyen -esetekben mindig mutatkozik, az idő lassan telt el, pedig gyorsan -haladt. Forradalmi törvényszék a fővárosban és negyven- vagy -ötvenezer forradalmi bizottság végig az egész országban; gyanusitó -törvény, mely a szabadság és az élet <span class="pagenum"><a name= -"Page_322" id="Page_322">-322-</a></span> minden biztonságát -elsodorta és minden jó és ártatlan egyént a gonoszok és bünösök -kezébe juttatott; a börtönök zsufolva voltak olyanokkal, akik -vétséget nem követtek el és nem tudták kieszközölni, hogy -meghallgattassanak; mindez rendszeres, magától értetődő, régi -szokásnak látszott, mikor még csak néhány hét óta volt érvényben. -Mindezen kivül egy rémületes látvány oly megszokottá vált, mintha a -világ teremtése óta naponta látták volna: az éles nő, La Guillotine -látványa.</p> -<p>Tréfálódzás kedvelt tárgya lett; legjobb orvosság volt a -fejfájás ellen, csalhatatlanul elejét vette a haj megőszülésének, -az arcszinnek különös gyöngédséget adott, ez volt a nemzet -borotvája, mely nagyon simán borotvált; aki megcsókolta La -Guillotinet, kis ablakon nézett keresztül és zsákba tüsszentett. Az -emberi nem ujjászületésének volt a jele. A kereszt helyébe lépett. -Kicsinyitett alakját az emberek keblükön viselték, meghajoltak -előtte és hittek benne és a keresztet megtagadták.</p> -<p>Annyi főt sujtott le, hogy állványa és helye vértől átázott. -Széjjelszedték, mint valami ifju sátán részére való játékszert és -ismét összerakták, ahol szükség volt reá. Elhallgattatta az ékesen -szólót, lesujtotta a hatalmast, elpusztitotta a szépet és a jót. A -közélet huszonkét előkelőségének, huszonegy élő és egy halottnak a -fejét egy reggelen, ugyanannyi perc alatt vágta le. A főhivatalnok, -aki működésbe helyezte, az ószövetség erős emberének nevét -örökölte; de ilyen fegyverrel ő hatalmasabb volt, mint névrokona, -és vakabb, Isten tulajdon templomának a kapuit naponta -széjjelzuzta.</p> -<p>Ilyen borzalom és az abból élő fajzat között a doktor nyugodt -fővel járkált, bizott hatalmában, óvatosan törekedett célja felé és -sohasem kételkedett abban, hogy végül kiszabaditja Lucie férjét. De -az idők folyása oly sebesen és mélyen rohant el mellette -<span class="pagenum"><a name="Page_323" id= -"Page_323">-323-</a></span> és oly vadul ragadta magával az időt, -hogy Károly már egy év és három hónap óta sinylődött a börtönben, -mikor a doktor még mindig nyugodt volt és bizott. A forradalom -ebben a decemberi hónapban oly gonosz és dühöngővé vált, hogy a -délvidéken a folyók medre megtelt az éjszakánkint erőszakosan -beléfullasztottak tetemeivel és a délies téli nap fényénél a -foglyokat sorokban és négyszögekben lőtték agyon. És a doktor a -borzalmak között még mindig nyugodt fővel járkált. Abban az időben -férfit nem ismertek jobban, mint őt; senki sem volt különösebb -helyzetben. Hallgatag, emberszerető, nélkülözhetetlen volt -kórházban és börtönben, gyilkost és áldozatot egyformán részesitett -tudásában és önmagának élt. Művészetének gyakorlása, megjelenése és -a Bastileban való bebörtönzésének története különbbé tette őt -minden más embernél. Nem gyanusitották, nem kételkedtek benne, -mintha valóban föltámadt volna tizennyolc évvel ezelőtt, vagy pedig -mintha szellemként járt volna a halandók között.</p> -<h3><span class="smaller">5. Fejezet.</span><br /> -A favágó.</h3> -<p>Egy év és három hónap. Ez alatt az egész idő alatt Lucie a nap -egy órájában sem volt biztos, hogy a következő napon a guillontine -nem sujtja-e le férje fejét. Naponta nehézkesen gördült az utca -kövezetén az elitéltekkel zsufolt szekér. Szépséges hajadonok, -barna, fekete és őszfürtü, gyönyörü asszonyok; ifjak, erőteljes -férfiak és aggastyánok; nemesek és parasztok: mind vörös bor La -Guillotine számára, naponta hozták őket napvilágra a borzalmas -börtönök sötét pincéiből és vitték hozzá az utcákon végig, hogy -<span class="pagenum"><a name="Page_324" id= -"Page_324">-324-</a></span> pusztitó szomjuságát eloltsa. -Szabadság, Egyenlőség, Testvériség vagy Halál – ez utóbbi -legkönnyebben szerezhető meg tőled, ó Guillotine!</p> -<p>Ha szerencsétlenségének hirtelensége és az idő kerekének rohamos -forgása a doktor leányát ugy elkábitotta volna, hogy tétlen -kétségbeesésben várta volna a végét, ő is ugy járt volna, mint sok -más. De ő attól az órától kezdve, mikor Saint Antoine -padlásszobájában viruló keblére ölelte az ősz fejet, hü maradt -kötelességeihez. A megpróbáltatás idejében volt a leghivebb, amint -az rendesen ugy történik csendesen lojális és jó emberekkel.</p> -<p>Mihelyt uj lakásukban berendezkedtek és atyja ismét hivatásának -szentelte magát, kis háztartását teljesen ugy vezette, mintha férje -velük volna. Mindennek meg volt a maga meghatározott helye és -ideje. A kis Luciet oly rendszeresen tanitotta, mintha mindannyian -együtt volnának angol otthonukban. Azok a kis ravaszságok, -melyekkel önmagát ámitotta annak a látszatával, hogy nemsokára -ismét egyesülnek, – a korai visszatérésére vonatkozó apró -előkészületek, székének odaállitása, könyveinek az elhelyezése, – -ezek és az esténkint a börtön nyomorultjai és a halál árnyai -között, különösen egy szeretett fogolyért elrebegett forró -fohászok, volt sulyos bánatának egyedüli vigasza.</p> -<p>Külseje alig változott. Az egyszerü sötét ruhák, majdnem -gyászruhákhoz hasonlók, melyeket ő és leánya viseltek, oly csinosak -és oly gondozottak voltak, mint boldogabb napok fényes öltözékei. -Arcszine elveszett és a régi, feszülten figyelő kifejezés -állandóan, nem csupán alkalmilag ott ült az arcán, egyébként oly -csinos és bájos volt, mint azelőtt. Néha, mikor este atyját -megcsókolta, előtört a nap folyamán elfojtott bánata és azt -mondotta neki, hogy ő az egyedüli vigasza az ég alatt. Ő mindig -határozottan válaszolt: <span class="pagenum"><a name="Page_325" -id="Page_325">-325-</a></span></p> -<p>– Tudtom nélkül semmi sem történhetik vele és én tudom, hogy -megmenthetem őt, Lucie.</p> -<p>Még nem sok hét telt el azóta, hogy uj életmódjukat -megkezdették, mikor atyja egy este hazajövetelekor igy szólt -hozzá:</p> -<p>– Kedvesem, a börtönnek van egy magas ablaka, amelyhez Károly -néha délután három órakor hozzájuthat. Ha ő odajuthat, – ez sok -bizonytalanságtól és véletlentől függ – lehet, hogy megláthat téged -az utcán, ha te egy bizonyos ponton állasz, melyet én megmutathatok -neked. De te, szegény gyermekem, nem láthatod őt, még ha lehetséges -volna is, veszedelmes volna reád nézve magadat megismertetni.</p> -<p>– Ó, mutasd meg nekem ezt a helyet, atyám és én naponta -odamegyek.</p> -<p>Ettől az időtől kezdve minden időjárásban, két óra hosszat várt -ottan. Mikor az óra kettőt ütött, már ott volt és négy órakor -lehangoltan távozott. Ha nem volt nagyon hideg vagy nedves, -gyermekét is magával vitte, együtt mentek; máskülönben egyedül -volt; de sohasem mulasztott el egyetlenegy napot sem.</p> -<p>Ez a hely egy sötét, piszkos, görbe utca sarkán volt. Egy favágó -kunyhója volt az egyedüli ház ezen a sarkon; minden egyéb fal volt. -Odajövetelének harmadik napján a favágó észrevette őt.</p> -<p>– Jónapot, polgárnő!</p> -<p>– Jónapot, polgár!</p> -<p>A megszólitásnak ez a módja volt most határozattal előirva. A -tökéletesebb hazafiak között már régebben szokásban volt; de most -törvényesen kötelező volt mindenkire nézve.</p> -<p>– Ismét itt sétál, polgárnő?</p> -<p>– Amint látja, polgár!</p> -<p>A favágó, aki élénk mozdulatu ember volt (valamikor utkaparó -volt), a börtönre pillantott, ujjával reámutatott, tiz ujját arca -elé tartotta, hogy a vasrostélyokat <span class="pagenum"><a name= -"Page_326" id="Page_326">-326-</a></span> jelképezze és nevetve -nézett rajtuk keresztül.</p> -<p>– De ez nem az én dolgom, – mondá és tovább fürészelt.</p> -<p>A következő napon már várt reá és megszólitotta azonnal, mihelyt -odajött.</p> -<p>– Micsoda! Már ismét itt sétál, polgárnő?</p> -<p>– Igen, polgár!</p> -<p>– Ah! és gyermekkel. Anyád, ugy-e, kis polgárnő?</p> -<p>– Mondjam, hogy igen, mama? – suttogta a kis Lucie -hozzásimulva.</p> -<p>– Igen, drágám!</p> -<p>– Igen, polgár!</p> -<p>– Ah! De hisz ez nem az én dolgom! Munkám az én dolgom. Nézze -fürészemet. Kis Guillotineomnak nevezem. La, la, la, la, la. És a -feje le van vágva.</p> -<p>A fatörzs a földre esett, mialatt beszélt és kosárba dobta.</p> -<p>– A favágó guillotine Sámsonjának nevezem magamat. Nézzen ide, -ismét! Lu, lu, lu, lu, lu, lu. És lent van a feje. Most egy -gyermek. Tikl, tikl, pikl, pikl. És lent van a feje. Az egész -család!</p> -<p>Lucie megborzadt, mikor még két fatörzset dobott a kosárba, de -lehetetlen volt ott lenni a favágó munkája közben, anélkül, hogy az -ő látását el lehetett volna kerülni. Ezért aztán ettől kezdve ő -szólott hozzá előbb és hogy jóindulatát megnyerje, gyakran -borravalót adott neki, amit ez szivesen elfogadott.</p> -<p>Kiváncsi fickó volt és néha, ha megfeledkezett róla, mikor a -börtön teteje és rostélyai felé nézett és szivével férjéhez -emelkedett, hirtelen fölfedezte, hogy az padjára térdelve, fürészét -pihenteti és őt nézi.</p> -<p>– De nem az én dolgom, – mondá ilyen alkalmakkor és ismét -fürészeléshez látott.</p> -<p>Minden időjárásban, a tél hidegében és havazásában, a tavasz -metsző szeleiben, a nyári nap hevében, az őszi esőben és ismét a -tél hidegében és havazásában <span class="pagenum"><a name= -"Page_327" id="Page_327">-327-</a></span> Lucie két órát töltött el -ottan naponta; és naponta elmenetelekor megcsókolta a börtön falát. -Férje látta őt (mint atyjától megtudta) talán öt vagy hat -alkalommal, néha kétszer, háromszor egymásután; néha egy vagy két -hétig sem. Elég volt az a tudat, hogy láthatta és látta is őt, ha -alkalma volt reá és erre az eshetőségre várt volna ott az egész -napon át, hetenkint hét napig.</p> -<p>Ilyen elfoglaltsággal telt el az idő december hónapig, melynek -borzalmai között atyja nyugodt fővel járkált. Egy délután csöndesen -havazott, mikor odaérkezett a szokott sarokra. Valami vad öröm -napja és ünnep volt. Jövetelekor látta, hogy a házak kicsiny -dárdákkal vannak földiszitve, melyekre apró vörös sapkák voltak -tüzve; továbbá háromszinü szalagokkal és az állandó fölirással -(háromszinü betük voltak a legkedvesebbek): Egységes és -Oszthatatlan Köztársaság. Szabadság, Egyenlőség, Testvériség, vagy -Halál!</p> -<p>A favágó nyomorult kunyhója oly kicsiny volt, hogy felületén -ennek a fölirásnak alig volt helye. Valakivel leiratta magának és a -»Halál« szót csak nagy nehézséggel tudta belészoritani. A háztetőn -ott diszlett a lándzsa és a sapka, mint ahogy az jó polgárhoz -illett, egyik ablakban ott volt a fürész, ezzel a fölirással: »Kis -Szent Guillotine«, a nagy éles nőt akkor ugyanis a nép szentté -avatta. A kunyhó zárva volt. Ugy látszik, a favágó elment hazulról. -Nagy megkönnyebbülés volt Lucie szivének, hogy egyedül -lehetett.</p> -<p>Nem távozott messzire, mikor hirtelen egy közeledő embertömeg -lármáját és üvöltését hallotta, mely aggodalommal töltötte el. Egy -pillanattal később vad tömeg tódult a börtönfal sarka felé, -közepében ott volt a favágó, aki a Bosszuangyalt fogta kézen. Vagy -öt-hatszázan lehettek, de ugy táncoltak, mint ötezer démon. Nem -volt más zene, csak saját énekük. A kedvelt forradalmi dal -dallamára táncoltak, <span class="pagenum"><a name="Page_328" id= -"Page_328">-328-</a></span> olyan vad taktussal, melynek -összehangzása fogcsikorgáshoz volt hasonló. Férfiak táncoltak -asszonyokkal, asszonyok egymással, férfiak egymással, amint a -véletlen összehozta őket. Eleinte csak vörös sapkák és durva -gyapjurongyok tömegének látszott, de mihelyt az utca megtelt, -táncra megállottak Lucie közelében; dühössé vált körtáncnak -borzalmas torzszelleme lett láthatóvá. Egyesek előreléptek, majd -hátráltak, egymás kezét verték, egymás fejét megragadták, körben -forogtak, egymást megragadták és páronkint forogtak, mig legtöbbje -kimerülten terült el a földön. Mialatt ezek fekve maradtak, a -többiek egymás kezét fogták és mind körben táncoltak; azután -feloszlott a kör és kettesével, négyenkint tovább forogtak; majd -egyszerre mind megállottak, ujra hozzákezdtek, kezükkel tapsoltak, -egymást megragadták és ellenkező irányban tovább forogtak. Hirtelen -ismét megállottak és uj taktussal kezdették, az utcán végig sorokat -alkottak és mélyen lehajtott fejjel és magasan kinyujtott karral, -vad üvöltéssel elrohantak. Semilyen küzdelem, még megközelitően sem -lehetett volna olyan borzalmas mint ez a tánc. Teljesen elfajult -tánc volt, azelőtt ártatlan dolog, mely most a sátán hatalmába -került, az azelőtt egészséges szórakozás, a vért lángbaboritó, az -érzékeket megzavaró, a szivet megkeményitő eszközzé vált. A benne -mutatkozó kecsesség még undoritóbbnak tüntette fel, mert azt -mutatta, hogy a természetüknél fogva jó dolgok mennyire -elfajulhatnak és megromolhatnak. A táncban meztelenné vált a -leánykebel, a szép, majdnem gyermeki korra valló fej, mely izzott -az őrülettől, a gyöngéd láb, mely ebben a vérből és szennyből való -pocsolyában táncolt, a kificamodott kornak voltak tipusai.</p> -<p>Ez a Carmagnola volt. Mikor elrohant mellette, Lucie rémülten és -megdöbbenve állott a favágó házának kapujában, de a hópelyhek oly -csendesen <span class="pagenum"><a name="Page_329" id= -"Page_329">-329-</a></span> szálldogáltak és oly puhán, fehéren -terültek el a földön, mintha ez a látvány sohasem létezett -volna.</p> -<p>– Ó, atyám! – mert ő állott előtte, mikor tekintetét ismét -fölemelte, melyet egy pillanatra kezével elfödött. – Micsoda -kegyetlen, gonosz látvány.</p> -<p>– Tudom, édesem, tudom. Én gyakran láttam. Ne félj! Egyik sem -bántana közülök.</p> -<p>– Nem magam miatt félek, atyám, de ha férjemre gondolok és ennek -a népnek a könyörületére.</p> -<p>– Nemsokára nem lesz neki szüksége ezeknek a könyörületére. -Elhagytam őt, mikor az ablakra kapaszkodott és azért jöttem, hogy -neked ezt megmondjam. Senki sem láthat itten. Csókot vethetsz, oda, -a legmagasabb ferde tető felé.</p> -<p>– Megteszem, atyám és lelkemet is vele küldöm!</p> -<p>– Te nem láthatod őt, szegény gyermekem.</p> -<p>– Nem, atyám – mondá Lucie forró könnyek között, csókot hányva. -– Nem.</p> -<p>Lépés a hóban. Defargené.</p> -<p>– Üdvözlöm, polgárnő. Üdvözlöm, polgár. – Csak ennyit mondott, -mikor elhaladt mellettük. Defargené eltünt, mint egy árnyék a fehér -uton.</p> -<p>– Nyujtsd karodat, édesem. Az ő kedvéért távozz innen vidám, -bátor arccal. Ezt jól csináltad. – Elhagyták a helyet. – Nem hiába -történt, Károly holnapra van megidézve.</p> -<p>– Holnapra?</p> -<p>– Nincs veszteni való idő. Jól elkészültem, de oly óvatosságot -kell alkalmazni, mely nem volt alkalmazható, mielőtt tényleg nem -idézik a törvényszék elé. Ő még nem kapta meg a hirt, de én tudom, -hogy tüstént megkapja a holnapra szóló idézést és a Conciergeriebe -szállitják át; én jó előre értesülök. Nem félsz? <span class= -"pagenum"><a name="Page_330" id="Page_330">-330-</a></span></p> -<p>Alig tudott válaszolni:</p> -<p>– Benned bizom.</p> -<p>– Megteheted, föltétlenül. Bizonytalanságod már végéhez -közeledik, drágám; néhány óra mulva a tied lesz ő ismét; minden -elképzelhető védelemmel körülvettem őt. Lorryval kell -beszélnem.</p> -<p>Megállott. Kocsik tompa dübörgését lehetett a közelben hallani. -Mindketten nagyon jól tudták, hogy mit jelentett. Egy. Kettő. -Három. Három kocsi haladt arra a puha havon, halálnak szentelt -rakományával.</p> -<p>– Lorryval kell beszélnem – ismételte a doktor és más irányba -fordult vele.</p> -<p>A derék öreg ur még mindig ott volt bizalmi helyén; sohasem -hagyta el. Őt és könyveit gyakran megkérdezték a konfiskált és -nemzeti vagyonná vált birtokokat illetőleg. Amit lehetett, azt -megmentette a tulajdonosok számára. Nem volt élő ember, akire -jobban rá lehetett volna bizni, vagy aki jobban titokban tartotta -volna azt, amit Tellsonéknál letétbe helyeztek.</p> -<p>Homályos, vörös és sárga égboltozat és a Szajna fölött emelkedő -köd hirdette az alkonyat közeledtét. Már majdnem sötét volt, mikor -a bankhoz értek. Monseigneur hatalmas palotája magányos és -elhagyatott volt. Az udvarban egy halom hamu és por fölött -olvasható volt a fölirás: Nemzeti Vagyon. Egy és Oszthatatlan -Köztársaság. Szabadság, Egyenlőség, Testvériség vagy Halál.</p> -<p>Ki lehetett Lorrynál, – a széken levő lovaglókabát tulajdonosa – -akit nem szabad látni? Milyen uj jövevénytől jött ő ki, izgatottan -és meglepetten, hogy kedveltjét karjaiba ölelje? Kinek ismételte az -ő akadozó szavait, mikor emelt hangon fejét az ajtó felé -forditotta, ahonnan most jött ki és mondta:</p> -<p>– A Conciergeriebe szállitották és holnapra megidézték? -<span class="pagenum"><a name="Page_331" id= -"Page_331">-331-</a></span></p> -<h3><span class="smaller">6. Fejezet.</span><br /> -Diadal.</h3> -<p>A rettegett öttagu törvényszék, a közvádló és az elszánt -esküdtszék naponta ülésezett. Minden este elküldötték jegyzéküket, -melyet a különböző börtönök őrei foglyaik előtt felolvastak. A -börtönőrök állandó tréfája ez volt: Ti, idebenn, jöjjetek ki és -hallgassátok meg az esti lapot!</p> -<p>– Evrémonde Károly, másként Darnay.</p> -<p>Igy kezdődött, végre, La-Forceban az esti ujság.</p> -<p>Ha egy nevet szólitottak, tulajdonosa elkülönült a többitől és -arra a helyre lépett, mely az ilyen végzetes módon kihirdetettek -részére volt fenntartva. Evrémonde Károly, másként Darnaynak volt -oka, hogy ismerje ezt a szokást; százakat látott igy eltünni.</p> -<p>A duzzadtarcu börtönőr, aki szemüveget viselt olvasáskor, -fölötte tekintett el, hogy megbizonyosodjék afelől, hogy ő -megfelelő helyre lépett-e, végigolvasta a jegyzéket és minden -névnél hasonló kis szünetet tartott. Huszonhárom név volt rajta, de -csak huszan jelentkeztek; a megidézett foglyok közül egyik meghalt -a börtönben és elfelejtették, kettőt pedig már guillotineoztak és -szintén elfelejtették. A jegyzéket abban a boltozatos teremben -olvasták föl, ahol Darnay megérkezése éjjelén az összegyült -foglyokat látta. Ezek már mind elpusztultak az öldöklésben; minden -emberi teremtmény, akivel törődött azóta és akit távozni látott, a -vérpadon halt meg.</p> -<p>Néhány szóval Istenhozzádot mondottak és a bucsuzásnak gyorsan -vége volt. Mindennapos esemény volt. A La Forcebeli társaság azzal -volt elfoglalva, hogy estére zálogosdit és koncertet előkészitsen. -A rácshoz tolakodtak és ottan hullatták könyeiket; de a tervezett -esti mulatság husz szerepét ujra kellett betölteni és a záróóráig -az idő nagyon rövid volt. Ekkor <span class="pagenum"><a name= -"Page_332" id="Page_332">-332-</a></span> a közös termeket és -folyosókat nagy kutyákra bizták, ezek őrködtek ott az éjszakán -keresztül. A foglyok nem voltak érzéktelenek vagy szivtelenek; az ő -viselkedésük az akkori idők viszonyaiból származott. Hasonlóan, -ámbár finom különbséggel, valami fajta lelkesedés vagy részegség -néhány embert arra csábitott, mint az ismeretes, hogy -szükségtelenül izgassa a guillotinet, hogy általa halált -szenvedjen. Ez nem volt csupán hencegés, hanem a hevesen megrázott -közvéleménytől származó fertőzés. Járványos időben némely ember -titokban vonzódik a betegséghez és rettenetes a vágya, hogy általa -meghaljon. Mindannyiunk kebelében vannak ilyen csodák elrejtve, -melyek csak alkalmas körülményre várnak, hogy fölébredjenek.</p> -<p>A Conciergeriehez vezető ut rövid és sötét volt; férgektől -hemzsegő celláiban az éjszaka hosszu és hideg volt. Következő -reggelen tizenöt fogoly lépett a sorompó elé, mielőtt Darnay -Károlyt szólitották. Mind a tizenötöt halálra itélték, perük -tárgyalása nem vett másfél órát igénybe.</p> -<p>Evrémonde Károly, másnéven Darnayt végre előszólitották.</p> -<p>Birái tollas kalapban ültek az emelvényen; de egyébként a durva -vörös sapka és a háromszinü kokárda volt az uralkodó fejdisz. Mikor -az esküdtekre és a lármás hallgatóságra nézett, azt hihette volna, -hogy a dolgok szokott rendje megváltozott és a gazemberek -itélkeznek a becsületes emberek fölött. Egy városnak legaljasabb, -legkegyetlenebb és leggonoszabb lakossága, melyből aljas, kegyetlen -és gonosz elem sohasem hiányzik, irányitotta a tárgyalást, lármásan -beleszólt, helyeselt és feddett, siettette és előzően befolyásolta -az itéletet, megakadályoztatás nélkül. A férfiak legnagyobb része -különböző módon volt felfegyverkezve, az asszonyok közül némelyek -kést, mások tőröket hordottak, mások ismét ettek és ittak, mialatt -odanéztek, sokan kötöttek. Ez utóbbiak <span class= -"pagenum"><a name="Page_333" id="Page_333">-333-</a></span> között -volt egy asszony, aki egy darab kötést tartott hóna alatt, mialatt -dolgozott. Az első sorban ült férje mellett, akit a sorompóhoz való -megérkezése óta nem látott; Defarge volt; azonnal fölismerte őt. -Észrevette, hogy felesége egyszer vagy kétszer suttogott a fülébe; -de a mi leginkább föltünt neki a két alakon, az volt, hogy ámbár -közvetlenül az ő szomszédságában ültek, sohasem néztek őreá. Ugy -látszott, hogy dacos elszántsággal várnak valamire és csupán az -esküdtszékre néztek, semmi másra. Az elnök alatt ült Manette -doktor, közönséges, egyszerü ruhájában. Amennyire a fogoly -láthatta, ő és Lorry voltak az egyedüli férfiak, a törvényszékhez -tartozó személyeken kivül, akik közönséges ruhájukat viselték és -nem voltak a Carmagnola jelmezébe öltözve.</p> -<p>Evrémonde Károly, másnéven Darnayt a közvádló vád alá helyezte, -mint emigránst, akinek életével a köztársaság rendelkezett azon -határozat értelmében, mely minden emigránst halálbüntetés terhe -alatt számüzött. Közömbös volt, hogy a határozat Franciaországba -való visszatérése után kelt. Ő itt volt és ott feküdt a határozat; -Franciaországban elfogták és fejét követelték.</p> -<p>– Üssétek le a fejét! – kiáltotta a hallgatóság. – Ő a -köztársaság ellensége.</p> -<p>Az elnök csengetett, hogy a kiáltozást csendesitse és azt -kérdezte a fogolytól, hogy nem volt-e igaz, hogy ő sok évig -Angliában élt?</p> -<p>Kétségtelenül igaz volt.</p> -<p>– Nem volt-e tehát akkor emigráns? Minek mondotta magát?</p> -<p>– A törvény szelleme értelmében nem az volt, remélte ő.</p> -<p>– Miért nem? – óhajtotta az elnök tudni.</p> -<p>– Mert ő önként mondott le egy cimről, mely neki ellenszenves -volt, egy állásról, mely neki gyülöletes volt és elhagyta hazáját – -akkor, mikor az »emigráns« szó <span class="pagenum"><a name= -"Page_334" id="Page_334">-334-</a></span> a törvény által mostan -értelmezett módon még nem volt használatban, – jegyezte meg -tisztelettel – hogy inkább saját munkájából éljen meg Angliában, -mint a tulterhelt nép veritékéből Franciaországban.</p> -<p>– Micsoda bizonyitékai vannak erre?</p> -<p>Két tanu nevét nevezte meg: Gabelle Theophil és Manette -Sándor.</p> -<p>– De Angliában megnősült? – figyelmeztette őt az elnök.</p> -<p>– Igaz; de nem angol nőt vett el feleségül.</p> -<p>– Francia polgárnőt?</p> -<p>– Igen. Születésénél fogva az.</p> -<p>– Neve és családja?</p> -<p>– Manette Lucie, egyedüli leánya Manette doktornak, annak a jó -orvosnak, aki ott ül.</p> -<p>Ennek a válasznak kedvező volt a hatása a hallgatóságra. A jól -ismert orvost éltető kiáltások rengtek a tárgyalási teremben. A nép -oly szeszélyes hangulatban volt, hogy könnyek peregtek azonnal sok -kegyetlen szemből, akik még egy pillanat előtt oly dühvel néztek -reá, mintha égnének a türelmetlenség vágyától, hogy őt az utcára -hurcolják és agyonverjék.</p> -<p>Veszedelmes utjának ezen néhány lépését Darnay Károly Manette -doktor ismételt utasitása szerint tette meg. Ugyanez az óvatos -tanácsadó irányitotta minden lépését, melyet még meg kellett tennie -és előkészitette utjának minden hüvelyknyi távolságát.</p> -<p>Az elnök kérdezte, hogy miért tért vissza Franciaországba éppen -akkor és nem előbb.</p> -<p>Azt válaszolta, hogy azért nem tért vissza Franciaországba -elébb, mert nem volt, hogy miből éljen meg Franciaországban, kivéve -azt a vagyont, amelyről lemondott; mig ellenben Angliában a francia -nyelv és irodalom tanitásából élt meg. Egy francia polgár sürgős -irásbeli kérésére tért vissza Franciaországba, aki tudatta vele, -hogy távolléte folytán az ő élete veszedelemben forog. Visszatért, -hogy egy polgár <span class="pagenum"><a name="Page_335" id= -"Page_335">-335-</a></span> életét megmentse, hogy minden személyes -veszedelemre való tekintet nélkül az igazság mellett tanuskodjék. -Vétek ez a köztársaság szemében?</p> -<p>A csőcselék lelkesedve kiáltotta: Nem! Az elnök csengetett, hogy -lecsendesitse őket; de ez nem sikerült neki, mert az folytatta -kiáltozását: Nem! Mig saját akaratából nem hallgatott el.</p> -<p>Az elnök ennek a polgárnak a nevét kérdezte. A vádlott -kijelentette, hogy ez az ő első tanuja. Bizalommal hivatkozott -azonkivül annak a polgárnak a levelére, melyet a sorompónál -elvettek tőle és amely kétségtelenül ott fekszik az elnök előtt -levő papirosok között.</p> -<p>A doktor gondoskodott arról, hogy ott legyen és megbizonyosodott -afelől, hogy ott van; a tárgyalás ebben a stádiumában felmutatták -és felolvasták. Gabelle polgárt előszólitották, hogy a levelet -azonositsa és ő ezt megtette. Gabelle polgár rendkivüli -gyöngédséggel és udvariassággal rámutatott arra a körülményre, hogy -az az óriási elfoglaltság, mely a törvényszéket igénybe veszi, hogy -a köztársaság oly nagyszámu ellensége fölött itélkezzék, okozta, -hogy róla az Abbaye börtönben kissé megfeledkeztek – tényleg inkább -kiesett a törvényszék hazafias emlékezéséből – egész három nappal -ezelőtt való időig, mikor megidézték és szabadságát visszaadták; az -esküdtszék kijelentette, hogy az ellene felhozott vádat elejti, -mivelhogy Evrémonde, más néven Darnay polgár, önként jelentkezett -az ő állitásának igazolására.</p> -<p>Azután Manette doktort hallgatták ki. Rendkivüli közkedveltsége -és válaszainak határozottsága nagy benyomást keltett; mikor -előadását folytatta és előadta, hogy hosszas bebörtönözéséből való -kiszabadulása után a vádlott volt az ő első barátja, hogy a vádlott -Angliában maradt és leányát és őt is számüzetésük ideje alatt -önfeláldozó szeretettel támogatta, hogy ő <span class= -"pagenum"><a name="Page_336" id="Page_336">-336-</a></span> távol -volt attól, hogy az ország arisztokratikus kormánya jóakaró szemmel -nézze és őt mint Anglia ellenségét és az Egyesült-Államok barátját, -életét veszélyeztető perbe keverte, – mikor mindezeket a -körülményeket finom érzéssel és az őszinteség és igazság meggyőző -erejével előadta, az esküdtszék és a nép egy véleményen volt. -Végre, mikor névszerint hivatkozott Lorry urra, egy Angliából való -itten jelenlevő urra, aki vele együtt tanuja volt annak az angol -törvényszéki tárgyalásnak, aki az ő erre vonatkozó vallomását -megerősitheti, az esküdtszék kijelentette, hogy eleget hallott és -kész arra, hogy szavazatát leadja, ha az elnök az ő szavazatukat -elfogadni hajlandó.</p> -<p>Minden szavazatot (az esküdtek hangosan és egyenkint szavaztak) -a nép élénken helyeslő kiáltozással fogadott. Minden szavazat a -vádlottra nézve kedvező volt és az elnök őt szabadnak -nyilvánitotta.</p> -<p>Ezután olyan rendkivüli jelenet következett, melyben a csőcselék -néha szeszélyét a nagylelküség és könyörület iránt való jobb -hajlamát elégitette ki, vagy pedig melyet mint valami ellenszámlát -tekintett véres kegyetlenségéből előállott nagy tartozásával -szemben. Senki sem képes eldönteni mostan, hogy ilyen rendkivüli -jelenetek milyen inditóokoknak tulajdonitandók; valószinü, hogy -mind a háromnak a keveréke, melyben a második volt az uralkodó. -Alig hogy a szabaddá nyilvánitó itéletet kihirdették, oly bőségesen -folyt a könny, mint más alkalmakkor a vér és a fogolynak annyi -mindkét nembeli személytől származó testvéri ölelést kellett -elszenvednie, ahányan csak hozzájuthattak; ugy hogy hosszu és -ártalmas bebörtönzése után abba a veszedelembe került, hogy a -kimerüléstől elájul; ő mindazonáltal jól tudta, hogy ugyanaz a nép, -más áramlat befolyása alatt, ugyanolyan dühhel rohanta volna őt -meg, hogy darabokra tépje és ezeket az utcán szétszórja. -<span class="pagenum"><a name="Page_337" id= -"Page_337">-337-</a></span></p> -<p>Mikor eltávolitották, hogy más vádlottaknak adjon helyet, csak -akkor szabadult meg egy pillanatra a szeretet ezen -megnyilvánulásától. Utána öten jelentek meg egyszerre a törvényszék -előtt, mint a köztársaság ellenségei, mivelhogy azt szóval és -tettel nem segitették. A Törvényszék annyira sietett, hogy magát és -a nemzetet az elveszett alkalomért kárpótolja, hogy ez az öt odaért -hozzá, mielőtt ő a helyet elhagyta, mind huszonnégy órán belül -végrehajtandó halálbüntetésre volt itélve, az első közülök tudatta -ezt vele a börtönben szokásos halál jelével – fölemelt ujj – és a -többiek szóval füzték hozzá: »Éljen a Köztársaság!«</p> -<p>Ennél az ötnél – az igaz – nem volt hallgatóság, mely a -tárgyalást hosszabbitotta; mikor ő és Manette doktor a kapuból -kiléptek, nagy tömeg gyült ott össze, ugy látszott, hogy minden arc -ott volt, mely a tárgyalásnak tanuja volt, kettőt kivéve, ezek után -hiába nézett körül. Mikor kilépett, a tömeg ismét reárohant, sirt, -átölelte őt és ujjongott, mind, egymás után és mind egyszerre, még -a folyam is, melynek partján játszódott le ez az őrült jelenet, -őrültnek látszott, mint a partján levő nép.</p> -<p>Nagy karosszékbe ültették, melyet vagy magából a törvényszék -terméből, vagy egyik szobából, vagy pedig a folyosóról hoztak. A -székre vörös zászlót teritettek és támlájához lándzsát kötöttek, -melynek vörös sapka volt a tetején. Még a doktor kérése sem tudta -megakadályozni, hogy ebben a diadalszékben a tömeg vállán haza ne -vigye; mialatt egy vörös sapkákból való háborgó tenger vette őt -körül és viharos hullámaiból néha olyan arcok kerültek elő, hogy -több izben kérdezte önmagától, hogy eszméletnél van-e és nem -viszik-e a kocsin a guillotine felé.</p> -<p>Vad, álomszerü menetben vitték őt és mindenkit megöleltek, -akivel utjukban találkoztak és ujjongva mutattak reá. A havas utcák -piroslottak a köztársaság uralkodó szinétől, amint végigvonultak -rajtuk, éppen <span class="pagenum"><a name="Page_338" id= -"Page_338">-338-</a></span> ugy, mint bepirositották azokat a hó -alatt sötétebb festékkel; igy vitték őt a háznak udvarába, ahol -lakott. Atyja előresietett, hogy előkészitse leányát és mikor férje -eléje lépett, ájultan rogyott karjaiba.</p> -<p>Mikor szivéhez szoritotta őt és szép arcát a lármás tömegtől -elforditotta, hogy könnyeik és ajkaik látatlanul egyesüljenek, -néhányan a nép közül táncolni kezdettek. Egy pillanat alatt a -többiek is csatlakoztak hozzájuk és az udvarban keringett a -Carmagnola. Azután a tömegből egy fiatal leányt ültettek az üres -székbe és a Szabadság Istennőjeként vitték őt el; mikor aztán a -tömeg a szomszédos utcákba a folyam partján végig és a hidon -áttódult, a Carmagnola mindenkit magával ragadt és őrült -keringéssel forgatott.</p> -<p>Miután megszoritotta a doktor kezét, aki győzedelmesen és -büszkén állott előtte, miután megszoritotta Lorry kezét, aki a -Carmagnola őrült áradata ellen való küzdelemből lélegzet nélkül -lépett be, miután a kis Luciet megcsókolta, akit hozzá fölemeltek, -hogy kis karjait nyaka köré fonja, miután a mindig buzgó és hüséges -Prosst megölelte, aki a gyermeket emelte föl hozzá, karjaiba ölelte -feleségét és szobájába vitte.</p> -<p>– Lucie! Én egyetlenem! Biztonságban vagyok!</p> -<p>– Ó, drága Károlyom! Hadd adjak térdeimen hálát Istennek, mint -ahogy könyörögtem hozzá.</p> -<p>Áhitattal hajoltak meg az Ur előtt. Mikor ismét karjaiban volt, -igy szólt hozzá: És most beszélj atyáddal, drágám, Franciaországban -egyetlen ember sem lett volna képes arra, hogy azt tegye érettem, -amit ő tett.</p> -<p>Atyja keblére hajtotta fejét, mint hosszu-hosszu idővel azelőtt, -az ő szegény feje nyugodott az ő keblén. Boldog volt, hogy hálás -lehetett irányában, kárpótolva volt szenvedéseiért, büszke volt az -erejére. »Ne légy gyönge, szerelmem, – bólintott feléje – ne -remegj. Megmentettem őt.« <span class="pagenum"><a name="Page_339" -id="Page_339">-339-</a></span></p> -<h3><span class="smaller">7. Fejezet.</span><br /> -Zörgetnek az ajtón.</h3> -<p>»Megmentettem őt« – ez nem volt olyan álmodozás, amilyenbe -gyakran elmerült, ő valóban ott volt közöttük. Felesége mégis -remegett és szivét megnevezhetetlen, aggasztó félelem töltötte -el.</p> -<p>A környező levegő oly tikkasztó volt és sötét, a nép oly -szeszélyes volt és olyan szenvedelmesen szomjazta a bosszut, -ártatlanok határozatlan gyanu és gonosz rosszakarat miatt olyan -folytonosan szenvedtek halált, olyan nehéz volt elfelejteni, hogy -mások, akik éppen olyan büntelenek voltak, mint az ő férje és éppen -olyan kedvesek voltak az övéiknek, mint az neki, naponta áldozatai -lettek a végzetnek, melyet ő kikerült, hogy szive nem tudott -annyira megkönnyebbülni a tehertől, ahogyan kellett volna. A téli -délután alkonyata már beállott és a borzalmas szekerek még mindig -dübörögtek az utcákon. Gondolatban követte azokat és az elitéltek -között kereste őt; szorosabban ölelte karjaiba és még jobban -remegett érte.</p> -<p>Atyja vigasztalta őt és részvéttel teljes fölényt tanusitott -leányának csodálni való gyöngeségével szemben. Nem volt többé -padlásszoba, cipőkészités, Százöt, Északi Torony. Véghezvitte a -föladatot, melyet önmaga elé tüzött, igéretét beváltotta, -megmentette Károlyt. Mind támaszkodhattak reá.</p> -<p>Háztartásuk nagyon szerény volt, nemcsak azért, mert ez volt a -legbiztosabb életmód és keltette föl legkevésbé a nép gyanuját, de -azért is, mert nem voltak gazdagok és Károlynak, bebörtönzése egész -ideje alatt, sokat kellett fizetnie étkezésért, őriztetéséért és -hozzá kellett járulnia a szegényebb foglyok eltartásához. Részben -ezért, részben pedig, <span class="pagenum"><a name="Page_340" id= -"Page_340">-340-</a></span> hogy kém ne legyen a házban, nem -tartottak cselédet; a polgár és polgárnő, akik a főkapunál kapus -szolgálatát végezték, alkalmilag segitettek nekik és Jerry (akit -Lorry majdnem teljesen nekik engedett át) ugyszólván hozzátartozott -a háztartáshoz és minden éjjel ott aludt.</p> -<p>Az Egységes és Oszthatatlan, a Szabadság, Egyenlőség és -Testvériség vagy Halál Köztársaságának egyik rendelete szerint -minden ház kapujára vagy kapufélfájára, meghatározott nagyságu -betükkel és meghatározott magasságnyira a földtől, olvashatóan ki -kellett irni a ház minden lakójának nevét. Igy tehát Cruncher Jerry -neve is diszitette alul a kapufélfát és mikor már alkonyodott, a -név tulajdonosa is megjelent és a mázolót nézte, amint az, Manette -doktor utasitása szerint, Evrémonde, másnéven Darnay Károly nevét -hozzáfüzte a lakók jegyzékéhez.</p> -<p>Az akkor uralkodó általános félelemben és bizalmatlanságban -minden legártatlanabbnak látszó dologban is óvatosságra volt -szükség. A doktor kicsiny háztartásában is éppen ugy, mint sok -másban, a következő nap szükségleteit esténkint, kis részletekben -és különböző kis üzletekben vásárolták. Az volt az általános óhaj, -hogy ne vonják magukra a figyelmet, ne adjanak alkalmat irigységre -és arra, hogy beszéljenek róluk.</p> -<p>Néhány hónap óta Miss Pross és Cruncher közösen látták el a -bevásárlásokat, az előbbinél volt a pénz és az utóbbi vitte a -kosarat. Minden délután, akkortájban, mikor az utcai lámpákat -meggyujtották, mentek erre az utjukra és a szükséges bevásárlást -elintézték. Miss Pross már oly hosszu idő óta élt együtt egy -francia családdal, hogy nyelvüket ugy érthette volna, mint az -anyanyelvét, ha kedve lett volna hozzá, de nem törődött ezzel; -ennélfogva nem értett többet ebből »az ostobaságból« (mint ahogy ő -nevezni szerette), mint Cruncher. Ha valamit <span class= -"pagenum"><a name="Page_341" id="Page_341">-341-</a></span> -vásárolni akart, az volt a szokása, hogy a boltosnak valami főnevet -vágott a fejéhez, tekintet nélkül a kivánt árunak grammatikai -nemére és ha véletlenül ugy történt, hogy az nem a kivánt árunak -volt a neve, körülnézett az üzletben, hatalmába keritette és -kezében tartotta az árut mindaddig, mig az alkudozást befejezték. -Alkudozás közben egy ujjal mindig kevesebbet mutatott, mint -amennyivel a kereskedő az árat jelezte, bármilyen volt is a -szám.</p> -<p>– Nos, Cruncher ur, – mondá Miss Pross, szemei vörösek voltak a -boldogságtól – készen van, én már elkészültem.</p> -<p>Jerry rekedt hangon tudatta, hogy Miss Prossnak rendelkezésére -áll. A rozsda már régen lekopott kezéről, de tüskés haját semmi sem -volt képes lesimitani.</p> -<p>– Ma mindenfélére van szükségünk – mondá Miss Pross – és sok -lesz a dolgunk. Egyebek között borra is lesz szükségünk. Ezek a -vörösfejüek mindenütt áldomást isznak, akárhol vásároljuk is.</p> -<p>– Azt hiszem, hogy önnek teljesen mindegy, – válaszolt Jerry – -vajjon az ön, vagy az öreg egészségére isznak-e.</p> -<p>– Ki az? – kérdezte Miss Pross.</p> -<p>Cruncher némi félénkséggel magyarázta, hogy az ördögöt -gondolta.</p> -<p>– Ha! – mondá Miss Pross. – Nincs szükség tolmácsra, hogy -megmagyarázható legyen, hogy ezek a teremtmények mire gondolnak. -Csak egy gondolatuk van: éjféli gyilkosság és gonosztett.</p> -<p>– Csend, édes! Kérem, kérem, legyen óvatos! – kiáltotta -Lucie.</p> -<p>– Igen, igen, igen, óvatos leszek, – mondá Miss Pross – de -magunk között csak mondhatom, hogy remélhetőleg nem fojtanak meg az -utcákon az ő hagyma- és dohányszagu öleléseikkel. És most, édes -<span class="pagenum"><a name="Page_342" id= -"Page_342">-342-</a></span> Katicabogaram, ne mozduljon el a tüz -mellől, mig vissza nem jövök. Vigyázzon kedves férjére, akit -visszakapott és ne mozditsa el szép fejecskéjét az ő válláról, mig -ismét nem lát engem. Szabad valamit kérdeznem, Manette doktor, -mielőtt távozom?</p> -<p>– Azt hiszem, hogy szabadságot vehet magának – válaszolt a -doktor mosolyogva.</p> -<p>– Az Isten szerelmére, csak szabadságról ne beszéljen, éppen -elegünk van belőle – mondá Miss Pross.</p> -<p>– Csönd, édes! Már ismét? – kérte Lucie.</p> -<p>– Nem, édesem! – mondá Miss Pross nyomatékosan bólintva. – De a -veleje a dolognak az, hogy én legkegyelmesebb ő felsége III. György -király alattvalója vagyok, – a név emlitésénél Miss Pross bókolt – -és mint ilyen, a jelszavam: Zavard meg cselszövéseiket, hiusitsd -meg álnok terveiket. Benne van a mi reményünk, Isten óvja meg -királyunkat!</p> -<p>Cruncher lojalitástól elragadtatva, mély hangon ismételte Miss -Pross szavait, mintha templomban volna.</p> -<p>– Örülök, hogy oly angol érzelmü, ámbár kivánom, hogy bár ne -hütötte volna meg annyira a hangját, – mondá Miss Pross helyeslően -– de ami a kérdést illeti, Manette doktor, van-e kilátás arra, – a -jó teremtésnek az volt a szokása, hogy azt, ami mindnyájuknak nagy -gondot okozott, csak ugy alkalmilag kérdezte – van-e kilátás arra, -hogy elkerülünk erről a helyről?</p> -<p>– Félek, hogy még nincs. Még veszedelmes volna Károlyra -nézve.</p> -<p>– Hm, hm, hm, – mondá Miss Pross és vidám arccal fojtott el egy -sóhajt, mikor kedveltjének tüztől megvilágitott aranyos hajára -tekintett – akkor hát türelmesen várunk, ez minden. Magasan kell -fejünket hordanunk és mélyen kell küzdenünk, mint <span class= -"pagenum"><a name="Page_343" id="Page_343">-343-</a></span> Salamon -testvérem szokta mondani. Nos, Cruncher ur! Ne mozduljon, -Katicabogaram!</p> -<p>Eltávoztak és Luciet, férjét, atyját és gyermekét otthagyták a -lobogó tüznél. Lorryt várták, hogy hamarosan előkerül a bankházból. -Miss Pross meggyujtotta a lámpát, de egy sarokba félreállitotta, -hogy zavartalanul élvezhessék a tüz világát. Kis Lucie nagyatyja -mellett ült és karját átölelte és ő suttogó hangon kezdett neki -mesélni egy nagy, hatalmas tündérről, aki egy börtön falát -megnyitotta és egy foglyot szabadonbocsátott, aki egykor a -tündérnek szolgálatot teljesitett. Minden csendes és nyugalmas volt -és Lucie nyugodtabbnak érezte magát, mint azelőtt.</p> -<p>– Mi az? – kiáltott fel hirtelen.</p> -<p>– Édesem! – mondá atyja, szünetet tartva meséjében és kezét az -övére helyezte. – Uralkodj magadon. Milyen izgatott vagy! A -legcsekélyebb dolog, semmi is megijeszt, <i>téged</i>, atyád -leányát?</p> -<p>– Azt hittem, atyám, hogy idegen lépéseket hallottam a lépcsőn – -mondá Lucie bocsánatkérően, sápadt arccal és remegő hangon.</p> -<p>– Édes gyermekem, a lépcső oly csendes, mint a halál.</p> -<p>Mikor ezt mondotta, hevesen megzörgették az ajtót.</p> -<p>– Ó atyám, atyám! Mi lehet ez? Rejtsd el Károlyt! Mentsd meg -őt!</p> -<p>– Édes gyermekem, – mondá a doktor fölemelkedve és kezét vállára -fektetve – megmentettem őt. Mily gyöngeség ez, édesem! Hadd menjek -az ajtóhoz.</p> -<p>A lámpát kezébe vette, áthaladt a két közbeeső szobán és -kinyitotta az ajtót. Lábdobogás volt hallható és négy vörössapkás, -karddal és pisztollyal fegyverzett durvakülsejü ember lépett be a -szobába.</p> -<p>– Evrémonde polgár, más néven Darnay – mondá az első. -<span class="pagenum"><a name="Page_344" id= -"Page_344">-344-</a></span></p> -<p>– Ki keresi őt? – válaszolt Darnay.</p> -<p>– Én keresem őt. Mi keressük őt. Ismerem önt, Evrémonde; láttam -önt ma a törvényszék előtt. Ön ismét a köztársaság foglya.</p> -<p>A négy ember körülfogta őt, amint ott állott, felesége és -gyermeke ölelve csüngött rajta.</p> -<p>– Mondja meg, miért vagyok ujra fogoly?</p> -<p>– Egyenest vissza kell térnie a Conciergeriebe és holnap majd -megtudja. Holnapra van megidézve.</p> -<p>Manette doktor szinte kővé meredt ettől a látogatástól, annyira, -hogy a lámpával ugy állott ott, mint valami erre a célra való -szobor; ezen szavak elhangzása után ismét megelevenedett, letette a -lámpát, odalépett a beszélőhöz és megragadva őt nyitott vörös inge -elején, igy szólott hozzá:</p> -<p>– Ismered őt, azt mondtad. Ismersz-e engem?</p> -<p>– Igen, ismerem, doktor polgár.</p> -<p>– Mind ismerjük, doktor polgár – mondá a többi három.</p> -<p>Szórakozottan nézett reájuk, egymásután és szünet után halkabb -hangon mondá:</p> -<p>– Válaszoltok-e nekem az ő kérdésére? Hogyan történik ez?</p> -<p>– Doktor polgár, – mondá az első habozva – a Saint -Antoine-bizottság vádolja őt. Ez a polgár Saint Antoineből való és -a második belépőre mutatott.</p> -<p>A megjelölt polgár bólintott és ismételte:</p> -<p>– Saint Antoine vádolja őt.</p> -<p>– Mivel? – kérdezte a doktor.</p> -<p>– Doktor polgár, – mondá az első habozva, mint annakelőtte – ne -kérdezzen többet. Ha a köztársaság áldozatot kiván öntől, mint jó -hazafi kétségen kivül boldog lesz, ha azt megteheti. A köztársaság -az első, a nép akarata parancs. Evrémonde, siessünk.</p> -<p>– Csak egy szót – kérte őt a doktor. – Mondja meg, hogy ki -vádolja őt? <span class="pagenum"><a name="Page_345" id= -"Page_345">-345-</a></span></p> -<p>– Szabályellenes, – válaszolt az első – de megkérdezheti ezt a -Saint Antoineból valót.</p> -<p>A doktor reánézett. Ez nyugtalanul mozgott, szakállát dörzsölte -és végre igy szólt:</p> -<p>– Igaz! Valóban szabályellenes. De sulyosan vádolja őt Defarge -polgár és polgárnő és még valaki.</p> -<p>– Ki az a valaki?</p> -<p>– <i>Ön</i> kérdezi, doktor polgár?</p> -<p>– Igen.</p> -<p>– Akkor – mondá a Saint Antoinebeli különös tekintettel – majd -holnap megtudja. Most néma vagyok.</p> -<h3><span class="smaller">8. Fejezet.</span><br /> -Kártyázás.</h3> -<p>Miss Pross, szerencsésen mit sem sejtve az otthoni uj csapásról, -haladt a keskeny utcákon, a Pont Neufön áthaladt a folyón és -gondolatban elszámolgatta mindazt, amit vásárolnia kellett. -Cruncher a kosárral mellette lépdelt. Jobbra és balra tekintgettek -az üzletekre, melyek mellett elhaladtak, óvatos szemmel -megfigyeltek minden csődületet és minden izgatottan beszélő -csoportot elkerültek. Borongós este volt és a folyó felől emelkedő -köd miatt alig lehetett a hajókat megismerni, melyeken lobogó -lámpafény lengett és ahonnan hangos kalapálás hallatszott; ezek -voltak a köztársaság számára fegyvereket készitő kovácsok műhelyei. -Jaj annak, aki ezt a hadsereget kijátszani merészelte, vagy abban -érdemetlenül előbbre jutott! Jobb, ha szakálla sohasem nőtt meg, -mert a nemzet borotvája simára borotválta.</p> -<p>Miután néhány füszerárut és lámpába való olajat vásároltak, Miss -Pross a szükséges borra gondolt. Több kocsmába bepillantottak, »A -derék köztársasági <span class="pagenum"><a name="Page_346" id= -"Page_346">-346-</a></span> Brutus«-hoz cimzettnél megállottak, -mely nem volt messzire a Nemzeti Palotától, az egykori (majd ismét) -Tuileriák palotájától, mivelhogy ennek a külseje tetszett neki -leginkább. Ez a kocsma csendesebbnek látszott, mint a többi, amely -mellett elhaladtak, ámbár ez is eléggé piroslott a hazafiak -sapkáitól, de mégsem volt olyan piros, mint a többi. Cruncher -tanácsát is kérte és minthogy ő is azon a véleményen volt, -gavallérja kiséretében belépett »A derék köztársasági -Brutus«-ba.</p> -<p>Kutatva nézett a füstölgő lámpákra, a pipázó emberekre, akik -zsiros kártyával és sárga dominókövekkel játszottak, egy koromtól -piszkos, meztelenkeblü és meztelenkaru munkásra, aki ujságot -olvasott elő, mialatt a többiek hallgatták, a fegyverekre, melyeket -övükben hordoztak, vagy egyelőre félretettek, a két-három, az -asztalon alvó vendégre, akik ebben a helyzetben az akkor szokásos -magasvállu, rövid, bolyhos kabátban alvó medvékhez vagy kutyákhoz -hasonlitottak; a két idegen vendég a bolti asztalhoz közeledve -mutatta, hogy mit kiván.</p> -<p>Mikor a bort kimérték, egy ember az egyik sarokban bucsut vett -egy másiktól és fölkelt, hogy távozzék. Miss Pross mellett kellett -elhaladnia. Alighogy ő megpillantotta az arcát, fölkiáltott és -kezét összecsapta.</p> -<p>Egy pillanat alatt az egész társaság fölugrott. -Legvalószinübbnek tartották, hogy egy embert meggyilkoltak, mert -nem volt egy véleményen. Mindenki arra várt, hogy valaki a földön -elterüljön és csupán azt látták, hogy egy férfi és egy nő bámulnak -egymásra; a férfi külseje szerint francia és jóérzésü köztársasági, -a nő nyilvánvalóan angol.</p> -<p>Hogy a »Derék köztársasági Brutus« csalódott tanitványai mit -mondottak, azt Miss Pross és kisérője éppen ugy nem értették, -mintha héberül vagy káldéi nyelven beszéltek volna, ámbár csupa fül -voltak. <span class="pagenum"><a name="Page_347" id= -"Page_347">-347-</a></span> Meglepetésükben semmit sem hallottak. -Megemlitendő ugyanis az, hogy nem csupán Miss Pross volt magánkivül -a bámulat és izgatottság miatt, de Cruncher sem tudott hová lenni a -csodálkozástól, ő azonban egészen külön, a saját számlájára -látszott annak.</p> -<p>– Mi ujság? – kérdé az ember, aki Miss Pross kiáltozását -előidézte, bosszus, rideg (ámbár halk) hangon és angolul.</p> -<p>– Ó, Salamon, édes Salamon! – kiáltott Miss Pross, kezét ismét -összecsapva. – Miután annyi év óta nem láttalak és semmit sem -hallottam rólad, most itt akadok reád!</p> -<p>– Ne hivj Salamonnak. Halálomat akarod okozni? – kérdezte az -ember titokban és megrettenve.</p> -<p>– Testvérem, testvérem! – kiáltotta Miss Pross, könnyekre -fakadva. – Voltam-e valaha keményszivü irántad, hogy ilyen -kegyetlen kérdést intézel hozzám?</p> -<p>– Akkor fogd be fecsegő szádat, – mondá Salamon – és jöjj ki, ha -velem beszélni akarsz. Fizess a borodért és jöjj ki. Ki ez az -ember?</p> -<p>Miss Pross szerető és aggódó fejét rázta testvérének semmiesetre -ragaszkodónak nem nevezhető eljárásán és könnyek között mondá:</p> -<p>– Cruncher ur.</p> -<p>– Hadd jöjjön ki ő is, – mondá Salamon. – Kisértetnek hisz -engem?</p> -<p>Cruncher minden látszat szerint azt hitte, külsejéből azt -lehetett következtetni. Egy szót sem szólott Miss Pross könnyein -keresztül nagynehezen kutatta ki reticulejének mélységeit és -fizetett a borért. Mialatt ezt tette, Salamon »A derék köztársasági -Brutus« követői felé fordult és néhány szóval magyarázatot adott, -ezek aztán ismét leültek és előbbi foglalkozásukhoz láttak.</p> -<p>– Nos, mit kivánsz tőlem? – mondá Salamon és a sötét utca sarkán -megállott. <span class="pagenum"><a name="Page_348" id= -"Page_348">-348-</a></span></p> -<p>– Mily szivtelen eljárás ez egy testvér részéről, akitől az én -szeretetem sohasem fordult el, – kiáltott Miss Pross – hogy igy -fogadsz engem és egy csepp ragaszkodást sem mutatsz.</p> -<p>– Nesze! Fene vigye! Nesze! – mondá Salamon és ajkával Miss -Pross ajkai felé döfött. – Megvagy most elégedve?</p> -<p>Miss Pross csak fejét rázta és csöndesen sirt.</p> -<p>– Ha azt várod, hogy én meglepődjem, – mondá Salamon testvére – -hát én nem vagyok meglepetve; tudtam, hogy itt vagy; a legtöbb -emberről tudok, aki itt van. Ha életemet valóban nem akarod -veszélyeztetni, és hiszem, hogy azt teszed, menj az utadra oly -gyorsan, amint csak lehet és hadd menjek én a magamén. Sok a -dolgom. Hivatalnok vagyok.</p> -<p>– Az én angol Salamon testvérem, – mondá Miss Pross és könyes -szemmel, gyászolóan tekintett az ég felé – akiben megvolt a -tehetség, hogy hazája legjobb és legnagyobb férfia legyen, -hivatalnok külföldiek között és ilyen külföldiek között. Majdnem -szivesebben láttam volna a kedves fiut…</p> -<p>– Nem mondtam? – kiáltotta testvére, félbeszakitva őt. – Tudtam. -Halálomat akarod okozni. Saját testvérem tesz gyanussá. Éppen most, -mikor sorsom kezd javulni.</p> -<p>– A kegyelmes és könyörületes Ég óvjon meg attól, – kiáltotta -Miss Pross. – Inkább sohasem akarlak látni, édes Salamon, ámbár -mindig szivből szerettelek és szeretni foglak. Mondj csak egy -barátságos szót és mondd, hogy nincs közöttünk semmi, ami -elidegenitene, és nem tartóztatlak tovább!</p> -<p>Jó Miss Pross! Mintha a köztük beállott elidegenülésnek ő lett -volna az okozója, mintha Lorry már évekkel ezelőtt nem tudta volna -a tényt Soho csöndes sarkában, hogy az ő drágalátos testvére -elverte az ő pénzét és azután otthagyta őt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_349" id="Page_349">-349-</a></span></p> -<p>Salamon mégis kimondotta a barátságos szót, oly dacos -leereszkedéssel és jóakaró pártfogással, mint amilyet az esetben -nyilvánithatott volna, ha a tényleges viszony megforditva van -közöttük (különben ez igy van mindenütt a világon). Cruncher ekkor -vállára tette a kezét és rekedt hangon, váratlanul a következő -kérdést intézte hozzá:</p> -<p>– Hallga csak! Szabad kérnem? Mi az ön neve, János Salamon, vagy -Salamon János?</p> -<p>A hivatalnok hirtelen bizalmatlansággal fordult feléje. Azelőtt -ez nem szólt egy szót sem.</p> -<p>– Nos! – mondá Cruncher. – Beszéljen, hisz tudja. János Salamon, -vagy Salamon János? Ő Salamonnak hivja és neki tudnia kell, hisz a -testvére. Én meg tudom, hogy ön János, van tudomása erről? Melyik -jön előbb a kettő közül? És a »Pross« névre vonatkozóan szintén. -Nem ez volt a neve tul a vizen.</p> -<p>– Mit ért ezalatt?</p> -<p>– Nem tudom, hogy mit értek, mert nem emlékszem arra, hogy mi -volt a neve tul a vizen.</p> -<p>– Nem?</p> -<p>– Nem. De megesküszöm arra, hogy kéttagu név volt.</p> -<p>– Valóban?</p> -<p>– Igen. A másiknak a neve egytagu volt. Ismerem önt. Ön mint kém -tanuskodott az Old Baileyben. A hazugságok atyja nevében, hisz ez -az ön atyja, mi is volt akkor a neve?</p> -<p>– Barsad, – mondá egy másik hang közbeszólva.</p> -<p>– Ez az a név; ezer fontra mondom, – kiáltott Jerry.</p> -<p>A beszélő, aki közbeszólt, Carton Sydney volt. Kezét -lovaglókabátja hátulsó zsebébe dugta és oly hanyagul állott -Cruncher oldala mellett, mint ahogyan az Old Baileyben szokott -mutatkozni.</p> -<p>– Ne ijedjen meg, édes Miss Pross. Tegnap este Lorry urat -megleptem megérkezésemmel, megegyeztünk <span class= -"pagenum"><a name="Page_350" id="Page_350">-350-</a></span> abban, -hogy addig nem mutatkozom másutt, mig minden teljesen rendben -nincsen, vagy pedig amig hasznos nem lehetek; itt azért mutatkozom, -hogy testvérét néhány szóra kérjem. Bárcsak jobb foglalkozása volna -testvérének, mint amilyen Barsad urnak van. Az ön érdekében -óhajtanám, ha nem volna a börtönök báránya.</p> -<p>»Börtönök báránya« volt akkoriban a kémeknek a börtönőrök között -használt gunyneve. A sápadt kém még sápadtabb lett és azt kérdezte -tőle, hogy hogyan merészeli…</p> -<p>– Megmagyarázom, – mondá Sydney – véletlenül láttam meg, Barsad -ur, amint a Conciergerie-börtönből kijött és én egy vagy két órával -ezelőtt annak a falait nézegettem. Önnek feltünő arca van és nekem -jó az emlékezőtehetségem. Az a körülmény, hogy önt ottan láttam, -fölkeltette kiváncsiságomat és minthogy okom van arra (ez nem -ismeretlen ön előtt), hogy önt egy nagyon szerencsétlen barátunk -szerencsétlenségével összeköttetésbe hozzam, követtem önt. Mindjárt -ön után beléptem ide ebbe a kocsmába és a közelében ültem. Nem volt -nehéz kitalálnom, hogy mivel foglalkozik, az ön kiméletlen -beszélgetéséből és abból, ami az ön bámulói között szájról-szájra -járt. És lassan az, amit csak találomra csináltam, bizonyos céllá -alakult ki, Barsad ur.</p> -<p>– Micsoda céllá? – kérdezte a kém.</p> -<p>– Fáradságos és veszedelmes volna azt itt az utcán -megmagyarázni. Megtisztelhetne-e egy bizalmas beszélgetéssel, -például Tellson bankjában?</p> -<p>– Fenyeget?</p> -<p>– Ó, azt tettem?</p> -<p>– Minek menjek akkor oda?</p> -<p>– Valóban, Barsad ur, azt nem vagyok képes megmondani, ha nem -teheti. <span class="pagenum"><a name="Page_351" id= -"Page_351">-351-</a></span></p> -<p>– Azt gondolja, hogy nem akarja megmondani, uram? – kérdezte a -kém határozatlanul.</p> -<p>– Nagyon jól megértett, Barsad ur. Nem akarom.</p> -<p>Carton hanyag, de mégis határozott viselkedése, gyorsaságának és -ügyességének hatalmasan segitségére jött abban az ügyben, melyet -titkon eszében forgatott és olyan emberrel szemben, mint amilyennel -dolga volt. Gyakorlott szeme észrevette ezt, és a lehető legjobban -kihasználta.</p> -<p>– Nos, mondtam neked, – mondá a kém szemrehányóan pillantva -testvérére – ha ebből valami baj származik, te vagy az oka.</p> -<p>– Jöjjön, jöjjön, Barsad ur! – kiáltott fel Sydney. – Ne legyen -hálátlan! Nővére iránt való tiszteletem nélkül talán nem ilyen -barátságos módon inditványoztam volna azt, amit kölcsönös -megelégedésünkre mondandó leszek. Velem jön a bankba?</p> -<p>– Meghallgatom, hogy mit akar mondani. Igen, önnel megyek.</p> -<p>– Először is azt ajánlom, hogy testvérét kisérjük el utcájának -sarkáig. Nyujtsa karját, Miss Pross. Nem ajánlatos, hogy ebben a -városban, ebben az időben, védelem nélkül járjon; és minthogy -kisérője ismeri Barsad urat, magammal viszem őt is Lorry urhoz. -Készen vagyunk? Menjünk tehát!</p> -<p>Nemsokára azután Miss Pross visszaemlékezett arra és élete -végéig sem felejtette el, hogy mikor ő karját Sydney karjába füzte -és kérően nézett reá, hogy Salamonnak bajt ne okozzon, Sydney -karjában határozott akarat, szemében pedig valami lelkesedés -látszott, ez nem csupán ellentétben volt az ő gondtalan -viselkedésével, hanem a férfit is megváltoztatta és felemelte. -Akkor testvére iránt való aggodalma, aki oly kevéssé érdemelte meg -az ő szeretetét és Sydney megnyugtató kijelentése annyira -elfoglalta, hogy nem volt képes eléggé értékelni azt, amit látott. -<span class="pagenum"><a name="Page_352" id= -"Page_352">-352-</a></span></p> -<p>Az utca sarkán elhagyták őt és Carton Lorry lakása felé fordult, -amely csak néhány percnyire volt onnan. Barsad János, vagy Pross -Salamon mellette haladt.</p> -<p>Lorry éppen befejezte ebédjét és barátságos tüz mellett ült. A -lobogó lángban talán annak a fiatalabb Tellson bankjából való öreg -urnak a képét látta, aki sok évvel ezelőtt Doverben, a »György -király« szállóban az izzó parázsba bámult. Megfordult, mikor ők -beléptek és meglepődött, mikor az idegent meglátta.</p> -<p>– Miss Pross testvére, uram, Barsad ur – mondá Sydney.</p> -<p>– Barsad? – ismételte az öreg ur. – Barsad? Emlékszem a névre és -az arcra.</p> -<p>– Mondtam önnek, hogy az arcát nem lehet elfelejteni – jegyezte -meg Carton hidegen. – Kérem, üljön le!</p> -<p>Mikor ő is székett vett elő, Lorry emlékezetének segitségére -sietett és ráncolt homlokkal mondá:</p> -<p>– Tanu volt annál a tárgyalásnál. – Lorry most azonnal -visszaemlékezett reá és leplezetlen borzalommal nézett uj -vendégére.</p> -<p>– Miss Pross fölismerte Barsad urat, a gyöngéd testvért, akiről -ön már hallott, – mondá Sydney – ő elismerte a rokonságot. Rosszabb -hireim is vannak. Darnayt ismét elfogták.</p> -<p>Rémülettől megdermedve kiáltott föl az öreg ur:</p> -<p>– Mit mondott? Két órával ezelőtt hagytam őt el biztonságban és -szabadon és éppen azon vagyok, hogy visszatérjek hozzá!</p> -<p>– Mégis el van fogva. Mikor történt, Barsad ur?</p> -<p>– Éppen most, ha ugyan megtörtént.</p> -<p>– Barsad ur a képzelhető legnagyobb tekintély, uram, – mondá -Sydney – hallottam, amint Barsad ur mondotta barátjának egy másik -kémnek, egy üveg bor mellett, hogy az elfogatás megtörtént. Ő a -kapunál hagyta el a törvényszék kiküldöttjét és látta, amint -<span class="pagenum"><a name="Page_353" id= -"Page_353">-353-</a></span> a kapus bebocsátotta őket. Kételkedni -sem lehet abban, hogy ujra elfogták.</p> -<p>Lorry üzleti szeme a beszélő arcából olvasta, hogy tiszta -időveszteség, ha erről tovább beszélnek. Zavart volt ugyan, de -érezte, hogy lélekjelenléte fontos lehet, erőt vett magán és -figyelmesen hallgatott.</p> -<p>– Remélem, – mondá neki Sydney – hogy Manette doktor neve és -befolyása segitségére lesz holnap. – Ön mondotta, hogy holnap lesz -ismét a törvényszék előtt, Barsad ur?</p> -<p>– Igen, azt hiszem.</p> -<p>– Annyira segitségére lesz holnap, mint ma volt. De lehetséges, -hogy nem ugy lesz. Megvallom önnek, Lorry ur, hogy megingott az -ebben való bizalmam azért, mert Manette doktornak nem volt -hatalmában, hogy megakadályozza az elfogatását!</p> -<p>– Talán nem volt előzetesen tudomása erről, – mondá Lorry.</p> -<p>– Éppen ez a nyugtalanitó körülmény, ha elgondoljuk, hogy -mennyire azonositotta magát vejével.</p> -<p>– Ez igaz, – ismerte be Lorry, mialatt kezét nyugtalanul állához -emelte és bánatos tekintetét Cartonra függesztette.</p> -<p>– Röviden, – mondá Carton – ez kétségbeejtő idő, mikor -kétségbeejtő játszmát, kétségbeejtő tétekért játszanak. A doktor -hadd játsszék a nyerés eshetőségére; én a vesztés eshetőségére -játszom. Egy ember életét sem érdemes itt megvenni. Akit ma a nép -diadalban visz haza, holnap el lehet itélve. A Conciergerieben levő -barátunk a tét, akiért a legrosszabb eshetőség esetére játszani -akarok. És Barsad ur az a barát, akit én megnyerni óhajtok.</p> -<p>– Akkor jó kártyája legyen, uram, – mondá a kém.</p> -<p>– Beléjük nézek; hadd lássam, mi van a kezemben. Lorry ur, -tudja, hogy milyen állat vagyok. Kérem, adjon egy kis brandyt. -<span class="pagenum"><a name="Page_354" id= -"Page_354">-354-</a></span></p> -<p>Eléje tette s Carton megivott egy pohárral, megivott még egy -pohárral, és gondolatokkal eltelve, félretolta a palackot.</p> -<p>– Barsad ur, – mondá olyan ember hangján, aki valóban végignézte -a kezében levő kártyákat – börtönök báránya, köztársasági -bizottságok kiküldöttje, majd börtönőr, majd fogoly, mindig kém és -titkos feljelentő, itt annál értékesebb mint angol, mert ilyen -minőségben kevésbé van kitéve a megvesztegetés gyanujának, mint egy -francia, kenyéradójánál hamis néven jelentkezik. Ez jó kártya. -Barsad ur, aki most a francia köztársasági kormány szolgálatában -van, azelőtt az angol arisztokratikus kormány szolgálatában volt, -mely ellensége Franciaországnak és a szabadságnak. Ez kitünő -kártya. A bizalmatlanság ez országában a napnál is világosabb, hogy -Barsad ur még mindig az angol arisztokratikus kormány zsoldjában -van, Pittnek a kéme, a köztársaság keblén melegszik és annak -árulója és ellensége, angol áruló és mindannak a gonoszságnak az -okozója, akiről annyit beszélnek és akit olyan nehéz megtalálni. Ez -olyan kártya, melyet nem lehet leverni. Ismeri most a kártyámat, -Barsad ur?</p> -<p>– Nem tudom, hogyan fog játszani, – válaszolt a kém kissé -nyugtalanul.</p> -<p>– Én ászomat játszom, Barsad ur. Bevádolom a legközelebbi -bizottságnál. Nézze meg a saját kártyáit, Barsad ur, hogy mi van a -kezében. Ne siessen!</p> -<p>A palackot közelébe huzta, öntött egy ujabb pohár brandyt és -kiitta. Jól látta, a kém attól tart, hogy addig iszik, mig olyan -izgatottságba kerül, hogy azonnal feljelenti őt. Amint ezt -észrevette, ujra töltött magának és a telt poharat kihajtotta.</p> -<p>– Gondosan nézze meg kártyáit, Barsad ur, vegyen időt magának -hozzá!</p> -<p>Kártyája rosszabb volt, mint Carton gondolta. <span class= -"pagenum"><a name="Page_355" id="Page_355">-355-</a></span> Barsad -olyan rossz kártyákat is látott közöttük, melyekről Carton Sydney -nem tudott. Angliában tiszteletreméltó állásából kidobták, mert -nagyon gyakran, eredmény nélkül, hamisan esküdött, – nem pedig -azért, mintha ott reája már nem volna szükség – átjött a csatornán -és Franciaországban vállalt szolgálatot, először mint kisértő és -hallgatozó ottan élő honfitársai között, lassankint pedig, mint -kisértő és hallgatózó a bennszülöttek között. Tudta, hogy ő a -megdöntött uralomnak Saint Antoine és Defarge korcsmájába kiküldött -kéme volt, hogy az éber rendőrségtől részletes információt kapott -Manette doktor bebörtönzésére, kiszabaditására és történetére -vonatkozóan, mely elegendőnek látszott arra, hogy Defargeékkal -bizalmas beszélgetést kezdjen; hogy ezt Defargenénál megkisérelte, -de terve fényesen megbukott. Mindig félelemmel és borzalommal -gondolt erre a rettenetes asszonyra, aki kötött, mialatt ő beszélt -és veszedelmet sejtetően nézett reá, mialatt ujjai mozogtak. Látta -őt azóta a Saint Antoine-bizottságban, amint állandóan magával -hordta kötött lajstromát és bevádolt embereket, akiknek az életét -azután a – guillotine nyelte el. Tudta, hogy senki sincs -biztonságban, akinek a foglalkozása olyan, mint az övé; hogy -menekülés lehetetlen; hogy szorosan oda van kötve a bárd -árnyékához; hogy aljas szolgálatkészsége és a rémuralomnak -teljesitett árulkodásai ellenére is egy szó elegendő arra, hogy a -bárd lesujtson. Ha egyszer bevádolják, olyan sulyos okok miatt, -mint amilyenek mostan eszébe jutottak, sejtette, hogy ez a -rettenetes asszony, aki könyörtelen jellemének annyi bizonyságát -adta, felfogja mutatni az ő végzetes lajstromát és -életbenmaradásának utolsó reményét is széjjelzuzza. Eltekintve -attól, hogy mindazok, akik titokzatos életmódot folytatnak, könnyen -megrémithetők, elegendő rossz kártyája is volt, hogy sápadtnak -lássék, miközben azokon végignézett. <span class="pagenum"><a name= -"Page_356" id="Page_356">-356-</a></span></p> -<p>– Ugy látszik, hogy kártyái nem nagyon tetszenek önnek – mondá -Sydney nagy nyugalommal. – Játszik?</p> -<p>– Azt hiszem, uram, – mondá a kém hizelegve, miközben Lorry felé -fordult – hogy szabad az ön korában levő és olyan jóakaratu urat, -mint ön, arra kérnem, hogy magyarázza meg ennek a fiatalabb urnak -azt, vajjon bármilyen körülmények között állásával -összeegyeztethetőnek tartja-e annak az ásznak a kijátszását. -Beismerem, hogy kém vagyok és hogy ez a foglalkozás megbecstelenitő -– ámbár valakinek ezzel is kell foglalkoznia; de ez az ur nem kém, -és miért alacsonyitaná ő le magát annyira, hogy önmagát azzá -tegye?</p> -<p>– Ászomat játszom, Barsad ur, – mondá Carton, magára véve a -válaszolást és az órára nézett – néhány perc mulva, minden -lelkifurdalás nélkül.</p> -<p>– Azt remélem, – mondotta a kém még mindig Lorryra tekintve és -őt beszédre birva – hogy az uraknak nővérem iránt való -tisztelete…</p> -<p>– Nővére iránt való tiszteletemnek nem adhatnám jobb -bizonyságát, mint ha véglegesen megszabaditom őt testvérétől – -mondá Carton Sydney.</p> -<p>– Azt hiszi, uram?</p> -<p>– Megalkottam erre vonatkozó határozott véleményemet.</p> -<p>A kém sima modora, mely oly különös ellentétben állott tüntetően -viselt durva ruhájával és talán szokásos viselkedésével is, annyira -levertnek látszott Carton kérlelhetetlensége által, – aki okosabb -és becsületesebb emberek előtt is rejtély volt – hogy nyugtalan -lett. Mialatt még ingadozott, Carton ujra beszélni kezdett, mintha -még mindig kártyáit nézegetné…</p> -<p>– És valóban, ha jobban megfontolom, erős a meggyőződésem, hogy -egy másik jó kártyám is van itten, melyet még nem soroltam föl. Az -a barátja és báránytársa, <span class="pagenum"><a name="Page_357" -id="Page_357">-357-</a></span> aki azt állitotta önmagáról, hogy ő -a vidéki börtönökben legelész; ki is volt az?</p> -<p>– Francia. Ön nem ismeri őt – mondá a kém gyorsan.</p> -<p>– Francia? Ah! – ismételte Carton elmélyedve, mintha nem is -hallgatna reá, ámbár ismételte az ő szavát. – Igen, lehet.</p> -<p>– Az, biztositom, – mondá a kém – ámbár nem fontos.</p> -<p>– Ámbár nem fontos, – ismételte Carton az előbbi gépies módon – -ámbár nem fontos. Nem, nem fontos. Nem. De azért én mégis ismerem -azt az arcot.</p> -<p>– Nem hiszem. Biztos vagyok abban, hogy nem. Lehetetlen – mondá -a kém.</p> -<p>– Le-he-tetlen – mormogta Carton Sydney elmélyedve, mialatt -poharát ismét megtöltötte (szerencsére kicsiny volt). – -Lehe-tet-len. Jól beszélt franciául. De mégis idegen kiejtéssel; -azt vettem észre.</p> -<p>– Vidéki – mondá a kém.</p> -<p>– Nem. Idegen! – kiáltá Carton, kezével az asztalra ütve, mintha -valami hirtelen eszébe jutott volna. – Cly! Álruhában ugyan, de -ugyanaz a férfi. Ott volt előttünk az Old Baileyben.</p> -<p>– Ebben elhamarkodott, uram – mondá Barsad mosolyogva és sasorra -még külön is egyik oldal felé fordult – ebben az esetben előnyben -vagyok. Cly (miután már annyi idő telt el azóta, nyiltan beismerem, -hogy társam volt), már több év óta halott. Betegségében én ápoltam -őt utoljára. Londonban van eltemetve, a Saint Pancras temetőjében. -Az ő akkori, a csőcselékkel való népszerütlensége megakadályozott -abban, hogy földi maradványait a temetőbe kisérjem, de én magam -segitettem, mikor őt a koporsóba fektették.</p> -<p>Lorry ekkor üléséből különös, kisértetszerü árnyékot látott meg -a falon. Keletkezését kutatva, felfedezte, <span class= -"pagenum"><a name="Page_358" id="Page_358">-358-</a></span> hogy -Crunchernek különben is tüskés, merev haja különös módon meredt az -égnek.</p> -<p>– Értsük meg egymást, – mondá a kém – és legyünk méltányosak. -Hogy bebizonyitsam önnek, hogy mennyire téved és mennyire alaptalan -az ön állitása, bemutatom önnek a Cly eltemetését igazoló -bizonyitványt, mely véletlenül azóta zsebkönyvemben van – nyugtalan -sietéssel elővette és felnyitotta.</p> -<p>– Itt van. Nézze meg, nézze meg! Kezébe veheti; nem -hamisitvány!</p> -<p>Lorry ekkor észrevette, hogy a falon levő árnyék -meghosszabbodik, hogy Cruncher fölkel és előrelép.</p> -<p>A kém nem vette észre, hogy Cruncher mellette állott és kezét -vállára helyezte, mint valami rendőr kisértete.</p> -<p>– Ezt a Cly Rogert, mester. – mondá Cruncher hallgatag és -áthatolhatatlan arckifejezéssel – ugy tehát <i>ön</i> fektette -koporsójába?</p> -<p>– Igen.</p> -<p>– De ki vette őt ki onnan?</p> -<p>Barsad hátraesett székében és dadogott:</p> -<p>– Mit akar ezzel mondani?</p> -<p>– Azt gondolom, – szólott Cruncher – hogy ő sohasem volt benne. -Nem. Egész bizonyosan nem. Vágják le a fejemet, ha ő benne -volt.</p> -<p>A kém ránézett a két urra felváltva; mind a ketten elnémult -csodálkozással tekintettek Jerryre.</p> -<p>– Én megmondom, – folytatta Cruncher – köveket és földet -temetett el abban a koporsóban. <i>Nekem</i> ne jöjjön ilyen -mesével, hogy Clyt temette el. Csalás volt. Én és még két más ember -tudjuk.</p> -<p>– Honnan tudja?</p> -<p>– Mi köze hozzá? – dörmögte Cruncher. – Ön az, akivel már régen -akarok leszámolni, aljas csalása miatt, melyet tisztességes -iparosokon elkövet! Torkon fogom és egy fél guineáért megfojtom. -<span class="pagenum"><a name="Page_359" id= -"Page_359">-359-</a></span></p> -<p>Carton Sydney, aki Lorryval együtt a bámulattól megnémult ezen a -fordulaton, felszólitotta most Crunchert, hogy mérsékelje magát és -magyarázza meg az ügyet.</p> -<p>– Más alkalommal, uram, válaszolt ő kitérően – ez az idő nem -alkalmas a magyarázásra. Megmaradok amellett, amit ő jól tud, hogy -Cly sohasem volt abban a koporsóban. Ha csak egy szóval, egy -szótaggal is meri ezt állitani, vagy torkán fogom és megfojtom őt -egy fél guineáért, – Cruncher ugy emlitette ezt, mint valami -nagylelkü ajánlatot – vagy pedig elmegyek és feljelentem őt.</p> -<p>– Hm! Egy bizonyos, – mondá Carton – hogy még egy jó kártyám -van. Lehetetlen, hogy ön itt, a dühöngő Párisban, ahol a levegő -tele van gyanuval, tuléljen egy vádat, hogy ön egy más arisztokrata -kémmel érintkezik, akinek az előélete olyan, mint az öné, akinél -azonkivül még az a gyanus körülmény is megfontolandó, hogy -halottnak szinlelte magát és ismét föltámadt! Börtönösszeesküvés, -melyet az idegen szőtt a köztársaság ellen. Erős kártya – biztos -guillotine-kártya! Játszik-e?</p> -<p>– Nem – válaszolt a kém. – Föladom a játszmát. Bevallom, hogy mi -annyira népszerütlenek voltunk a fegyelmezetlen csőcselék szemében, -hogy én csupán azzal a kockázattal tudtam Angliából elszabadulni, -hogy vizbe fullasztanak, Clyt pedig annyira hajszolták, hogy ezen -szégyenletes csalás nélkül ő sem tudott volna elmenekülni. De hogy -ez az ember, hogyan tudja azt, hogy csalás volt, ez reám nézve -csodák csodája.</p> -<p>– Sohase törje a fejét ezen az emberen, – válaszolt a harcias -Cruncher – elég dolga lesz, hogy arra az urra figyeljen. És nézzen -ide. Ismét mondom! – Crunchert alig lehetett visszatartani, hogy -nagylelkü ajánlatát tüntetően bemutassa. – Torkán fogom és egy fél -guineáért megfojtom. <span class="pagenum"><a name="Page_360" id= -"Page_360">-360-</a></span></p> -<p>A börtönök báránya Carton Sydney felé fordult és nagyobb -határozottsággal mondotta:</p> -<p>– Jussunk megállapodásra. Nemsokára állomásomra kell mennem és -nem maradhatok el sokáig. Azt emlitette, hogy ajánlani akar -valamit: mi az? Nem használ önnek semmit, ha tulsokat kiván tőlem. -Ha olyasvalamit követel hivatalos minőségemben, ami fejemet -különösen veszélyezteti, akkor inkább bizom életemet egy tagadó, -mint igenlő válaszra. Röviden, én azt választanám. Ne felejtse el, -hogy én önt is bevádolhatom, ha jónak találom. Én kőfalakon -keresztül is kiesküszöm magamat, ezt mások is megtehetik. Nos, mi -az, amit tőlem kiván?</p> -<p>– Nem sok. Ön börtönőr a Conciergerieben?</p> -<p>– Mondom önnek egyszer és mindenkorra, onnan nem lehet -elmenekülni – mondá a kém szilárdan.</p> -<p>– Minek mond nekem olyat, amit nem kérdeztem? Ön börtönőr a -Conciergerieben?</p> -<p>– Néha.</p> -<p>– Akkor lehet, amikor akarja.</p> -<p>– Be és ki járhatok, amikor akarok.</p> -<p>Carton Sydney egy ujabb pohár brandyt töltött, lassan kiöntötte -a tüzhely mellé és nézte, amint széjjelfolyik. Mikor az utolsó -csepp is elfolyt, fölkelt és mondá:</p> -<p>– Eddig két tanu előtt beszéltünk, azért, hogy kártyáim erejét -ne csupán mi ketten tudjuk. Jöjjön ide, ebbe a sötét szobába, hadd -beszéljünk még egy pár szót egyedül.</p> -<h3><span class="smaller">9. Fejezet.</span><br /> -Az elfogadott játszma.</h3> -<p>Mialatt Carton Sydney és a börtönök báránya a szomszéd sötét -szobában tartózkodtak és oly halkan beszéltek, hogy abból egy hang -se volt hallható, Lorry kételkedően és bizalmatlanul nézett -Jerryre. <span class="pagenum"><a name="Page_361" id= -"Page_361">-361-</a></span> A becsületes iparos nem valami bizalmat -keltő módon fogadta ezt a pillantást; annyiszor váltogatta pihenő -állását, mintha legalább is ötven lába volna és mind kipróbálná; -körmeit vizsgálgatta gyanus figyelemmel; valahányszor Lorry -pillantásával találkozott, sajátságos, száraz köhögés lepte meg, -mely arra késztette, hogy tenyerét szája elé tartsa; ez a mozdulat -általában olyan gyöngeség jele, mely ritkán van kapcsolatban a -jellem őszinteségével.</p> -<p>– Jerry, – mondá Lorry – jöjjön ide!</p> -<p>Cruncher oldalvást közeledett, egyik vállát előretolta.</p> -<p>– Mi volt a foglalkozása azonkivül, hogy hirvivő volt?</p> -<p>Némi megfontolás után, mely idő alatt figyelmesen nézett -jóakarójára, Cruncher arra a fényes ötletre jött, hogy ezt -válaszolja:</p> -<p>– Földmivelő személy.</p> -<p>– Rossz a sejtelmem, – mondá Lorry és ujjával fenyegette őt – -hogy Tellsonék nagy és tiszteletreméltó házát hamis cégérül -használta és a legelvetemültebb tiltott foglalkozásnak élt. Ha ezt -tette, ne remélje, hogy egy jó szót is szóljak az érdekében, ha -Angliába visszatérünk. Ha ezt tette, ne remélje, hogy titkát -megőrzöm. Tellsonékat nem lehet megcsalni.</p> -<p>– Remélem uram, – könyörgött a megszégyenült Cruncher – hogy -olyan ur, mint ön, akinek hirvivőszolgálatot teljesitettem, amig -megőszültem, kétszer is meggondolja, hogy nekem ártson, még ha ugy -volna is, de nem mondom, hogy ugy van, hanem ha ugy volna is. És -amellett még megfontolandó, hogy még ha ugy volna is, még akkor is, -minden hiba nem csupán az egyik oldalon van. Két oldala van az -éremnek. Vannak orvosok, akik ebben az órában guineákat keresnek, -mikor egy becsületes iparos egy garast sem keres! – Garast! Nem, -még egy felet se! Felet! <span class="pagenum"><a name="Page_362" -id="Page_362">-362-</a></span> Nem, még egy negyedet se! – Akiknek -olyan betétjük van Tellsonéknál, mint a pinty és akik titkon orvosi -szemükkel az iparosra pillantanak, mikor a bankból kijőve -kocsijukba szállanak, mint a pinty és még jobban. Nos, ez is -Tellsonék megcsalása! Nem lehet mártást adni csupán a lud mellé, a -gunár mellé pedig nem. Aztán meg itt van Cruncherné, vagy legalább -is ott volt a vén Angliában való tartózkodásunk idején, és holnap -reggel, ha alkalom volna rá, térden csuszkálna az üzlet ellen -anyira, hogy azt tönkre teszi, teljesen tönkre. Ezeknek az -orvosoknak a feleségei nem csuszkálnak a térdükön; és ha -csuszkálnak is, csak azért teszik, hogy több pácienst kapjanak; és -hogy lehet az egyiket megkapni, a másik nélkül? Aztán ott vannak a -temetési vállalkozók, az egyház hivatalnokai, a sirásók, a -temetőőrök (mind pénzsóvár és mind benne van), ezek mind -gondoskodnak arról, hogy az ember ne keressen mellette, még ha igaz -volna is. És azt a keveset, amit az ember keresne, az sohasem -válnék javára, Lorry ur. Igen, sohasem volnék javára; szivesen -lemondana erről a foglalkozásról, csak tudná, hogy hogyan kerüljön -ki belőle. – ha már egyszer belejutott – még ha igaz volna is.</p> -<p>– Fuj! – kiáltott Lorry, ámbár szelidebben nézett reá. – Rémület -fog el, ha látom.</p> -<p>– Amit alázattal akartam kérni, uram, – folytatta Cruncher – még -ha ugy volna is, de nem mondom, hogy ugy van…</p> -<p>– Ne kerteljen – mondá Lorry.</p> -<p>– Nem, semmiesetre sem, uram, – válaszolt Cruncher, mintha mi -sem volna távolabb gondolataitól vagy cselekvésétől – amit -alázatosan kérni akartam, uram, az a következő. Ott, azon a széken, -ott a Temple Bar mellett, ott ül a fiam, növekszik, férfivá -fejlődik; ez a fiu hirt vihet önnek, ellát minden szolgálatot, amit -csak kiván. Ha ugy volna is, de én nem mondom, hogy ugy van, (mert -nem akarok <span class="pagenum"><a name="Page_363" id= -"Page_363">-363-</a></span> kertelni, uram), engedje meg, hogy az a -fiu elfoglalja atyja helyét, hadd gondoskodjék anyjáról; ne árulja -el ennek a fiunak az atyját, ne tegye, uram; hadd legyen az apa -tisztességes sirásó és tegye jóvá azt a gonoszat, amit kiásással -elkövetett, még ha ugy volna is, hadd ássa el azokat tisztességesen -és becsülettel és gazember legyen, ha valaha megengedi, hogy azokat -kiássák. Ez az, Lorry ur, – mondá Cruncher és kabátja ujjával -megtörülte homlokát, annak jeléül, hogy beszédje végéhez közeledik -– ez az, amit tisztelettel kérni akartam, uram. Az ember itten nem -tudja elképzelni, hogy milyen rettenetes a fejnélküli állapot. -Istenem, hisz annyi van, hogy ugy lenyomják az árat, hogy még a -vitel dija sem kerül ki belőle, még az sem. Ezek az én gondolataim, -még ha ugy volna is és kérem, ne tessék elfelejteni, hogy azt, amit -mondottam, jó szándékkal mondottam, holott hallgathattam volna -is.</p> -<p>– Ez legalább igaz – mondá Lorry. – Ne beszéljen erről többet. -Lehet, hogy segiteni fogom, ha megérdemli és tettekkel, nem -szavakkal mutat megbánást. Több szót nem akarok.</p> -<p>Cruncher homlokához ért, mikor Carton és a kém visszatértek a -sötét szobából.</p> -<p>– Isten önnel, Barsad ur, – mondá az előbbi – igy most már -megállapodtunk és tőlem nincs mit tartania.</p> -<p>Leült a tüzhely mellett egy székre, Lorryval szemben. Mikor -egyedül maradtak, Lorry azt kérdezte tőle, hogy mit végzett -vele.</p> -<p>– Nem sokat. Ha a fogoly ügye rosszul állana, biztositottam -magamat, hogy egyszer bejuthatok hozzá.</p> -<p>Szomoru csalódás látszott Lorry arcán.</p> -<p>– Ez minden, amit tehettem, – mondá Carton – tulsokat kivánni, -ennek az embernek a fejét a <span class="pagenum"><a name= -"Page_364" id="Page_364">-364-</a></span> bárd alá juttatná, és -amint ő maga mondja, rosszabb ugy sem történhetik vele, ha -följelentjük is. Ez volt helyzetünk gyönge oldala. Ezen nem lehet -segiteni.</p> -<p>– De a hozzá való bejutás, – mondá Lorry – ha rosszul jár a -törvényszék előtt, nem menti meg őt.</p> -<p>– Ezt sohasem mondtam.</p> -<p>Lorry szeme a tüzet kereste, Lucie iránt való részvéte és ennek -a második elfogatásnak a sulyos csapása fokozatosan gyöngitette a -látását; öreg ember volt már, akit az utóbbi időben sok csapás -sujtott és könnyek perdültek végig az arcán.</p> -<p>– Ön jó ember és hű barát, – mondá Carton változott hangon – -bocsássa meg, hogy észreveszem meghatottságát. Atyámat sem -láthatnám sirva, nem volnék képes gondtalanul ott ülni mellette. Ha -atyám volna, sem tisztelhetném jobban a bánatát. De ettől a -szerencsétlenségtől meg van kimélve.</p> -<p>Ámbár ez utolsó szavakat régi szokott módján mondotta, mégis -hangjában is és meghatottságában is, igazi érzelem és tisztelet -nyilvánult, ugy hogy Lorry, aki őt jobb minőségében sohasem -ismerte, teljesen meglepődött, kezét nyujtotta neki és Carton azt -gyöngéden megszoritotta.</p> -<p>– De hogy visszatérjünk szegény Darnayra, – mondá Carton – ne -szóljon Lucienek erről a beszélgetésről, vagy megállapodásról. -Reánézve nem volna lehetséges, hogy lássa őt. Ő azt hihetné, hogy -legrosszabb esetben arra szolgálhat, hogy módot nyujthat neki, hogy -az itéletet megelőzze.</p> -<p>Lorry erre nem gondolt és gyorsan Cartonra nézett, hogy lássa, -vajjon ilyesmire gondol-e. Ugy látszott; viszonozta pillantását és -nyilvánvalóan megértette.</p> -<p>– Lucie ezerfélét gondolhat, – mondá Carton – minden ilyen -gondolat csak szaporitaná gyötrelmeit. Ne emlitsen engem előtte. -Amint megérkezésemkor emlitettem, jobb, ha nem látom őt. Anélkül is -segitségére <span class="pagenum"><a name="Page_365" id= -"Page_365">-365-</a></span> lehetek egy kissé, ha talán alkalom -kinálkozik reá. Remélem, ön odamegy hozzá? Nagyon kétségbeesett -lehet ma éjjel.</p> -<p>– Most egyenest odamegyek.</p> -<p>– Ennek örülök. Annyira vonzódik önhöz és annyira bizik önben. -Jó szinben van?</p> -<p>– Bánatos és szerencsétlen, de nagyon szép.</p> -<p>– Ah!</p> -<p>Hosszu, bánatos hang volt, mint valami sóhaj – majdnem -zokogás.</p> -<p>Lorryt ez a hang arra késztette, hogy Carton arcába nézzen, mely -a tüz felé volt fordulva. Valami fény vagy árnyék (az öreg ur nem -volt képes megmondani, hogy melyik a kettő közül) tünt el róla oly -gyorsan, mint valami viharos szép napon fényváltozás repül végig -egy lejtőn; fölemelte a lábát, hogy visszalökje az egyik égő kis -fadarabot, mely a tüzhelyből kiesőfélben volt. Akkoriban divatos -fehér lovaglókabátot és lovaglócsizmát viselt és ez a világos -viselet oly ellentétben volt hosszu, szabadon csüngő, szinte -rendezetlen, sötétbarna hajfürtjeivel, hogy arca nagyon sápadtnak -látszott. Nem törődött a tüzzel és Lorry óvatosságra intette; -csizmája még mindig az égő fadarabon volt, amely lábának sulya -alatt összeroppant.</p> -<p>– Egészen megfeledkeztem arról, – mondá.</p> -<p>Lorry ismét reánézett. Mikor a természettől fogva szép arc -meghatottságát észrevette, a foglyok arcára emlékezett, akiket most -oly gyakran volt alkalma látni.</p> -<p>– És az ön üzleti elfoglaltsága véget ért itten, uram? – mondá -Carton, feléje fordulva.</p> -<p>– Igen. Mint tegnap este emlitettem, mikor Lucie olyan -váratlanul idejött, megtettem végre mindent, amit tehettem. Azt -reméltem, hogy biztosságban lesznek itten és elutazhatom Párisból. -Megvan az utlevelem. Utra készen voltam. <span class= -"pagenum"><a name="Page_366" id="Page_366">-366-</a></span></p> -<p>Mind a ketten hallgattak.</p> -<p>– Hosszu életre tekinthet vissza, uram – mondá Carton -elmélyedve.</p> -<p>– Hetvennyolcadik évemben vagyok.</p> -<p>– Egész életében hasznos volt; kitartóan és állandóan -munkálkodott; bizalommal, tisztelettel nézték.</p> -<p>– Üzletember voltam, mióta férfi vagyok. Sőt, mondhatom, hogy -már fiukoromban is az voltam.</p> -<p>– És látja, hogy mily helyet foglal el hetvennyolc évvel. -Mennyinek fog hiányozni, ha ez a hely egykor üres lesz?</p> -<p>– Magányos agglegény, – válaszolt Lorry fejét rázva – nincs -senki, aki értem könnyezzen.</p> -<p>– Hogy mondhat ilyet? Hát Lucie nem siratná önt? És az ő -gyermeke?</p> -<p>– Igen, igen, hála Istennek. Nem egészen ugy gondoltam, amint -mondottam.</p> -<p>– Ez ok arra, hogy Istennek hálát adjak; vagy nem?</p> -<p>– Bizonyára, bizonyára.</p> -<p>– Ha ma éjjel azt mondaná magányos szivéhez: nem nyertem meg egy -emberi teremtménynek sem a szeretetét és vonzalmát, háláját vagy -tiszteletét; egy sziv sem gondol reám gyöngéden, senki sem -emlékszik reám, hogy segitettem, vagy szolgálatot teljesitettem -volna valakinek, akkor az ön hetvennyolc éve hetvennyolc sulyos -átok volna; nemde?</p> -<p>– Igaza van, Carton ur, ugy volna.</p> -<p>Sydney ismét a tüz felé forditotta tekintetét és néhány -pillanatnyi hallgatás után igy szólt:</p> -<p>– Szeretném kérdezni öntől: vajjon gyermekkora távolnak -látszik-e ön előtt? Azok a napok, mikor anyja ölében ült, nagyon -távolinak látszanak? Lorry megfelelő gyöngédséggel válaszolt.</p> -<p>– Husz év előtt annak látszott, de mostan nem. Mert mennél -inkább jutok a véghez, aközben haladok és közeledem az elejéhez. Ez -a távozás barátságos enyhülésének és előkészülésének látszik. -Szivemet <span class="pagenum"><a name="Page_367" id= -"Page_367">-367-</a></span> most sok emlék érinti, mely azelőtt -szunnyadt; emlékszem szép fiatal anyámra (és én oly öreg vagyok) és -azokra a napokra, mikor az, amit életnek mondunk, nem látszott -előttem olyan valónak és hibáim még nem váltak szokássá.</p> -<p>– Értem ezt az érzést! – kiáltott föl Carton és mélyen elpirult. -– És attól jobban érzi magát?</p> -<p>– Remélem.</p> -<p>Carton ekkor megszakitotta a beszélgetést, fölkelt és -fölsegitette kabátját. – De ön még fiatal – mondá Lorry, -visszatérve a tárgyra.</p> -<p>– Igen, – mondá Carton – nem vagyok öreg, de nem olyan módon -töltöttem el ifjuságomat, mely öreg korhoz vezetne. Rólam elég.</p> -<p>– Rólam is, bizonyára – mondá Lorry. Elmegy?</p> -<p>– Elkisérem a kapuig. Ismeri kóborló szokásomat és nyughatatlan -természetemet. Ha sokáig kóborolnék az utcákon, ne aggódjék; reggel -ismét megjelenek. Elmegy holnap a tárgyalásra?</p> -<p>– Sajnos, igen.</p> -<p>– Én is ott leszek, de csupán a tömegben. Kémem majd talál -helyet a számomra. Fogadja karomat, uram.</p> -<p>Lorry elfogadta, lementek a lépcsőn, ki az utcára. Néhány perc -alatt Lorry rendeltetési helyére jutottak. Carton ott elhagyta őt; -de egy kis távolságra megállott, visszatért a kapuhoz, mikor az -bezárult és megérintette. Hallotta, hogy Lucie naponta elment a -börtönhöz. – Itt jött ki, – mondá ő maga körül tekintve – erre -fordult, ezeken a köveken lépdelt. Követem lépéseit.</p> -<p>Esti tiz óra volt, mikor La Force börtönhöz ért, ahol ő százszor -is állott. Egy kis favágó, aki műhelyét már becsukta, kapujában -pipázott.</p> -<p>– Jó estét, polgár! – mondá Carton Sydney, menetközben megállva, -mert az ember kutatóan nézte őt. <span class="pagenum"><a name= -"Page_368" id="Page_368">-368-</a></span></p> -<p>– Jó estét, polgár.</p> -<p>– Hogy van a köztársaság?</p> -<p>– Ön a guillotinet gondolja? Nem rosszul. Ma hatvanhárom. -Nemsokára százig jutunk. Sámson és emberei néha panaszkodnak, hogy -fáradtak. Ha, ha, ha! Mulatságos fickó ez a Sámson. Micsoda -borbély!</p> -<p>– Gyakran megy oda, hogy lássa őt?</p> -<p>– Borotválni? Mindig. Minden nap. Micsoda borbély! Látta őt -munkában?</p> -<p>– Soha.</p> -<p>– Menjen oda és nézze meg, ha munkában van. Képzelje el, polgár, -ma hatvanhármat borotvált kevesebb, mint két pipa ideje alatt! -Kevesebb két pipánál. Szavamra mondom!</p> -<p>Mikor a vigyorgó kis szörnyeteg pipáját fölemelte, hogy -megmutassa, hogyan ellenőrizte a hóhér idejét, Cartonban olyan -heves vágy támadt, hogy leüsse őt, hogy elfordult tőle.</p> -<p>– De ön nem angol, – mondá a favágó – ámbár angol ruhát -hord?</p> -<p>– De igen – mondá Carton, szünetelve ismét és vállán keresztül -válaszolt.</p> -<p>– Ugy beszél, mint egy francia.</p> -<p>– Itt tanultam.</p> -<p>– Ah, ah, tökéletes francia! Jó éjt, angol!</p> -<p>– Jó éjt, polgár!</p> -<p>– De menjen oda és nézze meg azt a mulatságos kutyát, – kiabált -utána a kis ember. – És vigyen pipát magával!</p> -<p>Sydney még nem jutott messzire, mikor az ut közepén egy pislogó -lámpa alatt megállott és ceruzával egy szelet papirra irt. Azután -olyan ember határozott lépteivel, aki az utat jól ismeri, több -sötét, piszkos utcán haladt keresztül, – a szokottnál is -piszkosabbak voltak, mert ebben a rémidőben még a legelőkelőbb -utcákat sem tisztitották – megállott <span class="pagenum"><a name= -"Page_369" id="Page_369">-369-</a></span> egy gyógyszerész üzlete -előtt, melyet a tulajdonos éppen bezárni készült. Kicsiny, -homályos, ferde üzlet volt, egy lejtőn emelkedő, görbe utcában, -tulajdonosa is kicsiny, görbe és sötét volt.</p> -<p>Ezt a polgárt is jóestével köszöntötte, amint asztala elé -állott, és a szelet papirost eléje helyezte.</p> -<p>– Huj! – fütyörészett a gyógyszerész halkan, amint elolvasta. – -Hi, hi, hi.</p> -<p>Carton Sydney nem ügyelt reá és a gyógyszerész kérdé:</p> -<p>– Az ön számára, polgár?</p> -<p>– Igen.</p> -<p>– Legyen óvatos és tartsa ezeket külön, polgár! Ismeri, hogy mi -a következménye, ha elkeverődnek?</p> -<p>– Teljesen.</p> -<p>Néhány apró csomagot készitett és átadta neki. Ő egyenkint -kabátja belső zsebébe dugta, leszámolta az érte járó pénzt és -nyugodtan távozott az üzletből.</p> -<p>– Holnapig nincsen semmi tennivalóm. Aludni nem tudok – mondá ő -a holdra tekintve.</p> -<p>Nem a régi, mivel sem törődő módon mondotta hangosan e szavakat -a gyorsan vonuló felhők alatt, nem volt az az önmagán kétségbeeső, -bizalmatlan mód. Fáradt ember határozott hangja volt, aki hosszas, -fárasztó bolyongás után megtalálta a helyes utat és maga előtt -látja utazása végét.</p> -<p>Hosszu idővel azelőtt, mikor mint nagy reményekre jogositó ifju -hires volt iskolatársai között, atyját sirjához kisérte. Anyja -évekkel azelőtt halt meg. Lelkében fölelevenedtek azok az -ünnepélyes szavak, melyeket a pap mondott atyja sirján, most, mikor -ott járt a sötét utcában az éjszaka sötét árnyaiban, mialatt -fölötte a felhők gyorsan vonultak el a hold előtt:</p> -<p>»Én vagyok a Feltámadás és az Élet, mondja az Úr, aki bennem -hisz, az örökké él, még ha meghal is: és aki itten él és bennem -hisz, az nem hal meg soha«. <span class="pagenum"><a name= -"Page_370" id="Page_370">-370-</a></span></p> -<p>Egy városban, melyben a bárd uralkodott, éjszaka egyedül, -természetes részvétet érezve a hatvanháromnak sorsával, akiket ma -kivégeztek és a holnapi nap áldozataival, akik a börtönökben vártak -sorsukra és az azután való holnap és más holnap áldozataival; ez a -gondolatmenet elevenitette föl emlékében azokat a szavakat. Nem -kutatott utánuk, de elismételte azokat és tovább haladt.</p> -<p>Meghatott érdeklődéssel haladt el a megvilágitott ablakok -mellett, ahol az emberek pihenőre tértek, hogy néhány nyugodt órán -át elfelejtsék a környező borzalmakat, a templomok tornyai mellett, -melyekben már nem mondottak imákat, mert a papoknak sok éven át -folytatott csalásai, fosztogatásai és feslett életmódja a hitet már -teljesen lerombolta; a távollevő temetők mellett, melyeknek kapuira -ezt irták: »örök nyugalomnak szentelve«; a zsufolt börtönök -mellett; és az utcákon, amelyeken hatvanankint gördültek az -áldozatok a halál felé, amely oly közönséges és mindennapossá vált, -hogy a nép között a guillotine véres munkájáról még szomoru -kisértetes monda sem támadt soha; meghatottan érdeklődve a város -élete és halála iránt, mely őrjöngésében rövid éjjeli szünetre -készült, haladt át Carton Sydney a Szajnán, a világosabb utcák -felé.</p> -<p>Kevés fogat volt látható, mert aki kocsin járt, könnyen volt -gyanuba fogható, az előkelőség fejét vörös hálósapkába rejtette, -nehéz cipőt huzott fel és gyalog járt. De a szinházak zsufolásig -megteltek és a nép vidáman tódult ki belőlük, mikor elhaladt -mellettük és csevegve ment hazafelé. Az egyik szinház kapujában egy -kis leányka állott az anyjával, az utca sarán átjárót kerestek. Ő -átvitte a gyermeket és mielőtt a félénk kar elszabadult nyakától, -csókot kért tőle.</p> -<p>»Én vagyok a Föltámadás és az Élet, mondja az Úr, aki bennem -hisz, az örökké él, még ha meghal is; és aki itten él és bennem -hisz, az nem hal meg soha.« <span class="pagenum"><a name= -"Page_371" id="Page_371">-371-</a></span></p> -<p>Most, mikor az utcák elcsendesedtek és az éjszaka beállott, -ezeket a szavakat hangoztatták vissza léptei, tele volt velük a -levegő. Menetközben higgadtan és nyugodtan ismételgette magában; de -mindig hallotta azokat.</p> -<p>Az éjszaka eltünt és amint ott állott a hidon és a viz -csobogását hallgatta, mely Páris szigetének partjait mosta, a házak -és templomok festői zavarban ragyogtak a hold fényében, hidegen -közeledett a nappal, mint valami halott arca, ugy tekintett ki az -égből. Majd elsápadt a hold, az éj, a csillagok is meghaltak és egy -pillanatig ugy látszott, mintha a teremtés a halál birodalmába -került volna.</p> -<p>De a felkelő nap rásütött e szavakra és ugy látszott, mintha -ragyogó, hosszu, meleg sugarai egyenesen szivébe hatoltak volna. És -amint alázattal emelte fel tekintetét a mennybolt felé, ugy -látszott, mintha fénysugarakból való hid képződött volna a -levegőben közötte és a nap között, alatta pedig ragyogott a -folyó.</p> -<p>Az erős, gyors, mély és biztos áradat olyan volt a hajnali -csendben, mint egy hasonló hangulatban levő jóbarát. Végigment a -folyó partján, messzire a házaktól és a meleg napfényben a parton -elszunnyadt. Mikor fölébredt és fölkelt, még egy ideig ott állott -és egy örvényt nézett, mely céltalanul keringett, forgott, mig a -folyó elnyelte és a tenger felé vitte. »Mint engem.«</p> -<p>Majd csónak jött lassan lefelé a folyón, vitorlája lágy, holt -levélhez hasonló szinü volt, elhaladt mellette és eltünt a -messzeségben; mihelyt a csendes barázda eltünt a vizben, befejezte -imáját, hogy vétkei és hibái könyörületesen mérlegeltessenek, e -szavakkal: »Én vagyok a Feltámadás és Élet«.</p> -<p>Lorry már nem volt otthon, mikor ő hazaért és könnyen volt -gyanitható, hogy a jó öreg ember hová ment. Carton Sydney csupán -egy csésze kávét ivott, <span class="pagenum"><a name="Page_372" -id="Page_372">-372-</a></span> kevés kenyeret evett hozzá és miután -megmosakodott és ruhát váltott, hogy felfrissüljön, a tárgyalás -helyére ment.</p> -<p>A tárgyaló terem már eleven és hangos volt, mikor a fekete -bárány – aki elől sokan félénken visszavonultak – őt a tömeg között -egy sötét sarokba vezette. Lorry ott volt, Manette doktor is ott -volt, Lucie is ott volt, atyja mellett ült.</p> -<p>Mikor férjét bevezették, reánézett vigasztalva, bátoritva őt, -pillantása tele volt bámulatos szerelemmel és gyöngéd részvéttel és -az ő kedvéért bátor volt, ugy hogy a fogolynak arcába tódult a vér, -pillantása ragyogott és szivét uj élet töltötte el. Ha valaki látta -volna azt a hatást, melyet Lucienek Carton Sydneyre vetett -pillantása előidézett, ugyanazt az eredményt látta volna rajta -is.</p> -<p>Ennél az igazságtalan törvényszéknél kevés vagy egyáltalán nem -volt tárgyalási rend, mely a vádlottnak megfelelő meghallgattatást -biztositott volna. De hisz forradalom se lehetett volna ilyen, ha a -törvényekkel, formákkal és ceremóniákkal nem éltek volna vissza oly -borzalmas módon, hogy a forradalom bosszuja öngyilkos volt, mely -mindezzel nem törődött.</p> -<p>Minden szem az esküdtszék felé fordult. Ugyanazok a határozott -hazafiak és jó köztársaságiak, mint tegnap és tegnapelőtt, mint -holnap és holnapután. Különösen feltünt közöttük egy mohóarcu -férfi, kinek ujjai folyton ajkai körül mozogtak, az ő külseje -nagyon kielégitette a hallgatóságot. Életre éhes, kannibálkülsejü, -vérszomjas esküdt, Jacques Három, Saint Antoineből. Az egész -esküdtszék kutyák esküdtszékének látszott, mely az erdő vadjai -fölött itélkezik.</p> -<p>Minden szem azután az öt biró és a közvádló felé fordult. -Gyöngédségre ott nem lehetett számitani. Kegyetlen, törhetetlen, -gyilkos arcok. Azután minden <span class="pagenum"><a name= -"Page_373" id="Page_373">-373-</a></span> szem egy más szemet -keresett a tömegben és helyeslő pillantást váltott azzal; a fejek -bólintottak egymásnak, mielőtt feszült figyelemmel -előrehajoltak.</p> -<p>Evrémonde, más néven Darnay Károly. Tegnap szabadonbocsátották. -Tegnap ujra bevádolták és elfogták. Tegnap éjjel kézbesitették neki -a vádat. A köztársaságnak gyanus és bevádolt ellensége, -arisztokrata, zsarnok családnak tagja, egyike annak a fajnak, mely -proscribáltatott, mert megszüntetett privilégiumait a nép aljas -elnyomására használta. Evrémonde, más néven Darnay Károly a -proscripció értelmében a törvény szerint föltétlen halott.</p> -<p>Ennyit mondott a közvádló, kevés, vagy talán még ennél is -kevesebb szóval.</p> -<p>Az elnök azt kérdezte, hogy a vádlottat nyiltan vagy titkon -jelentették-e föl.</p> -<p>– Nyiltan, elnök.</p> -<p>– Ki?</p> -<p>– Három egyén. Defarge Ernő, korcsmáros Saint Antoineban.</p> -<p>– Jó.</p> -<p>– Defarge Teréz, felesége.</p> -<p>– Jó.</p> -<p>– Manette Sándor, orvos.</p> -<p>Nagy lárma támadt a teremben, melynek közepében látták, amint -Manette doktor sápadtan és reszketve ugrott föl helyéről.</p> -<p>– Elnök, ezen állitás ellen méltatlansággal óvást emelek, az -csalás és hamisitás. Tudja, hogy a vádlott leányom férje. Leányom -és hozzátartozói kedvesebbek nekem életemnél. Hol van és ki az a -hamis összeesküvő, aki azt mondja, hogy én vádolom gyermekem -férjét?</p> -<p>– Manette polgár, legyen nyugodt. Ha megtagadja a törvényszék -tekintélye iránt való engedelmességet, önmagát is törvényenkivüli -állapotba juttatja. Ami pedig azt illeti, hogy mi kedvesebb önnek, -<span class="pagenum"><a name="Page_374" id= -"Page_374">-374-</a></span> mint az élet, jó polgárnak semmi sem -lehet oly kedves, mint a köztársaság.</p> -<p>Hangos helyeslés követte ezt a rendreutasitást. De az elnök -csengetett és melegséggel folytatta:</p> -<p>– Ha a köztársaság gyermekét követelné áldozatul, nem volna más -kötelessége, mint hogy azt áldozza fel. Figyeljen arra, ami -következik. Addig pedig legyen csendben.</p> -<p>Őrjöngő helyeslés támadt ismét. Manette doktor leült és remegő -ajakkal nézett körül; leánya közelebb huzódott hozzá. Az -esküdtszékben a mohó ember kezét dörzsölte és azután ujjait ismét -szája elé helyezte.</p> -<p>Mihelyt a teremben a csend annyira helyreállott, hogy a -tárgyalás folytatható volt, Defargeot szólitották föl, aki röviden -előadta, hogy már fiukorában a doktor szolgálatában volt, -elmondotta az ő elfogatását, megszabadulását, és azt az állapotot, -amelyben a doktor volt, mikor megszabadulása után neki átadták. Ezt -még rövid kihallgatás követte, mert a törvényszék gyorsan végezte -dolgát.</p> -<p>– Polgár, ön jó szolgálatot teljesitett a Bastille -bevételénél?</p> -<p>– Azt hiszem.</p> -<p>Ekkor egy izgatott asszony visitott a tömegből:</p> -<p>– A legjobb harcosok egyike volt ott. Miért ne mondjuk? Az nap -tüzér volt ott és az elsők között volt, akik az átkozott várba -beléptek, mikor azt elfoglalták. Hazafiak, igazat mondok!</p> -<p>A Bosszuangyal volt, aki, a hallgatóság élénk helyeslése közben, -beleszólt a tárgyalásba. Az elnök csöngetett, de a Bosszuangyal -fölhevülve a helyesléstől, kiabálta: »Mit törődöm azzal a -csengővel?« Akkor aztán ismét élénken helyeseltek.</p> -<p>– Mondja el a törvényszéknek, polgár, hogy mit tett azon a napon -a Bastillenál? <span class="pagenum"><a name="Page_375" id= -"Page_375">-375-</a></span></p> -<p>– Tudtam, – mondotta Defarge – mialatt feleségére nézett, aki a -lépcső alján állott és szilárdan reánézett – tudtam, hogy a fogoly, -akiről beszélek, Százöt Északi Torony nevü cellába volt -bebörtönözve. Őtőle magától hallottam. Nem ismerte önmagát más -néven, mint Százöt Északi Torony, mikor felügyeletem alatt cipőket -készitett. Mikor ágyum mellett szolgáltam, azt határoztam, hogy ha -a vár elesik, azt a cellát megvizsgálom. A vár elesett. Felmászok a -cellába, egy polgár, aki az esküdtek között ül, elkisért, a -börtönőr vezetett. Alaposan átkutatom. A kémény egy repedésében, -ahol egy követ kiemeltek, egy teleirott papirost találok. Ez az a -tele irott papir. Manette doktor kezeirásának néhány próbáját -megvizsgáltam. Ez Manette doktor kezeirása. Ezt a papirt, Manette -doktor kezeirását, az elnök kezébe teszem.</p> -<p>– Felolvasandó.</p> -<p>Halotti csendben és nyugalomban – a vád alatt levő fogoly -gyöngéden nézett feleségére, felesége csak akkor forditotta el -tekintetét róla, ha aggodalmas részvéttel atyjára nézett, Manette -doktor tekintetét az olvasóra függesztette, Defarge pedig sohasem -kerülte el feleségének élvezettől kéjelgő tekintetét, mind a többi -tekintet a doktort nézte, aki senkit sem látott körülötte – -fölolvasták a papirt, amint következik.</p> -<h3><span class="smaller">10. Fejezet.</span><br /> -Az árnyék lényege.</h3> -<p>»Én, Manette Sándor, szerencsétlen orvos, születtem Beauvaisban -és későbben Párisban telepedtem le, irom ezt a szomoru történetet, -a Bastilleban levő gyászos cellámban, az 1767. év utolsó -hónapjában. Lopott időközökben, nagy nehézséggel irom. A kémény -falában szándékozom elrejteni, ahol lassan és <span class= -"pagenum"><a name="Page_376" id="Page_376">-376-</a></span> -fáradsággal biztos helyet készitettem számára. Valami könyörületes -kéz talán rátalál ott, mikor én és az én bánatom már porrá -váltak.</p> -<p>Ezeket a szavakat egy rozsdás vasszeggel irom, a kéményből -kapart és vérrel kevert korommal, fogságom tizedik évének utolsó -hónapjában. Remény már eltünt a szivemből. Borzasztó jelekből -tudom, melyeket magamon észleltem, hogy agyam már nem lesz sokáig -gyöngitetlen, de ünnepiesen kijelentem, hogy ezidőszerint szellemi -erőmnek teljes birtokában vagyok, hogy emlékezőtehetségem pontos és -megbizható és hogy az igazságot irom, minthogy ezen szavaimért, -akár ember elolvassa vagy sem, az Örökkévaló Biró előtt -megfelelek.</p> -<p>Egy borus, holdvilágos éjjelen, december harmadik hetében (azt -hiszem, hogy a hó huszonkettedikén) 1757-ik esztendőben, a -Szajna-part egy elhagyott részén sétáltam, hogy a hideg levegőben -felfrissüljek, egy órai távolságra az orvosi iskola utcájában levő -lakásomtól, mikor egy gyorsan robogó kocsi jött utánam. -Félreálltam, hogy a kocsi elkerüljön, mivel különben elgázolt -volna, egy fej nyult ki a kocsiablakon és egy hang a kocsist -megállásra szólitotta.</p> -<p>A kocsi megállott, mihelyt a kocsis a lovakat megfékezte és -ugyanaz a hang nevemen szólitott. Válaszoltam. A kocsi ezalatt -annyira előre került, hogy két ur kinyithatta az ajtót és -kiszállhatott, mielőtt én odaértem. Észrevettem, hogy mind a ketten -köpenybe voltak burkolva, hogy fölismerhetők ne legyenek. Mikor -egymás mellett a kocsiajtó közelében állottak, azt is észrevettem, -hogy mind a kettő körülbelül az én koromban levőnek látszott, vagy -talán még fiatalabbnak és hogy nagyon hasonlitottak egymáshoz, -alakban, tartásban, hangban és (amennyire láthattam) arcban is.</p> -<p>– Ön Manette doktor? – kérdé az egyik.</p> -<p>– Én vagyok. <span class="pagenum"><a name="Page_377" id= -"Page_377">-377-</a></span></p> -<p>– Manette doktor, azelőtt Beauvaisban, – mondá a másik – a -fiatal orvos, eredetileg gyakorlott sebész, aki az utolsó néhány év -alatt Párisban olyan nagy hirnévre tett szert?</p> -<p>– Uraim, – válaszoltam – én vagyok az a Manette doktor, akiről -önök olyan kegyesen beszélnek.</p> -<p>– Lakásán voltunk – mondá az első – és minthogy nem voltunk -olyan szerencsések, hogy otthon találtuk volna és hallottuk, hogy -talán ebben az irányban sétál, követtem, abban a reményben, hogy -utólérjük. Sziveskedjék a kocsiba szállani.</p> -<p>Mindkettőnek a modora parancsoló volt és ezen beszélgetés alatt -ugy helyezkedtek el, hogy ők közöttem és a kocsi ajtaja között -állottak. Ők fel voltak fegyverkezve. Én nem voltam.</p> -<p>– Uraim, – mondám én – bocsássanak meg, de én rendszerint előbb -tudakozódom, hogy ki tisztel meg azzal, hogy segitségemet igénybe -veszi és hogy milyen természetü az eset, amelyhez hivnak.</p> -<p>Az erre való választ a második adta meg.</p> -<p>– Doktor, kliensei előkelő osztálybeli emberek. Ami pedig az -eset természetét illeti, az ön gyakorlottságában való bizalmunk -biztosit bennünket arról, hogy azt ön jobban tudja majd -megállapitani, mint mi azt leirni képesek vagyunk. Elég. -Sziveskedjék a kocsiba szállani.</p> -<p>Nem tehettem egyebet, mint hogy beletörődtem és hallgatva -beszállottam. Mind a ketten beszállottak utánam, az utolsó -beugrott, miután a lépcsőt fölhajtotta. A kocsi megfordult és az -előbbi sebességgel elhajtott.</p> -<p>Egészen pontosan ismétlem ezt a beszélgetést, ahogyan -megtörtént. Nem kételkedem, hogy szóról-szóra ugyanolyan volt. -Mindent pontosan leirok ugy, ahogyan történt és arra kényszeritem -agyamat, hogy ne térjen el a tárgytól. Ahol ezt a jelet alkalmazom, -<span class="pagenum"><a name="Page_378" id= -"Page_378">-378-</a></span> amely itt következik, ott egy időre -félbehagyom és papirosomat rejtekhelyére dugom.</p> -<hr class="tb" /> -<p>A kocsi gyorsan elhagyta az utcákat, áthaladt az északi sorompón -és az országutra került. Körülbelül háromnegyed órányira a -sorompótól – akkor nem becsültem meg a távolságot, de egy más -alkalommal, mikor arra haladtam – a kocsi letért az országutról és -mindjárt azután megállott egy magányos ház előtt. Mind a hárman -kiszállottunk és puha, nedves gyaloguton egy kerten haladtunk át, -ahol a ház előtt egy elhanyagolt szökőkut állott. A csengő hangjára -nem nyitottak azonnal ajtót és vezetőim egyike az ajtót kinyitó -embert sulyos lovaglókeztyüjével arculvágta.</p> -<p>Ebben a műveletben nem volt semmi, ami különösen megragadta -volna figyelmemet, mert gyakran láttam, hogy a népet ütötték, mint -a kutyát. De a kettő közül a másik, aki szintén bosszus volt, -hasonló módon, kezével ütötte meg az embert; a testvérek külseje és -magatartása annyira hasonlitott egymáshoz, hogy akkor vettem észre -először, hogy ikertestvérek voltak.</p> -<p>Attól az időtől kezdve, mikor a külső kapunál kiszállottunk -(mely zárva volt és amelyet a testvérek egyike nyitott ki és -bocsátott minket be, majd ismét bezárta), egy felső szobából -származó kiáltást hallottam. Egyenesen ebbe a szobába vezettek, a -kiáltás hangosabbá vált, amint a lépcsőn fölmentünk és egy ágyban -fekvő lázas beteget találtam ottan.</p> -<p>A beteg fiatal, nagyon szép nő volt és bizonyára nem volt több -husz évesnél. Haja kuszált és zilált volt és karjai zsebkendőkkel -és övekkel oldalához voltak kötve. Észrevettem, hogy ezek a -kötelékek mind férfiruházat részei voltak. Egyiken, mely -diszöltözethez való rojtos vállszalag volt, nemesi cimert és »E« -betüt láttam. <span class="pagenum"><a name="Page_379" id= -"Page_379">-379-</a></span></p> -<p>Mindezt az első percben vettem észre, mikor a beteget néztem, -aki nyugtalan mozgásai közben az ágy szélén arcára feküdt, a -vállszalag végét szájába vette és a megfulladás veszélyének volt -kitéve. Első műveletem az volt, hogy karomat kinyujtottam és -lélegzetvételét megkönnyitettem; mikor a vállszalagot félretoltam, -pillantottam meg annak a sarkán levő himzést.</p> -<p>Gyöngéden megforditottam, kezemet mellére helyeztem, hogy -megnyugtassam és visszatartsam, és arcába tekintettem. Szeme merev -és zavart volt és folytonosan sikoltozva kiabált és ezeket a -szavakat ismételte: »Férjem, atyám, testvérem«, azután tizenkettőig -számolt és azt mondá »csend!« Egy pillanatig szünetelt csupán, nem -tovább, hogy hallgatózzon és azután ujra kezdte a jajgatást és -ismételte a szavakat: »Férjem, atyám, testvérem«, tizenkettőig -számolt és azt mondá »csend!« Mindig ugyanazon sorrendben és -ugyanolyan módon. Félbeszakitás nem volt, a kis szünetet -kivéve.</p> -<p>– Mióta tart ez? – kérdeztem.</p> -<p>Megkülönböztetés végett a testvéreket idősebb és fiatalabbnak -fogom nevezni; az idősebbnek azt gondoltam, aki nagyobb tekintélyt -gyakorolt. Az idősebb válaszolt:</p> -<p>– Körülbelül az elmult éjszaka ugyanez órája óta.</p> -<p>– Van neki férje, atyja és testvére?</p> -<p>– Testvére.</p> -<p>– Nem a testvérével beszélek?</p> -<p>Nagy megvetéssel válaszolt:</p> -<p>– Nem.</p> -<p>– Gondolatai a tizenkettes számmal vannak összefüggésben?</p> -<p>Az ifjabb türelmetlenül vetette közbe:</p> -<p>– Tizenkét óra.</p> -<p>– Nézzék, uraim, – mondtam én – mialatt kezem a mellén pihent – -mennyire hasznavehetetlen <span class="pagenum"><a name="Page_380" -id="Page_380">-380-</a></span> vagyok itten így, mint ahogyan engem -idehoztak. Ha tudtam volna, hogy mit találok itten, elláthattam -volna magamat. Igy időt kell vesztenünk. Ezen a magányos helyen nem -lehet orvosságot kapni.</p> -<p>Az idősebb testvér a fiatalabbra nézett, aki közönyösen -válaszolt:</p> -<p>– Van itt egy gyógyszerszekrény – egy mellékszobából előhozta és -az asztalra helyezte.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Néhány palackot kinyitottam, megszagoltam és a dugóval ajkamat -érintettem. Ha valami mást akartam volna alkalmazni, mint -narkotikus szereket, amelyek már magukban véve is mérgezők, azok -közül egyiket sem lett volna szabad használnom.</p> -<p>– Nem bizik ezekben? – kérdé az ifjabb testvér.</p> -<p>– Látja, hogy alkalmazni akarom – válaszoltam és többet nem -szólottam.</p> -<p>Nagynehezen és nagy fáradsággal sikerült hogy a beteg a kivánt -adagot lenyelte. Minthogy bizonyos idő eltelte után meg akartam azt -ismételni és a hatását is meg kellett figyelnem, leültem az ágy -mellé. Félénk, nyomott hangulatu nő ápolta (a lépcső alján lévő -ember felesége), egy sarokban állott. A ház nedves és roskadozó -volt, közepesen butorozott – nyilvánvalóan csak röviddel ezelőtt -költöztek belé és csak ideiglenesen lakták. – Az ablakok elé régi, -vastag szőnyeget szegeztek, hogy a kiabálás hangját tompitsák. -»Férjem, atyám, testvérem«, tizenkettőig számolt, azután »csend!« A -roham oly heves volt, hogy a karjait lekötő kötelékeket nem -távolitottam el; de gondom volt reá, hogy fájdalmat ne okozzanak. -Az egyedüli bátoritó körülmény az volt, hogy a beteg mellén pihenő -kezemnek olyan nyugtató hatása volt, hogy a testet néhány percre -lecsendesitette. A kiáltásra nem volt hatása, óra ingája nem -lehetett rendszeresebb. <span class="pagenum"><a name="Page_381" -id="Page_381">-381-</a></span></p> -<p>Minthogy kezemnek ilyen hatása volt, félórája ültem az ágy -mellett, a két testvér nézte, majd az idősebb igy szólott:</p> -<p>– Egy másik beteg is van itt.</p> -<p>Megijedtem és kérdeztem:</p> -<p>– Sürgős az eset?</p> -<p>– Jobb, ha látja – válaszolt közömbösen és egy lámpát -fogott.</p> -<hr class="tb" /> -<p>A másik beteg egy hátulsó szobában feküdt, melyhez külön lépcső -vezetett, a szoba tulajdonképpen egy istálló fölötti padlás volt. -Egyik részén alacsony gipszmenyezet volt; a többi része nyitva volt -a háztető mestergerendájáig és a menyezet helyén egyes gerendák -voltak. Abban a részben széna és szalma volt felhalmozva, -tüzifacsomók és egy halom alma homokba rakva. Ezen a részen kellett -áthaladnom, hogy a másikba jussak. Emlékezőtehetségem pontos és -megbizható. Ilyen részletekkel teszem próbára és most, fogságom -tizedik esztendejének végén, itt a Bastilleban levő cellámban oly -tisztán látok mindent magam előtt, amint azt akkor éjjel -láttam.</p> -<p>A földön, egy csomó szénán, párnával a feje alatt, feküdt egy -csinos parasztfiu, nem lehetett több, mint tizenhét éves. Hátán -feküdt, fogait összeszoritotta, jobbkezét mellére nyomta, villogó -szeme a magasba nézett. Nem láthattam, hogy hol volt a sebe, amint -melléje térdeltem és föléje hajoltam; de láttam, hogy -haldokolt.</p> -<p>– Én orvos vagyok, szegény fiu, – mondám – hadd vizsgáljam -meg.</p> -<p>– Nem akarom, hogy megvizsgáljon, – válaszolta – hagyja!</p> -<p>A seb keze alatt volt, annyira megnyugtattam őt, hogy -megengedte, hogy kezét eltávolitsam. A seb <span class= -"pagenum"><a name="Page_382" id="Page_382">-382-</a></span> -kardszurás volt, 20–24 órai keletü, de nem volt menthető, még ha -késedelem nélkül is kezelték volna. Gyorsan haldoklott. Mikor az -idősebb testvérre néztem, láttam, hogy ugy tekint le erre a csinos, -haldokló fiura, mintha valami sebesült madár vagy nyul volna; -mintha nem is volna embertársa.</p> -<p>– Hogyan történt ez, uram? – kérdeztem.</p> -<p>– Egy közönséges fiatal veszett kutya! Jobbágy! Testvéremet arra -kényszeritette, hogy kardot rántson és testvérem kardjától esett -el, mint valami ur.</p> -<p>Egy szikrányi részvét, szánalom vagy emberi érzés sem volt e -válaszban. Ugy látszott, hogy a beszélőre kellemetlen volt, hogy ez -a másfajta teremtmény ilyen módon haldoklott és hogy jobb lett -volna, ha ő, féregéletének szokásos sötét folyamán halt volna meg. -Teljesen képtelen volt arra, hogy szánalmat vagy részvétet -tanusitson a fiu végzete iránt.</p> -<p>A fiu szeme lassan feléje fordult, mialatt beszélt, azután -lassan felém nézett.</p> -<p>– Doktor, ezek a nemesek nagyon büszkék; de mi közönséges kutyák -is büszkék vagyunk néha. Ők kirabolnak, ütnek, vernek, megölnek -minket, de néha mégis marad egy kevés büszkeségünk. Ő… Látta őt, -doktor?</p> -<p>A jajgatás és kiabálás idehallatszott, ámbár a távolság -tompitotta. Ugy kérdezősködött utána, mintha ott feküdnék -előttünk.</p> -<p>– Láttam, – mondám.</p> -<p>– Ő az én testvérem, doktor. Ezek a nemesek sok éven át -gyakorolták szégyenletes jogaikat testvéreink szemérmével és -erényeivel szemben, de még voltak jó leányok is közöttünk. Tudom, -és atyám is beszélt erről. Ő jó leány volt. Derék fiatalembernek -volt a jegyese; egyik bérlőjének. Mi mind az ő bérlői voltunk, azé -az emberé, aki ott áll. A másik a testvére, egy gonosz fajnak a -legrosszabbja. <span class="pagenum"><a name="Page_383" id= -"Page_383">-383-</a></span></p> -<p>Csak nagy nehézséggel gyüjtött a fiu elegendő testi erőt, hogy -beszéljen; de lelke borzasztó hangsullyal beszélt.</p> -<p>– Az az ember, aki ottan áll, teljesen kirabolt minket, mint -ahogyan mindnyájunkkal, közönséges kutyákkal, cselekszenek ők, a -felsőbb lények. Könyörület nélkül megadóztatott, kényszeritett -arra, hogy fizetés nélkül dolgozzunk neki; kényszeritett, hogy -gabonánkat az ő malmán őröljük; kényszeritett, hogy szelid -madarainak seregét a mi nyomoruságos termésünkkel etessük és -halálbüntetés terhe alatt megtiltotta, hogy egyetlen madarat -tartsunk; annyira kirabolt és kiszipolyozott, hogy ha néha -véletlenül akadt egy darabka husunk, zárt ajtóknál, csukott ablakok -mellett ettük meg, attól való félelmünkben, hogy emberei meglátják -és elveszik tőlünk; mondom, annyira kiszipolyozott, meghajszolt és -megkinzott, hogy atyánk azt mondotta: rettenetes dolog gyermeknek -életet adni és inkább imádkozzunk, hogy asszonyaink terméketlenek -maradjanak és nyomorult fajunk kipusztuljon.</p> -<p>Sohasem láttam azelőtt, hogy az elnyomatás érzéke ilyen lángként -törjön ki. Gyanitottam, hogy szunnyad valahol a népben, de sohasem -láttam a kitörését, mig ennél a haldokló fiunál nem -tapasztaltam.</p> -<p>– Testvérem mégis férjhez ment, doktor. A szegény fickó akkor -beteg volt és ő hozzáment kedveséhez, hogy ápolhassa, gondozhassa -kunyhónkban, kutyaólunkban, mint ahogy az az ember nevezné. Még -csak néhány hete volt férjnél, mikor ennek az embernek a testvére -meglátta őt és megtetszett neki és kérte azt az embert, hogy neki -kölcsönözze… Minek vannak férjek közöttünk! Ő hajlandó volt erre, -de testvérem jó és erényes volt és gyülölte az ő testvérét olyan -gyülölettel, mint én. Mit tett most ez a kettő, hogy férjét rábirja -arra, hogy feleségével <span class="pagenum"><a name="Page_384" id= -"Page_384">-384-</a></span> szemben befolyását gyakorolja és őt -engedékenységre birja?</p> -<p>A fiu szemei, melyek eddig reám voltak szegezve, lassan a nézők -felé fordultak és én a két arcban láttam, hogy mindaz, amit -mondott, igaz volt. Még most is itt a Bastilleban látom ezt a két -ellentétes büszkeséget; a nemesnél csupa hanyag közönyösség, a -parasztnál letiport érzés és szenvedélyes bosszu.</p> -<p>– Ön tudja, doktor, hogy ezen nemesek jogai közé tartozik, hogy -minket közönséges kutyákat szekérbe foghatnak és hajthatnak. -Befogták és hajtották őt. Ön tudja, hogy jogaik közé tartozik, hogy -minket az egész éjjel kertjeikben ébren tarthatnak, hogy a békákat -elcsendesitsük, hogy az ő nemes álmuk ne zavartassék. Egész éjjel -virrasztania kellett az egészségtelen ködben és nappal ismét -befogták őt. De ő nem volt rábirható. Nem! Mikor egy délben -kifogták, hogy egyen, – ha ugyan képes volt ételt találni – -tizenkétszer zokogott, minden harangütésre egyet és felesége keblén -meghalt!</p> -<p>Semmi egyéb nem lett volna képes a fiut még életben tartani, -mint az az elhatározás, hogy minden baját elmondja. A halál -gyülekező árnyait visszakényszeritette, mint ahogy ökölbe fogott -jobbkezét kényszeritette, hogy ökölbe fogva maradjon és sebét -befogja.</p> -<p>– Azután annak az embernek az engedelmével és segitségével -testvére elvitte őt; annak ellenére, amit ő megmondott testvérének -– és hogy az mi volt, az nem lesz sokáig titok ön előtt, doktor – -testvére elvitte őt egy kis időre való gyönyörére és szórakozására. -Láttam, amint elhaladt mellettem az uton. Mikor a hirt hazavittem, -atyám szive meghasadt; sohasem szólott egy szót sem arról, ami -szivét eltöltötte. Hugomat (mert még egy van) olyan helyre vittem, -ahol ez az ember nem érheti el és ahol ő sohasem lesz a jobbágya. -Azután fölkutattam a testvérét <span class="pagenum"><a name= -"Page_385" id="Page_385">-385-</a></span> itt és az elmult éjjel -bemásztam – én, a közönséges kutya, karddal a kezemben. – Hol van a -padlásablak? Itt volt valahol?</p> -<p>A szoba elsötétült előtte, a világ szükebb lett körülötte. -Körültekintettem és észrevettem, hogy a széna és szalma a padlón le -van tiporva, mintha küzdelem folyt volna ottan.</p> -<p>– Testvérem meghallott és berohant. Mondottam neki, hogy ne -jöjjön közelembe, mig meg nem ölöm azt. Először néhány pénzdarabot -hajitott nekem a cudar, majd ostorral felém sujtott. De én, a -közönséges kutya, ugy elvertem őt, hogy kardját kényszerült -kihuzni. Hadd törje annyi darabra, amennyire akarja, azt a kardot, -melyet az én véremmel festett meg: kirántotta kardját, hogy -védekezzék, – minden művészetével védte az életét.</p> -<p>Csak néhány perccel azelőtt pillantottam meg egy széttört kard -darabjait a széna alatt. Nemesember kardja volt. Egy más helyen egy -más régi kard hevert, mely katona kardjának látszott.</p> -<p>– Emeljen föl most, doktor, emeljen föl. Hol van ő?</p> -<p>– Nincs itt – mondám, abban a hiszemben, hogy a testvéréről -beszél, miközben felemeltem.</p> -<p>– Ó! Mily büszkék ezek a nemesek, de mégis fél a tekintetemtől. -Hol van az a férfi, aki itt volt? Forditsa arcomat feléje.</p> -<p>Ugy cselekedtem és a fiu fejét térdemre fektettem. De egy -pillanatra rendkivüli erővel felruházva, teljesen fölemelkedett és -engem is arra kényszeritett, különben nem támaszthattam volna -őt.</p> -<p>– Marquis, – mondá a fiu, fölemelve jobbját és tágra nyilt -szemmel nézett reá – arra a napra, mikor mindezekért a tettekért -meg kell felelni, megidézem önt és gonosz fajzatának minden -leszármazóját, hogy feleljen ezekért a tettekért. Ezzel a véres -kereszttel jelölöm meg, annak bizonyságául, hogy megidéztem. -<span class="pagenum"><a name="Page_386" id= -"Page_386">-386-</a></span> Arra a napra, amikor mindezekért a -tettekért meg kell felelni, megidézem testvérét, gonosz fajának -leggonoszabbját, hogy ezekért a tettekért még külön megfeleljen. -Ezzel a véres kereszttel jelölöm őt meg idézésem bizonyságául.</p> -<p>Kétszer nyult kezével a mellén levő sebbe és mutatóujjával -keresztet rajzolt a levegőbe. Felemelt ujjal állott még egy ideig -és mikor a kéz lehanyatlott, ő is vele zuhant és én lefektettem – a -halottat.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Mikor visszatértem a fiatal nő betegágyához, azt találtam, hogy -ugyanazon sorrendben és ugyanolyan folytonossággal félrebeszél -lázában. Tudtam, hogy sok óráig tarthatott még és hogy az -valószinüen a halál csendjében ér majd véget.</p> -<p>Megismételtem az orvosságot, melyet azelőtt beadtam neki és ott -ültem ágya mellett, mig az éjszaka jó messzire haladt. Visitó -kiáltozása nem csökkent, a szavak és azoknak a sorrendje nem -változott. Mindig ugyanaz a »Férjem, atyám, testvérem! egy, kettő, -három, négy, öt, hat, hét, nyolc, kilenc, tiz, tizenegy, -tizenkettő. Csend!«</p> -<p>Huszonhat óra mult el azóta, hogy láttam őt. Kétszer távoztam el -és jöttem vissza és ismét ott ültem mellette, mikor gyöngülni -kezdett. Megtettem azt a keveset, ami ilyen körülmények között -megtehető, lassankint lethargiába merült és ugy feküdt ott, mint -egy halott.</p> -<p>Olyannak látszott, mint mikor hosszadalmas, rettenetes vihar -után a szél és eső megszünik. Megszabaditottam karjait, előhivtam -az asszonyt, hogy segitsen, hogy megfelelő helyzetbe fektessem és -tépett ruháját rendbehozzam. Akkor vettem csupán észre, hogy -állapota olyan volt, melyben rövid idővel azelőtt, első izben -keletkeztek anyai remények, ekkor <span class="pagenum"><a name= -"Page_387" id="Page_387">-387-</a></span> aztán még az a kevés -reményem is elveszett, amelyet eddig tápláltam.</p> -<p>– Meghalt? – kérdé a márki, akit még mindig az idősebb -testvérnek nevezek, és aki lóhátról, csizmában, sarkantyusan jött -be a szobába.</p> -<p>– Nem halt meg, de haldoklik, – mondám.</p> -<p>– Micsoda erő van ezekben a közönséges testekben! – mondá és -kiváncsian nézett reá.</p> -<p>– Csodálatos erő van a fájdalomban és a kétségbeesésben, – -válaszoltam.</p> -<p>Először nevetett szavaimon, majd homlokát ráncolta. Lábával -széket tolt az enyém mellé, az asszonynak megparancsolta, hogy -menjen ki és halk hangon mondá:</p> -<p>– Testvéremet ebbe a kellemetlenségbe keveredve találtam és azt -ajánlottam neki, hogy az ön segitségét vegye igénybe. Önnek nagy a -hirneve és mint fiatal ember, aki a jövője előtt áll, valószinüen -vigyáz az érdekeire. Amit itt látott, az olyan, hogy azt csupán -látni lehet, de nem szabad róla beszélni.</p> -<p>A beteg lehelletét figyeltem és elkerültem a válaszadást.</p> -<p>– Megtisztel a figyelmével, doktor?</p> -<p>– Uram, – mondám – az én hivatásomban a betegek közléseit mindig -bizalmasnak vesszük. – Óvatos voltam válaszomban, mert -nyugtalanitott, amit láttam és hallottam.</p> -<p>Lélegzetvétele annyira elgyöngült, hogy szivét és ütőerét -vizsgáltam. Még volt benne élet. Mikor körültekintettem, láttam, -hogy mind a két testvér figyelmesen néz reám.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Az irás nagy nehézséget okoz, olyan nagy a hideg és tele vagyok -aggodalommal, hogy rajtaérnek és földalatti sötét cellába visznek, -ugy hogy az elbeszélést <span class="pagenum"><a name="Page_388" -id="Page_388">-388-</a></span> meg kell röviditenem. -Emlékezőtehetségem zavartalan, hű; minden szóra, mit a két -testvérrel váltottam, tisztán emlékszem vissza.</p> -<p>Még egy hétig kinlódott, a hét vége felé, mikor odahajoltam -ajkaihoz, megértettem néhány szótagot, mit hozzám intézett. Azt -kérdezte tőlem, hogy hol van, megmondottam neki, továbbá azt is, -hogy ki vagyok. Hiába kérdeztem őt, hogy mi a családi neve. Fejét -rázta a párnán és megóvta titkát, mint a fiu.</p> -<p>Nem volt alkalmam, hogy mást kérdezzek tőle, mig a testvéreknek -megmondottam, hogy végéhez közeledett és nem éli meg a következő -napot. Mindaddig kivülem és az asszonyon kivül senki sem -mutatkozott a beteg előtt, ha az öntudatnál volt, de az egyik vagy -a másik testvér mindig féltékenyen ott ült az ágy fejénél levő -függöny mögött, valahányszor ott voltam. Mikor azonban már ilyen -állapotban volt, közömbösnek látszott előttük, hogy mit beszélek -vele; mintha – az a gondolat merült föl bennem – én is -haldokolnék.</p> -<p>Mindig észrevettem, hogy büszkeségük mélyen meg volt sértve, -hogy a fiatalabb testvér (ahogy én nevezem) kardját összemérte egy -paraszttal, egy parasztfiuval. Az egyedüli gondolat, mely mind a -kettőt bántotta, az volt, hogy ez az eset lealacsonyitja nagy -mértékben a családot és hogy nevetségessé teszi. Valahányszor az -ifjabb testvér pillantásával találkoztam, kifejezéséből azt vettem -észre, nagyon neheztel reám amiatt, hogy ezt a körülményt a fiutól -megtudtam. Udvariasabb, előzékenyebb volt velem szemben, mint az -idősebb; de ezt mégis észrevettem arckifejezéséből. Az idősebb -tekintetében azt is láttam, hogy alkalmatlan vagyok neki.</p> -<p>Betegem két órával éjfél előtt meghalt, órám szerint majdnem -ugyanabban a percben, mint amikor először láttam őt. Egyedül voltam -mellette, mikor <span class="pagenum"><a name="Page_389" id= -"Page_389">-389-</a></span> szegény fiatal feje gyöngéden oldalt -hanyatlott és minden földi baja és bánata véget ért.</p> -<p>A testvérek a földszinten levő szobában türelmetlenül vártak -arra, hogy ellovagolhassanak. Mialatt egyedül voltam a beteg -ágyánál, hallottam, amint lovaglóostorukkal csizmájuk szárát -verdesték és föl és alá járkáltak.</p> -<p>– Meghalt végre? – kérdé az idősebb, mikor beléptem.</p> -<p>– Meghalt, – mondám.</p> -<p>– Gratulálok, testvér, – mondá, mikor megfordult.</p> -<p>Már előzetesen pénzt ajánlott föl nekem, ennek az elfogadását -azonban késleltettem. Most egy tekercs aranyat adott. Elvettem a -kezéből és az asztalra tettem. Megfontoltam a dolgot és arra az -elhatározásra jutottam, hogy nem fogadok el semmit.</p> -<p>– Kérem, bocsásson meg, – mondám – de ilyen körülmények között -nem.</p> -<p>Egymásra pillantottak; ők is meghajoltak, mikor én meghajoltam -előttük és elváltunk anélkül, hogy csak egyetlen szót is mondottunk -volna.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Fáradt, fáradt, fáradt vagyok, – ennyi bánat lesujtott. Nem -tudom elolvasni, amit lesorvadt kezemmel irtam.</p> -<p>Korán reggel egy nevemmel ellátott szekrénykében leadták -lakásomon a pénztekercset. Az első pillanattól kezdve aggodalmasan -megfontoltam, hogy mit kell tennem. Azon a napon elhatároztam, hogy -privátim irok a miniszternek, tudatom vele a két esetet, melynél -segitségemet igénybe vették és a helyet, ahová hivtak, szóval -minden részletet. Tudtam, hogy milyen hatalmas volt az udvari -befolyás és hogy milyen jogai vannak a nemességnek és azt vártam, -hogy a dologról <span class="pagenum"><a name="Page_390" id= -"Page_390">-390-</a></span> soha többé nem lesz szó, de -lelkiismeretemet óhajtottam megkönnyebbiteni. Az ügyet szigoruan -titokban tartottam, még feleségem előtt is és azt határoztam, hogy -ezt is fölemlitem levelemben. Tényleges veszedelemtől nem -tartottam, de tudtam, hogy másokra veszedelmes lehet, ha megtudják -azt, amiről nekem volt tudomásom.</p> -<p>Azon a napon nagyon el voltam foglalva és este nem fejezhettem -be levelemet. Másnap reggel a szokottnál jóval korábban keltem föl, -hogy befejezhessem. Az év utolsó napja volt. A levél befejezetten -feküdt előttem, amikor jelentették, hogy egy urnő látni óhajt.</p> -<hr class="tb" /> -<p>A feladat, melyet magam elé tüztem, mindinkább meghaladja -erőmet. Oly hideg, oly sötét van, érzékeim oly tompák és a reám -nehezedő komor hangulat oly borzasztó.</p> -<p>Az urnő fiatal, kellemes és szép volt, de külseje szerint nem -hosszu életü. Nagyon izgatott volt. St. Evrémonde márki feleségének -mutatkozott be. Én azt a cimzést, mellyel a parasztfiu az idősebb -testvért megszólitotta, a vállszalagon látott kezdőbetüvel hoztam -kapcsolatba és könnyen jutottam arra a következtetésre, hogy azt a -nemesembert rövid idővel azelőtt láttam.</p> -<p>Emlékezetem még mindig pontos, de nem irhatom le ennek a -beszélgetésnek a szavait. Gyanitom, hogy szigorubban megfigyelnek, -mint azelőtt és nem tudom, hogy mely időben figyelnek meg. Az urnő -részben gyanitotta, részben felfedezte a kegyetlen történet -főadatait, tudott arról, hogy férjének része volt abban és hogy az -én segitségemet vették igénybe. Nem tudta, hogy az a nő meghalt. -Azt remélte, hogy titokban tudathatja vele részvétét, amint nekem -<span class="pagenum"><a name="Page_391" id= -"Page_391">-391-</a></span> nagy aggodalommal mondotta. Remélte, -hogy az Ég haragját elforditja a családról, mely hosszu idő óta -gyülöletes volt sok szenvedő előtt.</p> -<p>Volt oka azt hinnie, hogy van egy élő nőtestvér, és legforróbb -vágya az volt, hogy ezen a testvéren segitsen. Nem mondhattam neki -egyebet, mint hogy csakugyan van ilyen testvér; azon kivül semmit -sem tudtam. Bizva titoktartásomban, azzal a reménnyel jött hozzám, -hogy képes leszek az emlitett leány nevét és tartózkodási helyét -neki megmondani. Mind e szomoru óráig egyiket sem tudom.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Papirszeleteim kifogynak. Tegnap fenyegetés közben elvettek -tőlem egyet. Följegyzéseimet ma be kell fejeznem.</p> -<p>Kegyes, részvéttel teljes urnő volt, házassága nem volt boldog. -Hogy is lehetett volna! A testvér nem bizott benne és gyülölte őt -és minden befolyását ellene forditotta; félt tőle és férjétől is. -Mikor a kapuhoz kisértem, kocsijában egy gyermek ült, két-három -éves szép kis fiu.</p> -<p>– Ő érette, doktor, – mondá és könnyezve reámutatott – szeretnék -jóvátenni annyit, amennyi gyönge tehetségemtől kitelik. Máskülönben -öröksége sohasem lesz áldás reá. Érzem, hogy ha másképpen nem -engesztelik ki ezt a bünt, egy napon az ő vétkéül fogják azt -betudni. Amit magaménak mondhatok, – nagyon kevés, csak néhány -ékszer – ez legyen életének első kötelessége, hogy azt halott -anyjának részvéte és mély bánata kiséretében ennek a megsértett -családnak adja, ha a leány fölfedezhető.</p> -<p>Megcsókolta a fiut és dédelgetve mondá:</p> -<p>– A te drága érdekedben történik. Te hüséges leszel, Károlyka. -<span class="pagenum"><a name="Page_392" id= -"Page_392">-392-</a></span></p> -<p>A gyermek bátran válaszolt:</p> -<p>– Igen.</p> -<p>Kezet csókoltam neki, ő karjába vette, dédelgette a fiut és -elhajtott. Sohasem láttam többé.</p> -<p>Minthogy férje nevét abban a hiszemben emlitette, hogy én -ismerem, nem emlitettem azt levelemben. A levelet lepecsételtem és -minthogy másban nem biztam, aznap magam kézbesitettem.</p> -<p>Ez este, az év utolsó estéjén, kilenc óra tájban, feketébe -öltözött ember csengetett kapumon és óhajtott látni engem. -Nesztelenül követte szolgámat a lépcsőn, egy fiatal fiut, Defarge -Ernőt. Mikor szolgám a szobába lépett, ahol feleségemmel ültem, – ó -feleségem, szivem szerelme! Szép fiatal, angol hitvesem! – láttuk, -hogy az az ember, akiről ő azt hitte, hogy a kapunál maradt, -szótlanul ott áll mögötte.</p> -<p>– Sürgős eset Rue St. Honoréban, – mondá. – Nem tartóztatja -sokáig, kocsi vár.</p> -<p>Ide hozott, ide hozott a siromba. Mikor házamból kiléptem, -hátulról fekete kendőt dobtak arcomra és szájam fölött szorosan -összehuzták, karjaimat megkötözték. A két testvér egy sötét -sarokból átkerült az utca másik oldaláról és kézmozdulattal -azonositotta személyemet. A másik, zsebéből elővette levelemet, -megmutatta nekem és egy lámpás lángjánál elégette, melyet egy -szolga odatartott és lábával a hamut széttaposta. Egy szót nem -szólottak. Ide hoztak, ide hoztak elevenen a siromba.</p> -<p>Ha Istennek ugy tetszett volna, hogy mind e borzalmas évek -alatt, a két testvér közül bármelyik kemény szivének azt sugallta -volna, hogy hirt juttasson hozzám szeretett feleségemről, – csak -egyetlen szót, hogy él-e vagy meghalt – azt hihettem volna, hogy Ő -nem hagyta el őket teljesen. De most hiszem, hogy a véres kereszt -jele végzetes reájok és nekik az Ő könyörületében nem lesz részük. -Őket és <span class="pagenum"><a name="Page_393" id= -"Page_393">-393-</a></span> leszármazottjaikat, fajuk utolsó -tagjáig én, Manette Sándor, szerencsétlen fogoly, az 1767-ik év -utolsó éjszakáján, elviselhetetlen gyötrelmemben vádolom arra az -időre, mikor mindezekért a tettekért meg kell felelni. Bevádolom -őket Ég és föld előtt.«</p> -<p>Rémületes üvöltés támadt, mikor ennek az okmánynak a -fölolvasását befejezték. Éktelen orditás, melyből csak a vér után -való mohó szomjuság volt kivehető. Az elbeszélés a kor -legbosszuvágyóbb szenvedelmét keltette föl és nem volt olyan fej az -országban, amely ezért a halált elkerülhette volna.</p> -<p>Mi szükség e törvényszék és e hallgatóság előtt kiemelni azt, -hogy Defargeék ezt a papirost nem hozták nyilvánosságra, mint a -Bastilleban felfedezett többi emlékiratot, hanem megtartották, hogy -az alkalmas időt kivárják? Minek kiemelni azt, hogy ezt a gyülölt -családot Saint Antoine már régen kiátkozta és hogy az bele volt -kötve a végzetes lajstromba? Az az ember sohasem élt, akinek -erényei és szolgálatai megóvták volna ezen a helyen, ezen a napon -és ilyen váddal szemben.</p> -<p>Annál rosszabb volt a vádlottra, hogy a vádló jól ismert polgár, -az ő ragaszkodó barátja, feleségének atyja volt. A néptömeg őrjöngő -vágyainak egyike volt az ókor kétségbevont erényeinek az utánzása -és a nép oltárán való önfeláldozás. Mikor aztán az elnök azt -mondotta (különben a saját feje ingott volna a vállán), hogy a -köztársaság jó orvosa még nagyobb érdemeket szerez magának a -köztársaság körül azáltal, hogy egy gyülölt arisztokrata családot -kiirt és kétségtelenül szent élvezetben és gyönyörben lesz része, -hogy leányát özveggyé és az ő gyermekét árvává teszi, vad izgalom -és hazafias láz fogott el mindenkit, az emberi érzés egy szikrája -nélkül.</p> -<p>– Itt nagy a doktor befolyása – mondá Defargené mosolyogva a -Bosszuangyalhoz. – Mentse meg őt most, kedves doktor, mentse meg! -<span class="pagenum"><a name="Page_394" id= -"Page_394">-394-</a></span></p> -<p>Minden esküdt szavazásakor vad üvöltés támadt. Még egy szavazat, -még egy. Üvöltés, üvöltés.</p> -<p>Egyhanguan elitélték. Érzelme és származása szerint -arisztokrata, a köztársaság ellensége, a népnek hirhedt elnyomója. -Vissza a Conciergeriebe és azután a halálba, huszonnégy órán -belül.</p> -<h3><span class="smaller">11. Fejezet.</span><br /> -Alkonyat.</h3> -<p>A halálraitélt ártatlan ember szerencsétlen felesége -összeroskadt az itélet sulya alatt, mintha halálosan sujtották -volna. Hang nem jött az ajkára, de lelkének erős volt a szózata és -azt hangoztatta feléje, hogy ő az egyedüli a világon, akinek őt -fájdalmában fel kell emelnie és akinek nem szabad fájdalmát -növelnie, ugy hogy még ettől a csapástól is rögtön magához -tért.</p> -<p>Minthogy a biráknak nyilvános utcai ünnepségen kellett -résztvenniök, a törvényszék elnapolódott. A lárma és a teremnek a -számos kijáráson való megüresedése még nem szünt meg, mikor Lucie -karját férje felé kinyujtva állt ott, arcában csupa szerelem és -vigasztalás volt látható.</p> -<p>– Ha megérinthetném! Ha megölelhetném csak egyszer! Ó, jó -polgárok, habár csak annyi részvétetek volna irányunkban!</p> -<p>Csak a börtönőr maradt ott és kettő a négy ember közül, aki őt -az elmult este elfogta és Barsad. A nép mind kitódult az utcára, -hogy a látványosságot megnézze. Barsad ajánlotta a többinek:</p> -<p>– Hadd ölelje meg; hisz csak egy pillanat. – Hallgatva -beleegyeztek és a padokon át a teremben levő emelvényhez kisérték, -ahonnan Károly előrehajolt és karjaiba ölelhette. <span class= -"pagenum"><a name="Page_395" id="Page_395">-395-</a></span></p> -<p>– Isten veled, lelkem édes szerelme. Utolsó áldásom kisérjen, -szerelmem. Ismét találkozunk ott, ahol a fáradtak pihennek.</p> -<p>Ezek voltak férje szavai, mikor keblére ölelte őt.</p> -<p>– El tudom viselni, édes Károly. Az Ur segit; ne szenvedj -miattam. Utolsó áldást gyermekünknek.</p> -<p>– Általad küldöm. Általad csókolom. Isten hozzádot mondok neki -általad.</p> -<p>– Férjem. Nem! Még egy pillanatra! – Elszakadt tőle. – Nem -leszünk sokáig elválasztva. Érzem, hogy szivem lassan megtörik; de -kötelességemet megteszem, amig képes vagyok arra és ha elhagyom őt, -Isten jó barátokat támaszt az ő számára is, amint Ő érettem -megtette.</p> -<p>Atyja követte őt és mindkettő előtt térdre borult volna, ha -Darnay kezénél nem fogja és ezt kiáltja:</p> -<p>– Nem, nem! Mit cselekedett, hogy előttünk térdelni akar? Most -tudjuk, hogy milyen küzdelmei voltak azelőtt. Most tudjuk, hogy mit -szenvedett, mikor származásomat gyanitotta és mikor azt megtudta. -Most tudjuk, hogy milyen természetes ellenszenvvel kellett -megküzdenie és azt legyőzni az ő érdekében. Szivünk egész -melegével, minden szerelmünkkel mondunk önnek köszönetet. Az Ég -áldja meg!</p> -<p>Az atya egyedüli válasza volt, hogy kezével ősz hajába markolt -és azt tépte hangos jajveszékelés közben.</p> -<p>– Nem történhetett másképpen – mondá a fogoly, – minden -összeműködött, hogy igy végződjék. Az az eredménytelen törekvés, -hogy szegény anyám parancsának eleget tegyek, hozott végzetesen az -ön közelébe. Gonoszból nem származhatott jó és áldatlan kezdetnek -nem lehetett szerencsésebb vége. Vigasztalódjék és bocsásson meg -nekem. Az Ég áldja meg!</p> -<p>Mikor elvezették, felesége elbocsátotta őt és imára kulcsolt -kezekkel nézett utána, arcán sugárzó kifejezés <span class= -"pagenum"><a name="Page_396" id="Page_396">-396-</a></span> ült, -melyben még vigasztaló mosoly is volt látható. Mikor a foglyok -ajtaján eltávozott, megfordult, fejét szeretően atyja keblére -hajtotta, szólni akart hozzá és lábaihoz rogyott.</p> -<p>Akkor előkerült Carton Sydney a sötét sarokból, ahonnan nem -mozdult eddig és fölemelte őt. Csak atyja és Lorry voltak vele. -Karja remegett, mikor fölemelte és fejét megtámasztotta. De arcából -nemcsak részvét – büszkeség is sugárzott.</p> -<p>– Kocsiba vigyem őt? Nem érzem a sulyát.</p> -<p>Könnyen vitte a kapuhoz és gyöngéden lefektette a kocsiban. -Atyja és öreg barátja beszállottak, ő a kocsis mellé ült.</p> -<p>Mikor a kapuhoz értek, ahol csak néhány órával azelőtt állott a -sötétségben, hogy elképzelje, hogy az utca mely durva köveit -érintették lábai, ismét kiemelte őt és a lépcsőn fölvitte -szobájába. Ott lefektette egy divánra, ahol gyermeke és Miss Pross -sirtak fölötte.</p> -<p>– Ne hozza eszméletre – mondá gyöngéden az utóbbinak, jobb neki -igy; ne hozza öntudatra, amig csupán eszméletlen.</p> -<p>– Ó, Carton, Carton, édes Carton – kiáltott a kis Lucie és -szenvedélyesen átölelte nyakát, bánata kitörésében. – Most, hogy -eljött, bizonyára tesz valamit, hogy mamán segitsen és hogy papát -megmentse! Ó, nézzen reá, édes Carton! Ön azok közül való, akik -szeretik őt, el tudja viselni, hogy igy látja őt?</p> -<p>A gyermek fölé hajolt és viruló arcát arcára fektette. Gyöngéden -letette őt és öntudatlan anyját nézte.</p> -<p>– Mielőtt távozom – kérdezte és szünetet tartott – -megcsókolhatom-e őt?</p> -<p>Későbben emlékeztek arra, hogy mikor föléje hajolt és ajkaival -arcához ért, néhány szót suttogott. A kis Lucie, aki legközelebb -állott hozzá, mondotta <span class="pagenum"><a name="Page_397" id= -"Page_397">-397-</a></span> nekik később és unokáinak is -elmondotta, mikor szép öregasszony volt, hogy hallotta, amint ezt -mondotta: »egy életet, melyet szeret«.</p> -<p>Mikor kiment a másik szobába, hirtelen Lorryhoz és atyjához -fordult, akik követték őt, és az utóbbinak mondá:</p> -<p>– Manette doktor, tegnap még nagy befolyása volt; kisérelje meg, -utóljára. A birák és a hatalmon levők mind barátságosak önhöz és -hálásak szolgálataiért; nemde?</p> -<p>– Semmi sem maradt előlem titokban, ami Károlyra vonatkozott. -Feltétlenül biztositottak, hogy megmentem őt; és meg is mentettem. -– Nagyon nyugtalanul és nagyon lassan válaszolt.</p> -<p>– Kisérelje meg ismét. Csak nagyon kevés idő van holnap -délutánig, de kisérelje meg.</p> -<p>– Megkisérelem. Nem habozok egy pillanatig sem.</p> -<p>– Ez helyes! Tudom, hogy olyan energia, mint az öné, nagy -dolgokat vitt véghez, ámbár – tette hozzá mosolyogva és sóhajjal – -ily nagy dolgot soha. De kisérelje meg! Oly keveset ér az élet, ha -rosszul használjuk, de mégis ezt a fáradságot megéri. Ha nem ugy -volna, nem volna áldozat lemondani róla.</p> -<p>– Elmegyek – mondá Manette doktor – egyenest a közvádlóhoz és az -elnökhöz és a többihez is elmegyek, akiket inkább nem nevezek meg. -Irok – de várjunk csak! Ünnep van az utcákon, alkonyat előtt senki -sem lesz otthon található.</p> -<p>– Az igaz! Kétségbeesett remény, a legjobb esetben is, és nem -kétségbeesettebb, ha alkonyatig elhalasztódik. Szeretném tudni, -hogy mit végez, ámbár én nem remélek semmit. Mit gondol, Manette -doktor, mikorra térhet vissza e félelmetes hatalmaktól? -<span class="pagenum"><a name="Page_398" id= -"Page_398">-398-</a></span></p> -<p>– Remélem, hogy közvetlenül alkonyat után. Egy-két óra lefolyása -alatt.</p> -<p>– Négy óra után már sötétedik. Vegyük a leghosszabb időt. Ha én -Lorry urhoz megyek kilenckor, meghallom-e, hogy mit végzett, -barátunktól, vagy öntől?</p> -<p>– Meg.</p> -<p>– Szerencsét kivánok.</p> -<p>Lorry követte Sydneyt a kapuhoz és vállát érintette, amint -elmenőben volt és megfordulásra késztette.</p> -<p>– Nincs reményem, – mondá Lorry halk és fájdalmas -suttogással.</p> -<p>– Nekem sincs.</p> -<p>– Ha ezek közül az emberek közül egy, vagy mind hajlandó is -volna arra, hogy életben hagyja őt, – ez óriási föltétel, mert -nekik micsoda az ő, vagy bárkinek az élete – kétségbevonom, hogy a -törvényszéki teremben lefolyt jelenetek után ezt tenni mernék.</p> -<p>– Én is. A bárd zuhanását hallottam abban az üvöltésben.</p> -<p>Lorry karját az ajtófélfának támasztotta és arcával -reáborult.</p> -<p>– Ne essék kétségbe, – mondá Carton nagy gyöngédséggel – ne -bánkódjék. Manette doktort bátoritottam ezzel az eszmével, mert -éreztem, hogy egy napon Lucienek ez vigasztalás lesz. Különben azt -hihetné, hogy életét könnyelmüen pusztulni engedték vagy elvetették -és ez bánatot okozhatna neki.</p> -<p>– Igen, igen, igen, – válaszolt Lorry, szemét fölszáritva. – -Igaza van. De ő meghal; nincs többé remény.</p> -<p>– Igen. Meghal; nincs többé remény, – ismételte Carton. És -szilárd lépéssel haladt le a lépcsőn. <span class= -"pagenum"><a name="Page_399" id="Page_399">-399-</a></span></p> -<h3><span class="smaller">12. Fejezet.</span><br /> -Éjszaka.</h3> -<p>Carton Sydney megállott az utcán, nem volt egészen határozott, -hogy hová menjen.</p> -<p>– Tellson-bankban kilenckor – mondá elmélyedve. – Helyesen -cselekszem-e, ha azalatt mutatkozom? Azt hiszem. Legjobb, ha ez a -nép tudja, hogy van itt egy olyan férfi, mint én; ajánlatos -óvatosság és szükséges előkészület is lehet. De nyugalom, nyugalom, -nyugalom. Először meg kell fontolnom.</p> -<p>Lassitotta lépteit, melyek már egy cél irányába vitték őt, -egyet-kettőt fordult a már sötétlő utcában és megfontolta a -gondolatot, minden lehető következményeivel. Első eszméje -megerősödött.</p> -<p>– Legjobb, – mondá véglegesen határozva – ha ez a nép tudja, -hogy van itten egy olyan ember, mint én. – És Saint Antoine felé -fordult.</p> -<p>Defarge aznap Saint Antoine külvárosbeli korcsmárosnak mondotta -magát. Annak, aki ismerte a várost, nem volt nehéz az ő házát -kérdezgetés nélkül is megtalálni. Miután megbizonyosodott fekvése -felől, Carton kikerült ismét a szük utcákból, megebédelt egy -vendéglőben és ebéd után egészséges álomba merült. Évek óta először -nem ivott erős italt. Az elmult éjszaka óta nem ivott egyebet, mint -egy kevés könnyü bort és a mult éjszaka a brandyt Lorry tüzhelye -mellett lassan kiöntötte, mint aki ezzel már végzett.</p> -<p>Hét óra volt, mikor fölfrissülve fölébredt és kiment ismét az -utcára. Saint Antoine felé vivő utjában megállott egy kirakat -előtt, melyben tükör volt, meglazult nyakkendőjét megigazitotta, -kabátja gallérját felhuzta és haját rendbehozta. Mikor ezzel -elkészült, Defarge korcsmája felé ment és belépett oda. -<span class="pagenum"><a name="Page_400" id= -"Page_400">-400-</a></span></p> -<p>Véletlenül nem volt más vendég a korcsmában, mint Jacques Három, -a nyugtalan ujju és károgó hangu. Ez az ember, akit az esküdtek -között látott, a kis üzleti asztal előtt állott és Defargeékkal -beszédbe volt elegyedve, az emberrel és asszonnyal. A Bosszuangyal -részt vett a beszélgetésben, mint a cég rendes tagja.</p> -<p>Mikor Carton belépett és leült és (meglehetős rossz francia -nyelven) egy kis mérték bort kért, Defargené figyelmetlen -pillantást vetett rá, majd figyelmesebbet és még figyelmesebbet, -végül odalépett asztalához és kérdezte, hogy mit rendelt.</p> -<p>Carton ismételte, amit már mondott.</p> -<p>– Angol? – kérdezte Defargené és kérdezően huzta fel sötét -szemöldökét.</p> -<p>Ránézett, mintha még az egyes szót is nehezen értené meg és az -előbbi, erősen idegen hangzásu akcentussal válaszolt:</p> -<p>– Igen, asszonyom, igen. Angol vagyok.</p> -<p>Defargené visszatért asztalához a borért és amikor Carton egy -Jakobinus-ujságot kezébe vett és azt szinlelte, hogy nagy -fáradsággal megérteni igyekszik, hallotta, amint mondta:</p> -<p>– Esküszöm nektek, olyan, mint Evrémonde.</p> -<p>Defarge odahozta a bort és jó estét kivánt neki.</p> -<p>– Tessék?</p> -<p>– Jó estét.</p> -<p>– Ah! Jó estét, polgár! – mondá poharát megtöltve. – Ah! És jó -bor. Éljen a köztársaság!</p> -<p>Defarge visszament az asztalhoz és mondá:</p> -<p>– Bizonyosan hasonlit kissé.</p> -<p>Az asszony határozottan válaszolt:</p> -<p>– Mondom neked, nagyon is hasonlit. – Jacques Három békitően -jegyezte meg:</p> -<p>– Ez onnan van, asszonyom, hogy annyit gondol reá. <span class= -"pagenum"><a name="Page_401" id="Page_401">-401-</a></span></p> -<p>A kedves Bosszuangyal nevetve füzte hozzá:</p> -<p>– Igaz, szavamra! – És oly gyönyörrel néz elébe annak, hogy -holnap még egyszer fogja látni!</p> -<p>Carton mutatóujjával figyelmesen és elmélyedt arckifejezéssel -követte az ujság sorait és szavait. Azok mind az üzleti asztalra -könyököltek, közel egymáshoz és halkan beszélgettek. Néhány percnyi -hallgatás után, mely alatt mindnyájan reánéztek, ő azonban nem -zavartatta magát Jakobinus-olvasmányában, azok ismét folytatták -beszélgetésüket.</p> -<p>– Teljesen igaz, amit Madame mond – jegyezte meg Jacques Három. -– Miért álljunk meg? Nagyon sok az igaz benne. Miért álljunk -meg?</p> -<p>– Helyes, helyes, – vetette Defarge közbe – valahol azonban csak -meg kell állani. Csupán az a kérdés, hogy hol.</p> -<p>– Kiirtás után, – mondá az asszony.</p> -<p>– Nagyszerü! – károgott Jacques Három. A Bosszuangyal is élénken -helyeselt.</p> -<p>– Kiirtás jó elv, feleségem, – mondá Defarge nyugtalanul – -általánosságban nem kifogásolom. De ez a doktor sokat szenvedett. -Láttad őt ma? Megfigyelted az arcát, mikor az irást -fölolvasták?</p> -<p>– Megfigyeltem az arcát, – ismételte az asszony megvetően és -bosszusan – igen, megfigyeltem az arcát. Megfigyeltem, hogy az arca -nem igazi barátja a köztársaságnak. Vigyázzon az arcára!</p> -<p>– És megfigyelted, feleségem, leánya fájdalmát is – mondá -Defarge engesztelő hangon – őneki ez borzasztó fájdalom lehet.</p> -<p>– Megfigyeltem leányát! – ismételte az asszony. – Igen, -megfigyeltem leányát, több mint egyszer. Megfigyeltem ma és -megfigyeltem más napokon is. Megfigyeltem a tárgyalóteremben és -megfigyeltem a börtön előtt az utcán. Csak az ujjamat kell -felemelnem…! – Ugy látszott, hogy felemeli (a hallgatózó szeme -mindig az ujságon volt) <span class="pagenum"><a name="Page_402" -id="Page_402">-402-</a></span> és koppanással ejtette le maga előtt -az asztalra, mintha a bárd sujtott volna le.</p> -<p>– A polgárnő isteni! – károgott az esküdt.</p> -<p>– Angyal, – mondá a Bosszuangyal és megölelte őt.</p> -<p>– Ami pedig téged illet, – folytatta az asszony -engesztelhetetlenül, férje felé fordulva – ha tőled függne, -szerencsére nem függ, még most is megmentenéd ezt az embert.</p> -<p>– Nem! – tiltakozott Defarge. – Nem, még ha ennek a pohárnak a -felemelése is elegendő volna ahhoz. De ott aztán megállanék. Azt -mondom, álljunk meg itt.</p> -<p>– Látja, Jacques, – mondá Defargené haragosan – látod te is, kis -Bosszuangyalom. Hallgassátok csak! Más vétkekért, mint hogy -zsarnokok és elnyomók, itéltem ezt a fajt lajstromomban pusztulásra -és kiirtásra? Kérdezzétek férjemet, hogy ugy van-e?</p> -<p>– Ugy van, – hagyta Defarge jóvá, kérdezgetés nélkül.</p> -<p>– A nagy napok kezdetén, mikor a Bastille elesett, találta -férjem a mai irást és hozta haza magával. Éjszaka közepén, mikor -mindenki eltávozott és minden be volt zárva, ezen a helyen -elolvastuk, ennek a lámpának a világánál. Kérdezzétek, hogy ugy -van-e.</p> -<p>– Ugy van, – hagyta Defarge jóvá.</p> -<p>– Akkor éjjel azt mondottam neki, miután az irást elolvastuk és -a lámpa kialudt, a nap besütött a vasrostélyokon az üzletbe, hogy -titkot akarok mostan vele közölni. Kérdezzétek meg őt, hogy ugy -van-e?</p> -<p>– Ugy van, – hagyta Defarge ismét jóvá.</p> -<p>– Közöltem vele a titkot. Ezzel a két kezemmel ütöttem ezt a -mellemet, mint ahogy mostan teszem és mondom neki: »Defarge, engem -a tengerparton a halászok között neveltek föl és az a -parasztcsalád, <span class="pagenum"><a name="Page_403" id= -"Page_403">-403-</a></span> melyet a két Evrémonde testvér oly -sulyosan megsértett, mint ahogyan azt a Bastilleból való okmány -leirja, az az én családom Defarge, a halálosan sebesitett fiunak a -testvére, az én testvérem, az a férj az én testvérem férje volt, az -a meg nem született gyermek az ő gyermekük volt, az a fitestvér az -én fitestvérem volt, az az apa az én apám volt, azok a halottak az -én halottaim, és azt az idézést, hogy ezekért a tettekért -megfeleljenek, én örököltem!« Kérdezzétek őt, hogy ugy van-e.</p> -<p>– Ugy van – hagyta Defarge még egyszer jóvá.</p> -<p>– Akkor mondd a viharnak és tüzvésznek, hogy álljon meg, de ne -nekem – válaszolt Defargené.</p> -<p>Mindkét hallgatójának pokoli élvezetet okozott halálthozó -haragja – a hallgatózó érezhette, hogy Defargené milyen sápadt, -anélkül hogy látta volna – és mind a kettő élénken helyeselt neki. -Defarge, csekély kisebbség, néhány szóval megemlékezett a márki -részvéttel teljes feleségéről; de csupán azt érte el, hogy felesége -megismételte utolsó válaszát:</p> -<p>– Mondd a viharnak és tüzvésznek, hogy álljon meg, de ne -nekem!</p> -<p>Vendégek jöttek és a csoport feloszlott. Az angol vendég is -kifizette, amit fogyasztott, megszámolta gondosan, amit pénzéből -visszakapott és mint idegen, kérte, hogy utasitsák a Nemzeti Palota -irányába. Defargené az ajtóhoz vezette őt, karját az övére helyezte -és megmutatta neki az utat. Az angol vendég azt gondolta ezalatt, -hogy jócselekedet volna azt a kart megragadni, fölemelni és egy -éles kést mélyen aládöfni.</p> -<p>De ő utjára ment és nemsokára eltünt a börtönfal árnyékában. A -megállapitott órában előkerült onnan, hogy Lorry lakásán ismét -megjelenjen; ahol az öreg urat nyugtalan aggodalomban, föl és alá -járkálva találta. Azt mondotta, hogy egészen mostanáig Lucienél -volt és csupán egy pár perccel azelőtt <span class= -"pagenum"><a name="Page_404" id="Page_404">-404-</a></span> hagyta -őt el, hogy a megállapodáshoz képest idejében itten legyen. Atyját, -körülbelül négy óra óta, mióta a bank épületét elhagyta, nem -látták. Lucienek halvány reménye volt, hogy az ő közbenjárása talán -megmentheti Károlyt, de ez a reménye nagyon csekély. Már több mint -öt órája, hogy távol volt, hol lehet? Lorry tiz óráig várt; -minthogy azonban Manette doktor nem tért vissza és ő Luciet nem -szivesen hagyta egyedül, ugy állapodtak meg, hogy ismét visszamegy -hozzá és éjfélkor ismét visszajön a bank épületébe. Azalatt Carton -a tüz mellett egyedül vár a doktorra.</p> -<p>Várt, várt és az óra tizenkettőt ütött, de Manette doktor nem -tért vissza. Lorry ismét hazajött, de nem hozott hirt róla. Hol -lehet?</p> -<p>Éppen ezt a kérdést tárgyalták és hosszas távolléte folytán -hajlandók voltak halvány reményt táplálni, mikor hallották őt a -lépcsőn. Abban a pillanatban, amint a szobába lépett, nyilvánvaló -lett, hogy minden elveszett.</p> -<p>Hogy valóban volt-e valakinél, avagy pedig az egész idő alatt az -utcákon bolyongott, azt sohasem tudták meg. Amint ott állott és -reájuk bámult, nem kérdeztek tőle semmit, arca mindent -megmondott.</p> -<p>– Nem tudom megtalálni, – mondá ő – de meg kell találnom. Hol -van?</p> -<p>Feje és nyaka födetlen volt és amint beszéd közben -körültekintett, levetette kabátját és a földre ejtette.</p> -<p>– Hol a padom? Mindenütt kerestem és nem találom. Mit csináltak -a munkámmal? Az idő sürget: azokat a cipőket be kell végeznem.</p> -<p>Egymásra néztek és szivük megtört.</p> -<p>– Kérem, kérem! – mondá ő siró hangon. – Hadd lássak munkához. -Adják ide a munkámat.</p> -<p>Minthogy nem kapott választ, haját tépte és a padlót verte -lábával, mint egy haragos gyermek. <span class="pagenum"><a name= -"Page_405" id="Page_405">-405-</a></span></p> -<p>– Ne kinozzanak egy szegény, szerencsétlen nyomorultat, – -könyörgött borzalmas kiáltással – adják vissza a munkámat! Mi lesz -velünk, ha az a cipő ma éjjel nem készül el?</p> -<p>Elveszett, teljesen elveszett!</p> -<p>Oly teljesen reménytelen volt, hogy őt meggyőzzék, vagy hogy azt -megkiséreljék, hogy mindegyikük – mintha megbeszélték volna – egyik -kezét a vállára helyezte és azzal az igérettel, hogy munkáját -azonnal előkeritik, rábirták őt, hogy a tüz mellé leüljön. -Lerogyott a székbe, belekábult a parázsba és sirt. Mintha mindaz, -ami a padlásszoba ideje óta történt, csak képzelődés, futó álom -lett volna; Lorry látta, hogy ugyanazzá az alakká sorvad, melyet -Defarge őrzött.</p> -<p>Ámbár mind a ketten meg voltak hatva és rémülve a hirtelen -összeroskadás miatt, nem volt idejük, hogy ezzel az érzelemmel -foglalkozzanak. Egyedül maradt leánya, utolsó reményétől és -támaszától megfosztva, mindkettőjükhöz fohászkodott. Ismét egymásra -tekintettek, mintha összebeszéltek volna, az a gondolat tükröződött -vissza arcukon. Carton kezdett el beszélni.</p> -<p>– Az utolsó remény is elveszett, igaz, hogy csekély volt. Igaz; -legjobb, ha leányához visszük. De mielőtt elmegy, kérem, hallgasson -reám egy pillanatra, nagy figyelemmel. Ne kérdezze a föltételek -okát, melyeket most szabni óhajtok, sem az igéretét, melyet kérni -akarok; van rá okom – elegendő.</p> -<p>– Nem vonom kétségbe, – válaszolt Lorry – folytassa.</p> -<p>A köztük levő széken ülő alak sóhajtozva hajlongott. Oly hangon -beszéltek, mintha éjjel beteg ágya mellett virrasztanának.</p> -<p>Carton lehajolt, hogy fölemelje a kabátot, mely majdnem lábai -alá került. Miközben ezt tette, kiesett a zsebből a doktor -zsebkönyve, melybe napi teendőit <span class="pagenum"><a name= -"Page_406" id="Page_406">-406-</a></span> szokta feljegyezni. -Carton fölemelte, összehajtott papir volt benne.</p> -<p>– Ezt meg kellene néznünk – mondá.</p> -<p>Lorry jóváhagyóan bólintott. Fölnyitotta és fölkiáltott:</p> -<p>– Hála Istennek!</p> -<p>– Mi az? – kérdé Lorry mohón.</p> -<p>– Egy pillanatra! Mindjárt reátérek. Először – kabátja zsebébe -nyult és egy másik papirost vett onnan elő – ez az igazolvány -engedelmet ad nekem arra, hogy ezt a várost elhagyjam. Nézze meg! -Látja: Carton Sydney, angol polgár.</p> -<p>Lorry nyitva tartotta kezében és az ő komoly arcába nézett.</p> -<p>Őrizze meg részemre holnapig. Én látni fogom őt holnap, amint -emlékszik, és jobb, ha nem viszem magammal a börtönbe.</p> -<p>– Miért nem?</p> -<p>– Nem tudom; jobb, ha nem teszem. Most vegye ezt a papirt, mely -Manette doktor zsebében volt. Ez hasonló igazolvány, mely -felhatalmazza őt, leányát és az ő gyermekét, hogy bármely időben -áthaladjon a sorompón és a határon. Látja?</p> -<p>– Igen.</p> -<p>– Talán tegnap szerezte ezt utolsó és legfontosabb óvintézkedés -gyanánt, veszedelem esetére. Mikorról van keltezve? De hisz az -mindegy; ne nézegesse; tegye óvatosan az enyémhez és az önéhez. -Most, kérem, figyeljen. Egy-két óráig ezelőtt való időig nem -kételkedtem abban, hogy neki van ilyen igazolványa, vagy kaphat -ilyet. Ez érvényes mindaddig, mig be nem vonják. De gyorsan -visszavonhatják, és nekem van rá okom, hogy azt higyjem, hogy ez -meg fog történni.</p> -<p>– Talán csak nincsenek veszedelemben?</p> -<p>– Nagy veszedelemben vannak. Abban a veszedelemben forognak, -hogy Defargené bevádolja őket. <span class="pagenum"><a name= -"Page_407" id="Page_407">-407-</a></span> Az ő ajkáról hallottam. -Ma este hallottam ennek az asszonynak a nyilatkozatát, mely az ő -veszedelmüket fenyegetőnek tünteti föl. Nem pocsékoltam el semmi -időt és a kémet is láttam azóta. Ez megerősitette félelmemet. -Tudja, hogy egy favágó, aki a börtönfal közelében lakik, Defargeék -ellenőrzése alatt áll. Defargené kihallgatta ezt a favágót, aki azt -mondotta, hogy látta őt, – Lucie nevét sohasem említette – amint -jeleket váltott a fogollyal. Könnyen előrelátható, hogy az ok a -közönséges lesz: börtönösszeesküvés. Lucie élete veszedelemben van, -talán gyermekéé is és talán atyjáé is, mivel mind a kettőt látták -vele együtt azon a helyen. Ne rémüljön meg annyira. Ön megmenti -őket.</p> -<p>– Az Ég adja, hogy megtehessem, Carton! De hogyan?</p> -<p>– Megmondottam, hogyan. Öntől függ és jobb embertől nem függhet. -Ezt az uj feljelentést nem nyujtják be előbb, mint holnapután; -talán csak két-három nappal később; még valóbbszinü, hogy csak egy -héttel később. Tudja, hogy főbenjáró bün a guillotine áldozatát -gyászolni. Őt és atyját feltétlenül vétkesnek tartanák ebben a -bünben és ez az asszony (kinek a gyülöletben való kitartását -jellemezni képtelen vagyok) várni fog, hogy ezzel a bünnel -erősithesse vádját, hogy kétszeresen bizonyos legyen a dolgában. -Figyel reám?</p> -<p>– Oly feszülten és annyira bizom abban, amit mond, hogy egy -pillanatra még ezt a csapást is elfelejtem, – mondá, a doktor -székének támláját érintve.</p> -<p>– Önnek van pénze és gondoskodhatik a leggyorsabb -alkalmatosságról, hogy a tengerparthoz jusson. Már néhány nap előtt -megtette előkészületeit, hogy visszatérjen Angliába. Lovai holnap -korán utra készen legyenek, ugy hogy két órakor délután -indulhassanak. <span class="pagenum"><a name="Page_408" id= -"Page_408">-408-</a></span></p> -<p>– Megtörténik!</p> -<p>Viselkedése oly lázas és bátoritó volt, hogy a hév Lorryt is -elragadta és oly gyors lett, mint egy ifju.</p> -<p>– Ön nemesszivü ember. Nem mondottam, hogy jobb embertől nem -függhetnének? Mondja meg Lucienek ma éjjel, hogy milyen veszedelem -fenyegeti őt, gyermekét és atyját. Különösen ez utóbbit -hangsulyozza, mert ő szivesen fektetné gyönyörü fejét férje -mellé.</p> -<p>Hangja remegett egy pillanatra; majd ismét folytatta, mint -azelőtt.</p> -<p>– Atyja és gyermeke érdekében kényszeritse őt, hogy Párist -elhagyja, velük és önnel együtt abban az órában. Mondja meg neki, -hogy férje utolsó intézkedése ez volt. Mondja meg neki, hogy sokkal -több függ attól, mintsem hiszi vagy reméli. Gondolja, hogy atyja -még ebben a szomoru állapotában is engedelmeskedik majd neki; vagy -pedig nem?</p> -<p>– Bizonyos vagyok benne.</p> -<p>– Én is azt gondoltam. Tegye meg mindezeket az előkészületeket -itt az udvarban, nyugodtan és teljesen, annyira, hogy ön is a -kocsiban üljön. Abban a pillanatban, mikor megérkezem, vegyen fel a -kocsiba és hajtson el.</p> -<p>– Minden körülmények között várok önre.</p> -<p>– Igazolványom a kezében van a többi között, mint tudja, és -föntart számomra egy helyet. Csak arra várjon, hogy helyem el -legyen foglalva és aztán Angliába!</p> -<p>– Akkor tehát – mondá Lorry és megszoritotta az ő mohó, de mégis -nyugodt és szilárd kezét – nem függ minden egy öreg embertől, egy -ifju és tevékeny ember is ott lesz az oldalamon.</p> -<p>– Isten segitségével ott lesz! Igérje meg nekem ünnepélyesen, -hogy semmi által sem fogja magát befolyásoltatni, hogy más módot -válasszon, mint amiben mostan megállapodtunk. <span class= -"pagenum"><a name="Page_409" id="Page_409">-409-</a></span></p> -<p>– Ugy lesz, Carton.</p> -<p>– Emlékezzék holnap e szavakra: az ut megváltoztatása vagy -elhalasztása – bármilyen okból – azt eredményezheti, hogy talán -egyetlen életet sem lehet megmenteni és sok életet -elkerülhetetlenül föl kell áldozni.</p> -<p>– Emlékezni fogok reájuk. Remélem, hogy a magam részét hüségesen -elvégzem.</p> -<p>– Én is remélem, hogy megteszem a magamét. Most pedig Isten -önnel!</p> -<p>Ámbár komoly mosollyal mondta ezt, sőt az öreg ember kezét is -ajkához emelte, nem vált el tőle akkor. Segitett neki, hogy az -elalvó tüz előtt még folyton hajlongó alakot fölkeltse, hogy az -köpenyt, kalapot öltsön magára és távozásra birták azzal, hogy -padjának és munkájának a keresésére mennek, melyet még mindig -jajveszékelve kért. Carton haladt az egyik oldalán és elkisérte -annak a háznak az udvaráig, ahol az a lesujtott sziv – mely oly -boldog volt akkor, mikor az ő elhagyatott szivét föltárta előtte – -virrasztott a borzalmas éjszakában. Belépett az udvarba és néhány -pillanatig ott egyedül maradt és feltekintett szobájának -megvilágitott ablakára. Mielőtt távozott, áldást és istenhozzádot -lehelt feléje.</p> -<h3><span class="smaller">13. Fejezet.</span><br /> -Ötvenkettő.</h3> -<p>A Conciergerie fekete börtönében a nap elitéltjei sorsukra -várakoztak. Annyian voltak, mint ahány hétje van az évnek. -Ötvenkettőnek kellett azon a délután a város életének folyamán a -határtalan, örökkévaló tengerbe gördülnie. Mielőtt még elhagyták -celláikat, már uj lakók voltak kijelölve; mielőtt vérük még -elkeverődött volna az előtte való napon <span class= -"pagenum"><a name="Page_410" id="Page_410">-410-</a></span> -kiontottak vérével, már el volt különitve a vér, mely holnap az -övékével fog elvegyülni.</p> -<p>Ötvenkettőt számoltak le. A hetvenéves nagybérlőn kezdve, aki -minden gazdagságával sem vásárolhatta meg az életét, a huszéves -varrónőig, akit szegénysége és ismeretlensége sem tudott -megmenteni. Fizikai betegségek, melyeket emberi vétek és késedelem -okoz, minden rendből szedik az áldozataikat; a borzalmas erkölcsi -járvány is, melyet kimondhatatlan fájdalom, elviselhetetlen -elnyomás és szivtelen közömbösség szült, egyformán, különbség -nélkül sujtott.</p> -<p>Darnay Károly, cellájában egyedül, nem vigasztalta magát hizelgő -ámitással, amióta a törvényszéktől oda visszatért. Az elbeszélés -minden sorából hallotta halálos itéletét. Teljesen megértette, hogy -semmilyen személyes befolyás nem mentheti őt meg, hogy -tulajdonképpen milliók itélték őt el és egyesek érette semmit sem -tehetnek.</p> -<p>Még sem volt könnyü, hogy szeretett felesége friss emlékével, -nyugodt lélekkel készüljön arra, amit el kellett szenvednie. Az -élethez füző kötelék erős volt és nehéz, nagyon nehéz volt azt -meglazitani; ha lassan és nagy fáradozás árán itt meglazult kissé, -annál szorosabbra füződött amott; és ha minden erejét az egyik kéz -ellen forditotta és az engedett, a másik ismét bezárult. Minden -gondolatában lázas sietség volt, szive hevesen és izgatottan -dobogott és minden lemondásnak elleneszegült. Ha egy pillanatra -érezte is a lemondást, ugy látszott, hogy felesége és gyermeke, -akiknek még őutána élniök kellett, óvást emeltek ellene és azt -önzőnek mondották.</p> -<p>Mindez azonban csak eleinte volt. Nem tartott sokáig és belátta, -hogy sorsa, melynek elébe ment, nem volt szégyen, hogy -igazságtalanul elitélve, naponta annyian mentek szilárd léptekkel -ugyanarra <span class="pagenum"><a name="Page_411" id= -"Page_411">-411-</a></span> az utra. Ezt azután az a gondolat -követte, hogy szeretteinek jövő lelki nyugalmára nézve -nagyfontosságu, hogy ő nyugodt magatartást tanusitson. Hangulata -igy fokonkint megnyugodott, ugy hogy lelke fölemelkedhetett a -magasba és onnan merithetett vigasztalást.</p> -<p>Még mielőtt besötétedett elitéltetésének estéjén, már ennyire -jutott utolsó utjában. Megengedték neki, hogy irószereket és -gyertyát vásároljon és nekifogott, hogy addig irjon, mig a -börtönben minden világot el kellett oltani.</p> -<p>Hosszu levelet irt Lucienek, melyben elmondotta neki, hogy -addig, mig őtőle magától nem hallotta, nem tudott semmit atyja -bebörtönzéséről és hogy éppen olyan kevéssé tudta, mint ő, mig azt -az irást föl nem olvasták, hogy atyja és nagybátyja voltak okozói -az ő atyja szenvedésének. Megmagyarázta már neki, hogy atyja – -mostan teljesen érthető okból – eljegyzésükkor egyedüli föltételnek -kötötte ki és házasságuk reggelén még külön is megigértette, hogy -nevét, melyről lemondott, eltitkolja. Atyja kedvéért kérte őt, hogy -sohase kutassa, vajjon atyja megfeledkezett-e annak az irásnak a -létezéséről, avagy pedig az a Tower-ról szóló elbeszélés -emlékeztette-e arra, azon a régen elfeledett vasárnapon, a kertben, -a kedves platán alatt. Ha volt arra vonatkozó határozott emléke, -ugy bizonyára meg volt győződve arról, hogy az a Bastilleal együtt -elpusztult, minthogy nem emlitették azt a foglyok emlékiratai -között, amelyeket az ostromlók ott fölfedeztek és amelyekről a -világ összes lapjai irtak. Arra kérte őt, – ámbár hozzáfüzte, hogy -nagyon jól tudja, hogy az milyen fölösleges – hogy atyját azzal -vigasztalja, hogy minden alkalommal kiméletesen hangsulyozza az -igazságot, hogy ő nem tett semmi olyant, amiért ő önmagának -indokoltan valamit is szemére vessen, sőt, hogy ő az ő kettejük -érdekében mindent <span class="pagenum"><a name="Page_412" id= -"Page_412">-412-</a></span> elfelejtett. Miután még arra kérte, -hogy az ő hálás szerelmére és áldására örökké emlékezve, küzdje le -bánatát, hogy szeretett gyermekükről gondoskodhasson és minthogy a -mennyben találkoznak, megeskette őt arra, hogy atyját vigasztalni -fogja.</p> -<p>Atyjának ugyanolyan módon irt; azonkivül még azt is mondotta -neki, hogy feleségét és gyermekét különösen az ő gondjaira bizza. -Ezt lelkére kötötte annak a reményében, hogy ezáltal megóvja őt -attól, hogy lehangolttá váljék, vagy hogy visszaessék régi, -veszedelmes állapotába, melytől nagyon is kellett tartani.</p> -<p>Lorrynak mind a kedveseit szivébe ajánlotta és vagyoni helyzetét -elmagyarázta. Miután ezt megtette és hozzáfüzte hálás barátságának -és meleg vonzalmának nyilvánulását, mindent elvégzett. Cartonra -egyszer sem gondolt. Lelke annyira tele volt az övéivel, hogy -egyszer sem gondolt reá.</p> -<p>Elég ideje volt, hogy befejezze ezeket a leveleket, mielőtt -kioltották a lámpákat. Mikor szalmazsákjára lefeküdt, azt hitte, -hogy ezzel a világgal végzett.</p> -<p>De álmában feléje intett ujra és ragyogó alakokban mutatkozott -előtte. Szabadon és boldogan tért vissza ismét Sohoba, a régi házba -(ámbár egészen másmilyennek látszott, mint a valóságos ház), -megmagyarázhatatlan módon szabadult meg és gondoktól menten együtt -volt Lucievel ismét, ő azt mondotta neki, hogy csak álom volt az -egész, és hogy ő sohasem távozott. Feledés szünete következett, -majd szenvedett és ismét visszajött hozzá, halottan és békeségben -és mégsem volt különbség közöttük. Feledés egy ujabb szünete és -fölébredt a komor reggelen, anélkül, hogy tudná, hogy hol van, vagy -mi történt, mig lelkén végigcikázott:</p> -<p>– Ez halálom napja!</p> -<p>Igy haladt keresztül az órákon addig az ideig, amikor az 52 fő -volt lehullandó. Most, mialatt higgadt <span class= -"pagenum"><a name="Page_413" id="Page_413">-413-</a></span> volt és -remélte, hogy nyugodt hősiességgel megy végének elébe, ébredező -gondolatai uj munkába fogtak, nehezen voltak megfékezhetők.</p> -<p>Sohasem látta az eszközt, mely életét volt elveendő. Mily magas -volt, hány lépcsője volt, hová állitják, hogyan érintik őt, hogy a -kezek, melyek megragadják, vörösek lesznek-e a vértől, hogy mely -oldalra forditják a fejét, hogy első lesz-e vagy az utolsó; ilyen -és ehhez hasonló kérdések számtalanszor, akaratlanul tolultak -lelkébe. Nem voltak félelemmel egybekötve: öntudatában nem volt -félelem. Inkább attól a különös, mindig ujra feltoluló kivánságtól -származtak, hogy tudni óhajtotta volna, hogy mit tegyen, ha az ő -ideje elérkezik; oly kivánság, mely óriási aránytalanságban volt -azzal a néhány pillanattal szemben, amelyekre vonatkozott; -csodálkozás, mely inkább egy benne levő más lélek csodálkozása -volt, mint az övé.</p> -<p>Az órák elteltek, amint föl és alá járkált és a harang azokat az -órákat verte, melyeket ő többé sohasem fog hallani. Kilenc elmult -mindörökre, tiz elmult mindörökre, tizenegy elmult mindörökre, -tizenkettő közeledett, hogy elmuljon. Erős akarattal leküzdötte az -utolsó hangulatot is, mely annyi gondolatot keltett benne. Föl és -alá járt és lassan ismételte neveiket. A legnehezebb küzdelem -elmult. Képes volt arra, hogy föl és alá járjon, zavaró -gondolatoktól menten, magáért és övéiért imádkozott.</p> -<p>Tizenkettő elmult, mindörökre.</p> -<p>Mondották neki, hogy három lesz az utolsó óra és tudja, hogy -valamivel előbb szólitják őt elő, minthogy a szekerek nehezen és -lassan dübörögtek végig az utcákon. Azt határozta tehát, hogy a két -órára gondol, hogy ez az ő órája és a közbeeső időben ugy -megerősödik, hogy azután képes legyen másokat bátoritani. -<span class="pagenum"><a name="Page_414" id= -"Page_414">-414-</a></span></p> -<p>Amint szabályosan, mellén keresztbefont karokkal járt föl és -alá, egészen más ember volt, mint a La Forcebeli fogoly, aki ottan -járkált föl és alá és meglepetés nélkül hallotta, amint egyet ütött -az óra. Ez az óra olyan lassu volt, mint a többi. Hálát rebegett az -Égnek, hogy visszanyerte önuralmát és azt gondolta, még egy óra, és -megfordult, hogy tovább járkáljon.</p> -<p>Az ajtó előtt, a kőfolyosón léptek hallatszottak. Megállott.</p> -<p>A kulcsot a zárba dugták, megfordult. Mielőtt az ajtó kinyilott, -vagy amikor kinyilott, egy férfi halk hangon angolul mondotta:</p> -<p>– Sohasem látott itt engem; kikerültem utjából. Menjen be -egyedül; itt várok. Ne veszitsen időt!</p> -<p>Az ajtó gyorsan kinyilt és becsukódott és előtte állott Carton -Sydney, nyugodtan és higgadtan, mosollyal az arcán és ujja -figyelmeztetően az ajkaira volt fektetve.</p> -<p>Valami derült, ragyogó és különös volt arcának a kifejezésében, -ugy hogy a fogoly az első pillanatban nem tudta, hogy a jelenés nem -fantázia-e. De ő szólott és az ő hangja volt; megragadta a fogoly -kezét és az igazi kéz nyomása volt.</p> -<p>– A világ összes emberei közül legkevésbbé remélte, hogy engem -fog látni – mondá ő.</p> -<p>– Nem tudtam elhinni, hogy ön az. Még most is alig tudom -elhinni. Ön nem fogoly? – Ez a félelem ötlött hirtelen az -agyába.</p> -<p>– Nem. Véletlenül hatalmam van az őrök egyike fölött és annak a -felhasználása által állok itten ön előtt. Tőle jövök, feleségétől, -kedves Darnay.</p> -<p>A fogoly megszoritotta a kezét.</p> -<p>– Kérést hozok tőle.</p> -<p>– Mi az?</p> -<p>– Fölötte komoly, sürgős és határozott kivánságot, mely az ön -előtt oly drága szónak legmeghatóbb <span class="pagenum"><a name= -"Page_415" id="Page_415">-415-</a></span> hangján szól önhöz, -melyre ön oly jól emlékszik.</p> -<p>A fogoly arcát félig elforditotta.</p> -<p>– Nincsen ideje arra a kérdésre, hogy miért hozom én, hogy mit -jelent; nekem nincs időm, hogy elmondjam önnek. Teljesitenie kell; -vesse le cipőit és huzza fel az én csizmáimat.</p> -<p>A cella falánál, a fogoly mögött egy szék állott. Carton -villámgyorsasággal belenyomta őt és mezitláb állott előtte.</p> -<p>– Huzza föl csizmámat. Huzza kezével, minden erejével. -Gyorsan!</p> -<p>– Carton! Erről a helyről nem lehet elmenekülni; nem lehet -keresztülvinni! Velem együtt meghal! Őrültség!</p> -<p>– Őrültség volna, ha fölszólitanám, hogy meneküljön; de -teszem-e? Ha arra szólitanám föl, hogy menjen ki ezen az ajtón, -mondja, hogy őrültség és maradjon itt. Cserélje el nyakkendőjét és -kabátját az enyémmel. Mialatt ön azt teszi, hadd vegyem ki ezt a -szalagot hajfürteiből, és rázzam szét haját ugy, amilyen az -enyém.</p> -<p>Bámulatos gyorsasággal és oly akarat- és cselekvési erővel, mely -csodálatosnak látszott, reákényszeritette ezeket a változtatásokat. -A fogoly olyan volt kezében, mint egy gyermek.</p> -<p>– Carton, édes Carton! Őrültség! Nem lehet keresztülvinni, nem -történhetik meg, megkisérelték, de sohasem sikerült. Könyörgök, -hogy halálával ne szaporitsa az enyémnek a keserüségét!</p> -<p>– Kedves Darnay, arra szólitom-e fel, hogy menjen ki ezen az -ajtón? Ha arra szólitom fel, utasitsa vissza. Itt van tinta, toll -és papiros az asztalon. Elég szilárd a keze ahhoz, hogy irjon?</p> -<p>– Az volt, mikor ön belépett.</p> -<p>– Szilárditsa meg ismét és irja, amit diktálok. Gyorsan, -barátom, gyorsan! <span class="pagenum"><a name="Page_416" id= -"Page_416">-416-</a></span></p> -<p>Darnay kezét lázas homlokához nyomta és az asztalhoz ült. -Carton, jobbkezével keblében, egészen közelében állott.</p> -<p>– Irja pontosan, amit mondok.</p> -<p>– Kinek cimezzem?</p> -<p>– Senkinek. – Cartonnak még mindig keblében volt a keze.</p> -<p>– Keltezzem?</p> -<p>– Nem.</p> -<p>A fogoly minden kérdésnél föltekintett. Carton kezével keblében, -mellette állt és reánézett.</p> -<p>– Ha emlékszik, – diktálta Carton – azokra a szavakra, melyeket -régen mondottunk egymásnak, akkor könnyen megérti ezt, ha meglátja. -Tudom, hogy emlékszik reájuk. Nem az ön természete, hogy elfelejtse -azokat.</p> -<p>Kivonta kezét kebléből, de a fogoly éppen mostan föltekintett -zavart csodálkozással és a kéz valamit markolva, megállott.</p> -<p>– Leirta: »hogy elfelejtse azokat«? – kérdé Carton.</p> -<p>– Igen. Fegyver van a kezében?</p> -<p>– Nem, nem vagyok felfegyverkezve.</p> -<p>– Mi az a kezében?</p> -<p>– Mindjárt megtudja. Irja, csak néhány szó van még. Ismét -diktált: Hálás vagyok, hogy eljött az idő, hogy bebizonyithatom. -Hogy igy cselekszem, nem okoz nekem sem fájdalmat, sem bánatot.</p> -<p>Mikor ezeket a szavakat mondotta, szemét az iróra függesztette -és kezét lassan és gyöngéden az iró arca elé helyezte.</p> -<p>A toll kiesett Darnay kezéből az asztalra és zavartan nézett -körül.</p> -<p>– Micsoda gőz ez? – kérdezte.</p> -<p>– Gőz?</p> -<p>– Valami, ami előttem lebegett.</p> -<p>– Nem tudok semmiről; nem lehet itt semmi. Vegye a tollat és -végezze be. Siessen, siessen! <span class="pagenum"><a name= -"Page_417" id="Page_417">-417-</a></span></p> -<p>Mintha emlékezete meggyöngült volna, vagy lelke megzavarodott -volna, ugy erőlködött a fogoly, hogy figyelmét összeszedje. Amint -homályos szemmel és lassuló lélegzettel tekintett Cartonra, keze -ismét a keblében volt és szilárdan nézett reája.</p> -<p>– Siessen, siessen!</p> -<p>A fogoly ismét a papiros fölé hajolt.</p> -<p>– Ha másként lett volna, – Carton keze ismét óvatosan és lassan -lefelé lopódzott – sohasem használtam volna föl a kinálkozó -alkalmat. Ha másként lett volna, – a kéz a fogoly arca előtt volt – -annál inkább kellett volna helyt állanom érte. Ha másként lett -volna… – Carton a tollat nézte és azt vette észre, hogy már csupa -olvashatatlan jeleket irt.</p> -<p>Carton keze nem mozdult többé keble felé. A fogoly szemrehányó -tekintettel felugrott, de Carton keze egészen közel volt arcához és -balkarjával derekát ölelte át. Néhány pillanatig gyöngén védelmezte -magát a férfi ellen, aki azért jött, hogy életét az övé helyett -föláldozza; de egy perc eltelte után eszméletlenül terült el a -földön.</p> -<p>Carton gyorsan és habozás nélkül öltötte fel a fogoly levetett -ruháit, haját hátrafésülte és megkötötte azzal a szalaggal, melyet -a fogoly viselt. Azután halkan szólott:</p> -<p>– Lépjen be, jöjjön be! – és a kém megjelent.</p> -<p>– Látja? – mondá Carton, föltekintve, amint ott térdelt -féltérdén az eszméletlen alak mellett és a papirost a keblébe dugta -– nagy az ön veszedelme?</p> -<p>– Carton ur, – válaszolta a kém félénken csattantva ujjával – az -itteni nagy forgalomban ez nem veszedelmes reám, ha ön az ajánlatát -hüségesen véghezviszi.</p> -<p>– Tőlem ne féljen. Én hü leszek halálig.</p> -<p>– Az ötvenkét számnak teljesnek kell lenni. Ha ön ebben az -öltözetben teljessé teszi, nem félek. <span class= -"pagenum"><a name="Page_418" id="Page_418">-418-</a></span></p> -<p>– Ne féljen! én nemsokára nem leszek már utjában és nem árthatok -önnek és a többiek, ha Istennek, ugy tetszik, nemsokára messze -lesznek innen. Most hivjon segitséget és vigyen engem a -kocsiba.</p> -<p>– Önt? – kérdé a kém nyugtalanul.</p> -<p>– Őt, ember, akivel én cseréltem; azon a kapun megy ki, amelyen -engem behozott?</p> -<p>– Természetesen.</p> -<p>– Gyönge voltam és szédültem, mikor jöttem és most, hogy -távozom, elájultam. A bucsu elszéditett. Ilyesmi itten gyakran, -nagyon is gyakran megtörtént. Élete saját kezében van. Gyorsan, -hivjon segitséget!</p> -<p>– Esküszik, hogy nem árul el? – kérdé a reszkető kém, mikor még -egy pillanatra szünetelt.</p> -<p>– Ember, ember, – válaszolta Carton lábával dobogva – nem -esküdtem elégszer ünnepélyesen, hogy ezt keresztülviszem, hogy most -e drága pillanatokat vesztegeti? Vigye maga az udvarba, amelyet -ismer, helyezze el maga a kocsiban, mutassa meg őt Lorryéknak, és -mondja neki, hogy nincs más élesztőszerre szükség, mint a friss -levegőre és hogy emlékezzék tegnap esti szavaimra és igéretére és -hogy hajtson el azonnal.</p> -<p>A kém eltávozott és Carton az asztalhoz ült és homlokát kezébe -támasztotta. A kém azonnal visszatért két emberrel.</p> -<p>– Hogy-hogy? – mondá az egyik a földön heverő alakot látva. – -Annyira lesujtotta az a hir, hogy barátja a Saint Guillotine -sorsjátékban a főnyereményt nyerte meg?</p> -<p>– Jó hazafi, – mondá a másik – nem lehetne jobban lesujtva, ha -az arisztokrata semmit sem nyert volna.</p> -<p>Felemelték az eszméletlen alakot, ráhelyezték egy hordágyra, -melyet a kapuból hoztak és lehajoltak, hogy elvigyék. <span class= -"pagenum"><a name="Page_419" id="Page_419">-419-</a></span></p> -<p>– Az idő rövid, Evrémonde – mondá a kém figyelmeztető -hangon.</p> -<p>– Tudom, – válaszolt Carton – vigyázzon barátomra, könyörgöm és -hagyjon magamra.</p> -<p>– Jöjjetek, tehát, fiaim, – mondá Barsad – emeljétek fel és -vigyétek el.</p> -<p>Az ajtó bezárult és Carton egyedül maradt. Feszült figyelemmel -hallgatózott, minden hangra figyelt, mely gyanut vagy veszedelmet -jelezhet. Nem hallott semmit. Kulcsok fordultak, ajtók csapódtak, -távoli folyosókról lépések hallatszottak, szokatlan kiabálás vagy -sietés nem volt hallható. Kis idő mulva szabadabban lélegzett föl, -az asztalhoz ült és ismét hallgatózott, mig az óra kettőt -ütött.</p> -<p>Olyan hangok hallatszottak, melyektől nem félt, mert képzelte, -hogy mit jelentenek. Egymás után több ajtót nyitottak ki, végül az -övét. Egy börtönőr a kezében levő jegyzékbe tekintett és csupán -ennyit mondott: »Evrémonde, kövessen!« És ő távolról egy nagy sötét -terembe követte őt. Sötét téli nap volt és a teremben uralkodó és a -külső sötétség is okozta, hogy alig tudta felismerni a többieket, -akiket ide behoztak, hogy karjaikat megkötözzék. Némelyek álltak, -mások ültek. Egyesek jajveszékeltek és nyugtalanul jártak föl és -alá, de ilyen csak kevés volt. A nagy többség nyugodt és néma volt -és mereven a földre nézett.</p> -<p>A fal mellett egy sötét sarokban állott, mialatt az -ötvenkettőből még néhányat őutána hoztak be, az egyik megállott, -amint elmenőben volt, hogy őt, mint ismerőst, megölelje. -Megrettent, hogy fölfedezik, de az ember tovább haladt. Néhány -pillanattal később, egy leányos termetü, kedves, sápadt arcu, nagy, -türelmes szemü nő kelt föl a padról, ahol ült és odajött hozzá, -hogy beszéljen vele.</p> -<p>– Evrémonde polgár, – mondá megérintve őt <span class= -"pagenum"><a name="Page_420" id="Page_420">-420-</a></span> hideg -kezével – szegény kis varrónő vagyok, együtt voltam önnel La -Forceban.</p> -<p>Válasz helyett maga elé mormogta:</p> -<p>– Igaz, elfelejtettem, hogy mivel vádolták.</p> -<p>– Összeesküvéssel. Az igazságos ég tudja, hogy ártatlan vagyok. -Ugyan ki gondolna arra, hogy összeesküdjék ilyen szegény, gyönge -teremtéssel, mint én vagyok?</p> -<p>Szomoru mosollyal mondotta és ez annyira meghatotta őt, hogy -könnyek szöktek a szemébe.</p> -<p>– Nem félek a haláltól, Evrémonde polgár, de én nem tettem -semmit. Szivesen meghalok, ha a köztársaság, mely annyi jót akar -velünk tenni, szegényekkel, nyer valamit a halálommal. De nem -értem, hogy ez hogy lehet, Evrémonde polgár. Ily szegény, gyönge -kis teremtés!</p> -<p>– Hallottam, hogy szabadonbocsátották, Evrémonde polgár. -Reméltem, hogy igaz.</p> -<p>– Igaz volt. De ismét elfogtak és elitéltek.</p> -<p>– Ha a kocsin önnel megyek, Evrémonde polgár, megengedi, hogy -kezét fogjam? Nem félek, de kicsi vagyok és gyönge és az több -bátorságot ad nekem.</p> -<p>Mikor a türelmes szemek arcába tekintettek, hirtelen kétséget -látott bennük, majd csodálkozást. Ő megszoritotta a munkában -eldurvult, éhségtől lesoványodott, fiatal kezet és ajkait -érintette.</p> -<p>– Érte hal meg? – suttogta ő.</p> -<p>– És felesége és gyermekéért. Csend! Igen.</p> -<p>– Ó, idegen, megengedi, hogy bátor kezét fogjam?</p> -<p>– Csend! Igen, szegény testvérem; az utolsó pillanatig.</p> -<p>Ugyanazok az árnyékok, melyek a börtönt érik, a kora délután -ugyanazon órájában beárnyékolják a sorompót és a körülötte levő -tömeget, mikor egy Párisból távozó kocsi hajt oda, hogy -megvizsgálják.</p> -<p>– Ki megy itt? Ki van benne? Utleveleket!</p> -<p>Az utleveleket kinyujtják és elolvassák. <span class= -"pagenum"><a name="Page_421" id="Page_421">-421-</a></span></p> -<p>– Manette Sándor. Orvos. Francia. Melyik az?</p> -<p>Ez az; ez a tehetetlen, tagozatlan hangokat mormogó, tébolyodott -öreg ember.</p> -<p>– Ugy látszik, hogy a doktor polgár nincsen észnél. A forradalmi -láz nagyon heves volt reá nézve.</p> -<p>– Nagyon is.</p> -<p>– Hah! Sokan szenvednek emiatt. Lucie. Leánya. Francia. Melyik -az?</p> -<p>– Ez az.</p> -<p>– Nyilvánvalóan kell, hogy az legyen. Lucie, Evrémonde felesége; -ugy-e?</p> -<p>– Igen.</p> -<p>– Hah! Evrémonde máshová van idézve. Lucie, a gyermeke. Angol. -Ez az?</p> -<p>Ez és nem más.</p> -<p>– Csókolj meg, Evrémonde gyermeke. Most jó köztársasági embert -csókoltál meg; valami uj a családodban; emlékezz reá! Carton -Sydney. Ügyvéd. Angol. Melyik az?</p> -<p>– Itt fekszik a kocsi sarkában. Megmutatják őt a kérdezőnek.</p> -<p>– Ugy látszik, hogy az angol ügyvéd elájult.</p> -<p>– Remélhető, hogy a friss levegőben magához tér. Láthatóan -nincsen jó egészségben és megrázóan bucsuzott el egy barátjától, -aki a köztársaság neheztelését vonta magára.</p> -<p>– Ez az egész? Ez ugyan nem sok! Sokan vonták magukra a -köztársaság neheztelését és ki kell tekinteniök a kis ablakon. -Lorry Jarvis. Bankár. Angol. Melyik az?</p> -<p>– Én vagyok az. Természetesen, minthogy utolsó vagyok.</p> -<p>Lorry Jarvis válaszolt mind az előző kérdésre. Lorry Jarvis -kiszállott és ott áll, kezével fogva a kocsi ajtaját és válaszol a -hivatalnokcsoportnak. Lassan körüljárják a kocsit, kényelmesen -fölszállnak a tetejére, hogy lássák, micsoda podgyász van ott; a -falusi <span class="pagenum"><a name="Page_422" id= -"Page_422">-422-</a></span> nép körülötte áll, közelebb jön a kocsi -ajtajához és kiváncsian belebámul; egy kicsiny gyermeknek anyja, -aki hordozta őt, kinyujtotta a karját, hogy megérinthesse a -guillotine alatt meghalt arisztokrata feleségét.</p> -<p>– Fogja utleveleit, Lorry Jarvis, alá vannak irva.</p> -<p>– Lehet elutazni, polgár?</p> -<p>– Lehet. Előre postakocsis! Szerencsés utat!</p> -<p>– Üdvözlöm, polgárok. És az első veszedelem elmult.</p> -<p>Ezek ismét Lorry Jarvis szavai voltak, amint kezeit imára -kulcsolja és fölfelé tekint. Rémület keletkezik a kocsiban és -sirás, az eszméletlen utas nehezen lélegzik.</p> -<p>– Nem haladunk nagyon lassan? Nem lehetne biztatni őket, hogy -gyorsabban hajtsanak? – kérdi Lucie aggodalmasan az öreg -embertől.</p> -<p>– Menekülésnek látszanék, édesem. Nem szabad őket nagyon -sürgetnünk; gyanut keltene.</p> -<p>– Nézzen hátra, nézzen hátra, nem üldöznek-e?</p> -<p>– Az ut szabad, édesem. Eddig még nem üldöznek.</p> -<p>Házak kettes-hármas csoportokban, magános gazdaságok, rombadőlt -épületek, festő- és bőrgyárak, és más ehhez hasonló épületek, majd -nyilt vidék, lombtalan fasorok haladnak el mellettünk. Alattunk a -kemény, egyenetlen kövezet, oldalt a puha, mély sár. Néha a -feneketlen sárba hajtunk, hogy elkerüljük a kövek rázását, néha -megakadunk a mély pocsolyában és gödrökben. Ilyenkor olyan nagy a -türelmetlenségünk gyötrelme, hogy vad félelmünkben és sietésünkben -inkább kiszállanánk és rohannánk vagy elrejtőznénk, bármit tennénk -inkább, mint megállani.</p> -<p>A nyilt vidékről ismét düledező épületek, magános gazdaságok, -festő- és bőrgyárak és ilyenhez hasonló épületek, majd -kettes-hármas házcsoportok, lombtalan fasorok közé kerülünk. -Megcsaltak ezek az emberek és más uton visszavittek? Nem ugyanaz a -hely ez? Hála Égnek nem! Falu. Nézzen hátra, <span class= -"pagenum"><a name="Page_423" id="Page_423">-423-</a></span> nézzen -hátra, hogy nem üldöznek-e! Csend! A postaház!</p> -<p>Kényelmesen fogják ki négy lovunkat; kényelmesen áll a kocsi a -kis utcán, lovaitól megfosztva és nincs remény arra, hogy ismét -mozgásba jöjjön; a lovak lassan láthatók lesznek, egyik a másik -után, az uj kocsisok kényelmesen követik és uj csomókat kötözgetnek -ostoraikra; az előbbi kocsisok kényelmesen számolják pénzüket, -rosszul adják össze és hibás eredményre jutnak. Az egész idő alatt -szivünk oly gyorsan ver, hogy a leggyorsabb ló leggyorsabb -vágtatása sem érné utól.</p> -<p>Végre az uj kocsisok nyergükben ülnek és a régiek mögöttünk -maradnak. Áthaladtunk a falun, föl a dombon, le a lejtőn és -vizenyős sikságon hajtunk. A kocsisok hirtelen élénk mozdulattal -kezdenek beszélni és a lovakat hevesen visszarántják. Üldöznek!</p> -<p>– Ha! Itt benn a kocsiban. Beszéljen!</p> -<p>– Mi az? – kérdi Lorry kitekintve az ablakon.</p> -<p>– Mennyit mondottak?</p> -<p>– Nem értem önt.</p> -<p>– Az utolsó posta. Hány volt ma a guillotine alatt?</p> -<p>– Ötvenkettő.</p> -<p>– Mondtam! Derék szám. Polgártársam itt, csak negyvenkettőt -mondott. Tiz fejjel több; ez is valami. A guillotine szépen -dolgozik. Imádom őt. Előre, előre!</p> -<p>Az éjszaka sötéten közeledik. Ő mozdul ismét; kezd eszméletre -térni és érthetően beszélni; azt hiszi, hogy még mindig együtt -vannak; kérdezi őt, nevénél szólitva, hogy mi van a kezében. Ó, -kegyelmes Ég, szánj meg minket, segits rajtunk! Nézzen ki, nézzen -ki, nem üldöznek-e!</p> -<p>A szél száguld mögöttünk, a felhők repülnek utánunk, a hold -fénye ragyog fölöttünk és csupán a vad éjszaka üldöz; de eddig -semmi más nem üldöz minket. <span class="pagenum"><a name= -"Page_424" id="Page_424">-424-</a></span></p> -<h3><span class="smaller">14. Fejezet.</span><br /> -A kötés befejeződött.</h3> -<p>Ugyanabban az időben, mikor az ötvenkettő sorsára várakozott, -Defargené sötét, vészthozó tanácsot tartott a Bosszuangyallal és -Jacques Hárommal, a forradalmi esküdtszék tagjával. Madame Defarge -nem a korcsmában tanácskozott minisztereivel, hanem a favágó -félszerében, aki azelőtt utkaparó volt. A favágó nem vett részt a -tanácskozásban, hanem tisztes távolságban tartózkodott, mint valami -szolga, aki nem beszélhet vagy nyilvánithat véleményt, mig nem -kérdezik.</p> -<p>– De a mi Defargeunk kétségtelenül jó köztársasági? – kérdé -Jacques Három.</p> -<p>– Nincsen Franciaországban jobb, mint ő – hangoztatta a pergő -nyelvü Bosszuangyal visitó hangján.</p> -<p>– Csend, kis Bosszuangyal – mondá Defargené és homlokát -ráncolva, kezét segédtisztje ajkára tette; – hadd beszéljek! Az én -férjem, polgártárs, jó köztársasági és bátor ember; érdemeket -szerzett magának a köztársaság körül és bizalmát is birja. De -férjemnek is vannak gyöngeségei és elég gyönge, hogy részvétet érez -a doktor iránt.</p> -<p>– Nagy kár, – károgta Jacques Három kétkedően rázva fejét s -kegyetlen ujjai éhes szája körül jártak – nem egészen olyan, mint -egy jó polgár; sajnálni való dolog.</p> -<p>– Látja, – mondá az asszony – én nem törődöm a doktorral. Fejét -hordozhatja vagy elveszitheti, nem érdekel; nekem mindegy. De az -Evrémonde-fajt ki kell irtani és feleségnek és gyermeknek követni -kell a férjet és atyát. <span class="pagenum"><a name="Page_425" -id="Page_425">-425-</a></span></p> -<p>– Szép feje van erre a célra, – károgta Jacques Három. – Láttam -ott kék szemeket és aranyos hajat és gyönyörünek látszott, mikor -Sámson felmutatta.</p> -<p>A szörnyeteg ugy beszélt, mint egy epikureus.</p> -<p>Defargené a földre nézett és egy kis ideig gondolkodott.</p> -<p>– A gyermeknek is aranyhaja és kék szeme van, – jegyezte meg -Jacques Három és elmélyedve élvezte szavait – és ritkán kapunk -gyermeket oda. Szép látvány!</p> -<p>– Egyszóval, – mondá Defargené rövid elmélkedésének véget vetve -– ebben az ügyben nem bizom férjemben. Az utolsó éjszaka óta -nemcsak hogy érzem, hogy terveim részleteit nem közölhetem vele, -hanem azt is érzem, hogy a halasztás azzal a veszedelemmel járhat, -hogy figyelmezteti őket és elmenekülhetnek.</p> -<p>– Ennek nem szabad megtörténni, – károgta Jacques Három – -senkinek sem szabad elmenekülni. Még félig sem elég ugy, ahogy most -megy. Százhusznak kellene lenni naponta.</p> -<p>– Egyszóval, – folytatta Defargené – férjemnek nincsen olyan -oka, mint nekem, hogy ezt a családot a köztársaság üldözze és nekem -nincs olyan okom, mint neki, hogy a doktor iránt szánalmat érezzek. -Tehát egyedül kell cselekednem. Jöjjön ide, kis polgár.</p> -<p>A favágó, aki tisztelettel és a haláltól való rettegés -alázatosságával nézett reá, odament, vörös sapkáját kezében -tartva.</p> -<p>– Ami azokat a jeleket illeti, kis polgár, – mondá Defargené -szigoruan – melyeket a fogollyal váltott, hajlandó-e még ma erre -vonatkozóan tanuskodni?</p> -<p>– Igen, igen, miért ne? – kiáltott a favágó. – Minden nap, -akármilyen időjárásban kettőtől négyig, mindig jelt adott, gyakran -a kicsivel együtt, gyakran nélküle. Tudom, amit tudok. A saját -szememmel láttam. <span class="pagenum"><a name="Page_426" id= -"Page_426">-426-</a></span></p> -<p>Mialatt beszélt, mindenféle mozdulatot végzett, mintha -véletlenül utánozna néhányat a jelek közül, melyeket sohasem -látott.</p> -<p>– Nyilvánvaló összeesküvés, – mondá Jacques Három. – Világos, -hogy az.</p> -<p>– Meg lehet az esküdtekben bizni? – tudakozódott Defargené és -komor mosollyal tekintett reája.</p> -<p>– A hazafias esküdtszékben megbizhatik, kedves polgárnő. -Esküdttársaimért jótállok.</p> -<p>– Most lássuk csak még egyszer, – mondá Defargené fontolgatva. – -Nélkülözhetem-e ezt a doktort férjem miatt? Nem érzek semmit sem -ellene, sem mellette. Nélkülözhetem-e őt?</p> -<p>– Egy fejet számitana, – jegyezte meg Jacques Három halk hangon -– valóban nincsen elegendő fejünk; azt hiszem, hogy kár volna.</p> -<p>– Ő is jeleket váltott vele együtt, láttam jól, – mondotta -Defargené – nem beszélhetek egyikről a másik nélkül; és nem szabad -hallgatnom és az ügyet egészen reábiznom erre a kis polgárra. -Merthogy én nem vagyok rossz tanu.</p> -<p>A Bosszuangyal és Jacques Három lázasan versenyeztek egymással -és kijelentették, hogy Defargené a legkiválóbb, a legbámulatosabb -tanu. A kis polgár, hogy ne maradjon el, mennyei tanunak mondotta -őt.</p> -<p>– Kisérelje meg szerencséjét, – mondá Defargené. – Nem, nem -nélkülözhetem őt! Három órakor el van foglalva? Odamegy a mai -kivégzéshez?</p> -<p>A kérdés a favágóhoz volt intézve, aki sietve igenlően válaszolt -és felhasználva az alkalmat, hozzáfüzte, hogy ő a legbuzgóbb -köztársasági és valóban a legszerencsétlenebb volna, ha valami -megakadályozná abban, hogy délutáni pipáját a fura nemzeti borbély -munkájának szemlélése közben szijja el. Annyira hangsulyozta ezt, -hogy azzal lehetett volna gyanusitani (és talán Defargené fekete, -megvetően reánéző szemei gyanusitották is), hogy <span class= -"pagenum"><a name="Page_427" id="Page_427">-427-</a></span> a nap -minden órájában egyéni aggodalmai vannak személyes biztossága -tekintetében.</p> -<p>– Én, – mondá az asszony – hasonlóan vagyok elfoglalva ugyanazon -a helyen. Majd ha elmult, – mondjuk: nyolc órakor ma este – jöjjön -hozzám Saint Antoineba és az én bizottságomnál benyujtjuk a -feljelentést ellenük.</p> -<p>A favágó azt mondotta, büszke és boldog lesz, hogy a polgárnőnek -segitségére lehet. A polgárnő reánézett; ő zavart lett, kikerülte -pillantását, mint ahogy valami kis kutya cselekedett volna, -visszahuzódott fatömbjei közé és zavarát fürésze markolata mögött -igyekezett elrejteni.</p> -<p>Defargené intett az esküdtnek és a Bosszuangyalnak, hogy -jöjjenek közelebb az ajtóhoz és további terveit a következő -szavakkal fejtette ki előttük:</p> -<p>– Az asszony most otthon lesz és férje halála pillanatát várja. -Gyászolni és sirni fog. Olyan kedélyállapotban lesz, hogy a -köztársaság igazságosságát kétségbe fogja vonni. Tele lesz -részvéttel a köztársaság ellenségei iránt. Odamegyek hozzá.</p> -<p>– Micsoda bámulatos nő! Micsoda imádandó nő! – kiáltott fel -Jacques Három gyönyörködve.</p> -<p>– Ó, én gyönyörüségem! – kiáltott a Bosszuangyal és -megölelte.</p> -<p>– Fogd kötésemet, – mondá Defargené, segédtisztjének kezébe -helyezve azt – és tartsd készen számomra szokott helyemen. Tartsd -fönn számomra szokott székemet. Menj oda egyenesen, mert ma -valószinüleg a szokottnál nagyobb csődület lesz.</p> -<p>– Szivesen engedelmeskedem főnököm parancsának, – mondá a -Bosszuangyal élénken és arcát megcsókolta.</p> -<p>– Nem fogsz elkésni?</p> -<p>– Ott leszek a kezdet előtt.</p> -<p>– És mielőtt a szekerek megérkeznek. Bizonyosan ott légy, -lelkem, – kiáltotta a Bosszuangyal utána, <span class= -"pagenum"><a name="Page_428" id="Page_428">-428-</a></span> mivel ő -már befordult az utcába – mielőtt a szekerek megérkeznek!</p> -<p>Defargené a kezével intett, annak jeléül, hogy hallotta és -megbizhatnak abban, hogy idejében ott lesz, azután végigment a -sáron és a börtönfal sarka körül befordult. A Bosszuangyal és az -esküdt utánanéztek, amint eltávozott és dicsérték szép alakját és -kiváló erkölcsi tulajdonságait.</p> -<p>Volt abban az időben sok nő, kiket a kor borzalmasan -elcsufitott, de mind között egy sem volt oly félelmetes, mint ez a -könyörtelen asszony, aki most az utcákon haladt. Erős és félelem -nélküli jellem, éles és gyors felfogás, nagy határozottság -olyanfajta szépséggel párosult, mely nem csupán birtokosát látszott -szilárdsággal és lelkesedéssel elárasztani, hanem másokban is e -tulajdonságok ösztönszerü beismerését idézte elő; olyan jellem -volt, melynek ilyen zord időkben minden körülmények között -érvényesülni kellett. Gyermekkora óta az elszenvedett jogtalanság -keserü érzelmén töprengett és engesztelhetetlen gyülölettel telt el -egy rend iránt; az alkalom tigrissé nevelte őt. Részvétet -egyáltalán nem ismert. Ha ez az erény benne volt valaha, teljesen -kiveszett belőle.</p> -<p>Őneki semmi sem volt az, hogy egy ártatlan ember elődeinek -vétkeiért haljon meg; nem őt, hanem azokat látta. Őneki semmi sem -volt az, hogy felesége özveggyé, gyermeke árvává váljék; ez nem -volt elegendő bünhődés, mert ezek az ő természetes ellenségei és az -ő zsákmánya voltak és mint ilyeneknek, nem volt joguk az élethez. -Meglágyitani őt teljesen reménytelen volt, mert még önmagával -szemben sem ismert részvétet. Ha elpusztult volna a sok utcai -zavargás egyikében, melyben résztvett, nem szánta volna önönmagát; -ha holnap bárd alá küldötték volna, nem ment volna enyhébb -érzelemmel oda, mint azzal a kegyetlen óhajjal, <span class= -"pagenum"><a name="Page_429" id="Page_429">-429-</a></span> hogy -helyet cseréljen azzal az emberrel, aki őt odaküldte.</p> -<p>Ilyen szivet hordott Defargené durva ruhája alatt, mely, bár -gondatlanul viselte, bübájosan állott rajta és sötét haja szépnek -látszott vörös sapkája alatt. Keblében töltött pisztoly volt -elrejtve. Övébe éles tőr volt dugva. Ilyen öltözetben, ilyen jellem -önbizalmával és olyan asszony biztosságával, aki gyermekkorában -megszokta, hogy mezitláb, mezitelen térddel járjon a tenger -partján, haladt Defargené az utcákon végig. Mikor az elmult éjjel -az elutazás tervét kieszelték, és a kocsi éppen e pillanatban arra -várt, hogy terhe teljes legyen, Lorrynak nagy gondot okozott az a -nehézség, melyet Miss Prossnak a magukkal való vitele okozott. -Nemcsak az volt kivánatos, hogy a kocsi ne legyen tulterhelve, -hanem kiválóan fontos volt az is, hogy a megvizsgálásra és az -utasok kikérdezésére szükséges idő a lehető legrövidebbre -szoritkozzék, mert menekülésük néhány percnyi időmegtakaritástól is -függhetett. Alapos megfontolás után azt ajánlotta, hogy Miss Pross -és Jerry, akik bármely pillanatban elhagyhatták a várost, három -órakor a lehető legkönnyebb kocsiban utazzanak el. Minthogy -podgyász nem akadályozta őket, a fogatot könnyen elérhetik és -azután előrehajtanak és az állomásokon a lovakat megrendelhetik. -Ilyen módon képesek voltak, a legbecsesebb éjjeli órák alatt, mikor -a késés a legveszedelmesebb volt, az utazást lényegesen gyorsitani. -Miss Pross azt remélte, hogy a fenyegető veszedelemben ezzel az -intézkedéssel értékes szolgálatot tehet és nagy örömmel fogadta -azt. Ő és Jerry látták, amint a kocsi elindult, tudták, hogy -Salamon kit hozott, a feszült várakozásban tiz percnyi gyötrelmet -szenvedtek és most befejezték előkészületeiket, hogy kövessék a -kocsit éppen akkor, mikor <span class="pagenum"><a name="Page_430" -id="Page_430">-430-</a></span> Defargené az utcákon haladt és -mindinkább közeledett a már elhagyatott lakáshoz, amelyben mostan -ők tanácskoztak.</p> -<p>– Nos, mit gondol Cruncher ur, – mondá Miss Pross, aki oly -izgatott volt, hogy alig volt képes beszélni, állani, mozogni, vagy -élni – mi a véleménye arra nézve, hogy ne induljunk ebből az -udvarból? Minthogy innen már távozott ma egy másik kocsi, ez gyanut -kelthetne.</p> -<p>– Az én véleményem az, – válaszolt Cruncher – hogy önnek igaza -van – és hogy én kitartok ön mellett jóban és rosszban -egyaránt.</p> -<p>– A mi drága teremtéseinkért való félelem és remény annyira -megzavartak, – mondá Miss Pross heves sirás közben – hogy képtelen -vagyok valami tervet kieszelni. Képes <i>ön</i> valami tervet -kieszelni, édes jó Cruncher?</p> -<p>– Jövő életmódomra vonatkozóan, Miss, – válaszolt Cruncher – -remélem, hogy képes vagyok. Arra, hogy ezt az áldott öreg fejemet -mostan használjam, azt hiszem, hogy nem vagyok képes. Megtenné-e -nekem azt a szivességet, Miss, hogy két igéretemet és fogadalmamat -megjegyzi magának, melyet ebben a válságos időben nyilvánitani -óhajtok?</p> -<p>– Ó, az Isten szerelmére, – kiáltott Miss Pross még mindig -hevesen sirva – mondja el azonnal, hogy gyorsan végezzünk vele.</p> -<p>– Először is – mondá Cruncher egész testeben remegve, arca -fakóhalvány és ünnepélyes volt – ha azok a szegény teremtések -szerencsésen kijutnak innen, sohasem teszem többé, soha!</p> -<p>– Szentül meg vagyok győződve, Cruncher ur, – válaszolt Miss -Pross – hogy sohasem teszi többé, bármi is az és kérem, ne tartsa -szükségesnek megmagyarázni, hogy mi az.</p> -<p>– Nem, Miss – válaszolt Jerry – nem mondom meg önnek. Másodszor: -ha azok a szegény teremtések <span class="pagenum"><a name= -"Page_431" id="Page_431">-431-</a></span> szerencsésen kijutnak -innen, sohasem mondok majd semmit Cruncherné csuszkálása ellen, -soha többé.</p> -<p>– Bármilyen háztartási ügy is az – mondá Miss Pross, szemét -száritgatta és megnyugodni igyekezett – nem kételkedem, hogy -legjobb, ha teljesen rábizza Cruncherné tetszésére. Ó, én -drágám!</p> -<p>– Sőt annyira megyek, hogy azt mondom – folytatta Cruncher -nyugtalanitó hajlandósággal, mintha szószékről prédikálna – és -jegyezze meg magának szavaimat és közölje azokat Crunchernéval, -annyira megyek, hogy azt mondom, hogy a csuszkálásról megváltozott -a véleményem és szivből kivánom, bárcsak Cruncherné mostan -csuszkálna.</p> -<p>– Igen, igen, igen. Remélem, hogy azt teszi, drága ember – -kiáltott Miss Pross magánkivül – és remélem, hogy ő megfelel minden -várakozásának.</p> -<p>– Az Ég óvja meg, – folytatta Cruncher még ünnepélyesebben és -lassabban és prédikálásra való erősebb hajlammal – az Ég óvja meg -ezeket a szegény teremtéseket attól, hogy érettük való kivánságomba -betudják azt, amit valaha tettem és mondottam. Az Ég óvja meg őket -(ha nem csuszkálunk is mindannyian), hogy megmeneküljenek ebből a -rettenetes veszedelemből. Az Ég óvja meg őket, Miss. Amint mondom, -óvja meg! – Ez volt Cruncher befejezése, miután hiába gondolkozott -azon, hogy jobbat találjon.</p> -<p>Defargené célját követve, mindinkább közeledett az utcákon.</p> -<p>– Ha valaha visszatérünk hazánkba, – mondá Miss Pross – -megbizhatik abban, hogy Crunchernénak mindent elmondok, amire -emlékezni fogok és amennyit megértettem abból, amit olyan -hangsulyozva mondott; és mindenesetre meg lehet győződve arról, -hogy tanuskodom amellett, hogy ön milyen komolyan gondolta azt, -ebben a rettenetes <span class="pagenum"><a name="Page_432" id= -"Page_432">-432-</a></span> időben. De most kérem, gondolkozzunk! -Nagyrabecsült Cruncher ur, gondolkozzunk!</p> -<p>Defargené folytatva utját, mindinkább közeledett.</p> -<p>– Nem volna a legjobb, – mondá Miss Pross – ha ön előre menne és -megelőzné azt, hogy a kocsi idejöjjön, hanem másvalahol várna -reánk?</p> -<p>Cruncher azt gondolta, hogy ez a legjobb.</p> -<p>– Hol várhatna reám? – kérdezte Miss Pross.</p> -<p>Cruncher annyira zavarodott volt, hogy nem tudott más helyre -gondolni, mint a Temple Bar-ra. O, jaj! A Temple Bar száz -mérföldnyire volt és Defargené már valóban közel volt.</p> -<p>– A nagytemplom kapujánál, – mondá Miss Pross. – Nagyon távol -esne az utunktól, ha a nagytemplom két tornya közötti kapunál -szállanék be?</p> -<p>– Nem, Miss, – válaszolt Cruncher.</p> -<p>– Tehát akkor legyen olyan jó, – mondá Miss Pross – menjen -egyenest a postaházhoz és intézze el ezt a változtatást.</p> -<p>– Mint látja, – mondá Cruncher habozva és fejét rázva – nem -szivesen hagyom el. Nem tudjuk, hogy mi történhetik.</p> -<p>– Az Ég tudja, hogy nem tudjuk, – válaszolt Miss Pross – de ne -féltsen engem. Várjon reám a nagytemplom kapujánál, vagy olyan -közel, amennyire lehet, három órakor, bizonyos vagyok, hogy sokkal -jobb, mintha innen indulunk. Szentül meg vagyok győződve. Nos! -Isten áldja meg, Cruncher! Ne törődjék velem, hanem azoknak az -életével, akik tőlünk függhetnek!</p> -<p>Ez a bevezetés és az a körülmény, hogy Miss Pross imára kulcsolt -kezét könyörögve nyujtotta feléje, meggyőzte Crunchert. Egy-két -biztató bólintással azonnal távozott, hogy megváltoztassa az -intézkedést és otthagyta Miss Prosst egyedül, hogy majd követi őt, -ugy, amint ajánlotta.</p> -<p>Miss Prossnak vigasztalás volt, hogy az ajánlott <span class= -"pagenum"><a name="Page_433" id="Page_433">-433-</a></span> -óvatosság már a véghezvitel állapotában volt. Más vigasztalás volt -az neki, hogy megnyugodott és külsejét rendbe akarta hozni, nehogy -izgatottsága az utcán feltünést keltsen. Az órára nézett, két óra -mult husz perccel. Nem volt vesziteni való ideje, azonnal el -kellett készülnie.</p> -<p>Izgatottságában félelemmel töltötte el az elhagyatott szobák -magánya és képzeletében látni vélte, hogy minden nyitott ajtón -arcok tekintenek be. Egy tál hideg vizet hozott és szemét mosta, -mely vörös és dagadt volt a sirástól. Lázas félelmének -izgatottságában nem tudta elviselni, hogy egy-két pillanatig az -arcáról lefolyó viz miatt nem láthatott, folyton szünetet tartott -és körülnézegetett, hogy nem figyeli-e valaki. Ilyen szünet közben -hirtelen megrettent és fölkiáltott: egy alakot látott a szobában -állani.</p> -<p>A mosdótál törötten esett a földre és a viz Defargené lába alá -folyt. Azok a lábak emlékezetes, durva utakon jártak és sok ontott -vért tapostak, mig ahhoz a vizhez jutottak.</p> -<p>Defargené hidegen tekintett reá és kérdezte:</p> -<p>– Hol van Evrémonde felesége?</p> -<p>Miss Prossnak eszébe jutott, hogy az ajtók tárva-nyitva állottak -és hogy ez elárulhatja menekülésüket. Először is betette az -ajtókat. Négy volt a szobában, mind becsukta. Azután elhelyezkedett -annak a szobának az ajtajában, melyet Lucie lakott.</p> -<p>Defargené sötét szeme követte őt e gyors mozdulata közben és -rászegeződött, mikor ezzel elkészült. Miss Pross nem volt szép, az -elmuló évek nem enyhitették vad külsejét és nem lágyitották durva -megjelenését; de ő is elszánt nő volt a maga módján és végignézett -Defargené alakján.</p> -<p>– Külsőd szerint Lucifer felesége lehetnél, – mondá Miss Pross – -de azért engem nem gyürsz le. Angol nő vagyok! <span class= -"pagenum"><a name="Page_434" id="Page_434">-434-</a></span></p> -<p>Defargené megvetően nézett reá, de ugyanolyan érzelmet sejtett, -mint Miss Pross; hogy ők ketten egymás ellen, harcra készen -állanak. Szilárd, erős, kérlelhetetlen nőt látott maga előtt, mint -ahogyan sok évvel ezelőtt Lorry ebben az alakban egy erős kezü nőt -látott. Jól tudta, hogy Miss Pross a családnak hüséges szolgája; -Miss Pross jól tudta, hogy Defargené a családnak kérlelhetetlen -ellensége.</p> -<p>– Odavivő utamban, – mondá Defargené, kezével a végzetes hely -felé mutatva – ahol készen tartják számomra székemet és kötésemet, -eljöttem, hogy tisztelegjek nála. Látni óhajtom őt.</p> -<p>– Tudom, hogy szándékaid ördögiek, – mondá Miss Pross – és -megbizhatsz abban, hogy én megállom helyemet ezekkel szemben.</p> -<p>Mindegyik a maga anyanyelvén beszélt; egyik sem értette a másik -szavát; mind a kettő feszülten figyelt, hogy a tekintetből, a -viselkedésből következtesse az érthetetlen szavak értelmét.</p> -<p>– Nem lesz jó neki, ha ebben a pillanatban elrejtőzik előlem, – -mondotta Defargené. – Jó hazafiak tudják, hogy az mit jelent. Hadd -lássam őt! Mondja meg neki, hogy látni akarom őt. Hallja?</p> -<p>– Még ha a szemed csavarhuzó volna is – válaszolt Miss Pross – -és én egy angol mennyezetes ágy volnék, még akkor sem lazitanád meg -egy porcikámat sem. Nem, te gonosz idegen nő! Fölveszem a -küzdelmet!</p> -<p>Defargené, természetesen, nem értette meg ezeket a -megjegyzéseket; de annyit megértett belőlük, hogy dacolni készül -vele.</p> -<p>– Ostoba, disznóképü nő! – mondá Defargené homlokát ráncolva. – -Nem a te válaszodat akarom. Látnom kell őket! Vagy mondd meg neki, -hogy látni akarom őt, vagy pedig távozz az ajtó elől, hadd menjek -be! – Ezt jobb karjának fenyegető lengetésével mondotta. -<span class="pagenum"><a name="Page_435" id= -"Page_435">-435-</a></span></p> -<p>– Nem hittem volna, – mondá Miss Pross – hogy valaha kivánni -fogom, hogy ostoba nyelvedet megértsem, de ruhámon kivül, melyet -viselek, mindent odaadnék, ha tudnám, hogy sejted-e az igazat, vagy -annak részét.</p> -<p>Mind a ketten egy pillanatra sem veszitették el egymást szemük -elől. Defargené nem mozdult el arról a helyről, ahol állott, mikor -Miss Pross először vette az ő jelenlétét észre; de most egy -lépéssel előbbre jött.</p> -<p>– Britt vagyok, – mondá Miss Pross – kétségbeesett vagyok. Két -angol pennyt sem törődöm magammal. Tudom, hogy mennél tovább -tartóztatlak, annál nagyobb Katicabogaramnak a reménye. Egy -maroknyi nem marad fekete hajadból, ha érinteni merészelsz!</p> -<p>Igy beszélt Miss Pross fejét rázva és minden gyors mondat között -egyet villámlott a szeme, minden gyors mondata egy lélegzet volt. -Igy beszélt Miss Pross, ki életében sohasem ütött meg senkit.</p> -<p>De bátorsága oly izgatott természetü volt, hogy elnyomhatatlan -könnyek tolultak szemébe. Defargené ezt a bátorságát annyira nem -értette meg, hogy gyöngeségnek tartotta. »Ha, ha! – nevetett. – Te -szegény nyomorult! Ugyan mit érsz te? A doktort szólitom most! -Azután hangosan kiáltott: – doktor polgár! Evrémonde felesége! -Evrémonde gyermeke! Bárki válaszoljon Defarge polgárnőnek, ezt a -nyomorult bolondot kivéve!«</p> -<p>Talán a beállott csend, talán Miss Pross arcának valami -kifejezése, talán valami hirtelen sejtelem, mely nem függött össze -azzal, amit látott, azt suttogta Defargenénak, hogy eltávoztak. -Három ajtót gyorsan kinyitott és betekintett.</p> -<p>– Ezek a szobák mind rendetlenségben vannak, ott gyorsan -csomagoltak, mindenféle hever a padlón elszórva. Abban a szobában -mögötte senki sincs! Hadd nézzem! <span class="pagenum"><a name= -"Page_436" id="Page_436">-436-</a></span></p> -<p>– Soha! – mondá Miss Pross, ki a fölszólitást oly teljesen -megértette, mint Defargené a választ.</p> -<p>– Ha nincsenek abban a szobában, akkor eltávoztak, de üldözni -lehet őket és visszahozni, – mondá Defargené magában.</p> -<p>– Ameddig nem tudod, hogy ebben a szobában vannak-e vagy sem, -nem tudod, hogy mit tégy, – mondá Miss Pross <i>magában</i> – és -nem fogod megtudni, ha én képes vagyok megakadályozni; és ha tudod, -vagy nem tudod, nem távozol innen addig, amig én foghatlak.</p> -<p>– Elejétől kezdve ott voltam az utcákon, semmi sem állitott meg, -darabokra téplek, ha nem távozol abból az ajtóból. – mondá -Defargené.</p> -<p>– Egyedül vagyunk egy magas háznak legfelső emeletén, magános -udvarban, nem valószinü, hogy meghallanak, testi erőért imádkozom, -hogy itt foghassalak, mert minden perc, ameddig itt vagy, -kedveltemnek százezer guineát ér meg, – mondá Miss Pross.</p> -<p>Defargené az ajtó felé indult. Miss Pross, pillanatnyi ösztön -hatása alatt, mindkét karjával dereka körül fogta és szorosan -tartotta az asszonyt. Defargené hiába ellenkezett és ütött; Miss -Pross, a szeretet élénk kitartásával, mely mindig erősebb, mint a -gyülöleté, szorosan fogta és a küzdelemben föl is emelte a földről. -Defargené mindkét kezével ütötte és karmolta az arcát; de Miss -Pross fejét lehajtva, dereka körül fogta és oly görcsösen tartotta, -mint valami vizbefulladó.</p> -<p>Defargené keze gyorsan megszünt ütni és az övét tapogatta.</p> -<p>– Karom alatt van, – mondá Miss Pross fulladó hangon – nem fogod -kihuzni. Erősebb vagyok mint te, áldom érte az Eget. Addig foglak, -mig egyikünk elszédül vagy meghal!</p> -<p>Defargené keze keblében volt. Miss Pross föltekintett, -<span class="pagenum"><a name="Page_437" id= -"Page_437">-437-</a></span> látta, hogy mi az, feléje ütött, egyet -villámlott és durrant és egyedül állott – a füsttől megvakulva.</p> -<p>Mindez egy pillanatig tartott. Rémületes csend állott be, mikor -a füst a levegőben elszállt, mint az őrjöngő asszony lelke, akinek -teste élettelenül hevert a földön.</p> -<p>Helyzetének első félelmében és aggodalmában Miss Pross annyira -távozott a tetemtől, amennyire csak tudott és leszaladt a lépcsőn, -hogy eredménytelenül segitségért kiáltson. Szerencsére, még -idejében meggondolta cselekedetének lehető következményeit, mást -határozott és visszafordult. Borzasztó volt a szobába ismét -bemenni, de ő bement, sőt közelébe is ment, hogy kalapját és egyéb -holmiját elhozza. A lépcsőházban magára vette, betette és bezárta -az ajtót és a kulcsot magával vitte. Azután leült néhány pillanatra -a lépcsőre, hogy lélegzetet vegyen és sirjon, majd fölkelt és -elsietett.</p> -<p>Szerencsére, fátyol volt a kalapján, különben alig mehetett -volna végig az utcán, anélkül, hogy meg ne állitsák. Szerencsére, a -megjelenése természettől fogva is oly különös volt, hogy az -eltorzitás nem tünt föl rajta annyira, mint más nőn. Mind a két -előnyre szüksége volt, mert az arca mélyen össze-vissza volt -karmolva, haja borzas volt és (hirtelen és izgatottan rendbehozott) -ruhája százfelé volt huzva és rángatva.</p> -<p>Mikor a hidon áthaladt, a kulcsot a folyóba dobta. Néhány -perccel előbb ért a nagytemplomhoz, mint kisérője és mialatt várt, -azt gondolta, ha a kulcs egy hálóban megakadt, kifogták, -felismerték, ha az ajtót kinyitották és a tetemet felfedezték, ha a -sorompónál megállitják, börtönbe vetik és gyilkossággal vádolják! -Ez izgató gondolatoknak közepette megjelent a kisérője, fölvette a -kocsiba és elhajtatott vele. <span class="pagenum"><a name= -"Page_438" id="Page_438">-438-</a></span></p> -<p>– Lárma van az utcán? – kérdezte kisérőjét.</p> -<p>– A szokott lárma – válaszolt Cruncher és meglepetten nézett -reá, mikor a kérdést hallotta és külsejét meglátta.</p> -<p>– Nem hallom önt – mondá Miss Pross. – Mit mond?</p> -<p>Cruncher hiába ismételte azt, amit mondott; Miss Pross nem volt -képes őt meghallani.</p> -<p>– Fejemmel bólintok, – gondolta Cruncher elbámulva – azt -mindenesetre meglátja. És ő meglátta.</p> -<p>– Van valami lárma az utcán mostan? – kérdé Miss Pross ismét, -rövid idő mulva.</p> -<p>Cruncher ismét fejével bólintott.</p> -<p>– Nem hallom.</p> -<p>– Egy óra alatt megsiketült? – mondá Cruncher elgondolkozva, -nyugtalan hangulatban. – Mi történt vele?</p> -<p>– Ugy érzem, – mondá Miss Pross – mintha villámlott és dörgött -volna és az a dörgés lett volna az utolsó hang, melyet az életben -hallottam volna.</p> -<p>– Átkozott legyek, ha nincsen valami különös állapotban! – mondá -Cruncher, mindinkább jobban megzavarodva. – Mit vehetett be, hogy -bátorságát megóvja? Hallga! Ime, itt dübörögnek ezek a borzasztó -szekerek. Ezt csak hallja, Miss?</p> -<p>– Nem hallok semmit – mondá Miss Pross, látva, hogy ő beszél -hozzá. – Ó, jó ember, először nagy dörgés volt és azután nagy csend -és ugy látszik, hogy ez a csend maradandó és változhatatlan, -sohasem törik meg, ameddig csak élek.</p> -<p>– Ha nem hallja ezeknek a rettenetes szekereknek a gördülését, -most, mikor azok utjuk végéhez közel vannak, – mondá Cruncher -vállán át arra tekintve – az a véleményem, hogy ebben a világban -többet nem fog hallani soha.</p> -<p>És valóban sohasem hallott. <span class="pagenum"><a name= -"Page_439" id="Page_439">-439-</a></span></p> -<h3><span class="smaller">15. Fejezet.</span><br /> -A lépések elhalnak örökre.</h3> -<p>Tompán és sulyosan dübörögnek a halottas-szekerek Páris utcáin -végig. Hat szekér viszi naponta a bort La Guillotine számára. -Minden mohó és telhetetlen szörny alakja, melyet emberi képzelet -csak kieszelhetett, beleolvadt ebbe az egybe, a guillotineba. És -mégis nincsen Franciaországban, klimájának és talajának nagy -változatossága mellett is, egy füszál, egy levél, egy gyökér, egy -ág, egy borsszem, mely természetesebb körülmények között érett -volna meg, mint ez a borzalom. Taposd szét az emberiséget még -egyszer hasonló kalapácsütésekkel és az ismét ugyanazt az eltorzult -alakot igyekszik fölvenni. Vesd el ismét a sóvár kicsapongás és -zsarnokságnak ugyanazt a magvát és bizonyára ismét ugyanazt a -gyümölcsöt fogja teremni.</p> -<p>Hat szekér dübörög az utcákon. Idő, hatalmas tündér, változtasd -vissza ezeket ismét azzá, amik voltak és ismét korlátlan fejedelmek -diszkocsijai, hübérurak fogatai, festett arcu Jezabelek diszruhái, -templomok, melyek nem az Ur házai, hanem latrok barlangjai és -milliónyi éhező paraszt kunyhóivá változnak ismét! Nem; a hatalmas -tündér, aki magasztosan viszi végbe a Teremtő által megállapitott -rendet, nem változtatja vissza az alakjukat.</p> -<p>– Ha Isten akarata változtatott erre az alakra, – mondják a -bölcs arab mesék jóslói az elvarázsoltnak, – maradj ugy! De ha ezt -az alakot csak muló igézet által kaptad, akkor vedd föl ujra előbbi -alakodat!</p> -<p>Változatlanul, reménytelenül dübörögnek végig a szekerek.</p> -<p>Mikor ennek a hat szekérnek komor kerekei fordulnak, ugy -látszik, mintha hosszu, görbe barázdát <span class= -"pagenum"><a name="Page_440" id="Page_440">-440-</a></span> -vonnának az utcán a nép között. Arcok hantjait veti erre és arra az -oldalra és az ekék nyugodtan haladnak előre. A házak rendes lakói -annyira megszokták a látványt, hogy némely ablakban nem állanak -emberek és másutt a kezek foglalkozása sem szünik meg, mialatt a -szekerekben levő arcokat nézik. Néha látogatója van a lakónak, hogy -a látványt szemlélje; ilyenkor aztán mint valami gondnok vagy -hivatalos magyarázó, ujjával mutat erre, majd arra a szekérre, és -ugy látszik, hogy azt mondja el, hogy ki ült benne tegnap vagy -tegnapelőtt.</p> -<p>A szekérben ülők közül néhányan ezt és más jelenséget, utolsó -utjukban, közönyös, merev szemmel nézik; mások még érdeklődnek az -emberek és az élet iránt. Néhányan lehorgasztott fővel ülnek; mások -pedig külsejükkel törődnek és ugy tekintenek a tömegre, mint ahogy -azt szinházakban vagy képeken látták. Sokan szemüket behunyják és -gondolkodnak, vagy kóborló gondolataikat igyekeznek összeszedni. -Egy félig őrült külsejü, nyomorult teremtés a halálfélelem és -rettegéstől annyira megtörött és megrészegedett, hogy énekel és -táncolni akar. Egyetlenegy sem folyamodik a nép részvételéhez sem -mozdulattal, sem pillantással.</p> -<p>Néhány lovasból álló őrség veszi körül a szekereket és gyakran -fordulnak az arcok feléjük és kérdezősködnek. Ugy látszik, hogy a -kérdés mindig ugyanaz; mert a válasz után a nép a harmadik szekér -köré tódul. A szekér melletti lovasok kardjukkal gyakran mutatnak -egy férfira. Mindenki tudni akarja, hogy melyik az; lehajtott fővel -áll a szekér hátuljában és társalog egy leánnyal, aki mellette ül a -szekérben és kezét fogja. Nem kiváncsi és nem törődik a körülötte -levő jelenettel, csak a leánnyal beszél mindig. A hosszú Saint -Honoré-utcában néha kiáltás hallatszik ellene. Ha meg is hatják őt, -csupán nyugodt mosolyra késztetik, hajfürteit rázza, hogy kissé -lazábban <span class="pagenum"><a name="Page_441" id= -"Page_441">-441-</a></span> hulljanak arcába. Arcát nem képes -érinteni, minthogy karjai meg vannak kötözve.</p> -<p>Egy templom lépcsőjén áll a kém és börtönök báránya, várja a -szekereket. Betekint az elsőbe: nincs ott. Betekint a másodikba: -nincs ott. Már kérdezi önmagát »föláldozott engem?« Arca kiderül, -mikor a harmadikba tekint.</p> -<p>– Melyik Evrémonde? – kérdi egy ember mögötte.</p> -<p>– Az, ott hátul.</p> -<p>– Akinek kezét a leány fogja?</p> -<p>– Igen.</p> -<p>Az ember kiált: »Le Evrémonde-dal! A guillotinehoz mind az -arisztokratákat! Le Evrémonde-dal!«</p> -<p>– Csend, csend! – kéri őt a kém félénken.</p> -<p>– És miért nem, polgár?</p> -<p>– Most fizeti meg a betétjét; öt perc mulva befizette. Hadd -legyen békében!</p> -<p>– De az ember folytatja a kiabálást:</p> -<p>– Le Evrémondeval!</p> -<p>Evrémonde arca egy pillanatra feléje fordul. Evrémonde akkor -meglátja a kémet, figyelmesen néz reá és tovább megy utjában.</p> -<p>Az órák hármat ütnek, és a nép közé vont barázda megfordul, hogy -a kivégzés helyére, végéhez jusson. Az erre és arra az oldalra -hányt hantok most ismét összehullanak és bezárulnak az utolsó eke -mögött, amint az elhaladt, mert mind követik a guillotinehoz. -Szemben levő székeken asszonyok ülnek, mint valami nyilvános -kertben, szorgalmasan kötnek. A legelől levő székek egyikén áll a -Bosszuangyal és barátja után nézelődik.</p> -<p>– Teréz! – kiáltja visitó hangon. – Ki látta őt? Defarge -Teréz!</p> -<p>– Még sohasem hiányzott – mondja egy kötögető asszonytestvér. -<span class="pagenum"><a name="Page_442" id= -"Page_442">-442-</a></span></p> -<p>– Nem. Most sem fog hiányozni! – kiáltja a Bosszuangyal -haragosan. – Teréz!</p> -<p>– Hangosabban, – ajánlja neki az asszony.</p> -<p>Igen! Hangosabban, Bosszuangyal, sokkal hangosabban, még akkor -is alig hall meg téged. Még hangosabban, Bosszuangyal, szitkozódva, -és még az sem hozza őt el. Küldj más asszonyokat minden irányba, -hogy keressék őt, hol kóborol; és ámbár küldötteid borzasztó -tetteket vittek végbe, kérdéses, vajjon saját akaratukból elég -messzire mennek-e, hogy megtalálják őt!</p> -<p>– Mily csapás! – kiáltja a Bosszuangyal, lábával dobbantva -székén. – És itt vannak a szekerek! Evrémonde egy pillanat alatt ki -lesz végezve és ő nincs itt. Itt a kötése a kezemben és vár reá az -üres szék. Sirok haragomban és bosszuságomban.</p> -<p>Mikor a Bosszuangyal leszáll emelvényéről, hogy ezt megtegye, a -szekerek kezdik lerakni terhüket. Szent Guillotine papjai fel -vannak öltözve és készek. Zuhanás! Egy fejet mutatnak föl és a kötő -asszonyok, akik még alig hogy föltekintettek egy pillanat előtt, -hogy lássák őt, mikor még gondolkodni és beszélni tudott, egyet -számolnak.</p> -<p>A második szekér kiürül és tovább halad, a harmadik közeledik. -Zuhanás! – És a kötő asszonyok, akik munkájukban nem zavartatják -magukat, és nem szünetelnek, kettőt számolnak.</p> -<p>Az állitólagos Evrémonde leszáll, a varrónőt mindjárt őutána -kiemelik. Leszállás közben nem bocsátotta el türelmes kezét, még -mindig tartja, amint megigérte. Gyöngéden ugy helyezi el őt, hogy -háttal fordul a gépnek, mely folytonosan suhog föl és le. A leány -arcába néz és köszöni a gyöngéd figyelmet.</p> -<p>– Nélküled, drága idegen, nem volnék ilyen nyugodt, mert én -természettől fogva szegény kis jószág vagyok, remeg a szivem, nem -is emelhetném gondolataimat <span class="pagenum"><a name= -"Page_443" id="Page_443">-443-</a></span> Hozzá, aki a halált -szenvedte el, hogy ma itten reményünk és vigaszunk legyen. Azt -hiszem, hogy az Ég küldötte nekem.</p> -<p>– Vagy téged nekem – mondja Carton Sydney, – nézz reám, édes -gyermekem, és ne gondolj másra.</p> -<p>– Semmire se gondolok, mig kezedet fogom. Semmire se fogok -gondolni, ha majd elbocsátom, ha sietnek.</p> -<p>– Sietni fognak. Ne félj!</p> -<p>Ez a kettő az áldozatok mindinkább kisebbedő tömegében áll, de -ugy beszélnek, mintha egyedül volnának. Szem a szemben, hang a -hangban, kéz a kézben, sziv a szivben, a közös Anyának ez a két -gyermeke, egyébként oly távoliak, oly különbözők egymástól, a sötét -uton összekerültek, hogy együtt térjenek haza és hogy ott -pihenjenek a keblén.</p> -<p>– Bátor és nemeslelkü barátom, megenged nekem egy utolsó -kérdést? Tudatlan vagyok és nyugtalanit – egy kissé.</p> -<p>– Mondd meg, mi az?</p> -<p>– Van egy unokatestvérem, egyedüli rokonom, árva mint én, nagyon -szeretem őt. Öt évvel fiatalabb, mint én, egy földmives házában él -a délvidéken. A szegénység elválasztott minket egymástól és ő nem -tud semmit sorsomról – mert nem tudok irni – ha tudnék is, hogyan -tudathatnám vele! Jobb ugy, amint van.</p> -<p>– Igen, igen: jobb ugy, amint van.</p> -<p>– Mikor idejöttünk, gondoltam arra és most is arra gondolok, -mikor kedves, bátor arcodba nézek, mely engem bátorit; ez az. Ha a -köztársaság valóban jót cselekszik a szegényekkel és azoknak majd -kevesebbet kell éhezniök és kevesebbet kell szenvedniök, ő akkor -sokáig élhet; ő még öreg is lehet.</p> -<p>– És aztán, édes testvérem? <span class="pagenum"><a name= -"Page_444" id="Page_444">-444-</a></span></p> -<p>– Mit gondolsz, – a csendesen szenvedő szemek megtelnek -könnyekkel, az ajkak kissé fölnyitódnak és megremegnek – mit -gondolsz, hosszunak tetszik-e majd nekem, mig reá várok ott a jobb -hazában, ahol, remélem, mi ketten részvéttel teljes védelemre -találunk?</p> -<p>– Nem lehet hosszu, gyermekem; ott nincs idő és nincs bánat.</p> -<p>– Annyira vigasztalsz engem! Én oly tudatlan vagyok. Csókoljalak -meg most? Itt-e a pillanat?</p> -<p>– Itt.</p> -<p>Megcsókolja ajkát; Carton is az övét; ünnepélyesen megáldják -egymást. A sovány kéz nem remeg, mikor elbocsátja; a türelmes arcon -csupán kedves, derült állhatatosság látszik. Közvetlenül előtte -megy – eltávozott; a kötőasszonyok huszonkettőt számolnak.</p> -<p>– Én vagyok a Föltámadás és az Élet, mondja az Ur, aki bennem -hisz, még ha meghalt is, örökké fog élni: és aki itten él és bennem -hisz, nem hal meg soha.</p> -<p>Sok hang mormol, sok arc arra fordul, sok lépés előrenyomul a -csoport széléről, ugy, hogy a tömeg előre tódul, mint egy nagy -vizhullám; minden eltünik. Huszonhárom.</p> -<p>Akkor este azt mondották róla a városban, hogy a legbékésebb -ember arca volt, melyet ott valaha láttak. Sokan még azt füzték -hozzá, hogy prófétainak, magasztosnak látszott.</p> -<p>Ugyanennek a bárdnak egyik legérdekesebb áldozata – egy nő – nem -sokkal azelőtt, ugyanannak a vérpadnak a lábánál engedelmet kért -arra, hogy leirhassa a gondolatokat, melyek eltöltik. Ha -kinyilvánithatta volna gondolatait – és azok prófétai gondolatok -voltak – igy hangzottak volna:</p> -<p>– Látom, hogy Barsad és Cly, Defarge, a Bosszuangyal, az esküdt, -a biró, az uj zsarnokok hosszu <span class="pagenum"><a name= -"Page_445" id="Page_445">-445-</a></span> sora, akik a réginek a -kiirtásából támadtak, ugyanettől a megtorló eszköztől pusztulnak -el, mielőtt még mostani működését beszüntetné! Látom, hogy egy -gyönyörü város, egy ragyogó nép kiemelkedik ebből a mélységből és -küzdelmeiben valóban szabaddá válik, diadalaiban és vereségeiben -hosszu, hosszu éveken át halad, látom, hogy ennek és az előtte való -kornak gonoszsága, melynek ez a természetes sarjadéka, fokozatosan -önmagát engeszteli ki és eltünik.</p> -<p>– Látom azoknak az életét, akikért a magamét feláldoztam, -békésen, hasznosan, szerencsésen és boldogan abban az Angliában, -melyet én már nem fogok látni soha. Látom őt, keblén egy -gyermekkel, mely az én nevemet viseli. Látom atyját, öreg és -meghajlott, de egyébként helyreállott, mindenkinek hüséges orvosa -és önmagával is megbékült. Látom a jó öreg embert, oly hosszu ideig -jó barátjukat, tiz év mulva minden vagyonát reájukhagyja örökül és -nyugodtan távozik megjutalmaztatása felé!</p> -<p>– Látom, hogy én szentség vagyok a szivökben és utódjaik -szivében, még emberöltők után is. Látom őt, idős asszony, sir értem -ennek a napnak az évfordulóján. Látom őt és férjét, megfutották -pályájukat, egymás mellett pihennek utolsó földi pihenőjükben, és -tudom, hogy az egyiknek a lelke nem tisztelte és áldotta jobban a -másikat, mint mindkettejük lelke engem.</p> -<p>– Látom azt a gyermeket, aki nevemet viselte, mint férfiut, hogy -szerencsésen halad azon az életpályán, mely egykor az enyém volt. -Látom, hogy oly sikeresen halad előre, hogy az én nevem hiressé -válik az övének a fényénél. Látom, hogy eltünnek a foltok, melyeket -én szórtam reá. Látom őt, hogy az első az igazságos birók között és -nagyrabecsült a férfiak között, hogy egy fiut, aki az én nevemet -viseli, akinek a homlokát és aranyos haját ismerem, idevezet erre a -<span class="pagenum"><a name="Page_446" id= -"Page_446">-446-</a></span> helyre – mely akkor barátságos lesz és -megszabadul ennek a napnak torzitó foltjaitól – és hallom, amint a -gyermeknek lágy és remegő hangon elmondja történetemet.</p> -<p>– Amit most teszek, az sokkal, sokkal jobb, mint amit valaha -cselekedtem; az a nyugalom, melynek elébe megyek, sokkal, sokkal -üdvözitőbb, mint amilyet valaha ismertem.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="footnotes"> -<h2>Lábjegyzetek.</h2> -<div class="footnote"> -<p><a name="Footnote_1" id="Footnote_1"></a> <a href= -"#FNanchor_1"><span class="label">1)</span></a> Január 13-tól -szeptember 29.</p> -<p><a name="Footnote_2" id="Footnote_2"></a> <a href= -"#FNanchor_2"><span class="label">2)</span></a> Táblán játszották, -kockákkal és alakokkal.</p> -</div> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="transnote"> -<p class="center"><span class="caption">Javítások.</span></p> -<p>Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.</p> -<p>A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:</p> -<table summary="Javítások"> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_13">13</a></td> -<td>más valakira</td> -<td>más valakire</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_73">73</a></td> -<td>utazgaztott</td> -<td>utazgatott</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_74">74</a></td> -<td>gonoszásga</td> -<td>gonoszsága</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_76">76</a></td> -<td>alyan pontosan</td> -<td>olyan pontosan</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_81">81</a></td> -<td>megszakitsom</td> -<td>megszakitsam</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_88">88</a></td> -<td>Ősizntén fájlalom</td> -<td>Őszintén fájlalom</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_98">98</a></td> -<td>nap sugrai</td> -<td>nap sugarai</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_103">103</a></td> -<td>mondá Styrver</td> -<td>mondá Stryver</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_104">104</a></td> -<td>egy pillanarta</td> -<td>egy pillanatra</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_112">112</a></td> -<td>azt niszi</td> -<td>azt hiszi</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_166">166</a></td> -<td>mondá Styver</td> -<td>mondá Stryver</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_235">235</a></td> -<td>tekintetebn ugy</td> -<td>tekintetben ugy</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_238">238</a></td> -<td>pil anatra</td> -<td>pillanatra</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_269">269</a></td> -<td>majd az az ég</td> -<td>majd az ég</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_280">280</a></td> -<td>Anglia.</td> -<td>Anglia.«</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_282">282</a></td> -<td>hallga ói</td> -<td>hallgatói</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_296">296</a></td> -<td>korcs mám</td> -<td>korcsmám</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_296">296</a></td> -<td>Defargeban-kelteni</td> -<td>Defargeban kelteni</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_306">306</a></td> -<td>ugy lászott</td> -<td>ugy látszott</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_307">307</a></td> -<td>késégbeesve</td> -<td>kétségbeesve</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_348">348</a></td> -<td>Nesze!« – mondá</td> -<td>Nesze! – mondá</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_355">355</a></td> -<td>végztes</td> -<td>végzetes</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_373">373</a></td> -<td>plllantást</td> -<td>pillantást</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_398">398</a></td> -<td>alkonyat utan</td> -<td>alkonyat után</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_406">406</a></td> -<td>hosy neki</td> -<td>hogy neki</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_408">408</a></td> -<td>hajston el</td> -<td>hajtson el</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_424">424</a></td> -<td>15. Fejezet</td> -<td>14. Fejezet</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_434">434</a></td> -<td>kétségtelenül jó köztársásági</td> -<td>kétségtelenül jó köztársasági</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_435">435</a></td> -<td>kivéve!</td> -<td>kivéve!«</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_437">437</a></td> -<td>megggondolta</td> -<td>meggondolta</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_441">441</a></td> -<td>Le Evrémonde-dal!</td> -<td>Le Evrémonde-dal!«</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_441">441</a></td> -<td>– »Le Evrémondeval!</td> -<td>– Le Evrémondeval!</td> -</tr> -</table> -</div> -<div style='display:block; margin-top:4em'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK KÉT VÁROS ***</div> -<div style='text-align:left'> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Updated editions will replace the previous one—the old editions will -be renamed. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg™ electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG™ -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. -</div> - -<div style='margin:0.83em 0; font-size:1.1em; text-align:center'>START: FULL LICENSE<br /> -<span style='font-size:smaller'>THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE<br /> -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK</span> -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -To protect the Project Gutenberg™ mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase “Project -Gutenberg”), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg™ License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg™ -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg™ electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg™ electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the person -or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.B. “Project Gutenberg” is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg™ electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg™ electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg™ -electronic works. See paragraph 1.E below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation (“the -Foundation” or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg™ electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg™ mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg™ -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg™ name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg™ License when -you share it without charge with others. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg™ work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg™ License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg™ work (any work -on which the phrase “Project Gutenberg” appears, or with which the -phrase “Project Gutenberg” is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: -</div> - -<blockquote> - <div style='display:block; margin:1em 0'> - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most - other parts of the world at no cost and with almost no restrictions - whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms - of the Project Gutenberg License included with this eBook or online - at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you - are not located in the United States, you will have to check the laws - of the country where you are located before using this eBook. - </div> -</blockquote> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.2. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase “Project -Gutenberg” associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg™ -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.3. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg™ License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg™ -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg™. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg™ License. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg™ work in a format -other than “Plain Vanilla ASCII” or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg™ website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original “Plain -Vanilla ASCII” or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg™ License as specified in paragraph 1.E.1. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg™ works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg™ electronic works -provided that: -</div> - -<div style='margin-left:0.7em;'> - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg™ works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg™ trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, “Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation.” - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg™ - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg™ - works. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg™ works. - </div> -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg™ electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg™ trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg™ collection. Despite these efforts, Project Gutenberg™ -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain “Defects,” such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the “Right -of Replacement or Refund” described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg™ trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg™ electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you ‘AS-IS’, WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg™ electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg™ -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg™ work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg™ work, and (c) any -Defect you cause. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg™ -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg™’s -goals and ensuring that the Project Gutenberg™ collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg™ and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at www.gutenberg.org. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation’s EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state’s laws. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation’s business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation’s website -and official page at www.gutenberg.org/contact -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ depends upon and cannot survive without widespread -public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular state -visit <a href="https://www.gutenberg.org/donate/">www.gutenberg.org/donate</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 5. General Information About Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg™ concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg™ eBooks with only a loose network of -volunteer support. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Most people start at our website which has the main PG search -facility: <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This website includes information about Project Gutenberg™, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. -</div> - -</div> - -</body> -</html> |