diff options
Diffstat (limited to 'old/66118-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/66118-0.txt | 5238 |
1 files changed, 0 insertions, 5238 deletions
diff --git a/old/66118-0.txt b/old/66118-0.txt deleted file mode 100644 index 609a53f..0000000 --- a/old/66118-0.txt +++ /dev/null @@ -1,5238 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook of Bazsarózsák, by István Tömörkény - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this eBook. - -Title: Bazsarózsák - -Author: István Tömörkény - -Release Date: August 23, 2021 [eBook #66118] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -Produced by: Albert László from page images generously made available by - the HathiTrust Digital Library - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK BAZSARÓZSÁK *** - -TÖMÖRKÉNY ISTVÁN - -BAZSARÓZSÁK - -1912. - -Singer és Wolfner kiadása - -Budapest. - -MÁRKUS SAMU KÖNYVNYOMDÁJA, BUDAPEST - - - - -A világitó állat és a vadrózsabokor. - -Mózes első könyve, amely tudvalevőleg a teremtésről való könyv, azt -mondja a XII-ik mondásban: Hoza annak okáért a föld gyenge füveket, -maghozó füveket az ő nemek szerint, és gyümölcstermő fákat, melyekben -vala az ő nemük szerint való magvak: és látá Isten, hogy az jó volna. A -XIII. szerint így lett estve és reggel, a harmadik nap. - -De mindez nem volt elegendő. Azt mondja a XIV-ik mondás: Azután mondá az -Isten: Legyenek világosító állatok az égnek kiterjesztésén, hogy -különbséget tegyenek a nap közt és az éjszaka közt: és legyenek jelei -bizonyos időknek, napoknak és esztendőknek. Mondja a XV.: - -Legyenek világosító állatok az égnek kiterjesztésén, hogy világosítsák a -földet. És úgy lett. S a XVI. szól: Szerze azért az Isten két nagy -világosító állatokat: a nagyobbik világosító állatot, hogy világosítana -nappal: a kisebbik világosító állatot, hogy éjszaka világosítana: és a -csillagokat is. XVII.: És helyhezteté az Isten azokat az égnek -kiterjesztésén, hogy a földet megvilágosítanák. Azt mondja a XVIII-ik -mondás: És hogy vezérei lennének a napnak és az éjszakának és -különbséget tennének a világosság és setétség között: és látá Isten, -hogy ez jó volna. - -Így mondja a nagykönyv a történetet a világosító állatokról. Lehet, hogy -így is voltak ezek időtlen időknek előtte. Szorgalmasok voltak és a -szolgálatot egymásnak rendben s pontosan adták átal. De már az évek -tömérdek sokaságának multával hanyagabbra váltak: van eset rá a földi -életben, hogy a nagyobbik égi állat lehalad a föld peremén, ellenben a -kisebbik nem jön fel helyette. Ellenben az ég alatt való vizek -tömegeiből föllegek kerekednek az égre s elfödik az apró állatokat, a -csillagokat is. - -Ilyformán a mezőn éjszaka mély homály, kietlenség, szomorúság és az -ismeretlentől való félelem uralkodik. Sötét van. Aféle vaksötét, mikor -az ember nem látja meg az orra elé tartott kezén, hogy hány újja van. -Ilyenkor csak a macska lát, továbbá a vakondok, az ártatlan éji madarak -s ide volnának sorozandók a denevérek is, de ezek a kintvaló mezőkön -ritkán tartózkodnak, helyüket inkább templomok s egyéb kőrakományok ódon -falai között keresvén. - -Az éj tavaszi. Földanya ilyenkor keblét megnyitván, rejtelmes illatokat -szolgáltat. Ebbe bele lehet szédülni. A fák, hogy az emberek ne lássák, -ilyenkor szoktak nyujtózkodni, a tél nyomán elgémberedett tagjaikat -próbálgatván. S a füvek kitekintése is következik. A füvek kiütik a -fejüket a földből, megnézni, hogy milyen világ van, érdemes-e már kint -maradni. Ha érdemes, kint maradnak. Ha nem érdemes még, visszabujnak. -Ezt mind csupa csalafintaságból teszik. Az ember el sem képzelné, hogy -ezen apró csöppségek miféle furfangokat művelnek. Tréfálkoznak a -nagyobbik világító állattal. - -Mert mikor estenden a nagyobbik világító állat a föld szélén az -operenciás tengerbe aludni leszáll, s tekintetét utoljára ezen szép -hazai igaz földeinkre veti, még nyomát sem látja rajtuk e különféle -fűnépségeknek. Elszomorodva tér pihenni. S a furfangos füvek ezt -kilesik: távollétében előbujnak s reggelre kelve a világító nagy állat -láthatja, hogy zöldül a mező. A nagyobbik világító állat ilyenkor nevet -és nevettében könyvedzik. Nevetése a rózsapiros hajnal és könyvedzése a -szölid tavaszi harmat, amelynek barátságos kedvessége annyira -célirányos, hogy a felkelő kutya sem rázza le magáról. S a fák -megreszketnek örömükben. Ágaikat egymáshoz verik, s az ágak egymásnak -repesik: a tavasz istene jön. - -A fehér tél szomorú angyala már összeszedte a fátylát, távozásban van. -Menőben van. De még mentében (nem mente-bundában), ha lehet, öl, hogy -nyoma maradjon az emlékezetekben. A nagy világító állaton már nem vehet -erőt, mert azzal nem bír. Hatalmas állat az. A füvekkel és a fákkal sem -bír, mert már igen nagy bennük a megindulás. - -Ártó hatalmát ennélfogva az emberi állatokra terjeszti, amelyek -tudvalevőleg igen törékeny lények s könnyen pusztíthatók. A tél folyamán -rájuk küldi a sorvadásokat, továbbá azon fájdalmakat, amelyek -különféleképen járni és kelni szoktak a csontok haszontalan részeiben. -Ellenük reggelenkint petroleumot szokás inni, de nem mindíg használ. Az -ilyen ember fölöslegesen fogyasztja a világító olajat. - -Itt, ezen sötét mező egyik oldalán bizonyos nevezetű Kutásó Zombori -család lakik. Ugyan most nem lakik, hanem alszik, mert most az éjszaka -van. Amugy ugyan a mező túlsó oldalán szintén lakik egy familia, ez -Nyerges Kiséknek neveztetik. Valami sok beszélni való nincsen felőlük. -Épen csak úgy elvannak, mint a többi élők, hordván magukon az élet -terhét, ez azonban nem nagy virtus, mert szokás-mondás szerint minden -szamár maga tudja a terhit. - -Ez a két föld, a Kútásók és Nyergesek földje a régi emberek emlékezete -szerint is egymás mellett állott, mert a földek szokása, hogy helyükről -nem mozdulnak, csak a gazdák változnak. Itt azonban nem változtak. Egyik -szántotta a maga részét, a másik bevetette maggal a saját részét, tudta -mindenki, hogy a határa meddig tart, mert azt megmutatta a mesgyén álló -vadrózsabokor. - -E vadrózsabokorról valami túlságos sokat szintén nem lehet beszélni. Mit -tesz az ilyen? Olykor meghozza a maga együgyü kis virágait, de tövist -többet terem, mint virágot, ilyformán valóságos fészke az ártalmas -bogaraknak s más egyéb hernyóknak, mert a tövisek miatt nem bír utánuk -járni a madár. Ki szokás az ilyent dobni. Itt azonban nem dobták ki. Ez -volt a határ. Volt idő, hogy a két család között perpatvar, violencia és -egyéb lélekveszedelem volt, de a határ ügyében soha veszekedés nem -történhetett, mert annak a mikéntvalóságát mindíg, télen is, nyáron is -megmutatta a vadrózsabokor. Létezésének tisztán csak ez az értelme. - -Most azonban a két család között nincsen semmi baj és háborúságok már -régen nem történtek. Kútásó-Zomboriéknál egy lány van, Nyerges-Kiséknél -egy fiú van: ezek már apró gyermekkorukban is együtt fontak a bokor -alatt a vadrózsa leveléből, füvek virágából koszorút. - -Idővel növekedtek, az iskolába a tanító úr elébe is együtt jártak s -Ásóék Máriját Nyergesék Péterje gyakran védelmezte az utakon a kutyák -ellen, télen pedig előtte járta a havat, hogy az előbbhaladáshoz utat -csináljon neki. Mári olykor mondta neki: Pétör, úgy tisztöllek, mint a -szülő anyámat, tanító édös apámat. Pétör ilyenkor a lány szöszke fejére -tette a kezét. - -Ezek csakugyan így történtek, tagadni való nincsen rajtuk semmi, a Péter -fiú és a Mária leány egymás szeretetében növekedtek tovább is, s bárki -látta volna is őket, meg nem állhatta szó nélkül, mondván: de helyre egy -pár. - -Hát ez úgy is volt. S Kútásóék, valamint Nyerges Kisék családjában a -jövőbe vetett megnyugvás uralkodott, mert nyilvánvalónak tetszett, hogy -Péter majd elveszi Máriát. - -Ezen esetben a két birtok egybefolyna s akkor azután a határról akár ki -is lehetne dobatni a vadrózsabokrot. - -Elmélkedés. Jó volna nagyon, ha a világ ügyek úgy mennének a maguk -valóságában, ahogy azt az emberi elmék kifundálják, de nem mennek úgy. -Különféle elváltozások vannak. - -Történik, hogy a tél istene érzi, hogy a fölöttünk élő s egyedül -hatalmas öreg úr istennek nagyobbik világító állata már az erőnek -erejével jön. Tekintetének sugarai, amiket a földre leereszt, egyre -melegebbek. Nézésük súlya alatt a télisten fehér palástja a földi -mezőkön, réteken és tisztásokon egyre lappad, a dombokon megszakadozik -és rongyai láthatók. Télisten ilyenkor a hatalmának végét érzi, de -bosszura gondol s azt mondja magában: hej, majd megcsufollak én. -Ilyenkor a vén duzzogó elvonul, északi fagyos szeleit visszarakja a -zsákba, valósággal úgy mutatja magát, mint aki a létezését befejezte. A -nagy világító állat ennek örvend s minden reggel, amidőn napszámos -munkáját elvégezni fölkel, tekintetét egyre melegebben és szeretettel -veti a földre. Így történik, hogy az emberekről lemaradnak a subák, a -fejekből kihuzatnak a sapkák, a nyakravalók leoldatnak, a mellények -kigomboltatnak s mindazok, akik az ébredő föld illatával terhes mezőkön -a kenyér munkájával foglalatoskodnának, a nagy állat verőfényében -sütkéreznek. - -Akkor a tél haragos istene hirtelen rajtuk üt és mérges téli szeleit a -zsákból kiereszti. Az ám. Ez veszedelmes. A szelek mértéktelenül -száguldanak s a torkokra és mellekre csavarodnak. - -– Majd adok én nektek rózsabokrot – mondja a téli isten és Nyerges-Kisék -felnőtt Péter fiára ártó kigyóival olykép csavarodik, hogy az -rettentőség. A fájások ilyenkor a mellben támadnak, onnan azután -haladnak szerteszéjjel. Nem valami nagyon gyorsan ugyan. A téli isten -már meg is halt, de halódó állapotában már tudta, hogy ő a Péter -legényfiut viszi magával. Tavasz végére jelentkezni fog nála odaát a -nagy sötétségek és némaságok helyein, a csontok boltjának bús födele -alatt. - -Hát ami csakugyan úgy van: az csakugyan úgy van. A Péter melléből -eleinte csak vakkantgatott, de azután ugatni kezdett a halál kutyája. -Nem lehet mondani, hogy ne gyógyították volna, mert gyógyították, bár -hiszen hiábavaló ilyenkor már az ilyesmi. Némelyek mondták, hogy az úton -rontásba hágott s az egész baj ettől való volna. De hát ez értelmetlen -beszéd, mert a rontás egészen más, az másnemű dolog, csak különös -esetekben adódik elő s ellenében akkor is lehet orvossággal élni, ha -különben az ember még idejekorán észrevette magát. Látható, hogy itt nem -így van az eset: felsőbb hatalom tette rá súlyos balkezét a legényre, -itt csak még felsőbb hatalom segíthet. Átjött a tanyába a Mária leányzó -is, s bár nem a szemével, hanem a szíve melegével nézte a Pétert, már -itt még ő sem segíthetett. A nagyobbik világító állat istentől való -melegsége elé kell terjeszteni a legényt s mert maga is szegény esendő -létére úgy kívánta: a tanya napos oldalán, a vadrózsabokor felé, ünneplő -fehér selyemszőrű subában oda is terjesztették. - -A nagyobbik állat az Ég csodálatos és hihetetlen melegségével kelt föl a -messzi tengerekből e napon. Tekintete Péterre úgy sütött, mint a -valóságos és igaz szeretés. Elhalt jószág a birka már akkor, amikor suba -van varrva belőle, de még az is nyujtotta szőrszálaiból való kezefejeit -a nagyobbik égi állat felé, mondván: Hálával emelkedünk hozzád, akit -fényességedben és langyos tüzedben az úr küldött. - -Ez így volt csaknem egész napon át: a világító állat le nem vette a -szemét Péterről s estenden, mikor távozóban a tanya sarkán bucsuzott, -piros sugarakat özönnel küldött reá. Távozása után a semjékek felől -azonnal a hideg levegők kezdenek áramlani, a legényt be akarták vinni az -ártalmas helyről, de a legény magától fölkelt és járt, a subát is vitte -magával a házba. Ott újra lepihent s utána, a jobbuláson örvendezve más -mindenek is lepihentek, kivéve a kutyát, melynek szolgálata most -kezdődött s ki is a tanya sarkáról az esti csöndben azonnal híradással -volt a többi ösmerős kutyáknak, mondván közönséges kutyai nyelven: -nincsen semmi baj, mert jobban van a legényfiú. - -A kutyán kívül csak az anyamacska volt ébren, aki is apró -növendékgyermekeit ilyenkor iskoláztatja a mezei egerészet tárgyában. A -kisebbik világító állat, a hideg fehérszemű, sztrájkolhatott valahol, -mert nem jött fel az égre, a kisebb állatok közül szolgálatra -jelentkezett a göncölszekér, a fiastyúk, a kaszás csillag, továbbá az -esthajnali, de azok is csak pislogtak, mígnem egy bikaborjú formájú -felhő eltakarta valamennyit. - -Ezen időben történt, hogy az alvó házból a szerelemnek erejére -támaszkodva kijött a legény, megkereste az ásót és az ásóval elhaladt a -vadrózsabokorig. A bokorra nézett. A bokor aludt. Ásóval tehát kiemelte -a földből, a lyukat betemette s a mező törekjét ráhányta, hogy a helye -se lássék. Azután a bokrot hozta magával, elhozta vagy hétszáz jó -lépésnyire, ott megint elültette, gödrét rendbe szedte, hogy senki a -bokor éji utazását észre ne vehesse. - -A haldokló vőlegény így a földben az élő mennyasszonynak hozományt -tévén, hazament csendben, a subába belefeküdt, s mikor a többi nép -hajnalkor reggelre kelt, látták csak, hogy meghalt volna. - -A nagyobbik világító állat is felkelt nemsokára s már ahogy tekintetével -legelsőbb elönté a határt, látta, hogy a vadrózsabokorral mi történt. -Látta, de nem szólt semmit. Sőt intézkedett, hogy melegségeiből ne essen -most túlságosan sok erre az új ültetvényre, amely úgyis a földből, a -halottnak égő szerelme tüzéből nyeri fogantatását. Valóban, nem szólt -semmit, csak annyit mondott: mennyi bolondság, mennyi bolondság. S -tovább ment a dolga után, mert Csáky Szilveszteréknél egy kis fekete -birka volt a ház háta mögé már elébe terjesztve: hogy hátha szép szölíd -fényességeivel azt életre bírná kelteni… - - - - -Szirtesek a partok. - -A templom nevenapján nem volt hideg, pedig Miklós napjára esik a templom -nevenapja. Más esztendőben már ilyenkor szigorú hidegek szoktak lenni, a -hajók a vízről mind eltakarodnak és nagy jégtáblák zajlanak. Lehet -ugyan, hogy még majd idővel összefagynak a vízből a nagy jegek, de ez -nem bizonyos. Tavaly kemény tél volt, hát kétszer egymásután talán csak -nem lesz. Nem is szokott, bármit beszéljen a kalendárium s mindazon -egyéb tudósok, akik jövendölésekkel foglalkoznak. Nem sokat lehet az -ilyesmire adni, mert a táltosok ideje letelt s egyre ritkábban születnek -olyan emberek, akiknek két sor foguk van alul. (Olyan, akinek felül is -két sor foga nőtt volna, sohasem volt, mert minek volna az ilyen ember.) -A vadliba még éjszakánkint igen csak röpdös a magasban a víz fölött s ha -a város fölé ér, oktalan módon kiáltoz. Napfény is van s a sündisznó sem -ment még el aludni, mert homokásás közben még nem található. Tegnapelőtt -szivárvány volt, a légy némely része is föltámadt e csudálatos téli -időben, sőt olykor mintha hallani lehetne a szúnyog szárnyának halk -zizzenését. Bár csak az esti órákban. Továbbá – látnivaló – a kutya -szőre sem vastagodik s a holdnak olykor, különösen fölszállat idején, -olyan piros fényességei vannak, mint Péter Pálkor. - -– Ez jó világ – véli Szűcs Pál – mert most éppen olyan meleg van -odakint, mint idebent. - -Ez ritkán fordul elő, mert rendszerint hol kint van hidegebb, hol bent -van hűvösebb. A hajózatra ennélfogva most igen alkalmatos idő van. Talán -abba sem kell hagyni az egész télen. - -– Ugyan – mondja Kopasz József kormányos – huszonnégy vagy negyvennyolc, -aztán itt a hideg. - -Baráczius Ferenc öreg vízi ember, így a parton állván, néz. Néz maga -elé, néz a vízre. Azután a fűzfákra a töltés alatt, azután arra a -mindenféle paréjra, amelyeknek a magvait a messzi hegyek közűl még a -Maros sebes vize sodorja idáig a meleges iszapba, hol is ezen csekély -értetlenek a fölöttünk élő és egyedül hatalmas Isten úri kegyelméből -életre fakadnak. Baráczius ezeket is nézi, hervadottságukat vagy -életrekeltüket mérlegeli. Az égre is fölnéz, amely borús és fölleges, -amit hiszen mindennap nézni szokott, mert minden hajnalban kelő ember, -amint az ajtóból az udvarra kilép, tekintetét elsősorban az égre veti. -Nem tagadható, hogy a szelek járása is tanulmányozást igényel, valamint -a hold hosszabb időn át, éjjelenkint észlelendő. Továbbá vannak dolgok, -amiket nem tud senki megmondani, hogy miért és hogyan vannak, de az -bizonyos, hogy vannak. Vannak esetek, hogy a hajó oldalán a víz fölfelé -folyik s vannak esetek, hogy a hajóról a tyúk minden ok nélkül a vízbe -ugrik, úszni sem tudván. A hajói tyúk más, mint a parti tyúk, mert -amannak homokban való fürdéshez módja nem lévén, természetében és -lelkében másformává alakul. Egészen hasonló állat a hajói kutya, amely a -gőzhajókkal tart állandó háborúságot s leginkább házasság nélkül való -életre kárhoztatva lévén, életét a komolyabb fajtájú elmélkedések között -tölti. Ki gondolná, pedig valóságos dolog, hogy az olaj, amely a hajó -csárdájában a Mária-kép előtt kis edényben ég, bár egyazon üvegből -öntötték, néha szépen világol, néha serceg, míg olykor füstöl, a -szentképből fekete Máriát ily módon készítvén. A pók is különös, a -nagypók, különösen, amidőn születendő fiait még a tulajdon testén -viseli: ez az állat ilyenkor különösen mélyreható gondolkodásokba -látszik keveredve lenni. - -Baráczius Ferenc hallgat, a többiek is hallgatnak, illő tisztelettel. -Gondolkozásokat zavarni nem alkalmas, nem is célszerű. Ferenc egyszer -csak azt mondja: - -– Hideg lössz… - -– Úgy-e mondtam? – fakad ki diadalmasan Nagy Feczó Gergely. - -– De – mondja Baráczius Ferenc. - -– De… – mondják az emberek. - -– De – mondja Baráczius Ferenc öreg hajós – olyan hideg a télön nem -lössz, hogy hajózat ne lögyön. Aki akar, möhet. - -A mondott dolgoknak a szerint van különböző értelme, hogy a mondott -dolgokat ki mondja. A kimondott mondás Barácziusnál másként -magyarázandó, mintha Nagy Feczó Gergely mondta volna. Tehát: hideg -lössz. - -No jó. Ennyit úgyis tudunk, tél elején állván. De: Olyan hideg nem -lössz, hogy hajózat ne lögyön. Értsd meg, embertárs, jó barát és testi -vér. A hajózat más, mint a többi utazás. Ha hideg van, úgy megfagy a -vizes kötél, hogy az semmire sem szolgál alkalmatosan. A hajós a subát -csak arra használhatja, hogy alvásban belefekszik. Nappal nem mozoghat -benne, mert dolgaihoz, tevés-vevéseihez fürgeségek kivántatnak. Másként -baj történik. Nehéz ruhákban elcsúszik s leesik a hajóról a vízbe. És a -nehéz ruhák vízzel hirtelen teleszívódván, elmerül végképp, hiába -csáklyáznak utána. - -A hidegségnek másik baja pedig a jég. Ha nagy tömegekben úszik lefelé, -nem lehet ellene haladni. Szörnyű hatalmukkal mindent elsodornak és -oldalt vetnek. Ha nem volna igaz, talán el sem lehetne hinni, hogy ezek -az úszó jegek, amik csak megfagyott vízdarabok, nagy, nehéz vasláncokat -és drótból fonott vastag hajóköteleket úgy tépnek széjjel, mint gyermek -a szalmaszálat. - -Azonban, ha Baráczius mondja, hogy lehet hajózni, akkor csak előre. -Télen át úgyis sok a munkátlanság, keresni nem lehet, de azért a kis -házakban lakó kis családok akkor is csakúgy megkivánják a kenyeret, mint -nyáron. S aki élelmet, meg tüzelőfát nem tud télire adni a kis -családjának, annak a sorsa szívszaggató. A pénzt keresni alkalmatos -mindíg – azonban ehez Baráczius jóslata nem elég. Rácok kellenek ide, -akik lovaikkal a hajót fölfelé vontassák odáig, ahonnan a homokot -szállítani lehet. A túlsó partra szoktak a lovaikkal kidöcögni ezek a -rácok, de ezúttal egy sincsen ott. Legalább nem látszanak. - -Most kezdődik aztán a verseny. Lesni, hogy mikor mutatkozik a Stévó, a -Péró vagy a Pájó. Ha mind a három jön, nagyon jó. De ha csak egy jön, -akkor csak egy hajó indulhat. Amiből megint az következik, hogy csak egy -hajó legénysége kereshet. S az emberek, akik egyébként jó barátok, a -kenyérharcban versenytársakká válnak. A hajók az innenső oldalon vannak. -A rác a lovaival csak a túlsón jelentkezik. Hát lesni kell. Lesik a -parton vagy a parti korcsmában. Szalad be egyszer a korcsmába a Balog -Pista: - -– Ladikba, embörök, gyün a rác. - -A hajók legénysége ladikba ugrál. Aki előbb ér át a kötéllel, amelyen -majd a hajót áthúzzák, az egyezkedik a ráccal. A verseny veszedelmes, -mert némelyiknek a korcsmai várakozásában már megártott az ital s ahogy -a partról az ingatag csónakba ugrik, majd kibillen belőle a vízbe. - -A Balog Pistáék legelőbb érnek át: ott van három ló, de a Péró rácnak -csak a fia van ott, valami tizenkétéves gyerek. - -– Hát az apád? - -– Otthon – mondja a gyerek. - -– Az ördög vigye el. Hát miért nem maga van itt? - -– Beteg, fekszik – mondja megint szomorúan a gyerek. - -– Hát aztán te mit akarsz itt a lovakkal? - -– Fuvart keresek. - -Fuvart. Egy tizenkétéves gyerek. Nevetséges volna, ha olyan szomorú nem -volna, hogy a Péro fekszik s ez az apró gyerek kénytelen a beteg apjára -keresni. Elég hidegecske van, a gyerek reszket rongyaiban s félve néz a -magyarokra, hogy kap-e tőlük fuvart, nem kergetik-e el. - -– A fene egye meg ezt a világot – mondja elkeseredve Felföldi János öreg -hajóslegény. – Én is dolgoztam az apámmal tizenkétesztendős koromban, de -így már csak mégse eresztött volna el három lóval ilyen időben. - -Balog Pista ránt egyet a vállán: - -– Az ő dolguk – mondja. – De hát föl bírja-e ez a gyerök húzatni a hajót -a második fövenyig, mert az első víz alatt van? - -A gyemek reménykedve, félve szól: - -– Fel, fel. Voltam már. Apámmal. Voltam, tudok otan járás. Apámmal tudok -otan járás én. - -A hajósok összenéznek. A gyerek szemében megcsillan a köny. - -– Apám nagyon beteg, – szepegi. – Anyám küldte engem keresni fuvar. Nem -van pénz házba. - -– Az ördög bújjon belétök – gondolja Felföldi János – minek házasodtok -ilyen világba. (Ő maga ugyanis agglegény lévén.) - -– Hát induljunk no – véli Savanya Pál. – De ha ezt a gyerököt leüti a -partról a kötél, ki felel érte? - -– Oh – repesi a gyermek örömmel – engem nem leüt kötél. Én tudom járás -otan. - -No jó. A hajót áthúzzák, a lovakat a kötél elé kötik, Balog Pista a -kormányhoz áll, a többi ember, ahol csekély a víz, csáklyával tolja a -hajót, segitvén így a húzásban a gyerek lovainak. A gyerek megy -rendesen. A kötelet átveti ott, ahol kell, a lovakat szólongatja, -haladnak is. - -– No nézd, – mondja Balog Pista, kedvtelve nézvén a kormány mellől a -partra – miből lesz a tollas egér? - -– Jó, jó, mormogja Felföldi – akivel oldottál, avval köss. Nem tudom, -avval kötünk-e ma ki, akivel eloldottuk a partról az edényt. - -Azonban rendben megy minden. A gyerek ügyeskedik. Az egyik „Haó!“-ra -rendesen megáll, a másik „Haó!“-ra rendesen megindul. Az út ugyan nem -jó. A vizecskének kicsit erős a sebje. A szél is szemközt jár. S -következnek a szirtes partok. A jó reggelit néki – gondolja Felföldi – -akivel oldottál, avval köss, vigyázz… - -A felső kabátot leveti. - -– Kendnek melege van? – kérdezi Savanya. – Tán pálinkával fütötte be -kend a kályhát? - -– Hallgass, – mondja Felföldi s néz a partra. - -Nézhet. Az ember meg a ló eszes állat. A hajóhuzó ló tudja, hogy mi az a -szirt. Az ember is tudja s egyik is, másik is beljebb húzódik haladás -közben. De a gyerek még nem ember, az ezt nem tudja. Pedig épp itt a -kötelet is emelgetni kell. A gyerek szalad, fut, igyekezik, hogyne, -mikor a májkója azért küldte, hogy pénzt vigyen haza. Egészen a -homokszirt szélén fut. - -– Ahun a! – kiáltja Felföldi – az apád teremtésit. - -Csak egy kétségbeesett sikoltás hallatszik, s ahogy mindenek -odatekintenének, láthatják, hogy a fiú alatt a szirt széle leszakadt s -esik a fiú a magasból bele a vízbe, az ostorral a kezében. A szirtes -part alatt örvény van, forgatag, úgy hívják azt, hogy limány. Hát abból -ugyan elevenen nem kerülne elő a gyermek, ha a hosszú csáklyával -Felföldi a vízbe nem ugrik. Nézhetik a hajóból, hogy mit csinál, mert a -lovak okosak, a lovak tudják, hogy valami baj történt: a lovak a parton -megálltak. A csáklya bolond eszköz. Annak a kampójával el lehet találni -a víz alatt vergődő ember ruháját, hogy beleakad, de hegyével ugyanakkor -keresztül is lehet szúrni a halállal ott lent viaskodót, hogy hamarább -érjen a másvilágra. De a csáklyakezelés egyszerű és mérges túdosa nem -szúrja vele keresztül a gyereket, kanem a ruháját találja el a kampóval -s a halak országából magához húzza, vállára emeli s lábalja vele a vizet -a hajóig. A gyerek hamar föleszmél, mert nem sok ideig volt oda alá. - -– Az enyim lovak? – kérdezi, ahogy kinyitja a szemeit. - -Savanya a vasmacskát veti ki, hogy a lovakat szintén ne rántsa a -szirtről a vízbe a hajó s azt mondja: - -– Ördög bújjon a lovadba, mit törődsz velük? - -Balog Pista kihozza a hajó-gulibából a subáját. Ócska ugyan, de jó lesz -azért a gyereket beletakarni. - -Azt mondja Felföldi: - -– Adjátok rá az én felöltőmet, aztán fektessétök le a gulibába. A subát -adjátok ide neköm, majd hajtom a lovakat. - -A többi értetlenül néz rá: - -– Kend? a lovakat? - -Mert ez hihetetlen. Hajós létire? Kocsisság? - -– Hát – mondja sötéten Felföldi – hát csak nem mögyünk szégyönszömre -haza? - -Már menne is kifelé a partra, azután az eszibe jut valami s elneveti -magát: - -– Az ördög bújjon a kölkibe! Hát még most is a keziben van az ustor. - - - - -Rágyújtás. - -A munkához való pipa rövid készség, ellenben a tisztán csak időtöltésből -való füstöléshez hosszabb szárú pipa is használható. Nem nagyon -hosszúszárú, hanem csak amennyi az embert megilleti. Ez vasárnap délután -nagyon alkalmas, ha otthon a karosszékbe, illetve magyarul mondva, a -gondolkodó székbe helyezkedik az ember s csendes terveket csinál -affelől, hogy a jövő héten milyen munkába fog, melyik napon megy ki a -paprikaföldre s melyik napon kellene herét kaszálni, mert a lovak -mostanában nagyon étkesek, kiheverték az étvágytalanság betegségét, -pedig a Kalszbád fővárosában sem voltak, ahova az urak szoktak járni. - -De ezúttal nem a gondolkodószékbe ül János, mert nem is rávaló az idő, -hétköznap estefelé lévén. Csak az előbb jött haza a földből, vacsora -ideje még nincsen, a nap pedig délután ugyan jól odabámult a dolgozó -Jánosra, tehát egy kis bor szoldával igen elférne. - -Tehát gondolja a katonaviselt János: Direkció Fekete Tóth Mihály, a -bormérő. Nem is messze van ugyan. El kell menni oda. János a hosszabb -szárú pipát viszi, meg a dohányzacskót. Az acskót a zsebben, a pipát -ellenben kézben forgatva. Ez a külvárosi útcán lassan, sétálva haladó -Jánosnak tekintélyt kölcsönöz. - -Fekete Tóthéknál csendes hely van. Hétköznap nem igen van más vendég -ott, mint csak maga a gazda, mert az állóvendég hamar odább halad. Tóth -Fekete ráér a hivatalában egész nap különféle rendeket tartani az üvegek -és a poharak között. Közben kinéz az ablakon, ha kocsi zörög el előtte -az út porában. Nagy Zakar alsószomszéd alighanem új kamrát épít, mert -téglát hordat, de csak afféle olcsót. Török Péteréknél nagybeteg lehet -az asszony, mert kétszer is végigment az útcán a doktor kocsija, Barna -Andráséknál mostanában nem nagyon sok pénz lehet a házban, mert a -tüzelni való fát talicskában viszik a boltostól. Az útca eseményeit így -le lehet olvasni az ablakból anélkül, hogy a hivatalát csak egy lépésre -is otthogyná az ember. - -– Adjon Isten jó estét, – köszönt be János az ajtón. - -– Jó… – Mondja Tóth Fekete, mert ő szűkszavú ember. Irgalmatlan vastag -hangja van neki, ha ő azon félannyit beszél is, mint más, már -kétannyinak látszik. Ennélfogva nem igen szól semmit. - -– Hát majd egy pohár bort, – véli János. - -Tóth Fekete a bort a zöldmázas kancsóból a pohárba önti. Többet öntött, -azért egy keveset visszaönt a kancsóba. A poharat az ablak felé tartva, -látja, hogy sokat öntött vissza. Ismét önt tehát hozzá a kancsóból s -most kedvtelve látja, hogy az arány tökéletes, mert még szódavizet is -kell föcskendezni a pohárba. - -A vegyi folyamat így elvégeztetvén. Tóth Fekete a pohárral a kezében a -söntés elől méltóságteljesen kifordul s nézi, hogy hova ült le János. - -Hogy azután elébe tenné a poharat. De János még nem ült le. Tóth Fekete -vár egy darabig, de mert a helyzet nem változik, egyik asztalhoz -közeleg, a poharat ráteszi, ő maga pedig ismét megy az ajtó-ablakhoz, -hogy az útca napi történetének valamely kiváló eseményét szemlélni el ne -mulassza. - -János a széket elhúzza az asztaltól s ráül. Kis hörpintést nyel a -borból. Jól van elkászolítva, mondható. - -– Haj, haj – mondja – nahát… - -Ez a kijelentés most már a dohányzásra vonatkozik. Egy kis füstöt kell -itten csinálni, amely az asztal fölött szeliden legelne, mint a nyáj. -Nem lehet enélkül el lenni. János elsősorban a dohányzacskót veszi elő, -ami nem kis fáradságba kerül. Szép, nagy, termetes zacskó, amely alig -fér a zsebbe s így alig jön ki belőle. Két kézzel kell előszólítani -onnan. - -A zacskót János kicsavarja, mert a nyakát kell annak kicsavarni. Így -szépen szétborul, sallangjai szerteállanak. Némely sallangon -értéktárgyak mutatkoznak, pipaszurkáló, továbbá csiholó acél. Ez azonban -már régi szerszám, használaton kívül van, csak becsületből őriztetik, -mint a régi szolga. - -János a kibontott zacskót az asztalra helyezvén, fejjel föléje hajol, az -orrát szinte beledugja s a dohány illatából mély lélekzetet szed magába. - -– Aztán még ez se dohány? – kérdezi hangosan. - -De Tóth Fekete nem szól semmit. Ugylátszik, ma épen nem kívánja a -beszédbe való elegyedést. Lehet, hogy összeveszett az asszonnyal, vagy -levelet kapott a fiától, aki a Pesten tanul. A levél mindíg veszedelem. -Akinek nincsen baja, nem küld levelet. - -János megint kortyant s ezen igazságokon elgondolkozik. Mert ami igaz, -az igaz. Azonban gyere csak ide pipa. - -János ránéz. - -A csutorát a szájába veszi s belefúj. A nyelvével pattogtat a csutora -végén. Ha a csutora azt mondja: sz–sz–sz, akkor baj van. Ha azt mondja: -hup–hup–hup, akkor rendben van minden és örömében sírva könnyezhet -minden igaz ember egy ilyen valóságos pipa láttán. - -A pipa eleinte azt mondja: sz–sz–sz. - -– Ejnye – mondja János – ugyan él-e még, aki csinált? Bújjon bele az -ördög. - -Jobban belefúj. Mint a rezesbandánál szokás a nagy trombitába. Tóth -Fekete odanéz, de nem szól. Csak gondolja magában: dagad a pofaszíjja. - -Gúnyolódók véleményeire nem kell azonban adni semmit, mert akkor sohasem -megyünk semmire. János fúj a pipába kegyetlen. Valami kirepül belőle, -azontúl a pipa azt mondja: tup–tup–tup. - -– No, – véli János – csak nem veszünk mink össze. - -A kisujj működése következik. Vannak balgatag emberek, akik a pipa -belsejét bicskával kaparják és szúrkálják, ami gyakran kényelmetlen -meglepetésekre ad okot, mert a pipa a makjánál kilyukad. Jóérzésű ember, -aki tart valamit a pipájára, a kiskörme ujjával, másként mondva a -kisujja körmével hatol a pipa kráterébe, hogy benne tisztálkodást -végezzen. Ez lassú s komoly munka. A körömnek a pipa minden oldalán le -kell csúsznia, teszem azt például, mikor a kubikosok készen vannak a -gödörrel s ásókkal az oldalait tisztogatják egyenesre fölülről lefelé. A -pipa, az állam hasznának ezen kiváló égető kemencéje ily módon tisztul s -oldalairól a fölösleges anyagok a köröm működése nyomán a pipa aljára, a -makkba hullanak. - -Ezúttal a további munka abban áll, hogy a pipa és a szár egymástól -elválasztatik. János a szárat jobb kézzel marokra fogja, ujjainak -azonban ezért szabad tér marad a további működésre. Ami ujja már most -csak maradt, az mind a pipát fogja, azt az alsó végével a szájához -emelvén. - -János előbb levegővel teleszívja a tüdejét megint. - -– Engödelmet kérök, – mondja, befelé szíva a szót, pedig senkisem ül az -asztalnál, dehát ez már szokásos s ki mit már megszokott, ne tegyen le -arról ez világi életében, különösen ha amúgy is tiszteletadásról van -szó. - -Azután a pipába belefúj. - -– Sss–sup–sup–sup, – mondja a pipa s minden bele nem tartozó anyag -kirepül belőle s éppen azért szokás engödelmet kérni, hogy ha valakit -ezen lövedékek találnak, azt zokon ne vegye. - -Szár és pipa ismét egybekerülnek. - -A pipát jobbkézzel János beleállítja, olyképp, hogy ha a pipa hajó -volna, a dohány meg víz, a pipa most megmerülne a dohányban és -elsűlyedne. Így azonban nem sülyed el, sőt a dohány csak úgy megy belé, -hogy János az egyébként lenézett balkéz mutatóujjával belekaparássza. - -De a kaparászás nem állandó. Időnkint azt abban kell hagyni tömés -szempontjából. A jó gyújtat dohány a pipában a tömést éppen úgy -megkívánja, mint a liba. Míg azonban a dohány belekaparászása a balkéz -mutató ujjával történik, a tömést nagy általánosságban a középső ujj -végezi. János e tekintetben kivétel, mert a János balkeze középső ujját -a malac még kicsi korában kettéharapta, így Jánosnál a tömésre a -nevetlen ujj van hívatva. - -Úgy leginkább, ha félig van dohánnyal a pipa, akkor történik a tömés. -Most újból belekaparászás s ismét tömés, János néha hörpent s fokozott -elővigyázattal tömköd, míg a pipa dohánnyal megtelik. Ez időben újból -tömködés. Tudomány ez, bárki bármit beszéljen. A tömésnek úgy kell -történnie, hogy a szívás levegője azon értelmesen haladjon át: nagyon -friss és könnyű ne legyen, ellenben kemény szívások, úgynevezett -szipákolások se fordulhassanak elő. - -Ha ezeknek tekintetbevételével egy megtömött pipát kedvtelve tart maga -elé az ember, mint a János is, nem lehet valóságos pipás az, aki erre ne -mondaná, hogy: - -– No, ez már csakugyan egy rendes gyújtat dohány. - -Ez most már teljesen jó volna, ha nem volnának tökéletlenek az emberek. -De az emberek azok. Egyik rész azért tökéletlen, mert nem végzi rendesen -a munkát. A másik rész azért tökéletlen, mert mindent jobban akarna -csinálni, mint kellene. - -János olvasva is ezen utóbbiak közé sorozható, mert bár a készség most -már tökéletesen rendben van, János még csak most fog hozzá, hogy a -pipában tartózkodó dohánynak fészket csináljon. - -Hallhatatlan dolog ilyesmi a gyufakorszakban. Miről jó az, manapság, -fészket csinálni? De hát hiába, ez szokás, ez tradició, ez a pipázás -régi erkölcsei közé tartozik s eredete a csiholás idejébe esik vissza. -Szóval a taplókorszak maradványa. Mert akkor igenis szükséges volt a -dohány tetején a fészekcsinálás a tüzes tapló részére. Azt megkívánta a -bükkfatapló is, az ürömtapló is. Nem volt köztük személyválogatás. - -– No, mondja János elégedetten és a szájába veszi a csutorát. - -Gyufatartó van az asztalon, de kissé távolosabban fekszik. Azt közelebb -húzza, mínt a következő hadműveletek alapját. Kihúz belőle egy szálat. -Pirosszárú, sárgafejű gyúfa. Jó gyúfa szokott az ilyen lenni, – ha jól -van megcsinálva. János végighúzza a porcellántartó recés oldalán, a -gyufa egy kicsit ég, de mire János az égő fát a pipáig elszállítaná, -elalszik. Hármat is kivesz most és megvizsgálja a fejüket. Mert ez -megint olyan dolog, hogy a nagyon kicsi fej sem jó, a nagyon nagy se. - -Mondják, hogy a gyufából rendszerint a harmadik szokott az lenni, -amelyikkel rágyujt az ember, ennélfogva mindjárt elsőnek a harmadikat -kellene eltalálni. De ez nem mindíg sikerül, mert a gyúfa amúgy is igen -kiismerhetetlen állat. A szegedi gyúfát Temesváron használják, a -temesvárit Gyulán, a gyulait Selmecbányán, a selmecit Szegeden. Szóval -egyik sem próféta a tulajdon hazájában. Húzásuk van nekik, mint csendes -nyári estéken a réti vízen a vadkacsáknak szokott. Tanulmányozni kellene -már egyszer ezt is, mint a madárvonulást. - -A másik gyúfa, a harmadik gyúfa sem sikerül. A negyedik azonban szépen -ég s János barna arcára egy rézbőrű indiánus színét veti. János viszi a -gyúfát a pipához és fokozottan szíl. Mondják ugyan úgy is, hogy szív, de -Jánosék úgy mondják, hogy szíl. Így legalább a szó nem egyez. A dohány -tüzet fogott s János a szájából kékes füstöket fú a levegőbe. - -Ez kéjes érzés. János a pipát kiveszi a szájából és nézi a parazsoló -dohányt. Tisztességes szűzdohány ugyanis ilyenkor kidudorodik a pipából. -Mint mondani szokás: keresi a fináncot. Mikor János ezt a látványt -kiélvezi, a hüvelykújjával lenyomja a dohányt. Az ezen elnyomási -törekvésekre azzal felel, hogy kialszik. - -– Hejnye, – véli János – tán az ördög bújt beléd? - -A gyújtási kísérletekben János szerencsétlen ezúttal, mert csak az -ötödik gyufa fogja meg. Az örökös sercegések Tóth Fekete figyelmét is -felköltik, ki is az ablaktól félig elfordulván, komoran nézi Jánost, aki -az ő vagyonát ily példátlan módon pazarolja. - -No de most már ég a pipa vídáman. Ez Jánost arra indítja, hogy beszédbe -kezdjen. Tóth Fekete ugyan nem felel neki semmit, de ő csak beszél. -Hogy: ha hat napig nem lesz eső, beleüthet az istennyila a kukoricába. -Továbbá aszondják, hogy a burkusok meg a franciák már megint hadakozásba -vannak elegyedve. Még továbbá, hogy Tápé alatt annyira megapadt a Tisza, -hogy a süvöltő kidugta a fejit a vízből. Ez a Süvöltő az a kísértet, aki -a hajósokat, halászokat, lóúsztatókat lehúzza a víz fenekére. - -A dohány a pipában eközben feletájig leér, de mert a szónokló János nem -szívja elegendőképpen, ismét kialszik belőle a tűz. - -– Hej, – feddi János, – a szél hordja el a hajadat. - -Ez kemény kívánság, mert az akasztott ember haját szokta a szél -elhordogatni a régi jó időben, amikor az akasztott ember addig lógott a -fán, amig le nem szakadt a láncról. Mert a kötélről másnap már láncra -tette át a hóher, a kötelet eladván orvosságul. Igen hasznos volt -torokgyík ellen. - -Félpipánál a rágyújtás nem úgy van, hogy a pipát talán egyenesen -tartanák. Ilyenkor a gyúfa áll egyenesen, a pipa szelíden oldalra fordul -s a láng beleszívandó. Az első szál nem sikerül. János beledugja a -pipába, hogy majd a második gyúfa tüzének segít. A második sem sikerül, -a jó reggelét neki. János azt is beledugja a pipába. Jön a harmadik -gyúfa, a negyedik gyúfa, jönne az ötödik is, de Tóth Fekete az -ajtóablaktól komoran megindul. Elmegy a söntésig, ahol egy kis asztalon -a tulajdon dohányos-szitáját tartja. Azt szó nélkül János asztaláig -elviszi, leteszi, a gyufatartót pedig fölmarkolja és elviszi a -kisasztalra. - -– Ne te ne! – kiált föl János, csodálkozva. – Hát kend? - -– Hát én? – gordonkázik mély hangján Tóth Fekete. – Hát én! - -– Hát mért viszi kend el a gyúfát? – méltatlankodik János. - -– Hát – bődül Fekete Tóth – azért hoztam helyötte dohányt. Inkább adok -kendnek ingyen dohányt, de ingyen gyúfát nem adok, mert kend több gyúfát -prédál, mint dohányt. - -János erre mérgesen kicsap egy hatost az asztalra s megy. Az ajtót -egészen kitárja, úgy lép át rajta. A lépcsőn visszafordul: - -– No, – mondja – hallja kend. Ide se gyüvök többet. - -Tóth Fekete tudvalevőleg lovaskatona volt, minélfogva huszáros zsebje -van a nadrágján. A balkezét mindíg ebben a zsebben tartja, van benne két -régi négykrajcáros, egy Mária-húszas, három Libertás-pénz, ezeket szokta -csörgetni vele. A balkéz lassan és óvatosan kihúzódik a zsebből, egészen -addig, hogy a mutatóujj a szabad levegőre juthat. A mutatóujj meredten -mutat a zsebszélről az ajtóra. Tóth Fekete a János fenyegető szavára -elütőleg dörgi: - -– Leginkább tögye kend be az ajtót, mert így nagyon luftos az ájer… - - - - -Juhászok meg bürgék. - -Ami a juhászt illetné, nem lehet mondani, hogy a juhász valami -különösebben tudományos ember volna. Már úgy könyvek tekintetében. Nem -igen jár iskolába ugyanis. Ha járt is valaha valahol egy keveset, azt is -elfelejti. De nem igen szoktak járni. A juhászat mestersége olyan külön -tudomány, hogy azt már gyermekség éveiben kell tanulni s kétféle -iskolába egy időben nem járhat egy ember. És nem is való mindenki oda. -Olyan ember, aki szereti az ágyat, ne menjen erre a foglalkozásra, mert -tudvalevő s a nóta is mondja, hogy a juhász ritkán hál ágyon. Legfeljebb -télen, mikor ártatlan és gyenge jószágaival a havak és hidegek elől -fedett helyre kénytelen takarodni. Tavasztól őszig azonban a mezők -fűveiből veti neki ágyat az isten, ugyan az sem valami különös ágy, mert -a birkát leginkább csak olyan kopár legelőre eresztik, ahol már más -állat nem élhet. - -Ezen a mezőn van együtt az állataival hónapszámra a juhász. Legfeljebb a -kutyájával beszélhet, meg a szamarával. A szamár tudós és komoly állat, -de a beszédre felelni nem tud, bár lehet, hogy ha tudna beszélni, akkor -sem felelne, mert tudott igazság, hogy: sok beszéd szögénység. A juhász -így aztán csendes, szótalan és elmélkedő életet él. Nézi a mezőt, a -bürgét, az eget s mindannyinak kitapasztalja a sajátságait anélkül, hogy -azt valakivel közölné. Ha tudna írni s nem tartaná a papirosra való -betüvetést úri huncutságnak, valami nagyon alkalmas könyvet írhatna. De -ő csak a botra való rovást ismeri. Ez az egyetlen olyan okmány, amelyet -nem lehet meghamisítani, mert a kettéhasított botnak egyik fele a -gazdánál, a másik fele a juhásznál van: arról törölni, ahoz hozzáírni -csak akkor lehet, ha a bot két felét ketten közös akarattal összeteszik. - -Szóbeszéd akkor sem történik, mert minek. A hallgatagság az okos dolog. -Van eset rá, hogy a szikes mezőkön legelés közben két juhnyáj összeér s -az egyik juhász üdvözlésképp azt mondja a másiknak: Eső lössz. - -Ez reggel van s a másik juhász csak úgy délelőtt-tájban feleli rá: - -– Vagy hó. - -Elmélkedések következnek, miközben nyilvánvalóvá válik a -kétségbevonhatlan tény, hogy két falkának kevés ez a mező. Az utóbb jött -juhász szól tehát a pulinak és a csacsinak, hogy intézkedjenek. A -csacsi, mint aféle előljáró marha, azonnal megindúl, a puli pedig kiadja -a parancsot, hogy aki birkának érzi magát, haladjon odább. Aki birka nem -megy elég gyorsan, a hátára ugrik s megtépázza. Mennek is. Távozóban a -juhász visszakiált (ez már úgy dél felé van) amahoz: - -– Úgy löhet, dara is. - -E szótalankodásokból nyilvánvaló, hogy a juhász a bojtárt nem neveli, -nem tanítja, hanem tisztán csak az elmélkedésen alapuló tanulmányokra -hagyja. Meditálás ez, akár csak a baráti klastromban, azzal a -különbséggel, hogy a barát vagy van, vagy nincs: egyre megy, a juhász -ellenben közgazdasági tényező, nincs még száz esztendeje sem, hogy az -ország legelő vagyonának a fele az ő keze alatt járt. - -Aki igazán juhot akar nevelni, annak korán kell kikerülnie a falkához. -Már akkor, amikor még csak akkorka gyerek, hogy az egész fizetése a -testi ruha, egy kalap, pár fejelés csizma, meg egy zöld szürkankó. -Bizony borzasztó tudatlanságban nőnek fel, de idővel mégis csak ő -belőlük származik a tapasztalt számadó. Némelyik úgy elkerül hazulról a -pusztába, hogy a nevét is elfelejti. Nem is törődik vele. Ő ma is a -Jákob életét éli, aki Lábánnál juhászkodott és szintén nem volt -vezetékneve neki. - -Azt mondja a járásbíró egy tárgyaláson a valamely birkák irányában -beidézett bojtárgyereknek: - -– Hogy hívnak, fiam? - -– Jankónak – mondja a gyerek. - -– Hát milyen Jankónak? Van csak talán másik neved is? - -Azt mondja a fiú: - -– Nem tudom én a másik nevemet. Bojtár Jankónak hívnak engöm. - -– Olvasni tudsz-e? - -– Nem tudok én. A birkát mög tudom olvasni. - -– Templomban voltál-e már? - -– Nem én. - -– Talán még nem is láttál templomot? - -– De – mondja örvendezve a gyerek, hogy már valamire igent is mondhat – -mert kilátszik a teteje a pusztába. - -– Hát akkor – folytatja a bíró – talán még harangszót se hallottál? - -– No – szól elgondolkozva a fiú – ha a szél arra fuj, kivágódik a szava. - -Ez eddig is kulturkép. Jön azonban utána java is. A bíró tovább -kérdezősködik. Kötelessége, mert amíg a gyerek lelki világát nem ismeri, -eskűtételes vallomásra nem bocsájthatja. Mondja hát neki: - -– Hát akkor te talán azt sem tudod, hogy van Isten? - -A kérdésre a válasz egyenes és megdöbbentő. - -– Tudom, hogy van Isten – mondja az apró pusztafi – mert ha valami baj -van a birka körül, a számadó mindíg azt szidja. - -Isten megismerésének különös módja ez, s hány ember lehet az országban, -aki csak így ismeri? - -* - -A gróf, egy dús és nagy birtok ura, igen gazdag ember. A paraszt az -ilyen nagy kiterjedésű földeket úgy hívja, hogy: birodalom. Ha száz -holdja van valakinek, akkor földje van neki. Ha sok-sok ezer holdja van, -akkor birodalma van neki. Egyébként ha valamely határban sok Széll nevű -ember lakik, arra azt mondja, hogy az a Szelek birodalma. No hát a gróf -is birodalmas ember, ennélfogva elhatározta, hogy nem ér ez a magyar -paraszti juhászat semmit, hanem merino-juhokat kell terjeszteni. Szép, -selyemszőrű, fehér, hótiszta merino-juhokat. A számadó-juhász efelől -megkérdeztetvén, azt mondta: - -– Hát hiszen, ami azt illeti… - -A juhok megjöttek valahonnan Spanyolországból s honi mezőinken -elhelyezkedének. Fehérségeikkel szinte világítottak a zöldelő határban. -A számadó is kedvetelve nézte őket s olykor jókedvében ismertette az -Istent a bojtárok előtt. - -Nincs azonban olyan sors a világon, amelyben olykor némi bajok ne -történjenek. Királyok sem vétetnek ki ezen szabály alól, még kevésbbé -juhok, habár merinóiak is. - -Történik tehát, hogy a juhokon némi feketeségek történtek. Ez baj a -gyapjú értéke tekintetében. A hazájukban sohasem feketednek. De itt -igen. Először a kis birkának a szájában látszik valami jel. Azután a -szeme fölött a gyapjun látszik egy fekete pont, amely azután terjed. Ez -a kis birka, mire anyányi lesz, már csak tarka-barka bárányokat hoz a -világra. - -Ez a szomorú eredmény, ugyancsak elkeserítette a grófot. Mert akármilyen -gazdag is valaki, a hiába kiadott drága pénz csak bántja az embert. Írt -szakemberekhez leveleket. Azok levélben megírták neki a szakvéleményüket -s tanácsokat adtak. A gróf kiadta a rendeletet a tiszteknek, hogy a -tanácsok szerint kell eljárni. Már nem tudom, miféle tanácsok. Etetés, -legeltetés, itatás dolgában s a merinófaj szigorú megválogatása ügyében -lehettek valamik. Mindegy azonban, akármik voltak, mert a szép fehér -bárányok azontúl is csak megtarkásodtak. - -Hát most már mit lehet tenni? Itt látnivaló, hogy tennivaló nem volt -más, minthogy egybe kell gyűjteni a szakértőket a helyszínére, -vizsgálják át az egész falkát, értsenek szót a juhászokkal s nézzék meg -szigorúan, hogy az ő utasításaikat betartották-e rendesen ezek az -értetlen juhászok. Így is történt a dolog. A szakértők eljöttek, néztek, -vizsgáltak, de csak tanácstalanúl állottak a rejtélyes dologgal szemben. -Különös dolog az, hogy az efajta juh a hazájában sohasem tarkál, itt -pedig már a második generáció elkezd feketedni. - -Nézik tehát e sajátságos állapotokat a hozzáértők s a gróf mutatja nekik -sorra a sok szép jószágot: - -– Ez is tarkul, az is tarkul, amaz is tarkul. - -Azt mondja egy a meghívottak közül: - -– A helyszínén kellene tanúlmányozni a kezelést. - -– Micsoda helyszínén? – kérdezi a gróf. Hisz itt a helyszíne. Itt tarkul -a birka. - -– Nem úgy értem, – mondja amaz. – A spanyolországi kezelést kellene -tanulmányozni. - -Neveti a gróf: - -– Hogyan? Én menjek oda? Vagy a számadójuhászt küldjem ki? - -– Az utóbbi jobb volna. - -– No – mondja a gróf – ezt a tanácsot nem fogadom el. Hiszen ez a juhász -juhásznak jó, de másként irástudatlan és értetlen ember. Nem lehet azt -utaztatni. - -A számadójuhász eddig nem szólt semmit, mert nem is illendő urak dolgába -beavatkozni. Most azonban megrendülve hallja, hogy őt valahova -spanyolviaszkországba utaztatni akarják. Hát még mi a ménkű nem lesz a -világból? Oda áll hát a gazdája elé: - -– Mögkövetöm a méltóságos gróf urat – mondta – de hát miféle ügyben -fujják a követ az urak? - -– No tessék – mondta a gróf mérgesen – ehol a példa. Hónapok óta -tárgyalunk ezen a dolgon, s ez még azt sem tudja, hogy miről van szó. - -– Mögkövetöm a méltóságos grófot – védekezik a számadó – neköm nem -mondtak sömmit, én mög nem kérdöztem sömmit. Nincsen a parasztnak köze -az uri dolgokhoz. Mindönt úgy csináltam, ahogy parancsolták… - -– Hát – enyhül a gróf – arról van szó, hogy ezeknek a juhoknak nem volna -szabad tarkulniok, de mégis tarkulnak. Hát miért tarkulnak? - -Mindenek odasereglenek s lesik, hogy mit mond a puszták ezen tudatlan -gyermeke. - -A puszták tudatlan gyermeke mosolyog, már amennyire ennyi nagyságos úr -iránt való köteles tisztelet megengedi és ezt mondja: - -– Hát mögkövetöm a méltóságos grófokat, én mán régön mondtam az intéző -úrnak, hogy ennél a fehérnyájnál nem volna szabad fekete pulikutyát -tartani. - -A gróf szivesen leszamarazná, de nem akarja hű szolgáját ennyi úr előtt -szemtőlszembe megszégyeníteni. Így csak azt kérdi: - -– Hát mit árt ebben a dologban az, hogy ha fekete a puli? - -– Hát – mondja a juhász – az anyabirka mögcsudálja a fekete pulit, mikor -a puli hajkurássza, azután attul lösz tarka a bárány. - -Amely feleletre mindnyájan elképedének. - -* - -Mert hiszen ez a dolog benne van a bibliában is. Igaz ugyan, hogy néha a -szaktudás távol esik a bibliától, de ez az egy dolog mégis csak benne -van a bibliában. Nem egészen így, kissé másként. Mózes beszéli az első -könyvében, hogy a furfangos Jákob juhász, miként csapta be a szintén -furfangos Lábán gazdát. Azt mondja az első könyv XXX. káputjában a 32. -mondás: Minden juhaidat megjárom ma és elszakasztom a szeplős és tarka -juhokat és mind a feketéket a juhok között és az olyan legyen azután az -én jutalmam. Azt mondja a 34.: És mondá Lábán: Bátor úgy legyen. A 35,: -Elválasztá azért azon napon a szeplős és tarka kosokat, tudniillik, -amelyekben valami fejérség vala és minden feketét a juhok közül, és adá -azokat az ő fiainak kezekhez. - -De már a 37. szerint, Jákob juhász kezd túljárni Lábán gazda eszén. Mert -azt mondja a 37.: És Jákob vett zöld nyár-, mogyoró- és -gesztenyevesszőket, és megtarkálá azokat fejéresen, hogy a vesszőknek -megtetszenék a fehére. A 38. beszéli tovább: És helyezteté a megtarkált -vesszőket a juhok eleibe az itató válukba, melyekből a juhok szoktak -vala inni, hogy a juhok azokra nézve fogadnának. - -Az eredményt a 30. mondásban tudatja Mózes az érdeklődőkkel: És a juhok -fogadnak vala a vesszők felett és ellének vala a juhok csepegetett -lábúakat, szeplősőket és tarkákat. - -Amely dologból nyilvánvaló – e jelentés tisztán csak azért iratott, hogy -öreg számadójuhász Ballangó Nyáry János, továbbá ama régen élt Jákob -juhász egyformán írástudatlan pusztai parasztok voltak, de a bürgéhez -jobban értettek, mint az írástúdók. - - - - -Vera elvitele. - -Van ember, aki megélhetését itthon nem találván, olyan mesterséget -vállal, amely idegenbemenéssel jár. Így van a hajós, aki tavasztól őszig -odakószál, de családja itthon marad. Egyedül a kormányos az, aki -családját is a hajóra viheti, mert külön szobája van a hajón, de ezt nem -mind teszi. Akinek van valami olyan holmija, amire itthon is ügyelni -kell: teszem azt, ragasztott magának egy kis házat, vagy hogy van egy -kis földje, ami valamit a konyhára beterem, az az asszonyt itthon hagyja -a dolgok végzésére. Az asszony itthon él, tejet árul, vagy piaci -kenyeret süt, ideje eltelik és hasznát is látja. Más esetben pedig -csirkével, tyúkkal kofálkodhat. Meg a gyümölccsel. Ismerek öregasszonyt, -aki egyidőben, egy nyáron úgy élt, hogy garabolyokkal megrakodva minden -nap vasúton Szabadkára ment, ott az edényeit televásárolta gyümölccsel, -vasúton hazajött, a gyümölcsöt eladta s ment azonnal másikért. -Járkálásain haszna volt, mert ép abban az évben itt a tavaszi fagy -leszüretelt gyümölcs dolgában, a szomszédban meg dúsan termett: ott -olcsó volt az, ami itt drágán kelt. Íme, a világforgalom kurta -kiadásban, ahogy azt a szikár és csupa csont Rozanenő művelte. Hát igen, -kereskednek. No másfelől pedig az iskolás gyerekek végett kell itthon -maradni, mert szükséges, hogy azok a tanító úr elébe járjanak. - -A másik országjáró vándor, a kubikosember sem családostul járja útjait. -Az is itthon hagyja mindenkijét és az asszony, meg a gyerekek tartására -időnkint a postán küld a keresetből. Idegen országok különféle utalvány -lapjai érkeznek egyszerű külvárosi utcák csendes házaiba. A pénzekből, -amiket az oktalan költekezés idegen országokba kivet, némely részt így -szállít haza a verejtékes, nehéz munka… - -Van azonban harmadik történelem is. Azokról, akik amidőn elindulnak, -mindenkijüket magukkal viszik. Nem marad itthon senki: ha talán házacska -van már ragasztva, hát a ház. Mert a mondás az, hogy a házat ragasztani -kell. Miként támadt ez a szó, ki tudná? De így van, hogy a házat -ragasztani szokás. A földre, amely oly könnyen kiszalad a birtokosa lába -alól, rá kell ragasztani a házat, hogy ott maradjon. Azután a ragasztott -ház ragasztja az embert. De hát vannak mesterségek, amikben menni kell. -Menni pedig családostul, akár az apró gyerekkel is, mert együtt dolgozik -az egész familia. Ezek a vályogvetők és téglaverők. Ahogy a kubikos a -társaival éli a nomádéletet, úgy élik ezek családosan. Ahogy kubikos -csak az erről a vidékről való jó, a téglaverőt is csak innen keresik. -Van belőlük az Aldunánál is, valamint az ország felső részén. Némely -része így aratás után megy el s késő őszig odamarad, más része már -tavasszal útnak indul s szintén csak ősszel vergődik haza. Ezek jóformán -az évből csak a telet töltik otthonukban. Így van különben az ácsok nagy -része is: némely része Erdélyben csinál háztetőket, a másik -Szlavoniában. A költöző madarak szokására emlékeztető kép ez. Azokat az -ösztön hajtja, ezeket a becsületes munkával elérhető kenyér, amelyet -keresni kell, hogy hol hullajtotta el részükre az Isten… - -Nem fehér a kenyér, nem lehet mondani, hogy selyemcipó volna, de nem is -fekete. Van olyan téglaverő vagy vályogvető család, amely a tavasztól -őszig tartó munka fejében hétszáz-nyolcszáz forintot is hazahoz. Persze, -nem mind egyformán, mert ez a dologtól függ. E kintélő idevalók soha -napszámba nem állnak, ezt a polgárbüszkeség sem engedné. Csak általjára -vállal, ahol mindenki munkája és ereje szerint érdemesül. Hanem azután -ahogy dolgozik, ami munkát végezni képes, szinte rettenetes. Az idevaló -is, de a szomszéd dorozsmai kúnok talán még erősebb munkájúak. Hiszen -dolgozni tud az alföldi nép kerekátaljában a feszülésig, mint az -aratáson is, de az aratás csak három hétig tart, emez a munka meg -tavasztól kezdve mindaddig, amíg az őszi nagy esők be nem következnek. -Mi voltakép ez a mesterség? Első sorban annak a tudománya, hogy mely -földek alkalmasok arra, hogy válykot csináljanak belőle, ismét meg hogy -mely föld teljesít hasznos szolgálatot téglakorában is. - -Azután már csak ezen földek felásása, összehordása és dagasztása -következik. A megdagasztott föld azután formákba kerül az alkalmas -pillanatban. Hogy melyik ez az alkalmas pillanat, azt csak az tudja, aki -ért hozzá, mert az csak úgy mögmutatja magamagát, szóval a szappanfőzés -tudományához hasonló. Ez mindössze a hozzáértés, ezután jön a munka, a -karok, lábak és derekak ereje: hogy ki mennyit bír egy nap az anyagból -kiformázni. Ez azután a lázas munka, mert ezre szerint van a fizetés. Az -egész család dolgozik hajnaltól estig, még holdvilágos éjjelén is -folytatják; de még a földhordáshoz, vízért, élelemért való -küldözgetéshez hónapszámost is fogadnak maguk mellé. Mert aki itten csak -másfélezer formát tudna kivetni egy nap, az akár bele se fogjon, mert ez -olyan mesterség. Megállás nélkül tartó munka, szinte csoda, hogy annak, -aki közülök formáz, hajnaltól estig való folytonos hajlongálásban a -dereka el nem szakad. És hozzá élnek olyan nomád-életet, amelyet -gúnyosan néznének le az ezer év előtt bejöttek, ha látnák. Mert azoknak -a sátrai jobb lakások voltak, mint azok a földbarlangok, amikben emezek -laknak. - -* - -A Vera leányzó, aféle kislány-cseléd, itt szolgált nálunk és hogy valami -különösebb panasz lett volna ellene, nem lehet mondani. Úgy törögetett -ugyan az edényfélében, de nyilvánvaló volt, hogy ez annak a -túlbuzgalomnak a következménye, amely mindenáron gyorsan és jól akar -tenni, pedig az nyilvánvaló, hogy sohasem volt jó az a nagy sietség. De -az ilyenből jó cseléd válik, ha kézhez tanul. Azután az is jó, hogy -idevaló: az anyja időnkint bejár s gondot tart rá, tanácsokkal ellátja, -amiket jobban meg is szívlel, ha a szülőanyjától hallja. Úgy gondoltuk -hát, hogy a kis Verában igen alkalmas cselédre találtunk, aki majd -esztendőkig is el lesz itten. - -De nem úgy volt, mert a mult hét hétfőjén jön az anyja azzal a kéréssel, -hogy szerdán délre eresszük el a Verát. - -– Hova? Nem igen szokott ilyenkor lakodalom lenni. - -– Nem is úgy, hanem hogy egészen eresszék el. - -No ehol van ni. Jaj azonban, az nem úgy megy. Ép ebben az időben nagyon -nehéz dolog cselédet kapni. Fölmondás nélkül nem lehet ilyenkor elmenni -a háztól. - -– Hát pedig csak már eresszék el – mondja az asszony – mert elmegyünk -valamennyien a városból téglát verni. - -– Hát már minek vinnék ahoz a nehéz munkához ezt a kis lányt? - -– Hát nagyon jól tud formázni. - -Már hogy formába verni a sarat, azután meg sebesen kifordítani abból s -azután a mezőn sorba rakni, hogy száradjon. Nehéz munka. - -A kis lány ép akkor jön haza a piacról s hallván a beszédet, sírva -fakad, hogy azt mondja: ő nem megy. Arra az anya kezd beszélni -hosszabban. Első sorban azon kezdi, hogy mi lenne vele itthon, ha -véletlenül fel találnánk neki köszönni. - -– De nem köszönünk fel. - -– De hátha mégis véletlenül felköszönnek – folytatja az asszony, de a -beszéde veleje mégis csak abban, hogy a Vera nagyon szépen tud formázni. - -A lány nem szólt semmit, fejkendőjét a szemére húzta s dacosan dörzsölte -ujjaival az asztalt. - -Utoljára abban történt a megállapodás, hogy ha szerdán reggelig tud a -helyébe más cselédet állítani az asszony: viheti, utoljára az ő lánya, ő -tudja mit tesz vele s ha felmond, két hét mulva úgy is csak el kell -ereszteni. Az asszony elment, de bizony csak nem talált, nem olyan -könnyű az ilyenkor, mikor a piacról is eltűnik a rendes cselédvásár s a -helyszerzők irodáiban is alig lézeng egy-két olyan cselédforma, aki -ingyen sem kellene. Jött hát kedden délután a hírrel, hogy nincsen -cseléd, de már akkor az ura is vele jött kettős kérlelésre. Csontos, -őszes ember az apa, bizonyos Ullmán József nevezetű. Hogy mint kerültek -a nevükhöz, nem tudni. Ez az öreg Ullmánnak mondja magát, míg a -kiterjedt család hajós tagjai Hulmány néven neveződnek. - -Hát mondja az Ullmán, hogy ő voltaképen az idén nem is akart menni -téglavetésre. - -– Háromszor sürgönyzött a vállalkozó, hogy mönjek, de még nem is voltam -rá felelettel. Aztán a mult hétfőn, mikor ép otthon az ebédöt összük, -hát nem beállít, hogy azt mondja: Hát Hullmán bácsi maga még a sürgönyre -se felel, hanem így kell érte jönni? Hát aztán három hatvanat igért -ezriért, hát mit csináljak? Nem löhet az ilyen munkát elhagyni… - -– Négy-ötezröt – mondja az asszony – naponta kiverhetünk négyen, ha még -egy napszámost is fogadunk hozzá. - -Ez nem megvetendő kenyér: naponta tizennyolc forint volna ez, ha -megbírják az ötezret. De ez aztán már borzasztó munka. - -– Hát hiszen, nini. De kár ezt a lányt ilyen fiatal korában ebbe a -szörnyen nehéz munkába fogni. Majd meglátják, vakarcs marad, nem nő meg. - -– Dehogy nem – mondja az asszony. – Látnák a fiúnkat, ennek a bátyját, -csaknem óriási, pedig mindíg velünk verte a téglát. Csak mög köll a -munkásnak az ételit adni, akkor nem köll félteni. Nálunk mögvan a -könyere – szalonnája mindönkinek röndössen. Még a napszámos embör is úgy -szegődik mihozzánk, hogy mink adjuk neki az ételt… - -– No, én, ha maguknak vagyok, még se vinném el. Jobb lesz, ha itt marad. - -Ullmán József a földet nézte lehajtott fejjel s hallgatott egy darabon. -Aztán megszólalt: - -– Ne kévánnyák – mondta – ne kévánnyák. Egy fiam így veszött el. Itthon -hagytuk, mire hazagyüttünk, sehol se találtuk. Hova lött, mi baj érte, -senki se tudja. Húsz éve, hogy eltűnt, de még most is sokszor könyvezöm… -Hát mán nem akarnám, hogy még ezt is könyvezzem… Hát csak eresszék mán -el, kéröm. - -S Vera ment, boldogan pakolászta össze a holmiját. Mert aznap új ruhát -vettek a lánynak, hosszúszoknyás új ruhát. Kis Vera így nagylánynak -neveződött ki s a nagylány örömmel ment oda, ahova a kislány menni nem -akart… - - - - -Utszélén. - -Egyszer jön egy ember az úton létrával, a tarisznyájában különféle -keszkenőkkel. A létrát a városszéli lámpák fakaróihoz támasztja, fölmegy -rajta és az üvegeket kezdi tisztogatni. Lám, mit meg nem ér az ember, ha -a tél után a tavaszt kívánja. A lámpák így fényesek lesznek és a nap -igen sok oldalról tündököl bennük, mert biz a hideg és az eső -szivárványosra ette az üvegeket, de szebb is így s a nap már oly kedvvel -jár beléjük tündökölni, hogy még fölleget sem enged az égre, melyek őt -ezen kedvtelésében háborgatnák. Az ég már egészen kékszínü s csak néha -futkosnak rajta Isten kicsi fehér bárányai, haladván egyrésze keletről -nyugatnak, másrésze pedig nyugatról keletnek, már ahogy sorsukat az -idézi, ki őket is kezeiben tartja. A fű is növekszik már keményen. Azt -mondja egy ember, aki a szőlőszélben fákat nyeseget: - -– Valami risz-rosz lovat ebbe az árokba ha beleeresztenének, megélne -benne holtig. - -Tudniillik, hogy annyi benne a fű. Biz az növendő s igazság szerint -nincs is sok túlzás abban a mesében, melyben olyan táltos foglaltatik, -aki hallgatni tudja a fű növését. Oly gyorsan előbujik a földből, hogy -csoda. Hamar végigterül vele a határ és mihelyt fű van, előjön a zöld -gyík is. Addig nem, mert nincs olyan szín, amiben az ő színe elveszne. A -fű azért jó neki, abban bátor azonnal és ha pókot lát, bekapja. - -És a világos, nagy kékségben, ami a zöld földre borul, megjelenik egy -vékony, kicsi fekete vonal. Mintha egy szál gyufa lebegne ott fönt, de -nagyon messze. De halad, hol följebb, hol alantabb szállván. Azután -mozog is. Még sem gyufa az, hanem más valami lesz. Talán sas, amely -onnan föntről keresi az egereket a szántásokban. Ép úgy lebeg, mint a -pusztai kútágasok madara, de amint egyszer szárnyait mozgatná, a -napfényben valami fehéres csillan meg rajta. Miért van az, hogy most -egyszerre megdobban az ember szíve és szinte röpköd a lelke? Hát -megjöttél kedves, öreg madár? Haza találtál ide, ebbe az országba, ahol -oly igen nagyon szeret mindenki, kedves gólyamadár? Ugy-e bizony jobb -itt? Hej, hisz aki egyszer itt lakott, az csak visszavágyik… Nincs is -talán jobb hely a világon, mint sudár jegenyék ágai között és a -tanyaházak fehér kéményén. Ott a lakás megépítve szőlővenyigéből szépen -és a tanyák jólelkű népe felmászik hozzá lajtorjákon és megdrótozza -erősen, annak módja szerint, hogy a szent madár fészkének semmi -bántódása ne essen, még a lucanapi szél se tudja levinni. Így hát -kedvvel is jön vissza messzi földekről, kék tengerek tulsó partjáról s -ahogy ez a legelső itt fent lassan libeg, látszik rajta, hogy már -megérkezett, tovább nem megy s most mozdulatlanul fekvén a magas -levegőn, kémleli az óriás zöld tábla fehér házai közül, hogy melyik az -övé. Nem könnyű ezt megtalálni, mert elvégre az ő feje sem káptalan. - -Nem röpül, hanem valósággal fekszik a levegőn s lassú köröket vág. -Keresi a helyét. Biz a tanyák legtöbbje egyforma onnan a magasból, barna -födelek, öreg, nagy eperfák, kocsik az udvaron, körülötte mező: a -gólyának nehéz ezek között a valódit megtalálni. Csak kerengél azért egy -helyben. Az emberek apránkint mind mind észreveszik, ki lenne az a -szerencsés, akihez száll a jövevény, ki most érkezett Napkelet szent -országaiból. A gólya egyszerre megindul odafönt és ereszkedik -nyílegyenes irányban olyan sebesen, mintha le akarna esni. Már -megtalálta a helyét s látszik is, hogy Dudás Istvánékhoz száll. Egyenest -oda ereszkedik a fészekre, mely a kémény tetején most is csak a régi s -megállva az új otthon közepén, összeüti a csőreit s az első tavaszi -kelepelés végigcseng a tanyákon, míg öreg Dudás István megcsóválja a -fejét s hümmög a dologhoz. Ugyanis van már ott gyerek elég; most is -akkora az öröm a madár érkezte fölött köztük, hogy majd fölverik vele az -egész tanyát. Előbb a tollát nézik, hogy csakugyan a régi madár-e? Az, -megismerkszik. Tavaly nyáron megsörétezte a lelketlen Tahi Tóth Imre (el -is hullott a pulykája valamennyi) s látszik most is ennek helye a -tollazatában. No és hogy az igazi, most már megcsodálják, mert hisz a -harmadik határból jött embert is meg szokás csodálni, hogy de messzünnen -való, hát még aki így, mint a gólya is, egész az afrikai országból -következik elő? Mondják is neki azonnal: - - Éccő vót ég gója - Al lemönt a tóra. - Eggyik lábát letötte, - A másikat fővötte. - E vócs csak a gója… - -No hát meg volt a nagy érdekesség a földek között, hogy hova szállt -legelsőbb a gólya s két napig most már erről beszélnek az asszonyok, ha -ugyan ráérnek a nagy vasalásoktól. Mert ünnepre készülődnek már s Virág -Illésné, ez a most-farsangi menyecske, bent is járt már a városban ma, -hogy egyetmás alkalmatos cifraságot kihozna. Pántlikát, szép szagú -olajat, de egy kis piros festéket is tojások festéséhez. A szőlőárok -tulsó oldaláról rászól Varjú Ferenc: - -– Mit hozol Zsófi? - -Zsófi el is mondja, miket vásárolt és mutogatja. Ott a pántlika, az -üvegben az olaj, meg egy menyecske-fejkötő alá való fésű. - -– Még kontyos fésűt is vöttél? - -– Azt is – szól ártatlanul Zsófi, az új asszony. - -Varjú Ferenc dévajon nevet: - -– Hát a másikat már megint eltörtétök? - -Zsófi elpirul ezen, sarkon fordul, se szól, se beszél, csak halad -tovább. Mert furcsa eszköz nagyon ez a kontyos fésű. Idősebb asszonynál -tíz évig is eltart egy-egy s mint van hát az, hogy az ilyen -növendék-menyecskéknél ily hamar eltörik. Nem tudni, nem lehet tudni az -ilyesmit, bár bizonyos, hogy Zsófi pirulva halad odébb és még amaz -idősebb asszonyok is, kik a kujon Varjú Ferenccel együtt dolgoznak a -szőlőben, csendesen, szótalan nevetnek. Már ennek, bármint keressük, a -formája ilyen. - -A szőlőben pedig már nyitogatnak. A szőlőt télen-átra lefektetik a -homokba, hogy aludjon és jól betakarják, hogy meg ne fázzon, mint a kis -gyermekeket szokás. De csakugyan olyan is, mint a kis gyerek, ezer baj -tör rá és ezer baj ellen kell védelmezni. Most költögetik álmából s -venyigéit kihuzzák a homok alól. A vékony ágak, amelyeken keresztül jön -a bor ez emberekhez, most ugyancsak gémberedettek, álmosak, akár az -ágyából kiemelt gyermek. Ami ennek a mosdatás, az nekik a nap. Amint -érzik a melegét, fényét, egyenesednek s bólogatnak a fényesképű nagy -tányér felé, amelyet az ősz óta nem láttak. Mindenki szereti errefelé a -napot, csak a városi népek nem szeretik, akik napernyőt feszítenek -elébe. Lám, most is, hogy a téllel való csatában ő győzedelmeskedett, -hirtelen minden állat megindult. A vakondok erőnek-erejével túrja a -földet és ássa barlangjait. A bogárféle pedig a fákon mászkál. Van már -mit enni rajtuk, mert a rügyek fakadoznak és bikanyálat eresztvén, száll -itt-ott a légi pók, akár csak őszszel. Az út porzani kezd. Hogy örülnek -ennek a gyerekek! Kifutnak a tanyákból és apró tenyereiket telemerítik -vele. Por, por! kiabálják. Döcög velük egy tökéletes apróság, még éppen -csak hogy járni tud, az is mondja utánuk: Poj, poj… Kellemes az ilyesmit -nézni. - -Szecskavágó Nagy Pál pedig halad az uton sipkában. Már senki sem jár -sipkában, csak Szecskavágó Nagy Pál. Hóbortos ez. Sőt nábókos is. -Folyton egymagában jár, azt talán más emberfiával soha együtt nem látta -senki az úton. Ebben neki nagy ereje van, mert ezen oknál fogva -tisztelik is, féltik is, tisztán csak azért, mert nem olyan mint a többi -ember. Amugy kopott, alacsony s miközben halad, jár a két keze föl-alá -és szokása szerint hangosan beszélget. Szól a jobb oldalán levőhöz, szól -a baloldalán levőhöz, pedig sem a jobb oldalán, sem a baloldalán nincsen -senki. Egy ember, aki jó hosszat szántott két lóval, az útszélen kiveti -az ekét a borozdából és odaszól egy másiknak: - -– Az angyalokkal tárgyal már megint. - -Szótalan néznek utána és bizonyos irigykedéssel is. Tudni kell, hogy -Szecskavágó Nagy Pál vagyonos ember. Úgy apránkint szedelőzködött össze. -Még most hat éve csak két lova volt (érhetett a kettő harminc forintot) -azokkal csetlett-botlott csak. Most pedig el van gazdagodva teljesen. -Némelyik emberben a víz is vérré válik s ez onnan van. Halad hát ő a -sapkában az úton és a jobboldalinak mondja: - -– Emléközz rá, de jól ráemléközz, hogy mit töttél anyáddal. Mert én -annak tudója vagyok… - -Ezzel megigazgatja a sapkát a fején. A gyerekek félve állnak oldalt az -útjából, amint keményen ballag. Miről beszélhet, kinek? De amint kicsit -odább halad, egy nagyobbacska fiú azt mondja róla a többinek: - -– Nincs ki nála a négy fertály. - -Lehet, sőt talán valósággal így is igaz. De azért a nap őrá csak úgy -tekint, mint a többiekre, szép, jó meleg sugarait a nap senkitől el nem -vonja, hanem mindenkit megtisztel vele, akár érdemes rá, akár nem. - -A hogy Pál elhalad, a két ló újból a borozdába áll és szántanak, az -ember könnyesen tartja az ekét, mert jó porhanyó a föld. Temető volt -régente s azon időben gyakran ásták. És elég csont is van benne, az -ilyenben meg úgy terem, hogy az kész gyönyörűség. Névtelen ősök így -teszik vissza áldó kezüket késő unokák fejére. A szőlőkben is lehajlanak -a tőkékhez az emberek, az asszonyok pedig hernyófiakat szednek -almafákról. Amodább ásnak. De alighanem inkább kapálnak. Fénylik a kapa -vasa, amint a földből kiemelik, mert a föld nagyon jó fényesítő eszköz. -Még el is koptatja a kapát s a vele dolgozó embereket is a föld. Akkor -ők is a földbe kerülnek, ott porrá válnak s idők multán más emberek más -kapákkal őket kapálják. - - - - -Könyvtári divatok. - -Aki egy-egy nagyobb nyilvános könyvtárnak az életét figyelemmel kiséri, -évek során át érdekes tapasztalatokat gyűjthet a könyvtárhasználó -közönség hangulatai felől. Hogy kinek milyen könyv tetszik, hogy melyik -szakmát szeretik legjobban s egy-egy szakmának a kultiválása sokáig -tart-e, vagy csak hirtelen való föllobbanás-e az, amely azután hirtelen -elalszik s csak a hamuja marad meg, mint a pásztortűzé a mezőn. Mert -vannak hangulatok, az bizonyos. Néha a divatos áramlatok nyomán, néha -más okból. Kitanulmányozni pontosan az egészet, ahhoz egy emberöltő -kellene s helyes következtetésekre talán akkor sem lehetne jutni. De -azért valamit tapasztalni mégis csak lehet. Tizenkét éve vagyok a -Somogyi-könyvtárnál, azóta nézem, hogy miféle munkák azok, amiket -leginkább keres a közönség. Nem az egész közönség, mert hiszen, minden -szakmának megvan a maga használója, hanem hogy mégis: mi az uralkodó -planéta? - -A histórikus történelmi munkákat keres, a nyelvtanár nyelvészetit, a pap -vallástudományit, ez mindíg így van, azon igazság szerint, hogy a -szénégetőnek a tőkén a szeme. De van a közönségnek egy nagy része, -olyan, amely nem a maga mesterségebeli könyveket keresi, hanem mert -kedveli a könyveket, bejár a könyvtárba, ma ezt olvassa, holnap azt, itt -érdekes az, hogy időnkint milyen különböző formában mutatkozik meg: mi -kell a közönségnek? Annak a közönségnek, amely kedvtelésből olvas. - -Valamely nagyobb, országos könyvtárban ez talán elmosódik, valamint egy -kisebb könyvtárban meg nem látszana meg. A mi könyvtárunk afféle jó -közepes: hetvenhatezer kötetből évi tizennégyezer olvasó tizenhatezer -művet használ. Itt még áttekinthető a dolog s az olvasók által -kiállított kérő-lapok alapján, akár statisztikát lehetne csinálni arról, -hogy most Voltaire-ciklus volt, most meg Heine-ciklus, azután -Petőfi-ciklus, majd meg egy magyar remekíró-sorozat. Jókai-ciklus nincs, -amennyiben az állandó, de már Vas Gerebennek, Jósikának, Pálfy Albertnek -divatjai vannak, amelyek föltámadnak, azután elmúlnak, hogy egy év vagy -öt hónap múlva ismét életre keljenek. - -Másszor az utazási könyveknek van kelete, olykor még lexikon-divatot is -lehet tapasztalni. Genealógiai könyvekben családtörténeti dolgok után -megfelelő arányszámban mindíg érdeklődnek könyvtárhasználók, de néha a -nemességi könyvek használatának is formális divatja van. - -Máskor ismét a filozófusok uralkodnak. Fiatal hölgyek is szorgalmasan -buvárolják, hogy mi a véleménye Schopenhauernek a halálról. Úgy valami -nyolc év előtt nagy és erős olvasóközönsége volt a szociálizmus -írásainak. Ez éveken át tartott s lassan, de érthetően átment az -antialkoholista irodalomra, leginkább Forel műveire, onnan haladt át a -nemi kérdésre, a feminizmusra és a gyermekre. S ugyanazon idő óta, -amióta a társadalomtudományi kérdéseknek a sorozatai az olvasók -érdeklődésében így változnak, ugyanazon idő óta állandósult a -képzőművészeti munkák iránt való érdeklődés. Ennek már nincs is divatja, -ez állandó jellegű, akárcsak Jókai. - -Jön aztán hirtelen fordulat a régi szépirodalom berkei felé. Azt lehetne -hinni, hogy – a Bodnár-féle hullámvonalak elmélete szerint – ismét -Voltaire-ciklus keletkezik. Azonban nem egészen Voltaire kell, de nem az -egész Voltaire, hanem csak Zaire, vagy a Végzet. De akkor Zaire kell -eredetiben, németben és magyarban és kevés volt, ami van, mivelhogy -egy-egy kiadásból csak egy-egy példányt szokott a könyvtár tartani. - -* - -Este hét óráig van nyítva a könyvtár, akkor apostolok oszlása -következik. A közönség egy része ugyan nem bánná, ha tovább is -maradhatna, de hát nekünk untig elég ebből ennyi is, mert holnap is nap -lesz és reggel is helyt kell állani. Kimegyek az olvasóterembe, hogy -megvárjam Móra Ferenc könyvtárnokot, amíg a kabátot magára húzza és a -kalapot a fejére teszi, mert együtt szoktunk távozni. A szolgák rakják -vissza a helyükre a könyveket, miket az olvasók az asztalokon hagytak. -Egyes kötetek az asztalokon maradnak. Nézem, hogy miért? - -A könyveknek nemcsak belső tartalmuk, hanem külső testállásuk is van. -Ezen otthagyott könyveken azonnal meglátszik, hogy ezek nem a könyvtár -tulajdonai. Miután rendellenes, sőt szabályellenes dolog, hogy a -könyvtárban idegen könyvek tartózkodnak, kérdezem Mórát: - -– Hát ezek, Ferkó? - -– Az enyimek, – mondja Móra. Be kellett őket hoznom, mert most megint -Dumas-ciklus van. Ami Monte-Cristo a mi anyagunkban van, az nem elég, -hát behoztam az enyimet is. - -Csakugyan, szerte-széjjel hevertek Monte-Cristo kötetek, nyilvánvaló -tanúsággal arra, hogy nem egy vagy két ember olvassa őket, hanem többen, -egyik az első, a másik már a nyolcadik kötetet. (Beosztással kell élni -ugyanis). - -– És még most sem elég? - -– Hát bizony nem elég. - -– Van nekem is egy otthon, – mondom, – majd reggel behozom. Akkor -harminc kötet lesz idebent. Az elég lesz. - -– Talán, – mondja Móra. – Mikor valaminek divatja van, akkor sohasem -elég semmi. - -Hát ez igaz. De harminc kötet mégis csak több, mint húsz s miután a -szabályzat idevágó paragrafusa az olvasóközönség igényeinek minél -teljesebb kielégítését kötelességgé teszi: szaporítsuk föl Monte-Cristót -húszról harmincra. Az igaz, hogy irtózatosan komisz fordítás az, ami -otthon van. Régen olvastam, de még most is emlékszem rá, hogy mikor -Dantès Mercedessel, mint Morcer grófnéval találkozott, „a torkába -emésztő láng csapott és szívében örömrepesve ordított föl“. Szép mondás. -Jó, hogy még vállat nem vonított. - -Mindegy azonban ez most már. Otthon, hogy hazaérek, mondom a fiamnak: - -– Kell itthon valahol lenni egy Monte-Cristonak, de nem tudom, hol van. -Keresd meg, ha tudod. - -Ugyanis rojtosaljú nadrágban jár a szabó és hasadtoldalú cipőben a -suszter. Ez az igazság áll a könyvtárhivatalnokra is: ez sem ér rá arra -sohasem, hogy a maga könyveit is rendben tartsa. - -– Most mindjárt kell ez? – kérdezi a fiú. - -– Nem mindjárt, csakhogy holnap reggel be akarom vinni a könyvtárba. Ha -megvan. - -– Meg is van, meg nincs is, – szól a gyerek. – Kedves apám talán nem -haragszik: én éppen ma adtam kölcsön öt barátomnak. - -Nini. Ez érdekes. A hullámvonalas elmélet a középiskolák hatodik -osztályát is elérte. Tehát nemcsak a könyvtárban, hanem itt kint is… No -nézd csak. Hogy a fiú odaadta a könyvet, az nem baj. A könyv arra való, -hogy szerteszéjjel bujkálva osonjon és ezer lélekben hagyjon nyomot, míg -végre szétszakad, mert akkor nyer dicső halált, míg ha díszesen bekötve -egy bezárt könyvszekrényben mumiáskodik: egy hajitófát sem ér. Azonban -az apai tekintély fönntartása szempontjából, mégis kérdést intézek a -fiamhoz: - -– Miként lehet egy könyvet ötnek adni kölcsönt? - -– Öt kötet. - -– Tíz kötet. - -– Igen, tíz kötet, de öt darabba van kötve. Ha külön volna a tíz kötet, -akkor tíznek is odaadhattam volna, annyian kérték. - -– De hát mi ütött belétek, hogy most egyszerre ilyen nagy az irodalmi -rajongás éppen ezen egy könyv iránt? - -– Az irodalomban éppen a regénynél tartunk, – mondja a fiú. – A -regényhősök jelleménél, az eszményítésnél. Azt mondta a tanár úr, hogy -ezt a regényt azért érdemes elolvasni, hogy lássuk, hogy a regényíró -milyen túlságba tudja vinni a hős eszményítését. Hogy – azt mondja – -mikor olvassuk, tudjuk, hogy ez az eszményítés tulzott, hogy ilyen ember -nem él a világon, de azért a könyv olyan érdekes, hogy az ember nem -akarja letenni a kezéből. - -Így már értem. Másnap délután visszakerültek a fiatal esztétikusoktól a -kötetek s bementek a könyvtárba, felszaporítani Monte-Cristot. Este -kérdem Mórától: - -– Elég van-e most már idebent Dantès Edmond barátunkból? - -– Elég, – mondja, – ha több nincs. De ha több volna, az is elkelne. - -Több pedig nincs, duplumot pedig a szabály szerint beszerezni nem lehet. -Vacsora után azonban megyünk haza, az ipamhoz, mert soros vagyok a -hazamenetelre. Idős ember már az én iparuram, elmúlt két hetes, a -hetvennyolcadikban van, kora este már nem jön a szemeire álom s így -hazajárogatunk kártyázás szempontjából s tardlizunk, preferáncozunk -krajcárba tíz óráig, amikor az öreg elbocsát bennünket: feküdjetök ti -is, gyerökeim. - -A preferánc úgy szép, ha négyen játszák, mert akkor, aki oszt, az nem -játszik, ellenben régi szabály, hogy aki oszt, az iszik, továbbá -szabadon kotyoghat mindenféléről. Egy ilyen kotyogási szünet alatt -kérdezi az öreg: - -– No, hogy vagy odabent a hivatalban? - -– Hát, – mondom, – mint a kutya a kútban. Monte-Cristo-roham van odabent -s nem tudom kielégíteni a közönséget, pedig már harminc kötet van bent -belőle. - -– No, – mondja az üreg, – most már csakugyan elhiszem, hogy föltámadunk. -Mikor olvastam! Talán az árvíz előtt. Alighanem. Odafönt a felsővárosi -házunkban. De a víz összedöntötte a házat, ott maradt minden, bizonyosan -ez a könyv is ottveszett. - -– Dehogy veszett, kedves apám, – mondják neki. – Most is megvan. Odakint -van a konyhában, most olvassa a szolgáló. - -– No, akkor jól van, – hagyja rá. – Vidd be ezt is, hadd legyen több. - -Vittem is. Ez nem az a Sió-féle fordítás. Úgynevezett szakácsné-kiadás, -nagy nyolcadrét, amiből hetenkint hordtak szét az ügynökök egy-egy -füzetet egy-egy hatosért s illusztrálva is van. Szép píros bőrrámába van -kötve. Rongyos ugyan már, de hát az a könyv ér valamit, amelyik a -rongyos. - -Másnap este megfelelő diadallal kérdeztem Mórától: - -– Elég-e a negyven kötet Edmond barátunkból? - -– Elégnek elég, – mondja Móra, – ha több nincsen. De ha több volna, az -is elkelne. - - - - -Új vendég. - -A Tiszában, nem lehet mondani, hogy sok hal volna, de ami van, az -sokféle nagyon. Valaha nemcsak sokféle volt, hanem sok is volt. Ma -fényüzési cikk a hal, drágaság dolgában ahoz fogható húsétel nincsen. -Valamikor pedig a népnek az étele volt, mint legolcsóbb élelmiszer. - -Rákóczi Ferenc egy időben ostromolta a szegedi várat. El akarta venni a -némettől, de nem birta. Itt tartózkodott pedig hadával a falai alatt -sokáig. Az ezen időből fentmaradt írásában többek között az is föl van -jegyezve, hogy a Tiszában nem lehet úgy megmeríteni a lóitató vedret, -hogy abba a víz közé hal ne kerüljön. - -Hát az jó világ lehetett, de attól a világtól már régen elestünk, nem is -tér többé vissza. Hová lett a hal? Mi ölte meg? Ki tudja? Sok mindenféle -okot összehordanak erre nézve. A legigazibb oka valószínűleg az, hogy -elvesztek a nagy réti kiöntések, ahol a hal szabadon ívhatott, -tenyészhetett. Ahogy terjedt a töltés, kevesbedett a hal. Csakúgy van ez -a hallal, mint a tanyákon a nyúllal. Ahol ritkás a tanya, van nyúl, ahol -azonban sűrűbb, ott már a nyúl ritkaság. Nem tenyészhet kedvére. Ha néha -egy-egy, a tágasabb részekről, jágerek puskázásától való nagy -magamegijedtében odamenekül, a kutyák elfogják s megeszik gombóc nélkül. - -Ma már nincsen réti víz, hanem csak árterek vannak a töltések között. -Azokon is csak hol van víz, hol nincsen. A gőzhajók lapátos kerekeit is -okolják. Hogy ezek fölverik a vízet, hullámokat csinálnak, ahányszor -csak elhaladnak a partok mellett s a hullámok idő előtt elsodorják a -halikrát. Arról is van szó, hogy a hal áradáskor kimegy az ártérre ívni, -a halporonty ott ki is kel, de közben a víz medrébe húzódván vissza, -csak az ártéri pocsolyákban tengődik s mikor azután azokat a nap -kiszárasztja, elpusztul végkép. Mondják ugyan, hogy benne van a -halászati törvényben, hogy az ilyen ártéri vízeknek árkokat kell ásni, -hogy a vizük a fiatal halakkal együtt visszafolyhasson a folyóba, de -ilyen árkot eleven ember ezen tájon még nem látott. - -Ez is baj. Más bajok is vannak. A halászok meg a picéző műkedvelők -egymást olkolják. A horgászást itt picézésnek nevezik, csak azt a -picevasat nevezik horognak, amikkel valamikor az anyányi harcsákat -fogták. Már most a picézők azt mondják, hogy a halászok idő előtt -kifogják a vízből a halat s így nem ér rá megöregedni. A halászok meg -erre azt mondják, hogy ez nem igaz beszéd, mert az ő hálójuk elég tágan -van csinálva arra, hogy annak a lyukain az apróhal kibújhasson: ellenben -a pícézők pusztítják a halat, mert a horgukra csalják a fiaporontyot is. -Amit aztán hiába dobnak vissza a vízbe: az már a horog ütötte sebben -elpusztul. - -Így a két panaszkodó fél ütteti egymást a mennykővel, pedig mostanában -nem is igen van. Förgeteges időben az istennyila le-leütöget, de mennykő -nem igen hullik ezen a tájon. Lehet ugyan, hogy másfelé hullik, mert az -ég szokásai sohasem tapasztalhatók ki, mert azon emberekből, akik eddig -oda átmentek, soha még csak egyetlenegy sem jött vissza. Ami azt -mutatja, hogy odaát bizonyosan jobb világ van, mint ideát. Odaát nagy és -szabad mezők, mély és széles folyamok vannak, amikben mindenki vadászhat -és halászhat, kedvét az idők végtelenségéig így töltvén. - -Nem ér ugyan ez a beszéd egy árva hajítófát sem, mert ettől ugyan a hal -nem lesz több, mint amennyi van. Csak az marad meg rejtélynek, hogy hova -veszett el? Miért indúl ilyen tökéletlen módon pusztulásnak? Miért -drágult meg ilyen nagyon? - -Nem panaszkép mondom, mert nem szeretem a halat, de látom -tiszteletreméltó polgártársaimat, hogy szerdán és pénteken, a halevés -napjain, arcukon mily szigorú gondokkal járulnak a halpiac felé, egy -főzet hal vétele szempontjából. Mert a péntek és a szerda szoktak lenni -az erre rendelt napok. A péntek azért, mert akkor úgyis bőjt van s a hal -tudvalevőleg csak hal, de nem hús. A szerda pedig valószínűleg azért, -mert a hal olyan jó hús, hogy abból érdemes egy héten kétszer is enni. A -főzet halnak ez az állapotja: abból ki kell telnie délebédre a -paprikás-halnak, amely egyúttal ilyenkor a levest is pótolja. Estére ki -kell telnie belőle a sült halvacsorának. De a paprikáshalnak vagy a sűlt -halnak annyinak kell lennie, hogy valamelyikből valamicske másnapra -reggelinek megmaradjon. Ha a déli paprikáshalból maradt az alja, vagyis -hogy a törekje, abból másnap reggelire kocsonya legyen. Ellenben, ha az -esti sült halból maradt meg valami, annak a reggelizés idejére ecetes -hallá kell átalakulnia. Ilyen körülményesek ezek a dolgok. Hozzáveendő, -hogy a paprikáshalhoz emberemlékezet óta csak háromféle halfaj -kivántatik. Különösebben is megnevezve: a harcsa, a potyka, meg a -kecsege. - -Ez az a háromság, amelyből a valódi étek készül. Hogy miért épen ez, az -szintén a voltaképen nem tudatik nevű dolgok sorába tartozik, akár csak -a babyloni torony. Talán azért, mert a közönség nagyrészt a másféle -halak között személyválogatást tenni nem tud. Ismeri még a durbincsot, a -keszeget, de ezzel aztán alighanem vége is van a tudománynak. - -Pedig vannak még a vizecskében jó számmal különféle más halfamiliák is. -Például a kárász, a leánykoncér, a bagolykeszeg, a száp, a balin meg a -compó. Következik a kardos, a mennyhal, a sügér, az évahal, a búcó, -amelyet ugyan kócnak is neveznek. Azután jön a kősüllő meg a csik, a -ponty, a fogassüllő, a csuka, a veresszárnyú koncér és sereghajtó -gyapánt a rózsás márna. Mint a példa mutatja, a familiák sokan vannak, -de mit ér az, ha egyre fogynak, minélfogva a főzet halak irányában egyre -gondterhesebben kell járkálni a vízparton. - -A jó múltkor, de leginkább tavaly volt még, jön egy célszerű szögény -embör, aféle kishalász, aki a maga kezére dolgozik, a karjában olyan -nagy üvegedénynyel, amiben az uborkát szokás télire eltenni. Ugyan az -ecetes zöldpaprikat is, mert ez is nagyon jó annak, aki szereti. - -Azt mondja az ember: - -– Mondom, behozom már ezt e kényót magának. Valahogy beleakadt ma röggel -a hálóba. Mondom: visszavessem a vízbe? Mondom: nem vetöm. Inkább -elhoztam, hát ha ád érte egy kis dohányra valót. Én még sohase fogtam -ilyen kényót. Még csak nem is láttam. Pedig, nézze csak, hosszabb mint a -boltban a méter. - -Az ember felső tiszarészi volt, közel Tápéhoz, ott a nyelvjárások -találkoznak: így vált beszédében a kigyóból kényó. - -Kigyó nem igen van ezen a tájon más, mint a vízi sikló, de ennek is -alighanem más neve van magyarul. Az is kényó, de azt ismerik. Némely -homokos tájon ritkaságként előadódik olykor a vipera. Alighanem ez az a -mérges kényó, amelyre ez a régi paraszti nóta vonatkozik: - - Zöld búzában terem a mérges kényó, - Szép asszonybul van a legénycsábító. - Jaj istenöm, de jó annak, ki csúnya: - Egy embörnek szívit se szomorítja. - -S íme, most eme kishalász, elesett picés ember előtt a Tiszából a -hálóban fölbukkan egy teljesen ismeretlen állat. Méteresebb a -méteresnél, fekete és furcsa és hányja-veti magát. A Tisza fenekén -ismeretlen állatok lakoznak. Lehet, hogy ez még csak valamelyiknek a fia -s ezután akart volna nagyra nőni. Vannak ilyen rejtélyes -istenteremtések. Ilyen például a Süvöltő is, amely csak ritkán -mutatkozik, de ilyenkor – mint mondják – a halászt a ladikból beszívja -magához a vízbe és ott elemészti. Szigorú állat lehet ez is, a jó -reggelét. - -Ez a jelenlegi kigyó azonban nem egyéb, mint ángolna. - -El lehet mondani, hogy ha a Süvöltő a vizecskében ritkán mutatkozik, az -ángolna még ritkábban jelentkezett eddig. Sohasem volt erre járása neki. -Csak a felsővidéken lakott, a Poprád vizében. Tudva van, ritkaság -gyanánt, hogy egyszer fogtak egyet a Dunában a komáromi halászok, -másszor egyet a budaiak, még ismét egyszer Mohács alatt akadt egy a -halászok hálójába. A Tiszában eddig nyoma sem volt, de még csak hirét -sem hallották. S most, íme egyszerre megjelen a célszerű kis halászember -ijesztgetésére. Hát mitől van ez? - -Ez attól van, hogy esztendőkkel ezeknek előtte beleeresztettek az -országos halászok a Dunába, a Vaskapú környékén, annyi ángolnaporontyot, -hogy annak a számát ki sem lehet mondani. Valami igen nagy summa. Ott -aztán ezek élni kezdtek, növekedésnek indúltak. Egy részét a sebes víz -bizonyosan levitte az oláhok közé, szivességből, miután azoknak kétannyi -bőjtjük van, mint másnak. Más részük ott maradt a Vaskapú kövei között s -lehetséges, hogy ezt a kifogottat, mint jól megtermettet, kiküldték -maguk közül, menne előre s nézne utána: miféle úton juthatnának ők el -onnan, oda aláról, oda fel a Szepességbe. Nem lehetséges-e, hogy ez így -van s hogy ők vágynak fel, északi hegyek közé, mint vágyik a pálma a -fenyő után? Okos ember ebben nincsen, mert szótalanokkal szót érteni nem -lehet. Tény, hogy az állat ama hosszú útra elindúlt s jött a sárga -vízekre. Van eset rá, hogy a növény olyan kerítés mögé kerül, amely -hosszában áll szemközt a kelő nappal s így annak a jótéteményeitől az -árnyékban elesik. A növény ilyenkor szintén kiküldi egy ágát, hogy -nézzen utána, hogy nincsen-e a kiterítésen valahol egy lyuk, amelyen át -a túlsó oldalra bújhatna s onnan a tarhonyaszárító csillag melegét -szállíthatná az anyatörzshöz. Valósággal a külföldre küldött -meghatalmazott miniszter az ilyen ág, a lyukat megkeresi, ha hat láb -távolságra van is, átmegy rajta, virágot nyít és minden délelőtt meleget -táviratoz haza a törzsfőnöknek. Ilyen útban járhatott ez az ángolna is, -de útjában halálok halálát nyerte. (Megesett ez már különb emberrel is). - -Azonban a napokban jön az igen alkalmatos nevezetű Gyémánt János -felebarátom s hoz valamit. De nem az ecetes uborkának való üvegedényben -hozta, hanem csak úgy papírosban, a két újja között, ahogy a tejes -héringet szokás hozni a matralista boltból. Fekete állat van a -papirosban, nem sokkal nagyobb, mint egy jó araszt: tegnap fogták s azt -mondja az, aki fogta, hogy mikor kivette a vízből, úgy nyivákolt, mint a -kis malac szokott. - -Jól van, igen nagyon jól van. Két dolog megállapítható. Elsősorban – -mert rendet kell tartani, emberek – nyilvánvaló, hogy ez is ángolna, de -kicsi. Másodsorban tény gyanánt említhető, hogy ez a gyenge kicsiség nem -jöhetett fel idáig az alsó Dunáról, ennek már a szülei is itt lakoznak s -ennélfogva örömmel üdvözölhető, mint bevándorolt idegenektől származó -bennszülött. No, Isten hozta önöket: ahol hat emberre főztek, ott a -hetedik is jóllakhat, elég víz van a Tiszában, elélhetnek kendtek. -Harmadsorban a hiradásból, amely szerint ezen fiatal bennszülött a -vízből való kivétele alkalmával úgy sírt volna, mint a szopós malac, -kiderül, hogy az ángolna ezúttal már a part mentén lakó óriások által, -sem mint a zöld búzában lakó mérges kényó, sem pedig mint Süvöltő nem -tekintetik, hanem tekintetik egyszerűen a Vízibornyúnak. Ez nem -félelmetes állat, inkább nagyon alkalmas jószág. Alacsonykerítésű lányos -házakba szokott belátogatni néha s úgy sír éjjel, mint az újszülött -kisgyerek! Reggelre kelve azonban rendszerínt át is változik kisgyerekké -és olyan szép szölke szömeji vannak neki, hogy csuda. - -E vízibornyak tehát most már tanyát ütöttek a Tiszában. Egyre többen -haladnak fölfelé, mindíg feljebb és mindíg feljebb. A harcsákon és -csukákon áll, hogy e népvándorlásból mennyi tized esik az ő javukra. -Történhetik, hogy ott fent, valahol Szónakon felül, az elüljáró öreg -ángolna kiüti a fejét a vízből és azt mondja a parti csősznek, aki épen -a nap lementének tiszteletére pipázik: - -– Ugyan, bátyám, merre lehetne innen a Poprád vízére menni? - -– Ja, kicsinyeim – mondja a kis ártatlan vándorok sorsán elszomorodva a -csősz – ez itten a Tisza vize, ebből soha, a világ végezetéig ki nem -juttok. Aztat se tudom, hogy merre van az a Poprád; azt csak a tudósok -tudják, Hamburgban, mert ott nevelik a vízi krokodélusokat… - -A víziborjúk Ade-Kaléh alól jönnek, ennélfogva tudnak törökül, azt -kiáltja tehát az elüljáró vízibornyú: Nincs kegyelem, csak egyedül a -hatalmas Istennél! Itt kell már nekünk ezentúl élni, ebben a sárga -tengerben. - -Csakugyan, itt fognak élni. Fiaik megsokasodnak s apáik örömére nagy raj -unokákat nevelnek. De azért, bár mint a legtöbb embernek, nekem is csak -egy fejem van: a felét föl merem arra tenni, hogy a harcsa, a potyka és -a kecsege mellé a halász bográcsába sohasem kerülnek bele. Lehet, hogy -az úrféle majd rájuk veti magát, de hát úgy kell nekik: minek -szerkesztették bele ezt a kígyót a rendes halak társaságába? - - - - -Hajósok. - -De már most csakugyan tavasz kezd lenni, ámbár lehet ugyan, hogy még -majd májusban is hó esik. De most, ezuttal, egyelőre megint csak Urbán -Vincének van igaza, akitől ha megkérdik: - -– Lesz-e még hó, Vince bácsi? Körülnézi az eget, látja, hogy tiszta és -szép kék s aztán feleli: - -– Ha igy tart, nem lösz. - -Hát csakugyan, hogy csakugyan. Most az égen valódi tisztaságok vannak, -mint ünnepnap szokás. Próbáltatok-e már ilyen szép tiszta egek -alkalmával a tehén szemébe nézni? Abban meg lehet látni kicsiben az -egész eget és a tehén szemében usznak a fehér bárányfelhők balról -jobbra. Vagy jobbról balra? Ez különben mindegy, ez a kérdés nem sok -vizet zavar, a fődolog, hogy a multkori hó csak a mandulafának ártott és -ez nem nagy baj, mert elsősorban mandulafa ugy is kevés van a határban, -másodsorban pedig nem föltétlenül szükséges az, hogy mandulasütemények -is legyenek a világon. A fődolog, hogy ezuttal most már valószinüleg -valóságosan és véglegesen kinyilt az idő, a Tiszaparton megnyilt a vizi -élet és az emberek százai külömböző formáju vas- és faedényekben -haladnak a vizen a kenyér után. A napocska kenyerecskét hozott az -embereknek. Áldott szép nagy világitó égi állat ez, nem csoda, ha -emberek imádják. - -A vizparton most minden szép, fényes és derüs. A téli gondokat elfujta a -déli szél. A nehéz, nagy csizmák ideje letelt, az emberek pantallóba -öltözködnek és a lákuk szárát könnyebben, vidámabban emelik. A hajókon -repkedve lobognak a zászlók, magyarok, osztrákok, horvátok, bajorok, -rácok, oláhok. Ennek megfelelő különféle beszédek hallatszanak. -Mindenféle árukat raknak a partra, másokat hordanak be a hajókba azok az -atléták, akiknek a karjából meg a lábuk szára vastaghúsából ugy áll ki -az izom, mint a hajókötél és akik közönségesen zsákolóknak neveztetnek. - -Szép a vizi élet, ha egyéb végezni való dolgot nem mért volna rám a -sorsunkkal intézkedő, el tudnám nézni naphosszat. A lassu és komoly, -nagyszakállu kormányosok milyen méltósággal mozognak. Mennyi ötlet és -tréfa hallatszik ki e zajgásból. A tréfa és az ötlet legtöbbnyire nyers, -de hát a munka is nyers és erős, amit végeznek. Hajóslegények apró -gyerekei járnak a parton s messziről megismerik a fölfelé igyekvő hajó -számát: ahun gyün az édös apám! Menyecskék, szépen föltisztálkodva, -bekötött fejjel, fehér harisnyásan, sarkos papucsban, várják az érkező -hajóst, szines kendőbe kötve ételesszilke a kezükben. Megjött már a -Jankó is, az isten különös bogara, aki ősszel a gólyák távozása idején -eltünik és tavasszal a gólyákkal visszatér. Az idén ugyan ő volt a -frissebb, mert ő már itt van, de a gólyák még nem érkeztek haza, pedig -virágvasárnapra itthon szoktak lenni. De virágvasárnapkor az idén nehéz -és súlyos havak estek és a gólyák a pyramisok tetejéről valószinüleg -ideláttak és úgy határoztak, hogy még ráérnek a hazajövetellel. Jankó -ezt nem láthatta abból a barlangból, amiben téli álmát tölteni szokta, -ennélfogva megjelent és lármáz a parton érthetetlen dolgokat, mert ő hat -nyelven beszél egyszerre: igy azután nem is hallgat rá senki és mellete -hallgatagon mennek el az emberek. - -És a tulsó part mezőiről, szántásairól a föld kedves illatát hozzák a -déli szelek. Itt valóban szépségek és élvezetek tartózkodnak. Egyszerü -szépségek és egyszerü élvezetek. És a lelkek is kinyilnak és a hajósok -barna arcából nevető szemek tekintenek szét a kis helyi világba. - -Öreg komor vén hajóst megállit a parton egy pöttöm kis lány: - -– Bácsi, mikor jön meg a zimonyi hajó? - -– Majd möggyün, kicsikém. Majd möggyün. - -– Hát késik? - -– Késik, kicsikém. Kicsikét késik, kicsikém. - -– De hát miért késik, bácsi? Én az édös anyámat várom Belgrádból! - -– Jaj, kicsikém – magyarázza az öreg vizi medve – hiszen épen ezért -késik. Mert Zimonyba az éjjel esött az eső, osztán a hajó itthon -felejtötte az esernyőjit, aztán nem akarta, hogy édösanyád mögázzon, hát -várt addig az indulással, amig az eső elállt. Hogy kedves anyád mög ne -ázzon, kicsikém. Majd möggyün a hajó, kicsikém, csak várjad anyádat -szeretettel. - -– Köszönöm szépen, bácsi. - -… Egy darab ez a számtalan parti jelenetből, amit itt látni és hallani -lehet. - -* - -Míg a hajó kirakodik meg berakodik, a hajóslegényeknek, kormányosoknak -van dolguk is. De nem annyi, hogy olykor a parti bormérőbe el ne -jussanak. Szükség van arra is: horvát, magyar, osztrák, bajor ott -barátkozik, mert a szerény mennyiségben fölélt borocska erősiti a -barátságot. - -Alkalmas elnézni az ilyen társalgásokat is. Régi dolgokról beszélnek. -Nagy utakat megjárt emberek ezek, jó nagy részük tengerész volt, mielőtt -a folyami hajókra került volna. Sok mindenfélét megtárgyalnak, távol -világrészeket úgy emlegetnek, mintha itt volnának a közelben egy napi -járóföldre. Mondanak igazságokat, de meséket és legendákat is. Náluk is -áll igazságul ez a régi magyar mondás, hogy „a messziről gyütt embör -sokat beszélhet, sönki se néz utána, hogy igaza van-e?“ - -Érdemes e beszédeket hallgatni, távolosabbról. - -A parti vendéglőbe belépek s helyt is foglalok a legsarokban, egyedül. -Szép, tiszta hely. Ami festhető, az mind világos zöld, az asztalokon -fehér teritők, az ablakon át a napfény derüsen beszolgál. - -És mégis, a szoba másik sarkában, ahol egy csomó hajókormányos s más -vizi ember ül, komor és sötét hangulat uralkodik. - -Egy nagybajuszu, őszülő barna ember, a dunai hajósok egyenruhájában, -elkeseredve mondja: - -– Hát ezt is mög köllött érnöm? Hát nem igaz az, amit én beszélök? Hát -hazudtam én valamikor? - -Csönd van egy darabig, az emberek a válukat vonogatják. Egy azután azt -mondja: - -– Hát ne haragudj, Mihály, de amit mondtál, az nem löhetségös. Én is -átmöntem az egyenlitőn, de az nem igaz, hogy ott a szombat után mindjárt -hétfő követközzön. - -S a többiek bólogatnak a beszédhez. Mihály elszomorodva ül, ha nem volna -kemény ember, talán sírva is fakadna: - -– Én sohase hazudtam életömbe. Nem röndös embör, aki hazudik. Most ezt -mög köllött érnöm, hogy hazugnak tartjátok a nyelvemet. - -Ismét csönd. Az emberek érzik, hogy itt olyasvalami van, ami különös. -Mihály tényleg igaz ember és most már hogyan áll elő azzal a beszéddel, -hogy szombat után hétfő következik? Miféle dolgok ezek? - -Halk tanácskozás. Egy ember föláll a társaságból és felém jön. Régi -ismerős: kisebb fürdőháza van a Tiszán, ott tanultam annak idején uszni, -s miután elég rendesen megtanitott, fiamat is vele tanittattam. Érdemes -polgár, apai ágon beolvadt olasz családból származik. Leül mellém: - -– Nem háborgatom? - -– Dehogy. - -– Egy kérésöm volna. - -– Tessék. - -– Tessék hát megmondani, löhetségös-e az, hogy az történhessön valahol a -világon, hogy a szombat után mindjárt hétfő követközik? Mert a Mihály -ezt beszéli, de nem akarjuk elhinni. Azt mondja, hogy az egyenlitőnél -történik ez. De hát az egyenlitőn többen átmöntünk katonakorunkban. Ott -olyan matrózmulatság szokott történni, lelocsolják egymást, mint nálunk -husvétkor. De hogy egy nap kiugorjon a kalendáriumból, arról mi nem -tudunk. Másfelől pedig annyi bizonyos, hogy a Mihály sohasem szokott -hazudni. Hát hogy löhet ez a beszéd? - -– Hát – mondom – ez pedig csakugyan történik, hogy a hajón egy napot -ugrik a kalendárium. Vagy előre, vagy hátra, de egy napot ugrik. Attól -függ, hogy a kelő nappal szemközt halad-e a hajó, vagy pedig napnyugatra -megy. - -– Hát hogy löhet ez? – kérdezi. Mi az oka löhet ennek? - -– Hát mondom – Makó két órajárásnyira keletebbre van mint mink. Ott hat -perccel hamarább kel föl a nap. - -– Ahán – mondta az emberem. - -– Ha most már az embör a hajóval szemközt mögy a napnak, midőn nap -előzködik és utóljára kispórol az előzködéssel egy napot. Ezt pedig el -kell tüntetni, másként összezavarodik a kalendárium. - -– Ahán – mondta polgártársam – most már értöm. És az egyenlitőnél -történik ez? - -– Nem. Lefelé haladva nincsen a kalendáriummal baj. Csak ha körösztbe -megy a hajó. Az a vonal, ahol a tengeren ez a furcsaság történik, Japán -és Khina között van. - -– Úgy tehát – mondja polgártársam. – Köszönöm szépen az utbaigazítást. - -Visszamegy a maga asztalához. Eleinte csendes társalgások vannak, azután -Mihály bácsi hirtelen föláll, nagyot üt az asztalra és fölkiált: - -– Hát persze, hogy Japán meg Kórea között történt! Üssön bele a ménkü! - -Az emberek Mihály bácsira tisztelettel tekintenek. A becsület meg van -mentve. - - - - -Az ügy elintéződött. - -Ha a városon valami házban megüresedik valami lakás, azonnal kiteszik a -kapu aljába a lakófogó-cédulát. Azt azután elolvassa, aki épen lakást -keres, megalkuszik a gazdával, hurcolkodás idején beléköltözik a lakásba -s készen rendben van a dolog. - -A tanyákon természetesen nem megy ilyen könnyen az elintézés. Ugyan ott -a lakások is ritkán üresednek meg, mert leginkább nincsenek is kiadó -lakások. Ha az öregek kihalnak a tanyából, a fiúk következnek utánuk s a -fiúk után megint az unokák jönnek. Öröklés esetén meg szokás oszlani, -mert nem jó az együttlakás a családosoknak, mivelhogy az asszonyok -könnyen összepörölnek a közös konyhában. Vagy ha az asszonyok nem: a -gyerekek verik meg egymást s ebből származik a lélekveszedelem. Közös -lónak túrós a háta. Hát inkább szétmennek. - -Van azonban olyan eset is, hogy magától megüresedik egy tanyaház. -Anélkül, hogy halálozás történt volna. Ez ritkaság ugyan, de mégis -olykor előadódik. Vagyonosodás által. Például van valakinek egy kis -tanyája, amelyikben lakik. Azután örököl vagy pedig nyer az -osztálysorsjátékon. Különben ha nem megy osztályra a nyerés, úgyis -mondják csak: tájsorsjáték. Mindegy ez különben: a fődolog az, hogy ha -az ember fölvagyonosodik, akkor már kicsiny neki a kis tanya. Nagyobbat -vásárol, abba költözik s a kis tanya üresen marad. Úgy szokás ezt hívni, -hogy zsöllérnek való tanya. - -Ha azonban a környéken nincsen épen eféle zselléres ember, aki a lakást -föld nélkül kibérelné, akkor a kis tanya üresen marad, nincsen benne -senki. Néha a kutya, amit elvittek belőle az új tanyára, elszökik az új -helyről ide s körüljárja. Mondják, hogy az üres házakban kísértetek -tartózkodnak s a kutya ezek irányában jön. Ezt azonban bizonyosan nem -tudni. Ellenben az tény, hogy a kutya az elhagyatott helyre visszajár, -keres valakit s ha nem találja, vonyít. Amelyik kutya a környéken hallja -a szavát, az mind leül a földre és szintén vonyít. Ilyenkor a kutyák -lelket látnak és arra üvöltenek. Rendszerint rossz lelket, mert a jó -lelkek nem óvakodnak le a menyországból, ahol angyali fényességben -járnak köröskörül, isten dicsőségét éneklik és fehér csinált -virágkoszorú van a fejükön. - -* - -Hogy van az, hogy mikor itt a tanyákon a kutya elvonyítja az elhagyott, -lakatlan tanya előtt az üvöltő dalát, hogy az még azon éjszaka leérkezik -az Alsó-Bácskába, a római sáncokon túl való részekre – és ha elfogadható -is, hogy a kutyáknak egymástól átvett szava odáig egyetlen holdfényes -éjjelen át leszolgál – de honnan van az, hogy az a hat kocsi cigány, ami -addig ott lent a sáncokon túl táborozott, a kutyák szavát megérti, -sátort szed, lovat fog és reggelre kelve megindul erre fölfelé, hogy -téli szállásul bérve kivegye azt az üres tanyát, amelynek bérbeadóságát -előttük az állati beszéd így meghirdette. - -A telefon nem egészen új dolog. - -* - -A kutya szava után való negyedik napra a hat ócska kocsi, a macskányi -lovakkal, a határban föltünedezik. A szíkes mezőség felől jönnek, így -messziről láthatók. - -– Hűj, a fene teremti – mondják a juhászok a szíken – gyünnek a lopók. - -S terelik össze a birkákat, hogy egy fölügyelet alatt, egy szem alatt -lehessenek. - -A játszó gyerekek beszaladnak útszélről a tanyákba s kiáltozva mondják: - -– Édös anyám, gyünnek a cigányok. Elvisznek engöm. - -– Hát hadd vigyenek – hagyja rá az anyja. – Ugy-e, kutya kölyök, mindíg -rossz voltál, szót nem fogadtál: hát most gyünnek érted a cigányok. - -A gyerek remegve bújik az anyja szoknyáának a ráncai közé: - -– Anyám, kedves anyám, többet jó löszök, csak el ne engedjön kend -vitetni. - -– Hát – mondja az anyja – ha nem mégy ki a kerítésön túl, akkor nem -engedlek elvitetni. - -A gyerek az irtózat tekintetével emeli szemét az anyjára és azt mondja: - -– Soha ki nem mögyök. Csak oda ne adjon nekik, kedves anyám. Kiszúrják a -szömömet, eltörik a lábamat… - -Az asszony a fejszét a konyhába teszi, az ásókat az ereszet alá, a -konyhaajtó mellé kézügybe helyezi, a kutyát láncáról elereszti, a -kerítéskaput becsukja és az ura egycsöves, régi puskáját félő -tisztelettel a tiszta szobából kiemelvén, a konyhába, a sarokba helyezi. - -Jönnek a cigányok! - -* - -Városi közbiztonság, meg tanyai közbiztonság két különböző dolog. Két -olyan fogalom, amik nem egy anyaméhben születtek. A városban a sarkokon -a rendőr strázsál, éjjel őrjárat jár, ha baj van, telefonon mindíg lehet -rendőrt hívni, éjjeli támadás esetén elég kinyitni az ablakot s -hamarosan föl lehet lármázni a fél utcát segítségért, a tanyákon mindez -nincsen. A pusztázó városi lovaskatonák, a pandúroknak lovasrendőrré -formálódott maradványai vannak, az igaz, de csak kevesen vannak. Minden -négyszögmértföldre esik belőlük kettő. De mert az embernek, lónak is -pihenni meg aludni is kell, marad belőlük egy négyszögmértföldre egy. Ha -most már ez az egy is valami ügyben odanyomoz, beteg vagy megsántult a -lova, akkor nem marad egy sem. Ilyenformán nem csoda, hogy tizenhat év -alatt a tanya közén csak egy esetben láttam rendes, kétszemélyes -őrjáratot végighaladni. Próbáltunk már csendőrséget kérni, de az állam -nem adhat: még a maga használatára sem kap a nehéz szolgálathoz annyi -embert, amennyi kellene. - -A tanyák közbiztonsága ennélfogva inkább csak a tanyákon lakó népek -természetes becsületességén alapul. Ugyan ez sem könyékig tejföl, de hát -uram isten, negyvenezer lélek lakik kint s ennyi istenteremtése között -ott is akad kivetni való. Rablás vagy rablógyilkosság azonban nem igen -fordul elő, úgy tudom, hogy az utolsó harminc év alatt három történt. -Legényvirtus van bőven, a bicskával való párbajok nem szokatlanok, de ez -is, mint a nép minden divatja, az uraktól származott át. Párbajok ezek, -a formalitások betartása és jegyzőkönyvek nélkül s a mai párbajoktól -való azon különbséggel, hogy az egymás meglékelésére szolgáló acél -rövidebb, mint azoknál az úri páros veszekedéseknél, amiket a krajcáros -képes újság követendő például rajzban szokott bemutatni a minden szépért -lelkesülő tanyai ifjúságnak. Párbajok ezek, néha olyan úri vonással, -amelyet az úri párbajokból nem tanulhattak el, hanem az a tulajdon -lelkükből folyik: van eset rá, hogy a legyőzöttnek a gyógyítási -költségeit a győző fizeti. Ezt visszatanulhatnák tőlük az urak. De ezek -a parasztpárbajok is csak bizonyos kor éveire szorítkoznak s rendszerint -lány miatt szoktak esni. A gyerekből legénynyé serdült fiatalember -fölgyült energiája tör ki bennük, amit odakint úgy mondanak, hogy nagy a -természete. Katonaviselt legény már nem teszi, feleséges ember még -kevésbbé. - -Lopás történik. Annyi ember között bizonyos százalék rosszlelkű ép úgy -akad, mint a városban. A lopás könnyebb is, mert az ellopható érték -nincsen magas házak kőfalai közé zárva, mert leginkább a kerítéstelen -mezőn hever vagy legel. - -De ha a lopót megfogják, biztos lehet rá, hogy nagyon megverik. Azt -ugyan kiheveri, de a neve elé gúnynevet kap, amit soha többé ki nem -heverhet. Az átszármazik a fiaira és az unokáira is. Van olyan család, -amely kénytelenségből ma is viseli a Vödörlopó nevet, pedig a család -jelenlegi nemzedéke valóban mit sem tehet arról, hogy valamikor, egykor -az öregapjuk az útszéli gémeskút ostorfájáról lelopta az itatóvedret. - -* - -A gazda az üresen állott kis tanyát kiadta bérbe a cigányságnak. -Letelepedtek. Másnap, a dolgok természetes rendjénél fogva, megkezdődtek -a szokatlan nagy mértékben való lopások. A dolgok természetes rendje ez: -akinek semmije sincs, semmit sem dolgozik s mégis megél: muszáj, hogy -lopjon. - -S mennek az emberek a gazdához: - -– Az ördög bújjon beléd, minek telepítötted ide a nyakunkra ezeket a -lopókat? - -Az a vállát vonogatja: - -– Pénzt fizetnek a házért. Mit álljon ott üresen az a tanya? Az állam -bekívánja érte az adót… - -Ez igaz. Pénz beszél, kutya ugat. A nép példátlan módon tiszteli a -pénzt, mint a keletkezhető vagyon egyetlen forrását. Tekintélyre, az -embertársak között vezetőszerepre ott is vágyakozik mindenki s miután -egyébként igen csak egyforma szántó-vetők, tekintélyt s a többiek közül -való kiválóságot csak a vagyon adhat. - -Másfelől azonban a lopások folyton-folyvást tartanak. Nincsen már olyan -tanya a környéken, amit meg nem loptak volna. Szénát, szalmát, -kukoricaszárat, libát, csirkét, malacot, a kerítésre száradni terített -mosott ruhát, mindent ellopnak. Amellett az apró gyerekeik koldulni -járnak, az asszonyok kártyát vetni mennek és kártyáikkal, beszédeikkel -kicsalják a szerelmes lányok füléből a függőt is. - -Befognak hát a kocsiba az emberek és mennek ugyancsak a -pusztakapitányhoz, hogy szabadítsa meg őket a cigányoktól. - -– Hát – kérdi a kapitány – töttön értétök valamelyiket, amikor lopott? - -– Dehogy értük. Majd mögkéseltük volna. De nem úgy lop a cigány, hogy -töttön löhessön érni. Kergesse ki őket kapitány úr a határbúl. - -– Kergessem, kergessem. Hát, hogy kergessem? Ha nincsen panaszos, -nincsen bíró. Ha töttön se értétök, tanútok sincsen, mit csináljak? - -Egy erős tekintetű magyar azt mondja: - -– Kapitány úr. Itt mondom magának tanúk előtt. Mink beadózunk az -államnak, mög a városnak, de se az állam, se a város nem véd mög -bennünket. Ha ki nem pusztítja a kapitány úr űket a határbul, rájuk -gyújtjuk a tanyát, úgyis biztosítva van. Hagy égjön el benne az egész -pokolfajzat. - -– Nono – mondja a kapitány – azok is embörök. - -– Embörök – mondja a tanyai – de nem igaz embörök. Hanem gazembörök. - -– Jó, jó – mondja a kapitány – csak nem gondolják kendtök, hogy én -invitáltam őket ide? Hát csak mönjenek haza, majd csinálok valamit. - -Az emberek zúgolódva mennek el, a tanyák és puszták rendőrfőnöke pedig -telefonál be a városba útasításért, hogy mit csináljon, mert a nép már -nagyon zúgolódik a cigányok miatt. - -Jön rá a válasz, hogy csak türelem, körültekintés és humanizmus. -Mindenekfelett körültekintés és humanizmus. - -– Szép frázisok – mondja a kapitány, mikor lecsapja a telefonkagylót. – -Odabent a parkettes szobában könnyű az ilyesmit kitalálni, hanem hát -idekint egy kicsit más világ van… - -* - -Másnap búcsú lévén a kápolnánál, a kapitány a misénél legényeivel -kötelességszerűen megjelenik. De nem mondhatni, hogy Istennek itt valami -különösebb tisztelete történt volna, mert szerfölött sokat káromkodnak -az emberek és igen bosszúsak. Mindenki a cigányokat szidja. Lopnak, de -egyre jobban lopnak s az asszonyok nem merik a szobából kiereszteni a -kisgyermekeket, mert hátha még azokat is elrabolják. A harag és a -boszúság átfordul a kapitányra is, hogy nem védi meg a népet. Pedig -annak kellene hadakoznia, aki fölkötötte a kardot. - -– Minek adtunk a kezibe hatalmat, ha nem tud vele élni? – mondják. - -A harag odáig megy, hogy alig-alig akarnak köszönni. A kapitány érzi a -hangulatot, de hát nem tehet semmit, körültekintés és humanizmus lévén a -mottó. - -Mise után, ahogy lóra száll, körülfogják az emberek és Tóásó Zakar azt -mondja: - -– Hát nincsen annyi hatalma a kapitány úrnak, hogy kiverné azokat innen? - -– Én már mögmondtam, amit mögmondtam – felel a kapitány. – Akit töttön -értök, azt lecsukatom. Mást nem töhetök. - -– Hát akkor – mondja Tóásó Zakar a közönség nevében – akkor majd mink -kapunk dorongra, mög bicskára, aztán leverjük űket… - -– Jó, jó, csak lassan a testtel – feleli amaz a lóról. – Nem ér az ilyen -beszéd semmit. Ha a cigányt félig agyonveröd ma, holnap már egészségös. -Ami sebben más embör négy hétig fekszik, abból a cigány négy nap alatt -kigyógyul. Aztán ne feledjék kendtök, hogy nem három cigányról van szó, -hanem hat kocsi cigányról. A cigány csak addig gyáva, amíg maga van. De -ha sokadmagával van, akkor vakmerő és kegyetlen. Bosszút áll, mert akkor -nem fél sömmitől és sönkitől. - -– Nem fél? - -– Nem ám. Különben – mondja odavetőleg a kapitány – épen most olvastam -egy könyvet felőlük, hogy az éjszakai puskalövéstől nagyon fél. Ha felé -lőnek éjjel és nem tudja, hogy honnan jött a golyó. Azt nagyon féli. -Arról a helyről elmögy, hogy húsz évig sem jut arra a tájra vissza. No, -isten mögáldja magukat. - -A kapitány sarkantyúba kapja a lovát s elmegy, otthagyván két emberét a -délutáni bicskázás megakadályozása szempontjából. - -* - -Másnap délfelé Sós Márton rendőrkáplár bekopog a kapitány hivatalába: - -– Tekintetös úrnak jelentöm, mögy a hat kocsi cigány a szabadkai -határnak, Ludas felé. - -– Hejnye, hejnye – mondja a kapitány – ugyan mit éröznek azok, hogy -ilyen sebösen elindultak. - -– Jaj, de átkozódtak, kapitány úr! Az országúton találkoztam velük. De -verették az Istennel a földet. Jeget, fagyot, szárazságot kívántak. Azt -kiabálták, hogy agyonlűtték űket. Hászen – mondom – hiszen eleven vagy, -hát akkor, hogy lűttek volna agyon? De csak azt hajtogatta, hogy űket -agyonra akarták lűnni. Azt kiabálták, hogy soha ilyen disznó paraszti -nép közé nem gyünnek… - -– Ugyan, hogy nem ütötted képön? - -– Sokan voltak, kéröm alássan, én mög egymagam. Pedig még a kapitány -urat is ledisznózták, hogy nem tudja űket mögvédeni a parasztoktúl. -Hívták az Úristent, hogy a hólyagos himlőt küldje az egész családjára. - -– No hát hiszen – véli a kapitány – van az Úristennek egyéb dolga is, -mint hogy épen az ő szavukra hallgasson. Hanem fogass be, meg akarom -nézni, nem loptak-e el valami gyerököt a környékről. - -Pár perc mulva mennek is – idő multán a kis tanyához érnek. Bizony el -van hagyatva egészen, csak rongy, meg piszok maradt benne. A kapitány -behajt Tóásó Zakar udvarára. Ott rátámad Zakarra: - -– Hát mit csináltatok? Hát agyonlűttétök a cigányokat? Hát ki -hatalmasított föl arra bennötöket? - -– Én nem – mondja Zakar. – Én nem tudok erről a dologról sömmit. - -– Hát nem volt lüvöldözés az este? - -– De – mondja Zakar – vót. Hallottam is. De én épen akkor -borotválkoztam, mikor a lüvésök estek. Épen evvel a borotvával e! - -Nagyobb tanúbizonyság okáért kihúzza az asztalfiókot s kiveszi belőle a -borotvát. - -Szép, faragott fatokban van a borotva. Rá is van a tokra faragva, hogy -Sebők Kánya Fekete Antal készítette az 1869-cedik esztendőben. Rajta van -az ország címere is s a korona fölé oda van vágva: Éjjön a király. S -Zakar, mutatván a kapitánynak az eszközt, meggyőzőleg mondja: - -– Ez csakugyan szép kézimunka. - - - - -Mezei dolgok. - - -A fűnyüvő. - -Régi mesékben szerepel az az óriás, akit úgy hívnak, hogy fanyüvő. Ez a -szó: nyüvés, kezd apránkint kiveszni a nyelvből, bizonyára sokan vannak -manap már, akik az értelmét sem ismerik. A fanyüvő olyan hatalmas -termetű óriás volt, aki mérgében gyökerestől tépte ki a fákat a földből -s ha megharagudott, egész erdőket elpusztított féktelen dühében. - -A tanyákon nem mesebeli óriás, hanem valóságos rossz ember a fűnyüvő. -Aki a füvet nyüvi. Az éj bűnös alakja ez, egyébként rendszerint -szegénysorsú ember, aki az egy malacocskájának, sovány tehenecskéjének -éjszakának évadján lop takarmányt a más kaszálójáról. Nagyon gyűlöletes -ember, mert nemcsak hogy lop, hanem pusztít is. A gazda, ha másnap a -megkoppasztott legelőt látja, elkeseredve mondja: - -– Ugyan, hogy nem szárad el a keze a szömtelennek? Inkább kérne füvet, -ha nincs a teheninek mit önni. Vagy ha már olyan fekete a lelke, hogy -csak lopni tud, legalább kaszálná a füvet, de ne nyűné. - -Ez ugyanis különbség, még pedig nagy különbség. A fű, ha lekaszálják, -kinő újra, de ha gyökerestől tépik ki, persze, hogy nem nő ki megint. A -fűnyüvő pedig a lopásnak ezt az utóbbi formáját űzi. Van oka rá. Ha -nappal kaszálnak, a kaszának alig van zaja. Nem hallatszik. Elnyomja a -nappali élet zaja, a szellő susogása, falevelek zúgása, madarak éneke, -kocsik nyikorgása a homoki utakon. Mikor azonban az est leszállt, a -dolog és a szél pihen, az alvó fákon a madarak alszanak, akkor a -csöndben a kaszálásnak hangja van s harsogó szava messze elhallatszik a -lapos mezőn. Azt a kutya meghallja, ha akár a tanya a kaszálótól kissé -messzebb fekszik is, jelt ad s a tanyai ember megérti a kutya beszédét. -Az éjjeli őrtálló kutya különböző fajtájú észleleteit különböző fajtájú -ugatással jelzi a kenyéradó gazdának, aki akkor, ha veszedelmet jelent a -házőrző, puskára kap. - -Az éjjeli fűnyüvő ezért nem kaszálja, hanem a legnagyobb csendben, a -sötétség leple alatt gyökerestül tépi ki a földből a füvet. Ez -meglehetősen érzékeny kár, ha akár jómódú embert ér is. Mert nemcsak a -termést lopja el, de a földbe fektetett munkát is tönkre teszi. Ahol a -fűnyüvő járt, ott csakugyan nem terem többet a fű. Különösen nagy a baj, -ha a lóherét nyüvi. A here, ha rendesen el van vetve, hét-nyolc évig -magától terem, semmi gond rá nincsen. Értékes takarmány, nagy pénzt -jelent. Míg az orság egyes részeiben egy hold földet száz forintért örök -áron meg lehet venni, itt egy hold lóhereföldnek egy esztendei kaszálási -jogáért fizetnek nyolcvan-száz forintokat. Nyilvánvaló, hogy ha a -fűnyüvő a herét gyökerestől kitépi, nemcsak a herét lopja el, hanem -nyolc esztendő várható jövedelmét teszi tönkre. Ilyenformán érthető, -hogy haragszanak rá, utálják és gyűlölik, s ha tetten érik, igen csak -elbotolják. Lesik is, hogy miként lehetne megfogni. Vagy pedig kitudni, -hogy ki az, aki nyüvi a füvet. Mert ha tetten nem érik is, de megtudják -a kilétét bizonyosan, olyan társadalmi bojkott alá kerül, hogy egy -mágnáskaszinó sem csinálhatja ezt különben. - -A megfogásuk persze bajos. Az éj sötét s pisztoly van a zsebekben. Egyet -villan, egyet dörren s a villanás után még nagyobb sötétség támad, mint -amilyen előtte volt: s a fűnyüvő már eltünt az erdőben vagy a -kukoricásban. - -Nehéz meglepni. - -Azt mondja a kapás kora reggel: - -– Tudom már, hogy kik nyüvik a füvet. - -– Hát többen is vannak? - -– Ketten. Az embör mög az asszony. Toppantó Gergöly mög a felesége. - -Hejnye, hejnye, a jó reggelit neki. Gergőék szegény emberek, más házában -laknak zsöllér gyanánt, napszámból élnek, van egy kis gyerekük s két -sovány malacuk. Amúgy tisztességes család, jó munkás mind a kettő, szép, -barátságos életet élnek, szeretik egymást, voltaképen nincs is egyebük, -mint a szerető szívük, a kis lányuk, meg a két malacuk. Szörnyűség az, -hogy épen ők nyűnék a füvet. Hiszen ha kérnének, kapnának. Ha egy helyen -nem, a másik helyen bizonyosan (mivelhogy mindön szamár érzi a maga -terhit). S ha rájuk derül a tett, mehetnek a határból világgá, mint a -Döme kutyája: napszámot többé nem kapnak, mert nem kapnának. A -bojkottnak odakint nem bojkott a neve, hanem az, hogy „sömmi embör“. A -sömmi embörnek szava nincs, súlya nincs, előle, ha szemközt jön, az út -másik oldalára térnek, hogy ne kelljen vele beszédbe elegyedni. Mert még -azt is a fejéhez vághatják az embernek, hogy: kend a sömmi embörrel is -barátságban van. - -Sötétben azonban minden tehén fekete. Honnan tudja a kapás, hogy -csakugyan Toppantóék a fűnyüvők? Hátha nem ők azok? - -– Hát pedig azok csakugyan azok, – mondja a kapás. Az egyik lábát előre -teszi és a fejével bólintgat. Az ilyen állapot a meggondolt -határozottság jeléül ismeretes. - -– De hát hol van a bizonyíték? Mivel tudja igazolni, hogy csakugyan ők -voltak? - -A kapás csodálkozva kérdezi: - -– Hát nem elég az, ha én mondom? - -– Nem ám. A törvénykönyvben egész más van írva a felől, hogy mi a -bizonyíték. Ha nem tud bizonyítani, akkor ne vádaskodjon, mert az olyan -puska, hogy néha visszafelé is elsül. Hátha azután nem tud bizonyítani? -Akkor magát csukják be rágalmazásért. - -– De, – mondja a kapás – neköm van bizonyítékom. - -– Hát mi az? - -– Hát elmondhatom, – szól a kapás. - -És elmondja a „bizonyítékait“, amik a szabadban, kint élő embernek talán -a legérdekesebb megfigyelései: - -– Hát gyüvök az úton, mert kívülről kerültem a szőlőt. A homokban nem -hallották, hogy gyüvök, de én hallottam a fű harsogását, ahogy -szaggatták. Ketten voltak, annyit láttam a sötétben is. Úgy láttam, hogy -az egyik az embör, a másik az asszony. De hogy kifélék, azt nem löhetött -mögismerni. - -– Hát akkor hol a bizonyíték? - -– Hát akkor, – folytatta rendületlenül a kapás, – szétnéztem. Mert oda -nem möhetök, hogy mögfogjam üket, ha puska van is nálam. Mert a sötétben -egy nem töhet föl kettő ellen. Mert mögbicskáznak, aztán elszaladnak. -Itt nem löhet mást tönni, minthogy szétnéz az embör. - -Azt hittem eddig, hogy valamennyire ismerem a kintvalók észjárását, de -ezt nem értettem meg. - -– Hát mit nézett kend a sötétben? Hiszen azt mondja, hogy sötét volt. - -– Hát este – mondja éktelen nyugalommal a kapás – az is szokott lönni, -ha a hold nem süt, az pedig tegnap nem volt fönt az égön. Nem is a -sötétöt néztem én, hanem azt, hogy melyik tanyában nem ég a világ. - -– Ahán. - -– Hát ügön, – vélte. – Mindön tanyába égött az ablakba a világ. Csak a -kis tanya, amelyikbe a Toppantóék laknak, az volt egészen sötét. Errül -tudtam mög, hogy a fűnyüvők nem löhetnek mások, mint a Toppantóék. Hát -aztán mikor ebbe beleállapodtam, akkor lassan möntem feléjük, azután -hangosan rájuk kiáltottam: - -– Adjon Isten jó estét, Gergő szomszéd! Hát mire végzitök? - -– Erre – mondja a kapás – egyszörre elszaladt mind a kettő és -belevesztek a sütétbe. Akkor vártam, a puska fertigben a kezembe. Onnan -épen hat-hét perc az út Toppantóék házáig. Hét perc mulva Toppantóék -tanyája ablakában kigyúlt a világ. - -Elhallgatott. Mondom: - -– Hát aztán? - -Azt mondja: - -– Hát nincsen tovább. De ez már csak elég bizonyíték, hogy Toppantóék a -fűnyüvők? - -– Jaj, barátom, – mondom, ez nem úgy van. Tanúk kellenek ide. Ez a -törvény előtt nem bizonyíték. - -– Hát akkor – mondta nemes egyszerűséggel a kapás, – üssön bele a ménkü -a törvénybe, mög azokba az urakba is, akik csinálták. Esti sötétben én -nem akaszthatok le nekik tanúkat az ákácfákról a mezőn… - -Morogva elhalad. Elgondolkozva nézek utána: vajon neki van-e igaza, vagy -a törvénynek? - -Alighanem mind a kettőjüknek igaza van. - - -_Faj és felekezet._ - -Hosszú évek óta durkáljuk már az Alföld földjét s keresgéljük, hogy a -népek megiratlan történetéből mi van benne eltemetve. Sok megiratlan -történet van eltemetve benne. Eredménytelen ásatást csinálni szinte a -lehetetlenségek közé tartozik. A munkás ásója nyomán megnyitja keblét a -föld s előadja rejtett kincseit. Természetesen csak tudományos -értelemben vett kincsek ezek: az ősembernek is volt annyi magához való -esze, hogy azt a holmit, amit ő értéknek tartott, ne ássa mind a halott -mellé a földbe, hanem az élők hasznára magának megtartsa. Laikus szemmel -nézve, az ilyen régészeti ásatások igen érdekeseknek és izgatóknak -tetszhetnek. Hallom nem is egyszer: De szeretnék veletek egyszer egy -napra kimenni, hogy láthatnám én is. Ugyan miért nem szóltok, akárhonnan -venném is azt az egy napot, de csak kimennék. - -Pedig a mulatság nem is olyan érdekes. Reggeltől estig hol a gödör -szélén, hol a gödörben, tűző napon úgy, mint esőben: csak az olyan ember -kedveli az ilyesmit, aki már megszokta. Annak jó napkúra meg légkúra. -Két hét alatt le is sül úgy, mintha csak mint szökött legionárius került -volna haza Afrikából. És fárasztó. Tornának jó, de mulatságnak -kellemetlen. Ráadásul olykor az egész napi munka hiábavaló, mert -eredménytelen s ha ilyenkor, fáradt testtel a dolog másnapi folytatására -a kellő energia hiányzik, akkor ebbe is ép úgy beleüthet a mennykő, mint -a kapás szerint a törvénykönyvbe. - -Azonban van egy kellemes oldala. - -A munkásokkal való beszélgetés, naphosszat. - -Ez olyan munka, hogy vele sietni nem szabad, a sietés az ásóval csak -kárt okozhat s ha valami holmi ráért kétezer évig heverni a föld alatt, -annak csakugyan mindegy, hogy május tizenegyedikén vagy tizenkettedikén -kerül-e ismét elő a régen látott napvilágra. Itt egészen érvényben van -az a régi magyar mondás, hogy sohasem volt jó az a nagy sietség. Lehet -tehát beszélgetni, szót érteni: panaszok, reménységek, tréfák és -élcelődések megmutatják a különböző észjárásokat. - -Egyik ilyen telepünk, ahol jó néhány ezer év előtt a kőkorszakbeli -ősember tanyázott és sajátos kulturájának maradványait ki lehet ásni a -földből, Torontálban fekszik. A falu népe kevert. Részben magyarok, -részben rácok. Belőlük kerülnek ki a munkások. És bár a szegedi, algyői, -dorozsmai, csongrádi kubikosnak az ország határán tul is jeles híre van, -itt a jobb földmunkások inkább a rácokból kerülnek ki. Szívós és könnyű -emberek, példátlanul szolgálatkészek. - -Egy ebéd után bent feledem a plébánián a felső kabátomat. Eső jött, -megáztunk a mezőn, utána hideg szél támadt, mondom egy embernek, hogy -ugyan menne be a faluba s hozza ki a kabátot. A munkás egy tornász -ügyességével pattan ki a gödörből és azonnal szalad le a dombról a falu -felé, mintha kergetnék. Ameddig csak látni lehetett, folyton egyenletes -futásban haladt. Mikor megint előtünt a kabáttal, újra csak ugyanezen -egyenletes futásban közeledett, így futott fel a dombra s ahogy átadta a -kabátot, menten visszaugrott a gödörbe és nyult az ásója után. - -– Miért szaladt mindíg, szomszéd? Nem mondtam én, hogy szaladjon. - -– Hogy meg ne fázzon az úr, – mondta nevetve a gödörből. - -Sovány, de izmos nép ez. Minden porcikája rugalmas. Igy rendes munkásunk -az öreg Vászó bácsi, aki a maga nyolcvankét esztendejével éppen úgy -dolgozik az árokban, mint a többi. Nagyszerű ember az öreg Vászó. -Politikus és szociológus egy személyben. Egyszer azt mondja: - -– Miért neveztek ti bennünket rácnak, mikor minket a mi nyelvünk szerint -szerbnek hívnak? - -A kérdésre a többi gödrökből is felütik a fejüket az emberek. Mondom: - -– Miért neveztek ti bennünket ugarnak, mikor minket a mi nyelvünk -szerint magyarnak hívnak? - -Erre az öreg Vászó nem igen tud mit felelni s ásnak tovább szótalanul. -Egyszer felüti a fejét és azt mondja: - -– Az úr szerbül beszél és még se szerbül beszél. Hát milyen nyelven -beszél? - -Nem tudok ugyan rendesen szerbül, de maradt még imitt-amott belőle a -boszniai időből. Mondom: - -– Bosnyákul. - -Az öreg kérdezi: - -– Volt az úr Boszniában? - -– Voltam. - -Hallgatás megint. Azután szól a Vászó bácsi: - -– Hát persze, az urak mindenfelé eljutnak. Mindig ráérnek utazni, mindig -van rá pénzük. Ez a sok vasút, ami most van, mind csak az urakat -hurcolja. A szegénynek erre nem telik. - -Az emberek a gödrökben titkon mosolyognak. Az öreg Vászó jól beadott. - -– Nono, – mondom, – az nem egészen úgy van, Vászi bácsi. Gyalog jártam -ott, mint katona. - -– Úgy? - -– Úgy ám, Vászó bácsi. Sokan voltunk mink akkor ott lent magyarok, -némely részünk még lent is maradt. Pedig a maguk kedvéért voltunk -odalent. Hogy a görög-keleti keresztényeket felszabadítsuk a török -uralom alul. - -Azt mondja Vászó: - -– Hüm. - -– Már pedig hiába hümget. Azért voltunk odalent, nem pedig mulatságból -meg pénzköltésből. Azután az a hála érte, hogy nagyon sok rác ellensége -a magyarnak. - -A kissé megnyomott szavakra az öreg Vászó a kezével tiltakozva hadonász: - -– Az nem úgy van! Itt nincs ellenség! Nálunk mindenki megvan békén. Itt -szerb meg magyar úgy él a faluban egymás mellett mint a birka. - -– Mint a birka? - -A másik gödörből szól egy ember: - -– Bárányt akar mondani. - -– Igen, igen, – hadonász Vászó, – mint a kis birka. Mint a kis fehér, -szelid birka. Békesség van. - -… A dombról át lehet látni a Tisza tulsó oldalára. Hatalmas vashídjával -ott van Zenta. Magasabb épületei a lapos mezőn át ide látszanak. - -– Hát Vászó bácsi, az nagyon szép, hogy maguk úgy élnek, mint a kis -fehér birka. Hanem negyvennyolcban maga sem lehetett ilyen fehér kis -birka. Mert akkor maguk odaát Zentán a piacon a szent szobrát magyar -emberfejekkel rakták körül. - -Egy kis csend van… Csak az ásók és a lapátok zöreje hallatszik, amint az -élükkel belemennek az ősember konyhahulladékaiba, s fölvetik a több ezer -év előtt élt ős korhatag csontjait. Zajukból mintha meg lehetne érteni a -kiáltást: Mit háborgattok? Miért nem hagytok bennünket nyugodni? - -A nyolcvankét éves Vászó, négy nemzedék eleven őse, fölnyul a gödörből a -kis ásóért, hogy „finoman“ piszkálgassa a neolithkori őst, akire most -ráakadt. De mielőtt a dologba fogna, azt hiszi, hogy tisztázni kell azt -az emberfejes vádat. - -– No, – mondja, – az sem úgy van egészen. Régen volt. Megtörtént. De nem -mink csináltuk. Úgy éltünk akkor is, mint a kis birka. Nem mink -csináltuk, hanem a papok csinálták. - -– Nono, Vászó bácsi. A papok talán csak nem vágták el az emberek nyakát? - -– Hát azt nem is, – véli Vászó bácsi. – Hanem papok csináltak -bolondságot. Szerb pap fölment templomba és prédikálta: gyünnek a -magyarok és megölnek minden szerbet. Akkor magyar pap is fölment -templomba és prédikálta: gyünnek a szerviányok és megölnek minden -magyart. No aztán addig prédikáltak, hogy összevesztünk. - -Ezt elmondván, Vászó bácsi az ősnek a földből való kibontásába kezdett. -Néztem az erős aggastyánt, ahogy négykézláb állva dolgozik az árok alján -s közben ráér történeti dolgokat olyan különös világításba helyezni, -amilyenben eddig nem voltak. - - - - -Házrúl-házra. - -A népet számlálni ilyen csatakos, esős időben nem lehet valami kellemes -foglalkozás, úgy nagy általánosságban. Nálunk már megtörtént az egyik -külső kerületben, hogy a népszámlálót az asszony forró vizes köcsöggel, -az ember meg vasvíllával fogadta. Miért? Miért gyülöletes a nép előtt az -az ember, aki először pantallóban van, másodszor sok papiros van a hóna -alatt s harmadszor bemegy abba a házba is, ahova az ördög sem hivta? -Mert félnek az idegentől s az a nézetük felőle, hogy soha jót nem hoz, -ellenben lehet, hogy valamely bajt okoz. A hivatalos személy csak akkor -megy a házhoz, ha valami baj van. A nép tart tőle: a papirosok valami -dolgot, valami igen rossz dolgot jelentenek. Ha valahova hivatalos ember -beteszi a lábát, ebből jó nem fakadhat. A hivatalos papiros -üzést-hajtást, hajkurászást jelent. A tanyai népnyelvnek érdekes -kifejezése ez: leveles embör. A régi világból való szó: értik alatta a -gyanús embert, a rossz embert, akivel a hatóságoknak mindig van valami -dolga. S miben nyilvánul ez meg? Abban, hogy hivatalos leveleket visznek -hozzá, amikkel hol ide, hol oda citálják. - -Egy idegennek a házban való hivatlan megjelenése különös dolog. Ez -természetes. Ha nyílik a kapú és lépések hallatszanak be a szobába a -kapúaljából, szólok a gyerekeknek: - -– Nézzétek meg, ki jött? - -A fiu kitekint s mondja könnyedén: - -– A Mári néni. (Vagyis, hogy az öreg mosóné). - -Van eset rá azonban, hogy ezt mondja: - -– Apám! Egy rendőr… - -S mennyire másként van az mondva, hogy „a Mári néni“, s mennyire másként -az, hogy „egy rendőr!“ Mert hát uram Isten, mit akarhat? - -Hát még odakint a tanyákon mit akarhat az az úrforma, aki megjelenik -hivatlanul és sok papirossal? A nép ebben a dologban nagyon kétféle. Az -egyik része még ma is könnyen befonható áldozata minden kósza -népcsalónak. A másik része pedig, amelynek már megégette egyszer a kása -a száját, minden úrformában született ellenséget lát. Mindenki gyanús, -aki pantallós. Az ilyen ember már azt az elvet, hogy az úr a pokolban is -úr, úgy értelmezi, hogy a másvilágon, ahol a méltó büntetések -elnyeretnek, mind az úr ül a nagy vasüstökben, a nép pedig majd hordja -az üstök alá a tüzelőfát, hogy minél jobban süljenek… - -Pár év előtt, mikor a városi muzeum néprajzi anyagát szedtük össze, volt -eset rá, hogy a tanyákon a gyűjtőre vasvillát fogtak s még a kocsijából -leszállni sem engedték. Ott már előzőleg valami keserű tapasztalatok -történhettek. Hát hiszen nem mind ilyen, az bizonyos, ezek inkább csak -kivételek. De mint kivételek: vannak. Régészeti ásatások alkalmával nem -egyszer láttam, hogy mikor vége a munkának, kifizetődik a napszám s alá -kellene írniuk a cédulát, hogy a pénzét mindenki rendben megkapta: -egyszerre vége a barátságnak. Pedig egy hétfőtől szombatig tartó munka -nyomán elég jól össze lehet barátkozni. De a mikor a nevek aláírásáról -van szó, az emberek egy része hirtelen gyanakodóvá vilák. Sandán néznek -a papirosra. Mindig van köztük valami fiatal legény, arra mondják: - -– Majd az Illés odaírja. Én nem tudok irást. - -– Hát nem járt iskolába? - -– De jártam – feleli húzódozva – négy télön is. De elfelejtöttem a -betűt. Mög elhúzta a kezemet a kasza mög a kapa. - -Pedig dehogy. Annyira el sem lehet felejteni az írást, hogy a tulajdon -nevét ne tudná leírni, ha egyszer már valamikor tudta. Olyan az, mint az -úszás meg a korcsolyázás, nem lehet azt tökéletesen elfelejteni. De -inkább hazudnak. Inkább vállalják annak a szégyenét, hogy tudatlanok, de -a nevüket nem írják oda a papirosra. Mert nem lehet tudni, hogy micsoda -veszedelmek származhatnak abból, valamint azt sem lehet tudni, hogy -kiben mi lakik. Legjobb a tartózkodás… - -Egy közeli csanádmegyei faluban néprajzi gyűjtés alkalmával történt ez -az eset. Csöndes enyhe téli délelőtt. A gazda kint áll az utcaajtóban. -Jófajtájú, erős termetű, középkorú magyar, pipázik és sütteti magát a -téli nappal. - -– Jó napot. - -– Jó napot – mondja. - -– Tudja-e, mi járatban vagyok? - -– Nem tudom én. - -– Hát majd elmondom. - -– Löhet – mondja. - -– De nem itten, hanem majd odabent a szobában. Gyerünk be. - -– Oda ugyan nem – felel a gazda s széles vállaival bele is illeszkedik a -keskeny utcaajtóba. – Az én házamba nem gyün be az úr. - -– Ejha! Magának sok oka lehet haragúdni az úrfélére. Hát miféle úr, mit -csinált magával? Mi történt itt? - -A gazda megrázta a vállát. - -– Hát – szólt – ami történt, az történt, nincsen azon már mit keresni. -De az én házamba az én akaratommal többet úr nem töszi be a lábát… - -Megfordúlt, bement az udvarra, becsapta maga után a kis ajtót s -hallatszott, hogy be is reteszelte belülről. - -* - -Kint a tanyákon a pusztaszéleken kocsin járja össze a számláló a -vidéket. Ott ez nehéz mesterség. Tudnia kell, hogy meddig terjed a -területe s ismerni kell az egész területet. Hogy nem hagyott-e el -itt-ott egy csomó házat, amik valamely bucka-hát vagy erdő mögött -vonultak meg? A tanyai ember, aki ott született, tudja, hogy ki merre -lakik, de a városi nem tudhatja. Általán úgy tetszik, hogy e széles, -nagy és lapos vidékeken, ahol messzire ellát a szem, minden az ember -előtt fekszik. Pedig nem. Akár el is lehet tévedni rajta. Vannak helyek, -tanyarészek, amik elbújnak, amik mintha nem is volnának e világon, ahol -egy városi kocsit mint soha nem látott dolgot bámulnak meg a gyerekek; -olyanformán vannak ezek a részek a homoktengerben, mint az óceánban azok -az apró szigetek, amik a hajóforgalom útjából kiesnek: csak a térképész -tudja róluk, hogy vannak. Pár év előtt ép ilyen elhagyott részen át -igyekeztem lakottabb tájak felé. Öreg városi kocsis ült a bakon, a -második ülésből a mappáról adtam neki az utasításokat, hogy no most -erre, no most arra. Ugyancsak csóválja a fejét az öreg ebben a hol -errében, hol arrában, dülőút keresgélésben, végül kifakad: - -– Hát mégis csak: mi mindönt mög nem köll érni. Húszonhét esztendeje -hurcolom már nap-nap után idekint a tanyákon a városi mérnök urakat, de -ezön a vidékön még sose jártam. - -Önérzetes kocsisembertől ennél nagyobb beismerést már várni sem lehet. -Mert a kocsisság tudománya nem abban van, hogy hajtani tudjon, a lovat -minden ember, asszony, gyerek is el tudja hajtani: a kocsisság tudománya -odakint akként szélesbűl, hogy mekkora nagyságú vidéken van tisztában az -utakkal, azoknak jó vagy rossz állapotával, ha éjjel nem is, de legalább -nappal. A tanyák világának ez a területe, amelyen az öreg kocsis -„húrcolta“ a mérnököket, aránylag nem nagy; nyolc-kilenc -négyszögmértföld lehet. És még ezen a kis helyen is, ime talált olyan -részt, amelyen húszonhét év alatt sohasem járt. - -Szóval a népszámlálás odakint nem egészen könnyü dolog lehet. S nem is -lehet az egész hajszálnyira pontos. Azt hiszem, hogy az egész alföldi -pusztákat tekintve, a népszámlálás számszerű eredményéhez egész bátran -oda lehetne csatolni nehány száz összeszámolatlan magyart, vagy talán -ezert is. - -Kint ugyan a tanyai tanítók végzik a számlálást, de hát azok sem -tudhatják, hogy a kapitányságban minden tanya merre van. Erre való -azonban a tanyai esküdt, aki rendszerint valamely jobbmódú polgár, aki -kint született s kint fog meghalni, ennélfogva igen célszerű ember -arranézve, hogy ismerje a határt. Tehát az esküdt lesz a kocsis, ő -„húrcolja“ az összeírót. Most tíz éve volt ez így egyik tanyai -kapitányságban. Vitte a kocsiján a tanítót az esküdt, összeírták, -összeszámolták az embereket, a papirosokat azután elküldte a tanító oda, -ahova kellett. Itt mindezek rendbe kerültek. Csak pár nap múlva jutott a -tanító eszébe, hogy arra lefelé a Hármaserdőn túl, mindjárt a -Lónyúzó-dülőn túl, ott is van egy egész sor tanya, ami idetartozna, s -ott még nem jártak népet írni. Mondja is az esküdtnek: - -– No János bácsi, az ördög a kend tudományát, baj van. - -– Baj? Mi baj? - -– Hát most jút eszembe, hogy arra a Kis Kabók Mihályék felé nem jártunk -népet írni. - -– Nem – mondta meggyőződéssel a János bácsi – hát arra nem. Messze is -van, aztán mög, tudja, nagyon rossz az útja, hát nem akartam töretni -magát. - -– De hát most azok, akik arra laknak, nincsenek fölírva. - -– Hát aztán? – kérdezte a János bácsi. – Csak élnek azok azért, ha -nincsennek is felírva. Nem a papirosbúl áll az ország, tanító úr. - -Ebbe aztán bele is kellett nyugodni, mivelhogy úgy sem lehetett már -ellene tenni semmit. Csak akkor kezdett főni a feje a tanítónak, mikor -kiérkezett a városból a hír a tanyára, hogy jön egy úr Pestről a -népírást vizitálni. Mi lesz akkor, ha az meg fogja a hibában? Első -sorban oda a becsület, második sorban pedig még azt a kis pénzt sem -kapja meg, amit az összeírás munkájáért kiérdemelt. - -A pesti nagyságos úrat a vizitálás útjában szintén a János bácsi -hurcolta kocsin s a tanító szorongva várta az eredményt. De nem történt -semmi hiba. Három nap múlva János bácsi a pesti urat elvitte a vasúthoz -(nincsen messze, csak épen a Nyáry Jánosék jegenyefájától másfélóra -járás) s hazafelé jövet beszólt a tanítóhoz, hogy fölösleges volt az a -nagy ijedtség, mert valóban semmiféle észrevétel sem találtatódott. - -– Hála istennek – sóhajtott a tanító. – Pedig azt hittem, akad valami -tarka macska arra a Kiskabókék körül. - -– Nono – mondta a János bácsi, aki annak idején hat deákiskolát járt a -városban – parva sapientia regitur mundus. A nagyságos úrat se vittem el -arrafelé. - -Körmével benyomta a pipában a parazsat. Okos ember mindig a körmével -szokta nyomni, mert ez nehezebben ég meg, mint az újjabőre. - -* - -Három külvárosunk van. Az egyik a pestises betegeket gyógyító francia -Szent Rókusról elnevezett alig másfélszázéves, faji tipusokat keresni -ott hiábavaló lenne. Hanem annál alkalmasabb erre a célra az Alsóváros -meg a Felsőváros, az egykori civitas superiora meg inferiora. A -felsőváros népe szálas, karcsú, sok benne a szőke, ruhában a világos -szineket keresi, szereti a halászatot, meg a hajózatot, elmegy a vizen -Bécstől Galatzig, kereskedői élelmesség van benne, vállalkozó, néha -belebukik, néha elvagyonosodik; van köztük olyan, amelyikre azt mondják, -hogy üzleti vállalataiban örményebb a zsidónál. Az Alsóváros népe zömök, -bikanyakú és fekete. Ruhájában a sötét szineket kedveli s mint védőraj -csoportosúl az ősi Mátyás-templom körűl. A templom istene után a föld az -istene, amelyen hihetetlen szorgalommal termeli a paprikát, -Függetlenségi párti volt, az is lesz, amíg magyar világ áll, nem óhajt -alkalmazkodni a mások kedvéhez, ipari hajlandósága kevés, más -városrészből nem házasodik, az elődök munkájával szerzett vagyonhoz -ragaszkodik, itt-ott még meg vannak köztük a vagyonközösség nyomai, -tudok belőlük olyan családot, ahol ebéd alkalmával húszan ülnek az -asztalhoz, amellett ráér népköröket tartani fenn, amikben alkalmas -könyvtárak vannak s amikben az önmagából rekrutált személyzettel -színdarabokat játszik. Szóval két különböző tipus ez, a Felsőváros meg -az Alsóváros. Úgy gondolom, hogy a legrövidebb néprajzi meghatározásukat -olykép lehetne megtenni, hogy ha az osztrák ellen ismét hadba kellene -szállni: az Alsóváros ülne lóra, a Felsőváros pedig vállalná a -hadbaszálltak ingyen és pontos élelmezését. - -A néprajzi kollegám vállalkozott az Alsóvároson az összeírásra. Ez igen -alkalmas dolog arra, hogy minden házban szétnézhessen, minden házba -bemehessen: most a betolakodót nem lehet visszautasítani, mivelhogy a -betolakodásra „államilag fel van hatalmasítva“. Ilyen alkalmakkor lehet -„észlelni“. - -Érdekes észlelet példáúl, hogy míg mi ezt a sajátos konzervativ -alsóvárosi népet olyannak tartottuk, aki még csak a város határán sem -volt túl soha: a kollega tapasztalatai szerint csak imitt-amott akad -köztük olyan ember, aki nem járt volna külső országban. Hogy miben? Hát -hol káposztában, hol paprikában, hol hizlalt lúdban. - -Egy embertől kérdezi: - -– Hát járt-e külföldön? - -Azt mondja: - -– Miért kérdi? - -– Mert be kell írni ide a papirba. - -Mutatja is a papiroson a rubrikát, ahova ezt be kell írni. - -Az ember nézi a rubrikát. Azt mondja: - -– Kicsi az. - -– Már miért volna kicsi? – Apró betűkkel írok én. Csak mondja, hogy -milyen országban járt. - -– Mégis – mondja az ember – mégis… - -– Hát miért: mégis? - -– Hát mert nem férnek bele azok az országok abba a rubrikába. - -– Ugyan, ne beszéljen kend. Hát hány országban járt kend? Hát volt kend -a Belgrádban, azután kubikos létire töltést csinált kend oda fel a -Galiciába a Przemislibe, mikor a várat építették, aztán készen vagyunk. - -– Nono – mondja csendesen az ember, – Katonai tengerész voltam én. -Egészen bátran beleírhatja abba a rubrikába énfelülem, hogy az -Ausztrália kivételivel mindön világrészben jártam én… - -* - -Igen. A katonáskodás elviszi az embereket. Látnak, hallanak, tudnak -valamit a világról. S azt sóhajtja az alsóvároson egy öreg asszony: - -– Bár ne tudnának róla! - -Ez is népszámlálási eset. A kis, tíszta házba, ahogy az összeíró bemegy, -a szobában egy öregasszonyt talál kis gyerekkel. Sötétes délután van, az -asszony ül az ablak mellett, a gyerek a kötőjébe kapaszkodik s beszél -hozzá valami makogásokat. A szüle hamar megérti, hogy miről van szó: jól -van, jól van, csak vegye elő az írásait, kérdezzen, én meg majd mondom. - -– De sötét van, szülém, talán hogy gyertyát kellene gyújtani. - -– Úgy, úgy, abban igaza van – véli a szüle – majd behozom én magának a -lámpát. - -Kimegy érte. Addig a gyerek, a székbe fogózva nézi az idegen bácsit s -érthetetlen szavakat mondogat. A szüle behozza a lámpát, megtörli az -asztalt s kezdik az írást. Előbb az övét. Azután a fiáét. Van-e fia? -Van. Micsoda? Mozdonyvezető. Hol? Szolgálatban van most is a gépön. - -– Volt-e a fia katona? - -– Volt, hogy ne lött volna. De bár ne lött vóna! - -– Miért sajnálja? Egészséges emberekből válik a katona! - -– Hát hiszen – mondja a szüle – az igaz. Nem mondom, világot is járt. -Tengörészkatona volt. De hát épen azért vagyok így az egyetlen kis -unokámmal ni. - -– Hát hogy van vele? - -– Így ni, hogy nem értöm a szavát. Olasz mönyecskét hozott a fiam a -házhoz, olasz ez a kicsi is. Itt születött pedig, de egy szót sem tud -magyarúl. Hallja csak, hogy mint beszél! Mit kérsz kicsim? Mert annyit -tudok már, hogy ha azt mondja, hogy ákvá, ákvá, akkor vizet akar. De más -szavát nem értöm. - -Épen bejön a gyermek anyja a szobába, szép barna olasz menyecske. - -– Látja – mondja a szüle – ehol a menyem. Nem tanúl mög magyarúl, a -gyerök se tanúl. Aztán sír mindig haza a menyem. Ha az ura itthon van, -akkor nincsen baj. De ha a fiam elmegy a szolgálatba, akkor már mindjárt -magára van, én nem tudok vele beszélni, akkor aztán mindig sír, vágyik -haza az olaszok közé. - -S a szüle elszomorodottan ölelte fel magához a gyermeket: - -– Óh édös egyetlen unokám, kis magzatom… Úgyan, hogy nem tudom a -szavadat mögérteni?… - -A szüle a lemenő nap elborúlt tekintetével néz az unoka szemébe. A -gyerek meghúzza a szüle fejkendője csücskét s csendesen gügyögi: aqua, -aqua. - -– Óh én édös Jézusom – sóhajtja a szüle, nyúlván a vizeskancsóért – -ugyan miért is neveltél? - - - - -Emlékezés. - -Hirtelen megindult a tél, havak esnek s a víz felett leszáll a köd. -Kószálok a külső partokon, a töltésen, ahol a sárra fagyott hó a járást -megengedi. Nagy csönd van itt kint mindíg, de most, hogy a hó leesett, -még ami kis zaj volna némely járó-kelő kocsi kereke nyomán, az is -eltompult. Vasárnap délután van, a ködbe borult város felől néha a -harangok csendes búgása hallatszik, amint vecsernyére hívják a népet, a -népek mennek is szorgalmasan, e tekintetben valóban elég jó iparkodás -észlelhető. Hogy azután elmennek, a töltésen nem marad semmi meg senki. -A jegenyék kopaszon állnak, néhány varjú tollászkodik rajtuk s a -töltésen egy-két pipiske táncol. Ez a kis szürke jószág jó hazafi, nem -hagyja el az országot az éhezés idejében sem, csakhogy ekkor a havas -mezőkről kissé beljebb merészkedik, bátorrá válik s úgy röpköd az ember -előtt pár lépésre, mintha mondaná: éhezem, adjál valamit. Jó azért az -ilyen kódorgáshoz zsemlyedarabot, vagy félperecet vinni a zsebben, az -ilyen kis állatnak nem sok kell s ha evett, valamit csiripel s -nyugalmasan elmegy az útból valahova aludni, – ugyan valami jó alvóhelye -nem lehet most, mert hidegre vált az idő. - -Alkalmas ilyen helyen elkódorogni. Nem jön szemközt senki, nem kell se -köszönni, se köszönést fogadni, néma a táj. Nem tudom, más hogyan van -vele: én úgy érzem, hogy ilyenkor úgy egymagában egy kicsit gondolkozik -az ember, azután lassan elcsitulnak a gondolatai, az esze nem jár -semerre, mintha egymaga volna a világon, előtte semmi, utána semmi: -rekkenő nyári délutánokon, a tanyán, mikor egy szál falevél se mozdul, -van ez néha majdnem egészen így, de ott legalább zümmög a zöld légy, -dunog a darázs és űzi szerelmes játékát a szőlőtőkék között a karcsú -szitakötő. Itt azonban nincsen semmi, épen semmi sincsen, csak a -harangok szava néha, ahogy átbong a ködön, mutatja, hogy amarra van a -város. - -De nem sokáig tart a magány. - -Jön szemközt a ködben egy emberi alak. Lassan bontakozik ki a fehér -takaróból s bizonyára szintén megütközve látja, hogy más is jár itten s -magányossága meg van rontva. Közeledünk. Az ember ilyenkor hajlandó úgy -elmenni egymás mellett, hogy a másikra sem néz: mit mászkál az is ezen a -helyen? Valami olyan érzés ez, hogy mit háborgatják az embert a tulajdon -maga birtokában. - -No de ezúttal ez mégsem úgy van. Vannak véletlen esetek. Így például -most, hogy hiszen nini, voltaképen ismerősök vagyunk. - -– Hát te? - -– Hát te? - -– Kószálok egy kicsit – mondja – de már nem jó ide sem kijönni. Én csak -elszomorodok. - -– Ráérsz arra hétköznap is, hé. Vasárnap délután munkaszünet van, -ilyenkor hagyd a búslakodást a lóra, elég nagy a feje hozzá. - -– Jó, jó, – szólt kedvetlenül, – de nézd csak, micsoda pusztaság ez -itten? Egy lelket nem lehet látni. Itt semmi sem mozog. - -– Biz itt nem igen. Ha csak mink nem mozgunk. De mozogjunk is, mert -hátha erre jön valamely bolond német, karónak néz bennünket a ködben, -aztán hozzánk köti a lovát… - -– Tréfálhatsz bátran – felelte bágyadtan – nem ér ez a beszéd semmit. A -szó: szellő; a kontraktus: az papiros; a pénz: az a fundamentum. Mennyi -élet, mennyi kereset volt itt valaha, most meg pusztaság, hogy akár a -kiáltó szó is elhallatszik benne, még csak nem is felel rá senki. Hova -lett a nép keresete, hova lett az üzlet, a munka? Ki vitte el, mi vitte -el? - -– Jaj, hát vagy úgy? A régi világ? A tiszai élet, a vízi élet, a régi -sürgés-forgás? Biz annak lefújtak. Háromszor lefújtak, mint a katonának -a hadgyakorlat utolsó napján. Ezen ugyan már nem segít maga a felséges -úristen sem. Elmultak a halak, elmultak a rákok, az ácsok szekercéje nem -kopácsol, a cigányok nem verik az ócska vasból a hajó oldalába való -iszkábát, vízimolnárok vízidudája megszünt tutulni, új emberek jöttek új -üzletekkel s megették a régi embereket és a régi üzleteket. - -– De már mégis csak – mondja elkeseredve a társam. – De ilyen gyorsan, -ilyen sebesen elpusztulni mindennek. Hiszen még emlékezünk rá, még -láttuk és még nem vagyunk öregek, hogy a régi jó időket emlegessük. -Modern pusztulás volt ez, egészen modern, aféle amerikai villamos -kivégzés. Hát tudod-e, hogy Szónaktúl le egészen Tételig végigjárhatod a -vizet, de egy kenet halzsírt aranyért se bírsz kapni. Érted-e, ha -megfeszülsz, akkor se bírsz kapni. Egy zacskó aranyért, egy tarisznya -aranyért se bírsz kapni. - -Hát ez csakugyan így is van és ez lószerszám tekintetében, továbbá -csizmai szempontból is igen sajnálatos. Mert ahoz fogható kenet nem volt -több sem hámra, sem lábbelire: mit szólnak most mindehez a csizmák. Mert -bárki bármit beszéljen, az állati bőröket még holtuk után is étetni -kell, a gazda rendes szolgálatába csak akkor állanak. És most mivel -lehet étetni őket? Valami mindenféle bádogskatulyás kenőcsökkel, amiket -messziről hoznak, drágán adnak, bizony ezeknek a nyomán a csizma nem -panaszkodik ugyan, a csizma tűr, de a csizma szenved. - -Ezen azután egészen rendesen el lehetett szomorodni odakint a töltés -koronáján a ködben, amely lassan ereszkedett lefelé s látatlanságba -burkolta a világot. - -Ilyen elszomorodott korában mit csinál az ember? Keres valami kocsmát, -minél kurtábbat. Mert olyan világ van, hogy mennél kurtább a kocsma, -annál jobb benne a bor. Hát nem is kell messze leereszkedni a -töltésoldalról, már találtatódik egy kicsi bormérés, az ajtajára ki van -írva, hogy „pálinka csak reggel“, amelyből nyilvánvaló, hogy a gazda a -régi ívású emberek közé tartozik s nem rászorultságból, hanem szokásból -mér. Kisded hely, a falon Batthyány Lajos van, meg Eötvös József, azután -az aradi vértanúk és Kossuth imája a kápolnai csatánál, ahol ott sem -volt, de azért ez nem baj, mert szép azt olvasni mégis, hogy tekints -reánk csillaggal övedzett trónusodról és hallgasd meg könyörgő -szolgádat. Ide tehát bemegyünk, mert itten még úgy sem voltunk soha, -minélfogva a tapasztalat is gyarapodni fog bőségesen. Az ember – -alkalmas ember – hozza az italt, apró poharakat, gyufát is tesz az -asztalra, azután néz. Nem igen lehet már látni idebent. A lámpa a szoba -közepén föl van húzva magasra madzagon. A madzagot leereszti, a lámpát -meggyújtja, megint fölhúzza illő helyére a madzaggal s megint csak néz. -Megnéz emerről az oldalról is, megnéz amarról az oldalról is, mint a -kutya szokta tenni a sündisznóval, hogy melyik oldalán lehetne -beleharapni. - -Utóbb már nem állom, megkérdezem a gazdától, hogy én vagyok-e a zöldre -festett új kapu s ő-e az a bizonyos borjú? Ő azt mondja: már mér? -Mondom: mert leginkább az szokott így nézni az új kapura. - -– Nem – azt mondja – nem úgy van a dolog. Én csak azt nézöm, hogy maga -csakugyan maga-e? - -– Hát persze, hogy én vagyok. - -– Én is úgy vélöm – szólt – mert ráismertem az ábrázatjáról. - -– Akkor jól van. - -– Hát! – felelte elégülten. – Maguk mindíg ilyen egyformák szoktak -lönni. A Béla bátyját ismertem, aztán arrúl azonnal magára ismertem. -Ugyan mög van-e még? - -– Nincs biz az bátya. - -– Ejnye – csodálkozik – hát hova lött? - -– Hát jobb helyen van az már, mint mink, bátya. Ciprusfák árnyékában -alszik a fiumei temetőben. - -Ezen megütődik és sajnálattal mondja: - -– Hejnye, hejnye. Kár érte. Pedig de nagy betyár volt! - -Hm. A beszéd kezd nagyon alpári lenni. Jobb lett volna talán, ha ide be -se jövünk. - -– Betyár volt? – mondom. – Hát már micsoda beszéd ez? - -– Persze, persze – mondja derűsen. – Együtt szolgáltunk. Ott voltunk -Bihács alatt is, Petrovác alatt is. Hej de furfangéros betyár katona -volt. Az, tudja, még az ördögtűl se tartott. Mönt, mint a szélvész. Hűj -de kutya betyár katona volt! - -No, így már más. Nem gorombáskodik az öreg, csak elhalt bajtársa -kebelére hímez érdemrendeket a maga módja szerint. Most már kész a -barátság s együtt beszélünk elszomorodva a régi világról. - -* - -A régi világ… Hát biz az nincsen, eltünt, elveszett. Hova lettek a halak -a vízből? Ki tudja? - -Azt mondja a bormérő: - -– Az Isten bizonyosan tudja, de az meg nem tartozik felelettel. - -Ez igaz. De mégis. Már csak úgy rémledezik a gyermekkor vissza, de még -látjuk, hogy a halász a kis halat visszahajigálta a vízbe, mondván: -eredj, aztán nőjj meg előbb. Ma meg olyan is jó volna, ha volna. A hálók -lukait mindíg kisebbre kötik, még sem akad beléjük semmi. Rákóczi Ferenc -azt mondja a szegedi táborozásáról írt naplójában, hogy a lóitató vödröt -nem lehet úgy megmeríteni a Tiszában, hogy egy-két hal ne akadjon a -vödörben. Egy frankófurtumbeli német-latin könyv, aféle orbis pictus -különösképen emlegeti ezt a mi vizecskénket. Azt mondja, hogy a magyarok -országában van egy folyóvíz, úgy hívják, hogy Tisza. Az nem olyan, mint -más víz, mert nem egy részből, hanem két részből áll. Csak az egyik fele -víz, a másik fele hal. - -– Hát ez talán nem egészen igaz – gondolja a társam – hanem amit a -fejedelem úr írt, az maga a megtestesült valóság. Hej, mennyi katlan -alatt ropogott itt a tűz, mikor a halhasító tanyák itt voltak! Hogyan -főzték hordószámra a halzsírt! - -– Ma – szól a bormérő – nem hogy halhasító tanya volna, de még a -halhasító késnek sem lehet uyomát találni. El vagyunk fogyatkozva -végkép. - -Hát el. Nem viszi már az oláh kocsiszámra a szárított halat bőjtös -eledelnek. - -– Min élhet most vajjon? – tűnődik a bormérő. – Csigán él, vagy tengöri -herkentyűn? - -Az ördög tudja csak, hogy min él. Lehet, hogy faggyúgyertyát eszik, mint -a muszka, mikor itt járt negyvennyolcban. - -– Különben sömmi közünk hozzá, ögyön amit akar, éljön sokáig -pocokméröggel – határozza el a bormérő. Azután kimegy a szobából s kis -vártatva hoz egy félliter bort. - -– Minek az, bátya? Még ez sem fogyott el. - -– Ez jobb – mondja barátságosan. – Ez sokkalta sokkal jobb. - -No, hát hiszen jól van. Könnyű a békát a tóba ugratni, mikor amúgy is -fejjel áll bele. Beszélgessünk. Kicsit elmaradunk ugyan, azonban hát -beszélgessünk. Dánász nedelja (ma úgyis vasárnap van) – mondja bosnyákul -vigasztalásul a bormérő. Azt mondja: - -– Hát a bornyúszájú hajók hova löttek? - -Hát én tudjam? Vagy a társam tudja? Nem tudja azt senki. A borjúszájú -hajókat kiölte a bőggőshajó, a bőggőshajókat meg kiöli a slepp. Így -kerek a világ, nini. - -Tárgyalunk tovább. Egy árva vendég nem sok, de annyi se jön a kocsmába. -De nem baj, mert annál alkalmasabban lehet tárgyalni. Most a rákokat -kezdjük tárgyalni. - -– Ki szereti a rákot? - -– Én nem szeretem – mondja a társam. - -– Az ördög törögeti. Mire egy tányérral megevett belőle az ember, a -munkában megéhezik. - -– Hát az úgy van – hagyja rá a bormérő s kimegy a szobábúl. Kis vártatva -bejön s hoz egy félliter bort. - -– Hát ez már megint minek? Hiszen emez sem fogyott el? - -– Nono, az löhet. Majd mögmarad másnak – mondja. – De ez aztán már -igazán nagyon jó bor. Ez az a bizonyos finum-fánum. - -Hát hiszen jól van. Úgyis beszélgetünk s úgyis dánász nedelja. A pokol -tornáca is jó szándékokkal szokott kikövezve lenni különben. - -– Hát bizony – folytatja a beszédet – ma nincsen rák egy fia sem. Úgy -hallom, hogy aki szereti, tuladunáról hozatja postán, száza öt pengő. -Hát micsoda furcsaságok ezök, kéröm szépen? Csak játékbúl fogdostuk. A -lányokat ijesztgettük vele, azután visszadobtuk a vízbe. - -Hát ez is így volt, de hát ennek is vége. Mindennek vége szokott lenni. -A kakuk kibújik az óraházból s hetet kiált. Gyerünk, csak gyerünk, -messze van még, míg ebben a ködben haza érünk. Fizessünk, aztán gyerünk. - -– Mi a tartozás, gazda? Majd kivetjük kettőnk közt felibe. - -– A tartozás? A fizetés? – beszéli a gazda. – Hát kéröm szépen… hogy is -mondjam csak… hát hova tetszik gondolni? Hiszen ez nem úgy történt. -Löhetetlenség az, hogy fizetés… Hiszen ez a Béla úr emléközetére -történt… - -– No, de az még sem úgy van. Csak nem jövünk ide ingyenbe borra? - -– Hát hiszen – szólt. – Ami azt illeti. Az első féllitert csakugyan -maguk parancsolták ki. Hát azt löhet. A többi szívesség. Emléközet. - -Hát ez ellen azután csakugyan nem is lehetett semmit sem tenni. Fizetjük -a féllityit s barátságosan elköszönünk. - -– Adjon Isten jó éjszakát, gazda. - -– Hát – mondja – én alighanem le is fekszök mindjárt. - -– Álmodjon szépeket. Ugyan mit álmodik majd? - -Kissé elborultan nézett maga elébe az öreg. Azután rántott egyet a -vállán s azt mondta: - -– Még nem tudom. Majd csak az eszömbe jut valami… - - - - -Statisztika a falun. - -Ami a statisztikát illeti, a községi jegyző egy alkalmas napon megkapja -a felsőbb hatóságtól a rendeletet, hogy össze kell írni a faluban a -madarakat. Hogy kinek mennyi van. Nem azokat a hazátlan madarakat, -melyek ide-oda röpdösnek, télen hűtlenül el-kivándorolnak, akárcsak az -Amerikába haladó magyarok az inség elől. Hanem azokat a rendes -madarakat, amelyek a házak és tanyák udvaraiban élnek, hogy időnkint -eledelül szolgálhassanak. Jó állatok ezek: csirkék, ludak, kacsák. -Különösen a csirke, amire azt szokás mondani, hogy a paraszt csak akkor -eszi, ha vagy a csirke beteg, vagy a paraszt. No ez nem egészen igaz, de -annyi igazság mégis van benne, hogy a paraszt nem eszi a csirkét, inkább -eladja, helyette inkább a kását és a birkahúst kedveli. Hiszen azért -paraszt. Birkahús. Borzasztó dolog. Persze egészen más, hogy az angolnak -is a birka a nemzeti eledele, de legalább angolul nem mondják, hogy: -birkahús, hanem mondják, hogy: ürücomb. Ez más, egészen más. - -Mindegy az no, különben. A fődolog, hogy ess hasra minden előtt, ami -külföldi, forogj a hasadon, amíg ki nem lukad, majd azután jó lesz -gyerekjátékhoz pörgettyűnek, mint a dióhéj, amelyből más már kiette a -belet. - -A tinóból ökör lesz ugyan, ha Bécsbe viszik, de a birka mindíg csak -birka marad. Bürge – mint mondani szokás. – Ez az állat az, amelynek -tökéletesen mindegy, hogy egy ember, vagy két ember nyirja-e a hátáról a -gyapjút. Igaza van neki. Ha már egyszer ugyis nyirják, ez a dolog -teljesen egyre megy. - -Nincsen annak még ötven esztendeje sem, hogy az egész ország vagyonának -egy ötödrésze a birkában feküdt. A lábon járó birkában. Amelyre a -juhászok ügyeltek szigorúan a végiggombos bőrnadrágban. Hogy jól -ügyeltek-e, rosszul ügyeltek-e, nem tudatik. Elég az avval, hogy a -birkák elfogyatkoztak, gyapjaikat már nem mossák annyian, mint azelőtt. -Más volt ez azelőtt. Azelőtt birkausztatáskor a tóparton lehetett látni -azt a vádliparádét ingyen, amit most különféle szinházakban pénzért -mutogatnak. Kivéve: hogy a béresasszonyok igen alkalmas módon -nyakonvágták az embert, ha szömtelenködött, a balletcsillagok meg nem -igen vágják pofon. Változnak tehát ez irányban is az idők. Pedig a -lábszárak az őskortól fogva egészen máig egyformák. Csak a hangulatok -mások. Nagy summa pénzeket kell elkölteni a szinházi holdvilágért, pedig -a szinház falán kivül szebbet ad ingyen az Isten. - -De hát igy persze messze elkalandozunk a mondanivalótól, amint az -történni szokott akkor, ha vasúti kocsiban ülve, utazva beszélget az -ember. Mert ezt az egész dolgot a vasúton beszélte az a községi jegyző, -akivel történt. - -Tehát az volt a hívatalos papirosban, amely a jegyzőhöz érkezett, hogy -össze kell írni a madarakat. De nemcsak azokat, a négylábú lakóit a -gazdasági udvarnak szintén. Teheneket, malacot, kecskét, ha van. Hogy -minden háznál mennyi van, minden gazda mennyit mondhat belőle a -tulajdonának. - -Az ilyen összeírások nem valami kellemesek. A nép nem tudja mire vélni, -fölösleges zaklatást lát benne. Kinek mi köze ahhoz, hogy hány csirkém -van. S hátha holnap eladom mind, hogy egy se lesz, akkor mit ér a mai -írás. Komédia és hazugság. Továbbá a szomszédnak ma egy kis csirkéje -sincs, de tíz kotlósa ül a tojáson: holnap már lehet belőle neki -kétszáz, de az egy se lesz beírva a papirosba. S ha az ember valami -ülésre a községházára megy, hallhatja a panaszt, hogy kevés a hívatalban -a munkaerő, szaporodik a munka, még legalább egy segédjegyző kellene. - -– Hát persze, – mondja Szűcs Boruzs Mihály – ha ilyen haszontalanságokra -prédálják az időt. Aztán kinek kellenek azok a csirkeszámok? - -– Az állam kívánja. - -Szűcs Boruzs mond egy mérges kiszólást az államra. - -– Ez az – véli – ez az. A községháza embereit mi fizetjük a magunk külön -adójából és mi sohasem kívánunk tőlük ilyen dolgokat. Ha az államnak -kellenek a csirkeszámok meg a pulykaszámok, írassa össze a maga pénzén. - -Igy zsörtölődik Szűcs Boruzs Mihály, aki különben maga sem tudja, hogy -mekkora igazat mondott. De azért beadja a derekát. Bemondja, hogy mije -van, hány ló, tehén, üsző legel odakint a pusztán a rideg gulyában, hány -itthon a tyuk, kacsa s hány van odakint a tanyán (igaz ni, még a -padlásra is föl kell menni, összeolvasni a galambokat – ez már csakugyan -nevetséges és furcsa kitalálás). No és a dolog megy így tovább. Már nem -olyan nehézkes a nép, különösen a jegyzőjével szemben. Régente, mikor az -eperfákat íratta össze az állam, volt aki mérgében inkább kivágta, -csakhogy a papirosba bele ne kerüljön, más meg volt, aki bemeszelte -valamennyit fehérre, hogy hátha majd akkor nem ismernek rá. - -Beadta mindenki szépen sorjában az adatokat, csak özvegy Nagy Szabó -Pálné kért a bejelentésre hatnapi haladékot, mivelhogy akkorra megellik -a tehén s ha már meg kell lenni ennek a dolognak, legyen benne a borjú -is az anyakönyvben. - -– Nem anyakönyv ez – mondta a jegyző – hanem statisztikai kimutatás, -szülém. - -– Nono, szólt Nagy Szabó Pálné asszonyom, egyremegy az, kérem alássan, -egyik árkus papiros olyan, mint a másik árkus. - -Apránként rendbe került így a dolog, csak még az öreg Sóvágó Kurai -Dömötör bejelentései hiányoztak, mert nincsen itthon az öreg, valamelyik -tanyáján tartózkodik, van neki három is. Terhes állapot az ilyen -vagyonosság, mert az efféle ember örökké kódorog, még utána sem lehet -menni, mert ha az egyik tanyáján keresik, bizonyosan a másikon van. Be -kell az ilyent várni, míg a maga jószántából hazatér a faluba. - -Haza is tért idő multán, de abban „az ügy érdemére nézve“ nem volt -köszönet. Kiküldték hozzá a házához a kisbírót, hogy szíveskedjen -Dömötör uram bemondani a számokat. - -– Ahán – mondta Sóvágó Kurai – hallottam már felőle, még a tanyákon is -vert róla a szó, hogy milyen fölfordulást csináltatok idebent a faluban. -Mondd csak meg odabent, hogy tiszteltetem a jegyző urat, de nem -mondhatom meg darabszám a tyúkokat, mert nem tudom, hogy hányan vannak. - -– De gazduram, – szólt a kisbíró – annak meg kell lenni, az állam -kívánja. - -– Az állam? – veti oda gúnyosan Sóvágó – az állam? De nagy úr lett az -is! Mit kalamol bele az én vagyonomba? Ha akarom, van hatszáz tyukom, ha -akarom, holnap belevetem mind a tóba, aztán egy sincsen, no. Punktum. -Csak azért is punktum. - -A kisbíró igy nem sok eredménnyel ment vissza. A jegyző megint csak -elküldte, hogy tisztelteti Dömötör öreg gazdát, ne okoskodjon. De -Dömötör megszegte magát, hogy nem és nem, csak azért sem. - -– Különben pedig, – üzentette mérgesen – ha olyan nagyon kíváncsi a -tanyai tyúkokra az állam, olvassa össze maga az állam. - -Sóvágó Kurai csökönyössége is akadályozta a „tyúkok anyakönyvének“ -létrejöttét, pedig közeledett már a terminus, amikorra be kellett volna -küldeni. Kissé kellemetlen. Törvény van róla, hogy a statisztikai -adatokat meg kell csinálni, (hogy háznumerusok vannak-e beleírva, az más -kérdés) s ha valaki nem csinálja meg, az államnak joga van az illető -költségére más által csináltatni meg. Itt hát nincs más mód, minthogy a -jegyző elmegy és személyesen tiszteleg Dömötör úrnál a kacsaszámok -ügyében. - -– Ugyan bátyám – mondta neki, mikor odament – maga okos ember, -bíróviselt ember… - -– Hát hiszen éppen azért – vágott belé Sóvágó. - -– Már minden ember beadta azokat a számokat az egész faluból, csak éppen -bátyámuram nem. Hát miről jó ez a kötözködés? - -– Hát – felelte az öreg – nézze csak jegyző ur, nem akartam a kisbíróval -üzengetni, nehogy szétvigye a hírit a faluban. De magának megmondom. -Azért nem adom oda a számokat, mert ebbül az egész dologbul adó lesz. -Adóemelés lesz, olyan igaz, mint ahogy én élek. Nagy bajok lesznek -ebből. Mert nem mondom, hogy nincsen a majsai részi tanyámon négyszáz -pulyka, mert van. Hát azt most beirnák. De tudhatja jól, hogy ha a -pulykába beleűt a dög, egy hét alatt elpusztulhat mind a négyszáz. De -azt aztán már nem irják be. Ott marad a nevem után a négyszáz pulyka, az -után adóztatnak, ami nincsen. Hát ezért nem adom be a számokat. Ha kell -az államnak, menjen érte maga. Talán akkor eláll a szándékától. - -A jegyző most már elővette az ékesszólást és magyarázgatott. Hogy mi az -a statisztika. Hogy mire kell az. Nemzetgazdasági érdek, satöbbi. - -– Komédia – legyintett kezével az öreg. Ahol nincsen semmi, ott hiába -irkálnak. Ahol meg van, az akkor is meg van, ha nem írják be a -papirosokba. Furfang van itt, adónak kell az az összeírás, nem másnak. - -De hát a jegyző még tovább beszélt s a nyakas magyar kezdett hajlani a -szóra. Mert úgy lehet, a király is megnézi azokat az összeírásokat, -furcsa volna, ha az egész falu benne van s öreg Sóvágó Kurai Dömötör -uram hiányzik. - -– Hát hiszen – mondta pislogva Dömötör – ami azt illeti, hát hiszen -csakugyan… ha éppen ő szent felsége is benne van az érdekeltségben. Én a -királynak hű embere vagyok egészen azóta, mióta hatvanhétben -kitestvérisültünk… hát majd alszok én erre egyet. - -Az öreg aludt rá egyet. Valami sokat nem tud már az ilyen nagykorú ember -aludni. Meghányta-vetette, hogy tényleg mi lenne, ha a király csakugyan -a kezébe venné azt a könyvet s nem találná benne a nevét. - -– Ej, ej – gondolná – Sóvágó Kurai Dömötör hű emberem, hát ez a -kitestvérisülés? - -Másnap csakugyan be is küldte az adatokat a községházára. Egy-két rugott -csikót mégis kihagyott belőle, nem muszáj a felsőbb hatalmaknak még -azokról is tudni. Igy aztán a statisztika el is készült (fődolog, hogy a -számok balról jobbra és felülről lefelé egyezzenek), aláíratott, elment -s többé a faluban hírt sem hallottak felőle. - -Valami másfélév mulva a jegyző bent van a városban az adókivető -bizottság ülésén. Mellette mint bizalmiférfiu a falu vénjei közül öreg -Sóvágó Kurai Dömötör. Megy a tárgyalás, amint szokás. Olyan -törvényszékforma képe van ennek. Ott az ügyész mindenkit le akar -csukatni, az ügyvéd meg mindenkit ki akar szabadítani. Itt a finánc -mindenkinek emelni akarja az adóját és senkisem akarja, hogy emeljék az -adóját. - -Pedig biz azt emelik. A jegyző megdöbbenve hallja, hogy a falut -ugyancsak srófolják. Alig akad gazda, akinek ne emelnék az adóját. Azt -mondják: birja. De hát honnan tudják ezek az urak, hogy birja? Föl is -emelkedik hát szólásra, hogy de urak, az isten szerelméért, mit -csináltok? Hiszen láthatjátok, a föld is beteg, a társadalom is beteg, -drágább a munkabér, az élet, a föld meg kevesebbet terem, mint máskor. -Hiszen a nép egyrészének megélhetése sincsen, csak tengődik, örül, ha -kenyéren átvergődheti a telet. - -Erre az asztaltól fölugrik egy fiatalosabb pénzügyi titkárforma, a másik -szobába megy és onnan egy könyvet hoz. A statisztika könyvét. Abból -kiolvassa, hogy a jegyző nézete téves. A faluban a jólét emelkedik. Ime, -itt a hívatalos adatok. Ennyi meg ennyi ezer birka, kecske, tyúk, liba, -kacsa, malac, süldő, disznó, öreg disznó, pulyka, galamb, gyöngytyúk, -tehén, borjú, hiszen – kiált föl – oly gazdagság, hogy akár egy -világvárost elláthatnának élelmezéssel! - -Egy kis csönd van. Öreg Sóvágó Kurai Dömötör meghuzza a jegyző kabátját -s odasúgja neki: - -– Amit mondtam, megmondtam. A könyv nem a király részére csinálódott… - -– Hát – mondja a jegyző a vasúti kocsiban, ahol elmesélte ezt a -történetet – a természetes paraszti ész megnyilvánulásaival talán senki -sem találkozik annyiszor, mint mi, akik közte élünk. De így még nem -pirítottak rám soha sem. Meg is mondta az öreg Dömötör, mikor a szobából -leforrázva kijöttünk: - -– Azért, hogy nem jártam sok iskolát, én tőlem is lehet tanulni. Tanulja -meg jegyző ur, hogy ha már az állam összeírat valamit, abbul nem lehet -más, mint vagy katonasorozás, vagy adóemelés. - - - - -Parti füzesek. - -Aki látásból nem ismeri a Tiszát, bizonyosan még mindig a széles, -kanyargó folyónak gondolja, amelynek partján a nyári nap alkonyulatánál -Petőfi megállott. Hogy terjeng a síkon, amerre akar s vizének fehér -tömegei, mint ezüst csík, messze ellátszanak a határban. Pedig dehogy. -Nagy töltések vannak a partjain, valóságos várszámba menők s áradáskor -azok között oly magasan van, mint ahogy például a síma asztalon a -pohárban a víz áll. Csak a töltések nem olyan átlátszók, mint a pohár -fala, különben nagyon sokszor meg lehetne ijedni a víztől, amely a -földsáncok közé szorítva, voltakép a házak teteje fölött folyik. Nem is -volna jó, ha átlátszana, mert megijednének tőle az emberek s a töltés -külső oldalának az aljában nem mernének dolgozni: hogy hátha kidől a -nagy pohár fala. Mert nagyon furcsa, mikor kidől és víz alá tűnnek a -tanyák, csak a kútágas teteje látszik ki, az is folyton mozog, mintha -játékot űzne a folyó valamely elszabadult tündére ott alant és -merítgetné belőle a vizet a jószágoknak, pedig azok ilyenkor eleget -ittak már. Jártam nem egyszer így ladikkal kútágasok fölött, mondhatom, -hogy annál szomorúbb dolog nincsen a világon. - -A két magas part között a vízen sok mindenféle ember él, bár nem annyi, -amennyi élhetne. A halász volt bizonyosan a legelső, aki a vízből -szerezte elő a kenyerét s utána alighanem a tutajos oláh következett, -aki ma is ugyanolyan módon él, mint századok előtt. Tutaján nincs -egyetlen darab vas sem, se egy szeg, se egy pánt, ott mindent csak a -guzs pótol és a kormánylapátja járomját is alighanem ezer évek előtt -találták fel. Ez eszközzel úszik lassan lefelé a vízen, hogy annál -lassabban már nem is lehet. Ha leért, a tutajt eladja s gyalog vándorol -megint haza a part mentén a hegyei közé, ott újból döntögeti a fenyőt, -míg lesz egy tutajra való, akkor azt galykötéllel egymáshoz köti és -újból ereszkedik. A tót, aki a Vágon halad ugyanily módon lefelé a -Dunára, már föltalálta a tutajra az oldalevezőket, hogy gyorsabban -haladhasson, a hegyi oláhot azonban még nem érte utól ez a gondolat, ő -csak a tutaj orrára, meg a farára tesz lapátot, hogy a parttól a lápot -tisztes távolban lehessen tartani. A többi a víz dolga. - -De nemcsak mindig magukat hozzák ők a tutajon, hanem például különféle -seprőket, amiket otthon a gyerekek kötnek. Tavaszi alkalommal pedig -ültetni való fákat hoznak magukkal, miket már várnak is ilyenkor a -magyarok, mert valóban nagyon alkalmatos és jelesen termő meggyfákat -szoktak hozni, melyek azokat a fekete színű, nagy ropogós gyümölcsöket -nevelik. Szépen meg is fogamzanak itt és nem kivánkoznak vissza a hegyek -közé. (Már ez a föld ilyen.) Nyáron nem szállítanak a tutajon semmit, -mert nincs mit, hanem ősszel már megint almát hoznak. Kicsit furcsának -látszik, hogy e nagyon egyszerű hegyi emberek szállítanak az alföldre -almát eladni, de úgy van. Nem azért, mintha itt nem teremne, mert van -itten szépen. Hanem ami itt van, az olyan szép, hogy igen nagy ára van, -azt hát inkább eladják, mert majd jönnek az oláhok az olcsó almával. Az -valami furcsa fajta alma. Az íze fanyar, a formája szikár és erős, mint -a hegyek, amelyek termelik. Biz azt nem tekerik külön-külön papirosba, -mint az ittvaló almát, sőt semmiféle gonddal rá nincsenek. Deszkából -építenek valami akolformát a tutajra, nincs is teteje, abba beleöntik az -almát és megindul valahonnan messze a Marosról az „árúval rakodott“ -őshajó. A tutaj elején is van egy oláh, a végén is egy oláh, középen -pedig az alma az akolban. Más nem is kell semmi az ilyen utazáshoz, mert -ha megszomjazik az ember, ott a víz alatta, melyhez nagyon jó pohár a -kalapszél, vagy sipkás embernél a tenyere, ha megéhezik, akkor meg ott -van mellette az alma. Mint látnivaló, igen egyszerű dolog ez, s aki -nagyobb kényelemhez szokva nincsen, meg van vele. - -Utaznak, utaznak, egyszer csak helyben vannak, ott kikötnek és várják a -vevőt. Jönnek is azok nemsokára és a tutaj körül kis halak laknak a -folyóban, mert az alma hibását kiválogatja a vevő és a vízbe dobja. Az -nem kerül bele a faedényekbe, amikkel az almát mérik a szótalan óláhok. -Kevés beszédű emberek ezek, mert vagy bun valamely dolog, vagy nu. Ha -jó, akkor bun, ha nem jó, akkor nu. Az oláh mutat egy edény almát, a -vevő mutatja a pénzt a tenyerén, amit érte adni akar. Ha bun, akkor -elveszi az oláh a pénzt és a zsákba önti az almát, ha nu, akkor csóválja -a fejét és előveszi a pipát, hogy majd rágyujt, de megint csak -visszateszi a tüszőbe, hogy ne fogyjon a dohány. És arca csak ritkán -derül föl, oh, nagy ritkán, mert ritka e tájon az olyan ember, aki a -nyelvükön ért. Ha azonban akad egy ilyen vevő, azonnal ki van cserélve a -maga egyhangú mivoltából a frátye, sürög-forog a bocskorban és maga -hajigálja ki a faedényből a hibás almát a kis halaknak, melyek bizonyára -nem sejtik, hogy mint jutottak a nagy szerencséhez. A mezők liliomait -ruházó ím a tutajra küldött egy embert, hogy étel jusson a kis halaknak -is. - -… Egészen más ember az ilyen tutajeresztő, mint a tutajgazda, régiesen -mondva: a lápgazda. A tutaj csak addig tutaj, amíg egymaga van, ha több -kerül együvé, láp a neve. Ahol nem szorul egészen szűk mederbe a víz, -hanem nagy az ártér, ott a tanyájuk. Aki kereskedő vagy fűrészgyár -hozatja a tutajakot, a szűk helyen nem birja mind ott tartani, azért -készül így valahol föntebb a vízen a tanya; voltaképen nem más, mint -úszó raktár, sziget a vízen. A középső tutaj le van macskázva erősen a -fenékhez, a többit pedig, ahogy jönnek le a vízen, hozzákötözik. Az álló -tutajon ház van, már persze csak fából, abban lakik a lápgazda, mint -teszem azt, a jelen esetben Ilosvai Mihály. Nem könnyű mestersége van a -lápgazdának, azt mondják, nagyon megtöri az embert a fenyőn-ugrálás. -Mivel a tutajokat érkezésük után az egyik oldalon szétbontják s csak egy -végen vannak a fenyők összekötve, hogy mikor a gyárnak bármilyen -vastagságú vagy hosszúságú kell, azt azonnal ereszteni lehessen lefelé. -Így a csak egy véggel összekötött fenyők a másik végükkel különválnak s -magukban libegnek a vízen és jó lépésnyi távolság van köztük. Ezeken -kell hát ugrálni egyikről a másikra, keresve mindig az alkalmatost és -alattuk homokos árjával ott suhan a Tisza. Hát így játszik naponta a -halállal a lápgazda, mert aki a fenyőszálak közé esik, az ritkán, talán -sohasem kerül elő elevenen, mert odanyomja a nagy gerendák aljához a víz -és azok alsó kötéseiben, a hinárfogó gúzsokban megakad. Csak akkor -szokott rendszerint előjönni, ha a lápot darabonként szétszedik. - -De meg úszni sem tudnak. Csodálatos, de úgy van, hogy a nép vízenjáró -emberei, akik úgymondva a téli fagyon kívül egész életüket e rejtelmes, -csobogó tömegek fölött töltik, csak elvétve tudnak úszni; aki tud, az -sem a békától, hanem a kutyától tanulta. A béka úgy is úszik, mint úszni -rendesen szokás, ép azokat a tempókat csinálja mint az ember, a kutya -ellenben csak pacskol lábaival a vízben s úgy halad. Ezt a könnyebb -formát tanulták el, de bizony nem is sokra mennek vele, mert víz alatt -azzal haladni nem lehet s aki tutaj alá vagy hajó alá jut, ott is marad. -(Adj uram Isten neki örök nyugodalmat.) Jutnak is elegen, mert épen nem -törődnek a dologgal. Még az olyan kormányos ember, aki családostól lakik -a hajón, sem rak a „csárda“ (a házikó) elébe korlátot, hogy azontul a -gyerek ne ődönghessen, mint ahogy ez a szerbség hajóin tapasztalható. - -Van azután sok szomorú eset, mint ahogy most ép Ilosvai Mihályé is. -Mihály eloldotta reggel az úszó szigetétől a ladikot s kihaladt vele a -partig, ahol fűzfához kötötte, maga pedig a közeli faluba ballagott -dohányvásárlás szempontjából. Tény, hogy mikor Nepomuki Szent János -előtt a töltésen elhaladt, elfeledte kalapját levenni. Ugyanis gondokba -volt merülve. A lápon hagyta az asszonyt, aki, mert épen pénteken -történt, halfőzéshez készülődött. Mihálynak az ötlött az úton az eszébe, -hogy elég lesz-e ehhez az a néhány kis hal, amit pícéi az éjjel fogtak, -s így esett meg a tiszteletlenség. Később maga is észrevette s -meglehetős komor volt a faluban, hol ismerős emberei kérdezgették: - -– Mi járatban, Mihály? - -– Hát csak dohányért – felelte Mihály. - -– Hát az asszony? – adják föl ismét a szót. - -– Odaki van a lápon – integet a folyó felé Mihály. – Főz. - -Úgy lehet pedig, hogy ekkor már nem főzött. Bár Mihály visszatérőben -kalapot emelt János urunk előtt, kinek karingét hetenként fehérre -meszelik a falubeli asszonyok, hogy e fondorkodó vízre annál több -ügyelettel legyen. Mihály a csolnakba lépett, megmarkolta az evezőt és -fölhajtotta a lápig a ladikot. Az álló lápon a ház körül nem látszott -füst, Mihály elért a tutajig és kiáltott: - -– Annus! - -Senki sem felelt, csak a víz csobogott és a kötőgalyak nyikorogtak a -fenyőkön. Újból kiáltott és sietve ugrált át a fenyőkön a házig. -Betekint, de abban nincsen senki. Megtisztogatva a kis padon ott a hal, -készen áll a bogrács és két egész fej vereshagyma tökéletesen finomra -darabolva ott van az asztalon; lám, Annus mindezt még megtisztította s -most még sincsen sehol. Ellenben ott van a láp végén a tutajgerendákon a -czirokseprő, azon nedves, ahogy a vízbe mártódott. A dologgal ismerős -előtt azonnal világos, hogy a tűzhelyet akarta azzal Annus lesöpreni s -megmártani vitte, hogy a pörnyét föl ne csapja, de közben lebukott a -ringó fenyőről a Tiszába. Mihály most nézi a Tiszát, hogy hova tette az -Annust. - -Nincs senki sehol, csak a fűzfák a parton itt is, amott is; a lápgazda -egyedül áll a szigeten s mert eszének most egyszerre ezerfelé kellene -járnia, semerre sem indul. Áll csak magában, két lábával két fenyőn és -hintál, mert hol egyik gerendát, hol a másikat emelgeti a víz. Mely -fenyő alatt lehet Annus? – kérdezné Mihály, ha volna kitől kérdezni, de -nincsen. - -A tulsó parton a fűzfák alatt erősebben csobog a víz. Azok közt valaki -jár ladikkal, de hogy kicsoda volna, a füzek örökké fürdő ágaitól nem -látni. De egyszer így épen a láp irányában mégis csak előbújik egy igen -régi ócska csónyik, még azok közül, amiket egyfából faragtak. Hajtja egy -ember, de csak játszik a nehéz tölgyfával, alig evez, mégis halad. -Valami elesett formája van az embernek, mellényét nagyon különféle -posztókból varrták. Mihály, amint meglátja, puskát szeretne ráfogni -azonnal, mert ez az ember, aki itt úgy halad egymaga a vízen, mintha más -dalladzana neki s ő csak a kormányt tartaná: a vízi-kalóz. - -* - -Hangtalan parti tájakon kóborogva, hol nyilván azt lehetne hinni, hogy -ott még ember nem lakott, füstöt lehet látni a fák tetején és el lehet a -füst nyomán menni egy gulibáig a part törekjén a lebotolt fák közé. -Valami igen ócska faguliba az. Egykor itt valaha hajót építettek, vagy -halászok hasított halat készítettek s azon munkások emelték a gulibát, -de dolguk végeztével ott hagyták, mert nem volt érdemes a fájáért -szétverni. A guliba ott maradt. Azután jött egy ember a partra, bizonyos -kétségbeesett ember, ki azért jött, hogy belefeküdjön a vízbe végkép. - -Lehetett az sorsüldözött, vagy elcsapott béres, vagy akármi, ki midőn -sehol födélt nem találván, enyhelyét ép a víz fenekén keresné, ott -megtalálja a gulibát a parton és benne ragad. Ebből lesz aztán az az -igazán csapodár életű isten teremtése, aki már csak azért is a máséból -él, mivel hogy úgyis minden a másé. Vagy hoz egy kósza ladikot a víz, -vagy szerez magának ötön (az öt újjával – lopja) s apránkint a folyóra -kapván, titkosan azon él. Ladikja éjjel suhan végig a partok mellett s -viszi magával mindazt, amit talál és amit el lehet vinni. A társulati -töltésről a rendbe rakott rőzsét, malom oldaláról a kintfelejtett -szekerczét, a halászbárkát is megkotorássza, ha teheti, nappal pedig az -ócska szegből, elrohadt hajókötelekből készült piczéje ott lóg a -limányban. És tettének sehol semmi nyoma nem marad: a víznek kocsiútja -nincsen. Érdekes, kivesző alak, belőlük mindössze egyet ismerek, annak -is tavaszszal már bontatja gulibáját a törvény, mert tél idejére -meghagyták benne, mert családos s mert azon a gulibán kívül, amely nem -az övé, nincsen semmije. - -* - -Halad az egyfa a vízen, míg Mihályhoz szóirányába ér. Akkor átkiált az -ismeretlen ember: - -– Haó – héj! - -– No, – mondja kellemetlenül, zsibbadtan Mihály. - -– Vigyék kend ruhát az asszonynak le oda az ecsedi malomhoz. - -Mihályból röpdös kifelé a szó: - -– Kifogta kend? - -A nincsetlen ember már magához húzta a lapáttal a vizet, a ladik -megfordult s mint a gyorsan eresztett korcsolya, szaladt át a füzesek -közé. Még onnan átszól: - -– De leginkább mingyár mönnyék kend. Fázik az asszony! - -Mihály megy is, csak épen ruhát dobál a csónakba: aztán maga is utánuk -ugrik és evezője mélyeket merít a vízbe. - - - - -A bujdosó. - -Nálunk kétfajta nép van. Az egyik az alsóvárosi, amely földhöz van -ragadva s bizonyára akad köztük sok, aki a határon túl legfeljebb a -közeli falvakig járt. A másik a felsővárosi, amely tele van kereskedelmi -szellemmel s üzleti érdekekből elkódorog akár a világ végére is. Ez az -oka annak, hogy bajos úgy vasutazni akármerre felé, hogy városbeli -embert ne találjon az ember. Ha mást nem is, de pincért bizonyosan -talál, aki ráköszönti a helybeli dialektusban a jó röggelt. - -Egy barátom, aki ugyan Erdélyben sohasem volt, a Vaskapuról fogalma -sincsen s a Tátráról csak mesélni hallott, ellenben vagy tíz év óta -minden esztendőben elviszi a fölösleges pénzét Olaszországba, nemrég -visszatért a citromok s a száradás végett az utcai kötélre akasztott -ócska fehérneműk hazájából. - -– No, mondom, – hány idevalóval találkoztál? - -– Többel, – mondta. De volt köztük egy, akikről el se gondolod, hogy -kicsoda. - -– Hát kicsoda? - -– A Milcsi. - -– A Milcsi? - -– Az. - -Régi emlékek… Képviselőnk volt egykor. Nevezetes kártya-affér hőse, aki -nem ölte meg magát a suskus után, hanem elment idegenbe s ott él. Itthon -senki sem tudta, hogy hol van. Kalandos regények képződtek felőle. Az -egyik szerint tiszt valamelyik délamerikai seregben. A másik szerint -szőlőültetvényes Chinában. A harmadik szerint már régen meghalt. A -negyedik szerint e sok beszédből semmi sem igaz, hanem itthon él álnév -alatt valamely kisvárosban. - -Az igazság pedig, a citromos barátom előadása szerint, az volna, hogy a -bujdosó lent él a déli tengerpartokon, hol az olaszok, hol a spanyolok -között. De haza nem jön. - -Még most is a régi, szívós egészségű ember, csak hogy az idő eljárt -fölötte is s megőszült. Unalmában olasz, spanyol és francia lapokba -írdogál. A magyar nyelvet kezdi feledni. Ha magyarul kell beszélnie, már -keresi azokat a szavakat, amikkel kifejezni akarja az agyában képződött -fogalmakat… - -* - -Nem is olyan nagyon régi történet ez pedig: mindössze valami tizenöt -éves. Ugyan, ahogy az események mostanában nyargalnak egymás fölött, -másfél évtized is elég nagy idő. Mulik, mint az árnyék, ez az élet, -észre sem veszed, hogy semmivé lett. A szereplők letűnnek és -elfelejtődnek. Milcsi letörése, tragikus sorsa abban az időben nem hogy -országos föltűnést, hanem messze az ország határain túl is érdeklődést -keltett. Pedig tizenöt év előtt a sajtó hírszolgálata még hirül sem volt -olyan, mint most. - -De így emlékezetben most hirtelen megint feltűnik szálas, szikár alakja. -Szép férfi volt, kemény, erős arcvonásokkal. A hangja erős, csengő, -harsogó, szinte harangozni tudott vele. Népszónok a szónak mindenféle -értelmében, aki ezrek gondolatait irányítani, vezetni, csillapítani, -vagy lázongásba hozni tudja. Ez oknál fogva mindíg jelentős szerepet -játszott a függetlenségi pártban, fáradhatatlanul jött-ment, megjelent -mindenütt, aminek ellenértékeül a párt tagjai meg az ő ügyvédi irodáját -keresték föl minden bajos ügyeikben. Itt még jobban magához tudta -kapcsolni az embereket. Nőtlen ember volt és jómódú, de abban az időben -semmi költséges passziói nem voltak, kivéve, hogy néha nagyokat -mulatott, aminek megint páros viaskodások voltak a következményei, mert -ha az erős veres boroktól belakott, mindenkibe belekötött; az ilyen -mulatságokban azután sokszor adott is, de sokszor kapott is sebeket. -Ilyenkor vadembernek s krakélernek tartották. Kétségtelen, hogy volt -benne valami a letünt duellumos korszak érzéseiből, de ez csak akkor -tört ki belőle, midőn már nem bírta fékezni magát. Később maga is -megbánta e bolondságokat. Képviselő korában estebédjét már -legénylakására hordatta, nem mert vendéglőben vacsorázni. Attól tartott, -hogy társaságba kerül, jókedve támad, akkor előrendeli az ő kedvelt erős -veres borait s azután majd valami közbotrány támad. - -Költséges passziói szóval nem voltak, kivéve az olykori kiruccanásokat. -De ezek nem kerülhettek valami túlságos sokba. A „fejibe“ való mulatás -régi patriarchális szokása állott akkor még, ott nem potyázott senki, de -nem is fizette a költséget soha egymaga senki. A költséget „kivetették -fejibe“, ami annyit jelentett, hogy mindenki, aki részt vett a -mulatságban, egyformán nyult bele a bugyellárisba. - -Anyagi helyzete ilyformán rendben állván, módjában állott, hogy mikor az -ügyvédi irodájában a bevégzett ügy után azt kérdezte tőle a kliense: - -– Most már mivel is tartoznék, fiskális úr? - -Akkor Milcsi fölállt a székéből, kiegyenesedett, amilyen hosszú csak -volt, odament a tanyai magyarhoz, belecsapott a jobb tenyerébe s jól -megrázva a kezét, azt mondja neki vidáman: - -– Jó szóval, bátyámuram! Csak jó szóval, semmi egyébbel. - -Nyilvánvaló, hogy apró ajándékok erősítik a barátságot. De Milcsi -nemcsak az emberekkel tudott bánni. Babó, nem hiába, hogy amikor csak -tehette, a kintvaló nép között forgott, de bele is látott a néplélekbe. -Hamar meglátta, hogy itt a feleség, csakugyan feleség, akit az ura -„kedves életöm párjának“ nevez. Az az asszony, aki rendes segítőtársa az -urának a dologban, gondos családanya, s amellett tud „borjukötelet -engedni“ az urának: parancsol a tanyában. A szava legalább is úgy jár, -mint az uráé. Milcsi értett a kedvökben járni, ahogy talán senki sem. -Egyiknek virágot vitt, a másikat megtáncoltatta, hajnalig is eltáncolt -velük a tánchelyeken. Szó is volt róla, mikor képviselő lett, hogy a -Milcsit nem az emberek, hanem az asszonyok választották meg. Az -asszonyok azzal eresztették el az uraikat a választásra: - -– Addig a tanyába elő ne győjjék kend, amíg a Milcsi úrra le nem szavall -kend. - -Le is szavalltak. De nem minden asszony bízott az urában, hanem bejött -vele a városba maga is. Irgalmatlan nagy hideg volt a választási napon, -valamint erős, alkotmányos küzdelem. A szűz függetlenségi második -kerületet előzőleg hódította el Herman Ottótól Ivánkovics János -plébános, a későbbi rozsnyói püspök. A kormánypárt Ivánkovics nevével -ment a harcba, abban a biztos reménységben, hogy ha egyszer nyertek, -másodszor is nyerhetnek. Mellette a küzdelmet Vass Pál városi főjegyző -vezette, egy fiatal tisztviselő, aki értékes közigazgatási talentumnak -igérkezett. Ő csinálta meg a tanyai közigazgatás szervezetét, a -kapitánysági beosztásokat. De egyben politikai szolgálatokra is -felhasználta őket, ami könnyen ment abban az időben. A fizetéses ember -oda szavazott, ahova parancsolták s vonta magával a rokonságát, meg -akire hatni tudott. Vass Pál szóval erős ellenfél volt ebben a harcban. -Később a küzdők mindhármának tragikus vége lett. János püspöknek el -kelle hagynia rózsnyói székét, s mint kolostorbeli ember halt meg. -Milcsinek el kelle hagynia a haza határait, míg Palit egy napon halva -találták egy városszéli kubikgödör sekélyes vizében. - -De akkor még éltek s folyt a harc. De a Milcsi pártjával nem birt ott -már az eleven ördög sem. A tanyai kocsik tömegben érkeztek befelé, -mintha népvándorlás lennének. Már estefelé eldőlt a választás sorsa. De -a szavazásra várók nem mozdultak. Féltek, hogy valami úri huncutság -történik. Állták a hideget rendületlenül s vártak. Beköszöntött a fagyos -téli éj. Az italos emberek subában a kocsi alá feküdtek: az asszony ült -a kocsin, vigyázott a lovakra s a kikiáltásokra, hogy most kik -következnek szavazni, s ha az ura következett, felköltötte a kocsi alól. - -Küldték a népet, hogy menjen haza, de nem ment. Éjfél után a választási -elnök, régi szegedi ember, akit úgyszólván mindnyájan ismertek, ment ki -közibük, hogy ne fagyasszák már magukat, asszonyaikat, jószágjaikat, -hanem menjenek haza. Babó megválasztása már teljesen bizonyos. Már akkor -csak a szótöbbsége felül volt a nyolcszázon. Hiába való volt azonban a -beszéd, az emberek nem mentek s kitartottak úgy reggel négy óra tájig. -Amíg csak az utolsó ember is le nem szavazott. Ezerkétszáz voks volt -csak a szótöbbség, pedig Ivánkovicsra is sokan szavaztak. - -Nagy feltűnést keltett ez annak idején az országgyűlésen is, amelynek -egy tagja sem dicsekedhetett a bizalomnak és a szeretetnek ilyen óriási -megnyilvánulásával. Hozzávéve ráadásul, hogy itt pénzzel nem lehet -dolgozni, etetés-itatás nincsen, még alkotmányos fuvar-díj sincs, sőt, -mint más esetben láttam, még az igazán alkotmányos kiadást, a választási -nyomtatványok költségeit is a jelölő értekezleten maga a nép rakta össze -azzal a jelszóval, hogy csak takarékosan! Minek megfelelőleg nem is volt -ott toll a kalapok mellett, hanem csak egy darab nyomatott papiros a -jelölt nevével. (De hiszen elég ez is, ha sok kalap viseli.) Hanem -később, ha már kész ember a képviselő s beszámolni a nép közé megy, -akkor már más a dolog. Ez is néplélek dolga. Milcsi ebben is tökéletesen -járatos volt. A beszámolók búcsúkor szoktak lenni, az meg nagy sokadalom -még a tanyákon is. Három-négy ezer ember. Ott nem lehet vendégeskedni. -Hanem azt meg lehet tenni, hogy kocsin, jég között kivitet a képviselő -egy hordó sört, jégberakva s azt megcsapoltatván, a tekintélyesebb, -vezető embereknek maga sajátkezűleg ereszt egy pohárral. Csak -eggyel-eggyel, nem kell többel. Itt nem a sör a fődolog, mert az van a -korcsmárosnál is elegendő és az ő különös specialitása, hogy nem jégbe, -hanem hóba van hűtve, (ahol nincsen a környéken tó, amelyből jeget -lehetne szedni, a havat szokták nyárára a verembe elrakni), hanem itt az -a fődolog, hogy mindenek szemeláttára történik, hogy tulajdon maga a -nagyságos képviselő úr tiszteli meg így a nép embereit. Mily örömmel -nézik egy távolosabbról az asszonyok is. S mily örömmel nézik mindenek, -mikor a vallási ünnep délre elmulván, délután a képviselő megtáncoltatja -a menyecskéket, lányokat. Az, hogy valaki „jó táncos“, külön érdem a -népnél. Milcsi pedig értett hozzá. A hosszú szál ember kimagaslott a -többi közül, fejét délcegen magasra vetette s régi magyar mondás szerint -valósággal „ropta az őszinte magyar táncot“. Fekete haja, bajusza, -fekete szemei, olajbarna arca olyan volt, mint valamely középkori -marcona vitézé. Néha oláhfejűnek neveztük, amit ha tréfából történt, nem -vett zokon. De mikor egy kortesírásban azzal is csepülték, hogy oláh -származású létére mit keres itt a magyar nép között, nyilatkozott, hogy -ez a beszéd nem igaz, a családja nemessége több évszázados és -Vágvecséről származnak. - -Hogy politikai szereplésének volt-e értéke vagy nem, arról most már -fölösleges volna beszélni. De annyi bizonyos, hogy e nép szeretetét az -alkotmányos idők beállta óta nem bírta senki annyira, mint a Milcsi. Ha -a kaszinóbeli baj be nem üt, onnan ugyan senki ki nem vette volna -mindmáig, de sőt még most is benne van s olyan legendák keringenek -felőle, mint a Rudolról. A Rudol, az egy magyar királyfi volt, akit -megöltek, mert pártját fogta a népnek, mint Kossuth Lajos. (Tanyai -házakban olykor lehet látni a képüket egymás mellett a szobafalon, kis -gyászfátyol van rájok akasztva.) - -Ki gondolt volna arra, hogy ez a kaszinói baj elkövetkezhetik? Itthon -Milcsi nem volt kártyás, s mint képviselő is Budapesten látszólag elég -szerény életmódot folytatott. Legénylakása volt közel az országházához, -a Sándor-utcában, egy bérkaszárnya második emeletén. Még szolgát sem -tartott, a csengetésre maga nyitott ajtót. Ki gondolhatott volna erre a -katasztrófára? - -Nem is akarták hinni, amint hogy az első hirek nem is voltak egészen -bizonyosak. A pesti lapok akkor úgy délután négy óra felé érkeztek -Szegedre. Burkolt közlések voltak bennük afelől, hogy valamely -kaszinóban egy képviselőt kártyajáték közben paklizáson értek. Név nem -volt említve, csak annyit mondtak a hirlapi közlemények, hogy az illető -egy alföldi kerületet képvisel, ahol igen nagy szótöbbséggel -választották meg az addigi követ ellen. Eleinte rá sem gondoltak, hogy -ez a Milcsi lenne. De azután gyanupörbe estek az emberek. Délután öt óra -felé már kezdték a szerkesztőség kilincsét egymás kezébe adni a -látogatók, akik mind azzal a kérdéssel jöttek, hogy csak talán nem a -Milcsi? Volt köztük pártbeli ember, honorácior, tisztviselő, -katonatiszt. Kérdéseikre nem kaptak bizonyos választ: a fővárossal való -telefonösszeköttetésnek akkor még híre-hamva se volt. Csak hat óra felé -kezdtek szép sorjában érkezni a budapesti szerkesztőségek táviratai, de -azok sem mondtak az ügyről semmit, csak egybehangzóan kértek Milcsiről -minél részletesebb életrajzi adatokat. A szerződött pesti tudósító -ugyanis csak az éjféli postával küldte le a fővárosi hireket s ez a -„szerződött tudósító“ is sok esetben csak a Nemzet és a Pesti Napló -estilapjai voltak. - -De már az életrajzi adatokról való kérdezősködés Milcsire terelte a -gyanut. Hat óra után már az egész város erről beszélt. Bár ekkorra már -előkelő magánosokhoz is érkeztek táviratok a kártya-affér felől, a nagy -tömeg kételkedett s az volt a nézete, hogy itt valami alattomos -csalafintaság van a dologban. A közönségbe egészen másként rögzödött -bele a Milcsi egész természetrajza, semhogy elhitték volna felőle, hogy -ő nem üti azonnal agyon azt az embert, aki reákiáltja: Emil, te csalsz! -Azt, hogy a kártyajátékban miskulancia történhetett, azt a táviratok -nyomán inkább föltételezték, de azt nem hitték el, hogy Milcsi ilyen -emberölő sértés után ne keljen azonnal, bármiféle fegyverrel is, -élethalál-harcra. - -De azután másnap, harmadnap elszomorodva kellett belegyőződniük. Sokan -megsajnálták, sokan meg is siratták, míg mások nem bánták, hogy az eset -így esett. Mert ahogy tudott a tanyai magyarnak udvarolni a Milcsi, épen -úgy tudott hányveti és gőgös lenni a városon és a szertelen modorával -sok embert szerzett magának ellenségül. - -Másként azonban a tanyákon. Ott általános volt a megilletődés, azután a -fölháborodás. Hamar kimondták odakint, hogy nem igaz az egészből semmi, -hanem árulás történt. Féltették a nagy urak tőle a hatalmat, hát tőrbe -csalták, megejtették, bujdosásba kényszerítették. És most bujdosik, mint -Rudol, a királyfi, mert szerette a népet. - -Ami a kártyaügyet illeti, azt részben nem hitték el, részben komoly -szóra nem is méltatták. A nép a kártyázást ott kint nem tartja -tisztességes foglalkozásnak, hanem olyan játéknak, amelynek az elvi -alapja az egymásnak minél sikerültebb becsapásában rejlik. Ennélfogva -megengedhetőnek tartja a paklizást. Nézete szerint a huszonegyet csak -egyetlen tisztességes módon lehet játszani, de ahoz sok kártya kell. Ez -a mód pedig abban áll, hogy nem a bankos kezében van a kártya, hanem az -rendes keverés után letétetik egy csomóban az asztalra. Akkor az egyik -játékos kiveszi a zsebéből a bicskát, kicsattantja és az élét belevágja -a kártyacsomóba, ilykép azt az asztalhoz szegezvén. Azután aztán így -mindenki a bicskaélről húz magának „plattot“, a bankos is. Itt azután -csakugyan nem lehet csalafintáskodni, de ehez a játékhoz sok pakli -kártya kell, ami odakint nem igen adódik elő. Ennélfogva ha már -játszanak, csak _amúgy_ játszanak s abban nincsen „szömélyválogatás“. - -– Hát aztán mi van abban, ha valaki paklizik? – kérdezték. – Ne játssz, -huncut, nem vesztöl. Hiszen Gémnyakú Barna Gergő mindíg paklizik, aztán -avval a hosszú gémnyakával mindíg belepislog a másik embör kártyájába, -mégis leül vele mindönki egy asztalhoz! Hát micsoda beszéd ez most már a -képviselő úr felül? Nem igaz abbul sömmi! Hanem elpusztították, mert -féltötték tülle a hatalmat a nagyurak… - -Nem telt bele pár hét, megszületett kint a bujdosásba küldött ember -legendája. Egy darab valódi naiv, népies meseköltészet, egyben -tanubizonyság arra, hogy Garay a Háry János császárlátogatását, Petőfi a -Kukorica Jancsi francia királyát nem az ujjukból szopták, hanem a nép -meséiben találták. Úgy mondja ez a mese: - -– A nagy urak féltötték a hatalmat a Milcsi úr elül. Mert már nagy -hatalma volt neki is és a király húzott hozzá. Mert a király azt mondta, -hogy a Milcsinek van igaza, nem nektök, mert tűk mindíg csak magatok -javát nézitök a nép rovására. - -A nagy urak ilyenformán összetanakodtak, hogy hogy kéne láb alul eltönni -a Milcsi urat. - -Hát, fene teremti, rávötték a királyt, hogy a nevenapján nagy ebédre -hívja föl Buda várába az urakat, a Milcsi urat is. Mög is hítta, el is -möntek mindnyájan, szép magyar ruhába. Szép nagy ebéd volt, parádés -huszárok szolgáltak föl, a Stefánia ügyelt föl rájuk, mert az röndös -gazdasszony, oszt ott forgott mindíg az asztal körül. Hát öttek-ittak, -volt még tengöri herkentyű is, narancs, hordósfüge mög mindön. Azután -fekete kávé. Ahogy azt osztogatnák szét a huszárok, Stefánia kezdi már -összeszödni az eszcájgot. Mert csupa valóságos színarany volt mindön -eszcájg. - -Összeszödi kötőbe, olvassa, nézi. Mögint olvassa, nézi. Azután odamén -Ferenc József elé, aztán jelenti: - -– Fölséges ipamuram, két aranykanál hibádzik. - -– Löhetetlenség az, kislányom – mondta a fölséges király a mönyinek. – -Olvasd csak össze még égyször, mert hátha tévedtél. - -Stefánia újra olvassa a kanalakat, nézi, a fejit csóválja. Hát csakugyan -hibádzik két darab. Megint jelenti: - -– Fölséges ipamuram, de valóságosan hibádzik két arany levesös kanál. - -Arra a király nagy haragra gyullad, mer a vagyonát ű se engedi. Az -ajtónálló testőrzőknek oda kiált: - -– Csukjátok be az ajtókat. Itt mindenkit mög köll vizsgálni, kinél -vannak a kanalak? - -Aztán vizitálták a vendégöket. Mindönki kiforgatta zsebjeit. A Milcsi úr -is bátran állt a vizitálás elibe, mert tudta, hogy ű nem tötte el a -kanalakat. A zsebjeit kiforgatta: mögmutatta, hogy a mente ujja sincsen -bekötve. De azután, ahogy a csizmájához értek, hát a csizmaszárban ott -volt a két aranykanál. - -Mert azt úgy lopták oda bele az ebéd alatt a hatalmi urak, hogy a Milcsi -urat beárulják a király ő felsége előtt. - -Hiába mondta azután a Milcsi úr, hogy fölséges uram, királyom, itten -árulás történt, a király már nagy haragra volt lobbanva oszt kiűzte -Milcsi urat. Azt kiáltotta neki: Pusztulj a birodalmambul, többet ne -merj a szömöm elé kerülni. - -Nem volt védeközés, mert a király szava ellen nem löhet tönni. A Milcsi -úr elbujdosott, azúta bujdosásban van a szögény. De majd fölvirrad még, -a Rudollal visszagyün, hogy mögigazítsa a nép fejealját… - -A mese így végződik. A hallgatóság komoran és szótalanul bámul maga elé. -Mit gondolhatnak ilyenkor a hatalmi urak felől? - -* - -Az említett barátom, aki a birodalom határán kívül találkozott az élet -bujdosójával, önkéntelenül képviselőnek szólította: - -– Tudja-e képviselő úr, – mondta neki, – hogy otthon a tanyákon még -mindíg visszavárják? - -Meglátszott rajta, hogy hirtelen szinte belereszket ebbe az emlékezésbe. -De a másik pillanatban már megint a régi nyers és erős ember volt. - -– Á – mondta rekedten – az régen volt. Isten önnel. - -S minden további szó nélkül odábbment. Vitte magával szótalanul szomorú -terhét. - - - - -Süliék nyújtanak. - -Behallatszik az utcáról, hogy jön valaki kocsival a külső emberek közül. -Azt úgy meg lehet hallani a zárt ablakok mögül is. Hiszen nem lehet -mondani, hogy ne járna elegendő kocsi az utcán, mert jár ott elég, de az -mind egészen más. Másként zörög a stráfkocsi, meg megint másként az, -amely a szódavizes üvegeket hordja. A teljes ember féllova is másként -huzza maga után a kerekeket, amiken a kocsi fekszik. Az ormótlan -postakocsi úgy dübörög, mint a dob. A féllovas fiakernek megint más -szava van a kövezeten. A pék kocsija alig hogy befordult az utcasarkon, -a Viktor cselédleányzó már kéri előre a hatost a zsömlék árában. - -– Hiszen nincs itt még a pék, hé! - -Azt mondja a Viktor: - -– De hallom, hogy gyün. - -– Hát honnan hallod? - -– Hát hallom, hogy zörög a kocsija. - -– Hát honnan tudod, hogy épen a pék kocsija zörög? - -A Viktor erre nem igen tud felelni. Vonogatja a vállát s azt mondja: - -– Hát tudom, aztán tudom. - -– Ohó, hé! De tudod! Talán hogy szeretőd a pék kocsisa, hé? - -Viktor a megbántásra elpirul, azután nyersen pattog vissza: - -– Köllene a fenének. - -No, ez jól van, Viktor, ez helyesen van, Viktor, ezt a beszédet -szeretjük. Viktor. Vár terád odakint a jegenye-nyárfás tanyákon hűséges, -rendes legény, társul majd ahoz szegődjél, ide rendben jöttél, innen -rendben menj s minden városi csapodárok csak kelljenek a fenének ezentúl -is. Viktor megint elpirul, a hatossal a kapuba kiszalad, hát csakugyan -ott áll a pék kocsija. - -Ilyen külön tudomány ez a kocsizörgés. Vegyük például csak a vastengelyü -kocsit. A féllovas bérkocsinak is vastengelye van, meg a kétlovasnak is. -Mégis másként zörögnek. De most már a kétlovas bérkocsinak is -vastengelye van, meg a tanyai hintónak is vastengelye van, mégis emez -másként zörög, mint amaz. Emennek aféle üzleti csörömpölése van, amannak -méltóságteljes uri kotyogása. Hogy azután honnan vannak ezek a dolgok, -azt véges ésszel kitalálni nem lehet, ellenben arra egy egész káptalan -előtt esküt lehetne tenni, hogy épen most fordult be a sarkon egy tanyai -igás kocsi, mert annak a zörgése a szobába az asztalig szépen beszolgál. -De szerfölött való nagy tevedés volna azt hinni, hogy az ezen kocsi -elébe fogott lovakat Rajtik János barátunk kormányozza, mert ez nem -felelne meg az adott viszonyoknak, a tényeknek és az igazságnak. Ennek a -kocsinak az üléséről a lovakat bizonyos nevezetü Süli Mihály hajtja, ami -onnan nyilvánvaló, hogy Rajtik kocsija megint csak másként zörög, mint a -Sülié. Pedig egyforma kocsikenőcsöt használnak, hanem Rajtik már öreg s -ritkábban ken. - -Süli megáll a ház előtt s elsősorban a szürből kifejtvén magát, -félistrángot old s a lovakat betakarja. Ez így illik, mert aki a lovat -nem tartja testi barátjának: nem érdemli meg, hogy a gyeplőt a kezébe -fogja. - -Süli behalad, mert hiszen azért jött, hogy behaladjon: bizonyosan van -neki valami szót érteni valója. Előbb ugyan várni kell arra, hogy -személyesen is láthassuk. Csak nehéz csizmáinak kopogása hallható. Süli, -mint egyszerü kintvaló, nem tartja magát méltónak arra, hogy az előljáró -lépcsőn jöjjön föl, ő előbb végig óvakodik az udvaron s ott előbb a -kutyának szól, mert az ismerőse neki, mivelhogy az is kivülről került be -a városba és most csillogó vaslánc csörög a nyakában, minélfogva azt -mondja neki Süli: Az ördög bujjon beléd, Talpas, hát már te is uri kutya -lettél? Talpas vinnyog, valami olyasmit mond, hogy hilidaridarabum, amit -Mihály jóváhagyólag vesz tudomásul. Talpas a két lábát fölrakja Mihály -combjára s így egymás szemébe tekintenek. A pusztai ember szótalan -természetü, a kutya nem tud beszélni, de azért valószinű, hogy -tekintetükben beszéd lakozik; pusztai kocsisok meg tudják érteni, hogy -az anyaló mit nyerit a csikajának, de ha felnőtt ló nyerit kocsi elől -egyik a másiknak, ezt is tudni vélik, hogy most miben folyt az -üzenetváltás. Ha két kocsi halad egymás után s a második kocsi előtt a -rúd mellett anyaló is van, az azt kiáltja előre amazoknak: lassabban, -hé, a kis csikó nem bír még veletek futni. Ha rendes kocsis van az első -kocsin, ilyenkor szorosabbra fogja a gyeplőt. - -Mindegy ez most már különben, mert Süli a Talpas lábait lerázza a -combjáról, hogy odább haladhasson. Így a konyháig jut el Mihály, ott -beszól Viktorhoz, és szót ért. Hogy itthon vannak-e, továbbá, hogy -beszabad-e menni és hogy be lehet-e menni? A városi házak ebben a -tekintetben nem igen alkalmatosak. Nincsen rajtuk ámbitus. Régi rendes -házon az úgy volt, hogy a kintvaló ember a konyhából beizent, hogy szót -akarna érteni, ha meghallgatnák. Akkor aztán a bentvaló ember kiment a -házból az ambitusra s ott volt a beszéd, ahol az egyik sem tartozott -levenni a kalapját. Most azonban a dolgok másként vannak, mert minden -divatabbra válik s vajon ki tudná megmondani: vajon a dolgok -helyesebbek-e most, mint ezeknek előtte? - -A dolog vége azonban megis csak az, hogy Mihály szót ért Viktorral: - -– Viktor, be löhet-e mönni? - -– Hát benek be – mondja a Viktor (mert hányiveti szokott a lány lenni az -ilyen városi uraságban.) - -– De leginkább hogy maga van-e az úr odabent a szobában? - -– Hát kit így, kit úgy – feleli a Viktor. – Tróbájja mög kend, hiszen -úgy sem harapja le az orrát. - -Mihály ennélfogva meggondoltan közeledik az ajtóhoz. A kalapját leveszi -és körülkeféli a könyökével. Azután ledobja a folyosó kövére. Kintvaló -emberek régi tisztessége így hozta ezt magával. Ők kalapban vannak ugyan -még a házban is és csak étel alkalmával veszik ki a fejükből. De a -város… az más. A városon az emberek minden alkalommal kiszedik a -fejükből a kalapot, ellenben, ha isten tiszteletére délben zúgásnak, -kongásnak és bongásnak indulnak a harangok, akkor a kalapok a fejeken -maradnak, mintha oda volnának kötözve. Kitudhatatlan nép a városi nép és -valóban nem lehet megmondani, hogy miért is laknak ilyen helyeken -emberek? Vajon emberek-e ezek? A kintvaló ember a hust leeszi a -csontról, a csontot a kutyának dobja, míg ezek talán soha sem is esznek, -mert a nap minden órájában teli vannak velük a füstösablaku tükrösházak, -látni lehet, hogy egyesek csontokat lökdösnek botokkal az asztalon, míg -némelyek egymás asztalára csontdarabokat hajigálnak. Miféle dolgok ezek? -Tudnának ezek szántani? Értenének ezek a kazalrakáshoz? - -… Mihály kopog az ajtón. Ezt is így hozza magával a tisztesség és a -hozzáfűzött mellékfogalmak. A különbség csak az, hogy Mihály nem egy -ujjával kopog, hanem az egész kezefejét üti oda nehányszor az ajtóhoz. - -Ilyenkor erőteljesen kell kiáltani kifelé: - -– Löhet! - -Miután azonban az első kiáltást Mihály az ajtóveregetés zajától nem -hallja, ismételt kiáltás szükséges: - -– Löhet! - -A bátoritó szavakra az ajtó lassan megnyilván, óvatosan benyulik egy -csizma, helyet keresve ezen a szép vidéken. Utána jön Mihály s -kisvártatva beérkezik a másik csizma is. - -– Jó röggelt adjon az isten. - -– Adjon az isten mindnyájunknak, Mihály. - -Most azt kell kérdezni, hogy: „no, hát mi járatban?“ mert ha a kérdés -elmarad, Mihály lehetős időig elhallgatna s csak azután mondaná: -kérdözze már, hogy miért gyüttem? Erre megint azt szokás felelni: majd -megmondod, mert te tudod leginkább, hogy miért gyüttél – de ez után -megint szótlanságok, egyik lábról a másikra való állások következnek: -célszerübb tehát ezt mondani: - -– No, hát mi járatban? - -Most már isten és emberek előtt Mihályon a válaszadás sora, ki is előbb -semmit sem szólván, kigombolja a nyakánál a mellényét, a kebelébe, azaz -hogy a mellényének a belső zsebébe nyul és tudatja: - -– Nem ögyébben, mint hogy csak ezt a levelet hoztam. - -A levelet kihúzván, az asztalra teszi s bizalommal mondja: - -– Majd kiolvassa belőle, hogy mi van benne. - -Ez igaz. Írásból ért az ember. Ebből az írásból azonban valami sokat nem -lehet érteni, mert mindössze ennyi van benne: - -„Csinálj ezzel az emberrel valamit, mert én nem birok az ügyében semmit -sem csinálni. Szégyen, hogy a szegény emberrel ilyesmik történhetnek“. - -Ha Kriesch János annak idején úgy tanithatta a természetrajzot, hogy a -lovat, ha figyelmesen megtekintjük, első tekintetre láthatjuk, hogy a -teste szőrrel van fedve, joggal megállapitható ezen levélről is, hogy -kurta soraiban vádat tartalmaz a fönnálló rend, nemkülönben a fönnálló -rendet védő s ezt védeni hivatott álladalmi törvények ellen. Mert itt, a -jó reggelét neki, valami baj történt Süli Mihállyal. Itt valamely -pantallós ember némi kis pokrócot érzett Mihály alatt s azt ki akarja -alóla rántani. - -Aminthogy igaz is. Becsapták írással. Mihály ugyan irástudó s világot -járt ember, mert Bécsben volt huszár, azonban a közhuszárnak körülbelül -mindegy, hogy Bécsben szolgál-e vagy Kutyanyakon, mert a ló mindig az -istállóhoz köti: sátoros ünnep az, ha egy kicsit mellőle elhaladhat. -Szóval Mihály a világi élet csalafintaságaiból mit sem tanult. Így -történt, hogy itthon egy aféle kódorgó gyalogvigéc, aki a tanyákat -járja, rávette valami biztosításra. Apró kis lánya van a Mihálynak -kettő, hát arra gondolt, hogy azoknak a kiházasitására előre lehetne -tenni valamit, ha nem sokba kerülne. - -– Nem sokba, persze hogy nem sokba – sietett biztositani Mihályt a kósza -pantallós – öt korona csak minden esztendőben. Azután mikor a lányok -felnőnek, ott a sok szép készpénz, lesz kérő a háznál elegendő. - -Kislányainak ilyen jövendő szép sorsát örömteljesen forgatta elméjében -Mihály s feleségével is megbeszélvén a dolgot, odaírta a nevét a -papirosra, amit amaz elébe tett s foglalót is adott, mint az már ilyen -esetekben illik. S Mihály szeretettel tekintett gyermekei szöszke -fejére, gondolván: ha isten megtart benneteket, felnőttötökre szomorú -sorsba nem juttok. - -Azután pár hétre levél jön a pusztába, szép pecsétes levél Budapestről. -Azon a Pesten igazi finum-fánum urak laknak, mert megadják a levélben a -szegény embernek is a tisztességet: lám, ez van ráírva a kopertára: -Tekintetes Süli Mihály földbirtokos úrnak. Ami papír azonban a koperta -belsejében van, az már nem ilyen nagyon udvarias, mert az van abba -beleírva, hogy fizessen a földbirtokos úr a biztosítás után az első -negyedre ennyi meg ennyi pénzt. - -Mihály meghőköl: - -– Hiszen ez az egész esztendőre az évi béremből se futná! - -Nem is törődik a levéllel. Lehetetlen az, hogy ilyesmi lehessen. -Igazságtalanság ez. Olyan jóképű ember volt az az úr! Tévedés ez, no, -csak tévedés, elcserélték valami Süli nevű gazdag emberrel, ami -lehetséges, mert az uraknak sem mindíg káptalan a fejük. - -De a dolog nem addig van. Bizonyos idő multán megint jött írás a -földbirtokos úrnak, ezúttal már kissé mérgesebb, mert az van benne, hogy -pörlik a pénzért, persze odafönt Budapesten. Szaladgált most már Mihály, -amennyire nehéz csizmái engedték, fűhöz is, fához is, hogy mit -csináljon? Hogy menjen ő a maga igazáért Pestre, mikor azt sem tudja, -hogy merre van? - -Elfakadt sírva: - -– Tönkre tösznek. Koldúsbotra juttatnak. Pedig csak a kis árva -cselédeimet akartam jó karba tönni. Mért is írtam oda a nevemet? - -Nehéz volt nézni ezt a bikanyakú erős pusztafit, hogy mennyire -megroppantotta az a pesti írás. - -– Ne sírj, Mihály. Hol elborul, hol kiderül. Menj csak nyugalommal haza. - -A dolog el is intéződött. A biztosító tudatta, hogy a gyalogvigéc -nemcsak Sülit csapta be, hanem őket is. A szerződést fölbontották, még -Süli foglalóját is visszaküldték, így az igáskocsis szobája kisablakán -ismét derülten tekinthetett be a nap, már nem talált többé -elszomorodottságot. - -Jól van ez no. Idő multával, hogy Süli valamely ügyben bent járt, -megkérdezem: - -– No, hát röndben van-e a dolog? - -– Röndben, – mondja. – Még a foglalót is visszaadták. A malacot mög -kéröm szépen behozhattam volna most is, de mondom, egy-két hétig -maradjon, mert még kicsinylöm. - -– Már micsoda malacot? - -– Hát kéröm, – húzódozott – nem kívánhatom ingyen. Hát a fáradságért. -Karácsonyra gondoltam, de még nem arra való, hanem újesztendő utánra -behozom. - -– Hozod ám a körösztapádnak, hé! Hát mire gondolsz? - -– No, – mondta Süli határozottan – tudom én azt. Nyújtani köll… - -– Hát megbolondultál, Süli? Ide ne hozd azt a malacot, mert kiváglak -vele együtt. Hát bajba akarsz keverni, he? - -Felütötte a fejét. - -– Bajba? – kérdezte. - -– Hát persze, hogy persze. Hát nem tudod, hogy neköm azt a dolgot nem -lött volna szabad mögcsinálni, mert azt csak fiskálisnak szabad -mögcsinálni? - -– Úgy hát? – mondta. – Értöm. - -Persze, hogy érti. Ezt megérti, mert érthetetlen. De azért azt, hogy -nyújtani nem lehet, azt semmiképen sem akarta megérteni. Elköszönt s -kiment a kocsijához. Az utcán húzta a sapkát a fejére, de a nagy töksi -fej még akkor is csóválódott; a koponyán belül való gondolatok húzták -hol jobbra, hol balra. - -* - -A dolognak ezzel most már vége is lehetne, de nincsen még vége. Idő -multán, pár hét mulva jön egy asszony, szépen föltisztálkodva, függő a -füliben, arany metál a nyakában, két kosár a karján, az egyikben körte, -a másikban alma. - -Hát kiféle maga és hát mi járatban? Hát ő egy kintvaló kovács felesége. -Nagyon célszerű szegény ember az ilyen mezőségi kovács. Kis házban kis -műhely; amely kevés ló odakint patkót szokott viselni, azt annak a lábán -ő igazgatja, üsztőkét és csoroszlyát csinál, csikojtós tézslát vasal, -ráfot húz, karikát szerkeszt az elszáradt végiglyukra, baltát nádal, -szóval olyasféle munkákat végez, amiknek a városi nyelv már a nevét sem -ismeri. - -A Süli gyalogvigéce, amikor a Tisza-Dunaközén csinálta a hadjáratát, -útba ejtette a kovácsékat is. A kovácsék szintén földesúri rangemelésben -részesültek s – mint az asszony mondja: majd megfőtt gondban a fejük. És -nem tudták, hogy mit tévők legyenek, ha a dob megperdül a kis -kovácsműhely előtt. - -A Süli kitisztázódott esete után azonban megváltás érkezett. Valószínű, -hogy a pesti biztosító jónak látta a gyalogvigéc kötéseit -felülvizsgálni, mert fölbontotta a kovácsék szerződését s visszaküldte a -foglalót is. - -– Kéröm szépen, ezt gyüttem mögköszönni… ha ezt a kis gyümölcsöt -elfogadná. Majd kiönteném a kosárbúl. - -– Azt se tudtam eddig, lelköm, hogy maguk élnek a világon. - -– De, kéröm szépen, ha a Süli Mihály esete nem történik, a mienk se -történik. Tisztölteti az uram is, hogy adjon az isten áldást… - -– Köszönöm is az áldást, jó asszony. De a gyümölcsöt csak vigye el. Nem -löhet ezt elfogadni. Tudja, mi az a törvény? - -Sóhajt az asszony: - -– Ne tudnám? - -– Hát csak vigye el a kosarakat. Adja el a gyümölcsöt a piacon, vigye -haza az árát. - -– Hát kéröm szépen… – szólt elszomorodva az asszony. Fölvette a -kosarakat, elköszönt s elment: sarkos papucsai lassan koppantak a kapu -alatt. - -Nincs más mód, mint hogy az asszony elgondolta a kapu alatt, hogy a -nyújtás nem jól volt téve. Nem úgy van ez itt, mint mikor disznóöléskor -átküldik a szomszéd tanyába a kolbászt, hogy: de a tányért meg a tiszta -kendőt visszaadják. Úrnak edényestűl kell nyújtani. Az asszony tehát -fehér harisnyás lábait kihúzta a papucsokból s nesztelenül, tolvajmódra -visszalopta a kosarakat a folyosóra… - -Nyújtani köll. - - - - -Gugorázás. - -Jó ideig kis víz volt a folyóban s most, hogy valamennyire mégis -megdagadt, azonnal kezdődik a hajók járása-kelése. Sietni kell ilyenkor, -mert a víz csalfa nagyon s im, ha pár arasszal alább száll, minden élet -megakad rajta. Itt volna hát ez a hajó is, amit föl kellene húzatni -valamelyik uradalmi part alá, hogy ott majd búzával rakodna. Erre már -régen vár mindenki: az is, aki rakodná a búzát, a hajósgazda is, aki -szállítaná, a hajóslegények is, akik a hajón lennének, a zsákolók is, -akik a búzát hordanák, az öreg zsidó ágens is, akinek egész élete a -parti mázsánál telik el, továbbá Stévóék is, a rácok, akik nélkül semmit -sem ér az egész dolog. Ők majd oly hatalmasak, mint a víz. - -Stévóék az első hírre, hogy mehet már nemsokára a folyón rendesen a -hajó, odahagyták a kis szerb falukat és itt pipáznak pár napja a parton. -Várják a jó szerencsét, míg lovaik, a sok sovány macskaló a tulsó -oldalon keresgél némi harapni való zsombékos füvet a fövényben. Ezek -nélkül nem indulhat a hajó fölfelé, mert az már úgy van berendezve, hogy -a magyar hajókat szerb emberek lovai húzzák a nagy alattságnál fogva. -Nagyon egyszerű ez és értik az ilyesmit Stévóék. Ha azt kiáltják nekik: -Hó! akkor megállnak, ha pedig Haót! hujánt a kormányos, akkor -megindulnak. Ez tisztán az ő mesterségük, meg a lovaiké, amelynél -rosszabb foglalkozás talán nincs is a világon. Azért szokás mondani a -rendkívül nehéz sorsú emberre: olyan az élete, mint a hajóhúzó lóé. - -Stévóék hát állnak a parton és örömmel szemlélik, hogy jön már a -hajósgazda feléjük. Jön is és előadja a dolgát. Stévó hallgatja az -egészet, a fejében mindent összeszámol és azt mondja: - -– Negyvenkét forint. - -A gazda erre szó nélkül sarkon fordul és elmegy. Stévó pedig újból neki -fordul a partkorlátnak és pipál. Egymással beszélni kezdenek, azaz hogy -kázsélnak, mert szerbül megy a beszéd, mivelhogy abból nem ért más meg -semmit. Nem igen szokás szerbül tudni, legföljebb némely vasárús, vagy -szövetet áruló boltos tart olyan legényt, aki rác menyecskékkel el -tudjon kacsalódni, ha hússütésre való serpenyőt, vagy pedig tarka -selyemkendőt vásárolnak (már csak inkább kendőt, mint serpenyőt). -Másként nem szokás ezt a nyelvet ismerni, pedig csak egy fertályóra -járásra laknak a tulsó parton a rácok. Stévóék hát kázsélnak és igen -erősködnek, hogy nem engednek a negyvenkét forintból semmit, ami a -gazdára nézve igen szomorú világot jelentene. - -De azért jó, ha van gőzhajós-társaság és a gőzhajós-társaságnak egy -kormányosa meg éppen a parton, az aranykoronás kék sapkával a fején. A -gazda ahoz csatlakozik és beszélget vele. Mindenféle közönséges -dolgokról beszélnek, talán éppen arról, hogy hol kellene összeolmoztatni -a kormányos pipáját, amely éppen eltört a héten, de Stévóék mindezt nem -hallják, ők csak látják a beszélgetést és most már meg vannak ijedve -nagyon. Hát gőzössel akarja bizonyosan húzatni a hajóját a gazda. Nézd -el, nézd, hát akkor miből élnek? A lovacskák a tulsó parton mit fognak -húzni? És miből telik kenyér a csíkos tarisznyákba és miből vesz a májkó -otthon magának tarka selyemkendőt? Nagy ijedelem ez és Stévóék most már -annyira kázsélnak, hogy alighanem maguk sem értik egymást. Idő multán -újból elhalad előttük a gazda és odavetőleg mondja: - -– Hát huszonnyolcat adok, Stévó. - -– No – kap a szón Stévó – harminc lögyön az, gazda, aztán éjjel is -mögyünk, ahogy a lovak csak bírják… - -Stévó nyujtja a kezét, a gazda belecsap. Az alku meg van kötve és -Stévóék most már sokkal vidámabban tekintgetnek át a tulsó part felé, -ahol a száraz, sárgára aszott zsombékok között a harapni való füvet -tapossák a lovacskák. - -* - -Hej, de másformán volt ez régente. A gazdák nem alkudoztak, Stévóék nem -ácsorogtak a parton s a hajók nem hevertek hónapszámra dologtalanul. Még -csak egy tizenöt év előtt is mint nyüzsgött a folyó. Bőgőshajó, -búzáshajó, dereglye, luntra egymással keveredett, horvát hajó, szerviány -hajó jött s jöttek a sekély vízen a könnyűjárású marosi burcsellák. Már -alighanem csak egy van ezekből, mely hetivásárokra szokott jönni s egy -nap alatt ér ide Makó alól. Rá is van festve a falára a neve: Futár. Biz -az nem futár pedig, mert lassan jár, de nem is szerették a nagy -sietséget a régi időben az emberek. Lomhán csináltak mindent, de mindíg -csináltak valamit. Ma minden sebesen megy, egy hétre való dolgot -elvégeznek negyvennyolc óra alatt s a többi napra azután semmi sem -marad. Ahogy a vasút megette a szekeres fuvart, a gőzös eszi apránként a -kis hajóst. Pedig micsoda forgalmakat csináltak ezek. Aki így látja a -vízen feküdni ezeket a nagy lusta hajótesteket, amiket lovakkal -vonszoltatnak előre-hátra, el sem hinné, hogy még csak nem is oly nagyon -régen Fiuméval állottak összeköttetésben. A szegedi nagy sóház nem csak -az egész Alföldre adta a sót, de még Horvátországra is. Kocsin pedig -csak olyan városok jöttek érte, amelynek vize nem volt. A többinek hajón -vitték a kősót s így jártak el a szegedi hajók Horvátországba. Onnan -pedig hozták az olyan árút, amit idegen világokból szállítottak tengeri -gályák a fiumei partra. Fölmentek a horvát vizeken, ameddig csak -lehetett, ami nem is különös, mert egyméteres vízben már nagyon vígan -jár a hajó. Azért ilyen szélesek és idomtalanok. Azt lehetne gondolni, -hogy ostobaságból van ez így, pedig dehogy: észből, hogy széles teste ne -sokat merüljön a teherrel. Igy járt aztán mindenfelé: vitte a kősót, -hozta a citromot, kávét és spanyolnádat, mely utóbbiból igen sokat -fogyasztottak még akkoriban az iskolák és a kocsisok. Gyermekkoromban -nem is volt valamire való kocsis, akinek nem fiumei volt az ostornyele. - -– Biz úgy – mondta egy öreg hajós a minap – odáig jártunk, hogy a -tengörrel keresködtünk. Mink fölmöntünk a Dráván, ameddig csak löhetött, -a horvátok mög odahozták kocsin a portékát a tengörpartrul. Valami hírös -jó útjuk volt azoknak akkor, úgy hívták, hogy kalorina. - -A Karolina-út ez, amely Porto-Rénél éri a tengert. Ma is meg van, de már -a tiszai hajóknak nincs abból semmi hasznuk. Már a Drávára szegedi hajó -nagy ritkán megy, esetleg néhány kisebb luntra, amely a zátonyokon -kaviccsal rakodik. Nincs mit vinni, de nincs is mit hozni. Mindent a -vasút hoz már, a kalorinán legföljebb csak marhákat hajtanak egyik -faluból a másikba. Urrá lett a vasbika, ez a furcsa állat, amely szenet -eszik és vizet iszik rá. Ezzel mérkőzni lehetetlen, mert sebes marha, -olcsó marha. Ami hozni való van, mind ő hozza és kis pénzen hozza és kis -pénzen viszi. Azelőtt akár pénzegységnek lehetett volna itt venni a -narancsot, olyan bizonyos volt, hogy egy narancs: egy hatos. Az almát -meg árultuk három hatosért egy vékával, de úgy se igen vették. - -Ma meg aki ésszel élő ember, termett almáiból nem is hagy télire -(legföljebb karácsonyfáravalót a gyerekeknek). Mert az almát megveszik -öt-hat krajcárért darabonként, a narancs darabja pedig téli időben is -három krajcár. A vasbika ilyen, szinte alig hihető felfordulásokat -csinált, mert sokkal jobb lába van neki, mint a Stévó lovainak. - -Ugyan azért van most is vízi hajózás, de nem az, ami a régi. A kishajós -mestersége tűnőben van és haldoklik, bár néhol élesztgetik, de már nem -bír a nagyhajóssal. Ámbátor, ha bírna is, a dolog vége mégis csak az, -hogy idő multán a nagy csuka megeszi a kis csukát. - -* - -Van úgy is vontatás közben, hogy Stévó lovainak, akarva nem akarva, -pihenésük akad. Nincs például a parton olyan hely, ahol húzhatnának. -Például a part mocsaras vagy agyagos, vagy meredek. Máshol ismét -szirtes. Más esetben van néhol oly ereje a víznek, hogy az árral semmi -módon nem birnak. Ismét más eset, hogy oly messze van a part attól a -mély víztől, ahol a hajót a kormányos eresztheti, hogy a távolságot nem -futja vontató kötél. Ilyen különféle helyzetek vannak az ilyen -kinlódásokban. Ez nem kellemes és haragszanak a hajóslegények, mert most -nehéz munka kezdődik. - -Szükséges ilyenkor, hogy a csolnakba ugráljanak az emberek. A csolnakkal -aztán elő kell menni a hajó orrához. Onnan a nagy láncos vasmacskát a -csolnakba eresztik, amely nehéz sulyától szinte felbillen. Ezután pedig -két kézre fogja ám minden ember az evezőt és bármennyire fáradt is, -itten engedni nem szabad és megállni sem szabad a vasmacskával. Csak azt -vinni előre, jó előre, ameddig a kötél engedi. Akkor nekiáll mind és -kilökik a ladikból. Lezuhan a vízbe a macska, az emberek pedig mennek -vissza a hajóra a kötéllel, hogy megkezdjék a gugorázást. - -Minden hajó orrában, mindjárt a bőgő mögött áll egy deréknyi vastag -derékig érő oszlop, látszólag csak azért, hogy legyen mibe belebotlani. -Ez a gugora. A fején egy rúd jár keresztül. Hogy a macskától hozott -kötél végét rákötötték a gugorára, keresztül dugják rajta a rudat és -mindenki belekapaszkodik. Hajtják. Lassan, csikorogva forog a gugora s -amint tekerődzik rá a kötél, halad előre a hajó. A víz ellen való -tehervontatásnak régi furfangos szerszámja ez, még a lassan járj, tovább -érsz világból. Magamagát hajtja így föl a hajó egész odáig, ahol a -macska el van vetve. De itt megint nincsen pihenés. Megint ladikba kell -ugrani, hogy hasonló módon, miként az előbb, vigyék előre a másik -vasmacskát. El is viszik, levetik és visszahozván a kötelet, most ez -kerül a gugorára. - -Most más munka jön. Az első macska kötelét a macskahúzó gépre vetik, -hogy fölvonják a víz fenekéről a nehéz vasat, amely két körmével mélyen -belekapaszkodott. Ezért is macska a neve. Mikor macskát kerget a gyerek -és a macska a fára szalad, de a gyerek eléri és leakarja venni onnan, a -macska oly erősen fogja a fát, hogy csak úgy lehet levenni onnan, ha -körme alatt a foháncs kiszakad. A vasmacska is ily erővel kapaszkodik a -vízfenékbe és fölhúzásához nagy erő kivántatik, mert éppen nem enged; -van eset rá, hogy egyik ága beletörik a földbe s ott marad a fenéken. -Hajtják az emberek a vasgép forgatóját, de nagyon nehezen megy és -lassan, ami megismerszik az ütköző vas csattogásáról. Meg is állnak -pihenni. Szélpál Mihály belefáradva a nagy munkába, köhögni kezd. - -– Beteg kend? – mondja neki Várakozó János. - -– Már miért? – kérdezi Szélpál. - -– Hát hogy köhög kend. - -– Köhög, köhög – ismétli Szélpál. – Eleven embör szokott köhögni, nem a -holt. - -Ez igaz. Ennélfogva újból hajtják most a vasat, a macska a kötéllel már -egészen a hajó orra alá került, no most mindjárt emelődik a nyelénél -fogva. Egyszerre sebesen csattog az ütköző vas, kijött a földből a -macska. A hajót azonnal megkapja a víz sodra és viszi lefelé. De tartja -a macskára vetett kötelet a gugora. - -– Jézus és Mihály arkangyal! benne feledték a gugorában a rudat. - -– Bukj le! – kiáltja a kormányos, bizonyos Báró István nevezetű, de -hiába. Nem bukott le Szélpál, mert éppen köhögött. Ahogy megakadt az -első macska kötelén a hajó, hirtelen csikorogva fordúlt a súly alatt -egyet a gugora és nyakszirten csapta Szélpált a rud olykép, hogy a -bakhoz esett, onnan lefordult és hogy az igazat megvalljuk, többé most -már csakugyan nem köhögött. - -Még csak egymásra tekinteni sem érnek rá az emberek, mert el kell kapni -a gugora rudját s csak mikor ezt megakasztották, fordúlhatnak a testhez. -Kivülről nincs semmi baja, csak a nyaka van eltörve: már Szélpál fölfelé -ezentúl nem hajózik sohasem. Csak lefelé még egyszer, utoljára most, -hogy ladikba teszik s a hallgatag vízen viszi egy hajóslegény hazafelé. -A többi nézi, míg el nem tünnek a kanyarodónál a füzesek alatt, azután -újból a gugorához fognak, sóhajtván mindenik. Egy mázsával könnyebb a -hajó (mert nyomott annyit a nagy csontjaival Szélpál) és mégis nehezebb. -Persze, hiányzik Szélpál két erős karja a hajón. Hát még otthon a -családnál? - -A víz nekifeküdt a hajónak, az embernek a gugorarudhoz nyúlnak és -hajtják a gugorát szótalan. A messzi partról Stévó bebámul, kiabál is -valamit, de szavát érteni nem lehet. Pedig egyre jelez. - -– Haó! Héj!… - -Egy idő múlva azt mondja a kormányos: - -– Ugyan, hogy nem gyógyul be a szája? - - - - -Fekete emberek a föld alatt. - -A hosszújáratú angol kapitányról beszélik, hogy mikor Délamerika tulsó -oldalára akart hajózni, de a Magelhaes-szoros táján hiába küzdött két -hétig a szelekkel, mérgében megfordította a hajó orrát, körülhajózta a -földet s úgy jutott el Limába. Ezt magyarul úgy hívják, hogy: erre -közelébb, arra hamarább. Szokásmondás, amelylyel az Alföldön nagyon -hamar megismerkedik az, akinek a vasúttól valamivel távolabb eső helyen -van dolga. De még a vasútnak is vannak furfangjai. Aki például -személyvonattal jön Budapestről Szegedre, hamarabb éri el a várost, ha -Dorozsmán kiszáll, mint ha vasúton viteti magát az állomásig. Ha -valakinek a tápéi réten van dolga rendes nyári időben: kisétál gyalog -Tápéra, ott két pénzért a komp átviszi a Tiszán s azután már ott van a -réten, mehet, amerre akar. Ellenben ha rossz időben van arra sürgős -dolga, akkor az ellenkező irányban lemegy a vasúthoz. A vasút előbb -átviszi a Tiszán, azután elmegy vele Torontálmegyébe, azután átmegy vele -a Maroson, elviszi Makóra. Makón a piacon azután alkudozhat valami -lónyúzóval, aki tizenkét koronáért elviszi a rét oldalára, ahonnan egész -jól lehet látni a hódmezővásárhelyi füstölgő gyárkéményeket. Erre -közelébb, arra hamarább. Próbáltam már, nagyon kellemes út. Az ember nem -azt vigyázza, hogy mikor dül föl a kocsi, hanem hogy mikor törik el a -dágványban a lónak a lába. - -Azonban mindez nem idevaló beszéd, mert most másfelé van az út: a -felsőrészi Parragitanya lévén a direkció, ahol a földbuvárok még mindíg -ássák a mélységeket, amik a kincseket rejtik, ott vannak ugyanis elásva -a Smaragdus királynak, a Kárbunkulus királynak, továbbá ama hires, -nevezetes Sármány királyfinak a mérhetetlen kincsei. - -Kocsin jó útja van nagyon, de a kocsi-út hosszú, unalmas és drága. -Gyerünk vasúton, hiszen van vasútja. Az állomását Pusztaszernek hívták, -de azután átváltoztatták Felsőtanyára, most megint visszaváltoztatják -Pusztaszerre, hogy a szó ne egyezzen. Pusztaszer ugyanis oda két óra -járás kocsin, de még két óra alatt sem lehetne onnan odaérni, mivelhogy -onnan az út sem vezet hozzá. Szóval a vasút is csak annak a régi magyar -igazságnak az alapján áll, hogy erre közelebb, arra hamarább. - -Hanem hiszen az állomáson nincs is kocsi, ilyesmit ott nem lehet kapni. -Ennélfogva okosabb dolog átutazni Csongrádmegyébe Kistelekre, ott lehet -találni az állomáson kocsit – néha. Ezuttal bizony nincsen, mert csak -egy van, az meg fináncokat vár s a kocsis ezen hivatali minőségében -lenézőleg tekint szét a vasúton érkező egyéb népek fölött. - -Ez azonban szintén nem baj. Ha annak idején, a császár tetszését -kinyerni óhajtván, napi hat krajcárért tudtunk gyalogolni, most is -megtehetjük. A faluban majd találunk kocsit. - -Nem így megy ez ám azonban, ahogy gondolná az ember. A fórspontos egyik -kocsija a fináncokat hurcolja, a másik kocsiba való lónak pedig -megnyilalt a lába. Ilyenkor igen hasznos intézmény a plébánia, mert oda -lehet fordulni azzal a kérdéssel, hogy ugyan hol lehet kocsit szerezni. -S a káplán úr áll éppen a plébánia sarkán s hivatalból is jó barátok -vagyunk, mert a mi városunk népe ott a kegyúr. Intézkedik hát kocsi -iránt, kérdezvén: - -– De hová? - -– Csak ide be a felsőtanyába. A Parragitanyára? - -– A kincsásókhoz? - -– Oda. - -– No – neveti a káplán – már csakugyan hire megy a dolognak, ha már a -városból is kijönnek oda az urak. Most is itt van a Parragitanyából egy -leány meg egy legény, ahol ülnek a padon. - -– Aztán mit akarnak? - -– Már reggel óta azon vannak, hogy csak menjünk ki, beszentelni az -embert, aki ásat. De nem megyünk. - -Ugyan nem is mehettek volna, mert a felsőtanyáknak külön plébánosa van. -Itt tehát a kincsásás hatásköri összeütközést támasztott. - -Mondom a leánynak: - -– Hát minek nektek a pap a kincsásáshoz? - -– Köll – mondja. – A kincsöt szent embör tötte le, csak szentölt embör -vöheti föl. - -– Addig talán tiltják a hatalmak? - -– Ügön – mondja a leány meggyőződéssel – tiltik a hatalmak. Mert hét -szent embör ül lent a földbe a kincsön. Azokat föl köll váltani. - -A legény így szól: - -– Addig nem löhet a kincsöt fölemelni. - -Mondom: - -– Talán testvérök vagytok ti? - -– Nem – mondja a legény – ű az alsó tanyárul való. - -A lány az alsó tanyáról való. Szép, barna lány, közepes termetű, mint -leginkább a tanyai, mert náluk a gyerek már idő előtt dologba áll s a -csontjaik nem hosszabbodnak úgy meg, mint a mieink. De hogyan kerül ide -az alsótanyáról? Nem kereshettem, a dolgokba mélyebben beleavatkozni nem -tanácsos, mert az idegenséget támaszt. - -De nyilvánvalónak tetszett, hogy ez a látó lány. Ez az a szűz, aki -üvegen keresztül látja a kincset. Az alsótanya messze van ide, egy másik -ország az, ahol vasút még nem jár; régi rejtelmességek vidéke. Ott már a -hatvanas években megjelent egy tanya ablakán a Mária s mindaddig ott -tartózkodott, amíg a cseh zsandár a puska tusájával ki nem ütötte az -ablakot. Ekkor a Mária elszállt s most az alsóvárosi templomban -tartózkodik. Ugyancsak az alsótanyán „fórás bugyog föl“ a -Nógrádi-tanyában a tiszta szoba asztallába alól, miseházat is építettek -fölébe, de a forrás csak akkor bugyog, ha a látogatók minden lelki -kételkedés nélkül járulnak elébe. Prédikálni is szokott ott „az -jeruzsálemi gyermök“, aki már járt a szent földön. (Sohase volt Makón -túl.) Jártam egyszer kint az alsó tanyai pusztában a Pálinkás-erdő -sarkán, mert ott egy fahegyben láttatott a Mária, amint a fa tetején -forgott köröskörül. Nagy tömegek térdeltek a fa előtt, hogy valóban -megilletődve lehetett azt nézni, mert olyan volt, mintha az ősi, -berekben való áldozást látta volna az ember. A látóleány látta ott is a -Mária megjelenését. Pusztai pásztorleány volt, ők azok, akik egész nap -pár juhaikkal egymagukra lévén, rejtelmességeket éreznek. Ha sokáig -imádkozott a fa előtt, égő gyertyákra vetve tekintetét, elájult s -felébredve, csodás dolgokat beszélt a menyeknek tündéri világáról s -üzeneteket hozott onnan. A „trance“ ez is, csak tanyai magyarul -„mögképzelés“, meg „elrejtőzés“ a neve. - -De a látó-leány ezuttal hiába hivta a papokat, nem ment el hozzájuk egy -sem. Ezen elszomorodtak. És ment tovább a beszéd a határban: Mélykutiék -nem bírják felvenni a kincset, mert nem engedi a föld. Lent két fekete -ember ül a fordított vályun, amely a kincseket takarja s azok nem -engedik. Továbbá már az a szó is kezdett verni, hogy a kincsek nem -szedhetők fel másként, hanem hogy vérnek kell folyni a gödörben. Útszéli -csárdában – az ott a kaszinó – hallottam beszélni, hogy asszonyt kellene -feláldozni ott, csak akkor volna sikeres a munka. Ime, itt van Kőműves -Kelemen históriája: szintén a nő vére áldozatán szállnának hadba a rontó -szellemekkel. No azonban idáig nem ment a dolog, hanem csirkének vérét -vették a gödörben, sőt arról is hallatszott hír, hogy birkát vetettek a -gödörbe s kétszer puskával belelőttek, hogy vére folyjon. E különös -babonás beszédek mellé hála istennek, hamar odatársul a humor, amely -szerint ez mindez csak azért történik, hogy húst ehetnének. Ha -tyúkhúslevest ehetnének, elvágják a tyúk nyakát. Ha paprikás bürgehúsra -szottyan kedvük: belelőnek a birkába. Mivelhogy hiszen áldozattétel után -ugyis csak meg kell azt enni. - -Hát ez a babona. De ki merné állítani, hogy ezek a dolgok semmi -vonatkozásban sem lennének az ősvallással? És micsoda rejtélyes belső -lelki világok vannak ott az emberekben a külső részeken, ahol pedig -manap már hatvanegy iskolában tanítanak a tanítók? Mit lehet tudni? Az -asztaltáncoltatás régi ismerősük. Ismertem embert, aki akár a -lelkiüdvére is állította, hogy látta, amint a Kisgazsi Illés sógor -parancsára a szénahányó favilla a boglya mellől magamagától bejött a -szobába. Öreg kapásunk mindíg mondta, amig csak el nem halt, hogy ő -látott a földjében olyan embert kapálni, akit három nappal ezelőtt -temettek. Látta, hogy kapált, de a munkája nem látszott meg a földben. -Késő hideg őszi estén haladván egyszer a külsőségeken, látom, hogy egy -jókora szőlő sarkán két ember ás. – Mit áskálnak ezek itt ilyenkor? – -kérdezem a kocsist. – A szenet ássák el uram – mondja meggyőződéssel a -fuvaros. – Miféle szenet? – kérdezem. Mondja az ember: – A szent szenet -ássák el, hideg tél esetén az megvédi a szőlőt a fagytól, a -rosszakarattól. - -Be vannak népesülve a levegők a rosszakarókkal, szent emberek ülnek a -föld alatt és Mária a fahegyben forogva láttatik lenni. De vannak -ördöngősségek is, a vizekben és a földekben rejtelmes szellemek -tanyáznak. - -Az útszéli bormérőben iszik egy öreg magyar. El van keseredve nagyon. Az -augusztusi szélvihar megbontotta a tanyája tetejét, széthordta a -szénáját s a másik határba szalajtotta a mezőn legelő lovait. - -Arra haladván, egy pohár bor irányában belép Mélykúti Laci János a -kincsásó s egy másik asztal mellett leül. Csend van, a köszönését nem -igen fogadják s egyszer csak azt kiáltja feléje az elbuslakodott öreg: - -– Az ördög bujjon beléd, hitetlen! - -Laci János hatalmas szál ember, akár félkézzel is kitehetné az öreg -szürét az ajtón, úgy hogy az öreg is benne van, de nyugodtan marad s -csak azt kérdezi: - -– Már miért mondja ezt kend? - -Az öregnek a képe pirosra válik, ráüt az asztalra és úgy kiáltja: - -– Mert te eresztötted ki a főd alul a sárkányt, amelyik elpusztított -bennünket. Mit ástad ki, mikor az le volt láncolva a főd alá? - -Mélykuti nem felel semmit, csak elmegy, legyintve a kezével: – -Értetlenség, csupa értetlenség mindenütt. - -* - -A kincsásás megállt. Ismét arra járva, már csak az elhagyott gödröket -találom. Senki sem dolgozik, a homokásó baggert meg a szivattyút is -hazavitték. De a kocsizörgés zajára a látó-leány kiperdül a tanyából. - -– No, hát abbanhagytátok? - -– Nem egészen – mondja húzódozva. – Majd folytatódik. Csak Laczi -Jánosnak most dolga van. A zivatar mind elvitte a szélmalmok vitorláját, -most azokat csinálja. - -– Ráért volna arra később is. Kár ezeket a hét szent embereket annyi -ideig a föld alatt hagyni. - -A lány megértette a gúnyolódást. - -– Nem tréfa ez – mondta. – De abban köllött hagyni a dolgot. A -szélmalmokat most köll reparálni, mert később esik az eső, csúszós a -malom teteje, nem mer rámenni senki. Leesik. - -– Talán épen ebbe a gödörbe esik? - -A kocsis nevetett. De a lány dacosan vetette fel égő két fekete szemét, -azután a karját a gödör felé nyujtotta szótalanul. Színpadi dolog volt, -de hiszen ez nem tud a színpadról semmit. Csendesen megszólalt: - -– Maguk sokat tudnak odabent a városon. De maguk se tudnak mindönt. - -– Ez csakugyan így van – hagyom helyben. - -– Hát lássa – mondta tovább. – Majd möglássa, hogy itt még olyan dolgok -lösznek, hogy maguk templomot építtetnek ide. Erre a helyre. - -Hát jól van. Itt már nincs más mód, mint megfordítani a lovak fejét -hazafelé, (mivelhogy hazafelé úgyis szívesebben mennek) és csendes -nyugalommal kivárni azokat a dolgokat, amik majd történnek és amiknek a -nyomán a hét szent fekete embör fölszabadul a föld alól… - - - - -TARTALOM. - - A világító állat és a vadrózsabokor 3 - Szirtesek a partok 13 - Rágyújtás 22 - Juhászok meg bürgék 33 - Vera elvitele 42 - Utszélen 50 - Könyvtári divatok 57 - Uj vendég 65 - Hajósok 75 - Az ügy elintéződött 82 - Mezei dolgok 94 - Házrul-házra 106 - Emlékezés 118 - Statisztika a falun 128 - Parti füzesek 137 - A bujdosó 146 - Süliék nyujtanak 160 - Gugorázás 172 - Fekete emberek a föld alatt 181 - - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK BAZSARÓZSÁK *** - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the -United States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this eBook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that: - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation's website -and official page at www.gutenberg.org/contact - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without -widespread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our website which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This website includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. |