diff options
Diffstat (limited to 'old/65922-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/65922-0.txt | 5692 |
1 files changed, 0 insertions, 5692 deletions
diff --git a/old/65922-0.txt b/old/65922-0.txt deleted file mode 100644 index 301edc0..0000000 --- a/old/65922-0.txt +++ /dev/null @@ -1,5692 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook of Lilla, by Lajos Biró - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this eBook. - -Title: Lilla - -Author: Lajos Biró - -Release Date: July 26, 2021 [eBook #65922] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -Produced by: Albert László from page images generously made available by - the Google Books Library Project - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK LILLA *** - -LILLA - -_A boritékot Pogány Móric rajzolta_ - -BIRÓ LAJOS - -LILLA - -BUDAPEST 1917 - -SINGER ÉS WOLFNER KIADÁSA - -_Minden jogot fenntartunk._ - -_Copyright by Singer & Wolfner Budapest 1917._ - -Budapesti Hirlap nyomdája – 15158 - - - - -Lilla… - -SZEREPLŐK: - - -_Lilla_ - -_A férje_ - -_Egy fiatal orvos_ - -_A báró_ - -_A direktor_ - -_A professzor_ - -_(Csendes szoba a nagy házban. A középen asztal. Néha zeneszó hallatszik -be.)_ - -_Lilla:_ A vendégek lassan elszélednek. - -_A férje:_ Csak a fiatalság táncol még. - -_Lilla:_ A menyasszony már messze jár. - -_A férje:_ A menyasszony azóta meg is érkezett már. Asszony lett az -unokád, Lilla. - -_Lilla:_ Asszony lett. – Az idő hajnal felé jár. Milyen szép tavaszi -hajnal. – Az Isten áldja meg az unokánkat. - -_A férje:_ Úgy szeresse az élet, mint téged. Úgy kényeztesse. Legyen -olyan boldog, olyan édes, olyan tiszta asszony, mint te. Úgy szeresse a -férje, mint én tégedet. - -_(Megcsókolja Lilla kezét, megcsókolná a száját is, de Lilla -figyelmeztetőn, gyöngéden eltolja magától.)_ - -_Lilla:_ Nézd csak, öregem… - -_A férje_ _(visszahúzódik)_. - -_A fiatal orvos_ _(aki óvatosan benézett a szobába, most belép):_ -Méltóságos asszonyom… - -_Lilla:_ Nézd csak, öregem, itt van Pál doktor, az a kitünö fiatal -orvos, akit kedves barátunk, a professzor volt szíves ajánlani és aki -megteszi nekünk azt a nagy szívességet, hogy lejön hozzánk. - -_A férje:_ Nagyon örülök. Nagyon lekötelez bennünket. - -_A fiatal orvos:_ Méltóságos uram… - -_Lilla:_ Holnap délután indulunk. Velünk indulhat, ugy-e? Fiatal -embernek nem kell nagy készülődés… Hm. A professzor mondta, hogy egy -nagy munkájával akar odalent elkészülni. - -_A fiatal orvos:_ Igenis, méltóságos asszonyom. - -_Lilla:_ És ez a munka… meddig tarthat, mit gondol, amíg elkészül… ezzel -a munkájával? - -_A fiatal orvos:_ Hm… én azt hiszem… bizonyosra veszem… - -_A férje:_ Lilla, kérlek… nézd, szívem, ennek semmi köze a te -állapotodhoz, a doktor úr mindenesetre elkészül majd nálunk a -munkájával, de azért… - -_Lilla_ _(előrehajol):_ Mondja, kedves fiam, mennyi időt szánt erre a -munkájára? Feleljen! - -_A fiatal orvos_ _(hipnotizáltan):_ Egy évet, méltóságos asszonyom… - -_Lilla_ _(hátradől, egy kissé elsápad, egy kissé megborzong):_ Egy évet. -Egy évet. _(Elborúlva néz maga elé, összeszedi magát.)_ És mondja, fiam, -az ilyen nagy betegség természetesen előbb testi összeroskadással jár; -én olvastam valahol a szót hm… marazmus… ugy-e, fájdalmakkal? és gyors -megrútulással? - -_A férje:_ Kérlek, Lilla, hiszen teneked semmi olyan komoly bajod… - -_A fiatal orvos_ _(szinte könnyezve):_ De méltóságos asszonyom… - -_Lilla:_ Mondja, fiam, azzal jár ugy-e?… Hiszen ez természetes… - -_A fiatal orvos_ _(hiába akarja elfordítani a fejét, a Lilla szuggesztiv -tekintetére kénytelen egy beleegyező fejmozdulatot tenni)_. - -_Lilla_ _(bólint, elhallgat; súlyos csend. Sóhajtva):_ Nehéz dolga lesz -velem, kedves fiam. Én nem vagyok türelmetlen beteg, de a legtürelmesebb -is… _(Bágyadt mozdulatot tesz; nagyon kedvesen.)_ Majd az uram és a -fiaim igyekeznek meghálálni a kedvességét. Hát isten vele, kedves fiam. -És viszontlátásra holnap! - -_A fiatal orvos_ _(föláll, kezet csókol)_. - -_Lilla_ _(a férjéhez):_ Kísérd ki öregem a doktor urat. És nézz körül a -vendégek között. Nekem itt beszédem van. - -_A férje_ _(nyugodtan):_ Ide küldjek valakit? - -_Lilla:_ Már idehivattam őket. A báró, a direktor és a professzor. -Mindjárt itt lesznek. És egy félóra múlva te visszajössz és akkor -hazamegyünk. Menj, öregem. - -_A férje_ _(az orvossal elmegy)_. - -_Lilla_ _(egyedül marad. Megborzong. Küzd magával. Az órára néz. Föláll, -a zongora mellé lép és halkan dúdolva énekel)_. - -_A báró_ _(belép):_ Milyen szép a hangja, Lilla! - -_Lilla_ _(visszafordul; nyugodtan):_ Magának már régen le kellett volna -feküdnie. De láttam, hogy ilyen mértéktelen kicsapongásra adta magát, -azért hivattam ide. - -_A báró:_ Lilla, énekeljen! Olyan régesrégen nem énekelt már nekem, -Lilla. Emlékszik még rá… maga a zongora mellett ült, egyedül voltunk… - -_Lilla_ _(fölkel a zongorától):_ De most nem leszünk egyedül. - -_A báró:_ Miért? Mi az? Ki jönne ide? - -_Lilla:_ Már itt is van. Pontos, mint mindig. No, nyelje el… - -_A direktor_ _(lassan bejön)_. - -_A báró_ _(pattogva):_ Mi ez? Ki ez? Mit akar itt ez az ember? - -_A direktor_ _(nyugodtan, hidegen monoklisan):_ Én sokkal több joggal -kérdezhetném, hogy mit akarsz voltaképpen te itt? - -_A báró:_ Te, hogy én mit akarok? - -_A direktor:_ Én, hogy te mit akarsz! - -_A báró:_ Engem ő hivatott! - -_A direktor:_ Ő engem hivatott! - -_A báró_ ⎫ _(szemrehányón):_ ⎫ - ⎬ ⎬ Lilla! -_A direktor_ ⎭ _(kérdőre vonva):_ ⎭ - -_Lilla_ _(mosolyogva néz rájuk)_. - -_A professzor_ _(csendes, komoly, öreg úr):_ Lilla, hivatott? - -_A báró:_ ⎫ - ⎬ Lilla! -_A direktor:_ ⎭ - -_Lilla:_ Üljenek le! - -_A professzor_ _(szótlanul leül)_. - -_A báró:_ Nem ülök. Ezekkel együtt? - -_A direktor:_ Szép társaságba kerültem a maga révén, Lilla. - -_Lilla:_ Csend!… Holnap, ugy-e, együtt ebédelnek? - -_A három öreg úr_ _(morogva):_ Igen. - -_Lilla:_ Este együtt vacsoráznak? - -_A három öreg úr:_ Igen. - -_Lilla:_ Két hét múlva együtt utaznak Pöstyénbe? - -_A három öreg úr:_ Igen. - -_Lilla:_ Hát akkor tűrjék el egymást itt is. - -_A báró_ _(a másik kettőre halkan):_ Küldje el őket! - -_A direktor_ _(gőgösen, monoklisan):_ Nem szeretem magát, Lilla, ezek -között a léhűtők között látni. - -_A professzor_ _(egy kicsit búsan, de nyugodtan odanyomult Lillához. -Nagyon közel jutott hozzá. Megfogta a kezét)_. - -_A báró_ _(észreveszi, felriad):_ Ah! Ha! Mi az? Mi az ott? Lilla, -küldje el ezt az embert! - -_A direktor:_ Lilla, kérem, ami sok, az sok. - -_Lilla_ _(elvonja a kezét a professzoréból, nagyon energikusan):_ Csend! -Csitt! Üljenek le már! Lesz itt csend, igen, vagy nem? - -_A három öreg úr_ _(megjuhászodik)_. - -_Lilla:_ Leülni. Maga ide, maga ide, maga ide. _(A báróhoz, egészen más, -csevegő, üzleti hangon:)_ A fiam holnap elmegy magához a várhelyi birtok -ügyében. Helyes? - -_A báró_ _(duzzogva):_ Helyes! - -_Lilla_ _(a direktorhoz):_ Magát arra akartam kérni, hozza rendbe a -hámosfalviak kölcsönének az ügyét. Megteszi? - -_A direktor_ _(duzzogva):_ Tudja, hogy ha maga kéri… - -_Lilla_ _(a professzorhoz):_ Magának köszönöm, hogy ezt a Pál doktort -szíves volt nekünk ajánlani. Nagyon kedves és nagyon buzgó -fiatalembernek látszik. - -_A professzor_ _(félhangon, duzzogva):_ Persze, már szerelmes magába. -Miért kacérkodik vele? - -_Lilla_ _(nem figyel a szemrehányásra, hátradől, mosolyogva végignéz -rajtuk. Mindhárman duzzognak. Lilla bort önt nekik):_ No itt van. Édes -bor. Öreg embereknek való. Koccintsanak velem. A maguk egészségére! - -_A három öreg úr_ _(kényszeredetten koccint)_. - -_Lilla_ _(az ajkához érinti a poharat. Leteszi. Mosolyogva néz körül -rajtuk. Elfogódott. Nem tudja, hogyan fogjon a dologhoz)_. - -_A báró_ _(heveskedve, mint mindig):_ És ezért csődített ide engem? -Ezekkel együtt? - -_A direktor_ _(odahajol Lillához):_ Minek hivatta ezeket is? - -_A professzor_ _(halkan):_ Hogy ez a társaság mire való? - -_Lilla_ _(határozottan):_ Magukat én ide azért gyüjtöttem, hogy -elbúcsúzzam maguktól. - -_A báró_ _(morog):_ Ahhoz elég lettem volna én is. - -_A direktor:_ Lehetne azt ezek nélkül is. - -_A professzor:_ Minek ahhoz ez a társaság? - -_Lilla_ _(elnyomja a lázadást):_ Csitt! Mikor tanulják meg végre, hogy -az én jelenlétemben is elviseljék egymást? Másképpen éjjel-nappal együtt -vannak. Szerelmesek egymásba. - -_A báró_ _(morog):_ Maga mellett nincs más szerelem, csak… - -_A direktor:_ Nem szeretek maga mellett senkit se látni. - -_A professzor_ _(morog):_ Nem helyeslem, hogy ezek maga körül vannak. - -_Lilla_ _(melankólikusan):_ Mikor tanulják meg? Sok idejük már nincs rá! - -_A három öreg úr_ _(morog)_. - -_Lilla:_ Csitt! Maguktól én most el fogok búcsúzni. _(Habozva:)_ Nem -azért, mert elutazom haza. Hiszen nyáron lejöhetnének. Nem azért, mert -maguk nemsokára elutaznak. Hiszen nyár végén visszajönnek. Nem is azért, -mert… _(Gondolkozik, megakad.)_ - -_A direktor:_ Hát miért már a jó isten szerelmére? - -_Lilla_ _(mosolyogva):_ Azért kedvesem, mert én nemsokára meghalok! -_(Nagy elhallgatás. Az urak megmerevednek. Csend. Csendesen -mosolyogva.)_ És mert én soha többet nem látom magukat és mert maguk -soha többet nem látnak engem. _(Még egy kis szünet.)_ - -_A báró_ _(tombolni kezd):_ Hahá! Nagyon jó. Ez aztán kitünő! És -kitünően is mondta. - -_A direktor_ _(segít neki a tombolásban):_ Hahá! Ezen nevetek. Ezen -megpukkadok nevettemben. _(Mind a ketten tombolnak, csapkodnak, igen -nagy zajt csapnak.)_ - -_Lilla_ _(nézi őket, elérkezettnek látja az idejét, hogy véget vessen a -zajnak. Egyszerűen rámutat a professzorra):_ Ő nem nevet. - -_A professzor_ _(valóban nem nevet. Mereven és sápadtan ül a helyén és -most már hiába próbál úgy tenni, mintha ő is tombolni akarna):_ Ho-hoha… -én azt mondom… én… én… - -_Lilla_ _(leinti):_ Hagyja; – ugy-e, maga nem nevet? _(Kissé, de csak -egy kissé elérzékenyülten a kezét nyújtja neki.)_ - -_A professzor_ _(szótlanul ráhajlik a kicsi és még mindig meleg és -gömbölyü kézre, a lehajlása és a kézcsókja igen hosszu és amikor -kiegyenesedik, gyanúsan reszket a bajusza)_. - -_A másik két úr_ _(erre lassan egy-egy nagyszemü kőszoborrá merevedik. -Nem értik a dolgot. A halál emlegetése magában véve is kellemetlen)_. - -_Lilla_ _(válik ismét a helyzet urává. Megint nyugodt és megint -mosolyog):_ No nem lesz az azért holnap. De sok időm nincs. És holnap… -holnapután már kezdek… nagyon csunya lenni. Összemenni, nyöszörögni. -Elfakuló, elvakuló, elpusztuló, rútul haldokló öreg asszony lenni. És -mert maguk azt adták nekem, ami az életükben kedvesség és szépség és -jóság volt, én nem akarom, hogy végül is belőlem az jusson maguknak, ami -rút és visszataszító. Az emlékükben, az emlékükben így maradjak meg. -_(Kiegyenesedik. Mosolyogva néz le rájuk.)_ - -_A báró_ _(remegő hangon):_ Milyen szép! - -_A direktor_ _(remegő hangon):_ Milyen szép! - -_A professzor_ _(remegő hangon):_ Lilla! - -_Lilla_ _(a meghatottságuk rá is átragad):_ Maguktól én hát elbúcsúzom, -kedves barátaim! Hogy az életem kedves volt és szép volt, abban maguknak -nagy részük van. Hogy az élet magukat én nekem adta, én azt neki nagyon -köszönöm. Hogy maguk én hozzám… sok évig… sok esztendeig… sok tíz -esztendeig… nem is tudom már meddig, olyan jók voltak, azt most, azt -hiszem először, de bizonyosan utoljára – nagyon, nagyon-nagyon köszönöm. -_(Az egyik kezét a bárónak, a másik kezét a direktornak nyújtja, a -professzorra, aki vele szemben ül, a könnyei között átmosolyog. Nagy -hallgatás. Néhány gyanus nesz; azt mondaná az ember: gyereksírás, ha nem -csupa öreg ember volna jelen.)_ - -_Lilla_ _(hősiesen küzd az elérzékenyülésével, azután kifakad):_ Ejnye, -aki adta, sok hős férfia! Rájuk nézett a kakas. Mi történt velük, hogy -egyszerre így fölveszik a dolgot? Lesz itt mindjárt csend! - -_A báró:_ Lilla, maga nem tudja… - -_A direktor:_ Lilla, ha maga tudná… - -_Lilla:_ Nem tudom, tudnám, mindent tudok. Ejnye teremtette, hát azt -hiszik, hogy nekem könnyen esik? Készültem ám én is rá, három hétig, -négy hétig; de ha egyszer meg kell lenni… - -_A báró_ _(tüzesen):_ Meg kell? No, majd azt meglátjuk, minek kell -meglennie. Hát azt hiszi, engem eltilthat attól… - -_Lilla:_ Csitt. Azt. Eltiltom. Közelednie se szabad hozzám. Most nekünk -el kell búcsúznunk, egyszerűen, szépen, tisztán. Mindenkorra. Nem is -olyan nehéz. No, de nagy dolog is; már az unokám is asszony. Itt az -ideje, hogy elmenjünk. Ami eddig volt, szép volt, az Istent káromolnám, -ha panaszkodnám. - -_A direktor_ _(panaszosan):_ És mink, Lilla? - -_Lilla:_ Maguk is éltek eddig, szépen éltek, jól éltek. - -_A báró:_ De ezentúl; maga nélkül… - -_Lilla_ _(csendes, boldog nevetéssel):_ Óh én nélkülem, kellek is én már -a maguk életében… - -_A báró:_ ⎫ - ⎪ -_A direktor:_ ⎬ Lilla! - ⎪ -_A professzor:_ ⎭ - -_Lilla:_ Na hát akkor is csak meg lesznek nélkülem… ezentúl majd máshoz -járnak látogatóba, ezentúl majd másnak beszélik el, mi történt magukkal, -örömet, bánatot; mástól kérnek tanácsot és más veszekszik magukkal, ha -nem vigyáznak magukra. - -_A báró:_ Más! - -_A direktor:_ Hát azt hiszi… - -_A professzor:_ Hiszen nem is hiszi, Lilla! - -_Lilla:_ No most elég volt, egy-kettő, véget vetni a búcsúzkodásnak. -Ebből most már csak rossz dolog lehet, panaszkodás, nyafogás. Maguk most -innen elmennek. - -_A professzor:_ Ne küldjön még el, Lilla. Inkább megigérjük, hogy nem -leszünk terhére. - -_A báró:_ ⎫ - ⎬ Nem! -_A direktor:_ ⎭ - -_A professzor:_ De ne küldjön még el. Legalább ez az egy óra legyen még -az enyém _(kijavítja)_, a miénk. Hadd üljünk még itt csendesen magával -és hadd élvezzük, hogy velünk van. - -_Lilla:_ Ez, ez már okosabb beszéd. Még ezt az órát kiélvezni… Nekem -most nincs semmi fájdalmam. Nyugodtan ülök itt. Akik körülöttem vannak, -szeretnek. Az unokám asszony lett. És ez itt édes bor. _(Fölemeli -poharát. Iszik, csend. Leteszi a poharát.)_ Csend van, nincs semmi -bajom, boldog vagyok. _(Rájuk mosolyog. Csend. Messziről hallatszik a -zene.)_ - -_A báró_ _(remegő kézzel bort tölt az üresen letett pohárba)_. - -_Lilla:_ Boldog vagyok. És maguk miért nem szólnak? - -_A három öreg úr_ _(hallgat)_. - -_Lilla_ _(a báróhoz):_ Hát maga, nagy hős, örökké verekedő, maga miért -nem szól? - -_A báró_ _(elfordítja a fejét)_. - -_A direktor_ _(lesüti a szemét)_. - -_A professzor_ _(végre megszólal):_ Lilla, hát mégis, mégis jelentettem… -jelentettünk mi magának valamit? - -_A másik két öreg úr_ _(egyszerre figyelni kezd)_. - -_Lilla:_ Nagyon sokat jelentettek. Az életem hiányos lett volna maguk -nélkül. Nem lettem volna boldog maguk nélkül. - -_A direktor:_ Igazán, igazán boldogtalan lett volna, ha elhagy… -elhagyjuk? - -_Lilla:_ Az lettem volna. - -_A báró:_ ⎫ Sohase mondta! - ⎪ -_A direktor:_ ⎬ Sohase akarta bevallani. - ⎪ -_A professzor:_ ⎭ Mindig letagadta! - -_Lilla:_ Nem jó, ha a férfiak azt tudják. - -_A báró:_ ⎫ De letagadta! - ⎪ -_A direktor:_ ⎬ Küldött Fel is, le is út. - ⎪ -_A professzor:_ ⎭ Mehetünk, ha tetszik. - -_Lilla_ _(szeliden):_ De azért úgy-e mégis tudták. Úgy-e, hogy tudták? - -_A három öreg úr_ _(dacosan és mogorván hümmög)_. - -_Lilla:_ Ne morogjanak már itt. Tudták, mindig tudták. Már harmincöt -évvel azelőtt pontosan tudták. - -_A báró_ _(felnéz, ránéz, elszörnyed):_ Harmincöt évvel ezelőtt! És -harmincöt éve vezet az orromnál fogva. - -_Lilla:_ Megbánta? _(Hallgatás.)_ Nem érte meg? - -_A báró_ _(mogorván):_ De megérte. - -_Lilla:_ Akkor hát… - -_A báró_ _(izgatottan):_ Harmincöt éve szolgálom. Reménytelenül. És -most, amikor… amikor a reménytelenséget megszoktam, most itt hagy… - -_Lilla_ _(félig mosolyogva):_ Báró, mit vet a szememre? Hogy meghalok? - -_A báró_ _(levegő után kapkod):_ Nem, nem, de, de én… én. _(A könnyeivel -harcol.)_ Micsoda rettentő sors ez! Hogy az az asszony, akit én -szerettem és akin kívül soha én senkit se szerettem, már a más felesége -volt. És a legtisztességesebb asszony volt. A legtisztább asszony volt, -akit én hiába imádtam, és akinek én hiába könyörögtem. _(A könnyeit -nyeli.)_ Egy elvesztett életen, egy elpazarolt életen keresztül. - -_Lilla_ _(szinte bocsánatot kérve):_ Kedves, kedves jó barátom! - -_A báró_ _(tul akarja kiabálni a meghatottságát):_ És most köszöni a -hűséges szolgálatot és most elmegy és most énnekem semmit, de semmit nem -ad. - -_Lilla_ _(ijedten):_ Mit adjak, kedves barátom? - -_A báró_ _(a könnyei között kiabál):_ Mit tudom én? valamit… valamit… - -_Lilla:_ Kedves, kedves barátom, hogy szeretném megajándékozni magát, -hogy szeretnék magának adni valamit, valami nagyon értékes értéket, -valami feledhetetlen és becses emléket, valamit, ami… de mit adjak? - -_A báró:_ Mit tudom én? Egy jó szóval többet. Többet, mint egy jó szót. -Valamit, ami csak az enyém. Azt, hogy én, csak én jelentettem magának -valamit, hogy én jelentettem a legtöbbet, többet, mint ezek itt. - -_A másik két öreg úr_ _(féltékenyen megmozdul)_. - -_Lilla_ _(nem veszi észre):_ Hogy tombol, hogy toporzékol. Hogy -követelődzik. _(Nyilvánvalóan kedve telik ebben a tombolásban.)_ -Akárcsak harmincöt évvel ezelőtt. - -_A báró:_ Tombolok? Követelődzöm? Hányszor mondta. De én soha többet -már. _(Elfogyott az ereje.)_ Minek? Hiszen tudom. _(Szomorúan.)_ Soha -maga engem egy cseppet, de egy cseppet sem szeretett. - -_Lilla_ _(a mély és őszinte szomorúság nagyon hat rá. Félig -akaratlanul):_ Ki mondja azt? - -_A báró_ _(felkapja a fejét):_ Hát szeretett? Vallja be, most vallja be -végre, hogy szeretett. Bevallja? Igen? - -_Lilla_ _(a megrohanás váratlan volt, még ingadozik egy másodpercig, -azután csendesen bevallja):_ Igen. - -_A báró_ _(ujjongva, szikrázó szemmel):_ Igen, szeretett, mindig tudtam. -Engem szeretett. Mindig szeretett. - -_Lilla_ _(megzavarodik, végigsimítja a homlokát, eltakarja egy -másodpercre a homlokát, azután halkan korrigálja a büszke kiáltást):_ -Nem mindig! - -_A báró_ _(csalódottan):_ Nem? _(Gyanakodva.)_ Nem akar becsapni? Igazat -mond? - -_Lilla_ _(egy pillantást vet a másik két öreg úrra, akik remegve, de -feszesen ülnek a helyükön, és határozott hangon mondja):_ Igazat. -_(Tiszta pillantással néz a báró szemébe.)_ - -_A báró_ _(lesüti a szemét, halkabban, mintha el tudná érni, hogy a -másik kettő ne hallja):_ Igazat! Hát nem mindig. Hát mikor? Mondja meg, -mikor volt az? mikor volt úgy? Mikor szeretett engem? - -_Lilla_ _(ő is halkan beszél):_ Három éve volt akkor, hogy hozzánk járt. -Várjon… én huszonnyolc éves voltam… - -_A báró_ _(elgondolkozva):_ Akkor? - -_Lilla:_ Akkor! - -_A báró_ _(hirtelen eszébe jut valami):_ Abban az évben is… -ezernyolcszáznyolcvannégyben, amikor egész nyáron együtt voltunk a -Balatonnál? - -_Lilla_ _(habozik):_ Abban az évben is. - -_A báró:_ Az ura heteket töltött Budapesten? - -_Lilla_ _(nem akar felelni, el akar fordulni)_. - -_A báró_ _(nem engedi, magánkívül):_ Várjon még. Erre az egyre még -felelnie kell. _(Remegve.)_ Kérem, könyörgök, feleljen még erre az -egyre. _(Nagyon halkan.)_ Ha én akkor sértődötten és elcsüggedten nem -hagytam volna abba a dolgot… Ha én tovább is könyörögtem volna. Ha -tovább is követelődztem volna. Ha… ha nem engedtem volna becsapni -magamat azzal, hogy maga sértődést és haragot mutatott akkor… akkor -_(izgalomtól remegve)_, akkor meghallgatott volna? - -_Lilla_ _(el akar fordulni)_. - -_A báró_ _(nem engedi):_ Meghallgatott volna? - -_Lilla_ _(halkan, szinte pirulva):_ Meg. - -_A báró_ _(rábámul, előbb meg akarja fogni a kezét, de Lilla elvonja. -Erre felugrik és mértéktelen izgalomban, büszkén rohan fel és alá):_ -Hohaha! Hohohó! Hohohó! - -_Lilla_ _(zavarodottan és szégyenkezve ül a helyén. Lesüti a szemét. -Zavarodottságában a poharát emeli fel és üríti ki. Még mindig lesütött -szemmel):_ Istenem, hajnalodik, menni kell haza! - -_A direktor_ _(izgatottan és halkan):_ Ő most büszke és boldog. De -énnekem, énnekem semmit se mond. - -_Lilla_ _(zavartan):_ Mit mondhatnék? - -_A direktor:_ Nekem az életből nem jutott semmi. Én sohase kaptam -semmit. Én rám még csak nem is gondolt soha… úgy… másképpen. -Szerelemmel. - -_Lilla_ _(kínos zavarban):_ De kedves barátom. - -_A direktor:_ Én még azt a jutalmat se kaptam soha, hogy a… _(elhallgat, -mélységesen el van keseredve)_. - -_Lilla_ _(legyőzi a szégyenkezését, felemeli a fejét. Elhatározza, hogy -rendet csinál. Gyöngéden):_ Hogy a gondolataim? Hogy az álmaim? - -_A direktor_ _(duzzogva):_ Igen. - -_Lilla:_ De kedves jó barátom, hiszen maga tudja… - -_A báró_ ⎫ ⎫ - ⎬ _(megáll és emésztő féltékenységgel figyel):_ ⎬ Mit? -_A direktor:_ ⎭ ⎭ - -_Lilla:_ Mit? édes istenem, hát én mondjam meg? Maguké hármuké volt az -életem, az életem szebbik része, a vágyódásaim, az álmaim. Én jó feleség -voltam, nem lehetett nálam jobb. Az uramat szerettem is, kezdettől -mostanig. De –. - -_A direktor:_ De? - -_Lilla:_ De maguknak, mindegyiküknek sorra eljött az ideje. - -_A direktor_ _(mohón):_ Az én időm… Akkor volt úgy-e… maga… harminc éves -volt? - -_Lilla_ _(mosolyogva biccent igent)_. - -_A direktor:_ Mikor maguknál töltöttem a nyarat? - -_Lilla_ _(mosolyogva):_ Nem. _(Szünet.)_ Utána következő nyáron a tenger -mellett. - -_A direktor_ _(elképedve):_ Oh, és én azt hittem, hogy akkor már vége -mindennek. _(Szemrehányón.)_ Maga akkor úgy tett, mintha vége volna -minden érdeklődésének. Miért tett úgy velem? - -_Lilla_ _(mosolyogva):_ Miért hitte el nekem? - -_A direktor_ _(felindultan rázza az öklét):_ Oh, oh, oh, oh én. _(A -homlokát üti.)_ - -_Lilla_ _(komolyan fordul a professzor felé)_. - -_A professzor_ _(halkan és komolyan):_ És én… - -_Lilla:_ És maga… De édes, kedves barátom… évekig, évekig. Amikor a -fiatal asszonyság véget ért és én hozzájutottam a maga komoly -barátságához, harmincöt, harminchat, harminchét éves koromban. Csak -akarnia kellett volna. - -_A professzor_ _(elsápad):_ És én nem mertem. _(Kétségbeesve -gondolkozik.)_ De hiszen én azután megpróbálkoztam. Amikor mindennap itt -voltam. Azon a télen, amikor a nagy betegségből felépült. - -_Lilla:_ Igen, de akkor már késő volt. Akkor már vége volt. - -_A professzor_ _(az öklével üti a fejét):_ Oh, én átkozott barom! - -_Lilla_ _(végignéz rajtuk, felcsillan a mosolygása):_ Midegyiküknek -eljött az ideje. _(Vonogatja a vállát. Nagyon halk, kacér -mentegetődzéssel.)_ Én nem tehetek róla, hogy nem használták ki. - -_A három öreg úr_ _(kiki a maga módja szerint toporzékol)_. - -_Lilla:_ És most igazán búcsúzni kell. Mindjárt jön az uram. _(Szünet.)_ -Talán búcsúzóul mégis tudtam adni valamit maguknak. _(Szünet.)_ Olyasmit -mondtam el, amit más asszony elvisz a sírjába. Én azt itt, mielőtt -elmennék meghalni… hogy megmutassam a szeretetemet és a hálámat – -elmondtam. _(Szünet.)_ Nem örülnek neki? - -_A báró:_ De igen, kedves Lilla. - -_A direktor:_ Édes Lilla! - -_A professzor:_ Drága Lilla, bűbájos Lilla! - -_A báró_ _(felhorkan):_ Megálljunk csak! Igaz-e ám, amit elmondott? -Egész életünkben az orrunknál fogva vezetett bennünket. _(Ránéz a másik -kettőre.)_ - -_A másik kettő_ _(igent int)_. - -_A báró:_ Hátha most is? – Lilla, nem hazudott? - -_Lilla_ _(elneveti magát, amint a gyanakvó arcokon körülnéz):_ Kedves -barátom, ilyent egy asszony nem hazudik, még a halála előtt se, azért -se, hogy az emléke kedves legyen. _(Szünet.)_ Igazat mondtam. De… kedves -lesz most majd az emlékem maguknak? - -_A három öreg úr_ _(meghatva igyekszik a kezét megcsókolni. Őszinte -meghatottság)_. - -_A báró_ _(feldörmög):_ De… nem lett volna-e jobb, ha az őszinteséget -harmincöt évvel azelőtt kezdte volna? - -_A direktor_ _(helyesli):_ Harminckettővel ezelőtt. - -_A professzor:_ Harminccal! Harminccal! - -_Lilla_ _(megrázza a fejét, szelíd melankóliával):_ Nem mindegy-e most, -mi történt? Harmincöt évvel azelőtt? _(Hallgatás.)_ Ugyan vallják be. -Olyan mindegy: így volt-e, úgy volt-e? - -_Az öreg urak_ _(dörmögnek, de nem tudnak ellentmondani s a -dörmögésükből kihallatszik ez is):_ Bizony! - -_Lilla_ _(most már ezzel se elégszik meg):_ Nem jobb-e, hogy így -történt? Hogy magukat így megtarthattam? Hogy maradt álomnak az, ami -jobb, ha álom és illuzió marad! - -_Az öreg urak_ _(halkan dörmögnek):_ Talán jobb. - -_Lilla:_ Igy nyugodtan, csendesen, békésen búcsúzhatom el mindhármuktól. -Ha engem szerettek, csendesen megsirathatnak. Jön az uram. Az isten már -most áldja meg magukat. - -_A báró:_ Lilla, Lilla! _(Nem akarja elereszteni a kezét.)_ - -_Lilla:_ Menjen. Menjenek haza. Régen le kellett volna feküdniök. _(A -direktornak meg a professzornak nyujtja a kezét.)_ - -_A direktor:_ Lilla, Lilla! - -_Lilla:_ Menjenek haza, menjenek. És ma… még egyszer álmodjanak rólam. -Isten áldja meg magukat! - -_(A Lilla férje megjelenik az ajtóban. A három öreg úr könnyes szemmel -még egyszer meghajol, azután elmegy. A Lilla férjétől baráti, de futó -intéssel búcsúznak el.)_ - -_A férje:_ Mi az? Mi ez itt? Mi volt ez itt? Mi van veled, Lilla? - -_Lilla:_ Elbúcsúztam tőlük. _(Másról akar beszélni.)_ A fiatalok még -mindig táncolnak? - -_A férje:_ Még mindig. _(Nyugodtan.)_ De mi volt ez itt? Te… te meg vagy -hatva és ennek mind a háromnak könnyes volt a szeme. - -_Lilla:_ Istenem, hát elbúcsúztam tőlük. A kocsit iderendelted? Kint -egészen világos van már. - -_A férje:_ A kocsi lent áll. _(Nyugodtan.)_ De mi volt ezzel a három -emberrel? Mit akartak ezek itt? Mit akartál velük te? Miért nem mentek -ezek már régen haza? Mit vágtak ezek ilyen arcokat? - -_Lilla:_ Mi bajod van neked az én három öreg gavallérommal? A legjobb -barátaid. - -_A férje:_ A te három öreg gavallérod. A legjobb barátaim. Három rideg -betyár. Mit érzékenyülnek nekem ezek itt el? - -_Lilla:_ De ha mondom: elbúcsúztam tőlük. - -_Férj:_ És ez a három rideg betyár azt úgy a szivére vette? - -_Lilla_ _(a vállát vonogatja)_. - -_A férje:_ A te három gavallérod? Hogy ezek mindig itt lábatlankodnak -nálunk? Mit akartak itt? Az én szép szememért nem. - -_Lilla_ _(a vállát vonogatja)_. - -_A férje:_ Soha nélkülük nem lehettél. _(Nyugodtan.)_ Nekem fel kellett -jönnöm Budapestre: már ott az egyik. Nyaralni mégy: ott a másik. -Hazajövök délután: itt a harmadik. Húsz éve, huszonöt éve, harminc éve. -Mit akartak ezek itt? - -_Lilla_ _(elmosolyodva vonogatja a vállát)_. - -_A férje:_ Miért nem szólsz, kérlek? És voltaképpen miért nem házasodtak -ezek meg? Miért nem szólsz, kérlek? És mit akartak ezek itt örökké te -körülötted? Miért nem szólsz, kérlek? Miért nevetsz? Miért nem szólsz, -kérlek? - -_Lilla:_ Öregem, öregem, most kezdesz féltékeny lenni? Soha eszedbe nem -jutott, soha rá nem gondoltál! Most? Most? Most? - -_A férje_ _(meghatva):_ Lilla, bocsáss meg, – nekem mindig reszketve -kellett volna féltenem téged. - -_Lilla:_ Sohase kellett féltened engem. Soha egy percre se, öregem. És -most? Jó Isten… - -_A férje:_ Lilla, én úgy szeretlek téged; én úgy bíztam benned, Lilla! - -_Lilla:_ És én meg is érdemeltem, öregem. Nem hiszed, hogy én -megérdemeltem? - -_A férje_ _(meghatva):_ De hiszem, Lilla! Te voltál a legtisztább -feleség és a legnemesebb asszony. _(Szünet.)_ Csak hogy miért -érzékenyültek ezek úgy el? - -_Lilla:_ Én megmondom. Mert elbúcsúztam tőlük… Most már érted? - -_A férje:_ Hja úgy? úgy? Most már értem. - -_Lilla:_ Jó barátaink voltak. Jó barátaim voltak. De szeretni? Ah, -menjünk haza. - -_A férje:_ Menjünk, Lilla. De mondani akartál valamit. Nem akartál még -mondani valamit? - -_Lilla:_ De. Azt, hogy _(elgondolkozik, a távolba nézve nagyon halkan -elmosolyodik, aztán komolyan és őszintén:)_ szeretni én csak téged -szerettelek egész életemben. - -_A férje:_ Édes Lillám! - -_Lilla:_ Csak téged, öregem, soha, soha senki mást. Menjünk haza! - -_(Függöny.)_ - - - - -Az Atlantik-hotel. - -Sándor, kedves és okos barátom búcsúzni jött hozzám. - -– Egy évig, – mondta – amíg a gyár és a vasút üzemben nincs, aligha -jövök haza Budapestre. - -– Majd meglátogatlak én, – mondtam. – Hol fogsz lakni? - -– Még nem tudom. Három kis város között van választásom, mind a hármat -érinti a vasútunk: Kékesd, Margitmező és Nádvár. - -– Válaszd Nádvárt, – mondtam neki. - -– Miért? - -– Nem emlékszel rá? Félévvel ezelőtt nagyon szerepelt az ujságokban, – -valami házasságtörési dráma volt benne – akkor azt írták a lapok, ott -vannak Európa legszebb asszonyai. - -Sándorral, kedves és elegáns barátommal fontosabb érvet, döntőbb okot -nem közölhettem volna. Nádvárt választotta, ragyogó szemmel. Búcsúzott -tőlem és jókedvűen elutazott. - -Három hónap múlva, nyár közepén lementem meglátogatni. A látogatásért -hálás volt és vidáman mutatta meg nekem az egész girbe-görbe kis várost -nevetségesen kis házaival és nevetségesen kis kertjeivel. - -– Ebben a házban, – mondta azután egy nagyobb házra – ebben lakik a -város legszebb asszonya. Porlakyné. A főjegyző felesége. - -– Úgy? Igen. - -Délután különböző látogatásokat tettünk és uzsonnatájra eljutottunk -Porlakyékhoz. Nagy társaság volt náluk. Igen jól fogadtak. Porlakyné -igazán nagyon szép asszony volt, és Sándor nyilvánvalóan nagyon -érdeklődött iránta. Amikor estefelé hazamentünk, hosszu hallgatás után -végre – minden nagy diszkréció és tapintat mellett is – ráterelődött a -beszélgetés; és Sándor, kedves, okos és elegáns barátom ekkor legnagyobb -bámulatomra elkezdett panaszkodni. Minek tagadja, – mondta – ő -keservesen szerelmes ebbe az asszonyba. Eleinte természetesen csak -időtöltésből foglalkozott vele; ahányszor ránézett pohos és sörszagu -férjére, mindig bizonyosra vette, hogy rövid idő alatt boldogul vele; az -asszony mutatott is eleinte hajlandóságot, sőt azt lehet mondani, -határozott érdeklődést és vonzalmat iránta; de amint a dolog -előrehaladt, egyszerre csak kezdett visszahúzódni, nem akart vele -egyedül találkozni, most már csak nagy társaságban fogadja és a nagy -társaság közepett is kikerüli… Kétségbeejtő. - -A dolgot magam is figyelemreméltónak találtam. Az asszony szép volt és -fiatal, a férje igazán nagyon pohos és nagyon sörszagu. Sándor pedig a -legszebb, legelegánsabb, legkedvesebb fiu, akit ismerek, az a fajta, -amely az asszonyoknak első látásra szimpátikus és azután egyre -kedvesebb: derült, erős, szép és bársonykezü férfi. – Érthetetlen. - -Pár nap múlva ott kellett hagynom Sándort a bánatával és a tervrajzaival -Nádvárott és haza kellett jönnöm Budapestre. Négy hónap telt el, amíg -újra ellátogathattam hozzá. Nagyon örültünk egymásnak, azután -elindultunk sétálni. A séta iránya most más volt, mint négy hónappal -ezelőtt, de a kis házak között most is eljutottunk egy nagyobb házhoz. - -– Ebben a házban lakik, – mondta Sándor – a város legszebb asszonya. -Fischer Ottokárné, a gróf főbérlőjének a felesége. - -Ránéztem, de ekkor már neki is eszébe jutott első nádvári látogatásom és -elnevette magát. Elnevette magát, azután elszomorodva legyintett egyet. - -– Majd bemutatlak neki, – mondta sóhajtva – majd meglátod, milyen szép -asszony. - -– De miért sóhajtozol? – kérdeztem nevetve. - -Ekkor keserves sóhajtozások és őszinte keserüségü káromkodások között -elmondta, hogy három hónappal ezelőtt bánatában végre el kezdett -udvarolni ennek az asszonynak, abból az egyetlen okból, hogy a másikat -féltékennyé tegye. Ezzel kezdte az udvarlást, de a rosszhiszemü -udvarlásból hamarosan igen jóhiszemü udvarlás lett. Nagyon megtetszett -neki ez az asszony. És eleinte nagyszerüen is ment minden. Úgy látszott, -mit, úgy látszott? – úgy volt, hogy az asszony türelmetlenül várt rá, -hogy vele foglalkozzék már. Nevetséges kimondani, pedig úgy van: ez az -asszony szerelmes volt beléje. És a férje jóval idősebb az asszonynál. -És mégis ő csalja az asszonyt. És még hozzá kártyás és reggelig mulató. - -– És? - -Sándor keservesen káromkodott: - -– És miután egyszer egy félórás egyedüllét után megcsókoltam, és miután -ezt a hosszu csókot kábultan és bágyadtan visszaadta, – egyszerűen -kitiltott a házából. A forma kedvéért elmehetek hozzá, ha még vagy egy -tucat ember van nála, de egyedül nem lehetek vele, és tilos minden -bizalmas szó. - -– Szomoru… - -Sándor fanyar arcot vágott és megcsappant kedvvel beszélt a városról, az -asszonyairól, a saját üzleti ügyeiről, az egész világról. Délután -Fischeréknél uzsonnáztunk; itt más társaság volt, mint a főjegyzőéknél, -de a háziasszony valóban igen szép volt. A Sándor rosszkedvét nagyon -érthetőnek találtam. - -Amikor négy hónap múlva újra látogatást tettem nála Nádvárott, akkor -nagy meglepetésemre még rosszabb kedvben találtam. Olyan rossz volt a -kedve, hogy egy negyedóráig úgy éreztem, nem lát szívesen, és hogy még -aznap vissza akartam jönni Budapestre. Hamarosan kiderült azonban, hogy -félreértettem a rosszkedvét. Engem nagyon szívesen lát. Örül, hogy -jöttem, igazán hálás érte, más itt a baj. - -– Hát nézz meg engem, – mondta sápadtan és keserüen. – Hát mi történt -velem? Hát ragyás lettem én? Vagy borszagu a leheletem? Megútál engem -az, aki jobban megismer? - -– Mi az? Mi történt? - -Sándor elpanaszolta; és pedig most már nem tréfás fanyarsággal, hanem -mély keserűséggel, dühvel és megszégyenüléssel. Hogy, úgy látszik, ő -olyan ember, aki már semmiféle asszonynak nem kell. - -– Igen, – mondtam neki – hiszen azzal jöttem, hogy megkérdezem tőled, -melyik _most_ a legszebb nádvári asszony. - -Rosszkedvűen rázta meg a fejét. Most mutathatna nekem már tíz házat is. -Huszat is. Pontosan… várjunk csak… tizenkettőt. Mert mi történt? Azok a -megszégyenülések és felsülések, amelyek érték volt, végre is dühbe -hozták őt. Majd megmutatja ő. Azzal a lázzal, azzal a heroikus -erőfeszítéssel, amely huszonhárom-huszonnégy éves korában fűtötte volt, -el kezdett foglalkozni egyszerre egy tucat asszonnyal. Hadd lássuk, mit -tudok!… És mit tudok? Semmit se tudok. Eleinte mindegyiknél nagyszerűen -ment minden; már úgy látszott, hogy egy tucat helyen kap kárpótlást két -kudarcért, amikor lassan kiderült, hogy minden reménység csaló volt. -Amint bizalmasabbá lett egy-egy barátság, amint őt jobban megismerték, -amint hevesebbre fordult az ostrom, – minden ház bezáródott előtte. -Szívesen látják most is, de csak tanúk előtt. Amint egy asszony őt -jobban megismeri, – megútálja. - -– Ugyan, – mondtam. – Talán rosszul választottad ki azokat az -asszonyokat, akiket… - -– Rosszul?! – felelte keserűen. – Hiszen már valamennyivel -megpróbálkoztam, aki csak számba jöhet. Ez a legnagyobb szégyenem: már -olyanokhoz is leszálltam, akik… szóval, akiket voltaképpen útálok. - -– És? - -– És azok is kidobtak. - -Az arca sápadt volt, a szeme beesett, az ajka keserü. Őszintén -sajnáltam, mert tudtam, hogy igazán szenved: eddig nagyon szerencsés -volt minden asszonyi ügyben és az életet mindig tartalmatlannak és -értelmetlennek érezte, ha valami szerelmi ügyecskéje nem volt. Próbáltam -vígasztalni: - -– Nézd, – mondtam – talán régibb igényekkel kerültél szembe?… - -– Eh, – mondta boszúsan – dehogy. Rozoga és kellemetlen férjekkel csak. -Ezek a kisvárosi gavallérok nem számítanak. És… és azokat a helyeket, -ahol egy-egy ilyen parfümös legény (nem hinnéd: ezek parfümözik -magukat!), ahol egy ilyen édes legény befészkelte magát, messze -elkerültem. Még ez a vígasztalásom sem lehet meg. - -Próbálkoztam még egy-két ellenvetéssel, de ő minden ellenvetést -elhallgattatott. Nem, ne is beszéljek, itt nincs vígasztalás; – ő -szomorúan megöregedett, vagy útálatossá vált, vagy tudja az ördög, hogy -mi van… Tudja az ördög, amely régen elvihette volna ezt a nevetséges -fészket. Ezt a nevetséges fészket, amelyet egy hónap múlva, hála -Istennek, úgy itthagy, hogy vissza se néz. Ha az a vígasztalása nem -volna, hogy egy hónap múlva Budapesten lesz, akkor búskomorrá kellene -lennie. - -Nádvári látogatásom ezúttal elég borús kedvben telt el. Tettünk ugyan -egy csomó látogatást, de Sándor fáradt volt, sápadt, hallgatag és -rosszkedvü. Amikor elbúcsúztam tőle, megölelt és azt mondta: - -– Sírni tudnék, hogy nem ülhetek be veled a vonatba, hanem itt kell -maradnom még egy hónapig ebben az átkozott fészekben. Viszontlátásra a -drága Budapesten! - -Egy hónap múlva megérkezett és a harmadik napon már kiderült az arca és -ragyogott a szeme. Valamelyik elhagyott asszony ismét átvette a szerepét -az életében. Budapestet általában mohón és boldogan élvezte és még a -körutak kormától és porától is el volt ragadtatva. Attól a tervétől is -elállott, hogy lakást rendez be magának. Elhatározta, hogy ott marad -állandóan az Atlantik-szállóban, ahová eredetileg csak egy-két hétre -ment. Ebben is élvezni akarta a nagyvárost: a liftet, a telefont, a -pontos kiszolgálást, a hallt, az étterem színház utáni életét. - -Esténként az Atlantik-szálló halljában is találkoztunk. Itt határoztuk -el mindennap, hogyan töltjük el az estét. Egy este, hét óra tájban, -amikor a hallba bementem, egy nagyon ismerős külsejü, szép asszonnyal -találkoztam az ajtóban. Egy másodpercnyi gondolkozás után ráismertem: a -szép Fischerné volt Nádvárról – és még idejekorán köszöntem neki: - -– Kezét csókolom, nagyságos asszonyom, alig ismertem meg, váratlanul -ért, hogy itt láttam, de annál jobban örülök… - -A szép fekete asszony kissé tartózkodóan válaszolt rohamos -nyilatkozataimra. - -– Igen, – mondta – annyi bevásárlásom van, már egy éve halasztgatom, -most végre fel kellett jönnöm. - -– Nagyszerü, – mondtam – tudja-e, hogy Sándor barátom véletlenül szintén -itt lakik az Atlantikban. - -Szép fekete szemöldökét felhúzta. - -– Igazán? – kérdezte hidegen. - -Még mondott néhány jéghideg szót, azután meglehetősen kegytelenül -elbocsátott. Éreztem, hogy valami nincs rendben és bizonytalan boszúság -kínzott. Amikor Sándor jött, el akartam neki mondani. - -– Képzeld, – mondtam – ki van itt: Fischerné Nádvárról. - -Szép, szürke szeme elsiklott a távolba. - -– Igazán? – kérdezte hidegen. - -Nem folytattam, de most már bizonyosan tudtam, hogy rosszul érzem -magamat. A vacsoránk nem is volt olyan jókedvü, mint rendesen. Sándor -szórakozott volt. Én nem tudtam mit mondani. És féltíz tájban Sándor el -is búcsúzott tőlem. Holnap, mondta, korán kell felkelnie; megy haza. - -Hazament és a következő napokban nagyon el volt foglalva. Egy hét múlva -azután megint szabadabb lett és ekkor folytattuk vidám és közös -éjszakázó életünket. De ez az élet nem tartott sokáig. Vagy egy hét -múlva az Atlantik halljában megint ismerős asszonnyal találkoztam. -Ezúttal rögtön ráismertem: Porlakyné volt Nádvárról. Most óvatos voltam, -nem akartam ráerőszakolni az örömömet és a társaságomat, és amikor ő -nyújtott kezet, akkor sem kérdezősködtem. De ezúttal villámgyorsan pergő -nyelvvel, kedvesen és elegánsan ő adott meg minden felvilágosítást: - -– Feljöttem már egyszer, – mondta – meglátogatni szegény Boca nénémet. -Tudja, az anyám unokatestvérét, ő is Nyéky-lány, a Nyéky Ábris lánya, -aki margitmezei képviselő volt, mink mind margitmezeiek vagyunk, de -Budapestre már megint alig lehet ráismerni. - -Ragyogóan pirosló kis szája elragadóan kerepelt, és miután ő mindent -elmondott, és miután én egyet-kettőt hümmögtem, kegyes volt kegyesen -elbocsátani. Sándornak a találkozásról semmit se szóltam; talán -éjféltájban szóltam volna róla, de Sándor már tizenegy óra tájban -hazament. Ekkortájt megint olyan rengeteg sok dolga volt. - -Hónapok teltek el és a dolga csak egy-két napra kevesbedett meg. És az -Atlantik-hotellel is különös dolog történt. Ezt a szép uj hotelt Nádvár -valósággal felfedezte. Híre mehetett Nádvárott, milyen pompás -berendezésü és mégis polgári áru szálló ez, mert a következő hónapokban -a hotel csak egy-két napra volt nádvári vendég nélkül. A nádvári -asszonyoknak sorra dolga akadt Budapesten; megtörtént, hogy egyszerre -két nádvári asszony is szállott meg a hotelben. Sándor, elegáns és -kedves barátom ekkor kezdte újra felvenni azt a régi tervét, hogy lakást -rendez be. Mégis: állandó életnek nem való ez a hotel-élet. Egyelőre -azonban maradt a hotelben és a hotel halljában én sorra találkoztam -azokkal a kedves és csinos asszonyokkal, akikkel Nádvárott futó -ismeretséget kötöttem. Egyik megismert, másik nem, de aki megismert és -kegyes, futó beszélgetésre méltatott, azzal most már tudtam miről -beszélgetni. Budapest helyett Nádvárról beszélgettünk. Hogy milyen -kedves, de különös egy kis város ez. Milyen pletykás egy ilyen kis -város, – szoktam például mondani. Kedves szemét ilyenkor mindegyik tágra -nyitotta, naiv száját elcsucsorította és kövérkés kezét felemelte: - -– Oh, nem is képzeli, – felelte meggyőződéssel. – U-tá-latos -pletykafészek. - - - - -Móni. - -… Ez a Móni életéről, szerelméről és haláláról szóló történet, amelyet -Németországból hoztam magammal. - -Én akkor második asszisztens voltam az élettani intézetben. Egy napon -bejön az egyik szolga és legberlinibb dialektusában, kissé zavarodottan -így szól a professzoromhoz: - -– Herr Jeheimrat, – itt van a Móni. - -– Kicsoda? – kérdezte meglepetten a professzor. - -– Egy kövér fiatalember… azt mondta: csak mondjam, hogy itt van a Móni. - -– Hozza be. - -Móni bejött, ha ugyan a járását járásnak lehetett nevezni. Mert inkább -gurulás volt. Két zsíros rövid lábán szaporán begurult; behízott két -szeme vidáman és bizalmasan pislogott ránk, és szőkésvörös arcán -megelégedett mosolygás ült. - -– Én vagyok a Móni, – mondta mosolyogva. - -A professzor még mindig bizalmatlanul, ismeretlenül nézett rá. Móni erre -latinul megmondta, hogy ő a kétszivü ember, és amikor ennek a -kijelentésnek sikere volt, hősiesen, de könnyedén el kezdett dobálózni a -szakkifejezésekkel. A professzor félbeszakította: - -– Jó, jó, – mondta barátságosabban – de nem annyira hozzánk kellett -volna jönnie… - -– Kérem, – szakította félbe Móni könnyedén – a belgyógyászaton már -voltam, de kötelességemnek tartottam, hogy a titkos tanácsos úrnál is -jelentkezzem. Üdvözletet hoztam különböző intézetekből. Berlinben, -kérem, két hónapig vizsgáltak… érdekes vérnyomási kísérletek… - -A professzor félbeszakította. Hozzánk fordult: - -– Ha az urak közül akarja valaki… - -– Tartsuk itt, – mondta az első asszisztens, – volna egy-két -demonstráció… - -– Jó. Hát várjon pár percig. - -A professzor befejezte a szemléjét a munkáinkon; Móni ezalatt szerényen, -de otthonosan helyet foglalt; a professzor azután visszavonult a -szobájába és az első asszisztens megállapodott Mónival arra nézve, mikor -és meddig áll az intézet rendelkezésére. - -– Igen, – mondta – és ami az ügy anyagi részét illeti… - -– Kérem, – szólt Móni könnyedén – megállapított honoráriumom van. Itt -van, kérem, a kis könyvem: belejegyezték a professzor urak Berlinben, -Göttingenben, Halléban, Bonnban… igen meg voltak elégedve a -szolgálatommal és… - -Odagyűltünk Móni köré és Móni hosszabb előadást tartott nekünk -önmagáról. - -– Én, – mondta – egyedül álló specialitás vagyok az egész világon. Az -orvosi tudomány nem ismer ez idő szerint egyetlen hasonló esetet sem… -Mert, kérem, az, hogy a szív a jobboldalra tévedt, az mindennapos és a -tudomány szempontjából teljesen értéktelen eset… - -Látnivaló volt, hogy Móni nagyon lenézi azokat, akiknek a szíve a -jobboldalon van. Egy kollégánk közbeszólt: - -– De tavaly Erlangenben bemutattak ám egy valódi kétszívűséget… - -– Hogyne, – mondta Móni gúnyosan – tanulmányozhatja is a doktor úr… -spirituszban. Hatnapos korában meghalt. De én, kérem, ezzel a két -szívvel felnőttem, henteslegény lettem, sertést öltem, hurkákat tömtem… - -Most már nagyon jól mulattunk rajta. Móni megkritizálta az intézetünk -berendezését, – kopottnak és elavultnak találta – és elmondta, hogy most -már egészen feladta a régi mesterségét. És hogy miből akar élni? A két -szívéből. Miből lehetne megélni, ha nem ebből? Egyelőre még a német -egyetemeket se járta végig. És hol van még Angolország. Hát még Amerika! -Vannak ott milliárdosok, akik miniszteri fizetést fognak neki adni, hogy -lekösse magát valamelyik egyetemhez, és vagyont fognak neki adni, hogy a -halála után az odavaló patológiai intézetre hagyja a testét. Meg lehet -ebből a két szívből élni. A legszebb élet ez a világon. -Városról-városra, mint a méh virágról-virágra. És mindenütt ünneplik, -ahová csak érkezik… - -Móni vidáman hencegett, amikor a nevető medikusok közül egyszerre -előlépett és hosszu fehér köpönyegében előtte megállott egy feketehaju -szép lány. - -– És mondja, kérem, – szólt mosolyogva Móninak – ha szerelmes, akkor -melyik szíve fáj? - -Móni ránézett, ravaszul kacsintott egyik kis szemével és rövid -gondolkodás után így válaszolt: - -– Nem fáj nekem egyik se. Szerencsém van nekem a nőknél. Mihelyt -meghallják, hogy két szívem van, már kíváncsiak rá, hogyan dobog együtt -a kettő. - -A Móni válaszán nevettek, de a feketehaju lány komolyan kérdezte tovább: - -– És mondja, kérem, ha egyszer boldogtalanul lesz szerelmes, melyik -szívébe fog belelőni? - -Az első asszisztens rosszalólag mosolygott és halkan mondta: - -– De Lidi! - -Franciául folytatta: - -– Maga ezzel is kacérkodik. - -Lidi változatlanul komoly arccal nézett Mónira és várta a választ. Móni -nem tudott válaszolni. Nézett a feketehaju lány szürkészöld szemébe; -ravaszul akart hunyorogni és felsőbbségesen akart mosolyogni, de a dolog -nem sikerült. Móni megzavarodott. Lidi makacsul és nyugodtan kérdezte: - -– Melyik szívébe? - -Móni nem tudott válaszolni. A hencegésének nyoma sem volt már. - -– Mert – folytatta Lidi könyörtelenül – a tudomány számára önből semmi -egyéb nem néz ki… a tudomány öntől ezt az egyetlen nagy szolgálatot -várhatja… és az az egyetlen nagy kérdés, hogy ha baloldali szíve úgy -megsérül, hogy az másnál halált okozna, akkor jobboldali szíve elég -komoly szerv, elég igazi szív-e arra, hogy egymagában is ellássa a két -szív funkcióit. Máskülönben ugyanis ennek a külön szívnek semmi értéke -sincs, nem is igazi szív, hanem valami korcs képződmény, amely megcsalta -a hallgatózókat… - -A medikusok nevettek, a Móni arca lángba borult. - -– Ez nem igazi szív? – kiáltotta felindultan. - -Le akarta vetni a kabátját, hogy a második szívét rögtön -megvizsgáltassa, az első asszisztens azonban karonfogta a lányt és -félrehúzta. - -– Lidi, – mondta neki – maga tűrhetetlen. Ezzel is tudna kacérkodni! - -– Miért ne, – felelte a lány nyugodtan – ez is férfi. - -– Ezt is boldogtalanná tenné. - -– Ez is férfi. - -A Lidi ismert, és nagy nőgyülölő költőktől átvett álláspontja az volt, -hogy nő és férfi halálos ellenség. Lidi egyelőre az aki bírja, marja -állásponton volt szerelmi dolgokban és ezt a meggyőződését mindenütt -érvényesítette, ahol lehetett. Mónival szemben is, aki most lángba -borúlt arccal kínálta neki a második szívét megvizsgálásra. - -Az első asszisztens azonban visszafordult hozzá, felvétette vele a -kabátját és elég ridegen azt mondta neki, hogy elmehet és jelentkezzék -majd a megszabott időben. Móni durcásan vette fel a kabátját, gyanakodva -nézegetett rá és távozás előtt kétszer is kísérletet tett rá, hogy -Lidihez jusson. - -– Hát csak parancsolja megnézni kisasszony – kezdte el a mondókáját. - -Az első asszisztens mind a kétszer félbeszakította: - -– Jól van, kérem. Most menjen. - -Móni végre lassan és elszomorodva kigurult az ajtón. Harmadnapra volt -rendelve, de már másnap megint jelentkezett az intézetben és azt a -kisasszonyt kereste. Szerencsétlenségére az első asszisztenssel -találkozott, aki kikergette. Móni ekkor már tisztában volt azzal, hogy -itt féltékenységgel van dolga, amint azt nekem nyiltszívűen elmondta. -Ekkor ugyanis engem keresett fel. - -– A doktor úr, – mondta az első asszisztensről – elzárja előlem a -kisasszonyt… - -Hevesen hunyorgatott: - -– Pedig én mégis meg fogom neki mutatni, hogy nem vagyok csaló. - -A Lidi lakása címét kérte. Nem mondtam meg neki. A portást azonban -készpénzének nagyobb felével megvesztegette, és amint másnap hallottam, -csakugyan jelentkezett a Lidi lakásán. A feketehaju lány maga beszélte -el. - -– Becsületszavamra mondom, – beszélte mosolyogva – könnyes szemmel kért, -vizsgáljam meg a második szívét. - -– És maga? - -– Megvizsgáltam. - -– És ő? - -– Kissé remegett… hihetetlen, hogy el van hízva. - -– Tudja, Lidi, – mondtam neki – ami sok, az sok. Ha én a maga vőlegénye -volnék, én sem volnék elragadtatva tőle, hogy maga minden jelentkező -kétszívü férfinak megvizsgálja a második szívét. - -– Nekem nincs vőlegényem, – felelte dacosan és otthagyott. - -Az első asszisztens a vőlegénye volt, de Lidi a menyasszonyságot -szégyenlendő állapotnak tartotta és még azt is szívesebben vette, ha az -első asszisztensről azt mondták, hogy a szeretője, mintha azt mondták, -hogy a vőlegénye. - -Móni ezen a napon, amint megrendeltetett, el is jött az intézetbe. Nem -volt olyan vidám, mint amikor megérkezett volt; zavarodottan -hunyorgatott és egyre forgatta a fejét, mert mindig Lidit kereste. -Amikor Lidi végre megérkezett, minden módon beszélni akart vele, és Lidi -hideg és nyugodt mosolygással szóba is állott vele. Az első asszisztens -remegett a dühtől, de most már nem tehetett semmit, mert Lidire nézve -most már a szabadság kérdése volt, hogy Mónival annyit beszéljen, -amennyit akar, és mert közöttük szigoru megállapodás volt jelenre és -jövőre egyformán, hogy mindegyikük azt teszi, amit akar. - -Egy hét múlva, késő este – az első asszisztens éppen elment és én még -ottmaradtam az intézetben dolgozni – halkan felnyílt az ajtó és olyan -gyorsan és olyan lopva, hogy szinte megijesztett, besurrant rajta Móni. - -– No, mi az, Móni, – mondottam boszankodva – ilyenkor tesz maga -látogatásokat? - -Lihegve intett kifelé, az első asszisztens után: - -– Vártam, míg a doktor úr elmegy; az ő jelenlétében nem akartam… - -– No jó, – hát mi az, Móni? - -Móni előbbre lépett. Vörös és duzzadt arca egy hét alatt megsápadt és -megnyúlt egy kicsit; kis szeme felindultan csillogott: - -– Arra akarom a doktor urat megkérni, – mondta igen alázatosan – hogy ha -itt az intézetben valami mód volna rá, hogy én ittmaradhassak… - -– Miféle mód? - -– Ha valami állás… Szolga, vagy más efféle… - -Felálltam. - -– De Móni, – mondtam – ha volna is… sokat kell ám itt dolgozni, lótni, -futni, nem magának való az, – hát nem a legszebb élet már a magáé… -városról-városra, mint a méh virágról-virágra?… - -Móni nagyot sóhajtott és lehajtotta a fejét… Megsajnáltam. - -– Nézze, Móni, – mondtam – ne bolondozzon. Hiszen látom: maga szerelmes. - -Bánatosan intett, hogy igen. - -– No jó, – mondtam – mással is megtörtént már az, nem szégyen az; hanem -ha az ember látja, hogy reménytelen a szerelme, akkor szedje össze magát -és álljon tovább egy házzal, ha teheti. - -A Móni széles arca vonaglott. Harcolt a szavakkal, amelyeket ki akart -mondani, végül töredezve és dadogva kiáltotta: - -– De… miért… volna reménytelen?… - -– No, Móni, – mondtam. - -De Móni félbeszakított. - -– Miért volna, – kiáltotta magánkívül. – Kicsoda ő? – Egy olyan doktor, -amilyen még sok van, – nem is elsőrangu fiziológus, – szellemes, de -megbízhatatlan kutató, – hanem olyan, mint én, nincs még egy a világon. - -– Ezt Liditől hallotta, ugy-e? - -– Igen, – felelte szégyenkezve. - -– Hát Móni, – mondtam – ne vegye komolyan, amit az a lány mond. Maga nem -érti azt a hangot, amelyen ő magával beszél… - -Alaposan, a szükséges kegyetlenséggel és teljes részletességgel -felvilágosítottam Mónit; végül azt tanácsoltam neki, keressen fel sietve -egy másik egyetemi várost. Móni megtörten hallgatott; végül megrázta a -fejét és felzokogott: - -– De mikor úgy szeretem. - -– Más is volt már szerelmes. - -– De én mind a két szívemmel szeretem, – ordította Móni. - -Megfordult és sírva szaladt el. Ezt is a lánytól hallotta, gondoltam; és -őszintén sajnáltam Mónit és nagyon kíváncsi voltam rá, mi fog történni. - -Az történt, hogy Móni a belgyógyászati klinikán csakugyan kapott valami -alkalmazást és nem utazott el. Nem utazott el, ellenben az egészen -szokatlan munkától, a nagy bánkódástól és az álmatlan éjszakáktól, -amelyeket fantasztikus tervek kovácsolásával töltött, hihetetlenül -lefogyott. Szinte lötyögött a bőrében; olyan volt, mint egy összelapuló, -szürke zsák, siralom volt ránézni. A gyors fogyástól viszont valami -szívbajt kapott, úgy hogy a két szíve a maga új zörejeivel ismét egészen -érdekes jelenség kezdett lenni. - -Móni azonban már nem volt olyan büszke a két szívére, mint azelőtt. Most -már egyetlenegy gondolat foglalkoztatta: Lidi. A lány, akinek nagyon -terhére volt már, keservesen megbánta, hogy a Móni két szívét -felébresztette, és megpróbált elzárkózni előle. Ebből kisebbfajtáju -botrányok lettek; Móni éjjel-nappal őrt állt az utcán, szerelme lakása -előtt – a belgyógyászati klinikán azért nem csapták el, mert most már -igazán kíváncsiak voltak gyorsan fejlődő szívbajára – és egyszer éjjel -be is próbált hatolni a lakásba. Lidi megsokalta a dolgot és -elhatározta, hogy véget vet neki. Véget is vetett. - -Az első asszisztensünk váratlanul megkapott egy rendkívüli tanárságot; -amikor ezt Lidi meghallotta, így szólt hozzá: - -– Ha meg tudja csinálni, hogy holnap esküdjünk, jó. Ha nem, én holnap -elutazom, még pedig egyedül. - -Az esküvőt nagynehezen nyélbe lehetett ütni huszonnégy óra alatt és így -másnap együtt utaztak el. Az elutazás nem ment baj nélkül. Már az -anyakönyvi hivatalba is csak a legravaszabb csellel lehetett elszökni az -őrtálló Móni elől; amikor azután a vasúthoz mentek, akkor Móni üldözőbe -vette őket. Rendőrrel kellett az állomásépületből kituszkoltatni, hogy -beszállhassanak a vasúti kocsiba. - -Móni tusakodott kint a rendőrrel, bent pedig elindult a vonat. Látni -lehetett, amint felrobog a töltésre. Móni kitépte magát a rendőr kezéből -és tébolyodottan kezdett a vonat után rohanni. A vonat gyorsabb volt; -elhagyta őt és tízperces futás után Móni félig ájultan zuhant végig a -földön, valahol a töltés mellett. Sokáig feküdt ott, azután kábultan -felült és hol az egyik szívére, hol a másik szívére szorította a kezét; -majd félig eszméletlenül bujdosott még pár óra hosszat, de estefelé -bejött a városba és régen előkészített revolverével szíven lőtte magát. - -A rendes szívébe, a baloldaliba lőtt bele és szépen, szabályosan -meghalt. A patológiai intézetben felboncolták, de a boncolás semmi -különös tanulsággal nem járt. Mintha Móninak nem is lett volna még egy -szíve, amely külön fájt, mióta megtanították rá, hogy a két szíve arra -való, hogy mind a kettő fájjon. - - - - -Párbaj. - -A négy Flower-nővér közül én Mabelnek tetszettem, de nekem Gwendolyne -tetszett. Mabel afféle kedves kis polgári kurtizán volt, aki -időközönként – úgyszólván minden városban, ahol hosszabb ideig énekel és -táncol – enyhe lángocskával fellobog, gyorsan támadt szerelmét habozás -nélkül tudtára adja annak, akit illet és kiválasztottjával azután – az -engagement ideje alatt – mintegy szelid házasságban él. Egészen más volt -Gwendolyne, aki természetesen egyik Flower-lánynak sem volt testvére, és -akit tulajdonképpen Mary Richardsonnak hívtak. Gwendolyne tehát, akit -ezentúl egyébként Marynek fogok nevezni, – Mary tehát szokatlan és -rendkívüli jelenség volt. Mindenekelőtt: nem egyszerűen szőke angol -szépség, mint a többiek; az ő szőkesége alatt feketeség lappangott; -valami déli vér, amely ki tudja mikor keveredhetett bele gyarmatjáró -őseinek a családfájába; mélytüzü fekete szem a szőke hajkorona alatt; -összeérő sürü szemöldök; a tagjainak egy csodálatos lágysága és -gömbölyűsége, – valami maori fejedelem lányát vehette el az ötödik -nagyapja, aki matróz gyanánt ment Ausztráliába és egy darabig császár -volt talán a Csendes-óceán egyik szigetén. - -Mary azonkívül hallgatag volt, jéghideg, rejtelmes és félelmetes. A kis -Mabel korán felébredt féltékenysége már a második napon figyelmeztetett: - -– Vigyázzon, vele veszedelmes dolog elkezdeni. - -Természetes, hogy ez a figyelmeztetés csak arra volt jó, hogy még -hevesebb vágyódással foglalkozzam Maryvel, akinek a kedvéért most már -minden este ott ültem a nézőtéren, és akinek az énekét és a táncát és -egész rejtelmes és tikkasztó lényét imádandónak találtam. A fáradozásom -egyelőre úgyszólván semmi eredménnyel sem járt. Előadás után mindennap -ott voltam a négy angol lány szűkebb társaságában, de Mary olyan -közömbösséggel, olyan felséges lenézéssel bánt velem, hogy a helyzet -eleinte egészen reménytelen volt. A változást egy tomboló és részeg -éjszaka hozta meg. A négy angol lány közül a másik háromnak ezen az -éjszakán különös jókedve volt. Sokat ittak, a rendesnél is többet, és -féktelenül táncoltak az elég szűk különszobában, amelybe a társaság -elvonult. A másik háromnak ekkorra már megvolt az időleges párja, még a -búba borúlt Mabelnek is, aki italba és szerelembe fojtotta a bánatát, és -aki csak néha-néha emlékeztetett engem egy szemrehányó pillantással -arra, hogy mit mulasztottam el. Hajnal tájban, már szinte az oszladozás -előtt, a tomboló mulatság hirtelen texasi, vagy ha úgy tetszik: bihari -jelleget öltött. Az egyik lány – majdnem egészen részegen – elhatározta, -hogy kidobja a szívéből egy régi szerelmét. Szimbólikus cselekedet -gyanánt kirántott tehát a blúza alól egy nagy medaillont és földhöz -vágta. A medaillon nem törött el és a benne rejtőző arckép nem semmisült -meg. A lány erre felkapta a medaillont, felakasztotta a falon egy szögre -és magánkívül kiabálta: - -– Adjatok egy revolvert, hadd öljem meg. - -A férfiak zsebéből erre előkerültek a pisztolyok; a lány azonban -túlságosan részeg volt arra, hogy fegyvert lehetett volna a kezébe adni; -a medaillont tehát a lányok visítozása és a férfiak üvöltése közben mi -négyen vettük egymásután célba. Negyediknek jöttem én, és – talán mert -én voltam a legjózanabb – egy jól célzott lövéssel meg is öltem a -medaillont. - -Hisztérikus visítás. Vad diadalüvöltés. Mary odajön hozzám és halkan így -szól: - -– Kísérjen haza. - -Hazakísértem. Az úton azt tette, amit eddig még soha: kérdezősködött -rólam, a multamról, mit csináltam eddig, merre jártam a világban és a -többi. Sok elmondanivalóm nem volt, de amit mondtam, annak nagy sikere -lett. Hogy például volt több párbajom, az egyikben – pisztollyal – -oldalba lőttem az ellenfelemet. – El volt ragadtatva. – És hogy -csakugyan medvére is vadásztam már! – Megszorította a karomat. – És hogy -bátor vagyok-e? – Igen. – De egészen bizonyosan nagyon bátor? – Azt -hiszem, igen; amit úgy szoktak nevezni, hogy bátorság, az teljes -mértékben megvan bennem. – Nem, ne így, ne fentartással. Bátor vagy-e? -Mondd hangosan, hogy igen. - -Hangosan azt mondtam, hogy igen és ott maradtam nála. – Mabel másnap -karikás szemmel, bágyadtan ült a rendes társaságunkban és karikás, kék -szemével időről-időre szánakozva nézett végig rajtam. Boszantott ez a -szánakozás és mindent megtettem, hogy Marynek megmutassam, milyen hálás -vagyok azért, hogy nekem adta magát: különös, álmodozó, szinte -szórakozott módon, de mámorosan és tüzesen. Mabel észrevette ezt a -törekvésemet is, kövérkés arca elsötétedett, és egyszerre megszólalt: - -– Mary, mikor jön meg a férjed? - -Megdermedve néztem Maryre. Nemes arca azonban nyugodt maradt; csak a -szeme nyílt fel álmodozóan nagyra. Elnézett a messzeségbe és halkan, de -nyugodtan felelte: - -– Nem tudom… de nemsokára bizonyosan itt lesz. - -Tőle nem akartam kérdezősködni, a többiek pedig, mikor kérdeztem őket, -nem adtak felvilágosítást. Megrázták a fejüket, vonogatták a vállukat és -elfordultak. Végre Mabelt kértem meg. Mabel fájdalmasan és szemrehányóan -nézett rám, előbb ő sem akart szólni, azután hirtelen ezt mondta: - -– Szökjék el innen, ha kedves az élete. - -Többet nem akart mondani. De én nagyon könyörögtem neki és erre – hozzám -hajolva, izgatottan és a fülembe belesúgva – még ennyit mondott: - -– Mary két éve keres már valakit, aki a férjét megölje. - -Otthagyott. A Mary férjéről sikerült még annyit megtudnom, hogy szintén -a variété-színpadon működik: céllövő, akrobata, és amit akartok, – -valamikor angol katonatiszt volt; a mesterségében első ember, a -feleségét imádja, féltékeny fenevad és általában félbolond. - -Szép. De én azért nem fogom megölni, ha Mary még úgy kívánja is. A -félbolond férj távoli léte is elég kényelmetlen tudat volt, de azért -minden eszembe jutott, csak az nem, hogy Maryt otthagyjam. Egyre jobban -el voltam tőle ragadtatva. Az ő álmodozó, szórakozott, úgyszólván -személytelen odaadásából is lassanként szerelem lett: boldog, hálás és -az egész világon egyedül engem illető és rámvonatkozó szerelem. Boldog -hetek teltek el gyorsan egymás után: két, három, négy hét. - -A negyedik hét végén Mary megint álmodozó és szórakozott lett, majd -töprengő és nyugtalan. Egy éjjel felriadt álmából, rémült szemmel -körülnézett, azután átkarolta a nyakamat és halkan, rémülten mondta: - -– Menj el innen. Szökj el innen. - -– Miért? - -Rám nézett, azután elnézett a messzeségbe és nem felelt. A nyugtalansága -azonban egyre nőtt, szinte elviselhetetlenné lett, amíg egy este -tizenegy óra tájban, amikor nála voltam, mind beleömlött egy rémült, -reszkető, idegeket tépő sikoltásba. Felugrott, üveges szemmel nézett az -ajtó felé és ájuldozva mondta: - -– Az uram. Menekülj. - -Ha kedvem lett volna menekülni, időm nem volt rá. A szoba ajtaja kinyílt -és belépett rajta egy hatalmas legény: lelógó, elvadult bajusszal, -borzas hajjal és kézikofferral a kezében. Inkább nevetséges volt, mint -félelmes. Mary azonban halványan és dermedten bámult rá és egész szép -testét rázta a hideg. - -A hosszu és nevetséges legény lerakta a kézikofferjét, szótlanul -kinyitotta és kivett belőle egy korbácsot és egy pisztolyt. Szótlanul -kivette őket, azután hozzám fordult: - -– Melyiket választod? – kérdezte nyugodtan. - -A dolog inkább mulattatott, mint aggasztott. Vállat vontam: - -– Nem értem. - -Rám nézett, és amint ekkor a szemébe néztem, megláttam ebben a hideg, -kis szemben az őrület lángjának a lobogását. A hideg futott végig -rajtam. - -Ő nyugodtan válaszolt, de a hangja, a mozdulatai, a keze és a lába -járása nem volt emberi. Gépszerü volt. Mintha nem az ő akaratából -történnék mindaz, amit csinál, hanem mintha egy idegen akarat mozgatná -kezét-lábát. Hosszu karja úgy járt, mintha valami gép mozgatta volna. -Felemelte a korbácsot: - -– Ha ezt választod, négykézláb állsz és kikorbácsollak innen. - -Felemelte a pisztolyt: - -– Ha ezt választod, megvívsz velem. - -Nyugodtan válaszoltam: - -– Megvívok veled. - -A feje, mintha gép mozgatta volna, megbillent. Igen. Jó. Töltőtollat -vett elő a zsebéből és átnyújtotta nekem. Bámulva néztem rá. Erre egy -papirlapot vett elő a másik zsebéből, megmutatta a szöveget, amely rajta -állott és így szólt: - -– Írd ugyanezt. - -A papirlapon az ő neve aláírásával az állott, hogy megúnta az életét, -tehát öngyilkosságot követ el; ne boncolják fel. - -– Írd! – mondta még egyszer. - -– Nem, – feleltem – ezt nem írom. Miért írnám? - -Erre ordítani kezdett és keze-lába, mint egy megbomlott gép rúdjai, -össze-visszahánykolódott. - -– Kutya! – kiáltott rám. – Akkor egyszerűen lelőlek, mint egy kutyát. - -– Párbajt kínáltál, – mondtam erre dühösen. - -– De nem segédekkel. Nem odakint. Nem töltetlen pisztolyokkal. Hanem -itt: ebben a szobában. Rögtön. Sötétségben. Csak a szivarod ég és csak a -szivarom ég. És egyikünk itt marad, mert addig lövünk, míg egyikünk meg -nem döglik. - -– Nem, – feleltem erre határozottan – így én nem verekszem. - -– Nem? - -Ide-oda dobódtak a karjai; a pisztoly után nyúlt; felemelte; -rámszegezte. - -– Nem? – kérdezte fogcsikorgatva. – Hármat olvasok. – Egy. – Kettő. – -Há… - -– Igen! – sikoltott fel erre egy rémült kiáltás. - -Mary szólalt meg, aki eddig félig ájultan ült egy széken. Most -felállott: - -– Igen, – mondta reszketve – csak nem engedi lelőni magát… - -Reszketve bólintott a férje felé: - -– Mert ő lelövi, – mondta halkan. - -Egyikről a másikra néztem és a nyugalmam kezdett elhagyni. Mi lesz itt -velem? Hová kerültem? Micsoda emberek közé? - -A hosszu fickó újra leeresztette a pisztolyát és várt. Minthogy én nem -szóltam, megszólalt ő: - -– Akarod hát? – kérdezte recsegve. - -– Akarom, – feleltem akadozva és dobogó szívvel. - -– Akkor írd! - -Leültem és két sorban megírtam, hogy öngyilkosságot követtem el. Lassan -írtam; remegett a kezem és az agyam kétségbeesetten dolgozott. Mit -csináljak? Kirántsam a pisztolyomat és lelőjjem ezt a vadállatot? Egy -ugrással repüljek ki az ajtón és fussak, amerre látok? A szemem rátévedt -az ajtóra, de az őrült szeme követte a pillantásomat. - -– Ha szökni akarsz, – mondta fenyegetően – megkorbácsollak. - -Szédülve álltam fel. Ellenfelem most már egészen leleplezte igazi -mivoltát: minden mozdulata, fátyolos nézése, egész részeg viselkedése az -elmeháborodotté volt. Nem látott és nem hallott mást, csak azt, ami a -párbajra vonatkozott. - -A kezében szivart tartott. - -– Végy elő egy szivart, – kommandirozta. - -Elővettem; remegő kézzel. - -– Gyújts rá! - -Rágyújtottam. Ő is. - -– Szídd, hogy tüzeljen. - -Szíttam. - -– Most, – mondta – el fogom oltani a lámpát és tizet számolok. A tizes -után kezdődik a lövöldözés. - -Indult a lámpa felé. Ekkor én bizonytalan mozdulatot tettem. Feldühödő -szemmel nézett rám. Én bizonytalan mozdulatot tettem Mary felé. - -– Ő, – mondtam – nem maradhat itt. - -– Ereszd ki. Zárd be mögötte az ajtót. - -Mary vánszorogva indult az ajtó felé. Halálsápadt volt, és úgy tetszett, -mindjárt összeroskad. Amint láttam őt így az ajtó felé vánszorogni, -egyszerre még jobban megrohant a félelem. Hát csakugyan elmegy? Hát -csakugyan itt maradok? Hát csakugyan mérkőznöm kell életre-halálra, -őrült módon egy őrülttel? - -Dideregve álltam az ajtó mellett és újra felvillant az agyamban az a -gondolat, hogy menekülök. Az őrült azonban ott állott a szoba másik -végén, a kezével a villamos lámpa csavarján, és a szeme mindig rajtam -volt. – Eh, mégis menekülök. – A vánszorgó Mary azonban ekkor megállott -előttem egy másodpercre, megtört pillantással felnézett rám, azután -lehajtotta a fejét, és nagyon halkan, hogy alig lehetett hallani, de -kimondhatatlan izgalommal és kétségbeesett sürgetéssel ezt lehelte: - -– A kalaptü! A kalaptü! - -A szót is alig értettem. Az értelmét egyáltalában nem. Bámulva néztem -Maryre. Ő még egyszer kétségbeesve elsuttogta: - -– A kalaptü! - -De én ekkor sem értettem meg és ő kiment az ajtón. Becsukódott mögötte -az ajtó, és rajtam ekkor a halálfélelem úgy erőt vett, hogy gyors -mozdulattal nekifordultam az ajtónak: én kiszököm, akármi történik. -Amint azonban az ajtónak nekifordultam, egy széken megláttam a Mary -tollas, nagy kalapját és a nagy kalapban benne azt, amiről Mary egy -másodperccel ezelőtt beszélt: a kalaptűt. - -Erre megálltam. Csak egy másodpercnyi időm volt rá, hogy a kalapot és a -kalaptűt szemügyre vegyem, mert az őrült rögtön eloltotta a lámpát, de -ez a másodperc elég volt. - -A kalaptü! Óriási tü volt ez. A végén művészi mintájú aranygomb. De ami -a legfontosabb: a hossza legalább huszonöt centiméter. Divatos, drága, -óriási kalaptü. - -Az őrült eloltotta a lámpát és recsegő hangja megszólalt a sötétben: - -– Vedd elő a pisztolyodat. – Szídd a szivarodat. - -Mohón szíttam a szivaromat, hogy a parazsa piros tüzesre felgyúljon és -gyors lépéssel odaléptem a szék mellé. Az őrült károgva nevetett: - -– Mozogsz? Nem segít. - -Kétségbeesve szittam a szivaromat és gyorsan a kalaptű után nyúltam. -Megsebezte a kezemet. Éreztem, hogy kicsordul a vérem, de a fájdalom -boldoggá tett, mert attól féltem volt, hogy a sötétben nem találok rá a -tűre. Dühösen szittam a szivaromat, a jobb kezemben volt a pisztolyom és -a bal kezemmel kirántottam a kalapból a tűt. - -– Most számolok – mondta az őrült. – Egy. – Kettő. – Három. – Négy. - -Ekkor megparancsoltam magamnak, hogy nyugodt legyek. Összeszedtem minden -erőmet. - -Az őrült számolt. - -– Öt. Hat. Hét. - -Ekkor egy utolsót szíttam a szivaromon, azután a tűt felemeltem a szájam -magasságáig; beleszúrtam a szivarba; és a tűt a rátűzött szivarral -lassan eltoltam bal felé. Az őrült nevetett. - -– Nyolc. Kilenc. Tíz. - -A szivar rajta volt a balkezemmel messze kinyújtott tűn, a balkezem -mutatóujjától – amely a hüvelykkel együtt fogta – legalább huszonöt -centiméterre. A másik szivar, amely felé most fordultam, tüzelve égett -az őrült szájában. Semmit sem láttam, csak ezt a fénypontot. Megnéztem -és lassan felemeltem a pisztolyomat. - -De ekkor a sötétségben tűzsugár villant fel és lövés dördült el. Az -őrült lőtt. Pompásan célzott. A tű megremegett a kezemben, de a szivar -még ott égett a végén. Az őrült felordított, de a szájában ott -parázslott a szivar. Ujra lőtt és a szivar szétforgácsolva repült le a -kalaptűről, de ekkor azután én is lőttem már, a lövésemre egy halk -feljajdulás felelt, és a fénypont, amelyre vakon céloztam, – a parázsló -szivar lassan lehullott a földre. - -Utána zuhanást hallottam. Azután csend lett. Dobogó szívvel állottam még -a sötétségben egy ideig, azután meggyújtottam a lámpát. A földön ott -feküdt az őrült. A golyó a homlokán ment át. - - - - -A millió. - -… Ott történt az is, – beszélte a német báró – hogy ugyanannál a tűznél -gyújtottunk pipára, amellyel éppen akkor egy kerek milliót -hamvasztottunk volt el. De értsük meg: egy milliót dollárban, nem -márkában vagy koronában. Márkában négy milliót. Koronában ötöt. - -Hogy történt? Igy. – Az akkori elnök egészen szokatlanul alávaló -csirkefogó volt. – Mert hogy a köztársaság elnöke lop, az rendben van. -Hogy az országból elad egy-két darabot, – na, bele lehet nyugodni. Elég -marad még az utódának is. De hogy olcsón adja el, azt nem lehet tűrni. -Ha ostobán lop, azért meg kell büntetni. - -No! – és ez egészen ostobán lopott. Az országot olyan odaadással -árúsította, hogy a yankeek egészen vérszemet kaptak és már egészen -hihetetlenül olcsó árakat kínáltak. Mink ezért végre nem haragudtunk -volna; de a szamár egészen a yankeek zsoldjába adta magát, és mi hiába -kináltunk többet: mindent a yankee kapott meg. Egy szép juniusi napon -megkapta az állami bányákat is. Valamennyit. Potom áron. - -Ez végét szakította a türelmünknek. Gyorsan összeszövetkeztünk a nemzeti -purifikáció pártjával és másnap kitört a forradalom! Én tábornok lettem, -mert otthon tartalékos hadnagy voltam. Az elnök csapatainak egy nagy -része rögtön átpártolt hozzánk, a másik részével három napig -verekedtünk. Az ide-oda lövöldözés megölt vagy harminc katonát és vagy -ötven kíváncsi fővárosi polgárt; erre a harmadik napon az elnök -megmaradt csapatai is átpártoltak hozzánk és az elnök megadta magát. -Főbe nem lehetett lőni, mert az Egyesült-Államok követe tiltakozott a -főbelövés ellen, de harmadnapra ugy esett, hogy öt-hat híve megpróbálta -megszöktetni a börtönből; ekkor lövöldözés támadt; és egy eltévedt golyó -természetesen őt érte. - -Igy helyreállván a nyugalom és győzedelmeskedvén a nemzeti purifikáció, -mi természetesen rögtön megvásároltuk az új elnököt, és sikerült is vele -a bányákra nézve egy igen tisztességes szerződést kötnünk. Annak, hogy a -bányák birtokába jussunk, más akadálya nem is volt, csak az előbbi -szerződés. - -No, – a szerződés magában nem lett volna még akadály; az igazi baj az -volt, hogy a yankee természetesen a követe oltalma alá helyezte a -szerződését és hogy a követ az Egyesült-Államok hadihajóival -fenyegetődzött, hogy ha a szerződés be nem tartatik. Világos volt, hogy -a szerződést tehát megszegni nem lehet. Csak kijátszani. - -Az elnök – meg kell mondani – nagyon tisztességes, derék ember volt. -Mindent megtett a szerződés kijátszására. Órák hosszat bujtuk együtt a -szerződés szövevényes és csaló pontjait, és bár a csalás mindenütt a -yankee javára szolgált, mégis egy csomó példás szekaturát találtunk ki. -Kevésbbé szívós emberek régen megugrottak volna. De a yankee minden -hájjal meg volt kenve és nagyon is jól tudta, miről van szó az ő -számára. Állta a szekaturát, sőt kezdte az egész kicserélt hivatalnoki -kar legfontosabb tagjait megvesztegetni. Erős volt a gyanunk, hogy a -rendőrfőnök máris a zsoldjában van. - -Az ügyünk így kezdett rosszul állni és a tisztességes, derék elnök -szinte vigasztalhatatlan volt. Az ügyünket egészen kétségbeesett és -elveszett ügynek látta, és én már nem mertem tőle nagy tevékenységet -kívánni, mert attól tartottam, hogy inkább menti majd ami menthető és -átpártol a yankeehez. Belenyugodtam abba, hogy utolsó kívánság gyanánt -váratlanul azt közli a yankeevel, hogy az első milliós részletet, – -amellyel a bányák birtokbavétele jár és amelynek nemfizetése -természetesen megsemmisíti az egész szerződést – mondom, ennek az első -milliónak a lefizetését váratlanul készpénzben fogja kívánni. Váltó nem -fogadtatik el, csekk nem érvényes, átutalás nem gilt, – tessék -készpénzben fizetni. Aranyban vagy aranyat érő bankjegyben. - -Ezt a kívánságot, amelyre a szerződés jogot adott, természetes és nyájas -hangú értesítésben julius huszonkilencedikén közölte tiszteletreméltó -elnökünk a yankeevel. A lefizetés utolsó határideje pedig augusztus -elsejének délutáni öt órája. Lehetetlen volt, hogy ekkorra itt legyen a -pénz. - -Lehetetlennek tartották a yankeek is. A helyi piacon ennyi aranyat három -hónap alatt sem lehetett felhajtani, nem hogy három nap alatt; az -odavaló bankjegyek pedig inkább pléhértéküek voltak, mint aranyértékűek. -Odaát a Columbia Trust Companynál tehát örvendetes tombolás támadt. – -Hogy a kívánságról nem lehet eldönteni, gazságnak nagyobb-e, vagy -ostobaságnak. – Hogy a világ ilyen szemtelen szamárságot még nem -hallott, és hogy mit gondol az elnök, ők talán ülnek a pénzen, ahelyett -hogy kamatoztatnák. – Végül a hadihajókkal fenyegetőztek. – Az elnök -nyájas volt, de fenséges és rendületlen, mint egy római szenátor; mink -pedig már-már leittuk magunkat örömünkben. - -Jól tettük azonban, hogy ezzel a győzelmi torral még vártunk, mert a -yankee minden hájjal meg volt kenve és még szolgált nekünk egy kis -meglepetéssel. Mink láttuk, hogy a Trust emberei nagy sebbel-lobbal -kieveznek a kis amerikai hajórajhoz, amely a kikötőben állomásozott, azt -is láttuk, hogy hevesen tárgyalnak és buzgón whiskyznek az admirálissal, -azt is láttuk, hogy a leggyorsabb cirkálójuk befüt és kigőzöl a -tengerre, de ezen csak nevettünk. – Mire az Newyorkból visszajön! - -Nevettünk rajta. Rosszul tettük. A yankee tudniillik azt csinálta, hogy -hosszú táviratot küldött a milliójáért Newyorkba és a cirkálót _elébe_ -küldte a milliónak. Newyorkban a Trust még aznap este különvonatot -füttetett a millió számára. A különvonat útjából félrerugdostak minden -vonatot, – könnyen tehették, a vasút is az övék volt – és úgy vágtattak -le vele a tengerhez, hogy rikordot teremtettek. Harmincadikán este lent -volt a millió a tengernél. Éjféltájban megérkezett érte a cirkáló; -átvette; azután rögtön visszafordult és elsején hajnalban ott volt -nálunk. - -Mink elsején reggel már arra a hirre ébredtünk, hogy itt a millió. Az -egész város tele volt ezzel a hirrel. A yankee természetesen parádézott -a rikordjaival és hencegett az eszével és a hatalmával; és a város nem -habozott teljes elismeréssel adózni neki. Ami igaz, az igaz. A yankee -mégis csak kemény legény. A yankee délelőtt tíz órára olyan népszerü -volt a városban, hogy amikor a milliót a hajóról áthozták a Columbia -Trust Company boltjába, a kocsi és a fegyveresek, akik kísérték, minden -sarkon éljeneket kaptak. Az éljenzésből heves tüntetés lett volna, ha -néhány hazafi, akit mi gyorsan megbíztunk vele, nem kiabálja bele minden -éljenzésbe: - -– Le a korrupcióval! Éljen a nemzeti purifikáció! Vesszen a -yankee-zsarnokság! - -A tüntetés így elmaradt. A helyzetünk nélküle is elég sivár volt. Az -emberek egyszerüen kinevettek bennünket, és az elnöki palotából is rossz -hírek jöttek. Az elnök ingadozott. Ő jól ismerte az ő lelkes -honfitársait; tudta, hogy a szívüket most egészen meghódította a yankee -és tudta, hogy azok a hazafiak, akik a korrupció és a yankee-zsarnokság -ellen tüntetnek, tőlük kapják a napidijakat. Ingadozott tehát és el -lehettünk rá készülve, hogy az utolsó órában, ha már a becsület -elveszett, megmenti legalább azt a pénzt, amelyet a yankeetől a teljes -barátságért végre is minden percben kaphatott. - -A yankee ezenközben nem sietett. Délután öt órakor kellett a milliót az -állampénztárba befizetnie, a befizetéssel tehát várt. Élvezte a -diadalát. Élvezte; és hogy egészen kiélvezze és hogy a nemzeti -purifikáció hiveit teljesen elhallgattassa, délelőtt tizenegy óra tájban -eszébe jutott, hogy parádézni fog külön még a milliójával is. Volt -nekik, amint mondtam, egy boltjuk az Amerigo Vespucci-utcán; egy kis -bódé, egy álbank, amely arra szolgált, hogy időről-időre fedezze azt, -ami fedezni valójuk volt. Ennek volt egy ablaka, ebbe az ablakba -tizenegy óra tájban egyszerüen kirakták a milliót. Ezer darab ezer -dolláros bankjegyet. Az ablak előtt erős, nagy vasrács volt, – mert azt -a pár aranyat és néhány szegény bankót is jól kellett őrízni, amely -rendesen ott aszalódott az ablakban – az ablak előtt ott volt tehát a -vasrács, kiállítottak még egy féltucat fegyverest, bent készen álltak -rá, hogy váratlan roham esetére rögtön bevegyék a milliót és elhelyezzék -a páncélszekrényükbe, amelyet dinamittal sem lehetett volna -felrobbantani, – de ezek mellett az elővigyázatossági intézkedések -mellett nyugodtan, gőgösen, egyszerűen kirakták az ablakukba a milliót. - -Nem csalódtak. Negyedóra mulva százezer ember tódult a millió -megtekintésére. Az utcán minden közlekedés megakadt és a szemközt lévő -ablakokat öt-öt percnyi időre – egy jó messzelátóval együtt – pénzért -adták ki. És ami ennél még rosszabb volt: a tömeget a millió teljesen -meghódította. Időről-időre lelkesen megéljenezték a milliót, és azokat a -hazafiakat, akik a korrupció ellen akartak tüntetni, egyszerüen -megverték azzal a kiáltással, hogy a mi zsoldunkban vannak. - -Így érkezett el a dél és mink vérző orral ültünk együtt. – Teljesen -tehetetlenek vagyunk. – És az idő mulik. – Ezt a partiet egészen -elvesztettük. Gyerünk haza, – mondtam – és szégyeljük magunkat otthon, -mindenki külön-külön. - -A többiek szomorúan bólogattak és elcsüggedten már-már indultunk, amikor -egyszerre felugrott, mintha felrobbant volna, egy magyar mérnökünk: - -– Megállj, – mondta – én talán tudok még valamit. - -– Mi az? – kérdeztem reménytelenül. - -– Várjatok itt rám, előbb kimegyek a bányába. - -– A bányába? Te talán alagútat akarsz furni a Trusték alá. - -Kinevettük, de ő makacsul ismételte, hogy várjuk meg, amíg visszajön. – -Mondja meg legalább, mit akar csinálni. – Nem mondja meg. - -Kiment, lóra ült és elvágtatott. Kedvetlenül vártunk rá. Egy óra mulva -eszeveszett galoppal jött vissza. A lováról szakadt a tajték. Ő leugrott -a remegő lábú lóról és felrohant hozzánk. A hóna alatt hurcolt valamit. -Bent lihegve állott meg előttem. - -– No, – mondtam neki kételkedve, – mit fogsz most csinálni? - -– Most, – felelte lihegve – most… én… _elégetem a milliójukat_. - -Elővette a hóna alól a csomagját és kibontotta. Két erős gyújtótükör -volt benne. Egyszerre megértettünk mindent. Az egész társaság mozgásba -jött, felzúdult, kiabált, hadonászott. - -Nagynehezen lecsillapítottam őket, megállapodtunk a teendőkben és -elindultunk a Vespucci-utca felé. Az utcába, amint vártuk is, nem -lehetett bejutni. Ezuttal nagyon helyeseltük a dolgot: amíg ez a tömeg -itt van, addig helyén van a mi milliónk is. – Az a ház, amelybe be -akartunk jutni, szemben volt a Trust bódéjával: Vespucci-utca 27., egy -emelete van, lent a földszinten nagy cukorraktár, az emeleten a -tulajdonos lakik. – Hátulról kerültünk be a házba és pedig úgy, hogy egy -szomszéd ház első emeletéről rámásztunk a magas kőfalra, amely hátulról -bekerítette a házat és onnan leugráltunk az udvarra. - -Ugrálás közben megzavart bennünket egy magas, barna ember. Revolverrel a -kezében rohant ki a házból: - -– Fel a kézzel – ordította. – Ki innen. Az ablak nem kiadó. - -– Száz dollár – mondtam én neki. - -A mesztic leeresztette a revolverét és gondolkozni kezdett. Azután -végignézett rajtunk, megismert bennünket, elmosolyodott és megrázta a -fejét. Tudta, hogy többet is kaphat. - -– Ötszáz dollár – mondtam. - -Megrázta a fejét. - -– Ezer. - -Megrázta a fejét. - -– Mennyiért eladó ez a viskó? – kérdeztem erre. - -– Százezer dollár. - -Haboztam. Már majdnem megadtam a százezret, amikor ránéztem egyik -társamra, aki csendesen intett a fejével és egy szelid tekintettel a -revolverére utalt. - -– Ötvenezret adok érte, – mondtam – és jó lesz elfogadni, mert -máskülönben olcsóbban szerezzük meg. - -Ekkor már mindnyájunk kezében ott volt a revolver. A mesztic értelmes -ember volt és egy-két másodpercnyi habozás után eladta nekünk ötvenezer -dollárért a házat. - -– Ürítse ki a házat – kommandiroztuk neki. - -Az üzletben nem volt senki; az emeletről egy perc mulva sietve jött le -az egész család és ment ki a kinyitott hátsó ajtón. A mesztic -könyörgött, hadd nézze végig, ami történni fog. De kirugtuk. - -Felmentünk az első emeletre és kinéztünk az ablakon. Az utca még mindig -úgy tele volt emberrel, hogy az ablakból csak emberre lehetett volna -ugrani, kőre nem. A tömeg lassan mozgott előre a dühödt és tüzes -napsütésben. Balról egyre áradt a tömeg, teleszítta magát a millió -látványával, azután elcsurgott jobb felé. - -A millió ott feküdt az ablakban; két csomóban; széles acél lapon, -amelynek hátsó részét kissé felemelték, hogy a pénzt a tömeg jól -láthassa. Két csomóban ott feküdt a millió; ötszáz darab ezer dolláros -az egyik csomóban, ötszáz a másikban; nem volt rajta semmi különös és -mögötte ott pöfékeltek a Trust emberei. - -Megelégedéssel szemléltük őket. Valóban, mondtuk, érthető, hogy ki -akarják élvezni ezt a látványt. Ami igaz, az igaz. Ügyesen dolgoztak. - -Erre aztán mi is munkához láttunk. Sietnünk kellett, mert a nap készült -lebujni a szemközt lévő házak mögé és mert éltünk a gyanuperrel, hogy a -mesztic egyenesen a yankeehez siet. - -Munkához láttunk tehát. Az egész dolog nagyon rövid ideig tartott. Két -tükörrel dolgoztunk, hogy mind a két bankócsomóval végezhessünk, bár az -egyik is elég lett volna. De mi tiszta munkát akartunk végezni. A két -tükröt tehát két mérnökünk vezényszóra beállította. A tükrök benyelték -magukba az augusztusi nap egész dühösen égő tüzét és villogva, szinte -süvöltve gyűjtötték össze egy gyújtópontba. A két vakító fényességü, -lángolóan fehér kis gyújtópont ide-oda ingadozott egy-két másodpercig, -azután mind a kettő megállapodott. A fiúk úgy céloztak, mintha -fegyverből lőttek volna. - -A két vakító fehér gyújtópont tehát ingadozott egy-két másodpercig, -aztán mint egy-egy gyémántkarika rászállott a két bankócsomó közepére. A -gyémántkarika újabb két másodpercig ott pihent a színes bankótömegen; a -felséges nap összefogott tüze süvítve áradt rá a papirhalomra, és a -harmadik másodpercben – százezer ember feje fölött, a yankee tulajdon -szeme előtt – már fel is gyújtottuk a millióját. A tömeg még észre sem -vette, hogy történik valami, csak a szemét bántotta a célját kereső -gyújtópont nagy fényessége; a yankee csak arra ért rá, hogy gyanakodni -kezdjen és nyugtalanul felugráljon, – a bankócsomó szintelen lánggal már -fel is lobbant és, az erős napfényben szinte láthatatlanul, már el is -égett. A tükröt még működésben hagytuk, – tíz másodperc mulva már csak -hamu lesz odaát. - -Ekkor nyugodtan odaléptünk a gyujtótükrök mellé, a fénysugáron -meggyújtottuk a pipánkat, és csendesen elmentünk. Mire leértünk, már -hangzott mögöttünk a dördülés, – néhány petárdával szeliden -felrobbantottuk a szobát. Embernek? – nem, embernek semmi baja sem -történt, mi csak a tükreinket akartuk elpusztítani és azt akartuk, hogy -ha tárgyalásra kerül a sor, a következőket bizonyíthassuk: 1. a millió -magától gyulladt meg, mert ostobán kitették a kirakatba, 2. nem mink -gyújtottuk fel, 3. nem is gyújthattuk fel, mert a szoba, amelyből a -gyújtás állítólag történt, a meggyulladás _előtt_ robbant fel. - -Ezt bizonyítottuk volna, de tárgyalásra nem került a sor. A yanke -teljesen le volt gázolva; a nemzeti purifikáció felülkerekedett s -hallatlanul népszerüek voltunk, minthogy a yankeet ilyen kegyetlenül -lefőztük; derék elnökünk férfias kitartással állt mellettünk; az állami -bányákat mi kaptuk meg és a vizsgálatot beszüntették, mert a nyomozás -semmi olyat nem eredményezett, amiből joggal lehetett volna arra -következtetni, hogy bűncselekmény történt. - - - - -Betörés. - -Az asszony sokáig bámul bele a könyvbe, amelyet olvasatlanul tart a -kezében; azután ránéz az órára, látja, hogy éjfél felé jár az idő, -sóhajt egyet és szomorúan vetkőzni kezd. Vetkőzés közben hirtelen -megáll, mert furcsa zajt hall az ablak felől. Odafordul. A széles, nagy -ablaktáblák reccsenve nyílnak szét és már a sötét függönyöket is -szétnyitja az, aki az ablaktáblákat benyomta: egy harmincötéves, elszánt -arcú, de mosolygó szemü férfi. - -_Az asszony_ (megdermedve bámul rá). - -_A férfi_ (nyugodtan hajtja be maga mögött az ablaktáblákat, nyugodtan -húzza össze maga mögött a függönyt és kötekedő arccal lép előre -néhányat). - -_Az asszony_ (felocsudott; halkan sikolt egyet és a csengő után nyul). - -_A férfi_ (villámgyorsan csap rá a kezére és akármennyire is iparkodik -gyöngéd lenni, kénytelen keményen megmarkolni a csuklóját, hogy az izmos -női kezet féken tartsa). - -_Az asszony_ (fájdalomtól sziszegve): Eressze el a kezemet. - -_A férfi:_ Ha megigéri, hogy nem csenget. Ha csak annyit tesz meg, hogy -elvonul a csengő és az ajtó közelségéből. - -_Az asszony_ (fogcsikorgatva): Nem!… - -_A férfi:_ Akkor kénytelen vagyok a kezét fogva tartani. Sőt bejelentem, -hogy ha kiabálni akarna, kénytelen volnék… a száját betömni. - -_Az asszony_ (magánkívül): Aljasság. - -_A férfi:_ Az. - -_Az asszony:_ Becstelenség! - -_A férfi:_ Az. Becstelenség, gyávaság; hitványság. - -_Az asszony_ (dühtől kábultan mered rá). - -_A férfi_ (ismétli, megerősíti): Az. Az. Gyávaság, gazság!… De az -egyetlen mód, amely célra vezet. - -_Az asszony_ (magánkívül): Nagyon téved, rendkivül ostobán téved, ha azt -hiszi, hogv a célját így el fogja érni, hogy a célját egyáltalában -valaha még eléri. (Önkéntelenül lassan kioldja a csuklóját a férfi -szorításából és eltávolodik a csengő és az ajtó közeléből.) - -_A férfi_ (elégedetten): Távolabbi célokról egyelőre nincs szó. Egyelőre -arról van szó, hogy ott, ahol most van, megmaradjon… (az asszony -megmozdul) maradjon ott! (az asszony megáll)… és engem csendben -meghallgasson. - -_Az asszony_ (dacos és megvető arccal jelzi, hogy ezentúl csak -hallgatással fog válaszolni). - -_A férfi_ (egy halk, úgyszólván belső mosolygással veszi tudomásul ezt -az elhatározást; leül és egy mozdulattal szeretetreméltóan invitálja -kényelmes elhelyezkedésre az asszonyt is): Igen… hm… egyelőre csak arról -van szó, hogy ne dobasson ki. Mert az azután tulságosan nevetséges -volna. „Pincér, – dobja ki innen a férjemet.“ – Nem, elég volt az, hogy -eddig hiába jelentkeztem magánál kihallgatásra, és hogy amikor legutóbb -tüntetően beüzentem: mondják meg a nagyságos asszonynak, hogy a férje -van itt, – magának volt szíve akkor is elküldeni, úgy, hogy a pincér -vigyorogva jött ki: „A nagyságos asszony a férjét sem fogadhatja“. – -Ebből elég volt. - -_Az asszony_ (konokul hallgat). - -_A férfi:_ Hm… szóval ebből elég volt. (Gondol egyet és ő is elkezd – -egy belső mosolygással – hallgatni.) - -(Hosszú hallgatás.) - -_Az asszony_ (feléje fordítja hideg és megvető arcát). - -_A férfi_ (nyugodtan, kényelmesen hallgat). - -_Az asszony_ (idegesen, türelmetlenül néz rá). - -_A férfi_ (hallgat). - -_Az asszony_ (megbotránkozva): Hát mit akar tőlem voltaképpen? - -_A férfi_ (ragyogó, kötekedő jókedv villan át az arcán; az ajkán majdnem -kipattan a felelete; de azután meggondolja a dolgot és ismét hallgat). - -_Az asszony_ (felháborodva): Hát mit akar tőlem voltaképpen? (Hallgatás. -Megvetően, de szelidebben.) Hát kérem: mit akar tőlem voltaképpen? - -_A férfi_ (feláll; szembe néz vele; nagyon nyugodtan, lassan átmelegedő -hangon): Én magát… drágaságom, kedvességem, életem egyetlen igazi, első -és utolsó szerelme… kétszer hozzám esketett, haragos és bánatos -feleségem… én magát… - -_Az asszony_ (remegve áll lesben, mint egy haragos párduc): Maga engem?… - -_A férfi:_… én magát… megint el akarom csábítani. - -_Az asszony_ (felszisszen. A párduc lecsapott): Hah!… Elbizakodott -tökfilkó. - -_A férfi_ (nagyon filozófusan): Tökfilkó is… elbizakodott is… nézzük -csak, nézzük csak… Valóban olyan mértéktelen elbizakodottság ez, mint -amilyennek maga ebben a haragos másodpercben látja? Nézzük csak… - -_Az asszony_ (a nyugodt hang sérti, ingerli, felbőszíti): Ne nézzünk -semmit. Én… magával együtt semmit többé nézni nem akarok. Menjen el. - -_A férfi_ (nyugodtan megrázza a fejét). - -_Az asszony_ (magánkívül): Takarodjék innen. - -_A férfi_ (rázza a fejét). - -_Az asszony_ (felindultan siet a csengő felé). - -_A férfi_ (megragadja a kezét). - -_Az asszony_ (kiáltani akar). - -_A férfi_ (válaszol a mozdulatára):… akkor kénytelen lennék… betömni a -száját. - -_Az asszony_ (mélyen megbántva összecsuklik, tántorogva megy egy -székhez, ráomlik és zokogni kezd). - -_A férfi_ (megáll mellette; nagyon gyöngéden, felsőbbséges -megindultsággal néz le rá; előbb engedi, hogy bőségesen kizokogja azt a -fájdalomhullámot, amely a szívét elöntötte; azután halkan beszélni -kezd): Mindez: brutális. Fájó keménység. Irgalmatlanság. Komiszság. -Nekem is fáj. – De szükség van rá. - -_Az asszony_ (halkan sír): Miért? - -_A férfi:_ Azért drágaságom, hogy maga is belássa, amit én már beláttam: -hogy maga tőlem el nem szakadhat, hogy maga – ha még olyan sértő módon -hagy is ott, és ha még olyan megalázóan bánik is velem – az enyém, hogy -nekem, igenis, lihegve kell maga után szaladnom, de hogy magának azután -vissza kell hozzám térnie. - -_Az asszony_ (könnyek között): Most nem térek vissza. - -_A férfi_ (gyöngéden): Dehogy nem… nézze, szívem: háromszor tért vissza, -miért ne térne vissza negyedszer? - -_Az asszony_ (szepegve, keserűen): Éppen azért, mert negyedszer is -megcsalt. - -_A férfi_ (nem hallja meg az ellenvetést): Kétszer úgy hagyott ott, hogy -haraggal, bántó és keserű szavakkal váltunk el egymástól, hogy hetekig -tartott, amíg bennem feltámadt az a meggyőződés, hogy nemcsak szeretem -magát, – azt mindig tudtam – hanem, hogy minden megaláztatást el kell -tűrnöm azért, hogy visszahódítsam. Minden megalázást eltűrtem. Magának -hetekig könyörögtem. Magát visszahódítottam. - -_Az asszony_ (a könnyeibe merül): Ostoba voltam. - -_A férfi_ (folytatja a kis előadását): Harmadszorra szó nélkül -otthagyott és beadta ellenem a válókeresetet. Elváltunk. A vége azonban -mi lett?… - -_Az asszony_ (kétségbeesve szorítja ökölbe a kezét). - -_A férfi:_ A vége az lett, hogy félév mulva láttam, hogy maga nélkül nem -tudok élni. És minthogy maga is látta, hogy nélkülem nem tud élni… - -_Az asszony:_ Nem igaz. - -_A férfi:_… nem tud boldogan élni, és minthogy én ezt hetekig minden nap -újra meg újra elmondtam magának, minthogy olyan forró szerelemmel -udvaroltam magának, amilyenre ember csak képes, végül… egy gyönyörü és -felejthetetlen éjszakán… elcsábítottam magát. - -_Az asszony_ (fel akar pattanni): Tapintatlanság, hogy… - -_A férfi_ (nem hallja meg ezt a szemrehányást; nagyon nyugodtan): Mit -volt mit tenni: ezután újra megesküdtünk. Másodszor esküdött nekem -hűséget. És másodszor is megszegte. - -_Az asszony_ (villogó szemmel ugrik fel): Oh, a maga vakmerősége igazán -határtalan. Én szegtem meg a hűséget? Ki volt az, aki engem… nem -másodszor: negyedszer csalt meg a legarcátlanabbul, a legvakmerőbben, -nem is egyszer, többször, a legjobb barátnőmmel is, amíg végre… megint -kinyilt a szemem és… (Hidegen.) Ötödször nem megyek vissza magához. - -_A férfi:_ De igen. - -_Az asszony:_ Nem! Nem! Nem! - -_A férfi_ (gyöngéden): De igen… igen… igen… Csak nem hitte, hogy én -engedem ezt az életet élnie… bánatosan, egyedül, hitvány hotelszobákban… - -_Az asszony_ (fenyegetően): Nem leszek én sokáig egyedül. - -_A férfi:_ De igen. Mindig egyedül lesz. Ne hitegesse magát: soha maga -mást nem fog szeretni. Amint nem tudta beváltani azt a fenyegetését, -hogy… nevetséges!… hogy majd visszaadja nekem a kölcsönt, amint ezt a -fenyegetését nem tudta beváltani, mert nem tud csalni, mert drága, -tiszta és becsületes asszony, – éppen úgy nem tud soha máshoz férjhez -menni, mert… mert hűségre született. Engem szeret. És hűséges. Nem tehet -róla. - -_Az asszony:_ És maga? - -_A férfi:_ Én nem vagyok… hűséges. Én sem tehetek róla. De magát -szeretem, csak magát szeretem; és maga ezért visszajön hozzám. - -_Az asszony:_ Nem. Nem. (Keserűen.) Hogy egy év mulva megint jöjjön a -fájdalom, a csalódás, a keserűség, a megalázottság? Nem. - -_A férfi:_ De igen. Mert gondolja meg, hogy előbb jön a szeretet, a -szerelem, a mámor és az összeolvadás… jönnek azok a felejthetetlen -napok, drága hetek és édes hónapok, amelyek a maga bocsánatát követik… -(Mosolyogva.) Újra fiatal házaspár vagyunk: új nászúton, új -mézeshetekben, egy fiatal házasság édes első hónapjaiban, – nem éri ez -meg azt… akármit, ami utána jön? - -_Az asszony_ (bágyadtan): Nem. - -_A férfi:_ De igen. Ha az ilyen… megszakítások nem jönnének maguktól, -akkor rendezni kellene őket. Ha a házastársaknak eszük volna, -időről-időre megszakítanák egy-egy nagy haraggal a házaséletüket, hogy -azután megint örülhessenek neki. A házasság csak így marad édes és -friss. (Nagyon melegen.) Gondoljon arra, milyen jó lesz most együtt -élni… milyen bizalmas, milyen meleg, milyen forró… (Megfogja a kezét.) -Ne habozzék, édes, drága, egyetlen szerelmem… soha ilyen lángoló -vágyódással nem vágyódtam maga után… soha ilyen végleges és örök -odaadást nem éreztem maga iránt… Menyasszonyom… (A dereka után nyul.) - -_Az asszony_ (bágyadtan): Azt igérje meg legalább, hogy nem csal meg -többet. - -_A férfi_ (megölelte): Nem igérem. Semmit sem igérek. (Az ajkát keresi.) - -_Az asszony_ (fel akar lázadni; de a lázadása bágyadt): Akkor… -takarodjék… - -_A férfi:_ Nem. Hiszen… nem is… engednél már… Nem is engednél… úgy-e -nem?… - -_Az asszony_ (nem válaszol, de az ajkát átengedi egy hosszú, hosszú -csóknak). - - - - -Elég! - -(Éjjel. A hotel étterme lassan kiürül. A cigány ritkábban játszik. Egy -kis asztalnál két frakkos úr ül. Két pezsgős veder áll mellettük, mert -az egyik az édes pezsgőt szereti, a másik a savanyut. Az egyik -szivarozik, a másik cigarettázik.) - -_A szivarozó:_ Hát öregem, én annyit mondhatok, hogy nekem elég volt. Én -szeretem a feleségemet. De ha még megcsalom, hát az legfeljebb egynapos, -– dehogy egynapos: egyórás ügy lesz. Jövök, megyek, fizetek. Pász. - -_A cigarettázó:_ Fuj, – mi lett belőled, ha már koncedálod, hogy a -vásári árú is változatosságot jelent. Hiszen ma már csak az utolsó -bugrisok nem tudják, hogy a vásárolható szerelemnél még a leglangyosabb -hitvesi ölelés is többet ér. - -_A szivarozó:_ Hiszen… Igaz… Úgy van… De nekem elég volt. Én soha többé -nem akarok komplikációkat, felelősséget, tusakodást, lelkifurdalást… -Tudod: vagy én öregedtem meg, vagy a szerelem lett átkozott módon komoly -üggyé… én, barátom, soha többé… Hát különben elmondom az egészet. -Hallgass csak ide. - -_A cigarettázó:_ Hallgatok. - -_A szivarozó:_ Hát, barátom… tavaly ősszel a feleségemnek el kellett -mennie délvidékre, hogy a tüdőgyulladását egészen kiheverje. Elvittem -Beaulieube; elhelyeztem; hazajöttem. Tudtam, hogy neki egész télen ott -kell maradnia; tudtam, hogy nekem egész télen Budapesten kell maradnom, -akkor volt, tudod, a nagy birtokrendezés, minden másodnap ott voltam az -ügyvédemnél; de hidd el, nem gondoltam én a világon semmire, aminek -szerelem a neve… - -_A cigarettázó:_ Hanem? - -_A szivarozó:_ Igen: hanem… - -_A cigarettázó:_ Egyszerre csak! - -_A szivarozó:_ Egyszerre csak észreveszem, hogy az én ügyvédem a külső -irodájában tart egy kis lányt. Tizennyolc éves, nem is nagyon szép, de -olyan melegszemü, hogy valami furcsa melegséget érzel, ha rádnéz… -(Elbámul a levegőbe.) Ezt a melegséget még most is érzem, ha csak rá is -gondolok… - -_A cigarettázó:_ No… és aztán egy napon… - -_A szivarozó:_ Igen… Hát egy napon persze elkezdek vele beszélgetni. Hát -kedves, nagyon kedves. Persze, csak pár szót váltok vele… „itthon van-e -az ügyvéd úr“, – nincs, – „mikor jön haza“, – egy félóra mulva – -„megvárhatom-e?“ – tessék… Leülök. Nézem. Nem néz fel. Leveleket -kopogtat a gépen. A feje, a nyaka, a kemény fiatal teste elragadó, -tudod, valami egészen különös tiszta szépségü, valami rendkívüli -üdeségü, lányos, lányos… - -_A cigarettázó:_ Jó. És? - -_A szivarozó:_ Hát kérlek, én persze keresgéltem az alkalmat, hogy -egyedül találjam. Beszélgettem vele. Megbarátkoztunk. Az apja -pénzbeszedő; neki száz korona fizetése van, százötvenet vagy kétszázat -is kapna, ha németül tudna, most tanulja a német gyorsírást, de nagyon -nehéz… - -_A cigarettázó:_ Te rábeszélted, hogy ne fáradjon. - -_A szivarozó:_ Hát, öregem, nagyon tévedsz, ha azt hiszed, hogy én -szédítettem azt a lányt. Tudom is én miért: talán mert olyan… lányos -volt, megsajnáltam. Segíteni akartam rajta, de, hidd el, egészen -önzetlenül. Inkább – hiszen mondom én: öregszem – inkább az apjának -éreztem magamat, mint… (Szünet.) - -_A cigarettázó:_ Hanem azután mégis történt valami, ami… - -_A szivarozó:_ Nem, kérlek, nem történt semmi. Hanem esküszöm neked, én -hozzá se nyúltam volna ahhoz a lányhoz, ha… ő nem akarta volna. Hidd el, -hogy ő bátorított. - -_A cigarettázó_ (fanyarul): Ő bátorított? - -_A szivarozó:_ Nem, ne értsd félre; hiszen majd meglátod: milyen furcsa… -milyen tiszta teremtés volt ez. Ő bátorított: de ezt úgy értsd, hogy… -hogy amikor már szerelmes volt belém, akkor valami gyönyörü nyiltsággal -megmutatta… és amellett mégis csodálatosan lányos maradt… soha én ilyet -még nem láttam: egy ilyen csodálatos, szemérmes bátorságot, – hiába, te -ezt nem értheted. - -_A cigarettázó:_ Mna… jó. Aztán? - -_A szivarozó:_ Aztán: amikor én aztán, hogy egyszer egyedül voltunk, -megfogtam a kezét, szó nélkül engedte; amikor megöleltem, szó nélkül -engedte; amikor híttam, szó nélkül eljött hozzám. - -_A cigarettázó:_ No ha ez ilyen egyszerűen bonyolódik le… - -_A szivarozó:_ Várj csak. Ez a drága, kedves, egyetlen teremtés pontosan -tudta, hogy én ki vagyok. Tudta, hogy feleségem van. Sőt tudta, hogy a -feleségemet szeretem. De azonfelül: én lelkiismeretesen, gondosan és -pontosan el is mondtam neki mindent. Megmondtam, mire számíthat és mi -az, amire nem számíthat. Megmondtam, hogy pár hónapom van az ő számára -és azt mondtam neki, hogy ha szeret, tekintse ezt a pár hónapot a -sorstól való ajándéknak: legyen ez a pár hónap a boldogságnak, a -gondtalanságnak, a vidám szerelemnek a pár hónapja, amely után jön… -Istenem, majd jön valami, férjhez adom, tudom is én… - -_A cigarettázó:_ No… és? - -_A szivarozó:_ És a csodálatos az, hogy ő mindenbe jókedvvel, vidáman és -boldogan belement. Az az öt hónap nekem olyan felejthetetlen lesz… hidd -el, itt érzem a számon az ajka édességét… megborzadok a gyönyörüségtől, -ha rágondolok… ha száz esztendeig élek még, akkor sem tudok felindulás… -és megindulás nélkül rá emlékezni. Mert… - -_A cigarettázó:_ Jó. Tovább. - -_A szivarozó:_ Mert ez az édes, üde és tiszta lány minden odaadásával és -egész mámoros asszonyvoltában olyan jó, egyszerü, hálás, nyugalmas, -engedékeny és engedelmes volt, amilyennek én soha még a legszerelmesebb -nőt sem láttam. Soha egy ellentmondás. Soha valami ingerlékenység. Soha -valami szeszély, vagy türelmetlenség. Mindig: hála, boldogság, öröm, -mosolygó tiszta száj, amelyet megcsókolhatsz, ha kedved van rá és amely… - -_A cigarettázó:_ Jó. Mindent tudok. A végét. - -_A szivarozó:_ Itt a vége. A tél eltelt. Március végén a feleségem -hazajövendő volt. Elébe akartam utazni. Vele – a kis lánnyal – -megbeszéltem, hogyan gondoskodom a sorsáról; mindenbe belenyugodott; -mosolygott; az édes, mosolygó ajkak… - -_A cigarettázó_ (türelmetlen mozdulatot tesz). - -_A szivarozó:_ Egy este el akartam búcsúzni tőle. Éjszakára azonban még -ott tartottam magamnál. Maradt. Reggel elment. Egy utolsó csók! Isten -veled, – Isten veled. Mosolygott. Délben megyek a vasúthoz. Megveszek -egy déli ujságot. Olvasom benne, hogy szíven lőtte magát. - -_A cigarettázó_ (meghökkenve): Micsoda? - -_A szivarozó:_ Szíven lőtte magát. Tőlem hazament. Három sort írt. -Megunta az életét, senki más okot ne keressen, semmi más oka nincs az -öngyilkosságra. És szíven lőtte magát. - -(Hosszú szünet.) - -_A cigarettázó:_ Meghalt? - -_A szivarozó:_ Rögtön. Én persze visszafordultam… láttam még… Olyan -szép, fiatal halott volt… olyan szép… fiatal… (Nem tud tovább beszélni.) - -_A cigarettázó_ (nem szól; elgondolkozva szívja a harmincadik -cigarettát). - -_A szivarozó_ (hirtelen feláll; a jegygyürüjével megkopogtatja a -poharát; halkan): Hát, öregem… nekem, nekem elég volt. (Szünet. -Türelmetlenül.) Fizetek. - -_A cigarettázó_ (is feláll). - -(Fizetnek és szótlanul mennek hazafelé.) - - - - -Baradlay kapitány. - -_Budapest, 1913. tavaszán._ - -Baradlay kapitány hosszú, szomorú pillantással nézett a beteg után, aki -mögött becsukódott az ajtó, azután odafordult az igazgatóhoz: - -– Kérem, – mondta halkan – hagyják meg az uniformisát, ameddig lehet. - -– Ameddig lehet, igen, – felelte az igazgató – de ha egyszer… - -– Igen, igen… hiszen én éppen attól tartok, hogy rettenetesen hatna rá, -ha elvennék azt a ruhát, amelyet úgy szeret… A leglelkesebb katona volt… - -Hallgatott, azután fanyarul hozzátette: - -– És a legtehetségesebb. Egy lángelme. Bátor. Erős. Acélos. És így kell -végződnie… - -Lefelé mentek a lépcsőn. Átmentek az udvaron. A vasrácsos kapu előtt -megállott Baradlay kapitány és még egyszer megkérdezte: - -– És semmi remény arra, hogy?… - -Az igazgató vonogatta vállát. Baradlay kapitány lehajtott fejjel -folytatta: - -– Én nem tudok elszakadni attól a reménységtől, hogy mégis… Mi egyelőre -titokban tartjuk a dolgot, hátha… - -– Hiszen lehet, lehet… - -– Akkor Isten vele, igazgató úr… - -A kezét nyujtotta, útnak indult, de hirtelen visszafordult: - -– Hanem kérem, – mondta nyugtalanul – itt… ugyebár… tökéletes az őrizet… -Lehetetlen, hogy… hogy… valami történjék… - -– Hogy kiszabaduljon? Megszökjék? - -Az igazgató intett a kezével. - -– Lehetetlen, – mondta mosolyogva. – Abszolute lehetetlen. - -Baradlay kapitány még egyszer köszönt, azután szomorúan indult hazafelé. -Csendesen és fáradtan ment és az a vágya volt, bárcsak jól kisírhatná -magát. - -Harmadnap délelőtt sürgősen hivták a telefonhoz. Odament. Az igazgató -akart vele beszélni. - -– Tessék, – mondta Baradlay. - -– Kapitány úr, nagy sajnálatomra be kell önnek jelentenem, hogy a beteg -eltünt. - -Baradlay felhördült. - -– Hogyan? – kiáltotta haragtól dadogva a telefonba. – Hogy lehetséges -ez? Hát nem megmondtam, hogy úgy őrizzék, mint a… Nem megmondtam, hogy?… - -Az igazgató mentegetőzött: - -– Uram, bocsásson meg, erre nem számíthattunk. Ez példátlan… A beteg -vasrostélyokat tört ki puszta kézzel és két emelet magasságból ugrott le -a földre. - -Baradlay elfojtotta a haragját és csendesen kérdezte: - -– Jó, de hát megtettek most legalább mindent?… nyomában vannak legalább? - -– Mindent megtettünk, – felelte zavarodottan az igazgató – de, sajnos, -olyan nyomtalanul tünt el a sötétben… - -Baradlay felordított: - -– Hát mikor szökött meg? - -– Tegnap este… én azért vártam az értesítéssel, mert reméltem… - -Baradlay fékevesztetten ordított bele a telefonba: - -– Tökfilkó… gazember… hát nem megmondtam… Ezer meg ezer ember halálos -veszedelme… gyáva, szamár gazember… - -Odavágta a kagylót az apparátushoz és hajadonfővel rohant le az udvarra. -Az udvaron ott állott egy szolgálati automobil. Baradlay felugrott a -chauffeur mellé: - -– A telepre! – kiáltott az altiszt fülébe, aki a kormánykeréken tartotta -a kezét. - -– Jelentem alásan, az ezredes úr parancsa az… - -– Új parancsot adok. Az én felelősségemre: indulni. - -Az altiszt a sapkájához emelte a kezét és ismételte a parancsot: - -– A kapitány úr parancsára… - -A gép elindult és Baradlay fogcsikorgatva hajolt a sebességmérő felé: - -– Gyorsabban! Gyorsabban! - -A gép sziszegve repült végig az úton és nyolc perc alatt megtette a -tizenöt kilométeres utat. A chauffeur az országúton akart megállni, de a -Baradlay parancsára be kellett kanyarodnia a dülőútra, amely a -kőépületekhez vitt. A gép recsegve-ropogva dülöngött végig a rossz úton -és Baradlay nem tudta megvárni, amíg megáll. Kiugrott a szaladó gépből -és futva indult a szélső épülethez. - -– Őrparancsnok! – kiáltotta messziről. - -Az őrség parancsnoka sietett elébe. - -– Járt itt valaki ma reggel? – kérdezte Baradlay lihegve. - -– Igenis. - -Baradlay sápadtan hallgatta az altiszt válaszát, még néhány kérdést -intézett hozzá, azután lehajtotta a fejét és eltakarta a szemét. - -– Járt a hetes számú raktárban is? – kérdezte azután halkan. - -– Igenis, kapitány úr. - -Baradlay beleharapott az ajkába, összevonta a homlokát, gondolkozott, -azután indult fel az őrszobába. A telefonhoz ment, féltucat számot -keresett ki a telefonkönyvből és idegesen diktálta be őket a központnak. - -– Sürgősen, kérem, – mondta türelmetlenül. – Kérem, tessék tudomásul -venni, hogy egy rettentő veszedelem meggátlásáról van szó. - -Egy méltatlankodó női hang válaszolt neki: - -– Mihelyt lehet… Ne tessék türelmetlenkedni. - -Baradlay hevesen akart válaszolni, de kint automobilrobogás zaja -hallatszott és az altiszt halkan jelentette neki: - -– Az ezredes úr. - -Baradlay otthagyta a telefont és kisietett. - -– Mi történt? – kérdezte tőle felindultan az ezredes. - -– Rettenetes dolog, ezredes úr. A beteg megszökött. - -Az ezredes meghökkenve nyult a bajuszához és idegesen csavargatta. - -– Gondoltam, hogv nagy baj van, de ez mindennél rosszabb. - -Egy pillanatig hallgattak. - -– Ez borzasztó, – szólalt meg az ezredes – hát hogy lehetséges… - -– Ah, azok a gazemberek ott… Megmondtam nekik… De ami legborzasztóbb: -tegnap este szökött meg és csak most értesítettek… És mire kiértem… - -– Csak nem? – kérdezte elsápadva az ezredes. - -– De igen, – felelte halkan Baradlay – hajnalban itt járt, elvitte a -gépet és… és a hetes számu raktárt majdnem teljesen kiürítette. - -– Ez irtózatos. - -Sápadtan néztek egymásra, azután Baradlay halkan mondta: - -– Mindenekelőtt jelentést kell tenni a hadügyminiszteriumnak. Azután a -bécsi, pozsonyi és budapesti rendőrségnek. Azután… - -– Igen, igen – felelte szinte lihegve az ezredes. – A telefon… - -– Már kértem. - -Odaálltak a telefonkészülék elé, Baradlay levette a kagylót és a -haragtól szinte őrjöngve sürgette meg az összeköttetéseket. Az ideges -női hang epésen válaszolt és Baradlay ekkor a postafőnököt kérte a -telefonhoz. Annak megmagyarázta, miről van szó és ekkor végre megkapták -az első összeköttetést. - -– A borzasztó az, – sugta Baradlay gyorsan az ezredesnek – hogy a -rendőrség teljesen tehetetlen lesz… Egész gyalogezredeknek kell -kivonulniok és akkor is nagy kérdés, tudnak-e valamit elérni… - -Az ezredes szótlanul intett igent, azután átvette a telefonkagylót és -elkezdett a hadügyminisztériummal beszélni. Baradlay leült és lázasan -jegyezgetett egy fehér ívpapirra, amelyet az őrségtől kért. Az ezredes -be akarta fejezni a beszélgetést. Ekkor odaugrott melléje: - -– Értesítsék ők – sugta neki – a rendőrségeket. Ők gyorsabban tehetik. -Én azalatt elkészülök ezzel itt és öt perc mulva felolvasom nekik. - -– Mi az? - -Baradlay már visszaült az asztal mellé és sietve felelte: - -– Ez egy… mozgósítási terv. - -Az ezredes befejezte a beszélgetést, azután leült Baradlay mellé és -izgatottan nézte, hogyan repül végig a ceruzája a papiron. Baradlay nem -nézett fel a munkájából, de két perc mulva megszólalt: - -– Most kérem újra a hadügyminisztériumot. - -Az ezredes sietve ment a telefonhoz. Mire Baradlay felállott, már -nyújtotta feléje a kagylót: - -– Itt van. - -Baradlay jobb kezébe vette a kagylót, bal kezébe a teleírt papirlapot. -Jelentkezett: - -– Itt Baradlay kapitány. - -Azután folytatta: - -– Minthogy a veszedelem rettentően nagy és minthogy sürgős intézkedésre -van szükség, minthogy továbbá mi jól ismerjük azokat a bosszúterveket, -amelyek a beteget foglalkoztatták és minthogy végül a rendőrség egészen -tehetetlen lesz a veszedelemmel szemben, mi egy tervet dolgoztunk ki, -egy gyors javaslatot a legsürgősebb parancsokra nézve, amelyek -véleményünk szerint kiadandók volnának. Alázattal engedelmet kérek rá -excellenciádtól, hogy előadjam. - -Várt egy másodpercig, azután folytatta: - -– Mindenekelőtt, azt hisszük, alarmirozandó volna a bécsi helyőrség -valamennyi gyalogezrede. A legénység éles töltéssel látandó el. Ezek a -gyalogezredek kivezénylendők Bécs keleti határára, ahol sűrű vonalban -állítandók fel. Egy teljes gyalogezred vissza volna tartandó: részben -további rendelkezésre, részben… részben a Burg védelmére. - -Megállt egy másodpercre, azután felelt arra az elszörnyedt kiáltásra, -amelyet hallott: - -– Igen… fájdalom, ettől is tartanunk kell… a beteg bosszútervei között -ez is ott volt… - -Megállt és visszafordult az ezredes felé. - -– Mi az? – kérdezte az ezredes. - -– Várnom kell. Ezt a parancsot rögtön kiadja. Nagyon helyes. - -Újra beszélni kezdett: - -– Igen. Itt vagyok. Az őrség megkapta a parancsot?… Igen, meg volna -hagyandó, hogy az egész őrség lépjen fegyverbe; kordon vonandó az egész -Burg köré és a – ha rákerül a sor – a vezénylő tisztek igyekezzenek -sortüzet adni a hang irányában. A gép, sajnos, nappal csaknem teljesen -láthatatlan. A motor zúgása az egyetlen áruló jel; csak félő, hogy a -nagyvárosi zaj ezt is elnyomja. Be kellene a közlekedést szüntetni. - -Visszafordult az ezredes felé. - -– Megtörténik – mondta halkan. - -Aztán újra beszélni kezdett: - -– Bécs városán kívül veszedelem fenyegeti a környék nyaralóhelyeit: -elsősorban Vöslaut. Azután: Salzburgot, sőt Münchent is. Még inkább -Pozsony és Budapestet. Egyszóval mindazokat a helyeket, amelyekhez a -betegnek legfájdalmasabb emlékei füződnek. - -Válaszolt egy kérdésre: - -– Ezek azok a helyek, ahol a felesége… ahol a felesége megcsalta, -illetőleg ahol a csalás felfedezése után a… a másik férfival élt… ahová -előle menekült. - -Ismét kérdésre kellett válaszolnia: - -– Lehet hogy más helyek is veszedelemben vannak. A parancs tehát -kiterjedhet a monarchia minden helyőrségére. De minthogy a beteg -boszútervei csak ezekre a városokra irányultak, és minthogy részben a -nagyvárosi romlottságnak tulajdonította felesége hűtlenségét, ezek a -városok szorulnak elsősorban védelemre. - -Várt egy másodpercig, azután folytatta: - -– A bécs–budapesti vonalon, amennyire az idő rövidsége megengedi, a -rendszeres mozgósításnak egy fajtája volna elrendelendő. Fel lehet -tételezni, hogy a beteg azt az utat veszi, amelyet már többször megtett: -Bécstől egyenes vonalban Pozsonyig, Pozsonytól a Duna felett Budapestig. -A pozsonyi helyőrség el volna osztandó a nyugati dombokon és a -Dunaparton. A Győrben állomásozó gyalogezred azt a parancsot kapná, -hogy… - -Lassan olvasta le a papirlap egész szövegét, mert a telefondrót másik -végén jegyezték az utasításokat. Mikor a szöveg végére ért, így szólt: - -– Tartani lehet azonban tőle, hogy ha a beteget… nem sikerül idejekorán -ártalmatlanná tenni, ha észreveszi, hogy valóságos mozgósítás történt -ellene… hogy akkor óvatossá válik és menekül. Az üldözésére ebben az -esetben mi vállalkoznánk. Ha excellenciád elrendelné, hogy az -eseményekről értesítést kapjunk, akkor a telep tisztjei a -rendelkezésünkre álló gépeken a beteg üldözésére indulnánk. És ha -elérnők őt, – ami jó hírszolgálat segítségével lehetséges – akkor mi -ártalmatlanná is tennők… - -Egy utasításra felelt: - -– Természetesen nem veszélyeztetnők felesleges módon az életünket, hanem -lelőnők… igen, mint a veszett ebet… a beteget… szegény, boldogtalan -barátunkat… - -A hangja elhalkult és akadozott. Rövid igennel válaszolt még egy -parancsra, azután letette a kagylót. Lassan visszafordúlt. Sápadtan -törölte le a verítéket a homlokáról. - -– Maradjon itt, Baradlay, – mondotta az ezredes. – Én kiadom a -parancsot. - -– Ezredes úr, – szólt halkan Baradlay – én a tizes számú gépet kérem. - -– Nem, Baradlay, – felelte az ezredes. – Magának a másik _láthatatlant_ -adom. Magának jut majd a legveszedelmesebb feladat… - -– Éppen azért, – felelte halkan Baradlay. – Én azt akarom, hogy ő jól -lásson… - -– De én nem akarom. Nekem nagyon is drága maga. Ha őt elveszítettük, -legalább magát… - -Megindultan rázta meg a fejét és kiment. Baradlay magára maradt. -Fáradtan nézett maga elé és keserű, gyerekes tehetetlenséggel húzta el -újra meg újra egy síró mozdulattal a száját. Húsz percig ült így, amikor -megszólalt a telefon. Felugrott. A kezébe vette a kagylót, kérdésekre -válaszolt és parancsokat vett tudomásul. Bejött az ezredes. Baradlay -letette a kagylót. - -– Mi az? – kérdezte az ezredes. - -– Irtózatos, – felelte Baradlay. – Vöslaura három bombát hajított… - -– Hát csakugyan ott kezdte? - -– Ott. Az a legfájóbb emléke. Azt a villát, ahol… Azt eltörölte a föld -színéről. Most indul Bécs felé. A hadügyminisztérium azt parancsolja, -hogy a telep minden gépe induljon Bécs felé… hátha el lehet érni. -Akármelyik kivonult csapat megadja a felvilágosítást, ami még szükséges. - -Az ezredes gondolkozott egy másodpercig. - -– Mind indul, – mondotta azután – a maga kivételével. Magát itt tartom -még, Baradlay. - -Kisietett. Baradlay odament az őrszoba ablakába és nézte, mi történik. A -nagy katonai telep minden repülőgépe kint volt már a mezőn. Egy részük -készen állott; a többi körül dühös és siető munka folyt: a -benzintartókat töltögették tele, a csavarokat próbálták ki; a szerelő -katonák izzadtan dolgoztak, a tisztek a végső utasításokat kapták meg az -ezredestől. Az ezredes a sapkájához emelte a kezét; a tisztek -szétrebbentek, de az ezredes még visszatartotta őket. Az egyik raktárból -rövid karabélyokat hoztak ki. - -A karabélyok átvevődtek; a tisztek felvetették magukat a gépeik nyergébe -és az első gép suhanva, zúgva szárnyalt neki a mezőnek. Pár másodperc -alatt fellibbent a levegőbe és néhány perc múlva kis folt volt a -szemhatáron. Rögtön utána elindult a második, azután a harmadik és -nemsokára az egész nagyszerü madársor felvetette magát a levegőbe a nagy -vadászatra. - -Az ezredes visszajött. - -– Semmi hír? - -– Semmi. - -Leültek és hallgattak. - -– Félek tőle, – mondta az ezredes – hogy magára is rákerül még a sor, -Baradlay. - -Baradlay bólintott. Azután megint hallgattak. A várakozás tűrhetetlen -volt. - -– Rettenetes, – mondta az ezredes. - -Elővette az óráját. - -– Hol lehet most? - -Baradlay halkan és kétségbeesetten felelte: - -– Oh… bizonyos, hogy már Bécs felett van. - -A keze közé szorította a homlokát: - -– A fél várost elpusztíthatja. Azok a rettenetes bombák, amelyeket -együtt próbáltunk ki… Egyetleneggyel egy egész palotát!… - -Felemelte a fejét: - -– És hogy felrakodott… Mint aki egész városokat akar kipusztítani… Azért -haladt eddig olyan lassan előre. - -Felugrott. - -– Rossz tanácsot adtunk a hadügyminisztériumnak, – mondta. – Bécs utcáit -és háztetőit kell katonasággal megrakni. - -Az ezredes habozott egy másodpercig, azután a telefonhoz lépett. De -ugyanekkor már meg is csendült a telefon. Az ezredes izgatottan kapott a -kagyló után. Amikor letette a kagylót, reszkető ajakkal fordult -Baradlayhoz: - -– Bécs felett kering… Először a Burg fölé indult. Nem látták jól, bár -elég alacsonyan repült, de húsz sortüzet adtak a hang irányában. Azt -hiszik, megsebesült… de egy bombát mégis sikerült ledobnia. A Burg -udvarára… Megölt tíz katonát, megsebesített egy egész századot, Bécs -őrjöng a rémülettől… az utcán csak katonák vannak… a tüzérség is -kivonult… természetesen csak kézi fegyverrel, természetes, hogy ágyúval -nem lőhetnek rá… - -– Természetes, mondta szórakozottan Baradlay. - -Mind a ketten ennél a részletnél akadtak meg, mert az egész lelkük -dermedten meredt a szörnyű vizióra, amelyet az üzenet felröppentett -előttük. A Burg… amelyet ezer meg ezer szurony hiába vesz most körül… Az -óriási város, amely felett szinte láthatatlanul, zúgva kering a halál… -Mit lehetne tenni? Mit lehetne? - -Újra megszólalt a telefon. Az ezredes megrettenve ugrott fel és szinte -vonakodva lépett a készülékhez, mint aki már nem akar több szörnyü hírt -hallani. Dideregve fogta a kezébe a kagylót, felelt és kérdezett, azután -remegő lábbal lépett visszafelé egyet és fáradtan leült. - -– Mi az? – kérdezte halkan Baradlay. - -Az ezredes dadogva felelte: - -– Bécs utcáin nincs élet… A villamoskocsik ott állnak… mindenki leugrált -róluk… az emberek meg vannak őrülve a félelemtől… Előbb nem vették -komolyan a dolgot… a sortüzeket sem… De a… a beteg a Ringen ledobott -három bombát egy szállodára, amelyben a felesége… És most mindenki rohan -a pincékbe. Az egész szálloda összeomlott… - -Baradlay szótlanul hallgatta. - -– Más nincs? – kérdezte azután. - -– De igen. A tisztjeink lassanként megérkeznek… Körül akarják fogni. - -Elhallgatott. Végtelen percek teltek el hosszu sorban, egymás után egy -teljes óra hosszat. Akkor ismét megcsendült a telefon. Az ezredes -meghallgatta az értesítést és a parancsot, azután letette a kagylót és -visszafordult. - -– Baradlay, – mondta röviden – indulnia kell. - -Baradlay felugrott. - -– Mi történt? – kérdezte kifelé menet. - -– A tisztjeink körülfogták, de áttört közöttük. Lőttek rá. Visszalőtt. -Pisztolya is van. Kettőt megsebesített. Nem súlyosan. Most indult kelet -felé. - -– Budapestnek megy, – kiáltotta Baradlay. - -– Bizonyosan. Magának meg kell előznie. Meg _kell_ előznie, Baradlay. - -Baradlay lehajtotta a fejét és halkan mondta: - -– Budapesten van az anyám és a menyasszonyom. - -Az ezredes nem felelt. Megálltak a gép előtt. Az ezredes figyelmesen -megnézte a gépet, a hadsereg nagy kincsét és titkát, amelynek a fehér -zománca most fényesen csillogott a napsugárban, és amely pár száz méter -magasságban láthatatlanná lesz ettől a zománctól. Figyelmesen, -megindultan nézte a gépet, megvizsgálta, megsimogatta, mint valami -élőlényt, azután hirtelen odafordult Baradlayhoz: - -– Menjen, Baradlay, – mondta rekedten – és… vigyázzon magára, édes fiam. - -Baradlay felugrott a gépre; nem tudott szólni; könnyes szemmel intett az -ezredesnek, megindította a motort és tíz másodperc múlva már fent úszott -a levegőben. A megindultsága ekkor rögtön elmúlt; munkában volt; katona -volt; harcba megy; ölnie kell. Összeszorította az ajkát, hidegen nézett -maga elé és kemény elszántsággal mérlegelte, mit kell tennie. - -Megelőzi: ez bizonyos. Megelőzi: – de hátha nem is jön Budapest felé? -Mindegy. Ha nem jön Budapest felé, akkor üldözzék a többiek. Neki most -Budapestet kell megvédenie. - -Lenézett. Alatta ott volt a Duna csillogó szalagja; mindjárt itt van -Komárom. Ebben a másodpercben eszébe jutott, hogy elfelejtettek valamit -és a következő másodpercben már meg is győződött róla, milyen igaza -volt, amikor boszankodott magára a feledékenysége miatt. Elfelejtették -értesíteni az egész dunai vonalra kirendelt katonaságot, hogy elsőnek ő -jön, és most ez a katonaság ő rá lő… Lent sortüzek ropogtak gyors -egymásutánban; a hangjuk elhalkulva jutott fel hozzá, de a golyótömegek -fütyülését jól hallotta. Mit csináljon? Elkanyarodott a dunai vonaltól. -Itt mindenütt golyózápor fogadná most már… semmiképpen sem lehet -jeleznie, hogy ő nem üldözött, hanem üldöző. - -Kerülnie kell a védelem vonalát. Kerülnie kell a lakott területet. De -ugyanezt teszi majd a beteg is… Felujjongott erre a gondolatra. Hiszen -akkor világos: Komáromot, Esztergomot, Vácot kikerüli, északnak csap és -északról fordul délre; a Rákos tájékán kell rá várnia. - -Eljutott a Rákosra és nyugodtan keringett a levegőben. Minden izgalma -elmúlt. Kivette a pisztolyát és megpróbálta. Rendben volt. Most jöhet az -összecsapás. Dél régen elmúlt és egyszerre elmosolyodva vette észre, -hogy heves éhséget érez. Megnézte az óráját. Három óra. - -Gondolkozóba esett: hátha mégsem erről jönne. Hátha a jobbparti hegyeket -veszi és Buda felől repül a város fölé. Megdobbant a szíve. Fölfelé -irányította a gépét, feljutott kétezer méter magasságba és kétségbeesve, -kutatva nézett szét: nem látja-e meg valahol. Azután kétségbeesve -ereszkedett ismét lejebb: a keresés úgy sem használ semmit. A gép már -ezer méterről szinte teljesen láthatatlan; megtalálni nem lehet, csak -véletlenül – csak kiszámítottan – találkozni lehet vele. Az idő múlt, ő -fáradtan keringett fent a levegőben és egyre nyugodtabb lett. Gyötörte -az éhség; a feje zúgott; a szeme előtt tüzes karikák táncoltak és -remegő, kínzó agya egy fájdalmas vizióval gyötrődött: a beteg a másik -oldalról rohanja meg a várost, ő harcra kél vele és a katonák odalent -nem a beteget teszik ártalmatlanná, hanem őt lövik le… - -Félt. A lehetőségek, amelyek kínozták, a rettentő várakozás, a feszült -figyelem, az izgatottság, az éhség, mindez elkábította. Didergett. -Fázott és félt. És az az érzése volt, hogy elveszti a gépe felett való -uralmát; a zuhanás ijedelme rohanta meg újra meg újra. - -Előrehajolt a gép nyergében és a földre kezdett figyelni: foltokra, -amelyeket a mezőn látott. Mik azok? Emberek? Mit csinálnak? Miért élnek? -Ne éljenek. Voltak másodpercei, amikor nem tudta már, nem ő-e a beteg, -aki elindult városokat elpusztítani. Az üldöző ő, vagy az üldözött? Két -láthatatlan gép kering a magasban; az egyik hajszolja a másikat; nem őt -hajszolják-e… Nem őt akarják-e megölni? - -Nyugaton már piroslott a szemhatár; a napgolyó bágyadt, vörös felhők -között készült lebukni. Baradlay elcsüggedve és kábultan várta az -éjszakát, amikor egyszerre egy ismerős hangot hallott. Mi ez? Egy motor -zúgása. Nem az ő motoráé? Nem. Áthallatszik az övének a zúgásán; ismerős -az üteme; ezt a motort ők ketten építették bele egy csodálatos gépbe: ő, -Baradlay, és az, aki most a gépen jön. - -Megrázkódott és olyan lendülettel egyenesedett ki, hogy szinte -megbillent a helyén. De ez után a veszedelmes mozdulat után biztosan és -keményen fogta meg újra a kormányt. Tiszta volt a feje. Vége volt minden -viaskodásnak: a teste gyengeségével, a lelke izgalmával, szenvedő agya -fájó vizióival. Tiszta volt a feje és biztos volt a szeme. - -Hol van az a gép? Tiszta és biztos szemmel kereste a motor zúgásának az -irányában. Hol van? Ah… a lenyugvó nap ferde sugarai megtörtek rajta egy -másodpercre… egy másodpercre tisztán lehetett látni… - -Ott van. Olyan gyorsan kanyarodott feléje, hogy a gépét szinte -felbillentette. De nem érzett többé veszedelmet, nem félt többé -semmitől… vigyázni csak azért vigyázott, mert neki kell győznie. A gyors -kanyarulattal a közelébe jutott; még közelebb akart hozzá jutni; nem -szabad többé elveszítenie a szeme elől egy percre sem, mert jöhet a -sötétség és akkor… - -A közelében volt, de ekkor a másik is észrevette őt. Észrevette és meg -akart előle szökni. Baradlay kapitány most annyira volt tőle, hogy -minden mozdulatát látta már: látta, hogyan nyúl a kormányhoz, látta, -hogyan kanyarodik el előle, látta, hogyan indul felfelé, hogy lerázza -magáról. A nyomában maradt. Tudta, hogy ha másképpen nem tud boldogulni, -akkor inkább összetöreti mindkettejük gépét és elpusztítja vele együtt -magát; de a város fölé nem szabad eljutnia… - -A beteg azonban ezt akarta. Kitért és a város felé indult. Fölfelé és a -város fölé. Baradlay kapitány elérte. A balkeze a kormányon volt; a -jobbkezében a pisztolyát tartotta. Félperc múlva fedetlenül van előtte a -beteg. - -Ebben a félpercben egyszerre elöntötte a szánalom a szívét. A nagy -testvéri szeretete felgyúlt a szívében és félig öntudatlanul, -megindultan belekiáltotta a beteg nevét a levegőbe. A beteg feléje -fordult és felemelte a pisztolyát. Olyan közel voltak egymáshoz, hogy a -két gép ingott az összezúduló levegőáramlástól. A beteg felemelte a -pisztolyát. Meg kellene előzni. Baradlay hagyta. Az az érzése volt, hogy -át kell engednie az első lövést. Hadd lőjjön ő először. A beteg -felemelte a pisztolyát, de a pisztoly nem sült el. Minden tölténye ki -volt lövöldözve. A beteg ekkor a bombái felé nyúlt. - -Baradlay látta a mozdulatát, látta, hogy a vállából lassan folyik a vér, -– ott már puskagolyó érte – tisztán látta a lehajtott fejét. A város -első házai fölött repültek. Baradlay látta, amint kiegyenesedik; -felemelte a pisztolyát, gondosan célzott és mély szánalommal a szívében, -megindultan, de biztosan és pontosan szíven lőtte. - - - - -A Csornay-család. - -A legfiatalabb Csornay-fiu, a kis Csornay József ötödik fiúnak született -a Csornay Péter előkelő, híres és nevezetes családjában. Már a jötte -úgyszólván kedves szüleinek akarata ellenére történt: Csornay Péterék -ekkorra éppen megelégelték az ég áldását és úgy érezték, hogy a -villámgyorsan növekedő, félelmetesen kamaszodó és kábító tevékenységű -négy fiúval éppen elég dolguk lesz. Az ég azonban nem ügyelt az -óhajtásaikra és a felserdülő négy fiu után ötödiknek beállított az elég -kelletlenül fogadott kis Csornay József. - -Amilyen vegyes érzelmekkel fogadták az érkezését, olyan vegyes -érzelmekkel kísérte azután egész családja a növekedését és a -kifejlődését is. A legkisebb Csornay-fiu ugyanis mindenféleképpen -elütött négy bátyjától; sőt túlzás nélkül lehetett mondani, hogy ezer év -óta, amióta a Csornayak Magyarországon vannak, ilyen sarjadéka még nem -volt az ősi fának. A kis Csornay József mindenekelőtt egész életében -kicsi maradt: alacsony, vékony, nyugtalan és ideges. Négy bátyja egy-egy -szálfa volt, egy-egy fiatal medve, félelmes talpu és félelmes körmű: ő -se nagyra nem nőtt, se verekedővé nem lett, se mulatságaikban velük nem -tartott. Azonkívül: már gyerekkorában a legfurcsább hajlamokat árulta -el. Amíg a többiek édeskeveset törődtek vele, hogy édesapjuknak milyenek -az anyagi viszonyai, a kis Csornay József már gyerekkorában azt -firtatta, van-e még valami a Csornay-vagyonból, és meglepően korán azt -állította, hogy a legfontosabb dolog sok pénzt, minél több pénzt, minden -pénzt megszerezni. Hogy ezzel a türelmetlenségével sokáig egyedül állott -a családjában, az kevéssé zsenirozta; hogy gyerekkori csereberéi és -korán kifejlett üzérkedő hajlamai miatt közmegvetésben volt része, azon -egy cseppet sem illetődött meg; és amikor a gimnáziumot elvégezte, akkor -gyors elhatározással szakított a család tradicióival: nem ment a jogra -és nem törekedett a vármegyéhez, hanem hirtelen elvégzett egy -kereskedelmi tanfolyamot, – még pedig Hamburgban – azután hazajött és -még hirtelenebbül beállott társnak egy igen szerény marosvári pénzváltó- -és banküzletbe, amelybe a hozzáértésén kívül elsősorban a nevét és az -összeköttetéseit hozta betét gyanánt. A családi lenézés ekkor teljessé -lett iránta; elegáns és szép bátyjai Jusszufnak, jebuzeusnak, -izmaelitának és még rosszabbnak nevezték, és amennyire lehetett, -kerülték a vele való érintkezést. Így tartott ez két évig, amikor végre -megjött a fordulat. - -A fordulat ott kezdődött, hogy Csornay Péter, aki főszolgabíróból -alispánná, majd alispánból főispánná lett, egy kedvezőtlen kormányválság -után kicseppent a főispánságból és nagy bőségben lévő idejét arra -használta fel, hogy alapos szemlét tartson vagyoni helyzete felett. A -szemle szívet busító eredménnyel járt; és ha kétségek még maradtak -volna, ezeket a kétségeket végleg eloszlatta a hitelezőknek az a -beláthatatlan serege, amely a nyugalmazott főispánnál nem volt hajlandó -türelemmel várni mindarra, amire az aktiv főispánnál türelemmel várt. Az -öregedő Csornay Péter így rájött arra, hogy sok pénzt, minél több pénzt, -minden pénzt meg kell szerezni és a család megszokott lelkesedésével, -lendületével és okosságával fogott neki a dolognak. Mindenekelőtt arra -gondolt, hogy képviselővé választatja magát; de a választások még messze -voltak, és arról, hogy az álmélkodva és nagy tisztelettel emlegetett -budapesti nagy üzletek közvetlen közelébe férkőzzék, így egyelőre le -kellett mondania. A szerencse azonban kedvezett neki és egy bizonyos -összeköttetést a budapesti nagytőkével így hamarosan megteremthetett. A -dolog úgy történt, hogy a hollódi gróf a kaszinóban azt mondta, hogy -egész nagy hollódi birtokát el akarja adni. Az öreg Csornay Péter, -akinek ekkor állandóan a budapesti nagy üzletek jártak az eszében, -ajánlkozott rá, hogy ő nyélbe üti az eladást. („Jobb, ha úriemberre -bízod magadat.“) A hollódi gróf hajlott a dologra, és az öreg Csornay -Péternek két nap múlva kezében volt az opciós levél. A hollódi birtok -féléven belül tíz millió koronáért neki eladatik. Az opciós levél az -egész Csornay-családban nagy örömet keltett; nyilvánvaló volt, hogy a -birtok többet ér tíz milliónál. („A mai időben, amikor a parasztot a -nyavalya töri a földért.“) A kérdés csak az volt, mi a további teendő. A -további teendőkre nézve a család gyorsan határozott: - -– Fel kell menni Árkay Jenőhöz. - -A család egyhangúlag ezen a véleményen volt, csak a kis Csornay József -tiltakozott kézzel-lábbal Árkay ellen. Nem kell hozzá menni. Erőszakos. -Megbízhatatlan. Képes a legnagyobb aljasságra. A család lehurrogta az -ellentmondást. Árkay a legnagyobb ember. Árkay csinál meg minden nagy -üzletet. Az Árkay keze között ömlik át a nagy pénzfolyó. - -– De megbízhatatlan, ha mondom. - -– Hogyne! A te bájzlid a megbízható, és a Magyar Földhitelbank -százmilliós alaptőkéje a megbízhatatlan. - -– Minden aljasságra képes. - -– _Én velem_ szemben nem. - -Elintézett dolog volt: az öreg Csornay Péter megy egyenesen Árkayhoz, -akit a pártkörből úgyis ismer, aki a leggyorsabban csinál meg minden -nagy üzletet, és akinek a révén egy megyebeli család már nehéz -százezrekhez jutott. Az öreg Csornay Péter felment tehát Budapestre és -elment Árkayhoz. Árkay – amint előrelátható volt – elragadtatással -fogadta. Vele – amint előrelátható volt – félmillió korona közvetítési -díjban megállapodott. És félév múlva – amint előrelátható volt – -kegyetlenül becsapta. - -Csak azt csinálta ugyanis, hogy az öreg Csornay Péter révén érintkezésbe -lépett a hollódi gróffal; meggyőzte őt arról, hogy közvetítőre semmi -szükség; a tárgyalásokat halasztgatta, az üzletet perfektuálta, ismét -perfektuálta, hónapokig egyre perfektuálta, és amikor félév múlva az -opció lejáróban volt, kifejezte a sajnálkozását. Az öreg Csornay Péter -kapkodott fűhöz-fához, megpróbálta egy másik banktól huszonnégy óra -alatt megszerezni a tíz milliót, és amikor ez csodálatosképpen nem -sikerült, hazautazott Marosvárra és összegyűlt fiai előtt sírva fakadt. - -A sírásra volt is némi ok. Az elmúlt félév alatt a család nagyon is a -zsebében érezte a félmilliót: úgy élt tehát, mint akinek megvan a -félmilliója. A régi hitelezők mind erre a félmillióra utaltattak, sőt a -félmillióra való hivatkozással újabb hitelezők is kreálódtak. De ami -ennél még rosszabb volt, és ami valóban okot adott a sírásra: Csornay -Péterben ez az ügy az erkölcsi világrendbe vetett hitet ingatta meg, -felvilágosította arról, hogy ez a világ nem a lehető világok legjobbika -és – úgy látszott – örökre visszariasztotta minden próbálkozástól, -megtörvén minden energiáját. - -Ekkor lépett akcióba a kis Csornay József. Síró apját nem tudta -megvígasztalni, elbúsult szálfa-bátyjait azonban maga köré gyűjtötte és -elmondta nekik, mi a teendő. - -– Nagyon tévedtek, – felelte várakozó pillantásukra – kereskedelmi úton -ezt a pénzt, amelyet tőletek elloptak, visszaszerezni már nem lehet. -Hanem hiszen ti nem vagytok kereskedők, hanem urak. Urak vagyunk, mi? - -A négy szálfa elbúsúltan intette, hogy igen. - -– Hátha urak vagyunk, legyünk urak – mondta a kis Csornay József. - -Közölte a teendőket négy bátyjával, és a négy közül a két fiatalabbal -habozás nélkül felutazott Budapestre. A másik kettőnek meghagyta, hogy -távirati hívására tartsák készen magukat. Budapesten a kis Csornay -József bevezettette magát bátyjaival a kaszinóba, amelynek ő nem volt -tagja és megmutattatta magának Árkay Jenőt, aki igen nehezen lett -tagjává a kaszinónak. Árkay Jenő középtermetü, mosolygó és elegáns úr -volt és a kis Csornay József rögtön indult, hogy beszédbe ered vele, -amikor értesült róla, hogy estére kaszinó-bál lesz, és hogy a bálon -Árkay családostul lesz jelen. A beszélgetést erre elhalasztotta estére. - -Az elhalasztott beszélgetés este azután megtörtént. A kis Csornay József -bemutattatta magát Árkaynak és megkérte rá, adna neki egy rövid -audienciát. Az audiencia megadatott. A kis Csornay József az audiencián -egyszerűen, nyiltszívűen és szerényen arra kérte őméltóságát, hozza -helyre azt a hibát, amelyet a bank – a bank – apjával szemben -elkövetett. Jogilag, sőt koncedálja: kereskedelmileg is az elintézés -rendben van. De csak formailag van rendben. - -– Hja, – mondta Árkay Jenő lekötelező mosollyal – az üzletben a formák -döntenek. - -– De nemcsak üzletemberek vagyunk, – vélte udvariasan a kis Csornay – -hanem emberek is, sőt úriemberek is. - -– Igen, – felelte lekötelező mosollyal Árkay – itt igen. Itt úriemberek -vagyunk, kint üzletemberek. - -– No, ha csak itt úriemberek vagyunk!… - -Árkay Jenő meghökkenve nézett rá, de a kis Csornay József udvariasan -elbúcsúzott tőle és őszintén sajnálkozott, hogy a dolgot nem lehetett -elintézni. Ő maga is üzletember és szerette volna a dolgot üzletemberek -módján elintézni, így kénytelen ráhagyni az elintézést a fivéreire, akik -persze semmit sem értenek az üzlethez és úgyszólván nem is mások, csak -éppen úriemberek. Ezzel ajánlotta magát. - -Árkay visszament a bálterembe és visszament a kis Csornay József is. A -legfiatalabb bátyjának, aki várt rá, nemet intett. A legfiatalabb bátyja -– aki közigazgatási gyakornok volt a vármegyén – erre összeráncolta a -homlokát és a maga részéről igent intett. A kis Csornay ennek -következtében azután megállott egy sarokban és nyugodt érdeklődéssel -várta a fejleményeket, a nagy Csornay pedig belefúrta magát a tömegbe. -Lassan és nehezen haladt előre, mert a tömeg igen sűrü volt, de a -haladása mégis biztos és egyirányu volt; mint egy szép frakkos árbóc, -ingott a felé a tájék felé, ahol az Árkay Jenő mosolygó feje volt -látható. Soká tartott, amíg ideért. Amikor azután ideért, akkor az -események gyorsan követték egymást. Amennyire utólag meg lehetett -állapítani, ez történt. - -A frakkos árbóc kikötött annál a kis szigetnél, amelyen Árkay állott és -jól irányított lépéssel rálépett az Árkay Jenő lakkcipőjére. Árkay Jenő -felszisszent, mire az árbóc megkérdezte, mi tetszik. Árkay Jenő erre -felsőbbséges, de kínos mosollyal megmondta a nevét, abban a jól -megalapozott hitben, hogy a bemutatkozás elintézi a kis ügyet. Ehelyett -az történt, hogy az árbóc megmozdult és kijelentette, hogy -csirkefogókkal nem fog kezet, majd amikor Árkay Jenő sápadtan kikérte -magának ezt a hangot, felemelte rettentő medvetenyerét és szeliden arcul -legyintette a sápadt pénzfejedelmet. Az egész ügy villámgyorsan zajlott -le; illendő csendességben; mindössze tíz-húsz ember látta és -húsz-harminc hallotta; és hogy öt perc múlva ujjongó kárörömmel vett -róla tudomást az egész terem, arról a nagy Csornay nem tehetett. Ő a -kaszinó egyik igazgatójától bocsánatot kérvén azért, hogy indulatain -uralkodni nem tudott és néhány barátjának elmagyarázván indulatai okát, -eltávozott a kaszinóból, mindössze azt a jogát tartván fenn, hogy a -szintén távozó bankvezérrel három golyót váltson, és hogy az -eredménytelen golyóváltások után átnyújtsa neki azt a minden parade-ot -átvágó primvágást, amely a specialitása volt. - -Árkay Jenő tehát megkapta ezt a szép primvágást és egy hétig boldog -elégtétellel hurcolta vastag kötéssel ellátott fejét egész Budapesten -át. Egy hét múlva azonban az öröme váratlanul elborult. Este történt, a -pártkörben volt, miniszteri kézszorításokat fogadott, amikor egyszerre -egy alacsony termetü, ideges és finom fejü fiatal urat vett észre, aki -feléje tartott. Ez a fiatal úr a kis Csornay volt, aki bevezettette -magát a klubba a számos marosmegyei képviselő közül az egyikkel, aki – -természetesen – éppen úgy, mint a többi, atyjafia volt. - -A kis Csornay József tehát udvarias mosolygással közeledett a hősies -pénzfejedelem felé és összecsapta előtte a bokáját: - -– Méltóságos uram, – mondta – csak a mély sajnálatomnak akarok -kifejezést adni a felett, hogy a bátyám elragadtatta magát, és hogy az -ügyet egyelőre ilyen módon kellett elintézni. - -A hatalmas pénzember bekötött fejére utalt egy udvarias intéssel és ez -intés jól esett volna a sebesültnek, ha egy kellemetlen szó meg nem -ragadt volna a fülében: - -– Egyelőre? Hogy érti ezt? - -A kis Csornay válasz helyett megszólított egy öreg urat: - -– Andor bátyám, szabad kérnem. - -Odafordult Árkay Jenőhöz: - -– Bocsánat egy percre, méltóságos uram, üzleti ügyem van. - -Az egy perc nagyon hosszu lett. Az öreg úrral hosszasan tárgyalt és a -hosszas tárgyalás alatt Árkaynak elég ideje volt felfedezni a teremben -egy ismeretlen fiatalembert, aki aggasztóan hasonlított ahhoz a frakkos -árbochoz, amellyel neki olyan kellemetlen találkozása volt. Elszoruló -szívvel várta tehát a hosszu tárgyalás végét, és amikor a kis Csornay -József végre felkelt és elbúcsúzott az öreg úrtól, ő hatolt oda hozzá. - -– Szabad kérnem, – mondta szeretetreméltóan. - -A kis Csornay Józsefet karonfogta és karonfogva sétálgatott vele fel és -alá a teremben. - -– És hát hogy is értette azt, hogy egyelőre? - -A kis Csornay nyíltszívűen nézett a szemébe: - -– Úgy, kérem, hogy én szerettem volna a dolgot üzleti módon elintézni. -Nem sikerült. Tehát a bátyáim veszik a kezükbe a dolgot. Ők pedig -úgyszólván semmi egyebek, csak úriemberek; természetes tehát, hogy nincs -meg bennük az üzletember higgadtsága. Most János bátyám próbálkozik -majd… - -Árkay Jenő aggódó tekintetet vetett az egyelőre csendben meghúzódó -szálfára. - -– Talán a kedves bátyja? – kérdezte megilletődve. - -– Igen, – felelte a kis Csornay könnyedén – harmadik aljegyző Maros -vármegyénél. - -Árkay megilletődve és elgondolkozva nézett végig a kétméteres aljegyzőn, -habozott, azután gyorsan határozott. Előbb elmosolyodott és megkérdezte: - -– És sok van még otthon ebből a fajtából? - -– Oh, csak még két szolgabíró, – felelte a kis Csornay könnyedén. - -Árkay Jenő azonban ekkor már bevonta egy sarokba: - -– Tudja mit, beszélgessünk inkább mi arról a dologról. Üzletet -üzletemberekkel szeretek lebonyolítani, nem úriemberekkel. - -Ott a sarokban azután le is bonyolították az egész üzletet. A kis -Csornay előnyös helyzetének tudatában irgalmatlannak és -kérlelhetetlennek mutatkozott, miáltal teljes mértékben kivívta magának -az Árkay Jenő elragadtatott elismerését; mikor a sarokból kijött, hogy a -várakozó szálfának igent intsen, becses összeköttetése volt már a -Földhitelbankkal, másnap vitte haza a családnak a pénzt, ezzel -helyreállította a Csornay Péter hitét az erkölcsi világrendben és ez -időtől fogva ő intézte a Csornay-család anyagi ügyeit, sőt úgyszólván -egész földi sorsát. - - - - -Férjhezadás. - -Krausz Klárika elvégezte a helybeli felsőbb leányiskola négy osztályát -és ekkor rövid ideig úgy érezte, hogy pályát kell választania. A -barátnői sokat beszéltek munkáról és szabadságról; egyikük-másikuk -valóban tovább tanult; egy-két hónapig tehát Klárika is úgynevezett -harcot vívott a szüleivel a végből, hogy küldjék fel őt Budapestre a -gimnáziumba. Édesatyja, Krausz Farkas ecet- és élesztőgyáros azonban oly -haraggal tiltakozott annak még csak a gondolata ellen is, hogy az ő -lánya dolgozzék és ne menjen férjhez, – ami a számára egyet jelentett – -hogy Klárika hamarosan feladta a harcot és megelégedett bizonyos kisebb -eredményekkel: így azzal, hogy zongorát kap, ami eddig vétkes és -nagyzoló pazarlásnak tekintetett, továbbá, hogy ezentul gyakrabban -viszik el a városi színházba, ami eddig elérhetetlen vágy volt a -számára, végül hogy jövő télen két-három hétre felmegy Juli néniékhez -Budapestre. - -Ezek az igéretek be is váltódtak, és Klárika nemsokára megfeledkezett -róla, hogy nemrégiben mindenáron munkát és szabadságot akart. Csendesen -éldegélt a terjedelmes Krausz-házban, meghallgatta délben és este, amint -az édesapja beszámolt az édesanyjának az üzletről, – amely hála Istennek -állandóan pompásan ment – egy kicsit résztvett a háztartás vezetésében, -egy kicsit főzögetett, sokat olvasott, egyszóval készült rá, hogy -férjhez menjen. Ami a zongorát illeti, nemsokára kimaradt a városi -zenedéből, megvette és szépen lejátszotta az új operetteket, sőt a -kottás polcán volt egy Chopin-kötet és két Verdi-opera is, amelyeket -időről-időre szintén levett. Olvasmányai között a legnagyobb helyet -Jókai foglalta el, de szorgalmasan olvasta a napilapok tárca-novelláit -is, és egy-két év mulva – mert anyja határozottan támogatta ezt a -kérését – előfizettek egy irodalmi hetilapra is. Az anyjával néha elment -az irodalmi kör felolvasásaira, de itt nem érezték jól magukat, mert a -felolvasásoknak zsur-jellegük volt, és mert az ő társadalmi állásuk – az -öreg Krausz Farkas igen alacsonyan kezdte – még azon a szűkebb körön -belül is bizonytalan volt kissé, amely felekezeti korlátoktól megszabott -szűkebb kör a számukra egyáltalában szóba jöhetett. Ezért nem jártak -szivesen még az ő nőegyletük mulatságaira sem, és a kellemetlen és -bizonytalan érzés akkor sem mult el, amikor a Klárika egyik bátyja már -ügyvéd és a másik már mérnök volt, és amikor a két házasulandó -fiatalember családi értéküket jelentékenyen emelte. - -A Krausz Klárika élete így folydogált csendesen előre. Igen csinos, igen -kedves és igen derék, csendes és egyszerű lány lett belőle, akinek a -szívéből szinte kicsordult a jóság, aki tele volt azzal a vággyal, hogy -szeressen és hogy szeressék. Az idők folyamán rövid ideig szerelmes volt -a városi szinház bonvivant-jába, de ez a szerelem véget ért, amikor a -bonvivant-t egyszer színpadon kívül meglátta; azután szerelmes volt egy -medikusba, aki távoli rokon volt, de akit szívében szintén elejtett, -mikor híre jött, hogy a medikus Budapesten lumpéletet él, rossz nők -társaságában tölti éjjeleit és költi a pénzt. Ettől kezdve a szerelmei -inkább csak álmodozások voltak már: félévig álmodozott egy -zongoraművészről, aki lejött Budapestről koncertet adni és akit, mint -zeneértő, természetesen meghallgatott; majd egy évig álmodozott egy -híres költőről, aki az irodalmi körben verseket olvasott fel; félév -jutott a főispáni titkárnak, aki mindennap az ablakuk előtt ment el, -félév egy híres tudósnak, akinek csak az arcképét látta egy képes -ujságban, végül ezek az alakok mind összeolvadtak egyetlen ideális -képben és elalvás előtt most már ez a kép jelent meg a Klárika lelki -szeme előtt. - -Az idő változatlan következetességgel folydogált, Krausz Klárika -belelépett huszadik évébe, majd be is töltötte huszadik évét. Az a -csendes, de egyre hevesebbé váló izgalom, amely az időnek események -nélkül való folyását eddig a Krausz-házban kisérte, ekkor heves -válságban tört ki. Nyilvánvalóvá lett, hogy az egész ház katasztrófának -érzi, hogy Klárika eddig még nem ment férjhez, katasztrófának érzi -titokban még a felvilágosult mérnök-fivér és ügyvéd-fivér is. Ha -szemrehányásokat Klárikának éppen nem is tettek azért, hogy eddig -férjhez nem ment, abban a módban, ahogyan siratták, volt némi -szemrehányás; öreg Krausz, aki általában magánkivül volt, mindenesetre -kijelentette, hogy ime ide visz az a finomság, az a híres műveltség, -zene és költészet. - -Klárika megadással hallgatta a vihar zúgását, a család azonban lázas -tevékenységbe fogott. Levél ment mindenekelőtt a mozgékony és kiterjedt -ismeretségű Juli nénihez Budapestre, azután Dávid bácsihoz Marosvárra, -továbbá Szőllősre, Aradra, Nagyváradra, mindenhová, ahol csak rokonok -voltak. Nincs-e arrafelé egy jóravaló fiatalember? – Klárikát ismeritek; -mennyit kap: tudjátok. - -Mennyit kap: ez természetesen azt a pénzösszeget jelentette, amelyet a -jóravaló fiatalember átvesz azon a napon, amelyen Klárikát, a kedves és -szelíd szűzet asszonnyá teszi. A rokonok valóban tudták, hogy mekkora ez -a tekintélyes összeg, és a szétrebbent levelekre, mint a sűrű zápor, úgy -susogtak vissza a levelek. A Krausz-házban reggel és este nagy -tanácskozások folytak, többnyire az ügyvéd-fivér és a mérnök-fivér -bevonásával, de természetesen mindig Klárika kizárásával. Az élesztőgyár -irodájában ott hevertek az asztalon a rokoni levelek és a tanácskozók -mintegy sorra tapogatták a felvonuló jóravaló fiatalembereket. Egy -különös asszentálás volt ez; a sorozó-bizottság nagy gonddal kereste ki -a férjet Klárikának. - -Nagy gonddal kereste ki és hetek teltek el, amíg végre ráakadt. Kiben ez -volt a hiba, kiben az; tucatszámra hullottak át a jóravaló fiatalemberek -a rostán, míg végre egyikük fennakadt. Ez a megmaradó fiatalember ügyvéd -volt Marosvárott; kezdő, de igen szorgalmas; nem hírneves, de maga is -igen tehetős, vallásos ortodox családból való, nem lángelme, mint az -ügyvédfivér mondta, de rendes, takarékos, – egy kissé talán tulságosan -is takarékos – olyan, aki együtt tartja a vagyont és jó férj lesz. Ez a -fiatalember, névszerint Gabler Ede, szemeltetett ki arra, hogy a Klárika -férje legyen. - -Az előzetes lépések ekkor már megtörténtek volt. Dávid bácsi már szólt -is egy szót Gabler Lipótnak, az Ede apjának, aki viszont a fiával -beszélt, elannyira, hogy már csak egy egyszerű levélváltásra volt -szükség és nem csupán az elvi megállapodás jött létre, hanem -megállapodás történt – így mondta az ügyvéd-fivér – a modus -procedendi-re nézve is. A megállapodás ez volt: Gabler Ede dr. ne jöjjön -át ide hozzánk, mert ez olyan pletykás hely és itt rögtön tele van egy -vendég hírével az egész város; sokkal egyszerűbb lesz, ha mi megyünk át -Marosvárra, látogatóba Dávid bácsiékhoz, úgy se láttuk már egymást -ides-tova hat éve, a Hermin esküvője óta, odaát azután feltünés nélkül -meg lehet csinálni, hogy a fiatalok találkozzanak. - -Így is történt. Egy szép tavaszi napon felkerekedett az anya, az -ügyvéd-fivér és Klárika; vonatra ültek és átmentek Marosvárra. Öreg -Krausz felindultan búcsúzott el tőlük és speciálisan Klárikát olyan -meghatottan csókolta homlokon, mintha máris menyasszony volna. Az anya -is izgatott volt, sőt emelkedett hangulatban volt az ügyvéd-fivér is. -Maga az eset hősnője, a szelíd és kedves Klárika nyugodt volt, hallgatag -volt és enyhén álmodozott. Az utazásról és az utazás céljáról csak -előtte való nap értesült, de hetek óta tudta, hogy a lázas tevékenység, -amelynek a nyomait látta, az ő érdekében folyik, és nem lehet mondani, -hogy a dolog kellemetlenül érintette volna. Ellenkezőleg: bizonyos -kellemes nyugtalanságot szerzett neki ez az ő személye érdekében folyó -heves tevékenység, és most, amikor végre vonatban ültek, hogy nevezetes -események színtere felé haladjanak, kellemesen és langyul álmodozva -nézte a zöld mezőket, amelyek mellettük elsiklottak. - -Négy óra mulva megérkeztek Marosvárra, ahol Dávid bácsiék már az -állomáson várták őket. Nagy csókolózás volt, azután bevonultak a -városba, amelyet Klárika hat év óta nem látott és amely határozottan -tetszett neki. Dél volt, az utcán sokan jártak, a Fő-utca korzója nagyon -népes volt, Klárika és a mamája egy féltucat pompás tavaszi kosztümöt -diagnosztizált a korzón. A város határozottan kellemesnek mutatkozott. - -Hazaérve ebédhez ültek és ebédnél Klárika is értesült róla, hogy ebben a -kellemes városban nem pazarolják az időt: délután van a nőegylet -majálisa, erre a majálisra ők is elmennek. És a majálison természetesen -különböző ismeretségeket fognak kötni. - -Az idő kellemes beszélgetés közben gyorsan mulott és alig keltek fel az -asztaltól, már itt volt az ideje az átöltözködésnek. Az anyja valami -báliruhafélét akart Klárikára feladni, de Klárika a jóízlés nevében -kivívta, hogy legelegánsabb ruháját, egy igen egyszerű, de neki kitünően -álló lingerie-ruhát vehessen fel. A lingerie-ruha valóban pompásan -állott neki; Klárika karcsú, finom és üde volt, kipirult arcú, várakozó -szemű édes szűzlány. - -Pontosan félhatkor ott voltak a majális színhelyén, a városi közkertben. -Itt egy tisztáson már folyt a tánc; egy másik tisztáson, a vendéglő -előtt terített asztalok állottak. Klárikáék – az anya, az ügyvéd-fivér -és a rokonság – ide telepedtek le egy asztal mellé, uzsonnát rendeltek -és nézték az egyre növekedő forgalmat és az egyre jobban dagadó táncot. -Klári káék tartózkodva szemlélődtek, a marosvári rokonok jobbra-balra -köszöntek. Klárikának lassan már amugy is kezdett a torkába feldobogni a -szíve, amikor a beszédes Dávid bácsinak egy hangos szavára ez az igen -erősen igénybe vett szív egyszerre csak olyat dobbant, mintha ki akarna -ugrani a helyéről. A beszédes Dávid bácsi ugyanis, aki eddig éppen a -hangosságával mindent megtett, hogy az ismerősöket távol tartsa az -asztaluktól, egyszerre így kiáltott fel: - -– Jó estét, doktor úr… - -Majd villámgyors egymásutánban a következő nem nagyon helyénvaló, de -igen hathatós kedvességeket mondta: - -– Hol jár erre, ahol a madár se jár? Nem ülne le hozzánk egy kicsit? -Ugyan üljön le, ne vigye el az álmunkat. - -A doktor úr közeledett, bemutatások következtek, a doktor úr leült, és -Klárika, akinek a szíve az előbb akkorát dobbant, mintha ki akarna -ugrani, most egyszerre úgy érezte, mintha a szíve meg akarna állni. A -doktor urat melléje ültették, ő lesütötte a szemét és az az érzése volt, -hogy mialatt a többiek tüntető tapintattal beszélgetnek, neki cseppekben -folyik ki a szívéből a vér. - -Mert az, ami történt, rettenetes volt: valaki kilépett a messzeség és az -ismeretlenség homályából; egy ismeretlen doktor úrból ismerős doktor úr -lett; és míg az ismeretlen elviselhető, sőt kellemes volt, addig az -ismerős türhetetlennek és kétségbeejtőnek bizonyult. A doktor úr leült -Klárika mellé. És a szakálla ritkás barna volt. Az orra lapos. A szeme -veres. A foga rossz. Alakja hosszú és görbe. A szája rút. És a hangja az -orrán keresztül érkezett meg. Amit mondott, az nem volt kellemesebb a -hangjánál. Előbb a többiekkel beszélgetett. Dávid bácsi ugyanis mondta -neki, hogy kedves tőle, hogy ide jött. Erre ő felelte, hogy szívesen -jött ide. Ide szívesen jött. Mert ő megválogatja, hová megy. - -– Magamfajtáju embernek vigyáznia kell rá, hová ül. Mindjárt van egy-két -mama, aki rossz néven veszi, hogy nem hozzájuk ültem. - -Önérzete, az nyilvánvalóan volt neki. De kedves is tudott lenni. -Nemsokára azután ugyanis Klárikához fordult: - -– Nagysád, – mondta neki – bájos egyéniségét, remélem, hosszabb ideig -üdvözöljük most itt. - -Ekkor Klárika nem birta tovább. Első aléltságából lassan magához tért; -és amint magához tért, olyan keserűség és olyan düh fogta el, amilyent -eddig nem is ismert. Ezekben a percekben fájóan érzett reálitás lett -számára a házasság, amely eddig bizonytalan és ködös álom volt. Most -egyszerre érezte, mit jelent az, hogy valaki együtt él egy férfivel; egy -lakásban lakik vele és egy szobában alszik vele. És az a gondolat, hogy -neki _ezzel_ kell együtt laknia, hogy őt ezzel akarják összecsukni egy -életre, hogy ide hozták és felkinálták _ennek_ itt, ez a gondolat úgy -fellázította a vére minden cseppjét, a gyomrát és az epéjét, hogy egész -szelídsége és kedvessége haragra és elszántságra változott. Érezte, hogy -valami hallatlan dolgot fog csinálni. Dühtől remegve oda is fordult a -válaszra váró doktor úrhoz, két nagy lélegzetet vett, és azután a -kegyetlen válasz helyett, amelyet adni akart, visszafojthatatlan, -fájdalmas, elveszett zokogásba tört ki. - -Az asztalnál kínos ijedelem támadt erre a váratlan zokogásra. A doktor -úr konsternálva volt és már kezdte elhatározni, hogy fel fog háborodni, -a többiek pedig mindent megtettek, hogy Klárikát lecsillapítsák és -különösen a zokogását elhallgattassák. A fáradozás teljesen hiábavaló -volt. Klárika, visszatarthatatlanul, az egész testével, hangosan -zokogott és minthogy a szomszéd asztaloktól kezdtek oda fordulni, az -ügyvéd-fivér gyorsan beszerzett információ után felkelt, karon fogta -Klárikát, maga után intette az anyát, és a kis csapatot bevezényelte a -vendéglőnek erre a célra kinyittatott különszobájába. - -A különszobában azután intim, de heves harc zajlott le egyrészről -Klárika, másrészről anyja és fivére között. Anya és fivér kértek és -könyörögtek, igértek és fenyegetőztek, kapacitáltak és toporzékoltak, de -mindez semmit se használt. Klárika magánkívül, újra meg újra és minden -csitítás ellenére feltörő zokogással, testét és lelkét újra meg újra -elöntő undorral kiáltotta: - -– Utálom! Utálom! - -És hogy sohase akarja többé látni. És a közelébe ne jöjjön. És igenis, -ez az utálat megmarad, nem fog csökkenni, inkább nő. És ő ezt az embert -nem szokja meg, ellenkezőleg egyre jobban utálja majd. És ő nem bánja, -hogy szolíd és takarékos és akármicsoda; és ha őt agyonverik, azt se -bánja; és ha kinozzák, akár rögtön megy ki és beleugrik a Marosba. - -Klárikára nem lehetett ráismerni, és a bátyja nemsokára fel is adta a -küzdelmet. Klárikát otthagyta az anyja gondozására, ő pedig elbúsultan -indult vissza Dávid bácsiékhoz, hogy a kellemetlen fordulatról -informálja őket és a doktor úrnak hazudjék valamit. Útközben egy volt -iskolatársa feltartotta; kelletlenül beszélgetett vele egy ideig; azután -otthagyta. Mikor Dávid bácsiékhoz megérkezett, a hazugságra már nem volt -szükség; a doktor úr időközben elhatározta volt, hogy felháborodik és -valóban távozott is egy másik lányos asztalhoz. Így el lehetett mondani -a teljes igazságot és zavartalanul lehetett boszankodni és elbúsúlni az -ostoba lány miatt. - -A társaság tehát búnak adta a fejét és szomorúan mélázott az élet -alattomos cselszövényein, amikor Dávid bácsi búsan, odavetően -megkérdezte az ügyvéd-fivért: - -– Láttam, Schwartz Árpáddal beszéltél, mit mondott? - -– Ah, – felelte boszúsan az ügyvéd-fivér – azt kérdezte, ki az a szép -lány, akivel itt ültem. Klári nagyon tetszik neki. - -Dávid bácsi erre egyszerre felélénkült. - -– Te, – mondta megrendülve – tudod te, hogy ez a Schwartz Árpád nagyon -jóravaló fiatalember? - -– Koldus – felelte az ügyvéd-fivér megvetően. – Emlékszem rá az -iskolából. - -– Nagyon tévedsz, – felelte Dávid bácsi. – Az apja nagyon megszedte -magát és ő most kétezerholdas bérleten gazdálkodik. - -A társaság erre felpezsdült, gyors tárgyalás indult meg és a dolog vége -az lett, hogy mire Klárika vörösre kisirt szemmel visszajött, akkorra -Schwartz Árpád ott ült már az asztalnál. Klárika, akinek visszajövetelük -percéig harcolnia kellett az anyjával, nagyon megörült, amikor a doktor -úr helyett őt találta itt. Schwartz Árpád gazdászkülsejű, kis -hetykekalapos nagy darab legény volt, lesült arcú, hízásnak induló, -barna kutyaszemű és nagy bajuszú. Klárika nagyon tetszett neki, amit -hamarosan meg is mondott. Hallgatott ugyanis egy ideig, azután őszinte -elismeréssel így szólt Klárikához: - -– Az áldóját, de szép lány maga. - -Majd: - -– Volnék magáért két hétig juhászkutya. - -Végül: - -– Tudja, ilyen asszony kéne nekem a tanyára. - -Klárika csodálkozva, megdöbbenve, majd nevetve fogadta ezeket a -nyilatkozatokat; nem érezte magát olyan rosszul, mint a doktor úr -mellett, de azt sem lehet mondani, hogy jól érezte volna magát. Ha arra -gondolt, hogy ezzel a hetykekalapos, hangos, kövér fiúval kellene együtt -laknia, nem érzett undort és nem érzett örömet, némi fáradságot és nagy -csodálkozást érzett. Ezzel? Egy szobában? Egy életen át? Furcsa. - -Árpád később inni akart, de a család ekkor felkerekedett és hazafelé -indult. Árpád hazakisérte őket, de Klárika mellől útközben elvonta őt -Dávid bácsi, aki behatóan tárgyalt vele. A tárgyalásnál Árpád is -legénynek bizonyult a talpán; a részleteket elismételtette, a számokat -háromszor is elmondatta, a fizetés feltételeire nézve pedáns kikötéseket -tett. De a dolog így is rendben volt, és Dávid bácsi Árpádot előre -bocsátván Klárikához, már most az anyát és a fivért vonta hátra és őket -informálta igen behatóan. - -Az információ tudomásul vevődött; és miután Árpád elbúcsúzott és -másnapra meghivatott és a család végre ismét a lakásban volt, a bátyja -foghegyről és kissé szemrehányóan így szólt Klárikához: - -– Hát ehhez elmennél? - -Klárika gondolkozott egy kicsit, azután bágyadtan így felelt: - -– El. - -El is ment hozzá, és le is élt vele egy egész életet. - - - - -Velencei kaland. - -Mikor a fiatal szász herceg – a szász választófejedelem fia, a későbbi -lengyel király, háromszáz asszony erős szeretője – Velencébe érkezett, a -velencei köztársaság szenátusa megengedte Velence asszonyainak, hogy -amíg a fejedelmi vendég a város falai között marad, színes ruhákat és -gyémántékszereket hordjanak. A szász herceg ekkorra elfelejtette már azt -a fájdalmat, amelyet spanyolországi kalandja okozott neki és mohón és -mámorosan vetette magát Velencének, tenger királynőjének kitárt karjai -közé. Már első éjszakáján puha és illatos velencei karok között aludt el -és velencei karok közül szabadította ki magát, amikor hetek mulva egy -hűvös hajnalon örökre elhagyta Velencét. - -A három nobile, akik a szenátus rendeletéből Velencében kalauzolták, -előbb a nagy csatorna mentén álló palotákat mutatták meg neki, azután -sorra felkeresték vele a város minden rejtett pompáját: eldugott -palotákat, amelyek hallgatva nézték magukat egy-egy melléklaguna csendes -vizében. - -– Egy bukott hadvezér palotája – szólt a második napon egyik kisérője. - -A herceg kérdezősködött és kisérői elmondták neki, hogy a palotában egy -kilencven éves aggastyán lakik, aki negyven éve nem mozdult ki a -házából: fogva tartja a szégyen, hogy évtizedekkel ezelőtt elveszítette -a köztársaság egy háboruját. - -– A halálfejű grófné palotája – szólt azután a másik nobile. - -A herceg ismét kérdezősködött és kisérői ekkor elmondták neki, hogy a -palotában egy nő lakik, huszonhat-huszonnyolc éves lehet; Velence -legnagyobb családjának utolsó ivadéka. De látni sohasem látta még senki, -mert a grófnőnek halálfeje van. - -– Hogyan? – kérdezte megütődve a herceg. - -– A feje – magyarázta a nobile – olyan, mint egy temetői koponya. Hús és -bőr van rajta, de a teremtő akaratából a feje még sem nyújt a szemnek és -a szívnek kellemes látványt, hanem elriasztó, mint a halál lárvája. A -nép tudja a történetét is ennek a csodának. Volt a szerencsétlen -teremtésnek egy őse, aki… - -A herceg azonban nem volt kíváncsi erre a történetre, borzongva fordult -el a néma palotától és a gondola új utcába siklott velük. - -– Ez a Trompertia háza… - -A herceg ekkor már nem kérdezősködött. Trompertia nevét ismerte; -kiváncsian és jókedvűen nézett fel a széles ablakokra és boldogan -nevette el magát, amikor az egyik ablak mögött meglátta a Trompertia -selyemruhás alakját és szőkefürtös fejét. Kivánságára a társaság -elhatározta, hogy az estét Trompertiánál, a nagy kurtizánnál töltik. - -A herceg mámoros volt Velencétől és Velence szerelmes volt a hercegbe. A -herceg szórta a pénzt és a velencei asszonyok szórták neki a csókjaikat; -és egy napon egy gondolás alázatos hajlongással, de bizalmas mosollyal -ismét egy asszonykéz írta levelet adott át a hercegnek. A herceg -elolvasta a levelet és nevetve kérdezte: - -– Ki küldi? - -– Kegyelmes herceg, – felelte a gondolás – a Madonna szívére esküszöm, -hogy most én sem tudom. Egy öreg asszony adta át: sohasem láttam eddig. - -– Választ hová kell vinned? - -– Sehová. Nem is várnak választ. „A herceget várjuk“ – mondta az öreg -asszony. - -A herceg gondolkozott egy másodpercig, azután megrántotta a vállát és -nevetve mondta: - -– Jó. Ott leszek. - -A gondola éjjel féltizenkettőkor elvitte arra a helyre, amelyet a levél -megjelölt. Amikor partra szállt, egy alacsony nő – öreg asszonynak -látszott, a főkötőjétől nem lehetett az arcát látni – megfogta a herceg -kezét és szótlanul menni kezdett. Sikátorokon, házakon, kapuk alatt -mentek át, egy hídra kapaszkodtak fel és alattuk felcsillant a laguna -sötét vize, a herceg már türelmetlenkedni kezdett, amikor az öreg -asszony halkan megszólalt: - -– Mindjárt ott vagyunk. - -Ott voltak. Alacsony ajtón át márványlépcsőjű csarnokba jutottak; a -márványlépcsőn ragyogó pompájú terembe. A terem csilláraiban minden -gyertya égett, mintha a palotát ünnepre világították volna ki; a terem -tele volt fényességgel és ebben a fényességben hallgatag pompával álltak -a drága brokáttal bevont, faragott nagy karosszékek. A herceg dobogó -szívvel nézett körül és az öreg asszony pihenéssel kinálta meg. De a -herceg nem akart pihenni. Az öreg asszony ekkor étellel vagy itallal -kinálta meg. De a herceg sem enni, sem inni nem akart. Az öreg asszony -ekkor átvezette egy szobasoron, amely végig ragyogóan világos volt, -azután megállott egy magas, fehér ajtó előtt. - -– Ide – mondta halkan – a hercegnek magának kell belépnie. - -A herceg boldogan, elszántan, dobogó szívvel nyitott be az ajtón. Az -ajtó rögtön bezárult mögötte és ő egy másodpercre szinte megingott a -lábán, mert sűrű, mély sötétségben volt és mert sem előre, sem hátra nem -mert lépni. A kardja után nyult, de megmozduló kezét elfogta egy puha és -kicsi kéz. - -– Itt egy szék, – szólt egy halk hang, – üljön le. - -A herceg átengedte magát a puha és kicsi kéz kalauzolásának és boldogan, -gyöngéden szorította rettentő erejü markába ezt a forró és reszkető -kezet. A kéz szép; a reszkető hang, amelyet hallott, édes; a ruhák, -amelyek itt mellette suhognak, drágák és az illat, amely belőlük árad, -mámorító. - -A herceg leült; a kis kéz vissza akart húzódni, de ő nem engedte; a -láthatatlan asszony rövid, remegő erőlködés után tehát megadta magát -ennek a fogságnak, ott maradt állva előtte, és halk, de zengő hangja -ismét megszólalt: - -– Herceg, – mondta – ne ítéljen meg azért, amit tettem… - -A herceg elmosolyodott a sötétségben. - -– Mind így kezdik, – gondolta. - -Megnyugtatta a láthatatlan asszonyt, hogy nem ítéli meg és a dereka után -nyúlt. A karcsú derék azonban kisiklott a kezéből és a remegő hang ismét -megszólalt: - -– A boldogságos Szűz látja a lelkemet, hogy olthatatlan és -ellenállhatatlan szerelemből tettem. Ha rákerül a sor, meg akarok és meg -fogok bűnhődni érte; vezekelni fogok egy életen át; de most… - -– Igen – szólt türelmetlenül a herceg. - -A láthatatlan asszony még védekezett. - -– Csak akkor, hercegem, – mondta reszketve – ha megigéri, lovagi szavára -megfogadja, hogy mindenben engedelmeskedik nekem és hogy sohasem akar -látni. - -A herceg mindent megigért, forró vággyal ölelte meg a láthatatlan -asszony karcsú derekát és mámorosan kereste meg az ajkát. A karcsú -asszony elbágyadva adta át magát a csókjainak; de később védekezett még -és a herceg álmélkodva és boldogan mondta magában, hogy lány volt az, -aki neki ajándékozta magát. - -– Szeretsz? – kérdezte a herceg. - -– Halálosan. - -– Mióta? - -– Mióta itt vagy. Láttalak már az első napon; láttalak a doge esti -ünnepén; láttalak a Santa Maria Formosában, ahol sokáig nézted – -hitetlen! – a Barbara képét; – mióta itt vagy, körülötted vagyok. - -– Kit szerettél előttem? - -– Soha senkit. - -– Kit szeretsz, ha elmegyek? - -– Soha senkit. Ha elmégy, vége az én életemnek. - -– Zárdába kell menned? - -– Ha elmégy, akkor vége az én életemnek. - -Hajnalodott és a láthatatlan nő búcsúzott a hercegtől. - -– Mikor látlak? – kérdezte a herceg. - -– Soha. - -– Mikor jöhetek? - -– Amikor akarja, herceg. - -– Holnap. - -– Holnap. - -A gondolás másnap ismét eljött a hercegért; az öreg asszony elvezette a -palotába, de más úton vezette, mint előtte való éjjel. A palota ismét -fényben úszott, a találkozás szobája ismét sötét volt és az éjszaka -mámoros. - -– Látni akarlak – mondta búcsúzáskor a herceg. - -– Nem lehet. - -A herceg könyörgött és a hangja végül egy lázas, türelmetlen és síró -gyermeké volt. A láthatatlan asszony ekkor térdre esett előtte, -átkulcsolta a lábát és zokogva mondta: - -– Egyetlen, első és utolsó szerelmem, életem egyetlen és úgyis eltünő -boldogsága: ne kívánd. Itt a nyakam, fojts meg, ha akarod; itt a kardod, -szúrd át vele a szívemet; boldog vagyok, ha a kezedtől halok meg, – de -ezt ne kivánd. - -A herceg meghatva hajolt le hozzá, felemelte és megcsókolta puha, -illatos és gömbölyű nyakát, amelyet megfojtásra kinált neki. A napok -azután gyorsan teltek és az éjszakát a herceg a láthatatlan nőnél -töltötte. Soha ilyen mámoros szerelmen sem azelőtt, sem azután meg nem -mámorosodott, soha ilyen őrjöngő, boldog és édes csókokat sem azelőtt, -sem gazdag életében azután nem kapott. A kíváncsiság boszantotta és -gyötörte néha, de velencei barátainál óvatosan kérdezősködhetett csak, -mert a kérdezősködés tiltva volt és ő félt tőle, hogy elveszti ezt a -páratlan és csodálatos szerelmet. A láthatatlan asszonynak egy-egy -szavából, egy-egy célzásából azt következtette, hogy azok közül a nők -közül való, akikkel nappal mosolyogva, vidáman és néha közömbösen -beszélget; feszült figyelemmel nézegette néha sorban ezeket a nőket s -egyszer felvillant a lelkében az a reménység, hogy láthatatlan szeretője -az a szép és szellemes Mocenigo grófné talán, aki öt erkölcsösen és -büszkén elutasította. Nyiltan elutasította talán és titokban… - -A napok azonban multak és a hercegnek indulnia kellett. A rajnai -hadjárat volt kezdődőben és a herceget hívták hazafelé. Az ismeretlen -asszony fájdalmasan zokogott erre a hírre, de az ellentállását nem adta -fel, úgy hogy a herceg Vitzthum grófnak keserűen és dühösen panaszkodott -e miatt a konokság miatt. Fiatal barátja és apródja, mint rendesen, most -is szolgált neki jó tanáccsal és a herceg megállapodott vele, hogy most, -amikor úgyis örökre elhagyják Velencét, búcsúzóul elrabolják ismeretlen -szeretőjének a titkát, amely az ő kezükben nem árthat senkinek és -amelyet nevetséges dolog előlük őrizni. - -Az utolsó éjszakán tehát így szólt szeretőjéhez a herceg: - -– Holnap indulok. De ha még holnap éjjel velem akarsz lenni, -találkozzunk valahol a szárazföldön. Akkor innen délután elmegyek, de -csak holnapután reggel indulok Padua felé. - -Ismeretlen szeretője nyugtalanul sóhajtozott a herceg karjai között, -azután megszólalt: - -– Van ott egy kis nyárilakom. Eljösz oda? - -– El. - -A herceg másnap délután elutazott Velencéből és egész Velence sajnálta, -hogy a kedves, szép és bőkezű herceg elhagyja őket. A herceg azonban -áthajózott a szárazföldre, ahol várt rá a kisérete. A kiséret -elhelyezkedett egy fogadóban és a herceg türelmetlenül várta az -éjszakát. Az éjszaka végre eljött és vele az öreg asszony, aki a -herceget kalauzolni szokta. Eljött és elvezette a herceget egy alacsony -házhoz, amely nagy kert közepében állott; a házban egy kivilágított -szobába és onnan egy sötét szoba becsukott ajtaja elé. - -A herceg belépett az új szobába és soha láthatatlan szeretőjének a -csókjai olyan féktelenek és olyan fájdalmasan forrók még egyszer sem -voltak, mint ezen az éjszakán; soha láthatatlan szeretőjének kemény, -lányos és mégis asszonyos melle olyan illatos, soha lágy karjának a -szorítása olyan őrjöngő, soha a szerelmes fuldoklása, a meleg hangja -olyan zokogó nem volt, mint ezen az éjszakán. - -– Hadd lássam az arcodat – könyörgött a herceg. - -– Nem, – sóhajtotta egy fájdalmas szívből kifakadó sóhajtással -láthatatlan szeretője – nem… _ezt_ vidd el magaddal… - -A csókját kínálta és a szeméből forró könnyek peregtek. - -– Ezt vidd el magaddal; és az életemet vidd el, mert ha elmentél, vége -az én életemnek… - -A herceg mély megindulást érzett és már azon gondolkozott, ne adjon-e -jelt Vitzthumnak, ne keljen-e fel és ne mondja-e meg neki, hogy nem kell -a tervet végrehajtani. De szégyelte volna magát Vitzthum előtt; és mire -eszébe jutott, hogy egyszerűen hazudhat neki valamit; akármit, -akármilyen nevet, már későn volt. Kint lábdobogás hallatszott, -ökölcsapások döngtek egy bezárt ajtón, recsegve dőlt be a beroppantott -ajtó, egy izgalmat játszó hang kiáltotta: „mit tettetek a herceggel, -hová tettétek?“ – egy rémülten sikoltozó öreg asszonyt lódítottak félre -erős férfiöklök és a felrántott ajtóban ott állott Vitzthum magasra -emelt fáklyával a kezében. - -A fáklya lobogó vörös fénye beltöltötte a szobát és a herceg elsápadva -és rémült irtózattal eresztette el szeretője meztelen karját, amelyet -hatalmas kezével fogva tartott. Eleresztette; a lába reszketett a -rémülettől és a homlokán az iszonyat verítéke ütődött ki. Az asszony, -akinek a karját eleresztette, a halálfejű grófné volt. - -A Vitzthum magasra tartott kezében is reszketett a fáklya és a herceg -rémületét féktelen düh váltotta fel. A haragtól elvakulva kapta fel a -kardját, de a térdelő asszony megelőzte. Ájuló, gyötrődő, fájdalmas -szemében egy villanás villant fel, villámgyors mozdulattal a tőre után -nyúlt, amely ott hevert egy kis asztalon és biztos mozdulattal -markolatig beledöfte a szívébe. - -A szívéből kibuggyant a vér és karcsú teste vergődve hullott le a -földre. A herceg ijedten állott kivont kardjával a kezében; haragja és -iszonyata küzdött a részvétével; végre föléje akart hajolni, de a -haldokló asszony elfordította tőle az arcát. - -A herceg megrendülten indult ki a szobából; magával ragadta Vitzthumot -és kiparancsolta az embereit a házból. Kint hajnalodott már; a herceg -gyorsan lóra ült és dideregve és szótlanul lovagolt Padua felé. - - - - -Zsalud Sámuel. - -A vicinális vonat megállott és Zsalud Sámuel szíve megdobbant a -büszkeségtől. Egy második osztályu fülke ajtajában elegáns fiatal -kisasszony jelent meg és ez a karcsu és finom úri leány az ő leánya -volt: Zsalud Irénke, az angol kisasszonyok felsőbb lányiskolájának -végzett növendéke, Egerből a szülői házba visszatérő úri hajadon, művelt -és vagyonos eladó lány. Zsalud Sámuel lesegítette a lányát a magas -lépcsőről, tartózkodóan megölelte, azután kísérte kifelé. Az állomás -épülete előtt ott állott a kocsi; még nem hintó, mert ez még nem illette -meg Zsalud Sámuelt, – hintón talán csak a lánya járhat majd a -kúnszállási érzékenység sérelme nélkül – tehát nem hintó még, hanem -azért már úri, könnyü, sárga kocsi, két lóval, kalapot billentő -kocsissal a bakon. Zsaludék felültek, a kocsi elindult. Apa és lánya -beszélgetett. - -Zsalud Sámuel fekete kabátban volt. Ünnepi, fekete ruháját vette fel -mindig, ha valahol dolga után járt és az állomáshoz való kirándulás -különösen kötelezőnek tüntette fel a fekete ruhát. Zsalud Irénke könnyü, -nyári batisztruhát hordott, egy kicsit túlságosan dús díszítéssel. - -– Kedves lányom, – mondta Zsalud Sámuel a jegenyesor elején – hazatérsz -a szülői házba. - -– Igen, apa. Milyen nagyszerü. - -Ez a könnyed hang nem volt kedvére Zsalud Sámuelnek; a fekete ruhában -kiegyenesedett a kocsin, elhallgatott és méltóságossá vált. Erre a lánya -is hallgatott. Zsalud Sámuel azonban túlságosan tele volt büszkeséggel -és túlságosan sok szeretettel foglalkozott egy gondolattal, semhogy -sokáig hallgatni tudott volna. A jegenyesor végén megszólalt tehát: - -– Ha életedet oda akarod fűzni egy szeretett férfi életéhez, -válogathatsz a társadalom legjobb elemeiben. - -Ez a közlés már érdekelte Zsalud Irénkét, aki felelevenedve kezdett -kérdezősködni azután, Csányi Tóni itthon van-e már és a Koltai-fiút nem -helyezte-e át a főispán. Zsalud Sámuel nagy elégedettséggel látta, hogy -lányának érdeklődése a társadalom legjobb elemeit keresi fel és örömmel -válaszolt minden kérdésre. A lelkes kérdezés azonban lassanként akadozni -kezdett és valami közelgő veszedelem érzésétől elsötétedtek a derült -válaszok is. Apa és lánya körül ott libegett és végül leszállt, -lecsapott egy kikerülhetetlen, elháríthatatlan és kényelmetlen kérdés. -Hosszabb hallgatás előzte meg és a kocsi bekanyarodott az utcába, már -szinte ott volt a ház előtt, mikor Irénke suttogva, gyorsan, -szégyenkezve kimondta: - -– A műhely megvan még? - -Zsalud Sámuel a fekete ruhában olyan méltóságosra fújta fel magát, amint -csak tudta, és fenséges volt a hangja, amikor válaszolt: - -– Megvan. Mert jegyezd meg, lányom, az ipar a nemzeti vagyonosodás -fondámentuma. - -Irénke felhúzta az orrát, de a nézeteltérések tisztázására már nem -került a sor, mert a kocsi megérkezett és behajtott az udvarra. Az -udvart kis kerítés választotta két részre; az egyik rész egy széles -gangu, úri ház kertes tiszta udvara volt, a másik rész a műhelyhez -tartozott. A műhely előtt ott állott egy kopott eperfa; az eperfa alatt -asztal, az asztal mellett négy legény, négy inas. Dél volt. Ebédeltek. - -Irénke egy kelletlen pillantást vetett rájuk és alig biccentett a -fejével, amikor köszöntek neki. Zsalud Sámuel egyáltalában nem fogadta a -köszönésüket. Irénkével bement a házba, bent rögtön leült a terített -asztalhoz és komoran várta Irénkét, aki gyorsan tett-vett, rakosgatott -és rendezgetett még a lakásban. Zsalud Sámuelt komor és nehéz gondolatok -gyötörték. - -– Az ipar a nemzeti vagyonosodás fondámentuma. - -Zsalud Sámuel kora ifjúságában megtanulta és azóta sok százszor elmondta -már ezt az igazságot; az iparos kör elnöki székében, -magánbeszélgetésekben, sőt néhányszor az úri kaszinóban is, ahová két -évvel ezelőtt felvették. Elmondta minden lehetséges alkalommal, – fekete -ruhában, dülledt méltósággal – de a helyzet az volt, hogy a nagy -igazságot, az egész _fondámentumot_ lelkében már régen elárulta. Zsalud -Sámuelnek volt egy féltve őrzött titka: szégyelte a mesterségét, útálta -az egész cipészi ipart; nagy lelki tusákat vívott, ne adja-e fel egészen -a mesterséget és ket évvel ezelőtt, mikor az úri kaszinóba felvették, -meg is ígérte Irénkének, hogy nemsokára bezárja a műhelyt. Kiderült -azonban, hogy az úri kaszinóban éppen azért bántak jól vele, mert az -iparosok vezérét látták benne, kiderült, hogy az iparos kör elnöki -székét ott kellene hagynia, ha a műhelyt becsukná és Zsalud Sámuel így -vérző szívvel volt kénytelen ragaszkodni hozzá, hogy –. - -– Jegyezd meg, lányom, még egyszer: az ipar a nemzeti vagyonosodás -fondámentuma. - -Az asztalhoz ülő Irénkét rideg és fenséges kitanítás fogadta. Irénkének -tudomásul kellett vennie, hogy apja egész vagyonának, – háznak, -tanyának, szőlőnek – szintén az ipar volt a fondámentuma; meg kellett -fogadnia, hogy nem nézi le a tisztes ipart; meg kellett fogadnia, hogy -elmegy az iparoskör majálisára; meg kellett fogadnia, hogy büszke lesz, -ha egy kérges tenyeret megszoríthat… - -– … mert az ipar a nemzeti vagyonosodás fondámentuma. - -Irénke szinte sírt az ebéd végén és bizonyosan sírt volna, ha Zsalud -Sámuel abba nem hagyja előadását, hogy elinduljon tépett lélekkel az úri -kaszinóba. Zsalud Sámuel vitte tragikus ellentmondásokkal teli, tépett -lelkét az úri kaszinó felé, Irénke pedig felszabadultan kutatta át a -házat és az udvart és eljutott egészen a műhelyig, ahol Bordás Bálint -első legény egy csokor virágot nyújtott át neki. Irénke erre két köszönő -szó után méltatlankodva visszavonult. - -A kúnszállási nyári szezón igen mozgalmas volt. Előbb jött az iparoskör -mulatsága, hol is Irénkének alkalma volt megmutatni, hogy nem veti meg a -kérges tenyereket; a mulatság elején nagy harcot vívott magával, mert a -szóban lévő kérges tenyereket igen lenézte, amikor azonban minden -ünneplés neki jutott ki, akkor elfelejtkezett érzelmeiről és mámorosan -táncolt. Ez volt az első mulatság. Jött azután a tűzoltó-majális, azután -a kaszinó tavaszi mulatsága, ezekre több kedvvel készült Irénke, mint az -iparoskör mulatságára, de egyiken sem érezte olyan jól magát, mint éppen -az iparoskörben. A társadalom legjobb elemei ugyanis itt kissé -tartózkodóknak mutatkoztak; itt másoknak jutott ki az általános -ünneplés; Csányi Tóni és a Koltai-fiu megelégedett egy-egy udvarias -fordulóval; Irénke már a tűzoltó-majálison is űlt volna, ha az -iparosifjúság nincs jelen, a kaszinóbálon pedig valóban ült is. Ült -árván, anyátlanul és elhagyottan és Zsalud Sámuel – hosszu fekete -kabátban – vérbe boruló szemmel és tehetetlenül nézte a terem túlsó -végéről. Irénke a tűzoltó-majálison kelletlenül és szenvedve táncolt az -iparosifjakkal; ide azonban fájó szívvel kívánta az iparosifjakat. -Ugyanígy Zsalud Sámuel is, aki a terem végében – hol fekete ruhájában -szenvedett – a következő beszélgetést hallgatta végig: - -– No, táncolj vele… Csak egyet. - -– Melyikkel? - -– Azzal ott… a sovány szőkével. - -– Óh, a suszterkisasszonnyal? - -Egy nagy kékmáslis rendező kapacitált egy Ferenc József-kabátos fiatal -urat. Zsalud Sámuel fel akart fortyanni, az járt az eszében, hogy kézen -fogja a leányát és hazaviszi innen, a Ferenc József-kabátos fiatal úr -azonban elszánta magát a táncra és Zsalud Sámuel maradt. Hajnaltájban -meg is vigasztalódott kissé, mert Csányi Tóni – a Sátory Panni távozása -után – mégis csak el kezdett Irénkével foglalkozni. - -Így telt el a hosszú kúnszállási nyár, megkezdődött a csendes -kúnszállási ősz, jöttek az esők is, nagy sár volt az utcán és éjszaka -fagyott már, amikor Irénke betegeskedni kezdett. Sápadozott és szédült, -nem tudott enni és ebédnél egyszer elájult. Zsalud Sámuel szalajtatott -Korn doktorért, azért érte, mert pár héttel ezelőtt megfordult a -fejében, hogy doktor is lehetne a veje. (Az a kis valláskülönbség -kiegyenlíthető; a huszadik században élünk.) Az öreg Schwartz doktor -helyett a fiatal Korn doktort hivatta tehát. - -A fiatal Korn megérkezett, de mert sürgős dolga volt, – nagybeteghez -hívták Zsadányba – csak egy pillantást vetett a már eszméletre tért -Irénkére, megállapította, hogy semmi komoly baj nincs, és megigérte, -hogy másnap reggel eljön és alaposan megvizsgálja a kedves beteget. -Zsalud Sámuel megmelegedő szívvel hallgatta az ígéretet. A kedves beteg… -Igazán nincs semmi akadály. A huszadik században élünk. - -Korn doktor másnap reggel eljött és alaposan megvizsgálta és alaposan -kikérdezte Irénkét. Zsalud Sámuelnek a másik szobában kellett megvárnia -a vizsgálat eredményét. Derült mosolygással várta a doktort, a doktor -belépése azonban az arcára fagyasztotta a mosolygást. Ohó! Mi az? A -diagnózis, amelyet ő várt, úgy hangzott valahogyan, hogy nincs itt semmi -baj, nagy lány lett a kis lányból, itt az ideje, hogy férjhez adjuk. -Erre egy barátságos mosolygás lett volna a válasz, és az a kérdés, nem -tudna-e a doktor úr egy olyan derék házasulandó fiatalembert, mint -amilyen ő maga… Szó szót követett volna és – a huszadik században élünk. -A doktor e helyett rágja az ajkát és zavarodottan csavargatja a -bajuszát. Mi az? Mi a baj? - -Semmi különös baj. Csakhogy Irénkét jó lesz hamarosan férjhez adni. Mert -a baba így nagyon is korán fog megszületni. Igaz: vagy hat hónap még -van, de hárommal bizony már elkésett az esküvő. No, nem kell ezt azért -az embernek úgy a lelkére venni, Zsalud úr, a fontos az, hogy a fiatal -anya egészséges lesz; és természetes, hogy a dolog köztünk marad; nem -kell erről senkinek tudnia… - -A doktor ajánlotta magát és Zsalud Sámuel lélektelenül bámult utána. -Olyan szörnyü szégyenkezést, olyan megsemmisülést érzett, hogy előbb se -szava, se gondolata nem volt. Halálsápadtan, remegő kézzel szorította -meg a doktor kezét, azután ingadozva állott meg a szoba közepén, fekete -ruhájában. Ingadozva állott és percekig tartott, amíg ki tudott gyúlni, -fel tudott lobogni, egy harsány ordításban ki tudott törni féktelen -haragja. - -Elordította magát és berontott a másik szobába. A másik szobában -sápadtan, megadással, halált váróan ott várt rá Irénke. Zsalud Sámuel -felemelte a kezét, de a felemelt kéz reszketni kezdett és lassan -lehanyatlott. Ezt a sápadt leányt? Inkább önmagát. Önmagát kellene -megbüntetnie; ő nem vigyázott a leányára eléggé; ő vitte oda az úrfiak -közé; ő örült, ha az úrfiak táncolnak vele; ő adta át az úrfiaknak… - -Melyik volt? Most semmi mást nem akart tudni egyelőre. Hiszen elvenni -most már aligha veszi el, de legalább meglátjuk, mit lehet tenni. Tehát: -melyik volt? Ki volt? - -Irénke engedelmesen, reszketve súgta: - -– Bálint. - -Zsalud Sámuel elképedt. Nem emlékezett semmiféle Bálintra. A Csányi-fiu -Tóni; a Koltai-gyerek Sándor. Miféle Bálint? - -– Bordás Bálint. - -Zsalud Sámuel felüvöltött. Ezt nem várta. Mindenre el volt készülve; még -azt a riadtan felvillanó gondolatot is megforgatta rettegő elméje -egyszer, hogy nem egy úrfival lesz dolga, hanem talán kettővel is; -mindent lehetségesnek tartott, de ezt nem. Ettől megrendült és -megtántorodott. - -Irénke sírva hajtotta le a fejét ismét felemelkedő ökle elől, de a -Zsalud Sámuel ökle most sem sújtott le rá. Más dolga lesz most az -öklének. - -Zsalud Sámuel megfordult és kirohant a szobából. Átszaladt az udvaron és -kirúgta maga előtt a kis rácsos ajtót, amely a másik udvarba nyílott. A -másik udvaron egy tőke állott, a tőkébe belevágva egy balta. Zsalud -Sámuel kirántotta ezt a baltát és magasra emelte a levegőbe. - -A legények bent dolgoztak a fűtött, belső műhely ben. A hűvös külső -műhelyben egyedül dolgozott Bordás Bálint első legény. Zsalud Sámuel -berúgta az ajtót és kemény dobbanással átlépte a küszöböt. A szeme véres -volt; a torkán egy új ordítás tört hörögve kifelé; a keze görcsösen -markolta a baltát. - -Bordás Bálint ránézett és barna arcán egy kis sápadás suhant át. Egy -másodpercnyi ideje volt arra, hogy elhatározza, mit tegyen. Védekezni -vagy menekülni: nincs más. Az egy másodperc azonban még nem telt el és -Bordás Bálintnak más jutott eszébe. A Zsalud Sámuel ordítása még nem -harsant ki a remegő torkon, a balta még nem suhant fel olyan magasra, -hogy lecsaphasson, amikor Bordás Bálint tiszta barna szemével belenézve -Zsalud Sámuel véres szemébe, emelt és csengő hangon megszólalt: - -– Jó reggelt, _édesapám!_ - -Az ordítás, amely a Zsalud Sámuel torkán ki akart törni, hirtelen -megakadt a vonagló torokban és hosszu hörgéssé vált, a felemelt balta a -dühös lendület közepén táncolni kezdett és az ordítani és ölni készülő -ember zavarodott szavakat hörögve, megtántorodva állott meg az ültéből -nyugodtan rápillantó legény előtt. Az egész helyzetbe valami új elem -került; két olyan szó, amelyet nagyratörő, de becsületes álmodozások -súgtak a végső percben egy megrettent legénynek, ez a két szó új útat -mutatott Zsalud Sámuelnek; sok lenézés és sok hiúság eljutott a nagy -leszámoláshoz; Zsalud Sámuel visszatántorgott a küszöbre, ott nagy -lélegzeteket vett, mint a fuldokló, akit kimentettek a vízből, azután -végigsimogatta fekete ruháját, odafordult a sápadtan váró Bálinthoz és -lesütött szemmel, de olyan hangon, mint amilyenen a nemzeti vagyonosodás -fondamentumáról szokott beszélni, de ezúttal teljes meggyőződéssel, sőt -őszinte örömmel, felszabadultan és már eljövendő nagyapai örömeit is -élvezve egy kissé, hangosan mondta: - -– Jó reggelt, _édes fiam!_ - - - - -Dömötörék és Sebőkék. - - -I. - -A gömölyű, barna Dömötör Borbála este kiállt a kiskapuba és várt. Az -állásban elfáradt és leült a padra. Csendesen ült a padon és várt. - -Sokáig várt és már nyugtalankodni kezdett, amikor a szomszéd ház elől -átjött hozzá az öreg Sebőkné. - -– Kire vársz, fiam? - -Borbála zavarodottan hallgat. - -– Csak nem Pistára? - -Borbála sápadtan kezd hebegni. - -– Mert arra ne várj, jó lány. Az elment az esti vonattal Budapestre… -onnan Amerikába szándékszik… haza se jön már talán többet. - -Borbála fehérre válik, meginog és lefordul a padról. - - -II. - -Dömötör Mihály asztalosmester agyon akarja ütni a lányát. A lány – -Borbála – a földön zokog, az anyja sikoltozva áll előtte: - -– Azt ütné inkább agyon… azt a gazembert, aki elszökött… ott égesse el a -tűz a csontját, ahol van… ott sülyedjen el, ahol van… az szédítette, az -hazudott neki, mit tudhatta ez a boldogtalan, hogy elszökik majd… de a -boszorkány-anyjának is letépem a kontyát… az biztatta rá, hogy menjen -el, hiszen Pista el akarta venni… az, meg az apja… volnék csak én férfi, -tudom, rájuk gyujtanám a házat… Hát te, mamlasz, mit állsz itt… no csak -eredj, vedd el most azt a gyenge virágszálat, azt a halottképü -paszulykórót… a te testvéred nem volt jó a bátyjának, te csak járj -utána, mint a bolond… más a bátyját ütné agyon, te még majd elveszed a -hugát… eredj no… - -Dömötör Péter asztaloslegény komoran áll a szoba ajtajában és nyugodtan, -halkan, sötéten feleli: - -– Rám kell bízni. - - -III. - -Nyári éjfél. A Sebők-házból könnyű ruhában, mezítláb kilopózik Sebők -Katalin és lesurran a kertbe, az orgonabokrok mögé, ahol várja Dömötör -Péter. - -Suttogás. Csókok. Támadás. Védekezés. - -– Agyonüt apám. - -– Elveszlek. - -– Ne higyjem… azt mondta anyám. - -– Elveszlek. - -– Nem… nem… Megesküszöl rá? - -– Megesküszöm. - -… Nyári hajnal. Péter átugrik a kerítésen. A házban halkan felkölti az -anyját. - -– Csak azt akarom… hogy nyugodtan alhatik már anyám. - - -IV. - -Sebőkék mennek hazafelé. A szőke Katalin, az anyja, az apja. A -Dömötör-ház előtt vár reájuk Dömötörné. Sebőkék elfordítják a fejüket, -mikor odaérnek. De Dömötörné megszólítja őket. - -– Szomszédasszony!… - -Sebőkék csodálkozva fordulnak feléje. - -– Csak azt akarom mondani, – mondja Dömötörné mézédesen, – hogy Péter -reggel elutazott… megy Budapestre, onnan Amerikába… azt üzeni, hogy -irjanak majd neki. - -Sebőkné sápadozni kezd. Az öreg Sebők János – kovácsmester – gyanakodva -kérdezi: - -– Mit irnánk mink neki? - -– Csak… hogy ha a gyereke megszületett… hogy fiú-e vagy leány. - -Sebőkné végignéz a lányán és sikoltva esik neki Dömötörnének. Dömötörné -is nekivág. A két asszony veri, tépi és karmolja egymást. Sebők János -előbb a lányát akarja leütni, de azután a felesége segítségére siet. A -Dömötör-házból is kiugrik Dömötör Mihály, ólmosbottal a kezében. Most a -két férfi támad egymásnak és a két asszony már választaná szét őket. -Dömötör Mihály azonban egy rettenetes és gyors ökölcsapást kapott az -arca közepébe; az ütés bezúzza az orrcsontját; az arcát elönti a vér. -Csak annyi ereje és annyi ideje van még, hogy az ólmosbottal rávág a -Sebők János fejére, a koponya koppanó, csattanó hangot ad az ütés alatt -és Sebők János kovácsmester ledől az őszi sárba. - - -V. - -Dömötör Péter munkát kap a szerszámgyárban. Este, mikor kijön, jönnek ki -a kovácsok is a kovácsműhelyből. Nézi őket. Egyszerre nagyot dobban a -szíve. Sötéten, kormosan, szikrázó szemmel megáll előtte Sebők István. Ő -igyekszik vele szembe nézni. - -– Hallod-e hé, – mondja lassan István – hazamegyek és agyonvágom az -apádat. - -– Vágod a… - -– De agyonvágom. Még téged is hozzá. - -Reszketni kezd az elfojtott nagy indulattól és egészen halkan, szinte -suttogva mondja: - -– Mit csináltál a testvéremmel, te… - -– Csak azt, amit te az enyémmel. - -A válasz hetyke és hangos. Sértő és kihívó. Sebők István már üt is. -Dömötör Péternek egyszerre a kezében a bicska. Sebők István kalapács -után kap, és a bicska csak sebez, de a kalapács leteríti a földre, a kit -ért. - - -VI. - -István kijön a fogházból és szédülve, borzongva és bizonytalanul néz -körül a napos világban. Egy esztendő? Megérte. Csak az a kár, hogy a -kalapács nem dolgozott elég jól. Nem jobban, mint az ólmosbot. Vagy -talán jó is, hogy egyik se dolgozott elég jól? De nem jó az. Az ólmosbot -jó, hogy csak beszakította az apja fejét, de az már kár, hogy a kalapács -se tudott többet annak a gazembernek a fején. - -István egyelőre nem tudja, mihez fogjon s elindul a hugát megkeresni. -Félévvel ezelőtt feljött Katalin Pestre. A gyerekét otthon hagyta, de ő -maga nem bírta már ki otthon a csúfolódást. A címe… a címe?… Megvan a -címe. - -Benyit a hugához és elönti az arcát a vér. A lány lesütött szemmel áll -előtte. István nézi a szobát, kínos düh lobog föl benne, de azután ő is -lehajtja a fejét. - -– Hát ez lett belőled? – mondja halkan. - -A lány csendesen feleli: - -– Ez. Nem tudok én cseléd lenni. - -István sokáig hallgat, azután ránt egyet a fején, mintha azt mondaná: -„nohát, ahogy van, úgy van, – Isten áldjon meg“, – és menni készül. A -lány halkan utána szól: - -– Boriska is itt van. - -István megrettenve fordul vissza. - -– Hol? - -– Itt! – mondja a lány. - -A mozdulata jelzi a várost, de jelzi az egész állapotot, az egész -történetet is. István elzöldülve támaszkodik neki az ajtónak és kínjában -nevetni kezd. A lány ijedten megy feléje. István kifakad: - -– Hogy az Isten verje meg… - -Nem mondja meg, kit. Erőt vesz magán. Lenyeli. Kifordul a szobából és -kemény lépésekkel elmegy. - - -VII. - -Egy hónap múlva újra ott van a leánynál. Csüggedt és sápadt. - -– Azért jöttem, – mondja, – hogy én nemsokára megyek Amerikába… nem -jönnél-e te is? - -A leány gondolkozik és nemet int a fejével. - -– Miért? - -– Mert… hogy tudjam itt hagyni… a gyereket? - -István lehajtja a fejét és elgondolkozik. Hallgatnak. Végre István -lehajtott fővel, halkan kérdezi: - -– Láttad az enyémet? - -– Láttam. - -– Milyen? - -– Szőke. Kövér. Az udvaron láttam… már mászkált… - -István még mélyebbre hajtja a fejét. A lány előbb nem mer szólni, azután -csendesen beszélni kezd: - -– Mikor Boriskával először találkoztunk, ki akartuk kaparni az egymás -szemét. De azután megjött az eszünk. Hát miért haragszunk mink egymásra? -Hát mit vétettünk mink egymásnak? Nem mink vagyunk a bűnösök, hanem… - -Elhallgat. Sokáig hallgat, azután hirtelen megszólal: - -– Mindig rólad beszél. Azt mondja, hogy csak téged szeret még most is. - -Megint elhallgat. István nem szól. A leány egészen halkan, nagyon gyáván -megkérdezi: - -– Áthíjjam? - -A felelet sokáig késik és amikor megjön, akkor is inkább nem, mint igen. -Egy alig észrevehető fejbillentés. A lány azonban felugrik, kiszalad és -egy perc múlva megáll az ajtóban a másik lánnyal. Borbála mosolyogni -próbál, de sápadt. István feláll, ránéz, azután lesüti a szemét. Katalin -beljebb tuszkolja a másik lányt. Mind a hárman állnak. Azután leülnek. -Hallgatnak. Szép csendesen sírnak. - - -VIII. - -Sebők István fölmegy Dömötör Borbálához. - -– Ide hallgass, – mondja neki keményen. – Én szeretlek… akárhogy van is… -így is… Megmondom most, hogy el is vettelek volna… így is. Vittelek -volna Amerikába. De mert az a gazember bátyád soha, de még csak nem is -gondolt az én testvéremre… meg a tőle való édes gyerekére… hát én is itt -hagylak. Megyek Amerikába. - -– De Pista, – mondja a leány hebegve. - -– Ne beszélj nekem, megyek Amerikába. - -– De… - -– Én nekem ne beszélj… - -A leány végre szóhoz jut. - -– De Pista, – mondja felindultan – hiszen… hiszen Péter… majd mindennap -itt van Katinál. - -– Mi? – kérdezi István elámultan. - -– Igen… csak neked nem mertük megmondani… Neki se mertük… azért -költöztem át ide… hogy ne találkozzatok… azt hittük, haragszotok -egymásra… - - -IX. - -István szemben áll Péterrel. Az első szót nagyon nehéz kimondani. - -– Elveszed? – kérdezi végre István. - -Péter kérdéssel felel: - -– Hát te? - -Az István válasza egyelőre egy föntartás: - -– Ha te is, akkor én is. - -Péter megszegi a nyakát: - -– Hát én is akkor, ha te is. - -– Hát akkor szervusz testvér. - -– Szervusz testvér. - - - - -Bécsi interieur. - -Bécs utcáin éles tavaszi szellők fújtak; a három Scholz-fiú – mind a -három az udvari színház zenekarának a tagja – kijött a színházból, -fölgyűrte a gallérját és rosszkedvűen indult hazafelé. Otthon -alázatosan, megtörten és szürkén jött elébük az anyjuk, átvette a -köpönyegeiket, azután sietve indult a konyhába, hogy hozza nekik a -vacsorát. - -A három Scholz-fiú kedvetlenül és lesütött szemmel ült az asztalnál. - -– Apa még nem jött haza? – kérdezte a foga között Rudolf. - -– Nem. Még nem jött haza, – felelte sietve és alázatosan az anyja. - -Rudolf szótlanul enni kezdett. Az anyja várt még egy ideig, de mint -rendesen, senki se szólt hozzá és így lassan, hangtalanul és alázatosan -visszalopózott a konyhába. A három fiú kedvetlenül és szótlanul evett; -Ferenc azután végigsimította hosszúfürtös haját és fölsóhajtott: - -– Én ezt ki nem bírom tovább. - -Maximilian erre megrázta oroszlánsörényét és fájdalmasan zengő mély -hangon így szólt: - -– Én őket itthagyom. - -– Tudok egy jó szobát, – szólt erre Rudolf, – a bástya mellett. Egy -mézeskalácsosé a ház; szép lányai vannak. - -– Oda elköltözünk, – mondta Maximilian. - -Elgondolkozva ettek tovább. A vacsora a vége felé járt, amikor kint -meghallották az apjuk hangját. Erre gyorsan befejezték a vacsorájukat, -fölkerekedtek, átvonultak a maguk szobájába, pipára gyujtottak és ki-ki -leheveredett a saját ágyára. - -Az apjuk, Scholz nyugalmazott udvari ajtónálló, ezalatt lassan, de -zajosan vonult be az ebédlőbe, A nyugalmazott udvari ajtónálló ezen az -estén nagyon sokáig időzött barátai társaságában; barátai azt beszélték, -hogy Párisban kitört a forradalom és mértéktelenül szidták Metternichet; -ez szerfölött fölizgatta az egykori udvari ajtónállót, izgalmában még -több boritalt fogyasztott, mint rendesen és mialatt az ebédlőasztalig -eljutott, olyan csörömpölést vitt végbe, mint egy vértes-eskadron. - -Mire az ebédlő-asztal mellett ült, a felesége már hozta a konyhából az ő -számára is a vacsorát; a nyugalmazott udvari ajtónálló harsogva mégis -így szólt: - -– Azt szeretnéd te, ugy-e, Lizi, ha én éhen halnék. – De szeretnél te -engem a föld alá tenni, te Lizi. – De hiába szeretnéd, Lizi, mert én -teszlek téged a föld alá, mert meghalsz egyszer, ha addig élek is… - -Az asszony reszketve és alázatosan rakta a vacsorát az asztalra. - -– Reszketsz? – kérdezte erre harsányan az egykori udvari ajtónálló, – -reszketsz? _Akkor_ reszkettél volna. – De _akkor_ csak bűnös tested -reszketett a kéjvágytól; és céda lelked nem reszketett. - -Az asszony remegve húzódott vissza az asztaltól és ki akart surranni a -konyhába. - -– Megállj! – kiáltott rá a nyugalmazott udvari ajtónálló. - -Az asszony megállott. A nyugalmazott udvari ajtónálló evett és ivott, és -közben néha megszólalt: - -– Úgy látom, – mondta, – hogy imádkozol. Hiába imádkozol. A túlvilágon -égni fogsz. De mielőtt elküldenélek a túlvilágra, előbb itt kell -bűnhődnöd azért, mert hites uradat megcsaltad, oltár előtt tett esküdet -megszegted, a házasság szentségét bemocskoltad. – Itt állni! Meg nem -mozdulni! Huszonkét éve tart a bűnhődés; tíz év múlva elküldelek legfőbb -bírád elé; de addig én büntetlek. Az én kezembe tette le a gondviselés a -büntetést és én… - -A másik szobában a három fiú nyugtalanul forgolódott az ágyán. - -– Megint megüti, – szólt halkan Rudolf. - -Maximilián mogorván vállat vont: - -– Még mindig nem nyugodtál bele? - -Ferenc sötéten nézett maga elé. - -– Az az asszony, – mondta komoran, – aki a hitvesi hűséget megszegi, az -bűnhődjék érte. - -Maximiliánnak vonaglott a szája. - -– Huszonkét esztendeje! – mondta sötéten. – Nagy idő. Sokat szenvedett, -de… - -– Mióta élünk, ezt látjuk, – mondta keserűen Rudolf. - -– … de mi még tovább fogunk szenvedni a szégyentől, amelyet ránk hozott. - -– Senki se tudja, – szólt dacosan Ferenc. - -– Elég, ha mi tudjuk, – felelte komoran Maximilian. - -Fölugrott az ágyról és háborgó indulattal járt ide-oda a szobában. Az -ebédlőben a nyugalmazott udvari ajtónálló ezalatt befejezte a vacsoráját -és nekikészült annak, hogy megveri a feleségét. - -– Térdre előttem, – ordította, – térdre a megbántott férj előtt. -Bevallod, hogy megcsaltál? - -– Be, – lehelte reszketve az asszony. - -– Hány emberrel csaltál meg? - -– Eggyel. Esküszöm. - -– Ki volt az az egy. - -Az asszony halkan és ájuldozva megmondta. Maximilián remegve állott az -ajtónál és egyszerre fölkapta oroszlánsörényes fejét. Sápadtan fordult -oda fájdalmas, bosszús arcú testvéreihez: - -– Hallottátok? – kérdezte lihegve, – milyen nevet mondott? - -– Nem, – felelték a testvérei. - -Maximilian sápadtan, gyorsan megmondta nekik. Rudolf és Ferenc -fölugrott. Égő szemmel néztek össze és egy másodpercig mozdulatlanul, -megrendülten állottak. Az ebédlőben lassan fölállott a nyugalmazott -udvari ajtónálló és elégedetten és körülményesen készülődött neki a -verésnek. - -– No, ha ez volt az az egy, – ordította elégedetten, – akkor én téged -most… - -Fölemelte a karját. Az ajtó azonban ekkor fölvágódott és Maximilián -rohant be rajta. A nyugalmazott udvari ajtónálló fölemelt karját egy -dühös marok ragadta meg. - -– Ne bántsa, – szólt kurtán Maximilián. – Elég volt. - -A nyugalmazott udvari ajtónálló fölháborodva ordította: - -– Erre tanítottalak benneteket? – kiáltotta méltatlankodva. - -– Nem erre tanított, – mondta Maximilián, – de most már elég volt. - -A nyugalmazott udvari ajtónálló ki akarta szabadítani a kezét és ütni -akart, de Maximilián keményen fogta. - -– Tulajdon apád ellen emeled föl a kezedet? – ordította fölháborodva a -nyugalmazott ajtónálló. – Isten átka van azon a kézen… amelyet gyermek a -szülő ellen fölemel… - -– Hát akkor maga se bántsa őt. - -– Ő az oltár előtt tett esküjét szegte meg… - -– Eleget bűnhődött már érte, – mondta Rudolf. - -– Küldte volna el, – szólt Ferenc haragosan. – De ha itt tartotta, ne -kínozza. - -A nyugalmazott ajtónálló mindenáron büntetni akart. Három fia erre -megfogta, belódította a harmadik szobába és rázárta az ajtót. A -nyugalmazott ajtónálló odabent két gyors rohamot intézett az ajtó ellen, -azután végigfeküdt az ágyon és elaludt. - -Az ebédlő közepén csendesen, könnyes szemmel és alázatosan simította le -szoknyáját az asszony. Három fia zavarodottan állott körülötte. - -– Üljön le… anyám, – szólalt meg végre zavart, mély hangon Maximilián. - -– Üljön le közénk, – szólt Rudolf. - -Ferenc elébetolta a széket. A főhelyre ültették az asztal mellé, azután -ők is leültek. De egyelőre nem tudtak szólni. A három fiú anyja -megvetésében nőtt föl; és most nehezen indultak meg a bizalmas és meleg -szavak. - -Az asszony szenvedő, ijedt szeme vizsgálódva járt egyik fiáról a -másikra. A fiúk lesütötték a szemüket. Maximilián végre fölkapta -oroszlánsörényes fejét és így szólt: - -– Anyám… jól hallottam-e én, amit az elébb mondott…? - -– Mit? - -– Azt a nevet… Hogy ki volt az a férfi, akivel –? Ki volt? - -Az asszony fáradt pillái ráereszkedtek könnyes szemére. - -– Beethoven, – mondta halkan. - -A három fiú megrendülve nézett össze. - -– Melyik Beethoven? – kérdezte halkan, kiszáradó torokkal és elcsukló -nyelvvel Maximilián. - -Az asszony fölemelte hervadt szempilláit szenvedő szeméről és halkan -felelte: - -– Hiszen csak egy volt. - -– Ludwig van Beethoven? – kérdezte Maximilián reszketve. - -– Ludwig van Beethoven, – felelte az anyja. – Mikor egy házban laktunk… -Hiszen azért neveltettelek fiam, benneteket zenére. - -A szobában csend volt. A három fiú megrendülve hallgatott. Azután -közelebb húzódtak az anyjukhoz, óvatosan megsímogatták a ruháját és -Rudolf meghatott és olvadó hangon így szólt: - -– Anyám, beszélje el…! - -– Beszéljen róla, – mondta Ferenc. - -Maximilián összevont szemöldökkel, gyöngéden bólintott. Az asszony -végignézett rajtuk; azután elnézett a messzeségbe és fáradt szeme lassan -megmelegedett. Halkan beszélni kezdett és a három zenész visszafojtott -lélekzettel, szomjasan, áhítattal és megindultan hallgatta. - - - - -Falusi levél. - -… Itt nagyszerűen ragyog a tavasz és az óriási kert úgy tele van -fénnyel, hogy az embernek be kell árnyékolnia a kezével a szemét, ha -kilép a házból. Az akácerdő még leveletlenül áll és rozsdavörösen -fénylik az alkonyati nap tüzében, de a mandula és a barack már ezüstösen -virágzik, és dús aranyfürtök lógnak le a kőrisfáról. - -Ha az ember kijön a házból, akkor először a barackfákat éri. Itt állnak -hosszú sorban a ház előtt; a fákon lobognak a fehér virágok; az egész -sor olyan, mint egy nyugtalan ezüstfolyó, mint egy fehéren izzó -ezüstfolyó hófehér gőzei. Ha az ember odamegy a fa alá, hallhatja a -forró folyó zúgását is: ezeknek a fáknak zenéjük van; minden virág -zümmög; muzsikál a fehéren lobogó korona. - -A virágzó barackfát megrohanták a szomjas méhek, azoknak a részeg zenéje -ez; minden fehér virágkehelybe barna buvárok buknak alá; az egész fehér -korona barna nyüzsgéssé lesz innen közelről, az egész fa él, reszket, -zümmög és bujálkodik; a fehér koronasort mámoros zugás fonja eggyé; a -mámoros zugásnak ez az élő szalagja túlterjed a fákon, összefonja a -fákkal és a méhekkel a frissen szántott barna földet, az egész világot, -az egész nagy mindenséget, amelyben benne vagyok én is: beleolvadtam és -vele eggyé váltam… - -… A barackfák alól a felszántott földhöz ér az ember; az innenső -sarokban ott áll még a csillogó eke; a barna föld tiszta, meleg és -bársonyos hullámu. A meleg földtől elmegyek az erdőbe, amely még -hallgat, és az erdőből felmegyek a hideg udvarra. Itt két kutya van -megkötve: az egyik fekete, a másik fehér. A fekete kutya a Bundás, a -fehér kutya a Fidél. Meg vannak kötve, mert veszett kutya garázdálkodott -nemrégen a faluban és mert a Fidél csakugyan gyanus is volt… - -Nehezen viselik a fogságot: mihelyt meglátnak valakit, hevesen ugatnak -és fájdalmasan nyöszörögnek. Könyörögnek. Előbb felkeresem Fidélt, a -fehér kutyát. Ez voltaképpen nem házőrző; ajándékba hozták és szobai -kutya volt. Kölyökkorában nagyon kedvelték is itt nálunk és bent -tartották a szobákban, de amint kinőtt spitz lett belőle, lassanként -terhére vált mindenkinek, díszgráciába esett és kicsapták ide az -udvarba. Egy-két hete valami baja is történt, a jobb hátsó lába egyre -rángatózik, véres a szeme, nehezen lélegzik, nem akar enni és nem tud -jól a lábára állni. Mi baja lehet? Amikor bemegyek hozzá a magtárba, -ahol a könyörületesség vackot csinált neki, felnéz rám és hevesen, -szinte magánkívül csóválja a farkát. Soha az alázatos odaadásnak ilyen -paroxizmusát még nem láttam, soha ilyen reszkető, reménykedő, kolduló -könyörgést. Mit akar tőlem? Mit kér? Mit remél? Hogy szabadon eresztem? -Hogy meggyógyítom? - -Elgondolkozva nézem egy ideig, azután kimegyek a másik kutyához. Ez -Bundás, a fekete kutya; közönséges házőrző. Tegnap megkölykezett. Kilenc -kölyke volt, csúszó-mászó, nagy halomban nyüzsgő vak állatkák. Odamegyek -a házához. A kölykei eltüntek. Nem, – nem tüntek el; csakhogy kilenc -helyett kettő van. És a többi hét? Megkérdezem. A többi hetet a kocsis -ma hajnalban elásta. Hja persze… mit is csináltunk volna itt kilenc -kutyával. – A kocsis hajnalban kivitte őket a hideg erdőbe és elásta -őket. - -Nézem Bundást a megmaradt két kölykével. Már elfelejtette a többi hetet; -nyugodt és barátságos; csillog a szeme és csóválja a farkát. Szeretne -szabadulni a láncról. - -Nem oldhatom el, otthagyom tehát és bemegyek a házba. Előveszem a -könyveimet. Idekint olyan könyveket olvasok, amilyenekre az embernek a -városban nincs ideje: óriási történelmeket, testes kozmogóniai munkákat; -el lehet gondolkozni felettük sorsról, vérről, emberekről, -örökkévalóságról és végtelenségről, erősítheti rajtuk az ember a szíve -nyugalmát és a szíve szeretetét, – de most nem tudom őket olvasni. -Kimegyek a verandára a beszélgetők közé; lenézek innen még egy -negyedóráig a kertre. Most már itt az alkonyat, a nappal utolsó -negyedórája ez. A tavaszi nap fénye most vörös lángolásban zúdul rá a -kertre, biborban izzanak az akácfák és kis bibor lángok libbennek fel a -barackfák fehér ragyogásából, a világ nem bir el ennyi fényt, mindjárt -kiömlik a tűz, mindjárt kigyullad a föld és végigsustorog rajta egy -óriási tűzvész… - -De eljön a fekete, csendes és hűvös este, és mi bevonulunk a házba. A -veranda üvegajtaját betesszük, mert hűvös van odakint. Idebent jó a -meleg. A jó melegben jó a kedv és egyik negyedóra telik a másik után. -Három negyedóra telt már el, amikor a veranda üvegajtaja megzörren. -Odanézünk és nevetni kezdünk. Az üvegajtón egy macskafej jelenik meg: -egy fehér macskának a fehér és rózsaszínű feje, amint kiváncsian benéz a -szobába. Nevetünk. Ez furcsa látvány és szokatlan dolog: egy macska, -amely felágaskodik és benéz a szobába. A mi macskánk ez? – Nem. A mienk -tarka. – Hát kié? – Valahonnan a szomszédságból kóborolt ide. Holnap -rálövünk; nem bántjuk; de jó lesz ráijeszteni, mit szokjon ide… - -De mit keresett itt? Nem sokat törődünk vele, mit keresett itt és tovább -beszélgetnénk már, amikor valaki felkiált: - -– A kanári kint maradt a verandán. - -Csakugyan. A kanárimadár kalitkástul kint maradt a verandán, amikor a -hüvös este elől sietve bejöttünk a szobába. Szegényke, megfeledkeztünk -róla; hogy didereghetett… De talán több is történt vele, mint hogy -didergett. Valaki kiszalad a kalitkáért és hozza be: – a kalitka ajtaja -ki van nyitva, a kis üvegvályú, amely az ajtót eltorlaszolta, le van -taszítva, a kis sárga madár nincs sehol. - -Még megpróbáljuk keresni; hátha csak kirepült; akkor visszajön; – de -hamarosan nyilvánvaló, hogy sohase jön vissza. Valaki megpróbálja -tréfával elintézni a dolgot. „Neki már jó“ – mondja tréfás -megindultsággal. Ezen csakugyan nevetni kell. De nem nevethet rajta -állandóan és jó ízzel az ember. Mert azalatt, amíg mi itt ültünk és -beszélgettünk, azalatt eltünt közülünk valami, ami közénk tartozott. -Valami, amit megszoktunk, valami, amit szerettünk. Valami, ami színes -volt, valami, ami dalos volt… - -Valami, ami élt. Itt ültünk a világos szobában és öt lépésre tőlünk a -sötét verandán egy irtózatos cselekedet történt. A verandán sziszegett -és támadott a vér szomjusága és védekezett, repdesett és halálfélelemben -csipogott egy fenyegetett kis élet; és mi nem láttuk a támadást és nem -hallottuk a segítségkérést; csak a kegyetlen és jóllakott hóhér furcsa -fejét láttuk; ez a fej fehér volt; és mi nevettünk rajta. - -Nevettünk rajta; és újabb félóra múlva megint nevetünk más dolgokon. – -Vacsorához ültünk, sok mindenféléről beszélgettünk, vacsora után ki -szivarra gyujtott, ki cigarettára, az idő telt és lassankint -elálmosodtunk. Kint halkan zugott a csendes éjszaka és készültünk -lefeküdni. Kintről ekkor behallatszott a Fidél panaszos, nyöszörgő -ugatása. „Türhetetlen ez a kutya“ – mondta valaki – „egész éjjel vonít, -nem lehet tőle aludni.“ Megállapítottuk, hogy az északnak fekvő -szobákban csakugyan egész éjjel zavaróan hat a Fidél panaszkodása. -„Különben is beteg; lehet, hogy veszett; vagy állatorvost kell tehát -hozzá híni, vagy agyon kell lőni.“ - -Rövid és bágyadt vita támadt róla, mi történjék Fidéllel. Az állatorvost -olyan bajos áthozni; a harmadik faluban lakik. És azután biztosan nem is -tudná megállapítani, mi a baja a kutyának és a kutyát mindenesetre -hetekig láncon kellene még tartani. Legjobb lesz agyonlőni. - -Lefekvés előtt kiadódott még a rendelet, hogy Fidélt hajnalban agyon -kell lőni, azután mentünk lefeküdni és csendesen aludni a békés éjszaka -nagy csendességében. - - - - -Bábi. - -Bábi bekötött fejjel poroszkált a lakáson keresztül, zakatolva -takarított és csak akkor emelkedett lábujjhegyre, mikor a dolgozószobán -kellett átmennie. A dolgozószoba mellett volt a hálószoba, a -hálószobában aludt a nagyságos úr, és mindennél a világon fontosabb, -hogy a nagyságos úr álmát semmi meg ne zavarja. Bábi lábujjhegyre -emelkedett a dolgozószobában; hű szeme elmélyedve és fontosan meredt a -messzeségbe és piros száját összecsucsorította, mintha még emelnie és -fokoznia kellene az alvást őrző csendet. Bábi egész életének, egész -földi létének egyetlenegy célja volt ebben a percben: hogy a nagyságos -úr álma zavartalan legyen. - -Lábujjhegyen ment át a dolgozószobán, inkább suhant, mint ment; és -egyszerre megtorpant. Mi az? Nem akart hinni a fülének. Mintha hívták -volna… Lehetetlen. Az még sohasem történt meg, hogy a nagyságos úr -tizenegy óra előtt fel akart volna kelni. Az megtörtént már, hogy -délután hatkor kelt fel, az is megtörtént, – nagyon gyakran megtörtént – -hogy a hálószobából egy női hang csipogása is kihallatszott, de az még -sohase történt meg, hogy a nagyságos úr őt reggeli félnyolckor hívta -volna. - -Állt. Várt. A hívás ismétlődött. Bábi megrendült. Mi történhetik? Mi -lesz ebből? A világrend megingott, az élet törvényei felborultak: itt -valami hallatlan dolog készül. Bábi úgy megrendült, hogy még mindig nem -tudott elmozdulni a helyéről. A hívás harmadszor, negyedszer és ötödször -is ismétlődött, és mire Bábi riadtan futott az ajtóhoz és benyitott a -sötét hálószobába, türelmetlen, elkeseredett, pattogó szavak zápora -zúdult a fejére. - -– Bábi, a keserves mindenségét ennek a cudarul berendezett világnak, hát -te is elhagysz már… Bábi, egy bivalytehén is a segítségemre jött volna -már azóta… Bábi, ha meghalok, a halálom a te lelkeden szárad… - -Bábi reszkető kézzel húzta fel a rollót és sápadtan és rémülten tipegett -a nagy ágy körül. Nem merte megkérdezni, mi a baj. A nagyságos úr -azonban, aki csapzott hajjal és kipattogzott szájjal feküdt a rendetlen -ágyban, úgyis elmondta: - -– Bábikám, – szólt kissé megszelidülten – azt hiszem, most visz el engem -az ördög. Kutya rosszul vagyok… a torkom úgy fáj, mintha tüzes vassal -sütögetnék; lázam van… Telefonozz Bábikám a doktorért. - -Bábi rohant a telefonhoz. A doktor álmosan igérte, hogy majd felnéz a -délelőtt folyamán, Bábi azonban erre úgy rákiáltott és a hangja olyan -rémült és parancsoló volt, hogy a délelőtt folyama helyett a doktor egy -félórán belülre igérte a látogatását. - -Bábi visszament a hálószobába. - -– Jól van, Bábikám, – mondta neki a nagyságos úr, – olyan voltál, mint -egy anyatigris. - -Bábi nem értette meg egészen a dicséretet, de a nagyságos úr hangja -jóindulatu volt, úgy, hogy Bábi még mindig ijedten, de már felderülten -kezdett szorgoskodni az ágy körül. A párnákat megcsapkodta, a vizet -kicserélte, kendőt mártott be borogatásra, a beteg homlokát -végigsimogatta, a hőmérőt hozta, az ágy környékét a szanaszét dobált -holmitól tisztára takarította, friss hálóinget készített, az -elkészített reggelinek alája gyújtott, nesztelenül, puha talpon, puha -kézzel tett-vett, rendet, tisztaságot, nyugalmat teremtett. Megnyugtató -volt Bábi. A nagyságos úrnak vissza is tért a nyugalma és a jókedve, és -csak akkor kezdett el káromkodni, mikor a gyorsan lehajtott tea után nem -ízlett neki a szivar. Marta a torkát. - -Bábi ekkor ismét megdöbbent és a megdöbbenése csak akkor mult el, amikor -a doktor megérkezett és a beteg alapos megvizsgálása után legyintett -egyet. - -– Kevesebbet kellene fetrengened – mondta a doktor – a nyirkos és -piszkos éjszakában. Most meghültél… szerencsére kis torokgyulladás az -egész… de vigyáznod kell, hogy nagyobb ne legyen belőle. Egy hétig -ágyban maradsz. - -A nagyságos úr tiltakozott. Nem akart egy hétig ágyban maradni. Bábi -ekkor rémült arccal lépett előre az ajtótól, ahol a beszélgetést -hallgatta. - -– Kiunatkozom a belemet – mondta a nagyságos úr. - -A doktor ránézett Bábira. - -– Bábi majd mulattat – felelte. – Bábi, vigyázzon a nagyságos úrra. - -Bábi hevesen intette, hogy igen, vigyázni fog. A doktor azután elment és -Bábi egyedül maradt a nagyságos úrral. - -Az első nap elég jól telt el. A nagyságos úr lázas volt és szinte egész -nap aludt, és éjjel is csak az történt, hogy Bábinak a szomszéd -szobából, ahol ágyat vetett magának, tízszer, húszszor be kellett -szaladnia, mert a nagyságos úr kívánt valamit. A második nap már -rosszabb volt. A nap már rosszul is indult, mert a nagyságos úr reggel -fel akart kelni és el akart menni. Életében nem aludta ki ilyen jól -magát, – mondta, – most tehát megnézi, milyen a reggel. Bábinak a -legnagyobb erőfeszítésébe került, míg otthon tarthatta; sírva kellett -fakadnia, hogy a nagyságos úr legalább addig otthon maradjon, míg a -doktor jön. - -Ekkorra szerencsére jelentkezett a nagyságos úr láza is, úgy, hogy a -doktor és Bábi együttes erőfeszítése mégis otthon tudta tartani. A nap -így egészen jól telt el; az nem számított, hogy Bábi ismét átvirrasztott -egy éjszakát. Bábi azután még három éjjel virrasztott. - -Az ötödik napon már leszállt valamennyire a láz és a nagyságos úr -délután kegyetlenül kezdett unatkozni. A délelőttöt olvasással töltötte, -ebéd után aludt, de öt óra tájban – a nap még szépen sütött be az -ablakon – beszólította Bábit. - -– Bábi, – mondta neki mosolyogva – mulattass engem. - -Bábi állott az ajtó mellett, hű szemmel nézett a nagyságos úrra, -meghatottan mosolygott és boldog volt, hogy a nagyságos úr ilyen tréfás -kedvében van. A nagyságos úr nézte Bábit és egészen furcsának találta. A -Bábi hű szeme és meghatott mosolygása egyszerre olyannak tünt előtte, -mintha még sohasem látta volna. - -– Te Bábi, – mondta elgondolkozva, – voltaképpen hány éves vagy te? - -– Harminc – felelte Bábi meghatottan. - -A nagyságos úr felült az ágyon meglepetésében. Ezt nem várta. Az ötven -nem lepte volna meg, a negyvenet természetesnek találta volna… De -harminc? - -Megnézte Bábit. Harminc? Harminc?… Hát persze, hogy harminc. Hogy is -lehetett másnak nézni. - -– Te Bábi, – mondta – hiszen te engem megcsaltál. - -Bábi megrettenve nézett rá. - -– Becsaptál, – mondta a nagyságos úr, – mert elhitetted velem, hogy túl -vagy azon a koron, amelyben én rám nézve számba jönnek a nők. Maszkot -hordtál, nevetséges álarcot, torz lárvát… - -Bábi nem értette jól, mit mond a nagyságos úr. Zavarodottan mosolygott. -A nagyságos úr előrehajolt. - -– Te Bábi, – kiáltotta méltatlankodva, – hiszen te nagyon csinos vagy. -No várj csak! - -Bábi zavarodottan állott egyik lábáról a másikra és nem tudta, mit -mondjon. A nagyságos úr azonban megparancsolta, hogy fogjon egy széket, -üljön le az ágy mellé és beszélgessen vele. Bábi elsápadva vette a -széket, a szélének a szélére ült, megmerevedve szegte fel a fejét és nem -tudott szólni. A nagyságos úr azonban jókedvüen kérdezősködött, Bábi -lassanként rácsúszott a székre, kényelmesen ült és jókedvüen – bár a -kérdésektől megzavarodva – felelgetett. A kérdések többnyire a Bábi -leányságára és asszonyi életére vonatkoztak. Hogy volt az, amikor még -Földváron vasárnaponként a templomba járt délelőtt és a korcsmaudvaron -táncolt délután; hogy vette el az ura; az ura, Pipás-Nagy János, aki -szolga a minisztériumban, itt lakik vele, de akinek Bábi nem engedi meg, -hogy a konyhából, vagy a cselédszobából csak be is jöjjön a szobákba. -Paraszt ember még járni se tud idebent… - -A nagyságos úr egyre nagyobb figyelemmel hallgatta Bábit és végre -csodálkozva fakadt ki: - -– De hogy az Isten csodájába neveztelek el én téged Bábinak? Miért -engedted? - -Bábi mosolyogva vonogatta a vállát. - -– Tudod miért – felelte önmagának a nagyságos úr, – azért, mert ilyen -mocskos kendőkkel kötöd be a fejedet és mert ilyen városi rongyokban -jársz. Teszed le mindjárt azt a kendőt. - -Bábi zavarodottan szedte le fejéről a kendőt és a kendő alul kibujt dús, -barna baja. Egészen más asszony lett. - -– Nyulj oda a hajadhoz, – mondta jókedvüen a nagyságos úr – borzold fel -egy kicsit. Rettenetes, hogy lenyaljátok a hajatokat… Eh, ne -ügyetlenkedj, – gyere ide, majd én megmutatom, hogy kell. - -Bábi reszketve hajolt oda és a nagyságos úr hozzáértő, gyors és ügyes -kézzel egyszerü frizurát rakott dús, barna hajából. Azután mosolyogva, -fellelkesülve nézte. - -– Nagyszerü, – mondta, – lehullt a torz lárva… Nézz a tükörbe. - -Bábi rettenetesen szégyenkezve állott előtte és úgy érezte, mintha a -feje nem volna az övé. A tükörbe nézett, de elhomályosuló szeme nem -látott semmit, a fejét úgy tartotta, mintha idegen fej lett volna. - -– Gyere közelébb, – mondta a nagyságos úr. - -Bábi mereven és engedelmesen közelebb lépett. A nagyságos úr -előrehajolt. - -– Fürödj meg, – mondta halkan. - -Bábi ránézett, mintha nem értette volna, amit mondott. - -– Itt az én fürdőszobámban, – szólt a nagyságos úr. - -Bábi mereven fordult a fürdőszoba felé. - -– Megállj, – szólt gondolkozva a nagyságos úr. - -Bábi megállott. - -– Van-e még otthoni ruhád? – kérdezte a nagyságos úr. – Földvári ruhád, -– tette hozzá magyarázó hangon. – Eh, hát paraszt-ruhád, lánykori ruhád! -– egészítette ki türelmetlenül. - -– Van… - -– Ha megfürödtél, vedd azt fel. Le ezzel a városi ronggyal. A fürdővízbe -pedig önts otkolonyt… És ne sajnáld. És siess. - -Bábi elment. Lassan bealkonyodott és a nagyságos úr türelmetlenül várta -Bábit. Félóra múlva jött. - -– Csavard fel a lámpát, – szólt a nagyságos úr. - -Bábi felcsavarta a lámpát és a nagyságos úr felszisszent ámulatában. A -lompos vénasszony helyett, akit ismert, egy kicsattanó szépségű, duzzadó -erejű, virágzó parasztmenyecske állott előtte. A menyecskének tüzelt az -arca; lesütötte a szemét; a remegő keze zavartan babrálta a szoknyája -ráncait. - -A nagyságos úr megzavarodott. - -– Gyere közelebb, – mondta halkan. - -A friss parasztasszony megmozdult. Ringott a teste és suhogott a ruhája; -fiatal volt, meleg, szép és illatos. A nagyságos úr megfogta a karját, -azután megfogta a derekát. Végigsiklott az ujja az acélos tapintású, -ruganyos testen; azután elvonta a kezét, mély lélekzetet vett és kissé -rekedten mondta: - -– Milyen szép, fehér bőröd van… - -Az asszony lesütött szemmel, mozdulatlanul állott. - -– Vesd le a pruszlikodat, – mondta a nagyságos úr. - -Az asszony remegve engedelmeskedett. A nagyságos úr felnézett a szoba -falára, ahol klasszikus képek reprodukciói lógtak. - -– Diána szégyelni fogja magát, – mondta a foga között – hogy szebb vagy -nála, szolgalánya te… - -Az asszony dideregve várta a további parancsokat, de ekkor élesen és -kellemetlenül megszólalt a szomszéd szobában a telefon. - -– Hagyd, – mondta a nagyságos úr. – Ne törődj vele. - -A telefon azonban makacsul és élesen csengett és Bábi nem tudta tétlenül -hallgatni. A kötelesség érzése ébredt fel benne, mindenáron be akart -menni a telefonhoz. - -– Majd én, – szólt erre a nagyságos úr. – Maradj itt. - -Bement a telefonhoz. A telefonba egy kellemes szoprán sietve suttogta -bele, hogy most feljöhetne egy gyors félórára, – „már egy hete nem -láttuk egymást“ – jöjjön-e? A nagyságos úr két másodpercig habozott, -azután igennel válaszolt. - -Letette a kagylót és visszament a hálószobába. Bábi elsápadva és -kipirulva, remegve, szégyenkezve és engedelmesen ott állott, ahol -hagyta. A nagyságos úr ránézett és habozni kezdett. Rágta az ajkát; -elfordult, aztán visszafordult hozzá, azután megint elfordult. Végre -megrázta magát, ráveregetett kétszer a Bábi vállára és fanyarul mondta: - -– Jól van, Bábi… köszönöm… most kimehetsz… - -Bábi gyorsan összekapta a ruháját és kiment. Negyedóra múlva ajtót -nyitott a szőke nagyságának, aki minden héten legalább egyszer feljött, -és azután, – mint ilyenkor kötelessége volt – visszavonult a konyhába. A -nagyságos úrnak ezen a napon nem is igen volt többé szüksége a -szolgálataira; másnap pedig déltájban – a doktor látogatása után – -felkelt a nagyságos úr és elment hazulról. - -Folytatta a rendes életét: hajnaltájban jött haza és déltájban ment el -otthonról. Bábit ritkán látta, és ha látta, keveset beszélt vele. Bábi -hallgatva és hűségesen végezte el a belső szolgálatot és hordta ismét a -lompos városi ruháját. Két hónap múlva azonban egy napon megállott -előtte a nagyságos úr. - -– Te, Bábi, – mondta – mi bajod van neked? - -– Semmi, nagyságos úr. - -– Olyan sápadt vagy, mint a halál. - -– Nincs énnekem semmi bajom. - -A nagyságos úr belenyugodott a dologba. Bábi azonban egyre sápadtabb -lett. Lefogyott, a szeme mély volt és beesett, és néha mintha ki is lett -volna sírva. A nagyságos úr egy napon találkozott Pipás-Nagy Jánossal. - -– Hallja-e János, – mondta neki – mi baja van ennek az asszonynak? - -János gonddal terhelten csóválta meg a fejét. - -– Azt csak a jó Isten tudhatja odafent, – felelte komolyan. – Én nem -tudom kitalálni. Kérdezem, faggatom, – azt mondja semmi baja. De nem -izlik neki se étel, se ital, se álom, se ébrenlét. Nem kell neki már az -élet se. Nem kellek neki már én se. - -János nyilvánvalóan ezt tartotta a legfontosabb és legszomorúbb tünetnek -és felette el is búsulta magát rajta. A nagyságos úr próbálta -vigasztalni, de a vigasztalásnak alig volt sikere. János elbúsultan -rázta a fejét. - -– Hiszen nem mintha olyan nagyon szép asszony volna, – mondta -filozófusan – nem földi gyönyörűség; de hát a feleségem; és asszony csak -kell az embernek. - -A nagyságos úr azon habozott, ne vágja-e orron Jánost, azután egy percig -azon gondolkozott, ne tépje-e le még egyszer azt a torz lárvát, amelyet -ez a tökfilkó rakott rá az asszonyra és amelyet ő egyszer már letépett; -de asszonyi dolgokkal nagyon el volt foglalva, Bábi nem érdekelte -igazán, úgy hogy vállat vont és otthagyta Jánost. - -Bábi azonban egyre sápadtabb, szomorúbb és elfogyóbb lett és amikor a -nagyságos úr még azt is meghallotta, hogy nagyon sokáig szokott a -negyedik emeletről lebámulni az utcára és hogy egyszer-kétszer -veszedelmesen áthajolt a korláton, akkor élénk lelkifurdalása támadt és -elhivatta hozzá az orvosát. Az orvos gondosan megvizsgálta Bábit, azután -vállvonogatva számolt be a vizsgálatról a nagyságos úrnak. - -– Semmi baja, – mondta – de az bizonyos, hogy beteg. Beteg, de az esete -nem belgyógyászati eset. Küldd idegorvoshoz, az mondhat talán valamit… -Ha ugyan ki tud belőle venni valamit. Amit én nem hiszek. - -A nagyságos úr ekkortájt tele volt emberbaráti szeretettel és nagyon -érzékenynek érezte a lelkiismeretét. Elment tehát a professzorhoz, -bejelentette neki, hogy elküldi hozzá Bábit, és nagyon megkérte, -foglalkozzék jóakarattal vele. Bábira pedig otthon – közölvén vele a -helyet és az időt, ahol és amikor meg kell jelennie – rárivallt: - -– Pontosan ott leszel, értetted. És a tanár úrnak minden kérdésére -válaszolsz. És mindent megmondasz neki, amit kérdez. - -Bábi sápadtan próbált védekezni, de a nagyságos úr haragosan kiabált, -úgy hogy Bábi végül reszketve igérte meg, hogy elmegy a tanár úrhoz és -minden kérdésére felel. - -Igy került Bábi másnap a professzor előszobájába. A ruháját remegő -kézzel simogatta és dideregve várta, míg rákerül a sor. Mikor rákerült a -sor, ingadozó léptekkel ment be a tanár szobájába és a szemén látszott, -hogy elájul, ha rákiáltanak. De nem kiáltottak rá. A professzor -leültette, halkan és jóindulattal beszélt hozzá, előbb egészen közömbös -dolgokról beszélgetett vele, és a Bábi hű szeme lassanként felüdült és -tiszta csillogással fordult a professzor szeme felé. Bábi sírni tudott -volna: úgy elérzékenyítette, hogy nem kiáltottak rá. - -A professzor kérdései azután egyre szűkebb köröket vontak Bábi köré. -Finom és diszkrét ujjak siklottak a Bábi szívéhez és tapogatták meg -óvatosan a Bábi sebzett és szenvedő lelkét. Bábi meg-megriadt, fel akart -lázadni és menekülni akart. De minden megriadását lecsillapította néhány -közömbös új kérdés, és minden lázadását leszerelte egy nagy jóság, amely -feléje áradt. Bábi nem tudott ellentállni; lassan megadta magát; és -lassan, előbb nagyon lassan, azután gyorsabban, azután forrva és zuhogva -áradt belőle az őszinteség. - -Előbb: ő nem beteg. Azután: de igen, mégis beteg, mert sem enni, sem -inni nem tud. Hát aludni? Aludni sem. De ha mégis alszik, mit szokott -álmodni? Ha mégis alszik, akkor… akkor… - -Bábi nem akarta megmondani. Zavaros álmai vannak… Azelőtt keveset -álmodott, de most… De most? Most… most mindig a nagyságos úrral álmodik. - -Úgy? A nagyságos úrral? Hát mit álmodik a nagyságos úrral? – Azt -álmodja, hogy a nagyságos úr beteg. – Úgy? Hát volt már beteg a -nagyságos úr? – Volt, oh igen, volt… A Bábi szeme felragyog; Bábi -elárulta magát; a két finom kéz, amely a lelkét tapogatja, nyomon van -már. A kérdések vezetik, viszik, röpítik Bábit; és dadogva, reszketve, -sírva itt a vallomás. Bábi mindig szerette a hites urát, most nem tudja -szívelni. Bábi – ő meg se tudja mondani, de most már világos – -kétségbeesetten, halált hozóan szerelmes a nagyságos úrba. - -Megvan. Itt van. A Bábi remegő, sebzett lelkét gyöngéden fogja két finom -kéz és keresi a számára a megnyugvást, a gyógyszert. Nehéz feladat. A -Bábi lelke! – nagyon is egyszerű, nagyon is egyanyagú lélek ez; ha egy -érzés beléje fészkelte magát, akkor azé az egy érzésé az egész lélek. Mi -volt azelőtt Bábi? Hű. Semmi más, csak hű. Mi most Bábi? Szerelmes. -Semmi más, csak szerelmes. Hol van ennek a léleknek még egy lehetősége? -Hol van ennek az életnek még egy útja? A finom ujjak gyöngéden siklanak -végig a Bábi lelkén. - -Mivel tölti Bábi a napjait? Mivel töltené: dolgozik. Mást nem csinál? -Nem. Könyvet nem olvas? Persze, hogy nem. Szinházba persze nem jár, -korcsmába nem jár, szórakozása nincs; azt se tudja, mi az a szórakozás. -Más férfira rá se néz, soha rá se is nézett, egészen addig, amíg –. - -Hát azelőtt? Otthon? Földváron? A mikor még Török Erzsébetnek hítták? Oh -igen, ott vasárnap délutánonként táncolt a korcsmaudvaron. Hát vasárnap -délelőtt? Akkor templomba ment. Úgy? Hm! Templomba ment. Nézzük csak… -szokott-e most is templomba járni? Igen, szokott vasárnaponként most is. -Úgy? – Kitünő. Hát gyónni szokott-e? Szokott… de… de most már régen nem -gyónt. Miért? Azért… mert… mert… - -Bábi sírva fakad. A professzor sürgeti a választ. Bábi zokogva mondja: - -– Mert nem tudom én ezt elmondani a tisztelendő úrnak. - -Ohó, dehogynem; miért ne tudná. Lám: itt van a gyógyszer. Így kell -könnyítenie magán; hiszen így is szokta, úgy-e?… menjen csak el és -gyónjon meg szépen mindent, rójja le a penitenciát, érdemelje meg a -bűnbocsánatot, majd megkönnyebbül akkor. Nem érzi-e, hogy meg fog -könnyebbülni. - -De igen. Érzi. De nem mehet el. – Miért? – Bábi nem akar válaszolni. -Vagy nem tud. A két kezébe fogja a fejét és keserűen zokog. Meg kell -őneki halni… bűnös az ő teste-lelke… elpusztul ő nemsokára… maga oltja -ki ezt a boldogtalan, bűnös életét. - -A professzor nem ereszti ki a kezéből a fonalat. Ha a gyónás -megkönnyítené, menjen gyónni. Miért nem akar? Miért ne menne? Erre -feleljen. - -Bábi zokogva és kétségbeesetten feleli: - -– Mert nem tudom én azt elmondani a főtisztelendő úrnak… - -– Mit? - -– Azt… - -Bábi nem tudja tovább mondani. Ilyenkor belenéz a lelkébe, szembekerül a -vágyaival és elretten tőlük. Nem tudja ő azt elmondani; _hogy lehetne -azt kimondani?!_ - -Ah!… A professzor megértette Bábit. Hogy hogyan lehetne azt elmondani, -hogy hogyan lehetne azt kimondani?… Gondolkozik. Ő is keresgél az -emlékeiben. - -– Hát úgy-e… hogy mit mondjon? - -Igen. Bábi zokogva igenli a dolgot. Persze: hogy mit mondjon. Az az, -amit nem tud. - -– Hát mondja egyszerűen azt… - -Bábi felemeli a könnyes arcát. - -– Mondja egyszerűen azt, – folytatja a professzor – hogy _bűnös -gerjedelmet_ érez. - -Bábi megremeg. Egy másodpercig mozdulatlanul bámul a professzorra, -azután felszökik. Feláll. Kiegyenesedik. Az arcán még ott csillognak a -könnyek, de az arcára már leszállóban van a nyugalom és a tiszta -elhatározás. - -– Ezt?… Ezt?… - -– Igen, ezt. - -Bábi felsóhajt és boldog nagy megkönnyebbülés ömlik el az arcán. _Ez_ -volt az. Ez volt az, ami hiányzott. Most itt van, ami után tehetetlen -vergődésben epedezett. Itt a _szó;_ itt az út; itt az egyetlen -lehetőség; itt a gyógyulás. - -Bábi most már tud mindent. A professzor is. Bábi gyorsan összeszedi -magát, két mozdulattal rendbe hozza a gyűrött ruháját és a feldult -arcát; alig búcsuzik; köszönni rá sem ér; sietve, elszántan, készen, -bátran megy kifelé. A professzor mosolyogva néz utána, Bábi pedig a -megtalált gyógyszerrel, a hiába keresett kinccsel, az elfelejtett és -eszébe juttatott igével, a _szóval_ siet vallani, bűnbánatot tartani, -bűnbocsánatot kapni. Bábi viszi a drága, egyszerű, együgyü lelkét -gyógyulni. - - - - -TARTALOM. - - Lilla 5 - Az Atlantik-hotel 25 - Móni 34 - Párbaj 45 - A millió 56 - Betörés 67 - Elég! 75 - Baradlay kapitány 80 - A Csornay-család 98 - Férjhezadás 108 - Velencei kaland 120 - Zsalud Sámuel 130 - Dömötörék és Sebőkék 139 - Bécsi interieur 147 - Falusi levél 154 - Bábi 160 - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK LILLA *** - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the -United States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this eBook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that: - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation's website -and official page at www.gutenberg.org/contact - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without -widespread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our website which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This website includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. |