NormalizeHEADmain

1 files changed, 0 insertions, 10783 deletions

diff --git a/old/65788-0.txt b/old/65788-0.txt
deleted file mode 100644
index 90eec85..0000000
--- a/old/65788-0.txt
+++ /dev/null
@@ -1,10783 +0,0 @@
-The Project Gutenberg eBook of Egy hirhedett kalandor a tizenhetedik
-századból, by Mór Jókai
-
-This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and
-most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions
-whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms
-of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at
-www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you
-will have to check the laws of the country where you are located before
-using this eBook.
-
-Title: Egy hirhedett kalandor a tizenhetedik századból
-
-Author: Mór Jókai
-
-Release Date: July 7, 2021 [eBook #65788]
-
-Language: Hungarian
-
-Character set encoding: UTF-8
-
-Produced by: Albert László from page images generously made available by
-             the Google Books Library Project
-
-*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK EGY HIRHEDETT KALANDOR A
-TIZENHETEDIK SZÁZADBÓL ***
-
-JÓKAI MÓR ÖSSZES MŰVEI
-
-NEMZETI KIADÁS
-
-LXV. KÖTET
-
-EGY HIRHEDETT KALANDOR A TIZENHETEDIK SZÁZADBÓL
-
-BUDAPEST
-
-RÉVAI TESTVÉREK KIADÁSA
-
-1897
-
-EGY HIRHEDETT KALANDOR A TIZENHETEDIK SZÁZADBÓL
-
-IRTA
-
-JÓKAI MÓR
-
-BUDAPEST
-
-RÉVAI TESTVÉREK TULAJDONA
-
-1897
-
-
-
-
-ELSŐ RÉSZ.  OSTROM ALATT.
-
-
-I. Fejezet és bevezetés.  A TŰZKORSÓ.
-
-Regényes történethalmazunknak hőse egy «constabler». Nem annak a hasznos
-osztálynak a tagja, mely napjainkban azon feladat teljesítésére
-született, hogy a budapesti lánczhid két végénél a szekereket
-figyelmeztesse, hogy «jobbra kerülj, balra térj!» hanem inkább egy olyan
-testületnek a vezetője, melynek egyenesen az a feladata, hogy kárt
-tegyen s minél több pusztítást tesz, annál nagyobb a jutalma, dicsérete:
-vulgo tüzértiszt.
-
-A krónika csak keresztnevét jegyezte föl: «Hugó». Bizonyosan kimélni
-akarta az atyafiságát.
-
-Hugó az ehrenbreitsteini legszélső montalambert-torony ütegeinek volt a
-parancsnoka az 1688-ki hadjáratban, mikor a francziák Coblenczet
-ostromolták.
-
-Coblencz és Ehrenbreitstein a Rhénus két partján úgy feküsznek egymással
-szemközt, mint Pest és Buda. A Gellérthegy épen úgy néz le reánk, mint
-az ehrenbreitsteini fellegvár Coblenczre. Ez a város is köröskörül meg
-van erősítve s megszokta már, hogy hol franczia, hol porosz, hol
-osztrák, hol svéd vegye ostrom alá.
-
-Ezúttal a francziák lövették kegyetlenül s nagyon sok kárt tettek az
-«ó-városban». Különösen följegyzésre méltó volt az, hogy gyujtó golyóik
-a városparancsnok és a fejedelem lakásait mindenütt föltalálták.
-Akárhogyan változtatták meg azok a tanyájukat, a franczia megtudta, s
-ámbár kivülről nem láthatott bele a városba, mégis odatalált a
-golyóival.
-
-Ebben valami boszorkányságnak kell lenni.
-
-Hugó montalambert-tornya a legveszélyesebb pontját képezte az
-ehrenbreitsteini vár azon oldalának, a honnan az megtámadható volt. De
-annál nagyobb dicsőség volt annak védelmezése. A montalambert-torony
-ugyanis nem valami olyan nyurga épület, a mit «falunyelé»-nek szoktak
-nevezni; hanem egy mindenféle zegzug sánczokból, falakból
-összebonyolított mértani ábra, melynek egyik oldala a másikat védelmezi,
-s annak minden oldalából ágyúk néznek egymással farkasszemet, míg a
-tetején furfangos barbatták messzehordó lövegek terhét viselik.
-
-S a hajdankori ágyúval bánás nem volt olyan együgyű tréfa, mint a
-mostani Krupp és Uchatius lövegekkel való mesterkedés.
-
-Már az maga egy tudomány volt, hogyan kelljen egy fehéren izzóvá
-tüzesített ágyúgolyót a kemenczéből kivenni, azt a hosszú csatakigyónak
-a gyomrába betömni, s ha az ágyú elsütése után a golyó beleragadt az
-ágyú torkába, nem jött ki, mindenféle dugóhuzókkal, pelikánokkal,
-csiptetőkkel onnan megint kikaparni; minden lövés után egy furfangos
-eszközzel, mely hasonlít a Merkur-pálczához, az ágyú «lelkét»
-megvizsgálni, ha nem ütött-e lyukat rajta a kódorgó teke? hanem hát ebbe
-mégis csak beletanulhatott valaki, ha nem is volt valami nagy lángész.
-Az «elefánt»-tal is megbarátkozhatott hosszas tapasztalat után, s ha
-értett a quadranshoz kellőleg, úgy nem hiába lövöldözte ki belőle a
-nehéz bombákat. Hanem aztán meg kell gondolni, mennyi ügyesség és
-tapasztalat kellett ehhez egy constablernek, hogy ez olyan
-stratagémákkal kudarczot ne valljon, a minők a «tűzpajzs», mely
-harminczöt likból pattantott ki ugyanannyi golyót a közeledő ellenségre;
-túltett ezen még az «ostromhordó», melynek két kereke van, a henger
-oldalai éles késekkel spékelve, a két kereke pedig lőporral megtöltve,
-mikor azt az ellenségre eleresztik. Mert, ha annak pontosan és ügyesen
-egyszerre gyulad meg mind a két kerekének a tölteléke, hát akkor az,
-mint a veszett bika, úgy rohan az ellenség közé, s a kit elől-utól
-talál, annak részint szemét, szakállát ki- és elégeti, részint a
-késeivel összekaszabolja, de ha csak az egyik kereke talál elsülni, a
-másik nem, akkor elkezd mint a búgatyú pörögni az alvamaradt kereke
-körül, míg a tüzében tart, szétkergetve az egész compániát; ha pedig a
-másik kerék valamivel, egy fél másodperczczel későbben fog tüzet, akkor
-az egész stratagema visszafordul, s a saját gazdáját kergeti el a
-mezőről. Nem szükség aztán hosszasan magyaráznunk a lánczos golyókkal
-való lövöldözésnek a fortélyait; mert azt úgy is mindenki megértheti, ha
-elgondolja, hogy mikor két ilyen lánczczal összekötött golyó az ellenség
-közé repült, az a láncz az első katonának a nyaka körül csavarodott,
-akkor a rajta levő golyó elkezdett körülkeringeni, a mellette levő
-katonának egyikét előlről, másikát hátulról ütötte orron és fültövön, és
-így tett mindaddig, a míg a lánczban tartott; a mi pedig a nyeles
-golyókat illeti, azokért igazán örök kár, hogy kimentek a divatból; mert
-az olyan volt, mintha két vas főzőkanalat a nyeleiknél fogva karikával
-összekapcsoltak s aztán úgy lőtték volna ki. Az még csak jól járt, a ki
-a két nyele közé jutott, mert annak csak a torkát szorította össze; de a
-mellette álló két katona, a kinek a töksije abba a két üres főzőkanálba
-került, mikor az annak a fejét egymáshoz csapta, tudom, hogy holta
-napjáig megemlegette azt a tréfát.
-
-Azonban két legújabb találmány idézett elő a tüzérségi harczban, (a mit
-akkor «arkoláj»-nak hivtak) valóságos forradalmat.
-
-Az egyik német, a másik franczia találmány volt.
-
-A német találmány, s ez Hugó alkotása volt, a nevezetes «fias
-bomba-vető». Egy nagy mozsár, melynek a középső lyuka ötven fontos bomba
-számára van kiszabva, köröskörül azonban még nyolcz kisebb üreg van,
-melybe csak öt fontosak vannak szánva. Mind a kilencz golyót egyszerre
-viszi ki ugyanazon töltés a bombavetőből. Képzelhetni annak a
-francziának a mulatságát, a ki azt hallotta, hogy egyet lőttek, s aztán
-arra az egy lövésre a bomba-emsén kívül még a nyolcz bomba-malaczot is
-látja a nyaka közé potyogni! Ezzel mulattatta Hugó az ostromló
-francziákat.
-
-Hanem aztán azok is találtak ki valamit az ő distrahálására.
-
-Ez volt a «tűzkorsó».
-
-Tökéletes hasonmása az azoknak a korsóknak, a miket a mi aratóink
-visznek ki magukkal a tarlóra, s a mik olyan jó hűsen tartják a vizet.
-Csakhogy ezekben nem viz áll, hanem tűz. Vasból vannak, meg levén töltve
-valami pokolbeli keverékkel. Aztán nem egy fogantyujok van, hanem négy,
-s annak is épen úgy, mint a mi vizes korsóinknak, van egy lyuka, a min
-keresztül a szikrázó tűzláng csak úgy fityfirékel elő. Arra való, hogy a
-hová leesik, ott a mi égni valót talál, azt meggyujtsa. Hiszen ilyen
-gyujtó golyóik a németeknek is voltak. Csakhogy ennek a tűzkorsónak még
-egy másik jó tulajdonsága is volt. Mert a bombák kétféle jó
-tulajdonsággal dicsekesznek. Vannak olyanok, melyek folyvást és
-huzamosan okádnak olthatlan tüzet, és így gyujtogatnak; vannak mások,
-melyek rögtön szétdurrannak, és így rombolnak, meg öldökölnek. A
-«tűzkorsó» egyesítette mind a két kitünő virtust egymagában.
-
-Előbb gyujtogatott, azután szétdurrant.
-
-A gyujtó golyókon már ki tudtak fogni az ostromlók. Mikép Munkács
-várának védelmezője, Zrinyi Ilona, úgy a németek is kitalálták már azt a
-mesterséget, hogy mikor egy ilyen tűzprüszkölő szörnyeteg jött, ott
-várták vizes marhabőrökkel, a mint leesett, lefülelték, letakarták s
-mivel hogy a tűzgolyó is, mint minden állat, él, ha lélekzetet vehet, de
-ha nem vehet, kénytelen megdögleni: tehát az történt velük.
-
-Ámde a tűzkorsó nem engedte ezt a tréfát magán produkáltatni; a mint a
-német lefogta a marhabőrével s bedugta mind a négy orralikát, a tűzkorsó
-egyszerre szétdurrant s itt egy csizma, ott egy irha; a német, a hány
-darabból állt, annyifelé repült.
-
-Többet aztán nem volt kedvük a tűzkorsóval komázni.
-
-Hanem egyszer egy ilyen a sánczba belőtt tűzkorsó, miután kifujta a
-mérgét, kapta magát, nem durrant szét; épségben maradt.
-
-Azt, a mint kihült, felvették a tüzérek s odavitték Hugóhoz.
-
-– No, most megtudom hát, hogy mi lakik ebben a veszedelmes lövegben?
-mondá a constabler s akkor azután majd én is készítek ehhez hasonlót a
-komának.
-
-A tűzkorsó nyakán volt egy kalap, olyanforma, mint a kulacsnak a száján,
-az bizonyosan lesrófolható volt. Hugó e fölfedezésre meghívta a
-várparancsnokot, a főkapitányt, a nagyherczeget, a városkormányzót, a
-tüzérségi főparancsnokot, a soltészt, meg a syndicust, meg a fejedelem
-alchymistáját, hogy legyenek jelen a tűzkorsó fölbontásánál. Azok
-egyenkint mind azt mondták magukban: «elég, ha a többi ott lesz, minek
-menjek én oda? Hátha az a bolond korsó akkor sül el, mikor felnyitódik?»
-s mindnyájan otthon maradtak. És igy csak Hugó maga tudta meg, hogy mi
-volt annak a tűzkorsónak a fenekén?
-
-Hugó, miután a tűzkorsót felbontá, megtudta, hogy miféle ördöngös
-mestersége van annak belül; nagyhamar öntetett hasonló tűzkorsókat s
-épen úgy elkészítette, a hogy a francziák, s azokat a fejedelem és a
-várparancsnok szeme láttára átlövöldözgeté a francziák táborába. A
-főurak távcsöveikkel nézték és gyönyörködtek benne, hogy talál oda a
-tüzes golyó, mint egy lángfarku sárkány a megczélzott pontra; ott azután
-gyujt, ha arravalót talál, s végre szétpukkan.
-
-Egy-két tűzkorsóval megesett Hugónál is, hogy nem durrant szét a
-franczia sánczok között; hanem ez a sors az ellenség lövegeivel is közös
-volt: a francziáknak is mindennap veszett így kárba egypár lövegük. Hugó
-rendesen behozatá az ilyen csütörtököt adott tűzkorsókat s aztán újra
-megtöltve azokat, visszalövöldözé a kölcsönadókra. Oh, azon időkben
-nagyon kedélyesen ment az ágyúzás. Két ellenség szép barátságosan
-visszalövöldözte egymásnak a golyóit. Derék, takarékos korszak volt! Még
-1809-ben is Napoleon a wagrami csatatéren huszonnyolczezer ellenséges
-ágyúgolyót szedetett össze, s azokat lövöldöztette vissza az
-osztrákokra, s ha még két napig tartott volna az ütközet, háromszor
-lőtte volna innen oda, onnan ide a két ellenség ugyanazokat az
-ágyúgolyókat.
-
-Meg is jutalmazta a fejedelem a derék constablert ezért az
-eltulajdonított találmányért, felemelve hópénzét az eddigi tizenhat
-tallérról húszra, s még azonfölül egy hordó dupla sörrel is
-megajándékozta. A miért a főparancsnok meg is orrolt, mert ő neki be
-kellett érni fehér sörrel.
-
-Hugónak sok volt az irigye, de nem mertek belekötni.
-
-Hugó igazi viadori termet volt; ábrázatja dúsgazdag veres hajzatával
-olyan, mint egy oroszlánpofa; örökké mosolygó, soha zavarba nem jövő.
-Azt senki sem haragudni, sem megijedni nem látta soha. Bánat, szomoruság
-nem hagyott nyomot vonásain. Negyven év körül volt már, s egy kicsit
-himlőhelyes; de azért a hol egy elszerezni való asszony volt a szemei
-lőtávolában, az az övé lett! A jó evésnek, ivásnak is nagy barátja volt.
-S azért nem is állta a pénz.
-
-Pedig mindenből azt válogatta, a mi a legjobb.
-
-Ez az inyenczség a soltészt boszantotta nagyon. Ő, mint a polgárőrség
-főparancsnoka, előljárója volt a constablernek, és azért az mégis
-mindenben túltett rajta.
-
-A czifra Rike, a markotányosné, a polgárőrség főparancsnokának jól a
-körmére ütött, ha az csipkedni próbálta, a constablertől pedig azt is
-eltürte, ha megölelgeté.
-
-Az ostromzárolás miatt minden élelmi szer rendkívül megdrágult a két
-városban: így történt, hogy a piaczon egy kövér ludat három tallérra
-tartott a kofa, a mi hallatlan nagy pénz volt. A soltész felesége
-alkudott rá, de nem tudta megvenni; ekkor odajött a czifra Rike s azt
-mondá: «hogy adod? ide vele!» megvette s odább állt vele.
-
-A soltész megtudta, hogy a kövér ludat a czifra Rike Hugó constabler
-számára sütötte ki.
-
-– Hallod-e constabler, mondá másnap a soltész Hugónak, ez nem történik
-Isten hírével. Te kövér ludat eszel, mikor nekem nem jut, csak sovány
-sajt vagy héring a kenyér mellé; pedig soltész vagyok. Van neked húsz
-tallér hópénzed, ebből nem jut mindennapra három. Valld meg, honnan
-pénzelsz?
-
-Erre ezt mondta neki a constabler:
-
-– Látod soltész, ha én téged most bolonddá akarnálak tenni, hát azt
-mondhatnám, hogy nem az én pénzem ára ez. A czifra Rike belém bolondult;
-hogy mivel bolondítottam így belém? azt ha magadtól nem tudod, hát én
-tőlem meg nem tanulod; szerelmes az asszony, rám költi a pénzét, s ő
-tudja, hogyan szerzi azt? biz én nem kérdeztem tőle. De hát nem akarlak
-megcsalni. Megvallom az igazat. Kérlek, el ne árulj senkinek, mert nem
-szeretnék a papokkal tánczba keveredni. Tehát megsúgom, hogy nekem
-bizony varázstallérom van: tudod, a mit úgy hínak, hogy «Heckethaler.»
-Valahányszor kiadom, nem marad ott, rögtön visszaszökik hozzám.
-
-– Ej, ej, s hogyan jutottál ehhez a varázstallérhoz, constabler?
-
-– Azt is megsúgom; de el ne áruld a kapuczinusoknak. A hogstrateni
-mocsárban kaptam ezt a «baklovagok»-tól.
-
-– No no! De csak nem adtad el érte a lelkedet?
-
-– Nem. Rászedtem az ördögöt. Egy tudatlan zsidógyereket adtam oda a
-«makers»-nek magam helyett.
-
-– No ezt jó lesz titokban tartanod!
-
-A soltész azonnal sietett a megtudott titkot elárulni a fejedelemnek, a
-ki azt mondta neki rá, hogy bárcsak az ő tallérjai is mind Heckethalerek
-volnának, akkor volna könnyű háborút viselni.
-
-Hugó constablernek csak annál nagyobb lett a becsülete, hogy el lett
-róla hiresztelve a félelmetes «baklovagokkal» való szövetsége, meg a
-varázstallér soha el nem fogyatkozó kincse.
-
-Akközben a francziák egyre lövöldözték tüzes korsóikkal Ehrenbreitsteint
-és Coblenzet, s mindennap rátaláltak a fejedelem megváltoztatott
-lakhelyére.
-
-A fejedelem utoljára jutalmat tűzött ki annak, a ki felfedezi azt a
-titkos kémet, a ki napról-napra elárulja a francziáknak, hogy ő hova
-költözött át, mert ezt valakinek el kelle árulni. Pedig a város
-kijáratait olyan jól őrzik, hogy azon élő ember ki nem mehet. Már
-galambpostával sem lehet árulkodni, mert a mi házi madár volt a két
-városban, azt már mind megették.
-
-A soltész nagyon hamar készen volt a gyanujával.
-
-A két ostromolt városban minden ember sír, jajgat, imádkozik,
-káromkodik, böjtöl; csak ez az egy ember nézi a világot hidegvérrel,
-iszik, fütyörész és jóllakik.
-
-Ha jön egy tüzes szörnyeteg, sivítva, prüszkölve, minden nép fut előle
-szerteszéjjel s búvik a pinczébe; ez az egy ember pedig utána megy,
-fölkeresi, a hova az leesett, s ha szét nem pukkant, kiássa a földből, a
-hova az befúrta magát s hazaviszi magához.
-
-Ez több, mint vakmerőség.
-
-A constabler, a maga földalatti tüzérműhelyében aztán az épen maradt
-tűzkorsót szétszedi, felnyitja, újra megtölti s azzal visszalövi az
-ellenségre.
-
-Ez több, mint tréfa.
-
-Egyszer, a mint Hugó ismét saját maga hozott elő egy tűzkorsót a
-tüzérműhelyéből, a soltész azt mondá neki: «Megállj! Nyisd fel azt a
-tűzkorsót; hadd látom meg, mivel van megtöltve?»
-
-Hugó hidegvérrel lesrófolta a tűzkorsóról a bezáró kupakot, mire annak a
-felső része két felé nyílt s abból egy ritka vászonba burkolva ki
-lehetett venni a gyúanyagkeveréket. Azt azután megmagyarázta a
-constabler a soltésznak, hány rész lőpor, mogyorófaszén, kénvirág,
-gyanta, szurok, szalamia, borax és ólomczukor járult hozzá, hogy
-együttesen olthatlan pokoltűz váljék belőle.
-
-– Ez bizony nagyon szép; de hát ezen alól mi van?
-
-A tűzkorsót a görögtűzanyag csak félig tölté meg.
-
-– Ezen alól következik egy agyaglemez, mely a gyujtóanyagtól elzárja a
-tűzkorsó fenekén levő robbanó anyagot, a mi nem egyéb, mint lőpor. Mikor
-a görögtűz odáig leég, az agyag izzóvá lesz; ez robbantja el a lőport.
-Ez az egész titka a kettős virtusú bombának.
-
-– Szeretném én azt látni, hogy mi van ez agyaglemez alatt? mondá a
-soltész.
-
-E szóra a constabler hirtelen hátratekintett. E szilaj tekintetben a
-kalandor egész kétségbeesett vakmerősége volt kifejezve: düh,
-elszántság, harag s ijedtség, de csak egy pillanatra. A soltész
-fogdmegjei állták körül, elzárva előle a menekülés útját.
-
-Ekkor aztán elnevette magát s széles vállain egyet vont.
-
-– No hát nézd meg, hogy mi van alatta.
-
-A soltész fölfeszítette az agyagréteget bicskája hegyével s az alatt nem
-hogy lőpor lett volna, hanem puszta homok volt s ennek a fenekén volt
-egy írás, a miben az ostromló francziák számára körülményes értesítés
-volt adva a várbeli állapotokról.
-
-– Verjétek vasra! kiálta diadalmasan a soltész. Itt van valahára a
-csalhatatlan bizonyíték ellened, gaz áruló! Majd adok én neked czifra
-Rikét! majd adok én neked kövér ludat.
-
-Hugó az alatt is nevetett, míg a lánczot rakták a kezére.
-
-S hogy a tanújel kiegészíttessék, jön nagy süvöltve a franczia
-ostromtelepből legottan egy tűzokádó vaskorsó, lecsap a sánczárokba; de
-nem durran szét. Azt felhozzák, széjjel bontják, s ime abban is mit
-lelnek az agyaglemez alatt? Kétszáz darab Albertus-tallért.
-
-
-II. A KÍNVALLATÁS.
-
-🖝
-
-Az a mutató kéz, meg az a két vonal annyit jelent az aktákban,
-(rövidségnek okáért) hogy a törvényszéknek elnöke intett a kínpad
-mesterének, hogy csavarjon egyet a köteleken.
-
-Mely megtörténvén, a törvényszék jegyzője felirá a kimondott szavakat,
-egész a kínzott «irgalom, kegyelem» kiáltásáig.
-
-A fejedelem egy külön asztalnál foglalt helyet, emelvényre állított s
-fekete trónmennyezettel fedett karszékben. A soltész elnökölt.
-
-Első kérdés vádlotthoz:
-
-– Mi a neved?
-
-– A nevem Podoliában «Terguszko Jaroszlav»; Zbaraszban «Kohaninszky
-Zdenko»; Odenseeben «frater Hilárius»; Hamburgban «Junker Elias»;
-Münsterben «Stramm Vilmos»; Amsterdamban «Mynher van der Bullen Tóbiás»;
-Singaporeban «Maharadzsa Kong»; a tengeren «Captain Rouge»;
-Hoogstratenben «Malchus lovag»; Lillenben «Chevalier de Mont Olymp»; a
-Pfalzban «Doctor Sarepta»; itt pedig «Hugo von Habernix».
-
-– Több nincs? kérdé az elnök elbámulva.
-
-S ez olyan furcsa kérdés volt, hogy mindenki elnevette rá magát. Kezdte
-a vádlott a kínlajtorján, folytatta a nagyherczeg, az ülnökök is mind
-kaczagtak, még az asztalfőre kitett halálfő is nevetett. Csak az elnök
-maradt haragos.
-
-– Többre nem emlékezem, végezé a vádlott.
-
-🖝
-
-Második kérdőpont:
-
-– Minő vallású vagy?
-
-Felelet:
-
-– Születtem ágostai hitvallású eretneknek, Krakkóban áttértem a
-socinianusokhoz, Ukraniában az orthodox keleti egyház kebelébe léptem,
-azután lettem igazhivő római katholikus, később rozikrucianus, azután
-kvekker; voltam az indus brahman vallás kebelében, végre beálltam az
-istentagadó és ördögimádó manichæus felekezetbe, másnéven kainisták
-közé.
-
-– Szép gyüjtemény! monda rá az elnök.
-
-A jegyző felírta a vallomást.
-
-🖝
-
-Harmadik kérdés:
-
-– Mi az állapotod, vádlott?
-
-– Zászlótartó, – fogoly, – rabszolga, – harámbasa, – parasit, – herczegi
-főudvarmester, – kolduló zarándok, – verbunkos káplár, – sekrestyés
-barát, – nemes lovag, – csigakereskedő, – stockjobber, – alderman, –
-hajóskapitány, – viczekirály, – tengeri kalóz, – tanító, – kutyapeczér,
-– boszorkánymester, – baklovag, – hóhér, – pikenier, – asszonyköpönyeg,
-– csodaorvos, – próféta és constabler.
-
-– Hohohó! kiálta rá az elnök. A jegyző nem bir utánad szaladni.
-
-S megint nem állhatták meg a jelenlevők, hogy ennyi bolond hivatal
-felsorolására el ne nevessék magukat, maga a vádlott és a csontkoponya
-is nevetett. Különös jó kedvük volt mai nap.
-
-Negyedik pontja a kínvallatásnak, a megelőző
-
-🖝 után:
-
-– Miféle bűnök elkövetésében vallod magad részesnek?
-
-Kínvallatott válasza:
-
-– Voltam haramiabanda és mordályégető társaság tagja.
-
-A soltész nagyobb hítelesség okáért diktálta a jegyzőnek a bűntény latin
-nomenclatióját.
-
-– Primo Latrocinium!
-
-– Elcsábítottam a jóltevőm feleségét bűnös szerelemre.
-
-– Secundo Adulterium!
-
-– Kiraboltam a templomot, a minek az őrzése rám volt bízva.
-
-– Tertio furtum. Sacrilegium!
-
-– Álnév alatt kiadtam magam nemes embernek.
-
-– Quarto larvatus.
-
-– Hamis oklevelet készítettem magamnak.
-
-– Quinto falsorium!
-
-– Megöltem párbajban a jó barátomat.
-
-– Sexto Homicidium ex duello!
-
-– Megcsaltam a kereskedő társaimat.
-
-– Septimo stellionatus.
-
-– Elárultam a rám bizott államtitkokat.
-
-– Octavo felonia!
-
-– Kereskedtem a más vagyonával.
-
-– Nono Barattaria!
-
-– Áttértem a bálványimádó hitre.
-
-– Decimo Idololatria!
-
-– Második feleséget vettem, míg az első élt.
-
-– Undecimo Bigamia.
-
-– Harmadikat, negyediket, ötödiket, hatodikat is vettem.
-
-– Duodecimo Trigamia, polygamia!
-
-– Királyt öltem.
-
-– Decimo tertio Regicidium!
-
-– Tengeri kalóz voltam.
-
-– Decimo quarto Pirateria.
-
-– Az első feleségemet megöltem.
-
-– Decimo quinto Uxoricidium!
-
-– Boszorkánymesterséget űztem.
-
-– Decimo sexto Sorcelleria!
-
-– Az ördöggel szövetkeztem.
-
-– Decimo septimo Pactum diabolicum implicitum.
-
-– Hamis pénzverő voltam.
-
-– Decimo octavo Adulterator monetarum.
-
-– Új vallást hirdettem.
-
-– Decimo nono Hæresis! Schisma!
-
-– Mérges szerekkel kuruzsoltam.
-
-– Vigesimo Veneficus!
-
-– Elárultam a rám bízott várat.
-
-– Vigesimo primo crimen traditorum.
-
-– Embert ettem.
-
-– Vigesimo secundo. Antropophagia! Cannibalismus!
-
-Kiálta fel a soltész, a keze alatt levő pandectára ütve tenyerével. A
-veríték csorgott kövér homlokáról.
-
-Itt a kínvallatott szünetet tartott.
-
-– Nincs több? kérdezé siránk hangon a soltész, mire a kínvallatott
-elkezdett hangos hahotával kaczagni. De most már csak egy magában
-kaczagott, senki sem követte. A porkoláb félreértette a soltész 🖝
-intését s még egy hatalmasat csavart a kínzott karjait és lábait
-megnyujtó köteleken, hogy annak a kínordítása összevegyült a
-kaczagásával, egyik a másik hangjába átcsapva, mint a kit egyszerre
-fojtogatnak és csiklandanak. Pedig a soltész azt adta a jelben tudtául,
-hogy mára a vallatás elég lesz: a vádlottat vissza lehet vinni a
-börtönébe.
-
-Rendkívüli eset ez! Ennyi bűntett egy csomóban! Ezt az embert
-kegyetlenül ki kell examinálni.
-
-Maga a nagyherczeg is fölöttébb kiváncsi volt megtudni, hogy minő
-összefüggés lehet az előadott csodálatos fejezetek között s meghagyta,
-hogy másnap és a míg benne tart, addig el ne kezdjék a vallatást, míg ő
-meg nem érkezik a törvényterembe.
-
-A vádlottnak pedig jó oka volt nevetni. Mert míg ő azt a huszonkétféle
-bűnesetet a törvénybiráknak elhistorizálja, akkorra beveszik a francziák
-Coblenczet s őt szépen megszabadítják a börtönből és a kegyetlen
-kínhaláltól. Ezt nevette előre.
-
-Most mi történjék ezzel az emberrel?
-
-Hogy ki kell őt végezni, annyi bizonyos. De mi módon? Ez a nehéz kérdés.
-
-Mert ha csak annyit vallott volna be, a mennyi eredetileg kisült rá,
-hogy az ellenséggel összeczimborált s áruló volt, akkor világos volna a
-büntetése: «háttal fordítva, főbelövessék». De ily komplikált vallomás
-után a birákra nézve fölöttébb meg van nehezítve a válogatás.
-
-Mint rablót kerékbe töretés illeti; mint kettős, sőt hatos házasságban
-élőt ugyanannyi darabra szétkonczoltatás; mint királygyilkost kezeinél,
-lábainál fogva négy ló közé fogva kell szétszakítani. Úgy, de ez hogy
-történhessék, ha már előbb hatfelé szétvágatott? Azonkívül is, mint
-oklevélhamisítónak a jobb kezét elvágatni elengedhetetlen föltétel; mint
-ördögimádó, máglyán kiszenvedendő tűzhalálra szolgált, de ugyanakkor
-hogyan lehessen rajta végrehajtani az elevenen mozsárban való
-összetöretést, a mi a feleséggyilkosra van kiszabva? s ha mindezek végre
-lesznek rajta hajtva, hogyan tétessék elég a törvény rendeletének, mely
-az emberevés bűneért az éhhalállal bünhődés rettentő supliciumát szabta
-meg világosan?
-
-A fejedelem salamoni itélete döntött.
-
-– Állíttassék törvényszék elé a gonosztevő. Mondja el körülményesen,
-hogyan követte el mindezen vétkeket sorban? S a melyik vétke aztán
-legnagyobbnak fog találtatni, annak a büntetése hajtassék rajta végre.
-
-Ebbe a soltész is beleegyezett.
-
-A birák aztán abban állapodtak meg, hogy a másnap megkezdendő részletes
-vallatásnál ne a nyujtóztató gép alkalmaztassék, mert az nagyon elveszi
-a testi erejét a vallatottnak, a mire pedig ilyen hosszú vallomásnál
-nagy szüksége leend, hanem a víztortura, a mi abból áll, hogy a
-hanyattfekvő vádlottnak egy tülköt dugnak a szájába s azon keresztül
-folyvást töltik bele a vizet, a míg csak nem vall.
-
-– Nem úgy lesz, mondá a nagyherczeg. Ha az ember vizet iszik, attól
-elmegy a mesemondó kedve. (Tudom magamról.) Én moralis torturát szabok
-rá. Mondassék ki rá azonnal a halálitélet. Kisértessék le azonnal a
-siralomházba. A siralomházban töltött órák a legnagyobb tortura és
-penitenczia egy gonosztevőnek. A nép, mely bámulatára összecsődül,
-kenyeret, bort, pecsenyét szokott hordani az elitéltnek – vigasztalásul.
-Így a tartása sem kerül semmibe. A gonosztevő, mikor jól evett, ivott,
-felhozatik a törvényszék elé s ráparancsoltatik, hogy mondja el sorba
-bűneinek körülményes történetét. A jól ivott ember szeret beszélni.
-Másnap megint leküldetik a siralomházba, s így folytattatik vele
-mindaddig, a míg vétkeinek lajstromát az utolsó jottáig protocollumba
-nem diktálta.
-
-A birák helybenhagyták a nagyherczeg véleményét, csak a soltész morgott
-nagyon, hogy hiszen ennek a huszonkétszeres gonosztevőnek sokkal jobb
-dolga lesz idebenn, mint valamennyi birájának, a ki az ostrom alatt
-ugyancsak megtanult éhezni és szomjuhozni.
-
-A syndicus azonban megnyugtatá:
-
-– Ne irigyeljük szegény ördögtől ezt a kis mulatságot a kaloda és az
-akasztófa között. Tudja, komám: «ma nekem, holnap neked!»
-
-
-
-
-MÁSODIK RÉSZ.  A RABLÓK KÖZÖTT.
-
-
-I. A PRSZJAKA BARLANG.
-
-Zászlótartó voltam Hatzfeld Menyhért tábornok ezredében a császári
-seregnél. (Ezen kezdé vallomását Hugó, midőn első nap a siralomházból
-felhozatott.) Ott igen jól viseltem magamat, s különös ügyességet
-tanúsítottam az ostromágyúk kezelésénél, úgy, hogy a tábornokom
-constablerré léptetett elő, mikor Krakkót ostromoltuk.
-
-Ezt a várost akkor Rákóczy György, erdélyi fejedelem tartá megszállva, a
-ki a svédekkel szövetkezett Lengyelország meghódítására s azokkal együtt
-már el is bánt a lengyelekkel, mikor a császári seregek ezeknek a
-segítségére bevonultak.
-
-Nem akarok Krakkó ostrománál hosszasan séramórálni, nehogy a birák urak
-előtt úgy tünjék fel a vallomásom, mintha szántszándékosan nyújtanám
-mellékes körülmények előadásával a történetemet. Csupán azt fogom
-elbeszélni, a mi elkövetett bűneimmel a legszorosabban összefügg.
-
-Az ostrom ideje alatt megismerkedtem egy lengyel nemes úrnak a
-kisasszonyával, a ki belém szeretett. Még akkor csinos fiatal legény
-voltam.
-
-Gyönyörű szép fekete szemű leány volt, alig tizenhat éves. Ha jól
-emlékezem még rá, Marinkának hítták. Tőle tanultam meg lengyelül és még
-valami mást is, a mi teljes életemnek veszedelme maradt: asszonyt
-szeretni.
-
-Az ostrom alatt tábornokom engem küldött ki kémlelődésre a magyaroktól
-megszállt helyekre. Én voltam a legvakmerőbb, a ki éjszaka egész a
-Krakkót körülvevő nemesi tanyákig el mertem hatolni. Igen, mert ott
-találtam a szeretőmet. Bizony nem a tábornok aranyaiért koczkáztattam a
-fejemet minden éjjel, hanem a szép Marinka tűzszemeiért, a ki elém jött
-a kastély kapujáig, mezitláb, hogy az alvókat fel ne költse.
-
-Volt azonban egy vén boszorkány gazdasszony a kastélyban, a ki
-megsejtette titkos találkozásainkat s elárulta a nemes úrnak.
-
-Egy éjjel, a mint a szép Marinka a legédesebben tanítgatott rá a
-holdvilágtól derengő szobában, hogyan kell kimondani azt, hogy «Kocham
-Pana.» «Z. calego serza» (szeretlek, egész szivemből), egyszer csak
-halljuk az emeletre felvezető falépcsőn a vén nemes csikorgó lépteit és
-torokráspolyozását.
-
-Megijedtem. Most végem van.
-
-– Nyebojsza! sugá fülembe a leány. Lépj ki az ajtón a folyosóra s eredj
-bátran az öreggel szemközt s akármit mond, feleld rá azt, hogy «egy az
-Isten!»
-
-Azzal kitaszított az ajtón s azt magára zárta: én egyedül maradtam a
-folyosón.
-
-Az öreg nemes fölczammogott a lépcsőn, szerencsémre egyszerre csak az
-egyik lábával léphetett, mert a másik meg volt meredve a térdébe lőtt
-golyótól. Kegyetlen négyszögletű vörös képe volt, a mit nagyon jól
-kellett látnom, mert az egyik kezében tartott egy nagy trombita végű
-puskát, a másik kezében pedig az égő kanóczot, s azt egyre fútta, hogy
-el ne aludjék. Alkalmasint az vette el a szeme világát annyira, hogy nem
-vett hamarább észre, mint mikor a puskája vége megütötte a mellemet,
-akkor kiáltott rám mérges rekedt hangon:
-
-– Kto tam? Stoj! (Ki vagy? Megállj!)
-
-Én a leány utasítása szerint azt mondtam rá:
-
-– Egy az Isten!
-
-Mit tehettem egyebet?
-
-Erre a szóra az öreg egyszerre nyájas lett hozzám: a kanóczot eltaposta
-a csizmája talpával, a puskáját a félkarjára vetette, nekem a vállamra
-veregetett, testvérkéjének nevezett s aztán megfogta a karomat,
-levezetett a recsegő lépcsőkön a maga szobájába, a hol nagy tűz égett a
-kandallóban, ott leültetett egy medvebőrös padra, elém tett egy
-szűknyakú üveget tele meggypálinkával; maga meg elővett egy kicsi kis
-könyvet, akkorát, hogy azt egy csizmaszár mellé el lehetett dugni s
-abból elkezdett nekem olvasni olyasformát, hogy a szentháromságra semmi
-szükség sincs a világon; mert a milyen kevés dolog történik a mostani
-világban Isten hírével, arra «egy» is elég.
-
-Nekem a hajam szálai borzadtak fel e dolgok hallatára, s most vettem
-csak észre, hogy micsoda kelepczébe jutottam. Az én Marinkám apja
-socinianus eretnek. Még azoknak is a rabbinusa. S ez most engem
-proselytájává akar tenni. Lengyelországban nagyon el volt terjedve
-Blandrata vallása s a kemény üldöztetés miatt a hívei csak titokban
-terjeszthették a hitüket. A vén lengyel kastélya volt egyik tanyájuk, a
-hol az áttérőket elfogadták. Mikor aztán már azt hitte, hogy jól
-felvilágosított, akkor elővett egy vastag könyvet, s azt mondta, hogy no
-már most tegyem rá a kezemet, s mondjam utána az esküt.
-
-Meg voltam szorítva.
-
-Ha nem esküszöm, akkor meg kell vallanom, hogy a leányáért jöttem ide.
-Akkor ott a puska a háta mögött, azzal egyszerre a mennyországba
-expediál.
-
-Ha pedig esküszöm, akkor a pokolba jutok.
-
-Mit válaszszak?
-
-A mennyországba egyenesen, tüstént, extrapostán, vagy a pokolba
-kerülővel, nagy állomásokkal, szép csendesen?
-
-Fiatal voltam még, sajnáltam a szép kondor haju fejemet, választottam az
-utolsót.
-
-Ettől fogva mindennapos voltam az öreg lengyel házánál, a hol
-éjszakánkint összegyültek a socziniánusok.
-
-Nekem, mint neophitának, eleinte csak addig volt szabad a gyülekezetben
-részt vennem, a míg énekeltek. A mint aztán a prédikáczióra került a
-sor, engem kiküldtek előörsnek, hogy a meglepetés ellen őrködjem. A mi
-nekem nagyon kedvemre volt; mert az alatt, a míg a prédikáczió tartott,
-én bizony nem álltam oda a kapufélfát támogatni, hanem felmásztam a nagy
-diófára, a mi a kedvesem ablaka alatt volt s arról szépen bementem az
-ablakon, átvenni az osculum charitatist. Éjszakára most már az öreg
-rendesen rázárta az ajtót a leányára, azt gondolta, hogy ezzel egészen
-biztosította magát. A míg a bölcsek oda alant az istenség egységenek
-dogmáját feszegették, az alatt mi bolondok odafönn a két ember
-szívegységének dogmáját tökéletesítettük, biztosak levén a felől, hogy a
-míg a concio tart, az öreg onnan ki nem jön.
-
-Egyszer aztán különösen megszaporodott a gyülekezetünk.
-
-Egy csoport magyar vitéz jött ki Krakkóból, a kik szintén socziniánus
-vallásuak voltak.
-
-Az öreg nagy örömmel fogadta őket, kivált miután megtudta az
-elbeszélésükből, hogy ő náluk Erdélyben már egész bevett vallás a
-soczinianusoké, a fejedelem maga is ezt a hitet vallja. Ha ő lenne a
-lengyel király, a lengyel eretnekeket sem üldöznék többé; minden
-templomot a soczinianusoknak adna.
-
-Mikor ezt a hírt megvittem a tábornokomnak, az a sátora tetejéig ugrott
-mérgében. Azt mondta, hogy az mégis borzasztó, a hogy ezek a magyarok
-értenek a korteskedéshez! Ha megnyerik a lengyel socziniánusokat, soha
-senki se veri ki őket Lengyelországból.
-
-Szerencsére volt egy lényeges véleménykülönbség a magyarok és a
-lengyelek schismájában.
-
-De előre kell bocsátanom azt, hogy egy idő óta az öreg lengyel mintha
-gyanut fogott volna ellenem, nem küldött ki többé előörsöt állni, a míg
-a prédikáczió tart, hanem érdemesnek talált, hogy én is részt vegyek a
-vitatkozásban, s így jöttem tudomására azoknak, a miket elmondandó
-vagyok.
-
-A véleménykülömbség a magyarok és a lengyelek között a mi urunk
-Megváltónk isteni természete körül forgott.
-
-A magyar socziniánusok azt allegálták, hogy a Krisztus, bárha nem Isten
-is ugyan, mert csak «egy az Isten», de azért Istennek a fia, ki
-érettünk, bűnös emberekért vérét kiontotta. Ennek emlékére nekünk
-kötelességünk, valahányszor összegyülünk, kegyeletes áhitatunkat,
-boritalnak alakjában kifejezni.
-
-Aztán olyan nagy volt a magyar uraknak az áhítatuk, hogy mikor az öreg
-lengyel egy átalagot felhozott a pinczéjéből, s azt körül bocsátotta,
-hát mire az a gyülekezet kezéből ő hozzá visszakerült, már akkor semmi
-sem volt benne.
-
-Láttam az arczáról, valahányszor az üres csobolyót megrázta s
-tapasztalá, hogy nem kotyog, mint harapózott benne mind mélyebben a
-hæresis.
-
-Eleinte csak azt vitatta, hogy minek az a sűrű visszaemlékezés a
-Krisztus kiontott vérére? Elég volna csak minden vasárnap, vagy csak
-minden sátoros ünnepen; de a magyarok ráolvasták a bibliából, hogy
-«átkozott az, a ki a napok között külömbséget teszen».
-
-Ekkor aztán az öreg magát a dogmát támadta meg.
-
-Tartott egy kemény prédikácziót, melyben azt állítá fel, hogy Krisztus
-nem volt Isten fia, hanem csak ember fia és maga is csak ember.
-
-Erre a magyarok azt mondták, hogy igen, de derék ember fia volt, és maga
-is jó ember, még így is megérdemli, hogy kiontott vérének emlékére
-boritalnak symboluma alatt kegyesen áldozzunk. S egy átalag megint
-odalett.
-
-Az öreg egyre fanatikusabb üldözője kezdett lenni az én mennybeli
-Üdvözítőmnek. A következő gyülekezetben már arról prédikált, hogy
-Krisztus nem is volt jó ember, még csak nem is olyan ember, a kit
-valamiért kell tisztelni, mert először is zsidó volt, másodszor meg azt
-hirdette, hogy adót kell fizetni, s annálfogva megérdemlette, hogy
-kivégezzék.
-
-De a magyar urakat még ez sem tántorította el. Azt mondták, hogy: no, ha
-ilyen rossz ember volt a Krisztus, akkor meg már épen kötelességünk,
-hogy kiontsuk a vérét és megigyuk boritalnak alakjában!
-
-(– Derék emberek azok a magyarok! kiálta föl a nagyherczeg.
-
-– Ördögöt derék emberek! ellenkezék a soltész; hisz ők csufolódnak
-jobban!
-
-– Habet rectum! mondá a nagyherczeg. Mondjad tovább, édes fiam!
-
-Hugó aztán folytathatá vallomását.)
-
-Ekkor végtére a vén lengyel nemes próféta, az utolsó átalag kiürítése
-után azt mondá a gyülekezetnek, hogy a legközelebbi kegyes összejövetel
-alkalmával arról fog nekik prédikálni, hogy Krisztus voltaképen nem is
-volt a világon soha: az egészet a papok gondolták ki. Ezzel aztán
-gyökeresen vége lesz vetve a magyar urak nagy áhitatosságának.
-
-(– És te még ebben az Istenkáromló gyülekezetben is résztvettél-e?
-förmedt fel az elnöklő soltész a vádlottra.)
-
-– Oh dehogy, kegyelmes uram! Hogy lettem volna képes ily
-elvetemedettségre? Sőt inkább egy nagyon istenfélő gondolatom támadt,
-melynek végrehajtására összebeszéltem a diófán keresztül az én
-szerelmesemmel, a szép Marinkával, a ki egy idő óta a legszigorúbb zár
-alatt tartatott az atyja által. Tervünk az volt, hogy majd mikor az
-eretnekek gyűlése együtt lesz, én, az alatt az ürügy alatt, hogy a ház
-táját körülczirkálom, egy nagy darab égő taplót beledugok a juhakol
-nádtetejébe s aztán, mikor amaz istenkáromló szónoklat nekiindul, azt
-egyszerre félbeszakítja a nagy tüzi lárma, erre mindenki szétszalad, a
-zavar általános lesz, a kastélyból mindent kihordanak az udvarra, nehogy
-odaégjen; az istállóból kihajtják a lovakat, a kisasszonyokra senki sem
-ügyel. Ekkor az én Marinkám a felügyelésre hagyott ősi drágaságokból,
-ékszerekből összepakol annyit, a mennyi egy átalvető iszákba belefér; én
-elfogok egy pár bitangjába eresztett paripát, s azokra felkapva, ketten
-együtt a nagy tüziveszedelem alatt észrevétlenül elnyargalunk, haza az
-én táboromba s ott élünk aztán kegyesen, mint férj és feleség.
-
-(– No az igazán istenfélő gondolat volt tőled!) szólt közbe a
-nagyherczeg.
-
-– Mit gondol kegyelmességed, riadt fel a soltész: hiszen «incendiarii
-malitiosi comburantur!» s azonkívül «raptus» és «rapina», az első «decem
-juvencis puniatur», a második «palu affigatur».
-
-– Habet rectum, mondá erre a nagyherczeg. Édes fiam, a gyujtogatásért
-meg fogsz égettetni, a leányrablásért fizetsz tíz tinót s a rablásért
-karóba fogsz huzatni. Most folytasd tovább.)
-
-– Én azonban mindezen istenfélő terveimet nem hajthatám végre; mert amaz
-említett vén gonosztevő boszorkány gazdaasszony megtudta a szándékunkat
-a kisasszony előkészületeiből s elárulta a nemes úrnak. Engem meglestek,
-tetten kaptak, deresre húztak s addig kenegettek a mogyorófával, míg
-kivallottam, hogy ki vagyok? német vagyok, kém vagyok. Akkor aztán a vén
-lengyel fel akart huzatni a kútgémre, hanem egy jámbor magyar úr
-megszánt; azt mondta, kár volna a bőrömet így elvesztegetni, ő megvesz
-rabszolgának. A vén nemes aztán megalkudott vele s eladott neki tizenhat
-lengyel garasért. A magyar úr aztán elvitt magával Krakkóba, a hol a
-fejedelme táborozott.
-
-Itt nem lett volna valami rossz dolgom, csak épen azt nem szerettem,
-hogy minden borsot velem törettek, a mit a magyar sereg elfogyasztott,
-pedig az iszonyú borsosan szeret mindent. A két szemem mindig veres volt
-a borstól s oz orrom akkorára dagadt már, mint egy ugorka.
-
-Egyéb panaszom nem lehet a gazdámra, csak az, hogy azt követelte tőlem,
-hogy azt mind megegyem, a mit nekem kiád részül: «nekem ne panaszkodjál,
-hogy nincs mit enned, ha én vagyok a gazdád!» Az pedig három embernek is
-sok lett volna. Mikor aztán már nem tudtam többet enni, akkor megfogta a
-két vállamat s elkezdett, mint a tele zsákot, a mibe már nem akar több
-beleférni, odazötyögtetni a padhoz, mig csak belém nem rázott minden
-enni valót, a mit ott hagytam a tálamon. Igazán mondom, a hideg is lelt
-már féltemben, mikor az ebéd ideje következett, s megláttam azt az
-iszonyú nagy kanalat, a mi két akkora volt, mint a szám. Nem tetszik
-hinni, hogy ez a legnagyobb tortura a világon, mikor az embert tömik.
-
-(– No ezt még nem próbáltuk, mondá a nagyherczeg.
-
-– De nem is próbáljuk, mondá rá a soltész.)
-
-Eleget sóhajtottam, hogy bár csak kiszabadítana valami ebből a nehéz
-állapotomból; de csak akkor vettem észre, hogy micsoda bolondul
-rászedtem magamat. Nincs kihez imádkoznom többé.
-
-Mert ha mohamedán vallásra tértem volna, most ott volna Mohamed próféta,
-imádkozhatnám ahhoz; ha zsidóvá lettem volna, híhatnám segítségül
-Ábrahámot, szent Dávidot, vagy a négy arkangyalt; de most nincs a kihez
-czímezzem a legalázatosabb folyamodásomat.
-
-Már pedig az ilyen czím nélkül az égnek eresztett fohászkodások csak
-arra valók, hogy azokat valami leskelődő rossz angyal útközben elkapja s
-akkép teljesítse, hogy ne legyen köszönet benne.
-
-Én is addig imádkoztam azért, hogy bár csak kiszabadítana valaki ebből a
-keserves magyar fogságomból, míg egyszer csak körülfogtak
-valamennyiünket, a tatárok. Az volt aztán a szép kiszabadulás!
-
-(– Ne lóditson kend olyan nagyokat! förmedt közbe a soltész, hogy jönnek
-ide már a tatárok? Elfelejti a deliquens, hogy ime Lengyelországban
-vagyunk, Krakkó alatt. Csak nem potyognak oda az égből a tatárok!)
-
-– Majd azt is megmagyarázom én szépen, hogy honnan potyognak a tatárok?
-Hát úgy volt az, hogy a török császár ő felsége megharagudott érte,
-minek próbál az ő vazallusa, Rákóczy György erdélyi fejedelem a lengyel
-korona után áhitozni, s miután az nem hallgatott a szép szóra,
-megparancsolá a krimiai tatár khánnak, a kinek Ghirai volt a neve, hogy
-rohanjon rá kétszázezer lovassal hátulról a magyar seregre. Az szót
-fogadott s egy hajrá alatt elpusztította Erdélyt s körülfogta az erdélyi
-sereget Lengyelországban s foglyul ejtette valamennyit.
-
-(– Az már más! hagyá helybe a fejedelem. Így csakugyan lehettek tatárok
-Krakkó fejedelemségben.)
-
-– Hiszen bár ne lettek volna: én szeretném azt legjobban. Mert így is én
-adtam meg annak leginkább az árát, a ki semmit se vétettem a török
-szultánnak. A tatárok, a mint elfogták az erdélyi sereget, a vezéreik
-legelébb is megosztoznak a drágaságokon, a miket a foglyoknál kaptak, az
-alvezérek megtartották maguknak a foglyoknak a paripáit, a köztatároknak
-eladták magukat a foglyokat, szépen, mint a hogy marhavásárban szokták,
-kiki annyit vett belőle, a mennyi pénze volt. A volt gazdám elkelt öt
-lengyel garason, én meg kilenczen, mert sokra becsülték a széles
-vállaimat.
-
-Egy tatár vett meg mind a kettőnket; csunya, rücskös kis emberke, az
-igaz, hogy én nem adtam volna ő érte két garast. Az első dolga az volt,
-hogy levetkőztetett minket, s a saját jó ruháinkat megtartva magának,
-adott ránk helyettük mindenféle rongyot a magáéból. Beszélni nem tudtunk
-egymással, hanem azért megértettük egymást. A tatár megtapogatta az
-ingeink szövetét: a magyar uré gyolcsból volt, az enyém meg csak olyan
-házivászon. Ebből megtudta, hogy egyikünk nagy úr, másikunk szegény
-legény.
-
-Akkor aztán kivett az erszényéből egy aranyat s azt a tenyerébe téve,
-odatartá a magyar úr elé, a másik kezével pedig egy szőrpányvát
-akasztott a nyakába s akkor aztán az egy aranyat elébb marokra
-szorította s aztán a tenyerét megint szétnyitotta, s azalatt a pányvával
-húzta a nyakát fölfelé: a mi annyit tett, hogy hány aranyat hajlandó az
-otthonvalókkal magáért fizettetni váltságdíjúl.
-
-A magyar úr aztán tízszer egymásután nyitotta föl a két markát, a mi
-annyit tesz, hogy «százat».
-
-A tatár a fogait csattogtatta: a mi annyit tett, hogy nem elég!
-
-A magyar úr aztán még tízszer tárta szét a két markát. Kétszázat.
-
-Erre a tatár odanyomta neki a markába a kötele végét, a mi annyit tesz,
-hogy elég.
-
-Azután én rám következett a sor; nekem is odatartotta a tenyerében az
-aranyat. Hát én értem mennyit küldenek olyat hazulról?
-
-Én a fejemet ráztam rá, a mi nálam annyit jelent, hogy olyan nincs.
-
-A bolond tatárnál azonban fejet rázni annyit tesz, mint helyben hagyni.
-Megörült neki. S csak tartogatta a tenyerét elém, hogy no hát mennyit?
-
-Én aztán nem tudtam neki máskép megmagyarázni a véleményemet, mint hogy
-a markába köptem.
-
-Ezt megértette. Az aranyat eltette; elővett egy ezüst pénzt, azt
-tartogatta elém. Arra is ráköptem.
-
-Akkor kivett egy nagy rézgarasost, hogy hát olyanból hányat adok magam
-helyett? Hogy azt sem voltam hajlandó igérgetni: utoljára elővette a
-tenyeremet s azon kezdte el magyarázni a számokat, a mikkel megengedné
-magát vesztegetni. Én aztán végtére a hüvelykujjamat az összefogott
-öklöm mutató és középujja között kidugva, a legérthetőbben adám neki
-tudtára, hogy tőlem ne várjon semmit.
-
-Akkor aztán jót vert a hátamra a nogaikával.
-
-A tatár horda aztán felkerekedett s megint indult vissza Tatárországba,
-a honnan kijött.
-
-Engem a volt gazdámmal együtt az új gazdám egymáshoz pányvázva hajtott
-maga előtt.
-
-Keservesen jutott eszembe a szegény öreganyám, a ki mindig azt mondta,
-hogy a ki a Jézust meri káromlani, az még életében szamárrá változik.
-
-Eszembe jutott ennek az igazsága, mikor delelőre a tatár gazda elém adta
-a száraz borsót, a mivel otthon a szamarak élnek: az volt az ebédem,
-vacsorám. Bezzeg nem tömte ez belém kanálnyéllel a fenmaradt ételt, mint
-a magyar gazdám.
-
-De még jobban meggyőződtem öreganyám szavainak igazsága felől, mikor
-ötödnapra a volt magyar gazdám elkezdett panaszkodni, hogy neki a lábai
-már feltörtek a gyaloglásban, nem tud tovább menni. Az igaz, hogy nagy
-test volt, s nem szokott az apostolok lován utazáshoz.
-
-A tatár gazdám megijedt, hogy ha a gazdag fogoly elmarad, odavész a
-kétszáz arany! Leszállt a lóról, megtapogatta a magyar úr lábait,
-nagyokat dörmögve; aztán megkinálta, hogy üljön fel hát az ő lovára.
-
-Oh milyen nemeslelkű tatár!
-
-Aztán odajött én hozzám; nekem is megtapogatta a lábam szárait, azt
-hittem azért teszi, hogy engem is felültessen a lovára. – Az ám: engem
-nézett a másik lovának s mire észrevettem, már ott ült a nyakamon,
-keresztbe vetve a lába szárait a mellemen, s belekapaszkodva az
-üstökömbe.
-
-S úgy kellett őt vinnem a vállamon. Szerencsémre czingár ember volt, nem
-sokkal nyomott többet, mint katonakoromban a nehéz borjú. Nagyobb baj
-lett volna, ha a magyar urat ültette volna az én vállamra maga helyett.
-
-Annak meg nagyon megtetszett ez a tréfa. Persze nem az ő rovására ment.
-Nevetett rajtam, a mint észrevette a keserves arczfintorgatásaimból, meg
-az összekulcsolt kezeimből, hogy szeretnék imádkozni, de nem tudok
-kihez.
-
-Még boszantott is onnan a magas paripáról. Azt mondta, hogy mikor
-ellenséggel van dolga az embernek, akkor nem jó imádkozni. Inkább
-káromkodni kell olyankor. Ő tudott kegyetlen czifrául! Egy szörnyű
-káromkodásformát annyiszor ismételt előttem, hogy maig sem tudom a
-fejemből kiverni. Az igazi borzasztó magyar nyelven így hangzik az:
-«tarka kutya tarka magasra kutyorodott kacskaringós farka!»
-
-(– «Megállj! szólt a nagyherczeg, ez valami varázsmondat lehet.»
-
-«Olyanforma, mint az «abraxas,» meg az «Ablanathanalba» monda borzongva
-a soltész.
-
-«Ezt föl kell jegyeztetnünk, és kiadnunk az udvari astronomusnak, hogy a
-professorok segélyével oldja meg. Folytasd fiam, meddig tartott ez a
-siralmas szamárságod?)
-
-– Oh csak addig, a míg ismét ugyanaz nem történt velem, hogy a mint úgy
-a kék levegőben, senkihez sem, sóhajtoztam magamban, hogy bárcsak
-küldene az ég, föld vagy pokol valakit, a ki e gyalázatos bajomból
-megszabadítana: egyszer csak egy nagy fenyőerdő elé érünk.
-
-Hát alig haladt benne a tatár sereg egy miatyánknyira, amint egyszerre
-csak elkezd valami irtóztató ropogás támadni, mintha ég, föld szakadna
-össze, a szálfák omlanak köröskörül egymásra s ütik le a közéjük szorult
-tatárokat foglyaikkal együtt. Valami ellenség keresztül fürészelte annak
-az erdőnek a fáit, melyen a tatároknak át kellett vonulni, s a mint
-aztán egy fát eldöntöttek, az zúdította maga előtt rakásra valamennyit.
-Egy szálfa minket is úgy csapott a földhöz, hogy ott maradtunk alatta.
-Szerencsém, hogy a tatár a vállamon ült; így az ő fejét zúzta össze a
-fa, az enyimet csak odaszorította a tatár lábszárai közé a nehéz
-terhével, mint egy kalodába. Az iszonyú robaj különben is úgy
-elkábított, hogy nem tudok róla számot adni, hogy kerültem ki abból a
-világpusztulásból; csak azt tudom, hogy mikor fölnyitottam a szememet,
-ott találtam magamat a rettenetes «hajdemákok» tanyáján.
-
-Oh a hajdemák hatalmas egy nép volt!
-
-Nem volt az valamiféle nemzet; mert a világ mindenféle nemzetének
-szülöttei voltak közötte: polyákok, hanákok, rusznyákok, bolgárok,
-oláhok, jászok, csángó magyarok, kozákok, a mi csak színe java volt a
-zsiványnak, minden országnak a virága: az akasztófa virága.
-
-Szabad volt nekik egymás között legénykedésből, borvirágos jó kedvből
-baltával verekedni, vitás kérdéseket ólmos bottal, öreg késsel
-elintézni; de nemzetiség fölött veszekedni meg volt tiltva.
-
-A ki csak valami gonosztett által híressé lett a világban, az érdemessé
-lett az ő nemes szövetségükre; a ki legvakmerőbb, legbátrabb volt, az
-lett a vezér.
-
-Ha valahol Szepességen, Lengyelországban, Podoliában,
-Vörös-Oroszországban, valami nagy kulcsos városban nagy kivégzési
-parádéhoz készültek, ott bizonyosan megjelentek a hajdemákok, mint ha a
-földből nőttek volna elő, szétverték a poroszlókat, kiszabadították az
-elitélt deliquenseket és besorozták maguk közé.
-
-Ha valahol egy szép asszonyt elitéltek házasságtörésért vagy
-varázslásért tűzhalálra, bizonyos volt, hogy mielőtt a máglyát
-meggyújtanák alatta, ott termettek a hajdemákok, s elvitték a szép
-vétkezőt magukkal.
-
-Ők voltak a reménysége, vígasztalása, gondviselése minden nyomorúlt
-embernek, a ki lopás, rablás, gyujtogatás, emberölés, hamis pénzverés,
-asszonyszöktetés s más eféle vádak miatt a halálos félelmek kötelékeiben
-kínlódott.
-
-Ezért nagy is volt az ő tekintélyük.
-
-Nem volt ő nekik hazájuk, hanem az övék volt minden vad erdő,
-hozzájárulhatatlan hegyszakadék, a mi csak a Mátrától a Volgáig
-található.
-
-Nem voltak nekik törvényeik; hanem a mit a harámbasa kimondott, az volt
-a törvény, annak mindenki engedelmeskedett.
-
-Amit összeraboltak, abból senki magának egy denárt meg nem tartott,
-hanem odaadta a vezérnek s az kiosztá egyformán valamennyi között. A ki
-vitézsége által nagy érdemeket szerzett, az jutalmul megkapta a legszebb
-leányt, a kit a máglyáról, a börtönből, a kínpadról meg szabadítottak.
-
-A hol hajdemákok laktak, ott a római császár, az erdélyi fejedelem, az
-oláh vajda, a lengyel király, meg a kozák kosevói attamán csak név
-szerint uralkodtak: a hajdemák harámbasa volt az igazi uralkodó; ez
-szedte az igazi adót.
-
-A mi kereskedő karavánok Törökországtól fel egész Varsóig jártak-keltek,
-azok, ha eszük volt, a hajdemák vezérnél fizették le a védelmi díjat, az
-azután végig kísértette őket valamennyi veszedelmes erdőn, hegyháton,
-hogy a hajuk szála se görbült meg. Ha pedig bolondok voltak,
-katonasággal kísértették magukat, hej akkor megjárták, mert a hajdemákok
-lesbe csalták őket; a katonákat szétverték s a karavánt kirabolták, s a
-ki ellentállt, azt le is ütögették.
-
-Imitt-amott lakozó nemes urakkal egész hadjáratokat folytattak, az
-utolsó körömszakadásig; hanem, ha egyszer kibékültek velük s parolát
-adtak: azt azután megtartották, a hogy majd meg fogjuk látni, ha rákerül
-a sor.
-
-A templomokat nem nagyon látogatták; hacsak nem abból a czélból, hogy az
-arany, ezüst oltáredényeket elemeljék; de papokat tartottak maguk
-között; azokat is mind a javából: olyanokat, a kiket valami nagy vétség
-miatt a kolostorból elkergettek, vagy megbüntettek. Az elébb misét
-tartott nekik s megáldotta őket, ha valami nagy expeditióra mentek, s ha
-jól ütött ki a rablás, megtartotta a Te Deumot, megosztozott a prédában
-s aztán együtt tánczolt velük; ha pedig valakinek házastársa akadt, azt
-összeeskette; – mert a hajdemákok nagyon sokat adtak a jó erkölcsökre:
-idegen asszonyokat elrabolni tisztességnek tarták, de egymás feleségét
-el nem csábították.
-
-Városokat és kerített várakat ők nem építettek; ellenben feltudták
-keresni azokat a hozzájárulhatatlan menhelyeket a hegyszakadékok, a
-mocsárok között, a mikből emberi hatalom ki nem birta őket verni s ott
-annyi élelmi szert halmoztak össze, hogy egy nyáron át ki nem
-éheztethette őket semmi nagy hadsereg; ha pedig a tél jött, az
-felszabadítá őket az ostrom alól.
-
-Hogy milyen nagy volt a vakmerőségük, azt legjobban bizonyítja az az
-eset, melyben én közéjük kerültem.
-
-Az erdélyi fejedelem huszezer emberrel tört be Lengyelországba; a tatár
-khán nyolczvanezer emberrel rohant rájuk s elfogta őket valamennyit;
-akkor a hajdemákok négy század magukkal rálestek a visszatérő tatárokra
-s mikor azoknak az előcsapatja jött, zsákmánynyal legjobban megrakva,
-azt az erdőt, a szálfákat keresztül fűrészelve, a melyiken okvetetlenül
-át kellett vonulniok, a fejükre zúdították, s mint a csapdába került
-egeret, úgy nyomtak agyon több mint két ezer krimiai tatárt.
-
-Mikor én felnyitottam a szememet, ott láttam még magam előtt az egész
-ledöntött erdőt, egymásra düledezett szálfáival, mint egy jégverte
-kenderföldet. A hajdemákok ott bujkáltak elő a fák közül, az agyonvert
-had kincseit szedve össze, s néha egy-egy emberalakot czepelve elő, a
-kiben még élet volt.
-
-A ki nem tatár volt, azt kihozták a nagy fenyőfatemetőből, ha még
-életben kapták.
-
-Én ott feküdtem egy nyaláb fenyőfagalyra fektetve, egy csergedező patak
-forrásánál.
-
-Előttem állt egy öles termetű ficzkó. Csuf, otromba ábrázat. A kihez
-képest még a soltész úr valóságos Szent-Márton lovag, a kit pedig épen
-szépnek festettek. Veres volt a szakálla és szemöldöke, de még vörösebb
-az ábrázatja s az orra fel volt hasítva, annak a jeléül, hogy valamikor
-volt szerencséje az orosz igazságszolgáltatással ismeretségbe keveredni.
-A mellett olyan izmai voltak, mint szent Kristófnak; távolabb tőle több
-hasonló alak állt; de ilyen csunya egy sem volt.
-
-– No ficzkó! dörmögött rám, a mint felpislantani látott, olyan hangon,
-mint egy bika, könyökével egy hosszúnyelű nyakleütő pallosra
-támaszkodva. Hát élsz még? Fel tudsz-e állni a térdedre? Fel tudod-e
-emelni a jobb kezedet? No hát csak maradj térden állva s tartsd a
-kezedet fölfelé; aztán esküdjél meg, hogy közénk állsz hajdemáknak;
-különben odadobunk a halottak közé.
-
-Én ugyan hallottam már akkor hírét a hajdemákoknak, bár voltaképen egész
-mivoltukban még sem ismertem őket úgy, mint később alkalmam lett rá; de
-hát nem bántam volna én abban a perczben, ha akárminek verbuváltak
-volna: azt mondtam, hogy beállok én, csak meg ne öljenek.
-
-– Mi voltál ezelőtt? dörmögé tovább a veres, – paraszt legény vagy nemes
-úr?
-
-Nem is kellett hazudnom, hogy azt feleljem, hogy olyan szegény ördög
-voltam teljes életemben, a milyen csak valaha éhségében legyeket
-fogdosott.
-
-– No azt szeretem. A nemes emberek nem közénk valók. Hát most mindjárt
-leteheted a próbát.
-
-Erre egyet füttyentett. S e jeladásra két marczona ficzkó odahurczolt
-elém egy barlangnyilásból egy csodaszép leányt, a kinél én soha
-életemben nem láttam se szebbet, se kedvesebbet.
-
-Fehér és piros volt az ábrázatja s csakúgy ragyogott rajta mindenféle
-szívbeli jóság; kék szemei voltak, és gömbölyü ajkai: mintha most is
-előttem állna. Hosszú aranyszőke haja lebontva egész a bokájáig ért;
-pedig karcsu volt és magas.
-
-No hát, ujoncz, parancsolt rám a veres. Itt van a próba. Ezt a leányt le
-kell nyakaznod: itt van a pallos. Ez egy nemes kisasszony, a kit mi
-elraboltunk. A szülőinek megizentük, hogy ha ma reggelig meg nem küldik
-érte a váltságdíjat, akkor a leánynak a fejét fogjuk neki hazaküldeni.
-Nem küldték meg a váltságdíjat. Mi is szavunknak állunk. – Végezz.
-
-Azzal kezembe adta a két kézre való pallost. A leány pedig letérdepelt
-előttem a mohos fűbe szépen, s hosszú aranyhaját hátulról két csomóban
-előre húzva, meghajtá alázatosan gyönyörű szép hófehér nyakát.
-
-Hogy én azt most már vágjam le.
-
-Én pedig odadobám a pallost a veresnek a lábához, s azt mondám neki:
-
-– Bomoljon meg a lelked veres ördög! Én csak nem vágom le ennek a szép
-gyermeknek a fejét, ha mingyárt megeszel is.
-
-– Ahán! ordíta rám a veres. Most elárultad ficzkó, hogy ki vagy? Ha
-paraszt volnál, felemelted volna a pallost, hogy inkább a leány nyakát
-vágd le te, mint én a tiedet. Te nemes ember vagy, a ki inkább a maga
-nyakát vágatja le, mint ő öljön meg egy leányt. – Jól van, most hát te
-térdepelj le: majd levágja az a leány a te fejedet. – Ez az én leányom.
-
-S azzal a térdéről felszökő leánynak odanyújtá a pallost, s ez nevetve
-suhintá meg a nehéz vasat félkézzel könnyedén, hosszú haját hátravetve a
-fejével.
-
-Nekem azonban megvan az a jó szokásom, hogy a legnagyobb veszedelemben
-sem tudok megijedni.
-
-Mikor az a gyönyörű szép gyermek fölemelte azt a nehéz pallost,
-aczélidegű két karjával, a szemei fehére felül kilátszott a szemhéjai
-alól, az orrczimpái szétfeszültek s felnyitott két piros ajkai közül
-elővillant a fenyegető két fogsor, mintha harapni akarna, s a hosszú
-haját lobogtatta feje körül a szél s aztán lábával dobbantva, reám
-kiáltott: «térdepelj le, imádkozzál!» bizony holmi gyönge szivű embert
-egyszerre elhagyott volna a lelke.
-
-Én azonban a helyett elnevettem magamat s azt mondám nagy kaczagva:
-
-– Nem térdepelek biz én, nem is imádkozom; de a fejemet sem adom oda.
-Olyan ember vagyok én, a kire nektek szükségetek van. Ellenben én kérem
-feleségül a te leányodat, vezér, s ha esztendő és nap alatt meg nem
-szolgálok a kezéért, akkor aztán tégy velem, a mit akarsz.
-
-A hajdemák vezér olyanforma grimászokat csinált erre az én vakmerő
-ajánlatomra, mint mikor az éhes farkas a bárányra tátogatja a száját.
-
-– Tudod-e ficzkó, hogy mit kivánsz most? Dörmögé kegyetlen, pokolból
-felhangzó szóval. Az én leányomnak az a szokása, hogy a ki az ő kezét
-meg meri kérni s aztán nem tudja azt teljesíteni, a mit ő kíván tőle
-«mátkatál» fejében, hát azt ő a legválogatottabb kínzásokkal öli
-halálra. Hogy az egész testedet tele fogja szurkálni
-töviskesdisznótüskével. Ez lesz a kóstoló.
-
-– Ne törje kend ezen a fejét! vetém neki vissza s arra a vezér odanyujtá
-elém a kezét, hogy csapjak a tenyerébe.
-
-Előre tudtam, hogy úgy össze fogja sajtolni a markomat, hogy a vér
-kifecscsen a körmeim hegyéből, de kiálltam szemhunyorítás nélkül, sőt a
-megkínzott kezemmel rögtön egyet csiptem a szép zsiványleány piros
-orczáján, a miért az jól a kezemre ütött; hanem a hajdemákok tetszését
-nagyon megnyertem vele.
-
-Azonban nem sok időnk volt most az enyelgésre. A tatárhad zöme jött nagy
-riadallal az agyonvert előhad nyomába, s mi százszoros ellenfél előtt
-álltunk.
-
-A vezér meg sem hunyorodott a veszély láttára. Egyet szólt, s arra a
-czimborái ötven helyen gyujtották meg egyszerre a ledöntött erdőt. Annak
-a romjai alatt még akárhány élő ember volt, a ki elbujt az öldöklés elől
-a ledült fák lombjai közé. Most az is mind odaégett; akár fogoly volt,
-akár tatár. A kínordítás még akkor is hangzott fel utánunk a völgyből,
-mikor az összeszedett zsákmánynyal fenn a sziklagerinczen haladtunk, s
-onnan tekinténk le az égő hegyoldalra, mely olyan volt, mintha a
-hegyóriás lángpalástot vett volna magára. A míg ez az erdő hamuvá nem
-égett, a tatárok ujra el voltak zárva: mi menekülhettünk a hegyek közé.
-
-Nekem még fegyvert nem adtak, hanem annál nagyobb batyut kötöttek a
-hátamra, hogy ki ne jőjjek a szamárhivatalomból.
-
-Másnap reggelig aztán meg se álltunk. A hajdemákok éjszaka szeretnek
-utazni. Ismerősök az erdők, hegyszakadékok titokteljes rejtekeivel. Csak
-reggel tartottunk pihenést óriási őrtüzek mellett, s igen sovány
-lakomával kellett akkor beérnünk.
-
-– Mi a neved? kérdé tőlem a vezér.
-
-– Terguszkó Jaroszláv, mondám neki. Ez jutott leghamarább eszembe. Ez
-pedig a Marianka apjának a neve volt. Ha már egyebet nem lophattam el
-tőle, jól esett legalább a nevét ellopnom.
-
-Délben megint fölkerekedtünk s egyre mélyebb hasadékok közé bódorogva, a
-hol semmi embernyomra mutató út nem volt, végre belekerültünk egy olyan
-mély hegyi útba, a hol a kétfelé vált sziklafal egyike a másikba
-látszott beleilleni, kiálló csompóival és mély vápáival s úgy tetszett,
-mintha fönn még keskenyebb volna a sziklafolyosó párkánya, mint
-idealant, s mikor arra a keskeny égszalagra föltekintettem a fejem
-fölött s láttam a felhőket hirtelen elsuhanni a két szikla között,
-mindig azt hittem, hogy az egyik sziklafal omlik előre a másik fölé.
-
-Végre eljutottunk a hajdemákok megerősített tanyájához.
-
-Az egy minden emberi hatalommal daczoló, bevehetetlen erősség.
-
-Egy roppant barlangszáda tátong elé a délfelé forduló sziklafal
-oldalából, mintegy tíz ölnyi magasban. A sziklafal azon a helyen oly
-meredek, hogy egészen előre hajlik s a felső párkánya épen messzire
-kirug; úgy, hogy onnan kötélen sem lehet a barlanghoz leereszkedni.
-
-Hogyan jutnak hát el a barlangba a hajdemákok? az a nevezetes furfang.
-
-Az átelleni sziklafalból, kissé távolabb, nem egészen szemközt a
-barlangszádával, szökel ki egy bérczi patak forrása. Ez a sziklaforrás
-valamikor azon a mély hegyszakadékon folyott le a völgybe, a míg a
-hajdemákok ide nem települtek ebbe a barlangba, mint egy erős várba.
-
-Minthogy ezeket rablókalandjaik miatt gyakran üldözőbe vették a
-környékbeli nemes urak fegyveres hadaikkal, megtörtént a rablókon, hogy
-a megszállt sziklafolyosón keresztül nem férhettek hozzá az átelleni
-forráshoz, s ha a boruk is elfogyott, szomjaztak.
-
-Ezért azt gondolták ki, hogy a két sziklafal közé, óriási fenyőszálakból
-egy nagy csatornát fektettek keresztül, azt belül szurokkal beönték, az
-alját pedig bevonták vaspléhvel, s aztán a másik szikla oldalán mély
-csatornát vágva, odavezették az egész patakot a saját barlangjukba. Ez
-azután ellátta őket elégséges vízzel, s egyúttal eszközül szolgált nekik
-egy furfangosan kifundált malomgép hajtására, melynek a kereke egy erős
-vaslánczot tartott folytonos tekergésben, a mire öblös kosarak voltak
-akasztva. Mikor a hajdemákok haza akartak térni, ezekbe a kosarakba
-beleültek s azok felszállították őket a barlangig, ha pedig ki akartak
-onnan jönni, megfordították a kosarakat s a gép leszállította őket. Nem
-került többe két óránál, az egész csapatot felvontatta az örökmozgó
-malom.
-
-Ez hát jó volt a hajdemákoknak. De annál kevésbé tetszett a nemes
-uraknak.
-
-Az elfogott patakvíz az eddigi medre helyett folyvást az átelleni
-barlangba szakadt s miután azt meg nem tölté, könnyen kitalálható, hogy
-valamerre útat keresett magának a sziklák üregei között s elment
-másfelé.
-
-Ebből azonban a völgy mentében uralkodó nagy uraságnak, Siniavszky
-herczegnek, az a kellemetlensége támadt, hogy valamennyi őrlőmalma,
-fürészmalma, érczzuzója és bőrgyára volt az uradalmában, az mind víz
-nélkül maradt, a népes falvak népei, a kik vászonszövésből éltek, nem
-levén mivel fehéríteniök, mind elköltöztek másfelé.
-
-De a nagyobbik baj aztán még Potoczky grófot érte, mert annak meg a
-túlsó hegyoldalban gazdag sóbányái voltak. Ez az egész hegyvonal tele
-volt sóval; maga az a tó is, a mi a barlang közepén a forrásvízből
-összegyült, ihatatlanná lett a sóolvadék miatt.
-
-Hát a mióta a hajdemákok az «Osztrog» pataknak más folyást adtak, a jó
-Potoczky gróf el nem tudta gondolni, hogy mi leli az ő bányáit, hogy
-azokban mindenütt édes víz fakad föl s elönti a leggazdagabb tárnákat;
-ha egy helyen betömik, tíz helyen tör elő. Míg utoljára mind a két főúr
-rájött a veszedelem okára; akkor aztán egyesült erővel fogtak hozzá,
-hogy a rettegett hajdemákokat sziklaodújokból kipörköljék.
-
-Addig, a míg azok csak a karavánokat rabolták ki, csak türték a
-rakonczátlankodásaikat; de már ez mind a kettőnek az elevenjére ment.
-
-Az ellenük készített hadjáratot az erdélyiek és svédek háborúja
-elhalasztatá; a nemes uraknak a fegyvereseikkel a hadsereghez kellett
-menni, de a mint vége volt a háborúnak, s a tatár segítség
-hazatakarodott, mindjárt rákerült a sor a hajdemákokra s ezúttal egész
-rendes ostromzárolással kezdtek hozzá.
-
-A barlang bejárása olyan nagy, mint a coblenzi székesegyháznak a kapuja,
-s kettős mellvéddel van ellátva, a miken lőrések vannak. A szemközti
-sziklafalból átvezetett patak nem a főbarlangnyiláson ömlik be, hanem
-egy mellékkürtőn, ott van alatta a malomkerék, mely a felhúzó lánczot
-feltekeri s egyúttal a malomkövet is hajtja, a mi a rozsot őröli. A
-barlangnak molnárja is van. Mindenféle mesterséget űznek benne. Van ott
-kovács, lakatos, szabó, csizmadia. S minthogy a barlangban sötét van, a
-kézművesek mindig gyertyánál dolgoznak. Hogy hol veszik azt a sok
-viaszgyertyát, azt csak később tudtam meg.
-
-Az első barlangodú, a hová még az Isten napja besüt (a mennyire
-belesüthet az átelleni sziklafaltól) olyan alakú, mint egy lapos
-boltozatú terem. Ez meglehetősen száraz. Itt van a hajdemákok
-fegyvertára, mindenféle ócska ütő, verő, pukkantó szerszámok, grófi
-régiségtárakból elrabolva; azok között láttam egy hosszú csatakigyót is,
-egészen belepve a zöld rézrozsdával. Itt áll a gabona is, nagy
-kőhambárokba felhalmozva. Négyszáz ember számára kell annak kitartani, a
-kik hosszú ostromzárolásra vannak elkészülve.
-
-Ebből a teremből egy keskeny, alacsony folyosó vezet a malomüreghez, a
-hol sohasem voltam s egy tágasabb nyilás a nagy barlangba, mely oly
-tágas, mint egy templom, hogy mikor az a négyszáz ember a közepén
-letelepedik, alig látszik meg benne. A boltozata oly magas, hogy egészen
-elvész a szem elől a sötétségben, a mit a fáklyák fénye nem bir
-szétbontani.
-
-Ez óriás barlangüregből nyilnak aztán a kisebb-nagyobb odúk, a mikben a
-kézművesek dolgoznak, kik úgy hiszem, hogy mind a rablók által elhozott
-szerencsétlenek lehetnek, mert hogy valaki szenvedélyből tegye azt, hogy
-egész életén át ott üljön egy sziklaodúban s gyertyavilágnál a rablók
-számára szűrt meg bocskort varrjon, alig lehet elhinni.
-
-Tőlem is azt kérdezte a vezér az első megérkezésemre, hogy hát én miféle
-mesterséget tudok? Megmondtam neki őszintén, hogy a pattantyús
-mesterséget tanultam.
-
-– No majd meglátjuk, hogy le tudod-e tenni a remeket? dörmögé az öreg.
-Itt veszedelmes dolog ám valamivel dicsekedni, a mit az ember meg nem
-tud tenni. Majd mindjárt meglátod a példát.
-
-A rablók ez alatt felhordták a tatároktól elvett zsákmányt, s azt mind
-felhalmozták egy melléküregbe, a hová csak egy pillantást lehetett
-vetnem, a míg a nagy zárkövet elhengerítették fölüle. A szemem káprázott
-a sok halomrahányt drágaságtól; biborpalástok, skófiumos
-asszonyköntösök, misemondó ruhák takarták köröskörül a falakat,
-fogasokra aggatva, s billikomok, szentségtartók, ezüst tálak és ezüst
-pásztorbotok hevertek szerte szét minden zugban.
-
-Ha valaha fel akart volna oszlani ez érdemes társaság, minden tagja urrá
-lehetett volna az eddigi zsákmány után.
-
-Az igaz, hogy nem is volt mire elkölteni a pénzüket. Evésről, ivásról
-gondoskodott a tele éléstár és pincze. Annyi szalonnát, kenyeret hordtak
-fel, hogy minden ember telelakhatott vele s a méhsert hordószámra
-ütötték csapra. Kifogyhatatlan tárházuknak a titkát a vezéren és leányán
-kivül senki sem ismerte. Az éléstár egyik nap olyan teli volt, mint a
-másik nap: a fogyatékot észre sem lehetett venni.
-
-Az első este, a nagy diadalmas vakmerénylet után, nagy dinomdánommal
-folyt le. A jóllakott hajdemákok tüzet raktak, azt körültánczolták s
-mikor aztán már nagyon jól ittak, akkor körülülték a vezért és leányát,
-kik egy biborral bevont emelvényen foglaltak helyet, s előhoztak, inkább
-taszigáltak egy halavány képű ficzkót, a maguk fajtájából valót s
-odaállíták a vezér elé.
-
-Akkor tudtam meg, hogy törvényszéket fognak tartani.
-
-Furcsa szokás. Előbb a birák leiszszák magukat s aztán így felkészülve
-indulnak az itélethozáshoz. A hordóból merítik a római jogot.
-
-– Jurkó! mondá a vezér a halvány ficzkónak, téged azzal vádolnak, hogy
-megfutottál gyáván az ellenséged elől s elmulasztottad a jeladást az
-előőrsön, a hová ki voltál állítva, hogy vigyázd meg, mikor jönnek a
-tatárok?
-
-– Hát tehetek én róla? menté magát a vádlott. Engem kiállítottatok, hogy
-vigyázzak a tatárok jövetelére. A tatárok helyett aztán jöttek a
-farkasok. Úgy kisérik ezek a tatár sereget országról országra, mint a jó
-vadászkutya a vadászt. Rám rohant valami tiz. De bizony volt ötven. Hát
-ha meg hagytam volna magamat enni a farkasoktól, akkor hogy adtam volna
-nektek jelt. Én nem futottam el, csak behuztam magam egy faodúba s ott
-védelmeztem magamat, egy, ötven ellen, vitézül. Vitézség volt az tőlem,
-nem gyávaság.
-
-– Hiábavaló beszéd, rivalt rá a vezér. Neked azt kellett tenned, a mit a
-vezéred parancsolt. Ha azt mondod, hogy nem voltál gyáva, álld ki a
-próbát.
-
-– Ki is állom! hetvenkedett a legény, a mellét ütögetve.
-
-Erre a vezér leszállt az emelvényről, leányát kézen fogva s azt mondá a
-társaságnak, hogy menjenek utána.
-
-Valamennyien követték őt a barlang hátterébe, melyet eddig előlem éjjeli
-sötétség tartott eltakarva.
-
-Ott, a terem végében hirtelen meredeken vált el a padlat a sziklafaltól
-s egy mély sötét örvénybe engedett letekinteni.
-
-A mélység fenekét egy tó sötét tükre képezte.
-
-A vezér egy szalmacsóvát vett a kezébe s azt meggyujtva egy fáklyánál,
-lehajítá a mélységbe. Az alászálló lángkoszorú megvilágítá az egész
-örvényt s a mint a földalatti tó szinére leért, még ott is tovább égett,
-köröskörül kimutatva a mélységnek pokolbeli pompáját.
-
-Ekkor a vezér lerántotta leánya mellkendőjét a nyakáról, egy szép
-veressárga selyemkendőt, födetlenül hagyva a szép leány sima, gömbölyű
-vállait s hófehér keblét.
-
-Azzal ledobta a kendőt a mélységbe.
-
-– Nos Jurkó! mondá a vádlottnak, te mindig azzal kérkedtél a társaid
-előtt, hogy legvakmerőbb tudsz lenni valamennyi között. Olyan vakmerő
-már tudtál lenni, hogy meg merjed kérni a Madus kezét. Légy merészebb.
-Itt a jegykendő. Eredj utána, hozd fel!
-
-Jurkó neki lódult az örvény szélének, hogy mindjárt ugrik, de a mint az
-örvényt elzáró korlátgerendához ért s letekintett a mélységbe,
-megvakarta a fejét, s nagyon savanyú képet csinált.
-
-– Ugorj hát! kiáltozák a társai.
-
-Jurkó áttette az egyik lábát a korláton, mintha lovagolni akarna rajta;
-megint lenézett az örvénybe s aztán megint csak visszaemelte a lábát.
-
-– Majd az ördög ugrik le tinektek ide a pokolba! Hiszen soha se jöhet
-fel onnan az ember!
-
-– Hah, te gyáva! kiáltozának rá akkor minden oldalról, s rárohantak,
-megragadták, elvették a fegyvereit, megtépték a csimbókjait, s azután
-hajánál fogva elhurczolták.
-
-A barlang falában volt egy hosszú repedés, oly keskeny, hogy csak egy
-ember férhetett rajta keresztül; annak a nyílását egy nehéz sziklalap
-födte. Hat embernek adott dolgot ezt a sziklát elmozdítani.
-
-Az ordítozó, jajgató áldozatnak kezébe adtak egy szál égő viaszgyertyát,
-azzal belökték e szűk sziklarepedésbe s azt megint lezárták a nagy
-kőlappal.
-
-A czimborák kaczajordítása elnémítá az elevenen eltemetett jajgatását
-ott a kőlap alatt.
-
-Következett a «haláltáncz», a minél borzasztóbbat én soha életemben nem
-láttam. A szép Madus halottnak tette magát s úgy kellett véle egy sort
-tánczolni mindenkinek, mint egy halottal.
-
-Mikor rám került a sor, akkor azt mondá a vezér:
-
-– Hohó, ficzkó, te még nem tánczolsz a Madussal. Még te nem lettél
-fölvéve a társaságba, nem tetted le a próbát. Pedig te is azzal
-hetvenkedtél, hogy meg mered kérni a Madus kezét.
-
-– Állok a szavamnak.
-
-– No akkor én is állok a szavamnak. Ott a jegykendője a tó szinén; hozd
-fel. Hadd látom, mersz-e utána ugrani.
-
-– Én merek!
-
-(– De csak nem tetted meg azt a bolondot? kiálta közbe a nagyherczeg.)
-
-(– Bünös istenkisértés, tisztátalan asszonyi állat iránti
-gerjedelemből», diktálta a soltész a jegyzőnek.)
-
-– Megtettem biz én; de hát kérem a birák urakat, ebből nem csinálni egy
-marginális gonosztettet a részemre; mert először is kénytelen voltam
-vele. Vagy ugrom, vagy becsuknak engem is a kőrepedésbe, a hová a
-gyávákat eltemetik. Azonfölül pedig tudtam jól, hogy semmit sem
-koczkáztatok. Diákkoromban sok mindenféle bányát láttam, többek között
-sóbányát is. A mélységbe vetett szalmakanócz lángjánál felismertem az
-örvény aljában azokat a vereshagymaformán egymásra hajló sötétkék
-rétegeket, a mik a sóbányákat jelzik, s könnyü volt kitalálnom, hogy az
-a sötét víztükör ott alant sós tó, a miben az ember el nem merül; sőt a
-második égő szalmacsutak fényénél még azt is fölfedeztem, hogy e tóhoz a
-barlangból a túlsó falba vágott meredek lépcsőzet vezet le; tehát semmit
-se koczkáztattam. Az ellen pedig, hogy az én drága kedves Madusomat
-tisztátalan asszonyi állatnak nevezze akárki, ünnepélyes óvást teszek. Ő
-tiszta volt és ártatlan: – rám nézve, míg élt, angyal a földön, s holta
-után védszentem a mennyországban, a kinek megsértéseért kész vagyok
-bárkivel ordáliákat vívni, ellenfelem pánczélban, én magam
-selyemruhában, kopjával, karddal, szeges buzogánynyal. S el vagyok
-szánva nem folytatni addig vallomásomat, a míg vagy e passusa a
-protocollumnak nem emendáltatik, vagy pedig az elnök, ha fenn akarja
-kifejezését tartani, velem meg nem verekszik.
-
-(– No, soltész uram, mondá a nagyherczeg, a reusnak igaza van, már most
-vagy tessék kiigazítani a dictatumot, vagy tessék vele megverekedni
-karddal, kopjával, szeges buzogánynyal.)
-
-(Az előbbi expediens választatott s aztán így hangzott a bűn czíme:
-bünös istenkisértés, egy tisztességes hajadon iránti kegyes indulatból.)
-
-(– Nos most már ugorhatsz!)
-
-– Nem is mondattam ezt magamnak kétszer; felugrottam a karfára s onnan
-egy hatalmas lódulással ellökve magamat, szabályosan egymáshoz szorított
-bokákkal, repültem alá a mélységbe.
-
-Mintha toronyból ugrottam volna alá, perczről-perczre sebesebb lett az
-esésem, az utolsó perczben úgy zúgott a fülemben az áthasított levegő
-hangja, mint egy növekedő mennydörgés. Egyszerre aztán megsiketültem: a
-víz összecsapott a fejem fölött. Szemem, szám érezte, hogy csupa
-méregsóban uszom. Egy perczig eszembe jutott, hogy imádkozzam. «Édes
-Jézus!» A szám egyszerre tele lett sós vízzel. Hanem a másik pillanatban
-már fenn voltam a víz szinén, hónaljig kiemelkedve belőle. A
-sótengerszem nem engedi elmerülni az embert. A víz fölött uszkáló
-szalmacsóvák lángjánál megtaláltam a szép Madus mellkendőjét s azt a
-nyakam körül csavartam. E perczben a hajdemákok biztató rivallása
-hangzott le hozzám, a mit a barlangboltozat viszhangja pokolbeli
-üvöltéssé sokszorozott. Mikor föltekintettem, az a sok fáklyafény ott a
-magasban, a beláthatlan sötétség közepett, olyan látvány volt, mintha a
-gyehenna firmamentumán égnének véres csillagzatok.
-
-Két-három rugással kiusztam a sóstóból a kiszemelt ösvényig, mely hosszú
-sor lépcsőzetben vezetett fel a barlang felső karzatáig. A hajdemákok
-ezen az úton látják el magukat az ételükhöz való sóval.
-
-Száznyolczvan volt a lépcső. Én kilenczvenet csináltam belőle, átugrálva
-minden másodikat. A leugrástól nem telt el három percz, hogy ismét ott
-álltam a Madus előtt, tetőtől talpig fehéren a sótól, mint egy
-bepúderezett ördög.
-
-Az én kedves Madusom szemérmetes mosolygással fogadott engemet, a mint a
-rablók a vállaikon visszahoztak s egy csodálatos szép virágot nyomott a
-kezembe, a mit sokáig viseltem a keblemen. A fölötti örömemben meg is
-akartam őt csókolni; de a harámbasa megfogta a galléromat s
-visszarántott.
-
-– Hohó, ficzkó! Ez még csak a keresztelő volt: hátra van még a bérmálás!
-Előbb át kell térned a vallásunkra. Mert a fejedelem leányát csak
-hasonló vallásbelinek szokták odaadni. No iszen, énnekem ez volt épen a
-leggyöngébb oldalam. Azt mondtam, hogy nem bánom.
-
-A vezér mindjárt intett egyik társának, hogy készüljön a czeremoniához.
-
-Ez volt a pópa.
-
-Mindjárt gondoltam, mert ez tudott leghatalmasabban inni és dalolni a
-lakománál valamennyi között.
-
-– Mert lásd, magyarázá a vezér, a ki a mi társaságunkba belép, annak
-mind új nevet kell fölvenni. Az én nevem az, hogy «Nyedzviedz», a mi azt
-is teszi, hogy «medve», de meg azt is, hogy «nincsen párja». Azért
-hívják úgy, mert a medve soha sem jár a párjával. Hát neked mi nevet
-adjunk a bérmálásban?
-
-Ekkor aztán előálltak a bérmáló keresztapáim: az egyik azt mondta, hogy
-legyen a nevem «szczupák» (csuka), a miért oly jól tudok uszni, a másik
-«lyabedz»-nek ajánlott (hattyu), én azonban azt mondtam nekik, hogy nem
-az uszásban van az én fővirtusom, hanem a bombardérozásban, nevezzenek
-«barán»-nak (kos).
-
-Ez alatt a nagyszakállú rabló felöltözött pópának. Nagy aranyos süveget
-tett fel a fejére, a mi nagyon illett a hájtól csepegő csimbókjai fölé,
-a gunyája hegyébe öltötte fel a nehéz aranyvirágos palástot s még két
-óriási aranyhimzésű papucsot is öltött fel, a mik valami szentnek az
-ereklyéi lehettek nyilván, mert bocskorostúl elfért benne a lába; a
-kezében pedig egy nagy massziv ezüst keresztet emelt. S énnekem az a
-gondolatom támadt ebben a pillanatban, hogy ez a pópa ebben az aranyos
-palástban azzal az ezüst feszülettel egy másik pópát agyonütött
-bizonyosan azért az aranyos palástért.
-
-Azután elkezdett velem mindenféle hókusztpókuszt csinálni, a minek csak
-a formája volt, azt hiszem, a liturgia, mert a szavakat nem értettem,
-görögül voltak; hanem azt vettem észre, hogy a hivők gyülekezete nagyon
-jókat nevet rajta; bemázolta nem tudom mivel az orromat s úgy befüstölt,
-hogy majd megfulladtam bele; utoljára, a mint rám adta a «Barán» nevet,
-a hogy szokás, püspöki mód szerint, pofon ütött. De a pofon épen nem
-püspöki tenyérrel volt adva, hanem goromba haramiamarokkal, hogy a fülem
-is megcsendült bele, s a mint térden álltam, csak a tenyerem tartott
-fenn, hogy hanyatt nem estem.
-
-De már ennek fele se ceremonia.
-
-Én sem voltam rest, fölugrottam a térdemről s adtam vissza egy olyan
-pofont a bérmáló keresztapámnak, hogy elől repült az arany süveg, azután
-a pópa, leghátul az arany papucs.
-
-(«Actus majoris potentiæ contra ecclesiasticam personam!» diktálá a
-soltész az új bűnt. – Ő kegyelmessége azonban a hasát is tartotta, úgy
-kaczagott. «Csakugyan furcsa lehetett!» – aztán nem excommunikáltak érte
-rögtön?)
-
-Dehogy excommunikáltak; attól fogva lettem nagy emberük. A vezér oda
-jött hozzám s megveregette a vállamat.
-
-– De már látom, hogy derék ficzkó vagy, ha már a papnak is vissza mered
-adni a pofont.
-
-Akkor aztán még egyet ittunk az én bérmálásom örömére, mely után egy
-fáklyán kívül a többit mind eloltogatva, kiki lefeküdt a maga bundájába
-takarózva.
-
-Azt kiszemeltem a félsötétben is, hogy az én Madusom számára magasan a
-sziklaoldalban volt vetve egy odúba a fekhely, a hová csak
-kötéllajtorján lehetett felmenni s azt ő felhuzta maga után.
-
-Azontul aztán csak a négyszáz ember horkolása hangzott, rémséges morajt
-költve a tágas barlangban, meg a patak zuhogása s a malomkerék dübörgése
-a szomszéd odúban.
-
-Egyszer aztán a kiállított őr kürtrivallása jelenté a reggelt, mire
-mindenki talpra ugrált s várta a mellékodúból előjövő vezér parancsait.
-
-Minden ember számára volt valami munka kitalálva. A hajdemákok ezt a
-barlangot, úgy vettem észre, hogy időjártával mindenféle földalatti
-folyosókkal, lépcsőkkel és karzatokkal látták el, a miknek eleinte nem
-is értettem meg a czélját.
-
-Engem azonban Nyedzviedz, Madussal és néhány főemberével együtt,
-kivezetett az előbarlangba, a hol a fegyvertár volt.
-
-Oda vitt ahhoz a csatakigyóhoz, a miről már említést tettem, nagyot
-rugva rajta a lábával.
-
-– No hát ide nézz Barán! mondá; ha azt állítod, hogy te pattantyús vagy
-s tudod, hogyan kell az ilyen czudar jószággal lőni, hát süsd el ezt.
-Ezt a nevezetes ágyut mi a Potoczkyak várkastélyából raboltuk el, az
-egész fegyvertárukkal együtt. Tizenhat ember hozta a vállán idáig,
-minden kétszáz lépésnél fölváltva. Aztán mikor már itt volt, akkor
-láttuk, hogy nem ér semmit. Mikor először megtöltöttük, szépen
-lefektetve így a földön végig, négy legényt ráültettem, mint a lóra,
-hogy tartsák egyenesen; én magam czéloztam, hogy kilőjjek vele a barlang
-kapuján; a Buk, a Boczián, meg a Zoráw pedig itt hátul álltak, hogy
-nézzék mi lesz belőle; hát a mint a tüzes vassal elpukkantottam a
-töltést, az ágyu úgy fölcsapott a magasba, hogy a rajta ülő négy legényt
-mind a barlang tetejéig dobta, a golyó meg, nem hogy kiment volna ezen a
-nagy barlangkapun, hanem belefuródott oda a padmalyba. Most is ott van,
-ha akarod látni.
-
-Véghetetlenül nevettem rajta.
-
-– No csak nevess! Mondá Nyedzviedz. Azért másodszor is tettem vele
-próbát. Most már kötelet hurkoltattam a gazembernek a nyakára, hogy föl
-ne ágaskodhassék s annálfogva kétfelől lekötöztettem czövekekhez. No
-most rugj föl, ha tudsz! kiálték neki, a mint elsütöttem a tüzes vassal.
-Nem is ágaskodott most föl, hanem kapta magát, olyat szaladt hátra felé,
-minden czöveket kirántva, hogy a Buknak a jobb lábát, a Bocziánnak a bal
-lábát, a Zoráwnak meg mind a kettőt eltörte, a golyóbist pedig oda lőtte
-a szegletbe, a hova az ördög se czélzott volt. No már most mutasd meg
-te, hogy tudod elsütni.
-
-– Oh te ostoba medve! kaczagék rajta. Ugyan jól jártatok, hogy az a
-rozsdás jószág szét nem szakadt száz darabra a lövés alatt s mind agyon
-nem ütött benneteket, érdemetek szerint, hisz az ágyunak először is
-olyan fényesre kell tisztítva lenni, mint egy tükörnek; aztán ki látott
-ágyut a földön fekve elsütni? Hisz annak ágyutalp kell, meg kerekek.
-
-Hát ezt ők maguktól hogyan találták volna ki?
-
-A mint a nevezetes tudományt fölfedeztem a medve előtt, rögtön
-rendelkezésemre bocsátotta a társaságnál levő bognárokat és kovácsokat,
-hogy az én útmutatásom szerint segítsenek egy olyan fortélyos
-szerkezetet építeni, a miről az ágyut úgy el lehet sütni, hogy az ne
-annak a lábát hordja el, a ki a háta mögött áll. Én magam pedig
-hozzáfogtam az ágyunak fényesre csiszolásához, a mi a százados rozsda
-miatt nem csekély munka volt.
-
-Ennek a siettetésére pedig ugyan nagy szüksége volt a hajdemák
-köztársaságnak, mert a mint a tatárok elvonultak Lengyelországból,
-Rákóczy fejedelem magyar seregét rabul hurczolva Krimiába, a váraikba
-visszatért lengyel főurak rögtön hozzáláttak a hadjárt alatt
-elhatalmasodott rablóhadak megfékezéséhez.
-
-A hajdemákok portyázó csapatai mindenünnen azzal a szomorú hírrel tértek
-vissza, hogy a Preszjaka völgyből kivezető utak mindenütt fegyveres
-hadaktól vannak elállva s a kalandorok zsákmány helyett betört fejeket
-hoztak haza.
-
-Ezuttal a két nemes úr egész egyetértéssel és kicsinált haditerv szerint
-fogott hozzá a hirhedett rablóhad megostromlásához.
-
-Azok azonban csak nevették mindazt.
-
-Mikor már bizonyosak voltak felőle, hogy el vannak zárva a külvilágtól,
-Nyedzviedz attól a naptól fogva elkezdett minden embernek kettős adagot
-osztani ételből, italból.
-
-Magam is bámultam rajta, honnan vesszük mi azt a tömérdek élelmi szert
-ebben a barlangi erődünkben? Még friss kecske- és juh-hust is kaptunk
-mindennap, pedig az egész barlangban semmi eleven állat nem volt
-látható. Ezalatt a megszálló seregek egyre jobban előre hatoltak a
-völgyszorosban.
-
-A hajdemákoknak ugyan volt egy régi stratagémájuk, a mivel a hebehurgya
-megtámadókat gyakran csuffá tették. Egy mesterséges alaguton át, egy
-földalatti zsilip felnyitásával azt az egész sóstavat, a mi a barlang
-fenekén meggyült, a völgyszorosba lezúdíthatták s azzal az ott
-felnyomuló ellenséget elseperhették. Hanem a Sziniawszky harczosai már
-értesülve voltak erről s egy ködös éjszaka után, mikor késő délben
-sütött csak ki a nap, arra ébredtünk, hogy a völgyünkön keresztül egy
-kőfal van emelve, mely azt egészen elzárja. A kősáncz cyclopsi mód
-szerint épült, a szerteszét található nagy sziklatömbökből, s az alján
-egy félkerek boltozat volt hagyva, a min keresztül a lezudított víztömeg
-csendesen és kárnélkül lefolyhasson.
-
-Ez már baj volt. De a baj még növekedett. Másnap, harmadnap a sziklafal
-megint magasabbra emelkedett s minden rétege el volt látva lőrésekkel.
-
-Én előre megmondtam Nyedzviedznek, hogy mi lesz ebből? Ha az a sziklafal
-olyan magasra fog emelkedni, hogy egyenlő lesz azzal a facsatornával,
-mely a mi patakunkat a tulsó sziklafaltól az innensőig vezeti, akkor a
-Sziniawszkyak egy jó bástyapuska segélyével egy kötelet lőnek át rajta,
-a kötél segélyével egy erős vaslánczot huznak rajta keresztül s akkor
-azzal a vaslánczczal leszakítják a mi egész csatornánkat.
-
-Akkor aztán elveszhetünk szomjan. Mert akármennyi vizet összegyűjtünk is
-ebben a barlangban, az a sóskőtől mind ihatatlanná válik.
-
-– De még annál nagyobb baj is lesz ebből, dörmögé Nyedzviedz, a mit te
-még nem tudsz!
-
-S attól fogva nagyon haragos lett.
-
-A hajdemákok többször megkisérték éjszaka megtámadni az ostromlók
-emelkedő falát, de azokat mindig ébren találták, s olyan jól lettek
-üdvözölve a számos lőrésből, hogy mindig véres fejekkel kerültek vissza.
-
-Most már csak egyedül bennem volt minden reménységük, meg a
-csatakigyóban, a mit én az alatt szép fényesre kicsiszoltam; az
-ágyutelep elkészült az én utasításom szerint, a hozzávaló golyókat is
-megöntettem.
-
-Ez alatt az ostromlók bástyája egészen elérte már a fenyegető
-magasságot. Egyenlő volt a mi facsatornánk színvonalával.
-
-Mikor készen voltak vele, nagy dob- és trombita-szóval adták jelét
-diadalmas örömüknek. Azon a napon, a hogy a kőmüvesek szokták, mikor egy
-fallal elkészülnek, hogy a májusfát kitüzik, szalagokkal, palaczkokkal
-és narancsokkal fölékesítve, úgy ők is kitüztek a fal ormára egy magas
-bitófát, tetején a vesztőkerékkel és pallostartó karral; mintegy előre
-kimondva a halálitéletet a kelepczébe szorított rablókra.
-
-S a hogy előre megjósoltam a szándékukat, maga a pulkovnik állt ki a fal
-tetejére, a hol bizonyos volt, hogy a mi puskáink golyói el nem érik, s
-a bástyapuskát lefektetve a három lábra, a mi vízvezetéki csatornáinkat
-czélozta meg vele.
-
-– No most ide nézz! mondám Nyedzviedznek, s én is megczéloztam az
-ágyummal az ellenséges helepolis ormát.
-
-Az is lőtt; én is lőttem. Hanem az én lövésem dördülése után már nem
-volt se bitófa, se pulkovnik a falon. Maga az orom is lerepült messzire.
-
-A második lövéssel aztán a kőfal alját vettem czélba.
-
-A hatodik lövésnél iszonyú robajjal dőlt össze az egész kőfal, maga alá
-temetve tömérdek muskétást, kik a lőréseket megszállva tarták, egy sem
-menekült meg élve.
-
-Most azután a hajdemákok nagy rivallgással törtek elő a barlangból, a
-láncz kosarain leereszkedve s nekirontottak a megrémült ostromló hadnak;
-s míg azok a völgybe szorultakkal verekedtek, azalatt én a csatakigyómat
-egészen ki a barlang szájához vontatva, a távolból segélyül érkező
-Potoczkyakra ágyuztam a hajdemákok fejei fölött, úgy hogy azok tökéletes
-diadalt vettek mind a két gróf banderiumain, s egész a váraikig verték
-őket, még a hostádjaikat is prédára vetve.
-
-Ilyen hatalma van az ágyunak, a ki tud vele bánni.
-
-(– Ez elég nagy gonosztett volt mára, mondá a nagyherczeg. Úgy hiszem
-mindnyájan aludni mehetünk vele, Istennek ajánlva lelkünket. Holnap majd
-folytassuk a vallatást.)
-
-
-II. A VISZPA-OGROD.
-
-Mikor a Nyedzviedz, a megszálló seregeket szétverve, nagy zsákmánynyal
-megrakodtan visszatért a Presjaka barlangba, hol én hátramaradtam, azt
-mondá:
-
-– No Barán, te megérdemletted a nevedet, mert igazán «kos» voltál. Te
-szabadítottál meg bennünket a veszedelemből, neked köszönhetjük a
-diadalunkat. Itt vannak a kincsek, a miket elhoztunk, válaszsz. Tied az
-elsőség.
-
-Volt ott arany, meg ezüst halommal.
-
-Én pedig azt válaszoltam neki, hogy:
-
-– Tudod már, Nyedzviedz, hogy én nekem nem kell se aranyod, se ezüstöd;
-hanem egyes egyedül a te szép leányod, az én drága gyöngyöm, szép
-Madusom, azért szolgáltam, azt kérem jutalmul.
-
-Nyedzviedz boszusan rázta meg a fejét.
-
-– Nem tetszik nekem a dolog. Még is csak «nyegodni» vagy. Turbékolni
-akarsz. A kinek asszonya van, az csak félember. Az igazi hajdemák azt
-teszi, hogy megöleli az asszonyt, aztán megöli; vagy a ki legigazibb: az
-elébb öli meg. Minek neked feleséget venni? Hogy mindig arra gondolj,
-hogy «de jó volna otthon!» Legyen eszed! Ne légy nyegodni. Megteszlek
-alvezérnek, s ne gondolj a Madusra.
-
-– Én pedig csak arra gondolok. Kimondtam. S az a nyegodni, a ki a
-szavának nem áll.
-
-– Ej, ej Barán! Nem tudod, hogy mit kivánsz? Olyan helyre kivánkozol, a
-hová már sokan elmentek előtted, a kik mind ilyen nyegodnik voltak, mint
-te. Olyan ember, a ki turbékolni, sohajtozni akar, mi közöttünk meg nem
-maradhat. Innen a Madust csak úgy viheted el, ha elszántad rá magad,
-hogy minket elhagysz.
-
-Azt feleltem neki rá, hogy megpróbálom még azt a veszteséget is valahogy
-elnyögni.
-
-Nagyot kaczagott rajta.
-
-– Tudom, tudom, Barán, hogy nem nagyon siratnál meg bennünket, ha futni
-hagynánk a Madussal együtt a szép nagy világba. De nem úgy megy ám az. A
-kire mi egyszer azt kimondjuk, hogy «nyegodni!» annak az innen
-elmenetele nagyon titokteljes. Nem láttad az ideérkezésed napján azt a
-ficzkót, a kit a sziklahasadékba bezártunk? Az is nyegodni volt. – A kik
-szerelmesek és nyögdécselni akarnak, azok mind azon a sziklahasadékon
-keresztül bocsáttatnak el közülünk. A szerelmes pár kap a kezébe egy-egy
-szál nagy viaszgyertyát, a hátára egy kenyeret, meg egy csobolya bort s
-aztán mehet a sziklába, a míg nyilást lát maga előtt s élhet, a míg a
-kenyérben, borban tart s nézhet, a míg a gyertyája el nem ég. Aztán
-csókolózhatik is. Sok százan elmentek már azon az úton. Azt hiszem, hogy
-minden zugban fogsz találni egy-egy pár csontvázat, a kik még most is
-összeölelkezve feküsznek ott. Te is oda akarsz-e a sorukba kerülni?
-
-Ez a biztatás nekem sehogy se tetszett. Csontvázak társaságában kerülni
-a menyegzőbe.
-
-Hanem mikor a szép Madus az atyja mellől a szemem közé tüzelt ragyogó
-két szemével, elfelejtettem az egész csontvázakból álló násznépet s azt
-mondtam, hogy: «azt sem bánom! nekem az én Madusom kell, ha a pokolba
-visznek is vele menyegzőre!»
-
-A mint mind a ketten kijelentettük, hogy semmi félelmünk sincs attól,
-hogy egymást szeretve, együtt temettessünk el a sziklahasadékba,
-Nyedzviedz rögtön hivatta a pópát.
-
-Ugyanaz a nagyszakállú ficzkó, a ki a bérmálási szertartást
-végrehajtotta rajtam, jött elő ismét még ujabb pompás ornatusban, (ezt
-bizonyosan legujabban rabolták ipam uramék) s a mindenféle előttem
-szokatlan ceremóniák és könyv nélkül elmondott formulák mellett, (a
-melyeknek némelyike nagyon emlékeztetett a czigány imádságokra)
-összeadott minket, s arra mind a kettőnknek a fejére tettek egy-egy
-drága aranyos süveget, adtak ránk egy czifra subát; mindenikünknek a
-kezébe nyomtak egy tarisznyát élelmiszerekkel, meg egy korsót, azzal
-elkisértek addig a repedésig, a melybe a szemem láttára zárták be
-hónapok előtt azt a szegény ficzkót, a kit gyávasága miatt nem tartottak
-érdemesnek a társaságukban maradásra, s aztán ott lehengerítve a kő
-nyilásáról a nehéz sziklát, egyenkint kézszorítással búcsut vettek
-tőlünk, a Nyedzviedz érzékenyen meg is ölelgeté a leányát. Azzal
-meggyujtottak két szál viaszgyertyát, azt a kezünkbe adták; bekisértek a
-szűk folyosóba, s aztán hirtelen ráhengerítették a nyilásra a lezáró
-sziklatömböt. Azontul aztán a barlangbeli hang csak úgy hallatszott le
-hozzánk, mint mikor az ember egy üres csigát tart a füléhez s annak a
-zugását hallgatja.
-
-A Madus intett a fejével nekem, hogy csak kövessem őt bátran. A szűk
-sziklafolyosó tekervényesen kanyargott odább, soha se tágulva ki jobban,
-mint, hogy egy ember végig haladhasson benne. Hanem egyszer aztán
-eljutottunk egy oldalvást bemélyedő odúba, mely valamivel nagyobb volt
-egy parasztház lakószobájánál.
-
-Madus azt mondta, hogy minek mennénk ma tovább? jó lesz itt töltenünk az
-éjt.
-
-– Hiszen az éjszakát nagyon könnyű lesz itt megtalálni, mondám neki,
-csak a gyertyáinkat kell eloltanunk. De hogy találjuk meg aztán a
-reggelt? Itt nem virrad meg a hajnal; ide nem hallik le a kakasszó. Ki
-mondja meg itt nekünk: «Keljetek föl! Hajnal van: szép piros hajnal!»
-
-– Ejh Barán! dorgált meg az én Madusom, hát bánnád te azt, ha annak az
-éjszakának, a mit az én karjaim közt töltesz, soha se lenne virradása?
-
-– Dehogy bánnám!
-
-No hát letelepedtünk a leterített bundáinkra, előszedtük tarisznyáinkból
-az étkeinket s kedvünkre megvacsoráltunk. Borunk is volt. Ittunk, a míg
-jó kedvünk lett. És a jókedvből csókolódás lett.
-
-Akkor aztán azt kérdezte tőlem a Madus:
-
-– Mit gondolsz, hol vagyunk most? A pokolban, vagy a mennyországban?
-
-Én azt feleltem neki: «a mennyországban».
-
-Arra a Madus elfujta a gyertyát, s mikor sötétben maradtunk, azt kérdé
-tőlem:
-
-– Látsz engem?
-
-– Nem látlak.
-
-– Dehogy nem látsz. Nézz csak reám s mondd utánam, a mit mondok.
-
-Azzal elkezdte előttem elmondani a Miatyánkot, a Hiszekegyet, meg az
-Üdvözletet; s nekem úgy tetszett, mintha minden mondatánál fényesebb,
-meg fényesebb lenne az arcza, s utoljára világítani kezdene a sötét
-földalatti ürben.
-
-Nem mondtam meg neki azt, a mit láttam, nehogy elbízza magát az asszony.
-Hanem ettől fogva megmaradt bennem az a hit, hogy a Madus az én szentem.
-
-Soha sem voltam életemben oly igazán boldog, mint akkor, ott a sziklában
-eltemetetten.
-
-Én magam talán soha sem is kérdeztem volna, hogy van-e ennek az
-éjszakának virradatja, ha Madus nem költögetett volna gyöngéden, mire
-aztán ismét meggyujtotta a kioltott gyertyákat.
-
-– Mit gondolsz? kérdezé tőlem, mi fog történni ezentúl velünk?
-
-– Hát én azt gondolom, hogy a hajdemákok csak tréfából próbára temettek
-el bennünket ide, s majd egy kis idő mulva megint értünk jönnek.
-
-– Csalatkozol, mi soha sem kerülünk ő hozzájuk vissza.
-
-– Csak nem hagyja Nyedzviedz az egyetlen leányát elveszni?
-
-– Rosszul ismered Nyedzviedzet. A kit ő egyszer ez odúba lezárt, azt ő
-innen vissza többé soha nem ereszti.
-
-Most már aztán komolyan megijedtem s kezdtem magamat vádolni azért, hogy
-egy ily szerelmi mámor miatt ezt a kétségbeejtő végzetet vállaltam
-magamra.
-
-Madus azonban felkelt a helyéről s azt mondá nekem, hogy kövessem őt.
-
-Nekem eszembe jutott az a fénylő arcz, a mit a mult éjjel láttam s
-megtért a bizalmam hozzá.
-
-Madus tovább haladt a sziklarepedés folyosóján, mely később egész
-sorozatát a kisebb-nagyobb barlangtermeknek kötötte össze. Én minden
-barlangban aggódva néztem körül, ha nem látnám-e meg azokat az egymás
-mellett kuporgó csontvázakat, a miknek rémképével a Nyedzviedz
-ijesztgetett, de nem találkoztam egyetlen halottal sem.
-
-S a barlang-folyosó egyre tovább vezetett, néhol ünnepélyes fényű
-termekbe léptünk, a mik úgy ragyogtak, mint a kristály, megtöltve
-csodaalakú bálványokkal.
-
-Egyszer aztán, a mint a folyosó folyvást tágulni kezdett, a távolból
-valami fénysugár küllői löveltek be a mély sötétségbe. Az ott a
-napvilág.
-
-– Mi a szabadba jutunk ki! kiálték örömteljesen ölelve szivemre Madust.
-
-– Szabadba? Nem. Szólt ő szeliden és szomorúan. Csak egy újabb börtönbe.
-Majd meglátod.
-
-Azzal átölelte a nyakamat. Itt már oly tág volt a sziklatornácz, hogy
-ketten is eljárhattunk benne egymás mellett. Nem kellett már égő
-szövétnek. A napsugár elénk világított. Megláttuk a kék eget. Mint a
-bolondok, úgy futottunk előre, hogy még többet láthassunk belőle. Az
-egész eget be akartuk lélekzeni.
-
-Egyszer aztán elértünk a sziklafolyosó végére s a mi elénk tárult, az
-volt a «Viszpa-Ogród».
-
-Viszpa-Ogród annyit tesz, hogy «Szigetkert».
-
-Egy valóságos sziget, a mit tenger helyett sziklák vesznek körül.
-
-De azok a sziklák oly meredekek, oly magasak, hogy azok közül e völgyből
-ki, vagy ide be semmi út sem vezet egyéb, mint a barlangi sikátor.
-
-Kopár szirtfalak, ezer láb magasra felnyulók, toronyalakú sziklacsompók,
-egymáshoz sorakozva, mint egy rettenetes münster homlokzata, mély
-zeg-zugok, mik a sziklát végig hasítják, orgonasíp alakú bazaltoszlopok
-egyenesen felálló, s homlokban előrehajló rétegei, mint megannyi
-boltívezet töredéke, veszik körül a «Viszpa-Ogród»-ot, mely a mély völgy
-fenekén fekszik, mint egy zöld sziget, mint egy gömbölyded dombocska,
-egymásnak keresztbe-hosszába rótt mívelt földek sokszínű sávjaival
-tarkázva s délnek fekvő oldalán veteményes kertek koczkáival szegélyezve
-s aztán köröskörül fogva sűrű gyümölcsös kertekkel.
-
-A Preszjaka-barlang szirtoldalából, szédítő magasból omlik alá, messze
-kiszökő ívet képezve, egy patak forrása, mely a mint porrá válik a
-sziklataréjokon, örök szivárványt tart a kis völgy fölött áthidalva s
-aztán, mint egy ezüst kigyó, sikamlik alá gyors tekergésében a völgybe,
-mely innen a magasból átlátszó köd fátyola alá rejtve látszik, elszórt
-fehér házikóival.
-
-– Lásd, ez a mi leendő hazánk; suttogá Madus, a honnan ki nem mehetünk
-többé sehova. Ide küldenek a hajdemákok magok közül mindenkit, a ki vagy
-gyáva az ő mesterségükre, vagy megunta az ő viharos életüket, vagy
-szerelmes lett valami asszonyba s attól nem tud elválni.
-
-Itt élnek azután azok mindannyian együtt és ásnak, kapálnak, földet
-mívelnek; s többet soha a világból egyebet nem látnak, mint a
-«Viszpa-Ogród»-ot.
-
-Ez a kis sziklasziget volt a titka a hajdemákok egész rejtélyes
-hatalmának. Ez tette lehetővé, hogy az ország főnemességével oly hosszú
-időn át vakmerően daczoljanak.
-
-Ez volt az ő kifogyhatlan éléstáruk.
-
-A Viszpa-Ogród, mikor azt a hajdemákok fölfedezték, egy kopár vadon
-pusztaság volt, sűrűn telenőve csenevész fenyőfákkal. Nem hogy ember, de
-még olyan állat sem lakott benne, a mely repülni nem tud. A völgynek nem
-volt forrása. Kutat is hasztalan kisérlettek ásni benne, nem találtak
-mást, mint sziklát.
-
-Ekkor jöttek arra a gondolatra, hogy a Preszjaka-völgy tulsó
-sziklafalából kiszökellő forrást átvezessék a barlangba. Onnan az aztán
-utat talált a repedésekkel teljes hegyen keresztül a Viszpa-Ogród völgy
-katlanába, a hol aztán a völgy mélyén ismét eltünt, hogy a Sziniawszkyak
-sóbányájában törjön elő ismét.
-
-A mint aztán az a patak végig árasztotta a kis völgyet, egyszerre
-megváltozott annak a tekintete. A fenyőfák egy részét kiirtották s
-rozstermő földet csináltak belőle; a meghagyott fenyőfák meg óriási
-növésnek kezdtek indulni; az enyhe, széltől védett szigetben a
-legkényesebb növény is meghonosult hamar, még az ember is átváltozott, a
-kit sorsa idevezetett.
-
-Igaz, hogy a hajdemákok különben is azt számüzték maguk közül a
-Viszpa-Ogródba, a ki az ő vad, kegyetlen szokásaikkal nem tudott
-megbarátkozni; de magamról mondhatom, hogy az ember egészen elfeledi a
-világot, ha egyszer ide került s nekem sok gyönyörűségem volt az
-életben; élveztem mind azt, a mi egy királyra és egy börtönbe zárt rabra
-nézve öröm; ismertem a remete józanságának s a mákonyevő ittasságának
-ellentétes üdvét; de igazán boldog csak a Viszpa-Ogródban voltam.
-
-Egy kigyótekervényű sziklaösvény, a meredek falba vágva, vezetett le a
-preszjakai barlangfolyosó szádától a völgybe szép menetelesen. Madus már
-jártas volt e helyen; messziről meg tudta mondani, melyik ház lakóját
-kinek hiják? A kis gyermekek eléje szaladtak s nevén szólíták; megfogták
-a kezeinket, úgy huztak be minket házaikba.
-
-Megérkezésünkre egy kis haranglábon álló harangot kezdtek el kongatni.
-Mikor közelebbről megnéztem egyszer ezt a harangot, a köriratáról
-megtudtam, hogy az a bielovierzi zárda tulajdona volt valaha, azt is úgy
-rabolták bizonyosan.
-
-Igen is. Itt minden rablott portéka volt. A szép posztó és
-karassiaruhák, a selyem és kamuka az asszonyok öltözetén, maguk az
-asszonyok is, a kik azt viselték, az ország minden részéből voltak
-összerabolva.
-
-De a rablók és rablottak, ebben a rablott pompában oly ártatlan
-boldogságban éltek együtt, mint Ádám és Éva a paradicsomban, mikor még
-nem volt semmi öltözet.
-
-Nem is az ő kezük véres keresménye volt az. Ők szántottak, vetettek,
-kapáltak és arattak. Bő termésüknek fölöslegét fölhordták a barlangba s
-elhagyott társaik ezekért cserébe adták nekik a kerek föld összerabolt
-pompáját. A harangot is azok lopták a számukra.
-
-Mikor e völgyet fölfedezték, semmi vad és szelid állat nem volt benne, s
-minthogy felnőtt tulkot ide a barlangon át szállítani nem lehetett, a
-hajdemákok úgy hordták ide összekötött lábaiknál fogva rudra akasztva a
-szopós borjúkat, bárányokat és malaczokat, s most már csorda- és
-falkaszámra tenyészett a völgyben minden házi állat. Hús, kenyér,
-gyümölcs annyi került ki innen, hogy a világ végéig ostromolhatta a
-Preszjaka-barlangot akármi potentát, a bezárt őrséget ki nem
-éheztethette belőle.
-
-Hanem ha azt a vízvezetéket sikerült volna elrontani, akkor egyszerre
-vége lett volna a Viszpa-Ogród egész dicsőségének; a völgykatlan megint
-olyan kietlen, lakhatlan vadonná zordult volna el, a milyen volt annak
-előtte, s ember és állat kiveszett volna belőle, és a szép gyümölcsösök
-az első kánikulában mind kiszáradtak volna a megszorult hőségben.
-
-Ezért voltak oly kétségbeesve a hajdemákok, mikor az ostrom alatt a
-vízcsatornájukat ez a veszély fenyegette.
-
-A Viszpa-Ogród népe egészen úgy élt, mint Ábrahám apánk családja a
-hajdani szent földön. A legvénebb volt a pátriárka. Az parancsolt s az
-osztotta fel a munkát s az aratás után a termést.
-
-Minden ember annyit kapott a maga részére, a mennyit háza népével együtt
-el birt fogyasztani.
-
-Papjuk nem volt, valaminthogy Mózes előtt a Jehova-hivőknek sem volt.
-Vasárnapot nem tartottak; hanem a derült idő volt a munkanap, az esős
-idő az ünnepnap.
-
-Nem imádkoztak; de nem is követtek el semmi vétket. A hol a családapa
-mind legalább is rablógyilkos volt valaha, soha egy veszekedő szót nem
-lehetett hallani az enyim-tied fölött, sem egy káromkodást, s azok az
-asszonyok, a kik semmi oltár előtt nem esküdtek a férjeikkel össze, a
-kiket úgy hurczoltak ide erőszakkal, olyan hűségesek voltak, hogy idegen
-férfi meg nem mondhatta, milyen színűek a szemeik?
-
-A mint megérkeztünk, a patriarka, a kit Zorawnak hittak, magához hivott
-minket lakomára, a törzslakosokkal együtt, a kiknek a száma mehetett
-nyolczvanra. Mind rettegett rablók hajdanában, most pedig békességes
-pásztorok és szántóvetők.
-
-A lakoma után kivezetett minket a patak partjára, s egy közös kobakból
-mindannyian testvériességi áldomást ittunk friss vízből; más italt itt
-nem mérnek, s végül a kobakot összetörtük a szövetség megmásíthatlan
-jeléül.
-
-Ott azután kimérte az öreg a számunkra a házhelyet, azt kiczövekelték;
-azzal neki állt az egész falu népe az építésnek, egyik a szálfákat
-vágta, másik ácsolt, fürészelt: a jövevény, az új letelepülő számára az
-egész község dolgozik. Két nap alatt tető alatt volt a kis hajlék,
-ellátva kezdetleges butorokkal, edényekkel; az akolban fejős tehén,
-kecske, az asszony számára. Tőlem meg azt kérdezte az öreg, hogy miféle
-szerszámokat adjon, a mikkel valami munkához kezdjek?
-
-Átláttam, hogy itt dolgozni kell; a mit énnekem az iskolában nem
-tanítottak, sem pedig a táborban. Én a kovácsmesterséget választottam.
-Ott mégis kerül valami vas a kezembe, a mi nélkül én szerencsétlennek
-érzem magamat.
-
-Azonban igen rövid idő alatt egészen kibékültem az állapotommal. Az
-embert a rabság elálmosítja.
-
-Kivált az ilyen rabság, a hol a börtönfalat a végtelen bérczoldalak
-képezik, s a börtön egyetlen ablaka a mennyei firmamentum. Keresztülásni
-e falat nem lehet, se ehhez az ablakhoz fölkapaszkodni s kiszökni rajta.
-
-Az ember ellankad utoljára s megadja magát.
-
-Én már egészen megszoktam, hogy egész nap verjem a vasat s aztán a
-tűzhely mellett sütő-főző feleségemhez hazatérve, hallgassam az ő apró
-bajait, hogyan fulladt bele a kis kácsa a tojásba? s tanakodjam vele,
-vajjon a savanyú kecskerelevél volt-e az oka, hogy a tehénnek a teje
-összement? vagy a pemétfű, a mivel a fejőedény ki lett forrázva?
-
-Mikor pedig aztán egy napon az én kedves Madusom szemérmes
-arczpirulással sugott meg nekem valamit, a mitől a férfi szív nagyot
-szokott dobbanni örömében, kevélységében, akkor meg aztán épen semmire
-se gondoltam többé az egész világon.
-
-Egész napomat az a gondolat foglalta el, hogy apa leszek.
-
-Családom lesz, s annak ez a földfolt lesz az otthona.
-
-Ez a gondolat olyan volt, mint a fának a gyökere, oda nőttem általa
-ehhez a földhöz.
-
-Mennyire megbecsültem ez órától fogva az én jó Madusomat!
-
-Igérhetett volna nekem a sors akármit. Igérhette volna végtől végig azt
-az egész tarkabarka képet, a min azután keresztül vitt, cserébe a
-Madusomért, meg ezért a kis házikóért, a mit az ő vidám danája fölvett,
-mikor már messziről közeledtem, dehogy cseréltem volna meg vele!
-
-
-III. A KOLTUK-DENGENEGI.
-
-Én már egészen meg voltam nyugodva a magam csendes boldogságában; egész
-világom a Viszpa-Ogród sziklakeretében volt, s egész sorsom abban az
-édes mosolygásban, mely hazatértemben az én jó Madusom arczáról
-tündöklött elém.
-
-A kovácsműhelyben csak délelőtt dolgoztunk; a délután mindenkinek arra
-volt hagyva, hogy a maga háztáját gondozza.
-
-Épen egy bölcsőnek való kast fontam szép piros fűzfaágakból, a folyosóm
-tornáczán ülve, a mint egyszer csak egy sötét árnyék elfogta előlem a
-nap sugarait, a mi már a magas sziklák között leáldozni készült. (Itt a
-Viszpa-Ogródban nyáron is nyolcz órakor kelt föl a nap, s öt órakor már
-esteledett.)
-
-A mint feltekinték, Nyedzviedz alakját láttam magam előtt. Ez volt az, a
-mi árnyékát rám vetette.
-
-Megdöbbentem.
-
-– Te is ide szorultál már, a Viszpa-Ogródba? kérdém tőle. Az ellenség
-vert ki, vagy társaid számüztek?
-
-– Nem, Barán, felel a vezér. Nem azért jöttem ide, hogy köztetek
-maradjak; hanem hogy téged is magammal vigyelek. Nem érünk nálad nélkül
-egy ütet taplót. Az ágyuval senki sem tud bánni. Pedig most nagy
-dologhoz készülünk. Egy gazdag karaván jön a mohilovi búcsúra
-Törökországból: gazdag török, rácz és zsidó kereskedők. Sok katona
-kiséri őket. Ezt kézre kell kerítenünk. S onnan mindjárt fordulunk
-Berdiczovnak. Ebbe a kolostorba van összehalmozva a gazdag barátok
-minden kincse. Olyan erősség az, mint egy vár. Széles falai vannak
-lőrésekkel s a barátok nagy számú őrséget tartanak benne. Ágyu nélkül
-azt meg nem ostromolhatjuk. Velünk kell jönnöd. Én megteszlek
-zászlótartónak a seregnél és alvezér fogsz lenni utánam.
-
-Erre a szóra a Madus is kijött a konyhából s nem hogy örült volna az
-apja látásának; hanem még inkább rátámadt:
-
-– Minek jön kend ide, az én jámbor, szelid Baránomat elcsalogatni innen?
-Ő meg van elégedve a maga kis gunyhójával és kicsi feleségével. Nincs
-neki szüksége a kendtek rablott kincseire. Minket eltemettek kendtek; mi
-meg vagyunk halva. Hagyjanak nekünk békét a más világon.
-
-A Nyedzviedz erre azt mondá nekem:
-
-– Hallod-e, Barán! Ki parancsol egy asszonynak a háznál? Vagy az ura,
-vagy az apja. Ha te, az ura, nem tudsz parancsolni neki, hát majd akkor
-én, az apja, megmutatom, hogy hogyan kell egy asszonyt kifizetni, a ki
-akkor beszél, mikor nem kérdezik.
-
-Én aztán, ismerve a vezér heves természetét, nyájas ölelgetéssel
-rávettem a Madust, hogy térjen be velem a házba, ott aztán egészen
-lebeszéltem a lábáról azzal a kecsegtetéssel, hogy csak hadd menjek én
-most el az apjával, majd ha egyszer annyi pénzt szereztem össze, hogy
-abból tisztességesen meg lehet élni, s aztán vezéri állásra jutottam a
-hajdemákoknál, akkor visszatérek ő hozzá s hatalmamnál fogva
-kiszabadítom őt ebből a magányosság sírkertjéből s elviszem őt magammal
-valami nagy városba, a hol selyemruhájával fogja söpörni a földet s
-nagyságos asszonynak fogják hivni.
-
-Ez a biztosítás a szivére hatott. Nagy sirások és ölelgetések között,
-nagy nehezen eleresztett a Nyedzviedzzel; de még mikor a sziklaösvényről
-visszatekintettem a völgybe, akkor is ott láttam a kis fehér házunk
-ajtajában piroslani fejkendőjét. A kedvencz galambja egész a barlang
-szájáig elkisért, s ott leszállt a vállamra s a fülembe turbékolt; úgy
-kellett erővel elhajtanom.
-
-A régi czimborák nagy üdvriadallal fogadtak, s föltámadásom ünnepét nagy
-ivással ülték meg. Én is, a mint a bort újra megizleltem, a miben régóta
-nem volt már részem, úgy elfeledtem az egész Viszpa-Ogrodot, mint egy
-álmot. Tudva van, hogy egy borivó ember, ha sokáig visszatartóztatta
-magát az italtól s aztán megint hozzájut a kancsóhoz, kegyetlenebb ivó
-lesz, mint a ki folyvást gyakorlatában maradt.
-
-A hajdemákok nem is ittak más bort, mint tokajit. Ki tudták válogatni a
-főurak és papok pinczéiből az asszuszőlős átalagokat.
-
-Másnap a preszjakai barlangból felkerekedtünk a mohilovi búcsúra.
-
-Tizenkét napi járásnyi távolban esik az a barlangvárhoz.
-
-Azon vidéken nem is tudtak talán róla, hogy vannak hajdemákok a világon,
-vagy legfeljebb a dajkák meséltek felőlök. Ki gondolt volna arra, hogy
-egy más országból kerekedjék elő egy ilyen hatalmas rablócsapat.
-
-Mindig éjszaka utaztunk, olyan vadonhelyeket válogatva, a miken rendes
-utazó soha nem jár; nappal rejtőzve maradtunk sűrű erdőkben, mély,
-lakatlan völgyekben; kémeink, tudakozóink, mindenféle álruhákban
-mértföldnyire jártak előttünk.
-
-Nem tértünk be semmi faluba élelmezés végett, a mi szárított hust
-hoztunk magunkkal, azzal éltünk az egész úton, meg erdei gombával.
-
-Végre megtudtuk, hogy a törökországi karavánnak mikor kell megérkezni
-Mohilov alá.
-
-Egy mocsári erdő két oldalán elrejtőzénk s két napig vártunk ott,
-életjelt nem adva magunkról.
-
-Ekkor már utolsó élelmiszerünk is elfogyott s minekünk a rejtekeinkben
-nem volt mit ennünk más, mint nyers békahus és madártojás.
-
-Ott vonultak el előttünk a vásárosok, a kik mind a mohilovi bucsúra
-siettek, megrakott öszvéreikkel, társzekereikkel; vitték a sok
-borsoskát, pereczeket, füstölt kolbászt, turót ládákkal, vendelyekkel, a
-drága borokat, méhsört tömlőkben, hordókban. Mi majd elepedtünk értük s
-csak a kezünket kellett volna kinyujtani utánuk. De a vezér tilalmat
-vetett ránk: «nem zabálni jöttetek most ide!»
-
-Már fogytán volt a türelmünk, a mint egyszer nagy dob-, trombitaszó
-jelenté, hogy most jönnek már, a kikre oly szívszakadva várunk.
-Öszvéren, lóháton, tevepupon ülve, kétkerekű, ökörvontatta födött
-szekéren valami másfélezer ember. Közöttük feles számú katonák,
-pánczélingben, ostromtutyival, alabárddal és muskétával. – Elegybelegy
-társaság volt.
-
-Mi nagyon is sokan voltunk ellenükben; valami háromszázan.
-
-A mint egy jelszóra egyszerre kitörtünk a mocsár bozótja közül, az egész
-karaván összezavarodott; a katonák elkezdtek lövöldözni, nem nézve, hogy
-kit találnak; mi pedig akárhová lőttünk, az a tömegben nagy pusztítást
-tett; lett nagy zűrzavar, a ki futhatott, elfutott, prédára hagyva
-szekerét, öszvéreit; a hajdemákok ördögmódra dúltak a megrémült vásáros
-nép között, hogy én egészen elkábultam a borzasztó öldökléstől, a mihez
-hasonlót még soha sem láttam, s egészen elzsibbadtan ültem le egy
-zsombikra. A fejem zúgott.
-
-Egyszerre egy vén török kalmárt látok felém biczegni, a hóna alatt egy
-mankóval. Sánta is volt, vén is volt, meg is volt sebesülve.
-
-Egyenesen felém tartott, s mikor odaért hozzám, mankóján végig
-ereszkedve a földre, azt mondá nekem:
-
-– Nosza fiam, huzd ki hamar a jatagánodat s vágd le a nyakamat, kérlek.
-
-Én csak elbámultam ezen a furcsa kivánságon s azt mondtam neki: «én
-ugyan nem teszem ezt a bolondot».
-
-– De csak vágd le kérlek a nyakamat frissen; aztán neked ajándékozom az
-én «Koltuk-dengenegi»-met.
-
-«Koltuk-dengenegi» annyit tesz törökül, hogy «Koldus tengetőbot».
-
-Én azt feleltem erre az öregnek:
-
-– Már én bizony nem öllek meg téged «baba»; mert én se nem haragszom
-rád, se gyilkos nem vagyok. Magam is úgy kerültem a hajdemákok közé,
-mint Pilátus a credóba.
-
-– Tudom, fiam, mondá az öreg. Látom az ábrázatodról, hogy te jobb ember
-vagy a többinél, épen azért fordulok tehozzád s egyuttal, mikor arra
-kérlek, hogy tégy velem irgalmas emberi cselekedetet, tégedet is
-boldoggá akarlak tenni. – Ne félj semmit az én nyakamat gyorsan levágni,
-nem lesz az gyilkosság tetőled. Mert meggyilkolni csak azt lehet, a ki
-élő ember; azt mondja az Alkorán, a mi egyedüli igaz könyv a földön. Én
-pedig nem vagyok élő ember többé; mert én nekem valamelyik lesben álló
-orgyikos a puskájával a hasamba lőtt. Az ilyen seb pedig halálos és
-mindig gyógyíthatatlan. Nekem el kell pusztulnom vele. Ellenben a
-fájdalom és vérvesztés miatt elfutni nem birok, s ha a rablók kezébe
-jutok, azok mindenféle válogatott kínzásokat fognak velem elkövetni.
-Azért kérlek, hogy szabadíts meg egyszerre a szenvedéseimtől, s vágd le
-a nyakamat ezzel a szép jatagánnal. Nézzed, milyen szép jatagán. Ezt is
-neked adom örökbe.
-
-Nekem azonban még ekkor sem volt kedvem az ő kopasz fejét levágni s
-leráztam a nyakamról a kérelmével.
-
-– Eredj, baba, ha meguntad az életedet, vágd le magad a nyakadat azzal a
-szép jatagánnal, vagy kösd fel magadat, elég sok szép fa kinálkozik itt
-számodra az erdőben.
-
-Erre az öreg török áhitatos képpel így felelt:
-
-– Jaj, édes fiam, azt én nem tehetem. Tudod, hogy az Alkorán szerint, (a
-mely pedig egyedüli igaz könyv a földön) hétféle pokol van; egyik
-mélyebb és gonoszabb, mint a másik. A legfelső a mienk, igazhivő
-muzulmánoké, a második mindjárt a tiétek, Krisztus hiveié; a hetedik a
-Gyehenna pedig az istentagadóké; de negyedik a «Morhut» azoké, a kik
-öngyilkosul maguk vetnek véget az életüknek. Nekem tehát három pokollal
-mélyebben kellene leszállnom, ha a te tanácsodat akarnám elfogadni. És
-abban a három pokolban háromszázharminczhárom esztendeig kellene
-bujdokolnom, a míg csak a magam poklába eljutnék; a míg, hogyha egy
-hitetlen kezétől esem el, a milyen te vagy, az Alkorán szerint, mely
-bizonyára nem hazudik, egyenesen a paradicsomba jutok föl.
-
-Nagy volt a csábítás. Egy jámbor törököt a pokolból egyenesen a
-paradicsomba szállítani föl, a saját kivánatára.
-
-De én mégis ellenálltam. Eszembe jutott, hogy a saját szentirásunk, a
-mely pedig szintén egyedül igaz könyv a földön, azt mondja, hogy a ki
-fegyverrel öl, fegyver által fog elveszni, s megint csak eltoltam
-magamtól az öreget, a ki minden áron rám akarta kötni a fejét, mint a
-házaló festett kelméjét.
-
-– De lásd, neked adom a koltuk-dengenegimet is, könyörgött az öreg
-előttem.
-
-– Aztán hová legyek én a te mankóddal?
-
-– Nézzed fiam, szólt az öreg. Ha ezt a hónaljtámaszt lesrófolod róla,
-hát meglátod, hogy ez a koltuk-dengenegi meg van töltve aranynyal.
-
-Azzal lesrófolta az öreg a mankó vánkosát s egy csomó aranyat töltött ki
-belőle a markába. Nagyon sok pénz lehetett ott. A szemem is káprázott
-tőle.
-
-– Ezt mind neked adom.
-
-Én mégis ellenálltam a csábításnak.
-
-– Nem ér az nekem semmit, baba; a hajdemákoknál az a törvény, hogy
-senkinek se szabad magánál pénzt tartani. A mit rabolnak, a
-Preszjaka-barlangba érve, mind átadják a vezérnek, s az mind a közös
-kincstárba vándorol. Jaj volna annak, a kinél egy árva lengyel-garast
-megtalálnának. A hajdemák nem magának rabol; hanem a társaságnak. Mert a
-hajdemák semmiért sem fizet. Azért én nekem a te aranyaid semmit se
-használnának, csak veszedelmemre volnának.
-
-– Dehogy nem, szólt az öreg; látod fiam, te jobb ember vagy, mint a
-többi, fiatal vagy még; nem neked való élet ez. Ha az én sok pénzemet
-öröklöd, azzal elmehetsz Oláhországba, Havas-Alföldre, a hol senki sem
-ismer rád. Vehetsz magadnak falut, kastélyt, jobbágyokat,
-megházasodhatol, talán van is már fiatal szeretőd: élhetsz vele
-nyugodalmasan, boldogan; nem kell az erdőket, barlangokat bujnod.
-
-Ez a szó szeget ütött a fejembe. Eszembe jutott az én kedves, jó
-Madusom. Ha én azt a Viszpa-Ogrodból magammal elvihetném; ha én őt
-tisztességes, boldog életű úri asszonynyá tehetném! s miért ne
-történhetnék az meg? Most már zászlótartó vagyok a hajdemákok között.
-Nem sokára alvezér leszek. Egyszer, mikor a Nyedzviedz valami
-rablókalandra a társaság zömével messze eltávozik, én az otthon
-maradtakat leitatom, egy kis jó theriákot keverek a méhserük közé, s
-mikor valamennyit elnyomja az álom, én Madusommal együtt megszököm
-tőlük. Ez olyan kecsegtető gondolat volt, hogy önkénytelenül nyujtottam
-ki a kezemet az öreg török handzsárja után.
-
-– De hová dugjam én el ezt a te sok pénzedet?
-
-– Hagyd csak a koltuk-dengenegiben. Mikor visszakerülnek a hajdemákok,
-panaszkodjál előttük, hogy a lábad összezsugorodott a hideg mocsárban
-állástól. Sok emberen megesik az, a ki a vízben meghűti inait, hogy azok
-összerándulnak s örök időkre kacska marad. Akkor bizonyosan el is fognak
-hagyni maguktól, mert sánta czimborát nem örömest hordanak magukkal a
-rablók. Te pedig a kincseket folyvást a te hónad alatt hordozhatod.
-
-S aztán még megtanított rá az öreg, hogy hogyan kössem össze a bal
-lábamat, hogyan tegyem a sarkamat a koltuk-dengenegi kiálló csapjára, s
-hogy járjak azontúl féllábon.
-
-A Madusomra gondoltam, a kiért el tudtam volna féllábon menni egész
-Jeruzsálemig.
-
-– No már most hát fogd a jatagánom a markodba, szólt az öreg, s aztán
-még ő tanított, hogy hogyan bánjak vele. – Ne úgy csapj le vele, mint a
-mészáros a taglóval, hanem úgy húzd végig csapás közben, mint a
-hegedüvonót. Majd én odatérdelek eléd. Aztán csak ide vágj, nézd, a hol
-az első gerinczcsont kiáll a nyakszirtből. Aztán merően odanézz a
-szemeddel, a hová vágsz, s a jatagánt egyenesen fogd, hogy a markolata
-megfeküdje a tenyeredet, akkor szépen az élével fog találni, nem
-bicsaklik félre.
-
-Addig beszélt, addig biztatott, míg egyszer az ördög megtaszította a
-kezemet, (a ki mindig ott leskelődik a halandó ember háta mögött) s én
-csak azt vettem észre, hogy egy fej nélküli ember esik a lábamhoz, a két
-térdemet átölelve, míg egy embernélküli fej messze gurul alá a lejtőn
-ide-oda csapva magát a fák törzseihez.
-
-(«Homicidium», emberölés, diktálá a soltész a jegyzőnek.)
-
-(«Igen, de enyhítő körülmények között», veté közbe a nagyfejedelem; a
-megöltnek saját kivánatára, az Alkorán helyeslése szerint s a hátul
-leskelődő sátán incselkedése mellett.)
-
-– Mégis emberölés volt az, folytatá Hugó. S én nagyhamar megbántam, hogy
-ezt tettem; mert keservesen meglakoltam érte. A véres tett végrehajtása
-után fogtam a mankót a hónom alá, s megpróbáltam sántikálni. Úgy
-baktattam a czimboráim után.
-
-Azok roppant prédát ejtettek. A ki el nem futott a karavánból, azt
-levágták s lerakva az elfogott öszvérekről a zsákmány javát, azt a saját
-vállaikra vették; mert azon az úton, a melyen ők járni szoktak,
-teherhordó állattal nem lehet botorkálni.
-
-Mikor én a mankóval sántítva eléjük kerültem, nagy hahotával fogadtak.
-
-– Hát téged mi az ördög lelt? Kérdé tőlem Nyedzviedz.
-
-– Jaj, hagyd el! odavagyok! nyöszörögtem én keservesen. Koldussá lettem,
-a mint egy sánta törököt, a ki a mankós lábával nem tudott előlem
-elfutni, megöltem, az haldokolva azzal átkozott meg, hogy «no hát vedd
-hasznát a koltuk-dengeneginek s légy olyan sánta mint én!» S abban a
-perczben úgy összezsugorodott a bal lábam, hogy nem tudom többé
-kinyujtani.
-
-– Bizonyosan megbánta a lábad a hideg vízben álldogálást, mondá
-Nyedzviedz. Megesik az az ilyen kényes kutyán, mint te vagy. De ne félj
-semmit. Van közöttünk, a ki az ilyen baj meggyógyításhoz ért. Hej!
-Przepiorka! Jer ide!
-
-Megszeppentem. Ha vizsgálat alá veszik a lábamat, kisül, hogy semmi baja
-sincs. Igyekeztem az inaimat minél jobban megfeszíteni, hogy görbe
-maradjon a lábam, a míg Przepiorka tapogatja, kenegeti, huzogatja, hogy
-csakúgy ropog bele minden csontom.
-
-Egyszer aztán azt mondá Przepiorka, hogy:
-
-– Bizony össze van ez a láb zsugorodva egészen.
-
-Erre én elfelejtkezem magamról, s ijedtemben ki akarom nyujtani a
-lábamat… s akkor aztán még nagyobbat ijedek. A lábam, a mit sántának
-hazudtam, valósággal össze volt zsugorodva, nem tudtam többé kinyujtani.
-
-Megvert az Isten. Rajtam maradt a veszedelem, a mit magamra hazudtam.
-
-Csakugyan sánta maradtam igazán s nem tudtam lépni a koltuk-dengenegi
-nélkül.
-
-Hej, hogy átkoztam magamban azt a vén törököt, a ki a koltuk-dengenegit
-örökül rám hagyta!
-
-
-IV. A BERDICZOVI ZÁRDA.
-
-– Ne búsulj semmit! mondá Nyedzviedz, mikor azt látta, hogy keservesen
-vakartam a fejemet, azon való bánatomban, hogy a lábamat nem birom
-leereszteni. – Most veszszük még csak igazi hasznodat, hogy
-megsántultál. Ilyen ember kellett nekünk régen.
-
-Azzal parancsot adott egy széles vállú ficzkónak, hogy vegyen föl a
-nyakába, s aztán úgy lovagoltam emberháton, ha az egyik elfáradt,
-változtatva a paripát egész az oczakovi erdőkig. A gonosz hajdemákok
-azzal álltak rajtam boszut a kényszerü megnyergelésért, hogy folyvást
-dalolták előttem-utánam azt gúnydalt, hogy: «Fáj a kutyának a lába.
-Megütötte a szalmába».
-
-Az oczakovi erdőben pihenőt tartottunk, ott azután azt mondta nekem a
-Nyedzviedz:
-
-– No Barán, te tovább nem jösz velünk, hanem elkecskebokázol a
-biczebócza lábaddal Berdiczovba. Ott kikémleled a dörgést. Aztán
-visszasántikálsz hozzánk a Presjakavárba, s hirül hozod, a mit
-kitanultál. Akkor aztán attól függ, hogy milyen erővel induljunk neki?
-Mert én el akarom foglalni Berdiczovot.
-
-A mohilovi merénylet csodálatos sikere elkapatta a rablóvezért.
-Mivelhogy itt háromszázad magával kétezer embert szétvert, a kik közül
-legalább ezernek volt puskája, most már nem kevesebbre gondolt, mint
-hogy egy bekerített várat bevegyen ostrommal.
-
-Arra pedig, hogy valaki Berdiczovba bejusson, semmi sem volt olyan jó
-alkalmatosság, mint egy sánta láb.
-
-Messze földről, még külső országról is ez volt valamennyi sántának,
-kacskának, zsugorodott tagúnak és inaszakadtnak a találkozó helye.
-
-A berdiczovi úton egyik csapat a másikat érte, a ki mind a csodatevő
-helyre igyekezett. A ki rongyos volt, mankójával mérte végig az utat, a
-tehetősebbek öszvérre kötözve vitették magukat. A falusi parasztot
-talyigába fektetve tolta a felesége; a grófok aranyos zsellyeszékben
-vitették magukat s a polgárok kétkerekű ökrös szekeren utaztak mind
-Berdiczov felé.
-
-Berdiczov a fehér barátoké volt, egy kellemes völgy teknőjében
-kiemelkedő halomra építve. Maga a kolostor erős bástyákkal volt
-körülvéve, a miket még köröskörül vízárok is védett, sánczkarózattal. A
-domb tövében volt egy hévízforrás, mely az árkokat ellátta s távolabb
-már hétkerekű malmot hajtott. E vízárkon át csak szűk felvonó hidon
-lehetett a bekerített kolostorba bejutni. A tömérdek bucsujáró nép – a
-kolostor falán kívül épült városkában talált elhelyezést, s egyszerre
-száz embernél többet nem eresztettek be, akármilyen nagy ünnep volt,
-mert több nem is fért be a templomba; hanem ha nagy volt a sokaság,
-egész nap tartották a misét, az egyik száz ember bejött az egyik kapun,
-a másik száz kiment a másikon. Az udvaron, a bástyákon pedig állig,
-sarkig fegyverezett őrség volt felállítva mindig éjjel-nappal, s gond
-volt rá, hogy a látogatók semmiféle fegyvert be ne hozzanak magukkal.
-
-Mert a berdiczovi kolostorban mesés kincsek voltak felhalmozva. Nem
-csodálom, hogy úgy fájt azokra Nyedzviedznek a foga.
-
-Egy oltár vert ezüstből csinálva, a mit Sztaniszló fejedelem
-ajándékozott a kolostornak; egy áldozó-asztal, a minek tömör arany
-táblájára volt felvésve az ajándékozó Leszczinszky grófnak a csodás
-története; fogadalmi képek, csupa drágakövekből rakott mozaikmunkával,
-arany kelyhek és medenczék, karbunkulusoktól szikrázó szentségtartók,
-régi koronák, a miknek viselői kétszer akkora fejüek lehettek, mint mi
-vagyunk; keresztek, miken a zafiroktól és igazgyöngyöktől nem látszott
-az arany; drága ereklyetartók, ezüst szekrények, miken aranyból vert
-szobrok vannak; aztán csodálatos mesterművű órák, a mik mind jártak,
-ütöttek és harangoztak, s e szemvakító pompa és gazdagság, e kincshalmaz
-és művészi remek közepett, azok a mankók, a miket az itt csodamódon
-meggyógyult nyavalyások itt hagytak.
-
-Mikor legelőször e kincstárházba beléptem, a sok drágaság között ezeket
-a mankókat láttam meg legelébb.
-
-Hej de örömest itt hagynám én is azt az átokverte koltuk-dengenegit, a
-mi a hónom alá szegődött, a benne levő aranyokkal együtt.
-
-Aztán megzendült az ének a khórusban.
-
-Én nem tudom azt kimondani, hogy mit éreztem az ének alatt. Nem láttam
-én e templomnak sem ezüstjét, sem aranyát; nem számláltam, mennyi
-mázsára mehet az? mert én csak azt a szent képet néztem ott az oltáron,
-a mi le nem vette rólam a szemeit, mindenütt rám nézett, mintha a
-lelkembe nézne, s ott olvasná, hogy én e szent helyre gonosz, istentelen
-szándékkal jöttem s szemrehányásokat tenne érte; az az ének egészen
-kiforgatott az idáig hozott gondolataimból, úgy, hogy senki a nyomorékok
-és szenvedők gyülekezetében őszintébb vezekléssel nem verte a mellét az
-öklével, s nem csúszott térden a márványpadlat fölött, mint én.
-
-Midőn a szertartásnak vége lett, egyenkint mindenkit odabocsátottak a
-perjel elé, hogy átvegyék az áldást.
-
-A perjel hosszú őszszakállú agg volt, a hogy az öreg Istent festik.
-Minden vonásában az a véghetetlen jóság kifejezése.
-
-Előre tudtunkra volt adva, hogy a fehér barátok a beköszöntő
-látogatóktól nem fogadnak el semmi ajándékot. Csak búcsúvételnél
-teljesíti azt, a kinek tetszik. A perjel kiosztja az áldást az eléje
-járulók között; a nélkül, hogy kérdené, ki az igazhívő, ki az eretnek;
-lehet zsidó, lehet mohamedán, mindenkit egyformán megáld. S lehet valaki
-tele halálbűnökkel és vétkek elkövetésének rémes szándokaival, meg nem
-gyóntatja elébb. Megáldja, úgy bocsátja el, s csak azután, ha a megtérő
-vétkes visszatér másodszor is, megenyhülve, akkor fogadja el tőle a
-gyónást és az ajándékot.
-
-Én egészen megtörve kerültem ki a templomból. Elfeledtem, hogy miért
-vagyok ide küldve? nem jutott eszembe kikémlelni a sánczok erejét, a
-felállított mozsarak lőképességét, az őrség létszámát, csak biczegtem a
-többi búcsújárókkal tova, annak a zsolozsmának a dallamát dudolva
-magamban, a mit a többiek hangoztattak; míg a hévízforráshoz elértünk.
-Itt engem is levetkőztettek, s beleültettek egyikébe azoknak a bakoknak,
-a miken a sánták, zsugorodottak úszkálnak a víz fölött. Urat és szegényt
-nem lehet itt megkülömböztetni.
-
-Mikor kijöttem a vízből, már nem voltam sánta többé. Az összezsugorodott
-lábam olyan ép volt, mint a másik.
-
-«Miraculum! Miraculum!» kiáltozá az egész gyülekezet, s én magam
-elkezdtem sírni, mint egy gyermek.
-
-Hát mégis van Isten! Daczára annak, hogy én annyiszor mondtam, hogy
-nincs?
-
-Hát nem bánthatom meg őt annyira, hogy mikor hozzá fordulok meg ne
-bocsásson?
-
-Fogtam a mankómat, most már nem a hónom alá, hanem a vállamra vetve, úgy
-tértem vissza a perjelhez.
-
-Rám ismert és szeliden mosolygott.
-
-Odatérdeltem elé, s azt mondtam neki, hogy gyónni akarok.
-
-És aztán meggyóntam neki mindent.
-
-Hogy a hajdemák-vezér megbizásából jöttem ide, kolostora erősségét
-kikémlelni. Hogy a rablók meg akarják támadni Berdiczovot, s van
-ostromágyujok is, a mivel a falakon rést lőjjenek. Van négyszáz elszánt
-czimborájuk, a ki képes halálveszélylyel megmászni a falakat.
-
-Az ősz perjel meghallgatta gyónásomat és feloldott.
-
-Aztán azt mondá:
-
-– Eredj vissza azokhoz, a kik küldtek. És aztán vigy nekik tudósítást
-arról, a mit tapasztaltál. Hadd jöjjenek. Te maradj ott velük és a mit
-rád biznak, hogy az ostromágyuval lövesd a kolostort, azt teljesítsd.
-
-– Én tegyem azt, atyám? szólék elbámulva.
-
-– Igen. A pattantyustól függ, hogy milyen sikere legyen az ágyuzásnak.
-Lőhet jól, lőhet rosszúl. Inkább te légy ott, mint más.
-
-– Rajta leszek, hogy rosszúl lőjjek.
-
-– Tőled függ, hogy a felmentésünkre jövő seregnek elég időhaladéka
-legyen megérkezni. Te az ostromot elhúzhatod hosszasan.
-
-– Úgy fogok cselekedni.
-
-Annak a bizonyságára, hogy a szavamat híven be fogom váltani, otthagytam
-a töröktől kapott mankómat is a perjelnél. A hála is ösztönzött rá.
-Cserébe egy kigyógyult sánta lábért még az olyan mankó sem drága, a mi
-aranynyal van bélelve. Azt is megmondtam a perjelnek.
-
-– Jól van fiam, szólt a kegyes öreg. Ha bennünket megszabadítani
-serénykedel, s a veszedelem elfordul rólunk, én visszaadom a nálunk
-hagyott aranyaidat s még azonfelül is adok neked valamit, a mi többet ér
-sok siklus aranynál: utat a megtérésre. Befoglak ajánlani az ország
-hatalmasaihoz, hogy derék ember módjára élhess tovább s nevednek
-becsületet szerezz. Ezt a szűz Mária képet pedig vidd haza a
-feleségednek.
-
-Egészen megtérve, töredelmes szívvel kerültem vissza a
-Preszjaka-barlanghoz.
-
-Ott azonban rögtön újra kellett kezdenem a hazugságot, mert ez által a
-hajdemákok tőrbecsalása volt a czélom. Czimboráim újjongva fogadtak, a
-mint meglátták, hogy ép lábbal jövök; én aztán azt hazudtam nekik, hogy
-valami boszorkány gyógyított meg ördöngős ráolvasással a
-tagzsugorodásból. Azt elhitték. Ha elmondtam volna igazán, hogy a
-berdiczovi perjel áldása fogott rajtam, mindjárt gyanúba vettek volna.
-
-Akkor aztán haditanácsot ültünk s én elmondtam a vezérek előtt, a mit a
-számukra hoztam.
-
-Annyit már kifundáltam a magam eszével, hogy a jó hazugsághoz
-megkívántatik, hogy legyen benne valami igaz; mert a nélkül az embert
-hamar rajtakapják.
-
-Leirtam a kolostor kincseit, hozzátéve még azokat is, a miket nem
-láttam, a kádakkal álló arany és ezüst pénzt. Erre fájt leginkább a
-hajdemákok foga. A Nyedzviedznek magas vágyai voltak. Az volt a terve,
-hogy ha egyszer nagyon sok pénzt összegyüjtött, zsoldjába fogadja
-valamennyi szétszórt rablóbandáját a Kárpátoknak, s azokkal egyszerre
-közös terv szerint megrohanja a halicsi városokat, a főurak kastélyait
-lerombolja s aztán kikiáltatja magát nagyfejedelemnek. Számított rá,
-hogy ha az urakat és papokat kell kirabolni, a nép melléje áll.
-
-Egész éjszakán át elbeszélgetett velem e rémséges terveiről, a miknek
-sehol sem volt vége. Meg nem akart addig állni, a míg valamennyi
-istentelenek pápájává meg nem teszi magát.
-
-A kolostor erődítményeit aztán úgy irtam le a rablók előtt, hogy azok
-hosszú ostromot várnak s igen erősen vannak védelmezve. Pedig a mi
-csatakígyónkkal az első nap rést lehetett volna rajtuk lőni, s az ő
-rozsdás taraczkjaik nem sok kárt tehettek az ostromlókban. A perjelt
-magát úgy irtam le, mint a ki nagy hadvezéri talentum. A vízárkok
-leirásával, a mik a víz alá rejtett hegyes karókkal vannak teletüzködve,
-egészen elvettem a kedvét a rabló hadnak, hogy rohammal támadja meg a
-sánczokat. A «spanyol lovasokról» és tűzaknákról is tudtam nekik
-csodadolgokat beszélni, úgy, hogy egészen megnyugodtak az én szakértően
-formált tervemben. Én a mi sugárágyunkkal a bástya egy részét úgy fogom
-lerombolni, hogy annak az omladványa a vízárkot betemesse, akkor azután
-ott a résen könnyen keresztül hatolunk.
-
-A Nyedzviedz kedvét annyira megnyertem, hogy teljhatalmat adott az
-ostrom vezetésére.
-
-Én különös kegyül csak annyit kértem tőle, hogy engedjen egy napra
-visszamennem a Viszpa-Ogródba, hadd látom meg az én kedves Madusomat, a
-ki azóta azt hiheti, hogy tán meg is haltam.
-
-Nem örömest állt rá Nyedzviedz.
-
-– Ismerem az asszonyfélét. Nem jó a harczosnak asszonnyal szóba állni,
-mikor harczba akar menni. Az még rosszabb, mintha imádkoznék. Az asszony
-mindjárt sír, s abban a vízben a gyönge szív hamar megolvad.
-
-De én addig erősködtem a kívánságom mellett, hogy kénytelen volt
-engedni.
-
-Még egyszer megnyitották előttem a Viszpa-Ogród szikla folyosóját.
-
-Szép őszi délután volt, mikor a meredek sziklalépcsőzeten a csendes kis
-sziklaszigetbe leballagtam.
-
-Már messziről hallottam, kis házunkhoz közeledve, az én kedves Madusom
-ismerős danáját.
-
-Megérezte a jó lélek, hogy közeledem és kifutott elém.
-
-Mintha most is látnám, milyen szép volt, milyen öröme volt.
-
-Azt hitte, hogy már most ott maradok végkép.
-
-Nem rontottam el az örömét. A búcsúzás pillanatára halasztottam azt a
-szót, a mi majd könyekre fakasztja, hogy újra eltávozom messze,
-veszélyes útra.
-
-Azt az egy éjszakát boldogságban akartam eltölteni.
-
-Engedtem neki, hogy előbb ő mondja el a maga dolgait. Hadd dicsekedjék
-el vele, mennyi aszalt gyümölcsöt, mennyi füstölt pisztrángot rakott el
-télire, hány döböz turóval látta el a házat? Milyen szép vásznat szőtt a
-maga termesztette lenből. Aztán nagy pirulva, nagy dicsekedve
-megmutogatta a maga készítette kincseit. Egy kis parányi gyöngyös
-főkötőcskét, egy legapróbb embernek való zubbonykát, hogy azoknak
-láttára majd a szivem ugrott ki a helyéből.
-
-Azt suttogta hozzá, hogy mikor a karácsony ünnep eljő, akkor az ő
-bethlehemi jászolkája is kész lesz.
-
-Oh mint szerettem volna itt maradni nála: örökre a Viszpa-Ogródban
-maradni.
-
-De hát nem lehetett. Nagyobb terveim voltak vele. Ki akartam őt innen
-szabadítani; elvinni magammal s úrasszonyt csinálni belőle.
-
-Mikor aztán ő kifogyott a dicsekedésből, akkor rám került sor, hogy
-mondjam el én is, a mi azóta történt velem.
-
-No azzal nem volt ok valami nagyon dicsekedni. S úgy tapasztaltam, hogy
-az a Madus, a ki a Viszpa-Ogródban a galambokat eteti, nem ugyanaz, a ki
-a Nyedzviedzzel minden rablókalandra együtt járt; mert a karaván
-kirablása történetének elmesélése alatt valósággal kilelte a hideg, úgy
-elborzadt tőle. Hát még mikor a sánta lábam történetét elmondtam neki!
-De újra felemelkedett aztán, mikor meggyógyulásom csodáját elbeszéltem,
-s attól aztán ő is meggyógyult végkép, mikor a boldogságos szűz képét
-átadtam neki, a mit a perjel küldött.
-
-Pedig ez a kép lett a halála.
-
-De hát ez lett az üdvössége is.
-
-Csak reggelre kelve mondtam meg a jó léleknek, hogy itthon létem ideje
-letelt s megint odább kell mennem.
-
-Hogy marasztott csókjaival! Hogy borult a nyakamba, s aztán meg a
-térdeimhez! Nem akart elereszteni. Talán előre megérezte, hogy e testben
-nem fogjuk egymást többé látni? Hasztalan biztattam, vígasztaltam,
-hasztalan esküdtem neki, hogy visszajövök érte, hogy csak azért megyek
-el most is, mert az ő sorsáról akarok gondoskodni: nem vette be a jó
-szót; de elkisért az egész sziklalépcsőn fel s talán velem jött volna
-vissza a barlangba, ha ott szembe nem jött volna ránk az apja.
-
-A Nyedzviedz aztán visszariasztá. Azzal ijesztette, hogy a hajdemákok
-közé nem jó vetődni ilyen menyecskének, mert a rablók babonája az, hogy
-a kinek egy nem született gyermek kis ujja van a zsebében, azt nem sebzi
-meg se golyó, se kard.
-
-Még egyszer meg akart csókolni, de a Nyedzviedz közénk állt s azt
-mondta: «elég volt!» Aztán betaszított maga elé a sziklafolyosó szádába.
-
-Én, a míg csak a világító nyilás látható volt, vissza-vissza néztem, s
-mindig ott láttam állni az én Madusomat a kerek nyilás közepén.
-
-Olyannak látszott előttem, mintha egy szent állana a fényes glória
-közepett.
-
-A folyosó egyre sötétebb lett, s az a glóriás kép annál fényesebbnek
-látszott. Egyszer aztán elhajlott a sikátor s az én vizióm eltünt.
-
-Mi még az nap felkerekedtünk, négyszáz hajdemákkal, meg a sugárágyunkkal
-s nappal végig vonulva a preszjakai völgyön, az éj oltalma alatt, szép
-holdvilágnál kijutottunk az országútra, a hol nem féltünk semmi
-ellenállástól többé.
-
-
-V. A KARÁCSONYÉJ.
-
-Őszszel kezdtük el az ostromot s én olyan szépen vezettem azt, hogy a
-deczember is ott talált bennünket. Háromszor is megváltoztattam az
-ostromlöveg helyét s olyan nagy távolból lőttem vele, hogy nem tehetett
-nagy kárt a falakban.
-
-A Nyedzviedz ugyan mindig sarkalt, hogy menjünk közelebb a bástyákhoz;
-lám azoknak az ágyugolyói is csak úgy gurulva jönnek már idáig; s
-egyszer a maga paraszt eszével ki is találta a térségen a legjobb
-pontot, a honnan a váracsot egész sikerrel lehetett volna lövetni s
-kényszerített, hogy ott állítsam fel az ágyumat. Szót kellett fogadnom;
-de én, mialatt a sánczokat éjszaka elkészítettem, lopva egy hordócska
-lőport helyezék el a földeskosarak alá. Reggel aztán azt mondtam
-Nyedzviedznek, hogy vigyázzunk magunkra, mert itt a várbeliek tűzaknát
-ásnak alánk, az éjjel jól hallottam, a mint a föld alatt dolgoztak; a
-földre helyezett dob bőrén a ráhintett borsószemek csak úgy tánczoltak.
-
-Nem akarta elhinni. Azt mondta, hogy megeszi ő azt, a ki a várból idáig
-vakandokmunkát mer csinálni s csak azért is ott maradt a következő éjjel
-is, a lövetés sikerét megfigyelni.
-
-Én aztán azt tettem, hogy egy hosszú nádszálat dugtam bele az elrejtett
-lőporos hordóba, azon húztam keresztül a salétromos zsineget, mert
-óvatosnak kellett lennem: a Nyedzviedznek finom szaglása volt; lőtávolon
-kívül megtudta érezni a kanócz szagát, ha valahol lesben elrejtett
-ellenség várt reá. Így nem érezhette azt meg.
-
-A lőpor aztán a legjobbkor lobbant föl, mikor épen a Nyedzviedz a
-mellvédnek támaszkodva, bámult a kilőtt golyó után. Úgy kellett őt a
-lábánál fogva kihúznom a sánczkosarak alul. Azért kutyabaja sem lett,
-hanem a kedve egészen elment olyan közelről lövetni a várat, a honnan a
-tűzaknával elérik az embert s tanácsomra megint visszamentünk a távoli
-dombra.
-
-Azzal biztattam a zugolódó hajdemákokat, hogy mikor beállnak a téli
-fagyok, akkor a vízárkok is mind befagynak s nekünk könnyű munkánk lesz
-a jégen keresztül ostrommal mászni meg a falakat. Azt azonban
-elhallgattam előlük, hogy a hőforrás soha sem engedi befagyni a
-sánczárkokban a vizet s ha nekünk orrunk-fülünk lefagy is, de a
-sánczárok be nem fagy.
-
-E közben szépen eljött a karácsony. Rám nézve sokszorosan várva várt
-nap. Az örök-kalendáriumot ott hordtam az órám lánczára akasztva. Baseli
-munka volt mind a kettő.
-
-Kegyetlen csikorgó hideggel köszöntött be a karácsonyszombat reggele;
-északi szél fujt, csak úgy hordta a havat, hogy tíz lépésnyire nem
-lehetett látni. Épen ilyen időre számítottam.
-
-Az ágyúzást félbe kellett hagyni, miután a vár épen nem volt látható a
-hófergeteg miatt; a hajdemákok mind a sátoraikba huzódtak, s ott ittak
-és koczkáztak. De hát mire koczkáztak, ha pénzt nem volt szabad maguknál
-tartani? Pofoncsapásra. A nyertes fizetett, a vesztes állta. Soha sem
-volt kedvem ehhez a játékhoz. De a hajdemákoknak bolond kedvük telt
-benne.
-
-Én az alatt, míg minden sátorban folyt a tivornya, hangzott a részeg
-lárma, káromkodás, csendesen meghuzódtam a magam sátorában s
-visszagondoltam elmult éveimre, mi minden történt velem ezen a szent
-napon? elkezdve az első gyermekkori emléken, mikor az anyám karján ülve,
-az első mézeskalácsbábot levettem a karácsonyfáról s aztán sajnáltam
-megenni, mert aranyos volt. Aztán eljutottam a viszpa-ogródi házikóig s
-azon gondolkoztam, hogy a míg én itt a hótól félig betemetett sátorban
-hallgatom a hideg szél zúgását, távoli harangok bongását, közeledő
-paripák dobogását, vajjon az alatt az én kis Madusomnak elkészül-e már a
-bethlehemi jászolka?
-
-A berdiczovi kolostornak valamennyi harangja zúgott éjféli misére.
-Körülöttem valamennyi sátorban danoltak trágár dalokat. A vezér
-sátorában a pópa egy misének a parodiáját énekelte. Künn a szél
-szétzavarta az égen a felhőket, a holdvilág előtt százféle
-boszorkány-alak repült végig, egész rajostul, mindenféle torzidomokat
-öltve, azok ilyenkor mind találkozót tartanak. A berdiczovi várbástyákon
-lehetett látni a processiót, a mint a tömérdek lámpások hosszú sora a
-templom felé elvonult. A szél az alatt, mint az éles homokot, úgy
-szitálta az apró, de sűrű havat ide lent.
-
-Egyszer aztán, a mit olyan régen hallgattam, fülemmel a földre fekve, a
-lódobaj egész közelből kezdett hangzani. Most értek el a sziklaútra,
-melyről a szél elseperte a havat; a míg a sikon a mély hóban gázoltak,
-nem volt oly észrevehető a nesz: ezek Visznovieczky herczeg dragonyosai!
-
-A találkozó erre az éjszakára volt nekik kitűzve, a mikor a hajdemákok a
-dorbézolástól elázva, sátoraikban fognak heverni.
-
-Magam nem vártam be őket. Sötétben minden tehén fekete. Ha valamelyik
-dragonyos egyet húz a tarkómra, jókor lesz már aztán mondogatnom, hogy
-én ez vagyok és nem amaz! Hirtelen kibujtam a sátoromból, nyakamba
-kaptam a köpenyegemet s elkezdtem szaladni toronyirányában Berdiczov
-felé. A mint az első futamodás után megálltam lélekzetet venni, s
-visszapillantottam az elhagyott táborhelyre, most már a földön láttam
-azt a boszorkány-futást, a mit eddig az égen, csakhogy a széllel
-ellenkező irányban. Egy bomladozó ördögrajt szent-György alakok villám
-kardjaitól paskolva; ádáz futás, üldözés, a fehér havon fekete
-tömegeknek előre-hátra hömpölygése. Az éjjeli támadás minden lövöldözés
-nélkül ment végbe. Mi történt a hajdemákokkal? nem tudom; mert én megint
-a lábam közé kaptam a földet és futottam, míg csak el nem értem a
-vízpartig. Ott azután a kapu előtt addig kiabáltam, míg le nem
-eresztették értem a felvonó hidat.
-
-Az éjféli misének épen akkor volt vége. A szerzetesek hosszúnyelű
-lámpásaikkal a templomi körmenetet vezették és énekelték a dicsérő
-zsolozsmát, a mit azután a mögöttük járó polgárok s a kolostorba szoruló
-mindenféle nyomorékok, sánták, bénák chorusa utánuk zengett.
-
-Hej, hogy bomlott egyszerre az egész ájtatos processio, a mint eléjük
-álltam a mennyezetvivőknek ezzel a szóval: «itt van a Visznovieszky
-herczeg s veri a hajdemákokat!» Hej, hogy félbeszakadt egyszerre a
-zsolozsma, hogy rivallta egyszerre minden torok: «ad arma!» hej hogy
-hagyták ott maguk a mennyezetvivő senatorok a perjelt az utcza közepén,
-hogy puskáikért haza szaladjanak, még a sánták is féllábon ugráltak s
-mankóikkal fenyegetőztek. Most már a hajdemákok felgyujtott sátorainak
-világánál a bástyákról is lehetett látni az ostromlók veszedelmét, kik a
-felmentő sereg elől hanyatt-homlok rohantak, a merre nyitva volt a
-világ. Most már a vitéz városi polgárság sem tartóztathatta vissza hősi
-indulatát; ki mi fegyvert kezébe kaphatott, rohant vele a hidon
-keresztül ki a csatamezőre; a barátok kereszttel a kezükben vezették
-elől, s a koldusok, mankóval kezükben, biztatták hátul a kirohanó
-sereget, mely ezen éjjel nagy pusztítást követett el a hajdemákokban,
-mind azoknak, a kiknek a dragonyosok már levágták a fejüket, még a
-lábaikat is levagdalva.
-
-Hogy a Nyedzviedz maga megmenekült-e a nagy mészárlásból, azt ezuttal
-nem tudhattam meg, hanem hogy én magam megmenekültem mind ebből a
-veszedelemből, mind a hajdemákok körmei közül, azért ugyan hálát adtam
-az Úr Istennek.
-
-És ezzel végződött az én rablói életpályám.
-
-Itt szünetet tartott a vallomás tevő vádlott, magának is szüksége levén
-a pihenésre, a biráinak is.
-
-(– Cogito, mondá a nagyherczeg, hogy reus a causa kimenetele által
-rehabilitálta magát, a mennyit vétett, annyit helyrehozott! Isteni
-miraculum által salválódott; s nem illik ott, a hol a mennyei biró
-absolutiót adott, a földi biráknak condemnálni.)
-
-(– Óh hiszen ha kegyelmességed rábizza erre a calefactorra, hogy
-magyarázza ki a gonosz tetteit, ez mind a huszonkettőt úgy
-felcziczomázza, hogy a végén még beatificatióját fogjuk indítványozni!
-mondá erre a soltész.)
-
-(– Nihilominus, ez a főbenjáró bűne deleáltassék!)
-
-
-
-
-HARMADIK RÉSZ.  A HERCZEG SZOLGÁLATÁBAN.
-
-
-I. MALACH.
-
-Másnap folytatá a vádlott vallomását.
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-E csodálatos megszabadulásom után annyira elfogott a kegyesség, hogy
-elhatároztam magamat, hogy áttérek a római katholikus szentegyház
-kebelébe. Nagyon szivemre hatottak azok az ünnepélyes szertartások, a
-lélekemelő ájtatosságok s a papok kegyessége. De a mi leginkább
-megnyerte a lelkemet, az volt a gyónás. Milyen jól esik az embernek, ha
-egyszer magáról beszélhet, ha talál valakire, a kinek elmondhat olyan
-titkokat, a miket egyedül ő maga tud, a mik álmában kínozzák, a mik ki
-nem akarnak a fejéből menni, a mik vele járnak, kelnek, ébrednek,
-mindaddig, a míg valakinek el nem mondhatja. S még aztán bűnbocsánatot
-is kap! Visszanyeri az adóslevelet, a mi az ördög kezében volt. Nekem
-nem volt elég egy nap, egy egész hétig tudtam gyónni a jó pater
-Agapitusnak.
-
-Utoljára aztán azt is meggyóntam neki, hogy nagyon unom már ezt a szent
-életet itt a kolostorban, a hol egész nap betegeket kell ápolni, s
-szeretném valahol künn a világban folytatni, ha nem is az eddigi bűnös
-életet, de mindenesetre mulatságosabb napokat az eddigieknél. Arra
-kértem, hogy ajánljon be engem valahová egy lengyel dynastához valami
-olyan hivatalba, a hol kevés a dolog, és sok a mulatság. Van ilyen úr
-elég s azoknak van szükségük ilyen emberre, mint én.
-
-– Jaj, édes fiam, mondá a kegyes atya; azt, hogy én tégedet valamely
-keresztyén világi úrhoz berekomendáljalak, semmiképen nem tehetem; mert
-nem volna elég azt bizonyítanom, hogy jelenleg igen kegyes confrater
-vagy; azt is bizonyítanom kellene, hogy mind ekkorig tiszta életű,
-kegyes ember voltál. Annak pedig én az ellenkezőjét tudom. Hamis
-tanubizonyságot tennem pedig énnekem nem szabad. Hanem azért segítek
-rajtad. Ime, visszaszolgáltatom a nálam hagyott mankódat. Azon módon
-tele van aranynyal most is. Fogd ezt, sántikálj be vele Lembergbe,
-koldusi ruhában ott keresd fel a zsidó városban Malach mestert.
-Rátalálsz, csak kérdezősködjél. Az egy gonosz életű, ördögök czimborája.
-Rég megérdemlette volna, hogy máglyára kerüljön, oda is jut, ha a szent
-inquisitió behozatik. Ez a neked való ember. Annak mondd el, hogy mire
-van szükséged? az megérti, és ha megismerteted vele, hogy a mankódban mi
-rejlik, tudni fogja, hogy mikép segítsen rajtad; mert az rég
-elzálogosította a lelkét a pokolnak. Én nem segíthetek rajtad.
-
-Én magam is átláttam, hogy egy ilyen kegyes életű férfiu hamis adatokkal
-teljes ajánló levelet nekem, notorius bűnösnek nem adhat; elég tőle, ha
-tudatja velem, hol találok egy nekem való hamisítót, a ki ohajtásomat
-kész leend teljesíteni? ennélfogva háládatosan megcsókolva a kezeit és
-búcsut véve tőle, fogám a hónam alá a mankómat, s most már igazán
-simulálva a sántaságot, elbiczegtem Lembergig, mindig gyalog és
-koldulva, hogy az úton ki ne raboljanak.
-
-Lembergben legelső dolgom volt a zsidó várost felkeresni, a hol a szűk
-utczákban nem lehet szekérrel járni; a mint a sikátorba beléptem, a mi
-egész zsibvásár volt végtül-végig, azonnal körülfogott egy csoport zsidó
-gyerek nagy zsivajjal.
-
-Én elővettem tarsolyomból egy dénárt s azt mondtam, hogy annak adom, a
-melyik el tud engem vezetni a Malachhoz.
-
-Erre elkezdtek egymás között dülekedni, hogy melyiké legyen a dénár? A
-legnagyobb suhancz, a ki a többit el tudta verni, vállalkozott rá, hogy
-ő megszolgálja a dénárt.
-
-Az azután mindenféle szűk sikátorokon keresztül, a hol két ember alig
-bírja egymást kikerülni, elvezetett egy butikba, a minek az ajtajában
-egy vén asszony guggolt, szemöldökig húzott bársony főkötőben s miután a
-suhancz a dénárt elébb kicsalta tőlem, azt mondá: «én nem tudom, hogy
-hol lakik a Malach? hanem ez az asszony tudja».
-
-Azzal elszaladt tőlem.
-
-Annak az asszonynak pedig folyvást reszketett a feje, olyanformán,
-mintha azt integetné, hogy «igen is, jól van».
-
-Én most feljebb kezdtem s elővettem egy máriást.
-
-– Hallod-e anyóka, ezt a szép pénzt mindjárt neked adom, mihelyt
-megmondod nekem, hogy hol lakik a Malach?
-
-Az anyóka feje «jól van jól»-t billegetett; ő maga fölkelt a
-zsámolykájáról, betért a boltjába s teletöltve egy szűknyakú «egyest»
-piros lengyel pálinkával, azt odahozá elém s aztán tartotta a tenyerét a
-pénzért.
-
-– Nem pálinka kell nekem, hanem a Malach! kiáltám én mérgesen.
-
-Az anyóka visszament a boltba s akkor meg egy másik egyest hozott ki,
-megtöltve zöld muszka pálinkával.
-
-Ekkor vettem észre, hogy az a gaz suhancz engem egy süket asszony kezébe
-szolgáltatott ki, a ki annyit se hall, mint a fekete föld.
-
-Mikor harmadszor is a fülébe ordítottam a Malach nevét, akkor meg egy
-skatyula féregvesztő kenőcscsel akarta beváltani a máriásomat.
-
-Gondoltam magamban: hátha egy koronás tallér meggyógyítaná a süketségét?
-Megtette. A tallér láttára az anyókának egyszerre megnyiltak a fülei. «A
-Malach!» suttogá, fejét biczegtetve. «Gyere utánam».
-
-Azzal bezárta a boltajtót, kinyitott előttem egy kis alacsony ajtócskát
-a sarokban, azon keresztül bebocsátott egy labodás udvarra, onnan
-felvezetett egy rozzant lépcsőn egy szennyes ruhákkal tele aggatott
-padlásra; abból egy másik padlásra, onnan le egy szűk folyosóra, abból
-egy fáskamarába, onnan megint egy pinczébe, azután egy függő hidon
-keresztül, mely valami bűzös csatorna fölött vitt át, utoljára egy
-hosszú kongó folyosóra ért velem, ott egy keményfa ajtót koczogtatott
-meg a mankója végével s azt suttogá a fülembe:
-
-– Én sem tudom, hol lakik a Malach, hanem elhoztalak a «csoda emberhez»,
-aki mindent tud, bizonyosan ezt is tudja.
-
-A keményfaajtó megnyilt s én egy tisztes ezüst szakállú alakkal álltam
-szemközt. Azaz, hogy nem szemközt, mert ő vak volt.
-
-Szép nehéz selyem kaftány volt rajta, drága keleti övvel átkötve a
-derekán, a miből azt sejtettem, hogy itt a tudakozódásnak még magasabb
-lesz az ára. Kivettem a tarsolyomból egy aranyat.
-
-– Te vagy a csoda ember, a ki mindent tud? Kérdezém tőle.
-
-Az öreg nem volt fukar a szóval. Egész készséggel fölvilágosított róla,
-hogy ő tud a madarak nyelvén s megérti a négylábú állatok beszédét, tud
-a sárkánynyal beszélni s megérzi a forrásvizet a föld alatt, megmondja
-mindenkiről, hogy az atyjának a fia-e? Sőt azt is tudja, hogy az ördögök
-mi nyelven beszélnek egymás között?
-
-– Nekem pedig mindezekre a tudományokra nincs szükségem, mondám neki,
-hanem ha azt megmondanád, hogy hol lakik a Malach? akkor azt nem hagynám
-köszönetlenül.
-
-– Óh édes fiam, szólt az öreg, vak szemeit felfelé forgatva, ugyan már,
-hogy kérdezhetsz ilyet? Hiszen Malach annyi van a világon, mint virág a
-mezőn, mint csillag az égen. Lembergben lakik hetvenkét Malach, van
-Malach Meshugge, Malach Miczráim, Malach Hosen, Malach Pinkász, Malach
-Hamovesh. Mit tudhatom én, hogy melyik Malachot akarod te megtalálni?
-
-– Hát azt, a melyik hamisító.
-
-– Óh édes fiam! kiálta az öreg. Mennyire sajnállak, hogy ilyen gonosz
-úton jársz! A kiket én ismerek, azok mind kegyes, istenfélő emberek.
-
-Segítenem kellett a bölcs férfiu emlékezetén. Odanyomtam a markába az
-aranyat. Azt megtapogatta az ujjai hegyével s miután meggyőződött róla,
-hogy az csakugyan arany, ily salamoni bölcs mondással oldotta meg a
-kétséges kérdést:
-
-– Édes fiam, én azt, a kit te keressz, ki nem találhatom. Te soha sem
-láttad őt, én pedig vak vagyok. Hanem bizzuk az itélethozatalt a
-csodatételekre. A csodatételekben nyilatkozik az Úrnak hatalma.
-
-Azzal fogott egy hosszú aczéltűt; azzal az előtte fekvő vastag könyvbe
-beleszúrt. Azután fölkereste az utolsó lapot, melyen a tű hegye
-keresztül hatolt; s akkor annak sorain végig jártatva az ujjai hegyét,
-látnoki orczával így szólt:
-
-– A kit a csodatétel megjelöl, az nem más, mint Ben Malach Peixoto, a
-portugallus. Nem én mondom: a csodatétel mondja.
-
-– S hol találom meg ezt a portugallust?
-
-– A mint kilépsz az én kapumon, épen átellenben találod az ő kapuját.
-Kétszer koczogtass az ajtaján, azután még egyszer, és utoljára kétszer,
-akkor bebocsátanak. Most távozzál békével.
-
-Azzal egy izmos szolgalegény lámpással levezetett egy sötét lépcsőn,
-kieresztett a kapun s én ott találtam magamat ugyanazon utczának a
-bejáratánál, a melyben bejöttem; a Malach háza volt benne a legszélső
-szögletház. S engem félnapig hurczoltak föl és le, előre és hátra az
-egész ghettón keresztül, azért, hogy a legelső házhoz odataláljak.
-
-Az ajtóban egy birsalmaképű törpe ficzkó fogadott el a szabályszerű
-koczogtatás után, a kiről maig sem tudom, hogy fiu volt-e vagy leány?
-
-A nyelvet, melyen beszélt, nem értettem; nem is nyelv volt ez talán.
-
-Fölvezetett egy csikorgó falépcsőn valami sötét szobába, a minek egy
-zugában ült egy emberi alak, háttal fordulva felém, az őt üdvözlőhöz.
-
-Az egész beszélgetésünk alatt folyvást háttal volt felém fordulva.
-
-Előtte egy tükör állt, abból nézett ő engem. A mi keveset e tükörből
-egy-egy pillanatra elleshettem az ő arczából, az arra tanított meg, hogy
-a rejtélyes embernek nincsen szakálla. A portugall zsidók szokása
-szerint sima arczot visel. S ez arcz most épen be volt kenve
-auripigmentummal, a mi a szakálltarlót leedzi, minthogy Mózes törvénye
-tiltja vassal irtani a szakállt.
-
-– Itthon van a Malach? kérdezém tőle.
-
-– A Malach itthon van, felelt rá a megszólított; ki azután is folyvást
-úgy beszélt a Malachról, mint egy harmadik személyről, úgy hogy én meg
-nem esküdhettem volna rá, hogy maga a Malach volt az, a kivel beszéltem.
-«Mit akarsz vele?»
-
-– Elmondom röviden és világosan. Én be akarok jutni Visznovieszky
-herczeghez udvarnagynak. Arra nézve szükségem van egy nemesi armalisra,
-a mivel igazoljam előkelő származásomat, egy akadémiai testimoniumra,
-mely minden tudományban való jártasságomat bizonyítsa, egy
-keresztlevélre, meg egy bérmáló levélre, mely katholikus hitben való
-neveltetésemet kiderítse, s aztán egy magasztaló levélre valamely
-nagyfejedelemtől, ki engemet mint vitéz és hűséges lovagot beajánl.
-Mindezt pedig nem kivánom ingyen. Megadom az árát. Mondd meg Malach, mit
-fizetek érte?
-
-A megszólított alak erre, még mindig háttal fordultan, s elébbeni tompa
-hangon, így válaszolt:
-
-– A Malach te neked azt feleli a vakmerő kivánatokra, hogy te egészen
-rossz helyre jöttél, a mikor ő nála keresed ezeket. A Malach kezei nem
-ártják magukat ilyen bűnös foglalkozásba. A Malachnak nincs is semmi
-köze az ilyen rongyos koldusokhoz, mint te vagy. Ha igazi lovag akarsz
-lenni, és pénzed is van hozzá, eredj el elébb a Malach komájához, a
-Malkhusz ruhakereskedőhöz, a ki nagy uraknak való öltözeteket árul.
-Lakik a Bethel-utcza szegletén a kút mellett. Annál kapsz mindenféle
-szép köntösöket, nyusztprémmel, bársonynyal, övet és hozzávalót, a
-milyent választasz. Az majd csinál belőled nemes urat, ha van pénzed.
-Innen pedig hord el magad, s ide többet vissza ne jőjj, mert a Malach
-igazságos férfiú, a kinek ajkait hazugság soha el nem hagyja, s a kinek
-ujjai hamisítás tintájától soha be nem feketültek.
-
-Én már azt hittem, hogy csakugyan nem az igazi Malachra találtam rá, a
-kihez utasítva valék s búsan kullogtam végig a keskeny utczán. Annyiban
-pedig igazat adtam a Peixotonak, hogy ezekben a koldusrongyokban
-csakugyan nem igen léphetek fel valami nagy követelésekkel, ennélfogva
-elindultam felkeresni a Bethel-utczát, meg a kutat, a melyik mellett a
-Malkhusz boltja van, a mire nagy bujdosás után rá is találtam.
-
-– Micsoda nagy szerencse, hogy látom kegyelmességedet újra! kiáltá elém
-a boltajtóból a kis emberke, nagy örvendezéssel. Porrá váljak, ha nem
-épen száz esztendeje, hogy legutoljára láttam. De azért most is mindjárt
-rá ismertem. Hogy ne ismernék rá az én kegyelmes uramra, Kochanovszki
-Zdenko nemes úrra, a ki fogadásból elment zarándokruhában Rómába s
-zarándokruhában vissza is tért. Hát nincsenek nekem jó szemeim, a
-Malkhusznak? Fogadni mernék a fejemmel egy pitykére, hogy ebben a
-rongyos ruhában senki sem ismerne rá az én kegyelmes uramra, a
-Kochanovszki Zdenko nemes lovagra, s ha a szép Persida meglátná most, a
-kitől azt a szép koszorút kapta, mikor a nagy viadal volt lóháton, hát
-azt mondaná: adjatok egy garast ennek a rongyos koldusnak, aztán
-kergessétek odább! Hja bizony, a szép Persida azóta herczegasszony lett,
-a hatalmas Visznovieszky herczeg felesége. De én nem felejtettem el
-olyan könnyen az én kegyelmes uramat. Most is itt tartogatom a nemesi
-öltözeteit, a miket itt hagyott nálam zálogban, még a himzett bőrövet
-is, a mindenféle irásokkal, a mik benne vannak. Tudtam jól, hogy
-visszajön még egyszer a szent földről s kiváltja azokat tőlem az én
-kegyelmes uram, a vitéz nemes Kochanovszki Zdenko.
-
-Láttam már, hogy bele kell nyugodnom, hogy én vagyok Kochanovszki
-Zdenko.
-
-S miután a Malkhusz által rám illesztett öltönyök egészen a termetemre
-valók voltak, nem is lehetett semmi kifogásom a személycsere ellen. Hát
-legyek az.
-
-Mikor egész nyalka mazurrá föl voltam öltöztetve, azt kérdém a
-Malkhusztól, hogy mivel tartozom?
-
-– Hiszen tetszik emlékezni rá? Csak a mennyit készpénzben zálogba adtam
-rá. Nem is számítom a szép Persidának küldött boglárokat. Száz arany
-kerek számban!
-
-– Száz arany! kiálték elszörnyedve, hisz ilyen drága ruhája még a
-vajdának sincs!
-
-Malkhusz ravaszul mosolygott.
-
-– Az ám; de hát azok a drága szép irások, a mik az övön függő tarsolyban
-vannak. Mikor az én kegyelmes uram azokat nálam hagyta, a lelkemre
-kötötte, hogy úgy őrizzem azokat, mint a szemem fényét. Úgy őriztem. Én
-nem tudom, mi lehet bennük? Én csak a magam irását ismerem. Nem tudok se
-diákul, se görögül. Nem is tudom, balról jobbra hogyan kell olvasni. Ezt
-én meg nem foghatom. Ott vannak mind a tarsolyban; tessék megtekinteni.
-
-Fölnyitottam a tarsolyt. Tele volt az mindenféle papirral, pergamenttel,
-kutyabőrrel.
-
-Kibontogattam az egyiket a másik után. Volt abban nemesi armális,
-levágott török fej a czímeren. (A mi a török fejet illeti, az nálam is
-megvolt, csakhogy nem épen ütközetben szereztem.) Azután akadémiai
-bizonyítvány a Sorbonne rectorától, baccalaureusi promotióval; továbbá
-keresztlevél és bérmáló levél a krakkói érsektől; vitézségi bizonyítvány
-a császári fővezér, Montecuculitól, s a jeruzsálemi patriarcha
-kegylevele, a mit a szent sír zarándokainak osztogat. Mindez
-Kochanovszki Zdenko nevére. Az pedig én vagyok.
-
-Malkhusz ravaszul mosolygott.
-
-– Most hát megéri a száz aranyat ez a szép öltözet?
-
-Én nagyot ütöttem neki a hátára s azzal kifizettem a száz aranyát. Maga
-a gúnya, a mit ráadásul kaptam az iratokra, nem ért tizet, de én nagyon
-meglehettem e vásárral elégedve.
-
-Lembergben ez idő szerint egész hamisító banda üzte a mesterségét, de
-azt, mint vallomásom tanúsítja, oly ravaszul tudta vinni, hogy soha se
-lehetett őket a forrón rajta kapni.
-
-Most már egész felkészülten indulhattam Visznovieszky herczeg
-palotájának felkeresésére.
-
-A nevemet bátran mondhattam meg mindenütt. A ki azt valaha viselte,
-nyolcz év előtt eltünt, elzüllött, bizonyosan el is veszett valahol a
-szent földön, vagy Magyarországon, a hitetlenek elleni harczban. A ki
-emlékezett is még rá, mint simaképű ifjonczra, azt hihette, hogy nyolcz
-esztendei viszontagságos élet könnyen átalakíthatja az embert. Külömben
-azt hiszem, hogy a saját anyám sem ismert volna már rám.
-
-A herczeg öreg legény volt már s olyan kövér, hogy az öve tartotta a
-potrohát, a haja meg a szakálla jobb felől egészen fehér volt, balfelől
-meg egészen fekete, a mi nagyon furcsa képet adott neki.
-
-Mikor presentáltam magamat előtte, megragadta a két kezemet.
-
-– Zdenko, hát megkerültél? Ördögadtát! Ugyan ember lett belőled!
-Emlékezel rá, hogy mit tettünk, mikor legutoljára elváltunk egymástól?
-
-No most voltam már megakadva. Hogy emlékezzem én arra?
-
-Szorultságomban azt mondtam, a mi legvalószínübb volt.
-
-– Ittunk.
-
-– Szent igaz! – De hát tudod-e, mibe fogadtunk akkor?
-
-Bizony nem lett volna csoda, ha nem tudtam volna.
-
-Valamit pedig kellett mondanom – találomra.
-
-– Hogy melyikünk issza le a másikát?
-
-Erre kaczagni kezdett, megölelt, megcsókolt.
-
-– Igaz, Zdenko! Úgy van! Erre fogadtunk. Az ördög vigyen el, ha most
-mindjárt meg nem mérkőzöl velem. Hozzátok a «bratinát».
-
-A bratina egy két kupás öblös arany serleg volt. Azt teletöltötték
-hegyaljai máslással. Én ki voltam koplalva: egy hajtókára kiittam a
-bratinát körömpróbáig. «Ördög vigyen el! Erről ismerek rád!» kiálta a
-herczeg. Én aztán az asztal alá ittam ő kegyelmességét. S az órától
-fogva otthon voltam a házánál.
-
-
-II. PERSIDA.
-
-(– Crimen falsi! diktálá a soltész a jegyzőnek.)
-
-(– Ámde nem spontaneum, veté közbe a nagyherczeg, és nem immediatum!
-Hiszen pater Agapitus utasítása nyomán került bele a reus, és a kik
-elkövették, azok zsidók voltak; megérdemlik a máglyát. Reusnak pedig
-«condonatur».)
-
-– Ha így fog menni, ez a gonosztevő minden maleficiumból ki fogja
-disputálni magát. No ergo: nem is tudom, kinek hínak már? Kochanovszki
-Zdenko, folytasd!)
-
-– Valóban e név alatt éltem legemlékezetesebb napjaimat. A herczeg
-udvaránál úgy tartottak, mint régi jó czimborát. Egész nap vadászni
-jártunk a herczeg nagy rengetegeiben bölényre, meg medvére s mikor
-megtértünk a herczegi palotába, akkor elkezdődött a dinomdánom; neki
-ültünk az ivásnak, a cseh zenészek szebbnél szebb nótákat fujtak a török
-sípokon, a hétféle bohócz mindenféle bolondságokkal mulattatá a
-vendégeket, a kiket, mikor kidültek a bratinaürítgetésben, a csatlósok
-elhordtak a fekhelyeikre, úgy hogy néha ketten maradtunk az asztalnál a
-herczeggel, a kik legjobban győztük. Közbe-közbe aztán történeteket
-meséltem a díszes társaságnak az én zarándokutamból, a mit nagy
-bámulattal hallgatott minden ember.
-
-Asszonyt még nem láttam a háznál. A herczegnő ez idő szerint épen nagy
-búcsújáraton volt a berdiczovi csodatevő kolostorhoz. Mint a czimborák
-beszélték, a herczegnek nyolcz évi házassága mindez ideig nem volt
-megáldva. E miatt fogadalomból szánta el magát a herczegnő e szent
-búcsújáratra, mely több hetet vett igénybe s ez időre magával vitte az
-egész asszonyi cselédséget.
-
-Nem csekély aggodalommal vártam a herczegnő visszaérkeztét.
-
-A férjen kívül minden ember tudta és beszélte, hogy Kochanovszki Zdenko
-a fiatal asszonynak leánykori szeretője volt. Azért is bujdosott az
-világgá, mert a kedvesét a gazdag herczeghez adták. Ezt, szokás szerint,
-csak a férje nem tudta. Külömben nem fogadta volna oly nagy örömmel a
-régi czimborája visszatértét.
-
-De az lesz a furcsa, ha majd az asszony megérkezik. Vajjon az is el
-fog-e ismerni Kochanovszki Zdenkónak? Mi történik velem akkor, ha a
-szerelmes asszony szemei élesebbek, mint az egész világé s kitalálják a
-külömbséget az igazi és a hamis között? Ha ez azt találja mondani:
-«menjetek vele! Én tudom, mi lakott annak a szemeiben, mert én néztem
-azokba mélyen, ezek nem az ő szemei!» De hát akkor mi történik velem, ha
-ő is elfogad a hajdani Zdenkónak s azt kérdi tőlem, – a mit az ura
-kérdett, – «tudod-e mit fogadtunk egymásnak tegnapelőtt?» – S ha én azt
-is kitalálom!
-
-A herczeg nagyra volt a diadalával, a mit karácsony éjszakán a
-hajdemákok fölött kivívott. Mind lekaszabolta őket; a vezér maga alig
-juthatott el nehányad magával. Az ágyujokat is elvette. A pattantyus
-vezérüket a legmagasabb fára akasztatta föl. Dehogy protestáltam ellene,
-hogy én voltam ez! Én bámultam legjobban a hős tetteit s hagytam
-magamnak a meséket sorba historisáltatni a rettenetes hajdemákokról,
-mint a ki soha hírüket sem hallotta eddig.
-
-Egy szép napon aztán visszaérkezett a búcsújáró karaván. Asszonyi hangok
-vidám zsivaja vette föl az úri palotát, minden folyosó megtelt a most
-érkezett frajokkal. Úr és szolga sietett a magáét üdvözölni. Csak nekem
-nem volt kire várnom.
-
-Kiváncsi voltam megtudni, milyen lehet az a szép asszony, a ki miatt az
-én nevemnek a tulajdonosa kibujdosott a világból?
-
-A herczeg maga sietett eléje, hogy őt a hintóból leemelje.
-
-Gyönyörű alak volt. Délczeg, sugár termet, halavány arcz, nagy sötét,
-epedő szemekkel, gömbölyű piros ajkak és szénfekete haj.
-
-Mikor a herczegi férj nedves bajuszos csókja ráczuppant, fanyalogva
-huzta félre a száját. Az pedig majd megbomlott, úgy örült a
-visszaérkeztének.
-
-Vendégsereg és léhütő cselédnép sietett az üdvözletére. A ki előkelőbb
-volt, a kezét csókolta, a ki alávalóbb, a ruhája szegélyét.
-
-Én hátrahuzódtam, hogy ne találkozzam olyan rögtön vele, a míg meg nem
-szoktam az alakoskodást, de a herczeg megemlékezett rólam.
-
-– Nézd csak nézd, ki van itt? s kiálta karomnál fogva odarántva a
-herczegnő elé. Rá ismersz-e? Nézz csak a szemébe.
-
-Ettől a tekintettől féltem.
-
-Nincs az az itélő biró, a ki így tudjon egy vádlott szemébe nézni, a
-hogy ez a nő keresztül járt rajtam a tekintetével; ha e pillanatban rám
-kiált s azt kérdi, ki vagyok? megvallom neki, hogy én vagyok «Barán» a
-hajdemák-vezér!
-
-– No, ugy-e, hogy te sem ismersz rá? szólt felkaczagva a herczeg. Tudtam
-előre! Ez a mi rég elveszett czimboránk, Kochanovszki Zdenko!
-
-Most aztán egy pillanatra én láttam be az asszonynak a lelkébe. A szemei
-nagyot villantak e névre; egy egész lánggal égő világ látszott meg
-bennök, a milyennek az Olympust festik, tele mythologiai istenekkel, a
-milyennek a poklot festik, tele vonagló elkárhozottakkal. Csak egy
-pillanatig tartott ez a láng, a férj nem látta azt, csak én. Azután
-ismét hideg, egykedvű lett az arcz; méltóságteljesen bólintott a szép
-királynői fő, a herczegasszony az ujjainak a hegyét odanyujtá elém az
-üdvözlő csókra s azután a férje karjába kapaszkodott s rögtöni
-nyájassággal kérdé tőle francziául: «comment vous portez vous, mon petit
-drole?»
-
-S többet felém sem nézett.
-
-Én azonban otthon voltam már.
-
-A herczegnő megérkeztével rögtön eltávozott az eddigi házi rend. A
-lármás czimboraseregnek kiadták az utat. A reggelig tartó tivornyáknak
-vége szakadt. A derék pater Agapitus egész új életrendet præscribált a
-házastársaknak, a mit szigoruan meg kellett tartaniok, ha azt akarták,
-hogy az áldásnak kellő foganatja legyen. Szigoruan meg kellett tartani a
-bőjtöt, a sovány ételekből is keveset enni s megválogatni azokat, a mik
-legalkalmasabbak arra, hogy az emberi erőt felfokozzák, csigákat,
-békákat s mindenféle gyökeres növényeket, a miknek tenyészete a
-földalatti sötétségben megy végbe. Ezt a dorbézoló czimborák nem állták
-ki. Utoljára egyedül maradtam a herczeggel és a herczegnővel, a
-mindennapi étkezésnél, s a kalandos meséimmel nélkülözhetlenné lettem
-rájuk nézve. Esténkint pedig előhozatta velem a herczegnő a «Martyrok
-oszlopa» czímű kegyes könyvet és abból olvastatott fel, míg a herczeg el
-nem álmosodott s aludni nem készült.
-
-A herczegnő mind ez idő alatt a legszigorubb távolban tartá magát tőlem.
-Soha a szemét fel nem emelte az én szememig. Ha megszólított is, mindig
-úgy tett, mintha a csizmám orrához beszélne. Igen kegyesnek és
-ájtatosnak látszott. Ha leült az asztalhoz s ha fölkelt mellőle, hosszan
-imádkozott. Nevemen nem szólított soha; azt mondta: «uram»; sőt a mi
-legfőbb foka a fitymálásnak: jelenlétemben enyelgett a férjével,
-megveregeté tenyerével annak a borostás kövér pofáit, s megrángatta a
-bajuszát, ha nem akart tréfás kedvében lenni.
-
-Esténkint pedig a lefekvés előtt mindig saját szép fehér kezeivel
-készíté el a herczegnő a férje számára az éji italt, a minek a recipéjét
-a derék pater Agapitus adta át néki, hogy az áldásnak és fogadalomnak
-annál nagyobb hatása legyen. Abba az italba mindenféle drága fűszerek
-reszeltettek, a miket majd későbben, mikor magam is erre a mesterségre
-adtam a fejemet, el fogok számlálni, s a miknek csodahatásában
-kételkedni nem is szabad.
-
-Ez italhoz forró veres bor vétetett s annak elszürcsölése után rendesen
-azt szokta mondani a herczeg: «no kincsem, ez egészen megifjított!» s
-azzal mint egy virgoncz ifjucska, szokott felugrani a karszékéből, s
-aztán a herczegnő fehér kacsóját hóna alá vonva, együtt vele eltávozott
-a belső szobáiba, rám hagyva, hogy ha kiváncsi vagyok rá, mi történt
-Szent-Genovéval tovább, mikor Attila hunnusai Párist ostromolni
-készültek? hát csak olvassam magamnak tovább.
-
-Egy este megint ezzel a mulatsággal töltöttük az időt, a kandalló előtt
-ült a herczeg és a neje, én távolabb egy olvasó asztal előtt a nagy
-könyvvel.
-
-Szent-Genovéva már másodszor is megszabadítá Párist, ezuttal az
-éhhaláltól, melyre a herczeg úgy megszomjazott, hogy sürgetve kérte az
-éji italát, a mit a herczegnő el is készített számára.
-
-Ezuttal azonban, a mint a herczeg kiszürcsölé a forrón párolgó italt,
-nem nyujtózkodott utána nagyot, szétmeresztve a két karját és lábát, s
-nem ugrott fel kérkedve, hogy milyen legénynek érzi magát, hanem leejté
-a két kezét a szék karja mellé, a lábaival pedig elkezdett rángatózni,
-mintha álmában takácsmesterségben gyakorolná magát, s aztán a fejét
-hátraszegve, elkezdett horkolni.
-
-A herczegnő nehány perczig kimondhatlan düh kifejezésével nézett reá,
-azután hirtelen megtaszítá a lábával az előttem álló olvasó támlányt,
-hogy az a nagy könyvvel együtt felbukott, akkorát csattanva, mint egy
-istennyila. Az alvó férj még erre sem ébredt föl.
-
-Azzal, mielőtt bámulatomból magamhoz térhettem volna, odaveté magát a
-térdemre, s átkarolva a nyakamat, azt kérdezé tőlem: «Hát visszatértél?
-hát szeretsz?» De egyszersmind meg is akadályozá azon perczben, hogy
-felelhessek valamit.
-
-(– Ezt én nem értem; jegyzé meg a soltész.
-
-– Értem én, mondá rá a nagyherczeg. Ne szakítsa kend félbe a legjobb
-helyen! Folytassa vallomását a reus. Hogyan történt tovább?)
-
-– Alig tudnám én azt elmondani. Olyan volt az, mint egy túlvilági álom.
-Mintha a poklot és a paradicsomot, az angyalokat és az ördögöket
-összekeverték volna, s engemet oda dobtak volna közéjük, mintha
-egyszerre elkárhoztam és idvezültem volna, a mi a világon gyönyörüséges
-és rettenetes, annak mind martalékául estem. És még most is, ha
-visszagondolok arra az órára, a hóhér kötelével a nyakamon, a szegény
-bűnösök lelkéért meggyujtott gyertyákkal a szemem előtt, s azt kérdeznék
-tőlem, mit cselekednél, ha másodszor is ez történnék veled, hogy egy
-jéghideg szép úrhölgy, egyszerre mint a tigris, mint a furia, tűzlánggá
-átalakulva, öledbe veti magát, szikrázó szemeivel odavillámlik a lelked
-közepébe, csókol, fojtogat, marczangol, istenének nevez, lábad alatt a
-felfordított imatámlány a szent könyvvel, melletted a horkoló férj,
-álomrángatozó tetemével: mit tennél? azt felelném: azt, a mit akkor.
-
-A fejem szédelgett; tudtam jól, hogy minden csók, a mit elfogadok és
-visszaadok, csalás, rablás, szentségtörés: hogy megcsalom benne azt a
-házat, mely vendégszeretettel befogadott, a gazdát, ki kenyeret ád, az
-ismeretlen férfit, kinek nevét viselem, az asszonyt, ki régi
-szeretőjének ismer el, és a szegény jó Madust. Megcsalom a férfit és az
-asszonyt, az Istent és az ördögöt egyszerre! És mégis, ha azt kérdenék
-tőlem, mit tennél, ha újra előjönne? azt felelném: megint azt, a mit
-akkor, s ha el kellene is érte vesznem: nem bánnám, elvesznék.
-
-(– Megátalkodott gonosztevő; kiálta fel soltész. Adulterium cum
-stellionatu!)
-
-(– Hagyja kegyelmed! csitítá a nagyherczeg. Hiszen nem ő kezdte! Az
-asszony volt a vétkes.)
-
-– Nagy vétek volt az, tudom én nagyon jól, a mit elkövettem s nyomta is
-nagyon a lelkemet. Alig vártam, hogy a gyóntató atya absolutióját
-megnyerhessem érte.
-
-A szép Persida ugyan ezt suttogá a fülembe egy órájában az önfeledésnek:
-
-– Zdenko! Ha el tudtál menni érettem a szent földre, el tudnál-e menni
-értem még a pokolba is?
-
-Én azt gondoltam, hogy ez csak frázis, s azt feleltem rá, hogyne tudnék?
-
-– No ha szemébe tudsz nézni a kárhozatnak az én szerelmemért, mondá a
-szép Persida, akkor óvakodjál ezt a bűnödet, a minek fele az enyém,
-valaha meggyónni. Ezt el ne mondd még egy papnak se, egy szentnek se,
-még egy oltárkép előtt se, mert ha meggyónod akárkinek, abból nagy
-szerencsétlenség támad.
-
-Én pedig úgy jártam-keltem ezzel a bűntudattal a lelkemben, mint a
-szarvas az oldalába lőtt nyillal.
-
-A vén herczegnek adott álomital nagyon jó volt.
-
-És én nagyon jól tudtam Zdenkót játszani. A kinek a csontjai azóta
-valahol Palæstina homokpusztáin porladoznak, s lelkének a purgatoriumban
-még a holta után csinált adósságokért is kell égni.
-
-Az öreg herczeg azonban igen vallásos férfiú volt. Megkivánta az udvari
-környezetétől, hogy az minden ünnepnapon meggyónjon. Saját udvari
-kápolnájában tulajdon előljárósága alatt kellett kinek-kinek megjelenni
-a gyóntatószék előtt s bemondani, ki mit vétkezett? A gyóntatószékben
-ülő papnak csak a kinyuló kezét lehetett látni, a mint egy hosszú
-pálczával a vezeklőnek a fejét érinté, bűnbocsánat jeléül.
-
-Először a herczeg gyónt meg, utána a szép Persida. Azután mindjárt
-következtem én, a házi barát: a major domus.
-
-Mikor beültem a sötét székbe, előbb én gyóntattam meg a papot.
-
-– Vajjon, páter, nem fogsz te semmit kifecsegni abból, a mit én neked
-elmondok?
-
-– Hogy gondolsz ilyen bolondot, fiam? A gyónás titka sérthetetlen
-szentség.
-
-– De hát ha te mégis meg találnád azt sérteni?
-
-– Akkor engemet a máglyán égetnének meg.
-
-– Nem volt rá eset, hogy a gyóntató elárulta volna a titkot, a mit a
-fülébe súgtak?
-
-– Soha sem volt arra eset. Még ha gyilkosságot vallottak is be előtte s
-a pap megtudta, hogy az igazi gyilkos helyett egy ártatlan vádlottat
-akasztanak föl, nem volt szabad neki a gyilkos nevét kimondani, s
-megakadályozni a birói emberölést. Ellenben számos eset volt rá, hogy a
-gyóntató atya készebb volt martyrhalált szenvedni, semhogy elárulja a
-hatalmasoknak azon titkokat, a miket azok kiváncsiak voltak megtudni
-tőle. Fényes példa rá a dicsőséges szent Nepomuk története, a kit
-bizonyára te is ismersz.
-
-– De vajjon te olyan szent vagy-e, mint Nepomucenus János volt?
-
-– Épen olyan szent esküvésem kötelez Istennek.
-
-– Énnekem az nem elég. Esküdjél meg nekem is.
-
-S a páternek előbb istenugysével kellett fogadni, hogy semmit abból el
-nem árul, a mit én most meg fogok neki gyónni.
-
-Akkor aztán sorba vettem a mondanivalóimat. Szép szám volt. Elmondtam
-mindent a legutolsóig. Hanem a legutolsónál megálltam, a szép Persida
-titkánál.
-
-Eszembe jutott, hogy mi tanácsot adott a szép asszony: «meg ne gyónd azt
-még a papnak se!»
-
-Ámde valamennyi bűntudat között a legnehezebben rejtegethető az, a mit
-az ember egy szép asszony szemeivel követett el. Annak szarvai vannak, a
-mikkel a bűnös oldalát döföli, annak körmei vannak, a mikkel ki akarja
-ásni magát, annak száz nyelve van, a mely mind beszélni akar. Ez a bűn
-dicsekedni kiván!
-
-Mégis vissza tudtam azt tartóztatni: pedig marta az oldalbordáimat.
-
-Végül azonban, mikor abban hagytam, s nem akart több eszembe jutni, maga
-a gyóntató atya kezdett el ösztökélni:
-
-– No fiam, hát nem hallgattál el valamit? Nem nyomja még valami bűn a
-lelkedet? No csak ne átalld kimondani. Ilyen fiatal, délczeg dalia, mint
-te vagy, lehetetlen, hogy a mióta idevetődött, folyvást köménymagos
-levessel élt volna. Ti szoktátok a más szénáját huzni. Valamennyi szép
-asszony van a városban, mindannyinak van valami meggyónni valója,
-valamennyi szép legény van, mind bűnös ebben a pontban. Csak te volnál
-magad a szent? Gondold meg, hogy ha egyetlenegy bűnödet elhallgatod,
-ezért az egyért ép úgy a pokol tűzére jutsz, mintha 999-et vétkeztél
-volna hozzá.
-
-Addig-addig ijesztgetett a pokollal, míg utoljára azt is meggyóntam
-előtte, a mi a szép Persidának a titka volt, s a mit soha sem kellett
-volna a számon kibocsátanom, hanem inkább megtartanom azt az igéretemet,
-hogy kész vagyok érette abba a pokolba is lemenni, a mit a gyóntató atya
-oly szépen lerajzolt előttem.
-
-Hanem hát a szerelmi bűn titkának szárnyai vannak: nem lehet kalitkában
-tartani, kirepül.
-
-Meggyóntam mindent.
-
-Mikor aztán kijöttem a gyóntató székből, letérdeltem a rács elé, a
-gyóntató kinyuló keze a hosszú fekete pálczával olyat húzott a fejemre,
-hogy feldagadt a helye.
-
-Ejnye, ez ugyan erősen absolvált! gondolám magamban, s egy perczre az az
-ötletem támadt, hogy hej de bolond dolog volna, ha most abban a
-gyóntatószékben a páter helyett a herczeg maga ült volna! Azonban a
-herczegi karszék felé tekintve, ott láttam megnyugtatásomra a
-Serenissimét ülni, és kegyesen szunyókálni; az ájtatos Persida herczegnő
-koronkint fel-felköltögeté, a lábát megnyomva a pad alatt.
-
-Én tehát szépen megnyugodva tértem a helyemre.
-
-
-A VAS NYAKRAVALÓ.
-
-– Megkönnyebbülvén bűneim terhétől, én is azt tettem, a mit a tékozló
-fiúk szoktak tenni, hogy a régi adósságaiktól megszabadulva, annál
-nagyobb igyekezettel látnak utána, hogy ujakat csináljanak.
-
-Előre örültem már az estének, a mikor a martirok viselt dolgainak
-fölolvasására kerül a sor; de nem azért, hogy azokat kövessem, hanem
-hogy újra eladósítsam magamat a pokolnak.
-
-Ezen az estén a herczeg a szokottnál is kegyelmesebb volt hozzám.
-Tréfálni méltóztatott s számtalanszor megcserélte velem a poharát,
-szivtestvéri barátságkötés fejében.
-
-Mikor aztán arra került a sor, hogy a bűbájos Persida elkészítse számára
-az «életitalt», a herczeg egészen derült arczot öltött. A képe piros
-lett és gömbölyű s a hasa tánczolt a nevetés miatt.
-
-– Nézd, bajtárs, szólt az aranykelyhet fölemelve, a miben a fűszeres
-forró vörös bor párolgott. Ez aztán a mennyei ital. Mikor ez átjárja a
-zsigereimet, egyenesen a mennyországba repülök tőle; de nem abba az
-unalmas mennyországba, a mivel a papjaink biztatnak minket, a hol a
-férfiak mind vének s az asszonyok mind szentek. Se esznek, se isznak, se
-nem mulatoznak. Hanem a kijavított Mahomed paradicsomába, a mi megint az
-Alkoránénál annyiban jobb, hogy bort is adnak benne. Ott aztán van öröm,
-meg dáridó! A hány asszony annyiféle s a hány bor, annyiféle. Nem lehet
-itéletet hozni, melyiké az elsőbbség. A görög hetaera cyprusival itat, a
-római bachansnő falernumival, a spanyol donna madeirát hoz, a lesbiai
-syrene nektárral kinál, a persa bayadere sirászi bort tölt, az oláh fáta
-tokajit itat kulacsból s a néger abeléra granátszín bordeauxit merít a
-markával s abból itat meg s te nem tudod a végén megmondani, hogy melyik
-volt a jobb? Azaz, hogy nem te, hanem én. De hát miért ne tudnád te is?
-Hát nem vagyunk e «szívtestvérek»? Nem illik-e, hogy ha én egy új
-paradicsomot fedeztem föl, abba egyszer a szívtestvéremet is
-beereszszem? Isten neki! Foglald el egyszer az én helyemet a Mahomed
-paradicsomában. Nesze! Átengedem neked ez egyszer ezt a kelyhet. Idd ki
-helyettem fenékig.
-
-No hiszen átkozottul meg voltam akasztva.
-
-Köszönöm ezt a nagy grácziát, de épen nem kivánkoztam utána. Hiszen, ha
-azt a poharat kihörpentem, akkor én alszom el ezen a helyen s én fogom
-azt a takácstánczot járni a zsellyeszékben.
-
-Meghökkenten néztem a szép Persida szemébe.
-
-Az asszony a herczeg zsöllyeszékének a támláján ült, nem vehette észre
-az öreg a szemhunyorítást, a mivel nekem felelt, hogy tegyem meg, a
-mivel megkináltak. Hiszen csak elalszom tőle.
-
-Mit tehettem ez átkozott kehely előtt? Palástul vetettem neki a
-gyomromat s lehörpintettem egy hajtókára.
-
-Arra azután rögtön elfogott az a lankadtság, a mi egyszerre kiemelt
-ebből a világból, mintha valami súly nélküli pára volnék, a mit elvisz a
-szél, mintha esném fejjel fölfelé, a felhők közé, a mik lassankint
-kertekké, ligetekké, állatokká, madarakká változnak előttem;
-gyönyörüséges tájak, a mik elvesznek az égbe, beszélő fák és zengő
-gyümölcsök, bűbájos hangok, a miknek a ragyogó szinét lehet látni és
-fényözön, a mi utoljára harmonikus zenébe megy át s a zenehang és
-szinpompa együtt quintessentiájává lesz az édességnek, a mi a
-fluidumokat felforralja, az idegeket csiklandja és gyötri, a végtelen
-szomj, a mi a végtelen ivás alatt növekszik, míg utoljára egy fogalommá
-válik, a minek neve «csók». A megnevezhetlen gyönyör, mint magában élő
-elementum, mint a tűz, vagy a víz, vagy a levegő; láng, hullám, vihar,
-csókból alakulva. S a csók lassankint alakot teremt magának. A gyönyör
-csábképei jelennek meg előttem. Mind oda csoportosulnak körém: Delila,
-Bethsabé, Salome, Magdolna a megtérés előtt, Lais, Aspasia, Cleopatra,
-Semiramis, Circe és az éjszinű szépség, Atalanta. Mind azt akarják, hogy
-nekem tessenek, hogy egyszerre átöleljem mind a tizet. A két kezemnek
-mind a tiz ujjára karbunkulusoktól és saphiroktól ragyogó gyűrűket
-húznak s a gyűrűktől oly nehéz lesz a két kezem, hogy a karomat meg kell
-feszítenem, mikor egyiket fel akarom emelni. S a mikor egy kezemet
-erőszakosan fölemelem, akkor egyszerre sirni kezd mind az az öt
-varázsalak, a melyiknek a gyűrűjei az ujjaimat terhelik, olyan
-csodálatos hangokon, hogy azt nem lehet elviselni s ha aztán visszaejtem
-a kezemet, akkor megint mosolyog valamennyi, míg meg nem adom magamat
-annak a lángnak, hullámnak, orkánnak, a minek neve csók. S mind a tíz
-ott ül a térdeimen és mind a tíz átöleli a nyakamat és szorít
-erőszakosan a kebléhez, hogy a lélekzetem elfullad, az agyam szétfeszül,
-belehalok a mámortengerbe s kiáltani akarok: «Istennők! Kegyelem!
-Megöltök! Ne csókoljatok!» Csókjaik, mint a tűz égetik az arczomat, a
-nyakamat; fogadásból versenyeznek: a fekete királynő marad a győztes; az
-ő korall ajkai alatt, az ő gyöngysor fogai közt kiserked a vér a
-nyakamból s ő ajkaival szívja azt ereimből.
-
-(– Fel fogsz-e már ébredni e pokolbeli álomból? rivallt a bűnösre a
-soltész.)
-
-(– De csak hagyja kegyelmed, nagyon jól álmodik, mondá a nagyherczeg.)
-
-– Igenis, fölébredtem már! folytatá a kalandor. A hely, a hol találtam
-magamat, nem volt a Mahomed paradicsoma, hanem egy földalatti boltozat,
-a minek a köveiről csorgott alá a nyirok: egy pislogó mécs világítá be a
-szűk odut körülöttem és azok a gyűrűk, a mik miatt a kezeimet olyan
-nehéz volt fölemelnem, nem voltak a mesék tündéreinek jegygyűrűi, hanem
-nehéz lánczszemek, azok sirtak olyan keservesen a kézfölemeléskor, hogy
-azt nem lehetett még a paradicsomban sem kiállani; és azok a csókok, a
-mik arczomat, nyakamat égették, nem voltak Delila, Circe és Semiramis
-csókjai, hanem az undok százlábú bogaraké a Scolopendrumoké, a mik
-testemet meglepték s a fekete királyné, Atalanta, a kinek ajkai vért
-szivtak a nyakamból, nem volt más, mint egy utálatos vampyr. És az a
-fojtogató ölelés, a mivel tíz szerelmes fantom szorítá kebléhez a
-fejemet, nem eredt mástól, mint egy kétujjnyi vastag s három újjnyi
-széles vasnyakörvtől, a mi egy karikánál fogva oda volt kovácsolva a
-falhoz. Épen így a két karom és a két lábam is, hogy csak annyi
-mozoghatásom maradt, hogy a mellém tett penészes kenyeret és vizes
-korsót a szájamig vihessem.
-
-És körülöttem mély, emberhangtalan éjszaka.
-
-(– Úgy kellett neked, istentelen gonosztevő! szólt a vallató soltész,
-egyszer valahára megkaptad a méltó jutalmadat szemtelen
-magadviseletedért!)
-
-(– Habet ezúttal rectum! helyeslé a nagyherczeg, ámbár én még szerettem
-volna tovább engedni őt időzni abban a pokolbeli paradicsomban; annak a
-fekete királynőnek a piros ajkai és gyöngysorfogai méltók lettek volna
-körülményesebb benevolisatióra.)
-
-– Sokáig biztattam magamat azzal a kába gondolattal, hogy talán ez is
-csak álom. Eszembe jutott, hogy a hashis-evők szoktak olyan álmokat
-látni, a miknek az eleje a gyönyörök mindenféle nemének potentiájáig
-emelkedik, a vége aztán egyszerre átcsap a kinzások és rémlátások
-regióiba. Hátha ez is még a philtrának a varázslata, s egyszer majd csak
-ebből is fölébredek?
-
-Hanem a vas nyakörv olyan kijózanító valóság volt, a mi el nem hagyta
-vitatni, hogy ébren vagyok. Az a hideg, kemény, nehéz karika. A halálnak
-a jegygyűrűje, a mivel egy élő embert a sir számára eljegyezve tart. Az
-a szűk ablak, melyen át egy halandó átdugta a fejét a más világba s nem
-tudja többet visszahúzni.
-
-Mi történt velem? Mi lesz belőlem?
-
-Be vagyok-e vádolva, vagy már el is vagyok itélve?
-
-Mennyi időt tölthettem egyedül e magányos töprengések között? azt nem
-tudnám megmondani, mert itt nem virradt soha és se éhség, se álom nem
-jelentette be nálam a delet és az éjszakát. Az előttem égő mécs valami
-öröklámpa lehetett, mert nem fogyott ki belőle az olaj s azt bizonyosan
-azért tették ide, hogy jól láthassam nála nyomorult állapotomat.
-
-A kigyók, eskarapok és mindenféle napfénykerülő csúszómászók ott
-vonaglottak el lábaim körül, a skolopendrumok phosphorfényű teste
-mászkált a kövek hasadékai közt s a fejem fölött ott függtek sorba a
-vampyrok, fél lábuknál fogva a kőrepedésekbe fölakasztva s denevér
-szárnyaikba burkolózva, gránátszemeikkel néztek le rám, minden perczben
-rám rohanni készek, a mint álomra hunyom le a szemeimet.
-
-Egyszer aztán zsibbasztó kábulatomból valami zörej vert föl: mintha
-rozsdás zárban forgatnának nyikorgó kulcsot. Börtönöm vasajtaja kinyilt
-s egy magas férfi, a kinek arczát a ráhuzott csuklyától nem láthattam,
-lépett be hozzám, kezében egy korsóval és egy kenyérrel, a miket letett
-mellém, a másik korsót s a már megpenészedett kenyeret kicserélve.
-
-– Nos, fiacskám, szólt hozzám, hát se eszel, se iszol? Tán biz éhen
-akarod magadat halatni?
-
-Én nekem úgy tetszett, mintha ez a hang nagyon is ismerős volna előttem.
-
-Nem kellett soká törnöm a fejemet a találgatással; látogatóm hátratolta
-a csuklyáját s én felismertem benne azt a vad papot, a ki a
-hajdemákoknál a Preszjaka barlangban engem felavatott, megbérmált, össze
-is esketett s a kinek a bérmálást én is nagy hevenyén visszafizettem.
-
-– Te vagy az páter! suttogám keservesen, nem merve hangosan beszélni,
-mint afféle álmodó.
-
-– No bizony, hogy rám ismertél! szólt a hajdemákpap nevetve. Már azt
-hittem, hogy megtagadod a régi barátságot.
-
-– Hát te most porkoláb vagy itten? kérdém tőle.
-
-– Gutát vagyok! felelé ő. Gyóntató vagyok! tudhatnád.
-
-Azzal leült mellém a kőre, a melyikhez oda voltam lánczolva.
-
-– Hát lásd fiacskám. Mikor a berdiczovi nagy veszedelemben a herczeg
-dragonyosai ugyancsak aprították a hajdemákokat, nekem az a menekülési
-mód jutott eszembe, hogy felöltöttem a misemondó ruhámat, felcsaptam a
-fejemre a papi süvegemet s erre a katonák meghökkentek, nem öltek meg,
-hanem elfogtak és a herczeg elé vittek. Azt nem tagadhattam el, hogy a
-hajdemákokhoz tartoztam. A herczeg aztán így szólt hozzám: «No páter, te
-most megérdemelnéd, hogy mint az ecclesiád fejét a legmagasabb fára
-akasztassalak fel; hanem én életben akarlak hagyni egy föltétel alatt.
-Ha beállsz hozzám udvari gyóntató káplánnak. De nem mindig és mindenkit
-fogsz te gyóntatni (engemet ugyan nem), hanem csak azokat, a kiket én
-fogok hozzád küldeni. Gyanúm van a feleségemre, hogy megcsal. Tudom
-bizonyosan, hogy megcsal. De nem férhettem hozzá a titkához, hogy
-«kivel»? Ő és titkos szerelmese bizonyosan meggyónják azt az én udvari
-káplánomnak; hanem az kegyes, szent ember s inkább kétfelé hagyná magát
-fürészeltetni, mintsem eláruljon valamit azokból a titkokból, a miket
-meggyóntak neki. De te nem olyan pap vagy, mint más. Neked már úgyis
-mindegy az, egy-két thermometrumfokkal magasabban fütik-e be számodra a
-poklot? nem tesz különbséget. Az eddigiekért is odajutsz, csakhogy ha rá
-nem állsz az ajánlatomra, most mindjárt utazol oda; ha pedig ráállsz,
-hát csak időjártával. No, hát beleegyezel-e, hogy udvaromhoz jőjj
-káplánnak?» Beleegyeztem volna én akármibe, csakhogy a nyakamat kihúzzam
-abból a szoros hurokból s így kerültem ide a kastélyba, a hol mindaddig
-rejtve tartogattak, a míg a gyóntatás ideje el nem jött. Mikor oda
-láttalak jönni a gyónószékhez, szegény fiú, bizony Isten megesett rajtad
-a szivem. Felismertem a régi jó pajtást benned s mikor meggyóntad a
-bűnödet s fölfedezted előttem a te bűnös egyetértésedet a szép
-Persidával (a mely bűnt köztünk mondva, nagyon sajnálom, hogy nem én
-követtem el), azt gondoltam magamban, hogy de biz ezt nem árulom el a
-herczegnek: hadd nőjjenek a szarvai még nagyobbra. Hanem aztán te magad
-rontottad el a dolgot. Mert a mint kiszabtam rád a penitencziát, hogy
-bűneidért vezeklésűl búcsura kell menned a berdiczovi boldogasszonyhoz,
-még pedig borsókon, hét szem borsót eresztve mindegyik sarudba a talpad
-alá, hát akkor te elkezdtél velem alkudozni, hogy nem volna-e szabad
-száraz borsó helyett zöld borsót tenni a sarudba? S aztán, hogy «engem»
-irgalomra birj, felhoztad előttem érdemedül, hogy te voltál az, a ki a
-gonosztevő hajdemákokat kelepczébe vitted és elárultad a berdiczovi
-ostromnál. Hej, hogy szerettem volna a hajadba kapni a gyóntató rácson
-keresztül! Hát te voltál az, a ki az én vidám czimboráimat mészárszékre
-juttattad! a ki a mi szép terveinket mind dugába döntötted! Ugyan huztam
-is a fejedre egyet a bűnbocsátó pálczával, hogy tudom, megérezted! De
-már most be volt kötve a koszorúd. Rögtön felfedeztem az
-istentelenségedet a herczegnek s megkaptad a jutalmadat érte. Ime,
-megkaptad ezt az egész palotát, mert úgy a nyakadhoz van az vasalva,
-hogy el nem szaladhat tőled.
-
-Nekem az volt a legközelebbi kérdésem a gonosz hajdemák paphoz:
-
-– Mi történt a herczegnővel?
-
-– Arra ne legyen neked gondod, fiacskám. A herczeg sokkal okosabb ember,
-mint hogy azt a titkot, a mi az ő gyalázatát rejti, kivigye a piaczra. A
-szép Persidával még csak egy görbe tekintet sem tudatja, hogy el van
-árulva. A miért téged ide juttattak, annak az oka a rád kisült
-hamisítás, egy nemes lovag nevének álorczás bitorlása; item: a
-hajdemákokkal való czimboraság s mindezekért megérdemled az egy halált.
-Hanem a miért nem egy, de száz halált mérne a herczeg a fejedre, hogy a
-szép Persidával együtt néztél a holdvilágba, azt soha sem fogják
-elmondani senkinek. A szép Persida majd egyszer egy szép körte vagy
-baraczk izlelése után gyomorgörcsöket fog kapni s harmadnapra fényes
-temetés lesz a Visznovieczki herczegi palotában. Azonban az is
-megeshetik, hogy a herczeg jár hasonlóan s az ő temetési pompája
-következik el hamarább. A melyik hamarább megtréfálhatja a másikat.
-Hanem hát gondolj te csak magadra. Mert kétféle dolog közt lehet
-választanod. Vagy azt kivánod, hogy birák elé állítsanak; a mikor a
-legszelidebb büntetésed az lesz, hogy kerékbe törnek; ha csak a herczeg
-kegyelemképen fejedet nem véteti. Vagy pedig itt maradsz ebben az
-oduban, a falhoz vasalva s küzdesz a férgekkel, a míg élsz s megadod
-magad a férgeknek, mikor meghalsz. Tertium non datur.
-
-Én azt mondtam rá, hogy inkább végezzenek velem rögtön, ha lassu tűzön
-sütnek is meg vasrostélyon, hogysem itt töltsem a naptalan napokat
-időktelen időkig. Örömest meghalok.
-
-– No akkor hát, fiam, azért jöttem hozzád, hogy a haldoklók utolsó
-szentségében részesítselek; szólt a hajdemák pap, s kivette a zsebéből a
-nekem szánt ostyát.
-
-– Eredj a pokolba! Kiálték rá dühösen. Kell is nekem a te absolutiód! Te
-is pokolra jösz, valamint én.
-
-– Az igaz fiam, mondá a gonosz pap; csakhogy te gyalog mégy oda, én
-pedig szekéren. Hát csak az a kérdés, hogy így akarsz-e odáig
-kutyagolni, még a bűneid batyuját is a hátadon czepelve, vagy pedig
-elfogadni az én kinálásomat, ki szintén oda tartok, hogy kapj fel az én
-szekerem saraglyájába.
-
-– No hát vigyen el az ördög! mondám neki, áldj meg! Hogy a mennykő
-csapjon beléd!
-
-Ezzel el hagytam magamon végezni az utolsó kenetet, s felnyitottam a
-számat az ostya átvételére. A mit pedig amint lenyeltem, rögtön úgy
-elnyomott az álom, hogy nem láttam magam előtt többé a hajdemák papot.
-Bizonyosan meg volt mérgezve az ostya narcoticummal.
-
-
-A FEHÉR GALAMB.
-
-A mély álomban is csakugyan azt a börtönt láttam magam körül, a melyben
-valóban be voltam zárva és kezeimen, lábaimon, nyakamon a vasbilincseket
-éreztem. Hanem a mécs helyett, mely a penészes boltozatot megvilágítá
-addig, valami ismeretlen fény derengte azt át, mely fölülről látszott
-jőni, s a mint fejemet nagy nehezen fölemelém, hogy föltekintsek, egy
-fényes nőalakot láttam magamhoz alászállni, a kinek hófehér kantusa
-ragyogott, mint a hó s kék palástja, mint a csillagos ég, fején levő
-koronája, mint a felkelő hold; de mindeneknél fényesebben világított az
-arcza. Az olyan fényes volt, hogy nem mertem belenézni. A karján pedig
-tartott egy kis csecsemő gyermeket, a ki a picziny kezének a mutató
-ujját az ajkai előtt tartá.
-
-Azt hittem, hogy a Mi Asszonyunk, a boldogságos Szűz anya szállt le
-hozzám.
-
-Csak mikor megcsókolt és a nevemen szólított, akkor ismertem rá az ő
-lágy édes hangjáról, hogy az én Madusom az.
-
-Az én szegény, elhagyott, elfelejtett feleségem.
-
-Úgy szégyenlettem ő előtte azokat a békókat, a mik a falhoz szorítva
-tartottak. Ha azt fogja tőlem kérdeni: ki rakta rád azokat? hogy valljam
-meg neki: «egy szép asszonynak a szép szemei, a mik te tőled
-elragadtak».
-
-De nem kérdezett semmit; folyvást mosolygott és mindig csak ő beszélt,
-azon az ismerős, szelid, hűséges, szívből jövő hangon:
-
-«Szegény jó Baránom. Milyen nyomoruságra jutottál! De ne légy szomorú,
-mert mi azért jöttünk le hozzád, hogy téged megszabadítsunk innen. Én
-most az Isten paradicsomában lakom s elmondom, hogyan jutottam oda.
-Karácsony estéje után, mikor én is az én betlehemi jászolom vendégét
-vártam, s a te ajándékoztad Szűz Mária kép előtt imádkoztam csendesen,
-ismerős lépések hangzottak a kunyhónk előtt. Hangjukból megtudtam, hogy
-azok nem a te lépéseid, hanem az apámé. Hirtelen felkaptam a Szűz Mária
-képét, hogy eldugjam azt valahová; mert tudtam, hogy ha meglátja azt
-nálam, megharagszik érte. De mikor el akartam dobni, olyan fájdalom
-szállt a szivemre, hogy nem tehettem egyebet, mint mind a két kezemmel a
-szivemhez szorítottam a képet. Belépő apámra alig ismertem rá. Arcza
-össze volt vagdalva, és félszeme kiütve. «A te Baránod elárult minket!»
-hörgé rekedten s a véres szeme helyével még iszonyúbban nézett rám, mint
-a megmaradottal. Én menteni akartalak, hogy talán nem tetted azt. Ekkor
-rám ordított. «Te is bűntársa voltál! Mit szorongatsz a kebledhez?» –
-Nem hazudhattam. Mondtam, hogy Szűz Mária képe. «A berdiczovi barátok
-ajándéka!» ordítá az apám, tombolva, s azzal megragadta a hajamat,
-térdre rántott, kivonta a handzsárját, én hallottam süvölteni a fegyvert
-a levegőben s aztán mintha az ég szakadt volna a fejemre.
-
-A fényes alaknak a nyakán köröskörül látszott egy vérpiros vonal, mint
-egy vékony nyakszalag, s annak a közepén egy függő piros csepp mint egy
-klárisboglár.
-
-«De a másik pillanatban már az égben voltam, a hol minden fájdalom
-átváltozik egyszerre gyönyörré. A mennyország titkait te neked
-elmondanom nem szabad. De nem egyedül jutottam oda. Nézd kis
-gyermekünket: ez már az égben született. Túlvilágra költözött anyjával
-egyszerre szállt az égbe. Ez a te kicsi angyalod. Ez kivánkozott le
-hozzád, hogy tégedet nagy veszedelmedből megszabadítson.»
-
-Azzal odahozta hozzám a kis gyermeket, s a mint annak a parányi kis keze
-átfogta a rámvert bilincseket, azok egyszerre lepattantak kezeimről,
-lábaimról. Ámde a nyakamra kovácsolt vas-örvet nem birta
-keresztülmarkolni picziny kezeivel, azért nem törhette ketté. Hanem
-akkor megragadta két kézzel s egy rántással kiszakítá a falból; a mit
-huszonnégy ló nem birt volna onnan kihúzni.
-
-«Oh édes kis fiacskám, mondék neki, megcsókolgatva piczi kezecskéjét; ha
-ez a te kezed olyan erős: ragadj meg engemet az üstökömnél fogva, s vigy
-fel engem is oda, a hol te lakol.»
-
-A kis gyermek erre ismét a szája elé tette a mutató ujját, jelezve, hogy
-neki beszélni nem szabad. Helyette megfelelt az anyja.
-
-«Nem, édes Baránom, te oda, a hol mi lakunk, nem jöhetsz. Elébb még sok
-megpróbáltatást kell kiállanod ez árnyékvilágban, s futnod mindaddig, a
-míg egyszer valami olyan jó tettet el nem követsz, a miért valaki
-őszintén, igazán, szívéből, azt nem mondja rád: «jutalmazzon Isten!»
-Egyetlen jótettért bejutsz a mennyországba; de száz búcsujárásért, ezer
-imádságért – be nem jutsz oda!»
-
-Bizonyítja nagy bűnös voltomat, hogy még most is élek; s minthogy azt az
-egy jót, a miért megáldjon valaki, többé nem lehet módomban elkövetni,
-nem is fogom látni soha többé az én kis angyalkámat s az én jó
-Madusomat.
-
-E szavak után inte a fényes alak, hogy kövessem őt. A kis gyermek, a
-mint öt ujjával érinté a falat, a kövek kétfelé nyiltak előttem, a miken
-végig haladtunk. Madus alakja bevilágítá a sziklákat, a mélységeket, a
-mikbe hosszú lépcsősoron át hol le, hol felszálltunk. Úgy tetszett,
-mintha a katakombákban járnék, vagy magában a labyrinthban. Egyszer
-aztán a sziklafolyosók helyett sűrű erdő mélye fogadott bennünket:
-láttam a széles derekú mohos fákat, a mik olyan sűrűek voltak, hogy egy
-embernél több nem haladhatott át közöttük; láttam, a mint Madusom fehér
-köntöse végig sepert a földön, hogy fénylettek utána a megérintett
-árumvirágok és gombák. Hanem aztán lassankint elmaradtam tőle. Ő repülni
-látszott, én pedig ólomlábakon jártam. Egyre távolabb estem tőle. A
-fénylő tünemény elveszté emberi alakját. Utoljára már csak olyan volt,
-mint mikor egy sűrű erdőbe hosszú fasor nyilásán át besüt az alkony
-fénye. A friss hideg lég csapdosta arczomat, s én attól fölébredtem.
-
-Ott voltam, a hol álmom végződött. Sűrű tölgyerdő közepén, a minek egyik
-széléből, a fák nyilásain át derengett hozzám az alkony fénye.
-
-Ugyan az a koldus mez volt rajtam, a miben Berdiczovból Lembergig
-eljöttem: – ez uttal nem álruha; – mellettem a mankó; de üresen.
-
-Kibotorkáltam az erdőszél felé, a honnan a világosság jött. Egy emberi
-lakot nem láttam se közel, se távol. Több napi járó messzeségre lehettem
-a lengyel székvárostól, uraságom és nyomorúságom szinhelyétől. – S ha
-végig néztem koldus rongyaimon, a mikben a zárdából eljöttem, könnyen
-azt hihettem volna, hogy az egész lembergi élményem nem volt egyéb, mint
-egy rossz álom: – ha a bizonyítékot el nem hoztam volna magammal. A
-nyakamon ott maradt az a széles vastag vasörv, a mit a kis angyalkámnak
-a keze nem birt összetörni.
-
-(«No ez ugyan nevezetes egy história volt! mondá a nagyherczeg.
-Csodálatos megmenekülése egy gonosztevőnek mennyei segítséggel.»)
-
-(Én azonban olyaténképen vélekedem; szólt a soltész, hogy az nem akképen
-történt, a hogy a fatens előadá; hanem bizonyosan az a hajdemák pap, a
-ki őt börtönében meglátogatta, szabadítá őt meg bilincseiből, a
-herczegasszony által megvesztegetve, s miután a vastag nyakörvet nem
-birta lefürészelni a nyakáról, csak a falbafoglaló karikát ráspolyozta
-le, s azután a herczegnő machinátiói mellett szállították ő kelmét
-valami vadon erdőbe, előkerestetve a Malchusz zsidónál hátrahagyott
-koldusgunyáit.)
-
-(«No én pedig azt állítom, hogy úgy kell lenni, a hogy reus elbeszélte s
-máskép nem is lehet. Hiszen tudjuk számos tapasztalatból, hogy a híres
-zsiványok, nem született kis gyermekek kezei által lakatokat és
-bilincseket tudnak összetörni s magukat láthatatlanokká tenni. A ki a
-criminális praxisban versatus, hasonló esetekre nagy számmal fog
-visszaemlékezni.»)
-
-– S én is maradok állításom mellett, folytatá a vádlott. Mert attól a
-pillanattól fogva folyvást egy fehér galamb ült a balvállamon, s
-bármerre jártam-keltem, ott suttogott és turbékolt a fülembe, ha feléje
-néztem, hogy meglássam, akkor átrepült a jobb vállamra; de leginkább a
-bal vállamon szeretett lenni.
-
-(– S most is ott van-e még a válladon a fehér galamb? kérdezé a
-nagyherczeg.)
-
-– Már nincs ott. Felelt a vádlott fölsóhajtva. Hogy mikor vesztettem el,
-azt majd később el fogom mondani.
-
-(– S minthogy tehát a megmenekedés mennyei csodatételek hozzájárultával
-történt, mondá a nagyherczeg, annálfogva nem illenék, hogy a jus humanum
-a gratia divinát megczáfolja: ezen bűne reusnak deleáltassék!)
-
-
-
-
-NEGYEDIK RÉSZ.  A VÖRÖS BARÁTOKNÁL.
-
-
-I. A FAODUBAN.
-
-Egy rongyos szűrrel a hátamon, egy mankóval a kezemben, egy vaskarikával
-a nyakamon – és azzal a fehér galambbal a vállamon, hova mehettem volna
-abból az erdőből?
-
-A rongy meg a mankó jó lett volna a kolduláshoz; de a vaskarika sehogy
-se illett hozzá. Mit mondjak, ha emberek közé kerülök, hogy jutottam
-ehhez a szép nyakravalóhoz? De még kevésbé eresztett a fehér galamb.
-
-Megutáltam a világot, minden bűneivel együtt. Előfogott a bűnbánat s
-föltettem magamban, hogy eddig elkövetett vétkeimet levezeklem: itt
-maradok az erdők mélyében kegyes remetének, s csodálatos megszabadulásom
-napjától kezdve, szigorú ascetai életre fogom adni magamat.
-
-Nem soká kellett bujdosnom, hogy egy patakot találjak, mely friss vízzel
-kinálkozott. Azt a forrást egészen beárnyékolva tartá egy sok száz
-esztendős tölgyfa, melynek akkora oduja volt, hogy abban egy ember
-bizvást ellakhatott. Mohából és falevélből kitelt az ágy.
-
-Ételről is gondoskodott az Úr, a mennyi egy remetének való. Bükkmakk és
-mogyoró volt bőségesen, földi mandulában és szilvagombában sem volt
-hiányosság. A vadméhek mézzel kedveskednek a vadon lakójának, s mikor a
-vadalma hullani kezd, akkor bőség van a remetevilágban.
-
-Két nagy kő közé egy száraz galyakból összekötözött keresztet emeltem, s
-az előtt végezém reggel, délben és este mindennapi imáimat. Napközben
-pedig a rengeteget jártam, arról gondoskodva, hogy a bekövetkező tél
-idejére ellássam magamat erdő-mező-adta élelmi szerekkel.
-
-Össze is gyűjtöttem nagy halom aszaltgyümölcsöt, mogyorót, csicsókát a
-faodúmba, melynek magasabb osztályában nagy örömömre az erdei méhek
-ütöttek tanyát: ezek is az én számomra gyüjtöttek. A patak mentében
-találtam egy nagy málnabozótot, annak a gyümölcséből liktáriumot gyúrtam
-össze, s azt elraktam gondosan lehántott fenyőfakérgek döbözébe. Szent
-fogadásom tartotta ezentúl csak abból élni, a mi Isten közvetlen
-adománya, és soha többet el nem hagyni ezt az én remeteségemet.
-
-Egy gondolat azonban mégis nyugtalanított. Madusom jóslata szerint
-mindaddig kell a vezeklésemnek tartani, a míg valami jótettet el nem
-követek, a miért valaki azt mondja rám: «jutalmazzon az Isten!» Ha
-azonban én az egész életemet itt töltöm ennél a forrásnál, ebben a
-faoduban, a hol soha emberi léleknek tudomása nem lesz rólam, akkor nem
-követhetek el senkivel semmiféle jócselekedetet, s nem is érdemelhetem
-ki senkinek az áldását.
-
-Tehát gondoltam ki valamit, a mivel világon létemnek jelét adhassam, a
-nélkül, hogy magányomat elhagynám.
-
-Kerestem két széles lapos palakőtáblát, azokat egymás mellé
-fölakasztottam két faágra hárshéj madzagnál fogva, azután egy harmadik
-követ használva harangütőnek, mindennap háromszor beharangoztam az
-ősszerkezetű harangfélével: reggel, délben és este. E kőharang szavának
-úgy hiszem messze el kellett hallatszani, s ha valahol az erdőn túl
-emberek laktak, azoknak figyelmessé kellett lenni az ujdonat harangszóra
-a rengetegben.
-
-Így reménylettem, hogy majd időjártával jönnek ki hozzám ájtatos
-látogatók: azoknak én lelki vigasztalást, atyai tanácsokat osztok,
-valamelyik jó tanácsom megfogamzik, akkor aztán az illető nem fog késni
-a várvavárt áldással, s a mi mellékesen szintén számbaveendő volt, ha a
-környék lakói megtudják egy kegyes remetének letelepültét a vadon
-erdőben, valami kis elemózsiához is csak majd juttatnak egyszer-másszor.
-
-De biz én hiába harangoztam be háromszor napjában, azért csak nem
-látogattak meg engemet az odumban mások, mint a patakra járó őzek s az
-őzekre leső vadmacskák. Nem egyszer szabadítottam meg egy-egy
-halálveszélyben forgó őzgidót a gonosz macskakörmök közül. Kár, hogy az
-oktalan állatok nem tudják megköszönni a jó cselekedetet.
-
-Egy napon azonban, midőn késő őszre válván az idő, a végett jártam
-széjjel, hogy téli alomnak páfránt és mohát gyüjtögessek össze, a mi a
-megfagyástól megóvjon: (az odu nyilását eltakaró ajtót már régebben
-készítettem reketyeveszszőkből, hogy a szél tele ne fujja hóval a
-házamat), hát a mint haza érkezem, levetve a hátamról az iszalag közé
-szorított gizgaz petrenczét, s szétnézek az éléstáramban, kifáradt
-testemnek a kivánatos táplálékot megadandó terhes munka után: mit látok?
-Éléstáram tisztára ki van takarítva. A földi mogyorónak még csak irmagja
-sem maradt, a diónak csak az elszórt haja hever a földön, a
-málnás-döbözök fel vannak fordítva s azt se tudni, hogy mi volt bennük
-valaha. Sőt a mint a fejem fölé tekintek, hát már a nagyszerű sejthalmaz
-sincs a faoduban, a minek a méze nekem tavaszig eltartott volna, a
-felzavart méhraj ott zúg az üres köpüben.
-
-Csak alig hogy röptében el tudtam fogni a lábánál fogva egy, már a
-számon kiszaladó, kacskaringós káromkodást, a mint e kárvallott
-állapotomról meggyőződtem! Hanem aztán megdorgáltam magamat.
-
-– Ej ej! jámbor anachoreta! Hát így kell busulnod a világi jókért?
-Látod: kevélykedtél, dicsekedtél, hogy ime már egész télire elláttad
-magadat! Urat akartál játszani a vadon közepett! Magadénak foglaltad el
-azt, a mi mindenkié! Elmulasztottad a főkötelességedet, az imádkozást.
-Egy kegyes anachorétának nem szabad arról aggóskodni, hogy ki ad neki
-ennivalót? mert az Úr gondja a maga híveit táplálni, azoknak semmi egyéb
-dolguk, mint az Urat dicsérni, s az egész világ bűneiért imádkozni. – Ez
-most a te büntetésed. – Aztán megtudhatod, hogy nem épen ezen,
-boszantónak látszó esemény képezi-e a te megváltatásodat? Ime az volt
-neked megjósolva, hogy mindaddig bünhődnöd kell, a míg valakivel olyan
-nagy jót nem cselekszel, hogy a megszabadított ily áldást mondjon a
-fejedre: «Jutalmazza meg Isten!» No már, a ki ezt a te éléskamarádat egy
-nap alatt így fel tudta falni, az ugyancsak éhes ember lehetett. Ha
-ilyen nagyon éhes volt, az általad összegyüjtött eledelek nagyon jól
-eshettek a testének. Ez tehát igen nagy jótétemény volt az ismeretlenre
-nézve. Kétségtelenül mondta is magában, hogy «áldja meg az Isten, a ki
-mindezt iderakta, jártában, keltében!» Hátha valami nagy próféta volt.
-Talán szent Péter maga, a kiről már hallottam ilyen legendát, hogy
-incognito betérve a szegény emberhez, annak minden télire valóját
-felpanizálta. Hátha ez a legenda most második kiadásban is épen én velem
-ismétlődik? Meglátod majd, hogy ez lesz a legendának a vége, hogy ha te
-megnyugszol a vélt kiraboltatásban, holnap újra megjelenik az ismeretlen
-az oduban, s úgy megrakja azt mindenféle drága csemegékkel, hogy soha
-sem lesz többé semmiben fogyatkozásod s azután kiadja a számodra a
-passust, a mivel akkor mehetsz, a mikor neked tetszik, a mennyországba.
-
-Ezzel a gondolattal annyira megvigasztaltam magamat, hogy ismét kegyesen
-beharangozva vecsernyére, nagyot ittam a forrásból, elfeledtetve
-gyomrommal az éhséget s lefeküdtem a magammal hozott páfrán és haraszt
-puha ágyába s reggelig csupa repülő sonkákkal, s más efféle angyali
-jelenésekkel álmodtam.
-
-Reggel ismét beharangoztam s aztán siettem el hazulról, hogy a
-visszatérő ismeretlen prófétát ne zsenirozzam a számomra készített
-meglepetés végrehajtásában. Egész nap bolyongtam az erdőn s alkudoztam
-magamban, hogy mit hozhatna számomra az ismeretlen látogató
-legczélszerübbet? Vajjon az özvegyasszony olajos korsóját-e, a mi soha
-ki nem ürül? vagy Illés próféta hollóját, a mindennapi páros zsemlyével
-az orrában? vagy egyet a gileádhegyi árpakenyerekből? vagy egy sereget
-azokból a jóizü sáskákból, a mik Johannes Baptista terített asztalán
-megjelentek?
-
-Utközben találtam egy nagy csomó bikkmakkot. Szinte kedvem lett volna
-otthagyni. Hiszen mi szükségem lesz nekem már ezentul élelemről
-gondoskodni, a ki az ismeretlen látogató védelme alatt állok? De csak
-mégis megtöltöttem vele a tarisznyámat. Koldusnak nem illik az
-alamizsnát megvetni, bármi legyen is az. Este felé aztán
-visszabandukoltam a remete-odumhoz.
-
-Minthogy el voltam késve, az első dolgom az volt, hogy megharangozzam a
-vecsernyét, három versben; azután elővettem az olvasómat, a mit magam
-készítettem apróbb és nagyobb gubacsokból s végeztem az imádságomat;
-csak azután tekinték a remete-odum felé.
-
-Lépéseim közeledtére mély dörgő hang származott elő az odvas fa
-belsejéből.
-
-– Itt van ő! mondám örömrepeső szivvel. «Megérkezett: reám vár, hozzám
-beszél. A hangja sem olyan, mint a közönséges emberé.»
-
-Térden csuszva közeledtem a megdicsőített hely felé, melyet a paradicsom
-követe választott csodatételei helyéül s áhitatosan dugtam be a fejemet
-a lyukon.
-
-Hej, de vissza is kaptam mindjárt. S ugrottam föl a térdemről s
-eláldottam egy «ezermilliom kacskaringós mennykővel» a látogatómat! Az
-egy óriási nagy maczkó volt: egy vén kanmedve, a melylyel tele volt az
-én kis szűk remete-odum. Ott feküdt, a fejét a két térde közé dugva s
-csak onnan mormogott elő. Ő volt az! Tegnap megette a télire való
-szükségemet, ma meg elfoglalta a télire való almomat.
-
-– A ki füzfán fütyülő Pilátusa van a medve apádnak! káromkodtam tele
-torokból s elfeledém, hogy kegyes anachoreta volnék.
-
-(– Votum violatum! diktálta a soltész a jegyzőnek. Megszegett fogadás!
-Blasphemia. Capite plectetur!
-
-– De bizony én magam sem álltam volna ki káromkodás nélkül! veté ellen a
-nagyherczeg. Qui bene distinguit, bene docet. Tessék megnézni a
-paragrafust, mely a káromkodásról szól. «A ki embertársát így meg így
-szidalmazza… et cætera.» De nincs az mondva, hogy a ki «medvetársát»
-szidalmazza, az is hogy büntettessék? Azonkívül a votum ruptum is
-condescendál; hiszen a remeteségi fogadalmat nem reus törte meg; de
-megtörettetett az a medve által!
-
-– Tehát a medve bűnös: jól van. «Ursus comburatur.» Következik a
-«templomrablás». Kiváncsi vagyok rá, hogy hát ebből hogy fogja magát
-kivágni a delinquens? Mert hogy kivágja magát, arról előre pecsétes
-levelet merek adni.)
-
-– Mit volt mit tennem? folytatá Hugó élettörténetét. A hó is el kezdett
-szállingózni, kénytelen voltam rászánni magamat, hogy elhagyjam az
-erdőt. Remete már nem lehetett belőlem; de még lehetett koldus. Ez is
-életmód. A hozzávalóm mind megvolt. Mikor utrakeltem, elmondhattam
-magamról, hogy egész tábor utazik velem. Lengyelországban nem hal meg
-éhen, a ki annyit ki tud mondani, hogy «adj kenyeret!» aztán «fizesse
-meg Isten!»
-
-A vas nyakravalóm még előnyömre volt. Az bizonyos felsőbb nimbust
-szerzett a számomra a többi koldusok fölött. Ha kérdezték tőlem, hogyan
-jutottam hozzá? azt mondtam: a szent földről jövök, Jeruzsálemből, a
-saracénok elfogtak, azok verték ezt a vasat a nyakamra. Csoda által
-menekültem meg, s most vezeklésül viselem ezt a vasat a nyakamon mind
-holtig. Elhitték a jó emberek. Ezzel a vasörvvel sok görbe garast
-összeszereztem s szerencsésen átkoldultam magamat Lengyelországon. Hanem
-a mint a brandenburgi határon átkeltem, az lévén a szándékom, hogy majd
-haza vándorlok a szüleim városába, s beállok az apám mesterségébe, a ki
-tisztességes cserző varga, hát a legelső városban mindjárt körülfogtak;
-de nem azért, hogy ennem adjanak, hanem hogy kikérdezzenek, ki vagyok,
-mi vagyok? hogy merek itt koldulni? Mondtam nekik, hogy legyenek vele
-nagyra, hogy olyan koldust lehet szerencséjük a városukba befogadhatni,
-a ki a szent földről jön s vasat hord a nyakán. Hanem már a németnek
-megvan az a nagy hibája, hogy szereti azt mutatni, hogy neki több esze
-van, mint másnak. A piacz közepén a tolongás között előfogott a
-Stadtvogt s elkezdett vallatni.
-
-– Hogy hínak?
-
-– Dehogy hínak, inkább nem akarnak befogadni.
-
-– Mi vagy?
-
-– Éhes vagyok.
-
-– Honnan jösz?
-
-– Jeruzsálemből.
-
-– Nekem ne hazudj, mert én tudom arra az utat! micsoda provinciákon
-jöttél keresztül?
-
-– Markomannián és Scythián, Bessarábián és Köves-Arábián, Baktrián és
-Mezopotámián, most pedig jövök Caralabiából.
-
-– Az nem igaz! Hazudsz! Én tudom, merre van Palæstina. Engem meg nem
-csalsz! oda csak Zingarián és Paflagonián, Cappadocián és India
-Cinnamomiferán keresztül lehet eljutni. Van nekünk mappánk,
-brandenburgiaknak!
-
-– Hát hiszen azokon is átjöttem, csakhogy épen éjszaka volt, nem tudtam
-elolvasni a neveiket.
-
-– Hát ez a vas mit keres a nyakadon?
-
-– Ezt Zagachrist fekete szultán verette oda, a kinél fogva voltam
-ötvenkét esztendeig, meg három napig.
-
-– Hiszen mindössze se vagy te harmincz esztendős!
-
-– Hja, Abbissiniában olyan meleg a nap, hogy összehuzza a napokat s egy
-esztendő ott kiad hatot.
-
-– Már hogy lehetne az? rivallt rám a Stadtvogt. Hazug vagy. A meleg
-inkább kiterjeszt mindeneket. Azért nyáron hosszuk a napok. Tudjuk mi
-azt Brandenburgban!
-
-– S már fogta a galléromat, hogy a dutyiba zárat.
-
-– Az ám. Próbáljon csak kegyelmed a kecskebőr-nadrágjával ráülni a forró
-kemenczére, majd meglátja, hogy összehuzza.
-
-Erre a közönség megint nekem adott igazat.
-
-De elvégre mégis csak rossz vége lett volna ennek az examennek, ha a
-véletlen segélyemre nem küldött volna egy lovag urat, ki épen arra
-koczogott végig, magas paripán ülve.
-
-Fején tollas sisakot viselt, derekán bivalybőr pánczélt; a válláról
-veres palást lobogott alá, nagy fehér kereszttel: nyeregkápájára volt
-akasztva szívalakú paizsa, s arra czimerűl volt festve egy épen olyan
-lovag, mint ő maga, a kinek a háta mögött ült vele ugyanazon lovon egy
-épen olyan rongyos zarándok mint én.
-
-(– Hohó! kiáltott közbe a soltész; most mindjárt én foglak el, nem a
-Stadtvogt. Hisz ez a templariusok czímere, azokat pedig még a
-tizennegyedik században eltörölték!)
-
-– Tudom, hogy eltörölték, de egy kis részük megmenekült s Brandenburgba
-huzódva, ott mind a mai napig grassál, «tövislovagok» czime alatt s ez
-megtartá a rend régi czimerét; hogyan, ezt rendén el fogom mondani.
-
-A mint a népség meglátta a lovag urat, elkezdett minden ember
-zsivajogni, az asszonyok törték magukat hozzá s az volt a boldogabb, a
-ki palástját megfoghatta, hogy megcsókolja, majd lehúzták a lováról.
-
-A lovagnak hosszú nagy veres szakálla volt és veres haja; ha nem mondták
-volna is, tudtam volna, hogy «veres barát».
-
-– No, itt jön a veres barát! mondá a Stadtvogt, neki türkőzve. Ennek
-hazudd oda majd, hogy Palæstinából jöttél! Ez kétszer volt ott igazán,
-tengeren és szárazföldön; maga megölt kétszáz hitetlent és
-megszabadított a fogságból ezer zarándokot. Ezzel beszélj! Majd
-kikérdez.
-
-No most igazán meg voltam akadva. Bezzeg, ha a templomoslovag vallatás
-alá fog, annál bajosan fog kisegíteni a geografiám! Az pedig oda
-léptetett az orrom alá s megtudva a nép lármájából, hogy állítólag
-szentföldi zarándok vagyok, nagyot simított a rengő szakállán s ijesztő
-mély hangon kérdezte tőlem:
-
-– Mivel bizonyíthatod be, hogy a szent földről jösz?
-
-Ekkor egyszerre egy mentő gondolatom támadt. A hónom alatt volt a
-mentségem. Előkaptam a mankómat, a mi a kegyes muzulmánról marada rám:
-annak a nyele ki volt verve mindenféle rézsodronyokkal kacskaringósan
-végtől végig.
-
-– Nézd ezt lovag, mondám neki. Te ismered az arab irást. Ime
-elolvashatod a mankó nyeléről a hitetlenek között való nyomorgattatásom
-és kiszabadulásom egész csodálatos történetét.
-
-Hej megszeppent most a lovag! Ijedtében a nagy szakálla is reszketni
-kezdett. Megijedt, hogy most mindjárt én sütöm ki ő róla, hogy soha sem
-volt ő a szent földön s egy törökkel sem beszélt életében.
-
-Hogy ez meg ne történjék vele, fogá a két kezébe a mankót s
-jobbról-balra nézve rajta végig, mintha csakugyan keleti irást olvasna,
-ily szókat dörgött a szakálla közül, imponáló hangon:
-
-– Ez valóban arabs irás, sőt saracén irás, ellenben turkomán irás is;
-melyben csakugyan bizonyíttatik mind az, a mi veled történt a hitetlenek
-között, kegyes zarándok. Kövess a váramba: szivesen látott vendég.
-
-Erre aztán a Stadtvogt hirtelen úgy elsompolyodott a sokaság között,
-mintha soha ott sem lett volna, engem pedig az ujjongó csőcselék felvett
-a vállaira s úgy vitt a lovag úr után egész a vörös-barátok lakásáig,
-mely a városon kívül volt egy körülárkolt dombtetőn, felvonó hiddal és
-sáncz-czölöpzettel ellátva.
-
-Itt a lovag úr átadott a szolgálattevő őröknek, a kik rögtön
-levetkőztettek rongyaimból, beledugtak egy kád vizbe, megfésültek,
-megszappanyoztak, a fejem tetején a hajat kiborotválták s aztán egy
-durva vörös csuhát adtak rám, mely bőségére nézve valamikor nálamnál
-boldogabb körülmények között élő ember termetére lehetett szabva.
-
-Mikor így fel voltam készítve, akkor felvittek a lovag urhoz a
-refectoriumba. Kivüle még tizenkét lovag volt jelen, a kik között ő
-látszott lenni a legelőkelőbbnek.
-
-– Quadraginta tonitrua! (ez volt a szelidebbik szójárása a lovag urnak.)
-Ficzkó, te énnekem megtetszettél; olyan vakmerőn hazudni, a hogy te
-tudsz, még soha sem hallottam. Itt kell nálunk maradnod. A
-sekrestyésünket úgy is elvitte az ördög. Tegnap halt meg fekete
-himlőben. Annak a helyét kell betöltened. A csuhája már rajtad van.
-
-El lehet képzelni, milyen jól éreztem magamat arra a szóra, hogy egy
-fekete himlőben elpatkolt sekrestyésnek a csuhája van rajtam.
-
-Bátorkodtam annyit rebegni, hogy én soha se tanultam az ezen hivatalhoz
-megkivántató tudományokat.
-
-– Per septem archidiabolos! kiálta a szent lovag kaczagva. Elhiszem azt!
-Majd beletanítunk, csak itt maradj.
-
-Ekkor feltűnt neki az a vasörv a nyakamon.
-
-– Hát, Lucifer te corripiat! mire való az a bolondság ott a nyakadon?
-
-Ötöltem-hatoltam neki valamit, hogy így meg úgy szent fogadás, kegyes
-votum s több afféle.
-
-Arra mind valamennyien kaczajra fakadtak.
-
-– Hát tudod mit, te trifurcifer! rivallt rám az első lovag. Ut Belzebub
-te submergat in paludes inferni! Vagy kegyes fogadásból viseled azt a
-vasörvet a nyakadon, vagy pedig valami zsiványságért verték azt a
-nyakadra. Ha kegyes fogadásból került az oda, akkor csak viseld holtig;
-hanem ha valami zsiványság által szerezted, akkor van nekünk
-fegyverkovácsunk, az majd lefürészeli azt a nyakadról.
-
-Erre én azt feleltem, hogy ámbátor csakugyan kegyes fogadásból viselem
-azt a nyakörvet, de azért vegyük mégis úgy a dolgot, mintha
-zsiványságért kaptam volna.
-
-Mire nagyot nevetének a lovag urak, s aztán leráspolyoztaták a nyakamról
-amaz emlékezetes vaskarikát.
-
-
-A BAPHOMET.
-
-Most már csakugyan azt hittem, hogy elértem minden óhajtásomnak
-végczélját.
-
-Egy vitézi rend kolostorába jutottam, a hol ezentul gond nélkül
-tölthetem napjaimat. Ételemről, italomról nem kellett gondoskodnom;
-dolgom pedig elég könnyű volt: napjában háromszor harangozni, a templomi
-edényeket tisztán tartani s a misemondó ruhákat előszedni meg elrakni.
-Egész nap pedig ájtatos contemplatiónak adtam át magamat.
-
-A miért nagyon is megnyertem Eliás lovagnak a bizodalmát; ez volt a
-nappali neve annak a vörös szakállú vitéznek, a ki engem az utfélről
-fölszedett. Ő engem Eliézernek nevezett el.
-
-A míg Lengyelországon keresztülkoldultam magamat, beletelt fél esztendő,
-úgy hogy a vörös barátok kolostorába fölvétetésem után mindjárt
-következett a nagyhét.
-
-Nem titkolhatám el a fölötti aggodalmamat Eliás lovag előtt, hogy ha
-netalán a nagyhéten itt is tartatni fognak hasonló kegyeletes
-ünnepélyességek, a minőket az egész katholikus világ celebrálni szokott,
-azokban én nagyon gyönge leszek az assistentiához, mivelhogy a
-ceremoniákba gyermekkoromban nem oktattak be: eretnekül neveltettem s
-nem régi neophita vagyok.
-
-– Ne búsulj, fráter Eliézer, biztatott a lovag; a nagyhét minden napján,
-a megelőző éjszakákon próbákat fogunk tartani a sorban következő
-«passio» jelenéseiből; akkor te is megtanulod a magad tennivalóit.
-
-Én tehát ebben egészen megnyugodtam, s alig vártam, hogy jöjjön a
-nagy-csütörtök, melynek éjszakáján a kegyes szertartások előkészületei
-megkezdendők.
-
-A mint az esteli harangszó után becsuktam a kapukat, Eliás lovag azt a
-parancsolatot adá nekem, hogy vegyek egy lámpást a kezembe, menjek vele
-a templomba, várjak ott, míg tizenkettőt üt az óra, akkor három
-koczintást fogok hallani a kriptaajtón. Azt minden tétovázás nélkül
-nyissam fel, s aztán illendő tisztelettel fogadjam a vendégeket, a kik a
-sírboltból fel fognak hozzám jönni s tegyem azt, a mit azok parancsolni
-fognak.
-
-Én még csak a szememet se hunyorítottam meg erre a különös megbizásra.
-Soha sem voltam valami gyönge szivű, s még csiklándott is valami
-kiváncsiság, megtudni, hogy milyenek lehetnek azok a vendégek, a kik a
-kriptán keresztül járkálnak fel látogatóba.
-
-Pontban az éjféli óraütés után hangzott a hármas koczintás a
-kriptaajtón. Én siettem azt feltárni s nagy meglepetéssel láttam, hogy a
-kripta lépcsőgádora egészen ki van világítva, s abból mindenféle ódon
-viseletű asszonyi alakok lépdelnek elő, a minő divatokat csak a templomi
-képeken látni, meg a nagyúri palotákban. Az asszonyok arcza mind erősen
-ki volt festve fehérre, pirosra, egyiknek a szemöldöke feketével volt
-rajzolva, a másiké miniommal, volt olyan is, a melyiknek a szemöldöke
-meg volt aranyozva. Mindegyiknek a kezében volt egy czifra viaszfáklya.
-
-Ezek épen nem voltak olyan kisértetek, a kiktől nekem nagyon meg kellett
-volna ijednem. Fiatal vér volt bennem, mely asszonyok láttára hamar
-felpezsdül, még ha túlvilági személyek legyenek is.
-
-Azok azonban észrevették, hogy nem a régi vén sekrestyés áll előttük s
-annálfogva czélszerűnek látták magukat előttem bemutatni.
-
-Az első így szólt:
-
-– Én vagyok Jezabel, Acháb király asszonya, kinek vérét az ebek nyalták
-föl az utczán. Hozd utánam a keresztelő medenczét. Mosdózni vágyom.
-
-A második így szólt:
-
-– Én vagyok Salome, Herodiás leánya, ki keresztelő János fejét ajándékba
-kértem. Hozd utánam az ostyatartó aranytálat. Hadd szolgáljak föl.
-
-A harmadik így szólt:
-
-– Én vagyok Bethsabé, ki miatt Dávid király bűnbe esett. Hozd utánam az
-olajtartót. Hajamat kell bekenőcsöznöm.
-
-A negyedik így szólt:
-
-– Én vagyok Delila, ki elárulta Sámsont. Hozd utánam az áldozó kelyhet.
-Áldomást inni vágyom.
-
-Az ötödik így szólt:
-
-– Én vagyok Astarte, ki az Izrael fiait elcsábítottam a Kanahánban. Hozd
-utánam a füstölőt. Illatos akarok lenni.
-
-A hatodik így szólt:
-
-– Én vagyok Thámár, ki miatt Absolon az öcscsét Ámont megölte. Hozd
-utánam a szenteltvíztartót, hadd sírjam tele könyeimmel.
-
-S ki mit mondott, azt az oltárról leszedte és az ölembe rakta. Én csak
-néztem, hogy mi lesz ebből? Parancsolatom volt, a vendégeknek mindenben
-engedelmeskedni.
-
-Heten voltak.
-
-A hetedik egy magas koronás alak volt, drága aranybrokát ruhában, a mit
-hosszú uszályban húzott maga után. Ez leghátul jött. Olyan hangja volt,
-mint a megütött harangnak.
-
-– Én vagyok Mylitta, Sába királynéja, ki Salamon királyhoz elvitte a
-kincseit s cserében elvette tőle a bölcsességét. Hozd utánam a
-szentségtartót.
-
-Ez a szó megdöbbentett.
-
-Szentelt edények, czeremoniához való eszközök mind hagyján, de maga a
-szentségtartó! A Megváltó testét rejtő ereklye, a mihez a pontificáló
-maga is csak térdhajtva közeledik: ki merné azt kimozdítani helyéből?
-Tétovázva tekinték a csodás rémalakra.
-
-Arra az olyat ütött a vállamra kezével, hogy egész testem összerokkant
-bele, s olyant kiáltott, hogy az egész kápolna megtelt a hangjával.
-
-– Mit tétovázol?
-
-Átláttam, hogy az ilyen túlvilági lényeknek nem szabad ellentmondani s
-leemeltem magát a szentségtartót is az oltárról.
-
-– Kövess bennünket! parancsolá ekkor Sába királynője, s maga ismét
-leghátul maradva, a másik hat túlvilági hölgy nyomdokán egy csigalépcsőn
-át, mely a kápolnából vezetett föl valahová, lépdelt előttem, míg
-egyszer egy czifra aranyozott vasajtóhoz ért a menet. Az felnyilt s egy
-előttem eddigelé még ismeretlen, nagy boltozatos terme nyilt meg a
-kolostornak, melynek semmifelé nem volt ablaka, hanem a fülkékből
-rejtélyes lámpások vetettek fényt a terem pompájára. Csupa arany és
-selyem borította a falakat.
-
-S a terem mélyéből egy nehéz függönyökkel takart sátor alól egyenkint
-lépegettek elő mindenféle régi világbeli lovagok, törököknek,
-rómaiaknak, persáknak, chaldeaiaknak, egyptomiaknak öltözve, a kiket a
-most érkezett hét hölgy neveiken szólított.
-
-– Üdvözlégy Ahasvér!
-
-– Baál veled Nabukodonozor!
-
-– Osiris áldjon, Farao!
-
-És így sorba, ki Herodes, ki Pilatus, ki Nero, ki Sardanapal: mind az én
-rendbeli lovagjaim.
-
-Maga az én vörös szakállú patronusom volt Judas Iskariotes.
-
-No ez szép társaság, mondhatom.
-
-A templomi drágaságokat itt elszedték a kezemből s lerakták egy hosszú
-asztalra.
-
-Ekkor az én vörösszakállúm rám kiálta:
-
-– Málkhus!
-
-Széttekinték, hogy hát az kicsoda.
-
-– Csakugyan levágták a füledet a Gecsemane kertben, hogy nem hallasz?
-
-Ekkor tudtam meg, hogy én vagyok az a Málkhus.
-
-– No hát itt tartsd a füledet, parancsolt rám a patronusom, a kinek az
-éjszakai neve Iskariotes volt, valamint az enyém Málkhus, a nevezetes
-poroszló, ki legelső emelte kezét az Idvezítőre. Itt tartsd a füledet
-mondom, mert ha én le találom vágni, azt nem ragasztja oda a názáretbeli
-«Ben Hanotzri».
-
-Még akkor nem tudtam, hogy mit értenek azon név alatt?
-
-A veresszakállú e szó után odalódított a nagymester elé, a kit ezuttal
-Nabukodonozornak hallottam czímeztetni. Annak a haja és szakálla mind
-gyöngyfüzérekkel volt összefűzve, a hogy a régi persa szobrokon látni.
-
-Ez azt kérdezé:
-
-– Mi érdeme van Málkhusnak, hogy a Baphomet szolgálatába fölvétessék?
-
-Iskariot felelt rá helyettem.
-
-– Eretnekül született, istentagadó lett, rablókkal együtt dúlt, embert
-ölt, hamisított, álorczás volt, urának feleségével házasságtörő, végre
-halálra itélt rab, ki börtönéből megszökött, s kinek minden város végén
-ott áll a jó barátja, az akasztófa.
-
-– A mi emberünk ez! dörmögé erre Nabukodonozor; mire a lovagok között
-vita keletkezett, hogy megesküdtessenek-e elébb az ephiticus
-diagrammára, mielőtt titkaiba beavatnának? Abban állapodtak meg, hogy ez
-fölösleges, miután oly notorius gonosztevő vagyok, hogy akárhová
-fordulnék az ő titkaik elárulása végett, a legelső volna a magam nyaka,
-a mi a hurokba beleakadna.
-
-Most kezdém már sejteni, hogy miért voltam olyan szivesen látott vendég
-ezen a helyen?
-
-Akkor aztán levettették velem a barátcsuhát, s felöltöztettek római
-liktornak, mely minőségben az első feladatom az volt, hogy egy
-falmélyedésben fekvő sarcophagról le kellett emelnem a kőfedelet.
-
-A kit e kőkoporsóban megpillantottam, az nem volt más, mint az én uram
-Jézus Krisztus, a hogy őt a koporsóban szoktuk látni a keresztfáról
-levéve, teste öt vérző sebbel átlyukgatva, homlokán a töviskoszoru.
-
-Az egész alak viaszból volt idomítva.
-
-A lovagok aztán körülállták a koporsót s elkezdődött a vita a fölött,
-hogy ki volt a Jézus Krisztus?
-
-Latinul vitatkoztak, mely nyelvet én egészen jól értettem.
-
-Az egyik lovag azt mondá, hogy ez az öreg Istennek, a kinek a neve
-Jaldabaoth, egy æonja; a pneumaticus Messiás, a kit azért küldött a
-földre, hogy az ő örök ellenségével, az Ophiomorphossal megküzdjön; de
-miután Jézusnak nem volt hozzá elég bátorsága, azért Jaldabaoth
-büntetésül keresztre feszítteté őt. Ezt bizonyítja Valentinus próféta, a
-gnosticus.
-
-Ezzel szemben a másik lovag azt állítá, hogy a mint Alexandriai
-Basilides bizonyítja, s Bardesanes megerősíti, az úgynevezett Jézus
-Krisztus nem volt más, mint egy ámító, a kinek igazi neve Ben Jozua
-Hanoczri s keresztre feszíttetése egészen megérdemelt büntetés volt.
-
-Velem a világ keringett e szavakra. Ha gonosz indulataim voltak is, de a
-szentek iránti kegyelet erős volt szivemben. A két kezemet a fülemre
-tettem, hogy ne halljam, a mit beszélnek.
-
-De azért mégis hallottam.
-
-A harmadik lovag azt állítá, hogy az egész Jézus Krisztusról való
-történet nem egyéb, mint üres mese. Ez alak soha nem létezett; se nem
-született, se meg nem halt. Egy emblema az egész, egy symbolum, a minek
-nem volt teste, csak úgy, mint Brahmanak vagy Izisnek s emberi alakja
-csak olyan bálvány, mint Baalé vagy Dagoné.
-
-Azt hittem, hogy ennél már irtóztatóbb káromlást nem lehet emberi szájon
-kibocsátani; de a negyedik lovag véleménye meggyőzött róla, hogy még van
-a hyperbolának is superlativusa.
-
-Ez volt maga Nabukodonozor.
-
-Ez bebizonyítá az irásokból, hogy Jézus Krisztus az a demiurgus, a ki az
-emberiséget oly törvényekkel kinozza, melyek mindenkit szerencsétlenné
-és boldogtalanná tesznek, megtiltja azt, a mi a saját testünknek jól
-esik s a természet rendelésének ellenére minden emberre azt a szabályt
-köti, hogy azt cselekedje, a mi a felebarátjára nézve üdvös, holott az
-embernek az a hivatása, hogy azt tegye, a mi magának jó, nem tekintve
-arra, hogy másnak baj-e az, vagy sem? Annálfogva mindenkinek, a ki a
-Jaldabaoth, a teremtő törvényét megérti, az a hivatása, hogy e demiurgus
-parancsaival daczoljon s azoknak mindenben ellene cselekedjék. A csalás,
-rablás, gyilkosság, hamisság, csufolódás, kéjelgés, részegség nem csak
-meg van engedve, de kötelesség s a ki az emberiséget az erények
-rabigájába kényszerítette, akár æon volt, akár demiurgus, akár Ben
-Hanoczri, akár Jézus Krisztus, megüldözendő és ostorozandó.
-
-Ebbe aztán mind valamennyien beleegyeztek, s én elborzadva láttam, hogy
-a jelenlevők mind valamennyien a palástjukból, hosszú tövis alakú tűket
-vonva elő, azokat a koporsóban fekvő Jézus-szobor szíve tájába szurták
-bele.
-
-– Ki hát az igazi Messiás? kiáltá ekkor Nabukodonozor.
-
-– A Baphomet! A Baphomet! kiáltozá az egész gyülekezet egyhangúlag.
-
-Erre Nabukodonozor egy nagy támtámra ütött az öklével s annak a hangjára
-szétvonultak a függönyök a terem hátterében levő sátor fölül.
-
-A fölülről jövő fényes világításnál egy pompás oltárzsámolyon állva
-láttam két bálványalakot, a mik közül a jobb felül álló volt a Baphomet.
-
-Ennek a bálványnak két arcza volt; egy férfiui és egy női, s az egész
-alakja félig férfi volt, félig asszony. Egy óriási kigyó tekergőzött
-rajta végig s ennek a tizenkét gyűrűjére volt fölvésve a zodiacus
-tizenkét égi jegye. Az egyik kezében volt a nap, a másikban a hold. A
-két lába alatt volt a föld. Az meg egy krokodiluson nyugodott.
-
-Balról e szobor mellett volt egy másik bálványszobor. Az meg a Mylitta
-volt. Egy mezítelen női alak, egy vadkanon ülve, fején ragyogó
-koronával, mely csupa rubintokkal és karbunkulusokkal volt megrakva.
-
-A lovagok és a hölgyek mind odajárultak egymásután a két bálványhoz s a
-Baphometnek a vállait, a Mylittának térdeit csókolták meg egyenkint.
-
-Azután odavitték a két bálvány közé a szentségtartót, s kivéve abból a
-szentelt ostyát, azt mindnyájan nagy hahotázva leköpdösték, s elszórva a
-földön, elkezdtek fölötte tánczot járni, kezeikkel körbe fogózva a két
-bálvány és a szentségtartó körül; azok az asszonyok olyanokat rúgtak a
-szentségtartó felé a lábaikkal, hogy a térdkötő szalagjuk is kilátszott
-a fellebbent köntös alul, s ez alatt valami előttem ismeretlen keleti
-nyelven énekeltek pokolbeli zsolozsmákat.
-
-Nekem ez alatt az volt a hivatalom, hogy a templomi áldozó kelyheket
-tele töltögettem borral, a mi nagy kancsókban volt elkészítve, s a
-tánczolóknak szolgáltam vele, kik a Baphometre ittak nagy áldomást.
-
-Borzalmam is nagy volt; de kiváncsiságom még nagyobb, hogy mi lesz
-mindezekből?
-
-A nagy kancsók nagy hamar kiürültek s erre Iskariotes azt parancsolá
-nekem, hogy menjek le a pinczébe, s hozzam azokat ismét tele.
-
-Mire visszatértem a kancsókkal, már akkor a lovagok és az úrhölgyek mind
-az asztalnál ültek, még pedig úgy, hogy Sába királynője Nabukodonozornak
-az ölében ült.
-
-A mint a kezeikben tartott szentelt áldozó kelyheket újra megtöltém,
-Sába királynője így szólt hozzám:
-
-– Ejh, Málkhus! Ez az én koronám nagyon szorítja a fejemet: eredj le a
-templomba, hozd el a számomra a názáretbeli asszonynak a koronáját.
-
-Tetőtől talpig futott rajtam a hideg borzadály.
-
-A templomban volt egy felséges oltárkép, a mi Boldogasszonyunknak a
-szobra; annak a fején volt egy pompás korona, egymásra hajló abroncsai
-csupa igazgyöngyökkel és gyémántokkal megrakva, a legkegyesebb
-fejedelemnő fogadalmi ajándéka. E szent szoborhoz vándorolt sátoros
-ünnepeken a környék egész ájtatos népe, s el volt az halmozva a fogadást
-tevők és hálaadók mindennemű drága ajándékaival. S én most ennek a szent
-alaknak a fejéről levegyem a koronát; ezt a kegyeletes ereklyét, hogy
-egy fertelmes buja asszonyi állatnak a zilált hajfürteit ékesítsem vele?
-Hiszen ha nem Istennek anyja volna is a Názáretbeli Mária, hanem csak
-egy közönséges, becsületes embernek az anyja, még akkor is istentelenség
-volna e gyalázatot elkövetni rajta!
-
-Haboztam; nem akartam teljesíteni az őrült kivánságot; hanem akkor az én
-veres szakállú patronusom úgy ütött hátba a vasöklével, hogy majd a
-lelkem szakadt ki belőlem s rám ordított:
-
-– Nem hallottad a parancsszót? Menj a galileai nőhöz s mondd neki, hogy
-Sába királynője Astarte, a Mylitta helytartónője kivánja a koronát!
-Siess!
-
-Tennem kellett, a mit mondtak, különben agyonütnek.
-
-Azt hittem, valamennyi szentek mind rám kiáltanak szobortalapzataikról,
-mikor ezt a szentségtörést elkövettem, s pásztorbotot, nagy könyveket,
-mennyország-kulcsot vágnak a fejemhez, hogy rögtön pokolra hullok. Maga
-a Boldogasszony-szobor, úgy tetszett, mintha szemöldökeit
-összeránczolná, mikor a koronát leveszem fejéről s az a kis korona a
-kezemben olyan nehéz volt, hogy a föld meghajlott a lábam alatt, mikor
-egyet léptem vele.
-
-Mikor a csigalépcsőn fölértem a Baphomet-imádat termébe, már akkor az
-orgiának minden dæmona elszabadult; a mult ezredév bűnös asszonyai,
-bachansnőknek pongyolásítva, tánczoltak szilaj choréákat a Pilátusokkal
-és Heródesekkel. Astarte, a mint meglátott, kikapta kezemből a
-Mária-koronát s felcsapta azt szétbontott hajfürteire, s azzal elkezdte
-a Mylitta papnők őrületes tánczát járni, melyet Nabukodonozor phrygiai
-tánczának bakkecske ugrándozásai kisértek; Astarte haja repült
-körülötte, szélesen elterülve, mint a szélrózsa küllői, s a mint oly
-sebesen pörgött maga körül, nekem úgy tetszett, mintha neki is két arcza
-volna, mint Baphomet bálványnak.
-
-Egyszer aztán Nabukodonozor csak leesett a lábáról s a térdén és a
-tenyerén állt meg s elkezdte a szemeit kimeresztgetni s olyan
-nyomorúságosan bőgött, hogy én azt hittem, most másodszor fog rajta
-megtörténni a csoda, hogy ökörré változik. A bőgésből kivehettem, hogy
-«Málkhust» kiabál. Vajjon egy nyaláb füvet hozzak-e neki? Legelni akar?
-Nem, csak kérőzni akar. A barom, ha jól lakott, kérőzik, az ember, ha
-barommá lett, szintén kérőzik. «Hozd a keresztelő medenczét!» Ordíta
-rám. S a fertelmes állat beundorította a szentséges templomi edényt, a
-mit nekem kellett tartani előtte.
-
-A kitörés után egy pillanatra eszéhez látszott térni.
-
-– Szedd össze az edényeket; takarítsd ki s vidd vissza a helyeikre. A
-sanctuariumot állítsd a szokott helyére. A hostiát tedd a kehelybe.
-Azután eredj aludni.
-
-Astarte a keringőtáncztól elszédülten rogyott le a földre, s a mint
-hátraszegett fejét Nabukodonozor vállára vetette, a Mária korona
-lehullott a fejéről, s oda gurult a lábamhoz. Én fölvettem és
-megtörülgettem azt.
-
-– Azt is tedd vissza a helyére! ökrendezett Nabukodonozor.
-
-– Előbb igyál! mondá Astarte, rekedtes, kifáradt hangon, s egy
-rendkívüli szép hólyagos kulacsot vett le oldaláról s azt oda tartá a
-szájamhoz. A kulacs gyönyörű vert arany munka volt, gazdagon kirakva
-türkizokkal és tűzopálokkal. «Ez a bor arról a szőlőtőről való, a mit
-Noe ültetett, a kőurnája, a miben áll, ott van Semiramis nagyanyám
-sarkophagja mellett Ninivében. Igyál!»
-
-S minthogy én vonakodtam, hirtelen megragadta a nyakamat az egyik
-karjával, odahuzta a fejemet magához, aztán egyet huzott a kulacsból, s
-azzal odaszorítva az ajkait az ajkaimhoz, úgy itatott meg a saját
-szájába vett borral. Soha én annál édesebb, bódítóbb, tüzesebb bort nem
-ittam életemben.
-
-– Ki ütött most engem pofon? kiálta föl erre Sába királynője,
-széttekintve szilajon maga körül.
-
-– No hát igyál! szólt odanyujtva ismét a kulacsot.
-
-Én a szájamhoz vittem azt; de az első kortynál észrevettem, hogy nem az
-a bor az, a mit az előbb ittam. Ezen kesernyés íz érzett és valami
-idegen illat, a mi összeborzasztott. Nem ittam többet annál az egy
-kortynál, csak mutattam, mintha tovább kortyogatnék belőle. Köszönettel
-visszaadtam a kulacsot, mikor elég lehetett már.
-
-– Tartsd meg! Neked adom emlékül, szólt erre a pogánykirályné s odaveté
-azt is a többi templomi edények közé, a miket, hogy egyszerre
-elvihessek, kénytelen voltam mind a tágas keresztelő medenczébe berakni.
-
-Azzal elkezdték a részeg dæmonok a gyertyákat kioltogatni, s én siettem
-elmenekülni onnan a nyalábra fogott templomedényekkel, nehogy ott
-rekedjek velük a sötétben.
-
-Én azután a templomi edényeket mind háromszor megmostam tiszta vizben s
-a helyeikre visszaállítottam; a szentségtartót is visszahelyeztem az
-oltárra, s a koronát föltettem a Boldogasszonykép homlokára, nem
-mulasztva el, hogy a palástja szegélyét megcsókoljam, bűnbocsánatot
-kérve. Az a palást is gyönyörű munka volt, a nagyfejedelemnő saját maga
-készítette azt, a tizenkét apostol képe gyönyörűen ki volt himezve rajta
-színes selyemmel és arany meg ezüst fonállal.
-
-– Hát ezt hová tegyem? mondám magamban, az ajándékul kapott kulacsot
-nézegetve, hogy el ne lopják tőlem? Hisz ez megér, ha eladom, egy egész
-paraszttelket, vagy egy ötkerekű malmot. De hátha csak álmodom ezt, s
-mire fölébredek, már nem lesz a kezemben? Azt teszem, hogy a fülénél
-fogva a balteusom szijára kapcsolom (még mindig liktor voltam), onnan
-nem veszhet el.
-
-És úgy is tettem; mert aztán nagyon előfogott az álom, azt se néztem,
-hol fekszem le? csak elámolyogtam valamerre s magam sem tudom, meddig
-aludtam.
-
-Csak azt tudom, hogy a fülemnél fogva huzott valaki, mikor
-fölébresztett, s a sarkaival ugyancsak rugdalta az oldalaimat.
-
-Az én veres patronusom volt.
-
-– Jól van no, Iskariotes, majd mindjárt kelek! dörmögém fél álmomban.
-
-– Oh, trifurifer! Még Iskariotesnek nevez! Várj, majd mindjárt
-kijózanítalak én!
-
-Azzal fogott egy nagy kanna vizet s végig öntött vele.
-
-Erre csakugyan egészen magamhoz tértem.
-
-– No te kegyes Silenus! Ugyancsak jól viselted magadat! szidott a lovag.
-Én azt parancsoltam neked, hogy várj a kriptaajtóban, míg vendégeink
-érkeznek, s te összetévesztetted a kriptaajtót a pinczeajtóval: onnan
-huztunk fel a csap alól. Azt sem tudtad, melyik világon vagy.
-
-– Hát a drága kulacsom, a mi a balteusom szijához volt kötve?
-
-De biz ott már nem volt se kulacs, se bőrpánczél, hanem a régi szőrcsuha
-volt rajtam, a mi a megholt sekrestyésről rám maradt.
-
-– No ne álmodjál már, hanem siess a kápolnába, csavard meg a kelepelőt,
-a mise mindjárt kezdődik.
-
-Pedig én olyan elevenen láttam magam előtt mindent!
-
-A mint a templomba beléptem a sekrestyén keresztül, ott találtam mindent
-a maga helyén, a hogy előtte való nap.
-
-A mellékkápolnában volt felállítva a szent ravatal, körülrakva
-viaszgyertyákkal, s én ugyanazt a Krisztus-képet láttam magam előtt a
-koporsóban, melyet a mult éjjel a Baphometimádók töviseikkel
-összeszurkáltak. De ezen nem látszott semmi nyoma a tövisszurdalásnak.
-
-A templom tele volt áhitatos néppel, mely végeszakadatlan processióban
-jött és ment, a gyászpompában gyönyörködve.
-
-Azután előjöttek hosszú sorban a rend lovagjai, szürke szőrcsuhákban, és
-mezitláb térden állva közelítettek a Megváltó koporsója felé, s
-egyenkint megcsókolák a márványlépcsőket, melyek a koporsóhoz
-fölvezettek.
-
-És én azt láttam az éjjel, hogy ez az ember ottan a főmester, öklelő
-koronával a fején, melynek négy ökörszarva volt, leköpte a Krisztus
-szentséges orczáját, s azt mondta rá, hogy csaló volt! És most a lábait
-csókolja. S ezek a többiek, a kik vitatkoztak fölötte, hogy vajjon hát
-«æon» volt-e ő, vagy a Jaldabaoth fia, ki az Ophiomorphostól meghátrált?
-vagy «senki?» most mind megalázott fővel közelítnek felé és a melleiket
-verik ököllel s mikor az inclangorium megcsendül és újra megcsendül,
-valamennyien leborulnak a földre és egy sóhajtás nem hallszik a néppel
-tömött templomban, a mint a nagymester felemeli a Krisztus testét
-magasra: engem az ördögök ösztökéltek hátulról, hogy elkiáltsam magamat
-ebben a nagy csendességben: «emberek! keresztyének! ne térdepeljetek!
-Abban a kehelyben egy ostya van, a mire Astarte a sarkával taposott!» ha
-az a fehér galamb nem tartaná a szárnyát a szájam elé.
-
-Azután megzendül az orgona és a templomi ének, s én hallok női hangokat
-a «miserere», a «de profundis» énekére zendülni, a mik eszembe
-juttatják, hogy ugyanezek a hangok énekelték a mult éjjel azokat a
-kicsapongó énekeket! Ez Astarte hangja. Ez Deliláé! Ez Jezabelé, ez a
-mély harangbúgás! Itt jöttek fel a szemem láttára a kriptaajtón! Itt
-mentek fel egymásután a csigalépcsőn! De hol? Hisz nincs itt csigalépcső
-sehol. Azon a helyen, a hol én háromszor lejöttem és felmentem, nincs se
-ajtó, se lépcsőgádor, hanem a rend nagymesterének, a megholt Arminius
-lovagnak a tömör márvány síremléke áll ott, tetején a lovag fekvő
-szobra, mellén összetett kezekkel, teljes ornatusában. Mégis csak álom
-volt ez az egész.
-
-Már megkönnyebbült egészen a szivem attól a nagy tehertől, a mi oly
-szertelenül nyomta. Sokat ihattam, a phantasiám fel volt hevülve, az a
-hibás. Tehát senki sem hibás.
-
-Tehát e szerint az sem való, hogy én a Boldogasszony koronáját levettem
-a fejéről s azt Sába királynője saját fejére téve, a bálványimádati
-tánczban megszentségtelenítette.
-
-Mikor vége volt a szent misének, s én szokás szerint odajárultam a
-Boldogasszony szoborhoz, hogy a szüntelen égő lámpásba, mely lábai előtt
-állt, olajat töltsek, a mint feltekinték rá, csak elmeredtem a
-bámulattól.
-
-A szent szobor fején levő korona diadémján elől volt egy mogyoró
-nagyságú igazgyöngy, hátul pedig egy szintén olyan nagy rubin.
-
-Mindig az igazgyöngy szokott a szemközti részen lenni. Most a rubin
-ragyogott a homlokán.
-
-Ezt a koronát tehát megfordította valaki!
-
-És így még sem volt az valami álom.
-
-De mi volt hát?
-
-Ez a nap mondom nagypéntek volt: átalános jejunium napja. A «tövis
-lovagok» oly szigorúan tarták a bőjtöt, hogy ezen a napon még egy
-halálos betegen fekvő novitiusnak az orvosságot sem adták be, mert a
-decoctumban manna volt s a pilulák hydromelben voltak meghengergetve s a
-manna és a hydromel már ételnek vehető. Magam is koplaltam egész nap. S
-mint afféle tág lelkiismeretű ember, bántam már nagyon, hogy a tegnap
-éjjeli nagy lakomából (ha csakugyan nem álom volt az) egynémely három
-ezer esztendő előtti fürjnek a czombját el nem dugtam mára.
-
-De ugyan hova dugtam volna? Az is oda lett volna, a hova a kulacs.
-
-A mint este, a harangszó helyett, a nagypénteki kerepelővel elvégeztem a
-három verset, a veresszakállú lovag ismét ott várt a sekrestyében a
-lámpással s azt mondá:
-
-– No ma megint itt fogsz várni a vendégeinkre a kriptaajtóban, de aztán
-el ne aludd megint az időt, mint a mult éjjel.
-
-Gondoltam magamban: «rajta leszek, hogy el ne aludjam».
-
-– Ma korábban fognak jönni.
-
-Úgy is lett. Alig ütötte a toronyóra a tizenegyet, már hangzott a
-koczintás a kriptaajtón, s a mint én azt felnyitottam, eléjöttek az én
-óvilági szépségeim, a kiknek most már nem kellett magukat előttem
-bemutogatni. Ismertük egymást.
-
-Ma is ugyanazt a parancsot osztogatták, a mit tegnap, hogy a szent
-edényeket hordjam utánuk.
-
-De hogy merre megyünk bele itt a falba? Arra voltam igen kiváncsi.
-
-Mikor aztán a Sába királynője parancsára azt kelle tennem, hogy az oltár
-fülkéjéből kivegyem a szentek szentjét, a királynő rám kiáltott:
-
-– Hátra ne nézz, mert elvisz az ördög!
-
-Nem is néztem hátra, hanem a mint a kezembe került a szent kehely sima
-arany födele, hát annak a fényes lapja tökéletes tükör gyanánt szolgált
-nekem. Abból én kilestem, hogy a Jezabel oda lép az
-Arminius-siremlékhez, a fekvő lovagszobornak a fejét elfordítja, s arra
-az egész márványemlék lesülyed s aztán a talapjával fölfelé fordul. Az
-eltünt siremlék-helyen aztán ott látszik a csigalépcső bejárata, míg a
-lefordult szobor talapzata az egyik kezdő lépcsőt képezi előtte.
-
-Úgy tettem, mint a ki nem lát semmit.
-
-Mindent utána hordtam az asszonyságoknak.
-
-Ezuttal a nagy terem nem a tegnap látott mysteriumokhoz volt berendezve.
-Az asztalok megrakva mindenféle drága pecsenyékkel, pástétomokkal és
-keleti gyümölcsökkel. Nagypéntek estéjén husételek! A mikor minden
-igazhivő, még a kálvinista is bőjtöl és cziberelevest eszik, vagy
-étlen-szomjan forgatja imádságos könyve lapjait s keresi, hogy melyiken
-találna magának való vigasztalást, a mivel bűnbánatát és éhségét
-elverje? S ennek a nagy ünnepnek a tizenegyedik óráján elkezdeni a
-dobzódást, lakmározást! De még milyen lakmározást! Mintha a vendégek és
-gazdák mindegyike csakugyan ki két, ki háromezer esztendő óta nem evett,
-ivott volna semmit. Nem győztem a számukra a bort felhordani a pinczéből
-s a sülteket fölszeletezni. Ugyanazok a jelenetek következtek, a mik a
-mult éjjel, csakhogy emberi észtől kigondolhatatlan változatokkal.
-
-Sába királynője ma még nagyobb bolond volt, mint tegnap.
-
-Egyszer aztán azt mondá:
-
-– Ejh. Meleg nekem ez az öltöny! Eredj Malkhus! hozd el nekem a galileai
-asszonynak a palástját; az jó hűs lesz.
-
-– Hogy lenne rajtad Dejanira-köntössé ez a palást! mondám magamban
-fogcsikorgatva. De Iskariotesnek egy hátbaütése meggyőzött róla, hogy
-engedelmeskedni kell s én csak ismételtem a tegnapi szentségtörő
-merényletet.
-
-Mire a palásttal visszatértem, már akkor arra nagy szüksége volt
-Astartenak, ki a vaddisznón lovagló bálványkép druszájától már semmiben
-sem különbözött. Úgy, hogy én a szememet kénytelen voltam előtte
-lesütni.
-
-Astarte kaczagott.
-
-– No jer ide, Malkhus! hivogatott nevetve. Itt a kulacs. Igyál belőle. A
-hogy én is iszom. Én iszom Bafometért, te Astarteért.
-
-S azzal maga ivott előbb a kulacsból. Ugyanaz a hólyagos művű arany
-kobak volt az, a miből tegnap megitatott.
-
-Rájöttem már a tréfának a nyitjára. Hallottam egyszer, hogy vannak olyan
-művészi kulacsok, a miknek kettős belseje van, az egyikbe egyféle italt
-lehet tölteni, a másikba másfélét. Aztán a kulacs nyakán, mikor az ember
-a tetejét lecsavarintja, ha jobbra tekerint, az egyik, ha balra, a másik
-ital kerül elő. Megfigyeltem, hogy merre facsarja a kulacs tetejét a
-pogány királynő, mikor maga iszik? Hát akkor jobbra csavarta. Mikor meg
-nekem adta ide, akkor balra. Én aztán, szintén észrevétlenül,
-visszatekerintettem azt megint jobbra. És csakugyan a jó édes, zamatos
-bor jött ki belőle. Ittam is abból komolyan és nagyot.
-
-– Nos, úgy-e jó volt? kérdé a hazugság királynéja.
-
-Én pedig hasonló pénzzel fizettem neki vissza.
-
-– Kissé kesernyés, mondám. S erőltettem a számra a fintorgást.
-
-Astarte fittyet vetett az ujjaival az orrom alá, s kaczagva mondá:
-
-– Az jó te neked. Ez a kánai menyegzőből fenmaradt bor. «Urad» csinálta;
-hát csak igyad. Ezt a kulacsot is neked adom. Tedd el a másik mellé.
-
-Erre az egész pokolbeli társaság nevetett.
-
-– És most hordd el a boros edényeket! parancsolá Nabukodonozor, aztán
-hordd fel a spiritus vinit.
-
-Én megint lehordtam a megundokított templomi drágaságokat, s aztán
-felhoztam a pinczéből a kőkorsóban tartott spiritus vinit.
-
-A dæmonoknak nem volt már elég a mámorhoz a bor, pálinka kellett nekik,
-attól akartak tovább részegedni.
-
-Én akkor gondoltam valamit.
-
-A pálinka abban a kőkorsóban igazi orosz gyártmány volt.
-
-Olyan furfangos dugasza volt, hogy azt csak az tudta kihuzni belőle, a
-ki be volt avatva a titkába. Én még a hajdemákoknál beletanultam. A
-pinczében kinyitottam a korsót, kiürítettem belőle valamelyest s aztán a
-nekem ajándékozott kulacsból beletöltöttem azt a nekem szánt álomitalt.
-Azzal megint becsináltam a dugaszt.
-
-– Nem ittál-e belőle, Málkhus? kiáltott rám Herodes.
-
-– Baphometre esküszöm, hogy nem ittam.
-
-– Hát nyisd fel a korsót! parancsolá Pilátus.
-
-Én megpróbáltam mindenféleképen: sehogy se ment. Utoljára aztán kikapta
-a kezemből Acháb s hogy ő sem tudott vele boldogulni, oda állította a
-korsót az ezüst medencze közepébe, ráütött a kardmarkolatával, mire a
-korsó széttörött, s a medencze megtelt a tartalmával.
-
-Akkor aztán Bethsabé, meg Thámár (hires bibliai jó gazdasszony mind a
-kettő!) fügét, mazsolaszőlőt és narancshéjat hánytak bele, míg Delila
-egy viaszgyertyatekercscsel meggyujtotta az egész nagy tál krampampulit
-s ugyanakkor minden más világítást kioltottak.
-
-Akkor aztán, mikor a borszesz égett, az asztalfőnél álló Nabukodonozor,
-a szenteltvizhintő aspergillumot belemártva az égő borlélbe, azzal
-osztotta ki a körüle csoportosuló hivőknek a forró italt, az odatartott
-calixokba öntögetve, a mit azok, mint pokolbeli folyó tüzet vittek az
-ajkaikhoz. A tüzet osztogató négyszarvú király, a tüzet szürcsölő
-rémalakok, a középen lobogó kék-zöld lobogványú medenczétől
-halottképekké sápasztva, olyan csoportozatot tüntettek elő, mely
-megszégyenített minden eddig látott képet a danse macabreről. Maga Sába
-királynője olyan volt a zöld világításnál, mint egy elkárhozott
-mezitelen lélek, egy szent palástjával a nyakában; arczán, ajkain semmi
-pir; csak villogó fekete szemei mutatják, hogy él. És rivallt minden
-hangon a förtelmes istenkáromlás. Tűz a szájba, tűz a szájból.
-
-Én menekültem a pokolsanhedrinból. Most már bizonyos voltam felőle, hogy
-nem álmodom. El voltam határozva, hogy kitörök innen.
-
-Ha ezek ördögök, úgy nagyon ostoba ördögök lehetnek, holott nem tudják
-magukat megőrizni attól, hogy a saját kelepczéjükbe beléejtse őket egy
-olyan szegény ördög, mint én magam vagyok. Hiszen ha megiszogatják azt
-az álomitalt mind, a mit az én delektálásomra készítettek, majd olyat
-alusznak tőle, hogy holnap nem tudom ki végzi a resurrectio
-ceremóniáját?
-
-Kiosontam a bálványimádás bűnbarlangjából s aztán így okoskodtam
-magamban:
-
-Ha ezek az emberi lények (mert nem egyebek) a kriptaajtón keresztül
-jövének ide, akkor a kriptából valami katakombának ki kell vezetni a
-szabadba, a honnan egy titkos ajtón át az asszonyi állatok ide
-fellopakodnak. Azon az úton én innen megszökhetem.
-
-Fogtam a lámpásomat, lementem vele a kriptába, s a mint annak a hosszú
-boltozatán végighaladtam, a két sor fülke között, mely az ide eltemetett
-rendlovagok emlékköveivel volt betöltve, egy «Ptolomeus» nevű lovagnak a
-sírürege elől félretolva találtam az emléklapot. Az nem volt márványból,
-hanem bádogból, mely márványszinűre volt fénymázolva.
-
-Ez a fülke nem volt sírüreg, hanem egy szük lépcsőzet feljárata.
-Felmentem a lépcsőkön. Azok is meredek csigaalakban vezettek föl.
-Tizenhét lépcsőt számláltam meg. A tizenhetediknél találtam – nem egy
-ajtót, hanem egy szent szobrot. A fához kötözött szent Sebestyén szobra
-volt ez, nyilakkal átlövöldözve, a hogy az istentelen Diocletián
-kivégezteté a hős vértanút.
-
-Láttam én ezt a szobrot nappal is elégszer a kolostorban, csakhogy akkor
-kivül volt a falon, s kifelé nézett, egy fülkében állva. Bizonyos, hogy
-ő tudja a kijárásnak a titkát; külömben most nem lehetne idebenn.
-
-– Oh szent Sebestyén! könyörgék neki egész alázattal, tekintsd azt, hogy
-én is morva vagyok anyai ágon, a kiknek te országos védszentjük vagy, s
-taníts meg rá, hogy hogyan jöttél te ide be a falon keresztül? hogy én
-meg ugyanarra kimehessek.
-
-Mert semmi nyilás nem látszott a háta mögött.
-
-Elkezdtem keresni a nyilást.
-
-A hős martir testébe három nyil van bele lőve, azok a nyílak rézből
-vannak. Ugyan micsoda vakmerőnek és istentelennek jutna az eszébe, hogy
-a halálra kínzott szent sebében megforgassa a belelőtt nyilat?
-
-És én úgy vettem észre, hogy a három nyil közül az egyik fényesebb volt,
-mint a másik kettő, mintha azt fogdosták volna.
-
-Felálltam a talapzatára s megkisérlém a nyilat elfordítani. S a mint a
-nyil tolla engedett az ujjam nyomásának, az egész szobor, fülkéstül
-együtt elkezdett megfordulni s én egy percz múlva a csillagos eget
-láttam magam fölött. Szent Sebestyénnel együtt kivül voltunk a kolostor
-falán.
-
-– No már most megint ereszsz vissza, drága védszentem, mondék s a nyilat
-visszafelé fordítva, megint visszakerültem a katakomba feljáratába.
-
-Tehát ez a kisértetek sétaútjának a titka.
-
-Visszamentem megint a kriptába, s körültekinték, valamit keresve.
-
-Arra is rátaláltam.
-
-Tudniillik, hogy a lesülyesztett Arminius-siremlék ott függött a fejem
-fölött, a boltozatból aláfordulva, a megholt nagymester szobrával,
-melynek ki volt tekerve a nyaka.
-
-Hátha én ezt a fejet helyreilleszteném, mi lenne belőle?
-
-Az lett belőle, hogy arra a síremlék ismét felemelkedett és megfordult,
-s mikor én a lépcsőn felmentem a kápolnába, már akkor ott állt a helyén,
-elzárva a Baphomet-bálvány termébe felvezető lépcső gádorát, a hogy ezt
-megszoktuk látni.
-
-Most van már jól! A Krisztustagadók nem csak el lesznek altatva, s ki
-tudja, mikor, mikor nem ébrednek föl? hanem még azonfölül ki sem tudnak
-jönni az ördögtemplomukból, a minek se ajtaja, se ablaka, hacsak ki nem
-törik a falat valahol.
-
-Holnap senki sem fogja tudni, hová lettem? Én pedig az alatt hetedhét
-országon túltehetem magamat.
-
-Határozott czélt tűztem magam elé.
-
-Elmegyek az aacheni érsekhez, s bevádolom a Baphometimádó rendlovagokat.
-
-S hogy állításaimnak tökéletes hitelességet szerezzek, magammal viszem a
-beundokított, megfertőztetett templomi edényeket is. Nem! Az ájtatos
-keresztyén gyülekezet ne igyék a Salome és Delila által ürítgetett
-áldozó kelyhekből, ne keresztelkedjék abban a medenczében, melyet
-Nabukodonozor vomitusa befertőztetett, ne fogadja a szentelt vizet abból
-az aspergillumból, a mivel a főördög osztotta a többieknek a lángoló
-pokolitalt, a míg azokat avatott kegyes kezek újra be nem szentelik és a
-varázslattól meg nem szabadítják.
-
-Elviszem mindezeket az érsek elé, a zsinat elé, a szent inquisitió elé;
-szolgáljanak tanújelül és exortizáltassanak.
-
-(– Azt ugyan okosan tetted, fiam! Igaz keresztyén módjára cselekedtél,
-kiálta föl a nagyherczeg, egészen fölháborodva a «tövislovagok»-nak
-istentelenségei fölött, a miknek a puszta végighallgatása által is
-olyanformán érzi a kegyes ember magát, hogy szüksége van az absolutióra.
-Becsületesen tetted!
-
-– Mondtam úgy-e? pattant föl a soltész, lecsapva a birói pálczát az
-asztalra. Még a templomrablásból is úgy kibeszéli magát, hogy még
-megdicsértetik érte, s az mondatik rá, hogy «jól tetted fiam!»
-
-E fölött aztán a nagyherczeg és a soltész úgy összekaptak, hogy
-fölugráltak székeikről, s ököllel verték az asztalt, hogy azon
-gyertyatartó, halálfej, crucifixus és porzótartó csak úgy tánczolt s
-elvégre is erre a napra félbe kellett szakítani a vallatást. A
-gonosztevő megint egy napi akasztófa-haladékot nyert s csak úgy nevetett
-magában befelé.
-
-Másnap aztán, mikor a birák megint lecsillapíták fölgerjedésüket, az in
-pendenti hagyott causa tovább continuáltatott.
-
-– Hol hagyta el reus?)
-
-Folytatá a vádlott.)
-
-A sekrestyében találék egy nagy bőriszákot, abba beléraktam mindazon
-templomi arany- és ezüst-drágaságokat, a mik az orgiáktól meg voltak
-szentségtelenítve, nem feledkezve meg a Boldogasszony koronájáról sem.
-
-Mikor azt az iszákot fölvettem a vállamra, az majd letörött alatta,
-olyan nehéz volt, s nem tehettem át fölváltva a másik vállamra, a
-tudvalevő fehér galamb miatt.
-
-A körülforgó szent szobor segélyével aztán kijutottam a kolostor falán
-kivül.
-
-Még onnan csak egy magas bástyán át kellett leereszkednem. Megtaláltam a
-kötélhágcsót, melynek segélyével a pogány tisztátalan asszonyok ide
-feljöttek s hasznát vettem, s azután az iszákba tett kincsekkel
-elkezdtem gyorsan ügetni a kikötő felé.
-
-(– Most megállj! szakítá félbe a soltész. Itt megfoglak és convincállak.
-És ez lesz a criteriuma annak, hogy bünös, vagy kegyes cselekedet volt-e
-az, a mit elkövettél? Miért mentél az összeszedett egyházi drágaságokkal
-a kikötő felé, a hol az elutazásra kész hajók horgonyoznak, és nem a
-városháza felé, a hol megtaláltad volna a polgármestert, a soltészt,
-vagy a várnagyot s feljelenthetted volna az általad észrevett
-szentségtörést s a vétkes rendlovagokat; míg bűvös álomtól voltak
-meglepetve, in flagranti lepethetted volna meg, ha igaz, hogy úgy volt?
-
-– No gonosztevő erre találj mostan cadentiát, dörmögé a nagyherczeg.)
-
-– Igen egyszerű a dolog magyarázata, kegyelmes uraim, felelt meg a
-kérdésre ex tripode a reus; ha egy szót mondok, abból rögtön meg fognak
-érteni mindent. Annak a városnak a neve, a hol ez történt, Stettin. Ezt
-a várost, tudjátok, hogy azon idő szerint Gusztáv Adolf birta, a kinek
-az eretnek vezérei nemcsak hogy nem törődtek azzal, hogy a katholikus
-kolostorokban, a miket ők maguk is akárhányszor megszentségtelenítettek,
-imádják-e a Baphometet? s tartanak-e Mylitta-ünnepet? de a mi több, igen
-jó szövetségben éltek a «tövislovagok»-kal, a kik a svédekkel
-egyesülten, vitézül harczoltak a császári ostromló seregek ellen, s az
-eretnekeknek leghivebb fegyvertársaik voltak. Oda hiába mentem volna
-vádaskodni: magam jártam volna rosszúl. Azért határoztam el, hogy egy
-kegyes német nagyfejedelem országába meneküljek, a ki vádamat meg is
-hallgatja s az inquisitióhoz elegendő erővel is fog birni, s úgy hivém,
-hogy ily rettenetes eset megérdemli, hogy valaki egy hadjáratot indítson
-meg miatta. S minthogy a tengeren legkevésbbé tarthattam a
-nyomoztatástól, ezért igyekeztem a stettini kikötőt elérni.
-
-(– Habet rectum! Rectissimum! Sietett véleményét kimondani a
-nagyherczeg. A svéd eretnekek nem lehetnek birák ily spiritualis
-kérdésben. Töröltessék ki a bűnsorozatból a «furtum sacrosanctorum».
-
-– Fogadni mernék, hogy az egész lajstromot sorban letisztázza még a
-gazember! dörmögé szakálla közé a soltész. No de most következik a
-«Homicidium!»)
-
-
-
-
-ÖTÖDIK RÉSZ.  A HOMICIDIUM.
-
-
-I. A MYNHEER HAJÓJÁN.
-
-Legnagyobb bizonysága kegyes intentiómnak az, hogy a midőn legnagyobb
-szükségem lett volna kész kivert pénzre, mégis megállhattam, hogy a
-templom bejárásánál levő kegyes adakozások perselyére rá ne tegyem a
-kezemet, a mely pedig ilyenkor, a passió napjain, tele szokott lenni
-batzenekkel, sőt silberlingekkel is. Azt nem volt «okom» elvinni.
-
-Még mindig a zsidó főpap szolgájának maskararuhája volt rajtam: a római
-balteus, bőr caligák, a szijas chalizehbocskor, s az óhebréus pallium.
-Akárhol a világon elfogtak volna ebben az öltözetben, mint futó
-bolondot, csak itten nem. Stettin a svédek uralma alatt szabad kikötővé
-volt téve s annálfogva az Oder öble tömve, dugva volt a világ minden
-nemzetének kereskedő hajóival s a rakparton egymást taszigálta a néger,
-spanyol, török, berber és chinai, a kerek földön viselt mindenféle
-öltözetekben; úgy hogy ott, abban a tarkabarka sokaságban akármiféle
-csodaviselet bátran elvegyülhetett. Meg sem nézett senki a furcsa
-jelmezem miatt.
-
-Én sem sokat kérdezősködtem, csak azt néztem, hogy hol van egy hajó, a
-mely épen a vasmacskáit felszedni s a vitorláit kifeszíteni készül, hogy
-arra felmeneküljek? A véletlen egy hollandi hajóra vezetett.
-
-A hajótulajdonos, mynheer Ruissen, a mint a hajó megindult a kedvező
-széllel, s az Oderből már kijutottunk a nagy öbölbe, úgy hogy nem volt
-szükség többé az ő nagy felügyeletére, észrevette, hogy én is ott vagyok
-a födélzeten a batyúm mellé letelepedve, s odajött hozzám, két kezét a
-két kabátzsebébe dugva s elkezdett hozzám tizenkétféle keleti nyelven
-beszélni.
-
-Én persze egyiket sem értettem.
-
-Ekkor aztán elkezdett a maga vlaem dialectusán káromkodni.
-
-– Teringettét, micsoda nyelven ért ez a ficzkó?
-
-Ezt aztán megértettem. Mondtam neki, hogy tudok hollandusúl, s nem
-vagyok palæstinai pogány, hanem igazhivő keresztyén.
-
-– Hát hova akarsz menni?
-
-– A hova visznek.
-
-– Van pénzed a vitelbért megfizetni?
-
-– Nincs nekem egy batkám sem.
-
-– Hát mid van?
-
-– Van egy szép hólyagos kulacsom, kövekkel kirakva: azt oda adom
-zálogba, vagy fizetésül.
-
-– Loptad?
-
-– Esküszöm a Szentháromságra, hogy egészen jogos úton szerzett
-tulajdonom, s nem loptam senkitől. Egy szép asszonytól kaptam emlékül,
-egy csókért, egy ölelésért. Sűlyedjek el ezzel a hajóval a tengeren, ha
-egy szóig nem igaz, a mit mondtam.
-
-– No no, csak ilyen bolondúl ne esküdjél! Hisz én úgy is elhiszem. Ez a
-kulacs megér annyit, a mennyiért Hamburgig elviszlek.
-
-– Meg biz az annyit, a mennyit a kend egész hajója.
-
-– Hát abban a bőriszákban mid van?
-
-– Csupa arany és ezüst kincsek; drágaköves klenodiumok.
-
-– Azokat is mind úgy csókoltad el magadnak? Ne hazudj ám, mert én el nem
-foglak, nekem mindegy.
-
-Én aztán azt mondtam neki, hogy menjünk be a kajütbe, majd ott elmondom
-az egész történetet.
-
-A mynheer bevitt magával a kajütjébe s megengedte, hogy az iszákomat a
-zúgban elhelyezzem. Hozatott magának egy korsó sört, azt, hogy engem
-beszédemben félbe ne szakítson, megitta maga, aztán elővette a kis
-porczellánpipáját, ennek a gyüszűnyi öblét megtömte dohánynyal és a
-szájába dugta; de nem gyujtott rá, hogy tovább tartson.
-
-Mikor aztán végig elmondtam neki az egész történetet, egész odáig, hogy
-én most ezekkel a befertőztetett drágaságokkal az érsekhez és
-nagyfejedelemhez akarok eljutni, hogy a vádamat előadjam: a mynheer
-kiverte a pipájából a dohányt s visszatette a dohányzacskójába, s aztán
-fölhörpintve a korsóban maradt utolsó kortyot, még mélyebbre dugta a két
-zsebébe a két kezét, s így szólt:
-
-– Hja fiam, te egy nagyon okos dolgot és egy nagyon bolond dolgot
-csináltál egyszerre. Az «elhozás», az még okos dolog volt; hanem az
-«elvivés» az már bolond. Te egymagad, egy szegény ördög, be akarsz
-vádolni olyan hatalmas embereket, mint a «tövislovagok», olyan absurdus
-bűnökért, a miket senki sem hisz el. Azt fogja rá mondani minden ember,
-hogy álmodtad azokat.
-
-– De már hogy álmodhatnám én olyan dolgokat, a miket élő szemekkel és
-fülekkel soha senki se nem látott, se nem hallott? Hát hogy álmodhatnám
-én meg a Baphometbálvány mysteriumának leírását? hogy gondolhatnék ki
-neveket, mint a Jaldabaoth és az Ophiomorphos? meg az egész disputát a
-Jézus fölött.
-
-– Hja fiam. Erre azt fogják mondani, hogy olvashattad azokat a titkos
-pamphleteket valahol, a mik a «Leviticon»-ban össze vannak gyűjtve, s a
-miket a templariusok ellenségei koholtak e hatalmas rend ellen, a
-melynek eltörlésére Fülöp királyt a rend nagy gazdagsága ösztönözte. S a
-mi szabad volt Fülöp királynak, az nem szabad neked; meséket mondani
-neked a Baphomet-bálványról, meg a kigyóimádatról. S ha a szemeiddel
-láttad is mind ezt s a füleiddel hallottad is, de nincs rá tanúd, a
-kivel bebizonyítsd.
-
-– De van rá tanúm! mondám, elővonva a bőrzsákból az elhozott
-szentségtartót, s kivéve ebből a szent hostiát. Itt a tanúm. Ez a
-bálványimádóktól leköpdösött, földre dobott, asszonyi szoknyáktól
-ide-oda sepert szent ostya. Nézd, itt van a közepén Astarte
-papucssarkának a nyoma, a mint rátaposott, épen az agnus Dei zászlóján
-keresztül.
-
-A mynheer erre föltette az orra nyergére a nagy pápaszemét, s figyelmes
-vizsga alá vette az ostyát.
-
-– Terringettét! dörmögé, ez csakugyan az a symbolum, a mivel a
-Baphometet jelzik: egy félhold, mint patkó, s annak a közepén egy
-nyolczassá tekeredett kigyó, felemelt kettős fejjel. Ez van belenyomva
-az ostyába. E szerint te fiam, mégis dicső tettet követtél el, a midőn
-megakadályoztad, hogy a mai napon annyi ezer meg ezer keresztyén
-embernek a lelke az örök kárhozatra jusson; a midőn a szent mise
-alkalmával a fölemelt Krisztus teste helyett a Baphomet-bálvány
-symboluma előtt borúl térdre, hogy azt imádja. Valóban, ma fél Stettin
-városa neked köszönheti, hogy az üdvözülés «haben» lapja helyett netto,
-az elkárhozás «soll» lapjára brutto át nem került. E derék tetteddel
-megszabadítottál legalább tizenkétezer embert a pokol kapuitól. Ez tehát
-okos dolog volt. De hátra van még mindig a bolond dolog: hová viszed
-ezeket a megszentségtelenített kincseket? Te be akarsz vádolni egy
-kolostort, tele papirendű lovagokkal; nem is egy kolostort, hanem
-kettőt; mert azt mondod, hogy asszonyok is voltak ott; tehát apáczák.
-Papot megtámadni mindig veszedelmes dolog: még a hímjét is, hát még a
-nőnemenlevőjét! Ebbe te belevesztesz. Hiszen ha feljelented valahol a
-dolgot, legelőször téged csipnek nyakon, s mint templomrablót, rögtön
-máglyára visznek, s mondhatod aztán, hogy így volt, meg úgy volt. A
-hatalmas rendlovagok ellen kinek lenne kedve vizsgálatot indítani? S ha
-megtenné is azt valaki, mire a vizsgálat előkerülne, akkorra azok minden
-nyomát úgy elhárítanák az útból a maguk gonosz tettének, hogy te
-maradnál benn, mint rágalmazó. Van kedved a nyelvedet kivágatni?
-
-– De hát mit tegyek akkor ezekkel az elhozott kincsekkel? kérdém
-megszeppenve. Visszavigyem a «tövislovagok» kolostorába?
-
-– No akkor tennél még csak nagy bolondot. Hisz azok, a mint megtudnák,
-hogy te akartad őket elárulni, rögtön befalaztatnának valami zúgba: ott
-aztán várhatnád a feltámadást.
-
-– De hát mit csináljak akkor?
-
-– Hát fiam, a mit elhoztál, az már a tiéd. Vedd úgy, hogy az Isten adta.
-Te az ördögtől vetted el. Majd ha kikötünk Hamburgban, én utasítani
-foglak egy derék, becsületes emberhez, a kinek az a foglalatossága, hogy
-az ilyetén kincsektől, a miket jámbor emberek az ördögtől vettek el, a
-mik megtaláltattak, a nélkül, hogy elvesztek volna, s a mik két annyit
-nyomnak a jámbor ember lelkén, mint a mérlegen: hát a ki az ilyen
-tehertől meg tudja őket szabadítani, én ismerek olyan jámbor
-keresztyént. Ne félj, nem sadduceus: igaz kvakker, a ki nem csal –
-vasárnap. Meglátod, hogy jámbor cselekedetedet megérdemlett jutalom
-követendi, csak az «odavivésben» is olyan okos légy, mint voltál az
-«elhozásban». Mert az a kereskedésnek a titka: okosan hozni és okosan
-vinni.
-
-
-II. A MÚH-BORJÚ.
-
-Meg vagyok felőle győződve, kegyelmes uraim, hogy mindnyájotok előtt
-ismeretes dolog az, hogy mi legyen az a «múh-borjú»?
-
-Én magam tartózkodom előlegesen a véleményemet felőle kimondani,
-mivelhogy ez által az események kifejlődésének rendjét zavarnám meg.
-
-Ugy hiszem, hogy Coblenzben minden ember tudja a múh-borjú történetét,
-mivelhogy nagyon sok szenvedés van felőle följegyezve e város
-krónikáiban, valamint az is, hogy megjelenése jó bortermő esztendőt
-szokott jósolni.
-
-A múh-borjú rendesen oly városokban szokott előfordulni, a hol a zsidók
-túlságosan megszaporodtak és elhatalmasodtak.
-
-Minthogy köztudomású dolog, hogy a borjú a legszelidebb és ártatlanabb
-jószág a világon, a kinek eszében sincs valakit megtámadni és annál
-kevésbbé egy egész város népe fölött szertelenül kegyetlenkedni, azért
-én nem is hiszem az egész múh-borjú felőli nemde-mondát. Hiszik talán
-kegyelmességtek?
-
-(A birák egyrésze erre bizonyozni kezdett, hogy az bizony valóság,
-másrésze tagadta a létezhetését, végre a soltész mérgesen közberivallt,
-a bűnöst megdorgálva: «Te pedig nem azért vagy itt, hogy minket vallass,
-hanem vallj magad. Ha nem hiszed a múh-borjút, hát beszélj másról».)
-
-– Hát a mint Hamburgba megérkeztünk, a hajós gazdám úgy intézte a
-dolgát, hogy csak alkonyat után vergődjünk be a kikötőbe. Én mindjárt a
-hátamra vettem a bőriszákomat s mynheer Ruissen vezetése mellett
-elindultam a Sanct-Pauli előváros tekervényes utczáin keresztül-kasul
-keresni azt a «hamburgi hegyet», a hol az ő jámbor keresztyén ügybarátja
-lakik, – a ki engemet az én lelkem terhétől megszabadít.
-
-Egy sereg állatmutogató bódé, fabábtánczoltató theatrum, szemfényvesztő
-és kötéltánczoló etablissement körme közül megszabadulva, a hova
-mindenképen be akartak minket hívni, s a jövő-menő részeg matrózokat
-lerázva a nyakunkról, szerencsésen elérkeztünk a keresett úrnak a
-házához.
-
-A nevét még most is megtartottam a fejemben, ámbár ritka egy név. Kevés
-hasonló fordul elő Németországban. Mayernak hívták.
-
-Lutheránus ember volt. A mint hogy Hamburgban a lakosság
-tizenegy-tizenketted része lutheránus s egyedül azoknak van polgárjoguk.
-
-Mynheer Ruissen félrehívta Mayer urat s értesítette róla, hogy mi
-járatban vagyok. Mayer úr erre ott marasztott vacsorára.
-
-(– Remélem, hogy nem fogod az időt azzal tölteni, hogy elsorolod
-előttünk, hogy mit ettetek? türelmetlenkedék a soltész.)
-
-– No azzal ugyan nem sok időt lopnék el, mert nem adott egyebet, mint
-kenyeret meg sajtot, hozzá tiszta vizet. A kenyeret, sajtot úgy el tudta
-dicsérni, hogy az milyen drága kincs, a vizet meg, hogy az az
-Illés-kútból való s csodatevő erővel bir, miközben a bőriszákból
-kiszedett tárgyakat szemlélgeté sorba s a nyelvével csettentgetett az
-elszörnyedéstől, a mint egyenkint rájuk ismert: «Cz! cz!» keresztelő
-medencze! Hogy nyújthattad ki ezután a kezedet? Tömjéntartó! S nem
-gondoltál a pokol tüzére, mikor ezt megmarkoltad! Cz! cz!
-Áldozatkelyhek! Micsoda teher lesz ez a lelkeden! Cz! cz! Még a
-szentség-tartó is! Jaj, de mély a pokol? oh! oh! Szerencsétlen fiatal
-ember. Még a szűz Mária koronáját is elhoztad! Jaj neked, boldogtalan!
-
-Nem tűrhettem tovább.
-
-– Ugyan hagyja kend abba, Mayer gazda, hiszen magam is lutheránus
-vagyok. Engem nem ijeszt ezzel meg. Hanem beszéljen róla kereken, hogy
-mit ád ezekért a dolgokért, ha itt hagyom? aztán adjon valami okosabb
-dolgot enni, meg inni; mert ez nem jár belém!
-
-– Az már más; mondta Mayer gazda s ekkép megjavítva felőlem táplált
-véleményét, bement a kamarájába és hozott ki besózott halat, meg jóféle
-savanyú almabort; aztán elkezdte felbecsülni az asztalra kirakott
-kincseket; közbe hetet-havat összehadart, hogy mennyi köszönettel
-tartozom mynheer Ruisennek, az ő régi kedves barátjának, hogy épen az ő
-házához vezetett, mert vetődhettem volna pápisták kezébe, a kik e
-kincsekért agyonvertek volna, vagy odakeveredhettem volna a zsidók közé,
-a kik most Spanyolországból az autodafék elől seregestül vándorolnak
-Hamburgba, itt minden tisztességes keresetmódot elrontanak; a gyanus
-úton szerzett jószágot potom áron veszik meg; még abban is megcsalják az
-eladót hamis pénzzel, körülnyirt aranynyal; hogy milyen jó az a tőkehal!
-s hogy milyen istentelenek azok a zsidók! hogy az elhozott kincsekért ad
-hatszáz tallért s aztán megihatom az egész korsó almabort.
-
-– Hallja kend, Mayer gazda, mondék neki. Ez a tőkehal olyan sós, hogy az
-embernek okvetlen inni kell rá, ez az almabor pedig olyan savanyú, hogy
-inkább nem eszem tőkehalat, mint hogy kénytelen legyek rá almabort inni.
-Hanem összepakolom a czókmókomat; aztán elmegyek vele a zsidófertályba,
-s majd találok én ottan olyan jámbor samaritánust, a ki a szegény
-hajótöröttnek nem akarja hatszáz tallérral kitörülni a szemét ennyi
-kincsekért, a mik testvérek között is legalább huszannyit megérnek.
-
-A gazda elszörnyedve csapta össze a kezeit.
-
-– Huh! Édes fiacskám! Hogy mennél te ilyen este későn a «hamburgi
-hegyre» a zsidófertályt keresni? Hát nem tudod, hogy ilyenkor jár az
-utczán a múh-borjú?
-
-Én vállat vontam rá.
-
-– Nem tudod, hogy mi az a múh-borjú? Jaj fiam, az egy rettenetes
-fenevad. A mióta ezek a zsidók itt vannak Hamburgban. Mert hát tudod: a
-borjú magában félénk állat; a zsidó is az. Hanem ezek a mindenféle
-varázslatokban jártas spanyol zsidók kitalálták azt, hogy ha a fiatal
-borjúnak tej helyett embervért adnak inni, hát az akkor, mire megnő,
-olyan kegyetlen fenevad lesz, mint az oroszlán. Egy ilyen múh-borjút
-bocsátottak el most a hamburgi hegyen; a mi éjszaka az utczákon kóborol
-s a járó-kelőket agyonrémíti. Nappal elrejti magát s egy egérlyukba
-belefér. Éjjel pedig előjön és ordít, mint egy behemóth. Megkergeti az
-éjjeli őröket, s a kapukról letépi a kopogtatókat. Olyan foga van, hogy
-kettéharapja a dárdanyelet. A kit a nyelvével pofon nyal, olyan lesz a
-pofája, mintha a posztónyirók drótkeféjével simították volna végig. Az
-neked ordít mint egy oroszlán, csörömpöl, mint egy társzekér, prüszköl
-mint tizenkét ló, kopog mint egy kallósmalom, és kukorékol, mint egy
-veszett kakas. Különösen szereti üldözni a jámbor férjeket és
-családapákat, a kik lesbe állnak a feleségeik és leányaik kalandjai
-fölött őrködni. Ez a pokolbeli szörnyeteg azokat úgy elpáholja, hogy
-megemlékeznek róla. Ellenben azt is megteszi, hogy a szerelmes párokat
-legédesebb andalgásaik közepett rögtöni bömbölésével szétriasztja.
-
-– Hát aztán mi az a «múh-borjú»?
-
-– Jaj fiacskám, azt senki sem tudja megmondani. Mert a ki véletlenül
-találkozik vele az utczán, annak olyan tüzet fúj a szeme közé rögtön,
-hogy két hétig sem lát utána; a ki pedig elég oroszlánszívvel bir, mikor
-meghallja a múh-borjú ordítását az utczán, hogy kidugja a fejét az
-ablakon, annak a feje egyszerre akkorára megnő, mint egy hordó, hogy azt
-még a nagy Jezsuita-templom kerekablakán sem tudná többet visszahúzni;
-és a mellett még sem tudhatja meg, hogy milyen hát a múh-borjú
-ábrázatja? mert az egyszerre olyan magasra megnő előtte, hogy a háztetőn
-túlér a feje. Rettenetes szörnyeteg ez!
-
-Én ez alatt szépen visszaraktam a kincseimet a bőrzsákba.
-
-– Hát csakugyan létezik az a múh-borjú? kérdezém a gazdától.
-
-Az esküdött rá, hogy létezik.
-
-– Van kedve kendnek fogadni velem? kérdezém tőle.
-
-– Mire?
-
-Arra, hogy én meg tudok enni egy egész borjút. Most különösen ki vagyok
-koplalva. Hozzák ide nekem azt a múh-borjút, hát én azt megeszem!
-
-Azzal kihúztam az övem mellől azt a nagy tranchirkésforma római kardot,
-a mi a lictori öltözetemhez tartozott s hozzáfentem az aczélomhoz. Ide
-vele azzal a borjúval.
-
-S a bőriszákomat a vállamra vetve, készültem odább menni.
-
-– Hát igazán nem félsz tőle? mondá Mayer gazda, látva, hogy komolyan
-indulok. Most már látom, hogy kemény ficzkó vagy. Hát maradj itt,
-megalkuszunk szépen, aztán vacsoráljunk együtt.
-
-– Köszönöm. De engem ne traktálj füstölt hallal; mert elmult már a
-nagybőjt. Aztán pap se vagyok én, de ha pap volnék is, bort innám.
-
-– Lesz minden, fiacskám, mondá Mayer gazda; s azzal kiment a konyhába
-rendeletet adni. Mikor visszajött, egészen új ruha volt rajta, s a
-számomra is egy gavalléros kisujtásozott urfi-öltözéket hozott, kérve,
-hogy fogadjam azt el tőle ajándékba. A mi az öltözéket kiegészítő
-tarsolyban van, az lesz a hozott kincseknek a vételára: meg leszek vele
-elégedve.
-
-Belenyultam a tarsolyba s találtam benne ötven dublont, aztán meg egy
-hosszú papirost.
-
-– Hát ez micsoda?
-
-– Ez egy váltó, mely kétezer János-tallérról szól, fizetendő három hónap
-múlva.
-
-Annyit én is tudtam, hogy mi az a váltó? s egészen meg voltam elégedve
-az alkuval. Csak a fizetési határidőt sokaltam egy kissé.
-
-– Ez hamburgi szokás, válaszol Mayer gazda. A pénznek érni kell.
-
-Hát azt sem bánom, az ötven dublon addig bőven eltart.
-
-Mayer gazda aztán olyan pompás vacsorát adott, a minőt az előzmények
-után álmodni is merészség lett volna. Voltak ott pástétomok, vadak,
-csemegék és válogatott jó borok. Én azonban éltem valami gyanuperrel s
-nem ittam nagyon sokat.
-
-A vacsorához megjelent a házi gazda fia is és három eladó leánya.
-
-A fiáról azt mondták, hogy az egyetemen diák: nagyon vén diák lehetett;
-a leányokról pedig, hogy testvérek: azonban egyik sem hasonlított a
-másikhoz.
-
-Igen jó kedvű leányok voltak, tudtak hárfázni és gitár mellett énekelni.
-A szőke haju különösen igen szép volt, s nagy méla szemeit sokszor
-rajtam felejté, s ha megszólítám, nyájasan mosolygott.
-
-Magam sem voltam idegen a szerelemtől, külömben is özvegy ember lévén,
-hanem az asszonyokkal való dolgaimból már annyi tapasztalást merítettem,
-hogy jónak láttam óvatosnak lenni. – Előbb kipróbáltam a charakterét.
-
-Engemet úgy mutatott be Mayer gazda, mint Junker Hermannt, a kis szökét
-pedig, mint Jungfer Ágnest.
-
-Ágnes leányasszony sentimentalis hölgy volt; vacsora alatt egymás
-mellett ültünk s én okosabb dolgokról nem tudtam vele beszélni, mint
-arról, hogy ha én nekem is megengedi a mindenható, hogy saját háztartást
-kezdjek, hát én is ilyen ezüstkanalakat fogok szerezni az asztalra, mint
-a milyenekkel most itt a csokoládé-kocsonyát eszszük és azoknak a
-nyelére fogom vágatni a czímeremet (persze a cserzővarga czímert) meg a
-kettős monogrammot. Erről aztán áttértem arra, hogy milyen szép
-monogramm kerülne ki az Ágnes és a Hermann előbetűiből. Ő azt nem akarta
-lehetségesnek találni. Én azt mondtam neki, hogy az nagyon könnyű. Az A
-betűt a H betű két szára közé lehet állítani, s azzal az egyesítés
-tökéletes.
-
-– Hiszen akkor kettős W lesz belőle, monda ő nagyot sohajtva, s én
-elértettem e czélzást, mivelhogy «Weh» németül fájdalmat is jelent. S a
-«kettős fájdalom» mi volna más, mint a szerelem?
-
-Nekem megtetszett ez a leány. Hiszen nem voltam valami ágról szakadt,
-jött-ment csavargó többé.
-
-(– Mióta? szólalt bele a soltész.)
-
-– Hát a mióta kétezer János-tallérról szóló szerzemény volt a
-tarsolyomban.
-
-(– Szép kis szerzemény.)
-
-Meg akartam mutatni, hogy igazán nemes ember vagyok.
-
-Az öreg Mayer ujján volt egy szép gyémántos gyűrű. Azt mondtam az
-öregnek, hogy az nekem nagyon megtetszett, szeretném megvenni.
-
-– Jaj, Junker Hermann, mondá a gazda. Ez nagyon drága gyűrű. A
-kárbunkulus maga megér benne ötven tallért. Azonkívül családi ereklye.
-Ettől meg nem válok semmi áron. Még hetven tallérért sem adom.
-
-– Akkor id’adja kegyelmed nyolczvanért.
-
-– No! Ezt ugyan senkinek meg nem tenném, de önnek a kedveért Junker
-Hermann, Isten neki, legyen az ára nyolczvanöt.
-
-– Áll az alku. Irja föl ön a contóra. Fizetem az önnél levő kétezer
-tallérból.
-
-A kétezer tallér szóra a szép Ágnes még egyszer kiszedett a tányéromra a
-csokoládé kocsonyából.
-
-– Hanem erről egy kis irást kell ám adni, mondá Mayer gazda, mert
-halandók vagyunk.
-
-– Irja meg kegyelmed, a hogy kell: én csak a nevem szoktam aláfirkantani
-az ilyesminek, mondám neki hetykén. Tulajdonképen azért mondám ezt, hogy
-az öreg egy kis időre hagyja el a szobát. A mynheer aludt már a nagy
-karosszékben. Rupertus vén diák pedig olyan hanczurozást követett el a
-másik két leánynyal, mintha vagy ő nem volna azoknak bátyjuk, vagy azok
-nem volnának neki hugai. Én tehát megfigyeletlenül suttoghattam azalatt
-a szőke Ágnessel.
-
-– Nagyon sajnálom, mondá ő, hogy atyám eladta azt a gyűrűt, az családi
-talizmán volt: anyám jegyajándéka.
-
-– Hátha én úgy vettem meg azt a gyűrűt, hogy mégis a családban maradjon?
-sugám én a fülébe.
-
-– Ezt nem értem, hogyan lehet? sipogá ő, szemeit lesütve.
-
-– Én megmagyaráznám azt önnek, ha egyedül beszélhetnék a
-leányasszonynyal.
-
-– Az igen könnyű lesz, mondá ő; majd mikor mindenki lefekszik a háznál,
-akkor összejöhetünk az erkélyszobában s kegyelmed elmondhatja, a mit
-velem közölni akar. Igazán kiváncsi vagyok a talány megfejtésére.
-
-Ez alatt az öreg elkészült az irással s visszatért vele.
-
-A kötelezvény száz tallérról szólt; mivelhogy a nyolczvanöt forintnak
-három hónapra kamatja is jár, s én csak akkor kapom meg a pénzemet. Én
-egy szót sem szóltam az uzsora ellen; gavallér módra aláirtam a nevemet,
-s azzal a gyémánt gyűrű az én ujjamra vándorolt s minthogy az én
-csontjaim nem voltak olyan szárazak, mint Mayer gazdáé, épen csak a bal
-kis ujjam első izére tudtam azt felhúzni.
-
-E közben Rupertus valami csintalan dolgot mondhatott a két hugának, a
-miért azok elkezdték őt agyba-főbe pofozni, s azt mondták, hogy
-takarodjék innen, nem adnak neki több bort.
-
-– No ha ti nem adtok, majd ád a korcsmáros! szólt Rupertus nevetve s
-engem is invitált, hogy menjek vele «kneipolni»; azt állítva, hogy nincs
-nagyobb gyönyörűség, mint ha az ember sok jó bort ivott finom
-társaságban, azután elmenni a korcsmába s inni még több bort, de
-rosszat, a rücskösök társaságában. Én azonban, az előrebocsátott
-indokoknál fogva, jámborságommal mentettem ki magamat, s azt mondám,
-hogy fáradt vagyok a tengeri úttól, s óhajtok az úrban elpihenni.
-
-Rupertust aztán elvitte az ördög; lehetett hallani, a mint az utczán
-rákezdi a jodlirozást, s a házak kapuit sorba döngeti a fustélyával.
-
-Mi is mindannyian jó éjt kivántunk egymásnak s kiki elvonult a maga
-hálószobájába.
-
-Én alig vártam, hogy a háznál minden elcsendesüljön, azonnal lábhegyen
-lopózva felmentem a megjegyzett padlásszobába, mely a ház-hiu közepén
-szokott lenni, s annak az ablakából rúg ki egy erkély az utczára.
-
-Szép holdvilág sütött be az ablakon, a kis bizalmas kamara egészen
-megvilágosodott tőle. Nem sokáig kelle várnom; kevés idő mulva halk
-csoszogás közeledett az ajtóhoz, halkan nyikorgott a lépcső, s belépett
-a szobába, mint egy tündéralak, tiszta hófehér ruhában, az én várvavárt
-Ágnesem.
-
-(– Szemtelen persona! szólt közbe a soltész.
-
-– Ki tudja; hátha tudatlan ártatlanságból cselekedte? menté őt a
-nagyherczeg.)
-
-Én odasiettem eléje és megfogtam a kezét.
-
-(– Csak remélem, hogy nem fogsz itt nekünk olyasmit elmesélni, a mi
-orczáinkat elpirulásra indítsa? förmedt fel a soltész.)
-
-– Hiszen kérem, jól tudom, hogy kisasszonyok előtt beszélek, nyilatkozék
-a vádlott: tessék megnyugodva lenni. A szép Ágnes a legnyugodtabb és
-ártatlanabb tekintettel kérdezé tőlem, hogy magyarázzam meg hát, hogyan
-történhetik az meg, hogy én a gyűrűt megveszem s mégis a családban
-marad?
-
-– Úgy történik meg, kedvesem, mondám neki, hogy én azt a gyűrűt a te
-ujjadra huzom föl, jegygyűrűnek.
-
-Ezt azután megértette s engedte, hogy a száz talléros gyűrűt, a mit még
-ki sem fizettem, felhuzzam az ő aranyos ujjára.
-
-E tény után semmi sem következett természetesebben, mint hogy egy csókot
-kérjek tőle.
-
-(– Ahol van ni! Nem megmondtam? Türelmetlenkedék a soltész, már a
-csóknál vannak. Ezt a mi jelenlétünkben nem lehet eltűrni!
-
-– Hiszen egy csók még nem a világ, csitítá őt a nagyherczeg.
-
-– Dejszen tudom én azt! Az első csók után jön a második csók, azután a
-harmadik, végtére az utolsó.)
-
-– Ugyan kérem, ne tessék rajta disputálni; hiszen úgy sem lett belőle
-semmi. Én kértem, ő megtagadta. Akkor én el akartam venni, mire ő úgy
-tett, mintha nem tehetne róla, már a kezemben maradt a fejkötője s a
-feje a keblemre rejtőzött, a midőn egyszerre közbejött valami.
-
-(– Tudom már; a fehér galamb pofon csapta azt is a szárnyával.)
-
-– Dehogy is a fehér galamb! Hanem egyszerre olyan ordítás támadt az
-ablak alatt, mintha kilencz éhes elefánt nyitotta volna fel a torkát;
-soha én olyan bömbölést még nem hallottam: volt abban ártányüvöltés,
-lóröhögés, trombitarecsegés, szekércsörömpölés vegyest. A szép Ágnes
-felsikoltott: Jézus Mária! a múh-borjú! s azzal kiszakítva magát karjaim
-közül, elszaladt a száz talléros gyűrűmmel együtt; én pedig az
-ijedtségtől dühösen ugrottam az ablakhoz, s kidugtam rajta a fejemet,
-nem törődve azzal a fenyegetéssel, hogy akkorára dagad a fejem, mint egy
-hordó. Az ugyan nem történt a fejemmel; hanem abban a pillanatban úgy
-tele szórta valami a szememet paprikával, hogy se eget, se földet nem
-láttam többet, s akkor aztán én kezdtem el ordítani, hogy ahhoz képest a
-múh-borjú bőgése még kis gyermeksirás volt. De a háziak közül a világért
-sem jött senki a segítségemre. Mind a dunnája alá bújt az, a
-múh-borjútól féltében: nekem magamnak kellett tapogatózva haza találnom
-a szobába s megkeresnem a mosdótálat és a vizet, hogy az átkozott
-paprikát kimossam a szememből; a mi úgy égetett, mint a pokolbeli tűz.
-
-Még azután tökéletességnek okáért a Rupertus diák is hazakerült, az is
-úgy ordított, mint én. Azt meg az utczán kapta meg a múh-borjú s úgy
-összetépázta, hogy a hány szál haja, annyi felé állt, a képét
-összekarmolta siralmasan, a mint a nyelvével végig nyalt rajta s az
-egész öltözetét úgy összetépte, mintha sasokkal hadakozott volna.
-
-Rupertus diáknak ugyanabban a szobában volt vetve az ágya, a melyben az
-enyim; s azon az éjszakán egyikünk sem aludt semmit. A diáknak irtóztató
-kaczenjammere volt s folyvást a múh-borjúról fantaziázott, nekem meg
-egész reggelig mosogatnom kellett a szemeimet, hogy meg ne vakuljak.
-
-Átkozott múh-borjú! Ha már ordítani akart, nem tudta addig rákezdeni, a
-míg a száz talléros gyűrűmet rá nem húztam a szőke Ágnes ujjára?
-
-Én pedig aztán a szőke Ágnest többé négy szem közé nem kaphattam soha.
-
-Másnap reggel az öreg Mayer tudtomra adá, hogy a vendégszeretet
-kötelessége egy napon túl nem terjed. Nemes gavallér létemre keressek
-magamnak rangomhoz illő szállást. Látogatásaimat azonban szivesen veszi
-ezentúl is s ha mulatni akarom magamat a kedélyes Hamburgban, csak
-bizzam magamat Rupertus diákra, ő az ilyenekben legjáratosabb.
-
-A szép Ágnessel ezentúl mindig csak az apja jelenlétében lehetett
-beszélnem, s ha szivem érzelmeit akartam neki tolmácsolni, azt csak
-levél útján tehettem; mindennap küldtem neki egy szerelmes epistolát, a
-miket Rupertus diák hordott haza a hugának, ha ugyan átadta neki azokat,
-és el nem sikkasztotta, vagy még annál is gonoszabb dolgot nem
-cselekedett a leveleimmel.
-
-E napságtól fogva nem volt szünete a dinomdánomnak. Rupertus épen
-arravaló fiu volt, hogy rövid időn Hamburg valamennyi veszetthirű
-mulatóhelyével és rossz társaságával megismertessen, a hol hozzám
-hasonló nemes úrfiak járták a bolondját. Ott megismerkedtem egy spanyol
-hidalgóval, egy skót klánnal, egy braziliai telepítvényessel, meg egy
-oláh bojárral, a kiknél mindjárt az első találkozásnál kitanultam, hogy
-a nemesleveleik épen azon a fán termettek, a melyen az enyém. Hanem
-egytől-egyig mindannyian híres ivók, koczkázók, verekedők, menyecskézők
-és botránycsinálók voltak. Hogy a pénzükhöz, a mit elvertek, nem
-tisztességes úton jutottak, az iránt is bizonyos voltam. De még azt is
-könnyű volt kitalálnom, hogy ez a víg kompánia engemet egyenesen úgy
-tekint, mint számára idehozott kész martalékot. No ugyan szépen
-megjárták velem! Ha inni kellett, én ittam le őket, nem ők engem; a
-templáriusoknál megtanultam a titkot, hogyan lehet sokat inni, a nélkül,
-hogy az embernek a fejébe menjen a bor. De ezt a titkot nem fecsegem ki
-egyelőre, fenntartván magamnak elítéltetésem esetére, a midőn teljes
-reményem van hozzá, hogy egy ilyen, az egész keresztyén világot
-boldogító titoknak nyilvánosságra hozataláért a legfelsőbb kegyelem meg
-fog számomra adatni.
-
-(– No csak azt várd!)
-
-Tehát leinni nem bírtak; pedig tiszta volt a szándékuk. Részeg
-állapotomban elvehették volna tőlem Mayer gazda kétezer talléros
-váltóját, a mit mindig tarsolyomban hordtam. Tudtam én azt, hogy az
-egész korhelykedési turnus csak azért van kifundálva, hogy Rupertus
-czimborái segélyével valahogy azt a váltót elcsiphessék tőlem s Mayer
-gazda megszabaduljon a kétezer Joachim-tallér fizetésétől.
-
-De még a dublonjaimhoz sem férhettek hozzá olyan könnyen, mint ők
-hitték; mert ha koczkát hoztak elő, én az első vetésnél észrevettem,
-hogy az hogyan van meghamisítva? hogy van bele kényeső téve, a mi a
-koczkát egy oldalra húzza, s én tudtam azt jobban, mint ők, hogyan kell
-azt vetni, hogy mindig a hatos kerüljön fölül? Ők vesztették el a
-pénzüket, nem én. Ha pedig aztán ebből verekedés lett, akkor
-tapasztalták csak, hogy nem holmi ujonczczal van dolguk. A hajdemákoknál
-annyi banditafogást tanultam el mind a birkózásnál, mind a
-botverekedésnél, mind a kardvívásnál, hogy a leghíresebb legénykedők
-kudarczot vallottak ellenemben; arra pedig főgondom volt, hogy
-életveszélyesen meg ne sebesítsek valakit, a miért tömlöczbe dugjanak.
-Utoljára annyira megrökönyödtek tőlem, hogy nem mertek velem többé
-kikötni.
-
-A mi pedig a menyecskéket illeti, e tekintetben a legóvatosabb voltam. A
-fehér galambom mindenüvé elkisért; de én arról nem szóltam senkinek;
-hanem a helyett azt mondtam a czimboráknak, a kik egyik bűnbarlangból a
-másikba hurczoltak magukkal, a nélkül, hogy valami szelíd nymphát a
-nyakamra köthettek volna, hogy menyasszonyom van, a kinek hűséget
-esküdtem s azt annyival inkább meg kell tartanom, mert íme a
-menyasszonynak a testvére Rupertus, a ki minden dolgomat látja, s ha
-valami hűtlenséget követek el, azt az én imádott Ágnesemnek bizonyosan
-be fogja fújni. Hasztalan esküdött Rupertus, hogy őt egy egész tele
-sánczárok ördög vigye el (ez volt a divatos káromkodás a hamburgi jó
-társaságban), ha valamit szól a hugának; de én rendíthetlen voltam a
-hűségemben, jól tudva azt, hogy az ilyen csalfa leányokkal legkönnyebben
-elveszthetem a féltett kincsemet. Azt pedig én haza akartam vinni
-szegény szülőimnek. Azzal a kétezer Joachim-tallérral egészen urrá
-teszem őket. Rendbe hozzák a gazdaságukat; vesznek maguknak szép
-gyümölcsös kertet; az öregem prémes bekecset, a mámi selyempalástot
-vehet magának, így parádézhatnak a templomba menetelkor, abból a
-pénzből, a mit a fiuk keresett.
-
-(– Ellopván a templomi ékszereket! veté közbe a soltész.)
-
-«Finis sanctificat media», felelt meg rá a bűnös.
-
-A mire a nagyherczeg kegyetlen nagy hahotára fakadt.
-
-A soltész pedig olyan vörös lett, mint a kanpulyka.
-
-(– Azt biz a jámbor jezsuiták nem azért találták ki, hogy lopd el az
-arany kelyheiket s végy az árán apádnak-anyádnak új ruhát. Folytasd!)
-
-Így éltem én szép istenfélő módon végig a három hónapot, a mi a váltóm
-lejártáig eltelt, a nappalokat csendesen átszunnyadva, éjszaka pedig a
-kötéltánczosbódékat és a pinczéket látogatva, az éjjeli őrjáratokat
-szétkergetve, a professorok ablakait kulimászszal befestegetve, a szép
-asszonyoknak szerelmes dalokat énekelve, a zsidókat megdöngetve s az
-egész «hamburgi hegyet» jucundus rettegésben tartva, egész Palmarum
-vasárnapig.
-
-Nagyon jól emlékezem rá, hogy ezen a napon volt, mert ujdonat új zekét
-és pulidert vettem ezen a napon. Azonkívül azt is tudom, hogy a
-zsidóknak az ezt megelőző szombatra esett a páskaünnepük, mivelhogy én
-és a czimboráim a zsinagógájukba, mikor legjobban énekeltek, tizenkét
-szilaj macskát hajítottunk be az ablakon keresztül, a miknek a farkaikra
-száraz hólyagok voltak kötve s a kegyes mulatság után karonfogózva az
-egész utczát elfogtuk s így mentünk kegyetlenül danolva a «Három alma»
-korcsmáig, a hol is fogadásból egy vándor kuruzsolónak minden
-medicináját sorba megittuk. Lehet, hogy az is confundálta egy kissé a
-fejemet; ámbátor azt hiszem, hogy azok nagyon ártatlan szerek voltak.
-Mindamellett az én Rupertus czimborám csak nagy hamar eldült székestül s
-megadta magát. Minket pedig a csapláros kizavart a korcsmából, a mint az
-éjfélt ütötte, tilalmas levén virágvasárnapján a csapszéket tovább
-nyitva tartani.
-
-A Rupertust kénytelenek voltunk otthagyni a csaplárosnál, mert az
-mozdulni sem tudott; mi többiek pedig, a mint az utczára kijutottunk,
-azon kezdtünk el tanakodni, hogy mi egészséges tréfát lehetne még
-elkövetni a hátralevő éjjel, minthogy hazamenni még korán van.
-
-– Hej, czimborák, mondá a skót klán, én tudnék valami jót. Rupertus
-nincs jelen, alszik. Gyerünk el az öreg Mayer gazda háza elé s adassunk
-Hermannal ablaktalálkozót a menyasszonyának.
-
-– Bolondok vagytok, mondám én nevetve, hogy adhatnék én a szép Ágnesnek
-ablaklátogatást, mikor az ő hálószobája az erkélyre nyilik, az meg két
-ölnyi magasan van, épen az eresz alatt. Hisz nem vagyok én a múh-borjú,
-hogy a nyakam a padlásig felérjen.
-
-– Hát mi mire valók vagyunk? mondá a hidalgó. Csinálunk pyramidot. Három
-czimbora odaplántálja magát az ablak alá, kettő annak a vállára áll fel,
-s te Herman megint annak a kettőnek a vállára: onnan csak eléred az
-erkély karfáját; bekoczogtatsz a menyasszonyodhoz, ő kinyitja az
-ablakot; mi felőlünk aztán akár csókolódhatol is vele; csak nagyon
-hangosan ne tedd.
-
-Engem meglehetősen bolonddá tett a sok theriák, a mit a salmagundi
-szekrényéből megittam, hogy ráálljak a bolond indítványra s azzal
-megindultunk, szép utczariasztó nótákat énekelve, az öreg Mayer háza
-felé.
-
-Odaérve, gondunk volt rá, hogy az utczán keresztül vont köteleken függő
-lámpásokat összetörjük, hogy annál kedvezőbb sötétség legyen a merész
-kalandunkhoz.
-
-Az acrobatai terv igen szépen sikerült is; én nagyhamar oda fenn voltam
-az ember-pyramid harmadik emeletén, a honnan igen könnyen elérhettem azt
-az erkélyt, melyre a szép Ágnes hálószobájának ablaka nyilt.
-
-Csak épen be kellett koczogtatnom az ablakon, hogy bájos kedvesemet
-kicsaljam a gyöngéd érzelgő találkozóra.
-
-Ekkor, mintha a föld alul támadna elő, megbődül az az előttem már
-ismeretes szörnyeteg hang; a minden bőszült fenevadak ordításából
-keveredett pokolbeli symphonia; a czimborák oda lenn elkiáltják magukat
-ijedten: jaj, a múh-borjú! s azzal kiugrálnak alólam s fut mind az öt,
-egymást eltaposva, hanyatthomlok, a merre nyitva van az út; engem meg
-ott hagynak a két kezemnél fogva az erkélybe fogózva eviczkélni a
-levegőben, mint egy horogra akadt békát.
-
-Segítségért kiáltani nem mertem; mert ha az öreg Mayer meglát, lelő,
-mint betörő tolvajt; fel sem kapaszkodhattam az erkélyre, mert annak a
-táblái mind be voltak zárva, csak lógtam ott, keresve a lábaim hegyével
-valami párkányt a falon, a min lemászhassak ez átkozott helyzetből.
-
-A pokolbeli szörnyeteg pedig egyre közelebb ordítva czammogott felém,
-már hallottam rettentő szuszogását ott alattam. Elnyultam, vesztegen,
-mint egy akasztott ember, azt remélve, hogy talán nem vesz észre.
-
-Dehogy nem vett, hisz épen én értem jött oda. A mint fél szemmel
-lepislantottam hozzá, láttam, hogy nyulik fel a rettenetes két szarvú
-feje a magasba felém s egyszer csak az éles nyelve elkezdi a czipőimet
-nyalogatni. Ekkor felhúztam a térdeimet is, meg a karjaimmal az egész
-testemet, hogy ne érjen el: de biz annak a nyaka oda is utánam nyult s
-tovább nyalogatta a czipőimet. Iszonyatos nyelve mind feljebb kezdett
-kereskedni, már a harisnyáimat kefélgette, s én úgy éreztem, mintha
-takácsmácsonyával czirógatnák a lábikráimat.
-
-Azt hittem, az ördög visz el mindjárt; rugdalóztam, de nem használt
-semmit. Hegyes szarvai felnyársalással fenyegettek, ha veszteg nem
-maradok. Iszonyú eltátott szája fertelmesen bömbölt alattam s röhögte
-kínlódásomat.
-
-Egyszer aztán a horogsertés nyelve elkapta az övemről lecsüggő
-tarsolyomat, a miben a kétezer Joachim-talléros váltóm volt s azt egy
-rántással leszakítva, belódította a rettentő szájába.
-
-De már ennek fele sem barátság! mondám elkeseredésemben. A váltómat az
-ördögnek sem adom oda s azzal nem törődve többet sem a múh-borjúval, sem
-a lábtörés veszedelmével, leugrottam az erkélyről; szerencsésen a kerek
-köpönyegem, mint egy ernyő, felfogta a levegőt; nem ütöttem meg nagyon a
-talpamat.
-
-Most tehát szemközt álltam a mesebeli szörnyeteggel. Nem volt képzelet:
-igazi szörnyeteg volt; négy vastag lába volt, mint az elefántnak, s
-másfél öl hosszú nyaka, azon meg egy idomtalan nagy borjú feje, kurta
-szarvakkal, kilógó nyelvvel: ha megrázkódott, olyan csörömpölést vitt
-véghez, mint ezer tót szekér.
-
-– De nem bánom én, ha ördög vagy is; de a tarsolyomat vissza kell adnod!
-kiálték rá, kirántva a kardomat s elállva az útját.
-
-Erre a szörnyeteg hirtelen összehúzta a magasba felnyult nyakát, hanem
-azután meg vizirányosan lökte ki felém, úgy hogy engemet két ölnyire
-öklelt fel egy taszításra.
-
-Holmi gyönge szivü ember erre már csakugyan kereket oldott volna. De
-engemet dühbe hozott az, hogy a múhborju elnyelte a kétezer talléros
-váltómat. Már most hát miért hoztam én el a templáriusok kincseit? Ime a
-kincsek maradnak Mayernek, a kétezer tallér a múhborjunak, nekem pedig
-marad a bűneim terhe! De így nem osztozunk! Hanem vagy engem is vigy a
-pokolra, ha a pénzemet elviszed, vagy kivágom a bőrödből a váltómat.
-
-A mint a földről felugrottam, a pokolbeli szörnyeteg ismét összehuzta a
-nyakát, úgy hogy csak olyan közönséges nyaka volt, mint egy rendes
-tuloknak, s azzal szétvetve a lábait, szörnyű ordítással invitált az
-újabb támadásra.
-
-Én eszemben tartván a minapi paprikát, azzal az elővigyázattal éltem,
-hogy a köpönyegemet az arczom elé tartám, a mikor felé közelíték s ezzel
-elhárítottam magamról az orrából kilövellő paprika tűzlángot s mikor
-aztán a pokoli kisértet megint kirugta a hosszú nyakát, hogy
-felökleljen, hirtelen hasravetettem magamat előtte, úgy hogy a nagy feje
-fölöttem suhant el, semmit sem találva, én pedig megint csülökre kapva,
-mielőtt a múhborju újra behuzhatta volna a nyakát, úgy taszítottam a
-szügyébe a kardomat, hogy csak a markolat keresztje tartotta fenn.
-
-Erre aztán kétségbeesett ordítás tört elő, de nem a múhborju fejéből,
-hanem annak a hasából: egy valóságos emberi hang.
-
-– Jaj nekem! Meg vagyok ölve!
-
-S azzal az egész múhborjú összeroskadt, s annak az idomtalan
-bőrhüvelyéből egy emberi alak keczmelgett elő, a kiben én, a mint a
-nyavalyást talpára állani segítém, az én czimborámat, Rupertust ismerém
-fel.
-
-A vér elől-hátul szökött ki belőle; a kardom keresztül-kasul járt rajta.
-
-– Hát te voltál a múhborjú? kérdezém elbámulva.
-
-– Vesztél volna meg! káromkodott a sebesült, mialatt saját apja házának
-ajtajához oda támasztottam. Miért nem öltelek meg inkább én téged? Most
-már mehet maga az öreg múhborjúnak: a zsidófertályból az éjjeli
-vásárlókat elijeszteni. Én megdöglöm! Hej Ágnes! te ringyó! Jőjj ki az
-erkélyre! Kiáltsd az őröket! Verd félre a harangot!
-
-Az erkélyen láttam, hogy egy nő megjelent, Ágnes volt. A mint Rupertus
-szavát felismerte, elkezdett sikoltozni, gyilkost, tüzet kiabált, a
-megsebesült Rupertus pedig belekapaszkodott a lábamba, hogy
-visszatartson. Még haldokolva is bosszuálláson jártatta az eszét. Én
-aztán minden erőmet összeszedve, eltaszítottam őt magamtól, hogy estében
-nagyot csattant a feje a ház küszöbén s aztán nem mozdult meg többet.
-Dehogy jutott eszembe a múhborjú hüvelyét kikutatni az elnyelt váltóm
-végett! hanem annyit megtettem, hogy az utczáról felmarkoltam egy csomó
-sarat, s a mint a leány az erkélyről aláhajolva ordított az éjszakába,
-úgy vágtam azzal tele szemét-száját, hogy elment a kedve a kiabálástól.
-Azzal aztán a lábam közé kapva a földet, a milyen hosszúkat tudtam
-ugrani, úgy vágtattam el a rémtett szinhelyéről. Képzeletemben mindenütt
-üldöző csoportok rohantak utánam, kiáltozva: «fogjátok meg, ott fut a
-gyilkos.» Így vágtattam ismeretlen utczákon, sikátorokon végig, hidakon
-keresztül, beleütődve a lámpásfákba, átugrálva a lebocsátott korlátokat.
-Meg lehet, hogy valósággal kergettek is; de én nem néztem hátra egy
-pillanatig sem, hanem futottam, a míg csak a városnak valahol végét nem
-értem; ott egy lebujban világosságot láttam, benn dudaszó és
-táncztoporzékolás. Fölszakítottam az ajtót, bebuktam a lépcsőgádoron,
-egy nagy termetes ficzkónak az ölébe estem, a ki a münsteri hadak
-egyenruháját viselte. Az nyakon ölelt s kaczagva mondá:
-
-– Soha jobb helyre nem jöhettél fiam! Kergettek nagyon? Ne félj semmit!
-Itt nem bántanak. Ülj le és igyál!
-
-Azzal poharat nyomott a kezembe s karját az enyim alá fonva, smollist
-ivott velem, s azalatt az én barétemet a maga fejére, a maga
-medvebőr-süvegét meg az én fejemre nyomta.
-
-– Így ni, fiam! Most már a mienk vagy! A mi borunkból ittál: ezzel
-lekötötted magadat a mi kegyelmes kapitányunk katonájának!
-
-A kik közé vetődtem, titkos toborzók voltak, kik egy szabad csapat
-számára gyűjtöttek mindenféle kétségbeesett ficzkókat ujonczoknak.
-
-Jó képet kellett vágnom a rossz mulatsághoz. Reggel még nemes gavallér
-voltam, Hermannak hittak, kétezer talléros váltó volt a tarsolyomban,
-közel lejárattal: most pedig, magam sem tudom, hogy ki vagyok? Nagy okom
-volt rá, hogy más nevet mondjak s ezúttal épen az igazi családi nevemet
-diktáltam be az őrmesternek, fatális előrelátásból.
-
-– De már most hát én is tudjam, hogy hát azt a kapitányt hogy hivják, a
-kinek a zászlójához szegődtem?
-
-– Mayernak hivják azt fiam.
-
-– De százféle Mayer van a világon: csak nem Bergmayer talán?
-
-– Épen eltaláltad, fiam, Bergmayer a neve. Az apja ott lakik a hamburgi
-hegyen, hires orgazda, az öcscse, Rupertus, az meg kerítő; ő maga
-martalóczvezér.
-
-Más ember megijedt volna azon a fölfedezésen; de én még gratuláltam
-magamnak hozzá. Ha üldözni fognak, akárhol a világon fognak keresni,
-csak nem a meggyilkolt testvérénél; s ha az a martalócz kapitány valaha
-megtudja, hogy én szabadítottam meg az öcscsétől, a ki az örökséget
-megfelezni készült vele, hát bizonyosan ő lesz a legutolsó ember, a ki
-nekem ezért szemrehányásokat fog tenni.
-
-Ime ez volt az én «homicidiumomnak» igaz története, kegyelmes uraim. Nem
-tettem hozzá semmit, úgy mondtam el, a hogy megtörtént.
-
-(– Qui bene distingvit, bene docet, monda a nagyherczeg. Emberölésnek
-nevezik azt, mikor valaki összetalálkozik egy emberrel: tudja jól, hogy
-az «ember» és mégis megöli. De mikor valaki összetalálkozik egy
-fenevaddal, azt hiszi róla, hogy az múh-borjú; megöli mint borjut, s
-aztán kisül, hogy az ember volt: akkor azt nem lehet nevezni
-emberölésnek. A ki nem sajnálta emberi lelkét oktalan barom bőrébe
-rejtőztetni, maga feleljen róla az egek urának, ha mint oktalan állat
-párája zavartatott az ki a saját bőréből. Ez tehát reusnak
-condonáltassék.
-
-– Nem kivánja serenissime, szólt a soltész, hogy ellenkezőleg a tett
-elkövetőjének, a miért Hamburg városát a múh-borjú rettegtetéseitől
-megszabadította, valami extra remuneratió deputáltassék?
-
-Serenissime azonban, nem értvén el az ironiát, azt válaszolá, hogy a
-vádlott az ezután következő bűneiért majd úgy is halálra levén itélendő,
-a remuneratiónak usufructuatióját úgy sem participálhatván, bizassék
-ennek teljesítése a mennyei irgalomra).
-
-– Hiszen ki fogja ez magát mind a huszonkét bűnéből olyan tisztára
-mosni, mint az Urasztalán való kenyeres abrosz! Dörmögé a soltész méltó
-boszankodással.)
-
-A további vallatás elhalasztatott a következő napra.
-
-
-
-
-HATODIK RÉSZ.  A «FALSUM.»
-
-
-I. EGY NULLA.
-
-Egy egész esztendőt töltöttem el a Bergmayer kapitány szabad csapatjánál
-változatos harczi viszontagságok között. Se több, se kevesebb
-gonoszságot ez idő alatt el nem követtem, mint mások a kompániából; de
-azokra épen nem tartom szükségesnek visszaemlékezni, mivelhogy a hét
-főbűnök, ha azokat az ember mint katona követi el, s ellenség földén
-gyakorolja, eo ipso megszünnek bűnök lenni s átváltoznak erényekké; s
-így a mi rablásban, gyujtogatásban, öldöklésben ez idő alatt részt
-vevék, azoknak elősorolása által inkább captatio benevolentiæ szinét
-vonnám magamra, hogysem mint kötelességszerű bűnbevallást. Annyit
-azonban minden dicsekedés nélkül bevallhatok, hogy a hol egyszer a
-Bergmayer csapata megfordult, azon a vidéken nem kivántak vele még
-egyszer megismerkedni.
-
-Egy év alatt magam is gyökeresen megutáltam a mesterségemet. A
-capitulatió csak egy esztendőre szólt: annak a leteltével kikértem a
-kapitánytól az elbocsátási levelemet. Sajnálta nagyon, hogy elhagyom a
-zászlóját, de aztán, hogy előadtam neki az indokomat, nem volt semmi
-ellenvetése.
-
-Elővett a honvágy. Óhajtottam szegény öregeimet viszontlátni. Ott laktak
-Andernachban s mi nem messze táboroztunk tőlük. Tiz év óta távol voltam.
-Haza akartam menni, hogy végkép otthon maradjak náluk.
-
-Pénzt, kincseket, a hogy szándékom volt, nem vihetek ugyan haza nekik;
-mert a mit viszontagságos kalandjaim közt szereztem, a mint az ördög
-megadta, úgy az ördög el is vitte; de ha nem vihetek is a házukhoz semmi
-aranyat, ezüstöt, a min átok terhe fekszik, viszek oda két izmos vas
-kezet, a mi annyi istentelen küzdés után vágyódik a tisztességes
-munkára, a min Isten áldása szokott lenni. Magam is cserzővarga leszek.
-Istenhez megtérek s az embereknek hasznára leszek.
-
-(– Hanem útközben még egy kis falsumot elkövetek. Szólt közbe a
-soltész.)
-
-– Igen is, szolgálatjára; de csak épen annyit, a mennyi mulhatlanul
-szükséges volt az istenfélő életnek inaugurálásához. Mivelhogy
-tudniillik az andernachi polgármester és a cserzővargák czéhmestere két
-olyan scrupulosus férfiu, a kik a czéhbe álló legények anteactáit
-megismerni el nem mulasztandják, annálfogva, minthogy a hajdemákoknál
-nem kezdhettem a testimoniumot, azt cselekedtem, hogy a Bergmayer
-kapitány által kiadott elbocsátási levelembe az 1 esztendő száma mellé
-még egy nullát irtam. Egy ártatlan kis, semmit nem érő nullát, egy
-ütött, kopott, senkinek nem kellő, senkinek nem ártó nullát, azt sem az
-1 elé, hanem utána. S ha komolyan veszszük a dolgot, még csak nem is
-szépítettem vele a dolgomat, mert 10 esztendőt tölteni el Bergmayer
-kapitány zászlója alatt, fölér az egész hajdemáksági dicsőségemmel s a
-templáriusok kincseinek exorcisatiójával. Ez volt az a falsum, a mit a
-szememre tudnak vetni.
-
-(– No bizony, ez szóra sem érdemes: mondá a nagyherczeg. Egy nulla az
-egész, ki fogja ezért a száját elrepeszteni a kiabálásban? A nulla =
-semmi. Térjünk tovább!)
-
-(– Megint egy bűne oda van! mormogá boszusan a soltész.)
-
-
-II. AZ ÖRÖKSÉG.
-
-Az obsitos katonák gyalog utaznak. Ez így hamarább megy, mintha kocsin
-járnának, mert a kocsi nehezebb, mint a gyalog ember, s az embernek csak
-két lába van, a mi a sárba ragad, a szekérnek ellenben négy kereke.
-Aztán kevesebbe is kerül. A megtakarított pénzemből még épen az utolsó
-tallérom volt meg, mire Andernachot elértem. Tíz év óta nem voltam
-otthon. Olyan jól esett újra látnom a távolból a Királyudvar ismerős
-tornyait, a templomhegy omladékait. Hányszor mászkáltam én annak a
-düledékei között gyermekkoromban, vércsefészkeket, meg római pénzeket
-keresve. Bárcsak a nyakamat törtem volna ki egyszer!
-
-Minden tárgy ismerős volt még előttem; a nagy malomkőgyárak, az emelő
-gépek a rakpartokon, a tutajok a folyamon; a hosszú sétánysorok; még a
-vén vámszedők is a coblenzi kapuban. Én rájuk ismertem; de ők nem én
-rám. Végig mehettem az egész városon, senki sem mondta: «hozott Isten!
-Hisz ez a Hugó!» Úgy el volt az egész alakom változva, arczom
-elbarnulva, vonásaim elvadulva.
-
-Pedig én még mindenre olyan jól emlékeztem. Nem kellett senkitől
-kérdezősködnöm, hogy azokon a szűk sikátorokon eligazodjam, a mik a
-cserzővargák telepéig levezetnek a Rajna partjára. Valamennyi háznak
-tudtam a gazdája nevét.
-
-Végre megpillantottam a szülői házat. Azt a kedves ismerős otthont. A
-nagy szederfa még most is hihajlik az utczára. Annak az ágain ülve
-tanultam én a «hic gallus cantans, in arbore sedens, pira poma comedens,
-kukuriku dicens» classicus formuláját deklinálni.
-
-Ezuttal azonban a «hic gallus cantans» helyett egy drabant állt az
-ajtóban, a dreymastert a fejébe nyomva, s egy rekedt dob bőrét püfölve
-irgalmatlanul.
-
-– Mit csinálnak itt? kérdezém a drabanttól, a kit még gyermekkoromból
-ismertem.
-
-– Hát biz itt, katona uram, kótyavetyélnek.
-
-– Mit kótyavetyélnek?
-
-– Az öreg timárgazdának a retyemutyáját. Benézhet, nem kerül semmibe.
-
-– Hát miért árverezik az öreg holmiait?
-
-– Azért, hogy pénzt csináljanak belőle.
-
-– Kik?
-
-– Hát az a sok jebuzeus, sadduceus és publicánus, a kinek adósa volt.
-Eladják itt még az eresz alatt ma kikelt meztelen fiagalambot is: még
-sem telik ki a sok adósság.
-
-– De hisz az öreg igen jó gazda volt, s a felesége takarékos jámbor
-asszony, mikor én ismertem őket.
-
-– Az volt bizony, a gazda a míg az ivásnak nem adta magát.
-
-– Hát miért adta magát az ivásnak?
-
-– Azért, mert volt neki egy rossz gézengúz fia, a ki valami tíz esztendő
-előtt elment a világba. Annak sok rossz hirét hozták haza. Rabló lett,
-zsivány lett; kiadta magát lengyel grófnak, gonosz életet élt,
-hamisított, börtönből megszökött, templomot rabolt ki. Minden
-esztendőben új meg új rossz hirét hozták a Hugónak. A szegény öreg már
-az utczára sem mert kimenni, hogy a szomszédjai a fia istentelenségéről
-ne beszéljenek neki; csak úgy haza hordatta a bort s egymagában ivott,
-kivált miután a felesége is meghalt bújában.
-
-– Hát meghalt az asszony? kérdeztem én s majd belefulladtam, hogy vissza
-kellett szorítanom a torkomba ezt a szót: «az anyám!»
-
-– Jól járt a jámbor lélek, hogy azt tehette, hogy nem érte meg ezt a
-szomorú napot. No de most egy kicsit dobolnom kell megint katona uram,
-hogy több embert csődítsek a kótyavetyére.
-
-Új házalók jöttek a dobszóra. Én az alatt oda álltam a nyitott ablakhoz,
-s benéztem az ismerős szobába, a mi tele volt mindenféle kupeczekkel,
-csiszárokkal, zsibárusokkal, a kik az én szülőim holmijain versenyeztek.
-Épen az anyámnak a templomba járó palástja volt a kalapács alatt, a szép
-ezüst kapcsos selyempalást, arra árvereztek: még egy «dreyer!» még egy
-«silberling!» még egy «petermännchen!» Szerettem volna közbekiáltani:
-«Ezer tallér! senki többet érte! Az enyim!» De hát nem volt több egy
-tallérnál a zsebemben. Utoljára rajta maradt a kapcsos palást egy vén
-zsibáruson: az mindjárt föl is vette magára. Csupa komédia volt. Úgy
-nevette az egész társaság. Nekem meg majd a szivem repedt meg, mikor azt
-láttam.
-
-Megint visszamentem a doboshoz.
-
-– Hát rég meghalt már az asszony? kérdezém tőle.
-
-– Elég régen, hogy azóta elfelejtsék; de nem olyan régen, hogy a sirjára
-rá ne lehetne találni. A Templomhegy melletti temetőben fekszik.
-
-– Hát a férjével mi lett? kérdezém szivszorongva.
-
-– Hát bizony azt nem tudom. Mert az, a mi lélek volt benne, az vagy az
-égbe, vagy a pokolba, vagy a purgatoriumba jutott, a mit én nem
-tudhatok; a mi pedig csont és bőr volt rajta, azt épen most temetik; de
-hová? azt sem tudom.
-
-– Most temetik? Hát nem harangoznak rá?
-
-– Az «ilyen» halottra nem szoktak harangozni; mert az maga akasztotta
-föl magát. A biz a! Ide erre a szederfára ni, a hogy az utczára kinyulik
-az ága.
-
-– Hogy tehette azt?
-
-– Hát csak úgy, hogy mikor már arra került a sor, hogy minden holmiját
-dobra üssék, még ez nem volt elég szegény lelkének, hanem még ugyanaz
-nap érkezett az andernachi polgármesterhez a hamburgi tanácsnak a
-megkereső levele, a melyben kérdést intéznek az öreg timármesternek a
-csavargó fia iránt, a ki megint Hamburgban adta ki magát Junker
-Hermannak, s ott a házi gazdájának a fiát orozva meggyilkolta. Sok
-utánjárásra kitudódott, hogy Junker Herman senki más, mint az ő Hugó
-fia; tehát adja elő, mit tud róla? hadd fogják meg; mert ha
-megcsiphetik, semmi baja sem lesz neki egyéb, mint csak épen az, hogy
-kerékbe törik.
-
-El lehet képzelni, hogy milyen jól esett az én porczikámnak ez a
-biztatás! Minél kevesebb kedvem volt ezután előállani vele, hogy én
-vagyok az a sokat emlegetett Hugó. A drabant, a hányat ütött a
-dobverővel a szamárbőrre, annyi «gézengúz, semmirekellő,
-akasztófaczímer» titulust ragasztott az én nevemhez; én meg hűségesen
-segítettem neki, s úgy szidtuk egyesült erővel azt az átkozott ficzkót,
-a ki a szegény jámbor timárt gonosz életével erre a «zöld ágra»
-juttatta, a mi az udvarról a fejünk fölé lehajlik. Az én hamburgi
-vértettem vezette öngyilkosságra szegény apámat.
-
-Nem hallgathattam tovább ezt a szomorú dobszót, meg a még szomorúbb «ki
-ád többet érte?» kiabálását; elsompolyogtam a hajdani szülői ház elől, a
-mire nézve én voltam az égő tűz, az árvíz, a földindulás, a mi leégette,
-ledöntötte, elpusztította; kiosontam abba a másik városba, a hol a
-csendes emberek laknak, a kik nem húzzák már ki egymás feje alól a
-párnát, s nem kótyavetyélik egymásnak a házát: ki ád többet érte? A
-kinek fakeresztje van, csak úgy beéri vele, mint a kinek a fejére
-márványkő vet árnyékot. Én a fakeresztek között keresgéltem. A sok
-ismerős és ismeretlen között rátaláltam utoljára arra az egyre is, a
-melyikhez nekem volt jussom. Nem is nagy tudomány kellett hozzá, hogy
-rátaláljak.
-
-A melyik nem volt zöld hanttal kigyepezve, a melyiknek a keresztfájára
-nem volt akasztva gyászkoszorú, az alatt kellett annak az asszonynak
-nyugodni, a ki után nem maradt más a földön, mint egy részeges férj, a
-ki bújában napestig iszik, meg egy gézengúz fiu, a kinek a neve minden
-városban ki volt szegezve a pellengérre.
-
-Ott lefeküdtem a mellé a sír mellé; de sirni akkor sem mertem, nehogy a
-temetőőr vagy valami ácsorgó gyanúba vegyen, hogy hátha én vagyok a fia
-annak az asszonynak? Száz tallér volt a fejemre téve a hamburgi
-tanácstól. Úgy tettem, mintha csak lustálkodásból választottam volna azt
-a sír közét fekhelyül.
-
-Mert nagyon sokan jártak-keltek akkor épen a temetőben. Tereferélő vén
-banyák, vihánczoló ficzkók és szurtos csőcseléknép. Úgy tetszett, mintha
-várnának valamire.
-
-Tán nagy temetés lesz?
-
-Nem is nagy tudomány kellett hozzá, hogy kitaláljam, mi lesz? A
-bámészkodó gyülevész nép nem a temető bejárata, hanem a garádja mellett
-csoportosult. Azt az embert, a ki felakasztotta magát, nem fogják a
-többi tisztességes keresztyének sorába eltakarítani; annak a számára az
-árokban van megásva a gödör. Pap sem kiséri azt, hanem a gyepmester
-hozza ki a maga egylovas kordéján a négy szál deszkából összetákolt
-koporsóját, a mi még csak meg sincs festve feketére, fehérre, se a neve
-nincs ráirva. A sánta ló nyakára akasztott kolomp neki a kisérő
-harangszó.
-
-Szép énekszó helyett a gyülevész zagyva zsivajgása kiséri az elátkozott
-fekhelyre s prédikáczió helyett a gyepmester mond fölötte csufondáros
-ostobaságokat.
-
-Azután, mielőtt bekaparná a koporsót a földbe, előveszi a bicskáját s
-vékony szilánkokat hasogat le róla. Az ácsorgó nép, különösen a vén
-asszonyok, egy-két Petermännchent nem sajnáltak egy ilyen
-forgácsdarabkáért adni. Csak úgy törik magukat érte. S az a sok léhütő
-nép nem is sejti azt, hogy egyenkint mindegyikük milyen közel van ahhoz,
-hogy egy ember, a ki egy félig kitört fejfának támaszkodva nézi azt a
-dobajgást, egyszerre csak megbolondulva oda rohanjon az árokba közéjök s
-azzal a fejfával betörje a fejét, a hányat elől-utól talál: «majd békét
-hagytok az apámnak!»
-
-A gyepmester végre engem is meglátott.
-
-– Nos hát? katonauram! Nem restellne egy Petermännchent kiugratni a
-tarsolyából, egy darab forgácsért a magát fölakasztott embernek a
-koporsójából? Nagy erő van ám ebben! Az öngyilkos koporsójából egy
-forgács megvéd a mennykőcsapástól!
-
-– Akkor adja kend nekem ide a szeget abból a koporsóból, mert az magához
-húzza a mennykövet. Nekem olyan kell. Feleltem neki.
-
-Az biz arra is kész volt.
-
-– De már a koporsószeget nem adom ám alább egy tallérnál.
-
-Annyi volt az egész vagyonom: oda adtam érte.
-
-… Tehát ez a koporsószeg, a minek senki más nem volt a kovácsa, mint én
-magam, volt nekem az apai örökségem is, meg a szerzeményem is, egy
-személyben.
-
-A mint módom volt benne, gyűrűt csináltattam ebből a szegből, s azt most
-is viselem a jobb kezem mutató ujján.
-
-(– No az bizonyára nagyobb büntetés volt te neked minden elkövetett
-bűneidért, mintha kerékbe törtek volna! mondá a nagyherczeg, elővéve a
-zsebkendőjét. A soltész észrevételei egészen elenyésztek abban a
-hatalmas orrfuvásban, a mi serenissime elérzékenyülését kifejezte.)
-
-
-
-
-HETEDIK RÉSZ.  A BOLDOG NYUGALOM.
-
-Egy fillér nélkül álltam a világban. És még sem éreztem magamat
-szegénynek. Az volt a gondolatom, hogy én egy ma született ember vagyok:
-senki és semmi. De mégis annyival jobb az útfélre kitett csecsemőnél,
-hogy nekem már nem kell járni és beszélni tanulnom s senkinek nem kell
-azzal vesződni, hogy még dajkáljon és ringasson.
-
-Németország földén nem akartam többé megmaradni. Itt csak két
-választásom volt: ha a becsületes emberek társaságában maradok, akkor
-mihelyt rám ismernek, kénytelen leszek nekik megengedni, hogy
-lenyakazzanak; ha pedig a háborus világba bódulok ujra bele, a
-martalóczok közé, akkor meg magamnak leszek kénytelen megengedni, hogy
-én nyakazzak le másokat s egyikhez sem volt kedvem.
-
-Annyi hányódás után valami csendes, békességes otthon után vágyódtam.
-Tervem nagyhamar készen volt. Az andernachi népnek egyik legnevezetesebb
-kereskedése a tutajszállítás Hollandba. Innen viszik le a Rajnán a
-tömérdek sok tengeri hajónak és gátczölöpnek való szálfákat. Egy ilyen
-tutajra szegődtem evező legénynek. Ezeknek illendő fizetésük van, minden
-napra harmincz fillér, kenyér, sajt, száraz hal meg egy kancsó sör a
-javából. Én a sörömet soha sem ittam meg, hanem eladtam három fillérért
-egy társamnak, a ki kétszer is szomjas volt napjában. Én nem ittam mást,
-csak vizet.
-
-Mikor a többi evezőlegények, ha nagy szél fujt s kiverte a tutajukat a
-partra, káromkodtak mint a jégeső, én megintettem őket kegyesen, hogy
-ezzel hagyjanak föl, mert ez nem Istennek tetsző szólásmód keresztyén
-ember szájában; ha pedig nagy unatkozásukban összeültek karikába,
-koczkázni, én félrehuzódtam közülök s a csalogatónak azt feleltem, hogy
-a IX. parancsolat azt mondja: «ne kivánd a te felebarátodnak semmi
-marháját.»
-
-A többiek csufolódása figyelmessé tette rám a hajós gazdát.
-
-– Ejnye, te ficzkó! szólíta meg; hát te se nem iszol, se nem koczkázol,
-se nem káromkodol? Hisz akkor te átkozottul kegyes ember vagy. Akkor én
-tégedet legalább is háromszoros áron adlak el, mint a többi gézengúzt
-Nijmegenben.
-
-– Elád kend bennünket Nijmegenben? kérdezém nagyot bámulva.
-
-– Hát mi az ördögöt csinálnék veletek? víznek lefelé csak elvisz a
-tutaj, akárhányan vagytok, de vissza hogy hoználak? A hátamra csak nem
-vehetem ezt a sok pernahajdert, hogy úgy czepeljem haza. Ne félj semmit!
-A parton már ott várnak a makerek. Az egyik megveszi tőlem a tutajokat,
-a másik az evezős legényeket: ki milyen, darab számra. A mit az
-emberekért kapok, azt megfelezzük!
-
-– Hát aztán mit csinálnak a megvett emberekkel?
-
-– Ne gondold, hogy kalbásztölteléknek aprítják föl! Hanem hát a
-hollandus ember szeret hajós lenni, de csak kapitány meg kormányos;
-katona is szeret lenni, hanem csak kapitány meg várparancsnok. A
-matrózságot meg a közkatonaságot nem bánja, ha elvégzi más. Arra jó az
-ostoba idegen. Azt megfogadja jó pénzért. Ilyen a hollandus. Hát csak
-mondd meg, hogy melyikhez van kedved: matróznak állni, vagy szárazföldi
-patkánynak?
-
-– Megmondom az igazat, patronus uram, felelék neki. Mivel hogy fogadásom
-tartja, soha nem hazudni többet, hanem mindig csak egyenesen megmondani
-az igazat. Nekem már elég volt a katonáskodásból. Nagyon sok vért
-ontottam s az nyomja a lelkemet. Nem szeretnék többé katona lenni,
-inkább megyek a tengerre s hányatom magamat a habokkal.
-
-– No te igazi ostoba ficzkó vagy! Hisz akkor mégy bele ép a háboru
-javába. A hollandus a tengeren viseli az igazi háborut; a száraz földön
-csak azért tartja a katonát, hogy ha egy várából kiéheztetik, hát legyen
-a ki kapituláljon. Soha se mennek azok ütközetbe. Pontosság, józanság,
-jámbor élet a hollandus katonának a virtusa; engem az ördög vigyen el,
-ha ott egy esztendő alatt legalább is káplárságig nem viszed. Mi voltál
-eddig?
-
-– Constabler voltam a tüzéreknél.
-
-– No hát ezt ott is megkapod.
-
-– De vajjon mit csinálnak a hollandusoknál a tüzér constablerek, ha nem
-kell nekik ellenséget ágyúzni?
-
-– Van azoknak elég dolguk. Vasárnaponkint ők csinálják a város végén a
-gyönyörű tüzijátékokat s hétköznap az ahhoz való rakétákat készítik.
-
-… Így jutottam én be tüzér-constablernek Nijmegen városába. Hatvan
-tallér volt a díj, a mit a bőrömért adtak, s ennek fele megmaradt nekem.
-
-Egészen kedvem szerint való nép közé jutottam. Nem volt itt éjszakai
-lárma, tivornyázás, nem szaladgáltak szeleburdi junkerek, diákok a
-polgárok feleségei után; nem volt verekedés a polgárok és katonák
-között; sőt ellenkezőleg vasárnap mind a fegyveres, mind a fegyvertelen
-nép együtt ment a templomba, ki hová tartozott s este együtt iddogáltak
-a sörházban.
-
-Még az is meg volt engedve a katonáknak, hogy üres idejükben napi bérért
-dolgozni eljárjanak: a mire elég nagy alkalmuk volt, az egész Nijmegen
-város összes területe egyetlen egy virágos kertet képezvén, mely a mai
-korban legnevezetesebb kereskedelmi czikket, a tulipánhagymákat állítja
-elő.
-
-Mint tudjuk, jelenleg nem csak Európa, de a török szultán országai is
-minden más növénynek az elpusztulása által nem szenvednének olyan nagy
-veszteséget, mint ha egy évben a hollandi tulipán-hagymák kimaradnának a
-vásárból. Nem mondom azzal, mintha a szegfüvek is életszükséget nem
-képeznének, de mégis a tulipán az irányadó. Egy tulipán: egy mérő buza.
-De az is külömböző becsértékkel bir a szirmok szinvegyületéhez képest.
-Vannak a tulipánok között herczegek, fejedelmek, a miket csak királyok
-és szultánok képesek megfizetni.
-
-Egy ilyen tulipánokban gazdag özvegyasszonyhoz jutottam én be
-kertészlegénynek. Ráértem a tüzér-constablerségen felül.
-
-Az ifjasszony minden reggel korán kijött a kertjébe, megtekinteni a
-tulipánokat, mikor még nem voltak kinyilva, és délután, mikor már kitárt
-kelyheikkel pompáztak.
-
-Hanem én az ő arczát soha sem láttam kinyilva. Olyan főkötőt viselt, a
-miből csak az orra hegye látszott ki s én csak a termetéről sejthettem,
-hogy fiatal. Ha néha hozzám szólt, azt is oly sipegve ejté ki, mintha
-sajnálná tőlem, hogy meghallom a hangját.
-
-Iszonyu gazdagnak kellett neki lenni, a tulipánjai szinéről és
-rendkívüli sokaságáról itélve.
-
-De nemcsak ezekben feküdt rendkívüli nagy tőkéje, hanem a mit még
-azonkívül csigahéjakban birtokolt, az mesés kincseket képviselhetett.
-
-Egész Hollandban a csigahéj volt a kereskedelmi árfolyam irányadója, s
-innen elterjedt az Francziaországba és Angliába. A főurak vetekedtek
-egymás kezéről elárverezni a spondilus regiusokat, a villámozott
-tekercseket, a szivárványos tengeri füleket, a királyné-főkötőket és
-babyloni tornyokat, a Faraoturbánokat, a mikért nem sajnáltak
-száz-kétszáz tallért kiadogatni; sőt egy-egy «scalaria preciosa»
-birtokáért száz zehinóig is fölárvereztek. A csigahéj drágább volt az
-igaz gyöngynél.
-
-S az én özvegy asszonyom megboldogult férje különösen ez utóbbiakra
-fordította minden üzelmét. Scalariái, a mikkel egy fiókja tele volt,
-megértek annyit, mint egy három árboczos, tele gabonával. Ez volt az ő
-legféltettebb kincse, a miért nem egy angol lord ostromolta, mesés
-összeget kinálva a birtokáért. Sőt, mint mondják, egy műbarát mylord már
-annyira is vetemedett, hogy a kezét ajánlotta a szép özvegynek, hogy a
-féltett és irigylett kincshez hozzájusson; de a míg az özvegy
-rátartóskodva habozott, hogy belecsapjon a tenyerébe, egyszer csak
-beütött az egész csigakereskedésbe a krach.
-
-Hogyan ütött be?
-
-Hát a mint bölcsen méltóztatnak tudni, minden csiga jobbról bal felé
-fordulva építi a házát, a scalaria is hasonlókép. Hát egyszer egy
-Sumatrából hazatért hajós hoz egy egész csoport olyan scalaria preciosát
-magával, a miknek a héja balról jobb felé tekeredik.
-
-Ez a «novitas» egyszerre megbuktatott minden eddigi csigát. A bankárok
-és mylordok, kik addig az egymás hátára másztak a scalaria preciosa
-árverezésekor, most mind kitörő dühvel rohantak a scalaria retrotorsa
-után, azt felverték darabonkint két–háromezer tallérra, míg az eddigi
-száz aranyos scalaria preciosáról csak úgy beszéltek, hogy megér még
-10–15 tallért. Ezt a nagy csapást az én özvegyem nem viselhette el
-egyedül.
-
-Mikor megtudtam házi asszonyomnak nagy bánatát, bátorságot vettem
-magamnak, hogy őt megszólítsam.
-
-– Hiszen ha csak az nyomja kegyelmednek a szivét, édes jó asszonyom,
-hogy a jobbratekeredő csigák megbuktatják az addig kedvelt
-balratekeredőket, én ezen igen könnyen tudok segíteni s rövid időn
-készítek kegyelmednek annyi jobboldali hajlamu csigabigát, hogy az egész
-vásárt elláthatja vele.
-
-– Jaj de csak semmi boszorkányság ne legyen benne, szabódék a kegyes
-asszonyság, mert én soha semmi ördögi mesterséghez nem folyamodtam, a
-megbűvölés, megbabonázás, ráolvasás ördögi praktikáitól magamat
-mindenkor távol tartottam, s a milyen igazán reménylem, hogy szegény
-megboldogult édes urammal ott fönn a szenteknek egyességében valamikor
-találkozni fogok, nem szeretném a lelkemet semmiféle bálványimádásba
-esés által a gonosznak elkötelezni.
-
-– Nincsen abban semmiféle gonoszság, kegyelmes asszonyom, biztatám én a
-jó lelket; mert a mit én mondok, az tiszta tudomány, a hogy aztat egy
-vastag könyvben megírta tudós Wagnerius professor, ki maga is prédikátor
-és igen kegyes ember, a plánták és hidegvérű állatok sympathiáiról és
-antipathiáiról; s mindez Istentől rendeltetett. Tudniillik, hogy a
-paszuly indája mindig balról-jobbra tekeredik a karóra, a komló indája
-ellenben állhatatosan jobbról-balra és azt soha egyik is el nem
-téveszti. Ha azonban a komlót és paszulyt egymás mellé ültetik:
-mivelhogy ez a két növény egymás iránt antipathiával viseltetik, akkor a
-paszuly tekeredik balra s a komló jobbra. Quod fuit probatum. Erről jött
-rá a tudós professor arra a további experimentumra, hogy ha a csigák,
-melyek az acephalákhoz tartoznak, s a házaikat jobbról-balra tekerve
-építik, véletlenül a tengerfenék virágágyain egymás mellé kerülnek a
-nautilus pompiliussal, mely a cephalopodák fajtája s a házát balról
-jobbra csavarva formálja, akkor ezek, az egymás iránti antipathiánál
-fogva, megfordítják a működésüket s a csiga jobbról balra, a nautilus
-pedig balról jobbra kanyarítja a héját, mivelhogy a csigáknak egész
-életük csupa sympathiákon és antipathiákon alapul. Ebből világos, hogy
-azok a conchyliologok, a kik a scalaria retrotorsával egész társadalmi
-revolutiót idéztek elő, s Németalföldnek jólétét, fölvirágozását
-alapjaiban megrendíték, véletlenül találtak olyan csigákra, melyek ily
-antipathikus találkozás által rendes építkezési rendszerüket ellenkezőre
-fordíták s kegyelmednek is, drága asszonyom, annyi búbánatot okoztak.
-Ezeket mi most, ha kegyelmed az én ajánlatomba beleegyeznék, kegyetlenül
-letromfolhatnók s kegyelmed rövid időn roppant nagy gazdagságot
-szerezhetne magának, hogy azt minden asszony, még a kormányzóné is
-megirigyelné.
-
-– S hogy történhetnék ez meg? kérdezé a jó lélek, félarczát kitüntetve
-abból a főkötőből, mely eddig csaknem egészen fogva tartá.
-
-– Akképen, hogy kegyelmed a szokott szállítmányosai által hozatna ide
-magának, jól eltéve tengervízbe, eleven scalariákat és nautilusokat, a
-miket legkönnyebben lehet elevenen elfogni a párzás ideje alatt.
-
-E szóra az én házi asszonyom az egész fátyolát az arcza elé huzta s
-szemérmesen megfeddett.
-
-– Tartsa kegyelmed a nyelvét kapiczányon, s gondolja meg, hogy
-szemérmetes özvegy előtt elmélkedik.
-
-– Igazság. Tehát «a törvényes egybekelés» idején. Ide érve, az eleven
-csigák számára egy nagy vízmedenczét fogunk elkésziteni, melybe
-tengervizet eresztünk, tengerfenék homoku talajba tengeri növényeket
-ültetünk s abba a csigákat és nautilusokat elhelyezzük és tápláljuk
-tengeri csillagokkal, holothurokkal, s más afféle puha állatokkal. Azok
-nem sokára le fogják rakni tojásaikat. A scalaria tojásai egymáshoz
-vannak kötözve selyemszálalakú fonallal, mint egy gyöngyfüzér, a
-nautilus tojásai ellenben hatosával vannak egymáshoz ragasztva, mint a
-csillag. Már most, ha egykor ezeknek birtokában leszünk, egy ilyen
-gyöngyfüzérnyi scalariát a két véginél összekötünk karikára, a közepibe
-a karikának oda tesszük a nautilus tojáscsillagot, s meglássa kegyelmed,
-hogy mind valamennyi, mikor a tojásból kibujik, megfordítva kezdi el a
-héját építeni.
-
-Az én asszonyom kapott ezen az ajánlaton, mindjárt megtette a
-megrendelést s azontul sokkal nyájasabb volt hozzám, mikor lejött a
-kertbe s egy negyedórával tovább időzött ott, mint egyébkor.
-
-Én azalatt végeztem a magam hivatalos kötelességét; délelőtt
-kifényesítettem a rám bizott ágyúkat, megvizitáltam a legénység
-kabátját, nincs-e rajta egy gomb az állam czímerével lefelé fordítottan
-felvarrva, elmentem raportra a kapitányhoz, megmondtam neki, hogy minden
-rendben van; vasárnaponkint rendeztem a tüzijátékot a népkertben s
-hétköznap délutánonkint kertészkedtem az özvegyasszonynál. A mi pénzt
-szereztem, azt megtakarítottam, kancsóhoz, pipához még kinálva se
-nyultam s mindenkinek megadtam a titulusát, a kivel beszéltem. Ekkép
-mindenütt megkedveltettem magamat. Valóságos istenfélő kegyes ember lett
-belőlem.
-
-(Hej nagy tolvajság fog még ebből kisülni! sóhajtá a soltész.)
-
-Hiszen megvallom az igazat, nem azért viseltem magamat így, mintha az
-nekem valami nagyon jól esett volna, hanem hogy ezáltal érdemeket
-szerezzek magamnak arra, hogy minél előbb hadnagyi rangra vergődhessem.
-
-Midőn tehát megérkezének az eleven puhányok, elkészítém számukra a kert
-hátuljában a tervezett medenczét, melyet magas téglafallal vettünk körül
-s ott az elhelyezett csigák szerencsésen lerakták tojásaikat, melyekkel
-azután megkezdém a czélba vett mesterkedést. Méltóztatnak azt tudni,
-kegyelmes uraim, hogy a csigák tojásainak az a tulajdonsága van, mely a
-madarak és kigyók tojásaitól őket megkülömbözteti, hogy a fejlődő
-állattal együtt maga a tojás is nő. A csigatojás, mely eleinte akkora
-volt, mint egy lencseszem, utóljafelé akkora lesz, mint egy mogyoró, és
-akkor a héja oly vékony, mint a hártya, s azon keresztül a már élő
-állatot lehet jól látni, a mint sebesen forog, mint a pörgetyű, lehet
-látni, a mint a szíve ver.
-
-(– No most meg már malakologiai prælectiót tart itt nekünk a gézenguz,
-hogy azzal is töltse az időt.)
-
-Már ezt pedig meg kell hallgatniok kegyelmeteknek; mert épen itt
-vádoltak azzal, hogy ördöngös boszorkánysággal foglalkozom; tehát azt be
-kell bizonyítanom, hogy mind az a siker, a mit kivivtam, nem a föld
-alatti hatalmakkal való egyetértésnek, hanem csupán a földfeletti
-természeti titok jól értésének következménye volt.
-
-Már a fejlődő csigákon lehetett észrevenni a tojáshéjban, hogy azok mind
-balrul jobbra végzik a körforgásukat. E végett, hogy a két antipathicus
-fajzás egymás közelében maradjon, gyakran meg kellett igazgatni a
-fekvésüket, mert a tojások libegnek.
-
-(– Megállj csak! Szólt közbe a soltész. Ugy tudom, hogy a csigáknak
-nincsenek szemeik: hogyan láthatják hát meg azok az antipathicus
-ellenfélt?)
-
-Épen a titkos antipathia által. Ha nincs szemük, ellenben vannak oly
-titokszerű organumaik, a minők nekünk melegvérű állatoknak nem adattak.
-– A kipattanó csigák mind egytől egyig balrul jobbra készítették a
-házaikat.
-
-Ime ez által meg volt oldva a mesés meggazdagodásnak a titka.
-
-Az én házi asszonyom e titokszerű természeti működés alatt, a míg az
-általam ápolt csigák műveiket befejezték, mindennap egy negyed órával
-többet töltött a kertbeli medencze körül, s maga is segített nekem a
-csigákat helyreigazgatni, s e munkában eleinte csak a keze fejéről tűrte
-fel a ruhája ujját, de utoljára már egész könyökig felgyürte azt, egy
-szép és sima kart engedve szemeimnek meglátni, mely kegy nem osztatik
-egy erényes asszony által másnak, mint csupán a törvényes férjnek.
-
-S minthogy ez mulhatatlan volt, s minthogy a titokba senki mást beavatni
-nem lehetett, a legtermészetesebb következménye volt a körülményeknek,
-hogy az ifjú özvegy a végett, hogy a karját könyökig feltűrve mutathassa
-meg nekem, erkölcsi kényszerűség által lett ösztönözve arra, hogy elébb
-a kezét nekem adja, s engemet törvényes férjül elfogadjon; tehát nem
-megbűvölés, nem ördögi praktika, nem gonosz csábítás által értem el azt,
-hogy a város leggazdagabb és legszebb fiatal özvegyasszonya egyszer csak
-engem vezetett az oltárhoz.
-
-(– Napnál fényesebb valóság! A szemérmetes hollandi özvegy rabolta el a
-kanonirkonstáblert!)
-
-Azonban dúsan meg lett jutalmazva érte. Mert az általam ily módon
-előállított scalaria retrotorsák mesés gazdagságot hoztak a házához. Nem
-győztük hová fordítani a töméntelen pénzt. De a jutalom nagyobb része
-okvetlenül az a hitvesi hűség volt, a melylyel én a feleségem iránt
-viseltettem. Magam sem hittem volna, hogy olyan jó férj válhasson
-belőlem. A mikor a kaszárnyában nem volt dolgom, mindig otthon ültem, s
-minden reggel magam főztem meg a theát feleségem számára.
-
-Mindenképen meglett volna velem elégedve az asszonyom, az új férjével.
-Csak egy dologban nem álltam ki a megboldogulttal az összehasonlítást.
-Az kapitány volt, én pedig csak konstabler.
-
-Persze csak olyan kapitány volt szegény, a ki soha ütközetet nem látott,
-s mikor a polgárőrséget urnapi proczessiók alkalmával vezényelte, s a
-mise végén sortüzet adatott, a két tenyerével betakarta füleit, hogy ne
-hallja; hanem azért még is csak kapitányné «asszonynak» hitták az ő
-feleségét, az enyimet pedig csak konstablerné «asszonynak.» Ezt a
-degradácziót asszonyszív nem képes elviselni.
-
-Megpróbáltam én, mikor már nagyon sok pénzünk volt, hogy vásárlok
-magamnak legalább hadnagyi rangot. De elutasítottak vele, ötvenhatan
-voltak előttem bejegyezve, a kiket nem volt szabad megelőznöm.
-
-E miatt aztán a feleségem nem járt ki a házból sehova, nehogy az
-ismerősök a konstablerné ifjasszony czímmel boszantsák s ha levelet írt
-valahova, a mivel kénytelen volt, mert még a mészárostól is levél utján
-rendelte meg a borjuczombot, így jegyezte a nevemet alá: Van der Bullen
-Tóbiás kapitány özvegyének a férje; a miből utoljára az lett, hogy
-rövidségnek okáért Van der Bullen Tobiásnak híttak. Így jutottam a
-tizenkettedik álnevemhez, egészen ártatlanul.
-
-Ez mondhatom, hogy nagyon unalmas élet volt. Hiába volt a tömérdek sok
-pénz a ládánkban, ha nem volt mire kiadnunk. Az ivásról lemondtam,
-pipázni otthon, a tisztaság végett, nem volt szabad. Pedig otthon
-kellett ülnöm. Nem is tudom, hová mentem volna. A kereskedők gyüldéjében
-mind olyan dolgokról beszéltek, a miket én ki nem állhattam: a férfiak
-mind olyan okosak itt, hogy nem lehet velük semmi tréfát kezdeni, s az
-asszonyok oly erényesek, hogy még a kakasaiknak sem engednek egy tyúknál
-többel ismeretséget kezdeni.
-
-Ez alatt megtörtént az a szerencse, hogy a feleségem abba az állapotba
-jutott, a melyben az asszonyoknak rendkívüli kivánságaik vannak. Hiszen
-tetszik tudni, hogy ez rendes dolog. Az egyik asszony azt kivánja meg,
-hogy egy tál vargacsirizt szeretne megenni; a másik mindjárt meghal, ha
-egy nagy varangyos békának a rángatozó lábát le nem haraphatja; van
-olyan, a melyiknek a kedvéért éjszakának idején kell kiugrani a férjének
-az ágyból, s fölverni valamennyi szatócsboltot, hogy adjanak a felesége
-számára egy kis jó fáin kulimászt. Tetszik tudni, hogy az ilyen
-kivánságokat nem lehet, sőt veszedelmes megtagadni. Az én feleségem
-valamennyinél exoticusabb dolgot kivánt meg. Egy darab pergament. Hát
-hisz az van elég. Igen, de arra a pergamenre annak kellett irva lenni,
-hogy az ő férje kapitány.
-
-Hol vegyek ilyet?
-
-Mikor legjobban tépelődtem rajta: elém hoz a véletlen egy régi
-ismerősömet. Mynheer Ruyssent.
-
-Rögtön rám ismert, nem lehetett magamat előtte eltagadnom. Külömben is
-volt már közöttünk némi czimboraság, a mi kötelezett a bizalmasságra.
-
-Elmondta előttem, hogy ugyan keresnek ám Németországban, egyfelől a
-templáriusok templomi kincseinek meghatalmazás nélküli ujra czineztetése
-végett, másfelől pedig a hamburgi múhborjú csodálatos metempsychosisának
-előidézése miatt.
-
-(– Gyönyörü paraphrasisai a lopásnak és gyilkosságnak! dörmögé a
-soltész.)
-
-Szerencsém, hogy itt Hollandban csak a feleségem megholt férjének a
-nevén gúnyolnak, mert ha megtudnák azt, hogy ki fia vagyok, bizony
-kiadnának.
-
-Én meg azután magam részéről előadtam neki a nagy bajomat, hogy kapitány
-szeretnék lenni, de nem tudom, hogyan kell azt itt kibőjtölni, a nélkül
-pedig a feleségem agyonboszant.
-
-– Hja, fiam, monda mynher Ruyssen: «nem éred azt hajasan: kopaszan is
-bajosan,» hogy te itt a szárazföldön valaha kapitány légy. Itt nem
-csinálnak háborut: azt a hollandus jobb szereti nézni. Hanem ha
-kapitányi rangra akarsz vergődni, gyere el velem a tengerre, én most
-utban vagyok Keletindia felé; épen puskákat, ágyúkat szállítok a
-bengáliai Nábob, Nujuf khán számára: annak a hadseregében szolgál, mint
-hadvezér a te hazádfia Reinhard Walter. Az is kalandorból, minő te vagy,
-lett nagy urrá. A nevét megváltoztatta Sommerre, az indusok úgy hiják,
-hogy «Szumro», a francziák meg «Sombre». Annak nagy szüksége van jó
-katonákra, különösen tüzérekre. Ha eljösz velem, egy esztendő alatt
-fejedelem is lehet belőled, nem csak kapitány.
-
-Mynheer Ruyssen olyan csodadolgokat tudott nekem mesélni Sommer
-bámulatos sikeréről Bengáliában, hogy egészen felhevítette az agyamat.
-
-Hozzájárult a rettenetes unalom, a mi ebben az egyhangu semmit nem
-tevésben majd megölt már. Felcsaptam a mynheernek.
-
-A feleségem nem tudott hová lenni örömében, mikor bevezettem hozzá
-mynheer Ruyssent, s elmondattam vele, hogy van egy ország, a hol terem
-egy fa, annak a neve banaan, annak van ezer ága, minden ágán lóg száz
-füge s minden fügében egy kapitányi pátens: csak le kell szakítani. Még
-ő küldött.
-
-– Eredj fiam! Eredj mindjárt! Le ne késsél a hajóról!
-
-Ő maga pakolt el a számomra minden utravalót, a jó lélek! Hiába kértem,
-hogy ne emelgesse a bőröndöt; csupa igyekezet volt: még szappant is
-pakolt el a számomra, meg fogkefét. S mikor elbocsátott, még csak meg
-sem siratott. A hollandi nők hozzá vannak már ahhoz szokva, hogy a
-férfiak évhosszat odajárnak távol tengereken túli országokban, s arra
-való a kölcsönös erényességben való bizalom, hogy egymást ne féltsék.
-
-Megvallom, a sok egyéb közt nekem is tetszett az a gondolat, hogy nem
-kell idehaza lennem bizonyos idő alatt, a míg a kezdődő ember a
-legkiállhatatlanabb valamennyi állatok csirkéi és csikói között.
-Bizonyos, hogy az én hivatalom volna a bölcsőringatás. Akkor még is
-ringasson engem inkább a hajó.
-
-Két nap mulva hajóra ültem mynheer Ruyssennel, s egy időre bucsút vettem
-Európától. Kedvező szél dagasztá vitorlánkat. Feleségem zsebkendőjével
-integetett utánam a partról.
-
-(– Követtél el utközben valami tengeri istentelenséget? állítá meg a
-kifeszített vitorlákkal tovarepülő hajót a soltész.)
-
-– Semmi feljegyzésre méltót.
-
-(– Akkor ugord át az egész atlanti tengert a Csendes-oczeánnal
-egyetemben; ne töltsd az időt repülő halak és éneklő syrének meséivel,
-hanem köss ki egyenesen Bengaliában s folytasd ott, a hol valami
-gonoszat tettél.)
-
-Megérkeztem már!
-
-
-
-
-NYOLCZADIK RÉSZ.  BENGÁLIÁBAN.
-
-
-I. SZUMRO BEGUM.
-
-Megbocsát nekem a kegyelmes törvényszék, kezdé másnap a vallatott bűnös,
-ha némi körülményeket előre bocsátok. Ezek az általam elkövetett
-legsúlyosabb vétkek felvilágosítására szolgálnak, a mik között vannak a
-bálványimádás, soknejüség és királyölés.
-
-(– Tudom, hogy mindmegannyi virtussá fognak azok átváltozni! sóhajta fel
-keservesen a soltész.)
-
-Igenis, hagyá helybe a vádlott.
-
-Tehát, hogy az elején kezdjem: a Ganges partján Benáresz mellett van egy
-óriási torony. Annak az ablakából nyulik ki egy emberderék vastagságú
-bámbusz gerenda, arra van felakasztva hosszú lánczon egy nagy
-vaskalitka. Abban a vaskalitkában ül egy ember, a kinek a toronyból
-hosszú bámbúszrudon nyujtanak be enni és inni valót. A kalitka egy nagy
-tó fölött libeg, melyet a Ganges szakadéka képez; ez a tó tele van
-krokodilusokkal. Estenden csak úgy tátogatják a százfogú torkaikat,
-fölfelé ácsingózva. Ha az a kalitkában ülő ember valahogy ki tudna törni
-a vasrudakon s megkisértené a leugrást abba a tóba, bizonyosan felfalnák
-a kajmánok.
-
-S ki ez az ember ott abban a kalitkában?
-
-Senki sem más, mint ő császári királyi fensége Sah Allum, a Nagymogul
-koronaörököse.
-
-S miért ül ő ott abban a kalitkában?
-
-Azért, mert vendégszerető karokkal fogadta Mir Koszszimot, a bengáliai
-nábob ő fenségét, mikor őt az angolok a patnai ütközet után országából
-elűzték. Az angolok azután sah Allumot is elfogták a buxari ütközet
-után, akkor Mir Koszszim tovább futott az audhi nábobhoz. Ennek a
-fővezére volt Sommer.
-
-Az angolok azt követelték az audhi nábobtól, hogy adja ki nekik Mir
-Koszszimot és Sommert, hogy még két másik kalitkát függeszthessenek fel
-a krokodilus-tó fölé, s azokba elhelyezhessék őket sah Allum mellé, hogy
-ne unja magát ő fensége olyan nagyon.
-
-Az audhi khán futni hagyta Sommert s nem adta ki a kalitka számára.
-Sommer a dzsatokhoz menekült a Jumnak folyón túl. Ott új hadsereget
-szervezett. Az angolok onnan is elűzték. Akkor futott a Radsputa
-fejedelemhez, Joudporba. Annál is hadsereget alkotott európai rend
-szerint, s meghódította számára a chitorei és az abnili rahjákat; az
-angolok innen is elűzték. Nem hadsereggel, hanem ráijesztettek a
-nábobra. Sommernek futni kellett.
-
-Innen aztán Nujuf khánhoz futott, Delhibe, India fővárosába, a kinek
-egész neve «Mirza Nujuf khán, Zülfikár, al Dowla» a nagymogul fővezére
-és mindenttevő minisztere; Sommer itt is szives fogadtatásra talált.
-
-(No ez épen hozzád illő csavargó lehetett, jegyzé meg a soltész.)
-
-Nagy megtiszteltetés rám nézve!
-
-A legelső napon már alkalma volt Sommernek meghálálhatni Nujuf khánnak a
-baráti fogadtatást. Éjjel a lázadó maratták rajta ütöttek a fővezéri
-palotán s meg akarták Nujuf khánt ölni. Sommer a hű kiséretével gyorsan
-segélyére rohant s leverte a lázadókat. Azok pedig mennykő ficzkók, a
-császári sereg válogatott csapatjai, a kik az előbbeni nagyvezérrel
-megtették azt, hogy mikor nem fizette ki a zsoldjukat, megfogták,
-kikötötték az égető napra hajadon fővel s addig tartották ott, míg nem
-fizetett.
-
-(– Ezt jó lesz nem publikálni, nehogy az európai katonák is megtudják!
-dörmögé, nem a soltész, hanem a nagyfejedelem.)
-
-A megszabadított császár hálából Sommerre bizta hadseregei szervezését.
-Ez rövid időn oly hatalmas haderőt gyűjtött össze a benszülöttekből s
-európai bevándorlókból, hogy egy év alatt meghódítá vele a szomszéd
-dasásokat, elfoglalta fővárosukat, Agrát, nábobjukat, Nevil Szinget
-beszorította Deig várába s e hozzájárulhatatlannak hitt sziklafészket
-ostrommal bevette.
-
-A delhii császár e diadalmas hadjárat jutalmául egy elfoglalt tartomány,
-Szerdhána királyává nevezte ki Sommert. Így lett a trieri
-fűszerkereskedő fiából király. Valóságos uralkodó király.
-
-Ne méltóztassanak únni ez elbeszélést, kegyelmes uraim. Szükséges volt
-ezt előrebocsájtanom, hogy kimagyarázhatóvá tegyem a sors bámulatos
-fordulatait, a mik csak egy idegen égalj alatt történhetnek meg. Ez
-fogja megérthetővé tenni azokat a nagy bűnvádakat, minek puszta neve
-engemet a földre lesujt, de ha a lábam alatt levő földet leírhatom,
-mindenki azt fogja mondani: kelj fel és menj békével odább! az a föld
-termi ezeket a bűnöket, mint a csörgőkigyót, az upászfát: nem szived.
-
-Szerdhána királyának birtoka tízszerte nagyobb, mint a trieri
-fejedelemség, s jövedelme négyszerte több, mint a nagyherczegé. Gyönyörű
-áldott ország: gabonában, gyapotban, dohányban gazdag. Sommer hatalmas
-várat építtetett fővárosa mellé s haderejével féken tartá a
-szomszédokat. Keresztültört a mevási erdőkön, miken eddig idegen hódító
-soha át nem hatolt, a mik előtt vissza kellett fordulni Nagy Sándornak
-diadalútjából, melyek Dzsingisz khán hordáit megszégyeníték s melynek
-lakosai csak a szomszédokra kivetett harácsot beszedni törtek elő
-ismeretlen rengetegeikből. Sommer betört a hódíthatlan kietlenbe s a
-császár jobbágyaivá tette a zsarolókat, valamennyi fejedelmeikkel
-együtt. Innen iziben a kegyetlen ballukok ellen fordult, a kik fiatal
-leányok vérével áldoznak bálványisteneiknek s hetek alatt kiűzte őket
-sziklavölgyeikből; utoljára a lázadó joinaguri rájah Pertaub Szing ellen
-fordult, s mikor erővel nem birta őt legyőzni, szép szóval,
-rábeszéléssel kényszeríté a meghódolásra.
-
-A császár újabb jutalomról gondoskodott hadvezére számára, a mi hozzá
-legméltóbb volt. Delhi legelőkelőbb fejedelmi családjában volt egy
-leány, bámulatos szépség, a neve Zeib Alniffa; (hindu nyelven: «nemének
-dísze») azt kérte meg számára feleségül. Sommer azt mondta a császárnak,
-hogy csak oly föltétel alatt veszi nőül a csodaszép Zeib Alniffát, ha ez
-áttér a keresztyén hitre.
-
-A császár megütközve kérdezé tőle, hogy nem tudna-e szeretni egy brahmán
-nőt?
-
-– Épen azért, mert nagyon tudom őt szeretni, felelt a vezér, akarom,
-hogy legyen katholikussá. Én már hajlott korú vagyok, van egy korhely
-fiam, a kit elkergettem magamtól; ha meghalok, özvegyem a brahman szokás
-szerint, velem együtt megégeti magát; de ha katholikus hitre tér át,
-akkor nem a máglyámra lép föl, hanem a trónomra s lesz országomban
-«begum», özvegy királyné, s nem kerül a derék ország korhely, kicsapongó
-fiam kezére.
-
-– Igazad van! mondá neki a császár s megengedé, hogy az ifjú, szép
-fejedelemnő Sommer kedveért a keresztyén missionáriusok előtt a Krisztus
-hitére térjen át: olyan nagy kegy, a minőt még európai ember ki nem
-vívott Kelet-Indiában.
-
-S a szép ifjú hölgy a bálványozásig szerette férjét: vele járt minden
-hadjáratában, ápolta, híven őrködött felette, megóvta a leggonoszabb
-ellenségtől, az árulástól, mely a hindu faj fejedelmét, mint a
-liánvenyige az őserdőt, körülfonja. A szerencsés hadvezérnek tömérdek
-volt az irigye, vetélytársa: az angol társaság is régi ellensége volt.
-Gyakran csodaszerű volt megmenekülése a halálveszélyből, a mit Zeib
-Alniffa figyelmes szeme látott meg rendesen. Egyszer mégis sikerült őt
-megmérgezniök: a hős király hű neje karjai közt lehelte ki lelkét.
-
-Ekkor érkeztem meg épen Szerdhánába, a hová Sommer meghívott tüzérsége
-vezényletére. A megholt király után özvegye foglalta el a trónt «Szumro
-begum» czím alatt. A fiát kizárta a király az öröklésből. Erkölcstelen,
-rossz ficzkó volt. A királynő trónra lépte után, mikor már az özvegy
-által rám volt bizva a várbeli tüzérség főparancsnoksága, egy pillanatra
-láttam őt. Elébb meg akart vesztegetni, hogy szolgáltassam ki neki a
-királynét, s mikor az nem sikerült, akkor fenyegetődzött, hogy mit tesz
-majd, ha király fog lenni.
-
-– No ha te király fogsz lenni, mondám neki, akkor én királygyilkos
-leszek!
-
-Végzetes jóslat volt ez. Hosszú ideig nem láttam azután a ficzkót.
-
-A Szumro Begum erős kézzel ragadta meg a kormánygyeplőt, férje rendes
-hadseregét megszaporította, ágyúi számát negyvenre fölvitte s a
-hadgyakorlatoknál maga vezényelt személyesen, tüzes paripáján, vagy
-csataelefántján ülve; nem sokára megtanulták a szomszédok fegyveres
-kezét tisztelni, a császár pedig az eszéhez bízni; oly nagy lett a
-befolyása, hogy az ő tanácsa döntött az udvar elhatározásainál.
-
-S az ilyen keleti tanácskozások nagyon furcsa természetűek. Mikor Gholan
-Kadir, a császár kegyencze, észreveszi, hogy befolyása csökken a Szumro
-Begumé miatt, akkor beront a fővárosba a vezénylete alatti
-rohillasereggel s elkezdi a császári palotát ágyúztatni. Az ágyúszóra
-aztán hirtelen összeszedi Szumro Begum a maga csapatjait, összefog a
-császári herczeg Jewán Bukkal, visszaágyúztatja Gholam Kadirt s
-kiszabadítja a saját palotájában megostromolt császárt, akkor aztán
-szépen eszükre térnek a harczoló felek s kiegyeznek. Ez még a lengyel
-diætánál is praktikusabb módja az alkotmányos tanácskozásnak.
-
-A belső zendüléstől megszabadult császár azután időt nyert a
-külellenségek felé fordulhatni. A zűrzavar alatt elfoglalta Kuli khán
-Ghokul Gúr várát: azt vissza kellett foglalni.
-
-Hadserege volt hozzá elég nagy számú, csak vezérei lettek volna. De
-hiányzott a «Szumro». Csak a «Szumro Begum» volt itt és még az is többet
-ért valamennyi vezérénél. Három hétig ostromoltuk már Ghokul Gúr várát s
-a parancsnok alkudozni kezdett a feladás végett. A császári sereg ez
-alatt neki adta magát a dőzsölésnek; egy éjjel aztán, mikor gondtalanul
-álomnak hajtá mindenki mámoros fejét, a közelben táborozó Kuli khán
-rajta ütött mongol lovasságával a császári táboron s az álmából fölriadó
-sereget tetszése szerint kezdte mészárolni. A fölgyujtott sátrak
-fényénél a rémületes öldöklés képét a várőrség is megláthatá; arra az is
-kirontott a kapukon; előhozta az ágyúit s hátulról támadva meg a
-császáriakat, vészt, rémületet szórt a hadtömegeik közé. A császár
-sátorát széttépték a golyók, s a palankinhordozói közül kettőt megöltek;
-gyalog kellett futnia, s nem is tudta hová? két tűz közé volt szorítva.
-És bizonyára veszve lett volna a gonosz éjjeli csatában Sah Allum minden
-hadastól együtt, ha ott nincs Szumro Begum, a maga kis csapatával, a mit
-európai tisztek tartottak jó fegyelem alatt.
-
-A vész hírére a hős királynő maga rögtön palankinjába ült, s a hirtelen
-kéznél levő testőrcsapattal, – alig volt száz ember, – meg a vezényletem
-alatti ágyúüteggel a legveszélyesebb helyére rohant az ütközetnek.
-
-Mikor elértük a kirohanó várőrséget, a délczeg amazon csak azt a szót
-mondá nekem:
-
-– Cselekedj, a hogy én cselekszem!
-
-Azzal kiszállva palankinjából, lóra kapott s a kis testőrcsapatja élén
-rárohant a várőrségre. Én tudtam a magam dolgát. Ágyúimat úgy helyezém
-el, hogy azoknak a kartácsai mindenütt az előre rohanó királyné útját
-seperjék tisztára, míg másfelől jól irányzott tekéim az ellenfél ágyúit
-törték össze. Az néhány percz mulva hanyathomlok rohant vissza a vár
-felé; de Szumro Begum egyszerre ért oda vele a felvonó hidhoz, s a
-kinnszorult vezért elfogta s a várba behatolt és azt is elfoglalta;
-hozzám vissza csak tized magával tért a királynő: testőrei többi részét
-a várban hagyta őrségül.
-
-– Most menjünk a császárt megmenteni! kiáltá, s az alatt egész rendbe
-állított dandárjának élére állva, vágtatott az egész harczvonalban dúló
-ütközet színhelyére. E zárt tömeg és ütegeinek pusztító tüze megtörte
-Kuli khán hadát, a császári derék had összeszedte magát, feltüzelve egy
-hős asszony példája által, visszafordult s tönkreverte az ellenséget. A
-fölkelő nap teljes diadalunkat világítá meg. El volt foglalva a vár, s
-le volt verve az ellen.
-
-Sah Allum az egész hadsereg előtt ölelte keblére a Szumro Begumot, s e
-dísznevet adá neki: «legkedvesebb leányom.»
-
-Azt sem tartózkodott kimondani valamennyi vezére előtt, hogy ennek a
-derék asszonynak köszönheti egészen mind maga, mind a vele együtt
-harczolt hat császári herczeg és az egész hadsereg megszabadulását.
-
-Erre aztán a Szumro Begum, asszonyi szemérmes elpirulással, így felelt:
-
-– Nem az enyém az egész dicséret: nagyobbik része azt a vezéremet
-illeti, a ki ágyúim tüzét intézte. Őt jutalmazd meg.
-
-S e szókkal engem mutatott be a császárnak.
-
-Sah Allum azt felelte rá:
-
-– Légy te magad az ő jutalma.
-
-S saját császári kezével vezette oda hozzám a csodálatraméltó szép arát;
-tulajdon gyűrűjével jegyezve el őt a számomra, s egyúttal kinevezett a
-Szerdhána tartomány együtt uralkodójának a Szumro Begummal «Maharadzsa
-Kong» név alatt.
-
-Így lett én belőlem nem «alhadnagy», hanem alkirály.
-
-(– S ez mind az utolsó szóig megtörtént igaz dolog? szólt közbe a
-soltész.)
-
-– Ahogy megolvasható a delhii udvari krónikákban és még több is ennél.
-
-(– Halaszszuk a többit holnapra! szólt a nagyherczeg. Ma érjük be azzal,
-hogy egy andernachi cserzővargának a fia felkerült a delhii császárság
-Szeharunporei országa Szerdhána tartományának királyi trónjára. Ennél
-többet egy napra nem lehet tőle követelni).
-
-
-A BÁLVÁNYIMÁDÁS.
-
-Másnap folytatá a vádlott:
-
-– Szép lett volna ez így nagyon. Kaptam egy országot húsz lak-rupia
-jövedelemmel, hozzá egy csodaszép királyi feleséget, olyan szemekkel, a
-mikhez hasonlítható drágakő nincsen; hanem egy nagy baj volt: hát a
-másik feleséggel mi lesz?
-
-Mindenképen utamban volt a vallás s ezt a Szumro Begum előtt be kellett
-vallanom.
-
-(– Én bizony nem látom át, hogy miért kellett bevallanod? szólt közbe a
-soltész. Hazudtál te már azelőtt is eleget, nagyokat is. Ez is elfért
-volna a többi között.)
-
-Ne méltóztassanak kegyelmességtek elfelejteni, hogy az apám szomorú
-temetésénél fogadást tettem, hogy ezentul istenes életet élek és soha az
-igazságtól eltérő szó ajkamat el nem hagyja, s az a koporsószegből
-kovácsolt gyűrű folyvást ott szorította a hüvelykujjamat s
-figyelmeztetett fogadásomra.
-
-Én tehát kötelességemnek tartottam a Szumro Begum előtt fölfedezni, hogy
-nekem már van egy törvényes feleségem Hollandiában, a kivel nemcsak a
-fölbonthatlan sakramentum köt össze, hanem még az a remény is, hogy
-visszatértemkor keblén fogom találni kis gyermekemet, a kit tehát, még
-ha elhagyhatnék is, el nem hagyok.
-
-A szép királynő nemhogy megneheztelt volna ez őszinte vallomásomért, sőt
-inkább nagyon felmagasztalt érte.
-
-– A ki ilyen hűséges a távollevőhöz, az bizonyosan hűséges fog lenni a
-közellevőhöz is. Az akadály nagy, de nem elháríthatlan. Csak a vallás
-van közöttünk: az pedig megváltoztatható. Ha katholikusok maradunk,
-akkor második nőt nem vehetsz, a míg az első él; mert ez a kétnejüség
-vétke volna; ha pedig a Brahman hitre térünk át, akkor nekem, mint
-asszonynak, trónon ülni, mint özvegynek újra férjhez menni tiltják a
-szent könyvek. Hanem van a két vallás között egy harmadik, a «Civa»-hit,
-országunkban bevett felekezet, a dzsangámok hitvallása. A dzsangámok
-csak egy istent hisznek: a «Civát», annak a képét hordják a karjukra
-akasztva, a Lingám-bálványt. Ezek nem ismernek el rangkülömbséget ember
-és ember között, mint a brahmanhitüek, az asszonyt nem tartják lelketlen
-állatnak, hanem mikép a keresztyén vallás hivei, minden embert
-egyenlőnek vallanak. A dzsangám hit szerint lehet egy férjnek több
-feleséget is venni, még idegen nemzetbelit is, és szabad velük egy
-asztalnál étkeznie, ha a próféta Bazawa asztaláldását elmondták az étkek
-fölött. Ha erre a vallásra térünk át mind a ketten, akkor elvehetsz
-feleségül engem s megtarthatod a régit: tisztelet és szeretet megosztva
-is egész marad.
-
-Meggondoltam a dolgot. Egy egész ország sorsa függött elhatározásomtól.
-Az egyik oldalon egy nép, mely uralkodásomtól várja fölvirágozását,
-másfél millió tallér évi jövedelem, egy dicső hölgy, ifjúságtól ragyogó
-arczczal, deli termettel, szerelemtől lángoló szivvel, ki minden
-áldozatra kész érettem s a paradicsom minden gyönyörét kinálja ajkaival:
-a másik oldalon pedig a római pápa, a szent Péter kulcsaival… ugyan
-kegyelmes uraim, ha önökre lett volna bizva a választás, melyik után
-nyultak volna?
-
-(– Elmenj, perversus nebulo! kiálta rá a nagyherczeg, még minket is bele
-akarsz vonni a condolentiába! persze, hogy mi is úgy tettünk volna, mint
-te. Soltész uram is hamarább megcsókolta volna a szép menyecske száját,
-mint a pápa papucsát, kivált ott az Isten háta mögött, Szeharunpore
-ország Szerdhána tartományában. Bálványimádó lettél. Nem tehettél
-másképen. Lelked rajta, számolj érte a más világon. – Ez a
-bűnlajstromból törültessék ki neki!)
-
-Még a soltész sem tudott ennek ellentmondani. Eleinte ugyan csak
-szedegette komoly ránczokba az arczát; de végre ő is hagyta nevetésre
-futni az ajkait, a többi biró urak példájára s a gazembernek kénytelen
-volt elengedni a bálványimádás főbenjáró nagy vétségéről szóló vádat.
-
-Kegyelmes uraim, tudjátok meg, hogy kettős házassági bünöm fölött
-igazságosan itélhessek, minő más élet, más világ van ott, a hova a sors
-engem elvezetett.
-
-Maga az ég sem az, a mi minálunk. A hollandi nap még holdvilágnak sem
-járná meg rajta. A lángözönlő ég fölforralja a vért és az agyvelőt s a
-páráktól teljes lég phænomenonokat mutogat, mik a lázálmak
-phantasmagoriáit elevenítik föl, hármas napok, tűzkeresztek jelennek meg
-az égen, s délibábok, a mik fölfordított városok képeit mutogatják; néha
-támad olyan borulat, melytől minden tárgynak elvész a szine. Erdők,
-házak és emberarczok egyforma okersárga szint vesznek föl, mintha
-meghalt volna a világ, s majd mikor megered a zápor, az olyan, mintha
-tűzeső hullana alá az égből, szikrák, zsarátnok, olvadt láng özöne;
-máskor meg a felhőszakadás véreső képében jelen meg, biborfénynyel
-árasztva el az egész vidéket. Aztán forró napokon, mikor a pórok az uton
-végig futnak, (mert uri rend soha sem fut, nyáron nappal nem is jár a
-szabadban) akkor a lábaik által fölvert por úgy tünik elő a napsugárban,
-mintha lángok között járnának, mint a pokol elkárhozottai.
-
-És aztán ez a föld maga, mely a mi hollandi üvegházaink növényeit, mint
-őserdőt tenyészti elő, a hol a mi cserépben ápolt dísznövényünk irtatlan
-bozót, búvhelye a tigrisnek, s a napsugárban bujálkodó növényzet ambra
-illatától ittas maga a levegő. A százféle gyümölcs, mely az év minden
-szakában érik, megmagyarázza: hogyan élhet meg egy népfaj, mely
-számosabb egész Európa lakosságánál, csupa növényétellel, huseledel
-nélkül, melyet vallása megtilt. A borassuspálma maga mézet, olajat,
-bort, czukrot szolgáltat neki, más pálma lisztet, vajat, tejet ad
-ingyen, sőt van egy fája, melyen kész kenyér terem; emberfő nagyságú
-czipók; nyersen édes gyümölcs s megsűtve kenyér.
-
-(– De már ez sok! rivallt közbe a soltész. A mit eddig össze-vissza
-hazudtál, csak hittem, a hogy hittem; de hogy kész czipók függjenek a
-fákon, a miket csak le kell szakitani s elküldeni a pékhez, ez nagyon
-erős!)
-
-– Én nem bánom, szólt a vádlott, ha nem méltóztatnak kegyelmességtek
-szavaimnak hitelt adni, küldjenek ki kegyelmesen egy deputatiót
-Kelet-Indiába, vizsgálja meg, alaposak-e állításaim? S ha egyetlen
-adatom hamisnak találandják, vessék el valamennyit a szerint.
-
-(– No köszönjük a jó tanácsot! Hogy most küldjünk ki egy vizsgáló
-bizottságot a világ végére s míg ez a földet körülhajókázza, addig
-fűggeszszük fel a te kerékbetöretésedet! De már akkor inkább elhiszszük
-akár még azt is, hogy eleven állatok vannak gyümölcs gyanánt felakasztva
-a fákra, s lógnak rajta, mint nálunk a vaczkor.)
-
-– A mint hogy úgy is van. Vannak itten nagy mókusok, azaz, hogy kis
-kutyák, a melyeknek szárnyaik vannak és repülnek s melyek éjszakára a
-hátulsó lábaiknál fogva felakasztják magukat a fákra s úgy lógnak
-rajtuk, mint nálunk a fára felfutott tök gyümölcse.
-
-(– Mondtam, úgy-e, szólt kholerikus kaczagással a soltész. Repülő
-kutyák, a mik lábuknál felakasztva alusznak! Csak mondjad tovább, gaz
-kópé! Hisz azért ül itt együtt az érdemes törvényszék, hogy neked
-mindent elhigyjen. Már csak magam is szeretném megérni, hogyan mentenek
-ki téged a fán termő kenyerek és a repülő kutyák a bigamia és
-királygyilkolás bünei alól.)
-
-– Azonnal rá fogok térni. Az egész körülfogó világ ellenállhatlan
-befolyással van itt az ember kedélyére s maga az őslakó, vallásával,
-szokásaival, megrögzött fogalmaival egy új élet elfogadására kényszeríti
-a közötte letelepülő idegent. Ez a nép, melynek egy része mezitelen jár,
-a másik a legnagyobb pompa drága terhe alatt görnyedve, keveréke az
-eszményi szépnek és rútnak; majd hős, majd gyáva; szabad mint a madár,
-és lenyügözött, mint egy szerzetes; paradicsomi semmiségében irigylésre
-méltó, s óriási alkotásaiban bámulatra keltő; melynek városai pompára,
-nagyszerűségre meghaladják az európai metropolisokat, templomai egész
-hegyek: egyetlen sziklából művészi kézzel, tízezer oszlopos,
-bálványtáborszerü épületszörnyeteggé kifaragva, s kunyhói nyomorultabbak
-a mi hódjaink lakásainál; ez a nép, ezer istenével, a kinek mind
-szolgál, áldozik, s a kik közül egy sem segít rajta, ez a nép, mely oly
-szelid, hogy egy állatot meg nem öl; engedi magát széttépetni a
-tigristől, elgázoltatni a szarvorrutól, maratni a kigyótól, s csipetni a
-mérges rovartól, védelem nélkül, hanem a szomszéd fajt kiirtani nem
-tartja véteknek; hol a nagy úr a nem osztályához tartozónak érintésétől
-megfertőzöttnek hiszi magát s joga van hozzá, hogy annak azt a tagját,
-mely ruhájához ért, levágja, s hol a szegény pária azt természetesnek
-találja; hol az asszonynak a megholt férjjel együtt elevenen meg kell
-magát égetni a máglyán, s hol az újra férjhez ment özvegyet úgy
-tekintik, mint becstelen személyt; hol a beteg embert kiteszik a
-folyópartra s kimondják rá, hogy megholt, s ha véletlenül felgyógyul,
-nem szabad visszatérnie az élők közé, hanem keresnie kell a magához
-hasonlók gyarmatát, kik egész társadalmat képeznek már, a holtak
-nemzetét; a babona és költészet ez ősnépe között minden fogalom
-elenyészik, melyet mi európai lakók magunkkal odaviszünk: más lesz az
-erény, más lesz a bűn s más a beszámítás.
-
-(– Ez a hosszú beszéd arra való volt, úgy-e, hogy ott a kétnejüség is
-meg van engedve?)
-
-– Igen is, meg van engedve, hanem egy föltételhez van kötve. Az első
-feleségnek bele kell egyezni, hogy a férj második nőt vehessen. S míg az
-belenyugvását nem nyilvánítja, a második nőt a férjnek megölelni,
-megcsókolni nem szabad.
-
-
-MAJMUNA ÉS DANESH.
-
-Az én szép Zeib-Alniffám csodálatra méltó nő volt. Mikor a menyegzőnk
-napján, mely valódi ázsiai pompával lett megülve, végre egyedül
-maradtunk, hogy a szerelmesek estebédjét elköltsük édes, bizalmas
-suttogás közt, ő nem volt rávehető, hogy mellém üljön az asztalhoz,
-hanem velem átellenben foglalt helyet az asztal tulsó végén. Azt mondta,
-hogy ezt az illendőséget meg kell tartanunk mindaddig, míg az első
-feleségem engedélye meg nem érkezik, hogy a második nőnek is szabad
-elmondani az asztalnál a Bazawa áldását. A míg pedig ez áldást az új nő
-el nem mondhatja, addig egy pohárból nem szabad innunk, sem egymásnak a
-kezét meg nem szabad szorítanunk, sem az új nőnek férje szemébe
-belenézni nem szabad; fekhelyünkön pedig, a míg a tilalom napjai
-tartanak, folyvást egy kivont kard fog feküdni kettőnk között, a mi
-annak a jelvénye, hogy férj és nő egymáshoz nem közelíthetnek.
-
-(No hiszen képzelem, gaz kópé, hogy sokat is respektáltad te azt a
-kivont kardot! szóla közbe a nagyherczeg.)
-
-Magam is abban a hitben éltem, hogy ha egyébkor bűnös életemben a
-szivemnek szegzett kivont kard sem tartott vissza, hogy a más asszonyát
-is kötelességei elfeledésére birjam, ezúttal egy gazdátlan kard csak nem
-fog elriasztani, hogy a saját feleségem lehunyt szemeiről megtudjam,
-milyen a mosolygásuk? Hanem az én Zeib-Alniffámnak több esze volt, mint
-nekem.
-
-Oly nyájas, oly szelid volt irántam, mint egy rabnő. Mindenféle
-csodálatos gyümölcsökből saját kezeivel készített számomra különféle
-italokat. Bort inni a Civa vallás nem enged: ámde e tropicus zónának
-száz meg százféle gyümölcse van, a miből oly zamatos italok készülnek,
-hogy az ember elfeledi mellettük a bort s a sörtől visszaundorodik, ha
-egyszer ez ætheri, a nektárhoz hasonló italokat megizlelte. A pálmák
-kifúrt kérge, az agavék levágott hajtása kanta számra önti az édes,
-fűszerillatu nedvet, s azoknak mámorító hatása fokozódik az
-álomgyönyörig; nem olyan az, mint a részegség, hanem hasonlít az
-exaltátióhoz.
-
-És e közben az én szép menyasszonyom tündérregéket mesélt nekem, minők
-ott a pálmaerdők árnyában születnek. Elmondta nekem a szép Kamr
-Eszszamán herczeg és a bájos Bedur királyleány történetét, kiket két
-tündér, Majmúna és Danesh, mikor aludtak, szárnyaikra vett, távol
-országokon keresztül magával röpített, mint vőlegényt és menyasszonyt
-összehozott, s mikor azok a boldog örömek közepett ismét elaludtak, ujra
-felragadott s a herczeget s herczegasszonyt hazavitte az apjához,
-egyiket Indiába, másikat Persiába. Nagyon szép történet volt az, hanem
-én elálmosodtam rajta. Bizonyos vagyok felőle, hogy az a fűszerillatu
-nektár, a mit Zeib-Alniffa készített a számomra, idézte elő ezt az
-álmosságot nálam, csak arra emlékezem még, hogy a mint a kereveten végig
-dültem, Zeib-Alniffa is odajött hozzám, a kivont kardot odafekteté
-kettőnk közé s aztán ő is letette a fejét mellém.
-
-De én abban a perczben, a melyben a szememet lehunytam, már nem voltam a
-földön. Hallottam a szél zúgását a fejem fölött, s mikor a felhőkön
-keresztül törtem, azok mennydörgést hallattak utánam, mint mikor a
-villám kettéhasítja őket. A millió csillag ragyogásánál megismertem a
-Danesh tündért, a ki a hátán vitt; óriási férfialak volt, akkora
-denevérszárnyakkal, hogy azok a kék láthatárt csapkodták, a haja,
-szakálla nem volt szőr, hanem bambusz- és pálmalevél. Oly gyors volt
-repülésünk, hogy a fejünk fölött levő hold, mely az első negyedet
-mutatta elindulásunkkor, azalatt megtelt, el is fogyott az utolsó negyed
-karajáig. Egy meteor sok ideig versenyt futott velünk, s mikor utolért,
-a Danesh tündér hozzá rúgott a sarkával, s a tűzgolyó szikrázva pattant
-szét alattunk. A földre letekintve, sebesen láttam alattunk eltünni
-Chinát, a mit városainak porczellántornyairól s hosszú vízcsatornáiról
-ismertem meg; Tibetet a nagy örökjég fedte Himalája hegygyel; a nagy
-mongol sivatagot; míg végre megérkeztünk az Ararát hegyéhez, a mit
-megismertem a körüle lobogó lángokról, a mik a tűzimádó parzok oltárai:
-itt vannak a bakui öröktűz forrásai, s a Danesh tündér szintén a
-tűzimádó pogányok egyik nagy szelleme.
-
-Az Ararát hegye tetején van egy felséges nagy palota, a minek leirásához
-emberi szavak nem elégségesek s a minek minden fala tele van írva olyan
-emberek neveivel, a kik bizonyságot tesznek róla, hogy ők boldogok
-voltak s magasztalják azért az Istent. Az aranynál fényesebb betűkkel
-írt nevek úgy ragyognak mindenütt, hogy világosabbá teszik az éjszakát a
-nappalnál. Danesh tündér itt letett engemet, a tenyerére emelve, egy
-drágakövekkel s selyemmel bevont szobában, s elkezdett oly hangon
-kaczagni, mintha a mennydörgés nevetne. E kaczagására olyan sirás felelt
-a levegőből, mintha a meleg déli szél sirna.
-
-– Elkéstél egy percznek a százezredik részével! kiálta fel Danesh.
-
-– Megelőztél háromszáz æonnal! kiálta alá a másik hang, s abban a
-pillanatban repülve szállt alá a Majmúna tündér az egekből. Ez is óriás
-volt; de leány. Hajfürte csupa tengeri koráll, szárnyai mint a fényes
-gyöngyház. Ez meg egy nőt hozott a vállain s azt letette mellém. Azzal a
-két tündér egyszerre füstté változott, az egyik kék, a másik sárga
-füstté s az a füst két kristálypalaczkba lassankint behuzódott, a mik
-egy drága ételekkel és italokkal megrakott asztalon álltak.
-
-A nő, a ki a kereveten ült mellettem, a saját feleségem volt, a kit
-Niemengenben elhagytam: csakhogy minden sokkal szebb és bájosabb rajta,
-mint a minőnek eddig ismertem; szemeinek tüze, ajkainak pirossága,
-arczának mosolygása sokkal bájolóbb, mint minőnek valaha láttam; szava
-csengőbb, hizelgése édesebb, egész lénye valami földöntúli.
-
-Elhalmoztuk egymást csókjainkkal; az volt a legelső kérdésünk és
-feleletünk egymáshoz s míg a boldogság mámorával saját lelkem egészen
-megtölt, nőm arczán jól esett látnom, hogy ez a boldogságérzet az ő
-szivét is ellepte. Ezer bohóságot is követtünk el egymással; gyermekek
-voltunk, kaczagtunk, aztán neki ültünk a pompás lakomának, megosztottunk
-egymással minden falatot: ittunk egy pohárból és ültünk egy széken s az
-előttünk levő palaczkokat sorra kóstolgattuk, s úgy tetszett, hogy
-minden újabb ital után édesebb, mámorítóbb volt a csók. Emberi nyelv ki
-nem birja fejezni azt a gyönyört, a min megosztoztunk. Csak két palaczk
-volt még az asztalon, egy kék és egy sárga. – Izleljük meg még ezt is!
-mondá a feleségem. – Izleljük meg! felelém én s felnyitottuk a
-palaczkokat. Hanem azokból ital helyett sárga és kék füst lövelt gyorsan
-elő, mely megtölté az egész termet; a füsttömegek alakot öltöttek, az
-egyikből lett Danesh tündér, a másikból Majmúna. Mi megtudtuk, hogy édes
-boldogságunknak vége, s ismét el kell válnunk. Azzal a neveinket mi is
-felirtuk a falra azok közé, a kik itt boldogok voltak, ragyogó betűkkel.
-
-Ekkor jutott eszembe, hogy hiszen én nekem nevezetes mondani valóm van a
-feleségemhez.
-
-– Tudod, hogy én király lettem? Rajtad kivül másik feleséget vettem.
-Megengeded-e, hogy azt is megöleljem, megcsókoljam, úgy, mint téged?
-
-Az asszony azt mondta: megengedem.
-
-S hogy bizonyságom legyen az iránt, hogy ez órában együtt voltunk,
-beszéltünk egymással, s ő nekem engedelmet adott, úgy megszorítá a
-kezemet, hogy az ujjamon levő jegygyürű, az ő jegygyürűje kettépattant.
-
-Én pedig azután, hogy neki is legyen szintén a felőli bizonyossága,
-miszerint egy boldog éjt együtt töltöttünk az Ararat hegyi palotában,
-neki adtam azt a «lingámo»-t az arany karpereczczel együtt, melyet
-karomon viseltem a Civa vallás jelvényeűl s azon fölül egy szárnyát
-annak az ágymennyezetnek, melynek árnyéka boldogságunk tündér örömeit
-rejté, leszakítottam, s azt is neki adtam. A függöny sötétveres
-selyemből volt, és rajta aranyszövetű sárkányok.
-
-Azzal a két tündér mind a kettőnket ismét vállaira kapott, s ismét
-dörgött utánunk a felhő, süvöltött az áthasított lég, sziporkáztak a
-csillagok, a Himmalája jégcsúcsán már rózsaszint ragyogott a
-hajnalsugár, a tündérnek sietni kellett; a tengert hallottam mormogni
-alattunk; Danesh kétségbeesett sietséggel repült előre; a mint egy sugár
-a keleti hegyek közül kilövellt, az őt, mint a lángnyíl lövellte át;
-kiejtett a kezéből s én leestem a földre.
-
-Szerencsémre nem nagyot estem; csak a kerevetről a padlatra.
-
-(– De már mi szükség volt te neked még azt is elmondanod előttünk, hogy
-mit álmodtál? zsörtölődék a soltész mogorván.)
-
-– De már, kegyelmes uraim, ha ezt az én álmomat a niemengeni törvényszék
-protokollumba vehette s arra itéletet alapíthatott, csak jegyezzék fel
-kegyelmetek is, mert nagyon súlyos következései lesznek még ennek az
-álomlátásnak in praxi.
-
-Oly elevenen állt előttem ez a tündéries álom, hogy én azt reggel
-Zeib-Alniffának úgy mondtam el, mint való történetet. Hogy első
-feleségemmel igazán találkoztam az éjjel, bizonyította a bucsuvétel
-alkalmával, a kézszorítás alatt kettépattant gyürű az ujjamon.
-
-– Ez csodálatos eset, mondá Zeib-Alniffa, érdemes, hogy első
-feleségeddel tudasd azt. Írd le az egész történetet, hogy azt neki
-elküldjük. Egyik vezéremre fogom rábízni, hogy elvigye Hollandba az
-izenetedet.
-
-Én kaptam az ajánlaton s egy hosszú szelet khinai pálmapapirra, mely
-olyan szivós, mint a bőr, felírtam az egész álomlátást, a királyné
-odahivatott hét írástudó bonczot, azok a maguk névaláírásaikkal
-hitelesíték, hogy ez valójában akképen történt s hogy Majmúna és Danesh
-valóban oly régóta ismeretes két czég, mely a direkt összeköttetést
-India és a világ egyéb részei között tündéri postaközlekedései által
-fentartja, s mint az irott krónikák bizonyítják, köztudomásra létezik az
-a palota Ararát hegyén, melyben az egymástól elválasztott boldog
-szerelmesek találkoznak s annálfogva kétségbevonhatatlan tény, hogy én
-és az első feleségem egymással egy boldog, vallomásokban gazdag éjszakát
-töltöttünk vala el.
-
-– Ezt a levelet, és az általad küldött lingámot, egy vég olyan
-selyemszövettel, melyre arany sárkányok vannak szőve, elküldjük az első
-nődnek. Követem indul azonnal a hajóra; mondá Zeib-Alniffa. Én azt
-hittem, hogy már most ezzel hát egészen el van hárítva közülünk annak a
-kellemetlen kivont kardnak az akadálya.
-
-De csalatkoztam, mert az estebédnél ismét nem mondta Zeib-Alniffa az
-asztal fölött Bazava áldását.
-
-– Hát mire vársz még? Nem kértem-e már első feleségemtől, hogy adja
-beleegyezését új nősülésemhez? Nem találkoztam-e vele? Nem adtam-e oda
-neki a lingámot?
-
-Zeib-Alniffa mosolyogva válaszolt:
-
-– Valóban, mind azt megtetted. Hanem ő nem adott neked még semmit. A míg
-az ő helybenhagyó levele kezemben nem lesz, addig én nem mondhatom el a
-Bazava áldását az asztal fölött.
-
-– Hát én nekem addig mindig a paradicsom kerítésén kivül kell a
-virágillattal táplálkoznom, a míg a követünk a tengeri útat kétszer
-megcselekszi?
-
-– Csak egyszer. Ő visz magával néhány hímgalambot, azokból a
-zöldtollúakból, a miket vőlegénygalambnak hínak. A mint első feleséged
-megírja a helybenhagyó levelet, azt egy ilyen galambnak a szárnya alá
-köti és az a galamb két nap alatt Hollandból ide repül. Tehát csak az
-odavaló útat számítsd.
-
-De nekem az is hosszú idő volt. Azon kezdtem gondolkozni, hogy majd nem
-sokat kérdezem én, hogy mit mond a Civa, a Brahma, a Visnu, meg a többi
-sok kezű, sok lábú istenség?
-
-(– Hát Jehova? Te gazember! kiáltá közbe a soltész, méltó
-felgerjedéssel.)
-
-– Sehol sem tiltja a több feleségtartást! Jákob patriárkának volt kettő,
-szent Dávidnak négy, Bölcs Salamonnak ezernégyszáz! Hanem hát kár lesz a
-drága időt vesztegetni azzal, hogy itt most dogmatikus vitákba
-elegyedjünk. Az én útam sietős! Úgy sem lett semmi az én elbúsult
-szándékomból; mert én száztiz napot és éjszakát töltöttem együtt a
-bübájos szép Zeib-Alniffával: együtt étkeztünk, egy mennyezet alatt
-aludtunk; de soha sem jutottam annyira, hogy csak a kezét
-megszoríthattam, vagy az ajkait megcsókolhattam volna.
-
-(– No, azt szeretném megérteni, hogyan történhetett? mondá a
-nagyherczeg.)
-
-– Kivánja kegyelmességed, hogy mind a száztiz napnak és éjnek a
-változatos történetét előadjam?
-
-(– De hisz azt el ne kezdd! kiálta közbe a soltész. Csak úgy summázva
-add elő.)
-
-Föltettem magamban, hogy abból az álomitalból többet nem hörpentek föl,
-a melyik a múlt éjjel a Danesh tündér hátára ültetett, s azt meg is
-mondtam Zeib-Alniffának.
-
-– Jól van, tehát készítek neked olyan italt, a mi egész éjjel ébren fog
-tartani.
-
-Ezt már óhajtottam.
-
-Mert Kelet-Indiában a mindenféle philtrakészítés igen magas tökélyre van
-emelve. Van olyan szer, a mitől a legcsendesebb kedélyű ember feldühödik
-és harczi kedvet kap, ezt «bang»-nak hívják; a békeszerető elefántokat a
-«khanverd» czukorbafőtt liktáriumával oly verekedő kedvre tudják
-hangolni, hogy azok egymással párharczot vívnak a shah vendégei
-mulattatására, a «kherat» italtól költővé lesz az ember, a legegyügyűbb
-ficzkó meséket mond s azokat versekbe szedi folyvást, a «mhovak»
-virágtól, a mi mannakép hull a fáról, a míg azt eszi a nép, olyan
-engedelmes kedélyű lesz, hogy csak akkor lehet rajta megvenni a
-«nazzerani» adót; a dacutok olyan mérget tudnak a forrásokba tölteni,
-hogy az utasok elalusznak tőle. Ezúttal én velem Zeib-Alniffa a
-«panzopari»-t kóstoltatá meg; a mi nem ital, hanem valami rágószer, s az
-a tulajdonsága van, hogy még a részeg embert is úgy kijózanítja, hogy
-csupa bölcseség fészke lesz a koponyája.
-
-Akkor aztán elkezdett velem csupa okos dolgokról beszélni.
-
-– Látod, mondá, még azzal, hogy én téged férjül választottalak, nincs
-bevégezve az, hogy te valósággal az légy, a mi én vagyok, uralkodó. A
-nép még most csak «Ráná»-nak nevez; még nem ismeri el, hogy te «Rájah»
-vagy. Ez pedig nagy baj; – mert van még egy «Ráisz» is, a megholt férjem
-fia, s a míg belőled Rájah nem lesz, ez mindig elsőséget tart a trónhoz.
-
-– Ez bizony tökéletesen igaz; de hát mit kellene csinálnunk?
-
-Az én szép Zeib-Alniffám aztán elmondta előttem az egész tervezetét,
-mely szerint az uralkodásunk alá adatott tartományt valóságos hűbéri
-meghódolásra lehet rábírnunk. Ez eltartott reggelig, s én józan és
-higgadt voltam ez idő alatt, hogy még azt is megláttam, hogy az én
-hasonlíthatlan szépségű Zeib-Alniffámnak a balorczája közepén egy
-lencseszemölcs van, a mit eddig soha sem vettem észre, aztán meg, hogy
-iszonyú sokat tud beszélni. Alig vártam, hogy megvirradjon. Nincs
-kijózanítóbb philtra a világon, mint mikor az embernek a felesége
-folyvást jó tanácsokat osztogat.
-
-Az indusoknál pedig ez bevett szokás. Igazi indus «szing», a hogy ott a
-nemes embert hívják, semmit nem kezd, mielőtt a feleségétől tanácsot nem
-kér, sőt a magas rangú «csakúr»-ok, a mik olyanok, mint nálunk a bárók,
-a hozzájuk intézett kérdésre sem adnak addig feleletet, a míg a
-feleségeiktől meg nem tudakolták, hogy mit feleljenek? «Vajjon minő idő
-lesz délután, Gholem Szing?» «Majd szólok erről a feleségemmel». Délután
-aztán feleletet ad rá: «Pompás, derült idő lesz, Utsár Szing!» s meg
-lehet, hogy már akkor szakad a zegernye-zápor.
-
-Másnap hozzáfogtunk a tartományunk bekörutazásához, a mi megkivántatott
-az én Ránából Rajáhvá emeltetésemhez.
-
-Egész dandárt képezett a menet, mely fejedelmi körjáratunkat kisérte
-lóháton, tevén, elefánton. Mi ketten, a begum és én, elefánton utaztunk.
-Még pedig egymástól elkülönítve; mert azt az indus etiquette meg nem
-tűri, hogy férfi és nő egy «szováriban» üljenek egymás mellett, ez a
-neve az elefánt hátára kapcsolt mennyezetes hintónak. Az előcsapattal
-ment a begum, az utócsapattal pedig én magam, s az elefántom hátára volt
-csatolva egy jó bronz sugárágyú, a mi nagyon czélszerű úti szerszám volt
-azon kéjkiránduláshoz, a hol százféle rablónépen keresztül kellett
-kierőszakolnunk a szives fogadtatást. Én az egész idő alatt csak úgy
-találkozhattam a feleségemmel, hogy az egyikünk az egyik elefánton ült,
-a másikunk a másikon.
-
-Résztvettünk az indus népség mindenféle ünnepében. A «kigyók
-tiszteletén», a «kókuszok imádásán» mind végig kitartottunk; a Moharram
-búcsujánál magunk is belegázoltunk térdig a Ganges szent vizébe; a
-Holica ünnepén hagytuk magunkat az őrült guszszainek és fakirok által
-veres porral telehintetni; a Ganéza ünnepén személyesen osztottuk ki a
-«nuzzart» és fogadtuk el a «Khillát»-ot, a mi mindkettő ajándékot
-jelent: az elsőt a fejedelmek adják az alattvalóknak, a másodikat a
-jobbágyok az uralkodóknak s a miknek kicserélése nélkül nincsen
-elismerve az uralkodói viszony.
-
-Sorra látogattuk a nép hagyományos szent helyeit a bálvány szobrokkal
-megrakott chaitiákat, pagodákat, gambiákat és baolikat, a mik részint
-templomok, részint temetkezési helyek; a jainászok állatkórházait, a hol
-az indusok beteg kutyákat, macskákat, ökröket, nemkülönben hollókat,
-szarkákat és pulykákat ápolnak, a naussnik városait, a mikben nem lakik
-más, mint nőszemély: a bayadérek, a férfi csak vendég, s a bayadéreknek
-szabadságukban áll a királyok tanácstereméig behatolni, s a míg azok a
-minisztertanácsot tartják, az alatt énekelni és tánczolni.
-
-(Ez Istenucscse jó szokás! mordult közbe a nagyherczeg. Aztán igazán
-szépek-e azok a bayadérek, héj?)
-
-– Valóban elbájolók, kegyelmes úr; öltözetük csupa selyem és kashmir,
-aranynyal és igaz gyöngyökkel hímezve, mezítláb járnak, de lábaik ujjai
-drágaköves gyűrűkkel terhelve. Ruhájuk dereka ép olyan hiányos, mint a
-mi hölgyeinké, csak azzal a külömbséggel, hogy a míg delnőink ruhadereka
-a vállakat és kebleket hagyja fedetlen, a mi igen természetes, az indu
-bayadérek ugyanazt felhúzzák a vállaikra és kebleikre egészen, s mi
-azontúl következik csipőig, azt hagyják csupaszon, a mi nem kevésbbé
-természetes.
-
-(– No elég volt már ezekből az allotriákból! förmedt rá a soltész
-haragosan. Most meg már a pogányok divatjáról kezd el disserálni!)
-
-Magunk is tartottunk nagyszerű látványokat a nép mulattatására,
-elefántok harczát elefántokkal és emberekkel, mik közül az elsőt
-«muszti»-nak, a másodikat «szatmári»-nak hívják; indus oroszlánok
-viadalát vadkanokkal, és szarv-orruak tülekedését egymás között. Viszont
-a mi tiszteletünkre a barátságos nábobok rendeztek lámpás ünnepeket és
-sakkjátékokat, a miken eleven alakok képezték a sakkfigurákat.
-
-Bejártuk tartományunk legrejtélyesebb vidékeit, a hol a thugok laknak, a
-kiknek vallásuk parancsolja, hogy az utasokat megfojtsák; a Bhilek
-vidékét, a kik nem ismernek más isteneket, mint a nyavalyákat; a majmok
-telepeit, a hol nem lakik más nép, mint a négykezűek, a majmok királyát
-«Lengur»-nak hívják és a lakóit, majom-embereknek, a kik beszélnek, de
-ruhát nem viselnek.
-
-Fejedelmi körutazásunk minden napja új meg új bámulni valót hozott. Ha
-elhagytuk a «hét bölcs városát», következett a «királyok temetkezési
-városa», egy város, melyben nincsen más, csak templomok, és minden
-templom alatt egy király nyugszik, és senki más nem lakik a városban.
-Azután jött a búcsujárás a Buddha fájához, (mert ámbár mi a Civa
-valláshoz tartoztunk, de alattvalóink többségének megnyerése végett a
-Buddhának is kellett áldoznunk.) Innen elmentünk a «bölcsesség
-kútjaihoz», melyeknek templomait azon bayadérek őrzik, a kik
-menyasszonyfővel lettek özvegyekké, s a kiknek csak a templomban szabad
-bayadéri mesterségüket gyakorolni mint istentiszteletet.
-
-(– Csinos templomok, mondhatom! mordult közbe a soltész.)
-
-(– De a liturgiájuk nem lehet unalmas, jegyzé meg a nagyherczeg.)
-
-– Mindezen napok alatt nem láttam én az én felséges feleségemet
-másképen, mint a trónusán ülve, vagy elefántháton, vagy palankinban
-hordatva, a mikor én is rendesen másik trónon, elefánton, vagy
-palankinban kuczorogtam; még csak diskurálni is alig volt alkalmunk
-egymással.
-
-A száztizedik napon végre visszakerültünk a fővárosunkhoz. E nap
-reggelén az indulás előtt Zeib Alniffa levelet küldött hozzám, melyben
-azzal örvendeztetett meg, hogy szent fogadalmunknak, melyet nálunk
-«szent József házasságának» neveznének, a mai nappal vége jár.
-Postagalambunk azóta visszaérkezett a várt engedélylyel. A midőn
-városunk kapujához fogunk érni, az ország előkelői, a «Ráók» és
-«Szing»-ek és a bölcsek, a bonczok és a szentek a «guszszainok» egész
-pompával fognak elénk kivonulni s engemet ünnepélyesen fognak, mint
-«rájah»-t üdvözölni, a mire e körúttal rászolgáltam. Akkor azután
-következik egy nagy fejedelmi lakoma; a mit bevégez az
-«Utterpán»-ajándékozás: a mi abból áll, hogy minden vendég kap egy
-selyem-zsebkendőt, a mit maga a király öntöz meg rózsavízzel, ő pedig a
-maga utterpánjait a királynétól kapja meg, a kitől azután a boldog férj
-a «zenanah»-ában kérheti a rózsavízlocsolást. A zenanah pedig az a hely,
-a hová csak a férjnek és a feleségnek szabad belépni: ez a boldog
-családi szentély.
-
-Megvallom bűnömet, uraim; dicsőségem érzete, s boldogságom előérzete
-annyira eltölté a lelkemet, hogy nem jutott eszembe sem a Civa istenhez
-felfohászkodni, a ki mindezeket adta, sem a Jehovához, a ki elveheti.
-
-De egyéb bűnöm még ez ideig nem volt. Az a fakir, a ki egy cserepet hord
-a fején, mindaddig, a míg az abba ültetett narancsfa kivirágzik s
-gyümölcse megérik, s éjszakára egy fához kötteti magát, hogy állva
-aludjék, nem szenved annyit, mint én, a ki az asszonyok legszebbikét
-hordtam a tenyeremen száztiz napig, a nélkül, hogy annyit mondtam volna
-neki: «édes!»
-
-Itt volt hát az utolsó nap! A város előttünk állt; aranyozott tetejű
-palotái a meleg ködön keresztülragyogtak elénk. Már láttam a piacz
-közepén fölmagaslani a «baolit», mely alatt fekszik a «háromlábú tehén»
-gránitból faragva, melyről azt vallja minden igazhivő, hogy éjfélkor
-fölkel és elmegy legelni; már láttam a pompás faragványú kapukon
-kitódulni a sokaságot, mely ragyogó fegyverzetében, lóháton és tevepúpon
-ülve, közeledett elénk, a lovasokkal vegyest tódultak a bayederek és
-fakirok: itt minden díszmenetben együtt jár az igazgyöngyös, csotárját
-rázó paripa, meg a meztelen tagjait mutogató koldus, a brahminok, meg a
-tánczosnők; arany, drágakő, szépség, virágok, aztán rongy, piszok,
-nyitott sebek összekeverítve.
-
-Zeib Alniffa, mint rendesen, az úti kiséret élén haladt a maga
-elefántján, én pedig a kiséret végén, úgy, hogy egy jó ágyulövésnyi
-távol választott el bennünket egymástól. Mikor a szemközt jövő
-lovascsapat odaért a begum elefántjához, hallottam valami nagy
-néprivallást, de nem tudtam az értelmét kivenni, csak azt láttam, hogy
-erre Zeib Alniffa a szovariban felállt s heves taglejtésekkel kezdett el
-szónokolni.
-
-Ezalatt azonban egy fakir oda furakodott hozzám. A legrútabb példány, a
-milyent valaha láttam. Ennek úgy látszott, hogy fogadása tartotta, hogy
-tíz esztendeig le nem vágatja se a haját, se a körmét.
-
-– Mit akarsz? kérdezém tőle.
-
-– Azt, hogy végy föl magadhoz, felelé a fakir, oda akarok melléd ülni a
-szovariba.
-
-A fakirnak, az indus szentnek a kivánságát pedig teljesíteni kell,
-akármit kér; kivált ennyi nép szemeláttára. Lehajoltam hozzá,
-belemarkoltam az üstökébe, hogy megkönnyítsem neki a fölmászást s aztán
-oda ültettem őt mellém a szovariba.
-
-– Jól jártál, hogy teljesítetted a kivánságomat, mondá a fakir; mert
-most az életedet mentem meg. Tudd meg, hogy a míg távoljártatok, a
-városban lázadás ütött ki. Az összeesküvők letették a Begumot a trónról,
-s helyette kikiáltották rájahnak az első férje, Szumro Sah fiát, Deli
-Szingh Raiszt. Az elfoglalta a várost, megvesztegette a hadsereget, hogy
-mind melléje álljon; a kik a te hiveid voltak, meg a Begum tanácsosai,
-azokat mind kivégezteté: te rád is az a sors vár, ha kézre kaphat.
-
-Nem akartam az őrültnek hinni. Hanem aztán hinnem kellett a saját
-szemeimnek. A következő pillanatokban azt láttam, hogy az én kedves Zeib
-Álniffámat durva férfi kezek megragadják s lerántják az elefántról,
-azután kezeire, lábaira lánczokat verve, gyalog hajtják őt a város
-kapuja felé, a szemtelen nautsnik hadától csufondárosan körültánczolva,
-míg az üresen maradt szovariba egy férfi alak kapaszkodik fel, az
-uralkodói gyöngyös süveggel, gyémántos kócsaggal a fején; a gyalázatos
-kicsapongó rossz fiú, derék apja után királyfi, de eredetére csak olyan
-német «Bursch», mint magam; s a ki mégis letaszít a trónról engem, s
-lánczra vereti az én nőmet, a Begumot: egy hősnőt, a császár
-megszabadítóját, országa újjáteremtőjét, csak azért, mert a gazember
-kész volt a Buddha vallására áttérni, míg a Begum a Civa vallást fogadta
-el. S ez elég volt, hogy azt a barom népet magához térítse.
-
-(– Valóban, ilyen dolog Európában nem történt még soha! Jegyzé meg a
-nagyherczeg.)
-
-– Elkeseredésem nem ismert semmi határt. Így elveszteni egy pillanat
-alatt országot és feleséget; megfosztatni hatalmamtól és szerelmemtől,
-látni, hogy rabolja el egy gyáva ficzkó kincseimet, mik közt Zeib
-Alniffa volt a gyémántcsillag, több volt, mint a mennyit keresztyéni
-türelem és civai hülyeség vállvetve elviselhet; odaugrottam a
-sugárágyúmhoz, mely a szovarihoz volt csatolva s neki irányoztam azt a
-másik elefántnak.
-
-Az új rájah ott szónokolt a körüllevő fényes és piszkos sokasághoz, két
-keze szörnyen hadonázott, parancsokat osztva: jól czélba vettem ő
-felségét. Az ágyu eldördült, s a következő perczben már nem volt se
-korona, se fej a deklamáló alak vállai között, csak a két keze
-hadonázott még, parancsokat osztogatva.
-
-Ekkor aztán megfordítottam az elefántot s elvágtattam, a milyen gyorsan
-az csak vinni tudott. Sokáig üldözött egész lovas csapat, hanem én az
-elefántommal a dzsungál bozótjai közé vágtam, s míg az a sűrű berken
-keresztültört, a lovasok elmaradtak mögöttem, az éj végre elvont a
-szemeik elől. Az életemet megmentettem; de csak a meztelen életet. Nem
-volt semmim, és nem voltam semmi.
-
-(– De igenis voltál valami, szólt bele a soltész; két nő férje és egy
-király gyilkosa.
-
-(Minorem nego; majorem non concedo! veté ellen a herczeg. Miután a
-második házassága csak «Szent József házasság» volt, annálfogva annak az
-esete nem involválhat bigamiát; a mi pedig a királygyilkosságot illeti,
-qui bene distingvit, bene docet; királygyilkosság az, a mit egy
-alattvaló követ el egy koronás fő ellen; de mikor egyik király öli meg a
-másikat, az nem «regicidium»; hanem «ordalia», fegyveres istenitélet s
-ezt törvény és usus és pactum conventumok sanctionálják és ratificálják.
-Submergantur!)
-
-– (Tudtam! csattant fel a soltész, hogy ha beszélni hagyjuk a gazembert,
-három ilyen capitale delictumból, minő az indololatria bigamia és
-regicidium, olyan tisztára mossa magát, mint a szűz Susánna.)
-
-– De hát mi hasznom volt mind ebből a dicsőségből? Én csak azért jöttem
-ide, hogy kapitányi rangot szerezzek magamnak; nem akartam én királylyá
-lenni. Mert sokkal jobb dolog nyugalmazott kapitánynak lenni, mint
-exkirálynak. A rájah hívei nagy díjt tettek a fejemre. Elfutottam a
-Bandzsári faj közé. Ennek nincs állandó hazája, hanem egyre kóborol a
-Gangestől az Indusig, s a tengertől a Dhawalaghiri hegyig. Tökéletes
-hasonmása a mi czigányainknak. Ezek közül akartam magamnak hadcsapatot
-alakítani, hogy majd azzal visszahódítom az országomat s kiszabadítom a
-fogoly királynémat.
-
-Nem volt a vállalatomon Isten áldása. A bandzsárik fejedelme, mikor már
-indulóban voltam a hadaival, jobbnak találta én velem magammal vásárt
-ütni s minthogy az angolok is vérdíjt tűztek ki a fejemre, eladott nekik
-készpénzen s az én nyomorult fejem oda jutott vesztére, a hol a
-legnagyobb veszedelem várt rá: az angol keletindiai társaság kezébe. Ott
-azután megtanítják az embert imádkozni, ha sehol sem.
-
-
-
-
-KILENCZEDIK RÉSZ.  A TENGEREN.
-
-
-I. A KALÓZ.
-
-Engem nem tiszteltek meg azzal az angolok, hogy a krokodilusok tava fölé
-akaszszanak fel kaliczkába. Ez a mulatság csak a benszületett igazi
-shahok és rájáhk számára volt fentartva. Minden hosszas teketória nélkül
-elszállítottak Bombayba, s ott hajóra tettek még ötven más magamforma
-úri emberrel, kik mind Európából kerültek ide, a keletindiai náboboknál
-szerencsét keresni; a kiknek az volt a főbűnök, hogy francziák, németek,
-hollandusok vagy spanyolok voltak. A keletindiai angol társaság jogot
-formált magának mindezeket összefogdostatni, a megriasztott nábobok
-által (a kik maguk is mind megvesztegethető, gyáva gazemberek) kiadatni
-s azután egy csomóban valamennyit elküldeni Uj-Caledoniába.
-
-De hát kérdem én kegyelmességtektől, hogy midőn én abban a rozzant
-kutterben egy velem egyenrangú spanyol hidalgóval egy padhoz lánczolva
-izzadtam az evezőfeszítésben; Murder kapitány pedig azalatt osztotta a
-födélzeten a parancsot, hogy Új-Caledonia helyett, a sokkal gonoszabb
-Új-Seeland felé vitorlázzanak s a míg a keletindiai társaság a
-deportáltak számára becsületes kétszersültet, füstölt húst és brandyt
-utalványozott, s annak az árát Murder kapitány föl is vette, nekünk
-mégis nem adott egyebet száraz halnál, meg poshadt viznél, hát akkor
-melyikünk volt a kalóz? ő-e vagy én? Ki rabolta ki a másikat a tengeren?
-ki élt vissza a tengerész törvénynyel? Én-e, vagy ő?
-
-(– Átkozott a lelke! kiálta fel a nagyherczeg, nagyot ütve botja végével
-a földre. Murder kapitány volt a kalóz!)
-
-No csak azt akartam constatálni; mert a jogtalan erőszak ellenében
-minden törvény szerint jogosult az önvédelem. A mint mi szegény
-deportáltak vettük észre, hogy hajónk folyvást dél felé közeledik, a mit
-a csillagok állásából kivehettünk, azon fölül a skorbut is kiütött
-közöttünk a rossz élelmezés miatt, s ha panaszt emeltünk, korbácsot
-kaptunk a hátunkra, elvégre összeesküdtünk, hogy egy éjjel
-megszabadítjuk magunkat a lánczainktól s elfoglaljuk a hajót. Jogunk
-volt hozzá. Mi voltunk a felperesek, a hajótulajdonos volt a jogbitorló.
-
-Az én hidalgó társam nagy praktikus volt ebben a dologban. Megtanított
-bennünket rá, hogyan lehet a békókat, mint a keztyűt vagy a csizmát
-lehúzni az embernek a kezéről, lábáról. Az igen szép tudomány. De nem
-adom ingyen.
-
-(– Pedig pénzért nem veszszük meg, nem akarjuk hasznát venni! tiltakozék
-a soltész.)
-
-Mi tehát egy éjszaka, kiszabadítva magunkat a lánczainkból, fölrohantunk
-a födélzetre, az álomittas legénységet megkötöztük, a nélkül, hogy vért
-ontottunk volna s uraivá tettük magunkat az «Alcyon»-nak. Már most
-kérdem kegyelmességteket, lázadásnak nevezhető-e e cselekedet? Mi nem
-voltunk a keletindiai társaságnak rabszolgái, nem voltunk hadifoglyai,
-nem voltunk gonosztevők. Nem volt neki semmi joga bennünket hajóhoz
-lánczoltatni és deportáltatni. De épen elitélendő Murder kapitány
-magaviselete, ki velünk, szabad urakkal, úgy bánt, mint néger
-rabszolgákkal, egész héten hallal tartott bennünket, holott nem voltunk
-mindnyájan pápisták s pénteken azért is füstölt húst adott ennünk,
-holott csaknem mind pápisták voltunk.
-
-(– De megérdemelte, hogy felakaszszátok érte a legmagasabb árbocz
-fájára! förmedt fel méltó indignatióval a nagyherczeg.)
-
-No lám, és mi még sem tettük azt! Az igaz, hogy csak azért nem tettük,
-mert nem foghattuk meg. A mi igazságos jogaink kivivásának aktusa alatt
-a bűnterhelt kapitány, vétkei súlyának érzetében, lemenekült a hajó
-lőporos kamrájába s azzal fenyegetőzött, hogy ha őt meg akarjuk
-fogdosni, a hajóval együtt a levegőbe röpít valamennyiünket. Mi tehát
-alkudozni kezdtünk vele. Megmondtuk neki, hogy nem bántjuk, de el fogjuk
-hagyni a hajóját mindannyian, a kik deportálásra vagyunk szánva. Erre
-azt mondta, hogy vigyen bennünket az ördög. Akkor azután huszonnégy órai
-fegyverszünetet kötöttünk.
-
-Legelső dolgunk volt…
-
-(– Jóllakni… előzé meg a soltész.)
-
-Igen is, jóllakni és még nagyobbat inni rá. Megszolgáltuk. Azután a nagy
-dereglyét a vízre bocsátottuk, elláttuk árboczczal, vitorlákkal,
-áthordtuk rá a mennyi kétszersültes láda, meg italkás hordó belefért,
-egy ágyút a hajóról felállítottunk a dereglye orrában, fegyvert,
-töltényt összeszedtünk; azután a kutternek vitorláit, köteleit
-összevagdaltuk, az ágyúit a tengerbe hánytuk, hogy üldözésünkre ne
-indulhasson, a földabroszt, compaszt, távcsöveket elvittük magunkkal s
-azzal, felhasználva a szép holdvilágos éjszakát, minden bucsúvétel
-nélkül elhagytuk a hajót. Hogy talált haza azután Murder kapitány a maga
-Alcyonjával? a felől biz én elfelejtettem kérdezősködni.
-
-Ötvenen voltunk a dereglyén, menekülő deportáltak, ötféle európai
-nemzet. Minthogy egyedül én voltam, a ki mind az ötnek a nyelvét
-beszéltem, azért engem választottak meg hajópatrónusnak, a ki abban
-külömbözik a hajóskapitánytól, hogy ez mindenkinek parancsol, míg amaz
-csak azt hajtja végre, a mit társai elhatároznak.
-
-(– Értjük, mirevaló a subtilis distinctió? szólt a soltész. Hogy ha
-valami subscus talál esni, legyen kire kenni a hibát.)
-
-Igazán bámulom kegyelmességednek éles elméjét, hogy mindent egyszerre
-kitalál. Nem volna pedig semmi szükségem e superflua cautelára, miután a
-mi társaságunk semmi olyan dolgot el nem követett, a miért az árboczrúd
-igazságtételére rászorult volna. Czélunk az volt, hogy valahol a
-Florida, vagy a Filippina szigeteken kikötünk, s ott alakítunk egy
-szabad köztársaságot.
-
-Tervünknek azonban nem egy várt akadály lépett útjába. Alig vesztettük
-el szemünk elől az Alcyont, a midőn oly szélcsend fogott elő bennünket a
-tengeren, hogy a vitorláink csak úgy lankadtan lógtak le a rudakról;
-csupán evezéssel tudtunk előre hatolni. A szélcsend napokon át tartott,
-legkisebb szellő nem fodorozta a habokat s nekünk ez alatt az
-élelmiszereink tisztára elfogytak.
-
-(– Hiszen most mondtad, hogy minden élelmiszert elhoztatok az Alcyonról,
-mondá a soltész.)
-
-A «minden» épen fele a «sok»-nak, és épen tizedrésze az elégnek. Ha az
-élelmiszer volt a «sok», de a hozzá való száj volt a «több» s a többet a
-kevesebből kivonni tiltja az algorithmus.
-
-(– Ez való szent igaz, szólt a nagyherczeg; nyolczat a hétből ki nem
-vehetek, kérek kölcsön…; no hát kitől kértetek kölcsön?)
-
-Útunkba akadt egy tengeri rákász. Ilyenkor szélcsendben lehet azokat a
-nagy rákokat fogni. Rá kiáltottunk: ohé! Méltóztatnak tudni
-kegyelmességtek a természethistóriából a tengeri ráknak azt a
-tulajdonságát, hogy az a világon minden állat, sőt emberek között a
-legfélénkebb teremtés. Ha mennydörgést hall, vagy csak egy ágyúlövést,
-ijedtében rögtön elrúgja a nagy ollói egyikét, hogy gyorsabban
-menekülhessen. Ezt tudva, a tengeri rákászok azt a conventiót kötötték
-ki a hadihajósokkal, hogy mikor őket meglátják a tengeren, akkor ágyúval
-semmi jellövést ne tegyenek. E végett a vitorlájukra egy nagy veres rák
-van pingálva. A rákászok viszont a velük találkozó hadihajóval tartoznak
-megosztani a fogott rákjaikat.
-
-– Ohé! kiáltánk tehát a rákászokra s kértük a rákilletményünket;
-mivelhogy minden szárított halunk elfogyott már s csak féladag
-kétszersültre voltunk szorítva.
-
-– Ohé! kiáltának azok vissza. Mi okon követeltek ti tőlünk rákot? hiszen
-ti nem vagytok hadigálya!
-
-– De éhesek vagyunk és van ágyúnk, lőhetünk vele s akkor a ti rákotok
-mind eldobja az ollóját: ez dupla ok!
-
-A rákászok átlátták, hogy kettős okunk van a követeléshez s tengerészeti
-«usus» szerint megoszták velünk a rákzsákmányukat.
-
-(– No ez hát akkor nem is volt kalózság; hanem csak tengerészeti usus!
-mondá enyhítőleg a nagyherczeg.
-
-– Jól van, jól: ez hát csak csemege volt; nem rablás, hanem csak
-torkoskodás, gyerekvétség; de halljuk csak a többit, mit miveltetek még
-tovább a tengeren, ötvened magatokkal meg egy ágyúval? Hadd terítem ki
-előbb a mappát! Akarom kitudni az útatok irányát, mert majd ebből fog
-kisülni, hogy becsületes utazók voltatok-e, avagy pediglen kalózok; mert
-nekem van annyi eszem és tudományom, hogy azt ki tudom találni, hidd
-el!)
-
-A vádlott hamisan hunyorított a félszemével s folytatá a vallomását.
-
-– A Marquesas szigetek táján találkoztunk egy spanyol kereskedő hajóval,
-melynek kapitánya, alázatos rimánkodásunkra, kávéval, csokoládéval és
-nádmézzel látott el bennünket; erre tovább vitorláztunk az Aleutok felé,
-a hol egy orosz kereskedőhajó tulajdonosa megszánta nyomorult voltunkat
-s megajándékozott néhány tonna pálinkával és besózott tőkehallal; mire a
-Jucatan sziget magaslatára értünk, ez a készletünk is elfogyott s
-kénytelenek voltunk egy útban talált olasz kereskedő hajó gazdájától
-szágó pálmalisztet, és néhány tonna sultaninát kölcsönözni.
-
-(– Minek voltak nektek azok a «donna sultaninák?»)
-
-«Sultanina» annyi, mint apró szőlő, tonnákra rakva.
-
-(– A gazemberek! Még nekik apró szőlő kellett!)
-
-Hát – szorultságában még azt is megeszi az ember, ha nincs más. Azután
-meg a Barbadoes szigetek táján találkoztunk egy török hajóssal, a ki
-füstölt disznóhussal és szalonnával ajándékozott meg bennünket «Isten
-fizesse meg!» fejében; a Canari szigetek előtt egy chinai hajós
-sziveskedett a borait megosztani velünk s a zöld előfoknál egy
-madagaskári görög úgy megrakta a hajónkat rahat rakummal, hogy majd
-elsülyedt alatta; továbbá a Tüzföld táján!
-
-(– Megállj! Megállj! kiálta föl a soltész, mind a két tenyerével a
-térképre csapva. Hiszen ha én a te útadat figyelemmel akarnám kisérni,
-az kellene, hogy egy szöcskének czérnát kössek a lábára, s úgy ereszszem
-el a mappán. Innen oda! onnan ide! Hiszen lóháton sem érlek utól.)
-
-Biz ez egy kicsit kacskaringós utazás volt; de hát nem értettünk a
-hajózáshoz, rossz volt a mappánk, s compassunknak szeszélyei voltak.
-
-(– Szeszélyei voltak! Talán nőstény compass volt?)
-
-De meg az igazat megvallva, biz én magam sem tudom, hogy igazán azok
-voltak-e az illető vidékeknek a nevei, a miket felsoroltam, mivelhogy
-azon a vidéken az a rossz szokás van, hogy a szigeteknek a nevei
-nincsenek az utczaszegletekre felírva. Hanem annyit bizonyosan
-mondhatok, hogy mind ezekkel az urakkal összetalálkoztunk, a míg a
-tengeri vándorlásunk útján keresztül koldultuk magunkat.
-
-(– Szép kis koldulás, mondhatom! Ötven felfegyverzett ficzkó; egy
-ágyúval, gyors vitorlázó dereglyével, a minek ötven evezője volt: minden
-hajót utól kellett érnetek.)
-
-Mondhatom, hogy mindnyájan szivesen segítettek rajtunk, s a miben
-látták, hogy szükséget szenvedünk, azt erőnek erejével tuszkolták ránk.
-
-(– Hát a brémai kereskedőre emlékezel-e?)
-
-Hogyne emlékezném. A derék jó emberre. A ki a Jóreménység fokánál
-találkozott velünk. Nem hiába hívják azt Jóreménység fokának. Mindnyájan
-el voltunk már rongyosodva; a viharok, a hosszas út, a hánykódások
-foszlánynyá tépték ruháinkat. Ekkor ez a derék ember – áldott legyen
-emlékezete – meglátott bennünket, megszánta meztelenségünket: levetette
-a saját kabátját is, hogy bennünket fölruházzon. Az Isten áldja meg
-jártában keltében!
-
-(– Az pedig egészen máskép adja elő a dolgot. Hazatérve, rögtön panaszt
-tett a Hanzai főtanácsnál, hogy egy kalózhajó, (épen a ti járművetek) a
-tengeren kifosztogatja a hajósokat, mindenkit megsarczol, a kit útban
-talál: őt is egész legénységével együtt puczérra levetkőztette, a mi
-igaz is; mert még soha az, ember emlékezetére, meg nem történt, hogy
-brémai hajóskereskedő a maga kabátját levetette s akárki fiának önkényt
-odaajándékozta volna. Bréma nincs messze: ide hivhatjuk a terhelő tanut,
-a kit úgy hiszem Schultzénak hínak.)
-
-Hanem akkor kérem az én tanuimat is megidéztetni, a kik mellettem
-bizonyítanak: a spanyol kereskedőt, don Rodriguez di Saldapennát
-Badajozból, – az oroszt, Belóbratanoff Zvoinimir Tsinovnikot
-Kamcsatkából, – az olaszt, Signore Sparafucile Odoardot Palermóból, – a
-törököt, Ali Baba Ben Didimi effendit Brussából, – a chinait,
-Chien-Csen-Toiping-Van mandarint Shanghaiból; a görögöt Karaiszkakisz
-Leonidász Héroszt Trikalából…
-
-(– Elég!!! ordíta föl a soltész, két tenyerével bedugva a füleit. Ne
-mondd tovább. Inkább elhiszem egy lábig, a mit beszéltél! Tengeri
-koldusok voltatok tehát? Tengeri «armer Reisender»-ek és nem tengeri
-rablók? Megengedi kegyelmességed, hogy ezt kihúzzuk a bűnlajstromból? –
-Restál a cannibalismus vétke. Halljuk az emberevést!)
-
-Előre bocsátom, kegyelmes uraim, hogy nem minden időben és nem minden
-országban és még ott is, a hol, nem minden körülmény között tekintetik
-az emberevés halálos bűncselekedetnek. A Fidzsiszigetek lakói ezt valódi
-hőstettnek tartják, s az elfogott ellenséget megenni legalkalmasabb
-feladatuk. A mexikóiaknál az emberevés a vallásos kultuszhoz tartozott:
-Magyarországon a nagy tatárfutás idején, mint Rogerius bizonyítja, a
-minden élelmi szerektől megfosztott emberek kénytelenek voltak egymást
-megenni. Ugyanezen viszonyok állnak a tengerészekre nézve is. – Egy
-roppant nagy zivatar után, mely a Csendes oczeánon előfogott bennünket,
-minden élelmiszeres tonnáinkat ki kellett hánynunk a dereglyéből, hogy
-el ne merüljünk.
-
-(– Ez már megint hazugság! rivallt közbe a soltész. Magad mondtad, hogy
-«Csendes oczeán», ha csendes, akkor nem lehet rajta zivatar, most
-mindjárt a kínpadra vonatlak s alkalmaztatom az «első» és «második
-fokut», ha meg nem vallod benevolenter, hogy a Csendes oczeánon nincsen
-zivatar!)
-
-Igazsága van kegyelmességednek. Az emlékezetem csalt. A Csendes oczeánon
-csakugyan nincsen zivatar. Hanem vannak czápák. Azok seregestől jöttek
-ellenünk s hogy megszabaduljunk tőlük, kénytelenek voltunk az
-élelmiszereinket kidobálni nekik, nehogy magunkat egyenek meg. Azt
-reméltük, hogy majd csak találkozunk ismét egy jó szivű hajóssal, a ki
-újra megtölti az éléstárunkat. De bizony mi nem találkoztunk többé
-semmiféle vitorlával. Két hétig nem élhettünk egyébbel, mint a
-csizmáinknak a talpával. Végre az is elfogyott. Nem állhattuk az éhséget
-tovább. Elhatároztuk, hogy «tengerészlakomát» fogunk adni egymásnak.
-Sorsot huzunk, s a kinek a neve kijön, azt megeszszük. Az én nevem jött
-ki a kalapból. El voltam szánva, hogy pro publico bono meg fogok halni.
-Hanem mikor már vetkőzni kezdtem, előlépett az én kedves bajtársam, a
-spanyol hidalgó, a kivel hosszú ideig egy gályapadhoz voltam lánczolva,
-s attól fogva testvérül fogadtuk egymást. A nemes spanyol így szólt:
-«Nem te halsz meg, dicső rajah! Neked feleséged van; nem is egy, hanem
-kettő. A te életed becses. Itt vagyok én, a te testvéred, ki
-dicsőségemnek tartom, ha mint Curtius egykor a római megnyilt üregbe, a
-ti éhező torkaitokba leugorva, a köztársaságot megszabadíthatom!» S e
-szókkal a nemes lélek saját maga egy késkanyarítással leszelte a fejét s
-odatette elénk. A többiek azután elvégezték a munkát.
-
-(– S te is ettél belőle? kérdé a soltész.)
-
-Nagyon éhes voltam.
-
-(– Akkor hát bűnöd mégis csak constatálva van. «Emberi lélekkel biró
-testnek megevése máglyán való megégettetéssel büntettetik.»
-
-(– Megálljunk! szólt közbe a nagyherczeg; micsoda részét etted meg a
-spanyolnak?
-
-A lábát.
-
-(– Az a kérdés, hogy van-e az embernek a lábában is lelke.
-
-– Hogy ne volna? förmedt fel a soltész. Hányszor mondják: «a lábába
-szállott az esze,» – «a lábaszárába szállott a bátorsága.» – Ész,
-bátorság nem lehet lélek nélkül. – Nem mondják-e: «tetőtül talpig
-becsületes ember?» – tehát a talpnak is van becsülete.
-
-– Mind ezek csak közmondások és példabeszédek, szólt a nagyherczeg. Ha
-az embernek a lábában is volna lelke, akkor annak, a kinek a fél lábát
-levágják, egy negyedrész lélekkel kevesebbel kellene birnia, mint az
-előtt birt s megeshetnék rajta, hogy háromnegyedrész lelke mennyországba
-jut, egynegyed rész lelke pedig pokolra megy, vagy viceversa; a mi pedig
-absurdum. Ez oly fontos kérdés, a melyben csak a theologiai facultás
-itélhet. A míg annak az itélete meghozatik, addig a reus pöre
-fölfüggesztetik.)
-
-Egy hétig élhette világát vigan a bűnös a siralomházban; mert éppen
-annyi idő kellett a theologiai facultásnak azon kérdés megvitatásához,
-hogy vajjon végig van-e az emberben a lélek? meddig tart az? és hol
-szünik meg?
-
-Az itélet ekkép hangzott:
-
-«Az emberi lélek tart az emberi testnek a térde kalácsáig. Ezért
-szükséges templomban és imádkozás közben letérdepelni; mert odáig van az
-emberben a lélek, a mi azon alul van, az már lelketlen appendix.»
-
-(És így reusnak a cannibalismusban való büne is az irrelevabilisek közé
-soroztatik! mondá ki a nagyherczeg.)
-
-
-
-
-TIZEDIK RÉSZ.  UXORICIDIUM.
-
-
-I. SECUNDOGENITURA.
-
-(– No ezen gonosz tett méltó büntetésétől tehát megszabadultál volna; de
-hátra van most az uxoricidium.)
-
-Jaj dehogy szabadultam meg a büntetéstől, kegyelmes uraim. Nagyon is
-meglakoltam érte. Mindnyájan, a kik e természetellenes táplálékban
-részesültünk, oly valami embertelen dühöt kaptunk tőle, mint a milyen
-kifejlődik a kutyában, a mit a másik eb megmart. Egyetlen falat ez
-elátkozott étekből elég az emberrel megismertetni élő testtel a pokol
-minden kínszenvedését. Én csak a lábából kaptam; talán azért nem haltam
-meg tőle; de az is úgy égetett, úgy mart belül, elkezdve az agyamtól
-végig minden porczikámon, mintha az ereim mindegyike végtől-végig egy
-gyomor volna, s azt mind a görcs húzná össze. Társaim még borzasztóbb
-kinokat szenvedtek. Szemeik kidülledtek üregeikből, ajkaik tajtékoztak,
-egymást marták, s a saját testöket harapdálták össze, ordítottak és
-sikoltoztak, kaczagtak és őrjöngtek, felüvöltöttek a holdra, mint a
-kutyák. Sokan nem állhatták tovább az öldöklő kínt, s beleugráltak a
-tengerbe, a hol elnyelték őket a czápák és a kalapácsfejű halak, a kiket
-tengeri angyaloknak neveznek.
-
-Az én tagjaimat az első kín után tehetetlen kőmerev marasmus állta el;
-csak láttam, hallottam, de nem éreztem és nem mozdulhattam: az égető nap
-oda sütött az arczomra s szemeimet ki akarta perzselni, a mikre nem
-birtam a szempillákat lehuzni. Megfogni a láthatárt félkézzel és
-fölhuzni a zenithre, kisebb munka lett volna nekem, mint a szempilláimat
-lehuznom csak félig a kimeredt szemgolyókra.
-
-Ekkor e végtelen kín közepett úgy érezém, mintha egy gyönge szárnycsapás
-hűs szellője érné az arczomat. A vállamon ott ült az én fehér galambom.
-Az a fehér galamb, a ki börtönből kiszabadulásom után olyan sokáig hiven
-kisért mindenhova. Véginségemben újra leszállt rám Úgy érzém, mintha az
-ő kiterjesztett szárnya betakarná az arczomat, hogy ki ne égesse a
-lángoló nap a nyitott szemeimet. Ez árnyék olyan jól esett. Elaludtam
-alatta.
-
-Merre és meddig hányódott még azután az árbocztalan, vitorlátlan,
-kormányozatlan dereglye? ki irányozta, ki vezette azt tovább? Más-e,
-mint az az egy fehér galamb? arra nem tudok eszmélni. Társaim, kik velem
-együtt voltak a dereglyén, mind elvesztek. A legtöbb kínjában beleugrált
-a tengerbe, más ott halt meg az embertelen kínok között. Egyedül engemet
-tartott meg a mennyei gondviselés további nehéz megpróbáltatások
-számára.
-
-Egy antwerpeni indiai hajós bukkant rá a dereglyére, melyet a hullám
-kénye szerint hányt-vetett a hátán s a becsületes keresztyén, életet
-sejtve még kadaveremben, fölvitetett a hajójára s újra egymáshoz
-férczeltette a lelkemet a testemmel. Minden ellenségemnek megbocsátok a
-világon, csak ennek az egy jóltevőmnek soha. Ha a tengerbe dobatott
-volna, elnyelt volna a czethal s azóta én is ámbra volnék; mikép
-méltóztatnak kegyesen tudni, hogy a czápák gyomrában terem az ámbra s
-most templomot füstölnének velem. Így pedig csak ujabb gonosztettek
-elkövetésére maradtam meg e világon.
-
-Az indiai hajós ápolása mellett ismét visszanyertem emberi erőmet;
-kihevertem a kiállott szenvedéseket; mire a hollandi kikötőbe
-megérkeztünk, semmi nyoma sem látszott rajtam a viszontagságoknak, a mik
-keresztülmentek rajtam.
-
-Alig vártam, hogy újra visszatérhessek Niemengenbe s ismét megláthassam
-az én kedves feleségemet és kis magzatomat.
-
-Harmadfél éve mult már, hogy nem láttam őket.
-
-Ezóta már a gyermek futni tud! Talán már a nevemre is megtanította az
-anyja?
-
-Milyen boldog leszek én itt most idehaza. Nem király, de apa. Nem a
-begum férje; de a feleségemé. Áldottam a sorsot, hogy megszabadultam e
-tartománytól. Van nekem tulipánkertem: többet ér az.
-
-Éjet-napot egygyé tettem, hogy haza érjek. Lovas stafétát küldtem előre,
-hogy a feleségemet értesítse megérkeztemről.
-
-A jó lélek pompás lakomára várt haza, s mikor leszálltam a szekérről, a
-nyakamba ugrott: huszonöt fonttal nehezebb volt, mint mikor elhagytam.
-
-A viszontlátás boldog eszmecseréi után, az első szavam ez volt hozzá:
-
-– Hol van gyermekem?
-
-– Itt vannak «ők!» szólt a jó lélek ragyogó orczával, a lépcsőn
-alászálló két dajkára mutatva, kik közül az egyik egy járni kezdő
-ficzkót vezetett kézen, a másik pedig egy bepólált kis babát hozott az
-ölében.
-
-– Hát ez micsoda? kérdém, az utóbbira szörnyen elbámulva.
-
-– No hát a másod szülötted! te bohó! szólt az asszony kedélyes
-nevetéssel.
-
-– Az én másodszülöttem? – Hisz én harmadfél év óta távol vagyok már.
-
-– Hát nem emlékezel már rá, sipegé az asszony, szemérmesen elrejtve
-piruló orczáját a keblemen: – mikor a Majmúna és Danesh tündérek
-összehoztak bennünket az Araráthegyi palotában?
-
-– Majmúna és Danesh!
-
-– Tyhü lánczos lobogós teringette tündérei!
-
-De még az asszonynak állt feljebb!
-
-Hogy én hát az ő hitvesi hűségében akarok kételkedni? holott itt a
-bizonyítékok a kezében: az én saját levelem, melyben elmondom, hogyan,
-miképpen jöttünk össze a tündérek segítségével az Araráthegyi
-kastélyban? Sőt nagyobb igazság kedvéért, itt van még a «lingám» is, a
-mit akkor neki ajándékba adtam. Sőt még egy darab is abból a szövetből,
-melynek kárpitos szárnyai boldog viszontlátásunknak sárkányszemű látói
-voltak. Akkor én király voltam; ez a fiucska tehát: királyfi.
-
-– De asszonyom! Az ilyen dolgokban én nem értem a tréfát! Kezdtem én
-kiabálni. A mi álom volt, az nem komoly dolog, s annak nem lehet ilyen
-élő következése. Én megengedem, hogy ön is álmodott akkor én felőlem, a
-mikor én ön felől; hanem az a kis siró-rivó poronty: ez már nem álom, ez
-valóság; még pedig nagyon kellemetlen valóság! Én megyek a
-polgármesterhez! Én feladom a dolgot az érseknek! Összehivatom a szent
-széket! Én nem hagyok magamból bolondot csinálni.
-
-– Jó lesz, jó! Csak menjen ön a polgármesterhez, meg az érsekhez,
-csináljon minél nagyobb lármát a dologból: akkor ön még egyszer akkora
-bolond lesz, mint most.
-
-Én pedig megtettem, a mivel fenyegetőztem; rohantam a polgármesterhez:
-azt kihuztam az ágyából, mert már aludt; azt mondtam neki, hogy itt
-vannak a francziák, arra az álom kiment a szeméből; akkor aztán
-elmondtam neki az egész históriámat, majd elnyelt, akkorákat ásított.
-Akkor azt mondta, hogy ez meggondolandó dolog: jőjjek holnap; addig
-menjek a feleségemhez.
-
-Nem is tehettem mást; mert egy garasnak ura nem voltam, a niemengeni
-vendéglőben pedig előre le kell tenni a szálláspénzt, addig az embert be
-nem eresztik, hát visszamentem szégyenszemre az asszonyhoz.
-
-Az csak kötődött velem. Azt mondta, hogy ne pattogjak, nem ér az semmit.
-Ha jó képet nem csinálok a dologhoz, enyim lesz a kár is, meg a csufság
-is. Akkor csak hallgattam, mert nagy szükségét éreztem a vacsorának és a
-pihenésnek, de gondoltam magamban, majd «bekötöm én a te koszorudat
-holnap.»
-
-Másnap megint elmentem a polgármesterhez; akkor már nem aludt.
-
-Azzal fogadott, hogy mondjam meg legelébb is, hogy úgy beszéljen-e
-velem, mint niemengeni konstáblerrel, vagy mint indiai királylyal?
-
-– Hát mint indiai királylyal.
-
-– No hát fölséges Maharadsa, vagy Nábob, vagy Sah! Tessék föltenni kérem
-(föltétette velem a kalapomat s ő meg levette a hivatalsüvegét.) Tessék
-elmondani előttünk, hogy az indiai királyoknak hány feleséget szabad
-törvény szerint tartani? hány elefántot, tevét, rhinoczerost, hím és
-kanczatündért s más efféle vonómarhát lehet a szolgálatában alkalmazni?
-
-Vettem észre, hova akar kilyukadni? fordítottam a dolgon.
-
-– Kérem szépen, csak tessék velem úgy beszélni, mint niemengeni
-konstáblerrel európai szokások szerint.
-
-– No hát hallod-e «te» konstábler. Vedd le mindjárt a kalapod! (Erre meg
-ő csapta fel a magas süvegét s velem tétette le a kalapomat.) Mivelhogy
-te keresztyén törvényeink ellenére, élő feleséged mellett még másik
-feleséget is vettél, ennélfogva én neked kriminális processust akasztok
-a nyakadba, kétnejűség miatt, megkorbácsoltatlak, a pellengérre
-kiköttetlek s gályára küldelek.
-
-Ez megint sehogy sem tetszett.
-
-– Hát csak tessék velem inkább úgy beszélni, mint indiai királylyal.
-(Ekkor aztán mind a ketten föltettük a kalapjainkat, úgy diskuráltunk.)
-
-– Hát a mikor te király voltál, akkor te mindenkinek parancsoltál, tehát
-a tündéreknek is; ha neked minden szabad volt, akkor az is szabad volt,
-hogy a levegőn keresztül repülj, annálfogva abban semmi lehetetlen
-nincsen, hogy az első feleségeddel találkoztál, hát akkor mi bajod
-mostan? Elvesztettél valamit?
-
-– Dehogy vesztettem! Inkább nyertem. Egy fiuval többet, mint a mennyire
-számítottam.
-
-– Él az a fiu?
-
-– Hogyne élne? Ha nem élne: se fiu, se leány nem volna.
-
-– Tehát ha él, akkor megvan. A mi megvan, az tény. A mi tény, azt nem
-lehet nem ténynyé visszadisputálni. A tények erősebbek, mint az
-okoskodások.
-
-Akkor aztán megharagudtam, én is beszéltem, ő is beszélt, egyikünk se
-hallgatott a másikra, utoljára kivertük egymásnak a fejéből a kalapot
-kölcsönösen s én azt mondtam neki, hogy ez az eset nem is tartozik
-polgári hatóság kanalazása alá, majd elintézi ezt a szent szék, a ki ezt
-a szörnyű nagy botrányt nem hagyja megboszulatlan.
-
-No hiszen, odajutottam még jó helyre.
-
-Ez az egész Niemengen mind csupa atyafiság; sógor, koma, keresztapa az
-egész világ és a mellett iszonyú erkölcsös emberek.
-
-Lehetetlen itt azt valakire bebizonyitani, hogy valami erkölcstelenséget
-követett el. Ha már csakugyan megtörtént, azt minden ember igyekszik
-eltakarni. Azaz hogy titokban minden ember beszél róla s nagyon mulatja
-magát rajta, de törvény előtt se látója, se hallója nem akar senki lenni
-a megesett botránynak.
-
-Minden cseléd, atyafi, komaasszony, szomszédasszony, azt bizonyitotta a
-feleségem felől, hogy az az én egész távollétem alatt úgy viselte magát,
-hogy mustrája volt a hitvesi hűségnek. Nem járt ki a házból máshova,
-mint a templomba, nem járt hozzá más, mint a gyóntató káplán; még csak
-új fejkötőt sem csináltatott magának azóta. Az én vádamnak tehát nem
-volt semmi alapja.
-
-Ellenben mily hatalmas alapon feküdt az ő védelme.
-
-Itt volt az én saját kezem irta levél, khinai bőrpapirosra irva, abban
-előadva az egész csodálatos találkozásunk. Az egész elbeszélés
-hitelesítve hét boncz sajátkezű aláirása által. Elismertetett, hogy a
-bonczok épen olyan hiteles személyek, mint a káptalanok idehaza. Azoknak
-csak tudniok kell, hogy van-e az ő országukban Danesh és Majmuna nevű
-tündér? Hogy azok nálunk Európában nincsenek, annak a klima az oka.
-Hiszen itt elefántok sincsenek, azért az elefántok mégis valóságos élő
-lények. Ki merné eltagadni az elefántot, csak azért, mert nem látta? Nem
-mutat-e fel a szent irás is hasonló példát: midőn Illés tüzes szekéren
-utazott? Hát mikor Jónás prófétát egy czethal szállította a gyomrában
-tovább? A midőn ezek oly szent és hiteles emberekkel megtörténhettek,
-akkor annak már gyerekség volt megtörténni, hogy a Danesh és Majmuna
-tündérek egy férjet és feleséget egymás karjai közé vezessenek, kivált
-midőn azok maguk is kivánkoznak oda; a hogy nem kivánkozott Jónás
-próféta a czethal gyomrába.
-
-De meg itt vannak az asszony kezében az akkori találkozás tanujelei, a
-lingám, a minő csodát Európában nem készítenek, meg a sárkányos
-selyemszövet, a minek még a készítésmódját s a szövet-anyagát sem tudják
-itthon kitalálni. Ezek már csak elvitázhatlan tanubizonyságok.
-
-Mindezeket egybevetve, a szent szék nem késik kimondani, hogy ámbár
-csodálatos, és véges emberi elmével megfoghatatlan eset az, hogy egy
-keletindiai Majmuna nevű tündér egy jámbor életű niemengeni asszonyságot
-éjnek idején a hátára vegyen s vele a levegőn keresztül az Ararát
-hegyére elrepüljön s onnan reggelre megint visszatérjen, a nélkül, hogy
-a cselédek, éjjeli őrök s a többiek valamit észrevettek volna; de miután
-sokkal inkább lehetséges mégis ennek a csodának a végbemenetele, mint az
-a hallatlan szörnytett, hogy egy niemengeni tekintélyes polgárnő, egy
-kapitány volt özvegye, egy konstábler és indiai király hitvestársa
-hitvesi hűségén csorbát ejteni engedjen Niemengenben! a hol ilyesmi soha
-meg nem történt (mert senki se panaszkodott róla) annálfogva itéltetik,
-hogy a házasságtöréssel vádlott asszonyság oly tiszta és ártatlan, mint
-Susánna, s az itthon talált második surculus masculusnak senki sem más
-az apja, mint az, a kit «nuptiæ denominant!»
-
-S azzal szépen nyakamba varrták az asszonyt gyerekestül s nekem bele
-kellett szépen nyugodnom.
-
-(A nagyherczeg úgy kaczagott, hogy a tokájával mind összetörte
-keményitett nyakfodrait: «átkozott mulatságos történet! Nem adnám egy
-nyerges lóért, hogy ezt meghallottam! Kimondták itéletileg, hogy ha az
-ember az álmát leirja, hát akkor az valóság».)
-
-(– De vajjon csakugyan így történt-e ez, a hogy elmondád? kérdé a
-soltész.)
-
-– Becsületemre… vagy mit is mondok? A nyakamon levő kötélre mondom, hogy
-egészen így történt. Méltóztassék a niemengeni hatóságot megkeresni e
-végett: az teljesen igazolni fogja előadásomat; mert a rendkívüli eset
-még a város krónikájába is feljegyeztetett csodálatossága végett. S ez
-indokolja majd azt a cselekedetet, a mit ezután elkövettem, s a mit
-előadandó leszek.
-
-(De majd holnap!)
-
-
-A SIVÓ-HOMOKBAN.
-
-– No hát jól van. Ez is megesett. Bizonyosan nem én voltam az első
-ember, a kin ilyenforma tréfa keresztül ment. Más sem igen halt bele.
-Gondoltam, majd csak én is beletörődöm.
-
-Hanem hát egy igen rosz szokásuk van a niemengenieknek, a miben más
-közönséges emberektől külömböznek. Más országban, ha valakit az a
-szerencsétlenség ér, hogy a felesége összetéveszti valami más emberrel,
-hát az olyan férjet csak a háta mögött szokták kinevetni s ha jön
-valahová, nagy ajtót nyitnak előtte, hogy beférjen rajta a szarvaival:
-ezek azonban szemtől szembe csufolják ki a bajbakeveredett embert. Az
-asszonynak elnézik, hogy hibázott, hanem a megcsalt férjet halálra
-boszantják.
-
-Föltettem magamban, hogy jól van hát, megbocsátok a feleségemnek,
-behúnyom a félszememet; de a mint kimentem az utczára, mindjárt kész
-volt a boszúságom. Minden szemközt jövő megállított, felséges urnak
-czimezett s a koronáim után tudakozódott (többesben.) Egyik azt kérdezte
-tőlem, hogy nem volt-e azóta látogatóban nálam a Majmuna tündér? Másik
-azt mondta, hogy ő is látott már egy gólyát, a melyik egy pólyás
-gyermeket vitt a csőrében, a levegőben repülve. Ha valahova mentem s a
-kalapomat letettem, mikor föl akartam tenni, már ki volt lyukasztva a
-teteje, s ha kérdeztem, ki tette azt, azt mondták, a saját szarvam
-lyukasztotta ki. Postán rám küldték levélben a «nyámnyila-oklevelet»
-(Szimándli diploma). Éjjel odajöttek az ablakom alá s az egész
-történetemet elénekelték csufondáros versekben elejétől végig. S
-reggelre odafestettek az ajtómra egy embert, a ki kakason lovagol.
-
-Dühödt voltam, mint a tigris.
-
-S nem védelmezhettem magamat.
-
-Más országban bezzeg hamar segít az ember magán az ilyen üldöztetések
-ellen. Odaküldi a cartellhordóit a legelső gúnyolodóhoz s kihijja egy
-szál kardra s megeteti vele a vasat. A többi aztán csomót köt a
-nyelvére. De itt legelőször is nem kap az ember senkit, a kit a
-cartellel elküldjön, s ha levél utján, vagy személyesen provokálja az
-ember a megsértőjét, annak a legelső dolga az, hogy elszaladjon a
-polgármesterhez s feljelentse, hogy őt meg akarják gyilkolni. Ha pedig
-felfricskázza az ember az elégtételt adni vonakodót, az viszi rögtön a
-megbántott orrát a markában a soltészhoz s fizettet az emberrel három
-márkát az egyszerű fricskáért, hatot a pofonnal összekötöttért. Úgy,
-hogy a feleségem nem győzte a sok birságot fizetni helyettem a mindennap
-felpofozott gúnyolódókért, én pedig egyebet sem tettem, mint mindig a
-törvényszéket laktam a sok testi sérelem miatti megidéztetések
-következtében.
-
-Ezt a veszett állapotot se én nem állhattam ki sokáig, se a feleségem.
-
-Az asszony mindig beteges akart lenni, a mióta hazakerültem.
-
-Egyszer aztán azt mondta, hogy neki nagyon szükséges volna fürdőre
-menni, menjünk el Vliessingenbe.
-
-Hát én kaptam rajta: gondoltam, hogy majd ott lerázom a nyakamról a sok
-csúfolódó rosszakarómat.
-
-Dehogy ráztam le. Hát nem mindennap irtak utánam levelet, a miben
-otrombául sértegették férji becsületérzésemet!
-
-Egyszer a többi között egy ilyen tartalmú levelet kaptam:
-
-– Oh te bolond! No ugyan nagy szüksége is van a feleségednek a Majmuna
-tündérre, hogy őt az Ararát hegyére elszállítsa; elviszed te őt oda
-magad is a saját tevehátadon. Hát nem tudod, hogy épen Vliessingen az az
-Ararát hegye, a hová a Danesh tündér a feleségednek a férjét elvitte, a
-ki nem te vagy. Most is az küldött a számára egy ujdonatúj főkötőt,
-piros bársonyból, aranypaszománttal, csipketarajjal; valahányszor azt
-felteszi, az mindig azt jelenti, hogy ma elmegy az uram hazulról. Oh te
-Andapálkatonája!
-
-No már ez mégis több volt az elégnél! A feleségem csakugyan azokban a
-napokban kapott egy olyan főkötőt, a milyen a leirott, s mikor azt
-feltette, olyankor mindig úgy tetszett, mintha mosolygósabb volna az
-arcza, mint egyébkor.
-
-Elkezdtem vele e miatt a fejkötő miatt veszekedni. Kértem, hogy ne
-viselje, vagy ha felteszi, hát ne menjen ki vele sétálni. Csak azért is
-viselte. Ha dühösködtem, a szemem közé nevetett. Engem pedig boszantott
-az a főkötő kimondhatatlanul.
-
-Egyszer aztán valami üzleti dologban el kellett mennem Antwerpenbe.
-
-Azt már tapasztaltam, hogy az asszonyok olyankor, mikor a férjeik valami
-útra készülnek, rendkívül gyöngédek hozzájuk. Az én feleségem ezen a
-napon olyan szeretetreméltó volt hozzám, hogy még el is akart kisérni
-egy darabon gyalog; minthogy a vliessingeni fürdőtől a tengerparton
-végig nem szabad kocsival járni. Nem hagyta magát lebeszélni róla. Nekem
-pedig mintha sugta volna valami, talán az a fehér galamb ott a vállamon,
-hogy ne engedjem őt magammal jönni: jobb lesz mind a kettőnkre nézve, ha
-ő otthon marad. De már a fejébe vette, hogy elkisér s nem hagyta magát
-leverni.
-
-Megint azt a piros bársony főkötőt tette fel. Én megint pöröltem miatta.
-Ő jól kinevetett.
-
-– Oh te bolond! Ugyan kitől féltenél ott a homokbuczkák között, ha csak
-a sirályoktól vagy a földi kutyáktól nem?
-
-Méltóztatnak kegyelmes uraim ismerni azt a vidéket? Ha nem, hát leirom
-nehány szóval.
-
-Egy elátkozott homoksivatag az egész, messze nagy területen, a hol mély
-pocséták s magas homokbuczkák váltogatják egymást, tele nőve rőt színű
-bozóttal, rekettyével és hangafával, a mi egy se nő olyan magasra, hogy
-a legelésző tehén szarva ki ne lássék belőle, a mit a pásztorok hosszú
-lábtókon őriznek. Ezt a laktalan kietlent egy hosszú, levert czölöpzetre
-rakott töltés választja el a tulsó oldalon messze elterülő
-sivó-homoktól.
-
-Ez a sivó-homok valami rettenetes elem. A föld és a víz egyesülve egy
-közös czélra: megölni mindent, a mi útjába akad. A két éltető elem,
-olyan alakulásban, a mi csak halált adhat. A sivóhomok felszine
-száraznak tetszik, olyan hullámok látszanak rajta, mint magán a
-tengeren. Tengerhomok az, fölül kiszárasztva a széltől, alul
-felnedvesítve a tengertől. Nem látni azon semmi növényt.
-
-S jaj annak az embernek, vagy állatnak, a mi véletlenül beletéved, ha
-csak szárnya nincsen. A sülyedő homok egyszerre csak megindul alatta s
-attól a pillanattól fogva el van veszve. Ha az egyik lábát fel akarja
-emelni, a másik még mélyebbre sülyed. Eleinte csak tréfának veszi: azt
-hiszi, ki lehet onnan menekülni. De az elnyelő homoknak nincsen feneke.
-Úgy szijja befelé az embert, mint a kigyó a szájába fogott galambot,
-ízről-ízre. Mikor már övig lesülyedt, akkor kétségbeesik a küzködő;
-érzi, hogy nincs szabadulása s minden mozdulatával még mélyebbre fúrja
-maga alatt a sírt, míg lesülyed álláig, a homok az ajkáig ér; hasztalan
-kiált, senki sem segíthet rajta: a ki hallja a jajgatását, az is elfut,
-mert a mentségre sietőnek is vele együtt kell meghalni. A homoksír
-összecsukódik a feje fölött, s aztán csak egy kerek tölcsér a sivó-homok
-közepén mutatja még, hogy hol mult el egy ember. Az első szél azt is
-eltakarja.
-
-Tehát jobbról volt a buczkás semlyék, balról a sivóhomok, középen a
-töltés: mi ketten azon sétáltunk végig karöltve.
-
-– Látod kedvesem, mondám a feleségemnek, milyen boldogul élhetnénk mi
-egymással, ha senki se háborgatna bennünket. Az én boldogságomból
-például semmi sem hiányoznék, csak épen az a piros bársony fejkötő. De
-úgy, hogy ne viselnéd.
-
-– Csodálatosan egyetértünk; mondá az asszony. Látod, nekem sem hiányzik
-a boldogságomból semmi, csak ez a piros bársony fejkötő; de úgy, hogy
-viseljem.
-
-– Hát viseld, nem bánom; viselj három piros bársony fejkötőt egymás
-hegyében. Csak az alatt, a míg én odaleszek, ne viseld ezt az egyet.
-
-– No hát nem viselem.
-
-– Esküdjél meg rá.
-
-– Én bizony nem esküszöm, mert akkor ha meg nem találnám tartani,
-esküszegő lennék s az nem volna érdemes egy fejkötőért.
-
-– De hát kedvesebb neked az a fejkötő, mint én vagyok?
-
-– De hát annyira gyűlölöd te ezt a fejkötőt, hogy miatta engemet is
-gyűlölsz?
-
-– Van okom ezt a fejkötőt gyűlölni s nem akarom, hogy ez az ok te rád is
-átszármazzék. Fogadd meg, hogy nem teszed fel addig.
-
-– De nem fogadom meg. Csak azért sem. Ne légy olyan rigolyás.
-
-– De ha én megmutatom neked, hogy nem fogod azt viselni! Olvasd el, mit
-irnak nekem Niemengenből.
-
-Azzal kivettem a tarsolyomból az említett levelet s odaadtam neki azt,
-hogy olvassa el.
-
-Az asszony arcza olyan vörös lett erre, mint az a fejkötő.
-
-Lábaival toporzékolt s a fogait összecsikorította.
-
-– Már most csak azért is viselni fogom ezt a fejkötőt! kiálta: s a
-levelemet összegyürve, odahajítá a sivó-homok fölé.
-
-– No hát azért sem fogod viselni! ordíték én magamon kívül s letépve a
-búbjáról a főkötőt, utána hajítám azt a levélnek a sivó-homokra.
-
-Hogy erre a jelenetre mi következett? azt csak akkor lehet igazán
-elképzelni, ha először leirom a feleségemnek az alakját.
-
-Mert tudnivaló az, hogy Hollandiában is szoknak a házastársak egymás
-között verekedni, csakhogy ott aztán rendesen a férj megy panaszra a
-biróhoz a kapott kék szemével: az asszony döngeti el az urát. Az én
-feleségem pedig egészen ahhoz való asszony volt. Nálamnál fél fejjel
-magasabb; széles vállakkal és hatalmasan kidomborodó kebellel.
-Kinyújtott karral el tudott egy kis gyermeket a tenyerén tartani, s azok
-olyan tenyerek voltak, hogy a kit azoknak egyikével képen felejtett,
-annak nem kellett visum repertum. Hát ennek az asszonynak mertem én a
-pirosbársony fejkötőjét letépni a fejéről.
-
-Abban a pillanatban, mint a megdühített elefánt, nekem jött az asszony,
-s úgy taszított mellbe két ököllel, hogy én hanyatt bukfenczeztem, le a
-magas gátról a zsömlyékes oldalra, s egyenesen fejjel bele egyikébe
-azoknak a pocsétáknak, a mik tele vannak azzal a keserű, sós, szikes
-latyakkal, a miben még a piócza sem terem meg, s a mi úgy csípi az
-embernek a száját, ha véletlenül belekóstolt, mintha nyers tormát kapott
-volna be. Hozzá még fejjel lefelé estem a kátyuba s az meg a fenekén
-tele van holmi leülepedett iszappal, a minek megint az a jó
-tulajdonsága, hogy ha az ember bőrét bekenik vele, hát úgy felmarja,
-mint a csalán. S nekem az egész fejem állig belement ebbe az iszapba.
-Csak nagy lélekjelenlétem szabadított meg, hogy oda nem fulladtam, a mi
-nagyon megeshetett volna. A legjobb uszó is elfelejti az egész
-tudományát, mikor a fejét az iszaptól eltemetve érzi. Nagy nehezen, de
-mégis kikeczmelegtem, s vaktában kikapaszkodtam valamerre a pocsétából.
-De nem láttam én se eget, se földet, mert a két szememet úgy marta az a
-finom kristályokkal teljes iszap, hogy ki nem birtam nyitni. Nagy idő
-telt bele, míg kiprüszköltem a keserű moslékot, a mivel orrom, szájam
-tele lett; s a két szemem világáért sokáig kellett a két öklömmel
-küzködnöm, míg annyira jutottam, hogy ismét látóvá legyek; de a fülem
-még akkor is csengett, hogy nem hallottam vele semmit.
-
-Feltápászkodtam nagy nehezen; de mint afféle vízbefulástól megmenekült
-embernek, a kinek még azonfölül az egész bőre is úgy ég, mintha csupa
-hólyaghuzóval volna beragasztva, csak azután kezdett lassankint még arra
-is gondom lenni: hogy hát egyéb baj nem történt-e a világon? A
-feleségemet nem láttam sehol; vajjon hová lett? A nagy krákogástól,
-prüszköléstől nem tudtam kiáltani, hogy a nevén szólíthattam volna. Hogy
-a töltésre fölmehessek, messzire el kellett gázolnom a süppedékben; mert
-ezen az oldalon a czölöpzet meredeken áll, minden burkolat nélkül. A míg
-egy feljárót találtam, abba is jó idő belekerült. Egyszer aztán
-felkapaszkodtam mégis, s szétnéztem, hogy merre van a feleségem? A
-hosszú töltésen nem volt. Azután elnéztem a sivó-homok felé, s arra
-aztán a vér aludt meg ereimben attól a látványtól, a mi ott várt rám.
-
-Az esztelen asszony utána futott a kedves főkötőjének s meg is kapta azt
-s föl is tette a fejére. De már a mikor én láttam, csak a feje látszott
-ki a sivó-homokból, meg a két fölemelt karja.
-
-Rettenetes kép volt! Szemei rám voltak meredve, mint egy iszonyú bűnvád.
-Két keze a görcsösen szétmeredt ujjakkal kapaszkodni látszott a
-megfoghatatlan semmiségbe.
-
-Szája nyitva volt, de nem volt már hangja: még élt és már el volt
-temetve.
-
-Nem gondolkoztam semmiről, csak rohantam feléje egyenesen, hogy
-kiszabadítsam.
-
-A mint ezt meglátta a sülyedő asszony, hirtelen alácsapott a két
-karjával haragosan a homokra, mire a vállai kiemelkedtek, hanem a karjai
-sülyedtek alá. Talán el akarta dugni előlem a kezeit, hogy meg ne
-foghassam.
-
-Ugy sem foghattam meg, mert alig tettem ötven lépést a sivó-homokban,
-egyszerre csak lesülyedt a lábam alatt a föld.
-
-Ekkor vettem csak észre, hogy magam is minő veszélyben forgok. Annyi
-józan ész, vagy tán életösztön megmaradt nálam, hogy hirtelen arczra
-vessem magamat. Így nagyobb területre elosztva, a test terhe nem
-sülyeszti azt oly gyorsan alá. Azután óvatosan majd az egyik kezemet,
-majd a másik lábamat húzva ki a homokból, megkisértém visszafelé csúszni
-hasmánt a halálos területről. Végtelennek tetsző időbe került az, míg
-így hátrafelé mászva, odább vonszolhattam magamat, s ezalatt folyvást
-látnom kellett magam előtt azt a szemem láttára elmerülő alakot, utóbb
-csak egy fejet már, mely vonalról vonalra sülyedt el előttem, s azalatt
-folyvást a szemembe nézett izzó, lángoló, aztán meg fagyos, kőmerev
-szemeivel s a míg az ajkai nyitva voltak, olynemű zúgás volt a fülemben,
-mintha az egész tenger csapkodná benne a sziklákat, s minden hullám és
-minden szikla ezt kiáltaná: «átkozott!»
-
-Mire a gáthoz visszatértem, a rémülettől izzadva és reszketve; aztán
-mikor onnan a magasból széttekintettem, már akkor csak a piros főkötő
-látszott még a sivó-homokon. Egy hirtelen kerekedő szélcsapás a tenger
-felől felkapta azt is s elkezdte gyorsan felém hempergetni. Én futni
-kezdtem, hogy utól ne érjen.
-
-És aztán futottam eszeveszettül. Futottam úttalan vidékeken keresztül.
-Neki a buczkáknak, egyik homokdombról le, a másikra fel, keresztül a
-fehérlevelü nyárfabozótokon, a korhadt erdőkön, a miket a víz árja
-kirohasztott, a csalóka réteken, mik messziről zöld pázsitnak látszanak,
-de alattuk víz van, a hol békák tanyáznak, a hojszák fészkelnek, a hol a
-vidra meg a marmota megbuvik, és mindenütt ezt a szót hallottam a
-fülembe zúgni: «gyilkos!» Ezt kiáltották rám a békák a vízből, a hojszák
-a levegőből, a korhadt fák, a mik kinyujtott karjaikkal látszottak
-fenyegetni, a földi szeder, mely tüskés indáival a lábamba
-csimpajkozott: «megállj, gyilkos! megkötözlek!»
-
-Minden élő és nem élő lény azért jött elém, hogy vádoljon. Míg utoljára
-egy olyan térre jutottam, a hol mintha levágott falak állnák utamat, úgy
-körül voltam zárva. Az egy elhagyott tőzegvágás volt. Nekem úgy
-tetszett, mintha börtön volna. Maga a vad természet jön elém, hogy
-körülzárjon.
-
-Itt összeroskadtam a fáradságtól.
-
-A tőzegvágás helyén uj magas moha nőtt; abban jól esett a testemnek
-végig elnyúlni.
-
-Kezdtem az eszemet kissé rendbeszedni. Kezdtem magamhoz térni.
-
-És aztán elkezdtem magamat mentegetni, a békáknak, a hojszáknak, a földi
-kutyáknak; aztán meg azoknak a kiszáradt fáknak, a mik itt-amott
-szétszórva meredeznek a síkon, galytalanul, mintha kinálkoznának, hogy
-«no hát! válaszsz hát! Melyikünket találod elég szépnek!» Védelmeztem
-magamat.
-
-«Hiszen, hogy volnék én gyilkos? Én hozzá sem nyultam az asszonyomhoz. A
-kis ujjammal sem taszítottam meg. Inkább ő taszított le engem a gátról;
-majd hogy el nem vesztem bele. Ő maga volt olyan ostoba, hogy odament, a
-hol a halálveszedelem várt rá. Minek szaladt a sivó-homokra a fejkötője
-után? ő az oka a halálának!»
-
-… Igen, de minek dobtad a fejkötőjét a sivó-homokra, kérdezék tőlem a
-hojszák, a békák, a földi kutyák.
-
-«No hát nem volt teljes igazam és jogom hozzá? Nem volt-e alapos gyanum,
-hogy mikor ezt a főkötőt felteszi az asszony, akkor az én férji
-becsületemen csorbát ejt? Nem gyalázott-e meg már egyszer? Tartozom-e én
-eltűrni, hogy belőlem csúfot űzzön? Én csak a magam becsületét védtem,
-és az ő erényét. Mikor a főkötője után rohant, szándékosan meg akarta
-ölni magát, az erényét és a becsületét. Háromszoros öngyilkos volt. Ő
-maga tette azt, nem én.»
-
-Hahaha! Nevetett rá minden élő. Hahaha! Nevetett rá maga a szél is, a
-mint a hangafabokrok közt végig fütyölt.
-
-Senkim sincsen az egész világon, a ki pártomat fogja.
-
-Ellenségem mind a négy éltető elem. És minden, a mi él, és halott. És
-egyenkint minden ember a világon. Apró és nagy. Fehér s fekete és
-olajszín bőrü ember. A mint meglátnak, már tudják, hogy ez az, a kit
-üldözni kell. És az egész emberi társaság együttvéve. A városok, a nagy
-házak és a kis kunyhók, mind ellenségeim már. A hol egy házat meglátok,
-vissza kell fordulnom és elszaladnom tőle.
-
-Pedig hiszen én nem vagyok gyilkos.
-
-Mindenki azt fogja mondani, hogy az vagyok. Nem fogják találni a
-feleségemet sehol, a kit láttak velem sétálni elindulni: de megtalálják
-majd a fejkötőjét a gát mellett, s azt fogják mondani, hogy én öltem
-meg. Pedig az nem igaz. Én nem vagyok a nőm gyilkosa! Hát senki se
-látta? Senki se bizonyít mellettem?
-
-Gyönge madárszárnycsapás érinté arczomat.
-
-Ah, hiszen itt vagy te, örök kisérőm, fehér galambom! suttogám, te
-mondhatod meg igazán, hogy én nem vagyok a nőm gyilkosa. Ugy-e nem?
-
-S azzal reménykedve tekinték a vállamra, a hol ülni szokott. De az nem a
-fehér galamb volt, hanem egy fekete madár: talán holló. Azt felelte: «de
-az vagy!»
-
-Azóta mindig ott ül a vállamon. Most is ott van. Nem látják kegyelmes
-uraim?
-
-(No csakhogy hát egyszer végre-valahára kaptuk már meg olyan
-vallomásodat, a mit nem invalidáltak semmiféle farizeusi mentalis
-reserváták, hogy így volt, meg úgy volt; monda a soltész, kiverve a
-tintát a pennájából, melylyel a protokollumot hitelesíté. Tehát mégis
-kerül már a hóhér számára is valami kis sportula. Nem marad a dolog az
-egyszerű főbelövetésnél. – Uxoricidium: æquale = felnégyeltetés,
-præcedente jobbkéz levágatással.
-
-Még sem úgy lesz: szólt közbe a nagyherczeg. A hitvesgyilkolás ugyan
-implicite constatálva van, nem is tagadtatik, sőt benevole
-agnoscáltatik. Van azonban egy nevezetes törvény, melyet egy szent
-király hozott: a ki magyar király volt ugyan; de szent volt. Sanctus
-Ladislaus Rex, s annálfogva az ő törvénye az egész keresztyén katholikus
-világra nézve szentség. Ez a törvény pedig így szól: «ha egy férj a
-feleségét hütlenségben bűnösnek találja és azt megöli, e tettéért
-egyedül Istennek felelős.» Fiat applicatio!
-
-No te gézengúz! Te sem hitted volna, hogy még valaha Sanctus Ladislaus
-Rex jőjjön érted, az üstöködnél fogva a limbusból kiszabadítani. – Ergo
-«fiat piscis!» Soroztassék ez is Szent László nevezetes csodatételei
-közé.)
-
-
-
-
-TIZENEGYEDIK RÉSZ.  AZ ÖRDÖG VILÁGÁBAN.
-
-
-I. A BAK-LOVAGOK.
-
-Csak akkor vettem észre, mikor az éj leszállt, hogy minő elátkozott
-helyre jutottam. Ez volt a gonoszhirű «Kempenvidék», a boszorkányok és
-gonoszlelkek találkozási helye.
-
-A mint besötétült, elkezdtek az ingovány mohos hepehupái között a
-lidérczek tánczolni: a bolygó tüzek úgy tettek, mintha menuettet
-járnának. Azután nagy süvöltve szálltak a levegőn keresztül a
-boszorkányok. Fertelmes csúf nép. Szakáll az állukon és bibircsó az
-orrukon. Lovagolva jöttek. A felkantározott paripa egy-egy sápadt
-férfialak volt; azt mindenik boszorkány, a mint megérkezett,
-fölakasztotta egy-egy szárazfára, s ott verték össze a bokáikat a
-levegőben.
-
-Azután tanácsot tartottak: ki micsoda gonosz tettet tudott ma
-végbevinni?
-
-Hallottam, hogy az egyik azt mondta:
-
-– Én egy szerelmes asszonyt a főkötője után csalogattam a sivó-homokba s
-belefojtottam nyomorultul. Hanem az ura megmenekült.
-
-Ezért aztán a többi boszorkányok hét águ korbácsokkal megpaskolták, hogy
-minek hagyta a férjet megmenekülni a sivó-homokból!
-
-– Hagyjatok békét! sikoltozott a boszorkány. Majd megkínzom én még azt
-ezután.
-
-Én borzadva húztam le a fejemet a moha közé.
-
-Azután elkezdtek tanakodni, hogy mi rosszat kövessenek el másnap?
-
-Abban állapodtak meg, hogy holnap fog Herzogenbuschból egy nagy
-kereskedő karaván Antwerpenbe utazni, arra ők rávezetik a
-«bak-lovagokat.»
-
-Sokszor hallottam a rettenetes czimborákról, a kikről az volt a hír,
-hogy az ördögökkel szövetségben álló rablók: sokkal gonoszabbak a
-hajdemákoknál is. Minthogy azonban a hol baklovagok valami nagy rablást
-követtek el, ott egy élő lelket, de még egy bölcsőbeli gyermeket sem
-hagytak meg tanunak, s a gonosz tett után gyorsan, látatlanul elsiettek
-megint harmadik, negyedik országba, annálfogva senki sem tudott felőlök
-valami bizonyosat mondani. A hol pedig épen garázdálkodtak s aztán az
-üldözésükre kiindult fogdmegek hasztalan ütötték bottal a nyomukat, ott
-természetesen azt mondták utoljára, hogy nem is léteznek a baklovagok.
-Csak mese volt az egész rablási história.
-
-Mikor ezt elhatározták egymás között a boszorkányok: a legcsúfabb
-közöttük szétnézett, szimatolva, s így szólt:
-
-– Én itt idegen bűzt érzek!
-
-– Emberszag üti föl az orromat! szólt a másik.
-
-– Héj, ha az én szeretőm volna, a kit a sivó-homokon elszalasztottam!
-szólt a harmadik, de mindjárt kantárt vetnék a szájába!
-
-Én egészen betakartam magamat a sűrű mohába és páfránba, hanem az a
-fekete madár ott a vállamon elkezdte a szárnyait rebegtetni, mintha
-integetne a kutatóknak.
-
-– Ott rejtőzik valaki! kiáltának valamennyien. Csiklandjuk meg!
-
-Én irtózva hallottam lépéseik dobogását s ekkor erőt vettem a nehéz
-lidércznyomáson, a mi mellemen ült és felkiálték:
-
-– Ha Isten velem, ki ellenem?
-
-E szavamra ugyan a fekete madár úgy pofon ütött, hogy a fülem is
-megcsendült bele, hanem a boszorkányok is nagy sikongatva züllöttek
-szerteszéjjel s a mint fölemeltem a fejemet, a pusztaságon végig söpört
-a szél s hajtotta maga előtt a bolygó tüzeket, mint egy csapat fáklyás
-katonát.
-
-A hold épen akkor jött fel a láthatáron. Fogytán volt már: az utolsó
-negyedben. Erről számíthattam ki, hogy éjfél után egy óra lehetett az
-idő. Felkerekedtem, hogy még a holdvilágnál valami járt útra juthassak
-el.
-
-Föltett szándékom volt, hogy valami jó tettet fogok ma véghez vinni.
-Fölkeresem azt a berg-opzoomi karavánt, mely ma Herczogenbusch felől
-jön, hogy értesítsem a nagy veszedelemről, mely reá valahol lesben vár.
-Félretettem azt a félelmemet, mely szerint nekem minden emberi
-társaságot kerülnöm kell. Örültem, hogy ime még használhatok
-embertársaimnak.
-
-Csak akkor vettem észre, hogy egészen fegyvertelen vagyok, pedig a
-Kempenekben farkasok is laknak. Nem volt velem egyéb, mint a nagy késem,
-a mit hüvelybe dugva hordtam a tomporomon. Útközben aztán találtam egy
-sudár tiszafát, a minek szép egyenes növése volt, s a mi a mellett olyan
-kemény, mint a vas; azt a késemmel lenyiszáltam s aztán csináltam belőle
-egy másfélöles dorongot, a mivel képes voltam a Kempen valamennyi
-csikaszainak megfelelni, ha rám éheznének.
-
-Reggel felé azonban már magam voltam az, a ki megéhezik, s a mint az
-országútra kikaphattam, szétnéztem, hogy hol találnék valami
-csárdafélét. Láttam valamit füstölögni; ház volt, betértem, s miután
-volt valami pénz a tarsolyomban, adattam magamnak kenyeret és sajtot. A
-korcsmáros egy nagy bográcsban tömérdek húsfélét főzött káposztával,
-abból is szerettem volna kapni, de azt mondta, hogy nem adhat belőle,
-mert az egy nagy karaván számára van megrendelve, a mi most érkezik
-Herczogenbuschból s megy Antwerpen felé.
-
-Tehát valóság és nem álom az, a mit a tőzegtörésben hallottam a
-boszorkányok tanácsában!
-
-Nem sokáig kellett várnom: csengő-bongó öszvérekkel jött a karaván végig
-a hosszú országuton; mindenféle kalmárok, csipkeárusok,
-szőnyegkereskedők, takácsok, ötvösök siettek az antwerpeni nagy országos
-búcsura. A kiséretükben voltak sárga és piros dolmányu katonák is,
-muskétákkal és alabárdokkal s egynéhány dragonyos, a bivalybőrösökből;
-maguk a kereskedők is el voltak látva pisztolyokkal és karabélyokkal.
-
-Szörnyű jó kedvük volt, a mint bejöttek a csárdába. A karaván vezére,
-egy potrohos czérnakereskedő, előparancsolta a csaplárostól, a mi csak
-torokba való volt; még azonfelül az úti tarisznyát is behozatta s
-elővette belőle a sonkát. Nagy jókedvvel kinálta vele az atyafiságot s
-megette maga mind. Végtére engem is észrevett nagy kegyesen s engem is
-megkinált a sonka – csontjával, a min már nem volt semmi.
-
-– Köszönöm, mondám neki. Kend engem csonttal kinált meg: én azért
-kendnek mégis jótettel fizetek vissza. Ne menjenek ma kendtek Antwerpen
-felé; vagy ha mennek, indítsanak erős fegyveres csapatot előre, a
-másikat pedig hagyják hátul, mert útközben meg fogják kendteket támadni
-a baklovagok s azok majd úgy bánnak a kendtek sonkájával, mint kend bánt
-ezzel!
-
-Aztán elmondtam az egész társaságnak, hogy mit hallottam a
-boszorkányoktól.
-
-Azonban hát megfogott az átok: hogy még mikor akarnék is valami jót
-tenni, az se sikerüljön. Nem hitte senki, a mit beszéltem. Kinevettek
-vele. Azt mondták, hogy álmodtam az egész boszorkány-históriát. A
-korcsmáros meg épen ki akart dobni a csárdájából, hogy mit hozom rossz
-hirbe az ő vidékét, holott soha hire se volt itten a bak-lovagoknak;
-nincsenek is azok másutt, csak Brabantban meg Hajbaniában: ott is a föld
-alatt laknak, mint a marmoták. Ki félne azoktól? A kisérő katonák meg
-épen nagyon köpték a markukat, hogy hiszen csak kerüljön a kezükre olyan
-baklovagféle, majd így meg amúgy felspékelik menten. Utoljára magam is
-elhittem, hogy a legnagyobb biztosság lesz együtt menni a karavánnal
-Antwerpenig.
-
-Egyszer aztán jó délután, a mint a hosszú töltött út a herczogenbuschi
-bórfenyő erdők közé kanyarodott be, mind a két oldalról, előlről
-hátulról rohannak ránk a rémületes lovagok. Olyan volt az, mintha a
-földből bujnának elő. Valamennyinek fekete álarcza volt, s ruhájuk
-fekete bivalybőrből, veressel kisujtásozva, kalapjaik mellett fekete
-kakastollak. Elébb egy általános «Salvé»-t adtak a karavánra, a mitől
-annak fele lehullt, aztán neki estek a pallossal a zavarba hozott
-tömegnek, s irtózatos mészárlást követtek el benne.
-
-A kövér czérnakereskedő, még meg sem lőtték, már leesett a lováról; de
-én nem igen gondoltam most rá, hogy elkezdjek neki bizonyozni, hogy «no
-mynheer, hát most kell már nevetni! úgy-e, hogy mégis igazam volt?»
-hanem aztán néztem, hogy merre vihessem el a saját bőrömet szárazon?
-
-Az egyik oldalán az útnak volt egy sürű fenyőerdő, a másik oldalán egy
-zsombikos láp. Az erdő felé nem menekülhettem, mert azt szépen elállták
-a baklovagok. Jobb is volt a láp felé elillannom. Itt a zsombikok között
-nagyon jó segítségemre volt a hosszú tiszafaczelőke, a mit magammal
-hoztam; annak a segítségével két öles ugrásokkal vetettem magamat egyik
-zsombikról a másikra, úgy hogy sebesebben tudtam futni, mint a legjobb
-paripa.
-
-– Csak hagyjátok futni! kiálta a baklovagok vezére, a kit nagy veres
-strucztolla a kalapja mellett tett megismerhetővé. Majd ráérünk utána
-menni. Nem futhat az arra felé a világba.
-
-Nem sokára észrevettem, hogy igaza van. Alig futottam valami ötszáz
-lépésnyire a láp között, a mint egy kavicsszigetre jutottam, a honnan
-azután nem volt se előre, se hátra.
-
-Ez volt az a kavicsbánya, a miből az országutat feltöltötték. Egy
-keskeny vert út kanyargott tőle egész az országútig, köröskörül pedig az
-a kavics sziget úgy ki volt már vájva, hogy mint egy kavicsvárt vette
-körül a helyébe tódult dágvány.
-
-Azon pedig se átúszni, se átgázolni nem lehetett; mert az úgy tele volt
-nőve mindenféle hinárral, és egyéb vizi növénynyel, hogy a ki belévág,
-annak oda kell veszni.
-
-Meg voltam fogva.
-
-Az országúton körülfogott karavánt ott a szemem láttára gyilkolták le a
-baklovagok az utolsó élő testig. A ki el akart futni, azt utolérték,
-megkerítették, válogatott halálnemekkel kivégezték, a ki elbujt előlük a
-mocsárba, azt fölkutatták s belefojtották a vízbe.
-
-Nekem azt végig kellett néznem.
-
-Mikor aztán a többivel elkészültek, akkor rám került a sor.
-
-Azt néztem, hogy mivel védjem magamat? Semmi fegyverem sem volt.
-
-A pokolbeli gazficzkók röhögve közelítettek felém, lóháton, azon a
-kavicsúton, a mi a szigethez vezetett. Valami kegyetlen volt ez az
-álarcz alatti nevetésük.
-
-Kétségbeestemben aztán nekem is nagy kedvem szottyant. «No megálljatok,
-hát mulassunk elébb egy kicsit.»
-
-Azzal levetettem a bőrövemet a derekamról, parittyát csináltam belőle;
-kavics volt körülöttem elég s elkezdtem a szent Dávid harczát a Góliát
-ellen, a parittyámmal.
-
-A ficzkók nagyhamar tapasztalták, hogy kitanult pattantyussal van
-dolguk. Az én lövegeim csak úgy koppantak, de sűrűn a lovaik fején, meg
-a saját koponyáikon. Egy-kettőt ledobott a lova, s elszaladt alóla, egy
-párnak a feje betört, oldalbordája roppant: a többi aztán észrevette,
-hogy nem olyan jó tréfa ez, mint a milyennek előre látszott.
-
-Hanem hiszen hát ő nekik puskáik voltak, azt hitték, könnyen elbánnak
-velem.
-
-Egy baklovag leszállt a lóról, levette a muskétáját a hátáról, neki
-térdelt, leütötte maga elé a kétágú villát, ráfektette a puskát; rátette
-a gyujtó füvet a serpenyőre s akkor odakiáltott hozzám:
-
-– Gyere ki onnan ficzkó, add meg magad, vagy lelőlek.
-
-– Próbáld meg! feleltem neki vissza, hajításhoz lóbálva a parittyámat.
-Aztán majd én is megpróbálom.
-
-– No hát hajíts te elébb!
-
-– Nem én, kegyelmes lovag úr! Kend a kihívó, kendé az első lövés! Ez a
-lovagregula.
-
-A lovag elsüté a puskáját, nem talált; én aztán hozzá zúdítottam a
-parittyámat s úgy állkapczán találtam, hogy nem tudom hány fogat kapott
-tőlem ajándékba.
-
-Ekkor egy másik vállalkozott a lövésre, meg egy harmadik; mind pórul
-járt velem. Én már régi tüzértapasztalatból tudom, hogy mikor
-ráczéloznak az emberre, csak arra kell ügyelni, hogy egy lobbanást lát-e
-az ember vagy kettőt? Ha kettőt lát, akkor az ellenfél rosszul czélzott,
-a lövés félre fog menni; a fejét sem szükség az embernek megbillenteni,
-de hogy ha csak egy lobbanást lát az ember, akkor a csőlyuk meg a
-serpenyő egy irányban vannak, akkor jó előle félreugrani.
-
-Nekem csak úgy a fülem körül süvöltöztek el a halál postái, míg én
-azalatt, a míg a puskás a maga szerszámával piszmogott, ötöt hatot is
-hajítottam hozzá s nagyritkán hiába s az én parittyám is hordott olyan
-messze, mint az ő mangalétája.
-
-Csak azon imádkoztam magamban, bár valamelyik golyó azt a fekete madarat
-ott a vállamon találná el, hanem annak több esze volt. Azalatt, a míg a
-golyók köszöngettek a két fülem körül, fölszállt a vállamról s a fejem
-fölött hallottam röpködni.
-
-Egyszer aztán rájöttek a baklovagok, hogy valamennyien se fognak ki
-rajtam. Hozzám férni csak egyesével lehetett a keskeny ösvényen, vagy
-pedig lófejig bele kellett gázolni a mocsárba. Én pedig el voltam
-készülve valamennyit mind agyonkövezni, mielőtt hozzám közel jutna.
-
-– Megálljatok! kiálta ekkor a verestollas. Hagyjátok abba! Nem szabad
-azt a ficzkót megölni. Hisz ez nekünk drága kincs. Senki se nyuljon
-hozzá. Majd beszélek én vele magam.
-
-Azzal leszállt a lováról, lerakta minden fegyverét, még a kardját is s
-úgy jött felém puszta kézzel.
-
-– Ne félj semmit! kiálta rám; ember vagy a talpadon, olyan, a milyen
-közénk illik. Mi csak a gyávákat vágjuk le, a ki vitézül meri magát
-ellenünk védelmezni, azt megkiméljük, közénk fogadjuk! Állj a
-társaságunkba, ficzkó! Csapj a tenyerembe! Nem bánod meg.
-
-Hát mi válogatásom volt. Minden emberi társaságból ki voltam taszítva;
-nem volt hová mennem, nem volt mit keresnem, futnom kellett, ha egyedül
-maradok is, legalább így társaságban futok.
-
-A boszú is felébredt bennem. Megtorolni azokat az embereket, a kik
-minden vagyonomtól, házamtól, feleségemtől megfosztottak, a kik fejemre
-szarvakat raktak, törvényszéken az álmom miatt elitéltek s tetejébe
-kinevettek, «Andapál katonájának» gúnyoltak! Megmutatni, hogy vagyok én
-még más valaki katonája is.
-
-– De hát ki vagy te? kérdém a verestollastól. Nem vagy-e te a sátán?
-Mert annak nem csapok a kezébe.
-
-– Ne félj semmit. Én vagyok a «Maker», a baklovagok hadnagya; ha
-felcsapsz, megteszlek káplárnak a baklovagok között s aztán lehetsz még
-magad is «Maker».
-
-– Köszönöm. Én nem akarok, csak közlegény lenni. Tudom jól, hogy a ki
-fölcsap a baklovagok közé, leköti nekik a testét minden halálra és
-kinzásra, de a ki tiszt akar lenni közöttük, annak a lelkét is le kell
-kötni. Én pedig a lelkemre nem szerződöm.
-
-– Kár érted! dörmögé a Maker. No hát kösd le csak a testedet.
-
-Azzal megfogta a kezemet és megrázta azt, úgy hogy a vér a körmeim
-hegyéből fecskendett ki; hanem akkor meg én azzal a kezemmel a vállára
-csaptam, e szóval: «servus pajtás!» s az meg olyan ütés volt, hogy a
-Makernek az inai megrogytak alatta.
-
-Azzal kész volt a szerződésünk. Egy baklovag a mészárlás alatt
-agyonlövetett; annak a ruháját, fegyverzetét én rám adták, a lovát is én
-örököltem s mikor aztán a fekete álarczot is föltették a fejemre, akkor
-megszüntem ennek a világnak tagja lenni. Nem volt nevem, nem voltam
-senki többé, baklovag voltam: a társadalom ellensége; ez az álarcz
-kizárt a világból. Miket tettem, miket követtem el? nem tudhatja senki.
-Az álarcz jól hallgat. A baklovagok iszonyú szövetsége rémtetteket
-követett el az egész Németalföldön, Würtembergben, a Rajna mentében,
-Elszászban és Lotharingiában: ott voltam-e azokban és hol voltam? magam
-sem tudom s az álarcz hallgat. Az éjszaka lovagjai voltunk. Hol jártunk?
-merre vittek? hová parancsoltak? Ki tudhatja? Én nem. Raboltak-e ki a
-lovagok templomokat? ők vitték-e el az «arany asztalt?» gyujtottak-e fel
-városokat? irtottak-e ki egész karavánokat? romboltak-e le kolostorokat?
-rohantak-e meg éjnek idején palotákat? vitték-e el a bányákból az
-aranyat és az ezüstöt? fogták-e el lesből a fejedelmek szállítmányait?
-vertek-e hamis pénzt rejtett barlangjaik üregeiben? Ott voltam-e én
-mindezeknél? valamelyiknél vagy egyiknél sem? Én voltam-e az a baklovag,
-a ki az égő házba beletaszította a gazdag zsidót, vagy az a másik
-baklovag, a ki a tűzből kiszabadította a siró gyermeket s a lovára
-ültetve vitte el az anyjához? Én voltam-e az a baklovag, a ki a
-liebfraueni kolostort lőporral a levegőbe vettette, vagy az a másik
-baklovag, a ki az apáczákat előbb figyelmeztette, hogy meneküljenek
-onnan? Azt ki tudja? Az álarcz hallgat.
-
-(– No hát ha te sem tudod, az álarcz meg hallgat, akkor ezt az egész
-capitulumot ki kell törülni az indexből! monda a nagyherczeg, s aztán
-capacitálva fordult a soltész felé: Lám, hiszen nem önkényt követte a
-baklovagokat, de életveszélylyel fenyegetve kényszeríttetett a
-társaságukban maradásra s ottan is nem tudhatni, hogy jót cselekedett-e
-vagy rosszat?
-
-– Valóban, helyeslé a soltész; annyira világos a dolognak a
-homályossága, hogy az ember utoljára nem tudja már, hogy vajjon
-felakasztassék-e a derék, jámbor keresztyén férfiú, vagy pedig
-canonizáltassék a gazember?)
-
-Mely szavakban rejlő iróniát ő kegyelmessége vagy nem vette, vagy nem
-akarta észrevenni.
-
-
-II. A BOSZORKÁNY-BUCSÚ.
-
-Mikor a baklovagok közé felcsaptam, azok nem kérdezték, hogy hínak,
-hanem az álarczczal együtt nevet is adtak.
-
-Biz ők nem igen válogatták a neveiket a kalendáriumból, sőt inkább
-mindegyik egy ördögnek a nevét viselte. Volt ott Beliál, Szemiázáz,
-Lucifer, Mefisztofelesz, Belzebub, Leviathan, Azáziel, Számiel, Dromo,
-Kopcziher, Aszmodai, Flibbertiggibet stb. Magát a «Maker»-t Astarothnak
-hívták. Nekem Belfegor nevet adtak.
-
-Ugyanakkor egy «vérczimborát» is választottam magamnak: annak a neve
-volt Beherik.
-
-A vérczimboraságnak a megkötése úgy ment, hogy mindegyikünk beleszúrt
-egy késsel a saját karjába, s a másik kiszívta belőle a vért. Ez volt az
-elsőfokú szövetség. A második fokúnál egymásnak a nevét szokták a
-vérczimborák a karjaikba beedzeni; hanem ez csak a boszorkány-bucsú
-alkalmával mehetett végbe nagy ünnepélyességgel.
-
-A vérczimboraságnak kitünő jogai voltak. Az egymáshoz kötöttek testtel
-lélekkel egymáshoz tartoztak. A mi enyim, az a tiéd. A mire az egyik azt
-mondja: ez nekem kell, azt a másik oda tartozik adni, s ha nincs neki,
-elő kell teremtenie. A hova az egyik hív, a másiknak menni kell. S mikor
-az egyik azt kivánja, hogy cseréljék ki magukat, oda kell adni a testét,
-hogy a másik vehesse azt fel, s neki meg annak a testét kell
-visszacserélésig viselni.
-
-(– Ez lehetetlen, kiálta közbe a nagyherczeg.)
-
-– Sőt igenis lehető, monda a soltész, Johannes Magnus bizonyítja, hogy
-hasonló esetek valóban megtörténtek az ő tudomására.
-
-– No már szeretném azt látni, szólt a nagyherczeg, hogyan lehetnénk mi
-vérczimborák? Kend soltész uram csak elférne az én bőrömben háromszor
-is, de én hogy az ördögbe férnék el a kendében?)
-
-A vádlott aztán felvilágosítá, hogy az egész testet szokták kicserélni,
-úgy a hogy áll, a mi egészen lehetséges.
-
-A miből azután sok kellemes és kellemetlen quiproquok következhetnek;
-mikor én vőlegény vagyok, azt mondhatja a vérczimborám: no most
-cseréljünk, én megyek haza a menyasszonyoddal; hanem aztán, mikor engem
-akasztani visznek, akkor meg én mondhatom: no most cseréljünk, most
-megint vidd el te a menyasszonyomat, a kötelesnek a leányát.
-
-Ilyenforma próbáit a hű czimboraságnak számtalanszor le is tettük.
-
-Egyszer aztán azt mondta a Maker: «Te Belfegor! neked meg kell
-házasodnod, addig nem vagy hű czimbora, a míg feleséget nem vettél a mi
-fajtánkból.»
-
-– Hát hol kapok én itt asszonyt?
-
-– Van a számodra egy készen; az én szép hugom «Lilith». Azt veszed el.
-
-Annyit tudtam, hogy a szép «Lilith» valamikor az az ördögkisasszony
-volt, a ki Ádám apánkat hűtlenségre csábította el Éva anyánktól. No ha
-az ugyanaz, akkor meglehetősen vén lehet. Azonban a Maker hugának
-nevezte: ez biztató volt. Neki még fekete volt a haja.
-
-– Az is álarczot visel? kérdezém.
-
-– Hát hogy ne?
-
-– Akkor hát se baj. Kezet adtam rá.
-
-A Fekete Erdőben van egy földalatti barlang: ott tartottuk az
-esküvőnket. Az egész baklovag-társaság mind összegyülekezett rá.
-
-Mikor a sok szövétneket meggyujtották, akkor vettem észre, hogy az egy
-óriási nagy templomnak a belseje. Csakhogy minden meg volt benne
-fordítva. A szentek mind fejjel lefelé álltak a talapzataikon, s az
-oltáron is a feszület az INRI-s végével lefelé volt felállítva; az
-orgona a boltozatról lefelé függött alá s a szárnyas angyalkák az
-ábrázataik helyett a megfordított részüket mutatták; magok a harangok
-meg felfelé fordítva himbálóztak s a chorus visszafelé énekelte a
-zsoltárt: «Aru kankaru netsi sőre za.» Az eskető papnak az egyik lába
-hosszabb volt, mint a másik, s mikor a ministrans le akarta a fejéről
-venni az infulát, az egész fejét levette vele együtt; akkor vettem
-észre, hogy hamis fejet visel. A thuribulumba aligha assa fœtida nem
-volt téve, a mivel körülfüstölték. A menyasszonyom, a kit akkor láttam
-először, oly fényes és pompás ruhában jött elém, a minőt még a Begum
-feleségemen sem láttam; de a sok czifraságtól a termetét sem lehetett
-kivennem, az arcza meg épen nem látszott az aranyszövetü fátyoltól. A
-pap elmondatta velünk az esküformát visszájáról, a mi kezdődött a
-megfordított «Amen»-nel, s mikor összeköté a kezeinket, a hogy szokás,
-nekem úgy tetszett, mintha a papi öv helyett egy känguru-farkat csavart
-volna a kezeink körül. Mikor beiratta a neveinket a matrikulába,
-megfigyeltem a menyasszonyom kezeit s úgy találtam, hogy a
-szarvasbőr-keztyűk alatt iszonyú hosszú és görbe körmei lehetnek, a mi
-előforduló családi összekocczanások esetére nem igen biztató előjel volt
-rám nézve. A hangját az esküvő alatt elég fiatalnak találtam; nem
-selypített s a p betűt nem mondta m-nek, a miből azt a meggyőződést
-merítettem, hogy fogai még vannak.
-
-A templomból nagy muzsikaszóval távoztunk el, én karöltve vezettem a
-menyasszonyomat a barlang előtt álló kocsiig. Az egy nagy nehéz szekér
-volt, akkora, hogy tizenhárman elfértünk rajta s volt eléje fogva hat –
-szarvasbogár.
-
-– De már, hogy a pokolba vihetné el ezt a nehéz társzekeret ez a hat
-bogár? kiálték én boszúsan. Hiszen hat ló sem tudja azt kimozdítani.
-
-– Nem ám, suttogá Lilith, mert nincs megkenve a tengelye. De fogd csak e
-kenőcsöt, s kend meg vele, majd könnyebb lesz.
-
-Én szót fogadtam, s a kezembe adott fekete achattégelyből megkentem a
-szekér kerekeit és tengelyét. Akkor aztán az egész násznép hirtelen
-felkapott a szekérbe; teleülték annak az oldalait, fehérczeit, nekem
-maradt a menyasszonyommal együtt a kocsisülés. Lilith azt mondta, hogy ő
-maga akarja hajtani a lovakat (a hat szarvasbogarat). Hát a mint azok
-szárnyra kaptak, az egész terhes szekér az összes násznéppel csak úgy
-repült tova, mint a szélkergette ördögtövis a mezőn. Én kaptam az
-alkalmon, hogy a menyasszonyom arczát megpillanthassam, s míg ő két
-kézzel fogta a gyeplőt, föllebbentettem az arczáról a fátyolt.
-
-Majd megdermedtem rémületemben. Ez tulajdon az a boszorkány volt, a ki
-engemet a kempeni tőzegtörésben meg akart nyergelni. Huh, be förtelmes
-egy pofa! Ha ez Lilith, úgy bizonyosan az Ádám apánk Lilithje, mert
-ennek az arczán minden ráncz egy századot képvisel s arra, hogy az a
-finom baraczkhamv, a mi a női ajkakat oly csókolni valóvá teszi, ekkora
-bajuszszá megnőjön, csakugyan kell hatezer esztendő.
-
-– Én kiugrom a szekérből! kiálték ijedten.
-
-– Dehogy ugrol! Inkább átölelsz! szólt nevetve a rettenetes mátka s én
-ekkor vettem észre, hogy ötszáz lábnyi magasan repülünk a föld fölött. S
-hogy beváltsa a szavát, úgy irányozta a szekerünk röpülését, hogy neki
-mentünk a kölni templom toronykeresztjének, a saroglyánk beleütődött az
-egyik ágába, az leszakadt, ott is maradt; most is ott lóg, nem tudják
-levenni; én azonban a zökkenéstől meghibbanva, csakugyan önkénytelenül
-átkaroltam a Lilith derekát, a min aztán az egész társaság féktelenül
-nevetett. Magamban azt tervezgettem, hogy hiszen, mikor kenyértörésre
-kerül a dolog, itt van az én vérczimborám, a Beherik, majd annak mondom,
-cseréljünk alakot, tessék most a helyemet elfoglalnod.
-
-«Hopp hirével» megérkeztünk a «Kranendonk»-ra. Itt tartják a
-boszorkányok a bucsújukat. Itt leszálltunk s üdvözöltettünk a
-mindenünnen előrepülő atyafiságtól, a kik lóczákon, székeken, seprün,
-pemetén lovagolva süvöltöttek a levegőn keresztül; minden asszony
-magával hozta a szive választottját.
-
-(– Te! Én ebből az egész bolond beszédből egy szót sem hiszek! vágott
-közbe a nagyherczeg.
-
-– De pedig ez mind úgy van! bizonyítá a soltész. Johannes de Kembach
-épen így írta le hitelesen a boszorkányok utazásmódját a nagybucsúra, s
-a nagy tudós Majolus a «repülő szekérről» is bizonyságot teszen, melyet
-a béreslegény, tévedésből a kulimász helyett a boszorkányirral talált
-megkenni. Ugyanily dolgot ír le Torquemadius az ő Hexameronjában, a ki
-pedig elismert auctoritás.)
-
-A vádlott folytatá tovább:
-
-Az asszonyok és szeretőik a levegőn át érkezének a Kranendonkra, az
-ördögök és kisérőik ellenben a földből bújtak elő.
-
-Ott volt szerencsém megismerhetni több rendbeli celebritásait az előkelő
-úri társaságnak, a kik a keresztapjaik voltak a neveiket viselő
-Bak-lovagoknak.
-
-A Szemiázáz az egész társaság mulattatója; ő a zeneszerző, s mikor ő
-muzsikálni kezd, akkor minden ember tánczolni kénytelen, a ki azt
-meghallja. Az orra klarinét s annak a billentyűjét a két fülével
-billegteti, a két kezével e mellett egy tehéncsontváznak az oldalbordáin
-hárfázik, s a farkával egy kétfenekű dobot ver.
-
-A Beherik, az én vérczimborám keresztapja, egy ormótlan nagy test, a
-kinek elefántorrmánya van. Ezzel szokta a nevét aláirni, a miért is az
-ördög aláirásánál (méltóztassanak jól ráügyelni) a végbetük soha sem
-«mp» (manu propria), hanem csak «np» (nasu propria.) A mellett a Beherik
-igen elegans gavallér, a farkát a vállára vetve hordja, s az azon levő
-nagy lobonczczal szokta magát legyezni, mikor nagy melege van.
-
-Valamennyi ördög úrnak denevérszárnyai voltak, csupán az én druszám és
-præsumtiv keresztapám Belfegor különbözött e tekintetben a többitől.
-Neki tollakból voltak a szárnyai. Valahány toll volt a világon, a mi
-valamely átkozott tett megirásával érdemessé tette magát, hogy a pokolra
-jusson, az mind az ő szárnyába volt összeszedve. Az a toll, a mivel
-Pilátus aláirta Jézus Krisztus felfeszítését s Barabás szabadon
-bocsátását, – az a toll, a mivel Aretin megirta a verseit, De Sade az
-elbeszéléseit, – az a toll, a mivel Erzsébet aláirta Stuart Mária
-halálitéletét, – az a toll, a mivel Medicis Katalin elrendelte a
-Bertalanéj borzalmait, – az a toll, a mivel X. Leo pápa megirta a
-pénzért adott indulgentiás leveleket, s a mivel Incze pápa felirta e
-szókat: «sint ut sunt, aut non sint», s a mivel egy primás megirta e
-kétértelmű választ: «reginam occidere nolite timere bonum est», – az a
-toll, a mivel Shylok megiratta a «font húsra» kötött szerződést, – az a
-toll, melylyel Foscari halálos ellensége beirta a könyvébe, hogy «la
-pagata», – az a toll, a mivel Fülöp király aláirta fia Don Carlos
-halálitéletét, – az a toll, a mivel Tetzel a Luther elleni pamphleteket
-firkantotta, és mindazok a tollak, a mik árulásra, hamisításra, csalfa
-szerelmi esküre lettek felhasználva, ott voltak a Belfegor szárnyában.
-Óriási két szárny volt ez, nagyobb mint a Roch madáré. S valahányszor a
-Beheriknek szüksége volt irótollra, mindig a Belfegor szárnyából
-szakított ki egy épen ahhoz a czélhoz illőt.
-
-A mint az egész boszorkány-társaság együtt volt, a legvénebbek, a
-legcsúfabbak összegyűlének s valaminthogy más ünnepélyeket szokás kegyes
-imádkozással, a lakodalmakat alamizsnaosztással kezdeni, úgy ők is a
-megkezdendő dáridó bevezetéseül egy végbeviendő gonosz tett
-elhatározását tűzték ki.
-
-Az én menyasszonyom volt az indítványozó, ma ő volt az ünnep hősnője.
-
-– Van a Kempen vidéken egy vendégfogadó, mondá. Annak a vendéglőse
-szövetségben áll a bilseni comthurral. A comthur hamis pénzveréssel
-foglalkozik és kereskedők kirablásával. A hamis pénzeket ez a korcsmáros
-szokta a nála megszálló karavánok útján értékesíteni s így hozza az
-országban forgalomba. Most ezt a korcsmárost megszállta a bűnbánat. Jóvá
-akarja tenni az eddigi bűneit. Megírta levélben a kormányzónak az egész
-bűnös csalfaságot s fölfedezte a bilseni comthur pénzverő műhelyét. Én
-ezt a levelet a kormányzó helyett a bilseni comthur kezébe játszottam.
-Ma éjjel a comthur lovagjai meglátogatják a kempeni országúton levő
-csárdát. Mit gondoltok? hány embert küldenek a pokolra?
-
-– Valamennyit! sivalkodának a boszorkányok. No ma jól mulathatunk hát!
-Jöhet közénk Lucifer!
-
-Most nagy földrengés, csattogás, dörgés hallatszott, s a megnyilt
-földből kiemelkedett pokolbeli méltóságában a gonoszok fejedelme,
-Lucifer, a ki előtt a többiek mind térdre – azaz hogy csülökre –
-borultak.
-
-(– Milyen volt? kérdé a nagyherczeg kiváncsian.)
-
-Erre az egyre nem tudok megfelelni. A pokolbeli fejedelemnek van olyan
-varázshatalma, hogy mikor megjelenik is a halandók között, azok őt ne
-nézzék. S miből áll az a varázslata? Könnyű lesz megérteni, ha elmondom.
-
-Az ő megjelenésére egyszerre elkezdtek a boszorkányok levetkőzni; az én
-Lilithem is.
-
-(– No csak nem a bőrükig!)
-
-– De még azon is túl. Még a bőrüket is levetették, s a mint a rút,
-ránczos, tarjagos bőr lehullt róluk, a leggyönyörűbb tündéralakok álltak
-előttünk egyszerre. Az én Lilithem szebb lett, mint a minőnek valaha
-istennő képét festve láttam, maga a gyönyör és bűbáj megtestesülve. Soha
-ilyen ragyogó szemek, ily édesen mosolygó ajkak nem világlottak felém.
-Már most érthetik kegyelmességtek, miért nem tudom én Lucifer alakját
-leírni. Hát láttam én még mást, mint Lilith tündéralakját magam előtt?
-
-S még ez alak, a szépség nem volt minden, a mi elkábított, de az az
-észvesztő csintalan jókedv, az a dévaj csapongás minden érzékemet
-megittasítá. Nem voltam a fejemnek ura többé, arra csavarhatta, a merre
-akarta. Kész voltam egy csókjáért a lelkemet is odaadni.
-
-Ezt az állapotot várta a jó Beherik. Tudniillik a keresztapa, az igazi
-ördög. Előhúzta a hátulsó táskájából azt a bizonyos fekete könyvet s
-legelőször is a keresztfiát, az én vérczimborámat vette elő, hogy
-engedje magát stigmatizáltatni.
-
-Ez pedig úgy ment, hogy az ördög kirántott egy tollat a Belfegor
-szárnyából s azzal a czimborám karjára apró pontokat szurkált, a mikből
-betűk alakultak. Valahányat szúrt a bőrbe, a toll hegyén maradt
-vércseppel ugyanannyit szúrt a feketekönyvnek egy lapjára, s annak a
-szúrásnak a helye meg olyan fénylő lett, mint a szikra. A kar fehér
-bőrén aztán ott maradt veres betűkkel felírva a Beherik név, s ugyanaz a
-fekete lapon fénylett tűzbetűkkel.
-
-Mikor az megtörtént, Beherik egy tallért adott keresztapai ajándékul a
-keresztfiának.
-
-Akkor azután hozzám fordult a két ördög, s nógatott, hogy én is vegyem
-fel a magas beavatást a pokol választottai közé. Én is kapok majd egy
-tallért.
-
-A tallérért nem tettem volna meg, hanem a szép Lilithnek egy csókjáért
-igen. Ennek a mosolygásnak ember nem állhatott ellen.
-
-Megigértem, hogy felveszem a pokoli stigmát.
-
-Hanem a mint már a kezemet kinyujtottam, odalép hozzám a vérczimborám s
-azt mondja:
-
-– Bajtárs! Látod ezt a tallért, a miért én a lelkemet eladtam? Ezt én
-teneked ajándékozom. Te pedig nekem adod, a hogy a vérczimborákhoz
-illik, a te menyasszonyodat.
-
-Vérczimboráknak nem szabad semmi kérésre azt mondaniok: «nem adom.» A
-tallért eldugtam a zsebembe, a Lilith kezét pedig odatettem a czimborám
-kezébe s az vitte azt magával a tánczba. A bűbájos hölgyek karéjba
-fogózva tánczoltak a kedveseikkel, sebesen, hogy a ránéző szeme
-elkáprázott bele.
-
-A két koma azonban rángatta a galléromat két felől, hogy no hát, a hogy
-megigértem, vegyem föl a beavatási stigmát.
-
-De most már én nekem semmi kedvem sem volt hozzá, hogy a Lilithet
-elvitték tőlem s kerestem, hogy miféle kifogásokkal tudnék kimenekülni
-az igéretem alól.
-
-– Az ördögbe is! kiálték, haragot szinlelve. Soha az öreg apám sem írt
-alá contractust áldomás nélkül. Én előbb enni meg inni akarok, majd
-azután parolázzunk.
-
-Mindjárt ott volt előttem a terített asztal, válogatott drága ételekkel
-és italokkal; a násznépem körülülte azt a szép tündéralakokkal együtt, a
-Lilith is visszakerült hozzám s odaült az ölembe. De én már haragudtam
-rá, mert a czimborámmal láttam tánczolni. Azután még jobban mérgelődtem
-azon, hogy akármi ételt-italt bevettem, annak nem volt de semmi ize.
-Nyakalhattam én akár fenékig ki a kancsót, csak olyan volt az, mintha
-semmi se ment volna le a torkomon, a pecsenyék pedig mind só nélkül
-voltak elkészítve.
-
-Elkezdtem a komákkal veszekedni.
-
-– Ezt én így meg nem eszem. Ha én sótalanul eszem a disznóhúst, attól én
-mindjárt csömört kapok. Nekem adjatok sótartót az asztalra.
-
-– De honnan a pokolból vegyük mi a sót? mondának a koma urak. Hát nem
-tudod, hogy a pokolban nincsen só? Hisz ott nincsen tenger, hogy sót
-főzhetnénk belőle.
-
-– Nekem pedig, ördögteremtettét, sót teremtsetek, ha Lóth feleségét
-veszitek is elő, vagy különben a fejetekhez vágom ezt az egész
-vetreczét!
-
-– No ne zsörtölődj! incselkedett velem a Lilith, megrángatva a
-bajuszomat. Itt az én ajkaim, izleld azokat.
-
-– Ejh, nekem nem méz kell, hanem só! Ördög, mennykő, lánczos lobogós
-teremtette, most mindjárt kifordítom a Lucifert a bőréből, ha sót nem
-kapok.
-
-Ennek aztán volt sikere. Az ördögök előtt a káromkodás az imádság.
-
-Nosza futott a hány ördögsuhancz volt, haza a Lucifer palotájába,
-elhozni az egyetlen egy sótartót, a mi csak a pokolfejedelem magán
-használatára tartatik otthon.
-
-Ez a sótartó pedig egy nagy csigateknő, melyet «keresztelő medenczének»
-neveznek. És ez olyan sóval van megtöltve, melyet elkövetett bűnök
-feletti késő bánat könyeiből gyüjtenek össze.
-
-Két ördögfiú czepelte elém a sótartót, míg a szép Lilith kés, villa
-helyett a saját fényes fogaival harapdálta fel apró falatokra az elém
-tett sültet (a mi a Gadarenusok malaczainak husából készült, mikbe urunk
-az ördöngös legióját bele számüzte), hogy annál nagyobb kedvem legyen
-hozzá.
-
-– No, hála Istennek! csakhogy itt van már a só! kiálték fel.
-
-S arra a szóra egyszerre nagy ropogással összeomlott körülöttem minden,
-az ördögök ordítva sülyedtek alá a földbe, a varázsnők sikoltva repültek
-szét a levegőben, s én leestem a földre, s mikor széttekinték, ott
-találtam magamat a Kempen közepett, az elhagyott tőzegbányákban a moha
-között, az ismeretes száraz fáktól körülvéve, százhúsz mérföldnyi
-távolban a Feketeerdőtől, a melyben az este a Bak-lovagokkal együtt
-ültem a menyekzőmet.
-
-(– Bolond vagy bizony te, vagy álmodtad mindezt! fejezé be a vallomást a
-nagyherczeg. Nem hiszek én ebből semmit, egy szót sem.)
-
-(– No már pedig ez az egy igaz, mondá a soltész, a sok hazugság között,
-a mikkel bennünket a gazficzkó hetek óta traktál, ez az egy authentikus
-dolog. Mert hasonló esetekről értesítenek bennünket Majolus és
-Ghirlandinus, nemkülönben a világhírű Boccaccio, kiknek állításait
-kétségbevonni nem lehet. Most az egyszer a bűnös szigorúan a való dolgok
-előadása mellett maradt vala.
-
-– Minthogy azonban az ördöggel való szövetséget re ipsa, és de facto alá
-nem irta, annálfogva a pactum implicitum diabolicum neki mégis be nem
-számíttathatik, és így ezen vádpont, ha csak következményei nem lesznek,
-önnön magától elesik, mondá ki a nagyherczeg.)
-
-
-
-
-TIZENKETTEDIK RÉSZ.  A SZÉGYEN GYALÁZAT KENYERÉN.
-
-
-1. A GYEREHAZA-TALLÉR.
-
-Másnap folytatá a vádlott.
-
-Mindennél nagyobb bizonyítéka volt annak, hogy ezek valósággal
-megtörténtek velem, hogy a tarsolyomban most is ott volt az a tallér, a
-mit a vérczimborámtól kaptam ajándékba, a mit ő viszont a pokolkomájától
-kapott búcsufia gyanánt. Az ott maradt nálam. Eszembe jutott, hogy mit
-hallottam a boszorkányoktól, minő veszély fenyegeti az útféli
-vendéglőst, s bár egyszer már épen így jártam pórul azzal, hogy valami
-jó tettet akartam elkövetni, ujra ráadtam a fejemet, hogy elmegyek,
-figyelmeztetem a vendéglőst az ellene készülő nagy bajra.
-
-Késő éjszaka volt s én ez úttal már tudtam azt az útat, a melyen egyszer
-erről a helyről kikeczmelegtem. Másodszor is neki indulék. Nagy hamar
-elértem az országútat, ott megtaláltam azt a vendégfogadót, a melyikben
-a multkor a karavánnal találkoztam. Még fönn voltak mind, valami lakzi
-volt a háznál, a vendéglős akkor házasodott ujra, ez volt az ötödik
-felesége.
-
-A mint beléptem a víg társaságba, egyszerre rám ismert a gazda. De nem
-hogy nagy örömmel fogadott volna, hanem még inkább majd megvert, s ki
-akart dobni.
-
-– Hiszen ez az a minapi ficzkó, a kit az ördög akkor hozott ide, a mikor
-a herzogenbuschi karaván itt járt! Aztán elmondta, hogy mit beszéltek
-előtte a kempeni boszorkányok? S egy szóig beteljesedett minden. Dejsz
-ennek nem szabad a házamba belépui! Tán megint hallottál valamit a
-kempeni boszorkányoktól, s most azért jöttél ide, hogy azt elmondd s
-aztán az is beteljesüljön! Dejsz el ne próbáld mondani a rossz
-profécziádat, te vészmadár!
-
-Erre az egész lakodalmas nép székeket, botokat kapott fel ellenem s
-minden ember azzal fenyegetett, hogy ha profécziát akarok mondani, hát
-agyoncsapnak.
-
-– Csendesen emberkék! mondám nekik hideg vérrel. Ha szivesen fogadtatok
-volna, meglehet, hogy beszéltem volna valamit, a mit nem ártott volna
-megtudnotok; de miután előre így rám förmedtek, inkább elhallgatok. Nem
-kérek én itten egyebet, mint egy darab kenyeret meg sajtot, meg egy kupa
-sört; aztán meg egy kis szalma vaczkot, valami zugban, a hová
-lefekhetem.
-
-– De hát van-e pénzed ennyi mindenért megfizetni? Kérdé a gazda.
-
-– Hogy ne volna? mondék, s elővettem a tarsolyomból a tallért, és
-odaadtam neki.
-
-– Ohó, ficzkó! Ez hamis tallér! kiálta a vendéglős, a kőasztalra ledobva
-a talléromat; pedig az úgy pengett, hogy lehetetlen volt igazi ezüstnek
-föl nem ismerni.
-
-De már ez a szemtelenség dühbe hozott.
-
-– Hallja kend! kiálték, én nem az az ember vagyok, a ki hamis pénzt
-szokott forgalomba hozni.
-
-– Micsoda? kiálta fel a gazda; hát én talán olyan ember vagyok? Már most
-azért is lefoglalom a tallérodat, s holnap beviszem a városba, bemutatom
-a fémjelző hivatalnak; magadat pedig az ideig becsukatlak a
-tyúkketreczbe, hogy el ne szökhessél.
-
-Azzal nekem esett az egész társaság, nyakonfogtak, betaszigáltak a
-tyúkólba, annak rám zárták az ajtaját, a hol olyan szűk helyem volt,
-hogy se felállnom, se lefeküdnöm nem lehetett. Ott ülhettem azon módon
-éhen meg szomjan, a hogy a boszorkány-lakziból elszabadultam.
-
-Csak az boszantott, hogy minek adtam oda már a talléromat.
-
-Abba már egészen belenyugodtam, hogy a miért jót akartam tenni, jól
-elpáholtak. Ez már az én hivatásom.
-
-Hanem egyszer csak úgy hajnal felé megszólal ám a trombita a ház előtt;
-sűrű lódobaj közelít, puska ropog, káromkodás hangzik, megérkeztek a
-bilseni comthur lovasai. Egy pillanat alatt be volt törve minden ajtó, a
-meglepett lakodalmas nép rémületében gondolni sem tudott a védelemre.
-Azok pedig halomra öltek mindent: férfit, asszonyt, leányt, öreget, kis
-gyermeket. Én a tyúkketreczből néztem a kegyetlen mészárlást, a mit
-leirni nem akarok, mert még most is borsódzik tőle a hátam, ha
-visszagondolok rá. Nem hagytak azok az egész házban még csak egy élő
-kutyát sem.
-
-Mikor már mindent leöltek, valamelyik ficzkónak eszébe jutott a
-tyúkólban is kutatni. A szekerczéjével betörte az ajtót s rám találva,
-előhúzott a hajamnál fogva.
-
-– Ne bánts, pajtás, mondék neki; én magam is csak olyan szegény katona
-vagyok, mint te. Ezek idebenn elvették a pénzemet s magamat idecsuktak:
-láthatod, hogy nem tartozom a házhoz, csak erre utaztam.
-
-– Hát semmi pénzt nem hagytak nálad? kérdé a lovas.
-
-Egy tallérom volt, azt is ott fogták, azt mondták, hogy hamis pénz.
-
-– Lássuk csak, szólt, a ficzkó s elkezdett megmotozni. A mint a táskámba
-nyult, diadalmasan kiáltott fel:
-
-– Ehun van ni! Hát e nem pénz? (A tallérom ott volt a tarsolyomban.) Ej
-te gézengúz, még el akartad tagadni előlem!
-
-Azzal jól megütögetett a fejszefokkal s a tallérom eldugta az övébe.
-
-Arra oda jött egy másik czimbora s azt mondta neki, hogy ne üssön agyon.
-Az ilyen erős ficzkót, mint én, el lehet adni a franczia toborzóknak tíz
-Albertus-tallérért. Aztán hátha még több pénz is van nálam?
-
-Én esküdtem, hogy egy fillérnek sem vagyok ura.
-
-De nem hitte el, addig keresgélt, míg egyszer övem alá nyúlva,
-kifirtatta az oda menekült tallért.
-
-Az is jól eldöngetett, a miért el akartam azt tőle titkolni.
-
-Jött a harmadik, az is a pénzt kereste nálam. «Nincs, barátom!» – «De
-hogy nincs! Húzd le a csizmádat!» Hát akkor meg a csizmámból pottyant ki
-a tallér. Az is egy pár ütleget jövedelmezett nekem.
-
-Az utána következőknek már aztán arra a kérdésükre, hogy van-e pénzem?
-csak azt feleltem, hogy «van barátom, de nem tudom hol? csak keresd
-nálam, bizonyosan megtalálod!» Meg is találta valamennyi. Ott volt az
-mindenféle rejtekében az öltözetemnek. A hajtókám belsejében, a kalapom
-karimájában, a nyakravalóm csokrában, hátul az irhámban, elől a
-térdfoltomban. Mindenünnen előkerült a tallér.
-
-Hanem aztán, mikor hazamenet elő akarták szedegetni a lovas urak a
-tallérjaikat, akkor lett közöttük nagy verekedés; mert egynek a zsebében
-sem volt semmi, s mindenik a másikra fogta, hogy az lopta el a
-tallérját.
-
-De már akkor engem átadtak tíz tallér felpénzért a franczia titkos
-toborzóknak, Tongern városában.
-
-Azok aztán levetkőztettek minden ruhámból; természetesen azért, hogy a
-maguk mundurját adják rám. Azok is kikerestek minden ránczot, de biz a
-közt már nem volt semmi pénzféle. Akkor aztán leültettek, hogy lenyirják
-a hosszú hajamat, hogy arról majd rám ismerjenek, hogy pénzen vett
-katona vagyok. Hát egyszer csak a lehulló csimbókjaim közül kigördül a
-tallér.
-
-A franczia sergeant nagyot ugrott örömében: egy tallér profit! no ezt
-mindjárt megiszszuk!
-
-Azonnal hozatta a sört kancsó számra a csárdással, a kinél a város végén
-rejtőzve volt az egész titkos toborzó kompánia s megtraktálta az egész
-czimboraságot.
-
-Aztán hozzám is leereszkedett, mikor a mondurt felszedtem.
-
-– Hát te ficzkó, nem vagy-e szomjas? No ha az vagy, hát eredj ki az
-udvarra strázsálni; tartsd fel a fejedet, tátsd el a szádat, most épen
-jó eső esik!
-
-Nekem az alatt ki kellett mennem, őrt állni, a míg ők a csárdában
-mulattak.
-
-Egy kis idő múlva aztán nagy lárma támadt az ivószobában; a csárdásné
-azt állította, hogy ő tőle a tallért, a mit az imént kapott, a míg
-került-fordult, ellopták.
-
-– Melyik lopta el? szitkozódék a seregeant.
-
-Egyik se akart kötélnek állni. Akkor aztán lehuzatta valamennyit s
-mogyoróhájjal mindegyikre hatot kent fel. A tallér még sem került elő,
-mert egyiknél sem volt. Akkor aztán a muskétások (öten voltak) lehúzták
-a padra a sergeant-t s akkor meg ők hegedülték el rajta, a mit tőle
-kaptak summásan: ötször hat = harmincz! de biz a tallér attól sem került
-elő.
-
-Jó fegyelmet tartanak itt! gondolám magamban; először a káplár veri el a
-legényeket, azután a legények a káplárt: jó lesz itt szolgálni nagyon!
-
-Nagy bő puffogós pulider volt rajtam, a milyent a franczia muskétások
-hordanak; a mint belenyulok a zsebébe, hát mi akad a markomba? A
-veszedelmes tallér. Nem jutott senkinek eszébe, hogy nálam keresse.
-
-(– De hát hogyan történhetett az meg? kérdé a nagyherczeg.
-
-– Oh az igen rendes dolog, jött a magyarázattal a soltész; ez egy
-varázstallér volt, egy «gyerehaza tallér», a mit mi «Heckthaller»-nek
-nevezünk. Ennek a tulajdonsága, hogy a ki ennek birtokába jutott, akár
-vásárol vele valamit, akár ellopják, elrabolják tőle, a gazdájához
-megint visszatér: csak akkor marad el tőle, ha az önként elajándékozza
-valakinek.)
-
-– Jaj, kegyelmes uram! Mért nem súgta meg nekem ezt a titkot hamarább!
-sohajta fel a vádlott. Ha én ezt tudtam volna annak idejében.
-
-
-2. A MÁS FELESÉGE FÉRJE.
-
-Hanem hát a varázstallér csak nem segített azért én rajtam semmit ez új
-keserves állapotomban; mert olyan helyre jutottam vele, a hol nem volt
-rajta mit vásárolni.
-
-Elvittek bennünket a franczia táborba, mely Lille várát ostromolta, s
-ott engem bedugtak a tüzérek közé, miután megvallottam, hogy a
-pattantyússághoz értek valami keveset.
-
-Hanem hát az kutya egy állapot volt. Éjjel-nappal a sánczok között
-kussadni: ásni a futóárkot, lesni a ránk röpített granátokat. Ez még
-mind hagyján lett volna. De koplalni. A franczia vezérnek az a taktikája
-volt, hogy az ütegek közé nem szabad a markotányosnékat odaereszteni, se
-borral, se sörrel, se pálinkával, hogy a pattantyúsok józanok
-maradjanak. Annálfogva enni is nagyon keveset adott nekik, hogy nagyon
-szomjasak ne legyenek. Ha meg egy sapeurt beküldtem a kantinba, hogy
-lopva hozzon a számomra egy korsó duplasert, az mindig azzal jött
-vissza, hogy az úton elvesztette a talléromat. El ám, mert a míg ő a
-kantinig somfordált, azalatt a gyerehazatallér már visszakerült a
-zsebembe. Nagyon is jól volt kitanítva.
-
-Így aztán éhezhettem és szomjazhattam, a mennyi csak belém fért.
-
-Hanem a tiszt urak, azok annál jobban mulattak. Az ő sátoraikban volt
-dinom-dánom elég.
-
-Hogy a hadseregnél minden fegyvernem képviselve legyen, minden tiszt úr
-mellett volt egy kaczkiás menyecske is, a kiknek a száma egész
-szabadcsapatot képezett. S mondhatom, hogy ezek a táborbeli hölgyek
-egyenkint képesek voltak annyit végezni, mint száz katona: már úgymint,
-hogy száz katonának a lénungját meg tudta egy ilyen dáma egymaga enni és
-inni.
-
-A tiszt urak a katonáknak fél portiót adtak a pumpernikkelből, hanem
-aztán a «fráj»-oknak dupla portiót a marczifánkból. Tiszta munkát
-csináltak.
-
-A kapitányomnak is volt egy ilyen hölgye, a ki pedig sem húga, sem
-leánya, sem öreganyja nem volt neki, de mindamellett felesége sem volt.
-Ez együtt lovagolt vele, hosszú selyem ruhában, nagy tollas baréttal a
-fején, mikor a kapitány néha meglátogatta ütegünket. Csinos darab bőr
-volt.
-
-Egyszer azonban a fővezér megsokallta a tiszti gazdálkodást, s kiadta a
-napiparancsot, hogy valahány oly asszonyféle lakozik a táborban, a kinek
-valóságos esküdt férje nincsen ottan helyben, az egy huszonnégy óra
-alatt mind eltakarodjék onnan.
-
-Ezen a napon a kapitány uram odajött hozzám az üteghez. Úgy tett, mintha
-valami dolga volna ottan. Ott aztán belém kötött.
-
-– Te legény! Nekem úgy tetszik, mintha te jobb sorshoz volnál szokva,
-mint ágyút tölteni s a földön hálni.
-
-– És pumpernikkelt rágni! egészítém én ki a kegyes véleményt.
-
-– Nekem kedvem volna hozzá, hogy tégedet megtegyelek hadsegédemnek.
-
-– Nekem pedig nem volna az ellenemre.
-
-– Hanem hát egy kis szivességre kellene magadat elhatároznod.
-
-– Képesnek érzem magam mindenféle szivességre.
-
-– Hát például arra, hogy magad tarts konyhát s ott főzess minden jót és
-drágát, s aztán engemet híjj meg az asztalodhoz ebédre és vacsorára.
-Megfizetem, a mibe kerül.
-
-– No ez még nem valami kellemetlen feladat.
-
-– Hanem hát, hogy olyan gavallért, mint én vagyok, képes légy illően
-elfogadni, szükséges, hogy asszony legyen a háznál, a ki a honneurs-t
-végezni tudja.
-
-– De már azt hol vegyem?
-
-– Adok én azt is. Vedd feleségül azt a kiséretemben levő hölgyet, a ki
-az én tiszteletemet régóta bírja.
-
-Már itt aztán elkezdtem vakarni a fejemet.
-
-– De hát mért nem veszi el kapitány úr maga, ha olyan nagyon bírja a
-tiszteletét?
-
-– Ostoba! Mert már nekem van otthon másik.
-
-Csunyául éreztem magamat. Kezdtem a vállaimat vonogatni s szíttam a
-fogamat, mintha az fájna.
-
-– Lássa, kapitány uram, sok mindenféle komisz kenyeret ettem már
-életemben; csaltam, loptam, raboltam; de még ilyen alávaló conditióban
-nem voltam, mint a milyent nekem most méltóztatik fölajánlani.
-
-– Gondold meg jól. Pompásan enni, inni, semmit sem csinálni: ez az első
-választás; a másik pedig: lemenni a tűzaknaásók közé s a föld alatt
-vágni a sziklát, száraz kenyér és víz mellett. Van fél órád az
-elhatározásra. Ha nem tetszik, keresek helyetted mást.
-
-Hosszú félóra volt! Elgondoltam magamban, hogy mit vesztegetek el? A
-becsületemet? Hol van már az? Elöltem, elpazaroltam azt már
-százféleképen. De ha elöltem, elpazaroltam a becsületemet, tettem azt
-eddig karddal, puskával a kezemben; tettem úgy, hogy szidtak, átkoztak,
-üldöztek utána; hát most megpróbáljam, hogyan lehet a becsületemet
-megenni késsel, kanállal? meginni pohárral? s legyek olyan gazember, a
-kit kinevetnek, leköpnek?
-
-Ezt is megpróbáltam. Fél óra mulva azt mondtam a kapitánynak, hogy
-«beállok! itt a kezem!»
-
-Aztán félig én nyujtottam eléje a kezemet, félig ő én elém a magáét; –
-fele úton mind a ketten meggondoltuk a dolgot, s visszahúztuk a
-kezeinket. Mindegyikünk azt hitte tán, hogy a másiké még piszkosabb.
-
-Hanem azért a donnát csak elvettem; a tábori pap még az nap
-összeesketett vele ünnepélyesen. A sok nevem közül egyet átengedtem neki
-s úgy hiszem, hogy nem én csaltam meg őt jobban.
-
-Annyi igaz, hogy azontúl aztán a testemnek jó dolga volt, s a gyomorban
-szerencsére nem lakik lelkiismeret. A has biz azt mondja, hogy száz
-katona lénungját megenni jó. Rangom is volt, hadsegédnek hittak, s a ki
-kimondta a titulámat, mind nevetett hozzá. A feleségemet persze csak
-akkor láttam, ha asztalhoz ültünk. Hogy czifrán szeretett öltözni, az
-nem az én hibám volt. Száz katona hiányzó mondurjából az is csak
-kitelik. Néha egy kis zsákmány is akadt, mikor a kapitányom a környéket
-kalandozta, olyankor új köntös, nyakláncz, kösöntyű bőven került az
-asszony számára. A kapitány mindig hozott haza valami meglepetést.
-
-Egyszer aztán azzal a meglepetéssel jött haza a kapitány, hogy elhagyta
-valahol a fejét.
-
-Közel talált menni olyan helyhez, a hol ágyuval lövöldöztek s
-összecsapta a fejét egy bolond vas galacsinnal, s az okosabb engedett.
-Úgy hozták haza szegényt halva.
-
-Biz ez nagy baj volt, kivált nekem. Mert ezzel az egyik hivatalomból
-kiestem; a másikba meg belerekedtem. Megszüntem a kapitány adjutánsa
-lenni, de megmaradtam az adjutánsné férjének. Az pedig nehéz hivatal! Az
-asszony hozzá volt szokva a laute éléshez, a pénz pedig nem hull az
-égből. A sok arany ékszer, a miket a kapitány ajándékba hordott neki,
-egymás után mind el lett prédálva, utoljára oda jutottunk, hogy nem volt
-a konyhára való pénz.
-
-Ekkor aztán elkezdett az asszony velem veszekedni, hogy én milyen koldus
-kutya vagyok: éhen hagyom veszni a hites feleségemet; bezzeg a kapitány
-nem ilyen hülye volt: az volt a gavallér!
-
-Én aztán gondoltam, most mutasd meg tallér, hogy mit tudsz? s nagy
-legénykedve odanyomtam a markába a talléromat: «itt van, váltsd el!»
-Héj, mert nem tudtam, a mit a kegyelmes soltész úr most fedezett fel
-előttem, hogy az elajándékozott varázstallér nem jön többé vissza! Azt
-gondoltam, egy óra mulva megint a zsebemben lesz az. De hát nem találtam
-én azt többé se tarsolyomban, se csizmámban, se irhámban, se
-galléromban, se kalapomban. De hát legalább a feleségemhez kellett volna
-neki visszajönni, ha az kiadta. Hanem hát azt is most értem már végig.
-Nem ment az az asszony az én tallérommal az árúbódéba, hanem ő meg
-menten odaajándékozta egy fiatal zászlótartónak, a kinek még a kapitány
-életében is szintén nagy mértékben birta a tiszteletét. Így veszett oda
-végképen a gyerehazatallér.
-
-Nekem nem maradt más a szégyennél és gyalázatnál, aztán meg egy
-asszonynál, a ki elvett engem, de a kit nem vettem én el.
-
-Mit csináljak? Három napig törtem rajta a fejemet. Megszökjem? Esküszegő
-legyek? Kétszeres esküszegő? Megtörjem a hűséget, a mit hitvesemnek
-fogadtam «úgysegéljennel?»
-
-Három napig türtem az asszony mortificálását, s tiszttársaim
-gúnyolódásait, a harmadikon – megszöktem tőlük.
-
-– Én már az elsőn megszöktem volna! kiáltott, öklével az asztalra
-csapva, a nagyherczeg.
-
-– És így az esküszegés vétke is kitöröltessék a lajstromból? szólt
-csöndesen hunyorítva a soltész.
-
-– Quod dixi, dixi!
-
-
-
-
-TIZENHARMADIK RÉSZ.  A TESTCSERE.
-
-
-1. A KURUZSLÓ.
-
-(– No te istentelen; kezdé másnap a soltész. Eljutottál immár
-bűnlajstromodnak a végére. Ugyan megmutattad, hogyan lehet
-megháromszorozni a hét főbűnt, s csinálni belőle huszonegyet, s aztán
-megint mind a huszonegyből úgy kidisputálni az embernek magát, hogy egy
-se maradjon a nyakán? A sok furfangos historizálással elhuztál öt
-hónapot meg két hetet az időből: azt hitted, ugy-e, hogy az alatt a
-francziák majd csak elfoglalják a várat s megszabadítanak téged a
-vesztőhelytől. Nem lett belőle semmi. Most már csak az utolsó bűnöd van
-hátra: az árulás, a mit a vár ellen elkövettél. Ezzel az egygyel fogom a
-nyakadat. Ebből az egyből, szeretném látni, hogyan mosod tisztára
-magadat?)
-
-– Megkisértem, mondá a vádlott s felfohászkodott a muzsájához, a kinek a
-segítségével foglalt el eddig napot nap után a halál birodalmából, hogy
-segítsen neki még egy napot megnyerni ebben az Isten szép világában!
-
-Tehát, kegyelmes uraim, mint azt jól méltóztatnak tudni, a franczia
-táborból való megszökésem után ide álltam be kegyelmességtek
-szolgálatába, s teljesítettem híven és pontosan kötelességeimet, mint
-igaz katonához illik.
-
-(– Azt meg kell adni, hogy a legjobb constabler voltál a tüzérségemben:
-bizonyítá a nagyherczeg.)
-
-Egy napon, a mint mérnöki tanulmányaimba elmerülve, ültem a casamata
-szobában, az őrök egy olajkárt hoztak elém, a kit a védművek előtt
-ácsorogva fogtak s a ki azt mondta, hogy ő az én küldönczöm volt az
-ellenséges táborban, s onnan hozott kikémlelt tudósításokat.
-
-Tudtam, hogy ez nem igaz, mert én nem biztam meg ilyen küldetéssel
-senkit. Meghagytam, hogy hozzák elém az embert.
-
-Köpczös, tömzsi ficzkó volt, hamis ravasz pofával, a hátán czepelte az
-egész patikáját, a minőt ezek az olajkárok szoktak hordani: egy
-szekrényt, fából, a minek kétfelé nyiló ajtajai vannak, s abban
-mindenféle fiókok, és a fiókokban különféle írok, kenőcsök és csodatevő
-labdacsok.
-
-A ficzkó a szemem közé nevetett s azt kérdezte tőlem szemtelenül:
-
-«Hát nem ismersz?»
-
-«Nem én, soha se láttam a pofádat.»
-
-«Én sem a tiedet, azért mégis ismerlek, Belfegor!»
-
-Megijedtem!
-
-«Te vagy az, Beherik?»
-
-Azzal kiküldtem az ordinánczot, hogy egyedül maradjak vele.
-
-«Hogyan találhattál rám? kérdezém tőle, mikor soha sem láttál álarcz
-nélkül.»
-
-«Hát tudod, ennek az a mestersége, hogy van két varázsgyűrűm. Az egyik a
-jobb kezem, a másik a bal kezem kis ujján, mind a kettőt a kövével
-befelé fordítva hordom. Mikor azt mondom nekik: én most fel akarom
-keresni az én vérczimborámat Belfegort, akkor az egyik gyűrű elfordul az
-ujjamon. Az tudatja velem, hogy merre induljak el. Aztán valahányszor
-válútra jutok, az egyik gyűrűm bejelenti, hogy merre térjek el; így
-vezetnek el egész odáig, a hol egyszerre mind a két gyűrű előre fordul a
-két kis ujjamon. Ez azt teszi, hogy helyben vagyok; az előtt állok, a
-kit kerestem.»
-
-A magyarázat kissé hézagos volt ugyan; hanem azért nem tagadhattam el az
-ördöngös ficzkó előtt magamat, a kit külömben is szerettem, mert hűséges
-czimborám volt s egymásnak a vérét nem szivtuk át hiába. Az én vérem az
-ő ereiben lüktetett s az övé az enyimben.
-
-– Hát mi hozott ide, czimbora? hogy engem ily szoros helyen felkerestél;
-a hol nem osztogatnak semmit olyan bőven, mint tüzes golyóbisokat.
-
-– Azért jöttem hozzád, hogy cseréljünk testet.
-
-– Miért kivánod ezt?
-
-– Parancsolatom van rá a Makertól.
-
-– Tehát te még most is Bak-lovag vagy?
-
-– Valamint te is. Ez nem betegség, a miből ki lehet gyógyulni, sem
-hivatal, a miből ki lehet lépni, sem ruha, a mit le lehet vetni, sem
-feleség, a kitől el lehet válni. A ki a Bak-lovagok közé állt, az a
-Bak-lovagoké.
-
-– De én csak a testemet kötöttem le nekik, a lelkemet nem.
-
-– Hát hisz nem is jövök a lelkedért, csak a testedért. A nyomorult
-animuládat tartsd meg magadnak, meg az Abrahám kebelének; hanem a
-testedet ki kell cserélned velem. Az én testemben aztán viheted a
-lelkedet, a hová akarod.
-
-– De mit csináljak én a te testedben széles e világon?
-
-– Azt, a mit én csináltam. Árulsz theriákot, meg sárga arsenicumot,
-lapis nephriticust, meg nostoc Paracelsit, opoponaxot és salamandra
-kenőcsöt a bolondoknak s fizettetsz magadnak kemény tallérokat érte. Ez
-a legkönnyebb életmód a világon.
-
-– De én valamennyi elősorolt kuruzsló szereid közül egyet sem ismerek s
-meg nem tudom mondani, hogy melyik mire való?
-
-– Nem is kell azon törnöd a fejedet. Nézz ide a szekrényembe. Itt vannak
-fiókonkint rendbe fölállítva a tégelyek, phiolák, dobozkák,
-czinncsészécskék, a tetejükbe irt czímeikkel; alattuk pedig, arra a
-helyre, a hol állnak, fel van jegyezve apró betűkkel, a miket csak ezzel
-az erős nagyító üveggel lehet elolvasni, mindenik írnek az a
-tulajdonsága, melylyel bizonyos bajok ellen csalhatatlan a foganatja. Ha
-jönnek hozzád a patiensek, csak elolvasod az utasítást s aztán adsz
-nekik a köcsögből, a mennyinek megadják az árát.
-
-– De hát aztán meddig kell nekem ezt a te fertelmes alakodat viselnem, s
-viszont a magam délczeg termetét te rajtad hagynom?
-
-– A míg mind a ketten vissza nem kivánkozunk a magunk testébe. E végett
-átveszed majd az egyik gyűrűt, nálam marad a másik. Ha jön majd olyan
-idő, a mikor egyszerre, egy pillanatban mind a ketten elfordítjuk a kis
-ujjainkon levő gyűrűket, akkor rögtön vissza lesznek cserélve a
-testeink. No hát huzd fel ezt az ujjadra, aztán hívd be az
-ordinánczodat, mondd meg neki, hogy kisértessen ki a várkapun, ott
-bocsásson szabadon: aztán kinálj meg egy pohár pálinkával.
-
-Úgy tettem; behittam az ordinánczot, kiadtam a rendeletet, s aztán egy
-poharat töltettem meg pálinkával s azt odanyujtottam a Beheriknek, hogy
-hörpintse föl.
-
-Hát csak akkor vettem észre, hogy az a pálinka az «én» torkomat égeti
-végig, már akkor én rajtam volt a Beherik teste.
-
-S hogy az én testemben megint a Beherik volt, azt mindjárt abban a
-perczben tapasztaltam. Egy pattantyús jött be azzal a tudósítással, hogy
-a harmadik ütegben a második ágyú megrepedt.
-
-Az én alakom erre azt mondta:
-
-«No hát csak enyvet kell főzetni és össze kell ragasztani, addig is jó
-erős madzaggal össze kell szorítani, hogy tovább ne repedjen.»
-
-Az ordináncz meg a pattantyús egymásra néztek s a markukba kezdtek
-nevetni.
-
-No ez mindjárt ferdére megy! gondolám magamban.
-
-«Te Beherik, sugám az alakomnak, cseréljünk egy perczre vissza.»
-
-Mind a ketten elfordítottuk a gyűrűinket.
-
-Megint én voltam «én».
-
-– Vigyétek az öntődébe, parancsolám a pattantyúsnak, s hozzatok helyette
-a IV-es kamrából a bronz sugárágyúk közül. Mit röhögtök? ostobák!
-
-Aztán megint elcseréltük a testeinket.
-
-Engem a Beherik alakjában aztán kikisértek a várból, a honnan osontam
-tovább. Keresztül kellett mennem az ostromzároló táboron, a hol
-természetesen föltartóztattak. Mikor elkezdtek hozzám beszélni, akkor
-vettem észre, hogy nem tudok francziául. Én, a ki beszélek diákul,
-angolul, francziául, lengyelül, oroszul, törökül, indusul, hollandusul,
-most az ostoba Beherik fülével egyiket sem értem, s az ő nyelve egyikre
-sem forog, csak a svábra. A főparancsnokkal csak tolmács útján tudtam
-beszélni.
-
-«Voltál a várban?» kérdé tőlem.
-
-«Voltam.»
-
-«Átadtad a konstablernek, a mit küldtem?»
-
-«Átadtam.»
-
-«Meg fogja tenni?»
-
-«Bizonyosan meg fog tenni mindent.»
-
-Erre a parancsnok a markomba nyomott ötven tallért, s én ki nem tudtam
-találni, hogy miért? Aztán intett, hogy már most elhordhatom az irhát.
-
-Én aztán a nyakamba vettem a világot s addig vándoroltam egyik városból
-a másikba, míg eljutottam Magdeburgba. Az alatt a gyógyszereimmel annyi
-pénzt szereztem, hogy kocsit, lovat vehettem magamnak; nem hordtam már
-hátamon az orvosságos szekrényeimet, hanem inast tartottam, a ki dobolt,
-trombitált a bakon, míg én a piaczon a csodaszereimet kikiáltottam.
-
-Olyan pompás életem volt, hogy egy perczig sem jutott eszembe,
-visszacserélni a testemet Beheriktől. Csak hadd sütögesse ő az ágyúkat
-az Ehrenbreitsteinon, ha neki ahhoz volt kedve; dehogy adom vissza neki
-a testét! Nagyon okos test ez. Teljes életemben a lelkemnek nem volt
-annyi megélni való esze, mint ennek a testnek. Ápoltam is gyöngyen. Úgy
-kihizlaltam, mintha a saját magamé lett volna. Volt is módom benne.
-Valamennyi doktor mind megbukott Magdeburgban, mert csak nálam keresett
-minden ember segélyt. Az én szereim igazán csodákat míveltek.
-
-Hanem egyszer aztán megtörtént rajtam a nagy veszedelem.
-
-Mikor egy napon épen a piacz közepén hirdetném a csodaszereimet, valami
-gazember (alkalmasint egynémely irigy physicusnak a bérencze) tüzes
-taplót dugott a lovam fülébe, mire az elragadta a kocsimat, s
-feldöntött; valamennyi tégelyem, phiolám, skatulyám mind szétgurult az
-almáriomomból. A nyakamat nem törtem; hanem nagyobb baj volt az annál,
-hogy a szétgurult gyógyszeres edényekről már most nem tudtam, hogy mi
-hová való? Csak úgy találomra rakosgattam őket vissza a helyeikre s
-bizonyos, hogy sokat össze-vissza cseréltem e közben.
-
-A miből aztán mindenféle subscusok támadtak.
-
-Nem is említem az olyan szerencsétlen kúrákat, mint midőn például
-egyszer a syndicushoz hivattak, a kinek az egyik lába hosszabb volt,
-mint a másik, hogy segítsek rajta. Én akkor épen kissé kapatos voltam a
-jó franczia bortól, s tévedésből az «innyujtó» balzsammal azt a lábát
-kentem be erősen, a melyik a nélkül is hosszú volt. A jámbor syndicusnak
-aztán az a lába úgy megnyult, hogy nem tudott vele máshová leülni, mint
-az almáriom tetejére, s ha föl akart állni, bele ütötte a fejét a
-gerendába. Ez agyon akart ütni.
-
-A másik inconvenientiám a kereskedelmi kamara elnökével történt meg; a
-kinek régóta gutaütött volt mind a két lába, csak két mankóval tudott
-járni. Ez ellen is volt nekem csalhatatlan szerem. Csak hogy persze nem
-kellett volna belőle többet egy borsószemnyinél bedörzsölni: én a
-helyett tudatlanságomban féltégelylyel felkentem a lábaira, a mitől
-azután azokat úgy meglepte a gyorsaság spiritusa, hogy a tisztes öreg úr
-kénytelen volt egy időre beszegődni a brandenburgi választó-fejedelemhez
-kengyelfutónak, mert járni nem tudott, csak szaladni. S ülni nem volt
-képes másutt, mint a takács szövőszékén, a hol folyvást rugdalhatott a
-lábával, s aludni épen csak egy taposó-malomhoz kötözve tudott.
-
-De végképen elrontottam az orvosi hitelemet, a midőn a csodaszereim az
-előbbi helyeikből leszóródva, hamis helyekre kerültek.
-
-Így például volt két dicső szerem, a melyik közül az egyik a kopasz
-fejre dúsgazdag hajat varázsolt, a másik pedig a kihullott fogak helyébe
-ujakat növesztett, ha az ajkra kenték. Ezek a kiszorítás által helyet
-cseréltek, s mikor aztán az egyiket egy kopasz fejü urnál alkalmaztam, a
-mi fognövesztő volt, attól annak a homlokán két olyan óriási agyara
-nőtt, hogy azt minden ember szarvnak nézte, a mi annál nagyobb boszuság
-volt rá nézve, mert feleséges ember volt; míg a másik kenőcstől megint,
-egy asszonyságnak, a kinél hiányzottak a fogak, ezek helyett akkora két
-bajusza nőtt, hogy egy tamburmajornak is sok lett volna.
-
-De mind ez semmi volt ahhoz a veszedelmes kúrához képest, mikor egyszer
-a főbiró feleségéhez hivattak, a ki jó reményben volt, hogy adjak neki
-valamit, a mitől elmuljon róla a csuklás, a mit az egész doctorum
-consilium nem tudott róla elmulasztani. Nekem ilyen szerem is volt
-bizonynyal; csakhogy nem az igazira találtam. A helyett beadtam neki
-azokból a labdacsokból, a mik arra valók, hogy a tyúkok sokat tojjanak.
-S a szerencsétlen asszony hat hét mulva hét élő gyermeket hozott a
-világra!
-
-(– De már ezt az utolsót csak magam sem hiszem el! kiálta fel a
-nagyherczeg, kinek már eddig majd az öve szakadt szét a nagy
-kaczagástól. De már itt nagyon elvetetted a sulykot.
-
-– Nem, kegyelmes uram, szólt a soltész, ily esetet valóban jegyeznek fel
-a krónikák. Magyarországon Miczbánus gróf úrnak a felesége szaporodott
-meg ily csodálatra méltó ivadékkal s mind a heten fiak voltak és
-fölnevelkedének.
-
-– No hát bizonyosan az is ezekből a pilulákból vett be.)
-
-Mindezek is nagy ingerültséget költének már ellenem, de bekoronázta
-szerencsétlenségemet a polgármesterrel való esetem.
-
-Volt ugyanis két csodatevő szerem, melyek közül az első olyan kenőcs
-volt, a melytől az orron levő rezesség eltünik, a másodiktól pedig
-minden ezüst aranynyá változik. A polgármesternek volt egy nagy ezüst
-tubákos pikszise és egy igen nagy vörös orra. Egyszer odahivat magához
-sub rosa s fölszólít, hogy ha igaz a csodaszereimnek ez a tulajdonsága,
-tegyek próbát velük ő nála: csináljam aranynyá a burnótszelenczéjét s
-tüntessem el az orráról azt a verességet. Átkozott csere! A szerek össze
-voltak tévesztve, s a használat után a polgármesternek az orra lett
-aranynyá s a pikszise tünt el.
-
-(De már ez a kúra annyira megtetszett ő kegyelmességének, hogy azt
-mondta: «elég volt ennyi a jóból mára! Hagyjunk valamit holnapra is,
-mert bizony nem állja ki az ember nevetés nélkül!»)
-
-Nagy querela lett ebből! A polgármester nem annyira azért haragudott
-meg, hogy az orra aranynyá lett, mint inkább azért, hogy az ezüst
-burnótszelenczéje eltünt. Azzal vádolt, hogy elloptam. Pedig ha ismerte
-volna a chemiát, hát tudhatta volna, hogy vannak szerek, a melyek
-egymást elnyelik: az argentum vivum elnyeli az aurumot, s az «aqua
-fortis» csak úgy éhezi az ezüstöt, mint a sovány tehén az árpát. Ezeket
-«occulta qualitas»-oknak hijják.
-
-Hanem hát a magdeburgiaknak nem volt ehhez való eszük, hogy ilyen
-transscendentalis dolgokat meg lehessen velük értetni: a soltész elé
-vittek; az átadott a Landvogtnak, s az meg apósa volt egy doctor
-medicinae et magister chirurgiaenak, csupa boszuból kimondta rám a
-büntetést, hogy varázsló kuruzsolás és keresztyén emberek megrontása
-miatt pelengérre kiköttessem és megkorbácsoltassam.
-
-Ekkor azt mondom magamban: «no már barátom, Beherik! addig csak viseltem
-a testedet, a mig azt osztrigával és lúdmáj pástétommal kellett
-táplálni, de mikor arra kerül a sor, hogy a bőröd kilenczágú
-macskafarkával végig czirógattassék, akkor csak viseld azt magad,
-cseréljük vissza! Hátha te is meguntad már az én testemet?
-
-Már ki is kötöttek a pelengérhez, s a bakó napvilágra hozta a hátamat,
-fölfedezve, hogy nagyon sok előzetes korbácsütésnek a nyoma látszik már
-azon, a mire én természetesen nem emlékezhettem vissza, mert azokat a
-Beherik kapta, s annál fogva, minthogy már ez a Beherik hátának nem volt
-ujság, a nagyobbik korbácsát hozatta elő, a melyiknek a végei hegyes
-horogfejű szegecskékben végződtek.
-
-«De czimborám, Beherik, ezt már csak álld ki magad!» A két kezem össze
-levén kötve, oly módon, hogy a bitót átölelve tartottam, sikerült a
-gyűrűt megfordítanom a kis ujjamon.
-
-S abban a pillanatban itt voltam megint az ehrenbreitsteini casamata
-szobámban.
-
-Épen ő kegyelmessége a soltész úr állt előttem, az árulás tanujelét, a
-tűzkorsót és a levelet tartva elém, hogy mit szólok ehhez?
-
-Ekkor láttam, hogy micsoda gonoszságot követett el az én testemben a
-vérczimborám? A francziák, a kik a baklovagok szövetségesei, azért
-küldték őt ide, hogy ily gonosz árulásnak eszközévé legyen.
-
-Ő kelme azonban, a mint vette észre, hogy kitudódott a fertelmesség,
-gondolta magában: «nem jó lesz ebben a testben maradni, nesze Belfegor!
-add vissza a magamét!» s ő is egyet fordított a gyűrűn, ugyanakkor a
-mikor én.
-
-Hanem képzelem a meglepetését, a mikor az első viszontlátásra olyat
-huzott a hátára a hóhér, hogy hét helyen hasadt végig a bőre. Ezen még
-most is jó izüt nevethetném, valahányszor eszembe jut, hogy milyen pofát
-csinált hozzá!
-
-Ez volt az én utolsó halálos bűnömnek az igaz története.
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-
-
-
-UTOLSÓ FEJEZET.
-
-
-A FEHÉR GALAMB.
-
-Az itélet, melyet a vérbiróság a sokszoros bűnösre kimondott, ekkép
-hangzott:
-
-«A huszonegy előzetes főbenjáró bűn, melynek mivolta kellőleg ki nem
-deríttetett, vádlottnak elengedtetvén, elmarasztaltatik csak a
-huszonkettedikben: az árulás gonosztettében. Minthogy azonban, saját
-vallomása alapján, ezen bűnt is nem saját maga követte el, hanem a vele
-testet cserélt vérczimborája s lelke e gonosztettől távol vala: annál
-fogva a lelke fölmentetik és Istennek ajánltatik; hanem a teste, mely e
-bűnben kapatott, az árulók büntetésére, a hátulról való főbelövetésre
-kegyelmesen elitéltetik.»
-
-A kalandor alázatosan megköszönte ez itéletet, s a kegyelmes uraknak
-iránta tanusított sok rendbeli grácziáját; nem is kért többé semmiféle
-haladékot.
-
-Mikor a vesztőhelyre kivitték, maga szép nyugodtan levetkőzött, s csak
-azt kérte, hogy ne kössék hátra a kezeit, hadd tegye össze imádkozásra.
-Azután letérdepelt szépen s elkezdé a Miatyánkot fenhangon elimádkozni.
-
-Mikor az ament kimondá, hátra szólt a muskétásoknak, a kik az égő
-kanóczot a lőporos serpenyő fölött tarták már:
-
-«Csak arra kérlek, bajtársak, hogy mikor összelőttök, velem együtt azt a
-fekete holló madarat is lőjjétek agyon, a mi a vállamon repdes!»
-
-S azzal félve tekinte félre a válla felé.
-
-De egyszerre örömsikoltva kiálta fel:
-
-«Nem! nem! Hisz ez nem a fekete holló. Ez az én fehér galambom!
-Visszatértél hozzám! Megszántál galambom? Angyalom, jó Maduskám? Igazi
-kedveském! Szorulj a keblemre! a két karom közé! s vidd el lelkemet oda,
-hol te lakol!»
-
-Tizenkét puska dördült s a fehér galamb már vitte!
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-Így van megírva ez a csodálatos történet a «Rheinischer Antiquarius»
-második része második kötetének 613–626. lapjain. Az ehrenbreitsteini
-ágyúöntődében ma is mutogatják még egy vasrúdra akasztott vaskalitkában
-az «áruló koponyáját» s a tudós Hiegel följegyezte róla, hogy Gall
-rendszere nyomán a koponyában rendkívül ki volt fejlődve a nagyravágyás
-szerve; a mely miatt ez emberre nézve a soha el nem érhetett czél valódi
-kinszenvedéssé tehette az életet.
-
-
-
-
-TARTALOM.
-
-ELSŐ RÉSZ: OSTROM ALATT.
-
-  A tűzkorsó  1
-  A kínvallatás  10
-
-MÁSODIK RÉSZ: A RABLÓK KÖZÖTT.
-
-  A Prjszaka barlang  16
-  A Viszpa-Ogrod  49
-  A Koltuk-dengenegi  59
-  A Berdiczovi zárda  67
-  A Karácsonyéj  76
-
-HARMADIK RÉSZ: A HERCZEG SZOLGÁLATÁBAN.
-
-  Malach  81
-  Persida  90
-  A vas nyakravaló  99
-  A fehér galamb  107
-
-NEGYEDIK RÉSZ: A VÖRÖS BARÁTOKNÁL.
-
-  A faoduban  113
-  A Baphomet  123
-
-ÖTÖDIK RÉSZ: A HOMICIDIUM.
-
-  A Mynheer hajóján  146
-  A múh-borju  150
-
-HATODIK RÉSZ: A «FALSUM».
-
-  Egy nulla  171
-  Az örökség  173
-
-HETEDIK RÉSZ.
-
-  A boldog nyugalom  179
-
-NYOLCZADIK RÉSZ: BENGÁLIÁBAN.
-
-  Szumro Begum  192
-  A bálványimádás  199
-  Majmúne és Danesh  204
-
-KILENCZEDIK RÉSZ: A TENGEREN.
-
-  A kalóz  219
-
-TIZEDIK RÉSZ: UXORICIDIUM.
-
-  Secundogenitura  229
-  A sivó-homokban  236
-
-TIZENEGYEDIK RÉSZ: AZ ÖRDÖG VILÁGÁBAN.
-
-  A bak-lovagok  247
-  A boszorkány-búcsú  256
-
-TIZENKETTEDIK RÉSZ: A SZÉGYEN GYALÁZAT KENYERÉN.
-
-  A gyerehaza-tallér  267
-  A más felesége férje  272
-
-TIZENHARMADIK RÉSZ: A TESTCSERE.
-
-  A kuruzsló  277
-
-UTOLSÓ FEJEZET.
-
-  A fehér galamb  287
-
-
-[Transcriber's Note:
-
-Javítások.
-
-Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.
-
-A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:
-
-17 |tálálkozásainkat |találkozásainkat
-
-64 |pénzt tar-tartani |pénzt tartani
-
-106 |valasztanod |választanod
-
-118 |kogy elhagyjam |hogy elhagyjam
-
-249 |abból ís |abból is]
-
-
-*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK EGY HIRHEDETT KALANDOR A
-TIZENHETEDIK SZÁZADBÓL ***
-
-Updated editions will replace the previous one--the old editions will
-be renamed.
-
-Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright
-law means that no one owns a United States copyright in these works,
-so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the
-United States without permission and without paying copyright
-royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part
-of this license, apply to copying and distributing Project
-Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm
-concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark,
-and may not be used if you charge for an eBook, except by following
-the terms of the trademark license, including paying royalties for use
-of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for
-copies of this eBook, complying with the trademark license is very
-easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation
-of derivative works, reports, performances and research. Project
-Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may
-do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected
-by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark
-license, especially commercial redistribution.
-
-START: FULL LICENSE
-
-THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE
-PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK
-
-To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free
-distribution of electronic works, by using or distributing this work
-(or any other work associated in any way with the phrase "Project
-Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full
-Project Gutenberg-tm License available with this file or online at
-www.gutenberg.org/license.
-
-Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project
-Gutenberg-tm electronic works
-
-1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm
-electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to
-and accept all the terms of this license and intellectual property
-(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all
-the terms of this agreement, you must cease using and return or
-destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your
-possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a
-Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound
-by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the
-person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph
-1.E.8.
-
-1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be
-used on or associated in any way with an electronic work by people who
-agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few
-things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works
-even without complying with the full terms of this agreement. See
-paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project
-Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this
-agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm
-electronic works. See paragraph 1.E below.
-
-1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the
-Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection
-of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual
-works in the collection are in the public domain in the United
-States. If an individual work is unprotected by copyright law in the
-United States and you are located in the United States, we do not
-claim a right to prevent you from copying, distributing, performing,
-displaying or creating derivative works based on the work as long as
-all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope
-that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting
-free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm
-works in compliance with the terms of this agreement for keeping the
-Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily
-comply with the terms of this agreement by keeping this work in the
-same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when
-you share it without charge with others.
-
-1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern
-what you can do with this work. Copyright laws in most countries are
-in a constant state of change. If you are outside the United States,
-check the laws of your country in addition to the terms of this
-agreement before downloading, copying, displaying, performing,
-distributing or creating derivative works based on this work or any
-other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no
-representations concerning the copyright status of any work in any
-country other than the United States.
-
-1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg:
-
-1.E.1. The following sentence, with active links to, or other
-immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear
-prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work
-on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the
-phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed,
-performed, viewed, copied or distributed:
-
-  This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and
-  most other parts of the world at no cost and with almost no
-  restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it
-  under the terms of the Project Gutenberg License included with this
-  eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the
-  United States, you will have to check the laws of the country where
-  you are located before using this eBook.
-
-1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is
-derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not
-contain a notice indicating that it is posted with permission of the
-copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in
-the United States without paying any fees or charges. If you are
-redistributing or providing access to a work with the phrase "Project
-Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply
-either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or
-obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm
-trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9.
-
-1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted
-with the permission of the copyright holder, your use and distribution
-must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any
-additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms
-will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works
-posted with the permission of the copyright holder found at the
-beginning of this work.
-
-1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm
-License terms from this work, or any files containing a part of this
-work or any other work associated with Project Gutenberg-tm.
-
-1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this
-electronic work, or any part of this electronic work, without
-prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with
-active links or immediate access to the full terms of the Project
-Gutenberg-tm License.
-
-1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary,
-compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including
-any word processing or hypertext form. However, if you provide access
-to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format
-other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official
-version posted on the official Project Gutenberg-tm website
-(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense
-to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means
-of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain
-Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the
-full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1.
-
-1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying,
-performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works
-unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9.
-
-1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing
-access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works
-provided that:
-
-* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from
-  the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method
-  you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed
-  to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has
-  agreed to donate royalties under this paragraph to the Project
-  Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid
-  within 60 days following each date on which you prepare (or are
-  legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty
-  payments should be clearly marked as such and sent to the Project
-  Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in
-  Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg
-  Literary Archive Foundation."
-
-* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies
-  you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he
-  does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm
-  License. You must require such a user to return or destroy all
-  copies of the works possessed in a physical medium and discontinue
-  all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm
-  works.
-
-* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of
-  any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the
-  electronic work is discovered and reported to you within 90 days of
-  receipt of the work.
-
-* You comply with all other terms of this agreement for free
-  distribution of Project Gutenberg-tm works.
-
-1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project
-Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than
-are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing
-from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of
-the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set
-forth in Section 3 below.
-
-1.F.
-
-1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable
-effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread
-works not protected by U.S. copyright law in creating the Project
-Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm
-electronic works, and the medium on which they may be stored, may
-contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate
-or corrupt data, transcription errors, a copyright or other
-intellectual property infringement, a defective or damaged disk or
-other medium, a computer virus, or computer codes that damage or
-cannot be read by your equipment.
-
-1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right
-of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project
-Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project
-Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project
-Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all
-liability to you for damages, costs and expenses, including legal
-fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT
-LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE
-PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE
-TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE
-LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR
-INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH
-DAMAGE.
-
-1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a
-defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can
-receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a
-written explanation to the person you received the work from. If you
-received the work on a physical medium, you must return the medium
-with your written explanation. The person or entity that provided you
-with the defective work may elect to provide a replacement copy in
-lieu of a refund. If you received the work electronically, the person
-or entity providing it to you may choose to give you a second
-opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If
-the second copy is also defective, you may demand a refund in writing
-without further opportunities to fix the problem.
-
-1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth
-in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO
-OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT
-LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE.
-
-1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied
-warranties or the exclusion or limitation of certain types of
-damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement
-violates the law of the state applicable to this agreement, the
-agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or
-limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or
-unenforceability of any provision of this agreement shall not void the
-remaining provisions.
-
-1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the
-trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone
-providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in
-accordance with this agreement, and any volunteers associated with the
-production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm
-electronic works, harmless from all liability, costs and expenses,
-including legal fees, that arise directly or indirectly from any of
-the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this
-or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or
-additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any
-Defect you cause.
-
-Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm
-
-Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of
-electronic works in formats readable by the widest variety of
-computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It
-exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations
-from people in all walks of life.
-
-Volunteers and financial support to provide volunteers with the
-assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's
-goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will
-remain freely available for generations to come. In 2001, the Project
-Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure
-and permanent future for Project Gutenberg-tm and future
-generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary
-Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see
-Sections 3 and 4 and the Foundation information page at
-www.gutenberg.org
-
-Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary
-Archive Foundation
-
-The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit
-501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the
-state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal
-Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification
-number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary
-Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by
-U.S. federal laws and your state's laws.
-
-The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West,
-Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up
-to date contact information can be found at the Foundation's website
-and official page at www.gutenberg.org/contact
-
-Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg
-Literary Archive Foundation
-
-Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without
-widespread public support and donations to carry out its mission of
-increasing the number of public domain and licensed works that can be
-freely distributed in machine-readable form accessible by the widest
-array of equipment including outdated equipment. Many small donations
-($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt
-status with the IRS.
-
-The Foundation is committed to complying with the laws regulating
-charities and charitable donations in all 50 states of the United
-States. Compliance requirements are not uniform and it takes a
-considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up
-with these requirements. We do not solicit donations in locations
-where we have not received written confirmation of compliance. To SEND
-DONATIONS or determine the status of compliance for any particular
-state visit www.gutenberg.org/donate
-
-While we cannot and do not solicit contributions from states where we
-have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition
-against accepting unsolicited donations from donors in such states who
-approach us with offers to donate.
-
-International donations are gratefully accepted, but we cannot make
-any statements concerning tax treatment of donations received from
-outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff.
-
-Please check the Project Gutenberg web pages for current donation
-methods and addresses. Donations are accepted in a number of other
-ways including checks, online payments and credit card donations. To
-donate, please visit: www.gutenberg.org/donate
-
-Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works
-
-Professor Michael S. Hart was the originator of the Project
-Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be
-freely shared with anyone. For forty years, he produced and
-distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of
-volunteer support.
-
-Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed
-editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in
-the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not
-necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper
-edition.
-
-Most people start at our website which has the main PG search
-facility: www.gutenberg.org
-
-This website includes information about Project Gutenberg-tm,
-including how to make donations to the Project Gutenberg Literary
-Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to
-subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks.