NormalizeHEAD main

author: nfenwick <nfenwick@pglaf.org> 2025-01-22 22:18:04 -0800
committer: nfenwick <nfenwick@pglaf.org> 2025-01-22 22:18:04 -0800
commit: ff91dda79fe3ff75f4ded4c151e2141e1e736147 (patch)
tree: 4cfc8023b09a0f788e9f21050e2bb3e6bf9057ef /old/65672-h/65672-h.htm
parent: 4e6224f5e25c70cc8c7bd45ea31d6170b48185f9 (diff)
1 files changed, 0 insertions, 5753 deletions
diff --git a/old/65672-h/65672-h.htm b/old/65672-h/65672-h.htm
deleted file mode 100644
index 1916cd9..0000000
--- a/old/65672-h/65672-h.htm
+++ /dev/null
@@ -1,5753 +0,0 @@
-<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN"
-    "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd">
-<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu">
-<head>
-<meta name="generator" content=
-"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.45" />
-<meta http-equiv="Content-Type" content=
-"text/html; charset=utf-8" />
-<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" />
-<title>The Project Gutenberg eBook of Förgeteg János mint közerő és
-más elbeszélések by István Tömörkény</title>
-
-<style type="text/css">
-/*<![CDATA[*/
-body {
- margin-left: 10%;
- margin-right: 10%;
-}
-
-h1,h2,h3 {
- text-align: center;
- clear: both;
- line-height: 200%;
-}
-
-h2,h3 {
- margin-top: 2em;
-}
-
-p {
- margin-top: 0.75em;
- margin-bottom: 0.75em;
-}
-
-body > p {
- text-align: justify;
- text-indent: 1.5em;
-}
-
-p.i2 {
- text-indent: 3em; 
-}
-
-hr {
- width: 33%;
- margin-top: 2em;
- margin-bottom: 2em;
- margin-left: auto;
- margin-right: auto;
- clear: both;
-}
-
-hr.chap {width: 65%}
-
-table {
- margin-left: auto;
- margin-right: auto;
-}
-
-td {
- padding-left: 1em;
- padding-right: 1em;
-}
-
-.pagenum {
-/*  display: none; */
- position: absolute;
- right: 2%;
- color: gray;
- font-size: smaller;
- text-align: right;
- text-indent:0;
-}
-
-.tdr {text-align: right;}
-
-.blockquot {
- margin-left: 10%;
- margin-right: 0%;
- text-align: justify;
- text-indent: 1.5em;
-}
-
-.center {
- text-align: center;
- text-indent: 0;
-}
-
-.right {
- text-align: right;
- margin-right: 1.5em;
-}
-
-.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;}
-
-.caption {font-weight: bold;}
-
-.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;}
-
-.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;}
-
-.poem {
- font-size: 0.9em;
- display: table;
- margin: auto;
- text-align: left;
-}
- 
-.poem .stanza {
- margin: 1em 0em 1em 0em;
-}
-
-.poem span.i0 {
- display: block;
- margin-left: 0em;
- padding-left: 3em;
- text-indent: -3em;
-}
-
-.transnote {
- background-color: #E6E6FA;
- color: black;
- padding: 0.5em;
- font-family: sans-serif, serif;
- font-size: 0.9em;
-}
-
-.transnote p {
- text-align: center;
- text-indent: 1.5em;
-}
-
-ul.TOC {
- list-style-type: none;
- padding-left: 10%;
- text-indent: -5%;
- width: 70%;
- text-align: justify;
-}
-
-ul.TOC li {
- margin-top: 0.25em;
-}
-
-span.ralign {
- position: absolute;
- text-align: right;
- right: 15%;
- top: auto;
-}
-/*]]>*/
-</style>
-</head>
-<body>
-
-<div style='text-align:center; font-size:1.2em; font-weight:bold'>The Project Gutenberg eBook of Förgeteg János mint közero és más elbeszélések, by István Tömörkény</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and
-most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions
-whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms
-of the Project Gutenberg License included with this eBook or online
-at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you
-are not located in the United States, you will have to check the laws of the
-country where you are located before using this eBook.
-</div>
-
-<p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:1em; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Title: Förgeteg János mint közero és más elbeszélések</p>
-
-<div style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:1em; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Author: István Tömörkény</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>Release Date: June 22, 2021 [eBook #65672]</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>Language: Hungarian</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>Character set encoding: UTF-8</div>
-
-<div style='display:block; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Produced by: Albert László from page images generously made available by the Google Books Library Project</div>
-
-<div style='margin-top:2em; margin-bottom:4em'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK FÖRGETEG JÁNOS MINT KÖZERO ÉS MÁS ELBESZÉLÉSEK ***</div>
-<div class="transnote">
-<p class="center"><span class="caption">Megjegyzés:</span></p>
-<p>A tartalomjegyzék a <a href="#Page_288">288</a>. oldalon
-található.</p>
-</div>
-<hr class="chap" />
-<div class="chapter"></div>
-<p class="center"><span class="caption-large">VIDÁM
-KÖNYVEK</span></p>
-<p>&nbsp;</p>
-<p class="center"><span class="caption-large">TÖMÖRKÉNY
-ISTVÁN</span></p>
-<p>&nbsp;</p>
-<h1>FÖRGETEG JÁNOS</h1>
-<p class="center"><span class="caption-150">MINT KÖZERŐ</span></p>
-<p class="center"><span class="caption-large">ÉS MÁS
-ELBESZÉLÉSEK</span></p>
-<p>&nbsp;</p>
-<p>&nbsp;</p>
-<p class="center"><span class="caption">Budapest,</span></p>
-<p class="center"><span class="caption-small">Singer és Wolfner
-kiadása</span></p>
-<p class="center"><span class="caption-small">1905</span></p>
-<p>&nbsp;</p>
-<p class="center"><i>Minden jogot föntartunk.</i></p>
-<p class="center"><span class="caption-small">BUDAPESTI HIRLAP
-NYOMDÁJA.</span></p>
-<hr class="chap" />
-<div class="chapter"></div>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_5" id=
-"Page_5">-5-</a></span></p>
-<h2>Förgeteg János mint közerő</h2>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_6" id=
-"Page_6">-6-</a></span></p>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_7" id="Page_7"><br />
--7-</a></span></p>
-<p>Halbőr Förgeteg János reggel aludt a domaszéki kapitányság
-területén. Mert tudnivaló, hogy Jánosnak ott van a tanyája. A
-tanyában van egy ágy, leterítve szépen subával, a fejtől van egy
-fanyereg, amelyet beborított szűrrel. Ez így egészen jó párnaféle
-alkalmatosság és Förgeteg János meg van vele elégedve. Azonban a
-fanyeregnek megvan az a rossz tulajdonsága is, hogy néha lecsúszik
-róla a szűr. Történt ma, hogy éppen beállott ez az eset. Förgeteg
-odaütötte fejét a fához és fölébredt.</p>
-<p>Odakint virradt. A tanyák között szellő futott végig és mozgatta
-a faágakat. Förgeteg heverészett az ágyban. Az ablak éppen a feje
-irányába szolgált és a gazda pislogó szemekkel, álmosan nézett ki
-rajta. A tájék annak, aki mindig látja, meglehetősen unalmas. János
-gazda azt is tudja, hogy az útszélen melyik fát mikor ültették és
-hány búzaszemet szórtak el a gyökereire, hogy jobban
-megfogamzzon.</p>
-<p>Ennélfogva János gazda nem valami nagy érdekkel nézelődik
-kifelé. Nincsen semmi változatosság. Mindössze egy ló jön errefelé
-a rügyező fák <span class="pagenum"><a name="Page_8" id=
-"Page_8">-8-</a></span> alatt. A lovas még nem látszik az ágaktól s
-Förgeteg lustán gondolkozásba merül, hogy ugyan ki lehet. De pár
-pillanat mulva rövid, csillogó fényt lát a ló hasa mellett. János
-észhez kap. Pusztázó jár erre. Rossz jel.</p>
-<p>Förgeteg Halbőr János hirtelen befordul és elkezd nagy erélyesen
-aludni. Hortyog. Időközben a pusztázó odaér a ház elébe. A kutyák
-mérgesen fogadják, elharapott vakkantásokkal jelezve azt a nagy
-folytonossági hiányt, ami egy pusztázó és egy önérzetes eb közt
-elterül.</p>
-<p>A lovaslegény odaléptetett az ablakhoz és bezörget a
-kardtokkal.</p>
-<p>– János!</p>
-<p>János jól hallja a hívást, sőt a hangjáról meg is ismeri Koszó
-pusztázót, aki igazság szerint komája is. Hanem a hivatalos állapot
-megszünteti a komaságot. János nem tartja arra méltónak Koszót,
-hogy feleljen neki. A pusztázó még egyszer megveri az ablakot:</p>
-<p>– Förgeteg János, – hej!</p>
-<p>János ebben a pillanatban azt hiszi, hogy a dolog komolyodni
-kezd, de úgy okoskodik, hogy az ő neve Halbőr Förgeteg és így nem
-tartozik a Förgeteg szóra hallgatni. Megmarad befelé fordult
-állapotban az ágyban, de azért fülel erősen. Mikor aztán hallja,
-hogy a legény már csizmaorral ütögeti az ablakát, eszébe jut, hogy
-ha a ló meglép a legény <span class="pagenum"><a name="Page_9" id=
-"Page_9">-9-</a></span> alatt, a csizmaorr betöri az ablakot. Az
-pedig baj lenne. (Ezek a hitvány üveges tótok nem igen járnak most
-a tanyák között. Tán elpusztult mind a kolerában.)</p>
-<p>Förgeteg fölül az ágyban és elkezd tempósan öltözködni. Minthogy
-a szemérmetes magyar ember magával viszi az ágyba is a
-fehérruháját, az egész öltözködés csak annyiból áll, hogy János
-kalapot húz a fejére. Aztán odamegy az ablakhoz és kikiált:</p>
-<p>– Mi kő?</p>
-<p>– Gyékken ki! – mondja a pusztázó.</p>
-<p>Förgeteg a nyakába keríti a subát és a pitvarban, ahogy jön
-kifelé, készakarva rátapos a macska farkára. Ezt azért teszi, hogy
-káromkodhasson. Ezt meg azért teszi, hogy ne kelljen köszönnie.
-Tudvalévőleg az idejében alkalmazott káromkodás sok mindenféle
-kötelezettség alól fölmenti az embert. Így hát csak a
-kalapbillentésből kifolyó tisztesség adódik meg a zsaró-nak.</p>
-<p>– Ken’ mátul kezdve közerő, Förgeteg János.</p>
-<p>János ijedten néz a ló feje fölött a városi katona arcába.</p>
-<p>– Mi vagyok én?</p>
-<p>– Közerő kend a röszkei tőtésen. Tartozik kend odamenni és
-dógozni estig.</p>
-<p>– Ingyen?</p>
-<p>– Hát. De leginkább mingyá mönynyékken. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_10" id="Page_10">-10-</a></span></p>
-<p>János lenéz a földre és ebben az állapotban marad egy darabig.
-Aztán fölkapja a fejét:</p>
-<p>– Hát möhetök?</p>
-<p>– Hát gyékken…</p>
-<p>Halbőr Förgeteg János még egypár háttal kijelenti, hogy
-„rögvest“ megy, hanem előbb elkászolítja a tarisznyát. És van annyi
-malicia Jánosban, hogy nem invitálja be a pusztázót a szobába. A
-tarisznya előkerül, a szája hozzámérődik a kenyérhez, amelyből
-akkora darabot harap, amekkora éppen belefér.</p>
-<p>Mindez azonban időbe kerül, mert a tarisznyát előbb ki kell
-fordítani és leveregetni két tenyérrel a szőrébe akadt
-miegymást.</p>
-<p>(Apró kacsákat talált János tegnapelőtt anyátlanul a réten és
-azokat pakolta bele.)</p>
-<p>A tarisznya belseje tele van sárga pihével. Ahhoz nagy műértelem
-kell, hogy valaki körömvéggel letisztogatni bírja.</p>
-<p>Ezután jön bele a kenyér és a szalonna. De a szalonna fönt van a
-padláson. Föl kell menni érte. De a létrát mintha a föld nyelte
-volna el, sehol sem találja János. A létra eltűnt, keresi jó
-félóráig kamrában, istállóban, ház háta mögött, de sehol sem talál
-rá.</p>
-<p>Végre aztán eszébe jut, hogy hiszen nem is a padláson van a
-szalonna, hanem a kamrában. Levág az oldalból egy darabot és
-belerakja a tarisznyába. <span class="pagenum"><a name="Page_11"
-id="Page_11">-11-</a></span> Véghetetlen lassan csinálja mindezt s
-időnkint odasandít a pusztázóra, hogy ugyan únja-e már a
-dolgot.</p>
-<p>Idő multán elkészül ezzel is. A nap már fölkelt. Vérpiros
-fénynyel önti el az eget. A pusztázó nézi és megszólal:</p>
-<p>– Eső lösz.</p>
-<p>János kap a szón és fontos képpel veszi vizsgálat alá az égi
-határt. A föld peremének a szélén úszó kékes felhőket nézi először,
-azután fölebb halad és a szeme elé tartott tenyér mögül bele próbál
-nézni a napba.</p>
-<p>– Löhet hó is, – feleli aztán.</p>
-<p>János ekkor a dolgok mibenlétével már majdnem készen van. Csak
-még a cók-mók hiányzik. A cók-mók a szűr meg az ásó. A szűr csak
-előkerül valahogy a szobából, de már az ásóra megint nem lehet
-ráakadni.</p>
-<p>Nagy keresés kezdődik. János a feleségét, leányát, valamennyi
-gyerekét, mind az ásó után küldi. Azonban lehetetlenség ráakadni.
-Végre aztán a pusztázó leszáll a lováról s a kerítés bozótjában
-kutatva, ráakad az ásóra.</p>
-<p>Most már lehetne menni. Meg is indulnak. A tanyaút feléről
-visszatér Förgeteg János, hogy ugyan el van-e kötve a tehéntől a
-borja. Alapos istállóvizsgálat után megint megindul. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_12" id="Page_12">-12-</a></span></p>
-<p>Mennek egy darabon az úton, amidőn Halbőr megint csak
-megáll.</p>
-<p>– Hopp-hó, fékomteremtette…</p>
-<p>– No!</p>
-<p>– De bizony csak… – felel János és sürögve tapogatja körül
-magát.</p>
-<p>– Mi?</p>
-<p>– A kaparó!</p>
-<p>– Micsoda kaparó?</p>
-<p>– Hát az ásókaparó!</p>
-<p>No, ehol van ni. Ásókaparó nélkül nem tökéletes az ember. Halbőr
-kijelenti, hogy okvetetlenül vissza kell mennie a tanyára, hogy egy
-ásókaparót faragjon.</p>
-<p>A pusztázó meggondolkozik. Neki még másfelé van dolga, embert
-hajtani a nyúlgáthoz. A lelkére köti hát Jánosnak, hogy a
-faragással ne soká késsen, másképp a kapitány elé állás lesz. János
-bizodalmasan integet a fejével és kétszer mondja:</p>
-<p>– Ügön, ügön.</p>
-<p>A legény megszorítja lovát és leporoszkál a Madarásztó túlsó
-végébe.</p>
-<p>Förgeteg hamiskás mosolylyal néz utána, ameddig látja. Azután
-visszaballag a házba, a szűr megint a nyeregre kerül és János
-folytatja az alvást.</p>
-<p>Idő multán fölcihelődik, megindul és éppen a háromórai
-harangszót veri ki a töltésre a városból a szellő, mikor munkába
-áll Halbőr Förgeteg János.</p>
-<hr class="chap" />
-<div class="chapter"></div>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_13" id=
-"Page_13">-13-</a></span></p>
-<h2>Munkások</h2>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_14" id=
-"Page_14">-14-</a></span></p>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_15" id="Page_15"><br />
--15-</a></span></p>
-<p>Már az egész héten látszott valami kedvetlenedés a töltésen a
-nép közt, mert ez néha úgy van, hogy ballábbal kelnek az emberek és
-ilyenkor mindenbe fönnakadnak. Alig találkozik egy is, aki ne
-morogna. Olykor, ha ássa lent a gödörben a földet, megáll
-munkaközben és maga elé tekint, azután nekivetve a mellét a
-talicska-hámnak, dacos némasággal halad föl a meredek járón, ami a
-magas töltésre vezet. A munka, amit végez, a legnehezebbek közül
-való és aki nem benne nőtt fel, nem bírja csinálni. Ha belekezd is,
-kidől, vagy félmunkát sem végez. A kubikos tudja ezt és a tudás
-önérzetet ad neki, amit emel az is, hogy többet keres, mint más
-napszámos. Munkája akkor kezdődik hajnalban, mikor már látni lehet
-a járót, amin föltolja a talicskát és este akkor végzi, mikor már a
-járót látni nem lehet. Munkája olyan, hogy a hust, amit télen át
-magára szedett, egy hónap alatt ledolgozza, szikárok és soványok
-valamennyien, csak a lábuk szárán állanak hatalmas csomóban az
-izmok.</p>
-<p>Mert télen nem dolgozik, s ha megszorul is, <span class=
-"pagenum"><a name="Page_16" id="Page_16">-16-</a></span> más munkát
-nem vállal; tavaszszal sem megy fölásni valamely kert földjét. Ő
-zsákoló, azt csinálja, ha van munka; ha nincs: nincs, akkor várni
-kell, míg lesz. Hasonlóképp van a kubikos. Hogy mit hord a
-talicskán, azt is keresi ugyan, de nem föltétlenül, ellenben
-talicska nélkül nem megy semerre. A munka csak abból állhat, hogy
-talicskán valamit valamerre el kell tolni. Vagy föl vagy le. Földet
-föl a magas töltésre, vagy nehéz követ a megapadt nyári vizen
-alacsonyan álló hajóba. Várat épít-e, vasutat vagy vizitöltést,
-neki mindegy. Utóbb már a kazlakat is kubikolja a pusztahelyeken. A
-csalamádétakarmányt ujmódisan sok helyen már nem ássák földi
-verembe, hanem fönt rakják kazalba és ezután beterítik földdel,
-hogy abban érjen.</p>
-<p>Mint lehetne a kazal tetejére földet hordani, ha kubikos nem
-volna? A béresféle ilyesmihez nem ért. Jön a kubikosnép, a
-gödörgazda föltekinti a kazlat, számítgat, hümmög, valamely
-összegért fölvállalja s nekiállnak. Járót támasztanak a kazal
-oldalához s azon a deszkán, amely oly meredek, hogy más ember rajta
-egymagában nem tudna fölmenni, a kubikos föltolja a talicskát.
-Estére kelve kész a munka, a gödörgazda átveszi és szétosztja az
-árát; minden emberre esett akkora napszám, hogy sok diplomás úr
-vállalná jószívvel fizetésnek. A talicskába berakják a cókmókot, a
-bőrzsákot, korsót, gyékényt, subát, az oldalba kerül az ásó, a
-szélre a bogrács s haladnak <span class="pagenum"><a name="Page_17"
-id="Page_17">-17-</a></span> odább a kubikosok egymás után, mint a
-libák, más munkát keresni. Szikár és alacsony emberek, rövid
-pipákkal, bocskorban, tótnak is nézheti őket, aki akarja, bár
-alighanem belehalna a tót, ha egy napra versenyt próbálna velük.
-Haladnak sebesen, mert soha lassan nem járnak a talicskával; úgy
-tetszik, mintha a talicska huzná őket, pedig ők tolják.</p>
-<p>Nem beszédesek, hallgatagok; ha nem haragszanak, munkában
-kiállják szó nélkül. Levelet sem írnak haza, csak utalványon küldik
-az asszonynak a pénzt, ugyis ez a legjobb üzenetvivő. Sokáig oda
-vannak, hónapokon át, olykor tavasztól őszig. A lakás a
-gyékényponyva, a butorzat a suba, az élelem szalonna és kenyér; ha
-meleg ételre vágynak, a közös bográcsban főz a bokor tarhonyás hust
-szolgafán. Bokrok szerint oszolnak meg, mint a halászok, minden
-bokor főnöke a gödörgazda, aki munkát vállal és számol.</p>
-<p>Ez a nép hát már az egész héten kedvetlennek mutatkozott. Már a
-mult hét végén, szombaton, valami összezördülésük volt a
-számolásnál. A mérnök nem úgy számolta ki a gödröket, ahogy ők
-jónak tartották volna. Kevesebb föld esett ki a számítása végén és
-azt mondta némelyik gödörben, hogy csalnak, mert nevelve vannak a
-bubák. A buba kerek, toronyforma földoszlop a gödör közepén, amit a
-gödör ásásakor egy helyben hagynak s annak a magasságából
-<span class="pagenum"><a name="Page_18" id=
-"Page_18">-18-</a></span> számítják ki munka végeztével a kihordott
-földet kubik szerint.</p>
-<p>A mérnök a maga módja szerint számol, a kubikusok gödörgazdája
-pedig csak ásónyéllel, de azért, ha a gödör hamisság nélkül való,
-leginkább össze szokott vágni a két számadás.</p>
-<p>A kubikos azonban ért ahhoz, hogy mint kell nevelni a bubát. A
-kis fatornyot éjjel finoman elmetszik a közepén s egy-egy arasznyi
-földet építvén hozzá, a tetejét ismét ráteszik. Azon ott zöldel az
-a fű, amely akkor is rajta élt, mikor még mező volt a gödör helyén
-s annak ott is kell lenni, mert az a bizonyság arról, hogy nem
-történt csalás a bubával. Ezért úgy a közepibe építik bele a földet
-olyan ügyességgel, hogy aki nem járatos benne, soha észre nem
-veszi, hogy a buba nevelve van. Így furfangoskodnak is ott, ahol
-lehet, mert ez szokás. Mikor a csángókat hazahozták Moldvából,
-kubikosmunkát adtak nekik, hogy keresetük legyen. Ahhoz tanitó
-kellett, adtak is melléjük öreg kubikosokat, akik legelső sorban
-arra tanították meg az atyafiakat, hogy mint kell nevelni a bubát
-és csak azután fogtak a mesterség egyéb tudományához. – Nem valami
-jeles dolog, de nekik is van furfangban részük, mikor becsapódnak.
-Elviszik messze vidékre, munkahely gyanánt jó földet igérnek, ahhoz
-képest alkudnak s amint odaér, látja, hogy be van csapva. Vagy
-agyagos a föld, vagy kavicsos, de hát hiába, <span class=
-"pagenum"><a name="Page_19" id="Page_19">-19-</a></span> most már
-hogy jőjjön onnan a messziből vissza? Nem lehet. Csak vágja hát
-ásójával a földet és szótalan munkájában az esze azon jár, hogy
-ennek az ásónak az élét más helyre is bele tudná vágni.</p>
-<p>Ilyenkor lassu mozgások támadnak köztük és összesúgnak a
-gödörgazdák. Munkájuk, mely úgy folyik, mintha gép végezné,
-lassúbb. Az arcok elkomorodnak és más munkásokkal, kik nem
-kebelbeliek, hamar összekapnak az emberek. A nehéz hangulatot észre
-lehet venni. Mint ezuttal is, mikor nem oda messze vannak
-Galiciában, Romániában vagy Boszniában, ahova vasuti töltést
-építeni viszik őket, hanem itthon, magyar földön építik a gátat a
-víz ellen. Azok a magas, széles töltések, amik a Tisza partján
-végighúzódnak, mind az ő munkájuk végtől végig.</p>
-<p>Mint nagy lomha kigyók fekszenek esztendőkön át a parton
-anélkül, hogy valami hasznukat lehetne látni. Oldalaikra odarakva a
-sok karó, a rőzse, a szalma, hombárokon áll a tömérdek zsák és
-semmi látszatja nincsen annak, hogy ezek valamire kellenének. A víz
-messze van a töltések lábától túl a füzeseken, mélyen alant az
-árkában, hogy a fák közül még a gőzhajó kéménye is csak alig
-látszik ki, ha arra megy. Így áll esztendőkön át az elhagyatott
-várfal. Párját, a tulsó oldalról valót, nem is látni, szürkeségbe
-vesző fűzfák takarják. Nagy néha egy kocsi vagy nehéz ökrös szekér
-megy a tulsó oldalon <span class="pagenum"><a name="Page_20" id=
-"Page_20">-20-</a></span> s úgylátszik, mintha a fák hegyein
-mozogna. Körül, a messzeségben tornyok látszanak, a sík, lapos
-táblán meg gőzmalmok kéményei füstölnek igen távol. Közelebb óriás
-vetések, néhány ér a zsilipekkel, itt-ott egy nádas, megmaradva a
-régi világból. Ami élő mozgás látszik, csak abban van, ott
-szárcsák, kacsák és vizibuvár vöcskök laknak.</p>
-<p>Mígnem aztán egyszer játékos kedve támad a víznek és nagy
-sokaságban kezdenek uszni lefelé hallgatag tömegei. Honnan jön az a
-sok? Ha eddig volt, hol rejtőzött esztendőkön át? A víz a
-kérdésekre nem felel, csak elhagyja medrét és bemegy a fűzfák alá
-lakni. Azután a töltés lábához ér s rajta emelkedik. Most már nem
-csendes, inkább beszédes: zúg a fák koronái között. És oly gyorsan
-folyik, hogy nagyon, de azért a lefolyt helyébe újból jön másik és
-szőke színe olykor haragos barna. A föld fölé épített csatorna
-ilyenkor a két töltés köze s lent a mélyben virágzó föld, a tanyák
-s oda messze falvak és városok… Az a kérdés, hogy van megcsinálva a
-töltés. Ha rosszul, akkor kitörik az oldala és hamarosan temető
-lesz minden. Városokban, falvakban peregni kezdenek a dobok,
-közerők haladnak kifelé és kocsikon viszik sebesen a kubikos népet.
-Gyors és nehéz munka áll be a töltésen. Karóznak, magasítanak,
-erősítenek. Két-három sor karót meghág a víz, elviszi a rőzsét és
-mossa a töltést; akkor újból jön a negyedik sor karó. Egy hét előtt
-innen <span class="pagenum"><a name="Page_21" id=
-"Page_21">-21-</a></span> a töltésről még nagyon szép akácerdőt
-láthattál, amint enyhe színével kivált a haragos-zöld vetések
-közül. Most ha keresed, nem látod, a helye üresen és kopáran áll:
-az erdőt elvitték karónak s talán azt sem kérdezték, hogy kié.</p>
-<p>Nincs úr. Senki sem úr, csak a kubikos meg a mérnök. Van ott
-katonaság is, amely távol falvakból és a tanyák közül odahajtotta a
-munkaerőt, de az csak mellékes munkára való. A kubikos rangban
-előlép, a kétkézi munkásból kiválik a mesterember. Már nemcsak az
-izmai erejénél fogva több, mint a más, hanem az értelemnél fogva
-is. Ő látja meg legelsőbb a szivárgást vagy ama veszedelmességet,
-mikor a nagy lomha töltés arra készül, hogy néhány ölnyire
-elcsúszszon a helyéről. Nem ismeri az éjjelt, nem a nappalt, sárban
-és esőben áll, áztatja az átcsapó hullám s munkaközben szárad meg
-rajta a ruha. Nem bírná azt meg más, csak ő, aki tavasztól őszig
-szabad ég alatt táboroz. Mérges daccal feszül neki a dolognak; ha
-kérdik, csak morog s úgy áll fogai között a kurta pipa, mintha a
-világot akarná fenyegetni vele; egyik szerszámot csak azért teszi
-le, hogy fölkapja a másikat. Pedig hát mit neki ez az egész tájék s
-mit neki az a nép, amely már elfáradva, kétségbeesett közönynyel
-áll?</p>
-<p>A morgás végighalad a töltésen. A mérnökök sejtik, hogy valami
-készül, de még nem tudják: mi. Egy gödörgazda azt kiáltja a töltés
-tetejéről: <span class="pagenum"><a name="Page_22" id=
-"Page_22">-22-</a></span></p>
-<p>– Huja!</p>
-<p>A bokorba tartozó emberek megállnak. Aki tolta épp fölfelé a
-járón a talicskát, annak a közepén ott hagyja. Az ásókat belevágja
-a földbe. És sorban, mint valamely elrontott sortűz ropogása,
-hallatszanak a kemény, rekedt szavak:</p>
-<p>– Huja!</p>
-<p>– Huja!</p>
-<p>A munka zaja után ijesztő nyugalom áll be. A tengernyire nőtt
-folyó, amelynek nem látni a tulsó oldalát, kavarog, szálfákat
-vagdos a töltéshez és átdobálja rajta a hullámait a kitépett
-karókkal együtt. Már nagyon mérges. Csupa sár az egész töltés, mert
-hisz a háta mögül is a szivárgó vízből hordták már a földet a
-tetejére. A végig sáros, csatakos alakból, aki elősiet, aligha
-nézné ki valaki az urat, mert itt nem érnek rá ruhát váltani.</p>
-<p>– Mi az, emberek, mi az? – kiáltja messziről. – Mi van
-itten?</p>
-<p>Nem felel a kérdésre senki, csak egy gödörgazda mutat gúnyosan a
-sárga tengerre és azt mondja:</p>
-<p>– Víz.</p>
-<p>Hát az van csakugyan, sok. A tulsó partnak nyoma se látszik, az
-ártér fái mind eltüntek, a nagy folyózuhatagon itt-ott uszik egy
-házfedél, valamely parti csőszházból, amit elsodort. A végig nedves
-töltésen olyképp veri át a szél a hullámot, hogy messziről
-<span class="pagenum"><a name="Page_23" id=
-"Page_23">-23-</a></span> fehér, röpködő vitorláknak látszanak. És
-úgy látszik (tévedés-e, nem-e?), hogy ez a hosszu sárhegy inogna.
-Ahol a szél nagyon nekifekszik a víznek és a parthoz nyomja, ott
-mintha tágulna a töltés. Mozog, mint a gyékényponyva, ha a szél
-veri.</p>
-<p>– Hát mi bajuk van, hogy nem dolgoznak? – kérdezi a mérnök. –
-Hiszen úgy elszakad a töltés!</p>
-<p>– El – hagya rá egykedvüen a kubikosfőnök.</p>
-<p>A többiek hallgatnak. A gödörgazda folytatja:</p>
-<p>– Ha a víz mög nem zsáll, elszakad bizonyosan. Hiába itt már a
-munka, hiszen sárra sarat hányunk. Az ásó nyomán fölfakad mán a
-víz. Nézze csak uram itt-e, ahun most állunk, még ma mögszakad a
-töltés. Lent a patkája már három hejjön el van repedve.</p>
-<p>– Hát meg kell fogni, – kiáltja a mérnök. – Dologra, mindenki
-oda! Van zsák, karó elég! Csak sebesen no, emberek!</p>
-<p>– Csak lassan, – mondja a gödörgazda. – Dógozunk uram, amíg csak
-át nem szakad a töltés. Ott löszünk rajta, pedig ha nem száll mög a
-víz az éjjel, valahun átszakad. Hisz úgy mozog már, mint mikor a
-kigyó csuszik.</p>
-<p>– Hát mi a kivánságuk?</p>
-<p>– Nem ögyéb, mint hogy most mán hitelbe nem dógozunk. Nézze csak
-az úr, – magyarázza az ember és odasereglenek a többiek, – én abba
-<span class="pagenum"><a name="Page_24" id=
-"Page_24">-24-</a></span> vagyok beleállapodva a cimborákkal, hogy
-szombatig mán nem löszünk itten. Addig nem várhatunk a pézzel, mert
-ha elszakad a tőtés, mindönki szétszalad amerre lát, oztán sönki se
-fizet ki bennünket.</p>
-<p>– Dehogy nem, – szól a mérnök.</p>
-<p>– Nono, – felel nyugodtan az ember, – mink mán jártunk úgy. Hát
-most azt akarjuk, hogy ami kubik eddig vót a hétön, fizesse ki
-mingyár. Ezöntúl mög nincsen kubik, hanem napszámba mén a munka
-fejenkint.</p>
-<p>Keserűen felel a mérnök a bocskoros embernek:</p>
-<p>– Persze, aki meg van szorulva, azzal könnyü így beszélni.</p>
-<p>Kissé zavarodottan védekezik a gödörgazda:</p>
-<p>– Szögényök vagyunk… Aztán máskor is jártunk mán úgy…</p>
-<p>Halad a töltésen errefelé egy másik sáros úrforma alak, egy
-katonatiszt. A kirendelt fegyveres erő parancsnoka, aki most
-vizitálja az őrseit. Nagy, hatalmas, nyers őszinteségü ember, ha
-akrobatának menne, bizonyára jobban élne, mint hogy most itt a
-töltésen csatangol a havi nyolcvan forintokért és három hete nem
-látott borbélyt. Maga iránt semmi elővigyázattal nincs, még őrt sem
-járat a háta mögött s ha a karóhordó szekér elakad, odamegy
-segíteni, hogy kirántsa a sárból. Megszerette már mind az itt
-dolgozó ember, hozzá a szörnyü erejével, hatalmas hangjával is
-imponál. <span class="pagenum"><a name="Page_25" id=
-"Page_25">-25-</a></span></p>
-<p>– Hát itt mi van? – kérdezi, ahogy odaér.</p>
-<p>Mondani kezdené a gödrösgazda, de a mérnök a szavába vág és
-elmondja a bajt.</p>
-<p>– Ebben igazuk van, – véli a főhadnagy. – Hát nem birsz most
-pénzt adni nekik?</p>
-<p>– Nem.</p>
-<p>– Nincsen? – kérdezi ez leverten.</p>
-<p>– Dehogy nincsen, – mondja mérgesen a mérnök, – van itt tizezer
-forint, de mindet ezresben küldték ide az okosak. Hát hol váltsam
-én most föl itten?</p>
-<p>– Hát a többi szakaszon?</p>
-<p>– Nem tudom. Ha van apróbb pénzük, úgy sem adják ide, mert nekik
-is kell.</p>
-<p>A bocskoros, sáros alakok egyre hangosabban beszélnek, hogy mi
-lesz? Lesz vagy nem lesz? A gödörgazda rögtön hátrafordul és
-csöndet int, de már az ő szava nem sokat ér.</p>
-<p>– Adj ide egy ezrest, – mondja a katona. – Más itt nem
-segit.</p>
-<p>– Hát a katonaság? – kérdezi a mérnök.</p>
-<p>– Az én tizenöt emberem két mérföldnyire van egymástól. A
-kényszer különben sem használ, több kárt tehet a kubikos, mint
-hasznot, ha akar.</p>
-<p>S az ezrest lobogtatva a kezében, odalép a tiszt az ásós,
-csákányos kubikosok közé.</p>
-<p>– Nem lehet fizetni, emberek, – mondja. – <span class=
-"pagenum"><a name="Page_26" id="Page_26">-26-</a></span> Nincs
-aprópénz. Hanem pénz van, itt is az ezresbankó, de van még több is.
-Mindenki láthatja, hogy itt nincs trafikos bolt, ahol
-váltanának.</p>
-<p>– No, az nincs, – szólnak a tömegből.</p>
-<p>– Hát itt a pénzük nálam, a mérnök úr ideadta nekem. Akármi lesz
-a töltéssel, a pénzüket nálam mindig megtalálják. Megbíznak-e
-bennem hát, mi?</p>
-<p>– Honné! Mög hát! – hallatszik mindenfelől, csak a gödörgazda
-szól:</p>
-<p>– Hanem…</p>
-<p>– No?</p>
-<p>– Ha elszakad a tőtés, ami hummink itt vesz, mögfizetik-e?</p>
-<p>A főhadnagy rámutat a pénzre:</p>
-<p>– Az is itt van benne.</p>
-<p>– Hát akkor gyerünk, – int az embereknek a gödörgazda és mennek
-a bocskorosok mind vissza az elhagyott munkához. Kopog a nehéz
-furkó a karókon, nyikorog az ázott talicska és ásós emberek keresik
-a töltés háta mögött, hogy hol lehetne még egy kis száraz földet
-találni. Mérik a vizet szinte percenkint, hogy megszáll-e, de nem
-száll. Nem az az idő ez, mikor a víz egyszerre apadni kezdjen csak
-úgy magától, hanem apadna, ha a tulsó parton szakadna el a töltés.
-De ott bizonyosan különben áll, mint itt; itt pedig már olyan,
-mintha <span class="pagenum"><a name="Page_27" id=
-"Page_27">-27-</a></span> gyerekkéz építette volna játékból. Néz
-végig kanyargó vonalán fölfelé a gödörgazda, mint aki biztos benne,
-hogy ami késik, nem múlik.</p>
-<p>– Ahun a! – mondja.</p>
-<p>Jól föntesen, a kis nyárfaerdőn túl ketté vált a töltés és
-valami nagy darab sárgaság omlik be a zöld mezőre. Az a víz és a
-hirtelen beálló csöndben hallatszik a harsogása, amint tépi és
-szakgatja a partot. Hát most már csakugyan huja mindennek, már
-nincs többé veszedelem, mert már megvan a baj, amin senkisem
-segíthet többé semmiféle hatalommal. Csak majd hátul, messze bent a
-vidéken, ahol egy kicsit magasodni kezd a táj, csinálhat nyulgátat
-a nép, ha ért hozzá. A kubikos társaság sietve szedi össze a
-cókmókját s mindent a talicskába rakván, megindulnak a töltésen,
-hogy valahol róla letérjenek. Sürgős dolog ez, mert ha előttük is
-elszakad a töltés, fogva maradnak. Lent a mezőkön kocsik vágtatnak
-a mérnökökkel, lovas zsandárok nagyon sebesen mennek a falvak felé
-s egyfelől már hallatszik is, hogy verik félre a harangot. A
-főhadnagy hol siet, hol szalad, a töltésen szedegetve össze a
-legényeit. Elhagyja a kubikosokat, mert nehéz a sárban a talicska;
-de az elhagyás azért nem baj, mert a pénzzel azért majd
-megtalálják, ha máshol nem: otthon.</p>
-<p>– Hát megjövendölte kend! – szól a gödörgazdának, amint mellette
-elmegy. <span class="pagenum"><a name="Page_28" id=
-"Page_28">-28-</a></span></p>
-<p>A rövid pipaszár mögül csendesen feleli az ember, tolva a
-talicskát.</p>
-<p>– Nem először látok én ilyent, uram.</p>
-<p>A víz elég gyorsan terül, látszik a csillogása a fiatal vetés
-közt, amit most már hiába vetettek, persze, ilyenkor nem tudni még,
-hogy meddig jut el, mert ha egyszer a mély helyeket megtöltötte,
-azután lassan halad. Mint mondani szokás: legel, mert éppen olyan a
-haladása, mint a legelő állaté. Hanem ahol ér van vagy árok, azon
-nagyon messze elszalad hirtelen, hogy aztán a végén kiöntsön.</p>
-<p>A gödörgazda megáll és azt mondja a társaknak:</p>
-<p>– Majd ebbe a faluba mönnyünk le.</p>
-<p>Bólintanak rá, hogy jól van és libasorban a talicskák újból
-megindulnak. Amint a töltésen lekanyarodnak, látják, hogy az árkok
-vize sárga, a falu laposabb oldalán mozog már a nép, a kétségbeesés
-erejével rakva a gátat. A toronyban kongatnak. A talicskaszíj
-melledzőjének erősebben feszül neki a gödörgazda.</p>
-<p>– Ügyeközzünk embörök, ügyeközzünk.</p>
-<p>Oda igyekeznek a tetthelyre. Hát ott csakugyan baj van, mert ha
-azt a kis darabot gáttal el nem kerítik, a falu közepéig beszalad a
-víz és itt szélrül a templomot mindjárt elviszi. Hányják a földet,
-ahogy lehet, szakajtóval és istállós talicskával dolgoznak. Ott van
-már a főhadnagy is a legényekkel. <span class="pagenum"><a name=
-"Page_29" id="Page_29">-29-</a></span> A legények a háztetőkön
-vannak, dobálják és hordják lefelé a nádat, a főhadnagy egy-egy
-rántással egész kerítésdarabokat tépdel ki és veti a gát elébe
-palánknak. De csak erősebb a víz, mert a nyomás egyre nagyobb s a
-laza kis földgát a közepén enged. A támadt nyiláson szökve fut át
-az ár és sikoltoz az asszonynép és szomoru némasággal áll a férfi.
-Két hatalmas karjával magához ránt két katonát a főhadnagy és a
-nyilásba ugrik velük. A kubikos-csapat odaért és nagyot ordit a
-gödörgazda:</p>
-<p>– Embörök!</p>
-<p>Egyszerre lefordul a talicskáról a suba, a gyékény és a
-vizelfogás paraszti tudósai vetik hirtelen latba karjaik erejét.
-Gyékényt borítanak előbb a derékig vízben állók elé, más felekezet
-a földet teremti oda nagy gyorsasággal, a harmadik csapat a
-templomkerítésről kapja le a rácsos kaput és gyékénynyel borítva
-letámasztván, mögéje földdel dolgozik.</p>
-<p>– No! – mondja a gödörgazda büszkén, mikor kész a tudomány és
-betömték a szakadást.</p>
-<p>Segítenek még, ahol jónak mutatkozik, azután azt mondja a
-gödörgazda a főhadnagynak:</p>
-<p>– Uram, elázott-e a pénzünk?</p>
-<p>– Nem ázott az, – felel a tiszt, – csak derékig ért a víz.</p>
-<p>– Akkor fizessön ki, uram, aztán hagy mönnyünk. Nincs mán itt
-nekünk mit keresni. <span class="pagenum"><a name="Page_30" id=
-"Page_30">-30-</a></span></p>
-<p>A bocskorosok is körülállják, hogy de bizony csak jó lesz most
-már, ha pénzüket kiadják.</p>
-<p>– Jól van, – mondja amaz és megindul azon vizesen, – talán csak
-tud itt valaki váltani, gyerünk a községházához. Hanem én azt sem
-tudom, mi fizetés jár maguknak.</p>
-<p>– Majd tudom én, – felel a gödörgazda. – A kubikot most mán úgy
-se löhet számítani, hát napszám jár. Három egész nap napszám:
-hétfő, kedd, szerda, mög mára röggel kilenc óráig egy fertáj
-napszám. Fejenkint ez esik.</p>
-<p>– És az a munka, amit itt csináltak?</p>
-<p>A gödörgazda nemet int.</p>
-<p>– Az nem számos, – mondja. – Szögényöknek történt.</p>
-<p>A bocskorosok bólintanak rá, hogy ez valóban úgy van.</p>
-<hr class="chap" />
-<div class="chapter"></div>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_31" id=
-"Page_31">-31-</a></span></p>
-<h2>Egy vídám katonáról</h2>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_32" id=
-"Page_32">-32-</a></span></p>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_33" id="Page_33"><br />
--33-</a></span></p>
-<p>Az összes szerelmek között, miknek eddig nézője voltam, nem
-láttam ahhoz fogható bolondot, mint mikor infanterist Alexander
-Bézső beleszeretett a bimbasi egyik feleségébe, odalent a fölöttébb
-görbe Novibazárban. – Igen különös dolognak tekintetődött ez nagy
-általánosságban akkor; először, mert nem éppen azért küldettünk le
-oda, hogy egy vagy más szerelemben utazzunk, másodszor pedig
-leginkább, mert hogy Bézső, a vizsgázott lovász, a kapitány úr
-Bársonyának volt komornyikja, (amely állást később a
-kompánia-szakácssággal cserélte föl), a századnál a negyvenhatodik
-számu fegyver tulajdonosa, egyébként ezermester s örökös
-szószátyárkodása miatt közönségesen csak Rucának nevezett úr
-voltaképpen csak a piros selyemruhába lehetett szerelmes, mert a
-nagytekintélyü bimbasi feleségeinek egyikéből sohasem látott
-egyebet. Azonkívül a bimbasi és Alexander Bézső igen távol állottak
-egymástól. A Ruca egyszerü közkatona volt, aki, bár sok mindenhez
-értett s a kompánia-suszter, Franc Kerekes otromba szerszámaival
-rendbe tudta <span class="pagenum"><a name="Page_34" id=
-"Page_34">-34-</a></span> hozni a rosszul járó zsebórát, nem
-lehetett olyan nagy ember, hogy a bimbasi asszonyáig emelhesse
-szemét. Egyébként azonban általános szeretetnek örvendett. A
-szakasznak, – nagy, hosszu, fából tél-túl összeütött hodályban
-laktunk télen, szellős sátorokban a nyári meleg napokon, – szinte a
-lelke volt, amint örökös fecsegésével jobb kedvre hozta a folytonos
-hazavágyódástól már szinte elborult bolond társaságot.</p>
-<p>Ruca igen jeles férfiu volt. Ha új bakancsokat kellett zsirozni
-a magazinnak nevezett állitólagos férhelyiségben, oda csak Rucát
-hívta meg az őrmester, mert ime, az ügyes Ruca egy félóra alatt
-bezsirozta az összes bakancsokat, el is kezelt belőlük egy zsebre
-való szíjat, s ami a legcsodálatosabb a dologban, még a fontos
-művelethez kiadott zsírt is „elfogta“ mind, ami pedig igen jó étel
-vacsorának, kenyérre kenve, ha nincs más. Ámbár Ruca pénzbeli
-dolgokban sohasem szűkölködött. Mindig gyártott olyasmit, amit el
-bírt adni. A suszter elhullajtott bőreiből bukszákat varrt, ami
-különben pénztárca volna, de mégis csak sokkal szebb az, ha
-bukszának neveztetik. Mert például a pipa pipa, a kanál kanál, de a
-katona a pipát hívja kanálnak, a kanalat pipának s menage táján el
-nem tudná képzelni a dolgokba nem avatott, hogy miért kiabál minden
-ember egyszerre a pipája után. Éppen úgy, mint hogy a kék nadrágot
-csak azért is zöld nadrágnak <span class="pagenum"><a name=
-"Page_35" id="Page_35">-35-</a></span> nevezi, a szanitészt
-dögésznek, a huszárt kocsisnak, a jágert péknek, a hornistájukat
-lovaspéknek, a regimencbanda cseheit új-spanyolnak, a kapitányt
-öregnek, a kadétot csirkének, a hegyi üteget kis bolondnak, a mezei
-ágyút nagy bolondnak, a várágyút ménkűnek, a bosnyákot szamárnak, a
-szamarat mulinak, a hegyi train katonáját, aki az öszvéreket
-vezeti, dupla szamárnak. Ha valakit visz a napos káplár a börtönbe,
-s a tisztelt valakit, amint vinné szeretettel cirógatva a vasakat,
-amelyekkel pár perc mulva a keze a lábához köttetik, megkérdezik,
-hogy miért kapta a büntetést, a legártatlanabb képpel feleli, hogy
-azért, mert nem akarta reggel meginni a kávét. Ha valaki kitör egy
-ablakot, amit meg kell fizetni, annak „utalványa jött
-Magyarországból“, aki szerencsétlenül elpusztult odalent s most
-nyugszik a nehéz kövek alatt, az egy sem halt meg, csak hosszu
-szabadságra ment csupán.</p>
-<p>Valóságos külön nyelv ez, amelyre külön lingvistákat küldhetne
-ki az akadémia. Van olyan közel hozzánk ez is, mint az osztyákok és
-egyéb messzi népek.</p>
-<p>Ruca ezeket is értette nagyon. Ha kenyeret kapott a század, míg
-a fele része oda volt patrouillban, a hazaérkezőknek elébe futott a
-hegyoldalakra, nagy hujjáhozás között kiabálva:</p>
-<p>– Megjött anyátok Magyarországból! Hozott kalácsot! <span class=
-"pagenum"><a name="Page_36" id="Page_36">-36-</a></span></p>
-<p>Rucát ilyenkor puskatussal oldalba verték, ami azonban csak a
-szeretetnek a nyilvánulása volt. Rucától sok mindenfélét eltűrtek,
-ha néha „meghúzták“ is, a pokrócba borított kis embert soha sem
-verték csizmákkal, legföljebb a papucsok sarkával csak. Ő
-szerfölött hálás volt e kedvezményekért s az ilyen örömünnep
-éjszakáján rendesen „úszni küldte az ágyakat“. Ezeket a vasakat
-csak néhány arasztékba eresztett mozgó pánt tarja ágyképes
-állapotban. A Ruca nagy furfanggal szedte ki a sötétben mindet s
-amikor valamennyivel készen volt, föllökte a magáét. A zajra
-egyik-másik fölébredt, megmozdult, s abban a pillanatban nagy
-robajjal esett szét a „szobája“. Végül aztán földön volt
-valamennyi. Rucát ilyenkor minden szó nélkül fogták elő. Ő
-nyugodtan nézett a büntetés elébe s csak nagy vörös szakállába
-nevetett a sikerült csiny fölött.</p>
-<p>Rucának föl kellett öltöznie mars-adjusztirungba s hatszor
-tisztelegve minden fölállított ágy előtt, így kiáltania:</p>
-<p>– Így jár az, aki elereszti az ágyakat…</p>
-<p>Ruca komolyan, megbánással, szinte siralmasan tette ezt. Amint
-készen volt a tisztelgéssel mindenütt, levetkőzött, lefeküdt
-csöndesen, s egy óra mulva újra a földön feküdt minden ágy megint,
-ő maga pedig, magára szedvén mind a három pokrócot, kivonult
-valahova a kövek közé aludni. Másnap reggel rendesen egy nagy üveg
-pálinkával vonult <span class="pagenum"><a name="Page_37" id=
-"Page_37">-37-</a></span> be, amit a kiszabandó büntetésnél enyhítő
-körülmény gyanánt vett a szakasz.</p>
-<p>Hamisítatlanul jeles cselei voltak neki. Alacsony, széles vállu,
-nagy vörösszakállu ember volt, az egyik kezével örökké rajta a
-nevezetes szakállon, büszkeségén.</p>
-<p>Abba a kicsi, idegenbe tolt kolóniában, mivelhogy a török
-borbélyok rettenetes kínnal nyúzzák meg az embert, senki sem
-borotválkozott. A századok, ha a fiatal gyerkőcöket, akiknek még
-nem nőtt ki az állukon – a hajuk, hátraállították, olyanok voltak,
-mintha nem volna köztük negyven éven alól való ember.</p>
-<p>Egyszer volt csak szomoru dolga Rucának, amidőn elaludt a
-poszton. Valahol a hegyek között, kis kolónia-őrház bezárt ajtaja
-mögött, paliszádok védelme alatt, silbakolni kellett volna, azonban
-Ruca megúnta az állást s leült. Majd fölugrik, ha jön valaki. Aztán
-oldalt támasztotta az „asszonyt“. Végül elaludt a hideg őszi
-éjszakában, nagyon mélyen s mikor a vizitáló tiszt költögette,
-félálmosan azt felelte, hogy tisztességes ember nem szokta álmában
-háborgatni a másik tisztességes embert.</p>
-<p>Ezért a kis alvásért elutazott Ruca a plevljei Svéta-Trojicába.
-Ez valami bosnyák szentnek a neve, egyébként azonban egy rettenetes
-börtön, amelynek csak egy fala van téglából, a másik három pedig a
-kősziklába vágva. <span class="pagenum"><a name="Page_38" id=
-"Page_38">-38-</a></span></p>
-<p>Ruca, innen hazatérve, egy ideig szótlan volt. Most is ugyan,
-rendes szokása szerint, a földön ült két ágy között mindig s
-gyártotta egyre-másra világraszóló találmányait, de nem beszélt.
-Szomoru volt s a hathavi brigádáristom katonai önérzetén ejtett
-hatalmas vágást.</p>
-<p>Ugyanekkor történt, hogy a századnak a régi török híd tornyában
-elszállásolt néhány emberével nagy baj esett. A torony tele volt
-pókkal s azonfelül patkánynyal, amelyek megették a legények
-kenyerét s ha kenyér nem volt, megették a ruhát. Ennélfogva a
-szobalétszámba, annak rendje és módja szerint, fölvétetett egy
-macska is, amely mégis némi pusztítást követett el olykor a
-patkányfamiliákban. Történt azonban, hogy a macska, megúnván a
-kincstári életet, megszökött. A nagy Ördög állott akkor fegyveres
-őrt az ajtó előtt, látta is a macskát, de semmi kísérletet nem tett
-az elfogására. Denikve, a szobaparancsnok rapportra ment a kapitány
-elé:</p>
-<p>– Jelentem alássan, azt kéri a legénység, hogy ne kapjunk többet
-kenyeret.</p>
-<p>– Hát miért?</p>
-<p>– Jelentem alássan, megeszi a patkány.</p>
-<p>– Hát nincs ott a macska?</p>
-<p>– Jelentem alássan, nincs.</p>
-<p>– Hát hol van? <span class="pagenum"><a name="Page_39" id=
-"Page_39">-39-</a></span></p>
-<p>– Jelentem alássan, dezertált.</p>
-<p>– Hát miért nem vigyáztatok rá?</p>
-<p>– Jelentem alássan, az infanterist Ördög állt posztot, amikor
-megszökött a macska.</p>
-<p>– Hát jőjjön elő az Ördög.</p>
-<p>A nagy Ördögöt előhívták az albántól, ahol szokása szerint itta
-a szilvaszeszt és káromkodott. Megjött s akkora haptákot csapott,
-hogy rezgett belé a barakk s a kadét teás ibrikje, az egyetlen
-európai színezetü porcellán, lehullott a polcról.</p>
-<p>– Maga poszt volt, mikor megszökött a macska?</p>
-<p>– Jelentem alássan, igen.</p>
-<p>– Minek engedte?</p>
-<p>– Jelentem alássan, nem lehet a macskát abfertigolni.</p>
-<p>Végezetül a kapitány mérges volt, elrendelte, hogy szerezzenek
-másik macskát. S elrendelte, hogy a hadnagy nézzen utána: van-e a
-toronybelieknek macskájuk. A hadnagy nem jól beszélt magyarul, s
-ami szó nem jutott eszébe, arra azt mondta: zizé. Elment mindennap,
-fölmászott a rossz lépcsőn s ahogy megjelent, haptákot állt minden
-magyar és török katona a szobában. Az utóbbiak átjártak kártyázni
-hozomra, mert szultán ő felsége e derék harcosainak sohasem volt
-pénzük. Az valahol a bimbasinál maradt, akinek a feleségébe
-szerelmes volt a Ruca. <span class="pagenum"><a name="Page_40" id=
-"Page_40">-40-</a></span></p>
-<p>– Hát frájter, van-e már zizé?</p>
-<p>A holdvilágképe miatt rendesen csak Hókának nevezett őrvezető
-tisztelettel kérdezte:</p>
-<p>– Milyen zizé, hadnagy úr?</p>
-<p>– Amelynek négy lába van és nyávog.</p>
-<p>– Olyan még nincs, hadnagy úr.</p>
-<p>Utoljára aztán az öreg dühbe jött. Rapportra vitte a frájtert és
-elrendelte, hogy lopjanak reggelre macskát.</p>
-<p>A felsőbb hatalom ezen buzdító kijelentése rettenetes nagy
-vígasságot idézett elő. Délután eltűnt a Ruca s másnap reggel olyan
-nyávogás volt a táborban, amilyenre a legöregebb emberek se
-emlékeznek.</p>
-<p>– Válogassatok, – mondta jólelkűleg.</p>
-<p>S kiöntött a földre egy zsák macskát. Ezzel aztán visszatért
-újra a jókedve, de nem a régi duhaj, amikor az ember nem hallotta
-csinyeket követett el. Inkább elmélázó, szelid vidámság volt az,
-aminek sokáig nem lehetett nyitjára akadni.</p>
-<p>Végre azonban kiderült, hogy Ruca szerelmes.</p>
-<p>A zászlóaljjal együtt egy török csapat feküdt ott, jó anatóliai
-fiúk, Kis-Ázsiából, azoknak az őrnagyuk volt a bimbasi. Tél-túl
-összetákolt kis sereg volt biz az, alig lehetett hinni, hogy ilyen
-katonák elől szaladt a muszka. Gyakorlat semmi, fegyelem nem sok,
-ellenőrzés még kevesebb. A Martin-féle fegyverek feketék voltak a
-rozsdától, némelyik <span class="pagenum"><a name="Page_41" id=
-"Page_41">-41-</a></span> szíjjon hordta, a másik régi módon
-vállon, egyik csizmában járt, a másik félcipőben, a harmadik
-bocskorban. Hanem a rozsdás fegyverekből, a hídon állva, belelőtték
-a Lim tiszta vizében úszó halba a golyót.</p>
-<p>Fizetés nem igen járt, nagy neves ünnep volt, ha egypár
-ezüstpénz csörrent a legénység zsebében. Egy darab középkor a
-földnek az a része, elmaradva hegyei között a világtól, ahol a
-lelőtt rabló fejét karón vitték be a városba a zaptiehk, ami igen
-szép ingyen-látványosság.</p>
-<p>A bimbasinak volt egy féltucat felsége, akik gyakran ott
-sétáltak a tábor körül, illendő zaptiehkísérettel. Drága szép
-selyembe öltözködve, kék az egyik, piros a másik, rózsaszín, sárga,
-volt ott mindenféle fajta. Az arcot takaró ruha alól kicsillogott
-fekete szemük, amint mentek a vízparton, olybá tűnve föl, mint
-egy-egy vasálarcos.</p>
-<p>A rózsaszínruhás leghátul járt mindig. Az lehetett a
-legfiatalabb, arra haragudhatott a többi. Az ostoba szabásu, minden
-ízlés nélkül való talárból azonban semmit sem lehetett sejteni,
-csak éppen járása könnyedségéről volt észrevehető, hogy fiatal. A
-Ruca egyszer aztán kezdett utánuk bolondulni, – igen tisztességes
-távolban. Mindig azt nézte, az leste és úgy sóhajtozott, mint egy
-ifiúr.</p>
-<p>Kezdték észrevenni a szakaszban a baját, de nem szóltak. Ruca
-el-elmaradozott, nem vett részt a <span class="pagenum"><a name=
-"Page_42" id="Page_42">-42-</a></span> játékokban, amelyeknek
-azelőtt főrendezője volt. Még az általa konzervbádogok és
-zsinegekből konstruált telefont is otthagyta. Parancskiadás után
-rendesen eltűnt a táborból.</p>
-<p>Este kilenc óra tájban volt az idő, midőn a szakasz már feküdt s
-rendes bakaszokás szerint az ágyból diskurált. Rucát még nem látták
-hazatérni. A retrait kürt-szava végigzengett a völgyön, mikor
-betoppant és jelentkezet az altisztnél, hogy hazaért.</p>
-<p>– Hol voltál, Ruca?</p>
-<p>Elütőleg felelt:</p>
-<p>– Sétáltam.</p>
-<p>– Merre?</p>
-<p>– Itt a Limparton.</p>
-<p>– Kerested a bimbasi feleségét?</p>
-<p>Sértődött haraggal hányta le magáról a ruhát.</p>
-<p>– Mi közötök hozzá? Keressétek ti is.</p>
-<p>– Én nem vagyok olyan bolond, – mondta a káplár. – Elég egy
-szakaszban egy bolond.</p>
-<p>Ruca vetni kezdte az ágyát s fölrázta a szalmát a zsákban.</p>
-<p>– Hadd legyek… – mondta.</p>
-<p>A káplár kötekedve folytatta:</p>
-<p>– Szerelmes vagy, Ruca, látom. Csak azt mondanád meg, mibe.
-Hiszen nem látsz abból az asszonyból egyebet, csak a piros
-reverendáját. Mi tetszik rajta? <span class="pagenum"><a name=
-"Page_43" id="Page_43">-43-</a></span></p>
-<p>Ruca megállott az ágyvetés fontos munkájában s komolyan
-felelte:</p>
-<p>– Pajtás, sohasem szól egy szót sem…</p>
-<p>Ime, Ruca, a gyerek, a nevetséges, a vídám Ruca, mint komolyan
-gondolkozó férfiu, aki olyan asszonyt szeret, aki sohasem
-beszél.</p>
-<hr class="chap" />
-<div class="chapter"></div>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_44" id=
-"Page_44">-44-</a></span></p>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_45" id="Page_45"><br />
--45-</a></span></p>
-<h2>Subavásár</h2>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_46" id=
-"Page_46">-46-</a></span></p>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_47" id="Page_47"><br />
--47-</a></span></p>
-<p>Még mikor eladta a termést, kimondta Halbőr János, hogy subát
-vesz. A régi nem jó, új kell. Tudvalévő dolog, hogy a suba
-szükséges bútordarab parasztikus embernek. Szék, ágy, párna,
-divány, télen kályha, nyáron jégverem az neki; enni lehet a bőrén,
-meg húst aszalni rajta, s ha belekötik a serdülő legényt, elhagyja
-a harmadnapos hideg. Azután ha beleültetik a gyereket, az annak
-gyönyörűség. Meg hát egy suba, egy szépen kivarrott irhás suba
-díszruha ünnepnapokon. Cifraság, tanyai Makart-bokréta, ha föl van
-akasztva a szobában, s tekintélyt szerző állapot, ha a ráncai közt
-komoly állásba helyezi magát a gazda.</p>
-<p>S miután úgy történt a dolog, hogy a másik suba, a régi,
-elpusztult, indokoltan mondta ki a határozatot Halbőr, hogy új
-subát kell venni.</p>
-<p>Ennélfogva ma korán reggel fölül a kocsiba Halbőr János, a
-felesége, meg a fia. Ugyanakkor a szomszéd tanyáról megindul a
-szomszéd és két koma. Csöndes, nyári reggel van, élénk szellő
-szalad végig <span class="pagenum"><a name="Page_48" id=
-"Page_48">-48-</a></span> a füvek fölött. Halbőr jókedvben érzi
-magát és pipára gyújt.</p>
-<p>A kocsik megindulnak a város felé s ekközben szó esik a subáról.
-Előbb elbeszélik a multat, a nagy időt, amit az eddigi suba átélt.
-Nem lehet mondani, hogy valami különös suba lett volna, de azért
-becsülettel megállta a sarat s érdemes arra, hogy néhány szót
-vessenek utána.</p>
-<p>A városban aztán megáll a kocsi valamelyik szűk útcában, szokott
-gyűlőhelyén a tanyai népnek. A kocsikat őrizni ott marad a legény.
-Halbőr János pedig az asszonynyal, a komákkal és a szomszéddal
-megindul. Komoly menet ez. Halbőr van közbül s ahogy lépdel,
-határozott mozdulatok kíséretében veszi ki a pipát.</p>
-<p>Azonban, ahogy menne, egyszerre megáll. Ijedten kotorász a
-zsebében:</p>
-<p>– Hopp-hó! – mondja. – Hol a pénz?</p>
-<p>A pénzt elő kell vennie. Halbőr ugyan biztosan tudja, hogy
-megvan, de hát azt látni kell.</p>
-<p>– Hát perce, perce, – feleli a koma, Barácius Mihály uram. – Meg
-kell azt nézni.</p>
-<p>Megnézik. Ott a pénz egy rakásban, szépen kisímogatott ötösök,
-tízesek, s nagyobb csomó egyes, tetszetősség okáért átkötve
-madzaggal.</p>
-<p>Megindulnak újra s mennek addig, amíg odaérnek a subásokhoz. A
-derék nagy subák ott vannak kiterítve a kövezetre, a szőrös
-felükkel kifelé. Halbőr <span class="pagenum"><a name="Page_49" id=
-"Page_49">-49-</a></span> a csapat élére áll s először úgy
-immel-ámmal mennek végig a subák között. A sor végére érve
-megállnak s szemhunyorítással kéri ki Halbőr a
-szakvéleményeket.</p>
-<p>– A szélsőhöz, – mormogja lassan a koma.</p>
-<p>– A szélsőhöz, – hagyják helyben a többiek.</p>
-<p>Elmennek a két sor közt és megállanak a szélső suba előtt.</p>
-<p>– Suba köll, – mondja Halbőr János.</p>
-<p>– Hát hiszen van itt elég, – feleli a subagyáros. – Teszem azt,
-ez a legszélső itt mindjárt. Kályha ez, nézze kelmed, valóságos
-kályha.</p>
-<p>Halbőr lehajol és végigsímítja hosszan, szőrmentében a subát. A
-keze nyomán meglapulnak a fehéres szálak és símán egymásra
-borulnak. S ahogy a napfény rájuk vetődik, megragyognak.</p>
-<p>– Mint a valóságos selyem.</p>
-<p>Ezt a subás mondja. Halbőr János érzi a szavak igazságát, de
-azért nem lehet azt annyiban hagyni. Vontatottan felel vissza:</p>
-<p>– No, kit így, kit úgy.</p>
-<p>A komák meg a szomszéd intenek a fejükkel, hogy az ám, bizony
-csak úgy áll a dolog, hogy kit így, kit úgy.</p>
-<p>Halbőr most már a másik oldalra kerül. Leguggol és úgy néz végig
-a subán. Azután hirtelen rácsapja a kezét és a széttartott öt
-ujjával hirtelen végigszántja az egészet. Ahogy ez megtörtént,
-fölemelkedik <span class="pagenum"><a name="Page_50" id=
-"Page_50">-50-</a></span> a kéz és nézi a bizottság, hogy mennyi
-szőrszál maradt rajta a subából. Alig egynéhány.</p>
-<p>– Nem sok, – mondja komoly arccal Halbőr. – Ámbár ismertem én
-már olyan subát, akiről nem gyütt le ennyi. Régi nagy suba volt, az
-bizonyos. Máma már nem csinálnak olyant.</p>
-<p>– Nem ám, – erősíti a koma. – Nem azok már a subák, akik ezelőtt
-voltak.</p>
-<p>– Nem, – veszi föl a szót a szomszéd. – Pedig a birkák most is
-csak olyanok, mint azelőtt. A birkabőr nem változandó.</p>
-<p>Amíg ez megtörténik, Halbőr fölveszi magára a subát. Az asszony
-segít neki. Ahogy a subában tetszelegve megfordul, lebbenve
-csapódik utána az alja. Azután tesz egypár lépést előre, oldalt.
-Mert ki kell tapasztalni az ellentállási képességét is. A komák és
-a szomszéd egy kissé meghajolnak, úgy nézik. Ki kell tapasztalni a
-subaaljnak a földhöz való viszonyát is.</p>
-<p>Halbőr kerül-fordul, a két kezét beleakasztja a felső szijakba s
-hol kinyitja, hol becsukja a suba elejét. Először az egyik felét
-csapja magára s úgy a tetejébe a másikat, azután megfordítva. Az
-egész készség jól jár. A csapat egyes tagjának az arcán az
-elégültség bizonyos foka látszik, amit meg is érdemel egy jóravaló
-suba.</p>
-<p>Halbőr azt látja s úgy tetszik neki, hogy mindnyájan
-<span class="pagenum"><a name="Page_51" id=
-"Page_51">-51-</a></span> egy gondolaton vannak. Azonban hamarosan
-olyan arcot csinál, mint akit bánt valmi dolog.</p>
-<p>– A színe se az igazi, – mondja kedvetlenül.</p>
-<p>– Dehogy nem, – vág bele az iparos. – A legtisztább arany se
-szebb.</p>
-<p>Csap egyet a levegőben Halbőr s megvetőleg dobja le a subát.</p>
-<p>– Nagyon vásárhelyies, – mondja. – Nem tetszik nekem a színe.
-Nem tetszik.</p>
-<p>Most már a subás előveszi az ékesszólást. Fölkapja a nagy darab
-állati bőrt s egy ügyes lebbentéssel szétteríti.</p>
-<p>– Hát ez a bőr? – kérdi fölcsattanó hangon, diadalmasan.</p>
-<p>Belécsippent a két ujjával egyes helyeken.</p>
-<p>– Mint a patyolat!</p>
-<p>– Hiszen éppen ez az, – szól a szomszéd. – Hogy nagyon gyönge.
-Szakad az ilyen fáin portéka. Tudja, nekünk odaki mindenre köll az
-ilyen, azért akar erőset a szomszéd, hogy mög ne ártson neki a
-viselés.</p>
-<p>Halbőr megint fölkapja a subát, de most már kifordítva, nyári
-állapotban. A tenyereit elül kéjjel húzza végig a finom bőrön. S
-mialatt így álorcáskodik a cimboráival együtt, a lelkében
-meggyőződéssé válik a tudat, hogy ennél alkalmasabb subát nem igen
-lehetne találni. <span class="pagenum"><a name="Page_52" id=
-"Page_52">-52-</a></span></p>
-<p>– Hát az ára? – kérdi odavetőleg.</p>
-<p>– Harminc forint.</p>
-<p>Halbőr behunyja az egyik szemét s a másikkal féloldalt néz a
-kereskedőre.</p>
-<p>– Hogy mondja? – szól s féloldalt tartja a fejét, hogy jobban a
-fülibe menjen a szó.</p>
-<p>– Harminc forint az ára. Megér ez annyit testvérek közt is.</p>
-<p>– Pöngőben? – kérdezi tovább ártatlan tanyai ábrázattal
-Halbőr.</p>
-<p>– Nem, új forintban.</p>
-<p>Halbőr megcsóválja a fejét, a subát leereszti a félválláról s
-úgy veszi vele magát körül, mintha kocsiban ülne. A komák
-azonközben a varrást deputálják. Az úgy megy, hogy aláfeszítik a
-körmöt s az ujj mint egykaru emeltyü szerepel. Valamelyiknek
-engedni kell. Ha a szirony szakad, rossz a varrás, ha a köröm
-törik, hát rossz a köröm. Még jobb, hogy kitört.</p>
-<p>De a varrás is jó, valamint jól illik a suba is. Halbőr
-leereszti a subát maga körül és rátámad a suba-árusra:</p>
-<p>– De hát maga-e az a Kis Mihály, akit én keresek?</p>
-<p>– Nem én. Engem Varga Jánosnak hívnak. Ha valamikor subát vett
-kend a szegedi piacon, ismerheti a nevemet. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_53" id="Page_53">-53-</a></span></p>
-<p>– No, mert ezt a Varga Jánost kerestem én, – mondja most már
-hamiskás mosolylyal Halbőr. – Mert magánál vett az apám is. Még
-most is megvan.</p>
-<p>– Hát hiszen amit én megvarrok, az meg is marad! – esik nagyot a
-szón a subás.</p>
-<p>– Csakhogy nem a suba van meg, hanem az apám.</p>
-<p>A komák arcán széles mosoly halad végig és elneveti magát a
-subás is. Halbőr fölhasználja a kedvező pillanatot.</p>
-<p>– Adok érte húszat, – mondja. – Nem ér többet.</p>
-<p>– Nem lehet. Hiszen csak éppen magának adom harmincért. Mert
-maga ugy-e a Kása András?</p>
-<p>– Nem én, Halbőr János, a felsőtanyai.</p>
-<p>– A Förgeteg Halbőrökbül?</p>
-<p>– Ügön.</p>
-<p>– Hát vigye a huszonnyolcadfélért.</p>
-<p>Halbőr kiteríti a subát s ahogy végigpillant rajta, hirtelen
-megakad valamin a szeme. Kedvetlenül rántja föl a vállát és
-föltolja fején a kalapot. Nagyot lélegzik és úgy felel:</p>
-<p>– Nem köll ötért se.</p>
-<p>– Nem-é?</p>
-<p>– Nem. Minek varr bele tulipántot, mikor én azt nem szeretem, –
-mondja haraggal. – Sohase <span class="pagenum"><a name="Page_54"
-id="Page_54">-54-</a></span> viseltem tulipános subát. Minek az
-rajta? Mirül jó az? Vagy rúzsát varrjon rá, vagy semmit. Tulipános
-nem köll. Mögugatna benne a kutyám.</p>
-<p>A véletlen úgy hozta magával, hogy mind csupa tulipános subát
-hozott ki a vásárra a subás. De nagyobb bizonyosság okáért keresni
-kezd köztük, hogy nem akadna-e vagy egy rózsás. De nincsen.</p>
-<p>– Ne is keresse, – Duzzog Halbőr János. – Más nem köll. Erre az
-egyre volt gusztusom, ez se jó.</p>
-<p>Izgatottan jár föl-alá a subás előtt. Előveszi a kendőt, letörli
-a homlokát és menni készül. De hirtelen visszafordul, kikap a
-tárcájából két tizest és odatartja a subás elé:</p>
-<p>– Köll a húsz forint?</p>
-<p>– Nem lehet. Nem adom alább, – szól ez ingerülten.</p>
-<p>Halbőr visszateszi a pénzt, a tárcát körülköti a szíjjal, úgy
-csúsztatja vissza. Mikor már beletette a zsebbe, még egyszer
-odasandít, hogy csakugyan benne van-e?</p>
-<p>– Nem köll azér haragunni, – mondja Förgeteg Halbőr, – ’szen én
-se adnám oda érte ezt a kéket. Csak éppen tréfáltam.</p>
-<p>A kereskedő dühösen rákiált:</p>
-<p>– Tréfáljon kend mással! <span class="pagenum"><a name="Page_55"
-id="Page_55">-55-</a></span></p>
-<p>– Mondom, hogy nem köll haragunni. A pénz megmarad. Majd vöszünk
-máskor. Majd ha lösz rúzsás subája, elgyüvünk érte. S a csapat élén
-távozásnak indul Halbőr Förgeteg János. Még a sarokról
-visszakiált:</p>
-<p>– Itt a pénz! – s a tenyerével ráver a tárcára. – Behozom egy
-rúzsás subáért a másik szombaton.</p>
-<p>Hanem hiszen elviszik azt addig adóba.</p>
-<hr class="chap" />
-<div class="chapter"></div>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_56" id=
-"Page_56">-56-</a></span></p>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_57" id="Page_57"><br />
--57-</a></span></p>
-<h2>A Szent Mihály a jégben</h2>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_58" id=
-"Page_58">-58-</a></span></p>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_59" id="Page_59"><br />
--59-</a></span></p>
-<p>A kormányos nem valami jókedvvel indult ennek az útnak, mert úgy
-vélte, hogy igen hideg már az idő és nemsokára ereszkedni kezdenek
-lefelé a marosi jegek. Ezek rendszerint az első híradók a folyó
-alvásáról. Legelsőbb jönnek le a Marosból és a Tiszában úsznak
-lassan. Utánuk már a fagyok következnek, a jég egyre sűrűbb,
-valahol aztán megakad, valamely kanyarulatnál vagy hidak között. De
-fölülről egyre csak több jön, odaér a társaihoz, összefagy velük és
-apránkint ily módon beáll a víz. A halak alatta maradnak s igen
-nagyon futkároznak, hogy hol találnának a jégen egy kis ablakot,
-mely friss levegőt adna. A hajók pedig, amelyek ilyenkor útban
-vannak, befagynak a jég közé és még jó szerencse, ha a zajlásban
-parthoz tudnak állni.</p>
-<p>Ettől félt leginkább Török Mihály uram, a kormányos, mikor
-fölküldték a nagy hajóval Vác alá, hogy ott kővel rakodjon s azután
-térjen vissza. Mert az ország e tekintetben nem jól van berendezve.
-Arra fölfelé kevés a búza, sok a kő, erre lefelé búza csak van, van
-rozs is, de mit ér, ha kő nincsen. Ennélfogva <span class=
-"pagenum"><a name="Page_60" id="Page_60">-60-</a></span> azt
-hozatni kell és a nagy hajók járnak érte föl a Dunába és mire
-leérnek vele, oly drága, hogy jóformán olcsóbb lenne
-túróslepénynyel rakni ki az útcákat.</p>
-<p>És jó őszi idő volt már, mikor a nagy hajóval megindult a
-kövekért Török Mihály s mondta is, hogy ha ebből a dologból baj nem
-lesz, hát az megint Isten különös kegyelme a Szent Mihály iránt. De
-azért csak útra kelt, legénységével egyetemben. A maga emberségéből
-lement Titelig. Ott vasbikát fogtak a hajó elé, amely fölhúzta
-egészen a kőbányákhoz, hol aztán azonnal rakodni kezdték a
-hajót.</p>
-<p>Lassu munka az ilyesmi, mert a kő nagyon nehéz és Török Mihály
-látván az időnek egyre hidegebbre való fordulását, igen
-aggodalmasan pipázott. Ám kell, hogy mindennek vége szakadjon egy
-időben s a kővel is megtelt végtére a hajó.</p>
-<p>– Holnap indulhatunk, Mihály bátyám, – mondta az első legény,
-bizonyos Kanizsay Ferenc, másnéven Rámás Ferenc, mert mindig rámás
-csizmát viselt.</p>
-<p>– Indulni indulhatunk, – felelte Török Mihály, – azonban, hogy
-haza érünk-e valamikor, azt én most mömondani nem bírom.</p>
-<p>Ugyanis kezdtek már jönni a jegek. Előbb csak a vágbeliek, az
-aprók, utóbb széles, nagy darabok, amik a Csallóköz pihent ágaiban
-teremnek meg vastagra. Biz úgy, hogy keresztet is vetettek
-valamennyien <span class="pagenum"><a name="Page_61" id=
-"Page_61">-61-</a></span> magukra, amidőn elkötötték a hajót a
-parttól s a Szent Mihály belehaladva a Duna közepére, ott orrával
-lassan délnek fordult. Nem valami pihenős ereszkedés volt ez, Török
-uram folyton a domentátumon állott, a kormányrúddal a kezében, a
-legények pedig csáklyázták a jeget, ami a hajó oldalát verte. Ezzel
-is gyorsabban haladtak, bár Kiskovács Mihály legény egyszer akkorát
-taszított a jégen, hogy maga is ráesett a hajóból.</p>
-<p>– Nézd a bolondot, – mondta Török s kötelet hajított le
-Kiskovácsnak, amin visszamászott.</p>
-<p>Ezen egész napon megvolt lefelé való mentében a hajó, de estére
-kelvén, baj történt. Megtörtént Török Mihály urammal is, amit eddig
-nem tapasztalt, hogy tönkre vitte a hajót. Hogy esett, mint esett,
-ki tudná megmondani. Ismerte pedig a Duna fenekét is, akár a
-tenyerét, mivel vagy negyven éve jár-kel már a medrek fölött.
-Azonban egyszer esik az meg, ami eddig nem volt s ez valóság, hogy
-a nehéz hajó rászaladt a porondra s a dereka akkorát nyögött, hogy
-mindenek megrendültek. És e nagy ijedtségben, amikor a nyelvüket
-elfeledték használni az emberek, a hajó lassan forogni kezdett s
-alig telt bele vagy három minutum, a Szent Mihály már megint
-orrával állott fölfelé. Ilyen hatalmai vannak a vizeknek.</p>
-<p>És így szemközt állván a jégáradatnak az öreg fahajó, megkezdte
-a maga szomoru haldoklását. <span class="pagenum"><a name="Page_62"
-id="Page_62">-62-</a></span> Jöttek a csodálatos nagy táblajegek és
-vágták az oldalát. A fekete festéket hamar leszedték róla és ki
-merné így látatlanban hinni, emberek, hogy kővel terhelt ekkora
-hajót féloldalra fordít valamely jégdarab, ha jól az oromzat alá
-tud furakodni. Pedig bárki bármit beszéljen, úgy van ez, Kanizsay
-Ferenc eléggé pötyke legény a rámás csizmában, de ezúttal
-reszketett és ugyan sűrűn hányta magára a keresztet. Ellenben Török
-Mihály szomorúan pipált és egyre csak azt mondta:</p>
-<p>– Varnyut főztem az egész éjszaka álmomba, tudtam, hogy ilyesmi
-történik.</p>
-<p>És hordatta a deszkákat, letépette a fedélzetről mind, amit csak
-lehetett s leakasztotta kötélen a hajó oldalára. De mit ért mindez?
-Semmit, valóságosan semmit. Jött ám a jég kegyetlen és beszédes
-volt, úgy harsogott, mintha az itélet napján citeráznának az
-angyalok. A budai telepről segítségre jöttek vasbikák, hogy majd
-elhuzzák e helyről a Szent Mihályt, de szégyenszemre vonultak
-vissza, mert behorpadt az oldaluk. Vágta a jég, vágta, egyre vágta,
-alig volt már fa a hajó orrán, úgy leszedte és dőlt, egyre jobban
-dőlt a hajó. Török Mihály kivette a szájából a pipát és azt mondta
-a legénységbeli népnek:</p>
-<p>– Úgy nézem, belefordulunk…</p>
-<p>Azt mondta erre Kalapis János legény:</p>
-<p>– Biz én nem fordulok, mert nem vagyok bolond. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_63" id="Page_63">-63-</a></span> Itt hagyom
-a hajót, aztán forduljon amerre tetszik.</p>
-<p>Török idegenül nézett rá.</p>
-<p>– A hajót? – kérdezte. – A hajót hagyod itt?</p>
-<p>– A hajót hát. Hát mi a ménküt? – szavalt tovább keményen
-Kalapis (mert az efajta veszedelmek tökéletesen elrontják a
-fegyelmet). – Csak nem fagyok a jég közé a Szent Mihály
-kedveért?</p>
-<p>Azt lehetett volna hinni, hogy Török Mihály e szavakra elharapja
-a pipacsutorát, de nem harapta el (mivelhogy csak az az egy volt
-neki). Inkább ehelyett csak azt mondta:</p>
-<p>– Hát ugyan hogy mentek ki a partra?</p>
-<p>Ez bizony kérdés. Akármelyik pontját nézték is a víznek, jó
-távolosan feküdt. Ebben az istenitéletben tökéletes bolond, aki
-csolnakra száll, mert úgy bekapja a jég, mint a harcsa az apró
-keszeget. Bár hiszen rég elcsapta a csolnakot a hajó faráról a
-zajlás. Hanem itt arról van szó, hogy ki kell dobni a körtét a
-partra. A parton ugyanis voltak emberek, mert az ilyen
-szerencsétlenség nem hagyja soha megindulás nélkül a parti embert.
-Most nincs más mód, mint a körtét kell kihajítani vékony zsinegen s
-ezen által majd kihuzzák a vastag kötelet. Azon aztán aki
-végigkapaszkodik, bizonyosan kiér. Ebben a körtében bizakodtak most
-a legények és azt mondta Kisfurus Gergely (a híres verekedő):
-<span class="pagenum"><a name="Page_64" id=
-"Page_64">-64-</a></span></p>
-<p>– Majd kihajítom én!</p>
-<p>Más azonban a körte télen és más nyáron. A körte voltaképpen
-ugyanaz a fakolonc minden időben, de nem egyfajta a zsineg, ami
-utána huzódik. Téli időben megfagy s nehezen halad az eldobott
-körte nyomában. Így járt Gergely is, mert dobta ugyan a körtét, de
-hiába dobta. Felére se közelítette a partot a kölönc, hanem
-lebukott a jegek közé. Szégyenszemre kellett azt kihuzgálni.</p>
-<p>– Majd én, – próbálta a Kiskovács Mihály. – Jaj, de hiszen minek
-is próbálja az ilyesmit a tökéletlen ember. Teljes hiábavalóság az.
-Most már Kanizsay Ferenc fogta föl a körtét és próbavetést téve
-előbb, nagy suhogtatással eresztette ki a kezéből.</p>
-<p>Odakint a parton várták az emberek, nyujtották is utána mindkét
-kezüket, hanem hiába nyujtották. Nem ért ki. A hajósok a hajócsárda
-előtt állván, összenéztek. Török a félrebillent hombár tetején
-állott és pipázott. (Azon emberek közül való ő, akik meghalnak
-azonnal, mihelyest nem jól esik a dohány.) Végig méltatta
-tekintetével az embereket s úgylehet, szíve valamely rejtekében
-föloldódzott a jóindulat.</p>
-<p>– Hát, – így adta föl a szót, – hát csakugyan itt hagyjátok a
-hajót?</p>
-<p>Kanizsay Ferenc nem szólt erre semmit, csak ahogy ült a
-gugora-oszlopon, azt rugdalta a csizmája <span class=
-"pagenum"><a name="Page_65" id="Page_65">-65-</a></span> sarkával.
-Kiskovács Mihály sem szólt, ellenben Kalapis mentegetőzve rántotta
-föl a vállait.</p>
-<p>– Otthonra vagyok tartozandó az életemmel, – mormogta, –
-neveletlen kis árváim…</p>
-<p>Jakab Pál, aki olyan inasforma volt a hajón, elfakadt sírva. Én
-uram és én teremtőm, miért ne fakadna sírva az ilyesmin a
-gyermek?</p>
-<p>– Adjátok hát ide azt a körtét, – mondta Török, és levetette
-magáról a felsőkabátot, le az alsót. Fölgyűrte a karján az inget az
-öreges ember és meglóbálta a körtét. De megint abban hagyta. Egy
-darab fát letett támasztéknak az első lábához. Annak jól neki
-lehetett feszülni. Most karikában kezdett suhogni a körte, szinte
-sivított utána a fagyos zsineg, azután kivágta hosszan, egyenest és
-minden morajló jegek fölött átrepülve, kiesett a partra, koppant is
-a fagyon.</p>
-<p>– No, – mondta az ember, – aki akar, az mehet.</p>
-<p>A parti népek elkapták azonnal és vonták át a zsinegen az
-alattságot. Kikötötték cövekhez és most már valóban mehetett, aki
-akart. Olyan sűrűn járt a jég, hogy lépni lehetett rajta, ha pedig
-megbillent valamely tábla, haladt az ember a kötélen a karjaival.
-Mert nemcsak a lábakkal lehet előre jutni. Elsőbb a Kiskovács
-Mihály indult útnak s hogy szerencsével járt, Kalapis próbálkozott.
-Harmadiknak Jakab Pált eresztették, neki azonban jó erős madzaggal
-<span class="pagenum"><a name="Page_66" id=
-"Page_66">-66-</a></span> a derekát körülkötötte Török Mihály, hogy
-azon esetben, ha jég és kötél is elhagyná, segedelem nélkül ne
-maradjon. Utolsónak pedig az első legény, ama bizonyos nevezetü
-Kanizsay Ferenc maradt.</p>
-<p>– Te még ne menj, – szólt neki Török, – mert majd levelet viszel
-a partra, hogy postára add.</p>
-<p>Meg is írta a hajócsárdában fehér papiron az ő betüivel.
-Ismeretes betük ezek nagyon, mert Török Mihály nem szereti a
-cifraságot s ez okból a g betünek rendszerint elfelejt farkat
-csinálni. Így írta, amint itt van; ha valaki kételkednék benne,
-tanu vagyok rá, mert láttam (legföljebb a névben lehet
-különbség):</p>
-<div class="blockquot">
-<p class="i2">Tisztelt gazda uram!</p>
-<p>Jövetben a porondot értük és az jég oldalba kapott és borzasztó
-hasigatja a deszkákat a hajórul. Már itt járt a Sirály és az Ven
-gőzösök, hogy kivontassanak, de azok se tehettek semmit a
-jégségben. Vasbádogokat hagytak itt, hogy az jég ne zakgassa
-annyira a Szent Mihályt, de hiába, mert az jég mindent elsodor. Úgy
-nézze a sorsot, gazda úr, hogy alighanem utoljára látta a Szent
-Mihályt. Engem is. A levelet viszi a partra Kanizsaji Ferentz.</p>
-<p class="right">Török Mihál.</p>
-<p>Most tépte le az első kormányt a jég.“</p>
-</div>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_67" id=
-"Page_67">-67-</a></span></p>
-<p>Kijött a kis házból Török a levéllel és odaadta azt Kanizsay
-Ferencnek.</p>
-<p>– Ezt, – mondta, – mihelyest falut érsz, föladd.</p>
-<p>Kanizsay Ferenc ránézett Török Mihályra.</p>
-<p>– Hát kend, – kérdezte, – Mihály bátyám? kend nem jön?</p>
-<p>A kormányos, aki a sarogján fölment a domentátumra, szótalan,
-onnan aztán kérdést adott föl Ferencnek:</p>
-<p>– Én? – szólt rekedten. – Én? Innen?</p>
-<p>Roppant megint a hajó dereka, mert valami nagy darab jég
-furakodott alá. Kanizsay sietve kapott a kötélhez, ment a többi
-után. Török lenézett a jeges vízre, ki a parti ködbe s magára
-maradván a félredült hombárral, önmagának tette föl a kérdést:</p>
-<p>– Én? Innen?</p>
-<p class="center">*</p>
-<p>Akárki akármit beszél, vannak csodák. Bizonyára úgy
-történhetett, hogy az égbeli Szent Mihály nem hagyta itt a fából
-való Szent Mihályt, dacára, hogy a Mária-kép mécseséből kidőlt az
-olaj, mikor félrebillent a hajó. Még azon az éjszakán jött a
-hajónak neki egy iszonyatos tábla jég, azon nyilvánvaló szándékkal,
-hogy tökéletesen fölbillenti. De Mihály arkangyal óvta a hajót,
-mert nem borította föl a tábla, hanem csak meglökte olyformán, hogy
-<span class="pagenum"><a name="Page_68" id=
-"Page_68">-68-</a></span> leszaladt a porondról. Mihály aludt már
-egy subán a csárdában, mikor ez történt, de azonnal észhez kapott,
-fölugrott, kiszaladt és látta, hogy a Szent Mihály a ködben lassan
-az orrával ismét délnek fordul.</p>
-<p>– Dicsőség, dicsőség! – mondta, azaz, hogy gondolta inkább, mert
-nem volt kinek mondani a kietlenségben s a kormányhoz állván,
-megtömte azonnal a pipáját. Azontul aztán haladt. Egymaga úr a
-vizeken az elevenre vált hajóban. S történt, hogy haza is ért, mert
-az idő megenyhült s a jég úgy elveszett a vízről észrevétlen, mint
-az apró kácsák tollából a sárga szín. Titeltől fölfelé megint csak
-vasbika huzta, fölérvén, kikötött Mihály, orral a víz ellen, mint
-szokás. Amint eközben foglalatoskodna és rendelkeznék, útközben
-fölkapott értetlen legényeivel, azt kérdi tőle a partról a sógora,
-Baráczius Illés (kormányos az Isten velünk, ki ellenünkön):</p>
-<p>– No, meggyütt kend?</p>
-<p>– Meg.</p>
-<p>Egy szót se szólt többet.</p>
-<p>De szótalansága mellett is az olvasó egyet gondol, hogy idáig
-eljutott: az elvállalt dolognak hőse Török Mihály uram.</p>
-<hr class="chap" />
-<div class="chapter"></div>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_69" id=
-"Page_69">-69-</a></span></p>
-<h2>A mag története</h2>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_70" id=
-"Page_70">-70-</a></span></p>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_71" id="Page_71"><br />
--71-</a></span></p>
-<p>Nagy, komoly ökrök mennek be legelőször a földbe, huzván maguk
-után a nagy kést, amely a föld hátát hasogatja. A föld az ellen nem
-szól semmit, áldottabb teremtés, mint ő, sehol e világon nem
-létezik. Azután emberek állnak a földbe s dobálják szerteszét a
-buzamagot. A nagy kés által tett hasításokba esnek a magok, mikre
-előbb az Isten hasznosító kegyelme kéretett. Majd megint a nagy,
-komoly ökrök mennek végig a földön a boronával s betakarják a
-szétszórt magot. Ezzel aztán jóidőre el is van intézve az egész
-dolog. Ezentul az Isten dolgozik s az ember nem tehet mást, mint
-hogy jó akaratát kérje. Adjon őszi esőt, de ne sokat, de mégis
-annyit, hogy elpusztuljanak a mezei egerek. Azután fagyot ne adjon
-idő előtt, ha ád is, kicsit adjon, s a nagyobbat csak akkor adja,
-ha már előbb havat adott. Szép fehér havat, amit az emberek
-hidegnek találnak ugyan, de a földnek az nem hideg, hanem jó meleg,
-az ajnározza a magot.</p>
-<p>Azután jön egy hosszu tél, melynek leforgása alatt nem is tudnak
-mit csinálni az emberek a tanyákon. <span class="pagenum"><a name=
-"Page_72" id="Page_72">-72-</a></span> Jóformán a napot lopják, a
-jószág etetése csak, ami munka, s néha, ha sok hó esik, el kell
-hányni s néha adót is kell fizetni. A mag nyugodtan van a föld
-alatt, pihen s kezdi kikezdeni oldalait a melegség. A földben,
-amely meg van fagyva, a földben, a melyet méteres hó föd be
-fehéren, a mag nyilni kezd. Előbb álmodik, azután szül. E nagy
-darab földek, mikben öregjeink csontjai nyugosznak, apa. Apja a
-magnak, melyet termékenyít a hideg hónapok alatt, nyilásra
-fakasztja s minden módon azon van, hogy a maga erejéhez képest
-éltesse.</p>
-<p>Idők multán a nap közelebb jön s vetni kezdi tüző sugarait. A hó
-apránkint elvész, úgy tünik el a mezőkről, hogy észre sem lehet
-venni. Alig hogy így búcsútlan távozott s fehérsége helyében ott
-maradt a fekete föld, abból kicsinyke zöld szálak bújnak elő. Oly
-vékonyak, oly elhagyatottak, egy nünükebogár semmi módon meg nem
-állhatna rajtuk. (Bár nem is igen megy rájuk, a nünüke a vonatok
-bolondja s a vasuti töltéseket kedveli.) A nap szeliden öleli körül
-fényével a gyenge növendéket, hogy erősödne. A gazda is kijár már a
-földre és nézi, öröme telvén benne. Nyől a kis zöld szál, miből
-idővel kenyér lesz és bárcsak legyen is belőle sok. Mert, ha elején
-keressük a dolgot, hát a büftök nem föltétlen szükséges, de a
-kenyér föltétlen szükséges ahhoz, hogy éhen ne haljanak az
-emberek.</p>
-<p>Ez a kenyér most még ott van abban a félujjnyi <span class=
-"pagenum"><a name="Page_73" id="Page_73">-73-</a></span> törékeny
-szálban és senki más, csak az Úristen tudhatja azt tenni, hogy e
-törékeny fattyúból valaha kenyér származhasson. A gazda igen nagyon
-jól tudja ezt s el lehet mondani, hogy harmincesztendei
-klastromélet nem tanít meg úgy a valódi istenség ismeretére és
-félésére, mint egy esztendei gazdálkodás. Mert valóban csak a
-legfelsőbb hatalomtól függ minden igyekezete. Hitében népünk ezért
-tántoríthatatlan s istenéhez való mély ragaszkodásában olykor
-valóban a tökéletes bájosság képét nyujtja az elé, aki a mai furcsa
-világban az ilyesmiben való gyönyörködést még élvezetnek
-tartja.</p>
-<p>– Jézus Krisztus urunk minden buzaszemben ott van, – mondja a
-nép, az asszonya különösen.</p>
-<p>Ténybeli dolog, hogy a buzaszem legtöbbjén (ritkaság a kivétel)
-valami jelzés van. Vagy az alján, vagy a tetején, már ahogy fogja
-az ember a kezében. S valahol látni rajta egy olyfajta jelt, mint
-amilyent aranynemüekre nyom rá a hiteles próba bizonyítására az
-állami ötvös. Hogy mit jelez, szabad szemmel épp úgy nem látható,
-mint ezen az állami verésen, de a nép ráfogta, hogy a Jézus
-Krisztus képmása. A pénzeken, amiket a király veret, ott lehet a
-király feje, de a buzaszemen, mit az Isten kegyelme húz elő a föld
-alól, csak az Isten fiának képmása lehet. Így is hiszik és így is
-vallják. Ha föltekintjük, hogy volt idő, amidőn nem az aranyat
-akarták pénzül, hanem a buzát: im itt a pénz, amit <span class=
-"pagenum"><a name="Page_74" id="Page_74">-74-</a></span> az Isten
-veret tulajdon titkos erőivel a fia képmására. Mit azonfölül meg is
-lehet enni. Mert az éhes gyermeknek hiába adsz aranyat, abban
-legföljebb csak a fogát töri.</p>
-<p class="center">*</p>
-<p>Most hát csak félni kell, továbbá hinni és remélni. A börziáner
-nem nézi oly mohó szemmel az árfolyamot, mint a nép az égalját, a
-támadó felhőt, s névtelen aggodalmak szorongatják szívét. Mert
-minden időben van valami baj. Jaj, talán már sok is lesz az eső.
-Jaj, talán már sok a nap nagyon, ugyan hova lettek a felhők?
-(Eladták a boszorkányok Oláhországba.) Most meg szél van, most meg
-kevés a harmat, most meg ni, már köd mutatkozik. Igen ritka az,
-hogy a gazda teljes lelki nyugalommal mondja:</p>
-<p>– Ejnye, de gyönyörü szép időnk van.</p>
-<p>Ilyenkor örül s reménykedik, mert élete javarésze a reményhez
-van kötve. Minden apró kis gyökérke, amely odakint a földbe
-ereszkedett, az ő szívében is helyet foglal.</p>
-<p>Azután jönnek az apró bajok. Itt bogár van, amott rozsda, más
-helyen rossz emberek lóval behajtottak a vetésbe és összegázolták.
-Ezt észrevévén, már nemcsak nappal kerülgeti, de éjjel is,
-fegyveresen. Őrzi a mag növelkedését, miből augusztusra kenyeret
-süttethet gyermekeinek. Az nől is. Már <span class=
-"pagenum"><a name="Page_75" id="Page_75">-75-</a></span>
-hozzávetőlegesen számolgatni is lehet, mi lesz és hogy lesz. Ugyan
-mennyit ad? Hányan vághatják?</p>
-<p>A kaszákat is elő kell szedni. Nyelek megpántolandók, ha rajtuk
-törés volna, de talán egy új fenőkő is vétetnék. De még a fenőkő
-bőrtokját is megvarja az asszony, ha szakadozott, jó erős
-zsineggel. Víztartó csobolyók körülnézendők.</p>
-<p>Egyszer pedig, valamely igen meleg délután, szél támad, igen
-gyorsan haladó. Előbb csak a messzi határ sugár jegenyéin látszik,
-hogy hajladoznak az idegen erő előtt, de abban a szempillantásban
-már eme tanya fölött is ott terem. Zúgásán kivül semmi egyéb nem
-hallatszik. Még a szarka sem csereg, a láncos eb mogorván bujik az
-ódújába s mondják ugyan, hogy esőt jelent, ha a macska mosakszik,
-de bíz nem mosdik az ilyenkor, hanem még az egyhez ki sem mondtuk a
-kettőt, már a padláson terem. S jön a rettenetes felhő, nagylomhán
-terjesztve barna szárnyait a vidék fölé. Minden elfakul, a virágok
-elvesztik színüket, a barna föllegben zöldes darabok mutatkoznak,
-erre, aki csak látja, keresztet vet s reményei rombadőltére gondol:
-mert az ott a jég. Az eső megindul, azután erősebb paskolások az
-ereszek tetején, jön az apraja jég. Utóbb nagyobbak koppannak,
-mígnem egy olyant vág a tetőre, hogy pisztolydurranásnak beillenék.
-A gyermekek sírva fakadnak, az asszony rémülten sikolt s a gazda,
-figyelmes szemével, az udvar földjét kémleli. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_76" id="Page_76">-76-</a></span> Mást tenni
-nem lehet. Minden más veszedelem ellen dolgozhat az ember, a tűzből
-ki lehet menteni valamit, a víz elől futni lehet, itt azonban nincs
-más, mint belenyugodni s legföljebb számítani lehet az udvarra
-hulló jegeken, hogy mennyi esik a buzába belőle, hány darab két
-araszon vagy három araszon s ebből a tapasztalat kigondolja, hogy
-mennyi veszett el reményeiből.</p>
-<p>– Hála Istennek, – sóhajt a gazda, – csak a nagyja hull.</p>
-<p>Ez ugyan a hova leüt, letöri a növényt, de mert nagy, kevesebb,
-mint az apró. (Sok kicsiből ragadt össze, míg leért.) Idő multán a
-jég elhalad s a határban beáll az irtóztató csönd. Sem nóta, sem
-fütyülés. A tanyákból lehorgasztott fejü emberek, síró asszonyok és
-hallgatag gyermekek lépdelnek a vetés felé. Jól föltekintvén ezt,
-némi megkönnyebbülés támad. Hát még sem vert el mindent. Még
-maradt. S ebben is van öröm, a legszomorúbb sorsok is kinálnak néha
-ebből valamit.</p>
-<p>Azután jön a jégaszaló, ahova jön, de nem mindenhova jön. Az
-most a boldog ember, aki a nagy írást a ládafiából előkeresi. Ej,
-ez de nagy büszkeség, mikor ama tekintetes urnak, ki a városi
-fiakkeron érkezik, elébe terjeszti, hogy ehol van ni. Az alku
-megindul, a vetést megnézik s mondják a biztosítók, hogy sehol
-olyan könnyü szerrel nem végeznek, mint épp itt, ennél a népnél.
-<span class="pagenum"><a name="Page_77" id=
-"Page_77">-77-</a></span></p>
-<p>– Úgy nézem, gazda, hogy itt egytized termés elveszett.</p>
-<p>– Hát uram, – szól rá az ember, – épp egy gondolaton vagyunk. Én
-is éppen ebbe vagyok beleállapodva.</p>
-<p>No, itt az egyezség nem lehet valami nehéz.</p>
-<p class="center">*</p>
-<p>A könnyü, homokjáró kocsik csodálatos vékony kerekei nyomát
-nagy, széles nyomok kezdik fedegetni az úton. Kévék és keresztek
-között ismét a komoly nagy ökrök viszik a vasbikát s ha jó helyre
-érnek vele, azonnal be is fűtik. A kőszénfüst ismeretlen szaga
-terjeng szét a tájon, le a pusztalegelőkig, ahol a cséplődob
-búgását hallva, mérgesen bőgi vissza a választ valamely fiatal
-bika. Itt is búgás, amott is, a gépek járó kéményei mindenütt
-füstöt eregetnek. Másutt lovak forognak körben s a hajtóember így
-szól nekik:</p>
-<p>– Hajrá!</p>
-<p>Máskor sohasem mondja ezt a lónak, máskor a gyü-vel nógatja. A
-változás talán azért van, mert a lovak most nem egyenesen előre
-indulnak, hanem körben forognak az ágyon.</p>
-<p>Nem sokkal ezután a szélmalmok is jobban forgatják vitorláikat,
-mint eddig. Minden kis szél elébe odatologatják az egész tetőt és
-forognak folyton a kövek. A szélmolnár most arat. Jön egy kocsi s
-elmegy, jön a másik s szintén viszi hazafelé a lisztet.
-<span class="pagenum"><a name="Page_78" id=
-"Page_78">-78-</a></span> Nem sokat: egy zsákot, két zsákot,
-csakhogy ez a frissből való legyen. Az aztán megint nagy nap, mikor
-ehhez a liszthez fog az asszony, hogy megdagaszsza.</p>
-<p>– Holnap új buzából sült kenyér lesz, – mondja a
-gyerekeknek.</p>
-<p>Ennél különb öröm nincs a világon már ismét. A gyerekek ezen
-éjjel nem igen alszanak. Hisz mikor az anyjuk hajnalban a
-dagasztáshoz lát, már figyelve nézik e munkáját apró, csillogó
-szemek. Mikor a szakajtóból a megkelt kenyér a széles lapáton a
-kemencébe vándorol s szájához teszik a tévőt, gondolkozva szemlélik
-e különféle dolgokat. S egyszer csak a lapáton előjön a kenyér.
-Friss, illatos, óh, de valami fölséges lehet. De hülését várni kell
-s addig apjukhoz szaladnak…</p>
-<p>– Apám! apám! – kiabálják, – új buzából van már kenyér…</p>
-<p>Tíz hónap munkájának első eredménye ez. A gazda bicskáját
-előveszi s kicsattantja. Balkézzel a kenyeret fogja meg, jobbjával
-a bicskát, annak hegyével a kenyérre kétszer keresztet vet. S
-megszegi.</p>
-<hr class="chap" />
-<div class="chapter"></div>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_79" id=
-"Page_79">-79-</a></span></p>
-<h2>Föl is hajózunk, le is hajózunk</h2>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_80" id=
-"Page_80">-80-</a></span></p>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_81" id="Page_81"><br />
--81-</a></span></p>
-<p>A hajó, amely Szlavóniából fával igyekezett hazafelé, a moholyi
-partok alatt két nap szelet hevert. Az ilyen nagy bőgőshajókat ha
-megrakják fával, még a tetejére is tesznek, ameddig csak lehet, így
-nagy szelet fog, nagy oldalszélben nem mehet, mert a parthoz
-verődik, nem tehet hát mást, mint hogy kiköt és hever addig, amíg a
-szél mérge alább hagy.</p>
-<p>A szélheverés nem szokott unalmasan folyni. A legénység vagy
-bemegy a kormányos lakásába, a csárdába, ott tárgyal, pipál, tüzel,
-ételt főz, kártyáz, vagy pedig ha nem olyan fajta a kormányos, hogy
-a legénységet a csárdában szeretné, van a hajó orrában egy kis
-fülke, a bas, hát ott tartózkodnak. Pár literes kis hordó mindig
-van a hajón, összehánynak némi pénzt borra, egy legény elmegy a
-hordóval a faluba érte s visszajövén, citeraszó mellett töltik az
-időt. Ritka hajós, aki a citerához ne tudna, ritka hajó, amelyen
-citera ne volna. A nótákat tollal verik ki rajta, régi szomoru
-dalaikat búsan zengi a rézhúr: <span class="pagenum"><a name=
-"Page_82" id="Page_82">-82-</a></span></p>
-<div class="poem">
-<div class="stanza"><span class="i0">Csináltatsz-e rózsám
-diófakoporsót?<br /></span> <span class="i0">Csináltatok,
-csináltatok márványkőkoporsót.<br /></span> <span class=
-"i0">Megismersz-e engem három leány előtt?<br /></span>
-<span class="i0">Megismerlek, megismerlek egész világ
-előtt…<br /></span></div>
-</div>
-<p>Épp ezen az „Isten velünk, ki ellenünk“-ön kettős bas volt a
-hajóorrban, mert nagy volt a hajó, a legénység tehát ott egész
-rendesen elférhetett, bár ott tüzelni nem lehet. A csárdába azonban
-mégsem kivánkoztak, mert nem afajta ember volt a kormányos, ez a
-Vetró Barna Pál. Családos ember, asszonyostól, gyermekestől él a
-hajón, meg némiképpenformán büszke is: hozzá át amúgy sem mentek
-volna. De azért a kettős basban sem volt kedv, nem szólt a citera,
-borért sem küldtek senkit, az emberek szótalan üldögéltek s
-foglalkozásképpen befonták a hajókötelek kioldódzott végét.</p>
-<p>A szótalanság oka onnan van, hogy előző nap, még mikor útban
-álltak, tett történt a hajón. Egy legény, a mint haladtak és
-csáklyázott a part felé való oldalon, a csáklyavéggel megütötte
-Vetró Barna Pált. A kormányos, hirtelen lévén, mint büszke emberek
-szokása, a domentátumról leugrott, mellette termett és visszaütötte
-a legényt kézzel, fültövön. A legény, Thököli Mihály – leginkább
-hajósok szoktak lenni ezek a Thököliek, de némely része mégis
-varga, – a csáklyát előbb úgy emelte, hogy beleüti Vetró Pálba, de
-ezután meggondolta magát és nem tette. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_83" id="Page_83">-83-</a></span></p>
-<p>Nemrég került még a legény Pólából haza, az őszszel történt
-mindössze, hogy hazajött, a négy év alatt jól benne maradt a
-reglama, hát csak letette a csáklyát. De amúgy arcában elborul és
-azt mondta a kormányosnak:</p>
-<p>– Ha partot érünk, lemegyek a hajóról.</p>
-<p>Többet nem szólt, de Vetró Barna is érezte, hogy a hajóról
-lement emberrel úgy hamarjában nem lesz alkalmas találkozni. De nem
-sokat törődött vele: egy emberrel mindig elbír.</p>
-<p>Másnap szél miatt parthoz nyomult a hajó s ott dángováztak két
-nap. Ezt nem lehetett parthozérésnek tekinteni, mert nem maguk
-akaratából macskázták le. Így a hajón maradt Mihály, de kedvetlenül
-s ült komoran a basban a többi legénynyel. Jó hideg szél fujt,
-beszűrt a bas oldalán, ez volt az egyetlen, aki fütyült, mert a
-többi nép is szótlanra vált. Ami Mihálylyal megesett, velük is
-megeshet s volt közöttük, aki mondta, hogy ő ilyenkor a bicskát
-venné elő. A dolgot igen sérelmesnek itélték, annál is inkább, mert
-a legények között gyakran van öregebb ember, mint a kormányos és ez
-emberek a szóval való szidást eltürik bár, de az ütést nincs, aki
-tűrje. Barna, izmos markaik azonnal készek elkapni a mellényt s
-fordítani rajta félkézzel akkorát, hogy a belegombolt is fejjel
-lefelé fordul.</p>
-<p>A szél alábbhagyott, de már késő volt az idő, nem fogtak útba,
-úgy gondolták, hogy majd reggel. <span class="pagenum"><a name=
-"Page_84" id="Page_84">-84-</a></span> A kormányosné ezt az időt
-arra használta, hogy majd füröszti a tyukokat. A tyuk homokban
-szokott fürdeni, de a hajóbeli tyuknak nincs homokja, valamint a
-hajóbeli kutyának sincs udvara. De a tyuknak azért a fürdés jó, így
-bedobják a vízbe a hajó orránál s nyeles hálóval várják a hajó
-végén s mikorra a víz odáig viszi a tyukot, kiemelik.</p>
-<p>Ez gyereknek is jó mulatság, ott settenkedett a hajóvégben a
-kormányos kis fia, lesve, hogy ugyan idején kikapdossa-e az apja a
-tyukokat a vízből. Ez ugyanis igen szorgalmas munka: a vízben a
-tyuk nem szeret soká tartózkodni, inkább beleful. Ott állt hát a
-gyerek az apja mellett egészen, mikor előrehajolt és beleszédült a
-vízbe. Belezuhant s még sikoltani sem ért rá, mert elmerült benne
-rögtön.</p>
-<p>– Ladikba, ladikba! – kiabál Vetró Barna Pál, mire hirtelen
-előtolakodnak a felső basból a legények. Sietnek és ugrálnak, de
-vékony az oldaljáró, a kősóbálványnyá meredt asszony is az útjukban
-– bizony későn érne a ladik, ha hirtelen fejest nem ugrik a vízbe
-Thököli Mihály.</p>
-<p>Megy lefelé a gyerek után.</p>
-<p>A kormánytól nem messze megáll a vízben és nézdegél, hol veti
-föl a víz? Fölvetette, de messze, mire a legény odaért, a kis test
-újra elmerült, emez pedig szótalan nembánomsággal bukott utána,
-mint olyan ember, aki nem ilyen vizeken, hanem a tengerben tanulta
-az uszást. El is kapta még a víz alatt, <span class=
-"pagenum"><a name="Page_85" id="Page_85">-85-</a></span> mert a
-haláltusában kapálódzó gyerek éppen szájon rugta s így elkaphatván,
-fölbukott. Fogta félkézzel az ájult gyermeket s a part felé tartott
-vele.</p>
-<p>A part mellett, olyan helyen, ahol szirtes a part, szokott lenni
-a limány. Ahol a víz örvényes és kavarog. Aki úszik, nem látja meg,
-de a hajó magasáról azt látni lehet s Vetró Barna látván, hogy
-limányon akar keresztül menni Thököli, kiáltotta neki:</p>
-<p>– Ne arra te! Ne arra, ha mondom!</p>
-<p>Elfutotta a düh ott a vízben Thököli Mihályt, s hirtelen az
-eszébe ötlött, hogy visszakiáltja neki, hogy: – ne ugass! – de nem
-tette, nem szólt. Kiért a partra, a gyereket megrázta kissé a
-lábainál fogva, mint már ilyen esetekben szokás, amitől hamarosan
-életre is kelt. Bevitte azután a hajóba, az anyjának adta gondozás
-végett s maga a basba ment. A kormányos utána indult, mondta neki,
-hogy menne a csárdába szárítkozni, mert ott tűz is van, de a legény
-csak azt kérdezte meg, hogy a gyermek hogy van, azontúl a hívásra
-nem felelt semmit, csak éppen a megállott, vizes zsebóráját
-mutatván a kormányos elé, mondta:</p>
-<p>– A reperálást kend fizeti.</p>
-<p>Megbánta azután, hogy mondta, de mindegy, már kimondta. Más
-aztán nem is történt, másnap reggel elindultak s idő multán el is
-értek oda, ahová kellett: parthoz álltak. Végezte kiki a dolgát,
-már <span class="pagenum"><a name="Page_86" id=
-"Page_86">-86-</a></span> ami ilyenkor szokásos s készültek azután
-a legények a gazdához, hogy az útért járó fizetést elkérjék. Mihály
-is így tett, előbb azonban minden cók-mókját összeszedte, berakta a
-bőrtarisznyába, meg egy kis zsákba s mielőtt a hajóról lement
-volna, beszólt a kormányoshoz a csárdába. Régi rend ez.</p>
-<p>– Lemegyek a hajórúl, – szólt be kurtán, – viszem a holmimat.
-Mög löhet nézni, hogy van-e közte olyan, ami nem az enyim.</p>
-<p>Megütődve tekintett Mihályra a kormányos, az asszony s a kis
-gyerek.</p>
-<p>– Hát csakugyan elmégy? – kérdezte Vetró Barna. – Hát már minek
-mégy el?</p>
-<p>Az asszony nem szólt semmit, férfiak dolgába beleszólása
-nincsen. Csak nézett Mihályra, aki pár nap előtt istenként tartotta
-kezében az ő gyermeke sorsát. A gyermek pedig símult az anyjához; a
-gyermek, ha észszel föl nem éri is, de ösztönével megsejti a komoly
-pillanatokat.</p>
-<p>Azt mondta Mihály:</p>
-<p>– Mondtam, hogy lemegyek, hát lemegyek. Meg lehet nézni a
-holmit.</p>
-<p>Vetró Barna rekedten beszélt:</p>
-<p>– Hát ne menj el, hát már csakugyan ne menj el. Ha éppen olyan
-nagy bajod, hogy hozzád nyúltam, inkább üss vissza, akkor aztán az
-egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz. De ne menj el, mert
-minek mennél el, mikor mondom, hogy ne menj el. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_87" id="Page_87">-87-</a></span></p>
-<p>Thököli csak állott, az asszony pedig ezen megalázkodások és a
-másiknak nyakassága között lévén, elfakadt sírva:</p>
-<p>– Mihály, ha istent ismer kend…</p>
-<p>Sírván az asszony, megmozdult a gyermek és Mihályhoz szaladt.
-Csizmáit átkarolta:</p>
-<p>– Ne mennyék kend el, Mihály bácsi, ne mennyék kend el. Ha kend
-elmén, ki húz ki engem másszor a vízbül?</p>
-<p>És Vetró Barna szólt:</p>
-<p>– Hát üsd vissza, ha akarod, hát üsd vissza.</p>
-<p>De Mihály nem ütötte vissza. Tarisznyáját szíjánál fogva a
-válláról leeresztvén, a gyermek mellé térdelt, hogy a szemébe
-nézhessen.</p>
-<hr class="chap" />
-<div class="chapter"></div>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_88" id=
-"Page_88">-88-</a></span></p>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_89" id="Page_89"><br />
--89-</a></span></p>
-<h2>Szüreten</h2>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_90" id=
-"Page_90">-90-</a></span></p>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_91" id="Page_91"><br />
--91-</a></span></p>
-<p>Amikor a bojtorján levelét az útszélen befogja a por, itt a nyár
-vége. Amikor a napimádó virág, a napraforgó gyümölcse oly nagyra
-érik, hogy nem forgathatja többé a méltóságos csillag melege felé:
-itt az ősz. Ugyan zöld még sok minden s az ég kék sátrába merészen
-nyújtják föl a jegenyék sötét oszlopukat, de azért a fű már szárad
-s az eperfák alatt a lucernaföld sárga egészen a lehullott
-levelektől. Reggel hűvös van, sőt hideg, de délelőttre kelve, csak
-besüti a tájat a nap.</p>
-<p>– Fölmelegszik az idő, – mondják odakint.</p>
-<p>Igen. Az idő fölmelegszik, a kabát lemelegszik az emberről, a
-suba pedig rámelegszik. A fák között szél jár s egy-egy
-napraforgót, amelynek gyökerei nem bírják már meg a homokban a nagy
-tányérgyümölcs súlyát, kidönt. A homok száraz, kevés eső ját, de ha
-eddig nem volt, ezután már nem is nagyon kell, ameddig áll a
-szüret.</p>
-<p>A szüret áll, ami onnan is tudnivaló, hogy a darazsak mind
-részegek, a legyek pedig egyáltalán nem haldokolnak, hanem igen
-hadakozós kedvében <span class="pagenum"><a name="Page_92" id=
-"Page_92">-92-</a></span> van valamennyi. A must illata fekszik
-végig a szőlőkön, ahogy a présház nagy, nyitott ajtaján kiszabadul.
-Itt bent a kapás tesz-vesz és azt mondja az embereknek:</p>
-<p>– Jobban táncoljanak kentek.</p>
-<p>A nagy sutúkádakban táncolnak az emberek a szőlőn. Kemény munka
-ez a csumiszolás, azonban azért a pipa el nem maradhat. A pipa
-olyan szerszám, mint a gyárnak a kémény, anélkül nem lehet
-ellenni.</p>
-<p>– Ügön, – szólnak ki a pipa mellől, meg a kádból az emberek s
-azzal folyik a tánc tovább a drága gyümölcsön.</p>
-<p>Az idén lehetősen drága. A termés kicsi s a szegényebb helyeken
-keveset ér. A szőlő sok ápolásra szorul, ahol ez elmarad, csak egy
-részében, azonnal meglátszik a termésen. Ha a tanyalakó elmegy az
-ilyen szőlő mellett s műértő szemmel rátekint, hamar készen van a
-véleményével.</p>
-<p>– Ennek se adták mög, ami mögkivántatódik.</p>
-<p>– No nem, – feleli a koma, akivel együtt mennek az úton, a
-szőlőbeli árak kitapasztalása szempontjából.</p>
-<p>Bejárják a határt, gyalogosan, ostorral a kezükben s beszólnak
-egy-egy ismerős helyen. Csak úgy futólag, mert most kinek sincs
-arra érkezése, <span class="pagenum"><a name="Page_93" id=
-"Page_93">-93-</a></span> hogy ünnepies formákban vendéget
-fogadjon. Az alma szüretje összeesett a szőlőével, a diókat is le
-kellene már verni a fákról, de meg a kevés hajnali esőt
-fölhasználva, szántani kellene az őszi ugart. S amellett, miután a
-pusztának nincsen terménytőzsdéje, ahol jegyeznék az árakat, így
-csatangolni kell annak megtudása végett, ki mennyiért veszi a
-szőlőt.</p>
-<p>A kisbirtokos, az elhagyatottabb szegény ember szőlőt termel, de
-bort nem, csak éppen a maga szükségére valót. Nincs hozzá módja.
-Hiányzik nála a tisztességes bor első alapföltétele: a pince. A
-homokba pincét ásni nem lehet s kőből nem minden ember épít ott
-pincét, ahol a házak fala is csak földből van verve. De meg nem is
-bajoskodik vele. Megszedi a szőlőt s eladja a gyümölcsöt annak, aki
-veszi s ezek közül megint annak, aki jobb áron veszi.</p>
-<p>Ezért szól be az utat járó ember a komával a tanyákba:</p>
-<p>– Szödik-é erre?</p>
-<p>– Szödik.</p>
-<p>– Kicsoda?</p>
-<p>Útba igazítják s azzal megy odább. Valamely nagyobb tanya előtt
-lelép az útról az ember, meg a komája s bemennek. Elintézvén a
-kutyával az elintézni valót, a gazda elé jutnak.</p>
-<p>– Adjon Isten, – mondják.</p>
-<p>– Adjon Isten, – fogadják. <span class="pagenum"><a name=
-"Page_94" id="Page_94">-94-</a></span></p>
-<p>– No, – mondja a koma, – hát mire végzik?</p>
-<p>– Hát csak csináljuk, – feleli a tanyabeli.</p>
-<p>Ezzel egy kevés szünet van. Akkor a sógor szót emel, ütögetve a
-csizmája orrát az ostor nyelével:</p>
-<p>– Kérdözze már, hogy mit akarnak kentek?</p>
-<p>– No, nem ögyebet, – szól a sógor odavetőleg, – hanem, hogy
-szödi-é?</p>
-<p>– Szödöm.</p>
-<p>– Aztán milyen árban? – kérdezi ismét a sógor.</p>
-<p>– Hát kit így, kit úgy.</p>
-<p>– Úgy hát? – vontatja most a szót a sógor s kedvetlenül sikálja
-végig az állát a kezefejével.</p>
-<p>– Az ám, – mondja a másik, aztán nézik egymást.</p>
-<p>Kevés idő megint csak telik, aközben a koma hümget néhányszor, a
-sógor pedig tesz egypár lépést, mintha menni akarna, de csak
-visszafordul.</p>
-<p>– No tudja, – beszéli magyarázólag, – nem olyan ez a szőlő, mint
-aki két esztendő előtt volt, ez már magától értetődik. Nem szolgál
-most úgy az üdő.</p>
-<p>– Nono, – felel a vevő, – de hát éppen azért nem is löhet úgy
-mögadni az árát. Ha a szőlő rossz, rossz a bor is, hát én nem
-adhatok annyi pénzt érte. <span class="pagenum"><a name="Page_95"
-id="Page_95">-95-</a></span></p>
-<p>– Az ám, – feleli a másik, – de nem kérdözi azt a király.</p>
-<p>– A király?</p>
-<p>– Hát, mert mindön esztendőben bekivánja az adót egyformán.</p>
-<p>Ez igaz is, hogy az adó egyforma mindig, a termés pedig nem
-egyforma. Az emberek ezt kint meghányják és vetik s olyan
-konkluzióra jönnek, hogy ekkora, meg ekkora pénzért nem lehet
-odaadni a termést.</p>
-<p>Azzal azután mennek odább, elköszönve. Járják végig a határt,
-beszólnak a tanyákba, amíg valahol megegyeznek. Akkor azután
-odaviszik hordókban a termést a gazdához, az átönti a maga sutuló
-kádjába és kész a szüret.</p>
-<p>Az úton nem jónappal köszöntik egymást az emberek, hanem ezzel a
-szóval:</p>
-<p>– Adi-e?</p>
-<p>Már, hogy a tőke a fürtöt.</p>
-<p>– Adi, – felel a másik, állva a homokban.</p>
-<p>– Löhetősen? – kérdezi ismét amaz.</p>
-<p>– Hát, tudja kend, – mondja elgondolkozva, – ahun van rajta, ott
-nem jó, ahun mög jó van rajta, ott nincs rajta.</p>
-<p>Igy magyarázgatják egymásnak a dolgokat, anélkül, hogy
-megértenék egymást. A termést egyik akóba számítja, a másik
-hektóba. Az egyik magyar holdban méri a földjét, a másik
-katasztrálisba, a <span class="pagenum"><a name="Page_96" id=
-"Page_96">-96-</a></span> bácsi határhoz közel pedig a bácskai
-láncok is járják. Abban aztán nincs ember, aki kiismerje magát,
-amennyiben némelyik bácskai lánc kétszer akkora, mint egy kis
-magyar hold.</p>
-<p>S a szüret áll. Az utakon, a táblákban, a hártyák között a
-leányok dévaj serege. A legények pedig hordják a csöbröt befelé. A
-leány négy hatost, a legény öt hatost kap egy napra, ami ugyan nem
-túlságos nagy napszám, de volt idő, nem is olyan régen, amikor tíz
-krajcár volt az egy napi bér. Persze étel is jár hozzá, csakhogy az
-étel most nem nagyon kell. Ott előttük az édes szőlő, azt eszik
-naphosszat s isszák reá a mustot. Megfigyeltem egy egész nap,
-vajjon a kúthoz szomjat oltani megy-e valaki. De senkinek sem volt
-hajlandósága hozzá.</p>
-<p>Körül-körül pedig kerüli a szőlőt a kapás, a hosszu rozsdás
-puskával a vállán, hogy valahol a szélén mások meg ne szedjék. Néha
-valamely árnyas almafa alatt pihenő helyet talál s elszunnyad. Majd
-megint megy tova, bocskorjaival szinte csúszva az omlós
-homokon.</p>
-<p>Igy tart hajnalhasadástól ez alkonyatig, amidőn feljönnek az
-égre a csillagok. Most abba hagyják a munkát, vacsoráznak s
-lefekszenek, aki ahol helyet talál. Hét órakor már alszik mind s
-csend van a tájon. Egyedül Móric ugat, a láncos eb és a sutúházból
-a must forrásának suttogó zaja hallatszik elő. A hold fölkél a
-fasudarak mögül, a kapás veszi <span class="pagenum"><a name=
-"Page_97" id="Page_97">-97-</a></span> ismét a puskát s kerülni
-megy. Durran messze a fegyvere, utána vonítás következik, ami azt
-jelenti, hogy valamely lakmározó ebet talált el. Móric ilyenkor
-igen dühös és rázza a láncot. Idő multán megkerül a kapás s az
-udvarra fekszik subában.</p>
-<p>Most azután már végleg csönd van, mély, nehéz átható csönd.
-Minden baj nélkül mulik el az éjszaka, a hold lassan átmegy az ég
-egyik feléről a másikra, s mire ott halványodni kezd, tompa hangon
-hallatszik, mintha a sírból jönne:</p>
-<p>– Kukoriku…</p>
-<p>Utána következik még sok, sok kukuriku és kiriki, – a padlásról,
-mivelhogy szüret alatt, amikor nyitva vannak a szőlőkerítés
-ajtajai, a tyuk- és kakas-társadalmat oda internálják. Legelsőbb a
-kapás ugrik föl.</p>
-<p>– Dologra, embörök! – kiáltja a subából.</p>
-<p>Aztán a kamaraajtóhoz megy s megzörgeti, (mert a leányok
-odazárkóztak be a legények elől).</p>
-<p>Azonközben föltetszik az égre a hajnal. A keleti égalj föllegei
-között hosszu fénysáv hasad, a fák levelei mozogni kezdenek, a
-galambok mennek a vályuhoz inni s Móric nagy lyukat kaparva a
-homokba, az éjszakai őrtállás után nyugodtan elalszik.</p>
-<hr class="chap" />
-<div class="chapter"></div>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_98" id=
-"Page_98">-98-</a></span></p>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_99" id="Page_99"><br />
--99-</a></span></p>
-<h2>Kása a kötéllel</h2>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_100" id=
-"Page_100">-100-</a></span></p>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_101" id="Page_101"><br />
--101-</a></span></p>
-<p>Kása még a régi ivásu emberek közül való, egyszerü, anélkül,
-hogy egyúttal becsületes is akarna lenni, miután ezen irányban neki
-semmi külön tennivalója nincsen. Ő az az egyszerü férfi, akit a mi
-vidékünkön a „célszörü szögény ember“ néven ismernek.
-Becsületessége föltétlenül nyilvánvaló s ha volna ezen a tájon
-olyan bolond ember, aki egy ezer forinttal súlyos tárcát az
-útszélen hagyna, Kása azt bizonynyal behozná a gazdához,
-mondván:</p>
-<p>– Már nézze csak, tekintetes uram: valami bolond úr már megint
-esze nélkül kódorgott erre felé.</p>
-<p>Kása nem is tételezné föl másról, csak úrról, hogy útszélen
-ennyi vagyont hagyhatna. Gyémánt inggombot vagy ezüst dohánytartót
-is ott lehet felejteni az udvaron, az neki mindegy. Lehet az a
-Smaragdus király kárbunkulus kincse is, reá nézve akkora értékkel
-sincs, mint valamely kidőlt szőlőkaró. Becsületében ő föltétlen. Ha
-egy királyságot lehetne ellopni, azt sem lopná el, hanem
-figyelmeztetné <span class="pagenum"><a name="Page_102" id=
-"Page_102">-102-</a></span> az illető királyt, hogy vigyázzon jól a
-birtokára, mert mások esetleg ellopják. Ellenben régen tudatik,
-hogy minden ember megkísérthető s a sátán különféle útakon
-ólálkodik s teremt az áldozat elé olyan dolgokat, aminek
-ellentállni nem tud.</p>
-<p>Kása részére a Sátán az eszközt a borban találta föl. Az iránt
-föltétlen szeretettel viseltetik s létezését egyáltalán nem tűri.
-Azt kebelére fogadja, akár az övé, akár a másé, s úgy el tud vele
-társalkodni, hogy az csodálatos. Mindazonáltal nem bírja az italt,
-mert, mint a legtöbb földmíves ember, nem borivó. Az ember gyakran
-hall beszélni nagy borivó emberekről, ezek azonban más vidékiek s
-falubeliek lehetnek, ahol az italhoz könnyebb a mód s az alkalom.
-Pusztai és tanyai nép ilyenhez nehezen jut. Meglett embernek
-hétköznap eszébe sem ötlik, hogy a csárdába menjen, hacsak különös
-dolga nincsen (miután ott történnek a napszámos-fogadások). Bort
-sem tarthat otthon, aki nem vagyonos, részben, mert nem telik rá,
-részben, mert nincs a háza alatt pince, a kamrában pedig, ha
-hosszabb ideig áll, elromlik az ital. Innen van a „teknyőben telelt
-bor“ elnevezés is. Hát Kása is csak így van. Mint maga beismeri:
-szereti a bort, de, mert hozzá ritkán juthat: mégsem borivó. Így
-történik aztán, hogy ha hozzá jut, Kását egy nagy pohár bor azonnal
-imbolygó állapotra emeli, ilyenkor derült és vidám s rászól az
-ugató ebre: <span class="pagenum"><a name="Page_103" id=
-"Page_103">-103-</a></span></p>
-<p>– Ne ugass, kutya, a gazdád se ugat.</p>
-<p>A második nagy pohár Kását már rendelkezési állapotba helyezi.
-Ilyen a Kása s e miatt előle a borital szorgosan őriztetik. A gazda
-Kását a pincébe csak rendkívüli pillanatokban ereszti le, kellő
-felügyelet mellett, s az esetleg fent lévő kimaradt borok este zár
-alá tétetnek, hogy Kása, aki éjjel fegyverrel őrzi a tanya békéjét,
-e fontos tisztében meg ne tántorulhasson. Biz az asztalról el kell
-rakni és zár alá tenni, mert különben Kása gazt vetne rá. Ez is
-valami régi mondás s olyan eltulajdonításokra vonatkozik, amik nem
-annyira bűnből, mint inkább apró csinytételekből erednek. A
-bugyellárist vagy az aprópénzes zacskót, amiből a gazda a
-napszámosokat este fizette, bizvást ott lehetne hagyni, arra ugyan
-gazt Kása soha életében nem vetne, ellenben fegyverével igen
-komolyan őrizné egész éjen át.</p>
-<p>Kása különben mint kapás éli világát, gyermekei vannak neki s
-felesége, aki iránt igen nagy szeretettel van, mert néha elkövetett
-hibáit az asszony hallgatag veszi tudomásul, mert hát én Istenem,
-valami szenvedélye mindenkinek van. Egyiké a kártya, másiké a ló,
-még olyan is van, aki a kutyába vagy a puskába bolond. Történt
-tehát Kásával egy nyári este, amikor a gazda kis fia a tanyán
-időzött, hogy a gazda elébe kellett volna menni. A föld ugyanis,
-amelyen Kásáék vannak, igen boldog vidék. Arrafelé már jár a vasút
-s ott zörögnek <span class="pagenum"><a name="Page_104" id=
-"Page_104">-104-</a></span> el a mérges vasbikák a tanyák ablakai
-alatt. E vonatok sok embert összefaragtak már s némely kavicsaik
-véresek, van azonban ember, aki belőlük elgazdagodott. Némelyiknek
-csupa szerencse az, ha elüti a vonat, mert akkora fájdalomdíjat
-kap, hogy új földet vesz az árán. És még azonfelül járni lehet a
-vonaton ki-be. A gazda is ezen jött volna ki, s mert csak kis
-félóra oda az út, Kása elébe ment, hogy, ha podgyásza lenne, majd
-segíti vinni. Mert Kása is tudja, hogy mióta a fene rossz por
-(peronospora) ellen dermedeznek (permeteznek), azóta mindig van mit
-kivinni a városból, hol gépet, hol gálicot.</p>
-<p>Kása hát megindult, de oldala mellé vette a kis gazdafit is,
-hogy majd ez így az apját a vasútnál mihamarább viszontlátja.
-Mentek a szőlők, földek között, ákácok alatt s az ember mesélt a
-kis fiának ama két oroszlámokról, akik el akarták az égen földelni
-a fiastyúkot, de nem bírták, mert (köztünk legyen mondva), kutya
-legény ám az a fiastyúk. Palika nevetett a történetnek. Kása lassan
-ballagott a homokban s új mesét kezdett. Így értek az állomásig,
-amely nem is állomás, csak olyanféle megállóhely, de hiszen csak
-üsző marad az üsző, bármiként nevezik is. Ezt pedig semmi
-figyelembe sem véve, a dolog úgy állt, hogy igen korán volt még az
-idő. Bármerre nézett szét a lapos tájon Kása, sehol füstöt nem
-látott s így nyilvánvaló, hogy a bagonyok kissé messze vidéken
-kalandoznak. Ellenben Vince <span class="pagenum"><a name=
-"Page_105" id="Page_105">-105-</a></span> bácsi csárdája pedig
-tökéletesen itt van a közelben. Gondolt egyet Kása s odament.</p>
-<p>Voltak ott néhány magyarok az udvarban bor fölött. Kása közibük
-ült s rendelést tett ital irányában.</p>
-<p>– De borzasztó sebösen hozzák, – parancsolta, – mer mingyár gyün
-a vonal.</p>
-<p>Hoztak is neki borzasztó sebesen s Kása azt ugyanilyen módon el
-is fogyasztván, még óhajtott egy borzasztóságot. Közben az idő
-mult, a bagony is elhaladt a tájon, de mert nem állt meg az
-állomásnál, Kása azonnal kitalálta, hogy nem jött meg a gazda. Kása
-ily okos s vajjon nem érdemli-e meg a vidámságot az okos ember?
-Megérdemli, (aki ellenkező észjáráson volna, ide jőjjön). Kása
-érdemelni kezdte a vidámságot szerfölött. Az alkonyat leszállt,
-ellenben egyre fölfelébb ment az esthajnali csillag. A többiek
-Kását elhagyták, de Kása ekkor már mivel sem törődött.</p>
-<p>Vince bácsiék ágyba fektették Palikát s Kását a tulajdon
-gondjaira hagyták, mert a tanyából nem lehet az embert kilökni,
-mivelhogy akárhová löki is, úgyis csak a tanyába esik. Kása
-egyideig még létezett az asztalnál, többféle szóváltást folytatott
-az üvegekkel s utóbb az érthetetlenekbe is beleúnván, lefordult a
-padról s a kelő hold fényében szelíden elaludt.</p>
-<p>Történt az éjjel, hogy a kakasok harmadszor <span class=
-"pagenum"><a name="Page_106" id="Page_106">-106-</a></span>
-kukuríkulván, az eb is fölkelt s lerázván testéről a harmatot,
-nagyot ásított. Azután üzenetet kiáltott át a szomszéd tanyákba
-hangosan. Bőgött a tehén is, mert ihatnék már ilyenkor. Az ismerős
-hangokra Kása fölébredt, fölkelt, s lerázván testéről ő is a
-harmatot, tekintetét széjjelvetette az udvarban. Látta, hogy a hely
-idegen, itt a tehénnek nem ő köteles vizet adni, ez okból
-megindult. Ment a harmatos fűben mezítláb (jó az nagyon) s fújta
-fejét a szellő is, amely kora hajnalban támadni szokott. Kása
-helyes útra tért, ballagott s lassacskán hazaért. Fölkelt már
-ekkorra a nap, felesége a túrós kendők körül bajoskodott. Kása
-belépett a kis ajtón az udvarra s hirtelen megdöbbenve megállt.</p>
-<p>– Teca, – szólt az asszonyhoz rekedten, – Palika hun van?</p>
-<p>– Hun van? – kérdezte viszont foghegyről az asszony. – Hát hun
-vóna? Kend vitte el tegnap este, hát hová tötte?</p>
-<p>Kása mereven bámult a homokba. Színpadon ilyen eseményeknél
-rettenetes rugdalózásokat szoktak elkövetni az emberek, míg Kása
-mit sem szólván, (de azt is lassan mondta), az istállóba ment s a
-szögről leakasztott egy jó pányvakötelet. A karjára volt akasztva,
-mikor újból kijött s megindult.</p>
-<p>– Hát kend? – kérdezte az asszony. – Huva mén kend avval a
-kötéllel? <span class="pagenum"><a name="Page_107" id=
-"Page_107">-107-</a></span></p>
-<p>– Huva? – kérdezte viszont Kása. – Hát huva mönnék? Vagy én
-mögtanálom a Palikát, vagy mögtanának engöm ezen a kötélön.</p>
-<p>Kifordult. Szavalt valamit az asszony, de a köteles ember mit
-sem hallott, csak haladt visszafelé ismét. Kezdte volna ama
-csapásozást, amelyhez ők igen értenek, de agya erre nézve még nem
-szolgált. Ment csak előre s olykor félve tekintett az árkokba. Óh,
-irgalmas szent szűz! Hol bokrok borultak össze: félrehajtotta az
-ágakat, hogy nem alattuk alszik-e. Bárcsak tudhatná, hogy hol
-hagyta el. Bárcsak kalapját látná az útszélen. Ő tud menni nyom
-után, de embert még sohasem nyomozott, csak állatot, ami egészen
-más. Hát nincsen. De sehol és semerre sincsen. Kása a fákra nézett
-és kémlelte, hogy melyik ág lesz elég erős. Apránkint, bár egyre
-szomorúbban, kiért a síkig, ahol a vonat szokott szaladgálni.
-Széjjelnézett, hajolva kereste a nyomokat, de mitsem látott, mert
-szemei nem is voltak most éppen erre valók. Jézus, – gondolta Kása,
-– itt a halál.</p>
-<p>Ki ne tenné meg azonban, hogy halála előtt némi bort ne innék?
-Csak egy olyan kis két-három decis po… különben egye kutya: egy
-féllitert. Kása e gondolatok alatt a csárda felé irányozódott, de
-lassan haladt, mint kin bú nehezedik. A kötél vége lógott a
-vállán.</p>
-<p>Szalad akkor elő a tanyából egy nagy fekete <span class=
-"pagenum"><a name="Page_108" id="Page_108">-108-</a></span> kutya,
-utána pedig egy kis ember ingujjban és kiabálja:</p>
-<p>– Kása bácsi, Kása bácsi!</p>
-<p>Kása úgy gondolta, hogy térdre kell most esnie, a haláltól való
-szabadulás ezen pillanatában. De azután mégis arrafelé futott,
-fölkapta a fiút és teljes meggyőződéssel mondta:</p>
-<p>– Palika… Palika…</p>
-<p>Fölfogta a gyermeket, hogy most, amíg haza nem ér vele, a
-karjaiból nem ereszti. Meg is fordult azonnal és vitte. A gyermek
-azt kérdezte:</p>
-<p>– Hát ez a kötél minek, Kása bácsi?</p>
-<p>– Jaj, Palikám, – nevetett Kása boldogan, – gyönyörü szép kis
-csikót láttam itt a rétön, aran patkó vót mind a négy lábán. Azt
-akartam vele magának elpányvázni.</p>
-<p>– Kár, – vélte a gyermek, – hogy el nem pányvázta.</p>
-<p>Kása nyaka kissé kellemetlenül bizsergett. Megölelte a kis fiút
-és vitte sietve hazafelé.</p>
-<hr class="chap" />
-<div class="chapter"></div>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_109" id=
-"Page_109">-109-</a></span></p>
-<h2>Bábocskay szelet hever</h2>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_110" id=
-"Page_110">-110-</a></span></p>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_111" id="Page_111"><br />
--111-</a></span></p>
-<p>Úgy volt előbb, hogy csak szelet heverni megy ki a partra a
-hajó, mert ebben a szélviharban lehetetlen az ereszkedés. A hajó
-nagy, hát nagy szelet fog s akárhogy rángatja is a kormányt
-Bábocskay András, csak nem ér az semmit. Szűk a víz s a hajónak
-nekifekszik a szél, bármint kerülgeti, csak kifújja a parthoz a víz
-közepéről, de ez még szerencse, mert zátonyra is kerülhet. Okos
-ember ilyenkor nem áll violenciába az égiekkel, hanem megvárja,
-mikor szépen partot ér a hajó, ott macskát ereszt, kiköti
-elül-hátul s mikor rendben van minden, leül pipázni.</p>
-<p>Bábocskay András sem tett egyebet. Egy szál kötéllel
-kiakasztották a nagy hombárt a partra, elül pedig a macska
-tartotta. Jó macska, nagyfogu, nincs olyan fenék, amibe az bele ne
-kapjon és ha egyszer fogja, nem ereszti. Ily módon voltak, libegvén
-a part közelében és semmi intézkedést nem tettek egyebet, mert úgy
-volt, hogy mihelyst eláll a szél, mennek odább. Ám azonban a szél
-kitudhatatlan és formájában sohasem egy. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_112" id="Page_112">-112-</a></span></p>
-<p>Hogy hátha halat fognak, a picéket is kivetették, ami
-állandóságra mutat. Kiskovács Mihály evedző legény pedig be akart
-menni a hajóházba, amikor rámordul a kormányos:</p>
-<p>– Mit akarsz ott?</p>
-<p>– Hát majd a brácsát leeresztöm, – felelte Kiskovács. – Úgy
-lehet, rák is van itten.</p>
-<p>– Hát rák löhet itten, mert épp neki való partos a part, az
-bizonyos, – vélte válaszadásképp Bábocskay, körültekintve a sivár
-tájon, amelyen talán ez az egyetlen hajó, az életben, amely
-kikötött. – De itt jelenleg a szobába nem mégy be, Kiskovács.</p>
-<p>– Nem, – kérdezte Kiskovács Mihály, – pedig olyan rákot ehetnék
-volt a nép, hogy csoda.</p>
-<p>És szétnézett a víz fölött. Viharos szellő verte a sárga
-hullámot, ez meg hordozta tetején azt a piszkos habot, amit
-áradáskor lök ki magából a víz.</p>
-<p>– Már mindegy, – mondta Bábocskay. – A hal se kutya; ha fognak,
-egyenek halat. A szobába nem mégy be, mert ha ebbe a szélbe
-kinyitod az ajtót, eloltja a szél az olajat a kép alatt. Ezért a
-brácsát onnan nem lehet most kihozni.</p>
-<p>Kiskovács elment a hajó orrába, pipázni a többihez, András pedig
-ült tovább a hosszu kerek gerendán, ami oda volt a szoba elé
-gurítva. A szél egyre erősebben járt a víz fölött, a kikötött
-kormányrúd nyikorgott, a kis székről pedig leestek a
-muskátli-cserepek. <span class="pagenum"><a name="Page_113" id=
-"Page_113">-113-</a></span> Azt rakta volna vissza és szomorkodva
-nézte, hogy letört egynek az ága.</p>
-<p>– Ej, – gondolta, – ott a túlparton az erdő, azt mért nem
-döngeted? Nem birsz vele, ugy-e? Erre fáj a fogad. Talán mert
-kiviszem az országból?</p>
-<p>Bábocskaynak a fia vasútas Belgrádban feleségestől. Annak viszi
-most a pár cserepet, hogy mégis otthonvaló virág legyen az
-ablakukban. Ha annak a szép zöld levelei közt tekint ki az idegen
-föld népe közé a fiatal asszony, az mégis csak egészen más már
-olyankor. Egy kis madzagot elő is keres András és kötözné vissza a
-muskátliágat a szárához, mikor a partról nagyot kiált valaki
-hozzá:</p>
-<p>– Hej.</p>
-<p>A kormányos odanéz. Gyalogos csendőrőrmester áll ott, szuronyos
-puska a vállán. Bizonyosan az embereit ellenőrizte s úgy került ide
-a partra. Azt kiáltja neki vissza:</p>
-<p>– No.</p>
-<p>– Micsoda ez itt, hé? – folytatja amaz.</p>
-<p>András kötözi a virágot s kiáltja újból:</p>
-<p>– Ez itt hajó, hé!</p>
-<p>– Annyit én is látok, – szól a csendőr ingerülten.</p>
-<p>– Ha látod, mit kérded, – felelé Bábocskay.</p>
-<p>A katonát elfutja a méreg és a magasas partról beugrik a
-hajóoldalba és mindenféle fegyverével csörög nagyon, ahogy a
-tetőhöz ütődik. Azután a <span class="pagenum"><a name="Page_114"
-id="Page_114">-114-</a></span> járón halad a kormányos felé, azon
-emberek ügyetlenségével, akik nem szoktak ilyen vékony úton
-járni.</p>
-<p>– Jó lesz egy kicsit vigyázni, – inti gúnyosan Bábocskay, –
-ebből a házból nagyon hamar ki lehet ám érni az udvarra.</p>
-<p>– El is jut hozzá a csendőr és ismét azt kérdezi:</p>
-<p>– Hová való hajó ez?</p>
-<p>András néz egy darabig, hogy feleljen-e? Aztán azt mondja
-ültőhelyéből:</p>
-<p>– Ez a vízre való.</p>
-<p>– Hogy hívják?</p>
-<p>– Nem hívják ezt sehogyse, hanem hol a víz viszi, hol a ló
-húzza. A neve pedig, – mondja, megemelvén a báránybőr sapkát a
-fején, – szent István királyunk. Aki oltalmaz és megvéd minket.</p>
-<p>Amaz nem elégelte be még a kérdést.</p>
-<p>– Honnan jön?</p>
-<p>Bábocskay a pipaszárával integet a háta mögé:</p>
-<p>– A város alul, – jelenti ki komolyan.</p>
-<p>– Ej, – kiáltja a csendőr türelmetlenül, – hát micsoda város
-alul? Sok város van felülről idáig…</p>
-<p>– Van ménkü, – véli Bábocskay. – Különben Szeged alul jövünk.
-Odavaló ez a hajó, tudja, arra a vidékre, ahol, ha valaki bejön a
-hajóra, jónapot szokott mondani. <span class="pagenum"><a name=
-"Page_115" id="Page_115">-115-</a></span></p>
-<p>A csendőrnek semmi módon sincs ínyére a beszéd.</p>
-<p>– Ne leckéztessen itt engem, – vág vissza nyersen,
-parancsolólag. – Feleljen, hogy hová mennek, mit visznek, miért
-kötnek itt ki? Ismerem már az ilyen csempésztempót. Feleljen a
-kérdéseimre, mert tudni akarom.</p>
-<p>András most már tökéletesen összekötözte a muskátlit és
-eltartván magától a cserepet, nézi. Kedve telik benne, mert mire
-leérnek Belgrádig, bizonyosan megfogja újból az ág. Lehelyezi a kis
-székre és amint guggolásából fölemelkedik, azt kérdezi a
-csendőrtől:</p>
-<p>– Maga?</p>
-<p>Előre veti a jobb lábát, hogy a kezével jól beférhessen a
-nadrágzsebbe. Ott van ugyanis a masinatartó.</p>
-<p>– Micsoda kérdés ez? – pattan föl az őrmester. – Hogy mer maga
-velem így beszélni?</p>
-<p>András már előhúzta a masinatartót és a tetejét kinyitván,
-alkalmas gyufaszálak után keresgél. (A kisebb fejü gyufa jó időre
-való, a nagyobb fejü azonban még szél ellen is fog.) Eközben
-jólelküleg tekint végig a jövevényen.</p>
-<p>– Hát kicsoda maga? – kérdezi.</p>
-<p>– Én? Hát nem látja maga, hogy ki vagyok?</p>
-<p>A pipából veri ki a fölösleges hamut Bábocskay most, azután
-szájába fogja, félre fordítván. Azután <span class=
-"pagenum"><a name="Page_116" id="Page_116">-116-</a></span> úgy
-mesterkedik, hogy a dohány a szél dacára tüzet fogjon a gyufától,
-ami sikerül is. Egypárt szippant, hogy a tűz jól életre keljen és
-ezen szipogás közt kurtán felel:</p>
-<p>– Nem.</p>
-<p>– Hát nem látja, hogy csendőr vagyok?</p>
-<p>– Azt látom, hogy csendőrruha van magán, – mondja Bábocskay. –
-De azt mondják, nem a ruha töszi az embört…</p>
-<p>A katona most már egészen mérges a sok évődésre, és leakasztja a
-világossárga kurta puskát a válláról, jól marokra fogván.</p>
-<p>– Hát, – mondja komolyan, megvetve a lábát, – ez teszi-e az
-embert, hajós?</p>
-<p>Bábocskay Andráson mintha feszülne a kabát és mintha a válla
-vállasodna. Egyenesebb is lesz, és a nyakát megszegve, fejtől lábig
-lassu pillantásokkal nézi végig a csendőrt.</p>
-<p>– Hát, hogy azt teszi-e, azt nem tudom, – adja most már föl a
-szót lassu, erős ropogtatással, – hanem azt tudom, hogy akit én itt
-belevágok a vízbe, annak aztán elég van téve. Öt emböröm van neköm
-itten, előkiálthatom mindjárt. Hát mit lármáz itten? Tudom én, hogy
-maga kicsoda-micsoda, de hát én ki fia-csikaja vagyok? Hé vagyok
-magának, én, Bábocskay András, első kormányos, adófizető polgár? És
-István szent királyunk hajójára <span class="pagenum"><a name=
-"Page_117" id="Page_117">-117-</a></span> úgy köll bejönni, hogy se
-jónap, se adjon Isten? Aztán micsoda jusson? Nem azért van maga
-tartva az én adómbul, hogy a becsületes embert hajkurászsza.
-Szaladgál itt elég gazember a rácok közt, azokat fogdossa. Hé! –
-mondja végül megbotránkozva András, és úgy szorítja bele a pipát a
-szárba, hogy makkban ketté törik.</p>
-<p>– No, nem úgy van a dolog, – felel a csendőr, meglepődve kissé a
-beszéden. – Azért bizták én rám ezt a vidéket, hogy vigyázzam. Ha
-erre járok, meg kell tudnom, miért kötöttek ki? Sose kötött itt még
-ki hajó.</p>
-<p>– Ha kivert a szél, – mondja Bábocskay.</p>
-<p>– Aztán itt sok a csempész, közel a másik ország…</p>
-<p>– Tudom nagyon jól, mink is Belgrádba mögyünk.</p>
-<p>– Látja, mikor kérdeztem, nem mondta el. Nekem pedig tudni kell.
-A kötelesség kötelesség.</p>
-<p>– Azt neköm ne tanítsa. Voltam én már zajlásban a víz közepén a
-hajóval, hogy minden emböröm otthagyott, még se möntem le róla.</p>
-<p>– Az szép dolog, – mondja a csendőr.</p>
-<p>– No hát akkor… – válaszol békülékenyen Bábocskay András, és
-vízbe dobja a pipa cserepeit. – Nem mai gyerök vagyok én.</p>
-<p>– Látom. <span class="pagenum"><a name="Page_118" id=
-"Page_118">-118-</a></span></p>
-<p>– Nohát. Az én fiam már vasútas odale a Belgrádba.</p>
-<p>– Az enyim még iskolába jár.</p>
-<p>– Ugyan? – ütődik meg Bábocskay András. – Né, a kölök!</p>
-<p>– Az ám, – mondja az őrmester, – kettő.</p>
-<p>– Ne mondja! – fűzi a beszédet András. – No látja, mibül lesz a
-tallas egér. De aztán tanulnak-e valahogy? Vagy csak így azokat is
-katonának akarja adni?</p>
-<p>– De tanulnak azok, – mosolyog a katona, amennyire az álladzó
-szijja engedi. – Az egyik már a latin iskolát járja.</p>
-<p>– Lássa-e, – mondja Bábocskay András, virzsinyia módra kezelvén
-fogai közt az üres pipaszárat, – abbul úr lesz. Hej, a fej, a fej,
-csak más az, aki a fejbül él. Látja, majd a fia előrehalad, maga
-mög itt zsandárkodik.</p>
-<p>– Hát úgy van…</p>
-<p>– Bizon, – folytatja elgondolkozva a kormányos. – Én se vagyok
-ám különben. A fiúnak nyitva a világ, röpülhet, én mög, látja, csak
-itt vagyok a hajón. Járom a vizet tavasztól télig rajta és soha azt
-sem tudom, hol fagyok be vele. Itthon-e, vagy Oláhországban?</p>
-<p>Hallgatott egy darabig, aztán a vastag fagerendán foglalva
-helyet, megkínálta a katonát: <span class="pagenum"><a name=
-"Page_119" id="Page_119">-119-</a></span></p>
-<p>– Üljön hát le egy kicsit.</p>
-<p>– De köszönöm, – szabódott az, aki eddig bólongatott András
-beszédéhez. – Nem azért jöttem én.</p>
-<p>– Tudom, tudom, – mosolygott András. – De tudja, ha csempészni
-akarok, azt úgyis beraktam már a hajó fenekébe otthon, ahhoz pedig
-nem juthatna, mert háromezör métermázsa búza van fölötte.</p>
-<p>– Az úgy van, – szólt a csendőr, s a szoba külső falához
-támasztva a fegyvert, leült Bábocskay András mellé a gerendára. –
-De mégis mostanában nagyon hordják a sót kifelé.</p>
-<p>– Löhet. De hiszen van már a rác fináncnak is esze. Tud az
-ügyelni, ha akar… Ehen, – ütötte föl a fejét, szimatolva Bábocskay.
-– Érzi a szagát?</p>
-<p>– Minek?</p>
-<p>– Halat főznek odafönt az orrba a legényök. Ha van érkezése
-hozzá, möghívnám, hogy tartson velünk. Hamar mögvan, mert tudja,
-röttentő sebösen főz az ilyen éhös nép. Ahányan vannak, mind rakja
-fával a bográcsot. Aztán ez a Kiskovács gyerök nagyon jól el tudja
-kászolítani. Tudja, ez belehány mindönt egymásra, hogy káresz
-kantáresz, ahogy lösz, úgy lösz, de azért senki olyant az embör elé
-nem ád, mint ez a szélfejü kölök… Jó az, tudja, nagyon. Melegít az
-ilyen.</p>
-<p>– Már köszönöm nagyon, kormányos úr, – <span class=
-"pagenum"><a name="Page_120" id="Page_120">-120-</a></span> szól a
-csendőr, – de nem löhet. Időm sincs már, meg aztán a szolgálat,
-szolgálat.</p>
-<p>– Nono. Tudom. Azért nem erőltetöm, csak mondom, ha gondolja –
-–</p>
-<p>A csendőr vállára vetette a fegyvert és kezelt Andrással.</p>
-<p>– Jó utazást, – mondta. – Mikor mennek el innen?</p>
-<p>– Már azt éppen nem tudom, – és körülnézte az égi tájakat
-András. – Amíg a szél el nem áll, innen nem indulhatok. A hajó nem
-sínön mögy, mint a gőzkocsi.</p>
-<p>Kivetette a járódeszkát a partra, hogy könnyebben léphessen a
-katona a földre.</p>
-<p>– Isten áldja mög, – kiáltotta még utána, amint szuronyának
-fényes vége, kalapjának lengő zöld tollai el nem vesztek a magas
-part hajlásában. Még maga is fölment utána tekinteni s ott is marad
-egy ideig, ha vissza nem kiabálja a széllelbélelt Kiskovács
-Mihály:</p>
-<p>– András bácsi, hej!</p>
-<p>– No, mi köll már megint? – kérdezte Bábocskay.</p>
-<p>– Be löhet-e már menni a szobába?</p>
-<p>– Nem. Minek?</p>
-<p>– Só köll a halba.</p>
-<p>Bábocskay visszalépdelt a hajóra s Kiskovácscsal <span class=
-"pagenum"><a name="Page_121" id="Page_121">-121-</a></span>
-végighaladván a járón, a nagy gerenda elé értek, amelyen az előbb
-András ült a csendőrrel.</p>
-<p>– Inkább ezt nyitom ki, – mondta András, – mint a szobaajtót.
-Emeljük no.</p>
-<p>Ketten fogták a gerenda végét és föl bírták emelni, úgy, hogy a
-kötéloszlopra tehették.</p>
-<p>Kiskovács fogta, hogy el ne dőljön, Bábocskay pedig lecsavarta a
-gerenda végét, benyúlt a lyukon és egy marék darabos sót húzott ki
-belőle.</p>
-<p>– Ne, – mondta, – elég lögyön, mert ami itt bent van, az ki van
-mérve.</p>
-<p>– Hát az agár elment már? – kérdezte Kiskovács, kalapjába
-szedvén a sót.</p>
-<p>– El, – felelte kurtán Bábocskay András és visszacsukta a
-gerenda tetejét. – Sót keresött, de azt mondtam neki, hogy nincsen
-a hajón…</p>
-<hr class="chap" />
-<div class="chapter"></div>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_122" id=
-"Page_122">-122-</a></span></p>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_123" id="Page_123"><br />
--123-</a></span></p>
-<h2>Öreg embör napáldozatja</h2>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_124" id=
-"Page_124">-124-</a></span></p>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_125" id="Page_125"><br />
--125-</a></span></p>
-<p>Faragó Mönyhért mögúnta magát. Úgy vót, hogy ült eddig a
-tanyaház előtt a kispadon, aztán pípázott. Rossz dohányt pípázott a
-garasos pípából. Tajtékpipából csak ünnepnap szokás ez. Továbbá
-faragott a bicskával. Volt ott eggy darab fa, epörfa, a pad fölött.
-Hullajtotta az epörfa az ágát. Öreg mán ügön; ez ettül van. Eggy
-ága levált. Oda esött Mönyhért elébe. Békésen. Nem ütötte meg
-Mönyhértöt. Mönyhért ültette ezt a fát ötven esztendő előtt. Nem is
-ötven esztendő előtt, hanem ötvenkét esztendő előtt. Gyükerire
-zabot szórt, hogy a fa mögfogamzzon. No, adott is ötven esztendő
-óta ölég epröt a malacoknak.</p>
-<p>Ilyen a fa. A fa csak úgy él, mint az embör, csak éppen hogy
-lába nincs. Lát mindönt, tud mindönt. Tisztán csak azért nyúl
-magosra, hogy széttekincsön a vidékön. Jó nép a fa, embörök.</p>
-<p>Leesött a faág. Mönyhért nézte.</p>
-<p>– Legyüttél? – kérdezte tülle.</p>
-<p>A faág leszáratt leveleivel zizögött neki. Beszélt.</p>
-<p>– No, – mondta Mönyhért, – ha mán legyüttél, faragok belülled a
-kis onokámnak kiskést <span class="pagenum"><a name="Page_126" id=
-"Page_126">-126-</a></span> mög fakanalat. Mán úgy is eluntam itt
-magamat végképp.</p>
-<p>A faág zizögött tovább, hogy az de bizisten jó lössz.</p>
-<p>Mönyhért mostand elővötte a bicskáját. Mögnézte eggyik végrül,
-mögnézte másik végrül. Akkor kinyitotta a tulajdon ágát. Igenyös,
-szép ág ez, még az öreg Sziráki csinálta a városban, de tulajdon
-maga. Haj, még akkor fekete haja vót annak is. Mert lakodalmi
-bicskának vötte ezt a bicskát Mönyhért.</p>
-<p>De mindegy az. A vasát belefeszítötte az ágba és ketté
-hasította. Az ág ellent nem szólt, mert tudta, hogy ez a sorsa.
-Növekvésiben egy idejig eleinte finom levelet adott a
-sejömbogaraknak, azután epröt termött, később árnyékot vetött
-alatta pihenőkre, most pedig kanál lett belüle, kis kanál az
-onokának, úgy híjják, hogy Marci, hanem borzasztó játékos
-fattyu.</p>
-<p>Faragja nagyapó elsőbb laposra, azután az ódalait barkácsolja,
-utóbb mélyíti, hogy az a valóságos kanálhoz híven hasonlítson és
-löhessön vele merni csakugyan. Ráér csinálni, mert egymaga van a
-tanyában, a többi odajár kint a földben, Isten áldásáért. Óh,
-Mária, légy üdvöz.</p>
-<p>Csak a sánta varnyu gyün oda féllábon, de hisz könnyü annak
-féllábon járni, akinek csak egy van. Bár azért így is billög a
-kutyalélök és olyformán <span class="pagenum"><a name="Page_127"
-id="Page_127">-127-</a></span> néz nagyapóra, hogy Mönyhért
-kéntelen szót szóllani hozzá:</p>
-<p>– A Marcié lössz, – mondja neki. – Hallod-e Matyó, a Marcié.
-Kanál.</p>
-<p>Matyó félszömmel adja tekintetit nagyapóra, oszt aszongya a
-szömtelen:</p>
-<p>– Kár.</p>
-<p>– Kár beléd az étel, kutya, – fakad haragra nagyapó. – No nézd.
-Ugyan hogy nem gyün ide a Hattyu, hogy mögtépázna vagy egyszer.</p>
-<p>– Kár, – kiabál vissza Matyó, hanem van annyi esze a csudálatos
-isten-bogarának, hogy azonnal odébb is ugrik.</p>
-<p>Hanem ugrálhat mán, mikor gyün a Hattyu. Mögneszelte hevertiben,
-hogy nevét ejtötték s ide követközött. Vén kutya mán a Hattyu,
-egészen fehér, de ez nem az öregségtül van, mert mindig fehér vót,
-azér is lött a mostani neve a neve neki.</p>
-<p>Hattyu egy lábával sebösen fejön üti Matykót, hogy mönnyön az
-útbul. Matykó kiabált és kétfelé terpesztve a szárnyait, nagyapóhoz
-futott, hogy védelmözné.</p>
-<p>– Én nem védlek, – mondta most nagyapó, – mert fekete a lelköd.
-Még Marcitul sajnálod a kanalat?</p>
-<p>Hattyu nem is tudta, hogy Matykó ilyen rossz. Most csudálkozik
-is rajta.</p>
-<p>– Aú! – így szól. <span class="pagenum"><a name="Page_128" id=
-"Page_128">-128-</a></span></p>
-<p>– De ügön, – felel neki nagyapó, – ijen vót.</p>
-<p>No, ez mán sok. Hattyu leül a két hátulsó lábára és söpri a
-farka a homokot.</p>
-<p>– De söpörsz, – véli nagyapó, – pedig messzi van még a szombat
-délután.</p>
-<p>Ezzel a vijolenciának vége is szakad. Mönyhért kifaragta a
-kanalat és most mán az ág másik feleközetibül villát csinál. Evvel
-nagyobb gond jár, mert az ágait külön-külön köll farigcsálni.
-Hattyu nézi a munkát, a szömtelen Matykó mög egyször csak a
-térgyire ugrik. Nagyapó rá is koppint a fejire a bicskavéggel, de
-Matykó nem mozdul.</p>
-<p>– No, – mongya nagyapó, belégyőződve a dologba, – csakugyan ojan
-vagy, akár a kullancs. (Bánnya is Matykó az ijen beszédöt.)</p>
-<p>Még kész sincsen tökéletösen Mönyhért a villával, mikor zörögnek
-az úton. Gyün haza a család. Azért zörögnek, mert babot hoznak
-valamennyien, most szödték ki a fődbül. Én édes jó Istenöm, de
-szépre nevelted az idén. Gyün az embör, az asszony, az Etel lán mög
-a Marci. Hogy hozza a Marci a babot, hogy alig bírja.</p>
-<p>– Hozom a paszúrt, öregapám! – kiáltya.</p>
-<p>– Ó, jó kis lelköm, – mosolyog nagyapó és tekintettyeivel,
-könnybe lábbadt szömeji nézésivel a gyermökre téved. – Hát
-hozod?</p>
-<p>– Ahán, – feleli büszkén a Marci és ezön most mán mosojognak
-mind valahányan. Zizög a száraz <span class="pagenum"><a name=
-"Page_129" id="Page_129">-129-</a></span> babbaj, ahogy apa, anya
-válláról a földre veti. Anya mingyár vacsora kászolítása után
-igyekszik. Tüzet rak. Etel az epörfa alá a malomkűre tányérokat hoz
-ki. Cifra tányérok ezök, kúnos kék virág van bennök, Dorosmán
-vötték régön. Azután mén eggy bögrével az istállóba, hogy egy fejet
-tejet hoz nagyapónak. Mert Mönyhért nem öszik főtt vacsorát, öreg ű
-mán ahhon, ű csak úgy mögissza a tejet, ahogy azt a mi jó Istenünk
-a tehénbe aggya. Azér is az első fejet az üvé.</p>
-<p>Hozza is az Etel lán hamardossan, nagyapó pedig ojan szépen
-iszogattja a porcellán bögrébül, hogy gyönyörűség nézni. Ahogy
-avval készen van, föl is áll és mén az ereszet alá, hogy lefekszik.
-Jó hosszú, sejömszőrü, egész takaródzásra való töröttbőrű subán
-szokott ott aludni nagyapó. Elsőbb azonban a kis kanalat, kis
-villát odalopja a huncutságos vén embör a Marci tányérja alá, hogy
-majd örül rajta a kis kutyafékom.</p>
-<p>Avval aztán el is mén az öreg humni. Szépen elnyújtódzik és
-fehér hajai a fehér subaszőrbe elegyődnek. A nap mán áldozik, épp
-most van a földszélrül lebukóban. De akár hiszik, akár nem, a
-földperemrül még szinte visszaugrik, hogy még egyször ragyogó fehér
-haját végigöntse piros sugaraival. Mert úgy löhet, mire röggel
-mögén előkerül, már nagyapót nem találja. Elszunnyadhat végképp,
-mert az ijen vén embör röttentő halandó. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_130" id="Page_130">-130-</a></span></p>
-<p>Matykó fölmönt nagyapó subája vállára oszt behumta a szömit.
-Most úgy tösz, mintha alunna. Pedig igazság szerint neveti magába a
-kutyalélök, hogy ű mög a nagyapó hogy csinálták mög titokban a
-Marcinak a kanalat.</p>
-<hr class="chap" />
-<div class="chapter"></div>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_131" id=
-"Page_131">-131-</a></span></p>
-<h2>Útban Bécs felé</h2>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_132" id=
-"Page_132">-132-</a></span></p>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_133" id="Page_133"><br />
--133-</a></span></p>
-<p>Mentünk egész nap, mint csapat, nem igen tudva, hová és merre. A
-helyzet különben nem volt kétségbeejtő, már hazajöttünk
-Spanyolviaszkországból és a régi Wenndl-fegyver kétélű szuronyait
-az úgynevezett fölöttes hatóság kicserélte a Mannlicher-puska tompa
-papirvágó késeivel. A török földről jöttünk, egy kicsit pihentünk
-itthon, de azután parancsot kaptunk, hogy készülődjünk, mehetünk
-Bécsbe, mert ezentúl ott fogunk lakni. De nem úgy, hogy hát
-azonnal. Hanem előbb egy kis nagygyakorlatot útközben
-végigcsinálunk, ez volt az az akkori nevezetes székelyhidi
-Kaisermanöver. Akkor csak így emlegették, a nevezetessége pedig
-abban volt, hogy az utolsó napjai egészen úgy folytak le, mint a
-valóságos háboru. A csapatok nem rend szerint mozogtak, nem tudták,
-hogy hová érnek, mely faluba jutnak estére, vagy hogy egyáltalán
-faluba jutnak, ahol ember lakik és van mit enni. Ehhez képest
-nehezedett az élelmezés kérdése is, a katonák magukkal cipelték a
-több napra való élelmet s a csapatok után a katonamészárosok lábon
-hajtották a húst, hogy amikor jut a főzésre idő, letaglózhassák a
-marhát. <span class="pagenum"><a name="Page_134" id=
-"Page_134">-134-</a></span></p>
-<p>Különös kódorgás volt az, ahogy most, tizenöt év mulva
-ráemlékezem. Össze-vissza való járás, ma előre, holnap hátra,
-világtól elzárt szakadékok között, úttalan völgyekben. Hogy a
-kavarodás teljes legyen, ragadós állatjárvány tört ki a vidékeken,
-s most már nemcsak az „ellenséget“ kellett kerülgetni, hanem a
-jószágokkal a száj- és körömfájást is, amely éppen nem respektálta
-a generálisok intézkedéseit. Egy-egy kis folyó hídjánál odaállott a
-nagy csapat elébe, pecsétes levéllel a kezében, egy-egy
-tarkazsinóros megyei hajdu s visszafordította az egész társaságot,
-bármennyire tótágast állt is ettől a Taktik.</p>
-<p>Tény dolog, hogy vidéket megismerni sem vasútról, sem kocsiról
-nem lehet: ahhoz a gyalogjárás szükségeltetik. De a gyalogos ember
-is csak jó úton, lakott vidékeken szeret járni, azokba az
-elhagyatott fészkekbe, ahol jártunk, valóban alig jut el más, csak
-a bújdosó, meg a katona. Egyfelől az egyszerü, másfelől a
-nyomorúságos életnek különféle tájai tárulnak elő. Mi akkor épp a
-Balkánnak egy elhagyatott vidékéről kerültünk haza, s nem egyszer
-fakadt őszinte szóra a baka: – Lám, idehaza ezek a népek
-nyomorultabb életet élnek, mint amazok oda alá. Némelyik alföldi
-csősz egy nyárra, dinnyeérés idejére külömb gunyhót épít magának,
-mint amikben itt állandóan laktak, elbújt, eldugott völgyekben az
-emberek. Ahol a kidőlt fatörzs a nyitott ajtón át be <span class=
-"pagenum"><a name="Page_135" id="Page_135">-135-</a></span> volt
-tolva a ház közepén füstölgő szabad tűzhelyre az egyik végével. A
-másik vége kinyúlt a házból s csak úgy olykor tologatták beljebb,
-hogy a másik vége odabent parazsoljon. A jámbor oláhnak eszébe sem
-jutott, hogy elfűrészelje, de hiszen fűrésze sem volt neki.
-Olyasmije talán csak igen gazdag embereknek lehet…</p>
-<p>Egy helyen a mestergerendába egy fekete fanyelü kés, meg egy
-villa volt beleszúrva: a család kincse. Nem használták, az
-ujjaikkal ettek, a késnek és villának csak odaérkezésünkkor jutott
-rövid szerep. – Hát a falvak! El lehet mondani e szegény móc
-népről, hogy vendégszerető, és tudná is mutatni, ha volna mivel.
-Csak épp a lányait rettentő módon félti a domnu katánától. Volt
-eset rá, hogy mikor a véletlen által arra hajtott ezred a hegyekről
-ereszkedni kezdett alá a völgyben fekvő falu felé, egész szépen
-lehetett látni, amint a falu tulsó oldalán a lányok, menyecskék
-csapata haladt fölfelé a hegyen, megbújni az erdőkben addig, amíg a
-domnu katánák el nem mennek, – bár ugyan így is minek hozta őket
-ide az ördög.</p>
-<p>Egy ilyen faluban boltot is találtam. Éppen papirra volt
-szükségem, jelentések írásához, az irományos ládával a kocsi ki
-tudja, merre járt, bementem hát a boltba néhány ív papirért, de a
-boltos sem papirt, sem ceruzát nem adhatott, nem is volt raktáron:
-<span class="pagenum"><a name="Page_136" id=
-"Page_136">-136-</a></span></p>
-<p>– Nem keresik itt az ilyesmit, – mondta, – talán a bírónál
-kapható.</p>
-<p>Ám a bírónál sem volt kapható, neki sem volt szüksége reá, mint
-olyannak, aki járatlan a betűvetésben. Ellenben madzagon
-pecsétnyomót viselt a nyakában, azt a faggyúgyertya fölé tartotta,
-s mikor elég korom ragadt reá, a papírra nyomta. A dobresti bíró
-ezzel a tugrával közigazgatott, s mégsem dőlt össze a világ…</p>
-<p>Csütörtök. Áldott pihenőnap, amikor nem kell hajnaltól estig
-úton lenni, ami némelyekre nézve pénzbelileg is előnyös, mert a
-lurkók mars közben kártyáztak a sorokban. Mars közben ferbli, ez
-sem utolsó mesterség. „Húsz nem húz, sánta nem gilt, licitálás
-nincs, akinek többje van, viszi a vizit.“ Meglehetősen kurta és
-velős szabályzat.</p>
-<p>A csütörtök a csend napja, akárcsak az elemi iskolában. Vén
-strázsamesterek rontogatják különféle vizitációkkal, de másképp a
-nyugalom jegyében üli meg a falut az ezred. Mert faluba jutottunk,
-egészen alkalmas falu, pópa is van benne. A 15-től átizen a
-manipuláns, hogy menjek a pópához ebédelni, hatvan krajcár egy
-ebéd, vannak már húszan, akik oda mennek. A szegény pópának ime így
-hoz néhány nyomorúságos forintot a hadgyakorlat. S híre sokáig meg
-fog maradni, hogy mikor a domnu katánák itt jártak, hatvan krajcárt
-fizettek egy ebédért, – óh, dumnye Zó! <span class=
-"pagenum"><a name="Page_137" id="Page_137">-137-</a></span></p>
-<p>Az udvarias tizenötösnek azonban nem is feleltem. Elsősorban
-méreg volt a dologban. A kapitányom értesített különös kegyéről,
-hogy az őneki rendelt szobában nem lakik, azt átengedi nekem, ezzel
-cserében azonban adjam át neki a sátramat, amit a hátamon
-hordoztam: majd ő az alatt hál az udvaron. A különös kegy
-nyilvánvalóvá tette, hogy mind a ketten az udvaron fogunk hálni,
-csakhogy a kapitány lesz a sátor alatt, – mert a szobákban hálni
-nem való olyan embernek, aki az ottvaló viszonyokat meg nem szokta.
-Azonfölül csirkék szaladgáltak az udvaron. És hirtelen föltámadt
-előttem, mintha túlvilági ködben libegne, valamely finom krumplis
-paprikás csirkének az illata. Már valami húsz napja kódorogtunk,
-alkalmas ételt régen nem ettünk: szóval, őszinte magyar gondok
-voltak ezek. Nem megyünk tehát a pópához, hanem főzzön paprikás
-csirkét az oláh.</p>
-<p>Persze, előbb beszélni kell vele tudni. Regimentünk
-sorozó-járásaiban volt egy oláh falu (ugyan most is megvan), Csanád
-a neve: ott, mire katonává cseperedik a legény, egyformán beszél
-négy nyelvet: tud magyarul, németül, oláhul, rácul. Hát csak egy
-csanádi legényt kellett előkiabálni a szomszéd házakból és azonnal
-tárgyalásba ereszkedtünk:</p>
-<p>– Főzz meg egy csirkét a domnunak.</p>
-<p>– Hát főz az asszony egy csirkét a domnunak. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_138" id="Page_138">-138-</a></span></p>
-<p>– De krumplival.</p>
-<p>– Hát kimegyek a földre, kiások egy garaboly krumplit.</p>
-<p>– De paprikásan főzd. Tud a te asszonyod paprikásan főzni?</p>
-<p>– Az asszony tud főzni. De nincsen paprika az egész faluban.</p>
-<p>Volt azonban a borjúban egy zacskóval, parancs és rendelet
-szerint. Nohát itt a paprika. Az oláh elment a garabolylyal a
-krumpliért, az öreges asszony pedig csirkefogdosásba kezdett.</p>
-<p>E pillanatok ünnepélyesek voltak. A szomszéd házakban a katonák
-daloltak, én az udvaron a földön ültem s egy ládatetőn irkáltam
-azokat a haszontalan kimutatásokat, amiknek a révén az osztrák
-ármádia joggal kiérdemli a fegyveres bürokratizmus elnevezést. De
-hát a csirke főtt, az oláh hazajött a krumplival, az anyó igen
-buzgón téb-lábolt a konyhában: úgy véltem, hogy mind bolond az, aki
-a pópához ment enni. Majd ez lesz az étel s nem is drágább, mint
-amaz…</p>
-<p>Estére hajlott az idő, ősz volt már akkor, szeptember második
-fele. Némi köd mutatkozott a hegyek között, aminek nyomán hivatalos
-Ausweisaimon szétmállott a tinta. És jött az oláh, hogy készen van
-a csirke, meg lehet enni. Ott van a belső házban az asztalon.
-Valóban, az idő elérkezett. Acuma jeste timp. A kard felkötendő,
-azután bevonulok. <span class="pagenum"><a name="Page_139" id=
-"Page_139">-139-</a></span> A belső ház minden oldalát, ahol csak
-pad van, végigüli a házigazda rokonsága, leányok, asszonyok,
-emberek. Ez mind úgy jött ünnepi mulatságul, hogy megnézi, mint
-eszi a domnu katáná a paprikás-csirkét.</p>
-<p>A csirke egy nagy tálban, valami barna, zavaros lében szelíden
-úszkált az asztalon. A paprika meg mellé volt téve tányérra…</p>
-<p>No, ez nem kell. Lefizetem az árát s otthagyom, az udvarra
-lépvén. A kapitány már alszik az én sátorom alatt. Megyek a
-kocsinjáró kantinos után, majd csak megtalálom valahol, s talán még
-valami maradék szalonnája akad neki. Egy vendéget találok a rozoga
-cigánykocsin járó vendéglő előtt: tartalékos káplár, itthon
-fiskális, ette a sárgára avasodott szalámit, mivelhogy más nem
-volt. A kantinos kulturhölgye a kocsisátor alatt, gyertyafénynél,
-Zolát olvasta. No, gyerünk haza, holnap korán kell kelni, a
-sárgaszínü szalámi nem kecsegtet. Csak haza tehát. A kapitány ismét
-alszik az udvaron az én sátoromban.</p>
-<p>Az ereszet oldalán pedig ül az öreges oláh asszony és sír.
-Megverte az ura, mert nem tudta megfőzni a csirkét a domnu
-katánának. A kecske odamegy hozzá, az ölébe dugja a fejét s
-csendesen békíti: bekmek, mek-mek-mek…</p>
-<p>Jó éjszakát. Gyerünk Bécs felé…</p>
-<hr class="chap" />
-<div class="chapter"></div>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_140" id=
-"Page_140">-140-</a></span></p>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_141" id="Page_141"><br />
--141-</a></span></p>
-<h2>Tanyahelyen</h2>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_142" id=
-"Page_142">-142-</a></span></p>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_143" id="Page_143"><br />
--143-</a></span></p>
-<p>Ezen pár sor írásomat az eperfa alatt írom a tanyaudvarban.
-Dombos hely ez, amely fölött örökké jár a szellő és zúgnak a fák
-levelei. Egy teljes hónapra ugyanis búcsút mondtunk a városnak.
-(Éljen, ahogy tud egymagában.) Hogy azon idő alatt innen el nem
-megyünk, bármi történjék. Jó itt nagyon. Talán sehol sem jobb a
-világon. Sajnálkozva forgatom a kezemben a Deutsche Reichspost egy
-levelezőlapját. A háziorvosunk írta Norderneyből, mivelhogy
-elfeledte megmondani a helyettese nevét. Szegény doktor! Mily
-messzire elmászott, hogy némi kis hullámverés érje a hátát. Mi a
-vödörrel csináljuk az ilyesmit. A mély kútból szedett víz van olyan
-hűvös, mint a tengeri s negyven vödörrel fölhúzni belőle, van olyan
-erőgyakorlat, mint otthon a szokásos súlyemelgetés. Továbbá itt
-sarut sem ölt magára az ember, hanem csak úgy mezitláb ténfereg.
-Igen jó foglalkozás. Borotválkozni sem kell. Olyan messze vagyunk
-az úgynevezett világtól, hogy úgy nőhet a szakállunk, ahogy éppen
-kedve tartja. A méhek, amelyek itt az asztal fölött röpködve
-<span class="pagenum"><a name="Page_144" id=
-"Page_144">-144-</a></span> írásaimat olvassák, ilyen kérdésekkel
-egyáltalán nem törődnek.</p>
-<p>És micsoda gyönyörü érzés az, lustának lenni. Az ember apránkint
-szokik bele. Oly buta, hogy valóban csoda. Már nagy munkának
-tetszik előttem, ha kimegyek a semjékre, (igen messze van: száztíz
-lépés), s behajtom a teheneket vizet inni.</p>
-<p>Ha ez megtörtént, akkor aztán jó darabig nem csinálunk semmit,
-kimerültünk. A láncos ebet el kellene vinni legelni, de már az csak
-majd délutánra marad. A tanyákon van valami őstörvény, ki sem tudja
-megmondani, mikor keletkezett s ki adta ki betartásul, amely azt
-rendeli, hogy István első királyunk napja után kötve kell tartani a
-kutyát. Amely kutya még e nap után is kötetlen szaladgál, azt
-lelőni nemcsak hogy illik, de kötelesség. Onnan van ez, hogy
-Istvánnap után már olyan érésbe indult a szőlő is, a kukorica is,
-hogy a kutya megeszi s ezáltal nagy károkat okoz, mert igen sokat
-tud enni. Igy hát a kutya kötve van s úgy kell vinni láncon a
-legelésre. Az epret végtelen szereti s megeszi a faaljalmát is.
-Miután itt örökké jár a szellő, nagyon hullik a fákról az eper s
-azt föl kéne étetni az ebbel. Elbocsátani azonban nem szabad, mert
-akkor úgy elvágtat, hogy két nap sem kerül elő. Csak úgy kell azt
-legeltetni, mint akármely más jószágot.</p>
-<p>Azonban majd csak délután. Hogy én most innen megmozduljak? Ha a
-római pápát látnám befordulni <span class="pagenum"><a name=
-"Page_145" id="Page_145">-145-</a></span> a tanyaudvarra, talán
-fölkelnék, hogy elébe menvén, üdvözöljem, de másnak aligha. Oh
-áldott, nagy, dicső, gyönyörűséges semmittevés. Nincs nálad különb
-valami a világon.</p>
-<p>… Érzem, hogy miként csitul el a fejem. Hogy aprózódnak a
-gondolatok. Utóbb már nem gondolok semmit. Minek? Sör van előttem a
-pohárban, de megmelegedett, ki kell önteni. A hűs lent van a mély
-kútban. Azért azonban érte kellene menni. Hogy azonban érte menjek?
-Minek? Inkább nem iszom. Tiszta haszon ez. Jó volna egy papírszivar
-is. Az meg bent van a házban. Érte menjek? Nem. Olyan papírszivar
-még nem termett ezen a földi világon, hogy annak a kedvéért
-megmozduljak. Sokkal jobb itt, semhogy bármiért csak egy percre is
-érdemes volna elhagyni. Ha megúnom az ülést az asztal mellett,
-eldülök s beleesem a fűbe. Nem formák szerint. Nem állok előbb föl
-s nem használom a térdeimet, a kezeimet, könyökeimet ahhoz, hogy
-lefekhessek. Csak eldülök úgy, mintha hátulról fejbe lőtt volna
-valaki. Beleesek a fűbe. Ahová estem, ott a legjobb. Jó helyről
-pedig bolond ember, aki megmozdul.</p>
-<p>A levélzúgáson, méhzümmögésen kivül tökéletes csend van. Az égen
-lassu, tiszta föllegek vannak. A tanya fala fehér, egészen fehér s
-így szemközt nézve, szinte vakít. Micsoda gyönyörűség mégis az, ezt
-a hosszu fehérséget nézni. Alatta járnak-kelnek <span class=
-"pagenum"><a name="Page_146" id="Page_146">-146-</a></span> a
-kotlósok, némely része szintén fehér, némely része fekete. A
-csirkék sárgák. A vadszőlő pedig, ami az ereszeket befutja, zöld. A
-tetején széthasogatott alma szárad, amiből bagolytüdő lesz télire,
-az meg piros. A dualizmus színei, hogy így összekevergőztek, mily
-csodálatos ez. Gondolkozni akarok rajta, de nem megy. Hála
-Istennek, nincsenek gondolataim. Nagy megnyugvás ez. Semmi sincs az
-agyamban, egy szikra gondolat sem; érzem, hogy ha akarom, ha nem:
-azonnal elalszom. Most keltem föl pedig nemrég az ágyból, miután
-tíz óra hosszat aludtam benne s azután még két óra hosszáig
-hanyattfekve néztem a fehér falakat.</p>
-<p>Azt hiszem, tanyahelynek semmi úgy meg nem adja a szépségét, a
-nyugalom teljes érzését, mint ez a sok fehérség. Olvastam, hogy a
-newyorki állami börtönnek vannak szobái, ahol minden: fal, padló,
-bútor teljesen fehérre van festve. Semmi másféle színt ott a szem
-nem lát. Még a fehér is egyszínü: árnyalatai nincsenek. Mondják,
-hogy az e szobákba csukott rab két óra mulva már ordítva eseng,
-hogy adjanak a szemének valami néznivalót. Lehet, hogy így van,
-hogy a sok fehérség egyszerre és egy tömegben kellemetlen, így
-azonban, ahogy a tanyaszobák falán az okosan el van osztva,
-csodásan megnyugtató. Altat. Nem tudom, van-e még valami más, ami
-úgy kitávoztatná a fejből a gondolatokat. Mert ez a tökéletes
-pihenés itt s úgy nézem, szunyókálok <span class="pagenum"><a name=
-"Page_147" id="Page_147">-147-</a></span> is már megint.
-<i>Humok</i>, – amint errefelé mondják a tanyai benszülöttek, onnan
-támasztván ezt a szót, hogy amikor az ember lehunyja a szemét,
-akkor <i>hum</i>. Már kész volnék is humni, de nem lehet. Ugyanis a
-nyakamnál érzem, hogy valaki arra nagyot fújt. Azután jól oldalba
-böknek s elébem áll egy nagy fehér tömeg. Ez a Pirók, az összes
-tanyai tehénség ükanyja, aki bejött a semjékről, mert vizet
-ihatnék. Igy figyelmeztet, hogy merjek neki. Ahogy ő megbökött, úgy
-visszabököm én is, mert valami egyenlőségnek mégis csak kell lenni
-a társadalmi rendben.</p>
-<p>Elmegyek vizet merni neki. Azután visszatérek s most már
-gondolkozom. Azon, hogy micsoda szamárság ez már megint. Magamnak
-nem mentem el a kútra egy pohár sörért, a Piróknak meg elmegyek.
-Hát hogy van ez? Hát a Pirók több, mint én? Ez a vén tehén, amelyet
-már egyetlen mészáros sem venne meg, mert oly öreg, ez én előttem
-nagyobb sarzsiban van, mint én magam?</p>
-<p>Kétségkivül érdekes kérdés ez és megnyugtatna, ha indító okai
-felől tisztába jöhetnék. Azonban nem megy. Ismét elálmosodom. Előbb
-szétnézek a fűben, hogy valami szegény bogárra ne tegyem a fejemet,
-azután csakugyan humok.</p>
-<p>Ebből az alvásból csak idő multán riaszt föl a kocsizörgés.
-Megjött a kocsi a városból. Igen hasznos dolgokért ment be. Hozott
-sört, szódát, továbbá <span class="pagenum"><a name="Page_148" id=
-"Page_148">-148-</a></span> a postát. Egy nagy csomó ujság s néhány
-levél. Az asszonyok sietve kapkodnak utána, mert úgy van a világ
-berendezve, hogy az asszony kiváncsi legyen. Bontogatják a lapokat.
-Hogy mi van Ferdinánddal? Hát bánom is én, akármi van. Hogy meg
-volt-e már Henrik herceg párbaja? Hát mi közöm nekem Henrik herceg
-párbajához? Én a Pirókkal párbajoztam az előbb, jó, becsületes
-harcban, amelyhez ő a szarvait, én a könyökömet használtam.
-Vigyétek el innen azt a postát. A leveleket majd elolvasom, majd…
-holnap vagy holnapután. A dolog egyáltalán nem sürgős…</p>
-<hr class="chap" />
-<div class="chapter"></div>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_149" id=
-"Page_149">-149-</a></span></p>
-<h2>Pecsét</h2>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_150" id=
-"Page_150">-150-</a></span></p>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_151" id="Page_151"><br />
--151-</a></span></p>
-<p>Förgeteg a piacon némely utasításokat adván az asszonynak, hogy
-menjen sóért, vegyen az ünneplő pipába szárat, meg egyéb ilyen
-dolgokat, a lelkére köti közben, hogy gyufát ne vásároljon, mert
-azt a városban szokás a Vidám katonához címzett boltban venni, azon
-ravaszkás okból, hogy ne csak éppen a pálinkabéli ital miatt
-kelljen ott megállni a kocsival. Egy kurta „no eredj“ szóval útnak
-indítja a feleségét s ő maga pedig megfordulván, a városházára
-ballag, kezelve itt-ott tanyai ismerőssel, aki, hogy az útjába
-akad.</p>
-<p>A rendőri folyosóra megy föl, a hol ki-, hol becsapódó ajtót
-szelíd tisztelettel nyitja ki s néhány percig dángovázva lépked
-előre-hátra az ügyes-bajos emberek között, az ajtók föliratáról
-kémlelvén ki, hogy hol van neki a dolga. Lassan halad eközben, a
-pipát a zsebbe csúsztatta s begombolva a mellény néhány nyitva
-felejtett gombját.</p>
-<p>Ráakad azután a kihágási bíró szobájára s mert hogy éppen
-nincsen odabent senki, mint a nyitott ajtón látszik, előre lép, a
-küszöbön leveszi a kalapját, <span class="pagenum"><a name=
-"Page_152" id="Page_152">-152-</a></span> néhányszor körülkeféli a
-könyökével s ahogy beér az asztal elé, ahol a bíró valami íráson
-dolgozik, köhint. Azután meglátja, hogy a szőnyegen áll.</p>
-<p>– Nini, – mondja.</p>
-<p>S lelép róla hirtelen. Valami rendőr jön be a szobába, az
-visszatolja gyöngéden Jánost a viaszkos padlóról a pokrócra, ami
-némi fejcsóválást eredményez. János nem szól ugyan semmit, de arcán
-teljes egészében látszik, hogy nem tartja magát méltónak ezen
-megtiszteltetésre s azt hiszi, hogy most okvetlen nagyobb lesz a
-bírság, mert beleszámítják a pokróckoptatást is.</p>
-<p>Azután a baltenyerével megüti a kabátja elejét, hogy
-hátralebbenjen. A kabátszárny meglebben, János fölhasználja ezen
-pillanatot arra, hogy a mellényzsebbe nyúljon, ahonnan apróra
-összehajtogatott, gyűrött papirosdarabot húz elő. Nem lehet valami
-jó beleírva, mert János a két ujja között olyforma irtózattal
-tartogatja, ahogy a békát szokás.</p>
-<p>Kibontja félig s a gyertyák, a rézkereszt, meg a tintatartó
-fölött átnyúlva a karjával, leteszi a kapitány elé. Ahogy ez
-föltekint, bizalmasan bólint neki a fejével, s magyarázólag szólal
-meg:</p>
-<p>– A pecsét… behoztam.</p>
-<p>– Be?</p>
-<p>– Be ám, – mondja sajátos, a végén fölcsattanó hangon János. –
-Nézze csak meg. Nem tudom, mire mén vele. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_153" id="Page_153">-153-</a></span></p>
-<p>A pecsét voltaképpen a kihágási bíró idézvénye s pecsétnek azért
-hívatik, mert rajta van a város címere, amit különben nem igen
-szeretnek látni az odakintiek, mert ahol címert talál, ott vagy
-kapitány van, vagy vámház. János kevéssé hízelkedni is akar,
-alattomos célzattal a bírság kiszabására nézve s mosolylyal teszi
-hozzá:</p>
-<p>– Nézze no meg. Maga jobban érti.</p>
-<p>S elunván a jobblábon való állást, a balra teszi át a testi
-súlyt, ami természetesen egy kevés féljobb fordulattal jár.
-Ekközben megpillantja előtte a nagy tükröt, benne magamagát és
-fiatalos kedvteléssel csavarja meg a deres bajúszt, az üstököt egy
-kicsit eltolja a homlokából s nyakravaló-igazításba fog. Ez igen
-tanulmányos állapot, mert egész tenyérrel kell lefogni a
-fölcsúszott kendőt s ekközben fejbillentésekkel húzogatni ki az
-alászorult nyakbőrt. János egész otthoni kényelemmel illegeti
-magát, azonban mindez csak parádé, benső tekintetekben János igen
-szomoru és félelemmel tekint a jövő elé. De azért otthonosnak
-mutatkozik, hódolva azon külterületi elvnek, hogy ijedt embernek
-soha sincs igazsága. A kapitány kibontja a papirost.</p>
-<p>– Nézze no, csak nézze, – biztatja Förgeteg. – Hogy mi lehet
-benne…</p>
-<p>– Hát nem tudja kend, miért van citálva?</p>
-<p>János elütőleg, megvető hangon felel, mintha kicsinek,
-gyerekesnek találná az egész dolgot: <span class="pagenum"><a name=
-"Page_154" id="Page_154">-154-</a></span></p>
-<p>– Gondolom, hogy néhány birka irányában… Abban hajkurászszák az
-embört.</p>
-<p>– Abban hát. Bent jártak megint az erdőben a birkák.</p>
-<p>– Nono, – veti bele csöndes hangon a vétót János, – csak
-módjával. Mert alig hogy bent voltak a szélbe egy kicsit. Nem övött
-az ott semmit. Van annak mit önni.</p>
-<p>Az utolsó szavakat haraggal mondja és keserűen teszi hozzá:</p>
-<p>– De persze, a szögényét möglátják. Másikét mért nem panaszolja
-be az őr?</p>
-<p>Halbőr most már beletüzesedne a dologba s igen-igen szeretne a
-vádlottból vádlóvá kerekedni fölül. Ki meg be kezdi gombolni a
-mellényt, ami nyilvánvaló fölindulás jele s olykor a gomblyukakon
-húzgálja kifelé a nyakravaló csücskét.</p>
-<p>– Ott a másik, Kisguczi Illés, a Nagy István, a Faragó Döme…
-Persze, azt nem látják.</p>
-<p>Mélyen elkeseredik ezen igazságtalanságok fölött, közbe egy
-legyet lefricskáz az asztalszélről s oda se igen akar hallgatni,
-mikor rárójják a bírságot.</p>
-<p>– A tilos helyen való legeltetésért tizenkét forint bírságot
-fizet kend.</p>
-<p>János hirtelen körülnéz, s ahogy csak magát látja a szobában,
-meglepetve kérdi:</p>
-<p>– Én? <span class="pagenum"><a name="Page_155" id=
-"Page_155">-155-</a></span></p>
-<p>– Hát.</p>
-<p>– Ugyan, – szól tünődve s nézi az egyik lábafejét, amelyet
-ide-oda mozgat a szőnyegen. A gondolatai elkalandoznak, a bíró más
-íráson dologba kezd, János csak áll s egyszer, mintha akkor
-eszmélne, hangosan szólal meg:</p>
-<p>– Mennyit mondott?</p>
-<p>– Tizenkét forintot.</p>
-<p>Most kevéske állsimogatás következik és szinte hallik a
-sikárlása, amint a kezét végigvonja a borostás szakálltarlón.</p>
-<p>– Elég nagy pénz a szegénynek, – szól, s hol egyik, hol másik
-ujját húzza végig az asztal szélén.</p>
-<p>– Tizenöt nap alatt le kell fizetni.</p>
-<p>– Ugyan ne mondja, – csodálkozik Förgeteg s kétkedő arccal
-tekint a kapitányra.</p>
-<p>– De pedig úgy van, – biztosítja amaz. – Vagy talán le akarja
-fizetni rögtön?</p>
-<p>Halbőr indulatosan kezd beszélni:</p>
-<p>– Én? Mibül? – és úgy lép egyik lábával hátra, mint ahogy
-színpadi hősök szoktak.</p>
-<p>– Ha van annyi kendnél, jobb, ha most lefizeti.</p>
-<p>– Van is. – Lemondólag üt kezével a levegőbe. – Nincs nekem
-pénzem… Honnan? Miből?</p>
-<p>S miközben így beszél, ravasz szemeivel erősen kémleli, hogy
-eddigi viselkedésével tett-e vajjon valami <span class=
-"pagenum"><a name="Page_156" id="Page_156">-156-</a></span> hatást
-a bíróra. Amaz azonban csak nagy egykedvűséggel hagyja rá:</p>
-<p>– Hát akkor tizenöt nap alatt be kell hozni.</p>
-<p>János most kétkézzel támaszkodik az asztalra, kicsit meghajol és
-teljes bizalommal teszi föl a kérdést:</p>
-<p>– Igazán be kell hozni?</p>
-<p>– Be ám. Másképp végrehajtás lesz a dologból. Az még többe
-kerül.</p>
-<p>A köztapasztalatu igazságot sóhajtva hagyja helyben János:</p>
-<p>– No, ez már igaz.</p>
-<p>Hmget egy darabig, s majd az egyik, majd a másik lábát rakja
-előre, lenézve olykor reájuk. Azután ránt egyet a vállán, a tükörbe
-tekint s odavetőleg mondja:</p>
-<p>– Hát elmegyek, no.</p>
-<p>Lassan indul meg kifelé, hogy esetleg visszafordulhasson a hívó
-szóra, mert még erősen él benne a reménység, hogy hátha engednek a
-<i>sarcból</i> valamit. Ahogy az ajtóig ér s ott megfordul köszönés
-okáért, hirtelen mintha eszébe ötlene valami.</p>
-<p>– Nini… kapitány úr…</p>
-<p>– No?</p>
-<p>János bemegy a szobába újra félig és olyan arccal kezd beszélni,
-mint aki valami nagy új dolgot fedezett föl:</p>
-<p>– Hát a pecsétet nem adják vissza? <span class=
-"pagenum"><a name="Page_157" id="Page_157">-157-</a></span></p>
-<p>A kapitány únja már a dolgot és bosszúsan mordul rá:</p>
-<p>– Nem. Az itt marad.</p>
-<p>Halbőr lóbázza a kezében a kalapot és csöndesen mondja:</p>
-<p>– Ejnye, hejnye…</p>
-<p>Hogy nem felelnek neki, még egyszer ismétli a sóhajtást s
-csöndesen ingatja hozzá a fejét, mint a cukorhuszárok a lakodalmi
-torták tetején.</p>
-<p>A bírónak egyéb dolga van s méregbe jön, hogy János annyit
-okvetetlenkedik. Haragosan kapja föl a többi papiros közül az
-idézést s odalöki az asztalszélre:</p>
-<p>– Hát vigye. Ehol van ni. Szeretném tudni, hogy minek az
-magának?</p>
-<p>– No, – mondja és lehúzgálja a mellénye csücskét, – mégis, szó
-nem esik, mondván…</p>
-<p>Közelebb halad az asztalhoz, oda is nyúl a pecsét felé, majd meg
-hirtelen megáll és fölveti a fejét.</p>
-<p>– De hát minek ez nekem? Nem kell ez nekem. – Ezenközben a
-sarokba pillant, ahol a bírságról csinálja a jegyzőkönyvet az
-irnok, hogy ugyan valójában komoly-e a dolog egészen. – Úgyis csak
-eldobnám…</p>
-<p>– Akkor minek kéri kend?</p>
-<p>– Hát csak úgy, – dünnyögi elszégyenülten s most már igazán meg
-van restelkedve Förgeteg, <span class="pagenum"><a name="Page_158"
-id="Page_158">-158-</a></span> mert forog a kalap a kezében. Kis
-vártatva csak lépdel újra kifelé s a határozatlan lépésein látszik,
-hogy gondolatokba mélyedt. Az ajtónál újra megfordul:</p>
-<p>– Ugy-e, tekintetes uram, megkérdezem már még egyszer… mennyit
-is hozzak?</p>
-<p>– Tizenkét forintot.</p>
-<p>– Annyit, ugy-e, – mondja János, a kilincs rezén birizgálva. –
-Eggyesbe jó lesz-e?</p>
-<p>– Jó, jó.</p>
-<p>János újra megüti a kabátszélt hátralebbentési célzatból s most
-már a lajbliba nyúl. A széles bőrtárcát, ami valószínűleg még
-nagyapai örökség, kibontja s a nyelvével végignyalva az ujjait,
-forintokat szed ki belőle. Mikor a tizenkét darab megvan, együvé
-fogja s most már kemény, határozott lépésekkel megy asz asztalig és
-odahajítja a papirosok közé:</p>
-<p>– Ehol a pénzük, – szól nyersen, haraggal, – Hanem csak
-agyonverem a bürgét odaki mind.</p>
-<p>Azonban dehogy. Három-négy hét mulva újra csak megjelenik ismét
-néhány birkák irányában a kapitány előtt János, mert az egész
-bürgetartásban csak akkor telik némi öröme a gazdának, ha más
-földjén legelhet az állat.</p>
-<hr class="chap" />
-<div class="chapter"></div>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_159" id=
-"Page_159">-159-</a></span></p>
-<h2>Versengés</h2>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_160" id=
-"Page_160">-160-</a></span></p>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_161" id="Page_161"><br />
--161-</a></span></p>
-<p>Eszéki Ferenc a mult héten vett új szerszámot a lovaira és hát
-büszke is velük. Szép a szerszám nagyon, világossárga bőrből való,
-rézkarikákkal. A ló mindjárt büszkébben megy az ilyen hámban, mert
-neki is van annyi esze, hogy más viselkedés illik az ünneplő
-ruhával. Továbbá némi bor is van Eszéki Ferencben, miután a
-városból megy hazafelé a tanyára. A mezők lakója, ha ügyes-bajos
-dolgában a városba viszi az útja, mikor már mindent elvégezett,
-betér a szokott korcsmájába. Nem annyira a borital kedvéért, mert
-az otthon is van, sőt a kocsiban is találtatódik, hanem mert a
-korcsmában ott talál egy-két embert az ismerősök közül. Odakint
-mérföldekre vannak egymástól és azon időben, mikor a dolgától
-ráérne járni-kelni, az útak is rosszak. Itt meg kéznél van
-mindenki, mint a Bárkányi szomszéd, (éppen a nyomás túlsó oldalában
-lakik két órajárásra), Kisguczi Illés és a többiek. Itt mindenféle
-dolgot meg lehet tudni. Ki hol vesz vetőmagot, mikor kezd szántani,
-meg egyéb ilyenféle. Ily módon mikor aztán megindul hazafelé
-déltájban a gazda, <span class="pagenum"><a name="Page_162" id=
-"Page_162">-162-</a></span> vidám a kedve és ezt azonnal megérzi a
-ló. Nem tudni, attól-e, hogy könnyebb járása van ilyenkor a
-gyeplőnek, vagy hogy hangosabb szavu a gazda, – annyi azonban
-bizonyos, hogy egészen másképp viszik a lovak a kocsit.</p>
-<p>Amiként ő, úgy a többi tanyai is gyorsan hajt kifelé az egyenes
-utcákon s a boros emberekben föltámad az érdekes virtus: kinek jobb
-a lova? A városban ezt még nem nagyon lehet próbálgatni, mert kevés
-arra a hely és sok a kocsi. Hogy azonban a vámon kívül érnek, ott
-már nincs ilyféle akadály. Zörögve indul meg a vékonykerekü, könnyü
-alföldi kocsi, egy másik utána s kezdődik a verseny nagy
-porföllegek és ostorcsattogások között. Ennek a neve: elkerülés.
-Már Eszéki Ferkó elhagyott egy egész csomót, olyant, amelyiken vagy
-öregember hajtott, vagy asszonykézben volt a gyeplő. Ezek nem
-mernek ilyen játékot kezdeni, s egyáltalán nem bánják, ha elkerülik
-is őket. Azután meg nem minden lóval lehet megcsinálni az ilyen
-versenyt, de azonfölül olyan kocsi se bírná ki, amelyen teher van.
-Ha csak egy festett új szék van is rá föltéve, már azt nem töretik
-össze a rázkódással.</p>
-<p>Eszéki mosolyogva veszi észre, hogy mint hagyogatja el
-egymásután a hosszu kocsisort, hol jobbra, hol balra kerülvén el
-egyeseket. A szivart keményen szívja a szopókában, mert ha máskor a
-pipa járja is, de a városból jövet szivar dukál. Halad <span class=
-"pagenum"><a name="Page_163" id="Page_163">-163-</a></span> előre,
-bár a lovait alig érintette még az ostorral, elég, ha a
-gyeplőszárral egy kicsit a hátukat veregeti.</p>
-<p>Már ott jár egészen az elején a sornak, mert hetivásáros napok
-délutánján egész karaván az, amelyik a tanyák világába a városból
-különböző útakon megindul. Van néha százával is, mind olyan
-emberek, akik a városhoz tartoznak ugyan, de a messzi tanyákon
-élnek, ott születtek, s meghalván, ott is temetődnek el. A városba
-csak a terményeit eladni s adót fizetni jár s a dolgát végezvén,
-rendszerint a kora délután indul meg a tömérdek kocsi s a nagy
-távolságok miatt olyan is van köztük, aki csak késő éjjel ér haza a
-tanyájába. A távolságok a hosszan elnyúló határ miatt itt akkorák,
-hogy más területekkel alig hasonlíthatók össze. Mikor a gyorsvonat
-Félegyháza mellett szegedi határba jut, még majd egy óra hosszáig
-szalad, míg a városhoz ér. A csengeli pusztán lakó ember
-Félegyházával szomszédos, az átokházi pusztán lakó tanyai pedig
-meghallja a szabadkai harang szavát. Erre a nagy területre indul
-meg a vásáros délutánokon az a sok kocsi, amiket most Eszéki Ferenc
-kerülget. Kevés biztatás kell a lovaknak s lemarad mellette
-valamennyi. Már a legvégén van, csak az utolsót kell még elkerülni.
-Úgy látszik, nem lesz nehéz, mert annak a lovai lassan
-poroszkálnak, a gazda lapulva ül a kocsiban egy csomó szénán.</p>
-<p>Eszéki neki is vág, de amint amaz a zörgést <span class=
-"pagenum"><a name="Page_164" id="Page_164">-164-</a></span>
-meghallja, gyorsan kap a gyeplőhöz, ostorhoz. A lovak azonnal
-sebesebben mennek.</p>
-<p>– No, ez nem enged, – gondolja Eszéki.</p>
-<p>Ő is szorítja a lovakat most már még jobban.</p>
-<p>– Gyü, Badár, – mondja a Pejnek, a Sárgára pedig jót húz.</p>
-<p>Amaz még előbb járván egy kocsinyommal, ugyanazt cselekszi. Ha
-nem is olyan jók a lovai, mint Eszéki kocsija előtt vannak, mégis
-előnyösebb a dolga, mert ő eddig lassan járt, Eszéki pedig folyton
-kerülgetett.</p>
-<p>De azért Eszéki egypár ostorcsapással behoz egy fél kocsinyomot
-s a lovak fejei már egy irányban vannak a gazdával. Amaz hátra nem
-nézne egy világért, hogy ugyan ki a versenytárs, hanem a fürhécre
-feszítvén a lábait, rángatja a gyeplőt, s hol erről, hol arról
-biztatja a lovakat.</p>
-<p>– Hej, pedig csak elkerüllek, – mormogja bosszúsan Eszéki s most
-már a lovak hasaalját ütögeti.</p>
-<p>Egyre jobban mennek az állatok, megnyúlnak s a könnyü homokjáró
-kocsi úgy szalad utánuk, mintha nem is húznák. Ezzel aztán el is ér
-annyit, hogy egy sorba jut a másikkal. Most már megláthatja, hogy
-ki a versenytárs ott a nagy kalap alatt. Hát biz az éppen a
-Bárkányi szomszéd.</p>
-<p>– Nini, – kiáltja át Eszéki, – hát kend nem enged engem előbbre?
-<span class="pagenum"><a name="Page_165" id=
-"Page_165">-165-</a></span></p>
-<p>Bárkányi is fölismeri Eszékit.</p>
-<p>– Én ám, Ferkó, – kiáltja vissza, mert kiáltozni kell a nagy
-zörgésben.</p>
-<p>– Pedig csak elkerülöm kendet.</p>
-<p>– Én nem úgy nézem, – vág vissza Bárkányi gúnyosan.</p>
-<p>Mindketten az ostorozáshoz fognak, röpül a két kocsi s ahogy
-haladnak, szakadozik már itt-ott a lovakról a tajték. De azért csak
-egyaránt vannak, senki sem nyert még semmit.</p>
-<p>– No, kerűjj hát, Ferkó! – kiáltja Bárkányi.</p>
-<p>– Várjék kend.</p>
-<p>Eszéki már a gyühózást is kevésnek tartja, s oly módon
-füttyentget a lovainak, mint juhhajtó pásztoremberek a pulikutyának
-szoktak.</p>
-<p>Ezzel sem nyer semmit, mert Bárkányi csak most kezdi még
-szólogatni a lovait.</p>
-<p>– Hej, – kiáltja át Eszéki, – a tarisznya lemarad a
-kocsiról.</p>
-<p>Bárkányi ijedten fordul hátra, mert a tarisznyában sok minden
-értékes dolgok vannak, amiket a városból hozott, dinnyemag,
-adókönyv, egyéb ilyenek. Az nagy baj volna, ha elveszne. De a
-tarisznya ott van a kocsiderékban s Eszéki csalt. Most látja ezt,
-mikor előre fordult megint. Az ő hátraforgását kihasználta Eszéki,
-mert előbbre ugrott annyival, hogy Bárkányi gazda most már amannak
-csak a hátulsó saroglyájával van egy irányban. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_166" id="Page_166">-166-</a></span> Emiatt
-aztán elfutja a méreg. Erősen vág megint a lovak közé, s mikor már
-majd eléri Eszékit, dühösen átcsap hozzá az ostorával. Éppen a
-nyakát éri s Eszéki most szintén haraggal kiált át:</p>
-<p>– Mér volt ez, ugy-e?</p>
-<p>– Tudod nagyon jól, – vág vissza Bárkányi.</p>
-<p>– Mi jogon üt kend engem? – kiált ismét a Ferkó s pislogat hol
-Bárkányira, hol a lovakra.</p>
-<p>A szomszéd erre nem is felel, csak hajt előre. Megint mennek egy
-darabon, de az ostort már most ugyan erősen fogja mindenik. Még egy
-ütés kell csak valamelyik részéről s kitör azonnal a harc a vágtató
-kocsik tetején. Nem első eset volna. Az is megtörtént már ilyen
-dolgokban, hogy a szénahányó villával társalkodtak. Ám most erősen
-megrántja Bárkányi a gyeplőt s húzza vissza. Ugyanazt teszi Eszéki
-Ferenc is.</p>
-<p>– Hó, hóha, hó, – kiáltják egyformán a lovaknak és
-meglassabbodnak azonnal. Az ilyesmihez ennyi fáradság után nem kell
-nagy biztatás. Előbb ugyan még kocognak egy kicsit, de csakhamar
-lépésre fogják mindaketten.</p>
-<p>– No, ez útunkba akadt, – mondja csöndesen Eszéki.</p>
-<p>– No, hogy, – felel Bárkányi.</p>
-<p>Előttük lassan, szomorúan halad egy szegényes kocsi. Elől egy
-legény hajtja, háttal fordulva pedig sír egy öregasszony. Fekete
-koporsó az egyetlen <span class="pagenum"><a name="Page_167" id=
-"Page_167">-167-</a></span> teher még a kocsin, a tetejére ezüstös
-papirosból kereszt ragasztva, öt-hat asszony, ember lépdel a kocsi
-mellett.</p>
-<p>– Ezt mán csak nem akartad elkerülni, – mondja Bárkányi.</p>
-<p>– Nem ám, – felel Eszéki Ferenc, – halottakat nem
-kerülgetek.</p>
-<p>Így aztán lépésben mennek, de már nem sokáig, mert az útjuk
-elvál. Bárkányi a legközelebbi dülőnél lefordul az útról, hogy így
-a nyomás alsó végébe érjen, ahol lakik.</p>
-<p>– No, Isten áldjon, – mondja. – Tisztelem az asszonyt.</p>
-<p>– Isten áldja kendet is, – felel Eszéki Ferenc. – Ejnye, de jót
-húzott kend a fülemre az elébb.</p>
-<p>Bárkányi befordul a dülőútra s nevetve szól vissza:</p>
-<p>– Baj is az. Hisz nem esett idegennek.</p>
-<p>Úgy kell venni ugyanis a dolgot, hogy ők voltaképpen rokoni
-viszonyba vannak elegyedve egymással.</p>
-<hr class="chap" />
-<div class="chapter"></div>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_168" id=
-"Page_168">-168-</a></span></p>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_169" id="Page_169"><br />
--169-</a></span></p>
-<h2>Fecskék</h2>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_170" id=
-"Page_170">-170-</a></span></p>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_171" id="Page_171"><br />
--171-</a></span></p>
-<p>Volt abban az időben nálunk, odalent a novibazári táborban egy
-feketeszakállu, alacsony, mérges kis ember, káplári sarzsiban,
-bizonyos káplár Maksa nevezetü. A legények, akik a szava alá
-tartoztak, a nevét nem Maksának mondták, hanem mint Macskát
-tisztelték. Mert szigoru volt a kis ember fölöttébb, rendet
-tartott, többet, mint kellett volna, mert elvégre a rend is csak
-olyan orvosság, hogy megárt belőle a sok. Ő túlságos sokat
-buzgólkodott ezen s minden alkalmat helyesnek talált arra, hogy
-legényeit súlyosan leszidja, vagy egypár napra a tábor áristomába
-vitesse. Egy alátartozó legény, a hosszu és szerfölött erős Ördögh
-meg is mondta neki egyszer: „Hej, Macska, Macska, ha egyszer innen
-hazaérünk Magyarországba, így félkézzel fölemellek a nyakadnál
-fogva, de nem teszlek le addig, míg meg nem fulladtál. Akkor
-maradsz majd csak igazán Macska.“ A Macska nem szólt rá semmit,
-csak börtönbe vitette az Ördöghöt, mert effajta szigorúságot
-tartott azon a területen belül, ahol húsz-huszonöt embernek az ő
-eszejárása szerint kellett <span class="pagenum"><a name="Page_172"
-id="Page_172">-172-</a></span> élni. Bár kitudódott, hogy a Macska
-eredendőleg nem volt sem szigoru, sem pontos oly igen nagyon a
-végletekig, hanem keménységének oka tisztán csak a magasabb
-rangúaktól való félelemben volt keresendő, ami nem ritka dolog
-olyan helyen és közönséges nyelven ijedtségnek neveztetik. Ez az
-ember hát ezen okból volt szigoru s mert csak a tények előadására
-kell szorítkoznom, nem mondhatom el, hogy a hosszu és nagyöklü
-Ördögh a hazatérés után csakugyan arra a színvonalra emelte-e,
-ahová emelni oly erősen igérte.</p>
-<p>Aligha tette, mert a Macska voltaképpen nem is volt rá érdemes,
-mert néha mégis csak alább hagyott a szigorúsággal. Ez olyankor
-volt, amidőn hazasóvárgó dalokat énekeltek a katonák. Nem olyankor,
-amidőn szabadságukban állott, hanem tiltott időben, amidőn rendnek
-kellett lenni. És még sem tudott olyankor szigoru lenni a Macska.
-Ahogy a nóta szólt az otthonvaló Magyarországról, elfeledte ő is a
-rendszerét és hallgatott. Ha már nagyon sok és nagyon hangos
-ilyenféle sóhajtás szállt erre hazafelé s már gondolta, hogy a
-lárma miatt baj lenne, akkor is csak szeliden szólt:</p>
-<p>– Ugyan ne szaggassátok az ember szívét…</p>
-<p>A szomoru dalok azért nem hallgattak el. Fölzokogott a barákok
-sarkaiban a nóta a szép Magyarországról, amelytől mi messze estünk
-a vörös sziklák közé s néhányan már itt is maradtak végképp a
-<span class="pagenum"><a name="Page_173" id=
-"Page_173">-173-</a></span> vörös sziklák között. Ahogy a
-katonalegény parasztészszel a maga szíve verését versekbe foglalni
-tudja, olyan különféleképp szól az ének a távol hazáról, lombos
-nyárfaerdőkről, a kis pej lóról, amely talán bizony most szomjazik
-is, mert nincsen, aki itassa rendesen, s ime, a tó is befagyott,
-amiből ő tulajdon maga szokott inni. Hol hát az a fejsze, –
-ábrándozott a bakavers sírva, – megyek, beverem a jeget, hogy
-ihasson a kis pej ló eleget.</p>
-<p>Gyerekes dolog ez, de mindenünnen csak azt dunogták; nótája
-csöndes, elhaló, végeztével elborulva tekintettek egymásra az
-emberek. Mert szomoru sors az, a jó kis pej lóról, amely idehaza a
-nagy mezőkön és tágas helyeken éli világát, csak úgy messziről
-zümmögni verses dalokat. De a Bodri kutyának se volt nyugta, a Sajó
-kutyának sem, továbbá a nagy fehér Tiszát is emlegették a dalok.
-Ami a lentvaló élet napi nyűgéből az emberek részére szabad idő
-gyanánt maradt, az leginkább csak ilyennel telt el, míg ellenben
-máskor rendkívül nagyokat hallgatot a társaság. Szótalan pipáztak,
-mígnem azt mondja egy:</p>
-<p>– Otthon már járnak a betlehemesek.</p>
-<p>Bólintottak az emberek és hallgattak tovább. És oly szótalan,
-mély hallgatások voltak ezek, hogy a vad hegyi folyó zúgása közben
-is behallatszott, hogy megy valahol a hegyen fölfelé valamely
-katona valamely őrházhoz és nótában kérdezi a sötét <span class=
-"pagenum"><a name="Page_174" id="Page_174">-174-</a></span>
-vidéktől: Mikor megyek hazafelé, szép Magyarország felé?</p>
-<p>A dal szavát széthordta a völgyben az esti szellő a különféle
-katonai népekhez. A minarétek tetején hiába gegőzött a török, ha a
-legszebben fújta, akkor se hallgatott rá senki. Csak mindenkinek
-azon járt az esze, hogy ugyan mikor megyünk hazafelé, szép
-Magyarország felé. De feleletet senki sem adott, a feketülő hegyek
-csak hallgattak. Forró sóhajtásokra és meleg vágyakozásokra nem
-indul meg az ő keblük, mert szokva is lehetnek az ilyesmihez,
-miután a római légiók nótás katonái is kérdezgettek tőlük annak
-idején egyet-mást. Mit tudják azok, hogy mi az, mikor egy ember
-kezdi mondani: „Csárdás kis angyalom, más ölel, úgy hallom“, – hogy
-ezen mindenki elszomorodik. A napfényes mezőkről, a sürü
-nádasokról, a szelíd és halk folyóvizekről mit tudnak ők, kik még
-csak szélkiáltó madarat sem láttak a barázdában futni? Nekik
-legfölebb ilyenekről ha a föllegek beszélnek, amelyek lassan úsznak
-innen arrafelé, mert bizonyára nekik sem kellemes ez az utazás.</p>
-<p>Óh, a föllegek! Azok is igen kedves vendégek voltak, s ha
-ritkásan, nyaratszaka úszott arra valamely olyan fehér bárányfelhő,
-amilyen a mi kék egünkön otthonos, a katona fölnézett rá, megemelte
-a sapkáját és mondta egymásnak: Nézd, ez alighanem hazulról gyütt…
-És azokról is verses nótákat <span class="pagenum"><a name=
-"Page_175" id="Page_175">-175-</a></span> csináltak, a
-bánatfelhőkről, amelyek Szeged felől jönnek, jaj de nagyon
-sebesen.</p>
-<p>Semmiféle poéták nem voltak pedig azok, akik a honvágyat, amit a
-maga valóságában az ő szívük kimondani restelt, így versbe és
-nótába formázták. Csak egyszerü parasztlegények voltak, köztük
-egy-kettő iparos, jó része azonban a tanyák világából és szomszéd
-falvak ákácvirágos utcasoraiból. Viselkedésük itthon nem valami
-híres, ugy-e bizony? és érzelmeik az ő hideg és nyers szokásaiknál
-fogva itthon is igen el vannak vermelve. Abban a sivár életben
-pedig, amit oda alá folytatni kellett, némelyiküknek már
-esztendőkön által, még ridegebbre vált a lélek. De azért nem halt
-el annyira, hogy ne sírt volna titkon az otthoni mezők után, mert
-azzal álmodott és azzal kelt valamennyi. Nem bír az alul szabadulni
-senki, lelkének ez a tápláléka, ha a határon kívül kell
-szomorkodnia.</p>
-<p>Valamely alkonyat volt, őszeleji alkonyat, amidőn ahogy a tábor
-udvarán és a zúgó víz partján a napi dolog végeztével álmodozott a
-nép, kisded fekete fölleg jelent meg az égen a magas hegyek ormai
-között. Erről hazulról jött és igen nehezen haladt és egyszer csak
-keringélni kezdett a völgy fölött.</p>
-<p>– A fecskék, a fecskék,! – kiáltozta a sok gyerek, – jönnek
-Magyarországból!</p>
-<p>Csakugyan azok voltak, Isten madarai, akik Kisasszony
-<span class="pagenum"><a name="Page_176" id=
-"Page_176">-176-</a></span> napja körül szoktak útra kelni, hogy
-meneküljenek a tél elől. Nagy raj volt nagyon és amint forogva
-röpdöstek a levegőben, látszott már rajtuk, hogy éjszakai szállást
-keresnek. Mert ezen völgy után ismét nagy hegyek következnek, a
-Balkán hegyes vidékei, oda bizony egy kis pihenés szükséges. Nem
-volt akkor a kis, pár száz emberes táborban szem, amely ne ezen
-apró légi madarakat nézte volna. És odajöttek pihenni a fabarákok
-tetejére. Ott volt a szomszédban a török város, oda is mehettek
-volna, de nem mentek, mert hiszen magyarországi utas idegenben nem
-szállhat máshoz, csak magyarországihoz. Hármas, négyes sorával
-ülték végig a tetőket; a kerítésekre, az eresz-gerendákra is jutott
-a seregből és tele volt csipogásukkal az egész környék. A katonák
-meg néztek föl rájuk és beszéltek hozzájuk, kérdezve, hogy mi ujság
-otthon, kis fecskék? Ugy-e, nehéz volt a mars idáig a csúnya
-hegyeken keresztül? A szegény kis vándorok csak csicseregtek a
-kérdésre, úgy, ahogy ők tudtak, de az tökéletesen úgy hallatszott
-az elepedett füleknek, mintha magyar beszéd volna. Mert arrafelé
-nem lakik a fecske, általában nincsen apró madár. Nincsen ott
-semmi. Sasok és ölyvök birodalma az. Azonban csak most mert volna
-jönni a sas, vagy csak egy dlyü is!</p>
-<p>Halálok halálát nyerte volna ez estén, mikor az édes, apró
-magyar vendégek az ereszet alatt <span class="pagenum"><a name=
-"Page_177" id="Page_177">-177-</a></span> beszélnek. Ameddig csak
-beszélgettek, mindvégig lesték a szavukat a katonák, mígnem a kis
-törődöttek elaludtak ott a tetőszélen, az ereszték gerendáin és a
-párkányokon. A barákok szobáiban nem volt ez este lárma, csak
-beszélte egymásnak a nép boldogan, hogy lám, hát erre jöttek. Hogy
-bizonyosan tudták, hogy erre kell jönniök. Talán otthonról üzentek
-is velük, mert az ilyesmi lehetséges, miután a fecskék az Isten
-madarai. (Mondja kend mán, komám, nem-e veszi kend észre, hogy ez a
-nagyobbik-e, ez a kövér, nem épp az öreg szüléméktül való?)</p>
-<p>Azután csend volt, magyar raj aludt a födél fölött, magyar raj a
-födél alatt. Ezen az éjszakán még könnyebb volt hazaálmodni, mint
-máskor, bár az máskor sem ment valami túlságos nehezen.</p>
-<p>De azért még nem riogott az őrségen a kürt, mikor már ébren volt
-a nép, hogy a fecskéi után nézzen. Szerette volna azt mindenki
-látni, hogy hogyan indulnak a tovább való messzi útjukra a kicsi
-magzatok.</p>
-<p>Azzal azonban senki se számolt, se ember, sem fecske, hogy
-miféle szelek lakoznak a feketehegyek katlanaiban. Elővágott onnan
-észak felől éjfél után a nagy hidegség és havat hozott, amely
-belepte a tetőket, a barakokat és igen nagy hideg lehetett, mert az
-útszélen járó turkószerbek azt kiabálták egymásnak: Zima, komsia,
-zima.</p>
-<p>Ami meg a fecskéket illeti, azoknak javarésze <span class=
-"pagenum"><a name="Page_178" id="Page_178">-178-</a></span> ott
-hevert a havas földön megdermedve, kifagyva szépen. Némelyik, ahogy
-elállta altában gyenge testét a fagy s lebukott a barak tetejéről,
-még vergődött valamicskét s nem éppen a fal tövében dermedt meg,
-hanem szárnyaival verte a havat és odább akart menni én szegény
-állatom, mert tudta, hogy neki útja van valamerre. No, egypár
-lépést el is vergődött a hóban.</p>
-<p>A nép pedig ott türelmetlenkedett a barakajtóban és el volt
-fagyva az ő szívében is minden virág és nem mert kilépni az ajtó
-küszöbén, mert akkor szeges lábbelijével halott fecskére taposott
-volna. Időbe telt, míg valahogy átugrálták a dermedt testeket és a
-kurtatermetü tambur Asztalost, aki akkora ugrásra nem volt
-alkalmatos, a hosszu Ördögh csak úgy kivetette a hóba, hogy a
-halott fecskék fölött elhaladni bírjon. Káromkodott is az Ördögh,
-(a nevével jár különben), mondván, hogy ilyen sorsokat miért
-éreztet velük a sors? Senkisem volt rá felelettel: egy új nehéz
-kéreg szorult a lelkek fölé. Infanteriszt Kéhler-féhler lépegetett
-a fecskék közt. Kéhler volt a neve, de mert a golyó, amit ő
-küldött, soha célt nem talált, okos német szó szerint
-Kéhler-féhlernek neveztett.</p>
-<p>Igen kövér, de mindamellett bohó ifju volt ez a Kéhlerféhler,
-bár egyébként tanyai származás, amin nincs mit csodálkozni, mert
-van itt olyan juhász is, akit Hoffannak neveznek Hát Kéhlerféhler
-<span class="pagenum"><a name="Page_179" id=
-"Page_179">-179-</a></span> a hóba térdelt, fölvett egy fecskét és
-nézte a két tenyerében.</p>
-<p>– Nini, – mondta, – még meleg.</p>
-<p>Két nagy tenyere volt ennek a Kéhlerféhlernek. Paraszti és durva
-a tenyér, de annál melegebb a vér, amely alatta lökdösött. Ebbe a
-két tenyérbe fogta a madarat. Tenyere melegétől a madár éledt.
-Szemeit a félhalódó állat fölnyitotta és Kéhlerféhler nagyot
-ordított:</p>
-<p>– Emberek, élnek még a fecskék.</p>
-<p>És szinte tülekedve, egymást előzve rohanta meg a katonanép a
-hóbafagyott fecskecsapatot. Ki mennyit bírt, annyit szedett föl
-belőle és a hosszu Ördögh, aki az imént hajította a hóba a rövid
-tambur Emerich Asztalost, már ismét behajította a barákba, hogy
-fűtsön, ahogy csak tud, mert meleg kell ide.</p>
-<p>A sok baka pedig hordta be a fecskét, az asztalokra rakta és
-keszkenővel, fehérruhával, miegymással terítgette és akadt, aki
-fején csókolva ébredő madarát, a száján keresztül igyekezett bele
-lelket lehelni. Nem maradt a tábor udvarában elhullott fecske egy
-sem, csak amely már végleg elhalt. Emezek meg, a barakszobákba
-hordottak, egymásután nyitogatni kezdték a szemüket. Jaj, de nagy
-örömök voltak azok!</p>
-<p>– Néd-e, mán éled! <span class="pagenum"><a name="Page_180" id=
-"Page_180">-180-</a></span></p>
-<p>– Hát az enyim? Ni, hogy mozdul!</p>
-<p>Mozogtak csakugyan a kis állatok. Volt, aki már fölült az
-asztalon és széjjeltekintett. Gyönyörűséges szeme van a fecskének,
-kis acélgömbjében le van rajzolva az, akire éppen tekint. Hordta a
-sok katona nekik a komisz kenyeret és az erőre kapottak közül már
-akadt olyan is, amely feléje nyúlt. Vizet is vittek nekik
-csajkákban, de továbbá hoztak feketekávét is. Mert miután a bakanép
-igen szerette a feketekávét, amibe baka-kenyeret aprított, a
-barakszobák haditanácsa hasznos tápláléknak vélte a fecskék részére
-is.</p>
-<p>Jó vol-e, nem volt-e: nem tudni, de annyi bizonyos, hogy
-egy-kettőnek a kivételével mind életre jött a fecske. És azután, –
-bár ki is nevessenek érte, – az az állat tudta, hogy hol van. Mert
-egy sem vadult meg, egy sem röpdösött a falnak, hanem otthon volt
-valamennyi. Összeázott szárnyaikat a legfinomabb eszközével: a
-fogkefével pucolgatta a baka.</p>
-<p>Azután mindenkinek a fecskéjei ott laktak azon délelőttön az
-ágyon. Más kompánia állt épp aznap szolgálatban, hát szabad volt a
-nap és kedve szerint ajnározhatta kis magyarországiait a nép.
-Gügyögtek nékik a katonák, mint ahogy apró gyereknek szokás. Rá
-válaszul csipogtak a fecskék és a durvalelkü parasztkatona lelke
-síránkozva mondta nekik: <span class="pagenum"><a name="Page_181"
-id="Page_181">-181-</a></span></p>
-<p>– Mért nem úgy mondod, hogy érteném, hogy mid fáj?…</p>
-<p>Dél felé az idő kiderült, a szél abbamaradt. Tenyéren vitték ki
-az udvarra a fecskéket és fölrebbentek onnan a tetőre. Ott
-beszélgetni kezdtek s várták a társukat. Sokat hoztak ki a népek és
-ezek is elmentek aznap délután. Szerencsés boldog útat sóhajtottunk
-utánuk.</p>
-<p>Más felekezet pedig, a gyengébbje, még azon éjszaka is ott hált.
-Betette a katona az elgyötört, az elvárvult kis madarat az inge
-keblébe és együtt aludtak, a verekedésre fogadott legénynek és a
-rövidke kis madárnak a szíve egymáson dobogott. Másnap aztán mind
-elment. Infanteriszt Alekszander Hézső eresztette el az utolsót.
-Fölvágott a magasba a madár, néhányszor körülkerítette a tábort,
-azután megindult a társai nyomán.</p>
-<p>– Eredj, csak eredj, hálátlan kutya, – kiáltotta utána Hézső,
-pedig voltaképpen annyi köny pergett a nagy vörös szakállába, hogy
-az sem bírta állni: arról is lepergett.</p>
-<hr class="chap" />
-<div class="chapter"></div>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_182" id=
-"Page_182">-182-</a></span></p>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_183" id="Page_183"><br />
--183-</a></span></p>
-<h2>Vándorló földek</h2>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_184" id=
-"Page_184">-184-</a></span></p>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_185" id="Page_185"><br />
--185-</a></span></p>
-<p>Senki ebből a napból nem gondolta volna, hogy mit lesz hozandó.
-Úgy kezdődött, mint a másik, az állatok is azok maradtak, amik
-tegnap, pedig mondatik, hogy az állat megérzi a veszedelmet.
-Bizonyos-e, senki megmondani nem tudja, mióta a régi boszorkányok
-elmultak s ma már nincs ember, aki a madarak és denevérek nyelvét
-értené. Egyedül a kutya az, amely néha világos, napos délelőttön
-kifut az árnyékból a tanyaudvar közepére s föltartván a fejét,
-olyformán, mint amikor a ló szokott a felhőkre nevetni, idegen
-hangon hosszu, szomoru vonyításba kezd. Ez rendszerint nem jót
-jelent, az bizonyos. De ezúttal a kutya sem tett ilyest és semmi
-állatok nem nyugtalankodtak. A lovak italt kaptak rendes időben,
-hajnaltájon és ugyanekkor a kakas az ő régi módján üdvözölte a
-hajnali csillagot. Feketésbe volt még a táj, de az ákácok fiatal
-leveli már ébredtek alvásukból, a jegenyék legteteje pedig
-bólongatni kezdett, mert apránkint föltámadt a szellő.</p>
-<p>Így volt ezen a reggelen a tanyán. Hajnalhasadtán fölkelt Fehér
-Máté és szétnézett az udvarban <span class="pagenum"><a name=
-"Page_186" id="Page_186">-186-</a></span> az állatok között. A
-kutyát láncára kapcsolta vissza az éjjeli szabadságából, s mire a
-felesége is kijött a házból, fogadta az asszony jóreggel-kívánatát.
-Viktor a tyúkokat nézte körül s kötőjéből sárga kását szórt az
-egészen apró fiókoknak. Máté egy ágat vett föl a kert mellől s
-védte a párnapos csibéket a falánk kacsák rohama ellen. A kacsák
-már meg is fürödtek ekkorra a kút mellett a vízben s most el
-akarták enni a sárgakását a sárga csirkék elől. A gácsér vezette a
-támadást, de Fehér Máté jól a fejére ütött az ággal.</p>
-<p>– Te rossz csont, – mondta neki, – eredj kígyót fogni, még majd
-hogy éppen téged traktálunk kásával.</p>
-<p>A gácsér, – élemedett, okos kácsa volt ez, – el is ment és
-hápogva hívta maga után a hadát. Siettek, megkerülve a sövényt, ki
-az árokszélre, s ott lármázni kezdtek nagyon.</p>
-<p>– Tanakodnak most, hogy mitévők legyenek, – szólt Máté
-Viktornak. – Jót húztam a Makszi fejére.</p>
-<p>Ezen nevettek. Viktor most elereszté a kötője sarkát s mind
-odaszórta az ételt a csipogóknak. Mivelhogy odabent is csipogni
-kezdtek. Kihallatszott a házajtón, hogy valaki azt kiáltja:</p>
-<p>– Anaaa…</p>
-<p>– Megyek, megyek, – felelt rá szinte öntudatlan az asszony, –
-megyek már, kis pulykáim. <span class="pagenum"><a name="Page_187"
-id="Page_187">-187-</a></span></p>
-<p>Máté boldog mosolylyal tekintett utána. Messzi a mezőség tulsó
-oldalán hirtelen hosszu tűzdárda jelent meg az égen s utána rögtön
-a föld peremén vörös világával föltűnt a mindenek élesztője, a nap.
-Libegett, egyre jobban mutatva magát. Máté eldobta az ágat s
-kalapját emelvén, köszönté. Aztán nézte, mert soha ennek a
-nézésével betelni nem lehet. Az Isten küldötte ő, aki sírjából
-minden reggelen föltámad, lassan és méltóságosan. Azonnal üdvözölni
-kezdik a madarak, a szarka cserreg és a sas gyorsan emelkedik, mint
-illik is, hogy alantosai nevében tisztelje. A Búböcze megszólal az
-istállóban és azonnal ki is lép a kúthoz s a gazdára tekintvén, a
-maga nyelvén pár rövid szóval mondja neki:</p>
-<p>– Vizet, Máté, vizet a Búböczének.</p>
-<p>A libák meg egyszerre nekiiramodnak és keresztül a sövényen.</p>
-<p>– Gágá, – mondják a libák a napnak s feléje terjesztik
-szárnyaikat.</p>
-<p>A töröttlábu varju, a tanyaudvarok humoristája már rég lejött a
-padlásföljáróról s ezúttal abban foglalatoskodik, hogy a zabos
-zsákon a lusta macskát költögeti, a farkát csipdesvén. Az ákácok
-teljesen fölébredtek, leveleiket szétbontják, illatuk azonnal
-érzik. A jegenyenyár zöld levele a szőlőben fehér hamvas alját
-mutogatja. Mindez egybeolvad és mindez gyönyörü.</p>
-<p>– Kszü, pszü, – kiáltja mérgesen a macska <span class=
-"pagenum"><a name="Page_188" id="Page_188">-188-</a></span> és jól
-pofonüti a varjút. – Grá, grá, kurkurkur, – felel rá emez ijedten s
-rögtön elugrik és billeg a kutya felé, hogy ezentúl most már majd
-ezzel társalog.</p>
-<p>Máté néz és hallgat és áll elmerülve, így nyújtván imáját
-mindezekért annak, aki adta. Azután fogja a baltát s folytatja a
-dolgot ott, ahol az este elhagyta és faragja az új kapubálványt a
-régi helyett, mert idővel még a kapubálványok is elmúlnak. Akkor
-kijön a pitvarajtóba Viktor, a két karján két apró emberrel.</p>
-<p>– Apja, – mondja, – apja!</p>
-<p>Máté leteszi a baltát és odamegy. A Pistika ez, meg a Miska.
-Pistika a jobbadik, Miska a balabbik. Tökéletes egygyek, mert
-ikrek, de mégis a Miska a tömzsibb, lyuk van a képin, ha nevet.
-Erről lehet megismerni, hogy melyik kicsoda.</p>
-<p>– No, mit kell mondani? – kérdezi Viktor.</p>
-<p>– Addon Iszten ló löddet. – Így véli Miska, hogy ezt kell
-mondani. A példán Pistika észretérvén, szintén szól:</p>
-<p>– Addon Iszten ló loddalt.</p>
-<p>– Ló löddelt, ló loddalt, – köszönti vissza őket boldogan Máté,
-csók között.</p>
-<p>István és Mihály lekívánkoznak a földre. Kissé hideg még és
-harmatos, azonban azért nagyon jó. A kicsi meztelen lábak edződést
-szívnak föl az áldott homokból. <span class="pagenum"><a name=
-"Page_189" id="Page_189">-189-</a></span></p>
-<p>– Újság van, apja, – szól Viktor mosolyogva. – Nagy újság.</p>
-<p>– No? – mondja Máté.</p>
-<p>– Hát nem látja kend?</p>
-<p>– Újság? – ismétlé Máté. – Nem tudom. Nem vélek rá.</p>
-<p>– Hát… – folytatja dévajkodva Viktor.</p>
-<p>– Hát? Mond no, ha tudod.</p>
-<p>– Hát épp ma két esztendősek a gyerekek.</p>
-<p>– Óh, uram Isten, – nevet Máté, – hát ijen vén népek mán kentök,
-iftyurak?</p>
-<p>– A! Búböcze! – mondja Miska a tehénre.</p>
-<p>– A! Búbocza! – mondja Pista is.</p>
-<p>– Ugyan, hát mit adjak nekik? – szól Máté.</p>
-<p>Tanyán nincs játék a gyereknek, de nem is kell. Ott a liba,
-tyúk, csirke, kutya, sündisznó: mind jóbarát. Egyedüli ellenség a
-sánta varju, mert az kiszedi rendesen a Pistika kezéből a tejes
-kenyeret. Hát a dióval gurigázni kutya? Vagy beleülni a talicskába
-kettősen, aztán hajtani a lovakat: Dü te Tárga, hóha hó! A homokba
-pedig olyan házakat lehet építeni, hogy az valóságos ritkaság. Máté
-bemegy a belső házba és két darab egészen fényes krajcárt hoz
-elő.</p>
-<p>– Ne nektek. Egyik egyiknek, másik másiknak. Jól vigyázzatok rá.
-Ezen vösz édesanyátok nektek ruhát. Ez pénz, úgy nézzétek.</p>
-<p>– Péz, – szól Miska. <span class="pagenum"><a name="Page_190"
-id="Page_190">-190-</a></span></p>
-<p>– Péd, – folytatja Pistika.</p>
-<p>Teljes csodálattal tekintik meg, külön-külön, egyik a másikét. A
-barnapiros apró arcokon a bámulat ül. Lám, ilyen is van a világon,
-amit ők még eddig soha nem láttak.</p>
-<p>– Ni! – mondják egymásnak.</p>
-<p>– Az enyimek, – szól Viktor.</p>
-<p>– Hát. Hogyne. Mindön a tied mán éppen, – felel évődve Máté.</p>
-<p>Evvel aztán megy is vissza az ákácfarúdhoz, amit faragni kell.
-Az asszony a házba tér, hogy rendezkedjen. Így vannak egy darabig.
-Viktor már mindent rendbe szedett s a konyhában foglalatoskodik,
-hogy a tejet melegítse a népeknek. A balta alatt kint kong a rúd s
-recscsen róla sorra a darab, amit Máté lehánt. Egyszer bekiált:</p>
-<p>– Viktor te! Vidd be a gyerekeket.</p>
-<p>Az asszony kilép:</p>
-<p>– Miért?</p>
-<p>– Úgy nézem, föltámad a szél.</p>
-<p>Valóban, a tanya mellett a vetéseken a szélkiáltó madár egyre
-erősebben hallatja szavát. Fönt a jegenyenyárfák tetejének
-birodalmában már zúgás van. Hirtelen messze vékony hegy emelkedik a
-homokból, egyre nagyobb, egyre magasabb. Ott már a forgószél járja
-a boszorkánytáncot. Viktor épp hogy ölbe kapta a gyerekeit és
-bevitte a házba, már ide is érkezett süvöltve. Utána nagy zúgás
-következik és <span class="pagenum"><a name="Page_191" id=
-"Page_191">-191-</a></span> végigvágtat a tájon a száraz vihar. A
-gólyafészek leröpül a kémény tetejéről és száll messze, az apró
-gólyákkal egyetemben. A jegenyefák sírnak s a nagy elhajlásokban
-pattog a derekuk. Minden, ami csak állat, sietve menekszik az
-udvarból födél alá. – A varju nagyon jól megfér most a Jancsi
-macskával. – Minden madár elül, csak a szélkiáltó szava hangosabb
-egyre, amely bolondul szaladgál, a fejét épp most hányó búzavetés
-között. Máté sietve futkos az udvarban, becsukva minden ajtót,
-ablakot, ami nyitva volt. Néhány eltévedt apró csibét fölszed s
-bedobja a kotlóshoz, az ágasról leszedi a köcsögöket s a földre
-fekteti. Az idő pedig mindig nagyobb. A szénapadlás elől elfújta a
-nehéz létrát és bontogatja már a ház tetejét. Egyre lejebb száll, a
-földet keresi, hogy abban kárt tegyen. Mikor aztán leér, hogy egész
-hatalmával söpri a füvet, a homokot, egyszerre semmit sem lehet
-látni. Ez az az idő, mikor a vasjáromszög megtanul röpülni. Nincs
-levegő, se ég, se föld, csak homok van, szálló, röpülő homok, amely
-elfog mindent és betemet mindent. Rettenetes a zúgás. Kétágu öreg
-törzsek kettéhasadnak, fiatal fák gyökerestől fordulnak ki s földre
-fekszenek, azon henteregvén. A föld fölszállt a levegőbe, a föld
-utazik s nő a homok, mindegyre nő. Máté kiáltana bele a zivatarba,
-de nem bír, a röpülő homok úrrá lett az emberen.</p>
-<p>– Isten, hol vagy? – szól elhaló szava. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_192" id="Page_192">-192-</a></span></p>
-<p>Még egy ideig dőlnek a fák és visz mindent a szélzivatar:
-gerendát, szénaboglyát, azután haragja kezd elülni. Egy nagy,
-utolsó fúvás elviszi még a galambok ducát, azután óriási hosszu
-sóhajtással elvész a zivatar. Vonul odább, három-négy forgószél
-homokhegye fut végig a tájon, távozóban.</p>
-<p>A homok lassankint leszáll, a reszkető levegő elcsendesül. Máté
-rázza magáról a földet, ami ellepte s mély szomorúsággal néz végig
-a tájon. Lám, mit hozott a nap. A szálló homokban, ami ellepte az
-udvart, a sövényajtóig megy, hogy megnézze azt, amit megnézni
-rettegés és lelki kínszenvedés: mi lett a vetésből Isten ezen
-csapása után. Ám a sövényajtót kinyitni nem lehet, úgy tele van
-fújva mindennel, fával, karóval, vödörrel, homokkal. Hát csak a
-sövény fölött tekint szét a fekvőségre és amint a szúrós ágakat
-széthajlítván, tekintete a vetésekre esik, följajdul. Mintha kétágu
-szigonynyal szaggatnák a szívét, mintha kalapácscsal vernék a
-fejét, a homokkal lepett haját a vihar boszorkányai. A nyilegyenes
-táj most dombos, hepe-hupás. Ahol a búzavetés állott, nagy, tágas
-mélyedés látszik, mint amilyen a kiszáradt tófenék szokott lenni,
-ahol pedig az árpa virult, ott se síkság, se árpa, hanem magas
-domboldal: a búzavetés földestül átvándorolt az árpavetésre. Látván
-ezt s a maga tiszta eszével azon pillanatban fölfogva e dolgok
-következményeit, Máté szemeiből kicsurran a köny és vize elvesz a
-képét <span class="pagenum"><a name="Page_193" id=
-"Page_193">-193-</a></span> borító homokban. Úgy érzi, az esze
-pusztul, s minden, ami a világon van, előtte elfeketedik. Lassan
-megfordul az ember. Visszamegy a házig s éppen mikor Viktor
-halaványan nyitja az ajtót, szemközt ér vele.</p>
-<p>– Viktor, – mondja megtört szomorúsággal, – látod-e? Látod-e?
-Nézd, nincs semmink. Amit a jobb kezével adott az Isten, elvette. A
-balkezével járt itt. Nézd. Elpusztultunk. A nincstelenségbe
-jutottunk.</p>
-<p>A szeretett ember könyázott, poros arcára függeszti szemeit az
-asszony és az ajtófélfába fogódzik e megrendülések alatt szótalan.
-Ki tudna erre mit felelni? Ő is csak úgy van, mint amaz, itatni
-kezdi az egereket a szeméből s állnak a pusztulás közepett
-hallgatag.</p>
-<p>Ám Miska félretolja az anyja szoknyáját és előlép. Csillog a
-kezében az új krajcár és kínálva nyújtja az apja felé:</p>
-<p>– A! Apám! Pénz!</p>
-<p>Pistika a másik oldalon következik elő és röviden kínálja
-vagyonát:</p>
-<p>– Péd! Péd!</p>
-<p>Fehér Máté letérdel az istenhozta homokba, átvette két karjával
-két gyermekét és Viktorra nézett. Könyezése már elcsillapodott.</p>
-<hr class="chap" />
-<div class="chapter"></div>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_194" id=
-"Page_194">-194-</a></span></p>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_195" id="Page_195"><br />
--195-</a></span></p>
-<h2>Főzés</h2>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_196" id=
-"Page_196">-196-</a></span></p>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_197" id="Page_197"><br />
--197-</a></span></p>
-<p>Meg volt apadva a víz nagyon. Alant, egészen a kőfal alatt,
-kilátszottak belőle a nehéz gránitok, amiket a fal oldalába
-erősítés gyanánt hajószámra dobáltak évek előtt, amikor itt attól
-tartottak, hogy nem a Tisza jön ki a partra, hanem a part
-kínálkozik be a mederbe. Ezenfelül csendes nyári reggel volt. A
-tulsó parton, az ártéri füzesek között fehér tehenek és tarka
-tehenek legeltek, messze fönt Tápé felé kevéske köd legelt a
-lapályos vízen. A malmok lapátjai lassan forogtak s feketére
-barnult deszkáikról aranycsöppek hullottak a sárga vízbe vissza.
-Maga a víz kétféle színt játszott. Világos az innenső oldala, ez az
-ősfolyó, ez az a víz, amely Sziget alól, Szolnok alól, Szentes alól
-következik. A tulsó a Marosé, az sötétebb s így nagy apadások
-idején nincs annyi vágása, hogy a másikba elegyedhetne. Együtt
-haladnak, külön, halkan, hogy semi zajuk nem hallatszik. A tömérdek
-nagy vashídak lomhán állnak fölöttük, öt-hat lába van
-egyiknek-egyiknek, de egy lábat se ér a víz, annyira patak a folyó.
-Ki nézné ki belőle a tavaszi harsogó tengert ilyenkor, amikor oly
-lassu, <span class="pagenum"><a name="Page_198" id=
-"Page_198">-198-</a></span> hogy ágat kell bele vetni, hogy
-megláttassék, merre van a folyása. Fölötte halszag érzik. A tulsó
-parton hálót húz lassan néhány ember, egy egyfából való
-halászcsónak lassan halad a közepén; az az ember, aki a végében ül,
-lyukas fadarabbal ütöget a vízbe, s ennek a kuttyogásával ijeszti a
-harcsákat a háló felé. Csend van ezen a tájon, a tengerhajósok
-állomására még nem jött a szentesi gőzös, a többi parti forgolódás
-helye meg lejebb esik. Lementem az iszapjárt lépcsőkön a mederbe,
-amit a folyó elhagyott, mert az ilyesmiben néha különös érzés van.
-Járni a víz fenekén. Nagy darab kövek voltak itt, amiket a Maros
-tavaszi árja már erősen kiporondolt néhol. A kövek között apró
-halak kínlódnak s vetik magukat jobbra-balra, igyekezvén a víz
-felé. Elemük azonban elhagyta őket s elvesznek a parton. Van ott
-aztán azonfölül törött bögre, bádogkanál feje s egy nagydarab
-szigony és bele van ütve a földbe, amely valamely horgonyt vetett
-vasmacskából szakadt ki. Továbbá rőzseágak s az apró bojtorjánfű,
-amely azon a helyen, ahonnan a víz tegnap elment, ma már kifakad s
-fehér virágját hullatja a tátogó apró halakra.</p>
-<p>Odább a kövek közt mozog valami feketeség. Közelebb érve,
-látnivaló volt, hogy ez egy ember, bocskorban és zölddel cifrázott
-szűr a vállán. A mellén bőr, amelyre piros, zöld és sárga
-zsinórokkal csodálatos tulipántok vannak hímezve. Ez a melledző,
-<span class="pagenum"><a name="Page_199" id=
-"Page_199">-199-</a></span> egy rácos ruhadarab. Magyar ember közül
-csak az hordja, aki köhög és fél a hűtéstől. Ez megvédi a
-szelektől, mert a bőr belseje nem cifra, hanem rajta van a birka
-szőre és ezen áldott jó állat még holt korában is így melegíti az
-embert.</p>
-<p>A bocskoros mellett egy nagy iszák hevert, abból már előszedett
-egy bögrét. Ebből sem ma főztek először, mert füstös az oldala
-nagyon. Három kőből tűzhelyet is csinált már, az aljába pedig azon
-galyakból, amiket a víz a partra hordott, tüzet rendezett. Lement a
-partszélre, ott lehajolt, kezében a bögrével. Az edény aljával
-szétvert egy kicsit a habok között, hogy tisztátlanság ne jőjjön
-bele, azután pedig megmeríté. Eközben nem szólt semmit, halkan
-járt, igen ügyesen lépdelve bocskorával a kövek között. Szigoru
-arcu ember volt ez, a képe jóformán feketebarna a napégéstől,
-harcsabajusza hajósok szokása szerint lefelé lógott.</p>
-<p>– No, – mondom, – adjon Isten.</p>
-<p>– Adjon Isten, – felelt és a kopottas sipkából, ami a fejére
-volt húzva, igen bizodalmasan integetett ki.</p>
-<p>– Hát mire végzi?</p>
-<p>– Ehun-e, – mondta megint, – nézze. Majd főzök.</p>
-<p>Letette a bögrét a tűzhelyre, vigyázva igen, hogy valamiképp
-oldalt ne forduljon. A tüzet is megpiszkálta. Előbb guggolt, azután
-leült ismét, bocskorait <span class="pagenum"><a name="Page_200"
-id="Page_200">-200-</a></span> kinyújtva. Akkor az iszákba nyúlt.
-Sok minden volt ebben a nagy bőrtáskában, szinte csörgött.
-Legelsőbb krumplit szedett ki, vagy három szép és nagy darabot. A
-bicska is az iszákban volt, azt kotorászta most már. A bicskának
-szokása, hogy elbújik, de csak előkerül, ha kutat utána az ember.
-Hámozta a burgonyákat, jól vigyázva, hogy igen sokat le ne nyessen
-róla a héjával. Amit letisztított, ketté vágta, a darabjait megint
-csak kettőbe s így a bögre vizébe dobta. Így járt a többi is, amely
-után újból az iszákban kellett keresgélni. Mélyen belenyúlt, hogy
-szinte a válláig elveszett a karja benne.</p>
-<p>– No, – szólt csöndesen, – gyüssz vagy nem gyüssz?</p>
-<p>Gyütt. Egy szép fej vöröshagyma volt, az gyütt ki. Ennek a
-tisztításával már nem sokat törődött. Hanem lehántotta a külsejét,
-kettévágta s a bicska lapjával nyomta széjjel.</p>
-<p>– Ereggy a többi után.</p>
-<p>Az is a vízbe került, amely már főni kezdett.</p>
-<p>– Hallja, – szólt megint az ember, – hogy duruzsol? Nincs ijen
-bögre több a világon, akibe így megforrjon a víz…</p>
-<p>Tévedne, aki azt hinné, hogy zsír nem tartózkodott az iszákban.
-De bizony tartózkodott. Vele együtt jött elő a napvilágra egy
-ütött-vert cinkalán is. A zsír fehér ruhában volt, azon belül pedig
-egy <span class="pagenum"><a name="Page_201" id=
-"Page_201">-201-</a></span> bádogedényben. Ez a boldog világban
-itce vagy messző lehetett. A kanállal mért a zsírból, a szűrből
-pedig skatulyát szedett elő, amelyben fűszerszámok voltak. Só,
-paprika és egyéb ilyenféle. Ebből mind jutott a bögrébe a zsírral
-együtt s a kanállal kavargatta az egészet. Senki el nem gondolná,
-aki nem tapasztalta, hogy milyen csodálatos jó illata van az ilyen
-mis-másnak, ami egy füstös bögrében fől a part kövei között.
-Egy-egy galyat rakott az oldalára, hozzáértő módon, hogy
-mindenfelől érje a láng.</p>
-<p>– Nem vetök neki három órát, – adta föl most tréfásan a szavat,
-hogy megfől.</p>
-<p>– Gondolom, várja is már.</p>
-<p>– No, – felelte, rázva a fejét igenlőleg. – Éjfél előtt
-indultam, de még nem öttem ma. Hát az embör mögéhözik.</p>
-<p>Megkavarta a bögre belsejét a kanállal s vágyó szemekkel
-tekintett bele, főlt a krumpli, egyet kivett s megpróbálta, omlós-e
-eléggé. Még egy kicsit várni kell vele. Hanem a leve, az tökéletes
-volt már egészen, s ami a kanálon maradt, nagy gyönyörrel
-szürcsölte le róla.</p>
-<p>– Csak azt mondom én, hogy a főtt ételnek nincsen párja, –
-mondta.</p>
-<p>– Aztán elég lesz ez reggelinek?</p>
-<p>– Hát, tuggya, több is löhetne. De ez a bögre így is nagyocska
-az iszákban… Mög ez is ölégbe kerül. Nézze, fél kanál zsír, három
-krumpli, egy <span class="pagenum"><a name="Page_202" id=
-"Page_202">-202-</a></span> hagyma, só, paprika, könyér… Mit tögyön
-a szögény?</p>
-<p>Kése nyelével verdesni kezdte ültőhelyéből a bocskora orrát s
-görbedten, elgondolkozva tekintett szét a vízen.</p>
-<p>– Az ám, – folytatta sóhajtva, de csakhamar abbanhagyta e
-gondolatokat. Bugyborékot vetett a bögrében a víz s habos teteje ki
-is futott. A burgonyadarabok játszottak benne, hol fölkerültek, hol
-lementek. Már most elemelte a tűzről. Újjai meg sem érezték a bögre
-fülének a melegét, mert lassan, vigyázattal vette maga elé, hogy ki
-ne lötyögjön a jó meleg étel. A két térde közé szorította s újból
-benyúlt az iszákba kenyérért. Nem volt sok, de jól megőrizve, piros
-kendőben. Megfogta a csücskét, fölemelte s a kenyér lassan
-kiforgott belőle a kőre. Lassan kezdett enni s fújta az ételt a
-kanálban s párologva szaladt szét a levegőben a paprikás hagyma és
-a zsíros burgonya szaga.</p>
-<p>– Ízlik, látom.</p>
-<p>– Hát igen, – mondta. Azután, mint akinek valami az eszébe jut,
-rántott egyet a vállán. – Nekem jó.</p>
-<p>Ez az étel pedig, amit te főztél, már csalogat erre valakit. Ez
-a valaki egy parti gyerek, amilyen sok van. Félig elzűllött
-apróságok, akik, ha halat vesz valaki, hazaviszik egy garasért s
-vágtatva futnak a hajóállomások felé, ha gőzös közeledik, hogy
-<span class="pagenum"><a name="Page_203" id=
-"Page_203">-203-</a></span> lesz talán olyan utas, akinek a
-batyuját utána kell vinni. A gyerek rongyos és sovány, lassan
-lépegetett a kövek között, vigyázva a meztelen lábaira. Megállt
-aztán jó távolosan és nézett. Nézte a bögrét, a kenyeret s
-igyekezett jóllakni az étel szagával.</p>
-<p>– Hát te, csipisz, – szólt rá az ember, – mit bámulsz?</p>
-<p>A gyerek szégyenülten kapta le róla a tekintetét s zavartan a
-víz felé fordult. Lassan lépett egyet-kettőt előre, aztán vissza,
-amerről jött.</p>
-<p>A kanál a bögre oldalában a felén alul kopogott már. Az ember
-belenézett, azután megmerítvén jól a kanalat, ezt még a szájához
-emelte. Azután a gyerek után kiáltott:</p>
-<p>– Te.</p>
-<p>Hirtelen visszafordult a fiu.</p>
-<p>– Gyere no, – intett neki, nyújtva feléje a bögrét. – Ödd mög,
-de sebösen, mer gyün mán átalrul a ladik értem…</p>
-<p>A gyerek mohón kapott az étel után s nagy igyekezettel kotorta a
-kanállal a bögre oldalát. A bocskoros nézte egy darabig, azután
-sietve pakolázta holmiját az iszákba. A kenyeret már készült
-behajtani a piros kendőbe, amikor meggondolta a dolgot s vágott még
-belőle egy darabot. Annak felét magának törte, a másikat nyújtotta
-ismét a partigyerek felé:</p>
-<p>– No, – kínálta békülékenyen. – Ne.</p>
-<hr class="chap" />
-<div class="chapter"></div>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_204" id=
-"Page_204">-204-</a></span></p>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_205" id="Page_205"><br />
--205-</a></span></p>
-<h2>Vásár</h2>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_206" id=
-"Page_206">-206-</a></span></p>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_207" id="Page_207"><br />
--207-</a></span></p>
-<p>Az átokházi kapitányság egészen odalent van Szabadka alatt, de
-azért Vadlövő István mégis csak bejött a vásárba. Semmi vennivalója
-nem volt éppenséggel, mert Vadlövő világéletében barkácsoló ember
-lévén, nem ád pénzt kaszanyélért, hanem maga faragja. Ilyen
-furfangokkal gyarapszik aztán a vagyon, mert akárki akármit beszél,
-csak úgy érdemes a pénzt megkeresni, ha nem költi el mindjárt másra
-az ember. Azonban amit cifra kaszanyélre sajnál, mégsem sajnálja
-magától, sem a családjától.</p>
-<p>– Most vásár van bent, – mondta otthon, – ilyenkor sok
-mindenféle mutogatások vannak, azokon az ember eszmélkedik. Aztán a
-gyerekeknek ez gyönyörűség.</p>
-<p>Ebben igazat adnak neki az otthonvalók, mert az átokházi pusztán
-néhány kútágason kívül alig lehet egyebet látni. Így aztán el is
-határoztatik a menés. Már szombaton este nem lehet birni a tanyában
-a Viktor leánynyal és az Énok gyerekkel. A városba mennek holnap, a
-városba. Oda még a tanító úr is csak egy hónapban egyszer megy.
-<span class="pagenum"><a name="Page_208" id=
-"Page_208">-208-</a></span></p>
-<p>– De talán még akkor se menne, – véli Vadlövő, – ha a fizetését
-nem ott adnák oda neki.</p>
-<p>Az asszony is tesz-vesz, vasalja a városba való szoknyát és
-sokáig tépelődik azon, hogy az új ruhát adja-e az Énokra? Már a
-városban igazán az új ruhát kellene ráadni, mert az ilyesmi
-ünnepélyes alkalom, más oldalról tekintve azonban a dolgot, kocsin
-rettentő kopik a ruha. A gyerek apja dönt a kérdésben. István azon
-véleményben van, hogy nem lehet most itt Énoknak a kedvét szegni.
-Ha már kedvtöltésre van a nap szánva, ne essen a gyereknek az
-zokon, hogy hát ő mostan itten nem új ruhában jár-kel. A ruha ugyan
-kopik kissé, de hát majd egészen tiszta, száraz szalmát tesznek a
-kocsiderékba. Azon majd úgy elhevernek a gyerekek a városig, hogy
-az csupa gyönyörűség.</p>
-<p>Vasárnap virradóra ugyan korán kelnek. A fiastyúk még fönn van
-az égen, amikor Vadölő már tökéletesen elkészült, s mert az
-asszonynak az öltözködéssel van dolga, ezúttal a reggeli gondját
-magára veszi. Pár apró szilánk lángjánál szalonnát süt, hogy éppen
-ha már ilyen korán kelnek útra, egyenek valami meleg ételt az
-aprók. Gyors falatozás megy most, mert messze a város. Azután befog
-az apja. A tanyában ottmarad a béres, annak kiadják egész napra az
-élelmét. Vadlövő pedig a kocsiderékba helyezi a gyerekeket, az
-asszonynyal együtt ketten előre ülnek a subára. Gyü no, Isten
-nevében, – szól <span class="pagenum"><a name="Page_209" id=
-"Page_209">-209-</a></span> a lovakhoz s vidáman kocognak ki az
-eperfás udvarból. Szalad, szalad a kocsi, időközben megvirrad s
-feljön a nap. Énoknak eszébe jut, hogy ma nem imádkozott s most a
-kocsiderékban mondani kezdi a maga pár soros tudományát. István
-hallgatja, elmosolyodik s figyelmezetetőleg oldalba üti könyökével
-az asszonyt. Azután a gyeplőszáron kiveri a pipát s újra tömi.</p>
-<p>– No, még ez a pipa, gyerekek, – mondja, – aztán ott leszünk a
-tetthelyen.</p>
-<p>Nemsokára kezdődnek a csodák. Nagy gyárak kéményei következnek.
-Továbbá vasbikák húznak vaskocsikat a töltéseken. Egy háznál meg
-kell állni s kardos ember közeleg a kocsihoz.</p>
-<p>– No, – szólal meg haragosan Vadlövő, – ezt a két gyereket csak
-nem akarja megvámolni? Nem eladók ezek.</p>
-<p>– Más nincs a kocsin? – kérdezi a vámos.</p>
-<p>– Hát a magunk étele, kulacsa, kenyér, szalonna, sült hús,
-füstölt oldalastól, mög egy kevés kalács a gyerekeknek.</p>
-<p>Voltaképpen ezt se kellett volna mondani, de Vadlövő ezzel
-bosszantani akarja a vámost. Hagy lássa, hogy ha szegények is, de
-jól élnek.</p>
-<p>Így aztán mennek belfelé. Találnak hamar istállót és
-korcsmaudvart, ahol megálljanak. (A lóvásár is áll most, s a
-legtöbb kocsi odakint van, amely bejött.) A lovakat bekötik, a
-subákat valamely becsületes <span class="pagenum"><a name=
-"Page_210" id="Page_210">-210-</a></span> ember gondjaira bízzák, a
-tarisznyát és kulacsot ellenben viszik magukkal. Énok buzgón
-söpörgeti magáról a szalmát.</p>
-<p>– Édesapám, – mondja, – vesz-e kend nekem olyan labdát, amelyik
-fölmegy a levegőbe?</p>
-<p>– Jaj, cselédem, – feleli az anyja, – drága az nagyon.</p>
-<p>– Aztán, – toldja Vadlövő, – ha egyszer elszalajtod, soha többet
-utól nem éred.</p>
-<p>Ezen Énok egy kissé elszomorkodik.</p>
-<p>– Majd veszünk mást, no, – biztatja az apja. – Van itt mindön,
-még tengöri herkentyü is.</p>
-<p>Lassan járni kezdik az utcákat. Vadlövő néha egy-egy ismerőssel
-találkozik. Legelsőbb a csőszszel a Matók-hegyből, aki ott a szőlőt
-szokta őrizni. Új csizmában van már a csősz, azt most vette
-bizonyosan s föl is húzta azonnal, kevélykedők szokása szerint. A
-kezében meg hosszu új bot gyertyánfából, nagyon szép gombbal a
-felső végén.</p>
-<p>– No, ez a bot hosszu egy kicsit, – szól neki Vadlövő. – Mért
-nem vettél rövidebbet?</p>
-<p>– Hát hosszúnak hosszu egy kicsit, – feleli a csősz, – hanem
-hiszen le lehet ebből vágni.</p>
-<p>– Felülről? – veti oda István.</p>
-<p>– Fölülről? Mér fölülről?</p>
-<p>– Hát hiszen fölülről hosszu, – évődik tovább a gazda a
-csőszszel. Azután kezel vele és megint csak mennek odább.
-Végignézik a belső vásárt, <span class="pagenum"><a name="Page_211"
-id="Page_211">-211-</a></span> a tálasokét is. Azután a sajtpiacra
-mennek. Ott nagy juhsajtok vannak egy rakáson s István az árak után
-érdeklődik. Némely túrót meg is kóstol s a fölvett darab felét az
-asszonynak nyújtván, kérdő tekintetet vet rá.</p>
-<p>– Jobb a mienk odaki, – szól az asszony.</p>
-<p>– Nono, – adja rá a helybenhagyó véleményt István.</p>
-<p>A maguk dolgát ezzel körülbelül el is végezték. Most már semmi
-más tennivaló nincs, mint haladni ki a komédiáspiacra, mert az lesz
-a gyönyörűség. A komédiáspiac nagy téren van és sok mindenféle
-sátor körül tömérdek ember tolong. Ott nóta szól, minden sátornál
-más, verik a csengetyűt, a nagydobot, a rézüstöt, kiabálnak a
-sátorok előtt a komédiások családjai és instálják befelé az
-embereket. Van olyan fölös számmal, aki hajt a szóra.</p>
-<p>– No, Viktor, – mondja Vadlövő a leányának, – ilyen muzsikára
-tudnál-e táncolni?</p>
-<p>Viktor féligmeddig-formán nemsokára az eladók sorába lép s
-vannak már sejtései. El is pirul és zavarodását azzal rejtőzteti,
-hogy Énokra szól, akit kézen fogva vezt a sokaságban:</p>
-<p>– Ugyan ne maradozz el mindig…</p>
-<p>De bizony. Énok hajlandó az elmaradozásra, mert egészen a
-különféle mutogatások irányába értek már és sok a megcsodálni való.
-Ott van az óriási hölgy Sziléziából. Egy sátorban van az és
-<span class="pagenum"><a name="Page_212" id=
-"Page_212">-212-</a></span> kívül ki van festve egészen a maga
-valóságában. Nagy az nagyon. A derekára kék ruha van festve, a
-szoknyája vörös, de a lába szára ebből térden fölülig kimaradt.</p>
-<p>– De szemtelen, – mondja az asszony, amire Vadlövő fölrántja az
-egyik vállát:</p>
-<p>– Hát ha ez a kenyérkeresete…</p>
-<p>A ponyva előtt pedig áll egy ember és nádpálcával mutogat.
-Azután egy nagy darab réztányért ütöget a bottal. Mikor a figyelem
-egészen odafordul, szóba kezd:</p>
-<p>– Itt láthatom az óriás hölgy Sziléziábul. Van fölülről lefelé
-az a szász nedvenhét centiméter, alulról fölfelé az a szász
-hetvenkilenc centiméter. Ed sumába a három méter és húsz centiméter
-megy a magasság és elsüt ed ádjut a kebelin! Üt krajcárért mindenki
-megláthatom. El ne mulaszom senkisem az olkalom. Ha én nem mondok
-igaszt, üthet engem mindenki pofon…</p>
-<p>Vadlövő igen jót mosolyog ezen beszéden s utolsó szavára
-ráfelel:</p>
-<p>– Üssön a ménkü.</p>
-<p>Azt mondja a kíváncsi Énok:</p>
-<p>– Aztán, apám, igazán óriás?</p>
-<p>– Ugyan már, te… – feddi az apja azon célból, nehogy valamiként
-a bemenésre kösse magát a fiu, – hiszen ha az volna, ebből az
-alacsony sátorból kilátszana a feje. <span class="pagenum"><a name=
-"Page_213" id="Page_213">-213-</a></span></p>
-<p>Ebbe Énok belenyugszik. Még egy darabig ugyan húzatja magát,
-vissza-visszatekintve, de csakhamar megbékül, mert egy igen hosszu
-sátor következik. Ez a történelmi kiállítás, amint a kiírás
-mutatja. Végig van az oldala aggatva kívül képekkel. Ott van a
-Serajevo ostroma és ez valósággal éppen ilyen lehetett, mert a
-cukfürer Gera Pétert meg is lehet ismerni rajta. Azután ott van a
-Salamon király ítélete, ahogy vágatná kétfelé a kisdedet. Túl rajta
-meg van rajzolva a zöldre festett halfarku kisasszony. Bent
-elevenen is látható, ahogy a Vörös-tengerből kifogták. A középső
-följárónál pedig egy nagyhaju asszony ül és szedi a pénzt. Fölötte
-kosarak üveggyöngyből. Az ura meg piros mellényben van és
-árvalányhajos kalapban, sarkantyús csizmában, lobogós inggel.
-Táncol és közben fokossal mutatja az üvegkosarakat:</p>
-<p>– Mindenki kapsz ed nyereméntárd.</p>
-<p>Vadlövőék most ezeket nézik azon nyugalommal, amely mindezen
-furfangokat figyelemre méltatja ugyan, de megveti.</p>
-<p>– Lessük: ki mit nyer, – véli István.</p>
-<p>Szórványosan jönnek kifelé a cédulákkal és a nagyhaju asszony
-osztogatja kifelé a nyereménytárgyakat. Egy legény valami rossz
-garasos szivarszívó szopókát kap, amit mérgesen visszadob. Ez a
-nézőkben kacajt támaszt. Azután jön egy úrféle, aki már több
-szerencsével járt. Gyerekórát kap <span class="pagenum"><a name=
-"Page_214" id="Page_214">-214-</a></span> láncostul s nem tudja,
-mit csináljon vele. Énok szemei mondhatlan vágygyal tapadnak az
-úrfélére, amint lépked a följárón lefelé. Hihetőleg tiszta
-színaranyból van ez az óra…</p>
-<p>– Hogy hívnak, kis öcsém? – kiált rá az úrféle.</p>
-<p>Énok megzavarodik, de aztán eszébe jutnak a tanító úr tanításai
-és bátran felel:</p>
-<p>– Engem hívnak Vadlövő Énoknak.</p>
-<p>– Nohát akkor neked adom ezt az órát.</p>
-<p>A kezébe is nyomja azonnal. Ilyen érzésekről, amik most Énokban
-támadnak, csak az tud számot adni, aki valaha már főnyereményt
-csinált. Köszönni is elfelejti, csak nézi s fölkiált:</p>
-<p>– Édös anyám, nézze már kend is…</p>
-<p>Az úrféle elveszett a tömegben s mert hogy a szerencsés Énok
-körül most nagy csoportosulás támad, ismét csak odább haladnak. No,
-ez nem valami híres. Odabent egy ember birkózik egy medvével. De
-bemenni és megnézni, bárha csak két krajcár az ára, nem érdemes.
-Ugyanis ki van az oldalára a dolog festve, egészen úgy, ahogy
-történik. Hanem ezentúl aztán következik a hajóhinta. Ezen már
-sokkal többet lehet szemlélni. Nézik sokáig. Énok bámulatát
-megosztja a hinta és az óra között. A hintát elnézné reggelig is,
-egyben azonban már szeretne otthon lenni, hogy a pusztai
-gyerekeknek megmutassa az órát. <span class="pagenum"><a name=
-"Page_215" id="Page_215">-215-</a></span></p>
-<p>– De hogy van az, édesapám, hogy nem jár ez az óra? – kérdezi
-megütődve.</p>
-<p>– Hát hiszen majd jár, csak várd ki az idejét, – vígasztalja az
-apja. – Te se tudtál járni kicsi korodba.</p>
-<p>Most a tulsó oldalon, ahol szintén végig van sátorral a piac,
-rettenetes lárma támad. Ott van a világ legelső állatsereglete,
-amely most jött a francia országból és útban van az angol ország
-felé. Kezdődik az etetés és ezen nagy dolgot méltó lármával
-hirdetik. Bent valami nagy láncokat húzgálnak és valaki bőg. Ez így
-együttesen képezi az oroszlánok ordítását a sivatagokon. A sátor
-ponyvája föllebben és két kopott tevét kihoznak. Három ember,
-továbbá a híres oroszlánszelídítő hölgy áll az emelvényen s hogy a
-tökéletes lármában, ami itt dúl, a szavakból valamit mégis érteni
-lehessen, hosszu bádogcsőveken keresztül kiabálnak. Kihoznak egy
-csenevész krokodilust is, amely a tudósok állítása szerint
-Hamburgban hetven éves. Vadlövőék ezt a sátort nézik egy darabig,
-különösen a tevét.</p>
-<p>– De csúf apád lehetett, – mondja neki István.</p>
-<p>A család lassan-lassan abbahagyja az érdeklődést. Volna ott még
-tömérdek néznivaló, de a fülük már megunta a rettentő zsibongást, a
-lábuk kiállt a nagy tolongásban, a szemük betelt a látnivalókkal.
-Jó szerencse, hogy a szomszéd toronyban üti az óra <span class=
-"pagenum"><a name="Page_216" id="Page_216">-216-</a></span> a
-tizenkettőt s nyomban utána ünnepi méltósággal szólni kezdenek a
-népekhez a harangok.</p>
-<p>E pillanatban az egész sereg kalap és sapka megmozdul s a
-pusztai emberek fejei mind, mind födetlenül maradnak. A harang
-megmozgatja azon emberek szívét, akik ritkán hallják s bensőjükbe
-szállván, nyilvánvalóan fordulnak el e vásári hiábavalóságoktól.
-Hasonlóképp Vadlövőék.</p>
-<p>– Gyerünk, – mondja Istán és szavának senki sem mond ellent.</p>
-<p>– Gyerünk ám, – mondja a felesége, Kiskabók Apolló, – mert már a
-gyerekek is nagyon éhesek lehetnek.</p>
-<p>Viktor azt mondja:</p>
-<p>– A szemivel nem lakik jól az ember.</p>
-<p>Így aztán most már visszatérnek a kocsira. A korcsma udvarán az
-a másik kocsiról való derék, becsületes, jó ember, (neve nem
-tudatik), csakugyan megőrizte a subákat, sőt vetett a lovak elébe
-is. Tisztesség okából Vadlövő kitekeri a kulacs nyakát s kínálja a
-jó embert borral.</p>
-<p>– Köszönöm szíves jóságát, de nem fogadhatom, – szabódik amaz
-kenetes hangon.</p>
-<p>– A bort? – kérdi csodálattal Vadlövő.</p>
-<p>– Igen, a bort. Hitvallásom tiltja, – mondja megint az
-újhitü.</p>
-<p>– Hát akkor Isten fizesse meg a szívességét, – szól Vadlövő és
-kezet szorít az emberrel. <span class="pagenum"><a name="Page_217"
-id="Page_217">-217-</a></span></p>
-<p>– Ő már meg is fizette azt nekem.</p>
-<p>Fölülnek a kocsiba, ebéd irányában. Már akármennyire degez a
-tarisznya, meglappad, mire a végit érik. Közben a kulacscsal is
-társalkodik István s nyújtja a többinek.</p>
-<p>– Már csak csunya állat az a teve, – mondja egyszer.</p>
-<p>– Vagyis a sivatag hajója, – teszi hozzá a túdós Énok.</p>
-<p>Ebéd végével befog Vadlövő s miután lefizette az egy hatos
-helypénzt, útra kelnek. A Sárga és a Badár vígan kocognak, mert a
-lóban megvan az a szokás, amit sok ember nélkülöz, hogy szeret
-hazajárni nagyon. Énok, aki a kulacs rejtélyeit nem ismeri, többet
-kortyantott, mint kellett volna s hamar elalszik a kocsiderék
-szalmáján. Viktor betakarta a subával s előkotorászván zsebéből az
-órát, nézegeti. Csudálatos az, hogy ha a gombját forgatják, forog a
-mutatója.</p>
-<p>Haladnak. Egyszer azt mondja Kiskabók Apolló:</p>
-<p>– Látja kend, most a képüket le lehetett volna vetetni.</p>
-<p>– Lenek le, – mondja gondolkozás után válaszadásképp István, –
-de minek? Ugyan hová tetted volna?</p>
-<p>– Hová? – kérdezi az asszony. – A tiszta <span class=
-"pagenum"><a name="Page_218" id="Page_218">-218-</a></span>
-szobába. A Kossuth Lajos meg a király képmása közt éppen elfértünk
-volna a falon.</p>
-<p>Vadlövő nevet:</p>
-<p>– No, ezt megént eltaláltad, – szól. – Éppen mi vagyunk azok
-közé valók.</p>
-<p>Apollónia kissé ingerülten vág vissza:</p>
-<p>– Nem tudom, mért ne? Kata ángyóék is éppen úgy ott vannak. Ha
-nekik futja, nekünk mért ne futná?</p>
-<p>Vadlövő egy darabig hallgat, mint ahogy ez már hiábavaló
-asszonybeszédek után meggondolt férfiaknál szokás. Szólítja a
-Badárt s azután, hogy válaszadásra mégis méltassa a feleségét,
-komolyan szól:</p>
-<p>– Futja-e, nem futja-e, nem tudom. Hanem példaadásként Kata
-ángyójékat ne hozd elő, lelkem. Más nép az ám, nem affajta, amilyen
-mink vagyunk. Nem tudom, tudnának-e Kata ángyójék egész napon át
-egy hatosbul elmulatozni a családjaikkal együtt…</p>
-<p>Az asszony, belegyőződvén az igazságba, nem szól semmit. A kocsi
-békén gördül a mezők füvei fölött az átokházi puszta felé.</p>
-<hr class="chap" />
-<div class="chapter"></div>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_219" id=
-"Page_219">-219-</a></span></p>
-<h2>Förgeteg a kompaktornál</h2>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_220" id=
-"Page_220">-220-</a></span></p>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_221" id="Page_221"><br />
--221-</a></span></p>
-<p>Förgetegen akkora suba volt, mint egy ház. Ennélfogva egész
-szélességében nem férvén be az ajtón, úgy tesz, mint a nagyszarvu
-ökör: féloldalt kecmeleg befelé.</p>
-<p>– Alig fér be az embör, – mondja.</p>
-<p>A kompaktor fölteszi a pápaszemét, mert anélkül nem tökéletes az
-olyan ember, aki tudományos könyvekkel foglalkozik, s Halbőrre
-tekint.</p>
-<p>Halbőr Förgeteg János ezenközben letette már a kalapját is,
-Isten jónapot kívánt s bizonyos negéddel rázza meg a vállain a
-subát. Az alja, ahogy lebbenve csapódik, lever a székről néhány
-könyvet. Halbőr utánuk néz, úgy tesz, mintha föl akarná venni, de
-azután csak megállapodik megint. Jó azoknak ott is.</p>
-<p>– Begyüttem, – szól és kinyújtja barátságos üdvözlés
-szempontjából a kezét.</p>
-<p>– Be? – kérdezi kedvetlenül a könyvkötő, aki nem sokat néz ki
-Halbőrből s egyáltalán nem tudja elgondolni, hogy mit kereshet
-nála.</p>
-<p>– Be ám. Ide magáhon. Mert ide utasítottak.</p>
-<p>– Nem árulok én patkószeget. <span class="pagenum"><a name=
-"Page_222" id="Page_222">-222-</a></span></p>
-<p>Förgeteg ránéz, hogy nem-e tréfál. De ahogy látja a komolyságát,
-sértődött arccal kezdi rázogatni egyik válláról a másikra a
-subát.</p>
-<p>– Nono, – dünnyögi lassan. – Tudom én azt.</p>
-<p>Nagyobb igazság okáért benyúl a subán belül s tapogatódzik a
-nagy darab állati bőr alatt. Előbb a balkezével kanyarog a suba
-jobboldala alatt, azután a jobbal a balfelül eső részen.</p>
-<p>– No né, – mondja ijedten. – Hát hun van? Pedig idetöttem. Hun
-is, hun is csak… no nézze mán, hát nincs itt. Pedig idetöttem,
-éppen ebbe a subába… Nné… No, no, lösz, nem lösz? Ahán…</p>
-<p>Hát igen. Nem volt egészen tiszta a visszaemlékezés, mivelhogy
-nem a subába, hanem a kabátba tevődött a keresett jószág. Hát most
-már nincs más tennivaló, le kell vetni a subát, hogy
-előszedessék.</p>
-<p>Förgeteg ezt hozzáértő ügyességgel teszi. Kiakasztja a
-bőrgombokat, fordul egyet s lelöki a fapadra a subát.</p>
-<p>– Jó lösz neki itt a kanapén, – mondja jólelkűleg.</p>
-<p>S most már egészen egyenes, büszke állásba helyezkedik, hogy
-lemult a válláról a teher. A kabátot kigombolja s a belső zsebből
-vékony füzetes könyvet húz elő. Becéző gondossággal tekint rája,
-lesímogatja széles, barna kezével a lapokat, melyek meggyűrődtek a
-belső zsebben hordott paksaméták <span class="pagenum"><a name=
-"Page_223" id="Page_223">-223-</a></span> között. Azután a pulpitus
-fölött, amely a könyvkötőtől elválasztja, kínálja által, de amint
-ez utána nyúl, hirtelen visszakapja a kezét és gyanús szemmel
-nézegeti a másikat.</p>
-<p>– Kompaktor maga? – kérdezi.</p>
-<p>– Az én. Talán be kellene kötni azt a könyvet?</p>
-<p>Förgeteg arcára a szája szélén meg a szeme körül ráncok
-szaladnak föl s most már vidáman integet a fejével.</p>
-<p>– Eltalálta. El. Azért gyüttem. Mert okos könyv ez nagyon,
-tudja. Röttenetössen mulatságos, ha érközése van az embörnek hozzá,
-hogy olvasson benne.</p>
-<p>Az ujjaival böködve az asztalt, magyarázólag teszi hozzá,
-hamiskásan hunyorítva a szemével:</p>
-<p>– Én ugyan nem hiszöm el, ami hogy bele van írva, de az eszit
-csudálom annak, aki csinálta… mert ész köll ehhön is…</p>
-<p>A könyvkötő az egyszerü szavakra mosolyogni kezd. Halbőr
-fölhasználja a könyvkötői lélek e derűs pillanatát s gyorsan
-nyújtja át most már neki a könyvet.</p>
-<p>– No, mit kér érte? Mondja.</p>
-<p>A fejét kissé féloldalra hajtja, balkezét a csípőjére teszi s
-némi izgatottsággal, hol az egyik, hol a másik lábára helyezve át
-testi súlyát, várja a választ.</p>
-<p>Egy ideig tart a műértő becsülgetés.</p>
-<p>– Nagyon rongyos. <span class="pagenum"><a name="Page_224" id=
-"Page_224">-224-</a></span></p>
-<p>– Rongyos? – tör ki Halbőr. – Az a jó könyv, amelyik rongyos.
-Mit akar az úr?</p>
-<p>– Jó, jó. De több a dolog vele.</p>
-<p>Miután Halbőr Förgeteg ezen szavakból a kötés árának fenyegető
-emelkedését érzi ki, el akarja ütni egy kis tréfával a dolgot.</p>
-<p>– Hát ez már az úr dolga. Minek lett kompaktor, ha sokalja a
-dolgát, – feleli vidáman.</p>
-<p>A könyvkötő átadja a könyvet Förgetegnek.</p>
-<p>– Negyven krajcáron alul nem lehet megcsinálni, – mondja.</p>
-<p>Halbőr lehajtja a fejét, a szemeit tágra nyitja s úgy tekint a
-mesterre.</p>
-<p>– Mit? – kérdezi bárgyún.</p>
-<p>– Mit? – s föltámad a sok haszontalan szóbeszéd miatt a
-kompaktorban is a méreg. – Hát ezt a könyvet.</p>
-<p>– Hát mög van már az a könyv csinálva. Nem köll ezt már
-csinálni.</p>
-<p>Az iparos azonban úgy gondolkozik, hogy elég időt vesztegetett
-már így is a tanyai emberrel. Nem is felel, csak a dolga után néz s
-apró darabokat kezd hasogatni egy nagy papiroslemezből. Halbőr nézi
-egy darabig hmgetve, hogy talán majd csak szól valamit. De hát nem
-szól. Hát nem szól már. Halbőr oldalt fordul és hangosan
-mondja:</p>
-<p>– Gyere no, suba.</p>
-<p>A középre áll vele, ahol nagyobb a térség, s <span class=
-"pagenum"><a name="Page_225" id="Page_225">-225-</a></span> nagyot
-lendítve rajta, a nyakába keríti. Mialatt illegeti s a vállaival
-rázogatja bele magát, folytonosan a könyvkötőre sandít. A könyvet
-bedugja a kabátba és lassu léptekkel elmegy egészen az ajtóig.
-Ráteszi a kilincsre a kezét s a fejét hátrafelé fordítva,
-nyikorgatja, hogy mégis csak visszahívják talán tán. De nem
-hívják.</p>
-<p>Most aztán elhagyja a türelme egészen. Mérges, nagy léptekkel
-megy vissza, kicsapja a pulpitusra a könyvet és fölcsattanó hangon
-kezd veszekedni:</p>
-<p>– Hát azt hiszi az úr, hogy én bolond vagyok? Mi?</p>
-<p>– Nem hiszem én, – mondja a békülékeny mester.</p>
-<p>Annál jobban pöröl Förgeteg:</p>
-<p>– De pedig nagyon azt hiszi az úr. Minek néz éngöm az úr? Nem
-azért gyüttem én ide, hogy le nézzön engöm. Van énneköm annyi, mint
-az úrnak. Hun a <i>keszám</i>, hagy csapom ki azt a rongyos
-négyhatost…</p>
-<p>Förgeteg rettenetes huzakodások között szedi elő a keszát. A
-könyvet lerakja az asztalra, a négy ezüst pénzt meg a kezében
-csörgetve, elkezdi az alku komolyabbik felét:</p>
-<p>– Osztán mijen <i>rámába</i> köti?…</p>
-<p>– Vörösbe.</p>
-<p>Halbőr gyanakodva néz rá. Nagyon olcsó lehet <span class=
-"pagenum"><a name="Page_226" id="Page_226">-226-</a></span> az a
-vörös ráma, hogy ilyen nagyhirtelen rámondta a kompaktor.</p>
-<p>– Vörösbe? Miért vörösbe?</p>
-<p>– Hát kékbe.</p>
-<p>– Kékbe… – ismétli tünődve Halbőr.</p>
-<p>– Jó lönne a kék szín?</p>
-<p>– Az már a maga dolga. Olyanba kötöm, amilyenbe akarja. Ha jobb
-szereti, lehet feketébe is.</p>
-<p>– Hogyne! – kiáltja Halbőr tiltakozva. – Nem vagyok én
-kántor.</p>
-<p>– Hát ha ezt nem akarja, akkor jobb lesz kékbe kötni. Szép szín
-az.</p>
-<p>Halbőr reáhagyja, hogy jó lesz. Szép az. Az égnek is olyan színe
-van, a kékítőnek is. Hát az éppen jó lesz. A másik héten majd be is
-jön érte. Akkorra készen legyen aztán. A könyvkötő biztatja, hogy
-készen lesz bizonyosan. Halbőr ezen örülni látszik. Kezel a
-mesterrel vidáman, s ahogy leteszi a pénzt, jó egészséget kíván s
-féloldalt férkőzve ki a boltból, ahogy jött, úgy elmegy.</p>
-<p>Az utcán aztán megindul nagy sebesen, mert már sok időt
-vesztett. De alig tesz egypár lépést, megáll. Azután megfordul,
-visszatér a bolthoz és benyitja az ajtót:</p>
-<p>– Nini, – kiált be. – <i>Vörös rámába</i> kösse…</p>
-<hr class="chap" />
-<div class="chapter"></div>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_227" id=
-"Page_227">-227-</a></span></p>
-<h2>Infanterist Csupak</h2>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_228" id=
-"Page_228">-228-</a></span></p>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_229" id="Page_229"><br />
--229-</a></span></p>
-<p>Volt nekem egy komám a katonaságnál, úgy hívták, hogy Csupak.
-Tudvalévő dolog, hogy akik egy esztendőben kerülnek sor alatt
-fegyver alá, azok mind végesvégig komák egymással és hát így volt
-nekem komám a Csupak.</p>
-<p>Ő ugyan nem mondta nekem, hogy komám, de én sem mondtam neki,
-hogy komám, mert igen el voltunk búslakodva abban az időben,
-mivelhogy, mint a jó Mikes Kelemen mondja, jó Isten nekünk
-Novibazárban hullajtott el egy nagy darab kenyeret s oda kellett
-mennünk, hogy mi azt ott megegyük. Hát mondom, Csupak sem igen
-beszélt, mert rettenetesen magával jó tehetetlen gyerek volt, –
-sohasem láttam magyarban olyan ábrázatot. Savószín apró szemei
-voltak a fiúnak, hosszu arca, görbére konyult orra, mint a
-horogvég.</p>
-<p>Azonfelül azt tette ő, hogy nem értett meg semmit; ha azt
-mondták, jobbra fordulj, hát három fejet lehetett tenni egy
-fületlen gomb ellen, hogy ő most már okvetlenül balra fog fordulni;
-ha azt mondták: állj, hát ő Isten ellen való véteknek tartotta
-volna a megállást. Kurtaeszü embernek tudták Csupakot <span class=
-"pagenum"><a name="Page_230" id="Page_230">-230-</a></span> és azt
-mondták rá, hogy buszma, ki is próbálták a félkegyelműségét hol
-egyben, hol másban; hát csak buszma maradt ő mindig s egész mondák
-jártak a táborban a horribilis ostobaságokról, amiket elkövetett.
-Mert hogy el volt maradva gyakorlat dolgában a többitől, egymagában
-ekzeciroztatta a frájter úr Csúri s igen nevetni való volt az,
-mikor Csupak úgy kapdosott a puskához, mintha el akarná dobni. Azt
-is kommandirozták neki egyszer, mikor egymagában állott ottan,
-hogy: oszolj! Csupak nézett, nézett és markolászta a fegyver
-szíjját és nem bírta fölérni véges észszel, hogy miként oszolhatik
-föl egymagában az egyes ember, amit talán még a főgenerális urak se
-tudnak, – de azok mégsem fakadtak volna el úgy sírva rajta, mint a
-komám, Csupak.</p>
-<p>Hát így volt ez egy darabig Csupakkal, a buszmával, – pedig az ő
-magas homlokában, a savószínü szemek mögött több sütnivaló volt,
-mint valamennyiünknek, akárki meglássa. Mert már az elejében is azt
-jelentgette a frájter úr a káplár úrnak, hogy nem lesz ebből a
-Csupakból sohasem katona, mert visszájáról csinál ez mindent, a
-káplár úr jelentette firer úrnak, a firer úr a hadnagy úrnak és
-ment ez így tovább és egészen jó úton volt már a komám arra, hogy
-kivetkőztessék a szép kék ruhából, kivegyék a fejéből a fényes
-gombos sapkát és hazaküldjék a maga valóságában a tanyákra, libát
-legeltetni. <span class="pagenum"><a name="Page_231" id=
-"Page_231">-231-</a></span></p>
-<p>Mert nem lehetett annak semmiféle hasznát sem venni, csakhogy
-éppen nevettek rajta. Minden olyan tél-túl állt a kezében és
-rettenetes bárgyúnak mutatta magát. Próbálgatták a komámat erről
-is, arról is, hogy – hátha mégis valamifajta okos észt, egy kis
-ügyességet találnak benne. De hát nem volt. Még a kapitány úr is
-odaállott elébe egyszer, összeütve a sarkantyúit, hosszú
-császárszakállát húzogatva keskeny, fehér kezével.</p>
-<p>– Hát hogy hívnak engem?</p>
-<p>A savószemek nagyra nyíltak, Csupak iszonyu feszes állást akart
-venni, aminek folytán rendkívül görbére változott és a tudás
-biztosságával vágta oda:</p>
-<p>– Hát Her Hapman Csupak.</p>
-<p>Hát most már a kapitány úrnak is be kellett látni, hogy a Csupak
-valósággal a legostobább fajtája ennek a kanasszen und jogasszen
-népnek, akiket a hadi tudományokba bevezetendő, az ő kezei alá
-adtak. Nem ér ez az ember egy hajítófát sem.</p>
-<p>Az ilyen őszinte vélekedéseket ott nyilvánvalólag mondták el
-Csupak előtt, nem tagadva el belőle egy szemet sem. Csupak
-hallgatta bárgyun, némán, s benső énjének egyetlen nyilvánulása az
-volt, hogy igen kemény haptákokat állott, ha róla beszéltek.</p>
-<p>Olykor azonban, ha nem figyeltek reá, ha az ágya előtt a ládáján
-ülve varrogatott, gúnyos mosolygás ült ki az ajka szélére, a szemei
-megvillantak, az arca megváltozott, mintha hirtelen rákentek volna
-<span class="pagenum"><a name="Page_232" id=
-"Page_232">-232-</a></span> valami kevéske okosságot. Azután
-hirtelen, mint ahogy az őszi napfény elsuhan a tavi sás fölött,
-levált az arcáról, ami egy pillanatra ráköltözött s megint csak a
-régi Csupak lett ő, a félkegyelmű. Ott állott Csupak már egészen,
-hogy hazakergessék az ármádiából, mivelhogy fölöttébb kevés esze
-van neki.</p>
-<p>Hanem azután megváltozott minden, akárhogy is adta komám Csupak
-az ostobát. Valami céllövészeten, a legelsőn történt, hogy Csupak
-bajtárs úgy lőtt, mint a parancsolat. Ami célt nem tudtak eltalálni
-a vén katonák, akiknek már úgy a kezeik közé illik a fegyver, mint
-teszem azt, az ácsnak a szekerce, azt a koma eltalálta. A tanyai
-legényben fölébredt a vadásztudomány, ha az ő furfangos lelke elébe
-bírt is húzni egy másik ostoba lelket a komának, ahhoz már nem volt
-ereje, hogy ne tudjon lőni, ha tud. Gyönyörűen puskázott, csak
-bámulni kellett azt, lelkeim, ahogy háromszáz lépésről
-beleküldözgette a mozgó figurákba az egyest. Minden esetlen volt
-ezen az emberen, csak mikor célzott, lőtt, vált egészszé, szívós
-karjain szilárdan nyugodott meg a cső, mint a sziklán, a savószem
-élesen tekintett ki a ráboruló szemöldök alól.</p>
-<p>Az összes vélemények nagyhamar megváltoztak Csupak úr irányában.
-Hohó, hiszen ez jeles katona, ha egy csöpp esze sincs is. Csupak
-ezt fájdalommal vette észre s a legközelebbi csütörtöki napon este
-hat órakor hanyattvágta magát, verte fejét, kezét, <span class=
-"pagenum"><a name="Page_233" id="Page_233">-233-</a></span> lábát
-kíméletlenül a padlóhoz, vonaglott, túrta a tajtékot a száján, hogy
-azt rettenetes volt nézni. Csupak úr átváltozott nyavalyatörössé.
-Ezután aztán minden csütörtökön este pontban hat órakor ahol
-állott, ott fölborult a koma és járta fekve az iszonyatos
-vitustáncot. A legények rettegve nézték. Aki odament hozzá, hogy
-lefogja a vonagló test kezét, ellökte magától hatalmas erővel, mint
-egy gép acélrúgója.</p>
-<p>A dolog vége az lett, hogy a komát bevitték a maródiházba zur
-Beobachtung. Nem hittek neki. Valami kicsi gyanu férkőzött az orvos
-agyába, hogy Csupak polgártárs szimulál. Beobachtolták aztán ott
-vagy három hónapig s e fertályesztendő alatt nem volt olyan
-csütörtöki nap, melyen kékre ne verte volna magát a koma. Az orvos
-belegyőződött, hogy valóságosan nyavalyás ez az ember. De nem merte
-a saját felelősségére elereszteni. A komát bevitték Taslidzára,
-hogy ott több orvos előtt mutassa be a nagy tornyos barákban, hogy
-mit tud.</p>
-<p>Bemutatta és színművészeti sikerei oly nagyok voltak, hogy a
-harmadik bemutató előadás után hazakergették.</p>
-<p>– Haza fog menni, Csupak.</p>
-<p>– Haza…</p>
-<p>– Magyarországba, haza.</p>
-<p>– Haza… – ismételte bárgyúan.</p>
-<p>S eljött, hogy hírét se hallották többé odalent. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_234" id="Page_234">-234-</a></span></p>
-<p>Most néha, ha vásárra, piacra bejön, látom. A maga kocsiján
-hajt, szép fiatal menyecske ül mellette, az a felesége a komának. A
-koma vidáman tekintget szét a világba a kalapszél alól s ha az
-ostoros kezét félig fölemelve, a fejét egy kicsit megbillentve
-köszön a kocsiderékból, hamiskásan hunyorítanak egyet-kettőt a
-savószín szemek. Mintha csak azt mondaná:</p>
-<p>– Magáhon való esze lögyön az embörnek.</p>
-<hr class="chap" />
-<div class="chapter"></div>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_235" id=
-"Page_235">-235-</a></span></p>
-<h2>Darabbanmaradtak</h2>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_236" id=
-"Page_236">-236-</a></span></p>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_237" id="Page_237"><br />
--237-</a></span></p>
-<p>A juhászatban épp úgy, mint bármely más mesterségben, megesik,
-hogy odakerül valaki gyerekkorában, azután halad vele az idő,
-fiatal bárányok igen sokszor nőnek anyajuhokká, csak éppen a gyerek
-nem megy előre, ő megmarad egy helyben. Az ő csontjai nem akarnak
-hosszabbak lenni, a bajusza nem ütközik ki sohasem, mint mondani
-szokás, ő afféle darabban maradt ember. Ilyen volt Pirittyó is a
-tanyában, csak afféle kis juhász, tedd-ide, teddoda, sovány, senki
-és semmi, az apró, gyerekforma fejével. Az igazi nevét már úgy
-lehet, nem is tudták a többiek, talán ő maga sem, a gúnynevek
-szálló madarak ugyan odakint, de ha valakire rászállnak, tovább nem
-igen röpülnek. Neki nem volt neve más. Lenézték, megvetették,
-olykor megsajnálták, Pirittyó mindezt szótlanul tűrte, mert mit
-tehetett volna egyebet: köteles volt vele. A nagy, hórihorgas többi
-cselédek akár lapdának kaphatták volna föl, ámbátor – ez bizonyára
-elismerhető – lapdának nem használták. Csak tréfaképp megtevék
-vele, ami tehető volt, amazon egyhangu életben amúgy is kevesek a
-mulatságos napok. Ennélfogva mondták <span class="pagenum"><a name=
-"Page_238" id="Page_238">-238-</a></span> tehát Pirittyónak, hogy
-ezentúl ő fejje a juhot, amikor este a gyerek behajtja a
-legelőről.</p>
-<p>– Te amúgy is olyan juhászos ember vagy, Pirittyó, – szóltak
-neki komolyan, – te érted az ilyesmit.</p>
-<p>– Hát, – mondta meleg bizalommal Pirittyó, s valóban jól
-eshetett neki, hogy még ily szolgálatokat is bíznak reá. – Hát.
-Majd megfejem én.</p>
-<p>A juh azonban nem olyan természetü egyéniség, mint például a
-tehén. A tehenet, ha bejön a mezőről, előbb megitatják, s a
-gyerekek azt mondják neki: bejöttél, édös búböce? A tehén erre azt
-mondja: bú, s a következő pillanatokra gondolván, néhány kövér
-könycsepp kiesik a szeméből. Tudja, hogy a jászolhoz kötik s megy a
-Veron leány a sajtárral hozzá, hogy belőle, az eleven és négy lábon
-járó tejcsarnokból a tej felét kifejje s csak felét hagyja meg a
-Búböce borjujának. Búböce szereti ugyan a gyerekeket is, de a
-borjúját még jobban szereti. Fájdalma csillapitásául Veron, amíg
-feji, dalol neki. Veron énekel a boszniai várnak várkapuablakáról,
-Búböce ezen elszomorodik és leadja a tejet. De csak a felét. Veron
-azontul már hiába dalolna, mert Búböce rúg, azaz, hogy inkább csak
-olyan tehénféle kalamolást végez a lábaival, de az is elég arra,
-hogy feldöntse Veront kis-székestől, sajtárostól együtt.
-<span class="pagenum"><a name="Page_239" id=
-"Page_239">-239-</a></span></p>
-<p>A juh nem ilyképp van. Azt nem igen szokás kötni sehová, hanem
-aki rendes juhász, útközben elfogja, elkapja a tőgyét s megfeji
-ott. Ehhez szükséges, hogy meg tudja állítani a juhot, mivelhogy az
-sem áll meg éppen szép szóra, a tejét az sem engedi. Az övé, hát
-minek akarják elvenni tőle. A juhfejő cselhez folyamodik. Mielőtt a
-juh elszaladhatna előle, elkapja a tőgyét és többé el nem engedi,
-amikor aztán szegény állat engedni kénytelen s megáll a
-fejéshez.</p>
-<p>Pirittyó tanulmányozta a helyzetet és szintén így akart
-cselekedni, azaz, hogy így is tett. Amikor a testes anyajuh
-estefelé komolyan baktatott volna be a tanyába, megállította,
-megfogta a tőgyét és fejni készült. A juh látván ez emberi
-gonoszságot, nem akart engedni. Megfutott és vonszolta maga után
-Pirittyót, aki szintén nem engedett, hanem ezúttal nem képletesen,
-de valóságosan is csüggött az emlőn. A többi tanyabeli nép nézte
-ezt a mulatságot s igen nagyokat nevettek rajta. De azután baj
-történt. Mert Pirittyó olyan ember ugyan, aki nem enged, de a birka
-is olyan állat, hogy csökönyösségben kevés van hozzá fogható.
-Szánkázott hát egy darabig Pirittyó a homokban, a juh meg futott
-ijedten. Útjába esett egy félig kész kút, még nem volt kávája: a
-juh átugorta, Pirittyó meg beleesett a kútba. No, most már nem
-nevettek az emberek, sietve tolták le a létrát Pirittyó után, hogy
-<span class="pagenum"><a name="Page_240" id=
-"Page_240">-240-</a></span> fölmászhasson rajta. Hogy azonban
-nagyobb baleset nem történt, este megint csak nevetésbe fogtak az
-emberek, a leányok is vihogtak, Pirittyó elszomorodva csendesen
-hallgatott.</p>
-<p>Másnap estefelé más ember vette elő azt az edényt, amelybe a juh
-tejét fejni szokás. De Pirittyó odament hozzá és félénken
-mondta:</p>
-<p>– Adja kend ide. Majd én fejem.</p>
-<p>– De, – mondta amaz, – megint a kútba visz.</p>
-<p>– Csak adja kend ide.</p>
-<p>Pirittyó nem félt a kúttól, hanem várta a juhot. Estefelé jött
-be megint a mezőről és Pirittyó elkapta. A juh ismét szabadulni
-igyekezett, szaladásba fogott és húzta Pirittyót. De alig mehetett
-vagy öt-hat lépést, meg kellett állania, nem lehetett tovább. A juh
-hátranézett s meglátván, hogy azért nem mehet tovább, mert Pirittyó
-odakötötte magát a diófához kötéllel, megadta magát. Pirittyó fejni
-kezdte s büszkén mondta neki:</p>
-<p>– Nem az a juhász van ám itt most, aki tegnap volt, hé!</p>
-<p>És az öregbéres, aki sokáig lakott a városon is, mondá:</p>
-<p>– Hát kicsi ez a Pirittyó, de mégis csak látszik, hogy taluntuma
-van neki.</p>
-<p>Csodálatos nagy madárpusztítás élte a világát sok ideig, némely
-helyen ugyan még most is, ebben <span class="pagenum"><a name=
-"Page_241" id="Page_241">-241-</a></span> az országban. A gyerekek
-a fészkét szedték, tojását eldobálták; a nagyok puskázták, hát
-fogyott, helyette pedig megnövekedett a mindenféle irtó hernyók
-hadserege. Valóságos küzdelmet kell ellenük viselni a gyümölcsös
-szőlőben. Egyfelől a fákat permetezik, mint a szőlőt. Másfelől
-leveleire lapáttal szórják föl a homokot, ami a hernyókat
-lesodorja. Déltájban, amikor forró a homok, ettől el is pusztul. De
-más időben, ha leesett, csak visszamászik. Sok ember van, aki a
-körtefát az almafától nem igen bírja megkülönböztetni, de ez az
-alig pár napos hernyó sohasem mászik a szomszéd körtefára, ha
-almafáról esett le.</p>
-<p>– Ü is oda vágyik vissza, – véli a vén kapás, – ahol született!
-– S ezt az öreg obsitos tudja, mert ő annak idején álló kilenc
-esztendeig vágyakozott a Pádovából, a Mántovából, meg a Venéciából
-ide, a szülőhaza homokjára, állván fegyver alatt, de ma sem tudja
-megmondani, hogy miért.</p>
-<p>Ennek a hernyópusztításnak van még egy harmadik fajtája. Hogy
-tavaszszal kézzel leszedik a fáról, a levelet is letépik ugyan
-vele. Lányok végezik ezt a munkát, mászkálván a faágakon.
-Akármilyen foglalkozás is, de májusi időben, amikor a gyümölcsös
-szőlő a leggyönyörübb, szép nagyon, amidőn tizenöt-húsz fiatal
-leánynak vidám nótája szállong szét a fákról a tájra.</p>
-<p>Dél van, hát jönnek be a lányok a tanyába ebéd <span class=
-"pagenum"><a name="Page_242" id="Page_242">-242-</a></span>
-irányában. Éhesek bizonyára, mert reggeltől délig a fákon
-mászkálni, akár a majmok, ez csinál egy kis étvágyat. Ugyan nyáron
-is jó étvágyuak, de akkor mégis inkább van dolog közben is valami
-ennivaló, a fákról leesett gyümölcs képében, de tavaszon még nem
-termett semmi. Jönnek hát és várják, amíg mind egybe érkeznek,
-csendben köszöntvén, amint az ereszet alá érnek. Ahányszor napjában
-a dologról bejönnek, annyiszor köszönnek. Amilyen nótásak odakint,
-olyan csendben vannak bent. Össze kell várniuk egymást, mert
-öten-hatan egy tálból esznek a földön. Már együtt vannak, csak a
-kis, apró Sós Róza hiányzik, de látszik, hogy már az is ballag.
-Amikor megérkezik, leülnek a nagy cseréptáblák köré s a kapás
-osztogatja szét a nagy karéj kenyereket.</p>
-<p>Azt mondja halkan Dicső Veron:</p>
-<p>– Ebben a darabbanmaradt Sós Rózának adta a legnagyobbat, Tóni
-bácsi. Pedig most is utolsónak maradt.</p>
-<p>Csendben szoktak lenni bent, de most Sós Róza, a vékony kicsi
-teremtés fölsivít:</p>
-<p>– Hát utolsó vagyok az ételnél, ugy-e, Veron? De a fahegyben én
-vagyok az első, nem mersz utánam gyünni, ugy-e? Te nagy, te
-kövér!</p>
-<p>Veron elvörösödik, a többiek nem szólnak, csak a cinkanalak
-kezdenek halkan kopogni a tál oldalán. Az öreg kapás sem beszél,
-csak másnap délben <span class="pagenum"><a name="Page_243" id=
-"Page_243">-243-</a></span> már nem osztogatja a kenyereket, hanem
-tálra teszi, vegye mindenki ki belőle, amelyiket akarja.</p>
-<p>– Ördög vigye az ilyen világot, – mondja, – amelyikben már még
-ezek a tacskó-lányok is szavallni mernek. Bezzeg az én időmben… – s
-belekezd valamely történetbe, amit már százszor elmondott, de
-százszor elfeledte, hogy már százszor elmondta. Ami különben nem
-baj, csak egészség legyen…</p>
-<hr class="chap" />
-<div class="chapter"></div>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_244" id=
-"Page_244">-244-</a></span></p>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_245" id="Page_245"><br />
--245-</a></span></p>
-<h2>A muzsika</h2>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_246" id=
-"Page_246">-246-</a></span></p>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_247" id="Page_247"><br />
--247-</a></span></p>
-<p>Már őszre hajlott. Nem volt sem meleg, sem hideg, a lovacskák a
-pusztáról jövet jóízűen kocogtak a fasoros úton. Csak olyan
-egyszerű-forma kocsin, az nagyon jó a lovacskáknak, mert teherrel
-is könnyebb, mint amaz a vastengelyü üresen. Nem hiába vannak
-errefelé nevezetes bognárok és jó kovácsok, azok már régen
-kitalálták, hogy milyen kocsi való ide.</p>
-<p>Nem jó, ha valahol van az ember, későn indulni, mert csak
-estére, sötéttel ér haza. Annak semmiféle értelme nincsen.
-Eltörődik a kocsin; mert sötét van: nem lát semmit, csak ül; ha
-elszunnyad, a nyaka félrebicsaklik s másnap, de még harmadnap se
-tudja, mitől fáj a nyaka, pedig a nap sem süthette föl. Unalmas is,
-ásítozik, alig várja, hogy hazaérjen, hogy a kocsi az utcákba jut,
-idegenül néz körül a lámpák között, s megcsodálja a járókelőt, hogy
-miként lehet ilyen későn, esti kilenckor még a házon kívül
-mászkálni. A kapuja elé érve, úgy száll le, mint a holtrafáradt; ha
-nem várják: mérges, ha várják, az a baja, hogy miért várták, – nem,
-ez a <span class="pagenum"><a name="Page_248" id=
-"Page_248">-248-</a></span> mesterség nem ér semmit, napvilággal
-kell hazaérni, az bizonyos.</p>
-<p>Szép őszi délutánokon mennyi gyönyörűség telik. A kocsi halad,
-már ahogy éppen akar, mert ilyen kora indulással az út nem sietős.
-Továbbá a dohány élvezetül szolgál, mert látni lehet a füstjét.
-Tüzet sem oly könnyü vele csinálni, az ember nem égeti ki vele a
-másiknak a kabátját, kocsira való szűrét. Pedig lám, a sógor pipára
-gyújt, hasonlóképp a másik sógor is és büszkén mutogatják a dohány
-parazsát:</p>
-<p>– Ehol-e! Keresi a fináncot.</p>
-<p>A dohány ugyanis, régi hit szerint, ha a pipából parazsalva
-kidudorodik, nemes vérbeli faj, s a pipából csak azért jön elő,
-hogy a határban szétnézvén, keresse a fináncot. De nem találja,
-mert szép illatának hallatára megbúvik a finánc, (az effajta
-dohányok oly különösek lévén, hogy halladzik a szaguk). És a nap
-kellemesen jár-kel a fák fölött, játékos sugarai az emberi képekkel
-enyelegnek. Némely légyfélék állandó kísérőül a kocsihoz szegődnek,
-s úgy laknak rajta, mint más a palotában. Barátságosan duruzsolnak,
-egyik emberről a másikra másznak, s csak akkor rebbennek odább, ha
-a kocsi a város alá ér: a pusztai szabad legyek oda be nem mennek.
-A kútnál pedig megállani, – ki ne állna meg az útszéli kútnál? A
-lovacskák feje már jó ideje arra felé van fordulva, amerről az
-ágast látják; a <span class="pagenum"><a name="Page_249" id=
-"Page_249">-249-</a></span> lovacskák szaladás közben szívesen
-kortyantanak egyet és a hüs vizecske hosszu torkukon úgy szalad le,
-hogy kívülről is látszik, amint hullámzik belül. A vízmerésnél
-pedig ismét mulatságok vannak, mert mindig az akar merni a
-lovacskáknak, aki legkevésbé ért hozzá. Mert a jártasabb itató nem
-vödörre jár, hanem dézsára s az ostorfát a dézsa állása szerint
-fogni nem minden embernek adott tudomány. Különösen, ha a karjai
-sem szolgálnak hozzá, mivelhogy nem könnyü a dézsa, kávája sincs a
-kútnak, hanem fölötte köll a deszkákon állni; aki már most ehhez
-nem ért, semmi vizet sem juttat a lovacskáknak a vályúba, hanem
-mindet magára locsolja s azután ilyen csurom vizesen a magas kútról
-a homokba ugorván, úgy elkeveri magát, hogy akár a küldött ördögnek
-is lehetne tekinteni. (Nem tall ez, hé, se nem kalamáris…) Azután
-pedig megint csak halad a kocsi, kihallatszik a lovacskákból, amint
-taktusra kotyog bennük a dézsa víz, ellenben a sógor kiált, hogy
-baj van. Elmaradt a pipa. Mindenki látta ugyan, hogy a sógor
-ottfeledte a pipát a kút oldalában, de hát aki nem tud a pipára
-vigyázni, az ne pipázzon. Megint csak megállunk, a sógor
-visszaszaladt a kúthoz, s jön aztán vidáman, mert ki látott ekkora
-örömet? – a dohány magára hagyatva is még mindig kereste a
-fináncot.</p>
-<p>Ily mulatságok történnek, és az őszi enyhe napos délután
-szépsége valóban csodába illő. Ami a <span class="pagenum"><a name=
-"Page_250" id="Page_250">-250-</a></span> földeket illetné, amiken
-a kocsi átszalad, azokban vannak úgymondott feketeföldek, meg
-homokok. Valójában azonban egyik is homok, a másik is, csak az
-egyik színe fekete-szürke, a másiké sárga, míg megint másé oly
-fehér, mint naponjáró apró kis tanyai leánykák lenhaja szokott
-lenni. A fák derekai barnák, meg fehérek, már amelyik ahogy szokta,
-azonfelül pedig minden zöld, ami csak a magasságbéli úrnak a kék
-ege alatt van. Hanem ennek a zöldnek a sokféleségén el lehet
-ringatózni, mert bár számos, nem kápráztató, hanem szelídségében a
-természet tiszta bájával teljes. A fák levele más, sokszínü, azután
-itt-ott a szőlők, az egyik még éled, a másik hervatag, azután más a
-fű zöldje, más a nádasé, amodébb aranyszínében szinte világít a
-tarló. Nincsen piktor, aki le tudná festeni, nincsen ember, aki el
-tudná beszélni, s lám, a csendesen kocogó kocsi üléséről mégis
-látható.</p>
-<p>Látszik azonban a fák törzsei között némi fehérség is. Mindenki
-tudja, hogy no most, nemsokára ez következik. Kis útszéli csárda
-ez, mert még némelyek annak nevezik. Udvarának a kapuja nyitva,
-beállhat, aki akar, most igen alkalmas oda beállni, mert nóta van
-ott és tánc van. Nem valami nagy tánc, csak két magyar sétál az
-udvar homokján, a másik három magyar megy utánuk zenével. A zenében
-két ember van pikulával, egy ember pedig valami kis koporsófélét
-visz a nyakába akasztott szíjjon, ez <span class="pagenum"><a name=
-"Page_251" id="Page_251">-251-</a></span> a koporsó a dalnak a
-lelke. A pikulák csak sivítanak, de ez a koporsó mondja a nótát. Az
-ember, aki kezeli, kis alacsony zömök, hátul csattra járó
-csizmában, huszonöt év előtt úri divat volt az ilyen csizma, ma nem
-tudná megmondani egy sem, aki akkor viselte, hogy miről volt jó
-rajta akkor az a csatt. De hát divat volt, s mint minden divat,
-átszolgált a néphez használtabb csizmák alakjában, – tehát így
-fölöltözve hordozta a furulyások után a dalos koporsót a zömök
-ember és igen csak szólaltatta:</p>
-<div class="poem">
-<div class="stanza"><span class="i0">Két karikagyürü van az
-ujjamon,<br /></span> <span class="i0">Találok szeretőt falun,
-városon.<br /></span> <span class="i0">Találok én
-szeretőt,<br /></span> <span class="i0">Minden ujjamra
-kettőt,<br /></span> <span class="i0">Szőkét,
-csinosat,<br /></span> <span class="i0">Barnát,
-gavallérosat.<br /></span></div>
-</div>
-<p>Mikor a pikula elhallgat, még egyszer mondja a kis koporsóforma
-zenei edény: barnát, gavallérosat. És lippenek rá egyet a mulatók.
-A mulatságban (ünnep van ugyanis) semmiféle hátráltatást nem tesz
-az, hogy a kocsi az udvarba fordul, a zene azért hangzik, csak
-okosan kitér egymás útjából zene meg ember. Dunog tovább az ember
-oldalán a muzsika. A formája az, ami a kisbőgőé, csakhogy nincsen
-neki nyaka. Vonó se kell hozzá, csak a jobbkezével hajt az ember
-egy köszörűkőformát, amikhez a húrok hozzáérnek, persze zúgnak is.
-Huszonkét <span class="pagenum"><a name="Page_252" id=
-"Page_252">-252-</a></span> játéka van a zenei edénynek, id est:
-huszonkét billentyűje, fából faragva, amiket különféleképp a
-balkeze ujjaival szolgáltat a húrokhoz a csattos-csizmás, ezekkel
-ütögeti ki a nótát, tíz félhang is tartózkodik közöttük. De
-mindebből nem látszik semmi, szemérmetesen le vannak a húrok
-födéllel takarva; a köszörűkőforma sem látszik, födele van,
-nemzetiszín pántlika óvja a zúgó födélt, hogy ha leesik, a földre
-ne essen. És egyfelől hajtja a köszörűkövet, másfelől pedig
-balkézzel huszonkét fadarabon, paraszti klaviatúrán muzsikál az
-ember. Zeneedénye hasába épp olyan lyukak vannak vágva, mint a
-hegedűn, brácsán és bőgőn szoktak f-formában lenni, csakhogy
-kisebbek. A forint be nem férne rajtuk, épp a koronához
-alkalmatosak: az első korona tehát az edénybe csúszik, mint valaha
-a nagybőgőbe a huszas. Jó. De a sógor szintén utána óvakodik, amint
-haladna az udvaron lippentgető pusztafiak után s megint belekoppan
-az edénybe egy korona, amazzal összecsördülvén. No, még tűri. De
-amikor a harmadik is beleesik, mérgesen rázza meg a szerszámot:</p>
-<p>– Ne bántsanak engem, – mondja haragosan. – Akkor zavargassanak,
-ha vége van a zenének. Akkor adjanak, kinek mi tetszik.</p>
-<p>Őszinte szó. Ez nem cigány, sohase volt az. Ami pedig a
-muzsikáját illetné, ez nem más, mint a lant, a régi magyarul
-tekerőlantnak nevezett formája <span class="pagenum"><a name=
-"Page_253" id="Page_253">-253-</a></span> a lirának. Nem igen
-gondolom, hogy akadna ember, aki meg tudná mondani, hogy miként
-vált a mostani formájára, s hogyan s mely módon került az Alföldre
-s itt is csak egy vidékre. Régi, igen régi hangszer ez, de ami
-itt-ott felőle írva van, azon nagyon bajos elmenni, mert
-összetévesztik mással. Comenius a debreceni janua linguaeben
-említi, ahol az éneklésnek tudományáról beszél s tekerőlantnak
-mondja, latinul: sambuca sen barbitus nevet ád neki. A nürnbergi
-Orbis pictusban említi a muzsikáló hangcsináló szerszámok között:
-„a tekerőlant (kíntorna) belül a keréktől, amely forgattatik, a
-forgácsok a balkézzel szoréttatnak, fogattatnak, illettetnek.“ Itt
-lirának meg leiernnek is nevezi, de képben másnak mutatja: azon nem
-fabillentyűkkel játszanak, hanem kézzel nyomják a húrokat. A
-sambuca pedig másfelől nem más, mint a bodzafafurulya: „bozfában
-alkotott igreckésség“-nek mondja a bécsi kódex. De megint másfelől
-meg ugyane név alatt parasztciterának említik: genus citharae
-rusticae. Ebből a fajtából, amelyen most a csattos-csizmás játszik,
-egy darabot ismer a lipcsei De Wit-féle hangszermúzeum, csinálási
-éve 1720, s mert szép kalapács van a vasalására verve, azt hiszik,
-hogy valaha bányászemberé lehetett. Ott Bauernleier-nek tartják; a
-francia a viellek közé sorozza; az angol neve: hurdygurdy. Mint
-látható, elég változatos és körülményes sorsu muzsika, amely most
-itt szól a csárda <span class="pagenum"><a name="Page_254" id=
-"Page_254">-254-</a></span> udvarán. Hangja úgy zúg, mint a
-nagybőgőé s a szentesi tanyai embereket, akik még csinálni tudják
-és játszani is értenek rajta, messzebb vidékekre is elviszik falusi
-lakodalmakba muzsikásnak.</p>
-<p>Vége a dalnak, elállt a tánc, gyerünk tovább. Előbb azonban a
-szíjjra és kerékrejáró muzsika iránt alkudunk, hogy meg lehetne-e
-venni.</p>
-<p>– Meg, – mondja az ember, – de ma nem. Mert nekem az éjjel
-muzsikálni kell, szerződésbe vagyok ide a korcsmárossal.</p>
-<p>– Hát itt hagyjuk. A korcsmáros majd beküldi alkalomadtán.</p>
-<p>Gondolkozik az ember, azután kezdődik az alku. Két árát kéri,
-fél árát ígérjük, mint már szokás, végül megegyezünk. Fele árát
-mindjárt oda is adjuk, hogy meg ne bánja az alkut.</p>
-<p>– De hát… De hát, – szól meglepődve, – még oda sem adtam…</p>
-<p>– Majd ideadja. Hiszen magyarok vagyunk, vagy mi?</p>
-<p>– Hát hiszen, – vélte csendesen, – hát persze hogy persze.</p>
-<p>De a muzsikát nem hagyta ott a korcsmárosnál az ember, amint az
-alku szerint ez állt volna. Hanem másnap reggel behozta maga, s
-ahogy hangszerét a város utcáin cipelve járt-kelt, megfordultak
-utána a jövő-menők: a városi nép legtöbbje manap már hírből sem
-ismeri ezt a lantot. <span class="pagenum"><a name="Page_255" id=
-"Page_255">-255-</a></span></p>
-<p>– Hát behoztam magam, – mondja. – Veszekedés volt ott az éjjel,
-mondom, még majd összetörik, ha ott hever. Meg apró gyerekei vannak
-a csárdásnak, elronthatnák.</p>
-<p>Tekintete szeretettel siklott végig a lanton, amelynek fényesre
-kopott, barna födelére égetve van: Én, Csendes István készítettem
-ezt a muzsikát, Szentes… – az évszámok lekoptak róla.</p>
-<p>Hát jól van így is. A még járó pénzt eltette, s az ember, aki
-tegnap nem szívesen hallotta a bőgőbe hulló koronák csöngését, most
-ráadásul némi útiköltséget kért, mert, – mondta, – hogy behozhassa
-épségben a muzsikát, lemaradt a társai kocsijáról s most vasúti
-jegybe kerül, hogy hazaérhessen.</p>
-<p>Azután leült. A lantot az ölébe vette s hosszu szíjjait
-átcsatolta a derekán. A köszörűt megforgatta, a fabillentyűkön még
-egyszer próbára végigjártatta a balkezét s még egyszer elzúgta az
-öreg szerszám:</p>
-<div class="poem">
-<div class="stanza"><span class="i0">Szőkét, csinosat,<br /></span>
-<span class="i0">Barnát, gavallérosat…<br /></span></div>
-</div>
-<p>Még az ajtóból is visszaszólt:</p>
-<p>– Sohase adtam volna el, ha rám volna szabva… Hanem hát nekem
-nagy, magas embernek való ez… Majd csinálok másikat, – vígasztalta
-magát és csendesen behúzta maga után az ajtót.</p>
-<hr class="chap" />
-<div class="chapter"></div>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_256" id=
-"Page_256">-256-</a></span></p>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_257" id="Page_257"><br />
--257-</a></span></p>
-<h2>Megállás közben</h2>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_258" id=
-"Page_258">-258-</a></span></p>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_259" id="Page_259"><br />
--259-</a></span></p>
-<p>Másfelől jövén s jó hosszu ideig, ahogy a dorozsmai fürdő lombos
-ákácait elérjük, a kocsikat visszaküldöm, mert elég lesz nekik
-innen is hazaérni. Innen majd kapunk más kocsit a további útra s
-itt jó is megpihenni. Érdekes kis hely ez itt. Egy fehérvizű tó,
-tele sziksóval. A homokban magasra nyúlik a ritkás erdő. Odább
-vendéglő, terraszszal, – szikből, mivel a szik is olyan, mint a
-suba, mindenről jó. Fürdőnek véve, a görbe lábat egyenesre hozza s
-elkergeti a járó-kelő fájdalmakat, amiknek manapság már oly sok
-neve van. Továbbá alkalmas országútnak, de a tanyák udvarán
-aszfaltul szolgál és a szobák földjének kitapasztásában is
-használatos. Ezenfelül seprővel róla szedik a szódát s ugyancsak ő
-termi a valódi chamomillát, a széki füvet, amelyből nyolc garasért
-adnak egy félkilót teának s minden gyerek rettentően szeret vele
-élni. No, neki ilyen hasznai vannak s így van vele ez a fürdő. A
-vendéglő két oldalán szobák, jó kis kurtácska szobák, ám azért aki
-akarja, el bír bennük férni. Már végig van lakókkal mind, közeli és
-távolni népekkel, még <span class="pagenum"><a name="Page_260" id=
-"Page_260">-260-</a></span> Budapestről sem sajnálják az idejövést.
-De tudok rá esetet, hogy a Magas-Tátrából jönnek le ide nyaralni. S
-idestova húsz éve, hogy a kezemet, amely keresztül lövődött, egy
-hét alatt helyrehozta.</p>
-<p>Vannak olyan helyek a lapos tájakon is. Mint mondatik, volna
-valamely Gyopáros nevezetü tó, valahol Békésben, oda aki mankón
-megy, ott szokta a mankóját hagyni. Csodálatos, hogy mégis ezideig
-nem építettek rá búcsújáró helyet. Úgy volna az szép, ha valami
-szent szedné el a mankókat, nem a tó. Legalább pénzt is
-hajigálnának érte, mert, a szél hordja el a förtelmes világ baját,
-a pénz nem túlságos módon kutya.</p>
-<p>Jó pár hete Radnán gyüszmékelve, a búcsúsokkal följutottam azon
-hegyekre, ahol viaszbábokból való egyszerü adományait az
-elérhetetlen magasba áldozat gyanánt nyújtja a nép. Volt ott
-közönség sok mindenféle fajta, egész etnográfiai kiállítás. Fekete
-bihariak, papucsos svábok, kövér, bácskai bunyevácok, fehér
-posztóba öltözött bessenyői bolgárok, akiknek asszonyai máig is a
-hegyes orru, sárga csizmát viselik, piros bőrrel fejelve. Nagy
-tömeg nép, mégis rend mindenütt, a világi bajlódások itten
-eltűnnek. Három csendőrfiú, akikre a rend őrizete bízatott,
-csöndesen ült egy padon, télen-nyáron egy posztóruhájukon kívül
-senki más nem vétett ellenük. A nép húzódott fölfelé, por volt és
-énekek sokasága. Zengtek belé az ívek és a lépcsők. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_261" id="Page_261">-261-</a></span> S a
-számtalan sok ódon lépcsőkön négykézláb, meg térden másztak föl a
-hit vérezői, mert véresek valának a térdek és rongygyá szakadoztak
-az ünneplő asszonyszoknyák ezen áldozattétel és vezeklés
-alkalmával.</p>
-<p>Lihegve, fejüket lehajtva és tenyerükről könyökükre ereszkedve
-pihentek meg olykor a lépcsőkön s pergett róluk a víz, az
-izzadságos, fülledt helyen. A bizalomnak s a hitt helyre való
-fölsóhajtásnak csudálatos képe ez. És mindenütt egyforma. Láttam a
-tersatói hegyen hasonlóképp, hogy dalmát és insuláner asszonyok,
-akiknek tengerész-uraik a vizeken kódorogtak, a vízi-edény rendben
-maradása céljából szintén térden járultak föl a jó magas hegyre és
-csúszásaik vérnyomát ott hagyták a fehér köveken…</p>
-<p>… Azt mondja ott a radnai téglaívek alatt magyarázólag egy
-úrforma asszonyság, bár kit senki sem kérdett:</p>
-<p>– Kérem, már ma egy siketnéma visszanyerte a hangját.</p>
-<p>A könyvből való beszéd bántó volt és szomoru volt. A
-vasaltszoknyás és pirosképü reklám-ifiasszony bízvást elmaradhatott
-volna, vásári szószátyársága nehéz bűnnek tetszett, ott, azok
-között, akik a földön, szótalan lihegéssel, négykézláb másztak, s
-mert egyebet nem adhattak, szenvedésüket nyújtották a magasság
-felé. Nincs mit tagadni rajta: a megilletődés, <span class=
-"pagenum"><a name="Page_262" id="Page_262">-262-</a></span> amelyen
-egyébként szintén nem volt mit tagadni, szertefoszlott és eltűnt, s
-az áldozatul vitt viaszfigurák nem voltak többé egyebek, csak
-viaszfigurák, amikből majd viaszgyertyákat öntenek.</p>
-<p>Ezeknek kapcsán az eszembe jutott egy régebbi történet akkorról,
-amidőn a szemközt való városban, Lippán, katonai sorsban heteken át
-hevertünk. Abban az időben útban voltunk Bécs felé, a mert a
-legrövidebb útat kerestük, útba ejtettük Lippát is. Nagyon alkalmas
-oláh csizmadiamesternél volt szállásom, azóta kerestem már a házat,
-de csak az utcáját találtam, a mester eltűnt és elveszett végképp,
-mert elvégre, – utóvégre nemcsak a csizma pusztul, hanem a mester
-is. (Tökéletesen jó bőr nincsen a világon.) De mindegy, akkor
-megvolt a mester háza s a szomszédos házakban laktak a katonák, az
-udvaron és a szalmán. Délelőtt volt a bódorgás, a puskákat meg
-kellett hordani eme jó bortermő hegyeken is, tehát meghordták.
-Széjjelmentek. De volt eset rá, hogy kellett volna ember
-munkaerőnek, tíz-tizenkettő. Kiáltok a napos káplárnak, hogy adjon.
-A káplár végigjárja a házakat, azután jelenti, hogy nincsen. Hej,
-mondom, de kell! De megint mondja, hogy nincsen. Hogy hol a pokol
-egyházában vannak? Jelenti a napos, hogy a becses társaság,
-mihelyst a délelőtti járás-kelés után kipihente és rendbeszedte
-magát, azonnal haladt át a marosi hídon Radnára.</p>
-<p>No, ez furcsa. Már ez katonában igen csak rendes <span class=
-"pagenum"><a name="Page_263" id="Page_263">-263-</a></span>
-publikum. Ilyen nézetben voltam azután róluk egy ideig, mígnem
-egyszer a lakóhelyeiken, az udvarokban félig elkoptatott szent
-viaszfigurákat találok. Akkor derül ki, hogy az istentelen nép
-ezeket a viaszalakokat „fogdosni“ járt át, mivelhogy akkoron még
-viaszkolni kellett a fölszerelés szíjjazatát…</p>
-<p>Ez azonban mind csak ide s tova való beszéd. A fődolog, hogy
-ülök a szikterraszon, nagy csendességben, mivelhogy mindenki
-belebújt a tóba. Odább menni bajos, mivelhogy kocsi nincsen.
-Ládáim, bogarászó holmik, szerteszét hevernek. Persze, nyomtatás
-ideje van éppen, nem bolond senki, hogy országúton járassa a lovát,
-amikor búzán is járhat. Közben a tóból kijön a közönség s ebédbe
-kezd, ez nem rossz foglalkozás, érdemes a követésre. Azután zörög
-egy kocsi, megáll, s kisvártatva fölhalad egy magos, ősz tanyai
-ember.</p>
-<p>Az asztalhoz ül és kezel:</p>
-<p>– Az Isten éltesse az urat.</p>
-<p>– Isten éltesse, Hódi bácsi.</p>
-<p>– Hát a nevemet is tudja?</p>
-<p>– Hát.</p>
-<p>– Hát akkor én majd kérök egy pohár bort a vendéglőstül.</p>
-<p>– Hát az csakugyan jó lesz, Hódi bácsi, mert még innen messze
-van Zákányig.</p>
-<p>– Hát azt is tudja, hogy odavaló vagyok? <span class=
-"pagenum"><a name="Page_264" id="Page_264">-264-</a></span></p>
-<p>– Hát.</p>
-<p>Hódi bácsi hallgat egy darabig, azután azt mondja:</p>
-<p>– Maga tán orvos vagy mérnök?</p>
-<p>– Nem én.</p>
-<p>– Nono, – mondja ismét Hódi bácsi, kissé mentegetőzve, – ültem
-én egy asztalnál a polgármester úrral meg tanácsnokkal is. Tudja
-maga, ki vagyok én. Az öreg Hódi.</p>
-<p>– Nono.</p>
-<p>Hódi bácsi azon veszi észre magát, hogy asszonyok is jönnek az
-asztalhoz s az most már szerfölött kellemetlen volna, ha nem
-hallaná mindenfelől: nini, a Hódi bácsi, – jó napot, Hódi bácsi, –
-hát hogy van, Hódi bácsi? Meglepődve nézett hol erre, hol arra,
-azután éles, szőke szemei megcsillantak, mondván:</p>
-<p>– Nini, hát maguk csakugyan maguk?… Az Úristen ő szent felsége
-éltesse mindnyájukat… Hanem most már, nézzék csak, én is csak öszök
-valamit. Ebbe a pohár borba is vizet kérhettem volna.</p>
-<p>– Majd öntünk.</p>
-<p>– Az bizony jó lössz, – hagyta rá, – úgy tovább tart. Tudja, ez
-már a harmadik pohár bor máma. Mert odabent jártam a városban,
-barackot vittem, negyven krajcárért kelt garabolya. Hát tudja,
-éjfélkor indultam, mert nem ér az az embör sömmit, aki későn ér a
-piacra. A maguké is úgy kelt. <span class="pagenum"><a name=
-"Page_265" id="Page_265">-265-</a></span> Hát tudják, odabent is
-ittam egy pohár bort, aztán Dorozsmán is, meg most itt. Az asszony
-ugyan mondja, mért állok meg annyi helyen, de hát, mondom, más
-mulatságom úgy sincsen. Ha most haza érök, nem fekszök ám le,
-mögyök a fiakhoz, nézöm, mit munkálnak. Ha jól van, azt mondom: jól
-van, édös cselédöm, ha nem jól van, azt mondom: édös fiam, nem így,
-de amúgy. Mert tudják, ez a testvérisülés. Tanulni köll. Neköm nem
-köll se pör, se politika. Hanem a testvéri viszonyban köll
-virágozni. – De, – s fölemelte a karját az öreg ember, – csak
-lassan, lassan. Mindig csak lassan. Csak lassan.</p>
-<p>Elhallgatott. Szétnézett az ereszetek alatt, ahol mindenütt
-ebédeltek.</p>
-<p>– Milyen sok úri nép, – szólott azután. – Talán engöm zokon is
-vösznek, hogy ilyen kopottan, porosan…</p>
-<p>– Dehogy, Hódi bácsi. Letelt a ruha ideje. A munka az első!
-Rangban az van legelül.</p>
-<p>Az ősz, agg ember bólintgatott:</p>
-<p>– A munka, – szólott elgondolkozva, – a munka… fogatlan koromtól
-fogatlan koromig az egész élet: munka. Ez a cél. Ez a
-testvérisülés.</p>
-<p>Tenyerébe támasztotta a fejét s úgy folytatta:</p>
-<p>– A cél a munka. Nincs más cél. Jegyözzék mög maguknak, hogy
-nincs más cél. Öreg embör mondja. Én maguktól tanulhatok, tudom; de
-maguk <span class="pagenum"><a name="Page_266" id=
-"Page_266">-266-</a></span> is tanulhatnak éntülem. Ez a
-testvérisülés. Hanem, – s komolyan integetett, – csak lassan,
-lassan. Csak lassan, lassan…</p>
-<p>Elkezelt s fölült a kocsira az alcserényre. Jó két sárga
-patkolatlan lovával a tanyák világának vidáman nekiindult. Még a
-kocsiból visszaszólt:</p>
-<p>– Tisztölöm az egész közönségöt…</p>
-<hr class="chap" />
-<div class="chapter"></div>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_267" id=
-"Page_267">-267-</a></span></p>
-<h2>Vélemények</h2>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_268" id=
-"Page_268">-268-</a></span></p>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_269" id="Page_269"><br />
--269-</a></span></p>
-<h3>I.</h3>
-<p>Pár kocsival ünnepnap reggelén megyünk a tanyákra. Otthon, azaz,
-hogy odakint már várnak, ebéd tekintetében, ennélfogva semmi baj
-sincsen. De éppen ezért némi kódorgások történnek, az első kocsin a
-kocsis mellett ülő férfiu parancsszavai nyomán, mert hogy nézzünk
-be imitt-amott az utunkba eső tanyák udvarára is. Mert olyan
-emberek is voltak a kocsikon, akik sohasem voltak ezen a tájon.
-Benszülött pestiek, akik még erre nem jártak s akik bizonyára nem
-is ismerhették a tanyavilág sajátos életét: ennélfogva az első
-kocsin a kocsis mellett ülő férfiu nézete szerint a szemléltető
-oktatás terére kell lépnünk. No jó, forduljunk be tehát ama
-tanyába, ott a szélmalom mellett. Az országútról letérve, nem
-hosszu dülőút vezet odáig, de nem is dülőút, hanem csak olyan vágás
-a földben, amelyen csak egy kocsi fér el egyszerre.</p>
-<p>Ez ugyan nem baj, mert nem jön szemközt senki. Csak az a baj,
-hogy egy nagy fekete ló keresztben <span class="pagenum"><a name=
-"Page_270" id="Page_270">-270-</a></span> áll az úton. Kantár a
-fején, nyereg a hátán; a kantárszár a fűbe húzódik, a ló egy
-helyben áll: erről alighanem vagy leesett a gazdája, vagy leütötték
-a lóról.</p>
-<p>No, inkább az előbbi. Valami szombat esti mulatságról
-haladhatott haza a gazdája hajnal felé, a ló hátán elaludt s itt a
-csöndes nyári mezőkre a nyeregből szeliden kifordult. A francia
-grófról mondatik, hogy leveti a ló, a gróf repül, de a monokli a
-szemében marad, – sőt a gróf estében kitöri a nyakát, de a monokli
-akkor is a szemében marad: így hozza ezt magával a világi
-előkelőség. Hát emez meg itt az úton bukott le a lóról, de a
-kantárszárat nem eresztette ki a kezéből, azzal együtt szállt le a
-harmatos fűbe s menten elaludván, a ló mellette megállt.</p>
-<p>A lovat tehát, mert az úton keresztben állt, kissé szóval
-hajkurászni kellett. Csak szeliden, hogy egy kicsit oldalt álljon
-ugyan a kocsi elől, de azért a gazdájára ne taposson. Mindez így
-annak rendje és módja szerint történék. A kocsi mehet, mert a ló,
-megértvén a helyzetet, félreállt.</p>
-<p>De aki az első kocsin ül a kocsis mellett, a pesti vendégek
-előtt a tekintélyt mutatni óhajtja és rákiált a fűben alvóra
-erősen:</p>
-<p>– Hé! Hé! Kinek a lova ez, hé?</p>
-<p>Az alvó, ahogy a két karjára fekve aludt, a második hé!-re
-fölérzett és a kérdést már tisztán hallotta. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_271" id="Page_271">-271-</a></span>
-Ennélfogva fölemelte a fejét és kurtán mondta:</p>
-<p>– A gazdájáé, hé!</p>
-<p>Azután megint letette a fejét a két karjára és pihent tovább. Az
-ördög törődik ilyenkor az ilyen gyüszmékelő urakkal, ha akár hat
-kocsival lennének is…</p>
-<h3>II.</h3>
-<p>Különös kis tábori helyőrségünkben odalent Novibazárban,
-lehettünk annak idején olyan négyszázhúsz lélek-formán. Az idegen
-helyet tekintve: nem nagy társaság, de azért ez is különböző
-osztályokra tagozódott. Legtöbben voltunk persze gyalogosok,
-mivelhogy az írás szerint úgy is mink voltunk a hadsereg eleje.
-Azután volt egy kadétalja vártüzér, mint külön osztály, talán nyolc
-ember az egész. Azután voltak számvevő hivatalnokok. Azután volt
-két dragonyos katona, akik a tábori csendőrséget képviselték.
-Azután volt egy postaőrmester, aki egymaga külön osztályt képezett.
-Meg ismét volt egy pékőrmester, akinek az osztálya egyetlen
-legényből állott, annak parancsolt életre-halálra. Ez utóbbi urat
-úgy hívták, hogy harmadosztályu élelmezési segéd, s rendkivüli
-igyekezetet fejtett ki abban, hogy lehetőleg harmadosztályulag
-élelmezzen. Egyébként tekintettel arra, hogy mégis csak az
-<span class="pagenum"><a name="Page_272" id=
-"Page_272">-272-</a></span> élelmezés az első, igen fontoskodva
-viselkedtek mindketten, különösen az öreg strázsamester, aki még a
-legelső csapatokkal jött le, ennélfogva a tiszthelyettesi és az
-őrmesteri fizetést is egyaránt húzta: a vén zsoldos boldog volt
-tehát és előkelő. Ha jött bort kóstolni, azaz, hogy inspiciálni a
-jólelkü öreg generális a szomszéd faluból, akkor mindenek fölálltak
-rendben és új ruhában a tábor udvarán és kijött írásban, hogy die
-Fahne ist zu hissen. Hát hiszen jól van, a Fahneról mindenki tudja,
-hogy a Regimenz Fáni, az az ezredzászló, amely különféle okok
-alapján a magyar ezredeknél ily szívreható módon tisztelődik s ily
-példátlan lelkesedés veszi körül. Hanem hát, hogy mi az a „hissen?“
-Inkább katonák voltunk, mint német nyelvészek, így nem is tudtuk,
-de azért a parancs nyomán, ha már a Fániról volt szó, fölvonult az
-árbócokra a lobogó és lobogott ott, mint szokta, fekete-sárgán.
-Török katona és magyar katona egymás szemébe nevetett, persze csak
-a szemével, mivelhogy a hapták hapták. És akkor ünnepi inspiciumra
-kivonult az élemedett pékőrmester a maga pék-katonájával és
-fölálltak ketten egymás háta mögé külön osztályba. És jött azután a
-tiszteletreméltó ősz bácsi, a generális úr, hogy majd mindeneket
-inspiciál, s a pékőrmester stentori hangon vezénylé:</p>
-<p>– Osztály, jobbra nézz!</p>
-<p>Amire a harmadosztályu élelmezési segéd a <span class=
-"pagenum"><a name="Page_273" id="Page_273">-273-</a></span> fejét
-mereven, hogy úgy mondjam, jól kisütött tartásban vetette a
-generális úr felé. A tábornok elhaladt előttük, tisztelgett: vannak
-pillanatok, amidőn a komolyságot meg kell tartani.</p>
-<p>Voltak azonban más foglalkozásu népek is abban a kicsiny
-táborban. Ilyképp a szanitészek, tán három, vagy négy, egy
-ezredorvos vezérlete alatt, köznyelven dögészeknek neveztettek, de
-káplárjuk, mint jó borbély, halott csak imitt-amott akadván, az
-eleveneket borotválta és okarinán furulyázott.</p>
-<p>És voltak azonfölül a gálánt katonasághoz tartozó szerzetek
-közül is ott némely népek. Persze csak a csekélyebb mértékben
-vettek, akik ama szekerészettel és mulizással voltak elfoglalva,
-amely szekerészet csak arra mehet, amerre kocsiút van s amely
-mulizó arra is mehet, amerre kocsiút nincsen.</p>
-<p>Ugyanis a lentvaló népek sok évezredet átéltek anélkül, hogy
-országútról fogalmuk lett volna. Ahol a rómaiak annak idején
-csináltak utat, hát azt használták, ahol meg nem volt, mentek a
-hegyen át, úgy ahogy bírtak: tamu góre, tamu dóle – vagy fölfelé,
-vagy lefelé, miután egyenesen menni úgysem lehet ott semmiképpen
-sem.</p>
-<p>Ezért kelle tehát a vitéz lovasságból oly társaság is, amely
-kocsin ül és kocsiúton tud csak járni, de egyben olyan is, aki
-olyan helyen is tud járni, ahol nincsen kocsiút. Az efajta katona
-félig-meddig lovas ugyan, de maga gyalog jár s kantárszáron
-<span class="pagenum"><a name="Page_274" id=
-"Page_274">-274-</a></span> vezeti az állatját, amelynek háta meg
-van rakva teherrel.</p>
-<p>Nem igen ló, hanem inkább muli szokott lenni ez az állat:
-jobbfajta öszvér, amely hihetetlen terheket elbír, ha vasnyereg van
-a hátán; a vasnyereg arról jó, hogy a teher alatt a bordái össze ne
-roppanjanak.</p>
-<p>No, egyszóval négyszázhuszunkban sokféle fajtáju népség
-foglaltatott. Nem említve a levélhordási osztályt, amelyet egy
-karddal ellátott gyalogos töltött be és a vizityukokat, akik a Lim
-vizén csajkáztak volna, ha a víz sebjétől tudtak volna; maga az
-őrnagy urunk is kétféle hivatalt viselt, mert amíg egyrészt a
-katonai dolgokban parancsnok volt, másrészt a civilis ügyekben
-konzul. És hát így némely fehérnépek is fönhatósága alá tartozandók
-voltak. Négyszázhúsz katona után mindig vetődik le egy-két afféle
-hazájavesztett fehérnép, akit már mindenünnen kitoloncoltak, – ha e
-fehérnépek módfölött berugtak és igen szidták a császárt, akkor a
-konzul becsukatta őket, más hely nem lévén, a katonabörtönbe. No
-jó.</p>
-<p>Mint látható, mindenfélével el voltunk látva, csak éppen a
-haditengerészet és a hegyi tüzérség képviselete hiányzott. Ámbár a
-tengerészetet a vizityukok képviselték, akik nagybátran csak
-kötélre kötött csónakkal mertek a vad vizekre ereszkedni. De nem
-volt hegyi tüzérségünk, ami mély gyászszal <span class=
-"pagenum"><a name="Page_275" id="Page_275">-275-</a></span>
-töltötte be a lelkeket; e lelkek előírás szerint voltak nyírva és
-borotválva. Volt ugyan fönt a hegy tetején a sáncban néhány
-vártüzér, de mit értek azok, amikor az volt a nézet felőlük, hogy
-nemsokára honvédek lesznek. Ez a nézet még abból az időből való,
-amidőn a honvédek piros nadrágot hordtak és paradicsomos üvegnek
-neveztettek. Ez időben minden generálist és minden vártüzért leendő
-honvédnek tekintett a baka, mondván: – Már kezd pirosodni a
-nadrágja. Mire tökéletössen bepirosodik, honvéd lössz. – A
-tüzéreknél nem vált be a jóslat, öreg generálisoknál inkább,
-bakanyelven szólva: inkádabb.</p>
-<p>Mindez a beszéd azonban egy árva garasárát sem ér, mert azért
-csak nem voltak hegyi tüzéreink. Ezen búslakodott még a hegyi
-pékütegosztály is: köznyelven így tiszteltük a harmadosztályu
-élelmezési segéd urat.</p>
-<p>Annál nagyobb volt ennélfogva az öröm, amidőn híre jött, hogy,
-habár csak egy napra ugyan, de egy egész őrnagyalja hegyi tüzér
-érkezik a faluba. Társaságunk szeretettel várta ezt a katonaságot,
-amelynél nem a tüzér van lovasitva, hanem az ágyu. A tüzér gyalog
-jár, a muli viszi az ágyút és szalad vele hol ide, hol oda: ahová
-mondják. Délután értek hozzánk, másnap reggel mentek vissza
-Plevljére. Illendő volt jelen lenni távozásuk alkalmával is.
-Lengyel volt valamennyi. Ahogy a gyülekezőhelyen <span class=
-"pagenum"><a name="Page_276" id="Page_276">-276-</a></span> kora
-reggel összeálltak, a Lim párás ködébe kezdtek belehangzani a
-szokásos katonai kiabálások. E gyalogosított lovasságnál a
-vezényszó a formát illetőleg majdnem ugyanaz, mint a puskával lőni
-tudó csapatoknál, ahogy már az szokás volt: Antreten, Rechts richt
-euch, Auf zwei Schritte rückwärts marsch, Rechts um, Links um, meg
-mi egyéb.</p>
-<p>A ház ablakából mindezt tünődve nézi és hallgatja Kutásó János
-fiatal katona, innét az alsótanyáról. Azután, amikor a csattogó
-vezényszavakat elunta, felkönyökléséből megbotránkozva fordul be a
-szoba felé:</p>
-<p>– Nézze mán, káplár úr, hát még ezöknek az ebatta pojákoknak is
-magyarul komandéroznak…</p>
-<hr class="chap" />
-<div class="chapter"></div>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_277" id=
-"Page_277">-277-</a></span></p>
-<h2>Viszik a pénzt kifelé</h2>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_278" id=
-"Page_278">-278-</a></span></p>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_279" id="Page_279"><br />
--279-</a></span></p>
-<p>Miután Jánosék sok ideig hordogatták befelé a pénzt, most kezdik
-kifelé hordogatni. Az év folyamán sokat behordanak ruha, kalap,
-suba árában, továbbá porcióban ama kis adókönyvecskére, amely olyan
-nagy, mint egy ujság. Mindenféle vonalak vannak benne, azokba
-mindenféle számokat írnak az adótiszt urak és az mind fizetéssel
-jár, bár néha alig is lehet tudni, hogy honnan vegye elő a rávaló
-pénzt az ember. Mindegy, valahonnan elő kell annak kerülni. Azután
-csak így hordódik befelé a pénz az asszonyok, leányok ruhájára,
-valamint ha új ekét kell venni. De még ha kis gyerek születik
-odakint, azt is megérzi a város, mert akkor is pénzt hoznak be
-Jánosék, ha egyebekre nem is, legalább gyerekkocsira. Most ennek a
-divatja járja odakint. Azelőtt falusi mestertől vettek ringatós
-bölcsőt, az ácsszekercével bánni tudó gazda meg némely helyen
-otthon maga is megkészitette. Ez idő szerint pedig a négy
-vaskerekü, vastengelyes, fonottkasos, sátoros gyerekkocsit keresik.
-Bár nem újkorában veszik, hanem a <i>szögénypiacon</i>, amely név
-alatt a zsibárusok társasága értendő. Ott mindig van ilyen kocsi,
-amit <span class="pagenum"><a name="Page_280" id=
-"Page_280">-280-</a></span> úri családok adnak el s aszerint, amint
-a bele való gyerek, vagy kihalt, vagy kiöregedett belőle, újabbak,
-vagy használtabbak a kocsik. De hiszen jó odakintre a legócskább
-is.</p>
-<p>Szóval, így jönnek be mindenfélére a pénzek a városba a
-kintvalóktól. Egyre jönnek s már igazán nem volna odakint egy
-krajcár sem, ha megint az emberek a városból a pénzt nem hordanák
-vissza. A pénz olyan járó-kelő jószág, bemegy pántlikáért, ruháért
-a városba, tyúkért, libáért, buzáért, bürgéért meg ismét kihalad.
-De kifelé haladása mégis leginkább ilyenkor van neki, aratás után.
-Ilyenkor mégis jobban hordják a buzát, meg egyéb magot, mint
-máskor. Mert Jánosék nem hogy a még lábán eladott vetés üzletét
-ismernék, de még az a szokásuk sincs meg, hogy aratás után azonnal
-eladják mind a termést. Ennek részben az igen nagy távolságok az
-okai, de másrészt az úgy is szokás, hogy akkor hoznak a városba
-egy-egy kocsival, amikor már jól bejött a pénz a tanyából s vinni
-kellene kifelé.</p>
-<p>A kocsit ilyenkor előkászolítják. A tengelyeket jól megkenik,
-nemkülönben a kerekek agyát. Egy kis kenőcs megy a rúd fordítójára
-is, hogy könnyebben csúszszon. Akkor a kamrában zsákba öntik a
-buzát, jó sok zsákba, mert akármilyen vékonynak látszik is a
-pusztai kocsi, sok terhet elbír. Ez a dorozsmai bognárok és
-kovácsok tudományának köszönhető, mert ezen a téren azokat tartják
-a legokosabbnak, <span class="pagenum"><a name="Page_281" id=
-"Page_281">-281-</a></span> minek megfelelőleg van is a faluban
-negyvenkét kovácsmühely. A zsákok a kocsira kerülnek. Azután a
-tarisznya, széna a lovaknak, az ülés pedig subából készül, mert
-nincsen jobb jószág a világon, mint a suba. A kocsi ezután
-megindul, lassan döcögve a homokos úton. Az indulás ideje a hely
-távolságától függ, meg attól is, hogy milyen karban van az út. Ha
-Jánosék itt laknak valahol a Domaszéken, akkor elég hajnali három
-órakor indulni, amíg a zákonyi úgy éjféltájon indul. Ha Csorvára
-való János, akkor úgy tizenegy óra tájban is megindulhat, míg ha az
-átokházi pusztaszéleken gazdálkodik János, akkor már előtte való
-nap este, vacsora után megindulhat, hogy kora reggel a buzapiacra
-érjen. Lassu, halk s csöndes utak ezek. János pipál a zsákok
-tetején, a lovak egyenletes buzgalommal haladnak, mert nagyon
-szeretek hűs éjjeleken járni a lovak, mivel:</p>
-<p>– Nem bánti őket a légy, – mondja János, aki ez oknál fogva igen
-kényelmes most, miután nem kell az ostor végével a lovak hátáról a
-csípős bögölylegyeket piszkálni.</p>
-<p>Amire megvirrad, így beérnek a buzapiacra. A tér, ahol a buzát
-árulják, István első szent királyunkról neveztetik, bár ezenfölül
-aztán nincs is rajta emlegetni való semmi. Már van ott sok kocsi,
-akik közelebb laknak, hamarabb érnek. Ha nincs is ott a gazdájuk,
-meg lehet ismerni, hogy melyik melyik. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_282" id="Page_282">-282-</a></span> Ez a
-vastagkerekü a nagy lovakkal, az rác kocsi. Ez a hosszu, ez sváb
-kocsi. Ezek a Tisza másik oldaláról jönnek. János beáll a sorba s
-leveti a lovak istrángját. Két zsákot a kocsisaroglyához tesz le és
-kinyitja, hogy azokból vidáman mosolyog elő a buza. S jönni
-kezdenek azonnal ama férfiak, akik „cendzál“-nak neveztetnek s
-elhaladván János zsákjai mellett, óvatos tekintetet vetnek a
-buzára. A buza szép, de nem szólnak semmit. János sem szól semmit,
-ellenben inkább a felhőket vizsgálja.</p>
-<p>– Apám, – mondja a gyerek a kocsiról, – micsoda kémény az,
-amelyik ott füstöl?</p>
-<p>– Az a gőzfürdő.</p>
-<p>– Aztán abban a gőz fürdik?</p>
-<p>– Az, – kénytelen János ráhagyni, mert az igazat megvallva, nem
-egészen ismerős e dologgal.</p>
-<p>– Aztán mér füstöl? – faggatja tovább.</p>
-<p>– Mer kémény, – felel János. – Azér van a kémény, hogy
-füstöljön.</p>
-<p>– Azér…? – kérdezi az apró kis magyar és elgondolkozva néz végig
-e furcsa tájékon, ahol se mező, se liba, se fa, se semmi. Kis
-szemei, amelyek már megszokták, hogy a föld pereméig ellássanak, az
-álmatlan éj után idegenül pislognak az egymásra rakott nagy
-téglahalmok között. Ismeretlen világ ez nagyon s nem jó benne
-lenni. Bóbiskolva hajtja le a fejét s a zsákok tetején boldogan
-elalszik. Ahogy elaludt, apró lelke alighanem mindjárt <span class=
-"pagenum"><a name="Page_283" id="Page_283">-283-</a></span>
-hazaszaladt innen a jegenyenyárfák alá, mert csettint a nyelvével,
-ami azt jelenti, hogy álmában eszik. Friss túróval kinálja
-bizonyosan az anyja.</p>
-<p>János is megéhezik, bár ő nem álmában, hanem valóságosan.
-Tarisznyázni kezd. Szalonnát vesz elő s az alkalmat fölhasználván,
-hozzá egy pékgyerektől zsömlyét vásárol. E tökéletes úri mód
-mellett van, amikor jönnek cendzálok s nézni kezdik a buzát,
-eregetvén egyik kezükből a másikba.</p>
-<p>– Köll nyóc negyven?</p>
-<p>– Nem köll, int a szalonnavágó bicskával János.</p>
-<p>– Hát nyóc negyvenöt?</p>
-<p>– Nem. Nyóc kilencven az ára.</p>
-<p>A vásárlók tovább mennek, János nem bánja s az elaludt gyerekre
-egy otthonszövött pokrócot terít. Azután becsattantja a bicskát, a
-tarisznya szíját a csatba fűzi s az unalom elűzése szempontjából a
-dohányzacskóhoz folyamodik.</p>
-<p>– Nyóc ötven, János gazda? Más sem kap többet ilyen buzáért, –
-kerülgeti egy cendzál.</p>
-<p>– Nagyon bolond kend, ha azt hiszi, – gondolja János, de nem
-szól semmit, csak int a fejével. (El löhet mönni…)</p>
-<p>Az idő azután elérkezett arra, hogy János odaszóljon a
-legközelebbi szomszédhoz:</p>
-<p>– Kend milyen árban tartja?</p>
-<p>– Nyolc hetvenötre, felebarátom, – feleli az ember, aki a
-„felebarátom“-nál fogva nazarénus. <span class="pagenum"><a name=
-"Page_284" id="Page_284">-284-</a></span></p>
-<p>– Tiszta a buza?</p>
-<p>– Tiszta, egészen tiszta.</p>
-<p>Ha a dolog így áll, a nyolc kilencvenről le kell menni. János le
-is megy. Megint jön egy ügynök, akinek most már a kérdésére így
-felel:</p>
-<p>– Nyóc nyócvan.</p>
-<p>– Nagyon meg van kend bukva, – mondja az ügynök és tovább
-halad.</p>
-<p>János ezt sem bánja, mert elég idő van még délig s engedni még
-akkor is ráér. Közben jön Czicza Miska, akire a városi gyerekek
-siccet szoktak kiabálni s ezért szerfölött haragszik, bár egyébként
-csak koldus. Ez a piac a területe, itt nem bántják a gyerekek, mert
-jó hosszu nyélen szokott lenni a tanyaiak ostorszíjja. Két
-tarisznyája is van Czicza Miskának, csak olyan zsákvászonból valók,
-keresztbe vetve a vállán. Azokkal ér János elé, énekelve a
-könyörgést: Hajtsd meg keménységünket, Hevitsd hidegségünket,
-Térítsd a tévedteket… János két kézzel nyúl a zsákba s abból egy
-összemarok buzát kivéve, Czicza Miska tarisznyájába önti.</p>
-<p>– Adjon Isten ezör ennyit, – mondja Czicza Miska, de János
-rámordul:</p>
-<p>– Ne parancsolgassék kend Néki; ád az úgy is, ha akar.</p>
-<p>Az idén adott, nem lehet tagadni. Jót is, eleget is, sőt szépet
-is. Mert úgy kell venni a dolgot, hogy nem mindig szép az,
-mivelhogy az a buza, ami az <span class="pagenum"><a name=
-"Page_285" id="Page_285">-285-</a></span> eleje a többinek, amit
-tiszamenti buzának neveznek, voltaképpen nem a Tisza mentén terem,
-hanem Békésben a tótok között, ami nem helyes dolog, miután a tótot
-ősi juss alapján a zabbal való foglalkozás illetné meg… Jön egy úr
-János felé, valami nagyobbfajta kereskedő, vagy malmos lehet, mert
-két-három cendzál csak úgy messziről halad utána. Ránéz a zsákra s
-önkénytelen mondja:</p>
-<p>– Ejnye, de szép buza. Milyen tiszta!</p>
-<p>– Nagyon sokat fürdött növendék korában, – mondja János,
-példázván ezzel a szerfölött való tavaszi esőket.</p>
-<p>– Maga termelte? – kérdezi az úr.</p>
-<p>– Nem, – feleli János, – én csak elvetöttem, a föld terömte.</p>
-<p>János ötletére a kocsisorok között halk nevetés és bajusz alatt
-való mosolygás suhan végig, mert az úrféle megtréfálása a
-legkedvesebb mulatságok közé tartozik.</p>
-<p>– Nyolc hetven, – szól az úr.</p>
-<p>– Nyóc hetvenöt, – válaszol János.</p>
-<p>Az úrféle elhúzza Jánostól az egyik kezét, maga elé tartja és
-belécsap. Jól van, most már lehet menni a magtárba. A zsákokat
-János beköti, fölteszi a kocsira, felöltözteti a lovakat is és
-sajnálattal látja, hogy a kocsi tetején jól elaludt gyereket föl
-kell költeni. – Miska, Miska! – szól neki. A gyerek fölérzik. – Mit
-álmodtál? – kérdezi János. – <span class="pagenum"><a name=
-"Page_286" id="Page_286">-286-</a></span> Öhetnék vagyok nagyon, –
-felel a gyerek s János megvígasztalja, hogy most már várjon egy
-kicsit.</p>
-<p>A magtárba, ahová elhajt, már csak be kell önteni a buzát a
-többi közé, miután előbb súlyra a piacon a hatósági mázsán
-megméretett. Arról a céduláról, amit ott kapott, számítják ki az
-árát. János a számadást komolyan nézi s mert nem nagyon érti (az
-idősebb fiát kellett volna behozni), esetleges megcsalattatása
-ellen egyszerü ajánlattevéssel védekezik. Inditványozza, hogy
-minden mázsa árát külön-külön fizessék ki.</p>
-<p>– Nincs nekem annyi hetvenöt krajcárom, – mondja a
-kereskedő.</p>
-<p>– Majd vissza adok én a bankóbul, csak az első mázsa árát
-fizesse ki előbb.</p>
-<p>Szóval, János régi tapasztalatokon okulva, semmiképpen sem akar
-rövidséget szenvedni. Pénzeit azon bőrtárcába rakja, amely a
-mellény belső zsebében szokott tartózkodni. Az elveszés ellen egy
-madzag védi, amely által a mellény legfelső gombjához köttetik. A
-vásár így megtörténvén, a kocsiban az üresen maradt zsákokból most
-egészen helyes ülést rendez János. Arra Miskát ráhelyezi s elébe
-adja a nyitott tarisznyát, hogy azt egyen belőle, amit csak akar. Ő
-maga egy pohár nyakolajra a szomszéd boltba megy, mert a
-pálinkamérések föltünő szorgalommal csoportosulnak az ilyen
-buzamagtárak köré. Ott János kissé társalkodik s egy, <span class=
-"pagenum"><a name="Page_287" id="Page_287">-287-</a></span> vagy
-két pohár – különben ne kerteljünk, mondjuk meg őszintén, hogy négy
-pohár nyakolaj árát fizeti ki s némiképp vidáman megy vissza a
-kocsihoz. Miska már jól lakott ezen rövid idő alatt és
-szemlélődik.</p>
-<p>– Hát most már, – szól hozzá János, – bombó-cukrot vögyek-e
-néköd, vagy fütyülő-cukrot?</p>
-<p>Miska habozás nélkül ajánlja, hogy vétessék bombó-cukor is, meg
-fütyülő-cukor is. De ebbe János nem egyez bele.</p>
-<p>– Nézd, Miska, vagy ezt, vagy azt. Hát válaszsz. A bombó, az
-cukor, de nincs rajta fütyülő, a fütyülő-cukor pedig cukor is,
-fütyülő is. Hát most már melyik köll?</p>
-<p>Miska elméjében a sötétség így kivilágosíttatván, a
-fütyülő-cukor mellett marad. Azt hoz neki az apja, s hogy ne
-kerteljünk, el kell mondani, hogy e munka közben még egy pohár
-nyakolajjal úgy ráadás gyanánt fűszerezi önmagát – a meleg ellen.
-De ahogy ezt elvégezte, most már csakugyan megy ám kifelé és viszi
-a pénzt be a tanyák világába. Miska fütyül a cukron, János pedig
-szivart szívó szopókából hosszú szivart szív.</p>
-<p>A város házai apránkint elmaradnak mögöttük. A legelső útszéli
-kútnál megáll, hogy itasson, miután a lovak odabent nem ittak,
-(mert külső lónak nem való a belső víz…)</p>
-<hr class="chap" />
-<div class="chapter"></div>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_288" id=
-"Page_288">-288-</a></span></p>
-<h2>TARTALOM</h2>
-<ul class="TOC">
-<li>Förgeteg János mint közerő <span class="ralign"><a href=
-"#Page_5">5</a></span></li>
-<li>Munkások <span class="ralign"><a href=
-"#Page_13">13</a></span></li>
-<li>Egy vidám katonáról <span class="ralign"><a href=
-"#Page_31">31</a></span></li>
-<li>Subavásár <span class="ralign"><a href=
-"#Page_45">45</a></span></li>
-<li>A Szent Mihály a jégben <span class="ralign"><a href=
-"#Page_57">57</a></span></li>
-<li>A mag története <span class="ralign"><a href=
-"#Page_69">69</a></span></li>
-<li>Föl is hajózunk, le is hajózunk <span class="ralign"><a href=
-"#Page_79">79</a></span></li>
-<li>Szüreten <span class="ralign"><a href=
-"#Page_89">89</a></span></li>
-<li>Kása a kötéllel <span class="ralign"><a href=
-"#Page_99">99</a></span></li>
-<li>Bábocskay szelet hever <span class="ralign"><a href=
-"#Page_109">109</a></span></li>
-<li>Öreg embör napáldozatja <span class="ralign"><a href=
-"#Page_123">123</a></span></li>
-<li>Útban Bécs felé <span class="ralign"><a href=
-"#Page_131">131</a></span></li>
-<li>Tanyahelyen <span class="ralign"><a href=
-"#Page_141">141</a></span></li>
-<li>Pecsét <span class="ralign"><a href=
-"#Page_149">149</a></span></li>
-<li>Versengés <span class="ralign"><a href=
-"#Page_159">159</a></span></li>
-<li>Fecskék <span class="ralign"><a href=
-"#Page_169">169</a></span></li>
-<li>Vándorló földek <span class="ralign"><a href=
-"#Page_183">183</a></span></li>
-<li>Főzés <span class="ralign"><a href=
-"#Page_195">195</a></span></li>
-<li>Vásár <span class="ralign"><a href=
-"#Page_205">205</a></span></li>
-<li>Förgeteg a kompaktornál <span class="ralign"><a href=
-"#Page_219">219</a></span></li>
-<li>Infanterist Csupak <span class="ralign"><a href=
-"#Page_227">227</a></span></li>
-<li>Darabbanmaradtak <span class="ralign"><a href=
-"#Page_235">235</a></span></li>
-<li>A muzsika <span class="ralign"><a href=
-"#Page_245">245</a></span></li>
-<li>Megállás közben <span class="ralign"><a href=
-"#Page_257">257</a></span></li>
-<li>Vélemények <span class="ralign"><a href=
-"#Page_267">267</a></span></li>
-<li>Viszik a pénzt kifelé <span class="ralign"><a href=
-"#Page_277">277</a></span></li>
-</ul>
-<hr class="chap" />
-<div class="chapter"></div>
-<div class="transnote">
-<p class="center"><span class="caption">Javítások.</span></p>
-<p>Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.</p>
-<p>A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:</p>
-<table summary="Javítások">
-<tr>
-<td class="tdr"><a href="#Page_63">63</a></td>
-<td>veszedelnek</td>
-<td>veszedelmek</td>
-</tr>
-<tr>
-<td class="tdr"><a href="#Page_72">72</a></td>
-<td>kenyér föltélen</td>
-<td>kenyér föltétlen</td>
-</tr>
-<tr>
-<td class="tdr"><a href="#Page_222">222</a></td>
-<td>jobboldala alattt</td>
-<td>jobboldala alatt</td>
-</tr>
-</table>
-</div>
-<div style='display:block; margin-top:4em'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK FÖRGETEG JÁNOS MINT KÖZERO ÉS MÁS ELBESZÉLÉSEK ***</div>
-<div style='text-align:left'>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-Updated editions will replace the previous one&#8212;the old editions will
-be renamed.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright
-law means that no one owns a United States copyright in these works,
-so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United
-States without permission and without paying copyright
-royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part
-of this license, apply to copying and distributing Project
-Gutenberg&#8482; electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG&#8482;
-concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark,
-and may not be used if you charge for an eBook, except by following
-the terms of the trademark license, including paying royalties for use
-of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for
-copies of this eBook, complying with the trademark license is very
-easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation
-of derivative works, reports, performances and research. Project
-Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may
-do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected
-by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark
-license, especially commercial redistribution.
-</div>
-
-<div style='margin:0.83em 0; font-size:1.1em; text-align:center'>START: FULL LICENSE<br />
-<span style='font-size:smaller'>THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE<br />
-PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK</span>
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-To protect the Project Gutenberg&#8482; mission of promoting the free
-distribution of electronic works, by using or distributing this work
-(or any other work associated in any way with the phrase &#8220;Project
-Gutenberg&#8221;), you agree to comply with all the terms of the Full
-Project Gutenberg&#8482; License available with this file or online at
-www.gutenberg.org/license.
-</div>
-
-<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'>
-Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg&#8482; electronic works
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg&#8482;
-electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to
-and accept all the terms of this license and intellectual property
-(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all
-the terms of this agreement, you must cease using and return or
-destroy all copies of Project Gutenberg&#8482; electronic works in your
-possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a
-Project Gutenberg&#8482; electronic work and you do not agree to be bound
-by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the person
-or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-1.B. &#8220;Project Gutenberg&#8221; is a registered trademark. It may only be
-used on or associated in any way with an electronic work by people who
-agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few
-things that you can do with most Project Gutenberg&#8482; electronic works
-even without complying with the full terms of this agreement. See
-paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project
-Gutenberg&#8482; electronic works if you follow the terms of this
-agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg&#8482;
-electronic works. See paragraph 1.E below.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation (&#8220;the
-Foundation&#8221; or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection
-of Project Gutenberg&#8482; electronic works. Nearly all the individual
-works in the collection are in the public domain in the United
-States. If an individual work is unprotected by copyright law in the
-United States and you are located in the United States, we do not
-claim a right to prevent you from copying, distributing, performing,
-displaying or creating derivative works based on the work as long as
-all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope
-that you will support the Project Gutenberg&#8482; mission of promoting
-free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg&#8482;
-works in compliance with the terms of this agreement for keeping the
-Project Gutenberg&#8482; name associated with the work. You can easily
-comply with the terms of this agreement by keeping this work in the
-same format with its attached full Project Gutenberg&#8482; License when
-you share it without charge with others.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern
-what you can do with this work. Copyright laws in most countries are
-in a constant state of change. If you are outside the United States,
-check the laws of your country in addition to the terms of this
-agreement before downloading, copying, displaying, performing,
-distributing or creating derivative works based on this work or any
-other Project Gutenberg&#8482; work. The Foundation makes no
-representations concerning the copyright status of any work in any
-country other than the United States.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg:
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-1.E.1. The following sentence, with active links to, or other
-immediate access to, the full Project Gutenberg&#8482; License must appear
-prominently whenever any copy of a Project Gutenberg&#8482; work (any work
-on which the phrase &#8220;Project Gutenberg&#8221; appears, or with which the
-phrase &#8220;Project Gutenberg&#8221; is associated) is accessed, displayed,
-performed, viewed, copied or distributed:
-</div>
-
-<blockquote>
-  <div style='display:block; margin:1em 0'>
-    This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most
-    other parts of the world at no cost and with almost no restrictions
-    whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms
-    of the Project Gutenberg License included with this eBook or online
-    at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you
-    are not located in the United States, you will have to check the laws
-    of the country where you are located before using this eBook.
-  </div>
-</blockquote>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-1.E.2. If an individual Project Gutenberg&#8482; electronic work is
-derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not
-contain a notice indicating that it is posted with permission of the
-copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in
-the United States without paying any fees or charges. If you are
-redistributing or providing access to a work with the phrase &#8220;Project
-Gutenberg&#8221; associated with or appearing on the work, you must comply
-either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or
-obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg&#8482;
-trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-1.E.3. If an individual Project Gutenberg&#8482; electronic work is posted
-with the permission of the copyright holder, your use and distribution
-must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any
-additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms
-will be linked to the Project Gutenberg&#8482; License for all works
-posted with the permission of the copyright holder found at the
-beginning of this work.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg&#8482;
-License terms from this work, or any files containing a part of this
-work or any other work associated with Project Gutenberg&#8482;.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this
-electronic work, or any part of this electronic work, without
-prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with
-active links or immediate access to the full terms of the Project
-Gutenberg&#8482; License.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary,
-compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including
-any word processing or hypertext form. However, if you provide access
-to or distribute copies of a Project Gutenberg&#8482; work in a format
-other than &#8220;Plain Vanilla ASCII&#8221; or other format used in the official
-version posted on the official Project Gutenberg&#8482; website
-(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense
-to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means
-of obtaining a copy upon request, of the work in its original &#8220;Plain
-Vanilla ASCII&#8221; or other form. Any alternate format must include the
-full Project Gutenberg&#8482; License as specified in paragraph 1.E.1.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying,
-performing, copying or distributing any Project Gutenberg&#8482; works
-unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing
-access to or distributing Project Gutenberg&#8482; electronic works
-provided that:
-</div>
-
-<div style='margin-left:0.7em;'>
-    <div style='text-indent:-0.7em'>
-        &bull; You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from
-        the use of Project Gutenberg&#8482; works calculated using the method
-        you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed
-        to the owner of the Project Gutenberg&#8482; trademark, but he has
-        agreed to donate royalties under this paragraph to the Project
-        Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid
-        within 60 days following each date on which you prepare (or are
-        legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty
-        payments should be clearly marked as such and sent to the Project
-        Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in
-        Section 4, &#8220;Information about donations to the Project Gutenberg
-        Literary Archive Foundation.&#8221;
-    </div>
-
-    <div style='text-indent:-0.7em'>
-        &bull; You provide a full refund of any money paid by a user who notifies
-        you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he
-        does not agree to the terms of the full Project Gutenberg&#8482;
-        License. You must require such a user to return or destroy all
-        copies of the works possessed in a physical medium and discontinue
-        all use of and all access to other copies of Project Gutenberg&#8482;
-        works.
-    </div>
-
-    <div style='text-indent:-0.7em'>
-        &bull; You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of
-        any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the
-        electronic work is discovered and reported to you within 90 days of
-        receipt of the work.
-    </div>
-
-    <div style='text-indent:-0.7em'>
-        &bull; You comply with all other terms of this agreement for free
-        distribution of Project Gutenberg&#8482; works.
-    </div>
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project
-Gutenberg&#8482; electronic work or group of works on different terms than
-are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing
-from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of
-the Project Gutenberg&#8482; trademark. Contact the Foundation as set
-forth in Section 3 below.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-1.F.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable
-effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread
-works not protected by U.S. copyright law in creating the Project
-Gutenberg&#8482; collection. Despite these efforts, Project Gutenberg&#8482;
-electronic works, and the medium on which they may be stored, may
-contain &#8220;Defects,&#8221; such as, but not limited to, incomplete, inaccurate
-or corrupt data, transcription errors, a copyright or other
-intellectual property infringement, a defective or damaged disk or
-other medium, a computer virus, or computer codes that damage or
-cannot be read by your equipment.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the &#8220;Right
-of Replacement or Refund&#8221; described in paragraph 1.F.3, the Project
-Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project
-Gutenberg&#8482; trademark, and any other party distributing a Project
-Gutenberg&#8482; electronic work under this agreement, disclaim all
-liability to you for damages, costs and expenses, including legal
-fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT
-LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE
-PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE
-TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE
-LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR
-INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH
-DAMAGE.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a
-defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can
-receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a
-written explanation to the person you received the work from. If you
-received the work on a physical medium, you must return the medium
-with your written explanation. The person or entity that provided you
-with the defective work may elect to provide a replacement copy in
-lieu of a refund. If you received the work electronically, the person
-or entity providing it to you may choose to give you a second
-opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If
-the second copy is also defective, you may demand a refund in writing
-without further opportunities to fix the problem.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth
-in paragraph 1.F.3, this work is provided to you &#8216;AS-IS&#8217;, WITH NO
-OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT
-LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied
-warranties or the exclusion or limitation of certain types of
-damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement
-violates the law of the state applicable to this agreement, the
-agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or
-limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or
-unenforceability of any provision of this agreement shall not void the
-remaining provisions.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the
-trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone
-providing copies of Project Gutenberg&#8482; electronic works in
-accordance with this agreement, and any volunteers associated with the
-production, promotion and distribution of Project Gutenberg&#8482;
-electronic works, harmless from all liability, costs and expenses,
-including legal fees, that arise directly or indirectly from any of
-the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this
-or any Project Gutenberg&#8482; work, (b) alteration, modification, or
-additions or deletions to any Project Gutenberg&#8482; work, and (c) any
-Defect you cause.
-</div>
-
-<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'>
-Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg&#8482;
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-Project Gutenberg&#8482; is synonymous with the free distribution of
-electronic works in formats readable by the widest variety of
-computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It
-exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations
-from people in all walks of life.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-Volunteers and financial support to provide volunteers with the
-assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg&#8482;&#8217;s
-goals and ensuring that the Project Gutenberg&#8482; collection will
-remain freely available for generations to come. In 2001, the Project
-Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure
-and permanent future for Project Gutenberg&#8482; and future
-generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary
-Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see
-Sections 3 and 4 and the Foundation information page at www.gutenberg.org.
-</div>
-
-<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'>
-Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit
-501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the
-state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal
-Revenue Service. The Foundation&#8217;s EIN or federal tax identification
-number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary
-Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by
-U.S. federal laws and your state&#8217;s laws.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-The Foundation&#8217;s business office is located at 809 North 1500 West,
-Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up
-to date contact information can be found at the Foundation&#8217;s website
-and official page at www.gutenberg.org/contact
-</div>
-
-<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'>
-Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-Project Gutenberg&#8482; depends upon and cannot survive without widespread
-public support and donations to carry out its mission of
-increasing the number of public domain and licensed works that can be
-freely distributed in machine-readable form accessible by the widest
-array of equipment including outdated equipment. Many small donations
-($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt
-status with the IRS.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-The Foundation is committed to complying with the laws regulating
-charities and charitable donations in all 50 states of the United
-States. Compliance requirements are not uniform and it takes a
-considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up
-with these requirements. We do not solicit donations in locations
-where we have not received written confirmation of compliance. To SEND
-DONATIONS or determine the status of compliance for any particular state
-visit <a href="https://www.gutenberg.org/donate/">www.gutenberg.org/donate</a>.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-While we cannot and do not solicit contributions from states where we
-have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition
-against accepting unsolicited donations from donors in such states who
-approach us with offers to donate.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-International donations are gratefully accepted, but we cannot make
-any statements concerning tax treatment of donations received from
-outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-Please check the Project Gutenberg web pages for current donation
-methods and addresses. Donations are accepted in a number of other
-ways including checks, online payments and credit card donations. To
-donate, please visit: www.gutenberg.org/donate
-</div>
-
-<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'>
-Section 5. General Information About Project Gutenberg&#8482; electronic works
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-Professor Michael S. Hart was the originator of the Project
-Gutenberg&#8482; concept of a library of electronic works that could be
-freely shared with anyone. For forty years, he produced and
-distributed Project Gutenberg&#8482; eBooks with only a loose network of
-volunteer support.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-Project Gutenberg&#8482; eBooks are often created from several printed
-editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in
-the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not
-necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper
-edition.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-Most people start at our website which has the main PG search
-facility: <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-This website includes information about Project Gutenberg&#8482;,
-including how to make donations to the Project Gutenberg Literary
-Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to
-subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks.
-</div>
-
-</div>
-
-</body>
-</html>
author	nfenwick <nfenwick@pglaf.org>	2025-01-22 22:18:04 -0800
committer	nfenwick <nfenwick@pglaf.org>	2025-01-22 22:18:04 -0800
commit	ff91dda79fe3ff75f4ded4c151e2141e1e736147 (patch)
tree	4cfc8023b09a0f788e9f21050e2bb3e6bf9057ef /old/65672-h/65672-h.htm
parent	4e6224f5e25c70cc8c7bd45ea31d6170b48185f9 (diff)