diff options
| author | nfenwick <nfenwick@pglaf.org> | 2025-01-23 04:05:26 -0800 |
|---|---|---|
| committer | nfenwick <nfenwick@pglaf.org> | 2025-01-23 04:05:26 -0800 |
| commit | 333ed619162623cafa1a3215a89759c0706bc722 (patch) | |
| tree | bdfe72030e8f980a168a477a20818828b89b6f8f /old/65019-h | |
| parent | 4ac495381588cd12f774175683d7ae2c81717f06 (diff) | |
Diffstat (limited to 'old/65019-h')
| -rw-r--r-- | old/65019-h/65019-h.htm | 6903 | ||||
| -rw-r--r-- | old/65019-h/images/cover.jpg | bin | 112857 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/65019-h/images/i001.jpg | bin | 28329 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/65019-h/images/i001hq.jpg | bin | 96882 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/65019-h/images/i002.jpg | bin | 55917 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/65019-h/images/i002hq.jpg | bin | 181304 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/65019-h/images/i003.jpg | bin | 32927 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/65019-h/images/i003hq.jpg | bin | 101968 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/65019-h/images/i004.jpg | bin | 35990 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/65019-h/images/i004hq.jpg | bin | 118181 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/65019-h/images/i005.jpg | bin | 28109 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/65019-h/images/i005hq.jpg | bin | 86615 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/65019-h/images/i006.jpg | bin | 29110 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/65019-h/images/i006hq.jpg | bin | 92608 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/65019-h/images/i007.jpg | bin | 33767 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/65019-h/images/i007hq.jpg | bin | 110609 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/65019-h/images/i008.jpg | bin | 24588 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/65019-h/images/i008hq.jpg | bin | 81080 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/65019-h/images/i009.jpg | bin | 27052 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/65019-h/images/i009hq.jpg | bin | 90575 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/65019-h/images/i010.jpg | bin | 36564 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/65019-h/images/i010hq.jpg | bin | 116957 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/65019-h/images/i011.jpg | bin | 26418 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/65019-h/images/i011hq.jpg | bin | 82296 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/65019-h/images/i012.jpg | bin | 31184 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/65019-h/images/i012hq.jpg | bin | 97809 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/65019-h/images/i013.jpg | bin | 38775 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/65019-h/images/i013hq.jpg | bin | 131911 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/65019-h/images/i014.jpg | bin | 35003 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/65019-h/images/i014hq.jpg | bin | 120025 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/65019-h/images/i015.jpg | bin | 35943 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/65019-h/images/i015hq.jpg | bin | 120391 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/65019-h/images/i016.jpg | bin | 27028 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/65019-h/images/i016hq.jpg | bin | 86765 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/65019-h/images/i017.jpg | bin | 45782 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/65019-h/images/i017hq.jpg | bin | 151854 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/65019-h/images/i018.jpg | bin | 24212 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/65019-h/images/i018hq.jpg | bin | 78824 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/65019-h/images/i019.jpg | bin | 41444 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/65019-h/images/i019hq.jpg | bin | 138251 -> 0 bytes |
40 files changed, 0 insertions, 6903 deletions
diff --git a/old/65019-h/65019-h.htm b/old/65019-h/65019-h.htm deleted file mode 100644 index 44a216a..0000000 --- a/old/65019-h/65019-h.htm +++ /dev/null @@ -1,6903 +0,0 @@ -<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" - "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> -<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> -<head> -<meta name="generator" content= -"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.45" /> -<meta http-equiv="Content-Type" content= -"text/html; charset=utf-8" /> -<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> -<title>The Project Gutenberg eBook of A nap lovagja by Sándor -Bródy</title> - -<style type="text/css"> -/*<![CDATA[*/ -body { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; -} - -h1,h2,h3 { - text-align: center; - clear: both; - line-height: 200%; -} - -h2,h3 { - margin-top: 2em; -} - -p { - margin-top: 0.75em; - margin-bottom: 0.75em; -} - -body > p { - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -hr { - width: 33%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 2em; - margin-left: auto; - margin-right: auto; - clear: both; -} - -hr.chap {width: 65%} - -table { - margin-left: auto; - margin-right: auto; -} - -td { - padding-left: 1em; - padding-right: 1em; -} - -.pagenum { -/* visibility: hidden; */ - position: absolute; - right: 2%; - color: gray; - font-size: smaller; - text-align: right; - text-indent:0; -} - -.tdr {text-align: right;} - -.center { - text-align: center; - text-indent: 0; -} - -.right { - text-align: right; - margin-right: 1.5em; -} - -.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} - -.caption {font-weight: bold;} - -.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;} - -.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} - -.figcenter { - margin: auto; - text-align: center; -} - -p.caption { - margin-top: 0; - font-size: smaller; - font-style: italic; -} - -.transnote { - background-color: #E6E6FA; - color: black; - padding: 0.5em; - font-family: sans-serif, serif; - font-size: 0.9em; -} - -.transnote p { - text-align: center; - text-indent: 1.5em; -} - -ul.TOC { - list-style-type: none; - padding-left: 10%; - text-indent: -5%; - width: 70%; - text-align: justify; -} - -ul.TOC li { - margin-top: 0.25em; -} - -.TOC .roman { - width: 4em; - display: inline-block; - text-align: right; -} - -li.li2 { - text-indent: 0; -} - -span.ralign { - position: absolute; - text-align: right; - right: 15%; - top: auto; -} -/*]]>*/ -</style> -</head> -<body> - -<div style='text-align:center; font-size:1.2em; font-weight:bold'>The Project Gutenberg eBook of A nap lovagja, by Sándor Bródy</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online -at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you -are not located in the United States, you will have to check the laws of the -country where you are located before using this eBook. -</div> - -<div style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:1em; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Title: A nap lovagja</div> - -<div style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:1em; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Author: Sándor Bródy</div> - -<div style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:1em; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Editor: Kálmán Mikszáth</div> - -<div style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:1em; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Illustrator: Lajos Márk</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'>Release Date: April 07, 2021 [eBook #65019]</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'>Language: Hungarian</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'>Character set encoding: UTF-8</div> - -<div style='display:block; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Produced by: Albert László from page images generously made available by the Internet Archive</div> - -<div style='margin-top:2em; margin-bottom:4em'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A NAP LOVAGJA ***</div> -<div class="transnote"> -<p class="center"><span class="caption">Megjegyzés:</span></p> -<p>A tartalomjegyzék a <a href="#Page_249">249</a>. oldalon -található.</p> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="figcenter"><img src="images/cover.jpg" alt="" title= -"" /></div> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_I" id= -"Page_I">I.</a></span></p> -<p class="center"><span class="caption-150">MAGYAR -REGÉNYIRÓK</span></p> -<p class="center"><span class="caption-large">KÉPES -KIADÁSA</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-small">Szerkeszti és -bevezetésekkel ellátja</span></p> -<p class="center"><span class="caption">MIKSZÁTH KÁLMÁN</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-large">57. KÖTET</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-large">A NAP -LOVAGJA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">Irta</span></p> -<p class="center"><span class="caption-large">BRÓDY -SÁNDOR</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-large">BUDAPEST</span></p> -<p class="center"><span class= -"caption-large">FRANKLIN-TÁRSULAT</span></p> -<p class="center"><span class="caption">magyar irod. intézet és -könyvnyomda</span></p> -<p class="center"><span class="caption-large">1906</span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_II" id= -"Page_II">II.</a></span></p> -<hr class="chap" /> -<div class="figcenter" style="width: 400px;"><a href= -"images/i001hq.jpg"><img src="images/i001.jpg" alt="Bródy Sándor" -title="Bródy Sándor" /></a></div> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_III" id= -"Page_III">III.</a></span></p> -<h1>A NAP LOVAGJA</h1> -<p class="center"><span class="caption">REGÉNY</span></p> -<p class="center">*</p> -<p class="center"><span class="caption-150">ELBESZÉLÉSEK</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-small">IRTA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-150">BRÓDY SÁNDOR</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">MÁRK LAJOS -RAJZAIVAL</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-large">BUDAPEST</span></p> -<p class="center"><span class= -"caption-large">FRANKLIN-TÁRSULAT</span></p> -<p class="center"><span class="caption">magyar irod. intézet és -könyvnyomda</span></p> -<p class="center"><span class="caption-large">1906</span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_IV" id= -"Page_IV">IV.</a></span></p> -<p class="center"><i>Singer és Wolfner tulajdona.</i></p> -<p class="center"><span class="caption-small">Franklin-Társulat -nyomdája</span></p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_V" id= -"Page_V">V.</a></span></p> -<h2>BRÓDY SÁNDOR.</h2> -<p class="center">1864–.</p> -<p>Mindenki megfordult már oly helyen, a hol sok építő tégla volt -felhalmozva s egyéb építési anyag szana-széjjel; gyönyörűen -faragott kváderek és oszlopfők acantus levelekkel vagy egyéb -czirádákkal, hatalmas gerendák, szarufák, különböző színű márványok -és portálék, filigran balluszterek, ablak- és kapurácsok, a miből -legott ki lehetett találni, hogy itt valami fényes palotát -építenek, vagy legalább építhetnének, mert van miből.</p> -<p>Ezt a benyomást kelti Bródy Sándor apró rajzainak, tárczáinak, -ujságczikkeinek olvasgatása. A palotát még nem látja a szem; de a -palotának való anyag mind megvan. Gazdag szinek, pompás ötletek, -meglepő gondolatok, értékes megfigyelések <span class= -"pagenum"><a name="Page_VI" id="Page_VI">VI.</a></span> és finom -hangulatárnyalatok váltakoznak dolgozataiban.</p> -<p>Vannak ezenfelül hosszabb lélekzetű művei is, a hol már teljes -építmények állnak elő merész ívezetekkel, kiugrókkal, tornyokkal, -árkádokkal: gyönyörködünk bennük, megkapnak; de az anyag értékes -voltát tekintve úgy kell találnunk, hogy ez még nem az igazi, – -hogy ez a művész még nagyobbat, szebbet is tudna építeni.</p> -<p>Ehhez a gondolathoz hozzá segít talán az a tudat is, hogy Bródy -Sándor még csak negyvenkét éves, a mi az elbeszélő írónál -gyerekkor.</p> -<p>1864-ben született Egerben s még mint gymnasiumi tanuló irogatni -kezdett a lapokban. Huszonegy éves korában, 1884-ben összegyűjtve -jelennek meg rajzai a <i>Nyomor</i> czím alatt s az írói körök -szemében egy nagy talentum érkezését jelzi az új kötet. A csinos, -barna, czinábor dongájú, köhécselő fiú előtt egyszerre megnyilnak a -mennyország kapui – a lapok hasábjai. Nem is keres már más pályát. -Hiszen egy sem szebb ennél. Kivált a minőre hajlamai kifestik.</p> -<p>Sorsa Kolozsvárra sodorja, hol éles tekintete elé sok -megfigyelni való tárul. Mint Goethe a weimari kis udvarnál egy -könnyen áttekinthető, <span class="pagenum"><a name="Page_VII" id= -"Page_VII">VII.</a></span> liliputi világot talál külön -társadalmával, külön mágnásaival, tudósaival, íróival és -szinészeivel – és ez csak jó neki. Mint a gyermek, ki kis területen -tanul meg a maga lábán járni (egy középütt kivájt székbe teszik és -a széket is magával húzza). Bródy azonképen itt kezd önállóan -megindulni pályáján, de mikor indul, egyszersmind vezet – egy -hangadó lapot, az <i>Erdélyi Híradó</i>-t szerkesztvén. Ebben közli -első regényeinek egyikét a <i>Két szőke asszony</i>-t.</p> -<p>Nem csak a látköre szélesedett, de nyelve is nyert szinben, -erőben, az erdélyies kiszólásokban. Tömérdek érdekes benyomással, -sok originalis alakkal rakta meg különben is degesz írói táskáját, -de mégis bekövetkezett, a mi egy igazi bohém temperamentumnál -elmaradhatatlan, szűk lett neki a kincses város, Budapestre -vágyott, a focusba.</p> -<p>Nem sokára itt találjuk őt. Első kötete már előre nevet csinált -neki, útját kiegyengette úgy, hogy abból a sok viszontagságból, -mely a kezdő íróra vár, őt a «Nyomor» mentette meg. Egyszerre -elismert czéhbeli írónak találta magát s nagy kedvvel írt -mindenfelé és mindenfélét, vezérczikket, társadalmi essayfélét, -tárczát, novellát, jellemrajzot, szini kritikát, regényt, -újdonságot, reportot s minden <span class="pagenum"><a name= -"Page_VIII" id="Page_VIII">VIII.</a></span> genreben új nyomokon -ment, erős egyénisége kiütődött minden során.</p> -<p>A naturalisztikus iskola látszott rajta. Csakhogy ő nem a Zola -könyveiből tanult, mint a Zola-utánzók általában, talentuma nem a -könyveken hízott fel, Bródy nem írt le mást, csak a mit ő maga -látott, tapasztalt, vagy a mire kombinálva rá jött, nem a -külsőségek és az agyafúrtan kieszelt mesék írója. Mint Diogenes -lámpájával, ő is az embert keresi rászegzett szúrós tekintetével, -de a belső embert, az emberi lélek dokumentumait, a hogy ő mondaná. -Az igaznak úgy szólván erősebb barátja, mint a szépnek. S innen -némi rokonsága Zoláékkal. Tárgyait a mindennapi élet jelenségeiből -szedi, de nem a kitaposott helyeken (hiszen az emberek nem -szeretkeznek örökké, némelykor adót is fizetnek) oly csodálatos -könnyűséggel, mint egy jongleur, a ki kézelőből, valakinek a -hajából, vagy a kabátja hajtókájából kapkod ki tallérokat. Csak az -egy Csehov vetekszik vele ebben az ismert újabb írók között, nem -töri magát különös szövevények után, meglát egy ruhát poroló -asszonyt az ambituson, vagy lovát ütlegelő muzsikot az utczán s -megvan a théma; csakhogy Csehov leginkább az élet derült oldalait -látja, sőt a sötéteket <span class="pagenum"><a name="Page_IX" id= -"Page_IX">IX.</a></span> is bearanyozza humora aranyával, míg Bródy -valóságos megfordított Csehov, ki a sötét, mogorva epizódokat -keresi s gúnyt és epét kever azokba. Minden borus, komor az ő kis -rajzaiban, csak az izzó stylusa világít.</p> -<p>Regényei, melyek sűrű, egymásutánban jelentek meg a nyolczvanas -évek végétől kezdve: <i>Faust orvos, Don Quixote kisasszony, Az -ezüst kecske</i>, többé-kevésbé nélkülözik az egységes compositiót -és a frappans mesét (mert a fantaziát megvetni látszik Bródy s nem -él vele!) nem állnak a tökélynek olyan fokán, mint rajzai, mind a -mellett jobb regényeink közzé tartoznak, mert mélység, sok -megfigyelés és lélektanilag hibátlan fejlemény van bennök. Epizód -alakjait esetleg nem domborítja ki eléggé, szereti az elmosódó -színeket és a turgenyevi homályt, vázlatosak, és a sötétbe vesznek, -de a főalakjait el nem rajzolja, érdekesek vagy nem érdekesek, de -kifogástalanok.</p> -<p>Gyűjteményünkbe legutóbb írt regényét «<i>A nap lovagjá</i>»-t -vettük fel, mely Bródy Sándor minden írói tulajdonát ép úgy -visszatükrözteti, mint minden munkája. Ő rá bízvást ellehet mondani -«semper idem».</p> -<p>Merész ember, ki a színpadra is új anyagot <span class= -"pagenum"><a name="Page_X" id="Page_X">X.</a></span> próbált -felhozni «<i>A dadá</i>»-val, történelmi tárgyú műveiben pedig a -magyar ősöket is embereknek merte bemutatni, nem türhetvén az ős -hazugságokat, mintha a Bánk bánok, Nagy Lajos királyok örökké csak -szavalnának, kardjukat csörgetnék s tableau-kba állítva -járnának-kelnének az egyik ajtón ki, a másikon be. Hanem ez kemény -dió; a közönség még kiskorú ahhoz az igazsághoz, hogy például Petur -bán is kendővel köti át a füleit, ha a foga fáj. Petur bánnak még -aludnia is sisakos fejjel kell.</p> -<p>Bródy mint hirlapíró a <i>Magyar Hirlap-</i>nak volt huzamosan -munkatársa, de az írói pegezusról soha se szállott le egészen a -politikai marakodások mezejére. A legutóbbi években maga alapította -meg a <i>Fehér könyv</i>, majd a <i>Jövendő</i> czímű szemléket s -éveken át úgyszólván elejétől végig maga írta vastag köteteit, -mindenkit bámulatra, ragadva rendkívüli munkaerejével és -termékenységével, mely gyaníttatni engedi, hogy még tömérdek -mondani valója van.</p> -<p>Ellenben az én mondani valóm teljesen elfogyott – az ő -életrajzára vonatkozólag. Hiszen a mi ezentúl következnék, azt még -csak most szövik a Párkák. Csak a len selyme látszik a guzsalyon. -<span class="pagenum"><a name="Page_XI" id= -"Page_XI">XI.</a></span></p> -<p>A Párkák szőnek, szőnek… de ő tőle magától is függ, egy és más. -Mert a mi az én pennámban benmaradt a továbbiakból, annak az ő -tollából kell előkerülnie.</p> -<p class="right"><i>Mikszáth Kálmán.</i></p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_XII" id= -"Page_XII">XII.</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_1" id="Page_1"><br /> --1-</a></span></p> -<h2>A NAP LOVAGJA</h2> -<p class="center">REGÉNY <span class="pagenum"><a name="Page_2" id= -"Page_2">-2-</a></span></p> -<p class="center"><i>Első kiadása megjelent 1902-ben.</i> -<span class="pagenum"><a name="Page_3" id= -"Page_3">-3-</a></span></p> -<p>Egy herczeg reggelizett a villája kertjében. Csak kávét ivott, -csak mézet evett és közönséges tehénvajat.</p> -<p>– Milyen egyszerű – mondá a közönség, a mely a villa előtt föl s -lesétálva, rendszerint végigszokta nézni ő fensége -früstökölését.</p> -<p>Néhány öreg kereskedőnének ez volt az összes gasteini -szórakozása: korán kelni és diskrét módon, de pontosan végignézni, -a mint a herczeg eszik. Susogva – mint a hogy a templomban szokás – -sétaközben mind csak őt tárgyalták:</p> -<p>– Hogy tud enni. Még minden foga megvan. Csakhogy sárga.</p> -<p>– Nézd azt a kenyeret. Az más kenyér!</p> -<p>– Tessék elhinni, ő is jobban tenné, ha egy hideg rostbeafet -enne teával; az könnyebb!</p> -<p>Nagyon öreg, a család és saját fegyelmük alól kiszabadult kissé -paralitikus tőkepénzesek nem tudtak ellentállani, hogy loyalis -érzelmeiknek kifejezést ne adjanak és a vasrács előtt mélyen -meghajolva, hangtalan szóval jó étvágyat kívántak a magas -uraságnak, a ki nem haragudott, sőt mosolyogva biczczentett a -fejével. Nem volt ellenére a tiszteletteljes kiváncsiság és -szeretet, különben elfüggönyöztette <span class="pagenum"><a name= -"Page_4" id="Page_4">-4-</a></span> volna a terraszát vagy -egyszerűen megparancsolja a városnak, a fürdő igazgatóságának, hogy -a háza előtt az út véget ér. De a fenség úgynevezett liberális -férfiú volt és a villában nem is a feleségével lakott. Sőt -ellenkezőleg: a szeretőjével, a jószívű és nevezetes Julival, a ki -neki már korán reggel betöltötte a kávét. A ki a publikumból -igyekezett, az láthatta e házias, mégis szép és ünnepélyes -pillanatot. A fenség a katonaköpenyeget levetette, a szalmakalapot -fölvette, a vörös szalvétát álla alá kötötte és hármat tapsolt. -Mire Juli kijött, lila vagy piros slaffrokkban, a melynek a szabása -kissé gyermekies volt, határozottan rokkoko szabású. A nő friss -volt, erősen kialudva, sőt már a sárga paróka is a fején, -behajporozva, fölvirágozva rendben. A soványodó nyakánál azonban -kissé kilátszott eredeti hajzata, a mely fénytelen barna volt, mint -annyi közönséges jó nőé. Bizonyára ő vetette meg legjobban e rövid, -szinte férfias hajat, a mint hogy esztétikai gyötrelme lehetett -mindaddig, a mig reggelente magát rendbe nem hozta és magas kerek -homlokát röviddé és junóivá nem alakította át; fejének józan -golyószerű rajzát át nem fejlesztette arra a csecse formára, a -melyet osztrák tollal-rajzolók hoztak divatba. Azok a művészek, a -kik nem a friss életből, hanem a franczia élcz- és divatlapokból -merítették inspirácziójukat.</p> -<p>Juli kijött, jó reggelt kivánt és a herczeg kezet csókolt neki. -Mire a nő ugyanezzel a kézzel az Alt-Wien csészébe töltötte először -a kávét, aztán <span class="pagenum"><a name="Page_5" id= -"Page_5">-5-</a></span> tejet. Hogy mi értelme van e -sorrend-változásnak, a közönség nem értette és épen azért valami -titkos szimbolumot keresett benne. Egyébként is a reggeli némi -titokzatossággal járt: a herczeg a kávé után és a méz előtt -rendesen igen elmélyedt, fölöttébb komoly lett, sőt néhány perczre -el is távozott. Ez alatt Juli aggodalmas gonddal kente föl a vajat -a császárzsemlyéjére. De nem történt semmi baj; az úr mosolyogva -tért vissza és jelt adott az újságolvasásra. Juli olvasott fel -meleg, de olyan hangon, mint a milyen a rendes katonáké az első évi -szolgálat végén, a mikor már megszokták a meghűlést. Csak a -mindenféle és az ujdonságok rovatát olvasták; politikát semmit. A -nő – egykori pályája kedvéért – érdeklődött a színházi rovat iránt -is, de a fenség rendszerint nem kért belőle, inkább néha -megnézette, hogy állanak a papirosok és mint mutatkozik a -termés.</p> -<p>A reggeli kilenczig tartott. A nap ekkor elparancsolta helyéről -az idillt. A herczeg és párja letelepedtek a kert valamely -rejtettebb és árnyékos helyére, a hol a nő szakajtó kosárral az -ölében – az idill és az élet kedveért – valamely főzeléket, babot, -vagy krumplit hámozott. Ő fensége egy könnyebb fajtájú német -regénynyel vagy patience-vetéssel mulatta magát, bárha aligha volt -kiváncsi arra, hogy mit mond a kártya, kibe lesz szerelmes, kit fog -elvenni. Kétszer házasodott, második felesége élt és virágzott, a -leányai és fiai is mind házasságban éltek, gyermekeik voltak. A -fenség biztosan tájékozva lehetett minden őt illető <span class= -"pagenum"><a name="Page_6" id="Page_6">-6-</a></span> földi -dolgokról. Biztos lehetett abban, hogy mint igen sokszoros -milliomos fog meghalni ugyanabban a betegségben, mint az apja. Sőt -halála után való állapotjának a pontos helyrajza is ismerős volt -előtte. Állandó tartózkodása Czeczilia nénje és egy kis öcscse -között lesz egy jezsuita templom sírboltjában, a mely elég szellős, -sőt egy kis nap is szokott benne tartózkodni. Mindenesetre jól ki -van száradva.</p> -<div class="figcenter" style="width: 360px;"><a href= -"images/i002hq.jpg"><img src="images/i002.jpg" alt= -"Ő fensége patience-vetéssel mulatta magát." title= -"Ő fensége patience-vetéssel mulatta magát." /></a> -<p class="caption">Ő fensége patience-vetéssel mulatta magát.</p> -</div> -<p>Tizenegy óra felé a fenséges úr és barátnője elmentek a -természetben gyönyörködni és hogy meghallgassák a térzenét – -messziről. A közönség közé, bár az viszonyukat tisztelte, még sem -mehettek. Talán úgy is leereszkedőbbek és bizalmasabbak voltak a -kelleténél. De itt nem volt szegény, alpári vagy fiatal egy sem. A -magukat megszedett és egyszersmind megrokkant, mindenesetre -megöregedett emberek gyültek itt össze. A hegy tetején mindazok -jártak, a kik az életben lefelé haladtak, a völgybe le. Nagyobbára -kéz kézben, mint a jó Anderson pár, meghízva, megőszülve – -életkedvvel teli.</p> -<p>Julius vége felé járt és Bad-Gastein, a világnak legkomolyabb -fürdőhelye nyüzsgött a vendégtől. Mégis, az egész hely olyan -elhagyatottnak, olyan mélának tetszett. Talán azért, mert a ki csak -itt volt, az mind lassan járt, mint a kit a halálért küldenek. Ez a -késlekedés azonban nem szimbolum; azok járnak ide, a kiknek rossz a -lábuk, ámde a fejüktől fogvást. A korán kiélt gerinczek, a nagyon -is kihasznált élet e jelenségei között szintén <span class= -"pagenum"><a name="Page_7" id="Page_7">-7-</a></span> apró, de igen -gyors lépésekkel törtetett keresztül egy-egy önző aggastyán, a ki -életerejével úgy tudott takarékoskodni, hogy itt évről-évre -fiatalodott. A kiszáradt, megkövéredett, fehérszőrűvé és -pergamen-bőrűvé változott, erősen megcsunyult emberi társaságban -nagynéha végiggurítottak egy tolókocsit, a melyben hetven éves -Ninon de L’Enclos-k ültek, asszonyok, kiknek arcza még szép és üde, -de nyakuktól kezdve nem élnek többé.</p> -<p>A sziklákról egy-egy zerge nézett a különös szoczietásra, a mely -életének ravasz és erőszakos meghosszabbításán buzgólkodott. A -zergék alighanem belenyugodtak már, hogy az aggastyánok -idetolakodtak az ő világukba és szikláik tövébe óriási -hotel-fészkeket vertek. A havas hegyekből kibuzogó meleg források -azonban tiltakoztak, bepermetezték arczukat és egész nap -szüntelenűl zugták a carmen lugubret:</p> -<p>mindhiába a gazdag is meghal, a gazdag is meghal!</p> -<p>Az egyforma és méla zúgással nem bírt a zeneszó és a madárdal, a -mint hogy a hely hidegségét nem bírta fölmelegíteni a juliusi nap. -Az árnyékban felsőkabátban jártak és a nagy hotel előtt a napon -csak egy úr sütkérezett: egy fiatalember, lawn-tennis ruhában. Az -öregek aggodalmaskodva és gyanakodóan nézték: nem jó ember, -fiatalember! Biztosan egy veszedelmes lump.</p> -<p>A fiatal úr, – úgylátszik – érezte ezt az ellenszenvet, -különvált a tömegtől és magában gubbaszkodott. <span class= -"pagenum"><a name="Page_8" id="Page_8">-8-</a></span> Fázott és az -élet igen kicsiny hullámokat vert benne. Legintenzivebben még arról -gondolkodott, hogy mennyi ideig tarthat a pénze és mit csinál, ha -előbb fogy el, mintsem meggyógyulna? Törte a fejét, de ezt sem -tette valami erőteljesen: ujságíró volt és öt hónapi erős -publiczisztikai munka és szerelmi kaland után. A feje kimerűlt, a -lába elzsibbadt, a szíve elfásult és még csak meg sem dobogtatta az -a gondolat, hogy mielőtt igazában belekezdett volna az életbe, már -is fújják számára a takarodót. A szerkesztője – hogy eljött – -fölöttébb gyengéd volt hozzá és a könyvkiadója legelőször tagadott -meg tőle egy kis előleget.</p> -<p>A nap mégis csak átjárta és fölmelegítette a vézna testét. Az -író feltápászkodott és otthagyta a sokadalmat. Magányos sétákra -vetemedett és ott találkozott a fenséges úrral és párjával. A -herczeg rosszkedvűen fordúlt el tőle, Juli azonban szép kis szürke -szemének szögletéből enyhe, helyesebben elnéző tekintetet vetett -reá. A fiatalember némiképpen fölvillanyozódott és másnap reggel -megjelent az egyoldalú cerclen, a nevezetes villa előtt, a hol ő -fensége reggelizett. Kétszer-háromszor elsétált a ház előtt, és a -míg tisztességtudóan nézte az idillt, valami eszébe jutott, de -olyan erősen, hogy csaknem kimondotta:</p> -<p>– Ha ezzel a nővel megismerkednék, barátságba juthatnék a -herczeggel.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_9" id= -"Page_9">-9-</a></span></p> -<p>Az újságíró nem ismert Gasteinban egy lelket sem, magára volt -hagyatva és kiszolgáltatva bármely mániának, a melynek méltóztatik -beléje esni. Egyedül sétált, egyedül étkezett és míg az egyes -fogásokat a pinczér elhozta, az az öt percz számára egy -örökkévalóság. Halálosan, félelmesen unta magát, most, hogy olyan -rosszúl ment a sora, még a saját különösen nagyrabecsült énjéből is -kiszeretett.</p> -<p>«Mit vergődöm én ez unalmas, rideg, rosszképű fráterért, mit -etetem, mit ápolom!» így szólította meg bensejében önmagát.</p> -<p>«Legjobb volna «ezt» ledobni a nagy vízesésbe, czélirányosabb, -ha «ezt» egyszerűen lelövöd!» Az «ez» a kivel ily kiméletlenül -akart elbánni, a saját egyénisége volt, – az egyik. Szerencsére nem -állt helyt a másik énje, az, mely ideges kifáradásának hatalmába -még nem esett. Az kapaszkodott bele a herczeg alakjába is és az -foglalta el, mulattatta ilyen formán:</p> -<p>«Eddig bolond voltam, mind csak pozitiv munkát végeztem. Azért -fizettek; de hogy?! Huszonkét éves koromban már politikáról -tárgyaltak velem aktiv miniszterek és nem egy arra méltatott, hogy -<span class="pagenum"><a name="Page_10" id= -"Page_10">-10-</a></span> kifejtse előttem, milyen szamár a másik. -Titkokba avattak, bizalmi küldetésekkel tiszteltek meg, sugalmazott -czikkeket írtam és abban az időben hatvan forint volt a fizetésem. -Tíz év alatt, a vasárnapokat kivéve, mindennap meg kellett tanúlnom -egy kérdést a szeszmonopóliumtól a nemzetségi problemáig. A rossz -zsurnalisztikai viszonyok, a változó kormányok és a -kiadótulajdonosok miatt a leggyorsabb tempóban kellett megrögzött -és erős meggyőződéseket változtatnom. Kedvező vallási viszonyaim -engem képessé tettek arra, hogy egy legyek az igazi -közvéleménynyel; de a kedvezőtlen viszonyok arra kényszerítettek, -hogy az úgynevezett liberálizmust szolgáljam, helyesebben azt a -kisebbséget, a mely a lapok többségét hazámban a kezében -tartja!»</p> -<p>(Az ujságíró ez utóbbi floskulust valamivel rövidebben és -radikálisabban fejezte ki. Káromkodott, két szót mondott.)</p> -<p>«Mint egy vak ló az olajmalomban: jársz körbe-körbe, be a -végtelenségbe! Írtál három nagy politikai röpiratot, két kötet -lirát, három kötet verses drámát, kaptál akadémiai jutalmat, -fordítottál «Pol. Corr.»-t és egyéb kőnyomatost éjszakákon át, -meginterviewoltad az összes balkán minisztereket, te s tu vagy a -nagy szinészekkel, voltál kedvese a második heroinának, sőt egyszer -képviselőjelölt is. Elől vagy a forumon, a neved ismeri az egész -Magyarország, szegény rokonaid nagyságos úrnak szólítanak s kisebb -kereskedők, a kiknél adósságod nincs, ha beszélnek veled, kezdetben -reszket a <span class="pagenum"><a name="Page_11" id= -"Page_11">-11-</a></span> szájuk és úgy válogatják a szót, mintha -idegen nyelven beszélnének. Több, – de jórészt kisebb rendű – -igaztalan ügyet sikerrel befolyásoltál a hatóságoknál, voltak -párbajaid, sőt egynél, a mely halállal végződött, te voltál az első -segéd. Becsülettel dolgoztál, sőt észszel és tehetséggel és – mondd -– mi vagy, ki vagy? A semminek is egy utálatos apró törtje!»</p> -<p>«Most nem tudsz írni és nem tudsz olvasni, úgy megzabáltál. A -bajod ép ott tört ki, hogy délutántól hajnalig nem tudtál három kis -hasábnyi frázist összeírni a szerb királyság súlyos bajairól. -Iszonyú nap, rettenetes éjjel? Negyven kutyanyelvet rontottál el és -nem tudtál lábra állítani csak négy szót: «A vég kezdete ez!» -Hajnal lett és nem volt vezérczikk. A dühtől és a kétségbeeséstől -sírva jelentetted a szerkesztőnek. «Úgy!» – mondá fagyos -mosolylyal. De szerencsére akadt a fiókban egy úgynevezett örök -becsű munkálat. Azt beadta és engedékeny, sőt résztvevő lett. -Tréfálkozott: «Barátom, ez a paralizis. Előbb-utóbb mindnyájan azok -leszünk, csak némelyikünk tovább titkolja. Menj Abbáziába, -irigyellek. Vagy Kaltenleutgebenbe. Két hétre, akár két hónapra!» -És ha két hónap után sem tudod kifejteni a szerb királyság -válságát? Minden nevezetességed, ismeretséged, a miniszterekkel -való pourparlerid, több érdekes és tekintélyes szerelmi kalandod és -a rólad kinyomtatott tárczák daczára nem marad részedre más hátra, -mint hogy szülőfalud községi pénztárának terhére közkórházakban -töltsed el életed még hátralévő <span class="pagenum"><a name= -"Page_12" id="Page_12">-12-</a></span> részét. Közben – mondjunk -sokat – csinálhatsz még több helyen, mindent egybevéve kétszáz -forint adósságot, de annak egy negyedrészét anyádnak kell adnod, -mert az sem élhet végkép két lump és és vagyontalan szobaúrból és a -vidéki rokonok kicsiny, de szabálytalan küldeményeiből. Az írói -segélyegyletnél van nyolczvan forintod: annyit ott két részletben -kaphatsz, ha a főfaktor nincs a délvidéken és ha elfeledte a -kárhoztató kritikádat, a melyet verses regényéről írtál. Váltóról, -e szép és misztikus okmányról szó sem lehet a jövendőben. A múltban -elkövetetteket fizethetik a barátaid, azok a jó és szegény fiúk, a -kiket könnyelmű czigányoknak, utolsó embereknek neveznek a -bankdirektorok, bár tudják, hogy minden kölcsönt duplán fizetnek -vissza: perköltségük rendszerint annyi, mint a tőke. Szegény fiúk, -szegény jó fiúk, hogy nem viszonozzák majd a köszönésemet, hogy -nem! És ezek az én reménységeim és még az, hogy Rusi, a kóristánék -dísze és doyenje meg fog látogatni a kórházban és narancsot fog -hozni!»</p> -<p>«Ezzel a kis kövér, hamis hajú nővel kell megismerkedni, azzal -kell magamat megkedveltetni. Ha ő megvan, megvan a herczeg. És ha a -herczeg megvan –!»</p> -<p>Az ujságírónak, bár erősen szárnyalt, még nem volt fegyelmezve a -fantáziája. Volt egy határozott szándéka, egy homályos, részletek -nélkül való terve. Kézpénzt – annyi bizonyos – nem kivánt és azt -sem czélozta, hogy ő fensége tábornoknak vagy főtörzsorvosnak -neveztesse ki a hadseregbe. A képzelő <span class= -"pagenum"><a name="Page_13" id="Page_13">-13-</a></span> ereje -voltaképpen csak egy pontban tapadt meg erőteljesen, azon, hogy ő -fensége fiatal barátnőjének nagymérvű érdeklődését kívánta -megnyerni. És nemcsak mint eszközt kívánta. Már tetszett is neki. -Két hét óta nem beszélt nővel. Valami keveset kokettirozott egy -igen magas és roppant erőteljes, inkább negyven mint harmincz éves -hölgygyel. De hamarosan kitünt, hogy masseuse, és inkább a -beteganyagot részesítette benne figyelemben, semmint a férfit.</p> -<p>A második herczegi reggelit hogy végignézte, ő fensége barátnője -határozottan tetszett neki.</p> -<p>«Közelébe kell jutnom, meg kell vele ismerkednem!» – mondá -hangosan.</p> -<p>A nyugalom – majdnem az örök nyugalom – e tanyáján rendkivül -izgatott napokat élt az ifjú ember. Pedig ugyancsak idegnyugtató -idő következett: egész napon finom, meleg eső szitált, a hóhegyeken -lomha párák vonszolták végig iromba testüket. Álmosság és fáradtság -ült mindenen, az úgynevezett ülő bálon is, a melyen az ujságíró -volt az egyetlen frakkos vendég. (A bál azért volt ülő, mert bár -vagy kétszázan voltak jelen, csak hat pár tánczolt, a többi ülvén, -nézte: milyen különös is, hogy némely ember akaratai szerint, sőt -rithmusra mozgathatja a lábát!)</p> -<p>Az ujságíró a herczeg barátnéjának kedvéért öltözködött ki, -bárha biztosra vehette, hogy az nem jön el. De hátha kérdezősködik -– végre is asszony – hogy kik voltak a bálon és valaki azt feleli -neki: <span class="pagenum"><a name="Page_14" id= -"Page_14">-14-</a></span></p> -<p>– Csak egy úr volt frakkban, egy jólábu fiatalember. Bár -halvány, de nem beteg. Egy magyar. Csinos fiatalember, sőt -érdekes.</p> -<p>Az ujságíró, a ki nem volt az analitikus irodalmi irány híve, -elmosolyogta magát:</p> -<p>– Bolond, úgy látszik már erősen bolondulsz meg vele! -(Monológjait is szatmármegyei dialektusban mondotta.)</p> -<p>A következő pillanatban pedig mind csekélyebb birálattal -folytatta képzelődéseit:</p> -<p>«Rendes munkával megélni lehetetlen. Az alkalmazott, belátom, -soha sem viheti semmire. A boldogulás ott kezdődik, a hol mással -dolgoztatunk és mi csak felügyelünk. Tehetségem, belátom, nem -eléggé mély és gazdag, talán nincs is. A történelembe aligha fogom -beirni a nevemet, de mindennél fontosabb az, hogy az ember éljen. -Mennél dúsabban, mennél többet. És minderre más kilátásom nincs, -csak a herczeg ő fensége.»</p> -<p>Az ujságíró imperialista és lojális hitet vallott és nem -tartozott a faj ama nagyhaju türelmetlenei közé, a kik megvetik és -a maguk társaságában lehurrognak valakit, csak azért, mert magasan -születik. A rangot elismerő tiszteletből volt benne sok: az apja -negyven esztendőn keresztül a káptalan szabója, – az ő előadásában -kasznárja. Azért ő sem esett térdre a születés előtt. Mint ujságíró -megszerezte azt a bölcseséget, hogy ezek az ötszáz esztendős -számtalan ágú koronás külön lények is szeretik a reklámot, mint -bármely czivil ember.</p> -<p>«Ha egy tárczát írnék róla?» <span class="pagenum"><a name= -"Page_15" id="Page_15">-15-</a></span></p> -<p>Írni azonban nem tudott, hozzá sem mert ülni. Más közeledési -módot keresett tehát. Össze akart barátkozni a söntést járó -másodkomornyikkal. A tervet elvetette. Vakmerő lesz, a mikor a -herczeg – ebéd után alszik – és barátnéja a kutyákat akarja etetni, -egyet – az apróbbak közül – lecsal és fölviszi:</p> -<p>– Hoztam egy kedves kis leányt. Ösztönszerüen hozzám -csatlakozott…</p> -<p>«Fuj!» Megundorodott magától, bárha izlés dolgában nem volt -valami előkelőség. Igyekezett kiverni fejéből az egész dolgot, a -melyről fölismerte, hogy a mánia felé fejlődik. Igyekezett magát -mindenféle optimisztikus ügyekkel elkábítani. Belekergette magát, -hogy ujra szerelmes legyen valakibe, a kiből évekkel ezelőtt -kiábrándult. Rajongó és heves leveleket írt e hölgynek, gyopárt -szedett és elküldte annak expresse. Izgatottan várta a választ, -egész nap a postást leste. Elment a fürdő egyik orvosához, nem -azért, hogy megvizsgáltassa magát, de hogy ismeretséget kössön. Az -orvos eltette az öt forintot, egy fél grádussal hidegebb fürdőt -rendelt, de az ismerkedésbe nem ment bele, nem ért rá. Gőgös -természete daczára már-már a pinczérekkel is beszélgetett volna. De -azoknak is kevés idejük volt. Egy, a maga betegségétől szörnyen -megijedt magyar nagykereskedő volt az egyetlen társasága, a -jóakaratu fürdőszolga ismertette meg őket egymással. Csakhogy ez az -úr egyike volt a legnehezebb társaságoknak, mindig izgatott, örökké -tirolinak öltözködve sétált, alig vánszorgott és folyton -<span class="pagenum"><a name="Page_16" id= -"Page_16">-16-</a></span> hegyeket akart mászni, kirándulni. Talán -érezte, hogy kicsiny az idő, a míg a földön jár, a mit még lehet, -sietve kell megismernie.</p> -<p>A kereskedő valósággal elczipelte egy kirándulásra.</p> -<p>Gyalog izzadtak, majd öszvérháton rettegtek, a míg négy vagy öt -óra múlván elérkeztek egy tourista kunyhóhoz, a melyet juliusban is -jégmező vett körül. Egy kövér gráczi leány mért benne tejet, -szolgált vajas kenyérrel és szalámival. A kunyhó előtt két kőasztal -és egyiknél ült: a herczeg és barátnéja. Az ujságíró a váratlan -örömtől, a hirtelen kinálkozó szerencsétől úgy megijedt, hogy ő -fenségeék elmosolyodtak.</p> -<p>«Úgylátszik komikus vagyok!» – gondolta a fiatalember és -barátjával együtt bemenekült a kunyhóba. Lassan sompolygott elé és -magával hozott rajztékájával kiült a ház elé, alig tíz lépésnyire a -magas vendégektől. A szive hangosan dobogott, folyton ő fenségére -gondolt, de látszólag legodaadóbb figyelemmel rajzolta a szemben -levő tájat. Lassanként nekibátorodott, a kövér leánytól szenet -kért, és hogy az ő alakját is fölvázolhassa. A rajz – nagy -izgatottságában és mert nem gondolt komolyan arra, hogy művészetet -űz – jobban sikerült, mint rendesen. A tej-korcsmárosné nagyokat -nevetett, meg volt elégedve, a rajzot elkérte ajándékba. A míg az -ügylet folyt, a herczeg és barátnéja halkan beszélgettek, de az -abszolut tiszta levegőben minden szavukat hallotta az ujságíró.</p> -<div class="figcenter" style="width: 397px;"><a href= -"images/i003hq.jpg"><img src="images/i003.jpg" alt= -"A herczeg és barátnéja halkan beszélgettek." title= -"A herczeg és barátnéja halkan beszélgettek." /></a> -<p class="caption">A herczeg és barátnéja halkan beszélgettek.</p> -</div> -<p>Ő fensége szólott: <span class="pagenum"><a name="Page_17" id= -"Page_17">-17-</a></span></p> -<p>– A festőket szeretem. Tisztességes nép, soká élnek, a -legtovább. Kissé sokat kérnek aránylag kis képekért, de csak -ujabban. Ez a fiatalember talán fotografus is.</p> -<p>Az asszony megjegyezte:</p> -<p>– Ez művész. Nagy haja van.</p> -<p>– A hajukat azt rövidebbre vágathatnák.</p> -<p>– Ez magyar, a másik, a ki bent alszik, az is az.</p> -<p>– Szeretem a magyarokat, aránylag tisztességes nép. Rendes -emberek, ha egyszer meg nem bolondulnak.</p> -<p>– Én szeretném, ha ez engem lerajzolna, ebben a tiroli ruhában, -a mint a sziklán ülök, a gletscherrel a hátam mögött.</p> -<p>– Mért ne, kint vagyunk a természetben. Ha magának, Juli, ez -élczet szerez?!</p> -<p>Előbb elkérték a gráczi leánytól az ujságíró rajzát és miután ő -fensége megállapította, hogy a fiatalember jó művész, csak még -fiatal, megkérdeztették tőle, hogy: «mennyiért csinálna egy -szabadkézi rajzot itt a szabadban, most mindjárt?»</p> -<p>Asztalos Aurél – mert az ujságírót így hívták – legelsőbben is -felállt és mélyen meghajtotta magát a hölgy, majd pedig ő fensége -előtt.</p> -<p>– Bocsánatot, nem vagyok festő! – mondá a fiatalember kedves -szomorusággal.</p> -<p>– Talán csak nem akadémiai festő? – Nem baj.</p> -<p>– Író vagyok! – szólt az ujságíró szinte megtörten. <span class= -"pagenum"><a name="Page_18" id="Page_18">-18-</a></span></p> -<p>– Veszedelmes emberek! – jegyezte meg Juli.</p> -<p>Ő fensége némileg elkomorodott:</p> -<p>– Azoktól félni kell!</p> -<p>Az ujságíró torka kiszáradt ez izgalomban, csaknem belerekedt, a -míg kimondta:</p> -<p>– Ő felsége hadnagya vagyok a tartalékban. És igen boldog -leszek, ha csekély művészetem fenséged szolgálatára lehet.</p> -<p>A fiatalember katonai karaktere a herczeget kiengesztelte és -miután a vallási kérdés tekintetében is tisztán látott, -meginvitálta:</p> -<p>– Tessék közelebb lépni!</p> -<p>Asztalos Aurél ismét meghajlott és a neki kimutatott kövön -helyet foglalt.</p> -<p>– A munka tehát elkezdhető! – indított a herczeg. Juli poseba -helyezkedett, mintha görög tűz venné körül. Szentimentálisan és -édesen nézett a kunyhó falára és csak helylyel-közzel kacsintott a -herczeg felé, a ki munka közben szóval tartotta a társaságot.</p> -<p>– Fiatal hadnagy koromban én is tudtam aquarellel festeni, ha a -szint a tanárom előbb megjelölte. Ennek harmincz éve. (Ő fensége -tizet elfeledett, de az háborúban múlt el.) Szabad a művésznek -beszélni munka közben? A ki gyakorlott, annak, azt hiszem, igen. Én -szeretném bírni e vidék minden fontosabb pontját kisebb-nagyobb, de -csak két szinű rajzokban. Az ég kék és a föld barna.</p> -<p>– Az író úr fenségednek megcsinálhatja! – jegyezte meg Juli.</p> -<p>– Boldog volnék! – szólt a tényleges boldogságtól <span class= -"pagenum"><a name="Page_19" id="Page_19">-19-</a></span> -elvörösödve a fiatalember. – Nekem az mulatság, dolgom úgy sincs, -az írást az orvosok megtiltották.</p> -<p>– Ön nem néz ki betegnek! – jegyezte meg az asszony reá sem -tekintve.</p> -<p>– Azt maga érzi az ember! – mondá a nagy úr igazi -részvéttel.</p> -<p>– A mi orvosunk önt meggyógyítaná. Az mindenkit meggyógyít, ha -még fiatalon kapta! – mondotta Juli, majd minden átmenet nélkül -megkérdezte:</p> -<p>– Lehetne-e fehérrel festeni? Szeretném, ha a kutyácskáimat mind -lerajzolná, mind fehérek.</p> -<p>– Kutyákat igen nehéz rajzolni, nem állanak meg. Tájakat -könnyebb.</p> -<p>– Tehát a tájakat lesz szives. Mit kér? – mondá a herczeg -becsületes őszinteséggel.</p> -<p>– Egy kis arczképet, fotografiát ajándékba fenségedtől!</p> -<p>A herczegi pár összenézett: ez nobel ember, nem hiába, hogy -magyar ember! Ezt fejezte ki a nézésük. Az asszony azonban nyomban -megérezte, hogy ez a nagylelkűség, ez a gavallér ajándék neki szól. -A grand seigneur ellenben az iránta való hódolat szép jelét látta, -azonfelül a jó és előnyös üzletet. A jó üzletet mindenki szereti, -bármily gazdag és előkelő legyen is. Ramzestől kezdve egész a -herczegig ebben senki sem kivétel. Viszonozni, visszautasítani, el -nem fogadni, vagy kárpótolni aztán, – az más. Az elv, a gyönyör -azonban marad. <span class="pagenum"><a name="Page_20" id= -"Page_20">-20-</a></span></p> -<p>– Bízza csak rám! – mondá a herczeg.</p> -<p>Az alkalmi művész ujra bókolt a fejével és hogy fölszabadult az -elfogultságtól, ugyancsak szenvedélyesen rajzolt. Látván, hogy ő -fensége igen jó, egyszerű férfiú, a mint modeljét nézte, tekintete -bókot-bókra halmozott. A festők különös kézmozdulatával már azt is -merte jelezni, hogy a hölgy nehány művészi vonala őt elragadja és -egyszersmind elbusítja, mert nem bír vele. Egyébként a fiatal ember -ismerte művészete határait és tudta, hogy nem szabad -experimentálnia, sietve fejezte be krétarajzát, a melyben volt némi -külső hasonlatosság és formai csinosság. Nem volt ugyan Juli, hanem -egy szép fiatal hölgy, az, a melyet kapott minta után már sokszor -lerajzolt. Asztalos mester, mint a legtöbb dilettáns voltaképpen -csak egy női fejet tudott rajzolni, ama bizonyos akademikus -fejet.</p> -<p>A nő fölsikoltott örömében, a herczeg is meg volt elégedve.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_21" id= -"Page_21">-21-</a></span></p> -<p>Az ujságíró másnap két arany inggombot és brilliántos melltűt -kapott, sőt egy arczképet is férfi részről. Aláirás még nem volt -alatta, ellenben az emlékezetes kirándulási hely neve.</p> -<p>Jelentkeznie kellett audiencziára, hogy megköszönhesse. A -kertben fogadták; megmutatták neki a lakás régi képeit. A herczeg -kiosztotta neki a a munkát, sőt pár nap mulván magán a telepen, -nyilvános nappal végig ment vele és kijelölte, hogy melyik részlet -az, a mely neki tetszik.</p> -<p>Az ujságíró szinte egyszerre egészséges lett, nem is fürdött -többé. A feje nem zsibbadt, a lába nem csetlett-botlott. A -nagykereskedőt, a ki azon melegiben megkérte, hogy az udvari -szállítóságot szerezné meg neki, lerázta a nyakáról. Maga sem -tudta, hogy, – egyszerre az egész fürdőteleppel ismeretségben -állott. A magyar társaság úgyszólván veszkődött érte. Agg -politikusok érkeztek a hazából, – leöcsémezték. Egy jelentékeny -részvénytársaság elnöke minden átmenet nélkül lap-alapításról -kezdett vele tárgyalni.</p> -<p>Kis mágnáslányok jöttek a nagyszülőikkel. Hogy, hogy nem, az -ujságíró azon vette észre magát, hogy mindennap tenniszezik velük. -Sőt azon, hogy <span class="pagenum"><a name="Page_22" id= -"Page_22">-22-</a></span> az egyik, a középső kurizál is neki. A -kicsi bűbájos teremtés volt, rózsa és aranyszin, gyöngéd, mégis -teli, verekedett mint egy fiú és holdas éjjeken franczia verseket -írt. Egyike ama mágnásleányoknak, a kik bár sajnálják, de helyeslik -a Marie Antoinette kivégeztetését. Az arisztokráczia hölgyei között -vannak ilyen kis forradalmárok, a kik ideálnak egy csupa haj -költőt, festőt vagy muzsikust választanak; de rendszerint egy -kopasz mágnáshoz mennek nőül. Az ujságíró ismerte ez esetet és -lovagias tartózkodással viselte magát: nem látta meg a -legnyilvánvalóbb agit, a legvaskosabb bókot sem hallotta meg. -Egyébként is a herczeggel volt tele.</p> -<p>A herczeg pedig véle. A fiatalember határozottan tetszett neki. -Legelsőbben is tiszta, rendkivül tiszta volt. Mindkettő ama pedáns -fajtából való, mely nem tűr ruháján egy türemlést, a czipőjén egy -porszemet. És ezt kívánja embertársaitól is; e szerint ítéli meg -őket. A nagy elvekben is tökéletesen megegyeztek:</p> -<p>– A vallás-erkölcsi alap a fő, ha nem volna isten, akkor is -hinni kellene benne. Vallás nélkül az emberiség folyton Kaint és -Abelt játszana.</p> -<p>– Úri embernek kell lenni, mindenkinek úri embernek. A mit -kimondunk, annak úgy kell lenni. A következetesség a fő. Az ember -egyenesen tartsa magát.</p> -<p>– A szegények jórészt tolakodók és hazudnak, de azért nem kell -velük rosszul bánni. A cseléddel azonban fraternizálni nem szabad. -Ha nem fogják őket szigorúan, akkor csalnak és lopnak. <span class= -"pagenum"><a name="Page_23" id="Page_23">-23-</a></span></p> -<p>– Mindenkinek szabad akarata van, tehát mindig a jót és -tisztességeset kell akarni.</p> -<p>– A politika voltaképpen a császár dolga és a hadseregé, övék a -felelősség. Azt nem lehet kívánni, hogy a más ostobaságaiért -esetleg a felség szenvedjen területe épségében, a mitől isten -ments. A haszon – esetleg – legyen a másé, a kár pedig az övé? Ez -nem megy!</p> -<p>– Nem kell reformálni. A reformerek svindlerek. Kálvinisták és -zsidó ujságírók mindenféle bolondokat akarnak, a mit ők mindenféle -szép neveken neveznek el. Nem kell más, mint mérsékelt -előrehaladás.</p> -<p>Aurél nem tetette magát, nem szolgai hajlandóságból, de őszintén -osztotta ő fensége meggyőződéseit. A gazdag bourgeoisie, az -eladósodott úri osztály, a herczeg erkölcstana és világnézlete: -voltaképpen ugyanegy. Hogy egy, sőt több, esetleg nagyon sok magyar -ujságíróban rezonál: ez csudálatos és még a regényíró fantáziája -előtt is fölöttébb szövevényes. Nincs is mit bontogatni. Elég az -hozzá, hogy Aurél nem értette, hogyan élhetett, a míg a herczeget -nem ismerte és boldogságát csak az rontotta meg, hogy folyton -rettegett:</p> -<p>– Egyszer csak kitesznek! Otthonról megírják ki vagyok, kinek -tartozom. Csaknem az összes belvárosi szabóknak. Egy gorombáskodott -is velem. Miket mondott! Esetleg azt is megtudják, hogy az apám -papszabó volt és predikátumom, sőt pecsétgyűrüm is inkább anyai -ágamat illeti egy papbácsi révén! <span class="pagenum"><a name= -"Page_24" id="Page_24">-24-</a></span></p> -<p>A ki azonban egy valóságos herczeg közelébe jut, azt még a -gondviselés is kedveli. Azok a magyarországi nagy urak, a kiknek -némi – hihetetlenül alázatos – érintkezésük volt a herczeggel, -dicsekedtek az ujságíró ismeretségével, jókat beszéltek róla a háta -mögött, nehogy az viszont róluk beszéljen rosszat. Nem tudták -mennyire ül benne a nyeregben. Talán egészen?!</p> -<p>Ő maga nem tudta, hogy áll. Julit mulattatta, felüdítette, az -bizonyos. De a férfi nem tudja, hogy áll egy asszonynyal, a míg az -neki meg nem mondja. Ostobák és gyávák vagyunk jórészt és nem -hódítunk úgyszólván soha. Csak behódolunk!</p> -<p>A fiatalember próbálta kémlelni a helyzetet. De két álló hétig -semmi pozitivum, kivévén két igen jelentéktelen szimptomát. Az -egyik az, hogy Juli az ujságíró keskeny és kövérasszonyos kezét -nézte, ráütött:</p> -<p>– Hogy tarthat egy férfi ilyen kezet! Ez csúf. Keményíteni kell, -vívni!</p> -<p>A másik jelenség valamivel súlyosabb, négyszem közt történt. Az -asszony meglehetősen ridegen kérdezte:</p> -<p>– Van önnek készpénze? Nem szűkölködik?</p> -<p>A fiatalember elvörösödött, a pénzkérdés váratlan és brüszk -fölvetése megalázta. Ám a következő pillanatban már tudta, hogy e -sértés ránézve értékes, ha ki tudja használni. Felugrott, vette a -kalapját és az ajtónál mondá:</p> -<p>– Ezt a kérdést senkinek, sem másnak bárkinek is, nincs joga -hozzám intézni. <span class="pagenum"><a name="Page_25" id= -"Page_25">-25-</a></span></p> -<p>Juli megsajnálta a mit mondott, de igen okos nő volt. A -fiatalember után ment, megfogta a kezét:</p> -<p>– Na, na, csak nem kell heveskedni, megsértődni. Én tudom, maguk -írók kik? Én színésznő voltam, egy ménageon éltem magukkal. Önök -között még a legjelesebbek is megszorulnak tíz forint erejéig – -olykor. Ismertem egy akadémikust, minden évben éhezett egy-két -napot. Nem tudják a jövedelmüket beosztani. És hogy a szinészek -mindent elköltenek a hasukra, maguk meg kidobálják a pénzt, hogy -úrnak látszassanak. Maguk olyanok, mint egy-egy rossz asszony. Na, -na, haragudni azért nem kell! Aztán maga még nagyon is fiatal. Hány -esztendős?</p> -<p>– Huszonhét.</p> -<p>– Én is annyi. De én sokkal többet láttam, éltem. Én tőlem -semmit rossz néven nem szabad venni. Én vagyok a jó Juli. Azt -hiszi, hogy a herczeg azért szeret engem, mert csinos vagyok? Azért -mert jó vagyok. Hozzám bizalommal lehet. Tudom én, hogy mit jelent -az, a mikor nincs készpénz; eleget nem volt nekem is. Akkor -dobálództam a banknótával, most élére rakom a nikkelpénzt is. -Tudja-e Asztalos, mennyi van a könyvecskében? megmondom magának: -egy félmilló. Ha egy kis pénz állandóan együtt van, nagyszerűen -fiadzik, azt mondhatom magának. A herczeg nekem születésnapomra is -pénzt ad, csakhogy ő fenségének fogalma sincs az értékről. Multkor -egy százast kaptam tőle a születésnapomra és nagyra <span class= -"pagenum"><a name="Page_26" id="Page_26">-26-</a></span> volt vele, -hogy ő milyen nobilis. Máskor meg kisebb fehérneműre tízezer -forintot ad. A fenség nem jár mi közöttünk, emberek között a -földön; ő egy katona és egy angyal. Egy angyal a katonában!</p> -<p>Juli roppant jóízűen nevetett, boldog volt, hogy közönséges és -régi dolgokról beszélhetett. Elvette Auréltól a kalapját, -leültette, kérlelte, mulattatta:</p> -<p>– Tudja-e, hogy magát a herczeg nagyon megszerette és tudja-e -miért? Mert látta, hogy irántam nagyon figyelmes és lovagias. -Szereti, ha tisztelnek. Már többször férjhez akart adni. Folytak is -ez iránt tárgyalások, de a vőlegényektől azt kívánta, hogy az -esküvő után nála hagyjanak. Csak egy báró akadt, a ki ebbe -beleegyezett. A fenségnek egyszerre eszébe jutott, hogy a ki erre -képes, nem tisztességes férfiú, nem úri ember. Kiutasította.</p> -<p>Ezen már az ujságíró is elnevette magát. De még mindig megmaradt -sértődött álláspontjánál, sőt elvi kijelentéseket is tett:</p> -<p>– Az a férfi, a ki nőtől pénzt fogad el, gazember.</p> -<p>– Akkor az a nő, a ki pénzt vállal el férfitól, szintén az? Én -is az vagyok? A kinek van, az ad a másiknak, ha akar. Kell? Adjak? -Majd megadja, ha miniszter lesz. Ojjé, láttam már én sokkal tökkel -ütöttebb minisztereket, mint maga. Előszobázott nálunk Bécsben nem -egy. Különben nem erőltetem, maga egy affektáns. Vagy egy ravasz. -Mit akar maga itt? A herczegtől akar valamit. Mondja mit? -<span class="pagenum"><a name="Page_27" id= -"Page_27">-27-</a></span></p> -<p>Az ujságíró elhalványodott: most mindjárt megtörténik a -leleplezés! De az asszony inkább jóakaratúnak mutatkozott:</p> -<p>– Mondja meg, én keresztül viszem.</p> -<p>A fiatalembert kezdetben zavarba hozta a Juli elfogulatlansága, -de a tiszta helyzetben visszanyerte nyugodtságát és jó svádájára -méltó határozottsággal szólott:</p> -<p>– Nem akarok semmit. Szeretem a pályámat és azon sem ő fensége, -sem ön nem használhatnak semmit. Az önök társaságába jutottam, -tudom, mint pótművész és nem mint férfi. De nekem tetszik a -társaságuk. Ez fürdői ismeretség és tudom, vége, ha vége a -fürdőzésnek. Ő fensége bölcs ember és nekem igen tanulságos, hogy -közelében lehetek. Ez élvezetes nekem. Ha valaha drámát irok egy -herczegről, legalább tudom, milyen. Pénzem, a mennyi nekem kell, -van. A mi pedig a főokot illeti, hogy itt settenkedem, azt nem -mondom meg.</p> -<p>Ez utolsó mondatot remegő hangon mondotta. Nem tettetésből, -hanem mert érezte, hogy ebben van a koczkázat, a merészség, a mi -miatt esetleg nyomban kidobják. Ámde Juli egyike volt a -legegyszerűbb asszonyoknak, egyenes, csaknem katonás, a -temperamentumában a legőszintébb. A férfi két halvány arczát az -erős kezei közé fogta és kedveskedve szólt:</p> -<p>– Maga szerelmes belém. Ezt értem. Erről lehet beszélni; de nem -most!</p> -<div class="figcenter" style="width: 394px;"><a href= -"images/i004hq.jpg"><img src="images/i004.jpg" alt= -"A férfi két halvány arczát az erős kezei közé fogta." title= -"A férfi két halvány arczát az erős kezei közé fogta." /></a> -<p class="caption">A férfi két halvány arczát az erős kezei közé -fogta.</p> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_28" id= -"Page_28">-28-</a></span></p> -<p>A pillanat, a melyben a herczeg délutáni álmából – immár -harmincz éve rendesen – fel szokott ébredni, közeledett. Az ifju -embert az asszony ezúttal elküldte. Ám az a tekintet, a melylyel -utánanézett, jóakaratú, sőt gyöngéd volt, ha nem is szerelmes. -Viszont az ujságíró, a mint kikerült a palotából, úgy érezte, hogy -a kelleténél jobban kedveli ezt az asszonyt.</p> -<p>«Csak most, csak most ne csináljak valami bolondot!» – gondolta -magában. Pedig csaknem rá volt szorúlva, hogy az ügyhöz, magához -méltatlan dolgot cselekedjék; az utolsó forintját előlegkérő -sörgönyre költötte el és ha estefeléig nem jön meg a kért, nem nagy -összeg: ma nem vacsorál. És ha nem jön meg holnap reggel, sőt -délben sem, azután sem? A hoteljában étkezni nem lehetett, a -vendéglőben adós nem maradhatott. Hogy magasrangú ismerőseitől -kérjen kölcsön, erre olyan ijedten gondolt, mint valami -perverzitásra, a melybe iszonyatos volna beleesnie. Ha a portástól, -pinczértől kér, mindenki megtudja és vége mindennek. Iszonyú -képzelődései voltak: a lap, a hol dolgozott, hirtelen megbukott, -vagy elcsapták a távollétében. Valami pletyka támadt. Egyszerűen -nem <span class="pagenum"><a name="Page_29" id= -"Page_29">-29-</a></span> adnak előleget, mint a hogy odahaza már -akárhányszor megcselekedték. Igen, de az otthon volt! A távolban -csak nem hagyják el? Épen a távollevőket szokták elhagyni.</p> -<p>Nem volt Budapesten senkije sem, a kitől ötven forintot -kérhetett volna kölcsön. Csak hogy ezt az ügyet tisztességgel -megúszsza, rabolni tudott volna. És erkölcsi magaláztatása mellett -fizikai gyötrelmei is voltak: éhezett a szó szoros értelmében. És -délfelé, frissen vasalt lawn-tennis ruhában tenniszeznie kellett a -kis mágnás lányokkal. Ügyetlen volt, szórakozott volt. Az öregebb -comtesse leszidta, a kisebb kicsufolta, a középső megkérdezte:</p> -<p>– Mi baja magának?</p> -<p>– Egy álló napja nem ettem egy falatot.</p> -<p>– Miért?</p> -<p>– Nem volt.</p> -<p>– Nem volt mit ennie? Hogyan érti? – kérdezte a lány.</p> -<p>– Egyszerűen. Nem volt pénzem. Nincs egy krajczárom sem. És -talán nem lesz holnap sem. Úgy, hogy én egy koldus vagyok. Nem -vagyok egy comme ill faut ember, én egy koldus vagyok. És maga egy -koldussal tenniszezik. Egy csavargóval, a ki talán már holnap kérni -fog, kérnie kell, mert éhen nem halhat. A comtesse azt hiszi, -tréfálok, vagy megbolondultam. Nem, csak annyira elgyengültem, hogy -nem birom többé fentartani a tisztes látszatot. A konvencziót. Nem -tudok hazudni, valakinek meg kell mondanom az igazat. Hogy -beleloptam <span class="pagenum"><a name="Page_30" id= -"Page_30">-30-</a></span> magam a társaságukba. Nincs rá jogom. És -ezt mondja meg a papának és a nagypapának. Az angol kisasszonynak -is, a ki méltán gyanakodott rám…</p> -<p>A lányok a beszélgetőkre kiáltottak, angol játékszavakkal hivták -őket, de látva, hogy mennyire el vannak merülve a diskurzusban: -mindkettőt kihagyták a játékból. Egyébként is fürdőn voltak, a hol -nem jelent semmit egy kis geniális társasági szabálytalanság. És -azt sem vették észre, hogy a comtesse kiejti kezéből a lapdaverőt, -a fiatalember halotthalványan, kék ajkakkal mindegyre lázasabban -beszél:</p> -<p>– Szélhámos azért nem vagyok, csak éhes. Semmit, a mi nem fair, -nem tettem, de még tehetek. Talán gyalog fogok innen hazamenni.</p> -<p>A táplálkozás hiánya, ez a kis hirtelen támadt vérszegénység, az -emberi testnek ki tudja micsoda romantikája kergette bele ez -oktalan és czéltalan vallomásba? Raison szerint mindenkinek -vallhatott volna, csak ennek a leánynak nem, a kiről tudta, hogy az -lassan, de biztosan kezd beléje szeretni. De az élet ideális -jelenségei és azok felfogása ellen valami brutális düh fogta el -éppen azért, mert az éhezésben erkölcsi megaláztatást is érzett: -még egy nagyobb megaláztatásra törekedett. Lehet különben, hogy -tudtán kívül a számítás ösztöne is benne volt az őrület e -megnyilatkozásában. Az valószínű, hogy biztosra nem vehette a leány -megundorodását. Egyelőre az nem is érzett iránta mást, mint heves, -fájdalmas szánalmat; a benső sírástól elfulladó hangon kérdezte: -<span class="pagenum"><a name="Page_31" id= -"Page_31">-31-</a></span></p> -<p>– Nincs pénze? Elköltötte? Mért nem kér újat? Az apjától, a -bankárától, – a nagypapától. Ilyen könnyelműséget! Mért nem hozott -magával eleget!?</p> -<p>Az ujságíró fölnevetett és a nevetésben fölfrissült, magához -tért:</p> -<p>– Nuszika, el ne áruljon, nem volt igaz az egész. Az igaz annyi, -hogy én nagyon szegény ember vagyok, nem tudok annyi pénzt keresni, -a mennyi nekem kell, mégis az urat adom, maguk közé járok és meg -merem fogni a maga kezét. A maga szép, fehér szent kezét. Sohsem -teszem többé, csak ma utoljára.</p> -<p>A leány fölállott és rajongás nélkül, szinte szárazon mondá:</p> -<p>– Én pedig ma reggeli imádságom előtt megesküdtem, hogy az én -kezem senki másé nem lesz, csak a magáé! Akarja?</p> -<p>Nem nézett a férfiúra. Úgy is aligha azt látta volna, a ki -előtte űl. A kinek esküdött, a kihez kivánkozott: az úgy is benne -élt mint képzeletének alkotása, vagy előtte úszott mint látomás, a -kékhegyekben hömpölygő ezüst felhőkön járó. Ő maga sem látszott -földi lénynek, arczából – a melyre rásütött a teljes nap – mintha -valamely tüzes, de enyhe világosság áradna szét. Szemei szikráztak, -szőke haja szálanként égett. Rendes körülmények között a szembenülő -szerencsés fiatalember valamely égi csudát látott volna, de most -csak egy exczentrikus mágnáskisasszonyt látott sárga tónusban. -<span class="pagenum"><a name="Page_32" id= -"Page_32">-32-</a></span></p> -<p>– Mind a ketten elvesztettük az eszünket. Ilyent nem szabad -beszélni Nuszika! – mondá igen halkan, aztán fölkelt. Az ajkán -volt, alig tudta visszafojtani, majd kimondta:</p> -<p>«Kedves kis rajongó comtessem! Azonfelül nem vagyok én egy -szegény nemes. A kornak egy piszkos kis hőse vagyok, egy rossz lábú -ember, a ki futni akar a gyors futókkal. Az apám pedig papszabó -volt!»</p> -<p>Önuralma visszatért, szó nélkül elfordult a leánytól s odament a -társasághoz:</p> -<p>– Szégyenlem magamat, de a fejem nagyon megfájdult. Nuszi -comtesse is rosszúl bánt velem, ép most fejtette ki, hogy az ülő -életmód miatt tulajdonképen minden író szamár!</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_33" id= -"Page_33">-33-</a></span></p> -<p>Az ujságíró, a ki helyén volt, mert már szépen hazudni is -tudott, köszönt és a leányok vidám kaczagása között megindult a -telep felé egyenesen egy ismerős kávéházba, ahol egy nagy -csokoládét rendelt. Hősiessége ilyen módon elhagyta és nem bánta -már: lesz a mi lesz! Biztatta ugyan magát, hogy a pénzes postás már -utban van és megkeresi itt, éppen itten. Ez a bizodalom éppen csak -addig tartott, a míg felüdült a kisebbrendű evésben. A szivar -azonban már semmi mód nem ízlett, félig elszítta és aztán letette, -hogy egy pillanatra kimenjen az utczára és ha lehet – fizetés -nélkül – elmenjen haza a hotelbe. A mikor pénze volt, bátran és -vidáman tett meg ilyesmit, másnap aztán ő figyelmeztette a -fizetőpinczért, hogy tartozik neki. Most azonban oly ügyetlen, oly -gyanús volt, hogy szinte megállították, a mint elrohant, csak -annyit mondva egy pinczérnek:</p> -<p>– Ha keresnek, mindjárt jövök!</p> -<p>Hazaszaladt, hogy levághassa magát az ágyára, sírhasson kedve -szerint. A pénze azonban a portásnál várta már, rossz czímen -küldték, azért késett. De többet küldtek, mint a mennyit várt. -Megfogta a rongyos, haszontalan papirost – az utalványt -<span class="pagenum"><a name="Page_34" id= -"Page_34">-34-</a></span> és megcsókolta. Aztán elordította magát -dühösen:</p> -<p>– A pénz, a büdös, a nyomorult pénz!</p> -<p>Nem birt magával, annyira elöntötte a harag és a boldogság. A -mint meghiggadt, végképen meghiggadt benne az itélet: a pénz -minden. És ebben a pillanatban rossz ember lett. Két pillanat -megcsinálta életének egész programmját.</p> -<p>«Az asszony a kedvesem lesz; a lány a feleségem lesz!»</p> -<p>Ez volt az ujságíró életprogrammjának végső következése. Most -már vacsorázott, most már pénze volt, erősnek és határozottnak -érezte magát. Sőt az életkedvnek olyan bősége támadt föl benne, -hogy rendes időben, tíz órakor le sem tudott feküdni. Különben -egyébkor is, ha több pénze volt, mint a mennyi néhány napra elég: -úgy felizgatódott, hogy nem aludt féléjszakán át.</p> -<p>A hotelek és minden nyilvános helyiség csukva; tiz órakor itt -már minden meghalt egy éjszakára.</p> -<p>Egyedül járt az óriási gasteini völgyben, melyet a természet -éjszakának idején mindég visszapörölt a kulturától. A sziklák, a -fák, a rengeteg volt az úr megint és az óriási öt-hat emeletes -emberi lakások is valami fantasztikus természeti alakulásoknak -látszottak.</p> -<p>Az újságiró kénytelen volt némiképen átalakulni költővé. A -rejtelmes és nagyszerű hangulat hatása alatt elment a Nusziék külön -kis villája elé és ott föl és alá járt. Az egyik ablak zsalugátere -között fénysávok: <span class="pagenum"><a name="Page_35" id= -"Page_35">-35-</a></span> a kicsike bizonyosan még ébren van, talán -sír és gyötrődik miatta:</p> -<p>«Szegény jó leány, megérdemelné, hogy nagyon szeressem!» – -gondolta Asztalos Aurél és csókokat hintett az ablak szárnyában. -Aztán szépen elgyalogolt a herczeg palotája elé. Ott sötét volt -minden, annak az ablakaira nem hányt föl eszményi csókokat. -Ellenkezőleg: még az járt az eszébe, hogy mennyire -nyugtalankodhatik miatta Nuszi. Úgy vélte, hangos zokogását hallja -az éjszakában és szíve emiatt izgatott boldogsággal tölt el.</p> -<p>«Vagyok valaki, leszek valaki! És mától fogva újra kezdem az -életet. Testileg gyenge vagyok, a munka, a nyomorult piszkos munka -kipumpolt, tőkém nincs, – nem vagyok arra kötelezve, hogy bárki -iránt is elnéző legyek. Semmi erkölcs, semmi gyengeség, semmi buta -jóság és kényeskedő lelkiismeret! Ha élni akarok, ezekkel nem -szabad törődnöm. Már pedig élni akarok. Öreg ember akarok lenni, -mint a kik itt sétálnak, az öregség nem is oly csunya. Aztán addig -még szédítően és kiszámíthatatlanul sok idő telik, millió meg -millió percz. Mind öntudatosan akarom kiélni és mind boldogan. -Szenvedni, megaláztatni nem akarok többé. Sőt a mi a meghalást -illeti…»</p> -<p>Elkaczagta magát. Eszébe jutott, hogy gyerek korában, a mikor az -első nagy halálfélelem rájött, azzal vigasztalta magát, hogy a -mikorra ő öreg lesz: már más természeti rend lesz, a halált meg -tudják gyógyítani, vagy az egyszerüen magától beszünik! -<span class="pagenum"><a name="Page_36" id= -"Page_36">-36-</a></span></p> -<p>Véletlenül – bizonyára, akaratán kivül – a szerény gasteini -temető mellett vitt el az utja. Félelemmel és undorral fordította -el a fejét. Hanem a hogy a szerpentin fordult, megint csak a -czínteremre esett a tekintete. A márványkeresztek, mint megannyi -immenzis ujjak, hivták, invitálták.</p> -<p>«Ezek engem marasztanak. Érdekes volna, ha ide vinnének, ha itt -halnék meg!»</p> -<p>Adta önmaga előtt a bátrat; de menekült föl a telepre, hátha -emberi, helyesebben asszonyi lényre akadna. Ez utóbbira -hihetetlenül vágyott, ha csak egy golyvás parasztnő akadna, akár -csak egy kis közömbös beszélgetésre. Senki, sehol, a hegyről lefelé -törő vizerek csacsogtak és a nagy vizesés bömbölt mindenféle -bolondságot össze-vissza. A rejtelmes gasteini víz, a melynek -gyógyító tartalmát nem birja kimutatni senki. A tudomány azt -mondja, nincs benne semmi és közömbös meleg viznek nevezi, és mégis -bizonyos, hogy a kifáradt szervezetet fölizgatja, sőt némely -mértékig föl is újítja. Az újságíró melléje állott egy ilyen meleg -érnek, nézte, majd lehajolt hozzá és arczát – szinte szimbolikusan -– megmosta benne:</p> -<p>«Ezzel lemostam magamról a régi életet és ezennel új életet -kezdek!» – mondá és csakugyan meg is kezdte az új életet, hogy -letiltotta magát arról a heves vágyakozásról, a mely egy bármilyen -asszony-ember felkutatására üzte. Alkudozott a vérével, látott is -valami macskajárásu szobaleányt tovasurranni egy hotel előtt, de -nem nézett utána. <span class="pagenum"><a name="Page_37" id= -"Page_37">-37-</a></span></p> -<p>«Fegyelmeznem kell magamat, ez az első!»</p> -<p>Most nem került ez még nagy erejébe. Azért nehezen ment haza. -Legalább ha egy pohár cognacot ihatott volna valahol. Csak egy -kevés pénzt költhetne el bármire. Elment a czukrászda ajtaja előtt -és tréfából megkopogtatta.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_38" id= -"Page_38">-38-</a></span></p> -<p>– Azt ugyan verheti! – szólalt meg valaki a háta mögött, -magyarul. Egy rongyos, de igen nagy télikabátba burkolt, nagy -fekete kalap alól szólalt meg egy árnyék, a kiben a fiatalember egy -félismerősére, valami ötödrangú újságiróra talált. Izetlen, -összeférhetetlen, mord fiura, a kivel otthon nem igen barátkozott. -A holtbeteg emberke olyan volt mindég, mint a megfagyott epe: mart, -keserített mindenkit. Keresetének javát patikára és párbajozásra -költötte. Most azért volt itt, hogy halálos betegségeiből -kigyógyítsa magát alaposan, mert szintén új életbe akart kezdeni: -meg akart menteni az erkölcsnek egy erkölcstelen leányt. Ha -meggyógyult, erős lett, magához akarta venni.</p> -<p>Kezet fogtak, Asztalos Aurél nagyon örvendett, friss hireket -hall otthonról. Azonban erősen barátkozni nem akart vele még a -fürdőhelyen sem. Megveregette a vállát:</p> -<p>– Maga az igazi lump. Itt a bezárt czukrászda és kávéház előtt -ül egyedül, csak hogy része legyen valamely éjszakai -kávéházazásban.</p> -<p>– Jó, jó! – felelt a rongyos kartárs és felszedelődzött. -<span class="pagenum"><a name="Page_39" id= -"Page_39">-39-</a></span></p> -<p>– Hová megy, én miattam megy el? Mikor jött? Semmi újság?</p> -<p>– Jó éjszakát. Semmi.</p> -<p>Visszafordult és hogy egy kis distanczia volt közöttük, jó -hangosan szólott:</p> -<p>– A herczeg a birtokai után három képviselőt küld a házba. Ez a -magyar alkotmány. Ez a magyar parlamentárizmus. Az egyik meghalt. -Még a halál is kedvébe jár annak, a ki egy herczeghez tudott -dörgölődzni! Ha kegyed szemes! Miért ne kegyed? Bele való! – Még -valamit morgott, aztán eltünt az éjszakában.</p> -<p>Tüzes taplóval a fülében – a rendes magyar karrierre, a -képviselőségre gondolva – hajnalban aludt el. Korán reggel -felköltötték: a comtesse angol misse lehivatta a társalgóba. A -rendes körülmények között végképen czitromszínű hölgy vérvörösre -változva előadta, hogy a Nuszi küldetésében jön. Előadta továbbá, -hogy az ideális szerelemnek nagyobb pártfogója nála nincsen és -szivesen meghal az eszményi érzések szolgálatában és érdekében. Ő -boldog, hogy bizalmasuk lehet, hallgatni fog mint a sír, de -egyszersmind vigyázni fog. Igen sokat beszélt magáról – akárha -Dickensből mondana föl néhány levelet. Végre csakugyan rátért -Nuszira, a ki az éjjel részint sírt, részint a spiritus-masinán egy -önkészítette tortát sütött. A masina csak reggeli főzésre volt -predestinálva, következésképen a csokoládé-torta részint nyers, -részint cseppfolyós lett. Ámde virágokkal teli dobozba volt pakolva -és melléje téve a következő tartalmu kis levél: <span class= -"pagenum"><a name="Page_40" id="Page_40">-40-</a></span></p> -<p>«Küzdjön, én vele vagyok! Annie.»</p> -<p>A fiatalember nem nevette el magát, ellenkezőleg, -könnyezett.</p> -<p>– Mondja meg – mondá a missnek – Annie comtessenek, hogy ön -sírni látott. És mondja meg neki, hogy a küldeménye hatott meg. És -sugja meg neki, hogy egyébként már minden rendben van.</p> -<div class="figcenter" style="width: 335px;"><a href= -"images/i005hq.jpg"><img src="images/i005.jpg" alt= -"– Mondja meg, hogy a küldeménye hatott meg." title= -"– Mondja meg, hogy a küldeménye hatott meg." /></a> -<p class="caption">– Mondja meg, hogy a küldeménye hatott meg.</p> -</div> -<p>– Minden rendben van! – ismételte az angol hölgy fontoskodva és -titokzatosan.</p> -<p>– Mondja meg Nuszikának – ha olyan jó akar lenni, ha megteszi – -hogy a szárnyaim újra megnőttek és nincs oly boldog ember a -világon, mint én. És talán szerencsés és erős is leszek.</p> -<p>– Erős, az a fő! Az erő, csak ez az egy a mi a tény! – -prédikálta a miss és olyan erősen megrázta az Aurél kezét, mint egy -férfi. Egyéb szónoklatot is tartott volna még, de a fiatal embert a -herczeghez hívták sürgősen.</p> -<p>«Valami baj lesz» – gondolta az újságíró, babonából, épen azért, -hogy baj ne legyen. Nem is volt, sőt inkább öröm, a lehető -legnagyobb: a mit a nyomorék újságíró, mint kikaparásra érdemest -kitűzött neki, ott állt előtte készen. A mandátum úgyszólván ott -feküdt a kerti asztalon, a Juli főzelékes tála mellett. A herczeg -rendkívül jókedvű volt, még szóvicczeket is akart csinálni ez -alkalomból, hogy megkérdezte tőle: volna-e kedve képviselő -lenni.</p> -<p>– Képfestő és képviselő, mindegy! – mondá érthető, de hiányos -magyarsággal. Ő fensége nevetett <span class="pagenum"><a name= -"Page_41" id="Page_41">-41-</a></span> ez élczen, Juli is, Aurél -is. De a herczeg komoly férfiú volt és komolyan fogta fel a -dolgot:</p> -<p>– A maga tisztességes gondolkodása tetszik nekem. A kormányzóm -kérdezi, kit akarok, mivel az öreg Majeczky Pesten ellumpolta magát -és meghalt. (Mindössze hatvankilencz esztendős volt. A korától még -élhetett volna!) Négy jelöltet is ajánl, válaszszak közüle. Ki -tudja miféle tüzfejek, én nem mehetek oda. Hogy megvizsgáztassam -őket. A barátném kérdezősködött önre magyarországi ismerőseinknél -és onnan a legkitünőbb konduit-lista érkezett.</p> -<p>Juli, a barátné oda se figyelt a beszélgetésre, mint a kit az -ügy nem illet. Az újságiró glédában állott, mint a katona, a -herczeg pedig jókedvűen kommandirozott tovább:</p> -<p>– Oda maga le fog menni. Ott néhány igazán szép gobelin van a -kastélyban. Husz éve nem voltam ott. A jószágkormányzó egy nagy -zsivány, de tisztességes rendes ember. Mindent rendbe fog hozni. -Azaz, hogy ott magának beszélni kell. Az szép, a ki beszélni tud. A -hadsereget ne említse, tegye meg nekem azt a szivességet. Maguk -mindjárt az adóval kezdenek és hanyagságra ösztökélik a szegény -népet. A papoknál jó koszt van, ott enni kell. A korcsmába a népet -a tisztek összehivják és ott maga szavalatot mond. Persze: Rákóczi, -Kossuth, Petőfi…</p> -<p>A főmagasságu herczeg tréfálni méltóztatott e komoly nevekkel, a -melyek az ő számára sem voltak <span class="pagenum"><a name= -"Page_42" id="Page_42">-42-</a></span> komolyság nélkül valók. De -atyai és valóban őszinte jóindulatában ugratta a fiatalembert:</p> -<p>– Maga persze szeretne ellenzéki lenni, kellene, mi?!</p> -<p>– Én meggyőződésből kormánypárti vagyok. Az édes atyám is az -volt – mondá a fiatalember.</p> -<p>– Elég baj! – mókázott tovább ő fensége. Majd igen komolyan -hozzátette: – A kormányok mind rosszabbak és rosszabbak. Igen hiuk. -Nagyon szeretik magukat megerősíteni. Ha ez így folyik, önöknek még -olyan kormányuk lesz, a mely mindazt megcsinálja, a mit az ellenzék -akar. De én katona vagyok, nem törődöm a politikával. Egy -szivességre azonban kérem önt, ha jónak látja, megteheti: hirdesse, -ha már képviselő lesz, hogy fő a férfias jellem, az engedelmesség -és izgágáskodni nem kell, nem szabad, nem lehet.</p> -<p>– A hirtelen haladásnak, polgári dolgokban a gyors attaknak én -is ellensége vagyok! – mondá az újságíró némileg elfogódva, mert -nem tudta biztosan, vajjon ez a pont tökéletesen beleillik-e a -herczeg kissé egyenetlen politikai programmjába. De beleillett, -rendben volt ez is, a többi is. Sőt Juli a jószágkormányzónak a -levelet már is irta és délebédre az újságírót ott marasztották. A -herczeg nem az egyedül evő főmagasságok fajtájához tartozott, sőt -ebben rendkivül polgárias hajlandóságai voltak: szerette, ha volt -valaki az asztalnál, a ki az úgynevezett «elő-evés» művészetét -értette és az ételeket dicsérte. Mindkettőt könnyű volt bárkinek is -megtenni, mert a milyen rossz, száraz és erőtlen <span class= -"pagenum"><a name="Page_43" id="Page_43">-43-</a></span> volt a -herczeg konyhája Bécsben, olyan jó, izes és erős itt. Délután -háromig is eledegélték a második reggelit. A herczeg szolid -katonatörténeteket beszélt el, barátnéja pedig némileg vastag bécsi -anekdotákat adott elé. Egész családiasan voltak, a mikor vendéget -jelentettek.</p> -<p>Karlsbadból átjött alázatos vizitre egy valódi, cselekvő magyar -miniszter. Egy hangos szavu mágnás, a kinek szemei úgy hatottak, -mintha be volnának téve, még pedig nem valami előkelő optikus -műtermében. Ám az egymástól divergáló kék üvegek ugyancsak jól -láttak és a báró – bárha a lábai is vékony vendéglábaknak -látszottak – ugyancsak elevenen mozgott. A haja mintha bádogból -lenne, a hangjából mintha károgó mikrofon szólana és mintha mindég -leczkét mondana föl, valamint egy férfiura változott Alesia, -Coppelius mester legszebb műve. Csupa valószinütlenség volt ez az -ember, a kinek látszólag közömbös volt, hogy e világon él. És ehhez -képest kora sem haladt előre; ifjuságától kezdve aggastyán koráig -megmaradt állandóan ötven évesnek. Különben a politikát legfőképen -a benne rejlő ravasz elementumért üzte, – csökönyösen, -kiirthatatlan előszeretettel.</p> -<p>A herczeghez Karlsbadból rendszeresen el szokott látogatni. -Nyiltan azért, hogy tőle – mint praktikus és nagy tapasztalatú -férfiútól – tanácsokat kérjen igen komplikált dolgokban. Tényleg -azért, hogy a fenségen át kontaktust tartson fönn a legmagasabb -körökkel és hogy egy-egy – a távolban – elsülő pletykabombát -röpíthessen fel valamelyik <span class="pagenum"><a name="Page_44" -id="Page_44">-44-</a></span> kollegája ellen. A herczeg rendszerint -nem unta; pletykát hordott neki a másik világfürdőből. De most nem -volt kedve fogadni. Juli beszélte rá.</p> -<p>Asztalos Aurél készülődött, hogy szerényen visszavonuljon.</p> -<p>– Maradjon csak. Ettől lehet hunczutságot tanulni – mondá a -herczeg.</p> -<p>A miniszter kezdetben nem vette észre az újságirót, egyszerűen -körösztül nézett rajta. De a mikor látta, hogy itt kitüntető -melegséggel bánnak vele, neki is udvarolt, őt is «alázatos -kéremszépen»-ezte. És gép-beszédét nem egyszer megállította, hogy -megkérdezze:</p> -<p>– Nos, mit mondsz hozzá <i>te</i>, a ki a magyar viszonyokat -ismered?</p> -<p>Az újságiró nem mondott semmit, lesett, kéjjel figyelt és -szerelmesen élvezte a helyzetet. És közben-közben lopva szerelmesen -nézett Julira, a ki őt e szituáczióba beállította. Az asszony -hasonlóképen nem nézett rá haragosan. A fiatalember finom rajzú -teljesen borotvált képe, sűrű és kemény szőke haja, keskeny, kissé -állatias, ám teljesen fiatalos homloka, szóval az egész ember -rendkivül sokat nyert a két öreg ember mellett. Ha nem tetszett -volna Julinak, még akkor is kellett, hogy hozzá tartson, mert -bármit beszéljen a tudomány, a tekintély, sőt maga az asszony is – -a mi az asszonynak legjobban imponál, az a fiatalság. A férfi az -nincs így és korunknak szóbanforgó küzködő hőse, kinek ime sült -galambok szállnak a szájába: igazában szerelmesebb volt itt e magas -uraságokba, <span class="pagenum"><a name="Page_45" id= -"Page_45">-45-</a></span> bárha azok kisebb rendű földi -teremtmények, mint a herczegi kedvesbe, a kinek humora, józansága, -jósága és kétségkívül csókra berendezett szája van. Ez érzületekben -a fiatalember ezuttal megkülönböztetéseket nem tett, mohón szivta -be azt a beszélgetést, a melyet a herczeg, a miniszter és Juli, a -nép leánya rendeztek különféle tárgyakról, férjhez menendő -herczegnőkről, megveendő ellenzéki férfiakról, intriguans -udvarhölgyekről, freskókról, kutyákról, valláserkölcsi alapról, -magas állásu rossz asszonyokról, lóversenyekről és a házassági -törvények reformjáról.</p> -<p>Az újságirónak feltünt, hogy a miniszter sohasem mond semmit, a -miről nem biztos, hogy kellemes a herczegnek. És bármit mond, abból -az alattvalói devoczió érzik ki. Valami katonai alárendeltség, -mintha az államférfiú a herczeget magánál több csillagos -miniszternek tartaná, bárha annak a magyar államhoz, rengeteg nagy -magyarországi birtokain kívül csak igen csekély alkotmányjogi köze -van. A rang teszi ezt, vagy a tapasztalatok következése, sok -százados erőpróbák tanulsága és eredménye. Oly óriási fensőbbsége -van egy nem magyar herczegnek egy magyar mágnás fölött? Miért? -Talán azért, hogy a multban valahányszor akarta, ez a fensőbbség -elismertette magát és sokszor a maga lakáj szineibe öltöztette az -urakat?</p> -<p>Az újságiró jó, sőt nemzeti hazafi volt, mégis a distingválás -közben a herczeg pártjára állott:</p> -<p>– Ezek férfiak, ezek konzekvensek, akarnak valamit és a mit -akarnak, a mellett megállanak hatszáz <span class= -"pagenum"><a name="Page_46" id="Page_46">-46-</a></span> -esztendeig! Ezek meg puhák mint a viasz, századról századra, sőt -évtizedenként más figurát lehet belőlük és rajtok kinyomkodni! – -így gondolkodott magában és ha csak lehetett, kissé gunyoros volt a -miniszterrel szemben. Szerényen, mert hősünk a fehér papoknál -tanult és bizonyos alázatosság nem hiányzott a beszédéből soha.</p> -<p>Egyszer azonban kitört. Arról volt szó, hogy milyen most a -hadsereg és polgárság viszonya odahaza.</p> -<p>– Na, na! – mondá az exczellencziás mikrofon. Majd – mintha -rosszul volna beigazítva, hozzá berregte ezt e félmondatot: a -hadsereg természetesen nem hibás, de mégis a büntetőtörvénykönyv -reformja…</p> -<p>A fiatalember alkalmasnak vélte a pillanatot, hogy egyetlen -politikai gondolatát, melyet kiirnia sohasem lehetett, kezdetben -csendesen, de mind nagyobb hévvel előadja.</p> -<p>– Ugyan kegyelmes uram, ne tessék rossz néven venni, de odahaza -még a miniszterek is felülnek az oktalan chauvinségnek, az -évszázados és ostoba félreértéseknek. Magyarországon a czivil -társadalom össze-vissza, hiányos, részben rossz törvények alatt él. -Ott nincs meg még semminek a végső formája. Félkemény minden, mint -a félig megfagyott kocsonya. Ha helylyel-közzel erős is, nem -megbizható az egész. Az egész monarchiában csak egy van a mi -megbizható, szilárd és egységes és ez a hadsereg. Ennek a -szervezete: nagyszerű és minden izében ép. Vannak tradicziói, van -erkölcse, <span class="pagenum"><a name="Page_47" id= -"Page_47">-47-</a></span> van czélja, kijelölt utja, igazsága és -becsülete. Absolut igazságot én sehol sem találtam, csak a -hadseregben. Ha életem, becsületem koczkán van, a hadsereg -akármelyik két tisztjére könnyü szivvel rábizom mind a kettőt. Ott -van egy konstant közérzés. Konstant. Még a kultura érdekében is -többet tesz, mint az egész polgári kultura. Ott nevelik a népet és -nem a népiskolában. Ott marad meg az egészséges emberanyag és -pusztul el a gyenge. A kinek egyenlőség kell, a hadseregben azt is -megtalálja. Egy kárpitos legény, ha tiszt lesz, bejuthat a király -báljába. És a polgári elem, az egész ország még mindég nem áll el -ostoba antipatiájától. Ha a hadsereget nem szereti, magát nem -szereti, a mi benne jó és kiváló.</p> -<p>Fuj, micsoda állapotok! Az az ország, a mely a hadseregét nem -imádja, veszedelmes trottli és megérdemli az ostromállapotot. De az -ország, maga a nép jó, csak félre van vezetve. Önök kegyelmes uram, -bocsánatot – önök az államférfiak a hibásak. Önök nem dolgoznak a -mellett, hogy a nemzet megértse a nagy ügyet. Önök – a kegyelmes úr -bizonyára nem – azon munkálkodnak, hogy örökké megmaradjon valami -feszültség, legyen mit tagadni, mit kiegyenlíteni, elmérgesíteni, -komplikálni és kiegyenlíteni. Önök az iróikat arra használják fel, -hogy önöket dicsőitsék és megerősítsék. A helyett, hogy megnyernék -őket a hadsereg népszerűsítése nemzeti nagy feladatának. Hogy erre -nem kaphatók? Parancsszóra, jószóért, pénzért mind, még a -koszorúsok is. Én tudom. <span class="pagenum"><a name="Page_48" -id="Page_48">-48-</a></span> A mennyi pénzért palotát építenek -valamely segédhivatalnak: nyélbe lehet ütni az egész dolgot. És ez -az ország életének kérdése. A hadsereg az úgy is megél. Az -megél!</p> -<p>Juli nem birta magát türtőztetni, tapsolt! A herczeg nyitott -ajkakkal, mintha kéjgázt szivott volna be, úgy hallgatott. A betett -szemű államférfiú olyan lett, mint a főtt rák.</p> -<p>A miniszter géplelkében soha még nem támadt egy politikai -konczepczió. Inczidensekből élt, a mit ő – mint sok más társa – így -nevezett: úrnak lenni a viszonyok fölött és a viszonyok által. És -ime, egy ismeretlen fiatalember kipattant előtte egy nagyszabású -konczepcziót, a melynek még az a pikanteriája is megvan, hogy igen -közel evez a hazaárulás partja mellett. De neki ép az ilyenek -tetszettek, benne megvolt a nagy urak sportösztöne: olyasmit -erőszakolni a sokaságra, a mi annak sehogysem kell. Ő is a «csak -azért is!» magyar államférfiak csoportjába tartozott, azok közé, a -kik úgy fogják föl a mesterségüket, mint a közérzéssel való -birkózást. Szerették és szeretik ezek azért a hazát, hanem úgy -gondolkodnak róla, mint a paraszt az asszonyról: verve jó, kinozva -boldog, lenyügözve virágzik!</p> -<p>Fölizgatva és elvörösödve gratulált a miniszter:</p> -<p>– Arany igazságok. Gratulálok. Erről nem egyszer tanácskoztunk a -minisztertanácsban, én előterjesztettem, hanem…</p> -<p>A herczeg gunyosan nézett a miniszterre és mint <span class= -"pagenum"><a name="Page_49" id="Page_49">-49-</a></span> egy -katonabajtárs a másiknak, a kezével üdvözletet intett a fiatalember -felé.</p> -<p>– Ez már beszéd! – mondá – ennek a legmagasabb helyen is -örvendenének. Én csak utálom a sok beszédet, de ezt szivesen -hallottam. Körner, a ki meghalt, így beszélt. Egy könyvet kellene -erről írni.</p> -<p>– Iratok.</p> -<p>– Fogok írni!</p> -<p>– Latinul, hogy mindenki olvashassa, mint régen. A régi -embereknek több eszük volt!</p> -<p>Az ötlet meglepte a két magyart, de honorálták. A fenség azonban -nem állott velük többé szóba, a délutáni alvás percze -elkövetkezett, elvonult. Az ajtóban azonban visszafordult és megint -üdvözletet intett a kezével egyenest és kizárólag az -ujságirónak:</p> -<p>– Ez férfias volt! Ez csinos volt? Önre szép pálya vár. Egy -szivességet azonban megtehetne nekem. A haját – hosszú – a haját -levágathatná. Rövidre, az férfias. Nyilt homlok határozott -koponya…</p> -<p>Az ujságiró meghajtotta magát, a miniszter is, de mélyebben. -Egymásra néztek és nem mosolyogtak.</p> -<p>A fenség ásított, szalutált és elment. A két férfi tele volt -tisztelettel, de nem egymás iránt. Juli azonban okos asszony volt -és nem engedte, hogy összekülönbözzenek, vagy a mi még rosszabb – -összebarátkozzanak. Kitessékelte az államférfiut, a ki különben is -belátta, hogy a mandátum, a miért <span class="pagenum"><a name= -"Page_50" id="Page_50">-50-</a></span> valaki számára ide fáradt, -máris biztos kezekben van. Még egy végsőt «kéremszépen»-ezett az -ujságiróval – miközben arra gondolt, hogy a budapesti állami -rendőrfőtől megtudja, ki ez – és sietve elberegett.</p> -<p>Egyedül maradtak. Juli olyant nevetett, hogy a parókája is -megmozdult bele:</p> -<p>– Na, de maga egy nagy ravasz! – mondá és csaknem megölelte.</p> -<p>– Én? – szólt a fiatalember, és elvörösödött, mint a ki -rosszhiszeműségen kapta magát.</p> -<p>Az asszony a vállára ütött:</p> -<p>– Maga mindjobban tetszik nekem, maga ravaszabb még, mint én. Ha -a herczeg meghal – isten ments – hozzá megyek feleségül! És hogy -állunk azzal a szerelemmel.</p> -<p>A fiatalember nem felelt, lehajtotta a fejét, a melyben az a -bizonyos erkölcsi motosz egyszerre, talán utoljára – megmozdult. -Most kövesse el a herczeg ellen a legnagyobb bűnt, a melyet egy -férfi elkövethet a másik ellen! Most, a mikor még a fenségnek -hozzávaló jósága meleg, a mikor hozzájuttatja egy kincshez, a nép -bizalmához. A mikor egy kerületet kap tőle ajándékba, valóra váltva -életének legszebb és legvalószinütlenebb álmát! A szerelmi -nyilatkozat a torkán akadt egy pillanatig. Az asszony lehajolt, úgy -nézett – és nevetett – a szemébe:</p> -<p>– Te félsz barátom! Nekem úgy tetszik, hogy maga fél. Én meg -attól tartok, hogy maga buta és a herczeget szereti és nem engem! -Fuj, ilyen egy <span class="pagenum"><a name="Page_51" id= -"Page_51">-51-</a></span> magyar gavallér! Kedvesem, itt olyan -biztonságban vagyunk, hogy no! A cselédség jól van nevelve, a -herczegnek pedig végképen nincs tehetsége a féltékenységre. (Olyan -jó és becsületes ember nem volt még a világon.) Ő fensége úgy -képzeli, hogy más férfi nincs is a világon, mint ő. És ez bizonyos -mértékig igaz is. A mikor először csókolt meg, így szólt: «Gondold -meg, hogy én adom neked csókomat!» Már a barátnéja voltam és még -otthagyott a külvárosi szinházban. Ha a más karjaiban látna, azt -mondaná: «Ez nem igaz, ez álom, sok stájer-tésztát ettem vacsorára, -rosszat álmodom!»</p> -<p>Juli nem nevetett többé. Komoly volt és nyilt, de nem -kihivó:</p> -<p>– Nem tagadom, a fenség mellett nekem már tetszettek férfiak. A -fenség mindegyikéből embert csinált. Neki megvan az isteni -szenvedélye, hogy semmiből valami igen nagyot csináljon. Egy -orvost, a ki igen egyszerű kurával engem hat kilóval lefogyasztott, -kineveztetett egyetemi tanárnak, épen magukhoz Magyarországba. A -kis Bonifáczból ő csinált püspököt. Ő fensége képes volna – ha én -alkalmat adnék rá – az összes hivatalokat megtölteni a -monarchiában. A szíve gyémántból is van, vajból is van. A külseje -szigorú, de a jóság úgy sugárzik belőle. Már ma estve – meglássa, -sajátkezüleg fog írni a jószágkormányzójának a maga érdekében. Ezt -fogja írni:</p> -<p>«Kedves Birhala: Aurél Asztalos az én emberem. Nyilt jellem. -Férfi szív!»</p> -<p>– Ha maga akarja, – vetette közbe az ujságiró <span class= -"pagenum"><a name="Page_52" id="Page_52">-52-</a></span> és -mindenféle érzelmektől eltelve a szeme megtelt könynyel.</p> -<p>Juli fogta a herczegi koronával kistikkelt zsebkendőt – ezt a -koronát csakugyan nem tagadhatta meg magától – megtörülte a -fiatalember szemét:</p> -<p>– Ne legyen bolond. Mi mind a ketten a nép emberei vagyunk! Mi? -A nép emberei és szeretjük egymást! Mi?</p> -<p>Ez asszony nem sok teketóriát csinált, kicsiny volt a -fantáziája, hazudni nem szeretett.</p> -<p>– Nagyon szerelmes nem vagyok én magába – mondá – hanem igen -tetszik nekem. Aztán nekem kell valaki… (Olyan valaki – a kinek – -nem kell szinházat játszania. A ki előtt vállfűző és paróka nélkül -is mutatkozhatik.) Egy férfi, a kivel bizalmas lehetek, a kivel -sétálhat az ember, mert barátnőket a herczeg miatt nem tarthatok, -azt nem türi. «Az rosszra vezet!» – mondja. Jó, hát nem barátkozom -velük, valamire való úgy sem barátkoznék velem. Már gondoltam, hogy -pénzért vállalok egy grófnét, mint a hogy a zsidók szokták. De -utálom a nyafkákat; a ki közöttük szegény, az folyton sír. Maradok -én maga mellett. Mi? Eljön velem sétálni, ha a herczeg nem jöhet. -Nagyon gyakran nem jöhet, például a mikor katonásdit játszik. Néha, -ha Bécsben van is, nem mer velem az utczán mutatkozni. Nem tudom, -ki tiltja le? A felesége nem. Az szeret engem. Valóban előkelő -asszony; másoknak mindig dicsér: Juli jó lélek, konzerválja a -herczeget, az ő helyén más többet «tenne»! Eljön-e velem maga a -szinházakba? Nem <span class="pagenum"><a name="Page_53" id= -"Page_53">-53-</a></span> szeretek egyedül lenni a páholyban. -Olykor csendesen elvacsorázgatunk. Én imádom az irókat, bárha -könnyelmű fráterek! Maga ne legyen, én magát rendbe hozom.</p> -<p>A míg Juli előadta – kissé ugráló – programmbeszédét, az -ebédlőben lakájok, inasok jártak-keltek, elszedték az asztalt -nesztelenül, mintha valakit temettek volna. Az ujságiró többször -figyelmeztette az asszonyt:</p> -<p>– Pszt, csendesebben!</p> -<p>A herczeg barátnőjének azonban nem volt sugdosó hangja és az -erőteljes alt hangját inkább a természet, az értelmes szókimondásra -rendezte be.</p> -<p>– Nekem kell valaki, a ki olyan nekem mint én a herczegnek! – -mondá a rendesnél is emeltebb és értelmesebb hangon.</p> -<p>Az ujságiró nem veresedett el többé és nem utálta meg magát, sőt -a szemben álló hölgyet sem. A helyzet izgatta, csakhogy nem értette -eléggé, az irodalom neki is elrontotta – mint annyi más társának – -a világos, korrekt látását. Nem látta tisztán ez asszonyt, a ki a -józan nők ama fajtájához tartozott, a melyekhez képest a -legridegebb üzletember is poetikus hajlandóságokkal teli. A számító -férfinak fogalma sem volt arról, hogy vannak asszonyok, a kik a -legszövevényesebb helyzetekkel is oly egyszerűen számolnak, mint a -vásárcsarnokból hazatérő szakácsnéval: Hús, zöldség, főzelék, -krumpli, fél-velő, champignon, tejfel és virág…</p> -<p>A virágot nem hagyta ki Juli a számításból.</p> -<p>– Különben – mondá hirtelen – ne beszélgessünk <span class= -"pagenum"><a name="Page_54" id="Page_54">-54-</a></span> itt -tovább. A maflák – az üvegajtón át látható inasokra mutatott – úgy -látom, zavarják. Menjen maga csak haza; egy negyedóra mulva magánál -leszek! Ne féljen, nem fogom kompromittálni, nem fogja megtudni -senki. Művésznő vagyok, vagy mi?!</p> -<p>Az ujságiró vágyott e vizitre, de egyszersmind szerette volna, -ha elmarad. Félt, de bátornak kellett mutatkoznia, különben mindent -elveszthet. Látta, hogy ennek az asszonynak a kezében van és ez -voltaképen tetszett is neki.</p> -<p>Hazament, hogy várja. A Nuszika levele, virágja és valamivel -jobban sütött mogyorótortája ott volt az asztalon. A levél csak ez -egy sor:</p> -<p>«Hősiessége aggaszt, kétségbeesve várom a tennis-pályán!»</p> -<div class="figcenter" style="width: 366px;"><a href= -"images/i006hq.jpg"><img src="images/i006.jpg" alt= -"«Hősiessége aggaszt»…" title="«Hősiessége aggaszt»…" /></a> -<p class="caption">«Hősiessége aggaszt»…</p> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_55" id= -"Page_55">-55-</a></span></p> -<p>Kétségbeesve várom a tennis-pályán! Asztalos Aurél megcsókolta a -kis levelet és – mivel még sem volt végkép elvetemedett fiú – egy -csipetnyit evett a mogyorótortából. Azonban otthon maradt és arra a -nőre várt, a ki – maga mondta – nem szerelmes belé és nem ártatlan. -És elábrándozva az eszményi leányon, szerelmesen várta a nőt, -átengedve magát mind meztelenebb és őszintébb gondolatainak:</p> -<p>«Hogy ezt várom és nem mehetek ahhoz, ez erősíteni fogja annak -az érzéseit! Ez jó véletlen. Az ilyen levélre nem kell mindjárt -menni. De nem tudnék itthon maradni, ha azt nem várnám!»</p> -<p>A fiatal ember éhes szivének – csak hagyjuk meg a jó öreg szivet -a maga régi jogaiban – olyan hosszú volt e negyedóra, mint egy -negyedév. «Jön, nem jön? Milyen jó lesz ha itt lesz!» Kiszépítette, -maga elé varázsolta alakját, már is csókolta. Bele halványodott az -idegéletbe, hogy az élettani helyes kifejezést meg ne mondjuk és -attól félvén, hogy nem jön, már arra is gondolt: «Mit a herczeg és -mindaz, a mit értem tehet, mit pályám és karrierem, a szép és -ragyogó élet? Az a fő, hogy eljön!» <span class="pagenum"><a name= -"Page_56" id="Page_56">-56-</a></span></p> -<p>Haragudott, mert egy, nem is először próbált helyzetben, -mindjárt eltér a magának tett igéretétől, hogy az első a fegyelem. -De az vessen rá követ, a ki fiatal volt és asszonyra várva, azért, -hogy az eljőjjön, nem igérte el magát az ördögnek, sőt az angyalnak -is!</p> -<p>Már nem is várta, a mikor egy fekete ruhás, fekete főkötős bécsi -szobaleány toppant a szobájába. A leány csitri haja a szemébe -lógott, a kezében egy levél.</p> -<p>Őt kereste és – Juli volt!</p> -<p>– A szinházat csak abbahagyni nem lehet! Úgy-e fess vagyok! -Elgyöttem hozzád, de a szemed kikaparom, ha hozzám nyulsz, -itthagylak, ha egy csókot is kérsz. Én egy becsületes lány vagyok, -és a nevem Pepi, vagy ha szebb, Josefin!</p> -<p>Felült az asztalra és onnan tartotta ezt a kis beszédet. Közben -a magassarkú, czugos czipőjével kirugta az ablak egyik -zsalugáterét:</p> -<p>– Barátom – mondá komolyan – én a világosságot szeretem. Több -világosságot! Mint a hogy Laube mondta.</p> -<p>– Ha így viseli magát, miért jött ide? Hogy mert eljönni egy -veszedelmes legénylakásba? Ezt kellett volna kérdeni a -fiatalembernek, ha a férfiak tudnának az asszonynyal őszintén -beszélni egészen addig. De gyengéd és ügyetlen bujósdit játszik -velök a legerőszakosabb is egészen ama pontig, a mikor véletlenül -megfogja. És a legtöbb okos nőcske erénye azon mulik, hogy a -mulatságos és megtisztelő bujósdi játékot ki akarja huzni a -végtelenségbe <span class="pagenum"><a name="Page_57" id= -"Page_57">-57-</a></span> és mert mulattatja a férfi, a míg -küzködik, a meddig ostoba – ha különben Spinoza is!</p> -<p>A herczeg barátnője mindezekről a rég aranyba sőt ónba öntött -igazságról aligha tudott, mindenesetre keveset törődött velük. A -mennyire a kis szoba engedte, jó messzire ült az ujságirótól, a ki -– a gremium bocsásson meg a hasonlatért – olyan volt e pillanatban, -mint egy borz-eb, ha éhes és édeskés alázattal, türelmetlen -hizelgéssel szimatolva les. Ám Juli nem volt finomkodó lény, -kedvelte a közönséges komikumot, jóizűen nevetett – a politikus -asztal nyikorgott alatta – és szólott:</p> -<p>– Mért tetteted magad olyan ostobának? Különben ilyenkor vagy a -legkedvesebb. Olyan vagy, mint egy iskolás fiú. Nesze, hoztam neked -egy órát. Megbecsüljed; el ne adjad; a herczeg előtt ki ne vedd. -Tőle kaptam tiz évvel ezelőtt, a mikor marokszámra mind csak órákat -hozott nekem ajándékba. Nem én miattam, hanem mert neki szerzett -örömet a vásárlása, a megfogása, a felhuzása és az elrontása. A -családjában van ez az óramánia. De valahogy ő meg ne lássa nálad, -mert ő fensége, tudod, a személyekre nem emlékszik, hanem a -tárgyakra igen.</p> -<p>Egy golyó alakú, kék emaillu régi arany órát dobott az ujságiró -felé, az elkapta, szertartásosan, de hanyagul megcsókolta.</p> -<p>– Jó, jó – folytatta Juli jókedvűen – a csókodra fujok. Az -aranyat megcsókoljátok, ha sárból való is. (Én is.) Meglehetősen -ismerlek és meglehetősen <span class="pagenum"><a name="Page_58" -id="Page_58">-58-</a></span> utállak benneteket. A férfiak olyanok, -mint a füstölt és páczolt hering, füstösek és olajszagúak, íszonyú -sokan vannak és olcsók. A legcsunyább nő is annyit vesz belőletek, -a mennyi neki tetszik!</p> -<p>Az ujságiró egy kissé megsértődött, felállott.</p> -<p>– Csak közel ne gyere – védekezett az asszony – elismerem, hogy -te különb vagy. Nem járt úgy át a füst és a piszok. Tiszta vagy, -rendes vagy, jószagú és gusztusos. Nem vagy szép, de kellemes, én, -– meg a többi asszonyok is – az ilyeneket szeretjük. A herczeg – -öregben – ilyen. A fenség különben nem öreg ember, elhiheted!</p> -<p>A fiatalembernek az volt az érzése és vágyakozása, hogy a -cselédnek öltözött urnőt jól megverje, aztán jól megcsókolja. Talán -ez is lett volna a helyes és czélirányos cselekedet? E helyett -azonban esküdözött, szerelmet vallott és asszonyhódító plánumát -eszményi alapra fektette, a mivel végkép eltávolodott czéljától. -Juli, ha azon volt a sor, szivesen elábrándozott és gyönyörűséggel -hallgatta, a mint a fiatalember imádkozott hozzá. Még csak az -hiányzott, hogy verset szavaljon, azt nem tette, de sírni – -sírt.</p> -<p>És ez meghatotta Julit, az ő kerek szemei is könnybe lábbadtak, -elérzékenyült. Miért? Azt nem lehetett tudni. És azt sem lehetett -megállapítani, hogy mért nem ment el a nélkül, hogy meg engedte -volna csókolni csak a kezét is.</p> -<p>Férfiak az ilyen eseteken annyit tépelődnek, de <span class= -"pagenum"><a name="Page_59" id="Page_59">-59-</a></span> a titok -egyszerű kulcsára oly ritkán találnak. Keresik a komplikált -magyarázatot, pedig az a legtöbbször végképen egyszerű. Megrázott, -kigunyolt és otthagyott hősünk is ruhástól feküdvén az ágyon: a -padmalyra nézve szinte a levegőben kereste a szövevényes szálakat. -Ámde hiába kapkokodott, megfogni nem tudott egyet is. Közben -gondolt okosra, bolondra:</p> -<p>«Az asszonyok sokkal erkölcsösebbek, mint a hogy mi férfiak -hiszszük.»</p> -<p>«Nem bizik a diskrécziómban.»</p> -<p>«Nem szeret eléggé!»</p> -<p>… A nyitott ablakon keresztül több rendbeli havasi -szitakötő-féle keskeny és hosszúkás testű szárnyas barmok -özönlöttek be és bolond tánczokat, vad zümmögést vittek véghez a -homályos szobában. Ezekre az ügy nem tartozott, de ezek biztosan -tudták és bizonyosan arról beszéltek hogy:</p> -<p>«Hit hiit, Juli csókot nem adott, mert péntek van, Juli babonás -és pénteken nem kezd semmit. Hit hiit?»</p> -<p>Az állattudósok fontoskodó megnevezése daczára, hihető, hogy -ezek a vékony testű, nagy bajuszú állatocskák félbenmaradt faunok -voltak, a ki az embertől lenézetve és félre ismerve sokszor -kinevetnek és lenéznek bennünket:</p> -<p>«Hit hiit! mily ostoba és elbizakodott az ember!»</p> -<p>Az ujságiró szétvert közöttük, felugrott, jéghideg vízben -megmosakodott, a haját beotkolonozta, az órát a zsebébe tette és -elment Nuszit megkeresni. Most érzett szivében forró, csaknem -pathetikus <span class="pagenum"><a name="Page_60" id= -"Page_60">-60-</a></span> szerelmi vágyat. A karjába ölelni – -valakit – és megcsókolni, de úgy, hogy beléhaljon. A szerelem -rejtelmes ereje száz piros szárnynyal vert a szük és pozitiv -lélekben. A szíve is akadozva vert tőle, a lélegzete is elfogyott, -a míg odaért a tennisgroundhoz.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_61" id= -"Page_61">-61-</a></span></p> -<p>A kis leány és a hosszú miss ott várták, elküldve a család többi -tagját valami hallatlan ravaszkodással. Késő délután volt, a domb -mögött a pályára zöldes homályosság borult. Ez erős és bájos -hangulatban – a misst hátra küldték – egyedül állott a legtisztább -és legillatosabb ártatlanság, a mely valaha rajongással tört a -romlottság felé. A leány mindkét kezével megfogta a férfi vállát és -ajkát, a mely szűzibb volt, mint fölöttük a nagy hegy csúcsán a hó -és forróbb, mint a nap, a mely most ment le a zöld domb felett, -ajkát a pirosat, a nyitottat, az üdvösségeset, nyujtá neki és -reszketve mondá:</p> -<p>– Szájamat, a melyet nem adtam soha senkinek, nyujtom neked!</p> -<p>Az első csók fölajánlásában volt sok kedves és megható -ünnepiesség. A szerelemnek spontán megnyilatkozásán túl – és még -talán ennél is több része volt benne bizonyos rajongó -szertartásnak, valami áldozásfélének, a melynek külön liturgiája él -a finom és nemes női szivekben… Sőt a csók sem volt a rendes első, -tehát fejletlen, reszkető, ügyetlen, a polgári, sőt uri osztályban -szokásos puha csók. Fejlett volt, kemény volt, olyan ajak adta, a -<span class="pagenum"><a name="Page_62" id= -"Page_62">-62-</a></span> melynek elődjei néhány száz tavaszon át -ha kinyiltak, nem azért nyiltak ki mohósággal, hogy testi -táplálékot szedjenek magukba. Az ajkelődök és ez a merész, rajzos, -csak a közepén erős szájacska nyilván el is unta a táplálkozásnak -plebejusi foglalkozását, nem jelentett az a számára többé semmit, -mert mindig megvolt. Hanem a szerelem és annak édes, szent -liturgiája…</p> -<p>A fiatalember meglepődve, de a legnagyobb áhitattal fogadta az -isteni ajándékot. Gyengéden magához ölelte a leányt és polgári -tisztelettel megcsókolta a mágnás leány homlokát. Az nem sütötte le -a szemeit, fölnézett a férfiura bátran, az elkövetett gyönyörű bün -büszke önérzetével:</p> -<p>– Miért a homlokom? – kérdé.</p> -<p>A férfi most lecsusztatta száját a fiatal leány ajkához, a mely -most – nyilván a havasi levegőtől – hideg volt, sőt remegett -is.</p> -<p>– Fázik? – kérdé a férfi. Nem volna jó, ha haza mennénk, -elkisérném. A miss, attól tartok nyugtalankodik…</p> -<p>– Félsz?</p> -<p>– Én, mitől? Félni? Ki fél?</p> -<p>– Tudd meg, hogy nem utálok semmit, csak a férfit, a ki fél. -Mondok neked egy titkot, én szimpatizálok az anarkistákkal. Te -szocziálista vagy?</p> -<p>– Bizonyos mértékig igen. Az elveknek mégis csak egy részét -vallhatom, mert a születésnek vannak a természetben rejlő, -kifejezett előjogai.</p> -<p>A lány nem értette, némileg elkedvetlenedett. <span class= -"pagenum"><a name="Page_63" id="Page_63">-63-</a></span> Az -ujságirót egyetlen igazi tehetsége, svádája nem akarta szolgálni. -Alig tudta kinyögni:</p> -<p>– A szoczializmus megölné a művészetet, a poézist!</p> -<p>– Akkor én nem szeretem! – mondá a leány egyszerűen és nyakát -nyujtotta a férfiúnak, hogy megcsókolja. Az megcselekedte, még -pedig most már oly hévvel, hogy a lány fölsikoltott. De nem -haragudott. Sőt rajongása még csak most tört ki igazán:</p> -<p>– Azt akarom, hogy maga valaki legyen, erős, bátor, első. Valami -nagy dolgot vigyen végbe!</p> -<p>– Azt, azt akarom! – mondá a férfi az izgalomtól rekedten. A kis -comtesse csinálta számára a programmot tovább.</p> -<p>– Kitünjön valamiben. Ha államférfiú lenne, azt szeretném. Ha -tenne valamit a szabadságért. A mi körünk oly zárkózott, unalmas és -buta. A férfiak este frakkot öltenek, a nők délben felkelnek, -kimennek kocsikázni, ez az egész. Magának reformálni kellene -valamit.</p> -<p>– Reformálni fogok.</p> -<p>Annie mégis meggondolta magát, megfogta a férfi fejét, mélyen a -szemébe nézett és szólt:</p> -<p>– Ha pedig semmi sem leszel, szerencsétlen leszel, akkor még -jobban szeretlek. Akkor is a feleséged leszek. – Éhezel még?</p> -<p>A fiatal ember most sorsának nagyszerű megváltozását adta elő. -Rajzolta jövendőjét, a ragyogót, a biztosat. Előadta a herczegnek -hozzá való nagy ragaszkodását, természetesen, a mellékes -körülményekből <span class="pagenum"><a name="Page_64" id= -"Page_64">-64-</a></span> nem mondott el semmit. Annie mindezt nem -hallgatta nagy figyelemmel: mindezek tényeknek látszottak, közeli -dolgok, tehát kicsinyek voltak. Kedvesen mosolygott, de ezalatt a -szivében a jövendőre való készülődések óriási hullámokat vertek, -ismeretlen partok felé törekedtek. Egy tizennyolcz éves leány előtt -mily végtelen is az előtte elterülő élet, még a gondolatától is -elfárad a kéjben, a repülésben elzsibbad a lelke. Mennyi világ, -mennyi szépséges és új stáczió.</p> -<p>Valójában pedig lehet, hogy törött szárnynyal már az elsőnél -lehull. Jön egy férfi, jön egy szopós kis gyerek és mindennek -vége!</p> -<p>… Annie megfogta a férfi kezét:</p> -<p>– Az esküt nem szeretem. Kézfogással mondja: más leányt meg nem -csókol soha, inkább meghal, ha engem feleségévé nem tehet!</p> -<p>A fiatalember utána mondta. A leány a maga részéről nem -ismételte a fogadást.</p> -<p>– Én már megmondtam! – szólt s a férfi karjába öltötte a -karját.</p> -<p>– Jó lesz vigyázni!</p> -<p>Annie megvető mozdulatot tett a vállával, de ő is belátta, hogy -bár fürdőn minden szabad – jó lesz hazamennie. Hivták a misset, a -ki ezerszerte izgatottabb volt, mint ők. Mintha a közelében, -közvetetlenül a háta mögött lefolyt szerelem hirtelen -lefogyasztotta volna. A szó szoros értelmében lelte a hideg. Sietni -kellett vele haza. A kapuban a leány egy papirosdarabba jó erősen -bepakolt tárgyat adott át Aurélnak: <span class="pagenum"><a name= -"Page_65" id="Page_65">-65-</a></span></p> -<p>– Csak otthon szabad felbontani:</p> -<p>Az ujságiró azonban azonnal fölbontotta a mint elváltak: egy -Napoleon d’or volt a papirosban. Fölnevetett és becsusztatta az -aranyat az óra mellé. «Tehát kitartott férfi vagyok!» – mondá -magának, nem gunyosan, hanem inkább kedveskedve. És – daczára a -sajátságos délutánnak – meg volt elégedve a saját személyével, a -melylyel ma oly sok és előkelő dolog történt. Fáradt is volt, a -feje bizony zsibbadt egy kissé. Lemondott hát arról a szándékáról, -hogy a kis ujságirót felkeresse és hazament lefeküdni. Az asztalon -már ott várta az anyja levele. Egyszerre kényelmetlenül érezte -magát.</p> -<p>A levél jó vaskos és bélyeg sincsen rajta. Képzelhető, milyen -állapotok lehetnek otthon.</p> -<p>Föl nem bontotta, úgy nézegette az anyja irását és elhatározta, -hogy reggel olvassa el; mért rontaná a mai nap finom izét, az egész -éjszakáját!</p> -<p>«Milyen furcsa is, hogy az embernek anyja van!» gondolta nem -egész önzetlenül, de nem rosszakaratúan. Volt benne valami -gyengédség az öreg asszony iránt, a ki – csakhogy őt fölnevelhesse -– természetével teljesen ellentétes, heroikus életpályára adta -magát. Nem lehet tagadni, mert így igaz: a hősnek édes anyja élte -delén megtanulta azt a mesterséget, a melynek főfogása: az -ujszölötteket előresegíteni első utjokban. Szüz-Máriás kis bádog -czimtáblája azonban nem volt soha a hervatag, az erőtlen és ehhez -képest igen silány keresetű nőnek. Ha nem lett volna egy családja, -a szorgalmas, tevékeny és jómódú Polla familia, ha ezeknél -<span class="pagenum"><a name="Page_66" id= -"Page_66">-66-</a></span> nem számíthatott volna minden esztendőben -legalább egy jövevényre: a kis fekete czekkert és hozzá tartozandó -– fia által úgy gyülölt – szerszámokat akár a Dunába is dobhatja. -Polláék azonban fentartották a fonalat és még előleget is adtak -néha.</p> -<p>«Ha Nuszi tudná, hogy az anyám bá…» Még magában sem merte -kimondani a szót. «Valamikor mégis csak meg fogja tudni és ezt nem -bocsájtja meg nekem soha. Ismerem a leányokat; mindent, csak ezt -nem! Majd teszünk róla, hogy megbocsássa. Hogy késő legyen -haragudnia érte!» Így füzte tovább félénk, majd elbizakodott -gondolatait a fiatalember, a ki másnap reggel akarta elolvasni az -anyja levelét. Meggondolta mégis, hát ha előérzete csal és a levél -üdvös, kellemes dolgokat tartalmaz? Fölszakította borítékát és -olvasta a mi bent foglaltatott:</p> -<p>«Tisztelt fiam! Itt Pesten nagy a meleg, ajtót, ablakot ki kell -nyitni éjszakára, még sem tudunk aludni. Csak annak örülök, – és -azzal hűtözök – hogy te jó friss és hives helyen vagy és hogy a -lábaid már nem fájnak. Tisztelt fiam, kedvesem, ha én neked volnék, -abban is hagynám azt az egész ujságirást, mert mit ér, ha csak a -fejedet erőlteted meg vele. Könnyelmű és tisztátlan embereknek való -az, neked inkább valami szolid hivatal, a hol csak délelőtt kell -dolgozni, délután magadnak sétálhatnál. Lehetnél vasuti, vagy -pénztárnok akárhol, valami finom és nagy üzletben.</p> -<p>A mi engem illet, én csak meg volnék, ha a <span class= -"pagenum"><a name="Page_67" id="Page_67">-67-</a></span> lakással -nem volna annyi bajom. Elsején, tudod innen már már menni kell, az -egész bajt a házmesterné csinálta, attól, hogy mindég rendetlenül -fizettünk, el lehettünk volna. Ki fizet itt rendesen, ebben az -ordináré házban. Örülök, hogy megszabadulhatok tőle, csak tudnám -már, hogy hová megyünk?</p> -<p>Most valamiért meg fogsz haragudni rám, drága Aurélom. Voltam -bent a szerkesztőségben és éppen a miatt, hogy a fizetésedre valami -kis előpénzt kapnék, hogy aztán a lakásra én is adhatnék. Lakni -kell. Sok urak voltak bent a szobában, javarészt fiatal gyerekek, -mind nagyon elrongyollott kabátokban, szegények. Egy sincs közöttük -olyan, mint Asztalos Aurél. Vissza nem köszöntek, csak, a mikor a -nevedet kimondtam, egy borotvált fejü vissza fordult és azt mondta: -meghalt! Hogy abban a pillanatban meg nem haltam, azért van, mert a -mesterségem engem a halál ellen megerősített. Csak a szemembe -szökött a könnyü, mire vigasztalni kezdtek, hogy ez tréfa, -szokás-mondás a hitelezők ellen. «Rossz tréfa, mert én vagyok az -anyja!» Akkor egyik-másik kezet is csókolt, bevezettek egy vikszes -szobába, de előpénzt nem kaphattam, mivel Te – úgy mondták – -sürgönynyel mindent kivettél. Azonfelül nyár van, a lapnak se igen -van ilyenkor pénze.</p> -<p>Baj azért nincs, mert nekem csak az kell, hogy az én tisztelt -fiamnak minden meglegyen. A szobaurakkal azonban sok a kinlódásom, -nekik sincs ebben a forróságban és ha mégis követelem tőlük, -<span class="pagenum"><a name="Page_68" id= -"Page_68">-68-</a></span> némelyik haza nem jön napokig, künn -éjjelez, ellumpolja magát. Csak már megszabadulnék ezektől a fiatal -uraktól, a kik, különben is egészen napon át ölik egymást. Hitelbe -kártyáznak és aztán közben mindig verekesznek. Mind az öt – tudod – -egymásnak földije, de kettő izraelita. Mondom nekik, mért laknak -akkor együtt. A békesség közöttük ezentúl még kevesebb lett, mert -én, a míg te távol vagy, azért is, hogy el ne unjam magam, egy -kisasszonyt vettem szállásra magam mellé. Ruhatárosnő a szinházban, -de a szinház most zárva van. Hogy mit visznek véghez e leánynyal, -szegénynyel!</p> -<p>Most pedig tisztelt fiam meg ne ijedjen, ezt a két czédulát -hozták, a miket idezárok. Az egyik az adó miatt van és a szolga, a -ki hozta, szóval is elmondta, hogy ha hamar nem fizetünk, az én kis -rongy butoraimat elviszik egy nagy raktárba, úgynevezett városi -depóba, a honnan vagy visszakerül vagy se. Az a zsivány szabó – az -isten sülyeszsze el – megint árverési czédulát küldött, holott te a -mivel neki tartoztál, régen kifizetted. Csak a mit én tudok, abból -kétszer is kitelt. Ezt a két czédulát, ha elintéznéd. Szégyelném – -miattad – ha a házban valamit is megmozgatnának. A mivel csókol, -ölel boldog anyád!»</p> -<p>Baj tehát volt szépen. És a mellékelt czédulák mind olyan -természetűek, hogy azokat csakis személyes kunyorálással lehet -elintézni. Mennie kell hajnalban, azonnal, ha csak azt nem akarja, -hogy öreg anyját a száraz, puszta pallóra ne tegye ki a törvény! -<span class="pagenum"><a name="Page_69" id= -"Page_69">-69-</a></span></p> -<p>Sírt dühében, az államot szidta, a nemzeti államot, a kit annyi -körmondatos czikkben dicsőitett. Mit adott az neki? Semmit. És most -fogja magát, hátul kerül, beleavatkozik a dolgaiba, gáncsot vet -neki, elkivánja a sváb-bogaras butorait! Felugrott az ágyból, -felöltözködött.</p> -<div class="figcenter" style="width: 365px;"><a href= -"images/i007hq.jpg"><img src="images/i007.jpg" alt="Sírt dühében…" -title="Sírt dühében…" /></a> -<p class="caption">Sírt dühében…</p> -</div> -<p>A postakocsi hajnali négykor indult, nem mert tehát aludni sem, -nehogy lekéssék. Kiszámította, hogy csak abban az esetben mentheti -meg anyját az «utolsótól» – az öreg asszony nevezi így az árverést, -– ha akkor indul és sehol sem késlekedik. Elhatározta, hogy mennie -kell, csak a mikor elálmosodott, kezdett alkudozni:</p> -<p>«Eh, hát vigyék el azokat az utálatos rongyokat, majd veszek én -helyettük mást!»</p> -<p>«A polituros rozoga ágyat, a melyben apám meghalt! Az egyetlent, -a mi megmaradt mamának, hagynám? Pfuj, én vagyok a világon a -legnagyobb gazember!»</p> -<p>«Ellenkezőleg. Csak okos és előrelátó. El a szégyenletes, az -alacsony multtal. A városi depóba vele. Ne maradjon belőle egy -fonott és hajlított – utálatos – szék sem!»</p> -<p>«Az udvar összegyül, a házmester rendőrt hivat a házbér miatt. -Mama ott sír az üres, a kiüresített szoba közepén. Nem tud mást -mondani: «a fiam nincs itthonn!» Igen, a hires ember fia, -Gasteinban van, a királyok fürdőjében, mágnáslányoknak udvarol és -egy herczegnél mindennapos! A hires ember fia.» <span class= -"pagenum"><a name="Page_70" id="Page_70">-70-</a></span></p> -<p>«Tartozom én neki valamivel? A miért szült?! Miért szült!»</p> -<p>«Különben ha én most csak magammal törődöm és vele nem, -végeredményében csak neki szerzek örömet. Ő ugyanis tisztára -személytelen életet él, nem magáért, hanem értem valót. Ha reggel -jövök haza, ébren van reggelig, vár, pedig egy szót sem szólok -hozzá. Csak azt várja, hogy meghallhassa, mint rugom le a -czipőimet. Ha elrontom a gyomrom – ő sem eszik. A mióta élek, -hajnaltól napestig értem dolgozik és egyedüli szórakozása, ha jön -az estve: leül foldozni, stoppolni a fehérnemüimet!»</p> -<p>«És mégis terhére volt a pályámnak, mért nem választotta meg -jobban – az apámat?»</p> -<p>Szivtelenség és szentimentalizmus úgy felezett-birkózott, mart -és játszott – a félálomba borult fiatalember szivén, a ki mint -mindig, ha rosszra fordult a sora: igen megalázkodott. Mivel azok -közé a kis emberek közé tartozott ő is, a kikben nincsen se pogány -keménység, se keresztényi alázat. Nem született könyörtelen, nagy -és teli vérséggel, és nem járta ki a szenvedések iskoláját, a -melynek isteni tanulsága: a keresztényi alázat, a hittel teljes -önmegadás, vagy az a nagy filozófia: nem bánom és jőjjön, a minek -jönnie kell. Ugynevezett aktiv emberi lény volt szegényke: -elbizakodott és felfuvalkodott, ha jól ment a sora, gőgös, bátor és -könyörtelen; de ha egyszerre rossz irányból fordult rá a szél: még -a foga is vaczogott a fázástól és a félelemtől és kit előbb -könnyűvérrel <span class="pagenum"><a name="Page_71" id= -"Page_71">-71-</a></span> letiprott volna, annak most a lábát -érinti beborult homloka!</p> -<p>A szabónak – és az államnak is – szeretett volna valami élénk -testi kínt szerezni. A boszúvágya dolgozott is benne, de előbb -mégis csak ki kellett velük egyezkedni. Vagy száz te s tu barátja -volt odahaza, ezek közül ha egy is akadna, a ki végezhetne -helyette. Távolról szemlét tartott felettök és arra a -megállapodásra jutott, hogy a barátkozó életmód daczára nincs egy -embere is odahaza, a kire egy valamennyire is komoly ügyet -rábizhatna. Legföljebb tán a szerkesztőségi szolga vagy egy -pinczér.</p> -<p>Menni kell és itt hagyni mindent – megkezdetten, félig. Vajjon -visszajöhet-e ide? Lehet, hogy hogy nem lesz költsége és szabadsága -is letelik ezalatt. Föllázadt, elhatározta, hogy nem megy és -reggeli négykor mégis ott ült a postakocsiban, a mely a hegy -tetejéről rohant vele le, le. Fizikailag érezte a zuhanást: ebből a -mennyei légkörből a svábbogaras nagy városba. A lovak vágtattak, a -vasut vágtatott, mind jobban zuhant, zuhant.</p> -<p>Bécsbe érve szünt meg egy kissé a keserves szédület érzése és -jött meg az esze. Levelező lapokat rajzolt, egyet Julinak, egyet -Nuszinak. Az egyikre – az elsőre – ezt irta: az anyám haldoklik. A -másikra: megyek küzdeni, de visszatérek!</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_72" id= -"Page_72">-72-</a></span></p> -<p>Maga sem hitte, hogy visszatérhessen még egyszer, főképen a hogy -Pestre ért és egyszerre benne találta magát e város közönséges -viszonyaiban, holott minden ragaszt, marasztal, puhít s elzülleszt. -A pállott, az unott és megszokott levegőben egyszeriben visszatért -fáradtsága és elmult minden vállalkozó szelleme. Úgy látta, hogy -itt nem folynak, hanem nyulnak a dolgok, itt nincs «svung». Tormába -esett féreg mindenki; vagy édes vagy keserü tormába, – csak az a -külömbség.</p> -<p>Jött anyjának csókja, ölelése és ijedelme, mert fiát komornak -látta. Jött a szerkesztőség mosdatlan száju vicczeivel, a melyek a -herczegre vonatkoztak és a melyeket reprodukálni nem lehet. (Juli -ki volt hagyva a kombináczióból.) – Következett az uzsorás szabó és -még uzsorásabb fiskálisa, a ki mindazt hangsúlyozta, hogy az -irókkal szemben ő mily méltányos és mennyire tiszteli a szellemi -élet bajnokait; azoknál csak a legvégső esetben árverez. Akkor is -csak inkább azért, hogy rendre szoktassa őket. Ennek pénzt kellett -adni és egy hódolattal dedikált példányt a verses drámáiból. Jött -az adó, a tizféle ajánló levél az adófelügyelőhöz, várni annak -előszobájában a felséges – de nem illatos – <span class= -"pagenum"><a name="Page_73" id="Page_73">-73-</a></span> néppel, a -kit valóban árvereznek, a példa okáért és hogy az államot -respektálja a szegény, a kit, ha nem sanyargatnak, szintén -elbizakodott, gőgös és szemtelen! És ez az adófelügyelő, a ki -ötször is megkérdezte: mi az üzlete önnek?! A nevéről nem akart -tudomást venni, a mesterségére nézve pedig megjegyezte – talán nem -is minden ok nélkül:</p> -<p>– Maguk újságírók, maguk azt hiszik, hogy önöknek minden szabad! -Ha a susztert árvereljük, akkor kegyeteket is árvereljük. Mivel -külömbek kegyetek? Mert megteszik magukat itélő birónak, -közvéleménynek. A hely- és idegen-neveket csaknem mindig rosszul -irják ki. Engem akarnak tanítani? Földrajzot sem tudnak. Birálják a -pénzügyminisztert! Tessék, birálják! És aztán ide jönnek -könyörögni. Én nem félek a zsurnalisztáktól!</p> -<p>Meg kellett alázkodni, könyörögnie kellett, a szeme könybe -lábbadt, a hangja reszketett:</p> -<p>– Nem magamért, az öreg anyám…</p> -<p>– No, utoljára…</p> -<p>Megkönnyebbült, fölfrissült, újra övé volt a világ. Már -konflison ment be a szerkesztőségbe már a – vasuti útmutatót nézte, -hogy juthat a «kerületébe», vissza Gasteinba. Fölemelte a fejét, -fontoskodott, «sürgönyöket várt». Nem is várt igazában sehonnan, -mégis kapott egyet, a melyet diadalittasan szeretett volna -megmutatni mindenkinek. A telegrammot kétségtelenül Juli küldte és -ez volt benne:</p> -<p>«Anyjáról hirt, rögtön. Bécsbe vigye professzorhoz, azok -segítenek. Tegnapiért ne haragudjon. <span class="pagenum"><a name= -"Page_74" id="Page_74">-74-</a></span> Levelek elmentek. -Visszajönni! Válasz (fizetve) bureau-restant Gastein falu, nem -fürdő. Jó legyen!»</p> -<p>Az újságíró – a mint az talán máris kitűnt – rendes ember volt, -sőt eléggé rendszeres elme is. Természetéhez – és szokásához hiven -– másnap reggel finom papirosra igen apró betükkel leirta -legközelebbi teendőit. Az irás így hangzott:</p> -<p class="center">«Programm:</p> -<p>Csináltatni két nyári ruhát. Mosó és ir (házi szövés). -Úgyszintén szürke angol felöltőt. (Kutyabőr keztyük és lawn tennis -czipők.)</p> -<p>Nehány tánczleczke sürgősen. (Erre esetleg szükség lehet.)</p> -<p>Naponta négy órai franczia olvasmány. (Kis angol szótár elalvás -előtt.)</p> -<p>Selyemharisnyák és minden eféle más! Minden a lehető -legelegánsabb. Ha lehet Bécsből.</p> -<p>Néhány czikk rólam lapokban, okvetetlen, aktuális. B. G., H. S. -Ha lehet megkérni a V. U-t. Aznap audienczián a miniszterelnöknél. -Levél Nuszinak. Éjjel politikai beszéd készítése. Másnap tárcza a -herczegről, esetleg sport- és vadászképekkel. Vizit a kerületben -inkognitó. Czikk a kerületbeli vezető férfiakról. (Ha szükséges.) -Távirat Julinak minden nap. Anyám elutazása vidékre állandóan. Új -lakásom Angol királynőben. Egy inas. Anyámnak ruhák. Valamelyik -kaszinóban jobb összeköttetés.</p> -<p>Utazás Gasteinba, esetleg még a választás határnapja előtt. -Virágok Julinak és a missen át, talán Nuszinak is. Comtessenek -verseim külön kötésben. <span class="pagenum"><a name="Page_75" id= -"Page_75">-75-</a></span> Kicsinyes adósságok sürgős kifizetése. -Szövetkezetek, szabók, pinczérek. János. Beszerzendő egy pár -pisztoly, rendes. (Jó ha van.) Egy-két fegyver, vadászatra, angol. -(A vele való bánás megtanulandó.)</p> -<p>Egészségem kérdése. Semmi excessus. Asszonynyal, idegennel való -szóbaállás tiltva. Hideg fürdők, massage. Egy teljes angol toilette -service. Néhány doboz gyenge havanna. A sok szivarozásról lemondás. -Angolos husok, ó borok. Lefekvés esti tizkor.</p> -<p>Legelső sorban: pénzszerzés. Látogatás bankdirektoroknál. -Sürgős. Ma!»</p> -<p>A programm pontjai, a mint látható, inkább természetük szerint -voltak csoportosítva. De később megszámoztattak, az időrendre való -tekintettel. A «Pénz» pont kapta a római egyest. A míg ez a kérdés -nem tisztázódik, nem lehetett tovább mennie. És alapja mindössze -annyi volt, hogy négy napig nem kellett kisebb kölcsönt vagy -előleget vennie. Ez időn belül kellett hát cselekednie. Minden -fináncz-ötlete a nyers és közönséges váltó-leszámitolásban -kulminált. De sem bankja, sem értékes kezesei, még csak valamire -való tanácsadója sem volt. Elhatározta, hogy egy idegen lap ismerős -közgazdászánál kérdezősködik. Ettől ugyanis egyszer azt hallotta, -hogy az egész zsurnalisztikát néhány bankdirektor tartja markában. -Soha még kinálni sem próbáltak érte egy garast is. Kisebb bankoknál -uzsorakamatra és őrületes utánjárás után kapott – régebben – néhány -száz forintot. Naivnak látszó, de ravasz vidéki hitelintézeteknél -volt néhány kisebb váltója, a melyeket kínosan, de törlesztett. -Semmi <span class="pagenum"><a name="Page_76" id= -"Page_76">-76-</a></span> ügyességet még nem fejtett ki ebben az -irányban és csak képzelődött – semmi bizonyosat nem tudott – abban -a tekintetben, hogy az ő czikkeivel mások, a kik inspirálták, nem -csekély anyagi hasznot szereztek. A mások lehető erkölcstelensége -föllázította az ő szépen fejlődő erkölcstelenségét:</p> -<p>– Gyalázat, a hogy kihasználtak! Csak rájönnék a kulcsra, a -forrásra!</p> -<p>Most magában egy vallásfelekezetet, – vagy ha úgy tetszik, egy -fajtát – szidott. Nem komoly gyűlöletből, hanem mert gyerekkora óta -megszokta az idiomát.</p> -<p>Kereste azt a magányos embert, betéti vagy részvénytársaságot, a -mely őt valamire megvesztegesse, vagy megvegye. (Később majd -visszaváltja magát.) De hogy, de hogyan kezdje? Elment a -közgazdászszal vacsorálni a «zöld»-be és ott a poétikus és meleg -hangulat megcsinálása, a te s tu fölajánlása után, csinált, de nem -durva átmenettel hamarosan a tárgyra tért:</p> -<p>– Néhány ezer forintra volna szükségem. Bármilyen kamatra, bármi -áron. Hat hónap alatt visszafizetem. Váltó és azonkívül -becsületszó.</p> -<p>A közgazdasági iró behuzta kis kopasz fejét a szögletes vállai -közé, nem nevetett, csak megrémült. Nem is akart az ügyről -beszélni, csak a mikor az újságiró előadta a herczeggel való -összeköttetését, biztos képviselőségét, gyanakodva és tamáskodva -ugyan, inkább a friss per-te kedvéért szolgált némi tanácscsal.</p> -<p>– Sorra kell járni a nagy bankdirektorokat. Azok <span class= -"pagenum"><a name="Page_77" id="Page_77">-77-</a></span> között -akad finom orru ember, a ki megérzi rajtad a jövendőt és – a -részvényeseinek pénzén – megvesz belőled – nem drágán – egy jó nagy -darabot. Ez egy üzlet. Csak röviden beszélni velük; ezek nem -álmodozók és a jó istenen, a mindenhatón kivül csak ők látnak belé -a vesékbe. Azt hiszed ingyen, érdemetlenül lettek ezek az ország -urai?! Ezek emberismerők. Ha egyik belenéz a szemedbe, megmondja, -mit ettél ebédre. Van közöttük állat is, hód vagy nem tudom én mi, -a ki csak gyüjt, gyüjt, nagy szatócsok, krajczárrágók, szerencsés -ficzkók, vakok, a kik a pénz fiadzását még nem is látták, csak -ostobán tűrik, a mint az elárasztja őket, a fejük fölé kerül, úgy, -hogy szinte agyonnyomatnak általa. Úgy éljek, becsületemre! -Vigéczek, fuj, a kik a közgyülésen csak velünk mernek -gorombáskodni!</p> -<p>A közgazdász – a ki egy szerkesztőségnek nem általa -megállapított, de testületileg elfogadott szines nyelvén beszélt – -fölirta a szükséges és érdemesebb czimeket. Rövid tájékoztatással -is szolgált.</p> -<p>Az ujságíró másnap útra kelt a pénz irányában.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_78" id= -"Page_78">-78-</a></span></p> -<p>A latin műveltségű magyar – a Budapesten élő – ha torkán a kés, -avagy ő akarja embertársával ezt a miveletet megcselekedni – -mindjárt fiakkerbe ül. Ha becsületet bogarazni megy, ha megy -elcsábítani a rokona vagy a barátja feleségét, ha megy -kölcsönkérni: elé, fiakker! Az újságiró is beleült és a mint -vágtatott, reszkettek a gypsz panorámák az új tornyos bérházak – -falai. A város szinte érzi, hogy végig száguld rajta egy ilyen -számozott equipage. Sőt a házaknak túléletnagyságú stilizált -emberfejei mind mosolyognak rá. Azok a nagy, kivülről klasszikus, -belülről üres emberi fejek, melyek akaratlan és öntudatlan -szimbólumai annak, a mi e városban fölfuvalkodottság, hetykeség, -csalás, utánzás és egyéb tréfa, – szerencsére csak főszből öntve, -máról holnapra valók.</p> -<div class="figcenter" style="width: 402px;"><a href= -"images/i008hq.jpg"><img src="images/i008.jpg" alt= -"– Elé, fiakker!" title="– Elé, fiakker!" /></a> -<p class="caption">– Elé, fiakker!</p> -</div> -<p>Tehát rezegtek a poloskás privát-templomok falai, hogy végig -vágtatott közöttük az újságíró és e drága város, egyébként -kedvesünk, a homokon és a szeméten épült Jövendő: mintha -büszkélkedett volna benne. Hőse és teremtménye oly szép volt, a -hogy a bankdirektorok elé járult. Nem csinosította ki így magát -akkor sem, mikor asszonyhoz találkára ment. És a szolid szegénység, -mely gyalog <span class="pagenum"><a name="Page_79" id= -"Page_79">-79-</a></span> ödöng – és szintén fiakkerre vágyik – a -tekintetével úgyszólván lehuzta a fekete szinben ragyogó járműről. -Férfiak irigységgel, asszonyok vágyakozással, a lányok többel -nézték, mint a mit megokolt kiváncsiságnak neveznek. A romlottság -nyaratszaka, délelőtt szinte fölkéredzik, úgyszólván fölcsap a két -lovas alkalmatosságokba és a megsántult, agyara-hullott Belzebub, -ha bonne fortunera vágyik, jőjjön, üljön be nyáron egy gummikérekes -fiakkerbe. Egy félóra, és – felül van!</p> -<p>Az ujságíró kiélvezte a város tiszteletét és szeretetét, ám a -szíve mégis zavartan dobogott, a mint meg kellett állania a -takarékpénztári igazgató előtt. Mindjárt bebocsátották, kezet is -kapott, le azonban nem ültették. Igaz, hogy a hosszú keszeg, -érezhetőleg heptikás nagy úr is állt az ablaknál:</p> -<p>– Ön jött fiakkeren? Szép fiakker, Talán sok betétet tetszett -hozni?</p> -<p>– Oh igazgató úr!</p> -<p>– Bocsánatot, csak ebben a miveletlen városban járnak még -kétfogatun. Mért nem mindjárt négyesben? Egy ötven, nyolczvan kilós -emberért két lovat zabáltatnak. A tulajdonost, a kocsist, az -itatót. Miért nem jár minden ember külön diadalmenetben az utczán? -Elől két bivaly. Aztán egy hordár, huszárnak öltözve. -Magyarországnak tönkre kell menni ezért!</p> -<p>– Sok és sürgős dolog, a kerület…</p> -<p>Az igazgató nem igen figyelt arra, a mit a fiatal ember beszélt. -Nagyon nehezen beszélt, de beszélt. Tüdejének talán csak egy karaja -volt még ép, de nem volt a fenyőillat, a melyért fölcserélte -<span class="pagenum"><a name="Page_80" id= -"Page_80">-80-</a></span> volna azt a dohos szagot, a melyből nagy -vékony orra a pénzt – a maga pénzét – szagolta ki. Nem mozdult el -nyáron se. Lehet, attól félt, hogy idegenben hal meg és az idegen -vasutak sokat számítanak holttestének hazaszállításáért.</p> -<p>Talán udvariasságból: az ujságíró is köhécselni kezdett.</p> -<p>– Talán ön tüdőbajos? – kérdé az igazgató.</p> -<p>– Én? – szólt a fiatalember és fölfútta különben is elég széles -mellét és fölhasználta az alkalmat, hogy szóhoz juthatott:</p> -<p>– Pihenni voltam Gasteinban. Szerencsés voltam ott megnyerni ő -fensége jóakaratát. Északmagyarországi birtokain egy kerület -megüresedett, halál miatt. (Az illető igen öreg volt.) Pénzbe sem -fog kerülni, hanem…</p> -<p>– Van valamely ajánló levele ő fenségétől? – kérdé az igazgató -tiszteletteljesen, sőt izgatottan, – valami írása, sajátkezű, -hozzám.</p> -<p>– Sajnálatomra nincs. Ő fensége nem is tud erről a lépésemről. A -herczegnek meg sem lehetne magyarázni, hogy Magyarországon a -legtisztább választáshoz is kell nehány ezer forint. És én ép azért -jöttem méltóságodhoz…</p> -<p>– Csak nagyságos vagyok.</p> -<p>… méltóztatnék engem ebben az irányban jóakaratú és sürgős -pártfogásába venni. Méltóságod egy életet nyit meg, egy pályát -teremt és köt le magának. Hálát, szolgálatot, önfeláldozást, ha -kell. A tollam és minden fegyverem a jövendőben talán érni fog -valamit az igazgató úr számára is. Azon <span class= -"pagenum"><a name="Page_81" id="Page_81">-81-</a></span> félül -biztos kilátásom van arra, hogy az összeget egyszerre és hamarosan -kifizethetem. De nem kérek üzleti alapon egy krajczárt sem, az -ember jött az emberhez és felajánlja magát.</p> -<p>A kehes pénzember gyönyörködött a vér-offertben, holott egy elég -neves férfiú csak úgy átnyujtotta magát. Szegény rossz leányok, -éhezve, fázva, hófuvásos téli éjszakákon így szokták kinálni -magukat. Vannak, a kiket ez kegyetlen gyönyörrel tölt el. A -direktor – a tüdeje miatt félve és vigyázva – de nevetett:</p> -<p>– Nem veszek írókat. (Mint némely kartársam.) Nem szoktam. Ez a -bolt itt szolíd. Ha dicsérik: gyanút kelt, árt neki. Ha szidják: -mindenki nevet.</p> -<p>– Nem a bank, nem a részvénytársaság, az nekem közömbös!</p> -<p>– A mi engem illet, én öreg ember vagyok. Nekem nincsenek -czéljaim, se ki, sem fölfelé. Még ha ő fenségétől hozott volna -valamely írást hozzám! A nyilvános élet nekem nem kell. Sem a -lapok, sem a parlament. Ha ősz lesz, legyen egyszer szerencsém: a -fél parlamentet láthatja a nagyobbik előszobában várni. Ön fiatal -ember, ön író. A színdarabok ma sokat hoznak; inkább azt próbálja -meg. Ha nekem időm volna, nem mondom, hogy még én is meg nem -kisérteném. Egyszer mondok magának egy jó tárgyat…</p> -<p>A bankdirektor kezdte az ujságírót kifelé kisérni. Az ajtóban -kétszer is kezet fogott a leforrázott fiatal emberrel:</p> -<p>– Isten önnel. Tartozom azonban önnek egy <span class= -"pagenum"><a name="Page_82" id="Page_82">-82-</a></span> -vallomással. Ha ön nem jön fiakkeren, ha nem látom, hogy egy -könnyelmű emberrel van dolgom: belemegyek a kölcsönbe. Bizony isten -bele.</p> -<p>Asztalos Aurél még beszélni, korrigálni akart, de már is -belépett egy másik kölcsönkérő, már kész és tekintélyes képviselő. -Ott kellett hagynia megaláztatásának helyét a nélkül, hogy egy -gorombaságot is tudott volna mondani ennek az impertinens -aggastyánnak, a ki ingyen gorombáskodott.</p> -<p>– Nem hitte el a herczeget. Nem látta vagy egyszer is velem, a -hír még nem jött ide, nem érezte meg rajtam! Különben az első csak -nem sikerülhet mindjárt. Tovább! Tovább!</p> -<p>A fiakkeros a lovák közé csapott és az ujságíró robogott előre a -pénz irányában.</p> -<p>Szerencséje volt: a következő helyen is mindjárt fogadták. Az -igazgató egy rendkívül értelmes mozlim-arczú ember, a szemébe -nevetett, a mikor belépett és nevetett, a míg csak el nem -bocsájtotta:</p> -<p>– Csak azt az egyet mondja meg, hogy jut önnek az eszébe hozzánk -jönni? Ki mondta, hogy jöjjön, ki ültette föl? A mikor mi csak -kereskedőkkel és iparosokkal foglalkozunk, belletristikával -nem!</p> -<p>Az ujságírót mégsem akarta megharagítani, dicsérte a munkáit és -kényszerítette, hogy az ajtóban rágyujtson egy olcsó német -szivarra. Aztán kikisérte csaknem az utczára és kérte, hogy máskor -is legyen szerencséje.</p> -<p>Be a fiakkerbe. Ez az eset le sem verte, gyü, <span class= -"pagenum"><a name="Page_83" id="Page_83">-83-</a></span> gyerünk -tovább! Most a nehéz helyre ment, ám a valószínű helyre. Ahhoz az -úrhoz, a kinek valóban élénk összeköttetése van a közéletben, -jelentős szerepet játszik a társaságban, a keze benne mindenben, -főkép a más vagyonában, ha ez a vagyon nincs rendben. Az újságíró -tudta, hogy ennek a nagy pénzcsiszárnak primadonna allurejei -vannak: azt akarja, hogy mindenki szeresse. Úgynevezett kokett -férfi, a kinek arra is gondja van, hogy még a praktikánsa is azt -higyje róla: «és herczegnők szerelmesek a főnökbe és ingyen!» A -félelmetes hatalmú ember külsejében is örökké egy előkelő divatárús -bolt első segédje maradt és férfiasságának hódító ereje foglalta le -személyes hiúságának legnagyobb részét. És e költői – vagy gyerekes -– gyengeség daczára, vagy e mellett: józanságában oly biztos tudott -maradni, akár egy csirkés kofa. Kicsi esze a legakurátosabban -működött és a ki olyan sokat törődött azzal, hogy nogy nőhódítónak -tartsák: mitsem törődött azzal, ha az, a kivel szemben állott, azt -ítélte róla: ez gazember! Nem élt még magyarúl beszélő – és úgy is -érző – polgár, a kinek kevesebb dispozicziója lett volna bármire, a -mihez az erkölcsnek köze van. És ez az egy ember többet korrumpált -a kis hazában, mint a mennyire egy nagy régime volna képes. Friss -ember volt, szűz ember volt abban az értelemben, hogy elődjeit nem -gyengítette semmiféle műveltség, sőt ő neki is csak úgynevezett -felső műveltsége volt; az alsó, az elemi hiányzott. Mindent -kipótolt azonban fizikai ereje. <span class="pagenum"><a name= -"Page_84" id="Page_84">-84-</a></span> Ez az egyén nem lábakon -járt, hanem két tömör, rövid, de elég formás oszlopon.</p> -<p>Nők jöttek ki a bankártól, csalódott arczczal, mérgesen, de -mosolyogva. A mikor az ujságíró belépett, a direktor épen a -parfumejokat szellőztette ki.</p> -<p>– Ez a nyár, Pesten! mondá igen vidáman. – Ezért maradok itthon -és ezért kellene elmennem. Nem hagyják az embert békén. Üzleti -ügyek kifogása alatt elárasztanak e rideg helyen. Tíz, húsz, száz, -naponta szebbnél szebbek. Semmiféle külföldi városban ez nem -tapasztalható. Ide jöjjön, ebbe az irodába jöjjön Faublas lovag -tanulni. Különben mit Faublas? Sade gróf is! Az újabb ilyen írókat, -példáúl Maupassant-t, nem szeretem. Ügyes, ügyes, de száraz!</p> -<p>– Száraz, az bizonyos!</p> -<p>– Szellemes, de kissé kellemetlen!</p> -<p>– Nagyon kellemetlen!</p> -<p>– A magyar íróknak is az a bajuk, kevés történik a -munkáikban.</p> -<p>– Édes kevés!</p> -<p>– Az asszonyokat nem ismerik, az úri társaság asszonyait!</p> -<p>– Az igazgató úr ha egyszer írni kezdene…</p> -<p>Az ujságíró nem undorodott meg magától. Sőt meg volt elégedve, -mert társalogtak vele. Érezte a megtiszteltetést és táplálta a -reményt. Képes lett volna arra, hogy itt mindjárt egy sonettet -irjon a nagy pénzkereskedő meredt kék szemeinek a dicséretére. -Talán valóban nagy embernek tartotta ezt <span class= -"pagenum"><a name="Page_85" id="Page_85">-85-</a></span> a -szerencsés és eszes commist, a ki egyszerre rideg sőt kiméletlen -lett, a mikor meghallotta, hogy az ujságíró mit és mennyit -akar.</p> -<p>– Lássa! – mondá únottan – ön itt van az egyik kezemben, a -mérlegen. A másik kezemen kellene mutatkoznia a súlynak. És azon -meg kellene látnom, ön mennyit nyom. Jelenleg: semmit. És ez a -mérleg biztosabb, mint a patikai. Házas ember ön?</p> -<p>– Meg fogok nősülni! Épen…</p> -<p>– Ne tegye! – mondá az igazgató kesernyés mosolylyal. Aztán -elbocsájtotta. A második előszobából azonban visszahívatta. Az -ujságíró szíve hangosan vert, a mikor visszatért; gondolta, hogy a -jó ember mégis valami megoldást talált.</p> -<p>– Hol lehet az ön munkáira előfizetni? Azért kérettem, elő -akarok fizetni!</p> -<p>– Köszönöm, ezzel nem foglalkozom! – hebegte a fiatalember és a -csalódástól – meg a hirtelen feltámadó gyülölségtől – -halotthalványon eltávozott.</p> -<p>A fiakkerben – a míg a por ellen elegánsan betakarta magát – -megint magához tért és vágtatott tovább a pénz irányában.</p> -<p>«Nehezen ülnek ezek rajta, igen nehéz lesz!» konstatálta. El is -kedvetlenedett, de nem adta meg magát. A mérlegről való titokzatos -parabola izgatta fantáziáját, el is hitte a tekintélynek a mesét és -épp abban bizakodott, hogy lesz valaki, a ki megérzi a súlyát. Csak -beszélhetett volna a herczegről és barátnőjéről, csak megmutathatta -<span class="pagenum"><a name="Page_86" id= -"Page_86">-86-</a></span> volna a sürgönyét és a comtessenek -legutolsó rajongó franczia levelét. De nem lehetett indiskrét és -pusztán személyes föllépésével kellett bizalmat keltenie. -Elhatározta, hogy kihivó, kemény, præpotens, sőt követelő lesz.</p> -<p>«Puha voltam, kérem. Rájuk kell ijeszteni!» Úgy gondolta, hogy -ezeknek az uraknak – a kedvezőtlen vallási viszonyaik miatt – nincs -elég személyes bátorságuk.</p> -<p>Az ujságíró szigorúan lépett föl, még handabandázott is:</p> -<p>– Végre is a hitelnek kötelességei vannak, hazafias -kötelességei! Külföldön ez nem történhetik… Ezek egészségtelen -viszonyok… Mi történnék, ha a publiczistika egyszerre nem szolgálná -többé a bankokat? Én nekem, mint magyar írónak, jogom van…</p> -<p>Épen hogy azt nem jelezte: lovagias ügyet csinál, ha nem kap. -Ámde ez intézet vezére erre is be volt rendezve és abból az időből, -a mikor az országban még minden szövevényes vagy súlyos ügyet -lovagias térre játszottak át: beültetett maga mellé egy elszánt, -vakmerő és virtuóz vasgyurót. És annak a nevét említette – csak úgy -aproposra – a nevezetes pénzember, a ki egyébként behuzódott egy -nagy angol club-fotelbe:</p> -<p>– Majd szólok neki, ha ő is úgy találja… Nem hiszem!</p> -<p>Nem ijedtek meg tőle. Némely helyen nem is fogadták, egy helyütt -meg majdnem egy óráig várnia kellett. De itt legalább nagy stilusu -emberre <span class="pagenum"><a name="Page_87" id= -"Page_87">-87-</a></span> talált: az igazgató itt mindenáron -üzletet akart kötni és meg akarta tőle venni a mandátumot. Ez az -egy megismerte a fiatalember előadásában az igazságot, sőt elárulta -azt is, hogy a herczeghez való viszonyát is érti:</p> -<p>– Azok – a kartársait értette – csak pénzt tudnak venni, eladni, -akármint adják is a bankot: egyszerű pénzváltók, a legegyszerűbb -uzsorások. Mért nem jött mindjárt ide? A dolog igen egyszerű: ön -megválasztatja magát. Ön lemond. Engem bemutat, megválasztat. És a -pénze megmarad. A milyen ügyes ember ön, kap hamarosan egy más -ingyen, előkelőbb kerületet!</p> -<p>Az ujságíró haragosan utasította vissza ezt a méltatlan -ajánlatot és alig köszönve távozott. Az utczán megnézte a listáját: -még csak két czím volt rajta följegyezve. Az egyiket nem találta -otthon, a másik meg röviden végzett vele:</p> -<p>– Nem tudom, hogy van-e önnek hitele? Tudakozódunk. Méltányosan -fogunk eljárni. Mi azért vagyunk itt, hogy üzletet csináljunk. -Tessék csak a váltót rendszeresen kiállítani és holnap benyujtani a -czenzurába.</p> -<p>– Szabad lesz? Remélhetek?</p> -<p>– Én nem tudom. Én csak közeg vagyok. Vannak kollegák, a kik a -bank pénzén maguknak befolyást, tekintélyt és állásokat szereznek. -Nálunk ez másképen van. A jó kezes a fő. Teszem föl…</p> -<p>A város egyik patriczius-kereskedőjének nevét említette. -<span class="pagenum"><a name="Page_88" id= -"Page_88">-88-</a></span></p> -<p>– Tessék megpróbálni, megkérni, talán megteszi! Bocsánatot, az -időm.</p> -<p>Ez egyszerűen kitette. Ennek nem imponált a biztos föllépése. -Maga is gyönyörű szál öreg ember volt, semmi nyugtalanság, semmi -gesztus, talán azért, mert már az állam hivatalos vallásában -született. Az ujságírónak valamennyi alak között ez volt a -legvisszatetszőbb és a míg meghajolt előtte, az járt eszébe, hogy -jó volna rárohanni, kihozni a sodrából, egy tőrszúrással, egy -golyóval. A kimerültség tette, a nagy meleg, a sikertelenség, vagy -az éhség – délutáni kettőre járt az idő – a fiatal ember -elvesztette lelkének harmóniáját és vérének azt a szelídségét, a -melyet ő is főképp a czivilizácziónak – vagy a mint mások nevezik: -a domestikácziónak – köszönhetett.</p> -<p>Megállt a palota előtt, a honnan az imént szelíden, de -határozottan kidobták és égő gyülölettel nézett rajta végig:</p> -<p>– Fölgyujtani, csak fölgyujtani, kipörkölni ezeket a -gazembereket! Ülnek a pénzen, a mely nem is az övék. És nem adnak -annak, a kinek joga van hozzá. Megállítják az embert a -karrierjében. Butaságból, gonoszságból nem adnak. Gyüjtik halomra, -hogy végül ellopják vagy szerte oszszák a maguk fajzatja között. És -ne legyen az ember anarkista?! Ha egyet megfoghatnék közülök. Ha -azt a tompa orrut foghatnám és a rongyos bankó csomóba addig -verhetném az orrát, a míg…!</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_89" id= -"Page_89">-89-</a></span></p> -<p>Ilyen gondolatai és vágyakozásai voltak az ujságírónak, a kinek -ezúttal nem volt többé egészen tiszta az eszmélete. A rendkívül -hőségben belül fázott, sőt didergett is. És a mikor – a fiakkerben -– az ölő düh elmult volna, akkor meg szinte alázatos érzés fogta el -a hatalmas emberekkel szemben, a kik oly rosszul bántak vele. -Vértezett, vasalt, aczélozott kasszáik között úgy látta őket, mint -roppant félelmes vár-grófokat, a kik hatalmasabbak a királyoknál; -még pallósjoguk is van. És milyen rendkívül okosak; hogy bele -látnak mindenbe!</p> -<p>A kín, hogy nem tudott és nem tud velük elbánni, még nagyobb -volt benne, mint a vágy arra, hogy programmját beválthassa. És -önbizalma nem tudott többé sehonnan sem táplálkozni: összelapult, -mint egy hólyag, a melyből elmult – a pathosz. Még a fiakker, a -lovak büszke energikus trapp-ja sem indította föl többé, a kiváncsi -és vágygyal teli női személyek – irodába igyekező kisasszonyok, -szép szemek – hiába húzták le a kocsiból: szinte elaléltan ült a -sarokban, most már a balsarokban. A kocsis pedig mintha csak érezte -volna, hogy ideiglenes gazdáját mulattatni kell valamivel: közéjük -vágott a lovaknak, szállt vele a lágy <span class= -"pagenum"><a name="Page_90" id="Page_90">-90-</a></span> aszfalt -fölött. Ráordított a menekülő járó-kelőkre, végig vágott egy-egy -behunyott szemmel hajtó igás kocsison, inas gyereken. Éppen, hogy -nem mondta:</p> -<p>«Uracskám, nagyságos uracskám, ne hagyjuk magunkat. Menjünk az -asszonyokhoz, ott magának nagyobb szerencséje lesz!»</p> -<p>– Hová megyünk? kérdé a fiakkeros.</p> -<p>A fiatal ember fölrezzent és törte a fejét, hová? Egyszerre -eszébe jutott Samu. A jó, a buta, a kiállhatatlan Barna Samu.</p> -<div class="figcenter" style="width: 381px;"><a href= -"images/i009hq.jpg"><img src="images/i009.jpg" alt= -"Egyszerre eszébe jutott Samu." title= -"Egyszerre eszébe jutott Samu." /></a> -<p class="caption">Egyszerre eszébe jutott Samu.</p> -</div> -<p>Leszállt a bú-oszlató járműről és egy idegen kis korcsmában -hamarosan egy kis étellel megerősítette magát. Aztán gyalog indult -Samu fölkeresésére. Ez a Samu padtársa volt odahaza a kis -iskolában, vele egyidőben került fel Pestre, de útjaik hamarosan -elváltak. Samu – az ujságíró véleménye szerint – elzüllött és -méltatlan lett hozzá, úri iskolatársához. Tizenkét év alatt a -legkülönfélébb alakban és hivatalban jelentkezett előtte: most -pereczet árult a színház előtt, kis vártatva már plakátot -ragasztott és egyszersmind egy nyomdában működött a nyomtatványok -hazaszállítása körül. Az ujságíró akárhányszor meglepte barátját, a -mint az az utczán a kis kocsit kezelte. Elpirulva, szégyenkezve, de -megállt vele beszélgetni, hogy könyvekből merített jóságát -gyakorolhassa rajta. Samu olykor meg is jelent nála: egy inget -kért, egy keményített és vasalt úri inget, semmi többet. A -kinálkozó úri állás miatt volt erre szüksége, igérte, hogy -visszahozza. Meg is cselekedte <span class="pagenum"><a name= -"Page_91" id="Page_91">-91-</a></span> egy-két esztendő multán, a -mikor egyszerre nagy lázasan lépett be hozzá Samu – már a -szerkesztőségbe – és tudomására hozta, hogy adhat neki ötven -forintot kölcsön, ha kell. A pénz eredete nem a legvilágosabb; de a -fiatalembernek à tempo jött, mintha csak az ég meghallgatta volna -az imáját. Átvette a pénzt és vidáman volt egészen másnap reggelig, -a mikor Samu vaczogó foggal jelent meg és visszakérte a pénzt, -egyszersmind megmagyarázta eredetét: a gazdájánál, egy -búzakereskedőnél elkezelt egy nagyobb összeget. Délig meg kell -lenni, különben!… Összeszedte nagy kínosan, csak az ötven forint -hiányzik. Az ujságíró haragra lobbant, hogy jósága és demokratasága -miatt csaknem bajba juttatták, megszerezte a már elköltött pénzt, -Samunak erkölcsi prédikácziót tartott, összeszidta, kidobta, de -előbb felkérte, ne köszönjön neki többet.</p> -<p>Mégis köszönt az, bárha az üdvözletét nem fogadta. Föltünt mint -komfortáblis kocsis, jelenkezett mint pinczér, sőt egyszer mint -kapus, még pedig egy igen szükséges, de zsenáns helyen. Elébe -került egyszer mint koldus is, köszönt, nem kért, csak állott. -Zörgött szegényen a bőr és oly sárga volt, mint a földevő. Az -ujságíró megundorodott tőle, de meg nem állhatta, hogy egy -huszkrajczárost ne csúsztasson a kezébe. Samu ekkor meg akarta -csókolni a vállát és szinte megkergette, hogy az Aurél akarata -ellenére ezt megtehesse.</p> -<p>Aztán sokáig nem találkoztak. Egyszer – talán egy esztendeje – -üzleti jelentést kapott az ujságíró. <span class="pagenum"><a name= -"Page_92" id="Page_92">-92-</a></span> «Csemege üzlet. Tejelde. -Uradalmi vaj ő méltósága stb. stb.» A jelentés alá a Samu neve volt -írva, még pedig prédikátumos. (Mert mindez abban az időben -történik, a mikor sem valamire való életet, sem valamire való -halált nem lehetett kezdeni prédikátum nélkül.)</p> -<p>«Szemtelen zsidó, előnevet vesz föl!» – gondolta magában az úri -fiatalember, elfelejtve, hogy hasonló manipuláczióban neki is van -némi része. És igen sokáig szigorúan ítélte meg Samut, egészen a -maig, a mikor egyszerre belekapaszkodott mint a remény utolsó -horgonyába. Végre is ez az egyetlen ember, a kihez egész életén át -jó volt és összes barátai között ez az egyetlen egy, a ki most már -reális téren mozog. Ki tudja, mi történt vele? Talán elvette egy -kiskereskedő leányát és kapott néhány ezer forint hozományt. Ebből -ki lehetne szakítani egy-két ezret. És Samu meg is teszi, ha -teheti. Az ujságíróra egyszerre úgy hatott ez a kölcsön-ügy, mint -egy reveláczió. Lázasan, mohón kutatott Samu után.</p> -<p>Nem volt nehéz megtalálni. A «tejelde» a városnak egy ujonnan -csinált nagy vérerén és igen exponált ponton állott. Igen elegáns. -A czímtáblája fekete üveg, arra arany betükkel kiírva, hogy az -üzlet mikor alapíttatott. Az évszám a Samu születési évét jelezte. -Ezen mosolyogva nyitott be a boltba Asztalos Aurél, a kit a gazda a -tüntető figyelem minden jelével fogadott. Kaviáros hordót -bontatott, szardiniás skatulyákat nyittatott, kikergette az -aludttejért jövő cselédeket, a segédszemélyzetet <span class= -"pagenum"><a name="Page_93" id="Page_93">-93-</a></span> – egy -varas állú szép kis fiatal leányt meg egy nagy mafla fehér ruhás -szolgát – csaknem megőrjítette ellentétes parancsaival. A nagy -örömtől alig tudott meghiggadni maga is. Az Aurél ajánlatára végre -is bementek a bolt melletti szobába, a mely raktárnak és -egyszersmind magánlakásúl szolgált. A vörös képű, gyöngyöző homlokú -Samu itt is alig engedte szóhoz jutni barátját.</p> -<p>– Tudok, mindent tudok. Megveszek minden ujságot, a mibe irsz, -vagy a miben rólad van szó. Hogy annyit tud írni a magad fejéből?! -Az iskolában is szabadkézből nagyon szépen rajzoltál. Ha te -akarnád, lehetnél festő is. Te vagy a mi büszkeségünk; én csak -kínlódom. Ma hajnalban már kint voltam a vásárcsarnokban, kötöttem: -ezer forint ára tojást! Ki is fizettem. Én mindent készpénzzel -veszek. Ez az üzleti titkom.</p> -<p>– És van készpénzed?</p> -<p>– Van. Honnan, azt kérded?</p> -<p>Egy roppant valószinűtlen történetet adott elő, a mibe csakhamar -belezavarodott. Abba is hagyta a következő rövid kijelentéssel:</p> -<p>– Elég az hozzá, hogy van. Kell? Ha meg nem sértenélek…</p> -<p>– Nem azért jöttem éppen – mondá az ujságíró boldogan – nem -annyira ezért, hanem látni akartalak és hogy bizalmasan közöljek -veled egyet-mást. Valakinek el kell mondani a titkaimat és a kiben -biztos vagyok, hogy el nem árul, az te vagy. Legegyszerűbb, de -legbecsületesebb barátom! <span class="pagenum"><a name="Page_94" -id="Page_94">-94-</a></span></p> -<p>Az ujságíró most – kissé népiesen – de elmondott mindent, -szerencséjét, terveit, czéljait. Igen csekély habozás után -megmutatta a Nuszi leveleit, a Juli sürgönyét. Mit sem hallgatott -el, sőt talán mert belejött a beszédbe, – valamivel többet mondott. -A Samu kis szeme könnyezett; kifeszített, a sok tejivástól csaknem -kicsattanó arcza ragyogott. A szája is nyitva maradt, a mint -hallgatta. Nem kedvetlenedett el akkor sem, a mikor az ujságíró -kijelentette, hogy már most neki pénz kell, sok pénz kell.</p> -<p>– Adom, mind adom. Többet adok, mint a mennyi van. Ha kell – itt -van a sarkon egy vén, de gazdag trafikosné, – elveszem. Az estve -átmegyek hozzá, várj, mindjárt. Eladom ezt a boltot, ma sokat ér. -Az a baj nálatok íróknál, hogy pénz nélkül hagyjátok magatokat. -Nincs forgó tőkétek, csak a mi az eszetekben van, az mindennél -többet ér. Ha nekem olyan eszem volna, mint neked! Te – mondá a -boltos susogóra változott hangon – nem lehetne a herczegtől -mindjárt valami készpénzt kérni kis kamatra. Azon megvennénk mind a -tojást, a mi csak van Magyarországon…</p> -<p>A «tejeldés» fantáziája kezdett a maga útjára kikalandozni, ámde -az ujságíró nem engedte.</p> -<p>– Mennyit adhatsz most?</p> -<p>A Wertheim-kasszát – az is volt – kikotorták, úgyszintén a -fafiókot. Egy cselédkönyvben úgynevezett «letett» pénzek voltak, -azt is kiszedték. Ezer és néhány forintot adott Samu – minden -<span class="pagenum"><a name="Page_95" id= -"Page_95">-95-</a></span> írás nélkül – a barátjának, a kit -ölelgetések között kisért el egy fiakker-állomásig.</p> -<p>Föl, föl a gummitalpú alkalmatosságra, ujra föl. Ezek a lovak -vágtattak csak büszkén és vidáman. Gorombáskodva menekült előle a -nép, majd a belvárosba érve hódolattal nyitott előtte utat. -Megálltak egy új szabó előtt, egy új divatárús-bolt előtt, a -havanna-szivaros boltja előtt. És a fiatalember nem is emlékezett -többé a délelőtti megaláztatásra. Úgy tetszett neki, hogy nincs -könnyebb valami, mint pénzt szerezni. Csak egyszer találjon az -ember a nyitjára.</p> -<p>– Ez a Samu, ez nagyszerű evangéliumi szív és milyen szeme -van!</p> -<p>Elhatározta, hogy később nagy vállalatokhoz fogja segíteni. -Addig is nem neheztel többé arra a vallásfelekezetre, a melyhez a -Samu tartozik. «Kitűnő emberek vannak közöttük, annyi bizonyos!» -Így állapította meg és megtevén nagy bevásárlásait, kimentette -magát a szerkesztőségben, a melynek tagjai azonnal megérezték rajta -a jómód szagát és bizonyos tisztelettel bántak vele. Ő szórakozott -volt, gőgös volt, táviratot várt és kapott is. Sőt váratlanul -levelet is. Annie írt.</p> -<p>«Gyer vissza szerelmem!» ezt írta Annie francziáúl. Majd -magyarúl folytatta: «Én azóta mindig rosszat «álmodok» te rólad. Az -éjjel angol katona voltál, Zsiga – bátyám nekem – volt a tiszted és -egy hétágú macskával az arczodra, neked az arczodba vágott! A drága -véred mind a fehér piquet szoknyámra folyt és te erre nem -panaszkodtál, <span class="pagenum"><a name="Page_96" id= -"Page_96">-96-</a></span> csak azt mondtad: bocsánat comtesse, hogy -ilyen rendetlenséget csináltam, de az én vérem az nem fog. Én a -Zsigát – nagyon szeretem őt – nagyon megróttam: hogyan meri ezt, -nem látja, ez a katona nekem vőlegényem? Mire Zsiga így: «mért nem -tett akkor maga rá piros selyemből egy kis jelet!» Aztán reggel -megint volt egy kicsiny álmom. Nagy, csunya, lompos, nem faj kutyák -között te álltál és lehajoltál a földre a kavics miatt, hogy őket -elkergetnéd. De a föld olyan volt, mint a parquette…»</p> -<p>«Oh bűbájos leányszív, előre megálmodta a mai kálvária -járásomat!» Gondolta magában Asztalos Aurél és némi hideg futott át -a hátgerinczén: «Ez a leány engem a kelleténél jobban szeret; nem -volna-e jobb abbahagyni, magamba utáltatni. A rossz álmokat – a -melyek rám vonatkoznak – nem szeretem. És ez a Zsiga kellemetlen -alak. Nem ismerem, de az ösztönöm nem mond róla jót. Ezek az -emberek iszonyúan exkluzivek; sok bajom lesz a családdal… -Telhetetlenség tőlem, nem elég nekem a herczeg barátnője?!»</p> -<p>Már-már meghátrált a tiszta, nagy szerelem elől. «Konczentrálnom -kell magamat egyre!» javítgatta a programmját, de csak egy pár -perczig, a míg a rossz álmoknak friss volt a hatásuk. Hamar -fölbátorodott, látta, hogy minden csaknem úgy megy, mint akarja és -kipéczézte. A Juli sürgönye csupa jót jelentett, már csókot is -küldött a villamon és a sürgős parancsot: «Siess!»</p> -<p>És a fiatalember sietett, a hogy csak tőle tellett. <span class= -"pagenum"><a name="Page_97" id="Page_97">-97-</a></span> Még este -fölment a klubba, hogy a kormányzat fejének távollétében -jelentkezzék annál a politikai személyiségnél, a kinek az volt a -kötelessége, hogy a kezét folyton rajta tartsa az ország érzületén. -A jámbor aggastyán kedves mosolylyal – és félálomban – hallgatta a -fiatalembert, a kit felületesen, személyesen is ismert. Nyár volt, -a klub elhagyatva, senki sem informálta másképp, a szeretetreméltó -öreg elhitt mindent. Különben is ő volt az, a ki, bár körülötte -mindig és mindenki hazudott, mégis mindig elszörnyüködött és -meglepődött a hazugságon. Tetette-e magát, vagy csakugyan gyermek -és tiszta maradt közepette azoknak a politikai machináczióknak, a -melyek csupa csatak, iszap és összekuszáltság, mint a mocsár -flórája? Keztyüt tartott a lelkén, fehér keztyüt a kezén, a melyben -az egész rothadt és büdös flóra meg fauna összefutott? Álomban -járt, így tett és vett, valaki elaltatta vagy fanatizálta? De -huszonöt évig egyfolytában aludni és egyszersmind helyettes feje -lenni egy czéljaiban talán tiszteletreméltó, de eszközeiben nem -szemérmes maffiának, mert minek másnak lehet nevezni…</p> -<p>Nem tetette magát; valóban felnőtt és megőszült baba volt. -Elárulta a hangja is, a mint naivul és siránkozva mondta: «Pénzem -nincs, azt nem adok!»</p> -<p>Az ujságiró felfutta mellét:</p> -<p>– Pénz! – mondá mélységes megvetéssel. – Nekem nem kell -pénz!</p> -<p>– Nohát akkor menj isten hirével!</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_98" id= -"Page_98">-98-</a></span></p> -<p>Ment is, még az éjjel és a hogy az uradalom székhelyére -érkezett, látta rögtön, hogy itthon, elemében van itt. Volt -diadalkapú – oh jogászkori álom – egy fiatal fenyőerdőt ledöntöttek -miatta. És voltak – bár a hirtelen jövetel okán csak rögtönzötten – -fehér ruhás lányok és volt különösen sok nép a munka mellől -elhajtva és beterelve a jószágigazgatói kastély udvarába, a melyet -egy részük ismert, főképpen az onnan kirohanó idegen kutyák -harapása után…</p> -<p>A forró napban levett kalappal állott a nép és az ünnepi, tehát -téli ruhában szinte párolgott. Bután, alázatosan, de nem titkolható -rosszakarattal néztek az idegen szájára, a kinek csak egy-egy -szavát ha érthették. Azt, a mely az ő nyelvükbe is átment és a -minek megörültek mindig, egy-egy csoportjuk az ilyen szóra -«éljen»-zett is. Tetszésüknek különben kifejezést – szegények – nem -igen adhattak, bárha látták, hogy az uradalom ezt így akarja. -Egyáltalán hirtelen jött az egész; nem adták ki nekik, hogyan -viselkedjenek és ha egy-egy katonaviselt béres, csizmás boltos nem -tartja őket össze, el is szélednek mindannyiszor, a mikor a szónok -nyugovót tart vagy iszik. Meglátszott <span class= -"pagenum"><a name="Page_99" id="Page_99">-99-</a></span> rajtok, -hogy nem jól érzik itt magukat, félnek. És ennek a csuf érzésnek a -rút moraja töltötte be az udvart, a melynek állattá aljasított, -boldogtalanná tett nehány száz emberét egyetlen herczegi szó -emberré és boldoggá tehette volna. És nem is a nagylelküség -szavára, csakis az okosság egy mondására lett volna szükség. Csak -arra, hogy a ki kis földet akar bérelni drága pénzért, az jőjjön! -Az ujságiró pedig a «nemzeti állam kiépítéséről» beszélt nekik, -mindazonáltal – a mi a nemzeti minőséget illeti – mérséklettel, de -oly hosszasan, hogy az uradalmi tisztnek arczán a rizspor megindult -a forróságban. Az idegen ajkú jószágigazgató, a ki mint -nyugalmazott törzstiszt nem rokonszenvezett a politikával, már-már -a száját huzogatta, de nem a megvetés érzelmeivel, hanem -határozottan gutaütésesen. Az ujságiró azonban még egy jó fertály -óráig tovább szerette a hazát és erre felszólította a népet is, a -mely jóakaratú morajjal majd kieszközölt és közvetített éljenekkel -felelt. Végül imádkoztak a herczegért, mert ez minden választási -campagne, minden nagyobb mozzanatában így volt kiadva. Nehány öreg -paraszt le is térdelt, a pópa közbe jajgatott, a csizmás boltosok -lekapták fövegeiket, hátukat meggörbesztették. Mintha valami -epidemia szállta volna meg az egész udvart.</p> -<p>Az ujságiró fent nagyon is felül érezte magát. És e pillanatban -talán szerette is a hazát, mely ilyen felséges jogok gyakorlásához -segítette őt. Lázas, élénk és boldog volt egész napon át. Látta, -hogy itt minden biztos; sunyin, de babonás tisztelettel -<span class="pagenum"><a name="Page_100" id= -"Page_100">-100-</a></span> néznek itt reá. A főtiszt talán tudja -is, hogy mit jelent ő a fenségre nézve. Már nagyságolja, a -kastélyba a herczegi szobákba kvártélyozza be. Ott van, a míg le -nem vetkezik és a mikor elbúcsúzik tőle, sugva mondja:</p> -<p>– Ő fensége a fenséges asszonyhoz utazott. Ő fensége barátnője, -ha éjjel meg nem jön, reggelre megjön.</p> -<p>Sokkal jobban meg volt elégedve magával, mintsem hogy lemondjon -öntudatáról és elaludjék. Rendkívül élvezte a módot, azt, hogy a -barokk fodros párnákon tenyérnyi nagyságú czimer-állatok vannak -kihimezve és ő a képét épp arra fektetheti. Horgolt, sárga selyem -takarója is czimeres és «az anciennitás illata van rajta» gondolta -magában az ujságiró egész komolyan. Ám, hogy a régi jó módnak -különösen jó illata van, az közismert dolog, valamint az is, hogy a -szegények ha hozzájutnak ehhez az illathoz, rendszerint -megszédülnek. Korunknak most kéjesen nyujtózkodó hőse is ezuttal -egyszerre megértette és átérzette azt, a mit a történelemből – -főképp a magyarból – eddig nem jól értett és nem érzett semmikép. -Azt, hogy luxus-kedvelő állatok vagyunk vagy leszünk csakhamar. A -hazaárulás technikáját az ujságiró ezuttal látta, még pedig nem is -mint valami nehéz, természetellenes és szövevényes, hanem mint -egészen egyszerű és plauzibilis dolgot. Azonban nem a nagy -hazaárulást, csak a kicsinyt és alkalmit kell itt érteni…</p> -<p>A vendég szivarozgatott és hallgatózott. A régi butorok bizony -nyikkantak egyet. A fenséges család <span class="pagenum"><a name= -"Page_101" id="Page_101">-101-</a></span> házi kisértetei is -neszeltek az ujságiró tiszteletére. Vagy puderezett haju ősök és -vékony, hosszu szájú, lapos mellű ősnők restelték, hogy egy -papszabó fia fekszik a koronás vendégágyban. Az ujságirónak talán -még sohasem volt ily kellemetlen az eredete és igen erősen -képzelődött, hogy e miatt itt még bajba keveredhetik. Félálomba -merülvén, egyszer föl is rettent arra a képzelődésre, hogy egy -tubákos orrú komornyik megérinti a vállát és szól:</p> -<p>– Micsoda szemtelenség, ide tolakodni ebbe az ágyba! Mars ki, az -alsó cselédekhez, a pecsenyeforgatókhoz!</p> -<p>Azonban nem a komornyik állott előtte, hanem Juli. És ah, most -nem cselédruhában, hanem herczegnői csipkepongyolában és ehhez -képest puderezett hajjal. Ha a fiatal ember ebben a pillanatban és -ily viszonyok között látni tudott volna részleteket is, okvetetlen -megfigyeli, hogy az asszony öltözetének, a mi a harmoniát illeti, -nem használt a gyorsaság.</p> -<div class="figcenter" style="width: 406px;"><a href= -"images/i010hq.jpg"><img src="images/i010.jpg" alt= -"Herczegnői csipkepongyolában, puderezett hajjal." title= -"Herczegnői csipkepongyolában, puderezett hajjal." /></a> -<p class="caption">Herczegnői csipkepongyolában, puderezett -hajjal.</p> -</div> -<p>Juli ki is nevette magát.</p> -<p>– Komikus vagyok, mi, de szép vagyok, jó vagyok, he? A herczegnő -nagy hozzám képest és nem hoztam hálóreklit. Aztán nekem ez juxot -csinál. Beszélj hát. Örülsz, hogy eljöttem?!</p> -<p>A fiatalember kissé készületlen volt mindenféle szónoklatra és -most már csakugyan tartott attól, hogy nem hagyja el a herczegi -kastélyt a maga lábán. Zavartan speechelt és engedelmet kért, hogy -ágyban fogadja, mire Juli dühbe jött: <span class= -"pagenum"><a name="Page_102" id="Page_102">-102-</a></span></p> -<p>– Ti irók mind affektánsok vagytok. Én egy napra lejövök. A -herczeg mondja: Juli, menj és lássad, nehogy annak a fiatalembernek -baja legyen. Ha belefogtunk, emeljük föl, ezt követeli a férfi -becsület. És te, te gyáva!</p> -<p>Az asszony befogta a férfi száját, nehogy az szónokolhasson, ő -beszélt:</p> -<p>– Tudod-e, hogy féltem: megszököl. Azt hittem, hogy te is olyan -férfi vagy, a kinek nincs kitartása. Kezdenek, kezdenek, aztán -elfáradnak mindjárt és tovább mennek. Mi csak nem szaladhatunk -utánatok?</p> -<p>Erős althangja, teli kaczagása fölverte a bolthajtásos termek -csendjét. A férfi intette, hogy «csendesebben!»</p> -<p>– Eh – mondá a nép leánya – ez nem olyan hely, a melyet -tisztelni kell; itt nem születtek herczegi gyermekek. Ide ő -fenségeik nem hozták el hires családi erkölcseiket. Itt vannak a -hitbizományban a legjobb ágyak és a legjobb borok! Te – fujj a -szemembe – ha a te apád is nem volt mesterember. Látom arról, hogy -a kezedet minden ok nélkül a szájadhoz viszed. Az én apám kőmives -volt!</p> -<p>Juliban egyszerre kitört a szinésznő. Belékezdett egy utczai -dalba, a melynek a hőse tiz mesterlegény és egy málter-hordó leány -volt. És a régi belga csipkékkel csinálta hozzá a dekorativ -elemet.</p> -<p>Óriási kedve támadt; mindenen nevetett, mindent kicsufolt, főkép -a fiatalembert, a kinek nehéz – és alapjában sivár – kedélye nem -tudott <span class="pagenum"><a name="Page_103" id= -"Page_103">-103-</a></span> fölemelkedni a helyzet -szokatlanságához. A férfinak még imponált a magas uraságok e -kiczifrázott, kivattázott óriási vaczka. A szinésznőnek azonban nem -volt egyéb, mint diszlet.</p> -<p>Megparancsolta a fiatalembernek, hogy öltözzön föl – a fönségnek -egy katonaköpenyege épp kéznél volt – aztán karonfogva mutatta meg -neki a díszlet jeles helyeit.</p> -<p>– Ez az otromba nagy hálóterem, ezt nézzed meg. A herczeg atyja -itt végezte be életét, itt és nem a családi házban. Az öreg, tudni -kell, nagy ravasz volt, vidáman élt nyolczvanéves koráig; de akkor -leesett a lábáról, mindég feküdnie kellett. Nem volt beteg, csak -elgyengült. Ennek okáért, hogy a gyöngeség erőt ne vegyen rajta, -hat pár tizenhat éves ruthén leányt hozatott föl a faluból. Azok -éjjel-nappal itt tartózkodtak e szobában az öreg körül, fiatal -lélekzetüket, hogy beszívja és ezzel ő maga is fiatalodjék. Keskeny -ágyaiknak a helye itt van a pallón… Csak én éltem volna akkor, csak -én lettem volna az egyik ruthén leány…!</p> -<p>A családhistoria orgiáinak rövid, de alapos ismertetése -felgyújtotta a fiatalembernek rendszerint nem könnyen szárnyaló -fantáziáját.</p> -<p>Fölkiáltott:</p> -<p>– Nagyszerű ember volt. Éljen! Ezek mind nagyszerű férfiak!</p> -<p>– Gyalázatosak! – mondá Juli harag nélkül.</p> -<p>– Miért?</p> -<p>– Mert a hat pár ruthén leányt aztán nehány <span class= -"pagenum"><a name="Page_104" id="Page_104">-104-</a></span> ezüst -tallérral fizették ki. Azokból hat pár uri dámának kellett volna -lennie. Azért a förtelmes nehány hónapért legalább is nyugdíj járt -volna nekik. Fuj, az öreg, az isten nyugtassa – nem volt korrekt -ember, csak mindig mondta – alighanem ő is mondta – hogy az. Hej, -az enyém is, ha én nem volnék én…!</p> -<p>Juli népies mozdulatot tett kezével és leülvén az óriási ágy -szélére, ennek a káváját verte, úgy harsogott:</p> -<p>– Ezek mind azt hiszik, hogy az isten pusztán az ő kedvükért -teremtette a földet és minden csak értük van. Ha egy gyerek ürgét -fog a mezőn, az az ürge az övék. A mikor a herczeg engem «magának -elvett», egy félévig kölcsön pénzből kellett élnem. Gránát -ékszereket és inggombokat hozott; mind oda adtam barátomnak a -baritonistának. Nyilván azt akarta ez az öreg férfi, hogy önmagáért -szeressem. A mikor el akart hagyni, negyedrész értékükre leszállott -részvényeket hozott az udvarmestere. Kidobtam, még a lábammal is -segítettem rajta, hogy gyorsabban haladjon. Arra a fenség -visszajött és azt mondta: te egy fess lány vagy, csak próbára -akartalak tenni! Kapott egy jó nagy gorombaságot. De úgy látszik, -ez kell nekik. Néha föl kell ezeket világosítani, hogy nem istenek. -Csakhogy ez nagyon bajos. Az okos embereket nem igen türik a maguk -közelében. Én kivétel vagyok. Azért van, mert én nagyon kedves -vagyok!</p> -<p>Komolyat, tréfát így vegyített össze az asszony, a ki ezuttal -nyilván haragudott a herczegre. Minden <span class= -"pagenum"><a name="Page_105" id="Page_105">-105-</a></span> -esztendőben megtörtént ez egyszer-kétszer, a mikor a fenség felnőtt -leányai apjukat el akarták mellőle intrigálni és az egy kissé bele -is ment a tervükbe. Rendesen nyáron és karácsony táján szokott ez -megtörténni, de eddig nem volt baj: ő fensége kiélvezte a családi -boldogságot és egy hét mulván visszatért.</p> -<p>A fiatalember szivében kissé elhidegedett az asszony iránt, a -mikor meghallotta, hogy ilyen válság köszöntött be hozzá. Azonban -nem volt hozzá kevésbbé szives, alázatos és szerelmes. Az idegen, a -regényes, sőt történelmi hely ugyan elfogódottá tette a hangját, -mégis tőle telhetőleg udvarolt. Ám a nő megismerte hangjának -hamisságát, megérezte érzelmeinek csináltságát és megvetőleg -hárította el magától:</p> -<p>– Menj – mondá – ostoba vagy; nem tudsz velem bánni.</p> -<p>– Hát hogy kell?</p> -<p>– Sehogy. Megfogni a kezemet. Nem szólni egy szót sem. Csak nem -szavalni. Néha sóhajtani egy nagyot. Mindig a szoknyám szélén ülni. -Ha alszom, aludni, ha ébren vagyok, ébren lenni. Ha eszem, enni. -Mindent úgy tenni, a hogy én akarom. Én csak azt a férfit -szerethetem, a ki nekem engedelmeskedik.</p> -<p>– Jól van, engedelmeskedem!</p> -<p>– Mondani azt nem szabad; tenni kell.</p> -<p>Egymásba fonták az ujjaikat és így lóbálták a kezüket, mint -vasárnap estve a sétányon egy altiszti pár. Mint egy posztó -csillagos katona és bekötött <span class="pagenum"><a name= -"Page_106" id="Page_106">-106-</a></span> fejű cseléd. És -olyanformán beszéltek is, mert a herczeg barátnője így akarta. -Beszéltek a köztük megtörténendő egybekelésről, pedig épp oly -biztosan tudták, hogy ebből nem lesz semmi, mint a hogy biztosan -tudja ezt az egymást bolondító asszonyi pár. Közben egy-egy puha -csók is esett.</p> -<p>Nem volt péntek…</p> -<p>A szolgai eredet erőt vett mind a kettőn és a nagyszerű -interieurök immár nem voltak kedvökre valók. Elindúltak keresni -valami egyszerübb szobát, miközben Juli megéhezett.</p> -<p>A nagy ebédlőben terítve volt a számára, óborok, pezsgő az -asztalon. Leültek lakmározni és az asszony ugyancsak rendesen evett -és ivott. Belé is szédült a mámorba mind a kettő, az egyik, a -férfi, életében először. Ám nem lett vidám, inkább fölötte szomorú. -Az anyját siratta, a hazát siratta és oly erősen érezte a -lelkiismeretét, mint gyomrában a tüzes folyadékot.</p> -<p>– A jó herczeg… Kitünő és nemes ő fensége, ezt nem érdemli -tőlem… Hogy én a családi otthonában… A mikor ő jót tesz velem és -nem védekezhetik, bünt kövessek el ellene!</p> -<p>A szó szoros értelmében sírt. Az asszony méltányolta fájdalmát, -törülte könnyeit, de szintén könnyezett, mert alapjában jó szivű -volt, a mint az már eddig is kitünt. De egyszerű természete és -jókedve még is győzött. Elismerte a férfi előtt, hogy nála -becsületesebb embert még nem ismert és hogy ezt alkalomadtán meg -fogja mondani a herczegnek. <span class="pagenum"><a name= -"Page_107" id="Page_107">-107-</a></span> Megnyugodtak valahogy és -miután a hajnal közelléte a befüggönyözött és bespalettázott termek -daczára érezhető lett, még egy sétát tettek, mielőtt -elpihennének.</p> -<p>Utjok közben egy kedves kis fehér szobára bukkantak. Juli itt -tréfásan szalutált:</p> -<p>– Itt volt a herczeg fiatal, ide hozta az első feleségét. Jó -estvét!</p> -<p>A fiatalember szintén szalutált, de nem tréfásan, hanem némileg -meghatva.</p> -<p>… A szegény emberek rongyos paraszt kakasai odakint rekedten -üdvözölték a hajnalt. Vagy hivták vissza a fiatal tyukokat, a -melyeket mind az uradalmi asztalon fogyasztottak el? Nem lehet -tudni. A legegyszerűbb dolgok is olyan rejtelmesek.</p> -<p>Szerda volt.</p> -<p>… Délfelé a kasztellánus, sőt maga a jószágigazgató is -jelentette, hogy ő méltósága – ez volt a Juli czíme itt – az éjjel -megérkezett és szivesen látja a jelölt urat magánál.</p> -<p>Asztalos Aurél frakkot is hozott magával, és mert eszébe jutott -– egy franczia regényből – hogy az előkelő és hálás szerelem, ha -csak lehet, frakkot ölt: a déli óra daczára gálának öltözködött és -úgy jelent meg Julinál. Az igazgató is jelen volt, tehát szép -szertartással folyt le a vizit, a mely alatt az ujságiró úgy -tisztelte a meghódított kedvest, mint egy herczegnőt, a kinél -először van audienczián. Formás volt, alázatos és uri volt – -legalább ő úgy érezte. És a mikor egyedül maradtak, akkor sem -lépett az asszonyhoz közelebb, tetette, <span class= -"pagenum"><a name="Page_108" id="Page_108">-108-</a></span> mintha -az agyából kiesett volna a kis intermezzó, a méltóságos asszony -utjáról és Gasteinról tudakozódott. Juli, a becsületes és egyszerű -lény nem állhatta soká, megtapintotta az orrát és szólt:</p> -<p>– Maga a legnagyobb hazug. Ki nem állhatom a jezsuitákat polgári -ruhában!</p> -<p>Aurél még mindig udvariaskodott és hajlongott, miglen az asszony -megcsipte a karját:</p> -<p>– Ugyan kinek szinészkedel? Kinek? Nekem? Magadnak? És ez ostoba -frakk?! Ti férfiak mindig csaltok. Már nem is kezdhet veletek egy -becsületes nő!</p> -<p>A kis vitába és a morálprédikáczióba – a melyet más -viszonylatban a herczeg szokott ebéd előtt tartani és nem Juli – -nem vegyült üröm egy cseppnyi se. Az asszony vidám volt, mind a -harczi kanári madár, a mikor friss tyúkhurt, uj eledelt tesznek be -a kalitkájába, a férfi pedig méltóságos, elégedett és tisztesen – -sőt kedvesen – szomorú. Egyébként úgy érezte magát, mint egy igazi -uriember, a mely elnevezéssel az ifjú publiczista és társai – kik -vele kongeniálisak, annyit veszkődnek a legujabb időkben. Asztalos -Aurél most is példálózgatott vele, hogy ő uriember és bizonyára -jóhiszeműen ejtette ki ezt a jellegző szót, nem gondolván arra, -hogy mily felfuvalkodott és oktalan majomkodás ez és hogy igazi úr -ő meg a fajtája sohasem lehet. Ahhoz legelsőbben ancienitás kell -az, hogy már a nagyapjának az apját is annak nevelték legyen, vagy -ha ez nem történt meg, akkor egy kemény és puritán karakter, a ki -minden pillanatban <span class="pagenum"><a name="Page_109" id= -"Page_109">-109-</a></span> halni kész e szóért és bizonyára meg is -hal e fogalomért. Uri ember! Nyavalyás jelző, melyet ujra kitalált -a magyar társadalom számára valami munkátlan alak, hogy magának -hivatást, pozicziót és jogkört találjon. Ám a mikor megállapította -a fogalomnak kriterionját, már eleve el volt telve uratlansággal és -azzal az elhatározással, hogy noblesset fog követelni a -szobapinczértől is; de neki, ha úgy tetszik, előre meg vannak -bocsájtva a szobapinczéri hangulatok, sőt – ha nem nyiltak – a -cselekedetek is. Úri ember!</p> -<p>A mi kis hősünk valóban érezte most, hogy ő az és az emberi -lények túlnyomó részét – rosszszivűség és öntudatosság nélkül – a -szolga szerepére kárhoztatta. A kiválás korszakában így készülnek -az új meghatározások, a melyekről Széchenyi még nem tudott, pedig -meg volt benne az úrnak egyetlen igazi qualitása: a nagylelkűség és -az önfeláldozás!</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_110" id= -"Page_110">-110-</a></span></p> -<p>Az ujságiró azonban nem mélyedt el ezuttal sem a társadalmi -tudományba, sem a politikába. Csak úgy ösztönszerűen érezte, hogy -az utolsó tizenkét óra alatt, ha nagyon közvetett uton is, de -sokkal előkelőbb lett. Valami grand seigneuri vonást fedezett föl -magában, mintha valami – merőben ismeretlen – cselekedet révén a -kiválasztottak közé jutott volna fel. Mint irónak – sok társával -egyetemben – az volt a végczélja, hogy két orosz trapperrel, a maga -fogatával vágtathasson ki majdan a tavaszi lóversenyre. A divatos -nagy munkának megirása és az irodalomnak más térre való hasznos -átjátszása után – természetesen. Most már inast – még pedig -borotváltat – képzelt az osztrák kocsis mellé. (Csak azok tudnak -hajtani!) Édes álmai, kedves és könnyed fantáziái a mint fejében -jártak és ott ült Juli előtt szótlanul, az meghuzta a haját:</p> -<p>– Föl, föl! Menj a dolgodra. Az után járjunk, a mi után élünk. -El kell menni a főispánhoz (morfinista). A szolgabiróhoz, a ki -mindig a nyulakat zavarja és kutyáit csókolja vagy veri (mint a -feleségét). Különben el se menj, egyszer végig kucsirozunk a -sandlauferen – a jószágigazgató is velünk jön: megtudják vagy -látják és minden rendben van. <span class="pagenum"><a name= -"Page_111" id="Page_111">-111-</a></span></p> -<p>Végig kocsikáztak: minden rendben volt.</p> -<p>– Most el innen! – szólt az okos Juli. – Én visszamegyek -Gasteinba, a fenség már visszaszökőben – te is oda jösz és ott -várod meg az eredményt. Ezekre többé rá se fujsz! Ezekkel pedig, -nekem – gőgösebben bánj, különben az ujjadra néznek és látják, hogy -tintás.</p> -<p>Bár nehezére esett, megfogadta, gőgösebb volt, a füstölő szivar -mellől beszélt velük. Kezet sem adott mindig és mindenkinek, -ellenben a főbirótól elfogadott ajándékba egy kölyök agarat. Alig -várta azonban, hogy négy-öt állomásnyira lehessen, egy ismeretlen -község határában kieresztette a szegény tájékozatlan ebet. Csak a -hozzávaló korbácsot tartotta meg a kezében; ezzel jelent meg a -szerkesztőségben.</p> -<p>Ám ott többé nem nevettek rajta.</p> -<p>Egy-kettőre Gasteinban volt ujra. Csak ez, csak is ez hiányzott, -hogy egy kis forgó, vagy a mint a nemes Samu mondotta: üzleti -tőkéje legyen. Nem mosolyogtak többé rajta a kartársai és mivel a -jólét illata terjedt el körülötte, megbocsájtották neki, hogy -parfumirozta magát és otkolonnal meg teával mosta a haját, hogy -szőkébb legyen. «Ez valaki, mégis csak valaki» – mondta ki reá az -itéletet egy igen elmés régi és intim ellenfele azon az estén, a -melyen először érzett meg rajta a szolid üzleti alap. Mert hajh, az -így van, hogy kinek mije nincs –: annak az imponál. És ha tagadja, -ha csufolja, annál jobban! És e társaságban – a fiatalember virágzó -és terjedő czéhjében – egyszerre <span class="pagenum"><a name= -"Page_112" id="Page_112">-112-</a></span> felszökött az értéke -Asztalos Aurélnak és azok a kiknek – különösen az anyagi – -szoliditás nem sajátosságuk: szivesen csinálták neki a jó hirt, -mert rendezett férfiú és szolid. És ebben aligha vezette őket -anyagi érdek, hanem alkalmasint a realizmusra törő eszményiség, -mint a hogy Asztalos Aurél a publiczista irná, a kinek, – mint -annyi társának – e két szó s a vele való játék ott volt mindig a -tolla alatt.</p> -<p>Kivonatban ugyan, de kiadták a programmbeszédjét és bár csak -telefonon, nem személyesen kérte, jó sorokat is irtak hozzá. A -saját lapja természetesen hasábokat; mert ki becsülje meg az -embert, ha nem saját maga?!… Különben ez estvén nemcsak ellenfelei, -de barátjai is azt mondták reá: «Ez valaki!» Előleget nem kért, -csak jelentette, hogy nehány hétre elmegy külföldre, majd -visszajön. A lapot ő azért szereti és mihelyt ráér… Hogy repült -volna ki, ha nem érzik meg rajta, hogy létének van anyagi alapja és -ha ma kiejtenék a lap kötelékéből, holnap, sőt holnapután sem -szorulna a pinczérek jóakaratára, nem lenne szerencsétlenebb mint a -faczér boltos segéd, a ki legalább részt vehet tüntető -körmenetekben, kirakatokat zuzhat és ha ma letör, holnap -visszatörhet.</p> -<p>Egyszerre mintha a munkája is becsesebb lett volna. És az -ujságiró – dicséretére legyen mondva, mosolygott az orra alatt és -megismerte, hogy ez az úgynevezett «poziczió». «Ezt ugyan eddig -szépen megcsináltam», gondolta magában, sőt a nemes <span class= -"pagenum"><a name="Page_113" id="Page_113">-113-</a></span> -Samunak, a ki Gasteinba menet a vasuthoz kikisérte, el is -mondta:</p> -<p>– Samu, a helyzetem oly jó, hogy már jobb nem is lehet. Fölül -vagyok, egészen fölül. Poziczióm van, még pedig ritka poziczió!</p> -<p>A felhuzott ernyőjű kocsiban ölelgette ifjú pajtását, bárha -kissé idegenkedett tőle, mert ez testét és külsejét nem -részesítette a kellő ápolásban. De most ezt is elnézte neki:</p> -<p>– Ha nem lennék veled régen te, most mindjárt testut innék -veled. Pedig ha tudnád…!</p> -<p>A fiatalember valószinüleg a jövőre czélzott vagy a közeli -multra utalt? Samu nagyon szeretett volna tudni valamit, de azért -nem volt tolakodó. Szeretett volna ugyan némely praktikus -kérdésekbe belemenni; de látván, hogy Aurél erre gőgös lesz és -hideg – hagyta.</p> -<p>– Csak csináld. Úgy csináljad, a mint te akarod!</p> -<p>A tervszerüség, hogy valamit akar – kissé zavarta a -fiatalembert. Még mindig szeretett volna biztosítani magának egy -kis becsületességet is, főképpen Nuszi miatt, kinek ajkára és -elismerésére olyannyira vágyott, a mennyire ő már vágyakozni -tudott. És a szerelemnek néhány ismérvét fedezvén fel szivében: -szinte boldog volt, szinte hitt magában. «Eh, majd leszek én még -becsületes ember is, csak módom legyen hozzá!» Ebben és így -bizakodott, de a míg Gasteinba ért, nem erre vonatkozó terveken -törte az eszét. Azt komponálgatta ki, hogyan kell Annieval bánnia -és mit kell cselekednie, hogy Juli idő előtt meg ne tudjon -<span class="pagenum"><a name="Page_114" id= -"Page_114">-114-</a></span> semmit. Valami összeütközés félét -szimatolt a levegőben és ezért, mint nagy elővigyázó, elhatározta, -hogy nem fognak levelezni és a találkozások tekintetében minél -óvatosabbak lesznek.</p> -<p>Mégis a mint megérkezett, volt annyi emberi érzése, hogy -legelsőbben is a missnek írt; megérkezését tudatta vele. Egy félóra -mulva már meg volt a találka, egy szinte nyilt és fölöttébb -veszedelmes helyen. A leány már várta; fehéren, a boldogságtól -szinte betegen.</p> -<p>– Ide jönni, ilyen vakmerőség. Menjen haza! – mondá a férfi és -ezuttal csakugyan nem tetette magát.</p> -<p>– Miért? – kérdé a leány szomorúan.</p> -<p>– Mert nem engedem, hogy kompromittálja magát.</p> -<p>– Jól van szerelmem – mondá a leány, mert okos volt – elmegyek. -Csak egy csókot kapok. És még meg kell mondanom valamit: a kis -bátyám megjött és engedd meg, hogy azt is szeressem!</p> -<p>– A testvérét? Hogyne!</p> -<p>A leány könnyes szemmel nézett föl reá. És ő megengedte, hogy a -testvérét is szerethesse.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_115" id= -"Page_115">-115-</a></span></p> -<p>Egy elaggott, úgyszólván összesorvadt erdő tisztásán – egy -helyecskén, a hol fa és fű valamely ismeretlen okból kikopott – -leültek mind a hárman. A miss, a mint illik, elfordult tőlük és az -avarral játszott. A háta azonban, mintha látta, érezte és élvezte -volna a mögötte lefolyt tilos és titkos idillt: meg-megrezzent, sőt -a mikor a csók megtörtént, meg is rándult.</p> -<p>– Úgy-e nem haragszol? A kis bátyám nekem mindjárt a jó Isten -után következett, eddig. Perfid nem lehetek hozzá.</p> -<div class="figcenter" style="width: 367px;"><a href= -"images/i011hq.jpg"><img src="images/i011.jpg" alt= -"– Ugy-e, nem haragszol?" title="– Ugy-e, nem haragszol?" /></a> -<p class="caption">– Ugy-e, nem haragszol?</p> -</div> -<p>– Hol volt eddig?</p> -<p>– Berlinben. Két éve nem láttam; de mindennap irtunk -egymásnak.</p> -<p>– Nem szimpatikusak nekem azok, a kik Berlinben tanulnak. A -protestantizmus rideg dolog. Nincs benne költészet. Osztozni sziven -nem szeretek! – mondá a férfi komolyan, csaknem rosszkedvüen.</p> -<p>– Meg fogok neki mondani mindent. Meglásd, ő velünk lesz. -Beavatjuk!</p> -<p>– Ezt pedig megtiltom, – mondá a fiatalember és -elhalványodott.</p> -<p>– Nekem nem lehet megtiltani semmit! – szólt a leány harag -nélkül, de elvörösödve. <span class="pagenum"><a name="Page_116" -id="Page_116">-116-</a></span></p> -<p>Elhallgattak. Némán, de valósággal összepöröltek. A meghasonlás -azonban nem tarthatott itt sokáig; kevés idejük volt és mindketten -hetek óta készültek és szomjuhoztak erre a találkára. A férfi -megcsókolta a leány szemét:</p> -<p>– Szépen megkérem magát… Nem mondhatom még el mind a titkomat… -Kell, hogy még egy darabig senki se tudjon semmiről. Másokat -döntenénk szerencsétlenségbe.</p> -<p>Ez az érv, a melyet nem értett, meggyőzte Anniet. Megfogadta, -hogy nem szól, ellenben kitervelte, mint fogja bátyját és -szerelmesét összebarátkoztatni.</p> -<p>– Milyen ember? – kérdé az ujságiró.</p> -<p>– Az első maga után! – felelte a leány.</p> -<p>– Komoly?</p> -<p>– Nagyon is. Semmi sem jár az eszében, csak a kötelesség. Még -minden iskolában az első volt. Berlinben technikát és jogot tanult. -Minden reggel imádkozik. Aztán egy óráig czélba lő.</p> -<p>– Gondoltam. Persze nagy vadász.</p> -<p>– Nem annyira, mint mások. Szeret olvasni régi könyveket és a -mit olvas, mindenhez jegyzeteket csinál. Gyönyörű gondolatai -vannak. Nekem egy egész tékát teleírt. Este az evangéliumból olvas -föl nagymamának. Olyan szelid, mint egy baby.</p> -<p>– Talán beteges volt, elmaradt?</p> -<p>– Engem a tenyerére állít, úgy emel föl a magasba.</p> -<p>– Nem szeretem az ilyen tökéletes férfiakat, <span class= -"pagenum"><a name="Page_117" id="Page_117">-117-</a></span> -rendszerint rossz szivüek, – mondá a fiatalember kissé -elfogódottan.</p> -<p>– Különben meglássuk. Azt hiszem, össze fogok vele barátkozni! – -tette hozzá békítő szándékkal. De valahogy, mintha a szivét -elvesztette volna: ideges lett, siettette a hazatérést. -Felszólította a misst, hogy menjenek és máskor legyenek -óvatosabbak. És egyedül engedte őket haza, azzal válván el, hogy -majd találkoznak a tennisnél.</p> -<p>Napokig nem mutatkozott; egész napon a herczegéknél ült. Ő -fenségének valóban kitünő memoriája volt, nagyon jól emlékezett reá -és tüntető szeretettel fogadta, bárha természete ellen volt minden -tüntetés. Csak a vezetéknevét cserélte föl olykor Kovácsra, a minél -mi sem lehet természetesebb. Egyébként elhalmozta – a maga módja -szerint – szeretete minden jelével:</p> -<p>– Sok minden jót hallottam önről. A konduitlisztája a legjobb. -Az igazgató el fogja intézni az ön képviselőségét. Remélem, ön meg -fogja azoknak mondani az igazat. Ideje, hogy vége legyen annak a -bizonyos zsidó wirtsaftnak.</p> -<p>A vallásügyi vita – mely nélkül nem mulhat el e komisz hitetlen -korszakban egy jóravaló szellemi dialogus sem – Julit is érdekelte -és a magas körökkel való sűrű érintkezése és néhány nem sikerült -bevásárlása miatt ő is ellensége volt ama ideges fajtának, a mely -állandóan nyugtalanságra izgatja a világot. Közöttük az ujságiró -volt még a legmérsékeltebb. Nem lehetetlen, hogy ama bizonyos Samu -miatt. <span class="pagenum"><a name="Page_118" id= -"Page_118">-118-</a></span></p> -<p>Türelmeseknek kell lennünk, fenség – mondá. Azon felekezetbeli -emberek dolgoznak, mohók, kapzsik, álutakon járók; de ügyesek. -Mindenhová befurakodnak! de építenek és gyűjtenek. Csak hadd -kaparjanak, vakoljanak, építsenek és gyűjtsenek még egy darabig, a -míg nagyon szemtelenek lesznek és akkor…</p> -<p>Egy kézmozdulattal jelezte, hogy akkor mindent el lehet majd -tőlük venni. Hazaszeretetüket, mely nyilván adopczió, nemzeti -érzületüket, a melynek hevessége nyilván renegát vonás. Kilökni -őket az intézményekből, a melyeknek megalkotásához hozzájárultak, -elzárni őket a kulturától, a melynek erősödésében benne van vérük, -minden törekvésük és tradicziójuk: van-e ennél valami egyszerűbb és -igazságosabb? Hogy a mit gyűjtöttek, azt kasszálják tőlük: – ez -pedig egyenesen humor.</p> -<p>A herczeg hangosan fölnevetett, úgy tetszett neki a kézmozdulat -és az, a mit jelentett.</p> -<p>– Ördöngős ficzkó ez a politikus. Ennek még Magyarországon -szobrot emelnek. És ez lesz az első szobor, a melyhez pénzt adok! – -mondá a fenség, miután az ujságiró elment. A mi az idő tekintetében -való elszámítását illeti, ő fensége ebben nem volt hibás; hozzá -volt szokva, hogy mindenki előbb haljon meg, mint ő.</p> -<p>Ezentúl, ha ébren volt, lehetőleg minden idejét lefoglalta a -fiatalembernek. Egyenruhákat kombinált és rajzoltatott vele. Sőt -arra is méltatta, hogy családjáról, gyermekeiről beszélt vele. És -nem ismervén kellőképen a magyar közjogot, megigérte neki, -<span class="pagenum"><a name="Page_119" id= -"Page_119">-119-</a></span> hogy ha majd egyszer Pestre megy, szól -a miniszterelnöknek – vagy a polgármesternek – hogy a hivatalos lap -szerkesztését neki adják át. Ő legalább majd megmutatja abban a -lakosságnak a helyes utat.</p> -<p>Juli, szinte féltékeny volt – mindkettőjükre. De azért nem -tartott semmitől:</p> -<p>– Még kitursz engem! – mondá tréfásan, a fenség délutáni álma -alatt, a mikor mindig együtt voltak. Az asszony paróka és füző -nélkül, visszanyerve normális alakját; folytathatta régen -megszakított életét és boldog volt. Kínozhatta titkos barátját, -féltékenykedhetett reá, szidhatta és ijesztgethette.</p> -<p>– Tudom, te nem becsülsz engem! – mondá. Tudom, abban a szép -buta homlokodban micsoda terv jár. Ki akarsz használni, aztán -megakarsz szökni. A mikor már nagy úr lettél – az segítségemmel – -el akarsz venni valami tejben mosdó comtesset. Barátom, korábban -kelj! Meg se mocczanj, különben repülsz!</p> -<p>A fiatal ember elfordult, méltatlankodott. Az asszony -megérintette vállát és kérdé:</p> -<p>– Mit csinál Annie?</p> -<p>Ettől fogva Annievel kínozta fiatal barátját. Hol tiltotta, -egyszer s mindenkorra letiltotta tőle, hol meg küldte:</p> -<p>– Menj, tudod az összeköttetések miatt. De jól viseld magad!</p> -<p>A fiatal ember meg is jelent a tennisnél, a hol megismerkedett -az Annie bátyjával. A mikor megpillantotta <span class= -"pagenum"><a name="Page_120" id="Page_120">-120-</a></span> a nagy, -nyurga, leányos teintü, de mészáros kezű, nála egy-két évvel -fiatalabb férfiút: nem egészen jól érezte magát. Az ösztöne azt -sugta neki, hogy ez az ember még kellemetlenséget fog neki okozni. -Mit? Hogy? Ennek a keresésére sem ideje, sem módja nem volt; a -fiatal gróf jó erősen kezet fogott vele és mindjárt bevonta a -játékba. Nem szertartáskodott vele, de nem is tegezte le mindjárt, -mint a hogy szokás egy úri társaságban, mely tudja egymásról, hogy -már az apja sem volt szolga. Ez a tegeződés azonban aligha az -egymáshoz való szoros összetartozandóságot jelenti, mint inkább -azt, hogy mások, a kik a te-re nem születtek, külön veendők, -megbélyegzendők, vagy ha nem, legalább is meg kell éreztetni velök, -hogy ők más fajtájúak. Tudatos összetartás és öntudatos -ellenségeskedés nincs e viszonyban. A «te»-k, ha okuk, módjuk, -alkalmuk van rá, minden született és kifejezett intimitásuk daczára -megfojtják, lelövik, megcsalják, elejtik és semmibe sem veszik -egymást. Egy reakcziós szabadkőművesség – ha ugyan lehetséges az -ilyen – jele az egész, inkább csak egy ártatlan tüntetés a mellett, -hogy még sem mozog a föld. Különösen pedig nem ez a drága, ez a -mienk, ez a magyar, a mely néha-nap ugyan nagyot lendül, aztán -pedig mintha megbánná…</p> -<p>Az ujságíró hideg volt és ott helyben csaknem megrikatta Nuszit, -a ki a játék angol jelszavai mellé vakmerően – de ügyesen – -hozzá-hozzá tett az ő számára egy-egy franczia szót: szeretlek, -<span class="pagenum"><a name="Page_121" id= -"Page_121">-121-</a></span> várlak holnap az erdőben! A fiatal -ember nem reagált, erősen vigyázott magára és valóságos dedektiv -szemmel nézte a fiatal mágnást, hogy annak mely oldala -hozzáférhető. Azt hamarosan megkülönböztette, hogy valamint a -lónak, ennek is elejbe kell kerülni, különben gyanakszik és -védekezik, a közeledőt elrugja magától. Különben semmi mód nem -komplikált ember. Az úgynevezett első eminensek közül való, azok -közül, akik mindig és mindenben korrektek, de ez nem esik -nehezükre, mert szopós koruktól a kötelességre vannak trainirozva -és rendszerint sohasem állíttatnak nehéz föladatok elé. Ők -megtartják igéreteiket, de sohasem igérnek semmit, a mi reájuk -nézve terhes; ők nyiltak, mert nincs fantáziájuk és mert magukon – -és családjukon – kívül nem becsülnek meg élő lényt senkit is, és -ezért nem tartják érdemesnek, alakoskodni. Azonfelül elméjük, mely -úgy szolgálja őket, mint egy kitűnően fizetett és pompásan -disciplinált huszár: bizonyos mindenben, de legfőképen bizonyos -magában. Az emberi méltóságnak e kemény kőből faragott, kissé -esetlen és mindig művészietlen oszlopai nem ritkák a protestáns -mágnások között és ha van közöttük olyan, a ki gránit szívében némi -érzelmességet, hideg fejében a predesztináczió elszántságát is -hordja; az ilyen – mint az Annie bátyja is – megmarad örök első -eminensnek.</p> -<p>Mindezekből az ujságíró inkább csak érzett egyet-mást. A -politikánál fogva igyekezett hozzája közel férkőzni: <span class= -"pagenum"><a name="Page_122" id="Page_122">-122-</a></span></p> -<p>– Mikor jön a gróf haza politizálni? Várják!</p> -<p>– Nem vagyok készen a tanulmányaimmal. Egy évre Amerikába -megyek!</p> -<p>– Értékes gondolat. Mikor?</p> -<p>– Egy hónap múlva.</p> -<p>Az ujságíró – belül – elmosolyodott. «Ime, minden véletlen őt -szolgálja. Ez az amerikai út főképp!» Elhatározta nyomban, hogy egy -hónapig nyugton lesz. Csakis arra szorítkozik, hogy Annievel e -viszony végkép meg ne szakadjon. És ezentúl alig jelent meg a -délutáni játékokon. Igaz, ideje is alig volt rá; Bécsbe kellett -mennie. Állítólag azért, hogy az udvari levéltárban valamely -munkájához adat után kutasson, tényleg pedig azért, hogy lakást -vegyen, mert Julival elhatározták, hogy Bécsben is kell laknia, -másképen nem lehet.</p> -<p>Juli a kezébe számlálta a lakásért és a berendezésért járó pénzt -és valóban megbocsájthatatlanúl kicsinyes volt e pillanatban s -végkép elfeledkezett arról, hogy egy férfiúra nem mindig -megtisztelő az, ha egy nőtől pénzt kap.</p> -<p>– Csupa új pénz. Vigyázz rá, el ne lumpold. Nem muszáj neked sem -a «Sacher»-ba, sem a «Bristol»-ba szállnod. Jó a «Krausz» is. Ez a -pénz itt külön, lakásra. Tudod milyen lakás kell. A konyhát nézzed -meg, kaparj le egy kis falat, nincs-e…? A bútorokat nem a -belvárosban veszed, arra nincs semmi szükség. Haszontalanságokat se -magadnak, se nekem ne vegyél. Meglephetsz engem egy varrógéppel, ha -egy jót és egy olcsót találsz. Ott varrni fogunk. (Végre -varrhatok.) <span class="pagenum"><a name="Page_123" id= -"Page_123">-123-</a></span> Ez a szép új százas itt a tied. -Meglátom, mennyit hozol belőle haza.</p> -<p>A férfiú tartotta a markát, mosolygott. Belül sem sírt. Mégis, -valami igen keveset alterálta a helyzet szokatlansága: először -kapott életében pénzt nőtől. Tudta, hogy a megtanult erkölcsi -fogalmak szerint ez szégyen, sőt férfi-bűn. Sőt némely auktorok -szerint aljasságnak is mondatik. «Végre is egy kis pozitiv bűn a -sok hamleti kisérletezés után!» – gondolta és inkább örvendett, -mint szomorkodott. Ám a hogy Juli a pénzt kezelte, a hogy megfogta, -a kezébe tette meg visszavette: ez a modor mégis bosszantotta egy -kissé és elméjében végkép kialakult egy meghatározás: «Ez a Juli -egy közönséges lény!» A miből azonban a herczeg barátnéja nem -csinált titkot:</p> -<p>– Tudd meg barátom, hogy én nem lopom a pénzt. Keserves véres -verejtékem ez nekem. És ne gondoljad, hogy csak úgy rá fogsz járni -a kasszámra… Beosztással kell élni. Végre is, nekem szegény -rokonaim vannak, a kiknek életemben nem adok ugyan egy rézgarast -sem, de halálom után kell, hogy hálásan emlegessenek és -imádkozzanak értem. Vagy eszembe jut és férjhez megyek… Van apró -pénzed vasuti jegyre? Persze nincs. Minden pénzeteket rongy ruhákra -és nyakravalókra költitek. Itt van külön.</p> -<p>Perelt, szemrehányásokat tett; de mindenféle czímeken tömte -pénzzel. Igaz, hogy kis összegekkel. Természetesen a herczegtől is -kapott komissiót, titokban. A fenség istállójából egy pár lovat -kellett <span class="pagenum"><a name="Page_124" id= -"Page_124">-124-</a></span> átszállíttatni barátnéja istállójába. -Gyors járású, erős orosz lovakat, mert a Juli lovai lassúak és -feltűnően fehérek; ismeri Bécsben minden gyerek, incognitó nem -mehet rajtuk sehova. Azonfelül a fenség egyik fölöttébb tekintélyes -rokonához is el kellett mennie. Arról volt szó, hogy annak a -legnagyobb fia, egy rendkívül tettvágyó herczeg, magyar közjogot -akart tanulni, titokban és titkos czélból…</p> -<p>Az ujságíró mindent elvégzett. Megegyezett az öreg herczeggel, -hogy a fiatalt minden héten egy napon át tanítja a magyar jogra és -a hazai viszonyokra, a melyekről apának és fiának csak annyi -fogalmuk volt, hogy az kuszáltabb mint valaha és az országot -nemsokára újra meg kell menteni… A fiatal herczegben különösen nagy -jóakarat volt erre nézve. Kár, hogy a «bajusz» és még egy másik -magyar szón kívül egyetlen egy honi hangot sem ismert, azonban -egyéb nyelveken is csak a legszigorúbb tőmondatokban beszélt. Az -ujságírót ez is hamar megszerette. Különben sem volt exkluziv -lélek: ismeretségük első estélyén elvitte egy fölöttébb zártkörű -éjszakai társaságba, a hol kis karlsbadi czipőkből franczia -konyakot ittak, még pedig sokkal több nő, mint a mennyi férfi.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_125" id= -"Page_125">-125-</a></span></p> -<p>A bécsi utazás, a Samu biztosan megérkező pénzküldeményei, a -jószágigazgató jelentése, hogy a mandátumért nem is kell – nem -érdemes – lejönni, a szerkesztőség, a mely könyörögve kért egy -ünnepre szánt vezérczikket: az előkelőség biztos és boldog -érzésével töltötték el Asztalos Aurélt.</p> -<p>«A révben vagyok!» – mondá magának (Csaknem mindig leírásra -alkalmatos metaforákban gondolkozott.) Most már csak egy pénzes -állásra kellett törekednie. Elégtételére a mesterségéről sem -feledkezett meg és az járt az eszében, hogy egy mérsékelten -szabadelvű nagy napilapot alapíttasson magának. Mindenesetre -némileg liberális színű legyen, mert a szabadelvűséggel végkép -szakítani zsenáns. Karlsbadból, utókúrára nagypénzű kereskedők és -nagyiparosok jöttek át Gasteinba, a kik hamarosan hozzája -tolakodtak. Faiseur is akadt, egy nagyszabású ágens, a ki üzlete -érdekében képviselőséget is vett magának. Az ujságíróval nyomban -egymásra ismertek és a lapalapítás rohamosan ment előre. Az egyik -polgár csak azt kivánta, hogy a lapnak biztosítva legyen a herczeg -jóakarata. A fenség, miután Juli megértette vele, hogy <span class= -"pagenum"><a name="Page_126" id="Page_126">-126-</a></span> ez a -jóakarat pénzbe nem kerül, semmiféle kötelezettséggel nem jár, -szóval adta tudtára az egyik alapító úrnak, hogy «bár az ujság neki -általában nem rokonszenves – mert hazudik – a tervezett időszaki -közlöny legnagyobb jóakaratát birja, a mennyiben megfelel -hivatásának!»</p> -<p>Minden rendben volt. A megjelenés napját is meghatározták és az -ujságírónak Pestre kellett volna mennie, hogy a szükséges dolgokat -elvégezze, a szerződéseket megkösse. Ámde Julin hirtelen kitört a -féltékenység és barátját halálra kinozta Annie miatt:</p> -<p>– Ismerlek benneteket; tudom, te is ki vagy! Én jó vagyok arra, -hogy kihasználj. De engem nem tisztelsz. Engem nem tisztel senki! Ő -vele persze úgy beszélsz, mint egy istennővel!</p> -<p>– Alig látom. Mindig azzal az utálatos bátyjával van! Különben -sem ad rám semmit. Ezek gőgösebbek, mint maga a fenség!</p> -<p>A nép leánya elvörösödött a haragtól:</p> -<p>– Talán rosszat beszéltek rólam? No megálljatok! Megmutatom, -hogy ide fognak jönni. A leányok kezet fognak nekem csókolni, Annie -is. És együtt foglak látni benneteket. Vigyázz, te meg vigyázz!</p> -<p>A herczeg barátnője, bár nem volt protestáns, nem szokott -tágítani attól, amit kimondott. Másnap a herczeg már üzent az Annie -családjának, hogy látni akarja őket, főként a leányokat. A nagyapa -felelt írásban, nyilván diktandóra. Alázatos, folyamodványszerű -levélben értesítette a herczeget, hogy mind betegek. <span class= -"pagenum"><a name="Page_127" id="Page_127">-127-</a></span></p> -<p>Valami kellemetlen szövődés kezdetét szimatolta meg az ujságíró -és szeretett volna elmenekülni egy kis időre; de immár nem volt a -maga ura, nem eresztették. Borús, izgatott, villamossággal terhes -napok következtek és volt egy óra, a mikor a fiatalembert a -legnagyobb csapás környékezte: az, hogy kedvese ott hagyja a -herczeget. Akár akarta, akár nem, a szomszéd szobából hallotta az -erre vonatkozó tárgyalásokat:</p> -<p>– Én megyek el. Bocsásson engem el. Ha nem bocsájt, akkor is -elmegyek. És ha egy ezredet állít ide elém, azon is keresztül -megyek. Ki vagyok én itt? Egy rossz nő. Tisztel engem valaki? Véd -engem valaki? Azért a kis falásért, pár rossz ruháért, komiszabb a -helyzetem, mint a legutolsó cselédnek!</p> -<p>A fenség csitította, pénzzel kinálta; Juli még dühösebb -lett:</p> -<p>– Vigye innen a rongyos büdös pénzét! Ha engem a művészetemnél -hagy, az nekem többet jövedelmez, mint a mennyit a fenség -nagynehezen kiizzad. Tudja meg, hogy engem megkárosított. Engem -becsületemben degradált. Velem tisztességes nő szóba nem áll. És -mindez azért van, mert nem tud tiszteletet szerezni annak, a ki -hozzá tartozik. Egy káplár tud a szeretőjének; az altábornagy nem! -Mindenki lenéz, mert a herczeg szeretője vagyok. Pedig nem is -vagyok az. Jó volna, ha az lennék. Egy öreg ember ápolója -vagyok!</p> -<p>Erre az utolsó kijelentésre kinos csönd állott be. A herczeg -köhögni kezdett oly hevesen, hogy <span class="pagenum"><a name= -"Page_128" id="Page_128">-128-</a></span> Juli egy pillanatra békét -kötött, vízért futott és megitatta. Midőn a fenség magához tért, -szigorúan és emelt hangon szólott:</p> -<p>– Kehrt euch, marrsch!</p> -<p>Az ujságiró visszafojtotta lélegzetét. Juli azonban csak most -eresztette ki a hangját:</p> -<p>– Nekem ugyan kommandirozhat! Akkor megyek el, a mikor nekem -tetszik. Olyan botrányt csinálok, hogy tele lesz vele Bécs, Pest, -de Berlin és Páris is! Úgy se valami nagy már a tekintélyünk. Az -utczán kezdenek már nem köszöngetni. Az emberek kezdenek okosodni. -A legfőbb ideje. A magyar arisztokráczia fuj önökre; a cseh, az még -nem. Inkább beleavatkozik a családi állapotjukba.</p> -<p>A herczeg barátnője valami igen erős szót mondott, de halkan; az -ujságíró nem hallotta. Mindazonáltal a legnagyobb mértékben a -herczeg pártján állott és kedve lett volna a nőt – a ki az ő -karrierjét is veszélyezteti – testileg megfenyíteni. Mit akart? Nem -értette, mit akar? Társadalmi pozicziót? El akarja választani a -herczeget a herczegnőtől és ő akar a felesége lenni? Ez -lehetetlenség, képtelenség, erre még Juli sem vállalkozhatik. A nem -erkölcsös férfi nem értette a szintén nem erkölcsös nőnek -társadalmi tisztesség után való vágyát, mert nem voltak ebben az -irányban megfigyelései és nem látta meg soha, hogy a -legelvetemedettebb asszony sem tudja kiirtani a szívéből az ideált, -hogy hű feleség és jó anya lehessen valaha. <span class= -"pagenum"><a name="Page_129" id="Page_129">-129-</a></span></p> -<p>Utóvégre is a fenség engedett. Elismerte az áldozatokat, a -melyet barátnője érte hozott. Megígérte, hogy Bécsben -haladéktalanúl férjhez adja. De neki – az asszonynak is utána kell -nézni… Valami rendes, csinos embert, valami becsületes, igazi -férfit, a kit ő – a fenség – nem volna kénytelen utálni. És most, -ritka pillanat, a herczegnek ötlete támadt: mint férjjelöltet -fölállította az ujságírót, a ki, nevét hallván, elvörösödött, de -aligha szeméremből.</p> -<p>– Egy ilyen semmit, egy ilyen senkit! méltatlankodott Juli, majd -félig haragosan, félig nevetve hozzátette:</p> -<p>– Különben is az a fenség után fut, a fenségbe szerelmes!</p> -<p>– Igen derék fiatalember, – mondá a herczeg mély -meggyőződéssel.</p> -<p>A második reggelire csengettek és a vita abban maradt, mert a -reggelin részt vett Asztalos Aurél is. Egy-egy szó esett azért -arról, hogy a comtessek betegek-e vagy se? Két nap óta tényleg nem -lehetett őket látni és maga az ujságíró sem tudta, mi történt -velük. Csak estve hozta el a miss az Annie levelét, az első valóban -forró szerelmeset. «Életem, hitem, reménységem, szépséges lovagom! -meghalok a vágytól, hogy láthassalak. Szeretném ha egyszer -megölelhetnők egymást, aztán mindketten meghalnánk. Még te maradj -csak itt a földön és élj, hadd haljak meg én magam!» – így kezdte -és így végezte: «Szobafogságban vagyunk. Nem tudom, miért, két -napja nem mehetünk <span class="pagenum"><a name="Page_130" id= -"Page_130">-130-</a></span> ki. A bátyám – egy kicsit orvos is – -megvizsgálta torkunkat és azt mondta, hogy gyulladt. Egész nap -velünk van a szobában, kártyázunk és bibliát olvasunk. Ma azonban -én lefeküdtem az ágyba, megrémültek, hogy csakugyan beteg vagyok, -pedig csak azért tettem, hogy mindig rád gondolhassak. Az orvost -elhivatták, az megkopogtatta a mellemet és meghallgatta a szívemet -– megbocsájtod-e?… öreg úr! – és azt mondta, hogy a szívem valamit -alterálva van! Oh mily boldog vagyok. Szerettem volna ezért -megcsókolni. De nem csókolok meg senkit többet, ha nem lehet -valakit. A kis bátyám sem kap tőlem többet szájon csókot. Az csak -egyé. Azé, a kinek levele a párnám alatt van… Tudod-e szerelmem, -hogy csakugyan beteg vagyok? Mit fogsz tenni, ha csakugyan sulyos -beteg leszek? Hogy jösz hozzánk? Én hivatlak, bevallok mindent és -hozzám kell engedniök. De ne késlekedjél, gyer akkor mindjárt. -Fogjad meg a kezemet és én jobban leszek, fölülök az ágyban -és…»</p> -<p>A fiatal ember egy kissé megundorodott magától. A leány úgy -állította be mint Jézust. Az csakugyan nem volt és érezte, hogy -méltatlan a fölséges példára. A leány fantáziájának hirtelen -hevessége különben is nyugtalanította már azért is, mert – -meglehetős mértékű önbecsülése daczára – nem tudta megérteni. E -fiatal emberben, bár folyton nők körül forgolódott, nem volt meg a -képesség arra, hogy a nőket – különösen a leányokat – gyönyörű -kórságaikban felismerje és megértse. Sejtelme <span class= -"pagenum"><a name="Page_131" id="Page_131">-131-</a></span> sem -volt arról, hogy a szerelem czélját és útját nem ismerve, vakon és -tudatlanul a körül tévelyegve: a legelmésebb és -legfölvilágosodottabb leány is a hideglelésig belereszket a testi -rajongásba. Bűbájos és képzeletgerjesztő physiologiai romantika, -egy szűzies, de már virágzó női testnek buja költészete, a melynek -a férfi-hőshöz, amaz egy bizonyoshoz, gyakorta alig van köze. -Legföljebb hozzá tapad, mint kifogáshoz és ezért, – de mennyiszer! -méltatlan, meg oktalan.</p> -<p>Nem filozofált a fiatalember. A levélnek kellemes, egyéni illata -volt; megcsókolta. Felelet helyett virágot küldött és a mi nemes -tüzet ébresztett benne, azt beleöntötte abba az udvarlásba, a mivel -Julinak tartozott. Soha még ennyi szerelemmel nem voltak egymás -iránt. Egész nap egyedül voltak, bujták az erdőt, járták a -hegyeket. A herczeg, a ki tudta, hogy Julinak napokig eltart a -tisztességi rohama, küldte őket. Megengedte, hogy együtt -mutatkozzanak nyilvános helyeken, vizitet tegyenek együtt, -elmenjenek egy reczitátor előadására is. És a mikor egy órákra -terjedő kirándulásra indultak, a maga turista botját, sőt az -őzbokrétás kalapját is kölcsön adta az ujságírónak:</p> -<p>– Julira vigyázni. Nem hagyni, hogy kimelegedve havat egyen!</p> -<p>Egy havasi majorsághoz törekedtek, a fürdőtelephez két órányira, -a hová nem igen jártak vendégek. A majorság két kecskéből állott és -az összes felszerelése egy rozoga asztal, nehány pohár. -<span class="pagenum"><a name="Page_132" id= -"Page_132">-132-</a></span> Ha a majorosnak volt, kenyeret is -lehetett kapni. Juliéknak szerencséjük volt: kaptak. Halálosan -elfáradva leültek kenyerezni, tejet inni és úgy elmerültek ebbe a -műveletbe, hogy alig vették észre, mikor az asztaluk mellett, a -majoros előtt megállt két férfi. Az Annie nagyapja és bátyja. Az -ujságiró felállott, üdvözölte őket és a legnagyobb zavarban bár, az -egyetlen asztalnál ülőhelylyel kinálta meg mind a kettőt. Apa és -unoka összenéztek, nem ültek le. A herczeg barátnője szurós kis -szemei elé emelte lorgnonját és szólott:</p> -<div class="figcenter" style="width: 373px;"><a href= -"images/i012hq.jpg"><img src="images/i012.jpg" alt= -"Üdvözölte őket." title="Üdvözölte őket." /></a> -<p class="caption">Üdvözölte őket.</p> -</div> -<p>– Mutassa be az urakat, kérem!</p> -<p>Azok maguk mutatkoztak be, az öreg mélyen meghajolva, a fiatal -alig. Nem volt egy udvarias szava az asszonyhoz, úgyszólván észre -sem vette. De a herczeg barátnője nem volt az az asszony, a kit -bagatellizálni lehetett. Még mindig megtartva mosolygó álarczát, -épen a szótlan emberhez intézte szavait:</p> -<p>– Betegek még a comtesse-ek?</p> -<p>– Igen! – felelte unokája helyett az öreg gróf.</p> -<p>– Reménylem csak könnyü baj. Ha felgyógyulnak, lesz -szerencsénk?</p> -<p>– Igen! – sietett a felelettel a nagyapa.</p> -<p>Az ujságiró, belsejében nem csekély mértékben elfogódva, -igyekezett enyhébb medert vágni a kinos és éles diskurzusnak:</p> -<p>– A herczeg ő fensége ismerte és tisztelte a comtesse-ek anyját -és azért vágyik, hogy tisztelhesse és láthassa a leányait… -<span class="pagenum"><a name="Page_133" id= -"Page_133">-133-</a></span></p> -<p>– És én is. Főképen én óhajtom! – javította ki Juli elvörösödve. -Majd szinte provokáló hangon hozzátette:</p> -<p>– Tehát minél hamarabb!</p> -<p>– Igen…</p> -<p>– Nem!</p> -<p>Ez volt az első szó, a mit az Annie bátyja kiejtett. Egy -határozott kemény «nem!» Meg kellett hallani, félre nem lehetett -magyarázni. Julinak, úgy is mint a nép leányának, ez nem is volt -szándékában. Mérkőzésre, pörre, mint minden pillanatban, most is -készen, halotti csendben kérdé:</p> -<p>– És ha szabad tudnom, mért nem?</p> -<p>Az Annie bátyja idegesség nélkül nyugodtan szólott:</p> -<p>– Kérnem kell méltóságodat, hogy ne kényszerítsen feleletre.</p> -<p>– De kényszerítem, de tudni akarom. Mivel különbek az ön -testvérei, mint én! Kik ők? Mi vagyok én? És a herczeg, nem is -szólva a herczegről?</p> -<p>Az öreg gróf megfogta az unokája kezét, hogy elvigye innét.</p> -<p>Juli most már elveszítette nyugalmát, felugrott, a lorgnonját -eldobta, a csipőjére tette a kezét, kiabált:</p> -<p>– Tudom, kik maguk. A maguk harmadik őse paraszt volt, -közönséges paraszt. Maguk is azok. A comtesse-ek nem különben… -Innen pedig addig el nem mennek, a míg meg nem mondják, mi -kifogásuk van ellenem?! <span class="pagenum"><a name="Page_134" -id="Page_134">-134-</a></span></p> -<p>– Ha kényszerít! – mondá a fiatal mágnás rosszkedvüen és merev -állásba vágva magát az ujságiró előtt, ahhoz intézte a szavait:</p> -<p>– Mondja meg ő méltóságának – szólt halkan, de határozottan – -ön, mint az ő gardeja, mondja meg neki: ő nem az a hölgy, a kivel -tisztességes leányok érintkezhetnek!</p> -<p>A herczeg barátnője szederjes arczát az ujságiró felé -fordította; szeme, a melyet a düh még összehuzott, kisebbé tett, -határozottan követelte tőle a védelmet.</p> -<p>Asztalos Aurélra életének legsulyosabb pillanata most már -elkövetkezett. Alig lehetett gondolkodnia és mégis gondolkodott, ha -ugyan annak lehet nevezni elméjének kényszerült működését.</p> -<p>Az ujságiró, kinek mestersége, hogy másért exponálja magát, -mesterségénél fogva, elvből, szokásból, szeszélyből –: cselekvő -erejében szélütötten, lelkében megbénulva állt ott. Elméjében kinos -villanások.</p> -<p>«Szörnyű helyzet!»</p> -<p>«Minden munkám hiába. A mit akartam, annak vége!»</p> -<p>«Szerencsém, jó éjszakát!»</p> -<p>«Miért kellett idejönni; hagyni, hogy szóba álljanak!»</p> -<p>«És most hagynom nem szabad. Ő és minden követeli, hogy -védjem.»</p> -<p>«Ha meg nem védem, gyáva vagyok, utált és – kidobott.» -<span class="pagenum"><a name="Page_135" id= -"Page_135">-135-</a></span></p> -<p>«Ha türném, mit mondana a herczeg? Soha többé maga elé nem -bocsájtana!»</p> -<p>A gondolatok – szegény nyavalyás lények! – közé hirtelen -belevágódott egy arcz: ő fensége szigorú, lenéző, sőt megvetéssel -teli arcza. Nem szólt hozzá, csak intett az ajtó felé. És ez -elképzelt fej visszaadta a fiatal ember cselekvő erejét és bárha -mint egy miniature villám, úgy vágott agyába a tudat, hogy a mit -most tesz, az végzetes, erőszakot téve vérén, szivén és félelmén: -kihuzta magát és a fiatal mágnás képébe vágta:</p> -<p>– Ez impertinenczia. A mit ön mond, impertinenczia!</p> -<p>Az első eminens, valamint a fegyelmezetlen férfiak, ökölre -szorította két óriási kezét, hogy a jelzőre jelzővel feleljen; de -Juli, a ki szinpadi uralmát a legnagyobb mértékű önkivületben is -megtartotta: elsikoltotta magát, még pedig azzal a hanggal, melynek -regiszterét egy hirneves bécsi tragika állapította meg. Két -gyilkosság jelzése foglaltatott e sikolyban, egy épen megtörténté -és egy másiké, a mely nyomban meg fog esni. A mikor a kiáltás -elhangzott, valami – általánosságban – buta csend állott be; a gróf -leeresztette öklét és karonfogta nagyatyját. A mikor elfordult, az -ujságiró – bárha torka alig akarta kiengedni a szót – mégegyszer -ismételte:</p> -<p>– Ez aljas impertinenczia…</p> -<p>Annie bátyja nem fordult többé vissza, ment. És ők is mentek -hazafelé, szótlanul. Az ujságirónak legelső szenzáczió az volt, -hogy visszakapta <span class="pagenum"><a name="Page_136" id= -"Page_136">-136-</a></span> idegességét. Egyszerre megfájdult a -feje és a lába:</p> -<p>«Még csak ez kellett! Úgy látszik visszajött a neurastheniám!» – -gondolta magában és erőlködött, hogy Julira mosolyogni tudjon. Az -nem volt szomorú, sőt szivében valami titkos boldogság vergődött: -valami történt, körülte, vele, miatta! Sápitozott ugyan, a miért -«rossz nő»-nek nyilvánitották; de megaláztatása inkább csak elvben -égette és nem igazán:</p> -<p>– No, ennek a rablónak lesz! Ha megtudja a herczeg, nem tudom -mit fog csinálni? Az igaz, a fenség, ilyesmiben nem mozdulhat. Nem -szabad neki. De bezárathatja, ha akarja. Akarni fogja. Elküldetheti -Kufsteinba, Josefstadba. Degradálhatja. Ez a madárijesztő biztosan -tiszt. (Meglátszik rajta.) Neki a fenség olyan, mint egy Isten. És -mégis meg merte ezt tenni ellene!</p> -<p>A heves kitörésekre az ujságiró mély rezignáczióval felelt:</p> -<p>– Nem úgy van, mint régen volt. Ő fensége egy ujjal sem -bánthatja. Hanem majd én!</p> -<p>– Kiirod? Az, az kell neki. Leszidni, kicsufolni!</p> -<p>Azt nem, hanem mást.</p> -<p>A fiatal ember némi küzdelem után mégis csak kitör egy sokszor -megszakadt sóhajban. Az asszony megölelte és megcsókolta az út -közepén!</p> -<p>– Talán még agyon is szurnak értem! Soha még én értem nem öltek -meg senkit. Nem is akarom. Én nem vagyok olyan, mint a többi -művésznő. <span class="pagenum"><a name="Page_137" id= -"Page_137">-137-</a></span> A férfiak nem arra valók, hogy egy -nőért megöljék egymást. Egy parfumirozott szoknya sem – nem egészen -így mondta – érdemes arra. Elheveskedted a dolgot. Annak a -gazembernek, ha jól meggondoljuk, igaza is volt; én egy rossz nő -vagyok, egy rossz nő!</p> -<p>Sirva, a parókáját megtépázva beszélt, de a maga erkölcsi -minéműsége felől táplált véleményét, a mint a herczeg elé értek, -nyomban megváltoztatta. Most már elégtételt követelt minden -irányban, minden módon. A fenség, délutáni álmában megzavartatva, -szintén igen dühös volt és irigyelte az ujságirót a bizonyos -párbajért:</p> -<p>– Ha én, ha én szembe állhatnék vele!</p> -<p>Nem bizonyos, de nagyon valószinű, hogy ő fensége ezt a szemben -állást, úgy képzelte, hogy ő egy angol expreszszel harmincz -lépésről lő a magyar grófra, a kinek igen kevés, csaknem semmi -fegyver sincs a kezében és így nem is lőhet vissza.</p> -<p>Ez a képzet azonban semmi esetre sem volt világos, valamint egy -másik sem, a mely ezután támadt és a fiatal mágnás vagyonának -lehető elkobzására vonatkozott… A herczeg azonban nem ábrándozott -csak egy szempillantásig; azonban férfi volt ismét, a ki keveset, -de korrekten látott és biztosan cselekedett. Megveregette az -ujságiró vállát, sőt különös kitüntetésképen az arczát is:</p> -<p>– Ön korrekten cselekedett. Így cselekszik egy férfi, a ki a -tisztességes uri nőt védeni köteles. Nyujtom önnek kezemet és -szivesen szorítom meg. <span class="pagenum"><a name="Page_138" id= -"Page_138">-138-</a></span> (Megszorította soron kívül.) Válságos -időkben az ilyen emberekre nagy szerep vár a hadseregben. Ön -elnyerheti a legnagyobb rendjeleket. Csak biztosan kell czélba -venni, a kéz ne mozogjon. Czélozz: a láb elé! Ha kardra megy, -tiszta vágás a hónaljra. Az alatt van a szív!</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_139" id= -"Page_139">-139-</a></span></p> -<p>Az ujságiró mély hódolattal hallgatta a fenség tanításait, de -nem a tiszta boldogság érzésével köszönte meg, a mikor a herczeg -jelezte neki, hogy egy szerencsétlenség esetére ő maga – a fenség – -sajátkezű irással fogja vigasztalni anyját – a kinek mint rendes -ember, a czímét kérte már is, de nem kapta meg. Egyebekben úgy -maradtak, hogy az ujságiró jelentést tesz az ügy fejlődéséről és -semmi érdemlegeset nem cselekszik, mielőtt ki nem kérné a herczeg -tanácsát.</p> -<p>– Csak mindent csendesen, nyugodtan, mint igazi gavallérhoz -illik. Az ok senkire sem tartozik… Előre is kikérem magamnak, hogy -az én nevemet belekeverjék!</p> -<p>– Kivánsága szerint, fenség!</p> -<p>– Sem az enyémet!</p> -<p>– A méltóságos asszony kivánsága szerint!</p> -<p>Miután a szerencsétlenség úgyis megtörtént, a fiatal ember – -contre cours – igyekezett magát a lehető leggavallérosabban -viselni. Ám ebben a pozjában egy pillanatra megingott, a mint -barátnéja után sompolyogva a nyakába borult!</p> -<p>– Nem engedem, nem engedem! Én elhivatom <span class= -"pagenum"><a name="Page_140" id="Page_140">-140-</a></span> azt az -embert, magamhoz hivatom, elcsináljuk az egészet. Reszketek érted; -rossz előérzetem van.</p> -<p>– Nekem is. És legalább beteg ne volnék! Ha itt lennének a -rendes segédeim. Mindegy. Ezen segíteni többé nem lehet: ez így -van. És ha megmozdulsz, még nagyobb szerencsétlenséget okozol. -Esetleg főbe kell magamat lőnöm…</p> -<p>A fiatalember kifáradt abban, hogy az utolsó néhány órában a más -lényét, egy hozzá merőben idegent cselekedtetett és beszéltetett -maga helyett. Talán ennek a fáradtságnak a következménye volt, hogy -szemei megteltek könynyel és odahaza nedves szemmel, félig -önkivületben várta az ellenfele segédeit. Hamarosan megjelentek -azok: egy tábornok és egy magyar kuriai biró, a ki főképen grand -seigneur és csak mellékesen itélt. Komoly öreg úr volt mind a -kettő, szervezetét mind a kettő leélte és lényük, egész -viselkedésük nem egyéb, mint emlék, vagy ha úgy tetszik; egy -régebbi beidegzésnek a továbbrezgése. A katonát ezenkivül, bár nem -heves módon, hatalmába kerítette gerinczének csendes sorvadása, a -miről ő maga nem tudott semmit, bár rossz jelnek vette, hogy -szédült, ha a lóra ült. A tiszteletreméltó, de fölöttébb szokatlan, -kevés beszédű alak mintha a halál névjegyét hozta volna meg az -ujságirónak. Hangja elfogódott, szívverése ki-kimaradt, a mint -velök beszélt. Szerencsére hamar végeztek. Elégtételt kértek. -Segédek gyors kiküldését. Ezenfelül kifejezték privát kivánságukat, -hogy az egész ügy negyvennyolcz óra alatt elintéztessék. -<span class="pagenum"><a name="Page_141" id= -"Page_141">-141-</a></span></p> -<p>– Itt idegenben… ha nem találnék arra való segédeket. Ha haza -kellene sürgönyöznöm…</p> -<p>– Itt vannak katonatisztek.</p> -<p>– Köszönöm, majd magam keresek!</p> -<p>A beteg ujságiró jutott az eszébe. Még itt volt, reggel is -látta. Igaz, hogy kalapját egy ujjával megérintve köszönt neki és -nyilván nem szereti őt. De párbaj az más. Az ujságirók a legjobb -segédek. A leggyengébb karakter is azonnal romantikus hős lesz, ha -lovagias mandátumot kap a kezébe. És hihetetlenül ügyesek, a -legszövevényesebb ügyet is megoldják sokszor – békésen. De vajjon -az ő esetében ez lehetséges-e?</p> -<p>Hirtelen Anniera gondolt.</p> -<p>Ha lelke élvezni tudna még: az ujságiró mámorosra gyönyörködheti -magát a helyzetben, a mely mindenkinek másnak kopott lehet, de neki -friss, fordulatos és meglepő. Ki mellé fog állani Annie? A bátyja -mellé-e, a kedvese oldalára-e? Lovagok, még a becsületesek és -kemények is boldogan gondolnak arra, ha kedvesük értük dilemmába -jut, szenved, vérzik, boldogtalan, – természetesen nem nagy -időre.</p> -<p>«Ha megtudja, a milyen hirtelen, elszánt, vakmerő és nagylelkű, -valami nagy botor dolgot cselekszik!» – így gondolkodott Annieről a -fiatal ember és nem aggasztotta az, hogy a leány megveti vagy -szakít vele, mert egy asszony védelmére kelt. Igaz, utóbb ezt -magyarázni kell, de oly szépen, hatásosan és hasznosan lehet -kimagyarázni később. De vajjon lesz-e később? Az ujságiró a -verekedés után való időt nem látta. <span class="pagenum"><a name= -"Page_142" id="Page_142">-142-</a></span></p> -<p>Elméjét akárhogy erőltette: mint a fáradt és megsebzett túzok -ott letopott és semmiféle hajrával nem volt felkergethető.</p> -<p>«Szegény Nuszi, szegény Nuszika, hogyan birja el ezt a -helyzetet?» – így gondolkodott a fiatal ember és a mellett attól -tartott, hogy a leány nem tud a helyzetről mit sem. Estefelé, hogy -a beteg ujságirót üzte, látta nagyanyjával és testvéreivel a -térzenén; tehát nem beteg többé. Vidám volt, a szemével csókot -küldött neki a tömegen át, kezének egy mozdulatával hivta is. De a -fiatal ember nem ment hozzá. És nem megy többé – talán – soha!</p> -<p>A gyötrődés karmai közé jutott hősnek fájt a gondolat, hogy a -leánynak ne fájjon semmi. Valószinű, hogy e miatt – és még egy maga -által sem tudott czélért – elhatározta, hogy ír neki, elbúcsúzik -tőle. A czéh, a melyhez Asztalos Aurél tartozott, annak erkölcsei – -vagy ha úgy tetszik erkölcstelensége – nem engedték meg neki, hogy -végkép nemtelen legyen. Nem irta meg az igazat, csak sejtette:… -«Még egy, vagy legfeljebb két nap és történik velem valami – nem is -nagy dolog, de a mely megakadályoz, hogy valaha még láthassam -magát. Úgy lehet, ez az utolsó irásom… A jázmint – tudja – mindíg a -legjobban szerettem: egy szál jázmint kérek és kinyujtom érte a -kezemet… A végzet, a véletlen hozta magával így és én boldog -vagyok, hogy áldozata lehetek, főkép azért, mert ha becsukom a -szemeimet, úgy látom, mintha e végzetnek maga lenne a szép, a -<span class="pagenum"><a name="Page_143" id= -"Page_143">-143-</a></span> jó, a halálosztó angyala… Isten veled -szépséges, jóságos, pusztító angyalom!»</p> -<p>A miss kezén át, a szokott módon, másnap délelőtt küldte el a -levelet és a választól valamely ismeretlen jót, vagy legalább -valamely kombinácziót várt. De válasz nem jött; a miss nem -jelentkezett és az ujságiró elhatározta: minden elhagy, minden -összedől! Az elsötétített szobában feküdt, helyesebben fetrengett a -diványon és gyakorolta magát kisebb bűneinek egyikében: becsmérelte -az asszonyi nemet. «Mind egy! Ha még ujra kezdhetném, kihasználnám -és elrugnám őket!» És valami gyülölet féle érzés lángolt föl benne, -a mikor az ajtó halkan kinyilt és belépett rajta Annie, egyedül. -Hozzája rohant, letérdelt eléje, úgy ölelte át:</p> -<p>– Eljöttem! – mondá tiszta hangon.</p> -<p>– Ilyen vakmerőséget! Istenem, ha megtudják…!</p> -<p>– Tudják meg. Nem is nagyon titkolództam. Ha megkérdeztek volna -hová megyek a miss-szel, meg is mondom. Nem kérdeztek. Így -jöttem.</p> -<p>Fátyol sem volt a leányon. Arczát mindenkinek megmutatva, -bizonyára emelt fővel jött be a hotel ajtaján. A misst leültette a -foyerben s biztos, gyors lépésekkel fölment a szerelmeséhez, mintha -ez lenne a világon a legtermészetesebb dolog.</p> -<p>A fiatalember kibontakozott a leány karjából, felugrott a -diványról, nyilván azért, hogy futó – és rejtett – pillantást -vessen a tükörbe: a külseje rendben van-e. Nagy szőke haja -homlokára csapzott. Annie máris meglátta, hátrasimította: -<span class="pagenum"><a name="Page_144" id= -"Page_144">-144-</a></span></p> -<p>– Mi bajod, mi történt? Valami bünt követtél el és most meg kell -halnod?</p> -<p>– Bünt, én? Férhet én hozzám bün? Nem is komoly, föl se vegye, -bánom, hogy írtam, ha ezt tudtam volna… menjen haza!</p> -<p>Annie leült a diványra:</p> -<p>– Nem, itt maradok. Tudni akarom, mi történt és mi fog -történni!</p> -<div class="figcenter" style="width: 388px;"><a href= -"images/i013hq.jpg"><img src="images/i013.jpg" alt= -"– Tudni akarom, mi történt…" title= -"– Tudni akarom, mi történt…" /></a> -<p class="caption">– Tudni akarom, mi történt…</p> -</div> -<p>– Semmi. Ha erőszakoskodik, meg is mondhatom. Egy kis verekedés -– nem az első – holnap.</p> -<p>– Értem! – mondá a leány és szivére szorította a kezét, a mely a -boldogságtól és gyötrelemtől kiszakadni készült.</p> -<p>A fiatalember nem felelt. Csak – meggyőződés nélkül – nemet -intett a fejével.</p> -<p>– És kivel? Mondja meg kivel? – A comtesse egy lengyel mágnásra -– uhlánus tisztre – gondolt, a ki szerelmes volt belé és a ki -többször kijelentette, hogy alkalmilag rosszul fog bánni a -szapora-szavú magyar fiatalemberrel.</p> -<p>Asztalos Aurél – mint gentlemanhez illik – megtagadta a -feleletet. A lány pedig, mert veleszületett érzéke volt a -gavallérság iránt, nem kinozta és nem akarta lebeszélni a -verekedésről. Inkább tanítgatta:</p> -<p>– Csak nyugodt légy. Tudom, hogy az lész. Egy igazi férfinak – -neked – ez semmi. Csak vedd czélba jól, előbb lőjj, a szivébe, hogy -ne sokat szenvedjen szegény… Akárhová, gyülölöm, biztosan az az -oka, gyülölöm, gyülölöm! Csak a <span class="pagenum"><a name= -"Page_145" id="Page_145">-145-</a></span> kis bátyám veled lehetne, -nyugodt lennék. Mért nem ő a segéded? Szólok neki. Egész nap úgy -sem csinál most egyebet, czélba lő lent a katonáknál a völgyben. -Tegnap minket is levitt, hogy lássuk. A porosz papir katonának már -nincs feje, mindig csak arra czéloz és behunyt szemmel is mindig -talál… Szóljak neki!</p> -<p>A fiatalember szívverése hallható volt, a mint a leány -elhallgatott. Szerencsére arczának színe nem volt értékelhető a -homályban. Ajkát nyitva kellett tartani, hogy lélekzeni tudjon. -Minden erejével küzdött az ideg-láz ellen, a mely környékezte. Égő -és nedves szemmel némán nézett a leányra, a ki egy-egy pillanatra -egészen olyan volt, mint a bátyja, úgy, hogy a fiatalember -megrettent tőle, sőt gyülölte is. És ebben a szivettépő, -elmétzavaró helyzetben valami gyáva bosszúvágy riadt föl benne: e -tiszta és büszke virágot letörni, szeretőjévé tenni e félelmes, -talán utolsó délutánon. Ám a férfinak az a vágya is fáradtan, -nehezen, alacsonyan szállt és alighogy felriadt, már el is pihent. -Megelégedett azzal, hogy kinos gyönyörűséget szivott a gondolatból; -ha most egyszerre mindent megmondana! De nem volt ilyen becstelen, -csak kinozta a leányt:</p> -<p>– És mit fog csinálni, ha meghalok?</p> -<p>– Maradok a felesége, – lány. A sírját diszítem; az emlékeknek -élek!</p> -<p>Hogy a leány el tudta képzelni az ő halálát és annak egyszerű, -becsületes bevallása megint csak fellázította a férfit. Gyanakodva, -éhesen, pusztítni <span class="pagenum"><a name="Page_146" id= -"Page_146">-146-</a></span> vágyón, mohón nézett Anniere, a ki -kissé megzavarodott, lesütötte szemeit és halkan kérdé:</p> -<p>– És neked rossz sejtelmeid vannak?</p> -<p>– Biztos vagyok benne, hogy nem látjuk egymást többet!</p> -<p>– Nekem is azt sugja valami – mondá a leány száraz szemmel, de -elfuló beszéddel.</p> -<p>Elhallgattak. Ám a csendben nem a halál gondolata rejtőzött, -bujkált, rezgett és villant, hanem az életé. Forró arczát a nőcske -hozzászorította a férfi hideg képéhez és egészen érthetően -szólott:</p> -<p>– Ha neked el kellene menned, mielőtt a feleséged lettem volna… -Majd megőrültem ebbe a gondolatba, mielőtt idejöttem. És azért -jöttem, hogy a feleséged legyek, most, ha akarod…</p> -<p>Hozzája bujt, elomlott rajta, bűbájos testének romantikája -elérkezett az önfeláldozás forró – és forduló – vágyához. Remegtek -mind a ketten és a leány gondolkodni aligha tudott többé. Egész -lénye átváltozott egy nyitott szivvé, a mely kitárva várja a -csudát:</p> -<p>«… A feleséged akarok lenni most… azért jöttem… A sötét, kietlen -utra vidd el magaddal… Légy boldog, a legboldogabb elébb!»</p> -<p>A legpoétikusabb leányok sem gondolkodnak mindig poétikus -formában. Földi lények, emberek ők is. Ám a ki köztük a -legegyszerűbb, az is keleti szimpompájú fantáziával látja a nagy -csuda elkövetkezését. És ebbe szédült Annie is és ezért nem tudott -mást mit tenni, mint belefurni arczát a férfi nyakába és elhaló -hangon a fülébe sugni: <span class="pagenum"><a name="Page_147" id= -"Page_147">-147-</a></span></p> -<p>– Végy el, végy el!</p> -<p>A férfi pedig öntudatosan szorította magához:</p> -<p>«Eh, éljük ki ezt a nyomorúságos világot, a legszebbet a mi -benne van. Aztán legyen mindennek vége!» – így kiáltott fel -összedült lelkében és feledést meg bódulást remélve a mámorban, a -leány ajkába forrasztotta ajkát. Megszédült ő is – mert a világot -éltető titok mindig ujra kezdődik – ám e szédületben, a csókok -viharában és összekeveredésében, a szerelem irtózatos és édes -hullámaiban: a szíve mélyén danse macabre járt, a halál lejtette -folyton pergő, soha meg nem álló tánczát. Mint kisérő ének, valami -összekuszált ritmusu vers is hangzott hozzá: a kezdete érthetetlen -volt, de a vége szinte kivágódott: «Az életednek ára ez és -nemsokára vége lesz!» Halál és vers ilyenkor! A fiatalember előbb -költő volt, szegény!</p> -<p>… A férfi szólalt meg elébb:</p> -<p>– A miss, mit csinálhat lent a miss!?</p> -<p>– Nem bánom én! Aludni akarok egy keveset. Itt.</p> -<p>– Valaki kaparász az ajtón!</p> -<p>Nem volt senki. De egy pár percz mulva az ajtó mögött csakugyan -fölhangzott az angol nő csendes kétségbeesése:</p> -<p>– Annie, Annie!</p> -<p>– Azonnal, megy!</p> -<p>Ment. Oly büszkén és bátran, mint a hogy jött Ám tekintetének -tisztaságába, mintha valami új, idegen szín remegett volna meg. A -csodálkozás zavara volt ez? Valamit nem értett, valamit kérdett? -<span class="pagenum"><a name="Page_148" id= -"Page_148">-148-</a></span> Ám lelkének e megriadása nem tartott -csak egy pillanatig. Nemes, gőgös és elszánt leány volt, abból a -fajtából való, a mely oltár előtt, a mikor esküszik, oly hangosan -mondja ki az «igen»-t, hogy hallja az egész templom…</p> -<p>Kezet szorított – jó erősen – a férfival és hangosan -szólott:</p> -<p>– Isten veled. Az uram lettél!</p> -<p>A fiatalember kezet csókolt és halkan mondá:</p> -<p>– Nem lettem az. Bátran férjhez mehetsz, ha…</p> -<p>Az ajkán volt a mondat: «ha a bátyád lelő, mint egy kutyát!» De -bátorsága nem volt ehhez a gazsághoz – mint egyébhez sem – és az -ajtó is nyitva volt és előtte téglavörösre sírt ábrázattal a miss. -Elmentek és az ujságiró egyedül maradt. És most érezte csak teljes -összeomlását, most látta csak tökéletes plaszticzitással, mi -történt vele. Áll a szoba közepén, nem tudta mihez fogjon. Leülni -nem mert attól való féltében, hogy teste elveszíti minden akczió -képességét. Állt mereven, téveteg, ostobán és a vágya az volt: ha -futni lehetne innét! El messze, nyomorúságos, rossz szagú, -kicsinyes és földhöz ragadt viszonyai közé. Egy meleg, füstös, de -biztos pesti kávéházra gondolt mint ideálra. Ha még egyszer annak a -nagy ablakja mellett ülhetne és nézhetné, hogy kint az utczán mint -söprik az aszfalt porát a kövér ügyvédnék és más egyéb kövér -zsidónék… Ha spanyol vagy ó-franczia történelemből vett drámáinak -és jellem-vígjátékainak jambusait – mint a hogy szokta – -<span class="pagenum"><a name="Page_149" id= -"Page_149">-149-</a></span> kávészó mellett a márványasztalra -irkálhatná, még csak egyszer!</p> -<p>Estefelé járt. Megjött egyik segédje, az ujságiró.</p> -<p>A másik ujságiró agyonczigarettázott hangja már a folyosón -hallatszott. E különben rossz és feltünően szükmellű fiatal -embernek különben is olyan vastag, erős és rekedt hangja volt mint -egy dobos káplárnak, a ki hozzá van szokva ahhoz, hogy dobpergés -közepette vezényeljen. Az ujságiró ezen a hangon beszélt és ehhez -képest nem valami gyengéden:</p> -<p>– Gyönyörű verekedés, gyönyörű helyet találtunk, passzió… És -lefőztük őket: minden ajánlatukba belementünk. Szó nélkül! Lássák, -hogy mi egy ujságiró. Vontcsövüt ajánlottak: jó. Kis távolságot: -jó. Nagy avanceot: tessék. Meg voltak hatva.</p> -<p>– Köszönöm.</p> -<p>– Nincs mit. A zsandár nagyszerűen viselte magát.</p> -<p>A zsandár volt a másik segéd. Egy csendőrkapitány; látszólag -csupa pirosság, egészség, erő. Nemrégen az egyszerű őszinte jókedv -maga, a kit egyszerre a legcsekélyebb ok nélkül elfogott a -melankolia, napokig szólt, sírt éjszakákon át. Itt volt a fürdőben, -hogy gyógyíttassa magát, összeakadt a beteg ujságiróval és az -viczczekkel próbálta kezelni. Kevés vártatva az is feljött, hogy -Asztalos Aurélnak átadja a jegyzőkönyvet és inkább szokásból, mint -előrelátásból megirassa vele az úgynevezett «önvádoló» -nyilatkozatot. Ez egy levél <span class="pagenum"><a name= -"Page_150" id="Page_150">-150-</a></span> volt, a melyben a -lovagias térre lépett ujságiró elismerte, hogy ügye körül minden az -ő akaratával beleegyezésével történt és halála esetén sem a -segédei, sem senki más nem hibás.</p> -<p>Asztalos Aurél gépiesen megirta és aláirta a levelet és -erőltetett mosolylyal csak ennyit jegyzet meg:</p> -<p>– Tehát oly biztosnak tartják az urak? Hátha én terítem le az -ellenfelemet? Úgy érzem, én lövöm le; most érzem, biztos vagyok -benne!</p> -<p>Hit nélkül, izgatottan, szinte sértő élességgel beszélt. -Haragudott a segédeire, különösen az ujságiróra, a kit ellenségének -tartott és most bánta is, hogy a nyakát épp az ő kezébe adta. -Gyanakodva nézett rá, nem tör-e az élete ellen irigységből, ki -tudja, milyen okból?! Azután ez a búkóros zsandártiszt, a kinek ő -és minden Hecuba! «Rosszul csináltam ez ügyben mindent, mindent!» -Erre a végső eredményre jutott és tört erélyét valahogy össze -akarta foltozni, ujra, jobban csinálni. Eldobni a jegyzőkönyvet, az -egész eljárást, uj embereket szerezni… De csak az akaratnál maradt, -és egy kis heveskedésben kiadta minden erejét:</p> -<p>– Úgy látom, engem itt mészárszékre akarnak vinni. Egy -sértésért, a mit odahaza kölcsönös nyilatkozattal elintézünk. De én -nem fogom magam hagyni. Én nem félek, nem tartok semmitől. Ki -fél?</p> -<p>Az ajka fehér volt, szokása ellenére heves mozdulatokat tett, az -asztalt verte. Aztán elcsendesedett, megkérlelte az urakat, megadta -magát. Ember <span class="pagenum"><a name="Page_151" id= -"Page_151">-151-</a></span> lett ujra: megmosakodott, átöltözködött -átment a herczeghez, hogy jelentést tegyen ő fenségének. A -főmagasságú úr előtt egy kis komédiázásra is volt ereje: mint egy -katonatiszt, úgy jelentett. A fenség mindent helyeselt, és csak azt -kötötte a fiatal ember szivére, hogy tépést, sok tépést és egy -fazékba tiszta vizet vigyenek magukkal. És hogy a kommandóra -vigyázzon; az a fő! Még csak Juli előtt kellett rapportra -jelentkezni de sem nála – és egyáltalán senkinél – nem volt -érzékeny a jelenet. A fiatal ember csudálkozva, sőt némileg -irritálva tapasztalta, hogy az ő ügye – az ő ügye és itt senki sem -hajlandó magára venni. Maga Juli is feltünően objektive -viselkedett; igaz, hogy a fenség előtt és ágyban fogadta. A nép e -keresetlen leánya a herczegnőktől megtanulta, hogy minden nagyobb -emóczió után két-három napra ágyba feküdjék. Egy magas – és egy -alacsony – társaságbeli babona szerint a szépség huzamos -megtartására ez a legalkalmatosabb mód, ám Juli e babonát némi -ténykedéssel is elősegítette. Ezekre az alkalmakra külön kifestette -magát, kibontott, loknis parókát vett föl és abba piros és fehér -leandert helyezett. Ellenben a rolettákat nappal is leeresztette, a -villamos lámpásokat pedig meggyújtatta. Kissé polichrom ágyában – a -paplana nyusztprémes fekete selyem, a párnája halvány violaszin – -úgy feküdt mint egy bálvány és a fenség sohasem tisztelte oly -erősen, mint ez alkalmakkor. Az ujságiró is elfogódott egy kissé, -midőn belépett a különös szentélybe, holott ezüst kannákban fenyő -meg <span class="pagenum"><a name="Page_152" id= -"Page_152">-152-</a></span> violaillat gőzölgött. Rejtelmes, sőt -tündéri volt itt minden, de a beteg józan és – alkalmasint -fejfájása miatt kedvetlen – hangja magához térítette.</p> -<p>– Nos, – kérdé – megvolt már az a szamárság?</p> -<p>– Meg! – hazudott nagylelküleg az ujságiró.</p> -<p>– Nem történt baj? Tudtam, hogy nem lesz. Maguk mai férfiak -okosak!</p> -<p>Valami kis gunyolódás volt a Juli haragjában. Az ujságiró -szivesen elviselte azért a hálás és csudálkozó tekintetért, a mit a -herczegtől kapott. Általában igen csinosan és méltóságteljesen -viselkedett, a mi a fenségnek is annyira feltünt, hogy -jutalomképpen karonfogta és bevitte a dolgozószobájába. Leültette -és ő maga föl és alá járkált, meg-megállva a fiatal ember előtt, a -kire hol igen haragosan, hol nagyon szeretetreméltóan, de mindig -igen áthatóan tekintgetett. A herczegnek úgylátszik valami ötlete -támadt és azon buzgólkodott, hogy azt formába öntse. Kezdetben csak -rövid, fölöttébb rövid mondatokra szorítkozott. Majd egy hosszabba -fogott, de azt hirtelen abban hagyta.</p> -<p>Az egész beszéd valami paraenezis-féle akart lenni; volt benne -valami a vallás vigaszából, az erkölcs és a katonai bátorság -dicséretéből. Egy ponton már-már beleszövődött egy kis -szentimentálizmus is: a fenség kilátásba helyezte, hogy arra az -esetre, ha a fiatal ember most el nem esik és ha egyáltalán nem hal -el hamarabb, mint ő – a mi nem valószinü – akkor kötelességévé -teszi a Julival való foglalkozást. Keresse föl gyakran, beszéljenek -<span class="pagenum"><a name="Page_153" id= -"Page_153">-153-</a></span> róla… A fenség nem volt jó szónok, de -hogy jó szív, ezt ezuttal is megmutatta. Végül azonban – midőn a -fiatal embert elbocsájtá – nem fogott vele kezet. Feledségből vagy -babonából, vagy mert az ujságiró fölbuzdulva a meleg bánásmódon és -elfeledkezve magáról, csaknem előre nyujtotta magáét?! És ezt az -eljárást nyomban megróni férfias kötelesség?</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_154" id= -"Page_154">-154-</a></span></p> -<p>A fiatal ember, hogy a palotából távozott, megint csak -elvesztette ruganyosságát. Megpróbált vacsorázni. A legelőkelőbb -helyre ment és a Samu frissen érkezett pénzéből olyan vacsorát -rendelt, a milyent franczia nagy cocotteok, vagy balkán fejedelmek -szoktak. Étvágy nélkül tömte magát; de bárha erőltette, hamarosan -eltelt. Fölszedelőzött, hazament lefeküdni:</p> -<p>– Úgy is korán kell fölkelnem! – mondá hangosan és – szemben -magával – gunyosan is. A mi nem igen sokszor történt meg vele -eddig: most megvetette magát. És szeretett volna elszeparálódni -attól az egyik lényétől, a melyet ostobának, ügyetlennek és a -pusztulásba rohanónak ismert föl.</p> -<p>– Utálatos vagy, utolsó vagy! Fuj!</p> -<p>Megundorodott magától. Ámde épp ily mértékben kitört rajta -önimádása is. Heves járkálása közben megállott és belenézett a -szobája nagy toilette tükrébe:</p> -<p>– Asztalos Aurél! – szólította meg magát és kissé meghajolt.</p> -<p>Borotvált puha arczát a mint nézte és köszöntötte az ujságiró, -nem öntudatát kereste. Az fix <span class="pagenum"><a name= -"Page_155" id="Page_155">-155-</a></span> volt, meg nem rendült. A -miért üdvözölte magát, az volt, hogy a visszatükröződő fejben -ráismert a kis szabó-fiura, Asztalos Rellire. Arra, a ki tiz szem -cseresznyét és egy nagy darab kenyeret vacsorált, vagy ehhez -hasonló értéküt, idény szerint. A ki tiz évig meztelen lábbal járt -odahaza és így – meg ingujjban – akárhányszor leszaladt a piacz -boltba czérnáért, bélés-szövetért, daráért. Ugyanaz, a ki a -katolikus tápintézetben nem egyszer vett tésztát a gyerekektől azon -az áron, hogy tízszer engedte megfricskázni rendes és mindig -takaros orrát. A nem zajos, de jókedvű, kissé alantas természetű, -szükös viszonyok között élő mesterfiú volt ő most is és az a -gavallér, a ki most bajba került, csak egy fölvett figura; alig van -köze hozzá. Mért volt az ostoba, mért akart mindent és mért rontott -el mindent? Módja volt hozzá, hogy kikerülje a helyzetet, holott -egy rossz nő becsületéért koczkáztatnia kell egész életét – és a -Relliét is – és nem vigyázott, elbizakodottságában fejjel rohant a -falnak.</p> -<p>A szabófiúnak erős kedve támadt arra, hogy nehéz helyzetében ne -kövesse a gentlemant.</p> -<p>«Nincs is jogom reá! Mit csinál <i>akkor</i> anyám?» Ezzel a -kitünő kifogással élt, bárha ő is tisztában volt azzal, hogy -nagyban és egészben nem ő tartotta édesanyját. «Véletlenül kerültem -ebbe a világba» folytatta tovább magánbeszédét, «az ő erkölcseik -nem az én erkölcseim. Más társadalom tagja vagyok; ott csak elélek -és ez a fő!»</p> -<p>Az életrevaló kis Relli nem hagyta magát, kézzel-lábbal -<span class="pagenum"><a name="Page_156" id= -"Page_156">-156-</a></span> tiltakozott a fizikai megsemmisülés -ellen. «Felvilágosító leveleket irok ide is, oda is; hajnalban utra -kelek és a magam módja szerint élek tovább. Senki sem fog zajt -csapni belőle. Az ujságiró? Csak meg kell kérni. Jegyzőkönyvet -vesznek fel és abban megbélyegeznek? Ki fogja azt valaha -prezentálni? Aztán mi közöm hozzá. Jól van, tehát nem való nekem a -lovagias eljárás! Beteges ember vagyok, elnyűttem az idegeimet. De -okvetlen szükséges, hogy lovag legyek? Mennyi kollegám él anélkül! -Tekintélyünk egymás előtt így sincs, úgy sincs. Legfeljebb nem -sértek senkit. Ovatosan élek. A természetem úgy is a béke. És ha -akármi történnék is, lemészároltatni nem engedem magam!»</p> -<p>Relli nem beszélt magához dialektikával. Ám Asztalos Aurél sem -volt ostoba lény; voltak ellenérvei:</p> -<p>«Próba, szerencse! A ki nagyot koczkáztat, nagyot nyerhet. Te -találsz a szivébe, szerte robbantod! Még csak ez kell a -karrieredhez. Magyarországon a ki párbajban megöl valakit: – -«megcsinált ember». És a többi diadalod ehhez! Egy uj fajta sas -szállt fel a horizonton: a világ bámul, tapsol és odaenged – -ijedtében és csodálatában – a hová csak el akarsz jutni. Az első -fiatalember lehetsz a hazában. Julitól irigyelni fognak a valóságos -herczegnők és ki tudja… A mi pedig Nuszikát illeti, ő egy gyönyörű, -de végtelenül könnyelmű kis leány. Köszönjék meg, hogy nem bántam -vele úgy, a hogy más az én helyemben. Fáj, hogy fájdalmat kell neki -okoznom; de nem én akarom. <span class="pagenum"><a name="Page_157" -id="Page_157">-157-</a></span> Belém akadtak erőnek erejével. És -talán nem is azért, a miről szó esett? Kifogás volt az egész? Annie -mellől, láb alól el akart tenni a bátyja? És egy szót se szólt volt -a hugának. Ezek ilyenek; ezek képesek az ilyesmire. Hidegek és -némák, mintha aczélból volnának. Mily gyönyörűség lehet őket -egyszerre leteríteni. És lehet. A kezem remeg: de a szerencsém -azért biztos!»</p> -<p>A mesterember fia fellángolt a haragtól és a türelmetlenségtől: -oktalan, ábrándozó, elbizakodott dilettáns. Ez nem vers, ez nem -frázis, ez mathematika. Nem érzed-e, hogy jön homlokod felé a -golyó, hogy süvít, süt, pörköl, egy ütés és – sötétség!</p> -<p>Asztalos Aurél elvágta a dialogust; nem birta tovább. Elfordult -a tükörtől s arra vágyott, hogy mind a két én-jétől megpihenjen egy -kissé. Körülnézett a szobában és tekintete az éjjeli asztalkára -esett, a hol az aznap érkezett levelei voltak kikészítve. A -levelezése az utóbbi időben rendkívül megnőtt; a levélirók valahogy -megérzik, ki van en vogue és azt elárasztják. A mint az írások -között turkált, megint megnőtt és jelentőségteljes lett előtte a -mostani alakja. Átfutotta a jószágigazgató és a pártelnök aznapi -jelentéseit: – kincsért sem lehet fogni ellenjelöltet, még öt nap -és a képviselői megbizatás a kezében. Ott hevert a lapra vonatkozó -szerződés is, aláírták az alapítók és vállalkozók. Ebben miniszteri -fizetés biztosíttatott neki sok esztendőre. A régi szerkesztőjétől -valóságos szerelmes leveleket kapott. Samu írt, hogy ne sajnáljon -<span class="pagenum"><a name="Page_158" id= -"Page_158">-158-</a></span> magától semmit; pénz van bőven. (Az -öreg trafikosnéval a dolog rendben, máris ide adta a a -takarékpénztári könyvét.) Az anyjának még Bécsből küldött egy -fekete csipke fejkötőt, azt köszöni meg a szeretetnek annyira erős -hangján, a mely már fáj. Meghivások, jelöltetések. (Sok egyesület -máris megszimatolta.) Julinak egy aznapi, még felbontatlan levele, -a mely olyan meleg volt, mint a milyen hideg ő fensége előtt való -aznapi viselkedése. Egy kis tok volt mellette. A herczeg barátnéja -opálköves arany inggombokat küldött és a gombokba bele volt már -vésve a dátum, a melyen exponálta magát érte. Megint inggomb! Talán -a fenség ötlete volt ez; de hogy készült el olyan gyorsan? A -vésnököt állandóan magukkal hurczolják ezek?</p> -<p>Az ujságíró dühbe borult, megharagudott a szegény csinos kis -tárgyakra, lesöpörte azokat a földre és később sem szedte föl. Ámde -kisebb föllobbanásai nem birták eltéríteni generális érzésétől és -az nem volt egyéb, mint a – félelem. Menekülni akart a helyzetből, -de nem mert. És nem látta többé a módot sem: megcsinált egyénisége -úrrá lett eredeti lényén, a szegény kis Relli le volt győzve. «Egy -ilyen pozicziót itt hagyni oktalan félszből. Ilyen utálatos -gyávaságba nem megyek bele!» Határozott Asztalos Aurél és átengedte -magát siralomházi hangulatának.</p> -<p>Levetkőzött, eloltotta a világosságot, megpróbált szerelmes -órákra gondolni, de tüzes golyók süvítettek körülötte, az ablak -reszketett belé és a nyomukon <span class="pagenum"><a name= -"Page_159" id="Page_159">-159-</a></span> megpörkölődött, majd -lángra lobbant a takarója. Felugrott, felöltözködött és azzal a -kifogással, hogy segédjét, az ujságirót még ma éjjel szerződtetnie -kell a lapjához, elindult, hogy fölkeresse a kihalt fürdőtelepen. -Nem talált reá sehol; kénytelen volt elmenni hozzá a lakására.</p> -<p>Egy alig pár lábnyi pallásszobában lakott a beteg ujságíró. -Úgynevezett turista szobában, a melyben egy ember épen hogy -kinyujtózkodhatik, de nem függőlegesen. A szűk ágyban ülni -lehetett, de csak óvatosan. A mikor Asztalos Aurél belépett, -kartársa egy ily ülőhelyzet elfoglalásában buzgólkodott, hevesen -czigarettázva hozzá, mintha a füst erejétől is várna segítséget. Az -éjjeli vizit nem lepte meg, épen csak papiros mellét és vézna lábát -sietett elrejteni.</p> -<p>– Ne zavartassa magát, mindjárt megyek, csak –</p> -<p>– Valami baj van?</p> -<p>– Nincs.</p> -<p>– Nem tud aludni?</p> -<p>– Őszintén szólva, otthon nem.</p> -<p>– Ha akarja, átbeszélgethetjük az éjszakát.</p> -<div class="figcenter" style="width: 397px;"><a href= -"images/i014hq.jpg"><img src="images/i014.jpg" alt= -"– Ha akarja, átbeszélgethetjük az éjszakát." title= -"– Ha akarja, átbeszélgethetjük az éjszakát." /></a> -<p class="caption">– Ha akarja, átbeszélgethetjük az éjszakát.</p> -</div> -<p>– Nem akarom elvenni az éjszakáját.</p> -<p>– Nekem ugyan el nem veszi. Éjszaka én úgy sem alszom. A szemem -a nappalhoz van szokva. Ha künn sötét van, izgatott vagyok. Csak -azért fekszem le, mert nem tudok mit csinálni.</p> -<p>– Én sem. – Tudja, hogy egy lapom lesz?</p> -<p>– Bánom is én. Megint egy új üzlet.</p> -<p>A pozicziós ujságíró nem igen merte tovább firtatni <span class= -"pagenum"><a name="Page_160" id="Page_160">-160-</a></span> az -ügyet a kis ujságíró előtt, a ki egy ujságnál sem tudott -megmelegedni. Azonnal ott hagyta, a mint valamit «észre vett». -Semmi mód nem tudott belenyugodni abba, hogy egy hirlap nem mindig -ideális intézmény, hanem gyakorlati vállalkozás is. Azt az elvet, -hogy a közönség kegyét kell folyton keresni, gyülölte és az -íróasztalokat verte a vastag botjával azon való dühében, hogy nem -szereti mindenki elég komolyan a hazát.</p> -<p>Hallgattak egy pár perczig. Aurél – összekuporodva – leült az -ágy szélére és szintén szenvedélyesen fujta a füstöt. A házigazda – -alkalmasint kötelességérzetből – mégis csak megszólalt:</p> -<p>– Aztán hol lopták a pénzt? Különben ne mondja. Ne beszéljünk -ujságról. Rossz nőkről beszéljünk.</p> -<p>– Az, az!</p> -<p>– De maga nem jól ül. Én majd fölkelek és maga feküdjék le. Egy -kicsinyt mégis pihenni kell!</p> -<p>– Ha zavartatja magát, inkább elmegyek. Tudja mit, ez az ágy -szűk ugyan, de ha nem alterálja, elférünk benne ketten is.</p> -<p>A rendes, a tiszta, az illatos ember bebujt a rendetlen, sokszor -mosdatlan, beteg szagú ember mellé:</p> -<p>– Az ujságírónak még sincs más senkije, csak az ujságíró! – -mondá bizonytalan hangon. Az ajkait nem tudta rendes módra -kormányozni, meleg borzongással jött reá a láz. Az ujságíró -megérezte: <span class="pagenum"><a name="Page_161" id= -"Page_161">-161-</a></span></p> -<p>– Süt a teste. Magát a hideg mindjárt ki fogja lelni. Ne főzzek -groggot?</p> -<p>– Ne. Beszélgessünk. Semmi bajom.</p> -<p>– Mit is izgatja magát? Érdemes is! Meglássa nem lesz baj. És ha -lesz is? Van-e szebb vég egy ujságíróra, mintha… Én boldog volnék, -ha már ott tartanék: valamiért meghalni. Maga mégis csak egy -elvért, egy ideálért áll ki és azért múlik el, ha elmúlik. – Én -ugyan nem hiszem! Magának rossz sejtelmei vannak? Az hiba; az nem -csal, – sokszor. De mindegy. Miről van szó? Arról van szó, hogy -szépen, bátran, becsületesen, hozzánk méltóan fejezzük be, a mit -némelyikünk nem mindig szépen és a mesterséghez méltóan folytatott. -Az életet értem. De maga úgy néz rám, mint a ki nem érti az -egészet. Túl lenni mindenen, az nagyon jó. A készülődés – úgy látom -– nehéz egy kissé. Éppen azért, ha az ember már egyszer elkészült -–</p> -<p>Asztalos közbevágott:</p> -<p>– Mondja csak János, mért haragszik maga rám? Vétettem én -magának valaha? A háta mögött mindig a legnagyobb elismeréssel -beszéltem magáról!</p> -<p>– Én, haragudni? Nem is láttam még külön; én magukat együtt -láttam. Maguk az «Aurélok». Nem igazi ujságírók. Csak bejönnek -hozzánk állandó vendégszerepre. Ezt a fajtát én nem szeretem. De ne -beszéljünk róla. Magát, hogy megismertem… Erről se beszéljünk, mi? -Ha akarja, elmondom, mit gondolok magáról. Azt, hogy egy -<span class="pagenum"><a name="Page_162" id= -"Page_162">-162-</a></span> csinos, nem jelentékeny keresztény -fiatalember, a ki úr szeretne lenni. Egyéb baja nincs!</p> -<p>Mindketten erőltetve nevettek. Az ujságíró, – a kit Jánosnak -neveztek – fölült az ágyban és mintha megbánta volna, a mit -mondott, szeretettel nézett kartársa elborult arczára és ellágyult -hangon szólott:</p> -<p>– Maga nagyon komolyan veszi ezt a saját ügyét. Ez a maguk baja -és bűne. A másokét, a nagy sokaságét kell komolyan, a magunkét -tréfásan, könnyelműn, mókával. Így ni!</p> -<p>A furcsa emberke most egyszerre kirugott a komoly hangból és azt -mimelte, hogy ő egy fiatal majom, a ki társát, az öreg majmot -bogarászsza, megszabadítja az alkalmatlan férgektől. A figura nem -volt esztétikus, mert a kis ujságíró még azt is elmimelte, hogy a -megcsípett állatkákat a fogai között összeroppantja.</p> -<p>Asztalos Aurélnak nevetnie kellett. János ujságiró abbanhagyta a -tréfát. Lefeküdt ő is; vézna gyermek-karjait bozontos nagy feje alá -helyezte és beszélni kezdett.</p> -<p>Az egyik ujságíró nyilván mulattatni akarta a másikat. Bizarr és -bolondos dolgokat beszélt neki:</p> -<p>– Az ujságíró czéhből addig nem lesz semmi, a míg nem él -coelibátusban, mint a római katolikus papság. Nőtlenségi fogadalmat -kell tenni. Kötelező mindenkire. A jó istenről nem szólva, a -katoliczizmus mindent ennek köszönhet. Az asszony, a gyerek, az egy -család iránt való kötelesség, útját állja, <span class= -"pagenum"><a name="Page_163" id="Page_163">-163-</a></span> sőt -megellenzi a nagy kötelességeket. A hitvestárstól, a törvényes -gyerektől nem lehet írni. A házas ujságíró ruhát ír, húst ír, kávét -ír, pelenkát ír. Az asszony mondja otthon: «Maga szamár mért nem -vette el. A pénzt el kell venni!» Ha kiadó volnék, mindjárt -elkergetném azt a munkatársamat, a ki megházasodik. Biztos, hogy -gyenge jellem, becsapták, nem tudott ellentállni. És milyen lesz -még! Most már kétszeresen félti a bőrét; először nem magáért. És ez -kifogásnak is jó. «Én igyam meg a levét?» Mondja és nem teszi. «Én -hagyjam itt a helyemet, a biztosat, a meleget? Ilyen semmiségért?» -A semmiség: a becsülete. Sőt nemcsak az övé: a másoké is. Sokszor -annál is több: az igazság. A házas ujságíró olyan, mint a kutya, a -melynek koloncz van a nyakán, kosár a száján. És miattuk megy -visszafelé a világ. Hatalomra kaptunk, valamint a papok, úgy is -viselkedünk, mintha azok lennénk és rosszabbak vagyunk náluk. A -papok között mégis akadnak olyanok, a kik hisznek is. És közöttünk? -Ők legalább fanatikusak. Mit teszünk mi? Minden művészetünket -összeszedjük, hogy egy dologról az ellenkezőjét mondjuk el annak, a -mit gondolunk. De a házasság a fő bűn. No meg a színésznők. A -legszebb, legfrisebb rajongásokat foglalják maguknak. Minden -színésznőt kihordatnék a határra…</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_164" id= -"Page_164">-164-</a></span></p> -<p>Az ifju ember nyilvánvalóan nem volt rendszeres elme. De -alkalmasint nem is akart ezúttal rendszeres szónoklatot tartani; -inkább az volt a törekvése, hogy vendégét szórakoztassa ezen az -éjszakán. Soha ilyen őszinte éjszakát, mint itt a havasok között. -Valóban néma volt és valóban sötét, komoly éjszaka, a melynek – úgy -tetszik – sohasem lesz vége. Az idősebb ujságíró mégis aggodalommal -nézte az ablakot: mikor melegedik, ritkul odakint a feketeség. De -most még csak sűrűsödött és az a fehérség, a melytől megrémült, -csak a felhők mozgolódása. Fölsóhajtott:</p> -<p>– Csak aludni tudnék!</p> -<p>Pedig nem is akart, nem is mert és a mikor kartársa – -gyöngédségből – a fal felé fordult, ő kérte, hogy beszéljen még. Az -szívesen cselekedte, de fogadkozása ellenére mindig csak a -mesterségéről volt mondani valója:</p> -<p>– Az ujságírót szereti az isten és jól bánik vele. Nem vette-e -észre? Mi nyavalyásak vagyunk és egészségesebbek vagyunk, mint a -mészárosok. Százszor annyit élünk, mint más és mégis élünk addig, -mint a gyógyszerészek, ügyvédek vagy temetésrendezők. Bejön közénk -egy nyaviga, görvélyes, <span class="pagenum"><a name="Page_165" -id="Page_165">-165-</a></span> rajta az angol kór nyomai. A lélek -csak hálni jár csúf, vézna testébe. Más mesterségen ez ki nem -telelne; itt: kitisztul, még meg is szépül. Egy rosz esőköpönyegben -és kis színes filcz kalapban jelentkezik, hogy feljött az -egészséges vidékről, az anyja emlője mellől. És prémes kabátja -lesz, czilindere lesz Pesten. De furcsa is! Mikor temettek mi -közülünk? Vagy tíz esztendeje meghalt valaki az ujságírók közül, -nem volt még harmincz éves. Ebből a tragikumból élünk. Az izgalom -határozottan jót tesz. Hogy az ember ki ne jőjjön a lázból, a -gázzal – robbanó és világító gázokkal – tele levegőből. Külön -mikrobáink vannak nekünk, hogy a többi górcsövi vadállat nem bír -vérünkhöz férkőzni? Élettani csuda a mi dolgunk és nyilván külön -gondja van rá az istennek. Máskép nem is lehet! Én elhiszem, hogy -valamire való ujságírót a golyó sem fogja!</p> -<p>– Csak vigasztaljon, vigasztaljon!</p> -<p>János némi megvetéssel nézett hálótársára; csak annyival, a -mennyit a vendégszeretet megenged:</p> -<p>– Maga barátom, maga más. Csak az eszével van a mi pályánkon. -Maga csak olyan talmi lovagja a napnak.</p> -<p>– A nap lovagja?!</p> -<p>– Az, az. Annak kellene lennie. Úgy kellene, hogy azok legyünk. -Kísérni a napot, teljes fegyverzetben. Vívni, verekedni, szenvedni, -ölni vagy meghalni készen azért az ideáért, a mit fölvet. Ki ezért, -ki azért, kinek mi áll a kezéhez. Lesni az ügyet, virrasztani -fölötte, marakodni, veszekedni <span class="pagenum"><a name= -"Page_166" id="Page_166">-166-</a></span> miatta. Szép tempóban, -urasan, katonásan, mint egy lovaghoz illik.</p> -<p>Siralomházi hangulata daczára, Aurél valahogyan mégis figyelt. -De a definicziót, a mely most alakult ki a homályból, nem -értette:</p> -<p>– A nap lovagja! – mondá. – Szép szó, de nem értem.</p> -<p>– Érezni kell ezt és nem érteni. Egészen tisztában magam sem -vagyok vele. Valami olyant gondolok, hogyha valakinek nem szabad -czinikusnak lenni, nekünk nem szabad. Nekünk: papnak, tanítónak és -katonának kell lenni egy személyben. Hittel teljesnek, tudósnak, -jónak és elszántnak. Valami újkori lovagfélének, a ki a naphoz -szegődött gardenak. Mindennap ujra kezdeni a munkát. És minden -nappal úgy végezni, hogy a következendő jobb, tisztább, szebb és -bátorságosabb legyen. A vezérczikkírók ezt jövendőnek nevezik és -alaposan kompromittálták. A minthogy lassanként kezdenek bennünk -nem hinni és kezdenek belőlünk kiábrándulni. «Mivel jobb ez -nálunk?» – kérdik, a kik kivülünk vannak. «Honnan az ahhoz való -joga, hogy bennünket felizgasson, irányítson, vezessen, védjen, -tanítson? Különb ez nálam? Hol az isteni jel rajta?»</p> -<p>– Isteni jel? Szegény, csúf, éhes és esendő emberek vagyunk. A -nemzet pedig szegény.</p> -<p>A kis ujságiró dühbe borult:</p> -<p>– Egy csomó. – részint felnőtt – ember, összekerül egy -helyiségben, a hol nagyrészt puhafa íróasztalok vannak. Ír, ír. -Állanak – egy közeli <span class="pagenum"><a name="Page_167" id= -"Page_167">-167-</a></span> helyiségben – mesteremberek, akik -ólomdarabokat kapkodnak ki a szekrényből és a míg ezt cselekszik, -papirszeletekre néznek; rosz papirosra, a melynek csak az egyik -fele van beírva. Akkor egy nagy csúf aczélalkotmányt befűtenek -villammal vagy gőzzel. Mindjárt, mindjárt meglesz ezeknek az -egymásba kapcsolódásából az ujság. Az erő. A hatalom. Nem hiába -irígykednek rá a császárok: nagyobb, mint a császárságé. De vajjon -van-e rá joga, hogy nagyobb legyen? Alkotmányos-e, igazságos-e, ha -nem megkülönböztetett emberek írják? Kisebb, nagyobb, komikusabb, -komolyabb hősök. A kik az elhivattatást, a martiriumot keresik ott -a fenyőasztaloknál. Félkéz kalmárok, bomlott fantáziáju -szépirodalmárok ne jőjjenek ide! Ezek rontanak el mindent. Maga is. -Jönnek élvezni a hatalmat és leszedni a tejfölét. És kibujnak, -félnek…</p> -<p>– Engem gondol! – mondá Asztalos Aurél apathikusan.</p> -<p>– Magáról most nincs szó. Maga kutyaszorítóba került, de -legalább – a mesterséghez méltóan – levonja a következéseit. Soha -nem tette ki a mellét semmiért, a mi értékes, nemes, a mi valami. -És úgy került, hogy odaállott – ha kell – meghalni egy rossz nő -becsületéért. Ebben van valami végzetes és van valami eszme is. -Ferde helyzet, de érdekes. Büntetésnek látszik; de szép. A más -maitresseért elpusztulni – esetleg – erre is csak ujságíró -képes.</p> -<p>– Igaza van, ostobaság volt. De – <span class="pagenum"><a name= -"Page_168" id="Page_168">-168-</a></span></p> -<p>– Ne bántsam? Helyes. Hagyjuk ezt. Diszkrét ügyek. Valamivel -csak agyon kell ütni az éjszakát! Nincs valami írni valója, -szokásból, babonából? Nem ír az anyjának?</p> -<p>Asztalos Aurél nem felelt. Behúnyta szemeit és az alvás -fölfogásával zárkózott el a szegény ujságíró bizony némelykor -kiméletlen beszédétől. Értelmét egy kissé érdekelte is, a mit a -furcsa ember beszélt; de szívéhez nem férkőzött egyetlenegy példája -és tanítása se. Mindjobban belemerült csökönyös önzésébe és mély -bánattal, fellángoló haraggal gondolt arra, hogy odaengedte magát -sodortatni, a hová jutott. A tehetetlen dühtől, hogy mindezt nem -lehet jóvátenni, szinte elalélt. Csukott szeme, halotthalvány arcza -megrémítette éjszakai bajtársát:</p> -<p>– Alszik – kérdé s meghallgatta lélekzését és szívverését. -Konstatálta, hogy «csak alszik» s a közös paplant egészen -ráborította. Sőt a lábán külön szépen megigazgatta. Ő maga pedig -takaró nélkül meglapult a hideg fal mellett és onnan nézte társa -arczát, a melyet egyszerre hőség vagy pirosság öntött el. Szeme két -szögletében egy könnycsepp jelent meg. Az izgága bajtárs asszonyos -jósága – úgy látszik megszégyenítette és meghatotta. Viszont ez is, -mintha restelte volna, hogy rajtakapták.</p> -<p>– Maga mégis jó hozzám! – mondá Asztalos Aurél. – Mondja csak, -mi annak az oka, hogy maga még ahhoz is jó, a kit nem szeret?!</p> -<p>– Én nem vagyok jó senkihez. Van nehány elvem, ez az egész. A -házi, a lágy jóságra nem adok <span class="pagenum"><a name= -"Page_169" id="Page_169">-169-</a></span> semmit; fütyülök rá! -Inkább legyen valaki rossz, de határozottan! Azzal ütközni lehet. A -mazna, alkalmi, szánalmi és isten tudja miféle puha jóság: -egyenesen ártalmas. Ezt nem bántom, mert vemhes, beteg, öreg, -fiatal, barátom, rokonom, a szeretőm egykori szeretője – nem volna -szép! – nem tudja védeni magát, – visszabánthat! A bőrét kell -lehúzni! Nem leszek hóhér! – mondja az ujságíró. – De az legyél, ha -arra jelöltettél. Volt egyszer egy szerkesztőm, azt mondta: János -úr az én lapomban dicsérhet megkérdezés nélkül, bántani azonban nem -szabad senkit, ha csak előbb nem szól nekem. Jószívű volt, ravasz -volt, azt hitte, hogy akkor őt sem bántják? Büntetni az emberek nem -mernek a maguk bűne miatt. Ha nekem hatalmam volna, -vértörvényszéket állítanék fel…</p> -<p>– De rossz magának! Maga gyűlöli az embereket.</p> -<p>– És senki jobban nem szereti őket, mint én. Fájdalommal, -szerelemmel, elkeseredéssel és hittel. Néhány évvel ezelőtt én is -úgy éltem a világon, mint maguk. Én is belekerültem az áramlatba: -jól élni, finoman, pénzt szerezni, mutatni, hogy valaki vagyok. -Közelébe jutni szinésznőknek. Befolyásos politikusoknak. Tolni az -alapjukat, neki támasztva fejet és annak finomabb részleteit. Nem -voltam azért olyan ízléstelen, mint maguk. Azért izgágáskodtam. -Közben neki is lelkesedtem. A rendőrök néha megvertek, olykor -átengedtem magam egy-egy gyönyörű könyv hatásának. (Milyen -könyveket írtak már!) Fontoskodónak, összeférhetlennek és -<span class="pagenum"><a name="Page_170" id= -"Page_170">-170-</a></span> affektánsnak tartottak – hiszen tudja. -Egészben mégis rossz voltam, mint maguk. Akkor egyszerre -szerencsétlenség ért. Életem egyetlen szenvedése.</p> -<p>Mindkét fiatalember ült az ágyban. Hevesen szivaroztak, úgy hogy -a füst szinte láthatatlanná tette őket egymás előtt. Ha valaki -bejön, megfúl az atmoszférában. Ők belé nevelődtek, megszokták. -Jánosnak azonban gyenge szemei voltak, törülgette. És halkan -beszélt, úgy hogy barátja egy-egy szót meg is ismételtetett vele. -Egyébként – alighanem azért, mert fáztak – lassankint egészen -összebujtak. János vendégének a vállán nyugtatta a karját.</p> -<p>– Volt egy kedvesem: mosó és vasaló leány. Ő hordta haza -fehérnemüimet. Egyszer aztán végleg nálam maradt. Délben a -vendéglőbe jártunk, egyébként otthon kotyvasztottunk. A szoba nem -volt nagyobb, mint ez. Egy kis lányunk lett, köztünk aludt. A kis -bolond akárhányszor összetévesztett engem az anyjával: tőlem kért -enni. Negyedfél évig volt velünk. Az anyja mindig mondta: ez nem -marad meg, olyan okos! Egyszer meg is vertem szegény asszonyt -ezért. Neki volt igaza. A kis lány egyszerre néhány hét alatt -annyit fejlődött lélekben, hogy valósággal nagy lány lett. Gyengéd -volt hozzám, kényeztetett. Kefélte a ruhám, kis tiszta -rongyocskával surolta, mosta az arczom. Úgy szólítottam, hogy -«anyuska». Az is volt: az édes, jó, szép anyám. A testvérem, a -szerelmesem, a ki a bút kikaczagta a lelkemből. Ha a gond -megalázott, a szegénység, betegség, vagy fáradtság lenyomta a -vállam, ő meglátta, felkúszott az ölembe <span class= -"pagenum"><a name="Page_171" id="Page_171">-171-</a></span> és – -nem mondta, mert a közönséges beszéd silány eszközére nem volt -szüksége – éreztette velem, hogy én vagyok az erős, a tökéletes, a -kedves, a jó, a gazdag, az egészséges. Nem is volt fogalmam arról, -hogy emberi lény ilyen nagy és bájos, ennyire nagylelkű és -tökéletes lehessen. A földön kúszó, gyönyörűségben tomboló, nagy -kínokban vergődő földi lényeket az előtt mindig csak erősen -kifejlett értelmes és ravasz férgeknek néztem, a föld időszaki -terményeinek, a kik csak maguk fontoskodnak azzal, hogy valamik és -istent is azért gyártottak maguknak, hogy mesterségesen túlozzák a -saját jelentőségüket. De mégis kell valaminek lenni annak a -fajtának, a melynek ilyen jelensége van, mint az én anyókám. Így -lett értékes és jelentőségteljes előttem az ember. Ám egyszerre a -kicsiny beteg lett, érthetetlen okokból, a melyeknek az orvosok gaz -és ostoba magyarázatát adták. Hogy vele született halála is és -tökéletessége csakugyan pusztulásának kezdete volt. Ott ültem -mellette, a mikor elmult. Halódva rám-rám nézett és bánatos -tekintete elhamvasztott lelkemben mindent, a mi alacsony -hitetlenség… Valaminek kell lenni, hogy ilyen nagy szomorúság van, -mint a milyen rám borult! És a mikor szemeit behúnyta, nem volt -többé: bensőmben leborultam a jelenség előtt, a kit színről-színre -láthattam, magaménak mondhattam.</p> -<p>– Nézvén pedig virágok közé helyhezett szelid, de fáradt arczát, -hogy a belső sírásban kifáradtam, csaknem összerogytam, mégis -gyüjtöttem annyi erőt, <span class="pagenum"><a name="Page_172" id= -"Page_172">-172-</a></span> a mivel lebirtam önző fájdalmamat. És -mind csak gyermekemet nézve, így szóltam: az ember mégis csak -valami! Szenvedni, küzködni érte érdemes. Egyebet mit is lehet -tenni, a mig e földön vándorlunk?!</p> -<p>– A gyűlölség pedig megkisértett akkor. Voltak olyan pillanataim -is, a melyekben minden élőt szerettem volna halott leányom lábai -elé kiteríteni. De az őrület hangulatai elcsittultak. Valami -küldött: menj és légy jó azokhoz, a kiknek fajtájához tartozott -gyermeked. Tégy, ha tudsz – az egész emberiségért. A mennyit tudsz, -parirozz ki jövendő szenvedéseiből. És keressed az alkalmat, hogy -friss véreddel frissítsed föl a talajt, a melyen házai épülnek…</p> -<p>– De mire képes egy rossz riporter, mint én!?</p> -<p>Az ujságíró egyszerre komikumba csapott át. Nyilván megbánta, -hogy – egy éjszakára vállalt – barátja előtt kibontotta a mellét és -túltengő szívét, a vérezőt megmutatta neki. De hiába próbált -humorizálni, bizony sirt. És az állásbeli ujságíró is könnyezett és -– ha lehet hinni az ilyesmiben – nem a saját baján többé!</p> -<p>– Az én bajom még kicsiny a magáéhoz képest! – mondá, -mindazonáltal már nem teljes meggyőződéssel.</p> -<p>– És milyen szivesen verekednék én maga helyett! – szólt a -másik.</p> -<p>Elcsendesedtek. Aludtak is egy kicsinyt. A zsandár tiszt verte -fel őket:</p> -<p>– Föl, föl, hajnal van! Még aludnak. Csak czivilekkel ne kezdjen -az ember. <span class="pagenum"><a name="Page_173" id= -"Page_173">-173-</a></span></p> -<p>Fölugrottak, hamar fölöltözködtek. Asztalos Aurél fáradt volt; -de nyugodtnak látszott. Kérdezte, van-e még ideje néhány levelet -írni.</p> -<p>– Nincs, – mondta a túlbuzgó tiszt.</p> -<p>– Nem baj. Így ilyenkor látja az ember, hogy nincs is kinek -írnia. Az anyámnak – esetleg – üzenek valamit. Ráérek urak. Mit -gondolnak?</p> -<p>A hogy felültek a hotel előtt várakozó landauerre, a bolondos -János ismét majmosdit játszott a barátjával. Mimelte, hogy szedi le -róla a kellemetlen élősdieket. Valami kómikustól láthatta ezt a -tréfát. Nevetve indultak neki a völgynek…</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_174" id= -"Page_174">-174-</a></span></p> -<p>A havas hegyek hátán már nyújtózkodott a nap, sebbel-lobbal -siettek el az éjjeli árnyak: egy pillanat és eltünt utolsó -sátorfájuk. Az éjszaka hivessége maradt még egy darabon. – A -cognacos üveg járt szájról-szájra.</p> -<p>Hajnali párbajnak kissé fázós, de nagy hangulata leszállt a -landauer fölé.</p> -<p>– Van-e valami szebb, mint egy ilyen hajnali út? – mondá az -egyik. Igaz, a segéd volt. János folytatta tovább kissé -következetlen, csak madártávlatból összefüggő és harmonikus -nyilatkozatait:</p> -<p>– Én szeretem a párbajt, főképpen odahaza Magyarországon, a hol -az egyetlen fix társadalmi intézmény, az egyetlen őszinte -érintkezési pont az egymástól elzárkózott osztályok között. Van -nekem alkalmam kezet fogni egy gróffal? Jó, lelövöm, aztán -odamegyek hozzá: gróf úr, nem úgy akartam, megbocsásson! «Gentleman -kötelesség, Ön mást nem tehetett!» és azzal meghal. Meg van az -összeolvadás, mi? Tréfa nélkül, van-e valami nagyszerűbb hangulat, -mint ez a mostani. Ennek a kartársnak a foga vaczog belül; de -leküzdi, mert ez férfias és szép és bár erőlteti, mégis megneveti -az én buta viczczeimet. Az ilyesmi neveli a karaktert! <span class= -"pagenum"><a name="Page_175" id="Page_175">-175-</a></span></p> -<p>Nem szólt senki a dologhoz; az emberke folytatta szabad -előadását:</p> -<p>– Hová lennének a jellemek, ha a párbaj intézményét is -beszüntetnék odahaza? Minden jellemnevelésünk, összes bátor és -férfias igazságunk ez: ha sértenek, vághatsz, lőhetsz; ha sértel: -kiteszed a bőröd, ott hagyhatod a fogadat. És vannak, a kik még ezt -is el akarják venni, az egyetlen módot, az egyedüli valamire való -eszközt. Hogy nagy baj? Ha három ember hal meg benne egy -esztendőben! Mi ez? Kedvezőtlen ez? Három áldozata egy nagy -társadalmi korrekturának. Három halál, kevés, semmi.</p> -<p>– Köszönöm szépen!…</p> -<p>– Hogy nem demokratikus társadalmi intézmény. Hosszú lefolyású -sorvadások, évekig tartó, ágyhoz kötő lassú betegségek pusztítsák -el azokat a demokratákat, a kik legelsőbben is a maguk bőrét -akarják megóvni, egy úri baj ellen keresik az óvószert, az ellen -harczolnak, kiabálnak és ellopják az időt ezalatt magának a -demosnak megóvásától, szörnyű betegségeinek a fölismerésétől és -meggyógyításától. Tíz év alatt nincs annyi áldozata a nemes -párbajnak, mint a mennyi egy hónap, egy hét alatt az -aczélköszörülésnek. Mert az aczélt köszörülni kell. És gyorsan -kell. Sajátkezűleg. Igen gyorsan. Már most az a munkás, a kinek ez -a kötelessége: folyton és erősen rezeg ebben a műveletben. És a -kinek – közöttük – nem elég erős a veséje, vesebajt kap. Belehal. -Hogy kell gyorsan köszörülni és még sem rezegni folyton -<span class="pagenum"><a name="Page_176" id= -"Page_176">-176-</a></span> belé: ezt vizsgálják most külföldön, -ezer hasonló czélú kisérlet között. Nálunk: a párbajt akarják -kikezdeni, meggyengíteni, eltörölni, ha lehet. Ez a mi -életmentésünk, ez a mi új berendezkedésünk. A ki kezdi, a ki -csinálja, ki kellene kergetni az országból, de rőffel!</p> -<p>– Agyonlövetni mind! – nyilatkozott kellő rövidséggel a -zsandár.</p> -<p>– És még ujságírók is akadnak! – méltatlankodott tovább az ifjú -János. – Azt mondják, nem lehet kimondani az igazat a párbaj miatt. -A ki fél – annak nem is lehet igaza. A ki nem kész meghalni az -igazságáért, az menjen és süsse meg. Ha egy igazságnak az a -pointeje, hogy az illető, a ki kimondta, meghal érte, az annál -erősebb és hatékonyabb. Hogy egy politikai spadassin egy maga -feltartóztathat egy áramlatot? Tisztelem én azt a jó áramlatot, a -mely el nem tudja söpörni vagy a maga részére meg nem hódítja ezt -az egyet, kettőt, tízet vagy százat is. A fiatalságot féltitek? -Legalább néha egy kis friss levegőt szí. És legalább – ha kis -adagokban is – beveszi a halált. Megismeri – kényszerítve bár – -hogy ebben az életben nem maga az élet a legbecsesebb. Hogy -megalázva, megbecstelenítve, önérzet nélkül élni nem lehet és nem -szabad. A kik a nélkül élnek, azok korrumpálnak a legjobban… Csak -egyet utálok igazán: azt az embert, a ki ideges a megsemmisülés -gondolatától. Butaság! A ki nincs már, azt nem érheti semmi -malheur. Nem halhat meg – példának okáért – senkije! <span class= -"pagenum"><a name="Page_177" id="Page_177">-177-</a></span></p> -<p>Beszélt tovább, de alkalmasint észrevette, hogy nem igen -hallgatják és így magában gondolta tovább a párbaj dicséretét, a -melyet talán dicsőíteni nem szabad; de finom ízlésű embernek nem -szeretni – nem lehet. És sajnálni kell előre is a jövendő -nemzedékeket, a megléniázottat, a csak ököllel verekedőt – mert -verekedni verekedünk for ever – a melynek becsületét ügyvéd viszi -utána fekete bőrtáskában. (Hogy ez a hervadó és különben -szimpatikus fiskalitás mindent magához ragad!) Szegény jövendő -nemzedékek, kik csak messze hírből ismerik azokat a nagy érzéseket -és ha majdan össze-össze akadnak – mert összeakadni kell mindörökön -– mindhalálig elmarakodnak, a helyett, hogy kiengesztelődnének egy -kis vérbocsájtásban, egy-két üres puffogtatásban, nehány -jegyzőkönyvben, mert olykor az is elég, az előtt is vannak -idegnyugtató, vért tisztító, magába térítő álmatlan éjszakák!</p> -<p>… A friss hangulat azonban mindjobban melegedett a landauerben. -A cognacos üvegben alig volt egy csepp, hogy a völgybe egy -ismeretlen kis falu – vagy csak nagyobb majorság – határába -leértek. Elsők voltak. János ennek örült és a zsandártiszt is így -szerette. Asztalos Aurél – legalább úgy látszott – nem bánja az -egészet. Apathikus volt, nem igen hallotta, a mit beszéltek és mind -arról panaszkodott, hogy sajnálja, a miért épp ma beteg, rossz -napja van. Alighanem sápadtságát akarta kimenteni segédjei előtt, a -kik egyszer-egyszer összenéztek, alkalmasint azt kérdezték -egymástól <span class="pagenum"><a name="Page_178" id= -"Page_178">-178-</a></span> – szótlanul – vajjon jól fogja-e ez -magát viselni?</p> -<p>A kis ujságíró nem ijesztgette többé, inkább biztatta, -élénkítette:</p> -<p>– Ezek talán el sem jönnek. Megijedtek tőlünk!</p> -<p>De jöttek. Csendesen, nyugodtan közeledett a három úr. Kettő -köszönt. A harmadik is egy kicsinyt, de hamarosan külön állott.</p> -<p>Az ujságíró önkénytelenül ránézett ellenfelére és a szó szoros -értelmében, fizikailag rosszul érezte magát, látván e kis ormótlan, -de elasztikus férfit, a ki úgy hatott rá, mint gyermekkorában az -első ázsiai vadállat, tigris vagy még inkább hiéna. Ösztöne azt -mondta neki, hogy ez egészen más faj. Ime nyugodtan, biztosan -sétál, nem is törődik velük, az arcza közömbös, kialudt. Várja, a -míg rá kerül a sor.</p> -<p>Asztalos Aurél e pillanatban bizonyára nem analizálta sem magát, -sem mást. Csak félig volt. Ámde az a lény, a ki a nagy lelki nyomás -ellenére is virrasztott benne: nem a társaságban kitanult -egyéniség, a hosszú éveken át elsajátított, kinevelt és felvett. A -mesterember fiú volt, a ki fél az úri fiútól, főképp, ha azt -nagyobbnak és erősebbnek látja. És ehhez képest ügyetlenül, sőt -szabálytalanul viselkedett, beleszólt a segédek tanácskozásába és a -kelleténél nagyobb czimeket adott az ellenfél segédeinek. A -zsandártiszt elküldte:</p> -<p>– Menjen arrább; magának nincs most itt semmi dolga! -<span class="pagenum"><a name="Page_179" id= -"Page_179">-179-</a></span></p> -<p>Elment mechanikusan, mind kevesebb öntudatossággal. Szeretett -volna leülni, de megelégedett azzal, hogy neki támaszkodott egy -fának és onnan nézte a készülődéseket. Nagyon is gyorsan folytak. -Ez ujabb pozitiv rossz érzést keltett benne. Homályosan bár, azt -gondolta: ez nagyon felületes munka. Most ezüst tallérral sorsot -vetettek a helyért. A karjai és lábai egyszerre forróra váltak e -látványtól. Egyszer vagy talán kétszer is vetettek már így sorsot -miatta, nem először állott ki pisztoly csöve elé – akkor sem esett -jól ez neki – de mindig csak hasonszőrű emberrel volt dolga és -csaknem biztosra vette, hogy együtt fognak reggelizni egy óra -múlván. Most nem tudott mást gondolni, mint ezt: «Megöl, megöl, -biztos, hogy megöl!»</p> -<p>A mennyiben eszméletén volt: az állami berendezés némely -közegére gondolt: a biróságra, a rendőrségre. Hogy ezek most nem -jönnek, hogy nem lép közbe valaki. Lázas képzeletében megjelent -Juli, sőt Annie is. Fehér ruhájuk szélét vélte látni a szénakazalok -mögött. Valami – fölriasztott – majorság fehér szőre volt. Majd egy -fekete ruhás mesterasszony rohant elő a mindjobban melegedő zöld -háttérből: az anyja. Bőrczekkerét lóbálta a levegőben és rohanvást -kiáltott: «Relli, Relli, mit akarnak veled? Zsiványok, mit akarnak -a fiammal?!» Képzelődés volt ez is. Egy félig elszáradt fára -rátűzött a nap oly hevesen, hogy szinte megmozdította.</p> -<p>– Rosszúl vagyok, határozottan beteg vagyok! – <span class= -"pagenum"><a name="Page_180" id="Page_180">-180-</a></span> mondá -az ujságíró kartársának. Az ránézett, de úgy tett, mintha nem -hallotta volna.</p> -<p>– Nem lehetne ezt elhalasztani, ha csak egy nappal is… Én nem -akarok kitérni, hanem…</p> -<p>János végig nézte egy kevés utálattal és sok szánalommal:</p> -<p>– Menjen haza. Takarodjék, majd én megverekszem maga helyett! – -szólt elfojtott hangon.</p> -<p>– Azt nem akarom. Nem lehet, tudom. Én nem vagyok gyáva. Ennek -az úrnak igaza volt. Elismerem. Megsértettem és nem volt hozzá -jogom. Elismerem. Akarok verekedni, de előbb el akarom ismerni.</p> -<p>A zsandár, a ki a tábornokkal éppen kimérte a distancziát, -odakiáltott:</p> -<p>– Mi az?</p> -<p>– Semmi, diszkrét üzenetek!</p> -<p>– Kezdhetjük?</p> -<p>– Kezdhetjük.</p> -<p>Mégis nem kezdték mindjárt, ha felerészt katonák voltak is, de -magyarok: erkölcsi toszt, rövid szónoklat nélkül nem mulhatott el -ez sem. A biró tartotta a kibékítő és békülésre felszólító -beszédet, a melyet Aurél megfeszített figyelemmel hallgatott végig. -A nyitott ajkaival hangtalanul bár, helyeselt is benne egy pontot. -Az Annie bátyja alig hallgatott oda és a hozzá intézett -felszólításra fejének egy tagadó mozdulatával felelt és elsietett a -helyére. Aurél viszont szónokolni akart:</p> -<p>– Uraim, az tény… – kezdte, de nem folytathatta. Helynélküli -János – e csúfnéven is ismerték <span class="pagenum"><a name= -"Page_181" id="Page_181">-181-</a></span> a kis ujságírót – -megfogta a kezét, helyére vezette és meggyőződvén róla, hogy a -környezet nem hallhatja, suttogva szólott:</p> -<p>– Szerencsétlen. Húzza ki magát! Szégyent hoz magára a -mesterségre, a mit képvisel. Ezek hazamennek, elterjesztik a -hírünket. Haragudjon az ellenfelére!</p> -<p>– Én nem haragszom!</p> -<p>– Pedig bátran haragudhatik. A pisztolyok nincsenek megtöltve. -Van eszem, hogy engedjem megtölteni. Ki verekszik ma már töltött -fegyverrel. Kiloptam a golyót. Ezek az öregek vakok. Talán észre is -vették, alkalmasint helyeselték. Nem vagyok én gazember. Azért a -pénzért bátor is lehet. Fuj, hogy lehet valakinek ilyen csúf -természete? És ha ilyen, minek jön közénk? Mindegy! Most ki a -mellel, lássák meg ki az az ujságíró?!</p> -<p>Asztalos Aurél arcza kiszinesedett, föllélegzett:</p> -<p>– Istenem! – mondá sóhajtva – tehát nem kell… Különben ha már -itt vagyok, mindegy lett volna!</p> -<p>Mégis hevesen megszorította kartársának kezét és mosolyogva, az -élet örömétől eltelve, a diadalmas jövendőben bizakodva fogott -kezet a kissé későn érkezett orvosokkal. Szép svádáját is -visszakapta: szép frázisban dicsérte a friss széna illatát és -úgyszólván ő kommandirozott, hogy kezdhetik.</p> -<p>Kezdették. A tábornok számolt… Asztalos Aurél fegyvere dördült -el előbb. Az Annie bátyja nem látszott egy pillanatig. A másik -pillanatban a kristálytiszta <span class="pagenum"><a name= -"Page_182" id="Page_182">-182-</a></span> levegőben egy élesen -rajzolt fejet látott Asztalos Aurél. Ugyanazt az arczot látta, mint -a mit egyszer kis fiú korában: egy közkatonáét, a ki az udvarukon -agyonlőtt egy kutyát. A gróf félszemét behunyta, czélzásában -kegyetlenség és egyszersmind nyugodt bizonyosság volt. Az ujságíró -kissé fázott, de azért mosolygott, fejét fölemelte… Dördülés, füst, -aztán egy lélegzetvételnyi csend. Asztalos Aurél megingott.</p> -<p>– Megvan! – hangzott föl a tábornok minden izgalom nélkül való -hangja.</p> -<p>– Találva van! – kiáltott János és feléje futott.</p> -<p>– Nem, valami kavics fölpattant, megü…</p> -<p>Asztalos Aurél karcsú alakja most felszökkent, megfordúlt maga -körül és fehérre változott arczát megmutatta az összes -résztvevőknek. Aztán arczczal előre bukott. A mikor fölemelték, -leszaggatták róla a ruhát, hogy sebét megkeressék: az életnek már -csak annyi jelensége volt meg benne, a mit e földön többé föl nem -ismernek és halálnak mondanak. Az orvosok kivették órájukat és úgy -hallgatták a szívét. Az óra ketyegése hallatszott, a szívé nem. Az -egyik orvos mondta a technikus terminust, a másik, ama rendes -szókimondó pedig szólt:</p> -<p>– Biz’ ez meghalt.</p> -<div class="figcenter" style="width: 413px;"><a href= -"images/i015hq.jpg"><img src="images/i015.jpg" alt="– Meghalt." -title="– Meghalt." /></a> -<p class="caption">– Meghalt.</p> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_183" id= -"Page_183">-183-</a></span></p> -<p>Az urak levették kalapjaikat, a katonák is. Helynélküli János -letérdelt mellé még mindig kellemes tekintetű nyitott szemét -megcsókolta és mondá:</p> -<p>– Szegény, érezte, hogy ez lesz a vége. És mégis. Egy -asszonyért, a ki senkije, ideállt. Ismerjék el az urak, hogy ez -valami. Szépen viselte magát, úgy-e? Gróf úr – folytatá emeltebb -hangon – nem tiszteli meg magát azzal, hogy kezet fogjon vele?</p> -<p>Az Annie bátyja kezet fogott a halottal. De vajjon az volt-e -csakugyan? Lehet-e, hogy az életnek ennyi akaratát megállítsa egy -piszkos kis darab ólom? A szőke fürtös jól ápolt fej nyitott -szemeivel közömbösen nézett. Lehet, hogy körülötte és benne még -viadalok folytak. Ki tudja, hogy a míg friss a halál, a míg a lélek -nem szokott hozzá, mint verdes fekete szárnyaival? Milyenek -lehetnek a vég első pillanatai? Keserves leszámolás-e vagy könnyű -és boldog átmenet?</p> -<p>– Ezt föl nem élesztjük! – mondá az okosabbik orvos János felé -fordulva, a ki a halott mellett térdelt és szólongatta:</p> -<p>– Még sem hittem, hogy így lesz. Nézzék, milyen fiatal. Nagy -ember lett volna belőle. És <span class="pagenum"><a name= -"Page_184" id="Page_184">-184-</a></span> most fuccs! Nekünk kár, -neki nem… Nézzék, olyan, mint egy leány… Lehajolt hozzá, a fülébe -sugta…</p> -<p>– Ha az enyémet látja, a nyakát csókolom!</p> -<p>… Aztán kocsira tették. A zsandártiszt és a bajtárs ölükbe -fogták a fejét, hogy ne rázódjék. Vitték be villámgyors diadalainak -a színhelyére, abba a sokadalomba, hol a természetes halált is oly -szép sikerrel kerülik el. És útjok a herczeg palotája előtt vitt -el. A kocsis épp az előtt kötött kereket.</p> -<p>A fenség már ébren, hálóköntössé alakított katona köpönyegben -föl és alá sétált, élvezte a kora reggelt; mindig szeretett igen -korán felkelni. Koronként ki is tekintgetett kertjének aranyozott -vasrácsán, mert ilyenkor már jártak-keltek arra tiszteletteljes, de -inkább a jómódú polgársághoz tartozó kiváncsiak. Szalutált nekik -vissza és szintén igen szivélyesen köszönt vissza a -zsandártisztnek, a ki a kocsiban – tőle telhetőleg – kihúzta magát, -a mint meglátta ő fenségét, a ki egyszerre rosszat sejtett. -Megállította a kocsit, fölintette a katonát:</p> -<p>– Mi az, mi történt, mit csináltak?</p> -<p>– Találták, meghalt.</p> -<p>– A publiczista?</p> -<p>– Az.</p> -<p>Ő fensége rövidre nyirt haja alatt elvörösödött, úgy meg volt -hatva.</p> -<p>– A szentségeket sem lehetett neki föladni?</p> -<p>– Nem. <span class="pagenum"><a name="Page_185" id= -"Page_185">-185-</a></span></p> -<p>– Szegény fiatalember!</p> -<p>Ő fensége könnyezett, hangtalanul bár, de határozottan könnyezve -sírt. És a hangja is el volt fogódva, a mint megszólalt:</p> -<p>– A magyar nemzet lovagias nemzet. Ez a fiatal ember lovagias -tagja volt. Feljogosítom, hogy megmondhassa mindenkinek. És a -barátjai, ha akarják, ki is írhatják ezt a salzburgi napi -közlönyben!</p> -<p>A herczeg szalutált, sarkon fordult és megindult a Juli szobája -felé.</p> -<p>Juli szívből jövő althangja fölverte a herczegi palotát, a -fürdőt, a havasokat:</p> -<p>– Minek avatkozott bele, miért avatkozott bele? Megmondtam, hogy -ne avatkozzék bele! – kiáltotta és a tulajdon haját kibontva alig -felöltözködve járt-kelt, fuldokolt, zokogott és könnyei úgy -ömlöttek, buzogtak, zuhogtak, annyi zaj közepette és oly bőséggel, -valamint a gasteini vizek. Jó volt e nő, de miért lett volna jobb a -kelleténél és nem vette a más szerencsétlenségét magára. Önvádjának -s könnyeinek árjában, hogy el nem merült, attól megőrizte az -egészséges és bátor természete, valamint a fenség ellágyult hangja, -bölcs figyelmeztetése:</p> -<p>– Gavallér volt, igazi magyar gavallér. Írni fogok az anyjának. -Sajátkezűleg. A mit megígértem, azt meg is tartom. Kötelesség. De -te halálos betegre sírod magad. Sok időre ágyba kell feküdnöd. -Szívbajt kaphatsz. Mi lesz akkor velem? Öreg ember vagyok és az -eset megrázott. Valóban.</p> -<p>Még a fenség kapaszkodott az asszonyba, a ki <span class= -"pagenum"><a name="Page_186" id="Page_186">-186-</a></span> a -fájdalomban megpuhulva is erős, kemény és bátor maradt. Kisérő -nélkül egymagában ment el a halotthoz, hogy megnézné, rendesen -imádkoznak-e mellette s ő maga is mondana érte egy Miatyánkot. Más -szerető ilyen energikus lépésre csak akkor képes, ha visszaveendő -és megsemmisítésre váró leveleket keres. De Juli sohasem írt, csak -sürgönyzött s kisebb aranytárgyakat küldvén, azokkal üzent. Nem -volt mitől tartania, sőt szive belsejében mind azért lázongott, -hogy vajha kisült volna reá minden, az a mit a gyilkos – Annie -bátyját így nevezte – mondott róla, csak ez a szép és kedves magyar -fiatal ember maradt volna meg! És a mikor a hotel szobában -fölállított ravatal mellett végre egyedül volt, gyengéden megölelte -a halottat és ama magyar szavak közül, melyeket tőle tanult, ezeket -suttogta a néma fejnek:</p> -<p>– Szeretlek… Te… vagy… enyém!</p> -<p>Aztán behivta az apáczát és azzal együtt kicsinosította az -elmult kedvest. Fésüt kért, megfésülte, ujra megkötötte selyem -nyakravalóját. Végül megcsókolta kezét, ámde a maga brillántos -ujjait is hozzáértette a hideg ajkakhoz. Miért cselekedte ezt? Így -szokták azelőtt vagy szimbolum volt ebben is? A kölcsönös kézcsók -azt jelentette, hogy kölcsönösen megbocsájtanak egymásnak? Senkinek -másnak, csak az apáczának lett volna joga erről kérdezősködni. Az -egyszerű stájer lány azonban csendesen imádkozott és néma -alázatosságát egyformán osztotta meg az ismeretlen halott és az -ismert courtisane között. <span class="pagenum"><a name="Page_187" -id="Page_187">-187-</a></span></p> -<p>… Elkövetkezett azonban a temetés. Csakugyan ama rikítóan zöld -hantok alá tették, a melyekre nemrégen olyan határozott -ellenszenvvel nézett Asztalos Aurél. A temetésre a fenség is -majdnem elment, de bizonyos titkos sürgönyváltások után mégis -otthon maradt. De ott voltak összes szolgái és természetesen maga -Juli is, balján egy jezsuitaatyával, a fenség gyóntatójával, a kit -külön ez alkalomra ide sürgönyöztek. A fiatalabb nemzedékből való -atya fehér kezét a fenség barátnőjének fekete keztyüs kezén -nyugtatta, nyilván a vigasztalás szavait intézte az asszonyhoz, a -ki fájdalmában csaknem vigyázatlan kezdett lenni, hangosan sírt, -sőt a gyűlölet legmagasabb és legkeresetlenebb hangján emlékezett -meg a gyilkosról.</p> -<div class="figcenter" style="width: 371px;"><a href= -"images/i016hq.jpg"><img src="images/i016.jpg" alt= -"A vigasztalás szavait intézte az asszonyhoz." title= -"A vigasztalás szavait intézte az asszonyhoz." /></a> -<p class="caption">A vigasztalás szavait intézte az asszonyhoz.</p> -</div> -<p>És elmondta mindenkinek:</p> -<p>– A fenség gondoskodni fog róla, hogy ezek után az az ember -Magyarországon ne játszhasson szerepet. Karrier kell neki? -Kötél!</p> -<p>És ezen a ponton, bárha legkevésbbé sem beszéltek össze, -tökéletesen egy véleményen voltak egy fiatalemberrel, a ki -szokatlan szabású szalonkabátjában mindenkinek feltünt. A halottas -kocsit – Helynélküli Jánossal együtt – legelsőnek követte és lázító -szavaknak az intonálása közben hangosan sírt, mint szegény -asszonyok. Samu volt, a becsületes Samu, ki eljött lassan működő -barátját siettetni és a mikor megérkezett: barátjából, terveiből, -pénzéből, egész életének föláldozásából nem talált semmit. Mind -benne volt egy csukott koporsóban. Még halálában is hitt -barátjában, de mivel anyagiakban <span class="pagenum"><a name= -"Page_188" id="Page_188">-188-</a></span> most már absolute nem -volt tehetős: körülnézett az Aurél szobájában, nem talál-e valami -megmenthető értéket? Két nagy doboz föl sem bontott finom parfumeot -talált, elpakolta és félig sírva, félig nevetve mondá:</p> -<p>– A tejeldét – elvitte. A trafik – füstbe ment. Ebből nyitok egy -kis parfume üzletet… De minek volt ennyi szagos viz?</p> -<p>… Annie pedig… Igen, Annie! A bátyja bizonyára vasutra tette a -családját, a mikor ő lehajtatott a völgybe, hogy nagy mértékben -exponálja magát. A családját e férfi bizonyára szerette és volt még -benne annyi gyöngédség, hogy előre is óvja őket mindenféle -kellemetlenségtől. És a kis szeszélyes, bájos és vakmerően kiváncsi -comtesse a nagy dolgot bizonyára a messze távolban tudta meg. Oly -messziségben, a hol az ilyesmit a legokosabb női fejecske is alig -érti meg. Csak megrebben, összerázkódik, belebámul a csúf titkokkal -teli világba: mi ez, mi történt, lehet-e igaz és az ő bátyja -éppen!</p> -<p>– Miért tette? Tudni akarom. Mondja meg?</p> -<p>– Egy asszonyt védett.</p> -<p>– Egy asszonyt?</p> -<p>– A ki a szeretője volt. És magához tolakodott.</p> -<p>A bátor leány és a protestáns mágnás lehettek olyan határozott -karakterek, hogy ilyen egyenesen beszéltek az egészről. Vagy -bujkáltak egymás elől és két egy húsból való szívet mindörökre -elválasztott egy idegen kiontott vére? Minden oly komplikált -<span class="pagenum"><a name="Page_189" id= -"Page_189">-189-</a></span> és minden olyan egyszerű, a mi -emberekkel és azok körül történik. Történhettek: kanapén való -fekvések hónapokon át, le nem vetköződések, a végtelenbe való -gyásza egy leánynak, a kivel birni nem lehet. A papszabó fiának -árnyéka fekete posztóval borít be egy eddig patriarchalis -boldogságban élő rendkívül önérzetes mágnás családot. És a folyton -lefüggönyözött szobában fölvillannak vad vallomások:</p> -<p>– Maga megölte. Tudja meg, hogy az uramat ölte meg, a felesége -voltam egészen!</p> -<p>– A sírból kivenném, ujra megölném ezért!</p> -<p>– Megölheti. Én mégis az övé maradok.</p> -<p>És marad. Kivágott, nagy toiletteben látni gyönyörű mágnás -leányokat, a kik úgy bánnak kérőikkel, miként Portia. És -szépségüket, virágzó életerejüket őrzik mosolyogva és kegyetlenül. -Mért hogy lányok maradnak? A kezüket bírja egy árnyék?</p> -<p>Mindez azonban egy másik regény. És mert nincs minek sem kezdete -és nincs vége sem, habár silány pointeok magukat végnek nevezik és -árulják is, ime:</p> -<p>A könnyárban fürdő és a bánattól nem látó szempár fölszárad és -lát egyszerre a mikor nyilvánvaló lesz, hogy más asszony csókját -csókolta le egy büszke ajak egy hazug szájról. És a teli, -szüziességében megzavart gyönyörű test egy darabon még utálja és -szégyenli magát; de lassan-lassan kifárad a rossz érzésekben; -elcsittul a jó egészséges álmokban, megujhodik az ábrándozásokban -és <span class="pagenum"><a name="Page_190" id= -"Page_190">-190-</a></span> erőltetnie kell magát, hogy emlékezzen. -Aztán jön a férj… Mennyivel, de mennyivel több titok nyugszik a -szívekben, alszik el: indulataiban, múlik el: elmúlásában! Sokkal -több, mint a mennyit e szívek sejtenek!</p> -<p>… És a föld alá helyhezett hősünknek anyja? Az író itt nem tud -semmit mondani, – a hangja elfogy.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_191" id= -"Page_191">-191-</a></span></p> -<h2>A BÖLÉNY.</h2> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_192" id= -"Page_192">-192-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_193" id= -"Page_193">-193-</a></span></p> -<p>Szeptemberben, éjjel, vadászatról jőve, Wejér Ábrám pihenőt sem -engedett a kéjtől, fáradságtól kiállott vendégeknek, megcsendítette -a várkastély harangját, megfúvatta a kürtöket. «Tornára!» kiabálták -a huszárok, sipogta a komornyik.</p> -<p>A lovardában készen volt a tornára minden. A luszterok -ragyogtak, a dámák páholyai fölé boróka-fenyő baldachint emelének a -darabontok, a tölgy asztalokon már édesen-kéken füstölt a mazsolás -puncs…</p> -<p>Az öreg Taroczkay Gergely gróf vezette befelé Perei Krisztinát; -az ősz dáma helyet foglalt, mosolyogva bólintott mindenfelé, aztán -stecherjét folyton reszkető kézzel, de folyton-folyvást szeménél -tartotta. A dámák, a leányok az urak betolulván, mélyen meghajoltak -előtte, Wejér Ábrám megcsókolta nénje homlokát és intett a -zöldruhás versenymesternek, hogy kezdődhetik.</p> -<p>Apróságokkal kezdték. Szentkereki Pali ezüst tallérokat tartott -két ujja között és Wejér Ábrám hosszucsövü pisztolylyal lövöldözött -arra. Kilenczszer kilőtte, tizedszerre szinte elhibázta és egy -kicsit szakított a Szentkereki körméből. Perei <span class= -"pagenum"><a name="Page_194" id="Page_194">-194-</a></span> -Krisztina deakulum flastromot tett rája, aztán Pali lőtt tizszer s -talált mind a tizszer.</p> -<p>Az asszonyok beszélgettek ezalatt. Ezt már megszokták. Más -következék, valóságos torna. Két mezőségi mágnás fényes -pánczélinget öltött, lóra ült s ugy ment egymásnak. Közöttük Wejér -Ábrám lovagló korbácscsal ingerelte egymásra a két paripát, még -jobban a két embert. Rövid nyaka egészen vörös lett azalatt, -kicsiny homlokán megdagadtak az erek, verességet árasztván rövidre -nyirt, ősz haja alá.</p> -<p>– Ne hagyd magad, üssed, öld meg…! – kiáltá hol egyik, hol -másiknak.</p> -<p>Azok egészen neki tüzesedtek. A mélységes csendben fogcsikorgást -és egy galambszivü mellecske hangos, gyors pihegését lehetett -hallani. Perei Krisztina még reszketőbb kézzel szorította szeméhez -okuláréja fogantyuját…</p> -<p>Egyszerre mindenki elnevette magát.</p> -<p>Gógé a czigány peczér állt az ajtóban, kitátott szájjal, -felhuzott szemöldökkel, fehéren, mint a kréta. Valamit akart -mondani, de nem tudott, mutatta véresre mart karját, kimarjult -kezét, melyen hiányzott egy ujj.</p> -<p>– Megette… megette… nyögte ki végre nagy kinosan.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Egy hajtó – havasi oláh, Harhula nevü – holttestét hozták be az -udvarra. Medvére lesett a radinoti rengetegben, ura parancsából, -hogy majd <span class="pagenum"><a name="Page_195" id= -"Page_195">-195-</a></span> jelentse neki. Nagyon hamar találkozott -a medvével, tüzelnie kellett rája, előszörre elhibázta, aztán meg a -megereszkedett puskapor nem fogott tüzet. Nagyon megcsufolta a -féreg, nem hagyott rajta emberi ábrázatot…</p> -<p>Ábrám gróf ott hagyta a tornát, kiment megnézni a testet. Két -oláh, szinte Harhulák, ott állottak a halott fölött, kezükben -fáklyával. Hidegek voltak, mint a szeptemberi éjjel és az urnak -minden kérdésére csak egy-egy szóval feleltek. Azzal sem törődének, -hogy Wejér Ábrám lehajol a halott társukhoz és szeliden, gondosan -megigazítja a fejét, szólongatja, mint egy gyermeket.</p> -<p>– Tor lesz? – kérdezte az egyik.</p> -<p>– Hozzátok be, erre! – mondta a gróf.</p> -<p>A testet letakarták egy fekete atlasz szoknyával, melyet Luigi, -a komornyik teremtett elő, aztán bevitték a lovardába. Ott letették -a középre, az ur viaszgyertyákat állíttatott melléje és őrizetére -alabárdost hivott. Azután pópákért küldött a szomszéd falukba, -elhozatta mind.</p> -<p>– Huzzátok ki az ágyából, a melyik nem akar.</p> -<p>Csendben várták a papokat. A leányok czitromvizet ittak, a dámák -meg az urak csendesen szörpölgették a forró puncsot. Ábrám gróf -leült a nénje mellé és hallgatott.</p> -<p>Jöttek a pópák, hat elvadult arczu, nagy fekete szakállu, szál -legény. Misének öltözve, teljes ornátusban. Megálltak a holttest -fölött és énekelték kórusban a halotti éneket.</p> -<div class="figcenter" style="width: 403px;"><a href= -"images/i017hq.jpg"><img src="images/i017.jpg" alt= -"… és énekelték khórusban a halotti éneket." title= -"… és énekelték khórusban a halotti éneket." /></a> -<p class="caption">… és énekelték khórusban a halotti éneket.</p> -</div> -<p>– Krisztina néném, a keszkenőjét! – szólt <span class= -"pagenum"><a name="Page_196" id="Page_196">-196-</a></span> Wejér -Ábrám és apró keselyüszemeiben nagy könnycseppeket morzsolt -szét.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Hajnal felé elásta Harhula Pétert a másik két Harhula. Még csak -három óra volt; hatkor kelni kell: az urak nem tartották érdemesnek -lefeküdni. Ábrám grófnak jó kedve kerekedett megint. Felöltözködött -tetőtől talpig pánczélba és mérkőzésre hivta a két mezőségi -gavallért. Mindjárt-mindjárt sarokba szoritotta őket és a hogy -cselei sikerültek: aczélkaczagása nagy visszhangot vert az -elcsendesedett szálában. Ingerkedett velük, gunyolta őket, de -egyszerre csak a szeméhez kapott: megint arra vette magát a vér, a -két paripa helyett két tüzes vermet látott.</p> -<p>Elfelejtkezett arról is, hogy asszonyok vannak még itt, hogy -Perei Krisztina nénje hallja és elbődült mint egy bölény. Leszállt -a lóról, szégyenkezve, támolyogva és szó nélkül háló kamrájába -ment.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Hat órakor, reggel, Luigi sorra járta a vendégek szobáit, -meggyujtotta a gyertyákat, teletömte elemózsiával a vadásztáskákat. -Egy pár percz mulva indult az egész társaság, hajtóstul, -cselédestül a rengeteg felé.</p> -<p>A tűz irányába mentek, hol Wejér Ábrámnak kellett várakozni -reájuk, rendes szokása szerint, mert a gazda mindig serényebb volt -vendégeinél. <span class="pagenum"><a name="Page_197" id= -"Page_197">-197-</a></span></p> -<p>Ott is találták, a kicsiny vadászával, egy tömzsi -parasztgyerekkel együtt. Övig pőrére vetkőzve ott állt a tűz -mellett, a gyermek meg vadászkürtből forrásvizzel öntözte. Az óriás -mell párolgott, tüzelt, mig környöskörül dér feküdt az avaron és a -tölgyek lombjai vörösre csipve, fázósan zizegtek.</p> -<p>Tél volt már itten és a fára mászott hajtók látták, hogy a -hegyek alja is fehér már. «Hó van!»</p> -<p>Mindannyiuknak különös jó kedvük támadt. Nagyokat huztak a -rozsólisos palaczkból. Ábrám gróf tréfásan magához szorította -egycsövü Lazaro Lazariniját és jelt adott a kürtösöknek.</p> -<p>Megindultak lefelé a ritkás erdő avarján. Szólott a kürt, -csaholtak a kutyák, a lovak nyerítettek alant.</p> -<p>A ház ura maradt hátul, a gyerekkel. Minduntalan meg-megállt s -odaszólt a gyereknek:</p> -<p>– Kölyök, a vállad! Belé-beléfogódzott, mert tartott attól, hogy -elesik. Szemei mindegyre kápráztak; minduntalan tüzes kereket, -halmokat, veres fákat látott. Majd egyszerre teljes sötétség -borította el, nem látott semmit.</p> -<p>Belefogódzott egy fiatal cserbe és megrázta azt:</p> -<p>– Nem látok, nem látok semmit! – ordítá és vak dühében szinte -kitépte a fát.</p> -<p>Alant a völgyben gazdáikra lelt paripák vidáman nyerítettek. Az -erdőmester egy sziklahasadékból jelölte a helyeket… az első igazi -kürtszó remegtette meg a szeptemberi reggel szűz csendességét.</p> -<p>És neki le kellett ülni a fa alá, tehetetlenül, mint egy -böngészésben kifáradt pulyának. <span class="pagenum"><a name= -"Page_198" id="Page_198">-198-</a></span></p> -<h3>I.</h3> -<p>Még egyszer, – egy napig – látott, azután megvakult egészen. Nem -lehetett segíteni rajta; huga a ki udvari dáma volt Bécsben, hiába -küldte le a leghiresebb bécsi szemorvost. A látó idegei sorvadtak -el tökéletesen és egy véghetetlen barna tömeg volt körülötte az -egész világ: a piros arczu szelid leányok, a hollófekete -szelidithetlen paripák, mosolygós mezőségek, elvadult erdők komor -belseje… Mindent, a mit csak szeretett a világon s mindaz, a mi az -övé volt, azokkal nem bírt, azoknak nem parancsolt többé.</p> -<p>Ébren volt éjszakákon át és nyögött. Perei Krisztina, néhai -anyjának özvegyen maradt huga néha lejött hozzá a felső traktusból -és fölvervén Luigit, bejelentette magát. Együtt töltöttek el sok -álmatlan éjszakát. Az idős dáma leült öcscse ágyának szélére és -családjáról való történeteket beszélt el neki. Emlékezett egy -asszonyról és kárhoztatta azt, mert rossz vért hozott be a -familiába. Beszélt neki apjáról, annak gyermekkoráról, mely -szakasztott olyan volt, mint az Ábrámé. Elbeszélte neki azt a -történetet, melyre Wejér gróf már csak homályosan emlékezett. A -mikor apját, a főispánt a vármegye gyülésén szonika föl akarták -konczolni. Egyedül ő, a hat éves gyerek védte, kicsiny, gála -kardját fogván az alispánékra… Elregélte azt is, a mikor apja -először ültette lóra… Négy éves volt, de olyan nagy és erős, mint -egy tiz éves gyerek… leesett kétszer, háromszor, de nem -<span class="pagenum"><a name="Page_199" id= -"Page_199">-199-</a></span> sírt. Akkor sem sírt, mikor apja -megverte olyan kegyetlenül, hogy szinte összetört belé minden -csontja…</p> -<p>A vak ember arcza kiveresedett, a mint az apjától ötven -esztendők előtt kapott ütlegekre gondolt.</p> -<p>– Vad voltál, tüzes voltál, egyszer majd lelőtted a tulajdon -édes apádat!</p> -<p>– Igazságtalanul vert meg, most is mondom, igazságtalan volt -akkor… mormogta Ábrám, nénjének kicsiny fehér kezét odanyomva forró -homlokához.</p> -<p>Igy virradt rájuk akárhányszor. A mikor álmatlan volt Ábrám, -Perei Krisztina mindjárt megérezte, mindjárt ott volt. Jött egészen -fehérben. Abban a hálóköntösben, melyben urát fogadta, de haja, de -arcza egészen olyan volt már, mint a milyen rajta a hollandus -vászon. És az egész várban nem emlékezett rája másmilyennek senki… -Csak Luigi, a komornyik emlegette, hogy ezelőtt husz évvel még -nagyon szeretett kártyázni…</p> -<p>Most is egy nap, hogy öcscsét mulattassa, előhozakodott a -pohárszékből valami régi kártyákkal. De csak némely figurákat -ismert már. Abbanhagyták és beszélgettek. Néha mindennap, néha meg -egy hétig sem látták egymást. Ábrám egyre aludt. Sosem ivott bort, -de most sokat és különösen nehéz fajtákat ivott, hogy elkábitsa -magát. Egyszer oszt azt is abban kellett hagyni: az ital nem bírt -többé vele. Ihatta kupástól, nem érezte meg.</p> -<p>Tél jött. A völgybe vezető utakat egészen elállotta <span class= -"pagenum"><a name="Page_200" id="Page_200">-200-</a></span> a hó. -Sem a faluba, sem a várba nem szállt még egy idegen madár sem. -Ragyogó, világos, csendes éjszaka volt az, a mi leszállt reájuk. A -verebek potyogtak lefelé az ereszről, a komondorok behuzódtak a -szinekbe. Nem járt sehol senki.</p> -<p>Ábrám kiült az erkélyre és belémeredt a fehérségbe, hátha -megérzi vagy egyszer ha csak egyetlen csillanását. Hallgatta, nem -nyikorog-e erre valamely szekér, nem ugat-e tulnan a falu felől -valami idetévedt ordas… Egyszer mintha hallotta volna a jól ismert -vonítást, kiabált a puskája után. Virág, az egyik czigánypeczér -kihozta neki a hires Lazaro Lazarinit.</p> -<p>Tessék!</p> -<p>Ábrám gróf leejtette kezéből a fegyvert és ráordított a -czigányra:</p> -<p>– Mit vihogsz, gazember!</p> -<p>Meg akarta csapatni. Voltak napjai, a mikor mindenkit meg akart -veretni. Ide legközelebb eső faluját, a verbéniaiakat, kiket tiz -esztendővel hamarabb szabadított föl az általános fölszabaditás -ideje előtt, de kiket még most is jobbágyainak nézett. Kik még mind -az ő földjét szántották, erdejét tüzelték, zsarnokságát nyögték. -Ezt a fél székely, fél oláh keveréket, kik között – csodálatraméltó -– nem egy legény hasonlított reá. Olyan nagy fejüek, olyan sürü -hajuak, szögletes, Hephaistos-mellüek voltak mint ő. Reményteljes -állapotban levő szép fekete asszonyok álmodtak tán róla, a -mindenható urról, kinek nem sok szavába került volna, hogy -fölelevenitse egy elévült jogát, a jus <span class= -"pagenum"><a name="Page_201" id="Page_201">-201-</a></span> -primaeről… A mi néha tán eszébe is jutott Ábrámnak…</p> -<p>Verni, ütni, ölni. Ádáz vérének vér után való vágyakozása talán -sohasem volt olyan erős, mint most, a mikor a csinyt tevő béres is -elfutott előle. Dühvel és utálattal töltötte el tehetetlensége és -szerette volna szemeit kivájni, mert nem tudott az meglátni még -csak egy pusztát sem abból a temérdek hóból, mely vadászlovak patái -alatt nyikorog, vad vértől piros most mindenfelé…</p> -<h3>II.</h3> -<p>A tél mind erősebb lett. A hó megfagyott; még az árkokban is úgy -összeállott, hogy megbirta a szekeret. Jöttek a kis-páli várhoz az -urak, régi czimborák. De a kapuk be voltak zárva mindenfelől, hiába -zörgetének. Ábrám nem bocsátott be senkit. Még Perei Krisztinát is -elküldte Kolozsvárra, szinházba, mint ilyenkor rendesen. A -magányosság még egy kissé hűtötte vérét, nem volt kivel mérkőznie, -kivel zsarnokoskodnia, kivel – nagylelküsködnie. A számtartót, a -belső tiszteket is bekergette a falubeli kastélyba; nem maradt itt -némi cselédségen, nehány lovászon, Luigin és a kis vadászgyereken -kivül senki.</p> -<p>A felső traktusban egyedül lakott a Perei Krisztina kisasszonya, -egy húsz éves, csendes, satnya leány, a kit Penészvirágnak hivott -itt mindenki. Most ezzel együtt költötték el az estebédet, -szótlanul, komoran. A leány ugyszólván még lélekzeni <span class= -"pagenum"><a name="Page_202" id="Page_202">-202-</a></span> se mert -és egyszer, a mikor véletlenül megfogta a vak ember kezét, a -félelemtől elfakadt sírva. Ábrám gróf a sírástól nedves, forró kis -arczot magához vonta és hosszan, hevesen odaszorította arczához, -mormogván mellé egy pár szives szót…</p> -<p>Aztán nem ettek többet együtt.</p> -<p>Ábrám egészen bebujt odujába. Most már csak Pétert a -vadászgyereket türte meg maga mellett. Ezt költötte föl éjjel, -baraczkot mérve a csontos, nagy fejére, mely szakasztott olyan -formáju volt, mint az övé. De a gyerek, a mikor csak szerét -ejthette, elszökdösött mellőle, kiment madarászni, vagy -veréb-göbecscsel lőni össze-vissza mindenre. Baja volt vele, pedig -a kis paraszt ugy rettegett hangjától, mint menydörgéstől városi -gyerekek.</p> -<p>Néha ugy bánt vele, mintha tulajdon gyermeke lett volna. -Tanította parancsolni, pipázni, uszította a cselédleányokra.</p> -<p>Éjjel – többször is – lovat nyergeltetett neki a lovardában. -Meggyujtotta a lámpákat, befüttette a nagy bólyai kemenczéket. -Aztán a terem közepére állva, biztatta a gyerek paripáját, -csattantott a nyelvével, pattintott ostorával…</p> -<p>Egyszer-egyszer, a mikor Péter lebukott és nagyokat nyögött, -nevetett is. És ráült a megvadult ménre maga, de hiába köttette -magát a lóhoz, mint egy gyermek, leesett és a ló elragadt vele, -vonszolván maga után ki az udvarba.</p> -<p>Összetörte egészen. Le kellett fektetni. Penészvirágot -lehivatták, az etette. Egészen ellágyult és <span class= -"pagenum"><a name="Page_203" id="Page_203">-203-</a></span> hagyta -magát pólyáztatni, beczéztetni, mint lázbeteg kis lány. Egész estén -át fogta a kisasszony kezét. Egyszer-egyszer beszédbe is -ereszkedett vele. Megkérdezte:</p> -<p>– Ugy-e maga kicsi Penészvirág most mosolyog?</p> -<p>– Igen. Hogy tetszik tudni?</p> -<p>– Ugy érezem. – Nem fél már tőlem, mi.</p> -<p>– Nem.</p> -<p>– Nem is szomoru?</p> -<p>– Nem. Miért lennék az?</p> -<p>– Mert itt nincsenek férfiak.</p> -<p>– Hát a gróf ur?</p> -<p>– Én?</p> -<p>Ábrám elhallgatott, majd kevés vártatva elbeszélte a leánynak, -hogy is ragadt ő itten. Olyan bőbeszédü lett, mint egy poéta. Apró -részleteket, humoros, szines apróságokat mondott el arról a napról, -a mikor szinészeit kiverte a házból. Nem akartak tanulni, mindig -csak ettek volna, olyan kövérekké lettek, mint egy hörcsög…</p> -<p>– Csak maga maradt itt kicsi Penészvirág. Magát is ki akartam -dobni, de tél volt, a primadonna könyörgött, hadd maradjon itt… hát -itt maradt… Az apja egyszer-másszor még eljött, egy tiszt, jó lövő, -morva.</p> -<p>A leány csendesen, édesdeden sirt. Ábrám megszorította a kezét, -szinte vért facsart belőle. De aztán nem szólt többet hozzá, aludni -küldte.</p> -<p>Egész éjjel jó kedve volt. Többször megijesztette a kis Pétert, -olyant kaczagott. Reggelre fölkelt, <span class="pagenum"><a name= -"Page_204" id="Page_204">-204-</a></span> nem volt semmi baja. -Beküldött sebten Torda-Ditróra papért s másnap ennek némi -ellenállása után, összeeskettette magát Penészvirággal.</p> -<h3>III.</h3> -<p>Februárius negyedikén ujra nagy hó esett. Reggel kezdte és hullt -az egész éjszakán át. Ábrám gróf éjjelre mindig nyitott ablakán -keresztül jól hallotta a pelyhek melancholikus zenéjét és szíve -olyan hangosan, különösen dobogott, hogy nem tudott többé hanyatt -feküdni, fölkelt és kezét kidugta az ablakon.</p> -<p>Nem is pelyhek, teljes, nagy, puha tollak estek a tenyerére. -Olyan hó volt ez, mint a milyen nem esik a világon sehol, csak erre -az erdélyi havasok fölött. Nem is havazás ez többé, mert az egész -levegő-ég egy hó, a föld felett s az ég között egy fehér, puha, -sűrű, de könnyü elementum foglalja el a levegő helyét. Mintha a -világ ujonnan formálódnék, mintha a föld egyszerre más plánéta -lenne… És mintha ez a különös állapot, ez a szomoru, félelmes, édes -muzsika meg nem szünnék soha.</p> -<p>– Nagy hó, finom nagy hó! – mormogta magában a vak ur és odaült -az ablakhoz, hogy jobban hallja, mint muzsikál az éjben neki egész -operákat, regéseket, hősit, fényeset…</p> -<p>Milyen gyönyör hallgatni is ezt az ezüst éjszakát, hát még -belemerülni testestől, lelkestől, nekiindulni a fehér -végtelenségnek, a puha hullámokon, fekete vadat üzve. Menni, csak -menni, loholni <span class="pagenum"><a name="Page_205" id= -"Page_205">-205-</a></span> előre, sziklán föl, sziklán le, kis -hegyi lóval szügyig merülni a havas szakadékba… Nem aludni, nem -enni, csak be, be a rengetegbe!</p> -<p>A várkastély körül ötvenezer hold erdő terül el. Minden szál fa -benne – Ábrám grófé. Tavaly ilyenkor harmincz napig vadászott benne -és nem lelte végét. Pedig erőnek-erejével végére akart járni… -Kidőlt mellőle mindenki; az urak a hidegtől feketére égett -ábrázattal átszöktek tőle, előle, Moldovába. Maga is, a fagytól -olyan ábrázattal, mint az ében, visszatért a harminczegyedik -napon.</p> -<p>Most ez jutott eszébe és haragudott magára. Ez egyszer ki -kellett volna magát tombolnia, nem futnia gyáván, inkább meghalni, -ott fagyni a hóban, pakulár lelt volna a holttestére és nem tudta -volna, hogy kicsoda. Elásta volna, esett gödölyék mellé…</p> -<p>Megborzongott, a hó befujt az ablakon. Meghalni, nem. -Tehetetlenül feküdni, nem parancsolni önmagával, türni a mint vele, -fölötte csinálják a hókusz-pókuszt. Meghalni, elesni, olyan -tehetetlenül, mint egy vén ló, a ki teleette magát friss -luczernával.</p> -<p>Ilyen rettentő düh soha sem fogta el még állapota ellen. Fogait -csikorgatta az éjben és szerette volna megrázni a kastély -oszlopait, hogy fölötte összerogyjék az és vele eltemessen -mindent.</p> -<p>De a harmadik szobából, a nyitott ajtón át a kis Penészvirágnak, -az asszonynak egészséges, édesded lélekzése hallatszott be. Ugy -aludt, mint egy gyermek, míg a pitvarból izgatott és hangos, -férfias <span class="pagenum"><a name="Page_206" id= -"Page_206">-206-</a></span> lélekzetvétellel szunnyadt a kis Péter. -Néha álmában szólt egyet-egyet, kutyát, lovat szólingatott, -kergette a vizslát a vadtól: «csiba te!»</p> -<p>«Az éjjelt érzi!» – susogta Ábrám és hirtelen gondolva valamit, -rányitotta az ajtót. A gyerek nyomban fölébredt és fölült -vaczkán.</p> -<p>– Öltözz! – szólt Ábrám.</p> -<p>A gyerek magára kapta a bekecsét.</p> -<p>– Megyek valahová?</p> -<p>– Együtt megyünk. Huzz csizmát is. Menj ki, nyergeld fel Muczit -meg Barabolyt. De ne verj föl senkit. A fegyver-szálából hozzad ki -a Lazarinómat, vadászkést is hozz, magadnak is fegyvert, de nem -göbecscsel hordót. Férfi fegyvert, bírod?</p> -<p>– Bírom. Hová megyünk?</p> -<p>– Ki. Nem szünik a hó, nézzed?</p> -<p>– Szünik, mindjárt eláll. Hajnalra nem lesz.</p> -<p>– Ne beszélgess. Igyekezzél. Egy kettő.</p> -<p>… Megindultak a Korabgyia felé. A hátsó ajtón mentek ki, hogy a -kapus meg ne tudja. Valósággal szöktek s az ugy tetszett a -gyereknek, hogy szeretett volna nevetni. De nem mert, nem merészelt -urára se nézni, a ki mereven, de bizonytalanul ült a kis hegyi -lovon. Erősen fogta a kantárt és szorosan a gyermekhez tartotta -magát:</p> -<p>– Vigyázz rám, ha Baraboly észre nem vesz valami bajt, te -figyelj, szólj. Világos van?</p> -<p>– Akár nappal. Merre menjünk.</p> -<p>– Neki egyenesen a Korabgyiának. A bánya felé, a forráson tul; -be a fenyvesbe. Jártál már ott? <span class="pagenum"><a name= -"Page_207" id="Page_207">-207-</a></span></p> -<p>– Nem, de megtudom. Messzebb van, mint a nyárfák?</p> -<p>– Messzebb. Három óra, de sietnünk kell, hogy ott legyünk -pirkadás előtt.</p> -<p>Serényen poroszkált alattuk a két kis ló. Nem esett velük semmi -baj. Ábrám és még inkább lova tudta erre az utat. Ritkás erdőkön -mentek keresztül. Halott vidéken, a hol még csak egy sármány se -mutatkozott. Csak a hol a fenyvesek kezdődtek, ott látott a gyerek -valami mozgó vörösséget.</p> -<p>– Róka! Róka! – kiáltá.</p> -<p>Nem szabadott reája lőnie.</p> -<p>– Majd benn a Korabgyiában! – szólt Wejér Ábrám egészen -szeliden.</p> -<p>Ott akart üzni még egyszer vadat. Oda vágyott, annyi tüzzel, -olyan éhséggel, hogy ettől az érzéstől alig tudott lélekzeni -is.</p> -<p>– Oda, oda, siessünk.</p> -<p>Beértek a fenyvesekbe. A lovakat itt kellett hagyniok, -bekötötték egy összeboruló fenyőpadmaly alá. A rövidebb, de a -nehezebb ut most következék. Kuszniok, mászniok, kapaszkodniok -kellett. A vak ember egészen összevérezte magát, lélekzete is -elfogyott, minduntalan kérdezte a gyereket, nincs-e itt mély!</p> -<p>– Nincs, nincs, csak ne tessék félni.</p> -<p>Nem félt, de a félelemnél egy sokkalta kegyetlenebb érzés kapta -karmai közé. Fölfelé igyekezvén, ugy érezte, mintha egy rettentő -mélységbe zuhanna lefelé, de nem egyenest, hanem hol erre, hol arra -dobódva. És ez alatt egyre vérzett, minden <span class= -"pagenum"><a name="Page_208" id="Page_208">-208-</a></span> -pillanatban megütötte fejét, hogy szinte elszédült bele. A gyerek, -mint egy mókus, ugy mászott előtte. Néha lenyujtotta feléje kezét s -neki belé kellett fogódzkodnia.</p> -<p>Fölértek. Benn voltak a rengetegben. Megállhattak egyenesen. -Pihenni, mindketten odatámaszkodtak egy fához. Perczekig nem tettek -egyebet, csak lélekzettek. Előbb jól kellett lakniok ezzel az -élettel itt, csak azután ocsudtak föl.</p> -<p>Már reggel volt. A sötét luczfenyők alatt világitott a hó. Az -erdő mélyében végig-végig rezgett a napnak egy erővel betolakodott -szilánkja. Elhullajtott aranyszögek ebben az óriási kriptában, -holott örökös szomoru zsolozsmákat, fájdalmas halotti énekeket -zizegtek a fehéren mumifikált tűlombok. Egy végtelen halotti mise, -melyben a nagy, kinőtt fenyvek celebráltak, a törpe, koldus, kopott -kis fák ministráltak. – Folytonos orgonazugás, mely, ha elállt egy -pillanatra, ujra kitört nagyobb erővel, olyan forte, hogy szinte -beleszakadt az ég.</p> -<p>– Megfulladok, vágd szét a bekecsem gallérját! – nyögte Wejér -Ábrám, szédülve a kéjtől, a fájdalomtól.</p> -<p>A gyerek megcselekedte a parancsot. A vak ember bele -fogódzkodott a kezébe.</p> -<p>– Vigy feljebb, valami tisztásra.</p> -<p>Elvezette.</p> -<p>Állits egy nagy, széles törzsü fához. Add kezembe a fegyvert. -Vadászni akarok.</p> -<p>A gyerek odaállitotta, maga pedig odahuzódott <span class= -"pagenum"><a name="Page_209" id="Page_209">-209-</a></span> egy -száraz törzs mellé és vizsgálgatta a fák koronáit.</p> -<p>Ábrám kezébe fogta fegyverét és kereste rajta a kakast. Keze -most fázott, nem találta. Ingerültén akasztotta vállára.</p> -<p>– Nem látsz valmi nyomot?</p> -<p>A gyerek elszaladt körülnézni, majdnem egy negyedóráig volt -oda.</p> -<p>– De; róka- meg medvenyomot.</p> -<p>– Bizonyos vagy benne?</p> -<p>– Bizonyos.</p> -<p>– Nem félsz?</p> -<p>– Nem.</p> -<p>– Mit fogsz tenni, ha jönnek?</p> -<p>– Lelövöm.</p> -<p>– Majd csak én.</p> -<p>A vak ember ujra kezébe fogta a fegyvert, figyelt, hallgatódzott -olyan szenvedélylyel, hogy arcza szinte eltorzult bele! -Visszafojtotta lélekzetét is, hogy jobban halljon.</p> -<p>Hallott. A rengeteg megmozdult, a halotti kórus fölött -diadalmaskodott az élet. Mindenfelé megmozdultak a vadak, ordasok -jönnek csapatostul, medve topog magányosan, maga alá törve a -tűlevelü cserjéket… Még olyan vadak is, melyek nem tanyázhatnak -itt, most ide eltévedének. A makkosból erre bujkál a rőt-vad és -éles röffentésének karéneke hangzik… Rüggyent a szarvasünő… Fölötte -fajdkakas szól, császármadár hullatja fölülről a havat…</p> -<p>És most mind e zaj egyszerre elful. Hatalmas <span class= -"pagenum"><a name="Page_210" id="Page_210">-210-</a></span> bőgés -remegteti meg a végtelen, a visszhangos kriptát. A vak ember arczán -kiüt a verejték, fejét odaszorítja a fához, világtalan szemeit -tágra nyitja, kezével reszketve keresi fegyverének kakasát és -suttogja magának:</p> -<p>– A bölény, ez a bölény!</p> -<p>Az utolsó bölény, melyet negyven évvel ezelőtt itt ejtett el -apja, nem pusztult el, itt van, él, csörtet feléje rettentő -robogással. Nekivadulva jön, mindjárt itt lesz a királyi vad, az -első, a legnemesebb, a legerősebb, melyet ősei dárdával, -buzogánynyal üztek, mert golyó nem fogta… A kihalt vadkirály, -melynek fajtája ez országban elpusztult egészen, nincs már talán -csak egy, az utolsó…</p> -<p>– Hallod, a bölény! – suttogá Ábrám.</p> -<p>A gyerek nem értette, nem hallott semmit.</p> -<p>Wejér Ábrám hallgatta tovább, mint közeledik feléje, már látnia -is kellene, már biztosan feketélik… Jön, eltiporja, rettenet.</p> -<p>Fölkapta fegyverét és lőtt a levegőbe.</p> -<p>A durranástól kijózanodott. Kietlen csend, egy feketeség volt -körülötte. Sóhajtottak a fák, miserere deit zizegtek a lombok. -Kripta volt ez, semmi élet sehol.</p> -<p>Egészen magához tért:</p> -<p>– Nincs itten semmi, gyerünk!</p> -<p>– Várnunk kellene, méltsás uram. Valamit hallok, mintha ordas -söprené farkával a havat…</p> -<p>Vártak egy kissé. A vak ember szótlanul meredt maga elé, a -gyerek izgatottan mászkált a hóban. <span class="pagenum"><a name= -"Page_211" id="Page_211">-211-</a></span> Egy félóra is eltelt -igyen. Zaj hallatszott, megint elhallszott. A szellő is megállt -szinte egy perczre.</p> -<p>Ebben a halotti csendben egyszerre megszólalt Wejér Ábrám. -Rekedten beszélt, majd hirtelen olyan érczczel, hogy Péter -megrémült belé.</p> -<p>– Kölyök, haza tudsz-e innen menni magadban?</p> -<p>– Haza.</p> -<p>– Jól van, derék gyerek vagy, állj velem szembe. Vagy tíz -lépésnyire, ne nagyon távol.</p> -<p>A gyerek oda állott, Ábrám folytatá:</p> -<p>– Ne félj semmitől, nem lesz semmi bajod. Erősen meg van töltve -a puskád?</p> -<p>– Meg! – motyogta a gyerek reszkető szájjal.</p> -<p>– Derék gyerek vagy, nem félsz. Nem szabad sohasem félned. -Magyar vagy: tudsz-e egy zsoltárt? Mondd.</p> -<p>Péter mondta.</p> -<p>Ábrám gróf lehajtott fejjel hallgatta, majd ránditott egyet -vállain, egészen kiegyenesedett, kigombolta mellén a bekecset, hogy -meztelen melle látszott és szólt:</p> -<p>– Vigyázz reám. Számolni fogok: egy, kettő, három. A mikor a -hármat mondom, már czéloztál és lősz ide, nem máshová, vigyázz!</p> -<p>A gyerek alig tudott már lábán állani. Kitörte a hideg, lázban -volt egészen, szeretett volna elfutni, de nem tudott. Büvölet -tartotta itt e tehetetlenül is óriás hatalmu emberrel, ezzel a -királyi vadak legutolsójával, kinek világtalan szeme is jobban -tudott parancsolni, mint mások ép tekintete…</p> -<p>Ott álltak egymással szemben. A gróf meztelen <span class= -"pagenum"><a name="Page_212" id="Page_212">-212-</a></span> mellén -szíve helyére mutatva, a gyerek dideregve tartván kezében a -puskát.</p> -<p>– Vigyázz! – kiáltá Ábrám. Emeld föl a puskát, czélozz.</p> -<p>A gyerek eszméletét vesztve, fölemelte fegyverét, nagy, csontos -fejéhez, ahhoz a fejhez, mely kicsinyben tökéletes mása volt annak -a hatalmas főnek, mely ijesztően, parancsolólag, büvölettel -meresztette rá szemeit…</p> -<p>– Egy… hangzott érczesen.</p> -<p>– Kettő…</p> -<p>Mintha e pillanatban a gyerek láza egyszerre elmult volna. Egy -másik láz kerekedett föléje. Az a vad tűz, melyet egy házasságot -törő nagy ur lopott be az ő paraszti vérébe. A pusztitás, az -öldöklés, a hősiesség, az akarat, a vér után való vágyakozás forró -vágya… Keze nem reszketett többé, izmai megfeszültek, szeme -megvilágosodott, czélzott és mikor a «három» felhangzott, annak -második szótagja beleveszett egy durranásba – és abba a zajba, -melyet egy hatalmas test zuhanása okozott a szűzi -csendességben.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_213" id= -"Page_213">-213-</a></span></p> -<h2>JISBI BÉNOB.</h2> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_214" id= -"Page_214">-214-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_215" id="Page_215"><br /> --215-</a></span></p> -<p>A kályha mellett ült a négy fiatal ember, kettő czilinderrel a -fején; krumplit sütöttek.</p> -<p>– Jó volna egy kis szalonnát pirítani! – mondá Vratarits -Titusz.</p> -<p>– Büdös lesz a szénen; fára pedig «pénz nincs van!» – jelentette -ki Kohn Herman, a ki a fapénzt – mely nem volt – kezelni -szokta.</p> -<p>Meg kellett elégedniök a krumplival. Nem is békétlenkedtek; ez -az itthon való vacsorázás, a vizes kolompér serczegése a sütőben: -családias idillikus, falusi hangulatot keltett a négy fiatal -emberben, a kik egy községből kerültek ebbe a rettentő nagy -városba. Ebbe a gazdag Budapestbe, holott az ő nagy szegénységük -úgy eltűnt, mint négy csepp esővíz a Dunában.</p> -<p>– Almát is lehetne enni, sütni! – szólt Bazsó és fitymáló -duhajsággal húzta a szemére fényes czilinderét.</p> -<p>Vratarits mosolygott:</p> -<p>– Edd meg!</p> -<p>Megvetéssel tekintettek a szoba sarkában pirosló, részint már -érett alma-rakásra. Teli voltak almával e télen, azt reggeliztek, -azt uzsonnáltak. Úgy érezték, hogy kicsirázik, fává, egész -almaerdővé nő <span class="pagenum"><a name="Page_216" id= -"Page_216">-216-</a></span> már bennük. Soh’se fogytak ki belőle; a -Herman anyja, a ki gyümölcsös kofa volt Gyöngyösön, minden héten -küldött egy kosárral, de a postabért nem fizette meg érte; iszonyú -volt kikeríteni. Herman gyöngyöket izzadt, de a világért sem -engedte, hogy visszaküldjék. Ez az alma éltette, de egyszersmind -tönkretette őket. Csak arra volt nagyon jó, hogy a tekintélyöket -emelte a Mária-utczai lakás háziasszonya előtt. (Közvetve, -gyermekei által.)</p> -<p>– Holnap ki fogom vetni ezeket az almákat! – jelentette ki -Vratarits, elkedvetlenedve azon, hogy a krumpli nem akart puhulni. -Jisbi Bénob, a negyedik fiatal ember, a nagyevő már így rágcsálta, -félnyersen. Éhesek voltak mindannyian és egy kissé irígykedve -néztek Kohnra, a ki, mint rendesen, öt krajczárért groji sajtot -hozatott. Muszájt sajtot ennie vacsorára, különben nem tudott -aludni az éjjel. Kultusz, gyógyszer és legnagyobb delikatesz volt -neki az a kis darab sárga étel. Hogy ette! jó Isten, hogyan ette! -Előbb ünnepélyesen megszagolta. Aztán megszagolta a papirost, -melyben hozták. (Egyáltalán mindent megszagolt, a mihez -hozzányult.) Aztán elolvasta a papiros tartalmát. Leginkább -végrehajtási kérvények, árverési végzések voltak azok. Igen -gyakran, sőt tüneményesen gyakran szólottak egy Naszt Bernát nevű -alperesről, a ki ezen a néven – ismeretlenül – alak lett köztük, -barátjuk, rokonuk… szerették… Egy óra hosszáig is eltartott, a míg -az orvosnövendék bonczoló késével fölszelte és megette a -<span class="pagenum"><a name="Page_217" id= -"Page_217">-217-</a></span> grojit. És a másik három, szakállas, -bajuszos legény, sokszor kísértésben volt az iránt, hogy kérjenek -tőle, mint kis gyermek korukban:</p> -<p>– Adjál! – Jól van, nem adsz, megbánod!</p> -<p>Valamennyi szegényebb volt nála. Bazsó Gézának volt ugyan egy -tanítványa és fényes ebédkosztja azért, de egyéb semmi. Ha abból a -pompás ebédből el lehetett volna tenni vacsorára! Ez okon valami -készítendő bádogzsebet emlegetett, de sütemények elsanzsirozásánál -soha sem vitte többre. Azon is rajtavesztett egyszer. Az asszony -rászólt:</p> -<p>– Mit csinál? kérem.</p> -<p>– Pardon… tévedés!</p> -<p>Vrataritsnak is voltak leczkéi kezdetben. De folyton kurizált az -asszonyoknak és mert feltűnő nagy és szép férfiú volt, a férjek -bizalmatlanok lettek iránta és egy időponton túl, mintha -összebeszéltek volna ellene: nem kapott állást. (Egy szakácsnét -tanított írásra, de ezt titkolta.) Operáló doktorok elvitték -magukkal néha segíteni, iszonyú ereje volt, egy nyomással -megzsibbasztotta a beteget. Így keresett néha egy pár forintot.</p> -<p>Jisbi Bénob sem volt szerencsésebb. Jisbi Bénob, helyesebben -Braun Sándor, a kit esetlen nagy csontjai miatt nevezték el a -bibliabeli filiszteus nevén, egy csudálatos, makacs meggyőződésének -volt az áldozata. Úgy vélte, hogy a gyermekeket eldiszteleníti a -fül és minduntalan, mindegyik tanítványáét le akarta szakítani. -Verte a gyermekeket s e miatt nem volt maradása sehol. Végre is -abbahagyta a tanítást, meg a nevelést és egy katonaszabó -<span class="pagenum"><a name="Page_218" id= -"Page_218">-218-</a></span> könyvét vezette, leveleit írta. -Valamennyiök közt ő volt a legszegényebb, mert a havi huszonöt -forintjából ötöt el kellett küldeni az apjának, egy igen öreg -zsidónak, a ki egyedül élt a mátraalji faluban. A szőlők alatt volt -egy kis viskója és két kecskéje. Ezeket legeltette, ezekből élt és -abból a pénzből, a mit Jisbi küldött. A mióta csak emlékeztek -ketten, mindig a fiú tartotta az apját. És az emberarczú kecskék. -Ezen az okon a másik három fiatal ember «kecskének» is hivta -Bénobot. Nem igen volt tekintélye, enni is ő kapott utoljára. -Természetesnek találta ezt, de azért senki sem tilthatta meg neki, -hogy vacsora után meg ne legyen elégedve.</p> -<p>Átlag elég jókedvűek valának mindannyian. Meggyujtották a -lámpát, előszedték a könyveket. Egy évet járt mind a négy -orvosnövendék, bizvást tanulhattak egy könyvből. Hermus olvasta fel -a szöveget, a többiek utána duruzsolták. Legelsőbb is az anatomiai -leczkéket vették át, kínozván magukat az izmok neveinek és hová -való tapadásának beemlézésével. Egy kis bajjal ment ez a dolog; -Vratarits szidta Kohnt:</p> -<p>– Már megint magadnak tanulsz?</p> -<p>Egy kis antiszemita vita támadt; nem első és nem utolsó e -helyen. Bazsó, lutheránus ember, tényleg érzett valami kis -gyülölséget a zsidóság ellen. Vratarits viszont a tréfás -antiszemitizmusnak volt barátja. Ez a fajra, vagy a vallásra -vonatkozó kis czédulát ragasztott titkon a fiúk kalapjába. -Vallásügyi vitákban is fölhevültek nem egyszer. <span class= -"pagenum"><a name="Page_219" id="Page_219">-219-</a></span> Ezeket -csaknem mindig Jisbi Bénob döntötte el, egyszerűen azzal szakítván -félbe a vitát, hogy nagy, vörös, szőrös öklével mindenkit összetör: -zsidókat és nemzsidókat. Egyébképpen olyan barátságban voltak, hogy -alkalomadtán embert is tudtak volna egymásért ölni. Ebben a szűk -szobában, egymáshoz szorúlva, közös emlékekkel, egy czél által, -egyképpen meleg, jó és ártatlan szívvel: hogy is ne ölelkeztek -volna össze? A nagy és gazdag városból alig ismertek egy-egy kis -részt, annak erkölcseiből csak a köcsög-kalap jutott ki nekik; -hiába éltek itt a fővárosban már a negyedik éve: falusiak -maradtak.</p> -<p>Nem tudtak egész éjjel fenmaradni, hiába közeledett a szigorlat, -mindhiába dörzsölték a szemeiket. Tizenkét óra után eloltották a -lámpást és lefeküdtek sorjában egymás mellé. Az ágyba Jisbi Bénob -feküdt, ő rajta volt a sor. Egy kissé pipáztak, egy keveset -beszélgettek régi gimnáziumbeli tanáraikról. Valamelyik utánozta az -egyiket, azon nevettek egy sort, aztán elhallgattak.</p> -<p>Vratarits tette magát, hogy horkol, de csak boszantani akarta a -többit, nem aludt sem ő, sem a másik három. A rossz szénnek most -jutott eszébe felgyúlni, felgyúlt s világított. A házmester -csengetyűje minduntalan szólott, az ablak alatt meg a -kovácslegények cziczáztak a cselédekkel. Aztán azt sem tudták, -honnan vesznek a szigorlatra pénzt. Egyik hazudta a másiknak, hogy -van, és nem volt egyiknek sem.</p> -<p>– Az ördög vigye ezt az életet – szólalt meg Bazsó – beállok -kelnernek. <span class="pagenum"><a name="Page_220" id= -"Page_220">-220-</a></span></p> -<p>Nem feleltek rája, azzal hagyták helyben. Herman reflektált rá -csak később:</p> -<p>– Valakit meg kéne ölni.</p> -<p>– Kutyák, nincs pénzetek a vizsgára! – jegyezte meg -Vratarits.</p> -<p>– Hát neked van? – kérdezték egyszerre hárman is.</p> -<p>– Nincs.</p> -<p>– Mi lesz veletek? – szólt álmatagon Jisbi. Nevettek; hanem -hamarosan hozzátette: és velem!</p> -<p>Itt megálltak. Mindnyájukból kitört az elégedetlenség étrendjük -ellen. Bazsó a hygiene szempontjából ítélte el az egészet. -Vratarits letorkolta.</p> -<p>– Éhezünk, az igaz, mint a kolozsvári ebek.</p> -<p>Régen uzoválták, most kezdték észrevenni. Különösen a vasárnap -délutánok borzasztóak; nem menni sehová. Minden ünnepnapon eljön -egy gyógyszerész-hallgató, elhozza a hegedüjét, Hermus megszagolja -a gyantát, aztán mulatnak. – Iszonyú.</p> -<p>Felültek az ágyban; meggyujtották a lámpát.</p> -<p>– Mit kéne tenni? – kérdé Jisbi.</p> -<p>– Lopni! – szólt az egyik.</p> -<p>– Eladni magunkat! – mondá Kohn, de megbánta, mert kinevették, -hogy ő az összetöpörödött kis figurájával el akarja magát adni -előre – férjnek.</p> -<p>Mégis csak megmaradtak ennél a thémánál. Szerfölött érdekelte -őket, hogy vannak előrelátó apák, kik fiatal orvosnövendékeket -kitaníttatnak a – <span class="pagenum"><a name="Page_221" id= -"Page_221">-221-</a></span> leányaik számára. Mindnyájan tudtak -ilyen esetekről, e fajta szerződésről. A fiatal ember eljegyzi a -leányt, aztán pénzt kap a rigorozumokra, meg arra a mi kell. -Ehetik, ihatik, még egy-egy olcsó szeretőt is tarthat.</p> -<p>– Nem is olyan rossz! – jegyezte meg István. – Lásd Bénob, te -megtehetnéd. Aztán kitarthatnál bennünket.</p> -<p>Egészen fölélénkültek. Beszélgettek mindaddig, a míg csak -tartott a lámpásban a bél. Elfogyott, hajnal lett, elaludtak.</p> -<p>Az azután következő napok rosszabbul teltek, mint az előbbiek. -Fölfedezték a maguk nyomorúságát, fölmérték, lerajzolták, a képe -ott volt előttük folyton. A hónap vége is elkövetkezék, új -szállítmány alma is érkezett…</p> -<p>Jisbi Bénob sok drága eledelekkel érkezett meg egy napon. A -kovács-inas két butellia bort hozott utána.</p> -<p>Iszonyúan befűtöttek a pléhkályhába.</p> -<p>Javában étkeztek már, a mikor valamelyiknek eszébe jutott -megkérdezni:</p> -<p>– Hol loptad a pénzt, Sándor?</p> -<p>Mutató-ujját – olyan volt, mint egy lécz – fölemelve, Bénob -szólt:</p> -<p>– Titok, roppant titok!</p> -<p>Nagyon kiváncsiak voltak a titokra, mely olyan pompásan -eresztett, hogy nem igen voltak szükségben többé. Hermus dupla -sajtot ehetett, sőt a többiek is vacsorálhattak, habár csak otthon, -papirról. A két keresztény néha – leginkább a képes <span class= -"pagenum"><a name="Page_222" id="Page_222">-222-</a></span> ujságok -kedvéért – elment valami belvárosi kávéházba és valami könnyü -eledellel élt, a miért oszt’ nem tudott aludni egyikőjük sem. -Ilyenkor felköltötték Jisbit, a ki szintén átaljában könnyű álmú -volt egy idő óta. Kártyáztak hármasban, fölirásra, elnyertek -egymástól vagy egy pár százezer forintot, nevettek, lármáztak, -veszekedtek, míg Hermus álmában fölmászott az üresen hagyott ágyba -és ott folytatta álmát, felelvén gimnáziumbeli tanárjának:</p> -<p>– «Vade me liber, ibis in urbem…»</p> -<p>Megakadt, öreg arcza, fényes, nagy, szinte kopaszodó homloka is -elhalványodott. Mintha a tanár rárivalt volna. Kétségbeesve nyögte -az «urbem»-et, nem tudta tovább.</p> -<p>A fiúk megszokták már, hogy álmában hangosan bajlódott a fehér -papokkal. Nem is vetettek rá ügyet. Nappal boszantották egy kissé, -ámbátor mindent elnéztek neki. Különösen Jisbi szerette nagyon, -egyszer egy egész partiturát hozott neki. Hermus majd megbolondult -örömében, százszor is megszagolta a hangjegyeket, aztán nyomban -lefeküdt az ágyra és aztán fütyülve olvasta az operát.</p> -<p>Sőt egyszer jegyet is hozott neki az operaszínházba. «Kapta.» -Össze-vissza forgatták a jegyet, Hermus félt, hogy kilökik vele, -nem érvényes. De beeresztették, ott volt véges-végig, először -életében. Nem lehetett vele beszélni, a mikor hazajött. Csak a -Jisbi vállát, feje búbját ütögette hálásan.</p> -<p>– Te, te, – mondá – még egyszer bezárnak valamennyiünket! -<span class="pagenum"><a name="Page_223" id= -"Page_223">-223-</a></span></p> -<p>A másik kettő is gyanakodva nézett Bénobra. Az meg egyszerre -elszomorodott.</p> -<p>– Miért? – kérdé.</p> -<p>– A jegy… a pénz… a vacsorák.</p> -<p>Mindnyájukat elkedvetlenítette ez a jólét, melyet társuk titkos -módon szerzett meg nekik. Vratarits a lehorgasztott fejét -vakarta:</p> -<p>– Csak azt mondd meg, hogy nem valami becstelenség…</p> -<p>– Ahogy felfogjuk a dolgot! – mondá Jisbi nevetve és -elpirulva.</p> -<p>Megrémültek, faggatták, végre is megnyugtatta őket.</p> -<p>– Egy kis kölcsön, egy megbolondult rokonomtól, ne féljetek.</p> -<p>– Szamarak! tette hozzá később igaz haraggal.</p> -<p>Ez a hang megnyugtatta őket egy kissé. Kevesebbet spionkodtak -utána, egyszer éjjel mégis meglesték. Későn jött haza, izgatott és -szótlan volt, hamar lefeküdt és valamit tett a párnája alá.</p> -<p>Nem aludt el egyikéjük sem, visszafojtott lélekzettel várták, mi -lesz.</p> -<p>Jisbi Bénob éjfél felé felült ágyán és hallgatódzott. Aztán -párnája alól kivette az ismeretlen tárgyat, meggyujtott egy gyufát, -annak a világánál nézte. A fiúk a paplan alól sunyin lesték, hogyan -élénkültek meg savószínű szemei, mind szikráznak, majd mint telnek -meg könynyel, a mint az ismeretlen tárgyat – az arczképet nézi. -Most meg – ni! – küzködik magával, hogy mit tegyen, végre is az -ajkához viszi… megcsókolja. <span class="pagenum"><a name= -"Page_224" id="Page_224">-224-</a></span></p> -<p>Bazsó paplana alatt nem tudott elfojtani egy rövid vihogást. -Bénob elordítá magát.</p> -<p>– Gazemberek! – És hamarosan párnája alá akarta rejteni a -fotografiát. De késő volt, Hermus rávetette magát, mint egy macska, -megfogta a kezeit.</p> -<p>– Megöllek! – kiáltotta Bénob, lelökve magáról, de abban a -pillanatban Vratarits ott térdelt a lábain. Bazsó meg lámpát -gyujtott. Egy kissé megrettentek. Jisbi nem vette tréfára a dolgot, -szemei vérben forogtak, az erek kidagadtak hosszú nyakán!</p> -<p>Egyre-másra dobálta le a fiúkat magáról, ökölcsapásokat osztott -fejre, mellre, jobbra, balra. A Bazsó foghúsa már vérzett és ez -dühbe borította őket, megint csak rámásztak, hogy elvegyék tőle az -arczképet. Nevettek, káromkodtak, kiabáltak:</p> -<p>– Mutassad… megmutasd!… Lássuk a donnát.</p> -<p>Kimerült végre is. Egész testében elhalva, ajakát véresre -harapva, meztelen szőrös mellével úgy feküdt ott, mint egy -legyőzött, szomorú faun. Az arczkép kihullott a kezéből a földre. -Diadallal vették föl a fiúk és odavitték a lámpáshoz. Tartották -egyszerre mind a hárman. Az első pillanatban meg voltak -lepetve.</p> -<p>Egy gyönyörű szőke leányzó ragyogott rájuk a fekete arczképről. -Az egyszínű fotografia ezer színt játszott az éjben előttük. A -kicsiny, finom arcz vakító fehér volt.</p> -<div class="figcenter" style="width: 354px;"><a href= -"images/i018hq.jpg"><img src="images/i018.jpg" alt= -"Gyönyörű szőke leányzó ragyogott rájuk." title= -"Gyönyörű szőke leányzó ragyogott rájuk." /></a> -<p class="caption">Gyönyörű szőke leányzó ragyogott rájuk.</p> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_225" id= -"Page_225">-225-</a></span></p> -<p>Világos-szőke, puha hajerdő vetett rá rózsaszínű árnyat. A nagy, -világos szemekből a túlvilági élet sejtelmes képei sugárzottak ki. -Valami csodálatos jóság, átszellemültség, különös, a sugárnál -fényesebb, a fehérnél fehérebb fényt vetett az arczra. Csak ajkai -körül, állán ült valami szomorú komolyság.</p> -<p>A legyőzött, tehetetlen ember kérőleg szomorúan nézett feléjük, -mint egy kutya, a mikor ütni akarják.</p> -<p>– Ne félj, Jisbi, nem esszük meg! – mondá Vratarits, egészen -ellágyulva. Megfordították az arczképet. Közelebb vitték a -lámpáshoz és a mint nézték, nézték, az ábrándos, vakító fej körül -meglátták az egy kissé elfödött, de azért egészen jól látható -púpot.</p> -<p>– Egy púpos leány! – ordított föl, mint egy vad ember, -Hermus.</p> -<p>Egyszerre röhögték el magukat.</p> -<p>– Adjátok ide! – szólt Jisbi Bénob, csendesen.</p> -<p>Vratarits odaadta neki, elhallgattak, el is szomorodtak egy -kissé. Vratarits egészen elkedvetlenedett:</p> -<p>– Ez úgy látszik, egészen komolyan veszi a dolgot, ezt az izét. -Kár volt bántani.</p> -<p>Azon igyekeztek, hogy kibékítsék. Könnyen ment, tulajdonképen -nem is haragudott rájuk.</p> -<p>– Az ember fiatalember; – mondá. Én is úgy tettem volna.</p> -<p>Nem zavarta semmi a régi barátságot. Vidáman <span class= -"pagenum"><a name="Page_226" id="Page_226">-226-</a></span> éltek, -az almát eladták, meg nem ették. Aztán egész biztosra tanulhattak, -Jisbi kijelentette, hogy a rigorozum-pénzek meglesznek a kellő -időre. Ő ád nekik kölcsön, megadják, ha orvosokká lesznek, -megházasodnak. Nagyon szivesen belenyugodtak ebbe a propoziczióba, -csak Vrataritsnak voltak aggályai, igyekezett négyszemközt beszélni -Jisbivel.</p> -<p>– Te Sándor, mondá, a mikor végre előfoghatta – mije vagy te -annak a szép kis púpos lánynak?</p> -<p>– Én?</p> -<p>– Te, te, nem is én. Kitart? Izé, hogy is mondjam, az tart ki -bennünket?</p> -<p>Jisbi elhalványodott, még a nagy, rozsdás foltok is eltűntek -arczáról. Kapkodott a levegő, a szó után. Végre is nagy erélyesen -vágta vissza:</p> -<p>– Ostoba beszéd, egy ilyen leánynak nincs szüksége arra, hogy -kitartson valakit!</p> -<p>– Nem is ő… hanem az apja!</p> -<p>– Képtelenség, ez belehalna, ha megtudná!</p> -<p>– No, nem kell azt megtudnia.</p> -<p>– De tudnám én! Egy lánynyal, a kit nem szeretek, azzal -megtenném, nincs abban semmi. Későbben kapja, korábban kapja az -ember a hozományt. Te is ilyen bolond vagy, hogy adsz az ilyesmire -valamit? Hanem ezzel a lánynyal, ez más, megvetném magamat, -szembeköpném magamat a tükörből…</p> -<p>Nagyon erélyesen beszélt, de a végén nagyon is elcsendesedett. -Dörzsölve rángatta a nagy orrát, laposakat pislantott barátja felé: -<span class="pagenum"><a name="Page_227" id= -"Page_227">-227-</a></span></p> -<p>– Titusz, – mondá csendesen – hát csakugyan úgy meglátszik az az -arczképen is?</p> -<p>– Az bizony meglátszik, öreg; de nem baj; kinek mi köze -hozzá?</p> -<p>Sokáig sétáltak az estén. Ittak egy kis borókát is, a mitől -Jisbi még szomorúbb lett. Egész estén át nem lehetett szavát venni. -Így volt ez ezután, hol víg volt nagyon, hol egészen szomorú.</p> -<p>– Olyan vagy, mint egy beteg ökör! – mondá Vratarits.</p> -<p>Jisbi mosolygott ezen a hasonlaton. Jóváhagyta. Fejét tenyerére -támasztva, bólintott:</p> -<p>– Olyan vagyok!</p> -<p>– Ki fogunk innen vetni! – enyelgett vele Hermus.</p> -<p>– De hát hogy vizsgáztok akkor? – mondá Jisbi, éppenséggel nem a -szemrehányás hangján. Maga-magának mondta, nem egyszer, többször -is:</p> -<p>– Kutyák, hogy vizsgáznak akkor!</p> -<p>Pedig a vizsga és még inkább a vizsgadíj letételének határideje -rohamosan közeledett. Hermus papiroson kiszámította a napokat, az -órákat, a perczeket. Négyszer huszonnégy óra, már csak -háromszor…</p> -<p>Iszonyuan tanultak ezen az utolsó napon. Vrataritson szinte -dühroham vett erőt. Csak Jisbi hallgatta szórakozottan a Hermus -előadását. Néha nem ide tartozó megjegyzéseket tett:</p> -<p>– Fiúk, tanuljatok, hogy minél előbb, mennél több hamis visum -repertumot állíthassatok ki… <span class="pagenum"><a name= -"Page_228" id="Page_228">-228-</a></span></p> -<p>– Az a fő, hogy az a fiú, a kit nemzetek majd, ne legyen -koldus-kutya!</p> -<p>Ügyet se vetettek rá. A tanulás, helyesebben a boldogulni akarás -láza befelé terelte látóképességüket. Azt se jegyezték meg valami -különösebben, hogy nem vacsorált otthon. Hanem a mikor reggelre -kelve nem látták fekhelyén, ki-ki megvakarta a feje búbját, a maga -szokása szerint. Vratarits szidta:</p> -<p>– Lump faj a zsidó! – mondá elgondolkozva.</p> -<p>Bazsó megrettent:</p> -<p>– Hátha elkártyázta a <i>pénzünket!</i></p> -<p>Elindulának keresni Jisbit. Sehol semmi nyoma, meglátogatták a -gyógyszerész-hallgatót, az látta egy órával előbb a tejeldében. De -erre nem lehetett adni, mindig hazudott. Több jellembe vágó hibát -tudtak róla a fiúk, például azt, hogy tudatlan emberek előtt -orvos-növendéknek adta ki magát.</p> -<p>– Jó volna azt a bizonyos Idát kikeresni – mondá Titusz. – Ennek -a Jisbinek alkalmasint baja van ezzel a kis békával.</p> -<p>A maguk nagy próbálatlanságával megkísértették kétszázezer -asszony közül kikeresni ezt az egyet. De az egész városban nem -találtak se jó, se rossz asszonyt, egyetlen egyet sem, a ki ismerte -volna Bénobot.</p> -<p>Meghült bennük a vér. Két napja mult már, hogy a nagy filiszteus -nem mutatkozott az almaszagú szobában. Nem tudtak tanulni többé, -rakásra ültek a befűtött, de égni nem akaró kályha előtt. -<span class="pagenum"><a name="Page_229" id= -"Page_229">-229-</a></span></p> -<p>Reggel volt. Hermus félig felöltözve didergett, Bazsó az óráját -nézte:</p> -<p>– Két óra az élet; ha addig ki nem guberáljuk a pénzt…</p> -<p>Vratarits Titusz haragosan intett a kezével:</p> -<p>– Egye meg a fene a professzorokat, a vizsgát, az egész életet… -Csak ez a fiú jönne haza, ez a héber, ez a barom, ez a -gazember!</p> -<p>A szertelen dühtől megnedvesedtek a szemei. Nem tudott maradni -többé egy ültő helyében, felkelt, leült az írásra szolgáló -asztalhoz. Kezébe vette a tollat és rajzolgatott az -itatós-papirosra.</p> -<p>Egyszerre letette a tollat. Jisbi valamelyik utolsó napon -telefirkálta az egész papirost. Olvasta először magában, aztán -hangosan.</p> -<p>A Jisbi, nézzétek, teleírta…</p> -<p>– Mit firkált?</p> -<p>– «Úgy iszom a gúnyt, mint a vizet!» «Az a fiú, a ki egy hétig -napot evett – el van veszve!» «Királynak lenni jó!» «Anatomia, -anatomia, anatomia, anatomia!»</p> -<p>Nem értették, mit jelenthetett ez a százszor leírt anatomia. -Nyitva maradt ajakkal hallgatták. Hermus egyre kinézegetett az -ablakon. Titusz folytatta a felolvasást:</p> -<p>– «Mielőtt megláttalak, mielőtt ismertelek Ida!…»</p> -<p>Verset akart írni. Nincs ott a többi?</p> -<p>– Nincs, csak sok, sok I betű. Meg itt még egy sor: «Biri, Kata -adieu!»</p> -<p>– A kecskék. Búcsuzott tőlük! – hebegte Hermus fuldokolva. -<span class="pagenum"><a name="Page_230" id= -"Page_230">-230-</a></span></p> -<p>Elhallgattak. A szoba megtelt kályhafüsttel, gőzzel. A korom -lerakodott halvány arczaikra. Nem tudtak egymásra nézni, -kitekintettek a havas, néma, elhagyatott udvarra. Hátha egyszerre -csak jön, megjelenik, mint a hogy lóbálódzva szokott roppant nagy -lépésekkel, sebesen.</p> -<p>Nem jött. Hermus valahogy föltápászkodott, kinyitotta az ajtót, -nyitva hagyta.</p> -<p>– Mit csinálsz, meg vagy őrülve?!</p> -<p>Csakugyan, mintha meg lett volna őrülve, egy darabig némán állt -a nyitott ajtó előtt, aztán furcsa kézmozdulatot tévén, a levegőnek -susogta:</p> -<p>– Jisbi, aranyos Bénob, Sándor, jere be!</p> -<p>Nem mosolyodtak el azon, a mit cselekedett. Különben is -megbánta, leült, elővette kedves könyvét, a bibliát, kinyitotta -találomra és olvasott, mint a hogy rendesen szokott, hangosan:</p> -<p>«Sokkal inkább nem hallgat meg, ha azt mondod: Isten nem viselsz -én rám gondot! Az ítélet azért legyen ő előtte, és reménységed -vegyed ő benne. Most pedig, mivelhogy ezt nem míveled…»</p> -<p>Hangja elfult, nem tudott olvasni.</p> -<p>– Továbá, olvassad tovább!</p> -<p>Könyes szemmel, kibicsakló hangon, kapkodva folytatta:</p> -<p>– «Várj még egy kevéssé, megmutatom néked az igazat; mert még -vagynak az Istennek mentésére való beszédim!»</p> -<p>Dühösen csapta be a nagy fekete könyvet, a nélkül, hogy lapjait -megszagolta volna. Fölmászott az ágyra, összekuczorodott. Vratarits -odalapította <span class="pagenum"><a name="Page_231" id= -"Page_231">-231-</a></span> arczát a fagyos ablakhoz, a koromtól -piszkos, a könnytől nedves volt a képe, mint egy porban játszó síró -gyereké.</p> -<p>– Nem látok – szólalt meg egyszerre. – Nem látok, gyertek csak! -Jisbi Bénob másik két barátja is odaállott az ablakhoz. Lenéztek az -udvarra.</p> -<p>A házmesterrel jött felfelé a klinika szolgája. Mit keres ez -itt? kérdezték maguktól egy pillanatra. Aztán nem kérdezték többé, -meggémberedve várták, mint jön mind-mind közelebb a sötétzöld -ruhás, ezüst-zsinóros ember, azon a havas nyomon, a hol Jisbi Bénob -lóbálódzott előre hatalmas csontjaival, gyermekre szabott kis -télikabátjában még egy pár nappal előbb – utoljára.</p> -<p>Titusz a küszöbön várta:</p> -<p>– Nos megtalálták?</p> -<p>– Meg – mondá a zöldruhás ember, a ki hullákat szokott vásárolni -az egyetem boncztani intézete számára.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_232" id= -"Page_232">-232-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_233" id= -"Page_233">-233-</a></span></p> -<h2>KÉT MUNKÁS.</h2> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_234" id= -"Page_234">-234-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_235" id="Page_235"><br /> --235-</a></span></p> -<h3>AZ ÁGY.</h3> -<p>Két munkás, ösztövér, mint a rendszertelenül táplálkozó paraszt -kutya, heti keresményét a markában tartva, állt a pálinkás boltban. -Az egyik éjjel dolgozott, a másik nappal – mind a kettő a -villamosság szolgálatában – nem ismerték egymást. De mivel -egyformán rostopcsint ittak rummal, beszédbe elegyedtek:</p> -<p>– No már most én megyek haza – mondá az egyik, a gyorsan -élvezett szesztől kissé hebegve.</p> -<p>– Ágyra jár, vagy magának neje van?</p> -<p>A hebegő nevetett és kicsúfolta az összes nőket és durván -emlékezett meg arról az asszonyról, a kit egykor majd házastársul -fog választani. Az ágyra vonatkozólag pedig megrugta a bolt -pádimentomát:</p> -<p>– Földre járok. Drága pénzért, ott vaczkolnak, arra keres az -ember, hogy aludjék. (Durvább szóval mondta, de jókedvűen nevetett -hozzá.)</p> -<p>– Ha másvégre nem, arra a végre jó az asszony, hogy friss, finom -tollas ágyat vet. Nekem még a szalmazsákom is libatollal van tele, -kár, hogy éjszaka nem hál rajta senki.</p> -<p>– Maga éjjel dolgozik! Én meg nappal. <span class= -"pagenum"><a name="Page_236" id="Page_236">-236-</a></span></p> -<p>– Maga rájárhatna arra az ágyra.</p> -<p>– Rá én.</p> -<p>– Nem tudom, maga milyen ember. Ha rendes ember volna, ha -megfizetne.</p> -<p>– Mért ne, inkább egy pajtásnak, mint a lengyel zsidónak. Csak a -maga felesége, hogy az mit mond.</p> -<p>Egy pillanatra elgondolkoztak, kissé gyanakodva néztek egymásra. -De az egyiknek ismerős volt a másik arcza, hasonlítottak egymáshoz. -A gyári munka által elkinzott, befüstölt és kiszárított paraszt -arcz, szinehagyott barna haj és bajusz. Az alsó ajka alatt -úgynevezett legyet viselt mind a kettő. A nyelvjárásuk is ugyanegy -volt: a dunántúli, de már pesti páczban. A nőtlen megkinálta a -házast dohánnyal és pipára gyujtva, mindjárt neki is indultak az új -tűzhely felé, mely a budai gyártól úgy másfél óra járásnyira volt, -a ligeten túl, az úgynevezett Csikágóban. Vidáman szelték keresztül -az egész várost, nem kerülték el az úri utczákat sem, sőt egy -kisebbrendű czukrászdában az új ágyra járó egy darab süteményt -vett, hogy azzal beajánlja magát még ismeretlen háziasszonyának. -Közben megittak még egy pohár sört is és már tegeződve értek a -tetthelyre, hol az asszony a kapu előtt már várta az urát. -Zsámolyon ült és szoptatott, de a mikor meglátta az urát, a -gyermeket letette a földre és elébe ment, hogy átvenné a -keresményét.</p> -<p>– De nagyon sietsz! – mondá a munkás – meg se látod, hogy valaki -van velem. <span class="pagenum"><a name="Page_237" id= -"Page_237">-237-</a></span></p> -<p>Beljebb kerültek.</p> -<p>– Ez az az ágy! – szólt a gazda s egyszersmind bemutatta a -barátját:</p> -<p>– Ez az ember az ágyra járó.</p> -<p>A munkásné – cseléd volt valamikor – megkötötte a fejkendőjét, -aztán kezet nyujtott. Majd megtörült egy széket s helyet kinált a -jövevénynek, a ki átadta a süteményt és a szopós gyereknek is -megigérte, hogy fog neki hozni czukrot. Kölcsönösen elég jó -benyomást tettek egymásra és hamarosan egy tálból ettek -bornyúmájat, a melyet az asszony – a szoptatást folytatva – -hamarosan elkészített, sőt a nőtlen ember – miután tisztes előpénzt -adott – a hálást nyomban meg is kezdte, mivel ő nappal dolgozott, a -férj pedig éjjel és vissza is ment a gyárba.</p> -<div class="figcenter" style="width: 385px;"><a href= -"images/i019hq.jpg"><img src="images/i019.jpg" alt= -"Kölcsönösen elég jó benyomást tettek egymásra." title= -"Kölcsönösen elég jó benyomást tettek egymásra." /></a> -<p class="caption">Kölcsönösen elég jó benyomást tettek -egymásra.</p> -</div> -<p>Esti tíz óra elmult, a szobában, mely egyszersmind konyha is -volt – egy helyiségben okosan és oekonomikusan kihasznált -lakosztály – a ház asszonya elfútta a függő lámpást és gyerekével -lefeküdt a tűzhely mellé vetett rendes ágyára. A lakó is -levetköződött, lefeküdt. Két perczig nem aludtak. Ezalatt a lakó -megszólalt:</p> -<p>– Engem Józsinak, Szovád Józsefnek hivnak – mondá.</p> -<p>– Az uram is József! – mondá az asszony egyszerűen.</p> -<p>– Két József! – jegyezte meg a munkás s abban a pillanatban el -is aludt. Az asszony s gyermeke is elaludtak. A függönytelen -ablakon besütött a holdvilág és ez nem engedte aludni a szoba -<span class="pagenum"><a name="Page_238" id= -"Page_238">-238-</a></span> ötödik ingyen lakóját, egy Boldi nevű -rendkivül sovány fehér macskát, a ki nagy lépésekkel járt föl s -alá, meg-megállt az alvók előtt, szemlélődött, megnyugodott s az -ajtó egy kitörött rámáján kiosont a tavaszi éjszakába.</p> -<h3>ERKÖLCSI KÉRDÉSEK.</h3> -<p>Rendesen, jól, de természetesen igen egyszerűen éltek és sem -betegség, sem rossz gondolat nem zavarta meg a munkás tűzhelyének -levegőjét. Boldit, az állatot kivéve, kötelességének élt itt -mindenki és már hónapok multak el, még mindig csak az egyetlen egy -szombat estén mutatkozott a két munkás emberen a szeszmérgezés. Az -asszony nyelvelt, mire a férj egy kissé meghuzta a haját, főképpen -a lakó biztatására. Ezért a ház asszonya és az ágyra járó között a -szóbeliség a legszükségesebbre szorítkozott, helyesebben egyoldalú -volt: a munkás beszélt az asszonyhoz, az meg nem felelt. Azonban -egy kora reggelen, midőn már a tűzhely urának minden perczben meg -kellett jönnie a gyárból, kibékültek. És ez így történt.</p> -<p>Az asszony csapkodta az ajtót, hogy a lakó már felkeljen, mire -az fel is ébredt és így szólt:</p> -<p>– Maga asszonyság olyan goromba hozzám, mintha az ura lennék. -Egyszer még én is azt álmodom, hogy maga a feleségem.</p> -<p>– A hideg, a ki kileli magát! – mondá az asszony egyszerűen, de -végre is megszólalt, sőt békélve <span class="pagenum"><a name= -"Page_239" id="Page_239">-239-</a></span> zsörtölődve hozzátette: -Lusta, nekem nem kellene ilyen lusta ember!</p> -<p>– Nekem meg kellene ilyen takaros, dolgos asszony.</p> -<p>– A hideg! – jegyezte meg a nő, a kinek a népies láz kedves és -mindenre alkalmazott kifejezése volt.</p> -<p>– Hadd alszom még egyet! – negédeskedett az ágyra járó és a -falnak fordult, behunyva a szemét, de csak félig. Mire a nő egy -vizes szilkével közeledett hozzá, hogy leöntse. A szemes ember -azonban tetten érte, a vizet a padlóra öntötte és a nőt igen erősen -szájon és szemen csókolta.</p> -<p>– No jó! – mondá az asszony valóban mérgesen – ezért magát Józsi -– ha megtudja – agyon fogja ütni.</p> -<p>– Engem ugyan nem bánt! – nevetett a férfi, fölkászálódott az -ágyból, mert a bajtársának a távol lépése hallatszott már. Az -asszony rosszkedvüen fogadta és egyáltalán a két férfi iránt -napokig nem tudott fölmelegedni, pedig nem volt sem mérges, sem -szeszélyes személy. Nagyon is rendes nő volt, olyan, ki a férfit -magasabb rendű lénynek tartotta és nemcsak ösztöne, de erkölcsi -érzése is azt parancsolta neki, hogy a férfinak szinte önzetlen -szolgálatába álljon. Kétszer is megnézte a falatot, mielőtt megette -volna: hátha az urának vagy a kosztosának – az ágybérlő -félkosztosnak – kell az. Úgyszólván csak azért falatozott, hogy a -szopós kis fiúnak legyen mit belőle kiszivnia. Morális <span class= -"pagenum"><a name="Page_240" id="Page_240">-240-</a></span> lény -volt tehát, de azért nem ostoba és cselédkorában is, de most is -többször lázadozott:</p> -<p>– A nőt a férfiak csak elcsigázik! – mondá. – Kiélik, aztán -elmennek!</p> -<p>A két munkás mulatott ezen és dicsérték az asszony kedves és -élczes beszédjét, sőt a lakó egy estén – lefekvés után – tovább -fűzte:</p> -<p>– Az asszony a hunczut, mindjárt, mindjárt kakast változtat! – -szólt és röhögött.</p> -<p>Az asszony sem állta meg nevetés nélkül, bárha a rendetlenségért -– a csókért – még mindig neheztelt. A nevetés után azonban nyomban -elhallgattak, de nem aludtak el, forgolódtak az ágyban, a lakó -sóhajtozott, Krisztus urunkat emlegette, majd szidta a nyárra már -zörgő csontú, neurasztenikussá lett macskát, a ki álmatlanul és -rosszkedvűen sétált föl s alá.</p> -<p>– Dobja ki, dobja ki a nyavalyást! – mondá az asszony. – Én se -tudok tőle aludni.</p> -<p>Aztán beszélgettek. Midőn pedig reggel lett, az asszony így -szólt a lakóhoz:</p> -<p>– Most pedig maga menjen el lakni innent.</p> -<p>– Még csak most maradok itt igazán! – mondá a munkás.</p> -<p>– Jobb, ha vesz magának asszonyt, mit bántja a másét. Megálljon, -magát még megveri az isten!</p> -<p>A beszédet tovább nem füzhették, megjött a férj, fáradtan, -szinte leragadt szemmel, de jó kedvűen. Három borizű almát hozott, -egyet a szopósnak, egyet az asszonynak, egyet a lakónak. A -felnőttek <span class="pagenum"><a name="Page_241" id= -"Page_241">-241-</a></span> éhgyomorra nyomban hozzá láttak. Vizet -ittak rá és ujra kezdődött egy nap, olyan, mint a másik.</p> -<h3>A BŰN MÉRLEGE.</h3> -<p>Csendesen éldegéltek és az asszony lassanként úgy megszokta a -lakót, mint az urát; a két férfi között különben alig volt lelki és -testi különbség. Ha anyagilag jobban folyt a soruk, udvaroltak -neki, ellenben elmaradhatott tőlük, csak főzzön, mosson és -takarítson reájuk. Egyébként alapjában gyermeteg lélek volt mind a -kettő és a háztartás körül való durvább munkát megosztva egymás -között, ők végezték az asszony helyett. Úgy, hogy a férj egyszer – -vasárnap délután – meg is jegyezte:</p> -<p>– De jó dolgod is van neked asszony, két urad van!</p> -<p>Azonban nem gondolt semmi rosszat, a féltékenység úri -szenvedélye nem férkőzött sem hozzá, sem a lakóhoz, ezek szerették -és tisztelték egymást. A nő is így volt velük és a kis családban a -legnagyobb egyetértés urálkodott, kivévén rendkivüli alkalmakat, -például a mikor egyik vagy másik férfiúnak nem volt dohánya. -Ilyenkor ölni tudtak volna. Ilyenkor az asszonyt gyilkolták, -szekálták, játszásképpen ütötték, a míg a nő fölingerelve -visszaütött és ilyenkor a férfiúi érzés elborította őket és -verekedés lett a dolog vége. És hol az egyik férfi, hol a másik -volt a békebiró. Ezt játszásnak <span class="pagenum"><a name= -"Page_242" id="Page_242">-242-</a></span> nevezték. A csendes -életnek volt azonban más kimagasló és gyengéd pontja is, a mikor -valamelyik munkás külön keresett, természetesen tisztán testi -munkával, valamely tárgy czipelésével, hurczolásával, megakadt -kocsi kiemelésével, vagy ha a gyár által valamely szabálytalan -fájdalmat, esetleg testi sérülést szenvedett. Egy ilyen alkalomból -kifolyólag a lakó elvitte a nőt a szinházba is. Egy más alkalommal -meg a férj ment vele kávémérésbe. Tehát egyformán figyelmesek -voltak hozzá, úgy, hogy a szegény nő, – nem csoda – ha lelkében -összevétette őket. Mindazonáltal – különösen az első évben – -öntudatában volt annak, hogy a szerep, a melybe belejutott, nem -erkölcsös és sokszor el is készítette bűne mérlegét, de nem egészen -kedvezőtlenül:</p> -<p>– A kinek felesége van, az ne vállaljon éjszakai munkát! – -mondá.</p> -<p>– Mégis, ha egyszer megtudja, széthasítja a fejem és jól teszi! -– mondá máskor.</p> -<p>A lakóval ritkán beszélgettek az ügyről. Volt azonban eset arra -is, hogy a lakó kezdte. Szokatlanul higiéne-ellenes étkezés után, -ha nem tudott aludni, egyszerre föltámadt benne a félsz és a -becsületérzés és kijelentette:</p> -<p>– Ennek rossz vége lesz, én elmegyek!</p> -<p>Az asszony csendesen elsírta magát, mivel nagyon megszokta már -ez embert és a háztartás végképpen két férfire volt berendezve. -Búcsuzkodtak, de együtt maradtak, ám ilyen érzékenyebb jelenetek -után a bűn mérlege erősebben a nő felé <span class= -"pagenum"><a name="Page_243" id="Page_243">-243-</a></span> -hajlott, mert ilyenkor sokkal közvetetlenebb, bensőségteljesebb és -őszintébb volt a lakóhoz, mint az urához. Egyébként mindig ez -utóbbit részesítette előnyben, ennek adta a föleresztetlen levest, -ennek a tisztaságára ügyelt jobban, sőt a javára és könnyebbségére -zsarolta a másikat. Soha azt el nem feledte, hogy Isten – és a -házbeliek előtt – ki az ura és a két kis gyermeke kit nevez majd -apának. Mert a kellő időben a második gyermek is jelentkezett. Sőt -a rendes idő elteltével a harmadik is. Most már szorongtak a kis -szobában és a végképen elzüllött kandurt kitelepítették, de az új -lakást – ismervén a ház viszonyait – egy ki nem bérelt -pinczeszobában vállalt, a közelükben akart maradni, látni akarta, -mi történik velük; a mi pedig a megélést illeti, majd csak megél -valahogy.</p> -<h3>IDILL.</h3> -<p>A munkás gyerekei mind egy emberhez hasonlítottak: a munkáshoz. -Alig volt orruk, ellenben a szájuk nagy, köröm éppen csak egy -csipet volt a kis kezeiken. Mind a két férfi csaknem egyformán -kedvelte mind a hármat, majd eltelvén az idő, mind a négyet. A -gyermekek neme is szépen meg volt osztva: fele lány, fele fiú. Ez -utóbbiak közül csak az egyiket keresztelték Józsinak, ámde – -egyszerűség kedvéért – a másikat is Jóskának nevezték. Kedves -teremtés volt mind a négy, nem sírtak, csak komoly éhség okán, a mi -néhányszor megesett, <span class="pagenum"><a name="Page_244" id= -"Page_244">-244-</a></span> mert a gyermekek születésének arányában -fogyott a munka a gyárban és hol az éjjel dolgozó, hol a nappali -munkást bocsájtották el. A munkában maradt bizonyos fensőbbséget -szerzett a házban, tekintet nélkül arra, hogy a férj volt-e, vagy -csak a lakó. Általában a nőtlen ember volt inkább állandó -poziczióban, sőt egy időben – négy hónapon át – egyedül ő keresett. -Az emberi gyengeségnek csúf vonása – az, hogy az anyagiakat oly -komolyan veszi – csaknem erőt vett a nőtlen férfin és – szóval – -csaknem kitette a házból a gazdát. De az asszony közbelépett és -eltérően a rendes asszonyi erkölcstől, a mely a nem kereső urat nem -is tekinti urának és egyszerre perfid lesz hozzá – kiválóan hűnek -mutatkozott és a lakó jelenlétében ajánlatot tett a férjének, hogy -ők ketten a gyermekekkel együtt menjenek a Dunának. A lakó a -gyermekeket nem engedte, a felnőtteket is sajnálta volna. Maradt -tehát minden a régiben, sőt ki is javult, József ismét munkába -állott. A nagy szükség után ilyenkor rendkivül élvezték a bőséges -életet, főképen vasárnapon, a mikor az összes gyermekekkel ki is -rándultak leginkább a városmajorba, a hol a nagy fűben kintornaszó -mellett aludhatott a két munkás, míglen a kisebb gyermekek a -gyomrukon mászkáltak.</p> -<p>Igen kedvesek voltak e kivonulások: a két munkás ment elől, ők -vitték a gyerekeket a karukon vagy a vállukon, nevetve, szitkozódva -a villamossal – a mely nekik-nekik vágtatott – pörölve. Utánuk ment -egyszerűen öltözve, de büszkén és <span class="pagenum"><a name= -"Page_245" id="Page_245">-245-</a></span> boldogan a nő, kézen -fogva a már járó kicsinyeket. Bizony ösztövér volt a kis család, -főképp a nő, a kit sokféle elfoglaltatása nem rontott volna le, ha -nem táplálkozik olyan hiányosan, a maradékból, a mit nagyok és -kicsinyek meghagytak. A lombjának, barna hajának a megritkulása és -megrövidülése időnek előtte megöregítették. Vöröses arczán is két -olyan erős redő mutatkozott, mint a milyen a férfiakon és a fák -derekán szokott mutatkozni. A szája is elszáradt. Csak a szeme és a -melle maradt asszonyos. Ám ő nem törődött azzal, hogy elcsúful, -legalább békén hagyják és a férfiak sem igen bánták, nem vetettek -ügyet egyéniségére, nekik az asszony volt. Hesegette le róluk a -gyerekeket – és legyeket – ha a majorban békén aludtak egymás -mellett. Egyébként is kötelességének mindig és mindenben a -legkisebb panaszszó nélkül tett eleget, okos volt, nem hazug, nem -zsivány, becsületes. A gyermekeket felszoptatta, kimosdatta, -felöltöztette. Virrasztott mellettük, ha var, láz vagy torokfájás -kinozta őket.</p> -<p>A két férfi és az egy asszony néha templomba is elmentek, együtt -imádkoztak, mert a lényeget nézve valláserkölcsi alapon állott mind -a három.</p> -<h3>KIBONTAKOZÁS.</h3> -<p>Az idő mult és a nő elbetegesedett. Volt rá eset, hogy reggel -nem tudott fölkelni. Így történt, hogy a két munkás mindjobban -egymáshoz szokott, <span class="pagenum"><a name="Page_246" id= -"Page_246">-246-</a></span> együtt járkáltak és az asszonyt -számításaikból lassanként kihagyták. Sőt – nem gonoszságból, de -gyakorlatiasságból – megpendítették egymás között, hogy annak -idejében a ház asszonyát beviszik a Szent János- vagy Szent -István-kórházba, a hol kipihenheti magát, szegénynek nem kell -dolgoznia. Mert azt még ők is belátták, hogy a nő főbaja az, hogy -tulságos sok a testi teher, a mit magára vállalt. Mint cseléd, -tisztasághoz szokott és nem állhatta meg, hogy a hat tagból álló -családot tisztán ne tartsa. Folyton mosott, – különösen a két -férfire – a hideg ételt sem állhatta – hogy a férfiak azt egyék – -tehát főzött, forralt, gyermekeket ápolt és magát is kellett, hogy -rendben tartsa. Ilyen módon két szolgáló munkáját végezvén, -megroggyant.</p> -<p>– Csak úgy vonszolom magamat! – mondá a lakónak, mert a férj -előtt nem mert őszintén nyilatkozni. És ugyancsak a lakót kérte -meg, hogy ne engedje a kórházba vitetni, ha az ura akarná is. Így -is történt, köztük maradt és úgyszólván lábon halt meg.</p> -<p>A két munkás ugyan megkönnyezte, a férj kihült arczát meg is -csókolta, sőt a lakót is biztatta:</p> -<p>– Te is megteheted neki. Sokat mosott, főzött, takarított -rád!</p> -<p>– Ilyen jó, becsületes feleséged se lesz többet! – mondá a lakó, -de a csókot – hagyta. Ellenben költségkimélésből – mire nem is igen -volt – és mert az asszony más asszonyokkal nem is igen barátkozott, -a két férfi felöltöztette az <span class="pagenum"><a name= -"Page_247" id="Page_247">-247-</a></span> asszonyt ünneplő ruhájába -és eközben nagyon lesajnálták fáradt, rheuma kinozta tagjait. Fehér -keszkenőt és imádságos könyvet tettek a kezébe, bársony kötésű -imádságos könyvét, a melyet az asszony még cselédlány korában vett. -(Mert akkor sok borravalót kapott.)</p> -<p>A temetéssel nem volt baj, az asszony «be volt irva». Rendes két -lovon, rendes hintó jött érte. És egy kis zöld omnibusz is a -családnak. A két munkás – a gyermekekkel együtt – ezen kisérték ki -a szépen flóderezett, aranyirásos koporsót. Visszafelé megverte az -egyik gyereket, mert az omnibusznak örvendve nevetett. -Kioktatta:</p> -<p>– Tudd meg, te gyalázatos, hogy az anyádat temették el! Tudd -meg!</p> -<p>– Hagyjad, kicsiny még! – szólt csendesen a férj, a ki valami -kevéssel mégis okosabb volt nőtlen bajtársánál. Most is -bölcselkedett a halálról, hogy így, úgy, legalább az ember földes -uraság lesz, földje lesz.</p> -<p>A kihült tűzhely mellett az ember ugyancsak elszomorodott. Tűz -sehol, piszok mindenütt, a gyerekek máris egymás hajában. A polczon -egy darab hideg szalonna, a visszatért Boldi szaglászta éppen.</p> -<p>– Haj, haj! – sóhajtott a férj.</p> -<p>– Jaj, jaj! – sóhajtott a lakó.</p> -<p>A megsántult asztal mellett ültek, csaknem egymásba fúva -sóhajtásukat, forró lélekzésüket.</p> -<p>– Baj, baj, a beteg asszony nagy baj. Nekem ebből elég is volt! -– szólt a férj bús és kedvtelen <span class="pagenum"><a name= -"Page_248" id="Page_248">-248-</a></span> rezignáczióval. De -hirtelen jutott valami az eszébe és egyszerre megkedvesedett:</p> -<p>– Te, te pajti, – szólt a lakójához – már most rajtad a sor. Már -most te hozhatnál ide asszonyt, megházasodhatnál. Én lennék a -lakó…</p> -<p>– Az igaz, ezeknek a kölyköknek asszony kell! – mondá a lakó -elmélyedve gondolataiban.</p> -<p>A nyitott ablak párkányán behajolva az elüzhetetlen görhes -macska nézte a két férfit. Később egy piros asszonyarcz is -mutatkozott, egy cseléd, a kivel mind a két munkás szokott -tréfálkozni.</p> -<p>– Mit bámultok, mi van itt bámulni való! – kiáltott föl a nőtlen -ember s becsapta előttük az ablakot. És megfeledkezve, hogy nappal -van, az ágy nem az övé, levágta magát az ágyra és sírt -keservesen.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_249" id= -"Page_249">-249-</a></span></p> -<h2>TARTALOM.</h2> -<ul class="TOC"> -<li>BRÓDY SÁNDOR. Irta <i>Mikszáth Kálmán</i> <span class= -"ralign"><a href="#Page_V">V</a></span></li> -<li>A NAP LOVAGJA <span class="ralign"><a href= -"#Page_1">1</a></span></li> -<li>Elbeszélések:</li> -<li class="li2">A BÖLÉNY <span class="ralign"><a href= -"#Page_191">191</a></span></li> -<li class="li2">JISBI BÉNOB <span class="ralign"><a href= -"#Page_213">213</a></span></li> -<li class="li2">KÉT MUNKÁS <span class="ralign"><a href= -"#Page_233">233</a></span></li> -</ul> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_250" id= -"Page_250">-250-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_251" id="Page_251"><br /> --251-</a></span></p> -<h2>KÉPJEGYZÉK.</h2> -<ul class="TOC"> -<li><span class="roman">1.</span> Bródy Sándor arczképe -<span class="ralign"><a href="#Page_II">II</a></span></li> -</ul> -<p class="center"><i>A nap lovagjához:</i></p> -<ul class="TOC"> -<li><span class="roman">2.</span> Ő fensége patience-vetéssel -mulatta magát <span class="ralign"><a href= -"#Page_5">5</a></span></li> -<li><span class="roman">3.</span> A herczeg és barátnéja halkan -beszélgettek <span class="ralign"><a href= -"#Page_16">16</a></span></li> -<li><span class="roman">4.</span> A férfi két halvány arczát az -erős kezei közé fogta <span class="ralign"><a href= -"#Page_27">27</a></span></li> -<li><span class="roman">5.</span> – Mondja meg, hogy a küldeménye -hatott meg <span class="ralign"><a href= -"#Page_40">40</a></span></li> -<li><span class="roman">6.</span> «Hősiessége aggaszt»… -<span class="ralign"><a href="#Page_54">54</a></span></li> -<li><span class="roman">7.</span> Sírt dühében <span class= -"ralign"><a href="#Page_69">69</a></span></li> -<li><span class="roman">8.</span> – Elé, fiakker! <span class= -"ralign"><a href="#Page_78">78</a></span></li> -<li><span class="roman">9.</span> Egyszerre eszébe jutott Samu -<span class="ralign"><a href="#Page_90">90</a></span></li> -<li><span class="roman">10.</span> Herczegnői csipkepongyolában, -puderezett hajjal <span class="ralign"><a href= -"#Page_101">101</a></span></li> -<li><span class="roman">11.</span> – Ugy-e, nem haragszol? -<span class="ralign"><a href="#Page_115">115</a></span></li> -<li><span class="roman">12.</span> Üdvözölte őket <span class= -"ralign"><a href="#Page_132">132</a></span></li> -<li><span class="roman">13.</span> – Tudni akarom, mi történt -<span class="ralign"><a href="#Page_144">144</a></span></li> -<li><span class="roman">14.</span> – Ha akarja, átbeszélgethetjük -az éjszakát <span class="ralign"><a href= -"#Page_159">159</a></span></li> -<li><span class="roman">15.</span> – Meghalt <span class= -"ralign"><a href="#Page_182">182</a></span></li> -<li><span class="roman">16.</span> A vigasztalás szavait intézte az -asszonyhoz <span class="ralign"><a href= -"#Page_187">187</a></span></li> -</ul> -<p class="center"><i>A bölényhez:</i></p> -<ul class="TOC"> -<li><span class="roman">17.</span> … és énekelték kórusban a -halotti éneket <span class="ralign"><a href= -"#Page_195">195</a></span></li> -</ul> -<p class="center"><i>Jisbi Bénobhoz:</i></p> -<ul class="TOC"> -<li><span class="roman">18.</span> Gyönyörű szőke leányzó ragyogott -rájuk <span class="ralign"><a href="#Page_224">224</a></span></li> -</ul> -<p class="center"><i>A két munkáshoz:</i></p> -<ul class="TOC"> -<li><span class="roman">19.</span> Kölcsönösen elég jó benyomást -tettek egymásra <span class="ralign"><a href= -"#Page_237">237</a></span></li> -</ul> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="transnote"> -<p class="center"><span class="caption">Javítások.</span></p> -<p>Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.</p> -<p>A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:</p> -<table summary="Javítások"> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_VII">VII</a></td> -<td>erdélyles</td> -<td>erdélyies</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_IX">IX</a></td> -<td>egymásutánben</td> -<td>egymásutánban</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_32">32</a></td> -<td>Kedves</td> -<td>«Kedves</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_53">53</a></td> -<td>hangját ínkább</td> -<td>hangját inkább</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_54">54</a></td> -<td>Ne féljer</td> -<td>Ne féljen</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_56">56</a></td> -<td>Ot kereste</td> -<td>Őt kereste</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_69">69</a></td> -<td>a fiam</td> -<td>«a fiam</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_91">91</a></td> -<td>talár egy</td> -<td>talán egy</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_95">95</a></td> -<td>Kitűnő</td> -<td>«Kitűnő</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_96">96</a></td> -<td>parquette…</td> -<td>parquette…»</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_125">125</a></td> -<td>végkég szakítani</td> -<td>végkép szakítani</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_144">144</a></td> -<td>szorírotta</td> -<td>szorította</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_161">161</a></td> -<td>gondolok magárol</td> -<td>gondolok magáról</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_162">162</a></td> -<td>ís elmimelte</td> -<td>is elmimelte</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_220">220</a></td> -<td>kítaníttatnak</td> -<td>kitaníttatnak</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_223">223</a></td> -<td>Jisni Bénob éjfél</td> -<td>Jisbi Bénob éjfél</td> -</tr> -</table> -</div> -<div style='display:block; margin-top:4em'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A NAP LOVAGJA ***</div> -<div style='text-align:left'> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Updated editions will replace the previous one—the old editions will -be renamed. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg™ electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG™ -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. -</div> - -<div style='margin:0.83em 0; font-size:1.1em; text-align:center'>START: FULL LICENSE<br /> -<span style='font-size:smaller'>THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE<br /> -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK</span> -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -To protect the Project Gutenberg™ mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase “Project -Gutenberg”), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg™ License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg™ -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg™ electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg™ electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the person -or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.B. “Project Gutenberg” is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg™ electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg™ electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg™ -electronic works. See paragraph 1.E below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation (“the -Foundation” or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg™ electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg™ mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg™ -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg™ name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg™ License when -you share it without charge with others. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg™ work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg™ License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg™ work (any work -on which the phrase “Project Gutenberg” appears, or with which the -phrase “Project Gutenberg” is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: -</div> - -<blockquote> - <div style='display:block; margin:1em 0'> - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most - other parts of the world at no cost and with almost no restrictions - whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms - of the Project Gutenberg License included with this eBook or online - at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you - are not located in the United States, you will have to check the laws - of the country where you are located before using this eBook. - </div> -</blockquote> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.2. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase “Project -Gutenberg” associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg™ -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.3. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg™ License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg™ -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg™. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg™ License. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg™ work in a format -other than “Plain Vanilla ASCII” or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg™ website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original “Plain -Vanilla ASCII” or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg™ License as specified in paragraph 1.E.1. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg™ works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg™ electronic works -provided that: -</div> - -<div style='margin-left:0.7em;'> - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg™ works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg™ trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, “Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation.” - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg™ - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg™ - works. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg™ works. - </div> -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg™ electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg™ trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg™ collection. Despite these efforts, Project Gutenberg™ -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain “Defects,” such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the “Right -of Replacement or Refund” described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg™ trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg™ electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you ‘AS-IS’, WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg™ electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg™ -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg™ work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg™ work, and (c) any -Defect you cause. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg™ -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg™’s -goals and ensuring that the Project Gutenberg™ collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg™ and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at www.gutenberg.org. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation’s EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state’s laws. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation’s business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation’s website -and official page at www.gutenberg.org/contact -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ depends upon and cannot survive without widespread -public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular state -visit <a href="https://www.gutenberg.org/donate/">www.gutenberg.org/donate</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 5. General Information About Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg™ concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg™ eBooks with only a loose network of -volunteer support. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Most people start at our website which has the main PG search -facility: <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This website includes information about Project Gutenberg™, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. -</div> - -</div> - -</body> -</html> diff --git a/old/65019-h/images/cover.jpg b/old/65019-h/images/cover.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 1ac355d..0000000 --- a/old/65019-h/images/cover.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/65019-h/images/i001.jpg b/old/65019-h/images/i001.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index af2d2d0..0000000 --- a/old/65019-h/images/i001.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/65019-h/images/i001hq.jpg b/old/65019-h/images/i001hq.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 26f3cec..0000000 --- a/old/65019-h/images/i001hq.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/65019-h/images/i002.jpg b/old/65019-h/images/i002.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 2584db1..0000000 --- a/old/65019-h/images/i002.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/65019-h/images/i002hq.jpg b/old/65019-h/images/i002hq.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index ea57773..0000000 --- a/old/65019-h/images/i002hq.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/65019-h/images/i003.jpg b/old/65019-h/images/i003.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index fc7f922..0000000 --- a/old/65019-h/images/i003.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/65019-h/images/i003hq.jpg b/old/65019-h/images/i003hq.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 0684a79..0000000 --- a/old/65019-h/images/i003hq.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/65019-h/images/i004.jpg b/old/65019-h/images/i004.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 1c9d1df..0000000 --- a/old/65019-h/images/i004.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/65019-h/images/i004hq.jpg b/old/65019-h/images/i004hq.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 4805d3b..0000000 --- a/old/65019-h/images/i004hq.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/65019-h/images/i005.jpg b/old/65019-h/images/i005.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 9caaf14..0000000 --- a/old/65019-h/images/i005.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/65019-h/images/i005hq.jpg b/old/65019-h/images/i005hq.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index c31c6d2..0000000 --- a/old/65019-h/images/i005hq.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/65019-h/images/i006.jpg b/old/65019-h/images/i006.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 166149b..0000000 --- a/old/65019-h/images/i006.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/65019-h/images/i006hq.jpg b/old/65019-h/images/i006hq.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 31fef1e..0000000 --- a/old/65019-h/images/i006hq.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/65019-h/images/i007.jpg b/old/65019-h/images/i007.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 5a81a1f..0000000 --- a/old/65019-h/images/i007.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/65019-h/images/i007hq.jpg b/old/65019-h/images/i007hq.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index fa3818a..0000000 --- a/old/65019-h/images/i007hq.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/65019-h/images/i008.jpg b/old/65019-h/images/i008.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 46baaa0..0000000 --- a/old/65019-h/images/i008.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/65019-h/images/i008hq.jpg b/old/65019-h/images/i008hq.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index e0d7cea..0000000 --- a/old/65019-h/images/i008hq.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/65019-h/images/i009.jpg b/old/65019-h/images/i009.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 60a1c16..0000000 --- a/old/65019-h/images/i009.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/65019-h/images/i009hq.jpg b/old/65019-h/images/i009hq.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index ff59ba3..0000000 --- a/old/65019-h/images/i009hq.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/65019-h/images/i010.jpg b/old/65019-h/images/i010.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 6b28375..0000000 --- a/old/65019-h/images/i010.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/65019-h/images/i010hq.jpg b/old/65019-h/images/i010hq.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 6182353..0000000 --- a/old/65019-h/images/i010hq.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/65019-h/images/i011.jpg b/old/65019-h/images/i011.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 22e2a51..0000000 --- a/old/65019-h/images/i011.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/65019-h/images/i011hq.jpg b/old/65019-h/images/i011hq.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index f1e52a5..0000000 --- a/old/65019-h/images/i011hq.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/65019-h/images/i012.jpg b/old/65019-h/images/i012.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 0c7efb0..0000000 --- a/old/65019-h/images/i012.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/65019-h/images/i012hq.jpg b/old/65019-h/images/i012hq.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 469d30d..0000000 --- a/old/65019-h/images/i012hq.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/65019-h/images/i013.jpg b/old/65019-h/images/i013.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 05d361f..0000000 --- a/old/65019-h/images/i013.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/65019-h/images/i013hq.jpg b/old/65019-h/images/i013hq.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index cce54e8..0000000 --- a/old/65019-h/images/i013hq.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/65019-h/images/i014.jpg b/old/65019-h/images/i014.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index f53c1bb..0000000 --- a/old/65019-h/images/i014.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/65019-h/images/i014hq.jpg b/old/65019-h/images/i014hq.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 117c579..0000000 --- a/old/65019-h/images/i014hq.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/65019-h/images/i015.jpg b/old/65019-h/images/i015.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index e15003a..0000000 --- a/old/65019-h/images/i015.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/65019-h/images/i015hq.jpg b/old/65019-h/images/i015hq.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index e805706..0000000 --- a/old/65019-h/images/i015hq.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/65019-h/images/i016.jpg b/old/65019-h/images/i016.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 65101cc..0000000 --- a/old/65019-h/images/i016.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/65019-h/images/i016hq.jpg b/old/65019-h/images/i016hq.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index c8613fe..0000000 --- a/old/65019-h/images/i016hq.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/65019-h/images/i017.jpg b/old/65019-h/images/i017.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index c4b7353..0000000 --- a/old/65019-h/images/i017.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/65019-h/images/i017hq.jpg b/old/65019-h/images/i017hq.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 4e6022f..0000000 --- a/old/65019-h/images/i017hq.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/65019-h/images/i018.jpg b/old/65019-h/images/i018.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 042ec52..0000000 --- a/old/65019-h/images/i018.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/65019-h/images/i018hq.jpg b/old/65019-h/images/i018hq.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 5cc099b..0000000 --- a/old/65019-h/images/i018hq.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/65019-h/images/i019.jpg b/old/65019-h/images/i019.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index f2af2b7..0000000 --- a/old/65019-h/images/i019.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/65019-h/images/i019hq.jpg b/old/65019-h/images/i019hq.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index ee06467..0000000 --- a/old/65019-h/images/i019hq.jpg +++ /dev/null |
