diff options
Diffstat (limited to 'old/64958-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/64958-0.txt | 11038 |
1 files changed, 0 insertions, 11038 deletions
diff --git a/old/64958-0.txt b/old/64958-0.txt deleted file mode 100644 index f796120..0000000 --- a/old/64958-0.txt +++ /dev/null @@ -1,11038 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook of A ?legnagyobb bolond, by Jeno Rákosi - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this eBook. - -Title: A ?legnagyobb bolond - Regény - -Author: Jeno Rákosi - -Editor: Kálmán Mikszáth - -Illustrator: Dezso Czigány - -Release Date: March 29, 2021 [eBook #64958] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -Produced by: Albert László from page images generously made available by - the Internet Archive - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A ?LEGNAGYOBB BOLOND *** - -MAGYAR REGÉNYIRÓK - -KÉPES KIADÁSA - -Szerkeszti és bevezetésekkel ellátja - -MIKSZÁTH KÁLMÁN - -39. KÖTET - -A LEGNAGYOBB BOLOND - -Irta - -RÁKOSI JENŐ - -BUDAPEST - -FRANKLIN-TÁRSULAT - -magyar irod. intézet és könyvnyomda - -1906 - -A LEGNAGYOBB BOLOND - -REGÉNY - -IRTA - -RÁKOSI JENŐ - -CZIGÁNY DEZSŐ RAJZAIVAL - -BUDAPEST - -FRANKLIN-TÁRSULAT - -magyar irod. intézet és könyvnyomda - -1906 - -_Minden jog fentartva._ - -Franklin-Társulat nyomdája. - - - - -RÁKOSI JENŐ. - -1842–. - -A hatvanas évek elején a czukor-utczai Ozinger-féle szegényes és -olcsóságáról hirhedt kis vendéglőben, melyet szegénysorsú egyetemi -tanulók özönlöttek el, magányosan, félrehuzódva egy szikár, magas, -csontos ifjú volt látható. Túl lehetett a húsz esztendőn, de mintegy -harmincznak látszott. Jogász volt-e vagy egyéb, senki se törődött vele. -Hiszen semmi különös nincsen rajta, csak az, hogy az egyik szeme örökké -be van hunyva. Mit tudhatta azt még akkor valaki, hogy ő azzal a másik -szemével többet lát ebből a világból, mint az Ozinger vendégei -valamennyien? - -Sokáig volt ott törzsvendég anélkül, hogy csak némileg is feléje fordult -volna valakinek a figyelme, míg végre elérkezett egy nap, hogy minden -szem őt nézte ott és minden ember őt mutogatta a másiknak. - -Ez a nap pedig csak úgy következhetett be 1866-ban, hogy előtte való -este az _Aesopus_ czímü uj darabot adták a Nemzeti Színházban és az üde -költészet, mely a csengő-bongó rímekben írt romantikus műből kiáradott, -elbájolta a közönséget. Elementáris erővel tört ki a zajos tetszés, s -másnap maga az öreg Ozinger büszkén sugta meg az érdemesebb vendégeinek -s azok aztán egymásnak, hogy azt a félszemü fiatal embert Rákosi Jenőnek -hívják, s ő írta a tegnapi darabot, az «Aesopus»-t. - -Most aztán apródonként mindent kezdtek tudni az emberek, nemcsak az -Ozingerben, hanem az irodalmi és műkedvelő körökben, hogy Rákosi most 24 -éves, 1842-ben született, Vasmegyéből való, Acsádról, hogy szegény fiú, -a kinek a kenyérkereset miatt többször félbe kellett szakítania -iskoláit, de szívós természet, harmadéve minden pénz és terv nélkül -mégis Pestre jött, hogy itt valahogy elvégezze, ha egy kicsit későn is, -a jogot. Mellékesen darabokat írt, s íme sikerült, most már nem ősjogász -többé, hanem felkelő csillag, most már nem kell félteni. - -Hát úgyis volt. Archimedes egy pontot keresett a földön kívül, hogy a -világot helyéből kimozdítsa; Rákosinak elég volt csak egy kis pont az -irodalom földjéből, hogy azon a lábát megvetve, őt a világ a helyéből ki -ne mozdítsa. Ez a kis pont most megvolt adva. A friss hírnév révén -bejutott a _Pesti Napló_-hoz, s itt mindjárt kitünt, hogy hidegen itélő -feje, színekben gazdag, eleven, fordulatos és főleg fegyelmezett tolla -ép úgy képesíti publiczistának, mint poétának. Gyorsan megismerkedett az -akkori írói nemzedék jelesebbjeivel, kikkel megalapítá a «Kávéforrás» -kompániát, mely sok nyomot hagyott akkoriban az új életre ébredt ország -tevékenységének vonalain. - -Nem a szokásos kávéházi kompánia volt az, kiket a nemzeti ragasztó, a -«Kalaber» tart össze. Ezek az ifjak, kiknek szinte észrevétlenül Rákosi -lett a vezérük, erős szellemi munka után jönnek ide pihenni és még -mulatságból is tevékenyek, mert terveket szőnek, új munkához buzdítják -egymást, az aktuális napi kérdésekről beszélgetnek, s a mi ötletet a -párolgó kapucziner mellett elejtenek, úgy se vesz kárba, Klic a -_Borsszem Jankó_-ba rajzolja meg. - -Különösen Rákosi dolgozik sokat a szerkesztőségben és otthon. -Shakespeare-darabokat fordít s közben eredetieket alkot. A koronázásra -már ő írja az ünnepi darabot, a _Szent korona varázsá_-t. Híre -jelentősége, szemlátomást nő. 1869-ben a Kisfaludy-Társaság tagjai közé -választja. Ugyanekkor már elég erősnek érzi magát, hogy a köréje gyült -írói csoporttal saját lapot indítson, s így támadt a Deákpárti _Reform_. - -Rákosiról kisül most, hogy gondos, körültekintő szerkesztő. A lap körül -karikacsapásra gyűl a közönség. Mindjárt tekintélyes organum, mely -irányítólag hat a napi politikára. De bár lankadatlan szorgalommal -dédelgeti lapját, olvassa, vörös czeruzázza részben írja a Moloch napi -eledelét, üres óráiban a saját isteneinek áldoz. Lelke szomjusága nem a -zöld posztóval beborított deszkákhoz húzza, hanem a sugólyukkal ketté -szeltekhez. Írja, egyre írja színműveit: a _Színre színt_, a _Krakói -barátok_-at, a _Szerelem iskolájá_-t, melyek többé-kevésbbé, inkább -többé jelentékeny alkotások és a Shakespeare-i romantikában mozognak. -Csak egyszer csábítja el a _Falu rossza_ sikere, hogy népszínművet -írjon, a «Ripacsos Pista dolmányá»-t. - -Oly annyira szereti a színpadot (mert nála nem lohad, hanem fokozódik a -szenvedély), hogy a végén már nem elég neki a darabírás, még több -kellene. Hát iszen Rákosinak csak kivánni kell valamit s nyomban megvan. -1875-ben fölépült a Népszínház s Rákosi vállalkozott bérlőjének. - -Lapját beolvasztotta a _Pesti Napló_-ba, s hozzá látott nagy eréllyel új -feladatához s csakhamar kisült, hogy kitünő igazgató és elsőrangú -üzletember. Ért ez mindenhez. Hat év alatt felvirágzott az új intézmény -s jövedelmező vállalattá fejlődött. - -A hat éves ciklus után visszavonult pihenni. De tud is Rákosi pihenni? -Uj napilapot, a (_Budapesti Hirlap_-ot), alapított mindjárt 1881-ben s -azóta teljesen a lapjáé és az irodalomé. Ír mindenfélét, tárczát, -vezérczikket, æstétikai tanulmányt, színházi kritikát, színművet, még -regényt is írt a _Legnagyobb bolond_ czímmel (s ezen a réven kerül a mi -gyűjteményünkbe). - -Nem csak írt sokfélét, de el is ért sokfélét. Az akadémia levelező -tagjának választotta 1892-ben. A millenniumkor nemességet kapott a -királytól. Az utóbbi években pedig főrendiházi taggá nevezte ki. Lapja -nagy súllyal biró, mert a legolvasottabb organumok közé emelkedett. -Rákosi nem csak a lapjával és tollával szól hozzá a közügyekhez, hanem -személyével is épúgy kiveszi részét a társadalmi mozgalmakban. Elnöke a -hirlapírói Otthonnak s irányítója a sajtó törekvéseinek. Sovin magyar s -ily értelemben agitál állhatatosan. Egyébiránt alig van közhasznú -kérdés, amibe ő bele ne ártaná magát hasznos módon. Ráér mindenre, -mintha száz keze volna. Szobor-bizottságokban tanácskozik. Ujságírók -dolgában reprezentál. Idegeneket kalauzol. Felolvasásokat tart az ország -különféle városaiban. Prológokat ír a színházi megnyitásokra. Jótékony -egyletekben szónokol. Nemzeti gyüjtések elé ír lelkesítő felhivásokat. - -Szóval, Magyarországnak nem csak újabbi irodalmi, de kulturális és -politikai történetébe sem lehetne belemélyedni, hogy ott Rákosi Jenő -nyomaival ne találkoznék a kutató. Sőt mint Bosco, aki állítólag egy -ugyanazon órában és perczben mutatkozott Bécs minden kapuján, Rákosi -alakja sok ponton jelenik meg egyszerre is. Működésének nyomai és -eredményei befonják, beerezik a magyar közéletet szinte egészében. - -Pedig Rákosi Jenő nem kormányozta az országot, nem is volt ott közel, -ahol ez történik, nem állt intézkedő positióban, még csak a Ház tagja se -volt. Lentről, észre nem véve, próbálta a munkát csekély eszközökkel. -Mint az ákácz szélesebbre nőtt és terjeszkedett alul, ami nem látszott, -mint fölül törzsével ágaiban, ahol látszott. Szívós, hatalmas akaratú -férfi, tud akarni és keresztül vágja magát a sziklán is, ha a tulsó -oldalon zöld gyepet érez. - -A mihez fogott, sikerült neki. Hogy ez szerencse volt? Talán. De -meglehet, hogy azért sikerült, mert erősen fogta, amit megfogott. - -_Mikszáth Kálmán._ - -A LEGNAGYOBB BOLOND. - -_Első kiadása (könyvalakban) megjelent 1882-ben._ - - - - -ELŐSZÓ. - -Mint kéziratom margóján olvasom, ez elbeszélés első lapjait még 1875. -februárjában írtam meg. Az az ambició támadt fel akkor bennem, hogy -néhányunk fiatalkori ábrándját egy regény keretébe foglalva, átadjam az -utánunk jövő fiatalságoknak, hogy esetleg azok is lelkesedjenek rajta. - -És ez ábránd nem más, mint a magyarság eszméje, ez ország -megmagyarosítása volt. - -Akkor voltam búcsúzófélben fiatalságomtól. Ma hat évvel utóbb teljesen -elbúcsúztam s elváltam attól, a mit egy férfi fiatalságának lehet joggal -nevezni. Azt veszem azonban észre, hogy az az ábránd eljött velem idáig, -s úgy látszik elkisér a sírig. - -Vállalkozásaimnak és cselekedeteimnek első és utolsó oka volt mindig, az -maradt ma is. Rávitt az írói, az ujságírói, rá a szinigazgatói pályára, -és ma, midőn a szinházi vállalatot a legjobb helyen: a főváros lelkes -közönségének kegyében biztosítottnak látom, visszavisz az ujságíráshoz, -sőt az ujság-vállalat kényes és nem veszedelem nélküli terére. - -És ha akkor, 1875-ben ábrándommal akartam szolgálni ambiciómat, ma az új -viszony, s az új kötelék, melybe a «Budapesti Hirlap»-pal és -közönségével léptem, arra indít, hogy ambiciómat ismét ábrándom -szolgálatába hajtsam. Ha akkor regényt akartam írni arról, a mi -lelkesített, ma a regénynyel lelkesedésem tárgyának érdekeit kivánom -előmozdítani. Tárgyam a régi maradt, de kidolgozásban a hirlapi -szolgálatnak koncessziókat tettem, mert nincs e munkával más célom, más -becsvágyam, mint hogy a «Budapesti Hirlap» számára s ez ujság olvasóinak -élvezetére egy lehetőleg vonzó és érdekes elbeszélést írjak.[1] - -Ha munkám közlésével sikerül e lap harcképességét fokoznom a nemes és -hazafias küzdelemben, melyben zászlóját lobogtatja, gazdagon meg van -törekvésem jutalmazva. - -E szerény vallomások után művemet a rokonérzelműeknek fölajánlva, -elbeszélésemhez látok. - -Káposztás-Megyeren, 1881. szeptember 17-én. - -_Rákosi Jenő_. - - - - -I. FEJEZET. (Pipiske kisasszony.) - -Különféle bolondokról lesz ebben az elbeszélésben szó, de tartok tőle, a -szerző intenciói ellenére is eldöntetlen fog maradni, melyik a sok közül -a legnagyobb bolond. Mert ez is csak relativ fogalom s többé-kevésbbé -voltaképen mindnyájan bolondok vagyunk, a kik itt lent bolyongunk ezen a -maga is bolygó vakcsillagon. Nincs talán szó, melyet itéletképen -sűrűbben használnánk, mint ez a szó «bolond». Lear király mindenét -elajándékozta, címeit, rangját, királyságát. Ez az egy cím, mely -veleszületett, rajta is tapadt s a «bolond» mondta meg neki, hogy -mindenéből csak erre a szóra való jussa maradt meg. Nincs jobb -kifejezés, mint a magyar nyelvé, a mely a passziót úgy fejezi ki, hogy -«bolondja vagyok» (a lónak vagy az asszonynak, vagy a bornak stb.). A -legboldogabb emberek a világon pedig a «jó bolondok», mert valóban -ezeknek vannak legkevesebb «bolondságaik». Iparkodjatok tehát, hogy erre -a sírversre tegyetek szert: «Jó bolond vala. Őrködj’ fölötte béke -angyala.» - -Pipiske kisasszony épen Kordelia szerepét játszta a próbán (egy -kisvárosi szinpadon) s rendkívül megindító módon szavalta a következő -sorokat: - - «Jó uram, - Nemzőm vagy, fölneveltél és szerettél. - A tartozást én úgy rovom le, mint - Illik s méltó: szeretlek, engedelmes - Vagyok, tisztellek mindenek fölött. - Mért mennek férjhez nénéim, ha mondják, - Hogy csak téged szeretnek? Én ha egykor - Tán férjhez mennék, akkor az, kivel - Jegyet váltottam, bírni fogja fél - Szerelmem’, gondom’ s tartozásomat. - Úgy mint nénéim, hogy csupán atyámat - Szeressem, férjhez nem megyek!» - -Szép kék szemei ihletesen égtek, egyet cikáztak s midőn új felelete -következett, melyben bizonyítja, hogy úgy beszél, a mint érez, a -villámot eső követte s két nagy csepp gurult végig lágy vonalakkal -rajzolt arczán. Lear hiú, leánya pedig büszke. Pipiske kisasszony úgy el -volt telve Kordelia lényével, hogy ostoba Learje sem tudta megzavarni -ihletében. Az igazgató egy szinfal mellől nézte a próbát s elégedetlenül -hallgatta Pipiskét. Nagyon szépen játszik, nem nekünk való. A szeméből -könyek folynak alá s mégsem pityereg. Jeles szinész lesz belőle -valamikor, de kétlem, hogy ma este megindítsa a mi publikumunkat. -Rettentő érzéke van az igazság iránt s nem tud komédiázni. - -A míg a direktor így monologizált és gyakorlati eszével egy igen -talpraesett tapasztalati igazság körül járt, addig Pipiske kisasszony -befejezte jelenetét és elhagyta a szinpadot. De a szinpadi játék -hangulata nem hagyta el őt. Szeme mélységes vizeinek kék tükre meg volt -zavarva. Nehezen árnyékolták be pillái e vizeket. Szép száját félig -nyitva felejté. Nyilván érezte, hogy egy-két sóhaj pici szivéből -vándorútra kél, s nem akarta a légi utasokat tartóztatni. Hova szálltak -a sóhajok? A poezis hatalma uralkodott-e rajta, a melynek mint szinész -szolgálatában állott? Avagy szerepének van-e valamely vonatkozása magára -Pipiskére? - -Pipiske még nagyon fiatal s nem régen állhat Thália papi szolgálatában. -Keserű Jónás igazgató úr társaságában alig nehány hónapja játsza az -«első szendéket». Neve nincsen más, csak Pipiske. Rokonairól soha -senkisem hallott. Magaviselete kifogástalanabb, mint a milyennek az -igazgató urak a magok igazgatói érdekében kivánni szokták. A -magafajtájabeli iránt rendszerint nyájas, a maga körében vidám, szives, -beszédes, mindenkor szorgalmatos és pontos volt. Az igazgató nagy -figyelemben részesítette, a mi egyrészt ellentétben állt a véleménynyel, -melyet magának a publikumra teendő hatásáról alkotott s ezért méltán -feltünt, s másrészt Pipiske kisasszonynak nem sokat használt -pályatársainál, kik nemcsak a közönség, hanem az igazgató kegyében sem -szerettek mással osztozkodni. Keserű Jónás úr társaságával vándorol egy -siket vénasszony, a ki mindenféle, egy kollektiv név alá össze nem -foglalható szolgálatokat teljesít a szinészek s a társaság körül, a mért -valamely szerény fizetésben részesül. Az igazat megvallva, ez ócska -asszonyságot nem is a szolgálatokért tartják, melyeket jelenben tesz, -hanem multjáért. Szegény feje kiszolgálta a szinészéletet. -Gyermekszerepeken kezdte, azután lett «naiv», azután «társalgó», majd -«drámai szende», az évek gyarapodtával «fiatal anya», végül «kómika». -Mikor a «matrónák» szakmájára került a sor, elhagyta az az érzék, mely -szinészre nézve legfontosabb: a hallás. Így jutott mostani sorsára. -Pipiske jónak látta az öreg asszonynyal szövetkezni. Egymásnak ekképen -kissé gyarló, de szerény igényeikhez képest elégséges támasza voltak. -Kettejök fizetéséből jobb konyha, jobb szoba telt, a mi az öregre nézve -fődolog volt, s Pipiske nem lakott egyedül, a mi megint Pipiskére nézve -volt a fődolog. - -Pipiske kisasszony, kinek szivét Kordelia sorsa kissé összefacsarta, a -szinpadról az öltöző szobába ment. E szoba ablakai – levén a szinpad a -nagyvendéglő nagytermében fölállítva – a kis városka nagypiaczára -szolgáltak. Pipiske az ablakdeszkára könyökölt s megnedvesült szemei -tekintetét az ablakon át az utcára eresztette, melyen piros orral -szaladgáltak az emberek dolguk után. A hó szaporán esett. A téren a -csókamadarak bátrabbjai le-leszálltak, ha találnának valami csipkedni -valót. Kordelia elmerengett ezen a mindennapi látványon… Úgy nézte a -csókát, ha minden alaposabb ok nélkül rátévedt a szeme, mintha soha se -látott volna ilyen madarat. Azután meglátta egy átellenes ház kéményét, -melyből sűrű füst gomolygott égfelé. Azt is megbámulta. Ez épenséggel -nagyon is tetszett neki. Hogy tódul ki az a bolondos füst. Mi hajtja? -Abból támad, hogy vizes a forgács, melyet a tűzre vetettek. Eltölti a -házat, megmarja a gazdasszony szemét, azután iparkodik ki a kormos, -fekete uton; úgy kóvályog, mintha csak volna is valaki vagy valami, -pedig hát hol erre, hol arra hajlong a szerint, a mint a szél szárnya -meglebbenti, aztán egyszerre csak semmi sincs belőle. Csak a kémény -száján legénykedik, hol mindig meg van, mintha mindig az volna, pedig -sohasem ugyanaz, mert mindig más meg más karika tódul elő. És Kordelia -elkezd lassan hajlongni, s valahányszor új füstkarika gomolyodik ki a -kéményből, mindannyiszor biccent a fejével és szinte segít a kéménynek -füstölögni. Csak biztatja, csak biztatja, s a kémény sem veszi tréfára a -dolgot. Az is elkezd integetni (legalább Pipiskének úgy tetszik), két -fekete szemét (füstlyukak) barátságosan mereszti a vendéglő ablakára s -Pipiske integetése tempójában elkezd valamely rég hallott dalt dudolni, -s csak integet a kéménynek, mely szörnyű kedvét leli a dologban s járja -a táncot Pipiskével. A füst kavarog, le-lecsap a ház hóval takart -fedelére s ilyenkor Pipiske nagyobbat kiált s biztatja táncosát: ne -hagyja magát! Hajlong is erre a füst s szinte át-átugorni látszik a nagy -téren Pipiskéhez; táncra szilajodik, már-már a sarkantyúja is pereg. -«Cserr-cserr-cserr-cserr» hangzik előbb halkan, majd hallhatóbban. -Pipiske keresi a kémény tetején a csengetyűt is, mely e pengésbe -bele-beleszól, de nem látja. Pedig jól hallja, sőt mindig jobban. Arca -pirulni kezd, integető feje már-már az ablakot éri, szemei a füst -groteszk kavargásait kisérik, s a muzsika («cserr-cserr-cserr-cserr») -egészen közel szól, a csengetyű egyre csilingel… Aztán egy erős kavargó -szél támadását látja Pipiske, mely egyenesen feléje tart s egyszerre -megállítja boszorkányos táncát a kéménynyel; de mire a füst -magaslataiból szeme leesik a földre, addig el is robogott ablaka előtt a -csilingelő négylovas szán csörgő kakasharangdíszével, be a vendéglő -udvarába. Itt aztán lett a jövevények miatt lótás-futás, és a -lótók-futók közt vala Keserű Jónás is, ő tudja miért. - -Pipiske kisasszony minden valószinűség szerint kissé mélázó volt, talán -épen érzelgős is, a miért aztán megesett rajta, hogy érzékei ilyen -káprázatos játékba keverték, ha – nem is annyira gondolatainak, mint -inkább hangulatának adta oda magát martalékul. - -Felocsudván kábultságából, a játéknak utána eresztette utolsó sóhaját s -kezébe vette szerepét. Keserű Jónás úr pedig jó kedvű ábrázatát bedugta -az öltöző ajtaján s meggyőződvén, hogy senkit sem háborgat, beeresztette -többi tetemét is. Egy párszor végig ment a szobán, kipirult kezeit -dörzsölgette, egyet-egyet kanyarított a bajszán, köhentett s -mindenféleképen szeretett volna beszédbe eredni Pipiske kisasszonynyal. -Nem állásában, nem is szokásaiban, még kevésbbé érzelmeiben volt az ok, -mely mintegy tartózkodóvá s félszeggé tette, hanem nyilván abban, a -miről beszélni óhajtott. - -– Ugyan ne tegyen úgy Pipiske kisasszony, szólt végre, mintha még nem -tudná a szerepét. - -– Maga szokta mondani, direktor úr, hogy az ember a szerepét soha sem -tudhatja elég jól. - -– De nem magának ám! Tudja lelkem, a szereptudás a mi művészetünk -alapja; ellenben mesterségünknek egyik főtámasztója a szerep nem-tudás. -Az a sok nyögdécselés, szemforgatás, az a kétségbeesett kaszálás -kézzel-lábbal: az mind hézagpótló komédia, a míg a sugót meg nem értjük. -Közönségünk pedig, már mint a mienk itt Dárdáson, csupa művészetnek -veszi. Ez neki az igazi. Azért, lássa, soha sem tudunk vígjátékkal oly -nagy hatást csinálni mint tragődiákkal. Mert a vígjátékba könnyű -fürgeség, vidám gyorsaság és független, szabad természetesség kell. -Honnan vegye ezt az olyan ember, a ki egy gyönge cérnaszállal van a -sugólyukhoz kötve, s nem csak hogy nem szabad ezt a cérnaszálat -elszakasztania, hanem állandó rettegésben van, hogy valamely gyorsabb -fordulatnál magától szakad el a szál. A tragődiában egy pár -Hamlet-lépés, egy sóhaj, egy ah s több eféle szerencsésen pótolja a -hézagot és hozzá tetszik is. Ezért jobb szeretjük játszani mink, a -közönség pedig jobban szereti nézni. - -Pipiske kisasszony elkomolyodott. Nyilván nem először hallotta ez -igazságokat, melyek azonban eddig nem fogtak rajta. Világos, hogy e -szerint őt a művészet helyes utjára vitte ösztöne; de diszkrét, -egyszerű, tartózkodó játéka nem versenyezhetett társainak tragikus -tolakodásával s könnyen arra kárhozik, hogy föltünés és hirnév nélkül -fusson meg egy tövises pályát, mely ama kettő nélkül rosszabb az epesztő -szomjúságnál. - -– Maga igazán jó ember, direktor úr, hogy javíthatlanságom mellett is -nemcsak el nem csap, hanem még hozzá igen lekötelező figyelemben is -részesít. Ne haragudjék rám. Nem tudok másképen játszani. Igazán -természetem ellen van. Sokszor föltettem már magamban, hogy rálicitálok -Apollonia kisasszonyra, de mindig ki fog rajtam s aztán meg is bántam, -valahányszor megpróbáltam. - -– Apollonia jó szinész, nagyon jó szinész. Apollonia ritkítja párját. -Senki sem tud az országban úgy kézzel lábbal játszani, mint Apollonia. -Apollonia szánalomra indítja az erdei vadat is. Persze, egy műveltebb -izlésű – Keserű Jónás uram hirtelen kitekintett az ajtón, aztán -visszahuzta a fejét s biztosabban folytatta – műveltebb izlésű közönség -persze vonakodnék Apollonia kisasszonyt megkoszorúzni. De nekünk, már -mint dárdási igazgatóknak, Apollonia kisasszony kincs. Ez pedig végre is -a fődolog. S az igazat megvallva, – bár nem vagyok épen szivtelen ember, -de tudtommal nincs a világon szinház, ha legjava művészek játszanak is -benne, a mely ne pénzért mérné a művészet isteni italát – az igazat -megvallva, nem csupa jóságból és emberszeretetből van, ha Pipiske -kisasszony úgy tapasztalja, hogy külömb figyelemben részesül nálam. -Végre is, valahányszor játszik, a nézőtér mindig teli van s itt léte -nincs a pénztárnak semmi kárára. Mért-mért nem: minek hánytorgatnám. A -dolog úgy van, s nekem nincs ellene kifogásom. Meddig lesz úgy s mikor -változik: ismét nem keresem. De mert semmi sincsen állandó, annál fogva -szeretek példálózni arról, hogy nem ártana, ha lelkem Pipiske is -leszállana a dárdási izlés szinvonalára. Mindenféle megkivántató -tulajdonsága a nagy hatásra – az eltökélt akaraton kívül – meg van. -Hódítson ott, a hol személy szerint senki sem formál magának jogot a -hódításból; a tömegben, mert ez a biztosabb. - -Pipiske kisasszony figyelme némi megrettenéssel szaladt Keserű Jónás -megeredt nyelve után. Arczán egy hirtelen láng csapott fel. A mit Keserű -beszélt, azt csak félig értette, de félig is csak tökéletlenül, csak -sejtésképen. Hogy a szinház megtelik valahányszor játszik, de hogy nem -az ő játéka tölti meg, hanem mégis valami, a mi ő rá vonatkozik s hogy -ennél biztosabb és maradandóbb az Apollonia komédiás hatásával -bilincselni magához egy értelmetlen közönség kegyét. A kérdések egész -sora támadt föl agyában e dolgok hallatán, de hirtelen az utolsón -találta kezdeni: - -– Ma is megtelik a szinház? - -– Legyen nyugodt, megtelik ma is. - -– Hajlandó nekem a dolgot bővebben megmagyarázni? - -– Egészen bőven magam sem tudom. Csak annyit tudok, a mi közvetlen -érinti az érdekemet is és ezt körülbelül el is mondtam. - -– Pipiske, Pipiske lelkem, – hangzott e pillanatban az ajtón kívül s a -süket Borcsa néni rájok is nyitotta az ajtót. – Kezdődik a jelenésed -Pipiske, gyere-gyere szaporán. - -Pipiske ösztönszerűleg – a kötelesség ösztönénél fogva – indult a -szinpadra. Midőn a keskeny folyosón át egyik ajtón ki, a másikon -belépett, szeme egy pillanatra az udvarra tévedt, a hol két legény -jártatott két pár párolgó lovat, melyek szerszámán tompán csörgött a -kakasharang. Az udvar közepén pedig ott állt a szép mívű úri szán. - -A csöndesen, de szaporán havazó idő estére kelve viharossá vált. A -kavargó szél föl-föl kapta a már földre hullott havat s ujra -megtáncoltatta a levegőben. Itt tisztára söpörte az utcát, ott halomra -hordta benne a havat. A jó dárdásiak azonban, úgy látszik, hozzá voltak -szokva az ilyen mulatsághoz s hét órára jól megrakodtak a szinház -nézőterének különben kissé szűken mért helyei. Ha nem is volt épen ember -ember hátán, Keserű Jónás uram meglehetett elégedve, mert «a ház tele -volt» tisztességesen tele volt a terembeli levegőnek nem valami nagy -hasznára. - -Az ütött-vetett zenekar elvégezte úgy, a hogy a maga mondókáját s a -függöny felgördülvén, a kiváncsi közönség elé tárta Lear király -országosztó első jelenetének képét. - -A dolog elég jó benyomást tett. Learnak (aránylag) hosszabb volt ugyan a -szakálla, mint királyi palástja, de annál rövidebb volt a lélekzete, a -mi azonban öreg szinének hasznára vált. Apollonia kisasszony mint -Goneril uszályos vörös bársonyruhát viselt s midőn két kezét két mellére -tette s teste e részét megmarkolván, megrázta egész többi tetemét, hogy -megmutassa a királyi apának szeretete rendkívüli voltát: igen -szerencsésen sikerült a dárdási közönség érdeklődését a jövendők iránt -fölkeltenie. Pipiske kisasszony Kordeliára szeretett volna valamely -szines ruhát felvenni, ha csak gyenge barackfavirág szinüt is. Úgy -érezte a próbákon, hogy valahányszor Goneril és Regán elkezdenek -csalárdul hizelkedni s nagy szeretetekről áradozni, de kivált mikor ez a -gonosz tettetés Learnak jól esni látszott, hirtelen harag támad fel -benne s röstelte, hogy le nem szólhatja álnok nyelvű testvéreit rögtön -(mert nincs benne a szerepében.) Így némán várván aztán, hogy ő reá -kerüljön a beszéd sora, lassan valamely dac keletkezett benne, mely -hangját is merevebbé teszi: olyanná, a hogy indulatának s nem olyanná, a -hogy apja iránt való szeretetének megfelel. Röstelte tehát a martíriumi -ártatlanság szinébe öltözni, mert nem érezte magát olyan egészen -ártatlannak. De már ebből Keserű Jónás, kivel a dolgot közölte, nem -engedett. Kordéliának fehér ruhában kell megjelennie. Így jelenik meg -mindenütt az egész országban, sőt egész Európában, mint ártatlan -szenvedő. - -Pipiske tehát a szinészi hagyomány szerint öltözött. De már azt nem -tudta megakadályozni, hogy lángba ne boruljon az arca, a mikor gonosz -testvérei elkezdték az öreg Leart «szeretni.» Az a kis méreg csak -felforrt benne megint, szeme szikrázott, ajka szólásra nyilt, de persze -– szerepében nem volt ezen a helyen szöveg. Tehát nem szólt ugyan, de -igen szerencsésen járult az akcióhoz. És ezenkívül is sikerült neki -valami: önkénytelen nagy sikerrel licitált reá Apollonia kisasszonyra. -Goneril nagy szavú páthoszát az ő sértődött lényének vigyázó, szóban -fukar, hangban kissé kemény egyszerűsége követte. Szavait nem Learhez, -hanem inkább testvéreihez intézte, a mi élöket fokozta s az által, (ő -találta ki ezt is) hogy nem mellettök, hanem velök szemben, atyjától -jobb kézre foglalt helyet, szembetünőbb és sujtóbb volt. A dolog a -dárdásiakat is sziven találta. Megértették s igazat adtak neki. Igaz, -hogy szegény Pipiske e kis diadalt (teljesen el levén a játékkal -foglalva) nem vette észre, de Keserű Jónás ott állt a szinfalak mögött s -csöndesen susogta magában: «Semmit nem értek a dologhoz, ha nagy szinész -nem lesz belőle». S a mint a játék tova haladt, rá-rá ütött a fejével. - -Meg kell azonban vallanunk, hogy a direktor úr néma biztatgatása is -kárba veszett Kordeliára nézve, a kinek sem a szinfalak, sem a nézőtér -közönsége számára nem maradt figyelme, mindent elfoglalt belőle a játék -s a darab. - -Következett a mondat, mely már a próbán is «megpróbálta» egy kissé: - - «Jó uram! - Nemzőm vagy, fölneveltél és szerettél. - A tartozást én úgy rovom le, mint - Illik s méltó: szeretlek, engedelmes - Vagyok, tisztellek mindenek fölött. - Mért mennek férjhez nénéim, ha mondják, - Hogy csak téged szeretnek? Én,…» - -Pipiske kisasszony megakadt. Mint valamely varázsos érintésre fölkapta -fél kezét szívéhez. Arcát erős pír borította el s szeme nyílsebességgel -szökött a szinpadról a közönség közé, a hol meg is állt mereven egy -fejér férfiarcon. A szerepben ez következett: «én, ha egykor tán férjhez -mennék.» Ama fejér férfiarc tulajdonosa ebben a pillanatban – mert az -egész csak egy pillanat műve, – elkezdett tapsolni s a közönség -érdeklődése már az előző szavaknál annyira az okos Kordelia pártjára -állt volt, hogy a tapsba mindenki szivesen beleugrott. - -Arról a mondatról, hogy «ha ő egyszer tán férjhez menne», önkénytelen – -esze járásának minden eddigi szokása ellenére – Pipiskének eszébe jutott -egy vonzó arc, melyet már jó régen minden előadáson előkelő helyen ott -lát. Ehhez a megemlékezéshez csatlakozott – ki tudná a gondolatok -villámjárásánál fogva az eszmebeli láncolatot ily esetekben -megállapítani! – eszébe való visszatérése annak, a mit a direktor -délelőtt az öltözőben beszélt. Van-e a kettő közt valami összefüggés? És -szeme kiröpült a nézőtérre s ott találta a fejér arcot. E fejér arc -tapsai pedig siettek a szinész zavarát leplezni. - -Pipiske, ki a sértett érzelem lányos ihletével, szemérmes háborgásával -mondta volt el az előző sorokat, zavarát csakhamar szerencsésen -illesztette bele szerepébe s a taps megszüntével lágyabban s kissé -szégyenkezve folytatta: - - «Én, ha egykor - Tán férjhez mennék, akkor az, kivel - Jegyet váltottam, bírni fogja fél - Szerelmem, gondom s tartozásomat. - Úgy mint nénéim, hogy csupán atyámat - Szeressem, férjhez nem megyek.» - -A jelenet végén rendkívül izgatottan hagyta el Pipiske kisasszony a -szinpadot. Keserű Jónás azonban nem azért igazgató, hogy mindannak, a mi -történt, a fenekére ne lásson. Kereshette is őt már Pipiske kisasszony a -szinfalak körül. Rég más helyről nézte már ekkor Keserű Jónás az -előadást. Pipiske tehát bemenekült izgatott szívével az öltözőbe, hova -azonban csakhamar Apollonia kisasszony is betérült, még pedig nem ok és -nem szándék nélkül. - -Apollonia kisasszony két orcáján kevesebb, piros bársony ruhája elején -pedig több volt a rizspor, mint a hogy Apollonia kisasszony kivánságának -megfelelt. (Szertelen játéka az oka kétségkívül.) Sietett tehát itt a -felesleget eltávolítani, ott pótolni a hiányt. Ez a kis munka azonban -csak kezeit foglalkoztatta. Szájának más munkát adott a «hatásos» -művész. - -– Ugyan, édes lelkem Pipiske, mi bajod volt, hogy elakadtál? Azt -gondoltam mindjárt megüt a guta, (már mint t. i. tégedet.) Szerencsére a -közönség elkezdett tapsolni (noha egyáltalán nem tudom minek tapsolt) s -ezzel eltakarta a zavart. Azt mondják, valakit megláttál a publikumban -és az hozott ki a sodrodból. No, én miattam ugyan ott lehetne első -imádóm kisértő lelke is, engem meg nem ijesztene. Nem az, ha huszszor -olyan fejér arca volna is, mint annak a gavallérnak, a ki – akár -farsangi mulatság lehetne – olyan csengős-bongós szánon csörtetett be -Dárdásra, hogy az előadást el ne mulassza. Pipiske szivem, de talán csak -nem tőle ijedtél meg? Hiszen úgy gondolom hozzászokhattál már, mert úgy -segéljen, itt látom, valahányszor csak játszol. Szép lovai vannak az -istenadtának – hova porozza még a vállamat? – de rám ugyan hijába -kacsintana. Nem tudod a nevét Pipiském galambom? Azt gondolom, ez a mi -patrónusunk, ez az édeskés Keserű Jónás sok sárga csikajába kerül. Azt -mondják – – adta fékom, elkésem a jelenetről, fogja a sleppemet Borcsa -néni. - -És azzal a megnyugtató öntudattal, hogy Pipiskét vérében hagyta, kiment, -s a szinpadon sikerrel folytatta Goneril szerepét. - -Pipiske kisasszony pedig se szólt se beszélt, hanem komolyan -elhatározta, hogy holnap mindent meg fog tudni az igazgató úrtól. És -végig játszta szerepét, a nélkül, hogy a fejér férfiarcot a nézőtéren -még egyszer felkereste volna. - - - - -II. FEJEZET. (Persze Celesztin úr.) - -Aligha szidtak ez este tiz óra körül valakit sűrübben és cifrábban, mint -a rosz időt, mely az előadásról haza térő közönségnek utját állta. Oda -menet föl se vették. Akkor jó formán mindenki külön birkózott meg vele s -arra nem volt kénytelen. Mert hisz nem kényszerítette senki se, hogy -szinházba menjen. De már szinházból haza okvetlen el kellett menni. -Akkor mindenki külön ment, most mind egyszerre veszik igénybe a keskeny -járt utat a hóban és sokkal többen kerülnek melléje, mint rája. Akkor -mindenki szépen lassan és jól felkészült rá, gondosan bepólázta magát -otthon, most félig se készen, megizzadva, fogyatékosan kapkodván magára -a meleg ruhafélét, alig fordult egyet-kettőt s észre se vette hogyan, a -többiekkel együtt ottkün volt a kényelmetlen időben. Kinek a kalapját -kapta el a szél, az asszonyoknak a fátylát, ennek lerántotta válláról a -panyókára vetett mentéjét, amannak a szeme közé vágott egy összemarok -havat, az emberek is taszigálták egymást és a szél kacagta valamennyit -és fütyörészve állt odább. Mi csoda, ha a tragikai hatás egy -tragikomikus káromkodó karba olvadt fel. - -Borcsa néni, a süket veterán, jól begöngyölgette Pipiske kisasszonyt s -ők is indulóban voltak kifelé. - -A mint kiléptek az öltözőből az immár elnéptelenesedett folyosóra, a -folyosó egyik homályos zugából egy férfiú, egy fiatal ember lépett -elejbök. - -– Bocsánatot kérek, – szólt, s kalapját könnyedén megérintette, – kegyed -nemde Pipiske kisasszony? - -– Az vagyok. - -– A ki ma Kordeliát játszta? - -– Az vagyok. - -– Mi tetszik? – kiálta Borcsa néni, a ki természetes okoknál fogva -persze eddig egy szót sem hallott. - -– Még egyszer bocsánatot kérek, hogy ilyen időben, ily helyen ekképen -megszólítom. Az okát elmondom, ha egy negyed órára szives lenne -meghallgatni. - -– Kérem uram, kicsoda ön? - -– A nevem Persze Celesztin. Örvedről való vagyok. - -[Illustration: – A nevem Persze Celesztin…] - -– Örvedről? - -– Igen, a hol két hónappal ezelőtt játszottak. - -– Úgy tetszik, láttam már, alkalmasint akkor. Miről akar velem beszélni? - -A fiatal ember körültekintett. - -– Csak igen röviden, nagysád legszemélyesebb érdekében. - -Pipiske kisasszony egy pillanatig habozott. Azután intett Borcsa -néninek, a ki e beszélgetés alatt nyitott szájjal, hol az egyik, hol a -másik beszélőre nézett a nélkül, hogy egy szót is megértett volna. -«Özvegy Hirtelen Borcsa, az én lakótársam», mond ismét a fiatal emberhez -fordulva s a fiatal ember illedelmesen meghajolt özvegy Hirtelen Borcsa -előtt. «Ha önnek nincsen ellenére, visszamehetünk hárman az öltözőbe, a -hol már senki sincsen; ott elmondhatja, a mi mondani valója van. Borcsa -néni igen nagyot hall, miatta egészen nyiltan beszélhet ön.» S ezzel rá -is tette ismét kezét a kilincsre s mindhárman beléptek az öltözőbe, a -hol egy faggyúgyertya haldokló üszkemaradékán meggyújtottak egy -fenmaradt szál gyertyát s minekutána Pipiske kisasszony valami olyas -módon, a mit suttogó kiabálásnak lehetne mondani, özvegy Hirtelen -Borcsát megnyugtatta volna, kérdőleg nézett a fiatal emberre. - -Persze Celesztin úr, a ki eddig igen bátran, elszántan és biztosan -cselekedett és beszélt, most némi lámpalázt érzett a szivében. Helyzete, -környezete, szándéka s mondanivalója, mind és minden kissé szokatlan -volt. Meglehet, igen fontos szolgálatot tesz egy rendkívül -szeretetreméltó kisasszonynak, de meglehet, hogy nevetségessé teszi -magát előtte. Ő végre is «csak kereskedő», ennek sem a maga gazdája még. -De bizonyos, hogy a szándéka jó és egészen önzetlen. Hasznos -olvasmányokon értékesre köszörülte izlését s midőn Keserű Jónás uram -vándor társasága Örved városában játszott, Persze Celesztin egy -pillanatig sem habozott az örvedi többséggel szemben nem Apolloniának, -hanem Pipiskének adni a koszorút, kiben a «hazai művészet» hivatott -apostolát látta. Érdeklődésében a szép apostol iránt el is ment addig, -hogy Pipiske kisasszony magánéletéről magának biztos tudomást szerzett, -de tovább nem. Ez is elég volt azonban arra, hogy azt, a kit mint -művészt tisztelt, mint asszonyt becsülje. Mindez és még több efféle már -órák óta járt Persze Celesztin agyában keresztül kasul s végre is úgy -tetszett neki, hogy a mire vállalkozott, az kötelessége. Meg is kezdte, -a mint láttuk, bátran, de a «folytatás» nem minden zavar nélkül -«következett.» - -– Kegyed reménylem nem fog félre érteni, – így kezdé beszédét. – Vegye -úgy, mintha régi barátja volnék, s igazság szerint az is vagyok minden -igénytelenségem mellett. Meglehet, egy igen nagy bolondságot fogok most -elkövetni, de meglehet – meglehet, hogy nem. Mindenkép csak arról legyen -meggyőződve, hogy sem megsérteni, sem megszomorítani, sem bármely -dolgába betolakodni nem jut eszembe. Igen hő tisztelője vagyok kegyed – -a kegyed művészetének s ha e tiszteletem félrevezetett, jó indulatom -megérdemli a bocsánatot. Szüleimet voltam meglátogatni (végre!) s -hazatérőben Örvedre. Az út hosszú és rosz, s hogy megtudtam, hogy Keserű -társasága itt játszik, elég okot tudtam arra, hogy megháljak Dárdáson. -Itt a vendéglőben szobát nyittattam s az idő nagyon viharos levén, -szobámban vártam az estét, az előadás idejét. Magam voltam, csöndesen -voltam; de annál hangosabb volt a szomszéd szoba, melyben két férfihang -beszélt fölváltva. Üvegajtó volt a két szoba közt, melyet a másik -szobában egy nagy almáriom takart el. Az üveg azonban két helyen ki volt -törve s én a két beszélgetőnek majd minden szavát megértettem. Sokáig -kegyedről volt a szó. Kérem, nem tudom ismeri-e kegyed ama férfiakat. - -Pipiske tagadólag rázta a fejét. Persze Celesztin könnyebb lélekzettel -folytatá. - -– Az egyik, mint beszélgetésükből megértettem, már több hét óta -látogatja rendesen mindazokat az előadásokat, melyekben nagysád játszik. - -Pipiske úgy tett, mintha valamit mondani akarna, de voltaképen nem akart -semmitsem mondani. - -– Sőt mi több, mindenkor megveszi és kiosztja mindazokat a jegyeket, -melyek ily napokon esti hetedfél óráig el nem kelnek. Ez némi -gazdagságra mutat. - -Pipiske kisasszony nem jól játszta szerepét, mert egyáltalán nem -álmélkodott, nem mutatott meglepetést, a mint illett volna (s tán Persze -Celesztin várta is) hanem izgatott figyelemmel leste a fiatal kereskedő -beszédét. - -– Kegyed, drága kisasszony, egy alávaló ármány áldozatául van -kiszemelve. Kegyed egy becstelen fogadás tárgya. Engedelmet kell kérnem, -hogy tovább mondhassam. - -– Mondja kérem, mondja tovább, – rebegé Pipiske kisasszony s félve -tekintett Borcsa nénire, mintha attól tartana, hogy ezt a süketnek is -meg kell hallania. Az aggodalom alaptalan, mert özvegy Hirtelen Borcsa -arra használta az időt, hogy egy kissé elszunditson. - -– Ama két úr közül az egyik, nyilván az, a ki minden előadására eljár, – -folytatá a fiatal kereskedő leeresztett hangon és lesütött szemmel, – -egynémely hozzá illő társával fogadás tárgyává tette a kegyed erényét. -(Pipiske merészen egyenesedett fel ülő helyén.) Bocsánatot kérek, hogy -olyan dolgot hall tőlem, milyenről eddig kétségkívül még nem is hallott. -A véletlen tett a két úr beszélgetésének tanújává. Kegyed iránt való -tiszteletem s azt hiszem a közönséges becsület is, kötelességemmé tette, -hogy nagysádat figyelmeztessem helyzete veszedelmeire. - -Pipiske kisasszony felszökött ülő helyéről. - -– Kicsoda ön? – kérdé. S ki biztosít engemet arról, hogy nem cinkosa ama -két úrnak, hogy nem épen a másik? - -Pipiske nyilván nem tudta – vagy legalább is hirtelen meg nem fontolta, -– mit beszél. Mert igazában semmi helyes oka nem volt ez inszinuációra. -Persze Celesztin úr oly töredelmesen beszélt előtte, hogy töredelmessége -miatt bizvást lehetett volna a kettő közül valamelyik, de bűnebánva. -Hanem a mellett jámbor szemei, részvéttől lágy vonásai, megindult hangja -mind oly hirnökei voltak igaz őszinteségének, miket Pipiske kisasszony -csak rendkívül felizgatott állapotában ismerhetett ennyire félre. - -– Bántó kérdéséből, – monda szeliden a fiatal ember, – azt látom, hogy -az egyiket ismeri. (Pipiske lesujtva ereszkedett székére.) Én – gondolom -már egyszer mondtam, – kereskedő vagyok. Szüleimet voltam meglátogatni. -Holnap innen tovább utazom haza Örvedre. Kegyedet látom is még és nem is -ez életben. Még egyszer bocsánatot kérek azért, a mit a legtisztább -szándékból tettem. Egyet bizonyosan mondhatok még, hogy azt, a mit most -elmondtam, kegyeden kívül soha senkinek sem mondtam volna el. Bocsánatot -kérek még egyszer s ha megengedi, most el is távozom. - -Pipiske kisasszony felállt s végig simítván képén, meglehetős -nyugalommal szólt: - -– Maradjon kérem. Köszönöm nagyon hozzám való jóságát. Igen nagy jót -tett velem. Soha sem fogom elfelejteni. Számítson lekötelezettjei közé s -őrizze meg rólam való jó véleményét. Az isten meg fog segíteni. Nekünk -vándorló népségnek sok mindenfélére el kell készülve lennünk. Sokan -vétkeznek közülünk s a következményeket egyetemlegesen viseljük. Ne -távozzék haragban tőlem. Adja kérem a kezét. - -– Oh kisasszony, hogy mondhat ilyet! (Ennél nem tudott Persze Celesztin -úr okosabbat mondani, de legalább megcsókolta Pipiske kezét.) Pipiske -folytatá: - -– Mit fogok tenni, még nem tudom. Mit is tehetek? Én nem ismerem ama két -úr közül egyiket sem. Semmit sem tudtam mindarról, a mit ön beszélt, -egész maig. Kérem, a nevöket? - -– Nem tudom, csak azt tudom, hogy ma déltájt érkeztek ide csöngős -szánon. - -– Ő tehát az egyik. Látásból ismerem. Feltünt, hogy az előadáson van, -valahányszor játszom. Egyebet nem tudok róla. Igen, igen köszönöm önnek -a szolgálatot. - -– Ha az isten szeret, ad is rá módot, hogy visszaszolgáljam. Most el -kell válnunk. Jó éjszakát. Tartson meg barátságában és el ne kerüljön -soha. Hiszen könnyen rám találhat. Mi mindig trombitaszóval járunk. - -Özvegy Hirtelen Borcsát felrázták csöndes álmából s az asszonyok -elhagyták a vendéglőt, Persze Celesztin pedig szobájába sietett. - -A hóvihar kiadta mérgét s a két asszony könnyen eljutott a közönség -által letaposott utakon a kisded házhoz, melyben szállásuk vala. Az uton -egynél több okuk volt hallgatni, de elég lett volna az az egyetlen egy -is, hogy Borcsa néni süket volt. Otthon meleg szoba várta őket. Pipiske -téli felöltőjét ledobta s egy rozoga karosszékbe ült. Gondolkoznia volt -min, s ha együgyű lányos szive rózsaszinű ábrándokba szőtte volt azt a -«fejér férfi-arcot,» a mely oly állandósággal kisérte föllépéseit s ma, -midőn megzavarta, gyorsan ki is segítette (az általa indított tapssal), -a zavarból: most már ennek a dolognak vége s Pipiskének volt elég esze -arra, hogy a dolgot (tekintve exponált szinészi állását) generalizálja s -határozatképen kimondja, hogy hasonló bolondságok nem fognak rajta többé -megesni. Ámbár egészben véve kár érte. Az a fejér férfiarc igen vonzó -jelenség vala. Egész lénye bizonyos előkelőséget mutatott. Figyelme -hizelgőbb volt a tömeg tapsánál. Magaviselete igen diszkrét. Mindent -lehetett volna tőle inkább várni, mint a mit a fiatal kereskedő (be -furcsa neve van) róla mondott. De másrészt az igazgató beszéde, -Apollonia fulánkos fecsegése: minden összevágott (a furcsa nevű) -előadásával. - -[Illustration: Gondolkoznia volt min…] - -Borcsa néni nyelvén sok kérdés égett, de a kérdések nem szoktak -megkozmásodni, a mit arról a paradicsomos ételről, mely alatt a tűz -szintén égett, nem lehet állítani. Minden emberi bölcseség tehát akkép -kénytelen a sorrendet megállítani, hogy előbb biztosítani kell a -paradicsomos ételt, ezután következnek a kérdések. Ekkép tett Borcsa -néni is, és e pillanatban azért fordul ismét az asztal felé, hogy -megterítse. De az asztalon egy kis levélke fekszik Pipiske kisasszony -számára. - -Pipiske a levél láttára megfelejtkezik a mai nap izgalmairól, felszabja -a fakult papirost és olvassa a mint következik: - -«drágo kisasszon! - -«Az onkli Nagyon Beteg És azt sem Tudom hol ál a fejem. Mert pappot sem -kiván meg egész nap Nyög és se eszik se Iszik hanem ha drágo ida -kisasszon meg szánná hát nékem is Jól esnék mert biz isten el Kárhozik -és csak gyüjön haza mentül előbb ha élvén látnyi Akarja Hűséges -szolgállója - -Néhai Nemes Adorgyán János özvegye gazdasszon. - -És csókolom a kezit Jól bétakarózzék, mert nálunk Nagy a hidegség és -mindgyárást induljon külömben Későn lesz.» - -Pipiske, kit a levél Ida kisasszonynak nevez, annyi izgalmon ment már -által e napon, hogy e levél és tartalma hatása szinte meg sem látszott -már rajta. Egész nap kisérte az érzés, hogy ő nem olyan lány, mint a -többi lányok, a kik, ha bajok van, anyjok vagy más valakijök keblére -borulnak s pityeregve várják, hogy parancsolják meg nekik, a mit tenniök -kell és illik, hanem a maga gazdája, a kinek magáért gondolkoznia is, -tennie is kell. Ez az érzés estére kelve, mire a levelet megkapta, már -egészen urává lett s most sok habozás nélkül, kevés gondolkozás után -mondá: «Elmegyek úgy, hogy meg se tudják, hova mentem. Veszítsék -nyomomat, hogy utánam se jöhessenek. – De hogyan? A legközelebbi vasuti -állomás Örveden van. Megvan!» - -Midőn Borcsa néni a párolgó paradicsomos ételt, kettejök mai vacsoráját, -behozta a paraszt konyháról, Pipiske kisasszonyt írva találta. Gyorsan -telt meg egy kis levélpapiros néhány sorral s Pipiske összehajtogatta, -borítóba tette s Borcsa nénihez fordult. - -– Borcsa néni lelkem, kérlek szépen, vidd el ezt a levelet a vendéglőbe -annak az uriembernek. A nevét ráirtam a cimlapra. Hozz róla választ. - -Borcsa néni hol a levelet, hol Pipiskét nézte. - -– Annak, a ki az öltözőben volt velünk? - -– Annak. - -– Persze Celesztin? - -– Az. - -– Hát a paradicsom? - -– Visszateszem a tűzre. - -– Mit mondjak neki? - -– Semmit sem. - -– Semmit sem? - -– Nem. - -– Ejnye! Aztán mindjárt? - -– Azonnal. - -– Hm! Megbolondult ez a leány? – dörmögte a vén asszony olyan formán, -hogy rajta kívül mindenki meghallotta volna, ha még annyian lettek volna -is a szobában. Azt gondolta a jámbor, hogy csak gondolkozik. Azonban -fölszedte a sátorfáját és már indulóban volt. - -– Hátha már lefeküdt? - -– Költesd föl. - -– Nojszen ha olyan jó füle van, mint nekem, akkor dörömbölhetek az -ajtaján akár holnap reggelig is. - -Ezzel kilépett az ajtón. - -Pipiske kisasszony pedig egy fordulóra tűzre tette ismét a paradicsomos -ételt, azután oly hirtelen, a mint csak telhetett tőle, összeszedte -minden szerte heverő holmiját és jól, rosszul belegyömöszölte egy -pléhsarkos vásárosládába. Mire özvegy Hirtelen Borcsa megfordult a -fogadóból, akkorra Pipiske kisasszony már ismét a karosszékben ült. - -Borcsa néni azzal a magyarázattal, hogy «juj be hideg van» egy borítékba -zárt névjegyet adott át Pipiskének, a ki a jegyről e szókat olvasta le: -«Örülök, hogy szolgálatára lehetek. Reggel négy órakor.» - -Azután mindketten vacsorához ültek, azután mindketten lefeküdtek. - -Másnap reggel azonban nem mindketten keltek fel a szokott órában, hanem -csak maga Borcsa néni, a ki csodálkozott azon, hogy Pipiske ágya üres. -Még jobban csodálkozott azon, hogy Pipiske ládájának a helye is üres. -Legjobban csodálkozott azon, a mit a ház népétől hallott, hogy t. i. -kora hajnalban egy kocsi állt meg a ház előtt, a melyen a kocsison kívül -még valaki volt, s hogy Pipiske kisasszony ezen a kocsin elutazott. - -Özvegy Hirtelen Borcsának nem volt szüksége süket füleire, hogy rettentő -gyanú támadjon benne. A kocsi kerekeinek nyomát követte, egész a -fogadóig s ott rögtön világossá lett előtte, hogy az ő ártatlan (most -már világosan alamuszi) Pipiskéje megszökött azzal a fiatal emberrel, a -kinek a nevét «uram Jézus Krisztus «persze» hogy elfelejtettem!» - -A szenzácionális eseménynek természetesen gyors hire keletkezett, mely -szerencsésen még épen jókor érkezett két uri emberhez is, a kik abban a -pillanatban ültek fel egy cifra uri szánra. - -– Hallod, hallod ez nagyszerű! - -– Terringettét! – mondja a másik, a kinek arca finom fehérsége dacolt a -csipős téli hideggel, – pedig istenemre becsületes lánynak tartottam. -Büszke, Csillag! – kiálta a tüszkölő két első lóra, kieresztette hosszú -ostorát s egyet durrantott. - -– Kár érte! Gyi! - -S nagy csilingeléssel, csengéssel, bongással vágtatott ki a szán a -fogadó udvarából. - - - - -III. FEJEZET. (Egy haldokló ember.) - -A halálra – hiába minden filozófia – soha sincs elkészülve az ember s -legkevésbbé akkor, mikor rákerül a sor. Persze, erről a válságos -pillanatról senki sem számolt még be. Sokszor pokoli gyötrelmek segítik -át az embert a nehéz küszöbön. Csak egy pillanatra villámlik el szeme -előtt a rémítő lehetőség s ilyenkor görcsösen kap ott virrasztó -kedveseinek keze után s üveges szemmel, síri hangon, a rémület sárga -szinével arcán kiáltja: meg kell halnom, meg kell halnom! Szerencse, -hogy nem ér rá ilyenkor a dolog mivoltán gondolkozni. Máskor a kéretlen -vendég a reménység köpenyével takarja el bús jelvényeit. A beteg úgy -érzi, mintha állapota jobbra fordult volna. Gyógyulást remél, pihenő -álomra hajtja fejét s az ágyánál leselkedő «halál koma» loppal nyújtja -ki száraz kezét s csörgő ujjaival alattomosan nyomja le örök álomra a -reménykedő szempilláit. - -Csak egy van, a mi túlsegít e szörnyű dolog nehézségein bennünket. A -tudat, hogy meg kell lennie, okvetlenül, elkerülhetlenül, -megrendíthetlen biztossággal, előbb vagy utóbb, de mindenesetre; hogy -senki semmiféleképen magát alóla ki nem vonhatja. Senki! senki! A -legerősebb nem kevésbbé, mint a leggyöngébb, a legbátrabb nem kevésbbé, -mint a leggyávább. Kérlelhetlensége teszi elviselhetővé. De azért még -senki sem mondta meg, miképen viselte el a döntő pillanatban, s ebben -van rémes eredetisége. Másolni nem lehet. Mindenki a maga módja, a maga -embersége szerint hajtja végre. Aminek az élet forgalmában becse volt, -annak itt nem lehet hasznát venni. Sőt ami ott legfőbb becsű volt, az -itt a leghaszontalanabb, ha nem a legterhesebb. A legfőbbet az tanulta -volna meg, a ki megtanult volna öntudatosan meghalni. A meghalás -tudományára eddigelé jóformán csak a vallás tanította az embereket. A -dolog nem veszti gyakorlati értékét azzal, hogy csak a vakhitért cserébe -adhatta e tudományt a vallás is. A kik hittek igazán, azok «üdvözűltek» -is. Napjainkban, midőn az emberek vallásos hite apadóban, a filozófia -magával harcban van, a természettudományok pedig, bárha nem lehet is -mindazokat, a kiknek a sorsa meghalni, tudósokká tenni, ismét csak annak -nyújtanak némi megnyugvást, a ki a hit, a rajongás, a vallás egy nemével -csügg e tudományokon: napjainkban nem marad más hátra, mint hogy az -egész emberiség egy karthauzi egyesületté legyen. Memento mori – lesz a -jelszó. A törvényhozás s az iskola föladata lesz a halál kényszerűsége -elvére alapítani az életet. Az élet ne legyen – vallás nélkül – egyéb, -mint a halál iskolája. Valamint a pillanattól fogva, hogy megszülettünk, -elkezdjük a meghalás processzusát, azonképen el kell kezdenünk a -készülődést is rá, gondolatát soha sem szabad távol tartani magunktól. -Az egész életen át folytatjuk a küzdelmet a halál ellen. Ha nem vagyunk -az isten lehéből vett halhatatlan lélekkel ellátott lények, akkor egy -pillanatra sem szabad felednünk, hogy gép vagyunk, amely a szerint jár -le, a mint gondját viseljük, balesettől óvjuk. Bizonyos időn túl nem -járhat, de tőlünk függ, hogy mentül tovább járjon, s békével kell -elvennünk, ha lejárásához értünk. A ki nem vigyázott, vessen magára, -nincs joga zugolódni, térjen vissza az anyaföldbe, melynek szüksége van -az ő anyagára, hogy az életrevalóbbakat táplálhassa. Szó nélkül, -csendesen, lehetőleg észrevétlen kell kotródnia. Idő előtt meghalni -szégyen. Megérdemli, akin megesik. Ott áll minden iskola, minden -középület, sőt minden ház homlokán: vivendo discite mori: az élet a -halál iskolája. - -De ez egy későbbi kor vívmánya lesz. Ma még szörnyű kontárok az emberek -e tudományban. Mindenkit, ha tizszer csinálta is meg testamentumát, -nagyon korán ér a katasztrófa; mikor kopogtat, akkor látjuk be, hogy -teljes életünkben mindenha olyan volt minden törekvésünk, úgy találtuk -rendezni minden dolgainkat, hogy mentül jobban megnehezítse halálunk -óráját, mentül keservesebbé legyen az örök megsemmisülés. - -Az életet, a bizonytalant szeretjük; a mi bizonyos, a mit el nem -kerülhetünk, arra nem készülünk el. És, különös, mentül jobban szeretünk -élni, annál serényebb munkásai vagyunk a halálnak. A flegmatikus ember, -a szenvtelenebb, a kevésbé érdeklődő s élvező lassabban ér el a sírhoz. -A táncosnak sokszor csak egy keringőjébe kerül, az inyenc egy ebéden -nagy gyönyörrel szürcsöli be mint egy osztrigát. És végzetesen neveli, -táplálja magában. A mellbeteg rendszerint bőbeszédű és buja. Úgy hajtja -maga-magát a sírba, mint a hogy a kő a hegyről saját súlyával mind -jobban kergeti magát le a völgybe… - -Nehéz beteg hajlékába lépünk. Az ember, a ki útja végére érkezvén -birokra kelt a végzetes mesgyén a halállal, azok közül való, a kik -koruknál, eredeti egészségöknél fogva még jó sokáig elkerülhették volna -e kellemetlen találkozást. Volt még élni való ideje, élni való ereje; de -valamely vigyázatlanság, valamely gondatlanság – mit tudom én – -leterítette s most ott vivódik kemény ágyán s maga sem reméli, hogy -fölülkerekedjék a birokban. Helyzetének körülményei, nevezetesen a -tudat, hogy más véget is érhetett volna még a dolog, hozzájárulván élete -tanúlságaihoz, egy irigy halálos filozófiát tettek urrá beteg agyában, -valamely kegyetlen, kiméletlen hangulatot, melynek élét a látogató, -súlyát környezete kinosan érezte. - -Persze, környezete nem sokból állott, látogatója pedig alig volt az -orvoson kívül, a kit hozzá nem is maga hivatott magához. Mikor eszébe -jutott, hogy orvosra volna szüksége, érezte is, hogy későn van. Mikor -másnak is eszébe jutott, tudta, hogy már nem segíthet rajta. - -Ergerberger Flóriánnak hivták a boldogtalant. Ezt a hangzatos nevet, -világos, hogy nem ezen a vidéken szerezte, hanem magával hozta idegen -országból. De nemcsak az idegen nevet, magával hozta az idegen országot -magát is romlatag keblében. Hozott azután magával két kiskorú gyermeket. -S hozott végre magával valamely vagyont is, melyet ki többre, ki -kevesebbre becsült, de annál jobban szeretett nagyítani, mentül -kevesebbet tudott róla. - -A gyermekek nincsenek a háznál. A vagyon szintén a házon kívül van. Az -idegen országból is semmit sem látni a házon sem belül, sem kívül. Egy -öreg asszony, félig paraszt-, félig uriasféle kisért a ház szobáiban, -iparkodik úgy a hogy rendet tartani, ellátja a beteget, parancsol a -külső cselédségnek és a mi ideje fönmarad, nagy betűs imádságos -könyvével tölti el. Künn tél van, gonosz idő, mely se mezőn se kertben -nem ád dolgot. Fonni minek fonna, varrni minek varrna a jó asszony. A mi -ruhája van, beéri vele holta napjáig, másra meg nincs se kire varrjon, -se kire fonjon. Beszélget istenével, a kitől nyugodalmas halált ohajtana -magának kieszközölni, ez immár ő rá nézve a legfontosabb. - -Kitipeg, meg betipeg a beteghez, ki a legbelső szobában nehéz -lélekzettel vivódik. A verejték gyöngyözik csontjára tapadt sárga bőrén -s ollót rég látott haja mint gazdag koszorú szürkén ágaskodik fel -homlokán. Szemei kétszer akkorák, mint mekkorák egészséges korában -voltak. Lázas fényben égnek és nyugtalanul gördülnek ide s tova. Pillái -néha befüggönyzik, de a nyugtalan golyók a rájok tapadó függöny alatt is -forogni látszanak. Száraz ajkai mozognak, de a kiégett torkából kihörgő -hangot nem képesek artikulált szóvá szabályozni, s csak a vén asszonynak -e látványhoz hozzászokott szemei képesek a hörgésből kiérteni e szót, -hogy: «vizet». Megenyhíti a beteget egy korty citromlével. - -És a beteg, a benne munkáló halál szolgálatában siet a kis erőt, melyet -az ital adott neki, gyorsan elhasználni. - -– Mit jár körülöttem ilyen imádságos ábrázattal? Úgy sopánkodik, mintha -engemet akarna sajnálni. Gondoljon magára. Ha igazság szerint menne, már -odakünn várna engemet a temetőben régen, nem ólálkodnék itt körülöttem -száraz köhögésével. Azzal is engem akar ölni. Számlálja meg, hány szál -haja hullott el, hány ránca támadt a képiben. Sirassa el a diót, melyet -fölharapni nincsen már foga; tapogassa meg tetemét, és jajgasson érte, a -minek híját érezi rajta. Azután ha mindezzel készen lesz, kezdjen el -máson sajnálkozni. Ha az a kutya volnék, a mely ott kinn tutol a -hidegtől, magát marnám el ettől az ágytól. Egy akasztott embert láttam -ebben az életben, ott libeg-lebeg most is, kiölti a nyelvét és jókedvűen -veri össze a bokáját. Bár én lettem volna! Bár én lettem volna! Bár én -lettem volna! - -– Uram Jézus! mormogta az öreg asszony, ki egyébként e kifakadásokhoz -már hozzászokott s csak vigyázatlanságból ejtette a Jézust hangosabban. - -– Ismerem a ficzkót, – vágott vissza hagymázos feleselő kedvvel a beteg. -– Sokat emlegették egész életemben. Csak azért kerülte el az akasztófát, -mert akkor még más volt a divat, nem az a száraz fa, mely olyan furcsa -gyümölcsöt terem. Harminc ezüst pénzt adtak érte. Minek állja az -embereknek szándokaikban és cselekedeteikben az útját kétezer esztendő -óta? Mért nem lehet, hogy az ember egymaga elég legyen férfiú voltában -magának? Teli vagytok babonával. Emlegetitek a Jézust, a poklot, a -hazát. És az ember küzd és fárad és verejtéke gyümölcse semmi egy-egy -puszta babonás szóhoz képest. Jobb lett volna kölyked nyakát kitekerned, -mintsem hogy fölneveld s azután egy babonás szót állítson örök -válaszfalnak közzéd és maga közé. Mit ér a szíved, mit ér az elméd, mit -ér az erőd, mit ér a bátorságod? Semmit. Semmit sem ér mindaz, a mi a -magadé. Valamennyi fölött uralkodik az, a mi mindenkié: az ostobaság, a -babona, a balhit, trónra tett hiú fogalmak, megistenített akasztott -emberek. Pápaszemmel nézitek az imádságos könyv betüit, elmétekben pedig -az örökséget forgatjátok. Én voltam a legbölcsebb. Aztán jött a nyári -napra éjszakról a hirtelen förgeteg hideg szél szárnyán. Azon lovagolt a -halál. És végig kaszált a levegőben, hogy csak úgy sivított benne tüzes -kaszája. És rám öntötte az egyik felhőt, melyet csontos lábával -felrugott. Mit tehetek én róla, hogy a nyári nap meleg, a víz meg hideg. -Mégis ezért meg kell halnom. Mért voltam bölcs? Vakmerő mért voltam? Mit -használt minden? Egyszer csak el jön az idő, a mikor az ember nem elég -magamagának. Jaj akkor annak, a ki mássá tette magát, mint milyennek a -többi emberek. Bölcsesége őrült bolondsággá lesz. De én rajtam ki nem -fogtok. Inkább elpusztulok a magam módja szerint, mintsem hogy -vénasszonyok által istenben megboldogultnak csufoltassam magamat. - -Gyülöllek, utállak benneteket. Nem hiszek mennyországot, nem hiszek -poklot. Jóságtok önzés. Vallástok elmétek lustasága. A természet -kötelékei gyarló megszokás. Állatok vagytok. Rosszabbak az oktalanoknál, -melyeket ösztönük biztosan vezérel. Titeket bolondít elmétek, bolondít -szivetek, bolondít véretek hóbortja. Mindig elég voltam magam magamnak. -Most is az vagyok. Hordd el innen sziszegő lélekzetedet. Fuss innen a -Gellértre. Ott a helyed, boszorkány. Hozzám ne nyulj! – - -És magára rántotta paplanát, eltakarta verejtéktől fényes képét. A -vénasszony pedig legyezte tovább a szerencsétlent, ki a paplan alatt sem -hallgatott el. Kidülledt szemei keresztül láttak a szöveten, keresztül a -falakon, keresztül a földön a sír fenekére, a hol kiéhezett férgek -vártak elaszott földi maradványaira. Keresztül a multon, a hol az az -egyetlen, a kit látott, összeverte a levegőben a bokáit. Rémes tánca az -akasztott embernek. Varjuk muzsikálnak hozzá, meg a szél. «Mit használ, -mit használ minden!» mondogatja százszor is. «Az ember szab magának -törvényeket. Azok szerint él, cselekszik és mulaszt. Ha van hozzá esze, -boldogul is. De mit használ, ha törvényei csak magának tetszenek. Mások -elfordulnak tőlök. Mások más törvényeket tartanak. Ezt is elbírja addig, -a mig a teste bírja. De ha nem tőle függő erő az ágyba dönti, a hol egy -pohár vizet sem tud segítség nélkül meginni: akkor ellene fordulnak -törvényei, kinozzák, üldözik, nem tudják megvigasztalni. Egy korlátolt -vén asszony türelme ki fog rajta. A buta, babonás boszorkány lesz a -megrendíthetetlen bölcs a legnyomorultabbal szemben.» - -Az ajtó csikorgás nélkül fölnyilik s halk lépéssel közeledik az ágyhoz -az orvos. - -A beteg ember elcsöndesedett. Csöndesen veszik le arcáról a paplant. -Szeme be van hunyva. Nehéz verejtékcsöppek ülnek megfeszült bőrén. A -lélekzet gyorsan röpül ki s be félig nyitott keskeny ajkain. - -Az orvos megfogja sovány jobb kezét, s a beteg ember mellére teszi -fülét. - -A beteg nem mozdul. - -– Úgy tetszik, alszik. - -– Az isten enyhítette meg édes álommal. A lelkének jobban kell, mint a -testének. - -– Nem kell háborgatni. A holnapi napot úgy sem éri meg. - -– Uram s én istenem! - -– Nem kell izgatni. Igen csöndes halála lehet. - -– Egy rokonát várom haza, egy fiatal leányt, kinek írtam: minden -pillanatban itt lehet. Nagyon nagy jó volna, ha életben érhetné. - -– Akkor még az éjjel kell megérkeznie. Nincs annak szere, hogy -megtoldjuk az elfogyott fonalat. Isten áldja meg. Vigyázzon rá. - -A doktor elment s az öreg asszony elfelejtette kikisérni. Könnyei -kezdtek hullani, de rémület fogta el abban a pillanatban, midőn az orvos -maga után betette az ajtót, a beteg pedig nagy karikára nyitotta fel két -szemét. - -Mindent hallott. - -– Fösvény kutya! Kár hogy többet nem ugattál itt arról a kevés időről. -Holnapig. Úgy hát holnapig. Milyen jó, mikor az ember tudja. Holnap -éjjel már csak egy szál lepedőben járhatok haza a magam házába. Végig -kisértek valamennyi ágyon. Rémes dolgokat beszélek a poklok kinjairól, -melyeket holnap szemtől-szembe fogok látni. Minden éjjel mást ejtek -közületek kétségbe. Számíthattok rá. - -– Szent arkangyalok! Minek kisérti az istent! Gondoljon lelke üdvére! -Gondoljon azokra, kiket világgá üzött! Gondoljon véreire, a kik -szegénységben járják a havat! Gondoljon vétkeire, szálljon magába és -béküljön ki a mennyországgal, ne tetézze esendő fejét még több -káromlásokkal. - -A beteg szemei szikráztak, melle zihálva hullámzott fel s le. Jobb -könyökére támaszkodott s száraz balját kinyujtá a levegőbe. - -– Nem hiszek se az imádságban se az átokban. De ha csalatkoznám, inkább -szálljak testestül lelkestül a pokolra, mintsem hogy ez órában azokra -gondoljak, kiket emlegetsz. Érje utól szerencséjük megrontására, -sanyarúságuk tetézésére veszendő lelkem átka, amen! - -A vén asszony kővéválva állt az ágy előtt s iparkodott keresztet vetni. - -– Most pedig hozd ide azt a papirost. Ott van a fiókban. Öt pecsét van -rajta, öt név alatt. Hozz ide téntát és tollat. Úgy. Tedd ide azt a -könyvet alája. Gyujts gyertyát, hozz pecsétviaszkot is. Úgy. Egymásután. -Egymásután. Holnap már későn lenne. Holnap már hallgathatnám odalent -ocsmány vihogástokat. Én pedig azt akarom hallani, hogy estek kétségbe. -Úgy. Most már jól van. - -Nehéz kézzel írt a fehér lapra néhány szót. Azután összehajtogatta a -papirost, borítékba tette s öt pecsétet ütött rá. - -– Most szaladj el a papért. Gyorsan járjatok, tudjátok, hogy nem érek -rá. Az este közeledik. Nekem már nem lesz holnap is nap. Mindent el kell -végeznem. - -A lenyugvó téli nap talán csak azért birkozott már a fellegekkel, hogy -lehanyatlása előtt benézhessen még egyszer a beteg emberhez. Sárgás -fénynyel ült rá két orczájára. Sárgás színt vetett a falra, az ágyra. A -levegőben röpködő porszemek megremegtek varázsos érintésére s az ember -láthatta, mint röpködtek be a beteg ember nyitott ajkán lélegzetével. -Segítettek a halálnak. Ezek sokszorozzák a beteg köhécselését. - -A két szemgolyó mereven fordult az ablaknak. Kínosan vonaglott a beteg -arcza. A megsemmisülés érzete járta be idegeit a gondolattal, mely -agyában keletkezett. - -Holnapig! Csak holnapig! - -Mire az a nap az ellenkező oldalon ismét fölkel, akkorra ő már örökre -lenyugodott. - -Örökre! - -De boldog, a ki azt hiszi, hogy nem örökre. Aki hiszi, hogy «ott túl» -kedveseivel találkozik! - -Igen, a kinek kedvesei vannak! - -Neki se hite, se embere, a kit szeretne. - -Nincs, kiért éljen, nincs, kivel ott túl találkozni óhajtson. - -Az az egyetlen akasztott ember, a kit életében látott, szinte jó, hogy -nem várakozik rá a túlsó parton. Nem kérhet számon tőle semmit. - -Minek élt az ember? Mi oknál fogva és mi végből? - -– Az az isten, a kit a vallások tanítanak, képtelenség. Körül van véve -dolgokkal, a melyeket tilt hinnem az elme, a legfőbb adomány, melylyel -az az isten más teremtmények közül kitüntetett. De hát hol keressem -másutt? Nem nyilatkozott-e, nem kellett-e nyilatkoznia oly formában, -hogy kétkedés ne férhessen hozzá? Világos, hogy nincs. De minek voltam -hát én itt a világon, és hová megyek holnap? Érzem, hogy egészen nyugodt -vagyok. Akárhová megyek, attól, a kit ott látok, nem félek. Mert nem -magam szerint jöttem ide. Lettem bizonyos anyagból, bizonyos körülmények -közt. Egyikről sem tehetek én. Egyikért sem én vagyok felelős. Az az -isten, a ki sötétségben, létünk okának és céljának tudatlanságában, a -bennünk támadt és táplált indulatok által hányva léteznünk enged, joggal -nem bíráskodhatik felettünk. Az voltam, a mi voltam. Azzá kellett -lennem. Ha más lettem volna, nem én lettem volna. Nem tudom miért -voltam. Nem tudom, kit átkozzak azért, hogy voltam, kit áldjak azért, -hogy holnap nem leszek. Jó éjszakát. Jó éjszakát! Soha többé! Soha -többé! - -És elkezdett az ablakon át a vörös fényben leáldozó napnak integetni s -az est és bozontos hajának árnyéka ereszkedett le arcára. Nehéz pillái -ráborultak szeme golyóira. - -– Így fogok feküdni holnap. Ez a babonás vén asszony keresztbe kulcsolja -majd a két kezemet. Azután jönnek más vén asszonyok és beföcskendeznek -szentelt vizzel. Koporsóba szögeznek. Egy ökörszekér kidöcög velem a -temetőbe a hol a sírásó tíz garasért megássa gödrömet. Oda beletesznek. -Ott fogok feküdni nyárig, addig nem rothadok el. Nyáron aztán kibujnak -gubóikból a férgek. Kibujnak gubóikból a férgek… - -A beteg ember homlokán hideg verejtékből gyöngykorona támadt. Ajkai -tovább mozogtak. - -– Ha Krisztust a kőkoporsóban megették volna a férgek, nem támadhatott -volna fel harmadnap. Egyszer láttam a muzeumban egy mumiát, az kifogott -rajtok. Ha én most felakasztanám magamat, én is kifognék rajtok. Mért ne -tenném? Ugyis holnap vége van mindennek. Egy, kettő, három. Egy, kettő, -három. – Egy kettő három. Kakast hallok kukorékolni. Hajnalodik. Három -óra van reggel. Most van az ideje. Nagyon jó lesz. Mikor aztán holnap -értem jön a halál, fölakasztva talál. Vicsorogsz fickó? Kifogtam rajtad? -Pokolba veled! Mindig elég ember voltam magamnak. Soha sem féltem a -sátántól, sohasem dicsértem az istent. Sohasem dicsértem… - -– Dicsértessék a Jézus Krisztus! - -A pap lépett be. A beteg rémülten meresztette rá két szemét. Nem -valószinű, hogy ekképen emésztvén magát a holnapi napot is megérje. Maga -is a mint bódult elméje és csalfa érzékei játszottak vele, azt hitte, -hogy itt van a túlvilág küldöttje. Csak a vén asszony láttára tért -magához, a ki a pap után a szobába lépett. - -Néma remegéssel kisérte a beteg a pap mozdulatait, ki két, az -öregasszony által beállított viaszgyertyát gyújtott fel. Rezegve futotta -be a sárga fény a homályosodni indult szobát. A pap egy fris arczú, -fehérhajú öreg ember volt. Kegyszereit s a feszületet, melyet magával -hozott, a gyertyák közé tette s a beteg ember ágyához lépett. - -Két kezét föléje tartotta s lehunyt szemekkel egy kis imádságot s áldást -rebegett el. - -«Az atyának, a fiúnak s a szentlélek istennek nevében! Az Úr fordítsa -felénk engesztelő arczát. Megmérhetetlen malasztja szálljon le ránk. -Senki sincs vétek nélkül ezen a földön. Irgalmadért kiáltozunk, -könyörülő atyánk! Könnyítsd meg testünket, enyhítsd meg lelkünket, adj -erőt, adj megnyugvást cserébe a mi hitünkért a bünök megbocsájtásában, -ámen!» - -– Ámen, ismétlé az öreg asszony s keresztet vetve kiosont a szobából. - -A beteg ember lázasan kapta el a pap kezét. - -– Nem érek rá, nem érek rá! Úgy érzem, az orvos megcsalt. Nem élek -holnapig. Ne beszéljen nekem bűnökről, bűnök megbocsájtásáról. Ön -becsületes szavahihető ember. Önre kell biznom végső dolgaimat. Ezért -kérettem ide. Itt van ez az ötpecsétes levél. Ebben van végrendeletem. -Az ön kezébe teszem le. Nem akarom, hogy megsemmisítsék az éhesek. Vegye -most ezt a kulcsot. Nyissa ki vele amaz almáriomban a második fiókot. -Megvan? – Ott van két levél. Az egyiken nincsen pecsét. Abban megtalálja -rokonaim névjegyzékét. Azokat kérem ide hivassák meg a testamentom -felbontására. Ott van egy másik levél is. Azon hét pecsét van. - -A lelkész kivette a másik levelet is. - -– Most adja ide azt a feszületet. Úgy. Tegye rá a kezét. Mondja utánnam -amit mondok: esküszöm! - -– Nem esküszöm! - -– Pokolba hát ezzel a rézbálványnyal. Csalók vagytok. Magatok sem -hisztek benne, a mibe másokat hinni ösztökéltek. - -S ezzel elhajította a feszületet. - -A pap felvette s megcsókolta az istenember képét. - -– Istennek felszentelt szolgája vagyok. Szent fogadalmam szerint járok -el az anyaszentegyház szolgálatában. Eskű nem köt jobban mint megkötözve -vagyok. Isten megbocsájt neked, a ki nem tudod, mit cselekszel. - -– Pap, ebben a levélben van az én gyónásom. Leteszem a kezedbe. Azt -akarom, hogy olyan biztos helyen legyen ott, mint az enyimbe volt. Ha -van isten: intézkedjék róla. - -Ha felbontod, akár siromat bonthatnád fel. - -Úgy legyen békében nálad, mint a hogy sirom békéjét nem akarhatod -megháborítani. - -– Úgy lesz! Isten nevében. - -– Meg vagyok nyugodva. - -– Nincs több mondani valód? - -– Nincsen. - -– Imádkozzál ellenségeidért. - -– Magamért sem imádkozom. - -– Legnagyobb ellenséged magad vagy magadnak. - -– Nem sokat ártok már vele. - -– Békülj ki isteneddel. - -– Nem ismertem meg soha. - -– Ismerd meg jelen nyomorúságodban. Ismerd meg az én türelmemben és -békémben. Ismerd meg az örökkévalóságban, melynek lehelletén elszállandó -a te lelked. Ismerd meg a kényszerűségben, melyből nem menekülhetsz, -mely az ő hatalma, az ő akarata. - -A beteg ember egy végső erőfeszítéssel emelkedett ágyában. - -– Ide vagy szegezve, folytatá a pap. Kincseidet az én kezembe tetted le. -Az isten kezében vannak nálam. Békülj ki isteneddel. - -A beteg ember visszaesett az ágyba s fogait csikorgatta tehetetlenül. A -lelkész kezébe vette a szent olajt s a rituális mondatok kiséretében -ráadta az utolsó kenetet. - -E pillanatban a ház előtt kocsi állt meg. A külső szobában gyors léptek -nesze támadt. Az ajtó hirtelen feltárult s egy fiatal női alak jelent -meg rajta. - -A hölgy futtában tépte magáról téli ruháját s úgy hányta el. A mint a -papot meglátta, egy sikoltással szökött az ágyhoz. - -– Bátyám – atyám – atyám – atyám! - -A beteg ideges rángással rázkódott meg. Kezével görcsösen kapott a -jövevényhez. Azután valami nevetésféle hörgött végig tüdeje vesztette -mellén, s halva esett össze vánkosaiban. - -Pipiske kisasszony, a jövevény leány, rémült sikoltással aléltan törött -össze az ágy előtt. - - - - -IV. FEJEZET. (A testamentom.) - -Hetek multak el. Ergerberger Flórián csöndesen pihent a falúvégi -temetőben a nélkül, hogy eszébe jutott volna éjfelenként hazalátogatni. -Egy szerény keresztre volt primitiv ákombákommal – kontár kezek -mestersége – az elhunytnak pogányhangzású neve kék mezőben fejér -föstékkel ráfestve. Dombját az enyhe tavaszi idő megrokkantotta. Magának -jobb dolga volt, mintsem hogy fölkivánkozzék még egyszer a földre. - -Meghalni nehéz. De azután, ha túl estünk rajta, bizonyosan édes az álom -nélkül való pihenés. - -Egeresi Illés, a fiatalos képű öreg pap, annak rendje szerint -beszentelte a sírt, értesítette a hatóságot a nála letett -testamentomról, kért a kihirdetésre napot s a terminusról értesítette a -lajstromba vett rokonságot. - -Azt a másik levelet eltette. Az a «megboldogult» gyónása volt s a pap -titkává lett, melyet a pap maga sem tudott. - -Az elhunyt házát Adorgyán János özvegye és Pipiske kisasszony, a kinek -itthon Ida a neve, tartották rendben, és pedig jó rendben. Gyászt is -öltöttek ketten az elhunytért, még misét is mondattak érte meghalálozása -minden heti forduló napján. - -Mielőtt a végrendelet kihirdetésének napja elérkezett volna, egy-két -nappal előbb az öreg lelkész meglátogatta néhai Ergerberger házát, -illetőleg lakóit, az öreg özvegy asszonyt és Idát. - -Nyájasan bocsánatot kért, de nem teheti, hogy egy kérdéssel ne -alkalmatlankodjék. Azt szeretné tudni, hogy Ida van-e és micsoda -rokonságban az elhunyttal? - -Igen különös kérdés. Miképen kerül rá a főtisztelendő úr? - -Hát bizony a megboldogult a főtisztelendő úrnak még halálos ágyán átadta -rokonai lajstromát s ebben Ida nevét hijába keresi. - -Ida reszkető kézzel nyult a lajstrom után. Neve csakugyan nem volt ott. -Sem egy másik név nem volt ott, a melyet Ida keresett. A kisasszony -szemei megteltek könyekkel. Adorgyán János özvegye is föltette -pápaszemét, hogy megnézze a lajstromot, de ő se tudott jobb eredményt -kisütni s nagy zavarban volt a három ember, a kit ez a dolog az elhunyt -házában összehozott. - -– Én mindazokat, a kik a jegyzékben foglaltatnak, – szólt a pap, – -levélben értesítettem Ergerberger úr haláláról, valamint a végrendelet -felbontása napjáról. Mindannyi felelt is nekem levélben s bejelentette, -hogy erre a napra eljön. Feltünt, hogy a kisasszony nincs a megnevezett -rokonok között s erre kötelességemnek tartottam figyelmeztetni. - -– Köszönöm uram, nagyon köszönöm. Nem tudom azonban hirtelen, mire -véljem a dolgot. Úgy tartottam eddig, hogy az elhunyt nagybátyám volt. -Szüleimre nem emlékezem. Tőle sem tudtam meg rólok soha semmit. E jó -asszony nevelt fel. Meglehet – mi nem lehet?! Minden lehet. Itt vagyok s -nem tudom ki vagyok. Köszönöm uram. Köszönöm. - -Zokogva borult a szegény leány Adorgyán János özvegye nyakába. - -Másnap pedig elhagyta néhai Ergerberger házát. Ily körülmények közt nem -akarta magát a végrendelet megnyitására érkezendő vendégek szemének -kitenni. Ha lesz a végrendeletben valami, a mi őt érdekli, majd megirja -neki Adorgyán János özvegye, azért tanulta meg hál’ istennek azt a kis -tyukvakarást. - -A lelkész pedig hazament. Bús léptekkel közeledett háza felé, melynek -fedele alatt van a hét pecsétes levél, mely az elhunyt gyónását -tartalmazza. Bizonyos, hogy abban e szerencsétlen fiatal lányt érdeklő -dolgok is vannak. - -De hét pecsét és a fiatal arczú aggastyán lelkiismerete őrzi e gyónás -titkát. Erről nem lehet tenni. «Intézkedjék benne az isten.» - -Igen szép verőfényes napja volt a kikeletnek. Még semmi zöldséget nem -viselt a föld. A tavasz még csak a nap megujhodó melegében és a levegő -enyhe, fris járásában volt meg, mely délről jövén, terhelve jött a déli -virány illataival. Édes vajúdásban dagadozott a föld, az ébredés ösztöne -mozgatta az ágakat s a falak nap felé eső részén a földből kibujt az -isten tehenkéinek vörhenyes csordája, hogy sütkérezzék. - -Néhai Ergerberger Flórián háza nem volt benn a faluban. Elül nagy -udvarkerítés, hátul ugyanakkora kert sövénye környezte. Az ajtó előtt -két akácfa állt, két oldalt tőle egy-egy deszkapad volt. Az egyiken -Adorgyán János özvegye ül s beszélget két anyalúddal, melyek közül -mindenik nehány sárga libácskával még hijában keresi a gyepet. - -[Illustration: Néhai Ergerberger Flórián háza.] - -Nagy rend és nagy tisztaság van a házon kívül úgy mint belül. Ma -hirdetik ki a testamentomot s az öreg asszony nem akarhatja, hogy a -megboldogult rokonai megszólják. - -A nagy szobában együtt ül már a rokonság s várja a hatóság kiküldöttjét, -a ki felbontsa a végrendeletet s ki a városból kijövén, a paphoz szállt. - -Öten voltak a szobában. Az öt között három asszony. Egyik sem becsülte -az elhunyt vagyonát egy milliónál kevesebbre s mindenik ezt gondolta -magában: «Még arra az esetre is, ha nem én leszek a főörökös, hanem -egyenlően osztozunk, 250 ezer frt esik rám. Ezért érdemes volt ide -utazni.» - -Az egyik egy határszéli városból jött, melynek alsó népe tót, polgársága -német. Ez özvegy asszony. Az elhunytnak huga, a kit egy hivatalnok -hozott volt az országba férjhez. Neve özvegy Rapuncelné asszonyság. -Harminczkét foga közül legalább is kétszer tizenkettőnek megrendült az -állása. Egész sora be volt dülve, mint a rosz palánk. Szemén pápaszemet -viselt, kezén kötött fekete félkeztyüt. - -Kirner Boldizsár ült az érdemes asszonyság mellett a divánon. Boldizsár -úr e helyet koránál fogva vette igénybe. A többi három fiatalabb lévén -mint akár ő, akár Rapuncelné asszonyság. - -Egy szikár uri ember az ablaknál állt. Ha nem csalódunk, házasság utján -jutott a rokonságba s az örökséget mint özvegy ember, gyermekei számára -kivánja igénybe venni. A neve Picurka Tóbiás. - -Egy kisasszony, első virágzásán túl, de még hervadásán innen, úgy -tetszik szintén testvére a megboldogultnak, reméli, hogy az örökséggel a -házasságnak előtte már-már bezáruló kapuját még egy darabig nyitva -tarthatja. Ernesztina a neve. - -És még egy asszonyszemély. Kövér, jó izű, jó kedvű hölgy, a ki férjét -otthon hagyta, mert maga jobban elvégzi az ilyen dolgokat. Talán -hentesné, vagy mészárosné, a ki első legénye által elvétette az üzletét. -Mindenesetre rokon és hivatalos a mai napra. - -E társaság hivatalos szomorkodással és megfelelő pletyka közt várja a -döntő pillanatot. Az elhunyt erényei egyetértő elismeréssel -elintéztettek. A rokonság rangfokozatai megállapíttattak s bárha egyiket -sem önző remény, hanem mindnyáját csupa rokoni kegyelet hozta a mai -napon a nemes és áldott néhai Flórián hajlékába, azért egyik sem -felejtette el mindazt felhordani, a mi elsőbbsége tán a többiek felett -volna. - -– De nini! – szól a kövér asszonyság, – úgy tetszik, nem vagyunk még -mind együtt. - -– Ah, szegény Kristóf, minek emlékeztet ön engemet szegény Kristófunkra! -– szólt a társaságban a szűz s battizt kendőjét szemeihez emelte. - -Kristóf az elhunytnak s itt összegyült testvéreinek testvére. - -– Végre is látszik, – mond a határszéli városbeli özvegy Rapuncelné -asszonyság, – látszik, hogy vérbeli kötelék nem füz tégedet az -elhunythoz s azokhoz, kik vérei voltanak. Ah, szegény Kristóf, mi lett -belőle? - -– Ugyan hát mi lett belőle? - -– Jaj, ha csak tudnók! - -Persze, tán Kristóf után is lehetne örökölni. - -– Ha nem tudjátok, minek sopánkodtok? Tán jobb dolga van -mindannyiunknál? Meddig nem tudtunk Flóriánról is semmit is. Egyszerre -csak ime, megjön a levél, hogy meghalt. - -– Az igaz! – szalasztá ki a két testvér egyszerre megvigasztalva. - -– Igen ám, – szólt a szikár ember az ablaknál a nélkül, hogy a társaság -felé fordult volna, – de ha él, akkor neki is van joga az örökséghez. - -– Ah, – siránkozék a határszéli s keblére emelte kötött keztyüjét, – ah -szegény Kristóf, bizonyosan nem él már. - -– Husz éve már – istenem, még kis gyermek voltam – egészité ki a szűz – -annyi ideje, hogy híre veszett. - -– Annyi ideig nem hallottuk kedves, felejthetetlen Flóriánunk hírét is. - -– Bizony kedves, felejthetetlen testvér volt. Oh soha, de soha sem lesz -nekem többé olyan testvérem, siránkozék a szűz. - -– Ki tudja? – mond ferde mosolylyal a szikár ember. – Hiszen csak -huszonkét éve, hogy szüleid meghaltak. - -A szüzet a gúny nagy zavarba hozta, melyből a kövér asszonyság segítette -ki, mondván: - -– Hagyjuk abba, ne civakodjatok. Ki tudja, mit fogunk hallani. Engem -elhívtak, eljöttem. Ha semmit sem kapok, abba sem halok bele. Hál’ -isten, van miből megélek. De más is van még a dologban. - -– Ugyan, ugyan! - -– Én beszéltem ezzel az öreg sárkánynyal, a ki a házat őrzi – mert már -tegnap érkeztem. Tizenhat esztendeje már, hogy itt a megboldogult házát -tartja s azt mondja, hogy Flórián két gyermeket nevelt fel. Úgy tartotta -mint saját gyermekeit. Ez a sárkány azt hitte mindig, hogy egyik -testvérének gyermekei. - -– Az enyimek nem! - -Ketten siettek egyszerre e három szóval közbevágni, mire egy kis szünet -támadt s a beszélő Ernesztina kisasszonyra nézett. - -– Mit gondol! – mond pirulva Ernesztina. - -– Mit? Hát azt, hogy ha a tied nem, akkor végre is csak Kristófé -lehetett a két gyermek. - -– Lehetetlen! – Ezt a testvérek mind egyszerre mondták. - -– Miért? – kérdi a szikár úr. - -– És hol van a két gyermek? - -– Ez épen a történet bunkója. El vannak bujdosva. - -(Hála isten!) - -– Valami különös rajongók voltak. A fiú, kinek már vagy 25–26 évesnek -kell lennie, tizenhatéves korától fogva szüntelen civakodott -bátyátokkal. - -– Szegény Flórián! - -– Egyszer Flórián végre is megsokalta a dolgot s a fiut elkergette. El -is ment a gyerek s azóta hirét se hallották. - -– Úgy kellett a bolondnak. De hát a leány? - -– Jaj annak eleintén irogatott a fiú; de a szentem még csak kis tacskó -volt. Mégis jó eszének kellett lenni, mert bátyja (már csak azt kell -hinnem, hogy bátyja) levelei egészen átformálták. Flórián későn vette -észre a dolgot. - -– Szegény Flórián! - -– De akkor aztán tett is róla. Eltiltotta a leányt a levelezéstől s a -fiú minden levelét elfogta. De már a méreg benne volt a lányban, hatott -minden korda ellenére. A veszekedés ujra kezdődött. - -– Szegény Flórián! - -– És egy alkalmatos órában bátyátok a lányt is elkergette. - -– Hála isten! - -– És ennek sincs híre? - -– A sárkány azt mondja, ennek sincs. - -– Flórián mindig szolid, reális gondolkozású ember volt. Nem csoda, ha -nem türte meg a hóbortosakat. - -– Nem is lehettek azok az ő véréből – a mi vérünkből való vér. - -– Bolondok voltak. - -– Az, az, bolondok! hahaha! Úgy kell nekik, ha elestek az örökségtől. -Úgy kell a bolondoknak! - -És megindult a nevetés a bolondokon, a kik elestek az örökségtől. Úgy -kacagtak rajtok, hogy a könyjük végig csorgott ábrázatjukon. A szikár -ember pedig ördöngős mosolylyal arcán mintegy véletlenül ekkép sóhajtott -fel: «Szegény jó Flórián!» - -És erre az asszonyok olyan sírást indítottak csak úgy ex abrupto, mintha -a «bolondok» el sem is estek volna az örökségtől. - -Ebben a sírásban találták őket a hivatalos kiküldöttek, kiket Adorgyán -János özvegye vezetett be a szobába. - -A formaságokon csakhamar túlestek. A kerületi törvényszék tagja a -rokonság kiváncsi szemétől kisérve, fogta neki ollóját a végrendeletnek, -minekutána pecsétje hitelességét konstatálta volna. - -És fölbontá s olvasá: - -«Én alulirott Ergerberger Flórián – (a rokonok összenéztek: hiszen az ő -igaz neve Gerber Flórián volt!) Én alulirott Ergerberger Flórián abban a -hitben éltem, hogy én voltam a legbölcsebb ember. De nem abban a hitben -halok meg. Hitemből egy nyomorult meghülés vetett ki végkép, mely az -élettől fosztott meg. Se isten, se ember, se intézményeik soha ki nem -fogtak rajtam. Egy hűvös őszi szellő csavarta ki a nyakamat, holott egy -hitvány felső kabáttal megvédelmezhettem volna magamat. Cudar bolondság -ez a silány véletlenekre fektetett emberi élet s én ezennel következő, -ötszáz ezer forintokat kitevő vagyonomat, úgy mint (itt el van sorolva a -vagyon állaga) arra hagyom, a ki legméltóbban viseli ezt a földi -nyomorúságot, vagyis - -_A legnagyobb bolondra!»_ - -«Mégis, a fent elsorolt összegen kívül levő vagyonom, úgymint lakóházam -és a vele együtt telekkönyvezett fekvőségem Adorgyán János özvegyére -marad, a ki nem a legkisebb bolond volt teljes idején át, a míg nálam -volt.»… - -A kövér asszonyság ocsudott fel legelőbb is bénító ámulásából. - -– Olyat sem ettem még, hogy valaki maga magát nevezze ki örökösének. - -– Szegény Flórián! – mondta a szikár úr gunyos szomorúsággal. - -De a másik két asszony kőbálványnyá volt válva. - -Egy hóbortos végzet játszik-e velük tréfás játékot ezzel a szóval, hogy -«bolond». Sokért nem adták volna, ha nehány perccel előbb nem -osztogatták volna oly könnyedén ezt a drága szót. - -Kinek van már most közöttük legtöbb jogcíme arra, hogy követelje az -örökséget? Megosztozzanak-e a bolond címen, vagy pereljenek-e érte? - -Ernesztina kisasszony megtalálta a kibuvót. Hirtelenében elájult. - -A kötött keztyüs asszonyságot pedig ezzel szörnyű méregbe hozta. -Csipejére tette két kötött fekete keztyüjét: «Mit, ezért elájuljak? Nem -vagyok bol–.» Mégis inkább elájult, semhogy törvényes tanuk előtt e -végzetes mondatot befejezze. - -Erre meg a kövér asszonyság jött dühbe. - -– Menjetek, bolondok vagytok mind! – De kérem – toldotta meg hirtelen, -észrevevén a vigyázatlanságot, – kérem, még magam vagyok köztük a -legnagyobb bolond.» - -Ez hirtelen feltámasztotta az elájultakat s a dolog egy kellemetlen -családi versengésre kerül, ha a hatóság közbe nem veti magát. - -A törvényszék küldöttje tanácstalanul állt a bolond végrendelettel -szemben s nem határozott mást, mint hogy hiteles másolatban kiadja az -érdekletteknek, a további végzés hozatalát függőben tartja. - -Adorgyán János özvegye pedig sietett fölkeresni téntatartóját, pennáját -és ókuláját s értesítette Ida kisasszonyt az eredményről. Kezeim közé -csak levele végső sorai kerültek, melyek ekképen szólnak: «Ne aggódjék -drága Kisaszon mivelhogy a ház megmeg a ki főd van hozzálya Való a mienk -a kibül elélünk hóttig isten Nevében és malasztjábul semicse féljen.» - - - - -V. FEJEZET. (Két bolond.) - -Varhonyay Dezső fővárosi ügyvéd úr kancelláriájában igen sok ténta és -igen sok papiros fogyott el évről-évre. Abban az időben, a mikor a mi -figyelmünket vonja magára a kitünő ügyvéd, nem kevesebb, mint tíz – az -ügyvédség pályájának különféle stádiumát ért – ifjabb és öregebb segéd -fogyasztja az ő szolgálatában a téntát s a papirost. Kitünő buzgalommal -sercegnek a tollak a fehér papiron, nyerendő és veszendő perek aktáinak -gyarapodására. Ez csak váltó, az csak úrbéri, amaz csak egy harmadik -kategóriabeli perekben dolgozik. Ez végrehajtásokra, amaz tárgyalásokra -készül. Egy hatodik sürgetni, egy hetedik informálni indult s arra -jegyezgeti magának az adatokat. Egy nyolcadik szerződéseket fogalmaz, -egy kilencedik fogalmazványokat tisztáz s ennyi munka közt a tizediknek -sincs henyélő ideje. - -Varhonyay Dezső maga pedig a feleket fogadja külön szobában s ebben a -pillanatban formaruhás inas áll előtte, kinek a kezéből egy kis levelet -vett által, s kihez, minekutána a levelet elolvasta, ily szavakkal -fordul: «Édes barátom, szólítsa csak be a kancelláriából Csongor Béla -urat.» - -Csongor Béla volt az a tizedik, a ki nem henyélt, mindazonáltal egy perc -mulva főnöke előtt állott. - -Varhonyay úr szó nélkül adta át Csongornak a vett levelet, a mely -ekképen szólt: - -«T. ügyvéd úr! Sziveskedjék nekem egy okos, megbízható, becsületes és -hallgatag urat küldeni irodájából. Valami dolgot szeretnék vele -végeztetni. Tisztelettel - -Gróf Szanday Elemér.» - -– Kivánja ügyvéd úr, hogy én menjek el? - -– Menjen el, barátom. A gróf családjának ügyvéde vagyunk. Végezze a -dolgot jól. Ez a legény elkiséri a gróf úr lakására. - -Csongor Béla köszönt és elindult a gróf inasával, a ki megmondta gazdája -lakását s nyomban követte Béla urat az utcákon mindenütt. Az idő -délelőtt volt, nem sokkal több tíz óránál. - -Elemér gróf reggeli pongyolában volt még, midőn az inas Bélát -bejelentette. – Ezüst szamovár párolgott az asztalon, – mellette jó ízű -hideg reggeli, szivarféle, édes szesz s több eféle volt felhordva s -legalább idegen elemmel tarkította az asztal rendes rendetlenségét. A -szoba legénymódra volt berendezve. Fő ékessége fegyverek, vívó szerszám, -egy pompás Vénusz-kép és egy felséges tükör valának. A padlót puha -szőnyeg takarta. A levegő rózsavíz illatával volt deszinficiálva, -melylyel enyhe csibukfüst vivódott az elsőbbségért. Elemér könnyedén -terült el egy heverőszéken. Aludt-e az éjjel, nem-e, nem tudom, de arca -feltünő halványsága álmatlanságra mutatott. Valószinű, hogy ez a rendes -színe. Ajka színe friss és piros. Állán gyenge szakáll csak árnyként -emeli arca fehérségét. Szemei bágyadt fénynyel unottan, nehézkesen -néznek a világba. - -Béla úr ilyen színben s ily helyzetben találta a grófot, midőn belépett -s meghajolván, üdvözölte őt. - -– Jó reggelt, – mond a gróf, s jobb kezét a heverő szék válláról -leejtette. – Tessék ott az íróasztalnál helyet foglalni. Engedje meg, -hogy ülve maradhassak – tevé hozzá, midőn látta, hogy az ügyvédsegéd -furcsának találta a fogadtatást. - -– Kérem, nem a magam nevében vagyok itt. Principálisom küldött, őt -képviselem. - -– Jó, tehát majd bocsánatot kérek a principálisától. - -Béla elpirult, nyilván a bosszúságtól, de válasz nélkül hagyta a dolgot. -Leült az íróasztalhoz, kezébe vette a tollat, megfogta a papirost s a -grófnak hátat fordítva szólt: - -«Készen vagyok.» - -Gróf Elemér erre egyet hallgatott, Béla pedig segített neki. - -Végre is megszólalt a gróf. - -– Kedves barátom, nem innék velem egy csésze theát? - -– Köszönöm. - -– Vagy egy szivart. - -– Köszönöm. - -– De megengedi, hogy én reggelizzem? - -– Kívánja a gróf úr, hogy később jöjjek el? - -– Tessék kérem itt maradni. - -Béla megült a helyén, csak a már bemártott tollat tette le. Elemér gróf -pedig theát szűrt magának s elkezdett sonkát csemcsegni. Szörnyen -terhére volt a dolog, az bizonyos. Jó idő telt bele, hogy újra -megszólította vendégét. - -– Ön – ön nem tudja nemde, mi végből kérettem ide. - -– Nem tudom. - -– Végrendeletet akarok csináltatni. - -Béla fogta a tollat s elkezdte írni a végrendeletek szokásos bekezdését. -Elemér gróf nem szólt, amíg Béla abba nem hagyta az írást. Ekkor ismét -ekkép fordult hozzá: - -– Nem talál a dolgon csodálkozni valót? - -– Nem. - -– Sok végrendeletet írt már életében? - -– Már írtam néhányat. - -– Régen van már principálisánál? - -– Régen. - -– Mit nevez ön annak, hogy régen? - -– Az ügyvédi segédkedésben két esztendőt. - -– Két éve, hogy Varhonyay úrnál van? - -– Annyi. - -– Ön úgy látszik, nem igen szeret beszélgetni. - -– Nem. - -– Megsértettem önt? - -– Csak principálisomat. - -– Fogadjon el kérem egy csésze theát. - -– Köszönöm. - -Elemér gróf ismét megpihent egy kicsit s aztán ujra kezdte: - -– Olvasta ön azt a levelet, a melyet principálisának írtam? - -– Olvastam. - -– E szerint Varhonyay úr igen szép ajánlatával jött ön ide. - -– Varhonyay úr elküldhette volna akármelyik segédét. - -– Valamennyi megfelel a kivánságoknak, melyek ama levélben foglaltatnak? - -– Megfelel valamennyi. - -– Nem tagadhatja, ön igen jó véleményben van maga-magáról. - -– Mért? Mert azt mondom, hogy nem vagyok különb többi kollégáimnál? - -– Mert azt mondja, hogy okos, megbízható, becsületes és hallgatag. - -– Ennyit méltóságod nem merne magáról elmondani? - -– Én nem vagyok ügyvédsegéd, kit valahova testamentomot fogalmazni -küldenek. - -– Ezek nem egy ügyvédsegéd kvalifikációi, hanem legnélkülözhetlenebb -tulajdonságai a férfiúnak. Mért nem fogalmazza meg méltóságod a -testamentomát maga. - -Elemér gróf el nem pirult, de egyet emelt a felső testén s vendége -provokált impertinenciáját kissé nehezebben nyelte le, mint a -sonkafalatot, a mely útmutatónak előre indult volt. Semmi esetre sem -valószínű, hogy Elemér gróf helyesen meg tudja fogalmazni az okmányt, -melyről szó van. Csakis egy pillanatnyi szünet után válaszolt: - -– Hát mire valók volnának az ügyvédek és ügyvédsegédek? Azt gondolja ön -fiatal barátom (a gróf fiatal barátja tán egy évvel volt idősebb a -grófnál), hogy én nem volnék képes megtanulni a szabómesterséget? De -mért venném el szabóm kenyerét, kivel még hozzá meg is vagyok elégedve? - -Csongor Béla úr mosolyogva válaszolt: - -– Remélem, én velem is meg lesz méltóságod elégedve. - -A válasz nem tette a grófra azt a hatást, melyet Béla tán szivesen -látott volna. Az ügyvédsegéd nem tudta mire vélni az egész -szószaporítást, mely egyébként mulattatta. Ide küldetett valamely munkát -teljesíteni s vele s idejével a gróf rendelkezhetett. Principálisán fog -állni ez időt – az expenz-lajstromban – osztrák értékre redukálni. A -gróf bizonyos egykedvűséget tanusított. Arcát egy pillanatra sem hagyta -el elegáns halványsága, szemei halvány fényben égtek változatlanul, mint -jól moderált lámpa, a reggelire felhordott holmi csak lassan fogyott -előtte. - -Elemér gróf ismét csak szünet mulva vette fel a beszéd fonalát. - -– Megvallom, kissé unom ezt az egész dolgot. - -– Csak a gróf úron áll, húsz-huszonöt évre elhalasztani. – Azt hiszem, -akkor sem lesz későn. - -Elemér gróf nagyot ásított. Terringettét! Még huszonöt évig élni! Mennyi -unalom! Eddig sem élt még huszonöt évet, s ebből tizenöt az ártatlan -gyermekségre esik, csak a többi eshetik beszámítás alá. És most élni még -huszonötig! A gondolat kiveszi egykedvűségéből s megedzi a munkára. - -Lássunk hozzá. Az okmány feje meg van. Következik a vagyon kimutatása. -Itt egy uradalom ennyi ezer hold; amott az a másik, és egy harmadik. -Másfél millió vagyon. Utolsó sarja a családnak Elemér gróf. Senkije a -világon, csak egy kedves agara, egy kedves paripája és egy pár megúnt -kedvese. Se barátja, se rokona. Az élet nem szolgál néki a gyönyör oly -poharával, melyből még nem ivott volna. Ellenben tele van -követelésekkel, melyek untatják. Lettek volna ambiciói, politikai, -társadalmi téren; de «nem érdemes.» - -A nemzet eljátszta szerepét. - -Idegen kézben van. Meghódítva, megkötözve. Általános érzülete a -nemzetnek tiltja, hogy fiai a napi politikában részt vevén, így -próbálják visszahódítani konfiskált jogait. A semmittevés hazafiui -kötelesség. A hallgatást az okosság parancsolja. Tehát élni a nappal, -élvezni és várni. Meddig? Senki sem tudja. Könnyű annak, a kit elfoglal -mindennapi kenyere, gondja. De a ki megunta a gyönyöröket, melyek -örökségeül valának már biztosítva? Szétnézett osztályosai közt. Nincs -ember, a ki kételyeire választ, vágyainak célt adni tudna. Csak élni s -élvezni. Ezen már túl van s most meg van töltve a pisztoly, a mely a -többin is hamar túlsegítse. - -Ezt logikai rendben csatolja az ügyvédsegéd úr a testamentom -bevezetéséhez. - -Fel-fel kapta Béla fejét, a mint a gróf előadását ceruzával jegyezgette -az előtte fekvő papirra. Arca erősen kipirult s valamely idegesség -reszketett rajta végig. - -– Logikai rendben! Hol van ebben a logika? Azt hiszi a gróf, hogy az -ürügy ok és egy gyönyörökben kimerült szervezet vágya a megsemmisülés -után már jog is arra, hogy a kire nagy beneficiumok, nagy kötelességeket -szabtak, gyáván megugorjék a munka elől, midőn az élvezéstől kifáradt? -Teremtő isten! Ez a fejérképű gróf nem tud az élettel és vagyonával mit -csinálni. Huszonöt éves alig van s már kifogyott az erőből s a -bölcsességből, kifogyott a bűnből s az erényből. Nincs már kedve se jót -se rosszat tenni. Engem hivat el, hogy testamentomát megírjam. Még -megérem, hogy kedves agarát teszi meg örökösének, mert barátja nincs, -kedveseit pedig megunta. Ugyan hány ilyen fickó szaladgál még a -fajtájabeliek között. Többen is vannak még, a kik azt vélik, hogy a -nemzet eljátszta szerepét? Ki volt az a gazember, a ki a gróf urat -nevelte? Tudja meg a gróf úr, hogy a gróf egy korlátolt tudatlan ember, -egy értéktelen jellem, egy szánalomra méltó lény, a kivel -kancelláriabeli kollégáim közül a legutolsó – a ki magam vagyok – még az -sem cserélne. - -Bélának úgy tetszett, hogy erre a sértő filippikára a grófnak a -legrövidebb úton kell őt a küszöbön kitétetnie s nagyon csodálkozott -rajta, hogy Elemér gróf lefegyverző közömbösséggel nézett a fiatal -emberre, a ki kiült szemekkel, kipirult arccal s kidagadt erekkel volt a -gróf felé fordulva. Föl volt háborodva, föl volt lázadva. Lélekzete igen -élesen járt ki s be, vére erősen forrt minden testében. - -– Valami baja van, fiatal barátom? kérdé a gróf. - -– Bajom? Nincs. De inkább a magam testamentomát írnám meg, mint a melyet -a gróf úr akar velem iratni. - -– Miért? - -– Hát nem mondtam? - -– Tudtommal nem. Itt ül előttem valamely extatikus állapotban, száját -nyitva felejti, szemeit rám mereszti, de szólani elfelejt. - -Úgy is volt. Ama fentebbi filippikát Béla csak gondolta s úgy -elgondolkozott, hogy egészen feltüzelte magát a puszta gondolkozással. - -– Bocsánatot kérek. Azt gondoltam beszéltem, pedig igen sértőn. Kérem, -mentsen fel engem e munka alól, mely egészen fölháborít. - -– Jól van. - -– Megfogom mondani Varhonyay úrnak, hogy küldjön mást helyettem. - -– Jól van. - -– Még egyszer bocsánatot kérek. - -– Jól van. - -– Ajánlom magamat. - -– Isten önnel. - -Béla indult. A gróf utána szólt. - -– Kérem, hogy hívják önt? - -– A nevem Csongor Béla. - -– Köszönöm. - -Béla féllábbal már künn volt, mikor a gróf még egyszer megszólalt: - -– Ne mondja kérem a principálisának, hogy másikat küldjön. - -– Nem kiván a gróf testamentomot csináltatni? - -– De épen mert akarok. Már pedig ha többi kollegái is mind olyan -bolondok mint ön, akkor sohasem készülnék el velök. - -– Gróf úr! - -– Ej mit, én kimondom önről azt, a mit ön én rólam gondol. - -– Igaza van gróf úr, bocsánatot kérek. - -Ezzel meghajtotta magát és távozott. - -Elemér gróf pedig becsöngette a legényét és elkezdett toilettet -csinálni. - - - - -VI. FEJEZET. (Politika.) - -Sokan voltak akkor, a kik Elemér gróffal tartottak s azt hitték, hogy a -nemzet eljátszta szerepét s egy utolsó konvulzivus harc után, melyet -lételéért vívott, dicstelen enyészetnek indult. Többen voltak azok, a -kik rendületlenül hittek a nemzet győzhetlen voltában. Csak is «árulás» -dönthette meg a hazát! Sajátságos, hogy a tábor, a mely a bukás okát az -árulásban látta, viszont a fölemelkedést nem a nemzet belső erejétől, -hanem «kivülről» várta. Legkevesebben voltak azok, a kik sem -reménytelenül le nem mondtak, sem külső segítségre nem számítottak, -hanem a nemzet testében rejlő életbeli erőben hittek. Ez az erő él, -elevenen munkál, ha nyomják, reagál és szivósabb minden rendszernél, -kibőjtöl nemzedékeket. Ha nem táplálja is a jelen, szítja a mult és -mentől jobban elfojtják, annál jobban növekszik feszítő ereje. - -De azok is a kik hittek, azok is, a kik vártak, azok is, a kik se nem -hittek, se nem vártak: mind – mind – mind – – hallgattak. Viselték a -békés alattvaló álarcát, szántottak, vetettek, adtak, vettek és – -hallgattak. Mentől jobban el voltak telve keserű gyűlölséggel, annál -jobban tudtak hallgatni. A hatalom idegen elem kezében volt s minthogy a -hazában sokféle idegen elem találtatott, annál fogva e bus időben a -nemzeti faj el volt merülve mintegy az áramló vizek fenekére. Ha valaki -a fővárosba jött idegen földről, minden nemzet fővárosának előbb nézte -volna, mint azénak, a melyé valóban volt. Kereskedés, mulatság, hivatal, -isteni tisztelet, polgár és katona – semmi sem nemzeti. A címer, a -színek, a hova festve voltak, idegenek voltak. Az iskolák – idegenek -voltak. Sehol semmi, semmi nemzeti, csak a szívek legrejtettebb fenekén -– talán! Csak egyes házakban este, ha a kapu be volt zárva, az ajtók el -voltak reteszelve, az ablaktáblák be voltak rakva: akkor is vigyázva, -óvatosan (ha már bizonyos, hogy a cseléd füle nincsen a kulcslyukon) ott -járt, de ott is bátortalanul a szó. - -Nehéz idők voltak ezek. A kiket a nemzet vezéreiül követett, jóformán -mind külföldön bolyongtak. A kik otthon maradtak, békés visszavonulásban -iparkodtak ártalmatlanságukkal tüntetni. A lángszavú költőt elsodorta a -nemzeti vihar, a lángeszű államférfiút emésztette a maga kétségbeesése, -melylyel a tébolyodottak bús házába menekült. Ez egy borzasztó tragődia -katasztrófája volt, de sajátságosan oly tragődiáé, melyben halomra -hulltak a statiszták, kóristák, kisebb és nagyobb szerepek vivői. A -természetes tragikum csak annak a sorsából hiányzik, a ki a nagy -szinjáték első és főhőse vala. - -De ne tovább erről. - -Estére járt az idő. A főváros – akkor természetesen csak tartományi -főváros volt a birodalmi főváros mellett – e főváros utcáin nem sok -ember járt. Alig jutott egy-egy rendőrnek mindenik szemére egy-egy -járó-kelő. Nem igen volt mit keresni az utcán. Jó, ha akkor az embert -nem keresték. A kávéházak is néptelenek voltak s e tekintetben nem volt -kivétel az sem, mely egy kis rövid kereszt-utca egyik oldalán a -«kávéforrás»-hoz volt címezve. Utóbb több volt ebben a kávéházban a -pincér, mint akkoriban a vendég. Pedig a ritkamívü kasszatrónuson K.-né, -a kávés felesége ült, egy kellemes asszonyság, asszony voltának bájos -kezdetén, barátságos mosolygással arcán, ritka tűzzel fekete szemében. A -négyszegletes terem egyik szögletén volt az ajtó, innen a diagonális -vonal végén a kassza; szemben vele a sarokban egy hosszúkás asztal. Erre -fordul ezuttal a figyelmünk, nehány fiatal emberre, ki ott -ujság-olvasással, beszélgetéssel, kávézással van elfoglalva. - -Ezek a fiatal emberek igen komoly fickók. Suttogva beszélnek, elmélyedve -olvasnak, sőt mintha az evést-ivást is komoly foglalkozásnak tartanák. -Ne is várjuk, hogy ki- és mi- voltuk beszélgetésükből derüljön ki, -szemük közé kell néznünk, ha némileg megismerni akarjuk őket. - -Egy uj nemzedék néhány tagjával találkozunk itt, a nemzeti ifjuság egy -osztályával. Olyan fiuk ezek, kik közül alig egy-kettőnek sikerült -valahogy magát a forradalom hadseregébe belopnia. Nagyobb része akkor -még nem birta el a puskát. Fiatalok tehát, de jóformán mindennapos -vendégei ez asztalnak. Napi foglalatosságukat elvégezvén, ide sietnek -egymással találkozni. Hallgatagon élvezik egymás társaságát, a míg -idegen van a kávéházban, vagy közömbös dolgok körül megélénkülnek, -vitatkoznak, nevetnek bölcs mértékkel, hogy a rendőrség atyai -gondoskodását föl ne idézzék magokra. - -Minden héten egyszer valamelyikök szállásán van a találkozó s ott azután -más dolgokról folyik a szó. Az ország sorsáról, érdekeiről, jövőjéről, -mely az ő vállaikon van, az ő szívökben őriztetik. - -Ezek azok közé tartoznak, a kik se le nem mondtak, se mástól nem várják -a mentést. Ők magok a mentők. Az ő kezök, az ő elméjök, az ő szívök az ő -fegyverök, a melylyel a diadalt mulhatatlanul ki fogják vivni. Van -közöttük szinész, van közöttük pap, van közöttük ügyvéd, van poéta, van -még hivatalnok is. - -Az a hosszúkás képű, nagy szemű, csupaszállú ember fekete hosszú -hajával, az a szinész. Nincsen a nemzetnek jelenben szerény -csöndességben működő, a hatalom veres ónja által zabolázott első -szinpadán, bárha tehetségének ott volna méltó helye. Az ő feladata ott -lenni, a hol zsenge vidéki erők nem képesek a soknemű nehézségekkel -megküzdeni. Ő az igazi apostol. Vándorol helyről-helyre, sikert -hordozván vándorbotjában oda, a hol fogyatán van a küszködő erő. Keble -teli van keserűséggel és – tervvel a jövendő számára. Végletes -gyermeklélek, kinek arcán a sirás és nevetés egy vonalon himbálózva -játszik. A legelkeseredettebb ember, a legvérmesebb reménylő. Teli termő -fantáziával, erővel a tettre és kitartással. Mester a nélkülözésben és -mester az élvezésben. Elméleti műveltség nélkül, de vele született -kitünő izléssel, melyet a gyakorlat s a gazdag tapasztalás nagyon -értékesre művelt. Itélete ezen és helyes ösztönén fekszik s bárha soha -sincs tudós okokkal támogatva, ritkán vét. Nem ajánlható követendő -példának, mert nem lehet követni. Ilyennek lenni kell. Látszani ilyennek -nem kell. - -[Illustration: A szinész.] - -Mellette ül egy másik csupasz áll, nálánál fiatalabb. Haja kurtára van -nyírva, szürkés szemei mélyen feküsznek üregeikben s alig világítják meg -kiálló két arcacsontját. Füle előtt egy kis szakállmaradék van. Merész -homloka mint egy címertábla van képe fölé téve: tág műhelye belül a -gondolatoknak. Ez pap. Egyik vármegye jeles fia, kit az odavaló -papnevelőből mint legjelesebbet küldöttek fel a fővárosi központi -szemináriumba. Itt nevelődnek jóformán a püspökök. Ez a fiatalember -előljárója engedelméből minden héten egyszer kijön a szemináriumból, -hogy barátaival töltse az estét. - -Egy másik fiatal ember, tán a legfiatalabb a társaságban, egy deli -Apollo, egy hódító Alexandros, egy szemgyönyörködtető alak, az -egészségtől duzzadó, fiatal életerővel gazdag, massziv tetemével is -kecses a mozdulatokban, izmos, ruganyos, ha beszél nyugodt, szavaiban -fukar és találó, beszédében kiméletes, itéletében egyenes, mint a repülő -nyil, gondolkozásában rendszeres és kérlelhetetlen mint logikus: e -pillanatban sakk-feladáson töri a fejét. - -Egy negyedik, a ki részeire szedve csupa kifogás, összeségében merő -kedvesség s kinek minden tulajdonsága megköveteli e jelzőt «kissé,» -kinek tehát: alakja kissé zömök, feje kissé nagy, orra kissé tömpe, -szemei kissé bandzsik, nyaka kissé kurta, ajkán a szó kissé selypes, -ujjain a körmök kissé vakok, de a ki mind ez apró tökéletességeket egy -nervózus nyugtalanságával s egy ártatlan kedvesség és sugárzó jó kedv -derüjével viselvén, kellemes harmoniában mutatja be, mely mindenkit -megveszteget és rászed. Minden ember csinos fiúnak tartja s -csodálkozásra gerjed, ha részeire szedi szét s a részekkel nem lehet -megelégedve. - -Az érzékiség minden ingerével van egy ötödik felruházva. Kacérul a -homlokba függő hajcsiga, hosszú pillák alatt epedőn nyugvó szemek, -vékony sötét bajusz árnyékában szép metszésű ajkak; mindezek egy -tökéletesen ovális fej keretében; hozzá szép arányos középtermet, erős -vállakkal, erős mellel és telt kerek tagokkal: veszélyes látvány az -érzéki kivánság szemeinek. Hozzá a könnyed hanyagság, a kaczér -rendetlenség és az álmatag bágyadtság, mely egész lényén elömlik, -megannyi szándék nélkűl hódító fegyver, persze, inkább a «gyöngébb» nem -ellenében. Álmélkodva hallja mindenki e fiatal ember rendkivüli -munkássága, szorgalma s termékenysége hirét. «Azt gondolom, mond -önkénytelen az ember, hogy a henyélésre van teremtve.» - -A hatodik – nem mintha helye nem lett volna, hanem mert nyugtalan -idegessége nem engedi öt percig egy helyen ülni – három hirlapot tart a -balkezében, a negyediket olvassa, azaz tartja jobbjával maga elé, mintha -olvasná, voltaképen pedig az ötödiket olvassa, mely szomszédja kezében -van. Féllábon áll, féllába egyik székre van téve. Nagy savó szemein -szemüveget visel. Kemény szőke haja ki van fésülve csontos homlokából. -Elméje ritka tárháza az ismereteknek, melyeket részint könyvekből, -részint utazásokon szerzett, gondolkozása végletes, tolla merész és -fényes, maga – természeténél, hajlamainál fogva hivatott izgató. -Szerencse, hogy személyisége, külső megjelenése nem az, a mit rendesen -vonzónak mondanak és hogy hangja ércevesztett, szónoklásra nem alkalmas -és igy az izgató külső kellékeivel épen nem rendelkezik. Népgyűléseken -nem fogja elragadni a tömegeket képességeinek kétélű fegyvere. Tehetsége -e szerint kamatozhat a nélkül, hogy hangosabb időkben veszedelmessé -válhatnék. Ő mindenha csak tollal, vagy négyszemközt, vagy intelligens -fórum előtt fog izgatni. Ez az izgatás pedig a legtöbb haszonnal és a -legkevesebb kárral járó izgatás. - -[Illustration: Alakja kissé zömök.] - -Hogy mire van hivatva az, a ki felé figyelmünk most fordul: ama gyenge -alkatú, nagy, szikrázó szemű fiatal ember, a ki, a miben eddig erejét -megkisértette, a legkülönfélébb dolgokban egyaránt szerencsés volt; a ki -tetszik az asszonyoknak, noha gyenge, férfiatlan és legkevésbbé épen -szép; tetszik a férfiaknak, noha ideges mint egy asszony, gyáva (nem -mint jellem, hanem mint természet gyáva) és kényes: remélem, meg fogjuk -érni. Nagy mandula szemei rémesen tüzelnek, ha ajakán megindul a szó és -dagad és árad könnyed folyásban, színben gazdagon, formában tökéletesen. -Beszéde elmés, fordulatokban és szóbeli elmésségekben egyaránt. Esze -fürge és gyors, itélete nem kevésbbé. Egyenlően szeretik társai mind, ha -nem is egyenlő szeretettel. E szeretet titka pedig nem egyéb, mint az a -gondtalan és homálytalan jóhiszeműség, melylyel magát mindazoknak -teljesen odaadja, furfang, számítás, vigyázat és tartózkodás nélkül, a -kikkel barátságra lépett. - -Folytathatnók még a bemutatást, de személy szerint e kávéházi asztal e -vendégei, kik közt Csongor Béla is van, nem mind szerepelnek e -történetben. Ellenben összeségökben igenis történetünk mozgató kerekei -közül a legjelentősebbnek küllői. - -Ők azok, a kik se segítségre nem várnak, se le nem mondtak az országról -s magokról. Sőt ellenkezőleg, egy tettre s munkára készülő fiatalság -minden hitével futnak a pályán, melyre lelkesülésök vitte. Ők azok, a -kik egy percet sem akarnak elveszíteni. Ő bennök lüktet a nemzet eleven -ereje a parázs alatt. A vének, a bölcsek, kiknek ajka által a nemzet -illetékesen fog szólani, várják a jövőt, hogy szólítsa őket és alig -várják immár. Ezek megmarkolták már a jelent, hogy a holnapnak egy -óráját se szalaszszák el. - -Egy sincs köztük közönséges ember. Jellem és tehetség a díszök s az -ércabroncs, mely a társaságot összetartja; mert a cél maga soha nem -elég, ha a legszentebb is. - -Senki sem tudott rólok. Mindenikük más-más körben mozog. Csak este jön -el a kávéházba, hogy lássa a többit. - -Mindenikben elevenen él a haza képe, nem a milyen most, hanem a milyen -lesz és pedig lesz általok. - -Szegények, vagyontalanok mind a hányan vannak. De nem volt akkor ember, -a kivel cseréltek volna, mert akkor itt minden Krőzus hazátlan sehonnai -volt tényleg és hite szerint is, csak ezeknek a koldusoknak volt meg a -hazájok. - -Meg volt, mert hittek benne és dolgoztak érte. - -A nevöket ne kérdezzétek. - -A papét tudják a szemináriumban, a szinészét a szinházaknál, a -hivatalnoké benne van a hivatali sematizmusban, az ügyvédé az ügyvédi -lajstromban. - -Itt egy közös nevök van, az, melylyel mindenki felruházta volna őket -gondolkozás nélkül is, ha heti ülésöket kileshette volna, mondván -szánalmas hangon: «oh a bolondok!» - - - - -VII. FEJEZET. (A gyermekekért.) - -Egy kis városhoz közel az országúton érdekes kis karaván ballag tova a -meleg őszi napon, porfelhő által kisérve útján. Két csúcsos sövegű -zsandár felvont panganéttal, fejér mellszijjaival messze vidékre -láthatón; a kettő között egy barna képű talián és medvéje, az egyik -fürgén, de nem boszuság nélkül napsütötte arczán, a másik egykedvüen -ballagva orrán a lánczczal, tisztességesen megemberelve magát az úri -társaságban. E társaság szótlanul megyen tova. Egyik tagja sem érzi, úgy -látszik, szükségét annak, hogy a másikhoz szóljon s ha mégis beszédre -nyitja ajakát, maga-magának, szakállának vagy fogainak beszél mindenik. -Négy utas, köztük egy medve, a ki csak monologizál. - -– Szatracene, szatracene! – Így sóhajtozik a sorban az első. Soha se -láttam ilyen forróságot. Bezzeg otthon a kedves Bunzlauban nem sütött -így még a nap se! Szatracene, szatracene! - -Persze, a jámbor ott nem viselt nyolcz fontos sapkát, kilencz fontos -összecsavart köpönyeget, 25 fontos zsandárpuskát, patrontást és szorosra -gombolt erariális posztóruhát. Otthon ingujjban tisztelte a melegebb -napokat. Nem veszi észre, hogy a különbség nem a napban, hanem az ő -személyes viszonyai változásában van. - -– Oh Jemine, Jemine! – zokogja sorban az utolsó. Té hitc, té hitc! – és -törli tarka zsebkendőjével a homlokán fakadó bővizü forrásokat. - -– Maledetta compagnia, – dörmögi a középső s hozzá teszi: ha a medvémnek -volnék, majd másképen bánnék veletek atyámfiai! Avanti Pannonia, avanti! - -– Brum brum brum, mondja a láncos, a kit «Pannonia»-nak szólít a társa, -a negyedik a társaságban és széles nyomokat lapít az út porába, a mint -tova cepeli bundáját. - -Az olvasó kitalálta, hogy miért nem méltatja a négy útitárs egymást se -barátságos, se másmilyen szóra. Egyik se érti a másik nyelvét. Az egyik -cseh, a másik német, a harmadik talián, a negyedik medve. Ha közös -céljok van, isten a megmondhatója a Bachrendszeren kivül, mely -összehozta őket, miként járnak a dolguknak végire. - -Beérnek a városkába s ott hamar akad egy csomó kisérőjük. Ki a -zsandártól fél jobban, ki a medvétől, de mindeniket húzza valami a -veszedelmes állatok után s mire a karaván a nagy piacon a -legtekintélyesebb ház előtt megáll, akkorra vagy ötven ember, asszony és -gyermek vegyest bámulja a jövevényeket. - -– Ale holt! – kiáltja itt a vezető s megállítja a menetet. - -– Ize hir pane fenek, – teszi hozzá, a mi azt jelenti, hogy itt lakik a -megyefőnök úr. És egy némely jelekkel megmagyarázza a többi háromnak, -hogy várjon rá, ő majd fölmegy az emeletre jelentést tenni a megye -«fenek»-éhez. A német zsandár pedig puskájára támaszkodva törülgeti -tovább homloka verejtékét, a talián legény meg toppant bocskorával s -megrántja medvéje láncát. - -– Hopsza hopsza Pannonia! Allegro avanti, allegro la bestia, che il -megmutásse szve tudomagne! Avanti mio caro, avanti! - -A talpas engedelmesen két lábára áll, átveszi a segítő fütyköst -gazdájától, nyakába fogja s elkezdi dörmögve esetlen kerengését a -bámészkodók nem kis örömére. - -A mulatságot a cseh zsandár zavarja meg, a ki visszajőve félig jelekkel, -félig valamely bábeli nyelvzagyvalékkal megmagyarázza társának, hogy a -főnök úr nincs otthon, csak a «pane adjunkt» van a hivatalban. Az fogja -a csavargó medvetáncoltatót megtáncoltatni. Beviszik a taliánt barmostul -a nagy ház udvarába. Ez udvarban szép zöld rácskerítés mögött egy kis -árnyas virágos kert van. Egy pár szép katalpa, mely világoszöld -levéldíszét szépen áthozta az őszbe s néhány virágágyacska, lobeliával -szegve s tiszta kavicsos utak által körül szaladgálva. - -A mint a zsandárok, a talián s a medve az udvarra lépnek, a zöld rács is -egyszerre megnépesül egy csomó piros pozsgás arczczal. Úgy kandikálnak -ki mögüle, mintha egy csomó virág szökött volna ki a padokból s most -kiváncsian iparkodnék szinpompás fejét kidugni keresztül a rácson. A kis -kikandikáló virágokat a guvernant éles hangja próbálja a rácstól -visszaparancsolni, de nem sok sikerrel, mert ha a gyermekeket vonzza a -medve, úgy a guvernant a maga részéről a talián hajcsárt találja -figyelmére méltó jelenségnek s kommandó-szavának erejét megosztott -figyelme tetemesen csökkenti. - -A medvehajtsár barátságosan integet a gyermekeknek s állásához képest -meglepő kecscsel köszönt a guvernantnak, a ki szivesen fogadja a -köszöntést s leereszkedőleg szólítja meg az idegent. - -– Est-ce que vous êtes italien monsieur? – kérdi. - -– Si madonna, italiano; de la frontière francese, colla mia bestia, qui -est boia enfant, madamicella – és beszélt volna tovább is az olaszok -közlékenységével, ha a zsandár engedte volna. Ez azonban a grádicsra -mutatva ekép rivalt rá: «forverc.» - -Az olasz körülnéz s mindnyájok gondolatát kitalálva, a kert kerítéséhez -láncolja a mackót s a cseh zsandár által kisérve fölmegy az emeletre. - -Az emeleten egy ajtó elé vezeti a cseh ember az olaszt. Az ajtón e -felirás volt: «Adjunkt Emil de Bőkéndy.» Az olasz rábámul a fölírásra, -azután kisérőjére néz, megint az irásra, megint a cseh emberre, ki e -habozásra annyi felvilágosítást adott ismét, hogy «forverc, hir.» Ezzel -úgy látszik ki is volt merítve minden ismerete a birodalmi hivatalos -nyelv körül. - -– Bőkéndy Emil! – mormogja a medvehajtó, – Bőkéndy Emil! s alig találja -meg a fényesre csiszolt kilincset… - -Két férfi áll egymással szemben, Bőkéndy Emil és a medvehajtó, mereven, -hitetlenül; két pár szem egymásba szegezve, két szólásra kész, de csak -remegő ajak. Hát még a két szív a két kebelben! - -Szerencsére Bőkéndy észreveszi a harmadikat, a zsandárt. - -– Italiano? kérdi. - -– Si signor. - -Bőkéndy egy pillanatra a szomszéd szobába lép, hirtelen beteszi maga -után az ajtót, egy divánhoz tántorodik, leül s karfájára hajtja fejét. -Egész erejére volt szüksége, hogy zokogását elfojtsa. Görcsösen küzdött -a férfimell az érzések ilyetén kitörése ellen, szemei vizét megzavarta a -köny. - -De nemcsak hogy elrejtse az indulatokat, a melyek megrohanták, azért is -szükséges volt a szomszéd szobába menekülnie, hogy meggondolhassa, mi -tevő legyen. Olaszul nem tud, németül nem beszélhet, mert a cseh -megértheti, magyarul úgy sem, mert elárulja vele az olaszt. És mit -mondjon neki? Hogyan intézkedjék a dolgában. Hogy mi járatban van itt a -medvehajtó? bár konkrete nem tudta, de a dolog természete kétségtelen -volt előtte. - -Végre visszament a hivatalszobába, nyugalma megvolt már s állása egész -tekintélyével szólalt meg. - -– Palafa pilifiv jalafailifi dalafat! - -A fenséges helyzet evvel mintegy varázsszóval bele volt lökve a -nevetségesbe. Taliánunk egy olasz vőlegény jó kedvével fakadt víg -nevetésre, annyira, hogy a cseh zsandár fenyegető állásba helyezkedett e -tiszteletlenséggel szemben s csak akkor nyugodott meg, mikor az -adjunktus úr is nevetésre vette a dolgot. - -Bőkéndy átvette az olasz írásait s a nélkül, hogy megnézte volna, átadta -a zsandárnak e szóval: «pane főnök.» - -– Nix doma, – felelé a zsandár. - -– Kartye kartye, recipient – magyarázza Bőkéndy s kezével is mutatja, -hogy a főnök úr oda van kártyázni a főadószedőnél. - -A zsandár szalutál s távozik a papirokkal. - -A két férfi magára marad. Arcukra a komolyság visszatér, szívök ismét -sebesebben kezd dobogni. - -Bőkéndy szólalt meg. - -– Ülj le. Nem kérdezhetem, mi járatban vagy erre. Nem nézhetem meg -papirjaidat, nem foglalkozhatom ügyeddel, hivatalnok vagyok, becsületes -is vagyok, esküt is tettem – minek jösz az utamba – boldogtalan, minek -jösz az utamba! – És kitört a negyven éves emberen a gyermekes sírás -elemi erővel. - -Két régi iskolabeli barát áll egymással szemben: szemben áll két ember, -ki együtt gyerekeskedett, együtt legénykedett, a jó magyar világban -együtt csinálta bolondságait, egy időben lett ember, egy században -együtt harcolt mint honvéd, együtt látta a hazát elveszni, aztán -elvesztette egymást s most az egyiket mint csavargót zsandárok hozzák a -másiknak, mint politikai hivatalnoknak eléjbe. - -Bőkéndy jól ismerte azt, a ki előtte állt s a mint fölismerte, tudta is -mi járatban van, tudta mire való a talián maskara, nem is várt sokáig -feleletre, hanem ura levén zokogásának, igy folytatá: - -– Ha levelet viszel akárhonnan akárhova, add ide az ég szerelmére, hadd -égessem el, aztán menj isten hirével. Ha nincs nálad semmi ilyes, akkor -is az életeddel játszol. - -– Máskor is játszottam én már azzal, de soha még a – becsületemmel. - -– Mindig jó lövő voltál, jól céloztál, jól találtál. Látom a régi vagy -most is. A ki azonban a maga golyójától halott, azon nem fog többé a -másé, a legjobb vadászé sem. Papirjaidat elküldtem a főnökömnek: a mint -az intézkedik rólad, úgy fogok veled bánni. De még egyszer mondom, add -ide, hadd égessem el láttatlanul a mi veszélyes van nálad, mielőtt megjő -vagy a zsandár vagy a főnök. - -– Jó volna előbb tudni, magadat félted-e vagy engem? - -– Mit változtat az a dolgon? - -– Medvém talpára, ha magammal ránthatnálak, nem mondom, hogy nem volna -kedvem egy kicsit fölidézni magamra a veszedelmet. - -– Bolond, bolond, bolond! – susogja a hivatalnok, inkább magának mint a -másiknak. - -– Hej! de nem adnám én a bolondságomat a te okosságodért, ha hegyibe -kapnám ráadásul az osztrák császár összes kincseit. De hát mi becse -volna az olyan okosoknak a milyen te vagy, ha nem volnának ilyen -magamfajta bolondok. Eredj, eredj, ne játszd előttem az érzékenyt! -Papirjaim rendben vannak, rendben van a lelkiismeretem is: és egyik sem -elég ok arra, hogy fel ne köttessetek, ha felakartok köttetni. -Nevetséges is volna, ha nem úgy volna! Mesterségtek az, hogy egy -országot, egy egész népet megöljetek: mért remegne a kezetek, mikor egy -ilyen nyomorult csavargónak kell kitekerni a nyakát, a milyen ma én -vagyok! Minek még ahhoz nagyobb ok? Minek egy levél, «akárhonnan -akárhova,» szép szóval kicsalva biztos rejtekéből? Nem elég, hogy honvéd -voltam? Nem elég, hogy menekült vagyok? Nem elég, hogy kenyeres pajtásod -voltam? Nem elég, hogy becsületes hazafi vagyok? Minek neked még egyéb -is hozzá? - -– Minek nekem még egyéb is hozzá? – ismétlé Bőkéndy, ki e beszéd alatt -merően nézett a beszélő arcába. Szemei tüzeltek, az elérzékenyülés -lágysága eltünt vonásaiból. Az inszinuáció, hogy a csavargótól egy -ellene bizonyító okmányt akart kicsalni, minden morális erejét -visszaadta neki. Saját helyzete természetével leszámolt, a mikor -keretébe lépett. Az ellentábornak megadta a jogot, hogy hasonló -elvetemedettségre, mint a minővel gyanusíttatott, képesnek tartsa; se -becsülésére, se csak elnézésére is nem számított; de hazafi-becsületének -hajótöréséből megmentett magának annyit, a mennyivel e nagy oszlopától -megfosztott erkölcsi világát egyensulyban tarthatta. És ha hasonló és -élesebb vádakat is eltűrni el volt tökélve, ez eltűrésre az erőt abban a -fogadásban kereste, hogy e vádakat helyzetén, állásán kivül soha semmi -se igazolhassa. Hajója kincsei közül azt a részt, a mely magát a hajót -elsülyesztéssel fenyegette, kiveté; de a mi megmaradt, annál keményebb -kézzel fogta, hogy csorbája ne essék. - -– Minek nekem még egyéb is hozzá? - -– Papa, papa! – szólalt meg egy csengő gyermekhang a nyitott ablakon, -mely az udvarra szolgál. Egy nyolc-kilenc éves fiúé, ki a barack -treillageon felkúszott az első emeletig. – Papa, nini a medve! - -Bőkéndy arca ismét ellágyult. Odasietett az ablakhoz, arcon csókolta a -gyermeket. - -– Látom fiam, látom. Közel ne menjetek hozzá. A medve nem kedves állat a -magyarnak. Közel ne menjetek, mert könnyen letapos nagy talpával. - -És még egyszer megcsókolta, mire a gyermek eltűnt az ablakból. - -S most Bőkéndy ismét a medvehajcsárhoz fordult. - -– Bocsánat uram, hogy kérdésekkel fakgattam. A kegyed hirtelen meglátása -egy kissé megzavart, egy percig nem voltam ura magamnak. Tessék helyet -foglalni, remélem, a zsandár azonnal itt lesz papirjaival. - -És csakugyan a zsandár itt is volt hamar. Visszahozta a papirokat, -melyek a kártyázó főnök úr által rendben találtattak. Bőkéndy megnézte a -főnök intézkedését s ennyit mondott: «Dobse frei.» - -A zsandár szalutált s elment. - -– Ime uram papirjai, ön szabad. - -– Mehetek? - -– Mehet szabadon. - -– De hisz ön osztrák hivatalnok s tudja, hogy én ki vagyok, sőt tudja, -mi természetü járatban vagyok itthon. - -– Semmi közöm önhöz. A főnök úr az ön papirjait rendben levőknek -találta. Nem az én dolgom az ő intézkedéseit fölülvizsgálni. Isten -önnel. - -– Nyomorultak vagytok. Vállalkoztok valamire s nincs meg a bátorságtok, -hogy meg is tegyétek, a miért megfizettetitek magatokat. - -– Uram, – felelé Bőkéndy – ön céltalan szószaporítással oly helyen -vesztegeti idejét, a hol legkevésbbé tanácsos önnek sokáig mulatni. - -A hajcsár hangosan nevetett. - -– Menjen, – mondá a hivatalnok – vagy – - -– Vagy? – kérdé a hajcsár. - -– Vagy kidobatom. - -A medvetáncoltató e szóra ökölre kapta két kezét, de csakhamar mást -gondolt. Meghajtá derekát s az olasz vándornép ismert alázatosságával -szólt: - -– Pardone szignor adjunto, mi riccomando signore – halabszolgá! - -És kiosont a szobából, az ajtón túl a guvernantba ütközött, kitől újabb -hizelgő bókokkal búcsúzott. Aztán eloldotta medvéjét a kerítéstől. -«Avanti la mia bestia, avanti mio caro, avanti mio benissimo amigo!» S -végig vitte az utcán a lompos barmot, meg-megcsörgette lánczát s szilaj -kedvvel biztatta láncos «Pannonia»-ját keserves táncra az utcai népek -nem csekély gyönyörére. S csakhamar végére ért a városkának, ott -megfordult s kereste szemeivel még egyszer a nagy házat: «Ti ott, én meg -itt. Mindketten táncoltatjuk a láncbavert Pannoniát. De ha egyszer -széttöri láncát a hatalmas rab – hirmondója se marad a táncoltatójának.» - -Ott a nagy házban pedig az a másik sóhajtott egy mélyet. - -– Ez csak kicsiség, így biztatta magát. Hátra van még a java. Majd ha -megnőnek a gyerekek és szégyenkezve tagadják meg apjokat, a ki árulója -lett a hazafiügynek! Akkor! akkor! – – – No de ember lesz belőlük! Hatan -vannak, hatan engesztelik ki a vétket, a mit apjok elkövetett érettök, -hogy embert adhasson bennök a jövőnek… - -És oda állt az ablakhoz s szivárványos szemmel mosolygott le a kertben -játszó gyermekekre. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Másnap kora reggel hivatja Bőkéndyt magához a főnök. - -– Micsoda ember volt az a talián, a kinek az írásait utánam küldötte? - -– Medvetáncoltató. - -– Ön azzal az emberrel itt a hivatalban magyarul beszélt. - -– Magyarul. - -– Honvéd volt? Bujdosik? - -– Az is volt. - -– Mért nem tartóztatta le? - -– Főnök úr tudja, hogy az ily emberek ügyében soha sem én intézkedem. - -– Igen igen, de én mulatságon voltam, láttam is, nem is azokat a -papirokat. - -– Bocsánat. - -– Jól van, nem ön az oka, de mégis! – És haragosan elment. - -Otthon a nevelőnő fogadta. - -– Ha nem is gróf, de mindenesetre a legelőkelőbb társasághoz tartozik. - -– Köszönöm Klotild kisasszony, köszönöm, majd meg fogjuk tudni, hogy ki -volt. - - - - -VIII. FEJEZET. (A medvehajtó levele.) - -A fővároshoz közel, alig nehány mértföldnyire egy csinos útszéli csárda -áll, utolsó stációja egy azon az uton rendesen közlekedő társaskocsinak. -A csárdában a nagy ivón, nagy konyhán és a két lakószobán kívül még egy -kis hátulsó szobácska van, melynek ablaka a nagy udvartól elágazó kisebb -udvarra szolgál. A szobácska butora egyszerű és kevésből áll. Egy -szekrény, egy ágy, egy kis asztal, három szék s a falon egy szent kép és -egy kis tükör. A kisded ablak előtti udvaron egy üresen álló tágas -sertésól van, az ól előtt s a kerítés mellett árnyas bodzafák -virágoznak. A kerítésen nagy rés van dülve, a résen át a szabad mezőre -jutni s mintegy ötszáz lépéssel egy bükkös erdőbe. A táj nem változatos, -de fris és a szemnek kellemes, inkább azonban szinei, mint formái által. - -A vidék szépségei mégis csak kevéssé vagy épen semmit sem érdeklik azt a -kis lányt, a ki a kamarában az asztalka mellett ül s egy levél irásába -van elmerülve. Azt hiszem, ha hátamögött állanál s a vállán át előre -hajolva elolvasni iparkodnál levelét, észre se venne. Papirja első lapja -már tele van írva, el is van fordítva s a bús szemű kisasszony, mert -egyszerű ruhája mellett is annak látszik, buzgón irja a második lapot. - -«… úgy van, kedves jó nénikém, én már el vagyok tökélve. Ha egyszer se -atyám se bátyám nem volt, se semmiképen rokonának el nem ösmert, isten -nevében megyek a sorsom elé, de soha többé, a míg eszemet és erőmet -birom, semmije után nem akarok élni. Ennek okáért magához se megyek -vissza. Hálát adok az istennek, hogy annyira mégis volt, hogy magát nem -hagyta, hű ápolóját, semmi nélkül. De én ebben sem akarok magával -osztozkodni. Kegyetlenségével elérte az az ember, hogy testvéremmel -eltévesztetett egymástól bennünket, de az isten majd csak összevezérel -bennünket, ha javunkra valónak tartja. Én eddig itt voltam, itt laktam -ennek a csárdának jó gazdáinál, ide vártam, itt kaptam is meg a levelét -is, de most már a kis megtakarított költségem nagyon fogyatán van, alig -van annyim, hogy eltartson, a míg ujra kenyérhez vergődöm, hát indulok -is még ma istennel tovább. Ne búsuljon értem, ha jó dolgom lesz, megint -adok magamról hirt. Imádkozzék értem kedves jó nénikém, a maga régi -kisasszonykája – Ida.» - -És Ida, mint a ki nagy munkát végzett, megtörülte homlokát, könyező két -szemét és sietve hajtogatta össze levelkéjét, melybe meg volt irva, mit -határozott magáról. Nem kis dolog volt ez ő reá nézve, de mégse nagyon -nehezen végezte. Nehezebb volt, a mi ezt megelőzte. - -Ida semmit sem tudott magáról. Nem tudta se nevét, se származását. - -Fölvette egy ember, a kinél nem mindig volt. Ki volt rá nézve ez ember, -ma kevesbbé tudja mint valaha. Mi oka volt Ida születésének, -származásának titkát sírba vinnie? Se szeretet, se bizalom, az igaz, -soha se volt köztük. Örömük egymásban nem volt. A mit az egyik -szeretett, azt a másik gyűlölte, a vége az lett, hogy Ida világgá ment. -Ábránd, egy ideális szív álmai és a szeretetlenség üzték, melyet otthon -tapasztalt. De azt nem gondolta soha, hogy az, a kit majd atyjának, majd -rokonának tartott, a ki azonban mindig zsarnoka volt, kegyetlenségét -annyira vigye, hogy még csak neve tudását, származása titkát se hagyja -rá örökségképen. - -A senki volt és a senkié szegény Ida, kinn a világban, magára bízva, -sorsára hagyva. Rokona senki, se közeli, se távoli, barátja senki, jó -embere, ismerőse senki. - -Egy öreg asszony kinálta meg sovány falatja felével, néhai nemes -Adorgyán János özvegye, de ez a falat attól a szivtelen embertől maradt -az öreg asszonyra: ezzel a falattal az éhenhalástól sem mentené meg -magát a maga jó szántából az elkeseredett kis leány. E pillanatban -legalább azt gondolta. - -És fejében cikázó gondolatai által üzve, a mint a levelet ellátta, régi -szokása szerint oda állt az ablak elé s kiereszté szemeit a szabadba. A -verőfényes égről káprázva menekült le tekintete a földre s a közeli -erdőbe menekült. Jaj, de jó is a szemnek meg a madárnak a zöld erdőbe -menekülni a nap elől, meg a vadász elől, az egész világ elől! - -Csicseregve éli világát ott a füttyös rigó, a szeles pinty, bugva a -gerle, csörögve a szarka. Biztos fészket rak a ringó ágon, biztos -eledelt talál a mezőn, egész nap dicséri istent; ellensége elől megvédi -a falevél, vihar elől a kipárnázott fészek. Ni, hogy reszketnek, hogy -szállongnak, hogy fecsegnek az erdőben; mulattatják, boszantják, -kergetik egymást játszva; és a nagy bükkfák rázzák lombos koronájokat, -ágaik pattognak, kérgök nevetve meghasad, mint egy nagy száj s gyökereik -kikandikálnak a földből kiváncsian arra a zsongó életre, mely fölöttük -tanyázik vigan. Aztán jön a szél a sikságról, megkeresi a réteket és -besurran a sűrűbe. Megkavarja az ágakat, rázza a levélfürtös fák fejét, -sipol az odukban s a madárnép elhallgat, mikor a hatalmasabb veszi át a -szót. Pedig a szél semmi, csak levegő, egy tolakodó, a ki beront -megbontani az erdő szép otthonának játékait, – ne hagyjátok magatokat, -ne engedjétek – így biztatja a madarakat messziről Ida s integet kezével -az erdőnek. De a madarak csak annál jobban bujnak, a szél pedig derékon -kapja az erdőt, földig hajlítja ágait; zsarnoki vesszője suhog a -kegyetlen sehonnainak s az erdő csak bókol, bókol, bókol, (Ida feje is -egyre utána hajlong) s már helyéből is kimozdul, mintha jönne is, ide; -Ida már hallja dübörgését; már közel rázzák üstökös fejöket a -mozgósított fák, tompa morgás üti meg a lány fülét s a közeljött erdő -első fája arcába vág iszonyú erővel, hogy Ida sikoltva kapaszkodik a -nyitott ablakba, melynek egyik üveg táblája csörömpölve hull a földre. - -Ida alig tud a káprázatos játékból, mellyel izgatott képzelete tréfálta -meg, magához térni. Mert hisz a lomb egyre csapkodja most is az ablakot, -de az egy ott álló bodzafa ága; a tompa morgás is hallik, de az ólból -jő, s a mint Ida odanéz, egy csunya lompos medvét lát, mely bevette -magát a hűvösre; az ól ajtaja előtt álló bodzafa árnyékában pedig egy -sötét szemű, fekete szakállú idegen áll, kezében a medve láncával s -barátságosan néz Idára. - -– Istenem, valami baja van kisasszonykám? - -– Köszönöm, nincs, csak egy kissé elgondolkoztam. - -– Láttam, már jó ideje nézem, gondoltam, nagy bánata van. - -– Kegyed már régebben itt van? - -– Oh még akkor a kisasszony írt. Abból a kis erdőből jöttem, valamit -enni szerettem volna, de a mint megláttam, akaratlanul megálltam és -néztem. - -– Egy kissé el voltam gondolkozva; gyakrabban járok így; képzeletem erőt -vesz rajtam s olyan furcsa játékot üz velem. A mit ilyenkor meglátok, -megelevenül s beleszövődik gondolataimba. De csakhamar vége szokott -lenni. – Most is úgy volt, mintha az a kis erdő jött volna ellenem. - -– Beteg, beteg, – mond a talián. - -– Oh dehogy, semmi bajom sincs. - -– A kedélye beteg. Látom arcáról, szemeiből. Ide való ebbe a házba? - -– Oh nem, utas vagyok, még ma tovább is utazom, csak a gyorskocsit -várom. - -– Hogyan, egyedül? - -– Egyedül. - -– Az nem nagyon bátorságos a mostani világban. - -– Miért? Mit keresnének rajtam? Én ugyan békét hagyok mindenkinek, csak -engem ne bántsanak. - -– De bocsánatot kérek, hogy megszólítottam. - -– Kérem, inkább még megköszönöm. Barátságos részvéte szinte -megnyugtatólag hatott rám. Kegyed nem ide való. - -– Nem, olasz ember vagyok. - -– És milyen jól beszél a nyelvünkön! - -– Az ám ni! – mond némi zavarral a talián. - -Kegyeddel szemben egy pillanatra elfelejtettem, hogy talián -medvetáncoltató vagyok. - -– Istenem, – mond a leány ijedten, – az ám, én is most veszem észre. -Akkor bizonyára kegyed lesz az, a kit kerestek. - -– Kerestek? Kik kerestek? - -A leány körülnéz és fokozott aggodalommal s fojtottabb hangon mondja: -Zsandárok! - -– Zsandárok? Az meglehet, sőt valószinű, és nem tréfaság! - -– Egy jó órával ezelőtt voltak itt s én az ajtón át hallgattam a mint -kérdezősködtek. Egy olasz medvehajcsárt kell elfogniok, a ki már egyszer -volt a kezükben. - -– Az én vagyok! - -– De istenem, akkor ön itt veszedelemben van! - -– Valósággal abban vagyok, és épen nem szeretnék még egyszer visszamenni -kedves barátom Bőkéndy elé, – mondja az olasz s nyugtalanul keresi, hogy -mit lesz tanácsos tennie. - -– E szerint ön nem olasz? - -– Nem vagyok olasz. - -– Istenem, istenem! - -– A kisasszonyon szinte meglátszik, mint szeretne rajtam segíteni, – -mond mosolyogva a medvehajtó. - -– Már hogy ne szeretnék, ha tudnék. - -– Dejszen, majd megtréfálnám én a mackómmal ezeket a zsandár uraságokat, -csak – - -– Csak –? - -E percben nyilik az ajtó. - -– Kisasszony jön a gyorskocsi. - -– Kedves barátom, vigye ki a málhámat rögtön megyek én is. - -A vöröshajú szolgalegény felkapta a málhát, egy gyanakvó pillantást -vetett ki az ablakon át a taliánra s kiment. - -Ida kikisérte s betette utána az ajtót. - -– Mennem kell, – mondja az ablakhoz visszatérve. - -– Igazán sajnálom, hogy megszólítottam, – mond mosolyogva a talián. - -– Ej uram, miért? - -– Látom az arcán, hogy nehezebb szívvel megy, mint a nélkűl ment volna. - -– Isten bizony igaza van, – mond a leány. - -– Most már az én gondomat is viszi a magáéival. - -– Mi haszna, ha a kegyedé egész marad, akármennyit is viszek belőle -magammal. - -– Isten bizony odaadnám a felét, ha csak gond és nem egyszersmind -veszedelem is volna. - -Ida kinyujtá a kezét az ablakon. - -– Adja ide, ha megosztható. - -– Kisasszony! - -– Nézze, egy félórával ez előtt a legelhagyottabb teremtésnek éreztem -magamat. Most már csak a gondolat is, hogy valakinek becses szolgálatot -tehetek, fölvillanyoz, életkedvez, s bizalmat kelt bennem. Az ember nem -tudja az isten végzéseit. Adja ide azt a félgondot s a fél veszedelmet. -Érzem, szinte jót tesz velem. De gyorsan, mert nem érek rá. - -A talián megfogta a kinyujtott jobbot és megcsókolta. - -– Egy körülmény határoz. Oktalan voltam, midőn vállalatomban kezdvén, a -medvehajtó szerepét vettem fel. A medvehajtó feltünik mindenütt. Azt -hamar meglátja mindenki s ha üldözik, biztos, hogy el is fogják. Engem -már elfogtak, de papirjaim rendben voltak s ujra elbocsájtottak. Most -okom van hinni, hogy nem viszem el szárazon, ha megint elcsipnek. -Nyilván gyanakszanak és megvallom nem ok nélkül. Egy levél van nálam. - -– Kisasszony! kisasszony! – hangzott kívül. - -– Ide hamar azzal a levéllel. - -A talián egy görbe pengéjű kést vett elő s felhasította nadrágját a -combja táján a varrás mellett s egy hosszú, vékony, füző módjára -összehajtogatott papirdarabot vett elő. - -– Magam is hiszem már, kegyednél biztosabb helyen lesz – adja át. - -– Kisasszony, a kocsi nem vár tovább, – szól a belépő korcsmárosné. - -– Megyek már, – mond Ida keblébe rejtve a papirt, felkapja kalapját, -mantilljét, napernyőjét, míg a korcsmárosné egy kis kézi táskát készül -utána vinni. - -Ida körül néz a szobában. Egy pohárban egy kis szegfű csokor volt. - -Felkapja a csokrot. - -– Isten veled kis virág! - -És az ablakon kihajolva ledobta a virágot egy búcsúzó pillantást vetve a -taliánra, a ki az ablak alatti falhoz lapult, hogy a korcsmárosné az -ablakon át meg ne láthassa. - -A medvehajtó felkapta a virágot, megcsókolta s eltette. - -Az útszéli csárdát egyszerre hagyták el: a nagy kapú felé Ida kisasszony -a gyorskocsin, a kerítésbe ütött résen a talián és medvéje a kis erdő -felé. - - - - -IX. FEJEZET. (A vámnál.) - -Pipiske, vagy más néven Ida kisasszony nagyon önérzetesen, de nem -egészen nyugodtan ült a gyorsnak nevezett ekhós kocsiban, mely vele a -főváros felé döcögött. A vele utazott vegyes társaságra csak kevés -gondja volt. A megjegyzéseket, melyeket a várakozás a csárda előtt és a -társaság kelletlen megszaporodása provokált, jó formán alig hallotta. -Saját gondolatai igénybe vették egész figyelmét. Csak későn jutottak -eszébe kalandja egyes különösségei. Kinek adja a levelet, azt a -taliánnak öltözött ember nem mondta meg. No de ez alkalmasint rajta lesz -magán a levélen. Az azonban, hogy ki ez a talián, aligha van meg a -levélen, ha csak nem belül, a mihez megint Pipiskének nem volt köze. Ezt -mégis jó lett volna megkérdezni, ámbár alig volt rá idő, mert hiszen egy -pillanatig sem hallgattak a különös találkozáson. És mi járatban van az -a jóarcú ember hogy álruhában jár, egy veszedelmes barom társaságában? -Aztán zsandárok üldözik? Semmi valószinűség sincsen benne, hogy -közönséges gonosztevő legyen. Beszéde, godolkozása nemes és előkelő. -Nyilván politika van a dologban. És a levél, melynek leadásával -veszedelme felét adta le! Jaj az gonosz levél lehet. És Ida kisasszony -szíve elkezdett dobogni a levél szomszédságában. Szerencse, hogy a kocsi -egyet zökkent s Ida ráesett a szomszédjára, a ki megint a maga -szomszédját ütötte oldalba s az erre támadt nem egészen barátságos -szóváltás és végül bocsánatkérés és dörmögés megakasztotta Pipiske -kisasszony száguldó gondolatait s tán megmentette a képzelet egy ujabb -káprázatos játékától. - -A zökkenés a társaságnak okul vagy ürügyül szolgált egy kis ismerkedő -beszélgetésre. Mind a fővárosba utaztak. Egy falusi boltos bevásárlani, -egy felgyűrűzött asszonyság kis lányát meglátogatni, a kit beadott a -zárdába manírt és zongorát tanulni, mert uri férjet szánt neki, nem -olyant, minő az ő istenben megboldogult Boldizsárja volt, a ki bizony jó -ember volt, de szörnyű neveletlen. Egy hivatalbeli fiatalember -protekciót keresni utazott Budára; egy öreg úr a sáros – fürdőbe készül, -hogy köszvényétől megszabaduljon. Otthon azt mondták ugyan, hogy Pöstyén -jobban arra való, de neki jobban kezeügyében van a budai sáros-fürdő. -Egy mesterlegény szerencsét próbálni siet a fővárosba. Hallotta, hogy -ott már sok legény boldogult. Ott a mesterek korábban szoktak meghalni s -az özvegy szivesen megy a derék első legényhez feleségül s az ember -vagyonhoz jut. A gyűrűs asszony megjegyezte, hogy előfordul az ilyen -vidéken is, hanem ritka mai napság az arra való legény. Hja, sokat -el-elvisznek katonának. Pipiskét mind megcsodálták, hogy ő nem akar a -fővárosban megállani, csak keresztül utazik. Pedig épen ma ott ünnep -van. Azt írja az ujság, hogy valami főherceg van ott. Reggel nagy -szemlét tart a katonaság fölött a vérmezőn, délelőtt 11-kor nagy isteni -tisztelet, aztán diplomatikus ebéd lesz s este díszelőadás a német -szinházban. A gyűrűs asszonyság ki is jelentette, hogy ott lesz. A -legény is szereti a szinházat, de inkább csak ha majmokat lehet benne -látni. Embert ugyis eleget lát egész nap. Mégis ha már díszelőadás és -főherceget is látni benne elevenen, már csak elmegy. Az asszonyság -reméli, hogy találkozni fognak s legalább nem lesz kénytelen egyedül -járni az utcákon éjszakának idején. Mondják, hogy sok ott a hamis, -vállalkozó ember s asszonynak olyankor igen bajos magányosan. Ez -gyakorlati megjegyzés volt. Pipiske kisasszony is megforgatta elméjében -s elhatározta, hogy egy hordárossal majd elvezetteti magát a Griff -vendéglőbe. Azt még mikor Keserű Jónás társaságánál volt, hallotta -dicsérni, hogy olcsó és jó helyen van, azon a tájon hamar talál kocsit -is a közel városkába. Csak azt a veszedelmes levelet fogja kézhez -juttatni, aztán ha megtudja hol van egy arra való színjátszó társaság, -tán épen Keserű Jónásé, s ezt a magyar szinház udvarán (mindjárt a Griff -mellett van az is) legkönnyebben megtudhatja, azonnal szerződésbe megy. - -Ily beszélgetések és gondolatok közt utazott a gyorskocsi társasága -tova, míg nem az este leszállt s még egy félórányira voltak a vámtól. -Itt persze erre fordult a társalgás. Hogy ez most milyen szigorúan megy, -hogy néha bizony magát az embert is megvizitálják, de azért mégis van, a -ki a vámosokat rászedi. Jó, hogy a társaságban senkinek sincs tiltott -holmija, legalább nem sokat fog állani a kocsi, senki sem késik el a -szándékától. - -– Halt megállj! – szólt most egy harsány hang, a fináncé, a ki -megállítja a kocsit. – A bagázsiát le kell oldani, meg fogjuk vizitálni. - -– Jesszus, – kiált az asszonyság, – az uj selyemruhámat pocsékká teszik! -Kérem finánc úr. - -– Itt van kérem a ládám kulcsa, ruhafélék vannak benne. Ott látok egy -hentes boltot, egy kis vacsorát veszek magamnak addig. – Pipiske volt, a -ki ezt mondta. Éhes volt, időt se akart veszteni, szerette fölhasználni -az alkalmat. Ezt haza viszi, aztán bezárkozik a szobájába és senkire, -semmire nem lesz szüksége. - -Kiosont tehát az ekhós kocsiból s átsietett a henteshez, onnan egy -közeli pékhez, szépen papirosba pakoltatott mindent s indult vissza a -vámhoz. A mint a nagy kocsi árnyékában megáll, abban a pillanatban -érkezik a vámhoz vágtatva két lovas zsandár. - -– Hollá, zsandarmpost! - -– Hir! – s előállt az őrség tisztje. - -– Egy olasz medvehajcsárt üldözünk. Nem ment be a sorompón? - -– Ma nem. Nyomuk nincsen? - -– De van; megvan a medvéje. A x–i csárda melletti bükkösben találtuk egy -fához kötve, de a gazdája nem volt mellette. Két társunk őrzi a medvét s -ha gazdája cserbe nem hagyja kenyérkeresőjét, akkor annyi, mintha már ő -is kezünkbe volna. - -– Ide nem jött. - -– Azután egy fiatal lány volt a csárdában. Itt a személyleirása. Le kell -tartóztatnia, ha bejő, mert azt látták a hajcsárral beszélni s ha tán -nem is cinkosa, de szükség esetén az vihet nyomra. - -– Épen most érkezett a gyorskocsi, utasai ottbenn vannak a -pénzügyőrtanyán a málháikkal. Tán köztük lesz. - -Pipiskét láz fogta el e beszédek hallatára. Három gondolat cikázott át -egyszerre agyvelején: üldözik, málhája üldözői kezei közt van -(szerencsére minden papirja, levele a kézitáskában van), el tehát, -menekülni gyorsan. - -A kocsi árnyékából az utca másik felire térült s a járókelők közé -elegyedve indult be kopogó szivvel, gyors lábbal abba a nagy városba, -melynek egy utcáját, egy házát nem ismerte. - -Merre menjen? - -Hová menjen? - -Kit szólítson meg? - -Kit ne szólítson meg? - -Nem fog-e gyorsan az ő dolgának hire terjedni? - -Nem lehetséges-e, hogy a kit megszólít, egyenesen börtönébe viszi. - -Hiszen ő maga csak menne oda is, mert hisz ő senkinek sem vétett; de a -levél! - -Mit csináljon azzal a levéllel? - -A mit az a szegény üldözött ember reá bizott: elvesse, nehogy bajba -keverje? - -Nem osztozni kivánt-e amaz ember bajában, nem a veszedelme felét kérte-e -el tőle? - -S ha maga kérte: lehet-e most gyáván eldobni ezt a levelet? - -Aztán ki tudja, mi van a levélben? - -Ki tudja, mi függ attól, hogy kézbe jut-e, aztán meg attól, hogy kinek a -kezébe jut a levél. - -Nem, nem, a levéltől meg nem válhatik, inkább történjék akármi? - -És ment gyors lábbal, izgatott elmével a nagy útvesztőben -utcáról-utcára, nem tudva hol jár, nem tudva hol álljon meg, nem tudva -hova menjen. A lámpákat lassanként felgyújtogatták s ő az utczák egyik -oldaláról a másikra került a világító lámpák elől. Ha katonát, rendőrt -látott: azt is iparkodott elkerülni. Ha valaki erősebben megnézte, nem -tudta mit tegyen zavarában s ha gyorsabb lépéseket hallott a háta -mögött, minden lélekjelenlétére szüksége volt, hogy futásnak ne eredjen. - -Végre egy befásított térre jutott, a melynek közepében egy nagy, csunya -épület állott. - -Egy fa árnyékába húzta magát s a fa törzséhez támaszkodva megpihent a -kétségbeesett gyaloglásból. De nem sokáig állt itt, emberek közeledtek s -ő átmenekült a nagy ház árnyékába, ott egy szögletben egy rozzant pad -volt, arra leült. S teste pihenvén, agya annál lázasabban dolgozott. Az -a levél elkezdett rejtekében mozogni s Pipiske a szivéhez kapott, mintha -megakarná a levélkét állítani, nehogy valamely arra menő figyelmét oda -vonja. Mert ő tisztán hallotta a levélke zörgését és lépteket is hall. -Valaki közeledik, egyforma kimért léptekkel, szorosan a nagy ház -mellett, Istenem, ez katona, őrt áll itt e háznál, micsoda ház is lehet -ez? És ha a katona megtalálja, kérdőre vonja, – gyorsan tovább e -helyről! - -És Pipiske felugrik s a falhoz lapulva megyen tovább. S a mint az épület -végére ér, a katona meg utána lépked, még nagyobb rémület fogja el. Az -épület végén két lámpa ég s a lámpa világánál izgatott csoportok -állanak, vegyes nép, köztük katonatisztek is és élénken beszélgetnek. -Merre menjen most a szerencsétlen leány, előre-e vagy hátra? ama népek -közé vagy az őr katona felé? - -Körülnéz, egy kis ajtó mellett áll, mely a nagy házba visz. Maga sem -tudja mért: ezt az utat választja. Egy keskeny félhomályos folyosón megy -végig. A rövid folyosó végén egy szerény gázláng ég, alatta keretben egy -szinlap a Stuart Mária német előadását hirdeti. Ez a szinház. Legjobb -volna jegyet váltani s beülni nézőnek. Csak annyi nyugodt ideje lenne, a -meddig egy előadás tart. Az alatt rendbe szedné zaklatott gondolatait. -Már indul vissza a kis folyosón, a mint azon egy ember nagy sebten -berobog. Utána rohannak néhányan a künn állt csoportokból élénken -kérdezősködve. A jövevény alig felel s rohan tovább épen Pipiske felé. A -szerencsétlen leánynak alig van ideje egy félig nyitott ajtót magára -rántani, hogy elrejtse magát. A sietős ember ép azon az ajtón nyit be a -szobába, míg az utána tódult csoportok a kis ajtóban megállanak s -elzárják Pipiske elől a menekülőt. - -– Nos, nos, mi ujság? – kérdi a szobában valaki az érkezettet, ki -siettében még az ajtót is nyitva hagyta. - -– Nincs, nincs, otthon sincs. - -– Nincs! Mivé leszek! Mindjárt hét óra, az előadást, a díszelőadást a -főherceg tiszteletére kezdeni kell és nincs Stuart Mária! De hát hova -lett, mit csinált az a boldogtalan? - -– A háznépe azt mondja, hogy egy félórával ezelőtt egy úri hintóba ült s -elment. Ők azt hitték a szinházba megy. - -– Tönkre vagyok téve, alig egy-két percz! Az a gyalázatos -megfelejtkezett, az a nyomorult máshova ment és el sem is jön az -előadásra! Blamírozva vagyok, tönkre ment ember vagyok. Nem lehet -megtartani az előadást. - -– Hátha mégis még eljön. A kisasszonynak néha vannak olyan bolondos -szeszélyei. Hiszen a ruhái mind itt vannak a mai előadásra. - -– Csak legalább üzente volna meg idejekorán, hogy gondoskodhattunk -volna! - -– És a szinház egészen tele van. - -– Rettenetes, rettenetes, – jajgatá a szerencsétlen szinigazgató s -ide-oda kapkodott a szobában kínjában. – Mit csináljak, mibe kezdjek? - -E pillanatban a félig nyitva maradt ajtó kitárult s egy szerényen -öltözött leány állt a küszöbön. - -A két ember egyszerre oda nézett s csalatkozva várakozásában, egész -mérgét a jövevényre szerette volna önteni az igazgató. - -– Ki az, mit akar itt? Mit keres itt? Mit háborgat? Takarodjék innen. -Mars, mars, mars innen. - -De a leány csak megállt s nézte a vergődő szinigazgatót. - -– Nem hallja, mond most a másik, mit alkalmatlankodik ilyenkor? Mit -akar? - -– Uram, – szólt a leány, – önnek egy Stuart Mária kell, itt vagyok én. - -A két ember egymásra nézett. Ez vagy egy égből leszállt angyal, vagy egy -betévedt utcai bolond. - -– Kicsoda ön? - -– Én – – Stuart Mária vagyok. - -– Szinész? - -– Mi gondja rá. - -– Hát mit csináljak önnel? - -– Léptessen fel. - -A szinigazgató közelebb ment Pipiskéhez, mert Pipiske volt, a ki így -zavarba hozta a két embert a nagy zavarban is. - -– Honnan jő? - -– Mi gondja arra? - -– Hogy jut eszébe ez a bolondság? - -– Ej uram, ön Stuart Máriát keres és önnek kinálkozik egy Stuart Mária s -ön mindenféle felesleges kérdésekkel tölti el a drága idejét. - -Ezt az igazgató nagyon találó mondásnak találta. - -– És ön kész is, képes is eljátszani a kérdéses szerepet? - -– Megint kérdez? - -– Igaz! De mégis! Hiszen ez az őrűltséggel határos! Hanem lássuk. -Mondjon el egy részt a szerepéből. - -Pipiske, a ki még otthon tanult be minden szerepet, sőt minden darabot, -a mely kezébe került, ha németül, ha magyarul kapta, még egy gondolattal -megerősítette magát szándékában s szerény útiruhájában kiállt, egy -másodpercre letakarta két kezével két szemét, aztán balkezét a keblében -zizegő levélkére téve, jobbját ég felé nyujtva, ábrándos dallamossággal -elkezdé: - - «Eilende Wolken, Seegler der Lüfte - Wer mit euch wanderte, wer mit euch schiffte: - Grüsset mir mein Vaterland!» - -Talán soha sem érzett semmit se jobban mélyebben, mint most azt a -gondolatot, hogy ha ő a felhőkkel repülhetne tova! Benne is volt -hangjában a mérhetetlen vágy rezgése, hogy az igazgató szive csak úgy -ujjongott tőle. Be se várta, míg a strófa végére ér, hanem megragadta, -megcsókolta, megforgatta s a másik férfiúhoz így szólt: - -– Eredj ki az ajtóba, onnan el ne mozdúlj, végy egy seprűt a kezedbe és -ha jönni talál az az – –, hát seprűvel kergesd ki. - -Aztán karonfogta Pipiske kisasszonyt, ragadta magával, vitte az -öltözőszobába, a hol a szerencsétlen skót királyné jelmezei szép sorban -ki voltak már készítve s betuszkolta, hogy csak siessen öltözködni. Maga -meg ment a szinpadra s diadalmas arccal, repeső szivvel sétált végig a -deszkákon, de nem szólt, csak direktori szeretetreméltóságát produkálta -még a statisztákkal szemben is. S ha aggódó arcok közeledtek feléje s -kérdve néztek rá, ő mosolygott oly széleseket mint egy kaszárnya kapuja -s ha suttogva kérdék, hogy «nos, nos?» ő önérzetesen csak annyit -mondott: a «hivatott direktort semmi sem hozza zavarba.» - -Pipiske pedig föllélegzett s elkezdett öltözködni. Maga elé tette a -szerepet, mely szintén az öltözőszobában volt, bele-bele nézett s egyet -mosolygott, ha arra gondolt, hogy ha az összes hadsereget mozgósítják -most utána s ha tűvé teszik is érette az egész várost: egy helyen, -Stuart Mária fekete bársony sleppjében, a német szinpadon bizonyára nem -fogják őt keresni. - -A szinésznők pedig összedugták fejecskéiket. Jogosult kétségeik voltak -ugyan az est sikerei iránt, de egyben megegyeztek: ezen a fránya -direktoron ugyan már nem lehet kifogni, mert ennek minden szakmára van -titokban egy-egy jelöltje in petto. - -Két és fél órára biztos helyen volt Pipiske. Mentől több szem nézi s -gyönyörködik benne, annál biztosabban. A kis levélkét magával vitte a -szinpadra. Helyzete pedig segítette szerepében. Schiller rezignált -hősnője nyugtalanabb lett az ő kezei közt s asszonyibb. A közönség, mely -fényes, nagyobbrészt hivatalos volt, roppant elragadtatással fogadta a -játékát s a mint hatása mind fokozottabb, a közönség tetszése -tüntetésesebb lett s persze az előadás is vége felé közeledett, úgy -kezdett nyugtalankodni Pipiske. Ő remélte, hogy tisztességesen, a -megszorult direktor megelégedésére viszi ki föladatát s magának ezzel -azt a szolgálatot teszi, hogy egy pár órai biztosságot élvez, tán egy -pár napit is, ha a direktor hajlandó nagy szolgálatát egy kis -viszontszolgálattal elismerni; s ime ő feltűnést kelt, gratulációk, -ovációk tárgya lesz. A szinfalak mögé sereglenek a szinház habitüéi, a -főherczeg leküldte szárnysegédét, az igazgató szerződési ajánlatokkal -ostromolja, az egész szinház róla beszél, holnap már az egész város -figyelmének ő lesz a központja. Erre nem számított, sőt épen ennek az -ellenkezője volt minden óhajtása. - -Egy másik aggodalom is meglepte. Épen mikor Erzsébettel kelle -szembeszállania, akkor veszi észre a gyűrűs asszonyt és a mesterlegényt -a kikkel utazott, egymás mellett egy-egy zártszéken. Az asszonyság több -figyelmet látszott ugyan fordítani a mesterlegényre mint a szinpadra, a -mesterlegény pedig kissé mintha álmos lett volna, de mégse lehetetlen, -hogy ez a két ember őt felismerje s akkor vége mindennek. Eddig se sokat -vizsgálta Pipiske kisasszony a közönséget, ezentúl még kevesebbet mert -oda nézni. Alig várta, hogy már végre vérpadra hurczolják s még mielőtt -elmondta volna utolsó szavát, egy félénk tekintettel fölkereste a kövér -asszonyt s a mesterlegényt, aztán rohant az öltözőbe. A direktort, a ki -útját állta, elhárította maga elül, az öltöztetőnét valami képtelen -kommisszióval (hogy a harmadik emeleten van egy veres szakállú doktor, -azt kéreti ide le) elküldte, lehányta magáról Stuart Mária gyászi -ékességeit s felszedte a Pipiske-ruhát – ami gondolhatlan gyorsasággal -történt meg – úgy hogy a szinpadon még az utolsó változásra készültek s -a direktor azt hitte, hogy egy félóra mulva is jókor lesz, ha kopogtat -az öltöző ajtaján – és huss huss! észrevétlen künn volt a szinpadról, -künn a szinházból, megint az utcán… - -Ott egy egylovast lát közel a szinházhoz. Jó lenne beleülni s a Griffbe -hajtatni. De száz eset jut eszébe, mikor a menekülőknek ép azáltal -akadtak nyomára, hogy nyilvántartott szállító eszközt vettek igénybe. -Aztán a Griffbe is most már bajos menni, a rendőrség számon tartja az -érkező s távozó vendégeket. Ott akadnának rája legkönnyebben. Mégis csak -az igazgatóhoz kellett volna fordulnia. Azzal nagy jót tett, -kétségbeesett helyzetéből szabadította ki, ha német is és ha bármi -loyalis is, legalább tanácsot adott volna neki nagy bajában. Menne is -már Pipiske vissza, de már az ötödik utcában jár s tanácstalanul tekint -jobbra-balra, hogy merre került ide, melyik utcán jutna ismét vissza a -szinházhoz. A hosszú utcán senkit sem lát, pedig most jó volna, ha -valaki jönne, attól megkérdezné az irányt. Hiszen itt oly rémes tömege -lakik együtt az embereknek, valamennyi csak nem kém, sem nem rendőr, sem -nem ellenséges indulatú! Mért ne kerülhetne egy olyan ember az utcába, a -ki gyanútlanul nézné őt s jóindulattal igazítaná útba! Ilyen megnyugtató -gondolata még nem volt, mióta bejött e háztömegbe, ezt jó angyala súgta -a fülébe: de meg is szólítja, a ki most jön, mert azt is ugyan az az -angyal vezérli… S ni lám, nem is késik, ott fordul be egy mellékutcából -egy férfi, kalapja be van húzva a homlokába… épen erre tart, egyenesen -erre… - -Pipiske összeszedi magát. - -– Bocsánatot kérek uram – - -– Kisasszony? - -– Jézus Mária, édes anyám! – kiált fel Pipiske és zokogva az előtte álló -fiatal ember nyakába borult. - -– Pipiske kisasszony! Az istenért, hogy kerül kegyed ide. - -– Ne kérdezzen, vigyen el valami biztos helyre – - -– Az édes anyámhoz – - -– Az isten minden jó órájában kegyedre gondoljon és édes anyjára: vigyen -el hozzá, de hamar, mert itt halok meg felindulásomban az utcán. - -És Persze Celesztin úr, mert ő volt, karjára fűzte Pipiske kisasszonyt -és vitte édes anyjához. - - - - -X. FEJEZET. (Persze Celesztinéknél.) - -Persze Celesztin Örvedről felköltözött a fővárosba, a hol meglehetős -állást kapott egy kereskedő házban s magával hozta fel édes anyját is, a -ki szerény lakásán a szerény fiatalember szerény háztartását igazgatta. -Jó emberek voltak, kevés helyen megfértek s kevéssel beérték. Pipiske is -jó leány volt, igényei alig voltak s ha nem is jó cselekedetet élvezett -volna, akkor is kitünőnek találta volna helyzetét Celesztinéknél, így -meg mérhetetlen hálával fogadta a mit kapott. Ez pedig egy kis szoba, -nyugalom, szivesség s szerény élelem volt. Az első napokat jóformán -félbetegen töltötte el Pipiske; fölötte izgatott volt részint attól, a -min már keresztül ment, részint a félelemtől, mely nem tágított tőle. -Szökésének a vámsorompónál roppant feltűnést kellett keltenie. Ha addig -csak az a gyanu terhelhette méltán, hogy a medvehajtót ismeri, most -üldözői előtt kétségtelennek kell lennie, hogy cinkosa a keresettnek s -így annál félelmesebb kitartással fogják üldözni. Hozzájárul a föltünés, -melyet föllépésével keltett, valamint ismét hirtelen eltünése a játék -után. Valószinü, hogy most már kétfelől keresik: egy oldalon a hivatalos -körök gyanuja a medvehajtó cinkosát, másfelől az érdeklődők és -kiváncsiak hada az eltünt szinésznőt. Mindezek felett egy aggodalom is -megszállta. Nem fogja-e jótevőjét bajba keverni? Nem lesz-e bántódása -Perszeéknek is, ha nyomára találnak? - -Nem csoda, ha a láz, az izgatottság nem akarta elhagyni a jó fészekben -is a szegény leányt s csak midőn napok múltak és semmi sem változott, -kezdte érezni, hogy végre is nem minden ember rendőr ebben a nagy -városban s ha sokat beszéltek is különösen a rejtélyes szinésznőről, a -ki ép oly csodálatosan jött, mint ment, azért az ő dolgán kivül is -vannak még dolgok, melyek az emberek érdeklődését igénybe veszik. - -Egy hét múlt el s Pipiske még mindig háborgatás nélkül élvezte jó -barátjai vendégszeretetét. Kezdett is volna már teljesen megnyugodni, ha -helyzete egy oldalról nagyon ferde nem lett volna. A jó lelkű öreg -háziasszony Pipiske dolgáról mitsem tudott; de sőt Persze Celesztin sem -tudta a valót. Pipiske azt mondta nekik, nagy útról jön, beteges és -pénztelen, így érkezett a nagy városba, a hol senkije sincsen. Az ég -vitte útjába Celesztint, a ki menedéket adott neki. Nem kér már csak -egy-két hetet, a míg felépül és az összeköttetést régi direktorával -megszerzi, aztán elmegy és hálás lesz a míg él. A két jó ember nem -fakgatta kérdésekkel, ellátta mindennel, iparkodott őt szórakoztatni s -nagyon csodálkozott azon, hogy a különös leány sehogy sem vehető rá, -hogy elhagyja a házat, megnézni a várost, melyet még nem ismert. - -Egy-két meghiusult kisérlet után Celesztinék le is mondtak arról, hogy a -leányt akár csak egy sétára is rávegyék. A helyett a fiatal ember, mikor -dolgáról hazajött, szolgált friss újságokkal. A legérdekesebb persze a -német szinház esete volt. Ott a főherceg tiszteletére diszelőadásra -készültek. Ki is volt a darab tűzve, de az illetők gróf Szanday Elemér -nélkül számítottak. Ez a gróf egy érdekes fiatal ember, a kiről azt -beszélik, hogy semmiben sem telik a kedve. Hanem azért sok hóbort -kitelik tőle. Most is lám, fogadott egy barátjával, hogy a díszelőadást -meghiusítja. Látja kisasszony, megint egy fogadás! Épen egy hasonló -bolondos fogadásnak köszönöm a szerencsét is, hogy kegyeddel -megismerkedhettem Pipiske kisasszony! - -– De még milyen szerencse, édes Celesztin ur, hanem csak nekem! – S -Pipiske kisasszony melegen megcsókolta Celesztin anyjának a kezét. - -– Hát kérem, – folytatja Celesztin – az a gróf fogadott egy barátjával s -mit gondolnak, mit csinált? Az előadás előtt vagy egy félórával -megszöktette a német szinház heroináját. - -– De hisz az előadás mégis megvolt, – mond Celesztin anyja. - -– Meg ám, de ez még csak a különös! A heroina megszökik – senki sem -tudja hova (közbevetőleg ma sem került még meg s azt hiszem nem is -egyhamar fog megkerülni) és kérem mi történik. A válságos pillanatban, a -mikor a megszorult direktor már a szeget kereste, a melyikre felkösse -magát, honnan, honnan nem, mintha a felhőkből cseppent volna, a direktor -elé áll egy idegen, ismeretlen leány, hogy ő eljátssza a szerepet. - -– Ah, ah! – mondja Celesztin mamája s szinte hitetlenül rázza a fejét. - -– Az ám s úgy eljátszta Stuárt Máriát, hogy még ma is csak róla -beszélnek. - -– No de talán nem is annyira a jó játékáért, mint egyéb valamely -okokért, – mondja Pipiske mosolyogva. - -– Szó sincs róla, van még valami különös hozzá, – mondja Celesztin, – de -a német ujság úgy fölmagasztalja az ismeretlen leány játékát, hogy -bizony annak jól kellett játszania. - -– És mi van még hozzá, – kérdi a mama. - -– Az a különös dolog, hogy az ismeretlen szinésznő, a mint elvégezte -szerepét, mint egy tündér úgy eltünt hirtelen. Senki sem látta jönni, -senki sem látta menni. A föld nyelte-e el, a légbe olvadt-e semmivé: az -ember azt hiszi boszorkányság, tündérség van a dologban, olyan -csodálatos. - -– És még semmit se tudnak róla ma sem? – kérdi Pipiske. - -– Semmit a világon. Az emberek nagy része nem is hiszi a dolgot, azt -mondják, a direktor találta ki, hogy szelet csapjon vele. Hanem a -szinészek s a kik a német szinházba járni szoktak, azok mind szentül -állítják, hogy úgy történt a dolog. - -Nos, – gondolta magában Pipiske, – ha eddig nem tudtak meg semmit, akkor -ezentúl még úgy sem fognak megtudni. Ez nagyon megnyugtató. Még -megnyugtatóbb azonban az, hogy a medvehajtóról és a szökevény lányról -Celesztin soha sem hozott haza ujságot. Erről úgy látszik, hallgatnak az -emberek. Meglehet a szegény medvehajtót el is fogták s a leányt talán -már nem is keresik. Ezt Pipiske egyszer gondolta, aztán lassan szentül -hitte is, hogy úgy van. Hanem ha úgy van, akkor itt is az ideje, hogy -további teendőivel tisztába jöjjön. - -És elmenni a kerepesi uti szinházhoz, ott megtudni Keserü Jónás úr -stációját, ezzel egy levelet váltani s ujra elszerződni hozzá: ez mind -igen egyszerű s könnyü dolog is lenne, ha – az a levél nem volna! De azt -vagy rendeltetése helyére kellene juttatni, vagy visszaadni a medvés -embernek. Hogy most már mit tegyen: ehhez Pipiske nem volt elég okos -magának, elhatározta tehát, hogy Celesztintől kér tanácsot. - -Meg is ragadta az első kinálkozó alkalmat, a mama a vacsorakészítéssel -volt elfoglalva, s így szólt hozzá: - -– Kedves Celesztin úr, soha én életemben sehol ilyen jól nem éreztem -magamat, mint a kegyed házában. Soha sehonnan nehezebb szívvel nem -távoztam, mint innen fogok; de végre is most vagy máskor, ma vagy egy -hét mulva el kell magamat rá szánnom. - -– Nos akkor inkább egy hét mulva mint ma. - -– Jól van, hát egy hét mulva; de ha ma, ha akkor megyek, önnek -eltávozásom előtt egy vallomást kell tennem, mert egy jó barát jó -tanácsára igen nagy szükségem van. - -– Ha a tanácsom is olyan jó lesz, mint a barátságom a milyen: akkor a -legjobb helyre fordul. Beszéljen kisasszony. - -– Az igazat megvallva kedves Celesztin úr, én – hogyan is mondjam – -helyzetem felől önt és áldott jó mamáját nem úgy értesítettem, a hogyan -a dolog van. Nem mondtam el mindent, a mi velem történt s csak ha ön -megtudja akkor fogja látni, mily nagy jót tettek velem, s nem tudom, nem -itél-e meg, hogy barátságával vissza is éltem. - -És elmondott mindent, kivéve szereplését a német szinpadon. - -– És ki volt az a medvehajtó? - -– Azt nem tudom. - -– És mi van a levélben? - -– Azt sem tudom. - -– És kinek szól a levél? - -– Azt sem tudom. - -– De hát hol van az a levél? - -– Itt van, – s Pipiske átadta a hosszúkásra összehajtogatott s finoman -leragasztott papirt, melyben semmi fölirás, semmi cím nem volt. - -– Kétséget nem szenved előttem, – mond Pipiske, – hogy az a medvehajtó -emigráns, ki Olaszországból hozza valakinek titkos küldetésben e -levelet. Mikor tőlem megtudta, hogy üldözik, ideadta a veszedelmes -papirt, nyilván azt hivén, hogy nálam sem veszedelmes, sem veszedelemben -nem lesz. Mielőtt utasítást is adhatott volna, közbejött valaki s el -kellett válnunk. Elég bizalom ugyan, hogy ide adta, de azt hiszem, nagy -veszélynek nem tette ki magát vele. Azt nem mondta meg, kinek szól a -levél; ha tartalmát meg is néznők, nem hiszem, hogy okosabbak lennénk, -mert az ily levelek úgy szoktak irva lenni, hogy más mint az -érdeklettek, nem érti. Azt hiszem, arra nézve akart utasítást adni, hogy -mint juttassam a levelet ismét vissza az ő kezeihez, de a korcsmárosné -abban a pillanatban lépett be, a mint emberem szólni kezdett, a kocsis -ott künn türelmetlenkedett s nekem mennem kellett. Elváltunk, a nélkül, -hogy egy további szót válthattunk volna. S most itt vagyok, e levéllel, -mely nagyobb gond, mint a magam gondja. Mit tegyek? Mint kezdjek hozzá, -hogy vagy medvehajtóm kezébe vagy illetékes helyére juttassam. - -– Már hiába, még is csak fel kell azt bontani. - -– Nem fogjuk megérteni. - -– Ha meg nem érthető, akkor mi veszedelem volna benne? Akkor a -medvehajtó meg is tarthatta volna. - -– Az úgy látszik, – mondja Pipiske, – de én azt hiszem, hogy ha nekünk -érthetetlen is, a rendőrség majd megértené! - -– Az is igaz. Ejnye Pipiske kisasszony, maga nagyon körültekintő lett, -mindenre gondol. - -– Mit csináljon az ember, ha ilyen bajba keveredik. - -– Már most én csak egy tanácsot tudok. Nyakamba veszem a várost és -megpróbálom kipuhatolni a talián ember nyomát. - -– Mit gondol, még bajba keveri magát. - -– No, nem lesz olyan nagy baj. Tudom, ha én nem teszem, maga megy a -dolognak utána. - -– Istenem, bánni is kezdem, hogy szóltam. - -– Soha se bánja, kisasszony. Lássa az nem ingyen van, ha ilyen szerény -emberek valami országos dologba a sors által így belekevertetnek. Én -békés és csöndes foglalkozású ember vagyok. Magamtól soha eszembe nem -jutna ilyen dolgokba ártani magamat. De most, hogy a véletlen bele -sodor, eszembe jut, hogy mind, a kik itt vagyunk, első sorban a hazának -tartozunk életünkkel. Mennyi érték, mennyi család érdeke, mennyi élet -esett oda áldozatul érettünk, a kik túléltük a nagy eseményeket vagy -utána jöttünk a nagy időknek. Mennyien dolgoznak most is, titkon, -életet, vagyont koczkáztatva a haza érdekében! Ki tudja, mi függ, -hányaknak a sorsa, mily érdekeknek, mily terveknek eldülése jóra vagy -rosszra attól, a mit mi ketten most itten elhatározunk. Nem, nem Pipiske -kisasszony! Minket egy láthatatlan gondviselés beleszőtt e tervek titkos -fejlődésébe tényezőknek, nekünk mától mint ez ügy katonáinak, mennünk -kell a tüzbe, a veszedelembe. Én itt kegyednek megfogadom, hogy a -levelét kézre fogom adni, akármibe kerüljön is. - -Pipiske könyes szemekkel nézett Celesztinre s kezét nyujtá feléje. - -– Nem tudom örömmel fogadni nemes ajánlkozását. Isten tudja, nem jól -esik, hogy el nem háríthatom. Igen szép az, a mit mondott s én, noha azt -sem tudom, hazám-e ez a haza, érzem, mint ver a szivem melegebben e -szavakra. - -– Hogyan, nem hazája? - -– No erről talán máskor. Maradjunk tárgyunknál. Nincs más mód a -kigázolásra? - -– Csak azt kérdezzük nincs-e jobb? - -– Nos? - -– Se jobbat, se mást nem tudok. - -– Hát a mama? - -– A mamának nem szabad szólni. Ő már öreg, igen hamar aggódik ok nélkül -is. Minek zavarjuk szükség nélkül a nyugalmát. - -– Nem, nem, nekem a dolog így nem tetszik, – mond Pipiske, de – - -– Csak próbáljuk hát meg legalább. - -– Jól van, hát próbáljuk meg. - -És Persze Celesztin megpróbálta. Járt-kelt, vacsorákat fizetett -rendőröknek és csavargóknak, de fáradsága és költekezése kárba veszett, -hazajövén mindig csak azzal jött, hogy «még semmi». - -Pipiskén az izgatottság egy neme vett erőt, de Celesztinnek egy igen jó -érve volt ellene. - -– Mit gondol kisasszony, kegyed leány létére sikeresebben folytathatná a -kutatást? Nem valószinű. Ügyesebb, találékonyabb ugyan mint én, de mint -leány sokkal nem próbálkozhatnék meg, a mit én játszva elvégezek. Igaz -ugyan, hogy siker nélkül; de az is eredmény, ha valamit már kipróbált az -ember és legalább tudja, hogy itt vagy ott nincs többé mit keresnie. De -még én sem kértem ám ki utolsó kártyámat! Tehát csak türelem! - -Magától értődik, hogy a hol medvehajtót hallott vagy látott Celesztin, -ott meg is jelent, hogy szóba álljon a medve gazdájával, de arra a kit -keresett, rá nem talált, de talált nem ritkán, a mit nem keresett. -Legutólszor egy igen szép és nagy medvét látott táncolni. Nagy publikum, -kivált gyermeknép nézte a mackót s Celesztinnek feltünt egy szépen -kiöltözött gyermekcsoport, mely székekre volt telepedve. Hat széket -hozattak ki egy házból, négyen négy gyermek ült, az ötödiken egy felől -valami dajkaféle, a hatodikon más felől egy 16–17 éves kedves szép szőke -leány, a gyermekek közbül. A mackó táncolt s nagy volt az öröm. -Celesztin meg kivánta várni míg a nép eloszlik, hogy a hajtsárral -beszélhessen, addig tehát ő is egy széket hozatott magának s -letelepedett a szőke kis lány mellé, engedelmet kérve, hogy oda -ülhessen. Legalább a kisasszonynak nem kell félni a medvétől. A -kisasszony azt hiszi, nincs oka félni, de azért csak üljön oda bátran, -hiszen itt senki sem parancsol a helyről. Oh, mondja Celesztin, csunya -állatok ezek a medvék nagyon, alattomosak, bosszuállók. – «De, -viszonozza a leány, ez meg is van szelidítve, s hozzá az ily erős -állatoknak az a szokása, hogy nem támadnak, ha nem bántják őket.» – Ezt -bizony jó lenne, úgy véli Celesztin, ha minden erős állat megtanulná, ez -az erősebb emberségének volna mondható. De az életben nem mindig így van -a dolog. - -És alig, hogy mondá, egy vaskos, utcán nevelődött suhanc sietett is -illusztrálni a dolgot. A mackó elvégezte táncát, a kör közepére leült, s -míg gazdája kéregetni indult a Celesztinnel szemben állókhoz, a körben -álló gyermekek kezéből záporként hullt az ennivaló a medve elé s az -említett suhanc, a ki a széken ülő gyermekek háta mögött állt, nyilván -ezek szép, tiszta ruháján irigységre kelve, lekapta az egyik kis fiú -szép kalapját, a medve elé dobta s nagy kacagással futásnak eredt. A kis -kalap kis tulajdonosa pedig ijedten szaladt kalapja után, nem is -gondolva arra, hogy baj is érhetné. Talán nem is érte volna, ha más -oldalról meg épen e pillanatban jól orron nem dobja valaki a medvét, úgy -hogy a mackó egy nagyot röffenve szökött fel s maga előtt látván a kis -fiut, fenyegetőleg két lábra állt. - -Egy sikoltással ugráltak fel a kik ültek. A medve már-már ölelésre tárta -lompos első lábait, a mint Celesztin egy felől oda ugrik, megkapja a -medve orrába füzött láncot s félre rántja a vérszemet kapott fenevad -fejét; más felül ugyan e pillanatban ott termett a medvehajtó s -dorongjával úgy oldalba ütötte kenyérkeresőjét, hogy szinte nyögött bele -a szegény pára. Erre Celesztin a kis fiut felkapta s visszavitte a -kisasszonyhoz, a ki a helyett, hogy a mint illik, elájult volna, mint -egy kis mama, átkarolta a másik három gyermeket védőleg, míg a dajka -kegyetlen jajveszéklést támasztott. - -– Tessék kisasszony, itt a fiu, semmi baj az ijedségen kívül. - -– Oh uram, köszönöm, nagyon köszönöm. - -– Istenem, nincs miért. - -– Mondja meg legalább a nevét. - -– Gyermekség az egész. - -– Hogy a papának megmondhassam. - -– Jézus Mária nagysága, csak nem akarja a nagyságos urnak elmondani, én -akkor akár haza se menjek velök! Jaj aranyom drágám kis Béluskám! – -jajveszékelt a dada, s alkalmat adott Celesztinnek, hogy egy könnyű -köszöntéssel odább állhasson. - -A mint pedig elment, a kis lány utána nézett. - -Celesztin pedig mormogta menet magában: - -– Ez a medvetáncoltató sült talián ugyan, de azért ezuttal még sem -jártam hiába utána. Az a kis lány – igen kedves kis lány! - -A mint pedig otthon belépett, Pipiskének, a ki kérdő szemekkel fogadta, -ennyit mondott: megint semmi! - -És ez megtörtént még egyszer, még kétszer, tán még tizszer is, úgy hogy -Persze Celesztin már nagyon restelte, sőt szégyelte a dolgot s -elhatározta, hogy ki fogja kérni «utolsó kártyáját.» - - - - -XI. FEJEZET. (Két zsandár és egy medve.) - -Furcsa világ volt az a zsandár-világ egy pár évtizeddel ezelőtt. Nagyon -szomorú világ volt, félelmes világ is volt és felettébb komikus is volt. -Már magában az a tény, hogy a csendőrséget minden nemzetség legényeiből -válogatták össze s egy felül az egy föladatra hivottak nagyon gyakran az -egymás és mindnyájan azok nyelvén nem értettek, a kik jóvoltán őrködniök -kellett, a képtelenség bélyegét ütötte az intézményre. Arról, hogy a -népet, szokásait, karakterét, hajlamait, kedvteléseit és averzióit nem -ismerték, már csak szólani is felesleges. Ha már ily körülmények közt a -nép körében rokonszenvvel eredetileg nem találkozhattak s tényleg csak -csufság és indokolt rettegés tárgya lettek, úgy a műveltebb osztályok -bizalmát teljesen elvesztette amaz idők rendőrsége az által, hogy e -szerencsétlen «fegyvernem» csak másod sorban volt hivatva a tolvajok, -rablók s a társadalom hasonszőrű veszedelmeinek megfékezésére, első -sorbeli föladata a politikailag gyanus vagy kompromittált emberek -kiszimatolása és összefogdosása volt. Csináltak is a szegény zsandárok e -réven sok bajt, szerencsétlenséget, végrehajtói lettek sok gyalázatos -önkénynek és cudarságnak, másfelől temérdek galibát, mert valamint a -bécsi német, ha fekete disznót látott, azt hitte, hogy az a Bakonyból a -csorda közé szabadult vaddisznó, úgy a zsandár, ha mulató gyolcsgatyás -emberre akadt, szentül hitte, hogy az is a Bakonyból szabadult el. A -juhász és kanász népekben valóságos pusztítást tettek a jámborok, a -földesurak töméntelen bosszúságára. Ha egy malaclopást jelentettek be, -egy egész vidék összes kanászait a megye székhelyére kisérték, s néha -hetekig hordták oda az asszonyok az eledelt gazdáik után. Már szinte úgy -voltak velök az urak, mint most a tüzoltókkal vagyunk. Majd jobban -féltek a zsandároktól, mint a betyároktól. Ma is nagy veszedelem a tűz, -de a tűz után mindjárt a tűzoltó jön pokoli szerszámaival, melyekkel -neki esik az épületnek, hogy az se maradjon épen, a mit a tűz el nem -pusztít. - -És ha már az emberanyag oktalanul volt összehordva, ha felhasználása -megfosztotta a lakosság szimpathiáitól és szükséges támogatásától: a -kezelésbeli bürokratikus pedanteria és az «adjusztirung» másfelől -teljessé tette a bolondságot. A villámhárítós fényes sisak és a fejér -szijjak a zsandár mellén sík vidéken mértföldekre ellátszottak s eleve -figyelmeztették az üldözötteket: fussatok, mert jövök. Annak pedig élő -tanuja vagyok, mikor a zsandártól ötszáz lépésnyire főzte a betyár a -gulyáshust, s a figyelmeztetőnek azt felelte a szerencsétlen zsandár, -hogy az a tanya már a másik kerületbe tartozik, oda ő nem megy el. -Ellenben megtették pontosan körútjokat, a falu birájánál láttamoztatták -könyvüket s a ki nem akart velök találkozni, csak abban a sorrendben -járta be a falvakat, a melyben a zsandár urak jártak és biztos volt -benne, hogy nem találkozik velök véletlenül. - -De ott voltak minden búcsun s ha a boros fejű legények a szomszéd -falvakból összekaptak, akkor aztán összeszedték őket s vitték a -zsivány-gyárba, a megye székhelyére s irták rólok hetekig hónapokig a -protokollumokat, a specifácit (species facti.) Nem egy hires -szegénylegény így kezdte pályafutását, melynek utóbb statárium vetett -«magasztos» véget. - -Nem akarok ezzel pandurjaink panegiristájává lenni. De egy tény. Ha -valakit okvetlen el kellett fogni, azt a pandurok be is hozták. A -zsandárok, mint egy kedélyes stájer gyerek nekem mondá: «el iszen csak -el fognák, de nem tudják őket megcsípni.» És még utóbb is, mikor a -zsiványság úgy felnőtt e gondviseléses intézmény szárnyai alatt, hogy -katonaságot kellett ellene rekvirálni, akkor is a jágersereg egy lépést -se tudott tenni pandurok nélkül. És hogy mily szerepet játszott a -hadjáratban a katonaság és a pandur, megmondja a somogyi nóta, mely -Patkó Pistáról keletkezett 1862-ben: - - «Hallod-e te mi történt már Vityában, - Patkó Pista mulatott a csárdában. - Mulatságnak a lett utóbb a vége, - Szegény pandurt agyon lőtték egyszerre. - A katonák erre nagyon röttögtek, - Fegyverökből egyszerre kilődöztek: - A kűfalat kilődözték sorjába - S elszaladtak egészen Somogyvárra.» - -E dal egy esetről keletkezett, mikor a vadászok előre küldték a pandurt, -s mikor a betyár lelőtte a szegényt, a katonák futóra vették a dolgot, a -hogy a dalban van… - -Az utszéli csárda melletti erdőben, a hol Pipiske a medvehajtóval -találkozott, két ilyen zsandár atyafi nagy bajban volt. A medvehajtót -üldözve egy zsandárpatrol közbevette a kis erdőt, hogy felhajtsa. Fel is -hajtotta, de taliánt nem fogott, ellenben egy kis tisztáson egy fiatal -nyírfához láncolva ott találta a mackót. - -A patrolvezető káplár úgy okoskodott eleinte, hogy a hol a medve van, -ott kell a hajtójának is valahol lennie s ujra megindította a keresést, -de most már a levegőben is, tudniillik a fákon. Azonban taliánt ott se -találtak. Vagy nagyon jól el volt bujva a kópé, vagy cserben hagyta -kenyérkereső barmát. - -De már egy zsandár patrolon ki ne fogjon egy medvetáncoltató. Abban -semmi valószinűség sincs, hogy egy talián csak ilyen könnyedén oda -hagyja állatát. Ha nincs itt, majd visszajön érte. Nagy furfangosan -kifőzte tehát a káplár, hogy két ember maradjon itt, őrizni a medvét, a -többi pedig menjen a hajcsár után. Minthogy azonban az sem valószinű, -hogy a hajcsár visszajöjjön, ha itt látja a zsandárokat, hát legjobb -lesz, ha a két zsandár fölmászik egy-egy fára s onnan tartja szemmel a -medvét. Úgy is lett. Két szép cserfa állt a közelben, mindenikre -fölmászott egy-egy zsandár lesbe, lövésre készentartván fegyverét. - -Órák multak el, a mackó nyilván jól tartatott volt, mert olympusi -nyugalommal aludt a kis nyírfa tövében. A zsandárok helyzete mind -kényelmetlenebb lett a fán. Kezök elzsibbadt a puskatartásban, -ülőhelyzetök fárasztóbb lett mint akármely nagy marsolás az országuton. -Segítettek magokon, a hogy lehet. Félre tették fegyverzetüket, izegtek -mozogtak s magokban szidták még azt is, a ki a medvét, azt is a ki a -zsandárságot feltalálta. Lassan megehültek, lassan elálmosodtak s azt -gondolták, jobb volna ha a mackó volna a fán, ők pedig a nyírfa -árnyékában. Az az átkozott talián is nem akart mutatkozni. De ha jönne -is, miképen kellene őt elfogni? A zsandárok a fán lassan be kezdték -látni sztrategikus állásuk kedvezőtlen oldalait. Hiszen míg ők -lekecmeregnek, addig az a bolond talián rájok szabadíthatja a medvéjét -is, és úgy sarokba szorítja őket, hogy nem marad egyéb hátra, mint -lelőni őt is meg a medvét is. Akkor aztán mi cél van elérve? Az idő -kezdett estére fordulni, felhő lepte el az eget s az első cseppjei -jelentkeztek. Terringettét, nem is kell már egyéb, mint hogy meg is -ázzanak! - -De a katona azért katona! - -A medve is felébredt és kezdte láncát csörgetni. - -Aha, a mackó is éhes! Az is unja a mulatságot! Elkezdi cirógatni a kis -nyírfát fogaival, majd talpaival s a két zsandár ijedten néz messziről -egymásra, a mint látja, hogy az a kis nyírfa nem sokáig állja ki egy -éhes talpas barátságos cirógatásait. Jó lesz a mackóra ráijeszteni! Jó -lesz, integeti a másik, s az egyik zsandár puskája eldördül. A mackó -mérgesen elbődül a lövésre s olyat ránt a kis nyírfán, hogy az recseg és -ropog, a medve orra pedig vérzeni kezd. - -– Jesszász, – kiáltja az egyik zsandár, – nem ijed meg ez a bestia! - -– Nem ám, – mondja a másik, – s a medve az emberi hangokra szimatolva -tolja orrát a levegőbe. - -No most mi lesz! – gondolja a két német. – A medve észre vesz bennünket -s egyikünknek vége, mert a mi a famászást illeti, ahoz ez az állat -jobban ért mint a zsandár. - -– Szignál sisszen! – kiáltja az egyik s abban a pillanatban elkezdődnek -a vészlövések. A két zsandár bátran lövöldöz az egekbe és rémülettel -tekintget a földre, a mackóra. - -A medve pedig a lövöldözéstől egészen neki vadul. Dühödten rángatja a -kis fát, két lábra áll s bőgve marcangolja lánczát. Hosszú nyelvével -pedig felfogja az orrából csurgó vért. - -Segedelem azonban sehol se mutatkozik! - -Jaj, ha most jönne a hajtsár, de jókor jönne a két zsandárnak! Talán el -se fogná, ha bajából kisegítené. Alig egy két lövése van már -mindeniknek, azt nem pazarolják a levegőbe. Le kell lőni az állatot! – -kiáltja az egyik. Ja ja, – feleli a másik s mind a ketten a mackóra -fogják a puskát. - -De jaj a megijedt vadásznak! - -Az egyik három utolsó golyóját kínos poziciójából remegő kézzel süti a -földre a medve körül. Csak az egyik golyó horzsolja a medvét, mire a -bősz állat egyet szökik a levegőben s láncostúl s nyírfástúl rohan a -fának, melyről a három lövés jött. A szerencsétlen zsandár ijedtiben -eldobja fegyverét és kapaszkodik föllebb, a fa sudara felé -jajveszékelve. - -– Sisz, sisz! kiabálja oda társának. - -Ez se rest, rá fogja puskáját a rohanó medvére. Egy durranás, egy -ordítás, és a medve láncától s nyírfától megszabadulva, csonka orral -rohan a fának, belevágja körmeit s kúszik a zsandár után. - -A medvének el volt lőve az orra, az a rész, a melyben a lánc karikája -volt. - -A zsandár, a kinek még volt lövése, egyelőre nem segíthetett, mert a -cserfa széles törzse eltakarta előle a medvét, bizonytalanra pedig nem -akarta utolsó golyóját ellőni. Társa meg a veszedelem elől mászott föl, -mind föllebb a fára, abban a reményben, hogy a medve nem fog merni a -vékony sudárra mászni, és egyre ordított: Hilfe, Hilfe! Pajtása most -lejött a fáról s a fa dereka táján mászó medvére fogta fegyverét. Az a -szerencsétlen pedig, a ki a fa tetején volt, ugy látta, hogy épen ő reá -szolgál a gyilkos cső. - -– Nit sisszen! Nit sisszen! – rimánkodott le pajtásához. – Hilfe -szuchen! - -A célzó zsandár maga is megijedt, hogy pajtását találja az ellenség -helyett s visszahuzta a puskát, körülnézett valami szövetséges után s -szeme egy határ rőzsére s fölhalmozott ágra esett, mely még a tavalyi -favágás óta van ott összehányva. Az ág alja teli volt csalittal. -Emberünk széthintett rajta még egy marék puskaport s hirtelen -meggyujtotta a rőzsét, maga pedig futásnak eredt az erdő széle felé. - -A rőzse, a puskaporos csalit hirtelen lobot vetett s pattogva harapózott -el a tűz egy pár másodperc alatt s rémesen világította be a tisztást. - -A medvét a láng egy pillanatra zavarba hozta. Megállott a fa derekán, -bőgve, morogva habozott, szájáról csepegett a tajtékos vér, bundája -tüskésen meredezett széjjel ideges testéről. E habozás azonban csak -rövid ideig tartott, de elég volt a boldogtalan zsandárnak arra, hogy a -fa sudaráról egy vékony ágra kapaszkodjék át, s kimeneküljön rajta -annyira, a hol már az ág alig látszott erősnek arra, hogy egy ember -sulyát megtartsa. Vérben forgó szemekkel kúszott utána a fenevad, mind -közelebb, első lábaival már azt az ágat mozgatva, melyen a zsandár ült. - -Itt azonban csakugyan megállt. Dühösen csattogtatta fogait, s karmaival -mint könnyű papirt, úgy szedte le a kérget a fáról. Mintha gondolkozott -volna, mit tegyen, hogyan jusson prédája közelébe. Ugy látszik, ki is -találta. Hirtelen fölebb kapaszkodik s egy a zsandár feje felett kinyuló -gyengébb ágon ereszkedik kifelé, épen a zsandár fölé. A vékony ág nyög -és hajlik a roppant test alatt, de szívós, erős, nem törik. A medve két -első lábával megöleli az ágat s hátsó lába talpaival a zsandárra -ereszkedik. - -Jaj de jó most a kemény zsandársisak! - -Alig érinti a medve talpa a zsandár fejét, majd hátát, vérszomjas -ordításba tör ki s egyet lódítva magán, egész sulyával zuhan a -zsandárra, a ki meglepetésében, ijedtében nem volt képes a találékony -vadállat példáját követni, s szintén egy ággal lejebb ereszkedni. - -Alatta égett a borzasztó tűz s tűrhetlen hőségével ingatta az ágakat, -fölötte ordított a felbőszült állat: kinek a lelke nem remegne meg e -helyzetben! - -Első érintésére végig hasította a medve a zsandár hátán a szép feszes -zöld uniformist, a sisak csörömpölve hullott ágról ágra, a patrontás és -a panganétszíj állott csak ellen az első támadásnak. De vérszemet kapva -még egyet lódít magán a medve, hogy az ágak recsegnek s medve és ember -iszonyú csörtetéssel hullanak alá keresztül kasul a fa ágain. - -Egy zuhanás, egy véghetetlen ordítás és egy tűzcsomónak elmenekülése az -erdőbe: ez a borzasztó tusa vége. - -A medve épen a máglya kellő közepébe zuhant. Mire kivackolódott belőle, -agyon volt égve, bozontos bundája egy tűzfészek volt: igy futott vagy -tíz lépést az erdő felé, ott összerogyott s kiadta páráját. - -A szerencsétlen zsandár pedig összemarcangolva, szíjainál fogva -fennakadt a fán: igy kerülte el a tűzhalált. - -Ebben az állapotban találta társa, mikor visszajött a boldogtalannak -segítségére a patrol többi tagjaival, a kik szintén nem fogtak hajcsárt, -de legalább medvét se hál’ istennek. - - - - -XII. FEJEZET. (Frajlain Pipiske.) - -Celesztinéknél roppant nagy volt az aggodalom és a nyugtalanság. Az a -szerény, pontos és szolid fiatal ember már huszonnégy órája nem jött -haza. Édes anyja kétségbe volt esve, Pipiskét pedig lelkiismerete -gyötörte. Bizonyos volt benne, hogy Celesztin bajba keveredett ama -végzetes levél miatt. Ő lesz az oka, ha ezt a fiatal embert, a ki annyi -jót tett vele, szerencsétlenség éri. Iparkodott is az öreg asszonyt -megnyugtatni, noha maga is alig tudta fékezni izgatottságát. Midőn a -második huszonnégy óra is letelt a nélkül, hogy a fiatal ember haza -került volna, a két asszony nagy tanácsot tartott, hogy mit kell most -már tenni. - -– Én bizony az ilyen esetben nem tudom itt a nagy városban a járást, -mond az öreg asszony. Örveden kidobolták vagy kurrentálták azt, a ki -elveszett. De az is régen volt. Most más világ van. Az ember beszélni is -alig tud, azt mondják, a hivatalbeliekkel. - -– Ne nyugtalankodjék édes jó asszonynéni, az én gondom lesz most már -Celesztin urat megkeresni. Legalább lerovom nagy tartozásom egy részét. -Feküdjünk ma le békességben és holnaptól fogva nem lesz egyéb gondom, -mint a kegyed fiát keresni. - -És lefeküdtek s Pipiske kisasszony egész éjjel azokat a módokat -hányta-vetette agyában, a melyek alkalmasoknak látszottak előtte arra, -hogy a kitűzött célra segítsék őt. - -Az első persze az lenne, elmenni a rendőrségre s kérdést tenni. - -Igen ám, de ha Celesztin vigyázatlanságot követett el, vagy ha -épenséggel már a rendőrség kezén volna a levél, akkor még ő is -belekeveredhetik a dologba, nem hogy a másikon segítene. Óvatosabban -kell ehhez hozzá fogni! – De hogyan?! - -Legjobb volna egy hathatós pártfogó! - -Bizony az, de csak ha volna! - -Azonban nem lehetne-e szert tenni ily pártfogóra? - -De hisz Pipiske nem ismer a városban senkit! - -Senkit? Épen senkit? - -Hiszen egyszer már meghódította úgy szólván az egész várost! Ott -ujjongott, tapsolt neki egy pár ezer ember őrült lelkesedéssel. Persze, -persze egy szép és népszerű szinésznő kedveért sokan sokra vállalkoznak. - -Lássuk csak! - -Ha Pipiske rászánná magát, ajánlkoznék a német direktornak. - -Akkor neki egyszerre «poziciója», állása lenne, még pedig a lehető -legnyilvánosabb. Minden rendű és rangú emberekkel érintkeznék, sokan, ki -tudja, kik nem, a kedvét keresnék! Semmi sem volna akkor könnyebb, mint -lehetőleg mindenkit fölhasználni arra, hogy őt nyomra segítse. - -De egy nagy aggodalma, egy nehézsége van ebben Pipiskének. - -Ő, igaz, hogy a legszerényebb állású, de még is nem «idegen» szinésznő -volt. Oda menjen-e most, épen most, a nemzeti szerencsétlenség napjaiban -az ellentáborba? - -Ellentáborba? - -Hát ő maga kicsoda? Miféle születés, miféle származás? Nagy oka van -hinni, hogy ő oda nem idegenbe, hanem épenséggel haza megy, ha megy. - -De nem! Akárki volt az a boldogtalan, a ki őt fölnevelte, ha semmit nem -adott is neki, még csak nevet sem: egyet mégis adott, még pedig a -legdrágábbat egy ideális szivnek, a legszebbet, a mi fogalmat emberek -alkottak: hazát. Hozzá hazát, a mely szerencsétlen, a mely jogaiból -kifosztva, az élettől eltiltva van s nem is él, csak fiainak szivében, -gyermekeinek ragaszkodásában és reményében. Akárki volt Pipiske atyja, -akármije volt neki az a gyülölettel megtelt ember, akármely vidéken -sütött rá először a nap: neki ez volt hazája, ez a sanyargatott ország, -melynek levegőjén gondolkozni s érezni tanult. E föld forrásaiban, a -virágain játszó szellőben csodatévő erő van. A ki issza a vizét, a ki -szíja a levegőjét, ha szűz ajakkal érinti, azt idebűvöli, azt varázsos -titokkal magához köti. - -Sokszor láttuk már, hogy tollal verő hadakat hoztak reánk kicivilizálni -belőlünk édes mivoltunkat, de a munka egy emberöltőn se tudott tulmenni. -A kik ránk jöttek, mint ellenek, azokat borunk, buzánk és becsületünk -átváltoztatta jó barátunkká és gyermekeik e vizen, e levegőn ügyünk -bajnokai lettek és apáik szándékáért nemes kárpótláskép maradtak a -nemzetre. - -Ha fogadott is, de kedves és hű gyermeke Pipiske a nyomorult anyának. - -De hiszen épen e gyászos anya dolgában akar eljárni. Hű és hozzá édes -gyermekeit kell tán veszedelemből megmenteni! Mit habozna tehát akár -legszentebb érzésein is erőszakot tenni? - -Előre tehát! – - -… De még egyszer megállt. - -Van itt nemzeti szinház is. Hátha oda menne? - -Nem, nem! Az most szerényen meghuzza magát, iparkodik a közfigyelem elül -kitérni, nehogy magára haragítsa a hatalmakat. Ott nem találná meg -Pipiske amit keres… - -Pipiske kocsit hozat s először is elhajtat Celesztin úr -principálisaihoz: mit szólnak ott a dologhoz. - -Hát bizony Celesztin úr, a ki eddig pontos és megbízható volt, az utolsó -időben kezdett hanyag, szórakozott, sőt rendetlen lenni. Elmaradt -órákig, majd félnapokig, most már egy pár napja feléje se jött az -irodának. Ha e dolog nem változik, nagyon sajnálja ugyan a cég, de -kénytelen lesz az úrfi helyét másnak adni. - -– Én azt hiszem, – mondja Pipiske, hogy a fiatal embert valami baj érte. - -– Ah! ah! – csodálkozott a cég főnöke s gyanusan nézett Pipiskére. - -– Én náluk lakom s csak azért jöttem ide, hogy a szegény fiú öreg anyja -nevében felkérjem önöket, legyenek szivesek inkább szorgalmas multját -tekinteni, mint jelenét, mely – mindnyájunkra nézve szinte -megmagyarázhatlan s helyét fentartani legalább addig, a míg -meggyőződnek, hogy nem hanyagság, nem is valamely gáncsra méltó más ok -tette rajta a változást. Azt hiszem, a dolognak sikerül hova hamarabb -végére járnunk. - -– A míg lehet, szivesen várakozunk. - -– Köszönöm uram. De még egy indiszkrét kérdést. Mi fizetése van -Celesztin úrnak? - -– Százhúsz forintja van – azaz volt havonkint. - -– Még egyszer köszönöm és bocsánatot kérek, hogy alkalmatlankodtam. És -ezzel kocsiba ült s a német szinházhoz vitette magát. - -A német szinház direktora nagyot nézett, nagyot kiáltott s nagyot -ugrott, mikor Pipiskét meglátta s majd hogy összevissza nem csókolta. - -Hát még mikor a szándékát megértette. - -Azt se tudta hova ültesse. - -Hát még mikor a föltételeit megtudta! - -Kétszer háromszor kisérletet tett magán, hogy nem-e álmodik. - -Pipiske föltételei voltak: a szükséges szinpadi ruhák, egy egylovas -kocsi, mely őt próbákra és előadásra s innen haza hordozza s százhúsz -forint havi dij. - -Mily szerénység egy szinésznőtől, a ki egy föllépésével egy fővárosi -kőzönség előtt feltünést keltett, kinek e szereplése egy hétig volt az -érdeklődő körök beszélgetése tárgya, ki oly különös körülmények közt lép -e szinház deszkáira, s ki regényes körülményei mellett olyan fényes -talentumokkal is rendelkezik, melyek magokban is képesek egy -művészpályát biztosítani. - -Még csak most jut eszébe a direktornak is a kisasszony nevét kérdezni. - -A kisasszony neve «Pipiske». - -– Pipiske! – mondja a direktor. – E szerint kegyed cseh eredetű? - -– Nem mindegy az, ha úgy is németül játszom? - -– És miben kiván először fellépni? - -– Talán Grizeldiszben, de jobb szeretném Learban Kordéliát játszani. - -– Ah, és miért? - -– Ez a legkedvesebb szerepem. - -– Elsőnek mégis csak jobb lesz más, olyan szerep, a melylyel többet van -kegyed a közönség előtt. Maradjunk csak a Grizeldisz mellett. - -– Jó, nem bánom. - -És Pipiske hazament s elmondta az öreg asszonynak, hogy volt Celesztin -úr principálisainál elnézést kérni a fiatal ember számára, maga meg -beállt szinésznőnek, hogy a kis háztartás jövedelmeiben fennakadás ne -legyen. A mit Celesztin szokott eddig a konyhára haza hozni, azt most -már, a míg Celesztin meg nem kerül, ő fogja beszállítani. - -Az öreg asszony könnyes szemekkel megcsókolta Pipiskét a nélkül, hogy -bánkódásának csak részétől is megvált volna. - -A német ujság pedig másnap kihirdette, hogy a német direktornak sikerült -a minapi rejtélyes Stuart Máriát föltalálni, és nemcsak föltalálni, -hanem – nem jelentékeny áldozatok nélkül ugyan, de mégis csak – további -fellépésekre is megnyerni. A rejtélyes és nagytehetségű kisasszony nem -német eredetü ugyan, de mindazonáltal hivatva van arra, hogy a német -művészetnek elsőrendű apostola legyen. Fővárosunkhoz lesz e fényes -pályafutás dicsőséges kezdetének emléke kötve. A műértő közönség, -melynek köreiben a művésznő személye s további szereplése iránti -érdeklődés már is tetőpontra hágott, legközelebb fog «Fräulein -Pipischke» kisasszony játékában gyönyörködhetni. Első fölléptére a -kisasszony «Grizeldisz»-t választotta. - -És hogy ne is hazudjunk, mondjuk meg, hogy másnap, a mint a szinlap -csakugyan kihirdette Pipiske kisasszony első föllépését, az «érdeklődő -közönség» rögtön el is kapkodta az összes jegyeket. - - - - -XIII. FEJEZET. (A tűkör előtt.) - -Pipiske kisasszony az előadás napján nagyon izgatott volt s korán ment -öltözködni. Készen is volt már jóval az előadás előtt s úgy találta, -hogy mióta jelmezében várja a hét órát, azóta még lassabban megy az idő. -Máskor ilyen helyzetben minden gondolatát csak szerepe foglalta el. Hol -az egyik, hol a másik részt mondogatta magában s mint mikor valaki -gyertyával kezében vizsgálja egy helyiség minden zegét-zugát, hogy nem -fedez-e fel benne valamit, a miről még nincs tudomása, úgy keresgélt ő -ilyenkor még mindig szerepében jellemző anyagot felfogásához, a míg csak -a szinpadra nem lépett. Szinész volt a szó teljes értelmében, lélekkel, -szeretettel. Föladata teljesítésében gyönyörködött, szerepe helyzeteit, -érzelmeit, sorsát átélte s átélvezte. Ha öröm érte a szinpadon, neki az -reális öröm volt, ha bánatot játszott, ki volt kelve nyugalmából, mintha -csakugyan az övé lett volna a bánat s nem az alaké, melyet ábrázolt, -vagy a poétáé, a ki a helyzeteket kigondolta s a szókat megirta. - -Most azonban más érzések ostromolták Pipiske szivét. Megosztott érdek -foglalta el kebelét. Grizeldiszszel osztozkodott az a cél gondolatain, a -melyért Grizeldisz keserveit ma eljátszani fogja. Aggódott a sikeren, -melyre máskor ily alakban keveset gondolt. Megkapja-e a mire pályázik? -Meg-megjelent Celesztin édes anyjának bánkódó alakja gondolatainak -csataterén. Az, hogy ideálját, fönkelt mesterségét egy ettől idegen cél -szolgálatába bocsátja, már nem bántotta. Ezzel leszámolt. Csak fog-e a -dolog sikerülni? Kontárkodnia nem szabad, mert ha csak középszerűen -végzi föladatát, akkor kárba vesznek amaz illuziók és nemesebb érzelmek, -melyeket vállalkozásával lerontott. Akkor kimondják rá az itéletet, hogy -egy középszerü német komédiásné, a ki először furfangos fogásokkal -feltünést keltett, de a művészet komoly szolgálatában nem állja ki a -sarat. - -Félelem szállt szivébe és tépelődés. Százszor ismétlé, jobb volna csak -Grizeldiszre gondolnia, biztosabb lenne a siker. De ha valahova oda -kaptak a legyek, azokat elrezzenteni egy csapással nem lehet. Ellegyezi -az ember, de mindig csak visszaszáll a fekete sereg. Pipiske se tudott -nyugtalanító gondolataitól szabadulni. - -Roppantul meg kellett változnom, gondolá magában, hogy így nem bírt -magával. - -És ösztönszerűleg leült tűkre elé, a hol csak az imént festette ki -magát, megvizsgálni, vajjon nem változott-e meg külsőleg is. - -A tűkörből egy idegen arc, a Grizeldiszé nézett ki rája, de Grizeldisz -rezignált szerelme és szerető szenvedésre predesztinált nyájassága és -nyugalma nélkül. - -Pipiske kezére hajtotta nyugtalan fejét s belemélyedt a tűkörbeli kép -nézésébe. - -– Óh te bohó Grizeldisz, minek nyugtalankodol? Könnyed félelmek, apró -aggodalmak osonnak be kinyitott sziveden s ingataggá tesznek a -megszokott pályateren. Nemrég halálos kín és rettegés közt biztosan -léptem a deszkákon, ma kicsinyes aggodalom bizonytalanná teszi -járásomat. Mitől kell félnem? Hiszen ez csak az első lépés, melyet -teszek e dologban, az első s a legveszélytelenebb! Ha nem sül el, s -veszedelmesebbe kell kezdenem, olyan téren, a hol járatlan vagyok, oly -eszközökkel, melyek tőlem idegenek: mi lesz velem akkor? - -És ha odáig jutna a dolog, hogy csak magamért cserébe lehetne -kiszabadítanom a szegény fiatalembert? - -Oh te együgyü Grizeldisz! - -Ki vagy te? Mi vagy te? - -Hiszen még csak anyád sincs, a ki megsirasson! - -Hiszen alig tehetsz te a világon szebb és jobb dolgot, mintha egy -megszomorodott öreg asszonynak visszaadod a fiát! - -Ez egy nagy cselekedet, mely boldogságot szerez azoknak, a kikért véghez -viszi az ember, ezért megáldanak, megemlegetnek, emlékedet őrzik s ha -életeddel fizetnéd meg, amit teszel, virágot is vinnének sírodra. - -Most az sincs, a ki betegségedben ápolna, a ki elhagyottságodban -gondolna rád, a ki megsiratna, ha elvesznél. - -Istenem, milyen senki, milyen semmi vagy és rettegés és félelem tölt el, -holott nincs mit féltened, mert nincsen mit vesztened! - -És könnyek csorogtak végig Grizeldisz arcán. Szemei elhomályosodtak, a -tűkörbeli kép bizonytalan körvonalakat vett fel, majd megkétszereződött, -majd megsokszorozósodott, végre elmosódott s másoknak adott helyet… - -A kis Grizeldisz könybe lábadt szemei előtt feltünedeztek és végig -vonultak a tűkör mélyében azok a képek, melyek emlékében éltek. Valami -régen elmult homályos időből egy fekete ruhás, halavány képű alak, a ki -reggel ágyából felvette, este meg megint beletette. Hogy milyenek a -vonásai, azt a tűkör ingatag képe vissza nem adja. De szelid jóság -tűkrözött szemén; az alak mély sóhajaitól mind homályosabb a tűkör, a -fekete ruhás halavány arc végre a semmiségbe hanyatlik, egy szigorú -férfiember merül föl a helyébe, a ki magához ragadja a kis leányt, meg a -kis fiút, és nagy utat tesz velök. Csak mennek, csak mennek, aztán mikor -megálltak, akkor se tudták, hogy nem mennek többé… Most egy ház, nagy -udvarral, nagy kerttel rajzolódik a tűkör keretébe… egy jó képű öreg -asszony tipeg benne ide-oda… jó szót ad a kis fiúnak, bábut a kis -leánynak. A két gyermek sokáig nem érti az öreg asszonyt. Azelőtt nem -így beszéltek hozzájok. De az öreg asszony olyan jó, az a bácsi meg -olyan szigorú, olyan haragos,… hogy jobban húzódnak az öreg asszonyhoz, -kit lassan kezdenek megérteni, mint a bácsihoz, ki mindig a régi nyelven -szól hozzájok, de kit sohasem fognak megérteni… - -… A bűvös tűkör folyton változtatja képeit. A kis fiú nőtt és nőtt és -elvitték iskolára, s mikor hazajött, csodákat beszélt a kis leánynak… az -élet szép, az emberek rosszak… a haza szerencsétlen… az árva -boldogtalan… - -A kis leány nagy szemeket csinált és a könyvekkel, a melyeket a fiú -hozott neki, fölment a padlásra, addig olvasta, a míg betéve nem tudta. -Jaj be szép élet volt ott a padláson. Már nagy leány volt, mikor oda föl -járt, s ott találkozott először Grizeldiszszel, ott látogatta meg Stuart -Mária, ott csókolta meg először Romeo, ott jelent meg neki Melinda, mind -ott, az a sok szépség, az a sok gyönyörű nép, a mely azóta meghittje, -barátja, tanítója, vigasztalója lett a buslakodó Grizeldisznek. -Dezdemonát ott siratta meg, fejfát is tett neki az egyik gerenda mellé, -egy szép szomorúfűzágot a kut melletti fűzfáról. Milyen csodás, édes -tündér világ volt az! Egész nap szivesen tűrt, szivesen nézte a haragos, -barátságtalan bácsit, abban a reményben, hogy egy félórát tölt a padlás -előkelő társaságában… - -És aztán megint hazajött a fiú és hozott új ismerőseket. De egy napon -nagy vihar támadt a bácsi szobájában. A fiú hangja sírt át a viharon, a -bácsi borzasztó szaván. Aztán megnyilt az ajtó, a bácsi kezében korbács, -a fiú képén a korbács nyoma, aztán a bácsi lekapta a fegyvert a fogasról -s iszonyú szavakkal ajakán kiűzte a fiút a világba. Azután elszedte a -kis lány könyveit és a tűzbe dobálta s megtiltotta neki, hogy a -könyvekre s a fiúra gondoljon. A fiú pedig érzékeny levelet írt a -leánynak, de a bácsi ennek is tudomására jött és mikor a harmadik -levelet kapta a leány s mikor ezt el akarta tőle venni a bácsi s ő -szembe szállt a borzasztó emberrel, akkor ez megint fölragadta a -korbácsot és a puskát s a leány rémülten futott el világgá. Alkonyatkor -még vissza jött titkon, elbúcsúzni a jó öreg asszonytól, elbúcsúzni a -padlás bűbájos társaságától, aztán elment oda, a honnan a fiú utolsó -levele jött, de a fiút nem találta, hanem a korcsmában talált egy csomó -jókedvü népet, a kik cifra sátort ütöttek és az udvaron egy gyönyörű -kisasszonyt, a ki egy drága bársonyruhát porolt s a mint porolta, egyre -mondogatta: - - «Porzik porzik a ruhám - Arany eső szakadj rám, - Majd ha este ég a fény - Szép Melinda leszek én.» - -Vagy újabb versen «Ofélia leszek én», azután meg «Dezdemona leszek én» -és így tovább porozgatta a ruhát. A kis leányt nagy vágyódás szállta -meg, megszólította a szép kisasszonyt s a jókedvü népség magával vitte -őt s aztán ő kezdte porolni lassan-lassan a ruhákat s ő mondogatta: - - «Porzik porzik a ruhám - Arany eső szakadj rám - Majd ha este ég a fény - Szép Melinda leszek én…» - -És a tükörben a szegénység, a nélkülözés, a szerény dicsőség -felejthetetlen képei merűltek fel, frissen, elevenen, s Grizeldisz -édesen mosolygott bele a tűkörbe, s a képek mind mozgalmasabbak lettek, -mind élénkebbek, távoli csengetyű szavát vélte a leányka hallani, majd -közelebb jött e csöngetés, mint egy víg téli tájban a csengetyüs szán -csilingelése, s a tűkör megtelt lelkes hallgatósággal, mely figyel, -tapsol s amott, egy előkelő helyen egy fehér arc, érdekes szép -férfi-vonások, – ah! – ez a dárdási közönség! – S a mint Grizeldisz -izgatottan közelebb viszi fejét s rálehel a tűkörre, a csengetés még -egyre tart, de a lelkes közönség a semmibe hull vissza a sima lapról, -csak a fehér arc marad ott egy pillanatra még, igen… de nem, ez nem az, -ez egy halott ember dult, sárga arcza, torzonborz hajkoronával… irgalmak -istene, a bácsi, halálának borzasztó napján… - -És a csengetés még egyre tart, az ajtó feltárul, s a direktor belép s -megzavarja Pipiske elmerengését. A nagy csengetés nem a dárdási szán, -hanem a harmadik jel, az előadást kezdeni kell; a szinház tele van -válogatott közönséggel. Itt van a polgári kormányzó úr, előkelő -hivatalnokok kiséretében, vannak mágnások is, kevés ugyan, de eddigelé -egyáltalán nem volt. Gyorsan csak, előre, előre diadalra. - -És Pipiske összeszedi magát, kilép a szinpadra, a közönség elé és zúgó -taps fogadja megjelenését. Erre a csodaszerre aztán elfelejt mindent és -játszik és élvezi játékát jobban, mint akárki a nézők közül, s mikor -elhagyja a szinpadot, újra felzúg a riadalom s az a szép, elegans, úri -publikum, az a fővárosi nép, a maga művelt izlésével hódol Pipiskének és -szentesíti Keserű Jónás úr, a dárdási direktor itéletét. - -Pipiske a jelenete után beoson öltözőjébe és tűkrébe néz és az onnan -kimosolygó Grizeldiszt megcsókolja és azt susogja: «Meg vagyok veled -elégedve kicsikém.» - -És mikor megint kiment a szinpadra, kivitte magával azt a másik -szándokot is: körül nézett a páholyokon. Melyikben ül, a ki rajta -segíteni fog? - -És mint a villámcsapás, úgy állítja meg szemléjében Pipiskét egy sápadt -férfiarc látása. Csak most látta a tűkörben, ugyanaz, a ki Dárdáson -megakasztotta Kordeliában. A fehérképű ember messzelátóját szögezte volt -Pipiskére s jól látta, hogy észrevétetett. - -Pipiskét azonban e találkozás, bárha fölöttébb kellemetlenül érintette, -csak egy szempillanatra hozta ki sodrából s jelenetét, midőn férje által -megtagadtatik, oly vonzó s bensőséges lemondással játszta, a megtört -hangok oly zenéjét adta, hogy a közönség nagyja-apraja vele sirt, s -elmenetele után példátlan lelkesedésben adott tetszésének kifejezést. -Pipiske kénytelen volt újra meg újra kimenni megköszönni a nézőségnek, -hogy méltányolja művészetét. - -A direktor úszott a boldogságban s egy rendkívül szép csokrot adott át -Pipiskének, s titokzatosan hozzá tette: a kormányzó úr ő excellenciája -hivat páholyába. Kegyed szerencse gyermeke s engem is bele vont -szerencséje bűvös körébe. - -A direktor elrohant, Pipiske pedig öltözőjébe ment. - -Ott egy másik szép csokor volt, rózsaszin szalagokkal. A csokorba -névjegy volt dugva, rajta e név «gr. Szanday Elemér». - -– Ah! – mondja Pipiske kiábrándulva, – azt hittem… de hiszen ez az az -úr, a ki a heroinát akkor este megszöktette! Úgy látszik, megint -megszöktette valaki a heroinát, de… tőle! - -És jó kedvvel indult a szinpadra. - -A direktor jött. A kormányzó úr el van ragadtatva, le is jött a -szinpadra, be akarja magát mutattatni. Roppant szerencse! Tessék -kisasszony – - -És egy érdekes külsejü, mintegy ötven éves úr felé vitte Pipiskét. - -– Ő nagyméltósága, a polgári kormányzó úr. Pipiske kisasszony. - -– Kisasszony, kegyed mindnyájunkat elbájol játékával. - -– A közönség igen kegyes irántam. - -– Ez a közönség rendszerint szigorú és követelő s nem valószínű, hogy -kegyeddel szemben megváltozott volna. - -– Nagyon elbizakodottnak kellene lennem, ha a kitüntetés e jeleit mind -csak megérdemlett jutalomnak venném – - -– Kegyed ép oly szerény, mint a mily jeles művészetében. Szivemből -gratulálok önnek. Lám, lám, ismét felriad a taps. - -– Felvonásvég van, – mondja a direktor. - -– Jöjjön, kisasszony, jöjjön, – mondja a kormányzó úr. – Kegyed ugyan -megérdemelte e tapsokat, de azért a közönség megkivánja, hogy meg is -köszönje. - -– Istenem, hogyne! – mond Pipiske s elfogadja a kormányzó úr odanyújtott -karját. - -– Jesszus, – kiált a direktor elképedve, – hát a csokrait nem viszi ki? - -– Ah, csokrok? – mond a kormányzó, – hogy is ne! Ide velök! – És maga -rohan az öltözőbe, felkapja a két csokrot, de nem a nélkül, hogy körül -ne nézne az érdekes öltözőben. - -– Lám, lám, – mondja magában, – gróf Szanday Elemér névjegye! Ez -érdekes! - -És szalad ki a két csokorral, melyeket Pipiskének át ad. Pipiske pedig -prezentálja a két csokrot a közönségnek s a két csokor újabb riadalom -forrása lesz. Pipiske kénytelen másodszor a lámpák elé menni, de mostan -csak egy csokrot visz ki magával. A gróf Szanday Elemérét – ott benn -hagyta. - -Abban a páholyban pedig, a hol az a fehérképü ember ült, a következő kis -párbeszéd folyt le. - -– Nos, még mindig oly bájosnak találod, – mondja egy alak, mely a páholy -árnyékában ült. - -– Még mindig, – felel a fehér arc. - -– És – tartod a fogadást most is? - -– Nem, most majd én fogadok valakivel az ellenkezőre. - -– Nem is érdemes az ilyet komolyan venni. - -– Nem érdemes, pedig kár. Nem tudod, kitől kapta azt a másik csokrot? - -– Miért? - -– Legalább is annak az adójával szeretnék fogadni. - -– Nono! Ez még mindig egy kissé komoly. - -– Eh, két hét alatt a szeretőm lesz. - -[Illustration: – Eh, két hét alatt a szeretőm lesz.] - -– Vagy a másé, – mond nevetve az árnyékban ülő. - -Pipiske kisasszony pedig ez alatt udvarolt a kormányzó úrnak s mikor -elbúcsúzott tőle, igen meleg kézszorítással köszönte meg neki, hogy -érdemesnek tartotta lefáradni őt megdicsérni. Játék után aztán hazament, -megcsókolta Celesztin mamáját és azt mondta: minden jól megy, remélem, -szerencsésen végire járok a dolognak. - -A kormányzó úrhoz pedig, mikor kilépett a szinházból, egy másik ember -csatlakozott. - -– Nos, mit beszéltek azok a gavallérok? - -– Semmi különöst, azt is keveset. Csak az új szinésznő iránt érdeklődtek -s azt hiszem – tervök van vele. - -A kormányzó úr tudniillik, a mint Szanday Elemér gróf névjegyét -megpillantotta, utasítást adott, hogy a gróféval szomszédos egyik -páholyba egy bizalmas embere menjen be látogatóba s iparkodjék a két -fiatal ember beszédét kihallgatni. - -Használhatta-e és mire a kormányzó úr, a mit megtudott, azt még talán -lesz alkalmunk tapasztalni. Vélekedésünk az, hogy egy ügyes ember -mindennek hasznát tudja venni a világon. - - - - -XIV. FEJEZET. (A hogy az isten intézkedik.) - -E sorok olvasóit szemtanujává tettem egy magával, a világgal, -fogalmaival meghasonlott ember halálának, s a kik látták annak az -embernek reménytelen küzdelmét s lehanyatlását az örök megsemmisülésbe, -tán szivesen tesznek velem egy kis kitérést, hogy egy jámbor és -istenfélő, hitében biztos embert meghalni lássunk. Az ilyennek könnyű a -meghalása s a látvány, melyet nyújt, inkább irigységet költ, mint -szánalmat avagy rettegést. Az ilyen munkája-végezetten, istennel és -emberekkel békében, csöndes lelkiismerettel – pihenni tér a halálos -ágyon; elalszik abban az édes reményben, hogy a mit szerencséje esett -jót cselekedni, azért édes jutalom várja egy szebb hazában. Az ilyent -kecsegteti a hit, hogy a kiket szeretett, azokat mind viszontlátja ott, -a hova megy, a kik már meghaltak, csak megelőzték őt az örök életben s a -kik utána fognak meghalni, azokra ő fog várni mennyei fényességben. - -Kevesen, nagyon kevesen vannak, a kik e hitben élnek és halnak meg, de a -sír szélére jutván, valóban boldogoknak mondhatók a halandók között. Az -emberi tudomány, a felvilágosodott elme minden vívmánya ezt a nyugalmat, -ezt a békét, ezt az elandalító reménykedést a megsemmisülés percében meg -nem adhatja. - -Rettenetesnek és ádáz kegyetlenségnek tartom istenét és hitét elperelni -az embereknek, mikor egyenértéket az élet nehéz óráira – egyetemes -értékűt nem adhatunk nekik. Hogy egyesek voltak, a kiket, hogy úgy -mondjam, a felvilágosodás nyugalma végső percükben sem hagyott el: ez -értéktelen; mert számosan vannak mások, a kik filozófiával éltek ugyan, -a míg testi erejök meg nem törött, de utolsó tusájokban elhagyta őket a -filozófia, helyébe lépett a kétség, s a kétségbeesés. És e két -kathegoria ki nem meríti a halandók számát, mert ezek képviselik az -egyeseket s a százasokat, ezek után jönnek a – milliók és újra milliók, -kik napi munkájoktól nem érnek rá vallás helyett filozófiát tanulni s -ennek magaslataira emelkedni. Hagyjátok meg tehát az emberiségnek -istenét érintetlen legalább addig, míg a természet és teremtés végső -okát ki nem puhatoltátok s megfoghatóvá nem tettétek minden józan emberi -elmére nézve. Hagyjátok meg a lehetőséget, hogy a jók és jámborok -halálát mennyei béke és glória vehesse körül… - -… Egeresi Illés, a fiatalképű öreg pap szobájába lépünk. Ott pihen az -aggastyán, a ki százaknak vitt utolsó vigasztalást, kezében egy kis -finom mívű csontfeszülettel, rendesen, szépen megvetett ágyában. -Galambfehér haja körülveszi kimerült arczát, szemei fényökvesztetten -néznek a levegőbe. Ha az ajtó halkan nyílik, oda fordul a két barátságos -szem, s ha nem az lép be, a kit a haldokló vár, türelmesen tévedez ismét -a levegőben. Békés, egyhangú, teljesített kötelességgel terhelt mult van -az aggastyán mögött; egy szerény, lemondásokban gazdag, de megelégedett -élet; eredménye az egyensúlyos lélek, a nyugodt lelkiismeret. Az isten -nem lesz szigorú birája annak, a ki mindig szigorún itélt magáról, az -élettől nem kért sokat s a mit kapott tőle kéretlen, szivesen osztotta -meg másokkal. Nem elbizakodás a mi neki a nyugalmat adja. Bűne se több -se kevesebb mint más embernek, a ki nem bűnökben keresi kedvét, de -határtalan bizalma van isten irgalmasságában, mely előtt alázattal -hajtja meg fejét… - -Ajtaja ismét nyílik s egy köhécselő öreg asszony Jézus nevét dicsérve -lép rajta be. Adorgyán János özvegye, a kiért a haldokló pap elküldött, -valamint Adorgyán János özvegye elküldött annak idején a papért, mikor -szerencsétlen gazdája haldoklott. - -Őt várta tehát Egeresi Illés és magához intette. - -– Kedves jó asszony, kevés élni való időm van már és egy nagy gond -nyomja a lelkemet. Nyúljon ide a vánkosom alá, úgy, ott talál egy -hétpecsétes levelet. Ez a maga boldogtalan gazdájától való. Azzal a -szóval adta nekem által haldokló ágyán, hogy «ha van isten, intézkedjék -róla». Ebben van úgymond, az ő gyónása, leteszi a kezembe s legyen itt -olyan biztos helyen, mintha a magáéban volna. Eddig őriztem e levelet, -most meg kell halnom, nem őrizhetem tovább. De nem is adhatom senkinek, -csak isten rendelkezhetik róla, nem én, sem más. Én tehát magammal -viszem a sirba. Ha isten úgy rendelte, ott porlódjék el velem. – És egy -kis pihenőt tartva s kezével, melyben a feszület volt, megfogva az öreg -asszony kezét, rövid néhány lélegzet után folytatá: - -– Azért kérettem ide magát jó asszony, hogy végső kivánságomat maga -teljesíti leghívebben, maga, ama boldogtalan felebarátunk utolsó -gondviselője. Arra kérem tehát, vegye e levelet magához, maradjon -végpercemig nálam, fogja a félkezemet, mikor utolsó lélegzetet veszek, -aztán ha feltesznek a hideg ágyra s onnan a koporsóba, tegye ezt a -levelet a fejem alá, hogy békém legyen nekem, békéje annak a szegény -embernek s békéje magának, a ki maholnap utánunk jön a temetőbe, ott -künn a hantok alatt. Fogadja meg nekem ezt a szent szűz nevében. - -– Megteszem, megteszem, a szent szűz nevében, – mond az öreg asszony -reszketeg ajakkal. - -Egeresi Illés megszorította Adorgyán özvegye kezét, de el nem eresztette -többé. - -– Köszönöm, – susogá; – és most a káplánt. - -Az öreg asszony fölkelt, kiszólt az ajtón s ismét az ágyhoz ment, s -minekutána elrejtette a levelet, letérdelt az ágy elé s kezét a haldokló -kezére tette. - -Az ajtón bejött a káplán, nehány férfi- és nőcseléd, mind letérdeltek, -hangosan imádkoztak. - -Mikor imádságukat elvégezték, az öreg asszony, ki a beteg kezét fogta, -visszafordult a többiekhez és csöndesen susogta: meghalt. - -Adorgyán János özvegyének nagyon nyugtalan éjszakája volt, míg az öreg -pap hagyatéka a kezei közt volt. Együgyű öreg asszony volt, de mindig -vissza-visszatért ágyához álmát elriasztani a gondolat, hogy ebben a -levélben köll valaminek lenni Pipiskéről is, a szegény világgá ment -leányról. Nem jobb cselekedet volna-e valamely becsületes irástudó ember -kezére adni ezt a levelet, mint eltemetni a jó pappal? De szabad-e ezt -tennie? A haldoklónak fogadást tett! Nem, nem, ő ezt nem teheti. Isten -rendelkezik a levélről, a levélnek az elhalt papnál kell maradnia. - -De valamit mégis tett. Az is csak isten rendelése, hogy a levél az ő -kezébe jutott, ne menjen hát ki a kezéből nyom nélkül. Meg kell azt -cselekedni, hogy ne rothadjon el oly könnyen, mint a szemfedő. S az öreg -asszony okos észszel előbb megitatta a levelet olajjal, azután lakkos -vászonba jól begöngyölgette s bevarrta. Így vitte el másnap este a -paplakba, s mikor már koporsóban volt a halott, mielőtt a virrasztók -elfoglalták volna a halottas szobát, becsempészte a nagyon kicsire -összehajtogatott csomagot az elhunyt feje alá. - -Másnap díszes temetésre jött el az egész lakosság. A falu apraja-nagyja -ott volt az elhunyt pap koporsója körül. A szép idő s a vasárnap délután -megengedte, hogy a pásztorembereken kívül mindenki ott legyen. Csak a -sánta harangozót kötötte hivatala a toronyhoz, ő maga nem, csak harangja -szava kiséri el a halottakat. A káplán s a szomszédfalu papja igen -meghatóan szentelték be, s a cirkumdederuntot a mesterrel egyetemben úgy -énekelték, hogy egy zokogás fogta el a hivők egész tömegét. Nem kellett -család, a ki elsirassa, siratta a jó lelkiatyát az egész község. Aztán -nyolc szálas ember vállra kapta a szent Mihály-lovat, a népek -sorakoztak, elől a halottas kereszt, aztán az iskolás gyermekek, utánok -a halottvivők, a fejfával s a koporsóval, majd a papok meg a mester, -ezek után a falubeli férfiak, végül az asszonynép, dicsérve az elhunyt -erényeit, jóságát, prédikációit, tanácsait. - -A temető inkább a természet tenyésztő iskolájának látszott, semmint -halott emberek eltakarító helyének. Árok vette körül a négyszögű -térséget, s az árok kökénybokorral, galagonyával és csipkebokorral volt -benőve. A kökényen és galagonyán át itt-ott fehérszakállú ihszalag -kapaszkodott föl a levegőbe, s nem levén mibe fogóznia tovább, -tanácstalanul ingott ide-oda, a mint a szellő cirógatta szakállát. Lenn -a temető térségében fiatal cserfák, iharok és hársok álltak, az árokbeli -bokrok pedig itt is sűrűen ismétlődtek, földi szederrel körülfuttatva. -Nem kertészkedett itt senki, csak a természet, s az nem tűrte meg a -meztelen sirokat. Előbb gyorsan füvet növesztett rajtok, majd viruló -szemfedőt himzett rájok kúszó növényekből, szederből, csuhinából, -boncsból, végül árnyas bokrot, alkalmasat arra, hogy fülemüle fészkeljen -tavaszszal rajta. - -Az egyik oldala a temetőnek egy kis vágásra dült, melybe a falubeli -gyermekek szoktak nyár elején epret szedni járni, ha egyéb dolguk -nincsen. - -A temető közepe táján, a nagy keresztfa szomszédságában, bokroktól -beárnyalva volt megásva Egeresi Illés örök nyugalma számára a hely. A -gyászoló sereg körülvette a sírgödröt s a halottvivők letették terhöket -a sír szája elé. - -Egy kis élénkebb szél kezdett már útközben támadni s mikor most -körülállták a férfiak hajadon fejjel a sírt, a szél kapkodta az emberek -haját s ide-oda lebegtette a szemfedőt. A nap nyugvó félben volt s -vörösen nézett vissza a határról. A káplán és a szomszéd falu plébánosa -a meghatottság leküzdhetlen jeleivel kezdték ismét egyházi éneköket, -melynek hangjait a szél el-elszedte ajkukról, hogy belevegyítse a titkos -búgásba, melyet a bokrok s fák lombjai közt csodás hangszerein -előidézett. Az egyszerű paraszt népek némán, megilletődve, s a sírhoz s -a koporsóhoz szegzett szemekkel állva, hallgatták a papok énekét, a szél -muzsikáját s érezni látszottak az ő világuk s a túlvilág e mesgyéjén -való szertartás bűvös hatását, a mint a hangokba, melyek rendes -rithmussal zsongtak fülökbe, rémes idegenszerűséggel vegyülnek be sértő, -zavaró hangok. A falubeli kis harang, melyet a sánta bakter hármazva -húzott eddig, hirtelen megáll, azután egyoldalosan kezd kongani. - -– Jézus Krisztus, félreverik a harangot, ez tűzi veszedelem! - -Mindenki a falu felé fordította arcát s onnan sűrű sötét füstfelhőket -látott az ég felé gomolyogni. - -Egy rémkiáltás hangzott el minden ajkról, s pap, mester, hivők – mind, -mind, ott a sírszáján hagyva a halottat, rohant a faluba menteni, -oltani, szembeszállani a pusztító elemmel… - -… A szélből vihar, a tűzből tenger lett. A kis falu hamuvá égett… -emberek, állatok veszedelme volt ez éjjel a kis falura nézve. - -A kik másnap nehányan kijöttek a temetőbe, összeszedve a káplán és -Adorgyán János özvegye által eltemetni a papot, azok mindazon jajgattak, -bár őket temették volna el tegnap, hogy ezt a mai napot meg ne kellett -volna érniök. Lám, hogy szerette az isten az öreg plébánost, hogy előbb -magához vette, semmint a végitéletet e falura bocsájtotta. - -Ily beszélgetések közt értek ki a temetőbe. - -Ott azonban újabb rémület várta a szerencsétlen népet. - -A koporsó fel volt szabva és üres volt. Az öreg pap holtteste papi -ruhájától megfosztva, bele volt vetve a nyitott sírba s bozóttal, -földdel félig be volt hányva, ruhája pedig a sír mellett feküdt -rendetlenül, megtépve. - -A nép e rémes látványon elfelejtette hirtelen kárát s reszkető ajkán, -megrémült képén ott ült a hit, hogy a két esemény, a falu pusztulása és -a pap holt testének a koporsóból kifordulása összefüggésben van -egymással, hanem hogy egyenesen a sátán borzasztó munkája. - -A nép nem is engedte eltemetni a papot, csak az esperes és a püspök -közbejöttével juthatott el végső nyugalma helyére Egeresi Illés, a -fiatalképű, jámbor életű öreg pap. - -Adorgyán János özvegye pedig a mint összekulcsolta kezeit s -odaszorította öreg dobogó szivére, szét se tudta egyhamar venni nagy -rémületében s reszketeg vén ajkai egyre mondogatták: - -«Az isten intézkedett, dicsértessék a neve!» - - - - -XV. FEJEZET. (Pipiske nyomra akad.) - -Pipiske kisasszonynak legjobb pártfogója csakugyan nem mindennapi -tehetsége lett. Minden föllépése egy-egy újabb diadal volt, gratulánsok -és udvarlók rajongták körül és a kormányzó úr egyik leghivebb tisztelője -lett. Pipiske minden tisztelgőt szívesen fogadott, csak egyet nem kivánt -észrevenni, a ki pedig legállandóbban ostromolta névjegyeivel, -csokraival és levélkéivel: gróf Szanday Elemért. Erről eleget tudott -azzal, hogy a heroinát megszöktette. Neki ilyen vágyai nincsenek; a -miben ő jár, arra pedig jobb segitőket remél másokban, mint a grófban. - -Még egy makacs tisztelője tűnt fel Pipiskének, de valamely csodás -tartózkodás vett rajta ezzel szemben erőt, még csak azt sem merte róla -megkérdezni, hogy kicsoda az a halványképű fiatalember, a ki ép oly -hiven megjelenik minden játékára a fővárosi szinházban, mint egykor -Dárdáson. - -Ebben nagyon erős és nagyon következetes volt a kis szinésznő (aki -egyébiránt modorában, magaviseletében s gondolkozásában rövid idő alatt -nagy változást érzett magán, nyilván a sűrű érintkezés folytán -idegenekkel): sem Szanday Elemért el nem fogadta, sem a fehérképű iránt -nem tudakozódott. Az egyik iránt nyilván komolyan érdeklődött, a -másiknak szándékaival azt hitte tisztában van s voltaképeni célját -elérheti mindenik nélkül is. - -Celesztin mamájával, kinek házát új állásában sem hagyta el, nagy -beszélgetésben volt, elsorolta tisztelőinek, virágliferánsainak -lajstromát s magyarázgatta, hogy kiben bízik ezek közül, hogy adandó -alkalommal Celesztin rejtelmes eltünésének földerítésében hasznára -lehet, midőn egy látogatót jelentettek be. - -A kormányzó úr volt, a ki bebocsátást kért. - -Pipiske igen előzékenyen fogadta, a divánra ültette s megköszönte a -tegnapi csokrot, mely egy kis asztalkára a többitől külön volt -elhelyezve. - -Hanem foglalkozott egyszersmind magában azzal a gondolattal, hogy mi -hozza ide ezt a nagy urat, a ki csak a szinfalak mögött szokta őt -felkeresni. - -A beszélgetés, mely szinházi dolgokon indult meg, csakhamar érdekesebb -mederbe szakadt. - -– Elhigyje nagysád, alig van valaki, a kit mostanában szivesebben -köteleznék le, mint kegyedet, – mond a kormányzó úr. - -– Oh uram, ha ez komolyan van mondva, nekem van igen jó módom arra, hogy -kegyednek alkalmat adjak rá. - -– Lám, lám, mily szerencsésen találkozunk félúton. Tehát ki vele azzal a -móddal. - -– Oh, az elsőbbség méltóságodé, én csak azután jövök sorra. - -– Kegyed diplomatizál – - -– Nem, csak sort tartok. Nekem van egy kivánságom, méltóságodnak is van -egy. Én nem biztam még abban, hogy méltóságod jó indulatát annyira -megnyertem volna, hogy szolgálatokra igénybe vegyem. Nekem felettébb -hizeleg, hogy a kegyed bizalma irántam nagyobb, mint az én bátorságom -volt. Már ez maga nagyon biztató. Ha látom, hogy méltóságod kivánságát -képes leszek teljesíteni, akkor semmi okom sem lesz már kérésemmel elő -nem állani. - -– Nagyon alaposan védi poziczióját. No de mindegy. Hiszen rám nézve -csupa szerencse, hogy valami kivánni valója van. Én el voltam készülve -esetleg a kegyed szivességét igénybe venni, így abba a kedvesebb -helyzetbe jutok, hogy szolgálatért viszontszolgálatot ajánljak. -Melyikünk szól először, a dolog lényegén nem változtat, csak -formakérdés. Tehát hallja az én kivánságomat! - -– Kérem, – mond Pipiske némi aggodalommal. - -– A dolog nagyon bizalmas természetű – - -– Az csak hizeleg, de nem fokozhatja a diszkréciót, melyre -szeretetreméltósága számolhat nálam – - -– Köszönöm kisasszony. Hiszen végre, ha más-más téren is, de egy ügy -katonái vagyunk ebben az országban. - -– Valóban, – szólt Pipiske egy kis vonakodással és gyönge pírral az -arczán. - -– Lássa, – folytatja bizalmasan a kormányzó úr – én igen kitünő állást -foglalok el. Hatalmamnak alig van korláta addig, a meddig – hivatalos -köreink terjednek. Azontúl – – - -– Azontúl? – ismétlé Pipiske kérdve. - -– Azontúl erőszakoskodhatom, csukathatok, akasztathatok, de egy -barátságos köszöntést, egy megfelelő ismeretséget, egy kis önkéntes -előzékenységet nem vagyok magamnak képes szerezni. Vannak, vannak, a kik -rám szorulnak, de a kik rám szorulnak, azoknak is nagy része a kárt -választja, sem mint hogy általam leköteleztessék. Magyarázzam-e a dolgot -kegyednek bővebben? A hivatalos körök vak követése és engedelmessége nem -elég egy ország kormányzására. A társadalom simulása kell hozzá, hogy -cselekedeteinek hatása legyen. Egyszóval, én e főváros társadalmában is -el óhajtanám foglalni a poziciót, a melyet a hivatalban elfoglalok. - -Pipiske ámulva követé a kormányzó úr beszédét. Bármily hézagos volt is -előadása, Pipiske felfogta miről van szó. A kormányzó úr a fényesen -dekorált spanyol falat tolta előtte félre, mely kitünő állása sivárságát -elfödte a világ szemei előtt. De mi lehet az előkelő hivatalnok célja, -hogy helyzetét így leleplezi előtte; előtte, egy rá nézve végre is -teljesen idegen nő előtt. - -Idegen? Oh, dehogy! Hisz mindketten egy tábor katonái ők, csak más-más -fegyvernemben. - -– Méltóságod oly dolgokról lebbenti fel előttem a függönyt, melyeket ily -tisztán nyilván csak legbizalmasabb embereinek mutogat – - -– Mert bizalmát akarom megnyerni, mond a kormányzó úr. Én kegyedet egy -igen kényes kéréssel fogom meglepni. Én a napokban bált adok. Ott -lesznek a helybeli hivatalok kitünőségei, ott lesznek az itt állomásozó -katonaság tisztjei, ott lesznek a szinház elsőrendű művészei, ha – -kegyed is ott lesz. - -– Ez volna méltóságod kivánsága? - -– Ez csak a fele. Számíthatok kegyedre? - -– Volna-e jogom és okom el nem menni méltóságod e szeretetreméltó -látogatása után. - -– Tehát ott lesz a művészet is. - -– E szerint ott lesz minden – - -– Minden, csak – a főváros nem lesz ott. - -– Ah, – mondja Pipiske, de nem folytathatta. - -– A társaság merevségébe szeretnék rést ütni, ha csak nagyon kicsit is. -A résnek az a természete, hogy azután magától tágul. Ebben kérem a -segítségét. - -– És mégsem tudom, mikép lehetnék szolgálatára. - -– Kegyed hő tisztelői közt látok neveket, melyeknek tulajdonosai kitünő -dísze lehetne a társaságnak, a mely nálam össze fog gyűlni. S e nevek -közt különösen egyet. Ha e név a kegyed kedvéért megtenné, hogy eljönne -hozzám bálba, megvallom, senki sem kötelezett volna engemet úgy le, mint -kegyed. - -– A név? – kérdé Pipiske. - -– Gróf Szanday Elemér. - -– Ah, a heroinaszöktető! - -– Kitünő állású fiatalember. Tekintély osztályosai előtt, népszerű a -városban, mint gavallér, – nem kell önnek magyaráznom, mily súlyt -fektetek megjelenésére. Ha kegyed nekem erre nézve igéretet tudna tenni, -nincs az a szolgálat, a melyet szivesen ne tennék érte, ha hatalmi -körömön túl nem menne. - -Pipiske alig hallott egyebet, mint ez utolsó szavakat. Ha a kormányzó úr -– gondolá magában – az ő hatalmi körét megmozdítja, a föld alul is elő -kell kerülnie Celesztinnek. - -– Én természetesen oly dologban, – mond Pipiske – a mely nem függ tőlem, -igéretet nem tehetek, csak föltételesen. Nem mondhatom tehát, hogy -méltóságod kivánságát teljesíteni fogom, de mondok annyit, hogy meg -fogom kisérteni. - -– Kedves nagysád, én sokkal szivesebben veszem, ha egyenesen -visszautasítja kérésemet, mintha biztat és kibúvót keres. - -– Hogy gondolhat ilyet? Nem kölcsönös szolgálatról van-e szó? - -– Jó, hát vegyük tisztán ily természetűnek. - -– Én is jobb szeretem. De itélje meg, tehetek-e kötelezőbb igéretet -annál, melyet mondtam, vagy adhatok-e reálisabb biztatást? Szívesen -kijelentem önnek, hogy a lehetőségig kész vagyok menni a dologban, hogy -önt lekötelezzem s biztosítsam magamnak a viszontszolgálatot. De -gondolja meg helyzetemet. Én a gróf urat, gróf Szanday Elemért még nem -is ismerem. - -– Ah, nem ismeri, – mond hitetlenül a főnök. - -– Nem ismerem, – ismétli Pipiske. Igaz, hogy mindazok közül, a kik -közeledtek hozzám, az ő ostroma a leghevesebb, de – helyesen-e vagy sem, -nem tudom megitélni – én állandóan vonakodtam őt elfogadni. Inkább -érzések, mint okok vittek a dologra, melyet azonban most kezdek -sajnálni. Egyébiránt a mit hírből tudok róla, az vállalatunkra nagyon -biztató. - -– A mit én tudok róla, az kevésbbé biztató. - -– Mindenképen legyen méltóságod meggyőződve arról, hogy semmit sem fogok -elmulasztani abból, a mit a dologban megengedhetek magamnak. - -A kormányzó úr udvariasan kezet csókolt. - -– S most – mondá – térjünk a kegyed kivánságára át. - -– Térjünk át, – szólt Pipiske s hozzá is akart fogni, a mint a külső -ajtó csengetyűje megszólal s csakhamar megjelen a szobában Celesztin -mamája egy pompás virágcsokorral s egy levélkével, melyet egy egyenruhás -inas hozott. - -– Az ő inasa, – mondja Pipiske, a mint a csokrot s a levelet átveszi. – -Az első levél tőle, melyet feltörök s elolvasok, – folytatá a főnökre -nézve. - -A levélben ez állt: «Bájos kegyetlen! A míg virág nyilik és szív dobog, -meg nem szűnök a kegyed ajtaján bebocsátásért esedezni. Ha a kegyed -szíve is majd kinyílik nekem, mint kegyednek e virág, oly kitartás fogja -jutalmát elvenni, mely a hódító s a hódoló büszkeségére egyaránt -érdemes. Egy kegyes szóért esedezik híve és lovagja gróf Szanday -Elemér.» - -Pipiske átnyujtá e levelet a főnöknek, aztán egy másik kis asztalkához -ült, melyen ténta, toll és papiros volt és írt. - -Néhány percz mulva Pipiske átadta levélkéjét a főnöknek, ki e sorokat -olvasá le a papirról: - -«Gróf úr! Ha ön nem fektet arra súlyt, hogy első találkozásunk az én -szobámban legyen, akkor a kegyes szóért, melyért esedezik, jöjjön el – a -polgári kormányzó úr báljára e hó 18-án. Pipiske.» - -– Kitünően van gondolva, – mondja a főnök úr és ketten siettek ellátni a -levelet, melyet az egyenruhás inas rögtön el is vitt. - -– És most, – mond Pipiske – térjünk át az én dolgomra. - -– Térjünk az ön dolgára, – feleli a kormányzó szinte jó kedvre derülve. - -– Én egy fiatalembert keresek – - -– Ah, ez érdekes! - -– Nem annyira, mint ön gondolja és mégis nagyon. E fiatal ember -háziasszonyom fia, nekem régi jó barátom, ki már két ízben -meghálálhatlan szolgálatokat tett nekem. - -– Ah, ah, és hol keresi őt? - -– Azt magam sem tudom. A fiú egy kissé különös ember. Attól tartunk, -hogy valami vigyázatlanságért összeütközésbe jutott a rendőrséggel. - -– Akkor oda kell fordulni – - -– Az nem olyan könnyű, mint ön gondolja, azaz nem olyan könnyű nekünk, -mint önnek. Az ember nem tudja, nem keveri-e magát is bajba, vagy nem -sulyosbítja-e az illető helyzetét – - -– Látom, rendőrségünk nem a legjobb hirben van – - -– Ön tudja legjobban, megérdemli-e vagy sem. Egyébiránt érhette -barátomat más baj is. Neve Persze Celesztin. Megvallom, egy kissé -ideálista, fantaszta fiatalember. Tudja kormányzó úr, olyan hazafias… de -egészben nagyon ártatlan. Senkinek sem vét, engem nagyon lekötelezett, -öreg édes anyjának pedig egyetlen támasza. - -– Persze Czelesztin, furcsa név, bizonyos vagyok benne, hogy még nem -hallottam. Valami közelebbi ismertető jelei nincsenek? - -– Külsőre igen szelid, szőke fiú, jelentéktelen kifejezéssel… Egy -medvehajtóról beszéltek itt valami történetet. - -– Ah, lám, lám, erről leányom is, Klemmi leányom is beszélt! Ha ő volna, -akkor minket is nagyon lekötelezett volna. De Klemmi egyáltalán nem -jelentéktelennek mondta sőt igen veszedelmesen dicsérte a fiatal embert. - -– Azt gondolom, – mond Pipiske – ez más eset. Valami üldözés, valami -politika, azt hiszem megzavarta a fiatalember fejét. - -– Megálljunk csak, erről is hallottam. A minap volt róla szó, egy -hóbortos fiatalember, a ki minden összefüggés nélkül emleget medvét, -medvehajtót – - -– Istenem, ő lesz az – - -– El van fogva, de nem tudnak belőle semmi világos vallomást kivenni. - -– Már bizonyosan ő lesz az, – mond Pipiske egészen felindulva s -reszketve az izgatottságtól. - -– Ej, ej, Pipiske kisasszony, – kegyed szintén gyanuba keveri magát – - -– Gyanuba! - -– Talán mégsem olyan jelentéktelen és semmit mondó ama fiatal ember -külseje – - -– Oh méltóságod félreért vagy egy tréfát enged meg magának, a mely -igazán rosszul esik. Istenem, hiszen már csak az, hogy fel nem ugrom, ki -nem szaladok innen megmondani ama jó áldott asszonynak ott künn, hogy -fia valószinűleg megkerül, oly magam legyőzésébe kerül, hogy ki sem -mondhatom. Gondolja meg csak méltóságod a helyzetet. - -– Jól van kisasszony, – mond a kormányzó felkelve, menjen ki bátran, -mondja meg ama jó öreg asszonynak, hogy nyomon vagyunk. Én sietek a -rendőrségre biztosabb értesülésekért s ha úgy lesz, mint remélem, akkor -e hó 16-án kegyed vendégeimért cserébe visszaadja mamájának Persze -Celesztin urat. - -A kormányzó úr elbúcsúzott s midőn a külső ajtó kilincsére teszi kezét, -ismét megcsendül a kis csengetyű. - -A liberiás inas hozta meg a választ, a kormányzó úr maga vette át -izgatottan az ámuló inastól s rohant be vele a szobába, a hol Pipiskét -és Celesztin anyját egymásra borulva sirva találta. - -A kormányzó feltartja a levelet. - -– A válasz, – úgymond némi zavarban. - -– Törje fel, olvassa el, – mond Pipiske és a zokogó öreg asszonnyal a -szomszéd szobába menekül. - -A kormányzó úr pedig feltöri a levelet, elolvassa és kivirágzott arccal -a friss csokorra teszi azon kinyitva s gyorsan eltávozik, a ház előtt -váró kocsijába ül s tovahajtat. - -A levélben ez a két szó állt: «Ott leszek.» - - - - -XVI. FEJEZET. (Két fiatal ember beszélget.) - -Gróf Szanday Elemér nagyon türhetetlennek találta már az életet s -felettébb csodálkozni meg nem szünt azon, hogy még mindig nem vált meg -tőle. Miért is nem tette? Egyszer végkép el volt rá tökélve, de akkor -ügyvédje egy hóbortos segédét küldte hozzá, a ki eltrécselte vele az -időt hasznosabb dolgok elvégzése helyett. Végrendeletét azóta sem -csinálta meg. De minek is csináljon végrendeletet? Nevetséges, mikor -olyan a világ folyása, hogy élvén se lendíthetünk rajta, rendelkezni -olyan időre, mikor már itt se leszünk. A ki nem tartja érdemesnek élni, -– bolond ha egy percig is komolyan foglalkozik azzal, hogy mi legyen -akkor, a mikor már nem él. Egyébaránt ő neki még aránylag könnyű. Nagy -vagyona után nagy kényelmet élvez. Háborítlan kesereghet és szidhatja a -világ folyását. Ráér semmit sem tenni, savanyodni és ilyen gondolatokkal -még unottabbá tenni magának exisztenciáját. De hát az a sok bolond, a ki -csak úgy el van keseredve mint ő, a mellett aztán kénytelen türhetlen -viszonyok keretében, gyülölt hatalmak őrszeme alatt megélhetése -föltételeiért vesződni, izzadni, megalázkodni! És hogy lót-fut a sok -ilyen bolond az utcákon! Hogy taszigálja egymást, hogy süvegeli -egymást!… Mit nyujt ezeknek az élet, hogy ragaszkodnak hozzá? Hogy -birkóznak keserveivel, hogy ostromolják akadályait? – Talán mégis többet -mint neki, a ki munka nélkül is tízszer, százszor annyit élvezhet -belőle, mint ezek közül akármelyik… Szanday Elemér gróf itt nyilván egy -titok kulcsa körül tapogatózik, a mint ablakán át a sokaságot szemléli: -saját unott exisztenciája titkának kulcsa körül… - -Az élet nehézségeiben rejlik az élet gyönyöreinek a titka. -Legteljesebben élvezi azt, a mit az élet örömet nyujthat, a -legnyomorultabb. Egy előkelő hölgynek egy százezer forintos ajándék nem -adja meg azt a gyönyört, a melyet a munkás élvez, ha meglepetésképen az -egy messzely borhoz még egyet tesznek ebédlőasztalára. A tikkadt vándor -italához képest az útmenti forrásnál a legdrágább bor, melyet az inyenc -nagy fejtöréssel hozat, egy lukullusi ebédet leönteni, nem sokkal több a -kelletlen orvosságnál. A deáknak az ablakpromenád, a melyen rajtakapták -s melyért egy nap koplalással bűnhődik a kárcerban, menyei gyönyör; a -gróf kitartott szerelmének ölelése, a kéjesen berendezett boudoir -félhomályában e gyönyörnek csak árnyékát sem adja ki. - -Egy exisztencia, a mely a gyönyöröket megunta, a munkát meg nem -próbálta, tehát nem is ismeri: ime Elemér gróf. De hát mért nem próbálta -a munkát? Mert a tér, a melyen ő munkálhatna rangjánál, születésénél, -összeköttetéseinél és nevelésénél fogva: az a tér előle el van zárva, -idegenek foglalták el, azon a téren dolgozni ma nem erény, hanem bűn, ha -nem hazaárulás. A közpályákat megszállva tartja az ellenség, oda csak az -viheti tehetségeit, a ki az ellenségnek megadja magát. Átok ilyen korban -nőni munka alá. A kit ér, megsemmisül alatta. Egyensúlyából az egyoldalú -élet kiveti, hacsak feje nem üres, lelke nem léha. Boldog, háromszor -boldog az, a ki ilyenkor személyes viszonyaiban talál szivének, lelkének -nemesebb foglalkozást. A szerelem, család, családi élet alapítása lesz -ilyenkor sok értékesebb lélek mentő horgonya. Találni ilyenkor egy -lényt, a ki megérti s betölti a szív vágyódásait s új édes kötelékeket -sző észrevétlen az elszakadtak helyére: ez az isteni szerencse! Elemér -grófot ez a szerencse is elkerülte. Serdülő legény korában belevetette -magát az élvezetekbe, uszott a hömpölygő árban, de nem a nélkül, hogy -szemmel ne tartotta volna a parton nyiló virágokat is. Hányat letépett, -hányat látott elmerülni az árban, melybe magával rántotta, nem egyért -tán partra is szállott volna, ha – ha oly könnyen nem szakadt volna le -száráról. Nincs már virág, a mely másra volna érdemes: bele vele az -árba, aztán le az iszapba vele… - -… És az a szende Pipiske, ah, igazán boszúra is alig érdemes! Nem elég, -hogy megszökik egy fiatalemberrel… beteges ambició a német komédiára, -onnan politikai ügynök, tán kém szerepére viszi. És Szanday Elemér -grófnak voltak pillanatai, mikor komoly ábránddal gondol e… -teremtésre!.. Ah, ott megy a fiatal ügyvédsegéd… épen jókor, nagy kedvem -volna a hóbortossal egy kicsit vitatkozni… - -És a gróf kocog az ablakán s kéri Csongor Bélát, hogy fáradjon be -hozzája. - -– Bocsánatot kérek, hogy felhívtam, – szólt a gróf a belépőhöz. - -– Valamiben szolgálatára lehetek gróf úr? – kérdé Béla. - -– Nem is bánnám – szólt a gróf, – csak tudnám miben. - -Béla nem tudta mit gondoljon, de valósággal Elemér gróf se tudta, hogy -mit akar. A gondolatok ama raja, melyeket vázolni iparkodtam, zsongott a -fejében; gondolatok, melyek nem ritkán nyugtalaníták őt. Sok jeles -tulajdonság hevert parlagon a fiatal mágnásban, akcióban csak -selejtesebb része volt eddig az ő énjének s ama jelességek -főttek-forrtak tétlenségre kárhoztatva börtönükben s zaklatták -gazdájukat, ki önkénytelen kereste a szabadulást e zaklatástól. -Disputált magával, háborgott a világgal, itélete tárgyává tette a -viszonyokat, az embereket, magát, de csak hangulata s lelkének -kényelmetlensége kormányozta ebbeli szellemi tevékenységét hol egy, hol -más irányban. Ugyanabból a kiindulóból nem ritkán ellenkező eredményekre -jutott, a mi csak fokozta, nem hogy csillapította volna nyugtalanságát. -Ily hangulatban látta meg az ablakon át azt a fiatal embert, a kivel -egyszer már szembe szállt oly pillanatban, melyet ugyanez a hangulat -tett rá nézve majdnem végzetessé. Úgy tünt fel előtte a fiatal ember, -mintha egy régen kivánt régi jó ismerőst látna s önkéntelen szólította -meg ablakán által. - -Most, midőn szemben állt vele az, kinek csak sejtelme sem lehetett a -lelki processzusról, mely őt a grófi szobába varázsolta, s ki ennél -fogva természetesen egészen idegenül köszönt és szólt, szinte nevetséges -lett egyszerre előtte a helyzet, nevetséges és ostoba. Hogy mit mondjon -a fiatal embernek, az iránt nem volt zavarban. Kibujni a helyzetből -legkönnyebb, hiszen csak egy pár sort ír Varhonyay ügyvédnek s felkéri -Bélát, legyen szíves elvinni. De a gróf nem állt meg e gondolatnál. Ő -nem fog a helyzetből kibuvni. Vannak az embernek pillanatai, a midőn -szüksége van egy okos ember társaságára tépelődései közben. Az ember -harcba száll magával, de nem tud részrehajlatlan lenni, pártul fogja -gondolatai közül az egyiket s nem mindig a helyesebbiket, a másiknak, -nem ritkán az életrevalóbbnak róvására. Ha van valaki mellette, az -átveszi az ellengondolat védelmét, vagy a pártoltnak ostromát s az ember -erkölcsi lénye biztosabban tisztul, ha ellenfél és jó barát nem -ugyanazon koponyában táboroz és ütközik. - -– Bocsánatot kérek, – kezdi ismét a gróf, – ma igen rossz napom van, -társaságra vágytam s önt véletlen meglátva, – - -– Igen sajnálom gróf úr, e pillanatban nem lehetek szolgálatára. Egy -igen sürgős elvégezni valóm van. Azt hiszem azonban egy kis óránál -többet nem vesz igénybe a dolog s azontúl szabad az egész mai napom s -szívesen állok rendelkezésére. - -– S mi végezni valója van? - -– Egy végrehajtást kell teljesítenem. - -– Kérem, fizesse ki az adósságot az én számlámra s jőjjön rögtön vissza. - -– Isten ments! Rossz helyen gyakorolna a gróf jótékonyságot. Tud itt az -adós fizetni, de nem akar. Egy zsugoriról van szó, a ki vonakodott -visszaadni a tőkét, melyet nyomorúságában adott neki egy szegény özvegy -asszony. A zsugori uzsoraüzletet kezdett az összegen, meglehetős módra -tett szert s most, mert hibás volt a kötelezvény, tagadta az adósságot. -Megnyertük a pert minden forumon s most a perköltséggel együtt hajtjuk -be a megátalkodott uzsoráson a kamatos tőkét. Csak hadd fizessen az, van -annak miből, – mond Béla nevetve. - -– De sokáig fog tartani! - -– Hát – jőjjön velem gróf úr, azt hiszem ez is szórakoztatni fogja. -Igazában úgy sincs a bölcs beszéd, mely tanulságosabb és szebb volna, -mint egy helyesen és jól végrehajtott cselekedet. A közben kell az -embereket nézni, nem az ablakon által, – tevé hozzá mosolyogva. - -– Jól van, menjünk, – mond a gróf. - -S a két fiatalember elindult az őszi, késő őszi lucsokban az egyik külső -városnak. Utcán le, utcán felmentek, a gróf egy kissé gyakorlatlanabbul -játszta a szaladgálók szerepét, mint az ügyvédsegéd, de derekasan -taposta a külvárosi sárt. Beszélgetésre nem igen volt alkalom az -utcákon, csak egyes megjegyzéseket váltottak. Majd egy félórába került, -amig kiértek egy városszéli utcába, a melyben már se kövezet, se éjjel -világítás. Kutya van itt minden házban, a ki a maga tapasztalati -tudománya szerint ugatja meg a jövevényeket. Máskép az utcabelit, máskép -a koldust, máskép a kopott és máskép az úri idegent. - -– A bíró még nincs itt, – mondja Béla órájára nézve. - -– Hogy-hogy, hát már helyben vagyunk? - -– Az a sárgás alház amott utazásunk célja. Az igazság ide nem jár -gyalog. Ha a bírói kiküldött már itt volna, kocsi állana a ház előtt. -Különben azt hiszem, egy fél órával korábban is találtunk jönni. - -– S mit csináljunk most e fél órával? - -– Elbeszélgetjük, ha jobbat nem találunk, vagy, ha a gróf úrnak inkább -kedvére van, járjuk be ezt a cigánynegyedet. Érdekes nép lakik ám itt -is. - -– Nézze csak, amott látok egy csinos házikót, előtte pad van, üljünk le -oda. Onnan szemmel is tarthatjuk az ön adósa házát s rögtön -észreveszszük, ha a bírói kiküldött megérkezik. - -És oda mentek s leültek. - -Egy pillanatig hallgattak mind a ketten. Elemér gróf egyszerre csak -felkacagott. Különösen bolondos helyzet az, a melyben van. Kijött grófi -kényelmes otthonából ide, egy főváros szurtos és sáros külvárosába -gyalog, egy fiatalember társaságában, s maga sem tudta miért. De nem -bánta meg. Hangulata, a mely kergette, elmaradt tőle. Az nyilván jobb -szereti a nagy kényelemmel és pompával berendezett grófi lakást. Uj -helyzete kényelmetlenségét azonban élénken érezte s jelesen azt, hogy a -fiatal ügyvédsegéd bizonyos fölényben van fölötte. Nem is ő volt, a ki a -beszélgetést a lócán megindította. - -– Nem alkalmatlan-e a gróf úrnak, – mond a fiatal ember – ha visszatérek -első találkozásunk tárgyára? Nekem olyan álomszerű a dolog, s érdekes -is, mint egy kedves álom, melynek csak darabjai vannak emlékünkben, -mikor fölébredünk, s dolgot ad a darabokat egymással összefüggésbe -hozni. - -– Nem alkalmatlan, – felel a gróf, – annál kevésbé, mert nekem is -álomszerű a dolog. De az álom, a mennyiben én rám vonatkozik, még egyre -tart s minden inkább mint kedves. - -– A gróf úr végrendeletet kivánt velem iratni. - -– Igen. Az volt a szándékom, hogy főbe lövöm magam. - -– És – megkészült azóta a végrendelet? - -– Nem. - -– E szerint azóta a gróf úr szándéka és gondolkozása megváltozott? - -– Nem változott meg – - -– Egyik sem? - -– Egyik sem változott meg. - -Béla különös zavarral nézett a grófra. - -– Annyiban talán mégis megváltozott, – folytatá egy kis meggondolás után -Szanday Elemér gróf, – hogy más formulával kell helyzetemet s -hangulatomat kifejeznem. Akkor el voltam a dologra tökélve, leszámoltam -s meg akartam halni, s ha az ön principálisa más embert küld hozzám, -valószinű, hogy végre is hajtom a dolgot. Ma, ha tisztán akarom -hangulatomat kifejezni, azt kell mondanom, hogy még nem vagyok eltökélve -arra, hogy megtartsam magam az életben. - -– Ez mégis jelentékeny – javulás, – bocsánat a kifejezésért, – mond Béla -komolyan. – Én szivesen tennék egy lépést tovább, a gróf úr okai felé, -ha tolakodó kiváncsiságnak nem venné. A körülmény, hogy szerepem volt a -gróf elhatározásának némi megrendítésében, eléggé okadatolja -érdeklődésemet. - -– Kiváncsiságát vagy érdeklődését nem vehetem rossz néven, annál -kevésbbé, mert úgy tetszik némi jogot is adtam önnek e kérdésekhez az -által, hogy társaságát kértem. Pedig valóban semmi világos szándékom nem -volt önnel. El voltam merülve ellentmondó, egymással civakodó -gondolatokba, s mint a ki elmerül a vízbe, megkapja a deszkát s a -szalmaszálat, a melyet a hullám feléje dob, úgy kaptam egy ismerős -arcon, mely az embertömegből felém intett, midőn tépelődéseim martaléka -voltam. Ez arc az ön arca volt. Öntudatlanul kapaszkodtam önbe, ön -idehozott, csodálkozzam vagy nehezteljek-e, ha ön is tudni akarja, -miért? - -– A gróf úr mindig rejtelmesebb lesz előttem. Birtokában van mindennek, -a mi egy szerencsés pálya és boldog élet föltételeihez szükséges és, ha -nem csalódom, távolabb áll mind a kettőtől, mint akárki, a ki semmi -nélkül indul keresni a kettőt. - -– Ez való, – mond a gróf, – való annyiban, hogy különféle föltételeivel -rendelkezem annak, a mi az emberi szerencséhez kell. Egy szerencsés -pálya, egy boldog élet nem volnának rám nézve lehetetlenségek, ha -egyáltalán lehetségesek volnának. Megtanultam mindazt, a mit állásomban -tudni kell, van születésszerinti rangom, van megfelelő vagyonom, van -becsvágyam, de nincs hazám. Önök lesznek ügyvédek, tanárok, kereskedők; -a társadalom ad önöknek foglalkozást, tért az üdvös munkára. Az a tér, a -melyen mi «dolgozhatnánk», az a tér nincs és alkalmasint többé soha sem -is lesz. A «szerencsés pályához» meg vannak föltételeim, de a pálya maga -van elzárva. Ha léhán végig lovazni, végig kártyázni, végig dőzsölni nem -akarjuk az életet, nem tudjuk minek éljünk. Megkisértém valamennyit, -meguntam valamennyit. Egy jobbra vágyom, a mely elérhetlen, s terhes az -élet, a mely nem igérhet semmit. - -– És a gróf úr osztályosai mind így gondolkoznak? - -– Oh nem. Azok szerencsésebbek. Ezt lovai, azt szeretői, amazt utazások, -a negyediket a társaság s az élet egyéb szórakozásai foglalják el. - -– És semmi más? A gondok és gondolatok, melyek magokban oly nemesek, de -oly kegyetlenül zaklatják a gróf urat, azok nem nyugtalanítják a -többieket? - -– Nyugtalanítják, az nem jó szó. _Foglalkoztatják_. Ez helyesebb, azt -hiszem. Hogyne! Hisz ők mind jeles hazafiak. De nem hiszek nekik. Ők -játszák a reménykedőket, konspirálnak is egy kicsit, majd prédikálják a -türelmet, jönni kell, mondják a költővel, egy jobb kornak s e mellett -mulatnak, gazdálkodnak, kártyáznak, szerelmeskednek s futtatnak tovább. -Érzik, hogy szégyen volna és becstelenség szedni az élet örömeit -szivökben a kétségbeeséssel és lemondással. Hogy tehát szórakozhassanak, -játszák a reménykedőket. Vérig sért engemet ez a képmutató exisztencia. - -– És mit kivánna a gróf úr, hogy tegyenek azok, a kiken úgy -megbotránykozik? - -– Hogy mit tegyenek? – ismétli Elemér gróf. - -– Igen, mert ha ily élesen elitéli őket, abból kettőt okvetlen szabad -következtetni. Egy azt, hogy a gróf úr tudja, mit kell a helyett, a mit -így elitél, tenni, más azt, hogy a gróf úr maga kétségkívül cselekszi is -azt. - -A gróf csapdában volt, legalább Csongor Béla azt hitte s folytatta. - -– A gróf úr nyilván azt kivánja osztályos társaitól, hogy hivassanak -ügyvédet, készíttessenek végrendeletet és lőjék magokat főbe. - -– Ön azt hiszi, – mondja a fiatal gróf, – hogy egy prókátori dilemmával -meg lehet oldani egy problemát. Ön látja, hogy magamon is vonakodom az -itéletet végrehajtani és azt gondolja, megfog egy szarvas okoskodással. -Nem, barátom, én azt nem kivánom tőlök, én egyáltalán nem kivánok tőlük -semmit, sőt örvendek rajta, hogy nem olyanok mint én; de nem tehetek -róla, hogy más vagyok mint ők. Meg vagyok győződve, hogy ha a közélet -szolgálataikat kivánná, egy se találkoznék közöttük, a kinek büszkesége -nem lenne kötelessége teljesítése. De mind könnyen és nehézség nélkül -viseli, sem étvágyát, sem kedvét nem szegi, hogy a haza nincs abban a -helyzetben, hogy szolgálataikat igénybe vegye. Én meguntam, a mit az -ilyen élet nyujt, utálattal vagyok eltelve e nemesebb cél nélküli tengés -iránt s nem találok csak egy menedéket, a megsemmisülést. - -– Ha nem találja nevetségesnek a kérdést: nem szerelmes a gróf? - -Szanday Elemér gróf nagyon megnézte Csongor Bélát. Egy pillanatig nézte, -aztán egy jóizüt nevetett. - -– Nem, nem vagyok szerelmes. - -– Az valóban nagy kár, – mond a fiatal ember. – Lelki háborgásainak -forrása igen nemes. Eltévelyedései egy nagy lélekhez méltók. Semmi sem -kivánatosb, mint hogy a gróf úr épen megtartassék «egy jobb kor» -számára, a mely «jönni fog». És két tényező volna csak alkalmas arra, -hogy indulataival szerencsés birokra keljen: az erős kötelességérzet, -tevékenységre kényszerülve, – ha példának okáért munkájával kellene -fenntartania anyját, apját vagy testvéreit; vagy az igaz szerelem, mely -minden reményre megtanítja az embert és minden kétséget megöl. - -– Azt kell hinnem, – mond a gróf, – hogy ön élvezi mindenikét e két nagy -szerencsének. - -– Nem, – felel Béla, – nem gróf úr, én nem élvezem egyikét is a két nagy -szerencsének. - -– Hogyan? Egyikét sem? - -– Nem. Se atyám, se anyám, se testvérem, a kiről gondoskodnom kellene. - -– És a szerelem? - -– Arra időm nincs és – módom sincsen. - -– Szerencsére szüksége sincsen reá, mint a hogy az ön szavai szerint -nekem volna. - -– Ily értelemben valóban nincsen. Azok a kétségek, melyek a gróf úr -nyugalmát zaklatják, távol vannak az én keblemtől. Az őr, a mely távol -tartja, – de bocsánat, most mindjárt rólam találunk beszélni: ez nem a -szándékunk, azt hiszem. - -– Miért? Beszéljünk önről is. Úgy sejtem, hogy mi ketten egyenes -ellentétek vagyunk. A többi ember közöttünk kettőnk közt jár. Én elég -leplezetlenül beszéltem magamról, van jogom hasonlót várni öntől. - -– A gróf úr igen megtisztel nemcsak bizalmával, de felfogásával is. -Tartok tőle, nagyon fog csalódni várakozásában. Bennem már is látom -csalatkozását. Nagy baj volna rám nézve, ha azt kellene tapasztalnom, -hogy sokan nincsenek olyanok, a milyen én vagyok. De nem félek e -tapasztalástól. Tudom, hogy nézeteimmel, reményeimmel nem állok egyedül. -Sokan vagyunk itt, sokan, gróf úr, e vásári zajban, a kik futkosnak -szerény napi foglalkozásuk munkáiban és a mi hozzá erőt, türelmet, -kitartást ad, az csak a jövő reménye. Nem akarok önnek frázisokat -mondani, magam sem azokkal élek. Előttem egy nemzet fönnállásának, -életének a kérdése nem lehet vita tárgya. Az a reménytelenség, a mely -úgy megszállta a gróf keblét, mint a civilizátorok ezt az országot, az -én kis szobámból és az én szívemből egyaránt számkivetve van. A -szerencsétlenséget vitetem a többiekkel, osztozom bánkodásukban, de a -tábort, melyhez csatlakozom, kiválasztom magamnak és harcolok zászlóim -alatt. Egyet higyjen el nekem a gróf úr. Az a sereg, a mely ez országot -megszállva tartja, bitóival és tollaival, nem oly vészes, mint az, a -mely a gróf urat tartja megszállva. Ezt az ellenséget alig lehet -megverni, ezt az idő csak növeli s ez pusztít a legbecsesebb -emberanyagban. A többi ellenség ellen van fegyver s én is, a magam -semmiségében, egy szerény fegyverkovács vagyok. Semmi sem biztosabb, -mint az én ügyem győzelme, s csak a gróf úr borzasztó gondolatainak a -kudarca. - -– Az ön ügye! Mi az ön ügye? És kicsoda ön? - -– Az első kérdésre jobban meg tudok felelni, mint a másodikra. Az én -ügyem ez ország ügye, e haza nagysága és dicsősége. Hogy ki vagyok? Nem -tudom, hol születtem, mely országban, mily szülőktől. Homályosan -emlékszem vissza arra, hogy mint kerültem gyermekkoromban nálamnál -fiatalabb lánytestvéremmel ide. Iskolába jártam, egy kegyetlen ember, a -ki fölnevelt, serdülő koromban világgá űzött, jelenleg ügyvédsegéd -vagyok Varhonyay úr irodájában: íme, ez a biografiám. De bocsánat, látom -a végrehajtó bíró megérkezett. Velem tart a gróf úr, vagy talán -szívesebben fog itt bevárni? - -– Ha megengedi, bevárom itt. - -És Csongor Béla átsietett, végrehajtani az uzsorást. - - - - -XVII. FEJEZET. (Az Olzingerban.) - -Elemér gróf magára maradván a lócán, átadta magát a hirtelen -félbeszakadt beszélgetés benyomásának. Egyfelől restelte, hogy -hangulatának engedve úgy leleplezte magát az ügyvédsegéd előtt, másfelől -e fiatal ember vallomásai nem csekély mértékben lepték meg őt s a vásár -– egyrészt a mit adott s a mit érte másrészt kapott – nem látszott -károsnak. A kikkel tépelődéseiben eddig szembe szokta magát állítani, -azok csak ama munkásai a társadalomnak, a kik feladatukban fáradnak a -nélkül, hogy akár előre mint ő, akár utólag mint némelyek, mégis -anyagilag a gondtalanságig fedezve volnának. Hogy oly eset is van, a -melyben egy ily szegény küzdőnek még csak hazája sincsen: az eszébe se -jutott. S íme ez a fiatal ember egy szegény, magában álló, ismeretlen -származású legényke, a kit a véletlen ide vet s a ki ezt a földet, mely -csak pihenőt és sovány kenyeret ad neki és semmi mást, magához öleli, -elválasztja rajongása tárgyának s kitűzi egy élet küzdelmei -pályabérének. Ez ország ügye az «ő ügye!» S szeretete oly hatalmas, hogy -ereje mellett ő előtte minden enyészendőnek látszik, semmi sem bizonyos, -csak a cél elérése, mely előtte lebeg s a kudarc, mely minden azzal -ellenkezőre vár. - -– Gyermek, teli ábránddal, gyermekes vágygyal; vagy őrült, áldozata -megrögzött eszméinek. Az élet első próbája ki fogja ábrándítani s aztán -lesz belőle furfangos pervesztő, váltóperekre fog vadászni s uzsorákat -fog közvetíteni… - -Ilyen nyomokon okoskodott a gróf ide-oda, a míg a fiatal pervesztő -vissza nem jött. - -– Most már szabad vagyok mára, s a gróf úr rendelkezhetik velem. A vén -zsugori fizetett, megátkozva minden krajcárját a követelésnek. -Principálisom által úgy vagyok utasítva, hogy a költségek levonása után -fizessem ki az összeget megbizónknak. Ha a gróf úrnak nincs ellene -kifogása, arra mehetünk. - -– Hol van az? - -– X. utca, 26-dik szám, – mond az ügyvédsegéd, egy kis papirkáról -olvasva, melyet mellénye zsebéből vett elő, – valami özvegy Perszéné – - -– Perszéné! – kiált a gróf meglepetéssel. - -– Igen, tán ismeri az öreg asszonyt? - -– Nem épen, de egy fiatal leány van nála szálláson. Bizonyosan hallotta -ön is hírét. Az a szinésznő, Pipiske kisasszony, a német szinházból – - -– Hallottam. Azt beszélik, azelőtt nem németül játszott. - -– Nem; láttam azelőtt is, sőt érdekelt is egy kicsit; de most már -szívesebben nem látom. - -– A gróf úr úgy látszik közelebbről is ismerte a leányt. - -– Egy párszor virágot küldtem neki. Igen kellemes kis leány. Azelőtt, -mikor még nem volt a németeknél, az ember esküt is tehetett volna -jámborságára. Eh, ne beszéljünk róla. Megigértem neki, hogy elmegyek a -kedveért egy mulatságra, hova a nélkül el nem mentem volna. Azt hiszem, -az a szelíd kis nimfa kémszolgálatokat teljesít a kormánynak. Komédiát -játszik az életben is. Okvetlen most akarja oda vinni a pénzt? - -– Ráérek akármikor is, vagy elviszi valamelyik kollegám. Menjünk a hova -a grófnak tetszik. - -– Önnel szeretnék ebédelni, – mond a gróf. - -– Velem? – kérdi a fiatal ember rámeredve. - -– Önnel. Hogy mivel – táplálja a szellemét, azt némileg már láttam, az -tesz kiváncsivá az asztalára. Ha nincs oka a dolgot rejtve tenni, -szívesen megyek önnel. - -– Okom? Rejtve tenni? Én igen szerény ebédeket eszem, de nem titkon. -Maga a hely, a hova járok, érdekesebb, mint a mire a gróf úr kiváncsi, -de semmi sem oly érdekes, sem a hely, sem az ebéd, hogy a gróf urat -kárpótolja azért az ebédért, melyet feláldoz érte. - -Még nehány szót váltottak a dologról s elindultak a belvárosba. Az úton -szerencsére találkoztak Béla egyik kollegájával, a ki szívesen magára -vállalta, hogy a pénzt elviszi Celesztin anyjának. - -Egy kisebb belvárosi utcában, melynek csak félfelén vannak házak, a -másik oldalán egy nagy úri kert nyúlik végig, van egy e helyre teljesen -méltatlan alház. Négy kis ablaka szolgál az utczára, de télen-nyáron -salugátert visel; kisded udvarára kapun át jutni, mely a ház s a -szomszéd ház közt áll. A kapun belüli tér, az udvar első része a pitar -hosszában be van tetőzve, ki van pallózva s a kapun túl még egy -üvegfallal van ellátva. E részről közvetlen léphet az ember egy -folyosófélébe, onnan jobb kéztől az első szobába, baltól a konyhára. - -A kapuntúli szalétli s az első szoba a vendégeké. Kisebb fajta kerek és -négyszögletes asztalok sokasága és fonott szalmaszékek tömege foglalja -el a helyet, a székeket, asztalokat pedig az éhes vendégek légiója. E -vendégek nagyobb része fiatal ember. Jogász, orvosnövendék s más -tanulónép ama része, a melynek úgy a pénze mint az ideje csak igen -kevés. Itt olcsón lehet és gyorsan kell enni. A vendégeket egy zömök, jó -egészségű alak fogadja. Apró szemei mosolyognak, szép selyem -szögszakálla hullámosan borul széles mellére; ingujjra van rendszerint -vetkőzve s fejér ingujja fel van gyűrve karjain. Nyájas, barátságos -ember, rendes vendégeinek nemcsak korcsmárosa és kiszolgálója, hanem -barátja, szükség esetén tanácsadója, a maga módja szerint pártfogója. -Üzletére büszke, mert ha nem is aranyozott szobákban és finom -porcellánon méri ételét s köszörült üvegben italát: a mit ad, az jó, -áránál többet ér, mint táplálék s egy nagy szükséget elégít ki a nagy -városban, a hol sok az úrféle, a ki nem tudna tisztességesen megélni, ha -ilyen vállalat nem volna kezeügyében. - -[Illustration: Az Olzingerban.] - -Valóban, találni a város kellő közepében helyet, a hol az ember tizenöt -krajcártól fölfelé tisztességesen jóllakhatik és tisztességes -bánásmódban is részesül és valóságos eledelt eszik, mely jó izüen van -elkészítve, roppant áldás a cifra nyomorúság oly gyülekező helyein, -minők a nagy városok. Sok szellemi és anyagi munkás, napidíjas, -kereskedősegéd, tanuló, helykereső és más megszorult nép Mekkája volt az -Olzinger bácsi ütött-vétett külsejű csárdája. És ő nem bánt máskép azzal -a szegénynyel, kinek két hatosára még vissza is járt valami, mint azzal -a Krőzussal, a ki öthatosos ebédet evett nála. Mert ilyen is volt ott -ám. Ilyen volt az a jó derék sánta úr, a mankós ember, a ki öt éven -keresztül ült az asztalfőnél jóságos szemeivel, kedves tréfáival, -egyenes szivével, a jó Széthy bácsi, korrektor a Heckenast-nyomdában, a -mindennapos társaság nesztora; ilyen volt a másik sánta, egy -bevándorlott könyvkereskedősegéd, jó lélek, becsületes munkás, szíves -barátja annak, a kit megszeretett, híve Olzinger asztalának, a míg maga -nem alapított magának egy szerény tűzhelyet. Elsántikált már mind a -kettő a kerepesi nyugvóhelyre: e sorokat teszem sírjokra, ama -szegénységünkben is aranyos napok emlékeül. Krőzus volt a harmadik is, -ma már professzor a főváros egy állami intézetében, akkor a mi jókedvű -társunk, sorsosa a mi szerénységünknek: meg fog dobbanni érettünk a -szíve, ha e sorokat olvassa… - -Mikor a vendégek sora megritkult s a Johann, ki reggel mészároslegény -volt, délben pedig jókedvű pincér, maga is meggyőzte a kiszolgálást, -Olzinger bácsi közénk ült s egyszer-egyszer maga is megebédelt. A -Krőzusok, ha ráértek, ott sziesztáztak egy kicsit. A politika, a -tudomány, a kereskedés, az irodalom: az mind érdeklődés és eszmecsere -tárgya volt az asztal körül. Jules Verne első regénye társaságban -olvastatott fel itt s majd hogy ágyúklub nem alakult az Olzingerben is… - -Elkésve lépett be Béla Elemér gróffal Olzinger korcsmájába. A szobák -üresek voltak már, de üres volt már a konyha is. Csak a Krőzusok ültek -még ott pipaszó mellett, de azok ideje is vége felé közeledett. A -vendéglős nagy csodálkozással fogadta Bélát. Már bizony nem hitték, hogy -eljőjjön. - -– Pedig nem is magam jöttem, hanem másodmagammal vagyok, hozzá még jó -ebédet is kérek Olzinger bácsi. - -– Hiszen már senki sincs hátra, csak a hangyás ember, hacsak annak a -részét fel nem adom. - -– No majd csak akad még valami, – mondja Béla, s búcsúzni kezd a -Krőzusoktól, a kik épen távozásra szedelőzködnek, míg Elemér egy a -bejáró ajtóhoz közeli asztal mellé letelepedett s szemügyre vette a -helyiséget. - -Olzinger a konyhába ment, a Krőzusok pedig távoztak a korcsmából. - -– Ide tessék, gróf úr, – mond Béla, – annál az asztalnál rámásznak a -hangyák. - -– Hangyák? Úgy látszik azok is ide járnak ebédre. - -– Csaknem úgy van. Nézze csak e könnyed turásokat itt a fal aljában. Ez -a hangyák járása. Évek óta van itt ez a rovartanya. Eleintén kezdték -őket pusztítani, forró vízzel, meszeléssel, falazással, de ha egy -pontról elüldözték, másik ponton ismét kibukkantak. Úgy látszik már -régen itt laktak volt, mielőtt először magokra vonták a vendéglős -figyelmét, a ki már-már belefáradt üldözésökbe, a mikor egy idejáró -vendége ez üldözésnek még egy veszedelmére is figyelmeztette őt. - -– A hangyák üldözésének veszedelmére? - -– Igen. Mert a hangyák úgy látszik el voltak tökélve, hogy nem engedik -magokat kipusztítani, s a hogy üldözve majd itt, majd ott fúrtak -magoknak utat a falba, attól kellett tartani, hogy egy napon tisztán -rostává fúrják a falat, az pedig nem lenne veszedelem nélkül. - -– Az már igaz. - -– A vendéglős is belátta s nem háborgatta tovább a hangyákat, a melyek -azóta mindig azon az egy helyen tanyáznak. Az a vendég pedig, a ki a -tanácsot adta, valóságos barátságot kötött ez állatkákkal. Mindig ott -ebédel az ő asztaluknál, kopog a hangyáknak, melyek tömegesen bujnak -ilyenkor elő s barátjuk által nem ritkán meg is vendégeltetnek. - -– Különös. - -– Különös az is, hogy e mellett igen békésen meg vannak e rovarok, kárt -nem tesznek, tért nem foglalnak s tömegesebben nem is lepik el a -helyiséget. Senkinek sincsenek se útjában, se terhére. - -Olzinger hozta az ebédet. - -Szerény tarka terítőn tálaltak, kőedényben, de jó tyúklevest, jó -marhahúst, főzeléket és sertéspecsenyét burgonyával. Tésztásnak -palacsintát készítettek hirtelen. A gróf – igaz, hogy éhes is volt – de -nem győzött csodálkozni az ételek jóságán s mikor utóbb fizetésre került -a dolog, álmélkodva nézte, mint adnak még az egy forintjára vissza is, -pedig bort is jót kapott. Maga a vendéglős is melléjök ült s a kis -beszélgetés, melyet folytattak, nem volt tanulság nélküli. - -A gróf azt vélte, hogy ha a ház, a helyiség, a felszerelés díszesebb, a -kiszolgálás úribb volna, könnyen még egyszer olyan üzletet csinálhatna a -vendéglős, a ki ilyen jó konyhát tart. Mert így mégis csak sokan -elkerülik a korcsmát, mivel hiába, az étkezésben a csín is nagy szerepet -tetszik. Némely ember inkább egy tál étellel kevesebbet eszik, csak a -formája meg legyen jobban. - -Olzinger igen meggyőzőleg felelt. A kik ide jönnek, azok már úgy is egy -tállal kevesebbet esznek. Ha sokan elkerülik az ő asztalát, ugyanannyian -meg külön fölkeresik. Ha a házat, fölszerelését fölcicomázná, -személyzetet fogadna s ezzel költségeit fölösen szaporítaná, mindjárt -még egyszer annyiért kellene adnia minden porciót. Vendégeinek fele -elmaradna, a másik fele kontóra ennék. Kinek lenne ebből haszna? Ő meg -van győződve arról, hogy üzlete úgy a mint van, nagy hézagot pótol, mert -ez a szegény, de becsületes és takarékos urak korcsmája. Ide jóllakni, -táplálkozni járnak az emberek. «A feleségem és szolgálói főznek, Johann -meg én hajnalban marhát vágunk, disznót ölünk, aztán piacra járunk. A -mészáros haszna kiesik, a szakácsok, pincérek nyeresége: mind a -vendégeim javára megy. Meg is vagyunk elégedve egymással én és -vendégeim. Megdolgozunk a garasért, de nem is költjük, csak a -legszükségesebbre. Jót adunk, nagyon olcsón, de csak készfizetésre. Ki -is próbálja az én korcsmám a karaktert. Én mondom azt meg, nem a -professzor urak, hogy melyik diákból mi válik és mondhatom, hogy az én -mai vendégeim között akárhány van, a kit meg fognak még emlegetni az -országban, ha csak… - -Itt elakadt a korcsmáros svádája. Ránézett Csongor Bélára, a ki -mosolygott rá. - -– Nos, ha csak? – kérdi a gróf. - -– Tetszik tudni, Olzinger-korcsma csak egy van ebben a városban, de ez -az egy is elég arra, hogy ne féltsem az országot. Itt készül a jövő, én -táplálom a hazát ezeken a kopott asztalokon. Ez az ármádia, a melynek én -vagyok az élelmezője, ez veri meg a – németet. - -– Miféle ármádia? - -A gróf csodálkozva nézett e kérdéssel majd a zömök vendéglősre, majd a -fiatal emberre. - -– A fiatalság, a mely nálam eszi ebédjét. Az a rész, mely igazán dolgot -és tudományt tanulni jár a fővárosba, melynek nincsen pénze csak a -legszükségesebbre, azt is nagyobb részt már itt keresi, de a melynek -annál nagyobb szüksége van egészséges táplálékra, mert minden egyebet, a -mi az élet kedvességét kiteszi, nélkülözni kénytelen. Én jól tartom őket -s úgy rendezkedem be, hogy mennél olcsóbbért tehessem. Az egész -belvárosban nincsen ház, a melyet olcsóbbért ki lehetne bérelni. Ez már -olyan rozoga, hogy tatarozni se szabad, ebben senki sem licitál reám. -Azért is nem sokáig leszek már én is itt korcsmáros, mert maholnap a -tetőn beesik az eső. Ha én kimegyek, utánam senki se jöhet bele, -becsukják s csukva marad, a míg újat nem építenek. Már az «új időt» se -hiszem, hogy megérje, ha csak romképen nem. A szisztemával együtt fog -elpusztulni, s a kik most itt az én ebédemet eszik, azok építenek új -házat meg új szisztemát s a szebb időben megemlegetik az Olzinger bácsit -meg a rozzant házat és összehasonlítják a kettőt: a rossz házat s a -cudar szisztemát, a melyben nevelődtek, a mely első iskolájok volt s a -mely ledült. - -A hangyás ember lépett be s Olzinger sietett az új vendéget kiszolgálni. - -A gróf pedig elmélázott a hallottakon. - -Csodálatra méltó dolog, hogy az emberek mennyire reménykednek. S úgy -látszik mentül mélyebben hatol az ember le a társadalom rétegei közé, -annál hamisítlanabb aranyát találja az érzületnek. Nem volna rossz ez a -bányászmesterség, ha csak gróf is tudna olyan naiv lenni, mint ez a -vergődő, az élettel alkuvó szegénység. Hanem szép itt az élet, szebb és -becsesebb, mint az ő úri házában, a reménytelenség és lemondás -kétségbeejtő tanyáján. Csakhogy a tudatlanság adja ki szépségét. A -korcsmáros és vendégei könnyen reménykednek. Ők ismerik tán a küszködő s -nélkülöző életet, melyet semmi sem aranyoz meg, csakis a remény. Ezt ők -csinálják magoknak, mert egyebök nincsen, a mit élvezzenek. A gróf ezt -az oldalát az életnek kevésbbé ismeri, módja is volt az élet gyönyöreit -megszerezni s nem szorult rá, hogy álomképekkel űzze el mulatságra szánt -perceit, mint ezek. Ellenben ismeri az élet intéző köreit, látja a -hatalmakat tevékenységökben, czéljaikban és eszközeikben és szánja a -szegény ördögöket, kik ábrándjaik által bujtogatva jövendő «szép -időkkel» hitegetik egymást és magokat. - -[Illustration: A hangyás ember.] - -A két fiatal ember fölkelt s elbúcsúzott Olzingertől. Elmenet látták, -mint idézi föl kopogással az új vendég a hangyákat. Tömegesen tódultak -ki a fal s a padló közti üregből ez állatkák s vastag rajban nyüzsögtek -egymáson keresztül-kasul. Az egyáltalán nem barátságos képű vendég -nyájasan beszélt hozzájok, majd törött cukrot szórt nekik s végül valami -édes lisztfélével úgy behintette az egész rajt, hogy egyszerre fehér -színt váltott minden hangya, s idegesen szaladgált ide-oda. Aztán -hirtelen kezdett visszavonulni a fal üregeibe az egész apró sokadalom. - - - - -XVIII. FEJEZET. (A fogoly társak.) - -Persze Celesztin a fővárosi középületek egyikének mély és nedves -börtönében elmélkedett arról, hogy a kevés ész néha többet ér, mint a -sok furfang. A szegény fiatal ember mindent megpróbált, a mit -alkalmasnak tartott arra, hogy a medvehajcsárnak valamely nyomára -akadjon. Az ujságokat rendesen végig olvasta, tudakozódott minden -oldalon, loyális és illoyális hírben álló emberekkel fraternizált, rájok -költötte csekély pénzét, mígnem a sok sikertelen kutatás közben elméjébe -fészkelte magát a gondolat, hogy az a szerencsétlen vakmerő bizonyára el -van fogva és sötét zár alatt várja sötétebb végzetét. És nem -foglalkoztatta Celesztint most már más gondolat, minthogy itt is -valahogy közelébe férhessen, megtudhassa tőle a végzetes levél -rendeltetését s levegye Pipiske kisasszony lelkiismeretéről a terhet. - -Kifőzött tehát egy nagyon furfangos tervet. Elfogatja magát, a minél -akkor könnyebb dolog sem volt, mert csak egy-két merészebb szót kellett -mondani hivatalos fülek hallatára s úgy hűvösre vitték érte az embert, -hogy a lába se érte a földet. Ha egyszer el van fogva, majd emlegetni -fogja ártatlan szókeverékben a medvehajtót, s ha a szerencsétlen a -kezökben van, majd csak szembesítik vele a vallatásnál. Ott persze a -talián mindent tagad, ő meg majd egy négyszemközti találkozót kér, hogy -esetleg vallomásra bírja. Ez természetesen nem fog neki sikerülni, de az -alkalom meg lesz rá, hogy a levél sorsa elintéztessék. Aztán még egy -darabig ülni fognak s ha megszabadulnak, megnyerték a játékot. - -Jól volt kifőzve, jól is ment addig, a míg Celesztin a dutyiba került; -még a vallatás is sikerült. Úgy elbódította a vizsgálóbírót zagyvalékos -beszédével, hogy kis híja bolondnak nem deklarálták. Mégis jobbnak -vélték visszavinni pince-börtönébe, ott aztán ott is felejtették. Se -vallatásra nem vitték, se senki nem kereste. Könnyű volt, sóhajtá a -szegény fiatal ember, ide bejutni, de hogy jutok ily körülmények közt -ismét haza? Már nem is igen gondolt a levélre meg Pipiskére, csak -szegény édes anyjára, a kit könnyelműen egy borzasztó helyzetbe -juttatott. Szeretett volna hírt adni magáról, de bizony szép szóért még -csak szóba se álltak vele, egyebe meg nem volt. - -Az az volt! Kínjában, mert már az kezdte hinni itt kell megöregednie, -kínjában már az jutott eszébe, hogy igaz vallomást tesz, a ruhájába -varrt levelet kézre adja s így vásárolja meg – nem magáért, hanem édes -anyjáért – a szabadságát. Gyötrötte és kecsegtette ez az áruló gondolat -és még türhetlenebbé tette helyzetét. Majd mértéktelen bosszúság fogta -el oktondisága miatt, a melylyel magát bajba keverte, majd sírt, mint -egy gyermek, hogy oktalanságát csak elvetemedettséggel lehet helyreütni. - -Egy tégla által szedett lyukból egy patkány járt be hozzá; nem ritkán -osztotta meg vele kenyerét. A patkány igen barátságos volt, nem félt -tőle, kezéből evett s előtte ugrándozott, ficánkolt, mintha mulattatni -akarná. Hogy irigyelte ő a kloakák e szabad polgárát, mily csábító -gondolat, hogy ha ő e barátja vezetése mellett a tégla által takart -lyukon át a csatornákba, onnan a szabad ég alá juthatna! Szinte a hideg -rázta e gondolatra, aztán ismét könybe lábbadt a szeme s elkezdte sorsát -siratni. Aztán elaludt, – a patkány pedig ide-oda szuszogva virrasztott -kenyeres pajtása álma fölött… - -Celesztint a börtönkulcsok csörömpölése riasztotta fel álmából. A mint -fonott szalmaágya szélére felült, a nyiló ajtón a börtönőr helyett egy -paraszt alakot lát belépni, a mely barátságosan kivánt jó napot. Szép -barna fiú, mintegy harmincon túl valahol, szakálltalan, csinos -bajuszszal, pörge kalap a fején, gyolcs gatya, kordován csizma, -kivarrott mellény – szóval hetyke parasztlegény viselet. - -Tehát társaságot kapott. Nem valami különöset, de mégis különbet a -patkánynál. - -Nem voltak azonban együtt még huszonnégy óráig s Celesztin kezdte jobban -respektálni a parasztot. Ritka legény ez valóban. Nem sokat beszélt -eddig, de a mit mondott, egyáltalán nem nagyon parasztosan volt mondva. -Celesztin szerette volna tudni, hol terem az efajta nép. De a legény -tudott feleletekkel szolgálni, a melyek válaszoltak a kérdésre a nélkül, -hogy megtudta volna Celesztin, a mit tudni akart. Nem szorítkozott -nemre, igenre, nem is tagadta meg a választ, sőt nagyon szívesen adta, -de nem mondott semmit, csak – beszélgetett, vagy hogy úriasan mondjam: -társalgott. - -Elfogatása történetével szívesen szolgált. Hely nélküli juhászlegény -volt, nem messze a fővároshoz egy faluban búcsút tartottak, a korcsmában -tánc kerekedett, ő is részt vett a táncban. Táncosnéja egy kis szelíd -természetű gazdalány volt, a kire szemet vetett egy zsandárlegény, a ki -a búcsú rendje s a legények koponyájának épsége fölött őrködött ott lévő -társaival. De a kis Juliskának jobban kellett a juhászlegény, mint a -villámhárító. Ez utóbbi azonban nem vette tréfára a dolgát. Addig -mesterkedett, a míg okot kerített magának rá, hogy őt elfoghassa s most -itt ül a vármegyeháza fenekén. Egyszer megvallatták, de a birák nagyobb -figyelmet fordítottak az arcára, mint ártatlanságára. Nem azt kérdezték -tőle, hogy mit cselekedett, hanem hogy mikor borotválkozott. Aztán -összesúgtak s elhatározták, hogy eldugják addig is, a míg a szakálla -kinő, akkor aztán megint előveszik. - -Celesztin érdekkel hallgatta a legény símán folyó elbeszélését s maga -sem tudta, mit véljen erről a «művelt» juhászlegényről. Mégis most már -azt kérdezte: aztán valjon mit akarnak a birák a szakállával? - -– Nyilván azt gondolják, hogy nem mindig szoktam borotválkozva járni, s -nem tudom nem remélik-e, hogy másnak találnak, ha megnő a szakállam, -mint így csupasz állal. - -Celesztin kezdte érteni a bírákat. - -– Hátha úgy is talál lenni? – mondá. - -– Akkor – - -A legény elakadt. Nem szándék nélkül volt kissé nyilt egy magyar fiú -iránt, a kit a tömlöcben talált s a ki huszonnégy órai közönyösebb -tárgyakról folytatott beszélgetés alatt neki rokonszenves és nem rossz -fiúnak látszott, de még se tudta, tanácsos-e ily hirtelen tovább is -menni. - -– Hát az úr kicsoda és mért ül itt? – kérdé, megfordítva a nyársat. - -Celesztin rá nézett emberére s egy kis gondolkozás után így szólt: - -[Illustration: Celesztin ránézett emberére.] - -– Legyen nyugodt «uram», a mit én mondhatok el magamról, az nem éri meg -azt, a mit ön fog elmondani magáról. Az én titkom az ön kezében nem -biztosíték, mert az a titok nem magamé, az az én személyemre egészen -veszélytelen, sőt épenséggel megmentőm lehet, ha kiadom a kezemből, míg -a kegyedéről úgy látszik nem oly bátorságos beszélni. Ha tehát titkát az -enyimért cserébe akarja adni, a csere rossz lesz önre nézve. És én -visszavonom kérdésemet, mert nem akarok hamis pénzen igaz portékát -venni. Elég baj, hogy így vagyunk, ne súlyosbítsuk egymás helyzetét. - -– Nem titkot titokért, hanem bizalmat bizalomért akartam adni – - -– Igen, de ahhoz, hogy én elmondjam a magam sorát, nem nagy bizalom -kell, csak alkalom egy kis beszélgetésre. Épen alkalmas arra, hogy -kicsaljam vele az ön bizalmát a nélkül, hogy magam valamit kockáztatnék. - -– Köszönöm, – mond a legény. – Ha tehát nincsen terhére, beszéljünk -egymás dolgáról. - -– Az enyim igen egyszerű és szörnyen ostoba. Elvállaltam egy levél -kézbesítését, s mivel semmi mesterséggel sem tudtam célhoz jutni, az -utolsó s előttem nagyszerűnek látszó eszközhöz folyamodtam: vigyázatlan -nyilatkozatok miatt elfogattam magamat. - -– Hát kinek akarta kézbesíteni a levelet itt a börtönben? - -– Azt gondoltam ám, hogy az az illető is el van fogva s hogy itt -elejtett szókért szembesíteni fognak vele. - -– Nos és sikerült? - -– Dehogy sikerült! Eldugtak s itt veszek, ha valami véletlen új -fordulatot nem ád a dolognak. - -– És micsoda levél az, a melyet kézbesítenie kell? - -– Ez már az a része a dolognak, a mely nem az én titkom. Egy ismerős -fiatal leánynak kívántam vele szolgálatot tenni. Ő rá volt voltaképen -bízva a levél. De ő is csak véletlen jutott hozzá. - -– Egy fiatal leány? - -– Igen, egy szinésznő egy útszéli csárdában volt szállva s midőn már -elutazóban volt, akkor vette át egy ismeretlen medvehajtótól, a kit -üldöztek. - -A mint a két beszélgető egymás mellett ült, a legény a meglepetés élénk -kifejezésével csüggött Celesztin ajakán s jobbját a vállára tevé. - -– És hol van most az a fiatal leány? – kérdé a legény. - -– Nálunk van, édes anyámnál – - -– És mije önnek az a leány? - -– Mim? – Semmim! Azaz jó barátném. - -– Hogy jutott eszébe érette ily meggondolatlanságot tenni. - -– Hogy jutott eszembe? Istenem, hogy jutott eszembe! Ha jól meggondolom, -magam sem tudom. Az embernek vannak ilyen bolondos órái. S most, hogy ön -e kérdést intézi hozzám, azon csodálkozom, hogy soha se jutott eszembe -ahhoz a leányhoz ugyanazt a kérdést intézni, hogy jutott eszébe, hogy a -medvehajtótól azt a levelet átvegye, a meggondolatlanságot elkövesse. - -– No mert ez vagy nagy karakter, vagy nagy meggondolatlanság. Én -mondhatom önnek, hogy soha semmi sem tett reám olyan mély benyomást, -mint abban a pillanatban az az ismeretlen leány s e benyomás nélkül soha -sem is adtam volna néki oda a levelet. De akkor nem tudtam ellentállni. -Azt hittem, hogy ha oda nem adom, soha sem látom többé kedves szelíd -arcát. A levéllel, úgy éreztem, sorsomhoz kötöm a sorsát. A levél -képében vele vagyok, az én ügyem folyton jelen lesz eszméjében, vele -foglalkozik, érte aggódik és én szerepet játszom lelke világában. Semmi -sem természetesebb, mint hogy a nélkül örökre elfelejtette volna a futó -szóváltást a kis csárda ablakán keresztül. Én akkor részesévé tettem -titkomnak, veszedelmemnek, kezébe adtam sorsom egy részét, magamat, -kalandos módon, hirtelen, váratlan, inkább inspiráció szerint, mint -meggondolással cselekedve, egy ködös érzés, egy határozatlan vágy, egy -kifejezhetlen benyomás varázsa alatt. És meg vagyok győződve, hogy a -dolognak ezzel nincsen vége, ennek döntő befolyása lesz még életemre s -most, midőn a világon a legcsodálatosabb módon találkozom önnel, itt, a -börtönben, e hit élénkebben lüktet a szívemben mint valaha. - -Celesztin e beszéd hallatára egyik ámulatból a másikba esett. Végre -kifakadt: - -– Ön, ön, – kiálta, – tehát ön – és nem tudott tovább menni, felkelt -ülőhelyéből, végig ment a keskeny börtönön s ujra leült. - -– Ah, ah, – mondja, de megint nem tudott hozzá egyebet mondani. - -Végre mégis összeszedte magát. - -– De hát nem mesét mond-e ön nekem. Hisz ez a csodával lenne határos! -Tudja-e azonosságát bizonyítani! Hogy nem juhászlegény, azt előbb is -beláttam. De mivel nem bánik birkával, abból még nem következik, hogy -medvével bánjék. És mégis! Igazán meg kell az embernek bolondulnia, hogy -ilyet legyen kénytelen elhinni. - -A szegény fiatal ember egészen megzavarodott. Hóbortos vállalkozása -fényesen sikerült, de a meglepetés teljesen kivette sodrából. Hitte is, -nem is a dolgot. Fogolytársától a részletek elbeszélését, Pipiske -személyleirását, majd a levél ismertető jeleit kérte s végül ellenkező -indulatainak ereje alatt sírni kezdett, mint egy gyermek. Összevissza -csókolta a juhászlegényt s teljesen elfelejtette, hogy börtönben van. - -– És mi lett a levélből, – kérdé a néhai medvehajtó. - -– Szakasztott úgy varrtam bele a nadrágomba, mint ahogy ön viselte -valamikor Pipiske kisasszony elbeszélése szerint. Átadjam? – kérdé a jó -kedvre derült fiatal ember. - -– Maradjon önnél, ott egyelőre biztosabb helyen van. Azt hiszem, bíráim -gyanakosznak rám s nem hiszik, hogy bojtár vagyok. Szakállam növését -azért várják, hogy kilétem kitudásában szolgálatot tegyen nekik. - -– Az igaz, lám! Azt már tudom, hogy medvehajtó volt, mielőtt -juhászlegény lett, de hogy mi volt, mielőtt medvehajtó lett: azt még nem -tudom, sem azt, hogy mért lett egyik is, meg másik is. - -– Tanuló voltam, honvéd lettem, emigráltam s most egy levelet, egy -fontos levelet hoztam be az országba, mint medvehajtó. Üldözőbe vettek, -a levelet átadtam Pipiske kisasszonynak – - -– Mellesleg mondva, ön még valamit átadott Pipiske kisasszonynak, nekem -legalább úgy tetszik. - -– Ugyan! – mond a legény inkább tréfásan játszva a kiváncsit, mint egyéb -indulattal. - -– Teringettét, – a szivét! - -– De reméllem, azt nem bízta az ön baráti kezeire, mint levelemet! Mi? - -– Nem, ezt nem bízta rám. De viszont adott-e Pipiske önnek valamit érte? - -– Egy kis szegfűcsokrot. Látja, megmondhatja neki, ha előbb meglátja -mint én, hogy idáig megbecsültem! S ezzel kebléből elővette a papir közt -elhelyezett hervadt virágot. - -– Reméllem, meg fog neki örülni, – mond Celesztin, – reméllem, annál -alaposabb joggal, mert erről nekem Pipiske kisasszony mit sem szólt. De -térjünk előbbi tárgyunkra. Mint került ön ide? Mert most már nem áll -meg, úgy hiszem, a zsandár, juhászlegény és a kis Juliska táncos -története? - -– Az még most is megáll, de magánál elfogatásom e kis történeténél -érdekesebbek előzményei. Hozzávetésem szerint közel az inspekció ideje, -mert este van. Inspekció és vacsora után szívesen elmondom az ön -mulattatására. - -– A vacsora ideje csakugyan itt van már, látom kosztosomról, a ki -jelentkezik. - -– Kosztosa? - -– Igen, eddig egyetlen szórakoztató társaságom. Muc-muc, gyere csak! – -mond Celesztin, mire a tégla mögül fürgén bujt elő a patkány, félénken -nézve a börtön új lakójára, de csakhamar barátságot kötve vele is. - - - - -XIX. FEJEZET. (A medvehajcsár viszontagságai.) - -Semmi sem természetesebb, mint hogy a fogolytársak szoros barátságot -kötöttek s könnyebben viselhetővé tették egymásnak börtönbeli napjaikat. -Beszélni volt mit mindeniknek. Celesztin beszélt Pipiskéről, a -medvehajtó magáról, életéről, viszontagságairól. A levélre nézve abban -állapodtak meg, hogy egyelőre legtanácsosabb lesz azt azon a helyen -hagyni, a hol van, bevarrva Celesztin ruhájában. Rendeltetésére nézve -instruálta a medvehajtó Celesztint arra az esetre, ha ez előbb -kiszabadulna. Pipiske számára szintén el volt látva a fiatal kereskedő -üzenetekkel. Celesztin számot vetett magával. Ő bizonyos melegséggel -csüggött a fiatal leányon, de most látta, hogy nem szerelmes belé. -Valamely fordulat, arra való alkalom vagy szó könnyen belevihette volna -őt a szerelembe is, de ez alkalmat s a szót Pipiskétől nem kapta meg, ő -maga erre nem is gondolt, az ő szerény és naiv lelkének elég volt, hogy -ő a szép és érdekes leány szolgálatában jár a nélkül, hogy szineit is -kitűzte volna. Az, hogy a börtönben egy emberrel találkozik, a ki -érzelmeiben a lány iránt egy látásra tovább ment mint ő, épen nem -bántotta, sőt jól esett neki és nem némi aggodalom nélkül gondolt arra, -valjon Pipiske viszonozza-e ez érzéseket. Ő maga csak kevéssé tartotta -valószinünek a dolgot, de erről nem szólt. - -Jól esett neki, ellenkezőleg, szerencsétlen fogolytársának ebbeli -reményeit táplálni. Némileg talán arra is gondolt, hogy Pipiskének -alkalmasabb jövőt fog készíteni társa, mint a milyennel ő -kecsegtethetné. Mert a medvehajtó régi s előkelő család ivadéka. Utolsó -férfisarja a Viknyédyeknek. A szabadságharcban fiatalsága daczára szép -szerepet játszott s mikor a katasztrófa bekövetkezett, mások példájára -külföldre menekült. Itt, mint az emigráció tagja, érdekes kalandos -életet folytatott. Minden vállalatában a bolygó hazafiak e testületének -részt vett. Ők azt hitték, ők vannak hivatva a hazát megmenteni, s bár -sok reményök füstbe ment, sok kisérlet kudarcot vallott, a bolyongók -ebbeli hite és reménye törhetlen maradt, annál is inkább, mert itthon is -nagy táboruk volt, a mely táplálta bennök a hitet. S mikor az erőszakos -hatalom itthon tagjaiban lankadni, zsibbadni kezdett, s a nemzet ős -ereje a passziv ellenállásban tette a zsarnokságot tehetetlenné, ők -akkor is a konspirációban, az invázióban látták a mentő eszközt. Egy ily -misszióban járt Viknyédy Géza, a medvehajtó, a hazában egy levéllel, -melyben fontos közlések voltak. Könnyen vállalkozik ily nyakvesztő -vállalatra, a kinek élénk szellemét csak rajongása tartja elfoglalva. -Más kötelékek nem béníták vállalkozó kedvét, s mikor útjában -szembekerült iskolabeli, honvéd- és valamikor rajongásában is -osztályosával, Bőkéndyvel, a kit gyermekei érdeke megtántorított volt -hitében: akkor még Viknyédyből hiányzott az érzék az ily megtántorodás -lehetőségének felfogására. Igazság szerint ez érzék most is hiányzott -belőle. De lelkében helyet kért egy más érdek is, kért és kapott is. -Pipiske osztozott érzelmeiben minden egyébbel, a mi benne volt, s ha -azelőtt más gondolata nem volt, mint elvégezni, a mint lehet, azt, a -mire vállalkozott, most már kezdte elosztani a munkát: ha kiszabadul, -ennyi időbe kerül a levélnek végire járni, ennyit szentelend ama kedves -leány fölkeresésére. - -És ha megtalálta?… - -Azt az isten tudja jobban, hogy mi lesz akkor! - -Egy szóval, ő már nem olyan szabad mint volt: gondolatán, érzésein, -idején és érdeklődésén osztoznak. Lelke előtt fölmerül Bőkéndy, a kinek -ifjú felesége, apró gyermekei voltak, a mikor az országra szakadt a -szerencsétlenség feltartóztathatlanúl. Azután jött rá a szükség. Ez az -igazi balsors, a mely a férfit megpróbálja. Harcba menni, ott elveszni, -vagy csatavesztés esetén elbujdosni, kalandos életben tölteni éveket, -merész veszedelmes vállalatokba bocsájtkozni; ez a férfinak, a ki -hazáját vesztette, élvezet, izgalom, mely elviselhetővé teszi a -veszteséget. De kötelességek súlya alatt a vesztett harc terén -megmaradni, a győztessel megalkudni, lemondani mindannak látszatáról, a -mi a férfiú dísze, a mi szépnek, nemesnek, hazafiasnak tartatik: ez a -nehezebb rész. Ezt kezdte Viknyédy elméjében forgatni… - -De ily tépelődésekre nem sok ideje maradt. Celesztin elég beszédes -fogolytárs volt. Viknyédynek még igen sok anyaga volt a beszélgetésre. -Külföldi kalandjait érdekesen adta elő, s nem kevésbbé feszítő volt -elbeszélése arról, hogy itthon mint medvehajtó, mint bujdosott s -menekült a zsandárok elől, s minthogy ez a rész a mi történetünk -keretébe tartozik s nem is közömbös rá nézve, ezennel ismételjük -Viknyédy elbeszélése alapján. - -Viknyédy mint medvehajtó tudvalevőleg azzal a fortélylyal élt, hogy az -útszéli csárdához közel levő erdőben egy fiatal nyírfához kötötte a -mackóját, abban a reményben, hogy ezzel üldözőit, ha rá találnak -bukkanni, föltartóztassa. A csel annyiban, a mint láttuk, sikerült is, -hogy a zsandárok nagy vigyázattal kétszer-háromszor keresztül-kasul -kutatták az erdőt, a mi egy félnapnál is több idejökbe került, s végül a -sikertelen keresés után megoszlottak: ketten maradtak a medvét őrízni, a -többiek mentek tovább a hajtsár után. - -Viknyédy közel tíz órát nyert fortélyával. Ezt arra használta, hogy egy -közel eső tanyán parasztruhát s egy gereblyét vett, átöltözködött s a -gereblyét vállára csapva, barátságosan iparkodott tovaballagni, -kitűzött, bizonyos cél nélkül. Az embereket elkerülte, falvakba nem ment -s mi természetesebb, mint hogy ismét erdőben esteledett meg. A nappal -szép derült őszi nap volt. Estefelé azonban beborult az ég és az eső -ritkás öreg cseppekben kezdett hullani. Az idő meghűvösödött s a -parasztgatya szellős lett rajta a fekete bársony talián mez után. Az -erdő fái még elég lombosak voltak, nappal még nagyon lehetett a -természet bájaiban gyönyörködni, de este, nedves, sötétedő, hideg időben -a természet csak kényelmetlenségeivel kinálta a vándort. Nagy is volt -Viknyédy öröme, a mikor a sűrűségen keresztül tüzet pillantott meg. -Dupla lépésekben sietett a világosság felé, habozás nélkül lépett a -sűrűből a tisztásra és semmire se gondolva, csak a tűz kínálkozó -jótékony melegére, bátran ráköszöntötte a tűz körül üldögélő nehány -szűrös emberre a jó estét. - -[Illustration: Parasztruhát vett…] - -Egyszerre ugrott fel a négy szűrös atyafi. Nyilván nem vártak ily időben -s e helyen látogatót. A fogadj istent is csak akkor mondták el, a mikor -a jövevény kezében a béke ártatlan fegyverét, a gereblyét meglátták. - -– Honnan komám? – kérdi az egyik, egy pörge bajuszú barna legény, a ki -állva maradt, míg a másik három visszakuporodott a tűz mellé. - -– Szél elül, tűz után! – feleli Viknyédy. - -– Mi a fene! Hát fujdogál? - -– Nem jártak erre a hárítósak? - -– Ma nem. Csak holnapután kerülnek erre. - -– Akkor hát még egyszer jó estét. Adtok-e egy ital bort, egy falat -kenyeret, meg helyet a tüzetek körül? - -– Hát ki lánya fia vagy öcsém? - -– Hazafi. - -– Afféle bujdosó? - -– Bujdosó vagyok, de már keresnek. - -– Ha az vagy, meglehetsz velünk. Itt két napig nem keresnek. Innen -holnapután odább megyünk. Ha megjön a gazda, a többit is elmondhatja. -Ülj le. - -– Hát ki a gazda? - -– Patkóék vagyunk, – mond a legény önérzetesen. - -Viknyédi az első pillanattól fogva tudta, kifélék közé került s belátta, -hogy e pillanatban sehol se lehet bátorságosabban, mint itt. -Letelepedett tehát a szegénylegények közé s utóbb a banda fejével is, -Patkó Pistával – a nép szerint Pista, igazabban János, – egy beteges -külsejű, alacsony, félkézre béna, de éles szemű, gyors elméjű s merész -elhatározású fickóval megegyezett abban, hogy egyelőre velük marad. Ha -módja akad magát másképen bátorságba tenni, elbúcsuzik tőlük. Addig -kenyeröket eszi, törvényüket tartja, fegyverhez nem nyul, csak -védelemre. - -Tán három-négy hete járt Viknyédy már a zsiványokkal, de nem sok -szerencsét vitt nekik. Életök nyugtalan volt, sűrűn cseréltek tanyát, a -betyárok boszusak voltak, mert a kopók sokat kerülgették őket, kiadóbb -munkára a körülmények nem voltak kedvezők. - -Már két napja tüzet se raktak, hideg konyhán éltek, kedvetlenek, -boszusak voltak, mint az idő, veszekedő kedvük megnőtt, tréfájok -elmaradt, midőn végre a banda feje megvigasztalta a legényeket. - -– Az éjjel átmegyünk a gádonyi erdőn, a vityai pusztára. Erre járt egy -odavaló juhászbojtár, beüzentem a számadónak, hogy várjon bennünket -vacsorára. - -Ismert jó hely volt a kujtorgóknak ez a Vitya. J. uraság számadó -juhászának konvenció járt a szegénylegények ilyetén elfogadására. Nem is -jött le az este, hogy Patkóék már beállítottak a pusztára. Jó bor, jó -gulyáshús, jó szoba melege, friss menyecske az asztal körül; ez várta az -elcsigázott betyárokat. Duskáltak is benne bele a késő éjszakába, hangos -volt tőlök a ház, de Viknyédyt jó kedv és lárma nem akadályozta meg -abban, hogy jó verset aludjék egy alkalmas kuckóban. - -Éjfél felé járt az idő, a hold fönn járt a kitisztult égen csillagnyája -között s mosolygott akár a mulató betyárok, a midőn egy vészlövés -dördült el. A mulatók egymásra néznek, fegyver után kapkodnak s egy-két -másodperc alatt künn teremnek a szabadban. Viknyédy fegyverrel a -kezében, álommal a szemében velök. - -A birkás ház a puszta többi részétől elkülönítve áll közel az erdőhöz. -De ép az erdő szélén csillog a holdfényben a zsandársisak. A betyárok a -ház előtt felrakott konvenciós ölfa árnyékába húzták meg magokat, kettő -közülök a ház árnyékába állt, Viknyédy az ólak mellett húzta fel -fegyvere sárkányát. - -A lövés, mely felriasztotta őket, zsandár fegyveréből jött, a ki az -őrszemnek kiállított betyárra sütötte el puskáját, mikor az a házba -akart ugrani, hogy hírt adjon társainak. - -Kemény munka lesz itt. A zsandárok nincsenek maguk. Tolltarajas alakok -mozognak körülöttük: ezek a jágerek. És nemcsak az erdőszélen -mutatkoznak, a juhászlakás jóformán körül van véve. - -A szegénylegények hamar átlátják helyzetük kétségbeesett voltát s egy -kis haditanácsot tartanak az ölfarakás mellett. - -– Nem kell lőni, – mondja Patkó. – Egy csomóba állunk, rejtve várjuk -őket be. S a mint közelednek, rájuk tüzelünk, töltünk s ketté szakadva -ellenkező irányban keresztül törünk rajtuk. Tízen vagyunk, öt erre, öt -arra. A ki elesik, ott marad s ha tud, hát lő. Hogy merre vágunk nekik, -azután mondom. Itt van-e a talián? - -– Itt vagyok, – suttogá Viknyédy. - -– Velünk tartasz-e, vagy itt bújsz el? - -– Nem hagylak el a bajban. - -– Hát akkor most csöndesség, vigyázzatok. Velem jönnek Ferkó, Pisze -Gyura, Csontos, Figura és Csécs Anti. A többiek a taliánnal. -Megvagyunk-e? - -– Megvagyunk – mondák halkan a betyárok. - -Ezalatt az erdőszéli zsandárok s a jágerok nem szűntek meg tüzelni, de -mikor látták, hogy a betyárok nem felelnek, ők is abbahagyták a -lövöldözést és tanakodni látszottak. - -Ide-oda tekintgetésökből, heves szóváltásukból Patkóék látták, hogy -elleneik tanácstalanok. Iparkodtak a betyárokat meglátni, keresték más -oldalról közeledő társaikat, majd ismét egy pár lövést kockáztattak, -végre egy embert kémpróbára küldtek ki. Ez egy zsandár volt, a ki -sisakját letette s hol négykézláb, hol hason próbált közeledni a -juhászlakhoz. A betyárok még jobban meglapultak. A közeledő zsandár -istennek ajánlva lelkét, mászott előre. Alig öt lépésnyire volt már az -óltól, még mindig nem látott senkit. Azt kezdte hinni, hogy egyáltalán -nincs itt senki. Felemelte fejét s ismét hirtelen lekapta. Erre se jött -lövés. Ezt még egypárszor megtette, de a betyárok nem lőttek reá, pedig -a szerencsétlent érdekesen világította meg a hold s bizony nagy -önmegtagadás egy szegénylegénytől, ha az ilyen kinálkozó alkalmat fel -nem használja. - -De itt nem lehetett tréfálni. - -A kémzsandár végre felült s integetni kezdett vissza társainak. Jönnek-e -utána, visszamenjen-e vagy menjen tovább? Társai távozást intettek, azaz -hogy menjen előre. - -A zsandár talpra állt, de lekuporodva s kettőt lökve magán, eltűnt a -többiek elől az ól árnyékában. Ott azonban egy barátságos ölelés -fogadta, hogy a csontja is ropogott bele, ugyanabban a pillanatban két -hatalmas tenyér az ijedt katona szájára illeszkedett. - -A betyárok voltak, a kik felkapták őt s az üres ólba dobták, utána -beléptek oda s levetkőztették. A terv a taliáné volt, a ki megérttette a -zsandárral is, hogy ha mukkan, meg is hal. A zsandár gúnyájába belebújt -az egyik betyár, fogta a zsandárpuskát és az ól árnyékából ép azon mód, -a hogy a zsandár odajött, kiment a holdvilágba. Ott mintegy öt lépést az -óltól leült s integetett az erdőszéli csapatnak. Intéseiből kettőt -lehetett némileg érteni, hogy vannak ugyan betyárok, de nem itt, hanem -amoda túl a szérűskertben. - -A katonák megértették őt s intettek neki, hogy menjen rekognoszkálni a -szérűskertbe. Kerekes Csana – ez volt most a pszeudo-zsandár – nem vette -tréfára a dolgot, hanem kezdett négykézláb a szérűskert felé mászni, -sűrűn integetve a zsandároknak. Ezek kezdtek is a pajtás kert felé -koncentrálódni. Szerencse, hogy arra is vannak katonák, különben már -elmenekültek volna a duhajok, így okoskodott a vezérlő zsandárkáplár. - -A szérűskert fonott sövénynyel volt bekerítve, bejárásán alacsony -fakapuval. Kerekes Csana e kapunak vette kémútját, szorgalmasan -integetve, maga után intve a katonaságot; a mikor a kapuhoz ért, még -egyszer hátranézett, tanácsot kért a káplártól jelekkel s azt az -utasítást kapta, hogy csak előre, ők mennek utána, nem hagyják cserbe. -Az álzsandárnak se kellett több. Felkapott a kapura s egy másodperc -mulva eltünt a túlsó oldalon. A katonák szorongva lesték a jövendőket és -óvatosan közeledtek a kapuhoz. Ezzel az erdőt már odahagyták s a -juhászlakáshoz, a hol a betyárok némán lapítottak, félháttal voltak -mintegy 100 lépésnyire. - -E pillanatban a szérűskertben egy lövés dördül el, egy jajkiáltás -hangzik az éjen át, a zsandárok és vadászok lövésre készen szorongatják -fegyveröket, midőn kémjök puska nélkül, sápadt arczczal, a holdfénytől -megvilágítva megjelen ismét a kapu tetején s lélekszakadva ordítja. -«Hilfe, hilfe!» aztán lebukik a kapun át, ismét fölszedi magát s egyre -segélyért kiáltva, néhány lépést tova tántorog a katonaság felé, de -ismét összeroskad, arccal a földre s ott fetreng. - -E rémes jelenetre a katonák elesett «társuk» testén keresztül -megrohanják a szérűskertet, fel a kapura, kerítésre és sortüzet adnak a -kazalas pajták árnyékába. - -Kerekes Csana pedig felugrik, társai felé iramodik s a tíz betyár -felhúzott kakassal nekivág a zsandárok által elhagyott erdőnek. - -A szérűskertben a szénakazal, melybe a betyár belelőtte fegyverét -ezalatt lángra kap, gyorsan körülég és vörös fényével leveri a hold -sápadt világát. - -A zsandárok azonban nem hagyták teljesen fedetlen az erdőszélt. Az -otthagyott őrszemek puskatűzzel fogadják a betyárokat, a kik viszonozzák -a tüzet. De egy-egy lövés váltásánál annyival kevésbé mentek tovább, -mert a zsandárság itt kisebbségben lévén, jobbra-balra menekült s nekik -utat adott, másfelül pedig, mert a pajtának rohant katonaság is -észrevette csalatását s a menekülők üldözésére megfordult. - -– Szélnek, ki merre lát, – kiált Patkó – vasárnap a baglyosi rezulában -leszünk. - -És a szegénylegények, a hányan voltak, annyifelé futottak, a katonaság -pedig vaktában utánok. - - - - -XX. FEJEZET. (Viknyédy futása.) - -Viknyédy Géza a betyárok kommandóját s egyszersmind példáját is követve, -neki vágott a sűrűnek. Hány golyó kerülte el, feje körül csapódva -egy-egy fába, se kedve, se ideje nem volt megszámlálni, figyelme csak -arra volt fordítva, hogy üldözőitől távolodjék. De bizony ez nem volt -csekély feladat. A zsandárság s katonaság együtt szép számot adott s -egy-egy futóra legalább öt kergető esett. Persze hogy éjjel erdőben a -menekülés könnyűnek, az üldözés nehéznek látszott. Hozzájárult, hogy a -lövöldözés nem szünt meg, bár a duhajok óvakodtak puskaporuk haszontalan -fogyasztásától. De ki tudta a sötét erdőben, hogy ki lőtt. A mi katona -ott hagyta a fogát, biz az társa golyóbisától esett el. - -Viknyédynek a közös bajokhoz még egy nehézsége járult. Ő teljesen -ismeretlen volt e vidéken s egyáltalán nem volt képes magát tájékozni. -Akármerre ment, nem tudta hova fog jutni. Fogalma sem volt arról, vajjon -kifelé megy-e az erdőből vagy befelé? S ha az erdő véget ér, hova jut? -Még legjobbnak látszott az erdőben valami jó helyen meghúznia magát. De -ha ott virrad s a zsandárok nem találnak távozni, reggel bizonyosan -kivadászszák. És a puskasütögetés még egyre tart. Vagy kétszer -találkozott már egy-egy bokorból-bokorba ugró társával, a miből azt a -vigasztalást merítette, hogy a szegénylegények se járatosabbak, mint ő. -Valószínű, hogy üldözőik se valami nagyon bátorságosan hatolnak előre. -Legjobb tehát folyton a lövésekre fülelve, szépen óvatosan előre -tapogatózni. - -És úgy tett. Szeme a sötétséghez hozzászokott s frissen járt körül az -erdőben. A mint tova surrant, soha sem a bokrokat kereste, hanem a -vastagabb fákat. Ezek mellett legalább egy oldalon védve van a golyó -ellen is. Ha egy-egy elsütött fegyver tüze fellobbant a távol sűrűben, -kettőzött lépéssel iparkodott tova jutni. - -De a lövések csak nem maradtak el. Úgy látszik, az ő irányát vette a -katonák nagyobb száma. Azt gondolta, legjobb lesz már most megpróbálni -megfordulni s mint a szorongatott vad, megkisérleni keresztül törni a -vadászok kordonán. Nem látszott előtte valószínűnek, hogy oda jusson -vissza, a honnan kiindult, mert hiszen már oly régen megy s annyit -kavarog, hogy nemsokára virradni is kell a hajnalnak, s ő maga tán a -harmadik határban is jár. - -Felfohászkodott tehát istenéhez és megfordult üldözői felé. Óvatosan, -bukdácsolva osont tova, hallgatózva s hiuz szemekkel tekintve -jobbra-balra s előre s kis híja, hogy térdre nem roskadt örömében, midőn -vagy egy negyed órai ílyetén menekülés után az első lövést hallja -eldördülni a háta mögött. - -– Megmenekültem! – mondja magában félig hangosan s könnyebb lélekzettel -iramodik gyorsabb futásnak, a mint hirtelen egy pokoli detonáció éri -fülét és vakító fénybe vesz el a szeme világa. - -– Jaj! – kiáltja Viknyédy önkénytelenül – és - -– Jesszusz! – egy más hang ugyanabban a pillanatban. - -Egymás mellett állanak, ő és egy vadász, a ki egy fa által tőle -elválasztva majdnem orra alá sütötte el fegyverét. - -Viknyédy mint egy macska, úgy ugrott hirtelen az embernek, kicsavarja -kezéből a puskát, gáncsot vetve felfordítja a holtra ijedt katonát, a ki -bölcsen hátra maradva követte volt társait s telhető gyorsasággal -iramodik a felvett irányban tovább. - -Saját fegyverét már rég eldobta, a katonáét se cipelte soká, annál -kevésbbé, mert e puska letepert tulajdonosának ordítására néhány társa -megfordult, felkereste őt s utasítása folytán ismét űzőbe vette -Viknyédyt. De ez a kordonon túl volt s könnyebb ruhájában sebten -törtetett előre. - -Fütyült utána a golyó, de ő nem igen figyelte hova hull. - -Egy tíz percnyi futással kiért az erdőből. Vörösös fényt lát az égen, -távol harangszó hallik. Hajnal volna már, hogy az ég pirosodik s a -harang megszólal? - -Nem, ez nem a hajnal pirja, ez nem a reggeli harangszó. Tűz van, a -harangot félre verik. Jaj, ha ő egy ugrással ott teremhetne a tűznél s -elvegyülhetne az oltó nép között. De se tájat, se utat nem ismer, azt -sem tudja hol van, s a lövések közelednek. - -Körülnéz, árokparton áll, az árkon túl cserjés látszik. Beugrik oda, – -vagy húsz lépésnyire tőle egy nagy keresztfa vonásai rajzolódnak le a -szürkés éjszakába. Körülnéz, sok apró kereszt vet árnyékot a holdtul -földre: temetőben van. - -Boldog nyugvók a föld alatt, nektek nem dobog már úgy a szívetek, mint -ezé a szegény üldözött emberé, kinek már a lábai roskadoznak, tüdeje -zihál, kit űznek mint a vadat, ki pedig nem rosszabb ember, mint -akármelyik volt közületek, a ki békében halt meg. - -Viknyédy sírról-sírra ugorva iparkodik kijutni a temetőből, s nagy -siettében, csak mikor beleütődik, akkor látja, mily akadályra talál -menekülő útjában. - -Egy koporsó, Szentmihály lovára téve áll ott egy frissen fölhányt sír -szélén. - -Az üldözők lövései mind közelebb jönnek. - -Viknyédy megáll, körülnéz, felkapja a koporsóhoz támasztott keresztet s -alsó faragott végét beilleszti a kezdetlegesen összerovott koporsó -födele alá s fölfeszíti a halott házát. - -Egy tisztes arcú ősz hajú pap fekszik a koporsóban. Arcának szinte -mosolygó vonalaira szeliden hullanak a hold sugarai. De emberünkre a -látvány semmi hatással sincsen. Benne csak az önfentartás ereje működik. -Késével végig hasítja a halott ember papi ruháját, kifordítja a ruhából -s a koporsóból a testet, s beleveti a nyitott sírba. Magára ölti a -talárt, belefekszik a koporsóba s lefödi magát a koporsó födelével. - -És lélekzetét visszafojtva hallgatózik borzasztó menedékében. Tompán -hallja a harangok zúgását, tompán a puskalövéseket. Majd emberi -hangokat, melyek egymást szólítják, lépteket, melyek jobban látszanak -sietni e borzalmas helyről, mint másünnen. - -Aztán csend lesz, csak a félrevert harang sírja még tele az éjszakát. - -– Meg vagyok mentve, – sóhajt Viknyédy, de olyan törődött, hogy nem siet -fölkelni. - -– Nem is rossz fekvés esik ebben a kis kunyhóban, – mondja s igazgatja -magát egy kissé. Csak a fejét nyomja a vánkosa. Nem is soká tűri, -odanyúl s egy kis csomag akad a kezébe. - -– Lám, lám, mi lehet ebben? – S önkénytelenül tapogatja a csomagot. Majd -fölkel, leveti a halott ruháját s óvatosan elhagyja a temetőt. - -Néma, csöndes, elhagyott a táj. A hajnal fakad a keleti égen s Viknyédy -ismét irányt cserélve tova ballag ez éj után, melyhez hasonlót kalandos -életében nem élt át se itthon, se külső országban. - -Messze járt már üldöztetése helyétől, erdőszélen, dülő utakon ballagván -tova, midőn rávirradt a szép őszi reggel. Nem kimélte a lábait s -hozzávetése szerint két órát is gyalogolt egyben. Elhagyott -krumpliföldeken gyümölcsöt böngészett, bevitte az erdőbe, megsütötte s -isteni lakomája lett a fölszedett burgonya. Az erdőben töltötte a napot. -Tüze mellett jól is aludt s mikor közel volt az este, tovább vándorolt. -Tervet nem tudott magának főzni, emberrel nem kivánt hamarosan szóba -állani, a véletlen fog ismét dönteni legközelebbi jövőjéről. - -Ez a véletlen harmadnap egy juhásztanyára vitte őt. A gazda befogadta, -szemet hunyt kilétére s itt töltött el pár hetet mint birkásbojtár. Első -merészebb útja az emberek közé búcsúra történt s ott fogta el őt a -zsandár komolyabb ok nélkül, de nem lévén semmi igazolója, komoly -következményekkel. - -A juhásztanyán vette le szakállát s a frissen borotvált arc, melyen a -szakáll mezejének a színe erősen elütött a többi rész barnájától, gyanút -keltett a legény iránt, a kit szakállnöveszteni küldtek le a börtönbe az -első kihallgatásról. - -– És mi volt abban a csomagban? – kérdé Celesztin Viknyédyt az -elbeszélés e részénél. - -– Maig se tudom, – felel a kérdezett. – Szórakozásból-e, -ösztönszerint-e: a csomag a kezemben maradt, elhoztam magammal, de -felnyitni mindeddig vonakodtam. Eszem ágában sem volt szegény jó -halottamat, a ki menedéket adott, megrabolni. Nem is bántom, hadd legyen -addig nálam, a míg valahogy az isten nem intézkedik róla, bár a viaszkos -bőr, a melybe takarva van, megrongyollott. Talán visszavetődöm még -egyszer arra a vidékre, s akkor sírkövet állítok öreg papomnak és -sírjába teszem a csomagot vissza… - -Ilyen és hasonló beszélgetések folytak a fogoly társak közt; a patkány -töltötte ki barátságos közeledésével, ugrándozásával a többi időt. -Szépen meglettek volna hárman együtt, de a két férfi nehány nap mulva -mégis már ismét szívesen vágyódott ki börtönéből. Örültek egymásnak, a -sors furfangjainak, a melyekkel összehozta őket, de mi haszna van -mindebből, ha most meg nem mehetnek tovább, egymással zár alá vannak -téve. Viknyédynek a szakálla is kezdett kinőni s a szakállával nőtt -aggodalma is. Hátha itt is talál valakit, a ki fölismeri, mint Bőkéndy, -de nem lesz olyan loyális, mint Bőkéndy vala? - -Elégületlenség és rossz kedv költözött be a börtönbe hozzájuk s -több-több időt töltöttek szótlanul és hallgatagon a fogolytársak. -Patkányuk is érezni látszott a hangulat változását, kevesebbet -ugrándozott előttük, inkább gubbaszkodott a sarokban, gazdáival versenyt -búsulva. - -Ilyen néma elgondolkozásból verte fel őket egy este a kulcsok csörgése. - -A rabok összenéztek. Mi lesz ilyen késő este még velök? - -Egy felügyelő lép a börtön-helyiségbe, körülnéz és mindent rendben -látván így szól: - -– Persze Celesztin rab, kövessen. - -Celesztin feláll s indulni akar. Egy gondolat állítja meg szándékában. - -– Hová? – kérdi a felügyelőt. - -– Nem tudom, – felel ez. – A mi holmija van, szedje össze s hozza -magával. - -Erre Viknyédy is felállt ágya széléről. - -– Nem jövök ide vissza többé? - -– Nem. - -– Szabadon bocsájtanak? - -– Nem tudom. - -– De ilyen hirtelen, váratlan – - -– Rendeletem van. A többit megtudja ott, a hova én viszem. - -Celesztinnek elszorult a szíve. Ha szabadságra viszik, akkor se esik -könnyen elválni Viknyédytől; sőt patkányát itt hagyni, még ez is egy -kissé képes őt ellágyítani. Hátha még nem is szabadul. Kilesték a fogoly -társak barátságát és kegyetlenül elválasztják őket, tán közönséges -tolvajok, rablók társaságába viszik. A mint Viknyédyre nézett, a ki -szótlanul, szemében izgalommal állt ágya előtt, egy faggyúgyertya -fogyatékos világításában, kitörtek a könyei, oda rohant és ráborult, s -mint egy legény a szeretőjét, úgy szorongatta a férfiút. - -– Menjünk, menjünk! – mond a felügyelő. - -Celesztin szájon csókolta Viknyédyt és kilépett a börtönből egy félig -szoba, félig tornácfélébe. - -Viknyédy magára maradt. - -Nagyon, nagyon nehéz lett a szíve, a mint a kulcsok csörögtek, a zár -becsattant börtöne ajtaján. - -Ágyára borult, arcát két tenyerébe szorította, hogy facsarodó szívére -nyomást gyakoroljon, de az ő két tenyere is megtellett vízzel: az -érzések és gondolatok tengere csapott ki medréből. - -De nem adhatta magát át hangulatának. Beszédet hallott az ajtón túl. - -– Vetkőzzék le, – szólt a felügyelő – s öltse fel e ruhákat itt. - -– E ruhákat? – rebegé Celesztin. - -– Szó nélkül és gyorsan. - -– Itt marad. - -– Mi végből? - -– Mit kérdezget olyan sokat? Nem veszt a cserén, szép ruhát kap helyébe. -Siessen, nem érünk rá beszélgetni. - -Ennél többet Viknyédy nem hallott, de ez elég volt, hogy gondolatának új -irányt adjon. - -Celesztint megfosztják ruháitól. Nincs kétség benne, hogy valamiképen -kihallgatták őket s Celesztin ruháiban azt a végzetes levelet keresik. -És lehetetlen, hogy meg ne találják! - -Villámként cikázott végig elméjén az új helyzet következményeinek hosszú -sora. Az összeesküvés, melyről a levél szól, felfedeztetik, nemcsak -Celesztin, nemcsak ő, egész sora a becsületes hazafiaknak veszélybe jut. -És ő itt ül, a börtön falai közt és senkiért semmit nem tehet, holott ő -idézte föl a veszedelmet, hogy a levelet könnyelműen kiadta a kezéből… - -Menekülni s menteni a mit lehet: ez a gondolat fészkelte magát agyába, -hatása alatt felugrik, megragadja a faggyúgyertyát és reszkető kézzel -kezdi megvilágítani a nyirkos falakat. - -Szeme a patkányra esik, melyet a felügyelő megjelenése elűzött volt -odujába s mely most bújt ismét ki a tégla mögötti lyukból, s -barátságosan tekintett a magából kikelt férfiúra. - -– A patkány! – susogja Viknyédy s arcán a remény tüzei gyuladnak ki. - -Szalmaágya székének egyik lábát óvatosan kiveszi eresztékeiből s -beleereszti a patkánylyukba. - -Csekély erővel feszíti ki a falból a téglát s egy meglehetős üreg száját -kapja a tégla helyéből. A fal mindenfelé meg volt furva patkányok által -s a mint az ágylábbal érinti, könnyen hull szerte a törmelék. - -Viknyédyt mondhatlan izgalom fogta el. Maga mellé tette a gyertyát, még -egy ágylábbal látja el magát s mielőtt egy óra letelt, egész testtel -benne volt börtöne falában. - -Gyertyája homályosan égett, de ürege oldalait tisztán megvilágította. - -Óvatosan kopogtatta végig Viknyédy a falakat, hogy keresse magának a -helyet, a merre utat törjön. Hangtalan ütések voltak ezek, vagy a fal -volt massziv, vagy föld volt a falon túl: menekülőre alig biztató -helyzet. - -Remegni kezdett izgatottságától egész testében, mintha láz rohanta volna -meg, térdei roskadtak, ajka susogott. - -– Isten, isten! – nyögte a kétségbeesett férfiú s szilajon forogtak -szemei ide-oda a dohos üregben. - -Megint a patkány lett kalauza. - -Ez a jó állat folyton ott sürgött-forgott körülötte, s most, mintha -értené az ember szándékát, kaparással, vinyogással iparkodik Viknyédy -figyelmét magára vonni. S a mint a menekülő rab ránéz, szapora -gyorsasággal kezdi az egyik sarokba omlott törmeléket apró lábaival -kaparni. - -Viknyédy a tenyerével látott hozzá s letakar ismét egy lyukat. Bele -ereszti feszítő fáját s alig mozgatja, lehull egy négyszöglábnyi terület -s egy csatornarészt fed ki a kutató előtt. Viknyédy majd felordított -örömében s leereszkedik a csatornába. Itt azonban hamar észrevette, hogy -világa, a faggyúgyertya lángja veszélyeztetve van. De a bajban igen -találékonyak az emberek. Parasztkalapja béléséből kivette a viaszkos -vásznas csomagot, fogaival felhasítja s csakhamar talál is benne, a mit -keres: egy darab papirost. - -A vásznon belül fehér papiros, azontúl egy összegöngyölt levél volt. A -levelet jól-rosszul visszahelyezi a vászonba és mellénye zsebébe teszi. -A fehér papirosból védő ernyőt improvizál faggyúgyertyája számára és -isten nevével ajakán leereszkedik a csatornába, hogy csak a feje búbja -látszik ki. - -A bűzt, a pestist, mely lehével fogadta, nem érezte a merész vállalkozó; -a piszkot, a rothadt, undok folyadékot, a melybe lábai merültek, nem -vette észre. Mintha szeretőjére mosolyogna, úgy nézte, mint indul előtte -hív patkánya félig úszva, félig kúszva a sűrű lében s félkezében a -gyertyával, félkezében a két asztallábbal ment Viknyédy, óvatosan -gázolva tovább, kalauza után s eltűnt a földalatti ocsmány útvesztő -homályában. - - - - -XXI. FEJEZET. (A kis szőke leány.) - -Persze Celesztin hiába szabadkozott: börtönén túl egy külső szobában -levetkőztették pőrére. Elsőben csak tiltakozott, de midőn nadrágjára -került a sor, már könyörgésre fogta a dolgot. - -Semmit se használt, még csak feleletre se méltatták. Mindössze annyit -mondott egy mogorva öreges ember, hogy ne izéljen az úr, úgy is jobbat -kap érte. Celesztin kopott ruhája jó lesz az ő kis fiának télire, se -szélességéből, se hosszúságából nem is kell sokat elvenni, a mi pedig -elesik belőle, jó lesz foltnak. - -Celesztin pedig kapott szép friss, kikeményített inget, fekete nadrágot, -lakkcipőt, fehér mellényt, fehér nyakravalót és acélgombos frakkot, -végül még cilindert és keztyűt is. A keztyű kissé nagy volt, de hát nem -tudták a numerusát, csak gondolom-formára hozták s úgy gondolták, inkább -nagyobb legyen, mint kisebb, legalább felhúzhatja. - -A szerencsétlen fiatal ember ugyan szivesen oda adta volna az egész -ünneplő öltözetet ócska nadrágjáért, melyben Viknyédy levele bevarrva -maradt, de hivatalos öltöztetői nem ismertek tréfát. Kistafirozták, -borbélyt is hoztak, a ki egy kissé meggubancosodott fejét rendbe szedte. -Aztán kivitték, kocsira ültették s elhajtottak vele. - -Ha az öltöztetés alatt utolsó kérése az volt, hogy legalább mondják meg, -hova viszik, most már nem fárasztotta kisérőit hiú kérdésekkel, hanem -iparkodott magát tájékozni utcáról-utcára, a mint tova vitték. - -Világos, a várba viszik. - -Világos, nagy úr elé viszik, különben nem öltöztették volna ilyen -díszbe. - -De mit akarnak tőle? - -És nem azért fosztották-e meg ruháitól, hogy kikutassák ama ruhákat? -Talán kihallgatták beszélgetéseiket! S mi lesz akkor szerencsétlen -társából? - -De ha ez volna, ehhez nem kellene ennyi körülményesség, ezt egyszerűbben -is el lehetett volna végezni. Nem kellett volna őt díszbe öltöztetni, -akármi más ruha is megtette volna. - -Világos, őt szép szerivel akarják lefőzni, barátságosan kivallatni, hogy -teljesen kezükben legyen a másik. De ez nem fog sikerülni. Ő nem lesz -áruló, inkább keveredjék bajba, inkább tegyék ismét börtönbe. S már -kereste szegény Celesztin a feleleteket, melyeket esetleges kérdésekre -adni fog. - -A kocsi megállapodása vetett határt gondolatai ebbeli irányának. - -Egy nagy ház előtt álltak meg, portás nyitotta ki a kocsi ajtaját, a -bennülők Celesztinnel kiszálltak, egy pár titkos szót szóltak a -portásnak, a ki a fényesen kivilágított lépcsővel rézsut szemben eső -hátsó lépcsőre mutatott. - -Arra indult Celesztinnel két kisérője, felmentek az emeletre s a mint -egy külső szobába belépnek, egy formaruhás inas fogadja őket, a kivel a -két kisérő ismét pár szót vált, aztán távozik. Az inas pedig -Celesztinhez fordul, mondván: tessék ide belépni. - -És az inas megnyit egy ajtót s maga előtt bocsátja Celesztint. Egy -kedves kis barátságos szoba tárul fel Celesztin előtt, egy karos -gyertyatartó két égő gyertyája által megvilágítva. A szoba közepén egy -kis asztal, szépen fehéren megterítve, mellette szék. - -– Tessék helyet foglalni, – mond az inas, – rögtön felhordom a vacsorát, -egyúttal megjelentem ő méltóságának. - -És ezzel az inas azon az ajtón, a melyen bejöttek, el is tünt. - -Celesztin azon kezdett töprenkedni, hogy álmodik-e vagy ébren van. -Roppantul röstelte, hogy az inast le nem tartotta, ki nem kérdezte. -Körültekint a szobában, egy szekrény, egy ágy, egy diván, néhány szék s -a megterített asztal, semmi egyéb bútor; a kis asztal alatt csinos -szőnyeg, az ablakon függöny és spaléta. Csak legalább azt tudná, hol -van, ki várja őt vacsorára, egyedül fogja-e megenni, vagy osztozik benne -vele valaki. Szeme az asztalkára téved. Ott csak egy teríték van, szép -porcellán tányér, ezüst kés és villa, szép köszörült üveg pohár, egy kis -palaczk bor, egy üveg víz. - -Mindez csak egy emberre van számítva, ez az egy ember pedig ő. S valami -kimondhatlan vágy húzza Celesztint az asztalhoz. Szédülést érez, lábai -mintha reszketnének, gondolkozása mintha bizonytalan volna. - -És tölt s felhajt egy fél pohár bort. Mily isteni ital! Máskor napokig -nem jut eszébe bort inni. Most, a börtön után, mintha ujjászületnék -tőle. - -Lássuk csak. Az inas úgy látszik késik. Most veszi észre, hogy két ajtó -van a szobán. Melyiken is jött be? Nem tudja konstatálni. Beléptekor -először is az asztal tűnt a szemébe. De az asztal a szoba közepén van. -Ha fal mellett állana, most tudná, hogy az azzal szemben levő ajtón jött -be. Körülnéz. Ha szép szerével hirtelen meg lehetne szökni! És néz egyik -ajtóról a másikra határozatlanul. A csönd, mely szobája közvetlen -környezetében észlelhető, mind jobban izgatja e gondolattal. Valóban, -alig hallani egyebet, mint kocsik tompa robogását… - -Egy-kettő… s Celesztin önkénytelen mutat ujjával az egyik ajtóra. Ez az, -a mely a lakásból kiviszen… És szilárd léptekkel indul az ajtóhoz, -melynek kilincsére óvatosan ráteszi a kezét. - -Lassan, szívdobogva nyomja meg a kilincset s a mint érzi, hogy -elégségesen megnyomta, hirtelen rántja fel az ajtót, hogy a lassannyílás -nyikorgását megelőzze s szeme berepül a szobába. - -És Celesztin kővé meredve áll meg a küszöbön. - -Egy bűbájos szőke fejecskét lát mélyen, legalább is két szoba -mélységére, merengve, szinte bánatosan maga elé nézve, egy kedves -ismerőst, egy édes emlék vonásait, melyek lágyak, barátságosak már -magukban s melyek gyenge világítás mellett, elmerengő buslakodásban -igézők és meghatók. Celesztin nem képes egy lépést tovább tenni s -valamely hatalom nem engedi hátrálni se, keze odaszegezve marad a -kilincsen, ajka reszketegen nyúlik ki, de nem szóra; két szeme odatapad -a vonzó arcra, mely mozdulatlanul marad. - -Celesztin lassan tér magához ámulatából s akkor látja, hogy egy tükörrel -áll szemben, a melynek sima lapja neki azt a bájos fejecskét mutatja. - -Egy fiatal leány ül a szobácska egyik oldalán s búsan néz át a szemben -levő ágyra kiterített habos, könnyű, szép fehér báli ruhára. Mélyen el -van gondolkozva s nem veszi észre, hogy az ajtó kinyilt s egy fiatal -ember megállt a küszöbön, lebilincselve az ő képének a tükörben pihenő -másától. - -Viszont Celesztin se tudja, menjen-e tovább, meneküljön-e vissza? Vágya -ösztönzi a szólásra. Hiszen az a fiatal leány neki ismerőse, s nyilván -itthon is van itt: az tudna neki felvilágosítást adni rejtelmes -helyzetéről. - -E gondolat dönt, Celesztin megszólal. - -– Kisasszony, – szól fojtott hangon, mire az ábrándozó lányka fölrezzen. - -– Ki az? – kérdi az ajtó felé irányozva a fejét, s aztán egy halk -sikoltással felszökik a zsámolyról, a melyen ült, s vérvörösre pirul. - -– Ön uram, ön! – mondja roppant zavarban. - -– Igen, én vagyok, – feleli Celesztin. - -– És hogyan jön ide, mit keres itt? – kérdi szaporán egymásután a lány. - -– Úgy hoztak ide. Hogy mit keresek? Azt magam is szeretném tudni, – -rebegé Celesztin. - -A leány nem érti a helyzetet. - -– Ön nyilván a papa vendége s egy rossz tréfát enged meg magának, – -folytatja a szőke fejecske. - -– A papa vendége? – kérdi Celesztin. – Az meglehet. De miből áll a rossz -tréfa? - -– Hogy jutna önnek máskülönben eszébe, hogy így a szobámba lépjen! - -– Ah, ez a kegyed szobája! Igazán nem tudtam. Bocsánatot kérek. - -Celesztin még mindig a küszöbön áll s egyik zavarból a másikba -bonyolódott. - -– Az nem szép uram, a mit ön művel. Ön azt hiszi, a miért egyszer nekem -egy becses szolgálatot tett, hát meg is engedhet magának akármit. Én -jobb véleménynyel voltam ön felől. - -– Oh bocsánatot kérek, ezerszer kérek bocsánatot, drága kisasszony, – -mond Celesztin, a leányhoz lép, megcsókolja a kezét és folytatja: - -– Kegyed még emlékezik reám! Ez igen szép kegyedtől s nekem visszaadja -lélekjelenlétemet. Higyje meg, egy szót sem értek abból, a mi -szemrehányást nekem tesz s legyen meggyőződve, hogy ha olyan helyen -vagyok, a hol nem volna szabad lennem, ha úgy viselem magam, hogy másnak -látszom, mint a mi vagyok: nem tehetek róla, nem én vagyok az oka. -Hiszen azon kívül, hogy ez a kegyed szobája, azt sem tudom, hol vagyok, -azt sem tudom, mért vagyok itt. - -A leányka csodálkozva nézett a fiatal emberre, csodálkozva és némi -félelemmel. Azt kezdte hinni, hogy meg van háborodva. De a fiatal ember -folytatja: - -– Egy perccel ez előtt nem is volt forróbb kivánságom, minthogy innen -kijuthassak a szabadba, ez ajtót is csak azért nyitottam ki, mert azt -hittem, kijutok rajta; de most már nem megyek addig, a míg a kegyed -bocsánatát is magammal nem vihetem. - -– Ne vegye rossz néven a kifejezést, de ön oly zavartan beszél, hogy -semmiképen nem tudom megérteni. - -– Én is úgy vagyok félig-meddig, semmit sem értek egy óra óta, a mi -velem történik, nem tudom, álmodom-e, vagy bűvös hatalmak játszanak -velem. Ha különben nem tudnám, hogy józan eszem birtokában vagyok, azt -hinném, hogy meg vagyok bolondulva. - -– De hát miért jött ide? - -– Nem tudom. - -– Kit keres itt? - -– Senkit és kegyedet találom. - -– Valami szándékának mégis csak kell lenni? - -– Nincs semmi a világon. Itt vagyok, mert ide hoztak, egy szobába -vezettek s ott azt mondták, hogy tessék várni, mindjárt felhozzák a -vacsorát s megjelentik ittlétemet ő méltóságának. - -– Az a papa. - -– Meglehet. - -– És aztán? Felhozták a vacsorát? - -– Még nem, de már meg van terítve. - -– Hol? - -– Itt a mellékszobában. - -A kis leány kinézett s csodálkozva mondá: az ám! - -– És a papa már itt volt? – folytatá kérdezve. - -– Még nem. - -– S mi okból jött be az én szobámba? - -– Nem tudtam, hogy a kegyedé. - -– Tehát e szobába? - -– Meg akartam szökni. - -– Szökni? Miért? Vétett valamit? - -– Igazság szerint nem vétettem semmit. - -– Nos, tehát? - -– Mégis, idejövetelem körülményei – - -– Mily körülmények? Végre is, öltözetén látom, hogy ön bálba jött. - -– Bálba? - -– Nos, igen, a papa báljába. - -– A papa báljába? - -– Igen. Látja, ott az ágyon hever az én ruhám is; de egy kissé fájt a -fejem, nem akartam részt venni a bálban. - -– Az istenért, azt csak nem teszi! – kiált fel önkéntelen a fiatal -ember. - -A leány elpirult s lesütötte két szemét. - -– Fejfájásom már megszünt. - -– Azt igazán okosan tette, – mond Czelesztin egészen megfelejtkezve -helyzetéről. - -És a lányka még jobban elpirult. - -– De ön, mit fog most már ön tenni? – mondá. - -– Azt megint nem tudom. Ha csakugyan a papa báljára hoztak ide, akkor -kétségkívül részt veszek én is a mulatságon. - -– És már nem szökik? - -– Nem tudom, nem volna-e jobb mégis szökni. Ha kegyed ismerné egész -helyzetemet – - -– Talán leróhatnám tartozásomat. - -– Nem, jobb szeretem, ha adósom marad. - -– De mégis mondja el. Ez a találkozás rendkívül különös. - -– Lépteket hallok. - -– Az inas! - -– Nyilván a vacsorát hozza és az üzenetet ő méltóságától. - -– Igaz. Lépjen ki. Lássuk, mit üzen «ő méltósága». És a kedves leány -szeliden kihárította Celesztint szobájából s betette utána az ajtót. - -E pillanatban lépett a másik ajtón az inas egy nagy tálcával, melyen -különféle hideg ételek voltak. Baljában szamovárt hozott, melyből a -frissen leforrázott thea párája gomolygott ki. - -– Ő méltósága engedelmet kér, még nagyon el van foglalva, méltóztassék -megvacsorálni; utóbb eljő maga is. - -Így szólt az inas és kezdett Celesztinnek felszolgálni. - -– Barátom, ha más parancsa nincs, én könnyen nélkülözöm szolgálatát. - -– A mint parancsolja, – mond az inas, oda készít minden szükségest s -távozni készül. - -E pillanatban megnyílik a másik ajtó, s a kis szőke leány kiszól: - -– Pál, mondja meg a komornának, addig nem kell jönnie, a míg nem -csengetek. - -Pál kiment s a kis leány kitárta szobája ajtaját s a küszöbön most ő -állt meg. - -Celesztin újra zavarba jött s gyáván nézett a kis leányra. Ez intett -neki s így szólt: Nos, tessék! És az asztalra mutatott, mely mellett a -fiatal ember ügyetlen kényszerűséggel, gépiesen helyet foglalt. - -– Istenem, – így kiálta fel végre, – én bizony isten nem tudom, mi -történik velem. Legalább tizedszer teszem a kérdést magamhoz, hogy nem -álom-e mindaz, a min egy óra óta keresztül mentem. - -– Az, hogy ön itt ül, vacsorálni készül, az nem álom, az tiszta valóság, -– mond a leány. - -– Nagyobb bizonyosság okáért nem osztaná meg velem a vacsorát? - -– Köszönöm. Ez az ön vacsorája. - -Celesztin felállt és oda lépett a leányhoz. - -– Nem, egy csepp kedvem sincsen most enni. Tele vagyok izgalommal. Úgy -rémlik, hogy már egy félórája élvezem nagysád szeretetreméltó -társaságát, beszélek, beszélek, s mind abból, a min egy óra óta töröm a -fejemet, még semmit sem tudok. - -– Úgy vagyok én is, – mond a leány. – Kegyed rám nyitja az ajtót s ha -kérdezem, olyan csodásan felel, mint az egyszeri «nem-tudom-ember». - -– Ha nincs ellenére, kezdjük újra a kérdéseket. - -– Jól van. - -– Tehát. - -– Mért jött ön ide? - -– Nem tudom. - -– Már megint! - -– De hiszen azt sem tudom, hol vagyok! - -– Nem tudja? - -– Nem tudom. Felöltöztettek, kocsiba tettek, ide hoztak, bevezettek, azt -mondták, tessék vacsorálni, míg ő méltósága bejő, én kinyitok egy ajtót, -hogy megszökjem, s ez ajtón belül kegyedet találom. De azt sem tudom, -kik hoztak ide, hol vagyok, ki az az ő méltósága, mért kell vacsorálnom, -mi lesz ha megvacsoráltam, s miért találom nagysádot itt. Én nem tettem -semmit magamtól, mindent csak úgy tettek velem mások. - -A kis leány bámulva hallgatta e beszédet. Nem értette ugyan, de kezdte -hinni, hogy a fiatal ember igazat beszél. - -– És honnan hozták önt ide? - -Celesztin körülnézett és lejebb szállított hangon mondá: - -– A börtönből. - -A kis leány arcára ijedtség szállt. - -– A börtönből! – mondá, – a börtönből? És mért volt ön a börtönben? - -– Egy oktalanság miatt, szándékosan fogattam el magamat. - -– Hogy lehet az? - -– Valakinek a nyomára akartam akadni, s mikor már minden más módot -kimerítettem, erre vetemedtem – - -– Tehát nem követett el semmi – olyat? - -– Nem kisasszony, semmit. - -– Hála isten! – mond a leány fölfohászkodva. – Úgy megijedtem, istenem, -most olyan könnyen kerül az ember szerencsétlenségbe. No jöjjön, -vacsorázzék, a börtön asztala után jól fog esni. - -S ezzel odalépett az asztalhoz és kitöltött egy csésze theát. - -Celesztinnek pedig gyengén könnybe lábbadtak a szemei, szintén az -asztalhoz lépett s reszkető kézzel fogta meg a kis szőke leány kezét, -megcsókolta, mire a leány ismét elpirult s remegő hangon mondá: «ejnye, -mit csinál kegyed!» - -– Istenem, kegyedben annyi kedves jóság van, én pedig olyan érzékeny -természet vagyok. Egészen el vagyok telve megindulással. Valami úgy -dagadoz a szívemben s úgy ösztökél, hogy mondjak valami nagyon illőt és -találót, de a helyzet olyan együgyűvé tesz, hogy jobb szeretném magamat -elsírni mint egy kis gyermek. Ne ítéljen meg kegyed ezért rosszul. - -– Ej, most meg nekem is a szemembe ment ez a forró gőz, – mond a kis -leány s elfordul és kicsi zsebkendőjével kitörli két szép szeméből azt a -forró gőzt; – s úgy rám ijesztett azzal a börtönnel, hogy szinte most is -dobog a szívem. - -Czelesztin sietett székkel kinálni a kis lányt, a ki le is ült, aztán -elkezdte vendégét süteménynyel és hideg pecsenyével kinálni; megcukrozta -theáját, adott neki rumot, szóval kiszolgálta, hogy a szegény -Celesztinnek csak úgy ugrosott a szíve a gyönyörűségtől. A kis lány arca -azonban bús maradt. - -– Igazán, minden bizalmam, bátorságom kezd visszatérni, – mond -Celesztin. – Szinte lehetetlennek tartom, hogy bármi kellemetlenség -várjon rám. A min pedig keresztül mentem, azért ezerszeresen kárpótolva -vagyok. - -És ismét a kis leány keze után nyúlt, hogy megcsókolja. De a kis lány -ezúttal nem adta oda a kezét. - -– Mielőtt még – tovább beszélgetnénk, – mondá, – önnek meg kell tudnia, -hogy hol van. - -– Nem, nem, – mond Celesztin, – nem akarom megtudni, a míg nem okvetlen -szükséges. Attól félek, úgy járok, mint a tündérmesében a hős: mikor nem -tudott már kiváncsiságának ellentállani s megkérdezte a titkot, vége -lett a varázsnak, a tündérségnek, a boldogságnak. Én most már nem -gondolok azzal, a mi volt, azzal sem a mi lesz, föltéve, hogy kegyed -megengedi, – tevé hozzá, látván, hogy az ő fölülkerekedő vidámsága nem -ragad el arra a kis tündérre, a ki őt így fölvillanyozta. - -– Én, ellenkezőleg, tele vagyok aggodalommal, – mond a leány, – s önnek -el kell készülve lennie mindenre. Ki tudja, van-e önnek e házban rajtam -kívül, kivel egy véletlen az utcán hozta egykor össze, még egy barátja. -Önnek tehát meg kell ismernie helyzetét, készületlen ne találja semmi. -Hogy mért hozták önt ide, egy börtön sötét magányából egy előkelő bálba: -azt nem vagyok képes kitalálni. De tudja meg, ön az ország polgári -kormányzójának a házában van, a ki ma fényes bált rendez, melyen a -legelőbbkelő uraságok vesznek részt; én e kormányzó leánya vagyok. - -Celesztin, mintha a villám csapott volna le előtte, meg volt semmisítve. -Zavarában a szalvétával megtörölte a száját, lassan felállt székében s -hebegé: - -– Bocsánatot kérek. - -A leány is felállt. - -– Én kérek öntől bocsánatot, mert tudom, hogy beszélgetésünk, ha mindezt -korábban elmondom, egészen más fordulatot vesz vala. De ne aggódjék. Én -nem foglalkozom politikával és jobb szerettem volna e találkozásnak is -véget vetni e felvilágosítás nélkül; de az ön érdeke kivánta, hogy -helyzete felől kétségben ne maradjon. Tudom, hogy ön most már más -szemmel néz engem is, mint akkor nézett, mikor a medve körmei közül -kiszabadította kis testvéremet s mint nézett, a míg nem tudta, hol van s -ki vagyok én is. De ez mind nem baj, ha önnek javára válik. - -Celesztin szólni akart, a leány folytatá: - -– Csitt, ne szóljon. Beszélgetésünk véget ért. A hang, melyből -folytatnók, nekem – – nekem is fájna. Én tudom, mily szemmel néznek -«önök» «minket». Igaz, hogy engem tán szívem, tán együgyüségem, e két -fogalom, e két tábor közé állít; de mindazok, a kiket szeretek, a kikhez -természetes kötelékekkel csatolva vagyok, csak az egyik táborban vannak, -oda tartozom tehát én is. Isten önnel – vigyázzon! Remélem ugyan, hogy -nem lesz mitől tartania, de azért óvatos legyen. Isten önnel. - -A kis leány kezét nyujtá a fiatal embernek. - -– És nem fogom kegyedet többé látni? – hebegé Celesztin az oda nyujtott -kezet megcsókolva. - -– Ott leszek én is a bálban, – mond a leány mosolyogva, de méla -tekintettel s eltünt szobája ajtaja mögött. - -Celesztin pedig magára maradt kétségek és civakodó indulatok -martalékának. A leány, a bál, az a mi vele történt s a mi történni fog, -felváltva ostromolták őt s szinte fellélegzett, mikor, már jó későn az -inas ismét jött jelenteni, hogy ő méltósága kéreti őt, lenne szíves a -terembe jönni. - -Egy bánatos fohászszal vett Celesztin búcsút a szőke leány ajtajától és -követte az inast. - - - - -XXII. FEJEZET. (A kormányzó úr bálján.) - -A kormányzó fényesen kivilágított termeibe fényes társaság gyűlt össze, -fényes az egyenruháktól, fényes a rendjelektől, fényes mind állásánál -fogva. A kormányzó sugárzó arccal fogadta vendégeit s neje a -legszeretetreméltóbb háziasszony szerepét tapintattal vitte. A társaság -nagyobb része férfiakból állt, a kevesebb számú hölgy külön két szalont -töltött meg illatszerrel és abroncsos, nagy terjedelmű díszruháival. - -A társaságot élénken foglalkoztatta két hír, melyet suttogva adtak -tovább a vendégek. - -Az egyik az, hogy az előkelő mulatságra művészek is hivatalosak s a nagy -feltünést keltett Pipiske kisasszony is meg fog jelenni. E rejtélyes -színésznő iránt nagy volt a kiváncsiság, mivel más színésznők szokásával -ellenkezőleg se kalandjainak, se fényüzésének, se udvarlóinak, se semmi -dolgának hírével nem foglalkoztatta a világot. Beszéltek róla sokan, de -kevesen ismerték. Igen szerencsés gondolatnak tartották a kormányzótól, -hogy meghívta a bálba. Most majd kinézik belőle, mért játszsza a -visszavonultat. Megesik tán, hogy közelről nem oly szép mint este és ezt -iparkodik takarni, vagy tán együgyű, azért kerüli a társaságot. Okának -kell lenni e különös magaviseletnek s ezt ez alkalommal tán ki lehet -fürkészni. - -A másik hír még érdekesebb volt. Beszélik, hogy a nemzeti arisztokrácia -több tagja is meg fog jelenni a bálon. Ennek már politikai jelentősége -is van. Ha ez osztály, a mely ridegen tartózkodik a hivatalos körök -társaságától, fölkeres egy quasi diplomatikus estélyt: ez feltünést fog -kelteni, ez oly sikere lesz a kormányzónak, a mely további karrierje elé -beláthatlan perspektivát fog nyitni. - -Ehhez képest vegyes érzésekkel beszéltek a thémáról. Csodálattal és -elragadtatással a jó barátok, rosszul palástolt boszusággal az irigyek. - -A kormányzó boldogan, egy diplomatához már-már szinte nem illő nyilt -örömmel fogadta a célzásokat vendégeitől. Nem cáfolt meg semmit, de nem -is dicsekedett semmivel. Meglehet, hogy eljönnek, nagyon kedves lesz, ha -megjelennek; nem valószinű, de nem is lehetetlen; ha jönnek, nyilván -magasabb célokért teszik s több efféle kifejezésekkel hárította el a -dolog tüzetesebb feszegetését. De bármily óvatos volt beszédében, jó -kedve, csaknem lármás magaviselete mutatta, hogy úszik a gyönyörben, -hogy nagy diadalt élvez, hogy vendégeinek álmélkodása jogosult. - -Ellenkezőleg viselte magát neje a hölgyekkel szemben. Magában örvendett -férje örömén, de nyilatkozataiban óvatosság nélkül szerény volt és -nyilt. A kérdéses vendégeket várják, megjelenésük be van jelentve, ő -felettébb örvend ezen, férje nagy súlyt is fektet a dologra; de férje -politikus, míg ő maga csak háziasszony s neki nem kedvesebb egyik -vendége a másiknál, ő mindannyinak egyformán örül. Ezt nyájas és -előzékeny magaviseletével sikerült is kimutatni úgy, hogy a hölgyek -körében elfogulatlanabb volt a beszélgetés, mint az urak közt, midőn -Pipiskét jelentik. - -A kormányzó elejbe megy egész a kocsiig, mivel tudja, hogy Pipiske -egyedül jő. Ezt színésznő teheti, más nem. Karjára ölti a szép leányt és -fölvezeti a lépcsőn, be a termekbe, a hol a kiváncsiak sorfalba állottak -nézni az érdekes jövevényt. - -Pipiske szíve dobogott, valami lidércnyomás feküdt a keblén, de külseje -nem árult el semmit; félsötét pompás selyem ruhában jelent meg. - -Nem fog táncolni! suttogták a táncraváró fiatalok. - -Hajában fejér rózsa volt a fejdíszen kívül, melyet akkori időben a két -oldalt széles frizura kiegészítésére viseltek. Ékszer fülbevalóin és egy -síma karperecen kívül semmi sem volt rajta. Egész megjelenése igen -díszes, kelmében pompás, de diszítésben szegényes volt. - -Mosolyogva ment tova a kormányzó karján s előkelően, csak kevéssé -lányosan fogadta egyes ismeretlenek önkéntelen köszöntését. - -A lépcsőn a következő kis párbeszéd folyt le Pipiske s a kormányzó közt: - -– Nos, el fog jönni? - -– Nem tudom. Megigérte, de hogy megtartja-e: arról nem felelhetek. – És -az én emberem? - -– Itt van, vacsorál. A mint a gróf az egyik ajtón belép, az ön embere a -szemben levőn megjelen. - -– Jaj be nagyon kalmárosan megy a dolog. - -– De biztosan! - -– Vezessen kérem nejéhez és mutasson be. - -Ez meg is történt s a háziasszony a nagy divánról, melyen trónolt, -felkelt a bemutatás után s Pipiskével egy kisebb divánra ment, előbb őt -nehány előkelő hölgynek bemutatván. - -– Örvendek kisasszony, hogy megismertem. A kegyed művészetében sokat -gyönyörködtünk, – mond a kormányzó neje. - -– E szerint sokat járnak színházba. - -– Majd minden este ott vagyunk, ha a gyermekek vagy épen más ok vissza -nem tart. Én is meg Klemmi leányom is semmit sem tudunk élvezetesebbet, -mint a jó színi előadást. - -– Igazán szerencsés vagyok, hogy örömeikhez járulhatok. Megengedi, hogy -ebből bátorságot veszek magamnak egy kérésre. - -– Oh istenem, e nélkül is! - -– Arra szeretnék engedelmet kérni, hogy ez estét – természetesen a -mennyiben háziasszony tisztét nem csorbítja, – lehetőleg a körében -töltsem. Senki nélkül voltam kénytelen jönni, s bár állásom különféle -szabadságokat megenged, mégis bátorságosabban érzem magam. - -– Oh kisasszony, szíves örömmel veszem. - -És kezet szorítottak. - -Egy általános mozgalom keletkezett a termekben, a mely a beszélgetést -félbeszakította. A háziasszony elfoglalta ismét szalonjában a főhelyet, -Pipiskének közelben jelölvén ki egy széket, de a színésznőt -feltartóztatta egy tiszt, a ki bemutattatta magát. - -Az ország katonai kormányzója, a főherceg érkezett a bálba, ez keltette -a mozgalmat. - -A háziúr jobbján lépett a termekbe a feszes hideg alak, a ki teljes -életében nagy szerepet játszott, és mindig bizalom és rokonszenv nélkül. - -A főherceg megérkezésével megszólalt a zene is, de a tánc megkezdésére -mindenki várakozott. A háziasszony fölemelkedett helyéből, a hölgyek -mind tiszteletteljes állást foglaltak, midőn a magas vendég szalonukba -lépett. A főherceg kezet nyujtott a polgári kormányzó nejének, pár -elismerő szót ejtett. - -– Tessék kérem, tessék megindítani a táncot. - -A háziasszony e felszólításra elfogadta egy fiatal tiszt karját s a -táncterembe távozott, a hol körülkeringőzött, mire többen is táncra -kerekedtek a nélkül azonban, hogy a tánc általánosabb lett volna. -Mindenki, úgy látszik, kötve érezte magát a főherceg jelenléte által, -vagy vártak valamire, a mit nem szívesen mulasztottak volna el. - -Ez alatt a házigazda bemutatta a főhercegnek Pipiske kisasszonyt. - -Pipiske némán s tiszteletteljesen hajtotta meg magát. - -– Örvendek, – mond a főherceg, de nem oly hangon, a mely csakugyan -elárulta volna, hogy örvend. – Kegyed igen csinosan játszik komédiát, – -folytatá németül. - -– Igen fenség, de csak a deszkákon, – mond önkéntelenül Pipiske, -kellemetlenül érintve az előkelő úr hangja s magatartása által. - -– Ah, és mit akar ezzel mondani? - -– Semmikép se többet, mint illendő, – feleli Pipiske. - -A főherceg boszusan nedvesítette meg ajakát s még egy megjegyzést -kockáztatott, míg a házigazdát majd kiverte a forróság. - -– Maga talán benszülött? - -– Ép oly kevéssé mint császári fenséged; én is csak jött-ment vagyok ez -országban, mint – mint – többi színésztársaim. - -– Se baj, kisasszony, se baj, – mond a főherceg s a szerencsétlen -házigazdával tovább indulva a tánczterem felé, e német szavakat mondá. -«Die Kleine ist keine Deutsche, es scheint, sie frisst sie.» (A kicsike -nem német, hanem úgy látszik németfaló.) - -Pipiske pedig magára maradva nem tudott magának merészségéről számot -adni. Valamely szédület fogta el s önkéntelenül bocsátkozott e kis -szóbeli párbajba, melynek szerencsére más tanuja nem volt, mint a -házigazda, a ki kétségbeesett tekintetével ostromolta a merész leányt, -de, fájdalom, nem vétetett észre. - -A főherceg körülment a táncteremben s onnan karján hozta vissza a -háziasszonyt a nők közé, helyére ültette s egy éltesebb hölgyekből álló -csoporthoz fordult. - -Pipiske pedig felhasználta az alkalmat: a háziasszonyhoz közeledett, a -kinél épen egy szép, ifjúságában is sugárzó szőke leány tisztelgett. - -– Leányom Klemmi, Pipiske kisasszony – szólt a háziasszony, a két fiatal -teremtést egymásnak bemutatva. - -– Pipiske! – szólt Klemmi. – Oh mennyire örülök. Én igen sűrűen látom -kegyedet játszani, de megvallom, nem annyira igen szép játéka, mint más -valami, a miről számot sem tudok magamnak adni, úgy vonz kegyedhez. -Kegyed a színpadon nem úgy játszik, mint más színésznők. Én azt, a mit -ábrázol, soha nem tudom elválasztani a kegyed személyétől. Mindig úgy -tetszik, mintha igazán a saját sorsa volna, a min sír és búsul. S hozzá -mindig szomorú darabokban játszik. De bocsánat kritizálásomért, az -igazság az, hogy titkon régen vágytam kegyedet megismerni, s nagyon jól -esik, hogy most alkalmam van reá. Én nem is tudom mért, a papa, mama nem -is mondták, hogy kegyed itt lesz. S képzelje, kis híja, hogy el nem -maradtam a mulatságról. Jaj, be megbántam volna – - -Pipiske csak ámult és hallgatta, mint csergedezik e kis lányból a szó. -Valónak kell lenni, a mit mond s a mi így kifakad a szivéből, nem lehet -más, mint régen felhalmozódott vágyakozások tömege. Megszorította tehát -a kezét. - -– Köszönöm jóságát nagysád. Igazán örülök, hogy egy jó szívben ilyen -érzéseket sikerült gerjesztenem. Szívesen felajánlom magamat; -parancsoljon velem, a mikor tetszik s a miben kedve tartja. - -– Oh be jó kegyed! Én mindig mondtam a mamának. Meglássa, hogy össze -fogunk még az este barátkozni. - -Itt félbeszakíttattak. - -Egy inas sietett végig a termeken a háziurat keresve. Mint a futó tűz -járta be a szobákat, hogy Szanday Elemér gróf érkezett meg két -barátjával. A vendégek siettek az első szobákba s a termek e része -csakhamar megtelt a kiváncsiakkal. - -A kormányzó pedig sietett új vendégei elé. Amit Pipiske elrontott, majd -helyre hozzák most a jövevények. - -– Pál, – mond a kormányzó, – kéretem azt a fiatal embert is – és Pál -távozott az ellenkező ajtón. - -Pipiske szintén észrevette a mozgalmat s Klemmivel a háziasszony mellé -ült. A főherceg kevés figyelemben részesítette a dolgot s egy másik -hölgytársaság központja volt s maradt is a háziasszony szalonjában. - -Pipiske szivébe érdekes volna e percben egy pillantást vetni. Külseje -nem árul el semmit. Az utolsó időkben szándékai, állása, foglalkozása -egy bizonyos önuralomra taníták őt, melyre szüksége volt. Hiszen azért -ment az idegen színpadra, azért kötött ismeretségeket, azért jött e -bálba, hogy barátját, a jó Celesztint visszaadja anyjának. Se hírt, se -dicsőséget, se mulatságot, se anyagi hasznot nem keresett. A medvehajtó -végzetes levele bajba sodorta őt, ő bajba sodorta jóltevőjét: ebből -kiszabadulni, ez volt a célja. Ezért adott – a mi az ő dolgának jelen -végső stádiuma volt – légyottot ide, a kormányzó báljára gróf Szanday -Elemérnek, a kit különben csak nevéről és «tolakodásairól» ismert. Ez a -gróf nem is érdekelte őt e pillanatban. Ha szíve hangosabban kezdett -dobogni, Celesztin viszontlátása s az érdeklődés, melyet ehhez kötött, -okozta e dobogást, s tényleg, a míg az egész társaság szeme a főajtó -felé fordult, a melyen a grófnak kelle jönnie, addig ő az ellenkező -irányban kereste az ajtót: ott annak kell jönnie, a kit ő vár. - -Így történt, hogy észre sem vette, mint lépett be az ajtón Elemér gróf -két barátja társaságában s mint ment fürkészve tova, még csak -köszöntésre sem méltatva a házigazdát, a ki az ajtóban kívánta fogadni a -grófékat. - -Elemér gróf könnyen, ruganyosan, de fölöttébb hanyag testtartással, -kissé homlokba lógó, az ember azt hinné: rendetlen hajjal ment végig a -vendégek során. Arca a szokottnál is, ha lehet halványabb volt, -szemében, mely máskor álmatag és csöndes volt, parázstűz látszott égni. - -Teremből terembe menve jutott el a szalonig, a hol a hölgyek ültek, -figyelmére senkit se méltatva. - -Itt, körülnézve, lépteit a háziasszony felé irányozva, előtte könnyedén -meghajlik. - -– Asszonyom! - -E szóra fordult oda Pipiske, a ki a háziasszony balján ült s a hirtelen -ijedelem önkéntelen mozdulatával kapja meg Evelin kezét, arczára láng -borul s rémülten néz körül, nem hallották-e meg, mekkorát dobbant a -szive. - -– Ez, – suttogja magában, – ez a Szanday Elemér gróf, ez a halvány arc, -ez a sápadt kép, – ez – ez, oh! - -És a görcs, mely keblét szorította, egyszerre mintha kikapcsolódott -volna s Pipiske magáról megfeledkezve elkeseredett hahotába tör ki, ha a -gróf meg nem előzi. - -– Szervusz Pipiske, lám a kicsike megismert, pedig még nem is beszéltünk -egymással, – szólt a gróf a háziasszonyhoz fordulva, s mintha észre sem -venné a megbotránkozás százféle jeleit, melyekkel a társaság tagjai -benyomásuknak e szók hallatára kifejezést adtak, folytatá: - -– No, de így is régi jó ismerősek vagyunk s egy isteni éjszakát fogunk -ma együtt tölteni. - -– Uram! – kiáltá Pipiske felugorva. - -– Nono, semmi bolondság, kicsikém, – mond a gróf s Pipiske dereka után -kap. - -– Hozzám ne nyuljon, nyomorult! - -– Uram, – mond a háziasszony reszkető ajakkal és roskadozó lábakkal, – -uram, – mily fellépés – - -– Bocsánat asszonyom, – mond a gróf, – tudom hogy ön szerzé nekünk e -kedves alkalmat, számítson hálámra érte! - -– Segítség! – kiált a háziasszony, félkézzel szívéhez kap s ingadozva -siet el a helyről, a hol állt, hogy öt-hat lépés után egy karosszékbe -roskadjon ájultan. Evelin rémülten utána ment, az egész társaság -tanácstalanul kapkodott, a főherceg a háziasszonyhoz közeledett s csak -most lett figyelmessé a botrányra. - -Pipiskét szédítő izgalom fogta el. Elemér grófhoz lépett s így szólt: - -– Uram, ön egy nyomorult, egy gyáva, ön egy részeg botránycsináló, nem -gentleman, még csak nem is férfi. - -Elemér gróf e szókra mintha álomból, kábultságból rázatott volna fel. -Mély halványságú két orcájára gyenge pirosság lehelődött, szemei -fénylettek rémesen. - -A beszédben azonban megelőzte egy másik hang. - -– Pipiske, Pipiske kisasszony! – kiálta egy fiatal ember, a vendégeken -keresztültörve. - -– Celesztin, Celesztin! – kiáltja Pipiske azon a penetráns hangon, -melyen közönségét szíven szokta találni a színházban, és a fiatal -emberre borul s görcsös zokogásra fakad. - -– Ez gyalázat uram, ön másodszor támadja meg e nőt, e védtelen leányt -becsületében – - -– Becsületében! Tudják önök uraim, tudja ön fiatal ember, ki e védtelen -leány? Ez egy magyar vidéki komédiás, a ki beáll német komédiásnak, -aztán eladja magát a hatalomnak kémszerepre, a ki itt a politikai kerítő -szerepét játsza, a ki a kormányzó úr számára fogja a vendégeket, -légyottokat ád, hogy ide csalja, a kik bájainak hatalmába estek. Ime -uraim, így jutottam én ide, de legyenek megnyugodva, csak ezt elmondani -jöttem el. - -– Pipiske! – kiált a fiatal ember a kétség és felháborodás elegyes -hangján, – Pipiske! – és rémülten néz a leány szemébe. - -– Nos kisasszony! mondja, hogy nem igazat beszéltem s kész vagyok -bocsánatot kérni! - -Mire a botrány e ponthoz ért, a szalonokban már roppant izgalom és -forrongás volt. Az ájult háziasszonyt elvitték, a kormányzó sápadt -arccal állt a főherceg előtt, a ki a felháborodás jeleivel hagyta oda a -bált. Nehány fiatal tiszt kezdett hangosan zúgolódni s közbe akart -lépni, mások, a kik úgy látszik, gyönyörködtek a kínos fordulatban s -titkon örvendettek a kudarcnak, tartóztatták a tiszteket. Nehány -éltesebb úr és hölgy menekülni iparkodott, a cselédség pedig vagy tán a -vendégek közül valaki rendőrségért szaladt. - -Szanday Elemér gróf pedig folytatá: - -– Bocsánatot kérek a társaságtól, a kit pedig fellépésem ezek után is -sért, szívesen állok rendelkezésére. - -És ezzel indult kifelé, társai által követve. - -– Pipiske, Pipiske kisasszony! – kiált Celesztin kétségbeesve. - -– Végem van, végem van, – rebegi Pipiske, egy tétova pillantást vet -körül s szeme egy percre megáll Celesztinen, a ki remegve, esdeklő -arccal áll előtte. - -– Celesztin, mért van ön itt, mért nem ment régen haza! - -– Tehát igaz! Igaz! - -– Igaz, mind igaz, de fusson innen, boldogtalan, jöjjön, jőjjön! – -görcsösen ragadja meg a fiatal ember kezét s kezdi vonszolni kifelé. - -– Inkább a börtönbe vissza, mint önnel az utcára! – mond Celesztin, -kiragadja Pipiske kezéből a kezét s hátra lép nehány lépéssel. - -Pipiske szótlanul bámul rá, szemei megüvegesednek, halálsápadtság terül -el arcára s a szerencsétlen leány szó nélkül a földre roskad. - -E percben kiabálások hallatszanak. - -– A rendőrség, a rendőrség, – mondják s szájról-szájra megy a hír. - -– El kell fogni a betyárokat, el kell fogni a fickókat, – kiabálja -mindenki s a társaság összevissza keveredik, a zaj egyre nő, s a ki -közel éri az ajtót, menekül a további kifejlődés látványa elől. - -A tolongásban, taszigálásban Celesztin a terem egyik sarkába kerül, -közvetlen mellette megnyílik egy kis tapéta-ajtó s a karját gyöngéd kéz -érinti. - -Klemmi keze volt. - -– Jőjjön gyorsan az istenért, különben ismét elfogják. - -S a gyönge kéz ellenállhatlan erővel vitte Celesztint egy kis szobán át -a folyosóra, onnan egy másik kis szobába. - -– Ez a papa dolgozó-szobája. Ebbe már holnapig senki sem jő, addig lesz -módom önt innen kimenteni. És betuszkolta őt s ráfordította a kulcsot, -melyet azonban benne hagyott a zárban. Ha kutatás talál lenni, látni -fogják, hogy kívülről van becsukva s nem fogják gondolni, hogy ott -lehessen valaki. - -A vendégek ez alatt eltüntek a fényes termekből, csak a rendőrség állt -tanácstalanul a szalonban s Pipiske feküdt ott ájultan, körülvéve a -kormányzó cselédei által. Lassan magához tért a szerencsétlen leány, -kocsiba tetette magát és haza hajtatott. - -Így ért véget a bál, melyhez a kormányzó úr oly nagy reményeket fűzött. - - - - -XXIII. FEJEZET. (Két lámpa a sötét éjszakában.) - -Sűrű felhők tolongtak az égen, komor októberi éjszaka sötéten borult a -fővárosra. Mintha az éjfélutáni lámpasorok is gyengült, fáradt -világosságukkal föladni készülnének a harcot a sötétség ellen… - -Két ablakon gyenge világosság keres utat a szabadba, a hanyagul berakott -táblák hézagain keresztül. - -Két lámpa mellett két ember virrasztja az éjszakát. Itt egy halavány -képű, kimerült leány, ott egy sárga férfiarc… - -Vonásaik a leajzott ellenállás húrjai. Lemondás ül mind a kettőnek -arcán, lámpása mindenikre gyenge fény vet, akárha kriptában égne mulandó -világa… - -Fehér lap fekszik mindenik előtt, de egyiknek is, másiknak is merev -szeme a lámpa fényébe van veszve. Sóhaj nem kél ajkukon, lélekzetük -csöndesen jár nyitva felejtett útján… - -[Illustration: Merev szeme a lámpa fényébe van veszve.] - -… Pipiske hazaérkezve szobájába osont, diványára vetette magát, -hosszasan sírt, s végül egy elhatározással lámpája elé ült írni. Sokáig -ült ott, a tollat sem érintve. Végül megragadta a tollat, mely aztán -sercegve futott végig a fehér lapon. Pipiske meg-meg pihent, mintegy -gondolatait összeszedni s újra megindította a tollat. - -Hajnalra járt az idő, midőn egyszer ismét megállt a toll s nem indult -meg többé. Pipiske ki volt merülve, a jótékony álom szándokát, munkáját -s magát elnyomta, ott aludt el, ülőhelyében, haldokló lámpája fényénél… - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -… A sárga férfiarc, mely lámpása rezgő világától látszik tanácsot kérni, -a kormányzóé volt, a ki a megsemmisítő fordulat után, melyet büszke -estélye vett, magánkivül rohant dolgozószobájába, melynek závárával -belülről magára csukta ajtaját. - -Mintha kergették volna, úgy menekült ide. Felesége szobája előtt, honnan -leánya zokogása hallatszott ki, megállapodás nélkül ment el. – Gyermekei -szobájához érve megkettőztette lépteit, mintha félne, hogy a delej -megfogja, odahúzza őt és megejti férfiúi elhatározását, melylyel -tanácsot ülni sietett. - -Még fényesebb jövőt álmodott volt, a mai estély sikerétől dicsőséget -várt magára nézve; diadalt remélt ülni a főherceg szemei előtt s -botrányos kudarcot vallott, a főherceg személyét kitette a bántó -jeleneteknek, feleségét gyalázatos bántalmaknak: kétséget nem szenved, -maga, családja lehetetlenné van téve, pályája dicstelen véget ért, az -ügyet, mely reá bizatott, helyrehozhatlanul kompromittálta. Barátai -szégyenkezve kénytelenek elfordulni, ellenségei hangos kacajjal kisérik -az ügyetlent, a kontárt, a tapintatlant, a ki gúny tárgyává tette a -legmagasabb bizalmat, mely őt helyezte a legkényesebb állomásra. - -És mily hatása lesz a dolognak az országban! A hivatalos tekintély -tönkre lesz téve hosszú időre. A botrány packázni fog e siker után a -hatalommal. - -Átkozott legyen az óra, mely azt a furfangot sugalmazta neki, a mely -szövetkezni késztette őt szinésznőkkel, mely vakmerővé tette az okosság -rovására, a mely csak a diadalt mutogatta, csak a sikert kápráztatta -szemei előtt s nem engedte, hogy a kétség is feltámadjon elméjében. - -Bukás, mellőzés és szégyen ezentul az osztályrésze, és szegénység, -sulyosítva ama szánalompénzzel, a melyet az állam adni fog annak, a -kinek többé szolgálatát igénybe nem veheti. - -Nem, nem! Inkább nem élni, mint így élni, inkább nem lenni, mint -szánalmas tehernek lenni a társadalmon és családon, inkább megsiratott -halottnak lenni, mint élve halottszámba menni. Be kell végezni a -katasztrófát, ez kiegyenlíti a számadást, helyreállítja az egyensulyt. -Az egyik serpenyőben a kudarc, a másikban egy véres áldozat: ez -kiengeszteli a társadalmat és a politikai erkölcs meg van mentve. A mit -rontott a kontár, azt az elszánt hős helyrehozza. Föladatom nem tréfa, -nem játék volt; mikor megbuktam, nem lehet félreállnom, hogy mint -vesztettet kinevessenek, hanem a csatatéren kell maradnom, hadd -döbbenjen meg a világ a játék komolyságán. Ezzel tartozom azoknak, a kik -fölemeltek. Meg kell látniok, hogy életem nem volt nekem drágább, mint -föladatom, mint bizalmok. Elvesztettem az ő játszmájokat, ime utána -dobom, a mi a tételben a magamé volt. - -És lázas izgatottságban kirántja asztala fiókját, s kivesz belőle egy -szépen faragott pisztolyt. Elszántan húzza fel a dupla fegyver két -kakasát, míg ajkai érthetetlen biztatásokat suttognak. - -Keze s egész teste lázban remeg, a míg ezeket teszi. - -Most jobbjába veszi az elkészített fegyvert, balját homlokára teszi s -végig simít rajta, azután fején, úgy hogy kupájában áll meg balkeze, s -szeme az eget keresi a szoba plafondján. - -– Vége, vége mindennek – kiáltja hirtelen – fölemeli jobbját s a -pisztolyt a torkának szegezi. - -– Jézus! – kiáltja egy hang háta mögött – s e pillanatban meg is van -markolva a szerencsétlen jobb keze. - -Két lövés dördül el szinte egyszerre s a falon függő tűkör csörömpölve -hull a földre. - -Celesztin pedig, a ki egy spanyol fal mögül, a hova rejtőzött, midőn e -szoba ajtaja kilincsére tette a kezét a kormányzó s kit tudvalevőleg -Klemmi rejtett a szobába, végignézte a boldogtalan ember kinos -tépelődéseit s az elhatározó percben kiugrott, hogy megakadályozza -öngyilkos művét. - -A két ember elkeseredett dulakodásba keveredett, de a kormányzó -kimerülve, elcsigázva a hogy volt, nem bírt a fiatal emberrel, s -csakhamar legyőzve a divánon hevert. Celesztin pedig roppant izgalommal -tanácstalanul áll előtte, kezében a pisztolylyal, sem szót nem találva, -sem nem tudva, mit tegyen tovább. - -Halk kopogás hallatszik az ajtón. - -– Papa, papa! – szól egy reszkető hang kívül – itt vagy, papa? - -A kormányzó nem felel, ájulva fekszik a pamlagon. - -Celesztin majd rá, majd az ajtóra néz s az ismételt szólingatásokra -megnyitja az ajtót. Klemmi áll előtte. - -– Istenem, ön, – mond a leány. – Nem tudom mi történik a házban. A mama -alszik, én virrasztok mellette, nagyon rosszul volt; most úgy tetszik, -mintha lövést hallottam volna, keresem a papát, nincsen a szobájában, -rémülve futok ide, istenem, istenem! Ön nem hallotta a lövést? - -– Hallottam, hallottam – mond Celesztin szórakozottan, reszketegen, úgy -hogy az ajtóba kell fogózkodnia s baljából kiesik a pisztoly. - -– Pisztoly, a papa pisztolya! Hát ön lőtt? Istenem, mi történt? – mondja -a leány mind nagyobb rémülettel – s belép a szobába, s ott egy rémes -sikoltással ájult atyjára borul. - -– Megölte, megölte! – kiáltja – iszonynyal nézvén a fiatalembert, s -tapogatva atyját. - -– Oh kisasszony, az istenért! Atyja él, térjen magához. - -– Atyám, atyám! De hát mi történt! Istenem mi történt? - -– Meg akarta magát ölni. - -– Megölni! Oh jóságos isten! S a lány zokogva borult atyjára, a ki -felnyitotta szemeit. - -Celesztin elfordult, hogy kitörő sírását eltakarja. - -A kormányzó magához térve keblére ölelte leányát, megcsókolta a fejét s -Celesztint kereste szemével. - -– Hogy jött ön ide ebben a borzasztó órában? - -– Az ön őrangyala vezetett, – mond Celesztin habozva – legyen érette -megáldva. - -– Én mentettem ide, én, hogy el ne fogják ujra – zokogja Klemmi – -feláll, Celesztinhez lép, könyein át rámosolyog, megérinti kezeivel, -aztán nevetésbe tör ki s ismétli, – én hoztam ide, én hoztam, látod maga -az isten keze vezetett, látod papa, látod édes papa, – és ismét térdeire -vetette magát apja előtt és ujra zokogva átkarolta őt. - -A kormányzó baljával magához ölelte lányát, jobbját kinyujtotta -Celesztin felé. - -Celesztin odalépett s a kinyujtott kezet mind a két kezével megfogta. - -– Legyen meg isten akarata! – suttogá a kormányzó és lánya szép szőke -fejére ontotta forró könnyeit. S a lámpa rezgő fényét bocsájtotta az -ölelkezőkre. - - - - -XXIV. FEJEZET. (Ifjabb és idősb Czachradnicsek Vendel.) - -Czachradnicsek Vendel úr jó kedvvel ballagott hazafelé a Ferencvárosból, -a hol egy kurta korcsmában hamisítatlan új bort mértek. Jó kedve arra -csábította, hogy minden politikai óvatosságot félretéve, országmentő -gondolatokról monologizáljon. De a jó anyatermészet, a mely megengedte, -hogy e vigyázatlanságot elkövesse, egyszersmind gondoskodott arról is, -hogy senki a különben is gyérszámú járókelők közül Czachradnicsek Vendel -beszélgetéseit magamagával meg ne értse. - -[Illustration: Czahradnicsek jó kedvvel ballagott hazafelé.] - -Ki is sejtette volna példának okáért, hogy az, mikor Czachradnicsek úr -így elmélkedik: «Ha veres mocska megeszi fegede mocska, akkor veres -mocskát erisebb; ha veres mocska nem megeszi fegede mocska, akkor nem -veres mocskát erisebb;» – úgy az egy általános igazságot fejez ki és -tesz világossá az ő új bortól ködösült elméjében két szomszédos ország -politikai viszonyáról. - -És elmélkedésekbe belemerülve, nemcsak a politikában szükséges -óvatosságról felejtkezett meg Czachradnicsek börtöntartó úr, hanem az -őszi sártól csatakos utczákon való járás-kelés körül óvatosságra sem -volt gondja s a mint ennélfogva egyik pocsolyából kilépett, a másikba -meg beletacskolt, egyre mondogatta a mély politikai meggyőződés és -elkeseredés erejével: - -– Ez a veres mocskát, ez a fegede mocskát! Ha megeszi megeszi, ha nem -megeszi, nem megeszi. De dutyid mindig meg van, ha fegede mocskát, ha -veres mocskát, herrgott million kreuz donnervetter nochámel! - -A nyugodt bölcs ilyetén elmélkedésekkel fordult be az utcába, a hol -hivatala és lakása volt. Itt azonban éktelen zsivaj terelte -gondolkodását más tárgyra. Egy gyermekcsoport vágtatott a lucskos utcán -végig, a gyermekek után pedig valamely monstruozus konyhabeli fegyverrel -egy kormos kezű ember. Nagy sivalkodással futottak az utcai suhancok az -ődöngő börtöntartó felé, a kormos ember meg idegen nyelvű káromkodással -utánok. - -Gesztenyesütő ember volt. A gyermekek közül egyik, a többinek -mandatáriusa egy csomó gesztenyét lopott tőle. A szegény gesztenyés a -sötétedő időben nem tudta, melyik gyerek viszi a gesztenyét s űzte -lármázva nagy forgató kanalával valamennyit. - -Képzelhetni a megriadt gyermekeknek rettegéssel elegyes örömét a -hajszán. Nehányának közülök sikerült a hajtásból kitörni hátrafelé s -ezek most siettek a gesztenyés holmiját még jobban megdézsmálni; -egyik-másik pedig a futók közül megbotolva vagy megcsuszva elvágta magát -a sáros utcán s az ilyenre jót húzott a gesztenyés kormos kanalával s ha -látta, hogy nincs nála gesztenye, iramodott ismét másik után. - -Már harmadszor vagy negyedszer ismételte ezt a műtétet a gesztenyés. -Eleintén beérte azzal, hogy egy jót sózott szerencsétlen áldozatára, a -kit elért; de látva, hogy a kárt aligha teheti jóvá, a boszú szomja -fogta el s nem elégedett meg egy-egy csapással, hanem kettőt-hármat is -húzott a szerencsétlenekre, a kik kezeibe estek. S a kit most elért – -elérte pedig úgy, hogy az ész nélkül száguldó gyermek nekirohant -Czachradnicsek úrnak s azt is magával rántotta a pocsolyába – ezt már az -ütések számlálása nélkül látta el a gesztenyés. És mi több, a -számlálatlanból egy jó rész a gyermekkel összegabajodott börtöntartó -úrnak jutott. A gesztenyés ezzel azonban mit sem látszott törődni s már -ismét új áldozat fölött suhogtatta kegyetlen kanalát, mire a gyermek és -Czachradnicsek a sárból feltápászkodtak s mindenik megfelelő érzetekkel -vette tudomásul, hogy a különös, egyáltalán nem mindennapi helyzet két -áldozata – apa és fia volt, vagyis ifjabb és idősb Czachradnicsek -Vendel. - -Hogy a fiú most még jobban szeretett volna futni, az apa meg szeretett -volna egyenesen állni, azt mindenki könnyen kitalálja. De a dolog -egyiknek sem sikerült. - -A fiú azt gondolta: ha elfutok, akkor még egyszer megvernek; ellenben, -ha maradok s egy jó hazugsággal kivágom magam, akkor a további bajt -elkerülhetem. - -Az apa pedig ezt gondolta: ha a kölyök észreveszi, hogy a «két kék -bakok»-nál voltam, kifog rajtam s vége az auktoritásnak. Álljunk hát -egyenest! - -És oly egyenest iparkodott állani, hogy majd elvesztette ismét az -egyensulyt. - -Hogy állapotát leplezze, a kapura mutatott, s csak annyit szólt: -forverc! - -Otthon a mama fogadja őket. - -– Jézus Mária szent József! No nézd ezt a két kőbányai – majd rosszat -mondok! Hol hemperegtetek az isten szent nevében azzal a drága ruhával. -Vendel, Vendel, ha már a te vén fejed sem oltalmaz meg tégedet az ilyen -disz – jaj nekem – dísztelenségtől, mit kivánjon az ember az oktalan -gyerektől! Uram s én istenem! Uram s én szerelmes istenem! - -A két kőbányai erre a fogadtatásra egymásra nézett. Mit kell mondani, -mit kell most tenni? - -Bezzeg a fiú hamarább kitalálta a magáét! Elkezd oly keserves ordítással -sirni, s hüpögve szólal meg, látva apja tanácstalanságát: - -– Hát gyüttünk haza, a papa meg-meg-meg én, aztán megvadult egy -fiakkeres ló, aztán elragadta a kocsit, aztán elgázolt bennünket a -sárba, ugy-e papa? És új versbe kezd ordításával. - -– Krisztusom! – kiáltja rémülten az asszony – de csak nem lett bajotok? - -– Nehehehem hát, – ríjja a fiú. - -Idősb Czachradnicsek Vendel pedig elkezdi a füle tövét vakarni s ezt -mormogja magában: ferflixte ponget, ize kseite pu! váz i nit, vu nimte -her! - -Aztán a fia találékonysága által teremtett új s az előbbinél -mindenesetre kedvezőbb helyzetet elfogadva szólt: - -– No hád úgy; baj nincs, de ruhát sem nincs! Látik, látik anyjuk, én -hozta Vendli fiának ruhát, te pedig meg nem csinálik, osztán most nincs -Vendlinek neki ruhádat. Hát ezt ordning? Hát ezt illik egy jó mamád? Há? - -Az asszony jósággal és hosszan néz urára. - -– Hej Vendel, Vendel, aligha fiakkeres ló volt, a ki téged a lábadról -levett; aligha a két kék bak nem kevert tégedet a sárba; aztán még eszed -sem marad elég, hogy magad hazudnál, hanem a fiadnak köll helyetted -hazudni. Hej Vendel, Vendel, de megvér tégedet ezért még a fiadban az -Isten! - -– Zereg zasszony stád! – mond Czachradnicsek úr egy aggódó tekintettel a -fiára, a ki a sarokban vigyorog sikerén való örömében. – Nem kell -pereltem – folytatja, – hanem megcsinálik Vendlinek aztat a nadrág, a -mit hoztám, különben semmi sem meglesz neki holnap. - -– Jól van, hiszen most látok hozzá, – mond az asszony s fölteszi -pápaszemét, melyet levett volt, mikor a férfiak berontottak, míg a gazda -dörmögve szedi magáról sáros ruháját s ujra a fekete s vörös macska -feletti elmélkedéseknek készül magát átadni, addig az asszony -fejcsóválva a férfinép ilyetén istentelen voltán, neki esik egy nagy -ollóval egy kész nadrágnak, forgatja ide, forgatja oda, hogy se sokat, -se keveset ne találjon vágni s az ócskából szabott új nadrág szűk se -legyen meg bő se legyen a rossz Vendel gyereknek. - -Egy kis ide-oda vizsgálás után az öreg asszony rájön arra, hogy biz azt -a nadrágot rendszeresen fel kell fejteni, hogy biztos legyen az újnak a -munkája s hozzá is fog habozás nélkül egy bicskával a «fejtegetéshez». S -amint végigtapogatja kezével a varrást, egy helyen gyanúsan megáll. - -Ide valami bele van varrva! - -De ugyan mi lehet? - -Óvatosan teszi a varrásra a kés élét, a cérna ropogva szakadoz s a -varrásból egy kis hosszukásra összehajtogatott papiros válik ki. - -Uram bocsá’, talán csak nem bankó! - -Forgatja az öreg asszony a papirost, majd a pápaszemét igazgatja, de nem -boldogul. A papiros össze van ragadva, nem lehet könnyen szétbontani. - -– Apjuk, he, apjuk! – mond az asszony. De bizony a börtöntartó úr ekkor -már a kályhasarokban boldog álomban szuszogott. - -– Apjuk – ismétli az asszony, oda is lép hozzá s fölrázza álmából. - -– Nyo, mi az? – kérdi álmosan a gazda. - -– Nézd csak, nézd, mit találtam ebben a nadrágban? - -– Mit találtam, mit találtam, – hebegi Czachradnicsek úr, a nélkül, hogy -tudná mit mond. - -– Nem hallod, ebbe a nadrágba volt ez a papiros bevarrva! - -– Jezsuzs Maria! – kiáltja a börtöntartó úr, álma s részegsége egyszerre -eltünik szemeiből, s remegő kézzel nyúl a papiros után, gondosan -körülvizsgálja s megáll gondolkodni. - -A nadrág Celesztin nadrágja, a levél a medvehajtó levele volt. - -Czachradnicsek úr szerette a bort, szerette a pletykát, szerette a -perpatvart, de csak ha ráért, mert viszont hivatalában pontos, -lelkiismeretes és komoly, bár goromba ember volt. Hazahozta fia számára -a nadrágot, de biztosan tudta rögtön, hogy az a levél, a mely a -nadrágból napvilágra került, nem őt illeti. - -Hamar tisztába is jött kötelességével. Kivette felesége kezéből a -nadrágot, tárcájába tette a levélkét s indult fölebbvalóihoz. - -Az öreg asszony s fia ifjabb Vendel búsan néztek az új nadrág után. - -Nem szükség mondanom, hogy a sokat hányatott levél becses fogás volt a -rendőrség kezében s idősb Vendel s ifjabb Vendel ama balesete, hogy a -sárba keveredtek, mint jelentéktelen ok járult a katasztrófa -siettetéséhez, melyet e levélnek rendőrség kezére jutása azokra nézve -fölidézhetett, kik e levél körül érdekelve voltak. - - - - -XXV. FEJEZET. (Pipiske és Elemér gróf.) - -Ködös, sáros őszi idő volt, az emberek sebesen jártak az esti órákban. A -felgyujtott lámpáknak nagy sárgás udvara volt, melyen túl fényök alig -hatolt. A köd cseppekké verődve csepegett le a házak pléhereszéről, s -erekben folyt végig a lámpák oszlopain. Csunya csatakos idő, a ki -kénytelen nem volt vele, az ember azt hinné, ugyan nem is lépett ez -estén a szabadba… - -… Fojtó ködös hangulat borult Szanday Elemér gróf kedélyvilágára is. -Kényelmes szobájában, ruganyos pamlagon hevert, de lelkét ezer -kényelmetlenség zaklatta; nyugtalanság, idegesség, megbánás, -elégedetlenség s a léleknek megannyi gyötrő, kedv és erőemésztő rovarai -rajta csüggtek háborgó szellemén és türhetlenné tették állapotát. - -Sok habozás nélkül, gyorsan határozta volt el, hogy megteszi a szégyent -a kormányzón és női ágensén: Pipiskén. Nagyon durvának és nagyon -alávalónak tartotta a hálót, melyben meg akarták fogni s nagyon durván -is kivánta eltépni. A dolognak magára való eshetőséges következményeivel -még csak nem is foglalkozott. Pipiske iránt, midőn először meglátta, -naiv és őszinte vonzalmat érzett, oly vonzalmat, mely előtte újnak és -kissé félénk természetűnek tetszett. Szerette látni a leányt, óhajtott -vele érintkezni, de mintha félt volna hozzá közeledni. Tán illuzióit -féltette, azt az ártatlanul vonzó benyomást, melyet az első látáson -kapott. Az ujság ingerével izgatta őt az, a mi Pipiskében rá nézve -lebilincselő volt. Nem merem szerelemnek mondani; érdeklődés volt, de -indokainál fogva becsesebb, mint a mit rendesen e szó alatt értünk. -Érdeklődése egy gavallérnak, a ki kéjt, szerelmet fenékig ürített, a -hölgyvilág szolgálatában rég elvett minden babért; érdeklődése egy kis -leány irányában, minden gondolat nélkül csak érdeklődés, őszinte és -vonzó, egy kis ártatlan kultusz, de benne a szívben. – Egy kis poezis a -sok reális viszony után. Valamely ideális fölmelegedés, egy csepp -ábránd, egy kis szívbeli magábaszállás. A szebb, a jobb, a nemesebb, a -tisztábbra való megszomjúzás első halavány jelentkezése. Első csirája -tán a megfordulásnak eddigi életmódjában, első mozdulása egy új életnek. -Ha akadálytalanul fejlődik, tán első cseppje egy nagy boldogság -forrásának, tán a szerelem maga. - -De láttuk, mint akadályoztatott, mint fojtatott meg e boldogság első -csirájában. - -Elemér barátja s osztályosa addigi életében nevetségesnek találta a -dolgot s fogadást ajánlott Pipiske erényére. Hogy Elemér a fogadást nem -utasította vissza, mutatja, hogy az érzés még távol volt attól, hogy az -első helyet foglalja el a szív köztársaságában, de egyszersmind azt is, -hogy legitim jogcímen valóban oda volt beigtatva. - -A fogadás Celesztin által Pipiske fülébe jutott, Pipiske eltünt, a mint -kiderült: éjjel, egymaga egy fiatal emberrel. - -Ez megszégyenítette Elemért naiv hitében s ideális kultuszában és -elkeserítette. - -Majd mint német szinésznőt látja őt ujra. Nincs is más gondolata, mint -hogy mérhetlen hiúsága csalta át a leányt az elnyomottak, a -szerencsétlenek, a művészek vigasztaló s kiengesztelő hatására jobban -rászorultak táborából, a nagyobb zaj, a nagyobb fény és a több pénz -táborába. - -Most már ő volt hajlandó Pipiske erényére fogadni. Eleintén meghökkent a -szilárdságon, melylyel Pipiske őt s udvarlását magától távol tartotta, -de e különös jelenség is csakhamar borzasztó megfejtésre jutott. E -leánynak nem elég a fény, a luxus, nem elég a gróf erszénye, neki a gróf -lelke, reputációja kell, hogy eladhassa az ellenségnek. Ez a leány -politikában is dolgozik, ez a leány gyűlölt elnyomóinak politikai kerítő -szolgálatokat teljesít. - -Mély gyűlöletbe fordult a gróf eddigi érdeklődése e tapasztaláson s -innen túl nem volt hőbb szándoka, mint e gyalázatos exisztenciát -eltiporni. Az, hogy el nem fordult tőle megvetéssel, hanem mintegy a -boszura serkentve érezte magát, mutatja, mi mély benyomást tett volt reá -Pipiske. Láttuk, hogy boszujára hideg és durva kegyetlenséggel épen -magát ellenfelei tervét használta fel, lesujtó sikerrel. - -De minden hasonló forrásból eredt, hasonló lélektani processzuson -fejlődött boszú, műve végrehajtása után – mint az embervért kóstolt -vadállat – szomjacsillapítlan maga a végrehajtó ellen fordul. - -A Pipiskére nézve kedvezőbb feltevések jelentkezni kezdtek s ostromolták -a grófot a tett után. Valahány gondolat megfordult nyughatatlan agyában, -mind Pipiske pártját fogta, mind Pipiskét mentegetni jött. A mi azelőtt -oly bizonyosnak látszott előtte, kétséges lett s szemben azzal, hogy egy -irreparabilis szerencsétlenséget csinált, kétségei mérhetlen súlylyal -nehezedtek kedélyére. Folyton perelt, feleselt magával, erőszakolta -tette igazolását, iparkodott bizonyítgatni cselekedete indokolt voltát; -de egy sajgó érzés szivét nem eresztette el, s mikor azt hitte -megtalálta a legfényesebb felmentő okokat, megnyugvás helyett csak az a -kínos szorongás fogta szorító kapcsokkal érzelmei székhelyét. Fáj, fáj, -hiába, fáj. Kiokoskodni mindent lehet, de a test idegeiből nem lehet -kivenni azt a vonaglást, a mely el nem ismeri az ész fegyvereit, a -melyet a legfényesebb okoskodás meg nem állít csöndes munkájában. Ez a -fájás az, a mi a pihenést fárasztóvá, tűrhetetlenné teszi; a mit csak -nagy izgalmak, kicsapongások által lehet túllármázni; de ha a természet -ismét rendes folyásába kényszerül vissza, szívdobbanva érezzük, hogy az -a fájás mégis ott lüktet. Harcba nem lehet vele keveredni, mert -hozzáférhetetlen. A tölgy hajlong és csikorog, mikor a vihar megtámadja: -száz kézzel birkózik vele, félelmesen rázza meg üstökét egy-egy roham -után, mintegy kihíva a másikat s csendes lebegéssel, méltóságosan ül -diadalt, ha a vihar elmult, enyhet, árnyat, táplálékot ad embernek, -madárnak s erdei állatoknak. Hanem a szú, a melyet egy zümmögve repdeső -rovar oltott bele, az ott munkál lassú percegéssel belső részeiben, ha -vihar van, ha csöndes a szél: az ellen nincsen védelme, azt csak -eltűrni, annak csak végét várni lehet, mely egyszersmind a büszke fának -is vége leszen… - -Lázas izgatottsággal járt fel és alá Elemér gróf, szivében a percegő -szúval, barátságosan s úriasan bútorozott szobájában. Napok óta küzködik -így magával. Napok óta százszor igazolta magát maga előtt s százszor -kiáltott fel: «Jól tettem, úgy kellett tennem… de hátha nem úgy tettem -volna!» - -Kandallójában vidám lobogással égett a tűz. Egymásután hamvadoztak -semmivé a rávetett bükkhasábok. A képeket s a gróf halavány arcát egy -függő lámpa derengő fénye csak gyengén világította meg, úgy hogy a -kandallóbeli tűz visszaverődő fénye sárga pirossággal rezgett rajtok. A -padló szőnyege elnyelte a léptek zaját. Ha a tűz nem lett volna, a -magányosság, az elhagyottság képe lett volna ez a szép szoba, benne az -elátkozott férfi vívódó szivével, feleselő gondolataival. - -– Eltapostam egy kígyót, megsemmisítettem egy káros és erkölcstelen -exisztenciát; megérdemlett sorsára juttattam egy kémet, ennyi az egész. -Ha egy nő szerelméért elbukik, részvétünket érdemli meg; ha a nyomor, az -éhség, ha szenvedélyek viszik a bűnbe: szánalmunkkal kisérjük -eltévedését; ha a kéjvágy s az élvezet szilaj kívánsága, a test -fékezhetlen bujasága sodorja el: ott hagyjuk ocsmány sorsa áldozatául, -megvetéssel fordulván el az undok látványtól. De a kit se szerelem, se -szükség, se bujaság nem ragad, hanem a ki az ellenség politikai -szolgálatába bocsájtja bájait; áldozatokat szed össze hóhérok számára; -bérencek és tányérnyalók becsábítására harcol a szerelem isteni -fegyvereivel: az nem asszony, azt szánalom nem menti, részvét nem -szépíti, megvetés nem sujtja: azt el kell tiporni mint a skorpiót, mint -a kígyót, mint a virággal ölő nadragulyát… - -– Megölni – nem tőrrel, nem méreggel, nem gyilkos fegyverrel, hanem -gyilkos botránynyal!… Ez az igazi, ez az egyetlen mód… - -És a kandalló előtti karosszékbe vetette magát s belebámult a tűzbe. A -tűz meg pattog, ropog és lobogva integet neki. Egy-egy szikra elpattanva -az égő fáról kiröpül s félkör-nyomot rajzolva a levegőbe, földre hull. - -– Jól volt téve, helyesen volt téve – mondogatja tovább két kezét -homlokára szorítva. - -– De hátha ez egyszer inkább nem azt tettem volna, a mi helyes?… Hátha -nem avatkoztam volna bele a világ folyásába!… Van-e joga az egyes -embernek a bíró, van-e joga a bíróéval kapcsolatosan a hóhér szerepét -magára vállalni?… És ha csalódnám, ha tévedésnek volna szemem, -gondolatom végzetes áldozata… Ha az a leány ártatlan volna!… Oh ez oly -rettentő föltevés, hogy csak szilaj őrültség vetemedhetik rá. Hiszen ha -ártatlan volna mind abban, a mivel terhelve látom, akkor az a mit én -tettem, milliom nyelvvel kiáltana az égre vég nélküli boszuért s az -égnek nem volna büntetése, méltó az én gyalázatos cselekedetemhez. Akkor -én százszor nyomorultabb, százszor gonoszabb volnék, mint minőnek magát -azt láttam, a kit büntetni magamat feltoltam!… - -– Jaj nekem!… Ereszszetek szabadon százezer bűnöst, mintsem hogy egy -ártatlant megsemmisítsetek! Oh ha én azt nem tettem volna. Oh ha inkább -magam lettem volna hasonló cudarság áldozata!… - -És a zsölle karjára eresztette a fejét és elkezdett zokogni. Görcsösen -kitörő sirását csak nehezen tudta visszafojtani, de lassan-lassan -elcsöndesedett, homlokát fejér zsebkendőjébe temetve s a hánykódástól, -tusakodástól, sírástól kimerülve álomba merült. De lelke itt se pihent -zavartalanul, majd egy-egy görcsös csuklásban rázkódott egész teste, -majd egy fájdalmas sóhajban hasadt ketté összecsukott ajkapárja. De -magát Elemért mély álom nyomta. Az utcák élénkülése, az emberek futása, -tolongó sokaságok zaja, zagyva kiáltozása nem volt képes őt álmából -kizavarni… - -A jótékony álmot azonban nem sokáig élvezte az elcsigázott fiatal ember. -Inasa nyitotta rá óvatosan az ajtót, kezében levéllel. - -Egy pillanatig habozott mitévő legyen, látván fiatal gazdája mély álmát. -Az utcáról ezer torok vegyes üvöltése hallatszott be. Az inas az -ablakhoz lépett, majd ismét sebesen az alvó grófhoz, kinek vállára tette -a kezét. - -Elemér felnyitá szemét. - -– Az utcán zendülés van, – mond az inas, – az emberek tolonganak, -ordítanak, azt mondják a katonaság ki van rendelve. - -A gróf, mint nagy beteg, végig simított kendőjével arcán s baljával -közönyösen távozást intett az inasnak. - -Az inas az ablakra, majd gazdájára nézett, figyelme nyomon kisérte az -utcák zaját s egészen zavarba jött, hogy a gróf mindezt oly egykedvűen -veszi. Végre oda nyujtotta a kezében levő levelet. - -– Egy hordáros hozta ebben a pillanatban. Tőle hallom, a mi ott künn -történik… - -De a gróf nem figyelt a beszélőre s nem nyult a levél után. A legény ezt -látván letette a levelet a zsölle mellett levő kis asztalra s -szorultságában inkább, mint egyéb okért mondá: - -– Egyebet nem parancsol méltósága? - -– Mit? – mond a gróf s szemei a levélre tévednek. - -– Egy pohár friss vizet. - -– Jól van, hozz egy pohár friss vizet. - -És az inas habozó léptekkel, még a küszöbről is hátratekintve kiment -abban a hitben, hogy itt ezúttal aligha fognák számon kérni, ha nem -hozna is egy pohár friss vizet. - -A gróf szeme pedig a levélen volt. Tévetegen, a nélkül, hogy látott is -volna egyebet egy négyszögletes, lapos fehér tárgynál, ott csüngött az a -két szem. Ki az a boldogtalan, a ki ily kelletlen órában levelet küld -ide?… Egy nyomorúlt, a ki segedelmet kér?… Egy jó barát, a ki kalandra -hívja?… Egy szerető, a ki szívet kínál, vagy egy másik, a ki pénzt kér?… -Egy kupec, a kinek eladó lovai vannak?… Egy előkelő hölgy, a ki -unatkozik?… Egy bolond, a kit a haza sorsa nyugtalanít?… Egy csaló, a ki -szerencsét próbál?… Egy érkezett, a ki jelentkezik?… Egy távozó, a ki -búcsúzik?… - -És a gróf jobbja önkéntelenül elkezd játszani a kis levéllel. - -És a kis levél suhog és zörög a gróf ujjai között és a gróf csöndes -susogását hallja a kis levélnek, mely folyton ezt mondja. «Én vagyok, én -vagyok!» - -Mint mikor sötét éjszakán kopognak s kérdésünkre azt felelik «én -vagyok!» Ujra kérdezzük és fülünk fölfigyel, hogy a hangjáról ismerjünk -a rejtelmes látogatóra. A gróf izgatottan hallgatta a susogást, lázasan -figyelt a hangra s nem merte elhinni, hogy ismeri, a mint az folyton és -szünetlen susogta: – «én vagyok, én vagyok!» - -És szemei elkezdtek lángolni delejes fényben, szíve dobogott szilajon, -ajkai ketté nyíltak. - -– Akárki vagy, – kiáltá, vagy inkább vélte, hogy kiáltja, mert hisz néma -lázban ült a széken – akárki vagy, te gyötrelmes titkos látogató, nem -menekülsz meg, a kezemben vagy! - -És görcsösen összeszorítá a levélkét, hogy csak úgy ropogott acélos -markában. - -Aztán óvatosan, mintha legyet fogott volna, kivette markából a gyűrött -levelet, széjjel bontotta és a kandalló előtt térdre bocsájtkozva nézte -a tűz fényénél az írást. - -– Tudtam, hogy te vagy, tudtam, hogy el kell jönnöd, tudtam, hogy mi még -nem számoltunk le végkép, tudtam, tudtam, tudtam! – mondogatá egyre s -föltépte s lázasan olvasá le a következő sorokat: - -«Gróf úr! - -«Isten is bocsássa meg önnek, a mit rajtam tett, én megbocsájtottam. A -hova indulok, csak úgy remélem bűneim bocsánatát, ha én is előbb -feloldok mindenkit az alól, a mit ellenem vétett. A sors nem akarta, -hogy mi békén mehessünk el egymás mellett ez életben. Gonosz káprázatok, -gonosz hatalmak gonoszabb játékot űztek velünk, de nem lenne békém a -sírban, mely után vágyódom, ha abban a hitben hagynám meg önt, mintha én -tudnám, mintha csak sejteném is, mivel vontam magamra azt a borzasztó -itéletet, melylyel ön megsemmisített. - -«De isten végzése volt, meg kellett lenni, és én megnyugodtam benne és -kibékültem mindennel. Ebben nyugodjék meg ön is. Sem én nem tehettem -róla, sem ön nem tehetett róla. Száz levelet írtam, százat téptem el. -Valami arra izgatott, hogy mondjak el magamról önnek mindent, a mit -tudok, hogy igazolva legyek ön előtt. De végre is mi czélja lenne? -Sorsom kegyetlenebb, mint semhogy fordulóit emberi műnek tekinthetném. -Oly rettentő, oly igaztalan az is, a mi ön által történt rajtam, hogy a -felelősséget érte ember el nem viselheti. Valamely magasabb cél -országútjára tévedtem, azt hiszem s ott gázoltattam el az elrobogó -működő hatalmak által. Isten önnel! Béküljön ki emlékemmel, én egy -boldogabb életből mosolyogva fogok önre nézni. - -Pipiske.» - -Elemér gróf szakadozottan olvasta e sorokat, kétszer-háromszor egy-egy -szót, egy-egy mondatot, mint az iskolás gyermek, a kinek még nem nagyon -folyékonyan megy az olvasás mestersége. Olvasás közben kilelte a hideg, -lélegzete rövid lett s úgy didergett, rázkódott egész teste, hogy -félkézzel a kandalló párkányába kellett kapaszkodnia. Mikor elvégezte a -levelet, ülőhelyzetbe rogyott s a kemence féloszlopának vetette hátát, -jobbját a levéllel homlokához vitte, baljával a padlóra támaszkodott. - -– Meghalt, meghalt, vége van, megöltem! – nyögé dideregve s a két -fogsora összeverődött. - -– Elmegyek hozzá, elmegyek hozzá – folytatá – megmondom neki, hogy a -szív, hogy a szív! Attól őrizkedjék csak!… Jaj de fáj, de fáj, de fáj!… -Pipiske, Pipiske! – kiálta föltérdelve, aztán arcát a papirba rejté és -zokogva borult a zsöllébe… - -Az ajtó e pillanatban feltárult s rémült képpel jelent meg a küszöbön a -gróf inasa. - -– Méltóságos uram, gróf úr, gróf úr! Az utcán zendülés van, ezernyi nép -énekli a szózatot, a kaszárnya felől pedig katonaság jön; fáklyások -futkosnak föl s alá – beszédeket tartanak, a jogászoknak zászlójuk is -van! Mindjárt kiüt a szabadság; – azt mondják Kossuth Lajos a városban -van elbujtatva, – tessék csak kinézni… - -És az oktalan inas izgatott zavarában föltépi az ablakokat. - -Az ablakon ezer toroknak egybevegyülő hangja tódul be: - - «Hazádnak rendületlenűl - Légy híve oh magyar!…» - -Közbe felkiáltások, sikoltozás, taps és egy tolongó sokaságnak -mindennemű riadalma. - -És a mint az inas az ablakot kitárta, kívül kisivít a többi lármából egy -hang: «Éljen gróf Szanday Elemér.» - -S mint a vihar adja tovább a nép zúgva, kavarogva, egymásba fonódva: -«éljen gróf Szanday Elemér!» - -Az a fickó ismerte a lakást s az inast nyilván a grófnak vélte. A -szerencsétlen cseléd pedig, a mint ezt látja és hallja, fejvesztetten -tántorodik meg, az ablaksarokba szédül s ott belekapaszkodik a -függönyökbe. - -A függöny mozgására (s tán az inas alakja is némileg látható lett) az -éljenzés vihara ujra felzúg: «Halljuk gróf Szanday Elemért!» - -A tömeg átveszi a szót s messze utcákon, téreken ismétlik: «Halljuk -Szanday Elemér grófot!» - -– Gróf úr, gróf úr! – kiáltja az inas és valamely szilaj erő által húzva -az ablakhoz lép, kendőjét meglebegteti s kihajolva ordítja: «Éljen a -haza!» - -A sokaság, mint bősz és rengeteg visszhang felel az inasnak. Kendők, -kalapok lobogtatása teszi elevenebbé a feketéllő tömeget, mely ujra -mintha egy szájjal üvöltené: «Halljuk gróf Szanday Elemért!» - -A város ki volt vetve sarkaiból. Egy csepp hullott valahonnan a kínos -elkeseredés szinig telt poharába s a végzetes pohár tartalma kicsordult. - -Az inas Elemérhez lépett, a ki a borzasztó zugásra fölemelte volt fejét -s a zsölle mellett lassan maga is fölemelkedett, kezében Pipiske -levelével. - -– Mi az? – kérdé Elemér inasára bámulva. - -– A nép, a magyarok, a hazafiak! – hadará izgatottan az inas. – A német -szinházban voltak, ott összeverekedtek a rendőrséggel, aztán kitódultak -az utcára s ott egyszerre tengernép lett abból a kevésből, a ki a -szinházban volt. Mert azt is beszélik, hogy valami összeesküvést -fedeztek fel, sokakat elfogtak, sokakat keresnek, sokan a nép közé -menekültek, a ki azért volt a szinházban, mert ma azt a német-magyar -kisasszonyt ki akarták fütyölni, de hogy az a kisasszony eltünt, nem -játszott és senki sem tudja hova lett. - -– Meghalt, nyomorult, meghalt! Mondd meg nekik, hogy én öltem meg! – -rikácsolá a gróf torkon ragadva az inasát. - -Ez alatt a sokaság egyre zúgott s folyton hallani kívánta a grófot, mint -egy központját, mintegy zászlaját keresve benne a véletlen támadt s -félelmes alakot öltött zendülésnek. - -Elemér gróf ellökte magától az inast, ki ismét az ablakhoz tántorodott, -táplálván ekkép önkéntelenül a nép várakozását. S a grófot szólító zúgás -ismét élénkebb lett. Az ablak előtt egy pár fáklya jelent meg s egy -merész fiatal ember társai vállára kapva, szólani kezdett. Elmondá, hogy -e házban egy ifjú hazafi lakik, kinek ősei dicsőséggel vannak beírva az -ország szenvedéseinek krónikáiba. Nubia párduca, mond a lelkes ifjú, nem -szül gyáva nyúlfiat s a haza bizalommal és reménynyel tekint a nagynevű -ősök unokájára. - -A tömeg e kis apologia után csak annál zajosabban kívánta látni a nagy -ősök lelkes unokáját s az őrült lelkesedés riadalma futott rajta végig, -midőn Elemér sápadt arccal megjelent az ablakon. - -A fáklyák füstös világa rémesen esett a fiatal grófra, a ki holthalavány -arccal, kisértetiesen égő szemekkel, kezében a levéllel lépett föl az -ablakra, a borzasztó tüntető tömeg elé. Delejes erő húzta oda a fiatal -embert, maga sem tudta mért megy, nem tudta mit akar, nem tudta mit fog -tenni. Úgy látszik, ment volna, ha tűz, ha víz van előtte. Úgy látszik a -fejében zúgó, a szivében tomboló elemek zajánál nagyobb zajt keres és -démoni ihlettel, őrületes szilajsággal veti magát a kínálkozó alkalom -karjaiba. - -És fél kezével az ablak karfáját fogva, félkezével melyben a levél is -volt, a tömegnek intve, ajakát szólásra nyitá. - -– Népek, boldogtalanok, ide hallgassatok! - -– Halljuk, halljuk, – riad és mozdul a rettentő tömeg. - -– Harangok zúgását hallom, hallom a népek zokogását és a könny záporban -hull a földre és nem képes elfojtani a mérhetetlen kínt, a mely a világ -trónján ül és kegyetlen jogarát suhintja el boldogtalan fejünk felett! - -[Illustration: – Harangok zúgását hallom…] - -Halál a zsarnoknak, halál kibérelt hóhérainak, halál! - -És minthogy ti mindnyájan elszánt lélekkel eljöttetek e borzasztó -temetésre, engedjétek, hogy szelid halottam erényeit fölmagasztaljam -előttetek. - -Szép volt mint a hajnal hasadása, egy kínban és félelemben töltött -éjszaka után; édes volt mint a menyasszony álma, tiszta volt, mint a -májusi harmatcsepp, isteni forrása ezer boldogságoknak! - -– Éljen a szabadság! A szabadságról beszél – kiáltá a fiatal ember, a ki -az előbb szónokolt. - -Elemér gróf pedig folytatá: - -– Jaj nekem, hogy többé föl nem támaszthatom! Jaj nekem, -legnyomorultabbnak, hogy csak boszura hívtalak benneteket, gyilkos -boszura, e borzasztó temetés után. - -– Mert ez a világ – folytatá Elemér lázas sebességgel – ez a világ termő -földje mindennek a mi gonosz, a mi cudar, a mi gyalázatos; és a jó, az -igaz, a hű csak arra van itt, hogy áruló módon eltiportassék. Itt a -kezemben lebegtetem az igazságok könyvének egy kiszakított lapját. Az -elgázolt, vérbefojtott ártatlanság gyilkos története van reá írva. -Meghalt a ki írta, halálé, a ki olvasta. És a halál az a rév, a hol a -gyilkos meg az áldozat egy csónakba ülnek és leeveznek az örökkévalóság -tengerén. Rajta, rajta, ragadjatok fáklyát, ragadjatok kést, ragadjatok -gyilkot és töltsétek el a világot rémes üvöltéssel. A halál a szabadság: -töltsétek el a világot szabadsággal, hadd pihenjen a ki fáradt. - -Iszonyú zaj töltötte el a levegőt, a nép ittasodva fogadta az -érthetetlen szókat, melyeknek képei alatt mindenki azt értette, a mit -maga gondolt. Elemér pedig beszélt tovább a zsarnokokról, a hatalmakról, -a szabadságról, az ő halottjáról és rémesen lobogtatta hozzá Pipiske -levelét. Nem vette észre, hogy egyszerre csak megmozdul előtte a tömeg, -hogy az utcai zaj elfojtja az ő szavát, hogy a nép jajgat és futni kezd, -hogy az egyik utcasarkon fehér kabátos katonák sorfala tünik fel, mely a -népre indul, majd visszavetődik, most parancsra vár, tűzre kapja -fegyverét és iszonyú ropogás, majd jajveszékelés tölti el a levegőt. - -A fáklyák eltünnek, a nép észnélküli futásnak indul, a katonaság -szuronyszegezve söpri végig a csatakos utcát. - -Egy félóra mulva csöndes, néptelen, tisztára söpörve volt az utca. -Elemér gróf pedig ott feküdt ájultan a pamlagon, mellén a veres -levéllel, mellében egy puskagolyóval, mely az ablakból leterítette volt… - -Kandallójában pattogott a tűz mint az előtt, inasa s egy orvos pedig -ápolták a fiatal embert, kinek görcsösen összeszorított kezéből nem -voltak képesek kivenni Pipiske levelét. - - - - -XXVI. FEJEZET. (A bolondok.) - -Nyolcan ülének ezúttal együtt egy középszerűen bútorozott elég -terjedelmes pince-szobában. A nyolc közül egyiknek volt lakása e szoba. -Egy ágy, egy szekrény, egy jó nagy asztal, egy másik kisebb asztal, egy -állvány, megrakva könyvekkel, diván, töltött székek és nádszékek: ez -volt a szobában nagyobb gond és rend nélkül elhelyezve. - -A nyolc fiatal ember, ki itt, ki ott ült, nagyobb része a nagy asztal -körül, Csongor Béla az asztalfőn mint elnök, tőle balkézről egy jegyző, -vele szemben a pap, az asztal körül többen, kiket a kávéforrásból -ismerünk. A kis asztalon thea-készülék volt elhelyezve, mindennel -fölszerelve, csak a spirituszt kellett alája gyújtani. - -Pipa és szivar nem hiányzott az asztalokról. - -Az egyik szögletben egy pléhkályhában égett a tűz dübörögve. A falak nem -voltak kifogástalanok, a padló szintén mutatott hiányokat. Az ajtó egy -folyosóra nyilt, melyből lépcső szolgált az udvarra. Az ajtó előtt a -padlóba belül a szobában egy négyszögletes erős vaslemez volt illesztve, -maradványa tán olyan időnek, midőn ezt a helyiséget más célra -használták. A szoba két ablaka az utcára nyilt, de vasrácscsal és -vastáblákkal volt ellátva, melyek ezúttal gondosan be voltak rakva. - -A fiatal emberek társasága, mely magát a «Bolondok társaságá»-nak -veszélytelen címével tisztelte meg, heti ülését ezúttal e szobában -tartotta. Midőn mi átlépjük küszöbjüket, a tanácskozás előkészítésén túl -vannak, s épen tárgyuk fölvételéhez látnak. - -– Napirendünk mai tárgya, – szól az elnök, – általános nézetek a -társaság föladatai körül s különösen működése megkezdésének és -folytatásának voltaképeni mezeje. Két nézet harcol itt egymás ellen, s -minthogy eljárásunk sikere az egységes munkát legjobban megkívánja, a -két nézet közül az egyiket győztessé kell tennünk, s magunkat alája -rendelnünk annak, a melyiket többséggel helyesebbnek nyilvánítunk. A -társaság két jeles tagja tehát utolsó határozatunkhoz képest ma elejbénk -fogja terjeszteni a munkálatokat, a melyek tanácskozásunkhoz az anyagot -adják. Az egyik munkálat azt a nézetet vitatja, hogy az ország különféle -nemzetiségeinek megmagyarosítása az első teendő, s hogy működésünk első -és közvetlen mezeje ez. A másik munkálat azt bizonyítja, hogy az ország -tökéletes megmagyarosításának nagy művét nem az idegen ajkú -nemzetiségeken, hanem magán a magyaron kell kezdeni. Világos, hogy -bármelyik itéltessék is helyesnek a két nézet közül, mindenik más-más -eszközöket, más-más intézkedéseket teszen szükségessé. Kivánatos tehát, -hogy e dolog körül tisztába jöjjünk, hogy munkánk sikere biztosabb -legyen. Felszólítom ennélfogva először is Szombathelyi István társunkat -nézeteinek előadására. - -A felszólított fiatal ember feláll. – Tisztelt társaság, – így kezd -szólni, – midőn abban a megtisztelő megbizásban részesültem, hogy e -nagyfontosságú tárgyban egyik előadói tisztre meghivattam, -kötelességemmé lett az elejbém tett kérdés minden oldalának bő és alapos -megfontolása. Ebbeli lelkiismeretes munkám folytán arra a meggyőződésre -jutottam, hogy a két felfogást, a mely itt harcban van, nem szabad, sőt -nem is lehet ily merev szembeállítás által egymástól teljesen -elválasztani. Hiszen feladatunk kiválóképen a gyakorlati életet teszi -működésünk terévé s a gyakorlati élet, ha nem mindig zárja is ki, de -csak ritkán mutatja tanácsosnak egyes elveknek tiszta, keverék nélküli -alkalmazását. Alku és megszorítás tárgya lesz ott hamar minden, a hol az -ember az élet nehézségeivel kénytelen számolni s gyakorlati eredményeket -kiván munkája után. A társadalom különféleségei ugyanazon elvnek más-más -alkalmazását parancsolják, s az ország ethnografikus helyzete nem -egyedül szabja elejbénk az alkalmazás módjait. Semmi sem volna könnyebb, -mint egy hasonlattal a vegyészet teréről minden kétségen kívülivé tennem -az eljárásnak azt a módját, melyet ajánlani és képviselni van -szerencsém. Mert hiszen, ha valamely folyadékot valamely színre festeni -akarunk, nem-e a festőanyagnak intenziv erejétől függ munkánk jobb -sikere? Egy csepp kitünő festőanyag tízszer annyi vizet megfest, mint -tíz csepp gyengébb erejű anyag. Magától kinálkozik tehát a belátásra az, -hogy, ha Magyarországot nemzetiségünk szinére akarjuk festeni, saját -nemzetiségünk festő erejét és hogy tárgyamnak megfelelő s nem képleges -szót használjak, azonosító képességét a lehetőségig fokozzuk. E -nemzetiség erkölcsi, intellektuális és anyagi érdekeinek kell tehát -predominálni ama nemzeti hatalom intézkedéseiben, mely e haza sorsát -kezébe veszi. A történet, a meddig csak visszavihető irott és -hagyománybeli források nyomán, azt tanítja, hogy e téreken államalkotó -szervezetet csak a magyar nemzet volt képes tartósan alkotni. Semmi más -fajnak rendezett állami életet fentartania itt nem sikerült. Minden -barátja tehát a rendezett és biztos államéletnek józanul pártolni -kénytelen az itt egyedül életképesnek bizonyult _magyar_ állameszmét. -Ebből logikailag folyik, hogy csatlakoznia kell a magyar nemzeti -törekvésekhez, csatlakoznia az irányhoz, mely számításait a magyar fajra -fekteti. A ki ezt ignorálja, vagy épen elnyomni oktalan, azt mesterséges -hatalom ideig-óráig fentarthatja, de viszonyok természetes folyományai -hovahamarább porba döntik. Ha tehát, a mi bizonyos és csak rövid idő -kérdése, újra eljön e nemzet szabadságának napja, a nemzeti kormány a -béke, a biztosság, az erkölcs és a józan politikai számítás érdekében -egyaránt csak arra irányozhatja figyelmét, tevékenysége céljául csak és -kizárólag csak azt tűzheti ki, hogy a magyar elem, a magyar faj -mindennemű érdekei fölemeltessenek. Felfokoztatván e faj szellemi és -anyagi ereje, minden további következmény önmagától fog beállani. A -magyar városok gazdagságban és kulturában emelkedvén, fölöslegük mint a -gőzkazánban a feszülő elem, rést fog keresni és szét fog áradni e -hazában egyfelől; másfelől mint példa és tekintély hódítani fog a -szellemekben. Vágyak, ambiciók forrása lesz a vezérlő elemnek ilyetén -tündöklése s ellenállhatlanul fog vonzani. A lélek, az erő, az anyagi s -a szellemi hatalom: ezek lesznek hódító katonái ez iránynak; a hír jár -előttük s utánuk és az erkölcsi hatás rövid idő alatt nagyobb munkát fog -végezni az elkapott kedélyekben, mint akármely rendelet és erőszakos -intézkedés, a minek a jelen időben is intő példáit látjuk. - -És itt van helyén áttérnem arra a pontra, a hol a két rendszer -találkozik. Mert ha nagy eredményt csakis attól a módszertől várok, ha a -magyar faj emelését tesszük politikánk vezérlő elvévé, mégis vannak a -harctérnek pontjai, a hol a másik módszert nem szabad elhanyagolni, de -sőt a hol abban minden mulasztás pótolhatlan veszteséggel járna. - -Ilyen pont mindenekfelett a polyglott főváros, első gondja egy modern -államnak. A fővárossal szemben haladéktalanul mindent eszközt meg kell -ragadnia a nemzeti kormánynak lakosainak megmagyarosítására s minden -eszközt _egyszerre_. Ha már nem oly szerencsés ez ország, hogy -nemzetiségére nézve egy teljesen magyar fővárosa legyen s nagy nemzeti -céljainak elérésére nemcsak, hogy nélkülözi ezt a megmérhetlen hatású -tényezőt, de sőt meglévő erőinek egy részét, épen ennek a fővárosnak -megmagyarosítása veszi igénybe: akkor ez csak arra ok, hogy szemben a -fővárossal e téren a legerélyesebb munkára sarkaljon bennünket. Az -államnak kötelessége kezét tenni az iskolákra, templomokra, szinházakra -s a törvénykezésre. Imádkozni, tanulni, mulatni s igazságot keresni -nyilvánosan csak magyarul lehessen. És ha minden próba kimerülte után az -ország fővárosának minden rétegét ötven év alatt a magyarság át nem -hatotta, akkor a magyar nemzetre az a roppant és keserű feladat vár, -hogy egy második és pedig tősgyökeres magyar fővárost teremtsen az -országnak, mely bizonyos tekintetben csak gyenge versenytársa lesz a -kereskedelmi Pestnek, de mint a magyar kormány, az országgyűlés, az -egyetemek, a főbíróságok, tudós társaságok és irodalom székhelye, a -magyar nemzeti kulturának fészke és tűzhelye leszen s teljesíti a -feladatot, a melyre a főváros a nemzeti életben hivatva van. - -De ez eshetőség be nem fog állani. - -Egy szebb jövő szózata hallik máris a tovazúgó idő szárnyainak -verődésében. A most fennálló, a történelem tanulságait megtagadó s azért -természettelen helyzet, mint a csúcsára állított pyramis saját terhétől -talpra fordul s eltemeti azokat, kik a súly törvényeivel ellenkező -állásában gyenge vállukkal támogatják. A mi időnk közelg, reményeink, -terveink, kötelességeink teljesítésének hajnala már a hegyek mögött -várja hasadását! Ajánlom a tisztelt társaságnak a fővárosra nézve -ellenfelem tervét, az ország többi részeire nézve az általam -indítványozott módszer elfogadását. - -A mint a szónokló fiatal ember társai éljenzése közben leült s a -szobában csend lett, a társaság megdöbbenve kezdett figyelni. Tompa -kiabálás, futó emberek nehéz lépteinek zaja hallatszott le az utcáról a -szobába. - -– Talán tűz van! – mond Csongor Béla s fölemelkedik székéről. - -A társaság indulna kifelé, midőn az ajtó feltárul s a házmester ijedt -arca jelen meg a nyiláson. - -– Kérem urak, a belvárosban forradalom van, lövöldöznek, tessék haza -menni, becsukom a kaput. - -A fiatal emberek összenéztek, kalapjuk után nyúltak s indultak a -házmester nyomában. - -Hárman maradtak vissza: Csongor Béla, Virág Bence és Gyalóky Béni, a -szoba lakója. Bezárkóztak barátságos beszélgetésre és vacsorára. - -A belvárosi forradalom csak kevéssé érdekelte őket. Alapszabályaik egyik -pontja volt, hogy erőszakos mozgalomban részt nem vesznek; a ki pedig -ilyenkor a tömegben találtatik, attól se a golyó, se a katona nem kérdi, -mi szándékkal van ott. Jobbnak látták egymás társaságában tölteni az -estét s ha kell az éjszakát. - -Üldögéltek, beszélgettek, theáztak és falatoztak tehát, a midőn -egyszerre halk kopogás vonta magára figyelmöket. - -Összenéztek, mintegy egymástól kérdezve, mi ez? - -Se az ajtó, se az ablak nem volt, a min kopogtattak. Nem is rendes -kopogás volt, inkább szabálytalan kotomozás. - -– Úgy látszik, – mond tréfásan az egyik, – a forradalom nem is annyira a -belvárosban, mint inkább a föld alatt van! - -– És csakugyan, mintha onnan, az ajtó előtti vaslemez alul jönne! – mond -Béla. - -– Mi van az alatt a fedő alatt? – kérdi Bence. - -– Biz én alig tudom, pince, csatorna, vagy legalkalmasabban vízfogó, – -mond a szoba gazdája. – Én bizony még soha csak meg se néztem! - -– Alkalmasint megszorult patkányok lesznek. - -– Bajosan, mert különben máskor is kellett volna már jelentkezniök. - -– Az is igaz. Hallgassuk csak! mintha ütések volnának! Valamely szomszéd -pincében dolgoznak talán. - -– Végre megnézhetjük, – mond Béni, a gazda; – csak a pléhszedőt kell -fölemelnünk! - -– Próbáljuk meg, – mond egyszerre a másik kettő s a három fiatal ember -csakugyan neki áll feszegetni a vaslemezt. - -Nem kis munka volt megmozdítani s kiemelni a berozsdásodott vasat, de a -mint el volt távolítva, az ütések csakugyan világosabban hangzottak. - -Béla kezébe vette a lámpást s belevilágított az üregbe, mely egy nem -épen tágas vízfogó volt, mintegy bokáig érő vízmennyiséggel a fenekén. - -De a zaj hirtelen megszünt. Csend és nyugalom volt az üregben, a víz -tükre is teljesen zavartalan volt s mutatta, hogy benne se patkány, se -más lény ezúttal nem gázolt. - -A házigazda letérdelt a földre s az üreg fölé hajolva, kissé -beeresztette a fejét. - -– Hejhó! – kiáltá, – ki az? - -Senki sem felelt. Csendesség lett az üregben s a fiatal emberek is némán -hallgatóztak egy darabig. - -– Valakinek vagy valaminek pedig kell itt lennie, – mond végre Béla, – -mert zaját tisztán hallottuk. - -– Megesik, hogy tolvajok, a kiket merész vállalatukban megzavartunk. - -– Olyan bolond tolvaj aligha van Pesten, a ki ennyi fáradsággal ide -jöjjön lopni! - -Ez a beszélgetés suttogva folyt s most ismét félbeszakadt egy kis zaj, -valamely törmelék hullása miatt, mely a víz tükrén is karikákat hajtott. - -– Csendesen, – mond Béla súgva, – látogatónk ismét jelentkezik, – s -hátrább vitte a lámpát az üreg nyilásától. - -A mint a három fiatal ember lélekzetfojtva hallgatózott, szemmel tartván -a homályba borult nyílást, a zaj élénkebb lett, tompa ütések vegyültek -bele és a törmelék szaporábban hullott a vízbe. - -– Valaki falat bont, – susogja Béni, – várjuk be, mi lesz a dologból. - -E pillanatban élénk robaj és nagy locsogás támad az üregben. Béla -hirtelen eloltja a lámpát s kezébe veszi a gyujtótartót, hogy a -szükséges pillanatban ismét világot gyújthasson. - -A vízfogóból olyan zaj hallik, mint mikor valaki egy szűk nyíláson nagy -ügygyel-bajjal keresztül bújik: ruhája surlódásának a zaja. Ezt lábak -tapicskálása vízben, tapogatózás és szuszogás követi. - -Fiatal embereink egymást sem látták a sötétben s izgatottan várták a -világosságot. Addig is fülhegyezve lesték a zajt s abból iparkodtak -magoknak itéletet formálni a titkos földalatti látogatás mivoltáról. - -Tisztán lehetett egy lény erős lélekzését hallani, úgyszintén az üreg -nyílása körül kezek tapogatózását, míg a lábak zaja csak csobogás volt. -Világos, a földalatti vándor megtalálta a nyílást, feje már a szobában -van. - -E pillanatban Béla meghúzta sercegve a gyújtót s a szoba világos lett. - -A három fiatal ember álmélkodva látja egy tüskés szakállú fiatal ember -fejét a nyíláson. Paraszt ruhája tele maszattal, keze, arca, haja -piszoktól, pókhálótól éktelen, félkezében egy törött ágyláb, szerszámnak -vagy fegyvernek: a mint a dolga fordul. - -– Ki vagy, mit akarsz? – kérdi a három fiatal ember egyszerre. - -– Hol vagyok? – kérdi viszont a csodálatos jövevény fáradtan körülnézve. - -– Mit keressz? Hol jársz a föld alatt, mi a szándokod? – kérdi újra -Béni. – Nálam vagy a lakásomon, ha rossz szándékkal nem jössz és -tisztességes ember vagy, akkor biztos helyen is vagy. Mi a neved? - -A jövevény hallgatott, mintegy tanácsba szállva magával, aztán fölnézett -a fiatalokra, egyikre a másik után s így szólt: - -– Tisztességes ember vagyok, semmi rossz szándékom nincsen, többet nem -mondhatok hazugság nélkül. Bajban vagyok, ha önök nem segítenek rajtam, -nincs más módom, mint újra a föld alá bújni, más kijárót keresni, vagy -ott veszni el ebben a borzasztó útvesztőben, melyben már nem tudom, hány -napja bolyongok. - -A fiatal emberek összenéztek. Ez a paraszt nem paraszt. - -– Honnan jöszsz, mint kerültél a föld alá? - -– Kérem önöket, ne faggassanak kérdésekkel. Szerencsétlen ember vagyok, -ki szeretnék rettentő helyzetemből szabadulni: azt kell csak tudnom, -kiknek a kezébe adott a sorsom. Ha ellenségeim, üssenek agyon vagy -ereszszenek tovább; ha pedig van egy szerencsétlen ember iránt -szánakozás a szívökben, mentsenek ki. - -– Mi senkinek sem vagyunk ellenségei. Ha ön tolvaj vagy gyilkos, akkor -tőlünk segítséget ne várjon, ha csak szerencsétlen, a ki a segítő kezet -megérdemli, akkor jó sorsa hozta közibénk. - -E szavakra, melyeket Béla mondott, a jövevény belekapaszkodott a nyílás -széleibe, egyet rúgott magán s a szobában termett. Ruhája, csizmája, -mindene egy csatakos volt és undok bűzzel töltötte el a levegőt. - -– Kérek egy ital vizet, kérek egy falat ételt, kérek az isten irgalmáért -valamely ruhát. Ha megszabadulok, mindent gazdagon meghálálhatok. -Börtönből szöktem meg, menekült vagyok, tegyék velem, a mi a szívökre -fér. - -És Viknyédy, mert ő volt, a fiatal emberek kérdéseire elmondta merész -szökését. A fiatalok theát és enni valót adtak neki, ő pedig lehányta -magáról a piszkos ruhát s beledobálta a vízfogó verembe, mely még nyitva -volt. A házigazda ellátta őt friss ruhával, mert hisz egy darab a -régiből nem volt rajta száraz. - -– Tessék, – mondá vetkőzés közben, – át vagyok ázva bőrig. Itt van ni, – -s egy rongyos viaszkos vászonba takart csomagot vett ki kebléből, – az -én egyik jótevőm, a halott pap hagyatéka is oda van. Tessék kérem addig -átvenni, majd a kályhán megszárogassuk, s odanyújtá Bélának a csomagot, -ki, a míg a másik két fiatal ember Viknyédit mosdatta, tisztogatta s -öltöztette, a csomagot kezdte törülgetni s szárogatni. - -A mint Viknyédy ki volt tisztogatva, fel volt öltöztetve, a négy fiatal -emberhez egy ötödik szegődött: a jó kedv. Ettek, ittak, beszélgettek -(hiszen beszélni ugyan volt mit, kivált Viknyédynek), s megismerkedvén, -egy félóra alatt meg is szerették egymást. - -Béla pedig a kályhánál folyton s óvatosan szárítgatta a csomagot, a -melyet Viknyédy az öreg Egeressi holtteste alul a koporsóból kivett. - - - - -XXVII. FEJEZET. (Ismét kopogás.) - -A még fiatal ember csakhamar igen jól érezte magát Béni lakásán. Akár -ott is virradt volna meg. Viknyédyé volt persze a szó, s ez a szerencsés -kedélyű ember csakhamar feltalálta és ragyogtatta eredeti -szeretetreméltó tulajdonságait. Elmés volt, beszédes és természetes, -hajmeresztő kalandjairól dicsekvés nélkül beszélt. Könnyelműsége játszva -vitte bele a legmerészebb dologba s mikor elbeszélte élményeit, ez a -könnyelműség takarta kellemesen rémes fordulatait. Neki magának is -mulatság volt a dolog s elbeszélése humorosan volt fűszerezve. A mint -túl volt egy-egy veszedelmen, az már elbeszéléseiben nem mint veszedelem -szerepelt, hanem «mint bolondság», s a készség is meg volt ismét benne, -bármely újabb bolondságba vakon bele rohanni. Mintha csak foglalatossága -lett volna, folyton épségével és életével játszani. A mint más ember -szivarra gyújt, úgy kezdett ő egy-egy nyaktörő vállalatba. - -A három fiatal ember, kinek vendége lett, komoly és higgadt természet -volt ugyan, de Viknyédy kedélyének és természetének varázsa ő reájok is -ellenállhatlanul hatott, s a mint bolyongásait a föld alatt elbeszélte, -kis híja, hogy kedvök nem kerekedett egy sétára a föld alatti város -tekervényes utcáin patkány, egér és más férgek e süppedékes, piszkos -országútján. - -Kedélyes beszélgetésében ismét halk kopogás zavarta meg a fiatal -embereket. A kopogás ezúttal az ablakon szólt. Béni kinyitá a vastáblát, -majd az ablakot, melyen egy 12–14 éves fiú arcza kandikált be. - -– Itt van még Csongor Béla úr? - -– Itt van, mit akarsz? - -– A házmester fia vagyok onnan. Ezt a cédulát kell átadnom. - -S ezzel bedobott egy kis papirdarabot s tovább szaladt. - -A papirt fölvették, elolvasták. - -Kezdetleges irással a következő sorok voltak ráirva: - -«Csongor Béla úrnak! A rendőrség keresi önt lakásán. Ne jöjjön haza, -rejtőzzék el. Irásait összeszedik. Azt beszélik, sok elfogatás lesz még -az éjjel, összeesküvésnek jöttek a nyomára.» - -– Ha nem csalatkozom, a házmesterem irása, – mond Béla. - -– Keresnek, – szól Bence, – téged, hát meg vannak ezek már bolondulva. - -– Összeesküvés, – mond Béni. – Összeesküvés. Hogy jössz te ahhoz? - -– Mint Pilátus a krédoba. - -– Megfoghatatlan. - -– Sőt épen természetes. A nyúl minden bokorban vadászt, a gonosztevő -poroszlót lát. A ki aztán mind a kettő egy személyben, nyúl is meg – - -– Gonosztevő is – - -– Az, ha egyszer megijed, kapkod vakon maga körül – - -– És ebben van a dolog veszedelme, – mond Béla. Mit kell most tenni? - -– Itt maradni, várni. Itt jó helyen vagyunk. - -– Csakhogy végig itt se maradhatunk. - -– Egy elfogatás veszélyének ki nem teheted magadat. A kit egyszer -elfognak s betesznek valahová, az aztán ha bűnös, ha nem bűnös, az isten -irgalmára van bízva. Lehet, kiszabadul, de mikor! - -– No most már sorsosok volnánk, – mond Béla Viknyédyhez fordulva, ki -némán hallgatta a fiatal emberek tanácskozását. - -Viknyédy komoly lett. Ha őt jönnek üldözni, tán nevetve vett volna -búcsút, hogy tovább kisértsen szerencsét. De a mi rá nézve semmi, az -ezekre a komoly, munkás fiatal emberekre nézve nagy dolog. Ő tudja mit -tesz az, zár alá kerülni. - -– Nem örvendek rajta, – mond Bélának. Önnek más dolga van, mint kopók -előtt szaladni. - -– De végre is szaladni kell. - -– Legalább is tanácsos. - -– Csak az összefüggést tudnám a dologban. Sejtelmem sincs róla, miféle -összeesküvésben vagyok részes. - -– Az összeesküvésről nekem alkalmasint van tudomásom, – mond Viknyédy. -Nyilván az én levelem került a rendőrség kezébe s a szerint nyomozzák a -békételeneket. De ott ön aligha fordul elő, legalább névszerint. - -– Magam is bajjal hiszem. - -– Végre is, még egy egész éjjel van előttünk a tanácskozásra. - -– Csendesen, az utcán valamit hallok! - -És a fiatal emberek hallgatózni kezdtek. - -Több ember rendes léptének zaját adta le a kövezet. - -Ez katonaság! - -És erre közeledik. Most megáll a ház előtt. Most valaki meghúzza a -csöngetyűt. Nem bizonyos, de valószinű, hogy Bélát keresik. Igen, igen, -hiszen egyik társa számára a lakásán egy cédulát hagyott hátra, melyen -meg volt írva, hogy az estét itt töltik Béni lakásán. - -Tehát kétséget nem szenved: Bélát elfogni jött el idáig a katonaság. - -Most mit kell tenni? – Menekülni? – De merre? – Börtönbe menni, egy -bizonytalan sors elé? - -– Igen, de hát Viknyédy? – ő is elfogassa magát? – S az ő ittléte nem -komplikálja-e a fiatal emberek helyzetét? – - -A kapu nyilik: – a fiatal embereknek határozniok kell, és határoznak is. - -Meg vannak győződve, hogy az első ijedtségen túl a kormány hangulata is -más lesz. Tehát ez első ijedtség elül kell kitérni. - -S a menekülő? - -Ott van a patkányok országútja, még most is nyitva a fedele. - -Viknyédy borzasztónak találta, mikor maga gázolt benne végig: most -szinte dobog belé a szíve, mikor arról van szó, hogy többen menjenek. - -De a házigazdának itthon kell maradnia. Azért is, hogy a gyanut -lehetőleg elhárítsa, azért is, hogy a pléhajtót betegye. - -A fiatalok egymásután ugrálnak a víztartó sikátorba. Elül Viknyédy, -utána Bence, Bence után Béla. - -Béni egy isten hozzátokat rebeg utánuk, s két kézre fogja a vaslemezt, -hogy rá tegye. - -Ekkor kiált vissza Viknyédy: - -– Héhé, a csomagom! - -Béni leadja Bélának, Béla e szóval: «meg van!» zsebre teszi és az ajtó -felettük bezárul. Benne vannak térdig a vízben, fejig a sötétségben. -Egymást tapogatják s óvatosan kúsznak át a résen, melyet Viknyédy a -falon ütött volt. A résen túl egy pillanatra megállanak, s hallgatóznak. - -Béni ajtaján dörömbölnek a törvény nevében. Béni lomhán, ingujjban, nagy -pipával a szájában fogadja a katonai segédlettel jelentkező rendőrséget. - -– Csongor Béla? - -– Nincs itt. - -– Itt volt? - -– Itt volt. - -– Mikor ment el? - -– Azt a házmester jobban tudja. - -– És más sincsen itt? - -– Más sincs itt. - -– De gyűlés volt e szobában? - -– Az volt. - -A rendőrség int s emberei a kutatáshoz fognak. - -– A padló piszkos, - -– Biz az piszkos. - -– De nagyon piszkos. - -– Biz az nagyon piszkos. - -– Mitől olyan piszkos? - -– Tetszik tudni, hogy itt gyűlés volt, többen jártak itt, ott künn pedig -nagy a sár. - -– Hát ez a vasajtó hova szolgál? - -– Biz én még nem néztem meg. A házmester jobban fogja tudni. - -– Vízfogó kérem ássan, – mond fogvacogva a házmester. - -– Tessék megnézni, – mond Béni. A katona urak kevés erővel azt hiszem -fölnyithatják. - -És fölnyitották. - -– Iszapos víz; rongy darabok félig megrothadva látszanak ki belőle. A -ciszterna üres, – mond a rendőr, aztán hozzá teszi: - -– Nyitva kell hagyni – - -– De bocsánat, ez az én szállásom – - -– Önnek más szállást fogunk adni. - -– Köszönöm szépen, – mond Béni. Most mindjárt? - -– Azonnal. Kövessen. Két ember itt marad a szobában, kettő a kaput -őrizni. Egy kettő, fél jobb. - -S rendőr, katonaság, a két őr kivételével, valamint Béni is, elhagyták a -szobát. - - - - -XXVIII. FEJEZET. (A hangyás ember.) - -Egy földalatti homokbarlangban elmerengve gubbaszt egy elkényszeredett -emberi alak. Alája pokróc van terítve a puszta földre. Világosságnak -sehol a barlangba bejárója nincsen. Egy szegényes olajlámpa vet kétes -világosságot a merengő emberre, a ki a barlang közepén nyüzsgő óriási -hangyabolyra szegzi vörös karimáju szemeit, s míg jobbjában egy kis -pálcát tart, melylyel meg-megbolygatja a fürge hangyanépet, addig -baljával a mellette kosárban lévő eleségből – összedarabolt patkányhús -lisztbe, mézbe hempergetve – eteti furcsa háziállatait, melyek -sürögnek-forognak körülötte, botjára, kezére másznak s vidáman -lakomáznak a nyújtott eledelen. - -Éveire nézve ez ember az ötven-hatvan közt van, de szemre sokkal -öregebb. Koponyája kopasz, csak a kupája kerületiben van egy csomó -gubancos haja. Két füle messze eláll a fejétől, mintha folyton -hallgatóznék, arca szine a fakónak s a sárgának bizonytalan vegyületét -mutatja; bajusza, szakálla már gyér és szinehagyott, már nem szőke és -még sem fehér, szine alig különbözik arcabőrétől s csak árnyéka -segítségétől sötétebb, mint ez a kicserzett bőr. Alkatra az egész ember -gyengés, vézna, de ha mozdul, erőt és könnyüséget mutat. Ruhája nem csak -jobb, mint az ember, a helyhez képest, a hol látja, gondolná, hanem -valósággal is jó, alkalmatos, puha, simulékony kelméből való, s ha nincs -is épen gazdájára szabva, tisztességesen áll mégis rajta. - -Figyelmét emberünknek teljesen igénybe veszi hangya-csordája. Söpri, -marékba veszi az izgékony állatkákat, melyeknek foszfor-illatjától a -köhögtetésig meg van terhelve a barlang levegője; beszélget hozzájok, -nevetgél, pöröl, majd egy kis dalt dúdol nekik, mely körülbelül ekép -szól: - - Hangya, hangya, mit csinálsz? - – «Napvilágra mászok.» - Napvilágon mit keressz? - – «Napsugárral játszok.» - Hangya, hangya, mi a baj? - – «Napvilágra voltam.» - S mit cipelsz a hátadon? - – «Társamat, de holtan. - – Napvilágon járt velem, - – Az utcát futosta, - – Napvilágon a szegényt - – Ember eltaposta.» - Hangya, hangya látod-e, - Ne menj napvilágra, - Ember ottan rátapos - Emberre, hangyára! - -Valamely egyhangú koldusnótára ment a dal, inkább csak a rhitmus -kiemeléséből állt, mint következetes melódiából, de nagy hatással -látszott lenni az ideges hangyákra. Seregesen álltak meg az éneklő előtt -e kis állatkák, fejüket földre szegezve, testük hátsó részét fölemelve, -csak csápjuk mozgott s utolsó lábuk párja. A mint emberünk a dalt -elvégezte, ismét megindult a raj és futkosott ész nélkül ide-oda. A -nagyobb koncokat úgy ellepték, hogy csak egy hangyacsomónak látszott -mindenik. Itt-ott egy tisztára lerágott csont, patkányfej váza s efféle -hevert a bolyon, hangyaszakaszok által bolygatva. - -– Egyetek fiaim, egyetek kicsikéim! – így biztatta az öreg állatjait. -Minek mennétek a napvilágra! Itt jó nekünk! Se telünk, se nyarunk. -Egyforma meleg van mindig, egyforma sötétség van mindig, senki se tapos -bennünket, senki se bánt, senki se hízeleg, senki se szeret, senki se -gyűlöl. Nincs bíró, nincs elüljáró, aki igazságtalan mértékkel mérne! -Nincs apa, a ki elhagyja gyermekét, nincs gyermek, a ki megtagadja -apját, nincs testvér, a ki elárulja testvérét – nincs más, csak patkány -meg egér. Egyetek fiaim, egyetek kicsikéim! - -És a hangya-sereg mintha értette volna a biztatást, evett, futkosott, -dolgozott, nyüzsgött a barlangban, melynek félhomálya nyilván világosabb -volt lakóira nézve, mint a kik a napvilághoz szokott szemekkel vetődtek -volna oda. - -A barlang oldala síma homokfal volt, itt-ott egy vakablak vala a falba -ásva. Területe tán öt négyszögöl, magassága alig sokkal több egy ölnél. -Az egyik falon egy rozoga deszkaajtó takart valamely nyílást, ezzel -szemben nyitott folyosó fekete szájürege tátongott a bolyra. Csunya -barátságtalan hely volt ez arra nézve, a ki ide nem szokott. A -barlangnak azon az oldalán, a hol a lámpa volt egy erős fakampóra -erősítve, a fal mellett a földön egy félig ágy, félig pamlagféle volt -elhelyezve, jó pokróccal leterítve, szőnyeggel borítva. Nem rossz -fekvőhely egy lusta vagy fáradt embernek. Fejtül egy X lábú asztal volt -melléje illesztve, melyen egy kancsóban bor, egy tányéron sült hús és -egy megszegett kenyér volt. - -Sajátságos, hogy az asztaltól alig féllábnyira egy formális kis országút -volt kaparva, finom lábacskák által, hogy úgy mondjam, taposva a -homokfalra. Mint egy széles ripszszalag, úgy vonult fel az út a barlang -tetejéig, a hol a homok is ki volt kezdve. Innen aztán számtalan kisebb -s tágabb lyuk ment tova, folytatása az országútnak. Hangyanép jött, ment -ezen az úton, kerülgette egymást, találkozván megállt, szimatolva -összeeresztette s érintette egymás csápját s tovább szaladt mindenik a -maga irányában. És ez iránytól el egy se tért, még azért sem, hogy a -közel asztalra helyezett sült húst megkóstolja. Értették úgy látszik -egymást a barlang lakói, az éneklő hangyás ember és parányi állatkái, -kedvében jártak egymásnak, mindenik tudta, mi illeti őt, mi a másikat. - -A hangyás ember, minekutána énekkel, biztatással és patkányhússal jól -tartotta hangyáit, fölkelt a pokrócról, megigazította lámpáját, egyet -huzott a kancsóból, a deszkaajtót kinyitva egy tekintetet vetett mögéje, -a hol egy másik lámpa fénye derengett eléje és lefeküdt a kerevetre. - -– Esti nyolc órának kell lenni, – mond órájára nézve – egy csinos -aranyóra – a hangyák fölöttem abban a nyüzsgő bolyban még aligha -gondolnak a lefekvésre. Most hosszú ott is az éj… Oh be nem kivánkozom -már közéjök!… Nincs is mit keresnem… A kik voltak, a föld alatt vannak, -mint én,… de nyugodtabban, mert se álmodnak, se gondolkoznak… A ki még -ott van… a ki még ott van… azt jobb nem látnom… mert a föld alá tenném… -pedig annak meg jobb ott, mert az a féreg, a mely a föld alatt pusztít, -az nem fáj… de az a skorpió, mely őt ott fön csípi, szúrja, zaklatja: -az, tudom, hogy fáj, jobban fáj, mint a kés, jobban fáj, mint a kötél, -jobban fáj, mint a halálos félelem!… Ha lusta nem volnék… ha nem -szeretném úgy ezt az éjszakát, elmennék egyszer kínjaiban gyönyörködni… -de attól félek, megszabadítanám kínjaitól, melyekről minden nap -lefekvésekor oly édes gondolkoznom… Csípjétek, szúrjátok, hasogassátok -az agyvelejét, marjátok sebesre a szivét, őröljétek meg a csontját, -igyátok a vérét föltámadt lelkiismeret skorpiói! Hallja álmában -elpusztított gyermekek sírását, hallja az akasztott testvér csontja -zörgését… a míg én csöndesen pihenek, csöndesen alszom és álmodom -azokról, a kik már nincsenek… Jaj nekem, pedig be szépek voltak! Jaj -nekem, pedig de édesek voltak! Jaj nekem, jaj nekem, de elmult minden, a -mi szép, minden, a mi édes, – minden, minden, minden!… - -És a vén ember tapogatta kopasz fejét, mintha ott volna az a fájás, a -mely e beszédek alatt megmozdult benne s ajkai motyogtak és mozogtak, -szeme a lámpára bámult, a mely mintha kriptabeli mécses lett volna, -gyéren szürte le sugarait a barlang bús éjjelére… - -Egyszerre csak elmerengéséből hirtelen talpra szökött. - -Mintha zuhanást és kiáltást hallott volna! - -Mi lehetne az? Hiszen itt ember nem jár, csak ő, ide kiáltás nem -hallatszik, itt egyéb zaj az ő léptei és sóhajai zajánál nem hallható! - -Talán már elszundított s csak álmodta a dolgot? Nem, nem, nagyon tisztán -különböztette volt meg. A jajkiáltás hangja most is a fülében csend. -Akár ismételni is tudná. - -– Há – há! – próbálja aztán, de csak rekedt károgással tudja utánozni, a -mit hallott. Ő azonban meg van elégedve vele. - -– Tisztán ez a hang volt, mondja magában, tehát nem álmomban hallottam. -De ni, még az irányát is tudom. A kút felül hallottam, a patkánykút -felől! - -És ezzel felragad ágya mellül egy kis kézi lámpát, meggyújtja s -nekiindul a sikátornak, mely a fal egyik oldalán a homokba vágva volt. - -[Illustration: Felragad egy kis kézi lámpát.] - -Egy öl széles, egy öl magas folyosó volt ez, síma fenékkel, síma -falakkal. Vagy ötven lépést tett benne a hangyás ember, aztán -bekanyarodott jobbra, ismét előre ment tíz lépést és két nyílást -elhagyva egy harmadik sikátorba lépett be. Ezen menetelésen mind alább -ment vagy harminc-negyven lépésnyire, ott élesen világító lámpájának -sugarai a homokfalba ütődtek. Vége volt a sikátornak. - -Ez volt a patkánykút. A folyosónak tetője itt mind jobban emelkedett s a -sikátor végén egy tág kéménybe végződött, melynek felső végét látni nem -lehetett. - -A mint a hangyás ember lámpája világa elérte a sikátor végét, felülről -kiabálás hallatszott. - -– Hej hó! – ki az? – Béla! – Hol vagy? – Ide, ide! – hej! S hasonló -kiáltozások két pár ajkról egymást keresztezve. - -A hangyás ember egy pillanatig megáll figyelni s lámpája világát az -úgynevezett kút fenekére, az az a folyosó végére ejti, a hol ő -patkányait fogni szokta. - -Ha már idegen emberi hangok hallatára szokatlan izgatottság fogta el s a -tudatra, hogy emberekkel akadhat ily váratlanul dolga, ideges lett mint -egy hangya: úgy a látvány, mely elejbe tárult a kút fenekéről, egészen -kivette sodrából. - -Egy piszkos, sáros emberi alak feküdt ott elterülve, egy fiatal sápadt -férfi arc, holtan-e, ájultan-e? nem tudhatja, de mozdulatlanul. - -Tanácstalanul állott az öreg ember e látvány előtt, de csakhamar irányt -adtak neki a felülről meg-meg ujuló kiáltozások. Derekáról leoldá -szíját, s az ott fekvő test mellén átveté, becsatolá s karját a szíjba -öltve felemelé a testet s vitte a folyosón végig, – hogy lábai végig -karcolták a földet, a mint utána csúsztak, – vitte barlangjáig s ott -kerevetére ledobta. - - - - -XXIX. FEJEZET. (A hogy az isten intézkedik.) - -– Ki ez és hogy került ide? - -Ezt a kérdést intézte magához először is a hangyás ember s erre keresett -feleletet, természetesen az idecepelt test – zsebeiben, melyekben -kutatni kezdett. - -Első a mi a kezébe esett, egy csomag, viaszkos vászonba hirtelen -becsomagolva egy darab papír. - -A mint a hangyás ember e csomagot sebten felbontja s a szennyes írást -oda tartja lámpájához: égni kezdenek szemei, két ajka reszketegen -szétnyílik. - -Ezt az írást ő ismeri! A kéz, a mely e vonásokat rajzolta, az elme, a -mely foglalatját gondolta, – mindenik nagy munkát végzett az ő, a -hangyás ember sorsában is! Lehetetlen, hogy ebben csalódjék, lehetetlen, -hogy a pokol káprázata idegen írást mutasson neki, «ahhoz» hasonlónak… s -midőn lázas remegéssel fordít a kezében lévő lapon, hogy az aláírást -megkeresse… egy állati, tagolatlan hörgéssel roskad le a fiatal ember -teste mellé. - -– Mely végzés, mely hatalom küldi nekem ezt, ebben az órában, e helyre -és miért? Mi végre? - -Ezt hörgi, a mint két tenyerében az ágy szélén kopasz fejét meggörgeti. - -De csakhamar magához tér és az éhes ember mohóságával falja fel két -szeme a piszkos papiros tartalmát, mely a következő sorokból állt: - -«Ide irom le kínszenvedésem történetét, aztán rá bizom a véletlenre, a -mit a világ istennek csufol: intézkedjék róla az!» - -«Kristóf testvérem! mondhatlanul szerettelek addig, míg vőlegénye nem -lettél annak a leánynak, a kit mindennél jobban szerettem.» - -«Megfogadtam, hogy boldogságtok virágában teszlek benneteket -nyomorultabbakká a legnyomorultabbaknál is.» - -«Kivándorlottam hazánkból, hogy idegen országból biztosabban intézhessem -csapásaimat reátok.» - -«Én voltam az, a ki, míg dolgaidban oda jártál, elrablottam két -gyermekedet és elhoztam idegen országba.» - -«Feleséged nem tudta túl élni az első csapást, belehalt. Pedig nem erre -számítottam. Azt reméltem, hogy belőlük nevelek ostort, kínt, gyötrelmet -a számotokra.» - -«Tégedet becsaltalak az országba, a hol voltam, pénzedet elvettem, -magadat akasztófára juttattalak.» - -«Gyermekeidet világgá űztem, földönfutókká tettem, azt sem tudják, hol -születtek, azt sem tudják, kitől születtek: nyomorúltak, koldusok, -sehonnaiak lettek!» - -«Pénzedet irigy rokonok közt per, civakodás és visszavonás tárgyává -tettem. Meg vagyok magammal elégedve.» - -«Hallod-e Kristóf! Meg vagyok magammal elégedve! Ha hallod, lehetetlen -sírodban meg nem fordulnod.» - -«Gyűlöletem és boszúállásom mérge volt az én táplálékom teljes -életemben.» - -«Ha van isten, mindent tudó és mindenek felett bölcs isten felettünk, a -ki két nyomorult testvér szeretetét emésztő gyűlöletté változtatja át az -által, hogy pusztító szerelmöknek egy tárgyat ád: ez az isten feleljen -kínos életemért, gyötrelmes halálomért; én kacagva szállok alá a poklok -tüzébe! - -_Gerber_, ujabban _Ergerberger_ Flórián.» - -– Jaj a nyomorult, jaj a nyomorult! – Csak ezt rebegte csukló hangon, -könnyei záporként omlottak alá, térdei ujra erőszakadtan hajlottak össze -s a vén földalatti ember ott fetrengett az ágy mellett, zokogásba fult -hangon egyre ismételve: jaj a nyomorult, jaj a nyomorult! Jaj nekem szép -gyermekeim, jaj nekem édes feleségem! Jaj nekem, jaj nekem! - -A hangyák pedig mászkáltak körülötte egykedvüen. Ezeket a hangokat nem -ismerték, nem is értették, nem is figyeltek reájok. - -Egyszerre azonban megáll jajgatásával, és felemeli fényes kopasz fejét. - -– Ki ez az ember, a ki nekem ezt a rettenetes levelet hozza? És mint jut -a zsebébe ez a levél? – Irgalmas isten, hátha – – - -És görcsösen megragadja az ájult fiatal ember fejét és odafordítja a -lámpa felé. - -Piszok, por, pókháló borítja a fiatal ember képét; az öreg ember -szemeiből meg oly sűrűen esik az eső, hogy attól nem képes látni. Kendőt -ránt elé tehát és megáztatva omló könnyeiben, elkezdi törülni, -tisztogatni az ájult ember arcát. - -És egy merev, holtnak látszó sápadt képen nyugszik meg kisírt szeme. A -lámpa sárga fénye rémessé teszi az arcot lecsukott két szemével, melyen -az öreg ismerős vonásokat keres. - -– Mikor gyermekeiért jajgatott, mikor utánok epedve elhervadni kezdett, -mikor kiterítve volt, akkor lehetett ehhez hasonló! De oly régen volt, -és oly gyötrelmes volt, hogy ma már semmit sem tudok belőle… Jaj és ha -mégis úgy lenne!… fel kell használnom az alkalmat… Mert ha úgy van is, a -titoknak itt kell maradnia, ebben a barlangban és ebben a szívben… de -fel kell használnom az alkalmat! - -És a hangyás ember ujra megragadta ájult vendége fejét s elkezdte -csókolni. - -– Ez az apádért,… ez az anyádért… ez neked, ez drága kedves húgodnak… ez -a multért… ez azért a drága jelenért… ez a borzasztó jövőért… ez a -mérhetlen kínszenvedésekért… - -És csókolta végig a testet, a hol érte, hogy szinte maszatos lett tőle -mindene. Sírt, zokogott, és egyre csókolta és mindig tudott hozzá -valamit mondani, hogy mért csókolja. - -Egyszer aztán ismét rémülten felszökött. Hátha ez a fiatalember meg van -halva! Ha nem is az, a kinek hinni remeg, legalább hírt mondhat, -legalább elbeszélheti, mint jutott ez okmány birtokába… És felszabván -ruháit, elkezdte a testet dörzsölni. Aztán borral locsolta meg az ott -álló kancsóból kendőjét és az orra alá tartotta. A piszkos, sáros ruhát -leszedte róla s majd a puszta mellét, majd halántékát dörzsölte, míg -végre kezdte érezni a fiatalember szíve verését. Ekkor szépen ágyára -fektette, letakarta szőnyeggel és egy kortyra való bort öntött a -szájába. Aztán leste, mint tér az élet fokonként vissza a fiatal testbe -s mint terjed el benne újra. - -A fiatal ember felnyitotta két szemét, de csakhamar ismét lecsukta. -Lélegzete erősebb, halhatóbb lett s melle elkezdett hullámosan, bár -gyengén emelkedni a ki s bejáró lélegzettől. Az öreg ember izgatottan -nézte mint foglalja el az élet jogos területét s szemeivel a fiatal -ember arcán csüngve várta az első szót. - -Az első szó, a visszatért öntudat első szava lesz a varázsige, a mely a -viszonyt kettejök közt más lábra állítja. Azontúl nem tapogathatja -reszkető kezekkel, nem csókolhatja többé szomjas ajakkal a fiatal -testet. Azontúl egy idevetődött idegen lesz, a ki felvilágosítást -kénytelen adni az írásról, ő pedig a barlangbeli hangyás ember, a ki, ha -akar, ád, ha nem akar, nem ád magáról felvilágosítást. - -És ez első szó csakhamar ellebbent a magához tért fiatal ember ajkáról. - -– Hol vagyok? – susogja szemeit újra felnyitván s tétován tekintve -szerte. - -Az öreg embernek az izgalom összefogta száját. Csak nagy megerőltetéssel -volt képes összeharapott fogait szétvenni egy-két szóra. - -– Csendesen, csak térjen magához – mondá. - -– Ki az? – kérdé a fiatalember. – Ki az? És hol vagyok? - -– Jó helyen, veszélytelenül. – - -– Mi történt velem? - -– Hogy érzi magát? - -– Már jól, jobban. Egy pohár vizet kérek. - -– Inkább egy ital bort. – - -– Jó lesz! - -És ivott s ismét lecsukta szemeit nehány perczre. Gyönge pirosság ült az -arczára s midőn szemeit ismét kinyitá, tekintete tiszta volt. - -Körülnézett a furcsa helyen, aztán az előtte térdeplő öregre, s hirtelen -felülő helyzetbe emelkedett. - -– Istenem, hol vagyok? S hol vannak társaim? – Kicsoda ön? – Mily hely -ez, a hol vagyok? – S hogy kerültem ide? – - -– Lassan, lassan! – mond az öreg. Mennyi kérdés? Ki győzné önt -felelettel úrfi! Látja, hogy jól megvetett ágyon van, érzi, hogy -ápolják, a többi nem sürgős! - -– Hát barátaim? - -– Azok nem estek le. - -– Igen igen, már emlékszem. A mint a sötétben tapogatóztam, féllábam -alul elenyészett a föld és én lezuhantam. - -– Én pedig hallottam az ön kiáltását és zuhanását és elhoztam ide s -fölélesztettem. - -– És kicsoda ön? - -– Én? – Az ön életének megmentője. - -– Igen, igen, bocsánatot kérek, nem tudok jól magamhoz térni. Oly -különös és borzasztó minden. Egy visszás véletlen arra kényszerített -bennünket, hármunkat, hogy egy házból a csatornán át meneküljünk. Az -első csatorna szűk és alacsony volt, csak négykézláb tudtunk benne előre -haladni. Abból egy tágasabba tértünk be, de térdig gázoltunk utálatos, -bűzös salakban, nehány gyujtószállal világítván meg egyszer-egyszer -undok utunkat. Ebből egy szárazabb sikátorba tértünk be, a hol könnyen -hatolhattunk volna előre, ha gyujtónk el nem fogyott volna. A pokoli -sötétségben azonban csak tapogatva lépkedtünk tova. Figyelmünk mindig -fölfelé volt irányozva, nem találnánk-e kijárót e sikátorokból a -levegőre. De persze éj volt, a föld felett is sötétség volt, valószínű, -hogy több csatornanyílás alatt elmentünk a nélkül, hogy észrevettük -volna. A sikátor hol szűkebb, hol tágabb lett, így majd jobbra, majd -balra elágazott. Mi hárman folyvást szólítgattuk egymást, úgy mentünk -előre, mígnem egyszerre én, a mint előre lépek, lábam alá nem találok -földet, az egyensúlyt elvesztem, a fejemen egy ütést érzek s többet -ezentúl nem tudok magamról. - -– Ön lezuhant a patkánykútba, ott találtam önt ájulva s idehoztam e -barlangba, a hol sikerült fölélesztenem. - -– Köszönöm jóságát és kérem tetézze azzal, hogy helyzetemet tekintve, -megengedje a kérdéseket, melyek ajkamon égnek. - -– Elég jól érzi már magát? - -– Mintha visszatért volna minden erőm. Nem lehet barátaimat értesítenem? - -– De hát ki ön? s kik barátai? S miért kellett s kik elől kellett e -szokatlan úton menekülniök? - -– Fiatal emberek vagyunk, ügyvédsegédek s effélék. Menekülnünk, csaknem -– azt hiszem – elégséges ok nélkül, a hatóság elől kellett. -Összeesküvőknek tartottak bennünket, s el akartak fogni. Mi meg egyrészt -a mai napság veszedelmes elfogatást nem akartuk megkockáztatni, másrészt -meg egy összeesküvő csakugyan volt is köztünk. - -– Fiatal ember, nem szeretném, ha ön nekem itt meséket mondana. - -– Hogy juthat ilyesmi eszébe! - -– Ön és társai tehát se nem tolvajok, se nem – rendőrközegek? - -Béla – mert hisz az olvasó már tudja, hogy ő volt – természetes -ámulással mondá: Tolvajok? Rendőrközegek? – Oh uram, nem tudom mi -ösztönzi önt arra, hogy a szolgálat után, a melyet nekem tett, -vonakodjék szavamnak hitelt adni. - -– Jól van, hinni fogom a mit ön mond. Hiszen engem úgy is hiába szedne -rá! Hiszen ön itt nálam nélkül sírjában volna! Hiszen ha egy pillanatig -belenézek gondolataim örvényébe, el kell szédülnöm a Gondviselés -hosszúkezű munkájának láttára! Hiszen én évek óta vagyok itt ebben a -barlangban, és ma tetszik csak úgy, mintha derengne előttem, hogy mért -kellett itt lennem! – Nem nem, ebben az órában ön, meg én: mi ketten nem -csalhatjuk meg egymást; hogy mi itt, ily rettentő utakon találkoztunk, -annak oka van! - -Béla csak félig értette az öreg beszédét s a csodálkozás egy nemével -nézte a torz külsejű embert, a ki belső izgalmát elrejteni iparkodott, a -mint beszélt. - -– És mért nem mentek ugyanott vissza, a hol lementek a föld alá? – kérdé -kis vártatva a hangyás ember. - -– Az első pillanatban az volt a szándokunk. Meg is álltunk hallgatózni, -de a mit meghallottunk, az nem igen volt biztató reánk nézve. A ház -előtt s a szobában, a honnan menekültünk, őröket hagytak. Nyilván -gyanakodtak. Így határoztuk el megindulni azon az undok uton, melyet -egyikünk sem ismert s mely engemet ide hozott az ön barlangjába. - -– Csodálatos, csodálatos! – mormogta az öreg s biccentett elgondolkozva -kopasz fejével. - -– Megengedi most már, – kezdé újra Béla – hogy én is kérdezzem: kicsoda -ön, s hogy kerül ide? - -– Én itt tanyázom. - -– Állandóan? - -– Már nem tudom hány éve, hogy nem láttam a napvilágot. - -– Szinte hihetetlen! - -– Szinte hihetetlen! - -– És mi készti arra, hogy itt, e borzasztó börtönben töltse életét? - -– Mi? – A körülményeken kívül, melyek idehoztak, az a csekélység, hogy -nincs mit, nincs kit odafönn keresnem. Akár a sírban is lehetnék s ezt a -helyet nem is nézem egyébnek síromnál. - -– Nincs mit, nincs kit odafönn keresnie? - -– Nincs, nincs, nincs! – És az öreg ember megrázta esetlen fejét s -könnyei lepotyogtak a barlang, szürke földjére. - -– És hogy került ide? - -– Még csodálatosabb módon, min ön. Gazdag ember voltam, de a sors -megfosztott mindentől, a mi kedves volt előttem. Egy testvérem élt, de -nem tudtam hol. Gyászomba voltam eltemetkezve, mikor megjelent nálam s -rávett, hogy kivándoroljak vele egy idegen országba, a hol ő -tartózkodott. Elmentem vele, mert azt reméltem, az élet új meg új képei -és változandóságai, új népek, új vállalatok, új viszonyok, új emberek -valamikép ki vesznek búsongásomból, megenyhítik beteg lelkemet. Abban az -országban épen háború volt, forradalom. Testvérem a fővárosba vitt, a -mely akkor élénk tábori életnek volt színhelye. Értékeimet biztosságba -helyezte, s egy élelmezési vállalatban akart részesíteni. Kocsin mentünk -ki ketten egy közelfekvő birtokra, a hol a nemzeti hadsereg táborkara -volt. Egy erdőn vitt keresztül az utunk. Ott egyszerre csak körülfognak, -beszélnek egy nyelven, a melyet én nem értettem, testvérem a katonák egy -részével eltávozott, úgy látszott, mintha erőszakosan hurcolták volna -el, engem pedig a többiek mint «spiont» egy fára felkötöttek… És úgy -mint ön vagy tíz perccel ezelőtt, én is ezen a helyen tértem magamhoz s -azóta napvilágot nem láttam. - -– És kik hozták önt ide? - -A hangyás ember hosszan nézett a fiatal emberre. Kimondja-e a szót, ne -mondja-e? Nehéz volt az elhatározás. Végre is az ágy mellett a földön -heverő papir után nyult s fölemelte. - -– Hol vette ön ezt az írást? - -– Ez írást? – Nem ismerem. - -Az öreg élesen nézett Bélára. - -– Nem ismeri? Nem tudja, mi van e papirra írva? - -– Hogy tudnám! Először látom életemben. - -Béla azt hitte, az öreg félre beszél, ez viszont azt gondolta Béla -tréfál vele. - -– De hisz én az ön zsebéből vettem ki! - -– Az én zsebemből? - -– Igen, e rongyokba volt takarva! - -– Ah, tudom már, – a Viknyédy csomaga. - -– Ki az a Viknyédy? - -– Egyik társam, a ki velünk szökött. Az összeesküvő. - -A hangyás ember indult a sikátor felé. Hirtelen azonban megállt. - -– Hogy jut e levél Viknyédi kezébe? - -– Menekülés közben egy temetőben felejtett koporsó halottját, egy öreg -papot kidobott a sírba, maga bele feküdt s a koporsóból hozta magával -véletlenül. - -– És ő se tud róla mást? - -– El se olvasta. - -– Csodálatos, csodálatos! El vagyok temetve, senki a világon nem tudja, -hogy vagyok, senki és két idegen ember megjelenik itt, a hova senki el -nem találhat, hogy nekem ezt a levelet átadja! - -– Tehát e levél önt illeti? Ez valóban csodás. - -– Megdöbbentően csodás! És az ön arcza, a mint itt előttem megélénkül… -bocsásson meg, jól esik az ön fiatal arcát néznem. Már évek óta nem -láttam szép fiatal arcot… - -És nem győzte szemeiből a könnyeket törülni, de csakhamar ismét -összeszedte magát s visszavitte a régi nyomra a beszélgetést. - -– Ön azt kérdezte, kik hoztak ide. Nos tehát, engem könyörületes emberek -a faágról levágtak, idehoztak, fölélesztettek. E könyörületes emberek a -fölöttünk elterülő nagy városnak egy hosszú évek óta fennálló -tolvajbandája, én pedig itt a katakombákban az orgazdájuk vagyok. - -Béla e szókra ülőhelyéből felszökött. - -A kopasz ember vállára tette kezét. - -– Csöndesen, fiatal ember – mondá. Nehogy egy meggondolatlan, tán épen -bántó szóra ragadtassa magát. – Nem valami kitűnő, nem is épen díszes -állás ez az én állásom, de láthatja, nem is számítok semmire, amit -kitünő és díszes állás szokott az embernek adni: sem anyagi jutalmak -által megszerezhető kényelmekre s élvezetekre, sem polgártársaim -közbecsülésére. Hiszen még a napvilág élvezéséről is lemondtam. Itt -vagyok hangyáimmal örök éjben, örők magányosságban, bizalmi férfia, ha -tetszik azoknak, a kik nyomorult életemet visszaadták. Dolgom, hogy a -mit kezemre adnak, azt megőrizzem. Én nem kérdem, hol veszik, hogy -veszik, hová viszik ismét, ők pedig kérdezetlen nem mondják. Így vagyok -itt, nem tudom hány év óta, mert az időt nem számlálom. Társaságom, -mulattatóm, barátom ez a hangyaboly, mely postásképen teljesít -szolgálatot közöttünk. - -– E hangyaboly?! - -– Úgy van. Látja itt ezt a kis országútat a falon fel? Ezen járnak ki -hangyáim a napvilágra. Hova, nem tudom. A tolvajtársaság egy tagja -behinti őket odafenn valami lisztfélével. Ha hangyáim fehéren jönnek le, -az nekem üzenet, s azt jelenti, hogy átvenni való van. Én kimegyek éjjel -egy bizonyos helyre, átveszem a mit adnak s ismét hazajövök. Azt hittem, -e csendes foglalkozásban végzem el napjaimat s hangyáim fognak egykor -eltemetni. Eleintén sokat töprenkedtem azon, mért kell itt maradnom s -nem lenne-e jobb felszöknöm a világra. De csakhamar beláttam, hogy ez -legjobb hely nekem, ily megrablott szívű embernek csak a sír való. Hogy -még valakin jót is tehessek itt, mint ma önön, azt szinte lehetetlennek -tartottam. - -– Oh szegény, szegény ember! – mondá Béla megindulva s vállaira tevén -két kezét, szánakozva nézett az öreg ember szemébe majd ismét folytatá: - -– Hagyja itt ezt a a borzasztó helyet! Jöjjön fel velünk a világra. - -– Nem, nem – mondá fejét rázva az öreg. – Én már könnyebben vagyok el a -világ minden gyönyörűsége nélkül. És ha még tudtam volna gondolni okot -magamnak, a mely képes lett volna rácsábítani, ez a levél, a melyet ön -hozott, megtanított arra, hogy nincsen. - -– És mi van hát abban a levélben? – kérdi Béla s utána nyul. - -– Majd ott fenn elolvashatja. Mert a levelet magával kell vinnie. Egy -testvérről van benne szó, a kit fölakasztottak: az én vagyok. -Gyermekekről, – azok az én gyermekeim; pénzről – az az én pénzem; -gyötrelmekről – azok az én gyötrelmeim. Neveket is fog benne találni, -jegyezze meg magának a neveket. Ön nem értheti, mért mondom el mindezt -önnek, magam sem igen tudom. Nem is okok birnak rá, hanem érzések és -sejtelmek. – A gondviselés kezemunkáját látom abban, hogy ily csodás -úton ide le a föld alá egy öreg pap koporsójából jut el az írás, ön, egy -idegen által. Ha én most öntől elveszem, itt rothad el velem. Így pedig -ön megtanulja ez írás értelmét s tán eszköze lesz a gondviselésnek -további művében. Ez a gondolat járkál a fejemben. Eleinte többet hittem, -mást gondoltam, de most már csak ennyit gondolok. Ez elég, hogy önnek -magamviseletét megmagyarázza. És most siessen fel ismét a világba s ne -felejtse ezt a barlangot és lakóját, a ki önt az életnek visszadta. - -Béla önkéntelen vette át az öregtől a papirt, melyet ez ismét a viaszkos -vászonba gondosan becsomagolt s maga is csodálatos gazdájának sejtelmes -hangulata alatt állt. - -– És ha az írás folytán önre valamikor szükségem lenne? – mond kis -habozás után. – Miként adjak hírt, vagy miként keressem önt fel? - -A hangyás ember megrázta fejét. - -– Rám többé odafönn senkinek szüksége nincs. Maradok tolvajnép -orgazdája, hangyáim társaságában. - -– Igen, a hangyák! – mond Béla élénken. - -– Ezek az én postásaim. De ha mégis úgy fordulna, hogy az isten kezének -szüksége lenne rám? Ah, ah, – nevetett kinosan az öreg. – Ön idetalál e -levéllel, mikor nem tudja, hogy itt vagyok! Az isten ezentúl még -könnyebben eljuttatja hozzám, a kitől üzenetet akar küldeni, ha kell… - -– De mégis. - -– Nem, nem! Már is többet mondtam, mint szabad lett volna. Nekem -kötelességem volna önt innen ki nem bocsátani. E tanyáról, e tárakról -itt, – s ezzel odamutatott a fogyatékos ajtóra, – senkinek sem szabad -tudomással bírnia, önnek sem. - -– És társaim, az istenért! – kiált fel Béla hirtelen, mintegy -aggodalomtól megszállva. - -– Társait is ki fogom menteni; de önök ezért cserébe meg fognak esküdni, -hogy a telepről itt, soha senkinek semmi körülmények közt nem szólnak. - -– Az istenért, menjünk társaimért! - -– Menjünk, – mond a hangyás ember s felragadta ismét lámpását. - -E pillanatban távoli kiáltások zaja hallatszott a barlangba. Az öreg -figyelve hajlott előre. - -– Úgy lászik az ön társai. Jöjjön velem. - -És elindultak a sikátoron a patkánykút felé, s a mint mentek, mind -közelebb hallatszott Viknyédy hangja, a ki Bélát szólítgatta. Az utolsó -előtti fordulónál találták őt, ide-oda tapogatózva. Viknyédy pőrére volt -vetkőzve s úgy hagyta fönt Bencét is. Ruhájokat eltépték, kötelet -sodortak belőle, azon eresztette le Bence Viknyédyt Bélát keresni. A -kútból felkiabáltak Bencének, hogy csak legyen nyugodt, mindjárt érte -mennek. Ezzel a hangyás ember a két fiatalt visszavezette a barlangba, -megkinálta őket borral, pecsenyével és kenyérrel, maga pedig eltávozott -s mintegy tíz perc mulva hozta magával Bencét. - -Ez üregek tömkelege, melyben az öreg ember oly biztosan járt, akár a -hangya a bolyban, a kuria épületétől körülbelül a Rókuskórházig -terjednek, s részben ma is elég épek még, bár lakójuk régen nincsen más, -mint egér, patkány és – hangya. - - - - -XXX. FEJEZET. (Egy test a vízben.) - -Csongor Béla, Viknyédy Géza és Virág Bence jóízűt ettek a hangyás ember -pecsenyéjéből, jóízűt ittak borából s a mint a jóízű evés-ivás közben -egymásra néztek, rögtön közibök is szállt a fehér galamb, a fiatalságnak -áldott jó kedve. El-elmaradoz ez az áldott madár néha, válságos -pillanatokban, kétséges helyzetekben, de az első pihenőn ismét csak ott -terem. - -Hogy is ne! Egy lélekzetrabló rettenetes pillanat után, melynek -rettenetességét a sötétség, a hely, a fiatalok helyzete csak fokozta, -fokozta az a körülmény is, hogy minden segítő eszköz, még csak egy -nyomorult gyufaszál nélkül is voltak: most itt falatoznak megint, még -pedig a föld alatt, jóízűen. Hozzá ketten teljesen pőrén, a harmadik -félig levetkőztetve, mindhárman még elég maszatosan! Mi kell több, hogy -három ép testű és egészséges kedélyű fiatal ember kedélye kicsattanjon! -Csak Béla volt kissé lágyabb a többinél. Rajta még mindig meglátszott az -öreg ember revelációjának hatása. - -– De ki hát ez a mi Salamon-fejű házigazdánk voltaképen? – mond -Viknyédy. - -– Nála nélkül aligha volnánk ilyen jó kedvben. - -– S mi dolga van neki itt a föld alatt? - -– Nem elég, hogy itt van – minket kimenteni? - -– Igaz, igaz! Éltessük a derék trogloditát! - -– Nem kell rossz tréfát csinálni rá! - -– Nem, nem! Csak kocintsunk! - -És a fiatalemberek ittak és éltették a hangyás embert, a ki e -pillanatban egy új meglepetéssel jelent meg a deszkaajtón. - -Három pár jó és kényelmes ruhát hozott a fiataloknak s egy-egy köpenyt -mindeniknek. Erre lett még csak igazán jó kedv. Kacagva, tréfálva, -láttak az öltözködéshez, jó kedvvel szólitgatták az öreg bácsit is, -kinek úgy látszik még választékban gazdag ruhatára is van a föld alatt, -de azon az öregen mély szomorúság ült. - -Mégis csak szép emberekkel lenni. - -Azok tréfálnak, kacagnak, beszélnek! Csak hallgatni is jól esik az -emberi nevetést, vidám beszélgetést! A hangya néma, se nevet, se beszél. -Ha e fiatalok elmennek, ismét nem fog emberi nevető hangot hallani -sokáig – tán soha többé! - -Soha többé! - -Szinte a hideg borzongatta e gondolatra. De el volt tökélve. Ez a -gondolat csak egy kis gyönge érzékenység, melynek nem szabad rajta erőt -vennie. Minek is lenne másképen? ha föl is menne az emberek közé: hova, -mely társaságba jutna. Az emberek hogy fogadnák, ijesztő külseje -senkiben bizalmat, senkiben szeretetet nem keltene. E nélkül pedig -hidegebb, ridegebb az élet az emberek közt, mint itt lent a hangyák -társaságában. Reá odafönn csak keserűség, csalódás, nyomorúság és -tűrhetlenebb magányosság várna, mint az, a melyet itt élvez… - -A fiatalok elkészültek. - -– Fiatal urak, – mond az öreg most – mielőtt távoznának, becsületökre -kötöm, hogy soha senki előtt áruló szót arról ne mondjanak, hogy -tudomásuk van e földalatti tanyáról. Soha, senkinek! Ezt meg kell -fogadniok. - -– De valahogy csak meg kell hálálnunk, – szól Viknyédy – az ön nemes -cselekedetét, édes jó öreg bácsi. - -– Adják a kezöket. Így, megnyugszom önökben. Hálájok hallgatásuk legyen, -isten önökkel – és rájok borult, sorba ölelte őket és keservesen elsírta -magát. Csak Béla értette ez elérzékenyülést, a többi azonban szintén -megilletődve adta vissza az öregnek az ölelést. - -– És most menjünk! – mond az öreg, felkapta kis lámpáját s indult elül, -utána a három fiatal. - -És mentek üregeken, sikátorokon keresztül, kasul, kitanulhatlan -útvesztőkön át gyors léptekkel, tán egy negyed óránál tovább, midőn -vezetőjök megállott. - -– Itt vagyunk a nagy csatorna mellett. Ezen egyenesen a Dunára lehet -jutni. - -– De hisz ebben víz van! – kiált fel Bencze, a mint az öreg lámpájának -fénye a csatornára esett. - -– Itt balra van egy üreg, abban három csónak van eldugva. A -középnagyságút bocsássuk vízre, azon elmenekülhetnek. A város alatt -érnek a szabadba, onnan a Dunára. Nyáron itt ritkán van víz, de ilyenkor -csak csónakon lehet járni. Tehát előre! - -És belekapaszkodtak négyen a csónakba s leeresztették a vízre. Elsőnek -Viknyédy ugrott bele, megkapta az egyik evezőlapátot s kezet nyujtott az -öregnek. - -– Kedves jó öreg bácsi, isten bizony haraggal búcsúzom el, még csak a -nevét se adja velünk emlékül! - -– Nevem a hangyás ember. Tartsatok meg a szívetekben! - -Bence kezet fogott az öreggel s szintén csónakra szállt. - -Béla volt hátra. Odalépett az öreghez, a ki egész testében remegett. Egy -pillanatig habozott, aztán ráborult a fiatal emberre. - -[Illustration: Ráborúlt a fiatal emberre.] - -– Isten veled fiam! Rád adom az áldást, a melyet nem adhattam -gyermekeimre. Emlékezzél rám gyermeki szeretettel. Én már el nem -felejtelek, beszélgetni fogok magamban veled, mintha ott lennél, -lefekszem oda, a hol feküdtél, gondolatom, szívem veled a merre jársz és -ha valami történik azzal a levéllel, lelkem ott fog lebegni rajtad és a -mit tész ebben a dologban, azt imádsággal kisérem innen a föld alul, a -sötétségből, az én síromból. Isten veled, isten veled! - -És mielőtt Béla szólhatott volna, az öreg ajkon, aztán homlokon -csókolta, aztán a fiatal ember fejét melléhez szorította s hajára forró -könyeket ontott, aztán ellökte magától s eltünt a homályban, lámpája kis -világát testével takarva. - -Béla is alig tudott elérzékenyülésén uralkodni. Tenyereivel törülte le -könybe borult arcát, zokogását görcsösen fojtotta el s kezével intve az -üreg felé, csónakba ugrott e szóval: isten nevében! - -És Viknyédy megindította a csónakot, mely a tisztátalan elemben csak -nehezen siklott előre, gyakran beleütődve a nagy csatorna falaiba… - -A vén ember pedig loppal visszajött, kihajolt a csatornára s hallgatta a -távozó csónak zaját. Sokáig hallgatta, tán már csak képzelte, hogy -hallja… Aztán megfordult, gyors léptekkel sietett barlangjába, -hangyáihoz vissza, ott az ágyra vetette magát és körülötte csend és -némaság volt, csak az ő nyögése, csak sóhajtásai kóvályogtak a siri -nyugalomban, hogy elenyésszenek hallatlanul… - -… A három fiatal ember némán evezett tovább s egy jó félóráig tartott, a -mig a csatornából kivergődött egy szük árokba, onnan pár ölnyire a -Dunába. Az ég csillagos volt, a felhő eloszlott s a hold telő félsarlója -ragyogott a zenithen. Még e szerint nem lehet nagyon későn az idő. - -[Illustration: A három fiatal ember némán evezett tovább.] - -Csak itt, midőn a Duna sodra ellen kellett kapaszkodniok, kezdtek azon -tanakodni, mi tévők legyenek. A városba bemenni most nem nagyon -bátorságos. Nappal az ilyet jobban meglehet kockáztatni, gyanutlanabbul. -Az ember hasonszőrű nép közé elegyedik s nem vonja magára a figyelmet, -míg most könnyen megesik, hogy akár valamely rendőr, akár a patrol -megszólítja. - -Legjobb lenne az éjszakát a városon kívül tölteni valahol, de hol, ha -még a szabad ég alatt is! - -Virág Bencének van erre nézve egy ötlete. Ő a fővárosban járta ki a -kisebb iskolákat is és volt egy igen kedves tanulótársa, egy korcsmáros -fia, itt künn a rákosi versenytér közelében. Igen jó barátok voltak s ő, -Bence, sokat járt ki barátjával ennek szüleihez, egész napokat töltött -itt. A fiú pár évvel ezelőtt mellbetegségben halt meg. Bence egész -betegsége idején nagyon szorgalmasan látogatta szegény barátját a miért -az öreg korcsmárosok, mert jól esett nekik ez a baráti részvét, igen -hálásak voltak. Bence reméli, hogy a jó emberek szívesen adnak nekik pár -napra vendégszerető rejtőző helyet. - -A terv igen pompásnak találtatott s már megakarták a fölfelé haladó -csónakot fordítani, midőn az egy sulyos tárgyba ütközött. - -– Mi az, – kérdi Viknyédy, a ki a csónak hátuljában ül. - -Bence a csónak orrán forgatta a lapátot, csak meg kellett fordulnia, -hogy meglássa az akadályt. - -– Jézusom, – kiáltá – egy emberi test a vizben. - -A másik két fiatal ember oly hirtelen ugrott föl erre, hogy a csónak -oldalt fordíttatott, hogy az uszó test épen a derekához került a -csónaknak. - -Egy nő teste volt. - -Két karja egy gerenda darab körül fonódva, feje a gerendára hajolva. -Többi teste a vízben uszott. - -Holthalavány s nedves képén a hold gyenge sugarai játszottak. - -Béla kihajol s két kézre kapja az uszó testet. - -– Vigyázzatok a csónakra, hogy föl ne billenjen! - -És könnyűséggel emeli a testet, mely görcsösen kapcsolódott két karjával -a gerendába, gerendástól együtt ki a vízből, derékig. De a mint a test -fele a vizen kivül volt, sulya megkétszereződött s Bélának, hogy bírjon -vele, térdre kellett bocsátkozni. - -Ekkor már az arca egészen közel jutott a szerencsétlen nő arcához, kit a -Duna vize a csónakhoz mosott. - -– Irgalmas isten! – kiáltá Béla ingadozva – Ida, Ida! testvérem! - -Feje szédült, karjai elzsibbadtak, maga összeesett a csónakba, Pipiske -teste pedig nagy locscsanással vissza a Dunába. - -Virág Bence alig volt képes a csónak egyensúlyát fentartani. A mint -azonban a veszélyes ingadozások megszüntek, odatérdelt Bélához, megrázta -s fölemelte. - -Béla csakhamar magához tért, mindössze egy pillanatnyi szédülés fogta -el. - -– Vízbe, vízbe, – nyögé és tehetetlenségében kétségbeesetten hadonázott -a kezeivel, – ki kell menteni, ki kell menteni. - -Bence feláll s körülnéz. - -– Uram Isten, hova lett Viknyédy! az is kiesett, hé Géza, Géza! - -Béla felugrott s kiveti magát a Dunába, ha Bence derékon nem kapja. - -E pillanatban hallatszott Viknyédy szava. - -– Hej hó! megálljatok! - -Viknyédy, a mint Pipiske teste visszahullt a vízbe, egy szökéssel utána -ugrott, mire azonban megfogta s felhozta, addig a Duna a csónakot nehány -öllel lejebb vitte. Most hatalmasan uszott terhével a csónak után. - -Pár perc s Viknyédy is, Pipiske teste is a csónakban voltak. - -Pipiske ruháját Béla és Bence, a ki végzett orvosnövendék volt, -felkapták s elkezdték testét hatalmas kezekkel dörzsölni. - -– Partra, partra, – kiált Béla s Viknyédy, ki már ismét az evezőlapáttal -dolgozott, a part felé irányozta a csónakot. - -A parton ujra hozzá láttak a mentés munkájához. A test hideg volt, de -nem volt megmerevedve. Úgy látszik, hogy a leány a halálra elszántan -vetette volt magát a vízbe, de végső tusájában az uszó gerendavég a keze -közé jutott, s ő inkább ösztönből mint akarattal, belekapaszkodott a -fadarabba, a mely leusztatta őt Dunahosszat. - -Midőn érezték, hogy a test reagálni kezd, erősen beburkolták egyik, a -barlangból hozott köpenybe, a másikat rácsavarták két evezőlapátra s -arra helyezték Pipiskét. A harmadik köpenyt Viknyédyre erőszakolták reá, -a ki ugyan váltig mondta, hogy nem fázik, de azért jól esett neki a jó -köpeny. - -A három fiatal ember most vállra kapta a Pipiske terhét és megindult a -korcsma felé, Bence útmutatása mellett. - - - - -XXXI. FEJEZET. (Ernesztina kisasszony.) - -Varhonyay ügyvéd úr, kinek irodájában ez elbeszélés első fejezeteinek -egyikében találkoztunk, elfogadó szobájában ült egy irománnyal a -kezében. Előtte, a divánon egy sovány hölgy foglalt helyet. A hölgy még -nem annyira idős, mint inkább nem fiatal. Könyökéig érő fekete kötött -keztyűjére az olvasó jobban fog emlékezni, mint magára. - -Ernesztina ő, Ergerberger Flórián egyik örököse. Megunta a rokonokkal -céltalan civódni s eljött a furcsa végrendelet dolgában ügyvédi tanácsot -kérni a fővárosba. - -Varhonyay úr forgatta, olvasta s ujra olvasta a testamentumot, mindig -csak az volt véleménye, hogy biz ez bolondos egy dolog. - -– No, nemde hogy az! - -– Azt hiszem, érvénye nem is tartható fenn. - -– Hogy érti ezt ügyvéd úr? - -– Úgy értem, hogy a törvényszék meg fogja semmisíteni és törvényszerinti -örökösödésnek fog helyt adni. - -– Persze, persze, az lesz a vége. - -– És mért is nem terelték már régen a törvény útjára? - -– Hisz épen az. Senki sem akar osztozni, mindenik szeretné az egészet. - -– Vitatják a legnagyobb bolond címét? - -– Kérem az úgy van, hogy azt hiszik, kell a dolognak valamely értelmének -lenni, valamely vonatkozásának. Valószinű, hogy néhai bátyánk értett -valakit a legnagyobb bolond alatt. Már most ezt szeretnék kisütni. - -– És találtak már valamit? - -– Semmit a világon. - -– Én azt hiszem, hogy az elhunyt csak egy rossz tréfát akart csinálni -rokonai megboszantására. - -– Meglehet, meglehet, – mond Ernesztina kisasszony keztyűjét csipkedve, -– ki is telhetett tőle, csak az a kérdés, ki tudja a dolgot hasznára -fordítani. - -– Hogyan, hasznára? - -– No persze! Hiszen kérem gondolja meg, van egy sógorunk, a ki már három -hónapja a bolondok házában van. - -– Meg van bolondulva? - -– Sőt nagyon is okos! Így akarja tőlünk elkaparítani az örökséget. A -felesége gondolta ki s az vette rá. - -– Ez nem rossz. Csakhogy, ha a testamentom szerint megy, akkor az -örökösnek nem kell épen rokonnak lenni. - -– Jesszus, az volna még csak szép. - -– Csak a legnagyobb bolond legyen. - -– Kérem nagyobbak, mint a mi családunkban, már nem is lehetnek. - -– Azt mutatja a testamentom is. De ha ezt a kisasszony is elismeri, hát -adja oda a maga részét annak, a ki a legnagyobb közülök. - -– Hova gondol ügyvéd úr, hiszen én sem vagyok tán az utolsó közülök! - -E pillanatban egy ügyvédsegéd lép be, megzavarni a beszélgetést. - -– Bocsánatot kérek ügyvéd úr, – így szól – Csongor Béla jött be és -sürgősen szeretne az ügyvéd úrral beszélni. - -– Mondja meg neki, hogy ide várom, – szól Varhonyay, mire a segéd -távozik. - -– Kedves kisasszony, – folytatja az ügyvéd, – engedje meg, hogy a -végrendeletet visszatartsam. Meg fogom még egyszer alaposan fontolni a -dolgot s a napokban végleges választ fogok adni kegyednek. - -– Jól van doktor úr; de tudja meg, én kész vagyok a dologban a császár -trónjáig elmenni, hogy igazságomat megoltalmazzam. Ajánlom magamat. - -És Ernesztina kisasszony eltávozott. Ugyanazon az ajtón, a melyen az -igazáért mindenre kész hölgy kiment, lépett a szobába Csongor Béla. - -– Az istenért, honnan jön? – szólítja őt meg principálisa. – Nem tudja, -hogy keresik? - -– Tudom. Hiszen az egész éjjel üldözőim elül futottam. Oh ügyvéd úr, -mily éj volt ez! Mily játéka a sorsnak, mily intézkedései a -gondviselésnek! - -– Beszéljen, de előbb üljön le. Hiszen egészen ki van magából kelve. - -– Ügyvéd úr tudja, hogy Csongor Béla csak fölvett nevem. Ez éjjel -megtaláltam atyámat, beszéltem vele, megcsókoltam, a nélkül, hogy tudtam -volna, kicsoda. Elváltam tőle, és nem fogok hozzá visszatalálhatni. Oh -ügyvéd úr, ez egy éjszakán többön mentem keresztül, mint egész ez előtti -életemben. - -– Nem értem önt! Szedje össze magát! - -– Azért jöttem ide, hogy ezt a csomagot önnek átadjam – s Béla elővette -Viknyédy csomagát, – ez világosított fel mindenről. Engem keresnek, -megesik, meg is találnak, azt akarom, biztos kezekben legyen ez az -okirat. Mert testvéremet is megtaláltam az éjjel, – gondolja meg ügyvéd -úr, a Dunából mentettük ki! – Ez az okirat az ő számára esetleg egy -vagyont menthet meg. Azt akarom, hogy önnél legyen, mert ha engem -elfognak, elveszik tőlem s elveszhet. Vegye át s őrizze meg s kérem, -fogja pártul szerencsétlen testvéremet. - -– De hol van az ön testvére? - -– A rákosmezei futtató tér mellett van egy korcsma, ott ápolják. -Mellette van Viknyédy Géza a ki a vízből kimentette. Ezt a csomagot egy -csodálatosan véletlen játszta a kezembe. Mikor testvéremet sikerült -életre ébreszteni, s Bence barátom azt mondta, hogy a közvetlen veszély -elmult, megvizsgáltam ez okiratot s minden világos lett előttem. -Kristóf, az a szerencsétlen, az a boldogtalan öreg, az az én atyám! -Flórián, az én hóhérom, az atyám gyilkosa! Istenem, istenem! Mily -borzasztó dolgok! Csodálkozom, hogy az eszemet el nem vesztettem tőlök. - -És a szegény fiatalember tenyereibe temette arcát és zokogni kezdett. -Varhonyay pedig csakugyan azt kezdte hinni, hogy Béla meg van háborodva. - -– Ha az ügyvéd úr olvasni fogja ez okiratot, akkor jobban megért, – -mondá kis szünet mulva. Ismétlem mind azt, a mire kértem. Én most -megyek, és ha mégegyszer végig kellene bolyongnom ama borzasztó -földalatti útvesztőkön: addig nem nyugszom, a míg atyámat ujra fel nem -kerestem. - -És Béla indulni akart, a mint ismét az előbbeni segéd lépett a szobába. - -– Gróf Szanday Elemér legénye van itt. A gróf úr sürgősen kéreti Csongor -Bélát. - -– Bocsánat, én nem mehetek. A gróf úr rá ér, a gróf úr várhat. - -– A gróf úr, a legénye szavai szerint, nem várhat: nagyon rosszul van. - -– Rosszul van! mi baja? - -– Ön azt sem tudja? – mond az ügyvéd! – A grófot az esteli zendülésen -mellbe lőtték. - -– Istenem! – Meglőtték! – Megyek! - -– Fiatal barátom, vigyázzon, – mond az ügyvéd, – önt keresik. - -– Ne hagyja el testvéremet! Nekem mennem kell! - -– Ne hagyja el húgomat! - -És Béla rohant tovább. - -Az ügyvéd úr pedig elővette az okiratot, melyet Béla nála hagyott s az -irás és a név egyaránt világosságot vitt abba a zavarba, a melyben a -dolgokat az előtt látta. - -S midőn Ernesztina kisasszony pár nap mulva megjelent nála a válaszért, -az ügyvéd úr e szavakkal fogadta: «Kisasszony, nagyon sajnálom a dolgot, -de nekem is van örökös-jelöltem, s én perrel fogom megtámadni a -végrendeletet.» - -– Úgy? – mond a kisasszony élesen. – Tessék! Én pedig megyek a -császárhoz! Alásszolgája! - - - - -XXXII. FEJEZET. (Elemér és Béla.) - -Orvosok vették körül gróf Szanday Elemér ágyát aggódó arcokkal. A -rendőrség rátette volna kezét a fiatal mágnásra, de a gróf állapota -olyan volt, hogy ágya körül a rendőrségnél nagyobb úr parancsolt. - -Elemér arca nem lehetett halaványabb a rendesnél, de szemeiben lázas -fény volt, ajka félig nyitva csüggött alá, lélegzete rövid és kinos -volt. - -Midőn Béla belépett hozzá, a gróf intett környezetének, mely a másik -szobába vonult. - -Aztán kinyujtotta kezét Béla elé, és a mint a fiatal ember odanyujtá -jobbját, a gróf gyönge, de ellenállhatatlan erővel huzta magához őt, le -az ágyba, átkarolta fejét, arcát arcához nyomta, megcsókolta és kinos -sirásba tört ki, átölelve tartván a fiatal embert. - -Béla megilletődve csak azt susogta: «Gróf úr, gróf úr, kimélje magát!» - -A gróf pedig halkan, hangtalanul beszélni kezdett Bélának, s a mint -beszélt, véres lett tőle az ajka. - -– Köszönöm, hogy eljött. Igen nagyon vágyódtam kegyed után. Talán már -hallotta a történteket. Magam sem tudom, hogyan fejlődött a dolog, de -jól van, hogy így van. Oh kedves barátom! Milyen különös egy lény az -ember. Mikor békén vagyunk, nem is sejtjük, mily elemek, mily félelmes -elemek nyugalma az, a mely bennünk táboroz. Hanem ha az elemek -felbőszülnek, ha kitörnek csatázni: hogy vonaglik a szív! Hogy kínlódik -a lélek! Hogy törik össze a test, a mely a béke óráiban élvezetek -eszköze és anyaga volt és hogy hányódik az elme nyomorult sajkája -tehetetlenül az elemek viharában ide s tova! Minek nem képzeli magát az -ember! Mily szerepekre vállalkozik oktondi s hiú elbizakodásában! Bíró -lesz, hóhér lesz, s ha itélt, visszahull a fejére a maga itélete s -összetöri. Jaj be borzasztó az élet, ha erői összecsapnak az ember feje -fölött! Teljes életemben nem tanultam annyit, mint életem ez utolsó -napjaiban. Öntől kivánkoztam elbúcsúzni. Oh, hogy a világ osztályokba -sorozza az embereket, az osztály osztályt keres és az ember az osztályok -miatt oly gyakran nem találja meg az embert. Ha egy kegyes végzet minket -korábban összehoz, tán minden máskép lett volna. Itt van, itt, minden -itt van a szívben. A haza is, meg a szerelem is. Későn találtam meg mind -a kettőt, furfangos buvó helyében. Jól el volt rejtve mindenik. Magam -sem tudtam, hogy ott van. Szeretni kell tudni! Ez az igazi, ezen túl -semmit sem ér minden! Szeretni a hazát, szeretni a barátot, szeretni a -leányt, szeretni az életet, szeretni mindent! Most már késő! Csak önnek -akartam elmondani, hogy minden világos lett már előttem. Most már -mindent tudok, mindent értek, semmiben sem kételkedem. De jaj, milyen -borzasztó árt fizettem ezért az okulásért! – és e szóknál jobban magához -szorította a fiatal embert… Ez a kis tudás, ez a kis világosság -egyszerre ment be szívembe a halállal!… De ez még a kisebb!… Oh Pipiske, -Pipiske!… Azt is én öltem meg, az is ezért esett el borzasztó áldozatul. - -– Gróf úr, az istenért, mit beszél! – mond Béla s izgatottan ölelte át a -fiatal embert, ki lassan fölemelkedett volt s most hanyatlani kezdett. A -gróf viszont megragadta Béla kezét és folytatá. - -– Szerettem őt! Magam sem tudtam, hogy szeretem, de most már látom, hogy -a vak szenvedély, melyről nem akartam tudomást venni, az hajtott pokoli -munkámban. Én kergettem a rettenetes halálba, én pusztítottam őt el a -világról! - -– Testvérem volt, – mond Béla s szemei könybe borulnak. - -– Testvéred! Testvéred! – ismétli a gróf. – Hát mit vétettünk mi ketten -egymásnak, hogy egymáson kell ilyen nyomorultakká lennünk! - -– Csendesedjék gróf, ne kinozza magát, hiszen Pipiske él! - -– Él! - -– Pipiske él! Egy kétségbeesett pillanatában a Dunába vetette magát, de -szerencsére kimentettük. - -A gróf eltakarta patakzó szemeit. Aztán vánkosa alól egy véres -papirdarabot vett ki és ajakához vitte. Hosszan feküdt így, becsukott -szemmel, csak jobbjával kereste Béla kezét, s mikor megtalálta, szorosan -megfogta s nem is eresztette el mindjárt. Két ajakán lélekzete véres -lerakodása ült. Melle nehezen pihegett. Sebe sajogni kezdett, s a gróf -mintha azt érezte volna, hogy felszakadt s vére csergedeznék le mellén. - -Végre felnyitá két szemét s rá vetette Bélára. Mintha foszforfény égett -volna a szemében. - -– Engemet már nem fogtok kimenteni a Dunából!… - -Béla az ágy előtt féltérdre ereszkedett, hogy közelebb legyen a -beteghez. - -– Ne adjon ily gondolatoknak helyet. - -– Csöndesen. Jól van, – mond a gróf. – Érzem, hogy lázam emelkedik. -Hagyjon most el. Világos észszel akarok öntől búcsút venni s nem akarom, -hogy a mit lázamban beszélni fogok, ön hallgassa. Ön megértené s nem -engedem meg, hogy annak az emlékét is rólam magával vigye. - -– De ha már igy beszél gróf, hogy kivánhatja tőlem, ha szeret, hogy -ebben az órában elhagyjam? - -– Épen azért, mert szeretem. Oh ne gondolja, hogy el leszek hagyva. Itt -van rendelkezésemre az egész orvosi fakultás. Ezek ápolni fognak, a míg -az életnek csak egy kis szikrája is lesz bennem. Isten önnel! -Testvérének ne beszéljen rólam. Ő megbocsátott, isten önnel! - -Béla lehajolt, megcsókolta őt. A gróf ölelve tartotta barátját egy -darabig, aztán eleresztette s fejét a falnak fordította. - -Béla zokogva tántorodott ki a szobából. Percekig tartott, míg annyira -rendbe szedte magát, hogy távozhatott. - -A kapuban egy ismeretlen ember szólítá meg. - -– Ön Csongor Béla ügyvéd-segéd úr? - -– Az vagyok. - -– Kövessen, ön foglyom. - -Béla a rendőrrel kocsiba ült, a rendőrségre, onnan kaszárnyába s onnan -tovább vitetett. - -Az orvosok pedig, mikor Elemér szobájába visszatértek, a grófot erős -lázban találták. - -Kétszer huszonnégy óráig tartott még a fiatal ember gyötrelmes láza, -aztán vége lett. - -Impozáns, tüntetéses gyászmenet kisérte őt ki örök nyugalma helyére, a -kerepesi ut melletti temetőbe. - -A kegyeletes ifjúság pedig minden esztendőben fölkeresi halottak napján -a fiatal martyr sirját, megkoszoruzza és hazafias beszédet tart a -jövendő ifjainak buzdítására. - - - - -XXXIII. FEJEZET. (A legnagyobb bolond.) - -Béla pere nem tartott nagyon sokáig. Az összeesküvésben, mely Viknyédy -elfogott levele folytán üldözés tárgya lett, nem lehetett ugyan a -részességet reá bizonyítani, azonban mint egy titkos politikai társaság -elnöke és mint a ki az utcai zendülésben tettleges részt vett Szanday -Elemér gróffal benső összeköttetésben levőnek találtatott, elitéltetett -s el is szállíttatott egy osztrák várba. - -E helyen azonban nem sokáig volt. Mi ismét útközben találjuk őt. Maga -sem tudja, hova viszik, de gyanítja, hogy más hely jelöltetett ki -számára, a hol a rászabott büntetés idejét eltöltenie kell. - -De nagy volt a csodálkozása, midőn egy göröngyös utcáju kis városka és -komor várfalak helyett egy nagy város zaján kocsikáztatták keresztül, -egy nagy palota előtt állt, s egy fényes aranyos előszobában állapodott -meg. - -A tiszt, a ki hozta, s a tiszt, a ki fogadta, egy pár szót váltottak, s -az utóbbi egy ajtón keresztül eltünt. Csakhamar megjelent azonban s -ugyanazon az ajtón át egy szomszéd szobába bocsátotta be Bélát. - -E szobában egy szálas, feketébe öltözött úr fogadta, kezében egy -irománycsomóval. - -– Fiatal ember, hogy hivják önt? - -– Csongor Bélának. - -– Tudja-e, hogy hol van? - -– Nem tudom. - -– Ismer-e engemet? - -– Nem ismerem. - -– Sohasem is látott? - -– Nem tudom. - -– Mért nem tudja? - -– Nem vagyok benne bizonyos. - -– Mi hozza e tekintetben zavarba? - -– Az arca – uraságod arca oly ismerős. - -– Talán hasonlítok valakihez, a kit ön ismer? - -– Valakihez, a kit én nem ismerek. - -– Csakugyan úgy van. Hasonlítok valakihez. Maradjunk meg e mellett. Ön -tehát nem tudja, hol van, ehhez képest nem is tudhatja, miért van itt. -Az első nem fontos, az utóbbit meg fogja tudni. Önt nem mindig hivták -Csongor Bélának? - -– Nem. Eredeti nevem Gerber Adalbert. - -– Mért vette fel ön új nevét? - -– Engem felvett egy új haza, én felvettem ez új hazát új nevem által. - -– Nem lett volna-e ön ép az a fia e hazának, ha nem veszi is föl e -nevet? - -– Kétségkivül, az lettem volna. - -– És mért cserélte fel ön mégis apja nevét idegennel? - -– Óh uram, a csatlós gazdája, a lovag is hölgye szineit veszi föl. A -minek az ember a szivét odaadta, azzal kérkedni is szeret. Nem elég -valaminek lenni, _látszani_ is kell annak! Ez csekély dolog nemzeteknél, -melyek gazdagok, nagyok és szabadok, s adhatnak másnak is a -fölöslegökből. De fiává lenni egy hazának, a mely szegény, kicsiny és -rab, nem titkos szerelemmel kell, hanem nyilván, példaképen. A ki kész -vagyok e hazáért mindenemet odaadni, exisztenciámat, életemet: ne adnám -atyámtól reám maradt nevemet, mikor belátom, hogy minden ily névvel e -hazának erkölcsi tőkéje, lételének föltétele, igazainak ereje -gyarapszik? Úgy érzem, hogy a kik szükség nélkül vonakodnak idegen -hangzásu nevöket ilyképen fölcserélni, csak félszivvel szeretik -boldogtalan hazájokat. - -– Önnek ez érzelmeiben nem sokan osztoznak. - -– Most, e sötét időben. Az emberek ilyet nagy meggyőződésből ritkábban -kezdenek. Ellenben példából, divatból igen könnyen megcselekesznek. Az -ilyen dolog azért sürübben fordul elő a szerencse napjaiban, mint a -szomorú időben. - -– Végre is a név nem tesz ki semmit. - -– Semmit, azt nem lehet mondani, semmi irányban sem. Mert ha a haza egy -nagy és hű fia neve bármely hangzásu is, azért az a hű és nagy fiú sem -kevésbbé hű, sem kevésbbé nagy nem lesz. Legfölebb a neve lesz -alkalmatlanabb a magyar ajknak, mintha jó magyar név volna. Hanem a -hazának nem csupa nagy fia van s ha hűtelen nincsen is, de százezrek -hűsége forgalmon kivül van, hogy úgy mondjam. Szóval, próbára nem kerül. -Mint polgárok a sokaságban élnek, mozognak és halnak el. Nevök csak a -fejfán kerül nagyobb nyilvánosság elé. E százezrek, e tömegek bélyege, -ismérve, minősítése az a név, a melyen egymást szólítják, egymásról -beszélnek, a mely szerint ismeretlenek, idegenek őket osztályozzák. Hogy -ne volna a hazafira nézve fontos és kivánatos dolog, hogy minden magyar -szívnek, minden magyar elmének, minden magyar léleknek az a név, melyre -– ha mondják – megfordul; melynek becsületét őrzi, szeplőtlenségét védi; -melynek leirásával magát kötelezi; melyet, ha kiválik a tömegből – a -közszeretetnek, a maradéknak örök emlékezetül átad, az a név jelölje és -hirdesse a fajt, mely szülte őt a maga dicsőségére, halhatatlansága -osztályosának. Nekem úgy tetszik, mert nagy nemzetek sorsa mutatja a -legnagyobbak mulandóságát is: nekem úgy tetszik, hogy minden egyes -ember, a ki idegen hangzásu nevét fölcseréli magyarral, e nemzet -fennállásának idejét egy-egy generációval megtoldotta. Gondolja meg az -érzést, melyet ez a tudat az embernek ád! - -Az úr, a ki Bélát ekkép examinálta, mintha kissé elgondolkozott volna e -beszéden. Csakhamar azonban folytatta kérdéseit. - -– Nem találja ön különösnek, hogy ezt a szokást más nemzetek körében nem -lehet így kifejlődve feltalálni? - -– Különösnek épen nem, de jellemzőnek igen, jellemzőnek a magyar fajra -nézve, mely vonz, mint a mágnes. De csak a jó ércet vonzza, a vasat. Van -más becses érc is a világon, de ezzel a legbecsesebb tulajdonsággal nem -bír. - -– És arra nem gondolt soha, hogy a névcserével vesztenie is lehetne? - -– Mit? - -– Először is régi hazáját. - -– Hazát nem veszíthet az ember, ép oly kevéssé mint szülőt. A ki egyszer -a haza fogalmát felvette tudalmába, az ott meg is tartja mindhalálig, ha -szeretete tárgya lett a haza. Én Magyarországot tanultam meg szeretni -mint hazámat, más hazám nincsen. - -– Jó, tehát más értéket. - -– Semmiről sem tudok. - -– Ime, itt van egy végrendelet másolata. A végrendelkező az ön régi -nevét viseli. Vagyonát a legnagyobb bolondnak hagyta. Itt van egy -beadvány az ön nevében is, mely szerint a hagyaték Gerber Adalbertet és -Idát illeti, mert a vagyon atyjuk vagyona volt. - -Béla izgatottan hallgatta a beszélőt s egy pillantást vetett a -felmutatott okiratokra. A Viknyédy viszontagságaiban osztozott levél -volt az egyik, melyet nyilván Varhonyai juttatott e helyre, a másik -Ergerberger Flórián végrendelete volt, a mely Ernesztina kisasszony -kezéből került ide. - -– De hiszen ezek felségfolyamodványok! – mond Béla meglepetve s kétkedve -tekintve arra az urra, a kivel beszélgetését folytatta. - -– Azok! - -– De hisz akkor én – - -– Ön minden körülmények közt velem beszélget, nem tudja hol s nem tudja -kivel, ne engedje magát megzavarni, legyen tovább is oly őszinte, mint -eddig volt. - -– De mégis – - -– Semmi nem változott! – mond a magas termetű, feketébe öltözött úr. – -Ön mint Gerber Adalbert követelheti az örökséget, mint Csongor Béla -nehézségeket találhat. - -– Oh istenem, hiszen itt, ebben a dologban szó sincs rólam. Itt csak -testvéremről lesz szó s reménylem, az a törvény útján hozzá is fog jutni -ahhoz, a mihez joga van. - -– És ön? - -– Ha régi nevemen volnék s a vagyonhoz e név megtartása volna kötve, -megtartanám régi nevemet s a vagyont, melylyel becses szolgálatokat -tehetnék a hazának. Ma meg van uj nevem és azt se vagyonért, se állásért -el nem cserélem. - -– Itt van egy másik iromány. Alapszabályai a bolondok társaságának. E -társaságnak ön elnöke volt. - -– Az voltam. - -– Mi e társaság célja? - -– Meg van az alapszabályok második szakaszában. - -– «Második szakasz: a társaság célja Magyarország megmagyarosítása.» – -És semmi más célja nem volt? - -– Nem volt. - -– De hiszen ön e miatt van fogságban. - -– Egyelőre még úgy látszik ez is bűn. - -– És kik e társulat tagjai? - -– Fiatal emberek, mint én. - -– Nem tartja ön természetesnek, ha az emberek kétkednek abban, hogy -néhány fiatal ember józanul célul tűzhette ki magának azt a nagy munkát, -a mely itt körül irva van s ha ehhez képest gyanakodnak, gondolván, hogy -a társaságnak nyilván más titkos céljai is vannak. - -– Természetesnek épen nem, de lehetőnek, mert természetesnek a föladatot -tartom, a melyet magunknak célul kitűztünk. - -– És ma is komolyan gondol rá? - -– Ma is! - -– Miért nevezték magokat bolondoknak? - -– Mert mindenki, a ki az eszmétől áthatva nincs, mint mi, könnyen -ábrándnak, bolondságnak tartja s e cím veszélytelen is. - -– És egymásközt bolondoknak nevezték egymást? - -– Csak tréfaképen. - -– S ön volt nyilván mint elnök – - -– A legnagyobb bolond. - -– Lám, lám, mond a sugár termetü, fekete ruhás úr a jóságos mosoly egy -nemével, mily különösen talál ez a cím a – testamentom szavaival. - -Béla megdöbbenve nézett a gazdájára s lassan mondá: Az igaz! - -Azután egy neme az izgalomnak fogta el. - -– Uram – így szólt – én valóban nem tudom e beszélgetés célját, nem is -merek magamnak a helyről, a hol vagyok, számot adni; de valamely különös -érzés fog el e pillanatban. Mi sokan vagyunk, egy új nemzedék tagjai, a -kik csöndesen készülünk egy küszöbön álló kor munkáira. Számot vetettünk -hazánk helyzetével és kiosztottuk a munkát. A lezajlott mult emberei még -itt vannak, övék leend a nagy föladat, hogy a hazát magának vissza -adják, nem haddal, nem erőszakkal, nem vérrel, nem vassal, a mely ismét -csak egy jövendő nemzedék jobbjainak és munkaerejének föláldozásával -volna lehetséges, hanem békés, méltányos egyezkedéssel, becsületes -alkuval. Ha ez meglesz, akkor az öregek lassan lassan elvonulnak és -nekünk adják át a tért. Kitünő tehetségek, nemes ambiciók, kincset érő -munkaerők nevelkednek a mi szerény körünkben, hogy az öregek -bölcseségére rátegyék fiatal erejöket s a mit azok alkottak, ők tovább -építsék s a nemzet és király találkozásából alkotott művet a nemzetnek -megifjítása, számban és vagyonban meggyarapítása, nemzeti irányban való -kifejlesztése által örök időknek átadják. Ezek a mi álmaink, ezek a mi -reményeink, ezek a bolondok bolondságai, melyek egy életen át köteleznek -bennünket. Ezt fogja közülünk képviselni az, a ki a kormány, az, a ki a -törvényhozás tagja lesz; tőlünk vesz parancsot a tudós, a tanár, a ki -közülünk kikerül és a bolondok társaságának tagjai működni fognak a -társadalom minden rétegében és egymásnak számot adnak működésük -eredményéről. E társaságnak, hogy vérnél és vasnál jobban hódítson, -becsesebb diadalokkal emelje fel a nemzetet, ma már csak a fejedelem és -nép őszinte békekötésére van szüksége és arra, hogy vagyont teremtsen -magának. Ha az elsőt elvégezik a bölcsek, a második játék lesz a -«bolondoknak». Csak békét, csak békét, csak békét! - -– Békét! A mit összeesküvésekkel tesznek lehetetlenné! - -– Mihelyest szabadság van, nincs összeesküvés. A kit nem kötöznek meg, -az nem kapálózik. A ki szabadon beszélhet, az nem gondolkozik titkon. A -ki fogva nincs, nem gondol szökésre és a kinek megadják jogait, annak -nincs arra szüksége, hogy visszalopni akarja azokat. A szabadság, a -hűség, a jólét, a béke! És a nemzeti dicsőség, az örök élet. - -És Béla térdre ereszkedett. - -– Fiatal ember – mond a sugár termetű fekete ruhás úr, – rövid időközben -ugyanazokat hallom attól, a kit nemzete a haza bölcsének mond s attól, a -kit társai a legnagyobb bolondnak neveznek. Keljen fel. Ön szabad. -Menjen haza, gyüjtse össze társait és munkáljanak a nemzet jóvoltán. -Istentől remélem, rövid időn a nemzet is elmondja magáról, hogy szabad. -A végrendelet végrehajtása e végrendelet értelmében fog teljesíttetni. A -vagyonról a legnagyobb bolond fog rendelkezni. Isten önnel… - -Béla kábultan hagyta el a fényes szobát. - -Másnap elláttatott a szükségesekkel, harmadnapra otthon volt, Ida és -Viknyédy karjai közt. - - - - -BEFEJEZÉS. - -Pipiske a katasztrófából, melybe a viszonyok sodorták volt, egy súlyos -betegségen át gázolt vissza az életbe. Viknyédy, a ki a Duna hullámaiból -kimentette, hiven virrasztott a szerencsétlen leány betegsége felett s -ünnepet ült, midőn a veszedelem lemult róla. Bár maga sem volt a kis -korcsmában, a szerelem leleményessé tette s gyöngéd udvarlásával -kellemessé, sőt édessé tudta tenni Pipiske rekonvaleszcenciája napjait. -A tél enyhén kezdődött. A Rákos ligete bokrainak védelme alatt kiváncsi -virágocskák első álmukból felébredve kidugták fejöket. Viknyédy a -kiváncsiakat fölkereste s csokorba kötözte. S egyszer, mikor nem talált -ilyen virágot, csak apró csipkés füveket szedegetett, s ezekkel kötötte -bokrétába egy meghervadt szegfűcsokrocskát. Pipiske, mikor ezt átvette, -mélyen elpirult, Viknyédy pedig a pirulásért hálából megcsókolta a szép -lány kezét. - -Ez mind a rákosuti korcsmaházban történt, a hol Pipiske egy kis szobát -kapott, Viknyédy pedig egy másik szobában egy zugot. De milyen királyi -idő volt az ennek az ép lelkű fiatal embernek! Úgy tetszett neki, hogy -most éli fiatalsága aranyos napjait. - -Igy találta őket Béla, mikor fogságából hazatért. Roppant ölelésekkel, -roppant sok csókkal fogadták őt, hanem beszélni nem tudtak. Mintha -valami megmondani valójok lett volna, a mit azonban nem mertek -megmondani. Szerencsére Bélának nagy gondja volt, a mely miatt csakhamar -el is hagyta őket. Hogy mi, azt nem mondotta meg. - -Mi tudjuk. Atyját akarta fölkeresni, fölhozni a napvilágra, az életre, -gyermekei közé. Tudta is már a módját, hogy hogyan. Eszébe jutott a -hangyák országútja a falon, s eszébe jutott a hangyás ember az -Olzingerből. Az Olzinger korcsmájabeli hangyák az ő apja hangyái. Ott -van a kulcsa annak, hogy miképen férjen szerencsétlen atyjához. Odament -tehát s napokig leste, várta, míg a hangyabarát végre megjelent, -megkopogtatta a földet. Az apró fekete sereg kitódult a lyukakból, -emberünk sót hintett nekik, meg cukrot, aztán valamely fehér -lisztfélével beporozta a kicsi postásokat. - -Igen, ez a jel arra, hogy valami átadni való van, a hangyás ember ott -lenn a föld alatt megjelen egy bizonyos helyen s átveszi, a mit adnak -neki. - -Béla benső izgalommal tette jobbját a hangyakedvelő vállára. - -– Uram, csak ketten vagyunk itt, lehet önnel beszélni bizalmasan, vagy -máshova menjünk? - -– Mit akar ön? – feleli a másik elhárítólag. – Nekem nincs önnel mit -beszélnem. - -– Nyugodjék meg, nem vagyok rendőr. - -A hangyás felugrott. - -– Ön láthatja – folytatá Béla, – hogy ismerem önt; de ismétlem, tőlem -nincs oka tartani. Én egy szolgálatot kérek öntől. - -A hangyás visszaült helyére. - -– Hogy teljesen nyugodt legyen, megmondhatom önnek, hogy tudom, mért van -itt, tudom, mi célból idézte ki s mi végre hintette be hangyáit. Én -voltam oda lenn! Láttam azt a hangyabolyt, jártam a helyiségekben, a -hova önök a holmit szállítják. De ha önöknek vesztét akarnám, akkor nem -jöttem volna egyedül ide, hanem emberekkel, a kik önt elfognák. - -– Mit akar hát tőlem? - -– Hirt arról az öregről, a ki oda lent van. - -– Mit akar vele? - -– Fel akarom hozni a napvilágra. - -A tolvaj megrázta fejét. - -– Nincs önnek arra hatalma. - -– Van! - -– Szeretném ismerni. - -– Fia vagyok e boldogtalannak! – mondja Béla, ki már alig tudta magát az -ideges sirástól megtartóztatni s egy pillanatra az asztalra borult, hogy -magához térjen. Azután folytatá: - -– Fia vagyok, rég elvesztettem szegényt, most jöttem nyomára! Senki sem -született oly megátalkodottnak, hogy ez a dolog szívéhez ne férkőzzék, -ön sem, és ön ma, mikor átadni valója lesz az öregnek, elvisz magával -engem hozzá. - -– Az lehetetlen. - -– Kényszeríteni fogom. - -– Nem lehetséges. - -– Nyomukra viszem a rendőrséget! - -– Gyermekség! ön jót kér tőlem és fenyeget! - -– Igaz, bocsásson meg, de úgy fel vagyok indulva – - -– Látom, azért hallgasson rám. Én már hetek óta nem voltam oda lent, de -ma csakugyan én is lemegyek, de nem egyedül. Ha ön fenyegetésével arra -kényszerít bennünket, hogy magunkkal vigyük, mi igen szivesen levisszük, -de – ön onnan nem fog többé visszajönni! - -– Oh gonoszság! Ez nem jutott eszembe! - -– Gondoljon ki mást. Én, ha lehet, szivesen teszek önnek valamely -szolgálatot. Gondoljon ki mást. - -– De mit! Istenem, de mit? - -– Irjon az öregnek levelet. - -– Átadja neki? - -– Átadom. - -– Ha a szívembe látna, bizonyosan átadná! - -– Csak tolvaj vagyok, de azért ember vagyok. Át fogom adni, át fogom -adni az ön levelét. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Másnap ugyanott találkozott a két ember. - -Béla kinos nyugtalansággal foglalt mellette helyet. - -A tolvaj zsebébe nyult s odaadta a fiatal embernek – saját levelét. - -– Hogyan – mond Béla, – hisz ez az én levelem! - -– Az! - -– Nos? Ön nem adta át? - -– Nem adtam át. - -– Mért nem adta át? - -– Nem lehetett. - -– Ön nem volt odalenn? - -– Ott voltam. - -– Beszéljen az ég szerelmére! Társai eltiltották? Nem volt alkalma? Vagy -mást gondolt? Szóljon, mondja. - -– Egyik sem ebből. - -– Hát mi, beszéljen, kérem. - -– Az öreg – meghalt. - -– Meghalt! s Béla rémülten felállott. Azután két kezét a tolvaj vállára -tette. - -– Ember, te megcsalsz engemet! – kiáltá fojtott hangon. - -A tolvaj megfogta acélos kézzel Béla két kezét s levette válláról. Aztán -maga is felállt s így szólt: - -– Az isten elvette vagyonomat, elvette feleségemet, elvette gyermekemet -és nyomorra vetett, a nyomor a bűnre vitt. Százszorozódjék meg nyomorom -és bűnöm, ha eszembe jut valaha, hogy egy szerető gyermek szívével -gyötrelmes játékot üzzek. Ott van eltemetve a hangyabolyban, a melyet -őrizett… - -Béla, kinek e szókra a szemei megteltek könynyel, megrázta a tolvaj -kezét s fuldokolva mondá: - -– Hiszek önnek, köszönöm! - -S ezzel kitántorgott Olzinger vendéglőjéből. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Tavasz felé járt az idő, a nap ragyogott, a kedélyek ragyogtak, a -természet ébredett, a szabadság ideje hasadni kezdett, az ajkon dal, a -szemekben kedv, a kitárt ablakon nyiló virág, az utcákon hangos nép: -élet, pezsgés, tarkaság volt mindenütt… - -Hát még abban a szobában, a hol egy párocska szerelmesen egymáshoz -simulva hallgatja az utcák zsongását… - -Hát még abban a kocsiban, a mely az utcán tovarobog s tova szállit egy -másik párt, a mely saját szíve dobogásától nem hallja az utczák zaját. - -És a párt, a mely a szobában enyeleg, a csengetyű éles szava zavarja -meg. - -A kis szőke fejű asszonyka felugrik és kisiet beereszteni, a ki kopog. -Istenem nemcsak az ajtón, a szívén is beereszti, olyan boldog. - -De bezzeg eláll a szive, mikor előtte állanak a jövevények: Pipiske egy -szép barna úr karján. - -– Nini Pipiske kisasszony! - -– Nini, Klemmi kisasszony! - -– Én Celesztin urat keresem! - -– Itthon van ő is. - -– Hogyan, ő! - -– Igen, a férjem! - -– Jesszus! Ez meg Viknyédy Géza, a vőlegényem. - -A sok felkiáltásra Celesztin úr is kijött. - -Hogy hogyan borultak egymásra, hogy sírtak, hogy nevettek, hogy csüggtek -most egymás ajkán, most egymás nyakán, mind a négyen, a kik -viszontagságaikért boldogsággal jutalmaztattak: azt már minek mondanám -hosszasan tovább? - -Itt, a hol boldogságban uszva hagyhatom őket, legkönnyebben bucsuzom el -tőlök örökre s azt hiszem olvasóim, közül is mindazok, a kik – mint én – -megszerették történetem ez igénytelen alakjait… - -… S így vége van a történetemnek. De ha az ajk elhallgat is, a munka meg -nem áll. A fiatal munkás nemzedék ideje elérkezett, itt van. Isten -áldása legyen szándékjokon, siker a lábuk nyomában, hogy éljen és -virágozzék a nemzet s szüljön magának megszámlálhatatlan időkön által új -meg új nemzedéket, áldozni az igaz oltáron, az ő oltárukon! - - - - -Lábjegyzetek. - -[Footnote 1: E regény eredetileg a «Budapesti Hirlap» 1881-iki -évfolyamában jelent meg.] - - - - -TARTALOM. - - RÁKOSI JENŐ. Irta _Mikszáth Kálmán_ V - A LEGNAGYOBB BOLOND. - Előszó 3 - I. Pipiske kisasszony 5 - II. Persze Celesztin úr 20 - III. Egy haldokló ember 32 - IV. A testamentom 49 - V. Két bolond 60 - VI. Politika 70 - VII. A gyermekekért 79 - VIII. A medvehajtó levele 91 - IX. A vámnál 100 - X. Persze Celesztinéknél 114 - XI. Két zsandár és egy medve 126 - XII. Frajlain Pipiske 135 - XIII. A tűkör előtt 142 - XIV. A hogy az isten intézkedik 153 - XV. Pipiske nyomra akad 162 - XVI. Két fiatal ember beszélget 173 - XVII. Az Olzingerban 188 - XVIII. A fogolytársak 199 - XIX. A medvehajcsár viszontagságai 209 - XX. Viknyédy futása 220 - XXI. A kis szőke leány 231 - XXII. A kormányzó úr bálján 246 - XXIII. Két lámpa a sötét éjszakában 260 - XXIV. Ifjabb és idősb Czahradnicsek Vendel 266 - XXV. Pipiske és Elemér gróf 273 - XXVI. A bolondok 289 - XXVII. Ismét kopogás 301 - XXVIII. A hangyás ember 307 - XXIX. A hogy az isten intézkedik 314 - XXX. Egy test a vízben 330 - XXXI. Ernesztina kisasszony 338 - XXXII. Elemér és Béla 344 - XXXIII. A legnagyobb bolond 349 - Befejezés 358 - - - - -KÉPJEGYZÉK. - - 1. Rákosi Jenő arcképe II - 2. – A nevem Persze Celesztin 21 - 3. Gondolkoznia volt min 27 - 4. Néhai Ergerberger Flórián háza 52 - 5. A szinész 73 - 6. Alakja kissé zömök 75 - 7. – Eh, két hét alatt a szeretőm lesz 152 - 8. Az Olzingerban 191 - 9. A hangyás ember 198 - 10. Celesztin ránézett emberére 203 - 11. Parasztruhát vett 212 - 12. Merev szeme a lámpa fényébe van veszve 260 - 13. Czahradnicsek jó kedvvel ballagott hazafelé 266 - 14. – Harangok zúgását hallom 286 - 15. Felragad egy kis kézi lámpát 312 - 16. Ráborúlt a fiatal emberre 333 - 17. A három fiatal ember némán evezett tovább 334 - - -[Transcriber's Note: - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -IX |ami gyűjteményünkbe |a mi gyűjteményünkbe - -16 |Jó uram! |«Jó uram! - -19 |Keserú |Keserű - -20 |sűsübben |sűrübben - -20 |ailg fordult |alig fordult - -22 |kisassszonynak |kisasszonynak - -75 |«kissé,« |«kissé,» - -82 |»Adjunkt |«Adjunkt - -84 |«pane főnök.« |«pane főnök.» - -89 |»Avanti |«Avanti - -122 |– És Persze |És Persze - -129 |nyírfához lánkolva |nyírfához láncolva - -141 |«Fräulein Pipischke» |«Fräulein Pipischke« - -251 |öbbi színésztársaim |többi színésztársaim - -264 |vell fogózkodnia |kell fogózkodnia - -264 |iszonynyal nézkén |iszonynyal nézvén - -306 |A padló |– A padló - -322 |Már nem |– Már nem - -332 |Itt vagyunk |– Itt vagyunk - -335 |Benee egész |Bence egész - -336 |Vigyázzatok |– Vigyázzatok - -343 |Úgy? |– Úgy? - -354 |magtartanám |megtartanám - -362 |mondá; |mondá:] - - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A ?LEGNAGYOBB BOLOND *** - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the -United States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this eBook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that: - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation's website -and official page at www.gutenberg.org/contact - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without -widespread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our website which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This website includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. |