diff options
Diffstat (limited to 'old/64906-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/64906-0.txt | 10197 |
1 files changed, 0 insertions, 10197 deletions
diff --git a/old/64906-0.txt b/old/64906-0.txt deleted file mode 100644 index db5f2d5..0000000 --- a/old/64906-0.txt +++ /dev/null @@ -1,10197 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook of Pusztai találkozás; Patak banya, by Sándor -Baksay - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this eBook. - -Title: Pusztai találkozás; Patak banya - -Author: Sándor Baksay - -Illustrator: Elemér Winkler - -Release Date: March 23, 2021 [eBook #64906] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -Produced by: Albert László from page images generously made available by - the Internet Archive - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK PUSZTAI TALÁLKOZÁS; PATAK -BANYA *** - -MAGYAR REGÉNYIRÓK - -KÉPES KIADÁSA - -Szerkeszti és bevezetésekkel ellátja - -MIKSZÁTH KÁLMÁN - -37. KÖTET - -PUSZTAI TALÁLKOZÁS - -* - -PATAK BANYA - -Irta - -BAKSAY SÁNDOR - -BUDAPEST - -FRANKLIN-TÁRSULAT - -magyar irod. intézet és könyvnyomda - -1907 - -PUSZTAI TALÁLKOZÁS - -* - -PATAK BANYA - -ELBESZÉLÉSEK - -IRTA - -BAKSAY SÁNDOR - -WINKLER ELEMÉR RAJZAIVAL - -BUDAPEST - -FRANKLIN-TÁRSULAT - -magyar irod. intézet és könyvnyomda - -1907 - -Minden jog fentartva. - -Franklin-Társulat nyomdája. - - - - -BAKSAY SÁNDOR. - -1832–. - -A szép ligetes Ormánságban, a Dráva mentén, Nagy-Peterden született -Baksay Sándor, s ez nem afféle mellékes adat, mint más íróknál, mert -Baksay az ormánsági nyelv elütő zamatjával, ragyogó színeivel nevelte a -magyar irodalmi nyelv pompáját és édességét. Olyan református családból -való, mely beláthatlan időkig visszafelé papokat adott az országnak, kik -az istent szolgálták, míg végre egy olyan erős Baksay kerekedett -belőlük, a ki még egy másik istent is ráért szolgálni, egy pogánykorit – -Apollót. - -1832-ben született a ref. tanítói lakban, mert a földi rangban egy -kicsit aláhajlott a családnak ez az ága, de talán szebb is ez így, mert -az igazi ág is, ha aláhajlítják, annál magasabbra szökken. Így tán -többet beszélgetett paraszt emberekkel, jobban megnézte őket, mit -tesznek-vesznek, mintha valami úrfi lett volna. - -Alsó iskoláit a közeli Csurgón végezte, majd Kecskemétre vitték gondos -szülei, de itt a szabadságharcz szakította meg tanulmányait… - -Tizenhatodik évében járt ugyan, de mivel Baranya az egész szabadságharcz -alatt szerezsánoktól volt megszállva, nem vihette feljebb a -népfölkelésnél. Míg tehát az ágyuk bömböltek, ő azalatt otthon csendes -méhzúgás mellett a régi klasszikusokat bújta s beléjök szeretett. A -szomszédos papoktól, kinek egy-egy magyar könyve volt Vörösmartytól, -Jósikától, Petőfitől, haza hordozgatta, maga is verselgetett, unalmában -prédikácziókat csinált a lustább papoknak, melyek csakhamar elhíresültek -azokban a szép fehér tiszta templomokban az Ormánságon és szállt-szállt -a jóslat, hogy a rektorék Sándorából talán még esperes is lesz -valamikor. - -Csak a háború lezajlása után mehetett vissza theologiai tanulmányait -folytatni társai közé, kiket mint vidám diákokat hagyott el s most mint -altiszteket és hadnagyokat látott viszont. 1855-ben Halasra viszik -tanárnak, hol egyszerre két frigyre is lép, egyikre menyasszonyával, -Hetesy Viktoriával, másikra a múzsával. Itt kezd irogatni rajzokat a -református egyház multjából a Ballagi Mór által szerkesztett «Házi -Kincstár»-ba. A hatvanas években jelent meg a «Keresztyén család» czímű -lapban elbeszéléseinek egyik legcsiszoltabb gyöngye, a «_Patak banya_» -is. Édes-kevesen veszik észre. Az egyházi folyóiratok olyanok, mint a -pinczék, életadó nektárok, üdítő italok hiszen lehetnek bennök a lelki -szomjúhozók számára, de rózsákat ott senki se keres. Baksay neve tehát -jóformán csak akkor csillan ki a homályból, mikor Lucanus Pharsaliájának -fordításával a Magyar tud. Akadémia pályadíját nyeri el. - -Ezentúl szemet kezdenek vetni rá a rátartósabb eklézsiák. Kivált, mert -nemcsak a tolla ékes, nemcsak a neve szépen csengő, hanem a szava is. -Megvannak benne a becses tartalom mellett a nagy egyházi szónokok -külsőségei is, melyek a népnek jobban imponálnak, azonfelűl szép ember, -derült homlokú, nemes, szelid tekintetű. Egészséges piros arczát férfias -kellem teszi kedvessé. Nem olyan szögletes, mint rendesen a kálvinista -papok; olyan, mint egy előkelő magyar földesúr, és mégis látszik rajta, -hogy nem világi ember. De hogy mi az, a mi őt a világi embertől -megkülönbözteti, az nem szemlélhető, sem meg nem nevezhető, az inkább -valami belső lelki kisugárzás. - -1862-ben Csanád választja meg papjának, hanem iszen itt se lehet ő soká. -A mélytüzű nemes kő bizton megtalálja igazi foglalatját. Négy év múlva a -kún-szentmiklósi hívek viszik haza a szép paplakba, hogy ott aztán egy -egész életen át megmaradjon. - -Irodalmi hírneve itt kezdődik. Elbeszélései, melyeket a Vasárnapi -Ujságba, többnyire a szerkesztő nógatására irogat, országos figyelmet -keltenek, kivált színgazdag nyelvükkel. Keveset termel, mint a nemes -fák, de a mi gyümölcsöt hoz, annak a zamatja kívánatos, sőt fölséges. A -kompoziczióban nem leleményes, tárgyaiban kissé egyoldalú. Nem hogy a -külföldre nem megy témákért, mint mások, de még a parochia köréből se -igen távozik, fantáziája kicsiny, de megfigyelése erős, minden sorából -látszik az okos, nagy tudású ember, egyes mondatai, gondolatai gránitból -látszanak lenni kivésve, stílusa az Aranyé és Mikes Kelemené közt foglal -helyet – s az ő műveit is ép úgy átlengi a magyar föld szaga, mint -emezekét. - -Negyven esztendeje múlt már, hogy tiszteletes uram ott ül a -kún-szent-miklósi parochián, azóta nagy hírű ember lett. Két varázs -eszköze vitte, vitte a magasba, a szószék és az íróasztal. Akármelyikhez -fogódzott, csak megindult vele fölfelé. Az irodalmi helyen elért -mindent. A Kisfaludy Társaság már 1872-ben tagjává választotta. Az -akadémia is sietett magát fölékesíteni a nevével, 1884-ben levelező, -1903-ban pedig rendes tagja lett. Nagyobb elbeszéléseit: «Csudálatos -történet», «Jobb kezem», «Jáhel», stb. a _Gyalog ösvény_ és a -_Szederindák_ szerény czímek alatt gyűjtötte össze. Ezekhez sorakozik a -«Dáma» történeti körkép a mohácsi vész idejéből, «A király futása» -szintén történeti regény, valamint az _Iliász_ fordítása az avult -hexaméter köntösből kihámozva, magyar szájízhez mért páros rímelésű -népies versekben. - -A papi pályán is elért mindent. A solti egyházmegye 1878-ban -főesperesévé választotta, 1904-ben pedig beültették hitsorsosai a -dunamelléki püspöki székbe. - -Elgondolkozva e hatalmas talentum és e szép pályafutás fölött, mely -épületes látvány minden magyar ember előtt, ki fajtájának -glorificatióját látja egy-egy ilyen erős alakban, nem egyszer úgy rémlik -nekünk, mintha két Baksay Sándort ismernénk, melyek egy kicsit -hasonlítanak egymáshoz; az íróba belevegyül valamennyi a papból, a papba -valamennyi az íróból. - -A két Baksay közt kétségkívüli az összhang, de mi (a kik az olvasók -nevében írunk e helyen), némi megrövidítésünket látjuk a két Baksay -eljárásában. - -A pap Baksaynak hasznára volt az író Baksay, nevelte fényét, -tekintélyét, népszerűségét, míg ellenben a pap Baksay, úgy tetszik -nékünk, akadályokat gördített az író Baksaynak, elvonta idejét, -megfelezte ambiczióját, nem engedte leszállni az emberi társadalom -förgetegeibe, az égiek felé irányította figyelmét, holott néki a földi -dolgok közt kellett volna turkálnia. - -Egyszóval, az olvasók dicsőítik az írót azokért, a miket írt, de -neheztelnek a püspökre, hogy nem engedi többet írni. - -_Mikszáth Kálmán_. - - - - - - -PUSZTAI TALÁLKOZÁS. - -_Első kiadása megjelent 1887-ben._ - - - - -I. - -I. _Lakásom_ a hortobágyi… - -Azaz: hogy lakásom egy nagy síkságon van, melybe a Hortobágy is -beleesik, melyek határai északra a zöldellő Cserhát, a kékellő Mátra, a -sárgálló Nyirség és a feketéllő Hajduság; keleten Debreczen, Gyula, -Temesvár; délen Nagy-Kikinda és a telecskai dombok; nyugaton a pécsi -püspökség, székesfehérvári püspökség és Bogyiszló. - -II. _Életkorom:_ 36 év. (Úgy tessék elhinni, a hogy le van írva. Nem -cseréltem fel a számjegyeket. 36 = harminczhat és nem 63.) - -III. _Állapotom:_ Hogy tetszik érteni ezt a kérdést? Mert ez kétféle -feleletet is elbír. Vagy azt felelem rá hivatalosan, hogy nős, vagy -ösztönszerűséggel, hogy _keserves_. Mindkét felelet igaz különvéve, de -egybekapcsolva képtelen ellenmondásnak lesznek szülőivé. Mert a nős -állapot nem lehet keserves ott, a hol ezen állapot feltétele az én -kedves Jundám tűrő, szelid, munkás, okos, vidám személyiségén alapszik. -Keserves ellenben mindezek mellett is, ha az én Gyula fiamra vetem -szemeimet, a kinek Gyula nevével, nagy fejével, s bármely jól rendezett -hatosztályú népiskolából is kinőtt roppant tudományával sehogy sem -egyeztethetők meg a Szentgyörgynaptól Szentmihályig tartó évadban -(szeretnék csomót kötni a nyelvén, a ki ezt a szót a mi emberséges -magyar nyelvünknek a nyakára kötötte koloncznak) kiveresedett – mondjuk -ki nem évados magyarsággal – mezitlábak, melyekre igen fölillenék egy -harmadik gymnáziális osztályba járó fénymázas topán. De ha nem lehet; ha -nincs; ha nem telik! No de így is ember lesz az én Gyula fiamból. Nem is -a topánt szégyenlem, hanem a Gyula nevet. Többi gyermekeimnél már -takarékosabban is bántam a nevekkel: Péter, Sándor, János, Ferencz; elég -jó magyar nevek s még sem pompázók. Azonkívül mindegyik név kész tőke, -mely viselőjének évi tíz, húsz, harmincz s több forintokat kamatoz a -nélkül, hogy akár illeték-adó, akár az uzsora-törvény fenyítéke alá -lenne vonható, a mennyiben a névnapi kiadásokat mindegyik -meggazdálkodhatja, ha jól titokban tartja, melyiket ünnepli meg a naptár -sokféle Péter, Sándor, János és Ferencz szentjei közül. Egyebet ennél a -tőkénél úgy sem hagyhatok rájok. Csak szegény kis Lidikém miatt borúl el -néha anyja homloka. Ő erőnek erejével Irma, Riza vagy Ottilia nevet -akart volna neki adni, de én állhatatosan ellentmondtam. Legyen a neve -Lidia. Úgy is lett, hanem hogy az anyjuknak se legyen panasza: beirattuk -mínd a négyet: _Lidia_ (Irma, Riza, Ottilia). Majd ha felnő szegényke, -válogathat bennük az állapothoz képest, a melyre Istennek irgalmassága -méltóztatja. - -IV. _Foglalkozásom:_ Uristen! van-e nekem foglalkozásom? Igen is van, -még pedig sok. De melyiket valljam be a sok közül? Szántok sajátkezűleg; -aratni nem aratok, valamint a kaszálást sem űzöm rendszeresen, kivévén -hogy alkonyatkor magam csapok egy-egy nyaláb füvet a tehénnek, de a -krumpli- és kukoriczakapálást inkább nevezhetem rendszeres -foglalkozásomnak. A nyomtatás Gyula fiammal közös missziónk, mivel -szabadságos katona béresem, azon ürügy alatt, hogy hat heti gyakorlatra -be kell rukkolnia, aratásra rendesen megszökik. Hisz az természetes, -hogy neki ilyenkor már semmi szüksége rám, de annál nagyobb szüksége van -a részaratásnak ő rá. Se baj! Majd visszahozza a kenyér Dömötörre. Addig -is pedig Gyula fiam, hajszold azokat a szegény párákat, majd én -vellázok. Különben is nekem nem nyárra kell a cseléd, hanem télére, -mert… (no de a «mert» megtalálható a VI. szakaszban.) - -Lakhelyem a fentírt határok között áll a puszta mélyén; «magános és dőlt -kéményű», de azért nem csárda. Nem. – Lidiát (Irma, Riza, Ottiliát) nem -kereszteltet csárdás. Kertem is van, még pedig köröskörül egy egész -geografiai mérföld átmérővel. Régebben tovább is terjedt, de a -birtokelkülönzések miatt érzékenyen összezsugorodott. De még így is -tekintélyes darab. A Csicscsenkácsi pusztában minden vadvirág nekem -nyílik (a mennyiben a botanikát csak én űzöm). - -V. _Voltam-e már büntetve?_ Igenis. Ezelőtt tizenkét évvel az együgyűség -vétkében elmarasztaltatván, a fentebb (I. sz.) megírt határok közé -élethossziglan tartó belebbeztetésre itéltettem el. - -VI. _Jövedelmem:_ Jövedelmem a mint következik: - -1. Készpénz: 80 frt v. cz. - -2. 45, azaz: negyvenöt véka elegybuza. (A kevélység nyelvén: ocsu.) -Porára edgy véka. - -3. 10, azaz: tíz véka zab. - -4. Szalonnára 4 frt v. cz. - -(Ahán! tehát kukoricza-csősz. Nem, nyájas olvasó. Kétszeresen csalódol. -Először mert: a kukoricza-csősz nem tud ilyen szépen írni; másodszor -pedig, mert mindjárt megtudod, hogy – –) - -5. Télére őrletni való elegendő. (No lásd, a kukoricza-csősznek nem -őrletnek télére, mert ő nyáron szorgalmatoskodik.) - -6. 5, azaz: öt font fadgyú. - -7. 50, azaz: ötven font soó. - -8. 100, azaz: Edgy száz feő káposzta. (Az Edgy szóban az E betű keményen -ki van írva, hogy valaki meg ne hamisítsa s egy még nagyobb N betűvel -négyszázra ne javítsa.) - -9. Méz két itcze. - -10. Vaj négy itcze. (Vaj-itczével.) - -11. A közlegelőn két darab marhatartás, a nélkül azonban, hogy a -haszonélvező az engedményt máskép, mint saját jószágai kijáratásával -értékesíthetné, s a nélkül, hogy valami jogot a közlegelő tulajdonjoggal -való arányos birtoklásához formálhatna. - -12. Nyolcz hold szántóföld, melynek minden míveltetési költségeit -haszonélvező fizeti. - -13. Széna, mikor terem, húsz petrencze. - -14. Fa, – mikor a familia vágat – egy ráta ajándékképpen. - -15. Fűteni való elegedendő – mikor fa nem jut; de a melyből mint szintén -a megelőző tétel alattiból, az oskola is fűtendő. (Oskola? Érted? Dehogy -érted…) - -16. Minden gyk fizet egy véka zabot és egy csirkét vagy e helyett 20 krt -v. cz. (No lám, hogy érted! Pedig dehogy érted, mert – –) - -17. Keresztelés 21 kr.; esketés 1 frt, egy kalács és egy üveg bor, a -kinek van; halott-temetés énekszóval 21 kr., predikáczióval 2 frt 10 kr. -o. é. Extraneusoktól minden kétannyi. - -18. A számadások elkészítéseért 2 frt o. é., edgy font gyertya és 4, -azaz négy itcze bor. - -* - -Hát készít számadást a kukoriczacsősz? Vagy a népnevelő, még ha -képesített is, még ha állami preparandiából nyerte is az oklevelet, – -fel van hatalmazva keresztelésre vagy esketésre? - -Nem, tisztelt olvasó! Te, ha ezt a bérlevelet végig olvasod, azonnal -belátod, hogy nem kukoricza-csőszszel van dolgod; belátod, a nélkül, -hogy szemeidet lakásomon arra a kútágasra emelnéd, melynek ágai között a -gémet szemlélheted évadostól és ostorfástól, – azonfelül pedig egy -élestorkú harangot, mely mióta Gyula fiam felcseperedett, nemcsak a -halottat jelenti ki, hanem a delet is a budapesti középidő szerint. Sőt -hogy a csengettyű hegyiben még egy galambdúcz is nem pompáz, a mint -Gyula fiam, a ki hatalmasan fúr-farag, már munkába vette, csak az az -oka, mert a főgondnok úr megakadályozta a tervet, azt mondván, hogy nem -illik az ekklézsia épületeit rongálni, s egyszersmind a szent dolgokat -világi czélokra fordítani, – (a mint mondá, profanálni). - -Tehát kiderűl, hogy itt nem kukoriczacsősz van a szemle alatt, hanem -tanító, még pedig «lelkésztanító», kinek diplomája van, két kápláni -vizsgát tett, lehet, hogy csak _«elégséges»_, de az is meglehet, hogy a -_«kitünők között is kitüntetendő»_ sikerrel; egy osztályban tanult a -debreczeni pappal valamelyikkel, s ettől most is csak abban különbözik, -hogy a debreczeni pap nem maga tanítja a debreczeni fiú- és -leánygyerekeket, mert van neki rektora, preczeptora, sőt leánytanítója -is, – míg a VI. sz. alatt elősorolt fizetés haszonélvezője minden belső -hivatalt a maga személyében egyesít, mint Augusztus császár; továbbá, -hogy a debreczeni papot nem minden esztendőben fenyegetik a hívei azzal, -hogy kihordják a határra, – míg alólirandónak ez az eshetőség -évnegyedről évnegyedre (rozskimérés alkalmával) kilátásba helyeztetik. - -Nb. Ezen dolgokat jegyezni kezdettem 186* április 17-én. _Dombay Máté_, -m. k. - -* - -Mindabból, a mi itt följegyezve van, egyelőre csak két dolgot fogadjon -el igaznak az olvasó. Egyik az a név, mely a jegyzet alá van írva; másik -pedig a VI. szám alatt foglalt fizetés-sorozat. A többi mind nem létező -dolgok. Csicscsenkácsi puszta nincs a világon és nem is lesz. Valamint -hogy a «Gyula fiam» az ő nagy fejével, roppant tudományával és -sajnálatraméltó lábaival, azután a többi gyerek is, – Péter, János, -Ferencz, Sándor – jó magyar és még sem pompázó neveikkel, Lidike a maga -Irma, Riza, Ottiliájával, csakolyan fikcziók, mint a jogfeladási -elmélet. A tűrő, szelid, okos, munkás Junda is bábukkal játszik még, s -annak sem Junda a neve. És azt a 36 esztendőt is, mely a II. szám alatt -van bevallva, egy harmad levonással kell leszállítanunk kellő értékére, -mert Dombay Máté, mikor «ezen dolgokat jegyezni kezdette» s a mint -elkezdte, abba is hagyta, nem volt több 24 évesnél. - - - - -II. - -Dombay Máté följegyzéséből (VI. 14.) annyit következtethetünk, hogy azt -a pusztát, melyet ő Csicscsenkácsinak nevez, nemes emberek lakják és -bírják, mert azok szokták magukat községül familiának nevezni. - -A puszta igazi neve Nemes-Kondor, melyet Csicscsenkácsinak csak -keserűsége legsötétebb pillanatában nevezhetett egy reményvesztett -lélek; és pedig egészen méltatlanúl, mivel a kondori puszta nem tartozik -azon elszegényedett nemes fészkek közé, melyeknek lakói e mostani -virilis világ által alkotmányos jogaikból kitagadtatva, -visszasóhajtoznak azokra a húsos fazékokra, a melyek ezelőtt harmincz -esztendővel a nagy tűzben összerepedeztek. Nem; a kondori puszta rakott -hely; sok ezer hold terület, melyet igaz, hogy homloklánczok szegdelnek -keresztűl-kasúl, de e lánczokból nem sárgul ki a mostoha föveny, mert -mindenütt gazdag bokorerdők árnyékozzák; a homokbuczkák között gyönyörű -lapályok és a lapályokon ritkásan elhintve a fehér tanyák, melyeknek -falai csak itt-ott csillámlanak ki az akáczfák közűl. - -Ritkásan, mondjuk, mert az egész nagy kiterjedésű puszta mintegy hetven -család birtokában van felosztva. Mindegyik család öröklési jogon bírja a -maga részét s vevő-idegen oda még emberemlékezet óta be nem tette lábát. -A legnagyobb birtok nem haladja meg a négyszáz holdat s a legkisebb nem -áll alul a harminczon. Senkinek sincs oka sem az elkevélyedésre, sem a -meghunyászkodásra. A birtokosok legnagyobb része birtokán él, csak -egy-két kiválóbb család lakik városon. - -Hagyományos szokás náluk: körömszakadtig őrizni függetlenségüket és -semmi idegent be nem fogadni. A sokat emlegetett néhai kormány mindent -elkövetett, hogy a beláthatatlan terjedetű odúból kiperzselje őket. -Mikor annyira ment velük, hogy községbirói hivatalt szervezhetett, azt -vette észre, hogy a biró ezen a helyen nem egyéb, mint a kormányi -rendeletek alázatos tudomásulvevője és a familia kurátorának engedelmes -végrehajtója. - -Idegen a pusztában – egy pár haszonbérlő leszámításával – egyetlen egy -van; ez a familia korcsmájának zsidó bérlője, a kire a familiának -mulhatatlanúl szüksége van, nemcsak a bor végett (a mai nemzedék csak -úgy issza a kertit, mint alispánválasztó mythikus elődei), hanem azért -is, mert a mai nemzedék is csak úgy gyapjúból, búzából és esett-bőrökből -pénzel, mint elődei. - -Az 1850-iki czivilizáczió szüleményei, thea, csája, zsandár, fináncz, -reuniók, előfizetési felhívások, ismeretlenek mind; még a dohány is -vadon terem a kukoricza között és versenyt nő a magvas kenderrel, – ez -okból még a dohánycsempészetnek sincs itt kellőleg elkészített talaja. - -Hanem a czivilizáczió mégis fölkereste őket egy napon. Majd mindegyik -kuriába járt egy-egy heti, sőt napi lap is. Egyszer ezek a lapok egy -csodálatos mottót kaptak fel egyenesen az úri imádságból. «Jöjjön el a -te országod». No nem volt benne semmi titkos czélzás sem Napoleonra, sem -Kossuthra. Az imádság szavai világosan a népneveléssel hozattak -kapcsolatba. Nem történt olyan szerencsétlenség az országban, hogy azért -a népnevelést nem okozták volna. Jégeső és garabonczás diák, tűzvészek -és bankjegyre váltott tantusok, meglopott cseresznyefák és kukorikoló -tyúkok mind a népnevelés országa után ríkattak bennünket. Ez az ország a -kondoriak fejébe is szeget ütött. Mikor aztán kiderűlt, hogy Sadovánál -nem a köd nyelte el a derék osztrák hadsereget, hanem a Disterweg -katonái tették semmivé, akkor már a kondori puszta is kezdett -gondolkodni, hogy az az ország, a népnevelés országa, – még sem lehet -rossz. – Jó volna belőle egy kis kóstoló. - -Igaz ugyan, hogy tanítás nélkül a legszegényebb atyafi gyermeke sem nőtt -fel, mert a módosabbja – tíz-tizenkét tensúr – rendesen privát nevelőket -hozatott nyárára (csak úgy hangzott az instruktor urak lövöldözéseitől a -rónaság májusban); a nemzetes osztály városra küldötte csemetéit; a -nemes atyafiak pedig tanították maguk (apjuk írást és számvetést, anyjuk -pedig a zsoltárt és halotti énekeket), vagy összefogtak ketten-hárman, -elvittek egy kocsi gyereket Verbászra, német szóra (mert német nyelv -nélkül éhen is meghalhat az ember) s hoztak helyette ugyanannyit a -«szőkehajú, kékszemű» fajból. A magyar gyerek aztán Verbászon megtanult -német írást és német szót, a mi nagy szerencséje, mert különben -katonának sem vennék be. - -Mindez igaz, de a puszta felvilágosúltabbjai mégis érezték, hogy nem -ilyen a népnevelés országa, a melyről az írások szólanak. Igaz, hogy e -familia semmi jöttmentet meg nem tűr a zsidó korcsmároson kívül: de -talán lehetne kissé tágítani a hagyomány korlátain, s egy állandó tanító -nem veszélyeztetné a familia függetlenségét… Mit?… - -Ez a gondolat legelőször a familia kurátorának, Ihárosi Dávid úrnak -agyából pattant ki, – a ki maga gyermektelen ember levén, saját cselédei -gyermekein tapasztalta, hogy az Ábéczé nem könnyű tudomány. Hát még az -_Egy meg egy!_ - -A sok libapásztor tudatlanságát annyira szívére vette a jó úr, hogy a -familia megkérdezése nélkül, egészen saját fejétől, beírt a kollégiumba, -hogy küldjenek ki hozzájuk valami alkalmas ifjút tanárnak, a ki írást, -olvasást, számvetést tanítson, meg egy kis fizikát. Külön lakása ugyan -az ifjúnak nem lesz, de a ki a nyulat teremtette, bokrot is majd csak -teremt neki. Valaminthogy meghatározott fizetést sem igérhet, de az -ajándék, a mire kilátása lehet, egész fizetéssel felér; valamint az az -erkölcsi haszon is sokra tehető, hogy a familia, az egész országban levő -összeköttetéseinél fogva, az ifjúnak, ha tetszést aratand, előmenetelét -egyébként is elősegíteni fogja. - -Erre a megkeresésre a rektorprofesszor visszaírt, hogy a beküldött -kondiczióra az ifjak közül senki sem vállalkozik, hanem terjeszszenek be -határozott fizetést, majd akkor meglátja. - -Már pedig a nemes ember ajándékozni ajándékoz, de fizetni nem fizet. - -Ihárosi Dávid érzékenyen sértve érezte magát a rektorprofesszor válasza -által. Hát minek tartja, minek gyámolítja akkor az ország az egyház -veteményes kertjeit, az iskolákat, ha még ilyen tekintélyes helyre sem -tudnak adni ifjat? - -Egyébiránt pedig, ha csak határozott fizetés kell, hát az is meglesz, -hanem míg ő él, azt a fizetést abból a kollégiumból senki sem teszi el. - -Saját alkalmatosságán ellátogatott az espereshez, ott az arkhivumban -sorba nézte a tanítói díjleveleket, hogy tájékozást szerezzen, mennyit -lehet és illik adni a meghívandó tanítónak. Legjobban megtetszett neki a -zakatói díjlevél, a melyet rögtön le is másolt további használat végett. - -Váltig tanácsolta volna neki az esperes, hogy ha már választani akar, -hát válaszszon különbet, mert a zakatói díjlevél a leggyöngébb az -egyházmegyében: Dávid úr azt felelte igen bölcsen, hogy ő is volt -losonczi deák; hogy egy pusztai tanító megérheti annyival, mint a -zakatói rektor; hogy egy alakuló leányegyháztól nem kell sokat követelni -– megfojtván a túlcsigázott követelés által a jó igyekezetet még gyönge -csirájában; s végre hogy a legkisebb díjlevél is nagyra nőhet, ha van, a -ki megérdemli. - -Az esperes nem is tudott felelni semmit Dávid úr ellenvetéseire. - -Ekként a zakatói díjlevél mintájára el fog készülni a «kondor-pusztai -néptanítói állomás díjlevele», s bizonyos ideig ott fog lappangani Dávid -úr felöltőjének belső zsebében, várván az időt, melyben a papiron levő -ige testté lesz. - - - - -III. - -Nyájas olvasó: - -Főtt-e már valaha a fejed valami magasztos eszme megvalósításában, -valamely dicsőséges ország eljövetelének eszközlésében, valamely igének -testté változtatásában? Kisdedóvó-egylet, nő-egylet, korcsolya-egylet, -műkedvelő-egylet, kiházasítási-egylet, fogyasztási-egylet, -temetkezési-egylet, borászati-egylet, tűzoltó-egylet, hitel-egylet, -népbank, takarékpénztár, olvasókör, népkör, jobboldali kör, baloldali -kör, negyvennyolczas kör, vagy épen iskola, polgári-, elemi főtanoda, -felsőbb népiskola… Mely jelentéktelen tagja vagy te a társadalomnak, ha -mindezekre pirulatos _nem_-mel kell felelned! Élted tett-dús évadja most -évadlik, még helyrehozhatod mulasztásodat! Ki azzal a zászlóval – akarom -mondani a seprűvel, melylyel eddig önző kezed csak a magad háza előtt -söpörgetett, máskülönben nem tudom, miként érdemled meg ama _három -részt_, mely benned felmutatandja a jó hazafit, jó keresztyént és jó -családatyát? - -Ha azonban jelen emlékeztető szavaim felriasztanak s tettre buzdúlva -elhatározod emlékoszlopod kifaragását: jól vigyázz! - -Tapasztalatlan lélek! Te kétségkívül azon kezdenéd, hogy barátaid előtt -egy jól átgondolt beszédben kimutatod, mennyire életszükség, sőt -életfeltétel a ti községtekben egy jól szervezett tűzoltó-egylet vagy -egy lotteria-játszó társulat. De egy ilyen lépéssel csak azt éred el, -hogy a te publikumod terved gyakorlatiatlan, sőt veszedelmes voltának -kimutatásával csillogtatja mély belátását, te dühbe jösz, összeszidod -őket, hogy égjenek porrá s maradjanak pápuáknak, ha semmi életjelt nem -akarnak magukról adni. Megírod nekik a szegénységi bizonyítványt s -véglegesen visszavonúlsz a közélet hálátlan küszködő teréről. - -Ez így lesz, ha nekem szót nem fogadsz s nem jösz el velem -nyomról-nyomra tanulmányozni nemes Ihárosi Dávid urat, a familia -kurátorát, miképen kovácsolja a familia kezére-lábára azt a lánczot, -melynek módját mindeddig sem a megyefőnök, sem a helytartótanács, sőt -maga a főesperes sem bírta kitalálni. - -* - -Az érdemes familia-kurátor az esperestől elbucsúzván, zsebében a zakatói -minta-díjlevéllel, hazafelé tartott, de nem egyenesen. Egy kis -kitéréssel útbaejtette Fűzvárt, a környék székvárosát. - -A piaczon a nagy dohány-tőzs előtt megállapodott. - -Vett egy csomó szivart, azután levélpapirt kért, melyre a következő -sorokat firkantotta: - -_A Jobb Jövő Tekintetes Szerkesztőségének!_ Tekintetes Szerkesztő úr! -Kérem kegyeskedjék a következő czikkecskét becses lapja napihírei közé -iktatni: - -«Az x...i püspök ő nagyméltósága a kondori pusztán felállítandó róm. -kath. népiskolára 2000 frtot kegyeskedett adományozni.» - -Ezt bepecsételte s átadta a trafikosnak, hogy tegye postára. Azután azt -kérdezte a boltostól: - -– Móricz! Maga szokta a kaszinó elárverezett ujságait megvenni? - -– Igenis nemzetes úr! Szolgálhatok valamivel? - -– Jót tenne velem, ha a hivatalos lap néhány számát kikeresné. - -Móricz a pad alól néhány csomó, zsineggel átkötött lapot szedett elő s -csakhamar rátalált a keresett ujságra. - -Dávid úr magához vette és haza hajtatott. Otthon sorba vizsgálta a -hozott lapokat s néhány számot kiválasztván, dolmánya belső zsebjébe -dugott. - -Másnap reggel kilencz óra tájban egy subát kerített a nyakába, egy -vasas-végű juhászbotot a kezébe s nekiindult a pusztának a -szántóföldeken keresztül. - -Vasárnapi nap volt, április elején, szép verőfényes idő. Tudta, hogy az -instruktor urak ilyenkor szoktak vadászni, mert szabad napjuk van, mert -szép idő van, és mert a nyúl nagyon bevárja az embert áprilisban. - -Neki azonban _nem_ mindegy volt akármelyik instruktor. Ő egyetlen-egyet -keresett, a zsidó-preczeptort, a korcsmabérlő Dávid házitanítóját. - -Nem sokáig kellett keresnie. Csakhamar megpillantotta a keresett fiatal -embert a földek között, a mint puskával kezében lépdelt. - -Im most egy nyúl ugrik fel előtte; a vadász felkapja, rásüti; – azután -elveti a puskát és a nyúl után ered, hogy majd elfogja. Mert lehetetlen -az, hogy olyan közelről ne kapott volna. De a nyúl – bár látszott rajta, -hogy nehezére esik a futás – mégis gyorsabb volt és elszáguldott. A -fiatal ember egy darabig lábbal, – azután megállt és szemeivel kisérte a -menekvőt, végre búsan visszatért elhajított fegyveréhez. - -Ekkorra Dávid úr is odaérkezett. - -– Nini! Hát mégis itt van az ifjú úr? - -– Hát hol volnék? – kérdé duzzogva a kérdett, nyilván neheztelvén, hogy -kudarczának tanúja találkozik. - -– Azt hittem, hogy már régen kereket oldott… - -– Már miért oldottam volna én kereket? – szólt lenézőleg s tüntető -önérzettel, mert ha Ihárosi uram nemzetes úr is, azért mégis csak -paraszt; míg ő tanító, még pedig olyan tanító, a ki ügyvédnek készül -vagy filozófnak. - -– Hát csak azért, hogy kurrentáltatják az urat. Épen most olvastam a -hivatalos lapban. Itt van. - -Előhúzta a mándlizsebéből a hozott lapot, melynek két egész hasábja a -beregmegyei újonczszökevények névsorával van megtömve. Van köztük -tizenhárom Adolf Klein. - -– Nem tudom, az ifjuúr nem Beregvármegyéből való-e? (A kujon nagyon jól -tudta, hogy embere munkácsi születés.) - -A fiatal ember azt felelte, hogy ő Vasvármegyéből való és toporáni -születés; ő rá ez nem tartozik, mert nem csak egy Klein van a világon. Ő -maga ismer hatot, a ki egy sem Beregszászról való. Egyébiránt ismeri a -beregszászi Klein Adolfot is, az most Pesten lakik vagy Kanizsán. Hanem -azért csak otthagyta a nemzetes urat és hazament. - -– Ennek megírtam az útlevelet, gondolta Dávid úr, aztán felgyalogolt a -puszta felső szélére, a hol két tanyában két birkás-haszonbérlő lakott. -Az egyiket hívták Síró Jánosnak, juhász-nyelven Szentlábánnak, a másikat -Uherszkó Mártonnak, juhász-nyelven pedig Énekes Tót Péternek. Mindkettő -lutheránus ember, a kőszegi biblia soha sem hiányzik a hónuk alól, de -énekelni csak kálvinista módra énekelnek, mert a feleségük a szent Dávid -zsoltáraihoz hajtotta a szívüket. Gyerek szép számmal mindkét háznál. - -[Illustration: – Ennek megírtam az útlevelet.] - -Most is ott ül a két juhász egy zöld halom tetején; körülöttük négy -bojtár, mind a négy a háztól telt ki. A legidősb fiú diktálja az éneket: -«Mint a szép híves patakra.» Márton gazda kezdi és nyújtja. Mikor ennek -vége van, a másik gyerek kezdi diktálni: «Magasztallak én téged,» azt -ismét János gazda vezeti. – Hogy pedig ez a két ének szerepel az -áhitatosságban, az nem véletlen, hanem a jámbor férfiaknak jól -kiszámított furfangja. Otthon a két asszony éjjel nappal őrt áll, hogy a -«vén ember» lutheránussá ne tegye az _ő_ gyerekeit, – főként a -leányfélét, mert ahhoz az anyjának van jussa. Hogy hát elég legyen téve -mind a lelki, mind a házi békességnek, olyan éneket választanak ki, a -mely benne van mind a nagygyőri, mind a debreczeni énekes könyvben. -Különben közbekiabálna az asszony a kút mellől. - -– Ámen! vén farizeusok, – mondá Dávid úr hozzájok érkezve, midőn Énekes -Tót Péter az ének végső sorát kikanyargatva bevégezte: - - «Lelkemnek adj boldog szállást.» - -– Ámen! Vén álnokok. Látom a suttyók tudnak éneket, olvasást, de nem -tudom a susnyók hol tanulják meg. - -– A hol a suttyók tanulták, nagyuram! - -– Ott ám, ha ki nem rántják kentek alól a gyékényt. De gondol is kentek -arra! Kenteket az édes apjuk – pedig tudom nem volt olyan módban, mint -kentek, – kitanította énekre, olvasásra, imádságra, számvetésre, -hübnerre, kistükörre; kentek meg alig várják, hogy a Mártonka tízig -tudjon olvasni, mindjárt a szamár után vetik, hogy egy bojtár bérét -megtakaríthassák. De gondol is kentek a gyerek lelkével, csak a lábszám -kilegyen! - -Énekes Tót Péter egy nagyot sóhajtott. - -– De hát mit csináljunk nemzetes uram! Instruktort csak nem fogadhatunk -melléjök, mint az urak… - -– Nem hát, mert nem akarják módját találni. Hány szegény kálvinista -ember lakik a pusztában, szegény birtokos emberek, vállukat nyomja a -nagy adó, mégis mindannyi taníttatja a gyerekét. Kentek adót nem -fizetnek, csak a nagy hasznot húzzák, összeteszik a kezüket, -énekelgetnek, imádkozgatnak, – mikor jön a nyírés, akkor söprik be a -pénzt, rakják almáriomba a sok czukrot, kávét, lajkát. Megtetszik, hogy -luthrános ember kentek, semmi gondjuk a más lelkére, csak a maguké -idvezüljön… - -Most már Síró János is sóhajtott egyet. - -– Úgy hát! – folytatta Ihárosi úr, a mint a hatást észrevette. – Bezzeg -az igaz kálvinista, ha a maga lelkével nem gondol is, de a családtagjait -igaz vallásban neveli. Vagy tud kentek olyan kálvinista embert, még ha -pogány is, hogy a magzatjával lutheránus éneket énekeltetne? Nohát! - -– De mit tegyünk? kérdé rémülten Szentlábán János s rettegve gondolt a -táméntalan zsoltárra, a melyet az ő derék János fia az egész télen át -anyjával versenyt énekelt. - -– Mit tegyen kentek? Tudnám én annak a módját! Nagy szégyen az, hogy -ilyen híres pusztában, mint a Kondor, nincsen iskola. Ha kentek ketten -folyamodást írnának a familiához… - -– Megírjuk, nemzetes uram! - -– Csak várjon kentek. Folyamodást írnának, mondom, hogy állítson -iskolát, elhihetik kentek, hogy lenne foganatja. Mert olyan ez a -nemesféle, hogy a maga fajtáját kutyába se veszi, – de a szegény -embernek az ingét is oda adja, ha kéri tőle. Csak az aláírást el ne -tévesszék. Okvetlenül úgy kell aláírni: «A Tekintetes Familiának -alázatos jobbágyai: ez s ez.» Inkább egy kis példát is adhat kentek az -uraknak az által, hogy valami ajánlatot is tesznek az iskolára, teszem -föl: öt font fadgyú, négy itcze vaj – kikerül a háztól, – no meg ötven -font só, – azért sem kell pénzt adni, mert annyi a birkáktól is elmarad. -Ennyit ajánlhat kentek a tanító fizetésébe, mert ennyit csak az egyik -susnyó lelke is megér, hát még a többi? - -– Ha csak az kell uram, megtesszük. - -– Így jól van. Látom, derék protestáns emberek kentek. Még egyet. Tud-e -kentek hazudni? - -A két öreg a mellére tette jobb kezét lehetőleg szétterjesztett -ujjakkal. Látszott, hogy nagyot akarnak mondani. - -– Jól van jól, ne esküdözzék kentek. Az esküdözés épen úgy nem illik egy -hithű protestáns emberhez, mint a hazugság. Egyiket sem kivánom. Hanem -nézzék kigyelmetek, én már meg is írtam a folyamodást, a kiben benne van -minden, iskola, vaj, fadgyú, só, csak alá kell írni a mint mondtam. -(Igen is, szaladj csak Mártonkám, hozz a tanyából kalamárist.) Hanem -halt! - -– Azt megmondom, kuttya lánczos milliom schwarzburg-sondershausen, -sigmaringen, heckingen-teremtette! hogy az én nyakamra ne járjatok ám az -írástokkal, mert a világ valamennyi juhászáért sem veszem a nyakamba. -Hanem tudják mit? vigyék el ahoz a hóbortos Mecsekihez, az kap az -ilyeneken. Megkérik szépen, hogy pártolja a kentek ügyét. El ne feledjék -hozzá tenni, hogy nekem is kinálták az írásukat, de én rútul -megszidalmaztam kenteket irásostul. Ezzel csak nem hazudnak kentek. - -– A minthogy igaz is, mondá Szentlábán János. - -– Isten bocsássa meg a nemzetes úrnak! sóhajtá Énekes Tót Péter. - -– No azért mondom. Tudják talán, mikor az agarát agyonlőttem. A -«legényt». Még a minisztérium előtt is volt az ügy Bécsben. Azóta nem -vehet be. Hát el ne hallgassák kentek, hogy én összekáromoltam kenteket, -mert ezzel a szóval nyerik meg szivét. - -Akkor ott hagyta őket. A komondorok utána iramodtak, de Énekes Tót Péter -visszavezényelte őket: - -– Juhoz te! hogy az Isten áldjon meg! - -A két juhász visszaült a halomra, elővette a Keresztyén Tanítást és -elkezdte magyarázni a négy bojtárnak. A Nagy Megkisértetésekkel Járó -Hivatalban Élő Ember Elmélkedését. Mert csak az az Isten szerint való -Pásztor, a ki nem csak a juhaira vigyáz, hanem a lelkére is. - -* - -Ihárosi – noha már kerek dél van – még mindig nem tart hazafelé -napnyugotnak, hanem délnek ered tanya irányában, egy fehér ház felé, -melyet három oldalról hatalmas jegenyék őriznek; a délre néző tornáczos -oldal egészen nyiltan van hagyva; azt megőrzi két komondor, hogy még a -legátus is csak két csősz kiséretében mer itten requirálni. - -Ide tart most a fáradt diplomata, útközben meg-megcsóválta fejét. - -«Csóválhatod is Dávid – dünnyögte magában, – de azt hiszem, még a -komondorok is fejet csóválnak s felejtik az ugatást ha meglátnak. Be – -csak bemégy, de nem tudod, hogy jösz ki. Lőrincz sógort megüti a guta, -ha meglát, ha pedig meg nem üti, akkor téged lő agyon. Mindenképen halál -lesz a vége. No de egy halállal tartozunk! «Szép halni szent ügyért» azt -mondja… Úristen ki is mondja csak? Akárki mondja, bolondul mondja, s -szeretném, ha most a maga személyében mutatna példát. Addig is pedig -fordítsuk ki a subát, legalább a kutyák ne vegyenek mindjárt gyanúba.» - -(Míg Dávid úr a suba-kifordítással vesződik a jegenyebokrok között, -addig megsúgjuk a tisztelt olvasónak, hogy a fentebbi monologban -kifejezett aggodalom igen is alapos. Nemes Ámbár Lőrincz úrnak első neje -Dávid úr testvérhuga volt. Mikor a szegény asszonyka egy évi házasság -után meghalt, Dávid úr huga hozományát visszakövetelte. E miatt pör -támadt, mely Ihárosi javára dőlt el. Ekkor Lőrincz úr a butorokat, -bundákat, drága ruhákat hozzá értő mesteremberekkel elemeikre -szétszedette, kocsira rakatta s bevitette Ihárosi birtokának a szélére. -Ihárosi nem szedte fel a romokat, hanem újabb pört kezdett s a pör most -is foly.) - -Míg mi ezeket súgjuk, az alatt Dávid úr is ugyanezeket hányja-veti -elméjében s még tovább fűzi gondolatait. - -«Igazán nem tudom, nem jobb lett volna-e ezt a látogatást Mecsekinél -tenni s Lőrincz sógort bízni a birkásokra. No de talán jobb így. A sógor -csak jobban feledhet, mint Mecseki, mert egy szép agár még sem kanapé.» - -Egy szép agár még sem kanapé. Ebből a gondolatból erőt merített Dávid -úr, s határozott léptekkel indúlt az udvar felé. - -Mire a komondorok észrevették, ő már a tornáczban volt, honnan minden -nagyobb podgyászveszteség nélkül a konyhába jutott, onnét a szobába. - -Lőrincz úr ebédnél ült. A guta ugyan – a vendég aggodalma szerint – nem -ütötte meg, hanem a falat torkán akadt, a hogy a belépőt felismerte. A -háziasszony felsikoltott s mind a tíz ujja olyanra nyilott, mint az -almaszedő. Csak férje intését várta, hogy kikaparja-e az érkező szemét? - -Rettenetes sejtelem támadt a gazda agyában. Kétcsövű puskája, -nemzetőrtiszti kardja három nemzetőri lándzsával a padláson az ereszbe -eldugva. A csepü között ismét egy szép mellvért, melyet ő vastag -kéregpapir és gyolcsvászon rétegekből elmésen két egész nap készített s -kívül-belül selyemmel – mert a selymet nem járja a golyó – beborított, -mikor nemzetőrnek ment a római sánczok ellen. Ezek már a kis -szabadságkor egyszer levándoroltak, de az adóexekucziók korában újra -elrejtőztek. - -Már pedig, ha az ő Dávid sógora az ő házába fényes nappal beteszi a -lábát, az nem lehet másként, csak zsandárfödözet alatt; a zsandároknak -pedig mi lehetne egyéb czéljuk, mint a rejtett fegyverek, melyeket a -sógor árult el. - -Nem kell hát kicsinyelni Lőrincz úr aggodalmait, melyek legjobb ízű -falatjának útját állották. - -Ihárosi az ajtóban állt, sógorára szegezve szemeit. - -– Isten jónap, sógor! Erre jártam, megszomjaztam. Csak nem löksz ki, -hogy betértem egy pohár borra? - -– Dehogy lökjük, kedves sógor úr, – szólt az asszony mély lélekzetet -véve és ujjait rendbe hozva. – Dehogy lökjük! Dinácskám! széket a -bácsikának. - -Lőrincz úr is magához tért s valami olyast mondott, hogy bizony rég volt -náluk a sógor. E közben egy titkos pillantást váltott feleségével. - -Az asszony elértette. - -– Tessék leülni, kedves sógor úr! A legjobb borunkból hozok. – Kapott -egy karafinát a pohárszékről, sebtében kinyitott a konyhába, a szolgálót -az ajtóban nyakon ütötte, minek hallgatózik; szaladjon inkább a fejős -juhászért, jöjjön mindjárt kordéval, álljon a ház végihez; a másik -cselédet küldötte borért; maga pedig repült a padlásra, elővonszolta a -láncsát, puskát, pánczélt és hányta el a padlásablakon, onnét kiáltván -le az érkező juhásznak, hogy rakja kordéra a fegyvereket, vigye el a -keselyüsbe és ássa el. Mire bejött, a bor készen volt, csak be kellett -vinnie, beléptében legelső pillantásával megnyugtatva férjét. Minden jól -van. - -A férj visszanyerte nyugalmát s most már előzékenyebben merte kinálni -vendégét, feszült figyelemmel várván a kinálás eredményét. - -– Láss hozzá, sógor. - -Dávid úr belemerített a töltött káposztába, a testes takartak közül -kiválasztotta a három legtestesebbet, ezek tetejébe egy darab szép piros -füstölt sertésfarkat helyezett; mindezt pedig letakarta egy tenyérnyi -bőrke-lebernyeggel. - -Lőrincz úr kebléről olvadoz a jég. Nem; egy ember, a ki felebarátja -töltött káposztájából az első szóra hármat ki mer szedni s ahhoz egy -egész oldalszalonnát felaprít, egy ilyen ember nem jöhet áruló -szándékkal. Oh egy gyakorlati pszikholognak megbecsülhetetlen -tanulmányanyagot szolgáltat az étvágy. - -Míg ezeket Lőrincz úr elgondolta, azalatt a kiszedett szármántok fele -járulékaival együtt rendeltetése ösvényére tért. - -– A kik ettenek, ittanak is! – szólt most Lőrincz úr még szivélyesebben, -teletöltve vendége poharát. - -– Köszönöm atyafi! – mondá Dávid kiürítve s újra oda tartva a kristályt, -– hanem poharaid aprók! - -Hát a danaidák hordaját nem töltené-e tele ilyen megjegyzésre Lőrincz -úr! - -– Anyjuk, kupákat ide! - -Az anyjuk a pohárszékből két öblös metszett rózsaszín billikomot vett -elő, tisztesség okáért kissé feltörülte s a két férfi elé helyezte. - -A két billikom gyorsan megtelt, összecsendült s körömhegyig ürült. - -Lőrincz újra töltött. A vendég fölvette poharát, de nem ivott, hanem -farkasszemet nézett a gazdával. - -– Hát nem is kérded atyafi, mi szél hozott erre? - -– Rég nyelvemen ül már a kérdés, csak azt nem tudom, hogyan tegyem fel? -Azt látom, hogy nem jösz ellenséges szándékkal, mert különben nem ültél -volna asztalomhoz. Násznagyképpen sem jöttél; mert ez a kis sváb leány – -s az asztalnál ülő leánykára mutatott – még nem eladó, hiszen most jött -haza német szóról. Így hát nem tudom, mit gondoljak. Koronázás lesz-e, s -te bandériumot akarsz vezetni, vagy az ázsiai magyarok jönnek tizenhárom -sátorral, vagy a tatár jön, vagy a burkus jön, de nagy okának kell -lenni… - -– Valami olyanforma lesz, atyafi. Jön a burkus, hozza a preczeptorait. -Ezek a preczeptorok Szadovánál megverték az osztrák generálisokat. A -békesség ugyan meg van kötve, de azért a burkus folyvást hadilábon áll -és preczeptorait szaporítja. Tudod, mit mond a kistükör: «a németek -kitanúlván a magyarok harczolási módját…» Most nekünk kell azt a -némettől eltanulni, különben megyünk vissza Ázsiába mind az ötvenkét -sátorunkkal. Ha ő preczeptorokkal jön ellenünk, nekünk is preczeptorokat -kell ellenébe állítani. - -– Hát hiszen, ha csak az kell, ott van a zsidó preczeptor, az Adolf -Klein, azt kiállítjuk a burkus ellen. - -– Az már eddig útban van Boroszló felé, én indítottam útnak. - -– Nos tehát, mit készüljünk többet? Nem elég ez hadilábnak. - -– Félre a tréfával, atyafi. Azt akarom mondani, hogy szégyen egy ilyen -vagyonos familiának mint a mienk, hogy még egy rongyos iskolája sincs, a -mi van már a legutolsó falunak is. Az én czélom – s ezért jöttem hozzád -– hogy alkossunk meg egy jó iskolát a pusztában. - -– Sógor! Ne tarts bolondnak. Hogy te egy rongyos iskola kedvéért léptél -volna be hozzám… Becsületedre? - -– Compostellai szent Jakabra mondom. - -– Jó: letetted a főesküt, hát most már beszéljünk okosan. Látom, te is -kiigazgattad a miatyánkodat és a népnevelés országáért buzogsz. De nem -gondoltad meg, hogy ez az ország is olyan, mint a töltött káposzta, a -kitől a magyar meggyógyul, a német meghal. Csakhogy a te reczeptedtől a -burkus gyógyúl meg, de mi menthetetlenül elpusztulunk… - -– Atyafi! Fejedbe ment a bor! - -– Nem ment a fejembe a bor, sem lábom szárába az eszem. Világosabban -beszélek. Az a te _országod_ – hozzá teszem az _enyém_ is – jó a -burkusnak, szükséges, jobban mint a kenyér, a magyarnak… - -– No látod… - -– A magyarnak, – Magyarország népének, minden falujának; de veszedelmes -és halálos lenne a nemes-kondori uraknak… - -– No ez mégis furcsa töltött káposzta volna! - -– Csak várd végire. Szükségtelen bizonyítgatni, hogy Magyarországon -sehova sem jár annyi hírlap, mint a mi pusztánkba. Te magad tudod -legjobban, hogy itt még a legszegényebb atyafinak is megvan a maga -hetilapja. Az olvasás életszükséggé vált nálunk és a hírlap háztartási -czikké. Csont Ábel bátyánk személyesen jár be a városba összeszidni a -postát, ha az ujságából egy szám elmarad. Mire mutat ez? Nem arra, hogy -van egy kis módunk, – mert módja van több, mint nekünk, sok olyannak is, -a ki a kalendáriomon kívül egyéb nyomtatást nem ismer; nem is arra, hogy -_tudunk_ olvasni, hanem hogy _szeretünk_ olvasni; mert nem mindenki -szeret, a ki szeretne. Hol kaptuk fel ezt a fényűzést, holott a -pusztánkban nem volt iskola? - -– Nem ám, hanem városra mentünk, Pápára, Losonczra, Selmeczre, de meg is -nyújtotta az erszényt! - -– Igen, Pápára, Selmeczre. Ott gázoltuk a sarat egész addig, míg meg nem -tanúltuk a franczianégyest és azt, hogy nekünk van miből megélni hivatal -nélkül is. Akkor hazajöttünk, levetettük a Zrinyit és dolmányt -öltöttünk; de a Zrinyivel nem vetettük le a mívelődési ösztönt s csak -tudunk valamit; hiszen még Csont Ábel bátyánk is Fédrusra esküszik. A -gyerekeink között sincs, a ki egy-két deák iskolát jól-rosszul ne -végzett volna, vagy legalább német szón ne lett volna, az isten akárhová -tegye azt a der-die-daszt. Már most… eredj csak Dína lányom, főzz egy -kis fekete kávét… - -Dína kiment. Lőrincz úr folytatta. - -– Már most építsünk itt iskolát s hozzunk bele valami peregrinust – mert -tisztességes ember nem jön – tanítónak, azt hiszed, hasznunkra lesz? - -– Jobb valami, mint semmi. - -– Ellenkezőleg. Ez a sok nömös atyafi mind a könnyebb végét fogná a -dolognak s a ki maga poézist végzett, megérné vele, hogy a fiát tanítsák -meg imádságra. Járatná a sarjuit minden harmadnap hanczuzni a pusztai -kollégiumba, a hol nyáron nincs iskola, télen pedig a komondorok, a -farkasok, a hófúvások, a sár, a köd, az ünnepek, a disznótorok, a -névnapok mind csak arravaló alkalmatosságok lennének, hogy a gyermek -otthon csavarogjon s unalmában megkivánja a juhásztól a szamarat, a -libapásztortól az ürgeöntést, a bujtároktól a csárdázást, a béresektől a -káromkodást és a gányóktól a vadházasságot. Imé ezeket az áldásokat -hozná a kondori pusztára a népnevelésnek eljövendő országa. De hát mi -ütött beléd atyafi, hogy úgy rád ásták azt a népnevelést, mikor neked se -kicsi, se nagy? - -– Nekem nincs, de ott a juhászom, a két béresem, a kanász. Ott az egész -pusztában a cselédségnek legalább annyi gyereke, mint a familiának. Ezek -nem járhatnak sem német-szóra, sem Eperjesre. Ezekért mi vagyunk -felelősek az államnak és társadalomnak. - -– Puff neki! Állam! Társadalom! Megtetszik, hogy losonczi diák voltál; -könnyebb a lelkednek, ha egy-két tót szót keverhetsz a beszédedbe! Hát -nem tudnak a mi cselédgyerekeink eleget? Zsoltárt, hiszekegyet, -üdvözletet? Hol láttál te olyan kántor-asszonyokat, mint a mi -juhásznéink? Vagy tudod te úgy a regula falsi-t, mint a juhászod, a ki -pedig nem tanulta Maróthit? - -– Jó, jó; de a zsoltár meg a hiszekegy a mai világban nem elég. Egy kis -kézi-munka, egy kis házi ipar, egy kis kosárfonás, egy kis szalmafonás -egy kis selyemtenyésztés… - -– Egy kis házisapka-kötés, egy kis brüsszeli csipke-szövés, egy kis -zsebóra-gyáripar. Jól van, de hát a malacz-őrzés és libalegeltetés -elmélete? - -– Egy kis fizika… – folytatá türelmesen Dávid úr. - -– Egy kis fizika?… Hozd el leányom azt a kávét, mert Dávid bátyád -ménküfogókat akar a kazlak tetejébe állítani. Egy kis fizika! Hozz egy -kis czukrot is a fizikához. Már az más. Annak már van értelme, ha te -filozófusokat akarsz képezni. Jóreményű ifjak: dominusz Taliga-likláb -Márton első éves fizikus és dominus Kenderhám-Tótkalap Flórián másodéves -filozófus és Magastetejű-juhász Márczel veteránus rhétor! De már ebből -az examentből nem maradok ki! Hanem, igaz, okosan kell beszélni. Tehát -atyafi! Így kis-télben, zabvetés és nyírés között elmefuttatásnak igen -jó az ilyen. De az iskolához ház is kell, a házba preczeptor, a -preczeptornak kenyér; mert ebben a pusztában fürjek ugyan vannak, de -manna nem hullik; hol veszed a mannát? - -– Biz’ azt magunknak kell összeseperni! - -– Tudom; pótadó, papbér, lélekocsú és lukma! De már erre nem rá-állok, -csak azért sem, hogy a népszerűségemet el ne veszítsem Csont Ábel -bátyánk előtt, a ki még életében soha adót nem fizetett. - -– Semmi pótadó, semmi papbér! – felelt Dávid úr. Ha már másképp nem -lehetünk, maradjunk meg nemes embereknek annyiban, hogy a mit mások -adóként fizetnek, mi adjuk azt önkéntesen. Teszem azt, neked bőven terem -szénád; tíz-húsz petrenczét ajánlhatnál évenként a tanítónak! - -– Mit! Hogy én szénát fizessek porczió számra; hogy az én kazlaimban -vájkáljon a dászkál; vagy az én szénámat szagolgassa évenként, ha nem -penészes-e? Még nem született meg az a Kenderhám Flórián, a kiért én a -Tekintetes Államnyik és Nagyságos Trsdalmovecz előtt ezt a felelősséget -elvállaljam. - -– Hiszen nem kötelezettség ez atyafi, csak önkéntes ajánlat… - -– Bolondabb mint a kötelezés, mer ha megigértük, becsületbeli dolog. Nem -adok. Punktum. - -– Dehogy nem ád, – szólt közbe a háziasszony. – Bizony nem huzalkodik ám -egy boglya szénáért. Megadja; én mondom. Majd bizony! egy marok dudva -miatt nem mondjuk ám fel az atyafiságot! - -– Hallod, sógor? – felelt rá szemmeresztve Lőrincz úr, – Roma locuta -est; az asszony nyilatkozott. Már meg kell lenni; ő lássa. De mit szól -rá Mecseki? - -– Az megteszi a magáét. Ő maga fogja indítványozni. - -– De atyafi! már most én is Compostellai szent Jakabra mondom, hogy te -engem a magam házában bolondnak tartasz. Hogy Mecseki, – a kinek te az -agarát agyonlőtted, – valaha te veled egy nótát fujjon és akarja, a mit -te akarsz,… ha ez igaz, akkor én azt a boglya szénát nem adom a -mesternek, hanem megeszem magam, évről-évre. - -– Azt ne véld, hogy én a Mecseki házába beléptem és ott megebédeltem -volna, mint itt. Azt nem tettem, miután jól tudom, hogy más az agár, más -a kanapé. Hanem azért mégis úgy van indítva a dolog, hogy Mecseki lesz -az indítványozó, én pedig az ellenző. Ez így van elvégezve Lábán János -és Énekes Tót Péter tanácsában. - -Azután elmondta, mit végzett a két birkással. - -– Már az más! – mondá Lőrincz úr, – úgy hát nem eszem meg a szénát, -hanem felajánlom a physices professornak. - -– Tehát számítok rád a familia gyűlésén. Te szólsz legelőször is -pártolólag Mecseki indítványa mellett. Megigéri ezt hugomasszony? - -– Meg, kedves sógor, megteszi azt az én uram; meg kell neki tenni. Mit -meg nem tesz az ember a jó békességért! - -Dávid úr megcsókolta a sógorasszonyt (pusztán nem terem a kézcsók), -azután ölbe kapta a kis Dínát, megigérte neki, hogy ha máskor eljön, -vőlegényt hoz, azután letette a leányt és felvette a juhászbotot. - -Lőrincz úr kikisérte vendégét a varjas erdőig; itt búcsút vett egymástól -a két férfi. Lőrincz visszatért hajlékába, útjában nagyokat nevetve az -atyafi merész ábrándjain. Dávid úr pedig még mindig nem tart hazafelé, -hanem a csárdának vág, új terveket forralván új támadásokra. - -Mikor a kőfallal körülkerített csárda kapujához ért, mint jó tervező -hadvezérhez illik, először körülkémlelte a megostromlandó erősséget. -Nagy megelégedéssel szemlélte, hogy Dávid gazdának – a csárda zsidó -bérlőjének – mind az öt gyereke a szín alatt mulat. Hintáznak. Ők ugyan -csak annyiban mulatnak, hogy hajtják a hintát (maguk nem mernek bele -ülni) verítékszakadásig, a hintán pedig a dajka ül. - -Dávid úr belépett az ivóba. - -[Illustration: Megigérte neki, hogy ha máskor eljön, vőlegényt hoz.] - -– Sok jó napot drusza! Van-e jó borod? - -– Alászolgája a nemzetes úrnak; – felelt Dávid a korcsmáros. – Nem volna -csuda, ha nem volna, mikor a kik megérdemlenék, felém sem jönnek. - -Egy henger-alakú fa-kupát tett a nemes úr elé. - -– Tessék! Ez Csont Ábel úr tulajdon kupája, mert ő csak ilyenből iszik. -Azt mondja, hogy Mátyás király is ilyenből ivott, mikor Árpád apánkkal -kijött Törökországból. - -– Hanem te jó körösztény vagy drusza, hogy a vasárnapot is megtartatod a -gyermekeiddel. - -– Nincs benne semmi érdem, kéntelen vagyok vele. A tanító felmondott és -itt hagyott. Csak legalább tudnám miért? - -– Gombház, ha leszakad lesz más. - -– Nem olyan könnyű, mint a nemzetes úr gondolja. Ha én jó tanítót -akarok, a kit ne hiába fizessek, Morvából kell hozatnom. A magyar zsidó -nagy úr; ha arra szorúl is, hogy tanító legyen, mindig máson jár az -esze. Ha egy kis pénzt takarít, mindjárt üzletet kezd vele, vagy pedig -egyetemre megy jogásznak; de a morva helyt áll, tanít szorgalmasan és -maga is tanúl, mert mind rabbinusnak készül vagy filozófnak. - -– Az bizony baj, drusza. - -– Sokszor elgondolom, hogy a legutolsó falusi rongyszedőnek jobb -állapotja van, mint nekem, a ki pedig magam bírom ezt a híres -dominiumot. Mert oskola a legutolsó faluban is van, a hol az ember -taníttathatja a fiát. Tanítja a rektor egy véka árpáért. Egy pár font -czukorért még különórát is ad a számvetésből. - -– Úgy ám drusza, csak hogy ott kitérítik a hitiből. Keresztyén éneket -tanúl. - -– Mit gondolok én azzal? – felelt Dávid fölemelkedett lélekkel. – Azokat -is csak szent Dávid írta. Sohasem árt az, a mit tud az ember, hanem a -mit nem tud. - -– Hiszen ha csak az a bajod, azon könnyen segíthetünk. Egy szavadba -kerül, s mindjárt lesz iskola a pusztában, még pedig a te kedvedért itt -szemtől-szemben a korcsmával. - -– Jujjujjuj! – örvendett Dávid, félrecsapva bojtos házisipkáját; – ha én -azt megérhetném, megilluminálnám az egész korcsmát, még a félszert is. - -– Már pedig az jóformán tőled függ. Hanem hadd lám, mi áldozatot hoznál -erre az iskolára? - -– Áldozatot? – felelt a bölcs számító, – áldozatot semmit, hanem a -költségből a mi rám esnék, fizetném. - -– Úgy nem élünk meg drusza! Tudod, hogy a familia magára adókulcs -szerinti terhet nem vállal. Az oskolának magánajánlatokból kell -létrejönni… - -– Hát a nemzetes úr mit ajánl? - -– Hogy én mit ajánlok? Nem kell engem félteni. Azért, hogy én nem ütöm -dobra a mit adok, ott leszek én a hol kell. Ne mérd te magadat én -hozzám. Most arról van szó, hogy te mit ajánlasz? Teszem fel: tíz véka -zabot évenként… - -– Tíz véka zab? Hadd lám! Tíz véka zab ára 10 frt, de tegyük tizenötre. -Most fizetek a tanítónak, – csak magyar zsidót értve, – mert a morva -sokkal drágább, – havonként 6 frtot; a koszt másik 6 frt; évenként 144 -frt. Tehát nekem az iskolából 130 frt tiszta hasznom lesz. Megajánlom a -tíz véka zabot. - -– Ezt vártam tőled drusza. Ez elegendő arra, hogy a familiát tettre -_serkentsd_, de nem arra, hogy tettre _lelkesítsd_. Még valami ajánlatot -kell tenned. Teszem fel száz fej káposztát. - -– Köszönöm szépen. Hol vegyem én a káposztát? Az öregapámnak sem volt -soha egy fej sem. Hát honnan adjam én a káposztát? - -– Már pedig, hogy a familia tettre lelkesüljön, ahhoz okvetlen -szükséges, hogy a káposztát te ajánld meg. Mert látod drusza, az a -hitvány káposzta bizony kitellenék akármelyikünktől is, de annak nem -lenne semmi hatása, mint a hogy annak nem lenne, ha te egy vagy két akó -bort ajánlanál. Mindenki azt mondaná, könnyű neki, mert van miből. De -mikor meghallják majd, hogy te olyasmit ajánlsz, a mit magadnak is -pénzen kell venned, majd meglátod milyen lelkesűlten követi mindenki a -te dicső példádat. Egyik vajat, másik fadgyút, harmadik szénát és így -tovább. Egy óra alatt örök időkre meg lesz alapítva a tanítói fizetés. -Aztán – csak ne tettesd – nem is kerűl az neked pénzbe. Ősszel huszával -is járnak a káposztás kocsik. Valamennyi itt etet, jövet-menet. Hány -van, a ki visszahozza a hetivásárról. Ötvenet is kapsz tőlük egy itcze -borért… - -– Jól van, hát megadom a tíz véka zabot, meg a száz fej káposztát. - -– Helyes! látszik, hogy szabadelvű ember vagy. Most már halldd, a mit -mondok. A familia gyűlést tart a héten, Mecseki úr fogja tenni az -indítványt az iskola iránt. Lesz egy-kettő, a ki pártolja. Többen ellene -mondanak. Akkor te szót kérsz és megteszed ajánlatodat s azt is -hozzáteszed, hogy ha az indítvány el nem fogadtatnék, te kénytelen -leszesz elköltözködni s a bérletet megszüntetni Szentgyörgynapkor, mert -neked olyan helyre kell menned, a hol gyermekeidet oskoláztathatod. - -– De én nem akarok ám felhagyni a bérlettel. - -– Ne félj, nem is hagysz fel. Csak te tedd, a mit mondok, a többit bízd -rám. Még egyet. Senkinek se szólj arról, a mit itt beszéltünk. - -Dávid úr kifizette a kupa bor árát és jó éjtszakát mondott druszájának. - -Minden jól megy! gondolta magában, s haza felé ballagtában elővette a -zakatói minta-díjlevelet, s kicsillagozta a biztosított tételeket. Zab, -só, fadgyú, vaj, széna, káposzta. - -Minden jól megy! gondolta újra. A dicső természetnek mind a három -országa meghódolt már. A nehezén túl vagyunk, a többi magától megy. - -Most hazamegy a népnevelés országának fáradt bajnoka pihenni; de azzal a -feltétellel, hogy holnap újra kezdi a hódító hadjáratot. - -* - -Másnap reggel újra nyakába öltötte Dávid úr a pusztát. - -Ezúttal nem juhászbot a kisérője, nem is kifordított suba a védelmezője. -A juhászbotot fokos helyettesíti, a subát bő szürke köpönyeg, és a -gyalogszert sárga paripája. - -Így lépdel át Pátrói Ábrahámné asszony majorjába. - -A nemzetes nagyasszony a nagy cseresznyefa almáriom fényesítésében -fáradozott, midőn Ihárosi úr bekopogtatott. - -– Kedves asszonynéném! – kezdé tisztelettel kezet csókolva, s a -megcsókolt kezet a csók után is kezében tartva. – A familia nagylelkű -Thábitájához jöttem könyörögni, egy szegény ember érdekében. Az a -szegény Pozdorja Mihály – hiszen tán tetszik ismerni – két hónap óta -fekszik betegen, se él, se hal; gyerekei csaknem koldulnak: kérném -kedves asszonynéném jó szívét, küldene néha egy kis ebédet annak a -szegény embernek. - -A nagyasszony kiszabadította a fogva volt kezét, s két kézzel -belemarkolt Dávid úr csimbókjaiba – füleit is oda értve – s megrázta -emberül. - -– Ó te éktelen puha! te Ihárosi Dávid! hát te lélekzetet se tudsz venni -hazugság nélkül? Hát a Pozdorja Miskáért vagyok én kegyes Thábita? Te -pokol pozdorja Miskája te! Ha már a Pozdorja Miska nevével akarsz -fosztogatni, legalább utána járhattál volna, hogy ki küldöz neki ebédet -mindennap két hónap óta! Ki vele, mit akarsz? Igazat mondj, mert -lehasítom a nagy füledet. - -– Vallok már asszonynéném, csak a füleimnek irgalmazzon. Azt hallottam, -hogy boldogult urambátyám egy üveg cseresznyepálinkát testált nekem; ez -iránti igényemet jöttem bejelenteni. - -– Nem kapod meg, a mért újra hazudtál. Igazat mondj. - -– No hát igazat mondok, ha füleimet birtokomba helyezi, meg a kóstolót. -Olvasta-e asszonynéném a tegnapi ujságot? Nem még, mert a vasárnap nem -arra való, hogy hiábavalóságokkal töltse az ember. De én olvastam ám, s -nézze mi van benne. Itt van: «_Napi hírek:_ Az x....i püspök ő méltósága a -kondori pusztán felállítandó róm. kath. népiskolára 2000 frtot -adományozott.» Itt van nyomtatásban. Skorpió-jegy alatt, a mi azt teszi, -hogy ezt a szerkesztő nem a kisujjából szopta. Ha ezt sem hiszi -asszonynéném, akkor fűrészelje le a fülemet ácsfűrészszel. - -– Hát aztán? Preczeptor akarsz lenni abban az oskolában vagy mi? - -– Nem én asszonynéném. Hanem tudja, a mit egy püspök kimond, annak meg -kell lenni. - -– Hát legyen. Mit én bánom. - -– Bánhatná pedig, mert az oskolát nem szokás a levegőbe építeni; annak -fundus kell. - -– Hát adjon a püspök; én nem adok neki. - -– Nem ám, hanem majd ád a familia. - -– De öcsém, azon a funduson, a mit a familia ád, egy tyúk alja csirke -sem forog meg. - -– Nem is úgy lesz az. Hanem egy szép napon a községi biró (tudja, hogy -az is van) közgyűlést hirdet. Ilyen közgyűlés pedig csak császári biztos -jelenlétében szokott megesni. Már most egybegyűl a község, azaz a -familia; a királyi biztos előadja a maga módja szerint, hogy mi készül; -hogy annak a mi készül, fundus kell; hogy nincs benne semmi kétsége, -miszerint ez a nemes és nagy, ilyen és amolyan familia, – a melynek ősei -egykor így és amúgy, – s a mely nem veszhet el, míg az ezüst Dunának, s -a többi: – egy szívvel és szájjal meg fogja ajánlani a kivánt fundust. - -– Megtagadja egy szívvel és lélekkel. - -– De a biztos nem egy szívvel és szájjal való nyilatkozatot kiván ám, -hanem névszerinti szavazást követel, s lesz annyi esze, hogy nem -asszonynénémmel szavaztat először, hanem valaki olyannal, a ki nem mer -_nemet_ mondani. Teszem föl Talpárdi, a ki államhivatalnok, vagy Dámán -atyafi, a ki most szabadúlt ki Theresienstadtból s folyvást felügyelet -alatt áll… - -– Hát adjon a magáéból, a kinek muszáj. - -– Vagy pedig nem is szavaztat névszerint, hanem felállással hozat -határozatot és azt mondja: «Azok, a kik a népnevelés oltárának -felemeléséhez és a czivilizáczió fáklyájának magasan lobogtatásához -tényleg való járulásokat…» - -– Ez a sok szó azt teszi: _fundus_… - -– Igen fundus, – tehát: «járulásokat megtagadják, _álljanak_ fel». Ebből -az lesz, hogy senki se mer felállani, legfeljebb Csont Ábel atyafi. A ki -felállt is, látván, hogy kisebbségben van, szép csendesen megkushad, -mert a kinevettetéstől mindenki fél. Így aztán meg lesz szavazva a -fundus, – tán nagyobb is, mint szeretnők, s felépül a püspök költségén -az atyafiak oskolája, míg a mi hitünk cselédei oskola nélkül nőnek fel. - -– Mit gondolok én vele, – szólt a nagyasszony félénkebben, jobb -tenyerével végig simítva barnás balkarját. – Nekem se kicsi, se nagy… - -– Hát nekem van? – kérdé lelkesűlten Dávid. Nekem sincs, de azért kész -vagyok minden áldozatra… - -– No csak ne thábitázz öcsém, nem jól áll az neked, mert mindjárt -észreveszik rajtad, hogy levélbül prédikálsz. Mondd ki kereken, mit -akarsz. - -– Hát asszonynéném, én oskolát akarok fundálni. - -– Van hozzá elég pénzed, csak fundálj. - -– Nem a magaméból. Közkincs, közczél, közáldozat; ezt összegyűjteni… - -– Élted feladata… - -– Az is, meg más is. Egyszóval koldulok az oskola részére. Mit ád -asszonynéném? Alapítvány, évi ajánlat, egyszer-mindenkorra, a hogy -tetszik. - -– De hát mit gondol uramöcsém, mit adjak? – szólt most a nagyasszony -komolyan. - -– A tanítói fizetés első tétele 80 frt v. cz. Ezt kellene biztosítanunk -vagy alapítványok által, vagy évi kötelezettség útján. - -– Én örök terhet nem veszek a nyakamra, hanem a mit szántam, odaadom -egyszerre. Jó lesz-e, ha szegény boldogult nagyanyám száz arany -móringkövetelését átruházom az oskolára? Csak vége szakad már a pörnek; -hátha az a kevély Talpárdi elébb is kifizeti, ha látja, hogy szent -czélra megy. - -– Ez jó lesz, de oda is veszhet; mostanában semmi esetre sem hoz -jövedelmet. Nem adhatna asszonynéném valami biztosabb alapot?… A mivel -az Isten megáldotta! - -– A mivel az Isten megáldott? No megáldott engem ő szent Felsége azzal a -csaptatnivaló Okulás Ádánynyal. Itt van a kontraktusa száz váltó -forint-forintról. Mikor felvette a pénzt, akkor adta ezt az irást. -Mondtam neki, hogy magyarul irja alá a nevét, de azt hazudta a pokolra -való, hogy az ő aláirása csak zsidóul érvényes. Én ráhagytam s ő -felrakta a póklábakat; de mikor bepöröltem, azt mondta a törvényszék, -hogy a kontraktus alá az van írva: Kászpoló Náthán, az pedig nem az -Ádány neve. Nem az Ádányé, hát kié? Hát Ádány vagy Náthány nem mindegy -guta a? Nem ám, azt mondják, mert az nem is név, hanem csak zsidóírás, a -mi azt teszi, hogy «pénzt nem ád». Hanem, ha azt akarom, hogy a pénzemet -megkapjam, esküdjem meg, vagy a zsidótól kivánjak esküt. Mit! hogy én -esküdjem száz forintért, vagy hogy az a nyavalyás Ádány az én lelkemre -még jobban is elkárhozzék? Há kedves öcsém már most én is Kaszaboló -Náthány vagyok; hanem ha kell, odaadom ezt a kontraktust az oskoládra, -ha tudnál valamit venni az Ádányon, magam is megkönnyebbülnék. - -– Idevele asszonynéném, majd féllábra állítom én az Ádányt, hogy azonnal -Náthánynak vallja magát. Hanem kedves asszonynéném, lássa, ez a két -adomány összevéve is csak olyan, hogy jó szántából maga az Ádány is alig -adna rá valamit. Erre valami nyomtaték kell, hogy el ne fujja a szél. -Valami kézzelfogható… - -– Kézzelfogható? Mi az? Rokkanyél? Azt kapsz édes öcsém most mindjárt, -ha még tovább is zsarolsz. - -– Nem, kedves néném, hanem hát egy kis fűteni való szalma annak a -nyavalyás tanítónak. - -– Adok hát azt is, a mennyi kell, dühödjön meg az oskolád. De most már -vége legyen a kunyorálásnak. - -– Vége lesz, csak ide a nevét asszonynéném, hogy Náthány. - -Egy ívet tett a nagyasszony elé. - -Az öreg asszony fogta a tollat és irta, a mint unokaöcscse diktálta: - -«Füttenivalót elegendőt» - -– «És négy font szalonnát ajánl.» - -– Szalonnát én nem mondtam… - -– Írja már oda kedves néném, hát mivel főz az a szegény ember? Mihaszna -a tűz, ha nincs mit főzni nála? - -– Jól van hát no. «És négy font szalonnát alyál Nemes Nemes-vidi Juditha -nobilis vidua relicta dominus generosus Abrahus Patrói mpr.» - -Ihárosi beporozta, átvette és zsebretette az irásokat, azután megitta a -testamentombeli cseresznyevízből a kóstolót, kezet csókolt a -nagyasszonynak a szent ügy nevében és eltávozott. - -[Illustration: Az öreg asszony fogta a tollat…] - -Ihárosi hazament és asztalhoz ülve, szemlét tartott a szerzett javak -fölött, a biztosított fizetéstételeket megcsillagozván. - -– Nagyon jól van! – mondá magában kezeit dörzsölve, midőn az -aranyszabály által megmagyarázta magának, hogy száz arany és száz vft. -évi 6% kamatja épen 80 frt v. cz., sőt még több is. Nagyon jól van; a -nehezén tul vagyunk; a könnyűje a padlásról is lecseppen. _Mézet_ Csont -Ábel; _Őrletés_, ez jó lesz a papiron, miután valóságban úgy sem lesz rá -szükség; _Marhatartás_ és _Fa_ a familia könnyű terhe lesz; _Negyvenöt -véka buza_, ezt egy jó alapszabályokkal körülkerített takarékmagtár -fogja önteni. _Nyolcz hold föld_… itt a bökkenő! No Dávid, most mutasd -meg, hogy ember vagy. Honnét veszed a nyolcz hold földet. Szent Árion, -segíts! - -Mindenkit, a ki valaha nyolcz hold földet szerzett, tanúbizonyságul mer -hívni Dávid úr, hogy nyolcz hold földet nem gyerekség szerezni, még -magunknak sem, hát még másnak. - -– Szent Árion, segíts! – kiáltott újra, kétségbeesetten tárva kezeit egy -kép felé, mely a szemközt lévő falon függött, hegedűt tartva hóna alatt, -aranyos rámában. - -– Szent Árion, segíts! – sóhajtott újra a kőnyomatú alakhoz. – Add ide -azt a hegedűt, hadd muzsikáljam össze a nyolcz hold földet. - -A kép ajkai gúnyos mosolyra biggyedtek. - -– Nevethetsz, – folytatta Dávid úr, – de hát minek koptatod te azt a -szép nevet, ha ennyit sem tudsz megtenni? De persze könnyebb a czethalat -megnyergelni, mint a familiát! Hah! Ha én birnék a ti lantotok -hatalmával! Megvonnám azt a vonót s egyszerre a polyva, a sár, a -vályogvető czigányok elkezdenének mozogni, egy nap alatt készen lenne a -negyvenezer vályog; mind első minőségű, aczélos, tartósabb holmi rossz -téglánál. Másik rántásomra, a vályog egymás hegyibe ugrálna s készen -lenne a fal; _harmadikra_ a legszebb szálfák idetánczolnának a _familia_ -erd… nem: a _Mecseki tanyájáról_, mestergerendáknak: _negyedikre_… de -igaz, azt a régi Orpheusról sem mondja az irás, hogy nyolcz hold földet -összehegedűlt. De hah! Hiszen meg van! Az én Árionom több mint Orpheus. -Hogy nem jutott előbb eszembe! Rögtön irok neki. - -Míg ő ír, elmondjuk röviden az Árion-kép regéjét. - -A korábbi évek valamelyikében egy híres hegedűs utazta be az országot, a -nagyobb városokban hangversenyeket adva, s mindenütt, a hol megjelent – -az egész környéket magához bűvölve. Igazi Amphion volt. A merre járt, a -kövek megmozdultak, begyülekeztek a székvárosba, kibérelték a -páholyokat, zártszékeket és kakasülőket, s a mint a nyirettyű szóra -bírta a húrokat, a kövek mertek sírni, alélni, vagy asztalt ütni -ököllel, a szerint, a mint azt már a kövek különböző vérmérséke hozta -magával. A kondori urak is kitettek magukért, mikor a művész Fűzvárra -jött. Lefoglalták az üléseket több mint száz jegy erejéig, a hangverseny -után pedig fényes vacsorát rendeztek tiszteletére. Itt a felköszöntők -versenyre keltek egymással a művész megtisztelésében. Ihárosi Dávid -poharat ragad és ünnepélyesen kinevezi magyar Árionnak. Harsogó éljen. – -Nem késik Mecseki is a poharával és azt mondja: Szép név az az Árion, de -tud ő annál még szebb nevet is; felhivja a familia összes tagjait: -kiáltsák ki Árion urat a familia _tiszteletbeli tagjának_. Kikiáltatik. -– Egyetemes csókok és ölelkezések. – Nem engedi de Ihárosi az utolsó -szót másnak, kivált pedig Mecsekinek; újra poharat emel és azt mondja: A -mai reális világban a tiszteletbeliségek kora lejárt, ennek nincs többé -értelme; ennélfogva indítványozza, tegyék meg az ünnep hősét _osztályos -atyjokfiának_, kondori földesúrnak. E czélból ő maga mutat példát a -«mikéntre», s ezennel a saját vagyona után eső közföldekből a Tekintetes -Atyafi úrra két czövekrészt ünnepélyesen átruház. A példa ragadós és az -új atyafinak ott melegében harminczöt czöveknyi jog inscribáltatik. -Árion a kitüntetésre arczképének egy-egy példányával felel, az átírási -okmányt elfogadja azon kérelemmel: engedtessék meg neki jószága -jövedelmét a _kondori_ jótékony nőegylet czéljaira felajánlani; de -miután felvilágosítják, hogy a kondori pusztában Patróiné asszonynénin -kívül egyéb jótékony nőegylet nem létez, a ki pedig sokkal kevélyebb, -mintsem ajándékot elfogadna: oda módosítja nyilatkozatát, hogy -fordíttassék hát valami közczélra. - -Ez a története az Árion-képnek, kihez Dávid úr azt a szemrehányást -imént, s ezt a levelet e pillanatban intézte. Fölösleges mondani, hogy a -levél tárgyát ama bizonyos czövekek képezik, melyek mintegy nyolcz hold -földnek felelnek meg. - -Most még csak annyit jegyezzünk meg, hogy a familia-kurátornak -kötelessége levén minden hó 15-ik napjára familia-gyűlést hívni össze a -korcsma ivójába, mely a familia méltóságának megfelelőleg ez alkalomra -kivételesen «vendéglő szálájának» neveztetett: Dávid úr a legközelebbi -ápril 15-ére a gyülést nem hívta össze. Ő tudja, miért. Ez is az -eszélyes férfiú fogásai közé tartozott. - -Mecseki úr ugyanis alig várta, hogy ápril 15-ike fölött leáldozzon a nap -jóltevő világa, rohant Ámbár Lőrincz úrhoz, hogy micsoda ember az a -kurátor, hogy a familiát semmibe sem veszi; gyűlést soha össze nem hív; -minden csak úgy «rólunk nélkülünk» megy! Magyarországon lakunk-e még, -vagy pedig Grönlandiában? Ki kell csapni a kurátorságból az ilyen -embert! - -Ámbár Lőrincz – alelnöke a familiagyűléseknek – azonnal utasította a -kurátort a gyűlés összehívására, holnaputánra, ápril 17-dikére. _Tárgy:_ -folyó ügyek. - - - - -III. - -Tekintetes Ámbár Lőrincz úr elnöklete alatt jelen voltak stb. stb. - -Úgy van. A korcsma-asztal végén legfelyül elnököl Ámbár Lőrincz; jobbján -Talpárdi Gáspár, a puszta leggazdagabb embere, egyszersmind megyefőnök, -ki csak a napokban rándult le Fűzvárról birtokát megtekinteni. E mellett -ül Mecseki, egy szelíd tekintetű szőke, nyúlánk férfi, nyakában -aranylánczczal, melyről Ihárosi azt vallja, hogy az nem Mecsekié, hanem -feleségeé. Mecsekivel szemben ül a halálos ellenség – és unokatestvér – -Ihárosi. – Említettük már a két úr között dúló olthatatlan tüzet, mely -azon gyuladt ki, hogy Dávid agyonlőtte a Mecseki agarát. Olynemű -cselekmény, melynek súlyát a körülmények enyhíthetik. Mert ha úgy áll a -dolog, a mint az egyetlen tanú – Ámbár Lőrincz – talán az igazsághoz -való elfogúlt ragaszkodásból, vagy talán a háború megelőzésére finomul -czélzott tapintatosságból előadja, t. i., hogy Dávid úr kopókkal -vadászván, a rekettyés közt nyúlnak nézte s tévedésből puffantotta le az -agarat: akkor azt mondja rá Mecseki is velünk együtt: «Már az más. Ha a -sógor az agarat nyúlnak nézi, abban nincs violenczia, sem személy-, sem -birtoksértés: legfeljebb egy kis optikai csalódás.» De mivel Dávid úr -jól tudja, hogy a «cselekmény» ilyen magyarázattal kitörültetnék ugyan a -bűnös cselekmények sorából, de egyszersmind az ő neve is a -vadászalmanachból, ennélfogva készebb puskát fogni az egész világra, -mintsem megengedhetővé tegye Lőrincz sógor föltevését. Ellenkezőleg, ő -szándékosan lőtte szét az agarat, mivel az minden megbizás nélkül s -csupa hivatalos túlbuzgóságból beleavatkozott a kopók dolgába, s -szemeláttára elkezdte cziczkézni a felhajtott nyulat. Mit volt mit -tennie, mint ártalmatlanná tenni a veszélyes ellenséget s a csősztől egy -pár «szigmaringen – heckingen» kiséretében beizenni Mecsekihez, hogy -viselje gondját az agarának. – Ezen izenetet azonban – mint Lőrincz úr -suttogja – a sógor már csak következetességből intézte, a mint a tévedés -után egyszerre feltalálta magát, hogy micsoda színt adjon a dolognak. -Nekünk kötelességünk azt a magyarázatot fogadni el, a mit a bűnös magát -terhelőleg nyujt, s ezzel a végzetes agár kisérteties árnya be van -vezetve történetünk alakjai közé. - -A hosszú asztalnál az elnök közelében ülnek a familia érdemesebb tagjai, -az _Urak_, mert azok, szemben a _Néppel_, itt is megteremnek; a -nyughatatlan újítók, kik egy-két gazdasági gép behozásával, s holmi -homok-megkötési, erdőültetési, útjavítási elmélet hangoztatásával az ősi -nyugalom szeretőinek sok aggodalmat okoznak titkon és nyilván. Az asztal -alsó végét jobbfelől a _Mámög_, balfelől a _Mineka_ nagy kiterjedésű -családok ellenzékies tagjai foglalják el. Ezek pedig – nem indián -törzsek. - -Nem. - -Ezt a nevet a csúfolódó Ihárosi ragasztotta a nyakukba. - -Nem is családok pedig, hanem pártok, melyek elveikben nem, csak -jelszavaikban különböznek egymástól. Mindkettő gyanús szemmel nézi az -uralkodó párt fészkelődéseit, csakhogy a _Mámög_-párt az uralkodó -párthoz atyafiság, érdekközösség, barátság s vagyon-egyformaság által -sokféleképen lévén kötelezve, nem meri ennek kezdeményeit nyiltan -ostromolni, hanem csak a nyakravaló közül dörmögi: «_Már megint!_» -vagyis a pusztai patois szerint «_Mámög_». A _Mineka_-párt már -rögzöttebb pecsovics; ez meg sem hallja az újítók szavát, hanem minden -indítványra kész az egyetlen felelettel télen úgy, mint nyáron; «_minek -a?_» Innen az elnevezés. - -Az asztal legvége és az ajtó közötti szűk téren állva csoportosúl egy -negyedik párt, a _Kikőhúznyiaké_. Mert ezeknek minden indítványra, mely -az asztal felső végén támad, egyetlen egy véleményük van: _ki kell -húzni!_ T. i. nem az indítványt a jegyzőkönyvből, hanem az indítványozót -a szálából. Mely vélemény erélyes kifejezése után az egész párt rendesen -oda szokta hagyni a gyűlést hangos tüntetéssel. - -Van még egy ötödik párt is, mely a nagy boglyakemencze széles patkáján -rajthúzlis jobblábát a patkára felhúzva s térden át összefogva figyel. -Ha fésületlen haját és a négy szelek által ápolt szakállát nézzük, azt -hiszszük, hogy ez a _Kikőhúznyiak_ csontjából való csont; de ha -deáknyelv-tudományát, melyre sokat ád, családi összeköttetéseit, -melyekre semmit sem ád, s tekintélyes birtokát, melytől még adót soha -sem fizetett, tekintjük, úgy Csont Ábel urat hajlandók vagyunk az úri -párthoz sorozni. Majd meglátjuk. – Egy véleménye van: mindenre _nem_-et -mondani, a mit ugyan megtesznek a _Mámögök_ is, a _Kikőhúznyiak_ is, -csakhogy Ábel úr nemcsak mondja, hanem foganatosítja is a _nem_-et. Egy -ábrándja van: királyt választani a Duna jegén; és egy foglalkozása: a -méhészet, melytől adó nem jár. Egyszer össze akarták irkálni a méheit, -de ő fogott egy marok herét és az adóvető úrnak az inge gallérjába -tömködte, a mint ez a méhesben az asztalra hajolva töltögette ki a -rubrikákat. Azóta felé sem mernek menni. – A tanácskozásba csak akkor -szól bele, ha valami jó deák-idézetnek épen nyilása akad. - -– Tekintetes család! – kezdé az elnök, – a gyűlés ezúttal a rendes időn -kívül tartatik meg, a miért elnézést kérek a kurátor úr részére, ki – -kétségkívül saját fontos teendői által – akadályozva volt a meghívó -szétküldözésében. - -– «Publica privatis præferenda» – dörmögé Ábel úr. – A közügy a -magándolognál elébbvaló. - -– Fölöslegesnek láttam a familiát fárasztani, – mondá Ihárosi úr, – -semmi előterjeszteni valóm nem lévén. - -– Ha az úrnak nem lévén, lehetvén másnak! – csendűlt bele Mecseki szava. -Az úrra nincs egyéb bízva, mint a kihirdetés. Ha ezt sem bírja az úr -elvégezni, akkor mondjon le. - -– Majd lemondok, mikor akarok, de nem az úrnak. - -– Az úr itt most szolgája a familiának, s az úrnak itt nincs szava. - -– Több van mint az úrnak. Az én öregapámat nem fakószekéren szalajtották -ám ide Girgácziábúl. - -– No majd elszalajtják az unokáját. - -Mámög és Mineka uraimék kegyes megbotránkozással csóválgatják a fejüket. -«Mámög, mámög! Minek a’ mámög?» Pedig álnok a lelkük! Pénzen is -megvennék az ilyen mulatságot, ha ingyen nem juthatnának hozzá. - -– Azt hiszem, – szólt az elnök – hogy eltérünk a tanácskozás tárgyától. -A tisztelt atyafi urak a magánkérdéseket tisztázzák másutt, itt pedig -tartsák szem előtt a tanácskozási tisztesség követelményeit. - -– Sic! – mond Csont Ábel úr. – Hoc faciendum, illud non omittendum. - -– Minthogy – folytatá az elnök – sem az elnöknek, sem a kurátornak -nincsenek előterjesztései, felhivom a család tagjait indítványaik vagy -intézkedést váró kérelmeik előadására. - -Most újra Mecseki állott fel. - -– Tekintetes család! Van szerencsém Siró János és Uherszkó Márton -birkás-embertársainknak alázatos folyamodását benyujtani, s ha -méltóztatnak parancsolni, azt, a mit ők a maguk együgyű nyelvén -folyamodásukban rebegnek, élőszóval röviden előadni. (Halljuk, halljuk!) -Méltóztatnak jól tudni, embernek való ember nevét a nevelés és oktatás -adja meg; bárha nem tagadom, vannak egyes szánalomra méltó kivételek, -kik minden nevelés mellett is állatabbak maradnak az állatnál. Azonban -semmi újat nem mondok, ha azt mondom, hogy az ilyen szomorú kivételek -csak a szabály erősítésére szolgálnak. Mi sem vonhatunk khinai falat a -határainkat ostromló czivilizáczió áldott hatása ellen… - -– Mámög! – zúgott baljós gyanakodással a Mámög-párt, a pogány szó -hallására, melynek mindig «fizess» a következése. - -– Ennélfogva indítványozom, találjon módot a Tekintetes Familia, hogy e -mi virágzó pusztánk bájos rónaságán egy, a kor igényeinek megfelelő -iskola állíttassék. - -– Minek a? – harsant meg a Mineka-párt, a közelgő veszély élénk -érzetében szokatlanul elszánt és határozott hangon. - -– Nem a magam érdekében emeltem szót, mert hálaistennek van annyi módom, -hogy gyermekeim mellett külön instruktort tarthatok, hanem épen azok -érdekében, kik közűl némelyek a maguk földhözragadtságában… - -– Ki kell húzni! – búgott az ajtó mögül a közvélemény. - -– Kinek nem inge, ne vegye magára. Nem az én igen tisztelt atyafi -birtokos-társaimat értem én, hanem a felvilágosodásnak azokat a buta -ellenségeit, kik a maguk kurta eszével… - -– Gyerünk innét! – zúdult fel a Kikőhúznyiak csoportja. – Ez az úr -minket szemtől-szembe összebolondoz. – Én is csak olyan úr vagyok, mint -az úr. – Ha az úrnak olyan sok az esze, vegyen be belőle óránként egy -evőkanállal. Ráfér. – Eb ura kurta! - -– Sajnálattal látom, hogy némelyek félreértik jószándékú kifejezéseimet -és távoznak; de örülök azon, hogy most már a familiának csak szine és -java maradt együtt, kiknél sem a belátás, sem a buzgóság nem hiányzik -szavaim helyes felfogására, s kellő műveltséggel birnak az indítvány -fontosságának megmérlegelésére s hatásának kiszámítására. Én, tehát, -Tekintetes Atyafiság, azon két embertársunk és nagyszámú ártatlan -gyermekeik nevében, kiket a familia tisztelt kurátora folyamodásukkal -együtt előlegesen és kihallgatás nélkül (Haud æquus fuit: Csont Ábel) -szokása szerint embertelenül összekáromolt, könyörgök, méltóztassék -kimondani elvben az iskola felállításának szükségét. - -– Minek a? – kiáltott újra a Mineka-párt, nem engedvén szemét beköttetni -a szónok magasztalásai által. – Jó a dicséret, de csak ingyen. – Eddig -megvoltunk iskola nélkül, ezután is meglehetünk. - -– Hiszen nem mondom én tisztelt Atyafi urak, hogy most mindjárt neki -fogjunk. Várjuk végire. Nem olyan fekete ám az ördög, mint a milyennek -festik. - -– Ha nem olyan is, de azért még se jó azt a falra festeni, – mond egy -éltes Mineka. - -– Egyelőre, mondom, csak indítványomnak elvben leendő elfogadását kérem. -Utasíttassék egyszersmind a falu kurátora egy véleményes javaslat -készítésére, melyben az iskolaépítés költségeire és a tanítói fizetés -alapjául szolgáló források lennének kijelölendők, de – és ezt -hangsúlyozom – _a közbirtokosság minden terheltetése_, – méltóztassanak -jól megérteni, – a _közbirtokosok minden terheltetése nélkül_. - -– Csinálja, a ki kezdte, én nem avatkozom bele – dünnyögé Ihárosi. - -– Kötelessége az úrnak. Azért húz a közjövedelmekből külön részt. -Különben is elérzékenyülve jelenthetem, hogy azon két embertársunk, -kiket a kurátor úr szent szándékukért illőnek tartott rútul -megszidalmazni, nem maradt meg a kérelmezés merev korlátai között, hanem -tényleges ajánlatot is tőn. Imé: «ajánlunk a tanító évi fizetésébe 5 -azaz öt font fadgyút, 4 azaz négy itcze vajat, 50 azaz ötven font sót». -– Kérem – folytatá, letéve az írást, és fejét hátravetve kihivólag -nézett végig a gyülekezeten, – ha egy familia-kurátor ilyen alapra sem -tud valamit építeni, akkor menjen Ukrániába szék-sót söpörni. Igaz vagy -nem, uraim? - -A kérdés nyert ugyan egy pár udvarias fejbólintást a közelben, de a -Mámögök és Minekák részéről konok hallgatással fogadtatott. Oh a -Mámögnek van annyi esze, hogy nem felel minden kérdésre. A Mámög ha -egyszer kimondja a sibboletjét, beszélhetsz azután neki. Csak néz maga -elé és mosolyog. A Mámög a legravaszabb petrefactuma a világ társadalmi -konvulzióinak. - -Most Ihárosi kért szót. - -– Miután az érdeme szerint tisztelt úr a tervjavaslat készítésével engem -kíván megbizatni, miután kikötötte, hogy a familia minden terheltetése -nélkül kerestessenek ki a források, s e czélból egyenesen Girgácziába -utasít, a hol pedig nem tudom mit találnék, ha csak bizonyos nemzetség -forrását nem: – bátor vagyok személyes tájékozás tekintetéből őt magát -kérdezni meg először is: csupán a száraz indítványnyal kíván-e járulni -az iskola-alaphoz és lelkes szónoklatával s buzdító nyögdécseléseivel a -tanító fizetéséhez, vagy pedig követi az általa magasztalt kérelmezők -példáját, s ezennel kinyilatkoztatja, hogy a magasztos czélhoz ő is -járúl ennyivel vagy annyival? - -– Igenis – felelt Mecseki belevörösödve, mert a dolognak ezen oldalára -még nem gondolt – én ugyan úgy értettem, hogy az iskola épüljön föl a -közösből, mert van elég nád, épületfa és vályognak való föld; a -tanító-fizetés terhét pedig viseljék azok, a kik szolgálatával élnek: de -minthogy az általam érdemén felyül tisztelt úr ilyen egyenesen mellemnek -szegezi a puskát – valószinűleg agárnak vél – ezennel kijelentem, hogy a -tanító fizetéséhez évenként két mérő búzával kivánok járulni. - -Azután mintha megijedt volna a nagylelkűségtől, világosabban is körül -írta ajánlatát, egymásután hullatva a magyarázatot. – Igenis; két mérő -buza. Kenyérnek való. Pozsonyi mérőt értve. Míg élek. Ezen ajánlatom -örököseimet nem kötelezvén. - -– Éljen! – szólt az elnök. – Én a magam részéről ugyanezen czélra húsz -petrencze szénát ajánlok. Önként értetvén: _mikor terem_. - -– Tehát ezeket jegyzésbe teszem. Ezek már források. Igaz, hogy csak -időszakiak. - -E közben a Minekák kezdettek elszivárogni. Nagyon meleg van idebenn. Nem -értenek ők ehhez, végezzék az urak. A Mámögök közül is csak a -fiatalabbja maradt benn, a ki jól tudta, hogy az ő élete nem forog -veszélyben, mert neki még él az apja, az pedig otthon maradt, s ő annak -a nevében nem igérhet semmit. – Eddig csak _elv_nek vélték a dolgot, a -mi ő szerintök azt teszi, hogy «semmi sem lesz belőle». De mikor már az -elnök is megteszi ajánlatát, már ennek fele sem elv. Hátha még Talpárdi -nagysága is szól valamit az asztragán prém közűl. Juj juj juj! Akkor már -_fuss_ se lehet, csak _fizess_. - -Talpárdi úr nem szólt, hanem szólt helyette Dávid, a bérlő. A mint az -öreg nemzetes urak kezdettek menekülni, ő az ajtónál szembe jött velük -és szép csendesen visszaterelte őket. - -– Ha megengedi a Tekintetes Familia, én is csatlakozom a két -kérelmezőhöz. Sok gyermekem van, sokba kerül a házitanító, működésének -sincs kellő sikere, mert nem lehet mindig jót kapni, kivált pusztára. -Innep lenne az nekem, mikor az az oskola megnyílnék, és templom az a kis -szeglet benne, a hol az én gyermekeimnek helyet engednének. E czélra én -is meghozom a kivánt áldozatot. Fizetem kétszeresen a mi rám esik. Azon -felyül pedig, míg itt lakom – akár lesz iskolás gyermekem, akár nem, -évenként tíz véka zabot és száz fej káposztát ajánlok a tanító -fizetésébe. - -Mecseki úr szemei ragyogtak a tűzben és könyben. Azt hitte, hogy egy -ilyen lélek megeleveníti a petrefactumot. De csalódott. A Mámög -mindenből tud fegyvert rögtönözni. Neki bátorodtak, mert Dávidnak -könnyen el lehet mondogatni egyetmást, a mit Mecsekinek nem mer az ember -kitálalni. - -– Könnyű magának Dávid! Maga ajándékozhat, mert pálinkáért kapja a zabot -az aratóktól. A káposztát meg ingyen is nyakán hagyja a káplárdi ember. - -– Tisztelt Atyafi-gyűlés! – szólt ismét egy éltes Mineka. – A mit ama -zsidó férfiú mondott, én azt nem javallom. Mert jóllehet, hogy ő zabot -adna, de minek a préczeptornak a zab? Mert minek a préczeptornak a ló? -Különb lovak is megvannak zab nélkül, mint egy préczeptor-lovak. Azért -adjunk-é neki zabot, hogy zabozza a lovait, eljárjon vásárokra -kupeczkedni, mint az én rektorom Szent-Gálon, hogy az oskolás gyerekek -voltak a kocsissa; nem tért ki senkinek; osztán a lovát vasvillával -agyonszúrták a Csöglei uraimék, akkor a rektor – volt neki egy fiskális -bátyja… - -– Hová beszél bátyámuram annyit? – szólt egy Mámög. – Noha a szentírás -azt mondja: a vénember orczáját megbecsüljed, – én csak azt mondom, hogy -a mely uraiméknak tetszik, építsenek oskolát, de mi nem építhetünk, mert -az építéshez pénz kell, ahhoz pedig szegények vagyunk. - -– Szegények a nemzetes urak? Hadd lám csak, – szólt Dávid bérlő, szemeit -a mestergerendára emelve, – van a pusztában 10,000 hold szántóföld -birtok, egyéb vagyont nem is számítva. Egy iskolaház belekerül 2000 -frtba, melyből egy hold földre 20 kr., száz holdra húsz forint esik… - -– Micsoda? – szólt az öreg Mineka, kinek épen száz holdas birtoka volt, -– hogy én húsz forintot kidobjak csak azért, hogy az Izrael nemzete még -jobban megtanulja a kétszerkettőt? Könnyű neked Dávid, mert mi adót -fizetsz te a butyrodtól? Adóra kell most a húsz forint, meg a húszszor -húsz is. Nem úgy van már, mint volt régen… - -– Ha így van a dolog – szakasztá félbe a bérlő, – akkor én kénytelen -vagyok a bérletet megszüntetni. Ide hagyom a bánatpénzemet is. De el -kell mennem olyan helyre, a hol a gyermekeimet iskoláztathassam. - -Ezzel Dávid kiment az udvarra, s az ott csoportozó atyafiaknak újra -elmondta szándékát. Ez gondolkodóba ejtette az atyafiakat. Egyszerre -eszükbe jutott, hogy ha Dávid elköltözik, bizony a könyveit is elviszi, -s azokban sok mindenféle kölcsönök, gyapjúra, repczére, buzára adott -előlegek vannak bejegyezve; elmegy a kimeríthetetlen hitelpénztár, mely -minden jóravaló embernek egyetlen szóra megnyilt, a nélkül, hogy -valakinek odaharapta volna a kezét. Aztán milyen zsidó következik utána? -Hátha szegény lesz, vagy vérszopó és csalárd? Hátha nem is lesz zsidó, -hanem körösztény, a ki maga is fülig adós? De már abból semmi sem lesz, -hogy a Dávid itt hagyjon bennünket. - -Rohantak vissza a szállába; a legszájasabbik Kikőhúznyi előadta, hogy -mit végeztek odakinn. Ők nem viszik el a lelkükön, hogy ilyen igaz -izraelita, mint a Dávid, kiben nincsen álnokság, elhagyja őket. Ha már -annyiba kelt, hát legyen oskola. Van a familiának erdeje, nádja, abból -kikerül a tetőzet. Polyvát ők maguk adnak a vályoghoz; a vályogot vessék -meg és hordják be a kertészemberek, úgy is azok veszik hasznát. - -Mecseki szükségesnek látta megdicsérni a fölvilágosodott jellemű -férfiakat, kik készek áldozatokkal tartani fenn azt a hazát, melyet -őseik áldozatokkal szereztek. - -Ismét Dávid úr bátorkodott szót emelni, ha méltóztatnék a familia -helyben hagyni azon alázatos nézetét, mely szerint a tanító fizetésére a -közös jövedelmekből éveként egy ráta fa – – - -– Helyes. Megadjuk. - -– Világosan odajegyeztetvén záradékul: mikor a familia vágat – - -– És: melyből az oskolát is tartozik fűteni – - -– Igen, mindezeket én is úgy értem; – továbbá egy pár darab marhatartás -a köz-földeken – - -– Megadjuk – – - -– De tulajdonjog igénye nélkül – - -– Igen; tisztán használati joggal; továbbá minden tanítónak van egy kis -földecskéje – – - -– Dejszen földet nem adunk; minek a préczeptornak a föld? hogy azt bújja -az oskola helyett? - -– Egy fertály-telek falukon… - -– «Malo adficietur si quis _quartam_ tetigerit» «kihúzza a lutrit, a ki -a fertályt emlegeti.» «Nekem a préczeptor nem osztályos atyámfia.» – -Szavazott Ábel úr. - -– Hallgassanak ki, urak! Egy fertály telek falukon is kijár a tanítónak; -nem azt mondom, hogy mi is adjunk annyit, de ha valaki ád, azt nem -ellenezhetjük. Bátor vagyok kegyes emlékezetükbe hozni, hogy nagynevű -atyánkfia, Árion úr, a neki ajándékozott harminczöt czöveknyi jogot -közczélokra kívánta adományozni… - -«Utasíttatik kurátor, – diktálta Mecseki – hogy e tárgyban keresse meg -az ünnepelt atyafi urat, s igyekezzék kieszközölni beleegyezését…» - -– Én óvást teszek ellene, – dörgött Csont Ábel. – Az az atyafi úr -nőtelen, s magvaszakadása esetén birtoka a familiára visszaszáll… - -«Csont Ábel úr óvása figyelmen kívül hagyatván», – fejezé be Mecseki -indítványát az elnök. - -Csont Ábel úr leeresztette maga alól a jobb lábát s a viszonosság -elvénél fogva a balt húzta föl. Majd meglátja ő, ki lesz a preczeptor! - -«Tehát nyolcz hold föld»… - -– De robot munkát nem végzünk ám rajta, mint falun szokás. - -– Nem; bele lesz írva: «A míveltetési költségek haszonélvezőre nézvén»… - -– Úgy nem bánjuk. - -«A gabnafizetést 45 vékában gondolom megállapítandónak s évről-évre -közadakozás útján beszerzendőnek – …» - -– Gabona czím alatt _kenyérnek való_ értetvén, a mi elegybúzának is -neveztetik… - -– És meg nem engedtetvén, hogy e czélból _valakik, valakik_ által -személyesen megkerestessenek és az adakozásra mintegy végrehajtásilag -kényszeríttessenek… - -«Úgy lesz. – Végre hogy indítványozó úr azt ne gondolja, hogy más -alszik, míg ő virraszt, hálás elismeréssel veendő tudomásul bejelentem -Pátróiné asszony kegyes alapítványát. Ő ugyanis száz aranyból és száz -váltó forintból álló alapítványt tett a tanítói fizetésre.» - -Semmi riadó éljenzés. Ellenkezőleg, az ijedtség némasága. Általános -elszörnyűködés. A pártok meghökkentek. Mert a Dávid zabja, az Ámbár -Lőrincz petrenczéje, a familia fa-rátája és az Árion czövekjussa -szerintök még mindig csak elvi oldalához tartoztak a dolognak. Piros és -fehér borsószemek, melyeket Ihárosi és Mecseki urak csak egymás -ingerlésére és mások mulattatására rakosgatnak a malomtáblára. De száz -arany! Ez már nem elv. Ez méltó arra, hogy elszaladjon tőle az ember. -Mert a mily bizonyos, hogy a többi deputatumok megannyi ágyúsánczok, -melyeknek lőtávolába semmiféle preczeptor nem merészel mutatkozni: ép -oly bizonyos, hogy a száz aranynak nem elvi immár, hanem szomorú fizikai -következése egy magyarcsizmás, attilás, kurtaszárú kazinczipipás fiatal -ember lesz. - -Most már olyan lejtőre jutottak, honnét nincs visszatérés. A száz arany -egy rettenetes kő, melyet semmi pártszövetkezés száz keze ki nem húz a -Dunából. A Minekák fenyegető tekintetet vetettek a Kikőhúznyiakra s -tolultak ki az udvarra folytatni a csetepatét. - -Utoljára csak két ember maradt a szálában. Talpárdi és Ihárosi. - -A két férfi merően nézett egymásra. - -Ihárosi tekintetében kérdőjelek hemzsegtek. Hát te leggazdagabb embere a -pusztának, hatalmas végrehajtó eszköze a czivilizáló hatalomnak, főnöke -a megyének és oszlopembere az egyháznak! Megbénultál-e, hogy ennyi dicső -példa nem ragad magával, megkövültél-e, hogy ennyi áldozat nem lelkesít? - -A néma kérdést elértette a kihívott és így felelt rá: - -– Ó te bunfordi Ihárosi! te legnagyobb szédelgője a világnak! te Law! te -Barnum! mit fundáltál ki már megint azzal a kerek fejeddel? Micsoda száz -arany az a Pátróiné száz aranya? - -– A mivel urambátyám öregapja adós maradt a második feleségének. - -– Mindjárt gondoltam. Így szentül van a dolog. Majd az öregapám -megfizeti. – Aztán te Psammenith! oda mersz bolonditani arra a hegyével -lefelé állított piramisra valami boldogtalan embert? A száz aranyod -kamatját sohasem látod. A birkások elmennek a bérletből, Dávid zsidó -idehagyja a korcsmát. Juczi nénéd meghal: ki fizeti akkor a vajat, meg a -zabot, meg a szalonnát? - -– «A holnapi nap gondot visel az ő dolgairól!» – felelt Dávid úr példás -kegyességgel. – Emlékszik-e rá tisztelt urambátyám, mikor a tolnai -Duna-kanyarulatot átmetszették? Egy hat öl széles csatornát ástak -Domboritól Gemenczig, a mire azt mondta a bogyiszlói biró: «Mind -megiszom én uram azt a vizet, a mi ezen az _ásáson_ lefolyik.» No hiszen -ihatná most. Bécstől Belgrádig nincs olyan medre a Dunának; széles, -mély, egyenes. Az én dolgom is csak ilyen. Megássuk a hat öl széles -csatornát, és a vízre bízom, hogy csinálja a többit, ha Duna. Ha pedig -nem Duna, akkor megmarad a száraz árok, emlékeül a sikertelen munkának. -Sikertelen volt, de munka volt. - -– Nagyon bölcs beszéd ez a te fúrt fejedből Dávid. – Hát aztán te magad -mivel járulsz a kollegiumod alapjához? - -– Erkölcsi támogatással! – vakkantá ki Dávid úr. - -– No nekem az nem terem. Hanem itt van száz forint az építésre. -Azonfelyűl kapsz harmincz mérő búzát, – nem a tanító két évi fizetésére -elpocsékolni, hanem a takarékmagtári huzavonádra, hogy a gányókat legyen -mivel eladósítanod. Száz esztendő mulva az egész puszta belekerül a -granáriumodba. Hanem aztán vége legyen a koldulásnak. A száz aranynyal -pedig elhallgass, mert calumniát akasztok a nyakadba. - -Bánta is azt Dávid. Fölszedte a sátorfát, hazament s leírta a díjlevelet -egy forgalomból kiment 15 kros bélyegpapirra, hogy hiteles legyen. Azt -elküldte Mecsekihez, hogy írja alá, mert ő a keresztapja ennek a -bolondságnak. Azután magához hivatott két szóvivő Kikőhuznyit, hogy ha -olyan nagyon erősködtek az iskolán a Dávid zsidó kedveért, hát már most -hitelesítsék. Azok aláírták daczból; ne csak mindig az legyen meg, a mit -az urak akarnak! - - - - -IV. - -Ihárosi beporozta az aláírásokat, borítékba zárta a hitelesített -díjleveleket és beküldötte a postára, czímezvén az x-i kollegium -Rektorának. Másfelől csőszök által felrendeltette a pusztában lakó -mindenféle szegénységet, a zselléreket, kis bérlőket, gányókat, -juhászokat, gulyásokat, még pedig feleségestől. Gyűlésre. Birság alatt -nem szabad elmaradni senkinek. - -A szegénység örült, hogy ő is bevétetett az alkotmány sánczaiba és -életében egyszer ő is tarthat familia-gyűlést. Fel is gyűlt szép -számmal; az asszonyok is mind. Hogyne! olyan drága úrnak a szép -szavaira, mint a Nemzetes Uram! - -Könnyű itt gyűlést tartani, mert úgy hallgatják a Nemzetes urat, mint az -angyalt. Aztán itt nincs se Mecseki, se Mineka. Maga Dávid úr elnök is, -jegyző is, szótöbbség is, általános felkiáltás is. Egy személyben. - -Elmondta nekik, hogy a familia miben fáradozik. Hogy milyen lelkes -alapítványok történtek. Csak maga Pátróiné száz aranyat adott. Talpárdi -nagysága egy egész granáriom buzát, melyből takarékmagtár lesz, hogy a -szegénynek sohasem lesz szabad ezután megszorúlni élet dolgában, mert -onnan mindig kaphat, a mennyi kell; hogy lesz tanító, a ki elé -járathatják a gyereket _télen_. Voltak ugyan, a kik azt követelték -volna, hogy nyáron is, de ő erre halálig rá nem áll, inkább abba hagyja -az egészet, mert ki őrzi akkor a libákat? Lesz, a ki elénekeli és -kikiséri tisztességesen a halottakat. – A tanító fizetését a familia -vállalta magára, mert ahhoz csak birtokosnak van jussa, így tehát a -nem-birtokos lakosokra semmi egyéb teher nem járul, minthogy nehány ezer -vályogot megvetnek és a fundamentomhoz való követ kiássák, kirakják… S -mivel a jelenlevő embertársak általános hallgatásából örömmel -konstatálhatja az indítvány egyértelmű elfogadtatását, – ebben az -értelemben enuncziálja és improtokollálja a végzést, a jelenlévők neveit -is bejegyezvén. - -Akkor elővett egy üres paksamétát s abba a jelenvolt embertársak neveit -bejegyezte mind. Diktálták a neveiket nagy örömmel s törtettek előre, -hogy ki ne találjanak maradni a lisztából. - -– Most már kedves magyar-embertársaim, válaszszanak önök magok közül két -érdemes embert, a ki a jelen gyűlés nevében a familia-gyűlés elnökénél, -Ámbár Lőrincz úrnál hálás köszönetet tolmácsoljon. Ajánlom e tisztre -Lőcs Jónás és Kezesménes Lukács embertársakat. Ők tudnak szépen -beszélni. - -– Igen is, kérjük szeretettel, – felelt egyszerre a két becsületes arczú -galambősz öreg, – tudunk mi az urak nyelvén, mert sokat forgottunk urak -között; abban vénűltünk meg. (Hirhedt lókötő volt mind a kettő.) - -– Már most barátim, elbocsátom önöket áldásom kiséretében. E napon -oszlopot emeltek önök maguknak; a kor embereinek és a felvilágosodás -fáklyavivőinek lenni magukat megbizonyitván. Ez a lap – s felmutatta a -paksamétát – a késő századokra hirdetni fogja azon nagy lelkek neveit, -kik önként és minden rábeszélés nélkül szivöket-vérüket felajánlották a -népnevelés országára. Tehát a jövő hétfőn minden háznéptől egy ember -ezennel kirendeltetik vályogot vetni, illetőleg követ ásni a kerek -tóból. El ne maradjon senki, mert az aztán nem az én szégyenem lesz ám. -Azt megmondom. Itt van felírva mindenki neve, a ki ajánlkozott. Senki -sem volt vele kénytelen. Hát a ki mit magától igért, bolondot én belőlem -ne csináljon ám! Mert én nem vagyok gyerek. Jó békességet kívánok -önöknek! - -A szegény emberek így nekibiztatva, másik héten hozzáfogtak a -vályogvetéshez. Az erősebbje ásta a tó fenekéről és rakta köbökbe a -terméskövet; munkaközben egy éltes özvegy juhász még arról is suttogott, -hogy van neki száz forintja, ő azon harangot vesz, de nem adja addig -oda, míg meg nem hal, hogy ő rá huzzák meg legelőször. Ihárosi támogatta -őket erkölcsileg; el-ellátogatott hozzájuk, mesélt sokat, kérdezősködött -a családjaikról, tüzet kért tőlök, dohányt adott nekik. Csupa jóság -volt. - -Mikor a vályog megszáradt, a kő köbökbe volt rakva, akkor figyelmeztette -az embertársakat, hogy jó lesz ám sietni a behordással, mert az urak -csak azt lesik, mikor lesz minden készen; egyszerre itt teremnek a -szekereikkel s behordatják egy nap alatt mind, hogy a kész munka -dicsőségével dicsekedhessenek. A szegény emberek aztán – be sokra lehet -velük menni egy kis hazudozással! – elővonszolták az igáikat, gebéiket s -behordogatták a falanyagot a fundusra. - -Vályogbehordásra a kollegiumból is megérkezett a válasz. Dávid úr nagy -kiváncsisággal bontotta fel. Ki lesz, mi lesz, hány éves diák lesz? -Micsoda ember az apja? Mert ezek mind lényeges kérdések egy világba lépő -ifjúra nézve. - -Majd kiszédűlt a karos székből, mikor az első sorokat átfutotta. -Hihetetlen az, hogy ennyi áldozatkészségre ilyen választ adhasson művelt -ember. «Hogy ilyen fizetésre az ifjak nem vállalkoznak, hanem ha a -Tekintetes Familia a készpénzfizetést pengőben megajánlja, a vékabuzák -helyett ugyanannyi mérőt ád, a kibocsátandó ifjúnak – míg háztartását -berendezheti – sorba főzet, azonkívül a földjeit megszántatja, magot -bele a tanító adván…» - -– Huj, huj, huj! – szörnyűködék Dávid úr, – nem olvasom tovább, mert itt -még koszorús füge is következik. – Nem is olvassa. - -Hanem hirdet rögtön rendkívüli gyűlést rendkívüli tárgyban s ott -eredetiben felmutatja a példátlan levelet, melynek örül Mámög és Mineka, -mert imé, nem kell semmi erőt kifejteni a czél agyonütésére, minthogy -magától is meghal. A Kikőhuznyiak pedig képmutató fájdalommal forgatják -szemöket Dávid zsidó felé, hogy ők megtettek mindent, lássa a Dávid a -többit is. Látja is és becsületes arczán világosan olvasható a komoly -aggodalom. Mi lesz már most az ő gyermekeiből, a kik három hónap óta -mindent elfeledtek s most nagyobb gonosztévők, mint akármelyik magyar -gyerek. - -– Az én ifjuságomban, – panaszkodék Dávid úr – mindig tekintettel volt a -kollegiumi professorátus az előkelőbb helyekre; megválasztotta a java -ifjakat, hogy becsületet valljon velük. Most pedig még azt merik ide -írni, hogy csekély fizetés! Hát hiszen nem adhatunk neki viczispáni -fizetést! Hát mire valók a kollegiumok, ha tanítót sem kapni belőlük? De -panasszal nem segítünk a dolgon. Ha már mindenünk megvan, a mi kell, nem -hagyjuk összeomlani a szép épületet. Tennünk kell. S ha méltóztatnak -elfogadni, az én véleményem az, hogy vagy közakarattal neveljük az -alapot a kollegium kivánatához képest… - -– Dejszen! Új terhet nem vállalunk. A mit igértünk (egy ráta fa), -álljuk, de tovább nem megyünk – zúdulnak fel a Minekák. - -– Magam is ezen nézetben vagyok – fordítá Dávid úr a köpenyegét, – de -méltóztassanak meghallgatni véleményem másik részét is. Tulajdonképpen -nekünk nem tanítóra van szükségünk, mert az csak egyoldalú szolgálatot -tesz, azt is csak télen, holott mi egész esztendőre fizetjük. Mit gondol -a Tekintetes Familia, ha már ennyi áldozatot hoztunk: kő, vályog -behordva, tessék megnézni, nem jobb volna-e papot hoznunk? Lévitát, -azaz: adminisztrátort, azaz: lelkész-tanítót, a ki tanít is, prédikál -is. Hiszen erre a fizetésre akármelyik káplán is eljön, mert jobb, mint -a legjobb káplánság. Itt élhet tanulmányainak, maga ura lesz, senki -asztalát sem kell neki terítgetni. Előre kikötjük, hogy független és -önálló adminisztrátor lesz, akár püspöknek hivassa magát. E czélból csak -a papi szolgálatokért járó díjakat kell a díjlevélbe iktatnunk. Punktum. - -– És egy két tornyú bazilikát a Nyöszörgő-hegyre iktatnunk. Punktum. – -Dörmögte Csont Ábel. - -Ábel úr megjegyzése ezúttal rosszaló zúgással fogadtatott. Mindenkit -elbájolt a Dávid úr ötlete. - -– Kár a szent dolgokkal tréfálkozni! – vágta vissza Dávid úr. – Én a -tisztelt atyafi úrtól egészen mást vártam. Azt vártam, hogy ezen -javaslat után ő is meghozza a maga fillérét az oltárra, és saját -foglalkozásának gyümölcséből egy-két itcze mézet, mely nélkül papi -fizetés nem is képzelhető, lelkesülten felajánl; annyival is inkább, -mivel közülünk neki van legtöbb oka sajnálni ezen hivatal hiányát. - -Ezen utóbbi megjegyzés nem volt nagyítás. Ábel úr a környék minden -papjával hadi lábon állt. Szidta az atyákat úton-útfélen pataki diáknak, -debreczeni diáknak. Nem is kereszteltetett az ortodox kokczéjusokkal, -hanem hármat-négyet összevárt, akkor szekérre rakta, felvitte -Gömörmegyébe Uza-Panyitra, a hol, részjószága lévén, pátrónus volt, -ennélfogva a panyiti papnak kötelessége volt minden ellenséges érzület -nélkül keresztelni meg a kis patrónusokat és patrónákat. - -Most ezek és az ezekhez hasonló viszontagságok eszébe juttatták Ábel -úrnak, hogy nemcsak az életnek, hanem a halálnak is van angyala, mely -utóbbi, ha be talál köszönteni, messzi lesz Panyitról hozni papot. -Ezekkel a vaskalaposokkal pedig akkor se lehet birni, ha helyükbe megy -az ember, hát ha még kocsira kell őket rakni. Förhécztelen kocsira fel -nem ül az egy se. Már pedig ő a csézát be nem küldi nekik, hiszen maga -sem jár rajta, mióta az asszonyt haza hozta. Mégis jó volna, ha helyben -volna az alkalmatosság. Kezdett olvadni szívéről a következetesség -zuzmarája, s már-már ajkain volt a _méz_, mikor Ihárosi újra kezdte. - -– Sőt megvallom, hogy midőn énnekem e szerencsés gondolatom támadt, -ugyanazon pillanatban gondnokra is gondoltam, még pedig egyenesen Csont -Ábel úrra, mint a ki úgy képzettségénél, mint törhetlen jelleménél fogva -hivatva van a leendő lelkész hierarkhikus czélzatainak gátot vetni. - -– Mit! Hogy én gondnok legyek? – zúdult fel Ábel úr. – Inkább a -pusztából is kiköltözöm. – Megrázta magán a subát és odahagyta a -gyűlést. - -Ihárosi tudta, hogy a ki a megtiszteltetés elől kiköltözéssel -fenyegetődzik, annak a szive fájdúlna meg, ha szaván fognák; másfelől -azt is tudta, hogy a megtámadott ügy élére mindig legczélszerűbb annak -legnagyobb ellenségét állítani, mert ha oda áll, bizonyosan dülőre -húzza. Ezen bölcs okokból tehát keresztülvitte az eltávozott úrnak -gondnokká választását, még pedig _főgondnoki_ czímmel, hogy a falusi -kurátoroktól _megkülönböztetődjön_. (Ne tessék deresre húzni ezt a szót. -A mai hívságos évad ugyan nem használja, de a debreczeni codex, -úgyszintén a debreczeni civis is halálig nem hagyja.) - -Azután választatott még hét presbytert, a kik a jövő tavaszi egyházi -gyűlésre, élükön Dávid úrral, testesületileg[1] fognak elmenni. Papot -kérni az atyáktól, miután egyházunk szervezve van immár. - -Addig pedig vegyük le szemünket Dávid úrról. Hadd folytassa erkölcsi -támogatását, mely abban áll, hogy meghozat Posnertől egy 152-ik számú -vonalozott könyvet, azt elnevezi _aranykönyvnek_ és abba bejegyzi -mindazok neveit, a kik «e mi zsenge egyházunk megalapításához járultak», -megjegyezvén, hogy ez eszme Siró János és Uherszkó Márton becsületes -birkások elméjében fogamzott meg. Ezek neve fénylett első helyen, azután -jött Dávid zsidó, úgy tovább végig a polyvaáldozókig és vályoghordókig, -a kik ríttak örömükben, mikor tudtukra esett, hogy a könyv már most be -lesz terjesztve a szent székre örök emlékezetnek okáért. - -Hathatós fegyver volt ez Dávid úr kezében. Kéz alatt hirdetgette, hogy -van annak a könyvnek egy másik lapja is, mely II. résznek, azaz: -_feketekönyvnek_ neveztetik, melyben viszont azok nevei adatnak át a -késő századok megvetésének, a kik a szent ügytől hidegen visszavonúltak. - -Így az aranykönyv, meg a feketekönyv rakják naponkint sorra a vályogot, -keverik a sarat, hordják a nádat, a meszet, az épületfát. A hol a -könyvek nem segítenek, segít a furfang, a magasztalás; a hol ennek is -kötele szakad, Dávid úr nyakára jár az atyafiaknak, zaklatja őket -deszkáért, költségért, ajándékért, fuvarért. Azok szidják, rútolják, -Dávid úr nem marad adós. Egy pár rozzant ajtóért még Mecsekit is -megrekvirálja. Hát ne tessék kicsinybe venni, drága Talpárdi úr, azt az -erkölcsi támogatást, mert azt feleli rá Dávid öcscse: «Csinálja utánam -urambátyám, majd én megfizetem a harmincz mérő búzát meg a száz -forintot. Nem volna jó dolgom, ha a magamét fogyasztanám, míg mást -húzhatok. Magamat mindig megtalálom.» - -Utoljára is ez az úr egy furfangos fukar, a ki csak szóval tudja; egy -bohó majom, a kinek kedve telik benne, hogy macskákat keressen a maga -mulattatására. Majd meglátjuk. - -És ez az egész Tekintetes Familia, mely torkig úszik a bővségben, de -isteneinek csak a hulladékokat áldozza, egy értetlen földhöz tapadt nép. - -Nem, tisztelt olvasó! Ez a familia egyenesen azoktól az ősöktől -származik le, a kik – Csont Ábel nyelvén szólva – egykor azt kiáltották: -«Vitam et sangvinem, sed avenam non. Éltünket és vérünket, – de zabunkat -nem.» Azért a zabbal sem maradt adós. Csak várjunk egy kicsit, Ihárosi -jól ismeri őket, s tudja, hogy a fát sem vágják le egy vágásra, hanem a -ki Á-t mond, majd B-t is utána mondja. Ő erősen hisz a B-ben. - -[Illustration: Dombay Máté] - - - - -V. - -Az olvasó kétségkívül beleúnt már a sok gyűlésezésbe, a falusi diplomata -aprólékos furfangjaiba és egy vályogból épülendő pusztai ház és -polyvából épülendő közintézet szervezkedési kinjaiba. Pedig még lesz -módunk a gyűlésekben; most azonban pihenőre egy csendes félhomályos -szobácskába viszszük az olvasót. - -Útközben elmondjuk, hogy az a szoba kápláni szoba s benne e pillanatban -egy fiatal ember méláz, meg sem álmodva, hogy egy (hízelgek magamnak és -könyvemnek) néhány ezer főből álló kiváncsi sereg tart feléje. Ne -féljünk, hogy a monstre-látogatás zavarba hozza: ő csak akkor méláz, ha -egyedül van; de ha meglepik, egy pillanat alatt talpon áll s a világ -legközlékenyebb embere lesz belőle. - -Szőke-e, barna-e, magas-e vagy középtermetű? Nem tartozik a dologra; -kiki képzelje olyannak, a minőnek egy szeretetreméltó fiatal embert -képzelni szeret. Előéletéből csak annyit jegyzünk meg, hogy Dombay Máté -egész élettörténete e két szó körül forog: tanulás és tanítás. Tanúlt -falusi oskolában mindent, a mit a rektor nem tanított, – és tanított -ugyanott, mint első gyerek mindig, valahányszor a rektornak elébbvaló -foglalatossága akadt, pedig sokszor akadt. Tanúlt, mikor a falusi -oskolából kikerűlt és szülei a kikerűlhetetlen német szóra adták egy -asztaloshoz, kinek nyelvét és mesterségét egy esztendő alatt eltanúlta; -ugyanott tanította a mestert és legényeit magyar szóra, írásra és -számvetésre. Tanúlt és tanított mikor árván maradt; tanúlt maga erejére -támaszkodni, és tanította társait mindenre, a miben erősebb volt náluk, -főként kötelességhűségre, – a mire nagy szükség volt a demonstrácziók -korában. Tanúlt theologiát, mert papi vagy tanári pályára készűlt, s -mikor a theologiai tanfolyamot itthon bevégezte: külföldi egyetemekre -szándékozott. Míg ezt tervezgette, az alatt ismét tanúlt valamit; igen -fontos dolgot. Megtanúlta, hogy az ültetvényfának ugyan nem kell gyámol -és védő oszlop, de a kinőtt fa nem boldogúlhat ilyesmi nélkül; más -szóval, míg diák az ember, addig semmi szüksége pártfogásra, hanem a -mint kinőtte a tógát, azontúl elengedhetetlen feltétele a földi létnek a -pártfogás, mely nélkül a ki szűkölködik, bizony nem mehet egyetemekre, -mert az egyetemi ösztöndíjakat boldogabb halandók nagyramenendő csemetéi -seprik be Jénában úgy, mint Heidelbergben. Ő viszont megtanította a -rajta sajnálkozókat arra, hogy ösztöndíj nélkül is lakhatik az ember két -évig Bázelben és Edinburgban olyformán, hogy hat órát egyetemen, hatot -pedig az asztalos műhelyben dolgozik naponként, ekként kötelezvén a -testet a lélek táplálására, s egyszersmind arra is, hogy a hazajövetelre -egy láda idegen könyvet, útiköltséget s a következő kápláni szűk -esztendőkre némi kis tartaléktőkét takargasson meg. - -Itthon valami nagyúri csemete nevelésére vállalkozott; azonban egy év -alatt meggyőződött arról, hogy a csemete az ő közreműködése nélkül is -azzá lehet, a minek indult, t. i. nagy úrrá. Megköszönte a hivatalt, -letette a vizsgát és kápláni alkalmazást nyert egy nagy városban. - -Itt már alig tanúlt (mit is tanúlhatna már többet), csak tanított. - -Tanította környezetét, a nélkül hogy maga akarta, vagy a környezet -észrevette volna. Igéző beszéde foglyul ejtett minden embert, hogy a ki -vele találkozott, nem bírt tőle megválni: mint a két tanítvány -Emmausnál, mikor azt mondta a mesternek: Maradj velünk, mert -beestveledik. - -Tanított a kathedrában. Egyszerű mesterkéletlen előadással, melynek -minden szavát mély meggyőződés és meleg szeretet hatotta át. Lehetetlen -volt a szíveknek e nyilak, a szemeknek e sugarak előtt zárkózni. A -férfinép csodálta, a női közönség halk sóhajjal gondolta el: Boldog a -méh, mely téged hordozott. Úgy tisztelték mint magát az öreg atyát. A -mit az öreg úr nem is vett szívére; csak a Nagytiszteletű asszony -duruzsolt miatta, hogy ugyan mit tudnak szeretni azon a nyápicz emberen. -Káplán káplán! - -Tanított szívével, az ő áldott jó szívével. Maga is gyermekkorától fogva -árva és rokontalan, kimondhatatlan rokonszenvet érzett azok iránt, a kik -az életnek egy vagy más keresztjét hordozták, a kiknek homlokán az ő -mélyen látó szemei (a szeretet mindig mélyen látó) fölfedezték a -fájdalom titkos pecsétjét; véghetetlen szeretetet a gyermekek iránt. -Minél vidámabbak, minél ártatlanabbak, minél nemesebb lelküek voltak, -annál inkább szerette őket sajnálatból. Mert mennyi szenvedés, mennyi -szenny és mennyi csalódás vár rájok. - -Azután volt a városban egy _nőképző intézet_. Nem merem _felsőbb -leányiskolának_ nevezni, mert az igazgatónő sajtópört kezdene ellenem, -hogy kisebbítem az intézetét. Hát legyen _nőnövelde_. Még pedig -nevezetes és sikeres nőnövelde. Ott a kisasszonykák fél év alatt -megtanúltak zongorázni, mert a zongorát maga az igazgatónő tanította. -Fél év alatt németűl (mert «az ég _egy_ kincset ad minden hazának») – -mert a német nyelvet a zsidó tanító tanítja. Fél év alatt francziául, -igazi franczia mosziőtől. Fél év alatt rajzolni. Mindent fél év alatt, -mint a 27 kros bolt. Csak egyetlen egy csorbája volt az intézetnek, mely -miatt nem versenyezhetett a fővárosi legelőkelőbb hasonnemű -intézetekkel. Az angol nyelv. - -Könnyű kitalálni, hogy az új káplánra az igazgatónő azonnal kivetette a -hálót. «Két órát hetenként.» «Tehát csak egyet.» «Van vagy nincs haszna -vagy szüksége, ne tessék azzal gondolni; legalább azoknak, a kik -szeretnének, legyen alkalmuk megismerkedni az angol irodalommal.» - -Mielőtt határozott választ nyert volna, rögtön kihirdettette a helyi -lapban, hogy «intézetében ez évre az angol nyelv is fel _lett_ ölelve a -rendes tantárgyak közé, Tanítja Dombay úr Edinburgból». (Értsd nem is -holmi Londonból, hanem sokkal feljebb: Edinburgból.) - -Dombay nem akarta meghazudtolni az igazgatónőt, tehát – meghazudtolta -önmagát. Ajánlkozott naponkénti egy órára, mert a heti két órát kevésnek -találta. - -Mikor az első héten megismerkedett a kisasszonykákkal, megsajnálta a -szegény kis teremtményeket. Az apai háznak ezeket a jövendőbeli -papagájait, a kik a _nevelőben_ két év alatt megtanúlnak mindenféle -tudományt; a kik által beoltatik a nemzettestbe hetedíziglen az a -meggyőződés, hogy a német nyelv mellőzhetlen kelléke a neveltségnek; a -kik megtanúlják szavalni a _Szép Ilonkát_ – tanúlnak világtörténetet és -egyetemes földrajzot, – úgyszintén Magyarországét is; és a kiknek -kézirásuk tele van a hibák minden nemével – – – – Ah! szegénykék «német -szón» vagytok bizony ti. Jól mondja apátok, akárhogy bizonyoz a mama, -hogy az «Nevelő». - -Dombay – s itt hazudtolta meg magát – letett az angol nyelvről, a melyre -igérkezett. Nem gyötri őket, eleget gyötrik mások. Inkább enyhíteni -kivánja nyomorúságukat, szépíteni világukat. - -Beszélgetett velük; a leánykák figyelemmel, szeretettel függtek ajkain. -Más tanár szavai feliből-harmadából maradtak meg náluk, de abból, a mit -Dombay mondott, egy szó el nem veszett. - -Lassanként figyelemre szoktatta őket, azután fogalmaztatta velök a -hallottakat, a hibákat igaz szívjósággal kiigazgatta. Válogatott műveket -olvasott, olvastatott, magyarázott; fölfedeztette velük azt, a mi szép, -vonzó, megragadó van a költői kifejezésekben és rajzokban, s -megszerettette a mi nehéznek és unalmasnak látszott előttük. -Megtanította őket hazájuk nyelvének és irodalmának ismeretére. - -Atyának ifjú, játszótársnak nagy, rokonnak idegen: egy édes jó testvér -volt; bizalmas és finom, gyöngéd és komoly, megközelíthetetlen -távolságban, s mégis közvetlen közelükben, úgy bánt velük, – mint -gyermekekkel, mint szent gyermekekkel. - -Azok a tiszta szemek! - -Nem gondolt arra, hogy egy párt ezek közűl örökre magához igéz. Hogy -egynek a kiröpülők közül köt a szárnyacskája alá egy finom selyemszálat, -a melynek segélyével fölkeresheti s magához vonhatja az elrepültet, -mikor eljön a tavasz? Hogy ez neki csak egy titkos mély pillantásba -kerül, melyről nem tud számot adni, sem a ki adta, sem a kire esett? - -Nem. - -Vagyonos házak sarjai mind, kiknek az élet sokkal többet megadott, -mintsem az ő részvétére szorulnának. Ha volna közöttük egy árva, egy -irgalomból felfogott – –! Mert részvét és szerelem, ez a kettő nála egy, -legalább majdnem egy. - -A kik az intézetből időközben eltávoznak, mind megteszik nála a -búcsu-látogatást, s hagynak nála valami szép emléket, kis kezeik drága -munkáját; és egy pár forró könnyet, kis szívük hálájának múló zálogát. - -Egy közülök – egy szép szőke sarjú leányka – váratlanul kellvén -távoznia, nem gondoskodhatott idejében méltó emlékről, de azért megtette -a búcsu-látogatást anyjával. - -– Dombay úr kérem… - -Akkor sírva fakadt, lehajolt és kezet csókolt az ifjúnak, mielőtt az -kezét kiszabadíthatta volna. Azután megkapta a másik kezét, azt is -megcsókolta. - -* - -Tehát abban a szobában, a hová bekopogtatunk, Dombay Máté méláz a -kanapén. - -A szoba nőies tisztasággal van gondozva, miből azt következtethetnénk, -hogy lakója örök nőtlenséget esküdött. Leánykák! gyűlöljétek az olyan -ifjú embert, a kinek szobája izlés, rend, tisztaság dolgában vetélkedik -a tietekkel: az nem fog szorúlni a ti gondjaitokra. Tiszteljétek -ellenben azt, a kinek asztala rendetlen, szobája sepretlen, nyakkendője -kötetlen stb., mert az ilyennek van szüksége segítőre, a ki mindenkor -mellette légyen. - -A szokatlan kézcsók története állandó helyet foglalt Dombay lelkében. -Még most is érzi kezein a szőke leányka ajkainak édes melegét. - -Micsoda indulatnak volt a kifejezője ez a kézcsók? Talán a szégyené -csupán? Fájt a leánykának, hogy ő semmi emléket nem tud adni, holott az -_úgy szokás?_ Talán a háláé, melyet az okos leányka társainál élénkebben -érzett? (A hálához mindig ész kell; korlátolt elmék ritkán tudnak -hálásak lenni.) Talán a csodálaté? – – Azok a mély tüzű kökény-szemek -oly figyelemmel függöttek az ő beszédein! Talán… Itt elpirúlt Dombay. -Abbahagyta a találgatást. Megrettent a gondolattól, hogy akarva vagy -akaratlanul titkos vonzalmat kelthetett maga iránt valakiben, a ki -mellett ő az atya és anya hűségének egy részét vállalta magára. - -– El innen! – szólt, jobb kezével meglegyintve homlokát, mintha valami -fantómot akarna elűzni. – Áruló! Feledni tudnád a te szegény kis -Jundádat? - -És akkor a szegény kis Jundára gondolt. Újra átgondolta és elmondta -magának megismerkedésének egész kis regéjét. - -* - -Junda árva leányka volt, kivel Dombay a múlt őszszel találkozott -először. A gyász hozta őket össze. - -A múlt ősszel dúló járvány elragadta Junda atyját, a ki Tarhalom -lelkésze volt. A váratlanúl elhúnyt lelkész végtisztességétől a -hivataltársakat távoltartotta a rettegés: családos ember nem megy -járványos helyekre. Úgy hogy a két avagy három prédikáczió helyett, mely -egy állásbeli lelkészt megillet, a boldogúlt atyának csak egy rövid ima -jutott, az is csak egy közönséges káplántól mondva. A káplán Dombay -volt. - -Alig hantolták föl az atya sírját, megbetegedett az anya s harmadnapra -ismét megjelent Dombay imádkozni az anya koporsója felett. - -A temetési szertartás itt is ugyanaz volt, csakhogy most a közönség még -gyérebb, – s az öt gyermek sírása meg szívszaggatóbb volt. A négy kisebb -folyton kiáltozta: «Anyám, anyám!» Az ötödik csak halkan zokogott, fehér -kendőcskéjével eltakarva szemeit. Ez volt Junda. - -A koporsót kivitték a temetőbe, az anyát letették az atya mellé. Az -üvöltő jajokba belezendűlt a vigasztaló zsoltár: - - «Már lelkem dicső széked körül - Szent szined látásának örül – –» - -A vén ákáczok bús kétkedéssel hajtogatták ágaikat az ének szavára (mert -a vénebbje megcsontosúlt skeptikus), mintha azt kérdezték volna: hát tud -örülni? míg a fiatalabb csemeték aláhajolva gyöngéden simogatták az -árvák fejét másodvirágos lombjaikkal. - -Úgy lesz, úgy lesz, szegénykék! Bízzatok! Nézzétek, mi is másodszor -virágzunk. - -Az éneklés alatt a gyér közönség szétoszlott, fölkeresni, elsiratni a -maga halottját. Minő szép látvány volna az, a mint az élő a holt -fejfájára borúl, ha nem volna benne annyi ámítás; minő drágák volnának -azok a könyek, ha a halottnak volnának szánva és nem a világnak! - -Csak az árvák maradtak ott és Dombay. Junda megtörölte szemeit, kézen -fogta a két kisebb testvért s a két nagyobbat maga előtt útnak -indította. - -Menjünk haza. - -_Haza_. - -E szóra újra kicsordúlt szeméből a köny és fényes ösvényt hagyva, -alászaladt orczáján. - -Dombay elkisérte az árvákat s búcsuvételkor megkérte Jundát, hogy ha -ügyei elrendezésénél szolgálatára lehet, parancsoljon vele. - -Jundának erre nem volt szüksége. Testvéreivel együtt másnap -nagybátyjához költözött, a ki szintén lelkész volt egyik közel faluban s -a nagybátya elintézte, rendbehozta az árvák ügyét, biztosította -örökségüket. - -De Dombay nem feledhette azt a jelenetet, melyet a sírdombnál látott. -Mikor a legidősebb árva megtörli szemeit, mint a ki tudja, hogy már most -ő a család feje, a kinek ennélfogva sírni nem szabad; a ki tudja, hogy -az öt testvér között csak egy az árva – ő maga, mert a többinek van -anyja – és ez anya ő maga –: mintha az élet és halhatatlanság angyalát -látta volna állani a sír felett, a mint mondja a kicsinyeknek: «Mit -féltek kicsinyhitűek! A ti angyalaitok látják a ti mennyei atyátok -orczáját mindenkor.» - -Annyi bátorító volt azoknak a sötét szemeknek könyek közül ragyogó -sugáraiban! Dombay megszerette azt az alakot ott a sírdomb előtt. Nem -akkor, mikor sírt, hanem akkor, mikor megtörülte szemeit és azt mondta -testvéreinek: menjünk haza; holott egymaga tudja csak az öt közül, hogy -nincs «haza». - -Néhány nap mulva meglátogatta Jundát új hazájában. - -A leányka egy pár czipőcske fényesítésével foglalkozott a folyosón. Az -érkező láttára nem rejtette el hirtelen a czipőcskét (kis testvérjéé -volt), hanem csendesen letette s kezett nyujtott az ifjúnak. Azután -fölvette ismét s nehányszor végig simította a puha kefével. - -– Ha megengedi, bevégzem munkámat, mert az ifjuúr nagyon kényes a -czipőire. Visszaveti, ha meg nem látja benne a gömbölyű képét. - -[Illustration: – Ha megengedi, bevégzem munkámat.] - -Az ifjúnak tetszett ez a keresetlen modor. Sem nem szégyenli, sem nem -mutogatja, a mivel foglalkozik. - -Megismerkedett a nagynénivel és nagybácsival. Kedélyes, szeretetreméltó -öreg pár, kik egymást elkényeztették, – s most a kényeztetés gondjait -Jundára ruházták át. - -Junda lett a háznak mindene. - -Kis testvérei gondozása, tisztántartása; cselédre, konyhára ügyelés: a -nagynéni ozsonnájának elkészítése, kedvencz könyveinek felolvasása: ez -az ő belügyminiszteri tárczájához tartozott. - -E mellett a felség személye körüli miniszterkedés sem volt terhére. -Értjük a felség személye alatt a nagybácsit. - -Könnyű a készet hallgatnod, nyájas olvasó, mikor a nagybácsi prédikál. -De tudnád csak, hogy szombat este Junda keresi ki a nagybácsinak a -holnapi szent-leczkét, azután jegyzékkel megjegyzi, hogy a nagybácsi -egyszerre rányithasson; kikeresi és megjegyzi a mondandó téli, tavaszi -stb. imádságot is, már a mint az idő kivánja; hogy vasárnap reggel Junda -áll őrt a nagybácsi múzeuma fölött, hogy semmi fölösleges -alkalmatlankodás ne botránkoztassa az elmélkedőt; hogy a palást, a -kalap, a tóga előkészítése, két fehér zsebkendővel a zsebekben, megint -csak a Junda dolga; azután egy kézcsókkal elbocsátani a nagybácsit és -szemeivel kisérni egész a czinteremig; ebéd alatt ismét a hallott -prédikácziót részletezni, szép gondolatokat kiemelni s az egészet -kellőleg megdicsérni, mely dicséret a bácsinak annál jobban esik, mert -rég volt benne része; valamint ha az öreg úr ebéd után rá fogja a -messzelyes üvegre, hogy nem volt tele, bebizonyítani, hogy de igenis, -még most is tele van; ebéd után kikeresni a kedvencz pipát s minden -finnyáskodás nélkül kézbe szolgáltatni: no meg a kurrenseket lemásolni, -mert a rektor mindjárt papi zsarnokságról panaszkodik, ha egy -betűvakarintást kell neki tenni: Jundának pedig olyan szép folyó irása -van, akár egy filozófus deáknak. - -Hát ne mondja senki, hogy a felség személye körüli miniszternek semmi -dolga sincs! - -Néha megtörténik nagy ritkán, hogy a nagybácsi dúl-fúl, költözködik. -Ráfogja a nagynénire, hogy beleavatkozik a hivatalos dolgaiba, a -dékánra, hogy alamuszi, a kurátorra, hogy egy követ fúj a nótáriussal, a -mesterre, hogy hizelkedik a népnek, az esperesre, hogy basáskodik, -azután leül és el kezd írni egy vezérczikket az egyházi lapba a papi -tekintély csökkenésének okairól; de minthogy annak annyi oka van, hogy -egy délelőtt megírni nem lehet, abba hagyja, kimegy az udvarra, ott -beleköt a kis Jóskába, hogy gölöncsérinasnak adja, a mért sáros a -czipője. Minthogy pedig Jóska a legkisebb gyermek s így Junda védencze: -Junda elkezd vizsgálódni, hogy honnan támadhatott a nagybácsi _hód_ja. -Végre a nagybácsi csizmáin akadnak meg a fekete szemei. - -Ahán! Új csizma! Szorít! - -Szorít. Hiszen azt tudja a nagybácsi is, de azt már nem tudja, hogy -rossz kedvének ez az oka. - -Junda alig várja, hogy a nagybácsi déli álomra dőljön, rögtön kicseréli -az ártalmas csizmákat. Oda lop egy pár öreg habdát, míg a -háborúság-szerzőket visszaküldi a mesterhez s kisámfáztatja kegyetlenül. - -Nagybácsi felkél, felhúzza a habdákat, mintha kicserélték volna, pedig -csak a csizmák vannak kicserélve; kimegy, mosolyog és szégyenkezik; -kedvét keresi a nagynéninek, a Jóskának, a dékánnak, a mesternek; az -esperesnek megbocsát és kegyelmet ad a papi tekintély csökkenésének. -Békét köt mindenkivel, – csak Jundával nem, mert a Junda személye a’ -nélkül is szent és sérthetetlen. - -Azután napestig töprenkedik, hogy miként kelhetett ő fel ma reggel -ballábbal. - -A csizmákra nem is gondol. - -Pedig minden háborúság szerző oka nem a sátán, hanem a csizmadia-czéh. -Jó kényelmes csizmákban minden ember tagja a békekongresszusnak. De szűk -csizmában a bárány is tigrissé változik. - -Így Törökország bukásáért a mi érdemes csizmadiáink a felelősek. Ha ők a -háború kezdetekor valamivel szűkebbre vették volna a mértéket a -miniszterium lábáról, most már Kiev alatt volnánk. - -Ámde ez a magas politikához tartozik; mi maradjunk csak a lelkészi -udvarban. - -Junda figyelmes gondjai szeretetre mutató találékonysága, őszinte -hívsége a megnépesűlt ház életét megnépesítették! A boldog öreg pár még -boldogabbnak érezte magát a gyermekek között. Nem is hitték, hogy ennyi -gyermekkel ilyen kevés baj van. Ilyen kevés ám! Nincs azokkal semmi baj, -azt mondja Junda is. Tiszták, engedelmesek, rendtartók. Junda felel -valamennyiért. - -Dombay élesen látó lelke néhány látogatási óra alatt átismerte Jundát. -Látta minő könnyű szívvel, jó kedvvel hordozta a kötelességek egész -hosszú nehéz lánczolatát, hogyan foglalja gondjaiba új szüleit és kis -testvéreit, figyelmes tekintetének egy mozdulatával igazgatja a -gyermekeket, a nélkül, hogy valaha zsémbelne rájuk, míg másik tekintete -az öregekre villan át s kitalálja, mi lesz kedvükre. - -Elgondolta magában, nem azt, hogy ez a leányka egy férfit boldoggá -tehet, mert kincs, hanem azt, hogy ez a leány méltó arra, hogy egy derék -ember boldoggá tegye. - -Hitte, hogy e boldogító tisztre ő van hivatva, s magatartását ez az -önbizalom irányozta. Nem nyilatkozott, de a két lélek tudatával bírt a -kölcsönös vonzalomnak, mely minden nyilatkozatot feleslegessé tesz. -Mindkettő természetes és nyilt lélek: olvastak egymás szívében; ugyan mi -szükség lett volna szavakra? - -De ez a vonzalom nem az a vak, heves, égető és kizáró indulat volt, mely -a közönséges szerelmet jellemzi, s melynek első, utolsó, egyetlen szava -ez: «Nálad nélkül nem élhetek.» «Vagy te, vagy a halál» stb. Az ő -vonzalmuk nem csapott ilyen magasan az üres levegőbe; az a néma tekintet -csak ennyit mondott: «Veled szeretném átélni az életet. Nem akarnám, -hogy más tegyen boldoggá; én szeretnélek azzá tenni.» Ennyit és nem -többet de ez elég volt, mert ez igaz volt. - -Különben is, hol van még az az idő, mikor erről világosabban lehet -szólni. Dombay két évet töltött egyetemen, egy évet nevelőségben: egyik -sem olyan hely, hol a gyakorlatot alaposan meg lehetne tanúlni. Legalább -az atyák azt mondják. Ő még csak _egy éves_ káplán-számba megy, ha -Bazileában járt is. Más is járt ott, de sort várt. - -Mind e mellett is megtörtént az a rendkívüli eset, hogy a tarhalmi -egyház közönsége, a Junda atyja halálával ürességbe jött hivatal -betöltésénél nem akart élni választási jogával. Ő nekik nincs -választottuk, ők nem ismerik az atyákat, annálfogva az esperes-atyára -bízzák, ajánljon nekik valami jó papot. Mely bölcs elhatározását a -tarhalmi értelmes közönségnek az egész traktus nagy helyesléssel -fogadta. Ez már jóravaló nép, ez már értelmes közönség. De bezzeg -megváltozott a világnézet, mikor megtudták, hogy az esperes-atya -mellőzve érdemekben megőszült saját régi szolgatársait, valami széllel -bélelt, ebenlóggós (mert lehetetlen az, hogy a ki Angliában járt, -széllel ne volna béllelve és plaidet ne viselne) inczifinczit, valami -Dombay nevű káplánt ajánlott, a kiben az együgyű tarhalmiak meg is -nyugodtak, várván az egyházmegyei gyűlés megerősítését. - -Dombay örült a váratlan szerencsének, nem a szerencse nagy volta miatt -(volt benne önérzet és bátorság nem tekinteni a szerencsét nagynak), -hanem azért, hogy bálványozott tervét tovább építheti, be is fejezheti. -A szegény kis Junda atyja örökjébe léphet, oda viheti, ott nevelheti kis -testvéreit. Minden gondjainak meg lesz a jutalma. Az ő oldala mellett. - -Imé az a fiatal ember, a ki a kanapén méláz, – és a kinek neve Dombay -Máté, – ilyen gondolatokkal foglalkozik; – közbe-közbe mintha légy -szállana homlokára, a kit onnan el kell neki hajtani. Az a légy pedig -annak a kézcsókos szőke leánykának az emléke, a kinek ajkainak melegét -még most is érzi kezein, s a kinek elűzött alakja erőszakkal visszatér, -– s félig elfogja a világosságot az ifjú szemei előtt, hogy ne láthassa -teljes fényben a szegény kis árva Jundát. - -Most, – miután bepillantottunk Dombay Máté szobájába és szívébe, – -hagyjuk magára ábrándjaival, repüljünk át néhány hónapot és mértföldet, -szálljunk le Fűzvárnak kellőközepébe és szaporítsuk számát annak a -«számos közönségnek», mely a fűzvári egyház nagy termében az -egyházmegyei közgyűlés érdeklődő tanujaként gyülekszik. - - - - -VI. - -Szép azt látni, mikor az ilyen gyűlésre seregelnek. - -A kálvinista kanonokok, a hogy szokták nevezni a világi urakat, a kik a -papok többivel közösen gyakorolják az egyházigazgatás és egyházi -biráskodás tiszteit. Urak, hivataluknál, születésüknél, vagy érdemüknél -fogva. - -De bármily magas az a hivatal, az a születés, az az érdem, melylyel a -világban kitűnnek, sohasem utasítják vissza azt a megtiszteltetést, -melyben husz-huszonöt parasztközség őket részesíti az által, hogy -megválasztja világi tanácsbirónak vagy épen főkurátornak. - -Főispánok, kik ma egy egész megye összes értelmiségének tanácskozását -vezetik s holnap féldélig vizsgálnak egy öreg-bötűs számadást, melyből -ki kell sütniök, hová lehetett az a 2 frt 20 kr., a melyről számadó hit -alatt kész erősíteni, hogy ő el nem sikkasztotta. - -Rengeteg gazdák, kik tegnap fél óra alatt megkötöttek a kalmárral -tízezrekre menő szerződést, s ma azt veszik érett megfontolás alá, hogy -a vadormi tanító fizetésébe járó kánikuláris csirke darabonként 20 vagy -25 krért legyen-e méltányosan megváltható. - -Ügyvédek, kik tegnap uradalmakért pöröltek, ma pedig egy kenderföld -termése tárgyában mondanak véleményt, s e czélból elolvasnak még ma -éjfélig két koncz dokumentumot. - -Államférfiak, kik tegnap a fölött határoztak, hogy akczióba lépjenek-e -Oroszország ellen, ma pedig eljönnek ide véleményt mondani az iránt, -vajjon azon «egy mázsa húson», mely a kéresdi lelkész konvencziójában -írva találtatik, marhahús értendő-e, mint a prédikátor pretendálja, vagy -pedig juh-hús, mint az előljárók állítják, azon okon, mert az ő -községükben nem mérnek marhahúst. - -Ünnepelt költők, az eszményi fenség udvarnokai, kik itt a prózai zöld -asztal unalmas tanácskozásai alatt feszült figyelemmel vetik papirra az -atyák torzképeit. - -Nagyszakállú országgyűlési képviselők, kik tegnap vérig harczoltak a -romániai vámegyesség ellen, s most visszatorlásul vérig engedik magukat -sarczoltatni a román és szerém misszió élelmes elnöke által. - -Parlamenti pártfőnökök, kik tegnap az egész másik oldalt megpuhították -egy nagy beszédben, s ma engedik magukat semmivé tétetni a falusi -prédikátor buzgó ékesen-szólása által, s az izzadó férfiúnak udvarias -mosolyban fizetik le a győzöttek sarczát. - -Nem hosszú, nem drága nekik az az idő, a mit ezen apró-cseprő ügyekben -elvesztegetnek. Mert ezek az apró-cseprő ügyek homokszemek, – de egy -nagy drágakőben. - -Itt jőnek a fűzvári egyházmegye világi férfiai. Ez a fiatal mágnás, a ki -imént tért haza Zürichből, az egyházi ügyekből ugyan édes-keveset tud, -de majd beleszokik, hiszen minden apja, öregapja, koadjutor-kurátor volt -Bodrog-Keresztúrtól fogva a mai napig. Kötelessége neki is. Azután jön -jószágigazgatója, a ki a zöld asztalnál a fiatal gróf előtt foglal -helyet, mint rangban és hivatali idejére nézve elébb való. Azután másik -két úr, kiket a harmadik vármegyéből szólított ide a kötelesség. Azután -Talpárdi Gáspár, a segédgondnok, a ki helyben Fűzváron lakik ugyan, de -azért a szomszéd utczabeli főnöki lakásáról ötlovas hintóban jő a -parókhiáig, mert a dignitás azt kívánja; hozván magával elnöktársát: az -esperest is. - -Az udvaron és kapu előtt csoportoznak a gyűlés alkotó tagjai. - -Ott van N. t. Fúrfaragó úr, a ki azért neveztetik Fúrfaragónak, mert -örökké statutumokat fúr-farag; zsebe tele van ház-szabály, -lelkész-választási, káplán-tartási, káplán-elhelyezési, -simonia-korlátozási, beiktatás-rendezési s több efféle javaslatokkal. Az -atyák reszketnek tőle ha látják, mert tudják, hogy a gyűlés az ő -jelenléte miatt egy nappal tovább fog tartani, a mi a traktusnak 125 -frtjába kerül. Úgy fognak ki rajta, hogy minden indítványát rövid úton a -szuperintendencziára terjesztik. Bajlódjék vele a püspök. - -Emitt búskodik tiszt. Kérges úr, a kinek van egy Pitavalja, melyet csak -azért tanulmányoz, hogy az ott előforduló kriminálitásokat sorrend -szerint ráragassza mindazon ifjú atyafiakra, a kik elég szerencsétlenek -magukat valami rendes hivatal elnyerésével kecsegtetni. - -Emitt emelkedik tiszt. Rúth Mihály úr, a kit a traktus bölcsének -neveznek, mivel minden embert összeszamaraz: az öregeket, mert már -vének; az ifjakat, mert még gyerekek. Könnyű neki, lévén középkorú -férfiú. Büszke a függetlenségére, mert őtet semmi hivatallal vagy kegyes -mosolylyal le nem lehet kenyerezni annyira, hogy kivételt tegyen -valakire nézve azon kollektiv czím alól, mely alá az egész emberi -nemzetet fentebb összefoglalta. - -Item: Effendi Kucsuk Mehemet Ali Seitán Ibrahim. A hogy a találós eszű -rektorok tiszt. Hegyenvölgyi uramat négyszemközt emlegetik, kiknek ő -_Dallaeusuk_. Egy napi járó földre maga körül minden felekezeti tanítót -kipusztított már, s a helybeli oskolát csak azért nem tette községivé, -hogy legyen kit nyaggatni. Különben született körlelkész s ha beül -valami examenbe, addig onnét ki nem jön, míg a mestert ki nem vexálja a -templomból. - -Hát azok a mesebeli prédikátorok, a kik Tompával az öreg harangozó -vállaira támaszkodva kimennek a temetőkertbe, talán nem is azért, hogy a -Szép Julcsa fejfáját megnézzék, hanem hogy az a kis sarjú megszáradt-e -már és a szilvát nem horgászták-e el a lovászgyerekek, minthogy az ó és -új temetők haszna a prédikátoré, nem egyszersmind a nyesedék is. A -kiknek méhesük a tudomány, múzeumuk a buzgóság, nagyszobájuk a -vendéglátás, háznépük az erkölcs, udvaruk a rend és tisztaság tüköre. A -kik a főispán, a földesúr, a királyi herczeg, a váczi püspök -tiszteletére palástosan megjelennek a küldöttséggel, és örök hálával -emlegetik, hogy ő méltósága vagy exczellencziája milyen kegyesen szóba -ereszkedett velük. A kiknek szép simára borotvált piros arczuk világosan -utal arra a a szívjóságra, melylyel egész környezetüket boldogítják. - -Ha csak azokban a marczona alakokban nem keresed, a kik a folyosón egy -csoportban állva beszélgetnek! Őszbe keveredett szakálluk -honvédkapitányokra mutat; pedig ha ez a szakáll eltűnnék, menten előtted -állna az az eszményi jóság, a kit könyvekből ismersz. Úgy van! Ezek is -úgy kezdék az életet. Szép Schwarzenbergbarkóval, bajusztalan, -szakálltalan. Mikor aztán eljött az idő, megeresztették a magyar díszt. -Beszélhetett aztán esztendők fordultával a magas helytartóság, hogy az -«úgynevezett egész szakáll (Vollbart) hordozása általában betiltatik, az -arczszakáll és bajusz viselése pedig minden túlzástól távol és oly -szabály szerint engedtetik meg, hogy az áll a száj végétől (Mundwinkel) -lefelé teljesen borotválva legyen». – Csak azért is! Még -bojtorjángyökér-esszencziával is! Beszélhetnek a fiatal óriások, hogy a -papi tekintély megölője a szakáll! Hát nincs ő nekik tekintélyük? -Nézzétek a nagybácsit azzal a rengeteg zászlóval! Meri annak a kezét -megtapogatni a fiókfalvi presbyter? Vagy mer annak az ablaka alatt -fütyörészni a lovász-gyerek? Vagy birák uraimék egész nótárusostól -mernének odaizenni hozzá, hogy ne sajnáljon átlépni a helység házához? -Hohó frátres! a nagybácsi szakállosan is különb legény, mint ti, ha a -hajatokat leberetváljátok is. Ti kezdjetek új módit; ők szakállosan -kezdték, úgy is végzik. - -Ez a méltóságos tekintetű, magas megtermett alak azzal a kövéres piros -orczával, jóságos kegyes szemekkel, a ki most lép ki az ötlovas -kocsiból… Ne higyjetek a külsőnek! Az alatt a szép fekete -selyemkabát-hajtóka alatt nem-emberi szív dobog, hanem egy rettenetes -mélységű zseb, a mely örökkön-örökké tele van gyüjtő ívekkel, kérő -ívekkel jótékony czélokra; szerző által kinyomatott értekezésekkel, még -jótékonyabb czélokra; a gyülekezet közkivánatára kinyomatott alkalmi -prédikácziókkal; előfizetési felhivásokkal, tankönyvek árjegyzékeivel; -globusok, térképek prospektusaival; templom-, oskola-, orgona-építésre, -harangvételre, torony-reparálásra, kétosztályú gymnasiumok -nyolczosztályúvá tételére; a nm. m. k. miniszterium által engedélyezett -s kibocsátott sorsjegyekkel, melyeket Nagy-Szombattól Nagy-Szebenig a ki -van Irhatnám és Szerepelhetném ember, mind ő hozzá küldöz. Ő neki -esperesi kötelessége a naponként hozzá tizével érkező kérő és előfizető -ívekre, a szép tarka-barka sorsjegyekre összefogdosni a maga rekrutáit. -Szaladna tőle minden ember, de nem lehet, mert ő az esperes; muszáj -venni, aláírni, előfizetni mindent, a mit ő kér. Mikor olyan szépen tud -kérni, oly finoman nyakadba akasztja, mintha egész életét a jótékony -bazárban töltötte volna el. - -Amott tisztes kékbeliek tanakodnak hátratett kezekkel, kérdezvén -egymástól a vetések állását és félszemmel vizsgálván az atyákat. Ezek -egyházi képviselők. Némelyiknek kék mándlija erősen megkopott. Ne hidd, -hogy ez valami alpári ember volna. Ellenkezőleg, ez azt jelenti, hogy ő -már régóta koptatja az előljárói köntöst, s majd meglátod, milyen -routinja van az ékesszólásban. A többiek, a kiken még meg sincs törődve -a kék posztó, egészen új emberek s nem ösmervén a dörgést, még a -mestereknek is nagy reverentiával köszönnek. - -Mert a fiatal nemzedék is itt van. Udvarias, szolgálatkész fiatal nép, -mikor az atyák között van; csipős nyelvű, gúnyoros, adomázó, kedélyes, -mikor nincs közel a macska; keserű, mikor eszibe jut a papi zsarnokság, -melyet deákul úgy nevez, hogy canonica hora. Nyilván most is erről -beszélnek. Egy a többi közűl magasan tartja fejét és órazsinórjával -játszik. Elvitathatlan jele a _községi_ tanítónak, a mint szánalommal -veszi tudomásul _felekezeti_ kollégái panaszát. - -Most sebes hajtással három könnyű kocsi gördül a parókhia kapuja elé. Az -érkezők kikelnek a décz-bundákból; az udvaron mozgalom és suttogás -támad. - -Ezek a _kondori_ urak. _Ezek_ ám az emberek! Nem nyüglődnek, nem -nyavalyognak sokat, hanem a mult tavaszszal eszökbe jut, hogy ekklézsiát -kellene alkotni s egy év alatt készen vannak templommal, paplakkal, papi -fizetéssel, melynek első tétele «száz arany» vert aranyban; valami -özvegy nagyságos asszony alapította. Nyolcz hold föld primissima -klassis: rizskását terem! - -Az «egyházias férfiak» általános csudálat tárgyai. Vezérök, Ihárosi, egy -iratcsomagot nyújt át az esperesnek, melyet a Nagytiszteletű úr -figyelmesen megtekint, aztán a többi csomagok közé helyez. - -– Ez eddig jól van. De hát találtak-e a kondori urak, a kit papjuknak -óhajtanak? - -– Utána néztünk – felelt Ihárosi – s találtunk is. Mi Dombay Máté urat -szeretnénk megnyerni. Sok jót hallottunk felőle. - -– Beszéltek vele? Elfogadja? - -– Annyira nem mentünk. Egyházi ős autonomiánk azt hozza magával, hogy az -esperes erősíti meg a választást. - -Az esperes nagyot nézett az autonom férfiura. Nem tudta elhatározni: -ravasz-e vagy együgyű. - -– Ez mind jól van, jó uraim! Csakhogy a megerősítést Dombay úr -elhatározása változtatja ténynyé. De alig hiszem, hogy ajánlkoznék, -miután a tarhalmiak is megtisztelték. - -– A tarhalmiak? Már az más; azonban ha a tarhalmiak más gondolatra -térnének… Akkor? - -– Akkor – felelt rá Csont Ábel – volenti non fit injuria. - -* - -A kondori urak el kezdtek ismerkedni. Fölkeresték az ismerősebb papokat, -azok előtt lerajzolták, mennyi buzgóságot fejtettek ki nagy -erőfeszítéssel, hogy zsenge egyházukat létrehozhassák. Figyelmeztették a -befolyásosabbakat, hogy vegyék szívökre ennek a szépen indúlt kis -egyháznak az ügyét, mert ha most kezdetben elrontják, – ha valami nem -odavaló embert löknek oda, a kinek se tudománya, se szónoki képessége, -se tapintatos finom modora, – bizony a hogy kezdődött, úgy el is -végződik ez a szépen indúlt kis egyház, és a késő maradék a mostani -oszlopembereket fogja kárhoztatni, a miért veszni engedték. - -Azután ismerkedtek tovább. Az atyáktól az uraimékhoz fordúlnak, -beszélnek velük közömbös dolgokról, azután áttérnek az egyházi ügyekre, -s itt Dávid úr hatalmas szavakkal lelkükre köti, hogy legyenek élő -oszlopai annak az ügynek, a melynek őrállóiul elhivattak, mert – úgymond -– elvész a nép, a mely tudomány nélkül való. - -Így megtámogatva szavainak igazságát a szentírással, ott hagyja a maga -társait és egy másik csoporthoz fordúl. Kiveszi a szívük titkát, hogy ez -a tarhalmi küldöttség. - -– – Mert édes atyámfiai, drága jogunk nekünk, őseink vérével és -könyeivel megszentelt jogunk nekünk, magyar református kálvinista -protestánsoknak, a mi drága autonomiánk. Mi is mikor megalkottuk e mi -zsenge egyházunkat, megkaptuk a sok jóakaratú tanácsot, hogy így bízzuk, -úgy bízzuk a szentszékre, hogy ő adjon nekünk papot, és ne bocsátkozzunk -magunk a választásba. Micsoda! hogy mi lemondjunk a mi sarkalatos -jogunkról, és hogy minket csak olyan teddide-teddoda népeknek nézzenek!? -Már kérem szépen, hiszen nem tehetjük magunkat az előkelő és fényes -gyülekezetekhez, de mégis kikérjük magunknak, hogy ne nézzenek holmi -Kakucsfának. Még az unokáink is megátkoznának, ha eladnánk a mi ősi -autonomiánkat! Meg is érdemelnénk. - -A tarhalmi küldöttség összenézett. Ihárosi pedig tovább ment ismerkedni. - -Mikor aztán a gyűlés további folyama alatt sorrendre kerűlt a tarhalmi -lelkészség ügye és az esperes örömmel jelentette a tarhalmi egyháznak az -egyházi kormányzat iránt tanusított példátlan bizodalmát, mely szerint -lemondván ez esetre választási jogáról, egyenesen az esperesre bízta a -kinevezést, s ő e bizodalomnak megfelelőleg Dombay Máté jeles ifjú -atyafiút ajánlotta, kit a tarhalmi díszes egyház el is fogadott… - -Akkor előlépett a tarhalmi küldöttség vezére és szépen elmondotta azt, a -mit Dávid úrtól tanúlt: - -«hogy igaz ugyan, miszerint némely zsöllér emberek, de a kiknek semmi -jussok sincs az ekklézsiában, annálfogva ők azt nem úgy értették, mert -mi haszna az ekklézsia, ha a népnek még a maga papját sem szabad -választani. Ők ugyan szeretik e jámbort – embernek, de a szavazatja -kicsiny az ő kathedrájukba, kihúzná őket otthon a nép, mert ő nálok -mindig nagy papok voltak». - -– Tehát nem akarják kegyelmetek elfogadni Dombay urat? – kérdé az -esperes reszkető hangon és kigyúlt homlokkal. - -– Mi szeretnénk, követjük alázatossággal, de a nép… - -– Jól van, ne folytassuk tovább. Kérem a tisztelt közgyülést, -kegyeskedjék e tárgyban tett jelentésemet nem mondottnak tekinteni. - -Akkor fölkelt az elnöki székből és úgy folytatta: - -– Minthogy pedig a tarhalmi küldöttség megengedte magának azt a -kedvtelést, hogy engem hazugságban hagyjon, s valótlannak nyilvánította -azt, a mit én befejezett tényként adtam elő: ezennel leteszem az -esperesi hivatalt, kérvén a közgyűlést, hogy e nyilatkozatomat tudomásul -véve, a helyettesítésről azonnal intézkedjék. - -Az urak és atyák fölkeltek székeikről, körülvették a tisztes öreg urat, -kérlelve hogy vegye vissza lemondását, egy egyház miatt ne büntesse az -egész egyházmegyét. - -De az öreg úr hajthatatlan maradt. - -Ekkor előlépett Dombay, szót kért, és szólt az önérzet nyugalmával. -Fájlalja, hogy ezen kellemetlen eseményre az ő személye adott okot, s -csak abban van némi vigasza, hogy ennek előidézésében semmi része sincs. -Nem kereste a tarhalmi egyház kedvét, s nem szégyenli, hogy nem nyerte -meg. De fájlalná, ha esperes úr megmaradna nyilatkozata mellett, mert -ennek sulyát azok éreznék legkevésbbé, a kik erre okot szolgáltattak, -míg ő rá örök teherként nehezülne az a tudat, hogy az egyházmegye ő -miatta vesztette el legtiszteltebb vezérférfiát. Ha az ő könyörgésének -van egy porszemnyi súlya, ő is járúl azzal a közgyűlés nyilatkozatához s -kéri esperes urat, foglalja vissza székét. - -Az ifjú annyi bensőséggel beszélt, hogy a közgyűlés riadó helyeslésben -tört ki. Karon fogták az esperes urat, s visszakényszerítették elnöki -székébe. Talpárdi nagysága pedig oda lépett az ifjúhoz és ott a gyűlés -színe előtt megölelte. - -– Köszönöm, köszönöm, kedves fiam! Az Isten lelke megszentelte szádat. - -Még Rúth Mihály úr világnézete is megingott; elismerte, hogy a fiatal -atyafi gyönyörűen beszélt. Alkalmasint angolból vette, hanem az mindegy, -jól elkészült rá. - -Legjobban meghatotta pedig a tarhalmi küldöttséget. Most látták, minő -kincset vetettek a sárba. Érezték, hogy elrontották a dolgot, de az, -hogy horogra jutottak, s hogy az a horog a ravasz Ihárosinak egy -elejtett szava volt, nem jutott eszükbe. Szégyenkezve léptek Dombayhoz, -hogy ne búsuljon, ők csak a forma kedvéért kivánják a szokott -választást, mert ha most erről lemondanának, ki tudja mi lenne a -következése; egyébiránt biztosítják, hogy az egész _haza_ rá fog -szavazni. - -Dombay megvígasztalta őket, hogy válogathatnak a különbnél különb -papokban, de ő róla tegyenek le, mert ő nem lesz nekik papjok soha. - -Úgy mondta, hogy kérlelésről szó sem lehetett tovább. - -Ekkor előállt az egykori kondori küldött, Mecseki. Nem Ihárosi. Nem; ő -sokkal nagyobb róka, minthogy tarhalmi bátyámuramékat nyomra vezesse. -Oldalba lökte Mecsekit, hogy itt a kedvező pillanat, szóljon s kérje -Dombayt. - -Mecseki szót fogadott és választékos szóval bele kezdett, hogy ők tárt -karokkal fogadják azt, a kit a tarhalmi atyafiak nem tudtak megbecsülni… - -De nem mondhatta el a jól átgondolt díszbeszédet, mert Talpárdi -indulatosan félbeszakasztotta: - -– Dejszen abból bizony semmi sem lesz! Én azt meg nem engedem, hogy -olyan talentum a mi buczkáink között eltemesse magát. Debreczenbe való -ember az, nem pedig Kondorra. - -Azután még tovább is méltatlankodott, félig magának, félig az -atyafiaknak, jól oda mondogatván. - -– Persze! Göttingából Bugaczra! Hiszen preczeptort sem kaptok és mégis -theologiæ doktorról álmodoztok. Azt megmondom nyiltan, hogy Dombay oda -be nem lép. Nem neki való állapot az! A mi igaz, igaz. - -Az esperes is így gondolkodott. Az ő becsületes öreg szívét semmi érdek -nem kapcsolta az ifjúhoz egyéb egy kis hiúságnál, melytől még az -esperesek sem menekülhetnek. Büszke volt a papjaira – a maga ezredére. -Volt gondja rá, hogy minden érdem lehetőleg megnyerje jutalmát, minden -tehetség a maga munkakörét. Nem hogy féltékeny lett volna a fiatal -ágaskodókra, ellenkezőleg, előszeretettel tanulmányozta s felhasználta -jellemüket, hajlamaikat, tehetségeiket. Gyengéiket takargatta vagy -szeretetteljes iróniával irtogatta. A kiválóbb tehetségeket megyéjébe -édesgette, hogy a succrescentia, – az új nemzedék – legalább is legyen -olyan, mint a kiknek nyomába lép. Így vette karjaira Dombayt is, s épen -ezért igen zokon esett neki, hogy az ő jó és bölcs czélzatai egy derék -ifjú ember szégyenével végződtek. – Minden áron elégtételt kivánt -szerezni. - -– Úgy van! – tódítá elnöktársa szavait. – Módunkban van gondoskodni -Dombay úr számára más jutalomról is. Ha a tarhalmi egyház megvetette -kért ajánlatunkat, megköszöni azt Gódircz, és sietni fog magának Dombay -urat biztosítani. - -Micsoda! gondolja magában a gódirczi fényes egyház képviselője. Hogy -Gódircz, melynek népessége hetvenkét lélekkel haladja Tarhalomét, és -Gódircz, mely két tanítót tart, külön a fiúknak és külön a leányzóknak, -és Gódircz, a melynek tornyában négy harang szól, és Gódircz, a melynek -bádogos tornya négy öllel magasabb, mint a tarhalmi fazsindelyes torony, -hogy egy ilyen egyház fölvegye azt, a mit Tarhalom eldobott? - -– Megkövetem a Nagytiszteletű Esperes urat, mi még sehogy sem vagyunk a -mi választásunkkal, mivelhogy még sok a párbér restánczia, s míg az be -nem jön, addig nem nyerhetünk papot. Tudjuk mi azt, mert ösmerjük a -törvényt. A Tiszteletesnének is kegyelem-esztendőt szántunk, mert az -árva nagyon sír-rí rajtunk, hát nem akarjuk Dombay uramat elkötelezni -idő előtt; hátha addig még jobb szerencséje akad – – - -Szegény öreg esperes! Javítani akart a dolgon és rontott vele. -Elégtételt akart szerezni kegyenczének s csak szégyenét tetézte. Zavarba -jött. Tekintélye volt a koczkán s most már másodízben. - -Talpárdi észrevette az öreg úr zavarát és segítségére sietett. Jó az a -kettős elnökség; az a két szárny. Ha az egyiket zsúrolja a lövés, a -másik még birja, s ha egyebet nem tehet, csapkod. - -– Nem kértük véleményét az érdemes képviselőnek, s az ajánlat nem is úgy -tétetett, mint ő képzeli. Az elnökségtől távol van korlátozni a szabad -választást; az ellen azonban nem tehetnek kifogást gódirczi uraimék, ha -Dombay úr hozzájok rendeltetik adminisztrátornak, mert ez az egyházi -felsőbbség rendelkezési joga, melyet fog is érvényesíteni. Esperes úr is -úgy értette. - -Esperes úr hálás tekintetet vetett a szabadítóra s fejével csendesen -_igent_ intett. - -Dombay azt vette észre, hogy ő két óra alatt két évtizedet vénült. Vén -káplánná lett, világból kimaradott vén káplánná, kinek sorsán minden -embernek joga van szánakozni. Keserűség fogta el szívét s reszketett a -hangja, mikor szólt: - -– Érdemem feletti az a kegyesség, melylyel az elnökség rólam gondoskodni -kiván, de nem köszönhetem meg, mert szégyenpadra állít, melytől -következőre meg akarom magamat őrizni. Ha az egyházaknak van -autonomiájuk, van az egyéneknek is. És én ezen egyéni jogommal élve, -kijelentem, hogy valamint Tarhalomnak, úgy Gódircznak sem leszek sem -adminisztrátora, sem lelkésze soha. Megyek a hova hívnak, de nem a hova -kényszerítenek. - -Kaptak ezen a kondori urak. - -– Legyen a mienk! – kérlelte Mecseki. – Nem fogja megbánni. Gyönyörű tér -nyílik tevékenységének. - -– Teremteni és semmiből teremteni! – folytatá Ihárosi. – Ez lesz az ön -apostoli missziója. Isteni munka. - -– Idylli életet él. Távol az emberek zajától. Tanulmányainak szentelve -idejét. Romlatlan pusztai nép között – liczitált Mecseki. - -– És mívelt úri családoknak predikálva, kik önt megértik – feljebbezé -Ihárosi. - -– Gondoljon ön Frankéra Hálában! – biztatta Rúth Mihály úr. - -– És Oberlinre! – mondá egy másik kollega. - -– És a rézpataki lelkészre! – lelkesedék egy versíró káplán, a ki egyik -szemével Gódirczra, másikkal Tarhalomra bandsalított. - -– És a vékfildi papra! – szólt oda egyik urambátyám – a kinek magasztos -történetét ő még 1827-ben olvasta Bécsben (midőn tudományának öregbítése -végett külföldi egyetemekre indúlt, de az akkori háborús idők miatt -útlevelet nem nyerhetvén, Bécsnél tovább nem mehetett). - -– És Robinsonra, édes uramöcsém! – szólt most a nagybácsi is. - -Dombay feltekintett rá. - -– Úgy, úgy, édes öcsém! Robinsonra. Ezek az urak levegőben járnak, de -más a gyakorlati élet. Kár volt olyan nagyon szívére venni a gódirczi -ember beszédét. Menjen a hova rendelik s ne gondoljon vele, szívesen -látják-e vagy sem. No bizony! Hát Pál apostolt hívta-e valaki Listrába -vagy Efézusba? Megesett volna bizony, ha Ilyés akkor megy Ákháb -udvarába, mikor hívják. Mentek nem a hová hívták, hanem a hova -küldötték. - -– Én nem vagyok próféta, sem apostol – felelt elmélázva Dombay. – Én -rajtam kiadtak, mielőtt rájuk kötöttem volna magamat. Megvénültem két -óra alatt, nem akarom a harmadik kudarczot. Úgy is, akárhová megyek, -mindenütt utánam jön a szó: itt sem kellett, ott sem kellett. Még csak -meg sem hazudtolhatom, mert nem mondják hangosan. És ha fülembe -kiáltanák is, igazuk volna. Tehát megyek nem a hová küldenek, hanem a -hová hívnak. - -Kezét nyújtotta Mecseki felé. - -– Megállj öcsém! – kiáltott a nagybácsi – indulatosan elkapva a -veszélyes irányban nyújtott kezet, s fojtott hangon suttogta: – Senkid -sincs, a kinek joga volna beleszólani? - -Az ifjú szelíden kiszabadította foglyúl esett kezét s Mecsekinek adta. -Azután felelt az öregnek. - -– Én határoztam. Ön tudja, kinek van joga beleszólani, kérdezze meg, -eljön-e velem! - -Lehuzott az újjáról egy karikagyűrűt, azt átadta a nagybácsinak. - -– Vegye át ezt a gyűrűt és hozzon helyette másikat, vagy hozza vissza -ezt. - -* - -Azután szállására ment az ifjú. Fogott egy ív papirt, arra elkezdett -írni valamit, a minek ezt a czímet adta: _Tizenkét év múlva_. - -Ez az ő anticipált naplója volt. Ezt másoltuk le történetünk első -fejezetében. De nem úgy történt, a mint ő megjövendölte. - - - - -VII. - -A kondoriak hazavitték papjukat még onnan a gyűlésről. - -Ünnepélyben nem volt hiány. Három kocsival mentek, de jött eléjök -harmincz. Úri fogatok, egyenruhás kocsisok rajzottak ki a kondori -határszélig, hol az érkezőt Ámbár Lőrincz üdvözölte az egyházközönség -nevében. Kondor – mintha fejedelmet fogadott volna – kitárta minden -gazdagságát az érkező előtt; gulyák, ménesek, juhnyájak oda voltak -terelve mind az útszélre jobb és balkéz felől. Lássa a vendég, hogy -Kondoron is élővel élnek. - -Az új lakással nem igen volt mit dicsekedni, ezt még Ihárosi is -elismerte. Bűnbánólag bevallotta, hogy itt minden a kezdetlegesség -jeleit viseli: a szoba, mely padozatlan, de száraz; a benyiló, melyben -kályha ugyan még nincs, de északra nyilván ablaka, nyáron át kellemes -hűvös; téli ablakok sincsenek, de a nagy szoba ablakai délnek nézvén, -felesleges is az ilyen fényűzés; azután a konyha, mely szép tágas és -biztos, mert a padlásfeljárás, úgyszintén a kamraajtó is innen nyílik; -végre az iskolaház, mely ötödfél öl hosszú és három öl széles lévén, -igen alkalmas az isteni tisztelet tartására is. A padlás ugyan nincsen -lesározva, de hiába! nem lehet mindent egyszerre; különben is távol -állván minden épülettől, tűzveszélytől nincsen mit tartani. Mindezen -hiányosságát helyrehozza azonban az a három gipsz Varula, a kik a tűzfal -három fülkéjében állanak őrt, s a kik közül egyik Kazinczynak, másik -Vörösmartynak, a harmadik Petőfinek mondja magát. - -Ilyen szépen kimentvén alkotásának minden gyarlóságait, sietett az ifjú -lelkészt kivinni a tornáczra, honnét az egész gazdag síkságot -áttekinthette. Ihárosi szerette a költészetet és tudta könyvnélkül -Petőfit, – be is mutatta tudományát, egész versszakot alkalmazván a -távol kék ködében emelkedő toronyra, a délibábos égre, a puszta mélyén -álló csárdára, mintha csak az összes ihletét azon a buczkán nyerte volna -a költő, a hol ők állanak. - -[Illustration: … az egész gazdag síkságot áttekinthette.] - -Azután meghordozta az udvarban és kertben. Azaz újra megmutatta neki a -világ négy tájékáig terjedő síkságot és rábízta, hogy ebből a síkságból -mérjen ki már az épület körül két négyszög holdat a belsőségnek. Az -épület maga egy magas homokbuczkán állott, köröskörül meglehetősen -hepe-hupás síkkal, mely, mint Ihárosi mondá, planirozva és rigolirozva a -legpompásabb gyümölcsössé alakítható, továbbá egy mély homokvölgy, -melynek hossza és mélysége épen elegendő arra, hogy a parokhia kéménye -kilássék belőle, ha a házat oda építették volna; azontúl egy még -magasabb homokdomb – begyepesedve, melynek nevét is tudjuk már Csont -Ábeltől. Nyöszörgőhegy. - -Tehát ezt a tért csak planirozni és rigolirozni kell, gondolta a Comte -tanítványa, s azonnal kész a pompás gyümölcsös. - -A felséges őszi almák, a mosolygó nancy-baraczk, a drága -muskotály-körte, melynek egyik oldala mint a hajnal, a másik meg mint a -teli hold, – a csúfolódó pongorádi cseresznye, a biborszilva, a szőlő, -altam maritans populum stb., stb., a melyeknek zsengéje mind Junda ujjai -által szakasztatik le, de érett megfontolás s közös megállapodás útján, -míg Józsikának mind az öt ujja bekötöztetik gyolcsdarabbal, hogy nénjét -meg ne előzze. Aztán a dinnye, a legkitünőbb sárga fajok; görögöt nem -termeszt, mert azt ellopja a juhászság. - -Mind ez az öröm pedig nagyon olcsó. Csak mintegy két hold területet kell -planirozni és rigolirozni és egy tíz öl hosszú, négy öl széles és két öl -mély homokvölgyet betemetni, a mi nem is jár nehézséggel, mert épen a -Nyöszörgőhegy tövében van, a honnét telik, sőt szükséges is, mert Dombay -Máté, míg rigoliroz és völgyet temet be, egy füst alatt egy csinos -templomot is épít a Nyöszörgő-halomra (igaz, hogy csak egy toronynyal) s -azt körülülteti ákáczokkal. Ni! mintha máris - - színá illatát - s szellője ráfuvallna! - -Ott fognak ők sétálni Jundával az ákáczok csendes alkonyában, előttük -futkároz a Gyula gyerek, a ki nagy gonosztevő, mindig rikatja a szegény -kis Lidikét meg a Ferit. Mars be, gézengúz! Ez is így lesz, mihelyt a -nagybácsi meghozza a gyűrű mássát. - -Mikor Ihárosi magára hagyta, az ifjú lelkész visszatért szobácskájába, -elővett egy baltát s azzal kezdette fölfeszegetni málhácskáit. Egyik -ágyneművel, másik könyvekkel volt rakva. Szépen rendesen kirakosgatott -mindent, mintha az édes anyja bánt volna velük. A könyveket -kinyitogatta, beléjük tekintett, mintha búcsút akarna venni Maculay-tól, -Mill Stuart-tól, Comte-tól és a többi essayktől, melyekkel ő neki vajmi -kevés köze lesz ezután. Mély sóhajok között helyezte őket polczaikra – -megannyi halottas fülkébe. - -Egyszerre a rakosgatás közben elmosolyodott; arcza kiderült. - -Mégis jobban van ez így? Ide kérve kértek, híva hívtak, s ha az állapot -nem valami fényes is, de a bevonulás viczispáni volt. Szeretnek, jót -hisznek rólam, jót várnak tőlem s nem hiába várnak. - -– Jobban van ez így! - -Azután hozzá tette: - -– Ki tudja, ha Gódircz vagy Tarhalom jutott volna részeműl, a jó -gódircziak s tarhalmiak nem tudták-e már eddig az egész előéletemet csak -úgy, mint az Argyrus király históriáját? Hogy az oskolából kétszer -kicsaptak; hogy sohasem voltam Edinburgban, hanem a két esztendőt -Olaszországban töltöttem mint besorozott bakancsos, mivel az érettségen -húsz éves koromban zökkentem át; hogy a Miatyánkot életemért el nem -tudnám mondani behúnyt szemmel; hogy mind a két fülemre nagyot hallok; -hogy a bort nagyon szeretem, a pálinkát még jobban; hogy már két -egyházmegyéből kizártak és édes apám a tömlöczben halt meg; hogy -tulajdonképpen nem is végeztem az iskoláimat, hanem csak úgy irgalomból -bocsátottak a szent tisztre, mint apátlan, anyátlan árvát! Mely -mindezekre azt mondaná Gódircz és Tarhalom, hogy ha csak fele is igaz… -nem zörög a haraszt, ha szél nem fúj. Nem, nem! Hálásnak kell lennem -Kondor iránt. Hálás leszek! - -Asztalhoz ült, melyet Dávid bérlőtől kért, tollat vett elő s elkezdte -készítgetni beköszöntő prédikáczióját. - -A szentleczke-választás nagy gondot igényelt, mert az ő beköszöntő -ünnepe a keresztyénség nagy ünnepére esett. Húsvét következett. - -* - -Szentgyörgynap előtt pár nappal aranyos szép hajnallal virradt a húsvét -a puszta népére. - -Mikor Dombay nyolcz óra tájban kilépett szobájából s a szűk tornáczról -áttekintette a rónát, már akkor a délibáb ölébe vett s lágyan ringatott -minden tanyát, minden bokorerdőt. A menyboltozat a nyugalom boldog -mosolyával borúlt az ünneplő földre, mintha föl akarná ölelni. A tó -fénylő tükrén fekete madarak uszkálnak kevély lassúsággal: az egyedüli -lények, a kik életet mutatnak az élet napján. Mert minden más élet -rejtőzik még bent a házakban, hogy összeszedje magát arra a perczre, -mikor az élet diadalmát kell énekelni. - -A Nyöszörgő-halmon túl terűl egy roppant erdő, a familia erdeje. Nem egy -fészekben kelt ez azokkal az alföldi ványúlt erdőkkel, melyekben több a -mezítelen buczka, mint a sikár, és több a sikár, mint a törpe nyárfa. -Mintha a Somogyság kellő közepéből emelték volna ide. Az erdő szélén a -homoktalajban még a kökörcsin, a nagypéntek virága gyászol hamvas sötét -leveletlen lecsüngő fejével, mintha a sírba készülne, de egy lépéssel -odább az erdőben már húsvétot ünnepelnek a lombok. Sasfészkes tölgyek -váltogatva óriási jegenyékkel, a gémek tanyájával, a sudaras fák között -itt-ott vadgalambos vadkörtefák, megannyi patyolatinges leánykák, a -kökénybokrok fülemüléikkel, a somfa sárga virágai az orgona felső -bokrai; a ki közéjük keveredik, feledi, hogy az Alföldön van, s azt -hinné, hogy ez a sok virág pünkösdöt üdvözöl. - -Bent az erdő mélyén balzsamos levelű fiatal jegenyék-környezte ligetben -tíz-tizenkét férfi és asszony szorgalmatoskodik. - -Templomot építenek, szent sátort. Már három nap óta ékesgetik; a fák -sudarait kötözik össze, ágakat fonnak, vagdalnak, idomítanak, füvet -nyesnek, nyirnek, göröngyöt gereblyélnek, czölöpöket vernek, padokká -erősítik; s mikor húsvét szombatján végig néznek munkájukon, azt mondják -rá: olyan szép, mint egy templom. - -Reggelre a munkának már csak az ünnepi része marad, a mit még húsvét -reggelén is lehet, sőt illik végezni. A liget hajójában már készen áll a -fűzfagallyakból font mennyezet, ez alatt egy csinos karszék, a Mózes -széke, egyszersmind kathedra; a kathedra előtt egy szalon-asztalka. -Ihárosi Dávid, ki az építést vezette, most két könyvet helyez az -asztalra: egy zsoltárt bársonyba kötve, melyet ő maga ajándékoz az új -papnak, és egy öreg bibliát arany szegélyű, maroquin kötéssel. A Csipkés -Comáromi hírneves bibliája, kétszáz éves mártyr, mely száműzetett -mielőtt hazát nyert volna. Ez is az új lelkésznek van ajánlva Pátróiné -nagyasszony által. Ez volt a legdrágább, a mivel bírt. - -A liget közepén drága faragványos tölgybútor foglalja el a legméltóbb -helyet; Párisban tanúlta a rajzot, a ki ezt az Úrasztalát Talpárdi -Nagysága rendeletére készítette; az a nehéz selyem biborbársony -asztalterítő, közepén az arany sugaras nappal, sarkain aranyfonálból -hímzett kelyhekkel s a négy szélein az Úr beszédével, a nagyságos -asszony keze munkája, ezt is Ihárosi teríti fel gyöngéd vigyázattal, -elhelyezvén előbb a szent kenyeret, melyet Ámbár Dína sütött anyja -felügyelete alatt; első sütése, de remekelt vele, s melyet maga Ihárosi -szeldelt fel azzal az ezüstnyelű késsel, melyet Dámán atyafi -ajándékozott az eklezsiának; továbbá az aranynyal futtatott ezüst -tányért – Mecsekiné ajándékát – és a két karcsú ezüst kelyhet, melyeknek -egyike Ámbár Lőrincznének, másika annak az öreg Minekának a nevét -örökíti meg, a ki multkor oly hatalmas daczbeszédet mondott a preczeptor -zabfizetése ellen. - -Minderről Dombay nem tud semmit. Ő porczellántányérokról és czin- vagy -cserép-kelyhekről álmodik s ha meglátja e kincseket, elrémül bele, hogy -hol fogja ő ezeket őrizni; hiszen az egész háza nem ér annyit, mint e -klenodiumok fele. - -Most Ihárosi zászlót huzat fel egy fasudárhoz erősített fenyőficzkóra. -Ez helyettesíti a harangot s azt jelenti, hogy kilencz óra van. Kezdődik -az isteni tisztelet. - -A fogatok a zászló lobogására megindúlnak a tanyákból, kerekeik sebes -forgással metszik a homokot, az erdő szélén megállapodnak s leszállanak -belőlök a gazdag selyemruhás hölgyek és a rövid vagy hosszú atillás -pusztai urak; délczeg alak mind, s most még délczegebbek, még -kényesebbek, annak érzetében, hogy nem kell nekik Fűzvárra menni -ünnepelni, mert imé itt a saját földjükön szól hozzájuk az Örökkévaló. -Áldott legyen, a ki felkereste őket. - -A középbirtokú gazdák, festett könnyű szekereikre felrakva az egész -háznépet a legkisebb apróságig, hogy megemlegessék azt a napot, a mikor -a kondori pusztában először zendült meg a kiáltónak szava. - -Becsületes majorosok, tisztes hosszú subával palástolva a kék mándlit, -mert náluk a suba a díszköntös, az a szép méltóságos bő tiszta suba -minden hím és sújtás nélkül; éltesebb juhásznék és kertésznék bő -selyemköténynyel s keszkenőben őrzött zsoltárral, figyelmesen vigyázva -előttük menő hajadonaikra, hogy tisztesen és szemérmesen lépkedjenek. - -Elfoglalják az Úrasztalától illő távolban elhelyezett padokat és a -lombpáholyokban rejlő ülőhelyeket. Első padban Csont Ábel a főgondnok és -Talpárdi mint főtisztviselő, – utánuk a többiek. Külön a férfiak, külön -a nők. - - – – – Fák, füvek és virágok - Ujulnak örömben. - -Most belép a lelkész. Dávid úr vezeti s illedelmes főhajtással kimutatja -neki a számára kijelölt helyet. - -Dombay áttekintette a gyülekezetet s mélyen megindúlt. Talán az jutott -eszébe, hogy más lelkészeket ilyen alkalmakkor, székfoglaláskor, -primicziákon, a szülők, testvérek, rokonok egész serege kiséri be, -tiszttársak körülállják, vállaira tett kezekkel megáldják Isten nevében -– –; ő neki nincs itt senkije, senkije. Még csak egy lelkésztárs sem, -sem öreg, sem ifjú, a ki őt ajánlaná a gyülekezetnek. Nem tesz semmit. -Felemeli fejét, széttekint a sokaságon, szívében megáldja őket és azt -mondja magában: «Imé ezek az én atyámfiai.» - -Azután megzendül az erdő a «Nincs már szívem félelmére» diadalmas -hangjaitól. Megreszketnek a lombok, köny csillan a szemekben; a csengő -női ajakkal összehangzik a férfi torok ércze; Ámbár Lőrincz méltóságos -basszusa palástolgatja Csont Ábel iskolázatlan olvadozásait; Mecseki -kellemes discantojának Ihárosi kontráz, Talpárdi nagysága ajkai mozognak -s egy cseppet sem rösteli, hogy háta mögött a juhásza ugyanazon új -egeket reméli az újra megnyílt szemekkel, a melyeket ő. Kételkedés, -hitetlenség mind kívül maradt az erdő árkain. Férfiak, kik a század első -negyedében az anyatejjel, a levegővel, a könyvekből, a kathedrákból -szívták a Voltaire tanait: itt hisznek, remélnek. - -Hogy ne hinne az ember, mikor két század magával énekli: - - Nincs már szívem félelmére - Nézni sirom fenekére - Mert látom Jézus példájából… - -Foly a köny az orczákon: mikép ne hinnének? - -Dombay az éneklés alatt megtekintette az elébe helyezett könyveket, a -Pátróiné ajándékozta bibliát felnyitotta, és abból vette fel a leczkét: -Ezékiel XXXVII. 1–5. - -«Lőn én rajtam az Úrnak keze, és vűn engemet lélekben a Jehova, és -helyheztete a völgynek közepette, mely tele vala csontokkal, melyek igen -megszáradtak valának, - -«és monda énnekem: Embernek fia! vajon élnének-e ezek a tetemek? és -mondék: Uram Isten, te tudod! - -«és monda énnékem: profétálj e tetemek felől, és mondjad ő nékik: ti -megszáradt tetemek, halljátok meg a Jehovának beszédét! - -«ezt mondja az Úr ezeknek a tetemeknek: Imé én hozok tibelétek lelket és -éltek.» - -* - -Akkor betette a könyvet és szólani kezdett. - -Mit beszélt, azt kivonatban sem közölhetjük. Olvasóink között lehetnek -papi férfiak is, kiknek az öregebbjei kemény birálat alá találnák venni -a kezdő pap első beszédét s ez által meggyöngítenék azt a hatást, melyet -a közönségre tett. De lehetetlen be nem látniok minden akadékoskodás -mellett is, hogy a leczke ügyesen volt választva kettős alkalomra. A -boldog feltámadás reményét erősíteni a tudomány kétkedéseivel szemben; -az anyag, a megszáradott csontok tehetetlenségét, semmivoltát a lélek -hatalmával vetvén egybe, kimutatni, hogy az anyag a halál, a lélek élet. -S végre gyöngéd művészettel a kondori közönség addigi állapotára s -mostani átalakulására alkalmazni a szent leczke utolsó szavait: «Imé én -hozok tibelétek lelket és éltek»; körülbelől ez volt elmélkedésének -vázlata. - -A tanultabb urakat kellemesen lepte meg az ifjú szónok tapintatos -elocutiója. Attól tartottak, hogy pusztai közönség előtt levén -beszélendő, egészen ez együgyű elmékhez fogja alkalmazni tanítását; hogy -majd pattog, hatalmaskodik, vagy ríkat és érzeleg: s ime megbecsüli őket -s úgy szól hozzájuk, mint a kikről fölteszi, hogy bírják követni és -felbecsülni az ő lelke repülését. Ihárosi a megragadóbb helyeken -fölemelt fővel hordozta végig tekintetét a gyülekezeten, majd ismét -Mecsekire szegezte kihívó büszkeséggel. Ilyen papod legyen Mecseki! - -A prédikáczió után a szent asztalhoz járúltak a hívek. - -Legelőször lépett ki Csont Ábel, a főgondnok. A csontembert is -megszállta ama lélek, mely a szent leczkében volt említve. Keze -reszketett, rángatódzott, mikor a sákramentomi kenyeret fogadta, míg -torzonborz szakállán aláperdűlt a köny. Húsz éve már, mióta haragban van -a papokkal és e miatt templomot nem is láthatott belülről. Most ime az -Isten neki is mutat helyet, a hol leteheti fáradt lelke minden terhét. - -Utána Talpárdi, Ámbár Lőrincz, Mecseki, Ihárosi, Dámán és még -egynehányan az előkelőbb nemes urak közül, talpig magyar diszköntösben, -mentésen, kardosan; azután a közrend, végre a szegénység, egész Lőcs -Jónásig és Kezesménes Lukácsig, lelki töredelemmel, igaz hálával -valamennyi. - -Míg a lelkész a körben sorra vitte a szent jegyeket, az asszonyok ajkain -alázatos dallamban zendült a bűnbocsánatot váró remény: - - «Mert nem azért vetted fel testünket, - Hogy megitélj bűnünkért bennünket…» - -Mennyi bátorító van abban, mikor az ember _ezt_ mondhatja Istenének! - -Dombay mondhatatlan részvéttel szemlélte ez alakokat. A sok daczos, -kevély, féktelen jellem, a kik vagyunk többé-kevésbbé mindnyájan, itt -meghajol egyetlen érzelem elborító súlya alatt mind. Míg a kenyeret és -bort osztotta, mindegyikhez intézett egy-egy emlékeztető szót Isten -beszédéből s mindegyiknek fejére küldött egy igaz áldást szívéből. Légy -megáldva, légy megszentelve. - -A női közönség már nem alkotott olyan szép rendes kört, mint a férfiak. -Egy az, hogy az asszony, ha még oly igen meg van is hatva a töredelem és -alázat lelkétől, soha sem feledi méltóságát s biztosítani igyekszik mind -magának, mind köntösének a megillető tért; más meg az, hogy a nők -legalább is kétannyian voltak, mint a férfiak. - -Ezért kettős, sőt hármas kört kelle alkotniok egymás mögött, mely miatt -egy kis tolongás és rendetlenség támadt. Nem nézték, ki a Mecsekiné, ki -Ámbárné, hogy előre bocsátanák; mindegyiknek volt igénye az elsőbbséghez -koránál, vagyonánál vagy nemzetségénél fogva. Így a szerényebbek vagy -bátortalanabbak a második vagy harmadik gyűrűben maradtak. Csak Pátróiné -és Talpárdiné asszonyok elsősége nem vonatott kétségbe. - -A lelkész türelemmel várta végig a sorakozást, akkor elkezdette osztani -a szentségeket az első körben álló hölgyeknek, azután sort fogott a -második gyűrűn, majd a harmadikon; az első sorban állók vállain -keresztül szolgáltatván át. Néhol csak a kezet, néhol csak a három ujjat -látta, a mely reszketve nyúlt a kenyér után. - -Miután a kelyheket is ekként sorban osztotta volna, visszatért a -szent-asztalhoz; meghajtotta fejét, imára kulcsolta kezét; maga volt -áldozandó. - -A lelkész utolsó az áldozók között. - -Az ének elhallgatott, a gyülekezet felállott, Dombay kezébe vette a -szent-kenyeret s megtörni készűlt. - -E közben a mozgékony Ihárosi, kinek figyelme mindenre kiterjedt, -észrevette, hogy a harmadik gyűrűben álló hölgyek közűl egy, egy fiatal -leányka, kikerűlte a lelkész figyelmét. Szemérmesen megvonúlt az előtte -állók mögött, nyújtotta is kezecskéjét, de a lelkész nem vette észre. -Így nem részesűlvén a kenyérben, elpirúlva hátralépett, hogy a -kehelyosztásnál rendet ne zavarjon. Csak tanuja volt, de nem részese a -sakramentomnak. - -Mikor a nők a körből oszlani kezdtek, Ihárosi meggondolatlan -túlbuzgósággal odalépett a leánykához, kézenfogta, hogy az úrasztalához -vezesse. - -A leány zavarba jött, még jobban elpirúlt; vonakodott kissé, de -ellenállani nem mert, öntudatlanul engedte magát vezettetni a szent -asztalhoz. - -Ihárosi halkan tudatta a lelkészszel a jelenet okát. - -Dombay a leánykára tekintett és megdöbbent. Ez az ő kézcsókoló -tanítványa volt, a szőke sarjú leányka: _Ámbár Dína_. Ott állt, mint az -elitélt bírája előtt. Összeroskadóban a ránehezülő tekintetek sulya -alatt. - -A lelkész egy másodperczig tétovázva nézett a leányra, azután kettétörte -a kezében volt szent kenyeret és felét a leánynak nyújtotta. - -[Illustration: Ihárosi halkan tudatta a lelkészszel a jelenet okát.] - -«A te ifjúságodnak legyen vezére a te Istened!» - -Akkor rázendült az ének: - - «Az úr énnékem őríző pásztorom, - Azért semmiben meg nem fogyatkozom…» - -Lábán János kezdte rá. Ő tudta, hogy ezt szokás akkor énekelni, mikor az -egyházi szolgák áldoznak. - -* - -Így ünnepelte meg a nemes-kondori gyülekezet első húsvétját. - -Így lőn a pusztába bujdosott ifjúnak első találkozása a kézcsókos -leánykával. - -Az isteni tisztelet végeztével a közönség kivonúlt a szent sátorból, s -egy másik ligetbe seregelt át, melynek dombos közepe hosszú négyszögben -gyepasztallá volt alakítva s megterítve. Távolabb, lobogó tüzek mellett, -a szolgafán függő bográcsok körül öreg juhászok sürögnek, -meg-megpörgetve a terjedelmes edényt, melyből a husvéti bárány illata -párolog; egy bokor rejtekében csapraütött hordó igérkezik a köz-rendnek, -míg egy másik lugasban pinczetokok csoportoznak aristokratikus -nyugalommal, terepélyes kosarak társaságában, melyek a nemzetes és -tekintetes asszonyok süteményeit rejtik. Közös vendégség készűl, -eklézsia örömére, új pap tiszteletére. - -Dombaynak, ki Ámbár Lőrincz jobbján közelget, csak szét kell tekinteni, -azonnal észreveszi, hogy Kondoron jó világ van. (Kinek-kinek.) - -De nem tekinthet szét, mert Pátróiné nagyasszony ottan leragadja Lőrincz -úr karjairól, s a mint hatalmába ejtette, össze-vissza csókolja az -aranyos szép száját. Neki joga van erre, hiszen ő tette a -legjelentékenyebb alapítványt, no meg hogy ő értette meg igazán minden -szavát, mert az öcsémuraméknál és az öcsémasszonyéknál bizony sok -hullott az útfélre és a tövis közé. - -De hát az öcsémasszonyok nemde nem csak olyan nemesasszonyok-é mint -asszonynéni, s nyomorult utánzóknak kell-é őket tartanunk, ha az -asszonynéni példáját követik? - -És az ifjabbja veszít-e valamit kelleméből vagy tisztességéből az által, -hogy szemérmes távolból vár egy nyájas tekintetet vagy köszöntést, és -boldognak érzi magát, ha megnyerheti? - -Azután a férfiak hódolat-nyilatkozatai következnek. - -Talpárdi nagysága nem szól semmit, csak megrázza az ifjú kezét emberül, -a mit az ifjú olybá vesz, mintha püspöke dicsérte volna meg. - -Csont Ábel sem titkolja meggyőződését, hogy ha valamennyi vaskalapot, a -ki a környéken van, összekalapálnának is, még sem nyomna a szívén -annyit, mint a mai prédikáczió. Azt hiszi, ez elég is lesz neki a másik -husvétig. - -Nem késett Lábán János is kijelenteni, hogy akárcsak főtisztelendő -Székács urat hallotta volna; mely megjegyzés az éltes Minekának annyira -elviselhetetlen, hogy rögtön torkon kapja: - -– Hohó juhász! Hát Józsa uramat a gólya költötte? Mert mikor Józsa uram -el kezdett prédikálni, még a város végén is meghallották a szavát. - -Azután megijedt, hogy a Józsa uramra való hivatkozással érzékenyen -megsértette az új papot, biztatólag fordúlt feléje: - -– No de kigyelmednek is majd megerősödik a hangja. Te pedig Lábán János, -elmenj a Székácsoddal és ne kárhozkodtasd az igaz körösztyén embert. - -A becsületes Dávid zsidó is meghozta elismerése adóját. Ő, úgymond, nem -meri többé husvétban meghallgatni a tiszteletes ifjúurat, mert… - -Nem mondta tovább, hanem azt tette hozzá: Akár csak a Lőw rabbit -hallotta volna Nagy-Kanizsán, mikor először prédikált magyarul. - -– Már pedig én csak a mondó vagyok – dörmögte szomszédjához egy távolabb -álló atyafi, – hogy ebben a mi emberünkben kell valami nagy hibának -lenni, mert különben a szentszék nem vetette volna miközibünk. Majd -meglássa kend. - -Ámbár Lőrincz újra karon fogta az ifjút, tovább hordozta az atyafiak -között, bemutatta itt is, ott is, azután szétnézett; keresett valakit -vagy valakiket. - -A kiket pedig keresett, azok még nem érkeztek meg. Útközben -megállapodtak a szent sátor és az ebédlő liget közötti pagonyban. - -Lőrinczné asszony, balján Dínával, hevesen magyarázott valamit Ihárosi -úrnak, a ki állott a hugomasszony előtt, mint fölvetett feje mutatta, -daczosan, de mint égre emelgetett kezei a szétnyiladozott újjakkal -sejtetni engedték, még sem egészen tiszta lelkiösmérettel. - -– Dávid bácsi – szidta az asszony, szemeit törűlgetve – soha sem léphet -hozzánk úgy, hogy bajt ne hozzon a nyakunkra. A múltkor bevetődik -házunkhoz, s ott a következése… - -– Egy derék fiatal pap. - -– Az ám! Ellopták az uramnak a drága fegyvereit. - -– Hát annak is én vagyok az oka? - -– Persze hogy maga! – de nem merte tovább folytatni a történetet -(melynek az lett a vége, hogy a fegyvereknek, melyeket ő Dávid úr -látogatásakor lehányt a padlásról, a keselyűsi homokban lába kelt), -hanem napirendre tért. - -– Most meg közszemlére hurczolja a lányomat. Még azt hiszik, én fogadtam -meg, hogy árulja. - -Dávid bácsi újra fölemelte a kezeit. - -– De gondold meg, kedves húgom! Mekkora veszteség lett volna erre az -ártatlanra nézve, ha ő épen ezen alkalommal elmarad az ünnepélyről. -Vajjon miről emlegetné meg ezt a dicső napot? - -– No hiszen, van már miről emlegetnie! - -– Köszönd meg asszony, hogy volt rá gondom. Még azt hitték volna, hogy -el van tiltva a szent asztaltól. - -Hanem mikor ezt kimondta, kapta is odább a fejét, nehogy a húgomasszony -keze elhirtelenkedje a választ. - -Jó volt az elővigyázat. A válaszra kész kezecske csak a híg levegőt -fenyítette meg abban a térben, melyben imént Ihárosi feje állott. - -– Menjen innen. Rá sem nézhetek. - -– Jól van no, hát ne nézz rám! Hát te galambom kis primulám – szólt a -leánykához – haragszol-e? Te se nézz rám, ha haragszol! - -A kis primula rávetette kökény szemeit Dávid bácsira. Bizony, hogy -haragszik. - -Ekkor odaért Lőrincz úr Dombayval. - -– Mi már ismerjük egymást! – mondá Dombay. – Hogy megnőtt azóta! – -Elbeszélte Lőrincz úrnak az ismeretség történetét, azután hozzátette: – -Én adósa is vagyok kegyednek; egy kézcsókot feledett nálam búcsuzáskor s -most alkalmam van visszaadni. - -Soha még sarjú leányt ekkora tisztesség nem ért. Szabadkozott is nagyon. - -– Kölcsönt kölcsönnel kedves Dína! – mondá, ajkaihoz érintve a lányka -puha kezét. - -Lőrincz úr nagyot mosolygott a kis sváb leányka zavarán (sváb leány -Lőrincz úrnak mind, a ki tud német írást), de neje nem igen örült a -dolognak. Még hírbe hozzák a csetrest. Dávid bátyja, az a nagy paraszt -elkezdte, ez meg itt folytatja, holott vályogházban lakik és -kertészgyerekeket tanít. - -Dombay szívébe látott az anyának és sietett fölhasználni az első -alkalmat, hogy aggodalmait eloszlassa. - -Mert mikor az ebéd vége felé járt, s kezdődtek az áldomás-ivások, a sok -mindenféle jó kivánat között múlhatatlanúl elő kellett fordulni annak -is, a mely így kezdődik: - -«Rég megmondotta bölcs Salamon, hogy nem jó az embernek egyedül lenni…» -mely rövid igazságból kiindulva, Mecseki úr szive teljességéből azt -kivánja, hogy az ő szeretett papjának szivét fűzze minél elébb egy hű -szívhez a legdrágább frigy aranyláncza. - -Az erdő «éljent» harsogott egy csinos kis pusztai papné gondolatára. -Mindenfelől ráestek Dombayra, hogy asszonyt ám a házhoz minél elébb. -Különösen Pátróiné nagyasszony biztosította, hogy úgy fogja szeretni, -mintha saját menye volna. - -Dombayt a sok biztatás annyira elragadta, hogy többet is vallott a -kellőnél. Szót szóra. - -– Talán már van is valaki jegyben? – kezdé a nagyasszony. - -– Talán! – felelt Dombay. - -– A _talán_ nem elég. Én őszinte és töredelmes vallomást akarok. - -– Még nincs jogom ilyen vallomást tenni, mert «hátha» is van utána. - -– Tehát a «hátha» betudásával! – szólt közbe Dína egy tányér -dióskalácsot nyújtva át Dombaynak. - -– Kegyed is kiváncsi rá? Egy feltétel alatt megmondom. - -– Csak azt ne, hogy tovább ne adjam a titkot, mert ilyen feltételt el -nem fogadhatok. - -– Oh sokkal könnyebb. Ha kegyed ajánlkozik nyoszolyó-lánynak -menyasszonyom mellé. - -Dína tapsolt a koszorúlányságnak. - -– Szivesen. - -– És azt a gyöngyvirág-csokrot átadja nekem menyasszonyom részére. - -– Legyen az övé. Tehát a titkos jegyes neve? - -– _Junda_. - -– _Junda_ – ismétlé Dína s levette kebléről az illatos bokrétát és -Dombaynak nyújtotta. - -Leesett a kő Ámbárné szívéről. Az ő egyetlene megszabadúlt a -mendemondától. Most már örült az iménti tisztességnek, hogy a kézcsók -nem _úgy_ volt adva, hanem _amúgy_. - -* - -Az áldomások után oszlani kezdett a közönség. Az urak és úri asszonyok -egy csoportban lakására kísérték Dombayt. - -Beléptek a világos, hűvös, gyér butorzatú szobába; ott biztatták, hogy -ne féljen, jó dolga lesz köztük; a kondori vízhez nehezen jut az ember, -de a ki egyszer ivott belőle, az nem tud megválni Kondortól. Olyan -boszorkányos ez a kondori víz. - -E közben Talpárdi félre intette Dombayt. - -– Kedves papom! Nekem ugyan akaratom ellen történt idejövetele, de ha -már itt van, isten hozta. Az az én patvarkodó Juczi néném olyan száz -aranyat adott a fizetésére, a mi hetven esztendő óta pör alatt van, s -lesz is még másik hetvenig. Hanem azért, hogy a hivatal rövidséget ne -szenvedjen, a per lefolyásáig én fizetem önnek a kamatokat. - -Átadta a hat aranyat. Aztán végig tekintett a szobán. - -– Ez bizony szűk lakocska; ez a bolondos Ihárosi fújta fel semmiből. -Hanem ne búsuljon. Én magam építtetek hozzá egy csinos szobát a -_húgomasszonynak_. - -Alig szabadúlt meg Talpárditól, elfogta Pátróiné. - -– Kedves uramöcsém! Én száz aranyat adtam a papi fizetésre, de ez az én -gyilkos öcsém, ez a kevély Talpárdi nem tudom mikor fizeti ki. Hogy -tehát maga ne szenvedjen, a kamatokat én fogom fizetni a per lejártáig. - -– De én már átvettem ezt Talpárdi úrtól! – szólt Dombay, eltávolítván a -nyújtott összeget. - -– Az annak a kevélynek a dolga, ez pedig az enyém. Ne szemérmeteskedjék -uramöcsém, hanem vegye jó szívvel, a mit jó szivvel adnak. - -Azután jött Lábán János a sóval, vajjal. Csont Ábel a méhkasokkal, mert -ő adót nem fizet, hanem kiadja a kapitálist egyszerre. A bárányok, – -egész kis nyáj, a sok apró liba, a mit a gazdaasszonyok hordtak össze, -mint mondták azért, hogy annál hamarább hazahozza a feleségét, mert a -libának asszony kell. Nem paphoz illő ludat nevelni. Az az igazi papné, -a kinek százával nő a libája, pulykája. - -Hogy megörül majd ennek Junda. - -– Meg ám! - -Épen most érkezik a csősz a levelével. - -«Uram! Önnek ajánlata más körülmények között mindennél drágább lett -volna előttem. Most szülőim emléke, testvéreim jövője, és annak a két -öregnek, kinél menedéket találtunk, szeretete tilt azt elfogadnom. -Kövessem önt, és elhagyjam testvéreimet? Kire, hová! Vagy magammal -vigyem a pusztába? Mi lesz ott belőlük? Engedje meg, hadd maradjak én az -én szegény kis árváimnak és az én öreg jó rokonimnak szolgálója. -Feledjen ön. Ne emlékezzék meg rólam soha.» - -Ez volt a Junda regéje. - - - - -VIII. - -Robinson, szegény Robinson! Mit csinálsz te itt? - -Oh te jámbor Máté! És még neked szokott fájni a szíved az emberiség -szenvedései miatt, és vérezni egy-egy elhagyatott gyermek sorsán, holott -nincs az az égi madár, a ki a te kiterjesztett szárnyaid alá -kivánkoznék. Hogy beczézed, hogy simogatod őket, hogy megfördeted -szavaid mézében a kit elől-utól találsz. Az persze tetszik nekik: de rád -nem meri magát bízni senki, hiszen magadnak sincs miből élni. Az a leány -téged szeret, mint leány szerethet, becsül, mint embert becsülni lehet, -rád bízná magát és menne veled világtalan világig, még czipődet is -fényesen tartaná, fényesebben, mint Józsikáét; de Józsikát nem meri rád -bízni, hogy majd abból te embert faragsz, sem pedig Milikéjét nem meri -kitenni annak az arkadiai boldogságnak, mely abban állana, hogy a te -préczeptornak való bárányaidból a legpákosztosabbiknak napról-napra -friss koszorúkat aggasson a birka fejére. Egy gróf megirigyelhetné azt a -szerencsét, melyben te azokat az árvákat részesítenéd, napról-napra -fejlesztvén értelmüket, képezvén erkölcsüket, erősítvén hitüket a -gondviselő Istenben, de neki nincs bátorsága, vagy talán több a -józansága, hogysem testvérei jövőjének a puszta homokjában és magányában -merné letenni alapját. Ne kárhoztasd: igazat mondott, mikor azt írta, -hogy marad az ő szegény kis árváinak és az ő jó öreg rokonainak -szolgálója. - -Légy gyakorlatibb kissé. Az a sok bárány (bizony nem válogatták ám neked -a javát) mind elpusztúl harmadnapra, ha te akarsz lenni a juhászuk. -Hivasd Lőcs Jónás uramat és számold át neki. Ha te úgy gondot viselsz az -ő lelkére, mint ő a te bárányaidra, akkor Jónás gazdának jó dolga lesz a -másvilágon. A libákat is add ki feléből valami kertésznének, legalább -haláluk nem a te lelkedet fogja terhelni. - -Azután tarts vizsgálatot málha-ládáid fölött. Ezek a te hajódnak a -roncsai. Nem lehetne-e belőlük egy kis ladikot ábdálni össze, melyben a -sík tengerre kivetődhetnél? Mert Európa igen messze van. Mindenekelőtt -pedig ne feledd, hogy közeleg a május elseje, és a legények már holnap -kezdik vagdalni a májusfának való sudarakat, melyeknek hegyébe -nyárfalomb lesz erősítve, felékesítve piros kendőkkel és sárga -szalagokkal, úgy lesznek leállítva a lány ablaka elé éjnek évadján. -Eredj te is; kötözz össze három-négy póznát, szegezz a tetejébe egy -széles deszkát és írd rá: _Ferte opem misero Robinsoni_. Állítsd fel azt -a Nyöszörgő-halmon, hogy a ki deákul tud, el ne olvassa. Mert ez a te -május-fád. - -Robinsonabb vagy Robinsonnál. - -Mert Robinson magára volt ugyan hagyatva, és épen úgy maga kereste -magának a bajt, mint te: de utoljára is ő ura volt annak a világnak, a -melybe jutott: te pedig a világ kellő közepén (mert nem Kój a világ -közepe, hanem Kondor) vagy elszigetelve, a mint csak ember elszigetelve -lehet. Köröskörül rakott tanyák füstölgő kéményei hirdetik, hogy -mindenütt vidám tűz pattog a tűzhelyen, asztal készűl a házban, melyet -boldog háznép ül körül; s a hol így nincs is, ott is van élet; káromkodó -béresek, nyafogó gyerekek, patvarkodó feleség és jámbor gazda, a ki -ürügyet keres, hogy beleköthessen az asszonyba, s legyen oka a házi -kereszt elől Dávid zsidó barátságos levélszínje alá menekülni. - -Neked mindebből az örömből csak annyi jut, hogy holnap vagy holnapután -valami alkalmatosságon sorba látogatod ezeket a tanyákat és majorokat. -Mindenütt töltesz öt percznyi időt, azután még tovább, mind a hetven -nemzetes és tekintetes úrnál sorba tevén a dísz-látogatást. - -Ha ezen túl estél, akkor vesd kezedet az eke szarvára és többet hátra ne -nézz. - -Pamlagjára dőlt s tovább folytatta szomorú elmélkedéseit. A közeli -korcsmából átdörmögött hozzá a bőgő hangja. Egész éjfélig azt zúgta -fülébe: Robinson, Robinson, Robinson… - -Reggel felé elszenderedett, de csakhamar fölébredt. - -A kelő nap első sugara szemébe sütött, arra ébredt fel. - -Az ébredő ember első dolga szemlét tartani tegnapi gondolatai fölött. Ő -is csakhamar megtalálta a fonál végét, melyre néhány fekete gyöngyöt -fűzött tegnap. Ott következtek egymásután «Robinson», «Májusfa», «Ferte -opem», azután a Junda levele, a visszaküldött gyűrü, azután multjának az -a nagy széles tengere, melyen az ő kincsekkel megterhelt hajója a -kondori zátonyra vetődött ki. - -Azután az a késő bánat, melylyel _megbánta a mit cselekedett_, mely első -éjtszakáját ezen a szigeten oly gyötrelmessé tette. - -Nem jobb volna-e egyszerre mindennek véget vetni? - -Ez volt az utolsó gondolat, melyre tegnapról emlékezett. - -De minő más az ember lelke, mikor a keleti ablakán süt be a nap! - -Gyáva önkéntes! el akarsz szökni az őrhelyről, hová senki sem -kényszerített? És miért? Csak azért, hogy egy leány, kiről azt hitted, -egyedül te tudod boldoggá tenni, nincs veled egy véleményen? Micsoda -öklelő syllogismus ez? Ha vad emberré lettél, ne keseregj európai -kisasszony után. Ez volt az első gondolata reggel. - -Fogta a gyűrűt, melyet Junda visszaküldött, s szépen felhúzta annak a -gyöngyvirágcsokornak a szárára, melyet Dína adott át a nyoszolyólányság -foglalójául. - -Ez tehát be van fejezve véglegesen. Ha a díszlátogatásból épségben -hazakerülök, elkezdem az életet. – Lássuk csak. - -Kezébe vette a naptárt és szemlét tartott a napok felett: melyik bírna -legajánlatosabb külsővel a díszlátogatásra? De azok a napok olyan -bunfordi szemmel néztek rá, egyiknek sem jutott eszébe feltartani az -újját, hogy ő magára vállalja a bemutatás tisztét. - -Hanem az ember, mikor vademberré lesz, első kötelessége magát lehetőleg -ravaszszá idomítani, mert miként védekezhetnék különben az elemek és a -hozzá hasonló vadak ellen sikerrel. - -A naptár tanúlmányozása közben Dombay egyenes lelkén is talált egy kis -hasadékot a ravaszság. Egy kis ártatlan ravaszság. - -Unalmas história biz az egész látogatási parádé, – mondá – kedvetlenül -tovább forgatva a naptárt s olvasgatva jámbor adomákat, míg végre azokat -is megtanulta, és a vásárokra került a sor. Aba, Abony, Ada és a többi. - -Mert egy vadembernek semmi sem áll annyira érdekében, mint azt tudni, -hol mikor lesz vásár. - -Kérem, ez nem tréfa. Mert lám Dombayt a tudományszomjnak éppen ez a neme -segíti ki zavarából. - -«Füzvár. Quasimodo-vasárnap.» Igy mondja a kalendárium. - -Quasimodo-vasárnap; hiszen ez a legközelebb vasárnap; Fűzváron országos -vásár lesz és a fűzvári vásárra Kondorról bezarándokol minden ember, a -kinek lelke, lába vagy lova van. Ez lesz a legalkalmasabb nap az én -látogatásomra. Oh te Quasimodo! Hogy nem tudtál rám kiáltani! - -Jól számított. Mert Quasimodo vasárnapja reggelén a zászló-jeladásra -csak Énekes Tóth Péter jelent meg az isteni tiszteleten gyermekeivel. -Nem győzte csóválni a fejét a világ romlottságán, mely egy hívságos -vásárt többre becsül egy szép éneknél. - - «Mely boldog, a ki jól és igazán él!» - -Elénekelgették a szép éneket, Énekes Tóth Péternek jól esett -tapasztalni, hogy az új tiszteletes csak úgy tudja könyv nélkül mint ő. -Igazán tudós ember. Csak úgy prédikál ő neki egy magának, mintha az -egész húsvéti közönség jelen volna. Húsz krajczárt vetett a perselybe -örömében, holott húsvétkor csak tíz tellett a buzgóságból. - -Isteni tisztelet után felkérte Dombay, hogy hordozná őt meg a tanyákon -sorban, mert látogatásokat akar tenni, mit Péter gazda meg is ajánlott -egy kis fejvakarás után, mert – úgymond – ez a csősznek volna a -kötelessége. A legatust is az szokta vezetni az urakhoz. - -Sorba vették a tanyákat. - -Dombay nem győzte magasztalni a maga életrevalóságát. Áldotta Fűzvárt és -a Quasimodo-vasárnapot, hogy nehéz tisztét így megkönnyítették neki. -Sehol senkit nem talált otthon. Egy-egy éltes cseléd jött ki eléje, -annak átadta névjegyét és sajnálkozva hajtatott tovább a keskeny sínű -juhászkocsin. - -Csak egyet nem vett számba. Tudniillik, hogy a kisasszonyokat nem -szokták vásárra vinni, mert ott nem szokás divatczikkeket venni, hanem -edényeket, ahhoz pedig jobban ért a mama, mint a kisasszony. - -Ámbárék számára is készen tartotta már névjegyét, mikor a kocsi a -komondorok tiltakozása ellenére bepördült s a tornácz előtt -megállapodott, de csak vissza kellett a névjegyet csúsztatni a zsebbe -még leszállás előtt, mert a tornáczon Dína vidám alakja jelent meg, -mosolygó örömmel fogadva a kedves vendéget. - -Belépett a leány után a házba. Dína Márton bácsit is leparancsolta s az -emberséges birkás készséggel szót is fogadott. Ritkaság az ilyen -emberséges leányzó, a ki megadja az embernek a becsületes nevét. Mint -tudjuk, Uherszkó Márton volt a becsületes neve. - -A tiszta szobában foglaltak helyet. A tágas kertre nyíló két ablak -közötti kanapé előtt csinos szalon-asztalka, az asztalka közepén egy -pohárban élő friss virágcsokor s a virágcsokor körűl az asztalon -keresett rendetlenségben díszkötésű könyvek. Tompa Olajága, Tompa -Virágregéi, Andersen meséi, Virágok a legjelesebb magyar költők -válogatott műveiből, Kis nemzeti lant és egyéb gyémánt kiadású -könyvecskék. Irodalmi bábúi egy kis leánynak, a ki szeret olvasni s a -kinek apja bír is érzékkel az ilyen fényűzési czikkek szüksége iránt, de -nem annyira tékozló, hogy nagyobb összegeket merne befektetni valamely -«összes művekbe». Mert bárha Lőrincz úr Vörösmartyval nőtt fel és -Petőfivel erősödött meg, de Petőfi nem adja alább magát egy kila -búzánál, Vörösmarty pedig épen két kilát követel, azonkívül pedig két -mérő zabot ráadásúl. Aztán nem is leánynak való a Petőfi. - -Rövid beszélgetés után Dína fölkelt, kinyitotta szekrény-ajtaját s egy -szép gazdag fehér koszorút vett elő és fejére tette. - -– Nézze Dombay úr, én már készen vagyok a koszorúmmal, mikor teszem én -ezt fel? - -– Majd mikor mirtust is fűzünk a fehér virágokhoz kedves Dína, a mikor -én kegyedet szívem szerént meg akarom áldani. Isten nevében. - -– Hogy hogy kérem! Csak nem utasította vissza menyasszonya? - -– De igen… engem… Tudja kegyed, mit neveznek kosárnak? - -– Kosárnak? Ó az a csúf Junda! - -– Ne bántsa kegyed. Én voltam az esztelen, mikor azt kívántam tőle, hogy -osztozzék az én pusztai sorsomban. - -– Hát mi kifogása van a mi pusztánk ellen? - -– Alapos, melyet én is helyeslek s ha elmondanám, kegyed is helyeselné. -Elég az hozzá, hogy a kegyed ajándéka kárba veszett, és én kénytelen -vagyok azt visszaadni. Noha hervadottan. - -– Nem, nem! Nem fogadom vissza, – felelt a leány, – én azt a kegyed -menyasszonyának szántam, s azénak kell lenni. Csak én beszélhetnék azzal -a Jundával! - -– Az már nem változtatna a dolgon, – szólt elmélázva Dombay, – s a -kegyed ajándékának nem lesz gazdája. - -– De azért nem veti ki Dombay úr úgy-é? Majd meglássa, meglesz a gazda. -Igérje meg, hogy megőrzi mindaddig, míg menyasszonyának nem adja. - -– Ezt könnyű megigérni, ha kegyednek kedvére van – felelt Dombay – s -bucsút vett a leánykától, a ki kikisérte vendégét, s midőn a kocsi -kigördűlt az udvarból, visszament szobácskájába és összetette kezeit. - -– Oh az a csúf Junda! Az az ostoba Junda! - -* - -Dombay azután még folytatta s be is végezte látogatásait. Sehol sem -kellett a névjegyeket személyével helyettesíteni. - -A korcsmát utóljára hagyta. Ott sem találta a kit keresett s a -bérlőnével váltott néhány barátságos szó után alkonyat felé hazatért. - -A tornáczon üldögélve találta Dávidot. - -Tudniillik a zsidót és nem Dávid urat. Oh, Dávid úr, mint a ki jól -végezte dolgát, pihen és nagyokat nevet magában a szerencsés ötleten, -melylyel lefőzte a bárgyú tarhalmiakat, és embert hozott Kondorra. Ő -tette Kondort ekklézsiává; csak az fáj neki, hogy nem dicsekedhetik -vele. Egész furfangja titok. - -A bérlő felkelt s tiszteletteljesen köszönt az érkező lelkésznek. - -– Ha terhére nem vagyok önnek, átléptem mint szomszédhoz illik, -meglátogatni a szomszédot. Új embernek, magános embernek sok mindenre -van szüksége, s ha egyéb nem, egy jó szó is jól esik. Szivesen -felajánlom, a miben szolgálatára lehetek. - -Az ifjú megrázta a zsidó kezét. - -– Köszönöm, szomszéd úr! Már az ajánlat is nagy szívesség, mit én -hasonló ajánlattal viszonzok, bár tudom, hogy a kölcsönben én nyerek. -Most mindjárt első lélekzetre is két kérésem van. - -– Előre is tartsa ön teljesítettnek. - -– Egyik az, hogy küldje fel holnap gyermekeit. Megkezdem a tanítást, -mert únom a tétlenséget. - -– Ön vesződnék az én gyermekeimmel? Én ezt a dolgot tréfára vettem. -Kezdődik a nyár s ilyenkor lehetetlen a rendes iskoláztatás. - -– A ki itt lesz, tanúl. Ön, tudom, becsüli a tanulás hasznát, azért -kérem, küldje a gyermekeket. - -– No ez szép kérés öntől, mely engem tesz önnek adósává. Remélem, a -másik ellenkező természetű lesz. - -– Igen. Látom, ön a pusztának a mindenese, s önnél kapható mindaz, a -miért városban tíz üzletet kell befutni. Adjon ön nekem deszkát és -léczeket, a mennyire szükségem van, jutányos áron és törlesztésre. - -– Szivesen uram, a mennyi kell. De szabad kérdenem, mi czélra? - -– Ezt a hajlékot lepadoltatni, téli ablakokkal s tisztességesebb -ajtókkal ellátni és az iskolateremben egy olyan a milyen kathedrát -felállítani. - -– Nem jobb volna, ha rám bízná ön az elkészítését? Én az asztalossal -olcsóbban tudnék alkudni. - -Az asztalossal már megvan az alku, csak deszka kell hozzá. - -Dávid megigérte a deszkákat s távozott. - - - - -IX. - -Hová lett innen a Nyöszörgő halom? És micsoda kihívó magaviseletű torony -az ott, azon a dombon, melyet ezelőtt tizenkét évvel Nyöszörgő-hegy -néven mutatott be Csont Ábel úr? Az a kövekből rakott jegenyefa hogyan -meri mellét oly egyenesen szegezni az északi szélnek; s az a sugár -nyilvessző, mely a torony hegyén az állhatatlan vitorlát helyettesíti, -hogyan tud szembe fordúlni a bármely oldalról támadó szellőnek, -meglövéssel fenyegetvén még az ártatlan zephyrkét is? Minő elszántsággal -hajlik előre a homlokzat két szárnya, mint egy védelemre kelő sasmadáré? - -És hol születtek azok a homokos, de tiszta serpentinek, melyek illatos -bokorszegélyzet között három oldalról kanyarognak fel a völgyből; kimért -közökben jobbról-balról feleresztett lombos fák, élő szobrai egy -kertész-kezek által alkotott kalváriának? - -És micsoda sötét alagútja az a szőlőleveleknek, mely a templom nyugati -ajtajától egy téres gyümölcsösön keresztül abba az Elysiumba vezet, -melynek tornácza oleander-bokrokon látszik nyugodni, s kéménye csak -lopva tekint ki a kábító illatú ákáczok hét-soros erődei közül? - -És hová lett az a mély homokvölgy, mely régebben a Nyöszörgő-hegy és az -Ihárosi építette lelkész-lak között állott? - -És nem Dínának neveztük-e mi régebben ezt a telt idomú kökény-szemű -asszonykát, a ki imé karjain egy busa leánykát tartva, kegyetlen -fenyegetődzéseket intéz egy fiatal akáczfa ellen, melynek ágai között -valami gézengúz foglalt megközelíthetlen állást? A Gyula gyerek az, a -nagy gonosztevő, a ki fejébe vette, hogy hintát köt a fára, de a kötél -sehogysem akar kötélnek állani, mert az ő hétéves ujjai csak képzelik, -de nem tudják, hogy mi az a hurokvetés. - -És az az egészséges vállas úr ott abban a porkabátban, a ki -Konstantinápolyt, az Aja Sophia kupolájánál fogva felemeli s egy -tollseprüvel kisöpri belőle a muszkákat; majd egy üveg-ablakon át -betekint Debreczenbe, hogy mit csinál most a civis ebben a rekkenő -melegben; azután Páris kapuiban állapodik meg, s a részrehajlatlan -végzet közönyével szemléli, miként tolonczozzák ki az ouvrierek a -proletárokat; végre az Angyalvár bejáratához illeszt egy csinos -nádcsövet, hogy a jogos tulajdonos könnyebben ügyelhessen az -útlevelekre; - -tehát ennek a sok Dzierzon híre nélkül épült világvárosnak ura nemdenem -ugyanazon Dombay Máté-e, a ki… - -* - -Most egy kék kötényt köt maga elé s a Dávid szomszédtól kapott deszkák -közül oda illeszt egyet a gyalupadhoz. - -Ha már idejutott, lehetőleg meg akarja szépíteni földi szállását. -Becsukta maga mögött az ajtót, itt kell előre mennie. - -A zsidó gyerekeknek, kiket apjok, igéretéhez híven felküldött, -magánfoglalkozást szab, ő pedig megteszi az első fűrészmetszést -papihivatalának második hetében. - -Szerencse fel! - -Ez az ő titkos, de valódi beköszöntője. Ez a fűrészhang igazabb jó -kivánatot zizeg az ő fülébe, mint minap azok a pohárcsendülések az -erdőben. - -A gyalupad az ő iróasztala; enyves serpenyő, festékes láda a kalamárisa; -fúró, fűrész, kalapács az ő segédkönyvei, s pennája a mázoló ecset. E -mellett arra is ráér, hogy a Dávid nemzetét bölcscsé tegye; tanítja -mindenre, sőt a két nagyobbat még a Pentateuchusra is, szívességből; -mely fáradsága a deszkák árában fog betudódni. - -Ablakrámák és ablakredőnyök simúlnak egymásután gyalúja, – és zöldülnek -virulóra ecsetje alatt; a benyilóban egymásra lapúlva száradnak a -párosával összeeresztett padlódeszkák, a szoba talaján keresztbe -feküsznek a vánkosgerendák. A padlózat alá száraz homok való, a mit nem -kell messze keresni; a Dávid fiai betalicskázzák mulatságból; de mivel -az ő kezük nincs a talicska szarvaira alkotva, Dombaynak sajátkezüleg -kell a hiányt pótolni, mit meg is tesz, szép holdvilágos éjszakákon -lopkodva be a szükséges lomot. _Lopkodva_, mondjuk, mert attól tart, -hogy a közföldnek ilyen _magánczélra_ bitangolása szemet szúr; még -inkább félti lelkipásztori méltóságát, mert mit szólna hozzá, ha valaki -meglátná, hogy ő homokot talicskáz. - -Másfelől Talpárdi nagysága is embere akar lenni a szavának. Neki hajtja -mind a tizenkét igáját és egy hét alatt annyi követ, téglát, épületfát -felhordat, hogy a ki látja, megbotránkozik benne. Harmadrésze is elég -volna egy szobához, de Talpárdi úr azt mondja, hogy ha már úr fog bele, -ne legyen szegényemberes munka. - -Ez is gyorsan ment, mert Talpárdi úr nem szeret czeremóniázni. A Dombay -terve szerint kiépűl az épület homlokzata most már három szobával, hat -ablakkal, hat zöldelő szemmel és ellát a puszta szélső határáig. - -Maga Talpárdi úr is megcsodálta. - -Sok is ez egy pusztai papnak. Hanem hát a zsalúk honnét teltek ki, meg a -padlózat és egyéb fölösleges luxus? - -Megenyhűlt, mikor megértette, hogy az a Dombay saját keze műve. - -– Na most már nem haragszom, hogy Kondorra jött; látom megél a jég hátán -is, ha csak az a czélja, hogy megéljen. Ha valamiben segítségére -lehetek, legyen hozzám bizodalommal, kedves papom. - -– Igenis leszek, még pedig azonnal. Ezt a fölösleges anyagot, a mi -megmarad az építkezéstől, adja nekem nagyságod asztalosmunkadíjban. - -– Talán negyedik szobának? Abból semmi sem lesz. Nem való a sok szoba -szegény embernek. - -– Csak bízza rám. Nem lesz belőle szoba. - -Talpárdi úr ott hagyta neki s haza hajtatott. Útközben találkozott -Ihárosival. - -– No Dávid! Szivárog ám már a csatornában a víz – Domboritól Gemenczig. - -– Duna-e vagy csak föld árja? - -– Eredj, nézd meg magad. - -* - -Az építkezés két hónap alatt be lőn fejezve s elkövetkezett Dombayra -nézve a _holt izé_. (Fővárosi jargonban _saison morte_.) Julius, -augusztus. Igazán holt. Akár egész nap se tegyen egyebet, mint mélázzon -a kanapén s tanúlja Horatius ódáit és tanítsa a Dávid házanépét, mert -magyar gyerek ugyan még nem látta az oskola belső világosságát; sőt az -iskolaház környékén köröskörül két dülőföldnyire ugyan buján nőhet a fű. -Ott nem mernek lovat legeltetni, sem libát, mert méltán attól tart a -gyerek, hogy Dombay az ablakból les rájok s a kit elcsiphet, viszi be az -iskolába, diktálni a kétszerkettőt. - -Így a tudomány bő forrásában a zsidó gyerek lubiczkol nagy -præjudiciumára az egész keresztyénségnek és nagy csorbulására Dombay -jónevének. Tudtára is adatik, hogy ez a dolog nem tetszik közvélemény ő -fenségének. - -Először csak szép módjával s a legtapintatosabb modorban súgják meg -neki, hogy minek töri magát, mikor neki az nem kötelessége. Hiszen nincs -az az ő konvencziójában, hogy nyáron is tartozik tanítani. Mikor ez nem -használ, akkor a fellázadt jog kezdi hallatni kedvetlen mordulását, hogy -az, a mit a tiszteletes úr elkövet: nem kevesebb, mint valóságos -jogbitorlás és egyházellenes cselekmény Máté XV. 26. nyomain. Hát az ő -véres verítékükön a zsidó gyerek lelke táplálkozzék? - -Dombay nem hallja a közvéleményt, noha Csont Ábel úr kürtjén a -_hierarkhiát_ emlegetve zúg fülébe, hanem teszi, a mire vállalkozott. -Másfelől tervezget s papiroson szépen kiszámítja, hogy öt év mulva a -kondori egyháznak teljesen be kell rendezve lennie. - -A berendezést a lakása körül elterülő két holdnyi belsőségen kezdi, -melyet csak el kell egyengetni és megforgatni, hogy paradicsomi kert -legyen belőle. Nem is nagy munka, mert igaz ugyan, hogy a terület nagy -része hepe-hupás homokszakadás, de az északra nyiló rész egyenes gyepes -tér, úgy szintén a tornáczra néző is, ki egész a Nyöszörgő-halomig, -kivévén azt a kis mélyedést ott a halom tövében. - -Mindezeket el birná látni egy kecskeméti gányó: és Dombay Máté nem -birná-e meg? - -Azokban a szép árnyékos, gyengén kitisztuló, ismét beborúló egű -szeptemberi napokban, melyek a permetezgetést májustól örökölték, -megkezdte a munkát. - -Az ablakai előtti tért fogja jövő tavaszszal akáczokkal beültetni. - -[Illustration: – Hát ebből mi lészen?] - -E czélból gödröket ás, mélységben és szélességben három lábnyiakat. -Három öl távolságra egymástól quincunxra. Ingre vetkőzve, mint egy -Garibaldi, hányja ki a földet. Ezt az egész télen hadd szívja a fagy, -hadd járja a hó-lé. - -Az ásó nehezebb mint a gyalu, de azért nem fog ki rajta. Legfeljebb egy -kis gyöngéd panaszt kényszerít ajkaira. - -Hej Robinson! Mégis csak jobb sorsod volt neked. Legalább volt egy -Pénteked. Jó volna nekem csak egy árva kannibál is. - -No, ha csak kannibál kell, ime itt közelget Csont Ábel személyében, még -pedig egyenesen azzal a szándékkal, hogy téged felfaljon. Itt a jó -alkalom a te kegyetlen megleczkéztetésedre, a miért szót nem fogadtál a -Csont Ábel úr közvéleményének. Hát zsidó gyerekeket tanítani hoztunk mi -téged? Nem önkénykedés ez? Nem első lépés ez a gyászos hierarkhiára! No -megállj te hierarcha! - -– Hát ebből mi lészen? – kérdé köszönésképen, megállva az ásózó lelkész -előtt. - -– Erdő lészen, ha lészen, – fogadá az adjonistent Dombay. – -Körülültetjük a házat egy kis erdővel, fával. - -– De micsoda fával? - -– Azt hiszem akáczfával. - -– Akáczfával? – csúfolódott az ember. – Dejszen az itt meg nem fogja, az -már bizonyos. - -– Nem fogja? – kérdé Dombay, kimeresztett szemeit végig hordozva a -távoli tanyákon, melyeknek homlokai csak itt-ott csillámlottak ki az -akáczok felhőiből. - -– Hjah! Az egészen más; azok a tanyák egészen szelid homokon vannak, még -a szőlőt is megtermik. Vízeres, kötött, szelíd természetű homok. De -nézze az úr ezeket a csigákat és bigákat, melyeket itten tetszünk látni. -Mire mutat ez? Arra, hogy ez a homok a pliocen-korszakból való, a mint -azt, tetszik is tudni, Darwin bölcsen megmutatta. Mert azt talán csak -nem hiszi az úr, hogy az Isten hat nap alatt teremtette a világot? -Nohát. Mikor a pliocen-korszakban ezen a helyen édes-tenger volt, az -urak tanyái mind víz alatt állottak; a víz sok száz esztendőkig -megfeküdte és a minéműségüket általjárta jól: azért a mi földjeink tele -vannak mindenféle savakkal s a fát meg is hajtják. Ez a hely pedig, a -melyet az úr most áskál, hiszen úgy is látszik, hogy jóval magasabb a -többinél, akkor is sziget volt, a víz ide föl nem hatolhatott, savakat -itten le nem rakhatott. Vagy azt tetszik hinni, hogy ha itt megfogná -valami, nem osztotta volna fel a familia régesrégen? Theoretikus ember -az úr, látszik. - -Dombay megsemmisűlten nézett az ásó vállaira. - -Ó te Sárvári, te Kerekes, te Péczeli, te Aranyi és ti mind a -tizenketten, le egész a zsidó prézesig! Halljátok? Hogy én theoretikus -ember vagyok! Hát azért bízott engem ti reátok a gondviselés, hogy -belőlem theoretikus embert faragjatok? Nem jobb lett volna a -kimeríthetetlen theoremák helyett egy kis pliocent csepegtetni fogékony -lelkembe? - -Végig tekintett az ásott gödrökön. - -Ennyi munka hiába! És mindez csak azért, mert Aranyi professor a -pliocen-dolgokat nem tanította. - -– Mindegy! – mondá végre elszántan. – Elültetem; ha az ákácz meg nem -fogja, megfogja a licziom, ha ez sem, megfogja a szerb tövis. - -– Az kéne még, hogy a közföldet szerb tövissel népesítse be az úr. Most -is nyakig vagyunk már az irtásával, mert a kormány egyebet sem tud, mint -a kisbirtokosokat zaklatni. - -– Nos tehát megmaradunk az akácznál. Mindaddig próbálgatjuk, míg nem -sikerül. - -– És hol tetszik venni a csemetéket? Mert a familia nem ád ám. Hogyne? -Haszontalanra, mikor úgyis kiszárad. - -– Nem is fárasztjuk a familiát; mindenütt van jó ember. Főgondnok úr sem -sajnál tőlem egy-két szálat, ha szépen megkérem. - -– Már az más! – szólt ámultan Ábel úr. – Így már helyesen van. Akár egy -kocsiderékkal, ha így beszél velem tiszteletes uram. A legszebbeket -válogatom ki, még bérest is küldök ültetni. - -Azután jó egésséget kivánt olyan illedelemmel, a minő telt tőle, és -távozott, szidva magában az ilyen adta papját, a kin nem lehet kifogni. -Csak annak örül, hogy egy kicsit mégis megnyaggatta. Jó ember lesz, ha -leszokik a hierarkhiáról. - -Szavát is tartotta: a következő tavaszszal saját iskolájából és saját -embereivel elültette a hét sor ákácz-csemetét. Még azon évben ölesre -hajtott valamennyi és egy szál sem pusztúlt el az édestengerben feneklő -pliocen-theoria miatt. - -Robinsonunk megnyerte az első ütközetet a kannibál ellen, de nem -fegyverezhette le. - -Mert az, hogy Csont Ábel úr ez időtől kezdve idejének nagyobb részét nem -a méhesben és a Budai Ésaiás Magyartörténetével tölti, hanem kint a -méhes előtt, honnan a parokhia összes ültetvényeit, nevének -tavaszról-tavaszra kizöldülendő örök emlékét áttekintheti, csak arra -mutat, hogy Csont Ábellel is vele született a szép iránti fogékonyság, -nem pedig arra, hogy a megvert ellenség hív szövetséges lesz. - -Egyébiránt pedig kannibál és kannibál között különbség van. - -De van Robinson és Robinson között is. A Campe Robinsonja semmi nélkül -vetődött ki a maga szigetére, míg a mienk sokat megmentett a -hajótörésből. Megmentette azt, a mit egykor Simonides; és megmentette -azt is, a mit Simonides társai hiába hurczoltak a partra. - -Talán még hasznára vált a Junda elutasító válasza is. Ez a válasz az -ábrándozó lágy kedélyű fiúból egy óra alatt határozott czélokra törő -aczél akaratú férfit érlelt. Érezte, hogy a földön ül, honnan ha esik, -csak fölfelé esik s csak _magának_ esik. Jó a férfiúnak egyedül lenni. - -Azután imént czéloztunk Simonides társaira. Dombay nem jutott ezek -sorsára, mert ő neki egy pár ezer forintocska tőkéje volt; szülei -örökség s nevelői fáradsága díjai. Ennek jövedelmét az ő jóltevő keze -korábban minden számítás nélkül szórta boldognak-boldogtalannak, amit -most ha akarna sem tehetne, mert a pusztán nincs szegény ember, legalább -nincs, a ki irigyelné. - -Most azonban nem is szórná, mert a mit Ihárosi előljáróban mondott neki -vigasztalásul, ő azt komolyan veszi és az őszi ködös napokban elkezdi -forgattatni fél öl mélyre a maga két holdnyi belsőségét. Hiszen van neki -már kertészeti és szőllőszeti kézikönyve, s ezek bizonysága szerint egy -hold föld felforgatása hatvan forintba kerül. Mi az? - -Híre szalad ennek is a pusztában és a kiváncsiság egyszerre tódulni kezd -különböző ürügyek alatt a remete-lakhoz. - -Mert _Ez-s-ez_ úr nagyon rég volt már templomban, azért most kivánkozik -az Isten házába. Kijövet fejet csóvál a szokatlan munkára. Micsoda ez? -Mi megérjük kertnek forgatatlan földdel is, ez meg úgy turkál a máséba? -Mi jusson? - -T. cz. és T. N. uraknak most jut eszébe, hogy vissza kellene adni Dombay -úrnak a látogatást. Megdicsérik Csont Ábel urat a szobák buzgó -lepadoltatásáért, azután megteszik a megjegyzést a világ felforgatására. -Hiszen az ekklésia tiszte volna ez. - -A harmadik csoport az egész presbyterium. Iskolalátogatás ürügye alatt -lepik meg, mert Ábel úr látja a méhesből, hogy Dombay uram sok időt tölt -a napszámosok körül. - -Nem kapták tetten, mert ihol ebben a pillanatban is az Ábel úr csemetéje -más két úrfi társaságában Hannibált nyomozza Cornelius útmutatása -szerint. - -Ünnepi alkalom ez Mecsekinek és Ihárosinak egyaránt, mert mindketten -bolondulásig szerelmesek Corneliusba. Kérdezik a fiúkat itt is, amott -is, és a vén Csont csak úgy mosolyog a torzonborz szakálla közül, hogy a -fiú minden kérdésre megfelelne, ha időt hagynának neki. De nem hagynak, -mert a két úr nem azt akarja látni, mit tud a fiatal Csont, hanem -egymásnak kérkedik a tudományával. - -Azután sorba kérdik az apróbbakat. Mecsekinek nagy megelégedésére -szolgál, hogy a katholikus gyerekek Szent Lukács szerint mondják a -Miatyánkot és a maguk hittanában oktattatnak; Ábel urnak viszont az -tetszik, hogy a Dávid zsidó fiai preczentorokként működnek a zsoltárok -éneklésénél, és szemei ragyognak, mikor az idősebbik sadduczeus ragyogó -szemekkel elfeleli, hogyan tánczolt a nagy Kinizsi a foga közé fogott -törökkel, és hogyan vágta be a kis Botond a konstantinápolyi kaput. Csak -Dávid urnak nem volt inyére, hogy egy kis fizikát még most sem tudnak a -gyerekek. - -Iskolaszemle után gyűlést tartottak, melyben végzést hoztak az iránt, -hogy «az ekklésiai belsőség felforgatási költségével lelkész úr -semmiképen terhelhető nem levén, utasíttatik főgondnok, hogy az egész -területet tíz év alatt tíz egyenlő részletben fordíttassa föl.» - -* - -– Meg van ön elégedve a végzéssel? – kérdé Lőrincz úr Dombaytól, midőn -távozni készült. - -– Nem. - -– Én sem; ez a végzés csak arra való, hogy foganatosítva ne legyen soha. -Jól tette ön, hogy szó nélkül elkezdte s jól teszi, ha folytatja. Egyet -azonban nem tett jól. - -– Kérem. - -– Nem teszi jól, hogy minket nem szeret, a miben egyébként igazsága van! -Nem sok szeretni való van rajtunk. - -Dombay tiltakozni akart. - -– Ne tiltakozzék. Az nem hiba; de hiba, hogy nem is keresi bennünk a -szeretni valót. Hiba, hogy nincs hozzánk bizalma. Mi nem tudhatjuk, -miben keressük önnek kedvét, önnek magának kellene alkalmat nyújtani, -hogy segítségére lehessünk. Hanem ön büszke s fél a visszautasítás -szégyenétől. Jól van, én hát rákényszerítem a szívességemet, ha annak -nevezhető s öt embert küldök egész hétre a földmunkához. Csont Ábelre ne -nehezteljen. Ő olyan Balambér koma; csak a szakálla bozontos, de a szíve -nem. - -Bizony hiába árulkodott ott Mundzukus komára háta megett; a koma nem -volt az az ember, a ki minden szíre-szóra változtatta elveit. Hanem -Lőrincz úr annálinkább megtartotta igéretét. - -Elküldötte az öt emberét egész hétre, azután a másik hétre is, míg az -egész terület munkája be nem végződött. - -Vége felé megszégyelték magukat az urak is. Mindegyik küldött az utolsó -napokban egy-két napszámost, még Ábel úr is. Ennélfogva hű maradt a -valósághoz, midőn az egyházi tanácsban kötelességének tartotta örömmel -jelenthetni, hogy az egész parochiális belsőség megforgattatott. - -* - -Nincs abban semmi regényes, hogyan turkál fel valaki két hold homokot, -hogy ültet tele innét és amonnét szedett-vedett csemetékkel, tőkékkel; -miként éldegél hivatalának napközben, s fáinak reggel és alkonyatkor; az -olvasó kétségkívül különb kertész mint a ki ezeket írja, s könnyebben -elképzelheti, mint az író leírhatná. - -Az idő repül. - -Míg ezeket leírjuk, Dombay akáczosa fiatal erdővé lesz Ábel úr -dicsekvésére; az udvar, mert ez is van, szabályos és nem a -Fekete-tengerig terjedő, hanem eper- és ákácz-sövénynyel bekerítve, -telve gyümölcsfa-csemetékkel, szőllőlugasokkal oltott rózsákkal. Dombay -most lesi, melyik fa nem rúgja el a virágát; ezen a nyáron már egy pár -szem gyümölcsöt is szakaszt a saját ültetvényéről. - -Nagyot dobbant a szíve. Ha mégis másodmagával szakaszthatná! - -– Eh! bolond álom. Túrd ember a földet; tedd paradicsomoddá, de nézz a -csillagokra! Szólt önmagához, midőn a Junda végkép elenyésző -ködfátyolképe mélyéből előtűnik egy mosolygó alak; hajnalarczú, -kökényszemű, tömött szőkehajú; a ki egykor könyet hullatott az ő kezére, -és a ki ezelőtt három évvel ezt mondá: Óh az a csúf Junda. - -És a kit ő esztendőben egyszer lát szeretetreméltó kedélyének ártatlan -frisseségében, és a kinek mély tüzű szemei oly csodás fénynyel ragyognak -rá. - -És a kit egykor szíve mélyéből meg fog áldani, ha ugyan nem kicsinylik -az ő áldását, és nem valami esperest fognak e tisztre méltóztatni az -előkelő szülék. - -Túrd ember a földet. - -A kinek nincs mit remélni, mindent mer. - -Még a Nyöszörgő-halmot is meg meri támadni, hogy azután még nagyobbat -merjen. - -Nem emlékszünk rá, hogy a Nyöszörgő-halmot rajzoltuk volna. Nincs rajta -semmi érdekes, hegyes vidéken domb számba sem menne. Itt azonban az úri -rend a csinosabb _halom_ nevet ruházta rá, míg a köznép _hegy_-nek -nevezi, mert uralkodik az egész puszta és annak minden homokbuczkái -fölött. Szép zöld pázsittal bevonva, s egyik oldalával az erdőnek -támaszkodva, távolról festői tekintete van. - -Ha egy varjú száll is le a csúcsára, azt is észre veszik a tanyákról. - -Hát mikor hat ember dolgozik, ás, talicskáz rajta! - -De hát hiszen azért lesz az ember vademberré, hogy tudjon élni az -eszével. Az a dicsőséges november hónap, melyet a mi emberünk a -keresztyén æra minden májusánál és szeptemberénél kedvesebbnek tart -most, mikor az elérkezik hétszámra tartó ködével, melyen még Csont Ábel -sas-szeme sem hatol keresztül. - -Elő azzal a hat emberrel! - -Mire a köd felszáll, az idő kitisztúl és megerősödik, Ábel úr pipára -gyújtva kilépked a méhes elé, hogy meglássa, maradt-e még lomb az -akáczültetvényein, akkorra a hat ember végez. - -Ábel úr lát, szédül és ijedten fut Dombayhoz. - -– Hová lett a nyöszörgő kalapja! - -– Levétettem a mint tetszik látni. - -– És hová, mi czélból? - -– Ezt a mély völgyet temettettem be vele a tövében. Ne jöjjön indulatba -kérem, ennek meg kellett lennie. - -– Ah ah! zúgott a komor ember a kétségbeesés hangján. Mi lesz már most a -birtokainkból? Erről a hegyről a szél az egész pusztát eltemeti -homokkal. - -Dombay elnevette magát. - -– Ne tessék megijedni. A multkor ön tartott nekem előadást a -geologiából, most én szolgálok vele. Nézze ön, ez a talaj nem a -pliocen-korszak szüleménye, hanem a mi édes testvérünk, t. i. agyag, -mely megállja a helyét. - -– De még sem kellett volna ezt tenni a familia híre nélkül. - -Dombay tovább mosolygott. - -– Mit gondol ön, megengedte volna a familia-gyűlés? - -– Bizonyosan nem. - -– Tehát jobb volt nem kérdezni. - -Ábel úr szomorkodva távozott, szíve mélyéből sajnálva a gyönyörű -pázsitos tetőt. Hogy el van csúfitva! - -Valóban el volt. Hosszúkás kúpja le volt szelve, s a tetőn hatvan-hetven -négyszegölnyi sík maradt. Egyenes mint az asztal. - -Rettenetes jogsértésnek tekintette ezt az egész familia. Vitatták a -dolgot mindenfelé, de kénytelenek voltak benne megnyugodni. Arra csak -nem kényszeríthetik Dombayt, hogy hordassa vissza. Ki venne a nyakába -ilyen vesződséget. Aztán a területnek ő volt a tulajdonosa használati -joggal; tehát tehette épen annyi joggal, mint a többi rész -felforgatását. - -De már nem földforgató, hanem világháborító. - -Hát még a mi ezután következett! - -A következő tavaszszal négy kőmives legény vándorolt keresztül a -pusztán, s a korcsmába betértek pihenni. - -Dombay megtudta ott létüket, felfogadta mind a négyet, s a Talpárdi -úrtól ajándékba ott hagyott kőanyagot a Nyöszörgő-hegy északi oldalán -felrakatta velük falnak, hogy lett belőle egy csonka torony. Egy tíz láb -magas csonka torony. - -Két nap alatt elkészült, s vele csordúltig tölt a pohár Csont Ábel -kezében, mert ez mind az ő baja lesz már most; őtet eszi meg a familia. - -Talpárdi úr is megszemlélte a mint elhajtatott alatta, s meg nem -állhatta, hogy be ne tekintsen Dávid öcscséhez. - -– No Dávid! Duna ám már. Láttad a Nyöszörgőt? - -– Láttam ám, – felelt Dávid szárazon. - -– Mi lesz abból. Világító-torony, lovag-vár, Henczi-szobor? - -– Kérdezze meg bátyám az építőjét, mert ha én kérdem meg, nem jó vége -lesz. - -De hát van abban valami botránkoztató, hogy valaki a maga költségén épít -olyan területen, a mely az övé, míg él, legalább míg ott él? Hát ha -például tyúkólat, galambdúczot szerkesztett volna oda, vagy egy -szárnyékot, – a mi a juhásznak is szabad, – lehet az ellen kifogás? - -Nem; a papi törvény nem ellenzi. Óh ravasz egy törvény az! Nem bánja, ha -réz-sarkon forgó várat épít is valaki, csak azt teszi hozzá, hogy az -építő annak költségei megtérítése iránt követelést nem formálhat. - -Nos hát Dombay bizony nem kivánja, hogy váltsák ki mármost tőle a -tornyát, sőt még azt sem kivánja, hogy helyeseljék. Elég, ha ő jónak -tartja, s azt mondja: várják be a végét. A mit ő még eddig rendezett, -javított, túrt, kapált, ültetett, annak mind jó vége lett, és igen -kietlen lenne a kondori puszta, ha egy hatalmas szél mindazt egy -pillanat alatt elsöpörné onnan. Ebben bizik most is. - -Az igaz! Hanem ennek a hegytetőre épített kalitkának mi lehet a czélja? - -Mindenki tudja, de senki sem meri megnevezni. (Torony.) - -De hát ez a torony olyan nagy köve a botránkozásnak? Hát ha valaki -jótékony czélra hagyományoz száz forintokat oly feltétellel, hogy azok -ötszáz esztendő mulva egy pár milliárdra nevekedvén, az alapító nevéről -nevezett kisdedóvó alapjául szolgáljanak, nem méltán megérdemli-e a -magyar Peabody nevet ekkor? És a ki egymaga felépit egy tornyot tíz láb -magasra, nem érdemel-e hálát a birtokos uraktól, a kiknek fejenként -mármost csak mintegy öt lábot kell ráépíteni, hogy olyan tornyuk legyen -mint a Szent-Istváné Bécsben? Hiszen addig szó sem lehet eklézsiáról, -míg torony nincs. - -Mert míg torony nincs, addig harang sincs; valamig pedig harangok -nincsenek, mi gyüjti egybe a népet? És ha a nép egybe nem gyűl, kinek -prédikál a pap? És ha nincs kinek prédikálni, minek akkor a pap? És ha -papra semmi szükség, hol van akkor az eklézsia! - -Tehát torony annyi mint eklézsia. - -De a kondori közönség másként fogja föl a helyzetet. A Nyöszörgő-halom -tövében fut el az országút sűrű ákácz- és eperfa-szegélyzet között, az -igaz: de ez a szegélyzet mégsem oly sűrű hogy a fuvarosok éles tekintete -át ne hatoljon rajta. Már pedig a fuvaros-nép a legelmésebb és -legrosszabb-nyelvű kinövése a kaukázusi fajnak, és ha ez valami találó -megjegyzést röpít arra a bolond-várra, azt semmi eső le nem mossa a -familiáról. Mert hiszen egy zsebóra, melyet agyonütnek, egy tábla -hajdina-vetés, melyet megúsznak, egy bögre szappanos lébe beáztatott -fejkötő, melyet a jámbor gazda paczal-leves helyett felkanalaz, egy -ócska zsoltár, melyet a menyecske a kötött gombócz között feltalál, vagy -– mint Kisfaludytól tudjuk – egy ártatlan gólya, mely a tornyon -fennakad, mind elegendő arra, hogy országos hírnevet szerezzen a -falujának. - -Ez hozta rémületbe az egész Kondort. - -Az a csonka torony ott csúfkodik; akár ott hagyják, akár lerontják, kész -a veszedelem s egyéb sem kell hozzá, mint egy gyors-eszű baranyai ember, -a ki példabeszédbe foglalja. - -Szidták az urakat, mert ők jártak oda papot keresni, mind ott voltak a -nagy bevonuláson, ők hajtották az útszélre nyájaikat, ők lakták el az -áldomást; – és különösen Dávid urat, mert ő gondolta ki a holdas -eszével, hogy Kondorra iskola kell, azután meg pap, s ihon utoljára -torony lett belőle. - -Nem is mert Dávid úr a familia-gyűlés felé menni; a többi úrnak is sok -dolga támadt, s szegény Lőrincz úr maga maradt Dánielűl az oroszlánok -között, a kik már most egyre-másra diktálni akarták a vérbírói -itéleteket. - -Mikor látták, hogy Lőrincz úr nagyon neki vetette a hátát a toronynak, a -mi miatt nem lehetett a paphoz férkezni, a Mineka-párt ott hagyta a -gyűlést. - -A Kikőhuznyiak magukra maradva, nem mertek tovább harczolni, hanem -feljárták a pusztát és összeszedték a vádakat Dombay ellen. Még Dávid -zsidóhoz is elmentek, hogy tud-e valamit a papra? Igen is tudott; hogy a -Pentateuchust magyar-módra olvastatja a gyerekeivel, a mi miatt azok -reformált zsidóvá lesznek. _Breschith bara_. Holott igaz zsidó úgy -olvassa azt _Böröschisz bóró_. Ezt is beletették a vádba. - -Mikor a vádpontok tizenkettőre felszaporodtak – a min alól el se kezdje -az ember, mert semmi foganatja sem lesz, – gyűjtést rendeztek maguk -között; a begyűlt 17 forint 9 krt átadták a két legtanultabbnak, hogy -menjenek be Fűzvárra instáncziát iratni valamely fiatal ügyvéddel. -Öreghez ne menjenek, mert az nem tudja a törvényt, és mind egy követ fúj -a papokkal. - -Egy fiatal doctor meg is írta aztán 10 forintért olyan hathatósan, hogy -egy minisztert is elcsapnának rá. - -Most már csak alá kell írni. – Igen, de ki kezdje meg, mert az nem -mindegy ám. Egy az, hogy a kérvényt mindig az első aláíró nevéről -nevezik: «Olvastatik Borona Jábes és társai stb. folyamodása», a mit -röstel az ember; más meg az, hogy ha rosszul üt ki a dolog, fizetni is -kell, és megint csak Borona Jábes neve kerül legelől. Urat kell rá -keresni, az úgy sem kár. - -Igen, de kit? Talpárdi úr elnöke a papi törvényszéknek, szó sincs róla, -hogy vádló legyen. Ámbár úr nyilván védelmezi a bűnöst, Mecseki úr -mindig ellensége az igaz ügynek, Dávid úr következetességből nem teszi -meg, a többi úr pedig nem gondol vele, ha a világ felfordúl is. - -Hanem Csont Ábel úr! - -Főgondnok, tehát kötelessége az egyház javát előmozdítani. Azonkívül -igaz ember is, mert nem veti meg a rajthuzlit, nem nyíri a haját és nem -fésüli a szakállát, megmondja az igazat, noha deákul. Ez az igaz ember. - -Felkeresték a méhesében. Ezúttal azonban kiderült, hogy a rajthuzlit, -sőt még a csizmát is meg szokta vetni titokban. Aludt; ő maga egy szalma -kanapén, a rajthuzli pedig előtte egy széken. - -A deputáczió elmondta, hogy miben járnak. - -– Hadd látom az írástokat! – válaszolt Ábel úr olyan kedvvel, a minőre -déli álomból szokott az ember felserkenni. - -Az ember nyujtotta volna az írását, de Ábel úr visszatolta. - -– Csak olvasd magad, nincs itt a szemüvegem. - -«Tekintetes Szent Törvényszék!» - -– Szamár vagy fráter! Hát miért volna az Tekintetes. – Csak olvasd -tovább. - -«Méltóztatik rá emlékezni, hogy ezelőtt négy évekkel a kondori nemes -familia a maga zsenge egyházát megalakítván, lelkészért folyamodott a -Tekintetes szent székhez, melyet minden ellenmondás nélkűl meg is nyert -t. cz. Dombay Máté személyében, a ki világból kivénült vén káplán létére -örülhetett is előmozdíttatásának, noha mi már akkor is úgy -gondolkodtunk, hogy kell benne lenni valami nagy fogyatkozásnak, mert -különben elfogadták volna eő kegyelmét a tarhalmi avvagy gódirczi -uraimék, de csak mireánk tuszkolták, mint a kik nem ismertük. Noha mi az -ő szolgálatában hibát nem kerestünk, mindazáltal ő fölemelte sarkát -ellenünk, mivel kevély, embert nem becsülő, magának való, földiek után -eredt és az eklézsiának siralmas károkat okozó lelki szolga, a ki a -helyett, hogy hivatalát folytatná, az Izrael nemzetét vezérli a zsidó -bibliában és az úrfiakat tanítja deákságra, mely miatt a nép úgy -elszokott a templomtól, hogy csak nagy ünnepeken gyűl egybe teljes -számmal…» - -És így tovább. - -– Hát miért hoztátok ezt ide? – kérdé Ábel úr, mikor vége volt a műnek. - -– Hogy írja alá tekintetes urambátyám. - -– Hogy én árulkodó legyek. Feladó. Denuncziáns. No várjatok, hát majd -aláírom. - -Felkapta a polczról a legközelebb eső kaptárt. Nem nézte: teli-e, -üres-e; úgy a fejébe nyomta a szószólónak, hogy a válla sem látszott ki -belőle. - -Az ember elbődült; szerencséjére a kaptár üres volt, de azért kiállta az -egész raj ijedtségét. Társa futott volna kifelé, Ábel úr azonban útját -állta az ajtóban. - -A konfederáltak moczczanni sem mertek, mert jól látták, hogy Ábel úr -közelében deszkához tapadt népes respublikák forronganak. Ha azokat -lázítja fel urambátyám, nem jó világ lesz. - -– Hát frátres! Ti kötözni való bolondok! – rikácsolt Ábel úr bárdolatlan -hangja a pipafüsttől sárgúlt, kúszált bajusz közűl. – Ti kötözni való -bolondok! Mióta árulkodik a nemesember, mint valami szedett-vedett -csürhe nép? Mióta keres másutt igazságot, mikor maga birája is lehet? -Hát nem a tiétek ez a puszta? Mi? Hát nem hordhatjátok ki a papot, a -mikor tetszik? Mi? Az igaz, hogy becsuknak érte két esztendőre, de -legalább nem lesz benne mit szégyenleni. - -A szószóló azalatt kihúzta fejéből a süveget, védelemre kezébe vett egy -rajrázó csáklyát és elkezdett pattogni. - -– Dejszen, én bizony nem kínzom a jószágomat azzal, hogy kihordjam ebben -a nagy homokban! Mert az a familia dolga. Ám ha tetszik, hordjuk ki -közmunkában, kire mi esik; majd meglátom, ott lesznek-e az úr szekerei. -Ha pedig nem tetszik, maradjon az úr magának, mi megyünk a magunk útján. - -Letette a csáklyát, felkapta az asztalról az Ábel úr pennáját és ott -Ábel úr szeme láttára megmutatta, hogy alá meri kanyarítani Ábel úr -nélkül is. Nemes Borona Jábes. - -– Én felelek mindenért. A ki igazi atyafi-vér, annak itt lesz a neve. - -(Igaz bizony; ha sikerül. De ha nem: mind eltagadja, és magad maradsz -benne nemes Borona Jábes.) - -Ábel úr összeszidta még egyszer árulkodó mivoltukat és kikisérte a -vendégeit egy furkós bottal, szívesen felkérvén őket, hogy csak még -egyszer itt ódalogjanak az irásukkal, majd kihúzatja velük a lutrit. - -* - -Dombay sejtett valamit a mozgalomról és örűlt neki. Hiszen a toronynyal -épen ezt akarta előidézni. - -Életkedve teljesen visszatért. Háza, udvara be van rendezve, s hogy -hivatala is úgy legyen, erre nézve is le van téve az alap. - -Volt ideje kirándulásokat tenni a pusztába; látogatásokat tenni, -ismeretségeket kötni, még pedig nem csupán a kiválóbb családoknál, hanem -a magokban vonult, rejtekben élő egyéneknél is. Hóna alatt egy -Diószegivel. - -A Diószegi pedig nem boros-palaczk, hanem füvészkönyv; valamint hogy a -_kiválóbb családok_ és a rejtekben élő _egyének_ is, kiket fölkeresett, -nem a kondori pusztán élő atyafi urak és embertársak, hanem azok a -csodálatos szép teremtések, a kikkel az Örökkévaló keze mindjárt -harmadik napon kihímezte a száraz földet. - -Dombay változatosabb és gazdagabb növényzetű vidéken nevekedett és így a -dicsőséges Flóra királynő pusztai népét nem ismerte s keveset is tartott -róla. - -Meg is lakolt érte s már az első kirándulás alkalmával szemrehányó -szégyennel kelle bevallani tévedését. Az ő régi kedves kis ösmerősei -köszöntötték mindenütt nyílt, mosolygó ajkakkal. A középhegyek -arisztokrácziája, a folyampartok czivilizált polgársága és az erdők -sötétarczú farmerei, melyek gyökereikben és piliseikben tőrrel és -revolverrel járnak, meg vannak itt telepűlve mind. Némelyik itt még -jobban boldogul és idő előtt nyit. «Nini, hát kegyed itt van már?» A -másik újra virágzik és meglepi az embert, mint egy holtnak hitt jó -barát. «Hogy kerűltél vissza?» A Foganőtt kaczag a találkozás örömén, a -Fintor és a Pintyő ajkaikat pittyesztik. «Valahára mégis eszébe -jutottunk önnek!» Minden lépésen új találkozás. A Kosbor-dynastia saját -parkjaiban pompáz, az Arachne fajzata, mely pókot virágzik, a jajgató -Delphinium, a czivilizáczió elől erdőkbe menekült Hunyor és a száműzött -Paris, mely négy rendbeli oklevelével hiába védi létjogát, elszigetelten -búskodik, mint egy testvértelen népfaj Európa közepén. - -Az ismerősök között szerényen várja a látogatónak kegyes tekintetét -egy-egy ritkább szironták, fűz és liliom. Ott tolonganak az árvalányhaj -és a gyopár, a királydinnye és a szamárkenyér kékvirága, mindegyik -kérkedvén az elsőbbséggel. – Amazok ősfoglalóknak tartják magukat, míg -ezek a Petőfitől kapott donátionálisra hivatkoznak. Dombay int a -kamarásának és Diószegi kamarás egymásután mutatja be őket. -Természetesen a Linné szertartásos rendszere szerint, mert a másik -sokkal demokratikusabb, mintsem egy utazó fejedelemnek kedvére lehetne. - -A füvész-ember poézisa különbözik más halandóétól. Neki nem kellenek sem -a délibáb enyelgései, sem alkonyodó nap aranysugarai, sem a nyáj -kolompja, sem az alakot cserélő felhők. Lába alá vigyáz, hogy kis -barátnői közül egyet is el ne tapodjon. Szegénykék! úgy is rövid az -életük, hadd örüljenek. Dehogy szakasztaná le ha ösmerős, dehogy tapodná -el ha ösmeretlen. - -Nem lát semmit, csak a virágot, melyet óvatosan át kell lépnie. Azt sem -veszi észre, hogy most egy jegenyesor közé érkezik, mely Ámbár Lőrincz -úr major-belsőségét szegélyezi. A major és jegenyesor között gazdag -kaszáló termi azt a híres szénát, melyet a kondori közvélemény a -sáfránnal tart egyértékűnek. - -[Illustration: – Kegyed nem fél a naptól?] - -A fasor hosszúra nyúlt árnyékában – noha még csak néhány nap múlva lesz -pünkösd – megszáradt rendek, melyeknek felgyűjtésével két nő -foglalkozik. Az egyik szép karcsú növésű, rövidecske szoknyában; fején a -finom fehér kendő jó előre húzva védelmezi a titokzatos arczot; nem -muszáj azt a napnak látni, hogy szőke-e vagy barna, a ki a kendő alatt -van. Köntöse ujja piros szalaggal felkötve, de a két gömbölyű kart fehér -gyolcsujjak védik a napfény ellen; mert a nap a milyen irigy, még -befeketítené. - -A rendek a jegenyesorra dűlnek. A leány a rend végének alá akasztja a -vellát, annálfogva ostorhegyre veszi, meg sem áll addig, míg halmazba -nem torlódik. Azután gereblyét vesz föl, visszamegy a jegenyesor felé, -hogy az elmaradt szálakat fölgereblyézze. Itt fölveti szemeit, -megpillantja a közelében lépkedő Dombayt és ráijeszt. - -– Nini Dombay úr! Felénk sem néz. - -Az ifjú odatekintett s fölismerte Dínát. - -– Kegyed nem fél a naptól? – kérdé a leányhoz lépve. - -– A mint látja; – szólt a nyugvó napnak szegezve piros arczát, mely -ragyogott a serkedő verítéktől, mintha gyémántporral volna behintve. - -– Mulatság ez vagy kötelesség? - -– Még pedig szigorú kötelesség, miután belekezdtem. Oh én igen szeretem -a gyűjtést: nézze ön, talál-e utánam egyetlen szálat is? El ne feledjen -megdicsérni apámnak. Sietnünk kell vele, hogy meg ne ázzék, mert akkor -mindjárt megfeketednék, értékét vesztené és – – - -– És? - -– És hibát találna ön benne, még visszautasítaná. Apám azt mondja: önök -nagyon válogatósak. - -– E szerint ez az én honoráriumom. Úgy nekem is kötelességem részt venni -a gyűjtésben. - -– Nem, nem! Ez nagyon is idylli volna, a mi csak írva szép, de téve szót -támaszt. Hanem igaz, tudja-e, hogy önt veszély fenyegeti? - -– Tudom és ismerem annak egész nagyságát. (Valahányszor veled -találkozom. Gondolta utána.) - -– És mit tesz ön? - -– Kikerülöm. - -– Én az ön helyén fölkeresném. - -Az ifjú meglepetve nézett a leányra. Most vette észre, hogy nem érti. - -– Micsoda veszélyről beszél kegyed? - -– Vád alá fogják önt, s minden bűnét elősorolják, a mit négy év óta -elkövetett. A panaszlevél meg van írva tömérdek aláírással. Azt mondják: -nem is a püspökhöz nyujtják be, hanem a generális vice-notariushoz, mert -ez a legfőbb személy a papok között. - -– Ha már árulkodik kegyed, árulja el az aláírókat is. - -– Azt nem teszem. Csak kettőre vallok. Az egyik Borona Jábes bácsi, a -másik Ámbár Dína. - -– A ki az igazmondást nem vádlottól tanulta. - -– Igazat mondok. Apám távollétében hozták hozzánk és ott hagyták. Én -elolvastam s minthogy egyenesen azt kérik, mozdítsák el önt tőlünk, én -is aláírtam. Ámbár Dína. Csakhogy vízzel írtam. De írtam s be is -poroztam balatoni porzóval. - -– Inkább sohasem mutatom magamat, csak ne kergessen el. - -– De micsoda élete van önnek ebben a szomorú pusztában? - -– Kegyednek szomorú puszta ez? - -– Nekem nem az, mert az enyim; az én hazám, melyet semmi kincsért el nem -hagynék; de önnek nem hazája; itt nincs senkije – - -– De van; egy szép házam; előtte egy ákáczerdő és egy szép kert, az az -enyém, mert én alkottam. - -– Ön nem boldog benne; menjen ki belőle. Hagyjon el minket. - -– Szót fogadok, miután Dína parancsolja. Megyek. - -– De nem a nélkül, hogy a harczot végig ne küzdje. Még azt mondanák: -megszökött. Apám szereti önt és oldalánál lesz. Jó éjszakát! - -A leány tovább gyűjtött. Dombay még a tornáczról is látta, a mint fürge -léptekkel kergeti halomra az engedelmes rendet. - - - - -X. - -Dombay a legközelebbi vasárnapra egyetemes tanácskozást hirdetett az -erdőben, abba az ismeretes ligetbe, hol a beköszöntőjét tartotta, és a -mely nyaranta az isteni tisztelet rendes helyévé lőn. - -Senki sem tudta miről lesz szó, azért mindenkit felkényszerített a -kiváncsiság. Ott volt Talpárdi úr is, külön meghívó által kiidézve -Fűzvárról. - -«Értesültem, – kezdé Dombay – hogy egy panaszlevelet köröznek a -pusztában, mely felsőbbségemhez fog ellenem benyújtatni. A vádlevelet -nem olvastam, de tartalmát tudom – – - -– Nem volt ember a ki elárulta, – vágott oda Jábes bácsi. - -«Ne itélje el, kérem Borona úr! Hisz’ úgy is csak közölnék velem. Tudom, -mondom, tartalmát és igen könnyűvé teszi helyzetemet, hogy a felhozott -vádak mind olyanok, melyeknek a vádlók maguk sem tulajdoníthatnak -fontosságot; el van pedig hallgatva épen az, a mivel magam ellen -ingereltem sokakat, de a mit senki sem akart a vádak között említeni, ők -tudják miért. Megvallhatják a panaszló urak, hogy az én főbűnöm az a -tornyocska, melyet arra a halomra építettem. Nem maradandó épületnek, -hanem kőből, vályogból, törmelékből össze-vissza, minden fundamentom -nélkül, egy lábnyi széles fallal, melyet az első őszi eső elmos és az -első Luczanapi szél halomra dönt; önök itéletét, mielőtt ki volna -mondva, végrehajtván. - -«A kik gondolkodni szeretnek, tudják tettem indokait is. - -«Soha semmiféle indítvány, tanácskozás, rábeszélés és izgatástól sem -várhattam annyi erőt, hogy önöket egy templom építésére megnyerjem. -Pedig önök nyilván Egyháznak nevezik magukat, de soha sem lesznek azzá, -míg hiányzik az egyház kifejezője, a templom és mit én pusztában -elengedhetetlennek tartok, a torony. Nem szóval hát, hanem tettel, mely -előtt senki sem hunyhatja be szemeit, kiáltom éjjel és nappal -mindenkinek, hogy mit kell tennünk. Ezért építtettem azt a kis -alkotmányt arra a halomra, a melyet Isten ebben a pusztában _szent -hegy_nek szánt, és az emberi léhaság csúfolt el Nyöszörgőnek. Bedobtam a -vexillumot az ellenség sorai közé, a ki tiszteli, kövessen, váltsuk ki… - -«Ne szakaszszanak félbe kérem; ne mondják, hogy nincs pénzünk, én tudom, -hogy van; ne mondják, hogy eddig meg voltunk nála nélkül, én tudom, hogy -ezután nem lehetünk el; ne mondják, hogy évekig kell hozzá készülnünk, -mert én tudom mibe kerül… - -«Itt van – és kiterjesztett egy összegöngyölt ívet – elkészítettem az -alaptervet, a hogy tudtam; költségvetést is ütöttem össze, a mi szép -summát hoz ki, tizenkétezer forintot, de a mibe bizony nem szédülünk el, -ha elmondjuk rá a kétszerkettőt. Ez az összeg épen felét teszi a -közbirtokosság évi adójának. Az a kérdés, nem sajnálják-e egy lelki -ügytől kétszáz évben egyszer annak az összegnek felét, a mit polgári -érdekeikre évenként fizetnek? - -«Ez az előterjesztésem. Vagy elutasítják ezt, és én ez esetben lemondok -hivatalomról, búcsút veszek önöktől azzal a kéréssel, semmisítsék meg a -tervben lévő vádlevelet, mely nekem nem árt, önöknek pedig sem -elégtételt, sem dicsőséget nem szolgáltat; vagy fontolóra veszik -javaslatomat és, a mit könnyen létesíthetőnek tartok, végrehajtják azt, -a mi nélkül a legszegényebb jobbágyközség sem tudja magát képzelni és az -én példámat – ki az építésre szintén ötven forintot ajánlok fel – -követik. Ez esetben kérem önöket, tűrjenek meg továbbra is alázatos -hivatalom folytatásában, s engedjék meg, hogy halálomig lakosa lehessek -az önök szép birodalmának.» - -Birodalmának! Minő pompázó szó ez! Hogy a kondori pusztát egy pap -nyilvános szónoklatban _birodalomnak_ nevezi! - -Mondhatta volna, hogy jön az utolsó itélet és elsöpör, ha templomotok -nem lesz, vagy jön a muszka és elvisz Szibériába, ha tornyot nem lát a -pusztátokban, vagy fenyegetőzhetett volna traktussal és annak minden -villámaival. Mindez nem ér semmit. Hanem: _birodalmával_. Ez a szó -elbájol mindenkit, Csont Ábel kivételével. - -– Ha csak ennyi az egész! – szólt először is Jábes úr, a Kikőhúznyiak -bevallott levélhordozója. – Üsse meg a mézharmat az egész proczesszust. -Templomra ki sajnálná a pénzét? Én sem halok bele egy fias tehénbe. Mért -nem tetszett ezt Dombay uramnak élőszóval mondani, minek tett bennünket -csúffá azzal a góréval? - -Másik se sajnált, harmadik se sajnált. Talpárdi úr azt mondta: ő nem -krajczároz, hanem viseli az egész teher tizedrészét, de azt megmondja, -úgy ki legyen számítva minden, hogy pótadóra ne kerüljön a sor, mert -pótadóban még harangkötelet sem vesz. Mecseki úr, Lőrincz úr, -külön-külön huszadrészt vállaltak. Ábel úrnak nem kell a templom, de -azért jussát tartja hozzá. Fizetni ugyan egy fillért sem fizet, hanem a -birtokát oda adja egy esztendőre a templomnak. Húsolja ki rajta a mit -tud. Pátróiné nagyasszony egy ócska harisnyaszárat áldoz fel, mely tele -van olyan dolgokkal, a mik soha meg nem érik a devalváczió keserűségeit. -Szent Lábán és Énekes Tóth Péter atyafiak a zsindelyt kötik ki maguknak -oly feltétel alatt, hogy nekik a szent vacsora ostyában szolgáltattassék -ki. Dávid zsidó megtekinti a tervet, kiszámítja a toronysisak magasságát -s számításának eredményeként kijelenti, hogy a bádogról ne tessék -búsúlni a Tekintetes _Atyafiság_nak, mert ő ennek a toronynak az -árnyékában akar mégvénülni (nem merte mondani meghalni). Ihárosi úr is -kijelentette, hogy őtet ne féltsék, ott lesz ő, a hol kell. A minthogy a -következő napon be is rándúl Fűzvárra és ott az igazság-házának -fundamentomai között fölkeresi Lőcs Jónás és Kezesménes Lukács -embertársakat, mely látogatásának eredményeként harmadnapon -szerencsésnek érzi magát elérzékenyűlve jelenthetni, hogy még a -fogságban ülő szegény rabok sem feledkeznek meg a keresztyénség közös -nagy missiójáról, melynek támogatására ezen tizenkét forintot küldik, -azzal az igérettel, hogy kiszabadulásuk után sem feledkeznek meg, ha az -Isten megsegíti őket vállalataikban. - -Ottan megalakúlt az építtető bizottság, Csont Ábel úr elnöklete alatt, -Ámbár Lőrincz és Mecseki urak személyében. Dávid úrat is hívták, de ő -azt válaszolta, hogy ő már megvetette az alapot, más építsen pedig arra. -Így tehát hagyták menni s helyébe kinevezték még tiszteletbeli tagnak -Pátróiné nagyasszonyt, kiről lehetetlen feltenni, hogy fél pár harisnyát -viselt volna valaha, továbbá a felekezetközi szent egyességre való -tekintetből Szentlábánt és Dávid zsidót. - -A torony északfelé fog nézni. Ebből származott a legelső nehézség, -melylyel a bizottságnak meg kelle küzdenie. A torony alatt ugyanis -ajtónak kell lenni; úgy szintén a keleti oldalon is, mivel ez a -parochiára néz: két ajtó pedig elég a Szent István templomára is, ha az -_eleget_ veszszük. Úgy, de mivel történetesen a nagyobb birtokosok -majorjai épen az északi és keleti részeken voltak: világos, hogy -érzékeny jogcsorbulást szenvednek a déli és nyugoti tartomány urai, ha -ők ajtó nélkül maradnak. Hát ők mindig megkerüljék a templomot, ha az -Isten-házába akarnak menni? Hát ők nem olyan urak, mint az északi urak? -Csont Ábel viszont azt mondta erre, hogy ha négy ajtó lesz rajta, akkor -neki nem kell a templom, mert akkor a passát-szelek keresztül-kasul -nyargalnak rajta. Ő ugyan nem kopasz még, de bizonyosan elébb-utóbb az -lesz és a léghúzam miatt reumát kapnak a homlokai. Az ellentétes nézetek -úgy békültek ki, hogy mindegyik tett egy ajtónyi engedményt. Sem kettő, -sem négy, hanem három. Egy a torony alatt, a másik kettő keletnek és -nyugotnak. A dél elégedjék meg egy szép kerek ablakkal. - -Alig csillapult le ez a nyugtalanság, midőn újabb és veszedelmesebb -összeesküvés ütötte fel fejét. Jöttek az asszonyok tömegesen, hogy csak -legyen bizony ajtó a déli részen is, inkább elengedik a kerek ablakot. -Mert ha az az ajtó onnét elmarad, bizonyosan annak helyére van szánva a -kathédra. Ebből pedig az következik, hogy a padok nem a régi tisztes -szokás szerint, a nőké szemben a férfiakéval, hanem újság hajhászva, -mind a kathédrával szemközt lesznek elhelyezve, ez pedig a -házasságkötési szent szokások kijátszására czéloz, mert a vidéki, sőt -helybeli legények is, kik a karba járnak, miként választhatják ki -jövendőbelijöket, ha szemben nem is láthatják? - -Megnyugtatta azonban Mecseki úr bölcsesége az elégedetleneket. Lássátok -édes hugaim, az, a mit ti kivántok, lehető, sőt szükséges is holmi -ringy-rongy faluhelyeken, a hol a templomok egyenes lapályokon állanak. -De itt ezen a gyönyörű magaslaton, – melyet, a ki ezentúl Nyöszörgőnek -merészel nevezni, ám ő lássa a következését, – a mátkaválasztásnák -sokkal tiszteségesebb módja lesz. Mert nem elég a jövendőbelinek csak az -orczáját nézni, ha szép-e, mivel a szépség porra írott czifraság, mely -elmúlik, mihelyt ráfuvall a meleg szél: hanem sokkal inkább termetét, -járását, mozdulatait, elevenségét, mint a melyek maradandó díszei az -emberi nem szebbik és jobbik felének. Azt pedig a templomban megbírálni -nem lehet. Hanem igen is más módja lesz annak. Az ifjak, mint illik, az -első harangozáskor már itt lesznek és innen az oromról kényelmesen -itélhetnek a feljövő hajadon felől. Nem fárad-e ki, nem rövidül-e meg a -lélekzete, nem görbül-e előre, míg onnét a völgyből ide feljön? És mikor -lefelé megy, nem veti-e meg a sarkait a homokban, a mi parasztos és nem -fut-e hanczúzva, a mi tiszteségtelen? És nem sokkal kegyesebb módja-e ez -a leány-nézésnek, mint a templomban, a hol a prédikáczióra kell -figyelmezni, nem pedig a leányi hiábavalóságra? Avagy Eliézer szolga a -templomban szemelte-e ki ifjú ura számára Rebekát? Avagy Czipporát -Mózes, vagy épen a szép orczáju Esztert Ásvérus király? Én magam is csak -úgy választottam a feleségemet. Bizony nem buksikoltam ám a karban, mint -a csizmadialegény, hanem ültem egy helyben tiszteségesen és nem -pislogtam sehova. Hallgattam a prédikácziót olyan édesdeden, hogy szinte -beleszenderedtem s csak arra eszméltem fel, mikor a Tiszteletes elkezdte -öklével verni a kathedrát. Esőért imádkozott. «Nem megyek ki Uram szent -házadból, míg meg nem hallgatod öreg szolgádat és meg nem itatod az -elepedt földet. Nyisd meg azért az eget, hogy töltse ki kincsed. Gyűjtsd -össze a felleget, összegyűl, csak intsed.» Egyszerre kezdett a nép -kifelé tódulni, mert tudták, hogy az öreg úr imádsága nem kél hiába. A -sokaság között én is kisiklottam; ideje is volt, mert mire kiléptem úgy -szakadt az eső, mintha dézsából öntötték volna. Alig bírtam egy -bolternyő alá menekülni. Onnét vettem szemügyre a kijövőket. Meglátok ám -egy leányzót a mint kilép az ajtón; széjjeltekint, látja, hogy szakad az -eső és sár van az utczán. Már most mit cselekszik? Talán felfogja a -viganóját, mint a többi nedelkó? Nem bizony; hanem elkezd a sár fölött -repűlni, röpűlni mondom, mint a hogy álmában szokott az ember, végig -röpűl a sáron, mint a fecske. Ez kell nekem, mondok. («Meg a száz hold.» -Csont Ábel.) Mindjárt bemutatom magamat, haza kisérem, ott megmondom a -szüleinek magyarosan, hogy mi a szándékom és hogy mi tetszett meg a -leányzóban. A leány örült, hogy olyan kérője akadt, a ki még a járását -is megfigyeli, nem is mondott ellent, nem is bánta meg. De még én sem -ám. - -A húgomasszonyokat egészen elbájolta az a gondolat, hogy ha netán az ő -leányaik is úgy szökdécselik ki a szerencséjüket. Dehogy gondoltak -többet a negyedik ajtóra. Hiszen, ha szemben ül a legény a leánynyal, -hogy jutna eszébe a járására vigyázni. - -Így a legfőbb nehézségek elenyésztek. Az építtető bizottság már most a -munka helyes felosztásához fogott. Ábel úrnak jutott a felügyelet, mert -az ő szemei előtt minden ember kettőzteti az erejét. Reszketnek, ha -torzonborz szakálla egyet mozdúl. Mecseki úr a fundamentumot teszi le és -a gomb-feltételekor szónokol a familia nevében. Szentlábán dolga az -épületanyagokért befutkosni. Lőrincz úr számon tartja a pénzt és -jegyzéket vezet az igaszámról, melyet az atyafiak kiszolgáltatnak. Így -Dombayra nem néz egyéb feladat, mint az urakat hol szép szóval, hol még -szebb levéllel figyelmeztetni a tized, illetőleg huszadrészre, továbbá -az igaerőt, hol lelkesítő beszéddel, hol csüggedt arczczal kihazudozni. -Pátróiné asszony megváltja magát a bizottsági terhek alól egy másik -harisnya-szárral és azon hozzáadással, hogy többet hozzá ne jőjjenek, -mert ha az égig húzzák, sem adhat többet. Bizony Isten nincs. - -Az építkezési idő alatt Dombaynak sokszor meg kellett látogatnia Lőrincz -urat és ha már odament, nem szaladhatott mindjárt. Néha hosszasabban is -kellett értekezni, az értekezleten Lőrinczné asszony is megjelent néha s -többször sikerűlt útját állani a távozónak. – Egy toppot sem bizony. Itt -marad nálunk ebéden. - -* - -Dombay nem tartotta illőnek a szabadkozást, miután érezte, hogy a -maradás nincs terhére sem magának, sem a háznak. Ott marad ebéden; ebéd -után még beszélgetnek s néha alkonyat felé megy haza. - -Mindez oly természetes. A két férfit egymásra utalja a közös feladat. -Lőrinczné csak azon csodálkozik: hogy tudtak ellenni a nélkül a jóravaló -ember nélkül annyi ideig, holott itt lakott a tövükben? - -Dína tartózkodás nélkül társalog vele. Figyelmesen függ rajta, ha néha -felolvas, fejteget. Örül, ha jön; kétszeresen örül, ha nálok marad -ebéden; és százszorosan, ha két napi kimaradás után megint csak -beköszönt. - -Lőrincz úr maga annyira jutott, hogy egy nyugtatványt sem tud megírni -Dombay nélkül. - -Egyiknek sem jut eszébe megkérdezni magától: Micsoda minőségben van -jelen náluk ez a fiatal ember? - -Még akkor sem kérdezik, mikor kérő jelentkezik a háznál, de a kinek -sajnálattal vallják meg, hogy bizony még nem készűltek el a -kiházasításra és mivel az építkezési gondok nagy súlylyal nehezűlnek -vállaikra, mostanában nem is készűlhetnek el. - -Jön a másik kérő, szomszéd vármegyéből; vagyonos, tanúlt fiatal ember s -azonkívül megnyerő modorú és tekintetű, a ki gondolkodóba ejti a -szüléket, de a kik csak mégis nem adhatják oda ilyen fiatalon ezt az -egyetlen leányt. Hiszen még gyerek. - -Dínát meg sem kérdezik, mert mit tartozik ez ő reá? Dína örül, hogy nem -kérdezik. - -Az atyafiság számoltatja Lőrincz urat és asszonyt, hogy mit akar a -leánynyal? Nem tudnak számot adni. Mi kifogásuk van az utóbbi kérő -ellen? Nem tudnak semmi kifogást. Lőrincz úr csak annyit mond nagy -kínlódva, hogy jó, jó, de nem olyan ember, mint a minőt ő szeretne. Hát -milyent szeretne? Azt még kevésbbé tudja megmondani. Igazán nem is -tudja, pedig ott van a modél szeme előtt, a nélkül, hogy arra csak -gondolna is; és ha valaki Dombayt találná előttük említeni, bizonyosan -nem ott menne ki, a hol bejött. - -Közönséges szokás a fiatal embert azzal búsítani, hogy házasodjék. -Kivált olyan családoknak nagy mulatsága ez, a hol nincs leány a háznál; -ezek tehetik azt a nélkül, hogy czélzataik iránt gyanút keltenének. -Ámbáréknál bizony van leány, de azért Lőrincz úr a kedélyesebb órákban -folyvást igérkezik Dombaynak násznagyul és abba a gyönyörű paradicsomba, -a kit uramöcsém alkotott, olyan virágszálat szeretne ültetni, a milyen -még nem virúlt a kondori pusztában. Lőrinczné asszony is sajnálkozik -néha Dombay magános sorsán. Eszökbe se jut, hogy a háborgatott szív -egyszer olyan hullámot vet, a mely megrendíti szívüket. Adjátok hát -nekem ezt a leányt. - -Olyan kicsinynek tartják, hogy erre nem is gondolnak. Dombay maga is -érzi ezt és nem mutatja, hogy fáj neki. Egy pusztai pap, a ki, hogy -megérdemelje sovány fizetését, gyermekeket tanít, a mi még Perikles -idejében is rabszolga dolga volt! - -De vajjon olyan kicsinynek tartják-e? Ez akkor tetszenék meg, ha egyszer -azt mondaná… - -Úgy de azt nem mondjuk soha. Miért állaná útját ennek a leánynak, mint a -haramja az utazó hölgynek? Majd fölépűl a templom nem sokára, akkor az -lesz az ő háza, családja, öröme, pihenő helye. - -Dína zongorához űl. Nem igen szereti ugyan, t. i. a zongora Dína -újjacskáit és Dína ezt jól érzi, de ezért kötelessége gyakorolni azt a -néhány darabot, a mit még a német szón tanúlt, anyja kedvéért. - -– Most Dombay úrnak zongorázok. Melyiket parancsolja? Cserebogár vagy -Sík a puszta…? - -– Sík a puszta? – kérdé Dombay fölrettenve. – Annak nincs dallama. - -– Nincs ám az emberek között, mert már a madarak közé kerűlt az erdőbe. - -– Sohasem hallottam. - -– Óh, óh! hogy tehette ön le a vizsgáit? Hiszen az borzasztó -tudatlanság, a miben ön szenved. - -Ujjai végig futottak a billentyűkön, azután elkezdte Tompa kedves dalát. - - «Sík a puszta, se halma, sem erdeje…» - -– Önnek talán unalmas ez a dal, de lássa nekem kedves, mert a puszta -édes hazám. Önnek is meg kell szeretni, mert nem sokára – (és akkor -folytatta a dalt) – - - «Sugár torony kilátszik a pusztára…» - -– Ah én egészen mást gondoltam; – ébredt Dombay. – Ezt én is ismerem, -ezen nőttem fel, de már másban élek. Imént azt hittem Petőfit kérdi -kegyed, mert annak nincs dallama. - -– Petőfiét? Én nem ismerem Petőfit. Apám könyvtárában megvan, de azt -mondja, az nem az én kezembe való, mert nagyon meg van már viselve. -Mintha nem lehetne azért olvasni, hiszen a könyv is viselve szép, mint -az ékszer. És hogy van hát a Petőfi sík pusztája? Ön egykor nekünk -irodalmi műveket fejtegetett, folytassa az előadását, mérjük össze -Tompát és Petőfit. - -– Nem tudnám elmondani, – felelt Dombay hirtelen; – különben nem is -merem állítani Petőfié-e vagy sem? - -Dína észrevette, hogy a vonakodásnak valami titkos oka van. Lehetetlen -az, hogy Dombay ne tudná Petőfit könyv nélkül! Alig várta, hogy magára -maradjon, egyenesen apja szobájába ment, ott felkereste a megviselt -apokryphot, azt a köpczös kötetet, melyben a költő összes művei először -láttak napvilágot. Lőrincz úrnak igaza volt. A könyv nagyon meg volt -viselve. Nem kisasszonykézbe való. - -Dína elsőben is a tartalomlapot számoltatta meg. Az nem vezetett nyomra. - -Azután sorba vette a dalokat. A legmélyebb szív idegeinek azokat a -hasonlíthatatlan rezdüléseit, melyeknek varázsától megbűvölten álmodtuk -át fiatalságunknak olyan a milyen hajnalát mindnyájan. - -A költő mindenhatósága új világot alkotott, vagy az alvót ébresztette -létre a leányka szívében. - -Szemei előtt hajladoztak a czipruslombok, peregtek le a szerelem -gyöngyei; itt-ott egy-egy értéktelennek látszó kavics is elkeveredve, a -melyből csak alig csillan ki, de kicsillan a drága ércz – – - -Végre megtalálta a mit keresett. - - «Sík a puszta, mint a pihenő tó…» - -Megnézte a czímet. _Pusztai találkozás_. Azután elolvasta a románczot. - -Haramia útját állja az utazó hölgynek. A hölgy aléltan rebegi: -«Könyörülj». Haramja gyöngéden bátorítja foglyát s csak egy csókot kér -tőle, mire a hölgy elpirúl. A haramja nem tudja harag-e vagy szégyen ez -a pirulás? - - «– – – – Isten áldja meg hát! - Felejtse el a szegény haramját, - A ki, a ki…» Itt megszakadt szava, - De érezte sarkantyúját lova – – - -Dína visszatette a könyvet helyére, futott ki a kertbe, és ott leült egy -lugasba. - -Ott még egyszer átgondolta a románczot, és megalkotta az összefüggést -Dombay magaviselete és a románcz tartalma között. - -Oh az az ostoba tekintetes asszony!… Szegény haramia! - -Hanem annak a tartózkodás nélküli bizalmasságnak, melylyel eddig Dombayt -látta, egyszerre vége lett. Lőrinczné asszony éles szemei nem látták meg -ezt a változást. Azt mondják, hogy a szerelem vak. Vakok ám az őrei. - -Dombay is visszamerült zárkózottságába. Ámbárékhoz ritkán ment, s ha -ment, Dína nem futott eléje, nem üdvözölte mosolyogva, s ha bent voltak, -nem untatta zongorájával. - -A _Pusztai találkozás_ románcza volt a tükör, melybe a két lélek -egyszerre tekintett. Egyik sem látta a másikat, mindegyik csak magát. -Dombay a haramiát és Dína – – a tekintetes asszonyt. - -* - -Az építkezésnek nincsenek regényes változatai, ha csak azt nem tekintjük -ilyenül, a mi Dombay lelkében véghez ment hétről-hétre, mikor pénz -elfogyott, mesterek zúgolódtak, napszámosok kaszálni, aratni mentek; a -homok ott volt a hegy tövében, öreg szemes kavicsok, de nem volt a ki -felhordta volna; mikor fal betetőzésre várt, de a tető -alkotmány-czikkelyei még a városban hevertek, s mindezekért magának -kelle végig futkosnia a pusztát, hogy a hideg rázta bele mind a két -félt, azt is a ki ment, azt is a kihez ment. A sok futkosás verítéke -lemosta, a sok vakolatpor lezsurolta bizony róla azt a színekben játszó -zománczot, melynek késfoknyi vékonyságú vértezete a lelkész személyét -tiszteltté teszi, mint egy királyt vagy egy matronát, és kiméltté, mint -egy koldust vagy egy kisdedet; a mely megoltalmazza minden bántalomtól -és képtelenné teszi minden bántalomra, mint a méhek között a királynét; -de a mely zománcz, ha egyszer pattogni kezd, az egész edény zsibvásárra -kerűl. - -De csak elvégződik ez is, minél több ügygyel-bajjal, annál nagyobb -örömre. Őszre be van fejezve az építkezés, következő tavaszszal -besimítják, pünkösdre ki van tisztogatva a kevély kis nyúlánk épület -ragyogó bádog tornyával, két kis hangos harangjával. A kondori nemes -reggelenként, mielőtt aklait megtekintené, önérzettel tekint a -templom-hegyre, ha ott van-e még az ő századok óta nélkülözött -büszkesége; túl rajta látja a felnyúlt akácz-erdőt, Ábel úr örömét, és -annak lombjai között őrködni a fehér kéményt: a mely alatt csendes -magánosságban piheni küzdelmeit az, a ki mindezt a dicsőséget létre -hozta. - -Meg is lesz jutalmazva. Mert imé pünkösdre van kitűzve a -templomszentelés, csakhogy az egyháztanács határozatából a gregoriánum -törvényei ezúttal mellőztetnek, s pünkösd napja egy héttel későbbre -deklaráltatik, hogy az egyházmegye összes papsága, a ki a -kalendáriumbeli pünkösdben nem mozdulhat helyéből, testületileg -megjelenhessen. A szentelés után nagy lakoma az erdőben, egészen hasonló -ahhoz, a mely ezelőtt öt évvel az új papot fogadta. Ott olyan -áldomásköszöntések lesznek, a melyek Dombay nevének örök életet igérnek. - - - - -XI. - -Szentháromság vasárnapján kivirágzott a templomhegy. - -A harangszó végig csendűlt a pusztán, hogy minden asszony sírva fakadt -rá. Öreg emberek levették a kalapjukat és nem merték mondani: Hála -Istennek! – Érezték, hogy ez a szó igen köznapi ruhája volna annak az -indulatnak, a mit ők most az Örökkévalónak kivánnak bemutatni. De a -szegény embernél nincs a ruha olyan bőségben; azért meglátja azt az -Isten. - -Soha nem látott rajban seregel fel a sokaság. A ki látja, nem hiszi, -hogy ebben a pusztában ennyi nép lakik. Nem is lakik; a nagyobb rész -vidékről gyülekezik a ritka ünnepre, minőt életében egyszer lát ember, a -legtöbbje egyszer sem. - -Ott jönnek az egyházmegye papjai, a fekete gárda; élükön az öreg -esperessel, kinek hóna alatt aranyszegélyű biblia ragyog. Ebben egy -jegyzék Ezekiel prófétánál III. 23. _Kimenék a mezőre; és imé ott az -Úrnak dicsősége áll vala._ Erről fog ő ma prédikálni hatalmasan. A -nagybácsi, ki Dombayval fogja osztani az Úrvacsorát. Gódircz és Tarhalom -ifjú papjai, arczukon az önérzet kihivó ragyogásával; mert világos, hogy -a mennyivel jövedelmesebb az ő állomásuk a kondori lévitaságnál, -annyival különb férfiak ők ketten a kondori lévitánál. Ezek közül az -egyik keresztelni fog egy kisdedet, a ki három hónap óta várakozik a -szent keresztségre: a másik pedig egy igen ragyogó előbeszéd után fogja -összekötni és megáldani azt az új jegyes párt, a kit válogatott násznép -méltóságos csendben kísér fel a szent hegyre. - -Mikor a papok hosszú sora belép, és letelepedik, minden kebel elfogódik. - - Szent Lélek végy környül bennünket, - Szenteld meg szívünket!… - -Mindenki megfogadja magában, hogy soha többé egyetlen egy vasárnapot sem -mulaszt el, hogy itt meg ne jelenne. - -Igaz ugyan, hogy Talpárdi úr csak ritkán és akkor is csak vasárnap -délutánonként rándul ki birtokára; az is igaz, hogy Csont Ábel úr -homloka – mielőtt kellőleg megvedlett volna, – rövid idő múlva -érzékenynyé lesz a légvonat érintésére; Mecseki úr csakhamar rettegni -fog, hogy a boltozat – a mely gyengén van beékelve – (ő látta) le talál -szakadni, és őtet agyonütheti; Dávid úr ízlése a kálvinista éneklést -fogja megunni; hanem ha majd orgona lesz! Dámán atyafi még a -forradalomkor megfogadta, hogy templomba nem megy addig, míg stb. stb. – -Képzelhetni, minő feltételeket szabhat egy kiszabadult státusfogoly az -Úristen elé; Lőrincz úrnak – mint sejthetjük – más okai lesznek ritkán -láttatni magát. - -Hanem azért, ha mi most szemközt állanánk velük, és ezt a jövendölést -elmondanánk nekik, mint Elizeus próféta a siriai Házaelnek, bizony nem -tudom, nem gyűjtenénk-e fejünkre eleven zsoltárokat. - -Nézzétek ezt a búzgóságot! - - Ne lakjék e helyben - Oly tudomány, melyben - Van földi salak… - -Ezt énekli hathatósan Csont Ábel, a pliocen-theoria zászlótartója; és -Ihárosi Dávid a ki a fizikát tekinti a magyar és az összes emberiség -megváltójának. Ezt énekli most. - -* - -Gondolható, hogy az isteni tisztelet sokáig tartott. Maga az esperes úr, -mikor Talpárdi bizalmasan megkérdezte: Nem lesz-e nagyon hosszú? azt -felelte: Nem vagyok én légátus! (t. i. hogy a légátusok szoktak rövid és -kerekded prédikácziókat mondani). Be is váltotta szavát. Felségesen -beszélt, nagy-papi komolysággal és ifjúi kellemmel! Mecseki úr -elhallgatta volna estig. - -Hanem elég is volt. Csak már a nagyszakállú nagybácsi ne tartana hosszú -beszédet. Ez a kivánság is teljesült; a nagybácsi röviden és a lelkek -mélyéig ható szigorúsággal intette a lelkeket töredelemre. - -De azért elmúlt a dél, mikor a keresztelésre került a sor. A -keresztelési cselekvény rövid szokott lenni, tehát ezt könnyűlt kebellel -várták az urak. - -Hanem a gódirczi atyafi ki akart tenni magáért, s azon föltevéssel, hogy -a kondori vadak bizonyosan soha sem hallottak még örömbimbókról, -mosolygó reményekről, angyalarczokról, csecsemőálmakról, anyakönnyekről, -fájó örömökről, elkezdette őket e hasznos tudnivalókra oktatni; azután a -béketűrő kisdedhez fordúlt, s szívrehatólag elszavalta neki mind azt, a -mit egykor Tompa _Fia születésekor_ annak bölcsője felett megírt. -Mindezeket bezárta egy hat szakaszból álló nyolcz soros verses imával. -Hadd lássák Kondoron, hogy a gódirczi nép meg tudta választani a neki -való papot. - -Hiába erőlködött pedig. Mert Tarhalom ifju lelkésze titkon szintén -Tompával szerződött, bele vonván a közös akczióba Petőfit is; így a két -nagyhatalom támogatásával semmivé tette vetélytársa minden vivmányait, a -Szerelem gyöngyeinek és Családi képeknek egész özönét borítván a -boldogtalan új pár fejére, ráadásul megkoszorúzván őket 1. az -erény-virág; 2. hűség-virág; 3. szerelem-virág; 4. bizalom-virág; 5. -önzetlenség-virág szálaiból szerkesztett koszorúval, mint a mely virágok -számukra termeni fogják 1. a jobblét gyümölcsét; 2. a boldogság -gyümölcsét; 3. a megelégedés gyümölcsét; 4. a békesség gyümölcsét; 5. az -öröm gyümölcsét. - -Dína elgondolta magában, hogy sohasem megy férjhez, ha azért a kis -mirtuskoszorúért ennyi vexát kell kiállani. Ennyit bizony, édes lányom. -Egy álló óráig kell hallgatnod Petőfit és Tompát, a miért eddig meg nem -tanúltad és csak azután kérdik meg tőled: mi szándékban vagy? - -No de ennek is vége lett délután két órára és most már minden akadály -nélkül elkisérhetjük az egész közönséget ismert ligetünkbe, hol mindent -úgy találunk, mintha tegnap hagytuk volna ott, kivévén, hogy az asztalok -hosszabbak és az áldomások. - -* - -– Uram uram Csont Ábel uram, szállok az úrhoz! - -– Állok elébe, Mecseki öcsém! – felelt a kihívott felczihelődve. - -– Mikor ezen zöld lombok alatt legelőször nyiltak meg a mi szeretett -lelkészünk ajkai, ön volt az a szerencsés, a kihez a legelső szó intézve -lőn; ön volt az a boldog, a kiről lelkészünk magát a szent leczkét is -felvette: _«Vűn engemet az Úr és helyeztete egy mező közepette, mely -Csontokkal rakva vala»;_ és ismét: _«Ti megszáradott Csontok, imé én -bocsátok tibelétek lelket és éltek»_. Én fejet csováltam ekkor erre a -jövendőlésre s elgondoltam magamban: Szeretném én látni azt a lelket, a -mely a mi _Csont_unkat életre ébresztené. Soha hitetlenség oly -örvendetes módon nem lakolt, mind az enyim. A mit mozdúlhatatlanabbnak -hittem a pólusoknál és magánál a sarkcsillagnál, a mi _Csont_unkat ez a -lélek életre és mozgásba hozta. Mit kivánhatnék én, ezen való mostani -örömömben nagyobb áldást a mi pusztánknak, mint az, a minek -nyilvánítására jelenlevő kedves vendégeinket és az egész tisztelt -Atyafiságot e pohárral felhivom, t. i. hogy azt a lelket, a ki által -Isten ezt a csudát cselekedte mi közöttünk, a mi szeretett Dombaynkat az -Isten sokáig éltesse! - -Éljent harsogott az erdő, éljent dörögtek a Fűzvárról hozott taraczkok, -és a fűzvári banda rázendítette a riadó hejjrát. - -Ábel úr szembeszállt a kihívóval és elduruzsolta, hogy ha már annyiba -költ, hát Dombay ünnepélyesen neveztessék ki a kondori egyház -megalapítójának. Úgy is van már a familiának egy számfeletti tagja. -Legyen kettő. - -Ezen szónoklatnak Dombay nem várhatta végét, mert jött egy ember, a ki -jelentette, hogy egy beteg a puszta felső szélén vigaszban óhajtana -részesülni ezen a szent napon. - -Ez pedig kicsinált dolog volt az urak részéről, mert alig hagyta el -Dombay az erdőt, fölkelt Talpárdi úr és azt mondta Csont Ábel szavaira, -hogy igen is _legyen hát kettő_. Legyen a familia tagja Dombay, de nem -úgy, mint Árion atyafi, hanem egy kicsit _úgyabban_. Azt kivántuk, hogy -Dombay urat az isten éltesse: jó. De ha úgy kivántuk, hogy _közöttünk_ -éltesse, és _nekünk_ tartsa meg: akkor atyafi uramék, azt mondom, elég -volt öt esztendő eklézsiásdit játszani. Hagyjunk fel ezzel a játékkal és -tiszteljük meg magunkat azzal, hogy alkossunk egy olyan -lelkész-jövedelmet, a mi az ő érdemeinek és a mi becsületünknek nem lesz -kisebbségére. - -Hiszi vagy nem a Tiszteletes olvasó, bizony familia-gyűlést rögtönöztek -ott, és egy szó ellenmondás nélkül elhatározták, hogy a lelkészi hivatal -dijazására a közösből mérettessék ki a kellő terjedelmű szántóföld -terület, melynek végrehajtásával Mecseki úr bizatott meg, utasíttatván, -hogy ezen terület öt holddal nagyobb legyen, mint bármely más lelkészi -hivatalé az egyházmegyében. Az Árion-féle alapítvány ide nem -számíttatván. Azonkívül a kellő mennyiségű pénz és gabona deputamok. -Megbírjuk mi azt. - -Az azonban nem volt kicsinált dolog, a mi ezután történt. - -Dávid úr befejezve látta a maga művét. Ő ásta meg a csatornát, melyen -íme vigan foly a Duna, és első útját teszi rajta az a szép árboczos hajó -ott a szent hegyen. Műve magaslatáról kicsinyléssel tekint a törpe -lelkekre, kik Dombaynak úgy hujjákolnak. Pedig tudnák csak! - -Megszállta az irigység dæmona. - -– Már pedig öcsém, én csak azt mondom, én is megérdemeltem volna egy-két -szót, mert mindezt én hoztam mozgásba. - -– Nem feledjük el Dávid, – szólt oda Talpárdi úr, – és ha feliratot -helyezünk a templom falába, oda lesz vésve: Erkölcsileg támogatta I. D. - -Az urak kaczagtak, mert mindenki tudta, hogy Dávid úr az erkölcsi -támogatáson kívül egy szalmaszálat sem tett keresztbe. - -– Nevethettek a mennyit tetszik, hanem azért mégis csak azt mondom, a ki -ökör és ló van ebben a pusztában, mind összefogva sem mozdították volna -ide Dombayt, kit én egy erkölcsi pókhálószálon ide támogattam. - -Törődtek is az ő pókhálójával. Nevettek tovább, mert az nekik jól esik a -kávé mellett, s Dávid urat ingerli. - -– A nevetéshez nem kell ész – neheztelkedék Dávid úr, és zavarában -felöntött egy pohár sashegyit, a melyre már semmi szükség sem volt. - -– Mert az úgy történt, – fűzte tovább a tárgyat, a mit senki sem kivánt -tőle, – hogy luddá tettem először is a bamba tarhalmiakat, rászedtem az -esperes urat és lefőztem nagyságos urambátyámat. - -A társaság figyelni kezdett. Dávid észrevette s még jobban lelkesült. - -– Midőn megtudtam, hogy Dombayt a tarhalmiak az esperes ajánlatára egy -szívvel-lélekkel elfogadták lelkészül, oda törlészkedtem a -küldöttségükhöz és bárgyú pofával elmondtam, hogy mi is papot akarnánk a -mi zsenge egyházunknak s hogy az esperes atya ajánlott is valakit, -azonban mi nem vagyunk olyan tökkelütött fajankók, hogy valakit magunkra -tuszkoltatni engedjünk. Összenézett mind az öt szamár, megcsipték a -horgot. Mindjárt ki is jelentették, hogy köszönik a jó ajánlatot, de nem -élnek vele. Nem is nektek való, nagy tohonyák! Gyere Dombay! nekünk való -vagy. – Hát öcsém, ezt csináld utánam, ha legény vagy. De ehhez más is -kell ám, nem csak röhögni tudni. - -Diadalérzettel nézett szét a társaságon, s észrevette, hogy az asztal -végén valaki egyszerre kiejti kezéből a fagylaltos kanálkát, sírva -fakad, és kendőcskéjét szeme elé tartva, sietve távozik. – Dína volt. - -A társaság egy része fanyar mosolylyal fizetett a diplomácziai -leleplezésekért, mások ümgettek, a mit még Dávid úr sem magyarázhatott -helyeslésnek; mások hallgatva néztek maguk elé, mintha fontolgatnák -Dávid úr eljárásának erkölcsi értékét. - -Volt a ki arra gondolt, hogy ilyen előzmények után talán nem is -örömünnep ez, a mit most ülnek, hanem tor. - -A lehangoltság kezdett kényelmetlen lenni a szónokra nézve, mikor valaki -gyöngéden vállon érintette. - -– Egy szóra Dávid. - -Ihárosi felkelt és ment Lőrincz sógor után, a ki menetközben Mecsekit és -Csont Ábelt is magával intette. - -A három férfi követte Lőrinczet az egykori szent sátorig. Lőrincz úr ott -megállapodott, és szemközt fordúlt Ihárosival. - -– Ihárosi! Te azzal dicsekedtél, hogy ezt a becsületes Dombayt semmivé -tetted. Te egy körmönfont imposztor vagy. - -Akkor hátat fordított, és csendesen távozni kezdett. - -Ihárosi nézett utána. Szólni akart, de szó nem jött nyelvére. Csak állt, -míg ellenfele végkép eltünt szemei elől. Akkor ő is megfordúlt és -eltávozott. - -Megállj! - -Egyik sem ment vissza a társasághoz, a két tanú sem. - -* - -Ihárosi másnap reggel felkereste Ábel urat a méhesében. - -– Két vén bolond! – fogadá Ábel úr, – kialudtátok magatokat. - -– Tudod mi történt, – felelt mogorván Dávid, – az után nem szokás -aludni. - -– Három vén bolond! – válaszolt Ábel úr, magát értvén harmadiknak. - -– Mecsekivel. - -– Négy vén bolond, – liczitált a gazda. – De még ez sem elég, mert ott -hat vén bolondnak kell lenni. - -– Eh, mit nekem a regényes formaságok, én nem vagyok jurista. Minek oda -négy szájtátó. - -– Tudsz a kardhoz? - -– Tudok annyit, mint _az_. - -– Az nem elég. Kardot nem adunk a kezetekbe, mert kiszúrjátok egymás -szemét, hogy arrul kódultok. Tudsz lőni? (t. i. embert.) - -– Majd meglátod. - -– De pisztolylyal. Párbajpisztolylyal? - -– Annak is fel tudom vonni a nyelvét. - -– De az nekem nincs, neked sincs, senkinek sincs. Mert ahhoz egészen -saját alkotású szerszámok kellenek; azokat igen erősen meg kell tölteni -két dózis porral, hogy czéljuknak megfeleljenek. Oldalt kell állani, te -ahhoz nem értesz; a segédeknek tapsolni, vezényelni, lépést olvasni, -sorompót jelölni, ahhoz meg én nem értek; tehát sem kardhoz, sem -pisztolyhoz nem állok be harmadik bolondnak. A koszperd németnek való, a -pisztoly taliánnak vagy diáknak. - -– Akkor kikérem kezességre Kezesménest és Lőcs Jánost, azok lesznek -segédeim. - -– Ne te ne! Nem azt mondom én, hogy lókötőket hívj gárdistáknak. Hanem -hogy válaszsz magadhoz való fegyvernemet. Nemes embernek valót, magyar -embernek valót. - -– Nem bánom én, ha szőlőkaró lesz is, a ti dolgotok. - -– Mert látod, ha baj történik a pisztolylyal vagy karddal, akkor a -segédeknek is menekülni kell, pedig tudhatod, hogy én nem hagyhatom az -eklézsiát, mert főgondnok vagyok; a méheimről nem is szólok, pedig ahhoz -senki sem ért a háznál, csak én. Hát vívjatok úgy, mint a régi magyar -vitézek, lóháton buzogánynyal; ahhoz nem kell gyakorlat, csak erő és -paripa, az pedig van mindkettőtöknek. Ebben osztán semmi szólója sincs a -német törvénynek. - -– Annál jobb! – hagyá helybe Dávid. – Legalább több helyen beszakíthatom -a koponyáját és üthetem, míg egyet rúg. - -Ábel úr felnyitott egy magas szekrényt, mely méhese egész oldalát -elfoglalta; ez volt az ő könyv- és fegyvertára. Onnét kivett két -buzogányt, réznyelüt, csillagszeges fejűt. Az egyiket saját birtokán -találta, arról kritice megállapította, hogy valamikor az ő ősének Chuntu -vezérnek harczaiban szolgált; azután csináltatott neki mássát, mely -felől bebizonyította, hogy azt az ő őse Chuntu vezér magánviadalban -szerezte, miután annak viselőjét, Buthemer kún kapitányt levágta. - -– Válassz Dávid! Melyik kell: Chuntu apámé-e, vagy a kún Buthemér-é? -Dejszen igaz, erre nézve sorsot húztok. - -Dávidnak mindegy volt akármelyik; ő megy Mecsekihez, annak megvallja -nyiltan, hogy a _legényt_ csakugyan jóhiszemüleg lőtte agyon, -(képzelhetni minő foka lehet az az elkeseredésnek, mikor valaki még -ilyen áron is békét keres) csak arra kéri, ne adja tovább. - -Mecseki szivesen kibékült. Van ő neki agara három, külömbek mint a -_legény_. Ajánlkozott segédnek. Holnap reggel nyolcz órára az -erdősarokhoz. Paripán, buzogánynyal. - -Azután hazament és elkezdett készülni a halálra vagy bújdosásra, mert -tudta, hogy ez lesz belőle valamelyik. Egész nap rendezgetett, -intézkedett, írt, iratokat csomagolt vagy semmisített meg. - -Másnap reggel öt órakor felült a sárga paripára és ellovagolt Dombayhoz. -A lelkészt lugasai alatt találta. - -– Kéréseim lesznek önhöz. Ha megengedi, itt is elvégezhetjük. - -Karjába öltötte karját, úgy indultak tovább a virágszegélyes úton, -miközben egy lepecsételt levelet adott át Dombaynak. - -– Ez végrendeletem, mely halálom után a familia-gyűlésben bontandó fel: -elfogadja ön őrizet végett? Köszönöm. Most egy másik kérést, fontosabbat -az elsőnél. Én egy ravasz fogással vittem oda a dolgot, hogy önt a -tarhalmi egyház mellőzze és nekünk hagyja. - -Elbeszélte miképp, azután hozzátette: - -– Én megsemmisítettem azt a tisztes jövőt, melyet az ön képzettsége, -szónoki tehetsége, tiszta jelleme érdemelt, s nyert volna is, ha én -útjába nem állok sorsának. Tárgya lehetett volna egy önt bálványozó nagy -közönség szeretetének, és én önt pusztai lévitává tettem, kinek sorsát a -legszegényebb falusi rektor is kicsinyli, szánja. Ha valami kedves önnek -ebben a szomorú magányban, arra kérem önt; öt évi küzdelmei között ha -van a mire édesen emlékezik, arra kérem önt: bocsásson meg nekem, kit -czélja annyira elvakított, hogy annak feláldozta azt, a kit legtöbbre -becsült. - -Dombay most értette meg élete titkát. Egy elejtett szó zökkentette ki -útjából, mint a tekegolyót egy kis kavics a porondon. Kezét nyújtotta a -bűnvallónak. - -– Szívemből megbocsátok. - -– És micsoda biztosítékot nyújt arra nézve? – kérdé Ihárosi, nem -fogadván el a nyújtott kezet. - -– Kezemet. - -– Nekem az nem elég. A papnak kötelessége kezet nyújtani minden megtérő -felé. A férfinak nem. Én a férfitól kérdezem. - -– Ha csak ön maga nem jelöli ki a biztosítékot… - -– Nősüljön meg. - -Dombay elnevette magát, azután ismét elkomolyodott. - -– Nem értem, mi összefüggésben lehet az ön állítólagos bűnével a -feloldozásnak ez a neme? - -– Nem érti? Azt csaknem lehetetlennek tartom. Ön, mielőtt állást -foglalhatott volna, hajlandóságot mutatott egy derék hajadon iránt: ez -arra mutat, hogy az ön lelke a családi boldogságra fogékony. Az a -hajadon nem akarta sorsát az önével összekötni: ez arra mutat, hogy az a -leány nem érzette ön iránt azt az érzelmet, melyet poezis és élet -egyaránt a családi boldogság alapjának tekint, mert különben nem -tekintette volna a jövőt hideg, sőt kissé fagyos számítással. Önt ez a -visszautasítás nem verte le, mint a csalódott szíveket szokta: ez arra -mutat, hogy az az érzelem, melylyel ön e leány iránt viseltetett, -lehetett akármi, de nem szerelem volt. Jól beszélek? - -– Megengedem; de az összefüggést még most sem értem. - -– Ismét lehetetlennek tartom. Nem hiszem, hogy ön figyelmesebb ne volna -mint én, s ne sejtené azt, a mit én tudok. Én tudom, hogy ön szeretve -van, titokban talán, de igen szeretve van. Azt is lehetetlennek tartom, -hogy ön ne gondolt volna arra, a ki ebben a pusztában egyedül méltó -önhöz… Nem gondolt ön Ámbár Dínára soha? - -– De igen, mint a haramia a tekintetes asszonyra Petőfi románczában. Én -szegény legény vagyok, de nem haramia. - -– Ah, ne idézgessen Petőfiből, mert az idő rövid. Én láttam, a mint az a -leány sírva fakadt, mikor önnek sorsáról volt szó. Mit beszél ön -szegénységről? Oly kicsinynek látja saját társadalmi helyzetét? És -vagyoni tekintetben nem egyenlő-e ön vele tegnap óta? Sürgetem a -választ, mert időm rövid. Bocsásson meg és – el. - -– Tudja ön, hogy én szeretem ezt a pusztát, hogy én ezt a lakot, ezt a -hivatalt semmi mással el nem cserélném? - -– Asszonyt hozzá, és még kevésbé lesz kedve elcserélni. - -– És ha elutasít az, a kivel egy pusztában laknom is boldogság, tudja -ön, hogy akkor nekem innen el kell menni? Nem mondom meg hová. - -Ez utóbbi szavakat indulatosan, majdnem fenyegetőzve mondotta. - -– De az én megnyugtatásomra… - -– És fejem veszedelmére… - -– Akkor is én leszek a vesztesebb. Nem bízik ön bennem, a ki oly -őszintén vallott? - -Győzött. Beléptek Dombay szobájába. - -Dombay felnyitotta iróasztalát, s onnét egy egészen összeszáradt -csokrocskát vett ki. Csak a szára volt már, a gyöngy rég lepergett róla. -De a gyűrű most is ott volt a szárára fűzve. - -– Ezt a gyöngyvirágot Dína adta nekem első találkozásunkkor a pusztán, -azon kilátással, hogy ő lesz menyasszonyomnak koszorústársa. Azt mondta: -adjam menyasszonyomnak. – Most hát vigye el ön hozzá, s mondja meg neki, -hogy ez az elveszett jószág gazdáját keresi. Hozzon tőle választ, azután -meglátjuk a többit. Ez a megbízás legyen jele, hogy megbocsátok önnek. - -Dávid úr az átvett záloggal távozik, legényes könnyüséggel lép a -kengyelbe, s kivágtat az akáczsorok között. - -Onnan észre veszi, hogy Ámbár Lőrincz is most lép ki a majorságból -másodmagával. A másik nyilván Mecseki lesz. - -Ő neki pedig még egy kis útja van, tehát még most nem akar velük -találkozni, sőt azt sem szeretné, ha felismernék. Visszavonúl hát az -akáczerdőbe, s ott vár, míg Lőrinczéket egy buczka veszi oltalma alá. - -Akkor sarkantyú közé kapja a sárgát és sebes vágtatással röpül az -Ámbár-majorhoz. - -A kerten kívül, a nagy jegenyék alatt leszáll, a lovat bokorhoz köti, -maga átlép a kert árkán, s megy tovább lassan, óvatosan és gondolkodva, -mert még most jutott eszébe, hogy azt se tudja, mihez kezdjen. - -De a véletlen kisegíti a providencziális férfiút. - -Megmutat neki egy gyalogszéket, minőt minden béres tud faragni téli -unalmában, a nélkül, hogy azt fel tudná ékesíteni olyan piros -papucskával kettővel, mint a minő a mi gyalogszékünkön nyugszik. - -Az a piros papucska egy pár fehér harisnyára van felhúzva: a fehér -harisnyákat viszont hosszú hálóköntös takargatja. A hálóköntös is csak -övig láttatja magát, többi tartózandóságait elrejtik egy fiatal -cseresnyefa gazdag levelei, melyek között két fehér kar bujkál idestova -minden harisnya nélkül; a fehér karon felül és túl két kökényszem -csillog át a leveleken. Ha ez a két szem két tőrré változnék, jaj volna -annak, a kire szegezve vannak. - -Dína szedi a cseresnyét. Oh az a csúf Dávid bácsi, mit keres itt ilyen -korán? - -Dehogy szólna neki, hátha nem is veszi észre. De az áruló papucs! Semmi -nyelven sem beszél, még is elárulja Dínát. - -Dávid bácsi tetteti, mintha sohasem látott volna papucsot. Elmegy a -cseresnyefa mellett, ott hirtelen megfordúl és befogja a leány szemét. - -Dínának semmi kedve sincs az ijedséghez, sem a találgatáshoz. - -– Menjen, Dávid bácsi! mintha nem láttam volna. Én most nem tréfálok, -mert… cseresnyét kell szednem. Atyám kilovagolt, anyám pedig még nem -kelt föl. - -– Megyek galambom, megyek, mert sietek. De apádhoz nem jöttem, sem -anyádhoz, hanem tehozzád. - -– Én hozzám pedig hiába jött, mert én haragszom Dávid bácsira. - -– Azért mégis csak tehozzád jöttem. Úgy sem látsz többet, hát láss -szivesebben. Eddig sem sokat aggattam nálatok. - -– Nem ám, de anyámnak igaza van, hogy minden látogatása kész veszedelem. -Apám akkorát nevetett rá tegnap este, hogy megijedtem tőle. - -– No nem lesz belőle több veszedelem. Hát tudod-e mikor voltam nálatok -először? - -– Tudom ám, egyszer délben, mikor iskolát épített. - -– Tudod-e, mit mondtam akkor? - -Már hogy tudta volna azt Dína? - -– Ölembe kaptalak, és azt mondtam, hogy ha még egyszer eljövök, -vőlegényt hozok. - -Kell is Dínának a Dávid bácsi vőlegénye! Az is olyan csúnya, mint a ki -hozza. - -– Már ahhoz én nem szólhatok. Én csak igéretemet váltottam be; annak -pedig itt a bizonysága. - -Előmutatta a kis csokrot. Ez a kis izé gazdáját keresi. - -Dína megpillantotta rajta a gyűrűt. - -– Kié ez a gyűrű? - -– A ki másikat ád helyette. Ennek a gyöngyvirág kórónak, mint magad is -tudod, csak egy rendeltetése lehet, t. i. Dombaynak menyasszonyt -keresni. Akarsz-e az lenni? - -[Illustration: – Vigye hát ezt is!] - -– Majd biz’ én Dávid bácsira bízom a feleletet! duzzogott a leány, -forgatva a gyűrűt a csomón. - -– Rám bízhatod, miután a kérdés rám van bízva. Igen vagy nem? - -– Majd megálmodom, addig hagyja itt ezt a kis kórót. - -– A gyűrűt is? - -– Nem bánom. - -– És te mit küldesz helyette? - -Dína föltekintett, mintha azon gondolkodnék, mit küldjön? A -cseresnyefának egy ághegye megrakva cseresnyefürtökkel ott hajladozott -előtte. Azt letörte és Dávid bácsinak nyújtotta. - -– Ezt. - -– De kedves leányom, én sem hoztam csupaszon a kórót. Nem kötnél te is -valamit a nyelére ennek a buzogánynak? Különben el sem hiszik, hogy szív -adta szívnek szivesen. - -– Vigye hát ezt is! szólt Dína, lehúzván ujjáról egy piros köves -gyűrűcskét. - -Akkor kapta a kosarat és elfutott, ott hagyva Dávid bácsit a cseresnyefa -alatt. - -Dávid bácsi vágtatott vissza a békeelőzményekkel. - -– Itt a válasz! – szólt kényesen lépve be Dombayhoz. - -– Dína küldötte? – kérdé reszketve Dombay, a mint a cseresnyegalyon -megpillantotta a gyűrűt. - -– Igen. És bánja még ön, hogy Kondorra csaltam? - -– És szülei? - -– Ej! ne törődjék a szülékkel. Nevezzen ki engem megbizottjának, -egyszersmind adjon arról elismervényt, hogy tőlem semminemű kártérítést -nem követel, a miért Kondorra juttattam. - -– Két kézzel! – felelt vidáman Dombay, s leült megírni az -igazságlevelet. - -* - -Ez alatt nyolcz óra elmult a nórimbergain, melyet Ábel úr minduntalan -előhúzgált. Szeretné már ha elvégeznék, mert el talál szökni a raj. - -A három úr nyugtalanul várja a negyediket az erdősaroknál. Lőrincz úr -harmadszor veri ki pipáját, hogy a negyedik énekre gyújtson, a mi arra -mutat, hogy a dohányt erősen szívja: ez viszont arra, hogy Lőrincz úrnak -füstöl a feje. - -Mert igaz ugyan, hogy deák korában nem egyszer vívott párbajokat, de -azok csak amolyan emlékek voltak, mint hajdan Ivanhoe idejében; nem is -lóhátról, hanem gyalogszerrel, és nem is buzogánynyal, hanem -széklábakkal egyenlíttettek ki. De bolond is az ember, a ki -szánthat-vethet, s ha épen verekedő kedvében van, ott vannak a béresei, -a kiket levasvillázhat; osztán nem elégszik meg ezzel a csendélettel, -hanem keztyűt húz csak azért, hogy oda vágja a hozzá hasonló parasztnak. - -– Azután miért? Hiszen ha minden komisz embert, a ki egy becsületes -embert bolonddá tesz, imposztornak bélyegzünk, akkor Csont Ábel egyebet -se csináljon, csak buzogányokat áskáljon. Üsse meg a magas mennykő a -találmányával együtt. Soha sem látom többet a feleségemet. Agyonverem -azt a kótyalagos sógoromat, akkor becsuknak nem is Kufsteinba, hanem -Illavára. Ahun ni, jön is már. Hogyan szakaszszam én be ennek az -embernek a fejét, mikor sógorom? Már mindegy, benne vagyunk. - -Ihárosi odalépett. - -– Várakoztattam magamra, – mondá, – de az embernek rendbe kell hozni -mindent, ha nagy útra indul. Készen van minden, Ábel? - -– Készen. Itt a susták. Felhajítom, fej-e vagy irás? A nagy bolondé lesz -írás, a nagyobbé a fej. A ki felül esik, az választ buzogányt. - -– Megállj, legnagyobb bolond! – szólt neki Mecseki. – Tartsuk meg a -szabályokat. Mielőtt a két lovag elindulna a véres útra, a segédeknek -kötelességük megkisérteni a békés kiegyenlítést. Gondolják meg uraim, -hogy önök találkozása sokkal komolyabb, mint az ok, mely azt előidézte. -A fegyvernem, melylyel végeznek, a legvégzetesebb. Pisztolylyal egy -lövés, karddal az első seb befejezi a vitát: könnyű sebbel vagy anélkül, -ölelkezés a vége, halál ritkán. De buzogánynyal! Itt csak két eset -lehet, két szélsőség; túltragikus vagy túlkomikus, de mindkét esetben -halál. A buzogánynyal lehetetlen nem találni, s nem elég az első seb, -mert az első ütés után az ember nem ura magának, hanem addig bunkózza -egymást, míg agyon nem veri. Ez fizikai halál, és ez még nem is baj. De -úgy fordul, morális halál lehet belőle, mert a paripa és az életösztön -nagyon jó eszközök arra, hogy az ember kereket oldjon, ha szorúl a -kapcza, s akkor lesz belőle országos nevetés. Egy párbaj, a hol -ostorhegyet futnak buzogánynyal! Azután miért? Azért, mert az egyik -rászedett valakit, a ki a másiknak se inge, se galléra. Segéd létemre -tartózkodom itéletet mondani a tény fölött, de annyit mégis legyen -szabad megjegyeznem, hogy ezen párbaj által érzékenyen megsértetik az, a -kiért Ámbár úr boszút akar állani. Hát micsoda Dombay úr? Gyermek vagy -öreg ember? Matrona vagy hajadon? Egyik sem, hanem férfi, még pedig a -mint megmutatta, bátor férfi, a ki nem köszöni meg az ilyen védelmet. Az -én nézetem tehát az: Lőrincznek nincs joga lándsát törni Dombay nevében -s nem volt oka megsérteni Dávidot. Kötelessége visszavonni a sértést s -ez az ő jellemére nem fog homályt vonni. - -– A mit mondottam, mondottam – szólt állhatatosan Lőrincz úr s felvette -a buzogányt. - -– Végezzünk. - -– Még nem. Hátra van még egy módja a kiegyenlítésnek. Ismétlem, nincs -joga Lőrincznek más férfi helyett elégtételt venni annak engedelme -nélkül. Még azt sem tudjuk, sértve érzi-e magát Dombay? Kérdezzük meg -hát őt magát, ha Ihárosi eljárására nézve egy értelemben van-e -Lőrinczczel? Ha igen: akkor végezzetek. Ha nem: akkor te Lőrincz ok -nélkül követted el a sértést és visszavonod. - -– Ez esetben kész vagyok. - -– És te Dávid elfogadod ezt az elégtételt? - -– El. - -– Mi tehát megyünk Dombayhoz Ábel bácsival. - -– Felesleges lesz odafáradnotok, – szólt Dávid. – Én magammal hoztam, a -mire szükségetek van. - -Kivette kebléből az irást és Mecsekinek nyújtotta. - -– Olvasd. - -Mecseki átvette és olvasta: - -«......... Mely szerént én alólirott, minden kénszerítés vagy rábeszélés -nélkül, csupán szívemtől indíttatva kijelentem, hogy teljes tudatával -bírok azoknak az előzményeknek, melyek által Ihárosi Dávid úr az én -Kondorra jövetelemet eszközölte; továbbá, hogy én Ihárosi úrnak -eljárását nemcsak nem neheztelem, hanem épen ezért őt azon kevesek -egyikének tekintem, a kik által a Gondviselés boldogságomnak s -reményeimnek olyan alapjait vetette meg, melyeket semmi mással fel nem -cserélnék, melyekért nevezett úr iránt örök hálára vagyok kötelezve». - -– Ha így van a dolog, – szólt Lőrincz úr könnyűlt kebellel, – akkor… - -– Megállj, Lőrincz, még ne tedd le a buzogányt, mert rosszabb lesz, ha -újra föl kell venni. Gondolhatod, hogy Dombay nem úgy álmodta meg, hogy -ezt azt elismerést nekem kiadja. Én elmondtam neki mindent, és -bocsánatát kértem, úgy a mint a tiédet nem kérném soha. Természetesen -nem azért, hogy a párbajt megelőzzem, hanem egészen más okból, a mit -mindjárt meg fogsz tudni. Teljesen jóvá akartam tenni, a mit sorsán -rontottam s ez félig már sikerült. Most téged kérlek, fejezd be a másik -felét, azért azután beverhetjük egymás fejét. Én láttam, tegnapelőtt -este, hogy leányod sírva fakadt, a mint az én diplomácziám történetét -hallotta. Ebből azt következtettem, hogy Dína nem gyűlöli Dombayt s ha -lehetne, kész volna itt apját helyettesíteni a bosszúállásban. Én tehát -mielőtt idejöttem volna, megszámoltam az élettel, bizonyságom Dombaynál -letett végrendeletem; megszámoltam Dombayval, bizonyságom rá a -felolvasott elismervény; megszámoltam Dínával, bizonyságom rá egy szép -cseresnyegaly és annak a szárán egy piros köves gyűrű… - -– Gyűrű? Micsoda gyűrű? - -– A mit Dína küldött tőlem Dombaynak cserébe. - -Lőrincz úr elámúlt. Nem azon, hogy míg ő a csatatéren várja ellenségét, -ez addig házát veszi ostrom alá s rabolja meg álnok praktikával. Nem. Az -jutott eszébe, hogy miért is adott ő ki a két derék kérőn? Miért is lett -ő Dombay lovagjává? Itt a világos ok. Hiszen tudta és akarata ellen úgy -megszerette azt az embert, hogy most, bár haragudni kellene, kéntelen -örülni a Dávid vallomásain. - -– Nos tehát beszélj Ámbár Lőrincz. Visszavonod-e? – sürgeté Dávid. - -– Nem vonom vissza, Dávid! – felelt Lőrincz úr, földhöz vágva a Chuntu -vezér reliquiáját. – Ismétlem, hogy te egy körmön font imposztor vagy. -Üssön meg a kő, most meg a leányomat tetted bolonddá. - -Kezét nyújtotta Dávidnak, a mit az megrázott emberül. - -– Hanem ha elkezdted, végezd is be. Mert én kimondom, hogy addig nem -megyek haza. Mit szól rá az asszony? - -– Az ám. Ez nagy baj. Tudod mit? Arra valók a segédek, intézzék el ők. - -Akkor a segédekhez fordult és hivatalos hangon utasította őket: «Csont -Ábel és Mecseki Tamás urak a szóban forgó ügyben követendő eljárás -megállapítása végett kiküldetnek az erdőbe. Véleményes javaslatuk még a -gyűlés tartama alatt beváratván.» - -A küldöttség eltávozott, a két ellenfél pedig leheveredett a pázsitra -kiszívni a békepipát, egyik a dohányt, másik a taplót szolgáltatván a -béke művéhez. - -A küldöttség visszatérvén, előterjesztette szóbeli jelentését, mely -szerint legtanácsosabb lesz testületileg jelenni meg az asszony előtt; -ebédre ott marasztaltatván lehető étvágygyal megdicsérni a gazasszonyi -erényeket; fekete kávé felé nyilvánosságra hozni a titkot, melynek -tolmácsául ott a helyszinén Mecseki úr ki is kiáltatik, mint ékesen -szóló férfi és az asszonyok nyelvén értő. - -A négy lovag lassan léptetett hazafelé, mintha szeretnék, hogy minél -később érkezzenek meg. Mecseki úr a mondókájával van rendkívül -elfoglalva; Dávid úr izzad, mert ő a főbűnös, s csak az vigasztalja, -hogy még nagyobb bűnös is van nála, a ki leghátul bandukol. Így -sereg-vezetőnek Ábel úr marad, a kinek nincsenek öreg gondjai. - -De csak a major bejáratáig. Ott megállítja lovát. - -– Eredj elől Mecseki, te vagy a legszebb legény köztünk. Te légy a -caduceator. - -Mecseki bátran előrerugtatott, de csak visszahőkölt, a mint Ámbárné -asszony bosszúálló alakja egy poroló seprűvel megjelent a tornáczon. - -– Várom az urakat! Kerüljenek csak beljebb. - -A négy bűnös szorongó kebellel sunnyogott a tornácz felé. Lesz most -kurucz-táncz. Azt hitték, hogy a buzogány-párbajnak vette neszét az -asszony. De csakhamar tapasztalták, hogy itt még nincs tudomás Chuntu és -Buthemer vitézekről. - -– Dávid sógor pedig be ne lépjen, mert nem akarom, hogy a ház ránk -szakadjon. Mit keresett nálunk ma reggel? - -– Én, kedves húgom? Egy pár szem cseresnyéért léptem be a kertedbe, -olyan szépen pirosodott ki az útra, nem állhattam meg, hogy ne -szakaszszak. Becsületemre, nem volt több egy kis galyacskánál. Hát már -azt is sajnálod? - -– Szörnyűség az, a mi bolondokat elkövet velünk a sógor. (Ne tátsd a -szádat, te kormos, hanem lódulj a konyhába, koppaszd azt a libát.) Hanem -azt megmondom, hogy innét ki nem megy, míg vissza nem viszi a gyűrűt -annak, a kitől hozta… Dína, gyere ki Dína! - -Dína előkerült összedugott kezekkel és kipirult orczákkal. - -– Hol az a gyűrű? - -– Itt van anyám nálam. – De kezeit nem vonta elő. - -– Add ide… - -Dína kénytelen volt elővonni a kis kezeit. Balközép újján volt a bűnjel, -csakhogy igen szoros; bármily könnyen forog, nem birja lehúzni. - -– Ne vesződj vele lányom! – mondá Lőrincz úr. – Ha neked szép az a -gyűrű, hagyd ott, a hol van. - -Dína apjához menekült az anyai feddőzés ellen. Az apa gyöngéden -eltakarta a keblére hajoló főt. «A te ifjúságodnak legyen vezére a te -Istened.» - -Az asszony még tartotta magát. (Ne gondolják, hogy a lánya olyan -kivető.) - -– Én nem bánom, de azt megmondom, hogy elmenjen innen; keressen magának -tisztességes ekklézsiát s nekem itt ne lévitáskodjanak. - -– De kedves anyám! – védte a leány – én el nem hagyom a mi pusztánkat, -hogy esztendőben egyszer lássam az anyámat. - -– Jó! Hát maradjatok itt. Lakjatok nálunk; fogjátok meg az ekeszarvát és -túrjátok a földet. - -– De, kedves anyám, olyan gyönyörű kertünk lesz, hogyan hagyjuk el azt? -Meg azt a szép ákáczerdőt, a kit Ábel bácsi ültetett? - -Ábel bácsit szívén találta a leány. - -– Persze hogy én ültettem; tudtam én már akkor is, hogy kinek ültetem. -Ott laktok kettecskén, eszemadta. Én vagyok itt a főgondnok, papnak -papnénak én parancsolok, nem a te anyád. - -– Lelketek rajta! – mondá Lőrinczné. – De hát szóljon már az a pap is -vagy mi! Hadd halljam; mert én ennek a Béliál fiának addig se hiszek, -míg egyet pislant. - -– Ha csak az kell, kedves hugom, – felelt a Béliál fia s újra kengyelbe -lépett – hozom mindjárt vasba verve. - -Egy óra mulva már ott volt Dombay, és az asztal körül sürgölődő Dínával -próbálgatták, hogyan venné ki magát, ha két nem-atyafi személy azt merné -egymásnak mondani: «te.» - -* - -Két hét múlva megjelenik az öreg esperes, a kit valami kiváló tisztre -méltóztattak a nagyravágyó szülék és a ki megáldja Dínát Isten nevében, -igaz szíve szerint, a nélkül, hogy Petőfiből avagy Tompából előlegesen -megleczkézné. Így aztán könnyű esküdni, gondolja magában az a fiatal -menyecske, a ki a templomszenteléskor olyan nagy czenzura után tehette -le a hitet. - -Ott van az egész puszta minden Mámögje, Minekája és Kikőhúznyija. Az -ákáczerdőben hosszú asztalok vannak terítve. - -Még néhány nappal is ezelőtt nagy meghasonlás volt a pusztában a miatt, -hogy Lőrincz úr maga akarta kitartani a lakodalmat. Természetesen csak -válogatott vendégek körében. Sikerült azonban Csont Ábel bölcseségének -más útra téríteni a jámbor örömapát, hogy ha papi familiába keveredett, -hát tartsa meg a rendet. A pap lakodalmát az ekkla tartja ki, honnét nem -maradhat el sem szolga, sem szabados. Ezért van jelen a puszta -apraja-nagyja. Pátróiné nagyasszony számos liba és pulyka árán -megvásárolja magának a házi-asszonyi méltóságot. A becsületes Dávid egy -hordó boron a pinczekezelést. Ábel úr ingyen jut a násznagyi tiszthez és -a menyasszony-tánczhoz, melyet el is jár olyan vidáman, hogy a könnyei -hullanak. Mecseki úr ugyanezen megtiszteltetést néhány ragyogó toaszttal -hálálja meg. Dávid úrnak elég volt a kezdeményezés és útegyengetés -dicsősége, a befejezés örömét másnak engedi át és semmi szerepet nem -vállal (mivel az egy pár birkába kerülne). A Mámögök és Minekák -letesznek jelszavukról s a «Mámög»-öt «Hogy volt»-tal cserélik föl a mai -alkalomra. Egyedül a Kikőhúznyiak maradnak meg következeteseknek, a mik -voltak s ha valamelyik akaratos leányzó húzatja magát a tánczra, -rákiáltanak a szemérmes legényre: «Ki kő húzni! Ne kiméld!» - -* - -És az az egészséges vállas úr ott a méhes előtt abban a porkabátban, a -kit évről-évre csalogatnak a fényesnél fényesebb egyházak, de a ki, – -egy tekintettel tanácsot kérve attól a kis karcsú toronytól, melyet ő -ültetett a szent hegyre; azoktól az árnyékozott serpentinektől, -melyeknek útját ő egyengette ki; azoktól a bokroktól és lugasoktól, a -melyeknek minden ágacskája az ő szemei előtt és az ő kezeinek melege -alatt fejlődött ki, – minden csalogatásra nem-et mond; de a ki nem -utasíthatja el magától azt a megtiszteltetést, melyben az egyházmegye -részesíti az által, hogy mindjárt előljáróban második aljegyzővé -választja: nemde, nem ugyanazon Dombay Máté-e, a ki évekkel ezelőtt azt -a kétségbeesett naplót megkezdette? - -És nem Dínának neveztük-e mi régebben ezt a telt idomú, kökényszemű -asszonykát, a ki ime kegyetlen fenyegetődzéseket intéz egy fiatal -ákáczfa ellen, melynek ágai között valami gézengúz foglalt -megközelíthetetlen állást? A ki ime évről-évre pörbe száll Ámbár Lőrincz -úrral, hogy a konvencziószéna szűken van mérve és fekete is, azonkívül -sásas is, tehát erre ráadás jár, másik húsz petrencze és egy fias tehén, -meg három bárány. A szegény ember egész koldussá lesz, míg ki birja -fizetni a papját! A ki ime cseresnyeéréskor felkél a nappal és átmegy az -Ámbárék kertjébe, feláll egy gyalogszékre és megrabolja a cseresnyefát, -míg a fa alatt egy busa kis leányka, a kinek a füle tele van már aggatva -cseresnyefüggőkkel, türelmetlenül követeli a maga részét? Nem Dínának -neveztük ezt? - -És nemde nem Csont Ábel, Mecseki Tamás, Ihárosi Dávid, Ámbár Lőrincz, -becsületes Dávid zsidó, Dámán atyafi, Talpárdi nagysága, éltes Mineka -stb. stb. uraknak neveztük-e mi azokat az urakat, a kik vasárnap -délutánonként az Ábel úr ákáczosát tisztelik meg látogatásukkal? Nem -ez-e az ő kaszinójuk? Nem itt pipázgatnak, nem itt beszélgetnek, nem itt -vitatkoznak, sőt oh botrány! nem itt savanyúvizezgetnek-é ők, a nélkül, -hogy a papnak terhére volnának vagy a papnénak, a ki maga is közéjük -telepszik néha a busájával? Nem itt ugratják-e Dávid urat az erkölcsi -támogatásért? - -A mire Dávid úr azt mondja, nem kell őtet félteni, ott lesz ő, a hol -kell. Csak néha, midőn elborozgatnak, kivakkant annyit, hogy ő tőle -egyéb nem telik erkölcsi támogatásnál, mert neki két leánya van; -egyiknek Ámbár Dína a neve, a másikat úgy hívják, hogy kondori szent -ekklézsia. Bizonyság erre az a bizonyos végrendelet. - - - - - - -PATAK BANYA - -(Szegény emberek tragédiája) - - - - - -I. - -Mikor az asszony túlhaladta már a hatvanat, kezd a korábbi neve kiveszni -a forgalomból és elkezdik egyszerűen csak _szülé_nek nevezni, vagy pedig -_banyá_nak. E két czím közűl a melyiket ráruházza a közvélemény, azt -viselnie, illetőleg tűrnie kell, mert ezt senki le nem veszi róla. És e -czímosztásban annyira választékos a közszokás, hogy a ki egyszer -_szülé_-vé lett, azt sohasem említi _banyá_nak, s viszont a _banyát_ -sohasem mondja _szülé_nek, ha csak otromba hízelkedésből nem. Így Bárdos -István szomszédom éltes feleségét senki sem nevezi Bárdos Istvánné -asszonynak (az emberségtudó mesteren kívül, a ki ilyen tyúkászás által -akarja magát a predikátor rovására megkedveltetni) hanem egyszerűen -Bárdos szülének; viszont Csebres Mihály komám élemedett napaasszonyát -senki sem mondja néhai férje nevéről Mózsi Andrásnénak (még a mester -sem), hanem rövid úton a gazda nevéről Csebres _banyá_-nak. - -Egészen különböző két lény: _szüle_ meg _banya_. Nincs a két név -viselőiben semmi közös erkölcs, mint magában a két névben nincs egy -közös betű. - -A «_szüle_». Ez korábban kél a tehéncsordásnál, úgy hogy mire a -tehéncsordás tülkölni kezd, ő már akkorra nemcsak a teheneket megfejte, -hanem az udvart is kisöprögette. (A ház elejét az utczafelől nem, mivel -az a leány dolga; micsoda ház volna az, a hol leány nincs?) Egymásután -adja számon a pásztoroknak a jószágot, a tehenet, a borjúfélét; de az -utczaajtóban meg nem állapodik, csak mikor a kanász kezd hajtani. Mikor -ez már a harmadik szomszéd előtt jár, akkor a _szülé_nek is ki kell -lépnie az utczára, nehogy Miska kanász ellenőrzetlensége érzetében, -megint elkezdje azt az éktelen káromkodást, melynek tudományát Zsitváról -hozta magával. Miska kanásznak ez a lakat egész napra elveszi a kedvét; -meg sem mer mukkanni, de nem is köszön ám a _szülé_nek, hanem csak -magában szidja a vén tüskére valót (azért mégsem «banya»), a ki miatt az -ember ki sem káromkodhatja magát éhomra igaz szíve szerint. Az öregapám -látta, hogy a csürhét énekszóval hajtsák ki! - -Mikor Miska káromlástalanul elhajt a harmadik szomszédig, onnan -visszatekint s látja, hogy a _szüle_ nincs már a kis ajtóban, akkor egy -lélekzettel kiadja mindazt, a mi a hosszú tűrtetés alatt felgyűlt benne, -de azt már a _szüle_ nem hallja; ő már a konyhában rakja a tüzet, -forralni a hízók ételét. Ez alatt a szobában csendes zsongás keletkezik; -a gyerekek felébredtek, a férfiak járnak ki és be, végre távoznak -munkára. A menyecske megmosdatja, megfésüli, felöltözteti gyermekeit: ez -az ő dolga. – Távol legyen azonban, hogy most már szabad volna a világ -Sárikának és Jánoskának, míg a _szüle_ kezein keresztül nem mennek. A -szüle egymás mellé állítja mindkettőt, elmondja velök a reggeli -imádságot «_Úr Isten én mennyei szent atyám!_», azután a szüleinkért és -tanítónkért való könyörgést «_Mennyei atyám az Úr Jézus Krisztusban!_» -Azt bizony; nem is ám holmi versbe szedett sületlen rigmust, kiről azt -sem tudja az ember, miféle emberi találmány: búcsúsok hozták-e Gyűdről, -vagy a vaiszlói poéta eszkábálta. Mikor az imádságnak vége van, akkor a -két gyerek megint visszakerül az anyai hatóság alá, mely egy-egy karéj -kenyérben nyilatkozik; ezt az anya sajátkezűleg helyezi el Sárika -kosarába és Jánoska czifra vászon szeredásába, mely nem madzagra van -fűzve, mint a zsellérgyerekeké, hanem kétujjnyi széles fekete szíjjra; a -szíjjnak egyik vége keskeny szálakra aprózva fityeg le két arasznyi -hosszaságban, – mérve Jánoska arasztjával. A «csak kenyér» egyáltalában -nem lázítja fel a két gyereket. Oh ők tudják jól, hogy még egyszer a -«_szülike_» kezein mennek keresztül, és úgy is van. A _szüle_ rájok -támad. Hát ti nagy behemótok! kenyérből akartok tanulni az iskolában? -Hát a könyv hol van? Nézze meg az ember! Hoczczi! Már ekkorra a -tarisznya ki van akasztva a Jánoska nyakából, és a Sárika kosarával -együtt az ablakhoz vitetik. Ott a szüle elhelyezi bennök a zsoltárt és a -Hübnert legeslegalól, hogy ki ne essék, mert ebben a két könyvben van a -szegény ember gyerekének egész útravalója a földi életen át a mennyeire; -az öreg kátét csak úgy fogják tanulni, ha jó fejök lesz. A Hübnerre jön -a kenyér, a kenyérre egy takaró ruhácska és úgy aztán tarisznya és -kosárka visszaakasztatnak illetőségi helyükre. A két gyerek szaladna -most már ész nélkül, de a _szüle_ szava még egyszer útjokat állja. «Ökör -ment el keetektűl?» még egyszer vissza kell sompolyogni kézcsókolás -végett. Már most szabad a világ egész az iskoláig. A _szüle_ titkon -utánok lopózkodik s nagy megelégedéssel szemléli a kerítés nyílásán -keresztül, a mint a két gyerek leül az ablak alatt, megnézni mi van a -Hübner alatt, mert hogy a szülike puszta kenyérrel nem ereszti őket -útnak, az a napnál világosabb. Mi van! De ki tudná azt kitalálni, bírjon -bár sokkal több tapasztalással mint Jánoska, vagy élesebb szemekkel mint -Sárika. Oh az a csontos kéz, – mely olyan erősen meg tudja húzogatni az -ember torkát, mikor fáj, – a _szülike_ keze kifogyhatatlan. Nyáron -cseresznye, szilva, körte; őszszel szőlő, berkenye, lasponya, a mit -somogyi asszonyoktól kenderért cserélnek; dió, mogyoró, tepertő, sült -tök, meg az a drága édes körte télen; egy-egy főtt tojás tavaszszal, -vagy pattogatott kukoricza, fehér mint a gyolcs; sőt hihetetlennek -látszik, de való igaz, hogy néha még szentjánoskenyér, sőt egy pár kerek -füge is lapul a Hübner alatt; mivel van egy kránicz ismerősük, a ki -nálok szokott szállásolni, s ha meggyűlik a pénze, azt is ott hagyja -letétben tavaszig. Aztán a _szülike_ olyan leleményes, hogy két nap -egymásután soha sem ád egyfélét, hanem mindig váltogatja. Néha, mikor -már semmi sem mutatkozik és Jánoska türelmetlenkedik: hát ímé jön ám be -ajtón a két nagy ordas macska, mind a kettőnek egy-egy piros alma a -nyakába czérnaszálon. Egyik a Jánoskáé, másik a Sárikáé. Hisz’ az látni -való, hogy az almát a macskák hozták s bizonyosan a padlásról, mivel -sokat járnak oda; ezen körülményből azt következteti Jánoska, hogy a -többi jó is onnét kerül mind. Csak ő tudná, hol áll! Egyszer fel is -merészelt vetemedni, összekeresett kasokat, ereszaljakat, de a kémény -mellé a csepűs szekrénybe nem mert nyúlni, mivel ott bőregér van s -megcsípi az ember ujját. - -Mikor megszámlálják a kapott mogyorót s az osztály ellen semmi egyéb -kifogás nem támad annál az egy lyukas mogyorónál, mely a Jánoska -birtokában találtatik, de a melyet Sárika azzal egyenlít ki, hogy a -magáéból egyet, mely nem lyukas, csak egy kicsit töpörödött, odaad -Jánoskának s még rá a lyukast is nála hagyja, megköttetik a béke. Nem -úgy ugyan, mintha Jánoska nem tudná, mi lakik a töpörödött mogyoróban, -világért sem! Jánoska sokkal élelmesebb; hanem reméli, hogy a két rossz -mogyorón egy szem jó aszalt szilvát cserélhet s így még nyer rajta. -Azzal a két gyermek megindul az iskola felé kézenfogva, mint jó -testvérekhez illik, és egyszerre köszönve nagyot (nem úgy, mint azok a -butú városi gyerekek) minden embernek, mint jó iskolásokhoz illik és a -mint ezt az azon időbeli népiskolai törvény első és utolsó §-a rendeli. - -De én nem Jánoska és Sárika mivoltát, hanem a _szülé_-ét akarom -ismertetni. Tehát a _szüle_ mikor a két gyermeket szemeivel elkísérte -egész az iskola korhadt deszkákból tákolt (micsoda iskola volna az, a -melynek jó kerítése van és hogy lehetne akkor a mester udvarát -megkülönböztetni a tiszteletesétől) – tehát az iskola – ismétlem – -korhadt deszkákból tákolt kerítéséig; maga is befordúl a nagyházba, ott -rendbehozza kissé haját, mely szabályszerűen fehér; öltözetét, mely -szabályszerűen fehér; fejét beköti kendővel, mely szinte fehér; karját -is, – hiszen mezítelen karral csak nem mehet az Isten házába – letakarja -egy nagy fehér kendővel; így az egész _szüle_ fehér mint a hó; az -ifjabbak is fehérben járnak, legfeljebb kötényük színes; de a tisztesség -színe és a gyászé minálunk az egész fehér. Mikor haza jön az -isten-házából, lát dolga után és többé nem megy ki az utczára, hanem ha -éneklő koldús áll meg az utczán, a ki helyébe várja az alamizsnát, ahhoz -még kiszalad egy tányér liszttel; sőt ha a kémesi koldus jön, az még -zsiradékot is kap, mivel olyan szépen tudja énekelni: - - «Azért hozzád szívemet emelem, - Cselekedjél irgalmasan velem.» - -Az ének aztán nem megy ki a _szüle_ fejéből, egész nap énekelgeti: - - «Azért hozzád szívemet emelem, - Cselekedjél irgalmasan velem.» - -Néha megesik, hogy megint látják déltájon, a mint megy az utczán -valahová, egy szakajtó ruhában valamit rejtegetve. Akkor mindenki azt -kérdi: vajjon ki a beteg? A Bárdos szüle ebédet vitt valakinek. A merre -jár, a gyerekek rákiáltoznak: «Szülikém, hová megy keed?» A _szüliké_nek -minden ilyen kis kiváncsi számára van egy-egy jó szava, néha egy-egy -almája, vagy egy kis aszalt cseresznyéje. Néha lemegy a rétre is, ha nem -hordta-e el a kis libákat a vadó? Akkor az egész libapásztor népség -hozzágyülekszik a panaszával. A _szüle_ törvényt tart és igazat ád -mindenkinek. Ha cselédei hazakerülnek a munkáról, megint csak ő várja -őket, meleg ételre, néha egy kobak borocskára is. Egy cseppet meg nem -inna nálok nélkül. Mikor a férfiak vacsorához ülnek, a gyerekek akkor -mondják az esteli könyörgést a _szüle_ vezénylete alatt: «_Szerelmes -atyám az Úr Jézus Krisztusban_.» Sokszor megtörténik kivált Jánoskán, -hogy imádság közben el is alszik. De a kegyetlen _szüle_ felébreszti. -Végig kell azt mondani hallod egészen, mert látod, a jó isten is egész -napot adott nekünk. Csak olyan hosszú ne volna! Bezzeg jó ám aztán, -mikor a bezáró imádságra kerül a sor: - - Három angyal fejem felett, - Egyik őriz, másik vigyáz, - A harmadik bevisz az örök boldogságba. Amen. - -Ez a legkedvesebb imádsága Jánoskának, mert a hol az Amen végződik, az ő -kóczos fejének ott kezdődik nyugodalma. A _szüle_ kimegy, sorba nézi az -ólajtókat, a kaput, ha be van-e akasztva (zárni ugyan ki elől zárná) és -megint csak ő fekszik utóljára. Még akkor is fejében van az ének: - - «Azért hozzád szívemet emelem, - Cselekedjél irgalmasan velem.» - -Ez a «_szüle_». - -Hát a «_banya_»? A szülével teljesen egyenlő korú és hatáskörű teremtése -az istennek s hasonlítanak egymáshoz, mint a _kelme színe_ a fonákjához. -Korán kel, – vagy talán nem is alszik soha – legalább a nyelve. Nem is -érdemli a nyugodalmat. Nem is szereti, mert első kakasszókor már talpon -van szidni a pásztort, mért nem hajt már. Egymásután kergeti az öreg és -apró jószágot, de egyiket sem engedi menni szó nélkül. Ha a tehén -öklelődzik, a borju ugrál, a malacz futkároz, mindegyikre van -kádencziája. Majd elvisz az ördög, majd nem veszkődöl! Né te! csúnyuljon -meg a párád! vér essék rád! és több efféle útálatosságok. Ha valami -szívszerint való párra akad, eldarál vele könyörgésig; ha nem akad, -visszamegy a konyhába, először a bodri kutyát piszkafázza meg a mért -lábatlankodik, azután bevágja a konyhaajtót, megint kinyitja, hogy -legyen mit újra bevágni. Az ilyen jó reggelre a férfinép is felugrál, -belevesz a feleségébe s minthogy reggel nem szokás asszonyt verni, -felteszi magában, hogy estére hagyja a számadást. A _banya_ előre örűl -az esteli mulatságnak. S minthogy Sárika és Jánoska ott is találkozik: a -banya előljáróban hátbaveri őket, azután egy periodusban foglalván -gyereket, mestert és iskolát, kijelöli nekik az útat poklok fészkes -fenekére. A Tiszteletest nem meri bántani, mert azért kalodába teszik. - -Így szétijesztvén magától minden jótét lelket, következik a _banya_ -legfőbb élvezete, a tyúketetés. Még ez az ostoba állat is megismeri -benne a _banyát_ s csak úgy oldalogva settenkedik körülötte, mint a ki -nem egy szomorú példából tudja, hogy a vakbizalom lábaiba kerülhet a -tapasztalatlan tyúkfiatalságnak. Ne vetődjék pedig oda a szomszédé! No -nem is vetődik: egynapos csirke korában, már a rosta alatt tudja, mi vár -rá, ha oda megy; de a _banya_ ezzel nem enged kifogni magán. Ha gyilkos -kedvében van a saját tulajdon kendermagos jérczéjére is ráfogja, hogy a -másé, leüti lábáról s nagy patvarkodással átveti a szomszédba. Az mitsem -segít a dolgon, ha szomszédasszony nem ismeri magáénak a deliktit: azért -a banya elpatvarkodik fölötte féldélig. - -Most már kimegy az utczára azon borzasan, a mint kikelt az ágyból; a -gyerekek ordítva szaladnak előle az udvarra, vagy kerűlnek a másik -sorra. Kötője alatt rejteget valamit, a ki látja, azt mondja rá: most -viszi a Csebres banya a búzát a zsidóhoz pálinkáért. Ha végig megy a -kerten, a menye ültetvényeit tőben megemelgeti, hogy kifonnyadnak; a -szegény menyecske sír-rí, hogyan vesz csizmát a fiának. Ha lemegy a -rétre, libapásztorok sivalkodva szaladnak szét, kergetik a gyengelibát, -mert a banya, a mint utólér valami falkát, elkapja belőle a szélsőt, -megnézi a talpát és konstatálja, hogy az az ő jegyében van. A banya -lúdja a hány, annyiféle jegyben van. Télen is tud ő mulatságot szerezni -magának. Csak azt várja, hogy menye kifordúljon, menten egyet csavar a -rokka farkán és a menyecske nem tudja eltalálni, mi a baja ennek a -pörgőnek. Akkor a banya ráförmed, hogy nem tud fonni. Szövőszékén -összekúszálja a fonalat, akkor árulkodik rá, hogy nem tud szőni. -Párnáiból kilopkodja a lúdtollat; és megtömi kakastollal; akkor a -nyakába borúl a fiának: Szegény fiam! hát arra neveltelek én téged, hogy -tyúktollas ágyat vessen a feleséged! Megannyi kész veszedelem a szegény -fiatal asszonynak. Sohasem biztos benne, mikor kell kiugrani a házból; -alattomos, bizalmatlan lesz; a gyermekek gyanakodók, árúlkodók. Ez aztán -így megy a családban nemzedékről-nemzedékre, míg ki nem pusztúl. Óh a -banya tud _rontani_ még halála után is. Álnoksága vérből-vérbe -plántálódik át harmad- és negyediziglen. - -Ez a _banya_. Másutt ezt boszorkánynak hívják és néki tulajdonítanak -mindenféle nyavalyát, sebet, tályogot, jégesőt, forgószelet; de mi már -nem hiszünk a boszorkányokban. Boszorkány nincs, hanem _banya_ akad -minden faluban. - -* - -Már most oda nézzetek. Ahol jön a Patak banya; épen most lépett át a -kert gyepűjén és a _gyalogútra_ tér, mely a búzavetések közé visz. - -Mit beszéltek ti a ti vasútaitokról és azokról a vörös szemű -szörnyetegekről, melyek azon a két keskeny sínen éjjel és nappal -lótnak-futnak fel-alá, mint az átkozott lélek, mely elveszett üdvösségét -keresi? Az a lihegés, melyet az elől járó szörnyeteg tesz, a ti korotok -nyereség és élvezet utáni vágyát fejezi ki. Kész mindent összezúzni, a -mi őrült rohamának ellene áll. Hát a ti kátyus, döczögős országútaitok, -melyeknek poros, sáros, fojtó, tikkasztó prózája kieszi a tüdőt és -szemet! Két kerékvágás van rajta, az egyik a hintóké, másik a fakó -szekereké. Itt-ott nagy otromba kövek, a tengelyek veszedelmei. Amott -nyomorúságos vármegyei rabok sovány kézzel, ormótlan kalapácscsal -tördelik a kemény sziklát kilenczszögletű darabokra. Minden -lépten-nyomon egy elkényszeredett alak, papucsából kiigyekvő -hüvelykekkel; jobbra-balra mértföldről-mértföldre korcsmák, melyeknek -falára kuka piktor mázolta fertelmes fantáziája khiméráit. A szín alatt -ittas, kigyúlt képű fuvarosok… A kapufélfán statarium, kivégzési -hirdetmények – – és az egész aranyfüstös czivilizaczio, imitt-amott -érzékenyen megvedelve. - -De nézzétek ezt a gyalogútat, a mint a buzavetések vagy az erdő csalitja -között bujkál, mint egy kis tündér, a ki szeret játszani, de senkit meg -nem csal. Szeszélyesen szökken dombról-dombra, jobbról balra, mégis a -legegyenesebb, a minő csak lehet. Gondosan kerül minden sarat, minden -pocsolyát; nem él vissza az emberséggel, nem követel nagymérvű -kisajátításokat, közmunkákat; nem tesz kárt az egyeseknek, mert nem -hosszában, hanem keresztbe szeli a mesgyéket; pályája rövid és keskeny, -czélja szerény, mint a rajta járóké. Nincs szükség útkaparóra, -úttöltőkre, mégis tiszta, egyenes, mintha mindennap felmosnák. Sem por, -sem sár rajta. Azok a tiszta lelkek, kiket a farizeusok bevádoltak a -szombatnapi kalászszedésért, bizonyosan ilyen gyalogúton jártak. - -Ezen megy végig a Patak banya. Egy gyönyörű szép fiatal alak; délczeg -termete egy tenyérnyivel még magasabbnak látszik az egyenes tartástól. -Fején terepély vékás kosár tíz emberre való étellel, de azért -magatartása könnyű és fesztelen. Egyik kezében vizes korsó, mely már nem -fért a kosárba, másikon egy négyéves fiúcska, kinek előjoga anyjának -segíteni, mikor _ebédbe_ megy, mely előjogot akkép gyakorol, hogy -elmaradoz búzavirágot szedni, a mit haza visz a szülének. - -Az asszony egyenlő lépésekben halad előre. Gyönge, fiatal arczán egy -vonás, egy verítékcsöpp nem ül ki panaszra a teher ellen, melyet emel s -mely alatt termete magasúlni látszik. Nyugodt arcza mintha mondaná: -terhet viszek, de nem hajlok meg alatta. (Minő más kép az, mikor az -asszony butyorba kötve czele-czuláját, hátára veti s arczát a földre -sülyesztve támolyog, mint valami dohánycsempész. Még bot is van a -kezében, mint a koldúsnak.) - -Alakja teljes harmóniája mindazon szépségnek, melyet az ormánsági faj -kiváló példányaiból lehetne csak összeszerkeszteni. Sötétkék szemét a -távoli rétre szegezi s hogy az erős nézésben meg ne fájúljon, le-lehúzza -szivárványos szemöldökét. Ha paraszt asszony nem volna, azt mondanám, -férje után eped, de a szegény ember akármint szereti egymást, nem ér ám -rá az érzelgésre. Lehet, hogy fáradni is kezd, szeretne mielőbb -czéljánál lenni s azt hiszi, hamarább oda ér, ha meglátja munkásait. -Mezítláb jár, mint a múzsák; de én nem is tudom, minek is bántalmazná -azt a harmatmosott gyalogútat és minek gázolná azokat a lehajlott -kalászokat valami esett állat tisztátalan bőrével, mikor így, ha -rugalmas lábaival rálép, meg sem érzi a gyenge fűszál. Testét hófehér -redőzött ingváll fedi, melyet kebelnek hívnak s a mely kiszámított -ügyetlenséggel igyekszik elrejteni telt idomait. Aztán az a boldog, -nyugalmas, szelíd mosoly ajkain, bizonyosan még akkor maradt ott, mikor -megcsókolta alvó kisdedét; szemei szemérmes nézése, orczái pirulékony -rózsái… - -Bizonyára, ha látnád odahaza, mikor kis madarait öltözteti, vagy -imádkoztatja; ha szemlélnéd, mikor téli estéken a szentirást olvassa -házanépének, hogy be se hallik a nagy csetepaté, a mit a szomszéd banya -gerjesztett; ha látnád, mint nyújtja a tál ételt szegény német vándorló -legénynek, mint kérdezi ki, ha él-e édes anyja és ha él, minek -eresztette ily messzi útra…? - -Hát még ha látnád, mikor templomba megy. Nincs hóna alatt a testes -gradual; minek is volna, mikor tudja az egészet könyv nélkül. Hát még -mikor énekel a gyülekezet, és az ő szép hangja mint egy ezüst csengetyű, -játszva röpül ki a magasba! Sokszor egyszerre elhallgat az egész nép, -hogy gyönyörködhessen abban az egy hangban, a Patak menyecske -éneklésében. - -Hát még ha figyelemmel kiséred értelmes tekintetét, melyet predikáczió -közben a Tiszteletesre függeszt. Csak néha mozzan meg szemöldök íve, a -mi nála helybenhagyást jelent. Néha végig pillant a gyülekezeten s -egyszerre lesüti szemeit, a mi azt jelenti, hogy ipamuram, öreg Patak -István megint elszenderűlt, pedig mennyire szégyenli, ha szemére vetik! -néha nagy ritkán megkeresi ajkait az emberszóló mosoly, nyilván -ángyomasszony Rákhel leánya miatt, a ki minden vasárnap úgy meghagyja -színét, mintha a forróláz gyújtotta volna el. - -Ha mindezt látnád, el se hinnéd, hogy ezt a szép fiatal asszonyt, ezt a -jó, szelíd, okos teremtést Patak banyának emlegesse az ötödik embernyom. -Szegény! hogyan lehetett volna ő banya, hiszen meghalt fiatalon, szomorú -halállal. - -* - -Még akkor robotvilág volt, meg dézmavilág. Most, mikor aratógépek, -gyűjtőgépek, morzsoló gépek, cséplőgépek zúgnak, dörömbölnek, fütyölnek, -mintha kárhozott lelkek üvöltöznének, kinek jutna eszébe, hogy ezelőtt -százhuszonhat esztendővel, felséges Mária Terézia uralkodása kezdetén, -mindezeknek a csudagépeknek helyét a legegyszerűbb kétkarú emeltyűk -pótolták. A kétkarú emeltyű az urasági hajdú rendeletére vállára vette -munkaszerszámait, jókor hajnalban megjelent az urasági réteken, ott -elkezdett mozogni olyan taktusra, mint az igazi gép, nem kellett -megindításához tűz, víz, gőz, szén, olaj, kátrány, legfeljebb egy kis -mogyorófa; nem volt rá mérve, hogy hány lóerővel kelljen bírnia, sem -pedig az erő és időarány statáriuma nem függött a feje fölött. Ez a -kétkarú emeltyű volt a jobbágy. Mikor learatta az uraság búzáját (ez -volt a robot), akkor fogott a magáéhoz. Mikor ezt is letakarította, -keresztbe rakta, akkor megjelent a tiszttartó és minden keresztből -kiválasztott két kévét az uraságnak. Ez volt a dézma. - -Mindezek ma már nincsenek. Mert azt, hogy Füstfaragó szomszéd tegnap -alkonyattájban Jékli zsidó kis ajtaján besurrant, nem lehet -dézmafizetésnek mondani; Gábor bátyám sem robotol azzal, hogy 100 forint -kölcsönért Dávid gazdának adta zálogba a fertály földjét, mindössze is -megszántja neki kamat fejében, az aratás a Dávid baja lesz, – sem pedig -Lukács gazda, a ki fuvarból annyit keres, hogy a faluban senki sem él -olyan jól, mint ő. Sokszor tíz pohár fekete kávét is megiszik egy este, -míg Péter gazda vöröshagymát vacsorál és a mellett dolgozik, mint a -marha (a hogy Lukács gazda szokta mondani), vagy mint a hangya (a hogy -bíró uram mondja neki szemtől szembe, nyilván a közelgő választásokra -való tekintetből). De hát Péter gazda kénytelen vele, mert Ignácz gazda -soha egy gyűszüvel sem kinálta meg abból az édes pálinkából, a mivel -Füstfaragó szomszéd szokott dicsekedni. - -Ez csak úgy eszembe jutott és a dologra nem tartozik; visszatérünk a -kétkarú emeltyűkhöz, kik a dézmát és robotot nem oly rejtélyes módon -teljesítették, mint fennebb említett Füstfaragó szomszéd és társai. - -Voltak azonban a kétkarú emeltyűk között fiatal asszonycselédek, kiknek -a nehéz robotból könnyű rész jutott: elviselni és viszonozni a felügyelő -urak enyelgéseit. Nem csuda hát, ha a felügyeletre többen is -vállalkoztak, mint kellene, sokszor olyan urak is lábatlankodtak, a -kiknek az irodába volt a helyök. És hogy messze ne menjünk példáért, ime -itt ez a kurta, testes, peczkes, őszbevegyűlt, ezüstsarkantyús úr, az -uradalmi fiskus, mit hivalkodik azzal a nagy balgatag tajtékpipával -kezében, ott a híd karfájára támaszkodva? Már a delet harangozzák a -szomszéd városban, ide is kihallik a harangszó, a boglyarakó emberek is -leteszik a villákat és a melyiknek kihozták az ebédjét, mellé is -telepedett. De a fiskus urat a napsugarak ellen minden oldalról védik a -hídtöltést szegélyző fűzfák, és legkevésbbé sem látszik az ebédre -gondolni; egész figyelmét lekötözték az ebédvivő asszonyok, kiknek mind -az ő őrszemléje alatt kell keresztűljutni a hídon. Mindegyik -emberségtudó modorban köszön neki; egyik-másik, kit a lelke rávisz, -merész oldalpillantást is vet rá, mivelhogy a fiskus úr gavallérhírben -áll. - -A Patak menyecske (nem visz rá az ízlésem, hogy Patak banyának mondjak -egy szép fiatal pálmaszálat) legkésőbb érkezett, a mit kiment az a marok -buzavirág, mely legifjabb Patak István kövér ujjai között izzad. A kis -gazda egészen jól van lakva az «ebédbe» menés dicsőségével, húzatja -magát és a hídhoz igen messzilli azt a közeli petrenczét, melynek -tövében apja pihen. - -A fiskus úr majd elnyelte szemével a közelgő hölgyet. Minden lépésre -szebb volt. Mint egy virágos almafa távolból; csak a tetsző szín varázsa -kápráztatja a szemet; az egész egy tömör testnek látszik, azt hinnéd, -így távolból nézve legszebb. De ha mellé jutsz s egyenként veszed -szemügyre az ágat, a lombot, a virágcsoportokat, az egyes virágot, – az -egyetlen aláhulló szirmocskát…! No de fiskus úrnak nem volt ideje tovább -fűzni a hasonlatot; a menyecske a távolból csak délczeg sugár termetével -és rugalmas lépteivel vált ki; közelebb jőve áramlott a báj, a termet, a -mozgás, a szín, az idomok bája, a fiskus úr szemébe, hogy egészen -belevakúlt. Csak egyetlen egy sugárkához nem volt szerencséje, a -szemekhez. Az asszony úgy a lába alá vigyázott, a mint előtte elhaladt, -mint azok a gyerkőcz-leányok, a kik életökben most próbálják először a -fejen való kosarazást. Illedelmesen szerencsés jónapot kivánt a nemzetes -úrnak. Még akkor nem nagyságolták a fiskálisokat. - -– Fogadj Isten fiam! kié az a szép kis gyerek? – kérdé, mint a ki tudja, -hogy az anyát a gyermekében kell ostromolni. - -– Az enyim, nemzetes uram! – felelt a menyecske és tovább haladt, -meggyorsítva lépteit, mint a kis gyerek, mikor a sötét szobából -világosra menekűl. - -Tudta is a fiskus, mit mondott az asszony. Szeme, szája, szíve, értelme -rajtaveszett azokon a karcsú Atalanta-lábakon, melyek alig látszottak -érinteni a földet. Tekintetével elkísérte egész a petrencze tövéig. - -Az asszony is leemelte fejéről a tárkosarat, kivette belőle a fazekat, -meg a tányért, meg azt az egy bádogkanalat, melylyel férje fog enni. Ő -sem ebédelt ugyan, hanem azért nem kell két kanál. Jóravaló asszony -megvárja, míg az ura megebédel és csak azután lát a maradékhoz. Tisztes -szokás ez! - -Még nem ülhet le; másoknak is hozott ebédet. Öt-hat háznép ebédjét -kiviszi egy asszony, így aztán egy héten egyszer kerül mindegyikre. Most -ő volt a soros. - -Mikor mindenkinek kiosztja a magáét, visszakerül urához, leül vele -szemközt három lépésnyire. Így szemébe süt ugyan a nap, de azon könnyű -segíteni. Megtágítja fején a kendőt, s annak árnyékában férjén pihenteti -édes tekintetét. A fiatal férfira is előnyösebb helyzet volna, ha fejét -kezébe hajtva elmerengene hitvese szemein: de akkor rajzunk nem volna -hív az igazsághoz. Ifjabb Patak István a földön ül és kanalazza a körmös -bablevest, melyből minden harmadik kanálhoz legifjabb Patak István -tartván természetes jussát – minthogy tud háromig olvasni – nem hagyja -magát kijátszani, hanem a harmadik kanálmerítéssel egyidőben eltátja -száját s engedi beletölteni a paprikás eledelt. Ezenkívül a levesben -található egészben maradt öreg babok is az ő extra accidentiáit képezik, -melyeket sajátkezűleg fogad el apja kezéből. E közben folyvást vallatja -apját, mért nem fogott arany málingót, majd ő most hazavinné a -Jánoskának. - -[Illustration: Tekintetével elkisérte…] - -Végre a férj bevégzi ebédjét és hanyatt fekszik a zöld fűtarlón. -Legifjabb Patak István rögtön megkivánja ezt az állapotot és azonnal -odafekszik apja mellé, kis kalapjával betakarva arczát, a hogy ezt -apjától látta. - -A menyecske most felkél ülőhelyéből, de mielőtt a maradékhoz láthatna, a -fiskus úr odakiáltja magához a hídra. - -A robotosok már Patak István után eveztek azon a csöndes tengeren, mely -gyönyörűségeinek egész özönét azokra árasztja ki, kiknek az élet vajmi -keveset ád. A déli álom! mit tudjátok ti hűs paloták és gazdag asztalok -lakozói, hogy mi az? Ti nektek az semmit sem ád egyebet keserű -szájíznél, vízkóros pöffedtségnél és gyilkos mogorva kedélynél. De -nézzétek ezeket az embereket, a kiknek homlokáról hajnaltól délig -pergett alá az igaz gyöngy! Egy órát pihennek anyjok kebelén, a puszta -földön, és ez az egy óra visszaadja nekik azt, a mit a megelőző nyolcz -elragadott. Óh a föld jó édes anya! - -Mindenki pihen. Senkinek semmi gondja arra, a mit a fiskus az -asszonynyal beszél; különben is mind a kettőt elrejtik a parti fűzek, -csak itt-ott villan át a lombok között az asszony fehér kontya és a -lombok felett a fiskus feje; halk szavait nem lehet kivenni; az asszony -feleleteit azonban tisztán hallják a kiváncsibb sihederek, és a -feleletekből a kérdéseket is megfejtik: - -«..............?» - -«Ilona.» - -«..............?» - -«Patak István.» - -«..............?» - -«Huszonnégy.» - -«..............?» - -«Kettő.» - -«..............?» - -«Mindkettő fiú?» - -«..............?» - -«Őszre leszünk öt esztendős.» - -«..............?» - -«Szeretem.» - -«..............?» - -«Nem volnék keresztyén, ha nem szeretném.» - -«..............?» - -«Menjen uram! ez nem szeretet, hanem bujaság!» - -A mi ezután történt, azt nem akarja tudni senki. A fiatal sihederek, kik -kalap alól figyelték a két beszélőt, úgy suttogják, hogy az utóbbi -szavak után a fiskus átölelte az asszonyt, de ez egy heves mozdúlattal -kibontakozott az úri ölelésből, egy másikkal pedig mellen taszította a -híd karfájához támaszkodott gavallért. Azután láttak egy pár sarkantyús -csizmát megfordúlni a levegőben, hallottak egy tompa zuhanást, végre -látták, a mint a Patak menyecske elsápadtan szaladt vissza az urához. - -Az bizony megesett, és senki sem segíthet rajta. A menyecske sértett -szemérme egész bőszültségével taszította el magától a vigyázatlan urat, -s az a híd karfáján keresztűl hanyatt bukva esett alá. De ne ijedjünk -meg sorsán. A fiskus nem halt a vízbe, nem azért, mintha méltóbb halálra -volna predestinálva, hanem azért, mert a híd alatt nem volt több víz, -mint a mennyit két lábnyi mélységű agyag saturálni képes. A gondviselés -őrködik a fiskus felett és gondoskodik róla, hogy ha bukik is, olyan -anyagba bukjék, a melybe se el ne merűljön, se össze ne zúzza magát. -Paraszt nyelven _sár_. Külsőleg alkalmazva rendes gyógyszere minden -belső hévségnek, mint ezt láthatni alkalmazásban azon lényeknél, melyek -a híd tőszomszédságában Miska kanász erélyes felügyelete alatt élvezik a -sárkúrát. - -A zuhanásra minden élő lény felriadt. Legelőször is Miska kondás -alattvalói, fölröffenvén, szaladásnak indúltak s újolag bizonyságot -tettek azon régi igazságról, hogy az abszolút kormány alatt élő népek a -veszedelem első szelére fejöket vesztik. Az alvó férfiak egymás után -ugráltak fel, felkapkodtak villát és petrenczerudat, mert hát itt az -idő, hogy minden ember dologhoz lásson. - -Fiskus úr is kikeczmergett a sárból s dühösen rohant fel a hídra, ott -szétnézett az asszony után s a mint megpillantotta férje mellett, rohant -feléje azon sárosan. - -– Megállj csak te!… és itt olyan czímmel illette a szegény asszonyt, -melyet csak úgy érdemelne meg, ha akkorát bukott volna, mint a fiskus -úr. Nem szabad tisztapapiron leírni azt a förtelmes szót. - -De a szegénynek sokat el kell tűrni. Patak István nem volt nemes ember, -annálfogva nem is érezte magát jogosítva védelmére kelni a megsértett -női méltóságnak. Elébe lépett a fiskusnak s kezébe adta a petrenczehordó -rudat. - -– Inkább engem verjen agyon a tekintetes úr! - -A fiskus kapott a petrenczerudon, de csakhamar észrevette, hogy azzal -nem lehet valakit agyonverni egy lépésnyi távolból, a mennyire hozzá -Patak István állott. Aztán meg a sáros fürdőnek kiváló higgasztó és -észrehozó tulajdonsága van s azt is megtudja tőle az ember, hogy a -petrenczerúdnak két vége talál lenni; hogy a kezében levő rúd nem -egyetlen a maga nemében: annálfogva elvetette a kinált fegyvert. - -– No kutya! ha csak az kell, hát majd agyon verlek. – Azzal ott hagyta a -parasztokat, kocsira lépett és haza hajtatott. - -A parasztok munkához láttak. Dolgozott a kéz is, meg a nyelv is. -Beleszóltak a falu dolgába, azután a vármegye dolgába, azután az ország -dolgába, hanem a Patak István dolgából nem tudott senki semmit; hiszen -ők aludtak akkor, mit tudhatnának ők. - -Ebben eltellett a nap, haza ballagott minden ember azon a szép márvány -gyalogúton. Otthon aztán a tejfeles leves mellett volt mit hallani a -gazdának az asszonytól. Hogyan járt a fiskus a Patak menyecskével. A -gazda nem győzte csíggatni. Mit tudsz te belőle jámbor? Én ott voltam, -nekem csak kellene tudni. - -A fiskus meg épen nem csinált belőle titkot. Maga beszélte el elmésen -kisallangozva, hogy megrúgta őt egy mokány menyecske. Hiszen az -asszonykéztől kapott sebben nincs mit szégyenleni. No meg a törvény sem -itél benne. Ki mit kapott, viselje emberséggel. - - - - -II. (Fatemplomok.) - -Azt mondja az írás: «A ki tornyot akar építeni, üljön le és számlálja -meg a költségét.» - -Ennélfogva alig van valami könnyebb munka a világon a toronyépítésnél. - -Minthogy pedig a templom rendesen csak felényi magasságú, mint a torony, -ebből szigorúan következik, hogy a templomépítés meg épen felényi -munkával jár, mint a toronyépítés. Ennek csak le kell ülni, addig van. A -munka másik fele, a pénzszámlálás egészen fölösleges, mivel az a -toronyra tartozik. - -A pénz! Hisz azt álom beszerezni. - -Gyakorlatlan pap és kurátor rendesen úgy szerzi be, hogy először -megcsinálja az épűlettervet, nem nagy arányokban, nem fényes -kiállítással, a mint emberi szemnek tetszenék, hanem egyszerűen, -gazdálkodva, az egyház népességéhez, igényeihez, vagyonerejéhez mérten, -a mint Istennek tetszik; azután elkészíti a költségvetést, akkor azt -kérdi a néptől: «Atyámfiai! akartok-e építeni? Akartok, mert kell? No ha -akartok, hát minden telekre esik 50 forint, azonkívül minden lélekre 5 -forint: elfogadjátok-e?» - -Hogyne fogadnák el! Négy esztendő múlva azután ott ragyog ki a falu -közepéből a fehérre meszelt bádogos torony. Szemefénye a falunak. - -Hasonló együgyű eljárás az is, mikor valaki (pap vagy kurátor) kocsira -ül kora tavaszszal, ellátogat a környékbeli uradalmakba, kiókumlálja, -hol lesz letakarítani való rét, vetés, nyomtatni való gabona, kapálni -való kukoricza, kivágni, hajóra szállítani való erdő nagy mennyiségben, -és azt felvállalja mind községe nevében. Az uradalmaknak jó, mert -helyükbe megy a sok munkás hangya s néhány nap alatt letakarít mindent, -míg tiszttartó úr bodros füstfellegbe rejtőzve vigan olvassa a -munkaerő-kalamitásról írt vezérczikkeket, melyeket Kiskun urak írnak a -«Hon»-ban. A falunak is jó, mert nagy összeg pénzhez jut könnyű szerrel -(az az áldott «_sok kéz_», az a szent «_közakarat_» az, a mit könnyű -szernek neveznek), és megint csak elkészűl a szép fehér, bádogos torony, -mely még az ötödik faluba is eltündöklik. - -Hanem vannak praktikusabb emberek is. Tornyot kellene építeni? Igen, de -ahhoz pénz kell. Kivetni vagyonarányban vagy fejszámra: ez könnyű, de -beszedni ki szedi be? Minden kivetésnél jobb egy okos gondolat. Először -is folyamodunk a főtiszteletű szuperintendencziához, a hol köztudomás -szerint leveses kanállal mérik a pénzt. Azután ott vannak az egész -környéken az áldozatkész delnők, kik fáradhatatlanok a női munka -készítésében. Házisipka, óravánkos, székvánkos, pamlagvánkos, -varróvánkos, gyufatartó, gyöngy-fogvájó, gyertyaellenző, hímzett képek, -csinált virág, keztyű, harisnya, kiolvasott regények stb. stb. mind -nélkülözhetlen házi eszközök és az egész ország közönsége bizonynyal -örvendeni fog az alkalomnak, mely reményt nyújt neki az ilyen czikkek -elnyerhetéséhez. Annál fogva, miután a fenn (elismerjük hiányosan) -elősorolt czikkek a környék delnőitől beexequáltattak, megkerestetik a -nagyméltóságú magyar királyi nem tudom melyik miniszterium, egy -jótékonyczélú sorsjáték illetékmentes engedélyezéseért a kegyesdombi -templom javára; nemkülönben megkerestetik az áldozatkész typographus, -Szilády László úr is Kecskeméten, ötvenezer darab sorsjegynek mérsékelt -díjért, – de díj nélkül is elfogadandó kiállítására, s végre az -ötvenezer sorsjegyből negyvenkilenczezer-nyolczszáz darab a -szuperintendenczia 249 lelkészéhez (maga az építkező egyház is kétszázat -megtartván) kétszázanként azon szíves kéréssel _menesztetik_ szét, hogy -a küldött sorsjegyeket ismert buzgóságánál fogva ismerősei között 50 o. -é. krajczárjával elárusítani és a bejött pénzt (a netalán el nem kelt -sorsjegyekkel együtt) záros határidő alatt hivatalos úton visszaküldeni -ne terheltessék. Megjegyeztetvén, hogy a hivatalos levelet a posta -ingyen szállítja, csak azt kell ráirni: _Hivatalból_. - -Ebből bejön 25,000 forint kerek summa. Ez a világon a legszilárdabb -alap, melyre templomot lehet építeni. - -A legeslegpraktikusabb emberek azonban nem csúsznak-másznak sem a -delnőkhöz, sem a jó öreg Szilády Károlyhoz (mivel úgy is meghalt már), -hanem egyenesen csak a nagyméltóságú magyar királyi helytartótanácshoz -(melyen kívül egyéb guberniumot nem ösmérnek) folyamodnak kéregetési -engedélyért. Mely minden nehézség nélkül megadatván, őszszel -kiválasztanak 12 pár épkézláb embert, kiknek telente úgy sincs otthon -semmi dolguk, ezeket szétküldözik az ország minden provincziájába -egy-egy rubrikázott könyvecskével, melynek második lapján olvasható a -helytartósági engedély, első lapján pedig a helység pecsétje az -elmaradhatatlan szántóvassal, csoroszlyával, nappalt holddal és -csillagokkal tetováltan, alatta az öregbíró, ifjú -Nagy-Dani-Papp-Máté-János aláírása; hát hogy ne volna hiteles? A -tizenkét ember nyakába veszi a tarisznyát és az országot, kérlelhetlenül -megsarczol minden falut, harmadik esztendőre aztán hazakerűl, mint a -mesebeli kakas, viszi a sok pénzt, a miből majd a templom épűl. Ha nem -elég, megkisértenek egy második, aztán egy harmadik expedicziót is. -Némelyiket már messziről megismeri az ember. Nini, hát kigyelmetek már -megint templomot építenek? - -A kinek a fentebb elősorolt módok közül egyik sem tetszik: az -folyamodhatik még könnyebb módokhoz is. Mázsás gyereket, kétfejű -csirkét, hatlábú borjút mutogatni építendő templom javára, mind igen -jövedelmező vállalat. S ha ilyesmit az aberrans természet nem -produkálna: megteszi egy pár tengeri malacz is. Ki ne buzdúlna egy -tengerimalacz sivítására? Az utolsó krajczáromat odaadom, csak én -tengerimalaczot láthassak. - -Mi azonban itt a Dráva partján – nem hiába tart a világ együgyűeknek – -megmaradunk a két első mód mellett, legfeljebb folyamodunk a -főtiszteletű szuperintendeneziához kharitativumaink elengedéseért, mely -a három lelkes aljegyző összmunkálata folytán rendesen meg is adatik, -nem értetvén bele az iskolai p.-kros adó. - -Akkor hozzáfogunk az építéshez. Nem építünk nagyobb hajlékot, mint a -melyben kényelmesen megférünk vendégeinkkel együtt, a kik innepelni -jönnek hozzánk; nem szebbet, mint a minőt erőnk enged. Bízvást -ráírhatjuk: «_Épűlt helyben_», mert senki idegennek nincs benne egy -krajczárja is. Mi a magunk szegényei vagyunk: a másé nem. - -(Sorsjegyek, lutri, szerencsekerék, hűhó, lárma, dobszó, hajsza, -sültgalamb nálunk nincsenek feltalálva.) - -Természetesen ma már minden kőből, téglából, boltozatra, gonddal, -csinosan, ízléssel, mert lehet és szabad. - -Hajdan, mikor nem lehetett és nem volt szabad, – – – akkor sem hagytunk -kifogni magunkon. - -Minden falu határában volt pompás őserdő. Az erdőben remek szálfák. -Ezekből a szálfákból kerűltek az épület rámái, vastag talpak, temérdek -oszlopok, izmos gerendák. Az oszlopok közeit befontuk sövénynyel, azt -betapasztottuk sárral, a sárt bemeszeltük fehérre. A tető befedésére -termett szalma. Bántuk is mi, hogy nem volt szabad téglából építeni? Az -isten ilyenben is meghallgatta könyörgésünket. Ha a földesúr rosszat -álmodott s ráfogta, hogy nem jó helyen van, szétszedtük és odább vittük. -Ha épen elfoglalta vagy elpusztította… Ugyan mit csinál a madár, ha -pajkos gyerek elszedi a fészkét? Ujat rak, még csak nem is panaszkodik. -A rombolási erőszakon győz az alkotási ösztön türelme. Mi is azt tettük. - -Ti rögtönzött szent sátorai atyáink földi bujdosásának! Ti szalmafedelű -faalkotmányok, melyeket ama bujdosó kor pihenéstelen buzgósága -összeszerkesztett, újra lebontott, hogy más helyen ismét összerójjon! Ti -rövid időre számított hajlékai az egyház czölöpkorszakának, melyeket ma -már a kőkorszakban, mint az árvagyermek sírját semmi nyom, semmi rom, -semmi ásatag nem jelez – mintha az a kor, mely összerótta, tovább -vándorolván, magával vitte volna legutolsó darabját is…! - -Ha szemem világát elveszik kevély tornyunk aranyozott gombjai, vagy -kifárasztják Ócsa és Decs magas boltívei, emlékezetem a ti virágos -mennyezeteitek alatt keresi fel édes otthonát. Az én bölcsőmet még a ti -árnyékotokban ringatta egy angyal szent keze, az én ifjuságom első -emelkedésének a ti falaitok voltak serkentő tanúi. - -Fatemplomok, fabástyák. - -Mikor Xerxes százezrei Görögországot elözönlötték, az orakulum azt -tanácsolta a görögöknek, hogy fabástyákban védelmezzék magukat. A görög -elértette, mi az a fabástya, hajókra szállott, megvívott a persával, -megverte, elkergette. - -Ilyen fabástyáink voltak nekünk a fatemplomok az _artikularis_ világban. - -Mi is sok mindenféle világot megértünk már, de az atyáinknak még -többfélében volt részük. A sokféle között legnevezetesebb volt az -_artikularis_ világ. - -Micsoda világ volt ez? És ki teremtette? És hány napokon? És mikor? És -miből? - -Kezdetben teremtette a soproni diéta; 1681-ben; Sok napokon; -Reaktzióból; Sok huzalkodással. - -_És minekutánna megtekintette volna, valamit teremtett vala, imé igen -rossz vala._ - -Akkor magára hagyta, hogy szédelegjen, a hogy tud. - -De nem. – Szabott neki törvényt is. - -«A protestánsoknak adassanak vissza elfoglalt templomaik. De csak azok, -a melyeket a protestánsok magok építettek. De ezek közül is csak azok, a -melyek katholikus szertartással felszentelve még nem voltak.» - -Nesze semmi, fogd meg jól. - -Soha még ez a jó magyar példabeszéd fényesebben illusztrálva nem volt. - -Mert hát építeni bizony nem igen építettünk mi Mohácstól a soproni -diétáig semmit; a mit építettünk is, azt nem igen irigyelte meg senki. A -Mohácsot előző időkből pedig valamit pretendálni a legbátrabb -rabulistika sem mert volna. De nem is volt nagy szükség az építkezésre. -Boldogúlt atyáink falustól és földesurastól egy szép reggelen kitűzték a -torony hegyére a kakast; a plébánost, a ki egyebet sem tudott, csak -áldani, áldani, áldani, elkergették, s fogadtak helyébe prédikátort, a -ki igazán meg tudta mosni a fejüket minden vasárnap két álló -órahosszáig, de tudott velük énekelni hatalmas zsoltárokat… - -Szépen bele ültek a készbe. - -Később a földesúr mást gondolt, kezet adott Szelepcsényinek vagy -Pázmánnak; attól fogva a kakasnak nem volt maradása a torony tetején, de -még a prédikátornak sem a faluban. Az árván maradt nyáj kiszorúlt a -templomból: de makacsúl ragaszkodott tradiczióihoz és szívósan hitéhez; -kesergéseivel, instáncziáival fárasztva urat, megyét, palatinust és -felséget. - -Világos, hogy övék volt az a templom száz és száz esztendő óta, de mégis -csak nem ők építették azt, – így hát semmi joguk hozzá a soproni diéta -szerént. - -Jó lutheránusok, – noha bizony ők fejtették ki a nagyobb erőt, a -szívósabb ellentállást, – jobban meg voltak akadva, a nagyobb veszély -őket fenyegette; ők keze ügyiben voltak a császárnak, földesuraik -egyrészt a császár hűségén voltak és a végkövetkezésig vitt földesúri -jogot (cuius regio, eius religio, – ki ura a földnek, ura a vallásnak) -következetlenség nélkül nem is igen tagadhatták, mert hiszen ez a -csudálatos elv németországi uralkodó testvéreik találmánya volt. - -Ellenben a Kálvinus trombitásai – mint Pető Gergely nevezi őket – a nagy -alföldi síkságon izmos városokban vagy a török szomszédságában, bele -gyökerezve földjükbe, hitükbe, templomaikba, (akárki építette is) -nyugodtan várták vagy nézték a történendőket; s arról sem vettek -tudomást, a mi dunántúli testvéreikkel történik. - -Ó azok a mi ártatlan atyáink! Ők csak martyrok és gályarabok tudtak -lenni mind! Ők sohasem erőszakoskodtak, sohasem foglaltak, sohasem -üldöztek! Ők sohasem vetemedtek visszatorlásra plébánosok és szerzetesek -megkötözésével, tömlöczözésével, sanyargatásával! Durvasággal, -kegyetlenséggel? - -Nem?? - -Hát _nem_. - -Túl a Mátrán, a Bodrogon, a Királyhágón, ott, a hol a földesurakat, a -fejedelmeket politikai tekintetek sarkalták, – ismerjük a történetet. - -De bent Magyarország szívében, a Dunától a bihari hegyekig, a Jász- és -Hajdú-síkságtól a Marosig, hol fajunk tisztán és elegyületlenűl, távol -minden közvetlen földesúri, vagy papi befolyástól, egy parasztbíró -bölcsesége alatt élt, mondjatok esetet, hogy ez a faj egymást háborgatta -volna! Megfért mindegyik a maga oltárai körül, és nem aggatott a -másiknak, sőt sokszor megfért mindkét fél egy födél alatt évtizedekig, -mint Kecskeméten; s mikor elváltak, a helybenmaradt segítette a -kiköltözöttnek megépíteni a hatalmas nagy templomát, szebbet, mint a -magáé és nem irígyelte neki. Máig is büszke rá. A hivatalokat bölcsen -megosztották. Bíró, hat esküdt egyik részről, főnótárius, hat esküdt -másik részről. - -Ez a türelmesség, – nem, több mint türelmesség – ez a szeretet, -felekezeti jelleg ez? - -Nem! Édes szép magyar népem, ez a te faji jelleged. Daczczal, ha kell és -mind a vérig megállani hited és tradiczióid mellett, de nem háborgatni -mást a magáéban, ez a te erényed; ebben az egész nagy Európában egyedül -a tied. Neked nincsenek se máglyáid, se gályáid, se vecsernyéid, se -Bertalan-éjeid. (Írmagúl tartogatsz egy kis «_comburantur_»-t. Büszke is -vagy rá, emlegeted is.) A Caraffákat sem te szülted. Sok nagy bűneidért -meglátogathat az Isten, de azért az egy erényedért megáld. Akár kereszt -alatt, akár csillag alatt állj, akár mystikus homályú boltozatok alatt -térdepelve zengjed, akár rettenetes ablakú és teméntelen alacsonyságú -falak között egyenesen állva harsogd dicsőségét teremtő Uradnak: ezért -az egyért megáld tégedet. Áldjon is meg! - -Hanem a szegény Pannonia. A Duna és Dráva áldott köze: ott bizony nem -magadon állott a türelmesség. Maroknyi falvaid kápolnácskáit hiába -öltöztetted a magad ízlése szerint: ráösmertek és visszakövetelték. - -Hát vigyék! - -De a melynek tégláit a mi keserves buzgóságunk égette, a melynek -vályogjait a mi szegénységünk hevenyészte fallá: azt is elveszítsük-e, -csak azért, mert a földesúr egyszer nagy penitencziát tartott? - -Ez a kegyetlen törvény. Maga az udvar is belátta a kegyetlenséget. -Leopold király és III. Károly király is mintha enyhíteni szerette volna. -Az egyik explanálta, a másik resolválta. Végrehajtását mixta comissiókra -és investigátiókra bízta. - -Meg ne botránkozzál jó olvasóm e diákos kifejezésekben. Ha nem érted, ne -busúlj miatta, nem vesztesz vele semmit. Apáid könyv nélkül tudták, hogy -a _mixta comissio_, meg az _investigatio_ vármegyei urakat és urasági -tiszteket jelent, kik sorba járták a falukat, megvizsgálták a -templomokat, kivallatták az embereket, mikor s miből építették a -templomot; szemügyre vették, nem petrificalódtak-e azok a fatalpak, -melyeken a templom falai nyugosznak; megliggatták a falakat, valóban -sövényből vannak-e fonva; a sárvakolat nem rejteget-e rebellis köveket -és inártikuláris téglákat, nem látszik-e ki a faluból nagyon messzire a -harangláb? (Torony? kőtorony? Micsoda istentelen gondolat még csak -feltenni is, hogy valamely templomnak tornya merne nőni minden -artikulusok ellenére! Nem kevélykedik-e kikönyökölve az utczára, vagy -éppen kihivólag szemtől-szembe az atyafiak díszes szentegyházával?) - -Jó bástya, erős vár volt ilyenkor a fatemplom. Minél fább, annál -erősebb. Senki sem foghatta rá, hogy városi építész emelte gazdag -pénztárból olasz vagy gót ízléssel. Senki sem merészkedett feltenni, -hogy azt fényes és meglepő szertartással felszentelhette volna -katholikus áldozár. Ilyet nem építhet más, csak paraszt és kálvinista. -Nem prédikálhat benne más, csak predikátor. Ez igazi _artikularis_ hely. -Csak énekelgessenek, csak predikálgassanak benne. _Salvo tamen jure -domini terrestris_, azaz: _a meddig a földesúr megengedi_. - -A fatemplomok tehát kifogástalanok voltak. Nem így a vályogból, vagy -éppen téglából épültek s kivált azok, melyekhez az emberi -felfuvalkodottság tornyot is ragasztott. Ilyen eseteknél vallatás alá -fogták a legvénebb embereket, vallomásaikat jegyzőkönyvbe vették s ezek -alapján konstatálták, ha igaz járatban van-e a templom, vagy nem. -Enyhítő körülményül tudatott be, ha négy erős szögletben volt épülve, -valamint az is, ha a torony a templomtól néhány ölnyi távolságban -csupaszon emelkedett. Senki sem tagadhatja, hogy kálvinista styl. - -Ha ellenben szilárd kőfalai, csinos oszlopzatai, magas ívezetei, karcsú -tornya s hármonikus harangjai, kereszt vagy ovál alapja kihívólag -dicsekedtek régi eredetével s ha végre nem is valami szerény síkocskán, -hanem emelkedett helyen, valami természetalkotta, vagy épen kézzel -rakott dombon pompázott, akkor a mixta commissio többsége minden -kihallgatás nélkül eleve elitélte, mint nem igaz járatban levő -_inartikularis_ helyet. - -Ez volt az _artikularis_ világ. - - - - -III. (Artikularis világ.) - -Ilyen járatban van most az a három hintó, mely egymás után evez a -feneketlen sárban az emlékezetes híd felé, mely oka és tanúja volt -fiskus úr esetének ezelőtt öt hónappal. - -Fiskus úr nem sokat tünődött a megtorláson. Végig futtatta elméjét a -boszúállás kezeügyében levő különféle módozatain, egy pillanat alatt -megmérte mindegyiknek élét, súlyát, erejét, és abban állapodott meg, -hogy legjobb lesz az egész falu nyakába vetni a pányvát. Akkor -kiválaszthatja a maga emberét. Mert megkorbácsoltatni az asszonyt: ez -könnyű volna, de nem gavalléros munka, s aztán megkérdeznék az okát is: -miért? Tömlöczbe vettetni férjét, azt a zsiványt azzal a -petrenczerúddal, ehhez is elvitathatlan joga volna neki, mint uradalmi -mindenhatónak, csak az az átkozott _miért?_ ne függene fölötte. Tehát -színt kell adni a dolognak. Templomvizsgálatot rendezünk. Ebből zavar és -ellenállás lesz olyan, a minőt csak kivánok. E miatt aztán azt veretem -vasba, a kit akarok, és nem érne az életem egy ütet taplót, ha Patak -Istók kívül maradna a vason. A szép asszony könyörgésre fogja a dolgot. -Ez lesz az igazi elégtétel. Akkor nem lesz okom szégyenleni a fürdőt. - -Ezt a gondolatot mind le lehet most olvasni arról az elégült mosolyról, -mely fiskus úr arczát még akkor sem hagyta el, mikor a kátyúba vágott -hintó az egész urat a mellette ülő prefektus ölébe zökkenti át. - -Annál savanyúbb arczot mutatott a prefektus, a ki minden zökkenést -egy-egy szitokkal kisér igaz németséggel. A prefektus úr magyar ember -ugyan, de ha szitkozódni akar, azt németül cselekszi, mert a magyar -káromkodás oly utálatos, hogy azt jó nevelésű ember nem veszi szájába. -Ellenben az a Donnerwetter olyan ártatlan. Az nem üt agyon senkit. - -– Az ördögök ásták az úrra ezt az egész komédiát. Csudálatos tücskei -vannak az úrnak. Sohasem jutott volna eszébe az uradalomnak. Sár-víz -idején ennyire törődni csak azért, hogy nyakát törje az ember. Magának -is, másnak is. - -A fiskus úr folyvást mosolygott és fújta a füstöt. - -– Könnyű az úrnak – duzzogott tovább a prefektus, – mert már ki van -próbálva a nyaka. Nem egykönnyen törik ki, de az enyém nem rúgókra jár, -mint az úré. - -A fiskus úr a prefektus észrevételeire elvörösödik, de megint csak -mosolygásra fogja dolgát és kétszeres igyekezettel fújja a füstöt. - -– Nézze az úr? még a torony is megbámúl bennünket, mintha számon kérné, -mi járatban vagyunk? - -A fiskus a toronyra tekintett. Valóban neki is úgy tetszik, mintha a -torony azzal a bámész, tettetett ostoba képpel nézné, minővel a -parasztok bámúlták, mikor a sárból kikeczmergett. Nini! mintha még a -száját is félre vonná. - -Ujabb zökkenés. - -– Bárcsak jól hátba verne bennünket az a pap, hogy a házára törünk! - -– No azon ne búsúljon, urambátyám! Alázatos nép az nagyon. Azt sem -tudja, melyik lábára álljon, ha meglát bennünket. Ó, én már jól ismerem. -Láttam egy párt belőlük. Voltam is egynek a házánál. Nyakkendőt nem -visel. Gazdálkodásból télen-nyáron papucsban jár, meg dókában. -Főfoglalkozása nyáron a dohány-kaccsozás és pipaszársütögetés. -Teletszaka szakajtót köt és kukoriczát morzsol. Van neki méhese is, -melyben déltől öt óráig alszik, és gyereke – fiú, leány – sok, kiket -mihelyt járni tudnak, deákúl tanít. Felesége szilvaczefrét főz és -italokat szerkeszt nyavalyatörés ellen. Majd elbánunk vele. - -Ez alatt a hintók megérkeztek a faluba. Minden lélek kiállt az utczára -ennyi hintó csudájára. - -Három hintó! Szegény embert egytől is kirázza a hideg. Ugyan hova -mennek? Ahol ni! A tiszteletes előtt álltak meg; két huszár a bíró -házához megy. Mi lesz ebből? - -A parochia (nem teszem hozzá, hogy «szerény», mivel ez úgy is magától -értetődik) ott van az udvar közepén, jó mélyen beépítve, hogy az -utczáról be ne hallhassék semmi világi lárma, zavarni az elmélkedést, -melynek örök gyakorlatára van hivatva a ház lakója mindaddig, míg onnét -ki nem hordják. Az épület közepén nyílik a konyha, melybe semmi okunk -betekinteni, felső végén pedig a faoszlopos tornáczra egy alacsony és -keskeny ajtócska magas küszöbbel. Jól felszedje a lábát és jól lehajtsa -a fejét, a ki be akar rajta lépni. Belűl az ajtó sarkán felül egy nagy -vasrúd lóg, nem azért, mintha volna mit őriznie, hanem csupán azért, -mert egy predikátort mind az a kényelem megillet, a mi bármely más -rangbeli embert. Egy tekintélyt tartani tudó predikátornak mindég első -kötelessége legyen keresztvasat csináltatni benyilójára. Igen felviszi. - -A fiskus úr, a ki minden volt mindenekben s a kitől ezt a jámbor -prefektus nem is irigyelte, mindenütt előljárt. Övé volt a kopogtatási -jog, melyre belűlről egy mély hang válaszolt. - -– No ki az? - -A fiskus úr bizodalmasan nyitott be. - -– Mi vagyunk páterkám, jó napot. - -– Páter? nem páter az fráter, hanem pater. Röviden. Syllaba prima -brevis. Semmi páter az olyan fráternek, a ki ennyit sem tud, – szólt a -predikátor, csak akkor kelve fel székéből, mikor a prefektust, kit már -ismert, megpillantotta, szivélyesen kezet fogott vele, azután a fiskusra -intett. - -– Hát ez kicsoda? - -A prefektus megmagyarázta neki, hogy ez az uradalmi fiskus. - -– Úgy? hallottam hirét. Tessék belül kerűlni. Megférünk valahogy! - -Bizony csak valahogy. Szűk szobácska volt nagyon. Egy ablaka volt, az is -kicsiny és homályos. Egy kis könyves théka az ösmeretes fehérkötésű -foliánsokkal, egy fenyőfa asztal és három bőrszék képezték bútorzatát. -Mert az a nagy gyékény fonatú karos-szék, mely az asztal mellett vetette -meg lábait, nem jön székszámba, mivel az senkit a világon be nem fogad a -predikátoron kívül. Viszont a prédikátor is csak ő vele érzi magát -egésznek. Imé most is első dolga betelepedni s csak azután kínálja meg a -hat urat a három székkel. Osztozzanak rajta. - -A prefektus megköszönte a kínált széket. - -– Nem olyan járatban vagyunk, hogy el merjük fogadni, sőt el vagyok rá -készűlve, hogy kikerget bennünket, clarissime! Biz azt jól is teszi! - -– Azt nem jól tenné a clarissime, – szólt a fiskus. – Kikergetni csak a -magunk házából lehet valakit. - -A pap nagyot bámúlt a fiskusra. - -– És most ki házában van clarissime? - -– Ezt majd mindjárt megmondom, csak az előljárókat várom be, a kikért -elküldöttem. Imé jőnek is már. Csak ide közelébb atyafiak. Úgy! A ki a -szobában nem fér, maradjon kinn és onnan hallgassa, a mit mondok. - -Az előljárók sorba álltak, görnyedt vállal, lehajolt fővel. Legelől áll -a bíró, az egyetlen, a ki egyenesen állt, mivel bírónak úgy illik. - -– Emberek! – folytatta a fiskus, – mi az uradalom és a megye részéről -azért jöttünk ki, hogy ezt a templomot, melyet ti használtatok eddig, a -soproni artikulusok értelmében visszafoglaljuk igazi birtokosának. - -Az emberek összerezzentek. A predikátor felugrott székéről és a fiskus -elé állott. - -– Uram! kegyelmed tréfál vagy ingerkedik. Azok az artikulusok minket -pártolnak. Mi háborítatlan birtokában voltunk ennek a templomnak, mióta -fennáll. - -– Maga tréfál, clarissime! – válaszolt a fiskus szárazon, – az -artikulusok értelme az, hogy azé a templom, a ki építette, akárkik -használták is időközben. A kérdés hát csak az, hogy kik építették? - -– De mi szükség van erre a kérdésre is, holott az egész községben -egyetlen katholikus sincs? - -– Nagyon is van. Az artikulusok még az esetre is világosan intézkednek, -ha valamely község lakósai mind reformálódtak volna is. Tehát minden -csak azon a kérdésen fordúl meg: kik építették a templomot? - -Egy öreg ember közbeszólt: - -– Én uram és én Istenem! Kik építették volna? Mi magunk építettük. - -– Hol vettétek hozzá a téglát? - -– Hol vettük? hát uram volt itt a töröknek egy régi temploma, melyet -ezelőtt hatvan esztendővel elkezdett Szigetvárra hordatni. Az egész falu -hordta keserves robotban, én is raktam a szekérre, mint iskolás gyerek. -Utoljára a török is megsajnált bennünket, megkínált, hogy váltsuk meg a -mi még itt maradt. Megvettük hitelbe háromszáz forintért. Kétszázat -lefizettünk, százzal most is adósai vagyunk, mert azután valami hét -esztendőre kiverték a törököt az országból, így a pénze nálunk veszett. -Pénzen vettük a téglafalat, pénzen hordattuk a Dráváról a fenyőket, a -deszkákat, magunk ácsoltuk az egész tetőt, magunk ragasztottuk hozzá a -fatornyot… Egy porszem, egy szálka nem sok, annyi sincs belőle az -uraságéból. - -– Az mind meglehet, hogy pénzen váltottátok meg; hogy pedig a tornyot ti -építettétek hozzá, arra meg mernék esküdni, elárúlja mesterét. Hogy -azonban a török temploma lett volna,… no azt elhiszem én, de a -Tiszteletes nem hiszi. Nem igaz, clarissime? Hiszi maga, hogy ez a -templom a töröké volt? - -– Nem hiszem. Hanem minálunk szokás minden régi épületet török – s ha -nagyon régi, tatár építménynek nevezni. Azonban akárki építkezett itt, -az bizonyos, hogy mi pénzen vettük minden anyagát. - -– No ha vették, nem igaz jószágot vettek. A ki lopott lovat vesz, -lovavesztes lesz. Aztán az sem áll, hogy újra építették volna. -Kálvinista ember nem épít ilyen magas falat. - -Az öreg előljáró igen keserülötte ezt a szót. Még hogy kálvinista ember -nem épít ilyen magas falat! - -– No nézzék meg hát uraimék magok és olvassák el azt a régi írást, a mi -a templomban van, ha már nekünk nem hisznek. - -– Magunk is azt akarjuk, – szólt a fiskus és felkelt. Vette a süvegét és -társai kiséretében a templom felé indúlt. Az udvar már akkor tele volt -néppel. A tömeg útat nyitott az uraknak s halk zugással kísérte a -templomba. - -A templom két különböző világ ízlésének és czélzatának jeleit viselte -magán. Magas alapfalai pillérekkel kikoronázva kívül-belől. Északi -oldala egészen ablaktalan, a délre néző sűrűn megrakva keskeny, magas, -ívbeszökő ablakokkal. Belől a nyugati részen szilárd, karcsú -kőoszlopokon nyugvó meredek kar: mindmegannyi mutatóújjak, melyekkel a -középkor figyelmeztette a szemlélőt: Én építettem. - -De ugyanezen falakon kívül és belől annyi teher, annyi szükségtelen -felszerelés, melyeket egy későbbi előrelátó század mintha csak a -bekövetkezendő mixta deputácziók félrevezetésére ragasztott volna oda -együgyű furfanggal. Mindmegannyi koholt okmány a középkor által írt -követelés megczáfolására. De bizony nem te építetted, hanem én. Imé -rajta is hagytam a kezem szennyét. Ott sorakoznak egymás után, mint egy -bekövetkezhető per alkalmára készített érvek, az ormótlan torony, -melynek minden porczikája fából van és ha nagy szél fúj, versenyt -nyikorog az előtte álló jegenyefával. Azután a déli oldalon egy gusza -czintériom vályogból rakva, széles, alacsony ajtaját kétfelé tátja, -mintha disputálna: már hogy építettek volna engemet a góthok. Nagyobb -bizonyosság okáért rá is van írva tűzfalára az építési év, 1690. Mindez -értelmes arábiai számokkal, nehogy a római számokból valaki régibb -keltüségi kriteriumot formáljon. Ott vannak aztán a belső ismérvek is (a -mennyiben belül vannak) a kathedra, fölötte az elmaradhatlan koronával -és aranyozott kösöntyűivel; a korona homlokán fából kifaragott nyitott -könyv, melynek fehér lapjára Ezekiel II. 3. 4. 5. 6. 7. van jegyezve. -(Az ilyen jegyzések mindig következtetnek a predikátor temperamentumára. -Nyilván a ki ezt iratta, valami kegyetlen ember volt.) - -A keleti hajót, hol hajdan oltár állhatott, egy alacsony kar tölti be -fából, kékre kifestve. Ez ellenargumentumul van szögezve a szemben kellő -oszlopzatos kőkarnak. - -A mennyezet fehér és piros virágokkal tarkázott kék deszka-koczkákból -áll. A középső koczka parasztra van hagyva és akkora kör van -belerajzolva, a mekkora csak bele fér. A körben kerek írás csiga alakú -sorokban: - -EPVLT EZ ISTTENNEC HAZA AN. 1690. BARATHI JANOS PREDICATORS:… - -Azután körönként kisebbedő betűkkel az öreg biró, azután az öreg -kurátor, kis kurátor, külső-belső előljárók neve rangszerénti sorban. A -harangozóé már egészen belesodródik a czentrum örvényébe. A mesteré -nincs. Annak nem dukál monumentum. - -– No nézze nemzetes uram! – mutogatott az öreg előljáró. Olvassa bár -tulajdon maga azt az irást. - -– Látom, – felelt a fiskus. – Irás nélkül is tudom, mi itt az új, mi itt -a régi. Új a menyezet, a kathedra, a torony, a kis kar, mind ez látszik -a munkáról. Új a nyugati előfal felső része, látszik a repedésekről, a -mint lejebb szállt. De az egész falazat régi. Aztán nézzétek, itt a kis -kar alatt a talaj egy egész lábbal magasabbra van emelve, mint egyebütt. -Mire mutat ez? Arra, hogy itt volt az oltár. Nem igaz-e, clarissime? - -– Igaz; de azt is csak az a nép építette, mely itt lakott. Elődei a -mostani kornak. - -– Lássa, clarissime, hogy maga az, a ki tréfál. Hiszi azt, hogy ez a -soproni artikulusok értelmében kielégítő ellenvetés. - -A predikátor hallgatott. - -– Nem hiszi; – felelt helyette magának a fiskus, – mert azok világosan -intézkednek azon templomokról, melyeket katholikusok építettek s az -anyaszentegyháznak visszaitélik még azon esetben is, ha a község mind -elhagyta volna is régi hitét s ha egyetlen katholikus nem volna is a -községben. - -– Uraságod már nem tréfál, hanem félrebeszél. A soproni artikulusok -szólanak olyan templomokról, melyeket tartoznak _nekünk visszaadni_, de -nem olyanokról, a melyeket mi tőlünk békés birtoklóktól -elfoglalhatnának. Most. - -– Ejh mit! A törvényt nem kegyelmed magyarázza, hanem a kinek a kezében -az erő van. - -– Az erő? – kérdé a prédikátor és a kezében levő csontfogantyus, szeges -végű, vastag nádpálczát megemelte. - -Nem volt vele semmi ártó szándéka. Csak gestikuláczióképen történt és -önkéntelenül. Megemelte, azután függélyesen a földnek szegezte. - -– Az erő? – kérdé ismételten, – no hát nézzen ide uraságod. - -Akkor ránehezedve a fogantyúra, elkezdte a pálczát nyomni lefelé. A -templom talaja – valamikor kővel vagy téglával kirakva – most nyirkos, -csupasz föld volt, de ezer és ezer lábnyom alatt szilárddá tömürülve, -nehezen nyitott útat a szeges botnak. De útat nyitott. A pálcza lassan, -de észrevehetőleg fúródott a földbe az érczmarok nyomása alatt. Végre -egészen elmerűlt, hogy csak fogantyúja maradt ki belőle, megfeküdvén a -talajt, mintha úgy ejtették volna oda. - -– No hát a kinél van az erő, húzza ki ezt a pálczát onnan, a hova én -leszúrtam. - -– De meg is izzadt bele kegyelmed. Én pedig minden izzadtság nélkül -kihuzom, – felelt a fiskus mosolyogva, és a templom-ajtóhoz lépve, annak -tárt szárnyai egyikéből kivette a kulcsot és folytatta: - -– Itt a kegyelmed ereje. A templomot ezennel az uradalom, mint építtető -patrónus nevében birtokba veszem. – Ezzel kilépett a templomból. - -A megyei küldöttek és uradalmi tisztek szótlanúl léptek utána; a nép, -férfi és asszony, öreg és ifjú zúgva, jajgatva, sírva rajzott körűlötte. - -Ismerték a fiskust. Senki sem hitte, hogy a szerencsétlenséget a -törvények mérték volna rájok. - -A hír sok mindent beszél azokról a háborgatásokról, melyeket az ország -és megye különböző községei szenvedtek. Templom-foglalásokról és -rombolásokról, melynek gonosz munkája évről-évre folyik, néha megpihen s -aztán újra kezdődik megujúlt szenvedélylyel; ellentállásokról, melyeket -erős és vitéz predikátorok, majd gyenge, de elszánt asszonyok fejtettek -ki s diadallal végeztek. - -De éppen azért, hogy ők az általános háborgatás között mindaddig -sértetlenül maradhattak, nem tudták e rögtöni veszedelem okát a -törvényre vinni vissza. Mindenki személyes és titkos okot keresett s -mindenki ugyanazt az egy okot találta meg. - -– A Patak menyecske csúffá tette a fiskust. Most a fiskus az egész falun -állja boszúját. - -A szegény asszony ott volt a tömeg között, ott volt férje is. Mindketten -hallották a gyanításokat, a véleményeket, a kárhoztatást, azután a -szitkokat is, melyek inkább Ilonát, mint a fiskust illették. - -– Patakné az oka mindennek! - -– Féltette a gyönyörűséges képét, mintha megharapta volna a fiskus. - -– Mintha megették volna azzal a kis enyelgéssel. - -– Most már aztán elmehet a hídra énekelni, mint a koldus. - -– El ám, meg vele együtt mi is. - -Patak István hallotta a megjegyzéseket, de nem szólt semmit. Merően -szegezte szemeit a fiskusra. Ez a ledér, ez a dölyfös ember! Hát -mindenható ez? Hát ennek szabad az asszony tisztaságát beszennyezni -büntetlenűl? Ennek van hatalma ide jőni és szemébe mondani ennek a -sokaságnak: a mi a tied, az nem a tied, hanem az enyém; ennek van szíve -kizárni egy egész népet abból a hajlékból, melyben Istenét imádta? Van -szíve azt mondani: inkább örökre üres és néma maradjon, mintsem ti -énekeljetek benne. És a mit itt ez az ember cselekszik, annak minden -átka az ő ártatlan hitvesére nehezűl? - -Elszántan vetette magát a fiskusra, midőn a kulcsot felmutatta. - -– Nem megy az olyan könnyen uram! Hát az úr sohasem jöhet a mi -határunkba, hogy veszedelmet ne hozzon? - -Érczujjai belemélyedtek a fiskus kövér csuklójába. Egyet fordított a -fiskus karján s hátra csavarta, egy másik fordítással pedig kitekerte -kezéből a kulcsot. - -– Ezt a kulcsot nem az uradalom csináltatta. - -Mindez gyorsabban történt, mint elmondtuk. Mire a két megyei huszárnak -eszébe jutott a fiskus védelme, már akkor a kulcs a predikátor kezében -volt, Patak István pedig a templomfalnak vetette hátát. Kezében egy -tégladarab első védelemre. - -A fiskus ordított: - -– Verjétek agyon azt a kutyát. – Mihelyt azonban szabadon érezte kezét, -a bíróra rohant s azt ököllel arczulütötte. - -– Zsivány! Hát nem tudod kötve tartani azt a másik zsiványt?! - -A bíró meg sem mozdúlt az ütésre. Hah! ha most ő bíró nem volna. -Megtörülte arczát és szólt nyugodtan: - -– Semmi bűnt sem tett, nemzetes uram. - -De ezt a szót már nem hallotta a fiskus. - -Egy hamus fazék repült szeme közé, melynek tartalmától tele lett mind a -négy érzékenysége, anélkül, hogy ideje lett volna kiköpködni. -Segítségére jött azonban egy meszelő, mely arczáról a rárakodott hamut -letisztogatta és a helyét beecsetelte fehérre. Ugyanezen pillanatban egy -sütőlapát ütötte tarkón, mely miatt süvegje a szeméig csúszott le, ezt -egy kuruglya elhárította onnan, hogy a fedetlen, kopaszodni kezdő fejet -a pemet szabadon tisztogathassa. A legszokatlanabb fegyverek csattogtak -feje körül, több fenyegetéssel, mint ártalommal, miközben folytonosan -hangzott a bőszült sivalkodás: - -– Üssétek le, szaggassátok szét! - -Az asszonyok. Az artikuláris világ szabadalmazott guerillái, kiket semmi -törvény sem bűntet. Azért, a hol a templomot kell megvédeni, erőszakkal -az erőszak ellen: ott sohasem szerepel férfi, mindig asszonyok. A kit -ezek megvernek: azt kinevetik, ha úr, – deresre húzatják ellenben, ha -katona. - -A boldogtalan fiskust most a bíró vette oltalmába. Középre fogta -esküdt-társaival, hogy a fiskus megtépett feje úgy nézett ki közülök, -mint a ketrecz rácsai közűl a fenevad. Kézzel és pálczával elhárították -a fiskusnak szánt ütéseket. A fiskus bátorságban érezvén magát, éktelen -káromlásokat harsogtatott megtámadói ellen, melyeket azok válogatott -változatokba öltöztetve adtak vissza. - -A többi urat a váratlan veszedelem a templomba szorította volna, de ezt -már akkor a predikátor bezárta. Meg kellett elégedniök a czinterium -oltalmával. - -Mikor a zaj csendesülni kezdett, a szolgabíró kihozatott egy -gyalogszéket a czinteremből és arra felállott. - -– Emberek! – kezdé halk, siket hangon – (a nagy izgalmat ez a hang -fékezi meg legjobban) – a mi itt történt, azért ti fogtok felelni, ti -férfiak. A fiskus úr kötelességét teljesítette, ti pedig megengedtétek -asszonyaitoknak, hogy őt a kötelesség teljesítésében csúfosan -akadályoztassák. Ismétlem, a mit a fiskus úr mondott. A jogos -tulajdonost, az uraságot visszahelyezem a templom birtokába. A kulcs -csak formaság ugyan, de erre a formaságra szükség van. Átadjátok-e? - -– Nem adjuk. Törjék be az urak az ajtót. Menjenek be az ablakon. -Csináltassanak hozzá másik kulcsot, hangzott mindenfelől. - -– Ha nem adjátok, úgy is jó. Be nem töretjük az ajtót, mert ez -szentségtörés volna. Ablakon sem megyünk be, mert ez tolvajság volna. -Másik kulcsot sem csináltatunk, mert ez tolvajkulcs volna. Mi -törvényesen járunk el s az uradalmat erőszak nélkül akarjuk a templom -birtokába helyezni. Azért a zenebonáért, a mit itt az asszonynép -elkövetett, az egész falu minden férfia felelősségre volna vonható, de a -megye nem fogja magát terhelni ily tömeges fenyítkezéssel. Ez az -uradalomnak is kárával járna. Hanem felelni fog az előljáróság. Három -embert holnap délre a bíró vasban fog beszállítani a székvárosba. A kik -önként vállalkoznak vagy a kit ti választotok. Nekem mindegy. Fődolog -csak az, hogy holnap délre jelentkezzék. Ha bejőnek magoktól, jól -cselekszik, ha be nem jőnek, nem jól cselekszik. Negyedik lesz a -zenebona szerzője Patak Istók. Őtet sem veretem vasra; ha bejő magától -jól cselekszi, ha be nem jő, ám ti lássátok. Azt is megmondom, hogy míg -a templomkulcsot önként be nem hozza valaki, addig ezek az emberek -vizsgálat nélkül fognak raboskodni. Hogy pedig erre minél hamarább -elhatározhassátok magatokat, annak is megegyengetem az útját. -Gondoskodunk róla, hogy ne legyen bujtogatótok; a Tiszteletesnek ki kell -a faluból költözni. E czélból a papházat és mesterházat visszaveszszük -tőletek. Egyik sem szabadfundus, ti tudjátok. Robotoltatok mindkettőért. -Tizennyolcz napot a papi fundusért, tizennyolczat a mesterházért. A -szolgált robotot és a beépítkezés értékét becsű szerént megkapjátok az -uradalmi pénztárnál. Tiszteletes uramnak pedig kétszer negyvennyolcz -órát engedünk a kiköltözésre mesterével együtt. Értettétek? - -A szolgabíró száraz, élettelen beszéde jéggé fagyasztotta az embereket. -Senki sem felelt kérdésére. - -Nem is várta. Intett a kocsisoknak. Fellépett kocsijába s az öt úrral -elhajtatott. - -A nép ámolyogva hullámzott haza, csak az előljárók maradtak a parokhia -udvarán tanakodni. - -Érezték, hogy nincs szabadulás. A papház és mesterház az uradalom telkén -van, tehát joga van kivetni papot és mestert. Nem lehet ellentállani. De -a templom szabad funduson van, attól ők nem robotoltak soha. Ahhoz nincs -joga az uradalomnak. Ha erőszakkal elveszik, vegyék el, de a kulcsot -önként át nem adják soha. Most a Tiszteletes kezében van; maradjon is -ott, vagy adja oda valakinek, de senki sem tudja, kinek. - -Azután a három ember kijelöléséhez fogtak. Ez elől sem lehet menekülni, -mert ha önként nem jelentkeznek, katonaság fog végezni. - -– Istók öcsém, – szólt a bíró Patak Istvánhoz, – te szerencsés vagy, -mert ha elszaladsz, te helyetted senkit sem visznek el. Fogd a baltádat -és eredj, a merre látsz. - -– Nem megyek, bíró uram! mikor a másik három emberről is van szó, nem -volna becsület kihúzni magamat; veressen kend vasba! - -– Hát a többi három ki lesz? – kérdi tovább a bíró. – Úgy illik, hogy az -előljáróságból kerüljön ki. Öreg ember híjját kevésbbé érzik meg -idehaza. Mihály öcsém, János nász és András bátyám! Kentek cselédes -emberek, legkönnyebben elviselhetik. - -A három ember nem mondott ellent. - -– Ha már meg kell lenni, hogyne viselnénk el a vallásunkért? – -Összetette kezét mind a három felvenni a nehéz vasruhát. - -Hát a pap? Nem rendűlt meg? - -Nem; el volt erre készülve már ifjú korában, mikor e hivatalra adta -magát. Üldözés nélkül is ki volt téve koronkénti változásnak. Ha jobb -állomása akadt, ha szolgálatában hibát találtak, ha méltán vagy -méltatlanul bántalmazták: ott volt a dislokaczió, melynek alkalmával -könnyű volt, ha nem könnyíteni, legalább változtatni sorsát. Nem esett -kétségbe magáért. Az eklézsia pedig sokkal szívósabb, mintsem ilyen apró -viszontagságok megingatnák. - -Bevonult a muzeumába, elővette a protokollumot és mindjárt a legutolsó -keresztelési adat után bejegyezte a nap történetét. - -«Ezen kisdednek keresztelése napján stb., stb. három hintóval kijöttek -valamely urak (Solt. LXXIV. 4. 19.) és a lakosságot kegyetlenül -megtortúrázván, egynehány embereket foglyul vittenek. Ez az itélet lőn a -sok bűnért, mely az egész népben eláradott», stb., stb. Azután -feljegyezte örök emlékül a hat tyrannus nevét s befejezte egy deák -szóval: Recrudescant. - -Másnap reggel besétált a szomszéd városba a seniorhoz helyet kérni. Az -újfaiak, kik csak mostanában hordták ki a papjokat, úgyis jártak nála a -mult héten, hívták. Adja neki Ujfát. - -A senior kiadta neki a Concessát (Komj. III. 27–28.), másik héten érte -jöttek az újfaiak három kocsival és elvitték. - -Indulása előtt meglátogatta Patak Istvánné. - -– Uram! mi szenvedünk, kegyelmed szabadúl. Férjeink fogságban, ki tudja -meddig, s kegyelmed mint a fecske röpül a tél elől. - -– Örömest szenvednék veletek, de én hajléktalanabb vagyok az égi -madárnál. - -– Mind a hatvan ház a kegyelmedé, mely a faluban van. - -– Mind a hatvan ház az uradalomé s a ki engem befogad, maga is -hajléktalan lesz, – felelt a lelkész, miközben az asszony vállára tette -kezét és folytatta. - -[Illustration: Felragadta a nehéz kulcsot…] - -– Jobb így. Ha elmegyek, a templom tiétek marad, mert az uradalom -feltöretni nem fogja, engem pedig nem ér el keze ott, a hova megyek. -Holott ha itt maradnék, ki tudja, milyen kisértetbe ejtene. Zaklatások, -édesgetések, gyermekeim jövője… Uram! ne vigy kisértetbe. Jobb, legyek -én távol, a templom zárva, a nyáj megverve, de mindnyájan istennek -vesszeje alatt, de oltalma alatt. - -– Ah! kegyelmed az az erős ember, ki a földet átszegezi pálczájával, de -a kisértet nyilától fél, mielőtt idegbe tétetnék! Szegény hit, melyért -csak ennyit mer az ember, nyomorult szeretet, mely az első fuvallatra -megfagy. Menjen kegyelmed, nem a mienk többé, de a templom miénk marad s -kulcsának nálunk a helye. - -Felragadta a nehéz kulcsot, mely történetesen az asztal sarkán -nyugodott. - -– Asszony! – kiáltott a lelkész, megkapva a menyecske kezét, – te ne -keresd a rémet, melytől én futok. Tudod-e, hogy ezzel nyílik férjed -tömlöczének ajtaja? - -– Tudom s inkább soha ki ne nyíljék, mint ezzel nyíljék, – felelt az -asszony kegyetlen lelkesedéssel s keblébe rejtette a kulcsot. - -– Ó asszony! nagy a te hited, de rettegek, hogy megkisértésed még -nagyobb lesz. Ne tudjon róla senki, hogy a nagy kisértettel ekként -szövetkeztél. Kivánja-e, elfogadja-e tőled Isten ezt a nagy áldozatot? -De mindegy! Magad vetted kezedbe életedet és férjedét. Ha majd egyszer -jobban szereted ezeket, mint hitedet, akkor beviszed ezt a kulcsot -_azoknak_. Akkor férjed megszabadul. Még nem késő, add vissza; adjuk -másnak vagy vessük a tóba! Mit! Életedért? Nem? Egy vagy másképen -átkozott akarsz lenni? Menj! Isten azt is megbocsátja. - -Míg a predikátor beszélt, az asszony görcsösen szorította két kezét -keblére, hova a kulcsot rejtette; aztán a lelkész kezére borúlt. - -– Nem. - - - - -IV. (Példab. XXX. 24…) - -A harangszó. A keresztyén czivilizáczió tábori jelszava. Már messziről -beszél hozzád, hív, bátorít, köszönt. Jer, jer! itt keresztyének laknak, -a te testvéreid, kik a szeretet és irgalmasság munkáit gyakorolják, kik -veled egy névben idvezülnek. - -Milyen szomorú falu az, a melyben nem hallik harangszó. Mint valami -rengetegben bujkáló ember, kerüli tekintetedet. Barátságtalanul tátja -rád egyetlen utczáját, mintha ketté akarna vele harapni. Az első ház -korcsma benne, az utolsó is az: a falu lakói ide fizetik az öt -perczentes adót. Ha hétköznap mégy rajta végig, azt gondolod innep van; -ha innepen azt hiszed, hétköznap. Az időt a pásztorok határozzák meg; -tehénhajtás, borjúhajtás, sertéshajtás: ezek a reggeli idők; ököretetés, -lóitatás, delelés: ezek a nappal szakaszai. Az estve aztán megint a -csürhével tér meg és tart addig, míg a tehéncsordásnak ismét kedve nem -jő kegyelmesen megengedni a hajnalt. - -Mi másképp osztja fel az időt a harang. Hajnali harangszó, reggeli -könyörgés, déli harangszó, dél-esti könyörgés, estveli harangszó. -Imádságra, munkára, könyörgésre, pihenésre, hálára, nyugovóra. Ha aztán -az egész falu emez éber őrállójának valami fogyatkozása van, teszem fel, -kötél szakad, ütő törik, harangozó levél-vinni van: már akkor kész a -zavar. Kezd az asszonynép szomszédolni, tanácsot kér egymástól, ha -odateheti-e már az ételt? - -Most pedig (igaz! még azt sem tudjuk, hol lakott a Patak banya? – -Domboron.) Domboron sem harangszó, sem könyörgések. Öreg emberek, kik -igen megszokták már, elindulnak napfelkölt után s mikor a templomajtóhoz -érnek, sírva fakadnak. Akkor jut eszükbe, hogy zárva a templom. Ma nem -lesz könyörgés, holnap sem lesz, holnapután sem, tán az ő életükben -soha. Őket harangszó nélkül viszik ki, prédikáczió nélkül temetik el. - -Jő a vasárnap. Asszonyok, lányok felöltöznek ékesen, azután megint -levetik az innepi köntöst. Hiszen nem vasárnap az, mikor az ember nem -mehet kétszer az Istenházába. A fiatalja csak segít magán úgy a hogy. -Eljárnak a szomszéd helyekre innepelni. Azokba a dísztelen -fatemplomokba, melyeket régebben úgy kicsúfoltak. Kiéneklik magukat igaz -szívük szerént, de azért sóhajtozva ballagnak haza. Csak nem olyan ez, -mintha nekik maguknak volna innepük. Nem értik ők meg más pap -prédikáczióját, nem ő rájuk van az szabva. Aztán micsoda lélekkel veszik -ők szájukba azt a zsoltárt, a mit ott énekeltek: - - Örül mi szívünk - Mikor ezt halljuk, - A templomba mégyünk… - -Hát örül? Aztán mihaszna megy egy-kettő, ha az egész nép nem lehet -együtt? - -Megkérték aztán a szomszéd falubeli papot, hogy tartson ő nekik maguknak -külön prédikácziót a maga templomában. A textust ő róluk vegye fel, -aztán prédikálja le az ő szomorú állapotjukat. Megadják, a mit kér. - -A pap sokat kért. Egy kila búza, két akó bor, tíz fej szála kender, meg -egy hosszú fuvar. Sok, de megadták, csakhogy nekik prédikáljon. - -Mikor felvirradt a kitűzött nap: az egész falu népe útnak indult. Szép -rendben, válogatott zsoltárokat énekelve: - - Nincsen már előttünk, ki tanítana, - Vígasztalásban ki jóra szólana, - És templomodban szín-helyen állana… - -Nagy sereg nép várta az érkezőket. A vidéken híre terjedt a rendkívüli -istentiszteletnek s mindenfelől tömegesen gyűltek fel részt venni benne. -Ezek fogadták az érkező domboriakat s mentek velük együtt a templomba. - -De a templomban – ötszörte nagyobb lett volna bár – mégsem fért volna el -ez a tenger nép. Az ajtónál elkezdődött a tolongás és huzalkodás, -melynek az lett az eredménye, hogy vidéki hivatlanok, kik előljártak, -szépen elhelyezkedtek benn, a szegény domboriak pedig kívül maradtak. A -hatalmas és megindító prédikáczióból semmit sem hallottak. Csak a -bentlevők sűrű és folytonos szöpögéséről itélhették meg, hogy nagyon -szép volt és megérte a kila búzát stb. - -De mi haszna, ha ők nem hallották? Ha ők nem sírhatták ki rajta magukat? -Ők a bőközieknek tartattak drága prédikácziót? Hát fizessék most már a -bőköziek. - -De a Tiszteletes azt mondta, hogy ő nem a bőköziekkel alkudott. Ő -megtette a prédikácziót, úgy hogy senki sem találhatott benne hibát. -Eltartott két óra hosszáig, sírt rajta minden lélek. Ő nem tehet róla, -hogy dombori uraimék nem hallották. Hanem ha már úgy van a dolog, hát a -hosszú fuvart elengedi. Azonkívül ez évben nem vesz dupla stólát a -keresztelőknél, a miben neki – nyolcz keresztelőt számít egy évre – -harminczkét garas vesztesége van. - -A domboriak megköszönték a Tiszteletesnek az engedelmességét s a mint -jöttek, ugyanazon rendben haza indultak. De most már nem énekeltek. A -fájdalomnak ez az egy öröme is kelletlenné vált. Némán, komoran, -lesütött fejjel lépdegélt ember ember mellett és után. - -Öreg Patak István is ott ballagott nehéz kedvvel, élete párjával. Fia -fogsága is csak fáj neki – hogyne fájna? – de azt könnyű szívvel tűri s -némi dicsekedéssel. Szent Pál apostolt veszi fel példának, a ki szintén -tömlöczöztetett és kétszer szenvedett egy híján negyven csapást a -zsidóktól. Hanem ha ő templomba nem mehet, abba ő belehal. Nem bánná, ha -vörös barát prédikálna is, csak bár prédikálna. - -Ilona mögötte lépdelt s hallgatta az öreg duruzsolását. - -– Hisz’ azon könnyen segíthetünk, apám uram, azért nem kell a veres -barátok után epekedni; mi magunk is tudunk énekelni, imádkozni. Az Isten -meghallgatja azt, ha nem a mester kezdi is. Milyen szépen énekelgettünk -az adventi estvéken! Kegyelmed még azt is mondta, hogy olyan szépen -olvasom a szentírást, mint egy Tiszteletes. Hát ezután imádkozunk együtt -minden estve. Vasárnap pedig délelőtt és délután is. Behívjuk magunkhoz -az atyafiakat, meg a szomszédokat. Olyanok leszünk, mint egy kis -szentegyház. - -E szavakra nyitva maradt a szája öreg Patak Istvánnak. Biz igaz is az, -édes lányom! Az Úr áldjon meg azért a szép beszédedért. Így már nem -halunk meg. Milyen szép lesz az. Tudom istenem, hogy majd sírok én -akkor! - -Egy szempillantás alatt elterjedt a tömegben, hogy mit mondott a Patak -menyecske. Milyen szép lesz az. Minden háznép minden estve körülállja -fáklyavilágnál a maga asztalát és úgy ajánlja magát énekléssel, -imádkozással a Mindenható gondviselésébe. A mindenütt-jelenvaló a maga -kibeszélhetetlen jelenlétével betölt minden házat, minden szívet. Milyen -szép lesz az! Elvették tőlünk az Isten-házát s ím most az egész falu -Isten-háza lett. - -Ez a kép újra edzette csüggedt lelküket. A faluba víg énekszóval mentek -be. A házpásztorok csudálkozva fogadták őket. Ezeket ugyan -megvígasztalta a Nagytiszteletű úr. - -A következő vasárnap reggelén meg is tartották az első istenitisztelet -Patakék házánál. - -A Patak-ház tornácza elég tágas, a talpgerendák elég magasak ülőhelynek; -a tornácz hosszában sorakozó körte- és almafák virággal terhes lombjai -képezik a rögtönzött templom leírhatatlan mennyezetét. A méhek ezrei már -meg is jelentek, s csudálatos harmóniában zümmögik az Invokacziót, -melyhez a diskantot egy fecskepár énekli. Fészket rak magának a tornácz -gerendáján. Hogyne volna ez a hely Isten-háza! - - Itt megpihen a madár is, - «Fészket rak a fecske-pár…» - -Ilona mindent megtett arra nézve, hogy még inkább az legyen. - -A fal ragyog az új meszeléstől. A tornácz, a fák alja tisztára -felseperve és felöntözve; az oszlopok beaggatva zöld ágakkal, megrakva -virágbokrétákkal. - -Az érkező szomszédok és rokonok nem voltak tisztában azzal, a mi -történni fog s nem rágalmazzuk őket, ha azt mondjuk, hogy lépteiket az -első alkalommal inkább a kiváncsiság, mint a buzgóság vezérelte. - -Leültek sorban; a férfiak a talpgerendára, a nők gyalogszékekre; -némelyik állva maradt. - -A fal mellett két tölgyfagőcs, mely öreg Patak István gyerekkorában is -ott állott már s ki tudja mennyi időtől fogva folyvást két czélra -szolgált. Csalánt és paréjt vágtak rajta minden estve: ez volt az egyik -rendeltetése. Másik nem kevésbbé fontos, hogy ülőhelyűl szolgált a -gazdának, mikor egyéb dolga nem volt. Most mind a kettő be van terítve -fehérrel s egyiken mint fő és szokott helyen ül az öreg gazda, a másikon -egy tüskés szemöldökű bátyura, öreg Patak Istvánnal egy ivású. (Mikor -ketten vannak, nem is becsülik egymást.) - -A tüskés szemöldökű bátyura igen szeret régi csinjaikról beszélni, a -melyek a jámborabb Patak Istvánnak sehogy sem akarnak eszébe jutni. -Hogyan futottak a törökfutáskor, meg a ráczfutáskor… Hogyan nem birták a -török ágyúját kivontatni az Okor berkéből s hogyan veretett ezért a -török valamennyiükre tizet-tizet… - -– Ne hazudozzék kend annyit! Sok szónak sok az alja, – dörmögött vissza -Patak István. – Nem illik ezt az órát világi hiábavalóskodással kezdeni -meg. Inkább olvasson kegyelmed valamit az írásokból. Jó szeme van még, -nem úgy mint nekem. - -– A kendé sohasem volt jó, mikor olvasni kellett! – incselkedett a -tüskés szemöldökű bátyura. Adja kend ide azt a könyvet. - -A bátyura kinyitotta, a hol a jegyzék volt. - -«Óh irgalmas és könyörülő szent Isten: Én szegény bűnös ember…» - -Az öreg ember az első szavak elolvasásán már egészen elváltozott. Arcza -gúnyoros vonásai elsímúltak, ajka vonaglott, lélegzete megakadt, hangja -reszketett. A betűk összefutottak szemei előtt. - -A lámpaláz nemcsak a színpadi szereplőket keresi föl. - -– Nem bírom olvasni, szédűl a fejem! – szólt tikkadtan. – Sohasem -éreztem ilyen szédűlést. - -Ilona mikor látta, hogy senki sem ajánlkozik a tovább olvasásra, átvette -tőle a könyvet. - -– Ha megengedik kegyelmetek, majd én olvasok egy keveset. - -Elkezdett olvasni, halkan, szemérmesen, mintha versent akarna -döngicsélni azokkal a bogarakkal, kik a körtefa virágaiban duskálkodnak. -A szó, a gondolat megelevenül ajkain. Békességet kért a léleknek, a -háznépeknek, árva nemzetünknek; vígasztalást a szegény raboknak és -betegeknek. Olyan jól esett utána mondani és sírni azokon a szép igaz -szavakon. - -Csak ő maga nem sírt. Tiszta homlokán egyetlen felhőcskéje sem suhant át -a búnak. Ha valakinek, neki volna oka sírni. De most innep van, az Úrnak -napja. A ki az Úrnak akar udvarolni, tegyen le mindent, a mi földi. Akár -öröm, akár keserűség. - -Majd kinyitotta a bibliát és egyes részeket olvasott fel belőle, mindig -előre megkérdezve: jó lesz-e ez? - -A mit helybehagytak vagy kívántak, felolvasta szabatosan, értelmesen, -melegséggel. Nem sietett, nem akadozott. Szép feje mélyen sülyedt a -könyvbe; talán a rajta függő tekintetek súlya alatt hajlott meg. - -Csak egyszer rezdűlt meg hangja, mikor ezt a szót olvasta: «Jól vagyon -atyám, mert ez volt a te jó kedved!» - -Akkor felvetette szemeit. Mintha azokban volna megírva, a mi ezután -következik. «Vegyétek fel az én igámat…» - -– Elég lesz édes lányom! – szólt a tüskés szemöldökű bátyura. – -Elfáradtál már. Hanem most már kezdjünk az istenitisztelethez. - -– Istenitisztelethez? Hát eddig mit csináltunk? – kérdé Ilona ámulva. - -– Mit? hát te olvastál, édes lányom, mi pedig hallgattunk. De ez nem -istenitisztelet. Azt énekléssel kezdik, aztán prédikálnak benne. Én -ilyen istenitiszteletre jöttem. - -– Hát aztán nálunk ki predikálna? - -– Nem értek épen igazi predikálást. Hanem az írást sok helyütt nem érti -az ember. Azt ki kellene fejteni, aztán megmagyarázni, azután ránk -alkalmazni. Te ezt mind megtehetnéd, hiszen olyan szépen ki olvastál, -akár egy pap. Milyen szépen ki lehetne fejteni azt, a mit legutóbb -olvastál: «Jól vagyon atyám! mert ez volt a te jó kedved!» Ha már -istenitisztelet, hát adjuk meg a módját. - -– Azt már nem teszem asszonyészszel. A szentírásból minden ember megért -annyit, a mennyit az Isten akar neki mondani, a mit nem értünk, az nem -mi hozzánk van intézve s nem is arra való, hogy találgassuk az értelmét. -Van ott elég, a mit érthetünk, bár azt olvasnók mindig kész szívvel. -Hiszi kegyelmed, hogy a mi írásmagyarázatunk istenitisztelet lenne? -Idvességünk dolga? Nem; hanem játék a szent dolgokkal. Templomosdi, mint -a kis gyermekek szokták. Én olyat nem játszom, bátyám uram? - -– Lásd édes lányom! milyen szépet predikáltál most is; többet tanultam -belőle, mint máskor két tanításból. Hanem azért igazad van: ne játszunk -a szent dolgokkal. Azonban csak nem oszlunk el a nélkül, hogy egy szépet -ne énekeljünk! - -– Nem ám, fiam! – mondogatta öreg Patak István – énekeljük el a Jerémiás -oráczióját. Az illik most mi reánk: - - Keserves szívvel Magyarországban - Mondhatjuk magunkról… - -A tüskés szemöldökű bátyurának ellenben a 64-ik psalmus volt a kedves -éneke. Ő tehát azt tette ajánlatba: - - «Im rettegtet az ellenség engemet.» - -Öreg Patak István az ellenvéleményen megdúzta magát. Az ő házában más -akar parancsolni. - -Ilona megkérlelte mind a kettőt. A kigyelmetek éneke tele van -zúgolódással. Nem illik az örökös panasz. Sok van még, a mivel bírunk, a -miért hálát kell adnunk. - -Bátyura megint igazat adott az asszonynak s hogy a pörnek véget vessen, -elkezdette halk, reszkető hangon az éneket, mely a menyecske szavairól -jut eszébe: - - Adjunk hálát mindnyájan… - -Az egyház gyönyörű ősi éneke, melynek egyszerű szövege az öröm és hála, -dallama az alázatos szenvedés panasztalan kifejezése. Egy angyal írta és -egy martyr énekelte: - - És mondjunk dicséretet - Mi teremtő Istenünknek, - Ki egybegyűjtött most minket, - Hogy innepet szenteljünk… - -Minden ajak, minden szív megnyílt a bátyura szavaira. Méhek és fecskék -elhallgattak. Most ember énekel. Ők nem tudnak ilyen szépen énekelni. - -Az istenitisztelet végeztével az öregebbek még ott maradtak beszélgetni -egyről-másról. Hogyan válogattak eddig a predikácziókban! Most meg -milyen jó az is, ha valaki egy imádságot felolvas előttük. Magasztalták -Ilonát szemtől szemben. Milyen nagy kincs, a ki olyan szépen olvas, oly -gyönyörűen énekel; a ki annyit tud. - -Ilona nem győzött szabadúlni a tömjéntől. - -– Mi csak tudunk! – sóhajtozott az öreg bátyura, – mert tanítottak -bennünket. Milyen vígasztalás, milyen öröm a keserűség között is, hogy -értjük a jó Isten nyelvét. Tudunk vele beszélni: akármilyen együgyűen -mondjuk is, ő szent felsége meghallgatja. De mi lesz szegény -gyermekeinkből. Tudatlanul nevekednek fel, mint a mezei vadak. A ki nem -tud olvasni, énekelni, az elszokik a tisztességtől, a templomtól, a jó -emberektől. Hogy is menne emberek közé, hisz a száját sem tudja -felnyitni. - -Ez kétségbeejtő gondolat. Hogy az ő ivadékuk bevetődjék valamikor egy -vidéki templomba s mintha összevarrták volna a szája szélit, egy kukkot -se tudjon énekelni? Már pedig ezt a sorsot ki nem kerülhetik. - -– Ez sem olyan nagy baj! – vígasztalódzott Ilona. – Segíthetünk rajta -okkal-móddal, csak akarni kell. Tanítjuk őket magunk. Hogy mire? Arra, a -mit magunk tudunk. No bizony, nagy mesterség is az! Hiszen az iskolákban -is csak az öregebb gyermek szokta tanítani az apróbbat. Mikor én -iskolába jártam, hétszámra se tekintett be ránk a mester egyébkor, csak -szerdán, szombaton délután, mikor beszedte tőlünk a tojást, a mit -luzusba vittünk. Mindig az első leány leczkézett. Gyerekre nem merte -bízni, mert az mindig ütött volna bennünket. Én is voltam leczkéző! -betűztettem, silabizáltattam, olvastattam, kátét kérdeztem, -számoltattam. Aztán olyan examenteket adtunk, csakúgy harsogott bele a -templom. Nohát! ha iskolás lány korunkban tudtunk tanítani, bizony -tudunk most is. Én szívesen tanítom, a ki rám bízza a gyermekét. Tanítja -más is! Isten megáldja a testi munkát: hát a lelkit hogy ne áldaná meg! - -– Mind szép ez prédikácziónak, édes leányom. Hanem bajosan érnétek ám ti -arra. Aztán iskolánk sincs, mert a jólelkű uraság azt is megirígyelte. -Hová járnának? Ide ti hozzátok? Az a sok czéda gyerek minden ablakodat -beverné. - -– Igaz, hogy nem érnénk rá mindig. De a mester sem ért ám rá soha, mégis -csak ragadt ránk valami – egymástól. Aztán, ha nem is tanúlnak mindig – -a mi nem is szükség: – legalább hadd legyenek együtt. Egyik őrzi a -másikat. Ha egyebet nem tesznek kegyelmetek: fogadjanak nekik egy -pásztort, a ki reggelenként kihajtsa őket az erdőszélre játszani, -estvére meg ismét visszahajtja. No de addig, míg meggondolják a dolgot, -küldjék mi hozzánk, hadd játszszanak a mi udvarunkban. - -A faluban ennek a szónak is híre terjedt. A Patakék menye most már -gyerekeket is akar tanítani. Mester akar lenni. Asszonymester. Hát már -most neki fizetik a sódart, meg a csutás kukoriczát? - -Az asszonynép megirigyelte a szereplést. Majd bizony! Belső ember -dolgába avatkozni. Dejszen az ő gyermekét ne tanítsa senki. - -A férfia kevély megvetéssel vállat vont rá. Asszony beszédére, gyermek -játékára, mester hivatalára okos embernek nem sok gondja van. Lesz is -abból valami! mester se bír azzal, nemhogy asszonycseléd. - -De a férfiak és asszonyok gazda nélkül számoltak. - -A Jánoskák meg a Sárikák a mennyire örültek neki, mikor a mestert nagy -énekszóval, sírva kikisérték a határig; épen úgy unták már most a -vakácziót. - -A mint neszét vették, hogy ezután a Patak menyecske lesz a mester, -elkezdtek ólálkodni a Patakék háza körül. Bekandikáltak a -sorompónyíláson, megpillantották az udvaron futkosó Pistikát s a -nyílásokon átszolgáltatott czifra papirosjegyzékekkel, szőrlabdával, -fa-karddal, dorombbal és egyéb drága ajándékokkal megszerezték -ismeretségét (óh egy mester gyerekének óriási privilégiumai vannak s -pártfogása megbecsülhetetlen kincs), melynek erejénél fogva később be is -merészkedtek lépni a kisajtón. - -Pistika kínos helyzetbe jutott. Választania kellett a leányok és fiúk -barátsága között. Szíve, valamint vele született gavallér érzülete, -azután azok a csábítva mosolygó arczok, ragyogó szemek; meg, hogy a -leány mind tiszta, síma, kimosdott, beszédes; meg azok a keresztbe tett -kezek, melyek «gólya vinni» ajánlkoztak: mindezek már-már arra bírták, -hogy elfordulván a karmolt orrú, csapzott hajú, szurtos képű fiúktól, a -női kamarilla karjaiba vesse magát, midőn az egyik gyerek egy négy lóra -való lószerszámot mutatott elő. - -Ez hatott és Pistika testestől-lelkestől a demokrata-párthoz szegődött, -melynek játékai orrmosással végződnek. - -Négy gyerek befogta magát a lószerszámba, mely tegnapelőtt készült csent -csepűből. Pistikának egyik kezébe adták a gyeplűt, másikba egy -kigyófejes telekes ostort. Gyi te! - -A négy csikó hortyogott, tüszkölt, nyihogott, nyerített. Szügyibe vágta -a fejét, harapdálta egymást, marta a zablát, csakúgy habzott bele a -szája a keserű orgonafa-héjtól, mert a zablavas orgonafából volt -faragva. Kapált, toporzékolt, rúgott előre, hátra, egyszóval minden -lómesterséget elkövetett. Azután elkezdett menni, kényesen szedve -lábait, mint az úri lovak. Pistikának az orra egy araszttal elébb jár a -lábujjánál. De ez nem sokáig tart, mert ime a lovak csakhamar -megbokrosodnak, neki nyúlnak és úgy elragadják a kocsit, hogy máig se -tudjuk, hová lett a kereke. A kocsis orra bukott és elkezdett ordítani, -a hogy csak egy igazi mestergyerek ordíthat, mikor a lovak elkapják. - -Most már aztán a négy csikó igazán elkapta a kocsit. A szerszámot -összevissza szaggatták, egyiknek nyakára fujlott a nyakló, azt úgy húzta -a másik három az istrángnál fogva a kisajtó felé. - -De ó rémület! A tüskés szemöldökű bátyura, kinek kenyérebéd után mindig -volt valami oka végigsandalogni az utczán, épen abban a pillanatban -toppant be a kisajtón, mikor a négy gyerek törte magát kifelé. -Szétvetette előttük a két lábát, kiterjesztette az öreg szűrt s felfogta -mind a négyet, az egyik saját unokája volt. - -– Hát ti rossz fát tettetek a tűzre? Vissza csak, vissza semmiházi rossz -kolonczai. - -Terelte őket a tornácz felé. - -A négy bűnös rettegve engedé magát betolonczoztatni. Az egyiknek ugyan -módjában lett volna elillanni, de szerencsétlenségére a lószerszám az -övé volt. Ezt csak nem hagyhatta oda! - -[Illustration: … vörös orczájáról most is törülgeti az olympiai port.] - -A tornáczban várta őket a bíró. Még pedig milyen bíró? Részrehajló, -elfogult bíró, a ki vádlót most is csókolgatja s vörös orczájáról most -is csókolgatja az olympiai port. - -Aztán ott voltak a tanuk. Azok az irigy és kaján lányok, a kik -fölemelték és a tornáczig vitték Pistikát kegyetlen rugdalózásai -ellenére is. Most aztán az a boldogabb, a ki jobban árulkodhatik. – -Hiszen csak kerüljenek ki az utczára! - -A kegyetlen bíró beparancsolta a vádlottakat is, meg a tanukat is a nagy -házba. A vádlót úgy vitte be félkézen fogva, mert az nem akart mozdúlni, -míg elégtételt nem szolgáltatnak neki. - -A négy gyerek elkezdett a szobában bőgni, mindegyik ártatlannak vallotta -magát a dologban, hogy a többi a bűnös. A tüskés szemöldökű bátyura -aztán még jobban biztatta őket. Lesz most ne mulass. - -Ilona a kályha-suthoz fordúlt, a hol szokott állani a rokkafa, meg a -nyírfa-seprű. Onnét elővett a vakablakból egy nagy köcsög aludttejet, -azt kitöltötte egy zöldmázas cseréptálba, vádlottaknak úgy, mint -tanúknak kezükbe adott egy-egy darab kukoricza-kenyeret – olyan sárga -mint a viasz – meg egy festett fakanalat. - -– Egyetek, fiaim. Máskor vigyázzatok a kisebbre. - -Pistika is megkapta a maga fakanalát és kukoricza-kenyerét. De ő -elhajította mindkettőt, ellenkezvén önérzetével, hogy a sértővel -érintkezzék, míg az ügy a lovagiasság szabályai szerént el nem -intéztetett. Szöpögött és kökényszemmel (értvén a kökénynek nem színét, -hanem ízét) bandzsalított a négy gyerekre, a kik imé gonoszságaik díjába -még aludttejet kapnak, holott megérdemelnék, hogy czérnaszállal -asztallábhoz kötöztessenek. De ilyen ez a földi igazságszolgáltatás. - -A gyermekek az aludttej végén egymásután kiszökdöstek. Lehetetlen az, -hogy valaki meg ne adja az árát az ilyen bűnténynek. A ki legutoljára -maradt, majd azt fogják kihúzni a bőréből. Jobb lesz menekülni szép -szerrel. De a negyedik is vidám arczczal siklott ki a kisajtón. Ott -összeülének tanakodni s törték a fejüket a közelmúlt eseményeinek -összefüggésén. Nem foghatták fel az erkölcsi világrendnek ezt a -szokatlan abnormitását, melyben a bűnt aludttej követi. - -Másnap reggel aztán a hány Jánoskája és Sárikája volt a falunak, az mind -előállott a szeredásával meg a kosarával. Példának okáért beletették a -Hübnert meg a zsoltárt, hogy kitünjék, miszerint a sült töknek meg a -pattogatott kukoriczának még marad elég hely! Hiába bizonyozták nekik, -hogy nincs iskola. De igenis, hogy van. Patak ángyi a mester. Már tegnap -is egész nap ott játszottak a gyerekek. - -A Patakék udvara megelevenült. Ilona sorba ültette őket a talpgerendára. -Énekeltetett velük, imádkoztatott, azután megleczkézte őket. A -zsoltárosokkal két verset, az ábéczésekkel két sort. Mikor ebből is -kifogyott, diktáltatta a tizparancsolatot, meg a kétszerkettőt. -Megállapította az osztályrendet, azután hagyott nekik könyvnélkül valót. -Azt jól meg kell tanúlni, mert a ki egy szóba megakad, azt levetteti. -Most imádkozzatok tanulás után valót. - - Hő szüléink, hő tanítónk - Minket hőn szeressenek… - -Hohó! még akkor nem mívelődött így ki a világi nép. Csak szegény paraszt -gyerekeknek való imádságot tudtak. - -«Én édes Jézusom! cselekedjed, hogy a te tudományodat mind holtig -szerethessem, követhessem…» - -A gyermek vette kalapját, könyvét, a leány kosarát és az udvaron sorba -állott szépen párosával. Külön sorban a felszegiek, külön sorban az -alszegiek. Az első gyerek kezdeményezésére megindult a kis sereg és -harsány köszönéssel hagyta el a Patakék udvarát. - -A falu asszonyai csak várták, hogy meddig tart ez a komédia s mikor -kergeti szét Ilona végképpen a gyerekeket? De ő nem látszott megunni a -dolgot. Napról-napra többen jelentek meg s ő lelkiismeretes hűséggel -tanította őket, a hogy tudta. - -Fenyítéket nem tartott (ehhez éppen úgy nem tartotta jogát, mint az -írásmagyarázáshoz), tehát minden gyermek vonzódott, sietett hozzá. Az -árnyékos udvarban tetszett mindegyiknek a világi lét sora. Gyönyörűség -volt az életük. Tanterv, leczkerend, mulasztási jegyzőkönyv és a -közmívelődés egyéb házszabályozói nem voltak ugyan: de Ilona nem is igen -értett ehhez, a gyermekek pedig nem követelték. Ők csak azt érezték, -hogy mennyivel szebb az élet idekint a tágas, szellős, homokos udvaron, -mint abban az utálatos lyukban, a hol régebben reggeltől estig be voltak -gyömiszelve, s melynek két bunyik ablaka folyvást csikorgatta rájuk a -fogát, mint a kisértet. - -Ilona hivatalát mások is megkivánták. Ki hiúságból, ki büszkeségből, ki -kötelességérzetből ráadta magát, hogy tanítson. A maga gyermekeit is meg -a rokonokét is. Hiszen az nem is mesterség. A mit a Patak menyecske -megtehet, azt ők is megtehetik. Lett egy helyett öt iskola. A -gyermekeknek jó dolguk volt. Ha egy helyütt levetették őket, vagy unták -magukat, mentek a másikba. Az asszonyok versenyeztek egymással, ki tud -többet tanítani. Még a csillagtalan zsoltárokat is. - -De azért Ilonáé maradt a legnépesebb. Nemcsak azért, mert neki legjobban -kezére áll a tanítás, hanem azért is, mivel ő olyan jó és gyengéd volt. -No meg hogy tagadhatatlanul igen szép is. Nohát! szép, jó, igaz: egész -életünk ezt keresi, hát a gyermek hogyne szeretné, ha megtalálta. - -Milyen nagyra van a jámbor amerikai ember a találmányával, hogy a -gyermekek legjobb tanítói a nők. Persze, hogy azok! Ki is más, ha csak -angyal nem? Tudtuk mi ezt ezelőtt kétszáz esztendővel, mikor még az ő -rongyos országuk a világon sem volt! - -* - -A világ aztán haladt a maga kátyús útján. A robot emberei – miután -lelkük dolgát ellátták – nyugodtan folytatták napi munkáikat a -parancsolat szerént, mely azt mondja: Hat napokon munkálkodjál… - -Végezték minden dolgaikat. A kaszálást, gyüjtést, aratást. Kiki -szolgálta a robotot magának is, meg az uraságnak is, mert annak a -törvénynek ez az exegesise: öt napon magadnak, a hatodikon pedig az -uraságnak. - -Patak Istvánt is várta a maga földje, meg az uraságé is, de az ő kezén -egészen másnemű szerszámok vannak most, mint kasza és sarló. - -A háznál van elég cseléd. Két öreg, két apró. Mind a négy alkalmas a -készet fogyasztani, de megkeresni alkalmatlan mind a négy. - -A szegény asszony most már nem taníthat; a gyermekek magukra hagyva -játszanak az udvarban, de azért együtt vannak Patak szüle perpatvarkodó -fenyítéke alatt, kinek sehogy sem tetszik az, hogy unokáit úgy -teletömködi az a sok gyerek mindenféle jóval. Már hiába, ennek minden -mestergyerek alá van vetve, azért békével kell tűrni sorsát. Másfelől -öreg Patak István gyűjti maga körül a csalánvágó göcshöz a sok czéda -cselédet. Kikérdezi őket, aztán ócsárolja tudományukat. Keveset tudnak. -Mikor ő is iskolába járt, nem ennyit tudtak ám. Deákúl is tudtak -énekelni. - - Jam moesta quiesce querela, - Lacrymas suspendite matres. - -Azt rájuk disputálja, hogy tanúlják meg. Nyaggatja vele őket, veri a -taktust féldélig. Hátha elvetődnek az _«atyák»_ az ő árva falujokba is. -Legalább ne valljon a menye szégyent. - -Minderről Ilona semmit sem tud, hétszámra robotba jár. Sokkal adósok, a -mit szántáskor, kaszáláskor nem szolgálhatott le, mivel az ekeszarva meg -a kasza nem asszonykézbe való. Sarlóval kell leszolgálni, a mit lehet. - -Ruhába kötve kiviszi a munkára kenyérkéjét s mikor a többiek hozzáülnek -a délebédhez, öten-hatan karikába, ő elbúvik vele valami kereszt -árnyékába magánosan. Ne lássák, hogy nem eszik főttet. - -Napnyugatkor hazatér s míg más pihen, ő marhát etet, fej, főz, -tisztogat; mikor mindenki elnyugszik a háznál, akkor kimegy a konyhára, -ott mos, szárít, mángorol; onnan kimegy az udvarra, megtekinti a -jószágot, vet a lónak; bejön, megcsókolgatja kicsinyeit; ledűl a -kisebbik mellé, a ki felébred és elkezd sírni. Ennek tej kell, azon -elalszik gyermek és anya. A gyermek álmában is gőgicsél, az anyának -álmában is fülébe hangzik az ének, melyen elaludt. - - Ha ágyamban nyugszom, - Csendesen aluszom, - Nincsen semmi félelmem; - Midőn felserkenek, - Semmin nem kesergek, - Mert Isten őriz engem. - -Egy keveset _lop;_ akkor felkél hajnal előtt, veszi sarlóját, kimegy a -maguk földjére. Arat a mit arathat s fel is köti maga. A kelő nap megint -ott látja a többi között. - -Búzát aratnak, tiszta búzát. Ötven-hatvan asszony széltiben elfogja a -nagy tábla aranytengert s vigan dalolva, nevetgélve vágják engedelmes -hullámait. Mögöttük férfiak kötözik kévébe a lerakott markokat s ezek -mögött egy ispán áll, a kit mostoha sorsa arra kárhoztatott, hogy a -hátrahagyogatott konkolyszárakat csapkodja lovagostorával reggeltől -estig. A nők tiszta fényes fehér ruhába öltözve, mint az angyalok. Óh a -búza nagy király, aratása nagy innep, hova csak diszruhában szabad -megjelenni. Minden szeme arany. Istenáldás, melyet nem szabad -pocsékolni. Szelíd kézzel kell összefogni egy-egy markot (a ki szépen -bánik vele, azt megérzi a kalász, gyöngéd szeretettel simul hozzá és -hálás hízelgéssel hajlik balkarjára, mint egy szőkefürtű gyermek), -gondosan kihagyni a konkolyt, mint azt az evangéliomi gazda parancsolta; -nagy tarlót hagyni, mert a ki tövin vágja, az egytől három napig tartó -derékfájásra itéltetik a bölcs természettől, a miért a földtől ellopta, -a mi a földé. Kaszával, ezzel a brutális, éktelen és zabnak való -szerszámmal, melyet bizonyosan a vandalusok alkalmaztak legelőször -búzavágásra, s a melynek minden mozdulata olyan bőszűlt, kegyetlen, -kérlelhetetlen, mint a hóhér pallosáé, ugyan melyik férfi merészelné -kaszával illetni a füvek királyát? A mi korunk, mely kitalálta a -mesterséget egyszerre kitakarítani is, tékozolni is. Csak gyorsan -mindent egy kaszavágással. Hadd ugráljon a szem szerteszéjjel! Csak -szalma legyen sok! - -Mikor az ispán delet parancsolt, mindenki keresett magának egy -kereszt-kebelt s ebédjéhez látott. Ilonának nem az étel kellett, hanem a -pihenés. A sok álmatlan éj, férje sanyarú sorsa, elhagyattatásának -mindig gondosan titkolt, de folyvást emésztő fájdalma kimerítették -erejét. Kinézett magának egy üres keresztet, oda bevonúlt, lehajtotta -fejét egy kévére, betakarta arczát kenyeres abroszával és elaludt -mélyen. - -A többiek a szokott egy órai alvás után sarlójuhoz mentek s hagyták a -szegény asszonyt tovább aludni. Hadd pihenje ki magát, hiszen nem -tartoznak ők az uraságnak rendőri szolgálattal. - -Az ispán észrevette a hiányt. Nem tudakozta ki hiányzik; úgy is hiába -kérdezte volna, mert ez a lelketlen paraszt nem vall egymásra. Sorba -járta a keresztsorokat maga, s minél tovább ment, annál inkább -felbőszült s annál erősebb büntetést forralt annak a naplopónak, a ki -őtet ebben a pörkölő időben úgy megfárasztja maga után. Akárki lesz, -megkeserüli. - -Távolról megsejtette az alvó asszonyt s óvatosan, lábujjhegyen -lopózkodott felé. Az aratók észrevették; nem tudták, mit akar, csak -annyit sejtettek, hogy nem jóban töri a fejét. Elkezdtek hujjákolni, -mintha nyulat ugrasztottak volna fel. Talán fölébred majd. - -Az ispán még jobban dühödött; tudta, hogy az egész csinált lárma azért -van, hogy az ő szándéka meghiusuljon. Meggyorsította lépteit s a mint az -alvóhoz jutott, a kezében lévő korbácscsal végigvágott rajta, hogy a -vékony patyolatinget egyszerre elfutotta a vér. - -– Adta rossz bestiája, így lopod te a napot. - -Az asszony szívszaggató üvöltéssel ugrott fel, lekapta fejéről az -abroszt, felállt, azután hátragörnyedve, vonagolva térdrerogyott s -összekulcsolt kezekkel nézett az ispánra. Nem tudta, mi történik vele. - -Az ispán maga is megijedt, a mint a gyönyörű alakot meglátta. - -Megsajnálta, mivel olyan szép: de hát minek takarta el arczát? Valami -formátlan teremtést vagy vén asszonyt ütni: az más, azt nem tiltja a -lelkiismeret. De szépnek és fiatalnak okozni fájdalmat: ezt az ispáni -hatalomnak sem engedheti meg az ispáni lovagiasság. - -Próbálta a dolgot _elütni_. A durvaságot otrombasággal. Mert hogy -egyenesen beismerje durvaságát, sőt bocsánatot is kérjen: ez gondolatnak -is bolond. - -Még egyet vágott az asszony másik vállára, kicsit, a mi arra volt -szánva, hogy megenyhítse a másikat, a nagyot és vérzőt. - -– Hát ilyen amolyan álmos menyecskéje! tartsad csak a hátadat! Ármányos! -így csalsz te meg engemet. Takarodol mindjárt aratni! - -Az asszony magához tért ijedtségéből. Felkapta sarlóját és futott az -aratók felé. Orczáján a köny csorgott alá, hátán a vér. - -Az ispán engedte futni az asszonyt, s mikor annyira volt már, hogy utól -nem érheti, ő is megeredt utána nehézkes gyorsasággal topogva és magasra -szedve térdeit, mint a ki tetteti, hogy teljes igyekezettel fut. -Korbácsát magasra emelgette. – Várj csak, semmiházi ármányosa te! csak -érhesselek utól. - -Hadd lássák, hogy csak tréfa. - -Az aratók hallották az asszony jajsikoltását, aztán látták, a mint fut -feléjük; utána az ispán nevetve, kiabálva, öklét mutogatva. - -Elébe szaladtak Ilonának, kézen fogták, úgy vezették egy kévéig, ott -leültették. - -Egyik az idősebbek közül felemelt sarlójával megfenyegette az ispánt. - -– Ide ne jőjjön az úr, ha kedves a szemevilága, mert kivagdalom a -szemeit ezzel a sarlóval itt ni! - -Azután Ilonkához fordult. - -– Mutasd édes rajom, hol fáj? mutasd a válladat. - -Sírtak vele együtt. Vígasztalták, biztatták, hogy nem mély a seb, majd -begyógyúl az. - -– Begyógyúl, begyógyúl, – zokogott az asszony. – Nem is az öl meg, hanem -a szégyen. - -– Ó fiam! a szegénynek semmit sem szabad szégyenleni, – dörmögött az -öreg bátyura, ijesztően húzván össze tüskés szemöldökeit. - -Az ispán elővette tűzszerszámát és belemerült a csiholásba. Lássák, hogy -dolga van, azért állapodott meg, s nem azért, mintha nem merne -közelíteni. Csiholás közben fél szájjal (a másik fele a pipát marta) -böfögtette otromba tréfáit, minden szó után nagyot röhögve. - -– No bizony nagy baj is az! Egy kis asszonyhús. Ne féljetek, kitelik a -maga foltjából. Még vastagabb lesz, ha begyógyul. Háj nő a helyén. -Halnak ám abban az asszonyok rakásra. - -Nem szóltak neki vissza. Mit szaporítsák a szót. A sebet kimosták, -betapasztották forrasztófűvel, melylyel az aratók a sarlóvágta sebeket -gyógyítják s a mely mindenütt kél, a hol búza van. Egyik a király, másik -a királyné. Egyik táplál, másik gyógyít. - -Mikor betapasztották a sebet, folytatni kezdték a munkát. Ilona is velük -együtt. Aratott és folyvást könyezett. - -Némán dolgoztak: egy szó sem hallatszott az egész hosszú délután, csak a -tüskés szemöldökű bátyura dörmögött folyvást, a mint a kévét térdelte, -szorongatta. Mintha az ispánt térdelné s annak a nyakát fojtogatná azzal -a szalmakötéllel. - -Az ispánnak nyomta a szívét ez a nagy hallgatás. - -Óhajtott szabadúlni ettől a naptól, azért még jól fenn volt a nap, mikor -kimondotta a munkabeszüntető szót. - -De most senki sem hallotta. Folytatták tovább is az aratást. Az ispán -felült lovára s mint a ki sértve érzi magát e dacz által, elvágtatott. -Mikor egy domb mögött eltűnt, akkor a tüskés szemöldökű bátyura is -készen volt a kévéjével, azt felemelte félkézzel, de megint csak eszébe -jutott, hogy az a kéve nem Isten ostora (mint az, a ki helyett földhöz -akarta vágni), hanem Isten áldása: azért szép gyöngéden ölbefogta, s egy -csonka keresztre föltette papnak. - -– Elég. - -Akkor abbahagyták az aratást. Ilona kisírt szemekkel ment a kereszt -tövéhez, fölszedni az egyét-mását. - -A bátyura oda sarmallódzott hozzá. - -– Kegyes leányom! – szólt neki reszkető hangon, – úgy fáj a szívem -éretted, mint ha késsel hasogatnák! De azért el ne busúld ám magadat, -hogy az az… istentelen ember úgy bánt veled. - -– Dehogy búsulom, bátyámuram! A jó Isten engedte meg neki, mint -Sémeinek. Az ilyen munkát nem bízza jó emberekre. Majd megfizet neki. - -– Ha én azt tudnám édes leányom! – Azután közelebb lépett az asszonyhoz, -megfogta kezét s búsan szegezte rá tüskés szemeit. - -– Ilona! te úgy tudott az irásokat, mint a pap. Hát mondd meg nékem, -miért látogat téged az a szent Úristen, mikor te jó vagy, hív vagy, -istenfélő vagy! - -– Nem tudom, bátyámuram! nem is kérdeztem még soha. Nem is vagyok olyan -jó, mint kegyelmed mondja. Nálam jobbak is szenvednek, sokkal többet. Mi -az én szenvedésem az én szegény jó uraméhoz képest, ki nem láthatja a -nap világát sem? A szemevilágait sem – tevé hozzá sírva, – az én szegény -kis árváimat. - -– Lássa kegyelmed – folytatta azután szilárdabb hangon – még eddig nem -is szenvedtem. Gyermekeim és a ház gondja miatt időm sem volt búsulni, -Istenem! milyen gonosz vagyok én! sokszor fél napig sem jutott eszembe -szegény férjem szenvedése. Most már nekem is van mit szenvednem. A -szégyent. Köszönöm a jó Istenemnek, hogy ezt rám bocsátotta. Ha nem -szenvednék, azt hinném, hogy Isten elfelejtett és megvetett. Ebből -tudom, hogy van rám gondja és szeret: mert vesszőz. - -A bátyura mélyen sóhajtott. Óh asszony, nagy a te hited. - -Azután eleresztette az asszony kezét és tovább kullogott, dörmögve, -fejét csóválva: - -– Ha én azt tudnám! - -Ilona aztán felvette az abroszát, egyik sarkát megáztatta vízzel s -megtörülgette vele szemét, arczát, homlokát. Ne lássék meg rajta a -sírás; hogyan menne ő kisírt arczczal az ő kis madárkáihoz? -Összekapkodta egyét-mását, sietett haza az ismert gyalogúton. Öt-hat -fecske kiséri, előzi, játszik, kering, csicsereg feje fölött, mintha -dalra akarnák ingerelni régi ismerősüket. De ő meg sem látja a -fecskéket. Nem vehet már részt a többiek víg éneklésében, melynek hajdan -ő volt kezdője és vezetője; nem veri vissza rigóhangját a közeli erdő. -Feje meghajlik a fáradság, a fájdalom, a szégyen hármas súlya alatt. Az -útra kihajló búzavirág, melyet gyors lába megmozgat, fejcsóválva -mereszti utána kék szemét. - -– Sohasem volt ez ilyen. Mi találta ezt? - -A tüskés szemöldökű bátyura egy darabig nézett az elsiető asszony után, -azután egyet gondolt, felvette furkos botját, beleakasztotta a -vizeskorsót s öreg lábaival, fiatalhoz illő gyorsasággal megeredt a -gyalogút felé. Ott, hol a gyalogút letér a dűllőről, megállapodott, -kétfelé vetette lábát, szétterjesztette az öreg szűrt, mintha most is -gyerekeket akarna vele fogni, úgy várta be a többi aratókat, kik utána -csoportonként hullároztak, és a kik már most egy toppot sem mehetnek -tovább, mivel a bátyura elzárta előlük a gyalogutat. - -– Atyafiak! – szólt hozzájuk szeliden, – annak a szegény asszonynak -annyi a baja, hogy három embernek is sok volna. Összetöri maholnap. -Kenyerét most is azon mód vitte haza, a mint hozta. Búzája még most is -aratatlan, hajnalonként aratgat valamicskét, mikor más alszik. Jertek -takarítsuk le neki eklézsia-sorába, hadd legyen reggelre egy kis öröme. -Kiadja az estve, szép holdvilág van! - -Az öreg nem várt feleletet, úgy is tudta, hogy szavát fogadják. Elindult -s nem tért a gyalogútra, mely haza vezet, hanem végig ment a düllő úton -s a jobbágyföldek felé tartott. Az egész sereg utána ballagott, kissé -fáradtan, de jó kedvvel, szívesen. Soha sincs az embernek olyan jó -kedve, mint mikor valakinek igazi örömöt akar szerezni, vagy szerzett. - -Neki álltak a Patak István búzájának, melyből még alig volt öt-hat -kereszt letakarítva; learatták, felkötötték, keresztbe rakták. Két órai -munka volt az egész. - -– No lám! itt nem lábatlankodott az ispán, mégis milyen becsületesen -dolgoztunk! – szólt egy fiatal ember, mikor a legutolsó két kévét -gyöngéden ölbe fogva keresztbe helyezte. Itt az ötvenedik kalangya. - -A bátyura felmutatott a teljes holdra, mely gazdag ezüstjét pazaron -hintette a tarlóra. - -– Ott van az ispán, öcsém. Az látta minden sarlóvágásunkat s eddig már -el is mondta a gazdának. Hej fiaim! nagy robotot szolgáltunk mi a mai -napon. Gyerünk haza, fiaim! Jó éjtszakát se kivánjunk egymásnak, mert a -ki még ma sem alszik jó izűt, annak ugyan rossz lelke lehet. - -Hazatisztúltak szépen, csendesen, dal nélkül. Otthon várhattak rájuk az -elázott eczetes levessel. - -A bátyura Patakék ablaka alatt ballagott el. Úgy szeretett volna -bezörgetni az ablakon. Aludjál nyugodtan szegény asszony! Ne -szorgalmatoskodjál a holnapi napról, mert Isten gondot visel a te -dolgaidról. De csak nem zörgetett be, mert hátha csak most szenderedett -el: bűn volna felébreszteni. Aztán meg mit dicsekednél azzal, a mit más -tett? Hadd aludjék szegény tovább. Majd elámul holnap, ha észreveszi, -hogy rászedték. - -Holnap? Bizony holnap ám; még pedig az a holnap mindjárt meglesz. Mert -ímé a bátyura még el sem végezte talán estvéli imádságát, a menyecske -már felkél, kimegy a kertbe s ott szétnéz az égen. Éjfél már régen -elmult, mert az aratócsillag lement, mindjárt hajnalodni kezd. Sietni -kell. - -Néhány percz alatt készen van az útra, a hosszú munkára, melytől nem -tudja, mikor lesz pihenése. De a pihenés eszébe sem jut annak, a ki be -sem láthatja munkája végét. - -Megy halkan, nyugodtan; semmi fájdalma a tegnapi sebnek, arczán semmi -maradványa a tegnapi borúnak. Bal vállán abrosz úszik palást módjára, -jobb kezében a sarló. Mind a két szemében az állhatatos kitartás szelíd -fénye. Ha pogány volnál, azt hinnéd, Ceres istenasszony, a ki elveszett -leányát indúlt keresni ebben a mély éjtszakában. De neki már reggel van, -hallhatod énekéről, a mit csendesen dúdolgat. - - Atyai gondviselésedet - Sok ezerszer megpróbáltam, - Reám kinyujott kezeidet - Én Istenem, általláttam. - -Most betér a düllő-úton. Minél közelébb jár a jól tudott földhöz, annál -inkább gyorsítja lépteit. Most megáll, gondosan körűlnéz, szemlélődik, -csóválja szép fejét, tovább megy. Ez nem az. Minden mesgyénél ismétli. -Ez sem az, ez sem az. - -Végre a düllő végire jut. Most már félni kezd. Nem találja a maga -földjét. Eltévedt, vagy álmodik, vagy megtébolyúlt, hogy nem talál a -magáéra? Mért nem kiált rá az a sok veríték, az ő homloka vizének -folyásai: Itt vagyunk! - -Visszatér a merre jött, még gondosabban megvizsgál minden tüsköt, minden -mesgyét. A szomszédok földét mind felismeri: de hová lett az övé? - -Végig megy a tarlón. Itt kellene lenni, de ez le van aratva. - -Most visszatér és sorban kezdi vizsgálni az első kereszteket. Ezeket én -kötöttem, suttogja magában, a mint két-három kévét megemelint. Ezek az -én kévéim! - -– Az én kévéim! – ismétli reszketve s lázas izgatottan nyúl egy alsó -kéve alá, ha ott van-e a kötélcsavaró-pálcza, melyet tegnap reggel -rejtett oda. - -Ott volt. - -Elámúlva tekintett végig a hosszú keresztsoron, szétnézett jobbra-balra, -mintha keresné, kinek köszönje meg; azután mikor senkit sem látott, -zokogva borúlt a legközelebbi kévére. - -– Köszönöm, édes jó Istenem! - - - - -V. (Isten azt is megbocsátja.) - -A siető nyarat utólérte a lankatag ősz, el is temette Patak szülével -együtt. - -Öreg Patak István megsiratta öreg társát. Minthogy pap nem volt, a ki -elpredikálta volna, csendesen kikisérték a temetőbe; ott énekeltek -fölötte sírnál mondandó énekeket. Visszajövet, útközben, aztán meg a -torban az öreg gazda elismételte mindazokat a textusokat, melyek a -halotti prédikácziókból megmaradtak emlékezetében. Ez volt a -parentáczió. - -Az öreg aztán azon kérte Istent, hogy csak addig engedje élni, míg -egyszer megláthatja kedves fiát. Hadd az fogja be az ő szemeit. Akkor -örömmel meghal. - -De Isten mást végzett felőle. A tél az öreg gazdát is eltemette öreg -társához és Ilona magára maradt. - -Azt hinné az ember, hogy ennyi bajú és fájdalmú asszonynak a két öreg -csak aggatott. Igen is aggatott, mint az iszalagnak a korhadozó sövény. -Az iszalagnak semmire sem kell az oszlop, csak ő azt körülfolyhassa, -beárnyékolhassa, bevirágozhassa. Ha az oszlop végképp kidől, a folyondár -is kisárgúl. - -Csak most kezdi érezni az élet sulyát. Míg élt a két öreg, vagy egyiknek -vagy másiknak a kettő közűl mindig volt valami panasza, a mit ő szeliden -tudott orvosolni; valami parancsa, a mit ő neki kellett teljesíteni. -Micsoda asszony az, a kinek senki sem parancsol, a ki jár a maga esze -után? Igaz, hogy mindent, a mit tenni kellett, ő gondolt el, ő szabta -meg a rendét a dolognak, de azért úgy intézte, hogy mind arra a mit -teljesített, ipa adja ki a szót. - -Azonkívül jól esett tudnia, hogy van két igaz szív, a ki megosztja vele -fájdalmát, melyből – háromfelé osztva – egy-egy részre mégis csak -kevesebb jut. Jól esett tudni, hogy a legnagyobb, legigazabb része ennek -a fájdalomnak az övé, mert ő tudva, készakarva viseli azt. Csak egy -szavába kerűlne megszabadúlni minden fájdalomtól, de nem teszi. Édes -dolog a keresztet önként viselni azzal és azért, a kit szeretünk. Ő -önként vette fel, önként viseli, nem addig, a meddig neki tetszik, hanem -a meddig Istennek tetszik. Ni milyen nehéz! ni milyen magas! ni milyen -vérző! ni milyen könnyen földre dobhatnám, ha akarnám! De nem akarom. Én -nem kerestem: Isten tette vállaimra; ő parancsolja, hogy vigyem. Hát -viszem. - -Vitte. Sohasem mutogatta, sohasem panaszolta, míg az öregek éltek. Most, -hogy meghaltak, a megosztott fájdalomnak mind a három része ő rá -nehezűl. Most érzi magát elhagyatva és sír sokat, még ha látják is. - -* - -Kegyetlen idő. - -A Mecsek megeresztette a havat. Úgy esik, hogy nem is fér a földön, -hanem a házereszre kívánkozik. Nyomásnak híre sincs az utczán harmadnap -óta; gyerek nem jöhet az iskolába, mert a hó elnyelné mind. - -Az ablakok befagyva, hogy ki sem lehet látni. Ámbár István gazda erősen -nyomkod az ablak derére egy forgalomból kiüldözött pénzdarabot, mintha -azt akarná megmutatni, hogy neki sikerűlend a polturával elérni azt a -czélt, a mire az ezelőtt negyven esztendővel veretett: egy kis szabadabb -kilátás a nagy világba. - -Mikor az egyik fiók tele van már a LIBERTATE fonák lenyomatával, akkor -folytatja ezt a munkát a másikon. Az nem tesz semmit, hogy míg emezen -terjeszti a Libertast, addig az első fiók figuráit megint csak belepi a -kegyetlen dér: az ő piros keze ott küzd féldélig a külső ellenséggel s -reméli, hogy majd valamelyik lenyomat érvényben marad. Csak próbálgasd -jó fiú! Hátha neked sikerül. - -Bennt a szobában jó meleg és nagy csendesség, melynek némaságával egy -rokka gyors pergése küzd. A szép szálú kender a fáradhatatlan ujjak -között finom fonállá sodródva szalad fel a teljes orsóra szakadatlan -futással. - -Csendes munka. Életemésztő, asszony-magasztaló. - -Zajtalan életét, alázatos munkáját, nyugodt lemondását, egymásból folyó -kötelességeit ábrázolja annak a szelíd és értelmes valóságnak, a ki -rajta ül, a nélkül, hogy kérdené: meddig tart ez? Szerencse, hogy nem -kérdi, mert imé a gép folyvást feleli a lábas órával: örökre… örökre… -örökre… - -Ti, a kiket Isten az emberiség nevelésének örök munkájára hívott el, -olyan társat keressetek, a ki fonni tud és szeret. Nem azért, hogy -házi-vászonba öltözködjetek csúfra ebben a papirgalléros és hangedlis -világban, hanem azért, hogy ha kétségbe estek valamikor munkátok sikere -felől: az a folyton folyó fonál tanítson meg benneteket munkálkodni -tudni a siker várása nélkül és mégis jó kedvvel, a befejezés reménye -nélkül és mégis bízva. - -Míg István gazda a Libertas megörökítésén erőlködik, azalatt Jánoska az -öreg tornyos nyoszolya felmérésével küzd, azt iparkodván bebizonyítani, -hogy ő képes annak a nyoszolyának a hosszát fellépni, még pedig úgy, -hogy az ágyterítőt is magával viszi hitelesítőnek; a mi pedig hogy nem -kis mesterség legyen, tudhatjuk magunkról, mikor mi is ilyen Jánoskák -voltunk. - -Hanem az ilyen Jánoskák – magunkról tudhatjuk azt is, – sokszor -nagyobbakat mernek, mintsem végrehajthatnák. Annálfogva ne csudálkozzunk -rajta, ha Jánoska pályája felén összeroskad. Tán a feje is megérzi, ha -korábbi tapasztalásai hirtelen eszébe nem juttatják az opportunitás -arany réguláját. Őrizd a fejedet. Őrzi is ezt minden ember, csak a -Jánoskák vetik koczkára, ha felnőnek. - -Jánoskában még fel sem ébredt a költő, kinek az ilyen tragikus bukást -megkeseregni szent hivatása, midőn az anya már mellette termett, egyik -kezével felkapta az ijedt gyermeket, a másikkal pedig a költői -igazságszolgáltatást hajtotta végre az intrikus nyoszolyán. - -– Ez bántott? kedves rajom te! Ez a csunya nyoszolya! Ne! Ne! Üssed te -is kis fiam! Üssed édes kis árvám te! - -De Jánoska műérzéke tiltakozott a dráma ily gyors lefolyása ellen. A -bukás fájdalmát hadd zengje el elébb a khorus, aztán ám lakoljon a -vétkes. Másként paródia az egész. - -Elkezdett keseregni, a hogy csak igazi múzsa kesereghet. Utóljára is meg -kellett vigasztalni. - -Az anya ölébe vette és elkezdte dúczolgatni. Jánoska lassanként -elcsendesedett s csak néha zokogott fel. Ilyenkor az anya lehajolt hozzá -és homlokon csókolta. - -– Édes kis árvám te. - -István gazda, a ki t. i. az ablakon küzd a Rákóczy-poltura forgalomba -hozásával, erre a szóra mindig hátratekint és kimereszti nagy fekete -szemeit. Gondolkodik. Miért hívják a Jánoskát árvának? Hiszen a -bornyúcsordást nevezik árva Jancsinak. Hát a Jánoska is bornyúcsordás? - -A mint ezt a syllogismust – mely a mint látjuk, egészen helyes – -összeszerkesztette, megkérdezte anyját: - -– Anyám! A Jánoska is borjúcsordás? - -– Nem az kis fiam; miért kérded? - -– Hát miért nevezed árvának? - -– Azért fiacskám, mert árva; te is az vagy. - -A gyermek még jobban kimeresztette szemeit. - -– Hát milyen az az árva? - -– A kinek apja nincs! – felelt az asszony, miközben az ölebeli kisded -arczára két csepp víz hullott. Az anya szépen lecsókolta. - -A kis István mindezt látta, de persze, hogy nem értette. Hanem hogy -érzett valamit, onnan gyaníthatjuk, hogy a kályhasutba szaladt, onnét -előczepelt egy gyalogszéket, arra ráállott és leborúlt a Jánoskára. -Megcsókolta nagyon, csak úgy fénylett bele a Jánoska orczája, és ő is -azt mondta neki: Édes kis árvám te! - -Az asszony aztán Pistika fejét is ott marasztalta. Ráborúlt mind a -kettőre. Egyik szeméből egyikre csordult a könny, másikból a másikra. - -Ebben a helyzetben találta őket a bátyura. - -Nagy, reszkető, skálára szedett sóhajtással köszöntött be, s goromba -szemöldökei mögül kegyetlen fénynyel szegezte két szemét az egymásra -borúlt három alakra. Látszik rajta, hogy nagyon teli a szíve, sokat -szeretne mondani. - -Furkós pálczáját megtámasztja az ajtósarokhoz, bocskorát megsöprögeti az -arra rendeltetett söprűvel, akkor rámordúl Istvánkára keményen. - -– Te gyerek! mit aggatsz ott anyádon! Gyere onnan, mert oda ragad a -fejed a Jánoskáéhoz. - -Azután egyet vet az öreg szűrön s annak ujjában kotorászni kezd, mely -mívelet egyszerre megváltoztatja István deák érzelmeit. Kiváncsian lesi -a bátyura kezét, kitől szeretne szabadulni minden alkalommal, de sohasem -lehet, mivel a bátyura szűre ujjában mindig van valami, a mi Pistika -szabadságérzetét farkasgúzsba köti. - -Imé most is puha meleg lángos bontakozik ki a szakajtóruhából, melyet -bátyura a szűrujjból elővonszolván, az asztalra tesz. A lángos mellett -egy töpörödött piros alma. Az egyetlen és utolsó, melyet bátyura a -zab-garmadában talált, és saját unokái rövidségével ide hozott. Ebből is -látszik, hogy milyen szívtelen egy vén ember ez! - -– No te szegény asszony, hát _mire végzed?_ - -(Ez a _«mire végzed»_ nem egyéb paraszt euphemismusnál, e helyett: _«mit -csinálsz?»_) - -– Tünődöm az életem során, bátyám uram! – felelt az asszony, megtörölve -szemeit. – Ebben a kegyetlen időben minden jobban fáj. Egész héten -senkisem nyitotta rám az ajtót. Kegyelmed az Isten angyala. - -– Majd bizony ilyen bozontos vén bolondot választ ő szent felsége a maga -angyalának! – morgolódott a vén paraszt. – Azt gondolod, azért jövök, -hogy téged vigasztaljalak? Hol az eszed? Csak búczorgok, mint az állat, -a ki vesztét érzi. Itt hoztam egy kis vakarcsot, a menyem küldi. – (Nem -igaz, mert csente az öreg.) Hát neked, te gyerek, kell-e ez az alma, -vagy visszavigyem? Mit adsz érte? - -A gyermek a polturáját ajánlotta fel. - -– Ér is az valamit, hadd lám. Bolond volt, a ki verette. Hajítsd -pokolba, mert még felkötnek érte. Kérdezd anyádat, mit tud apádról. -Mikor vetik már ki abból a lyukból? - -– Nem tudom én, bátyám uram! – felelt az asszony. – Kétszer is jártam -már a városban, de közel sem juthattam hozzá. Azt mondták, a fiskus -úrnak könyörögjek. Én oda nem megyek. - -– Nem hát! – dörmögött a vén goromba, – mert ott leharapják az orrodat. -– Azután nagyot sóhajtott. - -– Asszony, asszony! azt sem tudom, mit beszélek. Isten ne vegye bűnűl, -úgy húz hozzád a szívem: jobban, mint a magam cselédeihez. Észre sem -veszem, mikor itt vagyok nálad. Jobb is volna mihozzánk jönnél lakni. -Elhozod ezt a két nagyfejű gyerekedet. Úgy sincs nálunk elég. Hadd -víjjanak. - -István gazda tiltakozott ellene. Ő nem adja oda az anyját. - -– Hát nem is kérdezed, hol jártam a héten? Meglátogattam a -tiszteletesünket Ujfán. Bezzeg nem bánja, hogy az uraság kihordatta -innen. Azt mondja, az nagyobb kenyér, mint a miénk volt. Van neki bora -sok, még zab-konvencziója is. Készpénz húsz forint. Vaj, méz hat itcze, -száz fej káposzta, só, fejetés, fűszerszámra négy márjás. Egészen -meggazdúlt. Van neki fias tehene kettő, most meg lovat akar venni. -Dicsekszik nagyon. Azt mondja, nem is adja papnak a fiát, hanem -fiskálist nevel belőle. - -– Fiskust? – kérdi ijedten az asszony. - -– Azt hát. No ne szaladj el, nem ilyen nadrágszaggatót, mint a mienk, -hanem istenfélő urat, a ki a szegények ügyét felfogja a törvény előtt. - -– Hát aztán még mit beszélt vele kegyelmed? - -– Követeltem tőle a templomkulcsot, de azt felelte, hogy azon ne -búsuljunk, jó helyen van az. Jó helyen, jó helyen! – dünnyögött az öreg. -– Patak Istók is jó helyen van, de már unja. Ő kigyelme erre megint azt -felelte, hogy a kulcs mindjárt előkerül, mihelyt Patak Istók akarja. -Azután azt mondta, hogy ne ő nála keressem a kulcsot, hanem idehaza. Te! -Talán tudsz róla valamit? - -– Mit akar kegyelmed vele, tán bevinné? - -– Száradjon el a keze a ki bevinné! Én be nem viszem soha! Csakhogy -mégis fáj, hogy az egész falu baja miatt te szenvedsz, jámbor! Ne volnál -csak te, majd gondolnék is én az uraddal! Más is volt már ott, mégsem -rothadt ki az oldala. - -– Én miattam pedig ne aggódjék kegyelmed. Én is tudom tűrni, a mit rám -mért az én jó Istenem! Csak bár szegény uram tűrné, de attól félek, -sokat búsul miattunk. - -– No búsulhat is a jámbor! – felelt a bátyura, azután még gorombábbra -húzta össze szemöldökét. – Hát azt tudod-e, hogy a többi már haza -szabadúlt? - -Ilona összerezzent. Arcza kigyuladt, felkapta Jánoskát és össze-vissza -csókolta. - -– Tréfál kegyelmed. Nagyobb híre volna annak. - -– No már pedig elhiheted, ha mondom. Azt kívánod, hogy megesküdjem három -fej vöröshagymáért? Én láttam ezzel az én két (megmondta, hogy milyen) -szememmel. Beszéltem is mind a hárommal. - -– Hiszem már bátyámuram, hiszem már! – szólt reszketve az asszony, s -újra megcsókolgatta az alvó kis fiút. - -A bátyura fejet csóvált ennek az örömnek. - -– Hát mit gajdolsz annak, hogy kilökték őket a tömlöczből? Jobb bizony -sírnál rajtuk! - -– Hogyne örülnék! Ha ők kiszabadúltak, az én szegény uramat sem tartják -tovább a vason. - -– Szegény asszony! azt gondolod, ő kemék ingyen szabadúltak? Hej! drága -volt az ő váltságuk, én csak azt mondom. Ne adja az Isten, hogy a te -embered olyan áron szabadúljon. - -Az asszony nem értette a bátyura okoskodását. - -– Megyek, bátyám uram! Hírt hozok tőlük. Lelketlenség, hogy felém se -néztek, holott én esztendőn át vesződtem a gyermekeikkel. Egy török, egy -árianus nem volna ilyen szívtelen. - -A bátyura útját állotta az asszonynak. - -– Hova mennél ebben a nagy hóban, jámbor. Azt hiszed, nem érték volna -fel ököllel, ha mernének idejönni. De nem mernek ám. Félnek azok még az -utczára is kilépni. Talán attól félnek, hogy az ég rájuk szakad. Semmi -közöd velük… - -Azután gondolkodott egy kissé, kimondja-e a nagy szót, a mit mondani -akar? Megkeményítette magát s inkább bömbölve, mint emberi hangon szólt: - -– Megtagadták a hitüket. Nohát! - -Aztán zokogva ismételte: – Megtagadták! - -– Hitüket megtagadták! – ismétlé Ilona is szelíden. – És ragaszkodtak e -jelenvaló világhoz. Szegény öreg emberek! ki tudja, micsoda -szenvedéseken mentek keresztül, hogy ennyire jutottak. Inkább sajnáljuk -őket, mintsem kárhoztassuk. Jobban fáj az nekik, mint nekünk. Mi ne -itéljünk. Olyan kőben ők is eleshettek, a minőben Péter apostol. De – -tevé utána izgatottan – szívüket mégsem kellett volna megtagadniok! - -– Azt is megtagadták, ha mondom, – dördűlt fel a bátyura, míg marczona -arczán két-három ágra folyt a köny. – Azt is megtagadták s azt az egyet -az Isten, annak az egynek, ne engedje el soha! - -– Mit? - -– Az egyiket megtette az uraság szabadosnak. Jól járt, nem robotol, míg -él. A másikat megtette bírónak, már a háza előtt áll a kaloda. Viselje -egészséggel. A harmadik… A harmadikat verje meg az igazságos Isten! - -– Uram! ne hallgasd meg ezt a szót! – sikoltott az asszony ijedten. – Ne -átkozódjék kegyelmed, mert az átkozóra hull vissza. - -– Hadd hulljon! – harsogott az öreg durva daczczal. – Hadd legyek -megverve és mint egy bélpoklos; magam is azt akarom, ha még az ilyen -ember is boldogul élhet. Csak azért is átkozódom. Verje meg az Isten! -Verje meg! Verje meg! Verje meg! Hétszer verje meg addig, míg más embert -egyszer megáld. A százkilenczedik zsoltár minden átkával verje meg! - -Az öreg szája tajtékzott. Ilona réműlten ragadta ölébe kisdedét s -eltakarta kezével, fejével, mintha attól félne, hogy az átok mindjárt -visszahúll és ezeket éri. Nyugtalan félénkséggel csodálkozva nézte a -rettenetes öreget, a ki úgy állt ott, mint egy kiszáradt fa, mely fekete -ágaival kapkodni látszik a villámok felé. - -– Lehúzta az özvegyről a ruhát, az árva feje felűl a fedelet. Ki sem -merem mondani, mert tudom, hogy mindjárt meghasad a szíved. - -Ilona a két kisded fejét letakarta a kötőjével. Most már beszélhet. -Védve vannak az átok ellen. - -– Csak mondja bízvást bátyám uram. Ha a kegyelmed átkaira meg nem -hasadt, ne féltse semmitől. - -– Bánsz is te valamit, csak a két porontyod maradjon! – szólt bosszúsan -az öreg, aztán újra felharsant. – Nohát elveszik a telkedet és annak a -kopasz képmutatónak adják pribéksége díjába! Verje meg az Isten! - -– Dehogy verje bátyám uram! – felelt könnyűlten az asszony, mikor -megértette, hogy ennyi az egész. – A nélkül is elég baja lesz vele. -Hiszen csak tömlöczöt változtatott az Isten-adta! most már két telektől -kell neki robotolni: az száznyolcz nap. Innepelni sem ér rá! Elég -büntetés ez neki. Mintha élete egyharmadát tömlöczben töltené. Azért mi -sem esünk ám kétségbe. Ad az Isten munkát is, kenyeret is. Hány zsellér -van, a ki tiszteségesebben él, mint a telkes gazda! Csak a házunk, -kertünk legyen meg. - -Míg így vígasztalgatta az öreget, elkezdett könyezni. Eszébe jutott a -mező, a rét, melyen aratott, gyűjtött. A szántóföld, hova ebédet -hordott. A kukoriczaföld, a kenderföld, melyet ő kapált, tört, puhított -két kezével. Jó karban tartották, most ez a jó föld idegenre száll. Míg -az ajka vigasztalt, a lelke sírt. - -– Azt mondom asszony, hogy te most engem ámítasz. Látom a szemedből, -hogy fáj. Nem is volnál jóravaló asszony, ha nem fájna. Hanem azért ne -búsulj! Majd fordítunk valahogy a dolgodon. De az a kopasz haramia nem -ül ebbe a vagyonba. Hát csak ezt jöttem mondani. Holnap kijönnek az -urak, majd meglássuk, hogy lesz, mint lesz. - -Az öreg elkullogott. Ilona magára öltötte legmelegebb ruháit és ment – -nem a három kiszabadúlt emberhez, kik férjének fogolytársai voltak, -hanem végig a kerten, ki a mezőre. A mezőt, a gyepűt, a gyalogútat, a -dűlőútat, az árkokat magas hó borította mind. Ő ment nyíl-irányban s -felkereste földjeit. Ráismert mindegyikre, sorban megsiratta -mindegyiket. Egyiknek a végén kökénybokor volt. Úgy fájt a szívének, -hogy rá nem borúlhat, hiszen az is adott neki árnyékot. Rajta volt még -az idei kökény puhára aszva. Leszedte mind, ne legyen az idegené. Haza -vitte kis fiának. - -* - -Másnap megjelentek az urak. Csöngős szánakon jöttek. A szán oldaláról -kétfelől kevélyen fityegett le a farkasbunda ujja, érezvén, hogy most -nem holmi sáros kerékkel, hanem magasabb származású hóval van dolga. A -szánka előtt lovas paraszt kémlelte a fuvatagokat és gödröket. - -Minden nyaktörés nélkül végigcsúsztak az útczán egész addig, a hol a -kaloda, a becsületérzés ezen emelőgépe gyakorolta czivilizáló -tekintélyét. Imé, az erkölcsi erők is csak gépek által fokozhatók: hát -hogyne volna szín-arany igazsága a materializmusnak. - -A volt bíró már ekkor összegyűjtötte a közrendet s fiskus úrnak nem volt -egyéb tenni valója, mint a tornáczban a legelőnyösebb helyzetben -állítani föl kurta termetét s a legkedvezőbb világításba zöld bekecsének -ezüst gombjait. - -Az emberek levett kalappal rettegték az orákulum megszólamlását. - -A fiskus úr beszélt nekik a jobbágyi hűség és engedelmesség hasznairól. -Imé Hárány András, Kárány János és Sárány Mihály (mind a három jelen -volt és lesütötte szemét), kik mint szánni való eretnekek jutottak -tömlöczbe, nagy testi áldásokkal elhalmozottan tértek vissza. -Megmentették lelküket, mert megtértek az anyaszentegyház kebelébe. De ez -még mind semmi. Mert ezek fölött még Hárány András bíróvá, Kárány János -pedig szabadossá tétetik, hát mindenki engedelmeskedjék nekik. Ne -szégyeld magadat Jancsi! Te pedig Andris jól megmarkold a bírópálczát! -Sárány Miskára még más jutalom is vár. Hívjátok elő Patak Istóknét… - -– Az uradalom értesült róla, hogy az öreg Patak Istók feleségestől -együtt meghalt; fia tömlöczben: így hát gazdátlan maradt a telek. Már is -huszonnégy nap robot tartozása van. Az uradalom nem szenvedheti a kárt, -azért a telek a tied lesz Mihály! Te szolgálsz érte. Értetted-e -menyecske? – szólt az érkező asszonyhoz. - -– Igenis értettem, nemzetes uram! – suttogta az asszony reszketve. - -– Nagy jó uram, – furakodék elő a bátyura egész alázattal, – instáljuk -kegyelmedet falustól, ne tegyenek annak a szegény embernek annyi kárt. -Ez a szegény asszony akár koldulni menjen két gyermekével. Mi mindnyájan -kezességet vállalunk érte, leszolgáljuk robotját. Csak addig ne -bolygassák szegényt, míg a férje haza szabadúl. - -– Kend vén zsivány! ki fogadta kendet prókátornak? Jobb lesz, ha -eltisztúlsz innen vén haramia! A Patak Istók házában egész éven át -iskola, zsinagóga! kend a vezetője, ezzel a féleszű bognárczímerrel. Ha -ezer robotot igértek sem lesz belőle semmi. A ház is Sárány Miskáé lesz -becsáron. Százötven forinttal meg van fizetve becsületesen. Egyébiránt -ki ád többet érte? Senki. Tied a ház Miska. Egy hét alatt kifizeted; ha -nincs pénzed, ád az uradalom. Úgyis csak oda megy vissza, mert nem adjuk -ám az asszonynak. De hogy sem! Czifrálkodásra? Értetted-e menyecske? - -– Az Úr adta, az Úr elvette, áldott legyen az ő szent neve! – felelt az -asszony inkább magának, mint a kérdésre. - -– No azért mondom. Az a pénz kamatozni fog a gyermekeidnek. Az árvák -vagyona szent. Ahoz senkinek sem szabad nyúlni; – tevé hozzá -elérzékenyűlten. Az Isten is megveri, a ki az árváéból csak egy fillért -is elvenne. (Verje is meg! dörmögött a bátyura.) Elhallgatsz, vén tulok! -Nem fiaim! az árvák vagyona épségben megmarad; ha felnőnek, visszakapják -kamatostól. - -– Hát addig miből élnek? – kérdi a bátyura. - -– A kend kurta esze szerint meghalnak éhen. Szeretnéd úgy-e vén ripők, -hogy lenne mivel vádolni az uraságodat. Hán! de az uradalomnak is van ám -esze, meg lelke is. Az árvákat az uraság fogja táplálni, ruházni, -taníttatni, neveltetni. Úgy fordúl, hogy urat nevel belőlük, hogy az -anyjuk kézcsókra jár hozzájuk valamikor. Bíró gazda! ennek az asszonynak -a gyerekeit holnap behozod a városba. - -Ilona most látta csak a kést, mely szíve közepének van irányozva. - -– A kis fiaimat akarják tőlem elvenni! – szólt szelíd, alázatos -panaszszal, mely a szíveket facsargatta meg, azután odaroskadt a fiskus -lábaihoz, ott vonaglott mint egy féreg, mely az elgázolástól meg nem -mentheti hitvány életét. Vagy mint egy angyal, kit a sátán földhöz -vágott és megkötözött. - -– Kegyelmes uram! ne vegyék el tőlem a kis fiaimat! - -Két könycsepp is jött segítségére, azután több is. Az is oda hullott -mind a fiskus lábaihoz. Segítettek könyörögni. - -– Ne vegyék el tőlem a kis fiaimat. - -A fiskus kegyesen megsimogatta az asszony arczát. - -– Eredj bolondos asszony, még engem is megríkatsz. Hát hiszen nem eszik -meg a fiaidat! Megcsókolod te még ezt a kezet, a mért elvette őket. -Jóval fizetek a gonoszért. Lásd! a te férjed erővel vette el én tőlem a -kulcsot, pedig az épen úgy az uraságé, mint azok a gyermekek a tieid. Mi -mégsem használtunk erőszakot. Azt sem kérdjük, hol a kulcs. Majd behozza -a kinek tetszik. De bíz az míg kezünkben nem lesz, addig a te Istókod a -vármegye kenyerét eszi. Ha behoznátok a kulcsot, férjed kiszabadúlna, -házát is visszakapná. Az uradalom is megszabadúlna egy tehertől, mert -nem kellene gyermekeidről gondoskodnia. De így kéntelen vele. Jóravaló -uraság gondját viseli a jobbágyai árváinak. Bíró! megértetted-e jól? -Holnap behozod a gyerekeket. Viszed egyenesen a szürke barátokhoz. - -Ott hagyta az asszonyt; a tömegen keresztül szánkájához hatolt, -fellépett s elhajtatott. - -Ilona kétségbeesett jajgatással futott a szánka után végig a falun: «Ne -vegyék el a kis fiaimat!» Elesett egy zökkenőben, felkelt; megint -elcsúszott egy sikamlós lejtőn, megint felkelt; de szemeit le nem vette -a szánról, mely perczenként nagyobb távolságban előzte. A falu végén a -kocsiút keletnek felkanyarodik, szögletet képezve, melynek két végét -nyáron át gyalogút köti össze. Ilona ösztönszerűleg a gyalogútra -tartott, melyet most felismerhetlenül elborított a hó, az árokkal -együtt, melyen keresztül vitt az ösvény. Egy lépéssel övig sülyedt a -csalárd árokban, s mire az árok hátjára hatolt, már akkor a szomszéd -falu utczájában eltünt a fiskus szánkája. Még akkor is könyörgött neki -összetett kezekkel. - -– Ne vegyék el tőlem a kis fiaimat. - -Most egyszerre elhallgatott. Azok jutottak eszébe, kikért szívét -hasogatta a bánat. Hátha már el is vitték. Őrizetlen hagyta őket: hátha -azóta a bíró elvitte! Az ijedség elvette szavát. Visszafordúlt s néma -kétségbeeséssel szaladt haza. Most már nem nézett sehova, csak egyenesen -maga elé, hogy el ne essék. Minden elesés egy örökélet rá nézve. Nem -hallott, nem látott semmit, csak az útat, az úton a két mély -szánkanyomot… - -E közben mintha nevén szólította volna valaki. - -– Ilona, Ilona! - -Feltekintett. A bíró háza előtt volt. A kalodán akadt meg szeme, mely -mögűl ujra az előbbi kiáltás hangzott durva nyögéssel. - -Ilona odafutott. A bátyura volt. Hajadon fővel ült, inkább feküdt a -havon, jól rosszúl betakarva öreg szűrével. Két lába a kalodában. - -– Véged van asszony. Nekem is végem lesz, mihelyt innen kiszabadulok. -Megölöm ezt az istentagadót. El akarta vinni a gyermekeidet. El is -vitte, ott ordítanak a házában, hiszen hallhatod. Ne könyörögj neki, úgy -is hiába! Mikor elszaladtál az után az istenostora után, én elmentem a -gyermekeidért, hogy majd magunkhoz viszem. Ez az ember utánam jött, a -kisajtóban találkoztunk. Mind a két porontyod a szűröm alatt volt. Az -ártatlanok úgy hallgattak, mint a macskakölykek, mikor az anyjuk viszi. -Még erővel akarta tőlem elvenni! Letettem a gyerekeket a hóra, megfogtam -a kutyának a nyakravalyóját, letepertem a hóba s megtérdeltem. Csak azt -bánom, hogy meg nem fojtottam. De ha innen kiszabadulok, jaj lesz neki -is, nekem is. - -Ilona az öreg szavait értette is, nem is. Az utolsó szavakat már nem -hallotta. Befutott a bíró udvarára; a konyhaajtóban egy perczre -megállapodott. Úgy is hiába! – gondolá és visszafordúlt, a nélkül, hogy -kis fiait meglátta volna. Futott egyenesen haza, felnyitotta a -szekrényét, annak fenekéről előkeresett egy ruhacsomagot, azt kibontotta -s kivette belőle a templomkulcsot, mely egy év óta rejlett pólái között. - -«Isten azt is megbocsátja – suttogta magában. Isten azt is megbocsátja! -azt mondta nekem az én jó lelkiatyám. Nem is hiszem, hogy meg ne -bocsátaná. Miért kívánna én tőlem nagyobb áldozatot, mint mástól? Egy -szegény árva asszonytól, a kinek nincs már senkije, semmije. Sem -hajléka, sem férje, sem két kis fia. Két szép kis fia sincs. Édes jó -atyám! édes jó Istenem! mutass nekem nem hajlékot, a hol megpihenjek: -mutass útat a hatalmasok szívéhez!» - -Megeredt ismét azon az úton, melyen ezelőtt félórával futott -sikertelenül a fiskus után. - -Egy pillanatig tétovázott, ha a szán-nyomot kövesse-e, vagy átvágjon a -gyalogút irányában. Ő csak távolságot látott, nem akadályokat. Azt -hitte, egyenes irányban menve nyerni fog, ha csak néhány perczet is. -Keresztül vágott a szántóföldeken, nehéz, fárasztó léptekkel, zihálva -törtetett a nyomástalan havon. Végre tikkadtan kijutott a kocsiútra. Ott -leült a határdombon; piros csizmájából kirázta a havat s újra felhúzta. -Egy pillantást vetett még a falura, hol kis fiai vannak, meg a szegény -bátyura; aztán sietve haladt a székváros felé, folyvást mondogatva -magában: – Isten azt is megbocsátja! Isten azt is megbocsátja! - -A székváros jó hat mértföldnyi távolságra van. Útközben elesteledett, de -eszébe sem jutott szállást keresni éjtszakára pihenőre. Ment mindaddig, -míg egy falu végén az utolsó háznál összerogyott. Jó emberek ölbe -fogták, melegre vitték s nem bocsátották ki a kegyetlen hideg -éjtszakára. Végre elaludt. Álmában is ezt suttogta: – Isten azt is -megbocsátja. – A kik hallották, nem győzték találgatni, micsoda nagy -vétke lehet a szegény teremtésnek. Mindegy, akármi, csak hadd nyugodjék -szegény. - -Másnap újra útra kelt. Lábai fájtak a tegnapi hosszas gyaloglásban. -Semmi sem oly fárasztó, mint nagy hóban út nélkül törtetni. - -Nagy erdőkön vitt keresztül útja. Hallotta a lankákból a fenevadak -üvöltését, de nem félt tőlök. Hogyan bántaná a farkas az olyan asszonyt, -a ki fiaiért megy könyörögni. - -Ha az út nehezűlt, ha lábai fáradni kezdettek, volt egy jó segítsége. A -köny. Mikor ez megeredt, feledtette minden fáradtságát. - -Mikor megpillantotta a székváros hatalmas tornyait, a mint a város -fölött ülő lomha köd közűl kisugárodtak, megdöbbent, s a keblébe rejtett -kulcshoz kapott. Nem árulás-e, a mit el akar követni? Nem a mások -kincsén akarja-e megmenteni a magáét? Nem jobb lenne-e visszafordulni és -Istenre bízni dolgát? - -Akkor ismét eszébe jutott a pap szava. - -– Isten azt is megbocsátja! Isten azt is megbocsátja! – Suttogta magában -és kettőzött erővel sietett a tornyok felé, melyek mint megannyi -fenyegető ujjak emelkedtek ellene. - -Ide ne jöjj! Eredj vissza! - -– Mit beszéltek ti nekem a ti kőujjaitokkal! Isten nem tornyok által -küldi izenetét az embereknek. A kő nem mond sem jót sem rosszat. Isten -szolgájára hallgatok, a ki azt mondotta: Isten azt is megbocsátja… - -– Nem is kell nekem egyéb, csak hogy megbocsássa. Csak az az egy, hogy -megbocsássa. Azt nem mondhatja: «Jó és hív szolgám!» Nem is várom. Nem -illet ilyen nyomorult férget az a nagy boldogság. Nem is kívánom. Oda -adom a kis fiaim váltságául. Csak megbocsássa. - -A város végén egy emelkedett domb, a dombon egy kőkereszt. Szobrász keze -műve és nem kőfaragóé. Az a nyugalom, mely az Isten szentjének arczán -ül, nem a kő nyugalma, hanem az örökkévaló életé. - -A nemes fő szeliden hanyatlik alá, nem az elhagyattatás fájdalmát, hanem -azt a boldogságot fejezve ki, mely lelkét az atya kezeibe ajánlja. Semmi -pleonasmus az egész alakon, mely a képzelet erőszakolására volna -számítva; rikító vércseppek, otromba szögek és a szenvedés egyéb kiáltó -jegyei mellőzve vannak mind. Még az ismeretes négy betű is hiányzik a -kereszt ormán. A művész kevély volt. Felirat nélkül is meg kell ismerni -az ő művén a názáreti Jézust; azt pedig, a ki megfeszíttetett. - -A kereszt alján a szent anya áll összetett kisded kezekkel. Tiszta -arczán az a mondhatatlan fájdalom, mely szívében érzi az éles, az -általverő tőrt. - -Ilona távolról észrevette a feszületet, oda sietett és tövéhez borúlva, -zokogva ölelte át. - -– Oh te Istennek báránya! Én uram! én idvezítőm! felvettem keresztemet, -követtelek. Itt van, igen nehéz. Vigyem-e tovább? Letehetem-e? Igen -elfáradtam! Mondj egy vígasztaló szót! Megbocsátod-e, ha elmaradok -tőled? Nézd nincs semmi erőm; semmim sincs, csak ez a nehéz kereszt. -Megbocsátod-e ha leteszem…? - -[Illustration: – Óh szűz anya! Könyörülj rajtam.] - -– Nem szólsz semmit! nem szólsz semmit! nincs tenéked én hozzám egyetlen -szavad! – folytatta sírva; azután az anyához fordult: - -– Oh szűz anya! könyörűlj rajtam. A te szívedet is általverte az éles -tőr. Te is futottál kis fiaddal, te is féltetted, te is őrizted. - -Azután megmarczangolta fagyos ujjaival a szobor kisded lábait. A -szobornak nem fájt az, neki sem fájt már! - -– Asszony vagy! – kiáltott őrjöngve, – szólj az asszonynak! Anya vagy! -szólj egy szót az anyának! Mit tettél volna te, ha kis fiadat elvették -volna tőled? Megváltottad volna-e a templom kulcsán? Nem felelsz? Oh te -nem vagy anya, a te szíved kőből van. - -Magához tért. Borzadva emelkedett fel a kereszt tövéből. Hiszen nemcsak -eszét hagyta már el, hanem hitét is. Egy faragott képnek könyörgött! – -Ő!… - -– Te kő vagy! te nem bocsáthatsz meg semmit! De te, én Jézusom! én -lélekben imádandó idvezítőm! te megbocsátod nekem, mivel igen szerettem… - -Sírva futott odább. Görcsös ujjait marczangolva mélyesztette keblére. -Tépte szaggatta teljes emlőit, miért nem maradtak tej nélkül valóknak. - -Az sem fájt neki. - -* - -Roncsoltan és tépetten, kivül fagyban, belül lázban támolygott át a -székváros éles-köves útczáin az uradalmi igazgató palotájáig. - -Felvánszorgott a lépcsőkön, s ment a merre hallgatag cselédek részvéttel -igazították. - -Reszketve lépett be az előtte nyilt ajtón. Tétovázva nézett szét a -homályos szobában. A hó világa, melyet egész nap látott, meggyöngítette -szemeit. - -– Mi bajod, leányom? – szólt egy magas vállas alak, az asszony elé lépve -s kegyesen fejére nyugtatva fehér kezeit. - -A földesúr volt. Álltól talpig fekete taláris köntösben. Az egész alak -fekete volt, még arcza is barna. Csak haja volt fehér, igen fehér. - -Szemközt állt egymással a két alak. Egyik magas, másik meggörnyedt, -egyik tiszta fekete, másik tiszta fehér. Egyik nyugodt, másik lázas. Két -szeretet. Egyik a rettegő, másik a vígasztaló szeretet. - -– Mi bajod, leányom? – ismétlé halkan a prelatus. Mert főpap volt. - -– Kegyelmes nagy uram! itt van a templomkulcs, csak a kis fiaimat ne -szakaszszák el tőlem. - -Az agg főpap semmit sem értett ebből a könyörgésből; elmondatta magának -az előzményeket. - -Fuldoklás között beszélte el szomorú életét. - -– Elvették telkünket, nem sirattam meg; kibecsültettek hajlékunkból, nem -fájt nagyon. De a fiaimat nem akarom odaadni. Itt van a templomkulcs. - -Ezzel végezte történetét. - -A főpap kegyesen válaszolt az asszonynak. - -– Jól cselekedted édes leányom, hogy behoztad. Rosszúl tetted, hogy -eddig is rejtegetted, mert sok fájdalmat okoztál vele magadnak. Igaz, ha -más szívósabb kezekbe jut, akkor sem kerűlted volna ki. Ehhez a kulcshoz -az uradalomnak joga van, sokkal nagyobb és igazabb, mint a te telkedhez -vagy házadhoz. Azt a templomot a káptalan építtette. De most minden jól -van. Férjed még ma szabad lesz. Fiaidat visszakapod. Jó helyen lesznek -ilyen anya kebelén, bár ilyen atya kezei alatt jobb helyen lettek volna, -mint én vagyok. - -Az asszony megragadta a főpap kezeit és míg az az utóbbi szavakat -mondotta, folyvást csókolgatta. - -– De kezed csupa jég; nagyon átfázhattál. Hogyan jöttél? - -Az asszony nem tudta kimondani, hogyan jött, de a főpap megértette. - -– Embertelen vagy magad iránt, édes jó leányom! – szólt, egy könnyet -törűlve ki szeméből. – Menj! a kulcsár helyet fog adni, a hol kipihened -magadat. - -Az asszony nem mozdúlt. - -– Van még mondani valód? - -– Ó kegyelmes atyám! igen fáj a szivemnek, hogy elhoztam e kulcsot. -Mondja meg szíve szerint: megbocsátja-e ezt nekem az _én_ Istenem? - -– Megáld érette. - -– Nekem nem kell áldása! – riadt fel keserűen az asszony. – Csak azt -szeretném tudni, megbocsátja-e? - -– No hát megbocsátja! Meg kell neki bocsátania! – felelt az öreg főpap. -– Bocsássa is meg! tevé utána az öreg ember. - -* - -Harmadnapra Patak István hazakerült. Együtt volt az egész család! – a -férj, a nő, és kis fiai. - -Azután az atyafiaknak valami innepe következett. - -Ezen a napon kijöttek a székvárosból pap urak és világi urak sokan és a -templomot fényes szertartással felszentelték. Sárány Mihály volt a -ministrans diák, meg a másik. Tetszettek maguknak a fehér ingben. - -A fiskus úr is ott volt és biztatta a népet, hogy ne féljen. Az a -templom még csak ezután lesz igazán az övék. Orgona is lesz benne. -Beerőszakolta az előljárókat a templomba, kitudakozta tőlük, melyik -padban ültek eddig, azt meghagyta nekik továbbra is. Ki hova járt, oda -üljön ezután is. Csak a tiszteletes asszony szép virágosra festett -mennyezetes és rácsozott páholyával nem tudott boldogulni, míg a biró ki -nem segítette a bajból. Majd lesz a plébános úrnak édes anyja: az fog -ott ülni. - -A szertartás végeztével három sátor nyilt meg a templom előtt, gazdagon -megrakva mézesbábbal. Mindegyik sátorban két inas, a kiknek nem volt -egyéb dolguk, mint szórni a mogyorót, órát, bölcsőt, kosarat, templomot, -kardot, lovat, nyulat, babát a rajzó gyermekcsoportnak, osztogatni a -drága koszorús szíveket a leányoknak, s mérni a márczot ingyen. Semmit -sem kellett fizetni; ihatott, ehetett mindenki, mely miatt nagy volt az -öröm a sátorok körül. Mely örömöt időnként sivalkodás szakasztott félbe, -mikor t. i. valamely gyereknek az apja odavetődött és az innep -mézes-mázos örömeit gonosz kötőfékkel háborította meg, s a tékozló Ésaut -hazakergette. A bátyura unokái nem voltak ott, mivelhogy még napfelkölte -előtt a szénapajtába internáltattak. - -A faluvégen vidékről begyűlt fiatalság lejtett ernyedetlen kitartással -egész addig az ideig, míg az egészben sütött ökrök eléggé meg nem égtek -a széjjel szaggattatásra. Milyen volt az az öröm, mikor elkezdették -szórni a zsemlyéket, a kenyereket, melyekért törte, zúzta magát a -sokaság; mikor a legsűrűbb tömeg közé néha-néha egy-egy ökörczomb zuhant -s hogyan lakott az jól egy szempillantás alatt, a kit éppen talált! én -ezt a leirhatatlan jelenetet le nem írhatom. - -Míg az ökrök sültek, azalatt a fiskus tapintatossága jónak látta -behivatni a lakosságot a biró házához s ott egy tiberiusi predikáczióban -megdicsérni Patak Istvánnét. Nem hiába tartották jó és okos asszonynak, -de igaz is. Mit nem tesz a jobbágyi hűség és az anyaszentegyházhoz való -titkos ragaszkodás! Mihelyt nyomára jön a templomkulcsnak, azonnal -hozza, tél, hó idején, gyalog, futva, hét mértföldnyire. Melyik férfi -vagy asszony tenné ezt meg? Ezer közül egy. Nem igaz. – Százezer közül, -egy milliom közül egy sem. De meg is kapja jutalmát. - -A tömeg ámulva hallgatta a fiskus leleplezéseit. Az indokokat senki sem -kereste, csak a tényt látták egész szárazságában és itélték el -könyörületlen objektivitással. - -Mikor a fiskus bevégezte beszédét és intett mindenkit, hogy engedvén -innepi szent érzelmeinek, menjen a falu végére lakmározni: az emberek -nem mentek égett konczokat enni, hanem hazaszéledtek, utczahosszat -torkuk szakadtából átkozva, szidalmazva az árulót. - - - - -VI. (De hát igazán megbocsátja-é?) - -Az innep rendszerint csak délig innep. Délután utálatosságai -nyilatkoznak. Ez is ilyen innep volt. - -Kinn a faluvégen, s bent a templom előtt a sátorok körűl marakodó -tömegek, kik borral, márczczal, nyers vagy égett hússal jól lakva, -tánczban felbőszülve rúgják, harapják, tépik, öklözik egymást; más rész, -a falubeliek, távol tartva magukat e kárhozatos vigalomtól, járnak fel s -alá az utczán, tömegekben zúgva, átkozódva. - -A ki Patak István ablaka alatt megy, az kötelességszerűleg beordít -valami mocskos átkot. Ilona általánosan elfogadott neve: Júdás. - -– Mit csinálsz Júdás? Gyere ki te Júdás! Hol a harmincz ezüst pénz -Júdás? Mit adtak a papok Júdás? - -Egy siheder valahonnan koromdarabot kerít, és felírja a ház falára nagy -otromba betűkkel: «Itt lakik a Júdás.» A másik még tovább megy, lerajzol -a falra egy csudálatos alakot és aláírja: «Júdás ez!» - -A tömeg egyre szaporodik, a faluvégről bekerülnek verekedni a vidéki -legények, azok is ordítják a ház előtt: – Júdás! Gyere ki Júdás! - -Azt sem tudják, ki az a Júdás. - -Bent a házban némaság. A vád, a rettegés, a halál némasága. Egyik ágyon -Patak István fekszik örökké alva. Nem hallja, nem is érti az átkokat. A -másikon Ilona ül, ébren, figyelve, elmélkedve, s szemeit merően, -mozdulatlanul egy pontra szegezve. - -– Engem hínak Júdásnak! Én vagyok a Júdás, a ki elárulta az Urat! -Szegény Júdás! minek árultad te el a te Uradat. Hiszen más is el tudta -volna azt árulni, s most nem te volnál a falu Júdása? - -– Júdás! Júdás! Gyere ki Júdás! – ordított a tömeg odakint. - -– Engem hívnak ki, de nem megyek. Semmi dolgom velük. Vajjon miért -hívnak? Hogy én árultam el? Köszönjék meg, hogy nekik nem kellett ezt -tenni, mert most ők volnának a Júdások. Én kiabálnám rájuk: Júdás! -Júdás! De nem kiabálnám ám, csak elgondolnám magamban egyszer. Azután -nem mondanám soha senkinek sem. - -Egy kő repült be az ablakon, utána ordítás és kaczaj. Júdás! Júdás! - -– Itt nem tudok gondolkodni tovább a nagy lárma miatt, – szólt rettegve -az asszony. – Oda megyek a kályhasarokba, ott húzom meg magamat, a hol -nem talál a kő. De te, én Istenem, ott is megtalálsz, oda is eljösz -utánam. Úgy-e eljösz? - -Leszállt az ágyról és a kályhasutba vonult, ott összehúzta magát és -összetette két kezét. Arczán a fásultság kegyetlen nyugalma; könytelen -szemeit tétovázva vitte egyik ablakról a másikra. - -– No most édes jó Istenem! No most kegyetlen bírám, jöjj ide! Itt nem -háborgat bennünket senki. Hadd beszéljünk együtt. Hadd pereljek veled! -Miért tetted rám azt a nagy keresztet? Miért tettél ki magadnak mint egy -tárgyat? Azt kivántad volna, hogy gyermekeimet hagyjam el? A kis fiaimat -áruljam el? Oda vessem a kegyetlen fenevadaknak? A tűzbe, a Hinnonba? A -kulcsot csak a pap bízta rám, – gyarló földi ember; de a kis fiaimat te -adtad nekem! Hát mondd meg már most, melyiket kellett volna elárulnom a -másikért, hogy igaz maradhassak? Azt mondod, jobb az engedelmesség az -áldozatnál; de hát melyik az engedelmesség? Hiszen azt kerestem, azt -kérdeztem mindig! Mindig azt kerestem; ne haragudjál rám, hogy az én -szegény lelkem nem tudta kitalálni: melyik tetszik neked? De jobb, hogy -meg nem jelentetted, mert a két kis fiamat a te szavadra sem adtam volna -oda. Ha te kérted volna, neked oda adtam volna, de embernek nem. - -– Júdás! Júdás! – hangzott az ordítás és repült a kő. - -– Úgy-e nem igaz, édes jó Istenem! Tégy csudát, intsd meg őket, hogy ne -mondjanak engem Júdásnak, mert én nem vagyok az. Nem adott nekem pénzt -senki. Te tudod legjobban: úgy-e nem adott senki, senki?… - -E pillanatban nagyobbik fiacskája jött be sírva. A nyakában egy istráng. -Keserves fuldoklások között panaszolta el, hogy egy asszony vetette -nyakába és azt mondta neki: Te Júdás-ivadék! vidd be ezt a kötelet a -Júdás anyádhoz, akaszsza fel magát. - -Az asszony szelid gonddal leoldozta kis fia nyakáról a kötelet s -felemelte. - -– Látod ezt, édes jó Istenem! Hát megérdemelte ezt az én szegény életem? -Vagy talán nem is élet ez az enyém, hanem csak mese. De a mesében a ki -szenved, utoljára boldog lesz. A te világodban pedig nem így van, mert -micsoda boldogságot várhatok én? Azt, hogy a kis fiaimat Júdás-ivadéknak -nevezzék. Ne nevezzék, mert felgyújtom a falut. Nem gondolok vele, ha -soha meg nem bocsátod is. De mégis nem gyújtom fel, uram Isten, nem -gyújtom fel: csak ezt az egyet bocsásd meg! - -– Júdás! Júdás! - -– De te semmit sem felelsz nékem én teremtőm, én bírám! Messze vagy -tőlem? Nem hallod a féreg lélekzetét? Hát majd közelebb megyek hozzád! -Szemtől szemben! Ott ítélj meg engemet. - -Indult kifelé. - -– Hová mégy anyám? - -– Megyek kis fiacskám az Istenhez, megkérdezem tőle: igazat mondott-e a -pap? Megkérdem tőle, ha megbocsátja-e? - -Felment a padlásra, felvitte a kötelet is. - -* - -A nap rég lement, a mézeskalácsos sátorok bevonták a szárnyaikat, a -csillagok felgyuladtak, mikor a bátyura elő mert jönni házi rejtekéből. -Egész nap őrizte házát, hogy a szentségtörő innep bűnéből valami szenny -ne ragadjon rá, se háza népére. - -Első dolga volt felkeresni Patakékat. Patak István folyvást aludt; a kis -gyermekek egyike bölcsőjében, másik a szoba közepén. Sírt mind a kettő. - -– Hol van anyád, te gyerek? - -– Elment az Istenhez, valamit kérdezni akart tőle, aztán még most sem -jött vissza. - -Az öreg ember összecsapta a kezeit és ösztönszerűleg rohant a padlásra. - -Másik perczben a karjain hozta a lélektelen hullát. Nyakáról úszott a -kötél. A szép, szelíd arcz meg volt kékülve. - -– Ember ne aludj! – ordított a vén ember. – Nézd, mit csinál én velem ez -az asszony. - -Patak István felvetette szemeit s egy rémeletes kiáltás után újra -behunyta. Örökre. - -Az ordító gyülevész betódult a házba. Könyörület és szívtelenség, -részvét és átok, fájdalom és káromlás vegyes üvöltései töltötték be a -kis lakot. Ez volt a szegény asszony virrasztó éneke. - -Aztán eljöttek a bírák. Azok elhatározták, hogy szentelt földbe nem -szabad temetni egy ilyen elkárhozott léleknek a testét, a kinek nagyobb -volt a bűne, hogysem megbocsáttatnék. – Ez volt a szegény asszony -búcsúztatója. - -Azután begyűlt a közrend. Az azt határozta, hogy de bizony nemcsak hogy -a közönséges temetőbe, de még a falu határában sem; mivel az ilyen -gonosztevő holtteste miatt elverné a vetéseket a jég, meg a sáska. Ez -volt a szegény asszony siratója. - - - - -VII. (Az utolsó szó.) - -Azután eljött a vármegye hóhéra és a szegény asszonyt eltemette egy -árokba, mely Somogy és Baranya vármegyéket elválasztja. – Ez volt a -szegény asszony temetése. - -Azután eljött a monda, ráült a szegény asszony sírjára és elmondotta -nemzedékről-nemzedékre, hogy ott egy istentagadó vallásáruló van elásva, -a ki a maga bűneinek súlyát nem birta elviselni és felkötötte magát. -Eltemette a hóhér; az árokban temette el, a mint érdemelte. - -Ez a _Patak banya_. - -Hiszen egy áruló nem is lehet egyéb, mint _banya_. - -Ez az igazságszolgáltatás. Ez az utolsó szó ide alant. - -Ez az utolsó szó? - -A szegény asszony appellál ez ellen. Nincs egyéb óhajtása, csakhogy az ő -kis fiait ne nevezzék Júdás-ivadéknak. Elégtételt ád, csak fiain -könyörüljenek. Nem kiván egyebet tudni, csak azt, hogy megbocsátja-e -neki Isten? Erre kiván feleletet, miután lelkiismerete nem tudott rá -felelni… - -* - -Néhány nap mulva a fiskus két álarczos haramiával találkozott egy erdő -mélyében. Lovát megállították, magát, kocsisát lerántották, megkötözték, -száját betömték, akkor felvetették a kocsiderékba; a két haramia felült -a kocsiba, s tüskön-bokron keresztül visszahajtottak. - -Késő estve érkeztek meg az erdő széléhez, melynek árkába a szegény Ilona -volt temetve. - -Itt levették a fiskust és feloldozták. - -– Állj egyenesen. - -– Tudod ki van itt eltemetve? - -– Az a szegény asszony, a kit te gázoltál össze. - -– Tudod, hogyan halt meg? - -– Tudod, ki temette el? - -– Tudod, ki vagyok én? - -A fiskus egy szót sem szólt. Az ember levette álarczát, a mi fölösleges -is volt; a fiskus úgyis felismerte a bátyura durva hangját. - -Egy mozdulatot tett, hogy mellen ragadja a vén embert, de az öreg -észrevette a szándékot. - -– Ember! – szólt ásóját ütésre emelve, – nem birokra hoztalak én ide, -hanem számadásra. Itt van ez az ásó, ásd fel ezt a sírt. Ha szót nem -fogadsz, összedarabollak. - -A fiskus szó nélkül kezdett ásni, s nemsokára előfehéredett a rögök alól -a szegény asszony patyolat ruhája. - -– Megállj! – szólt az öreg reszkető hangon, – a többi nem a te dolgod. - -Maga lépett a gödörhöz, gyöngéden elhárítgatta a göröngyöket, s a hullát -kiemelte a szomorú üregből. A másik ezalatt a bokorból egy festetlen -koporsót húzott elő. Abban elhelyezték a testet s a fedelet rászögezték. - -Azután ugyanazon bokorból előhúztak egy petrenczerudat, abba belefűztek -két kötelet, s a két kötélbe elhelyezték a koporsót. - -Az öreg intett a fiskusnak, a ki az intést megértette s gépszerűen fogta -meg a rúd egyik végét s emelte fel a koporsót, a szerint, a mint az öreg -ember társa cselekedett. - -– Levedd a kalapodat, te isten-ostora! – rivallt az öreg, öklét emelve a -fiskusra, – mert most szentet viszesz. - -A fiskus levette kalapját s úgy vitte görnyedve a koporsót a fiatal -emberrel. Az öreg ember a koporsó mellett a fiskus oldalán lépdegélt -csendesen, lehajtott fővel, kúszált hajjal, halkan zokogva. - -A temetőbe értek. Ott újra parancsolta az öreg a fiskusnak, hogy ásson. - -– Tudod, ki fekszik itt? - -– Az a szegény ember, a kit semmivé tettél. - -A fiskus ásott. - -Mikor az ásó megakadt a Patak István koporsójába, az öreg félrerántotta -a fiskust s egy kötél segélyével kiemelték a koporsót. - -Azután leszállott a sírba s pandalt ásott. Oda behelyezték Ilonát férje -jobbjára, azután visszabocsátották Patak István koporsóját. - -Eltemették mind a kettőt együvé. - -– Most már számoljunk uram! vissza megyünk, a honnét eljöttünk. - -Az erdősaroknál a kiásott gödör szélén újra megállapodtak. - -Az öreg ember egy csomó kötelet vett elő szűre ujjából s a fiskus szeme -elé tartotta. - -– Látod mi ez? - -– Látom, – felelt az komoran. - -– Tudod micsoda? - -A fiskus hallgatott. - -– Az az istráng, a mivel az az asszony kivégezte magát… Tudsz-e -imádkozni? - -Semmi felelet. - -– Tudsz-e imádkozni, ember? – mennydörgött az öreg. – Ha tudsz, hát csak -fogj hozzá, még most van rá idő. Sírod szélén állasz… Mondjad: Mi -atyánk… - -Öntudatlanul mondta utána: - -«Mi atyánk Isten?» - -– Térdre fenevad! térdre! úgy imádkozzál. Verd a melledet… «Mi atyánk…» - -A fiskus engedelmesen utána mondta mind azt, a mit az öreg diktált. - -Az ima közepén már nem várta, hogy mondják előtte. Mondotta maga, -gyorsan, ész nélkül: - -«És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mennyben, azonképpen itt e -földön is. A mi kenyerünket mindennapit add meg nékünk ma. És bocsásd -meg a mi vétkeinket, miképpen mennyben azonképpen itt a földön is. A mi -kenyerünket, mindennapit add meg minékünk ma. És bocsásd meg a mi -vétkeinket _miképpen menny_…» - -Izzadt, rettegett, fogai vaczogtak. Oly hosszú most ez a rövid imádság. -Nem akar vége lenni. Bárcsak ne lenne vége az éjjel. Majd addig valaki -jön… - -A vén ember türelmetlenül rivallt rá: - -«Miképpen mi is megbocsátunk…» - -«Miképpen mi is megbocsátunk ellenünk vétetteknek…» - -Az imának mindjárt vége lesz. - -Az öreg felemelte az ásót; a fiskus állati ordítással ugrott fel s -megragadta a vén ember kezét. - -– Oh, ha hisztek Istent, ne öljetek meg! - -A vén ember durva erővel lökte el magától a nyomorultat, hogy hanyatt -esett a kihányt földre. Azután odalépett hozzá, – sáros bocskorával -hasára hágott, s az ásó élét szívének szegezte… - -– Hát hiszesz te Istent? – – – - -– Hiszek, hiszek, hiszek, hiszek! – szólt az összekulcsolt kezekkel. - -– Az ördögök is hisznek! – mormogott az öreg – és rettegnek tőle. Hát te -rettegsz-e? - -– Rettegek, rettegek, igen rettegek – – - -– Éppen mint az ördögök. Hát hiszed te azt, hogy az Isten megfizet? - -– Hiszem, hiszem, hiszem! – – – - -– Melyik világon? Ezen, vagy a másikon? - -– Ezen a világon! - -– Hazudsz ember! – s a fiskus felordított, mikor az ásó élét e szóra -szivének feszülni érezte. - -– Hazudsz ember! ha az igaz volna, akkor az a szegény asszony most is -élne, te pedig már lógnál. - -– Jaj, jaj, nem ezen a világon, nem ezen a világon. A másikon, az -örökkévalón. - -– Én is azt hiszem. Hát nem is avatkozom ő szent felsége tanácsába. Meg -akartalak ölni ember, de nem öllek meg. Szégyen volna, ha én nem hinnék -Istenben, mikor még te is hiszesz. Legyen az övé a bosszúállás; ez úgy -is kicsiny volna, a mit én állanék helyette. Állj fel, nézz a szemem -közé, nézz meg jól. Ismersz-e engem? - -– Jaj, jaj, nem ismerem kelmedet Péter bátyura! Sohasem láttam kelmedet. - -– Most is hazudsz. Ez is az Isten büntetése rajtad, hogy nem mersz -igazat mondani. Én vagyok a vén Csősz Péter. Eredj! nem kell az életed. -Ha neked kell az enyém, hát otthon találsz mindenkor. Fel is -akasztathatsz. Ne ez az ásó, ne ez a kötél is. Csinálj vele a mit -akarsz… Az erdőben a kocsid, eredj haza… - -Az öreg ott hagyta a fiskust s hazatért fiával együtt. A fiskus ott -állott az üres sír fölött az ásóra támaszkodva, s nézett utánuk. - -Mikor már nem látta őket, akkor a kötelet belé akasztotta nyakába, -kétszer körül kerítette, megkötötte csokorra, hogy a két vége a mellén -fityegett le; azután marokra fogta az ásót s elkezdte vele a sírt -betemetni. Mikor azt betemette, akkor kezdte behúzni az egész hosszú -árkot az erdőszél hosszában. A felhányt földet egyengette, taposta, -igazgatta, mint a sírokat szokás. - -Erővel kellett onnan elhurczolni. - -Meg volt őrülve. - -Az uri ruha nem sokára lefoszlott róla; elhagyott, elvesztett mindent, -csak a kezében maradt ásót és a nyaka körül tekert kötelet őrizte -gondosan. Ha el akarták tőle venni, sírt mint a gyermek. Ne vegyék el -tőle, mert az az ő kenyere. - -[Illustration: Nyakában a kötél, vállán az ásó…] - -Azzal járt házról-házra, templomajtókba, temetőbe és az erdőszélre; – a -hol árok volt, azt behúzta, a hol nem volt, ott sírt kezdett ásni, -mindenütt, folyvást imádkozva: - -«És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mennyben, azonképpen itt a -földön is. A mi mindennapi kenyerünket add meg minékünk ma. És bocsásd -meg a mi vétkeinket, miképpen mennyben, azonképpen itt a földön is…» - -Megvénül, állát kiveri, arczát benövi a szakáll, hogy csak két buja -szeme villog ki közüle. - -Nyakában a kötél, vállán az ásó, ajkán az imádság: - -«És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mennyben…» - -Megbocsátja-e? Neki? - -A szegény Ilona azt felelné: - -Meg. - - - - -Lábjegyzetek. - -[Footnote 1: Úgy van! _Testesületileg_. Mert ha az _egy_ből -«egyesület»-et formált a reactio, a _test_ből is «testesület»-et várunk. -Következetesek legyünk.] - - - - -TARTALOM. - - BAKSAY SÁNDOR. Irta _Mikszáth Kálmán_ V - PUSZTAI TALÁLKOZÁS 1–214 - PATAK BANYA 215 - I. 217 - II. Fatemplomok 239 - III. Artikuláris világ 251 - IV. Példab. XXX. 24… 270 - V. Isten azt is megbocsátja 301 - VI. De hát igazán megbocsátja-e? 328 - VII Az utolsó szó 333 - - - - -KÉPJEGYZÉK. - - 1. Baksay Sándor arczképe II - -_Pusztai találkozás._ - - 2. – Ennek megírtam az útlevelet 18 - 3. Megigérte neki, hogy ha máskor eljön, vőlegényt hoz 34 - 4. Az öreg asszony fogta a tollat 44 - 5. Dombay Máté 75 - 6. – Ha megengedi, bevégzem munkámat 84 - 7. … az egész gazdag síkságot áttekinthette 108 - 8. Ihárosi halkan tudatta a lelkészszel a jelenet okát 120 - 9. – Hát ebből mi lészen? 145 - 10. – Kegyed nem fél a naptól 165 - 11. – Vigye hát ezt is! 201 - -_Patak banya._ - - 12. Tekintetével elkisérte 234 - 13. Felragadta a nehéz kulcsot 269 - 14. … vörös orczájáról most is törülgeti az olympusi port 285 - 15. – Óh szűz anya! Könyörülj rajtam 323 - 16. Nyakában a kötél, vállán az ásó 339 - - -[Transcriber's Note: - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -19 |szép számma |szép számmal - -21 |Csah várjon |Csak várjon - -25 |ipedg mi |pedig mi - -39 |midőn Iharosi |midőn Ihárosi - -62 |beleegyezését… |beleegyezését…» - -96 |vizsgálván az atyákar |vizsgálván az atyákat - -119 |vállain kereszül |vállain keresztül - -161 |bogy hivatalát |hogy hivatalát - -161 |számmal… |számmal…» - -184 |világos, bogy |világos, hogy - -210 |menyecsket a ki |menyecske, a ki - -231 |Ez rolt |Ez volt - -240 |elfogadjátok-e? |elfogadjátok-e?» - -258 |ablakokkkal |ablakokkal - -260 |vastap nádpálczát |vastag nádpálczát - -261 |háborgatásokről |háborgatásokról - -291 |reggeltől ettig |reggeltől estig - -292 |lehajtotta fejél |lehajtotta fejét - -318 |azóta a btró |azóta a bíró - -337 |vétetteknek… |vétetteknek…»] - - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK PUSZTAI TALÁLKOZÁS; PATAK BANYA *** - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the -United States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this eBook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that: - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation's website -and official page at www.gutenberg.org/contact - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without -widespread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our website which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This website includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. |