diff options
| author | nfenwick <nfenwick@pglaf.org> | 2025-01-23 06:47:39 -0800 |
|---|---|---|
| committer | nfenwick <nfenwick@pglaf.org> | 2025-01-23 06:47:39 -0800 |
| commit | b5bd95c93b35672bf1691c9f08888b0185922ff4 (patch) | |
| tree | 926b7450c88374e9929c3c3a466efeb2787d3cef | |
| parent | 611cbf6d47f1b940431e374e294c5ebaea8b87dc (diff) | |
| -rw-r--r-- | .gitattributes | 4 | ||||
| -rw-r--r-- | LICENSE.txt | 11 | ||||
| -rw-r--r-- | README.md | 2 | ||||
| -rw-r--r-- | old/64824-0.txt | 5151 | ||||
| -rw-r--r-- | old/64824-0.zip | bin | 134649 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/64824-h.zip | bin | 142763 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/64824-h/64824-h.htm | 5751 |
7 files changed, 17 insertions, 10902 deletions
diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes new file mode 100644 index 0000000..d7b82bc --- /dev/null +++ b/.gitattributes @@ -0,0 +1,4 @@ +*.txt text eol=lf +*.htm text eol=lf +*.html text eol=lf +*.md text eol=lf diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt new file mode 100644 index 0000000..6312041 --- /dev/null +++ b/LICENSE.txt @@ -0,0 +1,11 @@ +This eBook, including all associated images, markup, improvements, +metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be +in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES. + +Procedures for determining public domain status are described in +the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org. + +No investigation has been made concerning possible copyrights in +jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize +this eBook outside of the United States should confirm copyright +status under the laws that apply to them. diff --git a/README.md b/README.md new file mode 100644 index 0000000..cb8696d --- /dev/null +++ b/README.md @@ -0,0 +1,2 @@ +Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for +eBook #64824 (https://www.gutenberg.org/ebooks/64824) diff --git a/old/64824-0.txt b/old/64824-0.txt deleted file mode 100644 index 9f5f2ed..0000000 --- a/old/64824-0.txt +++ /dev/null @@ -1,5151 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook of Feljegyzések, by Ignotus - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this eBook. - -Title: Feljegyzések - -Author: Ignotus - -Release Date: March 15, 2021 [eBook #64824] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -Produced by: Albert László from page images generously made available by - the HathiTrust Digital Library - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK FELJEGYZÉSEK *** - -MAGYAR IRÓK ARANYKÖNYVTÁRA - -XXVIII. KÖTET - -IGNOTUS - -FELJEGYZÉSEK - -BUDAPEST, 1909. - -GRILL KÁROLY KÖNYVKIADÓVÁLLALATA - -IV., VERES PÁLNÉ-UTCA 16. - -IGNOTUS - -FELJEGYZÉSEK - -BUDAPEST, 1909. - -GRILL KÁROLY KÖNYVKIADÓVÁLLALATA - -IV., VERES PÁLNÉ-UTCA 16. - -Nap nyomda részvénytársaság, Budapest - - - - -ELŐSZÓ - -Mint egyéb könyveim, ez a mostani is ujságiró munkája, vagyis majd -minden darabja napból szakadt és naphoz kötött. - -Ez nem szégyen s nem titkolni való s épp azért, mikor igy könyvbe való -illesztéssel egy időre meg akarnám menteni, ami ez irások -megfigyeléseiben egy napnál vagy két hétnél tovább is igaz maradhat: nem -igyekszem holmi csiszolással vagy átirással rájuk hamisitani az eredendő -örökbecsüség mázát. Azt tartom, hogy az efféle ujságirói könyvek olyan -értéküek, mint az emlékiratok s adataikon s gondolataikon fölül egyik -főérdekességük (s idő folytával egyre növekvő) annak megmutatása, hogy a -magát minden időkön tul elfogulatlannak érző értelmes emberben mint -elegyül e függetlenség a legsiralmasabb divat-rabsággal. - -Az itt következő felfogások nem egyjén magam is tul vagyok már s az idő -s a fejlődés nem egyre rácáfolt. Hol és mire, azt a figyelmes olvasó itt -is, ott is megtalálja, de, mondom, nem érdekesség nélkül való, (bár a -csalhatatlanság szinétől ugyancsak megfosztja az irót) elmulatni azon, -hogy mi mindent nem látott meg, ami orra előtt volt s mit vett biztosra, -amit képtelenség volt várnia. Nem mentségül mondom ezt, csak -magyarázatul s nem mentségül tettem – csakhogy az olvasónak -magyarázattal járjak kezére – némely darab fölé az iratása évszámát. - -Budapest, 1909. szeptember havában. - - - - -TÖRTÉNETEK - - -Hárman a szalonban - - -1. - -Manikürt akkor még nem igen ismertek, de a mi kis főtisztelendőnk tömzsi -parasztkezén a köröm oly rózsaszin volt s olyan gömbölyüre hegyezett, -hogy nincs az a Rigaud-portrait, amelyiken különb francia papkörmök -előkelősködnének. Francia papot sem igen láttam addig s nem láthatott -maga a kis főtisztelendő se, de mikor – reverendában sohsem járt – -jószabásu hosszu peruvien-kabátjában oly ügyesen ült bele a -selyem-zsöllébe, hogy a kabát két szárnya természetes eséssel került -alája s mikor rövid lábacskái egyikét átvetvén a másikon, karcsu bokáján -fekete pantallója alól selyemharisnya fénylett elő s kicsiny – sajnos -rövid és széles – lábán csattos, kivágott lakkcipő: én gyerekfővel is -megértettem, hogy a kis főtisztelendő az ő szerény, el nem bizakodott, -de férfias vágyódásával a francia abbéság után érez honvágyat, a francia -szalónok után, az egyszerü és bájos francia előkelőség után, aminőnek -azt a könyvek irják le, a régi novellák, az elfelejtett regények, -melyeknek hatása hosszu évek multán ugy benne rezeg a kis nemzetek -irodalmában, mint ahogy a fény lassu járásánál fogva itt a földön még -látjuk a távol csillagot, mikor valójában rég széjjelrobbant. - -Az a világ is, amelyről most szólok, rég széjjelrobbant. Mindössze -huszonöt éves emlékül él bennem, de kő kövön nem hiszem, hogy ma azon -mód találtatnék benne, ahogy még én láttam. A kis felvidéki város, ahol -akkor az alsó gimnáziumot jártam, néhány év mulva földig leégett s el -sem tudom gondolni, milyen lehet most, ujjá épitve. Az emberek pedig… de -hiszen éppen ő róluk akarok szólni; a kis főtisztelendőről, Suhay Dániel -r. kath. áldozárról, az odavaló r. kath. állami főgimnáziumon a magyar s -a latin nyelv tanáráról, továbbá Stein odavaló földbirtokosékról s -bérlőékről, akiknek szalónján (igy hitták a fogadószobájukat), a szalón -selyemzsöllécskéin s rézzel berakott ébenfa-asztalkáin délelőttönkint -végigtáncolt a téli napsugár; a kandalló tüzéről, mely besugározta s át -is melegitette a főtisztelendő bokácskáit; a mennyezet fehér -stukkójáról, mely épp oly büszkesége volt a jómódu vidéki familiának, -mint maga a kandalló; magamról, aki már nem emlékszem, hogy kerültem -hozzájuk s hogy szoktattak oda magukhoz s aki már nagy fiu voltam, -tizenkét éves, de testre fejletlenebb, lélekre bátortalanabb, -elkényeztetésre sóvárgóbb az ölbenülő kisgyereknél, – mindenek felett -pedig Stein Irénről, akinek lábánál kuporogtam a kandalló előtt, aki -maga volt a jóság s a bájosság, tizennyolc-tizenkilenc körül járó nagy -kisasszony, rózsásra lehelt arcu, világosbarna szemü, gesztenyeszin haju -– és mellbeteg. - -Nekem erről a betegségről tudomásom nem volt. Ugy gondolom, neki magának -sem. A kényeztetés, a becézés, a langyos fürdő kéjével simogató -jóindulat ugy benne volt a fogadó-szoba levegőjében, hogy mindhárman -külön kiélveztük s nyujtózkodtunk benne, mint a macska, de egyikünknek -sem volt oka, hogy külön magára vegye. Mint a butorok, a zsöllék s a -hasábfák: az Irén karcsu, halovány, feketeruhás édes anyja s szakállas, -csiptetős, tagbaszakadt bátyja magától értetődően csak arra valók -voltak, hogy csöndes mosolylyal, vagy, a bátyja, harsány nevetéssel -bekukkantsanak hozzánk a másik szobából; hogy beküldjék a sokszoknyáju, -nehéz járásu szép tót szolgálóval a fényes és omlós apró pogácsákat s a -gyüszünyi pohárka tokajit. Boldog álmosság, édes gondolattalanság -zsibongott bennük, olyan lábbadozás fajta állandó elandalodottság, hogy -tél vagy betegség vagy felnőttség vagy halál vagy hogy innen el is kéne -mennünk: egy percre sem jutott eszünkbe. - -Azt hiszem, ezeken a félórákon kivül nem is éltem. Azt hiszem, a -főtisztelendő ur sem. Azt hiszem, Irén sem. Sejtelmem sincs róla, mit -csináltam délelőtt, délután az iskolában – pedig akkor, az alatt az -egyetlen esztendő alatt, jó tanuló voltam. A bácsi s a néni, akinél -laktam s akikhez egy évre feladtak a felvidékre, hogy a vidéki jó -levegőn erőbe kapjak; a fizika-tanárom, aki szelid, bölcs és nemes volt, -mint Kepler Az Ember Tragédiájában; padbeli szomszédom, egy ritkán fürdő -kis tót fiu; a helybeli szerkesztő, aki költő volt s az Alföldről került -ide Tótországba; az ezredes, aki napjában negyvenszer végigsétált a -kaszárnya előtt, hogy a kapuőrség napjában negyvenszer fegyverbe ugorjon -s elorditsa a kverauszt; az öreg doktor, aki a patikusnál külön számlát -nyittatott a kis pesti fiu számára szalmiákra meg égetett cukorra; a -főispán, aki délután négy órakor veresre izzadt ábrázattal jött ki -barátjaival a nagyfogadó ebédlőjéből; az őszöreg tanfelügyelő, aki -Urnapján diszmagyarban áll az oltár előtt, a megyei urak között; a -fekete szakállu, halovány képü müvelt zsidó pap s egy gőgös, daliás, -haragtól eres homloku magyar ur, akiről a kis zsidó fiuk rettegve -susogták, hogy antiszemita; a ferencrendi kolostor, ahová tornázni -jártunk s ahol állandó volt a káposztaszag, csak egyszer vegyült bele -még valami nehéz, fejfájditó bűz, mikor az egyik cellában kiteritve -feküdt a szegény öreg fráter Anzelmus; a tavaszi mezők s a téli fagyok; -az ódon luteránus kollégium s a hervatag gesztenyés; a csobogó -város-kutja s a gomolygó Szentháromság-szobor; a vajas bödönök, a málnás -fazekak, a turós bélesek s a kaszinóból kölcsönvett régi élclapok: -mindez csak ugy van, idegenül, élettelenül, hozzám nem tartozóan -beraktározva hálátlan emlékezetembe, mint egy-egy évszám vagy könyveim, -melyet valaha be kellett tanulnom s még mindig nem tudom elfelejteni. -Ami azon időből vérembe ment át, ami tovább él, fejlődik s együtt vénül -velem, mint teszem a filozófiáról vagy a fizikáról való tudásom: az -csakis a Stein Irénék fogadószobája, csakis az ő büvös délelőttjei, -csakis a táncoló napfény s a sugárzó kandalló; csakis a finom kis -főtisztelendő suttogása, a magam odasimuló kuporgása s annak az édes -leánynak, mindezek uralkodó királynéjának, drága, meleg, ibolyaillatu -személye. Ezt az illatot ma is érzem; ezt az illatot magamba szittam -sötétkék szoknyájából, hófehér kezéről; ez az illat dobbantotta meg, -érzékletes emlékezettel, a szivemet lefekvéskor, elalváskor, mikor a -nagy szobából áthallatszott hozzám a kis benyilóba a bácsiék vidám -vacsora után való kártyázása s az ajtó hasadékán éppen csak annyi -lámpafény szürődött be hozzám, hogy még lustább s még álmosabb legyek; -hogy a félálomnak kormányozható képzeletével megint ott érezzem magamat -a drága teremtés lábánál s mind ernyedőbb ajakmozdulattal mormogjam el -esti imádságomat: Édes jó istenem, engedd, hogy holnap ne hivjanak fel -számtanból, hogy a nyujtón meg tudjam csinálni a zászlót s hogy most ugy -gondolhassak őrá, ahogy csak a felnőtteknek szabad!… - - -2. - -A Margitszigetnek akkor még nem volt hidja, tennisz még seholsem járta s -csónakos klub is csak egy volt. De a főtisztelendő urnak azért el -kellett mondanom, milyen az élet a Margitszigeten s általában hogy élünk -Pesten; beszélnem kellett a Hangli-kioszkról, mint ülnek ott (akkor még -ott ültek) esténkint a mágnások s a politikusok; hogy vasárnap este mint -vacsorázunk az Angol-királynőben s nyáron mint nyaralunk a Városligeti -fasorban, átmenvén vacsorára az egész ismertség a Tyukketrec-vendéglőbe, -ahol kitünő a rántott csirke, csak a velesült petrezselyem utálatos -rajta. A főtisztelendő ur csak ugy mellesleg, odavetve kérdezősködött, -mikor Steinékhoz menet találkoztunk a Fő-utcán s ő kedves, barátságos, -kistermetü létére is méltóságos szivességgel vett baljára. De én, -mialatt tele voltam iránta szeretettel és tisztelettel s az iskolás -gyereknek a tanár előtt való leküzdhetetlen szorongásával makogtam -eleinte, majd mikor belemelegedtem s önnön beszédemtől megrészegedtem, -szavaltam el mondásaimat: ösztönszerüen megéreztem, hogy ez az -odavetettség csak tettetés; hogy a kis főtisztelendő számára ezek a -dolgok a legfontosabbak a világon; hogy bármint adja az atyai -leereszkedőt, magához képest mégis felsőbb lénynek tekint, mert fővárosi -gyerek vagyok. Önkéntelen fölébe kerekedtem s a tisztelt és szeretett -embert egyfelől ugyan még tiszteltebbé, de másfelől egy kicsit -megalázottá tette előttem az előkelőség, a nagyvárosiasság, a -magasabbrendü élet után való forró vágyakozása, ebben való tehetetlen -vergődése. A felsőbbség nek ez az érzése akkor sem hagyott el, mikor a -kis szalónban Irén kezét éreztem hajamban s térdére hajtván fejemet, a -szőnyegről fölnéztem s szemem egyszint volt a főtisztelendő ur félcipős -kis lábával. Néha vakmerően belekotyogtam a szavába s valami gyerekes -szójátékkal sok elmésséggel zavartam meg finoman füzött mondatait. -Ilyenkor elhallgatott s szeliden mosolyogva nézett rám, én pedig -mérhetetlenül megzavarodtam. Ám nyakam szirtjén ott éreztem az édes lány -térdét, fejemen ott éreztem meleg ujjait, amint megcibálta hajamat s -leszólt hozzám: csitt, csacsi! Ez bizony feddés volt, szelid korholás, -sőt megalázás, de nem tudom, miért, a mellem mégis valami diadal -dagadásától feszült s a kis főtisztelendőnek reszketett a keze, mikor ő -is megsimogatta sovány képecskémet, majd ugyancsak felnyult a hajamba s -ott, éreztem, az ujjai közeledtére Irén hirtelen elkapta a kezét. - -Annyit gyerekészszel is átértettem, hogy a vidéki zsidó uri házba -bejárónak a főtisztelendő ur ugyanugy kerülhetett, mint ahogy iskolabeli -társaim közül különösen én irántam melegedett fel: megérezvén rajtam, -mint a Germinal vén bányalova a lekerült uj csikón, egy naposabb, -levegősebb, földfelettibb világ levegőjét… Istenem – ha kutatom azt a -második természetemet, ami szeretett minták utánzásából fejlik ki -bennünk, ugy találom, hogy eszembe jutásaimnak ez a könyvszaga is tőle -ered; ő volt az, aki a könyvek világából s árnyalakjaiból vette a -mértéket s a hasonlatokat az eleven élet, az élő emberek megismeréséhez. -Szeretett a Steinék szalónjában elüldögélni már azért is, mert e házban -mindenki ismerte az ő kedves német költőit, akiket klasszika filologus -és paraszti magyar vér létére fölébe helyezett minden római, minden -magyar poétáknak. Én már akkor olvastam Heinét, az Uti képeket, a Le -Grand könyvét, a Romantikus Iskoláról szóló véres bethlehemi -gyilkosságát. Sokat nem értettem belőle; inkább a nyelve muzsikáján -részegedtem meg; egy-egy mondata a ritmusa révén ragadt meg -emlékezetemben s a kandalló pattogásának, a napfény táncolásának, a szép -teremtés lábánál való macskálkodásom álmatag dorombolásának dallamára -mormogtam olykor: die blaue Blume der Romantik… die blaue Blume der -Romantik… A főtisztelendő ur ezen is mosolygott, ez után is -megsimogatott. De néha, mikor ketten voltunk s ugy vártuk Irén -kisasszonyt, mig felöltözködik vagy a fésülő asszonyt elküldi, olyan -német költőkre figyelmeztetett, akiket alig ismertem; ifjan elhalt -sorvadásosokra, kék romantikusokra vagy még régebbekre; Höltyre, -Novalisra; két hamar elpusztult magyar költőre: Dayka Gáborra és Ányos -Pálra, – s egyszer, mikor hiába jöttünk, mert Irén kisasszony meghült, -ágyba kellett feküdnie s nem jött be a szalónba, hazamenet megkérdezte: -jól tudok-e franciául, a Ploetz nyelvtanából tanultam-e s emlékszem-e -ennek olvasmányai közül egy Millevoye nevü költő versére; Levelek -hullása, vagy ilyesmi a cime; ősz van benne s az erdő utolsó leveleivel -behinti a földet; a csalitnak nincs többé titka, a fülemile elhallgatott -s triste et mourant à son aurore, hajnalkorában leverten s halódva egy -ifju beteg bucsuzik az élettől… Triste et mourant à son aurore… -ismételgette elgondolkozva a főtisztelendő ur, majd különös, bennem -rossz érzést keltő mosolygással kérdezte: mondja, Palika, ki tudná-e -fejezni franciául, de ugyanebben a mértékben azt, hogy: „szivtépő -öntudatlansággal?“ Megzavarodtam s hebegve bucsuztam a házunk előtt; -egész délután a szótárral s a nyelvtannal bibelődtem, de nem tudtam oda -gondolni; a főtisztelendő urra gondoltam és szórakozott voltam. - - -3. - -Az Irén kisasszony meghülése érthetetlenül makacs volt. Ha elmult is, -csak visszatért megint s mind gyakrabban megtörtént, hogy a kisasszony -helyett a néni fogadott bennünket, egyre halványabban, egyre fáradtabb -mosolylyal, mig Anti urfi, az Irén bátyja, mind többször törülgette a -csiptetőjét s mind kurtábbra rágta a bajuszát. Pedig – legalább az én -szememmel nézve – a betegség nem viselte meg a mi szép tündérünket. Azt -ugyan észrevettem, mikor megint kijött közzénk s kitörő örömmel szaladt -először felém s magához szoritott s összecsókolt s csak aztán, -balkezével még mindig magához vonva, nyujtotta jobbját a főtisztelendő -urnak: azt észrevettem, hogy soványszik; észrevettem a kezén, mely -szinte átlátszó kezdett lenni, észrevettem a kebelén, mely mind lágyabb -volt hozzászoruló fülem és szemem számára s azt is észrevettem, hogy egy -idő óta nem visel füzőt. De arca piros volt, sőt néha szinte tulságos -piros, aztán meg vidám is volt s néha fuldokló köhögésbe nevette bele -magát azon a bolondságon, hogy mihelyt nevet, elkezd köhögni. Nekem ez a -köhögés tulajdonképp nem tetszett, mert testi utálat él bennem nagyon -sok testi dolog, különösen minden betegség iránt. De ezzel a drága -lénynyel másképp voltam, mint másokkal; ibolyaillatban élt számomra -mindenestül s behunytam a szememet, mikor köhögése közben fejem a térdén -összerázódott. - -Nem voltam ostoba gyerek s nem voltam sem fejletlen értelmü, sem -tudatlan lelkü. Volt vagy három hét abban a téli harmadban (az akkori -iskolaév három részre oszlott), mikor, mondom, jó tanuló létemre -egyre-másra kaptam a szekundákat s a bácsi, akit az osztályfőnök -értesitett erről, haragosan küldte vissza a kaszinóba az élclapokat, -hogy ne ezeket bujjam, hanem tanuljak, ördögadta, nézze meg az ember. -Órákhosszat elfeküdtem a szobácskám keskeny diványán s ugy gondoltam -őrá, ahogy csak a felnőtteknek szabad. Büntudattal, nem tagadom. De -ellenállhatatlanul. Büntudattal sütöttem le a szemem mindenki előtt, – -ki mentül jobb volt hozzám, annál inkább; leginkább a főtisztelendő ur -előtt, aki a hihetetlenségig, a többi fiut összeröffentő kivételességig -volt elnéző irántam, mikor neki sem tudtam felelni s lehorgasztott fővel -álltam helyemen, kinosan váltogatva a pad alatt a lábamat. Annál -zaklatottabb érzéssel, mert elmondhatatlan szelidsége közepett néha -érthetetlenül szigoruan nézett rám; egyszer, mikor föltekintettem, egy -pillanatra azt a haragos és gyülölséges gunyt láttam az ajka körül, -melylyel a komisz pénzemberekről, az ostoba katonatisztekről, a -tenoristákról s a mágnásgyerekekről szokott beszélni. De különös: mentül -nyomorultabban álltam ilyenkor előtte, annál vadabb diadallal kopogott -belül a szivem; s annál inkább hirtelen eltünt előlem tábla, kathedra, -iskola, főtisztelendő ur s csak valami gömbölyüséget éreztem a nyakam -szirtjén, valami melegséget a hajamban s ibolyaillatot a levegőben. Alig -vártam az estét, hogy lefeküdjem s elaludjam s álmomban ne én legyek -felelős, csakis és egyedül maga a mindenható isten feleljen érte, mit -merek én, kis fiu, összeálmodni. S ha aztán délelőtt, előadás után a -főtisztelendő urral a Fő-utcán összetalálkoztunk, szinte tiszteletlen -szórakozottsággal feleltem kérdéseire; bennem volt még az éjszaka minden -láza és káprázata; ennek a láznak veres rózsáit, ennek a káprázatnak -táncoló napsugarait láttam az Irén kisasszony arcán és haján, mikor -bejött hozzánk s én eléje szaladtam; álom és valóság vakmerően -összeolvadt érzésemben, tudatomban, e szobában mindig rámboruló -félálomban; a karcsu ujjak, a gyenge keblek, a remegő térdek, mintha be -lettek volna avatva abba, mintha a visszaemlékeztetés titkos jeleit adó -cinkosok lettek volna abban, amit rajtam kivül senki halandó ember nem -tudhatott. - - -4. - -Én legalább, elhihetik, senkinek sem gyóntam meg. Tulajdonképp -önmagamnak sem. Az álom s a félálom vizein usztam eltökélt -akaratlansággal, öntudatlan is afféle ravaszsággal, mint ahogy a -harcmezőn halottnak tetteti magát a sebesült, nehogy a martalócok észre -vegyék, – olyanféle mozdulatlansággal, mint az édesen álmodó, aki -vigyáz, hogy meg ne üsse a lábát s föl ne ébredjen bele. Kis -kérkedéseim, éretlen közbekotyogásaim mind gyérebbek lettek; végre -egészen elmaradtak s délelőttről délelőttre szótlan, mozdulatlan -kuporogtam urnőm lábánál, mesterem lába előtt. Az ő beszélgetésük is -mind szakadozottabb lett. Erőltetett volt s gyakran megakadt, néha -percekig tartó kinos hallgatással, melyet még kinosabbá tett a leány -fuldokló köhögése. A pogácsákhoz hozzá sem nyultunk, a tokaji érintetlen -csillogott a metszett pohárkákban. Napfény sem igen táncolt már be az -ablakon; odakinn pelyhezett a hó s az északi szél olykor ugyancsak -megrázta az ablak tábláit. Irén néha mellém kuporodott a szőnyegre s a -kandalló tüzénél melengette jéghideg ujjait. A főtisztelendő pedig -fölkelt a kis selyem-zsölléből s némán járt föl-alá a szobában. Olykor -odaállt az ablakhoz s kinézett rajta a hideg világba. Csak akkor fordult -visza, mikor Irént elfogta a köhögés s egy pohár vizet kellett adnunk -neki, hogy magához térjen. A főtisztelendő ur elmondhatatlan -gyengédséggel segitett felkelnie s leülnie s ügyesen és szeliden -tartotta a tálcát, mig szegény kortyonkint ivott. Reszketett a keze, -mikor a poharat elvette a lánytól s még jobban reszketett, mikor -megsimogatta a drága térdekre visszahanyatló fejemet. S megint csak azt -éreztem, amit nem egyszer: hogy Irén hirtelen elkapta a kezét, mikor a -főtisztelendő ur simogató keze véletlenül odaért ujjaihoz. Nekem -feldobbant a szivem, a főtisztelendő ur egy percre elkomorodott s -hazamenet borus szemöldökkel, összeszoritott ajkakkal, kis félcipőjét -bokáig nyomva a hóba, lépkedett mellettem. - - -5. - -Irén kisasszony egyszer öt napig nem mutatkozott s édes anyja olyan -volt, mint a fekete-fehér márványszobor, mikor megnyugtatott bennünket, -hogy a baj nem komoly, csak az orvos tart rá, hogy Irén ebben a hideg, -szeles időben fel ne keljen. Anti urfi kikisért bennünket a kis ajtóig, -ugy kérdezte, mit izenünk a hugának s közbe a szakállából is felkapott -egy pamatot s rágta, ahogy csak tudta. A doktor bácsi napok óta felém -sem nézett; nem törődött vele, van-e égetett cukrom; az utcán nagy -beszélgetésben láttam a bácsival s mikor hozzájuk értem, elhallgattak. -Én az iskolában rosszabbul feleltem, mint valaha; magyarból a -főtisztelendő ur föl sem hitt, olyan világos volt, hogy ugy sem tudok -semmit. Este előre kértem a vacsorámat s már hétkor lefeküdtem, hogy -imádkozzam és elaludjam. De az ötödik este alig tudtam már elaludni; -minduntalan fölriadtam s remegve hallgattam a téli éjszaka zugó -csendjét. Reggelre elállt a havazás, a piszkos szürke felhők elvonultak; -a kék levegőben mintha jégtüket csillogtatott volna a kisütő téli nap. -Előadás után alig hogy hazulról elindultam, már a házunk kapujában -összetalálkoztam a főtisztelendő urral. Alázatosan köszöntem s szótlan, -gyors léptekkel siettünk a Steinék portája felé. - -Irén már ott ült a kandalló előtt; pirosabban, karcsubban, mosolygóban -és ibolyaszaguabban, mint valaha. Nem a rendes ruhája volt rajta, hanem -valami puha, vastag, világoskék selyem otthonka, hattyuprémes kis papucs -s fehér gyapjukendő a vállán. Felállott, hogy elénk jöjjön; én -kirántottam kezem a főtisztelendő ur kezéből s odavetettem magam a -kebelére. - -Nem birtam magammal s ő megtántorodott ölelésemtől. Mögötte volt a karos -szék, abba roskadt vissza s én velebuktam, fejjel az ölébe, karom a -válláról, a kebelén át, lecsuszva a dereka köré. Fuldokolva mondtam -valamit; nem tudom mit. Hallottam, hogy csitit, éreztem, hogy simogat s -én hirtelen fölemelkedve, rádőltem ültében s drága illatos fejét két -kezembe szoritva, belekoccantottam fogamat a fogába, ugy szittam, -martam, csókoltam ajakát. Térdemnél éreztem a térdét, éreztem, hogy -karja vállam köré fonódik, éreztem, hogy magához von, éreztem, hogy -visszacsókol. - -Ebben a percben valami toppant a hátam mögött. Ugyane szempillantásban -durva szoritást éreztem a nyakamon; valaki galléromnál fogva rántott ki -a forró selyemkarokból. A főtisztelendő ur volt; amily kicsiny, oly -erős, oly felindult, oly vértől elfutott szemü. Kis kemény, -parasztkezével rángatta a galléromat, majd megrázott mindenestül, ugy -hörögte a képembe: „Megőrültél, kölyök? megőrültél?!“ Ez is csak egy -percig tartott, mert a perc végén már ott volt Irén s kitépve engem a -kis főtisztelendő markából, odavont maga mellé. Ugy lihegett és -reszketett, hogy rám kellett támaszkodnia, aki magam is alig álltam a -lábamon. - -Dult arccal néztek farkasszemet. De csak rövid ideig. A főtisztelendő ur -hamar erőt vett magán; arca elsimult, karja lehanyatlott s csöndes -megadással szólt: „Bocsánat, Irén kisasszony, valami idegesség bánt -napok óta, nem egészen tiszta a fejem“. Irén is elbocsátott s mosolyogni -próbált. De nem tudott. Dideregni kezdett s le kellett ülnie, majd -szájához kapva zsebkendőjét, balkezével a levegőbe kapott. Én rémülten -orditottam föl, a főtisztelendő ur odaugrott az ajtóhoz, ugy kiáltott be -az ebédlőbe: „Nagyságos asszony! Anti urfi!“ Mire berohantak: a -világoskék otthonka, a hattyu-prémes kis papucs, még a fehér gyapjukendő -is mind csurom vér volt. - - -6. - -A főtisztelendő ur már délután beteget jelentett, még azon este -elutazott s olyan mód helyeztette át magát egy alföldi gimnáziumba, hogy -vissza sem tért butoraiért; ugy küldték mindenét utána. Irén mindössze -nyolc napig volt beteg s egy szép, napos februári délelőtt temették. Én -nem voltam ott a temetésén; betegségét, halálát, mindent, ami az -égszinkék otthonka biborra válta után történt, hetek multán tudtam csak -meg, magam is attól a perctől fogva valami idegláz forma betegségben -élet s halál közt lebegve. Mikor először magamhoz tértem: első világos -pillantásom a bácsira s a nénire esett, meg a nagybajuszu öreg doktorra, -aki szorongva ült ágyam mellett. Kérdezősködéseimre nem igen feleltek; -azt mondták, hogy aludjam s ne törődjem semmivel, csak a főtisztelendő -urról mondták meg, hogy áthelyeztette magát s már irt is a bácsinak, -hogy ha a kis Pali nyárára is vidékre kivánkoznék, küldjék le ő hozzá; -az odavaló gimnáziumnak szép könyvtára van, főképp teljes gyüjteménye -német és francia remekirókból. - - -A tisztás - -Az öreg ur elég jól birta még a járást s vásott, kampós botjával ügyesen -hajlitotta ki utból a tüskés cserjéket, a szurós fenyőgallyakat. Még a -tavalyi tobozok süppedtek be lábunk alatt, ahogy az avaron át, a sürün -is átizzó napsütésben, izzadva és lihegve igyekeztünk hegynek föl – -isten tudja, miért, mikor lenn a völgyben oly szép, oly illatos, oly -langyos volt a délelőtt. Az ember ugy van a természettel, mint a -lányokkal; ahelyett, hogy megállitaná a pillanatot, melyben érintetlen s -ismeretlen telik el lelke mosolyukkal: addig nem nyugszik, mig életükbe -bele nem kerül s emléke róluk egy csomó kiábrándulás vagy lelkifurdalás. - -Nem tudtam, tudta-e az öreg ur, hogy éppen ilyes okból ültem volt reggel -óta a hegy tövében, egy padon, amerre a gyalogösvény egy bizonyos villa -felé visz, melynek aranyozott rácsa mögül néhány nap óta egy piros -napernyő s egy fehér szoknya villogott ki hébe-hóba az országutra. De -való, hogy nem törődve szórakozottságommal és kelletlenségemmel, előb -odaült a nyakamra, majd meg, élve gyengeségemmel s azzal, hogy minden -kimondott akarattal szemben kötelességet érzek, rávett, hogy fölmászszam -vele a hegyre, melynek tetején valami korcsma vagy filegória van, -gyönyörü kilátással, ami iránt én vak vagyok, friss sörrel, amit én nem -iszom és női kiszogálással, amitől undorodom. Vagy egy órája mászhattunk -és vesződhettünk már s nekem az egészben egyetlen örömem a káröröm volt, -hogy az öreg ur mekkorákat fuj, mint gombolja ki mellényét s mint -törülgeti nagy fehér zsebkendőjével egyre szaporábban a homlokát. Közben -valami dombhátra érhettünk, mert egy darabon vége volt a lejtőnek s ha a -sürütől lehetett volna, ugy mehettünk volna tovább, mint az országuton. -Én már nagyon untam a dolgot s türelmetlenül gázoltam előre, nem törődve -vele, hogy az ágak, amiket eltolok, mögöttem az öreg urnak vágódhatnak -képébe. Fáradt voltam és elkeseredett, mikor egyszerre ritkulni kezdett -a fenyves s néhány lépés mulva tágas rét bukkant szemem elé, melynek -vastag füvezetét koszoruban fogta körül az erdő, szemközt velem ismét -menedékesen indulva falnak, a hegy csucsa felé. - -Városi ember vagyok, nem értek füvekhez és virágokhoz s máig sem tudom -megmondani, mi minden nőtt és illatozott ottan, térdig érő bujaságban, a -nap tüzétől párologva. Nagy, szivárványszin legyek dongottak körül -bennünket, lomha pillék lebbentek föl lábunk előtt s mi fáradtan dőltünk -le, kalapunkat szemünkre huzva, hogy egy kicsit kifujjuk magunkat. Én -hanyatt feküdtem, egyik lábamat átkalimpáltatva a másikon, – de alig -hogy tenyeremet fejem alá csusztattam, hogy kalapom alól álmosan -nézegessem a táncoló léggyürüket, menten föl kellett ülnöm, mert karom -elzsibbadt, fülembe pedig keményen befelé igyekezett egy pár hangya; -gémberedő ujjaimmal alig tudtam őket kiszedni. - -Az öreg ur, ki behunyt szemmel szuszogott fektében, dünnyögve szólott -föl hozzám bajusza alól: - -– Pali, tudja, hogy mi az, ahol most vagyunk? - -– Mi az, hogy mi az? – kérdeztem én dühösen, mert a hangyák, az ő ismert -értelmességükkel, ugy magyarázhatták beavatkozásomat, hogy én a kézelőm -alatt kivánom őket a karomon fölmenteni – s szokott buzgalmukkal láttak -neki vélt kötelességüknek. - -– Azt mondom, hogy nézzen körül, vizsgáljon meg apróra mindent, fogja az -egészet egybe s igy mondja meg, hogy mi az, ahol most vagyunk? - -A hangyákat szerencsésen elfogtam, mielőtt a legvégsőbbig megfeleltek -volna tisztjüknek; messze lepeckeltem őket ujjaimról a fübe, olyan erős -ivben, hogy bolyukba térve, aznapról nyilván Pompeit és Herkulánumot -jegyezhették föl évkönyveikbe. Azután leszóltam az öreghez: - -– Lajos bácsi, ne pukaszszon. Mondja meg mindjárt, mire akar kérdésével -kilyukadni; isten bizony, mindenhez inkább van ma kedvem, mint találós -mesékhez. - -Az öreg ur fölült, közel hajolt hozzám s mint az összeesküvők a jelszót, -ugy sugta képembe, jelentősen és diadalmasan: - -– Tisztás! - -– Mi az, hogy tisztás? – kérdeztem én még szórakozottabban s még -idegesebben. - -– Ez; az, ahol most vagyunk; az: tisztás. - -Körülnéztem s nagyon ostoba képet vághattam, mert az öreg ur hangosan -fölnevetett. Csakugyan: tisztás volt, noha nem tudtam, hogy az öreg ur -mit lát ebben fontosat, vagy különöset. Környöskörüli erdő, fölöttünk -ég, velünk egyszint sik mező; valóban: ilyesmi az, ilyesminek kell annak -lennie, amit tisztásnak szokás nevezni. - -Az öreg ur, mintha csak homlokom mögé látott volna, folytatta -gondolatomat: - -– Igen, barátom, ez az a hires tisztás, amiről maga a regényekben annyit -olvasott, ami előfordul akárhányszor a maga novelláiban, mindjárt a -legutóbbiban is, ott, ahol az őzet riadtan állatja a tisztáson a -bokorban leselkedő vadász csöve előtt. És amit alkalmasint most lát -életében először s ha én meg nem mondom, talán eszébe sem jut, hogy ez -az a bizonyos tisztás, amelyről annyit irt és olvasott… - -Most már magamnak is el kellett mosolyodnom. Az öregnek, mint rendesen, -most is igaza volt, – annyira igaza, hogy csakugyan: életemben először -akkor láttam tisztást. S abban is igaza volt, hogy novelláimban, amiket, -mint sok más ifju ember, én is elkövettem s a révükön költőnek éreztem -magam, akárhányszor előfordult a tisztás; hogy hőseim, vándorlás közben, -gyakran tartottak pihenőt tisztásokon; hogy nem egy hősnőm, mint Bovary -Emma, erdő tisztásán adta oda magát hol ennek, hol annak a Rodolphenak; -s hogy valóban, éppen legutóbb őzet is nézettem riadtan a tisztás -közepéről a bokorban leselkedő vadász csöve elé, holott őzet csak az -állatkertből ismertem, a vadász csöve elől pedig, ha még ugy tokba van -is bujtatva, még ma is át szoktam ülni, ahová vadász-utas nem igen ül: a -nem dohányzó szakaszba. Rossz néven a suskust nem lehetett tőlem venni; -ha irtam is már akkor vagy két kötet novellát, mindössze huszonegy éves -voltam s mondom: városi gyerek s a természetet nem igen ismertem -egyebünnen, mint a nyaralókból s a sétaterekről. - -A tisztás különben annyira tisztás volt, hogy a nap pecsenyévé kezdett -bennünket sütni. Fáradtak voltunk arra, hogy máris fölkerekedjünk; -beljebb huzódtunk hát a sürübe s éppen elhelyezkedtünk s ujra ledőltünk, -mikor a tisztás tulsó felén, ott, ahol az erdő menedékesen futott le -széléig, a bokrok mintha megmozdultak volna, egy pillanatra hol valami -veresség, hol valami fehérség villant föl sötétjükben s mielőtt még jól -szemügyre vehettük volna, hogy ki vagy mi az: egy fiatal lány bukkant -elé a sürüből, kipirultan küzdve át magát az ágak közt. - -Szép, karcsu, szőke, fiatal teremtés volt, körülbelül tizenhétéves. Egy -ugrással termett lenn a fűben, ahol csukott piros napernyőjével ügyesen -csapta vissza fejébe megingó kis szalmakalapját. Fehér szoknyája, csikos -vászoninge a déli világitástól egy síkban viritott a térdig érő zöldben, -ahogy, a piros ernyőt ellenzőnek emelve kalapja alá, kémlelve nézett -körül, szemlátomást valakit keresve. Minket, a fák mögött, ugylátszik, -nem vett észre; az öreg ur fekve maradt, én pedig halkan ültem föl s -öklömre támaszkodva, csöndben hajoltam előre, hogy beigyam magamba -gyönyörü mozdulatait. Dobogó szivvel ismertem meg: az a fiatal leány -volt, akivel negyedik napja nézzük egymást a kertjük rácsa mögül s az -odavivő uton, de olyan elvonultan élhettek, hogy mind a percig nem -tudtam vele megismerkedni. Most pedig, ime, itt volt, tőlem két-három -ugrásnyira, és, mintha csak megrendeltem volna, ágálása közben, ahogy a -füvet szétverte maga előtt, elejtette napernyőjét. - -Le sem hajolhatott érte: én már fölpattantam s két-három ugrással ott -termettem nála. A neszre fölriadt s tágranyilt szemmel, fejét -visszakapva, ijedten hátrált a váratlan jelenség elől. Majd mikor látta, -hogy ernyőjéért hajolok le, ő is utánakapott s guggoltunkban a homlokom -erősen odavágódott a vállához. Neki meg a keze ért az enyémhez, ahogy -együtt nyultunk a piros selyem után; végre is én kaparintám meg az -ernyőt s fölemelkedve, valami bocsánatkérésformát motyogva nyujtottam át -neki. - -Ő is fölemelkedett közben és még mindig zavarodottan, de már egy kis -huncutsággal, szintén valami köszönetfélét rebegett. - -Ez történt, semmi több. Mert mielőtt bármi egyéb vagy több történhetett -volna, váratlanul odacövekelődött közénk, akiről már egészen -megfeledkeztem, az öreg ur; engemet, ki meglepetésemben tiltakozni is -elfelejtettem, egyszerüen maga mögé tolt; a leányt pedig, kivel tudtomon -kivül ismerős lehetett, szonika letegezte és lemagduskázta; -megmagyarázta neki, hogy csak menjen hamar haza, mert valami Anna néni -már nyilván igen várja, nekünk ellenben okvetetlen föl kell mennünk a -filegóriához. S ezzel, még mielőtt szólhattam vagy bemutatkozhattam -volna, a leány már lefelé is tartott a gyalogösvényen, mely a mi -följárónknál jóval hosszabban, de szép simára irtva kigyózódott le, -erdőn, mezőn át, a nagyvendéglőig. - -Utána akartam szaladni, de az öreg lefogott. A fehér szoknya, a piros -ernyő utolsót villant a lejtős ut kanyarulatánál; én tiszteletlenül és -méregbe gurulva rántottam ki karomat az öreg ur kezéből, ki azonban -hirtelen elkomorodott s parancsoló hangon, melynek annál inkább -engedelmeskednem kellett, mennél szokatlanabb és érthetetlenebb volt, -most már egyenesen megkövetelte, hogy felmenjek vele a filegóriához. - -Mentem hát, – de én is komoran és nem leplezve haragomat. Magamban -eltökéltem, hogy délután a kisleányt egyszerüen megszólitom a rácson át, -az öreggel pedig most sétálok utoljára, akár hegynek föl, akár hegyről -le. A sörhöz tüntetően hozzá sem nyultam, mikor végre fenn ültünk a -filegóriában, a pincérleányra pedig ugy rámordultam, hogy ijedten -kotródott tovább. A kilátás helyett meg órámat néztem; előbb a kis -számlapon a perceket számoltam, majd a nagyon az ötperceket. - -Az öreg ur végre nevemen szólitott. Fölnéztem rá: - -– Parancsol, Lajos bácsi? - -– Parancsolok, – felelte. – Tegye el az óráját. - -Eltettem. - -– S most feleljen kérdéseimre. - -– Tessék kérdezni. - -Rosszakarattal néztem rá, az öreg meg szárazon kérdett, mint valami -birósági jegyző: - -– Hány éves maga, Pali? - -Elgörbitettem a számat: - -– Lajos bácsi tudhatja: huszonegy. - -– Volt már katona? - -– Nem voltam; októberben akarok berukkolni. - -– Van diplomája? - -– Hogy az ördögbe volna? Nem is lehet még. - -– Igaz. De vagyona csak van? - -– Nincs nekem egy vasam se. Apámnak van valamicskéje, de az nem sok. - -– Nem sok, én is ugy tudom. Nohát hallgasson rám, fiam. Az a kisleány -legfeljebb négy esztendővel fiatalabb magánál. Apátlan, anyátlan, -vagyontalan árva, ki kegyelemkenyéren él valami távoli atyafiságomnál, -akik különben neki is rokonai s igen jóravaló népek, ők is, a gyerekeik -is, és nem igen éreztetik a leánynyal, hogy nem sokkal több köztük -nevelőnőnél, vagy, mondjuk társalkodónőnél. Ahogy ez a leány maga előtt -megállt, ott a tisztáson, mikor bennünket meglátott: ha maga nem érezné, -én megmondhatom: ez a leány ki van szolgáltatva magának; ki volt -szolgáltatva első perctől fogva, mióta maga a keritésüknél leskelődni -kezdett; ki van szolgáltatva most is, mint – hogy’ is mondja maga a -novellájában: mint az őz, mely a tisztáson riadtan áll meg a bokorban -leselkedő vadász csöve előtt… - -Az öreg ur hangja itt annyira gunyos lett, hogy elpirultam s -félbeszakitottam: - -– A novelláimat ne bántsa, Lajos bácsi. A hasonlat kopott, azt -elismerem, de én sohasem igértem senkinek, hogy a hasonlataim ujak -lesznek. - -Az öreg ur bólintott a fejével: - -– A novelláit nem bántom, fiam, s hogy a hasonlat kopott, az nem volna -baj. Igaz, hogy az ember nem gondol hallatára semmit; elmegy a füle -mellett, mint a gyereksirás, mikor áthajtatunk a falun. De nem furcsa, -hogy mi jó és tisztességes emberek, kiknek talán magunknak is vannak -gyerekeink, nem is gondolunk rá, hogy micsoda fájdalmat, betegséget, -vagy szomoruságot érezhet az a gyermek, akitől a sirás ered? Mondja, -fiam: átérzett-e már valamit abból, amit olvasott vagy megirt? Ne -tiltakozzék és ne adja a megbántottat – teszem: gondol-e a mellett -valamit, mikor ir vagy olvas: éppen a tisztásról, éppen az őzről, éppen -a vadászról, ki ott leselkedik a megriadt, az ártatlan, a senkinek sem -vétett árva istenteremtésére? Gondolt-e, érzett-e valamit, mikor száz -életrajzban olvasott ifju Goethékről, kik kék kabátban és sárga -nadrágban lovagolnak tova hajnalban a csöndes paplakokból, hol karcsu, -szőke, magukkal tehetetlen Friderikák sirják ki a szemüket utánuk? -Kisirják a szemüket – micsoda közhely ez is, és egyáltalában: mennyi -közhely, mennyi kopott szó – s mennyi könnypatak és vérfolyó mosta -ezeket, mint a kavicsot, ilyen kopottá, ilyen simává, ilyen életlenné! -Novellák és életrajzok, őzek és tisztások, – milyen semmitmondók az -olyannak, milyen semmit nem gondolhatók az olyannal, aki még nem élt át -novellát, akinek még nincs története, aki még nem látott tisztást, aki -még nem ölt őzet. De én, fiam, én, akit itt lát: én már öltem; rám már -rám emelte szemét, könnyes, halódó, szemrehányó szemét akárhány -megsebzett őz, kire férfias mulatságból állottam lesbe s mészárosnak -éreztem magam, mikor előttem vonaglott! Én már átéltem, a magam s a -mások eleven és érzékeny bőrén tapasztaltam ki nem két, hanem negyvenkét -kötet lehetőséget s ahogy mint irót kitanitottam magát, fiam, arra, hogy -ne irjon le olyan szót, melyre csak olvasmányaiból emlékszik s a maga -eszével még nem gondolta végig: most mint embert figyelmeztetem, – nem -mint annak a leánynak atyafia, aki tartozik gondját viselni, nem mint -magának régi jó embere, ki magát gyerekkora óta tartja szemmel: mint -öreg ember figyelmeztetem magát fiatal embert: százszor gondolja meg, -mielőtt olyasmibe szédül, amit könyvekben unottan lapoz át, de amin az -élet, a maga lelkiismerete s a mások sorsa nem ugrik át egyre-kettőre! -Most pedig, ha ugy tetszik, mehetünk! - -Ezzel fölszedelőzködött és fizetett; begombolta mellényét, zsebébe -gyömöszölte zsebkendőjét s többet rám se nézve, felindultan tartott -lefelé az uton. - -Nem próbáltam megállitani, nem próbáltam megszólitani sem; nem igen -tudtam volna mit mondani neki. Mint legtöbb ilyen szépen kimódolt s -gyakori prédikációjában, a mostaniban is éreztem valami igazságot, – de -egy és más fojtogatta az én torkomat is. Magam is fölkerekedtem s -mialatt ő botját a földhöz ütögetve, nagy kopogva ment előre, én, mint -akinek orravére eleredt, némán, lehorgasztott fővel bandukoltam utána. - -A déli forróság körülfogott bennünket, s ahogy az árnyékos uton -lejjebb-lejjebb jutottunk: mintha a gőzfürdő medencéjébe ereszkedtünk -volna le. Igy mentünk lefelé vagy egy félórát, lassan, szótalan, eleven -istenteremtésével nem találkozva, legfeljebb, ha egy-egy mókus futott -fel jöttünkre a barna sudarakon, ijedten nézve utánunk a tűgallyak -közül. S barna lepkék is ereszkedtek olykor elénk – én mindinkább -sarkára hágtam öreg barátomnak s éppen utolértem, mikor kiszélesedett az -ut, széjjelszaladt a fenyves, az árnyék is kettévonult – s izzó -napsütésben ismét rétségre értünk, melyen térdig volt a fű, égig szállt -az illat s környöskörül, lejtőben, hallgatag állták körül az erdő -sudárfái. Nem kellett már, hogy az öreg ur figyelmeztessen rá: magamtól -is észrevettem, hogy leértünk a tisztásra. - -Megálltam, megnéztem órámat, – volt még egy óra ráérő időnk. -Végigvetettem magam a fűben, majd, mikor a nap nagyon is rám tüzött, -bevonultam az árnyékba. Fiatal szivem csordultig eltelt keserüséggel, s -mikor öreg barátom visszafordult s leereszkedett mellém s megint magamon -éreztem okos, jóságos, apai tekintetét, mely oly érdektelen szeretettel -virrasztott évek óta ifju pályafutásom vergődései felett: szememet -elfutotta a köny s mellemet megrázta a zokogás, mialatt öreg kezét -visszaszorongattam. - -Egyszerre csak: mintha a tisztás tulsó felén, a sürüben megmozdult volna -valami. A bokrok hullámzani kezdtek, – hol valami veresség, hol valami -fehérség villant föl sötétjükben, – s mielőtt még jól szemügyre vehettem -volna, ki vagy mi az: Magduska, az én szép, szőke, karcsu őzikém bukkant -elé a sürüből, kipirultan küzdve át magát az ágak között. - -Egy kicsit gyürött volt, egy kicsit kócos s ernyőjét összeszoritott -ölébe fogva, két kezével ügyesen tüzte meg hátul a kontyát. Majd -lehajolva, az ernyővel lesimogatta szoknyáját s a piros selyemből -kihalászva zsebkendőjét, pihegve nyomogatta arcához s homlokához. Közben -visszafordult a sürü felé, mely ujra meghullámzott, s mintha valaki jött -volna benne. Ugy is volt; az ágak ketté váltak; egy karcsu barna férfi -ugrott ki közülök s magához szoritva a leányt, nevetve csókolgatta -szemét, száját, fülét és halántékát. - -Csinos, napsütötte, nyulánk ember volt, mondom; kék zeke volt rajta és -sárgás-fehér tennisz-nadrág, melyen itt-ott egy-egy száraz fenyőtű -barnált odatapadva. Különben a fürdőorvos volt, nős, két gyermek apja s -hires kegyeltje az asszonynépnek. A leány ijedten nézett körül, de mikor -senkit sem látott, ő is visszanevetett rá s visszacsókolta. Lajos bácsi -föl akart ugrani, kiabálni akart, de én vaserővel nyomtam vissza ültébe -s rátapasztottam tenyerem a szájára. - -A leány kibontakozott a férfi öleléséből s ujra rendbeszedte magát. -Közben elkomolyodva szólott a doktorhoz: - -– Higyje meg, ez nem jó hely. Mondom: ugy kellett tennem, mintha -lemennék s leskelődnöm kellett, mig végre tovább mentek. - -A doktor megnyugtatta, hogy majd találnak jobb helyet, azután ő is -begombolta a kabátját, rántott egyet magán s kalapját legényesen a -félszemére huzta. Igy mentek el együtt s nemsokára együtt buktak szemünk -elől: a lábuk, a derekuk, végre a kalapjuk is, az ösvény sötétjébe. - -Eleresztettem az öreg urat, – ő tanácstalan meredt maga elé. -Előráncigálta zsebkendőjét s törülgette homlokát, majd a zsebkendőjét -visszagyürve zsebébe, elkezdte vakargatni orrát, egyenletesen, feszült -figyelemmel. Én előszedtem a kis pipámat, megtömtem, meggyujtottam s -parazsát lenyomkodva, bodor füstöt eregettem a tikkasztó levegőbe. -Szivárványszin legyek dongtak bennünket körül; lomha lepkék lebegtek a -pamatos virágokon; az égen fehéren izott egypár apró felhő s a lég -gyürüi gömbölyögve szálltak föl a magasba. Jól szemügyre vettem mindent: -környöskörül erdő, fölöttem ég, velem egyszint sík mező – ez az a -tisztás, amiről az ember annyit olvas a regényekben. - - -Három perc - -1902 augusztus 5-ikén történt, St. Moritzban, svájci Engadinban, -délelőtt tizenegy órakor a Hotel Victoria mögött, édes, langyos, -hegyvidéki nyári napsütésben. A lugas előtt bádogból való kerti asztalka -mellett négy széken elhelyezkedve ült, kinyujtóztatott lábbal, sapkában, -fehérlő tenniszruhában egy ritka, mert férfiasan szép s előkelő formáju -szőke fiatalember, mig oldalt mellette, ugyancsak kerti széken, a -legszebb, a legeslegszebb, fiatal, karcsu, szőke asszony ült, kit az -életben látnom adatott. A férfi unottan, kelletlenül, tömött angol -bajuszának sütött tekintettel nézett maga elé, az asszony pedig beszélt, -beszélt, könyörögve, esengve, ültében is a térdenállás szemfölvetésével. -Közbe lehajtotta fejét és selyemernyője hegyével tétován turkált a -kavicsban, mig fehér bluza felett, felfésült aranyhaja pihéjéből -kirózsállott a nyakszirtje. Nyilván várt, feleletre várt. De a férfi -tovább ringatódzott a négy széken, még unottabban, még kelletlenebbül, -még jobban nem nézve oda. Az asszony pedig ujra rákezdte a beszédet, a -könyörgő ránézést, az esdeklő suttogást, és – egyéb semmi sem történt. - -Azaz hogy én nem tudok többről. Ennyi meg azalatt ment végbe, mikor -elmentem mellettük, hogy a portásnak szóljak. Sem azelőtt, sem azóta nem -láttam őket – lehet, hogy ők utaztak el, lehet, hogy én; ma közelebb -járok a negyvenhez, mint a harminchoz; életemben eltelt jó néhány -esztendő, sok nap, teméntelen sok óra, s ez életnek annyi eseménynyel s -képpel teljes husz millió percéből mindössze két-három perc esett erre -az eseményre, ezekre az emberekre. De emlékszem rájuk, olyan világosan, -olyan érzékletesen, hogy szemem hártyájáról le lehetne fotografálni -őket, ha rájuk gondolok. S történetük – mert nyilvánvaló, hogy volt -történetük – olyan élénken él lelkemben s emlékeimben, mintha magammal -esett volna meg, magamat meritett volna ki, gyötrött s vénitett volna -meg – két csik ősz hajamat tudom, hogy ebbe az esetbe őszült bele. -Elmondhatatlanul együtt érzek ezzel a gyönyörü két darab emberrel; ezzel -a gyötrődő asszonynyal, aki nem tud belenyugodni abba, hogy megunták, és -letéve a büszkeségről s ezzel még nevelve a férfi csömörét, -visszakönyörgi magát, holott tudja, hogy lehetetlent kiván, – s ezzel a -meggyötrött férfival, aki talán maga sajnálja legjobban, hogy érzései -megváltoztak, de végre is érzi az érzései jogát. Együtt érzek velük én, -akit észre sem vettek, kiről nem is tudják, hogy a világon van, vagy, ha -látták, bizonyára nem sejtették, hogy tudja, mi történik itt; együtt -érzek most is, mikor ők az esetet talán már el is felejtették, s régi -érzéseik helyén régen ujak támadtak. Történetük és képük itt él bennem, -idegeimben, talán tengernyi távolságban tőlük, mig nekik sohasem jut -eszükbe, hogy ilyen messzeségben valakinek számára eleven és ismert -valóságok lehetnek; ha véletlenül mégis találkoznám velük s elmennék -mellettük: egy porcikájuk sem sugná, hogy olyan valaki volt közelükben, -aki ismeri őket és tud róluk s történetükről. Pedig voltaképp abban, -hogy én ismerem őket s tudom történetüket, nagy-e a különbség ahhoz -képest, ahogy ismerős volnék velük és regényükkel, ha véletlenül valóban -megismerkedem velük, s ők maguk mondják el, mi van köztük? És mi marad -meg ebből a különbségből is husz vagy harminc év mulvára, mikor egészen -biztos, hogy hármunk közül egy sem lesz már életben, s egészen mindegy -lesz, ismerősek voltunk-e, vagy csak látásból ismertem-e őket, vagy csak -ugy elképzeltem, avagy ugy olvastam valahol, minden külső látás, -találkozás és tapasztalat nélkül képüket és történetüket? - -* - -1886. április végén történt, tehát most lesz husz éve. Délután három óra -körül volt, a Deák-téren, valami külön órára iskolába menet, hogy -megszólitott egy urformáju, de erősen megvedlett ember s német nyelven -valamit tudakolt tőlem, már nem tudom mit. Mialatt elmondtam neki -felvilágositásomat, hirtelen elsápadt, s szája is elkékült, s végre -reszketve és fuldokolva szakitotta meg szavamat: - -– Fiatal barátom, ne haragudjék, hogy félbeszakitom. Mérnök ember -vagyok, diplomás, Csernovicból jövök. Két napja nem ettem, s itt ájulok -el a kimerültségtől. Ha van nála valami pénz: az isten áldja meg, adja -ide. - -Hetedik gimnazista voltam, nem volt se égen, se földön többem -kilencvenkét krajcárnál. Megdöbbenve kapartam elő, s odaadtam neki. - -Mindez két-három perc alatt történt. Az emberemet annak előtte nem -láttam, de annak utána igen. Vagy egy hét mulva az Andrássy-uton -egyfogatu bérkocsin. Ő is meglátott, elpirult s elkapta fejét. Ez, -mondom, idestova husz éve, hogy megtörtént – s azóta nincs hét, amelyet -itthon töltök Budapesten, hogy kétszer vagy háromszor ne találkozzam -vele, s a boldogtalan mindannyiszor el ne piruljon s félre ne nézzen, -hogy szemünk ne találkozzék. Az egyfogatu bérkocsit nemsokára -felváltotta a kétfogatu, majd, három évre rá, számozatlan fiakker, s -most már, néhány hónap óta az automobil; az ember – azóta megtudtam, -mert kiváncsiságból utána jártam – valóban mérnök, vállalkozó, akit -valami üzleti hajótörés vetett ki ide Budapestre, s azóta gyönyörüen -megszedte magát; meg is házasodott, szép serdülő gyerekei vannak, akik a -magától értetődés hanyag nyugodtságával töfögnek végig az Andrássy-uton -– s ez a boldog ember s boldog apa, aki alkalmasint annyira-amennyire -tisztességes ember is, kétségkivül fele vagyonát odaadná érte, ha valami -csendes módon eltehetne láb alól engemet, akiről nem is tudja, kicsoda -vagyok, akivel egész életéből mindössze három percig váltott háromszor -három szót, s aki nemcsak hogy nem vétett ellene, hanem, ugy lehet, -életének megmentője, boldogulásának meginditója volt. Látszik, hogy -gyülöl, látszik, hogy utjában vagyok, látszik, hogy mikor meglát, -lehunyja szemét, s elgondolja, hogy hátha csak álom volt az egész, vagy -hátha én már nem emlékszem őrá – hiszen oly régen volt, mindössze -két-három percig tartott; azóta ezer meg ezer emberrel találkozhattam – -s ugyan ki emlékszik mindenkire, akivel valaha néhány szót váltott, s -akinek kilencvenkét krajcárt adott? Látom, hogy néha tétováz, mintha meg -akarná állitani kocsiját, kiszállani belőle, elém állani, s félig -tréfásan, félig megindultan igy szólni hozzám: „Uram, husz éve tartozom -magának kilencvenkét krajcárjával; örülök, hogy végre megadhatom.“ De -csak tovább hajtat; gyáva a szamár, nem tudja rászánni magát. Néha -magamat is megszáll a nagylelküség, hogy én keressem fel, s én mondjam -neki: „Ugyan, kérem, adja meg már azt a nyavalyás kilencvenkét krajcárt, -és hagyjon békét énnekem s ne gyötörje tovább saját magát.“ De dühös -vagyok a szamárra, s hagyom, hadd vergődjék. - -* - -Van még egy ilyen kis, hogy ugy mondjam: a sorok közt történt regényem. -Az állatkertben volt, roppant forró nyári délelőtt, hogy egyik -kutyaketrecben ennivaló kis kölyök-daklit vettem észre, amint lihegve, -kilógó nyelvvel, könyörgő szemmel lesett minden arra menőre s a rostély -mögött szükölve ment vele a szomszéd ketrec elválasztó keritéséig, -kétségbeesve nézvén utána, mikor az végképp elment, s menten kémlelni -indulva, nem jön-e uj jövevény, akitől talán mégis csak megkapja a -segitséget. Hamar rájöttem, miben kell ez a segitség; a kis állat vizes -lábasa üres volt, s elepedt szomjan. Néhány lépésnyire szivattyus-kut -volt, odaláncolt bádogitcével; az itcét lefeszitettem a láncról, vizet -huztam bele, bedugtam a rostélyon, ahol a kis állat remegő kéjjel -lefetyelte ki, ameddig csak a nyelve ért, hálás pillantással s -vakkantással köszönve meg jóságomat. Vagy két hétre rá ujra kimentem; a -kis pára már messziről észrevett, megismert és boldog ugrándozással és -ugatással valósággal lelkendezett az örömtől s a viszontlátás -izgalmától. Annyira meghatott ez a nagy háládatosság, hogy – a dakli -eladó volt – megvettem, hazavittem, ahol Zsipi – erre a névre -kereszteltük – két hónapon át a ház elkényeztetett kegyeltje volt, -akinek legalább husz sziv majd hogy utána nem szakadt, mikor egy nap -eltünt, nyomtalan, mindenkorra, hiába kerestettük rendőrökkel, hiába -hirdettük ujságban. Megvallom, – nem szégyen, katonát is láttam már -kutyája után sirni – jó néhány éjcakát átsirtam miatta álmatlan. De -hiába, nyoma veszett. Ám vagy három évvel ezután, tavaszi délben, -valahol az Andrássy-ut vége körül való villa-fertályban egy nyaraló -előtt elmentemben a rács mögül a szokott felháborodással ugatott ki rám -három válogatottan szép kutya, s az egyikben, egy négy év körül járó -dakliban: ugrásában, vakkantó ugatásában, mókázva haragvó szeme -járásában, hirtelen odafigyelve, szivdobbanva ismertem meg – s esküdni -merek, hogy nem tévedtem – a mi Zsipinket. „Zsipi!!“ kiáltottam, szinte -rikoltottam rá a szépen kifejlett, kifényesedett szőrü bolondos állatra, -s csodálkozva, örülve, igazán a legkülönbféle váltakozó érzésekkel -álltam meg a rácsnál, s dugtam be önkéntelen mozdulattal sétabotomat – -még ugyanazt, melyen hajdan, jobb időkben, az ifju Zsipi annyit ugrált -át meg vissza. A kutya is meghökkent, megállott, az ugatás torkán, az -ugrás inában akadt meg, mig a másik kettő, akire hangom nem hatott, -szaladtában és ugattában, hemperegve bukott rajta keresztül. „Zsipi!“ -kiáltottam ujra, s reszkető kézzel nyultam át a rács rudai közt, hogy -megsimogassam, mint hajdan szoktam, menedékes homlokát, szemöldöke -dombjait. De a kutya hátrált, vagy két lépést visszavonult, s mereven -megállva a négy lábán, merően, megdöbbenve, tanácstalanul nézett ki rám. -A másik kettő önkéntelen megérezte, hogy itt történik valami, s -feltápászkodva egymás mellé álltak, s hol felém forgatták a fejüket, hol -társuk felé, várva, hogy mi lesz. A dakli pedig ott állt egy helyben, -mozdulatlanul nézve velem farkasszemet; magam is felegyenesedtem, -visszahuzódtam, s visszanéztem a felindult állat tágra nyilt szemébe. -Két-három percig állhattunk igy, egymással szemben, s az én meredt -nézésem előtt a kutya szeme fényes, széles, átlátszóan barna égbolttá -terült szét, melyen mintha kékes felhők vonulnának zavaróan keresztül. S -e szemek mögött, e félig öntudatlan, szegény, megzavart agyvelőben -ugyanilyen gomolygó, elvonuló hullámzás mehetett végbe, valami olyas -gondolat, hogy „idegen, érzem, hogy nem vagy tőlem egészen idegen, -tudom, hogy van hozzád valami közöm, de már nem tudom, mi; érzem, hogy -volna valami kötelességem irántad, de nem tudom megtalálni, mifajta; -nyugtalanitasz, megzavarsz; a világról, az életről, a nappalról, az -éjcakáról, ebédről, vacsoráról, gazdáról, házról, mindenről való -megszokott és megnyugtató képeimet hirtelen megzilálod, megtéped, -elhomályositod, de nem adsz helyettük megbizhatóbbakat, mert a te -felkeltetted képek is homályosak, kóválygók, el-elhalványulók. Menj, -menj, menj; ne szólj többet, ne nézz rám tovább, ne kinozz tovább; ne -zavard meg megszokottságaim nyugodt rendszerét, ne vedd ki talpam alól a -földet, ne döntsd le a világról való érzésem körül, a megnyugtató -korlátokat!…“ - -Mindez kutyanyelven volt mondva, egy rémült szemmeresztés mindent -elmondó beszédességével, és, mondom, két-három perc alatt. A kutya aztán -hirtelen megfordult, utána a másik kettő is, és vad, eszeveszett, vissza -sem néző rohanással menekültek befelé, s tüntek el a nyaraló mögött. Én -még egy darabig ott álltam, majd sarkon fordulva, lassan s elgondolkozva -ballagtam vissza a város felé. - - -Péter - - -I. - -Simon Péter, Jónának fia, zavaros fővel ődöngött a hideg éjszakában. -Csak olykor riadt fel, ha a szikkadt föld egy-egy palaszilánkja -élesebben hasogatta mezitelen lábát, kérges bokáit. Nem igen volt helyén -az esze – ma egész este forog már vele a világ. A jobbkezében valami -sajgást érez s egyszerre eszébe jut, honnan jön. Nincs egy félórája, -hogy álmából fölriadva, tiz társával botorkált az Ur után, aki ma egész -este olyan szomoru volt, olyan végtelen szomoru, szomoru mindhalálig. -Igen, igen, ezt mondta: szomoru az én lelkem mindhalálig – aztán ott -hagyta őket az olajfák között, ő maga pedig lassu léptekkel ment fölfelé -a hegynek. Péter már nem tudja, mi okból. A mai pogácsás ünnepek -vecsernyéjén bort ivott, attól nehéz a feje. Olyan rég ideje, hogy bort -nem ivott, de most meg kellett innia, hiszen az Ur azt mondta, hogy ez -az ő vére. És ő sokat nem értett abból, amit az Ur mondott, de mindig -követte – attól a perctől fogva, hogy elszólitotta a hálójától, -halászsajkájától, hüséges eb módjára járt a nyomában és szent áhitattal -nézte ezt a szépséges szomoru fiatal férfit, akinek országa nem e -világból való… Az ur egyszer azt mondta néki: „Lészen a te neved Petrus, -kőszikla, s erre a sziklára épitem én az én hitem házát.“ Ime, az Ur -tudta, milyen hivséges tanitványa neki Simon Péter, ma este mért mondta -mégis, hogy „Mire a kakas szólana, háromszor is megtagadsz te engemet?“ -Ó, ha mindnyájan megbotránkoznának is az Urban, Péter nem botránkoznék -meg benne soha. És ha betelék is, amit ma este mondott, hogy egyikőjök -elárulja, ha az a képmutató szelid Judás el is árulta az Urat, Péter -soha sem fogja megtagadni! - -Hol is hagyta csak el?… igen, ott vártak az Urra az olajfák között. -Sötét is volt már, csak a csillagok pislogtak az ágak között. Betlehem -felől az egyik olyan szépen ragyogott! Forró nappal után egyszerre -rajtuk ütött a dermesztő hideg s a mámoros álmosság háromszor is lebirta -őket. Kétszer is fölkeltette őket az Ur, harmadszor hítta, mennének -vele. Tizenegyen voltak, a tizenkettedik, a szelid szemü, fehér kezü -Judás nem volt közöttük. Egyszerre csak fáklyafény közeledett, -fegyvercsörgés kisérte. Nagy csapat ember jött, fustélyos, fegyveres -poroszlók. Aztán csak kivált közülök egy és futvást rohant az Ur felé. -Judás volt, a tizenkettedik. Péter még most is hallja a lihegését s -látja, mint csókolja lehunyt szemmel kétszer is az Urat: „Mester, -Mester!“ A fustélyos emberek erre mind nekiesnek a védtelen emberfiának -s a tanitványait ellökdösik mellőle. Egyikőjük sem mozdult, csak ő, -Péter, ugrott elé, elkapta az egyik ember szablyáját s mámoros -hadonázásban lemetszé vele a szeplős Málkus fülét. De szomoru mosolylyal -maga az Ur mondta, ne ontson vért. Hát arra se tartja jónak, hogy -megvédje?… Elejtette a szablyát, az emberek meg nekiestek… ő pedig -futvást menekült a többiekkel s elszéledének a világ tizenegy tájéka -felé… Az éjjeli szellő feléje sodorta az Ur néhány szavát: „Mint egy -latorra, ugy jöttök ellenem fustélylyal és fegyverekkel…“ - - -II. - -Hová vitték, mit akarhattak véle? A helytartó fogatta volna el? Az nem -lehet, hiszen a császár ellen soha egy szót sem szólt. Vagy a farizeusok -váltották volna be, amivel fenyegetőztek? Szék elé hurcolták volna most, -páskák ünnepén, amikor inkább a rabokat is szabadon szokták bocsátani? - -Holnapra virradóra majd kitudódik. Baja ugy sem eshet; aki holtakat -éleszt, sebeket gyógyit – isten fiának baja hogy eshetne? Péter is -nyugton volna, csak a feje ne volna olyan nehéz. Ebben a sötét -éjszakában hová menjen, mitévő legyen? Amire évek óta nem gondolt, most -eszébe jutott, hogy neki se hazája, se hajléka. Hosszu évek óta ma van -először egymagában s az első éjszakát tölti ugy, hogy nem hallja a -társai lélekzetét s álmatag szemmel nem virraszt felettük az Ur. Álmatag -szemével – avval a csudálatos, ragyogó barna szemével, amivel megigézte -a szegény, együgyü szivü Simont, aki azóta hivséges lábbal követi az -Urat, ki tudja mért, ki tudja hová. - -Tizenketted magával járja már igy évek óta azt a titokzatos, kalandos -utat. Csuda csudára pereg le értetlen szeme előtt és csak titokban meri -furcsálni, mi jogon lett ő különb a többi embernél, mi okon szakadt el -régi társaitól. Mért kell vándorolnia, éheznie, fáznia, holott ő eladdig -olyan boldog, nyugodt és csöndes halászéletet élt. Szóval nem merte ezt -uj társaitól kérdezni, röstellette az ő nagy együgyüségét. Érezte, hogy -a többiek sem a maguk eszétől követik az Urat, – azokat is, mint őt, a -Mester ragyogó homloka, szelid szeme sugara viszi ellenállhatatlanul -magával. Néha, viharos éjszakákon, ha néhányan volt halászok -összebujtak, mindnyájok ajkán ott kisértett a hebegő kérdés: mire való -mindez, ez a bolyongás, ez a törődés? De egyikök sem mert szólani – nem -különösen két társuk miatt, akik az ő tudásuk és tapasztalásuk hegyéről -olyan kicsinylő szemmel tudtak rájok lenézni. Az egyik a fehérkezü Judás -volt, aki valami nagy nemzetségből való lehetett; olyan fehér volt a -bőre, olyan ápolt a vöröses szőke hullámos haja s olyan válogatott a -szavajárása. Tudott irni, nagy kerek görög betüket vetni, aminthogy a -görög szó sem volt tőle idegen. A másik János volt, a Zebedeus fia, -lángoló lelkü ifju ember, akit az Ur a mennydörgés fiának nevezett, -mindig megkülönböztetett s aki tudott az idegen hóditó méltóságos -nyelvén is. Az egyik görögül szólott, a másik latinul, mig a szegény -Péter nem tudott, csak héberül, azt is parasztosan ejtette, foghegyről, -mint a galiléusok. Az ő szava csak arra való volt, hogy ne vegyék -semmibe, az érzése csak arra, hogy elfojtsa és megtagadja. Az ő fiatal, -vértől duzzadó szive akárhányszor megszólalt, ezek ketten csak -letorkolták. Ezek ketten, akik közül az egyik elárulta az Urat, mint -valami latrot, a másik pedig a kiss ujját sem mozditotta meg, mikor a -poroszlók nekiestek a Mesternek… Ő, Péter volt az egyetlen, aki szablyát -rántott az Ur védelmére, holott az Ur soha semmi dolgáról vele nem -szólott, mindig csak Judással, mindig csak Jánossal… Ezek, akik egy -kiélt élet keserü seprüjével, kiégett szivvel s lemondó lelkiismerettel -menekültek az Urhoz, kinevették és kigunyolták a szegény Pétert, ha -mélázva, egymagában vissza-visszasirta boldog halászéletét, amikor még -nem kereste a mennyek országát s nem kerülte az asszonyt… - -Ezeknek nem kellett asszony. Maga az Ur nem volt e világból való s ha -meg is bocsátott a parázna asszonynak, a bünbánó Magdolnának, ölelésre a -karja sohse tárult, csókra az ajka sohse vágyott, ha száz asszony -törülgette is selyemhajával fáradt lábait. A többi mind csak azt -hirdette, hogy jó a férfiunak asszonyt nem illetni s lekorholta Pétert, -mikor ez azt mondta, éljen a férfi az ő asszonyával, mint illik értelmes -emberhez, az asszonyi edénynek, mint erőtlenebbnek tisztességet tévén… -És Péter nem mert többet mondani, csak titkon, loppal gondolt Leára, az -ő szépséges kedvesére, akitől elszakadt, hogy vakon kövesse a Mestert. - - -III. - -S a hideg éjszakában Péternek szivébe szállt a mámor s eltöltötte a -keserüség az Ur ellen, aki még azt sem engedi meg, hogy hivséges -tanitványa szablyával oltalmazza a poroszlók ellen. Annyit se adnak rá, -mint egy kuncsorgó ebre – ezért hagyta ő oda kenyerét, hazáját, -szépséges mátkáját? Szétzüllöttek, szertefutottak, egyikök elhagyta a -másikat, az Ur elhagyta valamennyiöket. Pétert nem köti többé hozzájok -semmi. Ma még itt jár a hideg éjszakában, holnap tul lesz a határon, -holnapután otthon lesz a hálójánál, halászsajkájánál. - -A hajnal is közel lehetett, mikor nagy zsivajra riadt föl. A főpap háza -elé ért, ahol füstös fáklyák fényinél sürgött-forgott a sokaság. Valami -nagy bünösről beszéltek, istentagadóról, pártütőről, aki most áll a -főpap Kajafás előtt. Péter bekerült a kapun s keresztül törte magát az -udvaron nyüzsgő népségen, fel a főpap háza tornácába. Megállt, hogy -körülnézzen. Végig a tornácon hosszu asztal állott, fehér abroszszal -beteritve, tele üres kancsókkal, félig telt kupákkal, otthagyott -eledelekkel. A pogácsás vecsernyét ünnepelték itt is, annak a maradékai -állnak az asztalon. Péter dermedt ujjal kapta föl az egyik kupát s egy -hajtásra kiüritette. Minden vére a fejébe tódult az erős bortól s egy -oszlophoz támaszkodott, hogy el ne dőljön. Lehunyt szeme előtt vérvörös -szinben forgott valami idegen világ, aztán kék hegyeket látott és kék -tengert s látta Leát, a kis halászlyányt, amint gügyögve hivogatja: -Gyere vissza Simon, hadd el a földönfutó kóborokat, légy az én jó uram! - -Nehéz léptekkel botorkált tovább. A tornácon szenes serpenyők előtt -melegedtek az emberek, kufárok, nagyszakállu zsidók, bozontos római -poroszlók vegyest. Az izzó szén néha, egy-egy percre, homályos pirral -öntötte el az arcukat. Át az ablakon s a nyitott ajtón, a nyüzsgő -farizeusok csürhéjén keresztül fegyverzörej, káromlás és vesszősuhogás -hallatszott. A tornác egyik sarkából föl-fölrikitó vihogás vegyült bele. -Az egyik lyány nagyot sikitva ugrott el egy részeg katona csókja elől. A -föllobbanó fény egy pillanatra arcára esett és Péter földobbanó szivvel -ismert rá: Lea volt, az ő mátkája. Odaugrott hozzá, megfogta a karját: - -– Lea, te vagy itt? Kinél vagy itt, ki vagy itt mi vagy itt? Rossz -személy lettél, részeg katonák szeretője lettél? - -A lyány ijedten nézett rá. Megismerte és kitépte magát a kezéből. - -– Ha az lennék is, mi közöd hozzá. Mátkád voltam, elhagytál. Bucsut se -mondtál, csak világnak mentél, kóborló istentagadóknak lettél a -cimborája. Annak a galiléusnak lettél az embere! - -– Nem igaz asszony, nem igaz, nem is ismerem… - -– Nem ismered? Nem te mentél vele? Levelet sem irtál, izenetet se -küldtél. Hagytál volna éhen veszni. Ha szolgálatba nem állok, el is -veszhettem volna a te názáretbeli Jézusod miatt. - -A népség köréjük gyült. Rongyos gyerkőcök rángatni kezdték a Péter -kopott köntését. Cselédlányok a kovásztalan kenyérből galacsinokat -gyurtak s a sötétben találomra dobták a Péter fejéhez. Egy katona -rekedten rikkantott: - -– Üssük agyon, ez is a Jézus emberei közül való! - -– Nem igaz ember, nem is ismerem! – kiáltott Péter mámoros rémülettel. - -– Az ő embere vagy, a szavad járása is elárul, a galiléus beszéded! - -A sarokban álló katonák is figyelni kezdtek. Egyre fenyegetőbben -tódultak a sötétben Péter köré. Lea is megijedt, féltette a kedvesét s a -köntösénél fogva bevonta magával az első szobába. A másik szobából nagy -világosság látszott, de Péter a sok embertől nem láthatott be oda. Az -emberek olykor be-bekiabáltak: „Üssétek agyon az istentagadót, a hamis -királyt!“ De Péter se látott, se hallott. Csak Leát érezte, amint -odaszorul hozzá és szorongatja a karját. Odahajolt a lyány füléhez: - -– Lea, – suttogta – Lea, nem vagyok az ő embere, nem leszek az ő embere. -A tied akarok lenni, a te hüséges urad. Gyere velem, hazaviszlek, -visszamegyünk a falunkba, a tenger partjára. Szeretjük egymást, mintha -sohse váltunk volna el. Gyerünk, gyerünk, viszlek is már… - -A zsivajt egyszerre éles kakasszó szakitotta meg. A hajnalt jelentette a -kakas. Az emberek szétváltak az ajtó elől s Péter ijedten kapta föl a -fejét. Belátott a fáklyafényes szobába. Látta a főpapot, amint -toporzékolva tépi a szakállát. Valami pirosság felé hadonáz. Részeg -katonák üvöltözve suhogtatják vesszejüket valaki fölött, aki piros -palástban ül a szoba közepén, egy székre kötözve. A kakasszóra az ajtó -felé forditja a fejét. Töviskoszoru van a homlokán s a vér nehéz -csöppekben pereg végig az arcán. Világos homloka alól szelid fénynyel, -mosolygó szemrehányással küldi a szeme sugarát egyenesen a Péter -szemébe, aki ijedt hörgéssel ismeri meg benne a Mestert. - -* - -És kifordula Péter a tornácra és keservesen zokogott. Azon sirt, hogy -milyen gyarlandó a férfiember s milyen hatalmas az asszonyi állat, -amikor egy cselédlyányért a leghivebb tanitvány is háromszor megtagadja -az ő Mesterét, mire a kakas egyet szólana. - - -Válás után - -Abban igazad van, Jolán, Bélával akkor nagyon kompromittáltam magam. De -hiszen tudod, ugy volt, hogy elvesz és ő irtózatos féltékeny természetü -volt. Igazán el akart venni; – éjjel-nappal azzal kinzott: a válópörnek -már vége van, a viszonyunkról mindenki tud, mért nem megyek hozzá? - -Magam se tudtam, miért nem. Elhiheted nekem, nem szerettem a volt uramat -s ha ugy imádtam is volna, mint az istent, abban a percben, amikor azt -mondta nekem, nekem, hogy megunt, ő engemet, abban a percben megutáltam -és meggyülöltem volna, még ha maga a Szent-György lett volna is. Tudod, -hogy nem volt szent; jól észrevettem, hogy neked is udvarolt, vagy akart -udvarolni, – köszönöm, hogy nem hallgattál a gazemberre. De udvarolt -másnak, de szaladgált száz más után, engem pedig megunt. - -Aznap, amelyikről szóltál, Gödöllőn voltam a néniéknél; ott laktam náluk -egész nyáron s aznap mulatságra készültünk. Béla a szomszédban bérelt -lakást és mindig a negyednégyes vonattal jött ki délután a hivatalából. -A néni ilyenkor aludt, a bácsi pedig a kártyapartiejánál volt és Béla -nesztelenül surrant be hozzám, a sötét konyhán keresztül. Jól láttam, -hogy a szegény fiu nem ebédelt rendesen, mert a vonat kettőkor indul s a -hivatal is kettőig tart. De nem igen szólhattam neki s nem is -kinálhattam meg semmivel, mert nagyon szentimentálisan fogta föl a -dolgot és szinte sirt, hogy én ételre gondolok azokban a rövid -pillanatokban, amik boldogságunknak vannak szánva. Igy mondta szegény, -de én biztosithatlak, hogy az a boldogság nem volt valami nagy -boldogság, legalább nekem nem s azt hiszem, neki se. Mert soha ki nem -fogyott a jajgatásból, hogy én nem szeretem őt; hogy egy szikrát, a -legszikrábbat se szeretem; hogy én sohase is szerettem és csak szántam, -amikor meghallgattam és szánom most, amikor nem üzöm el magamtól. Annyit -beszélt, hogy még ha akartam volna, se juthattam volna tőle szóhoz, de -folyton azt hajtogatta: látja, nem szeret, egy szava sincs hozzám. -Minden pillantásomról számot kellett neki adnom, hogy hova nézek, kire -gondolok, mért nem nézek ő rá s mért nem gondolok ő rá, hacsak egy -csöppet is, ha csak egy ilyen csöppet is. És féltékeny volt -hihetetlenül. A legjobban az uramtól féltett s az uram emlékétől. Az -volt a rögeszméje, hogy én még mindig halálosan szeretem azt az embert, -még halálosabban azóta, hogy elkergetett magától. Ezt nem verhettem ki a -fejéből; nagyon hiu volt az emberismeretére és arra, hogy mennyire -ismeri a nőket s a legnagyobb csacsiságokat mély meggyőződéssel hirdette -róluk. Mi azt szeretjük, ugy mondta, aki megaláz mennünket (ez az uram) -és nem azt, aki megalázkodik előttünk (ez ő). De azért egyformán féltett -mindenkitől, akár megalázott, akár megalázkodott, a szemtelen -hivatalnokoktól s az udvarias katonatisztektől, sértette minden szó, -amit más férfinak mondtam, gyanakodott mindenkire, akivel kezet fogtam s -nem is jutott eszébe, mennyire sért és mennyire megaláz evvel a -féltékenységével. Különben a „Tisztviselők Lapjá“-ba irt rólam verseket -és novellákat, amikből a vak is kiolvashatta, hogy hányadán vagyunk. -Pedig a világ nem volt vak és nagyon hamar észrevett mindent. - -Az igazat megvallva, nem is bántam. Megelégeltem azt a szerelmet, amiben -az én szivemnek is része van és vágyódtam a béke s a nyugalom után. -Legjobb szerettem volna meghalni, de ne nevess ki, valahányszor komolyan -rászántam magam, mindig volt egy ruhám készülőfélben s én azt gondoltam, -nem akarok addig meghalni, amig egyszer rajtam nem volt… Gyülöltem azt a -gazembert s utáltam az egész világot. Utáltam a férfiakat, mert tudtam, -hogy ezek a hitványok most kész prédának tekintenek engem; szemtelenek -voltak, mint a poloska, az asztal alatt alig tudtam a lábaikat -elkerülni, mialatt a vigyorgásukból kiolvastam: jól tudom, nem lehetsz -el férfi nélkül; biztositlak, hogy én bennem fogsz csalódni! Az a -szegény fiu másképp viselte magát s avval ejtett meg. Nem volt a kerek -világon senkim, akinek egy sóhajtással is kipanaszkodhattam volna -magamat – ha ti akkor itt laktok, vagy én elutazom hozzátok, minden -másképp történt volna. De én a néninél laktam s az a válópör alatt is -egyre vigasztalt, hogy ne féljek, minden jóra válik, türjek csak és -várjak, az uram majd visszatér hozzám. Én várjak! ő visszatér! – -ráuszitanám a kutyát, ha csak közeledni is merne! Béla nem igy beszélt s -ha nem is vallott nekem szerelmet soha, minden szaván, minden mozdulatán -látszott, hogy mindig szeretett és mindig szeretni fog. Énnékem balzsam -volt ez a szerény szerelem, amely nem kér mást, mint hogy megtürjem a -közelemben s ebben bizva, meg is türtem. A szegény fiu minden szabad -percét nekem szentelte és velem töltötte s én annyira megszoktam, hogy -aztán nem tudtam róla leszokni. Ő szegény, ha esküdöztem neki, mennyire -rokonszenves ő nékem és mennyire nem nélkülözhetem, keserü viccekkel -gyötrötte magát: nélkülözhetetlen vagyok, mint a kendője, amibe kisirja -magát! És igazán, mind bizalmasabbak lettünk s én mind többet meg többet -gyóntam meg neki. S ő ilyenkor olyan jól, olyan tapintatosan, olyan -nemesen tudott meghallgatni s olyan édesen, olyan gyengéden próbált -megvigasztalni – sirva borultam a vállára tizenkétszer s ő nem lett -volna férfi, ha tizenharmadszor meg nem csókol. A többinél én nem -gondoltam semmit, de jól esett hallanom a bolondos ember őrjöngéseit s -elképzeltem olykor: ha az az ember engem igy szeretett volna! -Idegenkedtem attól a gondolattól, hogy a felesége legyek; de megtettem a -kedvéért mindent, még azt is, hogy sehova se jártam, senkivel se -beszéltem s nem bántam, amikor kikezdett a pletyka: legalább megtudja -_az az_ ember, hogy van, aki engem nem un meg. - -Hát igen, aznap valami koncert volt s utána táncmulatság. A néni -telebeszélte a fejemet, hogy ilyen fiatal teremtésnek nem szabad magát -eltemetnie és kell, hogy a világ előtt mutatkozzék. A néni nagy volt az -ilyen prédikációkban s én türtem, mert tudtam, hogy a javamat akarja. -Nem ellenkeztem vele, – harmadfél éve volt, hogy nem táncoltam és nem -akartam berozsdásodni. Nagy dolog volt a szegény Bélát rávennem, hogy -eljöjjön velem s ne akarja magát főbelőni, ha máshoz is szólok egy szót. -Két hétig magyarázgattam neki a dolgot és két hétig csititgattam, amivel -csak tudtam az ő kétségbeesett féltékenységét. Végre a nénit citáltam -neki; erre aztán ő is belátta, hogy nekem csakugyan nem szabad -eltemetnem a fiatalságomat s a szépségemet. De jól láttam rajta, hogy -odaadná a lakbérét s a drágasági pótlékát, egy évi fizetését és tiz -esztendőt az életéből, ha már csúf volnék és vén s az ördögnek se -kellenék. Ő maga is részt vett a készülődéseimben s fájdalmas mosolylyal -hozott ki a városból maradék cérnacsipkéket, amiket a boltosok rásóztak, -papiermaché-legyezőt, amiről elhitették vele, hogy elefántcsont és -akkora keztyüt, hogy csak a forró hamu hiányzott belőle, hogy a frau -Náni fogfájás ellen a képére tegye. Én nem vetettem nagy ügyet az egész -dologra; egyet-mást változtattam a nyári kimenőmön – erre a mulatságra -ez is jó lesz. - -Mielőtt átöltöztem, Bélát erőszakkal kellett kikergetnem a szobámból. -Egymás után sorra vette az odakészitett ruhadarabokat, még a -legintimebbeket is és ha azt hitte, nem nézek oda, elkeseredetten gyürt -rajtuk egyet. Meg kellett esküdnöm ő rá és magamra, a nénire, a -boldogságomra, a legyezőmre, a szerelmünk emlékére és a jövőnk -reményére, a kisujjam körmére s a világos blouseomra, hogy igazán -szeretem; hogy hű leszek hozzá; hogy soha senki kedvéért el nem pártolok -tőle; hogy mindig rá fogok nézni és mindig vele fogok beszélni; hogy -mentül többet fogok ülni és mentül kevesebbet táncolni; hogy csárdást és -valcert egyáltalában nem táncolok s a négyesben csak a legyezőmet -nyujtom a férfiaknak; hogy nem megyek kivágott derékban, hogy a szemembe -nem engedek nézetni és már egy órakor hazamegyünk. Ő maga elátkozta -hasztalan elpocsékolt ifjuságát, amelyben nem tanult meg táncolni és -láttam, amint titokban halkan, de nagyon hamisan fütyült valami -polka-félét és komor ábrázattal illegette hozzá a lábait. Roppantul -kiöltözködött, különösen az ujmódi gallérjára volt büszke, ami -fölszaladt a füléig és elfogta a lélegzetét. Látszott rajta a szilárd -eltökélés, hogy fölveszi a keztyüt, még ha maga don Juan térne is vissza -az alvilágból, hogy engem egy fordulóra fölkérjen. - -A terem ajtajánál majd felöklelte az egyik rendezőt, aki karonfogva -akart a helyemre vezetni. A rendezőbe a néni csimpajkodott és Béla -diadalmasan emelte magasra a galléromat meg a legyezőmet, valamint azt a -kétmázsás nagykendőt is, amit óvatosságból hozott magával, nehogy -hazamenet meghüljek. Szorosan mellém ült és nem engedte át a helyét -semmiféle kisasszonynak, ha még oly bágyadt pillantással markirozta is -neki a halálos fáradságot. „Ki az a majom? Honnan ismeri azt a -vizilovat?“ sziszegte, ha valakire ránéztem vagy valakinek -visszaköszöntem. Mikor az énekes kijött és meghajolt, a szelid képe -csupa epe volt: „Nézze, hogy begörbül az orra, ha a száját kinyitja. Két -zápfoga hiányzik. Olyan a keze, mint egy asztalosé. Csupa német nótát -énekel…“ De az énekes lágy baritonja őt is ellágyitotta és a százszor -hallott Schubert-dalok százegyedszer is megolvasztották a lelkünket. -Szerelemről és hüségről volt bennük szó s én édes fájdalommal éreztem, -hogy mindezekben a dalokban együttvéve nincs annyi hüség s annyi -szerelem, mint abban a szegény fiuban, aki itt okvetetlenkedik a -baloldalomon. Csupa szerelem és csupa vád volt a pillantásában, amit -állandóan, szünet nélkül ott éreztem égni az arcomon, a nyakamon, a -karomon. Az énekes egy operába csapott át és Béla mindenről megfeldkezve -kapott a kezemhez: - - Szeretlek én gyanakvó gyötrelemmel, - Sovárgó és őrjöngő szerelemmel – - -igy szólt a dal s én könyes szemmel szoritottam meg a kezét… - -Ebben a percben éreztem, hogy összerezzen és ránézve láttam, hogy szine -kővéválva mereszti a szemét az egyik sarokba. Nekem is minden vérem a -szivembe szökött. Don Juan tért vissza az alvilágból – abban a sarokban -ő állt, az az ember, az én elvált uram. - -Jó élet lehet a pokolban; a pokol tüzére nem emlékeztet egyéb, mint a -lesült arca s a villogó szeme. A haja s a szakálla is feketének -látszott, talán a fehér flanell-kabátjától. Összefont lábbal -támaszkodott a falnak és leplezetlen unalommal ásitott egyet-egyet a -feketeszalagos szalmakalapjába, – a fehér foga kicsillogott mögüle, mint -valami vadállatnak. A nyaka még erősebb lett s a bajusza sürübb, -különben alig változott. A viselkedése sem változott; az asszonyokat -ugyanavval a félig gúnyos, félig vágyakodó pillantással mérte végig, ami -nekem mindig olyan volt, mint egy-egy szivtelen ütés, amit az én -féltékenységtől kipiruló arcomra mér. A társasága is a régi volt – ha -nem is ugyanazok, de most is ugyanolyan léhütők, serdülő kamaszok, akik -közt könnyü elsőnek lenni, akik táncközben az embert szemtelenül -szoritják magukhoz s a csárdás közben a padlót ütögetve, kimerülten -bömbölik, hogy sose halunk meg. Most is, hangverseny után is ezt -bömbölték s én áldottam a jó végzetemet, hogy nem volt közöttük -ismerősöm s a nénivel meg Bélával dobogó szivvel, észrevétlen vonhattam -meg magamat az egyik sarokba, a rendező urak szürke-kabátos háta mögé. -Lehunytam a szememet és szerettem volna elsülyedni… - -– Matild, maga itt van? Engedje meg, hogy én is itt legyek… - -Rémülten pillantottam föl. A nénit láttam, amint gyáván huzódott valami -szomszéd mamához és Bélát, amint bőszülten fölpattanva, sietett ki a -folyosóra. S őt láttam, amint nyugodt mosolygással foglalja el a Béla -helyét s mintha ez a világon a legtermészetesebb dolog volna, odaül -mellém, odafordul hozzám, még a legyezőmet is fölemeli, amit Béla -rohanása közben odacsapott a helyére. - -– Kezet se nyujt? ugy látszik, haragszik. De azért pro forma nyujthatna -– ugy tudom, nem szereti a föltünést. Ne ijedjen meg, nem ismer itt -bennünket senki. - -Én belőlem kitört a méreg. - -– Hogy mert maga idejönni? sziszegtem feléje, de ő ezalatt már elkapta a -kezemet s a másik kezével egy percig végigsimogatta, mint egyszer, -sokszor, annak idején. - -– Meghittak s én nagyon unatkoztam. Tudja, nem valami mulatságos dolog -olyan magánosnak lenni, mint én vagyok. Azaz, hogy maga nem tudja – ugy -látom, gondoskodott társaságról. - -Azzal kibiccentett az ablakon a folyosóra, ahol Béla sötét arccal -telepedett le egy asztal mellé s egy battéria palack mögül ugy tett, -mintha nem nézne reám. - -– Takarodjék innen, mert kidobatom! - -– Mingyárt édes, mingyárt. Nem is ültem ide egyébért, mint hogy -megmondjam, hogy maga ma elragadóan csinos; hogy olyan jó napja van, -amilyen az én szegény időmben sose volt; hogy a ruháján meglátszik, hogy -valakinek a kedvéért vette magára s nincs is egyéb hiba a toilettejében, -mint hogy nincs virágja. Látja, ha én volnék a lovagja, erről nem -feledkeztem volna meg. A legyezőjéből is kitört egy lap – esküszöm, hogy -én még ma sem rösteltem volna a fáradságot, bevinni a városba s a -boltosnál megcsináltatni. - -– Ha nem hagy békében, szólok a néninek, hogy vigyen haza. - -– A néninek? Hát a néni él még? Él még, a foga ép még, most is rám -vicsoritja még? – Ezt a nótát az akadémiában hallottam vagy hol, – -ujabban nagyon müvelt kezdek lenni, amióta annyit unatkozom. Azokat a -szegény inszurgenseket gunyolja, akik még visszavonulni sem tudnak -tisztességesen. - -Szinte sirva fakadtam dühömben. - -– De hát mit akar tőlem, mért nem hagy békében? - -– Mondom, hogy nem tudok visszavonulni. Matild, magában nincs egy szikra -fesseség sem, hogy ilyen tragikusan fogja föl a dolgot. Volt idő, hogy -olyan félvállról vett, mint egy polichinelt s olyan könnyen vált meg -tőlem, mintha, bocsánatot kérek, a szeretője volnék. - -Olyan alázatosan nézett rám, mintha nem is az lett volna, aki. Nevettem -a haragtól. - -– Tudja, hogy maga orcátlan, hogy lelketlen, hogy szivtelen, hogy nem -férfi, mikor igy visszaél az én tehetetlenségemmel és hogy alávaló, -mikor én rám fogja, amit maga tett? - -– Tudja, hogy maga komédiás, hogy képmutató és alakoskodó, mikor azt -akarja velem elhitetni, hogy a maga nevében beszél? Azt hiszi, nem -tudom, kinek az egészségére isznak odakinn? - -Önkéntelen odaforditottam a fejemet, ahol Béla egy árva kerti gyertya -világa mellett éppen bort öntött a sörös poharába és pipacsvörös arccal -magyarázott valamit egy szemüveges urnak, aki félrecsapott kalappal, az -öklére dőlve biccentgetett feléje. - -– A középkori lovagok sokkal jobban birták az italt, – igaz, hogy ők -egyszerre csak egyfélét ittak. A középkori sárkányok pedig sokkal jobban -őrizték az elbüvölt királykisasszonyokat – igaz, hogy ők tüzet okádtak, -nem pedig… - -Ebben a percben ujra fölcsendült a zene s a rendezők előre elrekedve -kiabálták: Első négyeshez tessék fölállani! Beleszédült a fejem a levegő -fülledtségébe, a szivem dobogásába. A kisértőm pedig fölugrott: - -– Matild, ne akarjon tőlem megszabadulni, nem is szabadul meg, hiszen -jól látom, hogy még mindig szeret. Nem kiváncsi arra, hogy én szeretem-e -még? Itt nem beszélhetünk, pedig én megfulladok, annyi a mondani valóm. -Nézze, az a karikalábu vis-á-vist keres, maga nincs engageálva, álljon -be velem. - -– Megőrült?… - -– Megőrültem, te is meg fogsz őrülni, akarom, hogy megőrülj, hogy belém -bolondulj. Jösz, vagy botrányt csapok – s ezzel a karjába rántotta az -enyimet és vitt magával. Nem láttam semmit, csak a nénit láttam, amint -rémült szemmel meredt utánam, az ablakon keresztül pedig a szemüveges -urat, amint fölugorva az öklét rázogatta Béla felé és behalatszott, -amint rekedten kiáltozta: ha én mondom magának, fiatal ember… - -Nem tudom, hogy táncoltam végig ezt a quadrillet, de tudom, hogy bolond -volt ő és bolond voltam én is. Azt mondta, hogy itt nem lehet beszélni s -nem akart kevesebbet, mint hogy fogadjam őt titokban magamnál, holnap -reggel, amikor a néniék alszanak s Bélának a városba kell utaznia. -Apróra bizonyitotta, hogy senki sem tudja meg s neki semmiféle rossz -szándékai nincsenek. Elárulta, hogy már két hete tanulmányozza a -terrénumot, tudja minden dolgomat és minden viszonyaimat, tudja, Bélával -hogy állok s mikor jöhet hozzám látatlan és zavartalan. Esküdözött, hogy -főbe lövi magát, ha nem fogadom magamnál s esküdözött, hogy tudja, -milyen alávaló ember s milyen méltatlan én hozzám. Ő maga mondta, mit -tegyek s hogy bánjak el vele – leföstötte az én diadalomat, mikor ő -megtérve borul a lábam elé s most én kergetem el őt, hidegen, -szivtelenül, ugy mint ő kergetett el engem, ugy mint Tatjána elkergette -Anyégint, mikor az visszatért hozzá. S eszembe juttatta azokat az -időket, amikor jegyben jártunk s ő olvasta föl nékem az Anyégint, amikor -még szerettük egymást és nem volt közöttünk senki és semmi. S a sétánál -megszoritotta a karomat, hogy szinte fölkiáltottam s a fülemhez hajolva, -egyre suttogott bele, vagy talán csak a forró lélegzetét küldte az -eszemre, hogy végképp belebolonduljak. Alig láttam, hogy a szomszédaink -összesugnak, lerogyó térddel, gépiesen vonszoltattam magamat egyik -kézből a másikba, amig visszaértem az ő forró kezéhez s mikor a többiek -fölemelt karral kaput álltak s nekünk át kellett alatta siklanunk, én -csak azt tudtam suttogni elfuló lélegzettel: hallgasson, az isten -szerelmére, hallgasson. De ő nem hallgatott s mikor ujra a helyünkön -ültünk, egyre beszélt, beszélt, folyton csak beszélt s mikor végre a -maradék eszemmel kábultan vánszorogtam a nénihez, hogy menjünk haza, ő -ugrott oda mellém s ő vetette a vállamra a galléromat. A karjába kellett -kapaszkodnom, hogy el ne ájuljak s csak homályosan emlékszem Bélára, -amint, mikor a kapuból visszanéztem rá, éppen a gyertyatartót akarta a -szemüveges ur fejéhez vágni, akinek rémülten vetette magát a nyakába egy -termetes hölgy és kétségbeesve sikoltozta: Ignác, neked három gyereked -van, neked nem szabad meghalnod!… - -Két hét mulva megint sirva borulhattam a Béla vállára. Mert megint nem -én kergettem el azt az embert, megint csak ő kergetett el engem. - - -Sanyika nagy - -Sanyika álmélkodva állt meg a tükör előtt. Magas állótükör volt, mégis -előre kellett hajolnia, hogy meglássa magát benne, bajuszosan, hosszu -nadrágosan, kemény gallérosan, órásan, mellényesen, apikásan. Hamar -végigtapogatta, két kézzel, kabátját – mellényét. Kivül, belül, fönt, -lent: mindenütt tele volt zsebekkel; oldalzsebekkel, amikben bőrtárca -volt és szagositott zsebkendő, apró zsebekkel, amikben aprópénz volt, -meg körömráspoly, meg szivarvágó kés – s az óralánca végén kis iránytü -fityegett. Semmi kétség benne: Sanyika meglett ember; nagy, mint a többi -nagyok. - -Tudni kell, hogy Sanyika semmit ugy nem szeretett volna, mint éppen azt, -hogy nagy legyen. Nem szeretett kis fiu lenni. Nagy és erős szeretett -volna lenni, hogy mindent maga végezhessen el, mindent maga szerezhessen -meg, senki segitségére ne szoruljon, senkinek ne kelljen -engedelmeskednie. Szeretett volna nagy lenni, hogy a szekrény felső -polcáról a csokoládét maga tudja levenni s ne kelljen a frajlájntól -lekönyörögnie. Szeretett volna nagy lenni, hogy irni és számolni tudjon -apa iróasztalán s hogy mikor a Mancika megbetegszik, ne kelljen -éjszakának idején nagyanyáékhoz áthurcolkodnia s hat hétig nem -játszhatnia hugocskájával, nehogy elkapja a betegséget. Szeretett volna -nagy lenni, hogy legyen pénze megvenni minden játékot. Ezt szerette -volna – s most ime nagy volt. - -Eleinte nem hitt szemének. Körülnézett, hogy nincs-e ő valahol s nem -valaki más-e az, akit a tükörben lát. De a tükörbeli nagy is -körülnézett, szakasztott ugy – aztán meg, ahogy végignézett magán, -ugyanolyan hosszu nadrágot, kézelőt, fekete cipőt látott kezén-lábán, -mint a tükörbeli nagyon. Ő volt az, ő nőtt meg igy – maga se tudta, hogy -és mikor. Csak arra emlékezett, hogy apika iróasztalánál játszott a nagy -bőrszékben. Onnan jött át ide, anya szobájába, a nagy tükör elé. Ezalatt -történhetett a nagy változás – azaz, hogy nem is változás. Mert éppen -csak hogy nagyobbnak látta magát Sanyika, bajuszosnak, nadrágosnak. De -érezni ugyanannak a Sanyikának érezte magát, aki annakelőtte volt. -Semmivel sem erősebbnek, semmivel sem okosabbnak. S örülni sem örült -annak, hogy nagy. Odakünn sütött a téli nap s bundás szép nénik s -felparádézott kis gyerekek sétáltak az utcán. De neki olyan volt a -kedve, mint mikor esik az eső és fuj a szél. - -Átment a harmadik szobába, amelyik az ő szobája volt, meg a Mancikáé. -Nem kellett felágaskodnia a kilincshez, inkább le kellett nyulnia, hogy -megnyomhassa. A hintalovon egy kis fiu ült, akkora, mint nemrég még ő -volt s ezt mondta neki: isten hozott, apikám! A főzőedénynyel pedig ott -játszott a Mancika, aki most tanul a frajlájntól németül s az is azt -mondta neki: Guten Tag, Pappa, was hast du mir gebracht? Odament a -szekrényhez, hogy levegye a polcról a csokoládét. De ott állt anyika és -az ezt mondta: Ugyan, Sándor, hogy lehet öreg napjaira ilyen torkos? -Csak nem eszi el a gyerekei elől a csokaládét? - -Azt is mondta Sanyika: - -Kérem, Sándor, adja ide a konyhapénzemet! - -Sanyika benyult a belső zsebébe s kihuzta a bőrtárcát. Kinyitotta, de -abban csak két névjegy volt, aztán egy piros kártya meg egy barna -kártya, három postabélyeg, de semmi pénz. Anyika elkezdett sirni és azt -mondta: - -Hiszen magának már megint nincs pénze! Nyilván elkártyázta a kaszinóban! -Menjen a hivatalba és keressen pénzt! - -Sanyika busan kiment az előszobába és felvette apika bundáját és kemény -kalapját, ami éppen jó volt neki. Egy ember állt ott s a kezében valami -irást tartott. Kérem, nagyságos ur, ezt a kis számlát hoztam, azt -mondta. És Sanyika azt mondta neki, hogy nincs nálam apró, jöjjön -máskor. És az ember haragosan morgott, becsapta az ajtót és Sanyika igen -félt tőle, pedig nagy volt. - -Az utcán sok emberrel találkozott, aki mind ismerős volt vele és azt -mondta: Az isten áldja meg, Winkler ur, mi lesz már azzal a pár -forintomal? Vagy azt, hogy: Az isten áldja meg Winkler ur, segitsen -rajtam, mert nem tudok enni adni a gyerekeimnek. Sanyika ugy félt tőlük, -mint a tüztől, pedig nagy volt. A villamoson is pénzt kértek tőle; amit -játékokat meg akart venni, azért mindenért pénzt kértek, pedig az -aprópénze mindjárt az elején elfogyott. Mikor megállitotta az embereket, -hogy kérjen tőlük, azt mondták: Nem takarodik? Mindjárt bekisértetem a -rendőrrel! Sanyika azt mondta: de kell csokoládéra, meg zöld borsóra a -kis fiamnak, meg a kis lányomnak. Ők meg azt mondták: minek a szegény -embernek gyerek? És mind akartak tőle valamit és mérgesen néztek rá, ha -nem tette meg. - -A hivatalban, az első szobában ott állt a János szolga és azt mondta: Az -isten áldja meg, Winkler ur, miért jár be ilyen későn? Az öreg már -háromszor kereste. Sanyikának, pedig nagy volt, ugy dobogott a szive, -mint mikor a kéményseprő azt mondja, hogy: jó napot, nem füstöl a -kályha? Sanyika levetette apa kabátját s beült a szobába az -iróasztalhoz. Egy szakállas, pápaszemes ember jött ki hozzá és az azt -mondta: Ha ez még egyszer előfordul, akkor le kell mondanom az ön -szolgálatairól! Sanyika ugy érezte, hogy ezt az embert meg kellene -verni. De semmi erőt nem érzett magában, inkább sirni szeretett volna, -de szégyelte magát. - -Aztán elkezdett irni és számolni. Tudott. De nem örült neki, inkább -fáradt volt tőle. Az ujjai meggémberedtek s a számok összefolytak a -szeme előtt. Igen szeretett volna a Mancikával játszani. - -Haza is ment. A kapuban kinn állt a házmester és azt mondta: Jó, hogy -jön a nagyságos ur! Most vittem fel a doktor urat; a Mancikát meg az -Anna vitte el az öreg nagyságáékhoz. Ugy látszik, baj van a kis fiuval. - -Sanyika rohanva ment be a gyerekszobába. A kis ágyban ott feküdt a kis -fiu és nem lehetett ő vele sem játszani. Piros volt a képe és zihálva -pihegett. Anyika tágra nyilt szemmel nézte a doktor bácsit, aki az ablak -felé tartotta a lázmérőt és csóválta a fejét. Sanyika rémülten vonta -félre egy sarokba. - -Doktor bácsi, inkább keserüt gurgulyázok, inkább megiszom az orvosságot, -inkább megeszem a sárgarépát és nem játszom a virgácscsal és a -Mikulással, csak ez a kis fiu ne legyen beteg és még egyszer rám -nevessen! Nézze, doktor bácsi, én most nagy vagyok és mindent -megtehetek, amit akarok és nem kell félnem senkitől. Mondja meg, hogy -mit tegyek, hogy ez a kis fiu meggyógyuljon! - -A doktor bácsi csak csóválta a fejét és azt mondta: Kedves barátom, itt -te nem tehetsz semmit. Férfi vagy és el kell viselned, amit a sors rád -mért! - -Sanyika irtózatos nagyot kiáltott és sirva borult le az asztalra, olyan -erősen, hogy megütötte bele a homlokát. Odakapott és körülnézett. A -bőrszékben ült apika iróasztala előtt s megint olyan kis fiu volt, mint -mikor utóljára játszott itten. Mellette állt anyika és nevetve kapta föl -a karjába. Az mondta: Megütötted magad, Sanyikám? Látod, mondtam, hogy -játszszál inkább a magad asztala előtt – ráérsz még itt ülni, majd ha -nagy leszel! Rosszat álmodtál, hogy igy felijedtél? - -Sanyika nem felelt, csak szorosan átölelte anyika nyakát. Anyika átvitte -a gyerekszobába s odaemelte a szekrény polcához, hogy maga vegyen a -csokoládéból. Mancika a főzőedénynyel játszott s apika is ott állt a -szekrénynél. Sanyika letört egy darabot a csokoládéból, de nem ette meg, -hanem apika szájába dugta. És azt mondta: - -Egyél, apikám, ne félj; nem eszed el a gyerekeid elől! - - - - -NÉPEK ÉS HELYEK - - -A japán pörgettyü - -(1904.) - -Csuzima után három nappal, mikor kiderült, hogy Togó már nyolc hónap -előtt arra és a szerint készülődött, hogy a balti flotta kénytelen lesz -a koreai szorosba bekerülni s ő ott két tüz közé veheti – a világ -legnagyobb tengeri diadaláról szóló hirek olvastára, arra az adatra, -hogy az öreg japán békésen átaludta a csata előtt való éjszakát, hogy a -csatában tengeralatti hajók voltak a döntők s a japán flotta hetekig -tudott a muzampói kikötőben lappangani a nélkül, hogy a mai -hirszolgálatos világban azt valaki is megtudta volna: a csata -rémképeitől népes álmaim közepett, hirtelen felbukkant előttem annak a -fiatal japán ujságiró kollégának a képe, ki a saint-louisi japán -kiállitás egyik padján mosolyogva fogadta felkinált szivaromat és lelkes -bókjaimat: - -– Köszönöm, köszönöm, nemzetem nevében, a magam nevében – de mondja, -kérem, miért tekinti kegyed azt olyan rettenetes geniálitásnak, hogy a -mi fajtánkbeli emberek, akik elvégre szintén emberek, sőt kulturemberek, -meg tudják tanulni és csinálni mindazt, amit meg tudnak tanulni és -csinálni a fehér hajóácsok, vegyészek, asztalosok és admirálisok?! - -Csakugyan, miért tekintjük annak? A japán, ez most már bizonyos, igen -geniális fajta. De ez a geniálitás: ez miért volna csoda? Ez a hit s ez -a csodálkozás nyilvánvaló kulturgőg a mi részünkről, – tudománytalan -elfogultság, mely a kulturának csak egy formáját hajlandó elismerni: a -nyugatit. Egyben magunknak is eléggé való meg nem becsülése. Mert -kétségtelen, hogy a nyugati népek is igen-igen geniálisak voltak, hogy -az ezer usque ezerötszáz év alatt, melynek előtte javarészt vérivó és -félig-meddig barlanglakó vadállatok voltak, akik sokkal nagyobb kinnal -és sokkal értetlenebbül ileszkedtek bele a pusztuló görög-római-zsidó -kulturába, mint ma a japánok a virágzó európa-amerikaiba: hogy ez idő -alatt kitalálták, kifejlesztették s életük részévé tették mind a -csodálatos tudományokat és készségeket, melyeket a boldog japánok -negyven év óta azon készen és kidolgozottan vehetnek át, tisztára mint -megtanulni való és meg is tanulható ügyességeket. Amit egyszer Disraeli -vetett oda gőgösen az ő zsidó voltára célzó angol uraknak, hogy: igenis -zsidó vagyok, vagyis az én őseim már királyok, költők és hadvezérek -voltak olyan időkben, mikor az urak apái még füvet ettek és négykézláb -jártak: az áll nagyjában a japán-európai viszonyra is, ám – ezt nem -szabad elfelejteni – legalább is akkora dicsőségére az angolnak, az -európainak, az amerikainak, mint a zsidónak vagy a japánnak. Mert mentül -igazabb, hogy a mai európai és amerikai népek még gyámoltalan vadállatok -voltak olyan időkben, mikor a zsidók, az indusok, a kinaiak s a japánok -már emberek és müvelt emberek voltak, annál nagyobb dicsőségük e -vadaknak, hogy – történelmi szemmel nézve igen rövid idő alatt s a régi -kelettől és Rómától meg Athéntól átvett müveltségnek igen kevés -segitségével, sőt ettől sokszor mint békótól szorittatva: mégis olyan -hatalmas müveltséget és életre való készséget tudtak kitalálni és -kialakitani, melyeket náluknál sokszorta régibb és sokkal régebben -müvelt népeknek meg kell tanulniok s mintegy uj bőr gyanánt kell a maguk -régi, tisztes, megszentelt bőre helyett magukhoz váltaniok, hogy a -történelem versenyében megállhassanak vagy éppen győzedelmesek -lehessenek. Ennyiben tehát nem volt igaza az én mosolygó kollégámnak. - -De viszont mosolygásában igaza volt – maga ez a mosoly már testet öltött -igazság volt. Ahogy a mai japán mosolyog, még a hordárja, a pincérlánya, -a cirkuszbeli akrobatája is, akikkel a Japánt nem is járt nyugati ember -találkozhatik már hol itt, hol ott, Európában és Amerikában: ugy csak -olyan emberek mosolyoghatnak s ilyen beszédes némaságba csak olyan -emberek izomzata tud szétszaladni, akiknek már hetvenhetedik öregapjuk -is lelki életet élt s ennek testi kifejeződésében eljutott legalább is -addig a kezdőfokig, ahol a müvelt ember a többi állatoktól, a nevetni -nem tudóktól s a többi emberektől, a csak röhögni tudóktól, -elkülönböződik. Nem vagyok gyerek s nem gondolom, hogy minden japán -ember csupa nemesség és csupa költészet. Sőt a japán mosolyt sem -szeretem: mindig egy igen kevéssé magasrendü férfiunak, az osztrák -Körber doktor ur ő excellenciájának mosolyára emlékeztet, a tipikus -Streber és Schleicher bürokrata mosolyára. De végre is a Streber, a -Schleicher, a bürokrata is kultur-produktum. Azt sem mondom – bár senki -az enyémnél értékelőbb szemmel nem nézi a japán müvészetet, a japán -kertészetet, a japán fegyelmet és emberséget – hogy a régi, 1868 előtti -japán kultura tulságosan magasrendü kultura lett volna. Akik a -politikában csak a hübérségig, a hadi technikában csak a dárdavetésig, -az élet értékelésében csak az öngyilkosságig tudtak a maguk erejéből és -ázsiai szomszédaik iskolájában eljutni, azoknak kulturája nem a -legmagasabb rendü. De volt kulturájuk és pedig rég időktől fogva s e -kulturának, ha nem is a legmagasabb rendü, véghetetlen nevelő hatása van -nemzedékről nemzedékre, még testi nevelés dolgában is. A nyugati ember -előtt ez akkor világosodik meg, ha elnézi a cirkuszban a japán -birkozókat, akrobatákat és szemfényvesztőket. Démoni, kisérteties, -majomszerü készség és ügyesség ez, melyhez képest a nyugati mozdulat s a -nyugati izomzat esetlen, otromba, nyers és kidolgozatlan. (Mellesleg -szólva: a majomszerüség nem szól ellenem; a maga kulturájában, a fán -való mászkálásban és ugrándozásában a majom is kulturállat, és -szervezete sokkal tökéletesebben hozzáalakult ehhez az életmódhoz, mint -nekünk, ősi fáinkról talajra leszállott félmajmoknak, kiknek teste még -mindig nem eléggé alakult hozzá a földön, völgyön és hegyen való -járáshoz és éléshez.) Mikor a japán akrobata egy kifeszitett vékony szál -fonálon ugy szalajtja végig a szabadon forgó s éles hegyü pörgettyüt, -ahogy a mi gyerekeink az ő csigájukat sik földön sem tudják, vagy ahogy -ugyanilyen vagy egyéb efféle ügyességekkel remekel az indus -szemfényvesztő: mondom, a nyugati vagy nyugatra sodródott ember előtt -hirtelen megvilágosodik, hogy e testi ügyességnek e népekben hatalmasan -s ezredévek óta nemzedékekről nemzedékekre szálló hagyomány és -foglalatosság gyakorlatában kidolgozódott testbeli dispoziciója és -készültsége van meg, mely képessé teszi őket arra, hogy bizonyos -technikákat és ügyességeket, melyeket nem ők találtak ki, mégis, ha -azokat készen és kidolgozottan átvehetik és átérthetik, talán még jobban -és még ügyesebben gyakorolhatnak, mint azok a népek, akiknek géniusza e -mesterségek, e készségek és szerkezetek kitalálásában remekelt. Már 1868 -előtt is, mielőtt az európai müveltséget átvették, a japánok teméntelen -idők óta iparüző, kereskedő, müvész, katona, filozófus és álladalmi -életet élő nép voltak. Kifejlődött bennük, óriási és roppant régi -gyakorlat révén a számitás, a higgadtság, a fegyelem, az összetartás, az -önmegtagadás, a testi ügyesség, a szerszámokkal való bánni tudás -tulajdonsága és képessége – tulajdonképpen sokkal erősebben, mint -náluknál sokkal rövidebb ideje kulturéletet élő nyugati népekben. Mikor -tehát hirtelen átvették a nyugati kulturát s a nyugati technikát, -melyeknek gyakorlásához éppen számitás, éppen higgadtság, fegyelem, -összetartás, önmegtagadás, testi ügyesség, szerszámokkal való bánni -tudás és egyéb ilyen tulajdonságok és képességek kellenek, melyek az ő -rég kidolgozott testükben és lelkükben tulajdonképp sokkal magasabb -fokon vannak meg, mint a nyugati testekben és lelkekben: éppen nem -csoda, hogy ezek a roppant ügyes, értelmes és fegyelmezett emberek, ezek -a végtelenül gyakorlott birkozók, dárdavetők, takácsok, csontfaragók, -kereskedők, politikusok és filozófusok csak olyan, vagy akár jobb -hajóácsok, vegyészek, gépmunkások vagy admirálisok, mint a mi nyugati -ilyen mesterségbeli embereink. A muszka generálison meglátszik, hogy -apái, nem is nagyon rég, földmives parasztok voltak, kiknek elméje nem -sokat élesedett, teste semmi finomabb vagy pepecselőbb munkában nem -gyakorlódott, – a japán bakán meglátszik, hogy ősei teméntelen idők óta -kertészek, kalmárok, katonák, takácsok, nyergesek, szijgyártók, -esztergályosok, selyemhimzők s mi egyebek voltak, kiknek elméje -megélesedett, teste kiügyesedett, lelke tudatossá edződött e régi nagy -iskolában. - -S meglátszik az orosz-japán háborun is. S mint ahogy meglátszik a -kinaiaknak: nem ugyan háboruin, mert ebben tökéletlenek, de például -diplomáciáján, melynek atyamestere, az öreg Li Hung Csang, az egyetlen -eleven ember volt, aki a mi Andrássy Gyulánkon kivül a nyugat nagy -Bismarckjának imponált. Gondoljuk el, hogy Magyarországot ma hirtelen -tenger folyná körül s ezer esztendőre elzárna bennünket a többi világtól -s annak tudomása elől. Ezer év mulva aztán hirtelen rajtunk ütne az -idegen világ, mint ahogy rajtaütött 1868-ban Japánon. Ha ez ezer -esztendő során a mi enclavénkban kifejlődött vagy tovább fejlődött -bizonyos müveltség s e müveltséggel bizonyos testi és lelki -diszpoziciója az embereknek: akkor ezeken fordulna meg, hogy az uj -világban meg tudnánk-e állani. Ha az a világ vizen járó lesz: nagy -könnyüségük lesz benne a tiszai és dunai halászoknak. Ha az a világ az -intenziv földmivelés világa lesz: nagy helyük lesz benne a bolgár -kertészeknek. Ha a világ ravaszkodó és marakodó világ lesz: nagy erővel -állatnak meg benne bennünket a mai fiskálisok késő unokái. És igy -tovább. - -Ezek a japán generálisok és admirálisok szakasztott ugy kormányozzák a -hadi kockát, mint a japán ügyeskedők a cirkuszi pörgettyüt. Ez azonban -kevesebbet von le a japán generálisok és admirálisok érdeméből, mint -amennyire önkéntelen kalapot emeltet velünk a japán pörgettyü előtt. - - -Konstantinápoly - -(1903.) - -Aki meg akarja érteni a búr háborut, nézzen le egy kicsit -Konstantinápolyba. Két világrésznek természettől fogva legtökéletesebb -kikötője, legalkalmasabb stratégiai pontja, legkinálkozóbb diplomáciai -fókusa. S erre a pontra ráfekszik ez a boldogtalan nép s mig maga -hasznát nem veszi, a világ használata elől is elzárja. Amig csak itthon, -ujság vagy könyv papirján látod ezt, talán nem izgat, sőt igazában -tudomásul sem veszed. De ha odalenn a civilizálatlan állapotok apró -tűszurásai formájában a magad bőrén tapasztalod; ha, aki Európában -megszoktad magad körül az uraság s a hatalom egyszerü formáit, odalenn -népet látsz, mely sem élni, sem meghalni nem tud; birtokban levőket, -akik maguk érzik magukat zselléreknek; derék, tisztes, jóságos -embereket, kik mégis gazabb dolgokat követnek el a legsötétebb -orgyilkosnál s mig egyfelől hatalmuk végtelen, másfelől kevesebb -biztonságban élnek a mezei nyulnál: önkéntelen feltámad benned az érzés: -nem, ez tovább igy nem maradhat. Ez az érzés uralkodik nemcsak az -ideszámüzött európain, de az ide bebörtönzött törökön is. (Ez betü -szerint igy van; utlevél nélkül Törökországból kijutni nem lehet s török -alattvaló, főképp, ha előkelőbb ember, csak a szultán kegyelméből kap, -ha kap, utlevelet.) Beszélni nem igen mernek; aki szabadabb szót ejt, -arról biztos lehetsz, hogy agent provocateur, ki meggondolatlan -nyilatkozatokba akar beugratni. De szemük, mialatt a mélyén ott lakozik -a kiirthatatlan gőg, megvetés és kicsinylés a tisztátalan nyugat ellen, -egyben szinte könyörgő kutyaalázatossággal kémleli a legkisebb, -legjelentéktelenebb, leggyanusabb ismeretlenségü nyugatiban az illető -európai nemzet fiát: nem volnátok hajlandóak elfoglalni bennünket?… -Arról a kiszolgáltatottságról, melynek érzése a törököt föl a -legmagasabbig egyaránt eltölti, a mi európai lélektanunknak kategóriája -nincsen. A Mencsikovok s egyéb muszka ügyvivők, kik felöltőben s -lovagkorbácscsal viszik föl a szultánhoz az ultimátumot: a török és -Európa között ezek szabták meg az összefüggés formáit. A száz év alatt, -mely óta a török ki van szolgáltatva minden idegen hatalomnak, s csak -abból tengeti életét, hogy ezek egymás közt nem tudnak megegyezni: a -mások könyök- és ököljogának elismerése mélyen belevájódott a török -idegekbe. Annyira elismerik maguk fölött a tolakodás, a bitorlás, a -jogtalan követelődzés s az illetéktelen beavatkozás jogát, hogy -önkéntelenül lenézik azt, aki nem akar tőlük semmit. Nincs az a -jelentéktelen idegen, ki, ha csak egy kicsit ügyes és erőszakos, odalenn -figyelmet ne tudna kelteni maga iránt, meghallgattatást ki ne tudna -erőltetni, s pénzben vagy egyebekben bizonyos fokig el ne tudná érni, -amit tervelt. S igy is fogadják az idegent; udvariasan, előzékenyen, nem -röstellve másfél órás vagy akár félnapos beszélgetéseket sem, csakhogy -kikémleljék: mit akar voltaképpen, miért jött ide, ahonnan csak -elkivánkoznak az emberek? Pénz kell neki? Ordó kell neki? Vagy még több -kell neki? S ha ugy tesz, mint ha semmi sem kellene neki: akkor ez -nagyon veszedelmes ember lehet – isten tudja, mi kell neki! Ám ha -csakugyan és valósággal nem kell neki semmi, akkor szamár és senki, -akivel kár volt másfél órát vagy egy félnapot ok nélkül elfecsérelni… - -Mialatt gondos baráti kéztől kalauzoltatva gyönyörüséggel s utálattal -eltelve botorkáltam Konstantinápoly végtelen szépsége s feneketlen -szennye közepett, egyre Gobineau József grófra kellett gondolnom, a -leggyönyörübb lelkek s a legnagyobb tévedők egyikére, akikért olvasni -megtanulni érdemes. Őtőle származik az a fogyatékos elmélet, mely a -történelemben tisztára fajok harcát látva, egyformán lelkes követőkre -lelt a kapkodó dilettánsban, Houston Stewart Chamberlainben, s a kiváló -tudományos elmében, Gumplowiczban. Gobineau néhány évig a francia -császárság követe volt Teheránban, s ha valahol, ugy keleten támadhat -föl az emberben a kulturképtelen fajtákról való elmélet és meggyőződés. -Szó sincs róla: ez az elmélet egyoldalu és elfogult, s az emberi -természet abbeli egyoldaluságából és elfogultságából fakad, melylyel az -értelmességnek s a müveltségnek csak egy formáját hajlandó ilyenül -elismerni: a magáét. De bizonyos, hogy minden fajnak, vagy legalább is -fajcsoportnak megvan a maga sajátos, önnön képére teremtett kulturája; e -kulturák közt eltagadhatatlanok a fokbeli különbségek, és – itt a -bökkenő – az idegen, magasabbnak tetsző kultura végtelen nehezen -ragasztható csak fokbeli folytatásul, szerves továbbfejlődésül az -ugynevezett alacsonyabbra. Talán mert ez a fokbeli különbség igazán csak -látszólagos? Talán mert ez az alacsonyság valóban csak az idegen szem -optikai csalódása? Roppant nehéz az ilyesmiben itélni, mert éppen ebben -a pontban kivétel nélkül mindnyájan érdekelt felek lévén, egyben -elfogult birák is vagyunk. - -Olyan állapotok, vallásiak, gazdaságiak, társadalmiak, mint a mai -kinaiak, perzsák vagy törökök, fennállottak Európában is, századokkal -ezelőtt; Olaszországban még idegen-uralom formájában is. De mig ezekből -a mai jobb állapotok ellenőrizhető természetes fejlődés utján lettek, s -mig e fejlődés folyamán a legtökéletesebb termékenyitő képességgel -hatottak egymásra a legkülönbféle kulturák és kulturfokok: ezek a keleti -állapotok a legkisebb fejlesztő reformkisérletet is kilökik magukból, -mint a test a szálkát, s az állandó idegen befolyás csak állandó -megmételyezés formájában hat rájuk, termékenyités nélkül. Egy kivétel -van csak: Japán – s éppen a japániakról sütik ki, hogy más fajta, mint a -kinaiak… Sietek mindehhez hozzátenni, hogy én mindebben a kabbalában és -hókuszpókuszban nem hiszek; az állitólag kulturateremtő árják közül ma -az indusok s a perzsák épp oly kulturképtelenek, mint a török; hajdanta -meg Babilontól Kordováig s Granadáig a ma kulturképtelen fajok voltak a -müveltség megteremtői. A klima s a föld sem teszi; hiszen a mai kelet -helyén volt a hajdani Ninive, Alexandria és Bizánc. Azt pedig egy percre -sem szabad elfelejteni, hogy a mai keleti szenny és gyámoltalanság -hajdani nagy müveltségről való leszorulás, mig a mai nyugati tisztaság -és szépség nem rég volt vadságból való feltörekvés. Még egyszer mondom, -hogy csak az idegbeli elfogultság optikai csalódásában támadhat föl az -emberben az egész faj-elmélet, de még egyszer hozzá kell tennem, hogy -nem csoda, ha föltámad. Magamban különösen két helyt támadt föl, azon -percekben ellenállhatatlan erővel. Az egyik hely a Validehán volt, a -konstantinápolyi perzsák hitközségi háza, melynek tágas udvarán -játszódott le a perzsák Ali-gyászoló rettenetes vérünnepe, amelynek -során a hivők csoportonkint és imádságos taktusra körbejárva, kik a -mellüket döngetik, kik lánc-korbácscsal ütlegelik mezitelen hátukat, kik -éles handzsárral sebzik meg kopaszra beretvált koponyájukat. Hogy maga -ez az önkinzás igazában való mechanikus és egy kicsit komédiás -megszokottságához képest mily aránytalanul megrenditően és idegbontóan -hat az európaira, arról ne szóljunk. De érdekes volt megfigyelni, hogy -ez az ünnep szemmelláthatóan a legnagyobb előkelőség, disz- és -pompakifejtés jegyében állott; a perzsa sah képviseletében nézője volt a -perzsa követ is; végignézte javarészt a diplomáciai kar is, élén -Szinovjev orosz nagykövettel, Konstantinápoly koronátlan urával. Nos: a -máramarosi zsidó-iskolák köztisztasági, kövezeti és izlésbeli -állapotaihoz kell átnyulni, hogy némi fogalmunk lehessen arról a fajta -pompáról, izlésről és előkelőségről, melyet e legfőbb ünnepükön a -Hafizok s a szőnyegköltők fajtája kifejtett. Az egyik handzsáros -tulságos buzgalmában akkorát talált magára vágni, hogy a koponyacsontja -berepedt; másnap, ugy hallottuk, bele is halt. Ez az ember azon véresen -és kábultan egy olyan helyiség lépcsőjére ült le haldokolni, mely fölé -tulzás és hizelgés lett volna W. C.-t irni – és szemmelláthatóan nem -hatott rá: sem az irtózatos bűz, sem a közeledő halál… A másik hely a -szultán kincstára volt, melyet a gavallér és vendégszerető nagyur külön -engedelemmel nyittatott ki a magyar utasok számára. Tudnivaló, hogy ez a -hely a világ egyik legmesésebb értéktára s a kapujánál lázas -meghatottsággal türelmetlenkedő utas önkéntelen az Ezeregyéjszaka -csodabarlangjaira gondol – büvös ragyogásukra, szemkápráztató -fénytengerükre. Nos, a kapu megnyilik, s az idegen két-három sötét -szobán botorkál végig; linoleummal átvont keserves falépcsőkön, s -kényelmetlenül elhelyezett üvegszekrények között tekintetét közömbösen -futtatja végig egy huszonhét krajcáros bazáron, melynek egyes -darabjairól utólag hiába állapitja meg, hogy ha nem is az izlésnek, de -legalább is a pénzbeli értéknek igazán mesés kincsei: a huszonhét -krajcáros bazár érzésétől nem tud megszabadulni. Hiába minden filozófia -– nem tud; sem itt, sem amott; nem, még szemtül-szembe a leghatalmasabb -pasákkal és excellenciás urakkal, sőt… de ne folytassuk ezt a háládatlan -udvariatlanságot. - -Ettől az érzéstől, legalább én, egy percre sem tudtam megszabadulni, egy -helyütt sem. Azaz hogy volt egy hely s egy félóra, amikor nem éreztem. -Egy magaslaton állottam, ahonnan feledhetetlen kilátás nyilik két -tengerre s két világrészre, s fölbukkanó történeti emlékezéssel -két-három történeti korszakra. Beláthatatlan messzeségig a természet -tavaszi előkelőségbe öltözött, s az emberi nyomok: házak, kupolák, ez -előkelőséget nem zavarták, csak szinezték. Körülöttem rend, kényelem és -tisztaság, ami nélkül nyugati ember nem tud már ellenni, mert egyben -élete legnagyobb javait is jelképezik: a békességet, a bátorságot, az -igazságot s a függetlenséget. Az életre való jog mámora fogott el s -könnyhullásig megindult meghódolás az emberi nem fönséges erőkifejtése -előtt, mely állati rabságból emberi méltóságba tudott fölvergődni, a -természet szennyéből, vakságából s kegyetlenségéből a müveltség -tisztaságába, tudatosságába s irgalmába. Ez a hely a skutaribeli angol -temető volt. - - -Belgrád - -(1908.) - -Béka brekeg, kutya ugat, kácsa hápog, liba gágog, tehén bőg, kecske -mekeg, bárány béget, sertés röfög, gólya kelepel, fecske csipog és kakas -kukorékol. Mindez a hang a hajó fedélzetére hat fel hozzám, part felől, -viz felől, ahogy éjjel, reggelig, Belgrád előtt vesztegelvén, egy tábori -székben elnyujtózkodva keresem az álmomat. Hiába. A szunyogok csipése és -zümmögése elől még valahogy a felöltőm alá bujhatok, de ezek a -rettenetes hangok áttörnek minden posztón és szöveten. S mind ez a -hangzavar, a mocsári és hetivásári faunának ez az egész állati bőgedelme -meghódol az állatok királya, az ember előtt. Tudniillik: a hajó -ebédlőjében egy, egyetlenegy darab ember alszik. Igaz, hogy nagy darab -ember; szőke, kövér; cipőjét, kabátját, mellényét levetette, gallérja -ott piszkollik mellette az asztalon, a pamlagpárnát feje alá tette és -horkol. Horkol, horkol, horkol – vagy, ha ugy tetszik, hortyog. Hortyog -olyan erővel és hatalommal, hogy a hajó velerezeg, remeg és meginog; -ablakai megcsörrennek, ajtai megrázódnak, palánkjai megrendülnek; a -hálófülkékből sápadtan támolyognak fel az emberek s rémülten állnak meg -az ebédlő ajtajánál, hogy félve bekukkantsanak. A környöskörül sikoltozó -állati hangok, melyek mintegy programmzene gyanánt jelentik Szerbia -külkereskedelmét, ugy semmiségbe szégyenülnek e horkolás előtt, mint a -belgrádi földvár, mikor alatta megjelenik a Szamos és a Maros -osztrák-magyar monitor. Visszakúszom a fedélzetre – alvásról szó sincs. -Mellettem egy szerzetes próbált elpihenni – ő is felfohászkodik, s a -partról felható villamos fény mellett dult ábrázattal olvasgat -breviáriomában. Lenézek a partra: a legszomorubb elhagyatottságra, -melyet Kis-Ázsia óta látnom adatott. Hajnalodik, megkezdődik a másnap, -tegnap egész nap lenn jártam a városban, bejártam várát, ligetét, -sétahelyeit, este elmentem mulató kertjébe – azt hiszem, van némi külső -képem róla. Szomoru, szomoru, szomoru. Nyilván bolondság; lenn a part -mentén s felfelé a város hepehupáin a házakban pihenő emberek -alkalmasint vidámak és gondtalanok vagy legalább is nem boldogtalanabbak -a maguk érzésében, mint akármelyik angol vagy francia vagy amerikai -polgár; – mondom, nyilván bolondság, hogy nekem elfacsarodik a szivem, -de elfacsarodik. Valami tragikomikum bánata nehezedik rám s nem tudom -pontosan megmondani, miféle. De olyas, mint mikor forró vasárnap délután -elmegyek a Valeró-kaszárnya előtt s lehallom a magyar bakák nótáját, – a -parasztét, akit itt komisz városi életre fogtak, üres munkába, céltalan -fegyelembe, mely egy harapás kenyérrel, egy ital borral többet nem -termel a világnak. Mily rettenetes ez a mai világ, melyben, hogy egy -nemzet disznót makkoltathasson s a hizót eladhassa: álladalomnak kell -lennie, hadsereggel, minisztériummal, parlamenttel és királyi családdal, -az embereinek kőházakban kell lakniok, az utcáknak rendeseknek kell -lenniök, kell világitás, vizvezeték, utcaseprés, főiskola és miniszteri -felelősség, kell külön óvatosság, hogy az átkozott idegen kémeket, a -követeket és konzulokat valaki le ne találja ütni, mint ahogy -megérdemelnék. Nem szabad sem ugy gyilkolni, sem ugy szeretni, sem ugy -élni, sem ugy halni, mint az embernek jól esnék, mint ahogy ezen az ősi -földön helyes, természetes, hagyományos, megfelelő, egyedül ideillő -volna. - -Semmitsem szabad – s ez az, amit a nemzetek s az álladalmak -szabadságának neveznek, s amiért a hős disznópásztorok tőrt, kardot és -puskát ragadtak, amiért a Karagyorgye ágyuja dübörgött, az Obrenovics -pisztolya csattant. Ahány hatalma van Európának: mind regulázza ezt a -kis országot, mióta a töröktől megszabadult. A legmeghatóbb s a -legmulatságosabb az a tekintély, melylyel a mi züllött monarkiánk e kis -nemzetre ránehezedik. Az embernek eszébe jut az öreg zsidó tőzsér, -akinek a fia már magyar ur volt s anno Schmerling vagy főispán volt vagy -(nem tudom biztosan) nem akart főispán lenni – elég az hozzá, hogy mikor -az öreg ur valami gazdasági dologban audiencián járt a császárnál, -dolguk végeztével ő felsége még megállitotta: Mondja kérem, mi dolog ez -a maga Adolf fiával – hiszen az az én kormányomnak komoly -kellemetlenségeket okoz?! Az öreg ur tiszteletteljesen elnevette magát, -de nem felelt. A császár egy kicsit megboszankodva kérdezte, mit nevet. -Azon nevetek, felelt az öreg ur, hogy micsoda kormány lehet az, -amelyiknek az én Adolf fiam komoly kellemetlenségeket tud okozni! A -kakas is ur a maga szemétdombján – erre lefelé mintha mi volnánk az -urak. - -Pedig tulajdonképp nem is szemétdomb, legalább szószerint nem, – ez a -megható benne. Juniusi napon voltam lenn, rekkenő forróságban, s a város -ragyogott a rendtől s a tisztaságtól. A rendőrökön s a katonatiszteken a -posztónadrág felett vászonzeke és vászonsapka (igen szép és mutatós a, -gondolom, lovastiszteké: fehér sapka és zeke a buggyos meggyszin -nadrághoz s fekete csizmához), és, bár hétköznap van, rendre aznapi -mosásu és vasalásu. Estefelé is a Kalimegdán sétatéren, ahol hat óra -tájt az egész város uri népe megfordul s az udvarlók, kivált a -katonatisztek, oldalt álldogálva szegik be a széles sétautat, mig a nők -előttük elvonulnak: a katonatisztek zekéi, a nők mostani divatu átlátszó -patyolatblúzai és búbos fejkötő (a lingerie kalapok, melyeket valóságos -uniformis gyanánt hordanak s fehérlik tőlük a Kalimegdán s a fogadók -étkezőudvara s a kocsmák terraszsza) mind csakugy havadzanak a -frisseségtől s a tisztaságtól, – csak az átható nehéz izzadságszag, mely -a levegőt elteli, vall rá egy és más hiányosságra, s az is feltünő, hogy -az uszodában ily forró napon mennyire nem kell verekedni fülkéért. Nincs -az a gazdasszony, aki ugy kisöprögetné a lakását, mint ahogy fel van -söprögetve minden talpalattnyi helye a belgrádi várnak; még valami -rettentő mélyre fúrt római kúthoz való lemenet a sziklatalajba bevágott -s végét alig érhető hűvös és sötét pincegádor is éppen csakhogy nyirkos, -de ahogy a faggyugyertya megvilágitja: szintén tisztán és rendben -tartott. Micsoda Európa ez ahhoz a piszokhoz és életveszedelemhez -képest, aminő közepett az ember Konstantinápolyban felmászik a galatai -vagy a szeraszkier-toronyba, a szennyes lépcső legfoka felett végül még -egy szál lengő és vásottfoku lajtorjával, mely isten kegyelmére -odatámasztva áll a tátongó mélység felett! Katonaság és rendőrség -fegyelmezett és tisztességtudó; a vasutnál is ilyen az utlevél- s a -vámvizsgálat; a villamoskocsik is jók s rendes rajtuk a szolgálat; éjfél -felé homályos utcákon asszonyokkal róttuk a nehézjárásu kövezetet, és -semmiféle kalandunk nem történt, sem az utcán, sem a Kolarac nevü -mulatókertben, mely csöndes unalomra és családias illedelemre vetekszik -a gráci sétatérrel. Csak az a hóditó tekintet, melylyel a férfiak az -asszonyok szemébe néznek: az vall a Balkánra, viszont ez már Budapesten -is igy szokás s az asszonyok nem esnek tőle kétségbe, – annál kevésbbé, -mert a belgrádi férfiak feltünő szép emberek; a katonatisztek -megtermettek, karcsúak és deliek; lesült cigányképükkel s egy kicsit -parasztos vonásaikkal olyasfélék, mint a mi szép kunsági legényeink. Az -átszaladó idegen, aki csak legkülsőbb külsőségekből itélhet, egypár apró -vonásban találja meg azt, amin elmosolyodjék. Teszem abban, hogy a város -legelőkelőbb fogadójában két embernek csak egy mosdótálat adnak, s -kérésre sem lehet még egyet kapni, – vagy hogy a kávéházában reggel hét -órakor még csak három-négy vendég lézeng ugyan, de ez a három-négy ember -olyan hangos, hogy Londonban egy meeting sem volna zajosabb. Vagy: a -sarkon kinnáll a rendőr, gőgösen nézve végig a járókelőkön, különösen a -kocsisokat nézi végig olyan szemmel, mint a káplár a bakát. De megy arra -olykor egy-egy uri ember, akinek viszont alázatosan szalutál – lehet, -hogy miniszterek vagy talán városatyák – s ezek aztán nem köszönnek neki -vissza, még csak egy ujjal sem bökik meg a kalapjuk karimáját, mint -ahogy nálunk már a siputcai háziur is visszaköszön még a -viceházmesternek is. Látnivaló, hogy itt valaha féktelen és lélektelen -uraság és szolgaság járhatta, s nálunk már a csendőr kényére adott -kolompár cigánynak sincs olyan halálfélelmesen alázatos ábrázata, mint -aminővel a topcsideri park korcsmájában a tárogatós cigány a dinárokat – -azaz hogy dehogy dinárokat, jó ha tizpárásokat – betányérozza. Olcsó -lehetett itt valaha az élet s keserves a megélhetés! S talán most sem -sokkal drágább és sokkal könnyebb. Pascinnak, a geniális Pascinnak, aki -maga is balkáni ember: annak a rajzai lehelnek olyan perverzus -meggyötröttséget, mint aminek szineit, vonásait, páráit itt mindenen -rajta érzem: renden, tisztaságon, mosolyon, vidámságon, kényelmen, -gazdagságon, műveltségen, európaiasságon – igazán nem tudnám okát adni, -miért, igazán nem tudnám egyenkint megmutatni, hol és miben. Még a nap -is olyan nehéz forrósággal tüzel itt, hogy az izzadság kevés, de kövér -zsircseppekben ül ki az emberek homlokára, mint a halálos verejték. - -A Kolarác-kert apró szinpadja előtt a vedlett hegedűsök a Schubert -Ständchenjét játszszák, keservesen és hamisan. A függöny felgördül, s -valami szamár német gartenlaubés vigjátékot adnak szórakozottan, -szolgálóformájuan, s a sugót jobban hallani, mint a szinészeket. Aztán -kuplék következnek – ezek már ügyesebbek és élénkebbek, végül pedig -valami jelenetféle, melyben egy tatár- vagy törökformáju biró tesz -igazságot zsidó kalmárok között, még pedig török vagy törökös zsidók -lehetnek, mert turbánjuk és hosszu köntösük van. Ezt kitünő mimikával -adják, huncut vidámsággal – hogy szláv beszédjökben mi a zsidózás, azt -persze nem értem, de kihallom az éneklést, a gutturális r-hangot, s -végén felér a francia vagy az olasz mimikával, ahogy a zsidó imádság -kézzel, lábbal, nyakkal és lábujjhegyre állással való kántálását -kifigurázzák. Látnivaló, hogy ez közelebb áll hozzájuk, mint a Ständchen -s a Gartenlaube, s a két hatás közül, mely körülöttük viaskodott: az -osztrák s a török hatás közül a gyülölt török több talajra talált. Az -osztrák hatás csak a kávéházakra rajzolódott le, a milichbrótra s a -Thonetszékekre, de a török hatás még mélyen benne van a lelkekben – -alkalmasint a testekben is. Szó sincs róla: a keleti nyomás csökkenőben -van – igen lassan, de egészen bizonyosan ez a világ is közeledik a -nyugat felé. Vergődések és vonaglások közepett megy ez is végbe, mint -minden születés, de végbemegy. Nagyon jól el tudom gondolni – s ahogy -fennvirrasztottam az osztrák-magyar hajó tiszta és európai fedélzetén, -apróra el is gondoltam – hogy a mi monarkiánknak, majd ha a saját -problémáival elkészült (mert csak elkészül majd velük) nagy hivatása -lesz még e világnak, ugy a magunk, mint a maguk hasznára való kiépitése -körül. De sok munka lesz még addig – méltó ugy a mi világunk, mint a -szerbség legnemesebb elméinek legdicsőbb hazafiságának fáradságára s -töprengésére. Mi, akik oly közel élünk e világhoz s a multaknak annyi az -övékkel rokon sebétől vérezünk: mi bizonyára ne nézzük e fejlődő és -küzködő világot azzal az ostoba dölyffel, melylyel a civilizációba -végképp beleszokott nemzetek fiai nézik. Végre se feledjük, hogy a -müveltség s a polgárosultság csak akkor nagy, természetes, -elhagyhatatlan jó, mikor már megvan és megszokták – de amig hozzájutnak, -sok kedves megszokásról kell lemondani, sok drága kényelmet kell -feláldozni, sok nehéz terhet kell vállalni. Én fanatikusa vagyok a -müveltségnek s a fejlődésnek, s beteg vagyok minden nehézkességtől s -elmaradtságtól, de azért, ahogy a belgrádi főutcán a dolgos polgárság -déli napsütésben hazafelé sietett, végtelenül meg tudtam érteni egy pár -okos és kimerült arcot, melyre mintha ez lett volna irva: Mily szép a -civilizáció! mennyire szükséges civilizálódni! kell civilizálódni! -siessünk civilizálódni! – de a fene ette volna meg azt a gazembert, aki -a civilizációt kitalálta! - - -Amerikai vonások - -(1904.) - - -1. - -Amerika az első két-három hét alatt sokkal jobban elképeszti az idegent, -hogysem joga volna irni róla. Nekem már régen feltünt, hogy Amerikának -köztudomás szerint meglévő nagyszerüségeihez s különlegességeihez képest -jórészt mily szegényesek, üresek, néhány mindig visszatérő adomára -korlátozottak az amerikai utleirások. Még elmés, müvelt, jó szemü s jó -tollu irók is többnyire ellaposodnak, sőt izetlenek s unalmasak, ha -Amerika kerül tollukra. Ez furcsa jelenség, mit csak akkor ért meg az -ember, ha maga is Amerikába kerül. Az amerikai ember másképpen él, mint -az európai, még az angol is. Zárkozottabb, belsőbb életet él; -indulatainak titokban hódol, kifelé csak vallásos felét forditja; élete -a klub, a család s az üzlet körében telik el. Az idegen, kit – akár, -mert kerüli az effélét, akár, mert nem tudott ajánlást hozni – sem -családba, sem klubba be nem vezettek, s üzleti érintkezésben sincs az -ottvalókkal, két-három hét mulva sem ismer Amerikából többet, mint a -legkülsőbb külsőségeket; a fogadót, hol az ördög sem törődik vele; a -villamos kocsit, mely elszalad előle, a siető járó-kelőket, kik nem -felelnek kérdéseire, a korcsmákat, ahol nem értik a beszédjét s a termes -vasuti kocsikat, amiken ugy él, mint a bosnyák baka a magyar ezredben: -éjjel-nappal, sülve-főlve együtt van egy csomó emberrel, aki mind ismeri -egymást, csak őt nem akarja ismerni. Ha nem megátalkodott természet: -csakhamar lemond arról, hogy ismerkedni próbáljon. Az az angol beszéd, -amit ő otthon tanult: a szép, kicsiszolt londoni angolság idekünn nem ér -semmit; az amerikai, kivéve talán a legeslegmüveltebbeket, az ő saját -dialektusa szerint beszél, ami ugyan inkább kiejtésbeli, mint nyelvtani -különbség, de az idegen számára ugy aránylik az angol beszédhez, mint a -plattdeutsch a hochdeutschhoz vagy valamely patois az Isle de France -nyelvéhez. Mi marad még számára? Az ujságok? Ezek, még a legkülönbek is, -alig egyebek igen kitünően és bőkezüen szerkesztett hirszolgáltató és -hirdetésterjesztő vállalkozásnál; frissen megtalálni bennük minden -házasságtörést, zsarolást, öngyilkosságot vagy grófi házasságot, ami az -aznap szenzációja – de végre is ezek a szenzációk alapjában egyformák, -csak a bennük szereplő nevek változnak; az élet nem oly változatos, hogy -eseményei és intézményei négy-öt szkémában ne volnának összefoglalhatók -– s igy esik meg, hogy a pedig valamennyien kottériák és pártok kezében -levő ujságok inkább nézvén a hálószobák függönyei, mint a politikai élet -kulisszái mögé, még a legelmésebb, legfigyelmesebb és legjobb szemü -idegen sem olvas ki belőlük sokkal többet, mint azt a bizonyos -három-négy adomát, ami kérlelhetetlenül visszatér minden amerikai -utleirásban. Amerika a politikában él, s mindenén a politika uralkodik – -s a kép, melyből a politikai vonások hiányoznak, eo ipso hamis. - -Erről az óriási világról, melynek nincs egyetlen intézménye sem, -beleértve a fogadókat is, ami csak egy kevéssé is számolna az átutazó s -csak mulatságból utazó idegennel: ez az idegen természetszerint kevéssé -illetékes arra, hogy itéletet mondjon. Nem illetékes maga az amerikai -sem, ki ugyancsak természet szerint elfogult a maga világa javára – s -nem illetékes, végre, a bevándorlott európai sem, ki a keserves -küzdelmek, szörnyü leckék után is, ha végre zöld ágra jutott: megint -csak természet szerint megbecsüli, imádja, ezen a kerek világon -legtökéletesebbnek, legutánozni-valóbbnak hirdeti ezt a földet, ahol -emberszámba vették őt, kit otthon (mert hiszen többnyire ez az eset) már -nem vettek emberszámba. Mint ahogy az Egyesült-Államokat csak -felszinesen is átfutni meg se kottyan az a három-négy hét, ami alatt -minálunk az átlagutas nemzeteket és országokat kitanul: azonképpen -hónapokig kell odaát élnie az idegennek, hogy ne legyen szinte -illetéktelen tolakodás, ha beszélni akar Amerikáról. - -Egypár vonást azért mégis ki lehet ragadni e kábitó kuszaságból. Nem -nehéz észrevenni, hogy a férfiak egymás iránt tüntetően udvariatlanok, a -nők iránt tüntetően udvariasak; a hivatalokban tüntetően szorgalmasak, -az utcán tüntetően sietségesek; hogy a muzeumok, a paloták, a fogadók s -az ujságok tüntetően gazdagok, az asszonyok tüntetően függetlenek, a -cselédek s a kis emberek tüntetően bizalmaskodók, a vasárnapok tüntetően -unalmasak, s hogy itt általában mindig mindennel és mindenben tüntetően -tüntetnek. A komédia, a póz, még a természetességnek s egyszerüségnek is -a pózolása épp ugy végig vonul e világon, mint a vakmerőség s a -kegyetlenség – nyilván mutatván, hogy ez az emberfajta többé-kevésbbé -olyan apáktól származik, kiknek képmutatóknak kellett lenniök, mert volt -mit titkolniok, mindent kockára kellett vetniök, nem volt mit -veszteniök, meg kellett becsülniök az asszonyt, mert kevesük volt -belőle, s maguknak kellett egy ujfajta élet számára törvényeket -kialakitaniok, mert a régi élet törvényei alatt egy vagy más okon nem -volt maradhatásuk. - -Végigvonul továbbá mindenükön, még fényüzésükön, még eleganciájukon is a -paraszti vonás. Lehet palotájuk a Fifth-Avenuen, napjában négyszer -válthatnak inget, s mail-coachaikon redingoteosan s szegfüsen hangos -trombitaszóval felverhetik a fél várost: a lelkük mélyén még mindig -bagóznak és köpködnek, s szigoru formatiszteletük, a nevetségig -követelődző ceremóniás voltuk szakasztott ugyanaz az ünnepiség s -szertartásos keresettség, amivel a paraszt vagy a vadember ugyancsak -szigoruan meghatározott formák és formulák szerint, apáról fiura szálló -mondásokkal és versekkel megy háztüznézni, s ül lakodalmat és tort. -Gyönyörüen kiszépültek – sehol annyi szép asszonyt és szép férfit nem -látni, mint New-Yorkban; bizonyos tekintetben, amilyen például a testi -tisztálkodás, a mi franciáinknál vagy éppen olaszainknál sokkal -messzebbre jutottak, – de igazában nincsenek sem testi, sem lélekben -igényeik az élet iránt; konyhájuk fényüző, de izetlen; szinházaik s -ujságjaik bőkezüek, de gyerekesek s alantasak; beszélgetésük egyhangu és -szegény; az üzlet, a pénz, s az üzletnek s a pénznek az a legfőbb -lutrija, amit ők politikának neveznek, magához szíja minden -érdeklődésüket, s nem hagy bennük érdeklődést magasabbrendü dolgok s más -természetü emberek iránt. Embernek csak az az ember, aki keresni tud; -érdekesnek csak az az érdekes, ami jövedelmez. „Kérem, csak ne -analizáljon, az fölösleges“, szólt hozzám egy édes, okos, szép és -előkelő asszony, ki hozzánk, szegény idegenekhez, egyébként csupa sziv -volt és csupa figyelmesség. Nekik analizis, fölösleges analizis minden, -ami a dolognak nem fölszine, hanem lelke és mélye; ami az életnek nem -adata, hanem veleje és virágja, amiért a müvelt embernek egyedül érdemes -élni és türnie az élet szörnyüségeit. Ezek a hatalmas, erős, világhóditó -emberek félig parasztok, félig vademberek – s talán éppen ez az erejük -titka, a mi elfinomitottabb világunkhoz képpest. Egyoldaluságuk, minden -intellektualitástól való ideges irtózásuk predesztinálja őket az -üzletre, melyhez, régi dolog, nem értelmesnek kell lenni, hanem -ravasznak és makacsnak – dumm, aber pfiffig, mint a svábok mondják, ezek -a született üzletemberek. New-York tele van dusgazdag könyvtárakkal, -miket mind csupa olyan ember pénzel, ki maga könyvet nem olvas; -fejedelmi palotákkal, miknek lakói jobban szeretnének traktérházban -lakni; muzeumokkal, melyek kezdik lepipálni Európa leghiresebb -gyüjteményeit, s amiket mind csupa olyan emberek adogattak össze, kik -csak a lepipáláshoz értenek, de nem a képekhez s az archeologiához. -Igaz, hogy ez mindegy. Hacsak valami katasztrófa e fejlődést meg nem -szakitja, kétszáz esztendő mulva emberek: müvelt, előkelő és magasrendü -emberek élnek majd ez uj világban, melynek most anyagi feltételeit -teremti meg a természetével vetekedő nagytervü s kegyetlen erővel a mai -nemzedék. De egyelőre groteszk dolog elnézni e világot, hol az -állatkertben a tigris villamos világitásu márványpalotában lakik s a -falon pálmafrizek kárpótolják elvesztett keleti hazájáért – ugyanaz nap, -mikor valamely milliárdos cég, munka hiján, alkalmazottainak hatvan -százalékát kárpótlás nélkül löki az utcára, a megmaradtaknak pedig -huszonöt százalékkal leszállitja fizetését. - - -2. - -– Örülök, valahányszor egy alkalmazottam megbetegszik, – szólt hozzám -Mr. Oppenheimer, egy gazdag newyorki ingatlan-ügynökség feje, kinek -nevét kiirhatom három okon is; először nem tud magyarul s e sorok aligha -kerülnek eléje, másodszor sokkal büszkébb az ő amerikai voltára, hogysem -röstellené az ő amerikai nézeteit, harmadszor, mert ez a név példán -mutatja, mint alakitja magához Amerika már második nemzedékében azokat, -kiknek apja még egészen más nézetek közepett nevelkedett. - -– S mért méltóztatik örülni, valahányszor egy alkalmazottja -megbetegszik? – kérdeztem Mr. Oppenheimert, ki ezt a skalpnyuzó -szentenciát oly vidám mosolylyal berregte felénk, mintha arról beszélne: -menta-mártással szereti-e a bárányt vagy morzsában rántva. - -– Megmondom – tanitott bennünket Mr. Oppenheimer. Ha valamelyik -alkalmazottam csak egy napra is megbetegszik, rögtön helyébe ültetem az -utána következőt. Ezzel kettőt érek el. Először is a beteg alkalmazott -láthatja, hogy nem pótolhatatlan; az utána következő kisebb és kisebb -fizetésü ember épp ugy el tudja látni az ő dolgát, mint ő maga. Ez -megment attól, hogy embereim elbizakodottak legyenek. Másodszor nem -igaz, hogy épp ugy el tudja látni; rendesen szamár ezekhez az előtte uj -dolgokhoz s nem igazodik el bennünk; ha fennakad valamin, kénytelen -hozzám fordulni, s ez a valami többnyire vagy ostobaság vagy gazság, -amire én igy rábukkanok, mig ha bevárnám, mig a beteg ember felépül, az -nyugodtan s ellenőrizetlen ott folytathatná az ostobaságot vagy a -gazságot, ahol elhagyta. Ez megment attól, hogy az embereim megcsaljanak -vagy tönkretegyenek. - -– Ez igen elmés dolog, Mr. Oppenheimer. De mit csinál ön aztán az olyan -beteg alkalmazottal, aki se nem szamár, se nem gazember, de talán -megrokkan erejében, s nem ér annyit ötven éves korában, mint ért harminc -év előtt, mikor mint husz éves kölyök állott az önök szolgálatába? - -– Hogy én mit csinálok? Én semmit sem csinálok; én csak pénzt csinálok, -s ő is, ha okos, ugyanezt teszi, jobban mondva, már meg is tette. Minden -ember annyit ér, amennyit ér, s ha már nem ér nekem semmit, mi közöm -ahhoz, hogy tegnap mennyit ért? Nálunk a fizetés magas, a hus és a -kenyér olcsó; minden életrevaló embernek módja és alkalma van, hogy, -mire eléri az ötvenet, szerzett legyen annyit, amennyivel azontul uri -módon megélhet. Aki nem szerzett, az élhetetlen volt s nem érdemel -egyebet. - -– Ön azt akarja mondani, M. Oppenheimer, hogy akaszsza föl magát? - -– Azt nem mondanám; éljen, éljen, ahogy tud. - -– Önnek igaza van, Mr. Oppenheimer, de egye meg önt a fene az igazával -együtt… - -Ezt már nem mondtam, csak magamban gondoltam; az amerikai ember, amily -kiméletlen más iránt, oly érzékeny a maga nevében. Aztán meg ezek nem is -a Mr. Oppenheimer külön nézetei; ezek az amerikai világnak uralkodó -eszméi, a kikötőbeli munkáson kezdve föl az elnökig. Ilyen nézetek s -ezekhez alakult intézmények közepett, ezeknek megfelelő világban el -lehet érni a technika legmagasabb magasságait, az anyagi lehetőség -legszédületesebb szélsőségeit – csak éppen emberi s emberhez méltó -életet nem lehet élni. Mentől közelebbről látja az ember, annál -vakmerőbbnek, tolakodóbbnak s orcátlanabbnak tetszik a pretenzió, hogy -ez a civilizáció magához akarja amerikanizálni az egész többi világot. -Ha ez lehetséges volna: ehhez képest a tatárjárás renaissance-számba -mehetne. Mert a civilizáció nem civilizáció, s az amerikaiak igen -nagystilü emberek, de még nem egészen emberek. A civilizációnak az a -rendeltetése, értelme, életre való joga, hogy enyhitse s kiegyenlitse a -természet törvényeinek irtózatos igazságtalanságait s kegyetlenségeit, -nem pedig, hogy, mint az amerikai teszi, a modern technika kieszelésével -fokozza és fejleszsze és tegye azokat még gyötrőbbé, kinzóbbá és -kárörvendőbbé – s mig az isten tudja hány ezer esztendős tizparancsolat -a természet törvényeivel helyezi szembe a „ne ölj“-t s a ne „kivánd a -másét“, az amerikai civilizáció szentirássá emeli a köveknek és -majmoknak való irtózatos darwini tételt, hogy csak a legalkalmasabbnak -van joga az életre. Ezeknek a kőszivü vadembereknek még igen nagy -iskolán kell átmenniök, mig egy napon szabad emlitetniök a lenézett öreg -Európával. - - -3. - -Fejlődni bizonyára fognak – s igen izgató kérdés, hogy e fejlődés -elviszi-e majd őket a királyságig? Most még az efféléről hallani sem -akarnak, de azért az értelmesebbjének, ha e perspektivát fölvetettem -előttük, szeget ütött a fejébe. Mentül műveltebb, erősebb összefüggésü s -egyformább fejlettségü ez a nagy, még igen egyenetlenül lakott, haladott -és fejlődött óriási világ; mentül többfelé vannak érdekei s mentül -többször s állandóbban kell egységesen s kitartóan fellépnie, hatnia és -viselkednie, annál keservesebben érzi az állami, a kereskedelmi, -bizonyos tekintetben még a magános élet folyamatosságának is azt a -megszakitását, mit az elnökválasztásnak négyévenkint való megujulása -okoz. Először is az ilyen rövid időre megválasztott elnök, s ha nem ő, -hát a kotteriája s a pártja egy évig a választás után s két évig az uj -választás előtt tisztára választási politikát kénytelen űzni; elébb -mindenkitől mindent elvenni s mindenkit mindenhonnan kitenni, majd -mindenkinek mindent megadni s mindenkit mindenhova betenni. Most -például, mialatt ott jártam, mindenfelé hallottam a panaszt, hogy az -amugy is sulyos gazdasági depressziót még elviselhetetlenebbé teszi az -őszszel elkövetkezendő elnökválasztás előre vetett tétlensége; senki sem -mer uj vállalkozásba fogni, mert nem tudja, barátságos vagy ellenséges -hatalmak kerülnek-e majd ki az elnökválasztásból? Mert, s ez a második -bökkenő, az elnökkel együtt megváltozik vagy megváltozhatik az egész -tisztviselői kar, az ajtónállóktól a nagykövetekig, beleértve tán még a -birák egy részét is. Ennek talán megvan az a jó oldala, hogy alig van -tehetség s becsvágy, melyre valamikor sor ne kerülne, de viszont az az -igen rossz következése, hogy például olyan főfontosságu vonatkozásokban, -mint a diplomáciai s a jogi élet, hiányzik a folytonosság s ezzel a -következetesség s a fejlődés, s hogy a holnaptól félő s a mára utalt -emberek első sorban többnyire csakis arra gondolnak, hogy szedjék meg -magukat négy év alatt annyira, hogy ne kelljen reszketniök a bukás vagy -a hivatalvesztés eshetőségétől. Ezek egy kicsit orosz állapotok, s hogy -mennyire megbénitják egy hatalmas birodalom külső erejét: azt éppen -Oroszország példája mutatja. Pedig az Unio kifelé is erős akar lenni; -mind erősebb beleavatkozhatnékot érez a világ dolgaiba s elnökei, -miniszterei, követei s minden megszemélyesitői mind sulyosabban érzik a -tekintély hiját, amit állásuk ingadozó volta okoz. S nemcsak kifelé van -ez igy, befelé sincs másképp. Mentül önérzetesebb, mentül inkább -nemzetnek s államnak érzi és tudja magát Amerika, annál inkább hijját -érzi valami nagy, hatalmas, sárba le nem rántható, kortestaktikára nem -szoruló, mindenekfelett ragyogó, kimagasló s tiszteletben álló -intézménynek, amilyen a világ legszabadabb republikájában, Angliában, a -királyság. Azt hiszem, a beteges imádat, amivel az amerikai már -Kindergarten-járó korában a csíkos-csillagos zászlón csügg: tulajdonképp -a királyság utáni öntudatlan vágyakozásnak szurrogátummal való -kielégitése. És gyanus előttem, hogy öreg köztársaságiak (e néven -egyformán értek öreg demokratákat s republikánusokat) mennyire -kézzel-lábbal ellene dolgoznak magának a gondolatának is, hogy az ő -egyetlen nagyobb stilü emberük Grover Cleveland, ujra elnöknek -választassék. Egészen olyan hangulat ez, mint amilyen Rómát Caesar és -Franciaországot Bonaparte konzul idejében eltöltötte – s ezekből a -hangulatokból született az imperium ugy Rómában, mint Franciaországban. -A legelső győzedelmes amerikai hadvezérnek vagy admirálisnak igen sok -kilátása van arra, hogy, ha egyébként arravaló ember, Amerika császára -legyen. - -Kivánatos volna-e ez alakulás? Fogas kérdés, főképp olyan jó, becsületes -demokratának és szocialistának, kinek demokráciája és szocializmusa (s -gondolom: minden gondolkozó és jóizlésü emberé) arra tör, hogy minden -ember egyformán ur legyen, művelt, gazdag és előkelő. Ahol a demokrácia -eddigelé hóditott, ott többnyire csak a gazdagságra vetette a sulyt s ez -az egyoldaluság, mely az arisztokrácia legocsmányabb fajtájával: a -plutokráciával, a gazdag emberek imádásával hamisitja meg a demokráciát, -igen utálatossá teszi Svájcot, Norvégiát és Amerikát az ott utazgató -magamfajtáju demokrata számára. Az élet szépségei, finomságai, -legnagyobb és legvalóbb értékei ott virágzanak (sajnos!), ahol volt vagy -még most is van régi, gazdag, művelt és hagyományokon csüggő -arisztokrácia. Ugyanannak a szép és okos amerikai asszonynak, aki ugy -fintorgatta az orrát az én analiziseimen, egy sétánkon igy szóltam: - -– Kedves, szép asszony, maguk igen csudálatos és nagyszerü emberek, de -meglátszik, hogy sohasem voltak királyaik; nincs is érzékük a királyok -iránt, vagyis azok a fajta emberek iránt, kiknek velükszületett joguk -van arra, hogy pusztán amiért vannak és születtek és olyanok amilyenek: -tiszteljék, becsüljék, minden jóval tartsák őket s minden jót -aranytálcán vigyenek eléjük. Elismerem, hogy ez igazságtalanság; -igazságtalanság a többiek iránt, kiknek vad marakodásban kell -megküzdeniök minden falat kenyérért s minden titkos kézszoritásért. De, -mint ahogy vannak testek, amik csak akkor fejtik ki elektromos erejüket, -ha megmelegittetnek: ezek az emberek is csak akkor érnek valamit, ha -urak. Ám ekkor aztán sokat érnek és mindenek hasznára érnek sokat. -Marakodásban, tülekedésben utolsók és szánalmasak. De ha megbecsülik -őket: értékesebbek a maguk kétlábu marakodó s pénzcsináló masináinál s -ezek a maguk masinái majd akkor kezdenek emberekké válni, ha észreveszik -s elismerik, hogy nem minden ember született masinának… - -A szép asszony egy percre elgondolkozott ez analizisen, aztán -leplezetlen ásitásban csillogtatta meg szép, fehér, amerikai módon -aranynyal pettyegetett fogait. Sajnos, neki sem volt érzéke a királyok -iránt. - - -4. - -Minduntalan alá kell huzni s jó vastagon, hogy egyre lássuk s közben el -ne felejtsük, hogy az átutazó idegen alig lát valamit az igazi amerikai -életből, az igazi amerikai életéből. Ezt ők maguk is mondogatják, -figyelmeztetik is rá az idegent – s egy finom, előkelő washingtoni öreg -ur, kiben egy amerikai intellektuel üditő példáját ismertem meg, -elmesélte, hogy mikor M. Paul Bourget ajánló-levéllel járt nála: -elsősorban erre figyelmeztette a hires irót. Félek, hogy M. Paul -Bourgetnak ez a figyelmeztetés tulságosan használt; legalább az -elragadtatásból, melylyel az amerikai nőket mind csupa Vittoria -Colonnáknak festi, kik egyében sem kapnak, mint az intellektualitáson: -azt kell hinnem, hogy ez a tökéletes snob egyebütt sem fordult meg -Amerikában, mint csakis egy pár legeslegelőkelőbb szalónban, hol az -asszonyok, a kacér amerikai asszonyok az érdekes idegenre való -tekintettel afféle intellektuális decolletéba vágták magukat. Ám -mindenesetre az egyszerü logika is megmondja az idegennek, hogy vagy -hetven millió ezer felől összepatakzott ember nem vallaná magát büszkén -és boldogan amerikainak, nem vallaná, hogy csak Amerika földjén élet az -élet, ha mindnek oly sivár, fáradságos és unalmas volna az élete, mint -amilyen az átutazó idegené. Ezt a levonandót ujra meg ujra levonva, az -idegen e hatalmas világ mérlegét ugy vonhatná meg, hogy üressége csak -látszólagos; ez a világ nem üres, hanem nagyvonásu; plakátstilusban -rajzolt. Ilyen itt maga a természet is; a rettenetes meleg s a -rettenetes hideg közt átmenet nélkül váltakozó időjárás; a roppant -puszták, a roppant hegységek s az órajárásnyi széles folyók. A mi -budapesti szemünk számára is nevetséges nagyzásnak tetszik, ha Drezdának -vagy akár Prágának is vizmenti részét egy napon emlegetik a mi szélesen -hömpölygő Dunánkkal, a mi fenséges Dunasorunkkal. De New-Yorkból -Buffalón át St.-Louisba menet az utas végigszáguld a tündérszép Hudson -vidékén, átkel a Niagarán s a Michigan vizén s St.-Louisnál a -Mississippin – s másfél nap alatt háromszor, négyszer megismétlődik -előtte a Dunasortól a Vaskapuig a mi vizmenti romantikánk minden -nagyszerüsége, gyakran még hatalmasabban, még fényesebben, még -félelmetesebben, mint otthon. Hol roppant pusztaságokon, hol roppant -városok mellett száguld el a vonat – s száguldanak el: érzéketlenül, -közömbösen, érdeklődésre rá nem érve vagy meg nem éretten az odavalók. A -munka, a vagyon, a szabadság s a rabság, a szerencse (itt chance-nek -hijják) s a kilátástalanság, a méltányosság s a kiméletlenség, bizonyos -dolgokban a fejlettség, bizonyosokban az elmaradottság, nagy dolgokban a -bőkezüség, kicsinyességekben a szűkmarkuság: mind, mind ilyen nagyvonásu -ideát – s a mi parcellázott világunk kisszerüségéhez szokott idegzetünk -ugy meggyötrődik bele, akárcsak a fülünk dobja a newyorki utca -rettenetes lármájában. Huszemeletes házakban vágtatva visz fel a felhuzó -a pincéből a padlásra s pincétől a padlásig az egész ház csupa hivatal, -hol kilenctől ötig szakadatlanul dolgoznak az emberek s nyernek vagy -veszitenek milliárdokat. Mértföldnyi messzeségen visz át a villamos -kocsi, földrésznyi területeken a vasut; a korcsmában hat embernek való -ételt löknek eléd s egy rizsma papirost kapsz egy ujságszámban; a -borbély nemcsak megberetvál, de megfürdet, megnyir és megken; beretválás -közben elkapják lábadat, hogy kifényesitsék a cipődet; ha fölkelsz, -végigporolnak és agyonkefélnek, – csakhamar az az érzésed van, mintha -kolbászvágó masinába kerültél volna, aminek egyik felén bedobják az -eleven embert, a másik felén hurkába kötve kapják ki. S nemcsak az -idegennek van ez az érzése. Amerre jársz: hivatalokban, kocsin, -sör-korcsmában: mind csupa fáradt, kimerült, idegesen kapkodó embert -látsz; türelmetlent és szórakozottat, aki nem arra gondol, amiről szó -van, nem arra néz, akivel beszél s nem azzal foglalkozik, amit csinál. A -jövőnek élő jelen, a holnapnak élő ma, a folytonos ideiglenesség, az -állandó változás, a folyton forgó kocka, a megeresztett kantárok s a -lovak közé vágott gyeplők világa ez a világ, főképp ez a város, -New-York, az amerikaiak Urbsa, mely mire ráborul az est s hivatalai -becsukódnak s emberei hazaszélednek, olyan is, mint az agyonhajszolt -csikó, mely őrületes, árkon-bokron át való s ezerszer a nyaktöréssel -játszó vágtatás és száguldás után tajtékban fürödve, vértől égő szemmel, -pihegő szügygyel, gőzölgő orrcimpával s megrogyó térddel vánszorog be a -karámba. - - -5. - -E vastagvonalu plakátstilusban az utas számára alighanem az a -legkellemetlenebb, hogy a pénzre is kiterjed; az amerikai tallér, -melyért nekünk körülbelül öt koronát kell fizetnünk, használatban igen -gyakran alig ér többet a mi koronánknál – jó, ha forintunknál. Nem -mindig s nem mindenben van ez igy, de általában igy van – s valahányszor -magas amerikai bérekről s fizetésekről hallunk, mindig gondoljuk hozzá, -hogy e fizetésnek, ahányszor nagyobb a nálunk szokottnál, többnyire -ugyanannyiszor drágább életre kell futnia – s játék és üzérkedés nélkül -pusztán a munkája után járó keresetből takarékoskodni nagyobbára csak az -olyan tud, aki amerikai módon keres s európai módon szükösködik. Az igen -gazdag ember számára persze itt is jó az élet, és jó – talán jobb, mint -egyebütt – az egészen szegény ember számára, kinek, ha csak valamit is -dolgozik, sőt félig-meddig munkátalan is: éhen nem kell vesznie, mert -Amerika nyersterményekben, gyümölcsben, főzelékben, tejben, husban, -tojásban, buzában és kukoricában bővelkedik; az osztrigát s az ananászt -New-York utcáin garasával vesztegetik s az öt centes pohár sör mellé -(ami itt alig megy öt krajcár számba) ingyen-uzsonna járja. -Egyáltalában: nem drágák, már az idevaló pénz szerint, a hazai, a -domestic termékek és áruk; a pamutvászon, a hitvány szövet, a gyári -cipők. De európai fogalmak szerint hallatlanul drága a lakás és -lélekzetmegakasztóan drága minden, ami külföldi dolog vagy külön egyéni -kényelmet szolgál, tehát (különös, de igy van a fejlett iparára oly -büszke Amerikában) majd minden, ami vászon, csipke, prém, gyapju, -bérkocsi, szinház, a vasuton csukott szakasz, a fogadóban csendes szoba, -a korcsmában tiszta teriték a középsorsu és jövedelmü embernek Európában -természetes jussa. Ám e különbséget nem nézve, akármiféle osztályozással -és osztály számára a mi kontinentális fogalmaink szerint igen drága az -élet ott, ahol a munkás huszonötfilléres szivart szí s ugyanennyi a -villamos kocsi egységára is; ahol a st.-louisi kiállitásba a puszta -bemenet két korona ötven fillér s legalább is ugyanekkora a sarc az -ezerféle látnivalóért, óriás területen, melyet gyalog bejárni lehetetlen -s minduntalan az intramurán villamosra kell ülni, ami minduntalan ötven -fillér kiadást jelent. Ezek igen érdekes adatok, éppen a mi számunkra, -kik éppugy nem számoljuk a garast vagy a fillért, mint az amerikai az ő -centjét, s akik számára (legalább az én számomra) a világ -legelszomoritóbb s legszánalmasabb látványa és jelensége a katonatiszt -vagy az állami tisztviselő, kit az uri élet igényei s a fizetése csekély -volta egyre garasoskodásra kényszeritvén, végre is fixa ideájává válik -az s nem tud egyébről beszélni, mint arról: mit hol kapni a legolcsóbban -s min hol lehet ennyi meg annyi krajcárt megtakaritani. Mily szomoru, -mily megalázó ez: értelmes, művelt, testi és lelki igényekre jogosult -emberek számára – s hány ily szomoru, ily nyomasztó, ily napokra -kedvemet szegő példával találkoztam Amerikába szakadt európaival, ki -beleőszül az azon való töprengésbe: hogy’ oszsza be az otthonról kapott -hatvan dollárt ugy, hogy New-Yorkban is megérjen háromszáz frankot?… - -Kettőt azonban meg kell adni. Az amerikai drágán fizetteti meg, amit ad, -de jót és egyérőt ad a drága pénzért; a vendéglőben a drága étel, ha -izetlen is, de jó materiából való és bőséges; a drága fogadó minden -intézményével, kényelmével és figyelmességével éjjel-nappal -rendelkezésére áll a vendégnek; a drága ruha, kalap, cipő vagy csipke -jó, finom és tartós is – s ha jó havannáért aranynyal kell is fizetni, -viszont a világ legjobb havannáit itt kapni, zölden, frissen, olajosan, -szinte még földszaguan. Coney Islandon, egy New-Yorkhoz közel -félszigeten, afféle Paprika Jancsi vagy Ős-Budavára rendezkedett be – de -óriási méretekben; valóságos tündérpalotákkal s vagyonokba kerülő -tündéri világitással; az egyes mulatságokba a bemenet drágább, mint -akárhol Európában, de viszont a hullámvasut majd félórát elviszi az -embert, valóságos szakadékok fölött, alagutakban, hidakon, hegyeken és -völgyeken, az egész csodavároson átgyürüdző vadregényes kilátásokkal; a -tüzoltók mutatványai ötemeletes vászonház előtt játszódnak le, valóságos -utcai sokadalom másával, bérkocsikkal, lovakkal, katonabandával, -gyümölcsös kofákkal, és főképp a newyorki tüzoltóság remek eszközeinek s -kábitó gyakorlottságának teljesen hű bemutatásával. Alkudni csak nagy -hajóvállalatokkal kell a hajókabin iránt, de többnyire felesleges az -üzletekben; a boltos nem is igen csalja meg a vevőt, az amerikai, ha már -csal, nagyban teszi; ebben is a nagy vonások embere. - -Ez egyik megnyerő vonása e nagy drágaságnak. A másik az, hogy mint már -pedzettem, e drágaság egyrészt az óriási, a legtöbb külföldi iparcikkre -hatvanig vagy még magasabbra emelkedő százalékkal kivetett vámoknak -következése – s ez a védővám nem pusztán a hazai üzérkedést szolgálja, -mint szolgálná vagy szolgálja legtöbb helyütt Európában. Nem mondom, -hogy aki a tengeren szabadkereskedőnek mentem át, most Amerikából -protekcionistaképpen tértem vissza, – de azt merném mondani, hogy ugy, -ahogy Amerika csinálja, a védővám mindenesetre jogosabb és okosabb, mint -az európai jelszavak szerint való. Éppen, mert a külföldi árura vetett -vám itt is, mint mindenütt, tulajdonképpen adó, amit a belföldi vásárló -fizet: az Egyesült-Államokban, ahol adót csak ingatlan után fizetnek s -fogyasztási adót alig alig ismernek: ezek a roppant vámok voltaképp -megvalósitása a világ leghelyesebb, legbecsületesebb, legszociálisabb -intézményének: a progressziv, kit-kit tehetségéhez képest terhelő -adónak. Mert, mondom: ami a szegény embernek kell: étel, ital és -egyszerü ruha, az megterem vagy megcsinálódik otthon is, tehát olcsó s a -kiskeresetü ember számára valóságos adómentes létminimumot biztosit. -Viszont, akinek van miből élni ezen a fokon fölül is – pontosan -annyiszor nagyobb adót fizet a nagyobb vámok formájában, amekkora -fényüzést kifejt vagy amekkorára képes. A prémre, a drága szövetre és -fehérnemüre kivetett adó pedig mindenesetre igazságosabb, mert terhében -valóban és arányosan fokozottabb, mint a mi gonosz fogyasztási -adóinknál, melyek teszem a cukrot egyformán drágává teszik a munkás és a -milliomos számára, pedig a milliomosnak sem kell sokkal több cukor, mint -a munkásnak, a munkásnak sem sokkal kevesebb, mint a milliomosnak. - - -6. - -De végre is: csak a mi világunknál jobb, de jónak nem jó Amerikában sem -szegénynek lenni. S hogy itt a szegénységből a gazdagságba átmenetet -alig ismernek; hogy Amerikában a vagyontalan vagy kevés jövedelmü -polgárembernek sorsa és állapota elviselhetetlen pokol: az talán legfőbb -sarkalója e vad energiáju népsokaságnak abban az egeket verő pénzcsináló -munkában, mely viszont arra sarkalja őket, hogy a természet erőit, az -emberi elme kitalálásait a mi képzetünket elkábitó, lesujtó, lefőző és -megszégyenitő arányokban kutassák ki, s mihelyt kikutatták, menten bele -is iktassák és be is fogják munkájuknak dantei nagyszerüségébe. S -megforditva is igaz lehet: éppen, mert e semmitől vissza nem riadó -vállalkozó kedv és mindent munkájába illesztő elfogulatlanság határt nem -ismer: annyira nyitva áll minden tehetség, erő, élelmesség és szomjuság -előtt a meggazdagodás lehetősége, hogy Amerikának szegény emberek -számára is berendezkednie egyszerüen nem érdemes – csakugy, mint ahogy, -valljuk meg, a mi intellectuális világunk is, mentül intellectuálisabb, -annál türelmetlenebb kezd lenni a lélekbeli alacsonyság iránt, annyira, -hogy például Berlinben vagy Párisban ostobának és korlátoltnak lenni nem -kisebb pokol, mint New-Yorkban szegénynek lenni. Való igaz: ez a minden -eddigi emberi erőlködést tulszárnyaló munka eredményeiben egyelőre -egyoldalu, s minden inkább, mint vonzó. Ám e minden eddiginél teljesebb -anyagi föltételek egy minden eddiginél hatalmasabb értelmi fejlődés -számára rakják le a gazdasági alapokat, s amily rettenetes volna, ha a -mai Amerika a maga képére formálná át a világot, oly gyönyörüség lesz -egy-kétszáz év mulva élni, mikor majd a mai kalmárok unokái az egész -emberiség számára értelmi gyönyörüséggé fogják átszublimálni apáik és -nagyapáik minden eddigi mennyiséget eltörpitő anyagi hagyatékát. S aztán -– ezt se tagadjuk el: e mai egyoldaluságon, ez egyelőre lélektelen -materializmuson belül is már van is valami, ami spirituális érték: a -nagy stilus, melyet a mi eddigi civilizációnk eddig a müvészeten kivül -csak a politikában ismert, s ott is csak olykor, egy-egy Napoleon -idejében. Ezek a kalmárok, ha pusztán kalmárok is, történelmi nagyságu -nevelői az emberiségnek, mikor kiméletlenségükkel, vakmerőségükkel és -versenyükkel összezuzzák, megfojtják és kisöprik a világból a kicsinyes -szatócskodást. - - -7. - -A gólyamadarakról meg van irva, hogy mikor vándorutra kelnek: beteg -társaikat nemcsak hogy otthon hagyják, vagy ott hagyják, könyörületlen, -elpusztulni utközben – de még nekik is esnek, s kemény, hegyes, gyilkos -csőrükkel agyonvagdalják s elpusztitják a nyavalyásokat. Ilyesvalami az -amerikai erkölcs. Ebben az élelmességre, kiméletlenségre, gyors szemre s -biztos kézre alakitott világban az élhetetlenség, a gyengeség s a -restség nemcsak hiba, hanem bün is; nemcsak végzet, melynél fogva balra -görbül az ember sorsa, de vétek is, melyért meg kell lakolni. Az -élhetetlen embert nemcsak hogy megveti s nem segiti az amerikai, de -gyülöli és üldözi is, s aki nem akar egyebet, mint egy helyben maradni -és élni, annak odaát nem lesz maradása s alig lesz életre valója. Akarni -annyit tesz, mint az emberektől akarni valamit – s mint ahogy az -asszonyok, még az ártatlan szüzek is, ösztönszerüen undorodnak az olyan -férfitól, ki a szerelemben, bármely oknál fogva, nem szorul őrájuk: az -emerikai is szinte testi utálattal nézi az olyan jövevényt, kiből az -akarás képessége hiányzik vagy kiveszett. - -De azért munkára sem kényszeritik az embert. Egyáltalában: kevés dologra -kényszeritik, értvén kényszeritésen az álladalom mindenfélébe való -rendező, megszabó és parancsoló belenyulását. A törvény ugyan nem ismer -tréfát; nem ismernek a hatóságok sem, amelyek, legfeljebb a sápot s a -megvesztegetést ismerik – de a szabadság, az ember emberi jogának -átérzése annyira benneél az amerikai ember idegzetében, hogy bár nem -veszi tulságosan szivére, ha teszem a rendőr végighuz rajta, de a rendőr -sem tekinti a világrend megbontásának, ha annak rendje és módja szerint -meg kell boxolnia azzal, akit le akar fülelni. Nem, a kimondott -kényszerités nincs inyére az amerikainak. Azonban: a természetben s a -világegyetemben sincs a jó istennek belügyminisztertől aláirt kinevező -pátense, s a tüzre-vizre sincs ráirva, hogy ezen elemekkel tilos a -játék, különbeni halálbüntetés terhe alatt. Mindazonáltal az isten keze -sulyosan nehezedik ránk, s a törvény nem tudása nem óv meg a haláltól. E -sorokban már kerülgettem egyszer, hogy az amerikaiak életrevaló -berendezkedése lépten-nyomon a természet eredendő rendjét juttatja az -ember eszébe – most pontos példát mondhatok rá. Tehát: az amerikai -életben, mint a természetben, kimondott kényszerüség kevés van – de -minden irott törvénynél, minden kőbe vésett parancsnál, minden kötött -marsrutával való utnakeresztésnél nagyobb kényszerités és sulyosabb -szolgaság az a tompa nyomás, mely hetven millió egy törekvésü emberből -kilökődve, hetven millió felől nehezedik rá a jövevényre, hogy vagy -összelapitsa és összemorzsolja, vagy ugy váltassa meg vele nyomorult -életét, hagy a legkisebb ellentállás törvénye szerint arra tart, amerre -a többi. Sehol sincs megirva, hogy aki nem tud angolul, annak nincs joga -az Amerikai Egyesült-Államokban élni, sőt nincs hely a világon, még -Svájcot is beleértve, hol hivatalból a soknyelvüséget annyira -elismernék, mint az Egyesült-Államokban, melyekben még a muszka zsidók -yiddish nyelvét is elismerik külön nyelvnek, s a szülékhez intézett -iskolai köriratokat kiadják ezen a nyelven is. De viszont ki -kényszeritheti rá az angolt, hogy olyan hivatalba menjen, olyan üzletben -vásároljon, hol nyelvét nem értik? Ki parancsolhatja meg neki, hogy -olyan emberekkel barátkozzék, kikkel a beszéd fáradságos, kinek -szokásai, nézetei s felfogásai elütnek az övétől? A jövevénynek épp ugy -minden szabad és semmisem tilos, mint a bennszülöttnek – de nincs -módjában szabadságával másképp élnie, mint ahogy a közfelfogás -megszabja. Nincs világ, melyben annyira rövid ideig volna csak -lehetséges megmaradni idegennek, mint ebben a világban, mely -jövevénységből fejlett s jövevényekből gyarapszik. Semmiféle törvény -intézménye nem parancsolja itt a felszivódást s a naturálizálódást – de -testi és lelki, erkölcsi, gazdasági és társadalmi lehetetlenség: -megmaradni itt idegennek. Nem muszáj: de legjobb, legalkalmasabb, -legcélszerübb, legmegfelelőbb, legkecsegtetőbb, legkellemetesebb, -legegészségesebb, legkényelmesebb, leggyakorlatibb, legkevesebb -összeütközéssel járó, legtöbb sikert biztositó, legkevésbbé árvaságos és -leginkább társaságos dolog: ugy élni, ugy öltözködni, ugy beszélni, ugy -cselekedni – végezetre pedig: ugy érezni és gondolkozni, mint a többiek -teszik. Mint ahogy az éghajlat, a föld, a táplálék s az élettel való -küzdelem hatása tiz esztendő alatt már vonásaiban, tartásában, egész -külső megjelenésében mindenütt, még arcképről is megismerhetően -amerikaivá alakitja a bárhonnan származó, bármely fajtából sarjadt, -szőke vagy barna, kövér vagy sovány idegent: azonmód a siker csábitása s -a sikertelenség átka itt oly rettenetes, minden egyéb világénál -hatalmasabb erővel gyomrozza, vonzza vagy taszitja a lelket; az -alkalmazkodónak oly szédületesek a kilátásai, az elzárkózónak oly -irtózatos az elhagyatottsága, hogy e szörnyü nyomás összeroppantja a -legmerevebb nekiszegülést is, vagy megforditva: megkeményiti a legpuhább -bátortalanságot is. Igy kell érteni, s ezzel a kulcscsal megérteni az -amerikai szabadságot, egyenlőséget s türelmességet. Ez éppen nem áll -abban, hogy az amerikai, éppen ugy, mint akárki más, ne vetné meg az -idegent, ne kerülné az idegen vallását, ne volna gőgös gazdagságára, -müveltségére vagy hatalmára. De a verseny: az csakugyan szabad; a -meggyőződés: az csakugyan korlátozatlan – s az egyenlőség, ha nincs is -meg az emberek közt, de megvan az emberek esélyeiben, megvan a -lehetőségben s a kilátásokban. Az idegen, ha naturálizálódott: valóban -teljes értékü amerikai polgár, kit sem törvény, sem politika, sem -társadalmi szokásjog nem különböztet el a többitől. A szegény ember, ha -meggazdagszik: valóban teljes értékü milliárdos, kitől senki sem veszi -rossz néven, ha palotája van a Fifth Avenuen, s kinek nem vetik szemére -származása rongyait, mikor esti ruhában ül le pástétomot enni. Elmerülni -könnyebb, partra jutni nehezebb itt, mint bárhol egyebütt a világon – de -a partrajutottat nem löki vissza senki a fuldoklásba; a bukás nem foszt -meg a becsülettől, a szerencsétlenség csak kerités, amely elválaszt, de -nem örvény, amely elszakit. Van, nagyon is van különbség marsall meg -közlegény között, de minden közlegény bornyujában hordja a marsallbotot, -születésére, származására, multjára való tekintet nélkül. Szó sincs -róla: ez még mindig nem igazi szabadság és egyenlőség, mert a startnál -még mindig egy sorba állitja az erőseket s a gyengéket. De Európához -képest haladás, mert legalább startba hagyja állani a gyengéket; a -politika minden szabadságát megadja nekik, hogy szövetkezéssel -erősödjenek s ellennyomással ellensulyozzák a gazdagok nyomását – s bár -nem tud, nem is akar tenni az ellen, hogy ember az emberek közt -különbséget ne tegyen, de intézményeiben lehetőleg kevesiti az -alkalmakat a megkülönböztetésre. Hogy csak egy példát mondjak: sehol -vallásos okokból való üldözésre kinálkozóbb feltételek nem volnának, -mint Amerikában, hol a vallás szent dolog, az emberek hivőek s a -vallásosság kötelesség. De okiratokban nem emlitik az ember felekezetét, -iskolában nem tanitanak vallástant, hivatalból senkiről sem tudják, mi a -vallása, a nevelés nem választja el egymástól a különböző hitüeket, -nincs meg, mint nálunk, az a megkülönböztetés, mely hivatalból mintegy -bélyegül nyomja az emberre az ő felekezetét s valóságos különbségül is -beleneveli idegzetébe, élete módjába s a társasági körébe. A felekezeti -életnek s a nemzetiségi különválásnak sehol sincs nagyobb szabadsága, -mint Amerikában – de sehol sem könnyebb észrevétlen maradni vallásunkkal -vagy származásunkkal, mint Amerikában. - - -8. - -Téved azonban, aki azt hinné, hogy Amerika ezt a szabadságos és -egyenlőséges amalgamizálást is rózsavizzel csinálná. Ahogy szinte -szemünk előtt folyik e folyamat; ahogy szemünk előtt okádják a hajók -kétezrenkint és százezerszám a gyámoltalan és tanácstalan kivándorlókat -s két lépésnyire a kikötőtől már ott idegeskednek, kiméletlenkednek, -dolgoznak, tervelnek, komolykodnak, gazdagszanak s általában, hogy ugy -mondjam: amerikállanak véreik s testvéreik, kik tizenkét vagy huszonnégy -hónap előtt még szakasztott oly zöldek s ágrólszakadtak voltak, mint a -mai jövevények: az embernek eszébe jut a középkori szokás, mely -nyaklevessel avatta polgárrá a jobbágyot. Csak az a titka az amerikai -nyaklevesnek, hogy nem hivatalból adják, ami elkeserit s ellenállásra -készt, hanem az élet adja, ami serkent és alakit. Egyfelől semmi -kényszerités vagy üldözés, mely az embert emberi méltóságában érné -származása miatt, másfelől azonban a különbség irtózatos -kilátástalansága s az elzárkózás kétségbeejtő reménytelensége – kettő -felett pedig, magasabb egységül, az uralkodó fajnak, szokásnak, -nyelvnek, miveltségnek, intézményeknek, sőt embereknek is néma, ki nem -mondott, nem is tudatos, de hatalmas csábitása: mindez együttvéve azt -öklözi a jövevény koponyájába, azt sugja fülébe, azt vési idegeibe, azt -vegyiti, lassankint, vérébe is: légy olyan, mint a többiek! S ha az -öregje még állja a csábitást: a gyereke nem. A kis magyar gyerek -lepisszegi apját, ha magyarul szól hozzá az utcán; a clevelandi kis tót -fiu azt irja iskolai dolgozatul, hogy: én amerikai polgár vagyok s az -osztrák-magyarok nemzeti virágja a napraforgó: a kis zsidógyerek -el-eljár a vasárnapi iskolába s elvegyül a presbiteri ájtatosságba; nem -tilos, sőt megvédett dolog magyarnak, tótnak vagy zsidónak lenni, de nem -szép, nem előkelő, nem uri, s a gyerek kap az előkelőségen, az uriságon, -ha az nem löki őt vissza, mint ahogy Európában sokszor és sok helyütt -igenis visszalöki. Az amerikai, aki nem üldözi, csak szánja az idegent, -s az amerikai élet, mely nem bántalmazza, de szánalmassá teszi az -idegenséget; az amerikai ember, ki magával egyérőnek tekint mindenkit, -aki vele egy nyelven beszél s vele egy istent hisz, s az amerikai -társadalom, melynek minden egyes szokása és intézménye mint -legcélszerübb megoldás, leggazdaságosabb mód s legalkalmasabb rend -csillan fel a jövevény tanácstalansága előtt: ezek azok az erők, amik -Amerikában ugy oldják meg a nemzetiségi kérdést, hogy noha az eredendő -angolság mindig kisebbségben volt s mindig abban marad: az -Egyesült-Államok ezerféle származásu, ezerfelől megujuló, egymástól -államonkint s földterületenkint a fejlettségnek s a müveltségnek olykor -századaival különböző népességét a gulyástól az elnökig egységes, -együttérző, egyfelé törő, egy nyelven beszélő, egy földben gyökeredző, -egyforma testi s lélekbeli, valamennyiükből megismerhetően kiütköző faji -vonásokat mutató angol-amerikai nemzetté alakitják. - -Ha mindezekre azt mondja a kegyes és figyelmes olvasó, hogy hiszen ez -rózsaviz, sőt selyemkeztyü: én megint csak azt mondom, hogy téved. -Ugyanez a rózsaviz tud választóviz is lenni, s ugyanez a selyemkeztyü -kérlelhetetlen öklöt fed. Amerika minden intézménye, szokása s erkölcse -a körül fejlett, hogy itt a természet s az élet nem tréfaság, – s ha -szemügyre veszed a látszólagos lágyságot s irgalmat, s a látszólagos -kegyetlenséget: mindkettő alján egy egységes és gyakorlatból fejlett -megkülönböztetést találsz: szeretek és befogadok mindenkit, aki -segitségemre van, gyülölök és elpusztitok mindenkit, aki utamban áll. - -Azzal a finom, intellectuális öreg urral, kit az elébb M. Paul -Bourgetval együtt emlitettem, egy este együtt ültünk a hajó karfája -mellett, s beszélgettünk gobelinekről s prerafaelita képekről, -beszélgettünk versekről, asszonyokról, védővámokról s izületi csúzról -(szegény öreg ur mankón jár a csúz mián), s hogy hogy nem, szó kerül a -vadászatról is. Az öreg urnak nagy birtokai, nagy erdőségei vannak -valahol a Michigan vidékén; nádasban lesett rucára, sürüben lesett vadra -– „de mi mindez ahhoz képest, tette hozzá szeliden elmerengve – mi ez -ahhoz képest, mikor indiánusokra vadásztunk!…“ - -– Mire tetszettek vadászni? – kérdeztem fölriadva. - -– Indiánusra – szólt ő szeliden, – indiánusra; valóságos hajtóvadászatok -voltak ezek, néha szakasztott olyanok, mint India dsungeljaiban a -tigrisvadászat, mikor, ha nem boldogultunk máskép, gyürübe fogtuk a -gyilkos veres ember buvóhelyét, rágyujtottuk a bozótot, s ott lőttük le, -ahol végre a füst, a tüz, a megfuladás és megpörkölődés elől ki kellett -bujnia… Én, hiszen láthatja, rokkant vagyok már az ilyesmihez, de öcséim -még meg-megcselekszik… - -Szájtátva hallgattam, s az öreg ur elértette hallgatásomat. -Elmosolyodott. - -– Kegyed most azt gondolja: vakard meg az amerikait, még ha gobelinekről -beszél is, és megtalálod a rézbőrüt. Nem mondom, hogy egészen téved; -lehet, hogy vademberek vagyunk s az vagyok, talán, magam is. De éppen -rézbőrüek nem vagyunk; a rézbörüből sohasem válik ember; az megmarad -mindig vadnak, kegyetlennek, mérgezett nyillal lesből lövöldözőnek, – -talán szépnek és költőinek, de lustának, rosszindulatunak s ostobának, -mint a tigris vagy az oroszlán, amely szintén igen szép állat, de mégis -el kell pusztitani ott, ahol az ember élni és dolgozni akar. Kegyed -délelőtt, láttam, Prescottot olvasgatta, együtt könnyezett e derék és jó -emberrel a mexikói asztek müveltség pusztulásán s a Cortezék képromboló -kegyetlenségén. Nem vette észre, éppen a Prescott leirásában, hogy -gonoszabb embereket a föld még nem hordott hátán, mint ezek a nemes -asztekek voltak? Ezzel a fajtával nem lehet együtt élni, legfeljebb -hozzá lehet romlani, – s ezt, ugyebár, mégsem kivánja tőlünk? - -Szakasztott ilyen gondolatmenetet hallottam egy német apától származó, -de maga már egészen amerikai, még pedig délvidéki, fiatal kereskedőtől, -kivel sörszó mellett elpolitizálgattunk, s aki elébb agyondicsérte -Roosevelt elnököt, amért a szegény meggyötrött muszka zsidóknak pártját -fogta, majd pedig, szinte átmenet nélkül, leszamarazta, amért a -négerekkel kacérkodik. - -– Nem gondolja, kedves Mr. Stein, nem gondolja – kérdeztem, – hogy némi -ellentmondás van a kegyed felfogásában? - -– Nem gondolom. Én jó embernek tudom magamat és emberszeretőnek, akit -bánt az igazságtalanság itthon, bánt az idegenben is, és nem bántam -volna, ha Dreyfus kapitányért vagy a kisenevi zsidókért hadat üzentünk -volna Európának. Mert igazságtalanság a zsidóval azért bánni rosszul, -amiért zsidó, mivelhogy a zsidó szakasztott olyan ember, mint én vagyok, -aki ha megtanulta nyelvemet s beleszokott felfogásomba, szakasztott ugy -él, ugy dolgozik, ugy érez s ugy gondolkozik, mint én. Ha összeházasodom -az asszonyával: a gyerekem bőre, képe, a lelke is szakasztott olyan -lesz, mint akármelyikünké. Ezt kipróbáltuk, ez igy van. És kipróbáltuk, -hogy a négernél nincs igy; hogy azon hetediziglen megérzik, hogy nem -olyan ember, mint mi; hogy nem való közénk, ha szabad; hogy nem való -arra, amit mi nevezünk életnek, s nem lehet vele másképp együtt élni, -mintha alul tartják s rosszul bánnak vele. Ti idegenek és ti északiak ne -beszéljetek bele a mi dolgunkba; nálatok nincsenek négerek, s ti nem -tudjátok, milyen a néger. Mi tudjuk és tudjuk, hogy kell vele bánni. - - -9. - -Megint csak elhallgattam – az ember mindig elhallgat, ha szeret vagy ha -tanul. Mondom, már a hajón voltunk, visszajövet Európába; nyugaton a -nap, igazi amerikai módra, hirtelen eltökéléssel bukott le a tengerbe, s -hirtelenül, átmenet nélkül, burult fölénk az est. A távolból már nem -látszott, csak érzett a szárazföld, Amerikának forróságtól szikkadó, -verejtéktől nedvesedő földje. Szent földje – igen, ismerjük el, hogy -szent. Hány hazátlanság lelt rajta hazát, hány hajótöröttség ért rajta -partot! Nem uj világ, nem is szép világ Amerika, de a jóvátétel világa. -Ez a fele földet beboritó nagy sziget óriási méretekben az, aminek, -kicsinyben, a Robinson szigetét álmodta meg a szárazságban lángoló -elméjü De Foe Dániel. Minden nemzetek Robinsonjai, s általában az -európai müveltség robinsonsága itt vetődik szárazra, minekutána -könnyelmüség, lustaság, bün vagy szerencsétlenség után a fuldoklásig -közel volt a halálhoz. Ó, a Robinson szigete nem paradicsom; Robinsonnak -dolgoznia, dolgoznia, irtózatosan dolgoznia kelett, olyan munkával, -erővel, türelemmel és állhatatossággal, melynek tizedrésze is elég lett -volna otthon a boldogulásra – de otthon a kényszerüség nem tudott ugy -bottal s halálveszedelemmel tanitani, a siker nem tudott oly fejedelmi, -oly tüdőt tágitó elégtételt adni, mint ideát. Persze: titokban, a lelke -legmélyén, szigete fölött való császári hatalma közben Robinsont -el-elfogja a vágy a régi világnak: nem munkátlansága, de élete után… A -társalgóból zongoraszó hallik, majd egyszerre zugó ének; valaki megint -rágyujtott, mint napjában annyiszor, az America-himnuszra, s a miszterek -s a missziszek, a mászterkák, a misszek s a misszecskék lelkesen -dalolják vele, a God save the King nótájára: Á-á-mö-ri-ká! Be sem megyek -már; szembehunyva, kivülről is ismerem e képet, amint körben állanak, -egy szájjal, egy lélekzettel, egy nyelven s egy érzéssel énekelnek: -déliek és északiak, keletiek és nyugatiak, németből, olaszból, -spanyolból, franciából és hollandusból s javarészt még a maguk testében, -talán csak néhány esztendeje amerikaivá lettek – mialatt felettük, a -zongorára ugorva, egy fekete kis zsidólyány lengeti a csikos csillagos -zászlót. Amerikát éneklik s Európába sietnek – fáradtan, szomjasan, -epedve egy kis élet s vidámság után. Daluk végigverődik a sötétségen, s -mosolyogva lehunyt szemhéjaim mögül egyszerre ott látom magam -St.-Louisba menet a vasuton, a hálókocsi dohányzó-szobájában, egy -szurtoskörmü vékony kis szabó mellett, aki régen, talán harminc -esztendeje, hogy Bajorországból ide vetődött, s most igen jól megy -dolga. Kinéztem az azon órában sik vidékre, melyet megült a por s az -elhagyatottság; imitt-amott rongyos deszka-vityillók, gazdátlan taligák -– furcsa, hogy mint Belgiumban, itt is: ahol legtöbbet dolgoznak a -világon, ott tetszik a vasut mente a legistentől megvertebb -leromlottnak. A szabócska sürün hörpentette kis ezüst butykosából a -whiskyt, s minden korty után kéjesen köszörülgette torkát. Végignézett a -vidéken, majd hirtelen lelkesedéssel fordult hozzám: - -– Istenem, micsoda áldás az emberiségre, hogy ez az Amerika: van! - -Értően bólintottam egyet, ő meg halkan tette hozzá: - -– De azért nem mondom, hogy élni nem jobb otthon. - - -Berlin - -(1908.) - -Mióta, nyolc esztendő előtt, utoljára jártam Berlinben, ez a szép és -nagy város nemcsak még szebb s alig nagyobb lett, de meggyarapodott -egypár olyan Wahrzeichen-nal, amilyenről, aki ma ismeri meg, szinte -ezekről ismeri, s el sem birja gondolni, hogy Berlin ezek nélkül is -Berlin lehetett. Ilyen, mindenekelőtt, a berlini uj épitészet s ennek -legszebb virágja, a Messel Wertheim-áruháza, melynek szolid és praktikus -bájossága benne kisért, valóságos stilus gyanánt, az uj szinházak és -kocsmapaloták épületeiben. Ilyenek nagyrészt e kocsmapaloták, melyek a -gyalázatos főztjéről nevezetes Berlint most hirtelen Páris, Stockholm és -Bécs mellé állitják – nem ugyan főzőmüvészet dolgában, de ez ugyis csak -az igen gazdagok mulatságát szolgálhatja, hanem abban a fontosabb -tekintetben, hogy elérhető áron egészséges és változatos matériából -készült ehető ételt kapni tisztességes felszolgálással. Ilyen a -földalattival váltakozó földfeletti vasut, mely viszont newyorki vonást -elegyit a nagy város képébe s a töltésre zárkózott Stadtbahnhoz képest -olyanfajta meghittséget vet a közlekedésre, aminővel az orvos vagy az -anatomus nézi embertársait. Ilyen a részint csak Párist és Bécset -ostromló lázas szinházi élet, amelyről még a portás és a pincér -társaságával megelégedő idegen is megérzi, szinte a levegőben, hogy a -közélet részévé lett, szivbeli és közügygyé. Ezekhez s a most már -gépkocsiktól is népesitett közlekedés növekvéséhez képest hanyatlás -számba legfeljebb az mehetne, hogy a becsületes és emberséges -Ladenschluss-törvénynél fogva ma már minden boltot bezárnak kilenckor, s -nem vehetni, mint annakelőtte lehetett, éjfél után kettőkor a -Friedrichstrassén keztyüt és nyakravalót. Ezt a különbséget azonban -igazán csak az veszi észre, aki meghal, ha éjjel kettőkor nem vásárolhat -keztyüt meg nyakravalót. - -Megengedem, hogy ez külsőséges itélet, s az olyan nagy város polgára, -mint aminő Berlin, méltán lenézheti azt az idegent, aki mindössze ezt -látja meg Berlinen, s azt hiszi, hogy ilyenformán valaminemü sejtelme -van a városról, lakosságáról, életéről. Bizonyára nincs sok, és, hiába, -a portás és a pincér nem mindenben reprezentál egy három milliós -világvárost, melynek lakosai közt ott a császár is, ott vannak tudósok, -költők, ott az udvari nemesség s ott az ipar s a pénz uj nemessége és, -ami mindezeknél nagyszerübb, ott a világ legremekebbül szervezett -munkástábora. Mindazonáltal nem kell azt hinni, hogy az ilyen felszines -szemlélő s csakis a felszint szemlélvén, mégis egyet-mást ne látna meg -az idegen világ leglelkéből, legsajátosabb sajátosságaiból. Ugy vagyunk -ezzel, mint a fiziognómiával, mely zárt ajakkal is beszél s elmondja -gazdája titkait. Csak éppen szemügyre kell venni. - -Hogy példát mondjak erre s berlini példát: itt a német birodalmi gyülés -palotája s itt vannak az ülései. Én éppen akkor jártam ott fenn, mikor -javában folyt az ujságiró-sztrájk s egy olyan gyüléshez volt bejutásom, -melyről a világ nem tud – igaz, hogy nem sokat veszit vele; Tirpitz -admirális költségvetését tárgyalták, és sem az admirális ur, sem a -képviselő urak nem erőltették meg magukat, hogy a vitát érdekessé -tegyék. S fenn ülve a karzaton, szemben az elnökség s a szövetségtanács -dobogójával, unalmamban azt kezdtem elgondolni: vajjon ha ezt a házat és -gyülést nem ilyen magamformáju minden hájjal megkent s a németség emlőin -nevelkedett ujságiró nézné végig, hanem valami átlagos müveltségü, -teljesen idegen ember: milyen képe alakulna a német alkotmányos és -politikai életről? - -Mindenekelőtt észrevenné, hogy sem az ujságoknak, sem a berlini, sem -tehát a birodalmi életnek nem afféle lázokozó fókusa a Reichstag és -épülete; még a külügyminiszter-kancellár expozéja napján is közömbösen -bonyolódik le a sürü forgalom a Reichstag közelében, melynek a -nyilvánosságot igen megrostáló jegykiadó szokásai azt mutatják, hogy a -nagyközönség nem igen töri magát az ülések után, különben kiküzdötte -volna már magának, hogy ne olyan legyen a bejutás, mint egy -magánmuzeumba. Egészen biztos ezekről a külsőségekről, hogy ennek a -parlamentnek nincs, nem lehet föltétlen vezérlő hatalma; nem e körül -vagy nem csakis e körül forog a politikai élet; ennek szava nem oly -erős, hogy emelne vagy buktatna olyanokat, akiktől sorsok, vagyonok, -bodogulások függenek – ha ilyen volna, a dolgaik után járó emberek -többet törődnének vele. - -Széles, előkelő, egy kicsit luteránusan disztelen és kongó -keresztfolyosókon ődöngenek lassu léptekkel a népképviselő urak. -Legnagyobbrészt – egypár elegánsabb öreg junker-figurát kivéve, polgári, -sőt kispolgári viselkedésü és öltözetü férfiak, akik szemmelláthatóan -idegenül és idegesen járnak-kelnek a frakkos lakájok között, s látszik -rajtuk, hogy nem ez az ő igazi helyük; nem, mint az angol képviselőnek, -még egy s a legmeghittebb klubjok ez a többi mellett. Ahogy egymásnak -köszönnek, ahogy egymás mellett elmennek, azonnal látszik, hogy kevés -közük van egymáshoz, vagyis megint csak az, hogy nem tulságos sokat hat -az egyes sorsára, hogy itt mi történik, ki van fölül és ki van alul. -Benn a teremben a kevésülésü karzatok mind tele vannak, csak az -ujságirókarzat kong az ürességtől. Egy-egy rosszul öltözött öreg -irnok-figura ül csak a helyén: a klerikális ujságirók, akiket a -rabszolgatartóik még a saját szakbeli összetartásuk szocializmusától is -eltiltanak. Az idegen, aki tudja, hogy ujságiró-sztrájk van, menten -megállapithatja, hogy ebben az országban a sajtó s az ő munkásai nem -tartoznak a legnagyobb hatalmak, a legjelentősebb mozgatók, a -legtiszteltebb emberek közé. Ugy látszik, ez a világ a legitim jogok -világa; az olyan szerzett jogok, mint aminők világszerte a -zsurnalisztikáé, itt nem tetszenek, nem kellenek, nem imponálnak. Ha nem -igy volna, lehetetlen volna, hogy sem a karzati közönség, sem a -képviselők, sem a szövetségtanácsi dobogó emberei nem igen nézegetik ezt -a már ürességénél fogva is feltünő karzatot; nem okoz egy lélekzetnyi -mozgalmat, mikor üres padjain mégis felbukkan egy-két gyászos figura. - -De legtanulságosabb maga az alsó ülésterem. Patkóformáju sürü padokban -ülnek itt a népképviselők, s a patkó előtt, széles dobogón ül középütt -az elnökség s jobbról-balról két-két széles széksorban a -szövetségtanács. De nemcsak ezeknek van helyük a dobogón. Egy-egy -idősebb katonán vagy redingoteos elegáns öreg uron meglátszik, hogy -államtitkár lehet vagy valamely állam delegátusa. De vannak fenn fiatal -emberek: fiatal tengerésztisztek és egészen fiatal hadseregbeliek is, s -vannak egyéb jókabátu, de mind ugyanazon férfiuval, a tengerészeti -miniszterrel vagy államtitkárral szemben igen alázatos férfiak, akik -nyilvánvalóan miniszteri tisztviselők. Igy válik hát ketté ez a világ: -lenn a mély félkörben a többnyire rosszul öltözött s nagyrészt félszeg -viselkedésü képviselők – fenn a dobogón pedig a tisztviselők, a -legnagyobbtól a legkisebbig, egymás között a langrétra szédületeitől -elválasztva, de lefelé egy mosolygó, közömbös, le nem néző s szinte le -sem látó szines uri sokaság, a hatalomnak és előkelőségnek monopolista -könnyedségével és természetességével. A két világ közt semmi érintkezés. -A képviselők nem mennek fel, az urak nem szállnak le. Mégis: a -tengerészeti államtitkárnak van valami megbeszélni valója Epsberger -urral, aki a centrum vezércsillaga s az üsd agyon, de ne nagyon ellenzék -feje. A világért sem megy le hozzá; egy lakájt küld utána; a képviselő -ur felsiet a dobogóra, ott udvariasan kihallgattatik s megy vissza -megint a plebs közé. Ebben a birodalomban, azt kell hinni, az urak a -tisztviselők s a tisztviselők az urak, és, ugy látszik, elég jól végzik -a dolgukat, mert akiknek ez állapotra legféltékenyebbeknek kéne lenniök: -a képviselők ugy törődnek hozzá, mint valami természetességhez, mint a -berlini klimához, mely kellemetlen ugyan, de nem rossz levegőjü. - -Jól végzik a dolgukat; itt is jól végzik: feláll egy szürke, öreg -képviselő – az embernek megdobban a szive, mikor ráismer, hogy Bebel, de -ha nem ismerné is, látnia kell, hogy nem lehet jelentéktelen ember, mert -mikor beszélni kezd, az addig részvétlen dobogó, élén az admirálissal, -lassankint átcsoportosul feléje, a balmezőre, sőt két redingoteos és -néhány tengerésztiszti ruhás uri ember egészen előrehajol és papirost, -ceruzát tart kezében. A szónok – kellemes szavu és választékos beszédü – -megemliti, dátum szerint, az államtitkár ur egy mult évi beszédét. Az -egyik redingoteos ir valamit a papirosára s átadja egy fiatal tisztnek, -ez szalad vele hátra, kimegy egy ajtón, majd visszatér egy vastag -kötettel, felüti, elolvas benne valamit, hozzáir egypár szót a cédulára -irtakhoz, visszaadja a redingoteosnak, aki viszont az admirális vagy -miniszter vagy államtitkár urnak adja kezébe. Ez a procedura -megismétlődik a Bebel beszéde alatt egynéhányszor, s általában -ilyesmiben sürögnek és forognak a berendelt szaktisztviselők az egész -ülés, az összes ellenzéki beszédek alatt; a vita végén egy csomó ilyen -cédula van a miniszter kezében, aki összefoglaló és vitazáró beszédét -ezek kapcsán mondja el, menten pontosan, minden adattal felfegyverkezve -felelvén minden kifogásra, vádra és birálatra. Az idegennek is észre -kell vennie, hogy ez a világ a jó igazgatás világa, az embereknek nem -sok szavuk van, de gondjukat viselik. S ahogy a különben hüvös ház a még -hüvösebb dobogó felől a beteg öreg népvezért, aki már annyira -megrokkant, hogy nem tud állva beszélni s beszédét a felcsapódott -székülés élére ülve mondja el – ahogy mondom a vörös öreget mindenfelől -tisztelet és szimpátia veszi körül, azon megismerszik, hogy ez a világ -nemcsak a hivatali munkának, de általában a munkának, a dolgozásnak, a -kötelesség állásának világa, ahol a hivatali rangon kivül a jól végzett -munka s a teljesitett kötelesség is rang s tisztesség az embere számára. -S talán az sem erőltetett következtetés, hogy ez a béna parlament -öntudatlanul talán rá sem gondolva, annak az osztálynak erőbe hozásától -várja megelevenedését, melyből ez az öreg uri munkás ide -differenciálódott. - -Ez a parlamenti példa csak egy a sok közül – igy mehetnék végig -szinházakon, temetőkön, villamos kocsikon, áruházakon, sörkocsmákon, -zálogházakon, sétatereken és száz egyéb felé, ahol szintén, ha az ember -egy odavalóval sem ismerős, egy család hajlékába sem jutott be, -észrevehet sok mindent, aminek üvegén át az odavaló élet leglelkébe is -beláthat. Nekem különben legutóbbi berlini mulatozásom alkalmával volt -szerencsém megismerkedni és együtt lehetni az odavaló szinházi élet -egypár igen kiváló emberével, tehát szerezhettem értesülést egyenest és -jó forrásból. Mégis: még ebben a társaságban és társalgásban is a sok -érdekes és tanulságos közt, amit bőven hallottam, legérdekesebb és -legtanulságosabb megint csak egy kép, egy jelenet, egy faktum volt, -amely többet mond annál, mint amit a benne résztvevők különben igen -mélyet és elméset mondtak. Ez a jelenet, röviden, az, hogy éjjel három -órakor egy nagy fogadó külön szobájában együtt ülünk irók és szinészek, -odavalók és idegenek, s már egy órája, hogy beszél s még egy óráig -beszél majd, szinte megszakitatlan dialogusban, versengve, vitatkozva, -indulattal és nekihevülve, a társaság két tagja, két igen müvelt, igen -komoly, igen elmés és az életben nagy energiáju férfi, s beszélnek -legelvontabban müvészi kérdésekről, dolgokról és elméletekről, igen -magas rendüekről, igen fontosakról, olyanokról, aminőkről sokan -köteteket irtak, cikkeket magam is irtam, de beszélgetni és társalogni -róluk önképző körös korom óta nem volt alkalmam – nemcsak itthon, de -teszem Párisban sem. Az idegen ebből erőltetés nélkül következtethet -kettőre. Az egyik megint csak az, hogy a politikának ebben az országban -nem lehet főfontosságu jelentősége, különben lehetetlen volna, hogy -nagymüveltségü, sok munkáju és gyakorlati foglalkozásu férfiak ennyire -kizáróan müvészi dolgok köré kristályosithassák érdeklődésüket. A másik -viszont az, hogy ebben a világban a kultura nem valami sznobizmus dolga, -nem csakis divatos és kötelező játék és külsőség, nem szellő, melyben -megmárthatják homlokukat, hanem, legalább is a müvelteknél, lélekző -levegő lett, vagy, mondjuk, leszokhatatlan testi szükség, mint az -angolszászoknál a fürdő. - - - - -FELJEGYZÉSEK - -Bűn az, miről más is tud. - -⦿ - -Szerencséje van a szerelemben, vagyis: ráér. - -⦿ - -Csak egy napot kérek az életből, amikor kétszerkettő öt! - -⦿ - -Néma gyermeknek édesanyja sem érti szavát – s hány néma gyerek nem tudja -megérteni, hogy mért nem érti szavát még a saját édesanyja sem! - -⦿ - -A sziv jobb tanácsadó, mint az ész; legalább nem akarja elhitetni, hogy -okosat tanácsolt. - -⦿ - -Verébre ágyuval? Igenis, ha kártékony és nincs ellene egyebem, bizony -nekimegyek ágyuval. - -⦿ - -Az élet halálraitéltjei azok, akiknek torkukon akad a szó, melyet -magukért kéne ejteniök s a kenyér, melyet más elől kéne elenniök. - -A régiek leberetválták a rabszolga fejét s tar koponyájára irva a -levelet, várták, mig megnő a haja s igy küldték követségbe, izenettel, -melyet maga sem ismert s csak vevője tudta meg, ha ujra leberetválta a -fejét – s ha tudott olvasni. Ilyen irás van voltaképp mindenkinek a -koponyáján; mindennek minden porcikája, minden vonása, minden alakja bő -izenetet, teljes felvilágositást, a megesküdhetésig megbizható adatot -szolgáltat egész hajdani történetéről, melynek rendjén fokról-fokra -alakult olyanná, amilyen – egyben felismerhető s értő szem számára -könnyen olvasható nyomait mutatván annak, amilyen volt. S mily nehezen -tud ez irásban olvasni még a tudós is, aki pedig beretvával dolgozik s -mi magunk mily ártatlan tudatlansággal viseljük magunkon származásunk -történetét! - -⦿ - -Csak meghalás van, de halál nincs. Ez lapos igazságnak tetszik, mint -mind, amit az ember a maga bőrén ki nem próbált. De ha ott fekszik az -ember kinyujtóztatva az altatókocsin; ha, belélekezvén ötöt-hatot a -savanyuan fojtó kloroform-gőzből, a koponyája belseje zugó és kalapáló -vörös kupolateremmé tágul s eszmélete utolsó haldoklásában már csak az -az egy gondolata marad meg, hogy: ilyen lehet, ha az embert megüti a -guta – s aztán nem gondol és nem érez többé semmit; majd meg aztán, ha -másfél óra mulva fölébred, megnyuzva, megsikálva, megrágva, összevarrva -és összeragasztva, égő bőrrel, jéghideg lábbal s azzal a tengeri beteg -óhajtással, hogy inkább meghaljon, semhogy ezt elviselje: akkor -gondolatlan és hivatlan fölkél benne a következtetés, hogy ez a másfél -órai semmi, mely alatt épp ugy négyfelé vághatták, fejét vehették, vérét -elfolyathatták volna, tulajdonképp rokona volt a halálnak, szinte sógora -vagy unokaöcscse. Azaz: minden igazság lapos és velőtlen, míg hatalmát a -maguk bőrén ki nem próbálták, de az olyan próba, mely még messzebbre hat -be, egy pár hüvelyknyire a bőr alá, még a halál velőtlenségének is, -annak a közhelynek is, hogy a halál velőtlen, a legkinosabban meglepő -hatalmat tud adni. - -⦿ - -A betegség gondolkozni tanit s a fájdalom rejtelmeket fed fel. A -kinlódás állandó szubjektivitása a kinlódó szubjektumot állandó -objektumává teszi az önmegfigyelésnek, s befelé néző szociológus számára -alig tudok tartalmasabb tanfolyamot, mint egy öt-hat napos laparotomiás -állapotot. Véletlenül lett énből történetien lett reprezentativ emberi -állattá válik ilyenkor az ember, ki az ő pillanatnyi kinlódásaiból -nemének egész fejlődési menetére kénytelen sejtelmesen -visszakövetkeztetni. Faj, idegzet, test, mind csupa megsürüsödött és -lerakodott történelem, erősebbnek mutatkozik az akaratból s eszméletből -lazán s átfutóan összeállott énnél, mely, legyőzetve és leteperve, -rámered a történelemre, meglátja, észreveszi, megérzi, mint ahogy a -letepert állat érezheti, észreveheti és rémülten szemlélheti a rája -nehezedő vadállat sulyát, szőrét, melegét és szeme szikrázását. Ha igy -neked esik a fájdalom, hogy magad téped meg bele a husodat és -vicsorgatod a fogad, önkéntelen fölkél benned a történelemelőttien -homályos emlék, hogy ezek a reflexek, az állnak s az ujjnak e céltalan -mozdulatai ugy plántálódhattak bele testedbe, hogy még emberelőtti -időkben, hirtelen fájdalmak többnyire akkor álltak elő, mikor egyik -állat nekiugrott a másiknak, s ha ez annak karmát és fogát érezte a -husában, ugyanilyen mód karmával és fogával kellett védekeznie. - -⦿ - -Meggyőződésre mindig rettentően természettudományos voltam s nem hittem -már gyerekkoromban sem a halhatatlanságban, a halál után való életben. -Azonban olyan ember lévén, aki nem osztozik a saját meggyőződéseiben, -nagyszerü felvilágosodottságom tövében, mint a komor ciprus alatt a -pettyegetett bolondgomba, vidáman huzódott meg a talánnak s a nem -tudomnak egy nap elpusztuló, másnap, eső után, ujra kibuvó babonája. De -mióta egyszer operáló-asztalon feküdtem, ennek a szép állapotnak vége. -Belekóstoltam a halálba; nemcsak hiszem, de tudom, mert megpróbáltam, -hogy nincs halhatatlanság, nincs halál után való élet, s hogy, ha már az -élet is semmiség, a halál még semmibb; egy igen egyszerü, természetes, -magától értetődő s a lehető legkönnyebben kialakuló, beálló és -elkövetkező tökéletes semmi. Ha nem tudnám, hogy őseink, a derék -félállatok, egyfelől kötélidegü barmok, másfelől azonban üldözött férgek -voltak, nem is érteném, mint tudtak a halhatatlanság gondolatára -rávetemedni. Igy azonban értem. Zaklatottságuk, melynek közepett csak a -sebláznak vagy az ellenség-félésnek nyitott szemmel való s látomásoktól -népes éberálmát ismerték, egyre-másra küldtek nyakukra olyanoknak -fenyegetődző, számonkérő, feleségeiket, jószágjukat s szerszámjaikat -visszakövetelő álomalakjait, akikről tudták, hogy meghaltak, akiket -maguk temettek el, vagy széjjelvagdaltak, talán meg is ettek. Viszont, -nem lévén érzékeny idegzetüek, nem ismerték a maguk tapasztalatából az -ájultság állapotát, mely amaz álomképpel szemben arra tanitotta volna -őket, hogy a halál nem élet, a halál semmi, a halottnak egyszer s -mindenkorra mindenestül vége. Igy fejlett ki bennük a halhatatlanság -hite s száll furcsa, vigasztaló, de egyre fogyó s pusztuló örökségül -ránk, bolond unokákra, mig végképp el nem vész majd a mi unokáink kezén, -akik, szegények, még nálunknál is bolondabbak, mert még nálunknál is -józanabbak lesznek. - -⦿ - -Hogy mit el nem tud viselni fájdalmat és beavatkozást az emberi test! -Élet, gondolat, érzés – az ember azt hinné, hogy mind e finomságokhoz -finom masina kell, a legpontosabban kimódolt, a leggyöngédebben -összeállitott! Valójában a nyuzóorvos, ha csak elég tisztán cselekszi, -ugy furhat-faraghat rajtad és benned, mintha agyagból volnál, -nagytisztogatást tarthat a hasadban, a beleidet megkurtithatja, a -nyilásaidat bevarrhatja; ma, a keze alatt, alig vagy egyéb egy rakás -széthullandó matériánál, harmadnapra pedig már fönszaladgálsz, emberül, -homo sapiensül!… Karácsonyra egyszer fonográfot vettem a kicsinyeimnek. -Egészen durvát, csak játszanivalót, néhány koronáért; lomha acélrugóra -járt, a membránja egy lap celluloid, a közepén bádoglegyecskével – s -mindazonáltal ez az otromba szerszám a ráhuzott épp ily kevéssé finom -kaucsukkürtőről gyönyörüen leénekelte a leggyönyörübb énekesnők -leggyönyörübb nótáit, az emberi hang, a mi nemes, különös, legsajátabb -és leglelkünkből szakadt emberi hangunk minden édes sajátosságaival. Egy -pár órát forgatták a gyerekek, forgatták is, nyaggatták is – végre -elszakadt a lószőr, mellyel a rugó a hengert hajtotta. A kis fiam -egyszerüen spárgát kötött a helyébe, jó egy pár helyütt összecsomózva. -Majd a légy vált le a membránról, csak enyvvel volt odaragasztva – s a -kis leányom nem sajnálta a nyálát, hogy visszaragassza. Végre az egyik -kaucsuk-kürtő is megrepedt, még pedig a legremekebb szopránnótás, mintha -villám szaladt volna rajta végig. Nos: mindez nem tette egészen tönkre; -mind e balságok, belenyulások és helyettesitések után az eredendőnél is -durvább masina, ha valamivel náthásabban és nyekergőbben is, de még -mindig emberien, még mindig édesen dalolta el a legédesebb énekesnő -legédesebb nótáját. S mind, akik énekelünk és beszélünk s gondolkozunk -és érezünk és élünk: mind ilyen durván összerótt masszák vagyunk, a -legtervtelenebb, a legöntudatlanabb, a legképtelenebb s a legpocsékolóbb -ácstól, a természetes kiválástól találomra összeillesztettek! - -⦿ - -Mintha egy képfaragó esnék neki vakon egy tönk agyagnak és -jobbról-balról ütné és pofozná, – ami ez atyai kéz alatt kiformálódnék, -az és ilyenek vagyunk és igy lettünk mi, valamennyien, akik élünk, és -minden, ami van. - -⦿ - -Hol kezdődik az áldozatra való készség? Semmi esetre sem ott, ahol -valami áldozattal adózom, mert ez néha nem is oly nagy áldozat, jobban -mondva: ami áldozatnak tetszik, valójában nem az, mert a feláldozottat -lehet hogy szivesen áldozom, csak hogy ne kelljen áldoznom, teszem, -nyugalmamból, kényelmemből, szemérmetességemből vagy gyávaságomból. -Igazában csak az az áldozat s a más iránt való áldozó készség, ha más -miatt vagy a más javáért olyasmit türök vagy cselekszem, amire a magam -kedvéért, a magam érdekéből nem tudtam volna magamat rászánni. Ha teszem -az amugy is fukar vagy igénytelen vagy az életen nem csüggő ember -akárkik kedvéért még többet koplal vagy még kevesebbet fürdik, vagy -megöli magát, hogy a biztositási dij nekik jusson: az még nem áldozat. -De hogy a szemérmes és büszke férfi, aki a maga haladása kedvéért a kis -ujját sem mozditotta meg soha, akár a saját gyerekei kedvéért is -kilincseljen és előszobázzon: az a legnagyobb önfeláldozás, amit el -tudok gondolni. Azt hiszem, az anyai szeretet azért olyan magasztos, -mert majd csupa olyan áldozattal jár, amit az asszony a saját maga -jóvoltára sohasem vállalna. - -⦿ - -Mit mondana vajjon a komoly szándéku fiatal ember, ha a jó házból való -fiatal leány igy szólna hozzá: Mondja, kérem, hogy’ tudna velem meglenni -egy egész hosszu életen át; hogy tudná, mint mondja, nevét és becsületét -rám bizni, és tudná, mindenesetre, a sorsa egyik fő alakitójának -megtenni: ha valóban oly buta liba, oly értetlen állat, oly semmit meg -nem látó, észre nem vevő, s vér és akarat nélkül való ábránd-masina -volnék, amilyennek mutatnom kell magam, hogy el merjen venni, s meg -merjen tenni társának egy egész hosszu életre, neve és becsülete -őrzőjének, és sorsa egyik fő alakitójának? - -⦿ - -Nem igen van emberi cselekvés, mely előtt szóban kevesebb, cselekvésben -több tisztességet tennénk, mint az evés. Az evés külsőségeiben való -szertartásosságnak meg vannak a maga kiadós okai. Kevesen gondolnak -arra, mikor az ember emberi voltának valami jelképét, a kimüveltségnek -valami ismertetőjét keresik s önkéntelen elégedetlenséggel látják a -válogatást a tüzre, a beszédre s az irásra korlátozva, amik – szó sincs -róla – nagyszerü, de az emberhez végre sem hozzánőtt kitalálások – -kevesen gondolnak, mondom, arra, hogy mindezek szinte keveset jelentenek -ahhoz a sajátosan emberi s a müveltség legnagyobb javát jelentő -vivmányhoz képest, hogy az ember az ő táplálékát békességben költheti -el. Micsoda nagyszerü java az emberi összetartásnak, hogy kialakitott -egy állatot, éppen az embert, mely evés közben nyugton marad, mert nem -kell attól tartania, hogy az étellel való elfoglaltsága, az evés miatt -való gondatlansága közepett valami más állat rávetheti magát s megölheti -vagy legalább is elragadhatja tőle keservesen megszerzett falatját! Az -állatok erőmozdulatai ideges kapkodássá és rángatódzássá fejlődtek el, -egyfelől az éhség mohóságától, a gyilkolás küzdelmétől és dühétől, -másfelől azonban a zsákmány elköltése alatt érzett állandó félelemtől. -Csak az egy ember tud méltósággal enni, s a parasztnak ájtatos és -meggondolt evésén még frissen megérzik a meghatottság, hogy a -fáradsággal megszerzett ételt legalább biztossságban fogyaszthatja el. -Ha az ember emberi mivoltának kéne szobrot állitanom, nem tudom, Goethet -faragtatnám-e meg annak, vagy valami szép, komoly magyar parasztembert, -amint szépen és komolyan szel egyet kenyeréből, szalonnájából, bicskája -hegyére tüzi, s csöndes félivben emeli szájához. - -⦿ - -Az evésnek, mint jogos szenvedélynek elismerésével még messze mögötte -vagyunk a szerelem ilyen elismertetésének. A szerelemmel szemben még a -komor aszkéta Dante is ellágyult s a legédesebb gyengédség aranyosan -átlátszó szavaiban őrzi meg a Paolo s a Francesca bünös szerelme -emlékét, mint ahogy a borostyánkő megőrzi a belekeveredett szerelmes két -aranylegyet. Szeretni szabad s méltó az emberhez; mentül több bünnel és -képzelettel történik, annál komolyabban s annál több tisztelettel -szemlélik. Ám étel s ital dolgában még mindig a félvállról való vétel a -kötelesség, s aki mégis komolyan veszi, annak ezt önnönmaga megvetésével -kell jóvátennie, tiszteletét s áhitatát maga is csak mint bocsánandó -gyengeséget emlegetvén. - -Pedig ez a bün, mert barbárság: ez a megvetése az ételnek. Hiszen -nyilvánvaló, hogy az étel s a szerelem természettől fogva egyenlő rangu, -sőt, valójában, ugyanazon természetü folyamat; az ételnek, mint a -szerelemnek, meg vannak a maga magasztosságai, misztikumai, s az emberi -mivelődés legmisztikusabb s legmagasztosabb jelenségeiben: a vallásos -szertartásokban talán még nagyobb is a szerepe, mint a szerelemnek. A -keresztyénség az ő minden spiritualizmusával sem tudta az emberi -természetet mivoltából kiforgatni, s a középkori katholicizmus az ő -baráti és apáca-aszkétizmusa közben szinte buján és kéjelgően volt -átszőve a szerelem s a táplálkozás motivumaitól, mint aminő a Krisztus -állandó vőlegénysége, az egyház anyai méltósága, az urnak teste, mely -ostya formájában vétetik. Nem nehéz e jelenségekben régi kultuszok -nyomára bukkanni: szüzeknek valóságos feláldoztatására, vagy ami épp ily -gyakori: testi szerelem cselekedeteivel való isteni tiszteletre, és -mindenekfelett ételáldozatokra, melyek vagy mint a mennyei hatalmak -számára rendeltetett táplálék égettettek el, vagy a papoktól -elfogyasztatván, egyengették az utat a mennyei üdvösség felé. - -⦿ - -Azt már csak nem lehet eltagadni, hogy velejében a keresztyénség zsidó -kitalálás, sőt tipikusan zsidó, valóságos kvintesszenciája a zsidó -léleknek. Örök kár, hogy a kicsiny, elzárkózó, fogyaték erejü nép nem -maga terjesztette és fejlesztette; hogy csak gondolatát pedzette meg, s -gyakorlatát a középkor barbárjai állapitották meg. Igy hajtotta végre -Napoleon is a liberálizmust – és meg is látszik a liberalizmuson. - -⦿ - -Drága, bölcs és csupa életismeret a katholicizmusnak az uristen előtt -való szószólókba vetett hite. Mert ő szent felsége előtt, az ő -mindenhatóságában, minden egyformán semmis és jelentéktelen, még az -emberi sziv is, minden félelmével és töredelmével. Ám isten fia, ki -emberré lett, a szent szüz, ki tele van anyai szeretettel, vagyis -drágálatosan magasztos kicsinyeskedéssel, a szentek, akik az ember -emberi mivoltának minden iskoláját megjárták, mielőtt az üdvösség -felmagasztosultságában bevonultak: ők mind emberek, s mivel nem idegen -tőlük semmi, ami emberi, szükséges és alkalmas szószólók a legfőbb biró -előtt, aki előtt idegen minden, ami emberi. - -⦿ - -A hitből kinőtt, a valláson tulnőtt görög bölcsnek csak gunyos és lenéző -szavai voltak a multak baromi istenségei számára. A mai bölcs pedig, -mentül jobban elhalványodik hite, annál gyengédebb kegyelettel csügg a -názáreti Jézus alakján, s a szociálista Marxot vagy az anarchista -Reclust, aki nagyon szivébe zárja s örök dicsőségbe akarja emelni: azt -mondja róluk, hogy krisztusi férfiak. - -⦿ - -Nem nehéz megállapitani: miért. A kereszténység, amely előtt a nyugati -világ alakitó népei meghajlottak, voltaképp az esszénus és plátói -világfelfogás volt, a zsidó s a görög élet és lélek legutolsó szava, -legfőle, legvirágja, legteljesebb kiérettsége. A fejletlen nyugatiak, -mikor formáit átvették, lelkükben s intézményeikben mélyen alatta álltak -e fejlettségnek, s mint ahogy az uj istenségek neve alá öntudatlan -visszalopták régi isteneiket, az uj hit gerendáival is régi hatalmaikat -s régi világukat támogatták meg. Az uralkodást s a szolgálatot -lajtorjába foglaló hübéri kereszténység alatt ugy eltünik az eredendő -kereszténység mindeneknek egy atyától lettségét valló tanitása, mint -ahogy a középkori gót templom cifraságai alján nehéz megtalálni az -eredendő görög templom vonalait. Saját természetes fejlődésében a -nyugati világ csak ma jutott el afféle fejlettségig, aminőn akkor volt a -keleti, mikor a kereszténység levált róla. Marxot és Reclust -mindenesetre inkább lehet egy napon emlegetni Jézus Krisztussal, mint -Nagy Konstantinuszt vagy akár Nagy Károlyt is. S elvégre a tett -propagandája sem volt idegen Jézustól; a templomból a maga kezével -korbácsolta ki a pénzváltókat s a galambárusokat. - -⦿ - -Nemcsak isteneit: megváltóit is a maga képére teremti az ember. S ahogy -maga változik az idők folyásával, ugy változnak megváltói is. Csak -sorsuk nem változik: az, hogy feszitsd meg-gel fogadják őket. - -… Ez eddig csupa laposság és közhely. De nem tehetek róla. A közhely épp -azért laposodik közhelylyé, mert számos nemzedékeken végig, talán -kezdettől fogva mindvégig igaz volt és igaz lesz. A régi történetek, -énekli Heine, mégis csak ujak maradnak, mert akivel megesnek, mégis csak -megszakad belé a szivük. Unott jelenség, hogy minden korral s -nemzedékkel megváltozik a világ, s untig ismeretesek, az unalomig -egyformán ismétlődőek e vedlésnek lázas és görcsös fájdalmai. Ám e -lázat, e görcsöket, e velőbe hasitó vonaglásokat az ujság teljes -fájdalmával érzi a maga testén minden uj nemzedék. Amit ma haladásnak és -fejlődésnek nevezünk, azt már a rómaiak is ismerték, és uj dolgok-nak -nevezték. S ez az uj dolgok szó egyuttal rosszaságot és rosszat, bünös -és fájdalmas dolgot is jelentett, s ilyen értelemmel élt vele nálunk is -még a XVII. század második felében a hires poéta Gyöngyösi István. - -Uj dolgok: rossz dolgok – s mikor az emberek a megváltó ujságokat -üldözik és megfeszitik: becsületes indulattal, őszinte gyülölséggel, -igazuknak lángoló átérzésével cselekszik ezt meg. A takácsok, akik az -első szövőgépeket szétrombolták, a kocsisok, akik az első vasuti -vonatokat kisiklatták: bizonyára hivő keresztyének voltak. Bizonyára -tele voltak két évezreden visszaharagvó gyülölséggel az irástudók, a -papi fejedelmek, a megátalkodott zsidók iránt, kik a megváltó Jézus -Krisztust epével itatták s megfeszitették. S bizonyára nem sejtették, -hogy mikor ők az első masinákat izekre szedik, motolláikat összezuzzák, -pántjaikat megtépik, és sarkukkal ugy taposnak romjaikon, mint a hajdani -harcos az ellenség belében: hogy ők ezzel ugyanoly megátalkodott népek, -a megváltónak ugyanoly vaksággal megvert megtagadói, mint akik kétezer -év előtt az isten fiát feszitették meg. - -⦿ - -Ma már, egy évszázadnál nagyobb idő nevelő hatalma rendjén, minden -gondolkodó munkásember tisztában van azzal, hogy az ő megváltója s vele -az egész emberiségé: a lelketlennek, a gyilkosnak, a szivtelennek és -embertelennek kikiáltott szerkezet lesz: a gép. - -Igaz, hogy rettentő pedagógia volt. Megint csak a legnagyobb nevelőre -kell gondolni. Jézusra, ki csak olyat fogadott el tanitványának, aki -otthagyja apját, anyját s minden gazdaságából s tekintetességéből -kivetkezik. A gép kezdődő uralma irtózatos kegyetlenséggel ütött szét a -munkások között. Valósággal a belükben tiport; valósággal megfosztotta -őket emberi mivoltuktól, méltóságuktól, keresetüktől. A napfényes -mezőből s a csendes mühelyből a füstös, az emberölő gyár gyomrába szítta -a földmivest, a kézi munkást s a hajdani rabszolgánál is nyomorultabb és -ellátatlanabb isten teremtésévé tette. Uj, eddig nem volt, nem ismert, -de mindeneknél számosabb osztályát teremtette az éhségnek, a -hajléktalanságnak, az agyonfárasztottságnak, a földönfutással -fenyegetett röghöz kötöttségnek. Megint csak a közhelyeket kell szemre -vennünk, hogy meglássuk, milyen képet keltett magáról felbukkanásakor. -Fentebb leirtam e jelzőket. A gép lelketlen. A gép gyilkos. A gép -szivtelen. A gép embertelen. Az embert áruvá silányitja s annak is -leghitványabbjává, amit még csak gondozni sem kell. S nemcsak emberi -méltóságától s ellátottságától fosztja meg, de emberi mivoltától is; -magát is géprészszé teszi, melyben elsenyved a munkájánál szükségtelen -lélek. - -Mindezt mindnyájan igy tudjuk. Igy látjuk, igy valljuk; habozás nélkül -mondja és vallja a müvelt s a gondolkozó ember is. Ez igy is van. Mindez -igaz is, mindez igy is történt, sőt igy is történik, ma is. Ahogy a gép -a munkálkodó emberek közt szétütött: a tatárjárásnál gyilkosabban dult -köztük. Halálos rémület fogta el tőle a munkálkodók szivét és gonosz -kéreg vonta be a munkaadókét. S csak lassan, a gép uralma okozta -elviselhetetlen nyomoruság nevelése kezdte az elmét gondolkozóvá tenni -az iránt: kell-e ennek igy lennie? A gép, a nélkülünk magával -tehetetlen, lehet-e Dzsingizkán, vagy nem inkább mi magunk vagyunk-e -azok s a gép rosszasága és vaksága nem a mi gonosz vakságunk-e? A gépnek -nincs esze és nincs akarata, ő nem akarhatja, hogy az embere is piaci -áru legyen, mint a szene, amivel fütik. De az embernek van esze – miért -türi? A gép dolgozhatna akkor is, ha királyok fütenék s bibornokok -olajoznák. S mihelyt ezt átlátjuk s mihelyt e szerint cselekszünk is: a -gép teszi majd lehetségessé, az a lehetőség, hogy az ember ne maga -dolgozzon, hanem a gépet: a lelketlen, a munkabiró, az el nem -proletárosodó, a bele nem sajgó, méltóságában azért nem csökkenő s -mivoltából azért ki nem vetkező, áldott, derék, irgalmas, jószivü, -megváltó gépet dolgoztassa maga helyett: menten minden ember király és -bibornok lehet – és lesz is. - -⦿ - -Ha az emberi nem fenségének szobrot állitanánk: gépet kellene szobrául -állitani. A gép a kristálylyá sürüsödött emberi elme. Az eljövendő -Danték, Miltonok és Klopstockok a gép dicsőségét fogják zengeni: a -poklokon és purgatóriumokon keresztül megváltó gépét. Amig gép nem volt: -az isten fia sem tudta megváltani az embert. Mit tehetett ő? Csak az -emberi nem büneit vállalhatta szegény lefogyott és meggyötrött vállára. -De amig gép nincs, amig egyik embernek a másik munkájából kell megélnie, -kell, elkerülhetetlenül kell, ha nem akarunk visszahanyatlani az erdő -vadjai mellé: addig minden egyes nappal, minden egyes falatunkkal, -minden egyes más felebarátunktól elszítt lélekzetünkkel ujra meg ujra -bűnbe esünk. Nem a bűn szülte a munkát, mint a szentirás mondja: a bűnt -szülte a munka – s valameddig a magunk vagy egymás emberi arcának -verejtékével kell megkeresnünk mindennapi kenyerünket: addig bünösek -leszünk s a bűn nem pusztul ki a világból, ha akár minden ezer évben -ujra emberré válik az isten, hogy terhét levegye vállunkról. Ember, még -ha isten is, az embert meg nem válthatja, mert a fájó, a sajgó, a maga -is szenvedő emberi váll gyenge és puha a megváltásra. Acél kell ide, -kemény, élet nélkül való, melynek nincs lelke magának, de megelevenedik -az emberi lélek beleömlésétől s mikor dolgozik: nem lealacsonyodik és -lélek nélkül valóvá mulik, hanem, inkább lelkes állattá magasztosodik -fel. Ha az acél átvállalja az ember munkáját s az embernek nem kell -egyebet adnia hozzá, mint, amije bőségben vagyon s amit testi -gyönyörüség foglalkoztatnia: elmét és lelket: akkor a gép vállalja, mert -elkerülhetővé s feleslegessé teszi a bűnt is és igaz megváltással teszi -ezt a földi világot az ő üdvösséges és boldogságos országává. - -⦿ - -Még csak egyet. Azt mondják, hogy a gépi munka az embert is géppé -fásitja vagy ernyeszti. Nem igaz; csak ahogy most dolgoztatják a gép -körül az embert. Nemes ábrándozók, mint William Morris, a gépmunka -gyülöletétől lettek félig középkoriakká, félig szocialistákká, a -szépségen való csüggésből, melyet féltenek a gépmunka durvaságától s -attól, hogy a gépmunka révén kivész belőle az egyéni bélyeg és lelkesség -bája. Azt hiszem: ez nagyrészt képzelődés, másrészt a gépek mai -tökéletlensége okozta kishitüség. Jó, de elfogulatlan szemü embereket -kérdek: mondják hitükre; vajjon, ha a géppel való csipkeverést -tökéletesitenék – s ez már ma is lehetséges volna, ha az emberek bolond -elfogultságból nem kapnának a kézzel vert csipkén – nem lehetne-e a -gépen vert csipke szépnek szakasztott oly szép, mint amin szegény -parasztleányok vakra varják a szemüket? Miért kell a munkába, hogy szép -legyen, emberi vérnek is beledolgozva lennie, mint a középkori falakba, -hogy tartósak legyenek? A gépek még tökéletesedni fognak s azonfelül, ha -egyszer igazi uralmuk eljő s az embert urrá, szabaddá és ráérővé teszik: -kiki pepecselhet olyan finom és meghitt kézbeli munkával, aminővel csak -kedve tartja. De még egyszer mondom: nem igaz, hogy a gép a munkását -magához alacsonyitja. Persze: a kézi munkának is vannak téglahordói és -malterkeverői – s ez is olyan munka, amit géppel lehetne végeztetni, ha -nem akadna bolond és megnyomoritott ember, aki olcsóbban végzi. De -kérdezzétek meg a gépszedőket: vajjon lealacsonyitott masinának érzik-e -ők magukat az ő szedőgépeik mellett, a szedőszekrényekből való -betüszedés kimeritő és lélektelen kapkodásához képest! Irókat kérdezek, -akiknek van dolguk nyomdákban, hogy amely szedő-ismerőseik -betüszekrénytől szedőgéphez kerültek: nem vettek-e rajtok már egy hónap -multán változást észre: több fegyelmet, több tudatosságot és teljesebb -önérzetet? S ez természetes: nincs az embernek dicsőbb nemesitője, mint -a felelősséggel egybekötött hatalom, a kormányzás, az élettel való -eltöltés önérzet-nevelő szabadságai és magán való uralomra nevelő -kötelességei. A munkára köteles, de munkáját géppel végeztető ember -nemcsak nagyobb ur, de nemesebb és magasabbrendü állat lesz a mai -embernél. És közönségesen tudni fogja és boldog uraságban fogja próbáját -kiélvezni annak, amit ma csak dadogva merünk remélni: hogy a -megváltáshoz nem istennek kell leszállania, hanem magának az embernek -kell felemelkednie emberi sorba. - -⦿ - -Nevetek, valahányszor azt a nagy argumentumot olvasom a szocializmus -ellen, hogy, ha nem lesz meg a kenyérgond sarkalása s ezzel a jobb -kenyérért való versengés versenye, a munka látja majd kárát, immel-ámmal -történik, s módjaiban megáll a haladás. Mintha most, mikor a szükség -külső muszája rég a tehetsége belső muszája gyanánt ivódott bele a -tehetséges emberek idegzetébe: mintha most a hivatott ember csak akkor -és csak azért dolgozna már, mert éhes és meg akar élni! A valóság az, -hogy ezer és millió számra mennek tönkre s nem fejthetik ki munka közben -tehetségüket és képességüket az azon munkabeli küldetéses emberek, mert -a versengés teremtette munkaföltételek valósággal gyilkosai a jó -munkának, az elmélkedésnek s a tudatosságnak. A verseny folytán a munka -ideje, menete, beosztása: mind a versenyben leggyőztesebb, vagyis a -különösen munkabiró, különösen gyors, fürge és bizonyára felszines és -lelkiismeretlen munkások dolgozó módja, menete és ideje szerint alakult -ki, s ez ütemmel a közönségesebb tehetségü, vagy a lelkiismeretesebb, -tehát lassub munkáju, avagy az ujra hivatott, tehát töprenkedő, -kisérletező vagy külön uton járó munkás csak ugy tud lépést tartani, ha -agyonfárasztja magát, vagy még lelkiismeretlenebbül dolgozik, vagy -lemond arról, hogy töprenkedjék s külön uton járjon, hanem lélek nélkül -beáll a taposó malomba, s ott folytatja s ugy folytatja, ahogy elődje -elhagyta. Ha az emberek kedvük s tehetségük szerint dolgozhatnak, sokkal -többet végeznek majd s hasonlithatatlanul messzebb jutnak, mint most -muszájból. - -⦿ - -Még a szép tulipános időkben történt, hogy egy délben kihallgattam egy -bájos szőke asszonyt, amint a szövetes boltban tavaszi ruhának valót -keresett s a segédnek megmondta, hogy ne mutasson neki mást, mint hazai -árut, idegent föl nem vesz. Az ember kiment, bement, fölmászott, -lemászott, leguggolt, fölkelt, végre is megemberelte magát s igy szólt a -szép asszonyhoz: „Nagyságos asszonyom, én ismerem az izlését; van nekünk -hazai szövésünk s nem is utolsó, de még sem olyan, hogy a nagyságos -asszony a fejemhez ne vágja, ha megmutatom s azt merem föltenni, hogy -ilyesmiből szabatna magának tavaszi kosztümöt!“ A szép asszony egy -kicsit elpirult, de hamar megemberelte magát s igy felelt: „Kérem, ez a -maga dolga; én nem veszek egyebet, mint hazait, de ha maga azt mondja -valamire, hogy ez hazai, nekem sem okom, sem jogom nincs arra, hogy a -szavának ne higyjek!…“ Végignéztem a szép teremtésen – noha szőke volt, -mégis megismerhetően vérbeli magyar. Mint a pszihék, vagyis olyan -fényképek, melyeket ugy állitanak elő, hogy egy lemezre több egyéniségét -fotografálják rá ugyanazon rendnek vagy foglalkozásnak vagy fajtának s -igy olyan egy arc áll elő, mely a valóságban nincs ugyan meg, de ama -fajtának vagy foglalkozásnak tipusát egy emberi ábrázatban képezi le: a -szép szőke asszony is jelképes jelentőséggel állt ott a bolt közepén, s -bármily bájosak és asszonyosak voltak arca vonásai, sokkal keményebbeket -idéztek föl az ember emlékezetében: a Bocskayak, Bethlenek, Illésházyak -és Károlyi Sándorok harcos és diplomata-vonásait ’s mind a nagy -egyezkedő magyarokét, Deák Ferenctől fogva Andrássy Gyulán át Tisza -Kálmánig. - -⦿ - -Hogy életét elhibázta: az nem is fáj az embernek annyira, olyan nép -közt, melylyel körülbelül ugyanez esett meg. - -⦿ - -A multtal szemben csak egy kötelességünk van: lerázni magunkról. - -⦿ - -Kritikus, ird iróasztalod fölé: Azért, hogy valaki tüdővészben halt meg, -még nem bizonyos, hogy jó verseket irt. - -⦿ - -Ha az irodalmi erótikum ellen iróemberek is ajánlatosnak ismerik a -tömlöcöt, akkor jó lesz arra gondolniok, hogy logika és igazság szerint -effélében az irodalmi érték, ha egyáltalában módositó körülmény, akkor -csak sulyositó lehet, mert mentül müvésziebbek, annál teljesebben elérik -azt, amit akarnak. S nem gondolja végig a dolgot, aki komolyan azt -hiszi, hogy mikor az igaz müvész éroszi mozgatókkal dolgozik, akkor nem -az érzékeket akarja megmozgatni. Hát mit az ördögöt, ha nem ezeket? -Minden adaléka nem arra való-e, hogy valamire hasson olvasójában, s mire -hassanak vajjon a nemi adalékok? Festőről és szobrászról, ha szépen kér, -ugy teszek, mintha elhinném, hogy mezitelen testek s ölelkezések s -megfeledkezések ábrázolásakor semmi egyébre nem számit, mint foltoknak -és felületeknek tárgyuktól független optikai hatására, s nem kérdem -tőle, hogy látott-e már és tud-e folt és felület gyanánt alkalmazni -olyan foltot és felületet, mely csakugyan nem jelent többet foltnál és -felületnél, s nem kelt egyéb benyomást, mint azt, hogy kék vagy -hepehupás. De iró ilyet ne mondjon. Ő azért ábrázol, hogy részt vetessen -abban, amit ábrázol, s mennél nagyobb müvész, annál jobban bele tudja -vinni olvasóját. Maupassantnak, aki az elbeszélésnek Boccaccio óta -legnagyobb elbeszélő müvésze, egy csomó novelláját egy magyar iró, még -pedig nem kisebb, mint Tóth Béla, olyan cimen foglalta külön kötetbe, -mely – nem emlékszem rá pontosan, de egyenesen utalt arra, hogy e -történetek érzékcsiklandóak. A Madame Bovary regényt, mely netovábbja a -lélekfestésnek s irója a megirásnak eddig élt legnagyobb mestere, perbe -is fogták erkölcstelenség cimén. Goethe is csupa érzékiség, s ha őt -azzal tudják megmenteni az erkölcs számára, hogy legalább egészségesen -és férfiasan érzéki, Zoláról bizonyára nem mondhatják ezt sem. Zola -egyenesen hiszterikus, mint ahogy Wagner Rikárd valósággal perverzus. S -nincs az az egészséges és férfias érzékiségü müvészet, mely a -hisztériától s a perverziótól egészen ment volna, azon az egyszerü okon, -mert a müvészi képesség maga is abnormitás, s egy gyökérben, s éppen a -nemiségben, fut össze a hisztériával, a vallási tulfeszültséggel, s a -normálisnak tekintett emberi szerkezetektől való egyéb eltérésekkel. Ha -tehát az irók le akarják magukról rázni azokat az irókat, akiket egy nap -erkölcstelenség cimén becsukhatnak, akkor legjobb lesz valamennyiüknek -becsukatniok magukat, mert nincs az az iró, akit ezen a cimen be ne -csukathatnának azok, akik Pállfy Móric módjára ugy szeretik az irót, -mint az énekes madarat: kalickában. - -⦿ - -Nehogy félreértés legyen e dologban. Éppen nem állitom azt, hogy ne -lehetnének az irodalomnak vagy általában a müvészetnek rossz hatásai, -amelyek ellen igenis meg kell védeni: nem ugyan az államot, mert az -erős, hanem, és csakis, a gyerekeket, mert azok gyengék. Szörnyü -kegyetlensége a természetnek, hogy a nemi vágyakodás és érdeklődés elébb -fejlődik ki az emberben, semmint lehetséges vagy ajánlatos volna -kielégitenie, s a müvelt társadalomban e visszásság még keservesebb. -Tartozunk a szegény kis vergődőknek azzal, hogy a lehetőségig távol -tartsunk tőlük mindent, ami sokban enyhithetetlen nyomoruságukat még -fokozza is – s bizonyos, hogy a nemiségtől felgyuladt képzelet erős ily -fokozó. Mellesleg mondom, hogy még itt sem lehet különbséget tenni igazi -és nem igazi, egészséges és perverzus müvészet között, s nem ismeri a -gyermeket, aki azt reméli, hogy a római elégiákból kevesebb mérget szi, -mint a Fidibusz regényeiből, s higiénikusabbak az érzései a milói Vénusz -láttára, mint ha bejutna a Beardsley-kiállitás különszobájába. Wedekind, -a perverzus és hisztériás Wedekind, aki nem tudom, pornografus számba -megy-e nálunk, vagy előlépett igazi iróvá, a Frühlings Erwachen egyik -jelenetében gyönyörüen megirja azt, mikor egy kis gimnazista bezárkózik -oda, ahol senkisem zavarhatja, s ugy él szerelmi életet egy muzeumi kép -reprodukciójával. Nem látom át, hogy, ha nem is teljesen, de annyira -amennyire meg ne védhetnők a gyermeket (s megint csak azt mondom, hogy -csakis a gyermeket) e kinlódás kisértésétől. Csakhogy ez nagyjában -közigazgatási tennivaló; abba a fajtába vágó, melylyel a mérgek vagy -orvosságok számára külön kezelés, külön árusitó mód s ez árusitásnak -külön ellenőrzése van megszabva, melylyel némely helyütt büntetik a -boltost, aki tizenháromévesnél fiatalabb gyereknek dohánynemüt ad el, s -olyik helyütt muzeumokba sem engednek be bizonyos koron alul lévő -gyermekeket. Ez is nehéz és meglehetős kilátástalan vállalkozása volna a -köznek, de szabad is, érdemes is gondolkoznia rajta, próbálkoznia vele. -Ám csakis ezen és csakis ezzel. Egyébként azonban vannak szép -szekszualitások s vannak ronda ocsmányságok, vannak érdekes betegségek s -vannak unalmas üzleti kieszeltségek. A felnőttek világában, ahol kiki -magáért felel, mindezek boldoguljanak értékük vagy értéktelenségük -szerint, annál is inkább, mert ugyanannak az erkölcsnek jogán, melyet -meg akarnak védeni az irodalomban, meg lehet támadni az embereket -legmagánosabb életvitelükben is, s a társadalmi érvek jogán, melyért -békót vernek az irodalomra, békót lehet verni mindenre, ami kényelmetlen -a társadalom urainak. Szokjuk meg a gondolatot, hogy disznóság csak egy -van: ha egyik ember a másikra rá akarja kényszeriteni, hogy mit higyjen, -mit gondoljon, mit akarjon és mi tessék neki. - -⦿ - -Nekem a gyermekkorom legbájosabb emlékei füződnek az artistasághoz, -igaz, nem az előkelő tivolishoz és varietébelihez, csak alföldi kis -ponyvasátrakhoz, meg a városligeti Barokaldi-cirkuszhoz, melynek napfogó -ponyvája akkor még épp oly lenge volt, mint a müvészeinek -egzisztenciája. De talán azért tudom jobban megérezni, mint akik már a -cirkuszok s az orfeumok nagyvárosi kiteljesedésében ismerik meg, hogy az -artistaság mennyire népi származásu, mennyire a néplélekből lelkezett, -mennyire az örök és elpusztithatatlan emberi egészség és természetesség -szerveződött ki ügyességeiben, természetellenességeiben, kedves -alakosságaiban. Aki a nép között élt, tudhatja, hogy sehol nem oly -komolyak a szerelem és egyéb erkölcsök körül való felfogások, mint az ő -körében, de az eredendő érzések vagy az emberek külön helyzetének külön -következései sehol nagyobb természetességgel nem teszik tul magukat ez -őszintén vallott fölfogásokon. Amilyen ez egy dologban a nép, olyan volt -majd mindenben az egész középkori emberiség. A hatalmas nevelő, a -vallás, rettentő erővel nehezedett rá egész életére, minden addig -vallott hitére, minden addig érzett érzésére. Ami addig erkölcs volt, -nagyrészt förtelemmé vált, ami addig gyönyörüség volt, nagyrészt bünné -sötétedett. A germán barbárok északról magukkal hozták a ködöt s a -sötétséget ’s ez a keletről jött nazarénus vallással együtt tette -komorrá az addig görög-római vidámságot. Ez a nevelés nyilván kellett az -emberiségnek, – hiszen ha nem kellett volna, nem türte volna. Ám annál -inkább türhette s viszont csakis ugy türhette, hogy a sok uj komorság -alján szépen tovább éltek a régi kedves babonák, a régi kedves -vidámságok; a Szent Szüzet ugy imádták tovább, mint hajdan Vénus -istenasszonyt ’s a megvetett vásári komédiás, a saltimbe, nem látott -abban istentelenséget, hogy legszebb bukfenceivel hódoljon az istenanyja -szentképének. Mikor Aristoteles s az egész régi tudomány belemerevedett -a barátok skolasztikájába, a régi épitészet belefagyott a gótikába s a -régi költészet az iskolai szinjátékokba: a régi szép világ elevensége s -az uj népek eredendő egyénisége meghuzódott a vásári ponyvák alatt meg a -betlehemi játékokban; a kardnyelők, a kócevők, a Pierrot-k, a Colombinák -s a ragasztott szakállu pásztorok és három királyok tartották homályosan -ébren az érzést, hogy az ember: ember s élni és örülni akar. Ha nagy -tudós volnék, talán ki tudnám mutatni, hogy a renaissance bepatakzó -szépsége és elevensége számára a vásári vidámság tartotta nyitva a -zsilipeket, aminthogy ma is a föléledt táncmüvészet ’s a l’art pour -l’art egész nagyszerü pogánysága elképzelhetetlen volna a levegő nélkül, -melyet az artistaság tartott számára frissen, az artistaság, mely a -legtisztább art pour art: szépség a szépség, ügyesség az ügyesség -kedvéért. - -⦿ - -Nem csodálnám, ha a szinészek kartellbe állanának a kritika ellen; a -kritikának csak az a joga van meg az életre, hogy maga is müvészet, -egyébként azonban alig van müvészet, mely valamit is köszönhetne neki, -amelyet valóban fejlesztett s nem csupán a fejlődésének sántikált volna -utána, s viszont különösen a szinészetről be lehet bizonyitani, hogy -többet ártott neki, mint használt. Az oka ennek nyilván az, hogy a -kritika, minthogy meg kell irni, az irók kezében van, s ugy ennek, mint -a szindaraboknak révén, egy más és igen idegen müvészet emberei, az irók -és a költők, az ő saját mesterségük szemszögéből nézik a szinészetet s -annak sajátos törvényeit akarják erre rátukmálni. Ez lehet tőlük igen -jóhiszemü dolog, de mégis csak tulkapás, s a rabságnál fogva, melyben a -szinészet az irodalom alá kerül, végzetes zavarokat okozhat ebben a -kiszolgáltatott müvészetben. Kell-e rettenetesebb, mint az a kongó hősi -stilus, mely a mi Nemzeti Szinházunkban még mindig fel-felbukkan s a -hajdani Burg-stilus révén került ide? Nos, ez a saját müvészetének -lelkét és magját megtagadó móka nem kisebb ember és müvész lelkéből -lelkezett, mint Goethe. S ennek a fenséges és mindenhez értő léleknek -két értetlenségéből, tulkapásából és dilettantizmusából. Az egyik az a -hite és fefogása volt, hogy a szinésznek a szinpadon minden egyes -mozdulatával és helyzetében szobrot kell állania a közönség felé. A -másik a szobrászatról, nevezetesen a görög szobrászatról való felfogása, -mely a maga egyenletességét, arányokat, szép szimmetriákat és -harmóniákat követelő pedantériájával és mathematikájával az épitészetre -még valahogy felszinesen ráillenék, de a vonalakkal s -felülettöredékekkel dolgozó szobrászatra semmiképpen sem. Igy vált a -nagy Goethe keze alatt a weimari szinpadon a párisi stilizált hősi -szinészet vidéki élőképmaskarává. Szegény Schiller pedig, aki igazában -szintén idegen volt a képzőmüvészettől s a drámaisághoz értett, de a -szinészethez nem, mindinkább e játékra gondolva irta darabjait; igy -játszva persze nem szinésziesek, de más, modernebb játék viszont bántó -és zavaró elentétbe kerül e darabok stilusával, s amig Schiller él a -szinpadon, addig a goethei szinjátszó képtelenség sem pusztulhat ki -végképp. Két nagy müvész bélyege és hatalma igy törvényesitett és tart -szinte még ma is életben olyan fattyumüvészetet, aminőnél a makaróni -vagy leoninusi versek divata sem volt, a maga nemében, barbárabb. - -⦿ - -Egyéb, mint impresszionista kritika nem is lehetséges. Az értékelő -kritika sem mondhat többet, mint hogy az én itéletem szerint mit ér az a -dolog. A kritikának semmi egyéb lehetősége nincs, mint tudomásul venni a -müvészi munkákat s e tudomást tovább adni; leirni azokat, mint ahogy -leirunk egy vidéket vagy egy eseményt, s hogy nem leltárt irunk róluk, -hanem csak benyomásokat, az éppen azért van, mert láttatni akarjuk ama -dolgokat, már pedig a leltárban az ember a részletektől nem látja az -egészet. Nem értem, hogy a kritikának mért kéne exaktabbnak lennie a -fizikánál s a kémiánál, melyeknek még ugynevezett törvényeik sem -egyebek, mint jelenségek leirásai. - -⦿ - -El kell viselnünk, mert hiába rugdalódzunk ellene, hogy szavakban -gondolkozunk, vagyis hamisan és fogyatékosan. De ha már igy van: -legalább meg volna belőle az a hasznunk, hogy ki tudnók fejezni szóban, -amit gondolunk! - -⦿ - -Alig tudok meghatóbbat, mint a mi Jókaink öregkori irásai. Ha feloszlást -lélekzenek is már: viszont s épp ezért, mint a feloszló húsról, -gyöngyház fénye csillog le róluk; meghatóan gyermeteg és gyerekes bájnak -szivárványlása. S kedvesen tanulságosak s a lelki kórság érdekességével -feltünőek az ő utolsó szerelmes versei – nemcsak az érzések miatt, -melyek bocsánatért és megintésért esdeklő szemek módjára néznek ki a -vers rostélypálcái mögül, hanem maguk e versek miatt, minémüségük miatt, -melyekben a Jókai gyermekkorának együgyüen tudákos s urambátyámosan -allegóriás lakodalmi s névnapi költészete ébred föl hirtelen, amely -viszont maga is még a XVII. század kellemetes szerelmi époszaiból -származik, – s ezek, tudnivaló, már a Jókai gyermekkorában is rég -tulhaladtak, teljesen elavultak voltak, s akkor őrá magára sem hatottak. -Ugy találom: az agg Goethe hangjában s nyelvében is valami váratlan s -különös, bár csupán halk felcsendülését a gottsched-i idők cifrázatos -tudákosságának – Goethenél, kinek ifjui harcai éppen a gottsched-i idők -cifrázatosságának s tudákosságának szóltak! Persze: ennél az isteni -öregnél az ilyesmi csak külsőség volt, mint fehér szemöldöke, mely alól -barna látnoki szeme annál ragyogóbban világolt elé, aminthogy annál -csodálatosabb e tizennyolcadik századba visszaeső formában olyan -gondolatokat találni, teszem Amerikáról s az indusztrializmusról, melyek -előtte járnak a huszadik század fejlődésének. - -⦿ - -Minden irodalmakban az irott szó hasonlatosságba jut az élővel. Ennek -nyilván megvannak a maga gazdasági és technikai okai, melyek közül olyik -valósággal szembeszökő. Teszem: a munkának mind veszekedettebb sietsége, -mely szükségessé s a gyorsirás és az irógép, mely viszont lehetségessé -teszi, hogy az ember diktáljon, vagyis az élő szót változatlan áttétesse -irásba. Aztán, bizonyára, a politikai felszabadulás, a társadalom -demokratikusan gazdasági elkülönböződése, mely mind több embernek szerez -alkalmat s mind többre rója rá a kényszeritést, hogy nyilvánosan -beszéljen, szónokká legyen, vagyis, hogy az élő szót mindinkább ugy -öltse egymásba, hogy simitás nélkül áttehessék irásba. - - - - -Zsebekről és szivekről - - -Szegény gazdagok - -(1900.) - -Az öreg Tolsztoj – akkor még fiatal volt – olyasmit ir egy novellájában, -hogy a tizenkilencedik századnak nem Waterloo, nem a februáriusi -forradalom, nem Szebasztopol eleste, hanem az, hogy az ötvenes évek egy -nyári estéjén egy gitáros ember kornyikált egy svájci világfogadóban, s -a karzatról s az ablakokból ki és lekönyökölő dusgazdag uri népek közül -egynek sem jutott eszébe ledobni a nyavalyásnak bár egy polturát is. -Azóta a tizenkilencedik század végképp letelt, s a vége felé történt egy -esemény, mely lefőzi nemcsak Waterloot és Szebasztopolt, de még a svájci -világfogadóbeli esetet is. Ez az esemény pedig az volt, mikor George -Gould, a néhai hires amerikai milliárdos Jay Gouldnak fia, pazarlás -miatt gondnokság alá tétette az ő szép hugát, az Európába férjhez ment -Castellane grófnét! - -Mielőtt a dolog kiábránditó oldalára rátérnék, hadd hajtsam meg -lobogómat legszebb oldala: a szép amerikai asszony előtt. Ó asszonyom, -ne vegye rossz néven, de meg tudnám csókolni az ön világtörténelembe -belekerült kezét! Tiszta rajongásból tenném, mintegy elvből, távol -minden illetlen gondolattól és semmiesetre sem silány érdekből – amit -némely amerikai milliárdos lányok grófi férjeiről nem lehet elmondani. -Megcsókolnám? – nem, letérdelnék előtte, s megcsókolnám ruhája -szegélyét, a ruhájáét, melyből minden másnapra uj jutott, darabja -nyolcszáz és ötezer frankok közt váltakozván. Továbbá csókot lehelnék a -gyürüje kövére, mely, gyürüje válogatja, olyik megérte a félmilliót is. -S kár, hogy ez már tolakodás volna, mert szivesen temetném arcomat -csipkéibe, bár ezeknek az árát már egyáltalában nem tudják fölbecsülni a -mindent kikutató ujságok. - -Ah, látom a szép asszonyt, kiautomobilozni a ligetbe, mindennap uj kalap -a fején, darabja két- vagy hatszáz frankok. Szép kalapok, szép ruhák, -szép ékszerek és szép csipkék lehetnek, és ki járjon bennük, ha nem a -Jay Gould lánya? Az öreg Jay Gould minek gyüjtötte volna millióit, ha -nem azért, hogy végre valahára, millió meg millió esztendők után, boldog -emberi lény is legyen e világon – s halóporában is jól eshetett az -öregnek, hogy ez a boldog lény éppen az ő leánya, az ő aranyos kis -leánya, kinek grófi férjet tudtak szerezni, a legelőkelőbb -arisztokráciából, s három millió frank rentét adtak vele hozományul. Az -öreg Jay Gould bizonyára megfordult volna sirjában, ha megtudja, micsoda -filiszter vált volt az ő George fiából, ki pazarlás miatt gondnokság alá -helyeztette az ő szép hugát. Az öreg Jay Gould, a nagy fantaszta, kinek -kezében a pénz isteni játék volt, költészet, tündérmese, ezeregyéjszaka, -teli terülj-asztalkákkal, kincses barlangokkal és geniális szezámokkal, -melyekre fölpattantak a vasszekrények ajtai s ontották a pénzt az öreg -Jay Gould ölébe! Ennek a poétának méltatlan fia volt az a George, ki -most az öröklött vagyont ugy kezelte, mint a tejelő tehenet. Méltó e -vagyonhoz csak a szép asszony, a szép Castellane grófné volt, ki 1895. -tavaszán ment férjhez, s aztán öt év alatt évi három millió rentében, -elköltött tizenöt milliót s még azonfölül harminchét millió adósságot -csinált – vagyis költött napjában átlag százezer frankot. Igaza volt, -isten áldja meg érte, Vénusz mosolyogjon rá, gráciák táncoljanak előtte -s Auróra legszebb rózsaszinéből adjon gyámságban halványló fehér -ábrázatának. - -… Van asszonyod szép s a kit szeretsz – a világ minden kincse sok-e, -hogy szépségét bekereteld, szemébe mosolygást csalj vele? Mennyit -irigylik az emberek Amerikának milliárdosait, s hév álmaik földön tul -való hatalomnak szivárványával vonja be keszeg alakjukat. Ha minden -sóhajtás, átok, panaszos elmésség és kihivó fenyegetés, ha minden -ujsághir, főkönyvi tétel, jegyzőkönyvi kivonat, kolduló levél, -diszpolgári oklevél, váltó, utalvány, nyugtatvány, részvény és adóiv, -mely valaha Jay Gould felé szállott, repült, körülötte forgott vagy ő -reá vonatkozott: ha mindez egyenkint csak egy-egy centté válna, már igy -is többet tenne ki, mint a centeknek az a konglomerátuma, mely -együttvéve a Jay Gould vagyonát tette. Mert erről a vagyonról legendák -szólottak – de ime, mennyit ér ez a vagyon? Annyit sem ér, hogy, akit az -ilyen vén pénzember bizonyára legjobban szeret a világon, a saját édes -leánya: szép, egészéges és élni szerető fiatal asszony csak öt évig is -kényére s örömére élhessen belőle. Vegyük csak sorra. Sok egy szép -kalapért háromszáz frank? Szép ruháért akár ötezer is? Sok mindennapra -uj kalap s minden másodnap uj ruha: annak, akinek legtöbb pénze van a -világon? Ha az arányosságnak csak némi jussa is van e világon: sok-e ez -a Jay Gould leányának, mikor három-négy kalapot, darabját ötven -frankjával, elhord esztendőnkint nem egy asszony, kinek az ura öt év -alatt nem keres annyit, mint a szép grófné apja egy nap keresett! -Szemére vetik, hogy a képárusnak s régiségkereskedőnek ma is vagy két -millióval tartozik, Istenem, hát ki vegyen képet, szobrot, himzést, -szőnyeget, faragványt, metszett üveget, szikrázó kösöntyüt, szivárványos -selymet, virágos kárpitot, kirakott butort, öntött rezet, esztergált -csontot és faragott márványt, ha nem az, akinek a világon legtöbb a -pénze? Hát nem vérlázitó, hogy ez a legtöbb pénz is olyan, de olyan -megalázóan, lesujtóan és elkedvetlenitően kevés, hogy egy jóizlésü -asszonynak öt esztendőre se futja méltó életre, s akinek volt annyi -esze, hogy élni, élni akart – nem rabszolga módon a pénzének, hanem uri -módon a pénzén: gyámság alá vetik, mint a beteget, a hülyét, a magával -tehetetlent! - -… Ó pénz, ó pénz! Volt idő, hogy azt hittem: belépti jegy vagy az élet -paradicsomába. Most azt kezdem látni, hogy bizony csak ebéd-jegy vagy az -élet népkonyhájába. Van, van az életnek sava, borsa, fácánnyelve, -paradicsommadara és ezer gyönyörüsége. De, ugylátszik, csak a -kirakatban. Enni nem eszik belőle senki, mert csak belekóstolni futja -még a legtehetősebbnek is. A java használatlan s élvezetlen romlik, -áporodik, penészlik és fonnyad. Vannak gazdasszonyok, kik olyan jó -gazdasszonyok, hogy nincs szivük cselédnek, gyereknek eleget adni -lepényből, pogácsából s a kamrában addig tartogatják, mig megavasodik s -csak szemétre való. Az élet is ilyen jó gazdasszony, vigye el az ördög, -aki ilyennek alkotta. Mert hogy a jó istennek ebben része nincs, abban -biztos vagyok. Biztos vagyok benne, hogy azoknak a népeknek volt igazuk, -kik nem az istenhez imádkoztak, hanem az ördöghöz, nagyon helyesen ugy -okoskodván, hogy isten ő szent felsége, az ő végtelen kegyelmében, -jóságában és irgalmában sem ilyen rossz világot nem teremthetett, sem, -ha ő teremtette volna, a szegény emberi állatot nem lökné benne oda az -ördög incselkedéseinek. Hogy ez a világ rossz – amit tagadni nem lehet; -hogy az ördögnek mindeneknél több benne a hatalma – amit mindenki -láthat, aki nem vak: mindez annak bizonysága, hogy a világot magunkkal -együtt maga az ördög teremtette s menten el is vinné, ha a jó isten -megengedné. De a jó isten nem engedi és, bár keményen igazságos voltában -az ördögnek is meghagyja a maga jussát, nekünk is adott fegyvert a mi -gonosz urunk ellen: az imádságot. Imádkozzunk az ördöghöz, felebarátaim, -hogy szabaditson meg bennünket önmagától s ne vigyen kisértetbe azokkal -a sárga kis manóival, melyekből talán neki magának sincs elege. - -… Szegény szép grófné! Talán neked is jobb lett volna szegény kis -jószágnak születned, mint születik a legtöbb leány, ki téged, apádnak -mérhetetlen gazdagságáért, oly nagyon irigyelt. Igy, még e nagy -kincsekkel sem voltál elég gazdag, még öt évre sem, tehát még felére sem -az esztendők ama tizedének, mely az asszonynak pompázása, virágzása és -gyönyörüsége. Amugy egy nagy kincsed lett volna, mely, ha sokakkal közös -is, mégis mindenki egészen birja, az az ábránd, hogy: de jó volna -gazdagnak lenni! Nos, gazdagnak lenni sem jó, mert elég gazdag sohasem -lehet az ember, jónak pedig csak annak jó, aki elég gazdag. Ilyen pedig -nem volt és nem lesz senkisem, sem Jay Gould, de még Napoleon sem. Ő is -csak vérben, életben, hatalomban és dicsőségben tudott bizonyos -magasságig eljutni, vagyonban nem. Nemcsak a pápát verte meg, hanem a -szép Josephine s a még szebb Mária Luiza szabóit és divatárusait is, -amiért dupla krétával muerészkedtek a császárnék számláit irni. A világ -urának sem volt annyi pénze, hogy feleségét ugy öltöztethesse, ahogy a -császár feleségét megilleti. A nagy rabló, ki, a Párisba hurcolt képek -és szobrok mutatják, mennyire értett az effélékhez: csak a nemzet -számára tudott efféléket rabolni; neki magának, az értő amatőrnek, már -nem jutott belőle. Elhigyjétek: nem érdemes már Napoleonnak se lenni s a -milliárdosok példája mutatja, mennyire igaza van a szocializmusnak, -mikor a magántulajdon hitvány voltát hirdeti s szidja a milliárdosokat. -Nem azért, mert ezek a modern mágnások, özvegyek és árvák könnyéből és -véréből sajtolják az aranyaikat s a Jay Gould leánya egy nap alatt költ -el annyit, amennyiből kétszáz szegény családnak egy esztendeig kell -elélnie. Hanem azért, mert még ezen a rettenetes áron, özvegyek, árvák s -éhező férfiak árán sem élhet kedvére a Jay Gould leánya s az emberek -milliói hiába fáznak, éheznek és pusztulnak el szennyben, bűzben, -vesződségben és nyomoruságban, mert a minuszok e temérdekségéből nem tud -kinőni egyetlen egy plusz, egyetlen egy ember sem, ki halálos ágyán -elmondhatná: nyugodtan halok meg, mert éltem. - - -John Burns, a puritán - -(1905.) - -John Burns, a munkásvezér, miniszter lett és titkos tanácsos. De azért, -igy hiresztelik az ujságok, megmarad szegény embernek, kis embernek, -puritán embernek; kinn lakik a külvárosban, a királynak vásott cipőben, -elnyűtt ruhában, vedlett kalapban, gyalog ment udvarlására; ha ki otthon -felkeresi, a felesége maga nyit ajtót a jövevénynek s a jó asszony -tovább is szolgáló nélkül tesz-vesz a homályos kis házban, maga főzvén s -tisztogatván kettejükre, beleértve ebbe a cipők tisztitását is. - -Igaz-e mindez? Nem tudom. Lehet igaz is. Ez a John Burns igen tehetséges -ember, de se nem egészen kristályos elméjü, se nem egészen átlátszó -lelkü. Az ő félig radikális, félig szociális politikája a gyakorlatinak -nevezetteknél is rendszertelenebb s politikai megbizhatósága sem a -legtökéletesebb. Lehet, hogy személyére nézve nem egészen okos ember s -némiképp malac hajlandóságu, akinek valóban nem is kell jobb élet, mint -aminőben eddig megrekedt. Az is lehet, hogy alacsonyrendüen alakos -lélek, aki azt hiszi, munkásvoltának tartozik ezzel a vagy ostoba, vagy -képmutató, vagy ostobául képmutató puritánsággal. Ha nincs igy, -bocsánatot kérek tőle látatlanban is. Ha igy van, én tőlem lehet igy s -én tőlem lehet mindenki, tehát John Burns is, olyan malac vagy tulok -vagy róka, amilyen csak tud lenni. Amit szóvá teszek, nem is az, hogy ő -ugy él, ahogy él, hanem hogy munkásból lett miniszter, a munkásságnak -hatalomba emelője létére él ugy, ahogy él. S hogy ezt az emberek valami -nagyszerü s követendő dolognak tartják. - -Pedig nem az. Inkább: megseprüzni való dolog. Hogyan? Hát rendes ruha, -kényelmes szállás, megosztott munka, kocsi, ló és emberhez méltó élet -olyasmi, ami nem illik s nem való munkás embernek? S ha munkás ember s a -munkásság képviselete hatalomba s egyenlőségbe jut, köteles magát azzal -megkülönböztetni, hogy lemond az élet javairól, s mikor elfogadják -embernek, tovább is ugy él, mint a kutya? Hát nem java az életnek a jó -szállás, a tápláló étel, a rendes gunya s választott munkájuk számára az -apró-cseprő házi munkától s gyalog kocogástól el nem aprózott ráérő idő? -Hát miért küzdenek a munkások a hatalomért, ha nem ezek elérésére? Hát -miért folynak a sztrájkok, a bojkottok, a szervezkedések, a -szövetkezések, ha nem jobb, szabadabb, teljesebb életért? Hát mire kell -a munkásnak a béremelkedés? Mire, hogy munkáját ne a tőkés fölözze le, -hanem kiki, amit megdolgozik, maga kapja? Csakis azért, hogy igazság -legyen a földön? Igazság nincs; csak az az igazság, aminek hasznát -veszik. Ha a munkásnak csakugyan nem kell, még akkor sem, ha teheti és -volna módja benne, egészséges lakás, szép ruha, jó kenyér és kényelmes -élet, akkor igaza van a kizsákmányolónak, aki nem hágy meg neki többet, -mint kutyányi életre valót. S micsoda programmja az: akár a munkásság -felszabadulásának s hatalomba jutásának, akár a köteles és minden vállra -egyformán szétterülő munka eljövendő uralmának, ha e munkásság hatalomba -emelkedett embere s e jövendőnek kikényszeritő prófétája élete vitelével -azt képezi, hogy munkásnak csak kutyának való élet jár s a munka -világában az élet kutyának való élet lesz? Nem tudom, ugy él-e John -Burns, mint az ujságok irják, nem tudom, ha igy él, kedvére való-e ez az -élet, – de tudom, hogy még kedve, hajlandósága, személyes kényelme -rovására is kényelmes, és, kimondom ezt a gyülölt szót: uri emberhez -méltó életet kell élnie, ha, mikor a munkásságot hatalomba viszi, nem -olyan szerepbe viszi, mint az udvari bálba keveredett szabómesteré volt, -akit a körülötte hullámzó és csillogó pompán ugy elfogott a szorongás, -hogy eltörpülve orditott fel: Dobjatok ki, csak szabó vagyok! - -Ó, John Burns, szivem John: nem vagy igazi munkás és nem vagy -munkásvezérnek való, ha nem tudod, mily dicső, mily nagyszerü, emberhez -mennyire egyedül méltó dolog a kényelem, sőt a fény, sőt a pompa! Hogy a -gazdag ember, az ur, igen, az ur, aki teheti: mennyivel emberebb ember, -mint mi, szegény izzadómasinák vagyunk! Hogy a rongyok, a cafrangok, a -léhaságok s a mulatságok mily üditői és finomitói testnek és léleknek! -Hogy fehérre sikált pofák közt mennyivel édesebb a szerelem, hogy -semmiségek közt mennyivel nemesebb a lélek, hogy gond és vesződség -nélkül mennyivel nagyobb, jó a világ számára az emberi élet, mint olyan -szutykosan, lefejezetten, erőnk hagyottan és szivünk tompultan, ahogy mi -élünk! És mikor erről lehet tenni s lehet arra tenni, hogy ez -közönségesen igy legyen; mikor minden anyától lett emberben megvan a -tehetség, hogy olyan herceg legyen, mint akármelyik herceg, s mikor a -technikának már mai fejlettsége közepett is lehetséges világrend, -melyben, ha minden ember dolgozik, egyben mind akkora ur is lehet és -olyan uri életet is élhet, mint a mai hercegek; mikor neked, ó, John -Burns, nincs is egyéb jogositód a te politikai életedre, -miniszterségedre és hatalomba jutásodra, mint az a kilátás, hogy a -dolgozó ember is lehet ember s a dolgozó világ a mostaninál jobb, szebb, -uribb, előkelőbb, diszesebb és pompásabb világ lesz: akkor te bagólével -köpsz arcul minden emberi és tudományos igazságot s ostoba -szinjátszással s megátalkodott megszokással fölkelted az avatatlanokban -a félelmet, az avatottakban a lelkiismeretet, hogy hátha, a munka -hatalma révén, ilyen elszutykosodásnak megy elébe a világ! - -John Burns, szivem John: ha magadnak élsz, élj, amily kutyául csak -tudsz, kinek mi köze hozzá. De ha a mi nevünkben élsz: élj emberi módon; -a puritánságot hagyd a szamaraknak s a gazembereknek, de te élj ugy, -ahogy jogod van élni, ahogy jogunk van élni. - - -Kikkel, miről - -Az asszonyokkal, magától értetődik, arról szoktam s arról szeretek -beszélni, ami őket érdekli, vagyis arról, hogy imádom őket s szivesen -volnék értük juhászkutya hét esztendeig vagy még hosszabb megszolgáló -időig. Méltóztassék ezt minden donjuansági magamstilizálása nélkül -érteni, vagyis ugy, hogy ha egyáltalában érdeklem vagy érdekelhetem ő -nagyságát, minden bizonynyal csakis abból a szempontból érdeklem, hogy -szerelmes vagyok-e bele s amit mondok, az is csak annyiban érdekli, -amenyiben erről tesz vallomást. Igaz, hogy ezt viszont elmondhatom -mathematikai vagy filológiai értekezés formájában is; beszélhetek -ismeret-elméletről, mi-végü igékről, refakcia-politikáról, hengerrel -való őrlésről, pointilizmusról, sőt más asszonyról is; minden érdekli, -ha azt érti ki belőle, hogy szeretem, imádom és meghalok, ha nem szeret -viszont. Én tudnék talán minden mellékiz nélkül is érdekesen beszélni -refakcia-politikáról, pointilizmusról, s nemcsak elgondolhatok, de -ismerek is asszonyokat, akik nem pusztán megértik, de tovább is -fejlesztették az ismeretelméletet. Roppant szamár minden férfi, aki -komolyan azt hiszi, hogy a nők libák s ne tudnák felérni észszel, amit a -férfiak fel tudnak. De még nagyobb szamár, aki férfi létére s ha -hivatalból mint tanitó vagy előadó nem köteles rá, ugy prelegál -asszonynak, hogy csakis figyelmét akarja vele leigázni, szivét nem. Az -asszonyt külön érdekelheti a magasabb mathematika és külön egy férfi. De -ha a kettő összekerül, akkor ebben a magasabb mathematikában – igen -helyesen és természetesen – az a férfi érdekli, aki előadja s aki e -mathematikának szépségét s a maga tudásának erejét az előadásban ugy -terjeszti ki előtte legyezőformában, napban való csillogásra, -szerelemkeltésre, mint a páva a tollát. S ez nem azért van, mintha a nők -született libák volnának, hanem azért, mert nőnek születtek; mert más -nembeliek, mint mi vagyunk, s mi más nembeliek vagyunk, mint ők; mert, -ennélfogva, egymásban különösnek, feltünőnek, sajátosnak, tőlünk -elütőnek s ezért a másik, számunkra legérdekesebb s legfoglalkoztatóbb -jegyének éppen ezt a különbségét érezzük s mert, mindezeknél fogva, ha -én asszonynyal refakciáról beszélek s ő énvelem ismeretelméletről, ebben -a találkozásában a dolgoknak, ebben a kombinálódásában az adatoknak, -ebben az összeszaladásában a véletlenségeknek az uralkodó jegy nem lehet -sem a refakcia, sem az ismeretelmélet; az uralkodóak mi vagyunk: ő meg -én. - -Természetesen. Tudományt, müvészetet, bármiféle ismeretbeli adalékot -találhatok könyvekben, kaphatok férfiaktól is. De nőt csak nőnél -találhatok; ha van valami érdekesség abban, amit mondunk, annak varázsa -a mi férfi vagy nő voltunkra csuszik át. Mint nő a nő engem akkor -érdekel, ha vonz az ő nőiessége és várhatom azt, hogy felmelegszik -elragadtatásom iránt. Mint férfi a férfi akkor érdekli a nőt, ha vonzó -az ő férfiassága s várhatja azt, hogy a férfi el lesz ragadtatva tőle. -Ilyenformán az, amit nőtől hallok, nem tartalmánál fogva érdekel, -legalább nem első sorban, hanem a szerint, hogy bezománcolja-e előadását -az ő egyéni és nemi bája, s megérzem-e szaván át, hogy nem lesz -érzéketlen hódolatom iránt? S az, amit nő éntőlem hall, csakis aszerint -érdekelheti, hogy megkapóvá tesz-e engem előtte az előadásom s kiérzi-e -szavaimból, hogy ő rá akarok hatni, az ő tetszésére, az ő érdeklődésére -és minden akaratom abban az egy akaratban fut-e össze, hogy őt akarom? -Ez nem jelenti azt (legalább nem muszáj, hogy azt jelentse), hogy -számomra a nő, a nők számára a férfi a legfontosabb a világon. De ha nő -áll szemben férfival s férfi áll szemben nővel, akkor igenis ez a -legfontosabb. - -Ezért, de csak ezért van az, hogy a férfi és nő közt jó összekötő -kapocs, ha a férfi magasrendü, nagy eszü, valamely értelembeli dologban -vezérlő elméjü – és egy picit talán válasz, ha a nőt verte meg sorsa -efféle kiválósággal, válasz még ugyanily kiváló és ugyanilyenekben -kiváló férfival szemben is. A nő azt keresi a férfiban, hogy az neki -imponáljon s mentül kiválóbb elméjü a férfi, annál több esélye van arra, -ha egyébként arra való, hogy az asszonynak imponáljon. Viszont a férfi -nem azt keresi a nőben, hogy az imponáljon neki: ha az asszony tapos a -férfin, az még összekötheti őket, de ha imponál neki, az idegenséget -okoz. Nem is hiszem, hogy volt valaha kiváló elméjü férfi, aki azt a -fajta megértést kereste volna nőnél, hogy az ő mondanivalóját értse meg, -vagy, mint a költemények irják, követni tudja röptét. Különben sem -hiszem, hogy a röpülésnek szüksége volna arra, hogy kövessék; a röpülést -megzavarja, ha követik, s a sasnak nem kell társaság, mikor röpül. -Mentül magasabbra röpül az elme, a gazdája annál inkább nem azt a fajta -megértést keresi, hogy akit szeret s aki őt szereti, követni tudja a -gondolata menetét s osztozkodni tudjon érdeklődéseiben, hanem azt a -fajtát, mely megbocsátja ezeket az érdeklődéseket, elnézi, hogy az -elgondolkozás egyuttal elkalandozás, megérti, hogy a gondolat érték s a -gondolkozó ember életének mások a feltételei s a gondolkozó munkának -mások a megkivántatói, mint a rendesebb vagy gyakorlati polgári életnek -és munkának. Nincs az a legkiválóbb elméjü nő, akinél a legkiválóbb -elméjü férfi is első sorban ne ezt a fajta megértést keresné s aki -ebbeli értéketlenségét bármi egyéb fajta megértéssel pótolni tudná. -Hiszen általában ember meg ember, még férfi és férfi közt is értelembeli -egymás megértésének, politikában vagy tudományban való állandó -együttdolgozásnak fundamentuma csak a személyes szimpátia lehet; -akárhányszor megesik, hogy egytörekvésü és egyérdekü politikusok egymás -ellen fordulnak, mert személyükben nem állhatják egymást; az egy életen -át tartott társszerzői összeköttetések többnyire egytestvérek között -valók, akiket a vér vonzódása füz egybe. - -Schiller sohasem frissitette volna fel a Goethe lelke fáradtságát, ha -végre-valahára való személyes ismeretség révén fel nem melegedett volna -a heptikás sváb embernek már életében is földöntuli fensége és rajongása -iránt – viszont az asszonyok közt, akik a nagy férfiuhoz kegyesek -voltak, ott volt Marianne van Willemer; az asszony olyan ingenium volt s -olyan fényes költői tehetség, hogy egy-egy versét a Westöstlicher -Divan-ban együtt olvassuk a Goethe verseivel, közéjük illenek s egyérőek -velük, a férfi pedig hatvanöt esztendős volt, mikor ezek a versek -iródtak, de mégis ezek a versek iródtak, szerelemről iródtak; az öreg -Goethe s a fenséges Marianne között ugyanarról folyt a szó, mint valaha -az ifju Goethe s a kis liba Friderika között: szerelemről, csakis -szerelemről, semmi egyébről, mint szerelemről; – az ifju Goethe épp oly -atyáskodó felsőbbséggel bánt a kis liba Friderikával, mint később az -öreg Goethe a fenséges Mariannával, s a fenséges Marianna ezt épp ugy -türte, mint a kis liba Friderika. Megértették mind a ketten a nagy -költőt, s a kis liba s a fenséges költőnő egyforma módon értette meg s e -megértésük adalékai, eszközei és tolmácsai ugyanazok voltak. Sohasem -találkoztam még férfival, akit bántott volna, hogy aki asszony szerelmes -beléje, a mivoltába s a férfivoltába szerelmes, nem pedig a gondolatai -röptébe és menetébe – nem látom át, mi sértő volna a nőkre abban, hogy -mi is őket magukat szeretjük s nem azt, amit – bármily geniálisan – -gondolnak; ha felteszszük, hogy a legmélyebb problémánál, mely iránt -megvan a leggeniálisabb fogékonyságuk, mégis jobban érdekli őket az, -hogy keltettek-e szerelmet s a legmélyebb előadásban is, ha férfi mondja -előttük, az érdekli őket főképp, hogy szól-e ki abból hozzájuk szerelmi -vallomás? Ez a hit nem a nőknek vagy a nők értelembeli hivatásának s -képességének lekicsinylése – legfeljebb a szerelemnek felmagasztalása. S -sohasem tudom átlátni, hogy annak a faktumnak, hogy az ember: egyik nő, -a másik férfi, fontossága épp oly nagy, minden következése épp oly -elismerni való ne volna, mint annak a faktumnak fontossága és minden -következése, hogy a tarifapolitikában vannak refakciák s a bölcseletben -van ismeretelmélet. - - -Tavasz ébredése - -=Frühlings Erwachen. Frank Wedekind darabja.= - -(1907.) - -A költőknek és egyéb bolondoknak az a bolondságuk, hogy amit mindenki -érez, azt mindenki másnál jobban érzik. Vagy hogy tulhajtottabban érzik, -– mint ahogy a negyvenfokos láz csak tulhajtottsága a minden emberben -meglévő harminchétnek, s a kleptománia csak tulhajtottsága annak a -közönséges érzésnek, hogy a fene egye meg Rothschildot. S végre, olykor, -hogy tovább érzik és tovább megértik; „hiába, nem érti ezt az olyan bajt -a’, ki hamar vagy régen általesett rajta“, énekli Arany János az öreg -Toldinéról s az ifju szerelemről – s a költők és egyéb bolondok tovább -érzik s tovább veszik komolyba az élet állati költészetét, mint a -rendes, becsületes emberek, akikben az állatból lassankint csak a buta -gondatlanság marad meg, s az életből csak az életen ok nélkül való -csüggés. - -Frank Wedekind még költőnek is bolond, az ő tárgyai tehát jórészt -olyasmik, amiket az élettől kiheréltek perverzitásnak, -természetellenességnek szoktak nevezni – mintha a természetben -előfordulhatna bármi is, ami természetellenes, s mintha a perverzusok -bányatüzes emésztődése nem volna épp oly természetes vagy -természetellenes, mint az ő olajafogyott tehetetlenségük! Van a régebb -német irodalomban egy rokona Wedekindnek: a detmoldi Christian Dietrich -Grabbe, akit Heine elnevezett a részeg Shakespearenek, s igy lehetne -Wedekindet is elnevezni a gyereknek maradt Shakespearenek: -állhatatlanságáért, hamar fáradásáért, váltakozó kedvéért, melylyel hol -röhög a légyen, akinek kitépte szárnyát-lábát, hol sir a madárfiókon, -aki kiesett fészkéből – s kivált reszkető bujaságáért, melylyel a -szoknyák alá leselkedve néz fel a szivekhez. Ő az a fajta bolond, aki -még nem esett át, sem régen, sem hamar, semmin, mert még benne van -mindenben; – aki nemcsak azt tudja, amit mi többiek csak sejtünk, hogy -nincs felnőtt ember, csak gyerekek vannak, akik tiz, husz, harminc vagy -ötven esztendővel elmultak tizenhárom évesek, hanem azt is, amit mi -többiek az első szigorlat után elfelejtünk, hogy nincsenek gyerekek, -csak emberek vannak, innen a huszonnégyen vagy a tizenhármon. A -Frühlinges Erwachen-ben ez van megirva, a tavasz, a nemi gerjedelem -ébredése a gyerekemberben, a gyereknek az az emberi tragédiája, hogy nem -szabad, ami muszáj, hogy tilos, ami elcsitithatatlan, hogy érthetetlen, -ismeretlen és kimondhatatlan, ami természetes. S hogy van megirva? -Bolondul és gyönyörüen – kár ehhez bármit is hozzátenni. Kivált, mert – -s ez benne a leggyönyörübb – nem vádlóan és nem védően, nem számonkérően -s nem magyarázóan van irva, hanem egyszerüen: megállapitóan. Tartat -ugyan a végén egy álarcos urral (meinen Namen sollt ihr nie erfahren, -ich bin Frank Wedekind, der Erste) egy életre buzditó beszédet egy -kamasz ember számára, aki meg akarja magát ölni, amért megejtett s -halálba kergetett egy szegény kis kamasz leányt, de előbb is: ez a -beszéd igen erőltetett és értemény nélkül való értekezés, s szónoklatnak -is majd olyan rossz, mint ahogy Wedekind mester ezeket a szerepeket mind -cimén szokta megjátszani, – aztán meg: ami kevés értelme van, az már a -jövőnek szól, férfinak való használati utasitás az élethez, melynek még -egy felvonással vagy egy pár hónappal előbb az ifju Melchi Gábor nem -vehette volna semmi hasznát. Egyszóval: ez már móka; a darab, a szépség, -a költészet ott van, mikor a kis Melchi Gábor ráveti magát a kis Wendla -Bergmann-ra, s a kis leány csak suttogni tudja már, hogy ne… ne…! – vagy -amikor a derék, aranyos, elragadó Bergmanné kétségbeesett -tehetetlenséggel áll anyának készülő tizennégy éves leánya ágyánál, aki -ártatlanul és tudatlanul került e szerencsétlenségbe, mert az anyjának -nem volt szive őt – ne nevessünk: nemileg felvilágositani! - -Ne nevessünk – vagy tán igen? Talán ez a legmeghatóbb, legtisztább -édességü jelenet e skurrilitásokkal is gazdag darabban – de talán ez -legkevésbbé másolat az életből. Én egyszerüen nem hiszem, nem, ha maga -Wedekind, sőt még ha maga a tizennégy éves kis leány mondja is, hogy egy -tizennégy éves nagy leány, ha még oly édes, drága és szende is, de -nyilvános iskolába jár s beszélt már szolgálókkal és más leányokkal: -hogy ez még hinne a gólyában, s a szénapadláson ne tudta volna, hogy mi -történik a szénapadláson. Ez lehetetlen – de viszont mindegy, mert ami -igy történt, az megtörtént volna akkor is, ha a gyenge Bergmanné helyett -maga az erős Frank Wedekind tanitotta volna ki a kis Wendlát a -gólya-elmélet hamisságára. Én azt tartom, hogy a gyermek vágyakozása és -bujasága nem onnan van, mert titok előtte a nemi élet, vagy mert -ocsmányul és kerülő uton világositották fel felőle, hanem, hogy mindez a -misztikum, ez a tulfeszültség, ez a reszkető bujaság a -visszafojtottságtól van, – attól, hogy nem szabad, ami muszáj, s hogy -ezen koedukáció és nemi felvilágositás, mint ahogy végső soron mindegy, -hogy a fejletlen gyerek ugy vágyódik-e szerelem után, mint a csitri lány -a Vigszinházba, vagy ugy, mint a komoly fiu az egyetemi tanárságra. - -Elfogulatlan s mai embernek nem kell bizonykodnia, mennyit vár, mennyi -beteg misztikum megszünését, mennyi egészséges természetesség -ujrafejlődését, a koedukációtól s a nemi felvilágositástól, s általában -minden olyasmitől, ami háromezer esztendő gyötrésétől megrontott -idegeink számára megint magától értetődővé tegye, mit ma csak szájjal -mondunk s csak az utcafalak firkái vallanak természetesnek: hogy férfi -és nő egymásnak valók. Ám ezek hija csak egy s nem is oroszlánrészben -oka a gyermek mai nemi nyomoruságának, s eljövetelük igen sokat nem -enyhithet rajta. Éppen ez a szép és megrázó emberi dokumentum: a -Wedekind darabja; nem azokban a bonyodalmaiban legigazibb-e s -legmegrázóbb, melyeket egyszerüen az ébredő test kora vágyódása okoz s -okozna a mainál bölcsebb nevelés közepett is – és nem éppen azokon a -helyein hihetetlen vagy fantasztikumba vesző-e, melyekre a nemi -felvilágositás követelői hivatkozhatnak? Szó sincs róla: ez nem -csökkenti költői értéküket, sőt még argumentáló alkalmasságukat sem -egészen, de figyelmeztető lehet arra, hogy a gyermekszerelem betegségei -nem gyógyithatók mind „aus einem Punkte“, sőt talán egészen épp ugy el -nem kerülhetők, mint valamivel kisebb korban a fogzás kisérő nyavalyái. -Mellesleg sajnálom, hogy a koedukáció s a nemi felvilágositás eddigi -esetei és sikerei germán országokból valók, vagyis olyan fajok köréből, -melyek később érnek meg a szerelemre s később sem oly hevesek benne, -mint a vérmesebb keleti és déli fajok. Ezzel megint nem akarok e -kivánatos intézmények ellen szólani; csupa hasznukat várom, semmi -káruktól nem félek; de ebben is figyelmeztetést látok arra, hogy a -társas együttélés apró tanitásaitól ne várjunk nagy eredményeket, s ne a -nemi felvilágositástól se többet, mint amennyit valamely ügyes tüneti -kezeléstől, mely a bajt csak enyhiti, de meg nem gyógyitja s ki nem -irtja. - -Mert ez a baj, mondom: leggyökerében az, hogy a nemi gerjedelem elébb -ébredez az emberben, mintsem hódolnia szabadna neki. Hogy nem szabad, -annak egyik oka a mostani társadalmi berendezkedés, mely egyfelől csakis -házasságban engedi meg a nemek egyesülését, másfelől ezt is későn, egyre -romló megélhetési körülményeink közt mind későbben. Ennyiben lehetséges -a gyógyitás, de ennyiben sem olyan kisebb fajta szabadelvü szentelt -vizzel, aminő a nemi felvilágositás, hanem valamely nagy, hatalmas, -mélységekbe markoló gazdasági változással, mely megváltoztatja egész -társadalmi életünket. Ám még ez után is marad, s marad idők végéig -valami rendezhetetlenség; a második nem szabad; a természet -hebehurgyasága, mely az egyébként még fejletlen, és, ami a nőket illeti, -anyaságra testileg alkalmatlan korpuszban már fellépeti a nemi -gerjedelmeket. Ezen aztán nem segithet semmi társadalmi vagy pedagógus -intézmény; ez egy olyan nemtörődömsége a természetnek, mint aminő -például a számlálatlan sok mag tönkremenése, mely közül százezer közt ha -egy fogan meg, vagy az a természeti rend, hogy egyik lénynek a másik -halálából kell megélnie. A civilizáció, melynek rendbe kellene szednie a -természetet, e pontban tehetetlen s összefont karral kénytelen s lesz -mindig kénytelen állani; ezen segiteni nem tudunk; ez olyan örök -tragédiája az embernek, mint akár az, hogy meg kell halnia, s megmarad, -minden társadalmi renden belül, örök témának a költők számára, minthogy -a legigazabb s legmegrázóbb tragédiatárgyak mégis csak azok, amelyek az -emberi élet eredendő fogyatkozásai körül gyülnek meg, s nem, mint a -Dumas filsek, a törvényházak kapuit ostromolják s embereket vádolnak, -hanem, mint az Aeschylusok s a Shakespearek: az eget döngetik s az -istenek ellen lázadnak fel. - -Ez az örök emberi tehetetlenség vegyiti a költészetbe azt a bizonyos -Ewigkeitszugot, mely egy-egy költőt sok ivadék költőjévé tud -halhatatlanitani. A torz vonások közt, melyekből a Wedekind -gyerekgrimaceai és faun-fintorai összealakulnak, mintha egyszer-egyszer -ez az Ewigkeitszug is felsejlenék, s igen el tudom gondolni valamely -messze jövendőbeli unokámat, aki okos emberül lapozgatva e régi bolond -költő irásaiban, közben, mint annak idején az ükapja, a homlokához kap -majd, hogy: édes eszem, el ne hagyj! - - -Fráter Erzsébet - -A Palágyi Madách-könyvének szépségeit maga az Ember Tragédiájának tudós -és finom magyarázója: Alexander Bernát is elismeri. Ez elismeréshez -szivesen csatlakozik mindenki, aki e rajongó szeretettel, de e rajongás -közben sem gyengülő kritikai és történeti érzékkel megirt, némiképpen -uttörő munkát elolvassa. Tulzással, igaz, tele van – de a szeretetével, -melyben csak a méltatás foka a tulzás, nem az itélet veleje. Noha ez -itéleteinek is olykor csökkenti értékét a Palágyi Menyhért régi baja: az -idealizmusnak az a naiv fajtája, mely azt hiszi, vét az idea szentsége -ellen, ha a hitvány matériának minden órában egy evőkanállal be nem adja -a halálos mérget. Ez épp oly tudománytalan elfogultság, mint a Büchnerek -materializmusa, mely azt hiszi, meg kell ölnie a bitor ideát, hogy a -matériát jogos trónjához juttassa. A naiv materializmussal rég végzett a -tudomány, de a naiv idealizmusnak nem szabad azt hinnie, hogy az ő -javára. Kevésbbé szent a haza ideája, ha gazdasági talajban keresem a -gyökereit? Nem ez a talaj válik-e inkább szentté, hogy az ő gyakorlati -kézzelfoghatósága ilyen élő egységben van a legszentebb -kézzelfoghatatlansággal? Azzal tisztában kell lennünk, hogy akárhány -közön át is a szentségeinket mindig a magunk képére teremtjük, s a -magunk céljait, szükségeit és érdekeit szenteljük meg bennük. Ennek -tudományos átlátása miért volna a szentségeink profanálása? A mi -érdekeink, céljaink és szükségeink miért ne volnának magunk előtt -szentek? Az emberi érdeknek miért csak a koporsójára szabadna rátüzni az -emberi elme nemesi levelét, s miért ne szabadna már az életünk -teljességére rátenni a nemesség koronáját? A Fülöpöknél, kiknek -sirboltokba kellett leszállaniok királyi társaságért, többre becsüljük a -Napoleonokat, akik maguk teremtettek maguk körül királyokat és -fejedelmeket. - -Ezt az egy szempontot nem nézve azonban, Palágyi Menyhért kitünő -esztétikus magyarázója a Madách költészetének. Sőt talán ott is igaza -van, ahol az Alexander Bernát reális érzéke inkább belemagyarázást lát, -mint megmagyarázást. Persze, azon nyersen leirva némiképp düntzeresnek -tetszenek afféle állitások, hogy a Lucifer-ben Szontágh Pált irta meg -Madách, a francia forradalomban a magyar forradalmat, a falansztériumban -a Bach-szisztémát – és igy tovább. De Palágyi meg is okolja ez -állitásait, még pedig szerencsésen. Madách Imre lirikus lélek volt, -vagyis olyan, aki képtelen a világot máskép nézni, mint önmagán -keresztül. Ez a világ pedig amily határtalan volt az ő elmélkedésében, -annyira szükös volt az ő tapasztalatában. Magába vonult ember volt, -társaságba keveset járó, nyilvános életből kimaradt, kinek tapasztalata -még csak azzal a szurrogátummal sem bővült, melyet az utazó remetének -megad a különböző falvak, városok és országok tornyainak látása. Olyan -tudományos szem, mint amilyen a Madáché, az ő legszükebb környezete -mikrokozmusában is meglátja a makrokozmust. De olyan magányos ember, -mint Madách, lassankint beleszorul abba, hogy a makrokozmust csakis -ebben a mikrokozmusban lássa. Palágyi éleselméjüen és megcáfolhatatlanul -mutatja ki, mint öntötte már az ifju Madách is az ő magánéletének -töprengéseit költői formába, s például az ő házasodó vágyait és -töprengéseit mint kristályositotta meg egy herakleszi drámában. Ez aztán -megforditva is igaz lehet, s az emberi nagy tragédiákból sem erőltetés -kiolvasni a Madách Imre magános tragédiáit. Aki verseket ir a baráthoz, -ki a feleségét elcsábitotta, bebizonyitottan nem ismer különbséget az -élet s a költészet között. Nekünk, akik például Szontágh Pált az -ujságolvasó, a hivatali főnökünket az alárendelt, a szobalyányunkat a -gazda szemével nézzük, alkalmasint nem jutna eszünkbe drámát irni róluk. -De alkalmasint csak azért nem, mert nem vagyunk költők. Madách azonban -költő volt, az életben is költő, ki a szolgabirót is sub specie -aeternitatis nézi. Szontágh Pálnak például olyasmit ir egy levelében, -hogy szereti őt, bárha cinikus is, mert ez a cinizmus csak csalódásoknak -lehet okozata, s ezért szent előtte, mint a görögök előtt szent volt a -hely, melyet villámcsapás tett pusztasággá… Ilyen nézéstől a -költészetéig csak egy a lépés: az iróasztalig való. - -Sokkal nagyobb, s épp ebbe az erejébe vágó gyengesége a Palágyi -könyvének a Madách Imre házassági tragédiájának elnagyolása. Madách -Imrét – nem Palágyi mondja ki először – hét esztendei házasság után -megcsalta a felesége. A nagy költőnek ezt a keserü élményét maga Palágyi -döntőnek és korszakosnak itéli a Madách életében és költészetében. Az -embernek bizonyára az az első gondolata, hogy nem telt még el akkora idő -sem a Madách, sem a felesége halála óta, hogy erről a dologról -világosan, pontosan, teljesen és nyugodtan lehetne irni. De Palágyi azt -állitja, hogy igen – a dolog ugyis köztudomásu, a Madách-pár rég porlad, -beszélhetünk róluk. Fölmerülhet továbbá az a tekintet is, hogy a -Madáchék utódait nincs joga érzésükben megbántani még a tudománynak, az -irodalomtörténetnek sem. Ezt a tekintetet azonban megdöntötte a nagy -költőnek kiváló fia, Madách Aladár ur, ki mint egy megforditott Brutus, -az ő fiui érzését antik keménységgel rendeli alá az örök igazságnak. -Palágyi Menyhért baráti viszonyban van Madách Aladárral, a könyv -függelékében ott vannak a Madáchné összes, urához irt levelei, minden -jel arra vall, hogy Madách Aladár teljes fölhatalmazást adott Palágyi -Menyhértnek. Még ezeken tul is érthető volna, ha Palágyi visszariadna e -szomoru boncolástól. Szabadni szabad, de megtenni nehéz. Ám Palágyit -csábitja a nagy föladat, bele is fog, de a keze lehanyatlik. Olyan -fordulatok, mint „hosszas volna“, vagy „nem érdemes szóba állani“ – -becsületére válnak a Palágyi tapintatának, de ártalmára a -pszichológiájának. A kelevényt vagy fölszurja az ember, vagy békén -hagyja, de piszkálni nem való. Nem lehet, mint Palágyinál kevésbbé -érzékeny lelkek tennék, huszáros vállvonással sem átsiklani a dolgon – -ez az eset régi história ugyan, de ebben az esetben uj annak a személye -miatt, akin megesett. Hogy groteszkek legyünk, de kézzelfoghatóak: -tegyük föl, hogy Shakespeare ugy vált volna költővé, hogy, mint a -mesebeli gyerek, leesett a padlásról és betörte a fejét. Bizonyos, hogy -az életirójának kötelessége volna ezt a különös esetet végigtaglalni, -minden oldalról, minden szempontból, összes lelki és testi -vonatkozásaival. Palágyi szemmelláthatóan tisztában van a Madáchné -Fráter Erzsébet egész esetével s az itéletét s ennek megokolását is -teljesen megformálta magában, de nekünk olvasóknak csak olyan -schlagwortok-ban adja meg, mint a ballada-énekes, aki teljesen beavatott -közönségnek lantol. Mi a Madách házassági tragédiájába nem vagyunk -teljesen beavatottak, főképp, mert Palágyi Menyhért éppen a punctum -saliense előtt áll meg: ifjabb Madáchnénak idősebb Madáchnéval, a költő -édesanyjával való viszonya előtt. - -Ahogy a Palágyi festéséből ismerjük: értjük az imádást, melylyel a -Madách-familia e nagy asszony iránt viseltetik, s értjük, hogy ez az -érzés átragadt Palágyira is. De ha, és méltán, ez uri nőt annyira -tökéletesnek nézi, miért fél attól, hogy az eset minden szálainak -föltárásával valami árnyék talál rá esni? Nekünk nincsenek -rendelkezésünkre a Palágyi eszközei, de már az ő adataiból és -itéleteiből is egészen biztosan láthatjuk, hogy a Madách házassági -szerencsétlensége nemcsak a férfi s a nő, hanem az anyós és a menye örök -tragédiája is. Palágyinak nem volt kötelessége, hogy igazságot -szolgáltasson az urától elszakadt, a posványba mind mélyebbre sülyedt s -végtére kórházban meghalt bünös asszonynak: ifjabb Madách Imrénének. De -ha megteszi, ha itél – s egészben helyesen itél – itélni nem szabad -megokolás nélkül. - -Idősebb Madách Imrénéről, a költő anyjáról, nem lehet a legnagyobb -tisztelet nélkül irni. Spártai asszonynak lehetne nevezni, ha nem volna -a tipikus magyar özvegy uri asszony, ki az ura halála után maga viszi a -gazdaságot, maga neveli az árvákat egy kufár okosságával s egy szent -lemondásával. Ifjabb Madách Imréné pedig a csinos, temperamentumos -tucatasszonyok közül való, kiknek csak magukhoz való eszük van, és -szeretni sem szeretnek mást, mint magukat. Ez nem valami szép dolog, de -ki tehet róla, hogy olyan, amilyen? Érdekes, hogy ifjabb Madáchné még -tenni is szeretne róla; hogy mikor őrajta, a kacér, fiatal, közönséges -lyányon, akit idáig csak magafajtáju és gusztusu parlagi gavallérok -vettek körül, az előkelő lelkü Madách Imre is rajta felejti a szemét, -Fráter Erzsébet is – igy hivták a lyányt – igyekszik olyan lenni, -becsületes igyekezettel, mint amilyenek a harmincas és negyvenes éveknek -bizonyára ő előtte is tetszetős regényhősnői, s a vőlegényének irt első -levelét igy kezdi (1844. dec. 19.): „Isten! kire öntudatom tisztaságával -emelem buzgó fohászomat, adj erőt összveszedhetnem zajongó keblemnek -érzelmeit, adj erőt egy gyenge s ahoz bátortalan lénynek egy szive ugy -mint lelkére ható ostromnak elfogadására!…“ Ettől bizony nagy lépés -addig a levélig, melyet Madáchné ir fogságból kiszabadult, de továbbra -is Pestre internált urának (1853. jun. 25.): „… igen sok dolgom van, -meszeltetek, multkor Anyád küldött 100 frtot, de a cselédek számára -semmit, irtál-é, ilyen állapotban meg kell bolondulnom… irjál neki -rögtön… ha én irnék, akkor borzasztókat találnék irni, mindazokért, mit -én tüle meg nem érdemlettem. Itt küldök 10 pár harisnyát, a nyári -slafrokod a ferslagba van, egy selyem ruhát tsináljon Mutsenbacher más -derekat, mert igy már nem hordhatom, mond meg néki, hogy derékbe -szükebbre és a melybe bővebbre csinálja, 2 kalap Czermánnak és egy -mántil, a 2 kalapból válaszszon egyett és tisztitsa és putzolja fel, ha -a ritkát választja, ugy ara tegyen fehér pántlikát, ha pedig a sürü -szalmát, akkor arra tegyen Schottis pántlikát, a mántlit, ha lehet, -tisztitsa ki és tsinálja ugy, mint most horgyák, ha kitelik belüle…“ Ez, -mondom, nagy távolság attól a hangtól; Fráter Erzsébet ilyen volt, de -bizonyos, hogy jóhiszemüen és becsületes vágyakozással szeretett volna -olyan lenni. - -Efféle elhatározások igézete eltarthat egy hétig, el a menyasszonyság -alatt, el az első mézes esztendőkig, de örökké nem. Főképp, ha az -emberrel éreztetik, hogy belelátnak az ő köznapi lelkébe s nem segitik -meg benne, hogy ünnepivé váljon. Idősbb Madách Imréné, a müvelt, előkelő -és tökéletes asszony, vérző szivvel nézte, hogy az ő nagy fia mint hoz a -házhoz ilyen közönséges teremtést, s ez a „közönséges teremtés“ jól -látta, hogy őt látják. Azt még egyszer ne feledjük, hogy lett legyen ez -a Fráter Erzsébet bármicsoda közönséges teremtés, ő nem tehetett róla, -hogy ő az, a hiba ott van, hogy a Madách Imréknek mért tetszenek ilyen -közönséges bábok s mért nem a két lábon járó Conversation-Lexikonok? Ha -egy Madách Imrének ilyen nők tetszenek, Fráter Erzsébetnek mért tessenek -a Madách Imrék, a tépelődő, ábrándozó, társaságkerülő, gyöngéd, de éppen -nem mulatságos Madách Imrék, s mért ne afféle magához illő parlagi -gavallérok, mint amilyenekkel az urát megcsalta? Leánykorában Fráter -Erzsébet erőt vett ezen a természetén; maga is szégyellte maga előtt, s -mikor ő, a szegény lyány, hozzáment a jómódu, előkelő s finomlelkü ifju -urhoz, bizonyára nemcsak számitásból tette – amely számitást különben a -mi mai társadalmi viszonyaink közepett nem lehet lyánytól rossz néven -venni – hanem becsületes szándékkal ment hozzá és sok szép reménységgel. -De bizonyos, hogy nemcsak ő csalta meg az urát, hanem ő is megcsalódott. -Az urának anyja megvetette őt, amiben az anyának, az ő emelkedett -szempontjából, igaza volt, de a menye ezt maga csak nem ismerheti el, -főképp mikor ő tudja, hogy ő mennyire tele van jó szándékokkal. -Ilyesmiért az asszony mindig az urára haragszik. De haragudhatott másért -is. Ő egy előkelő megyei ur feleségének életét várta és várhatta Madách -Imre mellett, – a hivataloktól s a társas élettől visszavonuló költő -mellett pedig csak egy neki éppen nem való, kontemplativ életet -oszthatott meg. Végre pedig a várt jó módot is megnyirbálták a család -folytonos pörei és osztozkodásai. Ilyen körülmények közt nem érdemes -idealistának lenni s nagyon el lehet gondolni, hogy az unatkozó asszony -a már akkor házukba járó későbbi csábitójával, a parlagi gavallérral, -ugy maradhatott olykor négyszemközt, mint ahogy olyik uraságba -cseperedett asszony ki-kiszökik a cselédszobába trécselni. Mindazonáltal -hét évig hű volt az urához, akit 1852 augusztusában ugy fogtak el, amint -éppen felolvasgatott a feleségének. A feleség alkalmasint nagyon -unatkozott e felolvasás alatt és a Schottis mantilra gondolt és H. F. -urra, ahogy Palágyi az első csábitó nevének kezdőbetüit közli. De az -asszony csakhamar nem ért rá unatkozni. Az ura más állapotban hagyta -otthon, két kis gyerekkel, ugylátszik, pénz nélkül, a Madách-birtokokat -pedig lefoglalta az osztrák. A fiatal asszony, akinek soha életében -efféle gondjai nem voltak, egyszerre csak a legválságosabb helyzetbe -jutott. Mindenkinek az volna első gondolata, hogy az anyának, a család -tulajdonképpen való fejének kéne itt segitségre sietni, de az maga is -szükében volt a pénznek s tán a nőket is maga szerint mérte. „Ha én -tudom tizennyolc esztendő óta vinni a gazdaságot s nevelni a -gyerekeimet, tudja ő is…“ Ifjabb Madáchné bizonyára nem igy -gondolkozott; ő csak a gazdag és gőgös anyát látta, aki őt ilyen -állapotban itt hagyja vergődni, és, asszonyi logikával, az urát gyülölte -meg az anyósa miatt. Maga az, hogy az ura fogságban van, ezt az érzést -nem igen enyhithette, mert az asszony, ugylátszik, elejétől fogva tudta, -hogy a dolog nem nagyon komoly s az apja, Fráter alispán, hamar kijárja, -hogy Madách Imrét szabadon bocsássák. Azokban az időkben nagyobb és -szörnyübb dolgok estek meg minden családban, a Madách-családban is, -hogysem ilyen kisebb incidensek nagyobb emóciókat keltettek volna. S még -egyet emlitsünk: hogy az asszony más állapotban volt, amikor egyfelől -minden asszony módfelett tudja magát sajnálni, hát még a született -egoista, – másfelől, köztudomás szerint, a megzavart fizikai egyensuly -megzavarja a lelket, s főképpen az erkölcsöt. Számitsunk még, legalább -célzással, egy harmadik szempontot, – azt, hogy a léhább asszonyi -gondolkodás a lelke mélyén a szerelmet éppen nem tekinti olyan mélységes -dolognak, mint az erkölcsi felfogás; főképpen olyankor s olyan -állapotban nem, melyben annak semmiféle ujabb természetes vagy jogi -következései nem lehetnek. Vegyük számba a közönséges asszony ismert -lelki-tipusát, melynek akarata nincs, csak makacsságai vannak, amelyet -ennélfogva minden akarat szuggerálhat, csak elég zavartalanul hasson rá -s még jobban szuggerál a saját magának legcsekélyebb megkivánása vagy -dacossága, könnyelmüsége vagy elkeseredése is. S vegyük számba végre azt -a bizonyos H. F. urat, aki most zavartalanul és ellensuly nélkül -settenkedhetett a minden tekintetben érdekes asszony körül, ki nemcsak a -magának való embert, hanem a bajban való egyetlen segitséget is láthatta -benne. Az asszony izgatott volt, dühös volt, beszámithatatlan volt és -boszut esküdött az anyósa ellen, aki – az ő érzése szerint – mindennek -az oka. A dühös, izgatott és beszámithatatlan asszonyi logika szerint -ennek a boszunak csak egy módja volt, – az, amit a többször emlegetett -H. F. ur nyugodtan vágott zsebre. - -Hogy aztán, mikor az asszony 1853. áprilisában lebetegedett s májusban a -kiszabadult, de még Pesten internált férjet meglátogatja, H. F.-et is -titkon Pestre rendeli; hogy a hazatért asszonynak a Pesten maradt -férjhez irt leveleiben egy nemes, nagy és tiszta ember legotrombább és -legbántóbb módon való megcsalatásának és kijátszatásának vérlázitó képe -tárul elénk; hogy később H. F. ur után M. M. ur következett, utánok más -urak, s a Madách hazatérte után nemsokára a, ha nem is törvényes, de -valóságos váláson át egészen a váradi ispotályig 1854-től 1872-ig a -Fráter Erzsébet élete egy folyton eső lejtő: azt természetesnek itéli -mindenki, aki tudja, hogy a csók kötelező, hogy a szerelemben nincs első -lépés, amely után második ne következnék, s hogy az erkölcs olyan, mint -a bolognai üvegcsepp: a legnagyobb ütést is keményen állja, de ha egy -csöppet sikerül belőle letörni, az egész porrá esik. Ám hogy ezt az első -csöppet valóban tragikus végzet törte le a Fráter Erzsébet erkölcsi -egyensulyáról, azt legjobban az a naivság bizonyitja, melylyel azt -hiszi, hogy ezt az egész dolgot, ha meg lehet érteni, meg lehet -bocsátani, s az anyósához fordul közbenjárásért, hogy beszélje le fiát a -válásról. „… az igaz, hogy sok részt magam vagyok oka, mert nem keletet -volna engedni némi fájdalmaktul magamat anyira elragadni, de elhagyatva -és ellenem annyian ármánkottak és én benem a datz erőt nyerve…“ ezt irja -könyörgő levelében az anyósának. Bizonyára: ha nem rosszaság, naivság -azt hinni, hogy daczból jogunk van az árulásra s a jóvátehetetlent -jóváteheti a bocsánat, – de még itt is van valami asszonyi logika a -Fráter Erzsébet gondolkodásában. Ha Madách Imre nem kénytelen ellökni -magától Fráter Erzsébetet, ki tudja, Fráter Erzsébet az asszonyiság -külön törvényeivel nem cáfolja-e meg az erkölcsi lejtő szigoru -törvényét? - -Mahadőnek, ha magának való istennőt nem talál, ugy látszik, jobb -agglegénynek maradnia, mint földi nőt emelni magához. Mert Mahadő -istennek tökéletes, de férjnek unalmas. - - -Az erkölcs morálja - -(1901.) - -Nemrég egy bácskai kollegám keményen nekem támadt, amiért egy sikkasztó -pénzeslevélhordóról olyasmit mertem irni, hogy titokban sokaknak -tetszett a betyár. Az én tisztelt kollegám alighanem félreértette az én -ártatlan kis mókámat. Igazán sokat kéne bizonykodnom, hogy előttem az -olyan levélhordók, akik nem sikkasztanak, hanem becsülettel -megelégszenek a maguk kis fizetésével s ujesztendei borravalójával: -sokkal, de sokkal vonzóbbak, kedvesebbek és tisztelni valóbbak, mint az -a levélhordó, aki sikkasztott? Azt hiszem, józaneszü és becsületes -embernél e felfogás annyira természetes, hogy nem kell külön kiirnia s -figyelmeztetni olvasóit, hogy bármit mond egyebet, azt csak e -korlátozással értsék. De ki meri állitani, hogy egy szegény levélhordó, -ki beteg családja miatt keveredik sikkasztásba, nem kedvesebb előtte, -mint például a közjegyző, ki árvák vagy özvegyek pénzét sikkasztja el? -Az oka? Ügyvédbojtár koromban volt irodánkban egy vén irnok, afféle -fél-szolga faktótum, ki ha sora került, jobban értett a dolgunkhoz, mint -akármelyikünk vizsgázott vagy diplomás ember, de legjobban ahhoz értett, -mint kell a bélyeget átnyalni egyik meghatalmazásról a másikra, -megkárositván ezzel a kincstárt naponta két-három forintokkal. -Valahányszor egy ily bélyeget lefejtett, sohasem mulasztotta el átnyalás -közben csillogó szemüveggel megjegyezni: „A kincstárt pedig egye meg a -fene!“ Ez az; ez a mi titkos érzésünk, melylyel a sikkasztó levélhordót -nézzük, s melylyel jobb szivvel veszszük, ha a kincstárt tiz millióval -kárositják meg, mintha egy szegény özvegynek öt hatost lopnak ki -bugyellárisából. Ez alighanem illogika, mert ha a kincstárt nagyon -megdézsmálják, az nekünk is, az özvegynek is alkalmasint többünkbe van -fejenkint öt hatosnál. De sokkal több ideig volt a mi kincstárunk török -meg német, s most is sokkal több here hizik az állam pénzén, hogysem a -logikánk hiznék tőle. - -Nem első eset különben, hogy az én opportunista erkölcsi felfogásom -szemet szur jóhiszemü, sőt jó szemü embereknek is. Emlékszem: a panamino -idején mily rossz néven vették tőlem, hogy ez az eset a Crispiről való -nagy véleményemen nem változtatott. Az eset, erre is emlékszem, az volt, -hogy az öreg Don Ciccio, de még a felesége is, Donna Lina, keményen -sápolt a hamisságon épülő Banca Romana pénzéből, sőt a -Panama-vállalatéból is. Azóta efféle eset kisült többek közt a szent és -dicső Krüger apóról s az ő többi, majdnem valamennyi félistentársáról -is, ami nem csorbitotta nimbuszukat, noha az öreg maga sem tagadta, hogy -őt is, mint elnököt, de az ő egész minisztériumát meg volksraadját is -minden Transvaalban kereskedő bank-, vasut- vagy bányatársaság -megvesztegette, s ez, tette hozzá, természetes is volt, mert az ő -fizetésükből nem lehetett megélni. Ugyanezt bátran elmondhatta volna -Crispi is, mert olasz ügyvédül vagy bankárul meg lehet élni, de -miniszterül, ha az ember különben nem gazdag, alig. Igaz, hogy ama rossz -néven vett cikkemben éppen csak pedzettem, hogy bármennyivel dicsőbbek -előttem a Washingtonok s a Deák Ferencek a Crispiknél és más -banditáknál: számot kell vetnünk azzal, hogy nem minden nagy, hasznos és -örök érdemü ember egyben becsületes is; a fő sulyt akkor annak -bizonyitására vetettem, hogy a Crispi esetét igazsággal nem lehet -kijátszani a polgári uralom jogosultsága ellen, mert a panamák s a -panaminók nem ez ellen bizonyitanak, szemben a lehanyatlott egyházi, -nemesi és fejedelmi uralommal, hanem csak azt bizonyitják, hogy a -polgári uralom erkölcsösebb és becsületesebb a hajdaniaknál, mert mig -ezek természetesnek itélték vagy elleplezték a disznóságokat, polgári -uralom alatt az effélék rendre kisülnek s keservesen büntettetnek. - -Persze: a Washingtonok, a Deák Ferencek… Félek, hogy a nagy és tiszta -Washington annyira magában álló példa, s annyira összefügg az akkor -szinte szüz amerikai föld külön körülményeivel, hogy történelmi normául -fel nem állitható. Nekünk is voltak efféle alakjaink – sajnos, -szerencsétlenebbek, mint ő. Ilyen volt, szeplőtelen és dicső: második -Rákóczy Ferenc is. De mily erőtlen vezér volt ő, mily gyenge politikus, -mily ábrándos diplomata! Az ő élete fenséges tragédiája, mélabus -végével: mily kevés hasznot hajtott nemzetének! A nálánál szerencsésebb -elődök: a Bocskayak, a Bethlenek más fából faragottak. Nem kevésbé -becsületesek, de sokkal kevésbé idealisták. Nemcsak hadat izenni tudtak, -de fele árban kiegyezkedni is, és nemcsak a hazát mentették meg, de -gondoltak lengyel vagy egyéb koronákra is vagy birodalmi hercegségre, -vagy legalább is valami jó helyre való beházasodásra. És Deák Ferenc? -Deák Ferenc a haza bölcse volt már huszonöt éves korában; bölcs volt, -mikor a zalai véres követlevelet elfogadni nem akarta, bölcs volt, mikor -a Habsburg-ház letétele után visszavonult birtokára, s bölcs volt, mikor -kimondta a fenséges igét, hogy ő a császártól Königgrätz után sem -követel többet, mint követelt Königgrätz előtt. S már most: kényes és a -mi detektiv-ideinkben veszedelmes dolog e mai tárgyam kapcsán s Crispi -Ferenccel párhuzamban emlékezni meg Kossuth Lajosról, – de a mi nagy -hősünk minden életrajza megemlékszik a zempléni ügyvéd viharos -ifjuságáról, mely annyit mindenesetre mutat, hogy e nagy egyéniségben -több lélek lakozott és viaskodott egymással, s hős volta azon kezdődött, -hogy, mint a földalatti folyamok: megtisztult, mielőtt a fölszinre tört. -Ezek után kérdem: ha ugyanakkor, mikor Deák Ferenc a véres követlevelet -elfogadni vonakodott, mind csupa olyan ember van e hazában, kinek -ugyancsak nem kell véres követlevél; ha ugyanakkor, mikor Deák Ferenc -visszavonult birtokára, mind csupa olyan ember van e hazában, ki -visszavonul a magánéletbe, mert nem akar letérni a törvényes utról; ha -ugyanakkor, mikor Deák Ferencnek Königgrätz után sem kellett több, mint -kellett Königgrätz előtt, mind csupa olyan olyan ember van e hazában, -akinek nem kell a több és elegendő az elég: vajjon Deák Ferenc -Königgrätz után is megkapta volna-e azt, amit nem kapott meg Königgrätz -előtt? Deák Ferenc gyakorlati politikus volt, aki jól látta, hogy -Magyarország magában meg nem állhat, sem, idegen nemzetiségei miatt, -szláv konfederációban: nem marad egyéb hátra, mint az Ausztriával való -házasság. De ha ugyanekkor nincs az az ábrándos, kalandos hajlandóságu -Kossuth Lajos, aki könynyel és szavalással két hemiszférát tudott lázba -ejteni a magyar ügy mellett; ha nincs ez a hihetetlenül naiv diplomata, -aki sorra becsapatja magát Palmerstontól, Cavourtól, Bismarcktól s III. -Napoleontól; ha nincs ez a vérmes lelkiismeret, melynek izeneteit nem -fagyasztja ajkán a tudat, hogy otthon sorra akasztják, akiknél ez -izeneteit megtalálják – egyszóval: ha a magyar emigráció minden -balsikerei után mégis az osztrák előtt nem áll a fenyegető lehetőség, -hogy bármily eszeveszett oktalanság volna, Magyarországtól kitelik, hogy -megint forradalomba áll: bizony nem kaptuk volna meg azt a keveset sem, -ami Deák Ferencnek elég volt. Kemény Zsigmond, a magyar géniusz egyik -legértékesebb megtestesitője, Forradalom Után cimü röpiratában -hajmeresztő dolgokat mesél arról: a Madarász Lászlók s más ily könnyü -életfelfogásu férfiak mint terrorizálták őket értékesebbeket s -mérsékeltebbeket, mig kierőszakolták a végzetes függetlenségi -nyilatkozatot. Való igaz, e nyilatkozat végzetes volt s az volt az egész -szabadságharc és forradalom. De bármily kiváló férfiu volt is Kemény -Zsigmond: politikai képességre s becsületes hazafiságra nem mind -állottak mögötte azok az Apponyi Györgyök, Majláthok és Jósikák, kik a -negyvenes és a hatvanas évek derekán megpróbáltak másfajta politikát -csinálni, mint a negyvenkilencediki terroristák. Csakhogy ez a politika, -melynek során, ha győz, Magyarország ma jó, ha ott tartana, ahol Galicia -meg Csehország: a magyar konzervativok politikája ugyancsak nem tetszett -s méltán nem tetszett Kemény Zsigmondnak. Széchenyi István, ki lelkében -a konzervativokhoz huzott, az ő démoni Blickjében a Bach urék -kulturgőgjével szemben lángoló haraggal veszi védelmébe a magyar -tiltakozást, – még Rózsa Sándort, még a szegénylegényeket is. - -Hogy visszatérjünk Crispire: mi ránk a nápolyi s sziciliai -Bourbon-uralomról csak radikálisoktól szinezett kép maradt. Bizonyára: -aljas uralom volt, de lehetetlen, hogy szelidebb hurjai is ne lettek -legyen, hogy a dinasztia s az ország között egy pár olyan szál is ne -szövődött volna, melyet hideg szivvel lehetett csak szétszakitani, s -mindenesetre két hatalmas erkölcsi erő lakott erkölcstelenségében: -hagyomány és tekintély. Nem gondolják, hogy a léleknek nagy és hideg -előitéletek nélkül valósága kell hozzá: habozás és könyörület nélkül -széttépni ama szálakat, s a kalandor vakmerő önbizalma, senki ember -létükre azt érezni: vagyok olyan legény, mint ti, s tulemelkedni a -hagyományon és fittyet hányni ama tekintélynek?! Csak az a Crispi, aki -fütyült a bigámia-ellenes törvényre s nyugodtan vette nőül állitólagos -első felesége életében a másodikat: csak az fütyülhetett Nápoly és -Szicilia s az egész legitimista világrend hagyományaira és tekintélyeire -– s ugyanazon Crispi, ki fölötte állónak érezte magát a rendes -tisztességi és illedelmi törvényeknek, az érezhette magát az ólomgolyók -hatalma felett állónak is. Vagy megforditva: ugyanazon Crispi, kinek -vakmerő ereje s hatalmas elfogulatlansága hősi időkben hős tetteket -szült: a rend s a béke közönséges ideiben közönségessé vagy akár -ocsmánynyá törpült. De még ekkor is: csak az a Crispi, ki baromi módon -tudta elgázolni a szegény földmivesek forradalmát és volt szabadsághős -létére vérbefojtani a nép szabadságmozgalmát: csak az a Crispi tudta -cinikusan megtagadni saját multját és szövetkezni a poroszszal s az -osztrákkal, s ezzel körülbelül megmenteni Olaszországot. S Garibaldi, ez -a dicső nagy gyerek, hamar akasztófára jut vala s elveszti hazáját, ha -nem állanak mögötte az ilyen betyár Crispik, az elfogulatlan Cavourok s -a minden hájjal megkent Viktor Emánuelek. Gyerekes emberek, rókák, -kalandorok – de mit tegyünk? Rendes és tisztességes polgárok nem igen -döntögetnek trónokat, hanem azt mondják: haj, haj, nem jól van ez igy! -Aminthogy nagykoru emberek sem igen épitenek barrikádokat, hanem ha a -főutcát elállják a zsandárok, vérző szivvel fordulnak be a mellékutcába! - -Röviden: a történelem vajudásainál való bábáskodáshoz olyan -tulajdonságok kellenek, melyek ritkán találtatnak a rend s az erkölcs -tiszteletének amaz elegyében, mely a tisztelnivaló polgártársat teszi. -Nem mondom, hogy ez jól van igy, de azt mondom, hogy gyakorta igy van, s -nagy embereinkkel gyakorta ugy vagyunk, mint a szeretőnkkel: jobb -szeretnők, ha tisztességes volna, de akkor nem is volna a szeretőnk! - - - - -TARTALOMJEGYZÉK - - Előszó 5 - Történetek 7 - Hárman a szalonban 9 - A tisztás 27 - Három perc 42 - Péter 51 - Válás után 61 - Sanyika nagy 76 - Népek és helyek 83 - A japán pörgettyü 85 - Konstantinápoly 93 - Belgrád 101 - Amerikai vonások 111 - Berlin 150 - Feljegyzések 161 - Zsebekről és szivekről 199 - Szegény gazdagok 201 - John Burns, a puritán 209 - Kikkel, miről 214 - Tavasz ébredése. (Frühlings erwachen. Frank Wedekind darabja) 221 - Fráter Erzsébet 229 - Az erkölcs morálja 243 - - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK FELJEGYZÉSEK *** - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the -United States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this eBook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that: - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation's website -and official page at www.gutenberg.org/contact - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without -widespread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our website which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This website includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. diff --git a/old/64824-0.zip b/old/64824-0.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index 469c4c1..0000000 --- a/old/64824-0.zip +++ /dev/null diff --git a/old/64824-h.zip b/old/64824-h.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index 87bfc7d..0000000 --- a/old/64824-h.zip +++ /dev/null diff --git a/old/64824-h/64824-h.htm b/old/64824-h/64824-h.htm deleted file mode 100644 index e8fce8e..0000000 --- a/old/64824-h/64824-h.htm +++ /dev/null @@ -1,5751 +0,0 @@ -<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" - "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> -<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> -<head> -<meta name="generator" content= -"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.16" /> -<meta http-equiv="Content-Type" content= -"text/html; charset=utf-8" /> -<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> -<title>The Project Gutenberg eBook of Feljegyzések by -Ignotus</title> - -<style type="text/css"> -/*<![CDATA[*/ -body { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; -} - -h1,h2,h3,h4 { - text-align: center; - clear: both; - line-height: 200%; -} - -h2,h3 { - margin-top: 2em; -} - -p { - margin-top: 0.75em; - margin-bottom: 0.75em; -} - -body > p { - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -p.i0 { - text-indent: 0; -} - -hr { - width: 33%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 2em; - margin-left: auto; - margin-right: auto; - clear: both; -} - -hr.chap {width: 65%} - -.pagenum { -/* visibility: hidden; */ - position: absolute; - right: 2%; - color: gray; - font-size: smaller; - text-align: right; - text-indent:0; -} - -.center { - text-align: center; - text-indent: 0; -} - -em.gesperrt { - font-style: normal; - letter-spacing: 0.2em; - padding-left: 0.2em; -} - -.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} - -.caption {font-weight: bold;} - -.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;} - -.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} - -.poem { - font-size: 0.9em; - display: table; - margin: auto; - text-align: left; -} - -.poem .stanza { - margin: 1em 0em 1em 0em; -} - -.poem span.i0 { - display: block; - margin-left: 0em; - padding-left: 3em; - text-indent: -3em; -} - -.transnote { - background-color: #E6E6FA; - color: black; - padding: 0.5em; - font-family: sans-serif, serif; - font-size: 0.9em; -} - -.transnote p { - text-align: center; - text-indent: 1.5em; -} - -ul.TOC { - list-style-type: none; - padding-left: 10%; - text-indent: -5%; - width: 70%; - text-align: justify; -} - -ul.TOC li { - margin-top: 0.25em; -} - -li.li2 { - padding-left: 1em; - text-indent: 0; -} - -span.ralign { - position: absolute; - text-align: right; - right: 15%; - top: auto; -} -/*]]>*/ -</style> -</head> -<body> - -<div style='text-align:center; font-size:1.2em; font-weight:bold'>The Project Gutenberg eBook of Feljegyzések, by Ignotus</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online -at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you -are not located in the United States, you will have to check the laws of the -country where you are located before using this eBook. -</div> - -<div style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:1em; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Title: Feljegyzések</div> - -<div style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:1em; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Author: Ignotus</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'>Release Date: March 15, 2021 [eBook #64824]</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'>Language: Hungarian</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'>Character set encoding: UTF-8</div> - -<div style='display:block; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Produced by: Albert László from page images generously made available by the HathiTrust Digital Library</div> - -<div style='margin-top:2em; margin-bottom:4em'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK FELJEGYZÉSEK ***</div> -<div class="transnote"> -<p class="center"><span class="caption">Megjegyzés:</span></p> -<p>A tartalomjegyzék a <a href="#Page_253">253</a>. oldalon -található.</p> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p class="center"><span class="caption-150">MAGYAR IRÓK<br /> -ARANYKÖNYVTÁRA</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">XXVIII. KÖTET</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">IGNOTUS</span></p> -<p class="center"><span class= -"caption-large">FELJEGYZÉSEK</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST, 1909.</span></p> -<p class="center"><span class="caption">GRILL KÁROLY -KÖNYVKIADÓVÁLLALATA</span></p> -<p class="center"><span class="caption">IV., VERES PÁLNÉ-UTCA -16.</span></p> -<hr class="chap" /> -<p class="center"><span class="caption-large">IGNOTUS</span></p> -<h1>FELJEGYZÉSEK</h1> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST, 1909.</span></p> -<p class="center"><span class="caption">GRILL KÁROLY -KÖNYVKIADÓVÁLLALATA</span></p> -<p class="center"><span class="caption">IV., VERES PÁLNÉ-UTCA -16.</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">Nap nyomda -részvénytársaság, Budapest</span></p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_5" id= -"Page_5">-5-</a></span></p> -<h2>ELŐSZÓ</h2> -<p>Mint egyéb könyveim, ez a mostani is ujságiró munkája, vagyis -majd minden darabja napból szakadt és naphoz kötött.</p> -<p>Ez nem szégyen s nem titkolni való s épp azért, mikor igy -könyvbe való illesztéssel egy időre meg akarnám menteni, ami ez -irások megfigyeléseiben egy napnál vagy két hétnél tovább is igaz -maradhat: nem igyekszem holmi csiszolással vagy átirással rájuk -hamisitani az eredendő örökbecsüség mázát. Azt tartom, hogy az -efféle ujságirói könyvek olyan értéküek, mint az emlékiratok s -adataikon s gondolataikon fölül egyik főérdekességük (s idő -folytával egyre növekvő) annak megmutatása, hogy a magát minden -időkön tul elfogulatlannak érző értelmes emberben mint elegyül e -függetlenség a legsiralmasabb divat-rabsággal.</p> -<p>Az itt következő felfogások nem egyjén magam is tul vagyok már s -az idő s a fejlődés nem egyre rácáfolt. Hol és mire, azt a -figyelmes olvasó itt is, ott <span class="pagenum"><a name="Page_6" -id="Page_6">-6-</a></span> is megtalálja, de, mondom, nem -érdekesség nélkül való, (bár a csalhatatlanság szinétől ugyancsak -megfosztja az irót) elmulatni azon, hogy mi mindent nem látott meg, -ami orra előtt volt s mit vett biztosra, amit képtelenség volt -várnia. Nem mentségül mondom ezt, csak magyarázatul s nem mentségül -tettem – csakhogy az olvasónak magyarázattal járjak kezére – némely -darab fölé az iratása évszámát.</p> -<p>Budapest, 1909. szeptember havában.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_7" id= -"Page_7">-7-</a></span></p> -<h2>TÖRTÉNETEK</h2> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_8" id= -"Page_8">-8-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_9" id="Page_9"><br /> --9-</a></span></p> -<h3>Hárman a szalonban</h3> -<h4>1.</h4> -<p>Manikürt akkor még nem igen ismertek, de a mi kis -főtisztelendőnk tömzsi parasztkezén a köröm oly rózsaszin volt s -olyan gömbölyüre hegyezett, hogy nincs az a Rigaud-portrait, -amelyiken különb francia papkörmök előkelősködnének. Francia papot -sem igen láttam addig s nem láthatott maga a kis főtisztelendő se, -de mikor – reverendában sohsem járt – jószabásu hosszu -peruvien-kabátjában oly ügyesen ült bele a selyem-zsöllébe, hogy a -kabát két szárnya természetes eséssel került alája s mikor rövid -lábacskái egyikét átvetvén a másikon, karcsu bokáján fekete -pantallója alól selyemharisnya fénylett elő s kicsiny – sajnos -rövid és széles – lábán csattos, kivágott lakkcipő: én gyerekfővel -is megértettem, hogy a kis főtisztelendő az ő szerény, el nem -bizakodott, de férfias vágyódásával a francia abbéság után érez -honvágyat, a francia szalónok után, az egyszerü és bájos francia -előkelőség után, aminőnek azt a könyvek irják <span class= -"pagenum"><a name="Page_10" id="Page_10">-10-</a></span> le, a régi -novellák, az elfelejtett regények, melyeknek hatása hosszu évek -multán ugy benne rezeg a kis nemzetek irodalmában, mint ahogy a -fény lassu járásánál fogva itt a földön még látjuk a távol -csillagot, mikor valójában rég széjjelrobbant.</p> -<p>Az a világ is, amelyről most szólok, rég széjjelrobbant. -Mindössze huszonöt éves emlékül él bennem, de kő kövön nem hiszem, -hogy ma azon mód találtatnék benne, ahogy még én láttam. A kis -felvidéki város, ahol akkor az alsó gimnáziumot jártam, néhány év -mulva földig leégett s el sem tudom gondolni, milyen lehet most, -ujjá épitve. Az emberek pedig… de hiszen éppen ő róluk akarok -szólni; a kis főtisztelendőről, Suhay Dániel r. kath. áldozárról, -az odavaló r. kath. állami főgimnáziumon a magyar s a latin nyelv -tanáráról, továbbá Stein odavaló földbirtokosékról s bérlőékről, -akiknek szalónján (igy hitták a fogadószobájukat), a szalón -selyemzsöllécskéin s rézzel berakott ébenfa-asztalkáin -délelőttönkint végigtáncolt a téli napsugár; a kandalló tüzéről, -mely besugározta s át is melegitette a főtisztelendő bokácskáit; a -mennyezet fehér stukkójáról, mely épp oly büszkesége volt a jómódu -vidéki familiának, mint maga a kandalló; magamról, aki már nem -emlékszem, hogy kerültem hozzájuk s hogy szoktattak oda magukhoz s -aki már nagy fiu voltam, tizenkét éves, de testre fejletlenebb, -lélekre bátortalanabb, elkényeztetésre <span class= -"pagenum"><a name="Page_11" id="Page_11">-11-</a></span> sóvárgóbb -az ölbenülő kisgyereknél, – mindenek felett pedig Stein Irénről, -akinek lábánál kuporogtam a kandalló előtt, aki maga volt a jóság s -a bájosság, tizennyolc-tizenkilenc körül járó nagy kisasszony, -rózsásra lehelt arcu, világosbarna szemü, gesztenyeszin haju – és -mellbeteg.</p> -<p>Nekem erről a betegségről tudomásom nem volt. Ugy gondolom, neki -magának sem. A kényeztetés, a becézés, a langyos fürdő kéjével -simogató jóindulat ugy benne volt a fogadó-szoba levegőjében, hogy -mindhárman külön kiélveztük s nyujtózkodtunk benne, mint a macska, -de egyikünknek sem volt oka, hogy külön magára vegye. Mint a -butorok, a zsöllék s a hasábfák: az Irén karcsu, halovány, -feketeruhás édes anyja s szakállas, csiptetős, tagbaszakadt bátyja -magától értetődően csak arra valók voltak, hogy csöndes mosolylyal, -vagy, a bátyja, harsány nevetéssel bekukkantsanak hozzánk a másik -szobából; hogy beküldjék a sokszoknyáju, nehéz járásu szép tót -szolgálóval a fényes és omlós apró pogácsákat s a gyüszünyi pohárka -tokajit. Boldog álmosság, édes gondolattalanság zsibongott bennük, -olyan lábbadozás fajta állandó elandalodottság, hogy tél vagy -betegség vagy felnőttség vagy halál vagy hogy innen el is kéne -mennünk: egy percre sem jutott eszünkbe.</p> -<p>Azt hiszem, ezeken a félórákon kivül nem is éltem. Azt hiszem, a -főtisztelendő ur sem. Azt hiszem, <span class="pagenum"><a name= -"Page_12" id="Page_12">-12-</a></span> Irén sem. Sejtelmem sincs -róla, mit csináltam délelőtt, délután az iskolában – pedig akkor, -az alatt az egyetlen esztendő alatt, jó tanuló voltam. A bácsi s a -néni, akinél laktam s akikhez egy évre feladtak a felvidékre, hogy -a vidéki jó levegőn erőbe kapjak; a fizika-tanárom, aki szelid, -bölcs és nemes volt, mint Kepler Az Ember Tragédiájában; padbeli -szomszédom, egy ritkán fürdő kis tót fiu; a helybeli szerkesztő, -aki költő volt s az Alföldről került ide Tótországba; az ezredes, -aki napjában negyvenszer végigsétált a kaszárnya előtt, hogy a -kapuőrség napjában negyvenszer fegyverbe ugorjon s elorditsa a -<em class="gesperrt">kverauszt</em>; az öreg doktor, aki a -patikusnál külön számlát nyittatott a kis pesti fiu számára -szalmiákra meg égetett cukorra; a főispán, aki délután négy órakor -veresre izzadt ábrázattal jött ki barátjaival a nagyfogadó -ebédlőjéből; az őszöreg tanfelügyelő, aki Urnapján diszmagyarban -áll az oltár előtt, a megyei urak között; a fekete szakállu, -halovány képü müvelt zsidó pap s egy gőgös, daliás, haragtól eres -homloku magyar ur, akiről a kis zsidó fiuk rettegve susogták, hogy -antiszemita; a ferencrendi kolostor, ahová tornázni jártunk s ahol -állandó volt a káposztaszag, csak egyszer vegyült bele még valami -nehéz, fejfájditó bűz, mikor az egyik cellában kiteritve feküdt a -szegény öreg fráter Anzelmus; a tavaszi mezők s a téli fagyok; az -ódon luteránus kollégium s a <span class="pagenum"><a name= -"Page_13" id="Page_13">-13-</a></span> hervatag gesztenyés; a -csobogó város-kutja s a gomolygó Szentháromság-szobor; a vajas -bödönök, a málnás fazekak, a turós bélesek s a kaszinóból -kölcsönvett régi élclapok: mindez csak ugy van, idegenül, -élettelenül, hozzám nem tartozóan beraktározva hálátlan -emlékezetembe, mint egy-egy évszám vagy könyveim, melyet valaha be -kellett tanulnom s még mindig nem tudom elfelejteni. Ami azon -időből vérembe ment át, ami tovább él, fejlődik s együtt vénül -velem, mint teszem a filozófiáról vagy a fizikáról való tudásom: az -csakis a Stein Irénék fogadószobája, csakis az ő büvös délelőttjei, -csakis a táncoló napfény s a sugárzó kandalló; csakis a finom kis -főtisztelendő suttogása, a magam odasimuló kuporgása s annak az -édes leánynak, mindezek uralkodó királynéjának, drága, meleg, -ibolyaillatu személye. Ezt az illatot ma is érzem; ezt az illatot -magamba szittam sötétkék szoknyájából, hófehér kezéről; ez az illat -dobbantotta meg, érzékletes emlékezettel, a szivemet lefekvéskor, -elalváskor, mikor a nagy szobából áthallatszott hozzám a kis -benyilóba a bácsiék vidám vacsora után való kártyázása s az ajtó -hasadékán éppen csak annyi lámpafény szürődött be hozzám, hogy még -lustább s még álmosabb legyek; hogy a félálomnak kormányozható -képzeletével megint ott érezzem magamat a drága teremtés lábánál s -mind ernyedőbb ajakmozdulattal mormogjam el esti imádságomat: Édes -jó <span class="pagenum"><a name="Page_14" id= -"Page_14">-14-</a></span> istenem, engedd, hogy holnap ne hivjanak -fel számtanból, hogy a nyujtón meg tudjam csinálni a zászlót s hogy -most ugy gondolhassak <em class="gesperrt">őrá</em>, ahogy csak a -felnőtteknek szabad!…</p> -<h4>2.</h4> -<p>A Margitszigetnek akkor még nem volt hidja, tennisz még seholsem -járta s csónakos klub is csak egy volt. De a főtisztelendő urnak -azért el kellett mondanom, milyen az élet a Margitszigeten s -általában hogy élünk Pesten; beszélnem kellett a Hangli-kioszkról, -mint ülnek ott (akkor még ott ültek) esténkint a mágnások s a -politikusok; hogy vasárnap este mint vacsorázunk az -Angol-királynőben s nyáron mint nyaralunk a Városligeti fasorban, -átmenvén vacsorára az egész ismertség a Tyukketrec-vendéglőbe, ahol -kitünő a rántott csirke, csak a velesült petrezselyem utálatos -rajta. A főtisztelendő ur csak ugy mellesleg, odavetve -kérdezősködött, mikor Steinékhoz menet találkoztunk a Fő-utcán s ő -kedves, barátságos, kistermetü létére is méltóságos szivességgel -vett baljára. De én, mialatt tele voltam iránta szeretettel és -tisztelettel s az iskolás gyereknek a tanár előtt való -leküzdhetetlen szorongásával makogtam eleinte, majd mikor -belemelegedtem s önnön beszédemtől megrészegedtem, szavaltam el -mondásaimat: ösztönszerüen <span class="pagenum"><a name="Page_15" -id="Page_15">-15-</a></span> megéreztem, hogy ez az odavetettség -csak tettetés; hogy a kis főtisztelendő számára ezek a dolgok a -legfontosabbak a világon; hogy bármint adja az atyai leereszkedőt, -magához képest mégis felsőbb lénynek tekint, mert fővárosi gyerek -vagyok. Önkéntelen fölébe kerekedtem s a tisztelt és szeretett -embert egyfelől ugyan még tiszteltebbé, de másfelől egy kicsit -megalázottá tette előttem az előkelőség, a nagyvárosiasság, a -magasabbrendü élet után való forró vágyakozása, ebben való -tehetetlen vergődése. A felsőbbség nek ez az érzése akkor sem -hagyott el, mikor a kis szalónban Irén kezét éreztem hajamban s -térdére hajtván fejemet, a szőnyegről fölnéztem s szemem egyszint -volt a főtisztelendő ur félcipős kis lábával. Néha vakmerően -belekotyogtam a szavába s valami gyerekes szójátékkal sok -elmésséggel zavartam meg finoman füzött mondatait. Ilyenkor -elhallgatott s szeliden mosolyogva nézett rám, én pedig -mérhetetlenül megzavarodtam. Ám nyakam szirtjén ott éreztem az édes -lány térdét, fejemen ott éreztem meleg ujjait, amint megcibálta -hajamat s leszólt hozzám: csitt, csacsi! Ez bizony feddés volt, -szelid korholás, sőt megalázás, de nem tudom, miért, a mellem mégis -valami diadal dagadásától feszült s a kis főtisztelendőnek -reszketett a keze, mikor ő is megsimogatta sovány képecskémet, majd -ugyancsak felnyult a hajamba <span class="pagenum"><a name= -"Page_16" id="Page_16">-16-</a></span> s ott, éreztem, az ujjai -közeledtére Irén hirtelen elkapta a kezét.</p> -<p>Annyit gyerekészszel is átértettem, hogy a vidéki zsidó uri -házba bejárónak a főtisztelendő ur ugyanugy kerülhetett, mint ahogy -iskolabeli társaim közül különösen én irántam melegedett fel: -megérezvén rajtam, mint a Germinal vén bányalova a lekerült uj -csikón, egy naposabb, levegősebb, földfelettibb világ levegőjét… -Istenem – ha kutatom azt a második természetemet, ami szeretett -minták utánzásából fejlik ki bennünk, ugy találom, hogy eszembe -jutásaimnak ez a könyvszaga is tőle ered; ő volt az, aki a könyvek -világából s árnyalakjaiból vette a mértéket s a hasonlatokat az -eleven élet, az élő emberek megismeréséhez. Szeretett a Steinék -szalónjában elüldögélni már azért is, mert e házban mindenki -ismerte az ő kedves német költőit, akiket klasszika filologus és -paraszti magyar vér létére fölébe helyezett minden római, minden -magyar poétáknak. Én már akkor olvastam Heinét, az Uti képeket, a -Le Grand könyvét, a Romantikus Iskoláról szóló véres bethlehemi -gyilkosságát. Sokat nem értettem belőle; inkább a nyelve muzsikáján -részegedtem meg; egy-egy mondata a ritmusa révén ragadt meg -emlékezetemben s a kandalló pattogásának, a napfény táncolásának, a -szép teremtés lábánál való macskálkodásom álmatag dorombolásának -dallamára mormogtam <span class="pagenum"><a name="Page_17" id= -"Page_17">-17-</a></span> olykor: <em class="gesperrt">die blaue -Blume der Romantik</em>… <em class="gesperrt">die blaue Blume der -Romantik</em>… A főtisztelendő ur ezen is mosolygott, ez után is -megsimogatott. De néha, mikor ketten voltunk s ugy vártuk Irén -kisasszonyt, mig felöltözködik vagy a fésülő asszonyt elküldi, -olyan német költőkre figyelmeztetett, akiket alig ismertem; ifjan -elhalt sorvadásosokra, kék romantikusokra vagy még régebbekre; -Höltyre, Novalisra; két hamar elpusztult magyar költőre: Dayka -Gáborra és Ányos Pálra, – s egyszer, mikor hiába jöttünk, mert Irén -kisasszony meghült, ágyba kellett feküdnie s nem jött be a -szalónba, hazamenet megkérdezte: jól tudok-e franciául, a Ploetz -nyelvtanából tanultam-e s emlékszem-e ennek olvasmányai közül egy -Millevoye nevü költő versére; <em class="gesperrt">Levelek -hullása</em>, vagy ilyesmi a cime; ősz van benne s az erdő utolsó -leveleivel behinti a földet; a csalitnak nincs többé titka, a -fülemile elhallgatott s <em class="gesperrt">triste et mourant à -son aurore</em>, hajnalkorában leverten s halódva egy ifju beteg -bucsuzik az élettől… <em class="gesperrt">Triste et mourant à son -aurore</em>… ismételgette elgondolkozva a főtisztelendő ur, majd -különös, bennem rossz érzést keltő mosolygással kérdezte: mondja, -Palika, ki tudná-e fejezni franciául, de ugyanebben a mértékben -azt, hogy: „szivtépő öntudatlansággal?“ Megzavarodtam s hebegve -bucsuztam a házunk előtt; egész délután a szótárral <span class= -"pagenum"><a name="Page_18" id="Page_18">-18-</a></span> s a -nyelvtannal bibelődtem, de nem tudtam oda gondolni; a főtisztelendő -urra gondoltam és szórakozott voltam.</p> -<h4>3.</h4> -<p>Az Irén kisasszony meghülése érthetetlenül makacs volt. Ha -elmult is, csak visszatért megint s mind gyakrabban megtörtént, -hogy a kisasszony helyett a néni fogadott bennünket, egyre -halványabban, egyre fáradtabb mosolylyal, mig Anti urfi, az Irén -bátyja, mind többször törülgette a csiptetőjét s mind kurtábbra -rágta a bajuszát. Pedig – legalább az én szememmel nézve – a -betegség nem viselte meg a mi szép tündérünket. Azt ugyan -észrevettem, mikor megint kijött közzénk s kitörő örömmel szaladt -először felém s magához szoritott s összecsókolt s csak aztán, -balkezével még mindig magához vonva, nyujtotta jobbját a -főtisztelendő urnak: azt észrevettem, hogy soványszik; észrevettem -a kezén, mely szinte átlátszó kezdett lenni, észrevettem a kebelén, -mely mind lágyabb volt hozzászoruló fülem és szemem számára s azt -is észrevettem, hogy egy idő óta nem visel füzőt. De arca piros -volt, sőt néha szinte tulságos piros, aztán meg vidám is volt s -néha fuldokló köhögésbe nevette bele magát azon a bolondságon, hogy -mihelyt nevet, elkezd köhögni. Nekem ez a köhögés tulajdonképp nem -tetszett, mert testi utálat él bennem nagyon <span class= -"pagenum"><a name="Page_19" id="Page_19">-19-</a></span> sok testi -dolog, különösen minden betegség iránt. De ezzel a drága lénynyel -másképp voltam, mint másokkal; ibolyaillatban élt számomra -mindenestül s behunytam a szememet, mikor köhögése közben fejem a -térdén összerázódott.</p> -<p>Nem voltam ostoba gyerek s nem voltam sem fejletlen értelmü, sem -tudatlan lelkü. Volt vagy három hét abban a téli harmadban (az -akkori iskolaév három részre oszlott), mikor, mondom, jó tanuló -létemre egyre-másra kaptam a szekundákat s a bácsi, akit az -osztályfőnök értesitett erről, haragosan küldte vissza a kaszinóba -az élclapokat, hogy ne ezeket bujjam, hanem tanuljak, ördögadta, -nézze meg az ember. Órákhosszat elfeküdtem a szobácskám keskeny -diványán s ugy gondoltam <em class="gesperrt">őrá</em>, ahogy csak -a felnőtteknek szabad. Büntudattal, nem tagadom. De -ellenállhatatlanul. Büntudattal sütöttem le a szemem mindenki -előtt, – ki mentül jobb volt hozzám, annál inkább; leginkább a -főtisztelendő ur előtt, aki a hihetetlenségig, a többi fiut -összeröffentő kivételességig volt elnéző irántam, mikor neki sem -tudtam felelni s lehorgasztott fővel álltam helyemen, kinosan -váltogatva a pad alatt a lábamat. Annál zaklatottabb érzéssel, mert -elmondhatatlan szelidsége közepett néha érthetetlenül szigoruan -nézett rám; egyszer, mikor föltekintettem, egy pillanatra azt a -haragos és gyülölséges gunyt láttam az ajka körül, melylyel a -komisz <span class="pagenum"><a name="Page_20" id= -"Page_20">-20-</a></span> pénzemberekről, az ostoba -katonatisztekről, a tenoristákról s a mágnásgyerekekről szokott -beszélni. De különös: mentül nyomorultabban álltam ilyenkor előtte, -annál vadabb diadallal kopogott belül a szivem; s annál inkább -hirtelen eltünt előlem tábla, kathedra, iskola, főtisztelendő ur s -csak valami gömbölyüséget éreztem a nyakam szirtjén, valami -melegséget a hajamban s ibolyaillatot a levegőben. Alig vártam az -estét, hogy lefeküdjem s elaludjam s álmomban ne én legyek felelős, -csakis és egyedül maga a mindenható isten feleljen érte, mit merek -én, kis fiu, összeálmodni. S ha aztán délelőtt, előadás után a -főtisztelendő urral a Fő-utcán összetalálkoztunk, szinte -tiszteletlen szórakozottsággal feleltem kérdéseire; bennem volt még -az éjszaka minden láza és káprázata; ennek a láznak veres rózsáit, -ennek a káprázatnak táncoló napsugarait láttam az Irén kisasszony -arcán és haján, mikor bejött hozzánk s én eléje szaladtam; álom és -valóság vakmerően összeolvadt érzésemben, tudatomban, e szobában -mindig rámboruló félálomban; a karcsu ujjak, a gyenge keblek, a -remegő térdek, mintha be lettek volna avatva abba, mintha a -visszaemlékeztetés titkos jeleit adó cinkosok lettek volna abban, -amit rajtam kivül senki halandó ember nem tudhatott. <span class= -"pagenum"><a name="Page_21" id="Page_21">-21-</a></span></p> -<h4>4.</h4> -<p>Én legalább, elhihetik, senkinek sem gyóntam meg. Tulajdonképp -önmagamnak sem. Az álom s a félálom vizein usztam eltökélt -akaratlansággal, öntudatlan is afféle ravaszsággal, mint ahogy a -harcmezőn halottnak tetteti magát a sebesült, nehogy a martalócok -észre vegyék, – olyanféle mozdulatlansággal, mint az édesen álmodó, -aki vigyáz, hogy meg ne üsse a lábát s föl ne ébredjen bele. Kis -kérkedéseim, éretlen közbekotyogásaim mind gyérebbek lettek; végre -egészen elmaradtak s délelőttről délelőttre szótlan, mozdulatlan -kuporogtam urnőm lábánál, mesterem lába előtt. Az ő beszélgetésük -is mind szakadozottabb lett. Erőltetett volt s gyakran megakadt, -néha percekig tartó kinos hallgatással, melyet még kinosabbá tett a -leány fuldokló köhögése. A pogácsákhoz hozzá sem nyultunk, a tokaji -érintetlen csillogott a metszett pohárkákban. Napfény sem igen -táncolt már be az ablakon; odakinn pelyhezett a hó s az északi szél -olykor ugyancsak megrázta az ablak tábláit. Irén néha mellém -kuporodott a szőnyegre s a kandalló tüzénél melengette jéghideg -ujjait. A főtisztelendő pedig fölkelt a kis selyem-zsölléből s -némán járt föl-alá a szobában. Olykor odaállt az ablakhoz s -kinézett rajta a hideg világba. Csak akkor fordult visza, mikor -Irént elfogta a köhögés s egy pohár <span class="pagenum"><a name= -"Page_22" id="Page_22">-22-</a></span> vizet kellett adnunk neki, -hogy magához térjen. A főtisztelendő ur elmondhatatlan -gyengédséggel segitett felkelnie s leülnie s ügyesen és szeliden -tartotta a tálcát, mig szegény kortyonkint ivott. Reszketett a -keze, mikor a poharat elvette a lánytól s még jobban reszketett, -mikor megsimogatta a drága térdekre visszahanyatló fejemet. S -megint csak azt éreztem, amit nem egyszer: hogy Irén hirtelen -elkapta a kezét, mikor a főtisztelendő ur simogató keze véletlenül -odaért ujjaihoz. Nekem feldobbant a szivem, a főtisztelendő ur egy -percre elkomorodott s hazamenet borus szemöldökkel, összeszoritott -ajkakkal, kis félcipőjét bokáig nyomva a hóba, lépkedett -mellettem.</p> -<h4>5.</h4> -<p>Irén kisasszony egyszer öt napig nem mutatkozott s édes anyja -olyan volt, mint a fekete-fehér márványszobor, mikor megnyugtatott -bennünket, hogy a baj nem komoly, csak az orvos tart rá, hogy Irén -ebben a hideg, szeles időben fel ne keljen. Anti urfi kikisért -bennünket a kis ajtóig, ugy kérdezte, mit izenünk a hugának s közbe -a szakállából is felkapott egy pamatot s rágta, ahogy csak tudta. A -doktor bácsi napok óta felém sem nézett; nem törődött vele, van-e -égetett cukrom; az utcán nagy beszélgetésben láttam a bácsival s -mikor hozzájuk értem, elhallgattak. <span class="pagenum"><a name= -"Page_23" id="Page_23">-23-</a></span> Én az iskolában rosszabbul -feleltem, mint valaha; magyarból a főtisztelendő ur föl sem hitt, -olyan világos volt, hogy ugy sem tudok semmit. Este előre kértem a -vacsorámat s már hétkor lefeküdtem, hogy imádkozzam és elaludjam. -De az ötödik este alig tudtam már elaludni; minduntalan fölriadtam -s remegve hallgattam a téli éjszaka zugó csendjét. Reggelre elállt -a havazás, a piszkos szürke felhők elvonultak; a kék levegőben -mintha jégtüket csillogtatott volna a kisütő téli nap. Előadás után -alig hogy hazulról elindultam, már a házunk kapujában -összetalálkoztam a főtisztelendő urral. Alázatosan köszöntem s -szótlan, gyors léptekkel siettünk a Steinék portája felé.</p> -<p>Irén már ott ült a kandalló előtt; pirosabban, karcsubban, -mosolygóban és ibolyaszaguabban, mint valaha. Nem a rendes ruhája -volt rajta, hanem valami puha, vastag, világoskék selyem otthonka, -hattyuprémes kis papucs s fehér gyapjukendő a vállán. Felállott, -hogy elénk jöjjön; én kirántottam kezem a főtisztelendő ur kezéből -s odavetettem magam a kebelére.</p> -<p>Nem birtam magammal s ő megtántorodott ölelésemtől. Mögötte volt -a karos szék, abba roskadt vissza s én velebuktam, fejjel az ölébe, -karom a válláról, a kebelén át, lecsuszva a dereka köré. Fuldokolva -mondtam valamit; nem tudom mit. Hallottam, <span class= -"pagenum"><a name="Page_24" id="Page_24">-24-</a></span> hogy -csitit, éreztem, hogy simogat s én hirtelen fölemelkedve, rádőltem -ültében s drága illatos fejét két kezembe szoritva, -belekoccantottam fogamat a fogába, ugy szittam, martam, csókoltam -ajakát. Térdemnél éreztem a térdét, éreztem, hogy karja vállam köré -fonódik, éreztem, hogy magához von, éreztem, hogy visszacsókol.</p> -<p>Ebben a percben valami toppant a hátam mögött. Ugyane -szempillantásban durva szoritást éreztem a nyakamon; valaki -galléromnál fogva rántott ki a forró selyemkarokból. A -főtisztelendő ur volt; amily kicsiny, oly erős, oly felindult, oly -vértől elfutott szemü. Kis kemény, parasztkezével rángatta a -galléromat, majd megrázott mindenestül, ugy hörögte a képembe: -„Megőrültél, kölyök? megőrültél?!“ Ez is csak egy percig tartott, -mert a perc végén már ott volt Irén s kitépve engem a kis -főtisztelendő markából, odavont maga mellé. Ugy lihegett és -reszketett, hogy rám kellett támaszkodnia, aki magam is alig álltam -a lábamon.</p> -<p>Dult arccal néztek farkasszemet. De csak rövid ideig. A -főtisztelendő ur hamar erőt vett magán; arca elsimult, karja -lehanyatlott s csöndes megadással szólt: „Bocsánat, Irén -kisasszony, valami idegesség bánt napok óta, nem egészen tiszta a -fejem“. Irén is elbocsátott s mosolyogni próbált. De nem tudott. -Dideregni kezdett s le kellett ülnie, majd szájához <span class= -"pagenum"><a name="Page_25" id="Page_25">-25-</a></span> kapva -zsebkendőjét, balkezével a levegőbe kapott. Én rémülten orditottam -föl, a főtisztelendő ur odaugrott az ajtóhoz, ugy kiáltott be az -ebédlőbe: „Nagyságos asszony! Anti urfi!“ Mire berohantak: a -világoskék otthonka, a hattyu-prémes kis papucs, még a fehér -gyapjukendő is mind csurom vér volt.</p> -<h4>6.</h4> -<p>A főtisztelendő ur már délután beteget jelentett, még azon este -elutazott s olyan mód helyeztette át magát egy alföldi gimnáziumba, -hogy vissza sem tért butoraiért; ugy küldték mindenét utána. Irén -mindössze nyolc napig volt beteg s egy szép, napos februári -délelőtt temették. Én nem voltam ott a temetésén; betegségét, -halálát, mindent, ami az égszinkék otthonka biborra válta után -történt, hetek multán tudtam csak meg, magam is attól a perctől -fogva valami idegláz forma betegségben élet s halál közt lebegve. -Mikor először magamhoz tértem: első világos pillantásom a bácsira s -a nénire esett, meg a nagybajuszu öreg doktorra, aki szorongva ült -ágyam mellett. Kérdezősködéseimre nem igen feleltek; azt mondták, -hogy aludjam s ne törődjem semmivel, csak a főtisztelendő urról -mondták meg, hogy áthelyeztette <span class="pagenum"><a name= -"Page_26" id="Page_26">-26-</a></span> magát s már irt is a -bácsinak, hogy ha a kis Pali nyárára is vidékre kivánkoznék, -küldjék le ő hozzá; az odavaló gimnáziumnak szép könyvtára van, -főképp teljes gyüjteménye német és francia remekirókból.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_27" id= -"Page_27">-27-</a></span></p> -<h3>A tisztás</h3> -<p>Az öreg ur elég jól birta még a járást s vásott, kampós botjával -ügyesen hajlitotta ki utból a tüskés cserjéket, a szurós -fenyőgallyakat. Még a tavalyi tobozok süppedtek be lábunk alatt, -ahogy az avaron át, a sürün is átizzó napsütésben, izzadva és -lihegve igyekeztünk hegynek föl – isten tudja, miért, mikor lenn a -völgyben oly szép, oly illatos, oly langyos volt a délelőtt. Az -ember ugy van a természettel, mint a lányokkal; ahelyett, hogy -megállitaná a pillanatot, melyben érintetlen s ismeretlen telik el -lelke mosolyukkal: addig nem nyugszik, mig életükbe bele nem kerül -s emléke róluk egy csomó kiábrándulás vagy lelkifurdalás.</p> -<p>Nem tudtam, tudta-e az öreg ur, hogy éppen ilyes okból ültem -volt reggel óta a hegy tövében, egy padon, amerre a gyalogösvény -egy bizonyos villa felé visz, melynek aranyozott rácsa mögül néhány -nap óta egy piros napernyő s egy fehér szoknya villogott ki -hébe-hóba az országutra. De való, hogy nem törődve <span class= -"pagenum"><a name="Page_28" id="Page_28">-28-</a></span> -szórakozottságommal és kelletlenségemmel, előb odaült a nyakamra, -majd meg, élve gyengeségemmel s azzal, hogy minden kimondott -akarattal szemben kötelességet érzek, rávett, hogy fölmászszam vele -a hegyre, melynek tetején valami korcsma vagy filegória van, -gyönyörü kilátással, ami iránt én vak vagyok, friss sörrel, amit én -nem iszom és női kiszogálással, amitől undorodom. Vagy egy órája -mászhattunk és vesződhettünk már s nekem az egészben egyetlen -örömem a káröröm volt, hogy az öreg ur mekkorákat fuj, mint -gombolja ki mellényét s mint törülgeti nagy fehér zsebkendőjével -egyre szaporábban a homlokát. Közben valami dombhátra érhettünk, -mert egy darabon vége volt a lejtőnek s ha a sürütől lehetett -volna, ugy mehettünk volna tovább, mint az országuton. Én már -nagyon untam a dolgot s türelmetlenül gázoltam előre, nem törődve -vele, hogy az ágak, amiket eltolok, mögöttem az öreg urnak -vágódhatnak képébe. Fáradt voltam és elkeseredett, mikor egyszerre -ritkulni kezdett a fenyves s néhány lépés mulva tágas rét bukkant -szemem elé, melynek vastag füvezetét koszoruban fogta körül az -erdő, szemközt velem ismét menedékesen indulva falnak, a hegy -csucsa felé.</p> -<p>Városi ember vagyok, nem értek füvekhez és virágokhoz s máig sem -tudom megmondani, mi minden nőtt és illatozott ottan, térdig érő -bujaságban, a nap <span class="pagenum"><a name="Page_29" id= -"Page_29">-29-</a></span> tüzétől párologva. Nagy, szivárványszin -legyek dongottak körül bennünket, lomha pillék lebbentek föl lábunk -előtt s mi fáradtan dőltünk le, kalapunkat szemünkre huzva, hogy -egy kicsit kifujjuk magunkat. Én hanyatt feküdtem, egyik lábamat -átkalimpáltatva a másikon, – de alig hogy tenyeremet fejem alá -csusztattam, hogy kalapom alól álmosan nézegessem a táncoló -léggyürüket, menten föl kellett ülnöm, mert karom elzsibbadt, -fülembe pedig keményen befelé igyekezett egy pár hangya; gémberedő -ujjaimmal alig tudtam őket kiszedni.</p> -<p>Az öreg ur, ki behunyt szemmel szuszogott fektében, dünnyögve -szólott föl hozzám bajusza alól:</p> -<p>– Pali, tudja, hogy mi az, ahol most vagyunk?</p> -<p>– Mi az, hogy mi az? – kérdeztem én dühösen, mert a hangyák, az -ő ismert értelmességükkel, ugy magyarázhatták beavatkozásomat, hogy -én a kézelőm alatt kivánom őket a karomon fölmenteni – s szokott -buzgalmukkal láttak neki vélt kötelességüknek.</p> -<p>– Azt mondom, hogy nézzen körül, vizsgáljon meg apróra mindent, -fogja az egészet egybe s igy mondja meg, hogy mi az, ahol most -vagyunk?</p> -<p>A hangyákat szerencsésen elfogtam, mielőtt a legvégsőbbig -megfeleltek volna tisztjüknek; messze lepeckeltem őket ujjaimról a -fübe, olyan erős ivben, hogy bolyukba térve, aznapról nyilván -Pompeit és <span class="pagenum"><a name="Page_30" id= -"Page_30">-30-</a></span> Herkulánumot jegyezhették föl -évkönyveikbe. Azután leszóltam az öreghez:</p> -<p>– Lajos bácsi, ne pukaszszon. Mondja meg mindjárt, mire akar -kérdésével kilyukadni; isten bizony, mindenhez inkább van ma -kedvem, mint találós mesékhez.</p> -<p>Az öreg ur fölült, közel hajolt hozzám s mint az összeesküvők a -jelszót, ugy sugta képembe, jelentősen és diadalmasan:</p> -<p>– Tisztás!</p> -<p>– Mi az, hogy tisztás? – kérdeztem én még szórakozottabban s még -idegesebben.</p> -<p>– Ez; az, ahol most vagyunk; az: tisztás.</p> -<p>Körülnéztem s nagyon ostoba képet vághattam, mert az öreg ur -hangosan fölnevetett. Csakugyan: tisztás volt, noha nem tudtam, -hogy az öreg ur mit lát ebben fontosat, vagy különöset. -Környöskörüli erdő, fölöttünk ég, velünk egyszint sik mező; -valóban: ilyesmi az, ilyesminek kell annak lennie, amit tisztásnak -szokás nevezni.</p> -<p>Az öreg ur, mintha csak homlokom mögé látott volna, folytatta -gondolatomat:</p> -<p>– Igen, barátom, ez az a hires tisztás, amiről maga a -regényekben annyit olvasott, ami előfordul akárhányszor a maga -novelláiban, mindjárt a legutóbbiban is, ott, ahol az őzet riadtan -állatja a tisztáson a bokorban leselkedő vadász csöve előtt. És -<span class="pagenum"><a name="Page_31" id= -"Page_31">-31-</a></span> amit alkalmasint most lát életében -először s ha én meg nem mondom, talán eszébe sem jut, hogy ez az a -bizonyos tisztás, amelyről annyit irt és olvasott…</p> -<p>Most már magamnak is el kellett mosolyodnom. Az öregnek, mint -rendesen, most is igaza volt, – annyira igaza, hogy csakugyan: -életemben először akkor láttam tisztást. S abban is igaza volt, -hogy novelláimban, amiket, mint sok más ifju ember, én is -elkövettem s a révükön költőnek éreztem magam, akárhányszor -előfordult a tisztás; hogy hőseim, vándorlás közben, gyakran -tartottak pihenőt tisztásokon; hogy nem egy hősnőm, mint Bovary -Emma, erdő tisztásán adta oda magát hol ennek, hol annak a -Rodolphenak; s hogy valóban, éppen legutóbb őzet is nézettem -riadtan a tisztás közepéről a bokorban leselkedő vadász csöve elé, -holott őzet csak az állatkertből ismertem, a vadász csöve elől -pedig, ha még ugy tokba van is bujtatva, még ma is át szoktam ülni, -ahová vadász-utas nem igen ül: a nem dohányzó szakaszba. Rossz -néven a suskust nem lehetett tőlem venni; ha irtam is már akkor -vagy két kötet novellát, mindössze huszonegy éves voltam s mondom: -városi gyerek s a természetet nem igen ismertem egyebünnen, mint a -nyaralókból s a sétaterekről.</p> -<p>A tisztás különben annyira tisztás volt, hogy a nap pecsenyévé -kezdett bennünket sütni. Fáradtak voltunk arra, hogy máris -fölkerekedjünk; beljebb <span class="pagenum"><a name="Page_32" id= -"Page_32">-32-</a></span> huzódtunk hát a sürübe s éppen -elhelyezkedtünk s ujra ledőltünk, mikor a tisztás tulsó felén, ott, -ahol az erdő menedékesen futott le széléig, a bokrok mintha -megmozdultak volna, egy pillanatra hol valami veresség, hol valami -fehérség villant föl sötétjükben s mielőtt még jól szemügyre -vehettük volna, hogy ki vagy mi az: egy fiatal lány bukkant elé a -sürüből, kipirultan küzdve át magát az ágak közt.</p> -<p>Szép, karcsu, szőke, fiatal teremtés volt, körülbelül -tizenhétéves. Egy ugrással termett lenn a fűben, ahol csukott piros -napernyőjével ügyesen csapta vissza fejébe megingó kis -szalmakalapját. Fehér szoknyája, csikos vászoninge a déli -világitástól egy síkban viritott a térdig érő zöldben, ahogy, a -piros ernyőt ellenzőnek emelve kalapja alá, kémlelve nézett körül, -szemlátomást valakit keresve. Minket, a fák mögött, ugylátszik, nem -vett észre; az öreg ur fekve maradt, én pedig halkan ültem föl s -öklömre támaszkodva, csöndben hajoltam előre, hogy beigyam magamba -gyönyörü mozdulatait. Dobogó szivvel ismertem meg: az a fiatal -leány volt, akivel negyedik napja nézzük egymást a kertjük rácsa -mögül s az odavivő uton, de olyan elvonultan élhettek, hogy mind a -percig nem tudtam vele megismerkedni. Most pedig, ime, itt volt, -tőlem két-három ugrásnyira, és, mintha csak megrendeltem volna, -ágálása közben, ahogy a füvet szétverte maga előtt, elejtette -napernyőjét. <span class="pagenum"><a name="Page_33" id= -"Page_33">-33-</a></span></p> -<p>Le sem hajolhatott érte: én már fölpattantam s két-három -ugrással ott termettem nála. A neszre fölriadt s tágranyilt -szemmel, fejét visszakapva, ijedten hátrált a váratlan jelenség -elől. Majd mikor látta, hogy ernyőjéért hajolok le, ő is -utánakapott s guggoltunkban a homlokom erősen odavágódott a -vállához. Neki meg a keze ért az enyémhez, ahogy együtt nyultunk a -piros selyem után; végre is én kaparintám meg az ernyőt s -fölemelkedve, valami bocsánatkérésformát motyogva nyujtottam át -neki.</p> -<p>Ő is fölemelkedett közben és még mindig zavarodottan, de már egy -kis huncutsággal, szintén valami köszönetfélét rebegett.</p> -<p>Ez történt, semmi több. Mert mielőtt bármi egyéb vagy több -történhetett volna, váratlanul odacövekelődött közénk, akiről már -egészen megfeledkeztem, az öreg ur; engemet, ki meglepetésemben -tiltakozni is elfelejtettem, egyszerüen maga mögé tolt; a leányt -pedig, kivel tudtomon kivül ismerős lehetett, szonika letegezte és -lemagduskázta; megmagyarázta neki, hogy csak menjen hamar haza, -mert valami Anna néni már nyilván igen várja, nekünk ellenben -okvetetlen föl kell mennünk a filegóriához. S ezzel, még mielőtt -szólhattam vagy bemutatkozhattam volna, a leány már lefelé is -tartott a gyalogösvényen, mely a mi följárónknál jóval hosszabban, -de szép <span class="pagenum"><a name="Page_34" id= -"Page_34">-34-</a></span> simára irtva kigyózódott le, erdőn, mezőn -át, a nagyvendéglőig.</p> -<p>Utána akartam szaladni, de az öreg lefogott. A fehér szoknya, a -piros ernyő utolsót villant a lejtős ut kanyarulatánál; én -tiszteletlenül és méregbe gurulva rántottam ki karomat az öreg ur -kezéből, ki azonban hirtelen elkomorodott s parancsoló hangon, -melynek annál inkább engedelmeskednem kellett, mennél szokatlanabb -és érthetetlenebb volt, most már egyenesen megkövetelte, hogy -felmenjek vele a filegóriához.</p> -<p>Mentem hát, – de én is komoran és nem leplezve haragomat. -Magamban eltökéltem, hogy délután a kisleányt egyszerüen -megszólitom a rácson át, az öreggel pedig most sétálok utoljára, -akár hegynek föl, akár hegyről le. A sörhöz tüntetően hozzá sem -nyultam, mikor végre fenn ültünk a filegóriában, a pincérleányra -pedig ugy rámordultam, hogy ijedten kotródott tovább. A kilátás -helyett meg órámat néztem; előbb a kis számlapon a perceket -számoltam, majd a nagyon az ötperceket.</p> -<p>Az öreg ur végre nevemen szólitott. Fölnéztem rá:</p> -<p>– Parancsol, Lajos bácsi?</p> -<p>– Parancsolok, – felelte. – Tegye el az óráját.</p> -<p>Eltettem.</p> -<p>– S most feleljen kérdéseimre. <span class="pagenum"><a name= -"Page_35" id="Page_35">-35-</a></span></p> -<p>– Tessék kérdezni.</p> -<p>Rosszakarattal néztem rá, az öreg meg szárazon kérdett, mint -valami birósági jegyző:</p> -<p>– Hány éves maga, Pali?</p> -<p>Elgörbitettem a számat:</p> -<p>– Lajos bácsi tudhatja: huszonegy.</p> -<p>– Volt már katona?</p> -<p>– Nem voltam; októberben akarok berukkolni.</p> -<p>– Van diplomája?</p> -<p>– Hogy az ördögbe volna? Nem is lehet még.</p> -<p>– Igaz. De vagyona csak van?</p> -<p>– Nincs nekem egy vasam se. Apámnak van valamicskéje, de az nem -sok.</p> -<p>– Nem sok, én is ugy tudom. Nohát hallgasson rám, fiam. Az a -kisleány legfeljebb négy esztendővel fiatalabb magánál. Apátlan, -anyátlan, vagyontalan árva, ki kegyelemkenyéren él valami távoli -atyafiságomnál, akik különben neki is rokonai s igen jóravaló -népek, ők is, a gyerekeik is, és nem igen éreztetik a leánynyal, -hogy nem sokkal több köztük nevelőnőnél, vagy, mondjuk -társalkodónőnél. Ahogy ez a leány maga előtt megállt, ott a -tisztáson, mikor bennünket meglátott: ha maga nem érezné, én -megmondhatom: ez a leány ki van szolgáltatva magának; ki volt -szolgáltatva első perctől fogva, mióta maga a keritésüknél -leskelődni kezdett; ki van szolgáltatva most is, mint – hogy’ is -mondja maga a <span class="pagenum"><a name="Page_36" id= -"Page_36">-36-</a></span> novellájában: mint az őz, mely a -tisztáson riadtan áll meg a bokorban leselkedő vadász csöve -előtt…</p> -<p>Az öreg ur hangja itt annyira gunyos lett, hogy elpirultam s -félbeszakitottam:</p> -<p>– A novelláimat ne bántsa, Lajos bácsi. A hasonlat kopott, azt -elismerem, de én sohasem igértem senkinek, hogy a hasonlataim ujak -lesznek.</p> -<p>Az öreg ur bólintott a fejével:</p> -<p>– A novelláit nem bántom, fiam, s hogy a hasonlat kopott, az nem -volna baj. Igaz, hogy az ember nem gondol hallatára semmit; elmegy -a füle mellett, mint a gyereksirás, mikor áthajtatunk a falun. De -nem furcsa, hogy mi jó és tisztességes emberek, kiknek talán -magunknak is vannak gyerekeink, nem is gondolunk rá, hogy micsoda -fájdalmat, betegséget, vagy szomoruságot érezhet az a gyermek, -akitől a sirás ered? Mondja, fiam: átérzett-e már valamit abból, -amit olvasott vagy megirt? Ne tiltakozzék és ne adja a megbántottat -– teszem: gondol-e a mellett valamit, mikor ir vagy olvas: éppen a -tisztásról, éppen az őzről, éppen a vadászról, ki ott leselkedik a -megriadt, az ártatlan, a senkinek sem vétett árva istenteremtésére? -Gondolt-e, érzett-e valamit, mikor száz életrajzban olvasott ifju -Goethékről, kik kék kabátban és sárga nadrágban lovagolnak tova -hajnalban a csöndes paplakokból, hol karcsu, szőke, magukkal -tehetetlen Friderikák sirják ki a szemüket <span class= -"pagenum"><a name="Page_37" id="Page_37">-37-</a></span> utánuk? -Kisirják a szemüket – micsoda közhely ez is, és egyáltalában: -mennyi közhely, mennyi kopott szó – s mennyi könnypatak és vérfolyó -mosta ezeket, mint a kavicsot, ilyen kopottá, ilyen simává, ilyen -életlenné! Novellák és életrajzok, őzek és tisztások, – milyen -semmitmondók az olyannak, milyen semmit nem gondolhatók az -olyannal, aki még nem élt át novellát, akinek még nincs története, -aki még nem látott tisztást, aki még nem ölt őzet. De én, fiam, én, -akit itt lát: én már öltem; rám már rám emelte szemét, könnyes, -halódó, szemrehányó szemét akárhány megsebzett őz, kire férfias -mulatságból állottam lesbe s mészárosnak éreztem magam, mikor -előttem vonaglott! Én már átéltem, a magam s a mások eleven és -érzékeny bőrén tapasztaltam ki nem két, hanem negyvenkét kötet -lehetőséget s ahogy mint irót kitanitottam magát, fiam, arra, hogy -ne irjon le olyan szót, melyre csak olvasmányaiból emlékszik s a -maga eszével még nem gondolta végig: most mint embert -figyelmeztetem, – nem mint annak a leánynak atyafia, aki tartozik -gondját viselni, nem mint magának régi jó embere, ki magát -gyerekkora óta tartja szemmel: mint öreg ember figyelmeztetem magát -fiatal embert: százszor gondolja meg, mielőtt olyasmibe szédül, -amit könyvekben unottan lapoz át, de amin az élet, a maga -lelkiismerete s a mások sorsa <span class="pagenum"><a name= -"Page_38" id="Page_38">-38-</a></span> nem ugrik át egyre-kettőre! -Most pedig, ha ugy tetszik, mehetünk!</p> -<p>Ezzel fölszedelőzködött és fizetett; begombolta mellényét, -zsebébe gyömöszölte zsebkendőjét s többet rám se nézve, felindultan -tartott lefelé az uton.</p> -<p>Nem próbáltam megállitani, nem próbáltam megszólitani sem; nem -igen tudtam volna mit mondani neki. Mint legtöbb ilyen szépen -kimódolt s gyakori prédikációjában, a mostaniban is éreztem valami -igazságot, – de egy és más fojtogatta az én torkomat is. Magam is -fölkerekedtem s mialatt ő botját a földhöz ütögetve, nagy kopogva -ment előre, én, mint akinek orravére eleredt, némán, lehorgasztott -fővel bandukoltam utána.</p> -<p>A déli forróság körülfogott bennünket, s ahogy az árnyékos uton -lejjebb-lejjebb jutottunk: mintha a gőzfürdő medencéjébe -ereszkedtünk volna le. Igy mentünk lefelé vagy egy félórát, lassan, -szótalan, eleven istenteremtésével nem találkozva, legfeljebb, ha -egy-egy mókus futott fel jöttünkre a barna sudarakon, ijedten nézve -utánunk a tűgallyak közül. S barna lepkék is ereszkedtek olykor -elénk – én mindinkább sarkára hágtam öreg barátomnak s éppen -utolértem, mikor kiszélesedett az ut, széjjelszaladt a fenyves, az -árnyék is kettévonult – s izzó napsütésben ismét rétségre értünk, -melyen térdig volt a fű, égig szállt az illat s környöskörül, -lejtőben, <span class="pagenum"><a name="Page_39" id= -"Page_39">-39-</a></span> hallgatag állták körül az erdő sudárfái. -Nem kellett már, hogy az öreg ur figyelmeztessen rá: magamtól is -észrevettem, hogy leértünk a tisztásra.</p> -<p>Megálltam, megnéztem órámat, – volt még egy óra ráérő időnk. -Végigvetettem magam a fűben, majd, mikor a nap nagyon is rám -tüzött, bevonultam az árnyékba. Fiatal szivem csordultig eltelt -keserüséggel, s mikor öreg barátom visszafordult s leereszkedett -mellém s megint magamon éreztem okos, jóságos, apai tekintetét, -mely oly érdektelen szeretettel virrasztott évek óta ifju -pályafutásom vergődései felett: szememet elfutotta a köny s -mellemet megrázta a zokogás, mialatt öreg kezét -visszaszorongattam.</p> -<p>Egyszerre csak: mintha a tisztás tulsó felén, a sürüben -megmozdult volna valami. A bokrok hullámzani kezdtek, – hol valami -veresség, hol valami fehérség villant föl sötétjükben, – s mielőtt -még jól szemügyre vehettem volna, ki vagy mi az: Magduska, az én -szép, szőke, karcsu őzikém bukkant elé a sürüből, kipirultan küzdve -át magát az ágak között.</p> -<p>Egy kicsit gyürött volt, egy kicsit kócos s ernyőjét -összeszoritott ölébe fogva, két kezével ügyesen tüzte meg hátul a -kontyát. Majd lehajolva, az ernyővel lesimogatta szoknyáját s a -piros selyemből kihalászva zsebkendőjét, pihegve nyomogatta arcához -s homlokához. Közben visszafordult a sürü felé, mely <span class= -"pagenum"><a name="Page_40" id="Page_40">-40-</a></span> ujra -meghullámzott, s mintha valaki jött volna benne. Ugy is volt; az -ágak ketté váltak; egy karcsu barna férfi ugrott ki közülök s -magához szoritva a leányt, nevetve csókolgatta szemét, száját, -fülét és halántékát.</p> -<p>Csinos, napsütötte, nyulánk ember volt, mondom; kék zeke volt -rajta és sárgás-fehér tennisz-nadrág, melyen itt-ott egy-egy száraz -fenyőtű barnált odatapadva. Különben a fürdőorvos volt, nős, két -gyermek apja s hires kegyeltje az asszonynépnek. A leány ijedten -nézett körül, de mikor senkit sem látott, ő is visszanevetett rá s -visszacsókolta. Lajos bácsi föl akart ugrani, kiabálni akart, de én -vaserővel nyomtam vissza ültébe s rátapasztottam tenyerem a -szájára.</p> -<p>A leány kibontakozott a férfi öleléséből s ujra rendbeszedte -magát. Közben elkomolyodva szólott a doktorhoz:</p> -<p>– Higyje meg, ez nem jó hely. Mondom: ugy kellett tennem, mintha -lemennék s leskelődnöm kellett, mig végre tovább mentek.</p> -<p>A doktor megnyugtatta, hogy majd találnak jobb helyet, azután ő -is begombolta a kabátját, rántott egyet magán s kalapját legényesen -a félszemére huzta. Igy mentek el együtt s nemsokára együtt buktak -szemünk elől: a lábuk, a derekuk, végre a kalapjuk is, az ösvény -sötétjébe. <span class="pagenum"><a name="Page_41" id= -"Page_41">-41-</a></span></p> -<p>Eleresztettem az öreg urat, – ő tanácstalan meredt maga elé. -Előráncigálta zsebkendőjét s törülgette homlokát, majd a -zsebkendőjét visszagyürve zsebébe, elkezdte vakargatni orrát, -egyenletesen, feszült figyelemmel. Én előszedtem a kis pipámat, -megtömtem, meggyujtottam s parazsát lenyomkodva, bodor füstöt -eregettem a tikkasztó levegőbe. Szivárványszin legyek dongtak -bennünket körül; lomha lepkék lebegtek a pamatos virágokon; az égen -fehéren izott egypár apró felhő s a lég gyürüi gömbölyögve szálltak -föl a magasba. Jól szemügyre vettem mindent: környöskörül erdő, -fölöttem ég, velem egyszint sík mező – ez az a tisztás, amiről az -ember annyit olvas a regényekben.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_42" id= -"Page_42">-42-</a></span></p> -<h3>Három perc</h3> -<p>1902 augusztus 5-ikén történt, St. Moritzban, svájci Engadinban, -délelőtt tizenegy órakor a Hotel Victoria mögött, édes, langyos, -hegyvidéki nyári napsütésben. A lugas előtt bádogból való kerti -asztalka mellett négy széken elhelyezkedve ült, kinyujtóztatott -lábbal, sapkában, fehérlő tenniszruhában egy ritka, mert férfiasan -szép s előkelő formáju szőke fiatalember, mig oldalt mellette, -ugyancsak kerti széken, a legszebb, a legeslegszebb, fiatal, -karcsu, szőke asszony ült, kit az életben látnom adatott. A férfi -unottan, kelletlenül, tömött angol bajuszának sütött tekintettel -nézett maga elé, az asszony pedig beszélt, beszélt, könyörögve, -esengve, ültében is a térdenállás szemfölvetésével. Közbe -lehajtotta fejét és selyemernyője hegyével tétován turkált a -kavicsban, mig fehér bluza felett, felfésült aranyhaja pihéjéből -kirózsállott a nyakszirtje. Nyilván várt, feleletre várt. De a -férfi tovább ringatódzott a négy széken, még unottabban, még -kelletlenebbül, még jobban <span class="pagenum"><a name="Page_43" -id="Page_43">-43-</a></span> nem nézve oda. Az asszony pedig ujra -rákezdte a beszédet, a könyörgő ránézést, az esdeklő suttogást, és -– egyéb semmi sem történt.</p> -<p>Azaz hogy én nem tudok többről. Ennyi meg azalatt ment végbe, -mikor elmentem mellettük, hogy a portásnak szóljak. Sem azelőtt, -sem azóta nem láttam őket – lehet, hogy ők utaztak el, lehet, hogy -én; ma közelebb járok a negyvenhez, mint a harminchoz; életemben -eltelt jó néhány esztendő, sok nap, teméntelen sok óra, s ez -életnek annyi eseménynyel s képpel teljes husz millió percéből -mindössze két-három perc esett erre az eseményre, ezekre az -emberekre. De emlékszem rájuk, olyan világosan, olyan érzékletesen, -hogy szemem hártyájáról le lehetne fotografálni őket, ha rájuk -gondolok. S történetük – mert nyilvánvaló, hogy volt történetük – -olyan élénken él lelkemben s emlékeimben, mintha magammal esett -volna meg, magamat meritett volna ki, gyötrött s vénitett volna meg -– két csik ősz hajamat tudom, hogy ebbe az esetbe őszült bele. -Elmondhatatlanul együtt érzek ezzel a gyönyörü két darab emberrel; -ezzel a gyötrődő asszonynyal, aki nem tud belenyugodni abba, hogy -megunták, és letéve a büszkeségről s ezzel még nevelve a férfi -csömörét, visszakönyörgi magát, holott tudja, hogy lehetetlent -kiván, – s ezzel a meggyötrött férfival, aki talán maga sajnálja -legjobban, hogy érzései megváltoztak, de <span class= -"pagenum"><a name="Page_44" id="Page_44">-44-</a></span> végre is -érzi az érzései jogát. Együtt érzek velük én, akit észre sem -vettek, kiről nem is tudják, hogy a világon van, vagy, ha látták, -bizonyára nem sejtették, hogy tudja, mi történik itt; együtt érzek -most is, mikor ők az esetet talán már el is felejtették, s régi -érzéseik helyén régen ujak támadtak. Történetük és képük itt él -bennem, idegeimben, talán tengernyi távolságban tőlük, mig nekik -sohasem jut eszükbe, hogy ilyen messzeségben valakinek számára -eleven és ismert valóságok lehetnek; ha véletlenül mégis -találkoznám velük s elmennék mellettük: egy porcikájuk sem sugná, -hogy olyan valaki volt közelükben, aki ismeri őket és tud róluk s -történetükről. Pedig voltaképp abban, hogy én ismerem őket s tudom -történetüket, nagy-e a különbség ahhoz képest, ahogy ismerős volnék -velük és regényükkel, ha véletlenül valóban megismerkedem velük, s -ők maguk mondják el, mi van köztük? És mi marad meg ebből a -különbségből is husz vagy harminc év mulvára, mikor egészen biztos, -hogy hármunk közül egy sem lesz már életben, s egészen mindegy -lesz, ismerősek voltunk-e, vagy csak látásból ismertem-e őket, vagy -csak ugy elképzeltem, avagy ugy olvastam valahol, minden külső -látás, találkozás és tapasztalat nélkül képüket és -történetüket?</p> -<p class="center">*</p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_45" id= -"Page_45">-45-</a></span></p> -<p>1886. április végén történt, tehát most lesz husz éve. Délután -három óra körül volt, a Deák-téren, valami külön órára iskolába -menet, hogy megszólitott egy urformáju, de erősen megvedlett ember -s német nyelven valamit tudakolt tőlem, már nem tudom mit. Mialatt -elmondtam neki felvilágositásomat, hirtelen elsápadt, s szája is -elkékült, s végre reszketve és fuldokolva szakitotta meg -szavamat:</p> -<p>– Fiatal barátom, ne haragudjék, hogy félbeszakitom. Mérnök -ember vagyok, diplomás, Csernovicból jövök. Két napja nem ettem, s -itt ájulok el a kimerültségtől. Ha van nála valami pénz: az isten -áldja meg, adja ide.</p> -<p>Hetedik gimnazista voltam, nem volt se égen, se földön többem -kilencvenkét krajcárnál. Megdöbbenve kapartam elő, s odaadtam -neki.</p> -<p>Mindez két-három perc alatt történt. Az emberemet annak előtte -nem láttam, de annak utána igen. Vagy egy hét mulva az -Andrássy-uton egyfogatu bérkocsin. Ő is meglátott, elpirult s -elkapta fejét. Ez, mondom, idestova husz éve, hogy megtörtént – s -azóta nincs hét, amelyet itthon töltök Budapesten, hogy kétszer -vagy háromszor ne találkozzam vele, s a boldogtalan mindannyiszor -el ne piruljon s félre ne nézzen, hogy szemünk ne találkozzék. Az -egyfogatu bérkocsit nemsokára felváltotta a kétfogatu, majd, három -évre rá, számozatlan fiakker, s most <span class="pagenum"><a name= -"Page_46" id="Page_46">-46-</a></span> már, néhány hónap óta az -automobil; az ember – azóta megtudtam, mert kiváncsiságból utána -jártam – valóban mérnök, vállalkozó, akit valami üzleti hajótörés -vetett ki ide Budapestre, s azóta gyönyörüen megszedte magát; meg -is házasodott, szép serdülő gyerekei vannak, akik a magától -értetődés hanyag nyugodtságával töfögnek végig az Andrássy-uton – s -ez a boldog ember s boldog apa, aki alkalmasint annyira-amennyire -tisztességes ember is, kétségkivül fele vagyonát odaadná érte, ha -valami csendes módon eltehetne láb alól engemet, akiről nem is -tudja, kicsoda vagyok, akivel egész életéből mindössze három percig -váltott háromszor három szót, s aki nemcsak hogy nem vétett ellene, -hanem, ugy lehet, életének megmentője, boldogulásának meginditója -volt. Látszik, hogy gyülöl, látszik, hogy utjában vagyok, látszik, -hogy mikor meglát, lehunyja szemét, s elgondolja, hogy hátha csak -álom volt az egész, vagy hátha én már nem emlékszem őrá – hiszen -oly régen volt, mindössze két-három percig tartott; azóta ezer meg -ezer emberrel találkozhattam – s ugyan ki emlékszik mindenkire, -akivel valaha néhány szót váltott, s akinek kilencvenkét krajcárt -adott? Látom, hogy néha tétováz, mintha meg akarná állitani -kocsiját, kiszállani belőle, elém állani, s félig tréfásan, félig -megindultan igy szólni hozzám: „Uram, husz éve tartozom magának -kilencvenkét <span class="pagenum"><a name="Page_47" id= -"Page_47">-47-</a></span> krajcárjával; örülök, hogy végre -megadhatom.“ De csak tovább hajtat; gyáva a szamár, nem tudja -rászánni magát. Néha magamat is megszáll a nagylelküség, hogy én -keressem fel, s én mondjam neki: „Ugyan, kérem, adja meg már azt a -nyavalyás kilencvenkét krajcárt, és hagyjon békét énnekem s ne -gyötörje tovább saját magát.“ De dühös vagyok a szamárra, s hagyom, -hadd vergődjék.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Van még egy ilyen kis, hogy ugy mondjam: a sorok közt történt -regényem. Az állatkertben volt, roppant forró nyári délelőtt, hogy -egyik kutyaketrecben ennivaló kis kölyök-daklit vettem észre, amint -lihegve, kilógó nyelvvel, könyörgő szemmel lesett minden arra -menőre s a rostély mögött szükölve ment vele a szomszéd ketrec -elválasztó keritéséig, kétségbeesve nézvén utána, mikor az végképp -elment, s menten kémlelni indulva, nem jön-e uj jövevény, akitől -talán mégis csak megkapja a segitséget. Hamar rájöttem, miben kell -ez a segitség; a kis állat vizes lábasa üres volt, s elepedt -szomjan. Néhány lépésnyire szivattyus-kut volt, odaláncolt -bádogitcével; az itcét lefeszitettem a láncról, vizet huztam bele, -bedugtam a rostélyon, ahol a kis állat remegő kéjjel lefetyelte ki, -ameddig csak a nyelve ért, hálás pillantással s vakkantással -köszönve meg <span class="pagenum"><a name="Page_48" id= -"Page_48">-48-</a></span> jóságomat. Vagy két hétre rá ujra -kimentem; a kis pára már messziről észrevett, megismert és boldog -ugrándozással és ugatással valósággal lelkendezett az örömtől s a -viszontlátás izgalmától. Annyira meghatott ez a nagy háládatosság, -hogy – a dakli eladó volt – megvettem, hazavittem, ahol Zsipi – -erre a névre kereszteltük – két hónapon át a ház elkényeztetett -kegyeltje volt, akinek legalább husz sziv majd hogy utána nem -szakadt, mikor egy nap eltünt, nyomtalan, mindenkorra, hiába -kerestettük rendőrökkel, hiába hirdettük ujságban. Megvallom, – nem -szégyen, katonát is láttam már kutyája után sirni – jó néhány -éjcakát átsirtam miatta álmatlan. De hiába, nyoma veszett. Ám vagy -három évvel ezután, tavaszi délben, valahol az Andrássy-ut vége -körül való villa-fertályban egy nyaraló előtt elmentemben a rács -mögül a szokott felháborodással ugatott ki rám három válogatottan -szép kutya, s az egyikben, egy négy év körül járó dakliban: -ugrásában, vakkantó ugatásában, mókázva haragvó szeme járásában, -hirtelen odafigyelve, szivdobbanva ismertem meg – s esküdni merek, -hogy nem tévedtem – a mi Zsipinket. „Zsipi!!“ kiáltottam, szinte -rikoltottam rá a szépen kifejlett, kifényesedett szőrü bolondos -állatra, s csodálkozva, örülve, igazán a legkülönbféle váltakozó -érzésekkel álltam meg a rácsnál, s dugtam be önkéntelen mozdulattal -sétabotomat – <span class="pagenum"><a name="Page_49" id= -"Page_49">-49-</a></span> még ugyanazt, melyen hajdan, jobb -időkben, az ifju Zsipi annyit ugrált át meg vissza. A kutya is -meghökkent, megállott, az ugatás torkán, az ugrás inában akadt meg, -mig a másik kettő, akire hangom nem hatott, szaladtában és -ugattában, hemperegve bukott rajta keresztül. „Zsipi!“ kiáltottam -ujra, s reszkető kézzel nyultam át a rács rudai közt, hogy -megsimogassam, mint hajdan szoktam, menedékes homlokát, szemöldöke -dombjait. De a kutya hátrált, vagy két lépést visszavonult, s -mereven megállva a négy lábán, merően, megdöbbenve, tanácstalanul -nézett ki rám. A másik kettő önkéntelen megérezte, hogy itt -történik valami, s feltápászkodva egymás mellé álltak, s hol felém -forgatták a fejüket, hol társuk felé, várva, hogy mi lesz. A dakli -pedig ott állt egy helyben, mozdulatlanul nézve velem farkasszemet; -magam is felegyenesedtem, visszahuzódtam, s visszanéztem a -felindult állat tágra nyilt szemébe. Két-három percig állhattunk -igy, egymással szemben, s az én meredt nézésem előtt a kutya szeme -fényes, széles, átlátszóan barna égbolttá terült szét, melyen -mintha kékes felhők vonulnának zavaróan keresztül. S e szemek -mögött, e félig öntudatlan, szegény, megzavart agyvelőben -ugyanilyen gomolygó, elvonuló hullámzás mehetett végbe, valami -olyas gondolat, hogy „idegen, érzem, hogy nem vagy tőlem egészen -idegen, tudom, hogy van hozzád valami közöm, de már nem -<span class="pagenum"><a name="Page_50" id= -"Page_50">-50-</a></span> tudom, mi; érzem, hogy volna valami -kötelességem irántad, de nem tudom megtalálni, mifajta; -nyugtalanitasz, megzavarsz; a világról, az életről, a nappalról, az -éjcakáról, ebédről, vacsoráról, gazdáról, házról, mindenről való -megszokott és megnyugtató képeimet hirtelen megzilálod, megtéped, -elhomályositod, de nem adsz helyettük megbizhatóbbakat, mert a te -felkeltetted képek is homályosak, kóválygók, el-elhalványulók. -Menj, menj, menj; ne szólj többet, ne nézz rám tovább, ne kinozz -tovább; ne zavard meg megszokottságaim nyugodt rendszerét, ne vedd -ki talpam alól a földet, ne döntsd le a világról való érzésem -körül, a megnyugtató korlátokat!…“</p> -<p>Mindez kutyanyelven volt mondva, egy rémült szemmeresztés -mindent elmondó beszédességével, és, mondom, két-három perc alatt. -A kutya aztán hirtelen megfordult, utána a másik kettő is, és vad, -eszeveszett, vissza sem néző rohanással menekültek befelé, s tüntek -el a nyaraló mögött. Én még egy darabig ott álltam, majd sarkon -fordulva, lassan s elgondolkozva ballagtam vissza a város felé.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_51" id= -"Page_51">-51-</a></span></p> -<h3>Péter</h3> -<h4>I.</h4> -<p>Simon Péter, Jónának fia, zavaros fővel ődöngött a hideg -éjszakában. Csak olykor riadt fel, ha a szikkadt föld egy-egy -palaszilánkja élesebben hasogatta mezitelen lábát, kérges bokáit. -Nem igen volt helyén az esze – ma egész este forog már vele a -világ. A jobbkezében valami sajgást érez s egyszerre eszébe jut, -honnan jön. Nincs egy félórája, hogy álmából fölriadva, tiz -társával botorkált az Ur után, aki ma egész este olyan szomoru -volt, olyan végtelen szomoru, szomoru mindhalálig. Igen, igen, ezt -mondta: szomoru az én lelkem mindhalálig – aztán ott hagyta őket az -olajfák között, ő maga pedig lassu léptekkel ment fölfelé a -hegynek. Péter már nem tudja, mi okból. A mai pogácsás ünnepek -vecsernyéjén bort ivott, attól nehéz a feje. Olyan rég ideje, hogy -bort nem ivott, de most meg kellett innia, hiszen az Ur azt mondta, -hogy ez az ő vére. És ő sokat nem értett abból, amit az Ur mondott, -de mindig követte – attól a perctől fogva, hogy elszólitotta a -<span class="pagenum"><a name="Page_52" id= -"Page_52">-52-</a></span> hálójától, halászsajkájától, hüséges eb -módjára járt a nyomában és szent áhitattal nézte ezt a szépséges -szomoru fiatal férfit, akinek országa nem e világból való… Az ur -egyszer azt mondta néki: „Lészen a te neved Petrus, kőszikla, s -erre a sziklára épitem én az én hitem házát.“ Ime, az Ur tudta, -milyen hivséges tanitványa neki Simon Péter, ma este mért mondta -mégis, hogy „Mire a kakas szólana, háromszor is megtagadsz te -engemet?“ Ó, ha mindnyájan megbotránkoznának is az Urban, Péter nem -botránkoznék meg benne soha. És ha betelék is, amit ma este -mondott, hogy egyikőjök elárulja, ha az a képmutató szelid Judás el -is árulta az Urat, Péter soha sem fogja megtagadni!</p> -<p>Hol is hagyta csak el?… igen, ott vártak az Urra az olajfák -között. Sötét is volt már, csak a csillagok pislogtak az ágak -között. Betlehem felől az egyik olyan szépen ragyogott! Forró -nappal után egyszerre rajtuk ütött a dermesztő hideg s a mámoros -álmosság háromszor is lebirta őket. Kétszer is fölkeltette őket az -Ur, harmadszor hítta, mennének vele. Tizenegyen voltak, a -tizenkettedik, a szelid szemü, fehér kezü Judás nem volt közöttük. -Egyszerre csak fáklyafény közeledett, fegyvercsörgés kisérte. Nagy -csapat ember jött, fustélyos, fegyveres poroszlók. Aztán csak -kivált közülök egy és futvást rohant az Ur felé. Judás volt, a -tizenkettedik. Péter <span class="pagenum"><a name="Page_53" id= -"Page_53">-53-</a></span> még most is hallja a lihegését s látja, -mint csókolja lehunyt szemmel kétszer is az Urat: „Mester, Mester!“ -A fustélyos emberek erre mind nekiesnek a védtelen emberfiának s a -tanitványait ellökdösik mellőle. Egyikőjük sem mozdult, csak ő, -Péter, ugrott elé, elkapta az egyik ember szablyáját s mámoros -hadonázásban lemetszé vele a szeplős Málkus fülét. De szomoru -mosolylyal maga az Ur mondta, ne ontson vért. Hát arra se tartja -jónak, hogy megvédje?… Elejtette a szablyát, az emberek meg -nekiestek… ő pedig futvást menekült a többiekkel s elszéledének a -világ tizenegy tájéka felé… Az éjjeli szellő feléje sodorta az Ur -néhány szavát: „Mint egy latorra, ugy jöttök ellenem fustélylyal és -fegyverekkel…“</p> -<h4>II.</h4> -<p>Hová vitték, mit akarhattak véle? A helytartó fogatta volna el? -Az nem lehet, hiszen a császár ellen soha egy szót sem szólt. Vagy -a farizeusok váltották volna be, amivel fenyegetőztek? Szék elé -hurcolták volna most, páskák ünnepén, amikor inkább a rabokat is -szabadon szokták bocsátani?</p> -<p>Holnapra virradóra majd kitudódik. Baja ugy sem eshet; aki -holtakat éleszt, sebeket gyógyit – isten fiának baja hogy eshetne? -Péter is nyugton volna, csak a feje ne volna olyan nehéz. Ebben a -sötét <span class="pagenum"><a name="Page_54" id= -"Page_54">-54-</a></span> éjszakában hová menjen, mitévő legyen? -Amire évek óta nem gondolt, most eszébe jutott, hogy neki se -hazája, se hajléka. Hosszu évek óta ma van először egymagában s az -első éjszakát tölti ugy, hogy nem hallja a társai lélekzetét s -álmatag szemmel nem virraszt felettük az Ur. Álmatag szemével – -avval a csudálatos, ragyogó barna szemével, amivel megigézte a -szegény, együgyü szivü Simont, aki azóta hivséges lábbal követi az -Urat, ki tudja mért, ki tudja hová.</p> -<p>Tizenketted magával járja már igy évek óta azt a titokzatos, -kalandos utat. Csuda csudára pereg le értetlen szeme előtt és csak -titokban meri furcsálni, mi jogon lett ő különb a többi embernél, -mi okon szakadt el régi társaitól. Mért kell vándorolnia, éheznie, -fáznia, holott ő eladdig olyan boldog, nyugodt és csöndes -halászéletet élt. Szóval nem merte ezt uj társaitól kérdezni, -röstellette az ő nagy együgyüségét. Érezte, hogy a többiek sem a -maguk eszétől követik az Urat, – azokat is, mint őt, a Mester -ragyogó homloka, szelid szeme sugara viszi ellenállhatatlanul -magával. Néha, viharos éjszakákon, ha néhányan volt halászok -összebujtak, mindnyájok ajkán ott kisértett a hebegő kérdés: mire -való mindez, ez a bolyongás, ez a törődés? De egyikök sem mert -szólani – nem különösen két társuk miatt, akik az ő tudásuk és -tapasztalásuk hegyéről olyan kicsinylő szemmel tudtak rájok -lenézni. Az egyik a fehérkezü <span class="pagenum"><a name= -"Page_55" id="Page_55">-55-</a></span> Judás volt, aki valami nagy -nemzetségből való lehetett; olyan fehér volt a bőre, olyan ápolt a -vöröses szőke hullámos haja s olyan válogatott a szavajárása. -Tudott irni, nagy kerek görög betüket vetni, aminthogy a görög szó -sem volt tőle idegen. A másik János volt, a Zebedeus fia, lángoló -lelkü ifju ember, akit az Ur a mennydörgés fiának nevezett, mindig -megkülönböztetett s aki tudott az idegen hóditó méltóságos nyelvén -is. Az egyik görögül szólott, a másik latinul, mig a szegény Péter -nem tudott, csak héberül, azt is parasztosan ejtette, foghegyről, -mint a galiléusok. Az ő szava csak arra való volt, hogy ne vegyék -semmibe, az érzése csak arra, hogy elfojtsa és megtagadja. Az ő -fiatal, vértől duzzadó szive akárhányszor megszólalt, ezek ketten -csak letorkolták. Ezek ketten, akik közül az egyik elárulta az -Urat, mint valami latrot, a másik pedig a kiss ujját sem mozditotta -meg, mikor a poroszlók nekiestek a Mesternek… Ő, Péter volt az -egyetlen, aki szablyát rántott az Ur védelmére, holott az Ur soha -semmi dolgáról vele nem szólott, mindig csak Judással, mindig csak -Jánossal… Ezek, akik egy kiélt élet keserü seprüjével, kiégett -szivvel s lemondó lelkiismerettel menekültek az Urhoz, kinevették -és kigunyolták a szegény Pétert, ha mélázva, egymagában -vissza-visszasirta boldog halászéletét, amikor még nem kereste a -mennyek országát s nem kerülte az asszonyt… <span class= -"pagenum"><a name="Page_56" id="Page_56">-56-</a></span></p> -<p>Ezeknek nem kellett asszony. Maga az Ur nem volt e világból való -s ha meg is bocsátott a parázna asszonynak, a bünbánó Magdolnának, -ölelésre a karja sohse tárult, csókra az ajka sohse vágyott, ha -száz asszony törülgette is selyemhajával fáradt lábait. A többi -mind csak azt hirdette, hogy jó a férfiunak asszonyt nem illetni s -lekorholta Pétert, mikor ez azt mondta, éljen a férfi az ő -asszonyával, mint illik értelmes emberhez, az asszonyi edénynek, -mint erőtlenebbnek tisztességet tévén… És Péter nem mert többet -mondani, csak titkon, loppal gondolt Leára, az ő szépséges -kedvesére, akitől elszakadt, hogy vakon kövesse a Mestert.</p> -<h4>III.</h4> -<p>S a hideg éjszakában Péternek szivébe szállt a mámor s -eltöltötte a keserüség az Ur ellen, aki még azt sem engedi meg, -hogy hivséges tanitványa szablyával oltalmazza a poroszlók ellen. -Annyit se adnak rá, mint egy kuncsorgó ebre – ezért hagyta ő oda -kenyerét, hazáját, szépséges mátkáját? Szétzüllöttek, -szertefutottak, egyikök elhagyta a másikat, az Ur elhagyta -valamennyiöket. Pétert nem köti többé hozzájok semmi. Ma még itt -jár a hideg éjszakában, holnap tul lesz a határon, holnapután -otthon lesz a hálójánál, halászsajkájánál. <span class= -"pagenum"><a name="Page_57" id="Page_57">-57-</a></span></p> -<p>A hajnal is közel lehetett, mikor nagy zsivajra riadt föl. A -főpap háza elé ért, ahol füstös fáklyák fényinél sürgött-forgott a -sokaság. Valami nagy bünösről beszéltek, istentagadóról, -pártütőről, aki most áll a főpap Kajafás előtt. Péter bekerült a -kapun s keresztül törte magát az udvaron nyüzsgő népségen, fel a -főpap háza tornácába. Megállt, hogy körülnézzen. Végig a tornácon -hosszu asztal állott, fehér abroszszal beteritve, tele üres -kancsókkal, félig telt kupákkal, otthagyott eledelekkel. A pogácsás -vecsernyét ünnepelték itt is, annak a maradékai állnak az asztalon. -Péter dermedt ujjal kapta föl az egyik kupát s egy hajtásra -kiüritette. Minden vére a fejébe tódult az erős bortól s egy -oszlophoz támaszkodott, hogy el ne dőljön. Lehunyt szeme előtt -vérvörös szinben forgott valami idegen világ, aztán kék hegyeket -látott és kék tengert s látta Leát, a kis halászlyányt, amint -gügyögve hivogatja: Gyere vissza Simon, hadd el a földönfutó -kóborokat, légy az én jó uram!</p> -<p>Nehéz léptekkel botorkált tovább. A tornácon szenes serpenyők -előtt melegedtek az emberek, kufárok, nagyszakállu zsidók, bozontos -római poroszlók vegyest. Az izzó szén néha, egy-egy percre, -homályos pirral öntötte el az arcukat. Át az ablakon s a nyitott -ajtón, a nyüzsgő farizeusok csürhéjén keresztül fegyverzörej, -káromlás és vesszősuhogás hallatszott. <span class= -"pagenum"><a name="Page_58" id="Page_58">-58-</a></span> A tornác -egyik sarkából föl-fölrikitó vihogás vegyült bele. Az egyik lyány -nagyot sikitva ugrott el egy részeg katona csókja elől. A -föllobbanó fény egy pillanatra arcára esett és Péter földobbanó -szivvel ismert rá: Lea volt, az ő mátkája. Odaugrott hozzá, -megfogta a karját:</p> -<p>– Lea, te vagy itt? Kinél vagy itt, ki vagy itt mi vagy itt? -Rossz személy lettél, részeg katonák szeretője lettél?</p> -<p>A lyány ijedten nézett rá. Megismerte és kitépte magát a -kezéből.</p> -<p>– Ha az lennék is, mi közöd hozzá. Mátkád voltam, elhagytál. -Bucsut se mondtál, csak világnak mentél, kóborló istentagadóknak -lettél a cimborája. Annak a galiléusnak lettél az embere!</p> -<p>– Nem igaz asszony, nem igaz, nem is ismerem…</p> -<p>– Nem ismered? Nem te mentél vele? Levelet sem irtál, izenetet -se küldtél. Hagytál volna éhen veszni. Ha szolgálatba nem állok, el -is veszhettem volna a te názáretbeli Jézusod miatt.</p> -<p>A népség köréjük gyült. Rongyos gyerkőcök rángatni kezdték a -Péter kopott köntését. Cselédlányok a kovásztalan kenyérből -galacsinokat gyurtak s a sötétben találomra dobták a Péter fejéhez. -Egy katona rekedten rikkantott: <span class="pagenum"><a name= -"Page_59" id="Page_59">-59-</a></span></p> -<p>– Üssük agyon, ez is a Jézus emberei közül való!</p> -<p>– Nem igaz ember, nem is ismerem! – kiáltott Péter mámoros -rémülettel.</p> -<p>– Az ő embere vagy, a szavad járása is elárul, a galiléus -beszéded!</p> -<p>A sarokban álló katonák is figyelni kezdtek. Egyre fenyegetőbben -tódultak a sötétben Péter köré. Lea is megijedt, féltette a -kedvesét s a köntösénél fogva bevonta magával az első szobába. A -másik szobából nagy világosság látszott, de Péter a sok embertől -nem láthatott be oda. Az emberek olykor be-bekiabáltak: „Üssétek -agyon az istentagadót, a hamis királyt!“ De Péter se látott, se -hallott. Csak Leát érezte, amint odaszorul hozzá és szorongatja a -karját. Odahajolt a lyány füléhez:</p> -<p>– Lea, – suttogta – Lea, nem vagyok az ő embere, nem leszek az ő -embere. A tied akarok lenni, a te hüséges urad. Gyere velem, -hazaviszlek, visszamegyünk a falunkba, a tenger partjára. Szeretjük -egymást, mintha sohse váltunk volna el. Gyerünk, gyerünk, viszlek -is már…</p> -<p>A zsivajt egyszerre éles kakasszó szakitotta meg. A hajnalt -jelentette a kakas. Az emberek szétváltak az ajtó elől s Péter -ijedten kapta föl a fejét. Belátott a fáklyafényes szobába. Látta a -főpapot, amint toporzékolva tépi a szakállát. Valami pirosság -<span class="pagenum"><a name="Page_60" id= -"Page_60">-60-</a></span> felé hadonáz. Részeg katonák üvöltözve -suhogtatják vesszejüket valaki fölött, aki piros palástban ül a -szoba közepén, egy székre kötözve. A kakasszóra az ajtó felé -forditja a fejét. Töviskoszoru van a homlokán s a vér nehéz -csöppekben pereg végig az arcán. Világos homloka alól szelid -fénynyel, mosolygó szemrehányással küldi a szeme sugarát egyenesen -a Péter szemébe, aki ijedt hörgéssel ismeri meg benne a -Mestert.</p> -<p class="center">*</p> -<p>És kifordula Péter a tornácra és keservesen zokogott. Azon sirt, -hogy milyen gyarlandó a férfiember s milyen hatalmas az asszonyi -állat, amikor egy cselédlyányért a leghivebb tanitvány is háromszor -megtagadja az ő Mesterét, mire a kakas egyet szólana.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_61" id= -"Page_61">-61-</a></span></p> -<h3>Válás után</h3> -<p>Abban igazad van, Jolán, Bélával akkor nagyon kompromittáltam -magam. De hiszen tudod, ugy volt, hogy elvesz és ő irtózatos -féltékeny természetü volt. Igazán el akart venni; – éjjel-nappal -azzal kinzott: a válópörnek már vége van, a viszonyunkról mindenki -tud, mért nem megyek hozzá?</p> -<p>Magam se tudtam, miért nem. Elhiheted nekem, nem szerettem a -volt uramat s ha ugy imádtam is volna, mint az istent, abban a -percben, amikor azt mondta nekem, nekem, hogy megunt, ő engemet, -abban a percben megutáltam és meggyülöltem volna, még ha maga a -Szent-György lett volna is. Tudod, hogy nem volt szent; jól -észrevettem, hogy neked is udvarolt, vagy akart udvarolni, – -köszönöm, hogy nem hallgattál a gazemberre. De udvarolt másnak, de -szaladgált száz más után, engem pedig megunt.</p> -<p>Aznap, amelyikről szóltál, Gödöllőn voltam a néniéknél; ott -laktam náluk egész nyáron s aznap <span class="pagenum"><a name= -"Page_62" id="Page_62">-62-</a></span> mulatságra készültünk. Béla -a szomszédban bérelt lakást és mindig a negyednégyes vonattal jött -ki délután a hivatalából. A néni ilyenkor aludt, a bácsi pedig a -kártyapartiejánál volt és Béla nesztelenül surrant be hozzám, a -sötét konyhán keresztül. Jól láttam, hogy a szegény fiu nem ebédelt -rendesen, mert a vonat kettőkor indul s a hivatal is kettőig tart. -De nem igen szólhattam neki s nem is kinálhattam meg semmivel, mert -nagyon szentimentálisan fogta föl a dolgot és szinte sirt, hogy én -ételre gondolok azokban a rövid pillanatokban, amik boldogságunknak -vannak szánva. Igy mondta szegény, de én biztosithatlak, hogy az a -boldogság nem volt valami nagy boldogság, legalább nekem nem s azt -hiszem, neki se. Mert soha ki nem fogyott a jajgatásból, hogy én -nem szeretem őt; hogy egy szikrát, a legszikrábbat se szeretem; -hogy én sohase is szerettem és csak szántam, amikor meghallgattam -és szánom most, amikor nem üzöm el magamtól. Annyit beszélt, hogy -még ha akartam volna, se juthattam volna tőle szóhoz, de folyton -azt hajtogatta: látja, nem szeret, egy szava sincs hozzám. Minden -pillantásomról számot kellett neki adnom, hogy hova nézek, kire -gondolok, mért nem nézek ő rá s mért nem gondolok ő rá, hacsak egy -csöppet is, ha csak egy ilyen csöppet is. És féltékeny volt -hihetetlenül. A legjobban az uramtól féltett s az uram emlékétől. -Az <span class="pagenum"><a name="Page_63" id= -"Page_63">-63-</a></span> volt a rögeszméje, hogy én még mindig -halálosan szeretem azt az embert, még halálosabban azóta, hogy -elkergetett magától. Ezt nem verhettem ki a fejéből; nagyon hiu -volt az emberismeretére és arra, hogy mennyire ismeri a nőket s a -legnagyobb csacsiságokat mély meggyőződéssel hirdette róluk. Mi azt -szeretjük, ugy mondta, aki megaláz mennünket (ez az uram) és nem -azt, aki megalázkodik előttünk (ez ő). De azért egyformán féltett -mindenkitől, akár megalázott, akár megalázkodott, a szemtelen -hivatalnokoktól s az udvarias katonatisztektől, sértette minden -szó, amit más férfinak mondtam, gyanakodott mindenkire, akivel -kezet fogtam s nem is jutott eszébe, mennyire sért és mennyire -megaláz evvel a féltékenységével. Különben a „Tisztviselők -Lapjá“-ba irt rólam verseket és novellákat, amikből a vak is -kiolvashatta, hogy hányadán vagyunk. Pedig a világ nem volt vak és -nagyon hamar észrevett mindent.</p> -<p>Az igazat megvallva, nem is bántam. Megelégeltem azt a -szerelmet, amiben az én szivemnek is része van és vágyódtam a béke -s a nyugalom után. Legjobb szerettem volna meghalni, de ne nevess -ki, valahányszor komolyan rászántam magam, mindig volt egy ruhám -készülőfélben s én azt gondoltam, nem akarok addig meghalni, amig -egyszer rajtam nem volt… Gyülöltem azt a gazembert s utáltam az -egész világot. Utáltam a férfiakat, mert tudtam, hogy <span class= -"pagenum"><a name="Page_64" id="Page_64">-64-</a></span> ezek a -hitványok most kész prédának tekintenek engem; szemtelenek voltak, -mint a poloska, az asztal alatt alig tudtam a lábaikat elkerülni, -mialatt a vigyorgásukból kiolvastam: jól tudom, nem lehetsz el -férfi nélkül; biztositlak, hogy én bennem fogsz csalódni! Az a -szegény fiu másképp viselte magát s avval ejtett meg. Nem volt a -kerek világon senkim, akinek egy sóhajtással is kipanaszkodhattam -volna magamat – ha ti akkor itt laktok, vagy én elutazom hozzátok, -minden másképp történt volna. De én a néninél laktam s az a válópör -alatt is egyre vigasztalt, hogy ne féljek, minden jóra válik, -türjek csak és várjak, az uram majd visszatér hozzám. Én várjak! ő -visszatér! – ráuszitanám a kutyát, ha csak közeledni is merne! Béla -nem igy beszélt s ha nem is vallott nekem szerelmet soha, minden -szaván, minden mozdulatán látszott, hogy mindig szeretett és mindig -szeretni fog. Énnékem balzsam volt ez a szerény szerelem, amely nem -kér mást, mint hogy megtürjem a közelemben s ebben bizva, meg is -türtem. A szegény fiu minden szabad percét nekem szentelte és velem -töltötte s én annyira megszoktam, hogy aztán nem tudtam róla -leszokni. Ő szegény, ha esküdöztem neki, mennyire rokonszenves ő -nékem és mennyire nem nélkülözhetem, keserü viccekkel gyötrötte -magát: nélkülözhetetlen vagyok, mint a kendője, amibe kisirja -magát! És igazán, mind bizalmasabbak <span class="pagenum"><a name= -"Page_65" id="Page_65">-65-</a></span> lettünk s én mind többet meg -többet gyóntam meg neki. S ő ilyenkor olyan jól, olyan -tapintatosan, olyan nemesen tudott meghallgatni s olyan édesen, -olyan gyengéden próbált megvigasztalni – sirva borultam a vállára -tizenkétszer s ő nem lett volna férfi, ha tizenharmadszor meg nem -csókol. A többinél én nem gondoltam semmit, de jól esett hallanom a -bolondos ember őrjöngéseit s elképzeltem olykor: ha az az ember -engem igy szeretett volna! Idegenkedtem attól a gondolattól, hogy a -felesége legyek; de megtettem a kedvéért mindent, még azt is, hogy -sehova se jártam, senkivel se beszéltem s nem bántam, amikor -kikezdett a pletyka: legalább megtudja <i>az az</i> ember, hogy -van, aki engem nem un meg.</p> -<p>Hát igen, aznap valami koncert volt s utána táncmulatság. A néni -telebeszélte a fejemet, hogy ilyen fiatal teremtésnek nem szabad -magát eltemetnie és kell, hogy a világ előtt mutatkozzék. A néni -nagy volt az ilyen prédikációkban s én türtem, mert tudtam, hogy a -javamat akarja. Nem ellenkeztem vele, – harmadfél éve volt, hogy -nem táncoltam és nem akartam berozsdásodni. Nagy dolog volt a -szegény Bélát rávennem, hogy eljöjjön velem s ne akarja magát -főbelőni, ha máshoz is szólok egy szót. Két hétig magyarázgattam -neki a dolgot és két hétig csititgattam, amivel csak tudtam az ő -kétségbeesett féltékenységét. Végre a nénit citáltam neki; erre -<span class="pagenum"><a name="Page_66" id= -"Page_66">-66-</a></span> aztán ő is belátta, hogy nekem csakugyan -nem szabad eltemetnem a fiatalságomat s a szépségemet. De jól -láttam rajta, hogy odaadná a lakbérét s a drágasági pótlékát, egy -évi fizetését és tiz esztendőt az életéből, ha már csúf volnék és -vén s az ördögnek se kellenék. Ő maga is részt vett a -készülődéseimben s fájdalmas mosolylyal hozott ki a városból -maradék cérnacsipkéket, amiket a boltosok rásóztak, -papiermaché-legyezőt, amiről elhitették vele, hogy elefántcsont és -akkora keztyüt, hogy csak a forró hamu hiányzott belőle, hogy a -frau Náni fogfájás ellen a képére tegye. Én nem vetettem nagy ügyet -az egész dologra; egyet-mást változtattam a nyári kimenőmön – erre -a mulatságra ez is jó lesz.</p> -<p>Mielőtt átöltöztem, Bélát erőszakkal kellett kikergetnem a -szobámból. Egymás után sorra vette az odakészitett ruhadarabokat, -még a legintimebbeket is és ha azt hitte, nem nézek oda, -elkeseredetten gyürt rajtuk egyet. Meg kellett esküdnöm ő rá és -magamra, a nénire, a boldogságomra, a legyezőmre, a szerelmünk -emlékére és a jövőnk reményére, a kisujjam körmére s a világos -blouseomra, hogy igazán szeretem; hogy hű leszek hozzá; hogy soha -senki kedvéért el nem pártolok tőle; hogy mindig rá fogok nézni és -mindig vele fogok beszélni; hogy mentül többet fogok ülni és mentül -kevesebbet táncolni; hogy csárdást és valcert egyáltalában nem -táncolok <span class="pagenum"><a name="Page_67" id= -"Page_67">-67-</a></span> s a négyesben csak a legyezőmet nyujtom a -férfiaknak; hogy nem megyek kivágott derékban, hogy a szemembe nem -engedek nézetni és már egy órakor hazamegyünk. Ő maga elátkozta -hasztalan elpocsékolt ifjuságát, amelyben nem tanult meg táncolni -és láttam, amint titokban halkan, de nagyon hamisan fütyült valami -polka-félét és komor ábrázattal illegette hozzá a lábait. Roppantul -kiöltözködött, különösen az ujmódi gallérjára volt büszke, ami -fölszaladt a füléig és elfogta a lélegzetét. Látszott rajta a -szilárd eltökélés, hogy fölveszi a keztyüt, még ha maga don Juan -térne is vissza az alvilágból, hogy engem egy fordulóra -fölkérjen.</p> -<p>A terem ajtajánál majd felöklelte az egyik rendezőt, aki -karonfogva akart a helyemre vezetni. A rendezőbe a néni -csimpajkodott és Béla diadalmasan emelte magasra a galléromat meg a -legyezőmet, valamint azt a kétmázsás nagykendőt is, amit -óvatosságból hozott magával, nehogy hazamenet meghüljek. Szorosan -mellém ült és nem engedte át a helyét semmiféle kisasszonynak, ha -még oly bágyadt pillantással markirozta is neki a halálos -fáradságot. „Ki az a majom? Honnan ismeri azt a vizilovat?“ -sziszegte, ha valakire ránéztem vagy valakinek visszaköszöntem. -Mikor az énekes kijött és meghajolt, a szelid képe csupa epe volt: -„Nézze, hogy begörbül az orra, ha a száját kinyitja. Két zápfoga -hiányzik. <span class="pagenum"><a name="Page_68" id= -"Page_68">-68-</a></span> Olyan a keze, mint egy asztalosé. Csupa -német nótát énekel…“ De az énekes lágy baritonja őt is ellágyitotta -és a százszor hallott Schubert-dalok százegyedszer is -megolvasztották a lelkünket. Szerelemről és hüségről volt bennük -szó s én édes fájdalommal éreztem, hogy mindezekben a dalokban -együttvéve nincs annyi hüség s annyi szerelem, mint abban a szegény -fiuban, aki itt okvetetlenkedik a baloldalomon. Csupa szerelem és -csupa vád volt a pillantásában, amit állandóan, szünet nélkül ott -éreztem égni az arcomon, a nyakamon, a karomon. Az énekes egy -operába csapott át és Béla mindenről megfeldkezve kapott a -kezemhez:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Szeretlek én gyanakvó -gyötrelemmel,<br /></span> <span class="i0">Sovárgó és őrjöngő -szerelemmel –<br /></span></div> -</div> -<p class="i0">igy szólt a dal s én könyes szemmel szoritottam meg a -kezét…</p> -<p>Ebben a percben éreztem, hogy összerezzen és ránézve láttam, -hogy szine kővéválva mereszti a szemét az egyik sarokba. Nekem is -minden vérem a szivembe szökött. Don Juan tért vissza az alvilágból -– abban a sarokban ő állt, <em class="gesperrt">az az</em> ember, -az én elvált uram.</p> -<p>Jó élet lehet a pokolban; a pokol tüzére nem emlékeztet egyéb, -mint a lesült arca s a villogó szeme. A haja s a szakálla is -feketének látszott, talán a fehér flanell-kabátjától. Összefont -lábbal támaszkodott <span class="pagenum"><a name="Page_69" id= -"Page_69">-69-</a></span> a falnak és leplezetlen unalommal ásitott -egyet-egyet a feketeszalagos szalmakalapjába, – a fehér foga -kicsillogott mögüle, mint valami vadállatnak. A nyaka még erősebb -lett s a bajusza sürübb, különben alig változott. A viselkedése sem -változott; az asszonyokat ugyanavval a félig gúnyos, félig -vágyakodó pillantással mérte végig, ami nekem mindig olyan volt, -mint egy-egy szivtelen ütés, amit az én féltékenységtől kipiruló -arcomra mér. A társasága is a régi volt – ha nem is ugyanazok, de -most is ugyanolyan léhütők, serdülő kamaszok, akik közt könnyü -elsőnek lenni, akik táncközben az embert szemtelenül szoritják -magukhoz s a csárdás közben a padlót ütögetve, kimerülten bömbölik, -hogy sose halunk meg. Most is, hangverseny után is ezt bömbölték s -én áldottam a jó végzetemet, hogy nem volt közöttük ismerősöm s a -nénivel meg Bélával dobogó szivvel, észrevétlen vonhattam meg -magamat az egyik sarokba, a rendező urak szürke-kabátos háta mögé. -Lehunytam a szememet és szerettem volna elsülyedni…</p> -<p>– Matild, maga itt van? Engedje meg, hogy én is itt legyek…</p> -<p>Rémülten pillantottam föl. A nénit láttam, amint gyáván huzódott -valami szomszéd mamához és Bélát, amint bőszülten fölpattanva, -sietett ki a folyosóra. S <em class="gesperrt">őt</em> láttam, -amint nyugodt mosolygással foglalja <span class="pagenum"><a name= -"Page_70" id="Page_70">-70-</a></span> el a Béla helyét s mintha ez -a világon a legtermészetesebb dolog volna, odaül mellém, odafordul -hozzám, még a legyezőmet is fölemeli, amit Béla rohanása közben -odacsapott a helyére.</p> -<p>– Kezet se nyujt? ugy látszik, haragszik. De azért <em class= -"gesperrt">pro forma</em> nyujthatna – ugy tudom, nem szereti a -föltünést. Ne ijedjen meg, nem ismer itt bennünket senki.</p> -<p>Én belőlem kitört a méreg.</p> -<p>– Hogy mert maga idejönni? sziszegtem feléje, de ő ezalatt már -elkapta a kezemet s a másik kezével egy percig végigsimogatta, mint -egyszer, sokszor, annak idején.</p> -<p>– Meghittak s én nagyon unatkoztam. Tudja, nem valami mulatságos -dolog olyan magánosnak lenni, mint én vagyok. Azaz, hogy maga nem -tudja – ugy látom, gondoskodott társaságról.</p> -<p>Azzal kibiccentett az ablakon a folyosóra, ahol Béla sötét -arccal telepedett le egy asztal mellé s egy battéria palack mögül -ugy tett, mintha nem nézne reám.</p> -<p>– Takarodjék innen, mert kidobatom!</p> -<p>– Mingyárt édes, mingyárt. Nem is ültem ide egyébért, mint hogy -megmondjam, hogy maga ma elragadóan csinos; hogy olyan jó napja -van, amilyen az én szegény időmben sose volt; hogy a ruháján -meglátszik, hogy valakinek a kedvéért vette magára <span class= -"pagenum"><a name="Page_71" id="Page_71">-71-</a></span> s nincs is -egyéb hiba a toilettejében, mint hogy nincs virágja. Látja, ha én -volnék a lovagja, erről nem feledkeztem volna meg. A legyezőjéből -is kitört egy lap – esküszöm, hogy én még ma sem rösteltem volna a -fáradságot, bevinni a városba s a boltosnál megcsináltatni.</p> -<p>– Ha nem hagy békében, szólok a néninek, hogy vigyen haza.</p> -<p>– A néninek? Hát a néni él még? Él még, a foga ép még, most is -rám vicsoritja még? – Ezt a nótát az akadémiában hallottam vagy -hol, – ujabban nagyon müvelt kezdek lenni, amióta annyit unatkozom. -Azokat a szegény inszurgenseket gunyolja, akik még visszavonulni -sem tudnak tisztességesen.</p> -<p>Szinte sirva fakadtam dühömben.</p> -<p>– De hát mit akar tőlem, mért nem hagy békében?</p> -<p>– Mondom, hogy nem tudok visszavonulni. Matild, magában nincs -egy szikra fesseség sem, hogy ilyen tragikusan fogja föl a dolgot. -Volt idő, hogy olyan félvállról vett, mint egy polichinelt s olyan -könnyen vált meg tőlem, mintha, bocsánatot kérek, a szeretője -volnék.</p> -<p>Olyan alázatosan nézett rám, mintha nem is az lett volna, aki. -Nevettem a haragtól.</p> -<p>– Tudja, hogy maga orcátlan, hogy lelketlen, <span class= -"pagenum"><a name="Page_72" id="Page_72">-72-</a></span> hogy -szivtelen, hogy nem férfi, mikor igy visszaél az én -tehetetlenségemmel és hogy alávaló, mikor én rám fogja, amit maga -tett?</p> -<p>– Tudja, hogy maga komédiás, hogy képmutató és alakoskodó, mikor -azt akarja velem elhitetni, hogy a maga nevében beszél? Azt hiszi, -nem tudom, kinek az egészségére isznak odakinn?</p> -<p>Önkéntelen odaforditottam a fejemet, ahol Béla egy árva kerti -gyertya világa mellett éppen bort öntött a sörös poharába és -pipacsvörös arccal magyarázott valamit egy szemüveges urnak, aki -félrecsapott kalappal, az öklére dőlve biccentgetett feléje.</p> -<p>– A középkori lovagok sokkal jobban birták az italt, – igaz, -hogy ők egyszerre csak egyfélét ittak. A középkori sárkányok pedig -sokkal jobban őrizték az elbüvölt királykisasszonyokat – igaz, hogy -ők tüzet okádtak, nem pedig…</p> -<p>Ebben a percben ujra fölcsendült a zene s a rendezők előre -elrekedve kiabálták: Első négyeshez tessék fölállani! Beleszédült a -fejem a levegő fülledtségébe, a szivem dobogásába. A kisértőm pedig -fölugrott:</p> -<p>– Matild, ne akarjon tőlem megszabadulni, nem is szabadul meg, -hiszen jól látom, hogy még mindig szeret. Nem kiváncsi arra, hogy -én szeretem-e még? Itt nem beszélhetünk, pedig én megfulladok, -annyi a mondani valóm. Nézze, az a karikalábu vis-á-vist keres, -maga nincs engageálva, álljon be velem. <span class= -"pagenum"><a name="Page_73" id="Page_73">-73-</a></span></p> -<p>– Megőrült?…</p> -<p>– Megőrültem, te is meg fogsz őrülni, akarom, hogy megőrülj, -hogy belém bolondulj. Jösz, vagy botrányt csapok – s ezzel a -karjába rántotta az enyimet és vitt magával. Nem láttam semmit, -csak a nénit láttam, amint rémült szemmel meredt utánam, az ablakon -keresztül pedig a szemüveges urat, amint fölugorva az öklét -rázogatta Béla felé és behalatszott, amint rekedten kiáltozta: ha -én mondom magának, fiatal ember…</p> -<p>Nem tudom, hogy táncoltam végig ezt a quadrillet, de tudom, hogy -bolond volt ő és bolond voltam én is. Azt mondta, hogy itt nem -lehet beszélni s nem akart kevesebbet, mint hogy fogadjam őt -titokban magamnál, holnap reggel, amikor a néniék alszanak s -Bélának a városba kell utaznia. Apróra bizonyitotta, hogy senki sem -tudja meg s neki semmiféle rossz szándékai nincsenek. Elárulta, -hogy már két hete tanulmányozza a terrénumot, tudja minden dolgomat -és minden viszonyaimat, tudja, Bélával hogy állok s mikor jöhet -hozzám látatlan és zavartalan. Esküdözött, hogy főbe lövi magát, ha -nem fogadom magamnál s esküdözött, hogy tudja, milyen alávaló ember -s milyen méltatlan én hozzám. Ő maga mondta, mit tegyek s hogy -bánjak el vele – leföstötte az én diadalomat, mikor ő megtérve -borul a lábam elé s most <em class="gesperrt">én</em> kergetem el -őt, hidegen, szivtelenül, <span class="pagenum"><a name="Page_74" -id="Page_74">-74-</a></span> ugy mint ő kergetett el engem, ugy -mint Tatjána elkergette Anyégint, mikor az visszatért hozzá. S -eszembe juttatta azokat az időket, amikor jegyben jártunk s ő -olvasta föl nékem az Anyégint, amikor még szerettük egymást és nem -volt közöttünk senki és semmi. S a sétánál megszoritotta a karomat, -hogy szinte fölkiáltottam s a fülemhez hajolva, egyre suttogott -bele, vagy talán csak a forró lélegzetét küldte az eszemre, hogy -végképp belebolonduljak. Alig láttam, hogy a szomszédaink -összesugnak, lerogyó térddel, gépiesen vonszoltattam magamat egyik -kézből a másikba, amig visszaértem az ő forró kezéhez s mikor a -többiek fölemelt karral kaput álltak s nekünk át kellett alatta -siklanunk, én csak azt tudtam suttogni elfuló lélegzettel: -hallgasson, az isten szerelmére, hallgasson. De ő nem hallgatott s -mikor ujra a helyünkön ültünk, egyre beszélt, beszélt, folyton csak -beszélt s mikor végre a maradék eszemmel kábultan vánszorogtam a -nénihez, hogy menjünk haza, ő ugrott oda mellém s ő vetette a -vállamra a galléromat. A karjába kellett kapaszkodnom, hogy el ne -ájuljak s csak homályosan emlékszem Bélára, amint, mikor a kapuból -visszanéztem rá, éppen a gyertyatartót akarta a szemüveges ur -fejéhez vágni, akinek rémülten vetette magát a nyakába egy termetes -hölgy és kétségbeesve sikoltozta: <span class="pagenum"><a name= -"Page_75" id="Page_75">-75-</a></span> Ignác, neked három gyereked -van, neked nem szabad meghalnod!…</p> -<p>Két hét mulva megint sirva borulhattam a Béla vállára. Mert -megint nem én kergettem el <em class="gesperrt">azt az</em> embert, -megint csak ő kergetett el engem.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_76" id= -"Page_76">-76-</a></span></p> -<h3>Sanyika nagy</h3> -<p>Sanyika álmélkodva állt meg a tükör előtt. Magas állótükör volt, -mégis előre kellett hajolnia, hogy meglássa magát benne, -bajuszosan, hosszu nadrágosan, kemény gallérosan, órásan, -mellényesen, apikásan. Hamar végigtapogatta, két kézzel, kabátját – -mellényét. Kivül, belül, fönt, lent: mindenütt tele volt zsebekkel; -oldalzsebekkel, amikben bőrtárca volt és szagositott zsebkendő, -apró zsebekkel, amikben aprópénz volt, meg körömráspoly, meg -szivarvágó kés – s az óralánca végén kis iránytü fityegett. Semmi -kétség benne: Sanyika meglett ember; nagy, mint a többi nagyok.</p> -<p>Tudni kell, hogy Sanyika semmit ugy nem szeretett volna, mint -éppen azt, hogy nagy legyen. Nem szeretett kis fiu lenni. Nagy és -erős szeretett volna lenni, hogy mindent maga végezhessen el, -mindent maga szerezhessen meg, senki segitségére ne szoruljon, -senkinek ne kelljen engedelmeskednie. Szeretett volna nagy lenni, -hogy a szekrény felső polcáról a csokoládét maga tudja levenni s ne -kelljen a frajlájntól lekönyörögnie. Szeretett volna nagy lenni, -hogy <span class="pagenum"><a name="Page_77" id= -"Page_77">-77-</a></span> irni és számolni tudjon apa iróasztalán s -hogy mikor a Mancika megbetegszik, ne kelljen éjszakának idején -nagyanyáékhoz áthurcolkodnia s hat hétig nem játszhatnia -hugocskájával, nehogy elkapja a betegséget. Szeretett volna nagy -lenni, hogy legyen pénze megvenni minden játékot. Ezt szerette -volna – s most ime nagy volt.</p> -<p>Eleinte nem hitt szemének. Körülnézett, hogy nincs-e ő valahol s -nem valaki más-e az, akit a tükörben lát. De a tükörbeli nagy is -körülnézett, szakasztott ugy – aztán meg, ahogy végignézett magán, -ugyanolyan hosszu nadrágot, kézelőt, fekete cipőt látott -kezén-lábán, mint a tükörbeli nagyon. Ő volt az, ő nőtt meg igy – -maga se tudta, hogy és mikor. Csak arra emlékezett, hogy apika -iróasztalánál játszott a nagy bőrszékben. Onnan jött át ide, anya -szobájába, a nagy tükör elé. Ezalatt történhetett a nagy változás – -azaz, hogy nem is változás. Mert éppen csak hogy nagyobbnak látta -magát Sanyika, bajuszosnak, nadrágosnak. De érezni ugyanannak a -Sanyikának érezte magát, aki annakelőtte volt. Semmivel sem -erősebbnek, semmivel sem okosabbnak. S örülni sem örült annak, hogy -nagy. Odakünn sütött a téli nap s bundás szép nénik s felparádézott -kis gyerekek sétáltak az utcán. De neki olyan volt a kedve, mint -mikor esik az eső és fuj a szél.</p> -<p>Átment a harmadik szobába, amelyik az ő szobája <span class= -"pagenum"><a name="Page_78" id="Page_78">-78-</a></span> volt, meg -a Mancikáé. Nem kellett felágaskodnia a kilincshez, inkább le -kellett nyulnia, hogy megnyomhassa. A hintalovon egy kis fiu ült, -akkora, mint nemrég még ő volt s ezt mondta neki: isten hozott, -apikám! A főzőedénynyel pedig ott játszott a Mancika, aki most -tanul a frajlájntól németül s az is azt mondta neki: Guten Tag, -Pappa, was hast du mir gebracht? Odament a szekrényhez, hogy -levegye a polcról a csokoládét. De ott állt anyika és az ezt -mondta: Ugyan, Sándor, hogy lehet öreg napjaira ilyen torkos? Csak -nem eszi el a gyerekei elől a csokaládét?</p> -<p>Azt is mondta Sanyika:</p> -<p>Kérem, Sándor, adja ide a konyhapénzemet!</p> -<p>Sanyika benyult a belső zsebébe s kihuzta a bőrtárcát. -Kinyitotta, de abban csak két névjegy volt, aztán egy piros kártya -meg egy barna kártya, három postabélyeg, de semmi pénz. Anyika -elkezdett sirni és azt mondta:</p> -<p>Hiszen magának már megint nincs pénze! Nyilván elkártyázta a -kaszinóban! Menjen a hivatalba és keressen pénzt!</p> -<p>Sanyika busan kiment az előszobába és felvette apika bundáját és -kemény kalapját, ami éppen jó volt neki. Egy ember állt ott s a -kezében valami irást tartott. Kérem, nagyságos ur, ezt a kis -számlát hoztam, azt mondta. És Sanyika azt mondta neki, -<span class="pagenum"><a name="Page_79" id= -"Page_79">-79-</a></span> hogy nincs nálam apró, jöjjön máskor. És -az ember haragosan morgott, becsapta az ajtót és Sanyika igen félt -tőle, pedig nagy volt.</p> -<p>Az utcán sok emberrel találkozott, aki mind ismerős volt vele és -azt mondta: Az isten áldja meg, Winkler ur, mi lesz már azzal a pár -forintomal? Vagy azt, hogy: Az isten áldja meg Winkler ur, segitsen -rajtam, mert nem tudok enni adni a gyerekeimnek. Sanyika ugy félt -tőlük, mint a tüztől, pedig nagy volt. A villamoson is pénzt kértek -tőle; amit játékokat meg akart venni, azért mindenért pénzt kértek, -pedig az aprópénze mindjárt az elején elfogyott. Mikor megállitotta -az embereket, hogy kérjen tőlük, azt mondták: Nem takarodik? -Mindjárt bekisértetem a rendőrrel! Sanyika azt mondta: de kell -csokoládéra, meg zöld borsóra a kis fiamnak, meg a kis lányomnak. -Ők meg azt mondták: minek a szegény embernek gyerek? És mind -akartak tőle valamit és mérgesen néztek rá, ha nem tette meg.</p> -<p>A hivatalban, az első szobában ott állt a János szolga és azt -mondta: Az isten áldja meg, Winkler ur, miért jár be ilyen későn? -Az öreg már háromszor kereste. Sanyikának, pedig nagy volt, ugy -dobogott a szive, mint mikor a kéményseprő azt mondja, hogy: jó -napot, nem füstöl a kályha? Sanyika levetette apa kabátját s beült -a szobába az iróasztalhoz. Egy szakállas, pápaszemes ember jött ki -hozzá és az <span class="pagenum"><a name="Page_80" id= -"Page_80">-80-</a></span> azt mondta: Ha ez még egyszer előfordul, -akkor le kell mondanom az ön szolgálatairól! Sanyika ugy érezte, -hogy ezt az embert meg kellene verni. De semmi erőt nem érzett -magában, inkább sirni szeretett volna, de szégyelte magát.</p> -<p>Aztán elkezdett irni és számolni. Tudott. De nem örült neki, -inkább fáradt volt tőle. Az ujjai meggémberedtek s a számok -összefolytak a szeme előtt. Igen szeretett volna a Mancikával -játszani.</p> -<p>Haza is ment. A kapuban kinn állt a házmester és azt mondta: Jó, -hogy jön a nagyságos ur! Most vittem fel a doktor urat; a Mancikát -meg az Anna vitte el az öreg nagyságáékhoz. Ugy látszik, baj van a -kis fiuval.</p> -<p>Sanyika rohanva ment be a gyerekszobába. A kis ágyban ott feküdt -a kis fiu és nem lehetett ő vele sem játszani. Piros volt a képe és -zihálva pihegett. Anyika tágra nyilt szemmel nézte a doktor bácsit, -aki az ablak felé tartotta a lázmérőt és csóválta a fejét. Sanyika -rémülten vonta félre egy sarokba.</p> -<p>Doktor bácsi, inkább keserüt gurgulyázok, inkább megiszom az -orvosságot, inkább megeszem a sárgarépát és nem játszom a -virgácscsal és a Mikulással, csak ez a kis fiu ne legyen beteg és -még egyszer rám nevessen! Nézze, doktor bácsi, én most nagy vagyok -és mindent megtehetek, amit akarok és nem <span class= -"pagenum"><a name="Page_81" id="Page_81">-81-</a></span> kell -félnem senkitől. Mondja meg, hogy mit tegyek, hogy ez a kis fiu -meggyógyuljon!</p> -<p>A doktor bácsi csak csóválta a fejét és azt mondta: Kedves -barátom, itt te nem tehetsz semmit. Férfi vagy és el kell viselned, -amit a sors rád mért!</p> -<p>Sanyika irtózatos nagyot kiáltott és sirva borult le az -asztalra, olyan erősen, hogy megütötte bele a homlokát. Odakapott -és körülnézett. A bőrszékben ült apika iróasztala előtt s megint -olyan kis fiu volt, mint mikor utóljára játszott itten. Mellette -állt anyika és nevetve kapta föl a karjába. Az mondta: Megütötted -magad, Sanyikám? Látod, mondtam, hogy játszszál inkább a magad -asztala előtt – ráérsz még itt ülni, majd ha nagy leszel! Rosszat -álmodtál, hogy igy felijedtél?</p> -<p>Sanyika nem felelt, csak szorosan átölelte anyika nyakát. Anyika -átvitte a gyerekszobába s odaemelte a szekrény polcához, hogy maga -vegyen a csokoládéból. Mancika a főzőedénynyel játszott s apika is -ott állt a szekrénynél. Sanyika letört egy darabot a csokoládéból, -de nem ette meg, hanem apika szájába dugta. És azt mondta:</p> -<p>Egyél, apikám, ne félj; nem eszed el a gyerekeid elől!</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_82" id= -"Page_82">-82-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_83" id="Page_83"><br /> --83-</a></span></p> -<h2>NÉPEK ÉS HELYEK</h2> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_84" id= -"Page_84">-84-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_85" id="Page_85"><br /> --85-</a></span></p> -<h3>A japán pörgettyü</h3> -<p class="center">(1904.)</p> -<p>Csuzima után három nappal, mikor kiderült, hogy Togó már nyolc -hónap előtt arra és a szerint készülődött, hogy a balti flotta -kénytelen lesz a koreai szorosba bekerülni s ő ott két tüz közé -veheti – a világ legnagyobb tengeri diadaláról szóló hirek -olvastára, arra az adatra, hogy az öreg japán békésen átaludta a -csata előtt való éjszakát, hogy a csatában tengeralatti hajók -voltak a döntők s a japán flotta hetekig tudott a muzampói -kikötőben lappangani a nélkül, hogy a mai hirszolgálatos világban -azt valaki is megtudta volna: a csata rémképeitől népes álmaim -közepett, hirtelen felbukkant előttem annak a fiatal japán ujságiró -kollégának a képe, ki a saint-louisi japán kiállitás egyik padján -mosolyogva fogadta felkinált szivaromat és lelkes bókjaimat:</p> -<p>– Köszönöm, köszönöm, nemzetem nevében, a magam nevében – de -mondja, kérem, miért tekinti kegyed azt olyan rettenetes -geniálitásnak, hogy a mi fajtánkbeli emberek, akik elvégre szintén -emberek, sőt kulturemberek, meg tudják tanulni és csinálni mindazt, -amit meg tudnak tanulni és csinálni <span class="pagenum"><a name= -"Page_86" id="Page_86">-86-</a></span> a fehér hajóácsok, -vegyészek, asztalosok és admirálisok?!</p> -<p>Csakugyan, miért tekintjük annak? A japán, ez most már bizonyos, -igen geniális fajta. De ez a geniálitás: ez miért volna csoda? Ez a -hit s ez a csodálkozás nyilvánvaló kulturgőg a mi részünkről, – -tudománytalan elfogultság, mely a kulturának csak egy formáját -hajlandó elismerni: a nyugatit. Egyben magunknak is eléggé való meg -nem becsülése. Mert kétségtelen, hogy a nyugati népek is igen-igen -geniálisak voltak, hogy az ezer usque ezerötszáz év alatt, melynek -előtte javarészt vérivó és félig-meddig barlanglakó vadállatok -voltak, akik sokkal nagyobb kinnal és sokkal értetlenebbül -ileszkedtek bele a pusztuló görög-római-zsidó kulturába, mint ma a -japánok a virágzó európa-amerikaiba: hogy ez idő alatt kitalálták, -kifejlesztették s életük részévé tették mind a csodálatos -tudományokat és készségeket, melyeket a boldog japánok negyven év -óta azon készen és kidolgozottan vehetnek át, tisztára mint -megtanulni való és meg is tanulható ügyességeket. Amit egyszer -Disraeli vetett oda gőgösen az ő zsidó voltára célzó angol uraknak, -hogy: igenis zsidó vagyok, vagyis az én őseim már királyok, költők -és hadvezérek voltak olyan időkben, mikor az urak apái még füvet -ettek és négykézláb jártak: az áll nagyjában a japán-európai -viszonyra is, ám – ezt nem szabad <span class="pagenum"><a name= -"Page_87" id="Page_87">-87-</a></span> elfelejteni – legalább is -akkora dicsőségére az angolnak, az európainak, az amerikainak, mint -a zsidónak vagy a japánnak. Mert mentül igazabb, hogy a mai európai -és amerikai népek még gyámoltalan vadállatok voltak olyan időkben, -mikor a zsidók, az indusok, a kinaiak s a japánok már emberek és -müvelt emberek voltak, annál nagyobb dicsőségük e vadaknak, hogy – -történelmi szemmel nézve igen rövid idő alatt s a régi kelettől és -Rómától meg Athéntól átvett müveltségnek igen kevés segitségével, -sőt ettől sokszor mint békótól szorittatva: mégis olyan hatalmas -müveltséget és életre való készséget tudtak kitalálni és -kialakitani, melyeket náluknál sokszorta régibb és sokkal régebben -müvelt népeknek meg kell tanulniok s mintegy uj bőr gyanánt kell a -maguk régi, tisztes, megszentelt bőre helyett magukhoz váltaniok, -hogy a történelem versenyében megállhassanak vagy éppen -győzedelmesek lehessenek. Ennyiben tehát <em class= -"gesperrt">nem</em> volt igaza az én mosolygó kollégámnak.</p> -<p>De viszont mosolygásában igaza volt – maga ez a mosoly már -testet öltött igazság volt. Ahogy a mai japán mosolyog, még a -hordárja, a pincérlánya, a cirkuszbeli akrobatája is, akikkel a -Japánt nem is járt nyugati ember találkozhatik már hol itt, hol -ott, Európában és Amerikában: ugy csak olyan emberek mosolyoghatnak -s ilyen beszédes némaságba <span class="pagenum"><a name="Page_88" -id="Page_88">-88-</a></span> csak olyan emberek izomzata tud -szétszaladni, akiknek már hetvenhetedik öregapjuk is lelki életet -élt s ennek testi kifejeződésében eljutott legalább is addig a -kezdőfokig, ahol a müvelt ember a többi állatoktól, a nevetni nem -tudóktól s a többi emberektől, a csak röhögni tudóktól, -elkülönböződik. Nem vagyok gyerek s nem gondolom, hogy minden japán -ember csupa nemesség és csupa költészet. Sőt a japán mosolyt sem -szeretem: mindig egy igen kevéssé magasrendü férfiunak, az osztrák -Körber doktor ur ő excellenciájának mosolyára emlékeztet, a tipikus -<em class="gesperrt">Streber</em> és <em class= -"gesperrt">Schleicher</em> bürokrata mosolyára. De végre is a -<em class="gesperrt">Streber</em>, a <em class= -"gesperrt">Schleicher</em>, a bürokrata is kultur-produktum. Azt -sem mondom – bár senki az enyémnél értékelőbb szemmel nem nézi a -japán müvészetet, a japán kertészetet, a japán fegyelmet és -emberséget – hogy a régi, 1868 előtti japán kultura tulságosan -magasrendü kultura lett volna. Akik a politikában csak a -hübérségig, a hadi technikában csak a dárdavetésig, az élet -értékelésében csak az öngyilkosságig tudtak a maguk erejéből és -ázsiai szomszédaik iskolájában eljutni, azoknak kulturája nem a -legmagasabb rendü. De <em class="gesperrt">volt</em> kulturájuk és -pedig rég időktől fogva s e kulturának, ha nem is a legmagasabb -rendü, véghetetlen nevelő hatása van nemzedékről nemzedékre, még -testi nevelés dolgában is. A nyugati <span class="pagenum"><a name= -"Page_89" id="Page_89">-89-</a></span> ember előtt ez akkor -világosodik meg, ha elnézi a cirkuszban a japán birkozókat, -akrobatákat és szemfényvesztőket. Démoni, kisérteties, majomszerü -készség és ügyesség ez, melyhez képest a nyugati mozdulat s a -nyugati izomzat esetlen, otromba, nyers és kidolgozatlan. -(Mellesleg szólva: a majomszerüség nem szól ellenem; a maga -kulturájában, a fán való mászkálásban és ugrándozásában a majom is -kulturállat, és szervezete sokkal tökéletesebben hozzáalakult ehhez -az életmódhoz, mint nekünk, ősi fáinkról talajra leszállott -félmajmoknak, kiknek teste még mindig nem eléggé alakult hozzá a -földön, völgyön és hegyen való járáshoz és éléshez.) Mikor a japán -akrobata egy kifeszitett vékony szál fonálon ugy szalajtja végig a -szabadon forgó s éles hegyü pörgettyüt, ahogy a mi gyerekeink az ő -csigájukat sik földön sem tudják, vagy ahogy ugyanilyen vagy egyéb -efféle ügyességekkel remekel az indus szemfényvesztő: mondom, a -nyugati vagy nyugatra sodródott ember előtt hirtelen -megvilágosodik, hogy e testi ügyességnek e népekben hatalmasan s -ezredévek óta nemzedékekről nemzedékekre szálló hagyomány és -foglalatosság gyakorlatában kidolgozódott testbeli dispoziciója és -készültsége van meg, mely képessé teszi őket arra, hogy bizonyos -technikákat és ügyességeket, melyeket nem ők találtak ki, mégis, ha -azokat készen és kidolgozottan átvehetik és átérthetik, -<span class="pagenum"><a name="Page_90" id= -"Page_90">-90-</a></span> talán még jobban és még ügyesebben -gyakorolhatnak, mint azok a népek, akiknek géniusza e mesterségek, -e készségek és szerkezetek kitalálásában remekelt. Már 1868 előtt -is, mielőtt az európai müveltséget átvették, a japánok teméntelen -idők óta iparüző, kereskedő, müvész, katona, filozófus és álladalmi -életet élő nép voltak. Kifejlődött bennük, óriási és roppant régi -gyakorlat révén a számitás, a higgadtság, a fegyelem, az -összetartás, az önmegtagadás, a testi ügyesség, a szerszámokkal -való bánni tudás tulajdonsága és képessége – tulajdonképpen sokkal -erősebben, mint náluknál sokkal rövidebb ideje kulturéletet élő -nyugati népekben. Mikor tehát hirtelen átvették a nyugati kulturát -s a nyugati technikát, melyeknek gyakorlásához éppen számitás, -éppen higgadtság, fegyelem, összetartás, önmegtagadás, testi -ügyesség, szerszámokkal való bánni tudás és egyéb ilyen -tulajdonságok és képességek kellenek, melyek az ő rég kidolgozott -testükben és lelkükben tulajdonképp sokkal magasabb fokon vannak -meg, mint a nyugati testekben és lelkekben: éppen nem csoda, hogy -ezek a roppant ügyes, értelmes és fegyelmezett emberek, ezek a -végtelenül gyakorlott birkozók, dárdavetők, takácsok, csontfaragók, -kereskedők, politikusok és filozófusok csak olyan, vagy akár jobb -hajóácsok, vegyészek, gépmunkások vagy admirálisok, mint a mi -nyugati ilyen mesterségbeli <span class="pagenum"><a name="Page_91" -id="Page_91">-91-</a></span> embereink. A muszka generálison -meglátszik, hogy apái, nem is nagyon rég, földmives parasztok -voltak, kiknek elméje nem sokat élesedett, teste semmi finomabb -vagy pepecselőbb munkában nem gyakorlódott, – a japán bakán -meglátszik, hogy ősei teméntelen idők óta kertészek, kalmárok, -katonák, takácsok, nyergesek, szijgyártók, esztergályosok, -selyemhimzők s mi egyebek voltak, kiknek elméje megélesedett, teste -kiügyesedett, lelke tudatossá edződött e régi nagy iskolában.</p> -<p>S meglátszik az orosz-japán háborun is. S mint ahogy meglátszik -a kinaiaknak: nem ugyan háboruin, mert ebben tökéletlenek, de -például diplomáciáján, melynek atyamestere, az öreg Li Hung Csang, -az egyetlen eleven ember volt, aki a mi Andrássy Gyulánkon kivül a -nyugat nagy Bismarckjának imponált. Gondoljuk el, hogy -Magyarországot ma hirtelen tenger folyná körül s ezer esztendőre -elzárna bennünket a többi világtól s annak tudomása elől. Ezer év -mulva aztán hirtelen rajtunk ütne az idegen világ, mint ahogy -rajtaütött 1868-ban Japánon. Ha ez ezer esztendő során a mi -enclavénkban kifejlődött vagy tovább fejlődött bizonyos müveltség s -e müveltséggel bizonyos testi és lelki diszpoziciója az embereknek: -akkor <em class="gesperrt">ezeken</em> fordulna meg, hogy az uj -világban meg tudnánk-e állani. Ha az a világ vizen járó lesz: nagy -könnyüségük lesz benne <span class="pagenum"><a name="Page_92" id= -"Page_92">-92-</a></span> a tiszai és dunai halászoknak. Ha az a -világ az intenziv földmivelés világa lesz: nagy helyük lesz benne a -bolgár kertészeknek. Ha a világ ravaszkodó és marakodó világ lesz: -nagy erővel állatnak meg benne bennünket a mai fiskálisok késő -unokái. És igy tovább.</p> -<p>Ezek a japán generálisok és admirálisok szakasztott ugy -kormányozzák a hadi kockát, mint a japán ügyeskedők a cirkuszi -pörgettyüt. Ez azonban kevesebbet von le a japán generálisok és -admirálisok érdeméből, mint amennyire önkéntelen kalapot emeltet -velünk a japán pörgettyü előtt.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_93" id= -"Page_93">-93-</a></span></p> -<h3>Konstantinápoly</h3> -<p class="center">(1903.)</p> -<p>Aki meg akarja érteni a búr háborut, nézzen le egy kicsit -Konstantinápolyba. Két világrésznek természettől fogva -legtökéletesebb kikötője, legalkalmasabb stratégiai pontja, -legkinálkozóbb diplomáciai fókusa. S erre a pontra ráfekszik ez a -boldogtalan nép s mig maga hasznát nem veszi, a világ használata -elől is elzárja. Amig csak itthon, ujság vagy könyv papirján látod -ezt, talán nem izgat, sőt igazában tudomásul sem veszed. De ha -odalenn a civilizálatlan állapotok apró tűszurásai formájában a -magad bőrén tapasztalod; ha, aki Európában megszoktad magad körül -az uraság s a hatalom egyszerü formáit, odalenn népet látsz, mely -sem élni, sem meghalni nem tud; birtokban levőket, akik maguk érzik -magukat zselléreknek; derék, tisztes, jóságos embereket, kik mégis -gazabb dolgokat követnek el a legsötétebb orgyilkosnál s mig -egyfelől hatalmuk végtelen, másfelől kevesebb biztonságban élnek a -mezei <span class="pagenum"><a name="Page_94" id= -"Page_94">-94-</a></span> nyulnál: önkéntelen feltámad benned az -érzés: nem, ez tovább igy nem maradhat. Ez az érzés uralkodik -nemcsak az ideszámüzött európain, de az ide bebörtönzött törökön -is. (Ez betü szerint igy van; utlevél nélkül Törökországból kijutni -nem lehet s török alattvaló, főképp, ha előkelőbb ember, csak a -szultán kegyelméből kap, ha kap, utlevelet.) Beszélni nem igen -mernek; aki szabadabb szót ejt, arról biztos lehetsz, hogy agent -provocateur, ki meggondolatlan nyilatkozatokba akar beugratni. De -szemük, mialatt a mélyén ott lakozik a kiirthatatlan gőg, megvetés -és kicsinylés a tisztátalan nyugat ellen, egyben szinte könyörgő -kutyaalázatossággal kémleli a legkisebb, legjelentéktelenebb, -leggyanusabb ismeretlenségü nyugatiban az illető európai nemzet -fiát: nem volnátok hajlandóak elfoglalni bennünket?… Arról a -kiszolgáltatottságról, melynek érzése a törököt föl a legmagasabbig -egyaránt eltölti, a mi európai lélektanunknak kategóriája nincsen. -A Mencsikovok s egyéb muszka ügyvivők, kik felöltőben s -lovagkorbácscsal viszik föl a szultánhoz az ultimátumot: a török és -Európa között ezek szabták meg az összefüggés formáit. A száz év -alatt, mely óta a török ki van szolgáltatva minden idegen -hatalomnak, s csak abból tengeti életét, hogy ezek egymás közt nem -tudnak megegyezni: a mások könyök- és ököljogának elismerése mélyen -belevájódott a török idegekbe. <span class="pagenum"><a name= -"Page_95" id="Page_95">-95-</a></span> Annyira elismerik maguk -fölött a tolakodás, a bitorlás, a jogtalan követelődzés s az -illetéktelen beavatkozás jogát, hogy önkéntelenül lenézik azt, aki -nem akar tőlük semmit. Nincs az a jelentéktelen idegen, ki, ha csak -egy kicsit ügyes és erőszakos, odalenn figyelmet ne tudna kelteni -maga iránt, meghallgattatást ki ne tudna erőltetni, s pénzben vagy -egyebekben bizonyos fokig el ne tudná érni, amit tervelt. S igy is -fogadják az idegent; udvariasan, előzékenyen, nem röstellve másfél -órás vagy akár félnapos beszélgetéseket sem, csakhogy kikémleljék: -mit akar voltaképpen, miért jött ide, ahonnan csak elkivánkoznak az -emberek? Pénz kell neki? Ordó kell neki? Vagy még több kell neki? S -ha ugy tesz, mint ha semmi sem kellene neki: akkor ez nagyon -veszedelmes ember lehet – isten tudja, mi kell neki! Ám ha -csakugyan és valósággal nem kell neki semmi, akkor szamár és senki, -akivel kár volt másfél órát vagy egy félnapot ok nélkül -elfecsérelni…</p> -<p>Mialatt gondos baráti kéztől kalauzoltatva gyönyörüséggel s -utálattal eltelve botorkáltam Konstantinápoly végtelen szépsége s -feneketlen szennye közepett, egyre Gobineau József grófra kellett -gondolnom, a leggyönyörübb lelkek s a legnagyobb tévedők egyikére, -akikért olvasni megtanulni érdemes. Őtőle származik az a fogyatékos -elmélet, mely a történelemben tisztára fajok harcát látva, -egyformán <span class="pagenum"><a name="Page_96" id= -"Page_96">-96-</a></span> lelkes követőkre lelt a kapkodó -dilettánsban, Houston Stewart Chamberlainben, s a kiváló tudományos -elmében, Gumplowiczban. Gobineau néhány évig a francia császárság -követe volt Teheránban, s ha valahol, ugy keleten támadhat föl az -emberben a kulturképtelen fajtákról való elmélet és meggyőződés. -Szó sincs róla: ez az elmélet egyoldalu és elfogult, s az emberi -természet abbeli egyoldaluságából és elfogultságából fakad, -melylyel az értelmességnek s a müveltségnek csak egy formáját -hajlandó ilyenül elismerni: a magáét. De bizonyos, hogy minden -fajnak, vagy legalább is fajcsoportnak megvan a maga sajátos, önnön -képére teremtett kulturája; e kulturák közt eltagadhatatlanok a -fokbeli különbségek, és – itt a bökkenő – az idegen, magasabbnak -tetsző kultura végtelen nehezen ragasztható csak fokbeli -folytatásul, szerves továbbfejlődésül az ugynevezett alacsonyabbra. -Talán mert ez a fokbeli különbség igazán csak látszólagos? Talán -mert ez az alacsonyság valóban csak az idegen szem optikai -csalódása? Roppant nehéz az ilyesmiben itélni, mert éppen ebben a -pontban kivétel nélkül mindnyájan érdekelt felek lévén, egyben -elfogult birák is vagyunk.</p> -<p>Olyan állapotok, vallásiak, gazdaságiak, társadalmiak, mint a -mai kinaiak, perzsák vagy törökök, fennállottak Európában is, -századokkal ezelőtt; <span class="pagenum"><a name="Page_97" id= -"Page_97">-97-</a></span> Olaszországban még idegen-uralom -formájában is. De mig ezekből a mai jobb állapotok ellenőrizhető -természetes fejlődés utján lettek, s mig e fejlődés folyamán a -legtökéletesebb termékenyitő képességgel hatottak egymásra a -legkülönbféle kulturák és kulturfokok: ezek a keleti állapotok a -legkisebb fejlesztő reformkisérletet is kilökik magukból, mint a -test a szálkát, s az állandó idegen befolyás csak állandó -megmételyezés formájában hat rájuk, termékenyités nélkül. Egy -kivétel van csak: Japán – s éppen a japániakról sütik ki, hogy más -fajta, mint a kinaiak… Sietek mindehhez hozzátenni, hogy én -mindebben a kabbalában és hókuszpókuszban nem hiszek; az állitólag -kulturateremtő árják közül ma az indusok s a perzsák épp oly -kulturképtelenek, mint a török; hajdanta meg Babilontól Kordováig s -Granadáig a ma kulturképtelen fajok voltak a müveltség megteremtői. -A klima s a föld sem teszi; hiszen a mai <em class= -"gesperrt">kelet</em> helyén volt a hajdani Ninive, Alexandria és -Bizánc. Azt pedig egy percre sem szabad elfelejteni, hogy a mai -keleti szenny és gyámoltalanság hajdani nagy müveltségről való -leszorulás, mig a mai nyugati tisztaság és szépség nem rég volt -vadságból való feltörekvés. Még egyszer mondom, hogy csak az -idegbeli elfogultság optikai csalódásában támadhat föl az emberben -az egész faj-elmélet, de még egyszer hozzá kell tennem, hogy nem -csoda, <span class="pagenum"><a name="Page_98" id= -"Page_98">-98-</a></span> ha föltámad. Magamban különösen két helyt -támadt föl, azon percekben ellenállhatatlan erővel. Az egyik hely a -Validehán volt, a konstantinápolyi perzsák hitközségi háza, melynek -tágas udvarán játszódott le a perzsák Ali-gyászoló rettenetes -vérünnepe, amelynek során a hivők csoportonkint és imádságos -taktusra körbejárva, kik a mellüket döngetik, kik lánc-korbácscsal -ütlegelik mezitelen hátukat, kik éles handzsárral sebzik meg -kopaszra beretvált koponyájukat. Hogy maga ez az önkinzás igazában -való mechanikus és egy kicsit komédiás megszokottságához képest -mily aránytalanul megrenditően és idegbontóan hat az európaira, -arról ne szóljunk. De érdekes volt megfigyelni, hogy ez az ünnep -szemmelláthatóan a legnagyobb előkelőség, disz- és pompakifejtés -jegyében állott; a perzsa sah képviseletében nézője volt a perzsa -követ is; végignézte javarészt a diplomáciai kar is, élén Szinovjev -orosz nagykövettel, Konstantinápoly koronátlan urával. Nos: a -máramarosi zsidó-iskolák köztisztasági, kövezeti és izlésbeli -állapotaihoz kell átnyulni, hogy némi fogalmunk lehessen arról a -fajta pompáról, izlésről és előkelőségről, melyet e legfőbb -ünnepükön a Hafizok s a szőnyegköltők fajtája kifejtett. Az egyik -handzsáros tulságos buzgalmában akkorát talált magára vágni, hogy a -koponyacsontja berepedt; másnap, ugy hallottuk, bele is halt. Ez az -ember azon <span class="pagenum"><a name="Page_99" id= -"Page_99">-99-</a></span> véresen és kábultan egy olyan helyiség -lépcsőjére ült le haldokolni, mely fölé tulzás és hizelgés lett -volna W. C.-t irni – és szemmelláthatóan nem hatott rá: sem az -irtózatos bűz, sem a közeledő halál… A másik hely a szultán -kincstára volt, melyet a gavallér és vendégszerető nagyur külön -engedelemmel nyittatott ki a magyar utasok számára. Tudnivaló, hogy -ez a hely a világ egyik legmesésebb értéktára s a kapujánál lázas -meghatottsággal türelmetlenkedő utas önkéntelen az Ezeregyéjszaka -csodabarlangjaira gondol – büvös ragyogásukra, szemkápráztató -fénytengerükre. Nos, a kapu megnyilik, s az idegen két-három sötét -szobán botorkál végig; linoleummal átvont keserves falépcsőkön, s -kényelmetlenül elhelyezett üvegszekrények között tekintetét -közömbösen futtatja végig egy huszonhét krajcáros bazáron, melynek -egyes darabjairól utólag hiába állapitja meg, hogy ha nem is az -izlésnek, de legalább is a pénzbeli értéknek igazán mesés kincsei: -a huszonhét krajcáros bazár érzésétől nem tud megszabadulni. Hiába -minden filozófia – nem tud; sem itt, sem amott; nem, még -szemtül-szembe a leghatalmasabb pasákkal és excellenciás urakkal, -sőt… de ne folytassuk ezt a háládatlan udvariatlanságot.</p> -<p>Ettől az érzéstől, legalább én, egy percre sem tudtam -megszabadulni, egy helyütt sem. Azaz hogy volt egy hely s egy -félóra, amikor nem éreztem. Egy <span class="pagenum"><a name= -"Page_100" id="Page_100">-100-</a></span> magaslaton állottam, -ahonnan feledhetetlen kilátás nyilik két tengerre s két -világrészre, s fölbukkanó történeti emlékezéssel két-három -történeti korszakra. Beláthatatlan messzeségig a természet tavaszi -előkelőségbe öltözött, s az emberi nyomok: házak, kupolák, ez -előkelőséget nem zavarták, csak szinezték. Körülöttem rend, -kényelem és tisztaság, ami nélkül nyugati ember nem tud már -ellenni, mert egyben élete legnagyobb javait is jelképezik: a -békességet, a bátorságot, az igazságot s a függetlenséget. Az -életre való jog mámora fogott el s könnyhullásig megindult -meghódolás az emberi nem fönséges erőkifejtése előtt, mely állati -rabságból emberi méltóságba tudott fölvergődni, a természet -szennyéből, vakságából s kegyetlenségéből a müveltség tisztaságába, -tudatosságába s irgalmába. Ez a hely a skutaribeli angol temető -volt.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_101" id= -"Page_101">-101-</a></span></p> -<h3>Belgrád</h3> -<p class="center">(1908.)</p> -<p>Béka brekeg, kutya ugat, kácsa hápog, liba gágog, tehén bőg, -kecske mekeg, bárány béget, sertés röfög, gólya kelepel, fecske -csipog és kakas kukorékol. Mindez a hang a hajó fedélzetére hat fel -hozzám, part felől, viz felől, ahogy éjjel, reggelig, Belgrád előtt -vesztegelvén, egy tábori székben elnyujtózkodva keresem az álmomat. -Hiába. A szunyogok csipése és zümmögése elől még valahogy a -felöltőm alá bujhatok, de ezek a rettenetes hangok áttörnek minden -posztón és szöveten. S mind ez a hangzavar, a mocsári és hetivásári -faunának ez az egész állati bőgedelme meghódol az állatok királya, -az ember előtt. Tudniillik: a hajó ebédlőjében egy, egyetlenegy -darab ember alszik. Igaz, hogy nagy darab ember; szőke, kövér; -cipőjét, kabátját, mellényét levetette, gallérja ott piszkollik -mellette az asztalon, a pamlagpárnát feje alá tette és horkol. -Horkol, horkol, horkol – vagy, ha ugy tetszik, hortyog. Hortyog -<span class="pagenum"><a name="Page_102" id= -"Page_102">-102-</a></span> olyan erővel és hatalommal, hogy a hajó -velerezeg, remeg és meginog; ablakai megcsörrennek, ajtai -megrázódnak, palánkjai megrendülnek; a hálófülkékből sápadtan -támolyognak fel az emberek s rémülten állnak meg az ebédlő -ajtajánál, hogy félve bekukkantsanak. A környöskörül sikoltozó -állati hangok, melyek mintegy programmzene gyanánt jelentik Szerbia -külkereskedelmét, ugy semmiségbe szégyenülnek e horkolás előtt, -mint a belgrádi földvár, mikor alatta megjelenik a Szamos és a -Maros osztrák-magyar monitor. Visszakúszom a fedélzetre – alvásról -szó sincs. Mellettem egy szerzetes próbált elpihenni – ő is -felfohászkodik, s a partról felható villamos fény mellett dult -ábrázattal olvasgat breviáriomában. Lenézek a partra: a -legszomorubb elhagyatottságra, melyet Kis-Ázsia óta látnom adatott. -Hajnalodik, megkezdődik a másnap, tegnap egész nap lenn jártam a -városban, bejártam várát, ligetét, sétahelyeit, este elmentem -mulató kertjébe – azt hiszem, van némi külső képem róla. Szomoru, -szomoru, szomoru. Nyilván bolondság; lenn a part mentén s felfelé a -város hepehupáin a házakban pihenő emberek alkalmasint vidámak és -gondtalanok vagy legalább is nem boldogtalanabbak a maguk -érzésében, mint akármelyik angol vagy francia vagy amerikai polgár; -– mondom, nyilván bolondság, hogy nekem elfacsarodik a szivem, de -elfacsarodik. <span class="pagenum"><a name="Page_103" id= -"Page_103">-103-</a></span> Valami tragikomikum bánata nehezedik -rám s nem tudom pontosan megmondani, miféle. De olyas, mint mikor -forró vasárnap délután elmegyek a Valeró-kaszárnya előtt s lehallom -a magyar bakák nótáját, – a parasztét, akit itt komisz városi -életre fogtak, üres munkába, céltalan fegyelembe, mely egy harapás -kenyérrel, egy ital borral többet nem termel a világnak. Mily -rettenetes ez a mai világ, melyben, hogy egy nemzet disznót -makkoltathasson s a hizót eladhassa: álladalomnak kell lennie, -hadsereggel, minisztériummal, parlamenttel és királyi családdal, az -embereinek kőházakban kell lakniok, az utcáknak rendeseknek kell -lenniök, kell világitás, vizvezeték, utcaseprés, főiskola és -miniszteri felelősség, kell külön óvatosság, hogy az átkozott -idegen kémeket, a követeket és konzulokat valaki le ne találja -ütni, mint ahogy megérdemelnék. Nem szabad sem ugy gyilkolni, sem -ugy szeretni, sem ugy élni, sem ugy halni, mint az embernek jól -esnék, mint ahogy ezen az ősi földön helyes, természetes, -hagyományos, megfelelő, egyedül ideillő volna.</p> -<p>Semmitsem szabad – s ez az, amit a nemzetek s az álladalmak -szabadságának neveznek, s amiért a hős disznópásztorok tőrt, kardot -és puskát ragadtak, amiért a Karagyorgye ágyuja dübörgött, az -Obrenovics pisztolya csattant. Ahány hatalma van Európának: mind -regulázza ezt a kis országot, mióta <span class="pagenum"><a name= -"Page_104" id="Page_104">-104-</a></span> a töröktől megszabadult. -A legmeghatóbb s a legmulatságosabb az a tekintély, melylyel a mi -züllött monarkiánk e kis nemzetre ránehezedik. Az embernek eszébe -jut az öreg zsidó tőzsér, akinek a fia már magyar ur volt s anno -Schmerling vagy főispán volt vagy (nem tudom biztosan) nem akart -főispán lenni – elég az hozzá, hogy mikor az öreg ur valami -gazdasági dologban audiencián járt a császárnál, dolguk végeztével -ő felsége még megállitotta: Mondja kérem, mi dolog ez a maga Adolf -fiával – hiszen az az én kormányomnak komoly kellemetlenségeket -okoz?! Az öreg ur tiszteletteljesen elnevette magát, de nem felelt. -A császár egy kicsit megboszankodva kérdezte, mit nevet. Azon -nevetek, felelt az öreg ur, hogy micsoda kormány lehet az, -amelyiknek az én Adolf fiam komoly kellemetlenségeket tud okozni! A -kakas is ur a maga szemétdombján – erre lefelé mintha mi volnánk az -urak.</p> -<p>Pedig tulajdonképp nem is szemétdomb, legalább szószerint nem, – -ez a megható benne. Juniusi napon voltam lenn, rekkenő forróságban, -s a város ragyogott a rendtől s a tisztaságtól. A rendőrökön s a -katonatiszteken a posztónadrág felett vászonzeke és vászonsapka -(igen szép és mutatós a, gondolom, lovastiszteké: fehér sapka és -zeke a buggyos meggyszin nadrághoz s fekete csizmához), -<span class="pagenum"><a name="Page_105" id= -"Page_105">-105-</a></span> és, bár hétköznap van, rendre aznapi -mosásu és vasalásu. Estefelé is a Kalimegdán sétatéren, ahol hat -óra tájt az egész város uri népe megfordul s az udvarlók, kivált a -katonatisztek, oldalt álldogálva szegik be a széles sétautat, mig a -nők előttük elvonulnak: a katonatisztek zekéi, a nők mostani divatu -átlátszó patyolatblúzai és búbos fejkötő (a lingerie kalapok, -melyeket valóságos uniformis gyanánt hordanak s fehérlik tőlük a -Kalimegdán s a fogadók étkezőudvara s a kocsmák terraszsza) mind -csakugy havadzanak a frisseségtől s a tisztaságtól, – csak az -átható nehéz izzadságszag, mely a levegőt elteli, vall rá egy és -más hiányosságra, s az is feltünő, hogy az uszodában ily forró -napon mennyire nem kell verekedni fülkéért. Nincs az a gazdasszony, -aki ugy kisöprögetné a lakását, mint ahogy fel van söprögetve -minden talpalattnyi helye a belgrádi várnak; még valami rettentő -mélyre fúrt római kúthoz való lemenet a sziklatalajba bevágott s -végét alig érhető hűvös és sötét pincegádor is éppen csakhogy -nyirkos, de ahogy a faggyugyertya megvilágitja: szintén tisztán és -rendben tartott. Micsoda Európa ez ahhoz a piszokhoz és -életveszedelemhez képest, aminő közepett az ember -Konstantinápolyban felmászik a galatai vagy a szeraszkier-toronyba, -a szennyes lépcső legfoka felett végül még egy szál lengő és -vásottfoku lajtorjával, <span class="pagenum"><a name="Page_106" -id="Page_106">-106-</a></span> mely isten kegyelmére odatámasztva -áll a tátongó mélység felett! Katonaság és rendőrség fegyelmezett -és tisztességtudó; a vasutnál is ilyen az utlevél- s a -vámvizsgálat; a villamoskocsik is jók s rendes rajtuk a szolgálat; -éjfél felé homályos utcákon asszonyokkal róttuk a nehézjárásu -kövezetet, és semmiféle kalandunk nem történt, sem az utcán, sem a -Kolarac nevü mulatókertben, mely csöndes unalomra és családias -illedelemre vetekszik a gráci sétatérrel. Csak az a hóditó -tekintet, melylyel a férfiak az asszonyok szemébe néznek: az vall a -Balkánra, viszont ez már Budapesten is igy szokás s az asszonyok -nem esnek tőle kétségbe, – annál kevésbbé, mert a belgrádi férfiak -feltünő szép emberek; a katonatisztek megtermettek, karcsúak és -deliek; lesült cigányképükkel s egy kicsit parasztos vonásaikkal -olyasfélék, mint a mi szép kunsági legényeink. Az átszaladó idegen, -aki csak legkülsőbb külsőségekből itélhet, egypár apró vonásban -találja meg azt, amin elmosolyodjék. Teszem abban, hogy a város -legelőkelőbb fogadójában két embernek csak egy mosdótálat adnak, s -kérésre sem lehet még egyet kapni, – vagy hogy a kávéházában reggel -hét órakor még csak három-négy vendég lézeng ugyan, de ez a -három-négy ember olyan hangos, hogy Londonban egy meeting sem volna -zajosabb. Vagy: a sarkon kinnáll a rendőr, gőgösen nézve -<span class="pagenum"><a name="Page_107" id= -"Page_107">-107-</a></span> végig a járókelőkön, különösen a -kocsisokat nézi végig olyan szemmel, mint a káplár a bakát. De megy -arra olykor egy-egy uri ember, akinek viszont alázatosan szalutál – -lehet, hogy miniszterek vagy talán városatyák – s ezek aztán nem -köszönnek neki vissza, még csak egy ujjal sem bökik meg a kalapjuk -karimáját, mint ahogy nálunk már a siputcai háziur is visszaköszön -még a viceházmesternek is. Látnivaló, hogy itt valaha féktelen és -lélektelen uraság és szolgaság járhatta, s nálunk már a csendőr -kényére adott kolompár cigánynak sincs olyan halálfélelmesen -alázatos ábrázata, mint aminővel a topcsideri park korcsmájában a -tárogatós cigány a dinárokat – azaz hogy dehogy dinárokat, jó ha -tizpárásokat – betányérozza. Olcsó lehetett itt valaha az élet s -keserves a megélhetés! S talán most sem sokkal drágább és sokkal -könnyebb. Pascinnak, a geniális Pascinnak, aki maga is balkáni -ember: annak a rajzai lehelnek olyan perverzus meggyötröttséget, -mint aminek szineit, vonásait, páráit itt mindenen rajta érzem: -renden, tisztaságon, mosolyon, vidámságon, kényelmen, gazdagságon, -műveltségen, európaiasságon – igazán nem tudnám okát adni, miért, -igazán nem tudnám egyenkint megmutatni, hol és miben. Még a nap is -olyan nehéz forrósággal tüzel itt, hogy az izzadság kevés, de kövér -<span class="pagenum"><a name="Page_108" id= -"Page_108">-108-</a></span> zsircseppekben ül ki az emberek -homlokára, mint a halálos verejték.</p> -<p>A Kolarác-kert apró szinpadja előtt a vedlett hegedűsök a -Schubert Ständchenjét játszszák, keservesen és hamisan. A függöny -felgördül, s valami szamár német gartenlaubés vigjátékot adnak -szórakozottan, szolgálóformájuan, s a sugót jobban hallani, mint a -szinészeket. Aztán kuplék következnek – ezek már ügyesebbek és -élénkebbek, végül pedig valami jelenetféle, melyben egy tatár- vagy -törökformáju biró tesz igazságot zsidó kalmárok között, még pedig -török vagy törökös zsidók lehetnek, mert turbánjuk és hosszu -köntösük van. Ezt kitünő mimikával adják, huncut vidámsággal – hogy -szláv beszédjökben mi a zsidózás, azt persze nem értem, de kihallom -az éneklést, a gutturális r-hangot, s végén felér a francia vagy az -olasz mimikával, ahogy a zsidó imádság kézzel, lábbal, nyakkal és -lábujjhegyre állással való kántálását kifigurázzák. Látnivaló, hogy -ez közelebb áll hozzájuk, mint a Ständchen s a Gartenlaube, s a két -hatás közül, mely körülöttük viaskodott: az osztrák s a török hatás -közül a gyülölt török több talajra talált. Az osztrák hatás csak a -kávéházakra rajzolódott le, a <em class= -"gesperrt">milichbrótra</em> s a Thonetszékekre, de a török hatás -még mélyen benne van a lelkekben – alkalmasint a testekben is. Szó -sincs róla: a keleti nyomás csökkenőben <span class= -"pagenum"><a name="Page_109" id="Page_109">-109-</a></span> van – -igen lassan, de egészen bizonyosan ez a világ is közeledik a nyugat -felé. Vergődések és vonaglások közepett megy ez is végbe, mint -minden születés, de végbemegy. Nagyon jól el tudom gondolni – s -ahogy fennvirrasztottam az osztrák-magyar hajó tiszta és európai -fedélzetén, apróra el is gondoltam – hogy a mi monarkiánknak, majd -ha a saját problémáival elkészült (mert csak elkészül majd velük) -nagy hivatása lesz még e világnak, ugy a magunk, mint a maguk -hasznára való kiépitése körül. De sok munka lesz még addig – méltó -ugy a mi világunk, mint a szerbség legnemesebb elméinek legdicsőbb -hazafiságának fáradságára s töprengésére. Mi, akik oly közel élünk -e világhoz s a multaknak annyi az övékkel rokon sebétől vérezünk: -mi bizonyára ne nézzük e fejlődő és küzködő világot azzal az ostoba -dölyffel, melylyel a civilizációba végképp beleszokott nemzetek -fiai nézik. Végre se feledjük, hogy a müveltség s a polgárosultság -csak akkor nagy, természetes, elhagyhatatlan jó, mikor már megvan -és megszokták – de amig hozzájutnak, sok kedves megszokásról kell -lemondani, sok drága kényelmet kell feláldozni, sok nehéz terhet -kell vállalni. Én fanatikusa vagyok a müveltségnek s a fejlődésnek, -s beteg vagyok minden nehézkességtől s elmaradtságtól, de azért, -ahogy a belgrádi főutcán a dolgos polgárság déli napsütésben -<span class="pagenum"><a name="Page_110" id= -"Page_110">-110-</a></span> hazafelé sietett, végtelenül meg tudtam -érteni egy pár okos és kimerült arcot, melyre mintha ez lett volna -irva: Mily szép a civilizáció! mennyire szükséges civilizálódni! -kell civilizálódni! siessünk civilizálódni! – de a fene ette volna -meg azt a gazembert, aki a civilizációt kitalálta!</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_111" id= -"Page_111">-111-</a></span></p> -<h3>Amerikai vonások</h3> -<p class="center">(1904.)</p> -<h4>1.</h4> -<p>Amerika az első két-három hét alatt sokkal jobban elképeszti az -idegent, hogysem joga volna irni róla. Nekem már régen feltünt, -hogy Amerikának köztudomás szerint meglévő nagyszerüségeihez s -különlegességeihez képest jórészt mily szegényesek, üresek, néhány -mindig visszatérő adomára korlátozottak az amerikai utleirások. Még -elmés, müvelt, jó szemü s jó tollu irók is többnyire ellaposodnak, -sőt izetlenek s unalmasak, ha Amerika kerül tollukra. Ez furcsa -jelenség, mit csak akkor ért meg az ember, ha maga is Amerikába -kerül. Az amerikai ember másképpen él, mint az európai, még az -angol is. Zárkozottabb, belsőbb életet él; indulatainak titokban -hódol, kifelé csak vallásos felét forditja; élete a klub, a család -s az üzlet körében telik el. Az idegen, kit – akár, mert kerüli az -effélét, <span class="pagenum"><a name="Page_112" id= -"Page_112">-112-</a></span> akár, mert nem tudott ajánlást hozni – -sem családba, sem klubba be nem vezettek, s üzleti érintkezésben -sincs az ottvalókkal, két-három hét mulva sem ismer Amerikából -többet, mint a legkülsőbb külsőségeket; a fogadót, hol az ördög sem -törődik vele; a villamos kocsit, mely elszalad előle, a siető -járó-kelőket, kik nem felelnek kérdéseire, a korcsmákat, ahol nem -értik a beszédjét s a termes vasuti kocsikat, amiken ugy él, mint a -bosnyák baka a magyar ezredben: éjjel-nappal, sülve-főlve együtt -van egy csomó emberrel, aki mind ismeri egymást, csak őt nem akarja -ismerni. Ha nem megátalkodott természet: csakhamar lemond arról, -hogy ismerkedni próbáljon. Az az angol beszéd, amit ő otthon -tanult: a szép, kicsiszolt londoni angolság idekünn nem ér semmit; -az amerikai, kivéve talán a legeslegmüveltebbeket, az ő saját -dialektusa szerint beszél, ami ugyan inkább kiejtésbeli, mint -nyelvtani különbség, de az idegen számára ugy aránylik az angol -beszédhez, mint a plattdeutsch a hochdeutschhoz vagy valamely -patois az Isle de France nyelvéhez. Mi marad még számára? Az -ujságok? Ezek, még a legkülönbek is, alig egyebek igen kitünően és -bőkezüen szerkesztett hirszolgáltató és hirdetésterjesztő -vállalkozásnál; frissen megtalálni bennük minden házasságtörést, -zsarolást, öngyilkosságot vagy grófi házasságot, ami az aznap -szenzációja – de végre is <span class="pagenum"><a name="Page_113" -id="Page_113">-113-</a></span> ezek a szenzációk alapjában -egyformák, csak a bennük szereplő nevek változnak; az élet nem oly -változatos, hogy eseményei és intézményei négy-öt szkémában ne -volnának összefoglalhatók – s igy esik meg, hogy a pedig -valamennyien kottériák és pártok kezében levő ujságok inkább nézvén -a hálószobák függönyei, mint a politikai élet kulisszái mögé, még a -legelmésebb, legfigyelmesebb és legjobb szemü idegen sem olvas ki -belőlük sokkal többet, mint azt a bizonyos három-négy adomát, ami -kérlelhetetlenül visszatér minden amerikai utleirásban. Amerika a -politikában él, s mindenén a politika uralkodik – s a kép, melyből -a politikai vonások hiányoznak, eo ipso hamis.</p> -<p>Erről az óriási világról, melynek nincs egyetlen intézménye sem, -beleértve a fogadókat is, ami csak egy kevéssé is számolna az -átutazó s csak mulatságból utazó idegennel: ez az idegen -természetszerint kevéssé illetékes arra, hogy itéletet mondjon. Nem -illetékes maga az amerikai sem, ki ugyancsak természet szerint -elfogult a maga világa javára – s nem illetékes, végre, a -bevándorlott európai sem, ki a keserves küzdelmek, szörnyü leckék -után is, ha végre zöld ágra jutott: megint csak természet szerint -megbecsüli, imádja, ezen a kerek világon legtökéletesebbnek, -legutánozni-valóbbnak hirdeti ezt a földet, ahol emberszámba vették -őt, kit <span class="pagenum"><a name="Page_114" id= -"Page_114">-114-</a></span> otthon (mert hiszen többnyire ez az -eset) már nem vettek emberszámba. Mint ahogy az Egyesült-Államokat -csak felszinesen is átfutni meg se kottyan az a három-négy hét, ami -alatt minálunk az átlagutas nemzeteket és országokat kitanul: -azonképpen hónapokig kell odaát élnie az idegennek, hogy ne legyen -szinte illetéktelen tolakodás, ha beszélni akar Amerikáról.</p> -<p>Egypár vonást azért mégis ki lehet ragadni e kábitó kuszaságból. -Nem nehéz észrevenni, hogy a férfiak egymás iránt tüntetően -udvariatlanok, a nők iránt tüntetően udvariasak; a hivatalokban -tüntetően szorgalmasak, az utcán tüntetően sietségesek; hogy a -muzeumok, a paloták, a fogadók s az ujságok tüntetően gazdagok, az -asszonyok tüntetően függetlenek, a cselédek s a kis emberek -tüntetően bizalmaskodók, a vasárnapok tüntetően unalmasak, s hogy -itt általában mindig mindennel és mindenben tüntetően tüntetnek. A -komédia, a póz, még a természetességnek s egyszerüségnek is a -pózolása épp ugy végig vonul e világon, mint a vakmerőség s a -kegyetlenség – nyilván mutatván, hogy ez az emberfajta -többé-kevésbbé olyan apáktól származik, kiknek képmutatóknak -kellett lenniök, mert volt mit titkolniok, mindent kockára kellett -vetniök, nem volt mit veszteniök, meg kellett becsülniök az -asszonyt, mert kevesük volt belőle, s maguknak <span class= -"pagenum"><a name="Page_115" id="Page_115">-115-</a></span> kellett -egy ujfajta élet számára törvényeket kialakitaniok, mert a régi -élet törvényei alatt egy vagy más okon nem volt maradhatásuk.</p> -<p>Végigvonul továbbá mindenükön, még fényüzésükön, még -eleganciájukon is a paraszti vonás. Lehet palotájuk a -Fifth-Avenuen, napjában négyszer válthatnak inget, s -mail-coachaikon redingoteosan s szegfüsen hangos trombitaszóval -felverhetik a fél várost: a lelkük mélyén még mindig bagóznak és -köpködnek, s szigoru formatiszteletük, a nevetségig követelődző -ceremóniás voltuk szakasztott ugyanaz az ünnepiség s szertartásos -keresettség, amivel a paraszt vagy a vadember ugyancsak szigoruan -meghatározott formák és formulák szerint, apáról fiura szálló -mondásokkal és versekkel megy háztüznézni, s ül lakodalmat és tort. -Gyönyörüen kiszépültek – sehol annyi szép asszonyt és szép férfit -nem látni, mint New-Yorkban; bizonyos tekintetben, amilyen például -a testi tisztálkodás, a mi franciáinknál vagy éppen olaszainknál -sokkal messzebbre jutottak, – de igazában nincsenek sem testi, sem -lélekben igényeik az élet iránt; konyhájuk fényüző, de izetlen; -szinházaik s ujságjaik bőkezüek, de gyerekesek s alantasak; -beszélgetésük egyhangu és szegény; az üzlet, a pénz, s az üzletnek -s a pénznek az a legfőbb lutrija, amit ők politikának neveznek, -magához szíja minden érdeklődésüket, s <span class= -"pagenum"><a name="Page_116" id="Page_116">-116-</a></span> nem -hagy bennük érdeklődést magasabbrendü dolgok s más természetü -emberek iránt. Embernek csak az az ember, aki keresni tud; -érdekesnek csak az az érdekes, ami jövedelmez. „Kérem, csak ne -analizáljon, az fölösleges“, szólt hozzám egy édes, okos, szép és -előkelő asszony, ki hozzánk, szegény idegenekhez, egyébként csupa -sziv volt és csupa figyelmesség. Nekik analizis, fölösleges -analizis minden, ami a dolognak nem fölszine, hanem lelke és mélye; -ami az életnek nem adata, hanem veleje és virágja, amiért a müvelt -embernek egyedül érdemes élni és türnie az élet szörnyüségeit. Ezek -a hatalmas, erős, világhóditó emberek félig parasztok, félig -vademberek – s talán éppen ez az erejük titka, a mi elfinomitottabb -világunkhoz képpest. Egyoldaluságuk, minden intellektualitástól -való ideges irtózásuk predesztinálja őket az üzletre, melyhez, régi -dolog, nem értelmesnek kell lenni, hanem ravasznak és makacsnak – -<em class="gesperrt">dumm, aber pfiffig</em>, mint a svábok -mondják, ezek a született üzletemberek. New-York tele van dusgazdag -könyvtárakkal, miket mind csupa olyan ember pénzel, ki maga könyvet -nem olvas; fejedelmi palotákkal, miknek lakói jobban szeretnének -traktérházban lakni; muzeumokkal, melyek kezdik lepipálni Európa -leghiresebb gyüjteményeit, s amiket mind csupa olyan emberek -adogattak össze, kik csak a lepipáláshoz <span class= -"pagenum"><a name="Page_117" id="Page_117">-117-</a></span> -értenek, de nem a képekhez s az archeologiához. Igaz, hogy ez -mindegy. Hacsak valami katasztrófa e fejlődést meg nem szakitja, -kétszáz esztendő mulva emberek: müvelt, előkelő és magasrendü -emberek élnek majd ez uj világban, melynek most anyagi feltételeit -teremti meg a természetével vetekedő nagytervü s kegyetlen erővel a -mai nemzedék. De egyelőre groteszk dolog elnézni e világot, hol az -állatkertben a tigris villamos világitásu márványpalotában lakik s -a falon pálmafrizek kárpótolják elvesztett keleti hazájáért – -ugyanaz nap, mikor valamely milliárdos cég, munka hiján, -alkalmazottainak hatvan százalékát kárpótlás nélkül löki az utcára, -a megmaradtaknak pedig huszonöt százalékkal leszállitja -fizetését.</p> -<h4>2.</h4> -<p>– Örülök, valahányszor egy alkalmazottam megbetegszik, – szólt -hozzám Mr. Oppenheimer, egy gazdag newyorki ingatlan-ügynökség -feje, kinek nevét kiirhatom három okon is; először nem tud magyarul -s e sorok aligha kerülnek eléje, másodszor sokkal büszkébb az ő -amerikai voltára, hogysem röstellené az ő amerikai nézeteit, -harmadszor, mert ez a név példán mutatja, mint alakitja magához -Amerika már második nemzedékében azokat, <span class= -"pagenum"><a name="Page_118" id="Page_118">-118-</a></span> kiknek -apja még egészen más nézetek közepett nevelkedett.</p> -<p>– S mért méltóztatik örülni, valahányszor egy alkalmazottja -megbetegszik? – kérdeztem Mr. Oppenheimert, ki ezt a skalpnyuzó -szentenciát oly vidám mosolylyal berregte felénk, mintha arról -beszélne: menta-mártással szereti-e a bárányt vagy morzsában -rántva.</p> -<p>– Megmondom – tanitott bennünket Mr. Oppenheimer. Ha valamelyik -alkalmazottam csak egy napra is megbetegszik, rögtön helyébe -ültetem az utána következőt. Ezzel kettőt érek el. Először is a -beteg alkalmazott láthatja, hogy nem pótolhatatlan; az utána -következő kisebb és kisebb fizetésü ember épp ugy el tudja látni az -ő dolgát, mint ő maga. Ez megment attól, hogy embereim -elbizakodottak legyenek. Másodszor nem igaz, hogy épp ugy el tudja -látni; rendesen szamár ezekhez az előtte uj dolgokhoz s nem -igazodik el bennünk; ha fennakad valamin, kénytelen hozzám -fordulni, s ez a valami többnyire vagy ostobaság vagy gazság, amire -én igy rábukkanok, mig ha bevárnám, mig a beteg ember felépül, az -nyugodtan s ellenőrizetlen ott folytathatná az ostobaságot vagy a -gazságot, ahol elhagyta. Ez megment attól, hogy az embereim -megcsaljanak vagy tönkretegyenek.</p> -<p>– Ez igen elmés dolog, Mr. Oppenheimer. De <span class= -"pagenum"><a name="Page_119" id="Page_119">-119-</a></span> mit -csinál ön aztán az olyan beteg alkalmazottal, aki se nem szamár, se -nem gazember, de talán megrokkan erejében, s nem ér annyit ötven -éves korában, mint ért harminc év előtt, mikor mint husz éves -kölyök állott az önök szolgálatába?</p> -<p>– Hogy én mit csinálok? Én semmit sem csinálok; én csak pénzt -csinálok, s ő is, ha okos, ugyanezt teszi, jobban mondva, már meg -is tette. Minden ember annyit ér, amennyit ér, s ha már nem ér -nekem semmit, mi közöm ahhoz, hogy tegnap mennyit ért? Nálunk a -fizetés magas, a hus és a kenyér olcsó; minden életrevaló embernek -módja és alkalma van, hogy, mire eléri az ötvenet, szerzett legyen -annyit, amennyivel azontul uri módon megélhet. Aki nem szerzett, az -élhetetlen volt s nem érdemel egyebet.</p> -<p>– Ön azt akarja mondani, M. Oppenheimer, hogy akaszsza föl -magát?</p> -<p>– Azt nem mondanám; éljen, éljen, ahogy tud.</p> -<p>– Önnek igaza van, Mr. Oppenheimer, de egye meg önt a fene az -igazával együtt…</p> -<p>Ezt már nem mondtam, csak magamban gondoltam; az amerikai ember, -amily kiméletlen más iránt, oly érzékeny a maga nevében. Aztán meg -ezek nem is a Mr. Oppenheimer külön nézetei; ezek az amerikai -világnak uralkodó eszméi, a kikötőbeli munkáson kezdve föl az -elnökig. Ilyen nézetek s <span class="pagenum"><a name="Page_120" -id="Page_120">-120-</a></span> ezekhez alakult intézmények -közepett, ezeknek megfelelő világban el lehet érni a technika -legmagasabb magasságait, az anyagi lehetőség legszédületesebb -szélsőségeit – csak éppen emberi s emberhez méltó életet nem lehet -élni. Mentől közelebbről látja az ember, annál vakmerőbbnek, -tolakodóbbnak s orcátlanabbnak tetszik a pretenzió, hogy ez a -civilizáció magához akarja amerikanizálni az egész többi világot. -Ha ez lehetséges volna: ehhez képest a tatárjárás -renaissance-számba mehetne. Mert a civilizáció nem civilizáció, s -az amerikaiak igen nagystilü emberek, de még nem egészen emberek. A -civilizációnak az a rendeltetése, értelme, életre való joga, hogy -enyhitse s kiegyenlitse a természet törvényeinek irtózatos -igazságtalanságait s kegyetlenségeit, nem pedig, hogy, mint az -amerikai teszi, a modern technika kieszelésével fokozza és -fejleszsze és tegye azokat még gyötrőbbé, kinzóbbá és kárörvendőbbé -– s mig az isten tudja hány ezer esztendős tizparancsolat a -természet törvényeivel helyezi szembe a „ne ölj“-t s a ne „kivánd a -másét“, az amerikai civilizáció szentirássá emeli a köveknek és -majmoknak való irtózatos darwini tételt, hogy csak a -legalkalmasabbnak van joga az életre. Ezeknek a kőszivü -vadembereknek még igen nagy iskolán kell átmenniök, mig egy napon -szabad emlitetniök a lenézett öreg Európával. <span class= -"pagenum"><a name="Page_121" id="Page_121">-121-</a></span></p> -<h4>3.</h4> -<p>Fejlődni bizonyára fognak – s igen izgató kérdés, hogy e -fejlődés elviszi-e majd őket a királyságig? Most még az efféléről -hallani sem akarnak, de azért az értelmesebbjének, ha e -perspektivát fölvetettem előttük, szeget ütött a fejébe. Mentül -műveltebb, erősebb összefüggésü s egyformább fejlettségü ez a nagy, -még igen egyenetlenül lakott, haladott és fejlődött óriási világ; -mentül többfelé vannak érdekei s mentül többször s állandóbban kell -egységesen s kitartóan fellépnie, hatnia és viselkednie, annál -keservesebben érzi az állami, a kereskedelmi, bizonyos tekintetben -még a magános élet folyamatosságának is azt a megszakitását, mit az -elnökválasztásnak négyévenkint való megujulása okoz. Először is az -ilyen rövid időre megválasztott elnök, s ha nem ő, hát a kotteriája -s a pártja egy évig a választás után s két évig az uj választás -előtt tisztára választási politikát kénytelen űzni; elébb -mindenkitől mindent elvenni s mindenkit mindenhonnan kitenni, majd -mindenkinek mindent megadni s mindenkit mindenhova betenni. Most -például, mialatt ott jártam, mindenfelé hallottam a panaszt, hogy -az amugy is sulyos gazdasági depressziót még elviselhetetlenebbé -teszi az őszszel elkövetkezendő elnökválasztás előre vetett -tétlensége; senki sem mer <span class="pagenum"><a name="Page_122" -id="Page_122">-122-</a></span> uj vállalkozásba fogni, mert nem -tudja, barátságos vagy ellenséges hatalmak kerülnek-e majd ki az -elnökválasztásból? Mert, s ez a második bökkenő, az elnökkel együtt -megváltozik vagy megváltozhatik az egész tisztviselői kar, az -ajtónállóktól a nagykövetekig, beleértve tán még a birák egy részét -is. Ennek talán megvan az a jó oldala, hogy alig van tehetség s -becsvágy, melyre valamikor sor ne kerülne, de viszont az az igen -rossz következése, hogy például olyan főfontosságu vonatkozásokban, -mint a diplomáciai s a jogi élet, hiányzik a folytonosság s ezzel a -következetesség s a fejlődés, s hogy a holnaptól félő s a mára -utalt emberek első sorban többnyire csakis arra gondolnak, hogy -szedjék meg magukat négy év alatt annyira, hogy ne kelljen -reszketniök a bukás vagy a hivatalvesztés eshetőségétől. Ezek egy -kicsit orosz állapotok, s hogy mennyire megbénitják egy hatalmas -birodalom külső erejét: azt éppen Oroszország példája mutatja. -Pedig az Unio kifelé is erős akar lenni; mind erősebb -beleavatkozhatnékot érez a világ dolgaiba s elnökei, miniszterei, -követei s minden megszemélyesitői mind sulyosabban érzik a -tekintély hiját, amit állásuk ingadozó volta okoz. S nemcsak kifelé -van ez igy, befelé sincs másképp. Mentül önérzetesebb, mentül -inkább nemzetnek s államnak érzi és tudja magát Amerika, annál -inkább hijját érzi valami nagy, hatalmas, <span class= -"pagenum"><a name="Page_123" id="Page_123">-123-</a></span> sárba -le nem rántható, kortestaktikára nem szoruló, mindenekfelett -ragyogó, kimagasló s tiszteletben álló intézménynek, amilyen a -világ legszabadabb republikájában, Angliában, a királyság. Azt -hiszem, a beteges imádat, amivel az amerikai már <em class= -"gesperrt">Kindergarten</em>-járó korában a csíkos-csillagos -zászlón csügg: tulajdonképp a királyság utáni öntudatlan -vágyakozásnak szurrogátummal való kielégitése. És gyanus előttem, -hogy öreg köztársaságiak (e néven egyformán értek öreg demokratákat -s republikánusokat) mennyire kézzel-lábbal ellene dolgoznak magának -a gondolatának is, hogy az ő egyetlen nagyobb stilü emberük Grover -Cleveland, ujra elnöknek választassék. Egészen olyan hangulat ez, -mint amilyen Rómát Caesar és Franciaországot Bonaparte konzul -idejében eltöltötte – s ezekből a hangulatokból született az -imperium ugy Rómában, mint Franciaországban. A legelső győzedelmes -amerikai hadvezérnek vagy admirálisnak igen sok kilátása van arra, -hogy, ha egyébként arravaló ember, Amerika császára legyen.</p> -<p>Kivánatos volna-e ez alakulás? Fogas kérdés, főképp olyan jó, -becsületes demokratának és szocialistának, kinek demokráciája és -szocializmusa (s gondolom: minden gondolkozó és jóizlésü emberé) -arra tör, hogy minden ember egyformán ur legyen, művelt, gazdag és -előkelő. Ahol a demokrácia eddigelé <span class="pagenum"><a name= -"Page_124" id="Page_124">-124-</a></span> hóditott, ott többnyire -csak a gazdagságra vetette a sulyt s ez az egyoldaluság, mely az -arisztokrácia legocsmányabb fajtájával: a plutokráciával, a gazdag -emberek imádásával hamisitja meg a demokráciát, igen utálatossá -teszi Svájcot, Norvégiát és Amerikát az ott utazgató magamfajtáju -demokrata számára. Az élet szépségei, finomságai, legnagyobb és -legvalóbb értékei ott virágzanak (sajnos!), ahol volt vagy még most -is van régi, gazdag, művelt és hagyományokon csüggő arisztokrácia. -Ugyanannak a szép és okos amerikai asszonynak, aki ugy fintorgatta -az orrát az én <em class="gesperrt">analiziseimen</em>, egy -sétánkon igy szóltam:</p> -<p>– Kedves, szép asszony, maguk igen csudálatos és nagyszerü -emberek, de meglátszik, hogy sohasem voltak királyaik; nincs is -érzékük a királyok iránt, vagyis azok a fajta emberek iránt, kiknek -velükszületett joguk van arra, hogy pusztán amiért vannak és -születtek és olyanok amilyenek: tiszteljék, becsüljék, minden jóval -tartsák őket s minden jót aranytálcán vigyenek eléjük. Elismerem, -hogy ez igazságtalanság; igazságtalanság a többiek iránt, kiknek -vad marakodásban kell megküzdeniök minden falat kenyérért s minden -titkos kézszoritásért. De, mint ahogy vannak testek, amik csak -akkor fejtik ki elektromos erejüket, ha megmelegittetnek: ezek az -emberek is csak akkor érnek valamit, ha <span class= -"pagenum"><a name="Page_125" id="Page_125">-125-</a></span> urak. -Ám ekkor aztán sokat érnek és mindenek hasznára érnek sokat. -Marakodásban, tülekedésben utolsók és szánalmasak. De ha -megbecsülik őket: értékesebbek a maguk kétlábu marakodó s -pénzcsináló masináinál s ezek a maguk masinái majd akkor kezdenek -emberekké válni, ha észreveszik s elismerik, hogy nem minden ember -született masinának…</p> -<p>A szép asszony egy percre elgondolkozott ez analizisen, aztán -leplezetlen ásitásban csillogtatta meg szép, fehér, amerikai módon -aranynyal pettyegetett fogait. Sajnos, neki sem volt érzéke a -királyok iránt.</p> -<h4>4.</h4> -<p>Minduntalan alá kell huzni s jó vastagon, hogy egyre lássuk s -közben el ne felejtsük, hogy az átutazó idegen alig lát valamit az -igazi amerikai életből, az igazi amerikai életéből. Ezt ők maguk is -mondogatják, figyelmeztetik is rá az idegent – s egy finom, előkelő -washingtoni öreg ur, kiben egy amerikai intellektuel üditő példáját -ismertem meg, elmesélte, hogy mikor M. Paul Bourget ajánló-levéllel -járt nála: elsősorban erre figyelmeztette a hires irót. Félek, hogy -M. Paul Bourgetnak ez a figyelmeztetés tulságosan használt; -legalább az elragadtatásból, melylyel az amerikai nőket mind csupa -Vittoria <span class="pagenum"><a name="Page_126" id= -"Page_126">-126-</a></span> Colonnáknak festi, kik egyében sem -kapnak, mint az intellektualitáson: azt kell hinnem, hogy ez a -tökéletes <em class="gesperrt">snob</em> egyebütt sem fordult meg -Amerikában, mint csakis egy pár legeslegelőkelőbb szalónban, hol az -asszonyok, a kacér amerikai asszonyok az érdekes idegenre való -tekintettel afféle intellektuális decolletéba vágták magukat. Ám -mindenesetre az egyszerü logika is megmondja az idegennek, hogy -vagy hetven millió ezer felől összepatakzott ember nem vallaná -magát büszkén és boldogan amerikainak, nem vallaná, hogy csak -Amerika földjén élet az élet, ha mindnek oly sivár, fáradságos és -unalmas volna az élete, mint amilyen az átutazó idegené. Ezt a -levonandót ujra meg ujra levonva, az idegen e hatalmas világ -mérlegét ugy vonhatná meg, hogy üressége csak látszólagos; ez a -világ nem üres, hanem nagyvonásu; plakátstilusban rajzolt. Ilyen -itt maga a természet is; a rettenetes meleg s a rettenetes hideg -közt átmenet nélkül váltakozó időjárás; a roppant puszták, a -roppant hegységek s az órajárásnyi széles folyók. A mi budapesti -szemünk számára is nevetséges nagyzásnak tetszik, ha Drezdának vagy -akár Prágának is vizmenti részét egy napon emlegetik a mi szélesen -hömpölygő Dunánkkal, a mi fenséges Dunasorunkkal. De New-Yorkból -Buffalón át St.-Louisba menet az utas végigszáguld a tündérszép -Hudson vidékén, átkel a Niagarán <span class="pagenum"><a name= -"Page_127" id="Page_127">-127-</a></span> s a Michigan vizén s -St.-Louisnál a Mississippin – s másfél nap alatt háromszor, -négyszer megismétlődik előtte a Dunasortól a Vaskapuig a mi -vizmenti romantikánk minden nagyszerüsége, gyakran még -hatalmasabban, még fényesebben, még félelmetesebben, mint otthon. -Hol roppant pusztaságokon, hol roppant városok mellett száguld el a -vonat – s száguldanak el: érzéketlenül, közömbösen, érdeklődésre rá -nem érve vagy meg nem éretten az odavalók. A munka, a vagyon, a -szabadság s a rabság, a szerencse (itt <em class= -"gesperrt">chance</em>-nek hijják) s a kilátástalanság, a -méltányosság s a kiméletlenség, bizonyos dolgokban a fejlettség, -bizonyosokban az elmaradottság, nagy dolgokban a bőkezüség, -kicsinyességekben a szűkmarkuság: mind, mind ilyen nagyvonásu ideát -– s a mi parcellázott világunk kisszerüségéhez szokott idegzetünk -ugy meggyötrődik bele, akárcsak a fülünk dobja a newyorki utca -rettenetes lármájában. Huszemeletes házakban vágtatva visz fel a -felhuzó a pincéből a padlásra s pincétől a padlásig az egész ház -csupa hivatal, hol kilenctől ötig szakadatlanul dolgoznak az -emberek s nyernek vagy veszitenek milliárdokat. Mértföldnyi -messzeségen visz át a villamos kocsi, földrésznyi területeken a -vasut; a korcsmában hat embernek való ételt löknek eléd s egy -rizsma papirost kapsz egy ujságszámban; a borbély nemcsak -megberetvál, de <span class="pagenum"><a name="Page_128" id= -"Page_128">-128-</a></span> megfürdet, megnyir és megken; -beretválás közben elkapják lábadat, hogy kifényesitsék a cipődet; -ha fölkelsz, végigporolnak és agyonkefélnek, – csakhamar az az -érzésed van, mintha kolbászvágó masinába kerültél volna, aminek -egyik felén bedobják az eleven embert, a másik felén hurkába kötve -kapják ki. S nemcsak az idegennek van ez az érzése. Amerre jársz: -hivatalokban, kocsin, sör-korcsmában: mind csupa fáradt, kimerült, -idegesen kapkodó embert látsz; türelmetlent és szórakozottat, aki -nem arra gondol, amiről szó van, nem arra néz, akivel beszél s nem -azzal foglalkozik, amit csinál. A jövőnek élő jelen, a holnapnak -élő ma, a folytonos ideiglenesség, az állandó változás, a folyton -forgó kocka, a megeresztett kantárok s a lovak közé vágott gyeplők -világa ez a világ, főképp ez a város, New-York, az amerikaiak -<em class="gesperrt">Urbsa</em>, mely mire ráborul az est s -hivatalai becsukódnak s emberei hazaszélednek, olyan is, mint az -agyonhajszolt csikó, mely őrületes, árkon-bokron át való s ezerszer -a nyaktöréssel játszó vágtatás és száguldás után tajtékban fürödve, -vértől égő szemmel, pihegő szügygyel, gőzölgő orrcimpával s -megrogyó térddel vánszorog be a karámba.</p> -<h4>5.</h4> -<p>E vastagvonalu plakátstilusban az utas számára alighanem az a -legkellemetlenebb, hogy a pénzre is <span class="pagenum"><a name= -"Page_129" id="Page_129">-129-</a></span> kiterjed; az amerikai -tallér, melyért nekünk körülbelül öt koronát kell fizetnünk, -használatban igen gyakran alig ér többet a mi koronánknál – jó, ha -forintunknál. Nem mindig s nem mindenben van ez igy, de általában -igy van – s valahányszor magas amerikai bérekről s fizetésekről -hallunk, mindig gondoljuk hozzá, hogy e fizetésnek, ahányszor -nagyobb a nálunk szokottnál, többnyire ugyanannyiszor drágább -életre kell futnia – s játék és üzérkedés nélkül pusztán a munkája -után járó keresetből takarékoskodni nagyobbára csak az olyan tud, -aki amerikai módon keres s európai módon szükösködik. Az igen -gazdag ember számára persze itt is jó az élet, és jó – talán jobb, -mint egyebütt – az egészen szegény ember számára, kinek, ha csak -valamit is dolgozik, sőt félig-meddig munkátalan is: éhen nem kell -vesznie, mert Amerika nyersterményekben, gyümölcsben, főzelékben, -tejben, husban, tojásban, buzában és kukoricában bővelkedik; az -osztrigát s az ananászt New-York utcáin garasával vesztegetik s az -öt centes pohár sör mellé (ami itt alig megy öt krajcár számba) -ingyen-uzsonna járja. Egyáltalában: nem drágák, már az idevaló pénz -szerint, a hazai, a <em class="gesperrt">domestic</em> termékek és -áruk; a pamutvászon, a hitvány szövet, a gyári cipők. De európai -fogalmak szerint hallatlanul drága a lakás és lélekzetmegakasztóan -drága minden, ami külföldi dolog <span class="pagenum"><a name= -"Page_130" id="Page_130">-130-</a></span> vagy külön egyéni -kényelmet szolgál, tehát (különös, de igy van a fejlett iparára oly -büszke Amerikában) majd minden, ami vászon, csipke, prém, gyapju, -bérkocsi, szinház, a vasuton csukott szakasz, a fogadóban csendes -szoba, a korcsmában tiszta teriték a középsorsu és jövedelmü -embernek Európában természetes jussa. Ám e különbséget nem nézve, -akármiféle osztályozással és osztály számára a mi kontinentális -fogalmaink szerint igen drága az élet ott, ahol a munkás -huszonötfilléres szivart szí s ugyanennyi a villamos kocsi -egységára is; ahol a st.-louisi kiállitásba a puszta bemenet két -korona ötven fillér s legalább is ugyanekkora a sarc az ezerféle -látnivalóért, óriás területen, melyet gyalog bejárni lehetetlen s -minduntalan az intramurán villamosra kell ülni, ami minduntalan -ötven fillér kiadást jelent. Ezek igen érdekes adatok, éppen a mi -számunkra, kik éppugy nem számoljuk a garast vagy a fillért, mint -az amerikai az ő centjét, s akik számára (legalább az én számomra) -a világ legelszomoritóbb s legszánalmasabb látványa és jelensége a -katonatiszt vagy az állami tisztviselő, kit az uri élet igényei s a -fizetése csekély volta egyre garasoskodásra kényszeritvén, végre is -fixa ideájává válik az s nem tud egyébről beszélni, mint arról: mit -hol kapni a legolcsóbban s min hol lehet ennyi meg annyi krajcárt -megtakaritani. Mily szomoru, mily megalázó ez: <span class= -"pagenum"><a name="Page_131" id="Page_131">-131-</a></span> -értelmes, művelt, testi és lelki igényekre jogosult emberek számára -– s hány ily szomoru, ily nyomasztó, ily napokra kedvemet szegő -példával találkoztam Amerikába szakadt európaival, ki beleőszül az -azon való töprengésbe: hogy’ oszsza be az otthonról kapott hatvan -dollárt ugy, hogy New-Yorkban is megérjen háromszáz frankot?…</p> -<p>Kettőt azonban meg kell adni. Az amerikai drágán fizetteti meg, -amit ad, de jót és egyérőt ad a drága pénzért; a vendéglőben a -drága étel, ha izetlen is, de jó materiából való és bőséges; a -drága fogadó minden intézményével, kényelmével és figyelmességével -éjjel-nappal rendelkezésére áll a vendégnek; a drága ruha, kalap, -cipő vagy csipke jó, finom és tartós is – s ha jó havannáért -aranynyal kell is fizetni, viszont a világ legjobb havannáit itt -kapni, zölden, frissen, olajosan, szinte még földszaguan. Coney -Islandon, egy New-Yorkhoz közel félszigeten, afféle Paprika Jancsi -vagy Ős-Budavára rendezkedett be – de óriási méretekben; valóságos -tündérpalotákkal s vagyonokba kerülő tündéri világitással; az egyes -mulatságokba a bemenet drágább, mint akárhol Európában, de viszont -a hullámvasut majd félórát elviszi az embert, valóságos szakadékok -fölött, alagutakban, hidakon, hegyeken és völgyeken, az egész -csodavároson átgyürüdző vadregényes kilátásokkal; a tüzoltók -mutatványai ötemeletes vászonház <span class="pagenum"><a name= -"Page_132" id="Page_132">-132-</a></span> előtt játszódnak le, -valóságos utcai sokadalom másával, bérkocsikkal, lovakkal, -katonabandával, gyümölcsös kofákkal, és főképp a newyorki -tüzoltóság remek eszközeinek s kábitó gyakorlottságának teljesen hű -bemutatásával. Alkudni csak nagy hajóvállalatokkal kell a hajókabin -iránt, de többnyire felesleges az üzletekben; a boltos nem is igen -csalja meg a vevőt, az amerikai, ha már csal, nagyban teszi; ebben -is a nagy vonások embere.</p> -<p>Ez egyik megnyerő vonása e nagy drágaságnak. A másik az, hogy -mint már pedzettem, e drágaság egyrészt az óriási, a legtöbb -külföldi iparcikkre hatvanig vagy még magasabbra emelkedő -százalékkal kivetett vámoknak következése – s ez a védővám nem -pusztán a hazai üzérkedést szolgálja, mint szolgálná vagy szolgálja -legtöbb helyütt Európában. Nem mondom, hogy aki a tengeren -szabadkereskedőnek mentem át, most Amerikából protekcionistaképpen -tértem vissza, – de azt merném mondani, hogy ugy, ahogy Amerika -csinálja, a védővám mindenesetre jogosabb és okosabb, mint az -európai jelszavak szerint való. Éppen, mert a külföldi árura vetett -vám itt is, mint mindenütt, tulajdonképpen adó, amit a belföldi -vásárló fizet: az Egyesült-Államokban, ahol adót csak ingatlan után -fizetnek s fogyasztási adót alig alig ismernek: ezek a roppant -vámok voltaképp megvalósitása a világ leghelyesebb, <span class= -"pagenum"><a name="Page_133" id="Page_133">-133-</a></span> -legbecsületesebb, legszociálisabb intézményének: a progressziv, -kit-kit tehetségéhez képest terhelő adónak. Mert, mondom: ami a -szegény embernek kell: étel, ital és egyszerü ruha, az megterem -vagy megcsinálódik otthon is, tehát olcsó s a kiskeresetü ember -számára valóságos adómentes létminimumot biztosit. Viszont, akinek -van miből élni ezen a fokon fölül is – pontosan annyiszor nagyobb -adót fizet a nagyobb vámok formájában, amekkora fényüzést kifejt -vagy amekkorára képes. A prémre, a drága szövetre és fehérnemüre -kivetett adó pedig mindenesetre igazságosabb, mert terhében valóban -és arányosan fokozottabb, mint a mi gonosz fogyasztási adóinknál, -melyek teszem a cukrot egyformán drágává teszik a munkás és a -milliomos számára, pedig a milliomosnak sem kell sokkal több cukor, -mint a munkásnak, a munkásnak sem sokkal kevesebb, mint a -milliomosnak.</p> -<h4>6.</h4> -<p>De végre is: csak a mi világunknál jobb, de jónak nem jó -Amerikában sem szegénynek lenni. S hogy itt a szegénységből a -gazdagságba átmenetet alig ismernek; hogy Amerikában a vagyontalan -vagy kevés jövedelmü polgárembernek sorsa és állapota -elviselhetetlen pokol: az talán legfőbb sarkalója e vad energiáju -népsokaságnak abban az egeket verő <span class="pagenum"><a name= -"Page_134" id="Page_134">-134-</a></span> pénzcsináló munkában, -mely viszont arra sarkalja őket, hogy a természet erőit, az emberi -elme kitalálásait a mi képzetünket elkábitó, lesujtó, lefőző és -megszégyenitő arányokban kutassák ki, s mihelyt kikutatták, menten -bele is iktassák és be is fogják munkájuknak dantei -nagyszerüségébe. S megforditva is igaz lehet: éppen, mert e -semmitől vissza nem riadó vállalkozó kedv és mindent munkájába -illesztő elfogulatlanság határt nem ismer: annyira nyitva áll -minden tehetség, erő, élelmesség és szomjuság előtt a meggazdagodás -lehetősége, hogy Amerikának szegény emberek számára is -berendezkednie egyszerüen nem érdemes – csakugy, mint ahogy, -valljuk meg, a mi intellectuális világunk is, mentül -intellectuálisabb, annál türelmetlenebb kezd lenni a lélekbeli -alacsonyság iránt, annyira, hogy például Berlinben vagy Párisban -ostobának és korlátoltnak lenni nem kisebb pokol, mint New-Yorkban -szegénynek lenni. Való igaz: ez a minden eddigi emberi erőlködést -tulszárnyaló munka eredményeiben egyelőre egyoldalu, s minden -inkább, mint vonzó. Ám e minden eddiginél teljesebb anyagi -föltételek egy minden eddiginél hatalmasabb értelmi fejlődés -számára rakják le a gazdasági alapokat, s amily rettenetes volna, -ha a mai Amerika a maga képére formálná át a világot, oly -gyönyörüség lesz egy-kétszáz év mulva élni, mikor majd a mai -kalmárok unokái <span class="pagenum"><a name="Page_135" id= -"Page_135">-135-</a></span> az egész emberiség számára értelmi -gyönyörüséggé fogják átszublimálni apáik és nagyapáik minden eddigi -mennyiséget eltörpitő anyagi hagyatékát. S aztán – ezt se tagadjuk -el: e mai egyoldaluságon, ez egyelőre lélektelen materializmuson -belül is már van is valami, ami spirituális érték: a nagy stilus, -melyet a mi eddigi civilizációnk eddig a müvészeten kivül csak a -politikában ismert, s ott is csak olykor, egy-egy Napoleon -idejében. Ezek a kalmárok, ha pusztán kalmárok is, történelmi -nagyságu nevelői az emberiségnek, mikor kiméletlenségükkel, -vakmerőségükkel és versenyükkel összezuzzák, megfojtják és kisöprik -a világból a kicsinyes szatócskodást.</p> -<h4>7.</h4> -<p>A gólyamadarakról meg van irva, hogy mikor vándorutra kelnek: -beteg társaikat nemcsak hogy otthon hagyják, vagy ott hagyják, -könyörületlen, elpusztulni utközben – de még nekik is esnek, s -kemény, hegyes, gyilkos csőrükkel agyonvagdalják s elpusztitják a -nyavalyásokat. Ilyesvalami az amerikai erkölcs. Ebben az -élelmességre, kiméletlenségre, gyors szemre s biztos kézre -alakitott világban az élhetetlenség, a gyengeség s a restség -nemcsak hiba, hanem bün is; nemcsak végzet, melynél fogva balra -görbül az ember sorsa, de vétek is, melyért meg kell lakolni. Az -élhetetlen embert nemcsak <span class="pagenum"><a name="Page_136" -id="Page_136">-136-</a></span> hogy megveti s nem segiti az -amerikai, de gyülöli és üldözi is, s aki nem akar egyebet, mint egy -helyben maradni és élni, annak odaát nem lesz maradása s alig lesz -életre valója. Akarni annyit tesz, mint az emberektől akarni -valamit – s mint ahogy az asszonyok, még az ártatlan szüzek is, -ösztönszerüen undorodnak az olyan férfitól, ki a szerelemben, -bármely oknál fogva, nem szorul őrájuk: az emerikai is szinte testi -utálattal nézi az olyan jövevényt, kiből az akarás képessége -hiányzik vagy kiveszett.</p> -<p>De azért munkára sem kényszeritik az embert. Egyáltalában: kevés -dologra kényszeritik, értvén kényszeritésen az álladalom -mindenfélébe való rendező, megszabó és parancsoló belenyulását. A -törvény ugyan nem ismer tréfát; nem ismernek a hatóságok sem, -amelyek, legfeljebb a sápot s a megvesztegetést ismerik – de a -szabadság, az ember emberi jogának átérzése annyira benneél az -amerikai ember idegzetében, hogy bár nem veszi tulságosan szivére, -ha teszem a rendőr végighuz rajta, de a rendőr sem tekinti a -világrend megbontásának, ha annak rendje és módja szerint meg kell -boxolnia azzal, akit le akar fülelni. Nem, a kimondott kényszerités -nincs inyére az amerikainak. Azonban: a természetben s a -világegyetemben sincs a jó istennek belügyminisztertől aláirt -kinevező pátense, s a <span class="pagenum"><a name="Page_137" id= -"Page_137">-137-</a></span> tüzre-vizre sincs ráirva, hogy ezen -elemekkel tilos a játék, különbeni halálbüntetés terhe alatt. -Mindazonáltal az isten keze sulyosan nehezedik ránk, s a törvény -nem tudása nem óv meg a haláltól. E sorokban már kerülgettem -egyszer, hogy az amerikaiak életrevaló berendezkedése lépten-nyomon -a természet eredendő rendjét juttatja az ember eszébe – most pontos -példát mondhatok rá. Tehát: az amerikai életben, mint a -természetben, kimondott kényszerüség kevés van – de minden irott -törvénynél, minden kőbe vésett parancsnál, minden kötött -marsrutával való utnakeresztésnél nagyobb kényszerités és sulyosabb -szolgaság az a tompa nyomás, mely hetven millió egy törekvésü -emberből kilökődve, hetven millió felől nehezedik rá a jövevényre, -hogy vagy összelapitsa és összemorzsolja, vagy ugy váltassa meg -vele nyomorult életét, hagy a legkisebb ellentállás törvénye -szerint arra tart, amerre a többi. Sehol sincs megirva, hogy aki -nem tud angolul, annak nincs joga az Amerikai Egyesült-Államokban -élni, sőt nincs hely a világon, még Svájcot is beleértve, hol -hivatalból a soknyelvüséget annyira elismernék, mint az -Egyesült-Államokban, melyekben még a muszka zsidók <em class= -"gesperrt">yiddish</em> nyelvét is elismerik külön nyelvnek, s a -szülékhez intézett iskolai köriratokat kiadják ezen a nyelven is. -De viszont ki kényszeritheti rá az angolt, hogy olyan hivatalba -<span class="pagenum"><a name="Page_138" id= -"Page_138">-138-</a></span> menjen, olyan üzletben vásároljon, hol -nyelvét nem értik? Ki parancsolhatja meg neki, hogy olyan -emberekkel barátkozzék, kikkel a beszéd fáradságos, kinek szokásai, -nézetei s felfogásai elütnek az övétől? A jövevénynek épp ugy -minden szabad és semmisem tilos, mint a bennszülöttnek – de nincs -módjában szabadságával másképp élnie, mint ahogy a közfelfogás -megszabja. Nincs világ, melyben annyira rövid ideig volna csak -lehetséges megmaradni idegennek, mint ebben a világban, mely -jövevénységből fejlett s jövevényekből gyarapszik. Semmiféle -törvény intézménye nem parancsolja itt a felszivódást s a -naturálizálódást – de testi és lelki, erkölcsi, gazdasági és -társadalmi lehetetlenség: megmaradni itt idegennek. Nem muszáj: de -legjobb, legalkalmasabb, legcélszerübb, legmegfelelőbb, -legkecsegtetőbb, legkellemetesebb, legegészségesebb, -legkényelmesebb, leggyakorlatibb, legkevesebb összeütközéssel járó, -legtöbb sikert biztositó, legkevésbbé árvaságos és leginkább -társaságos dolog: ugy élni, ugy öltözködni, ugy beszélni, ugy -cselekedni – végezetre pedig: ugy érezni és gondolkozni, mint a -többiek teszik. Mint ahogy az éghajlat, a föld, a táplálék s az -élettel való küzdelem hatása tiz esztendő alatt már vonásaiban, -tartásában, egész külső megjelenésében mindenütt, még arcképről is -megismerhetően amerikaivá alakitja a bárhonnan származó, -<span class="pagenum"><a name="Page_139" id= -"Page_139">-139-</a></span> bármely fajtából sarjadt, szőke vagy -barna, kövér vagy sovány idegent: azonmód a siker csábitása s a -sikertelenség átka itt oly rettenetes, minden egyéb világénál -hatalmasabb erővel gyomrozza, vonzza vagy taszitja a lelket; az -alkalmazkodónak oly szédületesek a kilátásai, az elzárkózónak oly -irtózatos az elhagyatottsága, hogy e szörnyü nyomás összeroppantja -a legmerevebb nekiszegülést is, vagy megforditva: megkeményiti a -legpuhább bátortalanságot is. Igy kell érteni, s ezzel a kulcscsal -megérteni az amerikai szabadságot, egyenlőséget s türelmességet. Ez -éppen nem áll abban, hogy az amerikai, éppen ugy, mint akárki más, -ne vetné meg az idegent, ne kerülné az idegen vallását, ne volna -gőgös gazdagságára, müveltségére vagy hatalmára. De a verseny: az -csakugyan szabad; a meggyőződés: az csakugyan korlátozatlan – s az -egyenlőség, ha nincs is meg az emberek közt, de megvan az emberek -esélyeiben, megvan a lehetőségben s a kilátásokban. Az idegen, ha -naturálizálódott: valóban teljes értékü amerikai polgár, kit sem -törvény, sem politika, sem társadalmi szokásjog nem különböztet el -a többitől. A szegény ember, ha meggazdagszik: valóban teljes -értékü milliárdos, kitől senki sem veszi rossz néven, ha palotája -van a Fifth Avenuen, s kinek nem vetik szemére származása rongyait, -mikor esti ruhában ül le pástétomot enni. Elmerülni <span class= -"pagenum"><a name="Page_140" id="Page_140">-140-</a></span> -könnyebb, partra jutni nehezebb itt, mint bárhol egyebütt a világon -– de a partrajutottat nem löki vissza senki a fuldoklásba; a bukás -nem foszt meg a becsülettől, a szerencsétlenség csak kerités, amely -elválaszt, de nem örvény, amely elszakit. Van, nagyon is van -különbség marsall meg közlegény között, de minden közlegény -bornyujában hordja a marsallbotot, születésére, származására, -multjára való tekintet nélkül. Szó sincs róla: ez még mindig nem -igazi szabadság és egyenlőség, mert a <em class= -"gesperrt">start</em>nál még mindig egy sorba állitja az erőseket s -a gyengéket. De Európához képest haladás, mert legalább startba -hagyja állani a gyengéket; a politika minden szabadságát megadja -nekik, hogy szövetkezéssel erősödjenek s ellennyomással -ellensulyozzák a gazdagok nyomását – s bár nem tud, nem is akar -tenni az ellen, hogy <em class="gesperrt">ember</em> az emberek -közt különbséget ne tegyen, de <em class= -"gesperrt">intézményeiben</em> lehetőleg kevesiti az alkalmakat a -megkülönböztetésre. Hogy csak egy példát mondjak: sehol vallásos -okokból való üldözésre kinálkozóbb feltételek nem volnának, mint -Amerikában, hol a vallás szent dolog, az emberek hivőek s a -vallásosság kötelesség. De okiratokban nem emlitik az ember -felekezetét, iskolában nem tanitanak vallástant, hivatalból -senkiről sem tudják, mi a vallása, a nevelés nem választja el -egymástól a különböző hitüeket, nincs meg, <span class= -"pagenum"><a name="Page_141" id="Page_141">-141-</a></span> mint -nálunk, az a megkülönböztetés, mely hivatalból mintegy bélyegül -nyomja az emberre az ő felekezetét s valóságos különbségül is -beleneveli idegzetébe, élete módjába s a társasági körébe. A -felekezeti életnek s a nemzetiségi különválásnak sehol sincs -nagyobb szabadsága, mint Amerikában – de sehol sem könnyebb -észrevétlen maradni vallásunkkal vagy származásunkkal, mint -Amerikában.</p> -<h4>8.</h4> -<p>Téved azonban, aki azt hinné, hogy Amerika ezt a szabadságos és -egyenlőséges amalgamizálást is rózsavizzel csinálná. Ahogy szinte -szemünk előtt folyik e folyamat; ahogy szemünk előtt okádják a -hajók kétezrenkint és százezerszám a gyámoltalan és tanácstalan -kivándorlókat s két lépésnyire a kikötőtől már ott idegeskednek, -kiméletlenkednek, dolgoznak, tervelnek, komolykodnak, gazdagszanak -s általában, hogy ugy mondjam: <em class= -"gesperrt">amerikállanak</em> véreik s testvéreik, kik tizenkét -vagy huszonnégy hónap előtt még szakasztott oly zöldek s -ágrólszakadtak voltak, mint a mai jövevények: az embernek eszébe -jut a középkori szokás, mely nyaklevessel avatta polgárrá a -jobbágyot. Csak az a titka az amerikai nyaklevesnek, hogy nem -hivatalból adják, ami elkeserit s ellenállásra készt, hanem az élet -adja, ami serkent és alakit. Egyfelől semmi kényszerités -<span class="pagenum"><a name="Page_142" id= -"Page_142">-142-</a></span> vagy üldözés, mely az embert emberi -méltóságában érné származása miatt, másfelől azonban a különbség -irtózatos kilátástalansága s az elzárkózás kétségbeejtő -reménytelensége – kettő felett pedig, magasabb egységül, az -uralkodó fajnak, szokásnak, nyelvnek, miveltségnek, intézményeknek, -sőt embereknek is néma, ki nem mondott, nem is tudatos, de hatalmas -csábitása: mindez együttvéve azt öklözi a jövevény koponyájába, azt -sugja fülébe, azt vési idegeibe, azt vegyiti, lassankint, vérébe -is: <em class="gesperrt">légy olyan, mint a többiek</em>! S ha az -öregje még állja a csábitást: a gyereke nem. A kis magyar gyerek -lepisszegi apját, ha magyarul szól hozzá az utcán; a clevelandi kis -tót fiu azt irja iskolai dolgozatul, hogy: én amerikai polgár -vagyok s az osztrák-magyarok nemzeti virágja a napraforgó: a kis -zsidógyerek el-eljár a vasárnapi iskolába s elvegyül a presbiteri -ájtatosságba; nem tilos, sőt megvédett dolog magyarnak, tótnak vagy -zsidónak lenni, de nem szép, nem előkelő, nem uri, s a gyerek kap -az előkelőségen, az uriságon, ha az nem löki őt vissza, mint ahogy -Európában sokszor és sok helyütt igenis visszalöki. Az amerikai, -aki nem üldözi, csak szánja az idegent, s az amerikai élet, mely -nem bántalmazza, de szánalmassá teszi az idegenséget; az amerikai -ember, ki magával egyérőnek tekint mindenkit, aki vele egy nyelven -beszél s vele egy istent hisz, <span class="pagenum"><a name= -"Page_143" id="Page_143">-143-</a></span> s az amerikai társadalom, -melynek minden egyes szokása és intézménye mint legcélszerübb -megoldás, leggazdaságosabb mód s legalkalmasabb rend csillan fel a -jövevény tanácstalansága előtt: ezek azok az erők, amik Amerikában -ugy oldják meg a nemzetiségi kérdést, hogy noha az eredendő -angolság mindig kisebbségben volt s mindig abban marad: az -Egyesült-Államok ezerféle származásu, ezerfelől megujuló, egymástól -államonkint s földterületenkint a fejlettségnek s a müveltségnek -olykor századaival különböző népességét a gulyástól az elnökig -egységes, együttérző, egyfelé törő, egy nyelven beszélő, egy -földben gyökeredző, egyforma testi s lélekbeli, valamennyiükből -megismerhetően kiütköző faji vonásokat mutató angol-amerikai -nemzetté alakitják.</p> -<p>Ha mindezekre azt mondja a kegyes és figyelmes olvasó, hogy -hiszen ez rózsaviz, sőt selyemkeztyü: én megint csak azt mondom, -hogy téved. Ugyanez a rózsaviz tud választóviz is lenni, s ugyanez -a selyemkeztyü kérlelhetetlen öklöt fed. Amerika minden intézménye, -szokása s erkölcse a körül fejlett, hogy itt a természet s az élet -nem tréfaság, – s ha szemügyre veszed a látszólagos lágyságot s -irgalmat, s a látszólagos kegyetlenséget: mindkettő alján egy -egységes és gyakorlatból fejlett megkülönböztetést találsz: -szeretek és befogadok mindenkit, aki segitségemre <span class= -"pagenum"><a name="Page_144" id="Page_144">-144-</a></span> van, -gyülölök és elpusztitok mindenkit, aki utamban áll.</p> -<p>Azzal a finom, intellectuális öreg urral, kit az elébb M. Paul -Bourgetval együtt emlitettem, egy este együtt ültünk a hajó karfája -mellett, s beszélgettünk gobelinekről s prerafaelita képekről, -beszélgettünk versekről, asszonyokról, védővámokról s izületi -csúzról (szegény öreg ur mankón jár a csúz mián), s hogy hogy nem, -szó kerül a vadászatról is. Az öreg urnak nagy birtokai, nagy -erdőségei vannak valahol a Michigan vidékén; nádasban lesett -rucára, sürüben lesett vadra – „de mi mindez ahhoz képest, tette -hozzá szeliden elmerengve – mi ez ahhoz képest, mikor indiánusokra -vadásztunk!…“</p> -<p>– Mire tetszettek vadászni? – kérdeztem fölriadva.</p> -<p>– Indiánusra – szólt ő szeliden, – indiánusra; valóságos -hajtóvadászatok voltak ezek, néha szakasztott olyanok, mint India -dsungeljaiban a tigrisvadászat, mikor, ha nem boldogultunk máskép, -gyürübe fogtuk a gyilkos veres ember buvóhelyét, rágyujtottuk a -bozótot, s ott lőttük le, ahol végre a füst, a tüz, a megfuladás és -megpörkölődés elől ki <em class="gesperrt">kellett</em> bujnia… Én, -hiszen láthatja, rokkant vagyok már az ilyesmihez, de öcséim még -meg-megcselekszik… <span class="pagenum"><a name="Page_145" id= -"Page_145">-145-</a></span></p> -<p>Szájtátva hallgattam, s az öreg ur elértette hallgatásomat. -Elmosolyodott.</p> -<p>– Kegyed most azt gondolja: vakard meg az amerikait, még ha -gobelinekről beszél is, és megtalálod a rézbőrüt. Nem mondom, hogy -egészen téved; lehet, hogy vademberek vagyunk s az vagyok, talán, -magam is. De éppen rézbőrüek nem vagyunk; a rézbörüből sohasem -válik ember; az megmarad mindig vadnak, kegyetlennek, mérgezett -nyillal lesből lövöldözőnek, – talán szépnek és költőinek, de -lustának, rosszindulatunak s ostobának, mint a tigris vagy az -oroszlán, amely szintén igen szép állat, de mégis el kell -pusztitani ott, ahol az ember élni és dolgozni akar. Kegyed -délelőtt, láttam, Prescottot olvasgatta, együtt könnyezett e derék -és jó emberrel a mexikói asztek müveltség pusztulásán s a Cortezék -képromboló kegyetlenségén. Nem vette észre, éppen a Prescott -leirásában, hogy gonoszabb embereket a föld még nem hordott hátán, -mint ezek a nemes asztekek voltak? Ezzel a fajtával nem lehet -együtt élni, legfeljebb hozzá lehet romlani, – s ezt, ugyebár, -mégsem kivánja tőlünk?</p> -<p>Szakasztott ilyen gondolatmenetet hallottam egy német apától -származó, de maga már egészen amerikai, még pedig délvidéki, fiatal -kereskedőtől, kivel sörszó mellett elpolitizálgattunk, s aki elébb -agyondicsérte Roosevelt elnököt, amért a szegény meggyötrött -<span class="pagenum"><a name="Page_146" id= -"Page_146">-146-</a></span> muszka zsidóknak pártját fogta, majd -pedig, szinte átmenet nélkül, leszamarazta, amért a négerekkel -kacérkodik.</p> -<p>– Nem gondolja, kedves Mr. Stein, nem gondolja – kérdeztem, – -hogy némi ellentmondás van a kegyed felfogásában?</p> -<p>– Nem gondolom. Én jó embernek tudom magamat és emberszeretőnek, -akit bánt az igazságtalanság itthon, bánt az idegenben is, és nem -bántam volna, ha Dreyfus kapitányért vagy a kisenevi zsidókért -hadat üzentünk volna Európának. Mert igazságtalanság a zsidóval -azért bánni rosszul, amiért zsidó, mivelhogy a zsidó szakasztott -olyan ember, mint én vagyok, aki ha megtanulta nyelvemet s -beleszokott felfogásomba, szakasztott ugy él, ugy dolgozik, ugy -érez s ugy gondolkozik, mint én. Ha összeházasodom az asszonyával: -a gyerekem bőre, képe, a lelke is szakasztott olyan lesz, mint -akármelyikünké. Ezt kipróbáltuk, ez igy van. És kipróbáltuk, hogy a -négernél nincs igy; hogy azon hetediziglen megérzik, hogy nem olyan -ember, mint mi; hogy nem való közénk, ha szabad; hogy nem való -arra, amit mi nevezünk életnek, s nem lehet vele másképp együtt -élni, mintha alul tartják s rosszul bánnak vele. Ti idegenek és ti -északiak ne beszéljetek bele a mi dolgunkba; nálatok nincsenek -négerek, s ti nem <span class="pagenum"><a name="Page_147" id= -"Page_147">-147-</a></span> tudjátok, milyen a néger. Mi tudjuk és -tudjuk, hogy kell vele bánni.</p> -<h4>9.</h4> -<p>Megint csak elhallgattam – az ember mindig elhallgat, ha szeret -vagy ha tanul. Mondom, már a hajón voltunk, visszajövet Európába; -nyugaton a nap, igazi amerikai módra, hirtelen eltökéléssel bukott -le a tengerbe, s hirtelenül, átmenet nélkül, burult fölénk az est. -A távolból már nem látszott, csak érzett a szárazföld, Amerikának -forróságtól szikkadó, verejtéktől nedvesedő földje. Szent földje – -igen, ismerjük el, hogy szent. Hány hazátlanság lelt rajta hazát, -hány hajótöröttség ért rajta partot! Nem uj világ, nem is szép -világ Amerika, de a jóvátétel világa. Ez a fele földet beboritó -nagy sziget óriási méretekben az, aminek, kicsinyben, a Robinson -szigetét álmodta meg a szárazságban lángoló elméjü De Foe Dániel. -Minden nemzetek Robinsonjai, s általában az európai müveltség -robinsonsága itt vetődik szárazra, minekutána könnyelmüség, -lustaság, bün vagy szerencsétlenség után a fuldoklásig közel volt a -halálhoz. Ó, a Robinson szigete nem paradicsom; Robinsonnak -dolgoznia, dolgoznia, irtózatosan dolgoznia kelett, olyan munkával, -erővel, türelemmel és állhatatossággal, melynek tizedrésze is elég -lett volna otthon a boldogulásra – de otthon <span class= -"pagenum"><a name="Page_148" id="Page_148">-148-</a></span> a -kényszerüség nem tudott ugy bottal s halálveszedelemmel tanitani, a -siker nem tudott oly fejedelmi, oly tüdőt tágitó elégtételt adni, -mint ideát. Persze: titokban, a lelke legmélyén, szigete fölött -való császári hatalma közben Robinsont el-elfogja a vágy a régi -világnak: nem munkátlansága, de élete után… A társalgóból -zongoraszó hallik, majd egyszerre zugó ének; valaki megint -rágyujtott, mint napjában annyiszor, az America-himnuszra, s a -miszterek s a missziszek, a mászterkák, a misszek s a misszecskék -lelkesen dalolják vele, a <em class="gesperrt">God save the -King</em> nótájára: <em class="gesperrt">Á-á-mö-ri-ká</em>! Be sem -megyek már; szembehunyva, kivülről is ismerem e képet, amint körben -állanak, egy szájjal, egy lélekzettel, egy nyelven s egy érzéssel -énekelnek: déliek és északiak, keletiek és nyugatiak, németből, -olaszból, spanyolból, franciából és hollandusból s javarészt még a -maguk testében, talán csak néhány esztendeje amerikaivá lettek – -mialatt felettük, a zongorára ugorva, egy fekete kis zsidólyány -lengeti a csikos csillagos zászlót. Amerikát éneklik s Európába -sietnek – fáradtan, szomjasan, epedve egy kis élet s vidámság után. -Daluk végigverődik a sötétségen, s mosolyogva lehunyt szemhéjaim -mögül egyszerre ott látom magam St.-Louisba menet a vasuton, a -hálókocsi dohányzó-szobájában, egy szurtoskörmü vékony kis szabó -mellett, aki régen, talán <span class="pagenum"><a name="Page_149" -id="Page_149">-149-</a></span> harminc esztendeje, hogy -Bajorországból ide vetődött, s most igen jól megy dolga. Kinéztem -az azon órában sik vidékre, melyet megült a por s az -elhagyatottság; imitt-amott rongyos deszka-vityillók, gazdátlan -taligák – furcsa, hogy mint Belgiumban, itt is: ahol legtöbbet -dolgoznak a világon, ott tetszik a vasut mente a legistentől -megvertebb leromlottnak. A szabócska sürün hörpentette kis ezüst -butykosából a whiskyt, s minden korty után kéjesen köszörülgette -torkát. Végignézett a vidéken, majd hirtelen lelkesedéssel fordult -hozzám:</p> -<p>– Istenem, micsoda áldás az emberiségre, hogy ez az Amerika: -van!</p> -<p>Értően bólintottam egyet, ő meg halkan tette hozzá:</p> -<p>– De azért nem mondom, hogy élni nem jobb otthon.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_150" id= -"Page_150">-150-</a></span></p> -<h3>Berlin</h3> -<p class="center">(1908.)</p> -<p>Mióta, nyolc esztendő előtt, utoljára jártam Berlinben, ez a -szép és nagy város nemcsak még szebb s alig nagyobb lett, de -meggyarapodott egypár olyan <em class= -"gesperrt">Wahrzeichen</em>-nal, amilyenről, aki ma ismeri meg, -szinte ezekről ismeri, s el sem birja gondolni, hogy Berlin ezek -nélkül is Berlin lehetett. Ilyen, mindenekelőtt, a berlini uj -épitészet s ennek legszebb virágja, a Messel Wertheim-áruháza, -melynek szolid és praktikus bájossága benne kisért, valóságos -stilus gyanánt, az uj szinházak és kocsmapaloták épületeiben. -Ilyenek nagyrészt e kocsmapaloták, melyek a gyalázatos főztjéről -nevezetes Berlint most hirtelen Páris, Stockholm és Bécs mellé -állitják – nem ugyan főzőmüvészet dolgában, de ez ugyis csak az -igen gazdagok mulatságát szolgálhatja, hanem abban a fontosabb -tekintetben, hogy elérhető áron egészséges és változatos matériából -készült ehető ételt kapni tisztességes felszolgálással. Ilyen a -földalattival <span class="pagenum"><a name="Page_151" id= -"Page_151">-151-</a></span> váltakozó földfeletti vasut, mely -viszont newyorki vonást elegyit a nagy város képébe s a töltésre -zárkózott Stadtbahnhoz képest olyanfajta meghittséget vet a -közlekedésre, aminővel az orvos vagy az anatomus nézi embertársait. -Ilyen a részint csak Párist és Bécset ostromló lázas szinházi élet, -amelyről még a portás és a pincér társaságával megelégedő idegen is -megérzi, szinte a levegőben, hogy a közélet részévé lett, szivbeli -és közügygyé. Ezekhez s a most már gépkocsiktól is népesitett -közlekedés növekvéséhez képest hanyatlás számba legfeljebb az -mehetne, hogy a becsületes és emberséges Ladenschluss-törvénynél -fogva ma már minden boltot bezárnak kilenckor, s nem vehetni, mint -annakelőtte lehetett, éjfél után kettőkor a Friedrichstrassén -keztyüt és nyakravalót. Ezt a különbséget azonban igazán csak az -veszi észre, aki meghal, ha éjjel kettőkor nem vásárolhat keztyüt -meg nyakravalót.</p> -<p>Megengedem, hogy ez külsőséges itélet, s az olyan nagy város -polgára, mint aminő Berlin, méltán lenézheti azt az idegent, aki -mindössze ezt látja meg Berlinen, s azt hiszi, hogy ilyenformán -valaminemü sejtelme van a városról, lakosságáról, életéről. -Bizonyára nincs sok, és, hiába, a portás és a pincér nem mindenben -reprezentál egy három milliós világvárost, melynek lakosai közt ott -a császár is, ott vannak tudósok, költők, ott az udvari nemesség s -<span class="pagenum"><a name="Page_152" id= -"Page_152">-152-</a></span> ott az ipar s a pénz uj nemessége és, -ami mindezeknél nagyszerübb, ott a világ legremekebbül szervezett -munkástábora. Mindazonáltal nem kell azt hinni, hogy az ilyen -felszines szemlélő s csakis a felszint szemlélvén, mégis egyet-mást -ne látna meg az idegen világ leglelkéből, legsajátosabb -sajátosságaiból. Ugy vagyunk ezzel, mint a fiziognómiával, mely -zárt ajakkal is beszél s elmondja gazdája titkait. Csak éppen -szemügyre kell venni.</p> -<p>Hogy példát mondjak erre s berlini példát: itt a német birodalmi -gyülés palotája s itt vannak az ülései. Én éppen akkor jártam ott -fenn, mikor javában folyt az ujságiró-sztrájk s egy olyan gyüléshez -volt bejutásom, melyről a világ nem tud – igaz, hogy nem sokat -veszit vele; Tirpitz admirális költségvetését tárgyalták, és sem az -admirális ur, sem a képviselő urak nem erőltették meg magukat, hogy -a vitát érdekessé tegyék. S fenn ülve a karzaton, szemben az -elnökség s a szövetségtanács dobogójával, unalmamban azt kezdtem -elgondolni: vajjon ha ezt a házat és gyülést nem ilyen magamformáju -minden hájjal megkent s a németség emlőin nevelkedett ujságiró -nézné végig, hanem valami átlagos müveltségü, teljesen idegen -ember: milyen képe alakulna a német alkotmányos és politikai -életről?</p> -<p>Mindenekelőtt észrevenné, hogy sem az ujságoknak, sem a berlini, -sem tehát a birodalmi életnek <span class="pagenum"><a name= -"Page_153" id="Page_153">-153-</a></span> nem afféle lázokozó -fókusa a Reichstag és épülete; még a külügyminiszter-kancellár -expozéja napján is közömbösen bonyolódik le a sürü forgalom a -Reichstag közelében, melynek a nyilvánosságot igen megrostáló -jegykiadó szokásai azt mutatják, hogy a nagyközönség nem igen töri -magát az ülések után, különben kiküzdötte volna már magának, hogy -ne olyan legyen a bejutás, mint egy magánmuzeumba. Egészen biztos -ezekről a külsőségekről, hogy ennek a parlamentnek nincs, nem lehet -föltétlen vezérlő hatalma; nem e körül vagy nem csakis e körül -forog a politikai élet; ennek szava nem oly erős, hogy emelne vagy -buktatna olyanokat, akiktől sorsok, vagyonok, bodogulások függenek -– ha ilyen volna, a dolgaik után járó emberek többet törődnének -vele.</p> -<p>Széles, előkelő, egy kicsit luteránusan disztelen és kongó -keresztfolyosókon ődöngenek lassu léptekkel a népképviselő urak. -Legnagyobbrészt – egypár elegánsabb öreg junker-figurát kivéve, -polgári, sőt kispolgári viselkedésü és öltözetü férfiak, akik -szemmelláthatóan idegenül és idegesen járnak-kelnek a frakkos -lakájok között, s látszik rajtuk, hogy nem ez az ő <em class= -"gesperrt">igazi</em> helyük; nem, mint az angol képviselőnek, még -egy s a legmeghittebb klubjok ez a többi mellett. Ahogy egymásnak -köszönnek, ahogy egymás mellett elmennek, azonnal látszik, hogy -kevés közük van egymáshoz, vagyis megint csak az, hogy <span class= -"pagenum"><a name="Page_154" id="Page_154">-154-</a></span> nem -tulságos sokat hat az egyes sorsára, hogy itt mi történik, ki van -fölül és ki van alul. Benn a teremben a kevésülésü karzatok mind -tele vannak, csak az ujságirókarzat kong az ürességtől. Egy-egy -rosszul öltözött öreg irnok-figura ül csak a helyén: a klerikális -ujságirók, akiket a rabszolgatartóik még a saját szakbeli -összetartásuk szocializmusától is eltiltanak. Az idegen, aki tudja, -hogy ujságiró-sztrájk van, menten megállapithatja, hogy ebben az -országban a sajtó s az ő munkásai nem tartoznak a legnagyobb -hatalmak, a legjelentősebb mozgatók, a legtiszteltebb emberek közé. -Ugy látszik, ez a világ a legitim jogok világa; az olyan szerzett -jogok, mint aminők világszerte a zsurnalisztikáé, itt nem -tetszenek, nem kellenek, nem imponálnak. Ha nem igy volna, -lehetetlen volna, hogy sem a karzati közönség, sem a képviselők, -sem a szövetségtanácsi dobogó emberei nem igen nézegetik ezt a már -ürességénél fogva is feltünő karzatot; nem okoz egy lélekzetnyi -mozgalmat, mikor üres padjain mégis felbukkan egy-két gyászos -figura.</p> -<p>De legtanulságosabb maga az alsó ülésterem. Patkóformáju sürü -padokban ülnek itt a népképviselők, s a patkó előtt, széles dobogón -ül középütt az elnökség s jobbról-balról két-két széles széksorban -a szövetségtanács. De nemcsak ezeknek van helyük a dobogón. Egy-egy -idősebb katonán vagy redingoteos <span class="pagenum"><a name= -"Page_155" id="Page_155">-155-</a></span> elegáns öreg uron -meglátszik, hogy államtitkár lehet vagy valamely állam delegátusa. -De vannak fenn fiatal emberek: fiatal tengerésztisztek és egészen -fiatal hadseregbeliek is, s vannak egyéb jókabátu, de mind -ugyanazon férfiuval, a tengerészeti miniszterrel vagy -államtitkárral szemben igen alázatos férfiak, akik nyilvánvalóan -miniszteri tisztviselők. Igy válik hát ketté ez a világ: lenn a -mély félkörben a többnyire rosszul öltözött s nagyrészt félszeg -viselkedésü képviselők – fenn a dobogón pedig a tisztviselők, a -legnagyobbtól a legkisebbig, egymás között a langrétra -szédületeitől elválasztva, de lefelé <em class="gesperrt">egy</em> -mosolygó, közömbös, le nem néző s szinte le sem látó szines uri -sokaság, a hatalomnak és előkelőségnek monopolista könnyedségével -és természetességével. A két világ közt semmi érintkezés. A -képviselők nem mennek fel, az urak nem szállnak le. Mégis: a -tengerészeti államtitkárnak van valami megbeszélni valója Epsberger -urral, aki a centrum vezércsillaga s az üsd agyon, de ne nagyon -ellenzék feje. A világért sem megy le hozzá; egy lakájt küld utána; -a képviselő ur felsiet a dobogóra, ott udvariasan kihallgattatik s -megy vissza megint a plebs közé. Ebben a birodalomban, azt kell -hinni, az urak a tisztviselők s a tisztviselők az urak, és, ugy -látszik, elég jól végzik a dolgukat, mert akiknek ez állapotra -legféltékenyebbeknek kéne lenniök: <span class="pagenum"><a name= -"Page_156" id="Page_156">-156-</a></span> a képviselők ugy törődnek -hozzá, mint valami természetességhez, mint a berlini klimához, mely -kellemetlen ugyan, de nem rossz levegőjü.</p> -<p>Jól végzik a dolgukat; itt is jól végzik: feláll egy szürke, -öreg képviselő – az embernek megdobban a szive, mikor ráismer, hogy -Bebel, de ha nem ismerné is, látnia kell, hogy nem lehet -jelentéktelen ember, mert mikor beszélni kezd, az addig részvétlen -dobogó, élén az admirálissal, lassankint átcsoportosul feléje, a -balmezőre, sőt két redingoteos és néhány tengerésztiszti ruhás uri -ember egészen előrehajol és papirost, ceruzát tart kezében. A -szónok – kellemes szavu és választékos beszédü – megemliti, dátum -szerint, az államtitkár ur egy mult évi beszédét. Az egyik -redingoteos ir valamit a papirosára s átadja egy fiatal tisztnek, -ez szalad vele hátra, kimegy egy ajtón, majd visszatér egy vastag -kötettel, felüti, elolvas benne valamit, hozzáir egypár szót a -cédulára irtakhoz, visszaadja a redingoteosnak, aki viszont az -admirális vagy miniszter vagy államtitkár urnak adja kezébe. Ez a -procedura megismétlődik a Bebel beszéde alatt egynéhányszor, s -általában ilyesmiben sürögnek és forognak a berendelt -szaktisztviselők az egész ülés, az összes ellenzéki beszédek alatt; -a vita végén egy csomó ilyen cédula van a miniszter kezében, aki -összefoglaló és vitazáró beszédét ezek kapcsán mondja el, menten -pontosan, minden adattal <span class="pagenum"><a name="Page_157" -id="Page_157">-157-</a></span> felfegyverkezve felelvén minden -kifogásra, vádra és birálatra. Az idegennek is észre kell vennie, -hogy ez a világ a jó igazgatás világa, az embereknek nem sok szavuk -van, de gondjukat viselik. S ahogy a különben hüvös ház a még -hüvösebb dobogó felől a beteg öreg népvezért, aki már annyira -megrokkant, hogy nem tud állva beszélni s beszédét a felcsapódott -székülés élére ülve mondja el – ahogy mondom a vörös öreget -mindenfelől tisztelet és szimpátia veszi körül, azon megismerszik, -hogy ez a világ nemcsak a hivatali munkának, de általában a -munkának, a dolgozásnak, a kötelesség állásának világa, ahol a -hivatali rangon kivül a jól végzett munka s a teljesitett -kötelesség is rang s tisztesség az embere számára. S talán az sem -erőltetett következtetés, hogy ez a béna parlament öntudatlanul -talán rá sem gondolva, annak az osztálynak erőbe hozásától várja -megelevenedését, melyből ez az öreg uri munkás ide -differenciálódott.</p> -<p>Ez a parlamenti példa csak egy a sok közül – igy mehetnék végig -szinházakon, temetőkön, villamos kocsikon, áruházakon, -sörkocsmákon, zálogházakon, sétatereken és száz egyéb felé, ahol -szintén, ha az ember egy odavalóval sem ismerős, egy család -hajlékába sem jutott be, észrevehet sok mindent, aminek üvegén át -az odavaló élet leglelkébe is beláthat. Nekem különben legutóbbi -berlini mulatozásom <span class="pagenum"><a name="Page_158" id= -"Page_158">-158-</a></span> alkalmával volt szerencsém -megismerkedni és együtt lehetni az odavaló szinházi élet egypár -igen kiváló emberével, tehát szerezhettem értesülést egyenest és jó -forrásból. Mégis: még ebben a társaságban és társalgásban is a sok -érdekes és tanulságos közt, amit bőven hallottam, legérdekesebb és -legtanulságosabb megint csak egy kép, egy jelenet, egy faktum volt, -amely többet mond annál, mint amit a benne résztvevők különben igen -mélyet és elméset mondtak. Ez a jelenet, röviden, az, hogy éjjel -három órakor egy nagy fogadó külön szobájában együtt ülünk irók és -szinészek, odavalók és idegenek, s már egy órája, hogy beszél s még -egy óráig beszél majd, szinte megszakitatlan dialogusban, -versengve, vitatkozva, indulattal és nekihevülve, a társaság két -tagja, két igen müvelt, igen komoly, igen elmés és az életben nagy -energiáju férfi, s beszélnek legelvontabban müvészi kérdésekről, -dolgokról és elméletekről, igen magas rendüekről, igen fontosakról, -olyanokról, aminőkről sokan köteteket irtak, cikkeket magam is -irtam, de beszélgetni és társalogni róluk önképző körös korom óta -nem volt alkalmam – nemcsak itthon, de teszem Párisban sem. Az -idegen ebből erőltetés nélkül következtethet kettőre. Az egyik -megint csak az, hogy a politikának ebben az országban nem lehet -főfontosságu jelentősége, különben lehetetlen volna, hogy -<span class="pagenum"><a name="Page_159" id= -"Page_159">-159-</a></span> nagymüveltségü, sok munkáju és -gyakorlati foglalkozásu férfiak ennyire kizáróan müvészi dolgok -köré kristályosithassák érdeklődésüket. A másik viszont az, hogy -ebben a világban a kultura nem valami sznobizmus dolga, nem csakis -divatos és kötelező játék és külsőség, nem szellő, melyben -megmárthatják homlokukat, hanem, legalább is a müvelteknél, lélekző -levegő lett, vagy, mondjuk, leszokhatatlan testi szükség, mint az -angolszászoknál a fürdő.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_160" id= -"Page_160">-160-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_161" id="Page_161"><br /> --161-</a></span></p> -<h2>FELJEGYZÉSEK</h2> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_162" id= -"Page_162">-162-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_163" id="Page_163"><br /> --163-</a></span></p> -<p>Bűn az, miről más is tud.</p> -<p class="center">⦿</p> -<p>Szerencséje van a szerelemben, vagyis: ráér.</p> -<p class="center">⦿</p> -<p>Csak egy napot kérek az életből, amikor kétszerkettő öt!</p> -<p class="center">⦿</p> -<p>Néma gyermeknek édesanyja sem érti szavát – s hány néma gyerek -nem tudja megérteni, hogy mért nem érti szavát még a saját -édesanyja sem!</p> -<p class="center">⦿</p> -<p>A sziv jobb tanácsadó, mint az ész; legalább nem akarja -elhitetni, hogy okosat tanácsolt.</p> -<p class="center">⦿</p> -<p>Verébre ágyuval? Igenis, ha kártékony és nincs ellene egyebem, -bizony nekimegyek ágyuval.</p> -<p class="center">⦿</p> -<p>Az élet halálraitéltjei azok, akiknek torkukon akad a szó, -melyet magukért kéne ejteniök s a kenyér, melyet más elől kéne -elenniök. <span class="pagenum"><a name="Page_164" id= -"Page_164">-164-</a></span></p> -<p>A régiek leberetválták a rabszolga fejét s tar koponyájára irva -a levelet, várták, mig megnő a haja s igy küldték követségbe, -izenettel, melyet maga sem ismert s csak vevője tudta meg, ha ujra -leberetválta a fejét – s ha tudott olvasni. Ilyen irás van -voltaképp mindenkinek a koponyáján; mindennek minden porcikája, -minden vonása, minden alakja bő izenetet, teljes felvilágositást, a -megesküdhetésig megbizható adatot szolgáltat egész hajdani -történetéről, melynek rendjén fokról-fokra alakult olyanná, amilyen -– egyben felismerhető s értő szem számára könnyen olvasható nyomait -mutatván annak, amilyen <em class="gesperrt">volt</em>. S mily -nehezen tud ez irásban olvasni még a tudós is, aki pedig beretvával -dolgozik s mi magunk mily ártatlan tudatlansággal viseljük magunkon -származásunk történetét!</p> -<p class="center">⦿</p> -<p>Csak meghalás van, de halál nincs. Ez lapos igazságnak tetszik, -mint mind, amit az ember a maga bőrén ki nem próbált. De ha ott -fekszik az ember kinyujtóztatva az altatókocsin; ha, belélekezvén -ötöt-hatot a savanyuan fojtó kloroform-gőzből, a koponyája belseje -zugó és kalapáló vörös kupolateremmé tágul s eszmélete utolsó -haldoklásában már csak az az egy gondolata marad meg, hogy: ilyen -lehet, ha az embert megüti a guta – s aztán nem gondol és nem érez -többé semmit; majd meg aztán, <span class="pagenum"><a name= -"Page_165" id="Page_165">-165-</a></span> ha másfél óra mulva -fölébred, megnyuzva, megsikálva, megrágva, összevarrva és -összeragasztva, égő bőrrel, jéghideg lábbal s azzal a tengeri beteg -óhajtással, hogy inkább meghaljon, semhogy ezt elviselje: akkor -gondolatlan és hivatlan fölkél benne a következtetés, hogy ez a -másfél órai semmi, mely alatt épp ugy négyfelé vághatták, fejét -vehették, vérét elfolyathatták volna, tulajdonképp rokona volt a -halálnak, szinte sógora vagy unokaöcscse. Azaz: minden igazság -lapos és velőtlen, míg hatalmát a maguk bőrén ki nem próbálták, de -az olyan próba, mely még messzebbre hat be, egy pár hüvelyknyire a -bőr alá, még a halál velőtlenségének is, annak a közhelynek is, -hogy a halál velőtlen, a legkinosabban meglepő hatalmat tud -adni.</p> -<p class="center">⦿</p> -<p>A betegség gondolkozni tanit s a fájdalom rejtelmeket fed fel. A -kinlódás állandó szubjektivitása a kinlódó szubjektumot állandó -objektumává teszi az önmegfigyelésnek, s befelé néző szociológus -számára alig tudok tartalmasabb tanfolyamot, mint egy öt-hat napos -laparotomiás állapotot. Véletlenül lett énből történetien lett -reprezentativ emberi állattá válik ilyenkor az ember, ki az ő -pillanatnyi kinlódásaiból nemének egész fejlődési menetére -kénytelen sejtelmesen visszakövetkeztetni. Faj, idegzet, test, mind -csupa megsürüsödött és lerakodott történelem, <span class= -"pagenum"><a name="Page_166" id="Page_166">-166-</a></span> -erősebbnek mutatkozik az akaratból s eszméletből lazán s átfutóan -összeállott énnél, mely, legyőzetve és leteperve, rámered a -történelemre, meglátja, észreveszi, megérzi, mint ahogy a letepert -állat érezheti, észreveheti és rémülten szemlélheti a rája nehezedő -vadállat sulyát, szőrét, melegét és szeme szikrázását. Ha igy neked -esik a fájdalom, hogy magad téped meg bele a husodat és vicsorgatod -a fogad, önkéntelen fölkél benned a történelemelőttien homályos -emlék, hogy ezek a reflexek, az állnak s az ujjnak e céltalan -mozdulatai ugy plántálódhattak bele testedbe, hogy még emberelőtti -időkben, hirtelen fájdalmak többnyire akkor álltak elő, mikor egyik -állat nekiugrott a másiknak, s ha ez annak karmát és fogát érezte a -husában, ugyanilyen mód karmával és fogával kellett védekeznie.</p> -<p class="center">⦿</p> -<p>Meggyőződésre mindig rettentően természettudományos voltam s nem -hittem már gyerekkoromban sem a halhatatlanságban, a halál után -való életben. Azonban olyan ember lévén, aki nem osztozik a saját -meggyőződéseiben, nagyszerü felvilágosodottságom tövében, mint a -komor ciprus alatt a pettyegetett bolondgomba, vidáman huzódott meg -a talánnak s a nem tudomnak egy nap elpusztuló, másnap, eső után, -ujra kibuvó babonája. De mióta egyszer operáló-asztalon feküdtem, -ennek a szép állapotnak <span class="pagenum"><a name="Page_167" -id="Page_167">-167-</a></span> vége. Belekóstoltam a halálba; -nemcsak hiszem, de tudom, mert megpróbáltam, hogy nincs -halhatatlanság, nincs halál után való élet, s hogy, ha már az élet -is semmiség, a halál még semmibb; egy igen egyszerü, természetes, -magától értetődő s a lehető legkönnyebben kialakuló, beálló és -elkövetkező tökéletes semmi. Ha nem tudnám, hogy őseink, a derék -félállatok, egyfelől kötélidegü barmok, másfelől azonban üldözött -férgek voltak, nem is érteném, mint tudtak a halhatatlanság -gondolatára rávetemedni. Igy azonban értem. Zaklatottságuk, melynek -közepett csak a sebláznak vagy az ellenség-félésnek nyitott szemmel -való s látomásoktól népes éberálmát ismerték, egyre-másra küldtek -nyakukra olyanoknak fenyegetődző, számonkérő, feleségeiket, -jószágjukat s szerszámjaikat visszakövetelő álomalakjait, akikről -tudták, hogy meghaltak, akiket maguk temettek el, vagy -széjjelvagdaltak, talán meg is ettek. Viszont, nem lévén érzékeny -idegzetüek, nem ismerték a maguk tapasztalatából az ájultság -állapotát, mely amaz álomképpel szemben arra tanitotta volna őket, -hogy a halál nem élet, a halál semmi, a halottnak egyszer s -mindenkorra mindenestül vége. Igy fejlett ki bennük a -halhatatlanság hite s száll furcsa, vigasztaló, de egyre fogyó s -pusztuló örökségül ránk, bolond unokákra, mig végképp el nem vész -majd a mi unokáink kezén, akik, szegények, <span class= -"pagenum"><a name="Page_168" id="Page_168">-168-</a></span> még -nálunknál is bolondabbak, mert még nálunknál is józanabbak -lesznek.</p> -<p class="center">⦿</p> -<p>Hogy mit el nem tud viselni fájdalmat és beavatkozást az emberi -test! Élet, gondolat, érzés – az ember azt hinné, hogy mind e -finomságokhoz finom masina kell, a legpontosabban kimódolt, a -leggyöngédebben összeállitott! Valójában a nyuzóorvos, ha csak elég -tisztán cselekszi, ugy furhat-faraghat rajtad és benned, mintha -agyagból volnál, nagytisztogatást tarthat a hasadban, a beleidet -megkurtithatja, a nyilásaidat bevarrhatja; ma, a keze alatt, alig -vagy egyéb egy rakás széthullandó matériánál, harmadnapra pedig már -fönszaladgálsz, emberül, homo sapiensül!… Karácsonyra egyszer -fonográfot vettem a kicsinyeimnek. Egészen durvát, csak -játszanivalót, néhány koronáért; lomha acélrugóra járt, a membránja -egy lap celluloid, a közepén bádoglegyecskével – s mindazonáltal ez -az otromba szerszám a ráhuzott épp ily kevéssé finom -kaucsukkürtőről gyönyörüen leénekelte a leggyönyörübb énekesnők -leggyönyörübb nótáit, az emberi hang, a mi nemes, különös, -legsajátabb és leglelkünkből szakadt emberi hangunk minden édes -sajátosságaival. Egy pár órát forgatták a gyerekek, forgatták is, -nyaggatták is – végre elszakadt a lószőr, mellyel a rugó a hengert -hajtotta. A kis fiam <span class="pagenum"><a name="Page_169" id= -"Page_169">-169-</a></span> egyszerüen spárgát kötött a helyébe, jó -egy pár helyütt összecsomózva. Majd a légy vált le a membránról, -csak enyvvel volt odaragasztva – s a kis leányom nem sajnálta a -nyálát, hogy visszaragassza. Végre az egyik kaucsuk-kürtő is -megrepedt, még pedig a legremekebb szopránnótás, mintha villám -szaladt volna rajta végig. Nos: mindez nem tette egészen tönkre; -mind e balságok, belenyulások és helyettesitések után az -eredendőnél is durvább masina, ha valamivel náthásabban és -nyekergőbben is, de még mindig emberien, még mindig édesen dalolta -el a legédesebb énekesnő legédesebb nótáját. S mind, akik énekelünk -és beszélünk s gondolkozunk és érezünk és élünk: mind ilyen durván -összerótt masszák vagyunk, a legtervtelenebb, a legöntudatlanabb, a -legképtelenebb s a legpocsékolóbb ácstól, a természetes kiválástól -találomra összeillesztettek!</p> -<p class="center">⦿</p> -<p>Mintha egy képfaragó esnék neki vakon egy tönk agyagnak és -jobbról-balról ütné és pofozná, – ami ez atyai kéz alatt -kiformálódnék, az és ilyenek vagyunk és igy lettünk mi, -valamennyien, akik élünk, és minden, ami van.</p> -<p class="center">⦿</p> -<p>Hol kezdődik az áldozatra való készség? Semmi esetre sem ott, -ahol valami áldozattal adózom, mert <span class="pagenum"><a name= -"Page_170" id="Page_170">-170-</a></span> ez néha nem is oly nagy -áldozat, jobban mondva: ami áldozatnak tetszik, valójában nem az, -mert a feláldozottat lehet hogy szivesen áldozom, csak hogy ne -kelljen áldoznom, teszem, nyugalmamból, kényelmemből, -szemérmetességemből vagy gyávaságomból. Igazában csak az az áldozat -s a más iránt való áldozó készség, ha más miatt vagy a más javáért -olyasmit türök vagy cselekszem, amire a magam kedvéért, a magam -érdekéből nem tudtam volna magamat rászánni. Ha teszem az amugy is -fukar vagy igénytelen vagy az életen nem csüggő ember akárkik -kedvéért még többet koplal vagy még kevesebbet fürdik, vagy megöli -magát, hogy a biztositási dij nekik jusson: az még nem áldozat. De -hogy a szemérmes és büszke férfi, aki a maga haladása kedvéért a -kis ujját sem mozditotta meg soha, akár a saját gyerekei kedvéért -is kilincseljen és előszobázzon: az a legnagyobb önfeláldozás, amit -el tudok gondolni. Azt hiszem, az <em class="gesperrt">anyai -szeretet</em> azért olyan magasztos, mert majd csupa olyan -áldozattal jár, amit az asszony a saját maga jóvoltára sohasem -vállalna.</p> -<p class="center">⦿</p> -<p>Mit mondana vajjon a komoly szándéku fiatal ember, ha a jó -házból való fiatal leány igy szólna hozzá: Mondja, kérem, hogy’ -tudna velem meglenni egy egész hosszu életen át; hogy tudná, mint -mondja, <span class="pagenum"><a name="Page_171" id= -"Page_171">-171-</a></span> nevét és becsületét rám bizni, és -tudná, mindenesetre, a sorsa egyik fő alakitójának megtenni: ha -valóban oly buta liba, oly értetlen állat, oly semmit meg nem látó, -észre nem vevő, s vér és akarat nélkül való ábránd-masina volnék, -amilyennek mutatnom kell magam, hogy el merjen venni, s meg merjen -tenni társának egy egész hosszu életre, neve és becsülete -őrzőjének, és sorsa egyik fő alakitójának?</p> -<p class="center">⦿</p> -<p>Nem igen van emberi cselekvés, mely előtt szóban kevesebb, -cselekvésben több tisztességet tennénk, mint az evés. Az evés -külsőségeiben való szertartásosságnak meg vannak a maga kiadós -okai. Kevesen gondolnak arra, mikor az ember emberi voltának valami -jelképét, a kimüveltségnek valami ismertetőjét keresik s önkéntelen -elégedetlenséggel látják a válogatást a tüzre, a beszédre s az -irásra korlátozva, amik – szó sincs róla – nagyszerü, de az -emberhez végre sem hozzánőtt kitalálások – kevesen gondolnak, -mondom, arra, hogy mindezek szinte keveset jelentenek ahhoz a -sajátosan emberi s a müveltség legnagyobb javát jelentő vivmányhoz -képest, hogy az ember az ő táplálékát békességben költheti el. -Micsoda nagyszerü java az emberi összetartásnak, hogy kialakitott -egy állatot, éppen az embert, mely evés közben nyugton marad, mert -<span class="pagenum"><a name="Page_172" id= -"Page_172">-172-</a></span> nem kell attól tartania, hogy az -étellel való elfoglaltsága, az evés miatt való gondatlansága -közepett valami más állat rávetheti magát s megölheti vagy legalább -is elragadhatja tőle keservesen megszerzett falatját! Az állatok -erőmozdulatai ideges kapkodássá és rángatódzássá fejlődtek el, -egyfelől az éhség mohóságától, a gyilkolás küzdelmétől és dühétől, -másfelől azonban a zsákmány elköltése alatt érzett állandó -félelemtől. Csak az egy ember tud méltósággal enni, s a parasztnak -ájtatos és meggondolt evésén még frissen megérzik a meghatottság, -hogy a fáradsággal megszerzett ételt legalább biztossságban -fogyaszthatja el. Ha az ember emberi mivoltának kéne szobrot -állitanom, nem tudom, Goethet faragtatnám-e meg annak, vagy valami -szép, komoly magyar parasztembert, amint szépen és komolyan szel -egyet kenyeréből, szalonnájából, bicskája hegyére tüzi, s csöndes -félivben emeli szájához.</p> -<p class="center">⦿</p> -<p>Az evésnek, mint jogos szenvedélynek elismerésével még messze -mögötte vagyunk a szerelem ilyen elismertetésének. A szerelemmel -szemben még a komor aszkéta Dante is ellágyult s a legédesebb -gyengédség aranyosan átlátszó szavaiban őrzi meg a Paolo s a -Francesca bünös szerelme emlékét, mint ahogy a borostyánkő megőrzi -a belekeveredett <span class="pagenum"><a name="Page_173" id= -"Page_173">-173-</a></span> szerelmes két aranylegyet. Szeretni -szabad s méltó az emberhez; mentül több bünnel és képzelettel -történik, annál komolyabban s annál több tisztelettel szemlélik. Ám -étel s ital dolgában még mindig a félvállról való vétel a -kötelesség, s aki mégis komolyan veszi, annak ezt önnönmaga -megvetésével kell jóvátennie, tiszteletét s áhitatát maga is csak -mint bocsánandó gyengeséget emlegetvén.</p> -<p>Pedig ez a bün, mert barbárság: ez a megvetése az ételnek. -Hiszen nyilvánvaló, hogy az étel s a szerelem természettől fogva -egyenlő rangu, sőt, valójában, ugyanazon természetü folyamat; az -ételnek, mint a szerelemnek, meg vannak a maga magasztosságai, -misztikumai, s az emberi mivelődés legmisztikusabb s -legmagasztosabb jelenségeiben: a vallásos szertartásokban talán még -nagyobb is a szerepe, mint a szerelemnek. A keresztyénség az ő -minden spiritualizmusával sem tudta az emberi természetet -mivoltából kiforgatni, s a középkori katholicizmus az ő baráti és -apáca-aszkétizmusa közben szinte buján és kéjelgően volt átszőve a -szerelem s a táplálkozás motivumaitól, mint aminő a Krisztus -állandó vőlegénysége, az egyház anyai méltósága, az urnak teste, -mely ostya formájában vétetik. Nem nehéz e jelenségekben régi -kultuszok nyomára bukkanni: szüzeknek valóságos feláldoztatására, -vagy ami épp ily gyakori: testi szerelem cselekedeteivel -<span class="pagenum"><a name="Page_174" id= -"Page_174">-174-</a></span> való isteni tiszteletre, és -mindenekfelett ételáldozatokra, melyek vagy mint a mennyei hatalmak -számára rendeltetett táplálék égettettek el, vagy a papoktól -elfogyasztatván, egyengették az utat a mennyei üdvösség felé.</p> -<p class="center">⦿</p> -<p>Azt már csak nem lehet eltagadni, hogy velejében a keresztyénség -zsidó kitalálás, sőt tipikusan zsidó, valóságos kvintesszenciája a -zsidó léleknek. Örök kár, hogy a kicsiny, elzárkózó, fogyaték erejü -nép nem maga terjesztette és fejlesztette; hogy csak gondolatát -pedzette meg, s gyakorlatát a középkor barbárjai állapitották meg. -Igy hajtotta végre Napoleon is a liberálizmust – és meg is látszik -a liberalizmuson.</p> -<p class="center">⦿</p> -<p>Drága, bölcs és csupa életismeret a katholicizmusnak az uristen -előtt való szószólókba vetett hite. Mert ő szent felsége előtt, az -ő mindenhatóságában, minden egyformán semmis és jelentéktelen, még -az emberi sziv is, minden félelmével és töredelmével. Ám isten fia, -ki emberré lett, a szent szüz, ki tele van anyai szeretettel, -vagyis drágálatosan magasztos kicsinyeskedéssel, a szentek, akik az -ember emberi mivoltának minden iskoláját megjárták, mielőtt az -üdvösség felmagasztosultságában bevonultak: ők mind emberek, s -mivel nem idegen tőlük <span class="pagenum"><a name="Page_175" id= -"Page_175">-175-</a></span> semmi, ami emberi, szükséges és -alkalmas szószólók a legfőbb biró előtt, aki előtt idegen minden, -ami emberi.</p> -<p class="center">⦿</p> -<p>A hitből kinőtt, a valláson tulnőtt görög bölcsnek csak gunyos -és lenéző szavai voltak a multak baromi istenségei számára. A mai -bölcs pedig, mentül jobban elhalványodik hite, annál gyengédebb -kegyelettel csügg a názáreti Jézus alakján, s a szociálista Marxot -vagy az anarchista Reclust, aki nagyon szivébe zárja s örök -dicsőségbe akarja emelni: azt mondja róluk, hogy krisztusi -férfiak.</p> -<p class="center">⦿</p> -<p>Nem nehéz megállapitani: miért. A kereszténység, amely előtt a -nyugati világ alakitó népei meghajlottak, voltaképp az esszénus és -plátói világfelfogás volt, a zsidó s a görög élet és lélek -legutolsó szava, legfőle, legvirágja, legteljesebb kiérettsége. A -fejletlen nyugatiak, mikor formáit átvették, lelkükben s -intézményeikben mélyen alatta álltak e fejlettségnek, s mint ahogy -az uj istenségek neve alá öntudatlan visszalopták régi isteneiket, -az uj hit gerendáival is régi hatalmaikat s régi világukat -támogatták meg. Az uralkodást s a szolgálatot lajtorjába foglaló -hübéri kereszténység alatt ugy eltünik az eredendő kereszténység -mindeneknek egy <span class="pagenum"><a name="Page_176" id= -"Page_176">-176-</a></span> atyától lettségét valló tanitása, mint -ahogy a középkori gót templom cifraságai alján nehéz megtalálni az -eredendő görög templom vonalait. Saját természetes fejlődésében a -nyugati világ csak ma jutott el afféle fejlettségig, aminőn akkor -volt a keleti, mikor a kereszténység levált róla. Marxot és Reclust -mindenesetre inkább lehet egy napon emlegetni Jézus Krisztussal, -mint Nagy Konstantinuszt vagy akár Nagy Károlyt is. S elvégre a -tett propagandája sem volt idegen Jézustól; a templomból a maga -kezével korbácsolta ki a pénzváltókat s a galambárusokat.</p> -<p class="center">⦿</p> -<p>Nemcsak isteneit: megváltóit is a maga képére teremti az ember. -S ahogy maga változik az idők folyásával, ugy változnak megváltói -is. Csak sorsuk nem változik: az, hogy <em class= -"gesperrt">feszitsd meg</em>-gel fogadják őket.</p> -<p>… Ez eddig csupa laposság és közhely. De nem tehetek róla. A -közhely épp azért laposodik közhelylyé, mert számos nemzedékeken -végig, talán kezdettől fogva mindvégig igaz volt és igaz lesz. A -régi történetek, énekli Heine, mégis csak ujak maradnak, mert -akivel megesnek, mégis csak megszakad belé a szivük. Unott -jelenség, hogy minden korral s nemzedékkel megváltozik a világ, s -untig ismeretesek, az unalomig egyformán ismétlődőek e vedlésnek -<span class="pagenum"><a name="Page_177" id= -"Page_177">-177-</a></span> lázas és görcsös fájdalmai. Ám e lázat, -e görcsöket, e velőbe hasitó vonaglásokat az ujság teljes -fájdalmával érzi a maga testén minden uj nemzedék. Amit ma -haladásnak és fejlődésnek nevezünk, azt már a rómaiak is ismerték, -és <em class="gesperrt">uj dolgok</em>-nak nevezték. S ez az -<em class="gesperrt">uj dolgok</em> szó egyuttal rosszaságot és -rosszat, bünös és fájdalmas dolgot is jelentett, s ilyen értelemmel -élt vele nálunk is még a XVII. század második felében a hires poéta -Gyöngyösi István.</p> -<p>Uj dolgok: rossz dolgok – s mikor az emberek a megváltó -ujságokat üldözik és megfeszitik: becsületes indulattal, őszinte -gyülölséggel, igazuknak lángoló átérzésével cselekszik ezt meg. A -takácsok, akik az első szövőgépeket szétrombolták, a kocsisok, akik -az első vasuti vonatokat kisiklatták: bizonyára hivő keresztyének -voltak. Bizonyára tele voltak két évezreden visszaharagvó -gyülölséggel az irástudók, a papi fejedelmek, a megátalkodott -zsidók iránt, kik a megváltó Jézus Krisztust epével itatták s -megfeszitették. S bizonyára nem sejtették, hogy mikor ők az első -masinákat izekre szedik, motolláikat összezuzzák, pántjaikat -megtépik, és sarkukkal ugy taposnak romjaikon, mint a hajdani -harcos az ellenség belében: hogy ők ezzel ugyanoly megátalkodott -népek, a megváltónak ugyanoly vaksággal megvert <span class= -"pagenum"><a name="Page_178" id="Page_178">-178-</a></span> -megtagadói, mint akik kétezer év előtt az isten fiát feszitették -meg.</p> -<p class="center">⦿</p> -<p>Ma már, egy évszázadnál nagyobb idő nevelő hatalma rendjén, -minden gondolkodó munkásember tisztában van azzal, hogy az ő -megváltója s vele az egész emberiségé: a lelketlennek, a -gyilkosnak, a szivtelennek és embertelennek kikiáltott szerkezet -lesz: a gép.</p> -<p>Igaz, hogy rettentő pedagógia volt. Megint csak a legnagyobb -nevelőre kell gondolni. Jézusra, ki csak olyat fogadott el -tanitványának, aki otthagyja apját, anyját s minden gazdaságából s -tekintetességéből kivetkezik. A gép kezdődő uralma irtózatos -kegyetlenséggel ütött szét a munkások között. Valósággal a belükben -tiport; valósággal megfosztotta őket emberi mivoltuktól, -méltóságuktól, keresetüktől. A napfényes mezőből s a csendes -mühelyből a füstös, az emberölő gyár gyomrába szítta a földmivest, -a kézi munkást s a hajdani rabszolgánál is nyomorultabb és -ellátatlanabb isten teremtésévé tette. Uj, eddig nem volt, nem -ismert, de mindeneknél számosabb osztályát teremtette az éhségnek, -a hajléktalanságnak, az agyonfárasztottságnak, a földönfutással -fenyegetett röghöz kötöttségnek. Megint csak a közhelyeket kell -szemre vennünk, hogy meglássuk, milyen képet keltett magáról -felbukkanásakor. <span class="pagenum"><a name="Page_179" id= -"Page_179">-179-</a></span> Fentebb leirtam e jelzőket. A gép -lelketlen. A gép gyilkos. A gép szivtelen. A gép embertelen. Az -embert áruvá silányitja s annak is leghitványabbjává, amit még csak -gondozni sem kell. S nemcsak emberi méltóságától s ellátottságától -fosztja meg, de emberi mivoltától is; magát is géprészszé teszi, -melyben elsenyved a munkájánál szükségtelen lélek.</p> -<p>Mindezt mindnyájan igy tudjuk. Igy látjuk, igy valljuk; habozás -nélkül mondja és vallja a müvelt s a gondolkozó ember is. Ez igy is -van. Mindez igaz is, mindez igy is történt, sőt igy is történik, ma -is. Ahogy a gép a munkálkodó emberek közt szétütött: a -tatárjárásnál gyilkosabban dult köztük. Halálos rémület fogta el -tőle a munkálkodók szivét és gonosz kéreg vonta be a munkaadókét. S -csak lassan, a gép uralma okozta elviselhetetlen nyomoruság -nevelése kezdte az elmét gondolkozóvá tenni az iránt: kell-e ennek -igy lennie? A gép, a nélkülünk magával tehetetlen, lehet-e -Dzsingizkán, vagy nem inkább mi magunk vagyunk-e azok s a gép -rosszasága és vaksága nem a mi gonosz vakságunk-e? A gépnek nincs -esze és nincs akarata, ő nem akarhatja, hogy az embere is piaci áru -legyen, mint a szene, amivel fütik. De az embernek van esze – miért -türi? A gép dolgozhatna akkor is, ha királyok fütenék s bibornokok -olajoznák. S mihelyt <span class="pagenum"><a name="Page_180" id= -"Page_180">-180-</a></span> ezt átlátjuk s mihelyt e szerint -cselekszünk is: a gép teszi majd lehetségessé, az a lehetőség, hogy -az ember ne maga dolgozzon, hanem a gépet: a lelketlen, a -munkabiró, az el nem proletárosodó, a bele nem sajgó, méltóságában -azért nem csökkenő s mivoltából azért ki nem vetkező, áldott, -derék, irgalmas, jószivü, megváltó gépet dolgoztassa maga helyett: -menten minden ember király és bibornok lehet – és lesz is.</p> -<p class="center">⦿</p> -<p>Ha az emberi nem fenségének szobrot állitanánk: gépet kellene -szobrául állitani. A gép a kristálylyá sürüsödött emberi elme. Az -eljövendő Danték, Miltonok és Klopstockok a gép dicsőségét fogják -zengeni: a poklokon és purgatóriumokon keresztül megváltó gépét. -Amig gép nem volt: az isten fia sem tudta megváltani az embert. Mit -tehetett ő? Csak az emberi nem büneit vállalhatta szegény lefogyott -és meggyötrött vállára. De amig gép nincs, amig egyik embernek a -másik munkájából kell megélnie, kell, elkerülhetetlenül kell, ha -nem akarunk visszahanyatlani az erdő vadjai mellé: addig minden -egyes nappal, minden egyes falatunkkal, minden egyes más -felebarátunktól elszítt lélekzetünkkel ujra meg ujra bűnbe esünk. -Nem a bűn szülte a munkát, mint a szentirás mondja: a bűnt szülte a -munka – s valameddig a magunk vagy <span class="pagenum"><a name= -"Page_181" id="Page_181">-181-</a></span> egymás emberi arcának -verejtékével kell megkeresnünk mindennapi kenyerünket: addig -bünösek leszünk s a bűn nem pusztul ki a világból, ha akár minden -ezer évben ujra emberré válik az isten, hogy terhét levegye -vállunkról. Ember, még ha isten is, az embert meg nem válthatja, -mert a fájó, a sajgó, a maga is szenvedő emberi váll gyenge és puha -a megváltásra. Acél kell ide, kemény, élet nélkül való, melynek -nincs lelke magának, de megelevenedik az emberi lélek beleömlésétől -s mikor dolgozik: nem lealacsonyodik és lélek nélkül valóvá mulik, -hanem, inkább lelkes állattá magasztosodik fel. Ha az acél -átvállalja az ember munkáját s az embernek nem kell egyebet adnia -hozzá, mint, amije bőségben vagyon s amit testi gyönyörüség -foglalkoztatnia: elmét és lelket: akkor a gép vállalja, mert -elkerülhetővé s feleslegessé teszi a bűnt is és igaz megváltással -teszi ezt a földi világot az ő üdvösséges és boldogságos -országává.</p> -<p class="center">⦿</p> -<p>Még csak egyet. Azt mondják, hogy a gépi munka az embert is -géppé fásitja vagy ernyeszti. Nem igaz; csak ahogy <em class= -"gesperrt">most</em> dolgoztatják a gép körül az embert. Nemes -ábrándozók, mint William Morris, a gépmunka gyülöletétől lettek -félig középkoriakká, félig szocialistákká, a szépségen való -csüggésből, melyet féltenek a gépmunka durvaságától <span class= -"pagenum"><a name="Page_182" id="Page_182">-182-</a></span> s -attól, hogy a gépmunka révén kivész belőle az egyéni bélyeg és -lelkesség bája. Azt hiszem: ez nagyrészt képzelődés, másrészt a -gépek mai tökéletlensége okozta kishitüség. Jó, de elfogulatlan -szemü embereket kérdek: mondják hitükre; vajjon, ha a géppel való -csipkeverést tökéletesitenék – s ez már ma is lehetséges volna, ha -az emberek bolond elfogultságból nem kapnának a kézzel vert csipkén -– nem lehetne-e a gépen vert csipke szépnek szakasztott oly szép, -mint amin szegény parasztleányok vakra varják a szemüket? Miért -kell a munkába, hogy szép legyen, emberi vérnek is beledolgozva -lennie, mint a középkori falakba, hogy tartósak legyenek? A gépek -még tökéletesedni fognak s azonfelül, ha egyszer igazi uralmuk eljő -s az embert urrá, szabaddá és ráérővé teszik: kiki pepecselhet -olyan finom és meghitt kézbeli munkával, aminővel csak kedve -tartja. De még egyszer mondom: nem igaz, hogy a gép a munkását -magához alacsonyitja. Persze: a kézi munkának is vannak téglahordói -és malterkeverői – s ez is olyan munka, amit géppel lehetne -végeztetni, ha nem akadna bolond és megnyomoritott ember, aki -olcsóbban végzi. De kérdezzétek meg a gépszedőket: vajjon -lealacsonyitott masinának érzik-e ők magukat az ő szedőgépeik -mellett, a szedőszekrényekből való betüszedés kimeritő és -lélektelen kapkodásához képest! Irókat kérdezek, <span class= -"pagenum"><a name="Page_183" id="Page_183">-183-</a></span> akiknek -van dolguk nyomdákban, hogy amely szedő-ismerőseik betüszekrénytől -szedőgéphez kerültek: nem vettek-e rajtok már egy hónap multán -változást észre: több fegyelmet, több tudatosságot és teljesebb -önérzetet? S ez természetes: nincs az embernek dicsőbb nemesitője, -mint a felelősséggel egybekötött hatalom, a kormányzás, az élettel -való eltöltés önérzet-nevelő szabadságai és magán való uralomra -nevelő kötelességei. A munkára köteles, de munkáját géppel -végeztető ember nemcsak nagyobb ur, de nemesebb és magasabbrendü -állat lesz a mai embernél. És közönségesen tudni fogja és boldog -uraságban fogja próbáját kiélvezni annak, amit ma csak dadogva -merünk remélni: hogy a megváltáshoz nem istennek kell leszállania, -hanem magának az embernek kell felemelkednie emberi sorba.</p> -<p class="center">⦿</p> -<p>Nevetek, valahányszor azt a nagy argumentumot olvasom a -szocializmus ellen, hogy, ha nem lesz meg a kenyérgond sarkalása s -ezzel a jobb kenyérért való versengés versenye, a munka látja majd -kárát, immel-ámmal történik, s módjaiban megáll a haladás. Mintha -most, mikor a szükség külső muszája rég a tehetsége belső muszája -gyanánt ivódott bele a tehetséges emberek idegzetébe: mintha most a -hivatott ember csak akkor és csak azért dolgozna <span class= -"pagenum"><a name="Page_184" id="Page_184">-184-</a></span> már, -mert éhes és meg akar élni! A valóság az, hogy ezer és millió -számra mennek tönkre s nem fejthetik ki munka közben tehetségüket -és képességüket az azon munkabeli küldetéses emberek, mert a -versengés teremtette munkaföltételek valósággal gyilkosai a jó -munkának, az elmélkedésnek s a tudatosságnak. A verseny folytán a -munka ideje, menete, beosztása: mind a versenyben leggyőztesebb, -vagyis a különösen munkabiró, különösen gyors, fürge és bizonyára -felszines és lelkiismeretlen munkások dolgozó módja, menete és -ideje szerint alakult ki, s ez ütemmel a közönségesebb tehetségü, -vagy a lelkiismeretesebb, tehát lassub munkáju, avagy az ujra -hivatott, tehát töprenkedő, kisérletező vagy külön uton járó munkás -csak ugy tud lépést tartani, ha agyonfárasztja magát, vagy még -lelkiismeretlenebbül dolgozik, vagy lemond arról, hogy töprenkedjék -s külön uton járjon, hanem lélek nélkül beáll a taposó malomba, s -ott folytatja s ugy folytatja, ahogy elődje elhagyta. Ha az emberek -kedvük s tehetségük szerint dolgozhatnak, sokkal többet végeznek -majd s hasonlithatatlanul messzebb jutnak, mint most muszájból.</p> -<p class="center">⦿</p> -<p>Még a szép tulipános időkben történt, hogy egy délben -kihallgattam egy bájos szőke asszonyt, <span class= -"pagenum"><a name="Page_185" id="Page_185">-185-</a></span> amint a -szövetes boltban tavaszi ruhának valót keresett s a segédnek -megmondta, hogy ne mutasson neki mást, mint hazai árut, idegent föl -nem vesz. Az ember kiment, bement, fölmászott, lemászott, -leguggolt, fölkelt, végre is megemberelte magát s igy szólt a szép -asszonyhoz: „Nagyságos asszonyom, én ismerem az izlését; van nekünk -hazai szövésünk s nem is utolsó, de még sem olyan, hogy a nagyságos -asszony a fejemhez ne vágja, ha megmutatom s azt merem föltenni, -hogy ilyesmiből szabatna magának tavaszi kosztümöt!“ A szép asszony -egy kicsit elpirult, de hamar megemberelte magát s igy felelt: -„Kérem, ez a maga dolga; én nem veszek egyebet, mint hazait, de ha -maga azt mondja valamire, hogy ez hazai, nekem sem okom, sem jogom -nincs arra, hogy a szavának ne higyjek!…“ Végignéztem a szép -teremtésen – noha szőke volt, mégis megismerhetően vérbeli magyar. -Mint a <em class="gesperrt">pszihék</em>, vagyis olyan fényképek, -melyeket ugy állitanak elő, hogy egy lemezre több egyéniségét -fotografálják rá ugyanazon rendnek vagy foglalkozásnak vagy -fajtának s igy olyan egy arc áll elő, mely a valóságban nincs ugyan -meg, de ama fajtának vagy foglalkozásnak tipusát <em class= -"gesperrt">egy</em> emberi ábrázatban képezi le: a szép szőke -asszony is jelképes jelentőséggel állt ott a bolt közepén, s -bármily bájosak és asszonyosak voltak arca vonásai, sokkal -<span class="pagenum"><a name="Page_186" id= -"Page_186">-186-</a></span> keményebbeket idéztek föl az ember -emlékezetében: a Bocskayak, Bethlenek, Illésházyak és Károlyi -Sándorok harcos és diplomata-vonásait ’s mind a nagy egyezkedő -magyarokét, Deák Ferenctől fogva Andrássy Gyulán át Tisza -Kálmánig.</p> -<p class="center">⦿</p> -<p>Hogy életét elhibázta: az nem is fáj az embernek annyira, olyan -nép közt, melylyel körülbelül ugyanez esett meg.</p> -<p class="center">⦿</p> -<p>A multtal szemben csak egy kötelességünk van: lerázni -magunkról.</p> -<p class="center">⦿</p> -<p>Kritikus, ird iróasztalod fölé: Azért, hogy valaki tüdővészben -halt meg, még nem bizonyos, hogy jó verseket irt.</p> -<p class="center">⦿</p> -<p>Ha az irodalmi erótikum ellen iróemberek is ajánlatosnak ismerik -a tömlöcöt, akkor jó lesz arra gondolniok, hogy logika és igazság -szerint effélében az irodalmi érték, ha egyáltalában módositó -körülmény, akkor csak sulyositó lehet, mert mentül müvésziebbek, -annál teljesebben elérik azt, amit akarnak. S nem gondolja végig a -dolgot, aki komolyan azt hiszi, hogy mikor az igaz müvész éroszi -mozgatókkal dolgozik, akkor nem az érzékeket akarja <span class= -"pagenum"><a name="Page_187" id="Page_187">-187-</a></span> -megmozgatni. Hát mit az ördögöt, ha nem ezeket? Minden adaléka nem -arra való-e, hogy valamire hasson olvasójában, s mire hassanak -vajjon a nemi adalékok? Festőről és szobrászról, ha szépen kér, ugy -teszek, mintha elhinném, hogy mezitelen testek s ölelkezések s -megfeledkezések ábrázolásakor semmi egyébre nem számit, mint -foltoknak és felületeknek tárgyuktól független optikai hatására, s -nem kérdem tőle, hogy látott-e már és tud-e folt és felület gyanánt -alkalmazni olyan foltot és felületet, mely csakugyan nem jelent -többet foltnál és felületnél, s nem kelt egyéb benyomást, mint azt, -hogy kék vagy hepehupás. De iró ilyet ne mondjon. Ő azért ábrázol, -hogy részt vetessen abban, amit ábrázol, s mennél nagyobb müvész, -annál jobban bele tudja vinni olvasóját. Maupassantnak, aki az -elbeszélésnek Boccaccio óta legnagyobb elbeszélő müvésze, egy csomó -novelláját egy magyar iró, még pedig nem kisebb, mint Tóth Béla, -olyan cimen foglalta külön kötetbe, mely – nem emlékszem rá -pontosan, de egyenesen utalt arra, hogy e történetek -érzékcsiklandóak. A Madame Bovary regényt, mely netovábbja a -lélekfestésnek s irója a megirásnak eddig élt legnagyobb mestere, -perbe is fogták erkölcstelenség cimén. Goethe is csupa érzékiség, s -ha őt azzal tudják megmenteni az erkölcs számára, hogy legalább -egészségesen és férfiasan érzéki, Zoláról <span class= -"pagenum"><a name="Page_188" id="Page_188">-188-</a></span> -bizonyára nem mondhatják ezt sem. Zola egyenesen hiszterikus, mint -ahogy Wagner Rikárd valósággal perverzus. S nincs az az egészséges -és férfias érzékiségü müvészet, mely a hisztériától s a -perverziótól egészen ment volna, azon az egyszerü okon, mert a -müvészi képesség maga is abnormitás, s egy gyökérben, s éppen a -nemiségben, fut össze a hisztériával, a vallási tulfeszültséggel, s -a normálisnak tekintett emberi szerkezetektől való egyéb -eltérésekkel. Ha tehát az irók le akarják magukról rázni azokat az -irókat, akiket egy nap erkölcstelenség cimén becsukhatnak, akkor -legjobb lesz valamennyiüknek becsukatniok magukat, mert nincs az az -iró, akit ezen a cimen be ne csukathatnának azok, akik Pállfy Móric -módjára ugy szeretik az irót, mint az énekes madarat: -kalickában.</p> -<p class="center">⦿</p> -<p>Nehogy félreértés legyen e dologban. Éppen nem állitom azt, hogy -ne lehetnének az irodalomnak vagy általában a müvészetnek rossz -hatásai, amelyek ellen igenis meg kell védeni: nem ugyan az -államot, mert az erős, hanem, és csakis, a gyerekeket, mert azok -gyengék. Szörnyü kegyetlensége a természetnek, hogy a nemi -vágyakodás és érdeklődés elébb fejlődik ki az emberben, semmint -lehetséges vagy ajánlatos volna kielégitenie, s a müvelt -<span class="pagenum"><a name="Page_189" id= -"Page_189">-189-</a></span> társadalomban e visszásság még -keservesebb. Tartozunk a szegény kis vergődőknek azzal, hogy a -lehetőségig távol tartsunk tőlük mindent, ami sokban enyhithetetlen -nyomoruságukat még fokozza is – s bizonyos, hogy a nemiségtől -felgyuladt képzelet erős ily fokozó. Mellesleg mondom, hogy még itt -sem lehet különbséget tenni igazi és nem igazi, egészséges és -perverzus müvészet között, s nem ismeri a gyermeket, aki azt -reméli, hogy a római elégiákból kevesebb mérget szi, mint a -Fidibusz regényeiből, s higiénikusabbak az érzései a milói Vénusz -láttára, mint ha bejutna a Beardsley-kiállitás különszobájába. -Wedekind, a perverzus és hisztériás Wedekind, aki nem tudom, -pornografus számba megy-e nálunk, vagy előlépett igazi iróvá, a -Frühlings Erwachen egyik jelenetében gyönyörüen megirja azt, mikor -egy kis gimnazista bezárkózik oda, ahol senkisem zavarhatja, s ugy -él szerelmi életet egy muzeumi kép reprodukciójával. Nem látom át, -hogy, ha nem is teljesen, de annyira amennyire meg ne védhetnők a -gyermeket (s megint csak azt mondom, hogy csakis a gyermeket) e -kinlódás kisértésétől. Csakhogy ez nagyjában közigazgatási -tennivaló; abba a fajtába vágó, melylyel a mérgek vagy orvosságok -számára külön kezelés, külön árusitó mód s ez árusitásnak külön -ellenőrzése van megszabva, melylyel némely helyütt büntetik a -boltost, aki tizenháromévesnél <span class="pagenum"><a name= -"Page_190" id="Page_190">-190-</a></span> fiatalabb gyereknek -dohánynemüt ad el, s olyik helyütt muzeumokba sem engednek be -bizonyos koron alul lévő gyermekeket. Ez is nehéz és meglehetős -kilátástalan vállalkozása volna a köznek, de szabad is, érdemes is -gondolkoznia rajta, próbálkoznia vele. Ám csakis ezen és csakis -ezzel. Egyébként azonban vannak szép szekszualitások s vannak ronda -ocsmányságok, vannak érdekes betegségek s vannak unalmas üzleti -kieszeltségek. A felnőttek világában, ahol kiki magáért felel, -mindezek boldoguljanak értékük vagy értéktelenségük szerint, annál -is inkább, mert ugyanannak az erkölcsnek jogán, melyet meg akarnak -védeni az irodalomban, meg lehet támadni az embereket legmagánosabb -életvitelükben is, s a társadalmi érvek jogán, melyért békót vernek -az irodalomra, békót lehet verni mindenre, ami kényelmetlen a -társadalom urainak. Szokjuk meg a gondolatot, hogy disznóság csak -egy van: ha egyik ember a másikra rá akarja kényszeriteni, hogy mit -higyjen, mit gondoljon, mit akarjon és mi tessék neki.</p> -<p class="center">⦿</p> -<p>Nekem a gyermekkorom legbájosabb emlékei füződnek az -artistasághoz, igaz, nem az előkelő tivolishoz és varietébelihez, -csak alföldi kis ponyvasátrakhoz, meg a városligeti -Barokaldi-cirkuszhoz, <span class="pagenum"><a name="Page_191" id= -"Page_191">-191-</a></span> melynek napfogó ponyvája akkor még épp -oly lenge volt, mint a müvészeinek egzisztenciája. De talán azért -tudom jobban megérezni, mint akik már a cirkuszok s az orfeumok -nagyvárosi kiteljesedésében ismerik meg, hogy az artistaság -mennyire népi származásu, mennyire a néplélekből lelkezett, -mennyire az örök és elpusztithatatlan emberi egészség és -természetesség szerveződött ki ügyességeiben, -természetellenességeiben, kedves alakosságaiban. Aki a nép között -élt, tudhatja, hogy sehol nem oly komolyak a szerelem és egyéb -erkölcsök körül való felfogások, mint az ő körében, de az eredendő -érzések vagy az emberek külön helyzetének külön következései sehol -nagyobb természetességgel nem teszik tul magukat ez őszintén -vallott fölfogásokon. Amilyen ez egy dologban a nép, olyan volt -majd mindenben az egész középkori emberiség. A hatalmas nevelő, a -vallás, rettentő erővel nehezedett rá egész életére, minden addig -vallott hitére, minden addig érzett érzésére. Ami addig erkölcs -volt, nagyrészt förtelemmé vált, ami addig gyönyörüség volt, -nagyrészt bünné sötétedett. A germán barbárok északról magukkal -hozták a ködöt s a sötétséget ’s ez a keletről jött nazarénus -vallással együtt tette komorrá az addig görög-római vidámságot. Ez -a nevelés nyilván kellett az emberiségnek, – hiszen ha nem kellett -volna, nem türte volna. Ám annál <span class="pagenum"><a name= -"Page_192" id="Page_192">-192-</a></span> inkább türhette s viszont -csakis ugy türhette, hogy a sok uj komorság alján szépen tovább -éltek a régi kedves babonák, a régi kedves vidámságok; a Szent -Szüzet ugy imádták tovább, mint hajdan Vénus istenasszonyt ’s a -megvetett vásári komédiás, a <em class="gesperrt">saltimbe</em>, -nem látott abban istentelenséget, hogy legszebb bukfenceivel -hódoljon az istenanyja szentképének. Mikor Aristoteles s az egész -régi tudomány belemerevedett a barátok skolasztikájába, a régi -épitészet belefagyott a gótikába s a régi költészet az iskolai -szinjátékokba: a régi szép világ elevensége s az uj népek eredendő -egyénisége meghuzódott a vásári ponyvák alatt meg a betlehemi -játékokban; a kardnyelők, a kócevők, a Pierrot-k, a Colombinák s a -ragasztott szakállu pásztorok és három királyok tartották -homályosan ébren az érzést, hogy az ember: ember s élni és örülni -akar. Ha nagy tudós volnék, talán ki tudnám mutatni, hogy a -renaissance bepatakzó szépsége és elevensége számára a vásári -vidámság tartotta nyitva a zsilipeket, aminthogy ma is a föléledt -táncmüvészet ’s a l’art pour l’art egész nagyszerü pogánysága -elképzelhetetlen volna a levegő nélkül, melyet az artistaság -tartott számára frissen, az artistaság, mely a legtisztább art pour -art: szépség a szépség, ügyesség az ügyesség kedvéért.</p> -<p class="center">⦿</p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_193" id= -"Page_193">-193-</a></span></p> -<p>Nem csodálnám, ha a szinészek kartellbe állanának a kritika -ellen; a kritikának csak az a joga van meg az életre, hogy maga is -müvészet, egyébként azonban alig van müvészet, mely valamit is -köszönhetne neki, amelyet valóban fejlesztett s nem csupán a -fejlődésének sántikált volna utána, s viszont különösen a -szinészetről be lehet bizonyitani, hogy többet ártott neki, mint -használt. Az oka ennek nyilván az, hogy a kritika, minthogy meg -kell irni, az irók kezében van, s ugy ennek, mint a szindaraboknak -révén, egy más és igen idegen müvészet emberei, az irók és a -költők, az ő saját mesterségük szemszögéből nézik a szinészetet s -annak sajátos törvényeit akarják erre rátukmálni. Ez lehet tőlük -igen jóhiszemü dolog, de mégis csak tulkapás, s a rabságnál fogva, -melyben a szinészet az irodalom alá kerül, végzetes zavarokat -okozhat ebben a kiszolgáltatott müvészetben. Kell-e rettenetesebb, -mint az a kongó hősi stilus, mely a mi Nemzeti Szinházunkban még -mindig fel-felbukkan s a hajdani Burg-stilus révén került ide? Nos, -ez a saját müvészetének lelkét és magját megtagadó móka nem kisebb -ember és müvész lelkéből lelkezett, mint Goethe. S ennek a fenséges -és mindenhez értő léleknek két értetlenségéből, tulkapásából és -dilettantizmusából. Az egyik az a hite és fefogása volt, hogy a -szinésznek a szinpadon minden egyes <span class="pagenum"><a name= -"Page_194" id="Page_194">-194-</a></span> mozdulatával és -helyzetében szobrot kell állania a közönség felé. A másik a -szobrászatról, nevezetesen a görög szobrászatról való felfogása, -mely a maga egyenletességét, arányokat, szép szimmetriákat és -harmóniákat követelő pedantériájával és mathematikájával az -épitészetre még valahogy felszinesen ráillenék, de a vonalakkal s -felülettöredékekkel dolgozó szobrászatra semmiképpen sem. Igy vált -a nagy Goethe keze alatt a weimari szinpadon a párisi stilizált -hősi szinészet vidéki élőképmaskarává. Szegény Schiller pedig, aki -igazában szintén idegen volt a képzőmüvészettől s a drámaisághoz -értett, de a szinészethez nem, mindinkább e játékra gondolva irta -darabjait; igy játszva persze nem szinésziesek, de más, modernebb -játék viszont bántó és zavaró elentétbe kerül e darabok stilusával, -s amig Schiller él a szinpadon, addig a goethei szinjátszó -képtelenség sem pusztulhat ki végképp. Két nagy müvész bélyege és -hatalma igy törvényesitett és tart szinte még ma is életben olyan -fattyumüvészetet, aminőnél a makaróni vagy leoninusi versek divata -sem volt, a maga nemében, barbárabb.</p> -<p class="center">⦿</p> -<p>Egyéb, mint impresszionista kritika nem is lehetséges. Az -értékelő kritika sem mondhat többet, mint hogy az <em class= -"gesperrt">én</em> itéletem szerint mit ér az a dolog. <span class= -"pagenum"><a name="Page_195" id="Page_195">-195-</a></span> A -kritikának semmi egyéb lehetősége nincs, mint tudomásul venni a -müvészi munkákat s e tudomást tovább adni; leirni azokat, mint -ahogy leirunk egy vidéket vagy egy eseményt, s hogy nem leltárt -irunk róluk, hanem csak benyomásokat, az éppen azért van, mert -láttatni akarjuk ama dolgokat, már pedig a leltárban az ember a -részletektől nem látja az egészet. Nem értem, hogy a kritikának -mért kéne exaktabbnak lennie a fizikánál s a kémiánál, melyeknek -még ugynevezett törvényeik sem egyebek, mint jelenségek -leirásai.</p> -<p class="center">⦿</p> -<p>El kell viselnünk, mert hiába rugdalódzunk ellene, hogy -szavakban gondolkozunk, vagyis hamisan és fogyatékosan. De ha már -igy van: legalább meg volna belőle az a hasznunk, hogy ki tudnók -fejezni szóban, amit gondolunk!</p> -<p class="center">⦿</p> -<p>Alig tudok meghatóbbat, mint a mi Jókaink öregkori irásai. Ha -feloszlást lélekzenek is már: viszont s épp ezért, mint a feloszló -húsról, gyöngyház fénye csillog le róluk; meghatóan gyermeteg és -gyerekes bájnak szivárványlása. S kedvesen tanulságosak s a lelki -kórság érdekességével feltünőek az ő utolsó szerelmes versei – -nemcsak az érzések miatt, melyek bocsánatért és megintésért esdeklő -<span class="pagenum"><a name="Page_196" id= -"Page_196">-196-</a></span> szemek módjára néznek ki a vers -rostélypálcái mögül, hanem maguk e versek miatt, minémüségük miatt, -melyekben a Jókai gyermekkorának együgyüen tudákos s urambátyámosan -allegóriás lakodalmi s névnapi költészete ébred föl hirtelen, amely -viszont maga is még a XVII. század kellemetes szerelmi époszaiból -származik, – s ezek, tudnivaló, már a Jókai gyermekkorában is rég -tulhaladtak, teljesen elavultak voltak, s akkor őrá magára sem -hatottak. Ugy találom: az agg Goethe hangjában s nyelvében is -valami váratlan s különös, bár csupán halk felcsendülését a -gottsched-i idők cifrázatos tudákosságának – Goethenél, kinek ifjui -harcai éppen a gottsched-i idők cifrázatosságának s tudákosságának -szóltak! Persze: ennél az isteni öregnél az ilyesmi csak külsőség -volt, mint fehér szemöldöke, mely alól barna látnoki szeme annál -ragyogóbban világolt elé, aminthogy annál csodálatosabb e -tizennyolcadik századba visszaeső formában olyan gondolatokat -találni, teszem Amerikáról s az indusztrializmusról, melyek előtte -járnak a huszadik század fejlődésének.</p> -<p class="center">⦿</p> -<p>Minden irodalmakban az irott szó hasonlatosságba jut az élővel. -Ennek nyilván megvannak a maga gazdasági és technikai okai, melyek -közül olyik valósággal szembeszökő. Teszem: a munkának <span class= -"pagenum"><a name="Page_197" id="Page_197">-197-</a></span> mind -veszekedettebb sietsége, mely szükségessé s a gyorsirás és az -irógép, mely viszont lehetségessé teszi, hogy az ember diktáljon, -vagyis az élő szót változatlan áttétesse irásba. Aztán, bizonyára, -a politikai felszabadulás, a társadalom demokratikusan gazdasági -elkülönböződése, mely mind több embernek szerez alkalmat s mind -többre rója rá a kényszeritést, hogy nyilvánosan beszéljen, -szónokká legyen, vagyis, hogy az élő szót mindinkább ugy öltse -egymásba, hogy simitás nélkül áttehessék irásba.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_198" id= -"Page_198">-198-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_199" id="Page_199"><br /> --199-</a></span></p> -<h2>Zsebekről és szivekről</h2> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_200" id= -"Page_200">-200-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_201" id="Page_201"><br /> --201-</a></span></p> -<h3>Szegény gazdagok</h3> -<p class="center">(1900.)</p> -<p>Az öreg Tolsztoj – akkor még fiatal volt – olyasmit ir egy -novellájában, hogy a tizenkilencedik századnak nem Waterloo, nem a -februáriusi forradalom, nem Szebasztopol eleste, hanem az, hogy az -ötvenes évek egy nyári estéjén egy gitáros ember kornyikált egy -svájci világfogadóban, s a karzatról s az ablakokból ki és -lekönyökölő dusgazdag uri népek közül egynek sem jutott eszébe -ledobni a nyavalyásnak bár egy polturát is. Azóta a tizenkilencedik -század végképp letelt, s a vége felé történt egy esemény, mely -lefőzi nemcsak Waterloot és Szebasztopolt, de még a svájci -világfogadóbeli esetet is. Ez az esemény pedig az volt, mikor -George Gould, a néhai hires amerikai milliárdos Jay Gouldnak fia, -pazarlás miatt gondnokság alá tétette az ő szép hugát, az Európába -férjhez ment Castellane grófnét!</p> -<p>Mielőtt a dolog kiábránditó oldalára rátérnék, <span class= -"pagenum"><a name="Page_202" id="Page_202">-202-</a></span> hadd -hajtsam meg lobogómat legszebb oldala: a szép amerikai asszony -előtt. Ó asszonyom, ne vegye rossz néven, de meg tudnám csókolni az -ön világtörténelembe belekerült kezét! Tiszta rajongásból tenném, -mintegy elvből, távol minden illetlen gondolattól és semmiesetre -sem silány érdekből – amit némely amerikai milliárdos lányok grófi -férjeiről nem lehet elmondani. Megcsókolnám? – nem, letérdelnék -előtte, s megcsókolnám ruhája szegélyét, a ruhájáét, melyből minden -másnapra uj jutott, darabja nyolcszáz és ötezer frankok közt -váltakozván. Továbbá csókot lehelnék a gyürüje kövére, mely, -gyürüje válogatja, olyik megérte a félmilliót is. S kár, hogy ez -már tolakodás volna, mert szivesen temetném arcomat csipkéibe, bár -ezeknek az árát már egyáltalában nem tudják fölbecsülni a mindent -kikutató ujságok.</p> -<p>Ah, látom a szép asszonyt, kiautomobilozni a ligetbe, mindennap -uj kalap a fején, darabja két- vagy hatszáz frankok. Szép kalapok, -szép ruhák, szép ékszerek és szép csipkék lehetnek, és ki járjon -bennük, ha nem a Jay Gould lánya? Az öreg Jay Gould minek gyüjtötte -volna millióit, ha nem azért, hogy végre valahára, millió meg -millió esztendők után, boldog emberi lény is legyen e világon – s -halóporában is jól eshetett az öregnek, hogy ez a boldog lény éppen -az ő leánya, az ő aranyos kis leánya, kinek <span class= -"pagenum"><a name="Page_203" id="Page_203">-203-</a></span> grófi -férjet tudtak szerezni, a legelőkelőbb arisztokráciából, s három -millió frank rentét adtak vele hozományul. Az öreg Jay Gould -bizonyára megfordult volna sirjában, ha megtudja, micsoda filiszter -vált volt az ő George fiából, ki pazarlás miatt gondnokság alá -helyeztette az ő szép hugát. Az öreg Jay Gould, a nagy fantaszta, -kinek kezében a pénz isteni játék volt, költészet, tündérmese, -ezeregyéjszaka, teli terülj-asztalkákkal, kincses barlangokkal és -geniális <em class="gesperrt">szezámok</em>kal, melyekre -fölpattantak a vasszekrények ajtai s ontották a pénzt az öreg Jay -Gould ölébe! Ennek a poétának méltatlan fia volt az a George, ki -most az öröklött vagyont ugy kezelte, mint a tejelő tehenet. Méltó -e vagyonhoz csak a szép asszony, a szép Castellane grófné volt, ki -1895. tavaszán ment férjhez, s aztán öt év alatt évi három millió -rentében, elköltött tizenöt milliót s még azonfölül harminchét -millió adósságot csinált – vagyis költött napjában átlag százezer -frankot. Igaza volt, isten áldja meg érte, Vénusz mosolyogjon rá, -gráciák táncoljanak előtte s Auróra legszebb rózsaszinéből adjon -gyámságban halványló fehér ábrázatának.</p> -<p>… Van asszonyod szép s a kit szeretsz – a világ minden kincse -sok-e, hogy szépségét bekereteld, szemébe mosolygást csalj vele? -Mennyit irigylik az emberek Amerikának milliárdosait, s hév álmaik -<span class="pagenum"><a name="Page_204" id= -"Page_204">-204-</a></span> földön tul való hatalomnak -szivárványával vonja be keszeg alakjukat. Ha minden sóhajtás, átok, -panaszos elmésség és kihivó fenyegetés, ha minden ujsághir, -főkönyvi tétel, jegyzőkönyvi kivonat, kolduló levél, diszpolgári -oklevél, váltó, utalvány, nyugtatvány, részvény és adóiv, mely -valaha Jay Gould felé szállott, repült, körülötte forgott vagy ő -reá vonatkozott: ha mindez egyenkint csak egy-egy centté válna, már -igy is többet tenne ki, mint a centeknek az a konglomerátuma, mely -együttvéve a Jay Gould vagyonát tette. Mert erről a vagyonról -legendák szólottak – de ime, mennyit ér ez a vagyon? Annyit sem ér, -hogy, akit az ilyen vén pénzember bizonyára legjobban szeret a -világon, a saját édes leánya: szép, egészéges és élni szerető -fiatal asszony csak öt évig is kényére s örömére élhessen belőle. -Vegyük csak sorra. Sok egy szép kalapért háromszáz frank? Szép -ruháért akár ötezer is? Sok mindennapra uj kalap s minden másodnap -uj ruha: annak, akinek legtöbb pénze van a világon? Ha az -arányosságnak csak némi jussa is van e világon: sok-e ez a Jay -Gould leányának, mikor három-négy kalapot, darabját ötven -frankjával, elhord esztendőnkint nem egy asszony, kinek az ura öt -év alatt nem keres annyit, mint a szép grófné apja egy nap -keresett! Szemére vetik, hogy a képárusnak s régiségkereskedőnek ma -is vagy két millióval tartozik, <span class="pagenum"><a name= -"Page_205" id="Page_205">-205-</a></span> Istenem, hát ki vegyen -képet, szobrot, himzést, szőnyeget, faragványt, metszett üveget, -szikrázó kösöntyüt, szivárványos selymet, virágos kárpitot, -kirakott butort, öntött rezet, esztergált csontot és faragott -márványt, ha nem az, akinek a világon legtöbb a pénze? Hát nem -vérlázitó, hogy ez a legtöbb pénz is olyan, de olyan megalázóan, -lesujtóan és elkedvetlenitően kevés, hogy egy jóizlésü asszonynak -öt esztendőre se futja méltó életre, s akinek volt annyi esze, hogy -élni, élni akart – nem rabszolga módon a pénzének, hanem uri módon -a pénzén: gyámság alá vetik, mint a beteget, a hülyét, a magával -tehetetlent!</p> -<p>… Ó pénz, ó pénz! Volt idő, hogy azt hittem: belépti jegy vagy -az élet paradicsomába. Most azt kezdem látni, hogy bizony csak -ebéd-jegy vagy az élet népkonyhájába. Van, van az életnek sava, -borsa, fácánnyelve, paradicsommadara és ezer gyönyörüsége. De, -ugylátszik, csak a kirakatban. Enni nem eszik belőle senki, mert -csak belekóstolni futja még a legtehetősebbnek is. A java -használatlan s élvezetlen romlik, áporodik, penészlik és fonnyad. -Vannak gazdasszonyok, kik olyan jó gazdasszonyok, hogy nincs szivük -cselédnek, gyereknek eleget adni lepényből, pogácsából s a kamrában -addig tartogatják, mig megavasodik s csak szemétre való. Az élet is -ilyen jó gazdasszony, vigye el az ördög, aki ilyennek <span class= -"pagenum"><a name="Page_206" id="Page_206">-206-</a></span> -alkotta. Mert hogy a jó istennek ebben része nincs, abban biztos -vagyok. Biztos vagyok benne, hogy azoknak a népeknek volt igazuk, -kik nem az istenhez imádkoztak, hanem az ördöghöz, nagyon helyesen -ugy okoskodván, hogy isten ő szent felsége, az ő végtelen -kegyelmében, jóságában és irgalmában sem ilyen rossz világot nem -teremthetett, sem, ha ő teremtette volna, a szegény emberi állatot -nem lökné benne oda az ördög incselkedéseinek. Hogy ez a világ -rossz – amit tagadni nem lehet; hogy az ördögnek mindeneknél több -benne a hatalma – amit mindenki láthat, aki nem vak: mindez annak -bizonysága, hogy a világot magunkkal együtt maga az ördög -teremtette s menten el is vinné, ha a jó isten megengedné. De a jó -isten nem engedi és, bár keményen igazságos voltában az ördögnek is -meghagyja a maga jussát, nekünk is adott fegyvert a mi gonosz urunk -ellen: az imádságot. Imádkozzunk az ördöghöz, felebarátaim, hogy -szabaditson meg bennünket önmagától s ne vigyen kisértetbe azokkal -a sárga kis manóival, melyekből talán neki magának sincs elege.</p> -<p>… Szegény szép grófné! Talán neked is jobb lett volna szegény -kis jószágnak születned, mint születik a legtöbb leány, ki téged, -apádnak mérhetetlen gazdagságáért, oly nagyon irigyelt. Igy, még e -nagy kincsekkel sem voltál elég gazdag, még öt évre sem, tehát még -felére sem az esztendők ama tizedének, <span class= -"pagenum"><a name="Page_207" id="Page_207">-207-</a></span> mely az -asszonynak pompázása, virágzása és gyönyörüsége. Amugy <em class= -"gesperrt">egy</em> nagy kincsed lett volna, mely, ha sokakkal -közös is, mégis mindenki egészen birja, az az ábránd, hogy: de jó -volna gazdagnak lenni! Nos, gazdagnak lenni sem jó, mert elég -gazdag sohasem lehet az ember, jónak pedig csak annak jó, aki -<em class="gesperrt">elég</em> gazdag. Ilyen pedig nem volt és nem -lesz senkisem, sem Jay Gould, de még Napoleon sem. Ő is csak -vérben, életben, hatalomban és dicsőségben tudott bizonyos -magasságig eljutni, vagyonban nem. Nemcsak a pápát verte meg, hanem -a szép Josephine s a még szebb Mária Luiza szabóit és divatárusait -is, amiért dupla krétával muerészkedtek a császárnék számláit irni. -A világ urának sem volt annyi pénze, hogy feleségét ugy -öltöztethesse, ahogy a császár feleségét megilleti. A nagy rabló, -ki, a Párisba hurcolt képek és szobrok mutatják, mennyire értett az -effélékhez: csak a nemzet számára tudott efféléket rabolni; neki -magának, az értő amatőrnek, már nem jutott belőle. Elhigyjétek: nem -érdemes már Napoleonnak se lenni s a milliárdosok példája mutatja, -mennyire igaza van a szocializmusnak, mikor a magántulajdon hitvány -voltát hirdeti s szidja a milliárdosokat. Nem azért, mert ezek a -modern mágnások, özvegyek és árvák könnyéből és véréből sajtolják -az aranyaikat s a Jay Gould leánya egy nap alatt költ el annyit, -<span class="pagenum"><a name="Page_208" id= -"Page_208">-208-</a></span> amennyiből kétszáz szegény családnak -egy esztendeig kell elélnie. Hanem azért, mert még ezen a -rettenetes áron, özvegyek, árvák s éhező férfiak árán sem élhet -kedvére a Jay Gould leánya s az emberek milliói hiába fáznak, -éheznek és pusztulnak el szennyben, bűzben, vesződségben és -nyomoruságban, mert a <em class="gesperrt">minuszok</em> e -temérdekségéből nem tud kinőni egyetlen egy <em class= -"gesperrt">plusz</em>, egyetlen egy ember sem, ki halálos ágyán -elmondhatná: nyugodtan halok meg, mert <em class= -"gesperrt">éltem</em>.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_209" id= -"Page_209">-209-</a></span></p> -<h3>John Burns, a puritán</h3> -<p class="center">(1905.)</p> -<p>John Burns, a munkásvezér, miniszter lett és titkos tanácsos. De -azért, igy hiresztelik az ujságok, megmarad szegény embernek, kis -embernek, puritán embernek; kinn lakik a külvárosban, a királynak -vásott cipőben, elnyűtt ruhában, vedlett kalapban, gyalog ment -udvarlására; ha ki otthon felkeresi, a felesége maga nyit ajtót a -jövevénynek s a jó asszony tovább is szolgáló nélkül tesz-vesz a -homályos kis házban, maga főzvén s tisztogatván kettejükre, -beleértve ebbe a cipők tisztitását is.</p> -<p>Igaz-e mindez? Nem tudom. Lehet igaz is. Ez a John Burns igen -tehetséges ember, de se nem egészen kristályos elméjü, se nem -egészen átlátszó lelkü. Az ő félig radikális, félig szociális -politikája a gyakorlatinak nevezetteknél is rendszertelenebb s -politikai megbizhatósága sem a legtökéletesebb. Lehet, hogy -személyére nézve nem egészen okos ember s némiképp malac -hajlandóságu, akinek valóban <span class="pagenum"><a name= -"Page_210" id="Page_210">-210-</a></span> nem is <em class= -"gesperrt">kell</em> jobb élet, mint aminőben eddig megrekedt. Az -is lehet, hogy alacsonyrendüen alakos lélek, aki azt hiszi, -munkásvoltának tartozik ezzel a vagy ostoba, vagy képmutató, vagy -ostobául képmutató puritánsággal. Ha nincs igy, bocsánatot kérek -tőle látatlanban is. Ha igy van, én tőlem lehet igy s én tőlem -lehet mindenki, tehát John Burns is, olyan malac vagy tulok vagy -róka, amilyen csak tud lenni. Amit szóvá teszek, nem is az, hogy ő -ugy él, ahogy él, hanem hogy munkásból lett miniszter, a -munkásságnak hatalomba emelője létére él ugy, ahogy él. S hogy ezt -az emberek valami nagyszerü s követendő dolognak tartják.</p> -<p>Pedig nem az. Inkább: megseprüzni való dolog. Hogyan? Hát rendes -ruha, kényelmes szállás, megosztott munka, kocsi, ló és emberhez -méltó élet olyasmi, ami nem illik s nem való munkás embernek? S ha -munkás ember s a munkásság képviselete hatalomba s egyenlőségbe -jut, köteles magát azzal megkülönböztetni, hogy lemond az élet -javairól, s mikor elfogadják embernek, tovább is ugy él, mint a -kutya? Hát nem java az életnek a jó szállás, a tápláló étel, a -rendes gunya s választott munkájuk számára az apró-cseprő házi -munkától s gyalog kocogástól el nem aprózott ráérő idő? Hát miért -küzdenek a munkások a hatalomért, ha nem <em class= -"gesperrt">ezek</em> elérésére? Hát miért folynak a sztrájkok, a -bojkottok, <span class="pagenum"><a name="Page_211" id= -"Page_211">-211-</a></span> a szervezkedések, a szövetkezések, ha -nem jobb, szabadabb, teljesebb életért? Hát mire kell a munkásnak a -béremelkedés? Mire, hogy munkáját ne a tőkés fölözze le, hanem -kiki, amit megdolgozik, maga kapja? Csakis azért, hogy igazság -legyen a földön? Igazság nincs; csak az az igazság, aminek hasznát -veszik. Ha a munkásnak csakugyan nem kell, még akkor sem, ha teheti -és volna módja benne, egészséges lakás, szép ruha, jó kenyér és -kényelmes élet, akkor igaza van a kizsákmányolónak, aki nem hágy -meg neki többet, mint kutyányi életre valót. S micsoda programmja -az: akár a munkásság felszabadulásának s hatalomba jutásának, akár -a köteles és minden vállra egyformán szétterülő munka eljövendő -uralmának, ha e munkásság hatalomba emelkedett embere s e -jövendőnek kikényszeritő prófétája élete vitelével azt képezi, hogy -munkásnak csak kutyának való élet jár s a munka világában az élet -kutyának való élet lesz? Nem tudom, ugy él-e John Burns, mint az -ujságok irják, nem tudom, ha igy él, kedvére való-e ez az élet, – -de tudom, hogy még kedve, hajlandósága, személyes kényelme rovására -is kényelmes, és, kimondom ezt a gyülölt szót: uri emberhez méltó -életet kell élnie, ha, mikor a munkásságot hatalomba viszi, nem -olyan szerepbe viszi, mint az udvari bálba keveredett szabómesteré -volt, akit a körülötte hullámzó <span class="pagenum"><a name= -"Page_212" id="Page_212">-212-</a></span> és csillogó pompán ugy -elfogott a szorongás, hogy eltörpülve orditott fel: Dobjatok ki, -csak szabó vagyok!</p> -<p>Ó, John Burns, szivem John: nem vagy igazi munkás és nem vagy -munkásvezérnek való, ha nem tudod, mily dicső, mily nagyszerü, -emberhez mennyire egyedül méltó dolog a kényelem, sőt a fény, sőt a -pompa! Hogy a gazdag ember, az ur, igen, az ur, aki teheti: -mennyivel emberebb ember, mint mi, szegény izzadómasinák vagyunk! -Hogy a rongyok, a cafrangok, a léhaságok s a mulatságok mily üditői -és finomitói testnek és léleknek! Hogy fehérre sikált pofák közt -mennyivel édesebb a szerelem, hogy semmiségek közt mennyivel -nemesebb a lélek, hogy gond és vesződség nélkül mennyivel nagyobb, -jó a világ számára az emberi élet, mint olyan szutykosan, -lefejezetten, erőnk hagyottan és szivünk tompultan, ahogy mi élünk! -És mikor erről lehet tenni s lehet arra tenni, hogy ez közönségesen -igy legyen; mikor minden anyától lett emberben megvan a tehetség, -hogy olyan herceg legyen, mint akármelyik herceg, s mikor a -technikának már mai fejlettsége közepett is lehetséges világrend, -melyben, ha minden ember dolgozik, egyben mind akkora ur is lehet -és olyan uri életet is élhet, mint a mai hercegek; mikor neked, ó, -John Burns, nincs is egyéb jogositód a te politikai életedre, -miniszterségedre és <span class="pagenum"><a name="Page_213" id= -"Page_213">-213-</a></span> hatalomba jutásodra, mint az a kilátás, -hogy a dolgozó ember is lehet ember s a dolgozó világ a mostaninál -jobb, szebb, uribb, előkelőbb, diszesebb és pompásabb világ lesz: -akkor te bagólével köpsz arcul minden emberi és tudományos -igazságot s ostoba szinjátszással s megátalkodott megszokással -fölkelted az avatatlanokban a félelmet, az avatottakban a -lelkiismeretet, hogy hátha, a munka hatalma révén, <em class= -"gesperrt">ilyen</em> elszutykosodásnak megy elébe a világ!</p> -<p>John Burns, szivem John: ha magadnak élsz, élj, amily kutyául -csak tudsz, kinek mi köze hozzá. De ha a mi nevünkben élsz: élj -emberi módon; a puritánságot hagyd a szamaraknak s a gazembereknek, -de te élj ugy, ahogy jogod van élni, ahogy jogunk van élni.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_214" id= -"Page_214">-214-</a></span></p> -<h3>Kikkel, miről</h3> -<p>Az asszonyokkal, magától értetődik, arról szoktam s arról -szeretek beszélni, ami őket érdekli, vagyis arról, hogy imádom őket -s szivesen volnék értük juhászkutya hét esztendeig vagy még -hosszabb megszolgáló időig. Méltóztassék ezt minden donjuansági -magamstilizálása nélkül érteni, vagyis ugy, hogy <em class= -"gesperrt">ha</em> egyáltalában érdeklem vagy érdekelhetem ő -nagyságát, minden bizonynyal csakis abból a szempontból érdeklem, -hogy szerelmes vagyok-e bele s amit mondok, az is csak annyiban -érdekli, amenyiben erről tesz vallomást. Igaz, hogy ezt viszont -elmondhatom mathematikai vagy filológiai értekezés formájában is; -beszélhetek ismeret-elméletről, mi-végü igékről, -refakcia-politikáról, hengerrel való őrlésről, pointilizmusról, sőt -más asszonyról is; minden érdekli, ha azt érti ki belőle, hogy -szeretem, imádom és meghalok, ha nem szeret viszont. Én tudnék -talán minden mellékiz nélkül is érdekesen beszélni -refakcia-politikáról, pointilizmusról, s nemcsak <span class= -"pagenum"><a name="Page_215" id="Page_215">-215-</a></span> -elgondolhatok, de ismerek is asszonyokat, akik nem pusztán -megértik, de tovább is fejlesztették az ismeretelméletet. Roppant -szamár minden férfi, aki komolyan azt hiszi, hogy a nők libák s ne -tudnák felérni észszel, amit a férfiak fel tudnak. De még nagyobb -szamár, aki férfi létére s ha hivatalból mint tanitó vagy előadó -nem köteles rá, ugy prelegál asszonynak, hogy csakis figyelmét -akarja vele leigázni, szivét nem. Az asszonyt külön érdekelheti a -magasabb mathematika és külön egy férfi. De ha a kettő összekerül, -akkor ebben a magasabb mathematikában – igen helyesen és -természetesen – az a férfi érdekli, aki előadja s aki e -mathematikának szépségét s a maga tudásának erejét az előadásban -ugy terjeszti ki előtte legyezőformában, napban való csillogásra, -szerelemkeltésre, mint a páva a tollát. S ez nem azért van, mintha -a nők született libák volnának, hanem azért, mert nőnek születtek; -mert más nembeliek, mint mi vagyunk, s mi más nembeliek vagyunk, -mint ők; mert, ennélfogva, egymásban különösnek, feltünőnek, -sajátosnak, tőlünk elütőnek s ezért a másik, számunkra -legérdekesebb s legfoglalkoztatóbb jegyének éppen ezt a különbségét -érezzük s mert, mindezeknél fogva, ha én asszonynyal refakciáról -beszélek s ő énvelem ismeretelméletről, ebben a találkozásában a -dolgoknak, ebben a kombinálódásában az adatoknak, ebben az -összeszaladásában <span class="pagenum"><a name="Page_216" id= -"Page_216">-216-</a></span> a véletlenségeknek az uralkodó jegy nem -lehet sem a refakcia, sem az ismeretelmélet; az uralkodóak mi -vagyunk: ő meg én.</p> -<p>Természetesen. Tudományt, müvészetet, bármiféle ismeretbeli -adalékot találhatok könyvekben, kaphatok férfiaktól is. De nőt csak -nőnél találhatok; ha van valami érdekesség abban, amit mondunk, -annak varázsa a mi férfi vagy nő voltunkra csuszik át. Mint nő a nő -engem akkor érdekel, ha vonz az ő nőiessége és várhatom azt, hogy -felmelegszik elragadtatásom iránt. Mint férfi a férfi akkor érdekli -a nőt, ha vonzó az ő férfiassága s várhatja azt, hogy a férfi el -lesz ragadtatva tőle. Ilyenformán az, amit nőtől hallok, nem -tartalmánál fogva érdekel, legalább nem első sorban, hanem a -szerint, hogy bezománcolja-e előadását az ő egyéni és nemi bája, s -megérzem-e szaván át, hogy nem lesz érzéketlen hódolatom iránt? S -az, amit nő éntőlem hall, csakis aszerint érdekelheti, hogy -megkapóvá tesz-e engem előtte az előadásom s kiérzi-e szavaimból, -hogy ő rá akarok hatni, az ő tetszésére, az ő érdeklődésére és -minden akaratom abban az egy akaratban fut-e össze, hogy őt akarom? -Ez nem jelenti azt (legalább nem muszáj, hogy azt jelentse), hogy -számomra a nő, a nők számára a férfi a legfontosabb a világon. De -ha nő áll szemben férfival s férfi áll szemben nővel, akkor igenis -ez a legfontosabb. <span class="pagenum"><a name="Page_217" id= -"Page_217">-217-</a></span></p> -<p>Ezért, de csak ezért van az, hogy a férfi és nő közt jó -összekötő kapocs, ha a férfi magasrendü, nagy eszü, valamely -értelembeli dologban vezérlő elméjü – és egy picit talán válasz, ha -a nőt verte meg sorsa efféle kiválósággal, válasz még ugyanily -kiváló és ugyanilyenekben kiváló férfival szemben is. A nő azt -keresi a férfiban, hogy az neki imponáljon s mentül kiválóbb elméjü -a férfi, annál több esélye van arra, ha egyébként arra való, hogy -az asszonynak imponáljon. Viszont a férfi nem azt keresi a nőben, -hogy az imponáljon neki: ha az asszony tapos a férfin, az még -összekötheti őket, de ha imponál neki, az idegenséget okoz. Nem is -hiszem, hogy volt valaha kiváló elméjü férfi, aki azt a fajta -megértést kereste volna nőnél, hogy az ő mondanivalóját értse meg, -vagy, mint a költemények irják, követni tudja röptét. Különben sem -hiszem, hogy a röpülésnek szüksége volna arra, hogy kövessék; a -röpülést megzavarja, ha követik, s a sasnak nem kell társaság, -mikor röpül. Mentül magasabbra röpül az elme, a gazdája annál -inkább nem azt a fajta megértést keresi, hogy akit szeret s aki őt -szereti, követni tudja a gondolata menetét s osztozkodni tudjon -érdeklődéseiben, hanem azt a fajtát, mely megbocsátja ezeket az -érdeklődéseket, elnézi, hogy az elgondolkozás egyuttal -elkalandozás, megérti, hogy a gondolat érték s a gondolkozó ember -<span class="pagenum"><a name="Page_218" id= -"Page_218">-218-</a></span> életének mások a feltételei s a -gondolkozó munkának mások a megkivántatói, mint a rendesebb vagy -gyakorlati polgári életnek és munkának. Nincs az a legkiválóbb -elméjü nő, akinél a legkiválóbb elméjü férfi is első sorban ne ezt -a fajta megértést keresné s aki ebbeli értéketlenségét bármi egyéb -fajta megértéssel pótolni tudná. Hiszen általában ember meg ember, -még férfi és férfi közt is értelembeli egymás megértésének, -politikában vagy tudományban való állandó együttdolgozásnak -fundamentuma csak a személyes szimpátia lehet; akárhányszor -megesik, hogy egytörekvésü és egyérdekü politikusok egymás ellen -fordulnak, mert személyükben nem állhatják egymást; az egy életen -át tartott társszerzői összeköttetések többnyire egytestvérek -között valók, akiket a vér vonzódása füz egybe.</p> -<p>Schiller sohasem frissitette volna fel a Goethe lelke -fáradtságát, ha végre-valahára való személyes ismeretség révén fel -nem melegedett volna a heptikás sváb embernek már életében is -földöntuli fensége és rajongása iránt – viszont az asszonyok közt, -akik a nagy férfiuhoz kegyesek voltak, ott volt Marianne van -Willemer; az asszony olyan ingenium volt s olyan fényes költői -tehetség, hogy egy-egy versét a Westöstlicher Divan-ban együtt -olvassuk a Goethe verseivel, közéjük illenek s egyérőek velük, a -férfi pedig hatvanöt esztendős volt, mikor ezek a <span class= -"pagenum"><a name="Page_219" id="Page_219">-219-</a></span> versek -iródtak, de mégis <em class="gesperrt">ezek</em> a versek iródtak, -szerelemről iródtak; az öreg Goethe s a fenséges Marianne között -ugyanarról folyt a szó, mint valaha az ifju Goethe s a kis liba -Friderika között: szerelemről, csakis szerelemről, semmi egyébről, -mint szerelemről; – az ifju Goethe épp oly atyáskodó felsőbbséggel -bánt a kis liba Friderikával, mint később az öreg Goethe a fenséges -Mariannával, s a fenséges Marianna ezt épp ugy türte, mint a kis -liba Friderika. Megértették mind a ketten a nagy költőt, s a kis -liba s a fenséges költőnő egyforma módon értette meg s e megértésük -adalékai, eszközei és tolmácsai ugyanazok voltak. Sohasem -találkoztam még férfival, akit bántott volna, hogy aki asszony -szerelmes beléje, a mivoltába s a férfivoltába szerelmes, nem pedig -a gondolatai röptébe és menetébe – nem látom át, mi sértő volna a -nőkre abban, hogy mi is őket magukat szeretjük s nem azt, amit – -bármily geniálisan – gondolnak; ha felteszszük, hogy a legmélyebb -problémánál, mely iránt megvan a leggeniálisabb fogékonyságuk, -mégis jobban érdekli őket az, hogy keltettek-e szerelmet s a -legmélyebb előadásban is, ha férfi mondja előttük, az érdekli őket -főképp, hogy szól-e ki abból hozzájuk szerelmi vallomás? Ez a hit -nem a nőknek vagy a nők értelembeli hivatásának s képességének -lekicsinylése – legfeljebb a szerelemnek felmagasztalása. S sohasem -<span class="pagenum"><a name="Page_220" id= -"Page_220">-220-</a></span> tudom átlátni, hogy annak a faktumnak, -hogy az ember: egyik nő, a másik férfi, fontossága épp oly nagy, -minden következése épp oly elismerni való ne volna, mint annak a -faktumnak fontossága és minden következése, hogy a -tarifapolitikában vannak refakciák s a bölcseletben van -ismeretelmélet.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_221" id= -"Page_221">-221-</a></span></p> -<h3>Tavasz ébredése</h3> -<p class="center"><b>Frühlings Erwachen. Frank Wedekind -darabja.</b></p> -<p class="center">(1907.)</p> -<p>A költőknek és egyéb bolondoknak az a bolondságuk, hogy amit -mindenki érez, azt mindenki másnál jobban érzik. Vagy hogy -tulhajtottabban érzik, – mint ahogy a negyvenfokos láz csak -tulhajtottsága a minden emberben meglévő harminchétnek, s a -kleptománia csak tulhajtottsága annak a közönséges érzésnek, hogy a -fene egye meg Rothschildot. S végre, olykor, hogy tovább érzik és -tovább megértik; „hiába, nem érti ezt az olyan bajt a’, ki hamar -vagy régen általesett rajta“, énekli Arany János az öreg Toldinéról -s az ifju szerelemről – s a költők és egyéb bolondok tovább érzik s -tovább veszik komolyba az élet állati költészetét, mint a rendes, -becsületes emberek, akikben az állatból lassankint csak a buta -gondatlanság marad meg, s az életből csak az életen ok nélkül való -csüggés.</p> -<p>Frank Wedekind még költőnek is bolond, az ő <span class= -"pagenum"><a name="Page_222" id="Page_222">-222-</a></span> tárgyai -tehát jórészt olyasmik, amiket az élettől kiheréltek -perverzitásnak, természetellenességnek szoktak nevezni – mintha a -természetben előfordulhatna bármi is, ami természetellenes, s -mintha a perverzusok bányatüzes emésztődése nem volna épp oly -természetes vagy természetellenes, mint az ő olajafogyott -tehetetlenségük! Van a régebb német irodalomban egy rokona -Wedekindnek: a detmoldi Christian Dietrich Grabbe, akit Heine -elnevezett a részeg Shakespearenek, s igy lehetne Wedekindet is -elnevezni a gyereknek maradt Shakespearenek: állhatatlanságáért, -hamar fáradásáért, váltakozó kedvéért, melylyel hol röhög a légyen, -akinek kitépte szárnyát-lábát, hol sir a madárfiókon, aki kiesett -fészkéből – s kivált reszkető bujaságáért, melylyel a szoknyák alá -leselkedve néz fel a szivekhez. Ő az a fajta bolond, aki még nem -esett át, sem régen, sem hamar, semmin, mert még benne van -mindenben; – aki nemcsak azt tudja, amit mi többiek csak sejtünk, -hogy nincs felnőtt ember, csak gyerekek vannak, akik tiz, husz, -harminc vagy ötven esztendővel elmultak tizenhárom évesek, hanem -azt is, amit mi többiek az első szigorlat után elfelejtünk, hogy -nincsenek gyerekek, csak emberek vannak, innen a huszonnégyen vagy -a tizenhármon. A <em class="gesperrt">Frühlinges Erwachen</em>-ben -ez van megirva, a tavasz, a nemi gerjedelem ébredése a -gyerekemberben, <span class="pagenum"><a name="Page_223" id= -"Page_223">-223-</a></span> a gyereknek az az emberi tragédiája, -hogy nem szabad, ami muszáj, hogy tilos, ami elcsitithatatlan, hogy -érthetetlen, ismeretlen és kimondhatatlan, ami természetes. S hogy -van megirva? Bolondul és gyönyörüen – kár ehhez bármit is -hozzátenni. Kivált, mert – s ez benne a leggyönyörübb – nem vádlóan -és nem védően, nem számonkérően s nem magyarázóan van irva, hanem -egyszerüen: megállapitóan. Tartat ugyan a végén egy álarcos urral -(meinen Namen sollt ihr nie erfahren, ich bin Frank Wedekind, der -Erste) egy életre buzditó beszédet egy kamasz ember számára, aki -meg akarja magát ölni, amért megejtett s halálba kergetett egy -szegény kis kamasz leányt, de előbb is: ez a beszéd igen erőltetett -és értemény nélkül való értekezés, s szónoklatnak is majd olyan -rossz, mint ahogy Wedekind mester ezeket a szerepeket mind cimén -szokta megjátszani, – aztán meg: ami kevés értelme van, az már a -jövőnek szól, férfinak való használati utasitás az élethez, melynek -még egy felvonással vagy egy pár hónappal előbb az ifju Melchi -Gábor nem vehette volna semmi hasznát. Egyszóval: ez már móka; a -darab, a szépség, a költészet ott van, mikor a kis Melchi Gábor -ráveti magát a kis Wendla Bergmann-ra, s a kis leány csak suttogni -tudja már, hogy ne… ne…! – vagy amikor a derék, aranyos, elragadó -Bergmanné kétségbeesett tehetetlenséggel <span class= -"pagenum"><a name="Page_224" id="Page_224">-224-</a></span> áll -anyának készülő tizennégy éves leánya ágyánál, aki ártatlanul és -tudatlanul került e szerencsétlenségbe, mert az anyjának nem volt -szive őt – ne nevessünk: nemileg felvilágositani!</p> -<p>Ne nevessünk – vagy tán igen? Talán ez a legmeghatóbb, -legtisztább édességü jelenet e skurrilitásokkal is gazdag darabban -– de talán ez legkevésbbé másolat az életből. Én egyszerüen nem -hiszem, nem, ha maga Wedekind, sőt még ha maga a tizennégy éves kis -leány mondja is, hogy egy tizennégy éves nagy leány, ha még oly -édes, drága és szende is, de nyilvános iskolába jár s beszélt már -szolgálókkal és más leányokkal: hogy ez még hinne a gólyában, s a -szénapadláson ne tudta volna, hogy mi történik a szénapadláson. Ez -lehetetlen – de viszont mindegy, mert ami igy történt, az -megtörtént volna akkor is, ha a gyenge Bergmanné helyett maga az -erős Frank Wedekind tanitotta volna ki a kis Wendlát a -gólya-elmélet hamisságára. Én azt tartom, hogy a gyermek -vágyakozása és bujasága nem onnan van, mert titok előtte a nemi -élet, vagy mert ocsmányul és kerülő uton világositották fel felőle, -hanem, hogy mindez a misztikum, ez a tulfeszültség, ez a reszkető -bujaság a visszafojtottságtól van, – attól, hogy nem szabad, ami -muszáj, s hogy ezen koedukáció és nemi felvilágositás, mint ahogy -végső soron mindegy, hogy a fejletlen gyerek ugy <span class= -"pagenum"><a name="Page_225" id="Page_225">-225-</a></span> -vágyódik-e szerelem után, mint a csitri lány a Vigszinházba, vagy -ugy, mint a komoly fiu az egyetemi tanárságra.</p> -<p>Elfogulatlan s mai embernek nem kell bizonykodnia, mennyit vár, -mennyi beteg misztikum megszünését, mennyi egészséges -természetesség ujrafejlődését, a koedukációtól s a nemi -felvilágositástól, s általában minden olyasmitől, ami háromezer -esztendő gyötrésétől megrontott idegeink számára megint magától -értetődővé tegye, mit ma csak szájjal mondunk s csak az utcafalak -firkái vallanak természetesnek: hogy férfi és nő egymásnak valók. -Ám ezek hija csak egy s nem is oroszlánrészben oka a gyermek mai -nemi nyomoruságának, s eljövetelük igen sokat nem enyhithet rajta. -Éppen ez a szép és megrázó emberi dokumentum: a Wedekind darabja; -nem azokban a bonyodalmaiban legigazibb-e s legmegrázóbb, melyeket -egyszerüen az ébredő test kora vágyódása okoz s okozna a mainál -bölcsebb nevelés közepett is – és nem éppen azokon a helyein -hihetetlen vagy fantasztikumba vesző-e, melyekre a nemi -felvilágositás követelői hivatkozhatnak? Szó sincs róla: ez nem -csökkenti költői értéküket, sőt még argumentáló alkalmasságukat sem -egészen, de figyelmeztető lehet arra, hogy a gyermekszerelem -betegségei nem gyógyithatók mind „aus einem Punkte“, sőt talán -<em class="gesperrt">egészen</em> épp ugy el nem kerülhetők, -<span class="pagenum"><a name="Page_226" id= -"Page_226">-226-</a></span> mint valamivel kisebb korban a fogzás -kisérő nyavalyái. Mellesleg sajnálom, hogy a koedukáció s a nemi -felvilágositás eddigi esetei és sikerei germán országokból valók, -vagyis olyan fajok köréből, melyek később érnek meg a szerelemre s -később sem oly hevesek benne, mint a vérmesebb keleti és déli -fajok. Ezzel megint nem akarok e kivánatos intézmények ellen -szólani; csupa hasznukat várom, semmi káruktól nem félek; de ebben -is figyelmeztetést látok arra, hogy a társas együttélés apró -tanitásaitól ne várjunk nagy eredményeket, s ne a nemi -felvilágositástól se többet, mint amennyit valamely ügyes tüneti -kezeléstől, mely a bajt csak enyhiti, de meg nem gyógyitja s ki nem -irtja.</p> -<p>Mert ez a baj, mondom: leggyökerében az, hogy a nemi gerjedelem -elébb ébredez az emberben, mintsem hódolnia szabadna neki. Hogy nem -szabad, annak egyik oka a mostani társadalmi berendezkedés, mely -egyfelől csakis házasságban engedi meg a nemek egyesülését, -másfelől ezt is későn, egyre romló megélhetési körülményeink közt -mind későbben. <em class="gesperrt">Ennyiben</em> lehetséges a -gyógyitás, de ennyiben sem olyan kisebb fajta szabadelvü szentelt -vizzel, aminő a nemi felvilágositás, hanem valamely nagy, hatalmas, -mélységekbe markoló gazdasági változással, mely megváltoztatja -egész társadalmi életünket. Ám még ez után is marad, s marad idők -végéig <span class="pagenum"><a name="Page_227" id= -"Page_227">-227-</a></span> valami rendezhetetlenség; a második -<em class="gesperrt">nem szabad</em>; a természet hebehurgyasága, -mely az egyébként még fejletlen, és, ami a nőket illeti, anyaságra -testileg alkalmatlan korpuszban már fellépeti a nemi gerjedelmeket. -<em class="gesperrt">Ezen</em> aztán nem segithet semmi társadalmi -vagy pedagógus intézmény; ez egy olyan nemtörődömsége a -természetnek, mint aminő például a számlálatlan sok mag -tönkremenése, mely közül százezer közt ha egy fogan meg, vagy az a -természeti rend, hogy egyik lénynek a másik halálából kell -megélnie. A civilizáció, melynek rendbe kellene szednie a -természetet, e pontban tehetetlen s összefont karral kénytelen s -lesz mindig kénytelen állani; ezen segiteni nem tudunk; ez olyan -örök tragédiája az embernek, mint akár az, hogy meg kell halnia, s -megmarad, minden társadalmi renden belül, örök témának a költők -számára, minthogy a legigazabb s legmegrázóbb tragédiatárgyak mégis -csak azok, amelyek az emberi élet eredendő fogyatkozásai körül -gyülnek meg, s nem, mint a Dumas filsek, a törvényházak kapuit -ostromolják s embereket vádolnak, hanem, mint az Aeschylusok s a -Shakespearek: az eget döngetik s az istenek ellen lázadnak fel.</p> -<p>Ez az örök emberi tehetetlenség vegyiti a költészetbe azt a -bizonyos Ewigkeitszugot, mely egy-egy költőt sok ivadék költőjévé -tud halhatatlanitani. A torz vonások közt, melyekből a Wedekind -gyerekgrimaceai <span class="pagenum"><a name="Page_228" id= -"Page_228">-228-</a></span> és faun-fintorai összealakulnak, mintha -egyszer-egyszer ez az Ewigkeitszug is felsejlenék, s igen el tudom -gondolni valamely messze jövendőbeli unokámat, aki okos emberül -lapozgatva e régi bolond költő irásaiban, közben, mint annak idején -az ükapja, a homlokához kap majd, hogy: édes eszem, el ne -hagyj!</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_229" id= -"Page_229">-229-</a></span></p> -<h3>Fráter Erzsébet</h3> -<p>A Palágyi Madách-könyvének szépségeit maga az Ember -Tragédiájának tudós és finom magyarázója: Alexander Bernát is -elismeri. Ez elismeréshez szivesen csatlakozik mindenki, aki e -rajongó szeretettel, de e rajongás közben sem gyengülő kritikai és -történeti érzékkel megirt, némiképpen uttörő munkát elolvassa. -Tulzással, igaz, tele van – de a szeretetével, melyben csak a -méltatás foka a tulzás, nem az itélet veleje. Noha ez itéleteinek -is olykor csökkenti értékét a Palágyi Menyhért régi baja: az -idealizmusnak az a naiv fajtája, mely azt hiszi, vét az idea -szentsége ellen, ha a hitvány matériának minden órában egy -evőkanállal be nem adja a halálos mérget. Ez épp oly tudománytalan -elfogultság, mint a Büchnerek materializmusa, mely azt hiszi, meg -kell ölnie a bitor ideát, hogy a matériát jogos trónjához juttassa. -A naiv materializmussal rég végzett a tudomány, de a naiv -idealizmusnak nem szabad azt hinnie, hogy az ő javára. Kevésbbé -szent a <span class="pagenum"><a name="Page_230" id= -"Page_230">-230-</a></span> haza ideája, ha gazdasági talajban -keresem a gyökereit? Nem ez a talaj válik-e inkább szentté, hogy az -ő gyakorlati kézzelfoghatósága ilyen élő egységben van a -legszentebb kézzelfoghatatlansággal? Azzal tisztában kell lennünk, -hogy akárhány közön át is a szentségeinket mindig a magunk képére -teremtjük, s a magunk céljait, szükségeit és érdekeit szenteljük -meg bennük. Ennek tudományos átlátása miért volna a szentségeink -profanálása? A mi érdekeink, céljaink és szükségeink miért ne -volnának magunk előtt szentek? Az emberi érdeknek miért csak a -koporsójára szabadna rátüzni az emberi elme nemesi levelét, s miért -ne szabadna már az életünk teljességére rátenni a nemesség -koronáját? A Fülöpöknél, kiknek sirboltokba kellett leszállaniok -királyi társaságért, többre becsüljük a Napoleonokat, akik maguk -teremtettek maguk körül királyokat és fejedelmeket.</p> -<p>Ezt az egy szempontot nem nézve azonban, Palágyi Menyhért kitünő -esztétikus magyarázója a Madách költészetének. Sőt talán ott is -igaza van, ahol az Alexander Bernát reális érzéke inkább -belemagyarázást lát, mint megmagyarázást. Persze, azon nyersen -leirva némiképp <em class="gesperrt">düntzer</em>esnek tetszenek -afféle állitások, hogy a Lucifer-ben Szontágh Pált irta meg Madách, -a francia forradalomban a magyar forradalmat, a falansztériumban a -Bach-szisztémát <span class="pagenum"><a name="Page_231" id= -"Page_231">-231-</a></span> – és igy tovább. De Palágyi meg is -okolja ez állitásait, még pedig szerencsésen. Madách Imre lirikus -lélek volt, vagyis olyan, aki képtelen a világot máskép nézni, mint -önmagán keresztül. Ez a világ pedig amily határtalan volt az ő -elmélkedésében, annyira szükös volt az ő tapasztalatában. Magába -vonult ember volt, társaságba keveset járó, nyilvános életből -kimaradt, kinek tapasztalata még csak azzal a szurrogátummal sem -bővült, melyet az utazó remetének megad a különböző falvak, városok -és országok tornyainak látása. Olyan tudományos szem, mint amilyen -a Madáché, az ő legszükebb környezete mikrokozmusában is meglátja a -makrokozmust. De olyan magányos ember, mint Madách, lassankint -beleszorul abba, hogy a makrokozmust csakis ebben a mikrokozmusban -lássa. Palágyi éleselméjüen és megcáfolhatatlanul mutatja ki, mint -öntötte már az ifju Madách is az ő magánéletének töprengéseit -költői formába, s például az ő házasodó vágyait és töprengéseit -mint kristályositotta meg egy herakleszi drámában. Ez aztán -megforditva is igaz lehet, s az emberi nagy tragédiákból sem -erőltetés kiolvasni a Madách Imre magános tragédiáit. Aki verseket -ir a baráthoz, ki a feleségét elcsábitotta, bebizonyitottan nem -ismer különbséget az élet s a költészet között. Nekünk, akik -például Szontágh Pált az ujságolvasó, a hivatali főnökünket az -alárendelt, a szobalyányunkat <span class="pagenum"><a name= -"Page_232" id="Page_232">-232-</a></span> a gazda szemével nézzük, -alkalmasint nem jutna eszünkbe drámát irni róluk. De alkalmasint -csak azért nem, mert nem vagyunk költők. Madách azonban költő volt, -az életben is költő, ki a szolgabirót is <em class="gesperrt">sub -specie aeternitatis</em> nézi. Szontágh Pálnak például olyasmit ir -egy levelében, hogy szereti őt, bárha cinikus is, mert ez a -cinizmus csak csalódásoknak lehet okozata, s ezért szent előtte, -mint a görögök előtt szent volt a hely, melyet villámcsapás tett -pusztasággá… Ilyen nézéstől a költészetéig csak egy a lépés: az -iróasztalig való.</p> -<p>Sokkal nagyobb, s épp ebbe az erejébe vágó gyengesége a Palágyi -könyvének a Madách Imre házassági tragédiájának elnagyolása. Madách -Imrét – nem Palágyi mondja ki először – hét esztendei házasság után -megcsalta a felesége. A nagy költőnek ezt a keserü élményét maga -Palágyi döntőnek és korszakosnak itéli a Madách életében és -költészetében. Az embernek bizonyára az az első gondolata, hogy nem -telt még el akkora idő sem a Madách, sem a felesége halála óta, -hogy erről a dologról világosan, pontosan, teljesen és nyugodtan -lehetne irni. De Palágyi azt állitja, hogy igen – a dolog ugyis -köztudomásu, a Madách-pár rég porlad, beszélhetünk róluk. -Fölmerülhet továbbá az a tekintet is, hogy a Madáchék utódait nincs -joga érzésükben megbántani még a tudománynak, az -irodalomtörténetnek sem. <span class="pagenum"><a name="Page_233" -id="Page_233">-233-</a></span> Ezt a tekintetet azonban megdöntötte -a nagy költőnek kiváló fia, Madách Aladár ur, ki mint egy -megforditott Brutus, az ő fiui érzését antik keménységgel rendeli -alá az örök igazságnak. Palágyi Menyhért baráti viszonyban van -Madách Aladárral, a könyv függelékében ott vannak a Madáchné -összes, urához irt levelei, minden jel arra vall, hogy Madách -Aladár teljes fölhatalmazást adott Palágyi Menyhértnek. Még ezeken -tul is érthető volna, ha Palágyi visszariadna e szomoru -boncolástól. Szabadni szabad, de megtenni nehéz. Ám Palágyit -csábitja a nagy föladat, bele is fog, de a keze lehanyatlik. Olyan -fordulatok, mint „hosszas volna“, vagy „nem érdemes szóba állani“ – -becsületére válnak a Palágyi tapintatának, de ártalmára a -pszichológiájának. A kelevényt vagy fölszurja az ember, vagy békén -hagyja, de piszkálni nem való. Nem lehet, mint Palágyinál kevésbbé -érzékeny lelkek tennék, huszáros vállvonással sem átsiklani a -dolgon – ez az eset régi história ugyan, de ebben az esetben uj -annak a személye miatt, akin megesett. Hogy groteszkek legyünk, de -kézzelfoghatóak: tegyük föl, hogy Shakespeare ugy vált volna -költővé, hogy, mint a mesebeli gyerek, leesett a padlásról és -betörte a fejét. Bizonyos, hogy az életirójának kötelessége volna -ezt a különös esetet végigtaglalni, minden oldalról, minden -szempontból, összes lelki és testi vonatkozásaival. Palágyi -szemmelláthatóan <span class="pagenum"><a name="Page_234" id= -"Page_234">-234-</a></span> tisztában van a Madáchné Fráter -Erzsébet egész esetével s az itéletét s ennek megokolását is -teljesen megformálta magában, de nekünk olvasóknak csak olyan -<em class="gesperrt">schlagwortok</em>-ban adja meg, mint a -ballada-énekes, aki teljesen beavatott közönségnek lantol. Mi a -Madách házassági tragédiájába nem vagyunk teljesen beavatottak, -főképp, mert Palágyi Menyhért éppen a <em class="gesperrt">punctum -saliense</em> előtt áll meg: ifjabb Madáchnénak idősebb -Madáchnéval, a költő édesanyjával való viszonya előtt.</p> -<p>Ahogy a Palágyi festéséből ismerjük: értjük az imádást, melylyel -a Madách-familia e nagy asszony iránt viseltetik, s értjük, hogy ez -az érzés átragadt Palágyira is. De ha, és méltán, ez uri nőt -annyira tökéletesnek nézi, miért fél attól, hogy az eset minden -szálainak föltárásával valami árnyék talál rá esni? Nekünk -nincsenek rendelkezésünkre a Palágyi eszközei, de már az ő -adataiból és itéleteiből is egészen biztosan láthatjuk, hogy a -Madách házassági szerencsétlensége nemcsak a férfi s a nő, hanem az -anyós és a menye örök tragédiája is. Palágyinak nem volt -kötelessége, hogy igazságot szolgáltasson az urától elszakadt, a -posványba mind mélyebbre sülyedt s végtére kórházban meghalt bünös -asszonynak: ifjabb Madách Imrénének. De ha megteszi, ha -<span class="pagenum"><a name="Page_235" id= -"Page_235">-235-</a></span> itél – s egészben helyesen itél – -itélni nem szabad megokolás nélkül.</p> -<p>Idősebb Madách Imrénéről, a költő anyjáról, nem lehet a -legnagyobb tisztelet nélkül irni. Spártai asszonynak lehetne -nevezni, ha nem volna a tipikus magyar özvegy uri asszony, ki az -ura halála után maga viszi a gazdaságot, maga neveli az árvákat egy -kufár okosságával s egy szent lemondásával. Ifjabb Madách Imréné -pedig a csinos, temperamentumos tucatasszonyok közül való, kiknek -csak magukhoz való eszük van, és szeretni sem szeretnek mást, mint -magukat. Ez nem valami szép dolog, de ki tehet róla, hogy olyan, -amilyen? Érdekes, hogy ifjabb Madáchné még tenni is szeretne róla; -hogy mikor őrajta, a kacér, fiatal, közönséges lyányon, akit idáig -csak magafajtáju és gusztusu parlagi gavallérok vettek körül, az -előkelő lelkü Madách Imre is rajta felejti a szemét, Fráter -Erzsébet is – igy hivták a lyányt – igyekszik olyan lenni, -becsületes igyekezettel, mint amilyenek a harmincas és negyvenes -éveknek bizonyára ő előtte is tetszetős regényhősnői, s a -vőlegényének irt első levelét igy kezdi (1844. dec. 19.): „Isten! -kire öntudatom tisztaságával emelem buzgó fohászomat, adj erőt -összveszedhetnem zajongó keblemnek érzelmeit, adj erőt egy gyenge s -ahoz bátortalan lénynek egy szive ugy mint lelkére ható ostromnak -elfogadására!…“ Ettől <span class="pagenum"><a name="Page_236" id= -"Page_236">-236-</a></span> bizony nagy lépés addig a levélig, -melyet Madáchné ir fogságból kiszabadult, de továbbra is Pestre -internált urának (1853. jun. 25.): „… igen sok dolgom van, -meszeltetek, multkor Anyád küldött 100 frtot, de a cselédek számára -semmit, irtál-é, ilyen állapotban meg kell bolondulnom… irjál neki -rögtön… ha én irnék, akkor borzasztókat találnék irni, mindazokért, -mit én tüle meg nem érdemlettem. Itt küldök 10 pár harisnyát, a -nyári slafrokod a ferslagba van, egy selyem ruhát tsináljon -Mutsenbacher más derekat, mert igy már nem hordhatom, mond meg -néki, hogy derékbe szükebbre és a melybe bővebbre csinálja, 2 kalap -Czermánnak és egy mántil, a 2 kalapból válaszszon egyett és -tisztitsa és putzolja fel, ha a ritkát választja, ugy ara tegyen -fehér pántlikát, ha pedig a sürü szalmát, akkor arra tegyen -Schottis pántlikát, a mántlit, ha lehet, tisztitsa ki és tsinálja -ugy, mint most horgyák, ha kitelik belüle…“ Ez, mondom, nagy -távolság <em class="gesperrt">attól</em> a hangtól; Fráter Erzsébet -<em class="gesperrt">ilyen</em> volt, de bizonyos, hogy jóhiszemüen -és becsületes vágyakozással szeretett volna <em class= -"gesperrt">olyan</em> lenni.</p> -<p>Efféle elhatározások igézete eltarthat egy hétig, el a -menyasszonyság alatt, el az első mézes esztendőkig, de örökké nem. -Főképp, ha az emberrel éreztetik, hogy belelátnak az ő köznapi -lelkébe s nem segitik meg benne, hogy ünnepivé váljon. Idősbb -<span class="pagenum"><a name="Page_237" id= -"Page_237">-237-</a></span> Madách Imréné, a müvelt, előkelő és -tökéletes asszony, vérző szivvel nézte, hogy az ő nagy fia mint hoz -a házhoz ilyen közönséges teremtést, s ez a „közönséges teremtés“ -jól látta, hogy őt <em class="gesperrt">látják</em>. Azt még -egyszer ne feledjük, hogy lett legyen ez a Fráter Erzsébet -bármicsoda közönséges teremtés, ő nem tehetett róla, hogy ő -<em class="gesperrt">az</em>, a hiba ott van, hogy a Madách -Imréknek mért tetszenek ilyen közönséges bábok s mért nem a két -lábon járó Conversation-Lexikonok? Ha egy Madách Imrének ilyen nők -tetszenek, Fráter Erzsébetnek mért tessenek a Madách Imrék, a -tépelődő, ábrándozó, társaságkerülő, gyöngéd, de éppen nem -mulatságos Madách Imrék, s mért ne afféle magához illő parlagi -gavallérok, mint amilyenekkel az urát megcsalta? Leánykorában -Fráter Erzsébet erőt vett ezen a természetén; maga is szégyellte -maga előtt, s mikor ő, a szegény lyány, hozzáment a jómódu, előkelő -s finomlelkü ifju urhoz, bizonyára nemcsak számitásból tette – -amely számitást különben a mi mai társadalmi viszonyaink közepett -nem lehet lyánytól rossz néven venni – hanem becsületes szándékkal -ment hozzá és sok szép reménységgel. De bizonyos, hogy nemcsak ő -csalta meg az urát, hanem ő is megcsalódott. Az urának anyja -megvetette őt, amiben az anyának, az ő emelkedett szempontjából, -igaza volt, de a menye ezt maga csak nem ismerheti el, főképp mikor -ő tudja, <span class="pagenum"><a name="Page_238" id= -"Page_238">-238-</a></span> hogy ő mennyire tele van jó -szándékokkal. Ilyesmiért az asszony mindig az urára haragszik. De -haragudhatott másért is. Ő egy előkelő megyei ur feleségének életét -várta és várhatta Madách Imre mellett, – a hivataloktól s a társas -élettől visszavonuló költő mellett pedig csak egy neki éppen nem -való, kontemplativ életet oszthatott meg. Végre pedig a várt jó -módot is megnyirbálták a család folytonos pörei és osztozkodásai. -Ilyen körülmények közt nem érdemes idealistának lenni s nagyon el -lehet gondolni, hogy az unatkozó asszony a már akkor házukba járó -későbbi csábitójával, a parlagi gavallérral, ugy maradhatott olykor -négyszemközt, mint ahogy olyik uraságba cseperedett asszony -ki-kiszökik a cselédszobába trécselni. Mindazonáltal hét évig hű -volt az urához, akit 1852 augusztusában ugy fogtak el, amint éppen -felolvasgatott a feleségének. A feleség alkalmasint nagyon -unatkozott e felolvasás alatt és a Schottis mantilra gondolt és H. -F. urra, ahogy Palágyi az első csábitó nevének kezdőbetüit közli. -De az asszony csakhamar nem ért rá unatkozni. Az ura más állapotban -hagyta otthon, két kis gyerekkel, ugylátszik, pénz nélkül, a -Madách-birtokokat pedig lefoglalta az osztrák. A fiatal asszony, -akinek soha életében efféle gondjai nem voltak, egyszerre csak a -legválságosabb helyzetbe jutott. Mindenkinek az volna első -gondolata, hogy az <span class="pagenum"><a name="Page_239" id= -"Page_239">-239-</a></span> anyának, a család tulajdonképpen való -fejének kéne itt segitségre sietni, de az maga is szükében volt a -pénznek s tán a nőket is maga szerint mérte. „Ha én tudom -tizennyolc esztendő óta vinni a gazdaságot s nevelni a gyerekeimet, -tudja ő is…“ Ifjabb Madáchné bizonyára nem igy gondolkozott; ő csak -a gazdag és gőgös anyát látta, aki őt ilyen állapotban itt hagyja -vergődni, és, asszonyi logikával, az urát gyülölte meg az anyósa -miatt. Maga az, hogy az ura fogságban van, ezt az érzést nem igen -enyhithette, mert az asszony, ugylátszik, elejétől fogva tudta, -hogy a dolog nem nagyon komoly s az apja, Fráter alispán, hamar -kijárja, hogy Madách Imrét szabadon bocsássák. Azokban az időkben -nagyobb és szörnyübb dolgok estek meg minden családban, a -Madách-családban is, hogysem ilyen kisebb incidensek nagyobb -emóciókat keltettek volna. S még egyet emlitsünk: hogy az asszony -más állapotban volt, amikor egyfelől minden asszony módfelett tudja -magát sajnálni, hát még a született egoista, – másfelől, köztudomás -szerint, a megzavart fizikai egyensuly megzavarja a lelket, s -főképpen az erkölcsöt. Számitsunk még, legalább célzással, egy -harmadik szempontot, – azt, hogy a léhább asszonyi gondolkodás a -lelke mélyén a szerelmet éppen nem tekinti olyan mélységes -dolognak, mint az erkölcsi felfogás; főképpen olyankor s olyan -állapotban nem, melyben <span class="pagenum"><a name="Page_240" -id="Page_240">-240-</a></span> annak semmiféle ujabb természetes -vagy jogi következései nem lehetnek. Vegyük számba a közönséges -asszony ismert lelki-tipusát, melynek akarata nincs, csak -makacsságai vannak, amelyet ennélfogva minden akarat szuggerálhat, -csak elég zavartalanul hasson rá s még jobban szuggerál a saját -magának legcsekélyebb megkivánása vagy dacossága, könnyelmüsége -vagy elkeseredése is. S vegyük számba végre azt a bizonyos H. F. -urat, aki most zavartalanul és ellensuly nélkül settenkedhetett a -minden tekintetben érdekes asszony körül, ki nemcsak a magának való -embert, hanem a bajban való egyetlen segitséget is láthatta benne. -Az asszony izgatott volt, dühös volt, beszámithatatlan volt és -boszut esküdött az anyósa ellen, aki – az ő érzése szerint – -mindennek az oka. A dühös, izgatott és beszámithatatlan asszonyi -logika szerint ennek a boszunak csak egy módja volt, – az, amit a -többször emlegetett H. F. ur nyugodtan vágott zsebre.</p> -<p>Hogy aztán, mikor az asszony 1853. áprilisában lebetegedett s -májusban a kiszabadult, de még Pesten internált férjet -meglátogatja, H. F.-et is titkon Pestre rendeli; hogy a hazatért -asszonynak a Pesten maradt férjhez irt leveleiben egy nemes, nagy -és tiszta ember legotrombább és legbántóbb módon való -megcsalatásának és kijátszatásának vérlázitó képe tárul elénk; hogy -később H. F. ur után M. M. ur <span class="pagenum"><a name= -"Page_241" id="Page_241">-241-</a></span> következett, utánok más -urak, s a Madách hazatérte után nemsokára a, ha nem is törvényes, -de valóságos váláson át egészen a váradi ispotályig 1854-től -1872-ig a Fráter Erzsébet élete egy folyton eső lejtő: azt -természetesnek itéli mindenki, aki tudja, hogy a csók kötelező, -hogy a szerelemben nincs első lépés, amely után második ne -következnék, s hogy az erkölcs olyan, mint a bolognai üvegcsepp: a -legnagyobb ütést is keményen állja, de ha egy csöppet sikerül -belőle letörni, az egész porrá esik. Ám hogy ezt az első csöppet -valóban tragikus végzet törte le a Fráter Erzsébet erkölcsi -egyensulyáról, azt legjobban az a naivság bizonyitja, melylyel azt -hiszi, hogy ezt az egész dolgot, ha meg lehet érteni, meg lehet -bocsátani, s az anyósához fordul közbenjárásért, hogy beszélje le -fiát a válásról. „… az igaz, hogy <em class="gesperrt">sok -részt</em> magam vagyok oka, mert nem keletet volna engedni némi -fájdalmaktul magamat anyira elragadni, de elhagyatva és ellenem -annyian ármánkottak <em class="gesperrt">és én benem a datz erőt -nyerve</em>…“ ezt irja könyörgő levelében az anyósának. Bizonyára: -ha nem rosszaság, naivság azt hinni, hogy daczból jogunk van az -árulásra s a jóvátehetetlent jóváteheti a bocsánat, – de még itt is -van valami asszonyi logika a Fráter Erzsébet gondolkodásában. Ha -Madách Imre nem kénytelen ellökni magától Fráter Erzsébetet, ki -tudja, Fráter Erzsébet az asszonyiság <span class= -"pagenum"><a name="Page_242" id="Page_242">-242-</a></span> külön -törvényeivel nem cáfolja-e meg az erkölcsi lejtő szigoru -törvényét?</p> -<p>Mahadőnek, ha magának való istennőt nem talál, ugy látszik, jobb -agglegénynek maradnia, mint földi nőt emelni magához. Mert Mahadő -istennek tökéletes, de férjnek unalmas.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_243" id= -"Page_243">-243-</a></span></p> -<h3>Az erkölcs morálja</h3> -<p class="center">(1901.)</p> -<p>Nemrég egy bácskai kollegám keményen nekem támadt, amiért egy -sikkasztó pénzeslevélhordóról olyasmit mertem irni, hogy titokban -sokaknak tetszett a betyár. Az én tisztelt kollegám alighanem -félreértette az én ártatlan kis mókámat. Igazán sokat kéne -bizonykodnom, hogy előttem az olyan levélhordók, akik nem -sikkasztanak, hanem becsülettel megelégszenek a maguk kis -fizetésével s ujesztendei borravalójával: sokkal, de sokkal -vonzóbbak, kedvesebbek és tisztelni valóbbak, mint az a levélhordó, -aki sikkasztott? Azt hiszem, józaneszü és becsületes embernél e -felfogás annyira természetes, hogy nem kell külön kiirnia s -figyelmeztetni olvasóit, hogy bármit mond egyebet, azt csak e -korlátozással értsék. De ki meri állitani, hogy egy szegény -levélhordó, ki beteg családja miatt keveredik sikkasztásba, nem -kedvesebb előtte, mint például a közjegyző, ki árvák vagy özvegyek -pénzét sikkasztja el? Az oka? Ügyvédbojtár koromban volt irodánkban -egy vén <span class="pagenum"><a name="Page_244" id= -"Page_244">-244-</a></span> irnok, afféle fél-szolga faktótum, ki -ha sora került, jobban értett a dolgunkhoz, mint akármelyikünk -vizsgázott vagy diplomás ember, de legjobban ahhoz értett, mint -kell a bélyeget átnyalni egyik meghatalmazásról a másikra, -megkárositván ezzel a kincstárt naponta két-három forintokkal. -Valahányszor egy ily bélyeget lefejtett, sohasem mulasztotta el -átnyalás közben csillogó szemüveggel megjegyezni: „A kincstárt -pedig egye meg a fene!“ Ez az; ez a mi titkos érzésünk, melylyel a -sikkasztó levélhordót nézzük, s melylyel jobb szivvel veszszük, ha -a kincstárt tiz millióval kárositják meg, mintha egy szegény -özvegynek öt hatost lopnak ki bugyellárisából. Ez alighanem -illogika, mert ha a kincstárt nagyon megdézsmálják, az nekünk is, -az özvegynek is alkalmasint többünkbe van fejenkint öt hatosnál. De -sokkal több ideig volt a mi kincstárunk török meg német, s most is -sokkal több here hizik az állam pénzén, hogysem a logikánk hiznék -tőle.</p> -<p>Nem első eset különben, hogy az én opportunista erkölcsi -felfogásom szemet szur jóhiszemü, sőt jó szemü embereknek is. -Emlékszem: a <em class="gesperrt">panamino</em> idején mily rossz -néven vették tőlem, hogy ez az eset a Crispiről való nagy -véleményemen nem változtatott. Az eset, erre is emlékszem, az volt, -hogy az öreg Don Ciccio, de még a felesége is, Donna Lina, keményen -sápolt a hamisságon épülő Banca <span class="pagenum"><a name= -"Page_245" id="Page_245">-245-</a></span> Romana pénzéből, sőt a -Panama-vállalatéból is. Azóta efféle eset kisült többek közt a -szent és dicső Krüger apóról s az ő többi, majdnem valamennyi -félistentársáról is, ami nem csorbitotta nimbuszukat, noha az öreg -maga sem tagadta, hogy őt is, mint elnököt, de az ő egész -minisztériumát meg volksraadját is minden Transvaalban kereskedő -bank-, vasut- vagy bányatársaság megvesztegette, s ez, tette hozzá, -természetes is volt, mert az ő fizetésükből nem lehetett megélni. -Ugyanezt bátran elmondhatta volna Crispi is, mert olasz ügyvédül -vagy bankárul meg lehet élni, de miniszterül, ha az ember különben -nem gazdag, alig. Igaz, hogy ama rossz néven vett cikkemben éppen -csak pedzettem, hogy bármennyivel dicsőbbek előttem a Washingtonok -s a Deák Ferencek a Crispiknél és más banditáknál: számot kell -vetnünk azzal, hogy nem minden nagy, hasznos és örök érdemü ember -egyben becsületes is; a fő sulyt akkor annak bizonyitására -vetettem, hogy a Crispi esetét igazsággal nem lehet kijátszani a -polgári uralom jogosultsága ellen, mert a panamák s a panaminók nem -ez ellen bizonyitanak, szemben a lehanyatlott egyházi, nemesi és -fejedelmi uralommal, hanem csak azt bizonyitják, hogy a polgári -uralom erkölcsösebb és becsületesebb a hajdaniaknál, mert mig ezek -természetesnek itélték vagy elleplezték <span class= -"pagenum"><a name="Page_246" id="Page_246">-246-</a></span> a -disznóságokat, polgári uralom alatt az effélék rendre kisülnek s -keservesen büntettetnek.</p> -<p>Persze: a Washingtonok, a Deák Ferencek… Félek, hogy a nagy és -tiszta Washington annyira magában álló példa, s annyira összefügg -az akkor szinte szüz amerikai föld külön körülményeivel, hogy -történelmi normául fel nem állitható. Nekünk is voltak efféle -alakjaink – sajnos, szerencsétlenebbek, mint ő. Ilyen volt, -szeplőtelen és dicső: második Rákóczy Ferenc is. De mily erőtlen -vezér volt ő, mily gyenge politikus, mily ábrándos diplomata! Az ő -élete fenséges tragédiája, mélabus végével: mily kevés hasznot -hajtott nemzetének! A nálánál szerencsésebb elődök: a Bocskayak, a -Bethlenek más fából faragottak. Nem kevésbé becsületesek, de sokkal -kevésbé idealisták. Nemcsak hadat izenni tudtak, de fele árban -kiegyezkedni is, és nemcsak a hazát mentették meg, de gondoltak -lengyel vagy egyéb koronákra is vagy birodalmi hercegségre, vagy -legalább is valami jó helyre való beházasodásra. És Deák Ferenc? -Deák Ferenc a haza bölcse volt már huszonöt éves korában; bölcs -volt, mikor a zalai véres követlevelet elfogadni nem akarta, bölcs -volt, mikor a Habsburg-ház letétele után visszavonult birtokára, s -bölcs volt, mikor kimondta a fenséges igét, hogy ő a császártól -Königgrätz után sem követel többet, mint követelt Königgrätz előtt. -S már most: kényes <span class="pagenum"><a name="Page_247" id= -"Page_247">-247-</a></span> és a mi detektiv-ideinkben veszedelmes -dolog e mai tárgyam kapcsán s Crispi Ferenccel párhuzamban -emlékezni meg Kossuth Lajosról, – de a mi nagy hősünk minden -életrajza megemlékszik a zempléni ügyvéd viharos ifjuságáról, mely -annyit mindenesetre mutat, hogy e nagy egyéniségben több lélek -lakozott és viaskodott egymással, s hős volta azon kezdődött, hogy, -mint a földalatti folyamok: megtisztult, mielőtt a fölszinre tört. -Ezek után kérdem: ha ugyanakkor, mikor Deák Ferenc a véres -követlevelet elfogadni vonakodott, mind csupa olyan ember van e -hazában, kinek ugyancsak nem kell véres követlevél; ha ugyanakkor, -mikor Deák Ferenc visszavonult birtokára, mind csupa olyan ember -van e hazában, ki visszavonul a magánéletbe, mert nem akar letérni -a törvényes utról; ha ugyanakkor, mikor Deák Ferencnek Königgrätz -után sem kellett több, mint kellett Königgrätz előtt, mind csupa -olyan olyan ember van e hazában, akinek nem kell a több és elegendő -az elég: vajjon Deák Ferenc Königgrätz után is megkapta volna-e -azt, amit nem kapott meg Königgrätz előtt? Deák Ferenc gyakorlati -politikus volt, aki jól látta, hogy Magyarország magában meg nem -állhat, sem, idegen nemzetiségei miatt, szláv konfederációban: nem -marad egyéb hátra, mint az Ausztriával való házasság. De ha -ugyanekkor nincs az az ábrándos, kalandos hajlandóságu Kossuth -Lajos, <span class="pagenum"><a name="Page_248" id= -"Page_248">-248-</a></span> aki könynyel és szavalással két -hemiszférát tudott lázba ejteni a magyar ügy mellett; ha nincs ez a -hihetetlenül naiv diplomata, aki sorra becsapatja magát -Palmerstontól, Cavourtól, Bismarcktól s III. Napoleontól; ha nincs -ez a vérmes lelkiismeret, melynek izeneteit nem fagyasztja ajkán a -tudat, hogy otthon sorra akasztják, akiknél ez izeneteit -megtalálják – egyszóval: ha a magyar emigráció minden balsikerei -után mégis az osztrák előtt nem áll a fenyegető lehetőség, hogy -bármily eszeveszett oktalanság volna, Magyarországtól kitelik, hogy -megint forradalomba áll: bizony nem kaptuk volna meg azt a keveset -sem, ami Deák Ferencnek elég volt. Kemény Zsigmond, a magyar -géniusz egyik legértékesebb megtestesitője, <em class= -"gesperrt">Forradalom Után</em> cimü röpiratában hajmeresztő -dolgokat mesél arról: a Madarász Lászlók s más ily könnyü -életfelfogásu férfiak mint terrorizálták őket értékesebbeket s -mérsékeltebbeket, mig kierőszakolták a végzetes függetlenségi -nyilatkozatot. Való igaz, e nyilatkozat végzetes volt s az volt az -egész szabadságharc és forradalom. De bármily kiváló férfiu volt is -Kemény Zsigmond: politikai képességre s becsületes hazafiságra nem -mind állottak mögötte azok az Apponyi Györgyök, Majláthok és -Jósikák, kik a negyvenes és a hatvanas évek derekán megpróbáltak -másfajta politikát csinálni, mint a negyvenkilencediki terroristák. -<span class="pagenum"><a name="Page_249" id= -"Page_249">-249-</a></span> Csakhogy ez a politika, melynek során, -ha győz, Magyarország ma jó, ha ott tartana, ahol Galicia meg -Csehország: a magyar konzervativok politikája ugyancsak nem -tetszett s méltán nem tetszett Kemény Zsigmondnak. Széchenyi -István, ki lelkében a konzervativokhoz huzott, az ő démoni -<em class="gesperrt">Blick</em>jében a Bach urék kulturgőgjével -szemben lángoló haraggal veszi védelmébe a magyar tiltakozást, – -még Rózsa Sándort, még a szegénylegényeket is.</p> -<p>Hogy visszatérjünk Crispire: mi ránk a nápolyi s sziciliai -Bourbon-uralomról csak radikálisoktól szinezett kép maradt. -Bizonyára: aljas uralom volt, de lehetetlen, hogy szelidebb hurjai -is ne lettek legyen, hogy a dinasztia s az ország között egy pár -olyan szál is ne szövődött volna, melyet hideg szivvel lehetett -csak szétszakitani, s mindenesetre két hatalmas erkölcsi erő lakott -erkölcstelenségében: hagyomány és tekintély. Nem gondolják, hogy a -léleknek nagy és hideg előitéletek nélkül valósága kell hozzá: -habozás és könyörület nélkül széttépni ama szálakat, s a kalandor -vakmerő önbizalma, senki ember létükre azt érezni: vagyok olyan -legény, mint ti, s tulemelkedni a hagyományon és fittyet hányni ama -tekintélynek?! Csak az a Crispi, aki fütyült a bigámia-ellenes -törvényre s nyugodtan vette nőül állitólagos első felesége életében -a másodikat: csak az fütyülhetett <span class="pagenum"><a name= -"Page_250" id="Page_250">-250-</a></span> Nápoly és Szicilia s az -egész legitimista világrend hagyományaira és tekintélyeire – s -ugyanazon Crispi, ki fölötte állónak érezte magát a rendes -tisztességi és illedelmi törvényeknek, az érezhette magát az -ólomgolyók hatalma felett állónak is. Vagy megforditva: ugyanazon -Crispi, kinek vakmerő ereje s hatalmas elfogulatlansága hősi -időkben hős tetteket szült: a rend s a béke közönséges ideiben -közönségessé vagy akár ocsmánynyá törpült. De még ekkor is: csak az -a Crispi, ki baromi módon tudta elgázolni a szegény földmivesek -forradalmát és volt szabadsághős létére vérbefojtani a nép -szabadságmozgalmát: csak az a Crispi tudta cinikusan megtagadni -saját multját és szövetkezni a poroszszal s az osztrákkal, s ezzel -körülbelül megmenteni Olaszországot. S Garibaldi, ez a dicső nagy -gyerek, hamar akasztófára jut vala s elveszti hazáját, ha nem -állanak mögötte az ilyen betyár Crispik, az elfogulatlan Cavourok s -a minden hájjal megkent Viktor Emánuelek. Gyerekes emberek, rókák, -kalandorok – de mit tegyünk? Rendes és tisztességes polgárok nem -igen döntögetnek trónokat, hanem azt mondják: haj, haj, nem jól van -ez igy! Aminthogy nagykoru emberek sem igen épitenek barrikádokat, -hanem ha a főutcát elállják a zsandárok, vérző szivvel fordulnak be -a mellékutcába!</p> -<p>Röviden: a történelem vajudásainál való bábáskodáshoz -<span class="pagenum"><a name="Page_251" id= -"Page_251">-251-</a></span> olyan tulajdonságok kellenek, melyek -ritkán találtatnak a rend s az erkölcs tiszteletének amaz -elegyében, mely a tisztelnivaló polgártársat teszi. Nem mondom, -hogy ez jól van igy, de azt mondom, hogy gyakorta igy van, s nagy -embereinkkel gyakorta ugy vagyunk, mint a szeretőnkkel: jobb -szeretnők, ha tisztességes volna, de akkor nem is volna a -szeretőnk!</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_252" id= -"Page_252">-252-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_253" id="Page_253"><br /> --253-</a></span></p> -<h2>TARTALOMJEGYZÉK</h2> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_254" id= -"Page_254">-254-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_255" id="Page_255"><br /> --255-</a></span></p> -<ul class="TOC"> -<li>Előszó <span class="ralign"><a href="#Page_5">5</a></span></li> -<li>Történetek <span class="ralign"><a href= -"#Page_7">7</a></span></li> -<li class="li2">Hárman a szalonban <span class="ralign"><a href= -"#Page_9">9</a></span></li> -<li class="li2">A tisztás <span class="ralign"><a href= -"#Page_27">27</a></span></li> -<li class="li2">Három perc <span class="ralign"><a href= -"#Page_42">42</a></span></li> -<li class="li2">Péter <span class="ralign"><a href= -"#Page_51">51</a></span></li> -<li class="li2">Válás után <span class="ralign"><a href= -"#Page_61">61</a></span></li> -<li class="li2">Sanyika nagy <span class="ralign"><a href= -"#Page_76">76</a></span></li> -<li>Népek és helyek <span class="ralign"><a href= -"#Page_83">83</a></span></li> -<li class="li2">A japán pörgettyü <span class="ralign"><a href= -"#Page_85">85</a></span></li> -<li class="li2">Konstantinápoly <span class="ralign"><a href= -"#Page_93">93</a></span></li> -<li class="li2">Belgrád <span class="ralign"><a href= -"#Page_101">101</a></span></li> -<li class="li2">Amerikai vonások <span class="ralign"><a href= -"#Page_111">111</a></span></li> -<li class="li2">Berlin <span class="ralign"><a href= -"#Page_150">150</a></span></li> -<li>Feljegyzések <span class="ralign"><a href= -"#Page_161">161</a></span></li> -<li>Zsebekről és szivekről <span class="ralign"><a href= -"#Page_199">199</a></span></li> -<li class="li2">Szegény gazdagok <span class="ralign"><a href= -"#Page_201">201</a></span></li> -<li class="li2">John Burns, a puritán <span class="ralign"><a href= -"#Page_209">209</a></span></li> -<li class="li2">Kikkel, miről <span class="ralign"><a href= -"#Page_214">214</a></span></li> -<li class="li2">Tavasz ébredése. (Frühlings erwachen. Frank -Wedekind darabja) <span class="ralign"><a href= -"#Page_221">221</a></span></li> -<li class="li2">Fráter Erzsébet <span class="ralign"><a href= -"#Page_229">229</a></span></li> -<li class="li2">Az erkölcs morálja <span class="ralign"><a href= -"#Page_243">243</a></span></li> -</ul> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div style='display:block; margin-top:4em'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK FELJEGYZÉSEK ***</div> -<div style='text-align:left'> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Updated editions will replace the previous one—the old editions will -be renamed. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg™ electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG™ -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. -</div> - -<div style='margin:0.83em 0; font-size:1.1em; text-align:center'>START: FULL LICENSE<br /> -<span style='font-size:smaller'>THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE<br /> -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK</span> -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -To protect the Project Gutenberg™ mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase “Project -Gutenberg”), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg™ License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg™ -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg™ electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg™ electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the person -or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.B. “Project Gutenberg” is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg™ electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg™ electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg™ -electronic works. See paragraph 1.E below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation (“the -Foundation” or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg™ electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg™ mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg™ -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg™ name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg™ License when -you share it without charge with others. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg™ work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg™ License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg™ work (any work -on which the phrase “Project Gutenberg” appears, or with which the -phrase “Project Gutenberg” is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: -</div> - -<blockquote> - <div style='display:block; margin:1em 0'> - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most - other parts of the world at no cost and with almost no restrictions - whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms - of the Project Gutenberg License included with this eBook or online - at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you - are not located in the United States, you will have to check the laws - of the country where you are located before using this eBook. - </div> -</blockquote> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.2. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase “Project -Gutenberg” associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg™ -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.3. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg™ License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg™ -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg™. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg™ License. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg™ work in a format -other than “Plain Vanilla ASCII” or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg™ website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original “Plain -Vanilla ASCII” or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg™ License as specified in paragraph 1.E.1. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg™ works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg™ electronic works -provided that: -</div> - -<div style='margin-left:0.7em;'> - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg™ works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg™ trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, “Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation.” - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg™ - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg™ - works. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg™ works. - </div> -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg™ electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg™ trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg™ collection. Despite these efforts, Project Gutenberg™ -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain “Defects,” such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the “Right -of Replacement or Refund” described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg™ trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg™ electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you ‘AS-IS’, WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg™ electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg™ -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg™ work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg™ work, and (c) any -Defect you cause. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg™ -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg™’s -goals and ensuring that the Project Gutenberg™ collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg™ and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at www.gutenberg.org. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation’s EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state’s laws. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation’s business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation’s website -and official page at www.gutenberg.org/contact -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ depends upon and cannot survive without widespread -public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular state -visit <a href="https://www.gutenberg.org/donate/">www.gutenberg.org/donate</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 5. General Information About Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg™ concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg™ eBooks with only a loose network of -volunteer support. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Most people start at our website which has the main PG search -facility: <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This website includes information about Project Gutenberg™, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. -</div> - -</div> - -</body> -</html> |