diff options
Diffstat (limited to 'old/64750-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/64750-0.txt | 12983 |
1 files changed, 0 insertions, 12983 deletions
diff --git a/old/64750-0.txt b/old/64750-0.txt deleted file mode 100644 index 8cd027f..0000000 --- a/old/64750-0.txt +++ /dev/null @@ -1,12983 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook of Fráter György (1. rész), by Mór Jókai - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this eBook. - -Title: Fráter György (1. rész) - Történelmi regény - -Author: Mór Jókai - -Release Date: March 07, 2021 [eBook #64750] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -Produced by: Albert László from page images generously made available by - the Google Books Library Project - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK FRÁTER GYÖRGY (1. RÉSZ) *** - -JÓKAI MÓR ÖSSZES MŰVEI - -NEMZETI KIADÁS - -LXXXI. KÖTET - -FRÁTER GYÖRGY. I. - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK KIADÁSA - -1898 - -FRÁTER GYÖRGY - -TÖRTÉNELMI REGÉNY - -IRTA - -JÓKAI MÓR - -I. RÉSZ - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK TULAJDONA - -1898 - - - - -I. FEJEZET. FÉNYES BUDA VÁRA! - -Tizenkét lovas vitéz üget felfelé a zsidóvárosi úton Buda várába. -Nyomukban egy hosszú sor társzekér. - -A lovasoknak a fegyverzetéről fel lehet ismerni, hogy Corvin János -herczegnek a katonái. Medvebőr süvegük van, sastollal, vitézkötéssel, -vállukon farkasbőr kaczagány, balfelől görbe kard, jobbfelől háromélű -pánczéltörő az oldalukon, hátul az övük mellé dugva egy kurta nyelű -fokos, s még a kengyelvashoz szorítva egy hosszú kopja, zászlóval a -végén, a zászlók czímere három koronázott fej. Ezek ilyen készülettel -mennek az ellenségre. Ha azt mind kipróbálják rajta? Egy káplár a -vezetőjük, fiatal, alig bajuszos suhancz, ez nem visel kopját, de a -kivont görbe kardot tartja a kezében; egy másik kard pedig keresztbe van -fektetve a nyergébe elől. - -Az utánuk felvonuló társzekereket jármos ökrök vontatják, a béres a két -kézre való nagy ostorral az ökrök mellett gyalogol, nagyokat kongatva, a -kocsisülésben pedig két-két muskétás ül, karra vetett puskával. A -zsidók, a kik az ablakból nézik, számlálgatják, hány szekér jön? Nagy -kincs lehet rajta, mert ugyan őrzik! A szekerek azonban bivalybőrrel -vannak letakarva, a miket ólompecséttel lezárt szíjak csatolnak a szekér -oldalához. - -A mint a várkapu elé ér a csapat, ott meg kell állni. A kapubolt egy -bástyatoronyba mélyed be, s kettős kapuval van ellátva. A külső kapu -nehéz tölgyfa-alkotmány, ki van tárva, hanem belül van egy vasrács, mely -le szokott eresztve lenni. E belső kapuboltozatra vannak felfüggesztve a -csodahős Toldi Miklós emlékei, a vasgolyók, mikkel áthajította a Dunát, -az ekevas, melyet kelevézével átlikasztott, aztán meg egy özönvízelőtti -óriásnak a lábszárcsontja. Egy mellékajtó nyitva van a gyalogosok -járáskelésére; de a ki szekérrel, vagy lóháton akar bejutni a várba, -annak elébb igazolni kell a vártán álló hadnagy előtt, hogy mi járatban -van. A rácson belül strázsál a silbak. Annak a kiáltására: «Ki vagy? -Megállj!» megfelel a káplár: «Corvin János herczeg katonái vagyunk!» -Erre előjön az őrmester s kéri az igazságot. A káplár előkeresi a -tarsolyából az iratokat, ráismer a pecsétről, hogy melyiket adja itt át, -azt az őrmester beviszi a hadnagyhoz. - -Az alatt a hadfiak körülnéznek. - -A várkapu előtt, a bástyafalba építve látszik egy nagy síremlék, veres -márványkőből két angyal, meg egy bibornoki kalapot viselő alak -domborművével. Alatta lapidár irás. Azt jó volna elolvasni, ha tudna -hozzá valaki. - -– No Lója! Te tudsz a betükhöz! olvasd el, ki fekszik itt? mondá a -káplár. - -A megszólított leszáll a lóról, odamegy az emlékhez s nagyot ráz a -fején. - -– Bolond ákombákom ez! soha sem láttam én ilyet! A vitéz csak a szláv -betüket ismerte, azokból is csak a glagol jegyeket, a miket a bogumilok -használtak. - -Ez alatt az őrmester visszajött a kapuhoz. A vasrács nagy csörömpöléssel -kezdett felhúzódni. - -– Bátya! Micsoda czifra koloncz ez itt az útfélen? Kérdezé a lovasok -káplárja az őrmestertől. - -– Hát nem tanultál olvasni, öcsécském? oda van ám írva a neve: «Márton, -esztergomi érsek, bibornok 1383». - -– Ejnye bátya! Hát aztán hogy felejtették azt az érseket ide ki a kapu -mellé, mikor templom is van a várban? - -Nevetett ezen az őrmester. - -– Hát öcsém, majd megtudod, ha egyszer te is bibornok fogsz lenni, meg -érsek, aztán agyonütnek. - -Ezen aztán mind a ketten nevettek. - -– Mi a neved, öcsécském? Hadd rovom be. - -– Martinuzzi Utyessenovics György. - -– Hüh de czifra! Nem irnád fel magad ide a táblára? - -– De bohó kend bátya! Hiszen ha olvasni nem tudok, irni hogy tudnék? - -– No hát ballagj tovább! - -A lovas csapat átvonult a kaputornyon, s ott egyszerre megnyilt előttük -az a fölséges látvány. Fényes Budavára! Egy hosszú utcza pompás -palotasorokból, Zsigmond király korabeli építmények, velenczei stylben. -Az utcza elején roppant keményfa tőkéken fekszik, öblével felfelé, két -óriási rézmozsár, a gyűrüs holló czímerével. - -– Ezek lettek volna jók Nikápoly ostrománál! kiált vissza vitézeinek a -káplár. - -Aztán jön egy nagy tér, háttérben pompás templommal, közepén a -sárkányölő szent György, márványból faragva. Azontúl csupa úri paloták, -miknek kapualját banderiális katonák őrzik. Az utczák mind nagy lapos -kövekkel kirakva, a piaczok négyszögű márványnyal. A gyalogjárókon úri -nép jár-kel, minden úrnak ott van a kiséretében a czifra hajduja, a -hölgyeknek a kisérő fraj, a főpapokat zsöllyeszékben viszik s az ország -zászlós urainak hintaja előtt kengyelfutó szalad, útat nyitva számukra a -sokaság között. Sok czifra katonai egyenruhát látni mindenfelé. -Szegénynek, koldusnak nem szabad az utczán szégyenkedni, azok ha -instantiával jönnek, a földalatti folyosón bocsáttatnak fel a várba. - -A lovas csapat trombitaszó mellett haladt előre. A fiatal káplár -mutogatta a kardja hegyével a nyomába tóduló vitézeknek, hogy melyik ház -melyik uraságé. Ő már jártas volt Budavárában. Még mint gyermek, -hazulról szökött egyszer ide, s sorba zörgetett valamennyi ajtón, -szolgálatot keresve. Koplalt is Budavárában eleget. - -Elérkeztek a királyi palota elé. - -A szép, nagy tér nem volt kikövezve; hanem finom, fehér dunai kavicscsal -beterítve. Ez volt a nemesi banderiumok felállításának helye. - -Itt a káplár a hármas üdvriadót elfuvatva, sorba állíttatá az ökrös -szekereket; a csapatját pedig elhelyezte a szökőkút elé. - -Az is királyi emlék, Corvin Mátyás alkotása, fehér márványtalapzaton -rózsaszín márványmedencze, kagyló mintára kifaragva. A kagylónak annyi -gerezdje volt, a hány megyéje az országnak, s minden gerezdbe egy -megyeczímer domborműben vésve. A közepén pedig állt egy bronzból öntött -pogányisten, a ki korsójából önté a kristályvízsugárt, melyet -ólomcsövekkel vezettek ide a budai hegyekből. - -Itt leszállítá a lóról a vitézeket a káplár s kiadta nekik a rendeletet. - -– Ide, a kut medenczéje körül tüzzétek le a kopjákat egy lépésnyi -távolban egymástól. - -Azzal maga is leszállt a nyeregből s elindult a királyi vár felé, a -nyeregbe tett kardot is magával vive. - -Egy fekete kamukába öltözött hiuzprémes úri embert szemelt ki magának a -sokaság közül, a kit megszólítson. - -– Én, János herczeg küldötte, a királyi várnagyot keresem, nemzetes -Szentelaki Szente Mihály uramat. - -– No vitéz fiam, akkor csallóközi szerencséd van. Én vagyok a királyi -várnagy. Hát téged kinek hívnak? - -– Az én nevem Martinuzzi Utyessenovics György. - -– Ah! Tán csak épen a gróf Utyessenovics Gergelynek a fia? - -– Azt mondja az anyám. - -– Jól ismertem az apádat. Derék úr volt. Sokszor ültem az asztalánál. - -– Akkor jobban ismerte kegyelmed, mint én; mert én sohasem ültem az -asztalánál. - -– De hát a Martinuzzit hol kaptad? - -– Azt meg a keresztapámtól, a scardonai püspöktől, a ki az anyám bátyja. - -– Azt is ismerem. Annak a rezidentiájában is voltam egynehányszor; de az -sohasem ültetett le az asztalához. - -– No azt hát egyformán ismerjük mind a ketten. - -A várnagynak megtetszettek a fiatal vitéz kapóra jött mondásai. Vállára -ütött. - -– Ember vagy a talpodon, fiam, hát honnan cseppentél ide? - -– Egyenesen Törökországból jövök, Nikápoly alól. Odáig paskoltuk a -hitetlen pogányt, de ott bevette magát a borzlyukába s nem tudtuk belőle -kifüstölni, mert nem volt se öreg mozsarunk, se taraczkunk, se -csatakígyónk. Hát aztán csak visszatértünk a hadi zsákmánynyal. Abbul -küldi általam a szinét-javát kiválogatva az én uram, János herczeg, a -királynak meg a királynénak. - -– No azzal nagy örömet fogsz csinálni, fiam, odafenn a palotában. Ritka -madár az, a ki azzal a szóval jön ide, hogy hozott valamit? S ez a -huszonnégy szekér mind hadizsákmánynyal van rakva? - -– De még milyenfélével? Kérem kegyelmedet, küldje oda a király sáfárját, -hogy vagdalja le a szíjakról az odaforrasztott ólompecséteket s tegyen -róla tanuságot, hogy nem volt semmi megsértve, az én legényeim majd -aztán garmadába rakják a kincseket, hogy a mikor ő felségeik ott azon a -márvány eszterhajon megjelennek, láthassák az egész diadalmat. Egyik -csoportban lesznek az elfoglalt zászlók és lófarkak, másikban a -fegyverek, dobok, trombiták, azután a skófiummal, gyöngyökkel kivarrott -nyergek, zablák, aranyos csojtárok, no meg az ezüst paizsok, aranynyal -czifrára kiverve, olyan pánczélingek, a miknek a pikkelye mint a halhéj, -csupa ezüstből van. Aztán a sok drága kaftány, selyemből, kamukából, -nyusztprémmel, mándrucz kaczagánynyal. Egész határ lesz az arany, ezüst -edényekből, a kikről szegény ember azt se mondhatja meg, hogy ki mire -használatos? Megint vég számra a sok szövöttes, tarka-barka valamennyi. -Tudom, hogy a királyné mindjárt viganót szabat belőle magának. Prémek is -támadnak nagy sokasággal, a milyeneket keresztyén ember soha sem látott. -Húsz szekér tele van rakva ilyenekkel, tele tetéz halommal. - -– Én huszonnégynek olvastam a szekereidet. - -– Az utolsó négyre lesznek majd csak szépen megrökönyödve, ha annak a -béllését meglátják. Azokban levágott török fejek vannak. - -– Hüh, fiam! Levágott fejek? kiálta fel Szente uram. Már ő meg volt -rőkönyödve. Azokat kár volt ide czepelni. - -– Jajh! Nem olyan fejek ám ezek, mint más jótét-lélek feje szokott -lenni. Ezek a «delik» fejei. A mi annyit tesz, hogy «bolond». Ezek -mezítelen rohannak az ütközetbe, s nem adják meg magukat, a míg egyet -mozdulhatnak, két kard van a kezükben, így harczolnak. Azután a -sastollat nem a kalpagba, vagy a turbánba dugják, hanem két metszést -hasítanak a homlokukon, s abba tűzik bele a kerecsen tollat. Ilyen fej -az valamennyi. - -– No már ilyen fejet csakugyan magam is szeretnék látni. - -– Hát majd menten megláthatja kegyelmed, csak taszítson egyet azon a -sáfáron, hogy vegye számba a zsákmányt, mert az az én lelkemre van ám -bízva. - -– Meglesz, fiam, ne tarts semmitől, még ma nem vész el semmi a -zsákmányból, a mit a királynak hoztál. De hogy holnap marad-e belőle -valami, azért már nem teszem tűzbe a kezemet. No gyere velem addig. Nézd -körül a királyi palotát kívül-belül. Bámuld ki szemedet szádat. Még úgy -sem mehetek a király elé, mert az a misén van, s ma sok «nagy marha» van -bejelentve nála, a kit előbb fogad el mint téged. - -– Ezt a kardot pedig magának a királynak hoztam, magyarázá a vitéz. -Azért nem adom ki a kezemből. Nem csak a drágaságáért, csupa kárbunkulus -a markolatja, hanem az emlékezetéért. Ez ama híres kurd vezér Kara -Haszszán szablyája, a ki maga dicsekedett vele, hogy száz vitéz fejét -vágta le ezzel. A százegyedik én voltam. - -– No, ezzel ugyan ő felsége kevés embernek fogja az életét kioltani, -jegyzé meg Szente uram. - -Szente uram elől ment s hagyta a káplárt a háta mögött következni, a -hogy illik. A várnagy rangja egyenlő volt a kapitányéval. - -Szente uram végig vezette a káplárt azon a kétszáz lépésnyi hosszú -folyosón, melynek az egyik oldalát veres márványba foglalt ablakok -képezték, a másik oldalán pedig hős magyar vitézek képei álltak -diófarámákban, elkezdve ős Bendegúztól. Innen egy széles márvány lépcső -vezetett fel egy nagy terembe, a melyről Szente uram azt állítá, hogy az -volt Beatrix királyné ágyasháza; a mostani királyné a férjéhez közelebb -választott lakást. A falakon freskó-festmények voltak, a miknek az -allegoriai értelmét a várnagy készséggel magyarázta a pártulfogoltjának, -«ez itt a Bátorság, amaz a Mértékletesség, Remény, Szeretet, Hit, Erő, -Vitézség, Bőség, Igazság. Közben pedig a Hunyadiak czímerei kifaragva». - -Azután felnyitotta előtte a nagy köröndöt, a hol Mátyás király fényes -lakomát szokott adni külföldi vendégek tiszteletére. Fenn egy körülfutó -karzat, fából faragott remekben készült tizenkét szoborral. Az -aranyozott padmalyt óriási gyíkok alakjai támogatták. - -Megint egy más teremnek a gerendázata csupa rózsákkal és egyéb -virágokkal volt ékesítve. Aztán jött egy kupolás terem, melynek -boltozata a firmamentumot ábrázolta, a csillagképleteket Mátyás -születése idejétől mutatva fel, köröskörül arany betükkel e distichon: - -«Aspice Mathiæ micuit quo tempore Regis, - -Natalis Cœli, qualis utraque fuit.» - -Mindjárt e terem mellett volt aztán egy újabban épített kupolás terem, -az is épen így az égi sphærát ábrázolta, azt az áspektust örökítve meg, -a midőn II. Ulászló Magyarország koronáját viselgetni kezdte. Azon meg -ilyen körirat: - -«Magnanimus princeps, diademate gaudet utroque. - -Uladislaus, tollat ad Astra Caput.» - -A két nagy királyi termet egymással összekötő márvány küszöbű ajtó egyik -párkányzatán: - -«Mathias Corvinus, Rex Hungariæ.» - -A másikon pedig: - -«Uladislai hoc magnificum opus. MDVII.» - -A várnagy azt szerette volna, hogyha a fiatal hadfi ennyi pompa láttára -szörnyüködött volna s nagyon bosszantá, hogy ez még annyit sem mond rá, -hogy «aujnye!» - -– No hát láttál már ennél szebb palotát életedben, te lélek? - -(A régi magyaroknál csak az a szó járta szidalmazásnak: «te lélek!») - -– Hát, nagy jó uram, czifra palotából annyi részem volt én nekem, hogy -akár megcsömörlöttem tőle. Tíz álló esztendeig laktam meg a felséges -Vajda-Hunyad várát; a hová az én uram és pártfogóm János herczeg -küldött. Ott éltem nagy ártatlanságban a kék darabantokkal együtt. -Láttam én ott faragott követ, festett falat annyit, hogy irtózok -rágondolni; olyan hideg volt benne, majd megfagytunk, s a denevérek mind -megrágták a kenyerünket. Áldottam a Jehovát, mikor onnan elvittek s a -rongyos sátor alatt hálhattam, a hol nem volt a fejem alatt kirakott -márványkép. Jobb szeretném én, ha valami mást mutatna meg kegyelmed -nekem. - -– Tudom. A boros pinczét. De oda én téged, fiacskám, az audientia előtt -nem vihetlek, mert ha a királyné megérzi, hogy bort ittál, menten -kidobat a teremből. Hát majd csak azután jön a bor. - -– Azt pedig szépen megköszönöm, mert azt sem tudom mi az? - -– Nem ismered a bort? - -– Hát hol vettem volna? Tíz esztendeig az oláhok között, kettőig a török -földön. Ott mind nem ismerik a bort. Azt hallom, hogy bolond lesz attól -az ember. Nem kérek én abból. – Hanem ha jót akar velem, nagy jó uram, -arra kérném, mutatná meg nekem azt a nagy csodáját a dicső Mátyás -királynak, a minek az egész világra elterjedt a híre: hogy is mondom -csak ki? a «bibliothékáját!» - -– A bibliothékáját? Jajh fiam! A ki oda belép, még ha kanállal ette is a -tudományt, úgy megretten tőle, hogy könyörögni kezd: ereszszenek innen! -elveszek ebben az erdőben! - -– Azt szeretném én látni. - -– Ismersz valamiféle litterákat? - -– Azt sem tudom, milyen fáról rázzák. - -– No, akkor hát nem fogsz innen ellopni semmit. Hanem aztán tőlem ne -sokat kérdezősködjél, mert én Nagyszombatban csak a humaniorákig jártam. - -Azzal előkereste a nagy kulcsos karikáról a legdíszesebben kiformált -czifra kulcsot, a minek a fogantyuja csupa sárarany volt s elvezetve -magával a káplárt ama hosszú keresztfolyosón végig, melynek doha jelzé, -hogy ennek az ajtaját ritkán szellőztetik, kinyitá előtte a rézzel -gazdagon kivert vasajtót. - -György lekapta a süvegét a fejéről s térdre bocsátkozék, a mint a -könyvtárba belépett. - -– Nem templom ez, öcsécském, mondá neki a várnagy. - -– De olyan felséges, mint egy templom. - -Mátyás király világhirű könyvesháza! A gazdag ornamentikájú -boltozatokkal, melyeknek összefutó gerinczei közét a tudományos világ -vezéralakjainak fresko-festményű képei tölték ki. A remek faragványú -szekrények és körülvonuló galeriák a sorba állított foliansokkal, mind -fényes bekötésben, pergamen, marokin, préselt bőr, szattyán borítékkal. -Irott mű a legtöbb. A nyomtatvány még ritkaság. Az ablakok előtt roppant -nagyságú földglobusz és csillagsphera. Szemben az ablakokkal egész falat -eltakaró térképek s középen egy remek faragványu feszület, -elefántcsontból, melyen az életnagyságú Megváltó alak oly élethű, hogy -szinte hallani a nyitott ajkáról a fájdalmas felkiáltást: «Eloi, Eloi! -Lámma abszatháni?» Átellenben a feszülettel egy nagyszerű óramű, mely a -nap és holdjárást is mutatta. - -A templomi hangulatot növelték a magas ablakok üvegfestményei s a padok -és karszékek, angyalos faragványaikkal. Az ablakfülkék a lemásolók -számára voltak berendezve apró kartalan székekkel és asztalokkal. Az -öles vastagságú falban valódi czelláknak tüntek fel. - -A fiatal katona egészen meg volt igézve a bámulattól. Egyre sohajtozott: -«Istenem! Én Istenem!» - -– No úgy-e, ilyen nincsen Vajda-Hunyadon? - -A várnagy, hogy teljessé tegye pártfogoltja gyönyörűségét, felnyitott -előtte egyet azokból a nagy márványasztalon heverő, aranyozott bőrbe -kötött könyvekből, a miket drágakövekkel kirakott kapcsok foglaltak -össze. - -A felnyitott könyv épen Marcus híres krónikája volt a tizennegyedik -századból. Talán nem is véletlenül volt odatéve; hanem hogy a -bibliothecariusi hivatal ez idő szerint vákálván, a várnagy által -helyettesíttetett, s Szente uram ebben az egy opusban volt csupán -járatos, azt produkálta a látogatók előtt. - -Épen a 38-ik lapra nyitotta a könyvet, hol egy pompás színekkel festett -kezdőképen szent István király harcza van ábrázolva a bolgárokkal. A -magyarok pánczélosan, dárdásan, a bolgárok hegyes süvegekkel, nyilazva. -A szent király maga, fehér lováról leszállva, melyet egy czímeres apród -tart kantárszáron, feje körül arany glóriával, mindkét lábával az -elesett bolgár vezér tetemére tapos, pallosát emelve. - -A fiatal vitéznek az tetszett legjobban a képen, hogy ime egy olyan -derék szent, a ki nem hagyja magát levágni, inkább ő vágja le az -ellenséget. - -– Ez szent István király! magyarázá neki a várnagy. - -György még jobban elbámult azon a sok betűn a kép alatt. - -– Hej, ha volna ember, a ki ezt el tudná olvasni. - -– Vagyok olyan ember! mondá Szente uram. S azzal a bámuló katona -szemeláttára elő huzá az oldaltarsolyából a nagyító üvegét s azt az -irott betüknek szegezve, egymás után leszótagolta az irott mondatot, -csakhogy az latinul volt, György nem értett belőle semmit. - -– De hát tudja kegyelmed, hogy mit tesz az mind? - -– Minden bizonynyal. - -Azzal elmagyarázta a textust Györgynek, hogy ime szent István király a -bolgár fejedelmet legyőzte, megölte, s megbecsülhetlen sokaságát a -kincseknek, aranyban, gyöngyökben és drágakövekben zsákmányolta rajta. - -György a fejéhez kapkodott. Ha ezt szent István királyról ilyen drága -könyvben megirták, megfestették, akkor hasonlónak kell az utódokkal is -történni. Hisz ők is megverték, megölték a bolgárok vezérét s elhozták a -kincseit nagy halommal. - -Szente uram pedig büszke volt a tudományára, s még azt is megmutatta a -bámuló katonának, hogy ugyanazzal a betűoldozó nagyító üveggel hogyan -lehet a bükkfataplót meggyujtani, a napsugarak összegyűjtése által. - -– Sokszor jön ide ő felsége olvasni ugy-e bár? – kérdezé György. - -– Dehogy jön! Nem olvas az egyebet, csak pénzt; – de azt is ritkán. -Legfeljebb akkor jön ide, ha egy idegen potentát vetődik Budavárába, -annak szokott a király egy-egy drága könyvet ajándékba adni. – Ez a -legolcsóbb adomány. - -Még azután azt a szivességet is megtette a védenczével Szente uram, hogy -megmutatta neki Ulászló király arczképét, hogy majd mikor a kihallgatási -terembe kerül, ráismerjen a királyra, s valahogy a czímeres heroldnak ne -találjon kezet csókolni. - -Azalatt eltelt az idő, az audientia óráját hirdette a csengetyű; az őrök -rivallása jelzé, hogy a király közeledik a templom felől. - -Szente uram felvezette a katonáját a várakozási terembe. - -Még akkor néhány instancziás özvegyasszonyon kívül csak az ajtóőrök, a -bekiáltó s a rovatos diák voltak jelen. Ezt úgy hívták, hogy Ambrus -mester. - -Szente uram odavezette hozzá a katonáját s jól berekomendálta nála. - -– Ezt a vitéz káplárt, a kinek becsületes neve: nemes Utyessenovics -Martinuzzi György, mindjárt a püspökök és zászlós urak után bocsássa be -kegyelmed a király elé: minden más egyebek előtt; mivelhogy ez János -herczegnek a követje, a ki a királynak és királynénak tetemes -zsákmány-kincseket hozott. - -Ambrus mester rögtön felirta a káplár nevét a kezében tartott -palatáblára, s utasítá, hogy csak odaálljon a háta mögé; majd ha -rákerülend a sor, a könyökével taszítand rajta egyet. - -György erősen belekapaszkodott a díszkardba mind a két kezével s -elfoglalta az ajtó melletti helyet. - -– Aztán majd ha kijösz az audientiáról, odajöjj hozzám egy pohár -bakatorra, mondá Szente uram az ifjunak s nem lévén több dolga a -teremben, eltávozott. - -Nemsokára aztán jöttek az előkelő uraságok. A bekiáltó egymás után -üvölté be az ajtón a neveiket és a rangjukat latin nyelven. Ambrus -mesternek a táblája rovancsolva volt már és számozva. Gyakorlatból -tudta, melyik név hanyadik szám alá tartozik? – Első az esztergomi -primás, második a nádorispán; azután az érsekek, megyés püspökök, főapát -urak, azután a zászlós urak, főispánok. - -György magában mind utána mondta a hallott neveket. Sohasem felejtett el -közülök egyet is. - -Az alakjaikat is mind elevenen benyomta az emlékezetébe. - -Mennyi pompa! Milyen kérkedő fényüzés! A suhogó selyemtalárok, a -csengő-bongó arany lánczok; a gyémántoktól villogó keresztek! A fényes -fegyverzetek! (Milyen rongyosak ezeknek a jobbágyaik odahaza!) - -Elébb az egész fényes társaságnak ott kell várakozni az előteremben, a -míg a királyi pár az elfogadási terembe megérkezik; az alatt senki sem -türtőzteti magát, fenhangon beszélnek, mintha lakozásban volnának; a -püspökök latinul, a főurak magyarul vitatkoznak; hallani dölyfös -kaczagást is, s közbe egy-egy egészséges, körmönfont mondást. E sok -büszke alak láttára igazolva látszik a királynénak az a mondása, hogy -«az én férjem valóban a királyok királya, mert alattvaló országnagyjai -mind megannyi kis királyok». - -Tarka-barka világ volt az, jellemezte az egész kort. Törvényt, -tekintélyt nem ismertek; még a divat törvényét sem. Minden főúrnak a -viseletéről meg lehetett ismerni, hogy mely vidékről származik. A -felvidékiek a lengyeltől vették kölcsön a divatjukat, azokon duzzadt a -prém, ragyogott a boglár, bő volt a bugyogó, hosszúszárú a színes -szattyán saru; két vállukat verte a csigákba göndörített haj; a -délmagyaroszágiak ellenben hosszú, sarkig érő virágos szövetű selyem -kaftányokat viseltek, török izlés szerint, keskeny prémmel, széles övet, -szűk csizmát, telekes bocskorral; a hajuk rövidre volt nyírva, s csak a -homlok tetején meghagyva egy üstök. Az egyiknek hosszúra eresztett -szakálla volt, a másiknak simára borotvált arcza, lefelé csüggő -bajuszszal: a végvidékiek még egy arany golyócskát is akasztottak a -bajusz végére. A kezében az egyik tollas buzogányt, a másik szekerczét -viselt, aranyozott vert ezüstből. S az egyházi nagyokat is alig lehetett -a viseletük felül megkülönböztetni a világi főuraktól, a talár alig -különbözött a kaftánytól, bajuszt, szakállt mindenki viselt, még kardot -is az oldalán, háboru idején a püspök volt a dandárjának a vezetője. Az -egyetlen esztergomi primás, Bakács, vált ki a sokaság közül, a ki -bibornoki köntösben pompázott. - -S ha a viseletükről nem, a beszélgetésükről ugyan épen nem lehetett őket -megkülönböztetni; olyan nyers, kiméletlen szavakkal beszélnek egymáshoz, -mindenkinek volt valami szemrehányása a másikhoz, a sok panasz, a keserű -zok-szó egymás tetejébe hágott. Az alantas közönségtől nem is -restelkedtek. Úgy lármáztak, mintha övék volna az egész királyi vár. - -György az alatt az egy óra alatt mese-nagy dolgokat tanult a főurak és -főpapok dolgaiból, kivált mikor egyet-egyet közülök bebocsátott a -rovatoló diák az elfogadási terembe, annak azután a hátramaradtak igen -szépen elmondták a viselt dolgait. - -Ambrus mesternek volt nagy klepsydrája, tekenősbéka tokkal, azt ő -folyvást a markában tartá s a mint öt percz letelt, ujabb főurat -szólított fel a király elé járulásra. Ez az intézkedés egyrészt jó volt, -másrészt nem volt jó, mert igaz ugyan, hogy öt percz untig elég egy -magyarnak a kivánságait elmondani a király előtt, a ki azoknak -teljesítését okvetlenül megigéri; azonban némelyiknek még sem elég, s ha -az ilyennek az utána nyomakodó a sarkantyújára tapos, az nem marad -visszatorlás nélkül. Ilyenformán a mely fokban apadt a szabadszájú -zsivaj a várakozó-teremben, azon fokban szaporodott az elfogadóteremben, -a bebocsátottak mindannyian odabenn maradván. - -Egyszer a bekiáltó ismét egy új érkező nevét hirdeté. - -«Comes Tomiczky, archidiakonus krakoviensis.» - -Krakói főesperes! Ennek a megjelenésére csakugyan kiváncsi volt György -vitéz. - -És igen nagy lőn a csalatkozása. A betoppanó alak nem volt valami papi -méltóság, hanem egy fényesen felcziczomázott dalia, festői lengyel -öltözetben, hónaljáig felkötött karddal az oldalán, vidám, kihívó -tekintettel; a ki az első belépésnél úgy tett, mintha ez az egész -társaság csupa régi jó ismerőseiből állna; a legelsőnek, a kit -megkapott, megragadta a kezét, a tenyerébe csapott, aztán a keblére -ölelte s jobbról balról megcsókolta, a legérzékenyebben üdvözölve őt -lengyelül. Azzal, hogy értett-e az üdvözölt abból valamit, vagy sem, -épen nem törődött, folytatta az ismerkedést. Föl sem tehette, hogy -lehessen valaki ebben a palotában, a ki ne tudja azt, hogy ki az a «Pan -Tomiczky». - -György azonban megeszelte, hogy Ambrus mester az ujon érkezettnek a -nevét épen nem rovatolja a magyar főurak kategoriájába, hanem egy sorral -alább jegyzi be az ő neve és czíme után. Ambrus mester pedig alaposan -ismeri az udvar körüli dörgést. - -György értett lengyelül. A Corvin János hadai között sok lengyel -szolgált, azoktól ragadt rá. Körülbelül kivette Tomiczky bőbeszédű -ömlengéseiből idejövetele czélját. Zápolya János, a szepesi főispán -küldi őt ide, hogy számára a király leányát feleségül megkérje. – Az -urak azonban nem akartak lengyelül érteni. - -Így aztán lassankint megritkult a várakozó-terem, a főrendek egyenkint -beszivárogtak a trónterembe, künn csak az instans plebs maradt még. -Tomiczky egyedül rekedt a fényesek közül hátra. – Boszús is volt e miatt -s nagy lépésekkel mérte végig diagonalis vonalban a várakozó-termet, -minden fordulásnál odakiáltva Ambrus mesterre: «hát én mikor jövök?» - -– Azonnal, azonnal; válaszolt a diák. - -György vitéz udvarias akart lenni, elmozdult a helyéről Ambrus mester -oldala mellől s odalépegetett az ablakhoz. Arról is értesülni óhajtott, -hogy vajjon a katonái végrehajtották-e pontosan a megbízását. Nagyon meg -lehetett velük elégedve. A téren fel voltak halmozva a zsákmányból -rakott trofeumok művészi összeállításban, a szökőkut körül pedig ki volt -tüzködve a huszonnégy dárda, mindegyiknek a hegyére odaszúrva egy-egy -levágott deli-fő, a homlokbőrébe szúrt kerecsentollal, a mint a szél -végig sepert a téren, azok a feltűzött koponyák olyan szépen integettek, -nagyokat bókolva a királyi vár felé. - -György arra gondolt, hogy ezt csak bele fogják festeni még Marcus -krónikájába. - -Szinte megrettent, a mint a nevét hallá kimondani. - -Ambrus mester őt hívta fel a trónterembe lépésre, Tomiczkyt megelőzve, a -hogy a várnagy utasította. - -György alig talált az ajtóra, pedig ugyancsak két alabárdos állt -kétfelől az ajtófélnél. Ambrus mesternek kellett rajta egyet taszítani, -hogy útba igazodjék. - -Mikor aztán az ajtó kitárult előtte, csaknem elveszett a szeme fénye. - -Előtte állt a roppant terem mélyén a pompás mennyezetes trón két -karszékkel, az egyikben ült a király, a másikban a királyné, s kettőjük -között állt egy kis leány, a királyleány. Az lehetett három esztendős. -Ezen akadt meg a szeme legjobban. – Hát ezt a kis gyermeket kérik -feleségül? - -Ez a gondolat egészen megzavarta az agyát. - -Egészen elkábítá az eléje táruló látvány. Magyarország főrendei egy -csoportban. Valóságos vásári kiállítása a prémnek és szakállnak. S ennyi -bozont között csak három sima arcz: a királyné, a király, meg a kis -királyleány. A király arcza olyan, mint egy becsületes jó matrónáé, a -fehérségig halovány, kissé puffadt, a mitől kövérnek látszik; de ez nem -az egészség duzzadása rajta, mert szemeit pöffedt, vörhenyes karikák -szorítják össze; szemöldökei alig látszanak, olyan világos szőkék, orra -buczkós. Fején valami, nagyon alacsony, gyöngygyel körülvett sapakot -visel, mely hasonlít a falusi asszonyok csepeszéhez; vállait hermelin -prémes palást nyomja, melynek nagyvirágú arany szövete egész termetét -takarja; csak a két szikár keze látszik ki belőle, a miknek egyikével a -trón karját fogja. - -Szerencséje volt Györgynek, hogy a könyvtárban már látta a király -arczképét, kitalálhatta, hogy kihez intézze a megszólítását. - -– No csak előre, vitéz! buzdíták, a kik közel voltak hozzá. - -A katona szabályos léptekkel járult a trón elé s elmondá a hadnagya -által szájába rágott mondókát, nagy lélekzetet véve. - -– Felséges király! Az én uram, Corvin János herczeg küldi felségednek -ezt a kardot, a mely Csendereli Mehemet beglerbég szablyája volt, ki a -nikápolyi csatában esett el. - -S azzal átnyujtá a királynak a bolgár helytartó kardját. - -Ulászló maga is mosolygott rajta, mikor azt a kardot a kezébe nyomták, a -szemeiben látszott a kérdés, hogy «hát már én aztán mit csináljak ezzel -a karddal?» S odanyujtá azt a királynénak. Azonban a királyné sem tudta -a drága ajándékot kellőleg appreciálni. Az meg odaadta azt a kis -királyleánynak. Az aztán nagyon megörült neki. Megfogta a két piczi -markával, s nagyot nevetett a kardmarkolatra faragott dæmonfő szemébe. - -Ekkor eszébe jutott Györgynek a mondóka folytatása. - -– Azonkívül sok drága zsákmányt küldött János herczeg felségednek -általam, aranyban, ezüstben és drága portékában. - -– Zsákmány? Hol van? kiálta közbe egy hang s a hangadó fő előtolakodott -a sokaság közül. - -Ennek a főnek a tulajdonosát e névvel hallotta György az ajtónálló által -bekiáltani: Pruisz Chrysostomus, episcopus Varadiensis, thesaurarius -regni. - -De mielőtt válaszolhatott volna, valami zavar támadt a teremben. - -Tomiczky, a lengyel, odakinn összeveszett Ambrus mesterrel, hogy minek -bocsátá be ő előtte a köztisztet? Utoljára erőszakosan berontott az -ajtón, mielőtt az öt percze betelt volna, s ott találva maga előtt a -katonát, azt erőszakosan félre lökte. - -– Czo félre, paraszt! - -S maga állt a helyébe a király elé. - -«Czo félre, paraszt!» - -Ez a szó egyszerre új lélek világát gyujtá meg a vitézben. - -Hogy őtet parasztnak czimezik, s félretaszítják a király elől. - -Más nemes embernek a vére tüzlánggá gyuladt volna fel erre a szóra: az ő -vére egyszerre lehiggadt, valami dæmoni kevélység fagyasztotta át. Úgy -érzé, mintha egyszerre a boltozatig nőne fel a fejével, s onnan nézne le -erre az egész társaságra. - -Hát csak «paraszt?» - -Nem volt már előtte chaosz. Szemügyre vette egyenkint az alakokat. -Egyszerre tíz alakot is meg tudott figyelni, s itéletet hozni felőlük. A -nevére valamennyinek emlékezett. Az ott a király mellett jobbrúl Bakács -Tamás, a primás. Innen rajta az a nagy fekete szakállú, Szathmáry -György, a pécsi püspök. Az a daliás alak, a ki a trón oszlopához -támaszkodik, s a királynénak nyájas szavakat suttog, Perényi Imre, az új -nádorispán. A királyné magas, nyulánk hölgy, fehérpiros arczczal, vékony -ajkakkal, nagy fekete szemekkel, mik fölött az egyenes szemöldök csak -nem összeérnek, az álla szívalakú és kétfelé osztott. Öltözete -granátszin bársony, gyöngyökkel himezve. - -Tomiczky baljában a kardját, jobbjában a prémes kucsmáját tartva, -toppant a trón elé, s fél térdét meghajtá előbb a király, azután a -királyné előtt, akkor egy mazurka bókot csapva, összeüté a sarkantyúit, -s azután a balkezét a csipőjére nyomva, jobbjával a süvegét magasra -emelve, megkezdé az üdvözlő szónoklatát a királyhoz. - -Lengyelül beszélt. Ez volt a királynak az anyanyelve. - -Annálfogva György megértette az egész előadást. Jobban mint a magyar -urak, a kik közül csak a felvidékiek értettek valamit lengyelül. - -Különös kivánsága volt a lengyel főurnak. Zápolya János, a szepesi gróf -számára kérte meg feleségül a király leányát: azt a kis három esztendős -czukorbabát. - -Ulászló kényelmetlenül feszengett a helyén. Ha más nyelven beszéltek -volna hozzá, jó lett volna a dolga. Akkor a háta mögött álló tisztelendő -Hammel uramnak azt mondhatta volna, «quid dixit ipse?» Az megmagyarázta -volna neki, ő megtagadta volna rá a feleletet; azt Hammel újból -tolmácsolta volna: ez akkor úgy ment volna, mint mikor két ember egyik -árokpartról a másikra beszél át. Nem veszhetnek össze, mert nem érik el -egymást. De lengyelül kérdezve, lengyel választ kellett adni. - -– Mit akarsz? kérlek, hiszen még csak három esztendős a leányom. - -– Isten és a szent szűz oltalma alatt nagyra fog nőni. - -– De még a szepesi gróf is gyermek, hogy adjunk annak egy királyleányt -feleségül? - -– Ha lehetett tizennégy éves korában szepesi gróffá tenni. - -– De hát mire való volna ez a házasság? - -– Az ország nyugalma kivánja. Felséged beteges. Ha ne adj Isten, -trónváltozás történik, kell egy legitim örökösnek maradni, a ki a -zűrzavaroknak elejét vegye. - -– De én nem vagyok beteg. Én nem fogok meghalni. Nekem még lehet fiam -is. - -S e szónál olyan gyöngéden tekintett a király a viruló szépségű -királynéra, ki a lengyel társalgásból nem értett semmit. A király arczát -átfutotta a láng, annak a tűznek a lángja, mely ötven éves korában -gyulladt ki először szivében. - -Most aztán a királynéhoz fordult a lengyel. Ő hozzá már francziául -beszélt. - -A főurak nyughatatlankodtak a sok idegen nyelven folytatott beszéd -miatt. «Loquatur latine!» Kiabáltak közbe. Az ungvári unitus püspök, a -ki jól értett lengyelül, fennhangon magyarázta a körülállóknak a király -és Tomiczky szóváltásának tartalmát, a mi azokat nagy felgerjedésbe -hozta: «Hoc non pergit! Hoc non tolerabimus!» Zúgták haragosan némelyek. -Ellenben olyanok is voltak, a kik kedvteléssel sodorgatták a -bajuszaikat, a kiknek tetszett a dolog, s odasuttogtak a lengyelnek: -«nye bojsza!» - -György mindent látott és hallott, de még nem értett semmit. - -Egy kis leányt kérnek feleségül egy gyerek ember számára. Mit tartozik -ez az országtanácsra? Ez családi ügy. Mi köze ahhoz ennyi bölcs -honatyának? Végezzék a szülők magukban. - -A mit francziául beszélt a lengyel a királynéhoz, abból már nem értett -semmit. De a királyné válaszát még is megértette. Annak az arcza is -beszélt. A versaillesi udvar légkörében növekedett, temperamentumteljes -nő arczában eleven kifejezést nyert minden indulat, mely szavait -diktálta, szeretete a gyermeke iránt, gyűlölete a kérő személye ellen, -büszkesége, mely magasabb czélt tűzött maga elé, elutasító heves -kézmozdulata. Meg lehetett azt érteni. Az anya is kikosarazza a kérőt. - -Tomiczky ekkor a legvégső szinpadi fogáshoz folyamodott. Magához a -legközelebb érdekelt félhez fordult; térdre bocsátkozék a kis -királyleány elé, s annak mondá el a leánykérő ajánlatát, odakinálva neki -a jegygyűrűt, közepén egy ragyogó karbunkulussal. - -A kis királyleány pedig, igazi franczia vér! pajkos mosolyra hajnalodó -arczczal, fogja a két markában tartott szablyát, s azzal megfenyegette a -tolakodó násznagyot. Lefesteni való jelenet volt. A gunnyasztó király, a -büszke királyné, a karddal fenyegető gyermek s a térdeplő követ, körül a -fényes főrendek. - -Ekkor a főurak sorából kilépett az a fekete szakállú püspök, s -odatoppanva Tomiczkyhoz, azt kiáltá neki: «sed non facias sculptile!» s -azzal eléje állt, odaplántálva magát a királyleány és a lengyel közé. - -Tomiczky erre dühösen pattant fel térdéről, s haragjában belemarkolt az -útját álló főpapnak a szakállába. - -Erre aztán a püspök úgy ütötte fejbe az öklével, hogy a halászgyűrűjének -ott maradt a véres nyoma a homlokán. - -Micsoda dulakodás ez a királyi pár szemeláttára! - -Jó szerencse, hogy a nádor közbeveté magát: a ki athlétai erejű férfi -lévén, nagyhamar szétválasztá a viaskodókat. Tomiczkyba aztán -hárman-négyen belekapaszkodtak, s kihúzták tuszkolták az elfogadási -teremből, a ki aztán végig szitkozódva valamennyi országnagyon, -pattogott még az előteremben, míg nehány híve – Zápolya-pártiak – utána -nem ment és le nem csillapítá. - -György ámult és tanakodott magában, miért kell ilyen haragnak támadni -egy gyermekleány miatt? Ez a terem is egy olyan nyitott könyv volt -előtte, melynek a betüit nem ismeri, csak az illusztráló képeket látja -benne. - -Az egész hátramaradt társaság debacchált: a királyné felállt a helyéről -s nógatta a királyt, hogy vesse végét a kihallgatásnak. - -Ulászló azonban nagy flegmával volt megáldva a természettől. Az ő -emlékezete megkapaszkodott egy szóban, a mitől nem tudott elszakadni. -Zsákmányról, arany, ezüst ajándékról beszéltek az imént előtte, a míg ez -az alkalmatlan közbe nem rontott a maga esetlenkedéseivel. A -zsákmányhozó még mindig itt áll. Ugyan senki sem törődik vele. De a -király egy perczig sem vette le róla a szemét. - -A nagy hűhó közepett a király felemelé a kezét, s megfordított mutató -ujjával közelebb lépésre buzdítá a katonát, kegyes leereszkedéssel -intézve hozzá a kérdést: - -– Quid tulisti? - -(Azt már Szente uram elmondá Györgynek, hogy ez a királynak a rendes -kérdése a hozzájárulóhoz s ez azt jelenti, hogy «mit hoztál?») - -E gyakorlati értékű kérdés csillapítólag hatott a felháborodott -kedélyekre. György nógatást kapott, hogy beszéljen. - -Ő aztán beszélt. - -– Az én uram, János herczeg, szinét-javát kiválasztá a Bolgárországban -ejtett zsákmánynak, s felküldé azt általam Felségednek. Huszonnégy -szekér telt meg a zsákmánynyal. Van közte arany és ezüst marha szép -sokasággal, drága török selymek, kamukák és bársonyok, pompás -fegyverzetek és nyeregszerszámok, a milyeneket ez országban még sohasem -láttak. - -Nagy érdeklődés támadt e szavakra. - -– Hol van? hol van? - -– Íme rendben halomra rakták a kincseket az én katonáim itt a vár -udvarán, hogy a felséges király úr és a felséges királyasszony azokat -innen a márvány eszterhajról könnyen megtekinthessék. - -A király helyeslést bólinta, s egy kérdő tekintetet lopva a királyné -felé, annak a véleményét várta. - -– Voyons donc. Monda a királyné, s kecsesen fölemelkedék a helyéből. - -A főudvarnok intésére két apród félrehúzta a nehéz brokát függönyöket a -trónterem erkélyéhez vezető ajtó felől, a palotanagy jött az aranyozott -kulcscsal, az apródok kétfelé tárták az ajtószárnyakat, s arra a királyi -pár megindult a tróntól az erkély felé. A király jobbján vezette a -királynét. Candalei Anna egy fejjel magasabbnak látszott a férjénél, a -királyné kezén volt a kis leány. - -Ők hárman léptek ki először az erkélyre. - -A király kihajolt az erkélyen, s meglátva a kincsek garmadáit, azt -mondá, «dobzse, dobzse!» - -Candalei Anna azonban előbb lehajolt a kis leányáért, hogy azt a karjára -emelje, ő is lelásson az udvarra. - -Ámde a királyné figyelmét nem a zsákmány kapta meg első pillanatra, -hanem azok a dárdahegyre tűzött fejek. - -Nagyot sikoltott, s a fejéről leomló fátyollal betakarta az ölében -tartott gyermek arczát. - -– Ah! C’est infernal! - -Azzal kirohant az erkélyről. Megpillantá Györgyöt. Akkor még egyszer -felsikoltott. - -– Chassez le! C’est un démoniaque! - -Azzal siró görcsök közt elrohant a teremből. - -A király ott maradt az erkélyen, s gyönyörködött a zsákmányban. - -György elbámult a királyné indulatkitörésén. Nem értette azt az Úr szine -változását. Csak állt ott, mint a sóbálvány. - -A nádor azonban értette, a mit a királyné parancsolt: «Kergessétek el -innen ezt az ördöngöst!» S a vállára ütött Györgynek. - -– Katona! Bolondot cselekedtél. A királynét halálra rémítetted azokkal a -dárdára tűzött fejekkel. - -Györgynek ez is rejtély volt. - -– Mi nálunk így szokás. - -– No hát már most csak hordd el az irhát! - -S azzal a nádor intésére két darabont kétfelül karonfogta a katonát, s -szépen kituszkolta a teremből, s addig meg sem állt vele, a míg a -lépcsőházig jutva, a grádicson le nem taszította. - -Így bocsátották el a zsákmányhozót. - -(A históriaíró feljegyzi, hogy a királyné soha sem ivott többet annak a -kútnak a vizéből.) - -György vitéz az alatt, a míg a grádicsokon aláfelé lépegetett, -elgondolkodott mind azon, a mit látott és hallott. - -Ő egy diadalmas hadjárat zsákmányait hozza fel a királyhoz, melyeket az -ő vitézkedése is öregbített, s a király azt se mondja neki, hogy -«köszönöm», a királyné haragosan kergeti el a szine elől, s a nádorispán -azt monda neki: «Hordd el az irhát!» Legalább az urának izenhettek volna -egy nyájas szót, a kinek a nevében beszélt, a ki a győztes hadjáratot az -ellenség tartományában befejezte: a királyi vérből származott -herczegnek, Corvin Jánosnak. Milyen nagy ellentét! Mátyás király fia, -meg Dobzse László között! Hanem hát ilyen király kell a magyar főuraknak -és egyházi fejedelmeknek! Micsoda urak, micsoda főpapok! Emlékezett rá, -hogy az urának, János herczegnek milyen véres harczai voltak a zárai -püspökkel, a ki az alatt, a míg ő a hitetlenek ellen harczolt, a várát -elfoglalta erővel, úgy kellett megostromolni, mint az ellenséget. A -hideg harag foglalta el egész lelkét. Utálatot érzett egyenkint és -egyetemesen mind azok iránt, a kiknek a nevét most hallá, az arczaikat -megfigyelte. Csak egy ember iránt érzett valami meleget, azon ifjú -iránt, a ki gyermek létére oda mer izenni a királynak, add nekem a -leányodat feleségül, mert te öreg vagy már, nyavalyás, ha kidülsz, hadd -ülök a helyedbe, a királyi trónra. Ebben az emberben van szív! Hogy is -mondták a nevét? Zápolya János! Az apjáról elég rosszat hallott! - -A hidegvérű lények haragja még erősebb, mint a melegvérűeké. Még a féreg -szivében is van bosszú. S a tehetetlen féregnek kell sejtelemmel birni -arról, hogy ő belőle még repülő lény lesz: fegyverrel, ártó fulánkkal -ellátott, különben nem furná be magát a földbe, hogy ott bevárja, -bábalakban, a míg szárnyai kipattannak. - -György nagy elbúsultában szinte beleüté a homlokát Szente uram -mentelánczába, a ki szembe jött fel a lépcsőn. - -– No, fiam! hát mi történt veled? De hamar végeztél! - -– Az történt, hogy kidobtak. - -– Tán valami otromba dolgot beszéltél a király előtt? - -– Nem én. Hanem a királyné haragudott meg reám. - -– A királyné? Hát azzal mi ügyed-bajod volt? - -– Egy csepp sem volt nekem, hanem a mint meglátta azokat a török -fejeket, a mik a kút körül dárdára voltak kitűzve, felsikoltott és -elszaladt. - -– Török fejek! Dárdára tűzve? Hát ki cselekedte azt a bolondot? - -– Én biz azt. - -– «Ettetmeret a tyúk!» Káromkodék visszafelé fordítva a mondást Szente -uram. Meggárgyultál te fiú? - -– Hiszen kegyelmed maga is azt mondá, hogy szeretne egy olyan deli-fejet -látni. - -– Látni hát! De nem dárdára tűzve! - -– Hát ezt mi nálunk odahaza így szokták. - -– Jaj de nagy bolondot tettél! Most mindjárt szaladj, szedesd le a török -fejeket, s dobáltasd a Dunába. No képzelem, a királyné hogy halálra -rémült, mikor azt meglátta! - -– De hiszen én abban a nagy ezüstkapcsos könyvben láttam egy képet, a -hol egy király, meg egy királyné ülnek az aranyos zsellye-székben, s -előttük egy garmada levágott fej, a hóhér készül a pallossal levagdalni -a többit. - -– Hja az régen volt. Az a királyné Vak Béla felesége volt, a ki a férje -megvakítóit lenyakaztatá. De a mostani királyné egy finom érzésű dáma, -egy érzékeny asszony. Soha sem beszéltél te még asszonynyal? - -– Soha. - -(Igazat mondott. Még az anyjával sem beszélt, mert az csak olaszul -tudott, ő pedig gyermek-korában csak horvátul tanult a cselédektől, -Vajda-Hunyadon a várban nem fordult meg asszony, a hadjáratban pedig -elfutott előle valamennyi.) - -– No te most, mondhatom, hogy szépen magad alá döntötted a forrót! Te -most itt nem maradhatsz Buda várában. - -– Nem is maradnék, ha ezt a palotát nekem adnák sem. Megyek egyenest a -pajtásaimmal vissza az én uramhoz, János herczeghez, s elmondom neki, -hogy fogadták az ajándékait fényes Budavárában. - -– Dehogy mégy ahoz fiam! Dehogy mondasz te annak egyet is, mást is! -Látod ezt ni? - -Azzal a várnagy valami furcsát huzott elő a kaftánja alól. Egy fekete -pecsétes levelet, a mi egy hosszú nyelű két ágú villára volt feltűzve. - -– Látod ezt ni? - -– Látom. Paksaméta. De mi a kőnek van ez cserepcsikra tűzve, mint a -szalonna, a mit meg akarunk piritani tűznél? - -– Hát hogy ezt is tüzön megfüstöljük. Ez a levél olyan vidékről jön, a -hol pestis pusztít. Ebben a levélben van megirva, hogy a te kedves urad, -János herczeg meghalt. - -György halálsápadt lett erre a szóra. - -– Meghalt? hebegé, s a falnak esett ijedtében. - -– Jól járt szegény, mondá a várnagy. Mi is jól jártunk vele, hogy -elköltözött. Nem találta helyét a világban. Lágy ember volt, a ki hozzá -támaszkodott, eldült. - -György csak összeroskadt ott a lépcsőház szegletében, s fejét két karja -közé temetve, elkezdett keservesen sírni. - -Szép figura! Egy huszár a ki sír. - -Hát valakinek csak kellett Mátyás király fiát megsiratni! - -A feleségnek volt már, a ki vigasztalja! - -– No fiacskám, te csak sird ki magadat ide lenn kedvedre. Mondá a -várnagy. Én sietek fel ezzel a villára szúrt levéllel a királyhoz. A -király, tudom, hogy a mint azt meglátja, s azt hallja, hogy «pestis», -azonnal befogat s egész pereputtyostúl költözik Csehországba. Majd ha -visszajövök, akkor felszedlek a földről, aztán beszéljünk róla, hogy -hová dugjalak be. - -Azzal csendesen ballagott fel a lépcsőkön Szente uram, jó messze -eltartva magától a sokszor felfüstölt gyászhirlő levelet. - - - - -II. FEJEZET. MAGISTER KAMINARIUS. - -Zord, nedves, érdes idő volt. - -Ilyenkor a kihallgatási tróntermet is melegíteni szokták. - -A szép, szobadíszül is szolgáló majolikakályhák még azon időben nem -divatosak Magyarországon, a kastélyokban kandallók voltak, a közrendűek -házában banyakemenczék, vagy kürtős tűzhelyek. A trónterembe pedig nem -lehetett kandallót beállítani. A helyett a háttérben volt alkalmazva egy -hordozható rézkatlan, török mintára, melyet megtöltöttek bükkfa -parázszsal, az sugárzotta ki a meleget; azonkívül a királynak az ülése -alá, a ki nagyon fázékony volt, bedugtak egy ezüst medenczét, mely -szintén parázszsal volt megtöltve. Később aztán, mikor nagy lett a -sokaság a teremben, a nélkül is elég meleg támadt. - -Az erkélyajtók felnyitása által azonban ismét hideg jött be a terembe. -Ulászló köhécselve tért vissza az erkélyről, s midőn ismét elfoglalta a -helyét a trónszéken, egyedül, a királyné nélkül: az udvarnokával -előhuzatta a szék alul a parázsos medenczét s rárakta a lábait. – Aztán -következett volna, – az urak el levén látva – a közrendűek kihallgatása. - -Elébb azonban belépett Szente uram a trónterembe, a hová neki, mint -várnagynak, mindenkor szabad bejárata vala. Kezében tartá a vasvillára -felnyársalt fekete pecsétes levelet. - -A ki azt meglátta, rögtön kitalálta, hogy mi az? Levél a pestises -tartományból! A király felugrott a székéről, s legkisebb -gyülésfeloszlató trónbeszéd nélkül, két kézre kapva a palástját, -elsietett a terem hátulsó ajtaján. - -A főrendek pedig ugyan eloldalogtak Szente uram közeléből, ki hasztalan -kinálfa fűnek-fának a paksamétáját: nem akadt annak elfogadója. - -Utoljára Ambrus mestert szólították be a külső teremből, annak kellett -felbontani a gyászpecsétes levelet s felolvasni a rendek előtt a -tartalmát. János herczeg udvari káplánja tudatá ékes stylusban, hogy -Mátyás király fia az alólirt napon, a halotti szentségek felvétele után, -csendesen elszunnyadott az Úrban. - -Mély csendesség támadt a gyülekezetben. Mintha egy adósokból álló -társaság lett volna, mely előtt azt a hírt olvassák fel, hogy a -hitelezőjük meghalt. - -– Requiescat in pace… Dörmögé Szathmáry György püspök. S a többiek is -utána fohászkodtak. - -Soha jobbkor nem halhatott volna meg. - -Ambrus mester azt kérdé, hogy a levelet archivumba tegyék-e? - -– Isten őrizz! Monda a püspök. - -– El kell égetni! kiálták a főurak. - -Ambrus mester maga is szeretett mentül hamarább megszabadulni a -veszedelmes papirostól s odasietett, a mit legközelebb látott, a trón -alatt levő parázsos medenczéhez. - -Jó szerencse, hogy a mácsói bán elkapta a gallérjánál fogva. - -– Abba ne dobja kegyelmed azt a levelet! Mert akkor a király soha le nem -ül ebbe a trónba többé, ha azt egy pestises levéllel felfüstölték. - -Végül hát beledobták a levelet a hátul levő rézkatlanba, a hol az lobbot -vetett. - -Az udvarmester ezután azt mondá Szente uramnak: - -– Kegyelmed pedig, várnagy uram, serénykedjék abban, hogy a János -herczeg katonái, a kik a szekereket felkisérték, az uruk meghalván, -lovaikról leszállíttassanak, fegyvereiktől megkönnyebbíttessenek s aztán -Isten hirével szélnek eresztessenek: a vezetőjük pedig, otromba -magaviseletéért, melylyel a királynét megrémítette, egy napig árestomba -tétetvén. - -Az utóbbi parancsot Szente uram aképen hajtotta végre, hogy György -vitézt bevitte magához s ott tartotta a saját szobájában egy huszonnégy -óráig, nem kenyéren és vizen, hanem jól megvendégelve, budai sajttal és -főtt musttal. - -– Hát bizony, édes szolgám, itt most a sirás-rivás, buslakodás mind nem -használ semmit. Inkább az után kell látnunk, hogy téged valami neked -való biztos állásba bedugjunk. Én tudnék a számodra egyet. - -– Ha csak meg tudok neki felelni. Hanem elébb azt szeretném tudni, hogy -ki lesz az, a ki nekem parancsol; mert minden bolondnak szót nem -fogadok. - -– Szeretem, hogy válogatsz a gazdákban. Ez pedig olyan úr, a kit -elfogadhatsz; mert az a szepesi gróf: Zápolya János. - -– Ah! Az a fiatal főúr. - -– Még gyerekebb, mint te vagy. S az is épen olyan válogatós a -szolgákban, mint te az urakban. Kezemben a commissiója, a mit Tomiczky -által küldött. Egy olyan legényt keres, a ki fiatal, katona volt, talpig -becsületes, rá lehet bízni az egész házat; nemes származású, jó -indulatú, nem részeges, nem menyecskés, – és a mellett se irni, se -olvasni sem tud. - -– No ez mind összetalál. Ilyen vagyok én. - -– Magam is mindjárt rád gondoltam. - -– S aztán mi volna ez a szolgálat? - -– Ennek a czime «Magister kaminarius». - -– Mi az ég csodája az? - -– Majd megtudod, ha benne leszesz. Fizetés egy esztendőre negyven -oroszlános tallér. Szép pénz! A judliumnak sincs több. - -– «Magister kaminarius!» – Zápolya Jánosnál! - -– Ez az én jövendő uram király akar lenni, monda a vitéz. - -A várnagy bámulva nézett rá. - -– Hát te hol veszed ezt? - -– A lengyel beszélte a király előtt, – az, a kit kidobtak. - -– Tomiczky? S te értesz lengyelül? Akkor hát sokat megtudtál. No hát én -még többet tudatok veled. Bizonyára ez a Zápolya János akkor, midőn -Mátyás király meghalt, igen kicsiny volt még: az ország rendei hétfelé -kapkodtak, hogy kit tegyenek meg királynak! Zápolya István felkapta a -kis fiát karjánál fogva a levegőbe: «héj csak te ekkora volnál most: -akkor téged tennélek meg királynak». – János «ekkora» már, s nem -felejtette el, a mit az apja mondott. - -– Szolgálatába állok. - -– Úgy én megirom számodra a beajánló levelet a szepesi grófnak. Most -aztán meg kell válnod, fiam, a lovadtól, mert azt a hivatalt, a mi rád -néz, nem végzik lóháton. - -– Majd búcsút veszek a «Ráró»-tól. - -– Aztán a kardodat is le kell tenned. - -– Már attól nehezen szakadok el. – Kedves jó kardom! Hányszor segítettél -ki nagy veszedelemből. Ha megszorítottak, azt mondtam: «nem vagyok -egyedül, ketten vagyunk: én, meg az én kardom!» Nézze meg az élét -kegyelmed: egy csorba sincs rajta. Mert soha sem gyaláztam meg a -kardomat azzal, hogy az ellenség csapását felfogjam vele, hanem én -vágtam elébb. – Tegye kegyelmed valahová a sutba. Visszajövök én még -egyszer valaha az én jó kardomért. - -Azzal leoldotta az övéről a kardját s megcsókolta a pengéjét, aztán -átadta a várnagynak. - -– Ne busulj fiacskám, biztatá a várnagy, majd kapsz e helyett más -oldalfegyvert az új gazdádnál. - -Ez egy kissé megnyugtatta Györgyöt. - -Szente uram aztán utasítást adott neki. - -– Most aztán elmehetsz Tomiczkyhoz, a ki Zápolya Jánosnak a totumfacja s -vele együtt utazhatol kocsin Szepesváraljára, ha ugyan szeretsz a bakon -ülni. - -– Bakon sem szeretek ülni, a lengyelt sem becsülöm semmire, mert hozzám -goromba volt, parasztnak nevezett, de meg főképen azért nem akarok az ő -kiséretében kocsin utazni, mert az nekem nagyon sokáig tart. Tudom én, -mi az a kocsival döczögés? Egy nap egyik toronytól a másikig. Ha én -gyalogsorban lábam alá kapom az ösvényt, három nappal hamarább -megérkezem Szepes-Váraljára, mint a lengyel a maga gebéivel és -tyúkteleltetőjével. - -Szente uram helyeselte György szándékát s azonnal pennát faragott; -megirta Zápolya János tiszttartójának az ajánlólevelet; azt átadta -Györgynek, öt denár utiköltséggel, meg egy somfa suhogóval együtt s -azzal, letelvén a huszonnégy órai büntetés idő, útra bocsátá őt, -Istennek hirével. - -Mikor kilépett György a királyi várból, megüté a somfabotjával a czifra -várkaput. - -– Ki fogsz te még egyszer nyilni én előttem! - -Lóháton jött fel Budavárába s gyalog jött ki belőle. - -Igaza volt, így hamarább elért a Kárpátok alá, mint ha Tomiczky hintaján -döczögtette volna magát, a hol még az a mulatsága is meg lett volna, -hogy a hol dülős az út, le kellett volna szállnia és tartani a hintót, s -ha elesteledtek, a lámpást vinni a lovak előtt a sáros uton. - -Szente uram levele a Zápolya tiszttartójának szólt, a ki megértvén a -benne foglaltakat, azonnal utasítá a sáfárt, hogy vigye magával a -legénykét és öltöztesse fel a Zápolya nemzetség udvari egyenruhájába, a -milyen megilleti a magister kaminariust. - -Igen szép jelmez volt, sötétvörös dolmány, zsinór helyett ezüst -tölgyfalavelekkel, buzavirágszín nadrág, lengyelesen pötyögős szabású, -hosszúszárú sárga csizmával. György csinos ficzkó volt benne. - -– No most még hegyébe jön ez a «melledző». - -A melledző parasztviselet. Az úri-rend a nevét sem ismeri. Zord éghajlat -alatt hordják. Olyanforma, mint a mellvért, bőrből, csak elől fedi a -termetet, hátulja nincs. - -– Mirevaló lehet ez? Kérdezé György a sáfártól. - -– Hát hogy a tűz ki ne likaszsza a szép ruhát. - -– Tűz? – Ebből azt itélte György, hogy ő rá valami olyan feladat vár, a -hol ellenséges tűzbe kell rohanni. Ámbátor ez a borjubőr melledző a -muskéta-golyót bajosan fogja fentartani. - -Azután kapott még egy széles övet, mely a melledzőt szorosan a derekához -csatolta. Az övnek volt egy nyujtványa, a mi egy lyukas tokban -végződött. Ilyen van a bőröveken, a melybe az egyenes kardot, vagy a -vadászkést szokták dugni. - -– Hát a fegyver, a mit beledugjak, hol légyen? - -– A fegyver? Mondá a sáfár. A biz itt van. Itt a baltád. - -– Balta? Hát minek nekem ez a balta? - -– Hát, a mikor szükséges, a fát felaprózni vele. - -– Fát felaprózni? Hát mi az én hivatalom? - -– A te hivatalod? Komám. Hát nem megmondta a budai várnagy? «Magister -kaminarius». - -– No igen, magister kaminarius. Hát mit jelent az? - -– Azt jelenti, hogy a te dolgod a kastélyban a kandallókat befüteni s a -tüzet folyvást eleventen fentartani. «Kandalló-mester» vagy. - -György odadobta a baltát a sáfár lábához nagy mérgesen. - -– Vezessen kegyelmed a főispán elé! - -Ez olyan hangon és olyan tekintettel volt mondva, hogy a sáfárnak a -szája is tátva maradt ijedtében. - -– Meg ne egyél, vitéz katona! úgyis odavezetlek. - -S átvitte Györgyöt a várkastélyba s vezette a míg sok szobán és folyosón -keresztül eljutottak a czimerterembe. Annak a nagy vörösmárvány -kandallójában lobogott a hasábokból megrakott tűz. - -– Ez lesz az egyik kandallód. Mutatá a sáfár Györgynek. - -A terem egyik szárnyajtójánál ácsorgott a janitor. - -– Pokválem, janitor, üdvözlé a sáfár tótul az ajtónállót, odabenn van a -serenissime? - -– Azt hiszem, hogy odabenn van, mladipán, mert most hallottam -prüszkölni. - -– Mondtad rá, hogy «prosit?» No hát eredj be, jelentsd be, hogy itt van -az új magister kaminarius. - -A janitor bement, meg kijött s mutatá a könyökével Györgynek, hogy -bemehet. A sáfár nem ment vele. Az ajtónál azt mondá neki, hogy «zbógom» -s azzal visszatért. - -György két ajtón keresztül jutott be a szepesi gróf szobájába. - -Komor, sötét szoba volt az, falai faragványos tölgyfatáblákkal borítva, -hosszú góth idomú ablak szines üvegkarikáin keresztül szürődött be a -világosság kívülről, nagyobb fényt támasztott benne a kandalló parázs -tüze; medvebőrrel terített kerevetek a fal mellett, az asztal körül -alacsony támtalan ülőkék, az ablakkal szemben sötét rámában egy hatalmas -pánczélos vitéz arczképe, egy szögletben egy szétnyitott triptika, remek -festményekkel a kandalló párkányán arany és ezüst billikomok és vedrek. -Egy egész falat elfoglaltak a mindennemű fegyverzetek. - -Zápolya János ott állt a kandalló előtt, violaszin bársony zubbony volt -rajta, a tűzfény egyfelől, másfelől a szines ablak derengése világította -meg alakját. Szép szabályos, nemesvonású arcza volt, alig pelyhedző -bajuszszal büszkén fölvetett ajka fölött, annál sűrűbb szemöldei s -szokatlanul magas homloka, mely a szemöldök csontoknál erősen -kidudorodott. Haját elől üstökbe csavarintva, hátulról rövidre nyirva -viselte. - -Kezében volt az a levél, melyet a budai várnagy intézett a -tiszttartóhoz. Annálfogva informálva volt már. - -– Te vagy Utyessenovich Martinuzzi György, kérdezé az előtte álló -ifjutól. - -– Nemes Utyessenovich Martinuzzi György, ismétlé kiegészítve az ifju. - -– Igen. Nemes. Úgy kivántam. A kit a budai várnagy, mint magister -kaminariust rekomendált be hozzám. - -– Kegyelmes úr, én elfogadtam e szolgálatot, ámbár a diák neve után nem -tudtam, hogy mi az? De kegyelmes uramnál bármely szolgálatot elvállaltam -volna, ha a kocsisi, vagy lovászi lett volna is. Nincs is semmi panaszom -az alacsony sors ellen, a mibe beálltam, csupán attól vagyok idegen, -hogy én az oldalamon ezentúl baltát viseljek. Én nemes vitéz vagyok, a -kinek a tomporát sohasem verte más, mint kard. A balta a parasztok -fegyvere, a pakulároké, én azt az övemben nem hordozom. - -Zápolya meglepetve nézett az ifju arczába s aztán a vállára ütött. - -– Ember vagy fiu! Az én emberem vagy! Ilyent kerestem én. Igazad van. - -Azzal odament a fegyvergyűjteményhez, kikeresett belőle egy dákost, -elefántcsont markolattal, ezüstveretes tokkal, s azt oda nyujtá -Györgynek. - -Györgynek az arcza lángvörös lett egyszerre. Ekkora kincs nem talált -volna rá soha. Csak úgy zihált a melle, mikor azt a dákost az öve -tokjába illeszté. - -– Te katona voltál? kérdezé Zápolya. - -– Igenis, kegyelmes úr, János herczeg huszárezredénél. Vele jártam a -bolgár hadjáratban; onnan szállítottam fel huszonnégy szekérrel a -zsákmány javából a király és királyné számára. Azok között volt -huszonnégy levágott deli harczosfej. Én azokat kitüzettem, tudatlan -észszel, a nagy szökőkút körül dárda hegyére, s ennek a láttára a -királyné úgy megrémült, hogy elfutott; engemet pedig kikergettetett a -palotából. - -Zápolya ajka gúnymosolyra vonult. - -– Azt elképzelem, – dörmögé halkan. – És hát azután mért nem tértél -vissza a te régi uradhoz, János herczeghez? - -Az ifju felelni készült; de csak annyit tudott elmondani: - -– Azért, mert… akkor a görcs az állkapczájába állt; a két szeme megtelt -könynyel; akárhogy szorította is össze az ökleit, nem birta -visszatartani, kitört melléből a fájdalom zokogása. – «János herczeg -meghalt!» - -Zápolya arczán e szóra összevillámlott az a kettős világítás, a tűz és a -napfény, valami a rémületből, s valami az örömből. - -– János herczeg meghalt! - -Egy nagy hatalmas vetélytárs mult el a világból. A legjogosabb -trónkövetelő, mert Hunyady Mátyásnak fia és a mellett a mostani -báb-királynak leghívebb támasza! - -– Pestisben halt meg, mondá György. - -Zápolya úgy fel volt izgatva, hogy nyugtalanul járt végig a szobában, -míg felindulásának urává tudott lenni. Egyszer aztán oda állt György -elé. - -– Nagy hírt hoztál vitéz, s ezért magáért nagy becsületben fogsz állni -nálam. De még inkább azokért a könyekért, a mik urad miatt fakadtak -előttem. Ne hidd, hogy alacsony szolgálat az, a mit kastélyomban -elvállaltál. A magister kaminarius én nálam nem cseléd; hanem belső -bizalmas ember. Zord éghajlatunk alatt a tüzet folyvást táplálni kell -kandallóinkban. A ki azt teljesíti, az minden órában bejáratos hozzám, -ha ébren vagyok, ha alszom, és az anyám és a hugom termeibe; az egész -ház rá van bízva, lát mindent, a mi történik, tud mindent, hogy kik -járnak hozzám az urak közül; meghallja, mit beszélünk, miről -tanácskozunk, mert a kandallóinkkal folyvást dolga van. Ezért követeltem -annyi virtust tőle, s azonfölül, hogy nemes vitéz legyen. És hogy -mindezek fölött irni és olvasni ne tudjon. Nehogy elárulhassa levélben -azt, a mit házunknál megtudott. Ez a hivatala a magister kamináriusnak. - -– Hiven fogom azt teljesíteni, mondá György, bal kezével a dákos -markolatát szorítva, s ugyanakkor a jobbjával Zápolya Jánosé után nyúlt, -kezet akart neki csókolni. Úgy volt szokva a régi uránál. - -Zápolya nem engedte azt. Erős kézszorításra merevíté meg a jobbját. - -– Nemes emberek nem csókolnak egymásnak kezet! – Nekem senki sem. – -Fiatal vagyok arra. – Te meg épen egykorú vagy velem. Pajtásom lehetsz. - -Ezzel a nehány szóval megvette örök áron Martinuzzi Györgyöt Zápolya -János. Jobban, mintha aranynyal vásárolta volna meg. Az egyik ifju bele -volt vonva a másiknak a varázskörébe. Ez a varázskör később tábort, -nemzetet hódított. A mindenkitől lenézett, a király elől kikergetett -ifju talált egy főúrra, egy olyan büszke főúrra, a ki a királynak azt -meri izenni: «add nekem a leányodat, mert utánad én akarok a trónra -ülni!» és ez a nagyravágyó főúr kezet szorít vele, a szolgájával! s azt -mondja neki: «te nemes ember vagy! Nem csókolsz kezet senkinek». - -De Zápolya János gyors elméje is feltalálta első pillanatra az előtte -álló ifjuban azt a ritka tüneményt: egy hűséges szivet. Az a köny, mely -Corvin János halálhirének elmondásakor György szemeit elhomályosítá, -beszélt erről a szívről. - -Még többet is tett vele Zápolya. - -– Szeretnék felőled még többet is megtudni, mondá Györgynek, mint a -mennyit a budai várnagy leveléből megértek. Ülj le ide e székre. - -– Hadd álljak, kegyelmes uram. - -– Fogadd el a kinálást. Előttem a bocskoros nemes is olyan jó, mint a -biboros főúr. Csak te ülj le. A paraszt beszél állva. - -S kezét vállára téve, kényszeríté őt leülni egy kartalan ülőkére. Maga a -kerevetre dült le. - -– A te atyád, Utyessenovich Gergely, horvátországi gróf, Kamiezáč -várának ura; kinek többi fiai mint hadnagyok szolgálnak a király -seregeinél. Miért vagy te egyedül közülök szolgai sorsra kényszerítve, -sőt még az apád nevét sem viseled, hanem Martinuzzinak hivatod magadat? - -– Kevés szóval elmondhatom, kegyelmes uram. Atyám Utyessenovich Gergely -horvátországi főispán, a mit úgy hinak, hogy «comes»; s ezt grófnak is -mondják, a hogy kegyelmességedet is «szepesi grófnak» hiják inkább, mint -főispánnak. Vára igenis van az Unna partján épen a török járás útjában. -De egyebe aztán nincsen is, csak a vára. A török martalócz seregek -falvait elpusztították, jobbágyait rabságra hajtották, gulyáit, nyájait -elrabolták, szántóföldei vetetlen maradtak. Én aratást nem láttam otthon -soha. Csak a harczos dandára maradt meg az apámnak. - -Azzal ő és a felnőtt bátyáim viszont a törökök ellen jártak portyázó -kalandokra, s a mi martalékot így ejthettek, abból éltek. A bátyáim az -apám első feleségétől születtek. Hajlott korában másodszor is -megházasodott az öreg, elvett egy velenczei származású olasz leányt, a -Martinuzzi nemes családból. Annak a szülötte vagyok én. Bátyáim sanda -szemmel nézték az apám új nászát. Egyiknek felesége is volt, koros -hölgynek ismertem már, meddő volt. Ő parancsolt a háznál. Nálunk az a -szokás, hogy ha több asszony kerül össze a háznál, az ifjabbnak nyolcz -esztendeig nem szabad a szavát hallatni. Csak akkor, ha az idősebb -megszólítja. Az anyám még azonfelül nem is tudott más nyelven, csak -olaszul. Azt hiszem, hogy ángyom haragudott azért az anyámra, a miért -engem a világra hozott, mert neki gyermeke soha sem volt. Onnan -gondolom, hogy a mióta eszemet tudom, mindig üldözött, kergetett ki a -kastélyból, féltem is tőle s boszantottam, a hol tehettem. Egész -gyermekkoromat cselédek és parasztgyerekek között töltöttem. Úgy éltem, -mint a koldusgyerekek: erdei gyümölcsöt, gombát, madárfészket keresve. A -másét sem kiméltem. A néném azt is megtiltotta a cselédeknek, hogy az -apám nevén hijjanak, a minek szégyenére váltam s az anyám neve maradt -rajtam: «Martinuzzi». - -– És ezért nem tanultál meg írni és olvasni? - -– Más sem tanult azt az egész vidékünkön, hisz nem volt egy iskola az -egész vármegyében, az anyám sem tudott. Pedig nekem olyan kimondhatatlan -vágyam lett volna kikapaszkodni abból a sárból és szennyből, a miben -fetrengtem, valami jobbnak lenni, mint a játszó és verekedő pajtásaim. -Erősebb voltam valamennyinél, földhöz vágtam, a ki idősebb volt is s egy -fejjel nagyobb, mint én. De nekem valami volt, itt-itt, a homlokomban, -nem tudom mi az? Valami másra akartam jó lenni, mint verekedésre. -Szüntelen ösztönöztem az anyámat, hogy vigyen el magával Scardonába a -keresztapámhoz, a püspökhöz, az neki édes testvére. Nagy kamasz voltam -már, a mikor rászánta magát, hogy elvigyen oda. Gyalog mentünk odáig, -kocsin nem jár asszony, gyerek a mi vidékünkön. Mikor megérkeztünk a -szép tornyos városba, épen misére harangoztak. Anyám egyenesen odavitt -magával a templomba. Ott az oltár közelében, a hol a vasrács van, -letérdepeltetett maga mellé… Én egyre feszengtem a nagy bámulástól. De -sok oldalbaütést és fejbelegyintést kaptam a mellettem térdeplő -asszonyoktól azért a fenhangon való kérdezősködésért, a mit az anyámhoz -intéztem, «mért csinálják ezt? mért amazt?» Tetszett a czeremonia. Végre -az anyám azt sugta fülembe, hogy no már most fogjam be a számat, mert a -ki odalép az oltár elé, az az én nagybátyám és keresztapám, a püspök. De -ugyan a markával kellett befognia a számat, hogy el ne kiáltsam magamat: -«jó napot keresztapám!» A szertartás véget ért, csengettek, énekeltek, a -nép leborult, a mellét verte, aztán fölálltunk mind, s tódultunk kifelé. -Én iparkodtam könyökkel, ököllel utat furni kettőnknek a sokaság között, -a miért nagyon megszidtak. A templomból aztán egyenesen mentünk az -anyámmal a püspöki palotába. A czifra portás a mint az anyám nevét -meghallotta, azonnal bebocsátott. Felmentünk a márvány lépcsőkőn, azután -egyik szobából a másikba vezettek. Utoljára egy helyen sokáig -megvárakoztattak. Végre bebocsátottak a keresztapám elé. Azért kellet -várakoznunk, mert a keresztapám épen ebédelt. Egy nagy gömbölyű -asztalnál ült egyedül. Szép piros orczájú, domború termetű úr volt, -violaszín selyem kantus volt rajta. Előtte párolgott mindenféle ízletes -étek, a minőket én soha sem láttam. Csak a szaga csiklándozta az -orromat, arról gondoltam, hogy az valami jó lehet. Az anyám odavezetett -hozzá s intett, hogy csókoljak neki kezet. A püspök azonban haladékot -parancsolt s elébb kihúzva a zsebéből a violaszin selyemkeztyűt, azt -felhúzta a kezére. A keztyűnek az ujjairól gombok fityegtek alá. Úgy -nyujtá a kezét nekünk a kézcsókolásra. Azzal az anyámnak intett, hogy -üljön le egy zsámolyra, én pedig mellette álltam. - -– Hát nem hívta meg az anyádat az asztalhoz? A testvérét? - -– Nem tette azt. Folytatta nagy kényelemmel az étkezést egyedül, ivott -közbe-közbe, hol aranypohárból, hol üvegből mindenféle szinü borokat. -Azalatt az anyám alázatosan esedezve beszélt hozzá, a mire nyers hangon -adott válaszok jöttek. Én nem értettem a beszédjüket, mert olaszul volt, -de nagyon el voltam keseredve a miatt, hogy legalább egy ludczombot nem -ád a keresztapám, mikor olyan éhes vagyok. Végre mikor elkészült az -étkezéssel a keresztapám, kegyes volt engemet is megszólítani horvátul: -«No hát te rossz fiú, voltál a templomban? Hát mit láttál a templomban?» -Én erre a magam buta eszével az felelém, hogy «láttam bizony, hogy -kegyelmed keresztapám a templomban is egyedül ivott, idehaza is egyedül -iszik.» - -– Hüh! Sziszent fel Zápolya, felegyenesedve fektéből. Hisz ez őrült -mondás volt. (Zápolya igen vallásos érzületü volt s nem tűrte szent -dolgokban a tréfát.) - -– Tudom már, hogy az volt, megtanított rá a korbács. Kaptam aztán abból -annyit, hogy három ebédre elég volt. - -– De hát nem voltál te azelőtt soha templomban? - -– Soha. Vidékünkön minden templom le volt égetve. Egy rácz kápolna volt -csupán, az is fából, abba meg nekem nem volt szabad belépnem. Nagy néha -vetődött hozzánk egy kószáló barát valahonnan, a ki a tornáczban misét -mondott. Annak meg kellett gyónni az egész háznépnek. Én is meggyóntam -neki, s azalatt kicsentem a csuhája zsebéből a füstölt kalbászt, a mit -az ángyomtól kapott. - -– No te rád, nemes vitéz, ugyan sok igazítás elfér. - -– Tudom én azt magam is, csak azt tudnám, hol igazítanak meg? - -– Hát nagybátyád, a püspök, nem tette meg? - -– Az kikergetett a palotájából, hanem elébb jól megveretett. Én aztán -elbújdostam a világba. Találtam egy nagy erdőt, abba belebódorodtam, -napokig eltévelyegtem benne. Éltem málnával, mogyoróval, a mit az erdő -adott. Éjszaka odvas fákban háltam. Megkergetett a farkas, megkergetett -a kurta kigyó. A farkast elhajigáltam magamtól kövekkel, a kigyót -elvertem husánggal, hanem egyszer valami szörnyeteg nagy állatra -kukkantam a bozótban. Soha sem láttam még olyat. Szarva van, mint a -bikának, de maga sokkal nagyobb annál. Iszonyú nagy széles feje, vastag -nyaka egészen benőve sörénynyel, a két lapoczkája között egy nagy púp. - -– Az egy bölény volt! - -– Az ám. Megmondták később. Ott legelt két tehenével meg egy borjával. A -mint meglátott, dühösen rohant rám. Én felfutottam egy fára, akkor -elkezdte a nagy fát döngetni a kemény homlokával. Azt hittem, hogy -kidönti a helyéből. A szarvaival tépte a gyökereit s bömbölt iszonyú -módon. Én szépen beszéltem hozzá, könyörögtem neki, hogy ne bántson, -hisz én csak egy szegény gyerek vagyok, soha se ettem borjuhúst -életemben, nem vádol a lelkem, hogy valaha a familiájának vétettem -volna, de csak nem engesztelődött meg. Ott maradt a fa alatt egész nap. -Azt gondoltam, hogy éjszakára majd odább megy. De éjjel is ott maradt. -Akkor tudtam meg, hogy ökör, tehén nem alszik soha, ha lefekszik is -ébren marad. Reggel egy kis időre elment legelni, de minden neszre -figyelt, s a mint meghallotta, hogy én kezdek czihelődni a fáról, -egyszerre odarohant s ujra elkezdte a fát döngetni. Az éhségemet csak -elvertem a fáról szedett bükmakkal, de a szomjúság majd megölt, a -faleveleket rágtam. Egyszer csak este felé puskadurranás hangzott az -erdőben, erre a vadállat akkorát ugrott, hogy szöktében megfordult maga -körül, s arra aztán a hozzátartozóival együtt neki vágtatott a legsürűbb -bozótnak, csak úgy recsegett alatta a csalit. Én aztán nagy sietve -lemásztam a fáról s futottam abban az irányban, a honnan a puskalövést -hallottam. Ezalatt egészen rám esteledett. Sötét volt, a sok -szentjánosbogár csillogott körülöttem. Végre tüzet láttam felcsillámlani -a fák között. Arra felé futottam. Nagy tűzrakás volt. Mellette valami -harmincz ember guggolt és hasalt, ketten pedig egy fanyárson egész -dámvadat sütöttek, még a szarva is rajta volt a fején. - -– Bizonyosan orvvadászok voltak. - -– Ha még orvvadászok lettek volna! Haramiák voltak, zbojnikok, a kiknek -a nevét már sokszor hallottam emlegetni, a «cserveni dolmán» czimborái. -Mingyárt rájuk ismertem a veres dolmányukról. A mint engem észrevettek, -egyszerre felugráltak, puskáikhoz, handzsáraikhoz kapkodtak, csak aztán -csillapodtak le, mikor látták, hogy csak egy fegyvertelen suhancz jön -eléjök. Azért mégis meg akartak ölni, hogy hátha kém vagyok. Hanem aztán -a harámbasájuk megszánt, «Ne bántsátok! Hátha hasznát vehetjük ennek a -ficzkónak?» Azzal oda állított a tűz mellé, hogy nagy fakanállal -öntözgessem a nyárson forgó pecsenyére az alatta levő teknyőben meggyült -forró zsirt, attól az porhanyóbb lesz. Az alatt kikérdezett, ki vagyok, -honnan jövök? Elmondtam neki mindent hegyiről-tövire. A zsiványoknak -nagyon megnyertem a tetszését. «Hisz ez nekünk való ficzkó!» A mint -aztán a bölénynyel való rémületemet elmondtam előttük, akkor meg nem -foghattam, hogy miért ordítanak fel olyan ujjongással, mintha valami -elásott kincsre bukkantak volna? A harámbasa odajött hozzám, s vállamra -ütött, pajtásnak nevezett s aztán maga vágott le a pecsenye megsült -részéből a számomra egy darabot, s a kezembe nyomta, a mit én nagy mohón -befaltam. Azután egy kulacsból innom adott valamit, a mi savanyú is -volt, édes is volt, s úgy égette a torkomat, mint a tűz. Akkor aztán azt -mondá a harámbasa, «jól van ficzkó, holnap szabadon elmehetsz innen, -elvezettetlek egész odáig, a hol meglátod Lepoglava várát.» - -– Az volt Corvin János herczeg lakhelye. - -– Megtudtam azt is. A harámbasa azt mondá, hogy a legelső embernek, a -kivel a várkapuban találkozom, csak annyit mondjak, hogy engem a bölény -megkergetett, akkor bizonyosan a herczeg eleibe fognak vezetni, s az -engem ezért jól meg fog jutalmazni. - -– Értem. A bölény olyan ritka vad már az országban, hogy kevés vadász -tud egyet elejteni. - -– Azután azt mondá, hogy majd én fogom a herczeget és vadászkiséretét -elkalauzolni arra a helyre, a hol a bölénynyel találkoztam, még azon -éjszaka. Akkor még egyszer adott innom a kulacsból. Én attól aztán úgy -elálmosodtam, hogy eldültem a földön s elaludtam a tűz mellett. Egyszer -azonban egy haramia jól oldalba rugott. Meg akarta tudni, hogy alszom-e -igazán? Én fölébredtem a rugásra, de mégis úgy tetszett, mintha alunnám. -Hallottam, hogy mit dödörögnek a zsiványok maguk közt. Hogy a -czimboráikat összecsődítik, vannak kétszázan, s mikor a herczeg a -vadászkiséretével lejön az erdőbe a bölényt keresni, egyszerre -körülfogják, foglyul ejtik s akkor aztán rémséges nagy váltságdijat -fizettetnek érte, azon megosztoznak. Azt is mondták, hogy nekem is adnak -belőle s aztán felvesznek a czimboraságba. Nem is nagyon bántam. Hisz -ezek vitéz czimborák, hátha még egyszer én lehetek a vezérük. Egész -életemben mindig azt hallottam, hogy rabolni vitézség. - -– Hát aztán megtetted, a mit a haramiák rádbiztak? - -– Meg biz én. Eljutottam Lepoglava alá s a mint ott egy hajdúval -találkozám, mondám neki, hogy láttam az erdőn a bölényt. De csak hogy a -tenyerén nem vitt a herczeg elé. Annak is elmondtam, a mit láttam és -tapasztalék. Nem kellett semmit hozzátennem, nem volt mese. A ki nem -látta a bölényt, az nem tudja elmondani, milyen a bölény. A herczeg -nagyon megörült a beszédemnek, s rögtön rendeletet adott a sáfárjának, -hogy engem öltöztessenek fel jó tiszta ruhába, olyan ágról szakadt is -voltam! Ez a jósága úgy meglágyította a szivemet. Valami nagy keserűség -fogta el a torkomat, sirva fakadtam. A herczeg azt kérdezte, miért -sirok? «Azért, mert olyan czudar gonosztevő vagyok. Én téged most -kelepczébe akarlak csalni, hogy majd mikor a bölényre mégy vadászni, a -haramiák elfogjanak, magukkal vigyenek, nagy váltságdijt fizettessenek -érted.» - -– No az becsület volt tőled. - -– Meg is lett a jutalma. János herczeg megdicsért s aztán leküldött a -csatlósaihoz, hogy tartsanak jól. Másnap pedig erős vadászkisérettel -elindult az erdőbe az én vezetésem mellett, de elébb éjszaka két csapat -muskétás lett két oldalra elbujtatva, a kik a rablókat körülfogják, a -míg azok a herczeget akarják kézrekeríteni. Egész csata lett abból, én -magam is részt vettem benne, puskával a kezemben. A rablók egy része -elesett, más része fogságba került, de a harámbasa egy csapattal kitört -a kelepczéből és elmenekült. A fogoly rablókkal röviden elbántak, -valamennyit felakasztották az erdő szélében az út mellé. Engemet aztán -pártul fogott a herczeg s rövid időn felvitt magával Buda várába, egy -időre maga is ott telepedett le. Ott bizony henye életet éltem a -cselédség között, egész nap lebzseltünk, egyéb dolgunk sem volt, mint a -lovakat, hintókat tisztogatni a sártól. Mikor aztán a herczeg megint -vissza akart térni Horvátországba, engem oda hivatott magához, s azt -mondá: «te édes szolgám, nem jösz velem Lepoglavára, mert ha ott a -rablók elkaphatnak, a minapi elárultatásukért majd nagy kegyetlenül -bánnak veled; hanem lemégy Erdélybe egy muskétás hadammal, az én -vajda-hunyadi váramba s ott vársz, a míg ismét érted nem küldök. Nem -fogok rólad elfelejtkezni.» Ott felejtettek biz engem öt esztendeig. - -– No ott ugyan nem sok hasznos dolgot tanulhattál. - -– De igenis tanultam, lóháton karddal, kopjával verekedni, aztán meg -magyarúl, lengyelül, oláhul beszélni. - -– Az is szép tudomány. - -– Egyszer aztán jött a parancsolat a vajda-hunyadi várőrséghez, hogy -gyors iramodásban siessen a Vas-Kapuhoz a herczeg hadaihoz csatlakozni. -Az én uram megkezdte a Dunán túl a törökök ellen dicsőséges hadjáratát. -Mindenütt ott voltam a testőrhuszárjai között s magamviseletével -kiérdemeltem, hogy zászlótartónak kinevezett. Hadnagygyá is megtesz -vala, ha írni és olvasni tudok. A nikápolyi csatában levágtam a török -szarácsiak vezérét páros viadalban. Ezért azzal jutalmazott meg a -herczegem, hogy én rám bizta a király és a királyné számára kiválogatott -hadi zsákmány felszállítását Buda várába. Hej, micsoda csába reménységek -között mentem oda! Azt hittem piros csizmát adnak, aztán azt kaptam, -hogy kilöktek a várból s még a lovam is elvették. - -Ez emléknél összeszorítá a torkát a keserűség az ifjúnak. Egész -gyermekes panaszhangon mondá: - -– De hát miért? De hát miért? Hát tehetek én arról, hogy a királynénak -olyan gyönge szive van, hogy nem tudja az ellenség levágott fejét utálat -nélkül meglátni? Hisz azért királyné, hogy ne legyen olyan gyönge, mint -más asszony. - -Zápolyának tetszett ez a kifakadás. - -– De hát nem soká fájt nekem az, hogy a királyi várból kitették a -szüröm, mert nyomba jött utána az a hír, hogy az én jó gazdám, a dicső -János herczeg meghalt. Ez a nagy fájdalom elnyomta azt a kisebbet. - -– Derék fiú vagy, György. - -– Most pedig meg vagyok vigasztalódva, hogy a jó uram helyett kaptam egy -másik jó urat. Olyan hiven fogom szolgálni kegyelmességedet, mint a hogy -szolgáltam a régit s ha Isten megsegít, talán még annál is jobban. - -– El is várom tőled. És most azonnal bevezetlek a hivatalodba. Itt az én -szobámban csak egyszer kell a tüzet megraknod, délben, én nem szeretem a -meleget. Hanem a czímeres teremben már korán reggel kell tüzet szítanod -mind a két kandallóban, s azt időnkint élesztened, ott egész nap mindig -akad vendég úr, a ki a dőzsölő asztalnál ül s azoknak eddig az volt a -szokásuk, hogy koczkát vetettek egymás között, ki tegyen ismét -fahasábokat a tűzre? mert a pórt nem türik a teremben, itt pedig nemes -ember, a ki szolgálatot tegyen nem akad. Azután a herczegnő, az anyám -szobájában kell befűtened a kandallót, de mielőtt belépsz, háromszor -kell kopogtatnod az ajtón, s addig várnod, a míg egy sípszó nem felel -belülről. Akkor aztán jönni fog egy fraj, a ki felnyitja előtted az -ajtót. Mikor belépsz, semmi üdvözletet nem kell mondanod, se «jó -reggelt», se «dicsértessék»-et, csak a kandallóhoz menned, felszítanod a -tüzet s aztán csendesen eltávoznod. - -– Azért vannak ezek a sarok nélküli saruk. - -– Gyere utánam. - -Zápolya néhány hideg szobán keresztül elvezette az új szolgát a nagy -czimerteremig. - -Hosszu, komor, sötét terem volt az, ódon freskó festményű falakkal és -márvány oszlopokkal, melyeknek közeit családi czimerek, fegyverekből -összerakott trofeumok diszíték. Magas nehéz pohárszékek két oldalon, -ezüst és aranyozott billikomokkal és vedrekkel megrakva, többnyire -műremekei az olasz ötvösművészetnek. Két pánczélos vasember a két ajtó -mellett. A terem két végében roppant nagy kandallók, a mikben egész -máglyatűz égett. A terem közepét elfoglaló nagy tölgyfaasztal mellett -ült «már» valami tíz vendég úr, vagy talán «még». Lehet ám, hogy a -tegnapi vacsorától feledkeztek ottan. - -Mikor Zápolya belépett a terembe, hangos üdvözlettel fogadták: - -– Adjon Isten, a mi nincsen! - -Ez az igazi magyar üdvözlet. - -A válasz pedig az rá, hogy «vegye el, a mi van!» - -Hát ezuttal mind a két kivánság beütött. - -– Atyafiak! mondá Zápolya, itt a rég keresett magister kaminarius. De -nagy hírt hozok, meghalt János herczeg. - -Hahó! Milyen örömriadal támadt erre. Az urak a billikom fenekével -ütötték az asztalt. «De már erre nagyot iszunk!» - -De egy közülök mégis elszégyelte magát a jövevény előtt s magyarázatát -adta az örömnek. - -– Már tudniillik annak az örömére, hogy van már magister kaminarius, nem -kell magunknak sors szerint fát rakni a kandallóba. - -De Györgynek több esze volt ám, mint hogy azt elhigyje. Valamennyi -arczon olvasta az igazságot, irásból nem tudott, de szemekből tudott -olvasni, hogy nem az az oka ennek a diadalmas hálálkodásnak, hogy adott -Isten, a mi nem volt eddig, egy alkalmas kandallófűtőt, hanem hogy -elvette, a mi legjobban útban volt, az igazi törvényes és méltó -trónkövetelőjét a roskadozó magyar királyi széknek: Corvin János -fejedelmet, Zápolya versenytársát. - -György hozzálátott gépies egykedvüséggel a hivatalos feladatához, rakta -az új hasábokat a lankadozó tűzre. Az urak folytathatták az eddigi -beszélgetést, a minek új elevenséget adott a most hallott nevezetes -halálhír. - -Volt egy közöttük, a ki csitítá a többit: «halkabban urak! Zsindely van -a háztetőn». Ez Györgyre czélzott. Erre aztán Zápolya diákul mondogatott -valamit az uraknak, a miből nehány szó, az oláhhoz hasonló, megragadta -György figyelmét: principis vexillarius, nobilis, fidelis: (a herczeg -zászlótartója, nemes, hűséges) litterarum ignarus (írástudatlan): ő róla -beszélt. Az urak meg lettek nyugtatva s hangosabban folytatták a -beszélgetést. - -– Most átmegyek az anyámhoz, e gyászhírt tudatni vele. Mondá Zápolya az -uraknak s aztán Györgyhöz fordúlt s megszólítá a czímén: «magister -kaminarius! jöjj velem: majd bevezetlek a herczegnőhöz». - -Györgynek egészen melege lett attól a szótól. A herczegnőhöz! Hát -szinről-szinre fogja látni Zápolya István büszke özvegyét: a hajdan -hirhedett szépséget. Tán még most is az? - -Csalódott azonban: a bevezetés alatt nem a herczegnő volt értve; hanem -csak annak az udvari frajja, a ki a kopogtatásra kinyitá az ajtót. A -leányasszony hamis szemű, szőke fehér személy volt, gödrös piros -orczával, fitos orrocskával, a ki előtt nem nagy respektusa lehetett -Zápolyának, mert be sem ereszté az ajtón: fogta a kilincset, úgy állta -el az útját, s azt kérdezé tőle: «mi lesz úrfi»? - -– No Biri, hát be sem eresztesz? Fölkelt már az anyám? - -– A herczegnő még nem kelt föl. Ott kinn tágasabb. - -Szemtelen persona! Jegyzé meg magában György. Így beszélni az én -urammal! Miért nem üti pofon? - -De nem ütötte bizony, hanem azt mondta: «no hát majd későbben jövök» s -hátralépett. Aztán előre tolta Györgyöt a leányasszony elé. - -– Hanem ezt a legényt csak bocsássa be a szobába. Ez a magister -kaminarius. Budáról jött. - -A kisasszony dévaj kedvvel csapta össze a kezeit s pajkos vidámsággal -monda: - -– Ejnye, édes lelkem, más rózsája! Kend ugyan helyrelegény! Hát kend -lesz a kandallómester? No ha elalszik a tüze, csak szóljon nekem: adok -kölcsön. - -No ez már épen szokatlan beszéd volt György előtt. A dalmatáknál -megköveznék azt a leányt, a ki így beszélne a legényhez. - -Azzal a leányasszony igazságot tett a két kopogtató között: Zápolyát az -egyik kezével kitolta a két ajtó közül, Györgyöt pedig bevonta az ajtón -a másikkal. S azzal bezárta az ajtót kulcscsal. - -S akkor is egész fenhangon fecsegett. Még ott csak az előszoba volt, -tulajdonképen a fraj lakása. Itt elébb megállítá Györgyöt. - -– Hát hogy hívják kendet, galambom? - -– Martinuzzi Utyessenovich… - -– Jaj, ne azt a hosszút mondja, hanem a rövidet. - -– György. - -– Ah! Ez szép név! Ez az én bálványom! Gyuri, Gyuricza, Gyuszika! -Melyiket szereti kend legjobban? - -– Én csak azt szeretem, hogy «György». - -– Jaj akkor én nekem mindig «Gyöngyöm»-re fog menni a szám. - -– Hát hol van az a kandalló? Ezzel a kérdéssel gondolta György, hogy -véget fog vetni a fecsegésnek. - -– Az itt van a herczegnő szobájában; odamegyünk. - -– Hát nekem szabad oda belépnem – «ilyenkor»? - -– Kendnek mindenkor szabad belépni ebbe a szobába, a mikor csak a -kandallót meg akarja rakni. - -– És a grófnak nem szabad az anyja szobájába lépni? - -– Nem bizony, gyöngyömadta. Mert hát tudja, magának megsúghatom -bizodalmasan, tartsa ide a fülét. A herczegasszonynak az arcza most is -olyan gyönge és friss, mint húsz esztendős korában volt; s ezt azzal -szerzi meg, hogy éjszakára mindig két szelet vékony marhahúst tapaszt az -arczára, a mit rápólyáznak, s azt le nem veszi onnan, a míg csak föl nem -kel. Így nem mutathatja magát a grófnak. - -Györgynek a körme hegyéig lövellt az ijedtség: azt hitte, hogy ennek a -titoknak a meghallása által maga is bűntársává lett valami szörnyű -összeesküvésnek. Megtudni, hogy a herczegnő nyers rostélyos szeleteket -borongat a szép arczára! Hisz a ki ezt kibeszéli, az méltó a fejvételre! - -– No hát csak jőjjön kend utánam szaporán. - -A fraj felnyitá az ajtót György előtt. - -Rettegett! Ha megtalálja látni a herczegnőt, azzal a különös ábrázattal! - -Megkönnyebbült aztán a lelke, mikor az ajtón belűl került. Nem láthatott -ő abból a szobából semmit. Az ajtótól kezdve egész a kandallóig egy -pompásan kifestett spanyolfal volt húzva. A kandallófűtőnek ezen belűl -volt a járása. A tűz már égett a kandallóban. - -A fraj magyarázta neki a dolgot. - -– Ez eddig a frajok bajlódása volt, ugyan jó, hogy kendet ide hozták; mi -mind összecserepesítettük a tűzrakással a fáin kezünket. Hát a kend keze -micsoda dologhoz szokott? - -– Kardforgatáshoz. - -– Kardforgatáshoz? Hát kend katona volt? Tán épen lovas katona? Jaj, ne -mondja! Mert mingyárt én is meggyuladok, mint az a gyertyánfa! Olyan -ember, a ki vág, lő, szurkál! Ez az én bálványom. - -A hálószobából sipolás hangzott. Ez a frajnak szólt. - -– Megyek már. A «sárkány» sipol. Aztán tudja kend, mikor ebédre -csöngetnek, az első csöngetés szól a cselédségnek, arra ne menjen kend -le a refektoriumba; mikor másodikat csengetnek, az az uraknak szól, arra -se hederítsen kend, mert kend nem szolgál fel az asztalnál; hanem mikor -harmadikat csengetnek, akkor tartson kend ide az én szobámba. Ekkor a -herczegasszony, meg a kisasszony ebédel, a maradék mi hozzánk kerül ki -frajokhoz. Kendet is beveszszük magunk közé. Meglássa, úgy élünk, hogy -Laczi király sem él jobban. - -Ismét sipoltak a hálószobában. - -– Megyek no! Hisz a gróffal kellett a dolgot végeznem. No! - -György egészen furcsának találta az állapotját. - -Katona korában sokszor meg kellett becsülnie a komiszkenyeret, a mi a -tarisznya fenekén ott maradt szárazon, de az is jobbízü volt, mint ez, a -mire most utalva van, lakoma-maradék herczegnői asztalról, megosztva az -udvari frajokkal, s aként megszolgálva. - -– No hát ez is katonasors. - -A harmadik csengetésre György csakugyan megjelent Biri leányasszony -szobájában. Az csak egyedül volt: a többi frajokat el tudta másfelé -dirigálni. Györgyöt nem épen a herczegi konyhamaradék csalogatta oda, -mint inkább az ösztön. Az urak ott a teremben egész fesztelenül -beszéltek előtte olyan dolgokról, a mikről ő többet tudott mint azok; -hanem az előzményeiket nem tudta a maga fejétől kitalálni. A -királyleány-kérés volt a beszéd tárgya. György az ő gyors lábaival -gyalogsorban jócskán megelőzte Tomiczkyt, a ki födeles hintójával nem -jöhetett olyan serényen. Ő megmondhatta volna már nekik, hogy mi lett a -leánykérés kimenetele, de hát a kandallófűtőnek nincs szava az urak -tanácsában. - -– Jaj, lelkem katonám! sápítozott Biri leányasszony. Bizony Isten -elveszti az ember a lelkét ezzel a mi herczegasszonyunkkal. Mennyi kinom -volt ma vele. Semmi sem tetszett úgy neki, a hogy tették. Ha annyi arany -volna a tarsolyomban, a hány pofont ma az öltöztető frajok kaptak tőle, -ugyan gazdag volnék! Csak úgy repült a fejükhöz doboz, köcsög, a mi a -kezébe akadt. Nekem meg folyvást ott kellett ülnöm a rundellában, s a -mint egy hintó berobogott az udvarra, meglesnem, hogy ki érkezett. -«Tomiczky jött?» Mikor aztán más úrnak a nevét mondtam, akkor az lett a -nevem, hogy «ostoba szajkó!» mintha én tehetnék arról, hogy nem Tomiczky -szállt ki az ekhó alúl, hanem Ártándy. Akkor aztán kijárt egy pofon a -fésülő frajnak, hogy megrántotta a haját. Tudja kend, hogy ki az a -Tomiczky? - -– Most jövök Törökországból. - -– No hát én megmondom, hogy kicsoda? Ez a mi urunknak a követje, a ki -kérő násznagy képében ment fel Buda várába a király leányát megkérni. - -– Hát van a királynak már olyan nagy eladó leánya? - -– Oh, kend nagy buksi! Hisz a királyleányt nem azért veszik el, hogy -asszony legyen belőle. Azt majd itt a várban apáczák nevelik. Az csak -arravaló, hogy ha a vén király meghal, az urunkra maradjon a koronája. - -– Most már értem. - -– Jaj lelkem katonám, itt minálunk ilyen szellet van. Az urfi király -lesz, a kisasszony meg királyné. Azért sereglenek ide most olyan -csapatostul a vidéki urak, hogy a mint a várvavárt nagy örömhirrel -visszatér a Tomiczky, mind fölkerekednek s ezer lovassal indulnak meg -Buda várába a királyleányt elhozni. Az lesz ám a dáridó! Akkor mi is -lakodalmat tartunk! Kend én velem, én meg kenddel. Ugyebár kincsem -katonám? - -– Jó lesz biz az. Majd ha az urunk a királyleányt hazahozza. - -– Csapjon fel rá! - -– Felcsaphatok. - -– Eb, a ki megbánja. - -Nagyon könnyű volt ez a felcsapás Györgynek: ő már tudta, hogy Tomiczky -küldetése megzápult. - -Ezért aztán jól megtraktálta Biri leányasszony. - -Azonban Györgynek sietnie kellett, mert nagyon megszaporodott a dolga. -Folyvást jött az uri vendégsereg, a várkastély minden kandallójában -tüzet kellett szítani. - -Másnap még több előkelő uraság érkezett: az udvaron hemzsegett a sok -czifraruhás jövevény, cselédség, csatlós, huszár, hajdu, kocsis, vadász, -az előszobákban az apródok, íródeákok, s a ki ilyen alkalommal el nem -marad: a sok kápsáló barát. - -György szóba sem állt velük. Dolga után látott. - -Mikor a herczegnő szobája ajtaján bekopogtatott, hogy a kandallóban -tüzet rakjon, ismét Biri leányasszony nyitotta előtte az ajtót. - -– No lelkem katonám, ma ugyancsak a körmünk közül fogunk falatozni, mint -a héja, a mit a konyhából felkaphatunk; mert ma a herczegasszony, a -kisasszonynyal meg az apáczával együtt az urak asztalánál ebédel. Nagy -lakozás lesz. Valamennyi szakács, szakácsné, kukta egész éjjel spékelte -a vadat, törte a mandulát, szegfüszeget. Ilyenkor, a mi az uri asztalról -lekerül, mind elkapkodja a sok pákosz léhűtő útközben. - -– Hát aztán minek az örömére lesz az a nagy dinomdánom? - -– Mondtam már. Az éjjel megérkezett Tomiczky fullajtárja lóháton. Itt -volna már, de a sárosi kaptatónál belerekedt az útba a hintója, a lovai -nem bírják felvontatni a tetőre, innen kellett bivalyokat küldeni eléje, -a kik kirántják. Délre várják bizonyosra. Lesz aztán hetedhét országra -szóló nagy dáridó. - -György tudta már, hogy milyen dáridó lesz itt, ha Tomiczky megérkezik, -de nem közölte a tudományát a leányasszonynyal. - -Midőn újból visszatért a herczegnő termébe a kandallóhoz, Biri -leányasszony azzal az örvendetes fordulattal vigasztalá meg, hogy ők -ketten mégis kivételesen szép rendben fognak megebédelhetni, mert a -herczegnő megváltoztatta a szándékát. Borbála kisasszonyt nem fogják a -nagy asztalhoz ültetni, az oda benn a szobájában egyedül étkezik, a -herczegnő csak az apácza kiséretében száll le a férfivendégek közé, a -kik borozás közben bizonyára olyan beszédeket ejtenek, minőket nem -szükséges egy serdülő grófkisasszonynak füleibe venni. És így annak az -ebédmaradékát szépen megoszthatják. - -György olyas valamit érzett, mintha ő most mind ezen egybegyült zászlós -urak, főnemesek, potentátok gyülekezete fölött magasan fölemelkedve -lebegne. Ő már látta előre, a mi következni fog, a leforrázott -reményeket, a hasraesett dölyföt, a szájba szakadt nevetést, mely -egyszerre fogcsikorgatásra válik s olyan kivételes szellemnek érezte -magát, a ki mindezt előre tudja és senkivel nem közli. - -Talán magának Zápolyának felfedezte volna azt, a mit tud, ha hozzá -juthatott volna, de ezen a napon a szepesi gróf úgy körül volt véve -udvarló vendégekkel, hogy egy bizalmas szót nem közölhetett vele. De -azonfelül is eszében tartotta, hogy egynehány fényes palotából már -kidobták azért, mert nem tudta a nyelvét kapiczányon tartani. Szegény -embernek ne járjon a szája, ha nem kérdik. - -A várban eleven élet volt egész nap. Minden vendég felvette az ebédhez a -legpompásabb díszruháját, maga Zápolya is ujdonat bibor mentében jött -fel a terembe, midőn anyját Hedvig herczegnőt karján bevezeté. - -Hedvig herczegnő a negyvenes években járt; de még mindig hódító szépség -volt. Arczbőre oly fehér, mint az alabástrom, haja szénfekete, -gyöngyfüzérekkel átfonva. Öltözete túlterhelve drágakövekkel és -aranycsipkékkel. Megjelenésére a cseh trombitások a terem karzatán -üdvriadót harsogtattak s a vendégek sorba kezet csókoltak neki, kiket -Zápolya egyenkint megnevezett. - -György ott állt a kandalló előtt és hallotta a főurak neveit. - -– Hát Tomiczky nem érkezett meg még? Kérdezé a herczegnő. - -A fia felelt rá. - -– A kengyelfutója már megérkezett. Ő maga leszállt a tiszttartói -kastélyban. Az utazásban olyan defektussá lett az öltözete, hogy más -gúnyát kell váltania, mielőtt a társaság elé jöhetne. Az eltart egy pár -óráig. - -A herczegnő boszusan veté fel az ajkát. - -– Még várat magára! Ilyen alkalommal. Adjanak jelt az étekfogóknak. -Tomiczky helyét fentartjuk. Itt balrul mellettem. A mikor jön, itt lesz. -Kezdjük az ebédet nála nélkül. - -Azzal intett az uraknak, hogy foglaljanak helyet. Jobbrul maga mellé -ülteté a Clarissa apáczát, a kinek kiséretében jött. - -Az urak nem is kináltatták magukat. - -Jó jelnék vették, hogy Tomiczky gálába öltözik elébb. Ha valami rossz -hírt hozna, azt azon rongyosan, szurtosan is elmondhatná. - -S csakugyan már a harmadik étekfogásnál járt az ebéd, (minden étekfogás -háromféle ételt jelent), a midőn nagy kardcsörtetve megérkezett a -várvavárt násznagy. - -Általános «hozta Isten!» kiáltás fogadá a belépőt, ki egyenesen az -asztalfőhöz sietett, a hol a herczegnő ült. - -Zápolya megelőzően lépett eléje, kezét nyujtva neki. - -– Nos? Széna vagy szalma? Mi történt, Tomiczky? - -A lengyel összeüté a sarkantyúit a herczegnő előtt, kezet csókolt neki, -meghajtá a fél térdét, a kezét a homlokához értette, s latinul mondá az -üdvözletet: «Benedicat Deus»! - -– Halljuk a szép szót, Tomiczky! kiabáltak a vendégurak. Mi hír Budán? - -– Hát az a hír, hogy engem megvertek és kidobtak, mondá a visszatért -násznagy. A grófnak hozom a kosarat. - -Erre a szóra a herczegnő nagyot sikoltott és görcsöket kapott, a feje -hátrahanyatlott a zselleszék támlányára, a kezét a szívére szorítá s -hangos zokogás fogta el. - -Az urak felugráltak az asztal mellől, de egyik sem tudta, mitévő legyen? -A régi magyar asszonyok nem ismerték az idegbajok rohamait. - -A kisérőnő szintén nem segíthetett a herczegnőn, mert az is görcsöket -kapott azonnal, az ilyen baj példavonó. Férfikéznek pedig nem szabad -elájult nőhöz nyúlni. - -– György! Kiálta Zápolya a magister kaminariusra. Szaladj a herczegnő -frajjához: hozza segítségül a szolgálókat. - -György futott lélekszakadva Biri leányasszonyhoz, a kinek egyszerre -örömöt is, meg keserüséget is okozott a gonosz hirrel. A leányasszony -szokva volt már az ilyen rohamokhoz, tudta, miféle eszentiákat kell -hirtelen készletben tartani. - -György vissza sem ment addig a czímeres terembe, a míg a szolgálók a -herczegnőt és az apáczát ki nem vitték onnan, borzadt ettől a látástól, -s azoktól a síró hangoktól. Csak időhaladtával került ismét belül, hogy -kötelességét végezze a kandallóknál. - -Akkor már az urak ismét az asztalnál ültek s folytatták a poharazást. Az -össze-vissza kiabálásból kivehette, hogy Tomiczky elbeszélte már az uri -társaságnak, hogy mi történt vele a király tróntermében. - -– De hát ki volt az, a ki megütött? Kérdezék egyszerre többen is, de -különösen Zápolya sürgölte, a ki szemközt ült Tomiczkyval. - -Tomiczky nagyokat nyelt a tányérjába szedett ételből s még nagyobbakat -ivott utána, tele szájjal dörmögve. - -– Hát tudom is én? Én nem ismerek senkit az udvarnál levő urakból. Nagy -szakálla volt. Mikor elém tolakodott, közém és a királyné közé, -belekaptam a szakállába s ki is tépem, ha egy levente oda nem ugrik s -szét nem választ bennünket. - -– De szépen fejbe üthetett, mert most is ott a homlokodon a véres -foltja. - -– Ketté hasítottam volna bizonynyal, de hárman-négyen odaugrottak hozzám -s lefogták a kezeimet, aztán kituszkoltak a teremből. - -– Hát azok kik voltak? Főurak, vagy praelatusok? - -– Mit tudom én? A ti püspökeitek épen olyan mentében járnak, mint a -főurak, pilist nem borotválnak a fejükön, hosszu hajat viselnek, nagy -szakállt, bajuszt, kard van az oldalukon. Keresztes aranylánczot pedig a -főispánok is hordanak. - -Zápolya boszusan ugrott fel az asztal mellől. - -– Akkor én magam megyek föl azonnal Budára, megtudni, hogy kik bántották -ilyen galádul az én násznagy követemet! - -Erre a szóra György odalépett Zápolyához s halk hangon mondá neki: - -– Kegyelmes uram! Én tudom, hogy ki ütötte meg a lengyel urat? Az volt -Georgius Szathmáry, episcopus Quinque ecclesiensis. - -Az urak mind rá bámultak: «nézd, nézd, a kandalló fűtő beleszólal a -főurak társalgásába»! És mond olyan szót, a mit érdemes meghallani. - -– Honnan tudod te ezt? kérdezé Zápolya. - -– Ott voltam akkor én is. - -Tomiczky az asztalra csapta a kést, villát. - -– Szent Prokópra! Ez a ficzkó csakugyan ott lábatlankodott előttem -akkor, csakhogy más gúnyában. - -– Tehát pap volt, a ki főbe ütött, mondá Zápolya Tomiczkynak. Bizonyítja -az a sebhely a homlokodon. A püspöki gyűrünek a pecséthelye tökéletesen. -A Locus Sigilli! - -Aztán Györgyhöz fordult. - -– Honnan tudod te a püspöknek a nevét és czímét? - -– Ott vártam az előpitvarban, a mint az urak egymás után megérkezének, -az ajtónálló elkiáltá a neveiket, mikor beléptek. - -– Hát talán azt is tudod, hogy ki volt az, a ki közbe lépett, -megakadályozva, hogy Tomiczky úr az ütést visszaadja. - -– Annak a neve Emericus Perényi, regni palatinus. - -– Szófia beszéd! kiálta erre közbe két-három úri vendég. Ez a ficzkó -részeg! Hisz a nádor Geréb Péter. - -– Ennek az embernek igaza van, mondá Zápolya. Geréb Péter meghalt, s az -országgyülés Perényi Imrét választotta meg. - -Iszonyú lárma támadt erre. - -«Hiszen mi ott sem voltunk ezen az országgyülésen.» - -– Hittak bennünket, de nem mentünk el. Majd fizetjük a markális -büntetést a meg nem jelenésért. Utyessenovichnak igaza van. - -– Ki az az Utyessenovich? Hát van a szolgáknak vezetéknevük? - -Zápolya tovább kérdezősködött. - -– Hát annak a neve nem jut eszedbe, a ki a királyné mellett állt, s -annak a fülébe suttogott, a míg Tomiczky úr hozzá beszélt? - -– Az volt: Thomasius Bakácsius, archiepiscopus Strigoniensis. - -– És azután elmondta a neveiket azoknak az uraknak sorban, a kik a -dulakodás közben Tomiczkyt megragadták s a teremből kitaszigálták, a -latin czímeikkel. - -– Hát tudsz te diákul? kérdezé Zápolya. - -– Egy szót sem tudok; csak a mit az ajtónállótól hallottam, azt -tartottam meg. - -S aztán elmondta azoknak az uraknak a neveit is, a kik a lengyel urat -titkos suttogásokkal biztatták. Zápolya biztos hiveire ismert bennük. - -– Bámulatos emlékező tehetség! Monda Zápolya. - -– Ennek az embernek egy kalendárium van a fejében, szörnyüködék -Tomiczky. Én most sem tudom egynek sem a nevét. S ez egy hallásra -megtanulta valamennyit. - -«Ez táltos! ördöngős!» kiabáltak a vendég urak. - -– De legnevezetesebb az, monda Zápolya, hogy a mi neveket az én hivem, -Utyessenovich György elszámlált: azokból a ki ellenségünk, az mind -egytől-egyig érsek püspök, prépost. - -Általános volt a felháborodás a főpapság ellen a vendég urak részéről. -Felugráltak székeikről, odarohantak Zápolyához, haragjuk kifejezését a -fülébe ordítani; a ki távolabb esett, az hangosabban kiabált: egymásra -árvereztek. Egyik azt ordította, hogy haddal kell megrohanni a püspökök -rezidencziáit s kiforgatni őket a várkastélyaikból: a másik az uton -hazatérett akarta őket fogságra ejtetni. «Le kell foglalni a -dézmájukat!» volt a leghangosabb indítvány. «Áttérünk mind -lutheránussá!» harsogtatá a fiatalabb nemzedék. «Árulás van Budán!» -dörgött közbe egy neki pirult arczú dalia: «eladják az országot a -németnek!» Akadt egy bátor vitéz, a ki felugrott a székre, onnan -kiabálta, hogy össze kell szedni a bandériumokat, s egész sereggel -indulni azonnal Budára, majd az ilyen násznép előtt Lengyel László -engedelmesebb király lesz, s odaadja esze nélkül a leányát. Egy ősz -hazafi csítitotta volna a tüzeskedőket; de az ő indítványa valamennyien -túlment: «össze kell hívni az országgyülést s törvényt hozni a király és -királyné által tervezett országeladás ellen!» - -Nem volt elég az urak lármája: a tornáczokból uraik hangját hallva, mind -betódultak az iródiákok, fegyverhordozók, azok is segítettek a lármát -szaporítani. - -Csak egy ember ült nyugodtan az aztalnál. Tomiczky. Ki volt éhezve: -lakozott. Az embernek a szája kétféle czélra van rendeltetve: az egyik a -beszéd, a másik az evés, s azt mondja az írás, hogy «nem attól kárhozik -el az embernek fia, a mi a száján bemegy, hanem a mi a száján kijön». -Tomiczky tartotta magát az elsőhöz. A nagy lárma alatt sorba huzogatta -maga elé a tálakat, s alaposan elbánt velük; hasonlóan cselekedett a -kancsókkal is. - -György ott állt az urának a háta mögött. Valami olyan érzése lehetett, -mint az ördögidézőé. Ezt a felháborodást az ő szavai idézték elő. Hogy -olyan jól emlékezett a püspökök neveire és czímeikre. Nézte, hogy -hullámzik az egész tengerszem attól az egy kőtől, a mit ő beledobott. - -Azonban a legnagyobb lárma is el szokott mulni magától: a harag -megemészti maga magát. Utoljára csillapíttatlanul is elhallgattak az -urak s mindenki Tomiczkyra nézett, a ki nagy nyugodtan törögette a -diótörővel a mandulát, annak a jeléül, hogy már eleget ivott. Úgy tett, -mintha nem is tudna magyarul; pedig az imént magyarul beszélt. - -– No hát, Tomiczky! Mi a te tanácsod? Szólítá fel Zápolya. - -– Elmondanám, ha szóhoz juthatnék. - -– Beszélj! Elhallgatunk. - -– Hát legelőször is ezt a sok csürhenépet küldjétek ki a teremből. Ez -nem országgyülés. Ennyi fülnek nem kell meghallani a tanácskozásunkat. - -Zápolya intésére a janitorok kituszkolták a nem oda való szájtátókat az -ajtón. György is menni készül velük; de Zápolya visszaparancsolá: «te -itt maradsz, rád szükség lehet.» - -Igaz: fát kellett rakni a kandallókba. - -– Hát legelső dolog az, hogy válasszunk magunknak egy előlülőt, a ki a -tanácskozás rendjét vezesse. Mondá a lengyel. - -«Zápolya! Zápolya!» kiáltozák az urak. - -– Én szépen megköszönöm, monda az ifjú szepesi gróf. De én itt vádló -vagyok, peres fél, biró nem lehetek. Üljön az asztalfőre Tomiczky. - -Elfogadták. Tomiczky is egy szóra fölkelt a helyéből s elfoglalta a -karszéket, a melyet Hedvig herczegnő üresen hagyott. - -– Hát mindenek előtt, urak, tartsunk rendet. Hárman-négyen egyszerre ne -beszéljünk. Sőt ha én nekem megengeditek, majd sorba veszem mind azokat -a tanácsokat, a melyet elmondtatok, névszerint megilletve azoknak -támasztóit; s majd azután hozzácsatolom a magam okoskodását. - -Ez nagyon helyes methodus. Az előlülő fogalmazza a szónokok véleményeit. - -Tomiczky lengyeles accentussal beszélt magyarul; de ahoz szokva vannak a -görbe felföldön. - -– Legelébb is kegyelmednek a tanácsát veszem elő, Homonnai Drugeth -Ferencz uram. - -(György figyelt: most ismertették meg vele név szerint is a nevezetessé -leendő főurakat.) - -– Kegyelmed azt javasolja, hogy le kell foglalni a püspökök dézsmáit. -Jól van. Megbocsátnak tisztelt barátaim, az Ártándy testvérek, ha az ő -javaslatukat nem vizsgálom, a püspököknek haddal megrohonását. Ezt maguk -is visszaszivják, majd ha egyet aludtak rá. Tehát a püspökök javadalmait -lefoglalni jó lesz. De nem arra a czélra, hogy azt az urak egymás között -feloszszák; hanem hogy azt a gregárius papság, meg a szerzetes rendek -megjuhászítására fordítsák. Ha a falusi papokat, meg a barátokat a -püspökök ellen hadba tudjuk vinni, az lesz a legjobb stratagema. - -Általános helyeslés fogadta az indítványt. - -– Azokat az ascétai életet folytató barátokat pedig, a kik a világi -vagyonra nem tekintenek, a püspökök világi fényüzésének megutáltatásával -kell ezek ellen fordítani. A mezítlábos barát a legfélelmesebb ellenfele -a biboros főpapnak. - -(Ez a mondás nagyon megragadt György lelkében.) - -Tomiczky folytatá a rekapitulácziót. - -– A mit Tornallyay Jakab uram mondott, hogy legyünk lutheránusokká: ez -olyan fegyver, a mi bizony mondom, majd magától is kiguvad a hüvelyéből; -de tartok tőle, hogy egyszer a markolatja a kezünkbe szakad, s a pengéje -ellenünk fordul. - -– Azt én sem helyeslem, szólt közbe Zápolya. Én a vallásra nem alkuszom. - -– A mit Athinay Deák Simon czimboránk tanácsolt, hogy szedjék össze az -urak a bandériumaikat, s aztán menjenek fel «cum gentibus» Budára leányt -kérni, azt sem tanácsolom. Bár úgy vettem észre, hogy Zápolya János -grófnak ennél a szónál nagyon szikráztak a szemei. A fegyvert hagyjuk a -végső esetre. Ulászló királyt nem kell bántani. Azzal az én királyom jó -akaratát változtatnók ellenkezőre. Nem kell a királyt megalázni. Nem az -embert kell tekinteni, hanem a koronát. Akármilyen alak üljön is ott az -ország első székében, annak hódolni kell, mert különben szétbomlik az -egész világi rend. Én részemről tisztelettel hódolnék meg a trón előtt, -még akkor is, ha ez a «fa-jankó» ülne benne. - -Ezzel a szóval a Zápolya háta mögött álló magister kaminariusra -mutatott. - -Rengeteg hahota zendült fel e tréfás mondatra. Az urak hanyatt dültek -karszékeikben s az asztalt verték ökleikkel, úgy nevettek e képtelen -furcsaságon. - -György látta a hahotázó arczokat, s valamennyinek az a képe égette bele -magát a lelkébe. - -Valami dæmoni akaraterő a jövendők fényét gyujtá fel előtte. Hátha -egyszer ti, hahotázó büszke nagy urak: Drugeth Ferencz, Homonnay Jakab, -Somlyai Báthory István, Czibak Imre, Kun Gothárd, Deák Simon és a két -Athinai és a többiek mind, lehajtott fővel állnátok előttem: szavaimat -várva és rettegve! - -A hahota elpihent; a cselédre nem ügyeltek tovább. Elsápad az arcza? -vagy tűzlángba borul? ki törődik vele? - -Tomiczky folytatá. - -– Az országgyülés egybehivása volna a legjobb tanács. De ez csak a -király akaratával történhetik meg. Azt kellene megtudnunk, hogy kinek -van a gyöngelelkű királyra föltétlen befolyása, és a ki a mellett nekünk -is őszinte hivünk? - -– De hát lehet ilyen ember a világon? szólt közbe Zápolya. - -– Valósággal van. De hogy ki? azt nem tudom. Mikor a trónteremből -kituszkoltak, én a várpalota lépcsőtornáczán megálltam, bevárva, a míg a -csatlósaim előállítják a hintómat. A lépcsőtornácz fölött van egy kiálló -donjon. Egyszer csak egy összenyomogatott papirgöngy esett a lábamhoz. -Felnéztem a donjonra, annak az ablakai mind le voltak zárva redőnynyel. -Valakinek a redőnyök között kellett utánam leskelődni, s azt a czédulát -ledobni. Azt eldugtam a kalpagomba s csak a hintómba ülve bontottam ki; -nevezetes titok volt közölve benne. Ime itt van a czédula nálam «Ulászló -király és a királyné eljegyezték Anna királyleányt Maximilian -unokájának, Ferdinand herczegnek.» - -Erre a szóra a harag és elszörnyedés zivatara tört ki újból. - -– Itt van a pozsonyi titkos szerződés folytatása! kiálta Báthory István. - -– Azt már besavanyította a rákosi országgyűlés, a hol ki lett mondva, -hogy idegen vérből származott királyt nem vállal többet az ország! -felelt meg rá Kun Gothárd. - -– De a római király azt izente erre a magyaroknak, hogy az ő ereiben is -magyar vér buzog. Leány-ágon a Habsburg Árpád-ivadék, mondá Zápolya. S -ha Anna királyleányt Ferdinand herczeg kapja meg, bizony elkapta vele a -magyar koronát is. - -– Ezért kellene az országgyülést újból összehívni a Rákoson, szólt -Tomiczky, hogy az kényszerítse a királyt leányának Zápolyával leendő -eljegyzésére. Az, a ki a királynak azt a titkát birja, okvetlenül -legbizalmasabb embere Ulászlónak; és hogy az a titkot közölte velem, az -csalhatlan bizonyítéka annak, hogy alattomban Zápolya hive. De hát ki -lehet az? - -A czédulát kézről kézre adták; latinul volt irva. Egy sem ismert rá az -urak közül az írásra. - -– No de hiszen itt van ez a hórihorgas! szólt Tomiczky. A ki mindenre -emlékezik. Nos! Magister kaminarius. Hát most nyisd fel a szádat. Ott -voltál; szemfüleskedtél. Jó spion lenne belőled. Hát ki volt az? milyen -alak volt, a ki azután, hogy engem elbucsuztattak, odasettenkedett a -donjonba? Neked azt látnod kellett. - -Erre Martinuzzi György azt felelé: - -– Fajankó csak kandallót tud fűteni. - -S azzal megfordult a sarkán s ment hasábokat rakni a tűzre. - -Zápolyának tetszett ez a letromfolás. - -– Nemes legény ám a fiu, a kit nem lehet per tu szólongatni. - -– A «fajankót» nem vette be a nyaka. Toldá a magyarázatot Athinai. Kutya -is haragszik az orráért. - -György aztán el is hagyta a termet, s többet nem tért vissza. - -Hanem este, midőn Zápolya szobájába tért lefeküdni, ott találta Györgyöt -a kandallóval foglalkozva. - -Megszólítá. - -– Hát most mondd meg nekem magamnak, láttál-e valakit a trónteremből a -donjonba lépni, midőn Tomiczkyt kituszkolták? - -– Láttam. - -– Milyen alak volt? - -– Alacsony, szikár termet, sovány, sápadt arcz, símára borotválva, -mélyen bennülő szemekkel, sürü szemöldökkel; fekete selyem talárt -viselt, veres öv volt a derekán. - -– Pap volt? - -– Igen is. A király gyóntató papja Hammel Mihály. - -Zápolya felugrott a fekhelyéről, a hol már neki vetkőzve végig -nyujtózott s újra elkezdett öltözködni. - -– Ezt rögtön tudatnom kell Tomiczkyval. Miért nem mondtad ezt meg neki, -mikor kérdezett? Megharagudtál rá a gunyszóért? - -– Nem, kegyelmes gróf. Én nem tudom mi a harag! Én még akkor sem vagyok -haragos, mikor karddal verekedem. - -– Hát akkor mért tagadtad el, hogy tudod ezt? - -– Azért, mert arra gondoltam, hogy mikor egy gyóntató pap elárulja az ő -urának, a királynak a legnagyobb titkát Tomiczkynak, ott én nekem ugyan -vigyáznom kell, hogy el ne áruljak valamit, a mi az én uramnak a titka, -ugyanazon Tomiczky előtt; mert ki tudja, mi közük van ezeknek egymáshoz? - -– Helyes eszed van, György, monda Zápolya, elbámulva szolgájának -rendkivüli belátásán. S aztán ismét csak levetkőzött és lefeküdt. Tehát -ne közöljük ezt senkivel. - -György ellenben másnap mindent megtudott, a mit az urak egymás közt -határozának. A magyaroknak az a szokásuk, hogy az összeesküvésüket ki -szokták trombitálni. - -Egyelőre abban állapodának meg, hogy az Ulászlópárti főpapoknak -lefoglalják a dézmáját; a pátrizáló szerzeteseket megnyerik -propagandacsinálásra a megyékben, hogy az összehivandó országgyülésre -mentül több Zápolyapárti nemest toborzzanak; s az Ulászlópártiakat (az -asszonyok rábeszélését felhasználva) otthon maradásra birják. - - - - -III. FEJEZET. «NEM FÉRFI, CSAK INAS!» - -György lassankint beletörődött az állapotjába. Megszerette a kandallóit. -Jó barátjául fogadta mindennapi társát, az emésztő tüzet, a lángot, ezt -a hatalmas elemet, mely nem épít, nem teremt, nem tenyészt, csak -fogyaszt és pusztit, és még is ő a fentartó eleme mindennek, a mi él. -Órahosszant elbámult az izzó zsarátnakba, hallgatta a gyertyánfa-hasábok -pattogását, nézve, hogy támad a nyers fából a füst, hogy változik -lánggá; a láng felcsap magasra, elszakad, fellebben, még ott is láng -marad; ember nem tudja, mi az? - -A Biri leányasszonyhoz nem járt többet ebédelni. Meghasonlott vele. A -fraj szemére vetette a csalfaságát: «parolát adott kend, hogy lakodalmat -tartunk, a mikor a grófunk elhozza a királykisasszonyt; de már akkor -tudta kend jól, hogy nem lesz abból semmi, mert ott volt, a mikor a -lengyelt kikosarazták. Hamis kendnek teste lelke!» - -Azontúl együtt falatozott a kápsáló barátokkal. Azokból soha sem fogyott -ki a kastély. - -A főurak szavuknak álltak. A püspökök, nagyprépostok dézsmáját és egyéb -világi javadalmait prédára bocsáták. A panasz egész a pápáig felhatolt; -II-ik Gyula pápa a királyhoz irt levelében szemrehányásokat tett e -szavakkal, hogy «Magyarország bárói és nemesei a tized megtagadása, az -egyházi tulajdon elrablása s a clerus ellen szórt durva fenyegetések -által azon törekesznek, hogy országodban az egyházi rend csorbulást -szenvedjen, vagy jobban mondva, végkép elnyomassék.» Annál nagyobb -beczézésben részesültek a szerzetesek. - -A sokféle vándorló barát között különösen megszeretett György egy pálos -szerzetbeli frátert; a kit a köznép «fehér barát» czímen ismert. Frater -Antonius volt a neve. Két kerekű laptikával járt, a mely elé egy szamár -volt fogva, azzal gyüjté össze a kegyes adományokat: bort, buzát, -szalonnát. Egy noviczius is járt vele. Egész világi dicsőségük állt egy -fehér csuhából, annak a csuklyája volt nehéz időben a fejtakaró; a -lábukon egy szijjal felkötött fatalp. - -Ezekkel szeretett György legjobban beszélgetni. Fráter Antonius írástudó -és világlátott férfiu volt; sok országot, sok népet ismert, s azokról -örömest beszélt, a hol szivesen hallgatták. A beszéde ugyan nem minden -paraszt fülnek való volt, mert szerette az allegoriákat, a képes -mondatokat, a miket nem kellett szó szerinti értelemben venni. De György -azonnal megértette a példabeszédes szójárást, s ez által kedvenczévé -lett a barátnak. - -Egy este a kápsálásból csak egyedül tért meg a fráter Antonius a -laptikájával; a novicziusnak csak a csuháját hozta magával vissza. Azt -mondá, hogy útközben meglepte a pestis s meghalt a világnak. Megszokott -állapot volt ez akkor Magyarországon. - -György azt kérdezte fráter Antoniustól, hogy nem fél-e a pestisben -elhalt fráter-csuháját magával hordani a talyigáján? - -– A ki Isten nyomdokán jár, az nem fél az Isten angyalaitól. Felelé rá a -kegyes ember. - -És aztán egész éjjel térden állva imádkozott, másnap is bőjtöt tartott; -ez volt az ő hathatós védelme a veszedelem ellen. - -Reggel György ismét a rendes szolgálatát követte, óra szerinti -pontossággal. Mikor rákerült a sor, kopogtatott a herczegnő pitvarának -az ajtaján. A fraj bocsátotta be, s György ment egyenesen a kandallóhoz, -a tüzet felszítani. - -Biri leányasszonyt boszantotta az, hogy a legény rá sem ügyel, utána -ment, ingerkedett vele. - -– No! hát megvan még kend a kaminárius mundérjában? Azt gondoltam, már -felvette a barátcsuhát. Mindennap meggyónik kend annak a vén -bakszakállas barátnak? Ugyan mit tud kend neki meggyónni? Hiszen kend -egy olyan pipogya, nyühöge, kákompilli anyámasszony katonája, a kinek -elébb kölcsön kell valami bűnt kérni a komájától, ha meg akar gyónni. Se -iszik, se káromkodik, se nem legyeskedik. Hej valami nagy gonosznak kell -a kend szivében lakni, hogy olyan jámbornak mutatja magát. - -György rá sem nézett, ott guggolt a kandalló előtt s fujtatta a tüzet. - -A leány oda könyökölt a két vállára s úgy dudolt a fülébe: - - «Nem vagy legény, nem vagy: - Nem mersz csókot kérni; - Lássad, én lyány vagyok: - Még sem tudok félni! - -A mellékszobából hangzott a sipszó. Ismételve hangzott. - -– Ejh nó! De rá ért valamelyik princzeszre a sipolás! Dörmögé durczásan -a fraj, s keresztül rontott a spanyolfalon, mérgében tárva, nyitva -hagyva annak a két szárnyát, mely a kandalló előtt össze szokott csukva -lenni. - -György csak akkor vette észre, hogy a spanyolfal szét van tárva, mikor -már a tüzet lobogásra birta. - -Az egész női szobán végig láthatott. - -A mit látott, az csupa mysterium volt ő előtte. - -A tizenhatodik század pompája az első magyar főur várában összegyüjtve. -Azok a csodaszép faragványú almáriumok, elefántcsont diszítéseikkel, a -damaszkozott aczél szekrények, arany és ezüst szobrocskáikkal; a nagy -velenczei tükrök, miknek rámáit művészalkotású nimfa alakok környezik; a -czímeres karszékek a legszeszélyesebb támlányokkal, a nyitott -pohárszékek megrakva arany és ezüst edényekkel, serlegekkel, a réz -állványokon nyugvó kandelaberek; a drágaköves mozaikkal kirakott -asztalok; a mennyezetes nyoszolya és az imazsámoly. – És azok a drága -szönyegek, melyeken egész mythoszi csoportok vannak szőve, festve, vagy -himezve. – És az agyagművészet remekei tarkán váltakozva az ötvös -remekekkel; az ezüst reliquiarium, drágaköves ereklyéivel, -zománczfestésű szent képével; és az a nagy álló óra, melynek csak -fölséges harangkongását hallotta eddig: most pedig látja, hogy mozdulnak -meg rajta az angyalalakok s kalapácsaikkal ütik az ezüst harangon az -órát; a tűzmadár pedig az alatt szárnyát terjengeti alattuk. – Aztán egy -sötét rámából kiemelkedő kép: Sámson, Delilával. Az a csábitó hölgy, -fedetlen bájaival, olyan, mintha csak eleven volna. – Egy karszékhez -támasztva egy hárfa. – S mindez a kápráztató pompa még rejtélyesebbé -téve az ablakok üvegfestményei által szivárványba törött napsugártól. - -Györgynek minden érzéke szenvedett ettől a látványtól. Neki fájt ez az -érthetetlen pompa! Remegett ebben a tündérvilágban. - -Egészen elfeledkezett magáról. Azt képzelte, hogy ő maga is ebbe a -fényes világba tartozik. Ura és rendelkező szelleme az ilyen fejedelmi -pompának. Mintha álmában látta volna már mindezt s egy ujabb álmában -ismét visszatalálna ide. - -A hölgyteremnek láthatatlan szellemei is voltak: a zenélő gépek; melyek -az óraütésre egymás után megszólaltak. Az egyiknek fuvola hangja volt, a -másiké meg olyan, mint mikor vízcseppek hullanak a magasból az álló -vízbe. Egy arany szelenczéből egyszerre csak egy parányi madárka ugrott -elő; minden tolla zománczragyogásu; az is elkezdett énekelni, mint a -fülemüle, s a közben a tollait borzongatta a csőrével, a szárnyait -összeverte s a farkát pávamódra szétterjesztgeté. - -Ugy gyönyörködött benne, mint egy gyermek. - -Ő is ilyenekkel venné magát körül. - -Nem is vette észre, mikor egy mellékajtó megnyilt. Onnan nem jött be -világosság, hanem valami bűbájos illat szállt végig a termen, mintha -virágeső hullott volna. - -A puha szőnyegen nem hallatszottak a léptek. - -György csak akkor rezzent fel elandalodásából, mikor a tünemény már -előtte állt. - -Igazán tünemény volt. - -Egy gyermeteg hajadon, karcsu és sugár, hosszan leeresztett aranysárga -hajjal. E tündérpaláston kivül még csak egy patyolat lepel fedezte a -termetét, olyan vékony és finom, hogy mindenütt oda tapadt az idomaihoz. -Most szállt ki a fürdőből. - -Ez volt Zápolya Borbála herczegkisasszony. - -Biri leányasszony kiséretében jött elő a szobából. - -Györgynek legelső érzése az ijedtség volt. - -Neki nem volna itt szabad látni. - -De hát ő nem tehet róla, hogy a spanyolfal szét van tárva. - -Zavarában jelt akart adni jelenlétéről. A kezében tartott tüzkotró -vasrudat zajosan fúrta a zsarátnok közé. - -E neszre a fraj odatekintett, s elkiáltá magát. - -– Herczegnő! Egy férfi van a kandallónál! - -A hajadon hátrafordítá a fejét, nagy sötét pilláit alig emelte fel a -szeméről, parányi gömbölyü piros ajkait alig nyitotta fel, s aztán -hidegen mondá: - -– «Nem férfi az; csak egy inas.» - -S azzal lasankint lefejté termetéről a hozzátapadt patyolatot, először -csak csipőig, azután egészen lebocsátá sarkig, s még oda állt a földig -érő tükör elé, s ott egyszerre kettős alakban tündökölve, összecsavarta -dusgazdag aranyhaját, s azt háromszorosan a feje körül tekerte. - -– Hát nem leszek-e szép királyné? kérdezé a frajtól. - -– Bizony királyné kegyelmed most is. Hizelkedék a fehércseléd. - -György, mint a megigézett, térdelt a kandalló előtt. A lelke külön volt -válva a testétől. A zsarátnak közé dugott vasrud megtüzesedett már és -sütötte a tenyerét, s az agyának nem volt annyi uralma az idegein, hogy -a tüzes vasat eldobassa vele. - -Hogyan jutott ki a herczegnő szobájából, maga sem tudta. - -Egész nap lázban volt, nem volt se étele, se itala. Mikor egyedül -lehetett, zokogott. Alig várta az éjjelt. - -Minő álmai lehettek? minő látomásai? minő bűvkáprázatai? - -A mint a hajnal pirkadt, a legelső kakasszóra felkelt és lement a szük -czellába, a hol a fehér barát éjszakázott. - -Meggyónt neki mindent. Az ébren látottat és az álmában kisértőt. -Bevallotta szivének minden legtitkosabb gondolatját. - -– Atyám! Én tegnap óta nem az az ember vagyok, a ki az előtt voltam. – -Mint a kit a vipera megcsipett; idegen méreg lángol minden eremben. – -Azt látom, a mi nincs, s nem látom, a mi előttem áll. – Nem tudok -megszabadulni a kisértettől, a ki a szivemet megszállta, a kiért vágyom, -és kit gyülölök. – Szeretném megölni, a vérét kiszivni, és aztán -összetépni. Rém gondolatok üldöztek egész éjszaka. – Azt gondoltam: -tüzzel játszom, tüzben dolgozok; tüz lesz a fegyverem. – Felgyujtom ezt -a várat, s aztán elragadom őt a fejem fölött égő gerendák közül. – Aztán -meg azt gondoltam, hogy elmegyek a Kárpátok közé, a hol a rettenetes -hajdemákok tanyáznak; felcsapok hozzájuk: leszek köztük első, -kegyetlenebb, vakmerőbb valamennyinél; tulteszek az istentelenségben -valamennyi harámbasán s mikor aztán fejedelme leszek valamennyi -haramiának, akkor érte jövök: «No ha királyné akartál lenni, itt vagyok -én, leszek királyod!» – Ezekkel küzködtem éjfélig; nézd, hogy -összeharapdáltam a karjaimat kinomban. – Azután megint megszállta a -lelkemet egy véghetetlen nagy fájdalom. – Pöröltem az Istennel! – Mért -adtál nekem lelket? Mért nem teremtettél kutyának? Mért adtál elmét, ha -nem tudok látni az elmémmel? - -– Bizonyára ördög szállta meg a testedet. - -– Nem egy ördög, hanem száz! Ha az egyik sirva fakaszt, a másik -kaczagásra csiklandoz. – Hallgass meg engemet, atyám. – Mindig ilyen -voltam, gyermekkorom óta: makacs, vakmerő, ellenszegülő. Ha azt mondták: -ne nézz a napba, mert megvakulsz! csak azért is belenéztem: meg akartam -tudni, mi van hát ott a napban? ha mingyárt megvakulok is utána. – Ah, -nem a láng fáj jobban, a mitől meggyulladtam, a miben égek; hanem az a -jég, a mitől megfagyok. – A mikor azt mondta: «hiszen nem férfi ez, csak -cseléd.» Ah! Ettől a tekintettől azt hittem, hogy kővé meredek. Nem -férfi, csak egy cseléd! - -S azzal egyenesen, a hogy állt, végigveté magát a kőpadlaton, hogy a -homloka nagyot csattant, s elkezde hevesen zokogni. - -A fehér barát felemelte őt a földről, s letörlé homlokáról a vért. - -– Atyám! Rebegé György. Engem az Isten nem azzá teremtett, a mi vagyok. -– Szólj! Te szent ember! Van-e neked hatalmad, tudományod, belőlem uj -embert teremteni? Uj embert, a milyen én akarok lenni. Ha van rá -hatalmad, tégy velem a te bölcseséged szerint, mert ha nincs, én ezt a -nyomorult cserépedényt, a mibe az Isten emberi lelket küldött, -összetöröm darabokra. Nem ölök meg senkit, csak saját magamat! - -– Legyen neked a te kivánságod szerint. Állj fel. Nyugodj meg. És aztán -jőjj velem, a merre én vezetlek. Én új embert csinálok belőled. - -György megcsókolta a barát csuhájának szegélyét. - -– Most eredj az akolba, itasd meg a szamarat és fogd be a kordéba. - -György engedelmeskedett a parancsszónak. - -Frater Antonius az alatt elvégezte a reggeli ájtatoskodását. - -Akkor kiment az udvarra s felkereste a védenczét. - -A szamár a kordé elé volt már fogva, a talyigán levő elemozsina -letakarva ponyvával. - -A várbeli cselédség mind aludt még. - -– Vezesd a szamarat, parancsolá Györgynek Frater Antonius. - -György azt sem vette észre, hogy hajadonfőtt jár-kel. A darutollas -süveget odafenn felejtette a kastélyban. Sárga csizmája volt, az út -pedig sáros. Vezette a kordés szamarat kötőfékénél fogva. A talyiga -nyikorgó kerékkel döczögött ki a várból, végig a váralja utczáján. A -pitvarból utána kiabáltak a szolgálók: «gyere ide, te mendikás! Adok egy -garast, végy rajta hájat, kend meg a talyigád kerekét, ne nyikorogjon!» - -Frater Autonius egy szót sem szólt a védenczéhez sok ideig. A nap jól -feljött már a hegyek mögül; az erdő megzendült a húros rigó -fütyülésétől. Mentek, mendegéltek. György nem kérdezte, hová? - -Egyszer aztán egy hegyszakadékhoz értek, a melynek mélyében tombolva -zuhogott a megáradt hegyfolyam. A két meredek partot egy gerendákból -tákolt hid kötötte össze. - -A hid innenső végén megállítá a kordét a fehér barát. Tul a hidon -meredek kaptató következett. - -A barát összetette a kezét, imádkozott, s keresztet vetett magára. -György mindezt utána csinálta. - -– Ez itt a válaszút, monda fráter Antonius: nézz hátra! ott van az a -világ, a mit elhagysz. Most gondold meg jól, hogy elhagyjad-e? A mi ott -van: az a dobzodó öröm, keverve gyötrő fájdalommal. Ott vannak a csábító -kisértetek: az ingerlő álomlátások; a túlsó parton csak a rideg -nyugalom, lemondás, szigorúság. Még most visszatérhetsz. Ha a test -gyönyörüségeit ohajtod inkább, amott megtalálod. A tulsó parton nincsen -semmi öröm. De ha a lelkedet akarod megmenteni, akkor levetkőzöd a régi -embert s követed az én utaimat. - -– Követlek. Monda György. - -– Akkor vetkőzzél le. Ez a czifra gunya, a szolgaság pompája nem illet -meg többé. - -György lerakta az ezüst paszomántos öltönyöket a híd karfájára. Darabról -darabra, az utolsó kapczáig. - -– És most övezd fel az «Úr» szolgáinak köntösét. - -A barát előhuzta a kordé saraglyájából az elébbi novicziusnak a csuháját -s odanyujtá azt Györgynek. - -Az ifjunak eszébe jutott, hogy az egy pestisben elhalt lázárnak a -gunyája. Az élteért reszkető test végig ludbőrzött ez érintésre. De a -lélek erősebb volt. Az ifju felölté a rettegett csuhát. - -– Még ez a faczipő is hozzávaló. Monda fráter Antonius. - -György pedig fogá a szijainál összekötött fatalpu bocskort, s felakasztá -azt a kordé lőcsére: – ne kopjon. – És aztán mezítláb tette meg az utat, -a nyikorgó kordét tolva, a hol meredek volt az út: egész a budavári -hegységig. - -Lerakott öltönyeit bizonyosan megtalálták a hid karfáján, s aztán -találgatták, hogy mi vége lett a magister kaminariusnak. - -Egy látástól megbolondult, szerelmes lett s elölte magát. - - - - -IV. FEJEZET. FRÁTER GYÖRGY. - -Gyalog tették meg az utat a Kárpátoktól a Dunáig a fráter és noviczius, -segítve tolni a szekeret a hegynek fölfelé, visszatartani völgyfelé, -soha sem ülve rajta. Az összekoldult alamizsnával be kellett számolni -pontosan a gvárdiánnak. Maguk száraz kenyérrel éltek s lakomáztak a -vadkörtefa alatt hullott gyümölcsből. - -A pálosok kolostora ott állt a nagy kiterjedésű budai hegyvidék -rengetegében: egy körülzárt völgyben, melyből a külvilágra nem nyilt -semmi kilátás. A tömör épület még most is megvan, de nem szentelt hely -többé; majorlak lett belőle, a hajdani oltár helyén tűzhely van, a -refektoriumból lett pálinkafőző. - -II. Ulászló idejében még az a kolostor egy főapátság székhelye volt, -melynek fennhatósága alá tartoztak a felső magyarországi és -lengyelországi alsóbb klastromok és kisebb apátságok. Hirhedett volt a -zárda tagjainak rendkivül szigoru életmódjáról, egyházi fegyelméről. A -pálosok asztalára soha hus és halféle étel nem kerűlt, még a -gabonanemüekből is azt válogatták, a melybe a zsizsik bele nem esik. -Maguk sajtot készitettek; de azt soha nem izlelték, mert abban is lehet -élő állat. - -Idegen embernek a kolostor küszöbét nem szabad átlépni. Egyszer Hunyady -Mátyás király titokban lopózott be hozzájuk, úgy észlelte ki rendkívüli, -rideg szertartásaikat. - -Fráter Antonius épen egy pénteki napon érkezett meg a kolostorba, -megrakott kordéjával, szamarával s az uj neofitával. - -A gvárdián átvette az elemozsinát, rámondta, hogy «Deo gratias». Épen -vecsernyére harangoztak a kis toronyban. - -A péntek nagy jejunium napja volt a klastromban; akkor még egy ital -vizzel sem volt szabad senkinek a torkát megenyhíteni. - -Györgynek az volt a kötelessége, hogy a kápolna küszöbén letérdeljen és -a fehér barátoknak, kik előtte végig lépdeltek, kezet csókoljon. - -A szamarat átvette tőle egy idősebb noviczius, az vezette az akolba. Ő -még arra sem volt érdemesítve. - -Tizen voltak a barátok, tizenegyedik a gvárdián, tizenkettedik a perjel, -tizenharmadik a főapátur. Ez jött legutoljára. Énekeltek és imádkoztak. - -A vecsernye végezte után ismét ugyanazon rendben hagyták el a kápolnát. - -Akkor odajött hozzá fráter Antonius s azt mondá neki, hogy álljon fel és -kövesse. - -Odavezette a főapát elé, ki maga egy falóczán ült, mellette a többi -barátok álltak. - -– «Ecce homo novus», monda a barát. (Im az új ember.) - -– Szólj, ki vagy? kérdé a főapát Györgytől. - -– Bünös ember. - -– Hogy jutottál a fehér csuhához? - -– Viselője meghalt pestisben, s én felvettem utána ez öltönyt. - -A barátok elszörnyedtek e szóra. - -– Ki mondta ezt neked? kérdé szigoru arczczal a főapát. - -György lesüté a szemeit s összeszorítá az ajkait. - -– Mondj igazat. Biztatá frater Antonius. - -– Frater Antonius mondta. - -– Ugy van. Erősíté meg a pártfogó barát. Elődöd, a ki e szerzetes -ruhában velem jött, valóban a pestis által lőn meglepve. A leggonoszabb -bélpokol lepte meg: a test kivánsága. És valóban meghalt ő a világnak, a -midőn ez öltönyt levetve, megszökött, a világ hiábavalóságait keresve, -és lelkét kárhozatnak adta. A mit mondék, a szent irás értelmében volt -mondva. - -– És az ifjú ember hitte azt, hogy egy dögvészben elhaltnak a köntösét -veszi fel magára? kérdé a főapát. - -– Valóban hitte. És nem vonakodott tőle. - -– Akkor méltó, hogy fölvétessék a mi szerzetünkbe. - -György ott térdelt a főapát előtt. - -Ezzel a főapát, felemelve a bünbocsánat-osztó fekete pálczát, odasujtott -vele Györgynek a fejére. - -– «Eris servus servorum» (Szolgák szolgája fogsz lenni.) - -Ezzel fel volt avatva novicziusnak. - -De még egy próbát kellett kiállnia. - -Fáradságos utnak a befejezésén, eltikkadva, kikoplalva érkezett meg a -kolostorba, a hol épen teljes bőjtnek a napja volt. - -S ő neki a legelső kötelessége az volt, hogy noviczius társának segítsen -a teheneket megfejni. Csak ketten voltak az istállóban. A conscolaris -könnyű erkölcsű fiú volt: mikor tele volt párolgó tejjel a sajtár, ő -bizony nagyot húzott belőle s Györgyöt is biztatta: «hisz nem tudja meg -senki, hogy átléptük a tilalmat.» - -– Elég, ha én magam tudom. - -S elutasítá magától a csábítást. Lefeküdt étlen szomjan. - -Hideg, szük odú volt a hálóhely, a mely a neofitának volt rendelve. Egy -szöglet-zug a lépcső alatt, egyenesen felállni sem lehetett benne, egy -vánkostalan fapad volt a fekvőhely. Ámde György ennél rosszabb álomhoz -is hozzá volt már szokva. Az ifjui erőtől duzzadó test, a mint fekmentes -állapotba került, rögtön átadta magát az álomnak. Gyermek volt még, a -kinek ha este későn, vacsora után nyafog, azt szokták mondani: -«álompecsenye kell már neked!» s aludni küldik. - -De még sem volt már egészen gyermek: az álomvilágban szeszélyes a -korszámlálás. Egyik ember vén korában ifjunak álmodja magát, a másik -ifju fővel férfi korba csapong át. Györgynek kínzó látásai voltak. -Minduntalan azt a képet látta maga előtt: a királynénak szánt tündért a -tükör előtt. S magát álmodta melléje királynak. Tündér királynak, -lidércz fejedelemnek, dæmonok uralkodójának. Egyszer ő volt annak a -zsarnoka, másszor meg az volt az ő rabtartója. De mindig közéjük támadt -valami érthetetlen lény, valami angyalféle, a lángpallosával, a ki -egymástól elválasztotta. Örjöngött miatta. Fegyver után kapkodott. -Csakhogy álmában nincs az ember kezének ereje, nincs a fegyverének éle. -Nem egy tükör, de száz mutogatta előtte ugyanazt a csábító tüneményt, s -akármelyik után kapott, az a hideg üveglap volt, egy sem az igazi -melegsugárzó tündér maga. - -A pokolédes álomból egyszerre felriasztá egy magasból jövő hang: a -kolostor-csengetyű szava szólt. - -Felnyitá a szemét. Czellája ajtaján Antonius arcza tekinte be, mécses -volt a kezében. - -– Surge puer. (Kelj fel fiú.) Dörmögé. Gyujtsd meg a mécsedet, s jöjj -fel a kápolnába. - -Györgynek a lelkét még mindig elbüvölve tartá az a tündéri álom. Gépileg -gyujtá meg a mécsesét, s követte frater Antoniust. - -A kolostor hosszú folyosóján mind megnyiltak a czellák ajtajai, s -előléptek belőle az éjféli alakok, fehér csuháikban, mécscsel a kezükben -s mindanyian a kápolna szentélye felé tartának. - -Ott az előcsarnokban mind összegyültek s vártak, míg a gvardián -megérkezett. Az felnyitá a kápolna ajtót. - -– Lépj be! Mondá Antonius Györgynek. Ma te vagy az első. - -Első! Egész lelkének ez volt a vágya. Valaha elsőnek lenni. - -Megtudta aztán nem sokára, hogy mit jelent az: a fehér barátok éjféli -vigiliáján elsőnek lenni? - -A kápolnába lépve, a tizenkét barát s a két noviczius két oldalt az -oltár mellett helyet foglalának. Megzendült az ájtatos zsolozsma: -«miserere mei Domine». György még nem tudott énekelni; nem vehetett -részt a chorusban. Neki még most is az a túlvilági csábdal hangzott a -fülében, a mit a tündérek énekelnek földieket üdvezítő égi szerelemről, -földieket elkárhoztató pokoli szerelemről. Ha megtudná valaki, hogy ő -most miről ábrándozik? - -A mint az ének elhallgatott, Antonius oda lépett hozzá s azt mondá neki: -«vesd le a csuhádat egész a kordáig.» - -György engedelmeskedett s lemeztelenité a felső testét egész a -derékszorító kötélig. - -– Borulj le az oltár zsámolyára. - -Szót fogadott. - -Akkor oda inté Antonius a másik novicziust s kezébe adott egy korbácsot. - -– Feri! (üssed.) - -Az első ütésnél felsziszszent György. Az jutott eszébe, hogy ez -igazságtalanság! Nem ő torkoskodott a bőjtöt megtörve a tejből, hanem a -pajtása, még is az korbácsolja meg őtet! Hanem aztán a későbbi -korbácsütések egészen magához téríték. A csábító álomképek eltüntek -előle. Eszébe jutott Antonius példálózása, a mit egész uton igyekezett -vele megértetni. A testet meg kell öldökölni, hogy a lélek -megelevenüljön. Az utolsó korbácsütésekben már valami földöntuli -gyönyörüség volt. A rossz álom el volt üzve. - -– Surge! (kelj fel) monda neki a tizenkettedik ütés után Antonius, s -aztán maga segíté neki felölteni a csuháját. - -György rájött arra a tudatra, hogy itt ezen a szent helyen még álomban -sem szabad vétkezni: mert azt is megbüntetik. Azt hitte, hogy az álmában -elkövetett gonoszságért kapta azt a flagellácziót. - -Hanem aztán, a mint felkelt az oltár zsámolyáról, látta, hogy rögtön -elfoglalja helyét a másik noviczius, a ki már felszólítást sem vár, csak -veti le a válláról a csuháját, s tartja oda a meztelen hátát a korbács -elé. - -Ennek frater Antonius szolgáltatta ki a tizenkét korbácsütéseket. -Kiállta jajszó nélkül. - -– Na ez is megérdemelte, gondolá magában György, mert titokban meglopta -a tejet, megszegte a jejuniumot. - -Csak az után lett nagy a bámulása, a mint frater Antonius maga is oda -tartá a vállait a korbácsütésnek, végig borulva az oltár lépcsőjén. Őt -viszont egy legközelebb álló szerzetes társa részesíté e fenyítésben. - -Hát az a tisztes ősz férfiú mit vétett? Mi büne lehet, a miért így kell -vezekelnie? - -És aztán következett a többi: egyik a másik után. A tizedik barátot a -gvárdián ostorozta meg. - -Akkor a gvárdián jött a sorra. Az ostor a perjel kezében volt. A -gvárdián is tizenkét ütést kapott. - -Györgynek egyre növekedett a bámulata, a midőn azt látta, hogy maga a -perjel is leveti kereszttel diszített köntösét s alázatosan hajtja le -fejét az oltár lépcsőjére. A korbács a főapát kezében suhogott, a ki -erőteljes, nehéz csapásokkal sujtott le az előtte fekvő testvérre. - -Mikor a perjel is fölállt és felölté a csuháját: a főapátur így szólt az -egybegyültekhez: - -– Mindez annak az emlékezetére történik, hogy a mi urunk, Megváltónk -eként ostoroztatott meg Pilátus parancsolatjára a poroszlók által. - -És akkor maga a főapátur szintén leveté övig a szerzetesi jelmezét s a -korbácsot átadva a perjelnek, leborult az oltár lépcsőjére. - -A perjel magasra emelte az ostort s megcsóválva azt a levegőben, teljes -erejével sujtott le azzal a főapát vállára. Csak egyet ütött: aztán -átadta az ostort a gvardiánnak. A második csapást annak kellett a főnök -testére mérni. És aztán sorba a többi tiznek. És megkivántatott, hogy az -ostor fütyüljön a levegőben és csattanjon a hová leüt. - -Utoljára maradt a két noviczius. - -Azoknak is meg kellett ütni a korbácscsal a főnököt. - -György elszédült ettől a látványtól: a szent képek, a faragott -apostol-szobrok tánczot jártak körülötte. Mikor a noviczius társ kezébe -adta a korbácsot, hogy ő is sujtson oda arra az ostorcsapásoktól vérző -testre; hogy üsse meg azt a szent embert, az Istennek leghívebb -szolgáját, egyszerre elsötétült a szeme előtt a világ: összeroskadt -eszméletlenűl. - -Másnap megkezdte az oktatást frater Antonius Györgygyel. Azzal a -csodával határos emlékezőtehetséggel csak úgy «égett a nyaka», (a hogy a -magyarok mondják) a tanítvány keze alatt. A mihez rendes embernek -hónapok kellenek, az ő neki ugyanannyi nap alatt sikerült. Mire az év -letelt, a legavultabb kéziratokat le tudta másolni, s latinul úgy -beszélt, mint akármelyik barát. A grammatikát és syntaxist, a mi mellett -más diák négy iskolapadba faragja bele a nevét: ő félesztendő alatt -csutkástól megette, s szent Ágostont tanulmányozá. - -De nem csak a tudományokban tüntette ki rendkívüli elmetehetségeit; -hanem a gyakorlati élet feladataiban is. Kolostora egyike volt a -legszerényebbeknek. Ez nagyon természetes. A pálosok egész komolyan -vették a szerzetesi élet szigorát. Az ő tagjaik nem jártak a főurak -mulatságaira asztaltréfákat kiegészíteni, ő náluk nem kerestek menedéket -előkelő családok ivadékai, ők nem hajhásztak örökségeket vakbuzgó -vénasszonyoknál; nem szolgáltak a főuraknak. Egyedül a vallásnak éltek. -Ezért aztán kicsiny is volt a birtokuk, csekély a jövedelmük, -kápsálásból tartották fenn a kolostorukat és szigoru életrend -tartásával. Egy év alatt mind ez jobbra fordult. Györgynek volt egy jó -ötlete, a mi a kolostort egyszerre nagy jövedelemhez juttatá. Eddig is -készítettek a fehér barátok sajtot; de azt csak nagy olcsón adogatták el -a parasztoknak egész frissiben: György új módját hozta be a -sajtkészitésnek. Formába préselte, kehely és billikom alakba, ellátva -szent emblémákkal, aztán felfüstölte, a mi által a sajt évelő lett, -megfestette zöld és piros szinre s aztán eként bocsátotta áruba. A -sajtáruló kordék az által megszüntek koldustalyigák lenni. Ur és paraszt -kapva kapott az új alaku, rendkívüli ízü, soha el nem romló -«ostyepkákon.» A vándor barátok aztán a szentelt sajtokat becserélték -sáfrányért, szilvaízért, fűszerekért, nádmézért; azt megint Budára hozva -a főurak és papok konyháin értékesíték: a zugligeti kolostor ládájába -halommal gyűlt össze az arany és ezüst. Martinuzzi Györgynek az volt az -első próbatétele a pénzcsinálás tudományában, melylyel később annyi -csodáit szerezte az államférfiúi sikereknek. - -A főapát igazlelkű ember volt. A rend gyarapodásában nagy része volt -Györgynek. Ezt azzal jutalmazá meg, hogy a mint a noviczius az exament -letette a theologiai tudományokból, azonnal felszentelé őt rendes -tagnak. A sáfár helye épen megürült a kolostorban. A volt sáfár meghalt. -A testvéreknek választani kellett helyette másikat. A főapát hármat -kandidált. Az egyik volt az ősz Antonius; igen derék ember, de a ki a -számokhoz épen semmit sem értett: az algebrával örökös -ellenségeskedésben élt. Ez csak a hármas szám kitöltése végett lett -kandidálva, de soha egy szavazatot sem nyert. A második volt fráter -Innocentius: a ki a Corvin könyvtárban mint kéziratok lemásolója volt -alkalmazva; a harmadiknak lett Martinuzzi György jelölve. Valamennyi -szavazat egy ellenében Györgyre esett. - -És akkor György térdre borulva esedezett a főapát előtt, hogy engedjék -meg neki a cserét a confráterrel. Vegye az által a sáfári hivatalt, ő -pedig a könyvtári másolóét. - -A sáfári hivatal uraság, a leiróé pedig nyomoruság. - -Meglett neki adva, a mit kivánt, György lett felküldve Buda várába a -Corvin könyvtárban másolatokat körmölni. Igen szép irása volt, értett a -talik-betük rajzolásához is, sőt az initialék festését is nagy -ügyességgel gyakorolta. - - - - -V. FEJEZET. DOBZSE LÁSZLÓ. - -A csendes zugligeti kolostor körűl a százados tölgyfák kétszer is -lehullatták már a leveleiket, s kétszer kihajtottak újra. Ez alatt nagy -változások történtek odafenn a magasban. - -A királynénak fia született. Ideje korán jött a világra, két hónappal a -természet törvénye által megszabott idő előtt. Azt a parányi kis életet, -a mit magával hozott, úgy tudták fentartani, hogy időről-időre egy-egy -sertést vágtak kétfelé, annak az életmeleg belsejébe dugták bele az -újszülöttet, míg végre annyira megerősödött, hogy levegőre lehetett -hozni. Hanem a királyné maga belehalt a szülésbe. - -A mint aztán az újszülött, a kit (a franczia király iránti kegyeletből) -Lajosnak kereszteltek, a pólyából kiszabadúlhatott, siettek őt -megkoronázni. Egy siró csecsemőnek a feje fölé odatarták a koronát. Nagy -ünnepségek történtek ez alkalommal a budai várban. - -A pálosok kolostorába is elhatott a híre mind ennek. - -A requiemet a királynéért, a Domine Salvum fac Regem-et az új királyért -a fehér barátok is elénekelték. - -Györgynek azon járt az esze, hogy nagy «dies iræ»-t énekelnek most a -Zápolyák várában. Porba esett minden reménység a magyar trón elnyerése -iránt. Van már törvényes örökös. Nincs szükség sem a rákosi -országgyűlésre, sem a német császárral kötött titkos szerződésre, hogy -az országnak új királyt adjon. - -Idő közben megtörtént még az a kis hajczihő is, hogy az országgyűlés -erős határozatot hozott abban az értelemben, hogy soha idegen származású -király Magyarország trónját el ne foglalhassa. Ennek visszatorlásaúl az -osztrák fejedelem haderővel tört be a határszélen, s pusztítani kezdte a -dunántúli megyéket. A megrémült király felszólítá Zápolyát, (az egyik -ellenségét), hogy gyüjtse össze a hadakat, s verje ki az országból a -másik ellenségét (Ferdinandot). A táborok szembe álltak s bizony fegyver -élére volt állítva a kérdés. Hanem aztán véget vetett az egész fegyveres -vitának a férfi trónörökös születése, németnek, magyarnak szépen visza -kellett ballagni a maga hazájába. Szétválasztotta őket ez az üdvkiáltás: -«éljen II-ik Lajos király!» - -Ámde arra számított mind a kettő, hogy ez az idétlen szülött nem lesz -megélni való ember. - -… A sáfárválasztás utáni napon, György felballagott Budavárába, átvenni -a confrátertől becserélt leiró helyet. - -A várnagynak a szava elállt bámulatában, mikor prezentálta magát előtte. - -– Micsoda? Te! Vitéz Martinuzzi Utyessenovich György! A török fejek -levagdalója! Te jösz ide vissza, mint fehér barát; csuhában, faczipőben? -Hát így követeled tőlem vissza az itt hagyott kardodat? - -– Hadd pihenjen még. A kard nem kér enni. Ha kér, majd érte jövök. - -– Hát mért jösz ide mostan? - -– Folytatni a munkát, a mit a társam félbehagyott: a manuscriptumok -copiáit. - -– Micsoda? Te copiákat irsz, ócska manuscriptumokról, a ki még néhány év -előtt azt sem tudtad, milyen szűrben jár az öreg «Á?» - -A várnagy nem hitt addig, a míg a szemeivel nem látta, hogy György -csakugyan belemártja a kalamust a kalamárisba, s folytatja szép fraktur -betükkel a félbenhagyott copiát. - -– Csodák történnek a világon! Hát csak irjad Fráter György, a mi a -pennád alá kerül. Aztán majd mikor délre harangoznak, verd ki a kalamust -az asztal lábához, s a szag után indulva, keresd fel a konyhát, a hol a -jusculumodat kiszolgáltatják. - -– Deo gratias. A nappali órák nem vesztegetni valók. Én csak munka -végezte után pánizálok otthon a kolostorban. - -– No erre én nem állnék kötélnek. Hát csak végezd a körmölést fráterkám. -Ne félj, itt nem háborgat senki, ha csak az egerek nem. - -Azzal magára hagyta a Frátert. - -Igaza volt a várnagynak. A Corvina könyvtár ajtaja akár -berozsdásodhatott a felől, hogy valaki nyikorgatná; hanem a könyvtárbujó -kollegák, azok szorgalmasan ott működtek körülötte: az egerek. A hogy az -ő tolla perczegett a beiratlan lapon, úgy perczegtek az ő fogaik a már -beirottakon. - -Az okirat, melyet Györgynek le kellett másolni, a paulinusok -történetéhez tartozó valami doce volt. - -A pálos barátok szerzete kiválóan magyar eredetü volt. Még 1215-ben -alapította a rendet Bertalan püspök. 1319-ben adományozta nekik -Szent-Ágoston szabályrendét XXII. János pápa, s 1390-ben ruházta fel -őket IX. Bonifácz pápa a karthausiak szigoru szabályaival. -Magyarországról lassankint szétterjedt a rend uralma lengyel, német és -svéd országokra; öt provincziájuk volt, s mindannyinak a feje volt a -budai Makkos Máriai főapátság. - -Hunyady Mátyás király különösen nagy pártfogója volt e rendnek, mely nem -csak szigoru fegyelméről volt nevezetes, hanem arról is, hogy a nemzeti -művelődésnek hathatós előmozdítója volt, egész ellentéte a butaságot -terjesztő, csak a semmit nem tevést ápoló szerzeteknek. Épen Mátyás -király maga volt az, ki egy éjjel, a gvárdián által bebocsátva a -kolostorba, szemtanuja volt annak a szigoru flagellationak, melyet az -eredeti feljegyzés szerint előadtunk. Királyi jó akaratát az által -tanusítá Corvin Mátyás, hogy a pálosok budai apátságának adományozta a -borsodmegyei gazdag jövedelmü sajó-ládi apáturságot, mely az ideig a -kalandjaikról hirhedett veres barátok tulajdonához tartozott. - -Corvin Mátyás halála után azonban, midőn a legelső apát, Pius kormányozá -a sajóládi kolostort, egy éjjel gonosz latrok felgyujták a zárdát, a -barátokat megölték az apáturral együtt; s e tüzvészben a donátios levél -is elhamvadt. Akkor aztán a veres barátok megint visszafoglalták a -kolostort s bitorolták a javadalmait. - -A főapát hasztalan folyamodott a királyhoz és Bakácshoz. Sehol sem volt -grata persona. Mindenütt azt kérdezték tőle: «hol az irás?» - -Az adománylevél eredeti példányának bizonyára ott kellett lenni valahol -Mátyás király levéltárában. Azonban Ulászló alatt a levéltárnoki -állásnak az volt a neve, hogy «vacat». Egy harmadik példánynak is -kellett valahol létezni a székesfehérvári káptalanban. De az meg épen el -volt zárva a pálosok előtt. - -Ezért küldé a főapátur a Corvina-könyvtárba a lemásoló Frátert, hogy ha -rátudna akadni az eredeti királyi adománylevélre. Ez azonban igen szépen -tudott másolni; de annál magasabb tudománya nem volt. Talán ha ötven -esztendeig folytathatta volna a leiró munkát, végül majd csak rábukkant -volna. Igy azonban elkezdte kronologiai rendben szent Özsébnél s egy -évben egy lépést haladt. - -Mikor Fráter György felváltá frater Innocentiust, neki is lelkére -kötötte a főapát, hogy folytassa a kutatást a királyi levéltárban, -Corvin Mátyás adománylevele után. - -Fráter György aztán megfordított rendszert követett. - -A királyi levéltár – ez idő szerint – a lehető legnagyobb -rendetlenségnek örvendett. Annak az okiratcsomagait az új király -uralkodása alatt az érdekelt zászlós urak és főpapok a saját érdekeiket -kutatva, úgy összevissza hányták, hogy azokon eligazodni nem lehetett. -Tárgymutató nem létezett sehol. - -És mégis talált valakit Fráter György, a ki nyomra vezesse. A kis egérke -volt az. - -Rájött, hogy az egér elsőbbséget ád az átlátszó pergamennek. - -Az egér nagy inyencz. A pergamennek azt az átlátszóságot a tojás -fehérben és színmézben áztatás adja meg. Azért azt jobban szereti az -egér megrágcsálni, mint a más fajta bőrlapot. - -S György megjegyzé, hogy az átlátszó pergamen mind Corvin Mátyásnak a -névaláirásait viseli. - -Így talált nyomára a sajóládi eredeti donatiónak. - -Mikor rátalált, nem kiabált heürékát, nem futott haza a kolostorba az -örvendetes hirrel; hanem nagy csendben maga elé tette a hosszú -terjedelmes adománylevelet, s elkezdte azt lemásolni egy üres -pergamentekercsre, mely halomszámra állt a thékában a leiró diákok -rendelkezésére. Senki sem vette azt rajta kívül igénybe. Mátyás király -halála óta egyszerre századokkal esett vissza a nemzet. A negyvenezer -tanulóra épített nagy egyetem falai betetőzetlen rom gyanánt álltak a -vár végén, s a királyi várban csodának mutogatták azt a diákot, a ki még -irással foglalkozik. - -Egy reggel még is látogató került a Corvin-könyvtárba. - -György ott dolgozott az okirat másolatán, (melyben minden betünek -hasonlítani kellett az eredetihez), a leiró hely ablakmélyedés volt, -mely az ölnyi szélességű falban egész czellához hasonlított. Észre sem -véve, hogy valaki bejött a könyvtárba, nesztelen léptekkel, posztótalpú -czipőben, csak akkor riadt fel, mikor a véletlen látogató már előtte -állt. - -A király volt. Dobzse László. - -Mennyire megváltozott azóta, hogy egykor előtte állt. - -Akkor sem volt valami daliás, hódolatot parancsoló alak. Simára -borotvált arczával olyan volt, mint egy vén asszony. Most pedig -tökéletesen vén ember volt. - -Szakála, bajusza hosszúra eresztve, a királyné halála óta nem -borotváltatta az arczát. Arczszíne fakósárgás, szemei ónszínű karikák -közé mélyedve, hosszú, kiálló fogai miatt az ajkai nem csukódtak össze, -öltözete fekete kantus volt, a mi tele volt pehelylyel: annak a jeléül, -hogy egész öltözötten szokott az ágyban heverni. - -Fráter György azonnal ráismert a királyra s tisztelettudóan felállt -előtte, szerzetesi üdvözlés módján két kezét keresztbe téve a mellén s -fejét mélyen lehajtva. - -A király azonban nem emlékezett ő rá. Egyébre sem igen emlékezett ő már. -Nem is láthatta a barát arczát, inkább a lehajtott fején a kiborotvált -pilist. Azon a véleményen volt a király, hogy valami astrologust lát -maga előtt. A ki a könyveket búvja, az nem lehet más, mint csillagjós. - -Megszólítá a barátot. Latin nyelven beszélt. Ez volt a közvetítő tolmács -a király és a magyarok között. - -– Mondd meg nekem bölcs férfiu: látják a megholtak, a mi itt a földön -történik? - -Fráter György készen megfelelt a kérdésre. - -– Szent Chrysostomus azt mondja a Homiliáiban, hogy az idvezültek lelkei -igen is látnak mindent, a mi holtuk után az ő kedveseikkel történik; -ellenben az elkárhozottak örök vakságra vannak vettetve. - -– Az üdvözültek között van az én királyném? - -– A királyné lelki üdveért tartott szent misék és requiemek után azt -kétségtelennek kell mondanom. - -A király nagyot sóhajtott. Nehéz tehertől szabadult meg a lelke. A -hangja mindjárt biztosabb lett, a mint tovább kérdezősködött. - -– Tehát a megboldogult királyné lát engemet, mikor egyedül vagyok s a -képe előtt állok? És hallja azt, a mit ő hozzá beszélek? - -– Ez meg van adva az idvezülteknek. - -A király suttogásra fogta a szót. - -– Hát a két gyermekét látja-e a királyné? - -– Bizonyára látja őket s őrködik fölöttük. - -A király szemei felvillantak, sovány arczát valami ravasz mosolygás -huzta ránczokba. - -– De hát hogy ismerheti a fiát a királyné? holott elébb meghalt, mint az -a világra jött? - -(No most megfogta a csillagjóst!) - -– Szent Ágoston szerint az égben levők látják nem csak a jelenlevőt, de -a jövendőt is. - -– Az mind a csillagokban van megírva? Hát mondd meg nekem bölcs ember: -fog-e emberkort érni az én fiam? - -– Bizonyára, az egész ország azért imádkozik. - -– Lesz-e neki olyan ősz haja, mint nekem? - -– Isten megadja, hogy legyen. - -(Úgy is lett. Husz éves korában már ősz hajú volt II. Lajos.) - -Dobzse László egyre jobban kezdte hinni, hogy astrologussal beszél. Még -többet kivánt tőle. - -– Kérdezd meg a csillagoktól, bölcs ember, vajjon megboldogult Fülöp -herczeg várandós özvegyének posthumus szülötte fiu lesz-e, vagy leány? - -Györgyöt nem vitte rá a lelke, hogy gúnyt üzzön az elmebeteg királylyal. -Kitérő feleletet adott. - -– A mindenható gondoskodni fog róla, hogy Lajos királynak magához méltó -hitvestársa támadjon. - -(Ulászlónak titkos szerződése volt Miksa királylyal, hogy a születendő -gyermekek egymással összeházasíttassanak, mielőtt egyik is, másik is -tudta volna, hogy mi lesz az újszülöttek neme: fi, vagy leány?) - -Ezt tetszetős válasznak vette Dobzse László. Fráter Györgynek pedig arra -az esetre, ha az özvegy főherczegnő még is fiút találna szülni, -fenmaradt az a védelme, hogy hiszen Lajos király Fülöp herczeg nagyobbik -leányát is nőül veheti: az ara négy éves volt, a vőlegény kettő. - -A királynak még egy nagy gondja volt. Kezét a barát vállára tevé s úgy -súgta a fülébe. - -– Mit mondanak a csillagok: lesz-e Maximilian király római császár? - -– Lesz és még sem lesz az. Volt György részéről az oraculum. - -A király unszolta, hogy adja világosabb értelmét a szavainak, de György -nem adott több választ. - -(A pálos barátok összeköttetései kiterjedtek Németországra: ezeknek az -előre vetett árnyékából tudhatá György, hogy Miksa király meg lesz ugyan -választva császárnak, de a római út és a császárkoronázás elmarad.) - -Dobzse László e kérdések tétele után hosszasan és mereven bámult a -semmibe, néha órákig el szokott így mélázni, lelkének teljes -sötétségében, míg egy új ötlet ismét világot nem lobbantott az agyában. - -Ilyen godolatszikra volt az, mely ezt a kérdést intézteté vele a -baráthoz: - -– Kit fog az én Zsigmond öcsém maga mellé királynénak választani, ha -egyszer a lengyel trónra kerül? Hán? Szólnak erről a csillagok? - -– Csak homályos útmutatást adnak. Zsigmond király nem fog királyi vérből -származott nőt hitvesévé tenni. - -– Ezt mondják az aspektusok? Hát miféle nőt? - -– E felől be van még zárva előttem az ég. - -– Kutasd tovább, bölcs ember! Kérdezd meg újra a csillagokat! - -– Megteszem, a mire véges elmém képes. - -– És aztán nekem elmondod? - -Megmondhatta volna már akkor Fráter György a királynak, hogy lengyel -Zsigmond Zápolya hugát szándékozik királynévá tenni, de jó oka volt rá, -hogy ezt a titkot ott hagyja még egy ideig a csillagok között. - -A királynak az járt az eszében, hogy lekenyerezze a tudós embert. - -– Megjutalmaználak, bölcs asztrologus, igen örömest, de lásd: üres a -tarsolyom. Egy dénárt sem láttam már Epiphanias óta. A míg szegény -megboldogult királyném élt, mindig volt arany pénz, ezüst tallér a -tarsolyomban, most nem tudom, hová lesz a pénz? Nem tudom. - -S ennél az emléknél nagy könycseppek csordultak ki a szemeiből, végig az -arcz barázdáin, a kuszált szakáll közé. Aztán összetevé a kezeit a -mellén s némán mozgó ajkairól látszott, hogy egy paternostert mond el -magában. Fráter György együtt imádkozott vele némán, a végmondatot -egyszerre mondták el fenhangon mind a ketten: «sed libera nos a malo. -Amen.» - -Percz mulva ismét mosoly derült a király arczán. - -Eszébe jutott, hogy hiszen kincstár ez, a hol ő most van! S ennek a -tudós embernek semmi sem lehet oly nagybecsű ajándék, mintha egyikét az -asztalon levő Corvin-codexeknek adományozza neki. Rátette a száraz, -csontos kezét egy pompás maroquin-kötésű Attavantesre. - -– Ime bölcs férfiu, ezt neked ajándékozom. - -(Így szokta Ulászló – alamizsna gyanánt – szerteszét ajándékozgatni -Hunyady Mátyás kincseit boldognak boldogtalannak.) - -Fráter Györgynek lelkében egyszerre fölébredt az alkalomfogó szellem. A -király kegyosztó kedvében van ma. - -– Fölséges úr. Hálásan köszönöm meg ajándékodat. De az én szegény -kolostoromban ily pompás codexnek nem lenne méltó elhelyezése. De ha -szabad alázatos esedezéssel járulnom felséged elé, inkább kérném -adományoztatni ezt a pergamenlevelet, melyet épen most másolgatok, -kolostoromnak egykori adománylevelét. - -Fráter György olyan kicsinynyé tudta összehuzni magát, a mikor ezt -kérte, mint a hogy egy macska össze tud görbedni, mikor a madarat el -akarja kapni, mint a hogy egy barát össze tud lapulni, mikor valami nagy -dolgot készül elragadni. - -Dobzse László jó szivű király volt. Elgondolta, hogy ennek a szegény -barátnak mennyi tintát, czinóbert, miniomot és ultramarint el kell -fogyasztani, a míg ezeket a czifra betüket mind lemásolgatja, hadd essen -túl rajta; «habeat sibi!» (birja békével), mondá Fráter Györgynek, -elviheted azt az irka-firkát. - -– Kegyeskedjék felséged ráirni az engedelmét, hogy a várnagy megengedje -a pergamen levelet magammal vinnem. - -– Dobzse! dobzse! mondta rá Ulászló s reszkető betükkel odairta a -pergamen végére a «Mathias Rex» után: «affirmavit Vladislaus II.» - - - - -VI. FEJEZET. A MI URUNK. - -Épen a flagellatio napja volt, a midőn Fráter György ezt a nagyérdekű -okiratot a király kegyelméből megnyerte. Joga volt hozzá Isten és -emberek előtt, az ő szerzetének az eredeti adománylevele volt az. El -kellett azt dugnia csuhája rejtekében, nehogy a szigorú pœnitentia -rendjét egy örömhirrel megzavarja. - -A kívül egyszerű barátcsuha belül el volt látva számos rejtekkel, -melyeknek a francziáktól átvett szokás szerint megannyi elnevezése volt. -«Galerie» volt a neve a derékon körül futó tüszőnek, iratok számára. -«Abime» a hónalatti zseb húsnemű adományok gyüjtésére. «Armenienne» a -pogácsáknak. «Precieuse» az olló és borotva megőrzésére. «Necessaire» a -gyógyító cseppes üvegeknek és csodatevő gyökereknek. «Proprette» a -zsebkendőnek, a könyökön «Devote» a kereszt, olvasó, agnus Dei számára, -«Discrete» a csuklyában a kiosztandó szent képecskéknek. Ha pénzt kapott -a barát, fogadalma tiltván annak viselését, azt a «Libertine»-be -csusztatta, mely a faczipő talpára volt alkalmazva. Ekként nem hordták -magukkal a barátok a pénzt, hanem rajta taposának. - -Fráter György még az arczvonásain sem árulta el az örömöt, mely a -testvérek közös öröme volt. Ezen a napon is alávetette magát az éjféli -korbács-szertartásnak. - -Csak másnap, a Rorate után, vette elő a drága ajándékot, a két királytól -megerősített adománylevelet, átnyujva azt a főapátnak. - -– Gloria in excelso! rebegé a főapát, midőn felnyitá az összehajtott -pergament, s megölelte, megcsókolá az előtte térdeplő frátert, és -fölemelé őt magához és ismét megcsókolá az arczát. - -Azzal Te Deum laudamusra hivatta össze a testvéreket s maga tartott -prédikácziót e textus fölött: «az elsők lesznek az utolsók s az utolsók -lesznek az elsők», a melynek értelmét mindenki szivébe vette. - -Nyomban összeült a convent, a sajóládi apát megválasztása végett. Titkos -szavazás utján esett meg a választás. Valamennyi szavazat, egyen kívül, -mely Antoniusra esett, Fráter Györgyöt tisztelé meg e nagy -kitüntetéssel. - -Valóban nagyra fölvitte Isten a dolgát! Néhány év előtt még Zápolya -herczegnő kandallófütője, tudatlan, bárdolatlan katona, és egyszerre -apátur! a király kedveltje! Csudák történnek a földön! - -Az alantabb rangú szerzetesek egyenkint odajárultak Györgyhöz, kezet -csókoltak neki és üdvözölték: «salve sacerdos!» - -«Salve Abbas!» végzé a főapát. - -– Meghajlok a ti akaratotok előtt, monda György. Én megnyerém -szerzetesrendünk számára a királyi adománylevelet, s ti rám ruháztátok -az apátság czímét. De maga az apátság még nincs a kezünkben. Azt még a -templomosrend tartja elfoglalva. Majd ha egyszer magát a kolostort és -annak minden világi javadalmát valósággal visszaszereztem lészen, akkor -viseljem e fényes czímet, addig pedig hadd legyek, a ki valék eddig: -Fráter György. - -S azzal leszállt az emelvényről, melyre a præconisatio alatt felállíták -és sorba járulva a társaihoz, visszaadta nekik a kézcsókot. Aztán a -főapáthoz fordult: «engedd meg, hogy visszatérjek a rendeltetésem -helyére, a királyi bibliothekába és folytassam a munkámat». - -Mindenkinek megvette a szivét a lemondása által. - -Fráter György ezentúl is minden reggel felgyalogolt a várba s most már a -lemásolások czélja el lévén érve, egészen a saját hajlamait követve, -tanulmányozhatá a Corvin-codexeket. Kitelt az időből. - -A sajóládi kolostor visszaadásának az ügye ez alatt haladt, a hogy -akart, hol csigamódon előre, hol rákmódra hátrafelé. A templomosokkal -senki sem akart kikötni. Nádornak, országbirónak, primásnak mind másra -volt gondja, mint veszekedő barátok közt igazságot tenni. - -A király sem jött el többet a Corvin-könyvtárba, hogy folyamodhatott -volna a kegyelméhez (a mivel úgy sem sokat nyert lészen). Ulászlót -megrémíté a pestis, mely Buda várában kitört. Elfutott előle a -gyermekeivel együtt elébb Nagyszombatba ment, azután Prágába. A gyermek -Lajost ott is megkoronázták cseh királynak. A külföldről aztán a királyt -alig lehetett hazakönyörögni. De akkor sem bátorkodott Budára térni, -hanem egyre változtatta a megpihenő helyét Visegrád, Esztergom, Tata -között. S minthogy a pestis mindenütt utána ment, elvégre Sziléziáig -futott. - -Zápolya Jánossal sem találkozhatott Fráter György; mert az még -makacsabbul üldözte Dobzse Lászlót nyomról-nyomra a leánykérésével, s -minthogy lovas-dandárt hordott magával: a király ép úgy rettegett tőle, -mint a pestistől. És a király minden útjában magával hordozta elhunyt -neje arczképét, azzal beszélgetett, ha egyedül maradt. Ha valamire rá -akarták venni a tanácsosai, csak azt mondták neki, hogy álmukban a -megdicsőült királyné jelent meg előttük, az adta nekik ezt a tanácsot: -rögtön beleegyezett. Végre a tanácsos urak úgy szabadíták meg a királyt -a makacs leánykérőtől, hogy kineveztették vele Zápolya Jánost Erdély -vajdájává. Magasra emelték, a honnan nem lehetett neki oly könnyen -leszállni, mint az ország főkapitányságából. - -E közben az a hír is eljutott Fráter Györgyhöz, hogy egyik nevezetes -jóslata beteljesült. Zápolya Borbála királyné lett. Az új lengyel -király, Zsigmond jött el érte s fényes menyegzőjét ülte meg vele -Krakkóban. («Szép királyné leszek!») - -Fráter György imádkozni kezdett a szép királyné boldog uralkodásáért, de -az imádsága elfult a nagy zokogásban. Nem is lett foganatja. - -Vannak könyhullatások, a melyek egyenlő értelműek a bűnnel. - -Hanem Tomiczkyt látta a budai várlakban megfordulni. Csak az ablakon át -látta, nem beszélt vele. Ekkor hizelegte ki Tomiczky Ulászlótól -beleegyezését testvére, Zsigmond király házasságához Zápolya Borbálával. - -A királyi udvarban Szathmáry György püspök regnált korlátlanul. Ő szedte -le az ország jövedelmeinek tejfelét. A parasztból lett egyházfejedelem -minden világi és egyházi hatalmat a kezébe gyűjtött, s kénye-kedve -szerint bánt a nádorral, tárnokmesterrel. Fráter György mind ezt -megtudta régi jóakarója, a várnagy által. - -A «dominicana lætare» napján Fráter György a Corvin-könyvtár ablakából -nézte azokat a jelképes játékokat, a melyeket ezen a böjtutó vasárnapján -szokott mivelni a köznép a budai utczákon és piaczokon. Egy fertelmes, -állatból és ördögből összetákolt és tarka színekkel befestett hét fejű -alakot huzgáltak végig két kerekű laptikán, melyet az ájtatos nép -kövekkel és rothadt almákkal hajigált meg. Ez volt a pokolbeli sátánnak -és a többi apróbb ördögöknek a képe, a kiket a régi pogány magyarok -hagyományai emlékéből hétféle néven nevezének: Guta, Mirigy, Döbröcz, -Manó, Ármány, Fene, Kelevény. Ezt a csodavázat aztán a Szentgyörgy-térre -jutva összetépték és szabdalták; rongyait a sárba taposták s ekként azt -hitték, hogy már most mind ettől a gonosztól megszabadulának erre az -esztendőre. - -Ezt a vasárnapot pedig a római katholikusok az «arany rózsa -vasárnapjának» nevezik. Ezen a napon szokta a római pápa a megszentelt -arany rózsát a keresztyén fejedelmek, vagy királyi asszonyok -legkitünőbbjének ajándékba küldeni a maga nuntiusa által. Ezen szentelt -arany rózsa készül aranyból, pézsmából, és balzsamból, s jelezi képleg a -«Mi Urunkat, Jézust»; a ki a Sáronnak rózsája. - -Ebben az évben a római pápa az arany rózsát a magyar királynak küldé -meg. - -Jó Dobzse László se tudta elképzelni, hogy jutott ő az arany rózsához? – -Uj pápa volt, az küldte neki: X-ik Leo, kit még egy hónappal elébb -Medicis Lorenzónak híttak; ez még nem ismerte II. Ulászlót; az előde, -II. Julius pápa bizonyára nem küldte volna, mert az már ismerte. - -Volt nagy processio az arany rózsa átadásakor a budai várban főpapok és -zászlós urak részéről, a hogy illett. - -Bakács Tamás, esztergomi primás fundálta azt ki a maga nagyravágyó -eszével. Mivelhogy római pápává nem birta megválasztatni magát, ámbátor -erősen meglakta a szent várost s sok magyar pénzt elprédált benne, hát -azt eszelte ki, hogy a hitetlenek ellen megindítandó keresztes háborúnak -a vezérévé emeli fel magát. - -Az alkalom kedvező vala rá. A török birodalomban nagy volt a belső -zür-zavar. Szelim az atyját letaszítá a trónról, a testvérét megölette, -országnagyjait lemészároltatta; azonfölül a persa shahhal is háborúba -keveredett: itt volt az ideje, hogy egy erős kézzel ledöntsék a félhold -uralmát Európában. Az érsek azt hitte, hogy az ő keze olyan erős. -Kapisztrán csak egy barát volt, mégis milyen csodákat mivelt a -harcztéren Hunyady János mellett. - -Csak egy Hunyady Jánost kellett még találni. - -Husvét vasárnapján ismét a Corvina-könyvtár ablakából nézte Fráter -György a nagy ünnepséget. - -A pápai követ, biboros talárban, az arany feszületet vitetve maga előtt -jött fel a Szent-György-térre, aranyos mennyezet alatt. A király nevében -Szathmáry György püspök fogadta a biboros papot; kivel együtt aztán a -várlak templomába vonúlva, ott kihirdeté a követ a pápai bullát, mely -teljes bűnbocsánatot hirdet mindazoknak a föld népeinek, a kik a pogány -török elleni háborúban részt vesznek s anathemával sujtja azokat a -nemeseket, a kik netalán a jobbágyaikat e szent háborútól visszatartják. - -Már erre a király annyit sem mondott, hogy «dobzse». Ő éppen akkor -kötött három évi fegyverszünetet a török szultánnal. Törődtek is azzal, -hogy a király mit kötöget? - -Husvét vasárnapja után következett a «fehér hét», melynek minden napját -meg szokták ünnepelni, annak az emlékére, hogy az első században a -katekumenusok, kik megkeresztelkedének, fehérbe öltöztek, s egy hétig -fehér ruhában jártak. - -E hétnek minden napján szakadatlanul tartott a keresztes pórcsapatok -felvonulása a budai vártérre, kik ott zászlókkal és szuró, vágó -fegyverekkel lettek ellátva. - -Ezek ugyan nem igen voltak fehérbe öltözve, ellenben a mi szurtos szűr, -szőrös guba, zsiros ködmen, daróczkankó van az országban, az mind -megjelent velük együtt. - -A hadnagyaiknak a pápai követ a fehér héten alkotott agnus Deit -osztogatott; mely egy zászlóvivő bárány viaszképében a Megváltót -ábrázolja s csodatevő erővel bír, a hogy azt V-ik Orbán pápa versekbe -foglalá, midőn az agnus Deit a görög császárnak megküldé: - - «Balsamus et munda cera, cum chrysmatis unda: - Conficiunt Agnum: quod munus do tibi magnum. - Peccatum frangit, ut Christi Sangvis et angit. - Praegnans servatur, simul et partus liberatur. - Dona defert dignis: virtutem destruit ignis, - Portatus munde de fluctibus eripit undae.» - -(Balzsamból, tiszta viaszból és szentelt olajból készül a bárány, mely -nagy ajándékot te neked adok. A bűnt megtöri, mint Krisztus vére; a -szülést könnyíti, a méltóknak jutalmat hoz, a tűz erejét elveszi. S a -vízbe esettet kiszabadítja.) - -Fráter György hét nap alatt harminczezernyi hadat számlált meg, mely -egymást felváltá a vár-piaczon. - -A várnagytól megtudta, hogy ezeket mind egy táborba gyűjtik a Rákos -mezején. - -A nagy hadsereg tehát már megvolt. Csak egy Hunyady János hiányzott még -hozzá, a ki azt diadalra vezesse. - -Bakács érsek azt is megtalálta. - -Volt a nándorfehérvári őrségnél egy székely származásu lovas altiszt: -Dózsa György. – (Ez is György!) Ez egy portyázó török csapatnak az -agáját párharczban a nyilt csatatéren levágta. (Épen mint Martinuzzi -György!) - -Ezért a hősi tetteért felhívták ős Buda várába. Egyszerre ünnepelt hős -lett belőle. - -(Pedig ez nem is hozott szekér számra kincseket és levágott deli fejeket -magával.) - -A király elhalmozta a hőst kegyosztásaival, a miket trombita szó mellett -hirdetett ki a herold a piaczon. - -Dózsa Györgynek a király nemesi czimert adományozott, a mire oda volt -festve a lovas vitéz a dárdára szúrt török fejjel és hozzá negyven -telekből álló nemesi birtokot, kettős zsoldot, arany lánczot és arany -sarkantyút! - -Fráter Györgynek eszébe jutott, hogy őt egy annál derekabb hőstettért -kidobták a királyi várból; neki, a nemesnek azt mondták: «czoki -paraszt!» - -Hevesen vert a szive a fehér csuha alatt. - -Dominica in albis napján, mely a fehér hétre következik, avatták fel -Dózsa Györgyöt a Szentgyörgy-téren a keresztes hadsereg fővezérévé. - -Fráter György ott nézte végig az ablakból az egész ünnepélyes pompát. - -Nagy ünnepség készült. Korán reggel ágyudörgés hirdeté a világnak, hogy -hetedhét országra szóló parádé lesz fényes Budavárban. Fráter György már -hajnali felmenetelében egész sereg néppel találkozott, mely a fehérvári -kapu felé tolakodott, csak úgy birt a királyi várig elhatolni, hogy -elkerűlt a földalatti, később ugynevezett jezsuita lépcsőre s onnan -bocsáttatá be magát a hátulsó kapun a kulcsár által. A királyi várnak is -minden ablaka meg volt rakva ünnepi úrnéppel. Kivételt csak a -Corvin-könyvtár képezett. Oda nem bocsátottak be mást, mint az irásfaló -barátot. Az ajtó fölé volt felirva arany betükkel: Procul este profani; -a piaczfelőli ablakok pedig le voltak zárva vastáblákkal, a melyeknek a -közepén csak egy lóher alaku rés volt hagyva a kitekintésre. - -Fráter György mindeneknél elébb, a hogy szoká, az ajtót maga után -bezárva, letérdepelt a feszület elé, s elmondá az e napra szóló -imádságot, melynek czíme «a szent kenet vitele» annak az emlékére, hogy -a szent asszonyok a Krisztus testének megkenésére drága balzsamokat -vivének a szent sirhoz. Aztán megcsókolta az elefántcsontból faragott -remek Jézus-alaknak a lábát s azzal indult a pulpitusa felé, melyen -kiterjesztett könyve feküdt. - -Azonban valami gonosz lélek ezúttal megbabonázta a betüket, hogy azok -tánczolni kezdtek a szeme előtt s mindenféle rendetlenségeket követtek -el, sőt a mit elolvasott, azt rögtön elfelejté. - -Nem hagyta békével olvasni a nagy harangzugás a tornyokban, a nagy -éneklés, virginálás a piaczon. - -Felállt a könyv mellől s odament az ablakhoz. Egy grádicsos zsámolyról -elérte a vastáblán levő nézőlyukat s azon keresztül letekinte a piaczra. - -Elkábította a látvány pompája. - -A tért négyszögben vette körűl a királyi dárdások vértes sorfala, melyen -túl nyüzsgött a bámészkodó nép. A tért képező paloták ablakai mind rakva -ünnepi ruhába öltözött hölgyekkel. - -Maga a tér zöld fűvel és sárga tavaszi virággal volt behintve. A -szökőkút márványmedenczéje pedig jegenye ágakkal körültüzködve. - -A kút előtt volt felállítva a biborral bevont emelvény, mennyezetéről -földig omló szőnyegekkel. Ezzel oldalvást volt egy karzat, az országok -czimereivel, a melyet a tollas sisaku kürtösök és sipfuvók foglaltak el. -A kút mögött egész erdeje lobogott a megyei zászlóknak. - -Ujabb tizenkét ágyulövés után megindúlt a Zsigmond templomából a menet: -elől lovas trombitásokkal, a kiknek nyomában a pánczélos alabárdosok -jöttek, azok után száz ministrans fiú, veres kantusokban, fehér inggel a -kantus felett: ezek keservesen énekeltek; azok után ismét száz fehér -ruhába öltözött szűz, majdan következtek a czéhek zászlóikkal és a -tanácsurak nagy ezüstfejü pálczáikkal, számos zarándokok; a menet -közepén a primás Bakács Tamás, négy főur által emelt baldachin alatt, -kezében a szentségtartóval, utána a pápai követ, a kit kétkerekű aranyos -laptikában vontatott két fényes köntösű kanonikus. S ő utánuk jövének az -egyházi rendek perjelei és a gregarius papok. - -Azoknak az elhaladtával tizenkét lovas dobos nyomában jött maga az -ünnepély hőse: Dózsa György. - -Fehér paripán ült skarlát ruhában, mely gazdagon ki volt varrva -skófiummal, fején tollas sisak, válláról hosszan aláomló fehér palást, -baloldalán nagy veres kereszttel. Lovát kapiczányon vezette két csatlós. - -Olyan büszkén hordta végig tekintetét a zengő sokaságon. Elbizott -dölyföt, durva erőszakot fejezett ki minden arczvonása. Semmi öröm, a -diadalérzetnek semmi mosolygása nem látszott meg rajta. Homloka, -szemöldökei csak fenyegetést tudtak kifejezni. - -A primás és a pápai követ már ott ült, két egymás melletti -zsellyeszékben a mennyezet alatt, midőn Dózsa György oda került. - -Már a lováról való leszállása sem volt valami diszes. Úgy szökött le -róla, a hogy a csikósok szoktak; holott úgy kellett volna neki -leszállni, hogy a lábát a csatlós térdére tegye. - -Ezért az oldala mellett járuló pap, kinek egyik kezében egy vas -feszület, a másik kezében egy hatalmas furkós bot volt, fenhangon meg is -dorgálta. Ez volt a «Nagybotu Lőrincz», a czeglédi plébános. - -Ennek az intésére ráadta a fejét Dózsa György, hogy mikor az ünnepi -emelvény felé járúl, a sisakot levegye a fejéről, s azt az ő kezében -hagyja: úgy menjen a papi fejedelmek elé. - -Dózsa György félreérté a dolgát: azt hitte, neki is fel kell lépkedni a -három lépcsőfokon, harmadiknak a már ott ülő két alak közé. Azonban -fegyvertársa, Lőrincz pap, visszarántá a palástjánál fogva s eszére -adta, hogy neki le kell térdepelni ott az alsó lépcsőre s elvárni -veszteg, hogy mi történik vele. - -Erre megzendült a trombitaszó, melybe szépen belevegyült a klerikusok -templomi karéneke, melynek végeztével Bakács érsek felállt a zselyéből, -s a diszes tokba rejtett királyi pergament levelet kibontva, felolvasá -belőle az összes nép előtt II. Ulászló rendeletét, melyben vitéz hivét -Dózsa Györgyöt kinevezi a hitetlenek leküzdésére felgyülekezett tábornak -teljhatalommal ellátott fővezérévé! - -Az ágyúk dörgése viszhangzott a budai hegyekről. - -… Fráter György onnan a vastáblás ablakból minden szót meghallott. - -Teljhatalmu fővezére az egész keresztes tábornak. - -Tegnap még egy fakó altiszt és ma már fővezér! - -Valami incselkedő gonosz szellem, (tán maga a Belzebub) oda sugdosott a -fülébe: «lásd, ez te lehettél volna! Azon a helyen most neked kellene -állnod! Ez a dicsőség te neked volt szánva! – Mit cseréltél rajta?» - -A primás után következett a pápai nuntius. Az is felállt a helyéről s -kezébe fogva a nagy fehér selyem zászlót, közepén veres kereszttel, -átnyújtá azt Dózsa Györgynek. Lőrincz pap magyarázta a népnek a biboros -pap szavait. A pápa küldi azt egyenesen Dózsa Györgynek, hogy e -megszentelt, megáldott zászlóval vezesse a hivők táborát a pogány -hitetlenek ellen győzelemre. - -Midőn e szent jelvényt átnyujtá a vitéznek a biboros pap, Dózsa György -fölemelkedett a helyéről, a zászlót magasra lobogtatva; holott épen e -ceremonia alatt térden kellett volna maradnia, a hogy körülötte az egész -népség letérdelt, még a fegyveres vitézek is féltérdüket meggörbiték. - -Lőrincz pap hasztalan rángatta, nyomta lefelé Dózsát, annak nem akart -meghajlani a térde. Bakács érsek arcza haragpirtól lángolt már. - -A finom arczu olasz főpap ajkain mosoly vonúlt el. Őt nem hozta zavarba -a nyers barbar erőnek túlhabzása. Elővette a tarsolyából a kis -ollócskát, s a saját veres övéből kivágott vele egy keresztet. Azután -oda inte magához az emelvény mellett álló szűzek közül egyet s megbizta -vele, hogy tüzze fel ezt a kisebbik keresztet a fővezér mellére. - -Ezért aztán mégis csak le kellett újból térdepelni Dózsa Györgynek. - -Az a jelenet mindenkinek a szivét meghatotta: a midőn az a szőke hajú -szép szűz a durva hadfinak a mellére feltüzködte a biboros paptól -kivágott veres keresztet. Az egész nép térdre borúlt, mellét verte és -imádkozott. Végül a szép leány saját fejéről levéve a koszorút, azt -Dózsa György homlokára tette. - -Fráter Györgynek elvette az eszét ez a látvány. - -A sátán ott állt a háta mögött suttogva: «ez mind a tied volt! A zászló, -a kereszt és a szép leány koszoruja.» - -Mikor az egész nép térdre borult s imádkozni kezdett, ő is imádkozni -akart: elfutott az ablaktól, oda borult a feszület elé és elkezdte az Úr -imáját. De csak odáig tudta mondani: «legyen meg a te akaratod». Az már -nem jött ki az ajkán. A sátán tele tölté szivét keserűséggel, úgy, hogy -túlömlött rajta. - -Fellázadt az Isten ellen és pörbeszállt vele! - -– Te! Te! Mindenható! Mindent tudó Isten! Ki teremtesz és -megsemmisítesz! Mért semmisítettél meg engem? A ki látod a jövendőt, -mért takartad azt el én előlem? Nekem adtad az erőt, a tehetséget s -másnak adtad a jutalmat, a dicsőséget. Én hágtam fel arra a magasra, -miért szólítál le róla? Nekem volt adva, hogy népek vezére, országok -felszabadítója legyek, a te kezed taszított vissza, hogy szolgák -szolgája legyek s viseljem az elfeledtetés darócz csuháját. Nem tudok -hozzád könyörögve fordulni többé! Ha hozzád szólok, csak a panasz -hangját tudom felkiáltani! – Ne énekeljétek azt a zsoltárimát! – Itt egy -elkárhozottnak az orditása tör azon keresztül. - -S a mint a nép üdvrivallásának, a trombiták harsogásának, az -inclangoriumok csengésének, a harangok zugásának össze zajdult hangja -áttört a vastáblákon: az égre lázadó féktelen indulattól ájultan rogyott -le a márvány padlatra Fráter György. - -Mikor nehéz aléltából felocsudott, már akkor a vas ablaktáblák -lóhernyilásain a leáldozó napvérveres sugárpászmái világították be a -sötétes könyvtárt. - -Senki sem jött a segítségére. Az ajtó is be volt zárva. De a mai hires -napon kinek is jutott volna eszébe, hogy valahol valami könyvtárban -lézeng egy fehér barát, a ki nem jön elő a nagy petekre, ugyan mi baj -érte? - -Kiosonhatott észrevétlenül. A várnagy szobájában is áldomást ittak, a -kulcsár már régen készen volt. A Corvina-könyvtár kulcsát felakasztotta -Fráter György a fogasra s kiment az utczára. - -Minden utcza és piacz teritve volt sárba gázolt fűvel, virágokkal és -hímes tojások hajával. Az volt a szokás, hogy a husvéti piros tojásokat -minden ember a fehér vasárnapon fogyasztá el. - -A várpalota ajtajától kezdve a bécsi kapuig minden lépten-nyomon ittas -csoportokra talált, a miktől alig birt megszabadúlni. Lefülelték, -noszogatták, hogy ő is vegye fel a veres keresztet: menjen velük a -hitetlenek ellen. – A vérmezőn pedig ökröt sütöttek s a körül nagy volt -a sokadalom. – Elkerült messze a Mátyás király vadaskertje felé, a hol a -mostani Zugliget és Normafa van, onnan tért vissza a pálosok szent -Lőrincz-kolostorába. Sötét volt már, csak a szentjános-bogarak -világítottak az erdei ösvényen. - -A főapát mindjárt meglátta fráter György arczán a lelki változást. - -– Pater peccavi! Lihegé György, arczra vetve magát a főnöke előtt. -(Atyám vétkeztem.) - -És aztán elmondta előtte az egész látványt, a mit átszenvedett. Egész -odáig, a hol a feszület elé leborúlva, szájába szakadt az Ur imája. - -– Nem tudom ezt a szót kimondani: «Legyen meg a Te akaratod!» Miért a -«Te» akaratod? Miért nem az «én» akaratom? Holott te oltottad az emberi -szivbe a «szabad akaratot»! Én akartam nagygyá, kitünővé, nemzet -vezérévé lenni! Annyi jogom volt hozzá, – két annyi, száz annyi, mint -annak a másnak! – És engem elzártál előle, odaadtad az érdemetlenebbnek. -Nem tudok imádkozni többé! Ha kimondom «Isten!» a második szó pörpatvar -az Isten ellen. - -… Dominica in Albis volt: béke napja a kolostorban. A főapát még is -vigiliára harangoztatott, s összegyüjté a kápolnában a testvéreket. - -Ott azután az egész gyülekezet előtt elmondá reszkető szóval, hogy a -sátán gonosz játékot űz a halandókkal: ime a szerzet legkedvesebb tagját -megszállta pokoli szelletével, hogy perbe szálljon az Istennel és -megtagadja az Ur imáját. - -Mindenki elszörnyedt. - -A kápolna közepén álló penitentiárius egy szót sem tudott a védelmére -felhozni. - -Egyhangulag arra itélték, hogy a kolostor tömlöczébe bezárassék, s ott -legyen tartva nagy bőjtölés és vezeklés között, a míg az ördög ki nem -száll a szivéből. - -Fráter György bezáratott a kolostor tömlöczébe, a hol semmi világosság -sem volt: csak egy csekély nyiláson át hatolt bele a külső fény egy -alacsony ablakon át, mely vasrácscsal volt elzárva. - -Ezen az éjszakán pedig a budai várban annyi viaszgyertyákat gyujtának -meg, sőt a királyi vár előtt egész viaszoszlopokat, hogy az éjszaka -hasonlatos lőn a nappalhoz és Fráter György mind ebből semmit sem lát -vala; hanem beszélget a kigyókkal és patkányokkal, a kik mély odujában -lakótársai valának. - -E mély földalatti oduban tölté Fráter György éjjeleit és nappalait, a -melyek egymástól alig különbözének; azt az alacsony ablakot, mely -boltozat alatt volt, sűrűn benőtte a folyondár iszalag, mely a -világosságot alig ereszti által. Egy fülemüle rakta meg ottan a fészkét, -a kinek az a szokása, hogy éjjel épen olyan szorgalmasan énekel, mint -nappal, s a mit éjjel-nappal énekel, az mind az Urnak dicsérete. - -Ez is csak Györgynek a lelkét háborítá. - -«Mit énekelsz, te oktalan szárnyas barom az Úrnak dicséretére? Volt te -neked valaha igérve, hogy sas lesz belőled? Lettél valaha arra -kárhoztatva, hogy a békák, a varangyok sorsát osszad, s velük együtt -kuruttyolj?» - -Álmodott-e, vagy ébren volt, azt sem tudta. - -A «kereszt feltalálásának» napján megjelent az ajtaja előtt a főapát, -felnyitva az ajtaján levő szűk rekeszt, melyen keresztül a kenyeret, -vizet be szokták a rabnak nyujtani. - -– Fráter György! Megtanultál-e már az Úrhoz imádkozni? Kérdezé a főnök. - -– Nem tanultam. Felelé a vezeklő. Folyvást álmokat látok, a melyek közém -és a Jehova közé állnak. Azt álmodom, hogy én vagyok Dózsa György. -Hivásomra fegyverbe áll az egész nemzet. Előre haladok a szentelt -zászlóval. Nyomban jönnek az ország nagyjai. A főpapok, zászlós urak, -zászlóaljaikkal. Báthory István, Bornemissza előttem hajtogatják -zászlóikat. Az egész nemzet urának nevez. Jöttömnek hirére a hitetlenek -tábora futva fut a vivott Knin alól. Elég a nevemet kimondani, hogy a -csata győzelemre forduljon. Ez az álmom. Mikor aztán fölébredek, a -varangyok mászkálnak a lábaimon. Hogy jönne ajkaimra itt az imádság. - -A főapát azt mondá neki: «az ég adjon neked megjavulást!» s elhallgatá -előtte, hogy Dózsa György nem a hitetlenek ellen indítá meg a táborát, -hanem a magyar nemesség ellen, hogy Pest-Buda környékén elpusztított már -négyszáz nemesi udvart, lakóikat lemészárolta, öl, dúl, pusztít három -világsark irányában. A negyediken ma verték szélylyel egy seregét -Bornemissza nemesekből és polgárokból alakult hadai a Rákoson. - -Hagyta őt álmodni tovább. - -Pünkösd vasárnapján újból meglátogatta a vezeklőt börtöne ajtajánál a -főapát, a mely napot a keresztyének azzal ünnepelték meg, hogy térdet -nem hajtottak, hanem fennállva könyörögtek, s ismét megkérdezé: - -– Tudsz-e már az Úrhoz imádkozni, Fráter György? - -– Kevésbé, mint eddig. Álmaimban ott látom magamat, a mint Belgrádnál a -Dunán átkelve, szembe jön rám a hitetlenek derék tábora, a nagyvezérrel, -a próféta zöld selyem zászlójával. Hadseregeink egymásba omlanak. -Vérpatakok folynak, tetemhalmok emelkednek. Végre győz a keresztyének -tábora. A szent zászló a veres kereszttel az ellenség szekérsánczában -lobog. Én ott állok a zászlót emelve, s hallgatom a népek százezreinek -hozsánna kiáltását. Egy nyíl röpül a testembe. Éget. Odakapok. Nem nyíl -volt. Csak egy patkány, mely megharapott. Én nem Dózsa György vagyok, -hanem Fráter György! Fráter György nem tud imádkozni. - -És a főapát elhallgatá előtte, hogy Dózsa György épen e héten vívta meg -a csanádi ütközetet, melyen a magyar nemesség táborát tönkre verte, -Báthory István temesi bánt sebekkel borítottan megfutamítá. A foglyul -esett csanádi püspököt, Csáky Miklóst, főpapi ornátusában karóba -huzatta, az elfogott nemeseket kegyetlenül kivégeztette. - -– Isten adjon neked jobb szellemet. - -Ismét magára hagyta a vezeklőt. - -A gonosz szellem, mely Fráter Györgyöt megszállva tartá, olyan -megátalkodott makacs volt, hogy annak kiűzésére csak apostoli csodatétel -volt képes. Eleven képzelődése folyton viziókkal, halluczinácziókkal -kápráztatá. Csataképek és várostromok, vérontó ütközetek és -diadalünnepek váltogatták egymást látó lelke előtt. A felszabadított -rabnépek, bolgárok, görögök, ráczok, minden új diadal után seregestül -jöttek zászlóikkal az ő szent hadát szaporítani, mert ő volt annak a -fővezére, nem Dózsa György. Mind ezeket az álmait elmondá rendén a -látogatására jövő főapátnak, a ki nem akarta még e borút lelkéből -elűzni. - -Egy napon azt a próbát tették vele, hogy odaküldték hozzá a sötét -odujába a volt noviczius társát, egy égő viaszgyertyával, hogy legyen -vigasztalására. - -A noviczius elmondá neki, hogy holnap lészen Krisztus testének és -vérének ünnepnapja, mely napon a vezeklők börtöneikből kibocsáttatnak, -hogy a nagy proczesszióban, mely Budavárát körül kerüli, az erőt -vesztett ördögöket mimeljék. A trónuson emelt monstranczia után járul -Orsolya a szűz társnéival, szent György a sárkánynyal, óriás Kristóf a -gyermekkel, Katalin a karddal és kerékkel, Borbála a kenyérrel és -kehelylyel, Keresztelő János az Isten bárányával, a sok lámpáshordó és a -csengetyűsök. Fráter Györgynek is meg lesz engedve, hogy ez ünnepen -láthassa a napot, s a maga ördögét, kitől e napon megszabadul, -csufondárosan képviselhesse. - -– Apage! kiálta rá Fráter György. Az én szellemem nem hagy el engem. -Mindennap Krisztus vérének napja én nálam, mert az én unicornisom -mindennap megökleli őt. Ne rontsd el az én sötétségemet, a melyben én -látok. - -Azzal elfujta az égő gyertyát. - -A noviczius rémülten futott ki az odúból e rettenetes beszéd után. - -Így múlt el az egész szent Iván hava, nevezetes ünnepeivel, melyek -Keresztelő János, szent László király, Péter és Pál apostolok emlékének -voltak avatva. György odujából csak őrjöngő kaczaj felelt vissza, midőn -az ajtórésen bekiáltották hozzá a dicsőült nevét, kit a keresztyén világ -e napon ünnepelt. «Dózsa György a legfőbb szent a kerek földön!» - -Saját magát állítá fel bálványnak Dózsa György alakjában és azt bámulá, -azt imádá. - -Elkövetkezett a szent Jakab hava is. E napon a jó öreg fráter Antonius -jött oda Györgyhöz, s egy szent könyvből felolvasta előtte a hatalmas -apostol curriculum vitaejét, kit a Krisztus a «mennydörgés fiának» -nevezett, ki az ördögökkel czimboráló Hermagenes máguszt a saját dæmonai -által elragadtatá és megtéríté, kinek végül Herodes leütteté a fejét, s -aztán a tanítványai a holttestét egy üres bárkába helyezve, a tengerre -bocsáták, s ime a bárka kormányos nélkül eljutott a spanyol partokra, -Compostellába, a hol a szent apostolt ma is ereklyéül őrzik. - -Fráter György dühösen ugrott a börtöne ajtajához, s elkezdte azt ököllel -döngetni. - -– Elhallgatsz vén bolond, álomlátásaiddal. Meséld el azokat a vakoknak, -a kik soha tengert nem láttak! Én tudom, mi az a tenger? mert rajta -állok, s gályákról ostromlom Konstantinápoly kapuit. - -Már ekkor Byzanczig hatolt el rémálmodozásaiban. - -Apostolok oszlásának napján ismét odajött a börtön ajtajára a főapátúr, -s nevén szólítá. - -– Fráter György! - -– Mit háborgatsz? Mit ébreszgetsz! Most vívtam meg a döntő ostromot a -Romanus kapunál! Ott áll Dózsa György a Zsófia templom előtt, kezében a -keresztes lobogóval. Szelim szultánt halva hozzák elém. A Szerály -palotája megnyilik előttem. A boldogság kapuja, a melyen férfinak nem -volt szabad belépni. A kincstár, az arany trónus, karbunkulusoktól -ragyogó. Abba vezetik fel a főpapok Dózsa Györgyöt és megkoronázzák a -Komnénusok koronájával, és Kyrie eleizont énekelnek hozzá. - -… Igenis, akkor ültették Dózsa Györgyöt a tüzes vas trónusba, s -megkoronázták a tüzes vas koronával Temesvárott, miután -keresztyénvérben, hazafivérben duló seregét az erdélyi vajda derék -ütközetben tönkre zúzta! - -De erről nem szól a főapát Györgynek. - -Szeliden beszélt hozzá, a hogy őrjöngő hagymázossal szükség beszélni. - -– Igen jól van, fiam, tehát miután mindent elértél, a mit a te lelked -kivánt, jőjj elő a te vezeklésed odujából, s folytasd a te mindennapi -dolgaidat. - -Azzal felnyitá előtte a börtönajtót, s leszállva hozzá a nyirkos -falépcsőkön, kézen fogva felvezeté őt a világosságra. - -Fráter György a börtönajtóban megállt és visszafordítá arczát, nagyot -sóhajtva. - -– A míg e sötét oduban voltam, Dózsa György vezér voltam, mostan pedig -vagyok Fráter György. - -– Járjál békével. Monda a főapát. Eredj fel a várba, a -Corvin-könyvtárba, ülj le az asztalodhoz, s folytasd a copiákat. - -Fráter György elindult. Mikor a kolostor ajtajánál a felfeszített -Krisztus szobra előtt elment, az arczát sem fordítá felé, se a -keresztjelet nem vetette magára. Nem tudott imádkozni. - -Lassan elbandukolt az erdőkön keresztül, majd a népes utczákon végig, -melyeken csupa idegen katonákat látott csapatokban járni, s a hogy -szoká, a vár hátulsó ajtaján beosont a királyi lakba. Tudta már, melyik -szegen áll a könyvtár kulcsa, kérdezés nélkül eljuthatott a régi -fülkéig, a hol a könyve és kalamárisa kitárva állt. Egy pók hálót szőtt -a könyv és a tintatartó fölé. - -Györgynek eszébe jutott a török monda, mely szerint a pók, mely hálóját -Mahomed rejteke elé szőtte egy éjszaka, menté meg a prófétát üldöző -ellenségeitől. Ez az emlék gondolkozóvá tette. Hátha neki is tiltva van -e pók hálóját letépni? - -A könyvtár ablaktáblái a piacz felől most is zárva voltak. Künn a -piaczon pedig nagy népmoraj zsibongott, melybe később hangos dobverés és -trombitarecsegés vegyült. - -Fráter Györgynek a lelkében ismét fölelevenült a legutolsó nap látványa. -Dózsa György felmagasztaltatása. Ma ez ismétlődik. Talán a harczdöntő -diadal hirét trombitálják ma ki a világnak. - -«Eredj oda.» Suttogá neki egy láthatatlan szellem. De az már egy másik -szellem volt. - -Odalopózott az ablakhoz, s kikémlelt a vastábla lyukán. - -A piacz tele volt néppel. Idegen fegyverzetű katonaság képezett -négyszögöt sorfalakban. - -A nagy szökőkút előtt volt felállítva egy magas bitófa. És annak a -horgára kifüggesztve egy emberi fő, egy felnégyelt törzs csonkjával, -melyről a jobb kar alácsüngött, a fő vaskoronába szorítva, fekete mind. - -A bakó az utolsó kalapácsütést végezte egy fekete táblán, melyre veres -betűkkel volt felirva e név «Dózsa György». - -S alant a vérveres posztóval bevont emelvényen állva, a királyi herold -kiáltá a népnek: - -– Íme itt függ amaz istentelen szörnyeteg Dózsa György, ki az országot -lángba borítá, sok ezer keresztyéneket legyilkoltatott, városokat, -falvakat hamuvá égetett, püspököket és zászlós urakat kínok között -kivégeztetett, míg végre az erdélyi vajda, Zápolya János által Temesvár -alatt derék ütközetben tönkre veretett, és társaival együtt elfogatott, -tüzes vas trónba ültetve, tüzes koronával megkoronáztatott, éhes -czinkosai által összemarczangoltatott, s négy felé vágatott. Lássátok -népek és rettegjetek! - -Fráter György arczra veté magát, s térdein csúszva vonaglott a Krisztus -alak elé, s átkarolva a feszületet, forró csókjaival halmozá el az -üdvözítő átszegezett lábainak sebeit. - -«Miatyánk Isten! Legyen meg a te akaratod! Legyen meg a te akaratod! -Legyen meg a te akaratod!» - - - - -VII. FEJEZET. PÁRA ÉS LÉLEK. - -A pusztában eltévedtnek az édes víz forrása az, a mi a lelkében -eltévedtnek az imádkozás. – Fráter György nem győzött eleget inni e -forrásból – oly szörnyű szomjazás után. - -A várnagy észrevette régi vendége jelenlétét a könyvtárban s bement -hozzá a főajtón keresztül. Megijedt, mikor meglátta. György sápadt és -szikár volt: a börtön lejárta. - -– Hej, édes fráterem, de régen nem láttalak! Talán beteg voltál? - -– Sulyos beteg voltam. De már meggyógyulék. - -– Látszik az orczádon. A két halántékod majd beszakad s alig tudsz bőrt -húzni a fogaidra. Szólj, mit főzessek a feleségemmel a számodra valami -lábbadozónak valót? Lesz tárkonyos bárány. - -– Köszönöm. Ma bőjt van. - -– Dehogy van. Ma ünnep van. - -– Nekem bőjt van. - -– Pedig az egész város jubilál ma: annak az örömére, hogy ezt az -ördögökkel-egyidős Dózsa Györgyöt négyfelé vágták. Hallottál-e erről a -gyehennaemberről nagy betegségedben? - -– Semmit sem hallottam. - -– No hát majd én ide hozom neked a királyi iródeáknak a diáriumát, a -melyben fel vannak irva napról napra a szörnyű gonosztettek, a miket ez -a pokolpozdorjája elkövetett nyomorult hazánkon. Abból mindent megtudsz. - -S odahozta Fráter Györgynek a rémséges krónikát. - -Fráter György, mikor először végig olvasta a rémmeséknek azt a -sorozatát, egyszerre elfelejtette az egészet. – Mi történt vele? – Az a -bámulatos emlékező tehetség veszett volna el nála talán, a hosszú -börtönlakás alatt? Az álmait szokta az ember elfeledni, mikor fölébred. -– Mikor aztán másodszor is elolvasta Dózsa György történetét, akkor -elővette a sirás. Úgy zokogott, mintha mindezeket a rémdolgokat ő maga -követte volna el. A mint pedig harmadszor elolvasta a krónikát, -fölemelkedett a lelke és hinni kezdé, hogy ő valóban az Urnak -kiválasztott embere és mind az, a mi vele történt, Isten különös -rendeletére történt: vitézségének kudarczczal jutalmaztatása, szolgai -megaláztatása, börtönben senyvedése. A nagyravágyó léleknek, mit Isten -keblébe lehelt, Isten meg is határozta az utját. – Most már György -világosan látta ezt a meredek utat – az aljától a lonkájáig. - -Este volt, midőn visszatért a Szent-Lőrincz zárdába. - -A barátok mind kinn voltak a pagonyban: komlóvirág szedéssel voltak -elfoglalva. Sert készültek főzni, lakomához való sert. - -A főapát messziről meglátta Györgyöt az erdei ösvényen közeledni. Már a -lépései elárulták a közeledőnek, hogy más ember tér vissza, mint a ki -eltávozott. A reggeli György lehorgasztá csuklyába dugott fejét, az -esteli szabadon emeli fel arczát az ég felé. - -A megérkező «laudetur Jesus Christus» szóval, térdhajtással és -kézcsókkal üdvözlé a főapátot. - -– In æternum amen. - -– Atyám. Én megöltem a régi embert s feltámasztám az ujat; a hogy az -üdvözítő parancsolá. - -– Meg volt ez nekünk jövendölve. Keresztül mentél a tisztító tüzön s -fényeskedve jöttél ki belőle. Gloria Deo! Ime testvéreid lakomával -készülnek boldog megtérésedet felszentelni. - -– Miért ez örömünnep, atyám? Azért, hogy nem én követtem el mind ama -szörnytetteket, a miket bizonyára szintugy elkövettem volna, mint Dózsa -György; ha az Ur másfelé nem téríti utamat? - -– A mai ünnepi lakoma annak örömére készítődik, hogy az Ur nem csak a te -sorsodat fordítá el; hanem rendünknek is meghozta a diadalt a -veszteségből. Ime az történt, hogy a templomosok, a kik a sajóládi -apátságot bitorolva elfoglalák, a zendülés alatt összeczimboráztak -Barabás pappal, Dózsa egyik alvezérével; de a nemes urak banderiumai -széllyelverték őket s a templomosokat levágva a sajóládi kolostort is -visszafoglalák tőlök. Ma jött meg a nádor izenete, hogy az apátság, a -király rendelete szerint, rendünknek visszaadatott, s várja a -megválasztott apátot. E megválasztott apát te vagy. A mai nap a te -beiktatásodnak az ünnepe. - -A börtönből egyszerre fel a currulis székbe! - -– Meghajtom fejemet: szólt Fráter György. Testvéreimnek és te neked -atyám legyen hát ez a mai nap a vigalomnak napja. Énekeljétek az öröm -zsolozsmáit. – Tartsatok libatiókat s gyujtsatok örömtüzeket. Tegyetek -koszorukat a szentek fejeire. Nekem azonban, mennél nagyobb dicsőség ért -e napon, annál inkább vezeklésnek és vigiliának napja ez. Engem -bocsássatok abba a sötét oduba vissza, a melyben hosszú időket tölték, -hadd legyek még ottan holnapra virradóig. - -– Mért akarsz a carcerbe visszamenni? - -– Hadd lássam most, midőn látó szemeim vannak, a Jehova Istennek -dicsőségét, a kit nem láttam, midőn vak valék, és hadd tanuljak azoktól, -a kik többet tudnak, mint én. Ime a pinczebolt lakója, a varangy, előjön -az ő földalatti lyukából, midőn az Ur zivatarát megérzi és vartyogni -kezd, pedig nem hallja a mennydörgést. A sötét szögletben gunnyasztó -pók, mikor megérzi, hogy derült idő jön, hálót sző mesterségesen, pedig -nem látja a napot. Hadd tanuljak a varangytól és a póktól bölcseséget. A -bozótban, mely börtönöm ablakát elsötétíté, egy fülemüle rakott fészket -a tavaszszal. Az énekelt ott éjszakánkint. Magamban szidalmaztam: minek -dicséri az Urat, holott én perben állok vele. Aztán elhallgatott. Most -másodszor újra megszólalt. Pedig ő nem tudja, hogy az égen csodák -következnek, hogy Szent Lőrincz tüzes könyei fognak nem sokára hullani -csillagok alakjában. Mégis énekre kel. Ime a párahordó teremtések tudják -azt, a mit én, a lelkes állat magamtól meg nem értek. Engedj engem az -éjszakára visszatérni abba az oduba: hadd tanuljon a párától a lélek. - -… És Fráter György a jubilaeum éjszakáját ott tölté önkényt a földalatti -börtönczellában és végig járt lelkében mind azokon a fényes ábrándokon, -a miket e helyen álmodva teremtett magának és aztán azokon az ádáz -történeteken, a miket a rémkrónikából megtudott. A fülemüle az ablak -előtti bokorban meg-megszólalt, késői másodéneket csattogtatva s -tanította a «lelket» égfelé szállni a pára. S hogy a lélek földalatti -oduja ne legyen oly sötét, a nyitott ablakon át egy szentjános bogár -bemászott hozzá s pisla világot gyujtott börtönében. Még ez a féreg is -tudta, hogy ez a mai éjszaka jubilaeumnak és illuminatiónak az -éjszakája. - - - - -VIII. FEJEZET. A MÁRVÁNY-ARA. - -A sajó-ládi apátságot két nagy birtokú testvér földesúr, Ónodi Czudar -Péter és György alapította a Sajó mentén. Ők építtették az erős -bástyafalakkal környezett kolostort, s attól nem messze a «Hétfájdalmú -istenanya» tiszteletére szentelt kápolnát, melynek háromszögletű az -alakja: a hipotenusán az ajtó, a két kathetuszon az ablakok, azok is -mind háromszögbe menők; a tornya is háromszegletű, a csengetyüje is az -volt. - -Mikor Fráter György átvette az apátságot, nagy rendetlenségben talált -minden gazdaságot. A bitorló templomosok csak a nép zsarolásához -értettek: a jobbágyság elszegényedett a kezük alatt. - -Két év alatt csodákat mívelt az új apát. A nép és a tájék átváltozott a -keze alatt. Az eddig zabtermő földeken lenvetések virítottak. Olyan volt -az, mikor virágzott, mintha a kék ég tükröződnék vissza. Azt a lent maga -szőtte meg az osztovátához betanított jobbágyság s a finom fehér -gyolcsot messze földre hordták. Olajsajtu préselte ki a lenmagot s az is -szép hasznot csorgatott; a Sajó, mely eddig csak pusztítani tudott, -medrébe lett szorítva s tizenegy kerekű malom lett ráépítve, mely három -vármegye számára őrölte a lisztet. Pár év mulva olyan hire lett a -sajóládi apátságnak, hogy a földesurak odaküldték a tiszttartóikat -patvariára. - -Látomás szerint, hallomás szerint Fráter György nem látszott törődni az -ország dolgával, de a mit kicsinyben megkisérlett, az volt az -alapeszméje jövendő nagyságának. Gazdaggá tenni a birtok urát, legyen az -egy apátság, vagy egy királyság; de úgy, hogy a jobbágy is gazdag legyen -mellette. A saját kis uradalmában sikerült ez neki. - -Fráter György ez időben egész fiatal volt, a harminczas évek elején. -Szokatlan volt ilyen fiatal apáturt látni, a ki erőteljes fiatalsága -mellett ascétai életmódot folytat, de nem azt a testgyötrő Simeon -Stilites-féle önkínzást, imádságszaporítást, hanem férfihoz illő -munkálkodást; mindennap korán reggel bejárja az egész uradalmát. Sohasem -ül se lóra, sem szamárra; tűr éhséget, szomjuságot naphosszant és távol -tart magától minden asszonynéppel való hivalkodást. Az erkölcsöket is -megjavította, a mióta az apátságot elfoglalá. Nincs már lator, -félkézkalmár, angyalcsináló, czafrangos az egész vidéken. A -hamispénzverők is elvonultak más zugába az országnak. - -Egy este a vendégjelentő kürtszóra lebocsátkozék a kolostor csapóhidja s -egy fedett hintó gördült be rajta. Semmi kiséret nem jött vele, még csak -egy hajdu sem kapaszkodott a hátuljába. Így szoktak a környékbeli -földesurak hébe-hóba a sajóládi apáthoz ellátogatni. - -Azért Fráter György maga jött le a monostorából az érkező elfogadására, -tisztelve azt a regulát, melynél fogva «Sacerdos debet esse homo -hospitalis» (a pap tartozik vendégszerető ember lenni). - -Visszadöbbent, midőn vendégét a kocsit fedő bőrleffentyük közül -leszállni látta. - -– Nagyságos uram! - -(Azon időben «nagyságos» czimmel csak a vajdákat illették.) - -Zápolya János volt a vendég. - -Egyszerre ráismertek egymásra, pedig nyolcz éve múlt, hogy legutoljára -látták egymást. - -– Szent atyám. Viszonzá a megszólításra Zápolya. - -– Valóban te vagy előttem? Erdély vajdája, a haza megszabadítója: Dózsa -György legyőzője? - -– Most pedig üldözött saját hazámban. Futva jövök Budáról. - -– Ezért minden kiséret nélkül. - -– Hatszáz lovas vitéz kisért fel a Rákosra. Azokat hátra kellett -hagynom, nehogy rám ismerjenek róluk és lemészároljanak. - -Fráter György felvezette a kolostorba nagyságos vendégét s gondoskodott -annak rangjához méltó ellátásáról. - -– Hol maradt Tomiczky? kérdezé a vajdától, midőn magukra maradtak. - -– Tomiczky áruló lett. - -– Ezt az első nap megmondtam nagyságodnak, a mikor még kályhafütő -voltam. - -– Hiba volt, hogy nem ügyeltem a mondásodra. Ulászló és Szathmáry püspök -a lengyelt betolták a przemysli püspökségbe, s most az minden eddigi -tndományát ellenem fordítja. - -– Hát a királyné nem tudta ezt megakadályozni? - -– A királyné? Borbála hugom? Majd beszélünk erről poharazás után. Ne -rontsuk el vele a vacsorát. - -– Azt már hallottam, hogy Anna herczegnőt eljegyezték Ferdinánd -főherczegnek, s ha az el nem venné, nőül veszi maga Miksa császár. - -– A császár hatvanhárom esztendős, a herczegnő pedig tizenkettő. - -– Az eljegyzés meg is történt Bécsben, a Szent-István templomában, a -hová a magyar király és a lengyel király is felmentek; a magyar főurak -is ott voltak; öcséd György is. A nagy lóversenyen ő nyerte az első -pályadíjat. - -– Én pedig nem voltam ott, de azért elvesztettem az első pályadíjat. No -de ez a kisebbik baj. Nagyobb annál, hogy ez alatt elvesztettem a -hadjáratot Zsarnó alatt, Bali bég ellen. Vert hadvezérnek ajtó mögött a -helye. - -– Talán még sem. Perényi nádor, úgy tudom, hogy tiltakozott a bécsi -kötés ellen, melyben Magyarország a császár utódainak elszereztetett. -Pozsony utczáin a köszvényes főúr zsöllyeszékben hordoztatá magát körül -s úgy hirdeté ki a nemzete protestatióját. - -– Megfordult már! A siklósi vár, meg a római birodalmi herczegi czím -megpuhítá a kemény hazafit. Ő is aláirta a szerződést. Most már mind azt -nem lehet visszaigazítani, mert Ulászló király meghalt. - -– Meghalt a király? Hozzánk még nem érkezett el a hire. - -– Szegény Dobzse László! Annyira fölösleges ember volt a világon, hogy -mikor bevégezte az életét, majd alig akadt ember, a kinek eszébe jusson, -hogy a holt királyt még el is kellene temetni. Azt meg épen senki sem -tartotta kötelességének, kogy még az országot is értesíteni kellene a -király haláláról. Hát törődött valaki az életével? Veszi valaki észre, -hogy nem ül már a trónon? Itt maradt utána a trónörökös: a megkoronázott -király. A kit úgy hinak az urak egymás között, hogy «kis öreg». Egy -megvénült gyermek. A Rákoson összegyült nemesi rendek azt követelték, -hogy az ország rendeljen mellé magyar kormányzót. Engemet kivántak. De a -fiatal királyt az én ellenségeim tartják hatalmukban. Tomory budai -várparancsnok az országgyülést ágyukkal szóratta szét. Én ott hagytam az -udvart és az országgyülést. Ellenségeim halálra keresnek. A magyar -főurak és főpapok a brandenburgi őrgrófot, Györgyöt kivánják az ország -kormányzójául. - -– A ki Corvin özvegyét nőül vette. - -– Már el is temette, a Hunyadiak nagy birtokaival együtt. - -– S ez lesz most Magyarország és a magyar király kormányzója! De hát -különben daliás férfi? - -– Én csak a félkotyót tanultam megismerni benne, a ki magából és -másokból példát csinál. Vagy hát nem példa az, mikor a király -trónfoglalásának ünnepélyére olyan hajczihőt csinálnak, a mi megjárja a -prágai vásáron, de nem az ősbudai királyi várlak udvarán. Övig -levetkőzött férfiak, uri hölgyek, nemes hajadonok szeme láttára, birokra -kelnek, egymást földhöz ütögetik; aztán előrobog, két rosz gebén ülve a -királyi kormányzó, a herczeg, vad embernek öltözve. Nem jól mondtam: -öltözve; nekivetkőzve. Az ellentársa, egy gróf Krabat, éppen semmi -öltözetben, hanem a helyett teleraggatva az egész teste fekete szőrrel, -fején sisak helyett két szarvú sapak, hogy valóságos ördög forma volt. -Azok mindenféle ferde ugrásokkal taszigálják egymást, míg végre a -vadember az ördögöt nyergéből lelöki. S ezen a pór sokaság üvölt, -tombol. Azután ugyanaz a brandenburgi herczeg előjön tizennyolcz -álarczostól kisérve, fején tollas sipka, vállán kurta köpeny, lábán -arasznyi hegyesorrú veres czipő. Azok közre fognak egy öreg, pupos hátú -manót, a kinek fehér lófark a szakálla, két bot a két kezében, faczipők -a lábain, s azzal együtt csinálnak olyan bakugrásokat, hogy az embernek -a gyomra felkeveredik bele. S ezt hozzák szokásba a mi méltóságos -fáklyatánczunk, palotásunk helyébe Budavárában! - -– Hiszen Hunyady Mátyásnak is voltak bolondjai, Anjou Lajosnak is, sőt -Salamon királynak is. - -– De azokat nem tették meg országkormányzóknak. Rosz idők járnak, kegyes -atyám. Az még hagyján, hogy Budán bolond tánczot járnak; de hogy -Boszniában egyik várat a másik után engedik elveszni, török kézre jutni, -ez már veszedelem. Ha Jajcza vár is megdől, a Száva nem lesz határ a -töröknek. - -– Hát te nem állhatsz a sarkadra, vajda? - -– A sarkamra ugyan állhatok, mert leszállítottak a lóról. Ha -megkaphatnak, bezárnak a csonkatoronyba. - -– Hát sógorod, Zsigmond király? - -– Csak volt az. - -– Mit? Király? - -– Nem. Sógor. - -– Mit beszélsz? uram! - -– Hát nem hallottad még? Jó nép lakhatik itt a te környékedben, a kin -nem szivárog keresztül a rosz hir. Hugomat, Borbálát a lengyel király -hazaküldte Szepesbe. Anyám belehalt e gyalázatba. - -– Lehetetlent akarsz velem elhitetni, vajda! Borbála herczegnőt, azt a -bethuliai szépséget, a jó erkölcsök példáját, a király el tudta -taszítani magától. Ez szörnyű gyász! - -– S a mi legszomorubb e gyászban, az, hogy a királynak igaza volt. - -– Ne mondj hirtelenkedve itéletet! - -– Meggondolva mondtam. - -– Nem. Nem! Ez így nem végződhetik! Megengeded, vajda, hogy felmenjek -Krakkóba s megkisértsem kiengesztelni a királyt neje iránt. - -– Későn érkeznél. A király már új menyasszonyt jegyzett el magának, a -szépséges Sforza Bonát. - -– Kezemben az egyház hatalma, mely felbontja az ilyen törvénytelen -kötést. - -– Mégis későn jönnél, jó Fráter György. Hugom, Borbála királyné halálán -van. - -– Akkor megmérgezték. - -– Az is meglehet. Talán valaki más. Talán a király. Talán saját maga. -Nekem nem mondja meg. Lassan ölő méreg pusztítja, a melynek írja -nincsen. Idejöttömnek a czélja az volt, hogy odahijalak haldokló -hugomhoz, a halotti szentségek feladása végett. - -Fráter György megrettent. - -– Mit kivánsz? vajda! Én menjek a te haldokló hugodhoz? - -– A kinek látása miatt egykor házunktól elszöktél. A kire ő azt mondta: -«hisz ez nem ember, csak szolga!» És most azt fogja mondani: «több, mint -ember, ez Isten szolgája». Tedd meg én értem. - -– De hát nem végezheti ezt más pap ott a közelben? ott a szepesi püspök, -a jászói prépost, nálamnál rangban előkelőbbek. - -– Tudod, hogy én minden pappal ezen a vidéken villongásban élek. -Dézmáikat elkoboztam. Nincs a Szepességen se prælatus, se gregárius pap, -a ki egy Zápolyának absolutiót adjon. De ha volna is, hűséget, -barátságot én a szigorú kötelességen fölül egytől sem várhatok. Ez az, a -mit tőled és csak te tőled remélek. - -– Hűséget a kötelességen fölül? - -– Igen. A gyónás titka szent. Azt pap nem elárulhatja. Egy sem fogja -tenni azok közül, a kiket ismerek. Nekem pedig meg kell tudnom, ha az ég -fejemre szakad is, hogy ki okozta testvérem halálát? Mert bármennyire -óhajtsam is Magyarország koronáját, bármennyire utalva legyek is annak -elérhetésében Zsigmond király pártfogására, de ha ő volt az, a ki -hugomat halálos szerrel megölte: Isten úgy tartson; itt hagyom hazámat s -elmegyek Bogdánhoz, a moldvai vajdához, vagy Mengli Giraihoz, a tatárok -khánjához, annak a szolgálatába állok s tüzzel vassal látogatom meg -hugom meggyilkolóját. Ha ellenben szerencsétlen Borbálám önmaga volt az, -ki ily kegyetlen itéletet tartott maga fölött, akkor elnyelem -keserűségemet, s leszek, a ki lenni kivánok. Senki én nekem ebben -világot nem gyujthat, egyedül te, Fráter György. Te átveszed a haldokló -gyónástitkát. Papi esküdhöz hiven nem árulsz el belőle egy jottát sem, -egy gondolatot sem. Csupán annyit teszesz meg, hogy a midőn a halotti -szentségek feladása után tőlem elválsz: vagy a fejemre teszed a kezedet -áldást adva, vagy nem teszed. Ebből én megértem azt, hogy mi az én -sorsom? és te megtartottad az esküdet. - -– Elmegyek hozzá. - -Martinuzzinak az a ritka adománya volt, hogy egy pillanat alatt a -legszélesebb látóhatárt tudta áttekinteni. - -Zápolya Jánost üldözték. Az udvari pártnak sikerült őt kegyvesztessé -tenni. Azt az érdemét, hogy a pórlázadást ő verte le, hogy magát a trónt -ő mentette meg, mert Dózsa György már a király nélküli uraságot hirdette -ki, mind elfelejtették. A főurak, főpapok csak a hihető trónörökös -vetélytársát látták benne. Már Budán el akarták fogni; de onnan hatszáz -nemes lovagjával a cseh testőrök közül kivágta magát. És most a testvéri -szeretet rábirja, hogy egyedül, fegyveres kiséret nélkül, haldokló -hugához siessen s annak a halálos ágyától ismét egyedül a sajóládi -apátságba vándoroljon. Ez nem maradhatott a budai tanácsurak előtt -titokban, kik Zápolyát mindenütt kémekkel vették körül. A vajdát, a míg -a Szepességbe visszatér, bizony elteszik láb alól. - -– Uram, vajda, szólt Zápolyához. Én, papi hitemhez hiven az egyházi -segélyt senkitől meg nem tagadhatom. De én nekem, a szigorú rendhez -kötött szerzetesnek, hintóba ülnöm nem szabad. Engem csak gyalog, -mezítláb, faczipőben lát a nép megjelenni. - -– Hát akkor együtt megyünk veled a váramig gyalog. - -– Engemet pedig az egész uton egy ministráló szerzetesnek kell -istápolni, a ki előttem járul, egyik kezében a feszületet, másikban a -csengetyüt tartva, hogy a midőn az útban embereket talál, a csengetyűvel -figyelmeztesse őket, miszerint papot vezetnek haldoklóhoz. - -– Leszek én az a kisérő szerzetes. Ajánlkozék Zápolya. - -– Akkor induljunk azonnal. A halál türelmetlen látogató, nem tűri, hogy -várakoztassák. - -Zápolya átöltözött pálos barátnak, fehér csuhába faczipővel, hogy Fráter -Györgynek ministrálhasson. A hatalmas erdélyi vajda! - -És ez volt a szerencséje. Fráter György úgy ismerte már a hegyi -ösvényeket, hogy a Mátrán, a Bükkségen, a dargói veszedelmes szoroson -keresztül bizton elvezette a vajdát. A hol helységeken keresztül -zarándokoltak, a csengetyű szóra minden nép térdre esett előttük, s -utonálló fegyveres csapatok békén hagyták őket tovább vonulni. - -Kassán találkoztak össze Zápolyának előrebocsátott hintajával. A kocsis -és a csatlós rémdolgokat tudtak beszélni. Minden erdőben megrohanták a -hintót fegyveres martalóczok, a kik mind a vajda után tudakozódtak. Nem -zsákmányoltak semmit; nekik csak a vajda személye kellett. Ekkor tudta -meg Zápolya, hogy micsoda halálveszélyből szabadította őt ki Fráter -György. - -Kassa már a Zápolya pártján volt. Itt nem kellett Bakács és Szathmáry -György odium theologorumától tartani. Itt már fel lehetett ülni a -hintóba – még az apátúrnak is. A kassaiak megszokták már, hogy fehér -ruhás barátokat lássanak kocsin ülve. Közel volt a jászói apátság, -premontrei barátjaival, a kik igen víg kedvű világi emberek voltak. - -E helyütt Fráter György, a vajda szerencsés megszabadulása hálaünnepére -misét akart szolgáltatni, de Zápolya lebeszélte róla. Zápolyának kín -volt a templombajárás. A nép úton-útfélen beszélte, hogy a vajdát a -Dózsa Györgyön elkövetett embertelen kegyetlenkedés miatt az az Isten -büntetése érte, hogy a midőn a pap a szent mise alatt a szentséget -felmutatja, őt egyszerre farkas-sötétje lepi meg; megvakul, nem lát -semmit. Ezért Zápolyának nem lehet templomba járni többé. Sietteté -Fráter Györgyöt a tovább utazásra. - -Késő alkonyat volt, a midőn a hintóval megérkezének a Zápolyák várába s -Fráter Györgyöt azonnal felvezették a halállal vívódó királyné -szobájába. - -Este volt, mikor bement hozzá, virradat volt, mikor kijött tőle. - -Másnak szép piros hajnal, a királynénak örök reggel a túlvilágon. - -Ott halt meg a szemei előtt. - -Egész éjjel gyónt a királyné. - -Minő éjszaka volt az Fráter Györgyre nézve! - -Előtte az a nőalak, a kit testben-lélekben a világ remekének képzelt. -Most még szebb volt, mint mikor legelőször látta. Elitélve, hogy porrá -legyen. - -Egy teljes virág, melyről minden vallomás után egy szirom hull le. - -S midőn minden bünét bevallotta, akkor ismét olyan megdicsőült az arcza, -mint a hogy a teremtő kezéből előkerült. - -Semmit sem szabad elhallgatnia, ha bűnbocsánatot akar nyerni. - -És a titkok, a miket felfedez, jobban kinozzák azt, a ki azokat -meghallja, mint a ki elmondja. - -A gyóntató pap előtt egy egész ismeretlen világ nyilott meg, teletömve a -gyönyör pokolbálványaival. Minő büvös elhárkozás! Minő -kimagyarázhatatlan tévedései a női szívnek! Hogy ezek ellen még a korona -sem védelmez meg! sem a szentelt chrysma, sem az ősi czímereket tartó -kherubimok! - -A vétkeit szakadozott halk szavakban meggyónó királyné ott vált -lassanként márvány szoborrá előtte. S a szerzetes is épen úgy érezte a -saját keblét márványnyá hidegülni. Forró álmainak eszményképével együtt -ő is meghalt a világnak. - -Zápolya János álmatlanul várt a szerzetes visszatérésére. - -– Kiszenvedett! mondá Fráter György, midőn belépett hozzá. - -Zápolya szemei keresték a kifejezést a barát arczán. Kemény volt az, -mint az ércz. De elérté a kérdő tekintetet. - -– Áldását küldte általam számodra a haldokló. - -S kezét Zápolya fejére tette. - -Tehát megáldotta. - -– Nem hagyott valamely kivánságot maga után? - -– Hagyott. Azt kivánta, hogy holttestét szállítsam el Krakkóba, királyi -férjéhez, ott temessék el a Jagellók királyi sírboltjában. - -– Megigérted neki? - -– Meg is teszem. Zsigmond királyt fel nem mentené a pápa az új házasság -tilalma alól, ha én oda nem vinném első felesége holttestét, hogy -mindenki láthassa. - -Tehát meg akarta nyerni a lengyel király jó indulatát. Ebből világosan -érthetett Zápolya. - -A vár tornyában megszólalt a lélek-harang. - -– Menjünk a megholt lelkeért imádkozni. - -Zápolya elment a szerzetessel a kápolnába, a hol Fráter György egy rövid -misét mondott. - -Mikor a barát felemelte magasra a szentséget, Zápolya az arczára -tapasztá a tenyerét, két szemét eltakarva. - -Igaz volna-e, hogy kegyetlenkedéseért azzal bünhődik, hogy a szentséget -nem látják meg a szemei, a hogy a legenda mondja? Aztán csendesen -leveszi a kezét a szeméről, s megkönnyebbülten felsóhajt. Látják a -szemei a szentséget. Tehát igaz a monda? A megtért haldoklónak az áldása -eltörlé a halálra kinzottnak az átkát. - -Zápolya sietett vissza Erdélybe. - -Fráter György Borbála holttestét elszállítá Krakkóba, Zsigmond -királyhoz. Kedves ajándék volt! E pillanattól fogva nagy kegyelemben -állott a pálos barát a lengyel király előtt. - - - - -IX. FEJEZET. TÖBB FÉNY, TÖBB HOMÁLY. - -Zápolya János a hosszú út alatt, melyet együtt tettek meg Fráter -Györgygyel, körülményesen beavatta a szerzetest az országos események -titkos részleteibe. - -Abban az időben a nyilvánosságnak nem volt semmi hiradó eszköze: a mi a -magasban történt, azt csak kevesen tudták. - -Annyit lehetett tudni, hogy az öreg király, köszvénytől összehuzott -tagjaival, a helyett, hogy azokat a jótékony budai sárosfürdőben áztatta -volna, felment mind udvarostól Pozsonyba. Aztán, hogy az öcscse Zsigmond -lejött Krakkóból ezerötszáz lovas kiséretében szintén Pozsonyba, ott egy -darab ideig vendégeskedtek, parádéztak, templomoztak; onnan aztán -magyarok, lengyelek felczihelődtek Bécsbe, a hová őket Miksa császár -felhivatta. Miksa Trautmansdorfig eléjök jött s a két királyt e -szavakkal üdvözlé: «Isten készítette nekünk e napot: örvendjünk, -vigadozzunk elragadtatásunkban!» - -Az összejövetelnek pedig az volt a czélja, hogy Ulászló leányát, Annát, -a ki már akkor tizenhárom esztendős volt, eljegyezzék ünnepélyesen -Ferdinánddal, Ausztria főherczegével, Miksa unokájával. A vőlegény is -annyi idős lehetett, mint a menyasszony. Az eljegyzés egész -ünnepélyességgel lett megtartva a bécsi szent István templomban. -Ulászlónak úgy összezsugorodtak a ujjai a köszvénytől, hogy a tollat sem -birta fogni, mikor e nagy horderejű okmányt alá kellett írni; úgy -vezette a kezét a pergamenen Zsigmond, lengyel király. - -A szerződésnek titkos pontja arról szólt, hogy ha a gyermek Lajos király -utódok nélkül talál meghalni, a magyar koronát. Anna királyleány, férje -Ferdinánd örökölje. - -A pozsonyi rendek nevében a nádor, Perényi Imre, tiltakozott az alku -ellen; de aztán később ő is csak aláirta a szerződést. - -Zápolya János ezáltal elesett attól a reménytől, hogy a király leányát ő -vehesse feleségül. Ez az út a trónhoz el lett zárva előle. Más utat -kellett keresnie. A nemességben most is hatalmas pártja volt; hanem az -udvari méltóságok jobbadán elpártoltak tőle. A legbefolyásosabbak eleve -ellenségei voltak. - -Legerősebb támasza, Zsigmond lengyel király, egyszerre csak cserben -hagyta. Pedig sógora volt: Borbála férje. Zsigmond is Miksa tervét -segítette elő. - -Bármilyen csodálatos volt is e megváltozás, könnyü volt kitalálni a -magyarázatát. - -Azt tartja a magyar közmondás, hogy «megemlegeted a napot, melyen -bántottad a papot!» - -Zápolya már a magyarországi főpapok között is sok ellenséget szerzett -magának, s ez által azokat mind Miksa császár pártjára terelte; de a -legnagyobb hibát követte el akkor, a midőn a lengyel papi dolgokba is -beleártotta magát. - -A przemysli püspökség megürült, s abba Tomiczky vágyódott. Zápolya ennek -útjába akart állni. Lehet, hogy egyenes lélekből tette; nem tartotta a -ledér világfit egyházfejedelmi polczra valónak; mást ajánlott Zsigmond -királynak: Hammel Mihályt, Ulászló gyóntató udvari papját, a ki az ő -titkos hive volt. S a huga, Borbála királyné által igyezett Zsigmondra -hatni, hogy ezt az utóbbit nevezze ki püspökké. Ez Tomiczkynek -tudomására jutott; s ettől fogva az egykori benső megbizottból -legkeserübb ellensége vált Zápolyának. Ő elnyerte a püspökséget, s -Borbála veszté el a trónt. A trónt és a násznyoszolyát. Helyét egy olasz -szépség foglalta el: Sforza Bona. Zsigmond király udvarában már akkor az -olasz kalandorok játszották az első hegedüt. - -Midőn Fráter György a királyné ólomkoporsóba zárt holttestével Krakkóba -megérkezett, az első tekintetre átlátta az egész dráma szövevényét, mely -itt lejátszódott. A tragédiának vége volt: kezdődhetett a komédia. - -A király nem birta elrejteni örömét, midőn a barát hirül adá neki, hogy -elhozta holt nejét, Zápolya meghagyásából, Krakkóba. Ez volt a haldokló -végkivánsága. - -Junóra! Legfőbb ideje volt, hogy a Jagellók sírboltjába kivánkozzék! - -Még aznap este ünnepélyt rendezett a király, a melyre Fráter György is -meghívatott s nagy kitüntetésben részesült. Felesen voltak jelen lengyel -és olasz főurak és asszonyságok. - -A menyasszony a király által kezén vezetve érkezett meg a terembe. - -Sforza Bona magas termetű, sötétveres hajú szépség volt; halavány, -élvsóvár arczczal, nagy fekete szemekkel. - -Fráter György észrevevé, hogy a mint az olasz hölgy helyet foglalt, a -lengyel mágnásnők egymásután felkeltek a székeikről s elhagyták a -termet. - -Az akkori divat szerint a hölgyek hosszú halcsontos derekú ruhát -viseltek, mely olyan volt, mint a pánczél. Sforza Bona ruhadereka -elárulta, hogy miért hagyják el az asszonyok azt a termet, a melybe ő -belép. A himzések és csipkék nem voltak képesek elrejteni a titkot. - -Zsigmond király már akkor lehetett ötven éves. Legveszedelmesebb kor a -szerelemben. Az ötven éves férfi szerelme sárkány. - -A király megismerteté menyasszonyával Fráter Györgyöt. (A drága kincs -meghozóját.) - -Az olasz hölgy legyezője mögül sugva szólt a baráthoz. - -– Látogasson meg az ünnepély után. - -Fráter György még csak a szemébe nézett a hölgynek s már kitalálta annak -a legtitkosabb gondolatját. - -Éjfél tájon volt vége az ünnepélynek, a midőn a hölgyek mind -eltávozának, az urak ott maradtak még bratinázni és koczkázni. Táncz nem -volt, arra mégis a halott megérkezése napja nem lett volna alkalmatos. - -Fráter György, ki a maga egyszerű fehér csuháját viselte, a fényes úri -tömkelegben összetalálkozott Tomiczkyval, ki aranyos selyem püspöki -szutánjában páváskodott. Tomiczky ráismert a hajdani magister -kaminariusra. - -– Ah! Mi lett a fajankóból? - -– Az, a mi volt: fajankó. Felelt Fráter György gunyoros alázattal. - -– Hát már itt hagyjuk az ünnepélyt, kegyes anachoreta. S hová innen? - -– Egy szép hölgy látogatására. - -Azt tudta Fráter György, hogy a titkot legjobban megőrzi a diplomata, ha -igazat mond. - -Sforza Bona rosszullét ürügye alatt korábban elhagyta az ünnepélyt. -Meglehet, hogy valósággal rosszul lett. - -Midőn Fráter György a Wawel-palota főlépcsőjéhez érkezett, két álczázott -alak ugrott eléje, a kiknek egy harmadik álarczos e szókat mondá. - -«Il Fra Bianco!» - -Azok a szerzetest egy zárt gyalog hintóba betolták, s aztán gyorsan -loholtak vele odább. A hintó függönyei le voltak eresztve, nem láthatta -hová viszik. De abból, hogy egyszer hegynek fel czepelik a -zsellyehordók, azt eszelte ki, hogy ismét csak a Wawel-várba térnek vele -vissza. - -Hogy sejtelmében nem csalódott, a felől egészen bizonyossá lett, a midőn -a zselleszéket felnyiták előtte, s egy függő lámpa által megvilágított -terembe vezették, s ott magára hagyták. A terem falain felismeré azokat -a festményeket, melyek Hedvig és Jagello találkozását ábrázolják. Hires -képek voltak, hű másolataikat látta a Corvin-könyvtár gyüjteményében. E -szerint Sforza Bona itt lakik már a királyi várban. A menyasszony a -vőlegénynyel egy födél alatt. - -Nem soká kellett várnia. Egy oldalajtó megnyilt, s belépett rajta az -olasz hölgy. - -A pompás granátszin brokát öltöny helyett, melyet az ünnepélyen viselt, -egyetlen, egész termetén végig omló fehér gyapjúszövet ümeg volt rajta. -Kezében egy égő viaszgyertyát hozott, s azt egy magas álló bronztartóba -beleilleszté. - -– Miserere mei… suttogá, a szerzeteshez közelítve. - -– Misericordia apud Deum… - -– Te ismerted Borbála királynét? kérdezé a hölgy. - -– Ismertem. - -– Neked gyónt meg halála óráján? - -– Nekem. - -– Megadtad neki az abszolucziót? - -– Megadtam. - -– A teljes absolucziót? - -– A hitformula szerintit. - -– És így Borbála királyné a halotti szentségek, az utolsó kenet -fölvétele után halt meg? - -– Istennek adta át lelkét. - -A hölgy arczán oly élénken volt kifejezve a vágy, az epedés, megkérdezni -a szerzetestől, «mit beszélt ez utolsó gyónás alatt neked a haldokló -királyné?» - -Fráter György elérté a néma arczkifejezést. Ő is egy néma kifejezéssel -felelt meg rá, arczát magasan, büszkén fölemelve. A meggyónt titkot az -Isten szolgája csak az ő Urának mondja el. - -Erre a hölgy kétszer hallatott valami kimondhatlan fájdalom csikarta -keserves sóhajtást, s öklével a mellére dobbantott, s aztán csendesen -térdre bocsátkozék a barát előtt, könyörgő hangon szólva. - -– Vedd füledbe az én gyónásomat most… - -Fráter György visszarettent e gondolattól. Gyors elméje, mint a villám -világította meg egy percz alatt a sötét világot. - -– Miért akarsz nekem meggyónni? Én nem vagyok a te gyóntatód. - -A hölgy egy álomlátó elmeredő arczával, suttogá: - -– Mert te már ismered az én bűnömet. - -És a papnak nem volt szabad azt mondani, «nem! én nem vettem át a -haldoklótól a te bűneidnek titkát. Ő csak a saját bűneit gyónta meg -nekem. A te nevedet meg sem említette». - -Sforza Bona megragadá a szerzetes köntösét, s görcsösen átölelte a -térdeit, úgy kényszeríté, hogy hallgassa meg a nehéz titkokat, a mik -lelkét terhelik. - -Fráter Györgynek végig kellett azokat hallgatni. - -Előbb a nő reszketett, fogai összevaczogtak, mikor gyónni kezdett. De -aztán a reszketés áthatott a gyóntatóra magára, szédült, a mint az -örvény egyre mélyebb és mélyebb lett előtte, visszás érzések -háborították fel nyugodt szivét. Azt a kínt érezte, a mit egy -kőszobornak kellene érezni, ha öntudattal volna felruházva. - -Lehetséges-e az? Hogy két nő ily egymásnak ellenmondó vallomást tegyen, -mind kettő a hét-főbűnnel terhelve meg magát, a miket egyik a kettő -közül el nem követett! Mentől több sugár esik ebbe az örvénybe, annál -nagyobb a homály annak a fenekén. Őrültség-e ez? Lélektévedés? -Valamelyik csak képzelte mind azt a bűnt, a mit elmondott? csak a -csábult fantáziája teremté azt elő? Házasságtörés, kicsapongás, -förtelem, alacsony állati indulatok! Mind csak az ördög incselkedése -lett volna? Halluczináczió? Vagy nyugodtan kiszámított akarat? A martyr -meg akarta menteni a halálra kínzóját! Az öngyilkosság eltakarta a -gyilkosságot! Oh milyen nagy az asszonyszív szenvedélye! A milyen mély, -olyan magas! Le a poklokig, s fel a csillagokig ér. - -A gyónó királyi menyasszony ott vonaglott a lábainál, hosszú veres -hajzatával az arczát eltakarva, és bűnbocsánatért esdekelve. - -A lámpa kialudt már, a viaszgyertyának az utolsó kanócza lobogott a -tartóban, a szines ablakokon az első hajnalfény derengett át, azt a két -fehér alakot megvilágítva, a kik, mint két éjjeli kisértet, mint két -sirját elhagyott lélek, egymással küzdeni látszanak. Sir mind a kettő. - -Pedig ennek az elkárhozott léleknek is van egy mentő fonala, a melybe -megfogózik. Az, hogy egy új életnek a bizományosa. - -Ennek az ártatlan églakónak az üdvösségeért szövetkezett a pokollal. - -Védelmezte magát a kétségbeesés minden eszközével. - -Miért kellett ezt Györgynek megtudni? - -Olyan jól el volt már temetve emlékében annak a szép tündérnek az -alakja. Egy bálványkép, a ki a milyen szép, olyan bűnös. A halál mindent -kibékit. Miért kellett ezt az alakot abból a biztos ólomkoporsóból ujra -feltámasztani, hogy világítson előtte egész életén keresztül, mint -elhihetetlen példája a hitvesi és testvéri szeretetnek? - -Az a nő, a ki ott a koporsóban alszik, elvállalta a mások bűneit, s -meghalt, öngyilkosnak vallva magát, a midőn meggyilkoltatott! Azért, -hogy fel ne támadjon a harag a magyar és a lengyel között! Hogy Zápolya -János és Jagello Zsigmond egymást meg ne gyülöljék. - -Fráter György leküzdé szive nehéz érzelmeit, visszafojtá a könnyeket. -Aztán a bűnbánó hölgy fejére tette a kezét. - -– Nem te érted, hanem azért az ártatlan lélekért, a kit rád bizott az -ég! bocsássa meg neked a te bűneidet az Isten. - -Sforza Bona a lábait csókolá a szerzetesnek. Azután megdicsőült arczát -felemelve, hogy a feljövő nap sugarai rávilágítottak, kebléhez szorítá a -szerzetes kezét. - -– Hála neked, szent atyám. Végy oltalmadba ezután is engem, és az -enyéimet. Bizony szentül fogadom neked, hogy hű szolgálód leszek mind a -sirig, s a mi kivánságot kimondasz előttem, az nekem égből jött -parancsolat lesz. - -– Ámen. És most halld meg a legelső kivánságomat. Ő kivánta azt, a -megholt királyné, hogy holtteste az Ulászló Ármin király templomában -temettessék el, királyi pompával, a Jagellok kápolnájában, az arany -kupola alatt. - -– Esküszöm, hogy a kivánságod teljesülni fog. - -– És azt senki meg ne akadályozza. - -– Nec portæ inferi! - - - - -X. FEJEZET. TÖRVÉNYSZÉK EGY HALOTT FÖLÖTT. - -Még ez időben a jezsuitarend nem volt a világon. Loyola Ignácz még akkor -Don Inigo Lopez de Recalde nevet viselt, s mint vitéz lovag élte világát -Ferdinánd király udvaránál, harczolt mórok és francziák ellen, szerette -a czifra ruhát, a szép lovakat, meg a szép asszonyokat. Szívhölgye (a -hogy maga elbeszélte egy barátjának), nagyon magas rangú hölgy volt, -több egy herczegnőnél. - -A hatalmas rend támadása előtt, valahány ház, annyi szokás volt a papi -rend közt. Némelyik rend nagyon szigorú fegyelmet tartott, a másik -egészen világias volt, főnemesekből lettek püspökök, s a püspökök -vezettek harczi dandárokat. A Cánonokat sem igen ismerték. A -tanácskozásokban is vegyesen vettek részt egyháziak és világiak. - -Mikor Sforza Bona fogadást tett fráter György előtt, hogy Borbála -királynét a Jagellok kápolnájában fogja eltemettetni, nagy feladatot -vállalt magára. - -A halottak fölött egy tribunál itélt, melynek az elnöke maga a király -volt. Ez a tribunál minden olyan esetnél összeült itéletet hozni, midőn -egy nevezetes halott követelt magának nyugvó helyet a waweli nagy -székesegyházban. Ezt a nagy tiszteletet csak úgy lehetett elérni, ha -valamennyi biró, egy ellenében, rászavazott. Egynek kellett lenni, a ki -ellenezze. Ez volt az «advocatus diaboli». - -De a jelen esetben tizenegy volt ellene, és csak egy mellette. Maga a -király. - -Borbála királyné, mint öngyilkos, jelent meg a tribunál előtt. S az -öngyilkosokra irgalmat nem ismerő törvények voltak hozva. - -A wawelhegyi fényes bazilikának tizenhat kápolnája van, azoknak -egyikében tartották a halottak fölötti tribunált. A birák egy gömbölyű -asztal körül ültek, az előlülő király széke egy lépcsővel kimagaslott. -Az asztalon hétkarú tartóban viaszgyertyák égtek, melyek a fekete -posztóval bevont kápolna sötétjét nem birták elűzni. A gömbölyű terem -ajtaja nyitva volt, azon át tört be a halavány külfény, melyet a tornácz -a felső ablakon át kapott. Itt a külső tornáczban, az ajtó előtt -keresztbe téve, volt az ólom koporsó, melyben a meghalt királyné feküdt. -A koporsó födelén volt egy gömbölyű csiszolt kristálylap, melyen át a -halott arczát meg lehetett látni. - -A vádlottnak az ajtón kívül kellett várni, a míg meghozzák fölötte az -itéletet. Künn, az elzárt szűk udvaron álltak egymás mellett az aranyos -halottvivő hintó, tetején koronával, és a bakó lángvörösre festett -szekere. - -A kápolna hátterében volt két fülke, a fekete posztószőnyeg miatt -észrevehetetlen, azokban ült a vádló és a védő: Tomiczky és fráter -György. - -Midőn a király is megérkezett, a templom belsejéből nyiló ajtónál a -tribunál syndikusa, a krakkói püspök, felszólítást intézett hozzájuk. - -– Intrate, qui vocati estis. - -Erre mind a ketten beléptek. - -Felszentelt papi személy volt mind a kettő, a kiknek nem kell esküt -letenni. Csupán a feszület megcsókolására voltak bocsátva. - -– Beszélj! Mondá a püspök fráter Györgynek. - -A szerzetes röviden, kevés szóval elmondá, hogy ő Borbála királyné -nevében esedezik, ki bűneit keresztyénileg megbánva, a halotti -szentségeket fölvéve, örök nyugalmára szállni kivánkozik, rangjához illő -módon, a Jagellók sirboltjában eltemetve. - -Utána beszélt Tomiczky. - -Az ő szokott hányiveti világias modorában, mintha csak asztaltársaság -előtt adna elő emberszóló mendemondákat, darálta el a meghalt királyné -elleni vádbeszédet. Igen rossz konyhalatinsággal beszélt, útféli -mondatokkal borsozva a beszédét, úgy, hogy a király félrefordítá a -fejét. - -Tomiczky pedig azt hitte, hogy a királynak, s különösen a leendő -királynénak, nagyon kedves szolgálatot tesz, a midőn a megholt királynét -olyan nagyon elrágalmazza. - -Utoljára a krakkói püspök meg is sokalta már és közbeszólt: - -– Quod multum, stultum. (A mi sok, az bolond.) - -Erre aztán Tomiczky diadalmasan ragyogó arczczal fordult fráter György -felé, ki halálsápadtan, mozdulatlanul, mint egy sirszobor, állt a király -karszéke mellett balfelől. - -– Ámde a legfőbb bűne a halottnak, mely őt a királyi sirboltban -nyugvásra méltatlanná teszi, az elkövetett öngyilkosság! mondá Tomiczky. - -– Való-e ez? kérdezé a pater syndikus, fráter Györgyhöz fordulva. - -– Való. - -A király egy nagyot sóhajtott. Vajjon egy nagy tehertől szabadult-e meg -a lelke, vagy egy még nagyobb teher sulyosult reá? - -Erre Tomiczky teljes diadalérzettel vonta elő a szutánja kebléből az -összegöngyölt pergament. - -– Akkor én követelem az egyházi kánonok értelmében a vádlotton a -kiszabott büntetést végrehajtani. - -S azzal felolvasá egyenkint a kánonokat, melyek «de sepultura» -(temetkezés) és «de suicidio» (öngyilkosság) s kiváltképen «de sepultura -asinina» (szamaras temetség) intézkednek. - -«Canon 9–12» – «Canon 23 qu. 5» – «Canon 11–12 X». - -Megannyi szent és megmásíthatatlan parancsolat. - -S ezeknek értelmében követelte Borbála királyné holttestén a megtorló -bűntetést végrehajtani. Koporsója egyházi beszentelés nélkül éjjel, -népelnyugvás idején, a hóhér szekerén, szamár által vontatva, vitessék -ki a városon kívül, s a peczérek által a bitó alatt legyen elsirolva. - -A király rémtekintettel nézett fráter György arczába: Tudsz-e itt -segíteni, ember? - -Tomiczky büszke elégültséggel tette le a kánonok másolatát tartalmazó -tekercset a syndikus elé, s aztán gúnyos lenézéssel sandított félvállról -fráter Györgyre: «nos! magister kaminarius, hát van erre valami -diákságod? Fajankó!» - -Ekkor aztán megszólalt fráter György. Igen szép, választékos latinsággal -beszélt. Elismerte a kánonok intézkedéseinek helyességét. Valóban -szükséges a szigor a keresztyének között. Ámde az egyházi atyák -kivételeket tesznek az általános szabályok alól. Szent Eusebius -megengedettnek tartja az öngyilkosságot azon esetben, ha egy tiszta -erényű hölgy, azért, hogy szüzességét megóvja, önkezével szerzi meg a -halált. Szent Chrysostomus mentséget nyujt az öngyilkosnak abban az -esetben, ha az tettét őrültségi rohamban követte el, a midőn nem tudta, -mit cselekszik, s bűne az incselkedő sátánra hárul. Ez esetben, ha nem -is a teljes egyházi pompát javasolja, de elengedi a meggyalázó temetést, -sőt megengedi a csendes misét az elhunytért, sőt annak templomi -sirboltban eltakarítását. Végül pedig Szent Hieronymus egyenesen -erénynek hirdeti az olyan öngyilkosságot, melyet valaki hazájának, vagy -a keresztyén egyháznak javára és üdvére követett el. Ily esetben az -önmagát megáldozó tette martyriumnak veendő, s annak a teljes egyházi -pompa és beszentelés megadandó. - -Fráter György egyenkint szedte elő csuhája oldalzsebéből az apró vaskos -könyveket, s ráfordítva az idézett lapokra, odarakta azokat a birák elé. - -A szerzetes tudákossága fölöttébb meglepte a tribunál tagjait, Tomiczky -sárga lett a düh és irigykedés miatt; ilyen replikát nem várt a lenézett -baráttól. Az idézett patresek pedig egészen ismeretlenek voltak előtte. -Korlátolteszű emberek szokása szerint a gorombaságban kereste a -felülkerekedés módját. - -– Flocci! Nihili! Kiálta mérgesen. Mit imponál nekünk Hieronymus? -Hieronymus egy hitetlen eretnek volt, a ki a konstanczi zsinaton -megégettetett, istentagadás miatt, s hamvai a Rajnába szórattak. Az ő -doctrinái nem alterálják a kánonokat! - -Most azután fráter György idején valónak találta, az ellenfelét -tökéletesen a sarka alá gázolni. - -– Ime nézzétek szent atyák ezt az ignoráns stupidus embert, a ki -összetéveszti Hieronymus Faulfischt, Husz János czimboráját, a ki -szarvakat emelt a pápai hatalom ellen, szent Hieronymussal, az -antiochiai patriarchával, a szentirás magyarázójával, a szüzek -kolostorának és az asszonyi egyházi rendeknek megalapítójával, a -psalteriumok és homiliák tudós szerzőjével, a kinek csontjait -ereklyeként őrzik Rómában, a Vatikánban. És ilyen ember ül a szent -sanhedridban, bölcseségükről hirhedett lengyel prælatusok között, a -kinek leczkéket kellene venni a krakkói szeminárium legutolsó -novicziusától! És ilyen ember tart itéletet az asszonyok -legtökéletesebbje fölött, Jagello Zsigmond király felesége, Jadviga -fölött. - -(Borbálának, a midőn lengyel királynévá lett, a nemzet kegyeletétől -őrzött Hedvig nevet kelle fölvenni = Jadviga.) - -Erre a kegyetlen megtaposásra Tomiczky elnémult, szeme szája elmeredt, -egy szónak nem volt ura többé. - -A syndikus még meg akarta menteni a mit lehetett, a lengyel püspöki kar -tekintélyéből az idegenhoni zserzetessel szemben, s azt a kérdést -intézte fráter Györgyhöz: - -– És már most a három egyházi atya közül melyiknek az enuncziaczióját -idézed a klientélád védelmére? vajjon szent Eusebiusét-e, ki a szűzi -erény megóvásánál engedi meg az önkéz adta halált, vagy szent -Chrysostomusét, ki a biblia szavait idézve: «ne itéljetek, hogy ne -itéltessetek», megbocsát az öngyilkosnak, ha az gonosz szellemtől volt -megszállva, avagy pedig szent Hieronymusét, a ki azt mondja, hogy az -öngyilkosság erény, ha az a hazának és a keresztyénségnek javára -szolgált? - -– Bizonyára szent Hieronymusét. - -– S állíthatod, hogy Jadviga Borbála királyné öngyilkossága által -hazájára nézve üdvös cselekedetet vitt véghez? - -– Valóban azt tette, még pedig mind a két hazájára, Magyarországra és -Lengyelországra nézve egyetemleg. - -– Megerősíted ez állításodat papi hiteddel? kérdé a püspök. - -– Lelkem rajta. Mondá fráter György, kezeit mellén keresztbe téve. - -És lelkében igazat mondott. A szó szerinti értelemben nem. A haldokló -nem mondta azt neki. De ő túltette magát a holt betükön, s a kitalált -igazság értelmében beszélt. Borbála bizonynyal megáldozta magát azért, -hogy mind a két hazájáról nagy veszedelmeket elfordítson. - -Lengyelország forrongott Zsigmond király késő őszi szerelme miatt. A -szerelem tárgya miatt is. Sforza Bona nem volt törvényes szülött. Ő -Gonzaga herczegnek balkézi leánya volt. S a lengyel nemesség büszke a -családfák tisztaságára. A szerelmes király botlását csak a házasság -takarhatta el, az is keservesen, s ez nem mehetett végbe, míg Borbála -meg nem hal. Hát Zápolya haragja? Bizonyára az a fehér arcz ott a -koporsófedél kristály lapja alatt, az választotta el a két nemzetet, -hogy fegyverrel ne rontson egymásra. S lengyelnek magyarnak ez idő -szerint szorosan össze kellett tartani. - -Talán a bírák is megértették ezt a talányt. - -Az itélet tizenegy szóval egy ellen, azt mondá ki, hogy Borbála királyné -érdemes a Jagellók sírboltjában egy fülkére, csupán azt köték ki, hogy -sírkövére egyedűl a «Jadviga» név legyen fölvésve. - -Tomiczky még protestált, de a király szavába vágott: - -– Hallgass! A királyné föl van oldozva a vádak terhe alól és én -meghagyom és megparancsolom az egyháznagyoknak és a világi -főméltóságoknak, hogy a megdicsőültet királyi felségéhez illő pompával -takarítsák el, ravatala a királyi vár czimertermében állíttassék fel, -körülvéve Lengyelország, Lithvánia, Brandenburg és a Pokuczföld -czimereivel, hét napig a nép tiszteletének ki legyen téve a koporsó s az -alatt a harangok felváltva szóljanak a város templomaiban. A -beszentelésre valamennyi püspökök és praelatusok felgyülekezzenek, a -temetés órájában a nemes testőrség sorfalat képezzen a Wawel-templomig a -posztóval bevont utczán. A Jagellók kápolnája a koporsó előtt -megnyittassék, melyet az ország főfő zászlósai vigyenek a sírboltig -vállaikon, a vár minden ágyui salvékat dörögjenek, a megboldogult -királyné emlékének megörökítésére emlékpénz veressék, s az a nép között -szétszórassék, e hét nap alatt az egész országban minden lakomázás, -tánczolás, játék és virginálás betiltassék. Végül a megholt leli üdvéért -száz engesztelő mise mondassék. Ez királyi óhajtásom és parancsolatom. - -Tomiczky csak most kezdte észre venni, hogy a király kedélyében minő -változás történt. Felületes észjárásával nem birt annak az okára -rátalálni. - -A király még azután azzal is kitüntette kegyes jó indulatát, hogy fráter -Györgyöt bizta meg a királyné requieme alkalmával tartandó egyházi -gyászbeszéddel. Fráter György lengyelül is olyan ékesen tudott beszélni, -mint latinul és magyarul. - -Az itélet kimondása után maguk a főtisztelendő birák vevék vállaikra a -koporsót s a kápolnából az udvaron álló díszes hintóba emelték, úgy -szállíták azt a királyi várig. A király fedetlen fővel, a főpapok a kis -capuciummal a fejükön kisérték odáig a koporsót gyalog. - -A gyászünnepség azon rendben történt meg, a hogy azt a király elrendelé. -Nagy volt a sokadalom mind a köznép, mind a slachcziczok részéről, a -főurak teljes gyászpompában jelentek meg a temetésre s minden szerzetes -rendnek ott volt a küldöttsége a requiemen. - -Fráter György halotti beszéde mindenkit meghatott. Szép nyelv és igazán -érzett mondások tették kitünővé. - -A gyászszertartásra azután következett a nagyszerű halotti tor, mely -késő éjszakáig foglalkoztatá az ünneplő gyülekezetet. Ez mind -Lengyelországban, mind Magyarországon így volt szokás. - -A király félrevonult a torozó társaságból, a mint megbántás nélkül -tehette. - -A várpalotából a templomba sietett. Ott a sekrestyéstől egy lámpát kért -s egyedül, senkitől nem kisérve, leszállt a Jagellók sírboltjába. - -A sírboltban égett az örök lámpa. - -A halvány fénynél egy fehér csuhás szerzetest látott a király, a -királyné koporsója előtt térdepelni és imádkozni. El volt rendelve, hogy -egy barát éjjel-nappal imádkozzék e helyen. - -A király fellépdelt a márvány-lépcsőkön, melyek a koporsóhoz vezettek, s -lámpájával oda világítva a kristálylapon keresztül meglátszó halott -arczába, sokáig elmerengett rajta, közbe egy nehéz sóhaj tört ki -kebléből, mely közel volt a zokogás hangjához. - -S ennek a hangnak viszhangja támadt, sóhaj és zokogás. - -A király figyelmessé lett az imádkozó barátra. Oda világított az arczába -a kézi lámpával. Megdöbbent, a midőn ráismert. - -– Fráter György! Te vagy itt? - -Arra az is fölveté a fejét: - -– Zsigmond király! Te vagy itt? - - - - -XI. FEJEZET. FOKRÓL-FOKRA. - -A király leszállt a koporsóhoz vezető lépcsőkön a baráthoz. - -– Istenhez folyamodtam nagy szorongattatásomban és ő ime meghallgatott -engem. A megboldogult lélekhez fohászkodtam és ő meghallotta fohászomat. -Te vagy az, a ki segítségemre küldve lettél. - -A két férfi azután hosszasan merengve nézett egymás szemébe. E néma -szembeszéd alatt azt tudakolá a barát a királytól, «mit siratsz te a -halott királynédon, a kinek a halálhire rád nézve csak örömhir?» A -király pedig azt kérdé a baráttól, «miért jösz te éjnek éjszakáján ide, -az én királyném fölött virasztani? Mi volt ő te neked?» - -Megtalálták-e a választ egymás tekintetében? - -Fráter György megtalálta s ki akart térni előle. - -– Fölséges úr! Én csak az igazságot védelmeztem, s kötelességemet -teljesítettem. - -– Az én lelkemet nagy nyugtalanságtól szabadítád meg vele. Én téged -kinevezlek a leendő királyné gyóntató atyjává. - -S azzal saját melléről leöltve a nehéz arany lánczot, azt a szerzetes -vállára kapcsolá. - -– Van szüksége az én fehér csuhámnak erre az arany lánczra? - -– Ennek az arany láncznak van szüksége erre a fehér kámzsára. - -– Hogy-hogy lehetnék én azonban a leendő királyné gyóntatója? holott -nekem vissza kell térnem az én hazámba, a hol zárdafőnök vagyok. - -– Mától fogva több vagy, mint sajóládi apátur. A mai szent napon -szerzetes testvéreid, a czensztochovoi pálosok conventet tartának, -mindnyájan meg voltak hatva a királyné fölött tartott halotti beszéded -ékes és tudományos voltától s az apáturság vacantiában lévén náluk, -téged választának meg czensztochovói apáturrá, valamennyi szavazattal. - -A czensztochovoi apáturság volt a pálos rend leggazdagabban -javadalmazott zárdája. Ezt még a Magyarországon székelő főapátur is -promotiónak tartá. - -– Saját érdekemért elhagyjam-e a hazámat? - -– Hazád érdekéért kell azt tenned. Te tudod azt jól, hogy Lengyelország -nyugalma Magyarországnak oltalma. Azért jöttél ide a királyné űgyét -védelmezni. Folytasd a munkádat. Láttad ma azt a pompát, a mit a lengyel -főrendek és főpapok összehalmoztak a sírba szálló királyné tiszteletére, -hallottad az utczákon a nép zsolozsmáinak égretörő hangjait: ez mind egy -protestatió volt az új királyné ellen. Ugyanezek a mágnások, nemesek és -parasztok átokkal és szitokkal fognak a királyi vártól a wawel-templomig -a díszhintó után rohanni, mely Sforza Bonát a menyegzői ünnepélyre -viendi, s a kik Jadviga királyné koporsóját virágokkal áraszták el, azok -szalmakoszorukat és az utczák szemetjét fogják az utána következő -királynéra szórni. És az összes lengyel főpapok között nem lesz egy sem, -a ki ez esküvőnél pontifikáljon és ráadja az áldást. Én ismerem az én -népemet. Te az ég által lettél küldve a mi megszabadításunkra. A -czensztochovoi kolostorban te, a főapátur egész csendben, minden világi -pompa nélkűl, elvégzed a szertartást. Mint nem e nemzet szülötte, nem -törődöl a lengyel nemesség indulatoskodásával. És megmented a trón -iránti tiszteletet. - -Fráter György végig tekintett az egész helyzeten. - -A király kénytelen bünös szerelmét törvényesíteni. Sürget az idő és a -természet. Nincs haladék a népharag lecsillapultát bevárni. S a -lengyelnél a nép érzülete alkotó és romboló erő. A szeretett királyért -százezernyi hadsereg tömörül össze, s megy vele minden poklokon -keresztül, legázol tatárt, muszkát, oláhot, de a megvetett királynak -nincsen tábora, egy szégyenfolt cseppenjen a biborpalástjára s a kész -százezernyi tábor szétrepül, mint egy ködkép. - -– Elfogadom a testvérek választását. - -Igy lett Fráter György a leggazdagabb, a legtekintélyesebb pálos-zárda -apáturává. - -Nyolczadnapra Jadviga királyné temetése után végbement a királyi pár -esküvője a czensztochovoi monostor Szent-György templomában. Fráter -György volt a szertartást végző pap. - -Egy hónapra ezután ismét ünnepélyes szertartást látott a pálosok -kolostora, keresztelőt. Ismét Fráter György volt az egyházi szertartást -végző pap, aki Zsigmond király és Sforza Bona királyné ujszülött leányát -a keresztségben «Izabella» névvel adományozá. - -… Ez az Izabella volt a gondviselés által elküldve, hogy egykor Zápolya -János felesége s aztán Magyarország uralkodó királynéja legyen. - -Jegyzet. 1715-ben jelent meg Párisban Bechet Augustintól, az useri -templom kanonokjától írva egy nevezetes monografia e czím alatt: -«Histoire du ministere, du cardinal Martinusius, archevêque de -Strigonie, Primat et Regent du Royaume de Hongrie etc. Dedie A. S. A. S. -Monsigneur le Prince Ragotski. Avec Approbation et Privilege du Roy». -Martinuzzi bibornok, esztergomi érsek, primás és Magyarország -kormányzójának története. Felajánlva ő fensége Rákóczy fejedelemnek. A -király helybenhagyásával és szabadalmával. A szabadalom 1715 márcziusban -kelt, tehát még XIV. Lajos által lett helybenhagyva, ki azon év őszén -halt meg. A mű kiadója Jean Geoffroy Nyon. - -Ez a munka a leghitelesebb adatokból van összeállítva s rendkívül -érdekes részleteket tartalmaz Martinuzzi életéből, melyek több helyen -értelmes helyreigazítással szolgálnak. Különös, hogy nagy -történetírónknak, Horváth Mihálynak erről a nevezetes monografiáról nem -volt tudomása frater György monografiájának megirásakor. Ebben az -mondatik, hogy a budai pálos kolostor főnöke fráter Györgyöt -Lengyelországban a krakkói kerületben levő czensztochovoi zárda -főnökévé, priorává nevezte ki. Ellenben Bechet igy adja elő ez eseményt. - -«Ses grands talents le firent considerer avec distinction dans son -Ordre, Sa reputation y devint si grande, que l’Abbé du fameux Monastere -de Censtoconiano en Pologne étant décédé, quoique dans un autre Royaume, -et une Province eloignèe, les Religieux sé’tant assemblez en Chapitre -general pour s’élire un autre Superieur, ils jetterent les yeux sur -George, et d’une voix le choisirent pour leur Abbé.» - -(Nagy tehetségei megkülömböztető tekintélyt szereztek neki az egész -Rendnél, jó hire oly nagy lett, hogy miután a hirhedett czensztochovoi -kolostornak Lengyelországban meghalálozott az apátfőnöke, bárha más -országba való volt is, s oly távoleső tartományba, még is az általános -káptalani gyűlésen az új főnökválasztásra egybegyűlt szerzetesek -Györgyre vetették a szemeiket s egyhangulag őt választák meg apátjukká.) - -Tehát a lengyel szerzetesek választották meg és pedig apáturrá, nem -pedig a budai zárda nevezte ki perjellé Czensztochovoba. Ez a hirhedett -s királyilag dotált kolostor nem is lehetett filiája a budakeszi szerény -zárdának, melynek épülete ma is fennáll, mint egy sváb tehenész -gazdasági tanyája. - -S a mit Bechet ír továbbit Martinuzziról, az ismét ez adat hitelességét -erősíti meg. - -«Cette election honorable flattoit son penchant, cependant il en apprit -la nouvelle sans aucune emotion, et toujours il montoie sang froid en -pareilles occasions. Il semble, que les dignités et les honneurs -venoient au devant de lui, jamais il ne fit paroitre d’empressement pour -les acquerir et les remplit toujours avec une grande dignité. Dès quil -eut pris possession de son Abbaie, il en règla les affaires temporelles -avec une prudence, et les spirituelles avec un zèle admirable. Comme il -avoit on discernemans singulier a connoitre le caractère des esprits, il -distribua les emplois selon la portée d’un chacun. Jamais il n’exigea de -devoirs, dons il ne donna l’exemple, toujours le premier et le dernier -aux exercises de la regularité.» - -(Ez a megtisztelő választás hizelgett az ő hajlamainak, azonban ennek a -hirét minden felindulás nélkül fogadta. Mindenkor hidegvért mutatott -hasonló alkalmaknál. Úgy tetszik, hogy a kitüntetések helyébe jöttek, -soha sem mutatta, hogy azoknak elnyerésében serénykedik, s azokat mindig -nagy méltósággal töltötte be. A mint birtokába vette az apátságot, annak -a világi ügyét nagy eszességgel hozta rendbe, s a lelki ügyeit bámulatos -buzgósággal. Minthogy különös tehetséggel birt a szellemi karakterek -megkülömböztetésében, a hivatalos teendőket kinek-kinek a hivatásához -alkalmazva osztotta ki. Soha sem követelt oly kötelességeket, a mikre -maga ne adott volna példát. S a vallásos gyakorlatoknál mindig ő volt az -első és az utolsó.) - - - - -XII. FEJEZET. VISSZA! - -És mikor mindezen feladatait befejezte fráter György, akkor azt mondá a -lengyel királynak: - -– És már most megyek az én hazámba vissza, mert ott több szükség van -rám, mint Lengyelországban. - -S azzal otthagyta a gazdag, világhirü czensztochovoi apátságot, a fényes -krakkói királyi udvart s visszament Sajó-Ládra, a szegény, földhöz -ragadt parasztjai közé. - - - - -XIII. FEJEZET. «ULTIMUS SURCULUS MASCULUS.» - -(Az utolsó férfi-sarj.) - -Martinuzzi, a mint ismét visszatért sajóládi apátságába, legfőbb -törekvését arra fordítá, hogy iskolát építtetett s abban a -szerzeteseivel ifjakat és véneket írni, olvasni tanittatott. Magáról -tudta, hogy milyen nagy szenvedés az a lelki vakság. Egyebet nem igen -tanítottak. A nyomtatott könyv még ritkaság volt, a mi volt, az diákul -volt. - -Egy délután, midőn a mezei munkából térne haza fráter György (versenyt -szokott kaszálni a jobbágyaival, lássák, hogy a munka nem Istenátok), -vállán volt a kasza, az utcza végén a piacz felől nagy hujjahó támadt, -az iskolás gyerekek sivalkodtak: «Törökök jönnek! Medvét mutogatnak!» - -Nem volt pedig semmi török, semmi medve, hanem két idegen utazó, egy -asszony, meg egy férfi lóháton. Igaz, hogy a férfinak a gubája, fejébe -nyomott süvege, bozonttal benőtt pofája adott némi okot az efféle -összetévesztésre, a nőalaknak is keleties köpenyege volt, s a feje -turbán forma bugyolával körültekerve, melynek patyolatvége még az állát -és száját is eltakarta, úgy, hogy csak a szeme, meg az orra volt látható -és aztán férfimódra ült a nyeregben, a mi ismét szokatlan volt ezen a -vidéken. Aztán olyan nyelven beszélt a néphez, a min mindenki nevetett. -«Szarkanyelven beszél!» - -Fráter György ráismert ez idiomára. Valami keveréke volt az a -dalmatának, meg az olasznak. Emlékében volt még. Odament a lovagló nőhöz -s megszólítá üdvözölve. - -– Dicsértessék a Jézus. Mit keres kelmed itt asszonyom? - -A nő lóhátról beszélt hozzá. - -– Mindörökké ámen! Hallod-e te barát, mondd meg nekem, hol van itt a -lakása a főtisztelendő és nagyságos Martinuzzi Utyessenovich György -apáturnak? - -– Én vagyok az az apátur, jó asszony. - -– Hallod-e te barát, ne tarts ám te engemet bolonddá! Tudom én, hogy -milyen egy apátur! Annak veres öv van a derekán, arany láncz a nyakában, -azon arany-kereszt fityeg, akkora karbunkulusok rajta, mint egy babszem, -ezüst nyelü görbe bot a kezében, nem kasza, mint a tiedben. - -– Mégis csak én vagyok György apát, jó asszony. - -– Hallod-e te barát! Ne gondold ám, hogy én valami jött-ment vagyok, -mert én nemes asszony vagyok. Láttam én már papot eleget. Egy bátyám -püspök volt Scardonában, palotában lakott, az engem mindig az asztalához -ültetett, valahányszor hozzá mentem. - -– Anyám! Édes anyám! Kiálta fel fráter György s eldobva a kaszát a -kezéből, odarohant a nőhöz s a körül álló nép láttára, megcsókolta a -kezét. - -– Ne mondd már! Te barát! Te volnál az én kis Gyuriczám? Ez a nagy -mahumedember? - -– Én vagyok az a te Gyuriczád, a kit kivert a palotájából a scardonai -püspök, azért, mert megszégyenítettem, hogy téged nem ültetett az -asztalához. - -– No erről ismerek rád! Most is olyan goromba ficzkó vagy, mindenkinek -szemébe mondod az igazat. Ennyi nép előtt! Minek hazudtolsz meg? - -– Hiszen nem értik ezek, mit beszélünk. - -– Mert buták! No hát te itt vagy, de hol van az apátúr? - -– Mondom, hogy én vagyok az. - -– Hát erre tifelétek csak ilyenek az apáturak? No de jó ez a -palóczoknak. No hát hol a lakásod, vezess oda. Tudsz-e helyet adni -nekem, meg a lovászomnak, lovastul? - -– Külön házat adok lakásodul. - -S azzal kötőféken fogva a mokány paripát, melyen az asszony ült, maga -vezeté őt fráter György a kolostor bástyafalán belül épült házig, mely -vendégek számára volt berendezve minden világi kényelemmel. Magának a -kolostornak a küszöbét idegennek nem volt szabad átlépni, nőnek -legkevésbbé, még egy anyának sem. - -… Husz év óta nem látták egymást. - -Az asszony bizony nagyon megvénült, arczán nagyon meglátszott a -viszontagság. Ostoba piktor az idő! Mentől tovább dolgozik az -arczképünkön, annál jobban elrontja azt. - -A vendégház ajtajánál a csengésre előjött a kulcsár felesége. Az is -hajlottkorú nő volt és ment minden szépségtől. Fráter György -megparancsolá az asszonynak, hogy a vendégnőt lássa el mindennel, a mire -szüksége van. Ő maga nem követte a házba az anyját, ezt tiltotta a -zárdai regula. - -Hanem a vacsoránál összejöttek. Ugyanazon épületben volt a refektorium. -A hosszú nagy terem közepén egy vas rácscsal volt kétfelé zárva, mely az -étkező asztalt is felosztá. A rács egyik oldalán étkeztek a barátok, a -másikon az idegen vendégek. Beszélhettek egymással, de nem -találkozhattak. - -Utyessenovicsné asszonyom előre kiment a konyhába, megnézni, mit főznek? -s megkóstolá az ételeket. Kezdett jó véleménye lenni az apátság felől. - -Mikor aztán a kókvia csengetyűje jelt adott a vacsorához, ő már ott ült -a tárkonyos bárány mellett a rácson innen, mikor a barátok a rácson túl -egyenkint belépkedtek az étkezőbe s kiki elfoglalta a maga székét. - -Nagy megelégedésére szolgált azután, midőn látta, hogy a mint -legutolsónak belép az ő fia, egyszerre valamennyi barát mind feláll a -helyéről, sorba odajárul hozzá és kezet csókol neki. - -Fráter György pedig, a helyett, hogy az első ülést elfoglalná, odamegy a -rácshoz, szerzetestársaihoz latinul szólva: «ime az én anyám» (egyike a -Krisztus emlékezetes végmondásainak), s a rácson át kezet csókol az -anyjának. És azután oda ül a legalsó helyre, hogy az anyjával -beszélhessen, maga helyett a guardiant ültetve az első helyre. - -– Beszélhetsz anyám. A testvérek nem értenek olaszul. - -– Majd ha végig ettük a vacsorát. - -A derék asszonyság értesülést szerzett a konyhában, hogy az ő -megérkeztének örömére nagy vendégség készül. «Csak léféle hétféle lesz!» -a hogy a palócz dicséret jellemzi a jó lakomát. - -S az ilyen jó vacsorát bizony kár volna elrontani a rossz hirekkel. - -Csak azután, hogy az utolsó fogást is eltakarították az asztalról, a -birsalma liktáriumot, akkor kezdett el a jó asszonyság hozzá fogni a -keserves nagy zokogáshoz. - -– Tudod-e azt, szívtől szakadt magzatom, Gyuriczám, mi hozott most engem -ide? A te szegény apád küldött engem ide. Halálán van szegény. Téged -akarna még egyszer látni. Halálán van biz az. Megsimította a guta. Se -kezét, se lábát nem birja, csak még épen hogy beszélni tud. Mindig engem -csufolt, hogy olyan sokat darálok, azt mondta, ha én egyszer meghalok, a -nyelvemet külön kell agyonverni, mert az még akkor is kerepelni fog. S -itt van ni, megbüntette az Isten, ő lett a példa, hogy ő maga meghalt, -csak a nyelve maradt élve. Oh szegény uram, de keservesen sirok miattad. - -Fráter György nem szólt közbe. Engedte a neki eredt garatot lejárni. - -– Hát bizony csak arra a hirre esett össze az én jó uram, hogy a -legkedvesebb fiát, azt a Mártont, a ki épen olyan fekete vaklincz volt, -mint az apja, a ki téged, mikor kicsi voltál, annyiszor megbubolt, a ki -engemet mindig «sztará opiczának» gunyolt, a ki a hadnagy volt a -muskétásoknál Belgrádban… - -– Nos? Mi lett vele? - -– Agyonlőtték a pogányok, a szarácsiak, meghalt. Isten legyen irgalmas -szegény lelkének. - -A mostoha anya ájtatosan keresztet vetett magára. - -– Szegény bátyám! S nekem azt még nem hozták hirül. - -– Arra vártunk, hogy majd ünnepre eljön a kápsáló barát, annak adjuk át -az izenetet. - -– Holnap requiemet tartunk az üdvéért. - -– Ez volt ám az utolsó világra való fia az öregnek. A belgrádiak egy -kivájt fűzfaderékba fektették a holttestét, azt tele öntötték szurokkal, -úgy küldték haza az apjához Kamizácz várába. Az öreg rögtön ledobbant a -lábáról, két napig se étele, se itala nem volt, csak mindig a fia nevét -nyögte, «Mártonkám! Jó vitéz Mártonkám!» S azóta sem engedi -eltemettetni. Ott tartja a hálószobájában azt a szurokkal beöntött -fűzfaderekat, s egész nap hozzá beszél. «Nincs már több fiam. Nincs több -Utyessenovits sarjadék!» Egyszer aztán én megszólítottam. «Édes atyus! -Dehogy nincs több fiad! Hát a mi Györgyünk?» «Az a barát?» mordult rám -az öreg. Nem tudtunk ám mi még akkor felőled egyebet, mint hogy baráttá -lettél, olyanná, a ki koldulni jár leptikával. - -– Hiszen én küldtem hozzátok izenetet, mikor apáturrá lettem, rövid idő -mulva. - -– El is hozta a leveledet az ünnepi látogató barát, de az öreg fel sem -bontotta, nem tud ám már olvasni a szeme miatt, más ember meg nincsen -körülötte, a ki az iráshoz vagdalna, magam sem töröm a tollát. - -– De én egyebet is küldtem nektek a levéllel együtt. - -– Igen, egy ostyepkát. Hiszen az is szép volt tőled. Egy ünnepi -ostyepka, az apád neve, meg a czímere volt rá kiformálva. - -– No hát mit csináltatok azzal a sajttal? - -– Megbecsültük szépen, eltettük az almáriumba. - -– S nem vágtátok fel? - -– Az öreg nem engedte. Hogy ő a czimerét nem hagyja szétdarabolni. - -– Abban a sajtban száz arany volt elrejtve. - -Az anyóka összecsapta a kezeit s sirtában nevetett. - -– Száz arany a mi házunknál! Szent atyám! A hol egy aranypénz meg nem -tudott melegedni, a hogy jött mingyárt elgurult. Ha én azt az öregnek -most a fülébe kiálthatnám, egyszeribe talpra ugrana s összeütné a -bokáját! Száz arany az ostyepkában! De hát a barát mért nem mondta? - -– Neki sem volt tudtára adva. Azért zártam a sajtba, hogy útközben a -bojnyikok el ne tökítsék, de a levélben meg volt írva. - -– Azt pedig olvasatlan hagyta az öreg. No de már most ő kivánja a -látásodat. Azt mondta, megbocsát. - -– Más szót mondok, én viszem meg az ő számára a mennyei hatalom -bűnbocsánatát. - -– Jaj! Nem akar ám úgy látni, mint papot. Azt akarja, hogy rád szálljon -az egész örökség, úgy a hogy van. Három fia volt, mind a három, egyik a -másik után a pogányokkal harczolt, úgy esett el. Azt akarja az öreg, -hogy állj helyükbe, te vagy az utolsó. Vedd fel a kardot. Neked adja a -legjobbik kardját, a kit már régen csak mankónak használ, még sem teszi -le a kezéből soha s éjszaka maga mellé fekteti hálótársnak. Te viseld -már ezután, te vágd vele a pogányt, mint a tököt. Azután neked adja a jó -hátas lovát, egész nyeregszámostól, a ki gyöngyházzal van kirakva. Te -rád hagyja a tornyos várát, a kolnáját, az istállóját. Tied lesz a hét -falu, a nagy erdő, meg a dülőben levő földek. Azután meg a négykerekü -patakmalom, meg a fürészmalom, meg a nagy szilva aszaló, meg a présház -és a pincze, no aztán a magtár! - -György engedte az anyját beszélni, nem szólt közbe. Pedig tudta jól, -hogy azoknak a szépen hangzó neveknek nincs már igaz értékük a -valóságban, a kard rozsdás, a paripa inpókos, az akol üres, a szántóföld -parlag, a jobbágy koldus, a malom nem jár, a pincze kong, a magtárból az -egerek is rég elszöktek. - -– Ezt mind átadja neked az én uram, a mint hazajösz az ősi várba. Azt -tehetsz vele, a mi neked tetszik. Te tartod fenn az Utyessenovics nevet. - -György még erre sem szólt semmit, pedig az öreg asszony számított az -ellenmondásra. - -– No úgy-e hogy fenntartod? folytatá, és aztán a nagy Utyessenovits -családnak nem fog magva szakadni soha. - -Erre sem szólt semmit a pap. - -Ekkor aztán az öreg asszony maga kezdett hozzá a czáfolgatáshoz. - -– Én mondtam az öregnek, hogy hova gondol? Fiunk György már felszentelt -pap, annak nem lehet megházasodni, az nem hagyhat maga után ivadékot, -hanem az öreg letorkolt. «Mit tudsz te ahhoz? Hát az orosz kanonokoknak -nincs-e feleségük? pedig azok is pápisták. Hát az utolsó Thurzónak, -pedig már püspök volt, nem megengedte-e a pápa, hogy hires nevezetes -familiájának fentartása végett feleséget vegyen? s aztán lett hét -leánya! Hát az Utyessenovics család kedvéért nem teheti-e meg, a kik még -híresebbek a Thurzóknál? Aztán elkezdett az öreg csunyákat mondani, a -miket én szájamra nem vehetek. Azt mondta, mit neki valamennyi szerzet? -Naplopó, dologkerülő, éhenkórász valamennyi barát. Ő nem egyezett bele, -hogy az ő fia barát legyen. Csapja földhöz azt a csuhát, hagyja benőni a -pilist a fején hajjal s aztán danolja el azt a nótát, hogy: - - «Nem leszek én többé barát - Levetem a barát csuhát - Eldobom a könyvecskémet - Ölelem a menyecskémet.» - -Az öreg asszonyság el is danolta azt a tréfás ritmust a fia előtt. - -Fráter György pedig mindezt hallgatta nagy lelki nyugalommal. Tisztában -volt már vele, hogy miért akar ő vele az apja beszélni, de az iránt is, -hogy mi az ő leghelyesebb tenni valója. - -– Jól van édes anyám. Mondá a nemes hölgynek. Majd ellátogatok az -apámhoz. - -– De hamar ám, mert az nem halogatja, mint a zsidó a halálát. - -– Holnap mindjárt útra kelünk, csak elébb megtartjuk az elhunyt -bátyámért a requiemet. - -A requiem másnap a legteljesebb pompával ment végbe. A barátok és -novicziusok khorusban énekeltek, a pontifikáló apátúr felvette ez -alkalomra azt a pompás fehér selyem palástját, melyre az ezüst sasokat -maga a lengyel királyné himezte. - -A gyászszertartás után pedig befogatott a könnyű kocsiba s körülhordá az -öreg asszonyságot az egész gazdaságon, az apátsághoz tartozó falvakon, -megmutogatá neki a gulyákat, nyájakat, a jól mivelt földeket, jóllét és -tisztaság beszélt maga magáért. Ez nem kolduló barátok gazdasága többé. -Délben ismét bőséges lakoma következett, azután az úti fáradalmak -kipihenése, másnap kora hajnalban útra kelés. - -Fráter György, a maga személyére, a legnagyobb egyszerűséget követte, -kocsin soha sem járt, lóra sem ült, hamarább járt gyalog, beutazta az -egész felvidéket és soha más öltönyt nem viselt, mint azt az egyetlen -fehér csuhát a testén. Ámde mikor a betöltött állásának tekintélyét -kellett kimutatni, akkor aztán tudott pompát kifejteni. És most alkalom -volt rá, midőn atyja várában látogatást tesz. Lássa meg Kamizácz vára, -hogy mi egy sajóládi apátúr? - -Az útra befogatta azt a díszes, veres bőrrel bevont hintót, melyet a -hozzá való négy lengyel lóval együtt Zsigmond királytól kapott az -installátiója alkalmával, abban csak két ember számára volt ülés, -egymással szemben, a főpap mellett nem ülhet senki. - -Mikor Anna asszony meglátta apátúr fiát, az arany lánczczal a nyakában, -s az azon függő drágaköves kereszttel, elszörnyedését anyai -figyelmeztetésben fejezé ki. - -– Jaj, édes fiam, ha ezt az aranylánczot meglátják a nyakadban, megölnek -érte az erdőben a bojnyikok. - -Lesz róluk gondoskodva. A sajóládi apáturnak kisérete is van. - -Tizenkét darabant, hatan lóháton kopjával, hatan pedig gyalog, karddal, -muskétával, képezték a kiséretet. (Az apátúr törvény által volt -kötelezve fegyveres bandériumot tartani készen s azzal háború esetén a -nemesi sereghez csatlakozni.) - -Akkor meg ettől a sokaságtól ijedt meg az anyja. - -– Minden szentekre! Ki ád annyi embernek enni Kamizáczban? - -– Annak is lesz módja. - -Két társzekér, hat-hat jármos ökörrel, szállitotta a mindennemü konyhára -való eleséget a hintó után, még hordóval sert, bort is, és egy átalag -tokajit. A régi jó időkben bizony így készültek fel holmi hosszabb útra. -S Kamizácz vára nem macskaugrás Sajóládhoz. Tíz nap telt bele, a míg -hintóval, szekérrel odáig elvergődtek, szerencsésen, tengelytörés -nélkül. - -A felvonuló apáturnak lassankint egész bucsújáró kisérete támadt az -ájtatos falusiakból. Olyan régen láttak már utazó főpapot ezen a -törökjárta vidéken. Fráter Györgynek sok helyen meg kellett állani és -áldást osztani, keresztelni. Mikor Kamizácz alá értek, már egész -népjárás vonult a hintó előtt, templomi zászlókkal, koszorúzott -feszületekkel, zsolozsmákat énekelve. - -S ez mind Fráter György észjárásába illett. - -Nem az elzüllött tékozló fiú tér haza az ő atyjának tanyájára, hanem az -áldást osztó főpap, a ki megszenteli a házat. - -Az öreg nemes várának erkélyén ülve nézte fiának ünnepi proczessióval -bevonulását. Csatlósaival odavitette magát karszékestül. Látta őt -berobogni a felvonó hidon, a négy lovas veres hintóban. Sirt az öreg, -egyrészt az örömtől, másrészt a fájdalomtól. Az örömtől azért, hogy -Isten ilyen magasra felvitte a fiának a dolgát, a fájdalomtól meg azért, -mert érezte, hogy erről a magasról nehéz lesz azt már oda leszállítani, -a hová ő szeretné. - -Leviteté magát eléje az udvarra, hogy ott fogadja el. Meg volt törve az -öregnek a büszkesége. Egész teste rom volt már, a lábai megbénultak, az -egyik keze érzéketlen holttetem volt, a másik meg reszketett, a fejét -egyre ingatta, mintha folyvást tagadna valamit. György a hintóból -leszállva, odasietett az atyjához, átölelte, megcsókolta két felől az -orczáját s áldást mondott a fejére. - -– Fiam! Egyetlen egy fiam! zokogá az öreg. A bucsus asszonyok rebegék -egymásnak: «Nézd, a vén Gergely sir! Soha sem látta azt senki.» - -Azután nem engedé György, hogy a csatlósok vigyék fel az atyját a -hordozószéken a várba, hanem maga vette őt fel a karjára, mintha csak -egy ölbevaló gyermek volna, így vitte fel a grádicsokon. És legelőször a -kápolnát nyittatá ki maga előtt, ott ülteté le az öreget a gyóntató -székbe és maga melléje ült. - -Jól találta. Bizony ez volt az öregnek a legnagyobb terhe, hogy hosszú -idő óta nem tudta a bűneit meggyónni. Nem jött feléje pap. A püspök -ellensége volt, a barátok meg elkerülték, mert vastag tréfákat szokott -velük űzni. Most aztán megkönnyebbült a lelke, hogy megkaphatta az -absolutiót. Még az Úr testét is átadta neki az apátúr, (a hogy halál -előtt álló hivőknek szokás.) És aztán misét mondott az egybegyült nép -előtt. - -Ez mind nagy hatással volt a guta-ütött öreg kedélyére. - -És még ezután sem viteté György az atyját a rendes lakószobájába vissza. -Annak a búszos odunak a látása elkomorította volna az öreg lelkét. A -rozsdás fegyverek, a rablott harczi zsákmányok, a vadászdiadalok irhái, -a medvebőrös fekhely, aztán meg az a fűzfaderék a belezárt halottal a -csatában elesett hős fiával, az nem volt jó hely a találkozóra. Anyjával -kieszelte az uton, hogy mit kövessenek. Anna asszony lát a konyha után, -süt, főz az öreg kedvencz ételeiből, a miket olyan régen nem izlelt már, -töltött bárányt, haricska-puliszkát. Az öregnek a gyomra egészen ép volt -még, valamint a tüdeje is, csak a végtagjai mondták fel a szolgálatot. -Nagy étvágygyal látott az eléje rakott ételekhez, maga nem bírt hozzájuk -nyulni, a felesége rakta falatonkint a szájába. «Jó asszony vagy! Jó -étel volt! Hol vetted?» - -Hát még mikor azt az átalagot felnyitották s abból töltött a fia az -apjának egy tele pohárral. Igazi tokaji aszubort. Ő tartotta az egyik -kezével a poharat, a másikkal az öregnek a fejét, a míg felhajtotta. -Hajh de jó volt. - -– Ilyet csak a mennyországban isznak, ott is csak az apostolok! - -– Itt pedig az apáturak. Mondá Anna asszony. - -Ettől a pohár bortól egészen más szinben kezdte látni az öreg nemes az -egész világot. - -Az összebeszélés szerint Anna asszony elővevé a pohárszékből azt a -bizonyos serleg alakú sajtot. (Eláll az tíz esztendeig is, s akkor is -olyan kemény, mint az első héten.) - -– No de a mai szent nap örömére már ezt is felszeljük. - -Hát a mint ketté vágta az ostyepkát, csak hullott ám ki belőle az -abroszra az áldás, a sok szűz Máriás arany. - -Az öregnek az arcza nevetésre torzult. - -– Látod atyus! Ezt küldte nekünk a mi fiunk s mi nem tudtunk róla! monda -az asszony s az aranyat felmarkolva, odatölté az öreg markába. De abból -a reszkető kézből mind kihullott az. Ekkor aztán az apa azt tette, hogy -a reszkető kezével fölemelé azt a béna karját s annak a tenyerébe -tölteté az aranyakat, ott tánczoltak a sárga körmöcziek azon a holt -kézen, úgy gyönyörködött bennük! - -– Aranyak! Igazi aranyak. Arany csikócskák. Motyogta az öreg. - -Aztán egyszerre csak elkomorodott, leszórta a holt tenyeréből az -asztalra az aranyakat s a feleségére mordult. - -– No hát seperd össze, tedd el. Jó lesz neked majd móringra, ha én -meghalok. De keresztül ne lyukgasd őket a leányod számára nyakláncznak. - -Aztán Györgyhöz fordult. - -– Van ám az anyádnak egy leánya is. Azután lett, hogy te itt hagytad a -várat. Férjhez is ment már valami duhajhoz. A pofáját sem tolta ide a -bojnyik, nem ismerem. Kutyaházi! No elmehetsz már a konyhába anyjuk! - -Az asszony sohasem ebédelt együtt a férjével az asztalnál, hanem a -konyhában. - -– Nem akarsz atyuskám ledülni a szobádban az ágyadra, szunyókálni? -Gondoskodék Anna asszony. - -– Nem megyek a szobámba, az elvesztett fiamhoz, itt maradok a megkerült -fiammal. - -– Tudom, édes. Dörmögé az asszony, jelezve kézmozdulattal az öreg háta -mögött a maga véleményét, «bratinázni az aszúboros átalag mellett». Hát -az is igaz volt. Ugyis ma-holnap az élet. Kár itt hagyni ennyi jó bort! - -– Takarodj dolgodra, hagyj a fiammal beszélni! - -Mikor aztán egyedül maradtak, az öreg egészen elérzékenyült a -második-harmadik pohár bornál. - -– Látod, édes fiam. A Márton bátyádat is megölték a pogányok. Úgy hozták -haza halottan. Nem hagytam eltemetni. Ott alszom egy szobában vele. Azt -akarom, hogy együtt temessenek el mind a kettőnket. - -– Hagyd el ezt a szomoru gondolatot, apám; a napokat az Isten adja. - -– Nekem már «lőttek!» Én nem érek több reggelt. Csak a te jöveteled volt -megigérve, aztán azt éneklik: «Gergely! Nyergelj!» A mult éjszaka mind a -három fiam megjelent előttem: fehérben voltak mind a hárman, egy fehér -lovat hoztak magukkal. Az a fehér ló én reám vár. Add ide a kezedet. - -Az öreg megfogta azzal a reszkető kezével Györgynek a kezét, aztán el -sem ereszté. - -– Látod, hová esett le a nagy Utyessenovics-familia! Az én apámnak még -hét fia volt. Hatan elestek a kenyérmezei ütközetben, a kik Báthory -István vajda hadnagyai voltak. Én, a legidősebb, a Szávánál harczoltam -Zülfikár bég ellen. Magam maradtam Kamizácz vár urának, a mihez -huszonkét falu tartozott, szép tornyos templomokkal. Én voltam a -patronus: az ispán. Harminczezer léleknek parancsoltam. Az első -feleségem grófleány volt. Három derék fiam volt. A negyedik te vagy – a -velenczei asszonytól. A másik három már elment. Kettő kivitte a nevét a -temetőbe: ott viselik a nagy kőkolonczokon. Ki áll vérbosszút mind a -háromért már? Ki engeszteli ki azoknak a lelkét várbástyába befalazott -török koponyákkal? Ki viszi át tovább az örök időknek a hős -Utyessenovicsok nevét? Te rád száll az mind nap-nap után, fiam. Te vagy -az utolsó fiam. Milyen dalia! Mekkora levente! Úgy kaptál fel a karodra, -mint Kinizsi a malomkövet. Ez a kéz, ez a kar; ha ez kardot forgatna! - -– Még forgathat, apám. - -– A haza védelmére? - -– A haza védelmére. - -– Törökök vesztére? - -– A haza ellenségei vesztére. - -A válasz kikerülte a kérdést. - -Az öreg nagyot fohászkodott. - -– Neked adom a jó ősi kardomat, a kit az apámtól kaptam. - -– Meg fogom becsülni. - -Az öreg egyre rázta a fejét. - -– Neked adom a pecsétnyomó gyűrűmet, a nemesi czímerrel; húzd le az -ujjamról s tedd a magadéra. - -György megfogadta az atyja parancsát. - -Aztán csak rátért az öreg a fődologra. - -– Aztán még a jegygyűrűmet is neked adom, a kit a boldogult első -feleségemtől kaptam. - -– Azt csak tartsd meg, öreg, s vidd magaddal oda, a hol a kedveseiddel -találkozni fogsz. - -– Te nem akarsz megházasodni? - -– Én már az égnek vagyok eljegyezve. - -Az öreg haragba jött. - -– Tudom, barát vagy! Ne czifrázd a beszédet. Mikor barátnak álltál, még -három Utyessenovics volt kivüled, a negyedikért nem volt kár. De most -már te rád szállt az egész örökség. Te vagy Kamizácz várának az ura, a -vármegye örökös ispánja, a végvidék főkapitánya. Tied a kard, a -buzogány, az igazságtevő pallos. Ez nagyobb kötelesség, mint a te -szenteltvíz-szóródnak a forgatása, az olvasód pergetése. Az Isten hagyta -meg a tíz parancsolatban: «tiszteljed a te atyádat és anyádat!» Apád -vagyok én, anyád a haza. Gyáva vagy-e? - -– Egybe foglalom mind a háromnak a szerelmét, apámét, hazámét és a -mennyországét; s hogy van-e bátorság a szivemben? arra majd megfelelnek -a nehéz idők. - -– Ez nem beszéd. Megállj, fiam. Nem bocsátalak el. Fél kezem már a -koporsófödél alatt van, csak félkézzel ragadhatlak meg, még sem -bocsátalak el. A ki pap, az nem él. Az élet szeretet nélkül nem élet. -Bizony mondom neked, hogy a mi örömöket én az én asszonyomnál -föltaláltam, a mi gyönyörüségem én nekem kicsiny gyermekeim csevegésében -volt, aztán a felserdülők legénykedésében, azokat én még a -mennyországban sem fogom elfelejteni s az utolsó paraszt az ő lakodalma -napját nem cseréli el az érsek installátiójával. Isten alkotása az -asszonyi állat! Ha megismernéd, elismernéd. Vesd le ezt a fehér csuhát. -Ott van az én vőlegényi köntösöm, vedd azt fel: egészen rád illik. -Hiszen hányszor megtörtént már az az eset, hogy az utolsó -férfisarjadéknak megengedte a római szentszék, hogy kilépjen a papi -rendből és megházasodjék. S te vagy már az ultimus surculus masculus. - -– De én már felismertem az asszonyt s azért nem akarom megismerni. - -Ezzel a szóval aztán egészen elszomorította az öreget. - -– Hát ide jutottál? Mi lesz akkor ebből a várból, ha te itten hagyod. Ez -a bolond asszony bizonyosan férjhez megy, a mint engem a föld alá -tesznek s aztán elfoglalja Kamizácz várát valami nyühöge ficsur, egy -bitang morlák s az Utyessenovics nevet kitörlik az ország krónikájából s -az Utyessenovics-czímert kapczának tépik szét. - -Az öregnek az arcza sötétvörösre gyulladt ki, a szemei égtek és nem jött -köny az oltásukra; ajka tajtékzott a dühtől, nyomorék keze mint a -vaskapocs szorítá fiának a kezét, az egész életerő ebben az öt ujjban -tömörült össze. - -Ekkor György odahajolt föléje s fejét keblére ölelve, mondá neki: - -– Bizony mondom neked, atyám, hogy nem fog az Utyessenovics-név az -ország krónikájából soha kitörültetni; bizony fogadom neked Isten előtt, -hogy az Utyessenovics-nevet olyan dicsővé fogom tenni, hogy azt soha el -nem felejti semmi nemzedék, de a míg magyar és horvát él e haza földén, -örökké emlegetni fogják. - -Ez a szó úgy ellágyítá az öreget, hogy egy pohár bort kívánt rá inni, -ettől azután egészen pihentes hangulatba ernyedt. - -– Látod, látod? Milyen jó, hogy idejöttél. Láttalak: öledben hordoztál, -meggyóntattál, absolváltál, megtraktáltál – jól ettem, nagyot ittam -utoljára életemben. Bizony utoljára, édes fiam. Megnyugodtam már. Lesz -szép temetésem. A bátyádat is azért nem temettetém el, mert nem volt -hozzávaló módom. Most egy füst alatt megejtődik mind a kettő. Úgy-e, -megtartod az ősi szokásokat? A hogy egy várgrófot illik eltemetni? -Emeltetsz mind a kettőnknek ravatalt, csináltatsz koporsót, behuzatod -egy vég bakacsin-selyemmel? Hét napig ki leszünk téve? Meghivod a -temetésre Horvátország és Szlavonia nemes családjait? A sirató asszonyok -éjjel-nappal üvölteni fognak? Egy magyar hegedűs, meg egy rácz guszlár -felváltva fogja énekelni az Utyessenovicsok vitézi tetteit a halottas -tornál? Lesz ürmös bor elég? És a többi pompa? - -– Minden meglesz, atyám. - -– És aztán ott lesz a «tokos ló», az én harczi paripám, a kit kantáron -vezetnek, meg a pánczélos vitéz lóháton, a földig érő zászló ősi -czímeremmel? s mikor a sírba leeresztenek, háromszor belelövetsz a -sirunkba a te muskétásaiddal? - -– Úgy lesz, atyám. - -– És aztán, úgy-e megigéred, hogyha a temetés utáni torban a vendégek -birokra kelnek, mikor már jól ittak, botra, csákányra kapnak, -összeverekednek: nem választatod őket széjjel a darabantjaiddal, hagyod -kedvük szerint dulakodni? Ez is hozzá tartozik egy főnemes halotti -torához. Mentül több bevert fej. - -György némán bólinta fejével. - -– No hát adj még egy pohárral abból a fölséges borból. - -Ez már az ötödik volt. - -Erre az utolsó pohárra az öregnek az arcza elkezdett dicsőült mosolyra -torzulni, szemei valami túlvilágba látó fényben ragyogtak, ajkai -gyönyörre nyiltak fel, a ránczok elsimultak az orczáin, egy nagyot -sóhajtott s azzal hátraszegte a fejét s felnézett az égbe… Már akkor ott -ült azon a fehér paripán, a mit a fiai hoztak eléje s vágtatott velük -együtt oda, a hol azok már otthon vannak… - -Hát ennél szebb halált egy igaz várnemes nem is kivánhat magának. - - - - -XIV. FEJEZET. KISÉRTETEK ÉS KISÉRTÉSEK. - -Minden ősi szokás meg lett tartva híven az utolsó kamizáczi gróf és hős -fia kettős végtisztességtételénél. A torony ormára felhúzott fekete -zászló, közepén a nemesi czímerrel, hirdeté messziről a nagy családi -gyászt, gyors futók hordták szét a megyékbe a fekete pecsétes leveleket, -a harangok napestig kongtak szakadatlan. Anna asszony gondja volt a -vendéglátás. - -Fel is gyűlt a közeli, távoli rokonság, az ispánok, dullók, perestoldók -és hadnagyok; kápsáló barátokban, pátrizáló diákokban sem volt -fogyatkozás, elfértek mindannyian a nagy várban, mely egykor védő -csapatok befogadására volt építve. Kilencz bébillér ölte, apritotta a -mangaliczát a vendégek számára. (Sertésben nem volt hiány, azt nem -kívánták meg a törökök.) Italnak ser szolgált, ősi hagyomány szerint, -melyet az asszonyok készítettek. - -A két nemes halott ravatala a nagy földszinti tornáczban volt -felállitva; Márton ugyanabban a fűzfaderékből készült koporsóban pihent, -a melyben Belgrádból elhozták. Minden nézőbe jött vendég hozott magával -egy vasszöget s azt kalapácscsal bele verte a fűzfaderékba. Mivelhogy az -elhunyt vitéz a csatában öletvén meg, a halotti szentségben nem -részesülhet, tehát, hogy éjfélenkint vissza ne térhessen az élőket -rémíteni, a sok szegek ebben megakadályozzák. Gergely koporsója ellenben -nyitva volt s annak minden látogató sugott valamit a feje lágyára: -izenetet egy kedves halotthoz, a mit az bizonyosan át fog adni a -túlvilágon. Hét sirató asszony felváltva jajgatott a koporsók előtt, -szétszórt haját tépve, könyeket ontva s az elhunytakat hivogatva vissza -az életre. Egy nagy kulacs, tele mézes pálinkával járt sorba a nézők -között. - -A tornáczból nyíló nagy boltozatos pitvarban sistergett négy üstben a -vendégek számára készülő pecsenye, tüttüs, májos, a miből kiki -fatányérra szedett ki magának a hosszú kétágú villával s letelepedett -vele a tölgyfa-asztalhoz. Az asztal végén ültek a guszlárok, a kik -hosszúnyakú hegedűn muzsikáltak, görbe nyirettyűvel s hőskölteményeket -danoltak: különösen az elhunyt két Utyessenovicsról. Mikor azok -belefáradtak, akkor a magyar hegedős foglalta el a vendégasztal előtt -levő helyet, összeadván a tehetségét a lantos diákkal. A hegedős csak -muzsikált és bohóskodott, a lantos pedig egy öthúros gitárt pengetve -énekelt zsoltárszerű áriákra hevenyészett elegyes rigmusokat. A hegedős -öreg legény volt már, a lantos pedig még egész gyerekember. Amazt Kármán -Demeternek hitták, a kiről azt írja Tinódi Sebestyén: «Sok hegedős -vagyon itt Magyarországba, Kármán Demeternél jobb nincs a rácz módba. -Sokat Csélcsap Bégnek a Lippa várába. Azt állitja, azért esnék nagy -gazdaságba. Az ő hegedőjét főhajtván rángatja.» A fiatal lantos pedig -maga volt Tinódi Sebestyén. Akkor még csak kezdte. Ő magát «Lantos»-nak -nevezte, de biz a népajk más czimmel ruházta fel az akkori vándor -poétákat, gunyolódó, vastag tréfáikért úgy hítták őket, hogy «csuf»-ok. -A «csélcsap» szó is annyit jelent, mint dévánkodás. De ezért az -elnevezésért ők nagyon haragvának. - -Fráter Györgynek az volt a hivatala, hogy minden vendég elé kimenjen, a -ki a várkapun kocsival érkezik és azt a halottas házig vezesse, ott a -hálálkodását átvegye és viszonozza, a ravataltól ismét az étkezőbe -kisérje s miután a nélkül senki sem utazik, hogy a kulacs az oldalára ne -legyen kötve, minden vendégével egy sor áldomást igyék a megboldogultak -emlékére. Az alatt a guszlár és a lantos elkészült az új vendég versbe -szedett magasztalásával a miért is kapott kiki egy oszporát. - -Fráter György nem volt rendes borivó, a szerémségi ürmös borok pedig -nagyon erősek. - -A vár mögött volt egy nagy vadaskert, mely leterjedt egész a -Karka-folyamig. Alkonyatkor, midőn már nagyon vígan voltak a gyászoló -vendégek, megszökött közülök s a hátulsó földalatti rejtek folyosón -lement a vizpartra. Két oldalt magas nyárfák szegték be a parti utat: -ősz volt, sárgultak a falevelek s hullottak magukban, az út maga is -terítve volt sárga levelekkel. A nap lement már, csak a veres alkonyég -világított a fasor végén. - -Talán a bor lángja gyújtá fel lelkében a holt emlékeket. Hisz a mostani -zomotorról visszatérni a királynői temetésre, olyan egyenes a járás. A -fényes temetésre és a meghalásra. A meghalásról a gyónásra. És aztán az -első meglátásra. - -Nem tudta elfelejteni. Akármire kényszeríté a gondolkozását, csak megint -visszatért hozzá. - -Hogy a halottak olyan sokáig élnek! - -Úgy járt ott abban az őszi világban, mint a hogy álmában jár az ember, a -mikor nem lépdel, hanem repül. - -Mikor a fasor végére ért, megfordult s bandukolt visszafelé. - -A vár bástyáin a magyar tárogatósok fujták az esteli takarodót, andalító -mélabús hangokkal. - -Úgy rémlett neki, mintha a háta mögött siető lépteket hallana, valaki -utól akarja érni. Nem tekintett hátra. Már a közeledőnek az árnyéka is -eléje került, arra sem ügyelt. - -Ekkor egy csengő női hang csattant meg, a nevét kiáltá: - -«György!» - -Erre hirtelen visszafordult. Összerezzent. - -Az az álomkép állt előtte, a ki gondolatjait rabbá tette, a ki lelkébe -bele tudta olvasztani a maga lelkét, a meghalt, az eltemetett s mégis -mindig élő csábkép. Most itt áll megelevenülve. Feltámadt, égből esett -le, földből kelt elő? Itt van! Az alkonyfény teljessé teszi a csalódást. - -Az előtte termett hölgyalak karcsú, telt idomú, arcza aranyzománczú -karmin, ajkai nevető pirosak, szemei szerelemragyogók, szemöldökei -öldöklők. A tünemény előbb letérdel eléje és megcsókolja a kezét; aztán -egész elragadtatással a keblére borul, elhalmozza arczát, szemeit, -ajkait csókjaival, közben lihegve: «György! Györgyöm! Édes Györgyöm!» - -Fráter György érzi ajkain a forró, édes, kábító csókokat, érzi az ideges -karok ölelését, érzi a szivdobogó pihegést keblén, az egész -tündérvarázslatot, a mit egy női testnek az odatapadása előidéz. Szemei -bámulva kérdezik: «Ki vagy te? Hogy jösz ide? Nem szenteltem be a -koporsódat? Nem énekeltem requiemet érted? Hogy jöhetsz vissza a -dicsőültek paradicsomából?» - -S a csábító alak elérti a kérdést s még meg is felel rá. - -– Én vagyok Borbála! A te Borbálád! - -A «te» Borbálád! - -Hisz ez a pokol játéka. - -Kiderűl aztán a talány egész egyszerűen. A tüneményes alak mögött -megérkezik egy elmaradt kisérő, egy férfi, rücskös, borvirágos pofa, -tagbaszakadt, bicze-bocza manó-alak, az is oda térdepel le György elé s -kezet csókol neki alázatosan s vigyori hizelgéssel mondja neki: - -– Ez a te hugocskád! Az anyád leánya, Boriska, az én feleségem. - -Azzal félretolva a hölgyalakot, maga borúl Györgynek a keblére s ő -csókolgatja össze maszatos szájával arczát, szemét, száját a – kedves -sógorkának. - -Ezzel aztán el lett űzve a varázslat. - -Hát ezek testvércsókok voltak. Két olyan testvéré, a ki soha sem látta -egymást. - -Hát természetes, hogy a nővér is eljött az apa és fivér temetésére. - -Az sem csodálni való, hogy e gyászalkalomnál elébb tört ki az öröme az -élő bátya látásán, mint a siralma a megholt apa és bátya fölött. - -Észrevette azonban és helyreigazította a tökéletlenséget a vele jött -férj. Ő kezdett el a felesége helyett sírni, jajgatni. - -– Jaj, ne ítéld meg azt a buta asszonyt, szent atyám, sógorom, hogy -elfelejtette, a mire otthon betanítottam, hogy a mint téged meglát, -rögtön síráson kezdje. Oh, drága jó egyetlen atyám! Oh, szeretett, vitéz -sógorom! Hogy nem válthattalak meg benneteket a véremmel. Hogy nem -láthattalak még egyszer az életben! - -Györgynek eszébe jutott, hogy mi véleményt fejezett ki előtte az öreg úr -a veje felől. - -Az ember ordított, mint egy præfica, a kinek az a hivatala. - -– Jól van, jól, csitítá őt az asszony. Csak te eredj fel a várba és ott -nyivákolj tovább; megvigasztalódol a tütü mellett. Hagyj engem itt a -főtisztelendő apátúr bátyámurammal beszélni. - -A ragyabunkó szót fogadt, s újból kezet csókolva az apát úrnak, nyakába -ölté az uti iszákot s felbaktatott a várba, otthagyta a feleségét. - -– Védelmezd meg ezt a szegény elhagyatott árvát, szent atyám, kedves -sógor uram! - -Borbála hagyta a sánta urát előre sietni s maga igen lassú léptekkel -haladt utána, kezében tartva a bátyja kezét. Ők is a vadaskert palánkja -melletti utat követték; a rövidebb alagutban sötét volt már. - -Borbála az egész úton tartotta a bátyját panaszszal. Egy részt testvéri -bizalmaskodás, másrészt papnak tett gyónás volt az; mind a kettő titok, -a miből ha kiszivárog valami, az majd nem a György hibájából esik meg; ő -mind a két alakban megőrzi a szentséget. - -A bizalmas beszélgetés mellett azonban nagy időhaladékkal értek fel a -várba, a hová Szeszvetics uram (a férj) jó eleve megérkezett. - -Anna asszony már a várkapuban várt rájuk türelmetlenül. - -A két hölgynek, a mint egymáshoz jutottak, az volt a dolga, hogy hangos -sírásra fakadva, egymásba ölelkezzenek s a néző közönséget fájdalmuknak -kifejezésével teljesen kielégitsék. E közben odaérkezett Boriskának a -férje is, a ki pártul fogván a feleségét, elvezeté a halottas tornáczba, -Anna asszony ellenben kinn maradt az ámbituson s a fiát visszatartá. - -– No tudom, telepletykázta a füledet ez a beste lélek én ellenem. Egy -órával később értetek fel a várba, mint az ura. Tudom, hogy bekötötte -szépen a koszorúmat előtted! Elmondta, milyen rossz, kegyetlen anyja -voltam. Hogy idejekorán férjhez adtam. Még alig nőtt ki a -gyermekczipőkből. Az urára is panaszkodott, tudom, hogy részeges, -makutyi, himpellér, hogy én választottam ki a számára. Erővel tuszkoltam -el a háztól. De azt nem mondta el, úgy-e, hogy kénytelen voltam őt -férjhez adni, mert olyan macskatermészete volt, hogy valami szégyent ne -hozzon a házhoz; nem bírtam őrizni; örültem rajta, hogy akadt egy ember, -a kivel tisztességesen beköthettem a fejét. Hiszen derék nemes ember! Jó -familiából való. Aztán mikor kicsipte magát, egészen helyrelegény volt; -azóta verte meg a ripacs. Ha részeges lett belőle, annak is az asszony -az oka, mert buvában iszik a jámbor, annyi bánatot szerez neki ez a -gonosz teremtés. - -S aztán következtek az adatok és bizonyítékok kifogyhatatlan -mennyiségben, mindaddig, a mig Borbála ismét elő nem került a halottas -házból; akkor aztán az anya és leánya ismét összeölelkezék s ujra kezdte -a sirást s azontul feltett szándékuk volt Györgyöt egyedül nem hagyni a -másik nővel, a mit azonban megzavart a kulcsárné, a ki azzal a kérdéssel -rohant az úrnőjéhez, hogy melyik ártányt kell holnapra leszurni? A miért -aztán Anna asszony erősen lehordta. - -– Hát nem tudod, hogy holnap megérkezik főtisztelendő nagybátyám, a -scardonai püspök, a zárai kapitánynyal? Azokat nem lehet sertéshussal -traktálni. - -– De hát mit vágjunk egyebet? - -György elérté a példálózást. - -– Jól van anyám. Vágass le egyet a tulkokból, a mik a társzekerekkel -jöttek; úgy is nektek hagyom azokat, vissza nem viszem. - -– Óh drága, kedves jó fiam! Sivalkodék Anna asszony, György nyakába -borulva. - -De Borbála asszonynak is gyors eszejárása volt. - -– Abból a hat tulokból vágass le Anna, a melyik az én részem! -(Fenntartotta az osztályos jussát!) - -A miért egy baziliszkus tekintet volt a jutalma Anna asszony részéről. - -S aztán igy folyt szép egyetértéssel. A melyik a két nő közül egyedül -kaphatta Györgyöt, az telesuttogta a fülét vádakkal, panaszokkal, -követelésekkel. – Időközben pedig, ha egymással maradtak négy szemközt, -nagy nyelvelésnek mentek végére: osztoztak az edényeken, a butorokon, a -köntös darabokon; ha pedig idegenek elé kerültek, akkor sirtak és -egymást csókolták. - -Azt a kölcsönös leszólásokból megtanulta György, hogy a szép Borbálánál -nagyon ki van fejlődve a heves temperamentum. – De hát Anna asszonynál -valjon visszafejlődött-e már? - -Végre megérkezének a várva várt vendégek, Martinuzzi Vitellius a -scardonai püspök és a zárai kapitány, Peszeky Samu uram. - -A püspök hordozó szekéren jött, mely két bivaly hátára volt kötve. Egyéb -szerszám meg nem birta volna. Azon husz esztendő óta, hogy Györgyöt -kikergette a palotájából, még jobban meg lett áldva a termete a kegyes -férfiunak. A szemei alig látszottak ki az arczából s a szája -összecsücsörödött miattuk, a hogy csecsemőknél látni; a tokájától nem -tudta a fejét forditani; a kezei is olyan kövérek voltak, hogy az ujjait -nem birta egymásba dugni imádkozás közben. Két ember támogatta kétfelül, -mikor járásnak indult. Azért is nagy tekintélye volt a nép előtt. - -Sokkal mostohábban bánt a természet a kapitánynyal. Az meg olyan -ösztövér volt, hogy a két pofája majd beszakadt s a szemei kidülledtek a -soványságtól. Ez lóháton érkezett. - -Fölöttébb kedélyes volt a viszontlátás a nagybátya és az unokaöcs -között. Jól emlékezett a püspök a hajdani lurkóra. Magának vindikálta az -első érdemet, hogy az öcscse ilyen nagyra vitte. - -– Látod, ha én akkor a gorombaságodért meg nem kásztigállak: nem volnál -most apátur! Reménylem, hogy most már jobb véleményed van a papok felől? - -Fráter György ugyan őrizte a nyelvét, hogy valamit feleljen rá. - -Anna asszony ma különösen meg volt elégedve, annálfogva folyvást sirt. -Az uj gyászruhája is elkészült s egészen jól illett a termetére. A -tornyos főkötő is, fátyollal köröskörül lekötve, emelte a hatást. Ha -György magától észre nem vette volna, valószinű, hogy Borbála rávezette -volna a figyelmét, hogy Anna asszonynak az arczszine müvészi élénkitést -nyert ez ünnepélyes napok alatt. Szokás az ezen a vidéken. Az öreg -asszonyok is használják a pirosítót. - -A temetési szertartásnak délután kellett végbemenni, annak bevett rendje -szerint; az ebéd a kitünőségek számára az emeleti czimerteremben lett -felterítve. Az asztalfőt foglalta el a püspök, mellette az apátur és a -zárai kapitány. Ide nem hitták fel a lantost, hegedüst, meg a guszlárt, -a miért azok eléggé orrolának: a püspök tiltakozott a virginálás ellen a -szent ceremonia előtt. - -Ebéd előtt a két előkelő vendég fakgatni kezdte Fráter Györgyöt a -jövendő elhatározása iránt. - -A püspök diákul beszélt hozzá, a mit a kapitány nem értett, a kapitány -pedig magyarul, a mit meg a püspök nem értett. A többi vendég urak -egyiket sem értették. Annálfogva igen kedélyes volt a beszélgetés. - -– Hát bizony most te vagy az ultimus surculus masculus az Utyessenovics -familiából, Fráter György. Neked kell a familia fenntartásáról -gondoskodnod: mondá a püspök. - -– Bizony szép méltóságra emelkedtél a magad eszétől, főtisztelendő -atyámfia. Mondá a kapitány. Te rád még nagy méltóság vár ezen a -magasztos dicső pályán. - -Fráter György pedig tudta jól, hogy hová vergálnak ezek az urak? - -– Én azt mondom neked Fráter György, szólt diákul Martinuzzi Vitellius: -hogy nagy bolondság lesz tőled, ha most le nem teszed azt a barátcsuhát -s bele nem ülsz az örökségedbe; mert ha te leveszed a kezedet Kamizácz -váráról, biz oly prédára jut ez az egész szép dominium, a hogy -elharácsoltatott a János herczeg fejedelmi birtoka az özvegy által. - -Ellenben Peszeky Samu uram azt mondá magyarul: - -– Ne aggódjál édes öcsém apátur a miatt, hogy mi lesz az őseid örökéből? -Az árváknak és özvegyeknek atyja majd gondoskodni fog azokról. - -György csendesen várta, hogy mi lesz ebből? - -– Látod Fráter György ezt az átellenedben ülő urat, – mondá a püspök. – -Bizony nem mondhatnám, hogy akár vitézsége, akár bölcsessége által -jutott volna ahhoz a méltósághoz, a mibe bele szottyant; hanem inkább -azért, mert izgága ember volt: olyan helyre küldték, a hol senki sem -bánja meg a tanácsát. – Látod, milyen czingár, milyen göthös? A -boszorkányok járják. A szájában hordja már a harangozó pénzt. Ezt -elviszi nem sokára az ördög. Szent, hogy utána tégedet fog a király -megtenni zárai kapitánynak! Nagy uraság az, hallod-e? Ki ne szalaszd a -kezedből! Mindjárt más világ lesz ezen a vidéken, ha te fogsz itt -parancsolni. - -Azután meg a kapitány beszélt. - -– Nézd el csak, főtisztelendő apátur öcsém, micsoda pöfeteg ez a te -nagybátyád: a nyelvét is alig tudja már mozgatni a szájában, ugy -elhizott. Maholnap megfullad a zsirjában. Minden bizonnyal te fogsz a -helyébe kerülni scardonai püspöknek. - -S a két főur, ily szépen alkudozván egymásnak a halálára, kölcsönösen -ismeretlen nyelven, nem mulasztá el a közben egymásnak az egészségére -poharat koczintani. - -«Szállok kendnek!» – «Conducat sanitati!» - -Fráter György végét akarta szakitani ennek a kelletlen beszédnek s olyan -nyelven, melyet mind a két ur megértett, (horvátul) felelt nekik -egyszerre. - -– Én, hitemhez hiven, visszatérek a zárdámba, a mint atyámnak és -bátyámnak a végtisztességet megadtam. - -Vitellius odacsapott a kövér tenyerével az asztalra. - -– Ilyenek a bolondok! Hát nem gondolod meg, hogy ha te itt hagyod -Kamizácz várát, a te anyád, meg a te hugád ugy össze fog veszni a -bitangba hagyott örökség fölött, hogy az ördög lesz a biró közöttük. - -– A felől is tenni fogok. A hugámat itt hagyom az örökségben, átruházva -azt ő rá és az ő férjére; miután nekem, mint szerzetesnek, semmi világi -vagyont tulajdonomnak nevezni nem szabad. Szegény özvegy anyámat pedig -elviszem magammal az apátságomba, a hol ő neki hátra levő napjaira -nyugodalmas élete leend, s elég dolga akad a háztartásomra való -felügyeléssel. - -Vitellius nagyot csettentett a nyelvével. - -– Fráter György! Ez nem jó gustus. A vén anyókát vinni magaddal. Ugyebár -kapitány ur? Van sok szőlőd talán, a honnan a seregélyeket el kell -riogatni a kerepelővel? Ha már csakugyan vissza akarsz menni apáturnak a -kolostorodba: azt mondom, vidd el magaddal inkább Borbálát. Az jobban -beválik pap gazdasszonyának. Csinos, takaros menyecske és nem fajos. -Három esztendős asszony már és még se kicsiny, se nagy. - -Fráter György arcza elárulta a belső felháborodást e szavak fölött: - -– Borbála az én nővérem! vágott a szavába Vitelliusnak. - -Vitellius nagyot nevetett erre. - -– Jól van, jól. Hát hiszen nekünk is van hugánk. Azt jól rendelte a -bölcs gondviselés, hogy a kinek nincsen felesége, annak legyen hugája. -Mert jól esik a mi füleinknek egy asszonyi hangot hallani a háznál. -Ismered jól a magyar példabeszédet: «malo Cocam, quam Uri». Tudod az -értelmét. – No no! csak fel ne pattanj! – Félig meddig megnyugtathatlak, -a mi azt a testvéri rokonságot illeti. Ugy apai részről absolutiot -adhatsz magadnak a vérbeli rokonság közelsége miatt. Többet tudna neked -erről mondani a kapitány ur! - -György felháborodva kelt fel az asztaltól, s azon ürügy alatt, hogy a -feje szédül az erős boroktól, elhagyta a torozó társaságot. - -Kiment a halottas tornáczba, a hol a két ravatal volt egymás mellé -felállitva. - -A halottak egyedül voltak. Se barát, se diák, se sirató asszony nem -törődött velük. Az mind a végtisztességtétellel volt elfoglalva a torozó -asztaloknál. Onnan áthangzott a zürzavaros zsivaj. - -György odafektette a forró homlokát az atyja koporsójának a jéghideg -szélére. Attól kért enyhülést. - -Oda sülyedjen-e, a hová a mindennapi emberek, a kik esznek, isznak, -vigadnak, vétkeznek, – aztán leimádkozzák, a mit vétkeztek, s megint -ujra kezdik? - -Utolsó napja volt a zomotornak. - -Egész sokadalom volt, a ki összesereglett a temetésre. - -Tele volt velük minden terem, tornácz, pitvar, folyosó, istálló, és -udvar. Csak a halottas házba nem jutott ember. Az egészen üres volt. - -A ravatal lábánál égett egy hosszu vederben a meggyujtott szurok, -melynek lomha füstjét kiszitta az oszlopközökön át a külső szellős -levegő; a veres láng rávilágított a koporsókra. Az egyikben az öreg -családfő feküdt, sárga arczczal, mellén összetett kezekkel. Süvege a -fejéhez téve; a másikban az utolsó hős legényfiu, a ráöntött szurok, -mint egy fekete álarcz, tünteté ki nemes vonásait. Mellettük térdelt az -utolsó fiu és testvér, fehér csuhában, mint egy sirőrző kisértet. - -Mit sugdoshattak egymásnak? - -A mellékteremben rákezdték már a danolást, virginálást; nem törődtek a -püspök tilalmával, lant, hegedü, guszla, csimpolya zengett-bongott, -férfi, asszony énekelt; ököllel verték hozzá a dobot. A barát egyedül -énekelte halkan a ravatal előtt: - -«Requiem æternam dona ei Domine…» - -Egyszer aztán ugy tetszék neki, mintha a ravatal tulsó oldalán -megszólalna rá az antiphona. - -«Et lux perpetua luceat ei…» - -Ki van ott? Felállt, oda nézett. Akkor az is felállt a térdéről. - -– Nővére volt az: Borbála. - -Hát azt is ide vonta vonta valami láthatatlan erő a vigadó gyászlakoma -asztalától? - -De mi az a láthatatlan erő? - -Ki az, ki tul lakik a csillagokon és benn lakik a szivekben, s itt és -ott megláthatatlan? - -A mint Borbála meglátta Györgyöt, odaomlott arczczal a földre, a testvér -lábaihoz s átölelte annak a térdeit. És elkezdett szivszakadva zokogni. - -– Vigy el engem innen magaddal! Légy nekem uram és királyom! Leszek -neked szolgálód, kutyád, énekes madarad. Csak itt ne hagyj, az átkoknak -és szörnyeknek a világában! - -György fölemelte a nőt a földről; letörölte fehér ruhája ujjával piros -arczáról a könyszántotta szennybarázdát s aztán megvigasztalá szeliden. - -– Légy nyugodt. Gondoskodom felőled. Nem hágy el az Isten! - -– Ha te elhagysz, az Isten is elhagy! - -A vártoronyban «készülőre» harangoztak. - -A harangszóra megkezdődött a kászolódás a lakomázó termekben. A -tivornyazaj félbeszakadt, felváltotta a csendes ájtatos mormogás; az -emberek imádkozásnak eredtek; künn az udvaron a gyermekek énekkara -rákezdett egy népies psalmodiát, melybe közbe dörgött a várfalakon a -taraczkok dördülése. Hármat lőttek. - -Erre aztán mindenünnen előrajzott a tisztességtevő sokaság, ünnepélyes -komolyság ránczaiba szedett arczokkal. A lépcsőkön alászállott az uri -rend, elől a püspökkel; a férfiak után az asszonyok. Az apátur -muskétásai és kopjásai sorfalat képeztek a tornácztól a várudvarig. -Fráter György a ravatal jobb oldalára állt, az asszonyok a baloldalra, a -hogy a rend kivánta. - -A püspök beszentelé a halottakat s arra azokat betakarták a bakacsin -selyem szemfedővel, s egyenkint hat régi fegyvertárs vállaira emelé a -koporsókat és kivitte az udvarra. Ott külön Szentmihálylovára helyezék -mindegyiket. S arra az egész sokaság letelepedék az udvaron, ki hol -helyet kapott, a czeremonia további folyamatát bevárandó. - -Ezután következett még a bucsuztató. Ez is az ősi szokások rendébe -tartozott: az elhunytakat az ittmaradóktól sorban elbucsuztatni, mielőtt -örök nyugodalmuk helyére bocsáttatnának. - -Martinuzzi Vitelliusnak különös módja volt a prédikálásban. Szerette az -őszinte kifejezéseket. Hogy a halottakat nem kimélte a beszédében, hogy -azoknak minden hibáikat, büneiket és fogyatkozásaikat felsorolta, az még -hagyján, azok nem haragusznak már meg ezért; de nagyobb volt az annál, -hogy az élőket is mind rendre vevé s ugyan megmosdatá a fejét -valamennyinek, szappan nélkül. - -A hallgatóságban ez nagy elevenséget pezsdített fel. A megczibált felek -szörnyüködtek, a többiek pedig vihogtak. Hovatovább haladt a halotti -bucsuztató, annál hangosabb lett a zsibongás: már-már alig lehetett -Martinuzzi Vitellius szavait hallani, ámbátor még most jött csak a java. - -Egyszerre csak feltámadt az ellenhatás. - -Egy hang felkiáltott a gyászoló tömeg közül. - -– Hagy el már, te hájduda, a gyatra dohogásodat! Hadd szóljanak a -hegedüsök! - -Erre fölzendült egyszerre a hegedü és a koboz, a prédikácziót -félbeszakítva, s Lantos Sebestyén elkezdé a maga rigmusát énekelni, lágy -mélabus hangján, a vitéz Utyessenovicsok viselt dolgairól. - -A püspököt majd megütötte a guta dühében. - -A vastag imádságos könyvet, a mit a kezében tartott, odavágta a -hegedüsnek a fejéhez, a mire az boszuból rákezdte azt a gunydalt huzni, -a minek a dallamára egy fertelmes papgunyoló nótát szoktak énekelni. A -közönség egy része nevetett a püspök és a joculator között kifejlett -derendóczián, a mitől a profánus énekesek még jobban vérszemre kaptak. A -népség ujongott rajta. - -Fráter György azonban előrontott a koporsók mögül s utat tört magának a -sokaság között az énekesekig. S ott megragadva hatalmas öklével Tinódi -Sebestyénnek a vállát, reá rivallt. - -– Ti «csufok!» Eltakarodjatok innen a fertelmes kornyikálástokkal! Te -pedig elhallgass a te fűzfa-verseiddel! Eltakarodjatok: a mig -korbácscsal nem veretlek ki a határból! - -Tinódi a sértett poéta büszkeségével emelte föl a fejét az apátúr előtt. - -Azt, hogy «csuf»-nak nevezte, azt, hogy korbácscsal fenyegette, még tán -elnyögte volna; de hogy az ő cancionáléit fűzfaverseknek nevezte: azt -egy költő nem bocsátja meg soha! - -– Megállj barát! kiáltá vissza eltávoztában. Ezt megkeserülöd! Lesz még -rólad is egy versem; de az nem fűzfavers, hanem nyirfavers lesz. - -Mint tudjuk, Tinódi irgalmatlanul beváltá ezt a fenyegetőzését. Ez -napságtól fogva engesztelhetlen ellensége lett Fráter Györgynek s később -kiadta rajta a mérgét két hosszu krónikás költeményében. A kik ő utána -ismerték meg Fráter Györgyöt: egy pokolbeli szörnyet láttak maguk előtt. - -Nem felejti kigyó farka levágását: nem felejti költő verse ócsárlását! - -Az énekesek eltávozása után igy-amugy befejezheté a püspök a mondókáját. - -A temetkezési szertartás azután lefolyhatott a maga rendén. Elővezették -a tokos lovat, a pánczélos lovagot, meggyujtották a fáklyákat, vállon -vitték a koporsókat a temetőig, háromszor belelőttek a sirjaikba -muskétákkal, s a sirjaik fejéhez zászlós kopjákat tüzének s nagy halmot -takartak föléjük, kiki a sisakjában hordva hozzá a földet. A harangok -szóltak, a taraczkok durrogtak egész az utolsó Kyrie eleisonig. - -Azután ismét visszatért az egész tiszteletreméltó gyászoló közönség a -várba s folytatta a tort, a holott elhagyá vala. - -Este már csak maga volt Fráter György józan az egész várban. - -A tisztelt hazafiak odalenn a tornáczban már elkezdtek dulakodni. Nagy -volt a harczi lárma. - -Fenn az emeleten is heves vitatkozás folyt már. Különösen a zárai -kapitány, meg Szeszvetics uram, a Borbála férje voltak erősen -összeakadva. Bevert fejek lesznek itt még hajnalig! - -Az asszonyok a szobáikba huzódtak a temetés után. - -Fráter György ott hagyta a torozókat s felkereste Anna asszonyt. - -– Kedves anyám, én még hajnal előtt utra fogok kelni. Egész szeretettel -hivlak meg magamhoz; szép gazdaságom van, légy te annak az intézője; éld -végig nálam csendes nyugalomban, a magad kedvére a te özvegységedet. - -Az özvegy asszonyság azonban nagyon összefintoritá erre orrát, száját. - -– Tudod, édes fiam, én már ideszoktam; itt akarok megmaradni ezen a -vidéken, ebben a házban. - -– De hát hogy maradsz itt magadban egyedül, ebben a puszta várban? - -– Hát hiszen, tudod mit, édes fiam? Nem vagyok még olyan igen vén. Még -akadhat szerencsém. - -… Fráter György még abban az órában elutazott, senkitől bucsut nem véve. - - - - -XV. FEJEZET. «HANYATLÓ SZÉP HAZÁM.» - -Fráter György szívéből az utolsó gyöngéd érzelem is ki volt irtva. A nő, -mint eszménykép, mint királyné, mint anya, mint testvér: – fényvesztett -meteor valamennyi; a csillag, ha lehull a földre, fekete kődarab. -Azokkal a titkokkal, a mik lelkét megterhelék, lehet még szeretni az -asszonyi-állatot, de nem az asszonyt. - -Mindent lerázott magáról, a mi embert emberhez köt, csak az egész nagy -élő óriást látta maga előtt, a nemzetet; azt jegyezte el magának, azt -akarta meghódítani s vele együtt egy uj ivadékot nemzeni, a mely jobb -legyen a mostaninál. - -Ez a fenkölt nagyravágyás úgy felemelte a mindennapi világ színe fölé, -hogy az egész országot végig látta a magasból. - -Szomoru képet látott. A bomlásnak, a feloszlásnak a jelenségei -mindenütt. A trónon egy gyermekkirály, idétlen szülött, idő előtt -vénült, jót, rosszat tenni egyaránt tehetetlen. A kiskoru király mellett -a kormányzatot vezető urak között egyenetlenség, versenygés, kapzsi -birtokvágy, s mig a főúr és a főpap asztala görnyed a dobzódó lakomák -terhétől, az országgyülésnek kell külön törvényt hozni, hogy a király -konyháját «is» lássák el a szükségessel. Törvény van elég, de azt senki -végre nem hajtja, mindenki keresztül gázol rajta, biró az erőszak; ha a -nádor összehíja az országgyülést Budára, ott a köznemesek összevesznek a -zászlós urakkal, külön válnak, elmennek vidékre Tolnára, Bácsba -országgyülést tartani s hoznak lelkes határozatokat, de azokat senki sem -szentesíti, senki sem fogadja meg. - -Pedig arról van szó, hogy az ország végveszély elé csuszamlik alá, a -török a végvárakat vívja. Csak kétszáz harczost volna szükség Jajcza vár -védelmére küldeni. Az sincs. Se pénz, se katona. - -A történetíró összegyűjt négy sorban annyi vádat, mely egy szédítő -örvényt tár elénk: «pártos urak, áruló udvariak, istentelen főpapok, -közerkölcstelenség, s a nemzet salakjait a felszínre toló lázas pezsgés, -s maga a jámboroknak lelketlensége, akadályozza a törvények -végrehajtását.» - -A köznemességnél még van hazaszeretet, de nincs a ki vezesse, a ki élére -álljon. - -A föld népe, a jobbágy, a Dózsa-lázadás óta, le van igázva, a röghöz -kötve; annak nem édes anyja többé a haza. Annak a népnek, mely Hunyadi -János és Kapisztrán barát vezetése alatt tönkre zuzta a szultán janicsár -hadait Nándorfehérvárnál, most tiltva van a fegyvertartás, ha egy puskát -találnak a parasztnál, jobb kezét levágják. - -Magát az ország czímerét is darabolják már. Egyik hatalmas ember a -hármas halmot tartja magáénak, másik a négy folyót a mezőkkel, csak a -kereszt nem kell senkinek. A kereszt, a «crux» nem szentség, hanem -bélyeg már, a keresztes háborúval együtt a keresztyénség ügye is ki lett -tépve a szivekből. A papot akkor emlegetik, a mikor szidják. - -Terjed az uj vallás. S leginkább a tősgyökeres magyarok közt terjed. -Inkább hallgatják a hegedűsöket, a lantos verselőket, a kik gúnydalokat -énekelnek a papokra, mint az egyház szolgáit, a kik ismeretlen nyelven -tartják a szertartásokat. Nem a harangszó, hanem a hegedűszó gyüjti fel -a híveket. - -Még ekkor nem volt a szepesi «öt városos hitvallás», nem volt -törvényszabta külömbség téve kálvinisták, lutheránusok, anabaptisták, -sacramentariusok között, nem voltak főurak a vallásujítás élén, kik -városokat, vármegyéket térítsenek át a reformátióra, de a csiráit e -nagyra növendő pálmafáknak már látta fráter György elősarjadni. És a -mellett hideg itélő észszel megtudta becsülni, hogy ezek az új eszmék, -melyek neki, a római hitű papnak legerősebb ellenségei, a magyar -államférfinak leghatalmasabb támaszai lesznek. - -És az volt fráter György egész nagy életpályájának irányeszméje: két -ellentétes erő segélyével mind a kettővel szemben előrehaladni. - -Nem szeretett senkit, magát legkevésbé; de ezt a mindenkitől kizsarolt -hazát, ezt igazán szerette. - -Talán nem is helyes dolog regényt írni az ilyen alakról? Nem volna -szabad egy költött vonást hozzá adni a jellemrajzához. Nincs is arra -szükség. - -A mit eddig a költői képzelet e regénynek nevezett életíráshoz toldott, -az nem volt egyéb, mint kitöltése azon nagy hézagoknak, a miket a -történetírók üresen hagytak. Hogyan lett a főispáni sarjadékból Corvin -János herczeg katonája? hogy lett a vajdahunyadi közkatonából a Zápolya -család kályhafütője? hogy került ez a Szepességből a budakeszi -kolostorba barátnak? Hogy lett az írástudatlan ficzkóból tekintélytartó -tudós? apátúr? lengyel főpap? hogy lett a lengyel királynak bizalmas -barátja? Hogyan hagyta el apai örökét, mely családja kivesztével -egyenesen reá szállt? erről a történetírók mind nem adnak számot. -Röviden azt irják: «tiz, tizenöt esztendőről nem tudunk semmit». - -A mi ezután következik, a midőn fráter György, mint egy hatalmas -vezetője Magyarország sorsának tünik fel, bámulatos eredményeivel, az -már mind feljegyzett, naplóba szedett tény. S e nagy tények -indokolásához nem kell egyéb, mint egy teljesen kiégett szív. - -Ezentul Martinuzzi Györgyben csak egy hussá és vérré vált eszmével van -dolgunk. Fráter György egyénisége most már csak egy abstrakt eszme, -melyre a külvilágnak és a szív belvilágának egyiránt nincs semmi -befolyása. Tetteit egy messze levő czél vezeti, mely előtt minden -akadálynak le kell hullani. Külömbséget nem vet előtte se ellenség, se -szövetséges társ. Az egyiknek úgy, mint a másiknak el kell előtte mulni, -míg magában marad egyedül, egy ország sorsának vezetőjeül. - -Egyetlen alak emelkedik ki mellette, a kit mindig maga fölé tolt, s aki -e kitüntetést megérdemelte, egykori ura és pártfogója, leendő ura és -pártfogoltja: Zápolya János. A főnemes, ki már suhancz korában követelte -a koronát s azóta soha le nem mondott arról. Igaz magyar jellem, fajának -minden erényével és hibájával felruházva. A pórlázadás győzelmes -letiprója, az erdélyi vajda, ki egy maga veszi komolyan a haza védelmét -s erős hadsereget tart vezénylete alatt; tartománya határát mindennemű -ellenségtől meg tudja védeni, s ilyen több is van: török, oláh, muszka. - -S ezzel szemben azok a magyar főurak, főpapok, a kik már előre -számítanak az ország szétomlására s a magyar czímert elalkudták, -elkötötték, a maguk hatalmának öregbítésére. - - - - -XVI. FEJEZET. SZENT PÁL FEJE. - -Fráter György minden évben kétszer fellátogatott Budára: Szent György és -Szent Mihály napján, a midőn az apátságára kivetett hadi adót s a -főapátságnak köteles hűbért felhozta. Ilyenkor a kocsijával, lovaival -rendesen Szente uramhoz szálla meg, a kinek, mint várnagynak elég -istálló, kocsiszín állt rendelkezésére; de ő is hozott neki rendesen egy -átalag máslást. A várból aztán gyalog sétált le az apátsághoz: ott egy -misét tartott, s aztán ismét visszatért a várnagyhoz. - -Az országban úgynevezett békesség volt ez idő szerint. Az uj török -szultánnal, Szolimánnal, három évre fegyverszünetet kötött a király. Azt -ugyan a török basák nem igen tarták tiszteletben s a fegyverszünet alatt -megostromolták Knin várát, s az annak felmentésére sietett horvát bán, -Beriszló püspök seregét csufosan megverték; magát a püspököt is levágták -s a várat elfoglalták; – de hát az ilyen aprólékosságok miatt senkinek -sem nőttek ősz hajszálak a fején az országban. - -No a királynak, annak nőttek. Már tizenhat éves korában elkezdett a haja -őszülni. Erre aztán a gyámok, a kormányzótanács azt mondták ki, hogy a -király nagykorú már, mert a haja is őszül, itt az ideje, hogy maga -uralkodjék és megházasodjék. A menyasszonya, Ausztriai Mária még gyermek -korában el volt vele jegyezve, azt elhozták Bécsből s elébb -Székesfehérvárott karácson havában királynévá koronázták, azután pedig -vizkereszt után nyolczadnapra megtarták a menyegzőt. - -Mivelhogy pedig II. Lajost Csehországban is királynak hítták, annálfogva -Prágába is elvitték a királynét és ott is megkoronázták nagy ünnepségek -mellett. - -A cseh rendek nem szavaztak meg ez alkalommal hűbért a királynénak; (a -magyarok kétszeres hűbért szavaztak meg, igaz, hogy egyszer sem fizették -meg) hanem ahelyett megajándékozták a királyt Szent Pál koponyájával, -mely nagybecsű ereklye az ideig Prágában őriztetett, a Husszita tanok -elterjedése miatt azonban nagyon megcsökkent az ereklyék iránt való -tisztelet a csehek között. S miután megtudták, hogy a nagy apostol egyéb -csontmaradványai a budai pálosok kolostorában őriztetnek, annálfogva a -kiegészítő koponyát is odaajándékozták, a miért a király elengedte nekik -a felesége hűbérét. - -Szent Pál feje megérkezésére azután nagy ünnepély rendeztetett a budai -pálosok kolostorában, mely e dicsőséges ereklye teljes birtoka után -valamennyi rendbeli kolostor központjává emeltetett. S ez ünnepélyre -fráter György is lejött Borsodból. A ceremoniák végezte után estenden -visszatért a várba Szente uramhoz egy «Szent János poharára» (Sancti -Johannis haustus). - -– No ugyan jól tevé ő felsége, monda, poharazás közben feloldódván a -nyelve, Szente uram, hogy valahára egy szent fejet is hozott közénk, -mert a akiket eddigelé ide hozott, azoknak a fejeit mind el lehetne adni -darabonkint két oszporáért az ördögnek, s még akkor is az ördög volna -rászedve. - -– Emberekről, keresztyénekről nem illik igy beszélni, várnagy uram. - -– Hát emberek ezek? Keresztyének ezek? Farkasok, keselyük, vampirok! ők -duskálkodnak, lakmároznak, a királynak pedig hideg a konyhája, üres a -táskája. - -– Hát hová lesz a király pénze? Az ország pénze? - -– Hát először is a király pénze mikor érkezik, akkor teknősbéka hátára -van téve, mikor távozik, akkor pedig a nyúl farkához van kötve. Hogy -hová lesz a király pénze, meg az ország pénze? kérdezze meg -főtisztelendőséged azoktól az uj palotáktól, a miket a -Szent-György-téren lát, azoknak a kapui majd megfelelnek rá. Ott van -mindjárt a kincstartó, Szerencsés Imre uj palotája. Annak a kapuján -egyik reggel társzekérrel viszik be a sok vadat, drága pecsenyét, -zsákokat, füszerszámot, másik reggel meg hordozó szekéren szállítják ki -rajta az elázott vendégeket, a kik nem bírnak a maguk lábán hazamenni. -Ez a Fortunátus, ez a kikeresztelkedett zsidó a mi országunknak a -romlása. És ez még nem a nagyobbik gonosz. Ennek az a szójárása, hogy -«lopni és lopni hagyni!» De nagyobb gonoszok ennél a Fuggerek, a kiknek -a palotája szemközt van az övével. No nem látni annak a kapuját soha -kinyitva. Azok nem látnak vendéget. A mit rabolnak, mind külföldre -küldik. Ők bérlik a bányákat, ők veretik a pénzt. Az ezüstöt mind -kiküldik Németországba, nekünk pedig olyan pénzt veretnek, a ki csak -addig ezüst, a míg új; ha megkopik, maga elpirul szégyenletében rezes -volta miatt. - -Bizonyítékul odadobott az asztalra Szente uram egy nehány ilyen -szemérmetes dénárt. - -– Még Dobzse László alatt sem volt ilyen világ, folytatá a nemes -zugolódást a várnagy. A szegény jó király minden pénzét odaadja, a míg -van. Ha megszorul, küldi zálogba az ezüst tálait, billikomait. Én tudom -jól; mert én hordtam át az ezüst marháit a Fuggerekhez, a kik zálogra -adnak a királynak a saját pénzéből iszonyú uzsorára. Soha a király, amíg -meg nem házasodott, nem kapott ebédre többet egy tál ételnél, ha hagyott -belőle, az jó volt estebédre; ha nem hagyott, akkor csillagot nézhetett -vacsorára. - -– Hát a főurak, főpapok el tudják ezt tűrni? - -– Van is azoknak gondjuk a királyra! Az mind olyan szent, a kinek maga -felé hajlik a keze. Tavaly esztendőben, hogy a Bakács érsek meghalt, -Szathmáry Györgyöt ültették be a helyébe. Az istennyila bele csapott a -Bakács palotájába s a kifaragott czímert összetörte rajta. Most az új -primás czímerét teszik fel rá. Csak úgy ragyog az aranytól. Hanem a -nándorfehérvári bástyák tatarozására nincs pénze a pizetáriusnak. - -– Hát az új nádor, Báthory miben mesterkedik? - -– A «sánta» Báthory! No az is a vén bolond, azt gondolta, hogy azzal, -hogy új hivatalt kapott, maga is megujult, most házasodott meg. Azt -hiszi, hogy a köszvényes lábával fel tud kapaszkodni a nyoszolyára. De -mikor azt mondják, hogy «nosza lóra ülni, Belgrádra sietni!» akkor azt -nyögi, hogy «jaj a térdem, jaj a derekam!» Két hétig tartott a hét -vármegyére szóló dinom-dánom Pozsony városában. Nádorispán uram -mindennap háromszor kijózanodott. És az alatt a király konyhamestere, -Bosnyák Mátyás uram budai urak szakácsaihoz szaladgált egy darab sültet -koldulni a felséges urunk számára. – No de hát a királynak jó szíve van. -Nagyon is jó szívű. Nem azon agg a lelke, hogy ő maga éhezik, hanem hogy -a végvárak őrségei koplalnak. - -– Hát nem küld nekik pénzt a kormány? - -– Talán küld, de az mind a czigány-utczára szalad. A vajda duzzog, hogy -nem őt tették meg nádornak, még öröme telik a nagy zűrzavarban. Ő -hazament Erdélybe, lássák az urak, hogyan élnek meg nála nélkül. Most -már László király leánya is férjhez ment, azután sem esenghet. A kinek -legtöbb esze volna a többi között, Kelepeczi uram, a ki most már -Verbőczinek hivatja magát a predikátumáról, egész nap ott ül a könyvei -között s készíti a nagy törvénykönyvet, azzal pedig nem verjük meg a -törököt, de attól tartok, hogy még a magyart sem. - -– Szomorú dolgok biz ezek, édes atyámfia. - -– Csak még szomorúbbak ne következzenek. A minap itt járt a Soliman -szultán követe, Behram bég, hozta magával az athnámét, a kiben a «nagy -úr» ujabb fegyverszünetet ajánl fel a királynak, ha Magyarország tízezer -forintot fizet évenkint a szultánnak. Hiszen tízezer forint nem pénz -Magyarországnak, ha a békességét meg lehet rajta vásárolni; – de az a -megaláztatás, hogy a magyar király adófizetője legyen a török padisának! -még is csak rettentő gondolat! Mit tett volna ebben az állapotban -főtisztelendőséged? - -– Hát én küldtem volna húszezer forintot – ajándékba – a szultán -nagyvezérének, hogy vetesse vissza a császárjával ezt a megalázó -követelést. - -– Hej de kár, hogy főtisztelendőséged nem ül az ország tanácsában. -Csakugyan ez lett volna a legokosabb elbánás a törökkel. Hanem hát a -tanácsurak a tevők voltak, hogy a szultán követjét, a Behrám béget, a -kisérő bestiákkal és akancsákkal egyetemben megfogdostaták, s bilincsre -veretve bezáraták a csonka toronyba, a hol azoknak három napig étte-itta -nem volt, mert a keresztyén főztéhez ők hozzá nem falnak, hanem csak -egynehány tikmonyból élődének, s mikor már a szomjúság csaknem halálra -epeszté őket; akkor kibocsátották s gályára szállítva, a Dunán -hazaereszték valamennyit. - -– Hát az nem volna igaz, hogy a török követet a tatai tóba fojtották, a -hogy a kósza hír beszéli? - -– Bizony mondom, hogy soha sem látta a szinevilágát sem Tatának, sem a -tavának. - -– Más hírszellő meg azt hordja, hogy Behrám bégnek levágatták a füleit, -úgy bocsáták vissza. - -– Csácsog a buta nép ilyenkor mindent elegybelegy, az mind csupa szófia -beszéd. Én magam kisértem le a csauszt a gályához, hogy az utban -bántódása ne legyen s bizony mondhatom, hogy meg voltak a fülei -épségben, akár legyezhette magát velük; a két czimpájában, török szokás -szerint egy-egy gyöngy függő vala, akkora, mint egy mogyoró, még azt sem -bántotta senki; pedig már ha a fülétől megfosztották volna, a -fülönfüggőjét csak ott nem hagyták volna. - -– Ez már szent igaz. - -– Hanem azért elég háborúságot okozott a követ tömlöczbe vettetése is a -török szultánnal, s az most szörnyen köpi a markát, hogy jön nagy -seregestől, hogy megegyen bennünket kés, villa nélkül. Mi pedig azt -mondjuk, hogy csak hozza hát ide a tar fejét; agyon kopácsoljuk a gyáva -törököt a pecsétnyomó gyűrűinkkel. Hiszen ha mi magyarok elsőtől az -utolsóig felkelnénk, keresztűl dobnánk a nyomorult pogányt a Bosporuson. -Csak az az egy baj, hogy minden ember utolsó akar lenni, a kik pedig -elsők volnának a törvény szerint, azok egymást noszogatják. Pál azt -mondja: «ha Péter megy, én is megyek»; Péter pedig: «ha Pál ott lesz, én -is ott leszek.» - -– Hát arra volna mód, hogy mind a kettő meginduljon, ha az, a ki első, -állna ki elsőnek. - -– Már mint Lajos király? Nem mondom, hogy a bátorság nem volna meg -benne, ha egyszer haragba jönne. De hát most épen nincsenek rendén a -harag napjai. Sőt inkább az örömnek a mézes hetei vannak. A király el -van a menyecskéjével, meg a sok dévánkodó udvari czókmókkal. Egész nap -csélcsapnak, lantolnak, tánczolnak; teli van idegen léhűtővel a palota, -a kik egymást azzal szólítják meg, hogy «vas nyárs». (Was neues?) A -király is örül, hogy valahára bőven lakmározhat a felesége hozományából. -Ha valaki rosz hírt hoz, eléje sem eresztik. A múlt hóban harmadszor -jártak itt a királynaszádosok, a két év óta elmaradt zsoldjukat -sürgetni, s hogy senki sem hallgatott rájuk, kapták, odakötötték a -zászlóikat a szökőkúthoz s ott hagyták, csináljon velük az ország, a mit -akar, ők nem szolgálnak többet. A minap megint itt jártak a scardonai -követek a várkulcsokkal. - -Ez a szó kétszeresen felkölté Fráter György figyelmét. - -– Scardonai követek? - -– Mivelhogy a török szultán nagyon megharaguvék a követe bezárásáért s -rögtön hozzáfogott a végvárakat töretni. Nagyhamar Scardonára került a -sor, a kinek erős szikla vára vagyon. - -– Ismerem, ott kezdtem a pályafutásomat. - -– A vítéz scardonaiak elébb levélben izengetének a királynak, a -nádorispánnak, a horvátországi bánnak, a primásnak, hogy küldjenek nekik -vagy védelmező harczos népet, vagy pedig pénzt, hogy zsoldos hadat -fogadhassanak, puskaport vehessenek. A leveleiket pedig mindenütt a -tükör háta mögé rakták s nem válaszoltak rájuk. Ekkor aztán a -scardonaiak kiválasztának három polgárt s azok által felküldték a -királynak a vár kulcsait, hogy ha nem tudja a várát megvédelmezni, -imhol, tegye el a kulcsait legalább. A nyitott ajtón át aztán szépen -el-besétált a pogány ellenség a várba s a szép nagy templom tornyáról -leütteté a keresztet s a félholdat tüzette ki helyébe. - -– Hát a püspökkel mi történt? Az én nagybátyámmal. - -– Mivelhogy a kapituláczió szerint hit alatt megfogadták a törökök, hogy -senkit a lakosságból meg nem fognak ölni, hát a jó püspöknek is még csak -a haja szálát sem görbítették meg, csupán azt tették vele, hogy rázárták -az ajtót s a szobájából ki nem engedték jönni. Attól fogva a püspöknek -étte-itta nincsen egyéb, mint naponkint egy tikmony. Azt mondja a -pogány, hogy ha Behrám bég három napig kiállta az éhkoppot, lássák, hát -a püspök hány napig állja ki? - -– Tehát Scardona már elveszett? - -– Biz annak a fölmentésére későn kerekedék fel Tomory Pál uram, a -kalocsai érsek. - -Fráter György csodálkozva kérdé a várnagytól: - -– Tomory Pál? kalocsai érsek? Hisz az még tavaly zászlós úr volt, java -korabeli levente, a ki jegyben járt a Mátyusföld legszebb hajadonával. - -– A bizony, de már a második jegyese volt, a ki menyasszony fővel -meghalt, hirtelen gugavészben. S e miatt a főúr úgy elbusulta magát, -hogy lemondott a világról, s beállt szerzetesnek a Ferenczesek rendébe, -ott volt félesztendeig. Akkor meghalt az Úrban a sokféle emlékezetü -Bakács Tamás, esztergomi primás, annak a helyébe került a kalocsai -érsek, ennek az üres helyére pedig a király beülteté a kedves -lovagjátéki barátját, Tomory Pált, mivelhogy már egyházi személy vala. -Tomory vonakodott, hogy ő nem ért a liturgiához, de azt mondták neki, -hogy a kalocsai érseknek nem az a dolga, hogy sokat pontifikáljon, -hanem, hogy annál többet verekedjék a hadai élén a pogány törökökkel. Ez -az igaz magyar főpapnak a sora! - -Fráter Györgynek volt mit elgondolnia erről az esetről. Milyen hamar -lesz egy dali lovagból kalocsai érsek! Két menyasszony meghalása, egy -évi kolostori élet s meg van a ranghoz való hágcsó. - -Szente uram kitalálta a vendége elfanyalodott arczából, hogy annak min -jár az esze most. - -– Hát hiszen az a legszebb ebben a mi dicső hitvallásunkban, hogy a -vitéz daliából is lehet egyszerre, ha a mennyei világosság éri, -egyházfejedelem. Nemde nem harczos levente volt-e maga Pál apostol is? a -kinek az ünnepét most szentelők meg, Saulus névvel ifjú korában. Ilyen -ugrást látunk és dicsérünk a mi Tomorynknál. - -– Én szebbnek találom a mi katholikus vallásunkban azt, hogy a varga -fiából is lehet egyházfejedelem, a hogy Szalkán érsek és kanczellár -példája bizonyítja. - -– Azért úgy is hiják azt a nemes urak a háta mögött, hogy «cseszkó». -Hanem hát ez is nagyon szép ebben a mi vallásunkban. Azért nagyon -kivánatos volt, hogy Verbőczy uram megirja azt a törvényt, hogy -«lutherani comburantur». No hát azt a Szent János poharát a hitetlen -törökök, meg a lutheranusok elpusztítására. - -– Én csak emberek éltetésére emelek poharat, de nem emberek halálára. -Éljen soká a mi királyunk! - - - - -XVII. FEJEZET. «LUTHERANI COMBURANTUR.» - -Nem sok idő mulva ismét fel kellett jönnie Budára fráter Györgynek. A -herczegprimás, Szatmáry György körlevele idézte fel oda. Valamennyi -püspök és apátur mind hivatalos volt, úgy szintén a bánok, vajdák és -várkapitányok. - -Nem abból a végből történt pedig ez a nagy congregatió, hogy az ország -végvárai miképen védelmeztessenek meg a nagy hatalommal közeledő török -szultán ellen, a hogy a bánok (várkapitányok) meghivatásából -következtetni lehetett volna, mint inkább a hit ellenségeinek a -legyőzése végett. - -Mikor ugyanis Verbőczy törvénybe iktatá azt a czikket, mely a -lutheránusokat s azoknak pártolóit fejvesztésre kárhoztatja, azt hitték, -hogy a puszta ijesztés elég lesz e fenyegető veszedelem megszüntetésére. -Ellenkezőleg, az új tan egyre terjedt, s annak hirdetői annyira vitték a -bátorságukat, hogy ott benn a királyi várban, szemközt a Zsigmond -templomával, a piaczon árulták Luther és Wikléf új vallásának -katekizmusait. Nyilt sátor alatt, tőszomszédjában a szentelt -viaszgyertyák, agnus Deik és szimbolikus mézeskalácsok sátorának, -kinálgatá a könyvkufár a füzetkéket, elegyesen a papokat csufoló -versecskékkel. – Rüm György volt a neve a könyvkereskedőnek, a ki ezt a -törvénybe ütköző vakmerőséget elkövette. - -Példát kellett szolgáltatni, melyből megtanulhassa minden jótét-lélek, -hogy a törvény nem csupán írott malaszt. - -Ezért hivatott össze Budára a nagy országos itélőszék, törvényt tartani -a nagy bűnös felett. - -Olyan nagy számban gyültek össze, hogy befogadásukra nem volt elég nagy -terem a várban, odalenn a vérmezőn kellett egy faépületet összetákolni, -holott a törvényszéket megtarthassák, melyben felesen vettek részt az -egyházi és világi főrendek. Az elnök maga volt Szathmáry György és -mellette Verbőczy István, királyi személynök, a törvényczikk -megalkotója, a vádló volt a fiscus, Artándy, az országban legkiválóbb -szószóló, a ki a vádat a maga egész rettenetességében előadta. - -E váddal szemben a nyomorult bűnösnek, a ki lánczokkal megterhelten -állíttatott ki a vádpadra, semmi egyéb védelme nem vala, mint hogy ő -tökkelűtött fejü német lévén, nem tudhatá, hogy micsoda veszedelmes -tudományok foglaltattak légyen azokban a könyvekben, a melyeket ő a -sátorában árul, lévén azok magyar nyelven irva. - -Ez a védelem azonban semmibe sem vétetett. - -Az elkobbzott könyvek kézről-kézre adattak a biráknak, s azok a veressel -aláhúzott sorokból, a behajtott fülü lapokon menten megtalálhaták a -flagrans delictumot, mely a törvény pallosát maga ellen felhivja. - -A replikák után a primás és a personalis felváltva rangfokozat szerint -szólíták fel az egyházi és a világi birákat a maguk itéletének -kimondására. Mindnyájan halálra szavaztak. - -A vérveres posztóval bevont asztal végén ült a két legutolsó birósági -tag: fráter György és Török Bálint, a belgrádi bán. - -Ez az utóbbi még nagyon fiatal volt, a huszonnégy évet sem ütötte meg. A -belgrádi bán hivatalát az atyjától, Imrétől örökölé, a mi igen -természetes dolog. Mivelhogy az ő apja, Imre, a saját pénzéből építteté -fel Belgrád új bástyáit, tehát azokat a fiának kellett örökölni. A -király kormánya ugyan Báthory Endrét nevezte ki új belgrádi bánnak, de -arra Török Bálint azt mondta, hogy elébb fizessék meg neki a bástyáknak -az árát, a mi az ő apja pénze, addig be nem ereszti az új bánt a kapun. -Az ország pénzén pedig rajta ült egyfelől Szathmáry György, másfelől -Szerencsés Imre, hát inkább meghagyták az apja fiát a nagy fontosságú -Belgrád bánjának. - -Szathmáry György felszólítá Fráter Györgyöt is az ítéletadásra. - -A fehér barát ritka ékesszólással adá elő a maga véleményét. -Kárhoztatását kemény szavakban fejezé ki az új hit tanai fölött, -lelkesülten, emelkedett szellemmel szólt a római egyház felséges -missziójáról s annak országalkotó fontosságáról. Azért ő is máglyán -megégetendőknek ítélte az eretnek tanokat hirdető könyveket, Luther és -Wikléf kathekismusait. Úgyszinte a pamfleteket is, melyek a papokat -gúnyolják, ámbár hozzátevé, hogy azoknak a megsemmisítésére -legsikeresebb módszer volna, ha a papok őrizkednének azoknak a hibáknak -az elkövetésétől, a melyeket ezen gonosz röpiratok ostoroznak. Nem -mondhat azonban halálítéletet a könyvek eladójára. Károsnak hiszi, ha -egy hitvallás követőiből martyrokat csinálnak. A megégetett vértanu -hamvait széthordja a szél, mint a ragályt s azoknak minden porszeméből -egy új proselita támad, a hogy látjuk azt Csehországban a husszitáknál. - -– Elég volt! Hallgass el! Kiálta a szavába Szathmáry György. Jobb lett -volna neked ott maradnod, János gróf kandallója mellett tüzet raknod, -mint ide jöve tüzet oltogatnod. Eredj vissza menten a kolostorodba, s a -míg engemet élve tudsz, az apátságod határát el ne hagyd. Most pedig ülj -le és húzd le a fejed! - -Fráter György leült s akkor Verbőczy felhivására felállt a fiatal Török -Bálint. - -Nyalka legény volt, vidám, szabadszáju levente. Csak úgy komázott a -nagytekintélyü főurakkal. Teljesen ellenkező véleményen volt az előtte -nyilatkozott szomszédjával. Ő a könyvek elárusítóját, minthogy a világos -törvény ellen vétett, máglyára vettetni kivánja, ellenben azokat a -könyveket sajnálná elégettetni, mert azokban ő semmi rosszat nem talál, -sőt igen mulatságos dolgokat lehet azokban olvasni. Úgy, hogy ő -egynehányat azok közül el fog vinni Belgrád várába kedvszottyantás -végett. - -– No hát nem fog kend visszatérni Belgrád várába! kiálta Szathmáry -György haragosan a szeleburdi ifjura, a kit az urak is lehuztak vontak a -székére, hogy hallgasson már el. - -A két egymás mellett ülő szomszéd, a ki ily módon ellenkezett meg az -egész törvényszékkel, egymás szemébe nézett s mind a kettőnek egyszerre -támadt az a gondolatja: «ime ez az én emberem, a ki hozzám való, akár jó -barátnak, akár ellenségnek, vállvetve, hátat hátnak döntve, szembe -fordulva, egymáson keresztül esve. Ez az én emberem!» - -… Másnap a vérmezőn felállíták a máglyát, s az összesereglett nép előtt -megégeték Rüm György könyvárus uramat, a tiltott könyveivel együtt. - -S a mit Martinuzzi megjósolt, az beteljesült, a vértanu hamvait -széthordta a szél s minden porszeméből egy új követő támadt. - - - - -XVIII. FEJEZET. A KIRÁLY HARAGJA. - -A jó Lajos király vajmi keveset tudott az országa veszedelméről. - -Volt neki három-négy nevelője is. Érsek, őrgróf, zászlós úr. Azok közül -Szathmáry György, az érsek, a bigott vallásos rajongást igyekezett a -fiatal király lelkében megerősíteni, a brandenburgi pedig, Luther titkos -követője, épen ennek az ellenkezőjét tanította a királynak, a harmadik -pedig, Bornemissza János tette a legokosabbat, mert az nem tanította a -királyt semmire. - -Mikor Szathmáry György időzött Budán, akkor volt nagy búcsújárás, -vezeklés, napestig; ha pedig a brandenburgi kerűlt oda, akkor napirenden -volt a tivornyázás, komédiajáték, táncz, lovagtornázás; ha bécsi, -velenczei, római, vagy krakkói követ jött Budára, annak a kedvéért -megindult a parádé, dinomdánom, szórták a pénzt, ontották a bort, ha -odább ment a követ, egyszerre üres lett a királyi vár, üres a pénztár, a -királynak nem volt mit enni. - -A király házasságával valami megállapodott rend állt az eddigi tétova -helyébe. Gondoskodva lett a királynak a mindennapi mulatságáról. Ifjú -nejének kiséretében egész falkája jött le Bécsből a mulattatóknak, -énekesek, bohóczok, szemfényvesztők, kalandor lovagok népesíték meg a -királyi lakot. Ezek nem engedték a királyt unatkozni. Ezek az idegenek -nem háborgaták az ifjú király mézes hónapjait Magyarország szomorú -állapotaival, maguk sem tudtak tán róla, s ha egy-egy fiatal főúr -vetődött is néha az udvarához, annak nagyobb gondja volt arra, hogy a -királyné udvarhölgyei mellett csélcsapjon, mint hogy a királyt rosz -hirek besugásával nyugtalanítsa. - -Az ifju Török Bálint bán is odakerült az udvari mulatságokba. - -Neki ugyan épen azon időben Nádorfehérváron kellett volna lenni, melyhez -Szolimán hadserege közelített, de védhette magát azzal, hogy épen azért -jött vala fel, gyámjával, Sulyokkal együtt Budára, hogy a fenyegetett -várnak pénzben, fegyverben és lőporban segélyt szerezzen. Volt is elég -futkosása a főméltóságokhoz. Ha a nádort ki tudta húzni a felesége -szobájából, az a primáshoz küldte, a primás az alkincstartóhoz -utasította, Szerencsés Imre pedig Bornemiszához, az végre elvitte a -királyhoz, a királylyal pedig nem lehetett komoly dologról beszélni, -mert az untalan körül volt véve udvari mulatóktól. - -Egyszer aztán Török Bálint fogadást ajánlott a brandenburginak, hogy ő -előállít egy olyan magyar utczai énekest, a ki legyőzi a bécsi -cziterást, s a királynak még annál is nagyobb mulatságot fog szerezni. - -Tartották a fogadást, s másnap a királyi vigadóterembe elhozá magával -Török Bálint az útféli lantost, Tinódi Sebestyén diákot. - -A lantos rákezdte a mélabús dallamu melodiára szerzett költeményt. - - «Sirva vesziköl most szegin Magyarország, - Mert tőle távozék hangosság, vigasság, - Belőle kikele sok fénős gazdagság - És fogságba esék egynehány uraság.» - - «Tudjátok, magyarok, hirösök valátok, - Míg nagy szeretettel egymást hallgattátok, - De mihelt köztetök ti meghasonlátok, - Ottan országtokban im mint pusztulátok.» - -A historiás ének szólt Szabács vára elvesztéséről, a legújabban történt -dicsőséges siralomról. - -Török szultán boszújában Szabács várát ostrom alá veteté Ahmed basával. -Szabács várának az őrsége állt ötszáz lövészből és husz lovasból. Az -al-bánok, Logody Simon és Torma Endre, a mint a török táborsokaságot a -vár körül meglátták, maroknyi kis csapatjukat az Isten ege alatt az -ország zászlójára megesküdtették, hogy a várat utolsó csep vérük -hullásáig védelmezni fogják. S a mit esküvel fogadtak, azt meg is -állták. Tizenöt napig viaskodtak hősi elszántsággal a temérdek ostromló -sereg ellen. Hétszáz török holttestével tölték meg a vár árkait. De e -holt testeken át rájuk özönlött a többi ostromhad s elfoglalta a -sánczokat. A dicső kis csapat ekkor sem adta meg magát, hanem bevonult a -fellegvárba s annak a kapuit védte kétségbeesetten, míg az utolsó töltés -lőporuk is elfogyott. Ekkor már nem voltak többen hatvannál. Ennek a kis -csapatnak még kezében lett volna megmenekülni az alagúton át a -folyampartig, a hol a gályáik voltak, melyeken bizvást átevezhettek -volna a Száva tulsó partjára, az ellenségnek nem voltak hajói. De ők -hivek maradtak esküjökhöz s a vár piaczán bevárták a kapukon betóduló -ellenséget s ott hullottak el egytől-egyig harczolva, mint igaz vértanui -a magyar hazaszeretet szent vallásának. - -A lantos buskomor dalának végső strófája elhangzott. - - «Tanácsot sokáig, kérlek, ne tartsatok, - Ha ez két víz között ti lakni akartok. - Mert ha csak hallgattok, szömben ti nem vívtok, - Félek, hogy sokáig itt nem uralkodtok». - -A király elsápadt. - -– Mi volt ez? Költemény? kérdezé Török Bálinttól. - -– Nem, fölséges uram, ez igaz történet. - -Erre a király felugrott a lakomázó asztal mellől. Nem volt már sápadt az -arcza, de lángolt a haragtól! - -– Hol a várnagy? kiálta. Jöjjön elém! - -A várnagy ott volt a mellékszobában s a parancsra bejött. - -– Lövesd ki az ágyukat a bástyán! Veresd félre a harangokat! Fuvasd meg -a vészkürtöket! Álljon fegyverbe rögtön az egész őrség! - -– Felséges uram! Ki vezesse az őrséget? A kapitányok mind oda át vannak -Pesten. - -– Nyergeltesd fel a paripámat! Majd vezeti maga a király! - -A király felséges haragkitörése nagy felindulást keltett az uri -társaságban: jó Török Bálint (a ki kamasz korában meglehetősen könnyü -vérü uraság volt,) követelte a Brandenburgitól a fogadási tétel -kifizetését, melyet megnyertnek hitt, a Brandenburgi ellenben azt -állítá, hogy a fogadás arra szólt, hogy melyik énekes tudja a királyt -jobban mulattatni, de nem arra, hogy melyik tudja haragba hozni? A többi -udvaronczok, a kik nem értették a scythiai verseket, mind azt mondták: -«vasz-isz-ten-tasz?» míg Szerémy, a király káplánja meg nem németezte -nekik a Tinódy versét, s a királynak e miatt kiadott gyors -parancsolatját. Ez még jobban megrökönyíté az ifjú urakat. Soha sem -látták még ilyen lángra gyulladva a királyt. Nem tudták, mitévők -legyenek? - -Csak az ifjú királyné találta fel magát. Odasugott valamit a várnagy -fülébe, a mire Szente uram azt felelte, hogy «úgy sem lehetne -ágyuztatnunk, felséges asszonyom, mert az ágyuk nincsenek megtöltve; a -puskaporos magazinnak a kulcsa meg a főpattantyus mesternél van, az -pedig ilyenkor a szeretőjénél hivalkodik s nem tudni, melyiknél?» - -Erre aztán a királyné elkezdte csitítani a haragba jött királyt, -elmondta előtte okosan, hogy az éjszakai lárma, ágyulövés semmi jó -dologra sem fogna vezetni: az álmukból felriadt katonák, polgárok és -urasági hajduk azt hinnék, ellenség tört a várba s a sötétben egymást -kaszabolnák össze s utoljára is az lenne belőle, hogy a zsidóknak -esnének neki, s azokat kirabolnák. Ellenben ha a király elteszi a -haragját reggelre, addig össze lehet hivatni az országtanács tagjait s -azokkal együtt meglehet hányni-vetni pihent észszel a szükséges tenni -valókat; hiszen nincs még hátunkon a török. - -Az erélyes Mária szavai lecsillapíták a változékony kedélyü Lajost, -visszavonta a várnagynak adott parancsát, s aztán meghallgatá még egy -kántilénáját Sebestyén diáknak «a részeg halakról», mely a királyt ismét -derült kedvbe hozá. És így Török Bálint még is megnyeré a fogadása -diját, mert ilyen nevetséget a német cziterások nem birtak serkenteni. - -Szépen leirta ezt az udvari mulatozást a király káplánja, Szerémy -György, igen erős kifejezésekkel illetve az abban részt vett magyar ifjú -urakat is, névszerint Móré Lászlót és Rétházy Lukácsot. - -Azt a czélt azonban elérte Török Bálint, hogy a király a másnap -összehivott országtanácsban személyesen elnökölt, s Báthory István nádor -által előterjeszteté a hadak állapotját, melynek megértése után sürgető -leveleket iratott a pápához, a német császárhoz, Zsigmond királyhoz, -hogy siessenek Magyarország megvédelmezésére – azután királyi leiratokat -a vármegyékhez és főpapokhoz, hogy zászlóaljaikat rögtön fegyverbe -öltöztessék s mindannyit Tolnára küldjék, a hová a király maga is -vezetni fogja a dandárát. Török Bálint is kapott egynehány száz lövészt, -pénzt is a várőrség zsoldjára és puskaport eleget, s elindult három -hajóval, melyeknek parancsnokául Báthory Endre lett kinevezve a Dunán -lefelé. - -Még ekkor szépen bejuthatának Nándorfehérvárba, mert Szolimánnak nem -voltak hajói, csak a szárazról ostromolta a várat a szerb part felől. -Utközben esett pedig a csajkások kerülete, a hol a királynaszádosok -laktak, utódai azoknak a hősöknek, a kik Hunyady János alatt a szultán -hajóhadát derék ütközetben összetörték. Ha ez a két ezred hajóra kap, -soha át nem jön a Dunán a török armádia. - -El is hozták a számukra a Budán hagyott zászlóikat. A csajkások azonban -azt kérdezték, hogy hát az elmaradt zsoldjukat elhozták-e? Azt bizony -elfelejtették. No akkor ők meg elfelejtették az evezést. Hédervárynál -volt pénz, de az a belgrádi őrség számára volt adva. – Futtattak fel a -királyhoz Tolnára, hogy küldjön pénzt, annak sem volt. A király -futtatott Esztergomba a primáshoz pénzért, az meg Szerencsés Imrére -hivatkozott, hogy az kezeli a hajósok pénztárát. Igy aztán elkallódott -az idő, hogy sem a bán, Török Bálint, sem az al-bánok, Héderváry és -Sulyok nem juthattak el Belgrádba, lőpor, lövészek és pénz mind -kinnrekedtek. Annyit tehetett meg Héderváry, hogy egy ügyes búvár által -becsempésztette a várba a pecsétes levelet, melyben maga helyett Móré -Mihályt nevezé ki Belgrád főparancsnokául. - -Móré Mihály hirhedett lator volt, a kit mindenki gyülölt. Ellenben a két -alkapitányt, Oláh Balázst és Both Jánost, nagyra becsülték a katonáik és -a parasztok. - -Az egész várban nem volt több hétszáz magyar vitéznél. - -S ez a maroknyi had egy hónapig állt ellen Szolimán tömérdek seregének. - -Ez alatt a nádor vezérsége alá gyült sereg tétlenül nézte az ostromot. A -boszniai basa elég volt Báthory Istvánnak, hogy a Dráván seregestől -visszaüzze. Ekkor a törökök Zimonyt vették ostrom alá. Ezt a várat -Skublics Markó védelmezte, háromszázötven derék szerb harczossal, három -kis taraczkágyuval, kilencz napig védték a sánczaikat csodavitézséggel, -az általános rohamnál mind az utolsó főig elhullottak. Magát Skublicsot -sebekkel tetézve fogták el, úgy vitték a szultán elé, a ki dühében, hogy -annyi katonájának okozta halálát, a harczi elefántjával tapostatta a -hőst össze. - -Ezzel aztán minden oldalról körül lett zárva Nándorfehérvár. Ahmed basa -a szerb partról, Piri basa a szigetről kétszáz ágyuval lövette a -sánczokat. De hiába törték a bástyákon a rést, a hézagot betölté a védők -vitézsége. A törökök már tetemhalmokat emeltek az elesettek hulláiból. -Ötezer harczosuk adózott az életével. - -Ekkor Szolimán egy tüzaknát ásatott a várost védő legmagasabb -bástyatorony alá s azt a levegőbe röpítteté. A torony helyén támadt -résen át azután omlott be az ostromló had a városba. Az a kis vitéz -csapat még azt a veszedelmet is homlokegyenest megállta. A törött rést -hatszáz töröknek a hullája tömte be, hajnaltól késő estig jött új meg új -pihent ezred a rohamra, mind vissza lett verve. A szultán serege -kudarczczal vonult vissza. - -És ezt a hőskölteményt nézte, hallgatta a nádor péterváradi táborából s -nem sietett beleavatkozni. Lippánál meg ott állt Zápolya János az -erdélyi sereggel és nem mozdult. Nagyobb ellensége volt egyik magyar -vezér a másiknak, mint ketten együtt a töröknek. - -Egyszer aztán Belgrád vizivárát betörte az ostromló had. Ezzel a város -maga tarthatlanná vált. A magyar őrség már ekkor lefogyott négyszáz -főre, ezek a szerb lakosság harczos részével bevonultak a fellegvárba. -Még ennek a falait is husz napig tudták védelmezni a tenger sokaság -ellen. Elfogyott már a lőporuk, nem lőhettek sem ágyuval, sem puskával, -csak kard, lándzsa volt még a kezükben. Még sem adták meg magukat. - -A törökök betörték már a várkaput, egész a piaczig hatoltak. A magyarok -kétségbeesetten veték rájuk magukat, s karddal, buzogánynyal ujra -kiverték a diadalmas ellenséget s ujra eltorlaszolták a kaput. - -S a két magyar sereg elnézte nadrághasítékba dugott kézzel ezt a -mesemondáshoz hasonló dicsőséges halálküzdelmet! - -E piaczi csata végeztével már csak hetvenkettő volt életben a várvédő -magyarok közül. Szerb még volt több százra menő. - -A király Tolnáról izengetett a vezéreinek, a primásnak, a kalocsai -érseknek, a soproniaknak, s várta a hirt, feleletet nem kapott sehonnan. - -Egy nappal ez utolsó harcz előtt megszökött a várból Móré Mihály, a -Héderváry által kinevezett várparancsnok. Rabló volt, lator volt teljes -világi életében, megtetézte a bünei garmadáját a pribékséggel, -hazaárulással. Átszökött a törökhöz s felfedezte az ostromlók előtt a -várvédők elhagyatott voltát, hogy nincs már sem puskaporuk, sem -eleségük. - -A visszavert ostrom után odasettenkedék Móré Mihály az elrekesztett -várkapuhoz s odahivatta Oláh Balázst, az albánt. Az is meg volt -sebesülve, valaminthogy az utolsó küzdelemben az életben maradt -hetvenkét magyar közül egy sem maradt sebzetlenül. - -Szent Jehova Isten atyám! Micsoda hetvenkét magyar volt ez! Ezeket -kellett volna megtartani irmagnak az egész nemzet ujjáalkotására! -Ötvenkilencz napig verték a százezernyi ellenséget, vérüket pazarolták, -s még mindig volt elég vérük a hazáért feláldozni való! Micsoda nagy -ellenmondások ezek! - -Móré Mihály, az áruló pribék, elmondá vezértársának, minő nagy -kitüntetésben részesült ő a törököknél, a miért átszökött hozzájuk, -mutogatá a himzett kaftányt, a mit a szultántól kapott, biztatta, hogy -hagyjon fel a további ellenmondással s adja meg magát hetvenkét -vitézével együtt. - -De Oláh Balázs azt felelte vissza, hogy inkább e falak romjai közé -temetkezik, hős vitézeivel együtt, mint hogy zászlaját meghajtsa a -félhold előtt. - -Ekkor aztán a ráczokhoz fordult Móré Mihály, azokat ösztökélte, ott -aztán engedelmesebb szivre talált. Azok elfogadták a Móré Mihály által -küldött kegyelemigéretet, melyben a szultán az egész várőrségnek szabad -elvonulást biztosít a várból. - -Másnap megjött a kegylevél a szultán aláirásával s azzal együtt a -diszkaftányok és vont aranyos fosztányok (ujjatlan köntös) a két al-bán -és hadnagyaik részére, mire azok kinyiták a várkaput s kivonulván, -odavezettetének a hatalmas török szultán elé. A törökök pedig elfoglalák -a fellegvárat. - -Oláh Balázs és hetvenkét vitéze nagy kitüntetésben részesült a török -szultán előtt. Mindnyájan gazdagon megajándékoztatának, s miután elébb -megkisérté a szultán, a mohamed hitére való áttérítésüket, a mit ők -állhatatosan megtagadának, a török tábor sátrainak árkán túl -kisértetének. - -Ott azután megrohanták őket a török besliák, s egytől-egyig legvágták -őket. A sebesült Oláh Balázs ép kezével feltartá magasra a szultán -menlevelét, mely arany tintával volt irva, de biz őt összeapríták a -besliák a kegylevéllel és a díszkaftánynyal együtt irgalom nélkül. Ilyen -volt a török hűség! - -Történt pedig ez kisasszony havának huszonkilenczedik napján, a mely -napon keresztelő szent Jánosnak feje vétetett, a mely napon csontjai -egybeszedettek s Julianus császár által megégettettek, a mely napon feje -megtaláltatott, a mely napon mutatóujja megtaláltatott, «ecce Agnus -Dei!» – Ezen a napon veszett el Magyarországnak és a keresztyénségnek -leghatalmasabb bástyája, Nándorfehérvár. - -No legalább volt miről énekelni a hegedüsöknek jó darab ideig, Oláh -Balázs vitéz haláláról, Móré Mihály czudar árulásáról, ezek a lantosok -voltak ez időben a magyarok lábonjáró hirlapjai. - -A királyt beteggé tette Belgrád elbukása. Vissza sem tudott térni Budára -a tolnai táborból, ott maradt Mohácson. - -A kormányon levő főurakat is megriasztá egy kissé az az eset. Innen is, -onnan is elősunnyogtak s a királyhoz siettek. Igyekezett mindenki eléje -jutni, hogy magát kimentse. Minthogy a hiba közös volt mindnyájukkal, -annálfogva senki sem akart abban részes lenni. Egyik a másikra kente a -mulasztás vádját. A nádor az erdélyi vajda veszteglésével mentette ki -magát, a vajda a nádor határozatlan előre-hátra kóborlásával, mind a -ketten az élelmezés, fegyverkezés hiányával, nem volt sem kenyerük, sem -lőporuk. Ennek a hiánya megint a primást terhelte, a ki pisetarius -regni, az meg a zsidóra hárított mindent, Szerencsés Imrére, az nem -küldte el a pénzt, a kincstárnok ellenben bebizonyítá, hogy ő adott elég -pénzt Hédervárynak, de az, nem hogy a naszádosok zsoldját fizette volna -ki, a kik segíthettek volna Belgrád felmentésében, de a pénzt -megtartotta magának régibb követelések fejében, úgy, hogy utoljára -Héderváry, a belgrádi al-bán, a ki kinn rekedt, meg a gyámfia, Török -Bálint kerültek bele a csávába. - -A király nagyon el volt keseredve, a lelki bajához hozzájárult még a -láza is. Kegyetlenül lehordta az urakat, valamennyit. Különösen kijutott -belőle a volt nevelőinek és tanácsosainak, Szathmáry primásnak és -Szalkán kanczellárnak, a miért hogy ő előtte az ország állapotját -eltitkolták, vele soha semmi komoly dologról nem beszéltek, hanem -engedték hivalkodni s a mellett védtelen hagyták az országot. - -Unisono azzal mentették magukat az urak, hogy Héderváry a hibás. - -A királyt ez még jobban boszantá. Azt veté oda a primásnak, hogy hiszen -az ő kormányzása mellett nevezték ki azt az embert belgrádi al-bánnak. - -Szathmáry György erre egész hatalmaskodással vágta vissza, hogy ez nem -áll, mert Héderváryt még «Dobzse László» nevezte ki al-bánnak. - -Ez a gúnynév «Dobzse László», a mi csupa megszokásból szaladhatott ki a -főpap száján, teljesen kihozta a sodrából a királyt, oly féktelen -haragra gerjedt, hogy elfelejtkezett mind a saját méltóságáról, mind a -vele szemközt állóéról, s ez önkivületi állapotban arczul vágta a -főpapot! - -Szörnyű eset volt ez!… - -… Arczul ütni a herczegprimást!… Magyarország egyházának fejét!… A -biboros főpapot!… - -A primás az első pillanatban a kardjához kapott, a szemei szikráztak. -Azután csendesen lehajtá a fejét, két kezét keresztbe tette a mellén. - -– A király adta… Isten rendelte így… - -Azzal elhagyta a király szobáját. (Igy jegyzé fel ezt Szerémy György, a -király káplánja.) - -Egy arczulütés a herczegprimás felkent fején! Még ha királyi kéztől jött -is az ütés! - -Ha más országban történik ez, Német- vagy Frankhonban, arra a királyra -az egyház anathemája sujt vissza, annak mezítláb, szőrkötéllel a nyakán -kell bűnbocsánatért zarándokolni és addig bezáratnak a templomok, nem -szólalnak meg a harangok, temetetlen maradnak a halottak, kereszteletlen -az újszülöttek, bezáratnak az ég kapui, megtagadtatik a malaszt, a -vigasztalás az egész néptől. - -A magyar herczegprimás pedig azt tette a királyi arczulcsapás után, hogy -hazament a székhelyére, meggyónt, felvette a halotti szentségeket, -hatvanezer arany volt a pénztárában, azt elküldte a királynak, hogy -szereltesse fel belőle a várait – azután lefeküdt az ágyába, kezébe -adatta a feszületet és meghalt. - -Mi ölte meg? A lelki bánat-e? vagy gyorsan oltó méreg? Annak a titkát -boldog Isten birja! - - - - -XIX. FEJEZET. SOK BESZÉD, SEMMI TETT. - -Oh te édes szép magyar nyelvem! Te hangzatos, erőteljes dallama az -érzéseknek! – De sok kárt tettél te már ennek a mi nemzetünknek azzal, -hogy olyen szép vagy! – Szeretünk hangoztatni, gyönyörködünk benned, -beszélünk hosszan és szépen – s aztán azt hisszük, hogy tettünk valamit. -Sehol annyi kész szónok nem támad, mint a magyarok között. - -Lám a töröknek nincsenek nagy szónokai, ott egy ember szól, a többi -hallgat és tesz. - -Szolimán szultán Nándorfehérvár bevétele után megszakítá a Magyarország -elleni harczot s nagy hadserege zömével megfordulva, ellenkező irányba -ment, Rhodust ostromolni. - -Nagyon jól ismerhette a magyarokat. Ha Belgrád eleste után rögtön betör -Magyarországba, midőn két hadserege volt a magyarnak, a nádor és a vajda -vezénylete alatt, midőn Belgrád dicső védelme és eleste minden nemest és -pórt elkeserített, midőn a király maga is táborba szállt, elhagyva -magától sybarita környezetét, bizonynyal az egész magyar nemzetet -találta volna magával szemben s a lelkesedés megduplázza a haderőt. - -Magukra hagyta hát a magyarokat, tudta talán, ha a veszély elpihen, -csinálnak azok maguk között hadakozást. Megmutatták már Dózsa idejében, -milyen dühhel tudja a magyar a magyart rontani, akkor még csak a nemesek -és pórok közt támadt az ortály, de most a viszály magva az alsó nemesség -s a főurak és főpapok közt volt elvetve, hadd menjen kalászba, majd -learatják azt egyesült erővel. - -A mint a vihar elvonult a határról, idebenn is kialudt a honfi -lelkesedés, visszabujt az áldozatkészség, felébredt helyette a -pártviszály, sikkasztóknak, csempészeknek, népsanyargatóknak állt a -világ. - -A király is visszatért Budára s ott ismét folytak a léha, ledér -mulatságok, az esztelen pazarlás. A királyné könnyelmü volt és ideges és -a mellett uralkodni vágyó. A király csak a felesége szemeivel látott, -annak a füleivel hallott, s nem volt olyan kivánsága, a mit ne -teljesített volna. A kincstárnak a feneke kongott már, a -harminczadbérlőnek negyvenezer forintot kellett volna befizetni. Volt -azonban ennek az uraságnak egy szép papagály madara, melynek az a -virtusa volt, hogy a legyeket ügyesen el tudta kapkodni. A királynénak -nagyon megtetszett a madár, s a király cserébe a légykapó madárért -elengedte a bérlőnek a negyvenezer forintot. - -Az éjszakákat végigtivornyázták, reggel feküdtek le, e miatt a király -csak délben kelt fel, s nagy álmosan fogadta az ország nagyjai -előterjesztéseit, s aztán iparkodott tőlük menekülni, hogy -lófuttatásokat rendezzen a Rákoson. - -Egyszer aztán azt vette észre, hogy a Rákos mezején sátorokat kezdenek -leverni. Sok sátort, egész tábor számra. - -Kérdezé, hogy micsoda mulatság készül itt. - -Mondták neki, hogy országgyűlés lesz, a mit saját keze aláirásával -kegyeskedett összehivni. - -Kiváncsi volt rá, hogy milyen lehet egy ilyen országgyűlés? - -Eddig is volt ugyan az ő trónralépte óta több országgyűlés, de azokat a -nádor hivta össze, a királyi személynök vezette. - -Kérdezte a vele volt hopmesterétől, Korlátkövy Péter uramtól, hogy -miféle alkalomra készül összegyülni ez a sokaság, az pedig megnyugtatá, -hogy semmi baj sincs, csak hogy épen a török most meg Szörény várát -kezdi vivni, ezért a rendek valami intézkedést kivánnak tétetni, azonban -ezúttal is csak megyék küldöttségei fognak egybeseregleni. – Nem arra -mutattak pedig a nagyszámú sátorok. - -A lóverseny után a király visszatért a budai várba s ki lévén fáradva, -visszavonult a királyné lakosztályába. - -Ezek voltak azok az emlékezetes szobák, melyeket még Corvin Mátyás -diszíttetett fel olasz művészek által remek mythologiai képekkel s -melyeknek enkausztikai festményű ablaktábláira már eddig három -boldogtalan emlékü királyné karczolta fel gyémánt gyűrűivel a nevét. -(Következett még a negyedik is!) Valami rosz igézetnek kellett ezekben a -termekben kisérteni. - -A királyné igen derült kedélyben volt ez estén. Udvarhölgyeivel egy nagy -czifra bábut készíttetett Zsigmond lengyel király kis fiának névnapi -ajándékul. A fababát elnevezték Lenczinek, dévaj czélzásból a királyné -egyik apródjára, Héderváry Lőrinczre, a kit a király udvarához fogadott, -a midőn az apját, a volt belgrádi al-bánt, a vár elhanyagolása miatt -birtokaitól megfosztotta. Az apródnak kellett mintául állni a babához, a -míg azt az udvarhölgyek felöltöztették s viaszkból a Lencziéhez -lehetőleg hasonló arczot formáltak neki. Ez nagyon sok nevetségre adott -alkalmat. A magyarnak pedig az a természete, hogy nem szereti, ha az ő -rovására nevetnek. Inkább üssék-verjék. - -A király akkor vette észre, hogy ez a most készülő országgyülés még sem -olyan lesz, mint az eddigiek voltak. Mikor a nemes urak át kezdtek -vonulni Budára, a menetnek az eleje már a Szent-János templom előtt -volt, mikor a vége még a hajóhidon vonult át. Azonfelül pedig mindnyájan -lóháton jöttek, karddal az oldalukon. - -Szalkán érsek, ki Szathmári György halála után az esztergomi primásságot -is elnyerte s azonkívül a kanczellári hivatalt is megtartotta, -lelkendezve futott a királyhoz, hogy parancsoljon rá a nemesekre: -szálljanak le a lóról, s tegyék le a kardot, ha tanácskozni akarnak. A -király kiadta a parancsot Verbőczynek, a kinek az elnöklete alatt a -nemesek a Szent-János templomban az előtanácskozmányt tartották; de a -nemesség csak ezt a két szót felelte rá: «ma nem!» - -Miután az előtanácskozmányban megállapitották az ügyek sorát, ismét -visszavonultak Pestre. A jó hangulatot előre lehetett sejteni abból a -zajos kiabálásból, a melyet az elrobogó lovasok a kanczellár, a nádor, -Szerencsés Imre, s Fuggerek és az országbiró palotái előtt hangoztattak. -A királyi várlak ablakaiból kikandikáló udvaronczoknak is jutott abból -egynémely szó. - -Azon nap reggelén eltünt a királyné lakosztályából a Zsigmond király -fiának szánt czifra bábu, a nyalka huszár «Lenczi». Sehol sem találták, -mindent tüvé tettek érte. S a játékbábbal együtt eltünt a várpalotából -annak az eredeti mintaképe is: az apród Héderváry Lőrincz. - -A szökevény apród lopta el a czifra babát. A Rákosra osont vele. A -felgyülekezett nemes urak között voltak megyebeli jó ismerősei: rá -találhatott a sátorukra, mert minden megyének a czimere ki volt tüzve a -sátorcsoport közepén magas pózna végére. Az atyafiaknak aztán beszélt -csodadolgokat, a mik az udvarnál történnek. Felmutatta az aranyos -bábkatonát, a mit a köpenyébe elrejtve elhozott. - -– Nézzétek atyámfiai: ilyen katonákat szereznek a mi királyi -udvarunkban. Ilyenekre vesztegetik az ország pénzét. Ezekkel akarják -megvédelmezni a hazát! - -A nevetséges a leggyilkolóbb méreg: ez az, a mi a vasedényt is keresztül -rágja. Az egybegyült nemességet az ország siralmas állapotja még csak -elbúsult töprengésbe hozta; hanem az a czifra baba egészen feldühité. -Kikapták a bábut az apród kezéből, feltüzték egy lándzsa hegyére s úgy -hordozták körül a sátorok utczáin, tajtékzó kaczagással kiabálva: «itt -van a királyné katonája! Ez veri meg a törököt!» Utoljára ünnepélyesen -felakasztatták egy rögtönzött bitóra czigányhóhérral a czifra bábut, -mint valami tetten kapott gonosztevőt. Igaz, hogy csak fabábu volt: de -kezdetnek ez is elég; vagy a hogy a magyarok mondják: «domitoriumnak», a -mi étvágyat csinál a lakomához. - -A Hédervári gyerek pedig egyszerre nagy emberré lett a nemesség előtt; -azt minduntalan a vállaikra emelték, s szónoklatokat kellett neki -tartani, a míg csak be nem rekedt. Még Verbőczynek is bemutatták, a -kinek a sátora ott volt a nemesség sátorai között s szavát vették a -personálisnak, hogy az országgyülés kivánalmai közé fel fogja venni a -számüzött Héderváry Ferencz elkobzott birtokainak visszaadását. Az apa -bünét expiálta a fiu dicső tette. - -A nemesség közt természetesen voltak a királynak őszinte hivei. Ott volt -Ártándy Pál, a legnépszerübb ékesszóló, a kit oly áhitattal szokott -hallgatni máskor a gyülekezet, mint a papot a katedrában. Ez megkisérté -egyet fordítani a dolgon. Hires «peres-patvaros ember» volt, a hogy a -kor történetirója nevezi a prókátort. Védelmébe vette a királynét és -annak a czifra bábuját s összeteremtettézte a tolvaj apródot, a ki a -királyné bábuját elsikkasztotta. De ugyan megjárta vele; a gyerek-ember, -az apród került a kert felől; fel volt már vágva a nyelve! De úgy a -nyakába keríté Ártándy uramnak a vizes pokróczot, hogy a hires népszónok -utóljára csákója vesztével eblábolt el a dühbe jött nemesség közül, -elégséges ütleget kapva a hátára s ki lett kiáltva hazaárulónak. Tegnap -még «kis isten» volt a neve, ma pedig lett «nagy kutya!» - -Ártándy futott rögtön fel Budára: hirül vinni a szép eseményeket. - -A főurakat ott találta együtt a királynál. Elmondta előttük őszintén, -hogy minő állapot van a nemesség között. Nagy az ő haragjuk; hármat -gyűlölnek nagyon: a zsidót, a németet, meg a papot. Negyediknek jönne a -török, de arra ráérnek; előbb azzal a hárommal akarnak végezni. A zsidó -alatt értették Fortunatus kincstárnokot, a német alatt Hardecket, a -császár követét, a pap alatt Szalkán primást. - -Az országtanács azt határozta, hogy másnap az országgyülés megnyítására -menjen le a primás, Burgió pápai nuntius kiséretében s igyekezzék a -nemességet ájtatos hangulatra vezetni. - -El is mentek; de a primásnak ugyan rosszul ütött ki a dolga. Alig -kezdett el beszélni, minden oldalról belekiabáltak a beszédébe; szidták, -csufolták minden gunynévvel; szemére lobbantották, hogy egész háremet -tart zsoldos leányokból, hogy ellensége a nemességnek, mert csizmadia -volt az apja; zsidó a legjobb barátja! Csak azért vette fel a papi -reverendát, mert gyáva a lelke, fél a fegyvertől. Utoljára is le kellett -neki ülni és elhallgatni. Utána Burgió beszélt, diákul a nemességhez. -Néhányan értették is a beszédét s mindnyájan szépen végig hallgatták s -mikor vége volt, vivátot kiáltottak neki. - -A pápai követ latin beszédének az volt a tartalma, hogy szavazzák meg a -rendek a török elleni hadkészületre való rendkívüli adót, adjanak -katonát, ne kivánják az idegenek elbocsátását s a főpapok és főurak -iránt legyenek tisztelettel. - -E nagy viváttal fogadott latin szónoklat hatása alatt aztán egyhangu -felkiáltással elfogadák a rendek a vezérszónokuk által előadott -határozatot, mely szerint sem adót, sem katonát nem adnak addig a -királynak, a míg a németeket el nem bocsátja az udvarából, a míg -Szerencsést tömlöczbe nem vetteti s a nádort meg a primást el nem -kergeti a hivatalaikból. - -Ebből aztán nagy ide-oda izengetés lett. Először hatvan, azután százhusz -tagú deputatió vitte fel Budára a nemesség feliratát a királyhoz, ez -alatt kegyetlenül sütötte az ég alatt álló gyülekezet fejét a forró nap; -estére pedig rémséges nagy zivatar támadt, mely a nemesek sátrait mind -felforgatta s a szónoki félszert is összetörte, ellenben az istennyila a -primási palotába is újból lecsapott, a mit a nemesség jó előjelnek -számított be: «ime az égi hatalom is a mi részünkön van.» - -De ha még csak a mennykő csapott volna bele a Szalkán érsek palotájába! -De a királyi várban még nagyobb zivatar eredt meg. Az új bán, Frangepán -Kristóf összeveszett Szalkánnal. Frangepánnak övig érő szakálla volt, -melyet velenczei fogságában eresztett meg s annak az emlékére tartott -meg. Szalkán a bánnak a szakállába kapott, a miért Frangepán Kristóf -kegyetlenül arczul üté ököllel; a főurak és főpapok alig tudták a két -dulakodó főméltóságot egymástól elválasztani. A király jelenlétében! - -A főpapok követelték a bán példás megbüntetését a szent személyen -elkövetett brutális erőszakért. A király igazságot tett azonnal. - -– Ha én magamra három napi szobaáristomot szabtam, a miért hasonló bünbe -estem, kapjon a bán négyet. - -Őrült idők! - -Az ország vezetői nem tudták már, kogy kitől féljenek jobban? a -töröktől-e, vagy a magyar nemességtől? amaz az ország kapuját döngette -már, emez Budaváráét. - -Ekkor a király lelkében fellobbant az a hirtelen támadó bátorság, mely a -gyermekes kedélyeknek tulajdona. Az ellágyult lomhaságból, a vértelen -közönyből egyszer-egyszer, mikor rájött a jó órája, átcsapott a -legmerészebb hevületbe. Gyönge méla elméknek a szokása ez. Olyankor a -fehér arcza közepén egyszerre lángvörös rózsák gyulladtak ki. - -Azt mondá Lajos király a tanácstalan tanácsosoknak: - -– Ha ti mind féltek a magyar nemességtől, maradjatok távol; majd én -lemegyek közéjük – egyedül. - -Azok megrettentek, az Istenre kérték a királyt, hogy tegyen le e vakmerő -raptusról; de Lajos szilárd maradt. - -– Én jobban ismerem a magyar nemességet, mint ti: az tiszteli a királyt -és tiszteli a bátor embert. - -A király példája a főurakat is felbuzditá, hát ők is vele mennek a -nemesek közé mindnyájan, Báthory nádor, Sárkány Ambrus országbiró, Tahy -János horvátországi bán, Thurzó Elek kincstárnok és a főpapok, kisérni -fogják a királyt a Rákosra. S ezt az elhatározást rögtön tudatták a -nemesség küldötteivel. Ezek azonban minden himezés-hámozás nélkül -kereken kimondák, hogy nekik nem kell a főurakból senki, mert azok rossz -tanácsosai a királynak: ők a királyt egy magában kivánják látni. - -Ez ismét kihozta a sodrából az udvari főméltóságokat. Hogy a király -egyes egyedül lovagoljon át Budáról Rákosra, keresztül a hidon, végig a -zsidófertályon, a Rákos patak mentében, minden királyt megillető fényes -kiséret nélkül! Ez őrült kivánság. - -– Eredj! Mondá a királyné a férjének. S ez a szó határozott. - -S hogy a királyra nézve megalázóvá ne legyen az egyedül végig lovaglás a -két város utczáin: a királyné azzal az ötlettel segített, hogy menjen a -király hajóval át a Dunán. Ezt helyeselték. - -Másnap egy az ország zászlóját árbóczfáján viselő hajó átvitte a királyt -a Rákosra. Ágyulövés hirdette az elindulását is, a megérkezését is. A -pesti parton a nemesség válogatott banderiuma várt a királyra, a kit -nagy vivátozás mellett vállaikon hoztak ki a hajóból s a pompásan -felszerelt fehér paripára ültették: úgy kisérték a gyülés helyéig, a hol -számára mennyezetes trón volt felállítva: abba, ismét vállaikon emelve, -leültették. - -A mostani árnyékos városliget helyén még akkor puszta fenyér volt, -foltonkint nádasokkal, csincsésekkel tarkázva. Az volt az országgyülés -szinhelye: homokbuczkán az elnöki sátor. Egy terebélyes vén vadkörtefa -árnyékolta be a király trónusát. - -A nemesség nevében a királyt Ártándy üdvözölte, a ki már kiheverte a -minapi elpáholtatását, s ismét «népszája» lett. - -A hódolatteljes üdvözlés után elkezdé Ártándy a gravamenek felsorolását: -ki az oka annak, hogy Belgrád elveszett? hogy a hadak nem fizettetnek? -hogy a kincstár üres? hogy rosz, hamis pénzzel tele az ország? hogy a -végvárak nincsenek ellátva? Ki az oka mind ennek? - -A király azt mondta rá: - -«Én nem!» - -S ezzel a két szóval itéletet mondott az országot vezető -kormányférfiakra. - -Mikor egy koronásfő azt mondja: «én nem!» akkor minden kormányférfi a -vádlottak padján fekszik már! S azt a padot a régi időkben «deres»-nek -hitták. - -Erre a két szavára a királynak azután Verbőczy felelt meg. - -Hosszú, és lelkesült beszédet tartott. Leirta a végveszélyben forgó -nemzet sorsát, az ország pusztulását, kiméletlenül tárta fel az -országnagyok kapzsiságát, tékozlását s kérte a királyt, vegye ő maga a -kormányt a kezébe, legyen úr és király a nemzete fölött. A nemzet kész -minden áldozatra, minden teher elviselésére, hogy hazáját és királyát -megmentse; kész vagyonát és vérét odaadni, adót vállalni, és fegyverbe -öltözni. De hogy az áldozat kárba ne vesszen, mint eddig, a király -távolítsa el mind azokat a kormánytanácsból, a kik az ország veszedelmét -okozták; a nádor helyett, a ki tehetetlen vén iszákos borszivacs, bizza -az ország hadainak vezetését olyan hadvezérre, a ki tehetségét már -fényes tettekkel bebizonyítá s a ki egyedül hires a felől, hogy az -ország jövedelméből magának nem markolt soha. Az igazságtalan -részrehajló országbiró helyébe tegyen igazságtudó férfit. A primástól -vegye el a kanczellári pecsétnyomót. S Tahy János helyébe ültesse a báni -székbe Frangepán Kristófot. Aztán nevezzen ki egy «kisebb választmányt» -a nemességből, mely az ország bevételeit és kiadásait megvizsgálja és -ellenőrizze. Ugyanezen választmány dolga legyen a király és királyné -pénztárára is felügyelni, hogy az oktalan pazarlások és sikkasztások -miatt ki ne ürüljön, a hogy szokott. Ez eddigi lelketlen sáfárokat pedig -állítsa törvényszék elé: mind Thurzót a főkincstárnokot, mind -Szerencsést, a viczéjét. - -Ez utóbbi névnél az egész nemesség nagy lármával riadt fel. - -«Máglyára vele! A keresztelt zsidóval!» - -Verbőczy csititva inte, hogy hallgassanak el, még több mondani valója is -van s folytatá aztán a nemesség kivánatait, hogy a király a német -udvaronczokat távolítsa el a királyné udvarából; a külföldi követek -közül csak a pápainak és a lengyelnek adjon helyet, hogy jobb pénzt -veressen. Azután pedig, hogy gyakoroljon kegyelmet, irgalmazzon meg a -számüzött Török Bálintnak és Hédervárynak s adja vissza az elkobzott -birtokait. Végezetül pedig, legyen igazságos a király és adja át a -meghalt Ujlaky herczeg birtokát Zápolya János vajdának, a kit azok a két -család közötti szerződés alapján megilletnek. - -Mind ezen kivánságokat a nemesség zajos helyeslése kisérte. - -S nehogy ő felsége emlékezetéből valami kihulljon, mind ezen szóval -előadott kivánságokat irásban is átnyujtá Verbőczy a királynak, a ki e -hosszadalmas előadásra bölcsen azt felelte, hogy mindezeket meg fogja -vizsgálni. S azzal királyi kegyelméről biztosítva a rendeket, azon -módon, a hogy idejött, ismét visszatért Budára. Ezuttal azonban a -nemesség választottai dereglyéken kisérték a hajóját a budai partig. - -Mikor aztán a király a várlakba visszatérve, bemutatta a főuraknak és a -királynénak a Verbőczy által latinul fogalmazott kivánalmakat: akkor -tört ki azután csak a zimankós viheder. Egyik kaczagott, a másik -szitkozódott, a főpapok az egek haragját invokálták. - -– Ez őrültség! mondá Burgio nuntius: kiutasítani a külhatalmak követeit! - -– Letenni nádorispánt, országbirót, horvát bánt, pattogott a primás. - -– S elvenni a primástól az ország pecsétjét! Szörnyüködék a nádor. - -A királyné reszketett a haragtól, mikor a német udvaronczainak -elbocsátását elolvasták előtte. Az udvari káplán olvasta fel az iratot. -Mikor pedig arra került a sor, hogy a király és a királyné pénztára -fölött egy választmány ellenőrködjék, akkor haragra kelve kapta ki a -káplán kezéből az iratot a királyné s tollat fogva, saját kezével törlé -ki azt a passust az irásból, odairva mellé a margóra: «unus rex: unus -princeps!» (Egy a király, egy a fejedelem!) - -Mikor aztán a végére került a sor, ott már általános hahotát költött a -felolvasott felirat. - -– Most bujik ki a szeg a zsákból! - -– Most látunk már át a szitán! - -– Ha keresik, hogy ki az oka a sok szerencsétlenségnek, s mikor -megtalálták: kegyelmet kérnek számára. Török Bálint, Héderváry vesztette -el Belgrádot. De mind a kettő «nostras», hát azoknak kegyelem kell. -Bünbakot keresnek, s az én legyek, a nádorispán. Hanem a vajda, Zápolya -János, a ki nem jött a seregével a megsegítésemre: az kapjon jutalmat. -Vegye el a király a hiveitől az Ujlaky birtokokat, a kik közt már -kiosztotta, s adja oda Zápolyának, hogy annak még több tehetsége legyen -ellene cselt szőni. Hohó atyafiak! ez nagyon vékony takácsmunka! - -– Zápolya kreaturája az egész rákosi gyülés! Mondá Szalkán. - -– Itt van Budán a fondorkodó vajda, de nem mutatja magát, – bizonyítá -Thurzó. Még pénzt kérni sem jött elő, pedig egész vértes zászlóaljjal -szállt meg a Szentgellért alatt, az öcscsével együtt. - -– Még hódolatát bemutatni sem jött fel hozzánk; szólt neheztelve a -királyné. Az öccsét küldte maga helyett. Betegséget szinlel. - -– Ravaszkodás tőle! Azért bujik el, hogy ne keressék benne a zűrzavar -keverőjét. - -– A királynak vissza kell utasítani e vakmerő kivánalmakat. Ezt a szót -már többen ismételték. - -Csak a pápai követ tartotta meg józan igazságérzetét. - -– Distingváljunk. A mi igazságos és teljesíthető a rendek kivánalmaiból, -azt meg kell nekik adni. - -Elővették: sorba járták. Ezt nem lehet! Ez lehetetlen! Ez meg épenséggel -lehetetlen! - -Valakit tömlöczbe kell csukatni a bevádolt főméltóságok közül. - -De ki legyen ez az áldozat? - -Fortunatus Imre ez egész patália alatt egy szegletében a teremnek -sakkozott a velenczei követtel, mint a kit épen nem érdekel az egész -dolog. - -– Hallod-e? A te nevedet emlegetik! szólal meg egyszer az ellenese; az -olasz nem értett magyarul. - -– Hallom. Arról beszélnek, hogy valakit a nemesség lecsillapítása végett -be kell csukatni a csonka toronyba. Én vagyok a legolcsóbb gonosztevő, -engem csukatnak be. - -Sárkány országbiró odalépett hozzá s a vállára ütött. - -– Jer velem valahová. - -– Tudom. A csonka toronyba. Végzem a partiet. Sakk matt! Csak azt kérem, -hogy a szakácsomat is csukják be velem; mert Frangepánnal egy vályuból -nem eszem. - -– Aztán ne tarts semmitől. Én leszek az itélő birád; ha arra kerül a -sor. - -– Meg ha téged is addig agyon nem vernek. - -Az alkincstárnok vidám czimbora volt; a mennyire gyülölte a nemesség és -a nép, annyira szerették az udvaronczok. Szerencsés Imrét a királyi -várlakból egész csapat fiatal széltoló kisérte a csonka toronyig, mely -előkelő foglyoknak börtönül szolgált. Ezt a bebörtönözést másnap tudatta -a király Verbőczyvel: megtoldva az igazságszolgáltatást még azzal a -kegyelmi ténynyel is, hogy a börtönbe került Szerencsés Imre helyett -Frangepán Kristófot kibocsáttatá a csonka toronyból; de azzal a -kötelezettséggel, hogy rögtön üljön lóra s vezesse a királyi -zászlóaljakat Boszniába, Jajcza fölmentésére. A derék dalmata főur végre -is hajtá dicsőségesen a rábizott feladatot, elverte a török ostromló -sereget Jajcza alól. A fődolog azonban az volt, hogy Zápolya -leghatalmasabb párthive el legyen jó messzire távolítva a királyi -udvartól. - -A többi kivánságaira a nemességnek azonban azt izente a király, hogy -azokat elébb a nemes uraknak a főurakkal együtt kell jól meghányni -vetni. - -A nemes urak visszaizenték: «no hát jőjjenek azok a főurak a közös -tanácskozásra». - -A főurak erre megint átizentek, hogy ők csak a király kiséretében -hajlandók átmenni a Rákosra. - -No hát jőjjön velük a király is. Izent vissza a nemesség. - -Erre megint a király izent át, hogy mindjárt megy, mihelyt a nemes urak -megszavazzák a hadi költségeket. - -Akkor a nemes urak kezdtek rájönni, hogy ő velük azok odafenn a magas -Budavárban tréfát üznek. - -No hát ők is csináltak egy tréfát. - -Megszavazták a hadi költségeket, de olyan módon, hogy az a főpapoknak -fizetett dézsmából teljen ki. - -Ez a tréfa meg odafenn nem találtatott nevetni valónak. - -Az érsekek, a nuntius, Campeggio kardinalis, mind tiltakoztak a papi -jövedelmek lefoglalása ellen. - -S a sok ide-oda izengetés alatt eltelt a két hét, a mi az országgyülés -tartamára szokott rendelve lenni. A régi jó országgyüléseken a követ -urak nem kaptak diurnumot, se szálláspénzt; hanem a tarisznyából éltek, -sátor alatt háltak; mikor aztán kifogyott a tarisznyából az eleség, s -nagy ideje volt, hogy az ember tisztát váltson, akkor vége volt az -országgyülésnek, haza mentek. - -Most is az következett be. A nemes urak megharagudtak, hogy a király nem -is hederít a kivánságaikra; az egy Szerencsés Imre, hogy becsukatott, az -csak annyi, mint «pokolban egy varga». Kapták magukat, összeczihelődtek, -lóhátról kimondták a határozatot, hogy majd egy hónap mulva «cum -gentibus» jönnek össze egész seregestől Hatvan alá, s megtartják az «ős -országgyülést». - -Azzal szétoszlottak; százötven választott magyar nemest itt hagytak, -hogy vigye meg a hirét a budaiaknak, miszerint az országgyülés -feloszlott; de majd egy hónap mulva teljes sokasággal egybe fog -seregleni Hatvanban. Szivesen látják a királyt egész udvarával együtt. - -Ebből aztán rémséges zűrzavar támadt a királyi udvarnál. A király -levelet bocsátott a szétfutott nemesek után, hogy meg ne próbálják a -hatvani országgyülésen seregestől megjelenni. - -A királyné udvaronczai pedig a nemesség szétoszoltával azt tartották -első dolguknak, hogy a börtönre küldött Szerencsés Imrét nagy hűhóval -előhozták, visszavitték a palotájába, s ott azután a szerencsés -kiszabadulás örömére nagy dáridót csaptak; a kicsapongó tivornya zaja -kihangzott a fényes termekből az utczára. - -A ficzánkolásnak sirás lett a vége. Még ott volt Budán az a százötven -nemes, a kiket az országgyülés felküldött deputáczióba. Azokat elfogta a -düh ez arczátlan ingerkedésre. A mint beesteledett, összeszedték maguk -mellé a főurak hajduit s megrohanták fegyveres kézzel Szerencsés Imre -palotáját; betörték a kapukat, leverték a fegyveres cselédséget, a -tivornyázó vendégek a házigazdával együtt a hátulsó ablakon át -menekültek meg az ostromlók dühe elől s kötélen ereszkedtek le a -bástyafalakról, úgy futottak át Pestre. A nemes deputátusok pedig miután -mindent összetörtek a fényüző alkincstárnok palotájában, felfeszíték a -kincstára vasajtaját s az ott talált hatvanezer aranyat elvitték -magukkal. Nincs rá adat, hogy valaha beszámoltak volna vele. - -Szerencsés Imre palotája ott volt a Szent-György-téren, közel a királyi -várpalotához. A király az erkélyről nézte az egész patáliát, a mint az -udvaronczai az ablakon ugráltak ki, vállat vont rá, jól esik nekik. - -A nemes urak után azonban következett a csőcselék. Arra a hirre, hogy -kirabolták a nemes urak a «zsidó» palotáját, felkavarodott a két város -minden Sisera-hada; s neki indult a zsidóváros megostromolásának. - -S a szörnyeteg étvágya kielégíthetetlen. A zsidó után következik a főúr, -meg a főpap. A budai várlak ablakaiból, utczákat széltében ellepő -néptömegeket láttak minden oldalról előhömpölygeni. A főurak, midőn -hajduikat keresték a saját védelmükre, rémülve látták azoknak a -libériáit a lázadó csapat élén, az ő saját hajduik voltak a vezetők. - -Mindenki a királyi várba futott, melynek védelmére talpra állt Szente -uram száz főre becsülhető királyi várőrségével. - -A királyné és a megrémült udvarhölgyek most már egészen komolynak -találták a fordulatot. A fellázadt népsöpredék nem ismer semmi -tekintélyt, annak nincs félelme se az aranyos, se a biboros palást -előtt. A nádort pedig a saját hajdui szidták szemtől-szembe. - -– Ez Zápolyának a műve! dühöngött Báthory. Rég el kellett volna azt az -embert fogatni és egy fejjel megkurtítani! - -A legnagyobb szorongattatás pillanataiban trombitaharsogás hangzott a -fehérvári kapu felől s a meredek úton fölfelé vágtatva jött egy csapat -vértes lovas zárt hadsorban. - -– Ezek Zápolya katonái! - -«Miért jöttek most?» ez a kérdés. - -Talán közös lázadást csinálni a király ellen támadt néppel? Azt most -megtehetik. Kezében van a vajdának a király, királyné, az egész -országtanács s ez mind ellensége. - -A vértes lovagok azonban nem a király vesztére huzták ki a kardot, hanem -a megmentésére. Közé vágtak a lázadó tömegnek s egy lélekzet alatt -tisztára volt seperve a várlak előtti tér. Zápolya György hadnagya, Bodó -Ferencz vezette a lovasokat. A lázadókat szerteszéllyel üzték a vajda -katonái. - -Maga a vajda pedig hordszéken hozatta magát a királyi lak kapujáig. - -Ott kiszállt s kardját mankónak használva, ment fel a király elé. Arcán -látszott az átszenvedett forró láz nyoma; nagy magas homlokán egy sor -piros gyöngy vonult végig egyik halántéktól a másikig, a felrakott -nadályok vérszipolyzásának nyoma. Olyan volt az, mint egy diadéma. - -– Halálos betegségem ágyából szálltam le; mondá a vajda a királynak, -hogy felségedet megmentsem a gonosz lázadóktól. - -A király megölelte a vajdát s a királyné megcsókolta a homlokát (azt a -diadémos homlokát), szabadító angyalának nevezte. - -És ezzel Báthory nádorispán meg volt bukva. - -Zápolya és testvére lettek a nap hősei. - -S miután Zápolya még az elbujt Szerencsés Imrét is fölkeresteté s -biztosítá felőle, hogy a nemességgel szemben pártját fogni kész s a -kincstárnoki állásra őt tartja a leghivatottabbnak, ez által az egész -udvar kegyét elhódítá. - -Még hozzá, hogy a német udvaronczokat is biztosítá, hogy nem engedi őket -eltávolíttatni, ezzel épen minden szivet megnyert magának. - -És aztán volt a kiséretében ezer pánczélos lovag, a kiket a testvére -vezénylete alatt felajánlott a királynak, személyes védelmére. - -Zápolya egyszerre az udvar kegyenczévé emelkedett. - -Minden jól volt már. Semmitől sem lehetett tartani többé. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -És ez alatt a török elfoglalta Szörény várát! - - - - -XX. FEJEZET. AZ ŐS-ORSZÁGGYÜLÉS. - -Zápolyának jó időben jött segélye nagy fordulatot idézett elő az -udvarnál. A király azonnal visszavonta a hatvani országgyülést betiltó -rendeletét; sőt azt a választ adá a százötven nemes küldöttnek, hogy -saját magas személyében fogja megnyitni az ős-országgyülést, a minőt -száz év óta nem látott az ország. Ezzel a nemesség szive meg lett véve -Zápolya számára. A királyné maga is rajongott a daliás vajdáért. - -Színjátéknak remek volt ez. A tragœdia hőse egyúttal szerzője is annak. -Van ebben egy hatalmas hős, a kinek a jóslat koronát igért s a ki e -jóslat beteljesültét a saját kezére bízza. Akármerre tekint szerte az -országban, saját magánál nem talál trónra méltóbb alakot. Se szív, se -fő, mely arravaló, sehol. Egy országgyülésen már meghozatta azt a -törvényt, melyben kimondja a nemzet, hogy ha a trón megürül, többé mást, -mint magyart abba be nem ültet. Most még egy ős-országgyülésnek kell -létre jönni, mely a trón mellől mind azokat a főurakat elsöpörje, a kik -Ferdinándot akarják a magyar korona örökösévé tenni. II. Lajosról már -mindenki úgy beszél, mint veszendő emberről. Husz éves s már elérte az -emberi kor legvégső határát, haja ősz, arcza ránczos, összetöpörödött, -nullának hivják, árnyéka csak már a királynak. A királyné pedig fiatal, -ideges, temperamentumos, álmatag vágyaktól sóvárgó. Milyen világos -megoldása volna a gordiusi csomónak, ha ausztriai Mária ülne a trónon -együtt a nemzetválasztotta magyar királylyal! - -A sczénázás ügyesen volt bogozva. Egy lármás országgyülés, melyben a hős -nem szerepel, súlyos betegségben fekszik; aztán egy zivataros -néplázadás, melynek tetőpontra emelkedésénél egyszerre megjelenik a hős -s a rettegő királynét megszabadítja. A lázadókat kardlappal verik szét. -Senki sem sérül meg. A nemes lázadók megkapják az alkincstárnok -hatvanezer aranyát s meg vannak vele elégedve. Ellenben a máglyára itélt -Szerencsés Imre az új országgyülés által hivatalába visszahelyeztetik s -kárpótlásul megkapja a réz- és arany-ezüstbányák bérletét, a miből eddig -a Fugger-ház duskálkodott. És így a német fizeti a birságot s annak -mindenki örül. A németek pártja pedig földig van verve. Most azután csak -egy kis türelem kell, a míg a fonnyadt, féregfurta gyümölcs lehull a -fáról. - -És ha nem akar magától lehullani? - -A király egész udvarával s a külföldi követekkel együtt indult el a -hatvani országgyülésre, a két Zápolya vértes lovassága volt az udvar -díszkisérete és oltalma. - -Útközben meg kell hálni Besnyőn, a hol a király és udvara a kolostorban -lett elszállásolva. - -Éjszaka a nemesség szószólói a Budáról jött főurakkal s a felsereglett -egyházi méltóságokkal értekezletet tartának a templomban, melyen Szalkán -érsekprimás elnökölt. Ez is Zápolya hive volt már. Derék államférfi -volt, mindig arra fordult, a merre a szél fútt. - -Az értekezlet minden tagja megszólalt. Sorban valamennyien arról -okoskodtak, minő adókat kellene az országnak kivetni, minő hadseregeket -összehozni, hogy a fenyegető ellenséggel, a törökkel, győzelmesen -megmérkőzhessék a magyar nemzet. - -Egy fehér csuhás barát maradt utoljára, valahol a hátulsó padban, a kire -nem is nagyon ügyelt senki. Mikor felállt beszélni, néhányan ráismertek -s sugdosták a szomszédaiknak: ez az a Fráter György, a kinek mindig -valami «extra» jön ki az agyából. - -Most is azt tevé, a teljes czímű megszólítás után, melyben megadta a -rendeknek a «tisztelendő, méltóságos, tekintetes és vitéz» titulusokat, -tartott egy olyan beszédet, melyben egyenkint visszavette tőlük mind a -tiszteletet, mind a méltóságot, mind a tekintetet, mind a vitézséget. - -– Ti fogtok nagyszerű törvényeket hozni, de azokat nem fogja megtartani -senki. Ti megszavazzátok a rengeteg adókat, de azokat nem fogja -megfizetni senki. Ti el fogjátok rendelni a táborhelyeket, de azokon -tábor nem fog összegyülni. Ti végig fogjátok hordoztatni a véres kardot -az országban, kikiáltatjátok, hogy «veszélyben az ország!» de attól az -alvók fel nem ébrednek. Azt kérdem tőletek, hogy ha nem tudunk háborút -csinálni, miért akarunk háborút csinálni? Elmélkedjünk róla, hát -múlhatatlanul kell mi nekünk a törökkel élethalálharczba keverednünk? -Ime a hatalmas Francziaország méltónak tartá szövetséget kötni a török -császárral. Hasonlót tett Velencze és Lengyelország. A mi nem volt -szégyen francziának, olasznak, lengyelnek, mért volna szégyen a -magyarnak? Szolimán szultán maga ajánlotta fel a békét nekünk, követét -küldé hozzánk. Mi a békét visszautasítottuk, a követet börtönbe -vetteténk. A hatalmas szultán már éreztette velünk a haragját. Szabács, -Zimony, Belgrád, Szörény vára füstölgő romjai intenek bennünket. Még nem -lépett át a határunkon a török, még mienk Magyarország, sőt Bosznia is a -mienk. Hát nem nagyobb hazafiság volna-e tőlünk, ha elismernők, hogy -igazságtalan dolgot követtünk el a török követtel s mi ajánlanók fel a -békekötést Szolimánnak, mint hogy megszakadásig rakjuk a terheket az -országra, s a fegyver élére bizzuk az eldöntést? Hát nem nagyobb -megalázkodás-e az a magyar nemzettől, hogy a határon levő várainkat -átengedtük megvédelmezésre az osztrák fejedelemnek, mint ha egy-egy jó -szóval eltávolítanánk azoktól a török hadsereget? - -Tovább nem beszélhetett, lezúgták, elhallgattatták. - -De Fráter György e zúgáson keresztül dörgő hangon kiáltá oda: - -– Én így fogok szólni holnap a rendek előtt, s meglássuk, kinek ad a -nemesség igazat? - -Az előljáró tanácskozmány után magához hivatá Zápolya Fráter Györgyöt. - -– Hivem vagy-e még, a hogy eddig valál? kérdé a vajda a baráttól. - -– Bizonyára, a míg a hazámat szeretni fogom, addig téged is szeretni -foglak. - -– Tehát te meg vagy győződve a felől, hogy ha Magyarország békét köt -Törökországgal, akkor ez a mi hazánk megmenekül a veszedelemtől, bőség -és boldogság helyreáll ismét, nyugodt esztendőket élünk? - -– Ez hitem és reménységem. - -– Most egy másik kérdésemre felelj. Olyan nagyon kivánatosnak tartod-e -te Magyarországra nézve, hogy ez a nyomorék, a ki most Szent István és -Géza koronáját ingatja a fején, megöröködjön az ország királyi székén, s -tán még magához hasonló ivadékot adjon e nemzetnek, s osztrák Máriának -nyoszolyája idétlen bábokkal népesítse meg Budavárát? - -Ez a kérdés megrettenté a barátot. Mintha egy vulkán tölcsérébe -tekintett volna alá, melynek lávái kitörésre készülnek. Ez a végzetes -kráter volt Zápolya lelke. Ez az ember inkább látja összetörni a -hazáját, csak hogy annak a romjain az uratlanná lett koronát feltehesse -a saját fejére. Megnémult, nem tudott felelni. - -– Nos tehát! bölcs férfiu! Olvastad Aristoteles «Organon»-ját? Olvastad -Lully Rajmond «Ars magná»-ját? Tudod, hogy mi a logika? - -Fráter György meghajtá a fejét. - -– Vissza fogok menni a kolostoromba, s várok, a míg te jösz oda hozzám… - -A logika Zápolyának ad igazat, a hazaszeretet Fráter Györgynek. - -Fráter György eltávolítása után szépen lehetett folytatni a színjátékot. -Az egész rendezés a szerző lángeszére vall. A barát könnyen -összekuszálhatta volna, a ki nem találta meg benne a szerepét. - -A kora hajnalban utrakelt királyt az eléje jött nemesi küldöttség -fogadta, Ártándyval az élén. Ez is hol itt volt, hol ott volt. - -Tizennégyezer nemes, lóháton ülve, várt a királyra a hatvani síkon. Nem -azért ültek lóra, hogy harczoljanak, hanem hogy tanácskozzanak, törvényt -hozzanak. - -Tizennégyezer ember, lovon ülve, hármas sorban, félkörben felállítva, -oly roppant tömeget képez, hogy nincs az az emberi hang, mely hallhatóvá -tegye magát e sokaság közepett. - -S a lovassági félkört, ős szokás szerint, egy másik félkör határolja -meg, szekerekből összeállítva, melyeknek a rúdja kifelé áll. A -szekereket gyékény- vagy ponyvasátor takarja, melynek saraglyanyilásán a -nemes urakkal együtt jött asszonynép kandikál elő. Ez a karzat. Közbe -markotányos sátorok, laczikonyhák, melyekben czigánypecsenyét sütnek s -karczost, méhsert, töltögetnek a megéhezett és szomjazott nemesek -kivánságára. - -A király és a vele jött főurak számára díszes sátor van felállítva, s -korláttal körülzárva, hogy a szájtátó pórnép oda ne lábatlankodjék. -Zápolya vértesei vannak fölállítva a korlát mögött. - -Szemben a király sátorával gyülekezett össze az a kiválasztott része a -nemességnek, melynek már be lett tanítva a maga tennivalója. - -Verbőczy fogadta az emelvénynél a királyt, a ki szorongva tekintett -végig a felállított fegyveres tömegen. - -– Tanácskozásra nagyon sok, ellenségverésre nagyon kevés, monda a király -személynökének. - -– Ez csak a negyedrésze az összes nemességnek, biztatá a királyt -Verbőczy. Felséged szavára a többi is mind táborba szálland. - -És ekkor felállt a nagy törvénytudós a szónoki emelvényre s két álló -óráig le sem szállt róla. Sok volt a panasz, nagy volt a veszedelem, -tömérdek a vád, a mit el kellett mondani. Minden bajnak okozói az ország -tanácsadói. Megmenteni csak úgy lehet az országot, ha a király a hűtelen -és tehetetlen főhivatalnokokat eltávolítja s helyettük a hiveket és -tehetőseket hivja oda. De még az sem elég, az ország zászlósai mellé -szükséges egy országtanács, melynek nyolcz tagját a nemességből kell -kiválasztani, azok ügyeljenek pénzre, hadra, igazságszolgáltatásra és a -vallásra. (Ime a miniszteri rendszer.) - -A közel álló nemesség, a ki egészen vagy fülhegygyel hallotta a lelkes -beszédet, a midőn annak a végeztével reá appellált a szónok, rárivallt, -hogy «mindnyájan azt kivánjuk!» s ez a kiáltás tovább terjedt a félkör -két végéig. A mi a centrumnak jó, az bizonyára a két szárnyra nézve is -csak jó lehet. - -Verbőczy leszálltával, Szalkán érsekprimás lépegetett fel az emelvényre. -A mint ennek a bibornoki köntösét meglátták a félkör két végén álló -nemesek, a kik nem voltak informálva, rákezdték a kiabálást: «Nem kell a -varga fia! Le a cseszkóval! Nincs itt csizmadia műhely! Le a nemesség -ellenségével! Szállj le onnan csizmadia, csiszlik fia, üssön meg az -Istennyila!» - -A két Zápolya nagy sietve belovagolta kétfelé az arczvonalt, -felvilágosítva a tekintetes rendeket, hogy a primás a «mi hivünk» már: -nem kell lehurrogatni. Erre aztán szóhoz hagyták jutni Szalkánt. - -Szalkán nagy bölcsen rövidre fogta a beszédet, csak annyit mondott, hogy -ő magától is leköszönt már a korlátnokságról s ezennel leteszi ő felsége -kezébe az ország pecsétnyomóját. - -Mikor leszállt, még egy gyönge vivátot is kapott az első sorokból. - -Következett utána harmadik szónoknak a nádorispán. - -Báthory Istvánnak nagy dolog volt a falépcsőkön felmászni köszvénytől -megmeredt térdeivel. A közel levő nemesek gunyolódva biztatták: «No -öreg! Hát nem olyan könnyű oda felmászni, mint a Mazoni herczegnő -nyoszolyájára?» - -A nádorispán beszédében keverve volt az alázatosság a dölyffel, majd a -bukását érző államférfi, majd a dölyfös dynaszta került benne fölül. A -zokogásig elérzékenyült, majd meg a harag hangján követelte, hogy -állítsák törvényszék elé s ha bűnös, vágják le a fejét. Kaczagtak rajta. -Csupa szánalom volt, mikor megint lebotorkált a falépcsőkön potrohos -termetével. - -S ez legyen fővezére a magyar hadseregnek! - -Negyedik szónoknak következett az országbiró, Sárkány Ambrus, barna, -ragyás képű, köpczös, vállas alak. Ez szökve ugrott fel a szónoki -emelvényre s bizott a jó torkához, olyan hangja volt, mint a recsegő -tárogatónak. Elkezdte a nemességet leczkéztetni. Ököllel ütötte a mellét -és a pulpitus deszkáját, ugrott, dobbantott, a süvegéhez kapkodott. Azt -állítá «úgysegéljen»-nel, hogy nincs ő hozzá fogható hazafi hűségben, -áldozatkészségben három sem az egész országban. - -Erre aztán megindult ellene a zivatar a középsátorban. - -– Hazudsz! Áruló vagy! - -– Gebedj meg a hamis szavaktól! - -– Harminczadok bérlője vagy! Szegények nyuzója vagy! - -– Korcsmáros vagy! Rossz bort méretsz a csapszékeidben. - -– Lócsiszár vagy! Marhakupecz vagy! Lóbőr kereskedő! - -– Vágjuk össze az áruló kutyát! - -S már kezdtek kirepülni a kardok a hüvelyeikből, de a két Zápolya -közbeveté magát s azoknak az oltalma alatt az országbiró valahogy le -tudott menekülni a szószékről s elrejtőzhetett a királyi sátor kárpitja -közé. - -Még azután a kincstárnok Thurzó Elek lett volna hátra, a kinek -szószékről igazolni kellett volna a sáfárkodását, de ez már okult az -előtte szólottak gyászos példáján s akárhogy kiabálták a nevét: «halljuk -Thurzót! Hol van Thurzó! Lássuk a képes felét! Mutassa a szép pofáját!» -hallatlanná és látatlanná tette magát, a képét sem mutatta meg. - -Ez a rémséges nagy kiabálás idegessé tette a királyt. Felállt a -trónjáról, s kijelenté Verbőczynek, hogy ő visszavonul az -országgyülésből és a szállására megy Hatvanba. Maradjon ott helyette -Verbőczy, azért ő a király personalisa. - -A királylyal együtt eltávozának az ősgyülésből a primás, a nádor, az -országbiró és a kincstárnok, meg a többi főméltóság, a ki valamiben -ludasnak érezte magát. - -A tizennégyezer nemes azonban helyben maradt s a király eltávoztával -folytatta a tanácskozást, azzal a külömbséggel, hogy most már a -markotányosnék is közé keveredhettek a tekintetes rendeknek s -szolgálhattak a nyeregben ülőknek borral, serrel és cserepcsikra tüzött -czigánypecsenyével, a mi nagyban könnyítette a tanácskozást, mivel hogy -semmi sem hat olyan engesztelőleg a felizgatott kedélyekre, mint egy -kupa jó bor, meg egy darab bőrös pecsenye. - -Hol is hagytuk el a tanácskozást? (Öt percznyi szünet után.) - -Igen! A hazaáruló főméltóságok elkergetésén. - -A visszatérő kiséret hadnagyai jelenték, hogy Sárkány Ambrus országbiró -rögtön szekérre kapott és megszökött. - -«No ha megszökött, akkor ezzel «re vera» elismerte, hogy áruló.» A -birtokait rögtön konfiskálta az országgyűlés, s fel is osztotta brevi -manu az érdemes nemesek között. Egy dominiuma Dobó Ferencznek jutott: -Zápolya hadnagyának, a ki a budai lázadó csőcseléket szétverte. - -Azután következett a sor a «nádorspán» elcsapására (a hogy az egykoru -krónikás a palatinus czimét összehuzta). Ez is egyhangulag lett -elhatározva. Azonnal vitte a küldöttség a királyhoz Hatvanba az -országgyülés határozatát. A király azt üzente vissza, hogy ehez nincs -joga az országgyülésnek, ez a korona pærogativája. - -Erre kitört a zivatar. A nemesség hadrendje felbomlott, minden oldalról -odarugtattak a királyi sátor és szószék felé. Tizennégyezer torok -kiabált összevissza. Egy-egy szónok, a ki a szószékre felkaphatott, -ordított torkaszakadtából, de azt a sokaság nem értette meg: csak azt -látták, hogy a szája jár, s a karjai kalimpáznak a levegőben, a kocsikon -levő asszonynép visítása is belevegyült a zűrzavaros lármába, a miből -utoljára csak annyi kerekedett ki, hogy no hát ha nincs joga a -nemességnek a nádort letenni, de van joga darabokra felkonczolni, akkor -aztán rakja össze ő felsége, ha van hozzá prærogativája! - -Azzal nagy tömegekben megindult a nemesség Hatvan felé, kivont karddal. - -A tumultus hirére az udvaronczok azt a tanácsot adták a királynak, hogy -meneküljön vissza Budára, a mi végzetes veszedelem lett volna. -Szerencsére ott volt Zápolya János, a ki a zűrzavar kezdetén a vértes -lovasságával előre sietett az országgyűlés szinhelyéről, s elfoglalta a -király kastélyához vezető utczák bejáratait, s biztosítá a királyt, hogy -felséges személyét semmi veszély nem fenyegetheti. Hanem Báthory -Istvánnak tanácsos volt hintóra kapni, s elvágtatni, a míg a nemesség -meg nem érkezik. A lovas csapatok aztán egész éjjel nyargaláztak alá s -fel az utczákon, s keresték házról-házra az árulókat. Ha egyet-egyet -felismertek a hozzátartozandók közül, azt kegyetlenül elpáholták. - -Másnap aztán folytatták ugyanezen rendben az országgyülést. - -A mise idejét be kellett várni, melyet a szabad ég alatti sátorban -Várday Pál egri püspök tartott meg egész czeremoniával, addig a -laczikonyháknak nem volt szabad megnyitni a sátor ponyváikat. A ki ez -alatt zajongott, azt elzsákolták, azon jogczímen, hogy Thurzó híve, a ki -titkos lutheránus, s nem hallgatja a szent misét. - -Következett volna, hogy a király izenetét kihirdessék, melyben az volt, -hogy a nádor állíttassék rendes törvényszék elé, s ha bűnös, birái által -itéltessék el. Valami háromszáz nemes, a ki a középen volt, s hallotta a -felolvasott üzenetet, azt mondta rá, hogy nagyon helyes, de a többi -tizenháromezer lekiabálta őket, s nem hagyott senkit szóhoz jutni. A -kipéczézett főurak neveit hangoztatta mindenki, csuf czímekkel megrakva. - -Végre a királytól jött küldöttségnek sikerült szóhoz jutni. Várday -János, Kanizsay László, Drághfy János egyszerre jelentek meg a -szószéken, s kihirdették, hogy a király beleegyezett a főtanács urak -letételébe. - -Arra a nemesség, minden tanakodás nélkül kikiáltotta azt a három urat az -elcsapottak helyébe kanczellárnak, kincstárnoknak, országbirónak! - -Hát nádor ki legyen? - -«Zápolya János! Zápolya János!» Kiabálta a nemesség. - -A vajda ott állt az üres trón mellett, könyökét annak támlányára -nyugtatva. A trón mellett állt egy másik, alacsonyabb biboros szék, az -volt a nádor széke. A délczeg vitéz gúnyos mosolylyal fogadta a -megtisztelő lármát, mely nevét hangoztatá. Igen! három év előtt még az -lett volna a nagyravágyása, hogy ebbe a székbe üljön. De most az neki -nagyon alacsony volt. Félretaszítá maga elől a nádori széket, s a -királyi ballusztrád szélére lépett. A nemesség, látva, hogy a vajda -szólni akar, elcsendesült az egész karélyban, úgy hogy Zápolya érczhangú -mondását messze meg lehetett hallani. - -– Nincs közöttünk méltóbb a nádori méltóságra, mint az, a ki esze és -ereje által a nemesség sorából a király személyének képviseletéig -emelkedett, Verbőczy István… - -E név kimondására egyszerre az egész tizennégyezernyi had felrivallt: -«Vivat Verbőczy palatinus!» Az égrengető kiáltás elhatott a királyig -Hatvanba. - -Verbőczy megrettent. Ezt ő nem így tervezte. Ő Zápolya Jánosnak szánta a -nádorispánságot. Ő egyenes lelkű, eszű ember volt. Az egész mozgalomban, -melyet megindított és vezetett eddig, nem volt más szándéka, mint hogy -az országnak erős kormányt adjon, mely azt végveszedelméből ki tudja -ragadni, de saját emelkedésére nem gondolt e mellett. Neki elég volt az -a dicsőség, a mit eddig szerzett, hogy első, talán egyetlen -törvénytudósa lett az országnak, hogy a törvényeket összegyüjté, az -igazságszolgáltatást rendbe hozta. De az ilyen hivatalhoz nem érzett -magában semmi erőt. Ez olyan teher volt, mely őt leroskasztá. - -De már hasztalan volt minden szabadkozás. A nép szava, Isten szava! hát -még ha az a nép csupa nemes emberből áll! - -Midőn végre a király ismét megérkezett a trónsátor alá, s a nemesség -szónoka, Ártándy szájából megérté, hogy Verbőczy lett kikiáltva új -nádorispánnak, nem tehetett egyebet, mint hogy a választást helyben -hagyja. - -Verbőczy zokogva borult a király lábaihoz, úgy könyörgött. - -– Ne tedd a vállamra azt a nehéz terhet, fölséges királyom. Ne add a -kezembe ezt a súlyos kardot, a melylyel nem birok. Én egyszerű -litteratus vagyok, könyvek között őszültem meg, hogy viseljem én az -ország főkapitányságát? hogy üljem meg a csatamént, mint a hadak -fővezére? szegény sorsu vagyok, hogy feleljek meg a fényes méltóságnak, -melyhez se lelkem, se vagyonom? Szabadíts meg tőle. - -Háromszor ismételte e rimánkodását, mindannyiszor a nemesség -éljenrivallása nyomta el a szavát. - -A király szomorú mosolylyal mutatott a tomboló tömegre. - -– Te ébresztetted fel ezt az óriást, te hoztad össze az -ős-országgyülést. Ha te nem birsz vele, a nagy népvezér, hát én szegény -kicsi király, hogy tegyek ellene? Csak viseld te a magad terhét, én is -viselem a magamét. - -Azzal inte a király a mögötte álló kanczellár püspöknek, hogy olvassa -fel az esküformát az új nádor előtt. - -Az egész tábor levette a süveget fejéről, a legmélyebb csend lett, a míg -Verbőczy elmondá az eskű szavait az egri püspök után. - -Akkor aztán újra kezdődött az üdvrivallás. - -Ez örömzaj közepett aztán felolvasá Verbőczy az országgyülés -megállapodásait, melyeket a besnyői értekezlet elfogadott. A király -szentesíté őket. Az óriás tömeg helyeslést kiálta minden czikkre. Valami -háromszázan tudták talán, hogy mi volt az, a mit megéljeneztek, de -tizenháromezernek bizony álma sem volt arról, hogy minő sorát a nehéz -törvényeknek fogadta el a hatvani ősgyülés. - -S mind ez nem tartott három napnál tovább. - -Talán érdekes lesz egy részét e határozatoknak elsorolni, hadd lássa a -mai kor ivadéka, hogy mire volt képes hajdanában a honfi lelkesedés? - -A legelső határozat az volt, hogy az 1521-iki budai országgyülés -határozatai a hadjárat és honvédelem költségeire szükséges adókra nézve -ujból megerősíttettek. - -Voltak pedig ezek az adók a következők. - -«Minden nemnemes lakosa az országnak, akár polgár, akár jobbágy, -kereskedő, vagy kézműves, fizet minden kémény után füstpénzül egy -aranyat.» - -«Minden hordó bortól egy forintot, hordó sertől tíz denárt.» - -«Minden igásmarhától öt denárt, juh-, kecske-, sertés és méhkaptár után -két denárt.» - -«Minden kézműves, a füstpénzen kívül, a műhelyétől egy forintot.» - -«Boltos kereskedők az árúk értékének egy huszadát.» - -«Házalók minden lovuk után ötven denárt.» - -«Molnárok minden kerék után, halászok minden háló után egy forintot.» - -«A papok ezüstnemüiknek egy tizedét, a templomok kincseiknek egy -negyedét.» - -«A zsidók apraja, nagyja, fia, leánya, fejenkint egy forintot.» - -(Ennél tökéletesebb adóztatási rendszer soha sem «volt», nem is «lesz» -Magyarországon!) - -De még önmagára is adót vetett ki a nemesség. - -«A nagybirtoku nemesek és főpapok fizessék adóban összes jövedelmeiknek -fele részét az ország pénztárába, a kisebb birtoku nemesek pedig -adózzanak épen úgy, a hogy a jobbágyok, de még azon felyül fizessenek -egy kurta forintot.» - -«A füstpénzből a király és a királyné kapjanak huszonöt denárt.» - -S hogy ez a begyülendő tömérdek kincs, szokás szerint, «cape-rape» módon -szét ne ragadoztassék, annak a megőrzésére állítassék fel egy erős vár -az ország közepén, melynek kapuit két főúr és két nemes őrizze. - -És ez mind általános felkiáltással lett elfogadva. Nem volt részletes -tárgyalás, nem módosítványok, nem névszerinti szavazás, semmi -közbekiáltások. Egy szellem, egy lelkesült eszme hatotta át az egész -országgyülést, «hisz úgy sem fizetjük meg!» - -Azután meg lett alkotva az új államtanács, a nyolcz nemesi miniszterrel. - -Elhatároztatott, hogy a király és királyné udvari tisztét magyarok -viseljék. - -Katonák zsoldja meg lett állapítva, a huszároké havi négy forintban, a -puskásoké hatban. - -A réz és ezüstbányák bérlete ki lett véve a Fuggerek kezéből, s -átbocsátva Szerencsés Imre kezelése alá, a ki csodaeredményeket igért. - -És a nagy Ujlaky herczegi birtok át lett ruházva Zápolya Jánosra, a ki -ez által egyszerre az ország leggazdagabb főurává lett fölemelve. - -(Ez volt tulajdonképen a legvalárdabb föladat, a sokat vitatott Ujlaky -örökséget a vajda kezére juttatni. Ezért kellett nádort, országbirót, -kincstárnokot megbuktatni.) - -S hogy az országgyülés határozatai ne szűkölködjenek tréfás részletek -nélkül sem, az is határozatba ment, hogy azt a tömérdek hamis dénárt, -értéktelen ezüstpénzt, a mit Szerencsés Imre veretett, (miután már meg -van, és el nem emészthető) igyekezzék a király külföldi fizetéseknél -elhasználni, takarítsa ki Cseh- és Németországba, s aztán ne eressze be -többet a határon. - -Ez mind és még a jövő évi országgyülésnek a kihirdetése nehány óra alatt -el lett határozva a hatvani sikon, s ezzel az országgyülés rengeteg -vivátot kiáltva a királyra, szép rendben eloszlott. - -A király kiséretében járt német irástudó, Spervogel, mint szemtanuja a -hatvani országgyülésnek, feljegyezte róla azt a dicséretreméltó adatot, -miszerint a nemes urak az országgyülés közelében fekvő rozs- és -árpavetéseket a lovaikkal le nem tapostatták, sem az asszonyok ludaiban -és tyukjaiban kárt nem tevének, ellenben a husnak és pecsenyének, ludnak -és kappannak, gyümölcsnek és zabnak azt az árát adták, a mit az eladó -kofaasszonyok követeltek érte, a mi őseinknek jó hirnevére a legszebb -magasztalás. - -Hogy mind ezeknek a nagyszabású határozatoknak mi lett az eredménye, az -már kevésbbé dicsekedésre méltó. - -Nem elég az üdvösségre az, hogy legyen egy okos ember, a ki parancsol, -ahoz még egy bolond is kell, a ki engedelmeskedik. Fizetés dolgában -pedig régente is kevés volt a bolond ember. - -Legkisebb számítás szerint öt millió aranynak kellett volna begyülni az -ország pénztárába. (A mi a mai pénzviszonyokhoz arányítva, egyértékű -volna ötven millió aranynyal.) Aztán összevissza nem gyült össze több -negyvenötezer forintnál. (Ezért ugyan kár lett volna várat építetni az -ország közepén, a pénz megőrzésére.) A nemes urak, meg a papok épen nem -fizettek, a paraszt elhajtotta a marháit erdőre, berekre, mikor az -adókivető jött, kivetni rá a dénárokat, s a kéményét lebontotta, hogy -füstpénzt ne fizessen. A bort inkább kiitták a hordóból, csakhogy adót -ne fizessenek tőle, nem lehetett mást megfogni, mint a városi polgárt, -meg a zsidót. Azok meg kialkudtak az adóbehajtókkal felében, harmadában. -Az adóbehajtó sadduceus pedig akkor sem tartozott az emberi társaság -első szinmézéhez, vagy a tokaji bornak az eszszencziájához. Azok a mi -pénzt hétköznap beszedtek, vasárnap mind eldorbézolták, s ha már -fennemlített Spervogelnek hitelt lehet adni, az adóban lefoglalt borokat -a kutyáikkal itatták meg. - -Szerencsés Imre, természetesen, a mint a rézbányák bérletét a Fuggerek -kezéből kicsikarta, azon volt, hogy a saját hatvanezer aranyát helyre -pótolja belőlük, a mit a nemes urak annektáltak: ő tőle is építetlen -maradhatott az a torony, a miben az ország kincsét kellett volna -megőrizni a négy magyar nemesnek. Milyen optimismus! Négy úr egy -csomóban, a ki az ország pénzét megőrzi. - -Minden úgy következett be, a hogy azt Fráter György előre megmondá -Zápolyának. - -A hatvani ős-országgyülés után Lajos király hazatért a fővárosba. - -A királyné eléje jött. Nagy volt az öröme, mikor meghallotta, hogy a -nemesség a füstpénz egy részét a királyné kincstára számára szavazta -meg, s látta, hogy a király épkézláb tért vissza az országgyülésből, s -hogy a magával vitt vén totyakos főurak helyett fiatal daliás -főméltóságokat hozott vissza. Meg is ülték ennek a lakodalmát Pesten, a -pompás királyi kertben. (Ott volt az a mostani operaház helyén.) - -Éjszakára kivilágították a várost és Budavárát. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Talán ugyanezen a napon irta VII. Kelemen pápa Ferencz franczia -királyhoz azokat a baljóslatu sorokat, melyekben ez mondatik: - -«Ki van már tűzve az óra, a melyben a szegény nyomorult Magyarország -eltemettetik». - - - - -XXI. FEJEZET. A KALANDOSOK. - -Minden úgy ment, a hogy Zápolya János tervezte. Az ország főméltóságaiba -az ő hívei lettek megválasztva, a megyei kapitányok, kik az ő pártjából -szemeltettek ki, elvették a hatalmat a főispánok kezéből, a nyolcz nemes -kezében volt a kormány, ő maga elnyerte a nagy kincsű Ujlaky örökséget, -úgy, hogy valósággal ő volt már a király az országban, csak a korona -hiányzott a fejéről. - -Hanem egy nagy hiba történt a számításban. Elmaradt az országgyűlés -befejezése alkalmával a mindenkor szükséges és elmulaszthatatlan -szankczió. - -Mi az a «szankczió?» - -No hát a király jóváhagyó aláirása. - -Dehogy is az! - -Az ökörsütés a szankczió. Ez maradt el. - -Hát látott már valaki nádor választást ökörsütés nélkül? - -Báthory István uram nádorispánná megválasztatása alkalmából hét napig -tartott a dáridó: a nemes urak még mézes bábot is kaptak, a mit -hazavigyenek a tarsolyban a gyermekeiknek! a hatvani választásnál pedig -azt sem kérdezték az embertől, hogy «mit iszik kend koma?» - -Zápolya bizonyosan azt tartotta, hogy nem az ő dolga a traktálás, hanem -a nádorspáné: Verbőczy pedig szegény ember volt, neki nem volt módja -tizennégyezer nemes urat ősi szokás szerint megvendégelni. Szép szóval, -ékes beszéddel jól tartotta ő a nemességet, de bizony kézzelfogható -táplálékkal nem szolgált a hiveinek. - -Vége is lett a becsületének. - -«Ilyen kamuti nádorispánt még nem látott az ország!» - -De legnagyobb hiba volt az, hogy a nemesség főfőkolomposát, Ártándy -uramat is kinn a hűs levegőn felejtették. Minden híve Zápolyának kapott -valami donácziót, csak ő maradt puczéron. Még az a hadnagy is, a ki a -budai csőcseléket szétkardlapozta, megkapta a maga részét az országbiró -elkobzott jószágaiból. A Héderváry gyereknek, azért az érdemeért, hogy a -királyné czifra bábúját ellopta, visszaadták hazaáruló apja lefoglalt -birtokait, Ártándynak csak az akkor kapott ütlegek emléke maradt meg. És -a hatalmas Zápolya, a ki hires arról, hogy olyan tiszta kezű, hogy soha -ő rá azt a csunya vádat nem emelte senki, a sikkasztás, lopás vádját, -könnyű neki! A hol más csipeget, markolgat, ott ő nyalábol! Hanem arról -elfelejtkezik, hogy a nagy vagyonból másnak is juttasson, a ki -belesegítette. Ő csak a katonáira gondol, azokat fizeti rendesen, pedig -a ki nem katona, az is elvenné ám a zsoldot. - -«Nemesek neheztelnek rá, hogy járkálói nem keresik fel hajlékaiban Isten -jó nappal, s egy marék új pénzzel» mondja a krónikás. - -A ki nem elégített hivekből támad a legkeservesebb ellenség. - -Zápolya János úgy járt-kelt már a fényes királyi várban, mint a ki -otthon van. Adta a rendeleteket, királyt és nádort mellőzve, s még a -királyné szemébe is nézegetett. És ezt az udvaronczok különösen siettek -a király fülébe besugni. - -Komoly előkészületek történtek a közelgő háborúra. A király és Zápolya -János számára ujdonat pánczélok lettek megrendelve Bertholdnál, a hires -pánczélkovácsnál. Egyszerre készült el mind a kettő, egész családi ünnep -volt, mikor a két fényes fegyverzetet felpróbálták a viselőikre. A -királyné és udvarhölgyei mind jelen voltak a fegyverbe öltözésnél. - -A király pánczélja fényes fehér aczélból volt, mesterségesen czifrára -vésve s a mellvért ezüsttel kiverve, a sisakja egészen vert ezüstből. - -A vajda pánczélja pedig violásbarnára zománczolt aczélból, arany -kacskaringókkal gazdagon felékesítve. - -A király a kardját nem övezte magára, azt a fegyverhordója viszi utána s -csak akkor adja kezébe, a mikor használatra kerül a sor. Jó hosszú -pallos az, a szűz Mária képe aranynyal beedzve rajta, a másik oldalon: -«in hoc signo vinces». - -De a vajda általvető himzett övön hordja magával a kardját s ez az a -híres Castriota kard, görbe, és a vége felé szélesebb, arab ákombákom a -két lapján, nap, félhold és csillag. - -Mind a két fegyverzet egymás mellett látható a bécsi muzeumban mai -napság. Szegény Lajos király! de kicsiny, de vézna volt a termeted ahoz -a nagy hős lélekhez, a kit magában rejtett, hogy ez a gyerekpánczél elég -volt hüvelyének! - -Mikor a tükör előtt felcsatolták a karvasait, elcsüggedve nézte a -tükörből vékony karjait, a miken igyekezett az izmokat megfeszíteni s -szomorú volt a lelke, mikor összehasonlította magát a vajdával, ezzel az -életerőtől duzzadó daliával. Még azt is láthatta a tükörből, hogy a -királyné azt a daliás alakot gyönyörködve nézi, míg akkor, a midőn a -király felé téved a tekintete, az arcza egyszerre elkomorodik. - -Az udvaronczok mégis siettek a királyt hizelkedve üdvözölni, milyen -pompásan illik rá az a fényes pánczél. - -Annak pedig megsúgta a lelke, hogy ez lesz az ő halotti köntöse. - -Azután jött a kardok kipróbálása. - -Egy ormótlan nagy török fejet állítottak fel, dereka is volt a bábnak, a -fején szaraczén sisak kovácsolt aczélból. - -A király két kezére fogta a pallosát. Vékony karjaiban a sok -testgyakorlástól volt még elég erő azt felemelni és lesujtani vele. - -Meg is adta az árát a sulyos csapásnak a nyomorult török fej. Sisakja -behorpadt, meg is repedt tőle. Az udvaronczok tapsoltak e derék -fejedelmi csapásnak. - -Akkor aztán Zápolya tette meg a kardpróbát. Ő csak úgy félkézzel húzta -ki azt a nehéz szablyát, nem is látszott rajta, hogy nagyon összeszedte -volna az erejét. A kard egyet süvöltött a légben, s pillanat után -kétfelé hullott a sisak fejestül, de még a dereka is a bábalaknak. - -Nem tapsolt senki, nem brávoztak, de az általános elbámulás jelezte a -hatást, a mit a hősi erőmutatvány előidézett az udvari társaságban. - -És a királyné nagyot sikoltott. Mi volt az? - -A király a pallosára támaszkodott. Meg volt rendülve. Talán a törökfejet -szelő kardcsapástól? Vagy talán a királyné sikoltásától. Úgy fogta két -marokkal azt a pallost, hogy azt lehetett tőle várni, most mingyárt -szembe áll a vajdával: «no hát most próbáljuk ki egymáson a -kardjainkat!» - -Az udvaronczai siettek lekapcsolni a királyról a pánczélzatát. - -Lehet a királynak kard nélkül is csapásokat osztogatni. - -Másnap a vajdának kiadta a király a parancsot, hogy siessen azonnal -Erdélybe. Szolimán ott készül betörni, Erdélyt megszállni. Ott próbálja -ki a kardját a török fejeken. - -«Hát fusson a kerék!» monda Zápolya s engedelmeskedett a parancsnak. - -Ezzel az egyetlen kipróbált hadvezérét veszté el a király a -legválságosabb időben. - -A megbuktatott főurak pártja nem adta fel a játékot. - -A hatvani országgyülés Zápolyát tette az ország valóságos urává. - -Azt mondták rá, hogy ez erőszak volt. Tizennégyezer ember, lóháton, -karddal az oldalán nem határoz, hanem erőszakoskodik. - -Tizennégyezer lovassal szemben nincs törvényes védelem, nincs meggyőző -okoskodás. Példa volt rá Báthory nádor, Sárkány országbiró esete, a -kiket letorkoltak. De volt egy a főurak közt, a ki a nagy lárma közepett -bölcsen hallgatott és nem jött elő a királyi sátorból. Ez volt Thurzó -Elek, a főkincstárnok. Hiába kiabálták a nevét, meg az ismertető -czímeit, «gyere elő te tizenhat feleségü lator! Te Mén-Marót! Te -asszonyok közt főkapitány!» Hallatlanná tette a meghivást. - -A többi megbuktatott főúr mind arra biztatta a királyt, hogy kérje fel a -sógorát Ferdinánd fejedelmet, küldjön tizezernyi osztrák zsoldost Budára -a jövő országgyülés ránczbaszedésére. Thurzó mást tanácsolt. Ne tizezer -harczost küldjenek Budára, hanem csak tizezer aranyat. Ez többet fog -használni. Zápolya kimélte a pénzét, ezzel elrontotta a dolgát. Ugyanazt -a lóhátas országgyülést ellenkező irányba is lehet fordítani. A lónak a -feje arra fordul, a merre az abrakos vályut teszik. - -A Fuggerek adtak pénzt e czélra. Ötvenezer aranyat. (Ez volt az első -korteskedés!) A Fuggercsalád a Thurzókkal sógorságban állott. - -«A nemességet megfordítani». Ez volt a jelszó. - -Legelőször is megnyerték a nagy népszónokot, Ártándy Pált, a ki minden -mozgalomnál előljárt, de a jutalomosztásnál mindig elmellőzték. Most a -jutalmon kezdték. Ártándy aztán megalakította nagy titokban az udvari -pártot, fiatal vállalkozó nemes urakból. A pártnak szépen hangzó nevet -is adott: «kalandosok» társasága. S hogy feltünő ne legyen a -pártalakulás, nem Budán volt az összejövetelük, hanem a szép alföldi -városban, Kecskeméten. Kétszázan voltak a kalandosok, jól felfegyverezve -és begyakorolva, titkos jelszavukról ismertek egymásra: «pro rege et -regina» ez volt a jelmondatuk. A kecskemétiek ugyan nem tartoztak a -nemesi osztályhoz, de jó lovasok voltak, nem jobbágykodtak, redemtusok -voltak. Szavazatuk ugyan nem lett volna az országgyülésen, de ha Tarczay -Miklós és kalandos társai vezették őket, ki kérhette elő az armálist -tőlük? Olyan egy ezer kecskeméti igaz magyarnak lóháton bevonulása egy -szép áprilisi napon az egész országgyülés arczulatát megváltoztatá. - -Az új nádor, Verbőczy, tudós férfiú volt, csak azt nem tudta, a mi -körülötte történik. - -A kalandosok gondoskodtak róla, hogy a válságos időkben épen -eltávolítsák a nádort Budáról. Thurzó (a titkos lutheranus) hevenyében -zajos mozgalmat támasztott a felső magyarországi újhit-követők közt. -Azok voltak a bányászok. - -A lutheranus lázadás hírére Verbőczy hirtelen ott termett -Beszterczebányán, társul véve maga mellé a már Lutherkergető híréről -ismeretes Rajkay Gáspárt s ketten egyesült igyekezettel hozzáláttak a -hæresis kiirtásához. Az eretnekségen kivül még az a bűnük is volt a -bányászoknak, hogy magasabb munkabért követeltek, a mi még nagyobb bűn -az államférfiak kis kátéjában. - -S mig az ország nádora tartotta a nagy inquisitiót, missionariusi -buzgalommal, az alatt a kalandosok a vármegyéken gyöngyen átgyurták a -nemességet, a maguk hiveit ellátták utiköltséggel, vezérekkel, a Zápolya -hiveit lebeszélték, elijesztgették, nem nemeseket is, a kiknek posztó -ruhájuk volt, lóra ültettek, a tiszántuli nemességet felbőszítették -Verbőczy ellen a hitüldözés miatt, ezek már nagyrészben kálomisták -voltak, s ezen a módon egy évvel a lázongó rákosi országgyülés után, s -csak tiz hónappal a hatalmaskodó hatvani ős «korultái» után, összehoztak -egy olyan szép engedelmes országgyülést, hogy abban még csak irmagja sem -volt a Zápolya-pártnak. - -Midőn Verbőczy a nagy inquisitióból haza érkezett Budára, csak elbámult -rajta, hogy a királyi várlakban mind ott találta a megbuktatott -főurakat, Báthory, Sárkány, Thurzó, Tahy diadalmas orczával jött eléje s -még csak a keze intésével sem köszönté, Szalkán érsek pedig a mint -meglátta az egyik ajtón belépni, maga a másik ajtón kihúzódott. Lármás -fiatal leventék, a kiknek az arczát soha sem látta, félretaszigálták az -útból, az udvarhölgyek összesuttogtak s vihogtak, a királyné pedig -nagyon hidegen szólt hozzá s az egészségi állapotja felől tudakozódott -tőle. - -Verbőczy vette észre, hogy neki itt letelt az esztendeje. Megfoghatatlan -volt előtte ez a nagy fordulat, de minden jel tanuskodott róla, hogy az -valóság. Felkereste azonnal a királyt. Elmondá, hogy az udvar -arczulatából azt olvassa ki, miszerint ő itt fölöslegessé vált, s kérte -a királyt, hogy fogadja el a lemondását a nádori méltóságról, melyet -ugyis szive ellenére erőltettek rá. - -A király válasza fagyos volt a nádorispánhoz. - -– Menjen haza s várja el a rendek határozatát. - -Verbőczy hazament budai palotájába s mint aféle tudós ember könyvei -között kereste a megnyugtatást. - -Reggel azonban a szolgái kizavarták azzal a rémhírrel, hogy az -országgyülésen a nemesség Verbőczy fejét kéri. - -Csak annyi ideje volt, hogy a várbeli alagúton át elosonhatott s a -Dunához érve egy naszádon elmenekülhetett. - -Egy órával később már ott voltak a palotája előtt Báthory hivei, a kik -darabokra akarták konczolni. Épen mint Hatvanban Báthory Istvánt a -Verbőczy hivei. - -Nagy volt a haragjuk, hogy nem kaphatták meg. Boszújokban fel akarták -dulni Verbőczy palotáját, de a király leizent hozzájuk a várpalotájából, -hogy ezzel a szándékkal hagyjanak fel, Verbőczy házában nem találnak -mást, mint irásokat és boros hordókat, ha az elsőbbeket pusztítják el, a -közönségben tesznek kárt, ha pedig az utóbbiakat, akkor magukat verik -földhöz. Ebben megnyugodtak. - -Az új országgyülésen aztán megsemmisítették a hatvani országgyülés -határozatait, Verbőczyt ipával együtt, mint hazaárulókat, számüzték, -Báthory Istvánt visszatették a nádori székbe, Sárkány Ambrust az -országbirói méltóságba, Thurzó ismét főkincstárnok lett, Tahy újból -horvát bán, a helyébe választott Frangepán Kristófot szintén elcsapták. -Az ki is vándorolt, külföldi szolgálatba állt s ezzel még egy másik -kipróbált hadvezére a magyar hadseregnek lett elvadítva az országból. - -Mit szólt mindezekhez Zápolya János vajda? - -De mit szólt Szolimán szultán? - -A szultán épen az nap indult meg Sztambulból kétszázezer harczossal és -háromszáz ágyuval a Magyarország elleni hadjáratra. - -«És a király, bárha a veszély nagyobb volt, mint valaha, mindezekre nem -indult meg, mintha kőből volna.» - - - - -XXII. FEJEZET. MOHÁCSNÁL. - -Magyarország nemessége egy emberöltő óta nem látott komoly háborut. -Hunyady Mátyás diadalmas hadjáratai óta harminczöt esztendő mult el. A -ki azóta férfi lett, nem próbálta ki a kardját soha ellenség pánczélján. -A Dózsa-lázadást Zápolya erdélyi rendes hadai verték le. Ott is magyar -magyar ellen harczolt, vértes lovagok, kaszás pórtömegek ellen. -Puskával, ágyuval lőni a nemes nem tanult. Ezt a tudományt a zsoldosokra -bizták. Azok védték a végvárakat s ott el is fogyának az ostromokban. A -nemes csak lóháton akart harczolni, gyalog vitézkedni paraszt dolog. -Rendes hadsereg nem volt, és így hadvezér sem volt, mit vezetett volna? -Egy tábor felütéséhez, egy csatarend felállításához nem értett senki. -Külön-külön minden vitéz egy emberszámot tett, de zászló alatt ezer -vitéz nem tett egy ezredet. - -És az ellenség, a ki boszuálló hadjáratra megindítá tengersokaságú -seregeit, nagy ütközetekben kipróbált dandárokból állott, vértes lovas -spáhijai, puskás janicsárezredei diadalmas hadmüveletekben tanulták a -vérontás tudományát, háromszáz ágyujokkal a csatatéren tették le a -remeket, s hadvezéreik nevét az elsők közé sorozza a történetíró. - -A magyaroknak csak két hadvezére volt, Zápolya János és Frangepán -Kristóf. Mind a kettőt messzire távolítá az udvari cselszövény. Nem -beszélt már senki Budavárában a haza veszedelméről, csak arról a nagy -diadalról, melyet a kalandosok kivívtak, midőn Zápolya pártját -megbuktatták. - -A király lóversenyeket rendezett a Rákoson, a királyné tánczvigalmakat a -várban, a miken reggelig mulattak. - -«Együnk, igyunk! Hisz úgy is meghalunk!» Ez volt a jelszó. - -Ekkor két nemes ifjú vetődött Budára, a kik Szolimán táborából kerültek -elő, mint megszökött hadifoglyok. Ezek hozták hírül, hogy Szoliman -tömérdek hadserege már a Duna és a Száva előtt áll, maholnap idebenn -lesz. - -Erre aztán felriadtak. Kezdődött a kétségbeesett kapkodás. Követeket -futtattak Ferdinánd fejedelemhez, Zsigmond királyhoz, a pápához, hogy -küldjenek segítséget. Egyedül a pápa hallá meg a könyörgésüket, ő -küldött pénzt, s az nem ment czigányútra, egyenesen a pápai követ kezébe -került, s az nem küldte azt a magyar kincstárba, hanem maga fogadott -rajta morva zsoldosokat, s vásároltatott Bécsben lőport, puskát. - -Zápolya Jánosnak volt derék serege Erdélyben. De a vajdától jobban -féltek Budán, mint Szolimántól s a helyett, hogy ezt a rendezett -hadsereget Buda alá rendelték volna, azt a parancsot adta a király -Zápolyának, hogy egész haderejével törjön Szolimán hátába Havasalföldön -keresztül, Szolimán kétszáz ezernyi hadseregének a feltartóztatására -pedig leküldték Tomory Pál érseket, és Báthory István nádort. Tomorynak -volt ezerötszáz lovas katonája és háromszáz puskása, Báthorynak pedig -egy csoport kaszás parasztja és egy nagy köszvénye, se felülni a lovára, -se leszállni róla nem tudott magától. - -Ekkor aztán a «véres kardot» meghordozták a kikiáltók a vármegyében -faluról-falura kihirdetve, hogy «veszélyben a haza, a király katonát -kér.» S hangzott aztán hegyen síkon a lelkesült dal: «Lajos király azt -izente, Hogy nincs elég regementje. Ha még egyszer azt izeni, Mindnyájan -elfogunk menni.» Régi nóta ez nagyon! - -Pedig már negyedszer izente Lajos király, hogy állítsák ki a nemesek, -főurak és főpapok a zászlóaljaikat, de az lett a válasz, hogy majd ha a -király is menni fog a háboruba, akkor mi is megyünk. - -A leggyermekesebb észjárás szerint az lett volna a feladata a magyar -nemességnek és főuraságnak, hogy az ország minden részéből Buda alá -gyülekezzenek. Itt volt az ország központja, erős, védelmezhető vár, -hegyektől, folyamtól védett jó táborhely. Ide kellett volna Zápolya -seregét is meghivni. A határ védelmezése már el volt mulasztva, egyik -végvár a másik után veszett el, de senki sem mozdult, azt mondták: -«menjen elébb a király!» - -S a királynak volt mindössze háromezer fegyverese. - -Ez alatt Szolimán bevette ostrommal az utolsó erős végvárat, -Péterváradot, a vitéz őrsereget, a kiket elfogott, kegyetlenül -lefejeztette. - -Csak erre a rémületre fordult meg az udvar hangulatja. Most már azt -izenték Zápolya Jánosnak, hogy jőjjön az egész seregével Erdélyből -Magyarországba. A vajda rögtön megindítá szép rendezett táborát s -közeledett ép oly gyors napi járatokban, mint Szolimán. - -A kik Zápolyát késedelmezéssel vádolják, vessenek egy tekintetet a -térképre s aztán ítéljék meg, hogy nem nagyobb útat tett-e meg Zápolya -Erdélytől Szegedig, mint Szolimán Eszéktől Mohácsig, ugyanegy időhaladék -alatt? A vajdának az lett parancsolva, hogy Tolnára siessen. - -A király zsoldos hadát pedig fizetni kellett. A kincstár mindig apadóban -volt. Hirtelen elrendelték, hogy a templomi ezüst edényeknek, az arany -szentségtartóknak felét össze kell szedni s azokból pénzt veretni. -Huszonöt pénzverő sajtolta nyakrafőre a forintokat, denárokat. (Lehetett -pedig akkor venni egy ökröt 12 forinton, egy hízott sertést egy -forinton, egy zsák buzát egy negyedrész forinton.) - -A főpapok nem akarták ide adni a templomi ezüst edényeket, s a -kincstárnokok azokból is, a miket erővel elvittek, a szebb billikomokat -eltették maguknak. - -Egyre verték a gépek a pénzt, de zsoldra, puskaporra még sem volt pénz. - -Addig pedig nem volt katona. - -Tomory Pál azt izente, hogy tizenkétezer emberrel még meg lehetne -gátolni a törökök átkelését a Dunán. De hát ekkora hadsereget hol -vegyenek? - -A véres kard azt hirdette, hogy minden nemes siessen Tolnára, a -főtáborhelyre. Paraszt, polgár, minden ötödik ember, gyalog és -puskájával megjelenjen. A kitüzött határnapon egyetlen ember sem volt -ott. - -«Menjen előbb a király!» - -Ekkor aztán Lajos király azt mondá: «no hát előlmegyek!» - -Azzal elbúcsúzott a feleségétől, felült a lovára s leszállt a táborba -Drághfy János kiséretében, a ki a király zászlóját vitte, ősi szokás -szerint a sarkantyui leszedetvén a saruiról, mivelhogy a zászlótartónak -nem szabad elfutni a csatából. - -Négyezer embere volt a királynak, mikor elindult Budáról Paks felé, -szembeszállni Szolimán kétszázezerével. - -Hanem a királynak példája egyszerre lángot gyujtott. - -Arra a hirre, hogy Lajos király nyeregbe ült, egyszerre lóra pattant a -nemesség s megszünt az átkozott lanyhaság. Csatáról, diadalról beszélt -már mindenki s indult a király után. - -Csakhogy már későn volt. - -Egy hónappal elébb megmentette volna Magyarországot a nemes lelkesedés, -most már csak vesztébe vitte. - -A közeli megyékből még jókor érkezhettek a nemesi zászlóaljak, a felső -Magyarországiak is, szintén a horvátok; Morvából, Lengyelországból -megjöttek a segédcsapatok. Jött Zápolya testvére, György, lovas és -gyalogezredével, Hannibál a morva zsoldosokkal, Gnozenszky Lénárd -lengyel a magyar harczosokkal, kik mind a pápa pénzén lettek felfogadva, -a püspökök bandériumaikkal, Tomory Pál hatezerre felnőtt dandárával és -Szerecsen János kétezer ijászszal. (Szolimán tüzérei ellen ijászok!) -Összeverődött lassankint huszonhétezer harczos a király zászlója alatt. - -És mindenki tudta jól, hogy az ellenség hadereje nyolczszorta nagyobb. - -A király Báthory nádort küldte Szolimán ellen Eszék alá, hogy a törökök -átkelését a folyamon megakadályozza. A nádor utalva volt a főurak és -főpapok dandáraira. Ezek azonban vonakodtak a nádor parancsára táborba -szállni, nemesi privilegiumaik szerint ők csak a király személyes -vezetése alatt tartoznak harczolni, erre allegáltak. - -Lajos királyt erre a hírre elhagyta eddig mutatott kőhideg -érzéketlensége. Haraggal fakadt ki e szavakra: - -«Látom, hogy mindenki az én fejem mögött keresi a saját feje menedékét. -Én a magam fejét azért hoztam ide, hogy az ország javáért s a tietekért -minden veszélynek kitegyem. Senki se mentse a lelketlenségét azzal, hogy -az én drága fejemet őrzi. Én holnap indulok oda, a hová mások nálam -nélkül nem akarnak menni. Legyen vezérem az Isten!» - -Brodarics püspök e szókra sírva borult a király lábaihoz; úgy könyörgött -előtte, hogy tegyen le ez elhatározásáról, még el lehet fordítani az -országról a végveszedelmet. Küldjön a király követséget Szolimánhoz, -igérjen neki pénzfizetést, elégtételadást a követein elkövetett -megbántatásért, kössön békét; s ha kell, szövetséget vele. - -Késő volt már! A hatvani országgyülésen, midőn Fráter György kimondá a -békekötés eszméjét Zápolya előtt, alkalmas idő lett volna arra. Most már -fegyverrel a kézben csak győzni, vagy meghalni lehetett. - -A király Boldogasszony napján hazaküldé Budára az egri püspököt, Várday -Pált a nejéhez, azzal az izenettel, hogy elindult a döntő ütközetbe, -gyűrűjét és a mellén viselt medaillont, a királyné arczképével, -balsorsát előre sejtve, a levelébe zárta. - -S azzal indulót fuvatott s az egész táborral megindult Tolnából lefelé. - -Még ekkor vezére sem volt a magyar hadseregnek. - -Hadi tanácsot tartottak vezérválasztásra. - -Báthory István senkinek sem kellett fővezérül. Magával is jótehetetlen -volt szegény. - -Ki van hát még vezérnek való? - -A kalocsai érsek? – Vagy pedig Zápolya György? - -Mind a kettő tiltakozott e nehéz tiszt elvállalása ellen. - -Tomory Pál könyörögve mondá a királynak, hogy inkább üttesse le a fejét, -mint hogy az egész magyar hadsereg vezényletét reá bizza. Nem pap kell -oda, hanem generális. Inkább Zápolya Györgyöt ajánlotta. - -A derék ezredes kapitány még inkább szabadkozott. Ő soha egy ezrednél -többet hadban nem vezényelt: képzelete sincs felőle, hogy mit kell tenni -egy hadvezérnek, mikor csatatervről van szó? Elvállalja a vezetést, de -csak addig, a míg bátyja a vajda megérkezik az erdélyi sereggel, akkor -ruházza a király arra a fővezérséget. - -A király erre is hajlandó volt. De annál jobban iszonyodtak ettől a -gondolattól a «kalandosok». A király egész környezete abban a hitben -élt, hogy ha Zápolya a seregével megérkezik és a királyéval egyesülten -kivívja a diadalt: ezáltal urrá teszi magát az egész ország fölött. - -S bár siettették volna hát a fegyverek összemérközését. Még Szolimán túl -van a Dráván: hét nap kellett neki, a mig hidat veretett s nagy tömeg -hadával, kerekes ágyúival, tevéivel átköltözött a hidon. Ez átjövetelnél -kemény harczot lehetett volna vívni ellenében. - -De ezt a hét napot elfecsérelték a dandárvezetők az egymásközötti -czivakodással. Mindenki más hadi tervet ajánlott s e fölött úgy -összevesztek, hogy a Tomory dandárvezérei azzal fenyegették a király -környezőit, hogy rajtuk rontanak s felkonczolják őket. A magyar sereg -abban az állapotban volt, hogy egymással ütközzék meg. Aztán duzzogva -vonta magát egyik erre, a másik arra, nagy hézagot hagyva egymás között. - -«Kergesse el a király maga mellől a léha papokat! Mit nekünk a török, ha -még tizannyi is! Tizediknek sincs se kardja, se tegze!» - -Egy felhőtakarta éjszakán érkezett sebes vágtatva a Dráva mellől -Podmaniczky Mihály a király szállására (sátora még nem jött meg -Budáról), meghozva a rémhírt, hogy Szolimán megkezdte az átkelést a -Dráván. - -Erre következett az a végzetes tanácskozás, mely Magyarország sorsa -fölött határozott. A vezérek egyik táborból a másikba nyargaltak, -hadcsapataik izenetét hordva innen oda. Mert az a kis magyar hadsereg is -háromfelé volt szakadva. Az egyik Tomory és Perényi temesi gróf -vezénylete alatt a rögtöni megütközést sürgette; a másik, Szalkán -primással az élén, be akarta várni Zápolya János és Frangepán Kristóf -hadainak megérkezését; a harmadik, a hol a király és a kalandosok -voltak, visszavonulást ajánlott. - -Tomory érseket magát is elragadta ezredeinek türelmetlen vitézkedési -kedve. Az éjjeli tanácsban azt javasolta a királynak, hogy rögtön meg -kell ütközni Szolimánnal. - -– Mennyiből áll a mi haderőnk? kérdezé a király. - -– Lehet huszonhétezer ember s abból huszezer derék lovas vitéz, a -gyalogság nálunk nem vet számot. - -– S mennyi a szultán hadserege? - -– Háromszázezerre mondják; de annak nagy része polyvahad. Harczoló -serege nem lesz több hetvenezernél. - -– Az is háromszorta több a mienknél. S még nagyobb a külömbség a -pattantyusságunkban. Nekünk mindössze csak hatvan ágyunk van, a töröknek -háromszáz. - -– Nem sok időt vesztegetünk mi az ágyúzással. A magyar hadi taktika a -gyors támadás rohamában fekszik s ennek a sikerére a fejemet teszem. -Keresztül törjük a török hadat s akkor az baromsokasága által jut -veszedelmébe. A török ágyúk miatt pedig ne aggódjunk; a hogy szökevények -által értesültem, a törökök ágyúit mind német és olasz pattantyusok -látják el, a kiket fogolyképen kényszerítenek a törökök hadiszolgálatra. -Ezek megizenték nekünk, hogy a mint meglátják a mi csapatainkat, -egyszerre a törökök ellen fordítják az ágyúikat. - -S ezt a vezérek elhitték Tomorynak. A vele jött hadnagyok is éktelen -lármával követelték a királytól, hogy őket vigye ütközetbe: esküdtek, -hogy irmagot sem hagynak a törökből, a milyen veszett jó kedvükben -vannak! - -A haditanács elhatározta az ütközetbe menést. - -Nem várnak se Zápolya Jánosra, se Frangepán dalmatáira, se a -Brandenburgi őrgróf morváira, a kik mind sietve közelednek már. A diadal -babérait ők egyedül akarják letépni. - -A tűz elterjedt valamennyi vitéz szívére. Mind hősnek érezte magát. - -Csak a fiatal gavalléros nagyváradi püspök, Perényi Ferencz, tartá meg -tréfás kedélyét, azt mondva ez elhatározás után a királynak: - -«Már most küldje el felséged Brodaricsot, ha megél, Rómába, kérje fel a -pápát, hogy azt a napot, a melyen megütközünk, Pál barát és a húszezer -magyar vértanú ünnepéül jegyeztesse fel a miséskönyvbe.» - -Az a nap volt Szent János fővételének napja… - -Fatális nap Magyarország történetében! - -Három év előtt ugyanezen napon esett el Belgrád. - -Ez még csak intés volt az Isten kezétől. Még volt idő az intést -átérteni: magába térni, felkészülni. Senki sem hallgatott rá. - -Most aztán következett a második lesujtás, ugyanazon napon. Ugyanattól a -kéztől. - -A magyarok Istene megharagudott ránk. - -«Ez a nemzet éltet nem érdemel! – Egy új magyar nemzetet kell a helyébe -teremteni!» - -Senki sem akarta már bevenni az okos szót. - -Voltak idegenek a magyar táborban, a kik már forogtak nagy -hadjáratokban, Gnojenszky Lénárd, a lengyel dandár vezére, azután -Schlick István, a morva hadcsapatok ezredese. Gnojenszky azt javasolta, -hogy a táborral együtt járó kocsikból szekérsánczot kell alakítani, a -mely mögött a gyalog lövészek az ellenség oldaltámadását visszaverhetik. -Schlick azt a tanácsot adta, hogy a Mohácstól jobbra elnyúló magas -dombokat foglalja el a magyar derék sereg, a honnan ágyútelepeivel az -ellenség támadását könnyen visszaverheti. Nem fogadták meg a -tanácsaikat: a csatatért uraló dombokat őrizetlen hagyták. S azok mögött -gyülekezett Szolimán tábora. - -Az ütközetet sürgette mindenki. Még pedig ott a sikon. - -Mi történjék a királylyal? - -Brodarits azt kivánta, hogy a királyt egy ezred válogatott lovassal -állítsák a tábor szélére, a honnan balsiker esetén elmenekülhet. - -A vezérek nem engedték ezt. A királynak ott kell lenni a sereg közepén, -hogy mindenki láthassa s lelkesüljön a láttára. - -A kalandosok közül a kis Héderváry Lőrincz ajánlkozott rá, hogy ő -fölveszi a király pánczélját, sisakját s a király helyett fog -szerepelni. - -Ezt sem fogadták el. Ki talál sülni a kegyes csalás s ez nagy -elkeseredést fog támasztani. Végre azt határozták el, hogy ezer vértes -vitézt állítanak a király mellé, a kinek a személyét a legderekabb -vitézek, Ráskay Gáspár, Török Bálint, Kállay János fogják megvédelmezni. - -S ezzel azután megállapították a csatarendet; a számra csekély magyar -sereget hosszú vonalban elnyujtva, hogy az ellenség túl ne -szárnyalhassa. A sereg két osztályra volt szakítva, középen egy -puskalövésnyi széles hézagot engedve. A homlokzaton voltak felállítva az -ágyúk egy tömegben. A két szárnyon levő lovasságnak semmi szüksége sem -volt ágyúkra. - -A királyt az utószakaszban helyezték el, ott voltak az esztergomi -primáson kivül a zágrábi, nagyváradi, pécsi, szerémi, zárai, boszniai -püspökök is. Mintha valami nagy requiemre készülnének. A királyi udvar -mögött állt még Drágfy, az ország zászlójával, Ráskay vértes lovasai -közepett. - -Gyönyörű, derült hajnallal kezdődött a nap, mely a magyar ezredeket -hadirendbe fölállítva látta. - -Báthory István nádor a királyt körülhordozá a csapatok arczvonalai előtt -s beszédet tartott a nemesekhez: - -«Ime a király itt van közöttünk. Minden veszélyt megoszt velünk, még a -halálra is kész a hazáért, a keresztény vallásért és a ti feleségeitek, -gyermekeitek megvédelmezéseért. Ti is küzdeni fogtok a királyért, úgy a -hogy férfiak, a hogy magyarok küzdeni szoktak. Az ellenség, a ki reánk -jön, ugyanaz, a kit apáink annyiszor összetiportak, magunk is sokszor -megvertünk. Ismerjük, nem rettegünk a nagy számától. Az a magyar jelszó, -hogy az ellenséget nem mérjük singgel, ha óriás; nem számláljuk, ha -sokaság; hanem előbb levágjuk, azután mérjük meg, azután számoljuk meg.» - -Lelkesedést költött mind a beszéd, mind a király megjelenése. - -A többi vezérek is ott nyargalásztak a hadsorok előtt s lelkesíték a -csapatokat. - -Azonban az ellenség nem akart mutatkozni sehol. - -Miért nem mentek hát ők eléje? Miért nem foglalták el a halmokat, melyek -köztük és Szolimán között elnyúltak? Megfoghatatlan ez! Ha oly -türelmetlenül kivánták a megütközést, mért nem kezdték meg ők a -támadást? Ha abban bíztak, hogy a magyar taktika a gyors rohamra van -számítva, minek vesztegeltek egy álló helyben hajnaltól délig? Miért nem -küldték előre legalább kémszemlére a rendetlen mezei lovasságukat, -Szerecsen ijászait? - -Várták, hogy Szolimán támadjon. - -A török vezéreknek aztán volt haditervük. - -A mint délben Szolimán hadvezérei élén fellovagolt a Szentpéter -magaslatra, ott látta lenn a sikon a harczrendbe állított magyar tábort. -Megszámlálhatta az ezredeiket, végig tekinthette az egész csatatervüket. - -Itt leszállt lováról s imádkozott Alláhhoz: «Alláh segíts! Nálad az erő -és hatalom; tőled jön oltalom és segítség! Allah vezesd diadalra -Mohammed hű népét!» Arczán könny csorgott végig az áhitattól. Vezérei és -harczosai szintén leszálltak a nyeregből s arczczal a földre veték -magukat a diadalért imádkozva. - -Azzal ismét lovaikra szöktek a harczosok s megindíták a dandáraikat. - -Az előhadat vezette Ibrahim nagyvezér a rumeliai ezredekkel, a -másodhadat Behram basa az anatoliakkal. Ezek mögött jött a szultán, -testőreitől s a puskás janicsároktól környezve. A janicsárok hada előtt -volt felállítva az ágyúk tömege, háromszáz ágyú egy vonalban, lánczokkal -egymáshoz kapcsolva. - -A török hadsereg még mindig nem támadott. Kiszámított tervből tette. Egy -nagy lovas hadtest, Bali bég vezénylete alatt a várakozás óráiban -megkerűlte a magyar hadsereg állását a jobb szárnyon. A magyar sereg -abban a veszélyben forgott, hogy körülkerítik s elfogják ütközet nélkül. - -Az égen vészterhes felhők emelkedtek a keleti láthatáron, a gomolygó -hófehér fellegekben czikázó villámok dörgése kezdett a távolban -hallatszani. Az égiek is beleszólnak a földiek harczába. - -Délután három órakor a mohácsi völgyből előbukkanó spahik sisakjai -jelenték, hogy oldalt jobb felül jön erős támadás. - -Jó lett volna most, ha a lengyel tanácsolta szekérsáncz fel lett volna -állítva. Abból vissza lehetett volna verni az oldaltámadást. - -Tomory Pál rögtön észrevette a veszélyt s vágtatott a király -osztályához. - -Tartalék seregről nem volt gondoskodva. Egyedül a király védelmére -rendelt vértesek, Ráskay alatt voltak a hadrend megbontása nélkül Bali -bég ellen küldhetők. A király parancsot adott Ráskaynak, hogy siessen az -ezredével a támadást visszaverni. - -Ezer emberrel negyvenezeret! - -«Most már csak a döntő roham segít! kiálta Tomory, s azzal a maga -táborába lovagolva, megfuvatta a tárogatókat a hadközépen, erre -megszólaltak Perényi Péter hadi kürtjei is a balszárnyon, s azzal -felzendült a hármas kiáltás az egész hadrendben. - -«Jézus! Jézus! Jézus!» - -Ekkor tették föl a király fejére az ezüst sisakot. - -A szemtanú krónikás feljegyzé, hogy a király arcza halálsápadtra vált, -midőn a sisakot a fejére csatolták. - -Az égzengést túldörögte a vágtató paripák robaja, az ádáz csatakiáltás. - -Őrültség volt, a mit a magyar e napon tett; de a hősi szívnek dicsőséges -próbája. Tizszerte erősebb ellenségnek, halállal daczoló, sorssal nem -alkuvó szemben támadása. - -Csak egyszer lőtték ki a magyarok ágyúikat: azontúl a kardjukra bizták a -harczi munkát. - -A trombiták riadójára a magyar hadsereg balszárnya Perényi Péter -vezénylete alatt, a dereka Tomory Pállal az élén vágtató rohamban zudult -Ibrahim nagyvezér ruméliai hadseregére s az elszánt rohamban keresztül -törte annak arczvonalát s dühös kardviadallal megfutamítá a török -sereget, hanyatt homlok Behram basa anatoliai seregére vetve azt. - -A kezdet szerencsés volt s Tomory hadvezéri tehetségének becsületére -válik. Ő egyenlő erővel támadta meg a török tábornak egyes hadosztályát -s azt letörte. - -A törökök még nem használták roppant tömegü tüzérségüket. Az ő ágyúik a -lovas hadrend mögött voltak felállítva. A ruméliai hadsereg megbontása a -török hadderekat is veszélybe hozta. - -Ekkor Báthory Endre oda vágtat a királyhoz. - -– Mienk a győzelem! Velünk az Isten! - -A villámok már ott nyilaztak az elborult égen. - -Ekkor a király is megfuvatja a trombitákat s a második hadosztálylyal -megrohanja a szultán anatoliai hadseregét. - -A kronikaírónak káprázott a szeme, a mikor e válságos perczek történetét -maga előtt látta. Azt mondja, hogy az anatoliai hadsereg a király -hadosztályának rohama előtt hirtelen kétfelé kanyarodott, eltakarodva a -háromszáz ágyú elől. Ez lehetetlenség. Hadászatilag épen úgy -lehetetlenség, mint lélektanilag. Hadi szempontból esztelenség az -ágyútelepeket fedezet nélkül hagyni; lélektanilag is lehetetlen, mert a -támadó ellenség rohama előtti félrevonulás okvetlenül futássá fajul el s -akkor a támadó fél ezt a futó ellenséget fogja aprítani, a ki a hátát -mutatja előtte. - -De megczáfolja ezt az egész harcz lefolyása. - -A király az első sorban vágtatott, testőreitől és a kalandosok -csapatjától környezve. Fel van róla jegyezve, hogy vitézül harczolt s -harczközben sebet kapott. Tehát ellenséges csapatnak kellett előtte -lenni, oly tömegben, hogy ő rá is jusson egy ellenfél, a kivel férfi -férfi ellen össze csapjon. Itt kapta a sebet. De ellenfele meghalt. - -Czettrisz Ulrik, udvari tiszt, hogy a király sebet kapott, megragadta -lovának a zabláját s erővel tartá őt vissza a tovább rohanástól. - -De a kalandosok vértes csapatja tovább tört előre, maga előtt hajtva az -ágyúk felé a megfordított ellenséget. - -E válságos pillanatban adá a parancsot Behram basa a tüzéreknek, hogy -süssék ki egyszerre az ágyúikat, nem törődve vele, hogy kit ér a golyó: -törököt-e, vagy magyart? - -A háromszáz ágyú bömbölése: a pokolbeli tűzláng lobbanása eldönté a -harcz sorsát. Vonagló testhalmok, ló, ember, összekeverve, jelölték a -csatatért. A hátúl jövő csapatok megriadtak. - -De a kalandosok csapatja még az ágyúk során is keresztül tört: leaprítva -a pattantyusokat s egyenesen a szultán felé rohant. - -Még a szultán testőr lovasságával is viadalba eredtek. Csoda harcz volt -az! A nemes vitézségnek felséges költeménye. - -Még harminczhárman voltak, a mikor a szultán testőrcsapatján keresztül -törtek. Maga Szolimán is kénytelen volt kardot rántani feje védelmére. - -Ekkor a gyalog jancsárok veték magukat a hős ifjak elé s széles -pallosaikkal elvagdalták a paripák lábainak inait: a lovagok földre -buktak s ott elnyomatva, összeapríttattak. - -Egy másik csapat a török hadrenden áttörve, egész a tevék táboráig -hatolt előre, azt pedig Bali bég ezredei fogták hátba és lemészárolták. - -Bali bég oldaltámadása fejezte be a katasztrófát. - -A török ágyúk, s a janicsárok puskái még egyszer dördültek el a -felbomlott magyar hadseregre. Ekkor az «Úr» közbeszólott. Az égi -tűzsugár odacsapott le a harczolók közé, túlharsogva az ágyúdörgést s a -szakadó zápor kioltá a tüzérek kanóczait. Az égből aláomló felhőszakadás -eltakart törököt, magyart egyaránt, a dühöngő vihar kicsavarta a -kezekből a zászlókat. Futott, a ki még futhatott, a villámlobbanásnál -keresve az utat, s út helyett záporpatakokat talált mindenütt. A tomboló -zivatarban a győztes török had felhagyott az üldözéssel. - -Kit is üldözött volna még? - -Huszezer magyar holtteste fedte a mohácsi síkot. Elhullottak a -fővezérek, Tomory Pál, Zápolya György, Szalkán László, a primás, s vele -együtt öt főpap, köztük a tréfálkozó jós, Perényi Ferencz és ötszáz -főnemes. A magyar nemzet színe, virága le volt aratva. - -A menekülők közt volt a király is. - -Udvarnoka Czettricz Ulrik vezette a futását. - -A budai útra törekedtek kijutni. - -Útjokban volt a Csele patak. Egy hitvány csermely rendes időben, most a -felhőszakadástól megdagadt rohanó ár. - -Czettricz Ulrik neki vágtatott az árnak, (a hidat elszakitotta már a -víz) s ő maga szerencsésen kikaptatott a tulsó partra. - -A királynak a paripája azonban elhibázta az ugrást s a meredek partról -hanyatt vágódott vissza, maga alá temetve a királyt, a ki nehéz -fegyverzetében nem tudott a lova alól kiszabadulni, ott veszett a rohanó -árban. - - - - -XXIII. FEJEZET. KÉT KIRÁLY EGY ORSZÁGBAN. - -A vészhír gyorsan repül. - -A mohácsi vesztett ütközet híre már másnap éjfélben eljutott Budára. A -hirnök csak annyit mondhatott, hogy a magyar hadsereg le van gázolva, a -török seregnek semmi haderő nem áll útjában. Hogy a király elesett-e, -vagy elfogatott? azt még nem tudta senki. - -A királyné kora hajnalban elhagyta Budavárát s a körülötte levő -főurakkal együtt Pozsonyba menekült. - -A csatából elfutott harczosok széthordták az országban a nagy romlás -jajveszékelését. - -Elfutott a nádor is, váltott paripákon, s nemcsak a saját jóltáplált -termetét mentette meg, hanem még az útban talált pécsi káptalant is -kifosztotta, melynek tagjai a székesegyház kincseit vitték magukkal. - -Midőn Zápolya meghallá a magyar hadsereg pusztulását, keserves sirásra -fakadt. - -Hát könnyekkel gyászol a magyar? Sirás-e a dolga a trónkövetelőnek? - -Egész életének a törekvése, lelkének minden vágya az volt, hogy ide -jutni lássa az országot. Személyes ellenségeit megsemmisítve, a trónt -üresen hagyva, az egész országot az ő védelmére bizva. - -Mért nem ragadta akkor a kezébe az ország zászlaját? Neki akkor egy jól -rendezett hadserege volt, s mögötte volt még egész Felső-Magyarország -gyülekező hada, a török hadsereg a diadal után szétbomlott pusztító -dandárokká, azokat Zápolya egyenkint felmorzsolhatta volna, a hogy tette -a horvát vidéken a derék Frangepán Kristóf, az ő legjobb fegyvertársa. S -akkor az egész nemzet hálája tette volna fejére a koronát. Ha Zápolya -könyhullatás helyett vérontást követel, a honszeretet, a nemes harag, az -elkeseredés vezette volna a hadseregét. - -De egy síró hadvezérnek a hadserege szalad. - -A mint Zápolyát kétségbeesni látta a serege, szétmállott, a nélkül, hogy -valaki űzte volna. Visszavonult s alig maradt egy dandár körülötte. - -Szolimán hadai dúlhatták az országot megtorlatlanul. - -A «Basaharcz» alatti kétségbeesett védelem, Dobozy és neje hős -balladája, a szabadkai szekérsáncz ostroma nagyszerű emlékeit örökíték -meg a magyar vitézség fellángolásának, csak Zápolya fegyvere pihent. - -A szultán elfoglalta Budavárát, ott ülte meg diadalünnepét s éjente -kivilágitást rendezett felgyujtott palotákból, míg romhalommá tette az -egész várost. Akkor aztán hajókra czepeltette Hunyady Mátyás világhírű -könyvtárát, remek broncz szobrait s leküldte zsákmányul Sztambulba. - -Hogy mit lehetett e zűrzavaros rablóhadjáratban tenni egy bátor -hadvezérnek, azt megmutatta Frangepán Kristóf, a ki egy dandárral -keresztül vágott a duló török csapatokon Horvátországból egész -Székesfehérvárig, úgy hogy a megrémült budai törökök, jöttének rémhírére -olyan hanyatthomlok rohantak a hajóhidra, hogy az leszakadt alattuk s -ezrével vesztek a Dunába. - -A török szultán aztán boszuját kitöltve követe megsértéseért, visszatért -seregével együtt Sztambulba, mint a zivatar, mely vérzáporral öntözte -végig az országot. Kétszázezer halott és rabul elvitt fogoly bánta meg a -nagy úr haragját. - -A romok között aztán megjelent Zápolya. Kereste közöttük a királyi -széket. - -Akadálytalanul bejöhetett Budavárába, nyitva volt minden kapu, még a -királyi váré is. - -Jó hive, Verbőczy keserű tréfával mondá, midőn a királyi várba beléptek: -«no ide most ugyan akadály nélkül bejöhettünk». - -Bejönni lehetett, de megmaradni nem, az üszökfedte romok között -temetetlen heverő hullák büze miatt. - -A királyi trón üresen állt, de már annak a hátára fel volt ragasztva -Ferdinánd manifestuma, melyben a királyok között kikoholt szerződés -alapján jogát követeli a magyar koronához. - -Abban állt a joga, hogy feleségül vette Ulászló leányát, Annát. - -Ifjú korában Zápolya is gondolt erre a jogra. - -Ennek ellenében azt a tervet veté, hogy ő meg Máriát veszi nőül, Lajos -király özvegyét. - -Hiszen már hat hete, hogy özvegy! Lehet az új nászra gondolni. - -A nádor a királynéhoz menekült, vele volt több főúr, Batthyányi, -Nádasdy; Zápolya mellett még többen: Perényi Péter, a mohácsi csata -hőse, Török Bálint, Podmaniczky püspök, még Ártándy is. A nádor -Komáromba hirdetett országgyülést Ferdinánd nevében. Verbőczy -Székesfehérvárra a vajda nevében. A nemesség válogathatott, hogy a két -nádor hivása közül melyikre hallgasson. - -Zápolya ez alatt a visegrádi várban megtalálta a koronát. - -Ennek a szent jelvénynek a birtoka egy új jogot adott a kezébe. - -De ő annál erősebbnek hitte Mária királyné jegygyűrűjét. - -Emlékében tartá, hogy néhanapján az ifjú királyné szemei milyen -kedvteléssel keresték az ő daliás alakját. Eszébe jutott az a -pánczélfelpróbálás, a kardmegkisérlés. A hol fellobbanó, hol elcsüggedő -tekintet a királyné arczán. El merte hozzá küldeni először a diákját, -azután ujból a kincstárnokát, a királyné kezét megkérni, nagy -magabiztában. - -Csakhogy azóta fordult a sors. A délczeg termetű hős, mikor igazi török -fejeket kellett volna hasogatni, hüvelyében hagyta azt a jeles kardját, -az a kicsiny, vézna alakú király pedig odacsapott a maga kardjával az -ellenség közé, vérét is hullatta, éltét föláldozá az ő hazájáért. Most -már a királyné szemei akkor villannak fel, ha hős férjére gondol s -lezáródnak, ha Zápolya nevét említik előtte. - -A királyné azt válaszolta a kérésre, hogy még azt sem tudja, méltón -viseli-e az özvegyi fályolt? Hiszen Lajos király holttestét még senki -sem látta. - -Ah, hát még mindig útban van ez a kicsiny király. - -Elindultak a holttestét keresni. - -A mohácsi sík most egy nagy temető volt. - -A kik a szörnyű ütközet után temetetlen ott maradtak, azoknak hulláit -egy nagylelkű asszony, Kanizsay Dóra, saját költségén mind elsiroltatá. -Azok között megtalálták a hid közelében a partba elásva II. Lajos -királynak holttestét. Hogy a pánczélja, sisakja e sirtól távol, az -iszaptól eltemetve találtatott meg, azt engedi sejteni, hogy a király a -vízbe zuhanva, annyi lélekjelenléttel birt, hogy pánczélját le tudta -dobni s aztán kapott sebében vérzett el, mert az megfoghatatlan, hogy a -sirásók az ezüst sisakot, drága vértezetet ott hagyták volna az -iszapban, ha rajta találják. - -S ez is vigasztalás! Hogy a magyarok királya nem szánalmas kimulással, -hanem dicsőséges halállal végezte történetét. - -Meg volt hát a királyi holttest, keresztül lehetett lépni rajta. - -Szent Tódor napja volt (Mindszent havában), midőn II. Lajos király -holttetemét Székesfehérvárott, atyja II. Ulászló mellé eltemették. Dávid -János, udvari káplán tartá a halotti beszédet, János vajda és a -hozzászító nemesek jelenlétében. - -Beszélt sokat szent Tódor életéről, ki martyrhalált szenvedett, s holta -után tűzbe vettetett, de teste meg nem égett, azt is elmondá, hogy ez a -nap szenteltetett «Krisztus képe szenvedésének» ünnepéül, a mely fából -faragott kép Beritusban a zsidók által dárdával keresztül üttetett, s e -sebből végtelen sok vér patakzott. Azt a képet faragta Nikodémus, a ki -hagyta Gamálielnek, ő pedig adta Zakeusnak. Magáról a meghalt királyról, -hogy a hazájáért és vallásáért mit szenvedett? milyen halált lelt? -mentől kevesebbet beszélt az udvari káplán. - -Másnap megtartották, ugyanazon sirbolt felett a székesegyházban az -országgyülést, melyben a főnemes urak Zápolya Jánost királylyá -kikiáltották. A köznemesség kinn a mezőn táborozott. Verbőczy István, -Zápolya hű pártfogója kilovagolt a nemesi táborba, a lándzsára tűzött -1505-iki országgyülés pecsétes határozatát vitetvén maga előtt, mely -kimondja, hogy jövendőben Magyarország csak magyar nemzetbeli királyt -emel a trónra. Verbőczy lelkesítő szavaira a köznemesség is kikiáltá -Zápolya Jánost királynak. - -Ugyanazon országgyülésen törvények is hozattak, melyek között önálló -czikket képez az, hogy a zsidók az országból el-kiűzessenek. - -Nándor követei ellenmondottak, de azokat a nemesek letájcsolták, -örültek, hogy szárazon elvihették az irhát. - -Az erre következő napon, szent Márton napján végbement a koronázási -szertartás a székesfehérvári szentegyházban. Podmaniczky István, nyitrai -püspök, mint legidősebb a főpapok között, tevé Zápolya János fejére a -koronát, miután Verbőczy István felszólítására: akarjátok a Zápolya -Jánost királyotokul, felhangzott az «akarjuk». - -Móré László és Török Bálint a templom egyik oszlopához támaszkodva -kaczagott e jeleneten. - -– Soha több fát, mint az erdőn! Hát már aztán Jankó pajtást úgy fogjuk -híni, hogy «fölséges uram!» - -Három napig föl nem hagytak a főurak a kaczagással. Mindegyik tartotta -magát olyan legénynek, mint János vajda. - -Mikor a koronázás után felültették János királyt a fehér lóra s -elvezették a koronázási dombig, a korona nem akart megmaradni a fején, -mind le akart esni róla. - -– Nézzétek! mondták a vele volt főurak, a korona nem akar megmaradni a -fején, mert kegyetlen volt a parasztokhoz. Isten büntetése rajta, hogy -Dózsa Györgyöt tüzes koronával avatta fel! - -– Nem biz az! mondták mások, hanem a korona igen nagy s a feje igen -kicsi hozzá. - -Az atletai alaknak aránylag igen kis feje volt. - -Nem is mentek előtte a főurak, a hogy koronázásnál szokás a jelvényeket -jártatva, csak az egy szerb Bakics vitte előtte az ország zászlaját s -Török Bálint amugy suttyomban a palástja alatt az ország almáját. S -mikor a koronázási dombon az új király a szent István pallosával a négy -vágást megtette a világ négy sarka tájában, mindenki megjegyzé, hogy nem -szokás szerint felülről lefelé, hanem alulról fölfelé tette meg a -vágásokat, ezt mindenki rosz jelnek véve, arra magyarázta, hogy nem -megvédelmezni fogja az országot a négy égsark felől jövő minden veszély -ellen, de behozza a veszélyt az országra mindenfelől. - -Dávid János udvari káplán pedig mondott tartós prédikácziót, -megemlékezvén a mai nap szentjéről, szent Mártonról, a ki vasvármegyei -szombathelyi születésű hazánkfia lévén, mint katona igen jó ekzekutor -volt s azért is rendelték erre a napra az adóbehajtás ünnepét, szent -Márton nyavalyájának pedig nevezték a «katona virtust», tudniillik a -részegséget. Hanem János királyról meg az ő virtusairól mentől -kevesebbet prédikált Dávid János udvari káplán. - -Egy hónappal később a Pozsonyban összegyült rendek, Báthory István nádor -ajánlatára megválasztották magyar királynak Ferdinánd ausztriai -főherczeget és Csehország királyát. - -Magyarországnak volt «két» megválasztott királya. - -Mind a kettő kész lett volna a trón birtokáért fegyverrel s -megverekedni, ha lett volna hozzá pénze. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Ekkor támadt még egy harmadik király is, a «fekete ember». - -«Cserni Jován» volt a neve, eredetére nézve egy szerémségi rácz -kecskepásztornak a fia, testalkatára egy óriás, a kit rendkívüli ereje a -köznép bálványául emelt. - -A krónika «homo niger»-nek nevezi (fekete ember) arról a fekete -anyajegyről, mely mint egy sáv vonult végig a halántékától a sarkáig. - -Harczi hirét a török dulás alatt szerezte, a midőn rácz atyafiai élén -több martalócz sereget vitézül megkergetett s a Bácskát megtisztította -tőlük. - -Ez ugyan Török Bálintnak lett volna a kötelessége, a ki Bácska -főkapitánya volt, de ő magára hagyta a népet. A fekete ember aztán beült -Török Bálintnak a várába s mikor az visszatért, elkergette a vár alól -egész seregével. - -Ekkor Cserni János fölajánlotta a fegyveres szolgálatát Zápolya -Jánosnak. Az új király kapott rajta, hogy egy hatalmas segédsereget kap, -a melyet nem kell fizetni, s kinevezte a fekete embert a temesi bánság -és Bánát vajdájának. - -A rácz vezér aztán tudta miből fizetni a hadseregét, végig pusztította -azokat a megyéket, a melyeket még a török elpusztítatlan hagyott, ekkor -dúlta fel a hűséges Hoberdanácz várát is. - -Mikor aztán jól felcseperedett, eldobta a vajda czímet s kikiáltotta -magát «fekete czár»-nak. Udvart tartott, nádort, tárnokot, zászlósokat -nevezett ki. Zápolya azon vette észre magát, hogy még egy harmadik -király is van az országban, nem is király már, hanem császár. - -Ezen nevethettek már aztán a magyar urak! - -De meg kellett az új czárnak bocsátani a rablást is, a czímbitorlást is, -mert szövetséges volt, a ki nem került semmibe. - -Egyszer aztán Nándor királynak támadt az a jó gondolata, hogy ő veszi -meg a fekete czárt, ha eladó; küldött neki egy vég veres posztót, -tizenkét ezüst serleget, foglalóba, ha ezentúl az ő zászlója alá -szegődik. - -Hogy állhatott volna ellen a fekete czár ily fényes ajándéknak? Rögtön -kitűzte Ferdinánd zászlóit s annak a nevében dúlt és fosztogatott. - -Ezt már aztán János király nem szívelé el. Haragjában kiküldé az -elpártolt helytartó ellen erdélyi helytartóját Perényi Pétert, -hadsereggel. - -A fekete czár azonban olyan készülettel fogadta Perényit, hogy ez a -nagyszőllősi ütközetből, hadainak felét ott veszítve, csak gyors -paripájának köszönheté, hogy élve megmenekült. - -Ekkor aztán a fekete czár diadalmámoros hadával betört a védtelen -Erdélybe s azt végig pusztítá. És János királynak nem volt ellene -védelme. Az a Zápolya János, a ki rövid idő előtt egy Szolimán -hadseregével megmérközni volt hivatva, most odajutott, hogy egy rácz -kalandor elől meg kellett futnia. - -Szegény Magyarország! Nem volt elég, hogy Mohácsnál az oroszlán -széttépte, még azt is meg kellett érnie, hogy a farkasok egyék meg. - -És akkor, a midőn a két király nem tudta az országról elhárítani a mind -a kettőjüktől fölidézett veszedelmet, előállt egy egyszerű nemes ember, -a nagyváradi káptalan tiszttartója, Czibak Imre, összegyűjté a bihari -nemességet és a hajduságot s e hirtelen szedett haddal rajta ütött a -fekete czáron, mikor az jött vissza a Maros mentén zsákmánynyal -megrakodva s úgy szétverte annak a győzelemittas hadait, hogy alig -maradt belőlük valami. - -A fekete czár agya-fejetörötten menekült Szegedre. A hátán össze volt -tépve a szép skárlátszín császári palást, a mit Ferdinánd királytól -kapott. Futó hada ki volt éhezve, fáradva halálig. - -A szegedi polgárok pedig igen rossz kedvükben voltak. A futó czár -közeledtére félreverték a harangokat, s fegyvert ragadva összegyültek a -nagy piacz közepén levő Szilágyi-kastélyba. - -Cserni Jován a megmenekült csapatjának élelmezésére gondolt, s -legegyszerűbbnek találta e végből feltöretni Zákány István uramnak, a -gazdag buzakereskedőnek a magtárát. Hívei neki álltak a kapu -betörésének, faltörő kos gyanánt használva egy kutágasról leemelt -gémgerendát. - -Annak a magtárnak azonban volt egy sáfára, név szerint Vida Sebestyén. -Annak volt egy jó öblös puskája, megtöltve vagdalt ólommal. Fiatal levén -a legény, nem sokat tanakodott magában, fogta a puskáját s úgy hasba -lőtte vele a fekete czárt, hogy az lefordult a lováról. Bajtársai -felvették a földről, de úgy meg voltak már rémülve, hogy nem is -gondoltak a boszúállásra, beburkolták a biborpalástjába, s a szegedi -polgárok által üldöztetve, elrohantak vele a szomszéd faluba, Horgasra. - -A félelmes fekete czár megsebesültének hirére aztán Török Bálint is -vérszemet kapott, rajta ütött annak a vert hadain s azokat -szétrobbantva, a már haldokló Cserni Jovánt lenyakaztatá. Levágott fejét -elküldé Budára János királyhoz. - -S erre tartottak nagy Te Deum Laudamust! - -Még a krakkói franczia követ is, a ki Zápolya Jánosnak erősen jó barátja -volt, ágyulövésekkel és viaszgyertyák sokaságának meggyujtatásával -ünneplé meg a fekete czár legyőzetésének örömhirét. - -Idebenn az országban örömtüzek gyujtattak szerte a hegytetőkön. - -Annak a dicsőségére, hogy a delibácsi kecskepásztor fiát, a fekete czárt -legyőzte a nagyváradi püspök tiszttartója, meg egy szegedi -kereskedőlegény. - -Hová jutott Magyarország! - - - - -XXIV. FEJEZET. A SAJÓLÁDI REMETE. - -Mindezen sulyos, válságos események alatt neszét sem lehetett venni -Fráter Györgynek. - -A mióta a hatvani országgyűlésből, jó tanácsának elvetése után, Zápolya -János haza küldé a kolostorába, azóta a barát elő sem jött onnan. Csak -ott a zárda rideg falai közt jegyezgeté fel a naplójába a napok -tapasztalatait, a mikben semmi örvendetes nem volt. - -Mint a szép gyümölcsben, melyet a féreg meglepett, látta terjedni a -rohadást az egész nemzetben. Tán az almának a férge is azt hiszi -magáról, hogy ő annak az almának a fejedelme? - -Őt nem hitták elő a kolostorából, hogy dandárvezetést bizzanak rá, pedig -több hadvezéri tehetsége volt, mint Tomorynak és egyéb püspököknek. -Fráter György a maga hadi iskoláját a hős Corvin János alatt végezte. -Azt már elfeledték. - -Mikor Zápolya János Székesfehérvárott királylyá koronáztatta magát, -akkor sem jutott eszébe a régi patronusának, hogy az egyetlen egy igaz -hű emberét magához hivassa. - -Pedig Fráter György meg tudta volna mondani Zápolyának előre, hogy kiben -bízzék, kitől féljen. - -Főurak, főpapok majd az egyik, majd a másik király pártjára állottak, ki -többet igért nekik. Megadni egyik sem sietett. Egymásnak a birtokait -bitangul adományoztatták maguknak s árulkodtak egymásra, hogy azokat -elkoboztassák. A honfierény fehér holló volt már. - -Minden levél, a mit a két királyhoz irtak, azon kezdődött, hogy «uram -adj pénzt». S minden válasz, a mit a két király adott rájuk, azon -végződött, hogy «nincs pénz». - -Hadserege egyiknek sem volt számbavehető, s a mi volt, azt nem fizették. -Zsoldba csak az idegen állt, nagynéha a paraszt, a nemesre nem lehetett -számítani, mert az, ha megneheztelt, ha a tél következett hazament, -elpárolgott. - -Adót senki sem fizetett. - -Templomba nem jártak, a papot nem becsülték, az új vallás terjedt -rohamosan. - -A török dúlás elől menekült bujdosókkal volt tele az ország. - -Mikor János király végre rájött, hogy azt az egyetlen hű és eszes -emberét felkeresse a sajóládi remeteségben, már akkor az ügye ez első -fejezetében a királysága történetének menthetlenül el volt veszve. - -Az Ausztriából betörő Ferdinánd király hadserege előtt mindenütt -visszavonult János király serege. Egyenkint feladta Győrt, Tatát, -Komáromot, Esztergomot, Visegrádot, utoljára magát Budavárát. Mikor -Zápolya a maga seregével tábort ütött Sajólád alatt, s Fráter György -végig járta a táborát, azt a tanácsot adta neki, hogy ezzel a sereggel -ne álljon csatát Ferdinánd hadaival szemben, mert ebben nincs -egyetértés, összefüggés, hadi rend. - -Mégis elfogadta az ütközetet, meg is verték. Tokaj alól alig tudott -elmenekülni a Tiszán át Salm, Ferdinándpárti fövezér elől, s Erdélyig -meg sem állt. A rácz ezredek, vezérükkel együtt átpártoltak tőle -Ferdinándhoz. De átmentek a magyarok jelesei is, kik eddig János király -támaszai voltak, köztük Török Bálint és Perényi Péter a korona őre. Ez -még a koronát is átvitte Ferdinándhoz. - -És akkor ugyanezzel a koronával, ugyanabban a székesfehérvári -főegyházban, ugyanaz a Podmaniczky István püspök koronázta meg -Ferdinándot, a ki egy évvel elébb Zápolya Jánost kente fel királynak, -ugyanaz a Bakics vitte előtte az ország zászlóját a koronázási dombig a -négy kardvágáshoz. - -Zápolya János még egyszer megkisérté a hadi szerencsét, Erdélyben új -hadakat gyüjtött s azokkal egész Mezőkeresztesig hatolt. Két hű, derék -hadvezére volt még, az egyik Bodó Ferencz, a budai néplázadás győztes -leverője. - -Zápolya egy éjjel ismét megjelent a sajóládi kolostorban. - -– Futásban vagyok! Mondá Fráter Györgynek. Nincs már se országom, se -hadseregem, se koronám. Magam futok, a merre szabad még az ut. Te rád -bizom, hogy rejtsd el a kolostorod pinczéiben a kincseimet. - -Zápolya nagy társzekerekkel vitette maga után hirhedett kincstárát. - -– Nem úgy uram, mondá Fráter György. A kincseket nem rejtjük el, hanem -haszonra fordítjuk. Nem futsz egyedül a hazából, én is veled megyek. S -lesz még országod, hadsereged, koronád. Hanem most már én cselekszem! - -S e naptól fogva kezdődik Utyessenovich Martinuzzi Györgynek fényes -élettörténete. - -E naptól fogva ő volt Magyarországnak a vezére, a többi mind csak eszköz -a kezében. Maga a király is. - - - - -XXV. FEJEZET. HOGY CSINÁLJÁK AZ ELLENSÉGEKET. - -Volt pedig már a magyarnak ellensége elég, de azért legnehezebb -ellensége volt saját maga magának, – ki tud a magyar békülni mindennel, -de magával nem. - -Az alatt a rövid pár év alatt, hogy a két ellenkirály huzakodott a szent -István palástján, ugyanazokat a főurakat hol a Ferdinánd, hol a János -udvarában látjuk. «Ki ád többet?» Az a jelszó. Pénzt, a míg van, ha az -elfogyott, magas méltóságokat, gazdag bérletet, hivatalt. Az egyik -király elkobozza a másik király hiveinek az uradalmait, várait s -kiosztja a saját pártosainak, arra a másik király hasonlót tesz az ő -hiveivel, mikor aztán a főúr visszapártol, követeli vissza az -elajándékozott birtokát, akkor meg az ajándékot nyert lesz hűtlen, az -pártol át az ellenfélhez. Sóbánya, rézbánya, harminczadbérlete a kivánt -jutalom, ha számadást követelnek, ok a megharagudásra. A hadsereg -élelmezése, várak ellátása biztos koncz. Hadserege nem kap élelmet, vár -nem láttatik el, pénz a nagy hazafi zsebében marad. Ha szemére vetik, -fut az ellenfélhez. Ha nincs más eladni való hivatal, van püspökség, -kanonokság, azt osztogatják. Éretlen suhancznak, a ki soha pap nem volt, -a credot sem tudja elmondani, püspökséget adnak. A ki sok katonát hoz -magával, az természetesen generális rangot kap. – S még a kik ugyanazon -asztalnál ülnek s a királylyal együtt koczintanak, azok is fejenkint -mind ellenségei egymásnak s az a törekvésük, hogy mi módon vegyenek el -valamit az átellenesük tányérjából? - -A szegény nép pedig ellenségnek nézi valamennyit. Mikor már látja a -toronyból, hogy katonaság közelít, nem nézi, milyen zászlót hoz? tudja, -hogy rabolni, gyilkolni jön, s azzal fut az erdőbe, a nádasba, hajtja -előle a lábas jószágát, akár török, akár német, akár magyar, akár rácz, -mind egy ördög. – Még a lengyel is, a ki segíteni jött, csak azt nézi, -mit szedjen fel a nyergébe s ha úgy felzsákmányolta magát, hogy nem bir -el többet a lova, akkor hazamegy a táborból. - -S a miben aztán a versengő fejedelmek fényesen igyekeznek egymást -felülmulni, azok a nagy igéretek. Boldogság, dicsőség, örök béke, három -világrész meghódoltatása, soha adó nem fizetés, hivatal minden embernek, -a ki a nyakravalóját fel tudja kötni, földosztás, aranyeső, örök -üdvösség, paradicsom itt a földön és a másvilágon s végül a zsidók -kiűzetése, – ez mind a két pártnak a programmja. - -Egymást pedig kölcsönösen szidalmazzák, ocsárolják, gúnyczímekkel -emlegetik. - -Nincs már magyar! Egy fia sincs! Irmagja sincs több! A János pártiak úgy -hiják a Ferdinánd pártiakat, hogy «német», amazok meg «törököknek» -csufolják a testvéreiket. - -Kivételt csak János király képez. Az «tót». Minthogy szepesi főúr. Még -pedig nem is tót király, hanem – «slavus pes non mordet». (Tót kutya nem -harap.) - -Ferdinánd király komoly ember, nagyon is sötét kedélyű, hitbuzgó és -szerfölött józan, nem talál bele a «sirva vigadó» magyar életmódjába. -Nem ül le velük kvaterkázni, bratinázni, nem issza ki egy hajtásra a -«widerkom»-ot. Magyarul sem tud. Annál jobban megteszi János király a -példát, mulatozása a dévajságig, az izetlenségig megy. Sok embert, a ki -a zöld asztalnál híve lett, a fehér asztalnál vadított el magától. - -Igy volt Török Bálinttal és Czibak Imrével. - -Mikor Czibak szétverte Cserni Jován hadát, s Török Bálint a sebesült -fekete czárt lenyakaztatá, a levágott főt, diadaljelül felvitték Budára -János királyhoz. - -Zápolya nagy lakomát rendezett ennek az örömére s az asztalra épen -magával szemben odahelyezteté egy ezüst tálra a levágott főt. S aztán -valahányszor egy áldomást ivott, egy pálczával ráütött a halott fejre. - -Török Bálint kicsufolta érte. (A hogy érdemlé.) - -– Akkor ütögetted volna azt a fejet, Jankó komám, a mikor még eleven -volt! - -– Bizony te is csak akkor vágattad le, a mikor már más lelőtte. - -Czibak Imrének felkeveredett a gyomra ettől a látványtól s ott hagyta a -király asztalát. - -Ha még csak a terített asztalát hagyta volna ott! De ott hagyta a -terített csataterét Tokajnál s elvitte a dandárát az ütközetből s e -miatt veszté el a király a csatát. - -Szintén ilyen végzetes lakomája volt János királynak az, a melyet -Várday, az esztergomi primás tiszteletére adott. - -Neve napjára hítta meg a király Budára az egyházfejedelmet, mire az -rangjához illő pompával le is jött Esztergomból. Győr, Tata, Komárom, -Esztergom erős várai még ekkor Zápolyát uralták. - -A király előtt ismeretes volt a primásnak az a gyöngéje, hogy nem -szereti a sertéshust. Érzékeny gyomra volt. Kénytelen volt diétát -tartani. - -A pompásan felterített lakoma-asztalt főpapok, főurak ülték végesvégig, -legfelül a király, jobbján az érsekprimás. - -A legelső étekfogás volt a czifrán feldiszített vadkanfej. - -A primás ehez hozzá sem nyult. - -Azután hozták a bocskoros levest, összevagdalt disznóvesével, tüdővel, -májával, jól megborsolva. - -A primás ennek a szagát sem állhatta. Hiába dicsérték előtte, milyen jó. - -Akkor következett a töltött káposzta kalbászszal, sertésfarkakkal. - -A primás azt is elutasította. - -Azután hozták a sült malaczot. - -Ez sem neki való volt. - -Következett a «lengyel nyelv» mézes, mandulás, mazsolaszőlős lével. Ebbe -sem mártotta bele a kanalát a primás. - -A «bundás zsemlyéhez» sem nyult hozzá, mert az meg disznóvelővel volt -töltve. - -Majd meg «rácz pitét» hoztak, de azon is megérzé a sertéshús vagdalékot -s érintetlen hagyta. - -És így a vendégül hivott egyházfejedelem a király asztalánál egészen -éhen maradt. Ha igazi királyi szellem sugallta volna Zápolyát, hát akkor -azt kellett volna tennie, hogy a tréfa meglevén, hozassa elő a jó drága -becsináltakat és gyönge gyomornak való kókokat a primás számára s aként -békítse ki. De ezt elmulasztotta a király s nagyon jól mulatott az egész -asztaltársasággal a fölött, hogy a primás éhen maradt. - -Nagy hiba volt János királytól. Ha már a buzgó pápista nem tisztelte az -egyházfejedelmét, tisztelte volna a magyar házigazda a meghivott -vendégét. - -Ez a tréfa nagyon sokba került Zápolyának. Elveszté vele a primás és az -egész papság barátságát. - -Hítta aztán ismét ebédre magához a primást, jóvá akarta tenni a rosz -tréfát, de a főpap azt felelte neki: - -«Köszönöm, van nekem itthon tulkom, borjum, tyukom elég, hogy -tisztességes ebédet főzessek magamnak. Disznótorra nem járok.» - -Erre Zápolya azt a dölyfös észrevételt küldé a primásnak: - -«No már látom, hogy kegyelmed is csakugyan török már, mert azok irtóznak -a sertéshustól». - -A mire a primás még gorombább levelet küldött Zápolyának. - -«Én pedig azt látom, hogy te csakugyan tót vagy, mert az szereti úgy a -malaczot!» - -Igy csinálják az ellenségeket. - - - - -XXVI. FEJEZET. AZ «EGY» MAGYAR. - -A keresztesi ütközetben, a hol a hű vitéz Bodó Ferencz, Zápolya legjobb -alvezére megkisérté a hadi szerencsét megfordítani János király javára, -a Zápolya elleni harag lett a győztes. - -Bodó arra számított, hogy Török Bálint dandára, mely hozzá közel volt, -az ő szembetámadása alatt egyszerre oldalba fogja támadni Kacziáner (a -magyaroknál «Kóczány») Ferdinánd-párti vezér seregét. - -Megfordítva esett le a koczka. - -Török Bálint már akkor Ferdinánd király pártján volt. Az a magyar dandár -nem török volt már, hanem német. - -Bodó Ferencz maga került két tűz közé. - -Mikor nemrég még jó barátját, kenyeres pajtását, Török Bálintot látta -ellenségül a hátába nyomulni, hüvelyébe taszította a kardját s megadta -magát kényre kegyre. - -A csatatérről aztán azzal a csapattal együtt, melynek élén előre -rugtatott, elvitték a német táborba. Nagyon szép társaságot talált ott -már együtt. Csupa magyarból állt a német. Ott volt már Pekri Lőrincz is, -a másik János párti dandárvezér, aztán meg a derék Bakics, a ki az -ország zászlóját vitte János király előtt a székesfehérvári koronázás -napján. Ez is elhozta a ráczait. Azokat ráczoknak hitták, akármelyik -táborhoz szegődtek. Meg is érdemelték! - -– Hozott Isten, pajtás! Kiálta örvendező nevetéssel Pekri, mikor -meglátta, hogy Török Bálint hozza magával Bodót. «Csakhogy megint -összekerültünk!» - -Bakics szaporítá a kaczagást. - -– Kész a párti! Vagyunk négyen. Játszhatunk durnyit. - -S mindjárt előhuzta a tarsolyából a német kártyát, a mit a magyarok -harminczkét leveles bibliának hinak. (A brandenburgi ismertette meg a -magyarokkal ezt a nemes élvezetet. Áldott legyen az emlékezete! Ne -ülnénk meg a négyszáz esztendős jubileumát, mikor ősapáink az első -«ferblinél» «blindre» «hozom»-oztak?! – Mingyárt a millénium utáni -esztendőben lesz!) - -Bodó Ferencz azt mondá a kaczagva fogadó czimboráknak, hogy: - -– Én hiszen durnyizni leülök veletek, s ha megkináltok egy kupa borral, -azt is megiszom az egészségetekre, – meg a magam kontentumára, – de -egyéb közös dolgot nem csinálok veletek, mert én már egyszer János -királynak tettem le a parolámat s én meg nem rágom a szijat. - -Török Bálint kinevette ezzel a komolykodásával. - -– Ugyan mi a csudát szeretsz rajta? Hát király a Jankó? A bizony csak -olyan «magagyütt» király, senki se hivta. «Elmehet kend, a hogy jött -kend.» – Nem drótozni való fazék a magyar korona! Mit kapkod hozzá? -Mindjárt «volt-nincs» lesz annak a predikátuma. Hagyd őt a töröknek. - -– Tartom őt a magyarnak, s ha ti azt követelitek tőlem, hogy én is -kitérjek németnek, akkor inkább veressetek lánczra, zárjatok börtönbe, -mert én az adott hűséget, hitet, becsületszót meg nem szegem. - -– No hát pajtás, lánczra sem verünk, tömlöczbe sem zárunk, meg se -keresztelünk, meghagyunk a magad pogány hitében. Mondá neki Török -Bálint. Hanem hát nekünk is add hitedet, vitézi paroládat, hogy közülünk -el nem szököl, magadat hadi fogolynak elismered. Akkor aztán a kardodat, -lovadat visszaadjuk. Járhatsz a táborunkban szabadon. - -Bodó Ferencz ráállt az ajánlott kapituláczióra, s mind a három -kapitánynak a markába csapott, adott szavának megerősítéseül. - -Akkor aztán bevitték a tanyájukra, bort hozattak. (Közel volt Eger.) Egy -nagy dobnak a fenekén kártyáztak éjfélig. Bodó volt a legkülömb legény -közöttük. Mind a hármat leitta, s elnyerte a pénzüket a durnyin. Az -egész tarsolyát megtöltötte vele. Mikor az utolsó is lefordult a tábori -székről, (a rácz Bakics volt az, a bácskai legtovább győzte, de Bodó meg -székely volt) odasettenkedik a sátorba az alvezér csatlósa. - -– Kapitány uram! Mind olyan részeg az egész őrség, mint a tök. A lovaink -fel vannak nyergelve. Most már «illa berek! nádak, erek!» arra futhatunk -el, a merre akarunk. - -Bodó Ferencznek magának is nehéz volt a feje, azt se tudta már, hogy -égen jár-e, vagy a földön? Engedé magát a szolgája által a nyeregbe -feltolatni, s aztán hagyta a lovát a kapiczányon vezettetni. - -Észrevétlenül kijutottak a labancz táborból. A magyaroknak nem szokásuk -előőrsöket felállítani. Túzokoknak való az, a kik félnek a puskástól. - -A síkra kiérve aztán belevágták a ló vékonyába a sarkantyút, neki -ereszték a kantárszárát s vágtattak csillagirányában a Tisza felé. - -A csípős éjjeli szél ott a rónasíkon kifujta a vezér fejéből a mámort. -Csak egy kamuka dolmány volt rajta, a jó medvebőr kaczagányát leveté -mulatozás közben, az ott maradt a sátorban, a vágtató nyargalástól -megizzadt, s aztán annál jobban fázott, mikor lépésre fogták a járást. A -gyomra is követelte a jussát. A mulatságban nem eszik az ember, hanem -csak iszik s attól aztán még rebellisebb lesz a belső része. - -– Jó volna most valami csendes tanyán valami meleget bevenni, mondá a -csatlósnak. - -– Ahun látok valami világot! Tán valami tanya lesz ott. - -Csakugyan egy magányos tanya volt, szántóföldek közepett. Nyitva kapu, -ajtó, be lehet bátran menni. Szegény ember lakja. Az istállóba is -beköthetik a lovaikat, üres az egészen. - -A házba benyitva, csak egy öreg embert találtak a szobában, mely -egyúttal konyha is volt, az asztalon egy faggyumécses égett, az öreg a -mellett ült, előtte egy könyv, tán a «Szentek hegedűje». - -Fel sem kelt, mikor a vitéz urak beléptek. - -Pedig azok szépen köszöntötték, magyarul, ráczul, «adjon Istennel», -«zbogommal». - -– Van-e itt valami harapni való? kérdezé az alvezér. - -– Van… Mordult az öreg, de hozzátett egy olyan szót, a mi sehogy sem -szép. - -– De nem kivánjuk ingyen, fizetünk érte. Itt van egy arany. - -– Akkor van posajtott káposzta. - -– Hát szalonna nem volna hozzá? Ezért a másik aranyért. - -– Akkor szalonna is lesz. - -– Aztán ha tüzet rakna kend s megfőzné hevenyén a káposztát a -szalonnával, még egy harmadik arany is előugrana. - -Arra aztán tüzet is rakott az öreg gazda a bogrács alá s megfőzte a -«korhelyleves»-t. - -Mikor készen volt a meleg étel, kitöltötte az öreg egy nagy fatálba s -adott két nagy fakanalat a vendégeinek hozzá. - -A szolga ugyan hozzálátott, de Bodó Ferencz csak úgy foghegyen -szürcsölgeté a káposztalevet, homlokát tenyerére támasztva nagy búsan. - -– Min búslakodol, vitéz uram? szólítá meg az öreg gazda. Midet hagytad -el? - -– Azon búslakodom, hogy elhagytam a becsületemet. Szavamat adtam az -ellenségemnek, hogy nem szököm el a táborából, hitemet adtam rá, ezért -meghagyta a lovamat, kardomat. S most van kardom, lovam, van szabadságom -is, de nincs becsületem. - -– A bizony nagy veszteség. - -– Mit mond kend erre öreg? - -– Hát én azt mondom, hogy a ki magyar, megtartja a szavát, a kinek pedig -hite nincs, annak Istene sincs. - -Bodó levette a süvegét s keresztet vetett magára. - -– No kapitány uram, futhatunk már odább, mondá jól bepofázva a szalonnás -káposztából, a csatlós. - -– Te futhatsz, mondá Bodó Ferencz, mert te paraszt vagy, de én nemes -vagyok, engem visszavisz az adott szavam, a honnan elszöktem. - -Azzal kiment, paripájára ült s visszatért az ellenséghez. - -Török Bálinték már akkor felszedték a sátorfát, bevonultak Keresztesbe. -Odáig kellett Bodó Ferencznek őket követni. - -Délelőtt volt, mikor megérkezett. A piacz közepén nagy sokadalom volt. -Egy trombitás lóhátról hirdetett valamit a népnek. Bodó oda rugtatott a -közelébe. - -«Ő kegyelme Török Bálint ezredes kapitány uram hirdeti a lakosságnak, -hogy a fogoly Bodó Ferencz, János király kapitánya megszegte az adott -szavát, megtörte a hitét, elfutott gyalázatosan… - -– Hazug vagy beste lélek! ordítá közbe Bodó Ferencz, hazug a gazdád is, -beste lélek az is! Itt van Bodó Ferencz! Nem szökött sehova! - -Azzal aztán odavezették őt a kapitányok elé. - -– Veressetek rám békókat. Adjátok vissza a becsületszavamat. Ti -kötözzetek meg! Én nem kötöm meg magamat többé! - -Úgy is tettek. Lánczraverték, elküldték a bécsujhelyi börtönbe. - -Sokszor megkisérté Ferdinánd király ezt a vitézt a maga pártjához -édesgetni. Nem hajolt rá, mindannyiszor visszatért a börtönébe. Ott is -halt meg, nyolcz esztendő múlva. - -Ez az egy ember megmaradt Isten csodájának, magyarnak, mikor már nem -volt több. - - - - -XXVII. FEJEZET. A KIRÁLYHALÁL LEGENDÁJA. - -Az elpártolt hivek nem csak éles karddal, de még annál élesebb nyelvvel -is harczoltak János király ellen. - -Elnevezték őt egymás között «Katalin királynak». Azt jelezték vele, hogy -egészen elpuhult, elasszonyosodott, czifra öltözetekben hiu, -apróságokkal bibelődő; szürkülő haját ólomfésüvel feketíti s a fogait -kefével mossa, hogy fehérek legyenek, a körmeit tisztogatja s evés után -kiöblíti a száját. Szégyenleni való dolgok ezek! Egy férfinál! egy -hadvezérnél! egy királynál! Bezzeg nem használt fogkefét Kinizsi, mikor -a kenyérmezei diadal után foga közé ragadta a törököt s úgy tánczolt -vele egy kopogóst! Így szeretjük a hőst látni! Sáros lábbal, véres -kézzel, lőporfüsttől fekete orczával! - -Mikor János király a szinai vesztett csata után kimenekült -Lengyelországba, egy legendát költöttek az elpártoltak, mely nagyon -alkalmas volt a Zápolyákat meggyűlöltetni az egész magyar nemzettel. - -E mesemondás szerint az elvesztett mohácsi ütközet után nem veszett el -Lajos király a Csele patakba fulladva, sőt szerencsésen megmenekült az -apródjával, Czettricz Ulrikkal együtt s futott tovább Bátta felé. - -A vert had többi része is arra felé igyekezett, csakhogy a nagy -felhőszakadásban egymást nem láthatták. - -Mire a városhoz értek, a zivatar elvonult, az ég kitisztult s a -holdvilágnál láthatták, hogy igen nagy csapat lovas gyült már össze az -utczákon, a kiket egy vezér hadirendbe állítani törekszik. - -Ebben a vezérben felismerték Tomory Pált. Tehát az érsek sem esett el a -török ágyugolyóktól, az is megmenekült. A magyarok egymás közt Tomory -érseket, a mióta a csuhát felvette, Cseri-basának nevezték széltében -furcsa törökös viselete miatt. - -Nagy volt az érsek öröme, hogy a királyt meglátta. Ezüst sisakjának -koronás tarajáról messziről ráismert. - -De kevés vártatva egy még nagyobb lovas csapat érkezett vágtatva a -faluhoz. Ennek a vezérében pedig Zápolya Györgyöt ismerték fel, a vajda -testvérét. Őt sem érte halálveszedelem a vérengző ütközetben. - -Ekkor azt mondá Zápolya György a királynak: - -– Uram. Tartsunk itt pihenőt. Magunk lovastul ki vagyunk fáradva, -megszakadunk a futásban. Neked is jól fog esni, ha egy kissé -megvacsorálsz. - -A király ráhagyta magát beszélni, hogy betérjen a plébánoslakba, a hol a -szentatya gazdasszonya rögtön hozzáfogott a vacsorafőzéshez. - -Tomory Pál elvállalta, hogy addig, a míg a király vacsorál, a hadi -rendbe állított csapatjával őrt állat a piaczon, nehogy az üldöző török -rajtuk üssön. - -Zápolya György pedig arra ajánlkozott, hogy ő az alatt ott marad a -király mellett a plébániában. - -A plébánus nem volt ott, mert annak egynehány halálos sebben menekült -vitézt kellett az utolsó szentségben részesíteni, a kik a templom -sekrestyéjében voltak sorba fektetve. - -A király mellett ott volt még a két apródja, egyik Czettricz Ulrik, a -másiknak a nevét nem jegyzék fel. - -A vacsora elkészülvén, Zápolya György azt ajánlá a királynak, hogy vesse -le a nehéz fegyverzetét, a mi alkalmatlan lenne az étkezésnél. A király -ráhagyta magát beszéltetni, s Czettricz Ulrik, meg a másik apród -lecsatolták róla a vértezetet, úgy, hogy a királyon nem maradt más, mint -az az aranyszövetű dolmány, melyre a királyné saját kezével himezte a -Jagellók czimerét. - -Alig ült a király az asztalhoz, Zápolya György azt mondá a másik -apródnak: - -– Eredj ki fiam a ház elé. Állj lesbe, hogy nem jön-e a török a -hátunkba? Ha lármariadót hallasz, rögtön jelentsd, hogy a királylyal -tovább futhassunk. - -Csak Czettricz Ulrik maradt még a szobában. - -De még hozzá sem kezdhetett a király a vacsoráláshoz, a midőn a vajda -öcscse gorombán rá támadt: - -– Te! Nyálas király! Beste lélek! Te vesztetted el Magyarországot! Te -fosztottad meg az én családomat Lőrincz bátyám örökségétől! Most bizony -meghalsz! - -Azzal kirántotta az oldalán függő háromélű cseh dákosát s a királyra -rohant vele. - -Czettricz Ulrik, a helyett, hogy kardot rántott volna a király -védelmére, rémülten rohant az ajtónak, ott szemben találkozott a másik -apróddal, a ki meg befelé rohant, majd feltaszították egymást. - -«Jön a török!» kiáltá az egyik. - -«Odabenn gyilkolják a királyt!» ordítá a másik. - -Azzal mind a ketten futottak Tomoryhoz a rémhirrel. - -Erre a Cseri Basa leugrott a lováról, s azon pánczélosan kivont karddal -rohant a plébániára, berúgva az ajtót. - -De már későn jött. Az ifju király ott vonaglott a földön három szúrástól -halálra sebesülve. Zápolya György ott állt fölötte, a véres tőrrel a -kezében. - -Tomory Pál elszörnyedve kiálta: «vessz meg, te harapós haramia!» s egy -csapással ketté hasítá Zápolya György fejét. - -Erre megint a Zápolya huszárjai rohantak a Cseri Basára s felkonczolták -kegyetlenül. - -Ott feküdt a három halott, a király, a fővezér és az alvezér egymásra -hányva. - -Tomoryt és Zápolya Györgyöt aztán a katonák egy közös sírba elhantolták, -a király holttetemét pedig elásták a partba. - -Czettricz Ulrik, a ki e vértettnek szemmellátott tanuja volt, a -tusakodásban felkapott a lovára, s elébb Székesfehérvárra, azután Budára -futott. Ott megtudva, hogy a királyné Bécsbe menekült, odasietett hozzá, -s elmondta az egész történetet. De gonosz jutalma lett érte, mert a -királyné azon való haragjában, hogy az apród cserben hagyta a királyt s -nem tudta megvédelmezni, lánczra verette a hír hozóját, s a németek -csunya halállal végezték ki. - -S ezt a mesét széltére beszélték az országban és hitték. - -Mikor Zápolya felkeresteté a király holttestét s azt Székesfehérvárra -vitette, Mária királyné tiltakozott az ellen, hogy ott temessék el, azt -követelte, hogy adják át ő neki, hogy a krakkói sírboltba takaríttassa -el lengyel őseihez, de Zápolya nem hajtott a szavára. - -A papok, kik a királyi hullát beszentelék, suttogva beszélték, hogy a -három szúrás helye látható az arany köntösön, a hogy a háromélű dákos -által lyukasztotta. De Zápolya nagy hamar bibor halotti köntöst huzatott -rá, s a fejére arany koronát tétetett. Aztán nagy sietve eltakaríták a -készen tartott márvány koporsóba. Minthogy ugyanis II. Lajos már -gyermekkora óta mindig nyavalyás volt, minden évben készítettek a -számára, a szerint, a hogy növekedett, egy új márványkoporsót, ha a -kisebből kinőtt, faragtak a számára nagyobbat. Ilyen szépen gondoskodtak -róla. - -Mi igaz, mi nem igaz ebből a sok mendemondából? annak Isten a birája! De -hogy ezt mind kitalálták, följegyezték, tovább adták, azt bizonyítja, -hogy a régi magyarok is értették az ellenséges nagy emberek erkölcsi -megmérgezéséhez. Zápolya Jánosnak ez a hiresztelés többet ártott minden -vesztett ütközetnél. - - - - -XXVIII. FEJEZET. A LENGYEL FEHÉR ASSZONY. - -János király, országát elhagyva, Lengyelországba menekült. Tarnov -várában szíves fogadtatásra talált, régi barátjánál Tarnovszky -herczegnél, Halics főkapitányánál. - -A határon túl már csak lengyelekből állt a hadkisérete, a magyar hadak a -Kárpátoknál mind visszafordultak és hazamentek. Csak a fegyveres -cselédsége volt magyar, kocsisai, hajdui, belső szolgái, azonkívül egy -csoport nemes ifju testőr, azután az udvari káplánja Szerémi György, a -ki mind azt a sok érdekes mendemondát följegyezte (gyönyörű scytha-latin -nyelven), a melyek a király körül történtek. Volt egy Fekete nevű diákja -is a fejedelemnek, a kinek a képe is fekete és aztán a «fehér barát», -Fráter György, a kinek a neve, mely alatt egymás közt emlegették -«Csontfülű» volt. Mindenkinek volt valami gúnyneve a magyaroknál. - -A kimenekülése után nyolcz hónapot tarisznyázott el János király Tarnov -várában. - -Mulatni jól lehetett a lengyeleknél, ez tudva van. A király szekerei a -kincsein kívül jó tokaji borokat is hoztak ki Magyarországból, a melyek -nagyon izlettek a lengyeleknek. Csak azt panaszolták, hogy nagyon sok -komló van ebben a magyar «serben». Az ő italuk ser lévén, a bort is -sernek tartották s azt kifogásolták benne, hogy a míg a rendes -seritaltól az ember hátrafelé tántorog s estében a tarkóját üti meg, a -magyar italtól előre esik s az orrát töri be. - -Hogy Zápolya János miért nem ment egyenesen Krakkóba, midőn -Lengyelországba menekült, annak kétféle oka is volt. Az egyik a saját -keserűsége Zsigmond király ellen, ki előbb a hugát nőül vette s aztán -hazaküldé. Borbálának a titokteljes halála mély árkot vont közöttük. - -De még nyomatékosabb ok volt János királyra nézve Zsigmond királyt föl -nem keresni az, hogy ez is elzárkózott előle. - -A lengyel király, a mint hirét vette, hogy Zápolyát tönkre verte Koczián -vezér Szina alatt s az fut Lengyelország felé, rögtön felkerekedett -egész udvarostúl, odahagyta Krakkót, bezárkózott Litva várába s az alatt -az ürügy alatt, hogy nagyon fél a pestistől, senkit a várba be nem -bocsáttatott, a ki Tarnov tájékáról jött levéllel vagy izenettel. - -S erre a nagy óvatosságra egészen elfogadható oka volt a lengyel -királynak. - -Fráter György egy tivornya alkalmával, melyben ő maga részt nem vett, -azt mondá a királynak: - -– Engedd meg, uram, hogy egy lengyel legendát, a melyet most hallottam -jártomban-keltemben, elregéljek neked, a lengyel fehér asszonyról. - -– Azt mondd meg, hogy szép-e? S nem fél-e a csóktól? - -– Azt mondhatom, hogy szép s más féljen a ő csókjától. Tudva van, hogy -lengyelek fehér asszonynak híják az aféle özvegyet, a kinek az -uborkafáról esett le az ura s ott törte a nyakát, minthogy az eféle -menyecskéknek megkülömböztetés végett fehér kantusban és viganóban kell -járni. Történt egyszer, hogy az ifju kameniczi herczeg, Kazimir behivta -a fehér asszonyt a házába, a kinek fehér fátyol volt a fején. Azt -kérdezte tőle, szép vagy-e te fehér asszony? Arra az leveté a fátyolát. -Pirosfehér arcza, tűz szemei, fekete haja, mosolygó ajkai voltak. «Még -nem tudom, hogy szép vagy-e? mondá Kazimir, hanem vesd le előttem a -testi ruháidat». Erre a fehér asszony elkezdte levetni egyenkint a -köntösét, a míg semmi sem marad rajta s folyvást kérdezé, hogy «szép -vagyok-e? szép vagyok-e»? S mikor aztán mindent levetett magáról, még -akkor sem állt meg a vetkőzéssel, hanem tovább vetkőzött. Tudvalevő: -«hét bőre van az asszonynak». Egymásután levetette, míg utoljára csak a -csontváz maradt, a meztelen koponyával: «no hát elég szép vagyok-e már -herczegem?» S akkor átölelte a két csont karjával, s addig ölelte, a míg -a herczeg a lelkét kiadta. Eszetekbe jusson ez a mese, uraim, a mikor a -lengyel fehér asszonytól meg akarjátok kérdezni: «Szép vagy-e»? - -Zápolyának hideg borzongás futott végig a hátán. - -– Ejnye György barát, de átkozott rossz mesét tálaltál fel nekünk -mostan. Egészen lehűtötted vele a lángomat. - -Szándékosan hozta elő ezt a mesét Fráter György. Messzelátó terve volt -azzal, hogy János király tiszta erkölcsét megőrizze épen itt -Lengyelországban. Otthon Magyarországban tehet a mit kiván. Ott van a -szép Kardosné asszonyom Debreczenben, a kinél legszebb idejét el szokta -tölteni, de Lengyelországban hagyja hátra jó hirét. - -Azt is tudta, hogy Zápolya nagyon babonás, egy ily kisértetes história -megfekszi a lelkét, egy hamar nem fog asszony körül legyeskedni. - -Kevésbbé hatott a szivére ez a legenda a király ifjú testőreinek. - -Heten ez ifjak közül elkérezkedtek a királytól, hogy bocsássa el őket a -czensztochovai apátságba, a csodatevő Boldogságos Szűz képéhez -búcsújárásra. A király melléjük rendelé felvigyázónak a testőrhadnagyot, -Tornai Jakabot, meg az udvari káplánt. - -Az ájtatoskodás után az ifjak betértek egy csárdába, s bőjtös nap lévén, -csukát főzettek maguknak tormás lével, magyarosan. A mellett erősen -fogyasztották a sört s dalolták a régi nótát: «Fürdik a kácsa Fekete -tóba, Készül anyjához Lengyelországba!» - -A vidám éneklés hangjára odakerült a csárdába egy fehér ruhás asszony, -azt oda ültették maguk közé s belevonták a bratinázásba. - -Az pedig nem is nagyon kérdeztette magától: Szép vagy-e? Inkább ő -magasztalá a magyar ifjakat: «nem adnék egy magyar legényt tiz -lengyelért!» A káplán hiába mondogatta nekik: «pomále! pomále!» azok -csak nem hallgattak rá. Csupán egy a hét közül tette meg, hogy felkelt -az asztaltól s félrevonult a tűzhely mellé a káplánnal. A többi hat ott -mulatott virradatig a fehér asszonynyal, a mikor az megint felvette a -fátyolát s odább ment. - -A mint a nap besütött az ablakon, a káplán elijedve mondá: - -– Mi lelt benneteket, ifju legénykék? Olyanok vagytok, mint a kiket -sírból huztak ki! - -Mind a hatra elragadt a pestis a fehér asszony ölelésétől. Mire -visszaértek Tarnovba, egyszerre mind ágynak estek. S egynap egyik, -másnap másik, sorban meghalt mind a hat, György káplán temette el őket -egyenkint. Csak a hetedik maradt meg, a ki nem ölelte meg a fehér -asszonyt. - -Ezt cselekvé a «wlcana» (a hogy Szerémi czímezi szlávdiákul a fehér -asszonyt, talán «farkasnőt» jelent.) - -Ez a rémeset oly hatással volt János királyra, hogy ettől fogva -bezárkózott a szobájába, oda adatta be magának az ételét az ablakon át, -egész nap eczetben mosdott, kámforral füstölte a szobáját, s ha valami -követ jött hozzá, a kivel beszélni kellett, annak kívül kellett maradni -az ajtón, a küszöbre pedig odatettek egy medencze parazsat, arra -fenyőmagot hintettek s ennek a füstjén keresztül beszéltek egymással. - -Ezzel a félelemmel aztán ő maga adott igazságot a lengyel királynak, -hogy viszont az is elzárkózzék ő előle és az általa küldött kengyelfutók -elől. De még a vidám bratankik is mind elszeleltek Tarnovból, a -házigazdával együtt a pestis hirére. Maga Zápolya is menekülni készült, -ha lett volna, hová? - - - - -XXIX. FEJEZET. A TITKOS ELLENSÉG. - -Ezt a kis bajt is hamar elfelejtették. A pestis megszünt. A házi gazda, -a vígczimborák visszatértek s velük együtt a jó kedv és tivornyázás. -Lassankint szállingóztak Zápolya után magyarországi hivek is. -Odavetődött Verbőczy István, a hajdani nádorispán. Ez ugyan unalmas egy -czimbora volt. Mindig lamentált, pityergett, egyre sírt a haza sorsán, -meg a saját magáén, hiába biztatta Zápolya, hogy ne vegye olyan igen -szivére ezt a mostani állapotot. «Lám én mennyit elvesztettem! -Koronámat, birtokaimat, még is nevetem az egész bolondságot.» Azért -Verbőczy csak sirdogált. Utoljára János király odarendelt melléje egy -apródot, hogy egy kendővel törülgesse a könyhullatásban telhetetlen -főúrnak a szemeit. - -Majd meg Pozsonyból vetődött oda egy régi katonája, a Bodó Ferencz -harczosai közül. Attól kérdezé János király, hogy mit beszélnek a «német -magyarok» ő felőle. - -– Megmondhatom, a mit magam fülével hallottam Báthory István szájából: -elment Zápolya Lengyelországba, beállt a krakkói kollégiumba diáknak, -hogy tanuljon valamit, megunta a magyar bort, egy kis lengyel sörre -vágyott. - -– No hát ha visszamégy, mondd meg az uraknak, hogy igen is tanultam már -annyit a lengyel iskolában, hogy nem sokára visszatérek s leteszem az -egzámentet az ő hátukon, hogy jajgatnak bele, a lengyel sörből is eleget -ittam már, s majd a söprüjét ő alájuk öntöm. - -De nagyon csalatkozott János király, a mikor azt hitte, hogy ő már -eleget tanult Lengyelországban! Még csak a kezdetén volt a studiumának. - -Fráter György nógatására, hogy tenni is kellene már valamit s nem várni -poharazás közben, hogy mikor nyitja meg Zsigmond király Litva vár -ajtaját a «ci devant» sógor vendéglátására, rászánta magát Zápolya, hogy -tesz egy lépést országának visszafoglalása ügyében. Írt a szász -nagyfedelemnek, ki azon időben ellenséges lábon állt Ferdinánddal, kérve -tőle fegyveres segélyt és hadviselésre való pénzt. Ezzel a levéllel -útnak indította egy kengyelfutóját Szászországba. - -Arra nem is gondolt János király, hogy valamennyi lengyel szolgája mind -titkos zsoldosa Bona királynénak. - -S a lengyel királyné a legkegyetlenebb szivű ellensége volt Zápolyának. - -Ha gondolkozott volna rajta, magától is rájöhetett volna, hogy mi okból -ungorkodik ellene Sforza Bona? - -Fráter György tudta azt jól, de neki zár volt a száján. - -A kengyelfutó, a kire János királynak a szász fejedelemhez irott levele -bizatott, elébb odavitte azt Litva várába a királynéhoz. - -Bona királyné egy krakkói aranyművest hivatott magához s azzal egy -tökéletesen hasonló pecsétnyomót vésetett, a minőt Zápolya használt, -annak a czímerével és köriratával. Ezzel a praktikával fel lehetett -bontani János király levelét s ismét lepecsételni. - -A levelet elolvasták s aztán utjára eresztették. - -A rendes időben, a mi alatt oda, vissza lehet jönni, megérkezett e -kengyelfutó a szász fejedelem levelével, melyben ő felsége értesíti -felséges kollegáját, hogy nagyon örül, hogy szolgálhat neki. Rögtön küld -a segítségére tizenkétezer harczost s a hadviselés költségeire -negyvenezer aranyat. - -Ez örömhír fölött nagy volt a jubiláté János király környezetében. - -A futár ismét nyargalt oda vissza, azzal a magyar szóval, hogy «adjad -Uram Isten, de mindjárt!» - -A visszatérő futár aztán még jobb hireket hozott. - -A szász sereg meg is indult, még pedig Slézián keresztül. Minthogy pedig -a sziléziták, mint Ferdinánd király hivei nem akarták megengedni az -átkelést, fegyverrel törtek maguknak utat s ostrommal foglalták el -Olomoch városát (melyet bajos dolog megtalálni a térképen), s e városon -tizennyolczezer márkát vettek hadisarczban, azt is a többi pénzhez -csatolták s küldik János királynak. Itt van már a határon, csak érte -kell menni. - -Ez a hír még nagyobb örömöt támasztott. János király rögtön -társzekereket fogadott, mert ennyi hordó pénznek az elszállítására az -kell; arra felültette Fráter Györgyöt, meg a káplánt, mint két -legbiztosabb hivét, hogy menjenek eléje a pénzthozó követeknek. - -Azokkal szépen össze is találkozának, de egyebet, mint jajveszékelést, -nem találtak náluk. Útközben a gonosz hajdemákok, a veres inges haramiák -megrohanták őket, a pénzt mind elrabolták. - -Ezzel a keserves hirrel tértek vissza János királyhoz. - -Nagy volt a keserűsége és boszúsága e miatt Zápolyának, de hát látott ő -már ennél több kincset is elveszni néhanapján. Csak elnyögte a -veszteséget. Ellenben ismét levelet írt a szász fejedelemhez, sürgetően -kérve, hogy noha a küldött pénz sárba esett, de legalább a hadsereget -küldje gyorsan, hogy még idején betörhessen vele jó Magyarországba. - -Ezt a levelét is elvitte a kengyelfutója elébb Litva várába. - -Bona királyné aztán e sürgető levél helyett iratott egy másikat János -király nevében, a melyben ez arra kéri a szász fejedelmet, hogy őszre -fordulván az idő, ez évre már elkésett a hadmivelés. A magyar felkelő -hadak nem szeretnek télvizben táborozni. Azért jobb lesz, ha a szász -segélyhad nem jön be az idén. - -Ezt a levelet vitte el a futár a szász fejedelemhez. - -A szász fejedelem aztán erre a levélre megint egy keserű és fanyar -választ adott János királynak: «hogy ha te magad is félsz a téli -háborútól s előre fázol a vizben hóban czafolástól, akkor én is megyek -haza a téli szállásomra s várhatsz rám, a míg megmelegszem». - -Zápolyát majd a guta ütötte meg haragjában, mikor azt a levelet olvasta! -Hisz ő épen az ellenkezőt irta a szövetségesének. Rögtön keresteté a -levélhozó fullajtárt, de már az akkorra úgy elszelelt, hogy nem lehetett -megtalálni. - -Most már aztán Zápolya is versenyt lamentált Verbőczyvel. - -Ki nem birta találni, hogy ki az, a ki ő vele azt a kegyetlen játékot -űzi. - -Fráter György tudta azt jól. - -– Én rablókkal és hamisítókkal vagyok itt körülvéve! zugolódott a király -s felkerekedett egész kiséretével, otthagyta Tarnov várát s megszállt -egy közeli kis városban. Ott pedig az első éjjel felgyujták a feje -fölött a házat, a melyben megszállt, a király utoljára is kénytelen volt -valamennyi szekerével együtt a körülkerített templom udvarán letelepedni -s maga ott hált a czinteremben. - -S még most sem vette észre, hogy ez mind terv szerinti «hozott Isten!» - -Ez mind Sforza Bona praktikája. - -János király úgy tett, mint a szenvedélyes lutrijátékos, a ki a számait -minden lutriba berakja, a hol csak húznak, abban a hitben, hogy -valamelyiken csak kihúzzák. Elküldözte a követeit a franczia, angol, -portugál királyokhoz, a velenczei dózséhoz, segélyt esedezve, de bizony -a számai csak nem jöttek ki sehol. - -A szász fejedelemmel való felsülése után néhány napra megérkezett -Francziaországból a követe László Jeromos, egy egész hosszú litaniáját -hozva magával I. Ferencz király szövetségi pontozatainak, melyekben -elmondatik, hogy mit tegyen János király I. Ferencz kedvére, Ferdinánd -és Károly császár kárára, hogyan verje meg őket, hogyan foglalja el s ha -meghal, kire hagyja az országot? s akkor aztán a franczia király fog -neki hadisegély fejében küldeni havonkint 20 ezer livert s egyszer -mindenkorra egy királykisasszonyt hitves társul. De mind ezt tartsa -titokban, mert Ferencz királynak fiai túszul vannak Károly császárnál, a -hova cserében kerültek a csatában elfogott atyjukért. Ezuttal azonban -pénzt nem küldött ő francziasága. - -Tehát «nesze semmi, fogd meg jól! Ne szólj semmit, de még azt is lassan -mondd». - -– Felséges uram! Mondá ekkor Fráter György Zápolyának, azt látom én, -hogy mink Verbőczy uram könyhullatásaival s a külső fejedelmek -biztatásaival soha sem foglaljuk el Magyarországot. - -– Hát kire támaszkodjam? - -– Én ismerek egy derék embert, a kinek minden meg van adva Istentől, -hogy Magyarországot meghódítsa, csak akarja. - -– Hol van az az ember? - -– Itt áll velem szemközt. Te vagy az magad János király. - -– S hol vegyem a hadsereget? - -– A magyaroknál. Saját hazádfiainál. - -– S hol vegyem a hadiköltséget? - -– Azt is magadnál találod. Szekereid vannak megterhelve arany, ezüst -marhával. Holt kincs, a minek nem veszed se hasznát, se dicsőségét. -Ezekre a kincseidre, ha zálogba tennéd, kaphatnál harmincz-negyvenezer -aranyat. - -– Kinek van Lengyelországban negyvenezer aranya zálogra kölcsönadni -való? - -– Zsigmond királynak van. - -– Az igaz. De ki tud Zsigmond királyhoz férkőzni, hogy vele beszéljen? - -– Beszélek én. - -– Nem bocsát senkit magához, a ki tőlem visz követséget. - -– Engem be fog bocsátani. - -– Nagy fába vágod a fejszét, lelked rajta. - -A barát utra kelt, minden kiséret nélkül, egyes egyedül. - -Jól ismerte az emberi sziveket. A mint megérkezett Litva várába, csak a -nevét kellett kimondania a major domus előtt, azonnal megnyilt előtte -minden ajtó. - -A czensztochovai apáturnak éjjel-nappal szabad bejárása van Zsigmond -király palotájába. - - - - -XXX. FEJEZET. A VÉDŐ ANGYAL. - -A király belső szobájában fogadta a barátot, a hová még udvarnagyai sem -voltak járatosak. Kezét nyujtá neki s magával szemközt leülteté. - -A király mellett, egyenlő magas faragott támlájú karszékben ült Bona -királyné, a másik oldalán pedig a királyi csemete, Izabella. Karcsu, -nyulánk hajadonná nőtt fel a leány, kit tizenöt év előtt megkeresztelt a -fehér barát, midőn annak az egész országban nem akart senki a -keresztapja lenni. Nagy sötétkék szemei elárulták ábrándos lelki -világát, ajkai erős szenvedélyre vallottak, de még a szűzi ártatlanság -bimbójába zárva. Olyan volt, mint egy álomtünemény, karját apja térdére -nyugtatva s arczát kezére fektetve. - -A barát nem várt a felhivásra, beszélt lelkének teljes hevével, egész -ékesszólásával. Elmondá sor szerint hazájának nagy szenvedéseit, hogy -folyott a magyar és lengyel vér Mohácsnál egy patakba, testvérré -egyesülve a halálban, testvérként várva a feltámadásra. Hogy dúlja azóta -ellen és pártviszály e siralomra érdemes országot. - -És azután beszélt Zápolyáról, mint arról a kimagasló alakról, a ki -egyedül van Istentől küldve a romjaiban heverő országot újra fölépíteni. -Leirta daliás alakját, harczban rettenhetetlen bátorságát, önfeláldozó -hazaszeretetét, szívbeli jóságát, balsorstól megtörhetetlen vidám -lelkületét. - -Addig festé lángszinekkel a védenczét, a míg az ifju királyleány szemei -megteltek könynyel. Felemelé az arczát a királyhoz s azt kérdé rebegő -szóval: - -– Ő az én bátyám, úgy-e? - -(Azt hallotta már a királyleány, hogy Zápolyának a huga volt az ő -atyjának az első felesége.) - -A barát beszéde egyre hevesebb lett. Elmondá, hányféle ellenség dúlja -most Magyarországot. Egy a török, kettő a német, harmadik a rácz, -negyedik az új vallás, a reformáczió és ellenében a túlsoron a vakbuzgó -erkölcstelen főpapok, s a ki a legrosszabb ellenség, maga a két pártra -szakadt magyar: itt kurucz, ott labancz. Hét ellenség van most az -országban! - -– S te neked van hited, hogy e hét ellenséget leküzdhetni? kérdé a -király. - -– Hiszem. - -– Ki által? - -– Egyik ellenséget a másik által. Hol az egyikkel, hol a másikkal -szövetkezni össze, s mikor az megverte ellenesét, akkor a vert félnek -fogni pártját s azt keríteni a győztes fölé, kettőt a harmadik ellen -egyesíteni, egyikkel sem rontani el végképen a dolgot, s a közben a -hivek táborát összegyűjteni, míg elég erősek vagyunk, egyenkint -magunkban letörni mindent, a ki nem szövetségesünk. Csak két ezredem -volna, melylyel ezt a munkát megkezdhessem, s a hozzávaló költség, -megnőne az a sereg, mint a lavina, mire a sikra leér. Még van a magyar -vérben őserő, mely a nemzetet újjá teremti. S ha végig pusztította az -országot az ellenség, megmaradt alattunk az áldott föld s visszaadja az -elvesztett kincseket. - -Zsigmond királynak kellett volna erre valamit mondani, de ő csak a -prémes kaftánjába huzta a nyakát és hallgatott. A királyné arcza -fagyasztó tilalommal fordult feléje, összehuzott szemöldökei, ajkai, -szemei parancsolák férjére a hallgatást. Ő maga felelt meg helyette. - -– Igen sajnáljuk, tisztelendő szent atyám, hogy rokonunkon, János -királyon ez idő szerint nem segíthetünk. Tudva lesz előtted, hogy -Zsigmond király és Ferdinánd király között erős békekötés van. A király -esküje s Lengyelország érdekei köteleznek bennünket a béke megtartására. -Zsigmond király János királynak egy ezredet sem adhat a seregéből s egy -tallért sem az ország kincstárából. - -– Hát adok én! kiáltá fel a királyleány, felszökve az ülőkéről atyja -lába mellől. - -Olyan volt az alakja, mint egy mentő tündéré, a ki a fuldoklót kiemeli a -habokból. - -– Te? szólt a királyné epés nevetéssel, hát hol veszed te a katonákat? - -– Hát nincs-e nekem két ezredem? A vörös huszárok, meg a vértes -muskétások? Ez idén, születésem napján ajándékozta nekem az atyám. Én -hímeztem a zászlószalagjukat. Előttem vonultak el, engem üdvözöltek, -mint ezredtulajdonosukat. A mi az enyém, azzal csak rendelkezhetem. - -Azzal hizelkedve simult a király keblére, gyönge tenyerével czirogatva -az orczáját. - -– No ugy-e megengeded, hogy elküldjem a katonáimat az én János -bácsikámnak, szegénynek, a kinek nincs katonája, hogy visszaszerezze -vele az országát? - -Úgy beszélt erről, mintha egy gyermek kinálná ajándékba, dobozostól, az -ólom katonáit. - -– De leánykám! Ez nem tréfa dolog. Szabódék a király. - -– Sőt nagyon komoly, szólt Izabella. Ha nem engeded meg, – akkor én -meghalok. – Majd meglátod, hogy meghalok. Akkor aztán lesz katonád; de -nem lesz kis leányod. - -Az elkényeztetett gyermek ezzel a szóval szokta kierőszakolni a -szeszélyes kivánságait. - -Fráter György tisztában volt már a helyzettel. A király uralkodik -Lengyelországon, a királyné mind a kettőn, s a királyleány mind a -hármon. - -Zsigmond király ölébe vette a makranczos gyermeket, s okosan beszélt -hozzá: - -– De látod leánykám, a katona zsoldot is kér. Nem elég, hogy János -bátyádnak oda ajándékozod a két regementedet. Ahhoz pénz kell, az pedig -a János bácsinak nincs. - -– Hát van nekem! Pénzt is adok neki! - -– No ugyan már mi pénzt adhatnál te neki? - -– Hát negyvenezer aranyat. - -A király elbámult. - -– Te? Negyvenezer aranyat? Hát hol vetted te azt? - -A leány lesüté a szempilláit, hogy senki se nézzen a szemébe, s a -hajszalagját rágva, kisüté: - -– Anyámtól kaptam, nevem napjára, tűpénzül. - -– Negyvenezer arany gombostű pénz? Bóna? - -A királyné arcza elsárgult, szemei mereven néztek Fráter György arczába. - -A barát apostoli büszkeséggel emelkedett föl helyéből, s karját a -királyné felé nyujtva, sugá: - -– A szász fejedelem aranyai! - -A királyné összerázkodott, s fátyolát az arcza elé huzta. - -A király felháborodva kelt föl székéből, s reszkető hangon mondá: - -– Azt vissza kell neki adni! - -(Nem a hajdemákok tartóztatták le a Zápolyának küldött hadi költséget; -hanem Sforza Bona olasz condottieriei.) - -A királyleány örömében tapsolva futott ki e szóra a szobából, s nem -sokára egy kerekes székre téve tolta be a négy hordócskát, a mikbe a -negyvenezer arany volt eltéve. A hordók pecsétjén a szász fejedelmi -czímer. - -«Minő zűrzavar ez?» dörmögé bosszúsan a király nejéhez fordulva. - -A «csontfülü» meghallotta azt, s sietett a támasztott galibát -elhárítani. - -– Óh felséges uram. Én e pénzt nem úgy fogadom el a királyom részére, -mint ajándékot, csupán mint kölcsön adott összeget, a melyért zálogban -átadom János királynak összes kincseit, melyeket magával hozott. - -– Fel van tisztelendőséged erre hatalmazva? - -– Itt van nálam János király carta biancaja. - -S azzal elővéve a csuklyájából a pergament, kigöngyölíté azt, minden -irószerszámot magával hordott, s megirta a záloglevelet a király -nevében. - -– A hiteles pecsétről majd gondoskodni fog királyné ő felsége. Monda a -barát alázatos ironiával. - -(– Ördög vagy, nem barát! Suga fülébe a királyné.) - -(– Gyónás után megadom rá az absolucziót.) - -A király nagyon megszerette a barátot. - -– Hát már most elviheti kegyelmed magával a leányom «tűpénzét». - -– Nem egészen, csak háromnegyedrészben. Egyikét a hordóknak, tízezer -aranynyal itt szeretném hagyni. - -– Minő czímen? - -– Mint jegypénzt. Mint Izabella herczegnő kelengyéjét. Én, János király -teljhatalmu megbizottja, ünnepélyesen megkérem királyom számára -hitvestársul Izabella királykisasszonyt. - -A nyulánk gyermek lángoló arczát atyja palástjába temette e szavakra. - -– Kegyelmed kifoszt bennünket! Kiálta fel a királyné. Mit gondol? -Izabella még gyermek. - -– És János király még földönfutó! Mondá a király. Majd ha János király -Magyarország trónján fog ülni, akkor jöjjön vissza tisztelendőséged a -válaszunkért. - -– Így gondoltam én is. Ez a pénz csak jegypénz. A jegygyűrűt csak a -koronával egy vánkoson fogom a felséges uram kezeibe letenni. - -Fráter György két ezred válogatott lengyel katonával tért vissza -Zápolyához és három hordó aranynyal. - -– Ime királyom, itt van az első csapatod, a melylyel Magyarországra -betörhetsz. Hogy felszaporodjék onnan hazulról, arról majd gondoskodom -én. Itt van a hadi költség is. Harminczezer arany, zálogkölcsönül a -családi kincseidre. Jó kézben lesznek, a királyéban. Negyvenezeret -kaptam, de tízezeret ott hagytam belőle, jegypénzül a királyleány -számára, a kit számodra megkértem feleségül. Odaigérték, de csak -akkorra, ha egyszer Magyarország trónján fogsz ülni. Most megtaláltad -azt az egy embert, a ki segít rajtad, saját magadat. Kövesd a lelkedet! - -János király keblére ölelte a barátot, s megcsókolá az orczáit -jobról-balról kétszer. - -– Te vagy az én egyetlenegy igaz hivem![1] - - - - -XXXI. FEJEZET. «FLECTERE SI NEQUEO SUPEROS, ACHERONTA MOVEBO». - -(Hát ha az égieket nem: a poklokat is megeresztem.) - -Ezt a jelszót irják a krónikások János király czímere körül. Maga a -káplánja is ezt adja a király szájába, még erősebben kifejezve: «ha az -ördögöket hozhatom is fel a pokolból, bizony fel fogom hozni!» - -János király az iródeákja, Fekete János által magához hivatta Mehemet -béget, a hitehagyott magyart, a kit mind ez ideig átallt elfogadni. - -A pribék arra ösztökélte a Lengyelországba futott magyar urakat, hogy -folyamodjanak a török szultán kegyelméhez. - -A két ellenkirályon kívül még egy harmadik ura is volt Magyarországnak. -Szolimán szultán. - -«Mit czivakodtok a fölött, hogy melyiteké legyen Magyarország? Egyiteké -sem az. A nagy úr birtoka az. A korona nem tesz királylyá senkit, hanem -a szablya. A szultán elfoglalta Buda várát, meghált benne, sót, kenyeret -evett benne, annálfogva Budavár az övé. Csak az ő palástjának az árnyéka -alatt lehet valaki Magyarországon király, a ki a szultánnak hűséget -esküszik, s meghódolásul évi adót tesz le a lábaihoz». - -Rettenetes volt az a gondolat is! - -Magyarország, mint hűbéres állam! A magyar király kengyeltartója a -szultánnak! A szabad magyar nemzet adófizetője, hadkövető vazallja a -mohamedán népnek! - -Nem lehet egy igaz magyarnak ezzel a gondolattal elaludni s ezzel -fölébredni. - -És még is itt volt a vaskényszerüség, bele kellett törni a lelküket. - -A török segítsége, beleegyezése nélkül nem lehetett a beteg országot -meggyógyítani. - -Az akkori orvosi tudomány bizony megszokta a heroicus kurákat. - -Hogy mit végeztek azon a titkos tanácskozmányon, melyet Sztrij várában -zárt ajtók mögött tartott Zápolya legbizalmasabb hiveivel, abból nem -szivároghatott ki semmi. Csak ketten voltak, Laszkó Jeromos, a lengyel -főnemes és Fráter György. Még Verbőczyvel sem közölték a végzést. Nagyon -lágy ember volt hozzá. - -Még a király káplánja előtt is titokban tarták a dolgot. Pedig ez -valóban meggyónni való volt. Szövetséget kötni a keresztyénség hatalmas -ellenségével! Behivni az országba Szolimán szultánt, lófarkas -zászlóival! - -És ezt a «hét főbünök» koronáját még a gyóntató papnak sem volt szabad -fülbesugni, még az apát úr sem szabadíthatta meg tőle lelkét. Hisz úgy -sem kaphatott volna erre absolutiót. - -Ő is elfogadta ez eszmét. - -Óh te rettenetes hazaszeretet! Hogy te még a valláson is uralkodol! - -Mikor Fráter György a király belső szobájából kijött, meg kellett -látszani az arczán lelke küzdelmének, a káplán megszólítá. - -– Mi lelt, Fráter György? Miért vagy oly szomorú. - -A megszólításra egyszerre összeszedte magát a szerzetes. - -– Hogy ne volnék szomoru? mikor elvesztettem ő felsége bizalmát. Úgy -látom, hogy kiestem a kegyéből. - -– Csodálom, hogy eddig is részesültél benne. Ugyan mit tudott ő felsége -ilyen simplex fráterrel tanakodni, mint atyaságod? - -– Visszatérek a hazámba. Mást nem tehetek. - -– S ugyan mit fog ott kezdeni atyaságod? - -– Felkeresem ujra a kolostoromat. - -– De azt ugyan keresheted már. Valamennyi pálos monostort mind tőből -kiforgatott a török. A budai főapátságból istállót csináltak. A futaki, -ujlaki, attyai kolostorok szét vannak rombolva. Csak a romjaikat találod -már. Jobb lesz ha itt maradsz. Vesd le azt a csuhát. Tudjuk, hogy huszár -voltál valamikor, káplár voltál, most hadnagy lehet belőled. Szólok -melletted egy jó szót a királynak. - -– No hát csak szólj. - -Azzal beereszté a káplánt a királyhoz. Az pedig igen vig kedvében volt -épen, azzal mulatta magát, hogy kézbe vette Mehemet bég tegzét és -nyilait, s a törökkel és Laszkóval fogadásból czélba lövöldözött. - -Nem is várta meg Fráter György a druszája visszatértét, hanem neki -indult gyalog, egy bottal a kezében, egy darab kenyérrel a tarsolyában, -meghódítani a magyar nemzet szivét János király számára. - -A faczipős barát csuklyájában a királynak teljhatalmú megbizását vitte -magával. - -Háromszor tette meg ezt az utat keresztül-kasul széles e hazában. - -Egyszerű szerzetes öltönye minden gyanut távol tartott tőle. Gyalog -járt, senkinek sem tűnt fel. Kolduló barát volt, minden házhoz -bekopogtathatott, főpapok székházába, főurak palotájába, barátok -zárdáiba, katonák sátorába, polgárok lakásaiba egyaránt szabad járata -volt. Az első tapogató szónál megtudta, ki a jó barát, ki az ellenség, -emlékébe gyüjté a panaszokat, s abból volt elég, de ennél nem állt meg, -biztatta a hiveket, megerősítette az ingadozókat; felkölté az alvó -szenvedélyeket s egymagában, a nélkül, hogy valaki sejtené, -összeboronálta az egész összeesküvést János király javára; másodszori -utjában az egész hadjárati tervet elkészíté, megbizta a csapatok -vezetésével a kiszemelt főkapitányokat. És mikor harmadszor is vissza -jött Lengyelországból, akkor már magával hozta a felkelési riadót, János -király betörésének hirét. És a Ferdinánd-párti főurak és főpapok még -csak sejtelemmel sem birtak a felől, hogy egy mezitlábos barát jár itt -szerteszét az országban, a ki felfordítja alattuk a nyugadalmas földet, -elfoglalja a váraikat, üres tarsolylyal, egy bottal a kezében megveszi a -hadaikat, letöri a zászlóikat. Nem úgy, a hogy eddig szokták a betörők, -trombitásokat küldve maguk előtt, parádés szekéren ülve, zászlót vitetve -maguk előtt, szórva a pénzt tele marokkal, hanem titokban, senkitől -észre nem véve, egyedül a «szónak» a hatalmával. - -Mikor János király a Kárpátok meredélyein lengyel ezredeivel -aláereszkedett, (Verbőczy volt vele) már akkor Fráter György egy kész -hadsereggel járt előtte, melyet Athinay Deák Simon és Kun Gothárd -vezényeltek. - -Ferdinánd dandárai eléjük siettek, Serédy Gáspár, Révay István és -Lascano Tamás vezénylete alatt, s Sárospataknál utjokat állták. De e -helyütt János király hivei kifenték a csorbát, derék ütközetben -szétverték az ellenséget. - -Fráter György e diadalhirrel tért vissza Zápolyához, s azzal az -örvendetes jelentéssel, hogy Ferdinánd fővezére Kócziány nem tud a nagy -sarak miatt Trencsén várából előre hatolni. - -János király ellenállás nélkül vonulhatott végig a magyar Alföldön egész -Lippa váráig. - -A török felé kellett neki tartania. Szolimán szultán már akkor -szövetségese volt János királynak, ő parancsolta neki, hogy igyekezzék -vele szembe találkozni, a ki egész haderejével megindult a segítségére. - -A míg Fráter György a magyar hiveket nyerte meg János királynak, az -alatt Laszkó Jeromos megszerezte számára a hitetlenek barátságát. - -(Már tudniillik, hogy a keresztyének a törököket nevezik hitetleneknek, -a törökök ellenben minket tisztelnek meg ezzel a czímmel.) - -«Gyaur köpek!» - -Laszkó Jeromos igen jól tudott törökül. - -A török nyelv nagyon nehéz nyelv! - -Mikor a gyaur odamegy Sztambulba a magas portához, valami instancziával, -nem azt kérdezi tőle a török, hogy: - -«Mit kivánsz?» - -Hanem azt, hogy: - -«Mit hoztál?» - -Attól függ, a mit hoztál, hogy mit kivánhatsz? - -Ha eleget hoztál, akkor minden ajtó kinyilik előtted, a hol csak -kopogtatsz. Ha semmit sem hoztál, az is becsukódik mögötted, a melyiken -nem kopogtattál. Gyaur köpek vagy. Bedugnak a Jedikulába: ott is -felejtenek. - -Laszkó Jeromos, mint tapasztalt országkupecz nagyon jól tudta már a -leczkéjét. Sztambulba megérkezve, soha sem kereste a hivatalos kapukat a -magas portához, hanem igyekezett a kis ajtón bejutni. - -Felkereste legelőbb is a nagyvezér Ibrahim kegyenczét, Gritti Alajost, -az olasz renegátot. - -Fényes eredetü volt a pribék. Törvénytelen szülötte a velenczei -dózsénak. Aranyműves, zsibárus, kerítő, alkusz a nagyvezér -szolgálatában. - -A nagyvezér, Ibrahim magasan álló történelmi alak. Ő hozzá -vesztegetéssel közelíteni nem szabad. Arravaló a kegyencz titkárja, -Gritti Alajos. Az veszi át az ajándékokat. S aztán igazságosan -megosztozik a gazdájával. - -Az ajándékokat meg felülmulják a fényes igéretek. - -Laszkó Jeromos még azokban sem fukar. - -Itt van előttünk most egy üres ország. Gazdag föld, arany, ezüstbányák, -sóbányák, munkás jobbágyok, teherviselésre szoktatott baromnép. Ebből -lehet kipréselni valamit. - -Gritti Alajos jó lesz bele kormányzónak, időjártával majd királynak is. -Ez a Zápolya Jankó öreg legény már, kalugyer, nincs felesége, semmi -ijafija. Ha nagyon makacs az életben maradáshoz, egy kis olasz aqua -toffanával lehet rajta segíteni. A magyarnak aztán mindegy. Eltüri, -akárki legyen a királya. Csak magyar ne legyen, vagy német. Ezt a kettőt -nem türi maga fölött. - -Ezzel a kecsegtetéssel megnyerte Laszkó Grittit, Gritti Ibrahimot, s -Ibrahim a szultánt. - -Szolimán elfogadta ünnepélyes divánban János király követét, a ki -lábaihoz tette a magyar király hódolatát. - -A szultán kegyesen fogadta a követet. - -– Eddig az enyim volt Magyarország. Most átruházom azt a te királyodra. -Megvédelmezem őt minden ellensége ellen. Biztosan alhatik mind a két -fülére. Ezt fogadom kardomra és a prófétára! S ha az egész hatalmam -utána veszne is, megtartom őt az ő országában. - -Ezzel bocsátá vissza Laszkót Zápolyához. - -Azonban az ellenkirály sem volt rest. Ferdinánd megtudta a lengyel udvar -által, hogy Zápolya a szultán szövetségét keresi. - -Legegyenesebb lett volna ugyan ekkor az ellenkirálynak a keresztyén -uralkodóknál szövetségest keresni a «hit» közös ellensége ellen. Hanem -hát az ősi hiba megvolt, mindent utána csinálni az ellenségnek. -Ferdinánd király oda futtattá a maga követét Sztambulba. Tudva volt -előtte, hogy Zápolyának nincs több harminczezer aranyánál. Ferdinánd -tehát a maga követének adott százezer aranyat. Ez aztán elég lesz a -visszavágásnál! - -Csak az az egy hiba történt, hogy nem jól volt megválasztva a követnek a -személye Hobárdanácz kapitány uramban. - -Ez a vitéz főúr már volt említve egyszer Fráter György történetében, s -még egyszer hallatni fog magáról. - -Franczia történelmi kutforrásunkban (Bechetnél) találjuk felőle azt az -adatot, hogy boszniai kapitány volt, s nehéz harczokat vivott meg a -törökökkel. Azoknak egy hirhedett vitéz vezére volt Kászon basa, a kivel -sok csetepatéja volt Hobárdanácznak. - -Egyszer aztán, ősi szokás szerint, a sok viszály eldöntése végett, -csatatéri párbajra hivta ki Hobárdanácz Kászon basát. - -A két hadrendbe felállított hadcsapat előtt ment végbe a két dalia -küzdelme, karddal és háromszögletű tőrrel. - -Négyszer rohantak egymásra, lóháton, a vezérek; mind a négyszer -Hobárdanácz kapott sebet a török basa szablyájától. - -Ekkor ötödször is összecsaptak, s ez utolsó viadalban oly szerencsésen -csapott Hobárdanácz Kászon basa nyakához a pallosával, hogy annak a feje -lerepült a lova elé. - -A szultán megsiratta Kászon basában legjobb vitézeinek példáját. - -S ennek a győztes megölőjét küldte el követül Ferdinánd Szolimánhoz. - -Már maga a követnek a személye is gyülöletes volt a szultán előtt. - -Hát még az a mód, a mivel a szultán trónja elé lépett. - -Nagy hóbortos volt! A helyett, hogy a százezer aranyat Ibrahim -nagyvezérnek adta volna, magát a szultánt akarta vele megvenni. - -Azon kezdte, hogy a nagy summa pénzt felajánlva a szultánnak, követelte -tőle ennek fejében, Nándorfehérvár, Szabács, Zalánkemény, Pétervárad, -Ujlak, Szendrő és még tizenkét határvidéki várnak visszaadását. - -A nagyvezér keserűn kiálta közbe: - -– Ugyan csodálom, hogy magát Sztambult is nem követelitek magatoknak a -százezer aranyatok árában. - -A szultán pedig legmagasabb haragra gerjedve felelé: - -– Uratok még eddig nem érezte a szomszédságunkat, majd ezután érezni -fogja. Mondjátok meg neki, hogy majd személyesen jövök a látogatására, -teljes erőmmel és hatalmammal, s majd odaadom neki a kivánt várakat! De -jól elkészüljön a vendéglátásra, mert sokad magammal jövök! - -Hobárdanácz erre is büszkén felelt meg: «ha mint jó barát jön a szultán, -úgy fogadjuk, mint vendéget, ha mint ellenség jön, úgy állunk elébe, a -hogy már ismeri a voltunkat». - -S ezzel egészen elrontotta Ferdinándnak a dolgát a szultánnál. Szolimán -János király ügyét tette magáévá. - -Szolimán arra utasítá Ferdinánd követeit, hogy várják meg, a míg a -levelét megirja az urukhoz. Négy hónapig kellett nekik a levélre várni, -s akkor kaptak egy olyan irást, a mit senki sem tudott Bécsben elolvasni -és lefordítani. - -S ez alatt Zápolya megfészkelhette magát Magyarországon. - - - - -XXXII. FEJEZET. A VILÁGOSVÁRI TRÉFA. - -Télre fordult az idő. «Itten van már Simon Judás: Jaj te neked -inges-gatyás!» Azt tartja a magyar közmondás. János királynak a hadai -nagyon megcsappantak. Hóban, sárban nem szeretnek verekedni. Annyi -fegyveres népe volt csak, a mennyivel Lippa várát megvédelmezhette. A -lengyel segédcsapatok száma is leolvadt háromszázra. Mivelhogy a -lengyelek többnyire az asszonyaikat is magukkal hordták a hadjáratba: -ott ült az asszony az ura mögött hátul a nyeregben; asszony nélkül ők el -nem lehettek; tehát ha az asszony haza kivánkozott, annak a szava bizony -erősebb, mint a kapitányé: hát csak meg kellett fogadni. - -Volt ugyan még egy dandára János királynak Nagyváradon, a hűségben -megmaradt Czibak Imre alatt. Czibak Imre hatalmas egy vezér volt, a -minek mértékét adja az a róla feljegyzett adat, hogy mikor a király -asztalára tizenhat sült kappant felhoztak, abból Czibak Imre maga -nyolczat meg tudott enni. Nem mindennapi ember volt! - -Csak az volt a nagy baj, hogy Lippa és Nagyvárad között esett -Világosvár. Azt pedig Balika rácz vezér tartá megszállva. Ez viszont -Ferdinánd király híve volt. Ez által János király és Czibak Imre -egymástól el voltak zárva. - -Bevenni az ellenséges várat, ostromló sereg kellett volna: meg ágyú. - -Ágyút ugyan kapott Zápolya Lippa várában hat darabot, de azokkal senki -sem tudott bánni. - -Hát a mit ágyúval, hadsereggel ki nem lehetett vívni, azt elvégezte -Fráter György papokkal és asszonyokkal. - -Világosnak csak azt a várat nevezték, mely a meredek hegytetőn épült: a -hegy lábánál elterülő város neve volt «Siri». - -A várat bevehetlenné tették a természetalkotta meredek sziklafalak; a -sziklába vágott alagút vezetett fel egész a kapujáig; a külső -tekervényes útat mély árok zárta el a kapunál s ahhoz egy felvonó híd -vezetett, a kapu bástya lőrései csatakigyókkal és szakállas puskákkal -voltak megrakva. - -Mikor Czibak Imre a fekete czárt tönkre verte a Maros mellett, annak -egyik alvezére, Balika, ide menekült Világosvárba, a Cserni Jován által -összerabolt erdélyi kincsekkel együtt. A sok ezüst, arany marhán kivül, -még több száz szép fiatal özvegyasszonyt is hurczolt magával a fekete -czár, a kiknek a férjeit útközben leölette. Ezeket is oda vitte magával -Balika. Papot, urat megöletlen, templomot kifosztatlan nem hagyott -Balika, a meddig a keze elért. A Siri város templomában sem maradt meg -más, mint egy Péter nevű kántor. Ez énekelt, imádkozott a nép előtt; de -egyéb szertartásokat nem végezhetett. Pedig a jobbágynépnek nagy -óhajtása volt az egyházi malaszt után, mely nélkül ember nem élhet. - -Balika nagy szolgaságban tartá a jobbágyakat. A mit termesztettek, annak -a javát elvette tőlük s felhordatta a várába; ott a buzát a száraz -malomban ő velük őröltette meg, s éjjel-nappal ötven jobbágynak kellett -hajtani a taposó-malmot, mely a száz ölnyi mély várkútból a vizet -felhajtotta; s azoknak is maguknak kellett a saját élelmükről -gondoskodni. - -Fráter György, kitanulván ezeket az állapotokat, azt fundálta ki, hogy -János király által kineveztetett egy Mihály nevű papot az üresen levő -siri-i eklézsiába plébánosnak. Ezer forint lett igérve a papnak, meg a -gyulafehérvári prépostság, ha a tervet szerencsésen dülőre viszi. - -Ez a Mihály pap legelőször is maga körül gyüjté a város presbitereit, s -elmondatá az ő sűrű panaszaikat a sok nyomorgatások felett, melyeket a -Balikától s az ő martalóczaitól el kell szenvedniök. Se marha, se szép -leány nincs biztosságban tőlük; de még az oltári szentség sincs. - -– No látjátok: ennek mind a Báthory István az okozója, a ki Ferdinánd -királynak a nádorispánja, Világos várának pedig földesura. Ő küldte ide -a Balikát. Ha ti a János király hűségére térnétek át, akkor a Balikától -megszabadulnátok; jó kegyelmes várurat kapnátok. - -A vének bevették a jó szót s hűséget esküdtek János királynak. - -Ekkor Mihály pap meghuzatta a toronyban a harangokat, s felküldé a várba -Pétert, a kántort, izenettel Balikához. - -A várbeliek elcsodálkoztak a szokatlan harangszón s kérdezék a -kántortól, hogy mit jelent az? - -– Holnap Mária havának az ünnepe lesz; új pap jött a templomba. Misét -fog mondani s Úr vacsoráját oszt a hiveknek; azt jelenti az esteli -harangozás. - -Erre a sok özvegyasszony odasereglett a Balikához, hogy őket bocsássa le -holnap a templomba, Siribe, hadd részesüljenek az Úr vacsorájában, a mit -már három év óta hasztalan áhítanak. - -– Jól van, mondá a Balika. De nehogy aztán elszökjetek, majd mi is -veletek megyünk. - -S azzal visszaküldé Mihály paphoz a Péter kántort, hogy csak a Balikáék -számára készítse el az Úr vacsoráját, mert ők áhítoznak utána. - -Hát hiszen erre számítottak épen. - -Másnap az első «készülő» harangszóra lejövének az asszonyok a várból -csapatostól; utánuk a Balika martalóczai vezérestől: állig -felfegyverkezve. A várban csak gyönge őrséget hagytak. - -Szemben találkoztak az úton azzal az ötven jobbágygyal, a kik -hétről-hétre fel szokták váltani a várban robotolókat a malmoknál. -Mindegyiknek a vállán volt egy félig tölt zsák általvetve; a kezében meg -egy bot. - -– Mit visztek abban a zsákban? kiálta rájuk Balika. - -– Kölest viszünk a magunk élelmére. - -– Minek nektek olyan sok köles egy hétre? - -– Azt hallottuk, hogy jön János király a törökökkel, megszállja a várat, -hát hogy éhen ne veszszünk odafenn. - -Balika ráhagyta. - -A parasztoknak a zsákjában pedig a köles közé egy-egy jó éles fejsze -volt elrejtve. A mint azok a várba felérkezének, elővették a fejszéiket, -ráhúzták a botként hozott nyelekre; megrohanták az álmos várőrséget, -leverték valamennyit s elszedték a puskáikat. Akkor aztán ők voltak a -kerten belül. - -De még titkot kellett tartaniok, hogy Mihály papot és az asszonyokat is -megszabadíthassák. - -A mise és az úrvacsorája végeztével Balika harczosai megint -visszaterelték a fogoly asszonyaikat a várba. Azok ájtatos zsolozsmákat -énekelve bandukoltak az úton fölfelé; templomi zászlót vitetvén maguk -előtt. Közepettük járult Mihály pap, Péter kántorral. Mögöttük jött -Balika lóháton, nyomában a sok vitéz fegyveres. - -Az asszonyok, a pappal és a kántorral szépen átsétáltak a felvonó hidon. -De midőn a Balika is rá akart léptetni a hidra, a lova egyszerre csak -megbokrosodott. S arra igen jó oka volt, mert a csapóhid elkezdett -fölemelkedni, s ment fel a lánczain vontatva a vezér orra előtt. - -– Mit csináltok? gazemberek! ordítá dühösen a vezér. Ereszszétek le -tüstént a hidat! - -A helyett pedig egészen felvontatták, míg teljesen elzárta a kapuboltot. - -A toronyablakban pedig megjelent Mihály pap s kenetteljes hangon mondá: - -– Menj el már békével, Balika, e helyről. Itt már eleget garázdálkodtál. - -Ekkor vette észre Balika, hogy milyen pórul járt. - -Dühös volt, fenyegetődzött: «No megállj, Miska pap! Ha megkaplak, -lehúzom rólad a reverendát, bőröstül együtt.» - -A parasztok aztán nem szántak a fali puskákból oda lövöldözni közéjük. -Erre a martalóczok letakarodtak a hegyről, azzal a szándékkal, hogy -megszállják a várat s kiéheztetik belőle a parasztokat. - -Csakhamar azonban előjött Fráter György a magyarádi hegyek mögül Czibak -Imre hajduival s kiverte Balika martalócz hadát még Siri városából is; -az elbujdosott az erdélyi havasok közé. - -Ilyen szépen foglalta el Fráter György Báthory István erős várát -asszonyok és papok által. - -A várban felhalmozott kincseket aztán szétosztá a nemeseknek, -polgároknak és templomoknak, a kiktől el lettek rabolva; a fogoly -asszonyokat is haza bocsátá a családaikhoz; a hű vitéz parasztokat -megjutalmazta, s az olcsón kivivott diadal hirével tért meg János -királyhoz. - -És ez az egész diadal nem került egy halottjába sem a János király -seregének. - - - - -XXXIII. FEJEZET. «TÖBB IS VESZETT MOHÁCSNÁL!» - -Szegény János király! Bizony úgy volt Magyarország elfoglalásával, mint -az egér a csapdával. Benne van: de nem tud kijönni belőle. - -Ott ült Lippa várában, várva a jó szerencsét. A háromszáz mazur lovasán -kivül, a kik úgy megterhelték a lovaikat zsákmánynyal két oldalt, hogy -alig tudtak mozogni, volt még valami hatszáz török szarácsija, a kik -naponkint ott produkálták magukat előtte a nyargalászásban és -dzsiridhajításban; egy csomó rácz martalócza is volt; de magyar katonája -mentül ritkább volt. Az is pelángyás volt. A főnemesek közül mentül -kevesebben nyikorogtatták az ajtaját. Azok felől ugyan a legszebb -petrezselyem kizöldülhetett a kvártélya előtt. - -Ebben a szorongattatásában ért hozzá a rémhir, hogy Török Bálint (a -Valentinus Turkus) jön nagy sereggel, tán húszezer emberrel a -megtámadására. Már itt táboroz Debreczenben. - -János király kétségbeestében futtatott Péter vajdához Moldovába, hogy -segítse meg Török Bálint ellen. A vajda már elébb parancsot vett a török -szultántól, hogy Zápolyát meg kell védelmezni Ferdinánd ellen. Péter -vajda rögtön felkerekedett s a «senki tartományán», Erdélyen keresztül, -eléje került Török Bálintnak s úgy szétverte annak a seregét, hogy még a -pora sem maradt. A krónikások tizenháromezerre teszik az elesett -magyarokat; bizonyosan két nullával megszaporították az igazit. - -De azért János királynak volt oka Te Deum laudamust tartani Lippa -várában a lengyeleivel. S miután még háromszáz forintot ki is osztott -közöttük, ezzel úgy lekenyerezte őket, hogy elhatározták, még egy-két -hétig ott maradni mellette. - -Ez időben érkezett meg hozzá egy kengyelfutó Nándorfehérvárról, pecsétes -levéllel, két török bombárdás kiséretében. - -A levelet elolvasva, a király rögtön utasítást adott a két török -pattantyusnak, hogy azt a várfokon felállított hat ágyút egymás után -sütögessék ki. - -A mi megtörténvén, a nélkül, hogy valamelyik ágyú szétrepedt s a -pattantyusokat agyonütötte volna, a király mellett levő főurak ugyan -kérdezgeték, hogy mire való volt ez a nagy puffogatás. Mire János király -nagy bizalmasan megsugdosá nekik, hogy ez annak az örömét fejezte ki, -miszerint a hatalmas Szolimán császár megérkezék Nándorfehérvárra, egész -armádiájával együtt az ő trónbaültetése végett. - -Ez ugyan nagy öröm volt. – Jön a török! - -János király egy kora reggel titokban kiosont Lippa várából; csak a -legbizalmasabb hivei kiséretében. Az ott maradókkal nem is tudatta -elmenetelét. Mise idejére már elért Aradra. Onnan ment Csanádba, -Csanádból Becsébe. Sehol meg nem pihent. - -A míg a Bodroghoz nem értek, addig János király nem is szólt felőle a -kisérőinek, hogy hová igyekeznek. Csak az éjjeli szálláson, a hol sátort -ütének, mondá el a velejötteknek, hogy egyenesen a török szultánnal való -találkozásra sietnek, a ki Nándorfehérvárból izent neki, hogy Mohács -alatt akar találkozni vele. A szultán Belgrád felől jött. - -Hej gyorsabban tudott most Zápolya megérkezni Mohács alá a találkozásra, -mint három év előtt! - -A míg a révnél éjszakáztak, a beállott sötétben megszökött mellőle -valamennyi nemes kapitány úr. Nem maradt ott mellette más, mint Czibak -Imre, Verbőczy István, meg három pap: az udvari káplány, Ferencz barát, -meg Fráter György. - -Mikor hajnalra kelve megérkezett a király sátorába Mehmet bég, a -magyar-török, elbámulva monda a királynak: «ej ha! Felséged kiséretében -három pap van s csak két katona.» - -– Van katonám elég, felelt János király; de nem hisznek a törökben. Csak -a pap mer a martyrhalállal szembeszállni. - -Volt pedig még János királynak fizetett cselédsége elég nagy számmal, -lovászai és hajdui és három négyesfogatu szekere. - -Eközben megérkeztek a török szultán gályái az Iszter folyamon. (A Dunát -így nevezték a krónikások.) S azok átszállíták a tulsó partra János -királyt kiséretével együtt. Szolimán ott várt reá a mohácsi téren. - -Ugyanazon a téren, a melyen négy év előtt a magyar nemzet szine-virágát -porba gázolta. - -A király egyedül jött. - -Mondhatta-e: «ha Isten velem, ki van ellenem?» - -Nem vádolta-e minden ingó nádszál, minden nyiló virág ezen a nagy rónán: -«te vagy az oka, hogy bennünket magyar vér öntözött! Ha akkor nem -jöttél, most minek jösz ide? – Koronát koldulni! Trónusért könyörögni?» - -Mikor olyan közel jutottak Mohács városához, hogy a város alatt felütött -török tábor sátrait megláthatták, egy kocsi jött rájuk szembe. - -Arról a kocsiról leszállt egy serdülő ifju, szép, mint Absolon, tarka -selyem köntösbe öltözve; fején biborszinű süveg, lábain sárga szattyán -csizma; süvegéről hosszu fátyol csüggött alá; kezében arany tálat hozott -s azon egy drágaköves kösöntyűt (vagy násfát), melyet a királynak -felajánlott. - -Ez az ifju volt Szolimán kegyencze. - -Itt leszállt a király a szekeréről s felült a lovára, melyet két kulák -vezetett kantárszáron tovább. Egyéb kisérői gyalog követték nyomban. - -Egy mérföldnyi távolságra két sorban felállított gyalog janicsár had -között ment végbe a felvonulás; az út végtőlvégig tarka és piros -szőnyegekkel volt beterítve. - -Ilyen tisztességet adott a török szultán a magyar királynak. - -A török tábor közepéből, mint egy tündérpalota ragyogott elő a szultán -sátora, bibor szőnyegekből összeállítva, aranygombos rudakkal, felül az -arany félholddal. - -De még elébb következett Ajász basa sátora, a szultán kincstartójáé s -azután a nagyvezéré, Ibrahim basa sátora; mindkettő keleti pompával -feldiszítve. - -Ajász basa sátora előtt lesegíté János királyt a lováról a szultán -kegyencze s bevezeté őt a basához. - -Itt a basa parancsára, leölték a királyról a magán hozott mentét, -dolmányt s felöltöztették himzett török bársony fosztányba, derekára -becses indus övet kötöttek, úgy ültették fel ismét a lovára. Régi -öltönyeit az udvarnokára bizták. - -A nagyvezér sátoránál ismét leszállíták a nyeregből, bevezették Ibrahim -basához. - -Az üdvözlés után itt ismét lehúzták róla az Ajász basától kapott -díszruhákat s még drágább aranyszövetű kaftányt öltöttek rá; drága -prémmel szegélyzettet, boglárokkal végig rakottat s amazt odaadták a -királyt kisérő Bozza Dömötör nevű csatlósnak. - -Itt ismét lóra ültették Zápolyát s úgy vezették a szultán sátora felé, -előtte egy csapat zulák járult, aranyos buzogányokkal kezében rendet -tartva a bámuló besliák között. - -Az egész térség a szultán sátora előtt be volt terítve drága keleti -kárpitokkal. - -A szultán ott ült, szétnyitott sátorának mennyezete alatt, szinaranyból -készült trónusán; gyöngyöktől és drágakövektől ragyogó öltözetében. - -Itt leszállt János király lováról s a szultán kegyencze által neki -felajánlott kösöntyűt karjára kapcsolva, viszont a saját kezéről, a -növendék ujjáról levont egy rendkivüli ragyogású gyémántgyűrűt s azt -tevé az arany tálra, melylyel az ifjucska menten a szultán sátorába -futott s azt térden állva átnyújtá a szultánnak. - -Szolimán is felhúzta János király gyűrűjét az ujjára. - -János király a pribék Mehemet kiséretében sietett a szultán sátora felé. - -Szolimán, a mint a király leszállt a lováról, fölkelt a trónról s gyors -léptekkel jött eléje s mind a ketten, messziről kitárva karjaikat, -egymást átölelték s kétszer megcsókolták. («Miként Judás Krisztust», -irja a kisérő pap.) De az nem igaz, hogy a magyar király kezet csókolt -volna a szultánnak; ezt csak a török krónikások hazudták hozzá. - -Ekkor János király magyar nyelven üdvözlé a szultánt, kivánva neki -hosszú életet, szerencsét, jó egészséget, fegyvereinek diadalmat; -megköszönte neki, hogy nagy szorongattatásában segitségére jött hatalmas -hadseregével. - -A pribék tolmácsolá török nyelven a király üdvözletét a szultánnak, mire -Szolimán törökül felelt vissza, jobb kezét kardmarkolatára, balját -mellére téve, melyet hosszú ragyogó szakálla takart. - -A tolmács szerint ez volt a szultán mondása: - -«Ugy tartson meg engem Allah, a legmagasabb Isten, a milyen -kétségtelenül én tégedet visszahelyezlek királyi váradba, Budára és a te -országodba, valamint a szerémségi szigetbe és annak a váraiba, -Nándorfehérvár és Szabács kivételével. És a mig engem Allah életben -tart, megvédelmezlek minden ellenségeiddel szemben, a mig csak egy -szablya marad egy töröknek a kezében. Tehát én bennem bizzál!» - -Ezzel megfogta a király kezét, balfelől bocsátva őt maga mellett, a mi -török szokás szerint megtisztelés, s ugy vezette be a sátorába. - -A király kisérőinek is szabad volt belépni a «nagyúr» sátorába. Ezek -voltak, a három pap, Fráter György, Frangepán Ferencz és Szerémi György; -a három főúr volt Verbőczy, Pöstényi és Czibak. A szultán mellett voltak -Ibrahim nagyvezér, Ajász basa és Gritti Alajos a «mindenes». - -A szultán maga mellé ülteté János királyt a széles trónra. Az -országnagyok állva maradtak; a trón mögött kuporgott maga alá szedett -lábakkal a török krónikás, kinek életfeladata volt, minden szavát a -szultánnak pergamenen megörökíteni. - -A magyar urak bámulták a pompát, mely a szultán sátorának belsejét -diszíté. A kárpitok arany virágokkal áttört nehéz selyemből valának, a -szőnyegek drága persa szövöttesek; a trón előtt kiterítve egy roppant -királytigrisnek a bőre; szines strucztollakból volt a trón baldakinja. -Maga a trón tiszta szinaranyból, kirakva virágmódra szines -drágakövekkel; a füstölők és öles gyertyatartók mind aranyból; a függő -lámpa hegykristály csészéjéről rubint és smaragdcsapok csüngtek alá; a -kárpitokat tartó zsinórokat keleti gyöngyfüzérek képezték. Nehogy a -nedves föld a drága szőnyegeket föláztassa, a sátor alá padlózat volt -rakva, gyöngyház csigákból és zöld és veres arany ragyogásu kinai -tengeri fülekből (halyotys). - -A király nem titkolhatá el bámulatát ez elbüvölő pompa fölött, s azt -szavakban is kifejezé. A szultánnak tetszett e magasztalás. - -De ő is tudta azt viszonozni. - -– Valamennyi drágaköveknél, a miket itt szemlélsz, becsesebb az, a -melyet te ajándékoztál nekem a gyürűdben. Már rég kivántam egy ilyen -szép gyémántot bírni; de hasonlót nem tudtam találni. Ugyan mondd meg, -atyámfia, hogyan jutottál ehez a drágakőhöz? - -A mire János király ezt felelte: - -– Ez a kő Mátyás királyé volt: a Hunyadyé. Annak pedig az én apám volt a -kincstartója. Mátyás király halála után csak ott hagyatott ez a drágakő -az apámnál. - -(Szerzési jog! – De hát koronát lehetett venni rajta.) - -Ekkor a török szultán azt kérdezte a magyar királytól: - -– Vajjon mennyit érhet, mire becsülöd, ez a drágakő? - -Felelé a király: - -– Minálunk megér ötvenezer márkát. - -– No, minálunk megérne százötvenezer márkát. - -Ilyen hiábavaló beszélgetéssel tölté a két koronás fő azt a drága időt, -melynek minden perczre fordulót képezett egy ország történetében. - -Fráter György nem állhatott ellent a szivének. Megszólalt. A királynak -szólt: halkan, de elhatározottan. - -– Király! Beszélj a császárral az ország dolgairól. - -Az elszörnyedés felhördülése tört ki minden ajkról. - -Hogy egy halandó – egy rabszolga – egy pap meg mer szólalni kérdezetlen -a nagyúr szine előtt. Egy kutya el meri ugatni magát a szentek -szentjében! A török vezérek handzsáraikhoz kaptak, a magyar urak halálra -ijedtek, maga János király is elsápadt. - -A szultán büszkén fölemelte fejét. - -– Mit mondott az a barát? Kérdezé a tolmácstól. - -A tolmács megérteté a szót. - -– A barátnak igaza van. - -A magyar urak föllélekzettek. - -– Mi a neve annak a barátnak? Kérdezé a nagyúr. - -– «Fráter György.» - -– Nem fog nálam feledékenységbe menni. - -A magyar urak irigykedve néztek Fráter Györgyre. - -Azzal a szultán inte a környezőinek, hogy hagyják el a sátort -valamennyien. Mind kimentek s a sátornyilás nehéz függönyeit is -leereszték. És azután teljes egy óráig maradt a bezárt sátorban János -király a szultánnal. Hogy ott mit végezének, az titok maradt mindenki -előtt. - -A szultán jelt adott a sátor függönyeinek széthuzására s arra a királyt, -annak jobbját mind két kezében tartva, kivezeté a sátorából s búcsut -vett tőle. - -Mikor János király felült a paripájára, a szultán azt mondá neki: - -– Ejnye atyámfia: de szép lovad van! Hogy hiják? - -– «Kopott»-nak. - -Az a ló «szepe» ló volt (szürke veres szeplőkkel). - -– Hol tudtad ezt szerezni? Nekem nincs ilyen szép paripám. - -János király rögtön leszállt a lováról s felajánlotta azt a szultánnak, -a mi annak nagy örömet okozott. - -(Még a szultánt is meg lehet vesztegetni.) - -– De már most nézd meg te az én lovaimat; monda a szultán, s a hogy -magyar földesurak szokták tenni a vendégeikkel, karöltve vezeté el a -királyt az istállóiba s az ajándékba elfogadott paripájáért kiválasztott -a számára hármat viszonajándékul. De a magyar urak azt mondák, szakértők -lévén, hogy bizony nincsenek a török szultánnak olyan derék lovai, mint -János királynak. - -A kisérők is meg lettek ajándékozva egy-egy török paripával; a szultán -bámulatát fejezte ki a fölött, hogy a barátok milyen biztosan ülik meg a -nyerget; mire a pribék felvilágosította, hogy az a két szakállas pap -valamikor lovas katona volt, vitéz harczos. A min fölöttébb bámult a -szultán; a kinek egyszer kard volt az oldalán, hogy tudott az attól -megválni? - -A királyt azután elvezették a számára felütött sátorba, s a kisérő -uraknak is külön sátorokat adtak s diszőrséget rendeltek melléjük. - -Ettől fogva egész Budáig a magyar király a török szultánnak utitársa -volt: – vendége: – foglya. - - - - -XXXIV. FEJEZET. A TRÓNFOGLALÁS. - -A török müezzimek a déli szurát énekelték, mi alatt a szultán -imaszőnyegére leborulva végezte ájtatosságát. János is csendes misét -tartatott a sátorában Szerémi Györgygyel. - -Történt pedig ez a hétországra szóló találkozás «Sarlós -Boldogasszonynak» az ő napján, mely napot száz év előtt Orbán pápa az -ünnepek közé emelt annak a fogadásául, hogy a törökök Európából -kiűzessenek. Valamint ugyanezen napot a régi rómaiak is ünnepül avatták -fel annak az emlékére, hogy e napon fordította el Coriolánnak az anyja -társnőivel együtt azt a veszedelmet Rómáról, hogy saját fia, az örök -ellenség hadait vezetve, a hét halom városát elpusztítsa. A quiritesek e -dicső tett emlékére építették fel a «templum fortunæ muliebris»-t -(asszonyi szerencse templomát), melynek oltárán a római matronák -szerencséjét képviselő rézszobor felavatásakor megszólalt: «rite me -matronæ dedicastis!» – «Jól szenteltetek engem az asszonynak.» Hajh hogy -János királynak nem élt anyja! – A magyarok Coriolánjának nem volt -Volumniája!… A magyarok királyának arczán meglátszott a szomorúság, -midőn hiveinek sátorait körüljárta. Maga a káplánja «taborunculának» -nevezi azt. Ezen a táborocskán túl, mely maroknyi hű társain kivül csak -zsoldosaiból és cselédjeiből állt, bárhová tekintett, egy roppant -néptömeget látott maga előtt, melynek arcza, beszédje, viselete idegen, -vallási szertartásai pedig annyival megdöbbentőbbek, hogy a muzulmán -fegyveres a szent neveket mindig emlegeti ugyan, de olyankor arczra -borul és nem fenyegetőzik az öklével az ég felé, a hogy a mi magyarjaink -teszik. - -Mikor igy egy dombon állva, szomorkodni látta őt Fráter György, odament -hozzá és megszólítá. - -– Uram király. Te most azon elmélkedel magadban bizonynyal, hogy ime itt -volnál már az országod közepén és még senki sincs itt a hiveid közül, a -kik hiva-hivtak, a kik a lengyel határon riadva üdvözöltek; a kik -fegyveres kézzel utat törtek a számodra, a kik az ellenkirály seregét -megüzték. - -– Valóban kitaláltad a gondolataim járását, monda János király. Hol van -Athinay Simon? Hol az Artándyak? Hol Homonnay, a Drugethek, hol a -legközelebbi atyámfia jó Petrovich Péter? És az ő vitézlő dandáraik? -Senki sem jön hozzám. - -– Ide hiába is várod őket. Hogy remélhetnéd azt, hogy a magyar urak ide -gyülekezzenek fel hozzád; meg a nemes vitézek, százával, ezrével, a hol -elvesznek a félelmes török had tengerében. Hisz azok rettegnek a -töröktől, az ős ellenségtől. S bár arról bizonyos vagyok, hogy a mit a -szultán te neked fogadott kardmarkolatjára, szakállára tett kézzel, azt -ő te irántad meg is fogja tartani: de ki áll jót arról a -baromsokaságról, mely martalócz módra kalandoz a tábor szélein, a sok -gyülevészről, a ki nem ismer se Istent, se embert, hogy az fel nem -konczolja az ide vetődő magyar zászlóaljakat? A magyar nép inkább előled -fut, mint hogy eléd jőne. - -– Igazad van. Hát mi tanácsot adsz? - -– Szólj a nagyvezérrel, hogy szállíttasson át bennünket, csekély, néhány -százból álló fegyveres csapattal a Duna pesti partjára. A mig a szultán -roppant tábora a budai oldalon vonul fölfelé, mi a balparton tartunk -vele egyenlő járást. Akkor azután utunkba eső magyar helységekben -magunkhoz vonhatjuk a hiveinket: nem fognak félni a török sokaságtól. - -Jó tanács volt. A király megfogadta. A negyvezér átszállíttatá a királyt -és kiséretét a Duna balpartjára s eként a Dunát közbehagyva, vonult -Zápolya táborkája a szultánéval együtt fölfelé. Ilyenformán egy-egy -csapat magyar csakugyan összeverődött János király körül; de még mind -hadnagyok nélkül; fiatal emberek, kalandor leventék csatlakoztak hozzá; -azok közül, a kinek jobb lova, fegyverzete volt, azt mindjárt kinevezték -hadnagynak. Fővezér is támadt közöttük, Szokoli Bencze személyében. -Elébb Czibak Imrét kinálták meg vele; de ő csekélylette ezt a -tisztességet. - -Pedig idő ugyan lett volna a megmozdulásra. Sarlós Boldogasszony -napjától Lőrincz vértanu napjáig tartott a török tábor és vele együtt -János király felvonulása az apostagi révig. Itt a révnél egy karaván -kalmárral találkozék össze a király dandára, a kik Kecskemét tájékáról -élelmi szereket szállítának, jó nyereség reményében. - -A pihenő napon a szabad ég alatt isteni tiszteletet tartatott a király a -káplánjával, sátorban rögtönzött oltár előtt s azon kalmárok is -megjelentek, térden állva ájtatoskodni. - -A káplán beszéli, hogy a tulsó parton volt felállítva a szultán -nagyszerü sátora, félholdragyogtató aranyos kupolájával. - -Forró déli napsütéssel rendkivüli tünemény támadt az égen: a mit a -természettudósok manapság «álnapnak» («halo») neveznek. - -Megdöbbentő annak valóban a látása; életemben én is csak egyszer láttam -azt: 1849-ben, azt is Lőrincz nap tájékán. Az igazi nap elhomályosodik, -olyan halavány lesz, mind a hold, körülötte egy nagy fényudvar támad, -mely a fél eget nyalábolja; s a fényes szérü tetején és alján egy-egy -álnap támad, egészen hasonló az igazi naphoz, mig a két oldalán kisebb -félnapok pilácsolnak. És aztán a három egymás fölött álló napkisértetet -egy fénykorong köti össze. Az egész ég maga sápadt és szintelen. - -Ezt a fénytüneményt a magyarok bámulták az apostagi pusztáról. - -Az egész ott látszott függeni a törökök tábora fölött, melynek közepén -kimagaslott a szultán sátora. - -A kalmárok fürmendere, egy kegyes férfiu, névszerint Kalomán Detrik, azt -kérdezé a király udvari papjától, a ki a misét végezte: - -– Mit jelentsen ez a csoda odafenn az égen, uram? - -Szerémy György serény volt és tudós a dologban, hogy azt mindenkinek -megmagyarázza. - -– Ez az égi csoda azt jelenti, hogy nem jól fog sétálni törökök -császárja ezen a mostani bécsi utján. - -(Azt már elmondta a hiveinek Zápolya, hogy a szultán Bécset akarja -elfoglalni.) - -– Hogyhogy tudod te ezt György atya? - -– Hát nézzétek ezt az égi látmányt. Ottan áll egy király a nap fölött, -fején az angyali korona (Szent Istváné), két kezében tart két fényes -kardot, melyek hegyeikkel összeérnek; a lábai alatt, fejjel lefelé -fordulva egy másik koronás király. Ez a jel a török szultán sátora -felett függ s bizony azt jelenti, hogy a keresztyének királya a pogányok -fejedelmét ezuttal a lába alá fogja gázolni. - -Most már mindenki megérté a természeti tüneményt s ugy látta, a hogy azt -a káplán megmagyarázá. - -– Hej, hej! Monda a kalmár, nem is tudom én se felfogni, se kitalálni, -hogy bizhatik János király a törökök császárjában. - -Mire az udvari pap azt mondá, idézve a szentirás szavait: - -– Valóban «átkozott az, a ki a királyokban bizik, az emberek fiaiban.» - -Szép világosságot vet ez a szó arra a lélekhangulatra, mely János király -legközelebbi környezetében uralkodott. - -Mikor Ráczkevi alá érkezett a király, itt jött eléje a legelső hódoló -küldöttség. Ezek voltak a szigetlakó ráczok. Ajándékot hoztak s szépen -könyörögtek, hogy csak attól a kegyetlen Török Bálinttól védelmezze meg -őket. János király aztán megvigasztalta a ráczokat: ne féljenek semmit. -Török Bálint seregét szétverte már Péter vajda. - -Itt egy csausz érkezett át a Dunán dereglyével, a szultán parancsát -hozva a királyhoz, hogy most már gyorsított menetben siessen Pest felé: -a török tábor indul Buda alá. - -Mikor a gubacsi pusztára elérkezett János király s ott éjszakai -állomásra felütteté a sátorait, jelenték a felállított őrök, hogy a -Dunán négy evezős bárkával közelít a part mentében egy magyar öltözetü -főúr. - -Sisak volt a fején, pánczéling a dolmánya fölött; másodmagával jött -lóháton. A másik lovas egy fehér zászlót vitt előtte, s trombitaszóval -adott jelt. Mind a zászló, mind a trombitajel ellenség táborából érkező -követet hirdetett. - -Nagy volt a bámulása a királynak, mikor a sátorába belépő követben magát -Nádasdy Tamást ismeré fel: Budavár főparancsnokát. - -Első indulata a harag volt. - -Nádasdy Tamás a legválságosabb időben hagyta el János királyt, -átpártolva Ferdinándhoz. Ő volt az ellenkirály legeszesebb tanácsadója. - -Nádasdy mellén keresztbe tett kézzel közelített János király felé; de -Zápolya tiltó mozdulattal tartá vissza, rákiáltva: «hogy mersz elém -kerülni, áruló?» - -Mire a főúr, fejét mélyen meghajtva, rebegé: - -«Királyom! Megbocsáss!» - -Zápolya érzékeny szivü volt, lágy ember; könnyen állt nála a -kiengesztelés, csufolták is érte: «a tótnak vaczkor a fügéje». - -Nádasdy a leggyöngébb oldaláról kerülte meg János királyt: az -ellenkirályra panaszkodott, annak a hibáit halmozta egymásra. Mert az is -kedves ugyan a híres nagy emberek előtt, ha őket hizelegve dicsérik, -magasztalják, de még sokszorta kedvesebb, ha a vetélytársukat -ócsárolják. - -«Ferdinánd király sokat igért, semmit sem váltott be: az országot is itt -hagyta, feléje sem jött többet; az országgyülést nem hivta össze, -hadainak nem fizeti a zsoldot, azok is rablásból élnek, a helyett, hogy -a török ellen készülne, a protestáns fejedelmekkel küzködik: a király -helyett Budán a nádor, Báthory István kormányozott volna, ha tudott -volna hozzá. De az is, a mint hirét vette, hogy Szolimán jön Buda felé, -ugy elszaladt, hogy azt sem mondta meg hova bujik? Budavár védelmét -Nádasdyra bizta. De annak nincs védelemhez több ereje kétezer német -katonánál s huszonnégy ágyunál. Besserer uram, a katonai főparancsnok, a -mint a török Tolnáig jött, maga is kereket oldott: itt hagyta a várat, -seregestül. S a nagy zürzavar hegyébe még Ferdinánd király egy -fennhéjázó levelet bocsátott ki, a minek kópiáját a várkapura -kiszegezték, a melyben ugyancsak nyálazza a markát, hogy igy meg amugy -kikergeti a törököt Magyarországból; de sőt még Jeruzsálemet is elveszi -tőle. Nem elég, hogy megsiratnak, még ki is nevetnek bennünket.» - -Mind ezt nagy kedvére vált hallani Zápolyának. A Ferdinánd-párti -magyarok panasza volt az ő legerősebb védelme. Két rosz közül az öregebb -jóvá teszi a kisebbet. - -Hanem azért még sem fogadta el Nádasdynak a kapituláczióját. Pedig az a -süvegében hozta eléje, úgy kinálta Budavárát. Jöjjön minél előbb János -király a maga magyar csapataival s nyilt kapukat talál. - -– Tudod, Tamás, nem lehet az, hogy én most Budavárát egy ágyúlövés -nélkül elfoglaljam, mert azzal megsérteném a hatalmas török szultán -büszkeségét, a ki a diadalai sorába kivánja iktatni Budavárának -ostrommal elfoglalását, s ha abban én őt megelőzném, én rám bizonynyal -megharagudnék. Azért csak eredj te vissza Budára és várd el, a míg a -szultán megszállja a várat; engedj a bástyáid oldalába egy pár rést -lövetni s akkor tűzd ki a fehér zászlót s aztán kösd meg a szultánnal a -kapitulácziót. A szultán nagylelkü: a mit megfogad, azt meg is tartja. - -Ezzel a jó utasitással visszabocsátá János király az ellenséges -várparancsnokot Budára. - -Mikor Nádasdy eltávozott, a király mellett levő magyar urak -sopánkodának, hogy még is kár volt a felajánlott kapitulácziót el nem -fogadni s a nyitott kapun be nem sétálni a várba. - -A király bölcsen megnyugtatá őket. - -– Bemenni könnyű Buda várába, de kijönni nehéz. Ha mi, kétszáz magyarok -most bevonulunk a várba, az a kétezer német, a ki benn van, minket -könnyen elfoghat. Hátha a ravasz Nádasdynak csak az a praktikája, hogy -engem és titeket becsaljon az egérfogóba? Akkor egy pallos csapással -ugyan hamar véget vethetne az én királyságomnak. - -Ezt az okot mindenki helyesnek találta. És e szerint János királyból -ezuttal a félelem nagy diplomatát csinált. - -E közben a budai oldalon előnyomult a török derék sereg. A szultán a -Kelenföldén ütteté fel a sátorát, s parancsot adott az ostrom -megkezdésére. A Dunán felszállított ágyuit felállíttatá a várral -szemben. A várvédők egy ágyulövéssel sem háboríták az előkészületet. - -Az első lövésekre nagy rés törött az István tornyon, a második a -középbástyát rongálta meg, a harmadikat nem várta be Nádasdy; de gyorsan -kitüzette a fehér zászlót. - -A mint meghallotta a szultán, hogy Budavára feladta magát, azonnal -sietett, azt saját személyében átvenni. - -S minthogy a lövések által a kapu bejárata betemetődött, lóháton nem -mehetvén fel a várba, a szultán leszállt a nyeregből, s a fedett lépcsőn -gyalog ment fel, nem sajnálva az «arany csizmáit». - -Mikor ezt látták odafenn a várban, hogy a szultán gyalog jön fel, arany -csizmákban, nagy lett a polgárság között a felindulás. Az utczákon sár -volt. A német polgármester, Wolfgang, posztónyiró volt. Nagyhamar -kiteríté a posztóit az utczák mentében, s minthogy mind az nem volt -elég, a házakból a vánkosokat és párnákat hajigálták le az utczára, hogy -a szultán be ne sározza az arany csizmáit. - -Nádasdy azonban nem várta be a szultánt, hanem a mint az a keleti fedett -lépcsőn felfelé lépegetett, ő az alatt a rejtett lépcsőn Pest felé -leballagott, s csónakon átkelt János király kisjenői táborába. - -A szultánt a királyi várban csak Szente uram fogadta, az öreg várnagy, a -ki minden viszontagságban hiven megmaradt a helyén. Másodizben is végig -járta a török császár Hunyady Mátyás pompás vártermeit, s azzal -parancsot adott a jancsár agának, hogy rögtön siessen egy zászló -janicsárral és tíz zulákkal a pesti oldalon táborozó János királyhoz, s -azt minden magyar kiséretével együtt hozza ide, s bánjon el vele -utasítása szerint. - -Azután a polgármestert és a notáriust hivatta maga elé, s tolmács által -tudatta velük rendeletét, mely szerint mindenkinek, a ki Budavárában és -városában lakik, életét, vagyonát és szabadságát biztosítja, s az összes -török katonáknak, halálbüntetés alatt megtiltja a legcsekélyebb kihágást -is a lakosság és a kapitulált katonaság ellenében. - -S az ilyen rendeleteknél a szultán szigorusága ismeretes volt. Egyszer -egy zászlóalj spáhit megtizedeltetett, azért, hogy parancsa ellenére a -buzavetéseket legázoltatták. - -Azzal a szultán ugyanazon az uton, a melyen jött, visszatért Kelenföldi -táborába. Még az éjszakát sem tölté Buda várában. Az a magyar királynak -volt átengedve egészen. - -A jancsárok és zulákok jöttek nagy sietve a pesti oldalról Buda várába. -Hozták magukkal a magyar királyt és fegyveres kiséretét. Olyan sietve -hajszolták őket, hogy a legtöbben azt hitték, hogy most veszteni viszik. -A fehérvári kapun át hozták fel a királyt a várba, egyenesen a királyi -palotába. - -Ott a hajdani trónteremben felállították a trónt, mely egészen török -mintára készült, pompás baldakinnal és kerevettel, rendkivül becses és -drága trón volt! - -Ekkor a csausz-vajda azt kérdé a királytól: - -– János király, látod-e ezt a széket? - -– Látom. - -– Ülj bele a székbe, a hogy az én uram, a szultán megparancsolá, hogy -veled cselekedjünk. - -S azzal a vajda egy intésére négy csausz megkapta a királyt, kettő -könyökénél, kettő a térdeinél fogva, s a levegőbe fölemelve beleültették -a trónba. Aztán ismét, meg ismét fölemelték, háromszor behelyezék a -kerevetbe. Ez volt a trón elfoglalás czeremoniája török szokás szerint. - -Ez megtörténvén, a csausz-vajda következő beiktatási beszédet tartá -János királyhoz, még pedig, hogy az ünnepség tökéletes legyen, tót -nyelven («Slavonica lingua», valószinüleg bolgárul). - -«A legmagasabb Isten megadta neked a szerencsét és hatalmat, hogy a te -Magyarországodon uralkodjál, és más tartományokat is meghódíthass. Élj a -te hatalmaddal.» - -Erre valamennyi csausz, zulák és janicsár három izben arczra borult a -király előtt, ezen kiáltással: - -«A legmagasabb Isten engedje, hogy mindnyájan meghalhassunk a te -lovadnak a lábai alatt.» - -Erre ismét felugrának, s hangosan üvölték háromszor: - -«Allah! Allah! Allah! Hői!» - -S erre valamennyien felkerekedének s gyors iramodással futottak ki a -királyi palotából, onnan végig az utczán, ki a várkapun, se jobbra, se -balra nem néztek, a hogy nekik meg volt parancsolva. - -Nehány percz mulva nem volt egy török sem Buda várában. Zápolya és hivei -egyedül voltak Mátyás király dicsőséges palotájában. - -Így ment végbe János király trónfoglalása. - - - - -XXXV. FEJEZET. IGAZSÁG-E, VAGY MESE? - -Zápolya elérte hát, a miről annyit álmodott, s a mit Fráter György -Lengyelországban megjósolt neki, hogy ott fog ülni fényes Buda várában, -a királyi székben. - -Hajh mennyire más volt ez a Buda vára, miként a hajdani, melyet Lajos -király idejében látott! - -Azt a régit még Szolimán első hadjárata alatt leégették a törökök. A -nádor, primás, kincstartó palotái, a Fuggerek hatalmas házai -elpusztultak, az utczákon nem robogtak a hajdani fényes hintók, a -hordozó zsellyéket nem követte a hajdusereg, semmi kengyelfutó, apród, -alabárdos. A leégett palotákat megvásárolták potom áron a szomszédból -betelepült német iparosok, a nemesi czimerek fölé ki volt függesztve az -olló, a csizma, a perecz, a posztónyiró, a kulcs, a patkó. A hajdani -magas, mázolt cserepes tetőket helyettesíté a deszkázott eszterhaj. -Szekeret sem lehetett látni a piaczon, a szamár volt az egyedüli -teherhordó állat. - -Milyen nagy volt még hat év előtt a lárma a miatt, hogy Buda várában egy -csoport német rontja a levegőt, a magyar nemesség törvényt hozott, hogy -azok mind eltávolíttassanak, most pedig német volt minden, a viselet, a -beszéd, az erkölcs. S János királynak az volt a nagyobb gondja, hogy -ezeket a németeket rábirja szép szóval, maradjanak itten, mert külömben -üres marad Buda vára. Nagy része a lakosságnak meg is nyugodott a -biztatásban. Nekik János király is olyan jó volt, mint Ferdinánd. - -Élelmi szer elég volt felhalmozva a várban. Nádasdy huszezer emberre -számított s féléves ostromra, ahoz mérte az előkészületeit. Aztán kapott -kétezer embert, s tartott a várostrom fél óráig. Így aztán annyi liszt, -szalonna, bor megmaradt, hogy abból a lakosság között is lehetett -szétosztani. - -A király magával hordta a szakácsát, az elkészíté az ebédet az udvariak -számára (még akkor főméltóságok nem voltak, csak jó czimborák) a várost -körülsétálván az urak asztalhoz ülének s hozzáláttak az étkezéshez. - -A hosszu asztal nagy sávolyos abroszszal volt leterítve egész az asztal -hidjáig. Mikor a király elhelyezkedék az asztalfőn: észrevevé, hogy a -kinyujtott lába valami kemény tárgyba beleütődik. Az étekfogónak -megparancsolá, hogy nézze meg, mi az? és távolítsa el onnan. - -Az étekfogó bebujt az asztal alá, s mikor ismét előhuzta a fejét az -abrosz alul, sápadt volt az arcza, egész halálfia lett ijedtében. - -– Jézus Mária! Fölséges uram! - -– No, mit láttál? - -– Nem merem megmondani. - -– Mondd meg bátran! - -– Egy koporsó van itt az asztal alatt. - -Erre a szóra az urak felugráltak a székeikről, csak a király maradt -ülve. Ellenben Nádasdy Tamás elkezdett hangos hahotával kaczagni. - -– Ne ijedjetek meg urak! Monda a volt várkormányzó. Tréfa van ebben a -castrumdolorisban. Ezt a koporsót a derék Besserer generális csináltatá -magának, a kit Ferdinánd király Budavára fővezéréül ide küldött. -Megesküvék, hogy a várat az utolsó csepp véreig védelmezni fogja, s csak -ebben a koporsóban fekve engedi magát kivitetni a várból! Aztán ő volt a -legelső, a ki megszökött, mikor a török Eszéknél átlépett a vizen. Én -aztán megtartottam a butordarabot, igen alkalmas volt a boros átalagokat -elrejteni benne. - -Azzal nagy nevetés között előhuzták a csodálatos bortartó ládát az -asztal alól. Szép gyantáros koporsó volt, a tetején kiverve ezüst -szegekkel «Besserer Szigfrid» neve, a felemelt teteje alatt pedig a -boros átalagok. - -Ez a koporsó volt az első nevetni való tárgy János király trónfoglalási -utjában. - -Az ebédre következett délután azonban egészen lerontá a vidám -hangulatot. - -A várban levő kapituláns német helyőrségből valami négyszázan, s velük -együtt mintegy negyven iparos polgár, felgyülekezék a királyi vár elé s -ott sorakozva, követeik által tudatták a királylyal, hogy ők nem -maradnak tovább itten, hanem hazamennek Bécsbe. - -Mind a király, mind a kisérő urak váltig biztatták és rémítgették őket, -hogy ne menjenek ki a várból. Itt biztos helyen vannak. Ha egyszer innen -kivonulnak, senki sem felel az életükért. De azok megbikacsolták -magukat, hogy ők mennek. Sőt még a városbiró, Wolfgang posztónyiró is -velük akart menni, a gazdagabb polgárokkal együtt. - -A királynak nem volt hatalma őket visszatartani. Nádasdynak pedig nem -engedelmeskedtek, nekik nem vezérük többé! Tehát elkellett őket -bocsátani. - -Az elvonuló német csapatok azután kibontott zászlókkal, teljes katonai -pompával, dobverés mellett vonultak ki a bécsi várkapun át a vörösvári -út felé. A mint azonban a logodi mezőre értek, egyszerre előrohantak az -erdőből a lesben álló janicsárok és lovas szarácsiak s a körülfogott -csapatot elnyomták baromsokaságukkal. Egy sem menekült meg a német -katonák közül. - -A várban maradottak onnan nézték a bástyafokról a kétségbeesett -küzdelmet, mely alig tartott egy óráig. - -A ruháiktól megfosztott holttestek ott hevertek a török tábor másnapi -elvonultáig. A janicsárok a zsidóvárosban vásárt ütöttek a lemészárolt -katonák és polgárok öltözeteiből. János király csak az otthagyott -hullákat eltemettetni jöhetett elő a várból. Ez volt uralkodásának -bevezető lapja. - -… Így adja elő a napok történetét a legközelebbről látott szemtanu, -Szerémi György káplán. - -Mást énekelnek azonban a magyar hegedüsök, s megint mást a török -krónikások. - -Ezek szerint úgy történt Buda vára megostromlása, hogy Nádasdy Tamás -végső lehelletéig védte Buda várát, s a török sereg első rohamát vitézül -visszaverte. De miután a törökök egy tüzakna felrobbantása által a -várfalon rést ütöttek, a fellázadt német katonák rárohantak a vezérükre, -megkötözték s börtönbe zárták. Maguk aztán kapituláltak s átadták a -várost a töröknek. - -A győzelmes basák ott találták Nádasdyt a börtönben meglánczolva. Menten -a szultán elé czepelték, a ki elmondatta magának a magyar vezérrel a -várvédelem történetét. E fölött a szultán haragba jött s azt parancsolá, -hogy Nádasdyt foglyul kell küldeni Sztambulba. Vitték rögtön a hajókhoz. -Mikor azonban a Dunaparton a csónakokhoz értek, Nádasdy kiszabadítá -magát az őrei kezéből s egy csónakba beleugorva, az egész török hajóhad -szeme láttára átevezett egyedül a Dunán, s János király táborába -menekült. Ekkor megint a németekre haragudott meg a szultán a vezérükön -elkövetett árulásért s mint áruló hitszegőket méltán és érdemük szerint -konczoltatá fel szeme láttára. - -Hát így sokkal szebb a történet, s a magyar vezér vitézségének és a -török szultán nagylelkűségének öregbítésére szolgál. Magam is elismerem, -hogy mint költőnek, inkább ezt a mesét kellett volna igaz történetül -elfogadnom, mint az igazat elmesélnem. Mégis az utóbbit választottam, -mert magyar hegedűsök, török krónikások az ő uraik asztaláról -duskálkodtak, azoknak hizelkedtek, de a szegény káplán együtt koplalt a -királyával, s soha sem hizelkedett neki. - - - - -XXXVI. FEJEZET. AZ ANGYALI KORONA. - -Szolimán szultán másnap az egész táborával felkerekedett és megindult -Bécs felé. - -Útközben Ajász basa meglepte Visegrádot, s minden nevezetesebb -ellenkezés nélkül elfoglalta. Várvívás nem volt czélja e hadjáratnak, de -Visegrádot a szultán kivánta elfoglaltatni, mert a futtában elfogott -Perényi Péter koronaőrtől megtudá, hogy ott van Magyarország angyali -koronája. - -Ekkor aztán a fogoly koronaőrt, a koronával együtt felküldé Budára János -királyhoz. - -Zápolya könnyen megbocsátá Perényinek a hűtlen elpártolást, a koronával -együtt való visszapártolásért s ezzel az egygyel is szaporodott a főurak -száma szomoru fényü udvarában. A két első híve fogolyként került hozzá, -Nádasdy és Perényi. Jó kezdet! Harmadiknak önkényt jelent meg Petrovich -Péter, rokona. - -Szent-Ferencz hittérítő napján kapott János király Bécs alól egy a -szultán által diktált levelet, ilyen tartalommal. - -«Tiszteletreméltó barátom! Örüljön felséged, mivel a te ellenségeidet -Bécsben körülszorítottam, hogy az Iszter folyóból vizet nem meríthetnek, -sem nyilást nem találnak, melyen át városukból kimenekülhessenek, mert -az én népeim körül fogták aztat; annálfogva rövid időn mindjárt azonnal -el lesz foglalva Bécsnek városa». - -A Szent-Ferencz napjára egy hétre következő Szent-Lukács napján azonban -olyan goromba idő állt be, a mely derék télnek is bevált volna. -Kegyetlen északi széllel jött a hóförmeteg, s ez ellen nem volt Allahnál -segítség. A törökök szakálla nem volt szokva a zuzmarához, kopasz -tarkója a hóeséshez. Semmi parancsszó nem volt képes ott marasztalni a -török hadsereget. Mind felszedték a sátraikat s takarodtak sebesen Bécs -alól. - -Szolimán gyors szekereken előre küldé az ácsait, hogy készítsenek Buda -és Pest között hidat. Takarodót fuvatott. Azon az uton, a melyen jött, a -Dunán tul, visszamennie nem volt tanácsos, mert annak a környékét már -jövet kiélte a török sereg, a Dunán innen még volt élet. - -Negyednapra készen állt a hid a két város között. Jó, erős hajókon épült -hid: olyan széles, hogy három teve elmehetett rajta egymás mellett. Ezen -a hidon kellett átvonulni az egész török hadseregnek. A basák, agák a -hid mentében csónakokon követték az ezredeiket, s buzogányokkal ütötték -a rendetlenkedőket. Éjjel is tartott az átvonulás, a mikor nagy üstökben -égő szurok világosítá meg a hidat. - -A mint János király értesült róla, hogy Szolimán megérkezett Ó-Budára, -eléje sietett egynehány erősszivü barátjával; mindössze a két barát -(Ferencz és György), Verbőczy és Petrovich. A többi félve hátramaradt. -Azok között volt a nem rég érkezett Várday, esztergomi primás és Perényi -Péter, a kik János királynak meghódoltak. - -A szultán sátorában ismét magányosan tanácskozott a két uralkodó, -Mehemet tolmácsolása mellett s Szolimán megigérte Jánosnak, hogy jövő -évre újból megindítja a Bécs elleni hadjáratot. - -Nyolcz álló napig tartott a török sereg átvonulása a pesti oldalra. - -Végre elérkezett Szent-Dömötör napja, a ki is a magyaroknak különösen -tisztelt szentje vala: úgy hogy a juhászok, gulyások, csikósok ennek a -napjától számították az esztendőt, a nagy alföldi városban Szögedében -külön temploma volt, ékesen faragott szobrával, kinek is minden neve -napján új subát tettek a vállára. Midőn Hunyady Mátyás király Szegeden -országgyülést tartott, meglátva, hogy Szent Demeter vállán igen -disztelen suba volna, levétette azt onnan, s saját drága bársonyos, -prémes és bogláros mentéjét akasztá a nyakába, a hogy ez a szentek -történetében olvasható. - -Ezen a napon költözött át a Dunán Szolimán fényes parádével. - -A Budán talált huszonnégy ágyuból tizenkettőt elvitt magával, -diadaljelül, a hátrahagyott tizenkettőből János király üdvlövéseket -durrogattatott a szultán tiszteletére: olyan jó sikerrel, hogy négy -«szakállas» szétrepedt. A mellett a trombitások és siposok igen szépen -hangicsáltak. - -A szultán sátorát a gubacsi pusztán állíták fel, s pihenő napot -tartottak. - -Ez alatt Szolimán felizent Budára János királyhoz, hogy szeretné -meglátni az «angyali koronát». - -Zápolyának nem lehetett ingadozni az ösztön ellen. Az a korona bizony a -szultán kegyéből jutott az ő kezébe vissza. Még is saját személyében -vitte azt át, lovon ülve, a szultánhoz, a Rákos mezejére, a kivel most -már harmadszor találkozott. - -A szultán pompás aranyozott háromlábura helyezteté el a koronát s azután -karonfogva János királyt ismét elvezeté őt az istállójába, s -megajándékozá egy fehér arab ménnel és azzal a fekete paripával, melyen -saját maga lovagolt a hidon keresztül. Azonfelül ingyen ajándékba -átengedé a királynak a nagy derék hidat, melyet a két város között -veretett s az összes keresztyén foglyokat, a kiket a janicsárok -rabszijra fűzve magukkal hurczolának. - -Ezen való örömében János király egészen megfeledkezett a koronáról. - -Csak midőn Budára visszakerült, a szultán ajándékainak jó hirével s a -primás kérdésbe tevé előtte, «hát a szent korona hol van?» akkor jutott -eszébe, hogy azt bizony ott felejtette a szultán sátorában. - -«Vissza pedig nem mehetek érte, mert én már a szultántól bucsut vettem, -összeölelkeztünk, csókolóztunk: nem lehetek olyan goromba, hogy most -megint visszamenjek hozzá a koronáért». - -«Azt pedig vissza kell hozni!» Kiálták minden oldalról a hivei. «Menjen -hát érte más!» - -A primás és Perényi szánták rá az életüket, hogy elmenjenek a félelmes -oroszlán barlangjába, visszakövetelni tőle Magyarország legszentebb -kincsét, az angyali koronát. - -A szultán kegyesen fogadta mind az egyházfejedelmet, mind a bánt. -Megértve a tolmácsa által azoknak a rangbeli méltóságát, előttük is -ismétlé a királynak tett fogadását, hogy Magyarországot, a Szerémségét, -s Boszniának azt a részét, melyet Ulászló birt, átengedi János királynak -a váraival együtt; és követelte a két főúrtól, hogy esküdjenek előtte -hűséget János királynak, a mit azok teljesítettek is. - -Ez alatt megpillantá Várday Pál érsek az állványra tett koronát. - -– Mit keres a magyarok koronája e helyütt? Kérdezé a szultántól. - -A nagyúr dölyfösen felelt. - -– Ha volt, volt a magyaroké, most pedig a törököké. Csak azért akartam -meglátni ezt a koronát, mert azt beszélik róla, hogy az angyalok hozták, -s mi törökök nagyon tiszteljük az angyalokat. Akartam látni, hogy hát -milyen drága köveik vannak az angyaloknak? De bizony mondhatom, hogy -nagyon közönséges drágakövek, nem sokat érnek». - -A primás és a bán készen volt a feleletre. Előszedték a saját -drágaköveiket, melyeket kincstárukból hoztak el s felajánlák azokat a -szultánnak, váltságul a koronáért. - -A gyémántok, rubintok, zafirok nagyon megnyerték a szultán tetszését. - -– No hát vigyétek vissza a koronátokat a királynak, viselje egészséggel. - -Előbb azonban a szultán felpróbálta a fejére a koronát, s utána a jelen -volt basák, Ibrahim, Ajász, Mehemet, mind játékot űzve a szent -ereklyéből, sorba feltevék azt kopasz tarkóikra: úgy adták át végül a -primásnak. - -A két főúr vágtatva sietett vissza Budára a koronával. - -Midőn a primás elmondá a király és az udvariak előtt a történteket s a -midőn odaért, hogy azt az angyali ereklyét hogy illeszték egymás után a -fejeikre a török vezérek, kicsordult a könny a főpap szeméből s mint a -zápor hullott a kezében tartott, a kebléhez szorított koronára s ez a -könybaptisma lemosta a foltot a szent ereklyéről. - -A többi is mind sirt, a ki csak jelen volt, maga a király is úgy sirt -mint egy gyermek. Csak egy ember volt, a ki visszafojtotta a -könyhullatását, Fráter György. Összefont karokkal ott állt és -hallgatott. Magában gondolá: «Az arany rozsdáját, a korona foltját, -csupán csak forró vér moshatja tisztára». - - - - -Lábjegyzetek. - -[Footnote 1: Georgius Sirmiensis, a király káplánja, kinek adataira -támaszkodtam, abban a téves felfogásban, miszerint Izabella Zsigmond -király első nejének, Zápolya Borbálának a leánya, folyvást Zápolya -hugának nevezi a királyleányt, következetesen «ancillá»-nak czímezve a -király «leányát». (Szolgáló.) J. M.] - - - - -TARTALOM. - -ELSŐ KÖTET. - - I. Fényes Buda vára! 1 - II. Magister kaminarius 27 - III. «Nem férfi, csak inas!» 64 - IV. Fráter György 72 - V. Dobzse László 80 - VI. «A mi Urunk.» 90 - VII. Pára és lélek 109 - VIII. A márvány-ara 112 - IX. Több fény, több homály 123 - X. Törvényszék egy halott fölött 130 - XI. Fokról-fokra 138 - XII. Vissza! 142 - XIII. «Ultimus surculus masculus» 143 - XIV. Kisértetek és kisértések 158 - XV. «Hanyatló szép hazám» 174 - XVI. Szent Pál feje 177 - XVII. «Lutherani comburantur» 185 - XVIII. A király haragja 188 - XIX. Sok beszéd, semmi tett 199 - XX. Az ős-országgyülés 215 - XXI. A kalandosok 230 - XXII. Mohácsnál 237 - XXIII. Két király egy országban 251 - XXIV. A sajóládi remete 260 - XXV. Hogy csinálják az ellenségeket 262 - XXVI. Az «egy» magyar 266 - XXVII. A királyhalál legendája 271 - XXVIII. A lengyel fehér asszony 275 - XXIX. A titkos ellenség 279 - XXX. A védő angyal 284 - XXXI. «Flectere si nequeo superos, Acheronta movebo» 290 - XXXII. A világosvári tréfa 297 - XXXIII. «Több is veszett Mohácsnál!» 301 - XXXIV. A trónfoglalás 309 - XXXV. Igazság-e vagy mese? 318 - XXXVI. Az angyali korona 322 - -FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA. - - -[Transcriber's Note: - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -29 |tudní |tudni - -52 |míntha |mintha - -93 |Corvin-könytár |Corvin-könyvtár - -168 |nyngodalmas |nyugodalmas - -179 |Ottt van |Ott van - -208 |egész nemssség |egész nemesség - -234 |kíabálták |kiabálták - -245 |teremteni! |teremteni!» - -265 |Esz-gomból |Esztergomból - -301 |együtt. |együtt.» - -325 |hát a szent |«hát a szent] - - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK FRÁTER GYÖRGY (1. RÉSZ) *** - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the -United States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this eBook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that: - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation's website -and official page at www.gutenberg.org/contact - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without -widespread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our website which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This website includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. |