diff options
| author | nfenwick <nfenwick@pglaf.org> | 2025-01-23 07:52:22 -0800 |
|---|---|---|
| committer | nfenwick <nfenwick@pglaf.org> | 2025-01-23 07:52:22 -0800 |
| commit | a9ef6785c5c19e71a84cd0d1e665b168a8e92202 (patch) | |
| tree | 9aadee281388d8ff51e05e8284ff9b93e7a7cf7d | |
| parent | b697d70304a05835ebdfc446673bf80b1affb0f5 (diff) | |
| -rw-r--r-- | .gitattributes | 4 | ||||
| -rw-r--r-- | LICENSE.txt | 11 | ||||
| -rw-r--r-- | README.md | 2 | ||||
| -rw-r--r-- | old/64688-0.txt | 12903 | ||||
| -rw-r--r-- | old/64688-0.zip | bin | 249246 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/64688-h.zip | bin | 307647 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/64688-h/64688-h.htm | 11259 | ||||
| -rw-r--r-- | old/64688-h/images/cover.jpg | bin | 45775 -> 0 bytes |
8 files changed, 17 insertions, 24162 deletions
diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes new file mode 100644 index 0000000..d7b82bc --- /dev/null +++ b/.gitattributes @@ -0,0 +1,4 @@ +*.txt text eol=lf +*.htm text eol=lf +*.html text eol=lf +*.md text eol=lf diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt new file mode 100644 index 0000000..6312041 --- /dev/null +++ b/LICENSE.txt @@ -0,0 +1,11 @@ +This eBook, including all associated images, markup, improvements, +metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be +in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES. + +Procedures for determining public domain status are described in +the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org. + +No investigation has been made concerning possible copyrights in +jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize +this eBook outside of the United States should confirm copyright +status under the laws that apply to them. diff --git a/README.md b/README.md new file mode 100644 index 0000000..9969cec --- /dev/null +++ b/README.md @@ -0,0 +1,2 @@ +Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for +eBook #64688 (https://www.gutenberg.org/ebooks/64688) diff --git a/old/64688-0.txt b/old/64688-0.txt deleted file mode 100644 index 532aa37..0000000 --- a/old/64688-0.txt +++ /dev/null @@ -1,12903 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook of A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések, by -Mór Jókai - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this eBook. - -Title: A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések - -Author: Mór Jókai - -Release Date: March 04, 2021 [eBook #64688] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -Produced by: Albert László from page images generously made available by - the Google Books Library Project - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A BARÁTFALVI LÉVITA; UJABB -ELBESZÉLÉSEK *** - -JÓKAI MÓR ÖSSZES MŰVEI - -NEMZETI KIADÁS - -XCIV. KÖTET - -A BARÁTFALVI LÉVITA * UJABB ELBESZÉLÉSEK - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK KIADÁSA - -1898 - -A BARÁTFALVI LÉVITA - -UJABB ELBESZÉLÉSEK - -IRTA - -JÓKAI MÓR - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK TULAJDONA - -1898 - - - - - - -A BARÁTFALVI LÉVITA. - - - - -ELŐSZÓ. - -Most harmincznyolcz esztendeje, hogy az «Elátkozott család» czímű -regényemet az olvasó közönség elé bocsátottam befejezetten, de mégis -befejezetlenül. Annyiban egész volt a történet, hogy a vezéreszme -kiszenvedett benne, az ellentétek összesimultak, átokmondó és átokviselő -együtt bukott el s együtt megnyugodott; de fönmaradt a rejtély: mi lett -a regény fiatal hőseiből, akik eltüntek, családjaikra nézve meghaltak, s -a kiket aztán egy harmadik halálra keres – s a kinek arra nagyon erős -oka van. - -Azon művem utószavában azt igérem, hogy majd megirom én ennek a -rejtélynek a kibonyolítását egy ujabb regényben, a minek a czíme: «A -barátfalvi lévita.» A befejezett regény annyit fecseg ki a titokból, -hogy a kalandor hős valahol a Bükk rengetegeiben él elrejtőzve, mint -lévita. - -Azóta én folyvást viselem ennek a regénynek a tárgyát, mint Jupiter -viselte a fiát, Bacchust, a testében (hohó! ne kezdjük olyan magasan!) -mint rossz adós a váltóóvást a zsebében, a nélkül, hogy az adósságom -leróttam volna. - -Nagyobb adósságaim voltak, azokat kellett lefizetnem. Irányregények, -négy-öt kötetesek. Kedvencz eszméim, a mikbe szerelmes voltam, aztán meg -egyéb certa quoniam. - -Most azután elkövetkezvén a karácsonyhava, ismét elővesz a -lelkiismeret-furdalás: számadásrendezés. Kinek tartozunk még? Minden -adósságunkat tisztáztuk már? Nincs már semmi gondunk? Rábizhatjuk -egészen a kis Jézuskára, hogy aggassa tele a karácsonyfát annak az -ártatlan léleknek gyermeki örömére, a ki még hisz, szeret és remél: -többet nem tud. - -Azt kérdezi tőlem a minap (nyomtatott levélben) egy irópajtásom, hogy -mondjam meg neki, mikor volt a legboldogabb karácsonyom életemben s mi -volt annak az okozója? Azt hiszem, hogy mind az ezer fölszólítására azt -a választ fogja kapni: «a mikor az anyám karján ültem s vártam, hogy az -angyal mikor csönget. Kinyilik az ajtó, tündöklik a karácsonyfa s én -megtudom, hogy mit hozott nekem a kis Jézus». Mindenki ugyanezt -felelheti arra, nem mást. - -De én nem így felelek rá. Nálunk nem csináltak karácsonfát, Bethlehemet -sem mutogattak; puritán szokásokat tartottunk. - -Nekem a legboldogabb karácsonyom volt 1848-ban. - -Útban voltam; világosan szóljunk: futottam. Kergettek. A hátam mögött -villogott az ég, nem villám volt, hanem ágyúlobbanás, vert sereg utóhada -védte a visszavonulást. Fejem fölött károgtak a hollók, varjuk; azt -mondták, rám várnak, vagy hogy nem kár értem, nem értettem egészen. Az -út rögös volt, a hó még csak szállingózott. A szekérnek nem volt ernyője -s rajtam csak egy karbonari felleghajtó, köröskörül sík pusztaság, aztán -madárfagyasztó hideg, a milyen azóta soha. A mi rajtam volt, az volt az -enyim. A szállás, a hova az éjszaka betérített, fűtetlen szoba volt, a -vendégség fekete kenyér és szalonna, fagyos; az ágy földrevetett -zsuppszalma, melyben az egerek czinczogtak éjszaka, reggelre az -ivópoharamban jéggé fagyott a víz; fölébresztett a megzörrenő ablak, -ágyúdörgés kopogtat: «odább, odább». A ködtől nem látszik a vidék. A -ködtől nem látszik a remény!… De mellettem volt a szép, ifjú feleségem, -a ki szeretett, s minden nyomort, búbánatot megosztott velem… Ez volt az -én legboldogabb karácsonyom. - -Ez az oka, hogy így karácsonytáján elővesznek azok a nyugtalankodó -érzések, a mikről nem tudja az ember, hogy mit akarnak, biztatnak-e? -vádolnak-e? valamire visszaemlékeztetnek-e? vagy talán valamit -visszakivánnak-e? Fájnak-e vagy jólesnek? Most is olyan köd előttem, -mint akkor. - -Az ilyen kedélybizsergésben jut eszembe az 1858-ból fönmaradt adósság: -az olvasónak megigért regény. Itt élt az óta folyvást, mint a fába nőtt -béka, a fejemben, hozzuk napvilágra, hátha még megél? - -Minthogy azonban a mai napság olvasóiról bajos föltennem, hogy -emlékeznek a harmincznyolcz év előtt olvasott regényemre, jobbadán még -nem is születtek akkor, annálfogva legyen megengedve nekem, hogy ezen -regényben a megelőző történetből itt-amott az elszakadt fonalakat a -régivel összekötögessem. - -Üdv az olvasónak! - -1896. Deczember 14. - -_Jókai Mór._ - - - - -I. A BŐJTÖS EBÉD. - -Karácsony előtti pénteknap volt. - -Ezt azon időkben nagyon megszokták ünnepelni Miskolcz városában. - -A három római katholikus templom tornyaiban, egymást fölváltva, zúgnak -az ájtatosságra hivogató harangok. Hogy a reformátusok és evangelikusok -templomainak tornyaiban nem zúgnak, arra azoknak harminczhárom okuk van. -Az első az, hogy nincs harangjuk. Tornyuk sincsen; templomuk is csak egy -van, fönn az Avas hegytetőn, régi erős építmény; nem messze tőle egy -torony, de ez csak ellenséget megfigyelni való őrtorony. Csak ötven -esztendővel később épült az a mostani a város közepén. - -De vármegyeháza már volt, szép emeletes épület, abban lakott az első -alispán. A másod alispán a saját nemesi salva guardiájában rezideált. - -Vározháza még nem volt. A biró a saját házában tartotta a hivatalát, a -mire könnyű volt rátalálni az ajtaja mellé kitett kalodáról. - -A vármegyeházánál kék mondúros hajdú strázsál kivont karddal, alá s föl -sétálgatva a hosszú kapu alján végig nyújtott gyalogjárón. Valahányszor -a kapuhoz kerül, kidugja rajta a fejét. - -Mikor aztán egyszer megint kikukkant a kapuajtón, jó szerencse, hogy ki -nem szúrta a szemét annak a belebotló alaknak, a kinek a háromszögletű -kalapjával összeütötte a csákóját. - -– Holberdó! Ki vagy, ha Istentől vagy? - -A jövevény csakugyan megijedni való figura volt. Olyan magas, mint az -ó-testamentomi góliát; a háromcsücskéjű kalap egész a szeméig lenyomva, -a hosszú bő fekete köpönyeg pedig az orra hegyéig átvetve. - -– Pardon! dörmögé az a köpönyeg alól. - -– Semmi pardon! Mi van az alatt a köpönyeg alatt? - -A magas urnak szét kellett tárnia a köpönyegét, hogy fölfedezze az -alakját. - -S a fegyveres őrnek bizony elég sok fölfedezésre méltója akadt. - -– Micsoda haczuka! Milyen habdák! Pulider meg nincs? Hát ebben a -bőrtokban mi van? - -– Vadászpuska. - -– Hát nem tudja az úr, hogy puskával nem szabad a vármegye házába -belépni? Ide vele! - -S a látogató urnak meg kellett engednie, hogy a strázsa elvegye a -vállára akasztott puskát; akkor aztán a fegyverzet kiegészítő részét, a -vadásztáskát is odaadta neki; de még a köpönyegét is rábizta; azokat -mind egy szegre fölakasztá a rendnek éber őre. - -Akkor kérdé, – hogy «hová igyekezik az úr?» - -– A vicispánhoz. Hol a szállása? - -– No né, a bolond? Hát már most én tudjam, hogy hol a vicispánnak a -szállása? - -– Hát nem tudja kend? - -– Hiszen kettő van. Első vicispán, meg második vicispán, az egyik itt -lakik, a másik amott. - -– Hát az első vicispáné. - -– No már azt megmondhatom. No hát úgy beszéljen az úr. Szóbúl ért az -ember. Hát csak itt menjen be ezen a grádicson, azután végig a folyósón, -mindjárt rátalál az ajtajára. - -– Numeró hány? - -– Nincs itt semmi numeró, csak a szag után induljon az úr; a mely -szobaajtón keresztűl fenyőmag-füst illamlik kifelé, az az első vicispán -kvártélya. - -Az a fenyőmag-füst a parasztbűz elölésére való. - -Az idegennek látszó s a kiejtéséről még inkább hallatszó uri ember -sietett föl a lépcsőkön, két fokot lépve át egyszerre; csakugyan -rátalált az igazi ajtóra, melyre kivülről a statárium volt kiszögezve. -Benyitott rajta. Az előszobában nem talált sekit. Hosszú falóczák voltak -a fal mellett, kikopva a rajta üléstől, a fal elég barna a -hozzátámaszkodástól. Itt uralkodik a fenyőmag-füst illata. - -Onnan benyitott egy másik szobába. Ott sem volt senki. Az ablaknál volt -két iróasztal, négy székkel. Nagy ólom kalamárisok, fa porzótartókkal, -nagy ollókkal, a mik lánczczal voltak odakötve az asztal korlátjához, -hogy valaki el ne vihesse. A padló szép tarka a tintacsöppektől. Ezt a -szobát dominálja a dohányfüst aromája. - -Még beljebb hatolt egy harmadik szobába. Az már terem volt nyitott -almáriumokkal, a mik tele voltak akták csomagaival, súlyos pandektákkal, -középen egy hosszú zöld asztal, a mellett tizenhárom bőrös szék. Ebben a -teremben az ócska papiros doha előkelősködött. - -A harmadik teremben sem talált senkit. - -No innen ugyan mindent ellophatnának. - -Ha ugyan akadna olyan bolond tolvaj, a ki ezt a mindent ellopja. - -A szomszédteremből végre emberjelző neszt hallott: tányércsörömpölést. - -Oda is benyitott. Ott már kellemes illat fogadta: az eczettel volt -kifüstölve. - -A pohárszékek, almáriumok, tányértartók elárulták, hogy az az ebédlő. De -még inkább a hosszú asztal a középen, mely végig volt terítve fehér -sávolyos abroszszal, de teríték csak egyetlen egy volt rajta: az -asztalfőn; két ezüsttányér egymásra téve, mellette ezüstnyelű kés, -villa, kis kanál, nagy kanál, merőkanál, sótartó, borstartó és egy -aranyozott ezüst pohár. - -Az asztalnál egy hajdú serénykedett, kék mondurban, zöld zsinórral, -sárga pitykékkel, piros nadrágban, sárga csizmában; a haja fekete volt, -hátul czopfba fonva, a bajusza is fekete, hegyesen előre viaszkolva. - -– Az első vicispán urat keresem! – sietett az idegen úr idejöttét -igazolni a rábámuló hajdú előtt. – Jelentsen be nála! - -– A tekintetes első vicispán úr templomban van áhitatoskodni. - -– Hát a vicispánné? - -– A tekintetes vicispánné asszony pedig nem lakik a vármegyeházán, hanem -otthon a dominiumán a saját kastélyában. - -– Valami kanczelistája vagy secretariusa csak van a vicispánnak, a kivel -beszélni lehet. - -– Igen is van négy patvaristája, de azoknak ma, ünnep lévén, vakácziójuk -van, otthon ebédelnek a mámijaiknál. - -– Hát akkor majd megvárom a vicispán urat, a míg a templomból haza jön. - -Azzal nem várva a «tessék»-et, elhelyezé magát a nagy bőrkanapén, a két -lábát szétnyújtva a kappenstiblikkel. - -– Az én nevem báró Kadarkuthy Viktor. - -– Az én nevem pedig János. - -A hajdú azt hitte, hogy így illik az. - -– Ne hát hallja kend, János, mindig ilyen átkozott hideg van a -vicispánnak a szobáiban, mint most? - -Azok még aznap nem voltak befütve s a báró sajnálta már nagyon, hogy a -köpönyegét odalenn hagyta az őrszobában. - -– De majd mindjárt meleg lesz itt, csak a rabok feljöjjenek. - -S nem sokára hallatszott a csörömpölés, a mit a rabok a lábukra -kovácsolt harminczhárom fontos vasakkal eszközölnek s az első dörömbölés -az ebédlő kályhájában. - -Kivülről fütöttek minden kályhát, kit a folyósóról, kit a konyhából, az -volt az igazi uraság. - -Az a kemencze valódi osgyáni gelencsérremek volt, felől nagy római -urnával. Elfért benne egyszerre egy fertály öl fa. - -A János hajdú elővett a szekrényből egy mázos fazekat, aztán meg egy -czinkanalat. - -Mingyárt megmagyarázta a dolgot a báró úrnak. - -– Mert hát, tetszik tudni, ennek a kályhának az a virtusa, hogy a mikor -belegyujtanak, akkor egy darabig füstöl, de csak addig, a míg a fa jól -lángra nem kap. A tekintetes vicispán úr osztég nem szereti a -kályhafüstöt. Azért nekem mindig ki kell ókumlálni, hogy melyik -hasadékon füstöl a kályha, azt azután én nagy hirtelen bekenem ezzel a -szilvalekvárral, ez arravaló. De hát minden fütésnél más-más hasadékon -füstöl. Ahun van ni! Nem mondtam? Most meg épen a tetején füstöl. - -Azt azután egy székre fölhágva kellett elfojtani, a mit János hajdú -csakugyan a lekvárba mártott czinkanál nyelével eszközölt ki. Akkor -aztán ropogott, pattogott a tűz a kályhában. - -Egy kis füstszag mégis csak maradt a szobában. - -Ezen pedig akép segített a János, hogy egy megtüzesített vaslapátot -hozott be s arra porrátört czukrot hintett: azzal tömjénezte be az -ebédlőt. - -A báró kezdte már érteni, hogy miért kell az első vicispán lakására a -szagáról rátalálni. - -– No most mindjárt jön a tekintetes vicispán úr a templomból, mondá -János. Hallom a minoriták kis tornyából a csengetyűszót. Vége lesz a -misének. Csak tessék addig itt mulatozni. - -Azzal kivitte a vaslapátot, az a konyhába való s magára hagyta a -látogatót. - -A báró följegyezte magának azt a nagy bizalmat a cseléd részéről, a ki -őt, az először látott idegent magára meri hagyni ennyi ezüstnemüvel. - -Ebbeli büszkeségében aztán egészen elbizta magát. Megnőtt a taraja, a -hogy a német szólásmód tartja. - -Odaállt az ebédlői nagy tükör elé, a minek a rámája is csupa tükör volt, -csupa köszörült üvegből s végig nézte magát. - -Igazán volt miben gyönyörködnie! - -Ha egy kicsinyt meggörbítette a nyakát, hát még az arczát is megláthatta -a tükörben, külömben az arcza már a tükörráma czikornyái között -sokszorozódott. - -A pofa impertinens szőke volt, olyan serte hajlamokkal biró hajjal, hogy -azt hátul sehogy sem lehetett becsületes czopfba csavarintani, -mindenfelé álltak ki a szálak a hajtáskából, úgy végződvén a záró -máslinál, mint egy elnyűtt meszelő; a két halántékot fedő hajbodrok -pedig, a miket úgy híttak, hogy «vuklik», valószinűleg régen nem lévén -fölsütve, kiegyenesültek és meredtek szerteszélyel. Az arcza rosszul -volt borotválva és összemetélve; ez bizonyosan saját munkája volt, hanem -egy nagy vágás a szem végétől a száj szegletéig, az idegen manupropria -lehetett rajta. A világos szőke hajszínnel disharmoniában álltak a -szúros fekete szemek, szőke pillákkal környezve s lilaszín karikákkal -körülfogva. Bajusza egy csöpp sem volt, a mire pedig nagy szüksége lett -volna vastag, duzzadt ajkainak, a mik valóságos vadállati kifejezést -adtak az arczának. Az álla messze előre nyúlt, két szakaszra válva s az -egyik részéből nagy bibircsó meredt elő, az az egy volt szakállal -ellátva. - -S ennek a fizimiskának a kiegészítéseül még valami olyan idegen szabásu -öltözetet viselt, a milyent soha a magyarok nem láttak sem itthon, sem -Bécsben, a hová nagyon sokat jártak. Valamikor meggyszínű bársonykabát, -nagy lapos arany gombokkal, megkopva, megtükrösödve, szinehagyott tarka -himzésekkel az elején; mellénye czombig érő, virágos selyem, elől -kiforduló drága, de bepiszkolt csipkefodrokkal. Valamikor sárga -szarvasbőr nadrágján sötét zsirfoltok. A francziák ez időben buggyos, -sok ránczú «culotteot» viseltek, a lábszáron selyemharisnyát, és csattos -czipőt. Ez pedig végezte mindezt egy lovászmesterre szabott türt szárú -lovagcsizmával, a mire hosszúnyelű sarkantyuk voltak szíjjal fölkötve. - -Félrehúzta a száját a tükörbe nézve. - -– Elég czudar vagy, úgy-e? dörmögé. Az a jó. - -Nagyon meg volt elégedve magával. - -Egyedűl maradván, elkezdett alá s föl sétálgatni a teremben. Végtül -végig mérte nagy léptekkel. - -Az első sétánál tizenhárom volt a lépés a terem egyik ajtajától a -másikig; az utolsónál már csak tíz. Minden tournál belenézett a tükörbe. - -Egyszer aztán azon kezdte magát észrevenni, hogy izzad a homloka. - -A nemrég oly farkasordító módon hideg terem kegyetlenűl be volt fütve. A -rabok ugyancsak bepörnyeztettek. - -Ez meg már nagyon is sok a jóból. - -A János hajdú mondhatná már nekik, hogy ne fütsenek többet. - -Hanem a János hajdú nem mutatta többé magát. - -S a rabok még egyre zuhogtatták onnan kívülről a hasáb fákat a kályha -oldalához. - -A báró rászánta a fejét, hogy maga megy ki a folyósóra, ráparancsolni a -rabokra, hogy hagyják már abba a pokolban teljesítendő munkájukat. - -Az ebédlő ajtaján kimehetett, hanem a tanácsterem ajtaját már alaposan -bezárva találta maga előtt. - -Ahá! A János hajdú nem olyan együgyű ficzkó, mint a milyennek látszik; -ha a vad idegen látogatót egyedül hagyta az étkező-teremben azzal a sok -ezüstneművel, volt ahoz való esze, hogy a következő szobának az -ajtajában kétszer ráfordítsa a kulcsot, hogy az el ne illanhasson onnan. - -Ez már aztán dühbe hozta a bárót. - -Hogy őt a hajdú ide bezárta. Hát fölteszi róla, hogy ő tolvaj. El -kezdett az ajtón dörömbözni a két öklével, meg a sarkaival. Mind hiába. -Még két szoba volt azontúl, senki sem hallotta sem a zuhogást, sem a -káromkodást. Az ablakok a rabok udvarára nyiltak, s azok annál jobban -fütöttek, minél inkább kiabált rájuk az ablakon keresztűl. - -Az ablakokat pedig nem lehetett kinyitni, mert azok kulcsra jártak. - -A szobák levegője a gözfürdő hőmérsékével kezdett vetekedni. - -A báró kinjában minden okiratos almáriomot fölnyitogatott, hogy azokból -csaljon elő egy kis hideg levegőt. Az ugyan dohos volt, de még is -enyhített. Aztán egynémely aktának a czímzetéből megtanulta, hogy az -első viczispánnak a neve Thomasius de Dédes, de eadem et Sajó-Balaton; a -czíme pedig «perillustris et generosus vice comes.» (A mit eddig nem -tudott.) - -Azután levetette a bársony frakkját, meg a hosszú selyem mellényét, hogy -a hőséget elviselhesse. Olyan veres volt már az arcza, mint a főtt rák. - -Végre kulcsot hall nyikorogni az ajtózárban. - -Odarohant dühösen, elszánva, hogy a János hajdút menten agyonüti, a mint -keze ügyébe kerül. - -Nagyot bámult aztán, mikor az ajtó kinyilt s nem a Jánost látta maga -előtt, hanem egy másik hajdút. Amannak fekete volt a haja, hegyes a -bajusza, ennek meg fehér a haja, csavarintott a bajusza; de sürű fekete -szemöldökű, hosszúkás, csutoraalakú ábrázatja. - -– Hát kend nem a János? - -– Nem ám. Én a Tamás vagyok. De hát az úr kicsoda? Hogy kerül ide? - -– Én báró Kadarkuthy vagyok. A viczispán urat keresem, s a gazember -hajdu, a János, rám zárta az ajtót s rám fűttette a kályhát. - -– Az ám. A János a fűttető hajdu, én meg a szellőztető hajdu. - -– No hát szellőztesse ki iziben ezt a Sidrák-Mizsák-Abednegó -kemenczéjét. - -Tamás megcselekedte, nála volt az ablakzár generáliskulcsa. Kitárta az -ablakokat. A betóduló hideg légtől a szobában levő párázat egyszerre -hókristálylyá alakult. - -A báró odaállt az ablakba azon nekivetkőzötten. - -– Ne álljon az úr az ablakba, mert csúzt kap. - -– Nem kell locsogni. Én jeges vízben fürdöm. Nem árt meg semmi. - -Hát a Tamás hajdu nem szólt többet; hanem átment az ebédlőből, a többi -szobákban is kinyitogatni az ablakokat. Itt ez a szokás. Először -kegyetlenül befűtenek, azután kinyitogatják az ablakokat. Van a -vármegyének fája elég. - -Ekkor azután jól kihűtőzvén, eszébe jutott a bárónak, hogy felöltse -ismét a levetett öltönydarabjait; a mellénynyel hamar elkészült; hanem -annak az átkozott bársony szárduthnak olyan szűkek az ujjai, hogy annak -a fölhúzásához segítség kell, hogy az ember a csipkefodros karelőjét -keresztül fúrhassa rajtuk. - -– Héj, Tamás! – kiabált a báró. - -Nyilt az ajtó, belépett rajta valaki. - -– Adja kend föl rám azt a szárduthot. - -Megtették neki ezt a szivességet. - -Csak azután, hogy belevonaglotta magát a szűk felöltőjébe, kezdte -kontemplálni, hogy ez az ember megint nem az előbbeni ember. Az arcza -ugyan nagyon hasonlít amazéhoz, csakhogy a megcsavart bajusz helyett -ennek kurtára nyirott bajusza van; aztán nem is aranypitykés kék mondurt -vísel, hanem skófiummal kivarrott, rókamálas kanczamentét és zöld -csizmát. - -– Nem a Tamás? hebegé zavarodottan. - -– De Tamás vagyok. Dédesy Tamás viczispán, szolgálatjára. - -– Ah! Mille pardon! Én stokfis! A nevem báró Kadarkuthy Viktor. De hogy -engedhettem meg, hogy a kabátomat fölsegítse? - -– Örültem, hogy szolgálatjára lehettem a báró úrnak. - -– Ördög vigye ezt a nagy hasonlatosságot! Nem fogok sokáig -alkalmatlankodni. Csak egy kérdést akarok intézni a tekintetes viczispán -úrhoz. - -– Ex offo? - -– Igen is. Hivatalos kérdést. - -– Akkor tessék azt elhalasztani. Ma szent karácsony péntekje van s ezen -a napon délelőtt semmiféle hivatalos aktusra nem reflektálok. - -Kadarkuthy Viktor bosszús gesztusokat csinált kezével lábával: - -– Ezt én nem értem! Igazán nem értem. - -– Keresztény római katholikus az úr? – kérdé komoly benevolizáló -arczczal a viczispán. - -– Mit tudom én? Azt sem tudom, az apám megkereszteltetett-e? Az apám -atheista volt: – manichéus. - -– Ismertem. - -– No, akkor engem is ismer a viczispán úr. Én pedig szabadkőmüves -vagyok. - -– És így meg sincs bérmálva a báró úr? - -– Az már igen; valahány pap kezeügyébe kaphatott, az mind pofonütött s -elnevezett Cacusnak, Lycaonnak, Senakáribnek. - -– És így meg sem gyónt a báró úr soha. - -– Ugyan mit gyóntam volna meg? Hisz nekem az egész tízparancsolat -absurdum. Soha meg nem tudom bocsátani a kereszténységnek, hogy a szép -Vénus-szobrokat eltávolította az oltárokról s mást tett a helyükbe. - -– Ne beszéljünk hát erről; mondá a viczispán. Kettőnk között ég és pokol -a külömbség. Minthogy azonban én igazhitű keresztény katholikus vagyok, -a kinek a vallási konvikciója tiltja, hogy nagy ünnepnap délelőttjén -hivatalos kauzában korrespondeáljon, de a mellett az ős magyar regulát -is tartom, melynél fogva ebéd idején érkezett vendéget megmarasztalni -kötelesség: annál fogva meginvitálom a báró urat, hogy foglaljon helyet -az asztalomnál; vegyen részt frugális ebédemben s asztal felett mondja -el előttem az egész kauzát, melyben intervenciómat kivánja; ebéd után -majdan megadom rá az indorzátát. - -Kadarkuthy Viktor meghajtotta magát, elfogadta a meghivást. - -A viczispán intett a Tamás hajdunak, a ki már az ura szemöldökének a -beszédjét is értette, sietett a viczispán terítéke mellé még hasonló -ezüsttányérokat elhelyezni a többi szükséges étszerekkel. Az mind -ősökről maradt antik volt. - -– Még egy besteket tegyen kend oda az asztal végére. - -– Ezüstöt? - -– Nem. Jó mély cseréptányért tegyen neki; mert annak a vendégnek jó -appetitusa fog lenni. - -Ez alatt a másik hajdu is bejött; az meg a szalvétákból kétlábú csókákat -formált ki, s minden tányér mellé egy formásan összefonott süteményt -helyezett el, a mit a magyarok perecznek hívnak, a németek pedig heilige -striclinek. Kemény az, mint az elefántcsont. - -Az asztal körüli szolgálatot állandóan két hajdu teljesité, pedig csak -két úr volt. De jött egy harmadik is. - -– Hivja kend be a Matust, mondá a viczispán a Tamás hajdunak, mig a -János hajdu kivitte a levesestálat a konyhába. - -Az öreg hajdu behozta az új vendéget. Egy kicsit taszigálni kellett az -öklével hátba, mert nem akarózott neki a lépegetés. - -A Matus jámbor szűcslegény volt; arról lehetett megismerni, hogy -hiuzprémes dolmánya volt. Más nem viseli a hiuzbőrt, mert tarka. A -mellénye piros volt, ólomgombokkal; azon alul pedig csizmaszárig érő -fehér gyolcs öltözet lobogott, a mit a régi magyarok úgy hittak, hogy -«gatya». A mi deczember vége felé igazán parádés viselet. - -A legény hórihorgas termet volt, fakó ábrázatján a bámulat és rettegés -kifejezésével; nagy harcsaszája két szegletében holmi kezdetleges -kisérlete a savószinű bajusznak; a tétovázás kifejezését segített -kiegészíteni a kiülő szempár s a hátranyomott rövid áll. A vén hajdu -fogta hátul a mentéje vitézkötését, nehogy meg találjon futamodni. - -– Ne félj fiam, Matus, – biztatá a remegő vendéget a viczispán. - -– Fia? – kérdé bámulva Kadarkuthy Viktor; nem tudta, hogy a magyaroknál -ez a megszólítás a bizalom kifejezése. «Fiam»-nak nevezi a férj a -feleségét s a feleség az urát. Persze! Ő neki még az apja sem mondta azt -soha, hogy «fiam.» - -– Ma velem ebédelsz, – mondá a viczispán. Odaülsz az asztal végére. - -A szücslegény lehúzta a fejét a válla közé; sehogy sem értette a dolgot. - -A János hajdu hozta a leveses tálat. - -– Placeat magnifice domine: – kinálta a viczispán a bárót a mellette -való székkel, a mire az rögtön letette magát. A viczispán azonban előbb -az asztaláldást végzé el, két kezét összetéve a karosszéke támlányán; az -asztal tulsó végén hasonló szertartást végzett a szücslegény. - -A báró boszúsan feszengett. - -– De viczispán úr, ennyi cseléd és idegen pofa előtt én nem adhatom elő -az én ügyeimet. - -A viczispán fejét csóválta s nem hagyta magát megzavartatni az -ájtatosságában; keresztet vetett igaz lélek módjára s csak azután, hogy -maga is elhelyezkedék, felelt meg a bárónak. - -– Ha scrupulusai vannak báró úrnak a profanum vulgus miatt, hát hiszen -konverzálhatunk diákul. - -– De én egy kukkot sem tudok diákul. - -A viczispán elszörnyedt. - -– Hogyan? A báró úr magyar ember s nem tud diákul? Hisz a magyar nyelv a -lingva materna; de a diák a lingva paterna minálunk. - -– Nem hát! Hisz azért csaptak ki hét iskolából, mert nem vette be a -gyomrom a kutya hic-hæc-hocot. - -– No hát majd előadhatja a báró úr ebéd vége felé, a mikor egyedül -maradunk. Különben is azt tartja Galenus, hogy az emotio árt a -concoctiónak. - -– Ellenben beszélhetek francziául. - -– Úgy meg én nem értek. - -– Én pedig szétpukkanok, mint egy bomba, ha el nem mondhatom, a miért -ide jöttem. - -– Hát akkor én majd kiküldöm a szobából a hajdukat, a mint egy tálat -körülhordtak s azok csak akkor jönnek be, a mikor csengetek nekik. A -szücslegény felől beszélhet a báró úr, mert az nem hall más nyelven, -csak tótul. - -E közben az öreg hajdu körülhordozta a levesestálat. Először is -megkinálta vele a vendégurat. Valami furcsa áporodott savanyú illat -szállt föl a tálból. - -– Ez cibereleves – mondá az alispán. Ez az a hires leves, melyet a -lakedemoniak mindennap osztogattak. - -(Tudva van, hogy a czibere nyolcz napig posajtott korpa levéből készül.) - -Kadarkuthy nem érezte magát eléggé spártainak, hogy belekóstoljon. - -– Mi párisiak nem szoktunk levest enni. - -Maradt fogyasztónak a bőjtös leveshez a viczispán és az átellenes -vendége. - -A mint a hajdu kiment a leveses tállal, a báró hozzákezdett az ügyének -előadásához. - -– Azt mondta a viczispán úr, hogy jól ismerte az apámat, a mire én azt -feleltem, hogy akkor hát engemet is kell, hogy ismerjen, mert tele van a -tekintetes vármegyének az archivuma a mi kölcsönös kriminális -pereinkkel. Már gyermekkoromban kurrentáltatott az apám, mint megszökött -csavargót, gyújtogatót. Mivelhogy egyszer a kovácsnak a házát, a hová az -apám inasnak beadott (nem akartam tanulni), szépen fölgyújtottam, aztán -világgá szaladtam; majd meg Bécsbe küldött, beadott egy klastromba -novitiusnak; onnan is megszöktem; eladtam a reverendámat, beálltam egy -komédiásnak a truppjába s ott játszottam az orangutangot. - -A viczispán fölszisszent. Más ember fölkaczagott volna rá. - -A báró vette észre, hogy kellemetlen hatása volt a revelatiójának. Azt -szerette. Folytatta a thémát. - -– Kitünő majom voltam. A lábam ujjával meg tudtam vakarni a fülemet. - -A viczispán megszólaltatá a csengetyűt. - -Tamás hajdú új fogás ételt hozott. Ezüst tálban főtt tojás, csak úgy -héjában. - -A báró megrőkönyödött, mikor megkinálták vele. - -– Mi párisiak soha sem eszünk tojást héjában. - -– Ez pedig királyi comedentia – bizonyítá a viczispán. Mathias Corvinus -deliciája, a hogy a krónika mondja: «hic fuit Mathias rex, comedit ova -sex.» (Itt volt Mátyás király, megevett hat tojást). Latinul nem tudó -vendége kedveért a magyar fordítást is hozzátette. - -A szücslegény azonban többet értett meg a latinból; ő is Mathias s a -«sex» tótul is «seszt.» Kivett magának hatot a tojásból. - -A báró elnevette magát. - -A viczispán sietett egy klasszikus czitátummal a vendégét rehabilitálni. - -«Regis ad exemplum totus componitur orbis.» (Példát ád a király s a -világ mind indul utána.) - -Ezzel nagy filologi tehetségét is ragyogtatta. - -A báró nem kérdezte a viczispántól, hogy micsoda jogon ül az ő úri -asztalánál az a gatyás mesterlegény? Gondolta, ez valami kegyes fogadás -teljesítése az áhítatos dignitarius részéről; szegényeket megvendégelni. - -Legalább addig, a mig a Matyus a hat tojást lehámozgatja, időt nyer a -curriculum vitæjének folytatására, a hajdu eltávoztával. - -– A vége az lett a művészi pályámnak, hogy elszerettem a Herkules -leányát, a kötéltánczosnét, vagy az engem; nem tudom bizonyosan. S aztán -volt dinomdánom; találtunk Sadduceusokat, a kik pénzt adtak -obligátiókra, a mikre az apám neve volt irva. - -– Tehát falsificátióra? – szólt a viczispán szigorú tekintettel. - -– Hát az apám nevére csak szabad volt falsificálnom vagy mi? - -Ezen fölfogás ellen nem lehet vitatkozni. - -– Hanem az öreg is abban a hitben élt, hogy az ő nevére nem szabad pénzt -fölszedegetnem. Pörre vitte a dolgot, prókátor kezébe adta. Akkor aztán -én is prókátorhoz fordultam. Azt már aztán elképzelheti a viczispán úr, -hogy mi támad abból, mikor két olyan ember, mint én meg az apám, két -prókátort ültet föl a nyakába s úgy produkálja a vitézi turnirt. Ha az ő -fiskálisa egész litániáját hozta föl ellenem a válogatott -istentelenségeknek: csinált az enyim két akkora rovást az öregem -elvádolására; larvatus, stellionatus, perduellio volt rábizonyítva, a -miknek én az értelmét sem tudom; az atheista volt és manichæus, ezt már -értem. Én szöktem egyik országból a másikba, nem birtak elcsipni; de az -öregemre annyi mindenféle bolondság kibizonyult, hogy a nemes vármegye -sequestrum alá vette s tútort rendelt a számára. Az öreg két esztendeig -állta a rendes életet, akkor megunta a dolgot: kibocsátotta a kezéből az -anyai örökségemet, pedig még csak tizennyolcz esztendős voltam. Azzal én -kimentem Párisba s azontúl azután csak úgy messziről boszantottuk -egymást a hóbortos ficzánkolásaink hirével. - -Ez alatt a Mathiás megette a hat tojást: a viczispán csöngetett. - -A vén hajdu harmadik étekfogásnak ezúttal kétfülü porcellán tálban -hozott föl valamit, a mi messziről látva igen hasonlít, de közelből -nézve még jobban hasonlít egy fészek kurtakigyóhoz, lében uszó széna -közé elhelyezve. - -Ilyet sem látott Párisban a báró soha. - -– Mi ez, kérem? – kérdezé gyanakodva a házi gazdától. - -– Ez csíkos káposzta. - -A báró éhes volt már; kivett két darabot azokból a fekete kígyó -formákból: egy nagyot, meg egy kicsinyt. - -Valami jónak kell annak lenni, mert az asztal végén ülő vendég a két -tenyerére támaszkodva emelkedett föl az üléséből, a szemei még jobban -kidülledtek, a szája gyönyör előérzetével nyilt széles mosolygásra; ki -is pakolt abból a drága comedenciából egy teletetéz tányérral, mikor -hozzá került a tál. - -A báró egészen rajta felejtette a szemét. - -Látta, hogy a Matus hogy bánik el a csíkkal. Megfogja a farkát, fölemeli -magasra; aztán – fejével előre bocsátva, leereszti a szájába, egy percz -alatt úgy csúszik az le a torkán, mintha a vármegye csináltatta volna az -útját. - -Azt hitte a báró, hogy azt ő is megtudja tenni. Nyelt ő már valamikor -késeket is. Megfogta a kisebbik csíkot s elsülyeszté a szájába. De ő nem -volt ura ennek a tudománynak. Az a halforma állat fönnakadt a torkán; -elkezdett tőle fulladozni, czikákolni, az arcza elvörösödött. - -A viczispán odakiáltott gyorsan a szűcslegénynek: - -– Matus! Zabi do chrbat! - -A Matus rögtön megmagyarázta e mondat értelmét; fölugrott a székről, -odarohant a báróhoz és súlyos nagy paraszt öklével olyat ütött neki a -háta közepére, hogy a felakadt csik menten lecsúszott a maga helyére. -(Ezt jelenti a «zabi do chrbat.») - -A báró aztán nem tudta, hogy megköszönje-e a hátbaütést vagy -megharagudjék érte. - -A viczispán ismét egy új klasszikus mondással vigasztalta meg a -vendégét, egyúttal egy ezüst kancsóból töltve tele az ezüst poharát. -(Arra jó ez az ezüst ivószer, hogy az ember nem tudja előre, mit fog -inni.) - -– Maledictus piscis in tertia aqua. (Átkozott a hal a harmadik vízben). - -A báró elértette a szép mondatot s nagyot húzott a pohárból. - -Hanem a hosszú korty után rimánkodó tekintettel nézett a Matusra, a ki -már a helyén ült ismét, mintha arra kérné, hogy: no még egyszer «zabi do -chrbat!» - -– Mi ez az ital, kérem? – rebegé torkát köszörülve. - -– Ez az én saját magam termesztette valódi almabor. - -Hát biz a bőjtös ebédhez almabor járja. - -Más bortól csak berug az ember; de az almabortól kirug. - -A báró most már dühös kezdett lenni. - -Ez épen összetaláló hangulat volt ahhoz, a mit el akart mondani. - -– Az öreg Kadarkuthy (már nem is az «öregem») erre azt találta ki, hogy -elfogott valahol egy kicsapott kálvinista diákot, s azt adta ki -helyettem a fiának. Könnyű volt neki elbolondítani az egész világot. -Engem kölyökkorom óta nem látott senki az apai háznál. Azt a ficzkót -hordta magával faluról falura, czifrán öltöztetve, pénzzel ellátva s -beleheczczelte a legveszettebb kalandokba, mind az én rovásomra, míg -egyszer csak hírét hallom Párisban, (majd azt is elmondom, hogy ki -értesített) hogy a mig én odakinn iparkodom a Kadarkuthy nevet híressé -tenni: azalatt idehaza valami álorczás ficzkó még nagyobb bolondságokkal -ékesíti föl a biografiámat és hogy legközelebb feleségűl fogja venni egy -alispánnak a kisasszonyát, s azt viszi haza a vén Kadarkuthy kastélyába. -– Ejh, hogy karmolja a torkomat ez az átkozott almabor! - -A viczispán megint félbeszakítá az előadást a csengetyűszóval. - -Ezúttal a Tamás hajdu egy czifravirágú lapos kőedény tálat hozott be, a -minek a tartalma végkép elbusítá a vendégbárót. - -Azt pedig a tudományos házigazda ismét be tudta rekomendálni egy -klasszikus mondattal: - -– Ez az a mythologikus eledel, a mivel Philemon és Baucis az incognito -utazó Jupitert megvendégelte: «Mellaque et frugesque et lactis massa -coacti» – «Mézzel trágyázott[1] lakodalmas kása tejekkel». - -Nem kellett az a bárónak se diákúl, se magyarúl. - -De biz a házigazdának sem kellett. - -– Vigye kend a Matusnak, tegye elébe az egész tálat. - -Hát ennek meg a Matus örült meg nagyon. Egy egész tál mézeskása! Hisz ez -maga a paradicsom! Neki is feküdt azonnal. Csak az volt a baja, hogy a -kanala nem volt elég nagy. – Ekkora kásához és ekkora szájhoz! - -Legalább addig, a míg a kásában tart, egészen elmondhatja a maga -viszontagságait a báró. - -– Én rögtön rohantam extrapostával Párisból Magyarországra, ezt a -gyalázatos intrikát megakadályozni; egyenesen az öreg kastélyába -siettem. Tíz esztendő óta nem láttuk már egymást. Hát a mint betoppanok -a szobájába, azzal a szóval, hogy én vagyok Kadarkuthy Viktor: az öreg -gyilkost, rablót kiált, összeröffenti a hajduit: «fogjátok meg a rablót, -ez az a híres Schinderhannes!» engem megkötöztet, fölvitet Kassára, -becsukat a tömlöczbe, egy komisz nyirkos oduba: s én ott ülök kenyéren, -vizen, mint a híres rablóvezér Schinderhannes, a míg az öreg az -alterégómat összeházasítja az én nevemben a Csallóköz legszebb -kisasszonyával. Hát nem rettenetes injuria ez? - -– Fatalis qui pro quo! - -– Még most is ott ülnék s most is veszekednének a würtembergi svábok, -meg az abauji magyarok, hogy melyik torturáztasson meg; ha annak a -pseudo-Kadarkuthynak az apja, egy hugonotta prédikátor, olyan ostoba nem -lett volna, hogy a fiát a fényes lakodalom közepett demaszkirozza, -fogságra vigye s azután a csalárdságot deklarálva, az én fogságomnak -véget vessen. - -– Az a pap nem ostoba volt, hanem igazi puritán kharakter. - -– Bánom is én. A gézengúz fiúról aztán elhiresztelték, hogy az a Dunába -ugrott, a menyasszonya pedig utána ugrott. Egyszerre eltüntek mind a -ketten. De engem nem lehet ám olyan könnyen bolonddá tenni. Tudtam én -jól, hogy ez csak finész. A szerelmes couple megszökött együtt s most -játszsza a cache-cachet. Tudom magamról, én is így tettem, mikor a -komédiás Colombináját elszöktettem. Azok egyenesen az öregemhez -menekültek s az eldugta őket valahová. Vannak neki olyan birtokai, a -mikbe kocsiút sem vezet. De másodszor nem mentem az öregemhez, hogy még -egyszer lefüleltessen. Van én nekem eszem! Hanem megszorítottam a -csalónak az apját, a papot s mikor az már látta, hogy nincs menekülés -tőlem, előadta az igazat. Itt van a levél, tessék elolvasni: az öregem -levele. Ebből világosan megérthető, hogy az országcsaló él, felesége, -kis fia van. Itt rejtőzik a borsódi Bükkben; ő a barátfalvi lévita. Ez -hozott ide engem. Meg akarom találni azt az embert. - -A viczispán átolvasta az öreg Kadarkuthy levelét, mely a haldokló Gutay -Thaddeus előtt a mennyországot megnyitotta s visszadta azt a vendégének. - -– S aztán ha megtalálja a báró úr, mit fog tenni? - -– Hát megölöm, – szólt hideg vérrel Kadarkuthy Viktor, két nagy tenyerét -culottja zsebeibe mélyesztve. - -Az alispán még komolyabb ránczokba szedte az arczát, mint eddig. - -– Homicidium? Báró úr! Nem tetszett olvasni az ajtómra kiszögezett -«Statarium»-ot. A gyilkosságért statarium elé állítják a reust s három -nap alatt «amice pendebis». - -Ezt megértette a báró; a «pendu» francziául is ugyan azt a függő -helyzetet jelenti. - -– Hiszen nem gyilkos módon akarom én őt megölni, hanem párbajban. - -– Mi az? duellum? Hiszen a perdöntő páros bajvívást még Corvinus Mátyás -királyunk aboleálta; egyébfajta duellumok pedig csak a csatatéren -szokásosak, a milyenek voltak a vak Bottyán és Ocskay László, a török -Kubát és a magyar Balázs, a krimiai Buzdorgán murza és Damokos Tamás -között megvivottak; de más külömben verekedni csak a parasztok szoktak; -nemes ember, ha injuria esik rajta, viszi az ügyét a törvényes birája -elé s megitélteti az emendam capitis-t. - -A báró nem akart recipiscálni. - -– Soha! A mi ügyünket biró nem döntheti el. Én gavallér ember vagyok. -Meg fogom ölni az antagonistámat, a ki miatt a börtönben penészedtem – s -az jó lesz neki. - -– De hátha az öli meg a báró urat? - -– Az meg jó lesz nekem. - -Ez alatt a Matus elkészült háromnegyedrészben az isteneknek tetsző -mézeskásával; úgy látszott, hogy a többit meg akarja hagyni «móres»-nek. - -A viczispán oda szólt neki. - -– No Matus, úgy látom, jóllaktál; most már fölkelhetsz, a «poszpász»-ból -nem szükség részesülnöd. - -Erre a Matus egy könyörgő tekintetet mosolygott az alispánra, azután meg -az előtte való tálra, a mit az alispán elértett s kezével intett felé: -«no hát csak végezd el a maradékot is». A szűcslegény aztán még a -megkegyelmezett mézeskása birtokbavételéhez is neki fohászkodott; -miközben a két hajdu fölhordta ezüst tálczákon azt, a mit a régi -magyarok poszpásznak hittak. - -A báró holmi süteményféléket képzelt alatta. - -Aztán az egyik hajdu hozott a tálczán egy nagy fekete retket, meg egy -tányér diót; a másik pedig kevélyen mutogatott egy egész jól kinőtt -ostyepkát. - -Ez utóbbit nem kisértjük meg leirni, mert úgy is tudja minden ember, -hogy mi az? aztán meg nem is tudnánk hozzá. - -A viczispán nagyon bőkezű volt a klasszikus mondásaival; a fekete retket -meghámozta egy olyan furfangos masinával, mely azt egyúttal vékony -szeletekre felaprózza. - -«Omnia cum sale, raphanum sine sale comede.» (Mindent sóval egyél, de a -retket sótalanul fald). - -A bárónak nem kellett az sem sóval, sem só nélkül. - -A míg pediglen a diót feltörte a viczispán egy furfangos csavarvégű -géppel: - -«Prima nux prodest, nocet alter, tertia mors est.» (Jó a dió egyben, -kettő árt, harmadik öl már). - -A báró mindjárt az elsőnél el kezdte az életét védelmezni. - -A szerencsétlen ostyepkával pedig nem tudta, hogy mit csináljon. -Fejszével ütik ezt agyon vagy kuglizni fognak vele? - -Pedig a viczispán olyan szépen beajánlotta azt e sorral: - -«Caseus et panis sunt optima fercula sanis». (Jó a kenyér és sajt annak, -ki nem ismeri a bajt.) - -Kadarkuthy Viktor boldognak érezte magát, hogy vége van a viczispáni -ebédnek. - -– Talán ki lehetne ezeket a szájtátókat küldeni, – mondá a viczispánnak. - -– Illico, illico. Maradjatok még egy momentumig, szolgáim. - -A viczispán fölállt a székéről; elmondta az asztal utáni hálaadást, a -miben az asztal tulsó végén levő szűcslegény is követte. - -A báró ellenben ülve maradt és nem hálálkodott. - -Magára vessen, ha éhen maradt; előtte volt minden; ugyan kinálták. - -A viczispán ünnepélyes állást foglalt az asztalfőn s oda inté maga elé -Matust. - -A szűcslegénynek az arcza sugárzott a megelégedéstől. - -– Jól laktál, Matus? – kérdé az alispán szarmata nyelven. - -– Jaki pispek (mint a püspök) – volt rá a hálateljes felelet. - -A viczispán arra kihuzott egy kötött selyemerszényt a nadrág hasítékból. -(Az volt a régi magyaroknál a zseb.) Azt szétnyitva, kivett belőle egy -viselt ezüst máriást, melyen a fejedelmi arczkép pirulni látszott a -fölött, hogy nagyon sok réztartalma van az ezüst pénznek. - -Azt odanyújtá a legénynek. - -– Fogjad ezt fiam, te becsületes szűcslegény s tartsd meg örök emlékűl -erre a mai szent napra, a melyen viczispánod asztalánál ebédelhettél egy -báró társaságában. - -A szűcslegény szomjas tekintettel nézett a tenyerébe ejtett máriásra, -arra gondolva, hogy ez az örökemlék épen jó lesz két pint idei -karczosra, mert az almabor őtet sem elégítette ki nagyon. Arra -sarkantyút kell verni. - -Addig is azonban elhelyezé a kapott drága emléket a csizmaszárába (a -parasztnál meg az az erszény.) E végett föl kellett húznia az egyik -gatyaszárat. Nem vette észre, hogy annak a rojtja fönnakadt a csizmaszár -rózsáján. - -– És most ide hallgassatok, ti istentelenek! szólt a viczispán, a két -hajdúhoz intézve a szót. Tudjátok meg, hogy mi okból invitáltam én meg a -mai ünnepi ebédemhez ezen jámbor istenfélő ifjút. Ugy-e, mikor ti velem -jöttök a templomba, engemet kísérve, a világért le nem térdepelnétek -hamarább, mint mikor a szent mise végén a ministrans az inclangoríumot -megcsendíti, akkor is ugyan keresitek a kényes térdeitek számára a -genuflexióra alkalmatos deszkákat. Ime ez a kegyes ifjú legény, a mint a -szentegyházba belépett, egyenesen odajárult az oltár elé s ebben a -vékony vászon perizomában rögtön letérdelt a hideg márványkőre, s úgy -ájtatoskodta végig az egész szent czeremóniát az én szemeim láttára. -Ezért ültettem én őt az én úri asztalomhoz, a jámbor publikánust, míg -tinektek, paniperda liktoroknak, szolgálnotok kellett körülötte. -Tanuljatok az ő példájából igaz ájtatosságot. - -Ezen kenetteljes beszédnek ugyan ellenkező hatása volt a két hajdúra, -mint a minőt a vicispán várt tőle. A János hajdú a markába nevetett, a -Tamás hajdú ellenben még a tenyerét sem tette a szája elé, úgy röhögött. - -– No ugyan szép példa! vagdalt vissza gorombán a tekintetes urának: -hiszen a gyolcs gatya alatt kecskebőr nadrágot visel a szűcslegény! s -odamutatott a csizmaszár rózsáján fennakadt patyolatra, mely alól -kilátszott a bőrnadrág. - -A viczispán elképedve ütött öklével az asztalra. - -– Canis tota mater! Portat braccas caprinas sub perizomate! Fogjátok meg -a pernahajdert, vigyétek ki s verjetek rá viginti quinque solidos! - -A két hajdú megkapta a Matust két karjánál fogva s vitték le a rabok -udvarára egzekucióra. - -A jámbor szűcslegény soha e világi életében meg nem tudta, hogy miért -kapott ő egy emlékezetes pénteki napon egy pompás viczispáni ebédet, -annak a végén egy ezüst máriást s in fine finali huszonöt mogyoróhájjal -megkenegettetést? - -Csak a báró volt nagyon megelégedve az exodussal. A ravasz ficzkó -visszakapja kamatostul azt a hátbaütést, a mit az ő bárói testén el mert -követni. - -– No most már vége van az ebédnek, remélem? Már most lehet officiosus -dologra áttérni? Monda a viczispánnak. - -– Állok szolgálatjára a báró úrnak, monda a viczispán, a gyöngyös -hüvelyű fogpiszkálót szájába dugva. - -– Hát nem akarok én a vicispán úrnak egyébbel alkalmatlankodni, mint -csupán annak a fölfedezésével, hogy hol találom én meg ebben a -vármegyében Barátfalva helységét. Ezzel sem jöttem volna ide -kellemetlenkedni; de már eddig bejártam a vármegyét keresztben -hosszában, gyalog és szekéren, a merre csak utak visznek, de sehol ilyen -nevű falut nem birtam találni, úgy jöttem a viczispán úrhoz, ezzel a -rövid kérdéssel: hol találom meg Barátfalvát? - -A vicispán kivette a szájából a fogpiszkálót s kegyetlen flegmával -válaszolt. - -– Tudhatja báró úr, hogy én, mint primus vicecomes, exclusive in -politicis fungálok. Önnek a causája pedig az adminisratio resszortjába -tartozik. Erre a kérdésére tehátlan directe a második viczispán úr adhat -competens inviatiót. - -Hej, de mérgesen rúgta ki maga alul a széket a nemes báró erre a -válaszra. - -– Hát nem tudta ezt nekem az úr mingyárt az elején megmondani? Hát ezért -kellett nekem végignéznem egy ebédet? Ezért kellett darabonkint -elmondanom az egész bolond historiámat, hogy most rukkol ki vele, hogy -ez nem az első viczispán dolga! - -De azt sem mondta, hogy «servus humillimus». Kapta a háromszögletű -fedőjét s nagy lépésekkel indult az ajtó felé. - -– Megálljon csak még egy szóra, domine magnifice báró! szólt a -viczispán, még van valami informatióm, ami a báró urat proxime -interessálni fogja. Én jó keresztény vagyok s most manifesztálni akarom, -hogy a keresztényi indulat még a szabadkömivesek irányában is -indulgentiát contestál. – Hallgassa meg az informatiómat. – A báró úr -most a második viczispán urat fogja meglátogatni. Az épen ebben az -órában ebédel. A báró urat bizonyosan ott fogja marasztalni a lakomáján. -Az aztán másforma convivium lesz, mint a minőt a báró úr itt nálam -contemplált. Három disznót öltek ma reggel. A második viczispán úr -konyhája híres. Annyi válogatott étekfogás lesz ott, hogy a közben a -báró úr az egész gravamináit végig historizálhatja. Hanem bona fide -rekomendálom, hogy ne ugyanazt a peripetiát kövesse ott, a mit én nálam. - -– Hát mit? - -– Hát exempli gratia ne mondja előtte azt, hogy az üldözött emberét -duellumra akarja torqueálni és mactálni; mert épen úgy jár vele, mint a -szűcs legény járt velem, hogy a lucullusi lakoma végével a viczispán úr -a báró urat vasra vereti s felküldi Budára a Locumtenenshez, mint -«nobilis duellum provocanst». S mondhatom, hogy a budai csonkatorony -semmivel sem amoenusabb hely a kassai bástya-áristomnál. - -Ettől csakugyan megszeppent a báró. - -– Hát mit csináljak? - -– Mondám, hogy én igaz keresztény vagyok, a ki még a hitetlenek romlását -sem kívánom. Mint igaz keresztény azt tanácsolom a báró úrnak, hogy -használjon egy kis pia fraust: a féle mendacium opportunumot. - -A báró a fejét rázta: nem értett a diák szavakból semmit. - -– Tetesse magát okos embernek. - -– Ahá! Hazudjak? - -– Csak rendes normális észjárású embernek simulálja magát báró úr. A -sérelmes ügyet előadva, arra kérje fel a viczispán urat, hogy -exmittáljon a criminális causájában egy judex nobiliumot, az ebéden -assistáló vicefiskálist pedig plenipotentiázza meg a processusa -levátájával: az incattus domiciliumát eruálni azután majd a juratus -tabulae regiae notarius exmissiója fog lenni. - -Azt sem mondta erre a báró, hogy «Deo gratias». - -Felszakítá az ajtót, felcsapta a kalapját s keresztülrontva az üres -szobán, lerohant a lépcsőn. Csak azután gondolta meg a dolgot. Hisz az -első viczispán tanácsa egészen jó neki. Az a processus-indítás csak pia -fraus. Csak egyszer a juratus rátaláljon arra a mesés Barátfalvára, majd -nem kell ő neki se judicium, se vicefiskális. - - - - -II. A DISZNÓTOROS EBÉD. - -A mint Kadarkuthy Viktor kirohant a vármegyeház kapuján, utját állta egy -hajdú, a ki, úgy látszik, hogy reá lesett. – No még egy hajdú! - -– Hát kendnek mi a baja? - -– Köszönöm kérdésit, nekem, hála Istennek, semmi bajom. Hanem a -tekintetes második vicispán úr köszönteti a nagyságos báró Kadarkúthy -urat. - -– Hát hogy tudja kend, hogy én vagyok az a báró? - -A hajdú bölcs szemhunyorítással válaszolt, meghúzva a két ujjával a báró -kabátjának egyik leffentyűjét: - -– Hát erről a haczukáról. - -A báró nem értette a dolgot. Hisz abban a világban, a melyből ő most -idecseppent, minden ember ilyen haczukát visel; még Bécsben is ez a -divat. - -Az ám! Bécsben! - -– No hát mi kell velem a vicispán úrnak? - -– Hát instáltatja egy kis barátságos disznótoros ebédre magához. - -– Hiszen épen most jövök az első vicispán úr ebédjéről. - -– A felől bátran végig ebédelhet a nagyságos úr egy másodikat. Ilyenkor -ott bőjtös ebéd szokott lenni. - -– Hát a kend urasága nem bőjtöl? - -– Nem. Mink más eklézsiához tartozunk. - -– No hát ugy is oda indultam. - -Tekintetes Igriczy János másod-vicispán úr portáján azután egészen más -világ volt, mint odaát az első vicispán rezidenciáján. A saját nemesi -telkén, saját házában lakott, a hol tiz vendég fogatai számára volt -istálló és félszer; a sok kifelé forgatott rúd bizonyítá, hogy azok most -épen tele vannak. - -A hajdu vezette a vendég urat a pipatóriumba, a hol már a többi uraságok -összegyülekezének; még most nem pipáztak, hanem az ebéd-előkészítő -domitorium járta. - -Nem is kellett a vendég úrnak bemutatás. A mint belépett az ajtón, -egyszerre minden ember ráismert: «áh, itt a báró!» A házi úr eléje jött. -«Szervusz bárócskám!» a tenyerébe csapott, «hozta Isten!» s azzal -vezette az asztalhoz, a hol a szilvóriumos palaczk mellett ott állt a -pompás miskolczi czipó s azzal «domitorium praecedit!» egy kupica -szilvapálinkát belediktált, a mi a bárónak nem is esett rosszul; azt a -lenyelt szóló csíkot legalább elpihentette a gyomrában. - -Azután pedig sorba bemutogatá neki a többi tekintetes convivákat, a -kiknek csak a titulusa maradt meg a báró fejében: protonotarius, – -vicenotarius, – fiskalis, – vicefiscalis, – judex nobilium, – jurassor, -– assessor, – archivarius, – perceptor, protomedikus, – hites -mathematicus, – egyszóval az egész vármegye. - -De azok közül is a vele egykorúnak látszó urak mind azzal a jucundus -ábrázattal fogadták a közéjük lépő jövevényt, mint – a kiről épen most -anekdotázik az egész frequentia. - -Azok mind azt allegálták, hogy együtt jártak vele iskolába, a mi lehető -is volt, mert Viktort valami hét iskolából csapták ki s azután -emlékeztették vidám hahotázás közben az itt meg amott történt -kalandjaira, a miknek fele sem volt igaz, a másik fele pedig nem volt -dícséretes; de hát a gyerekkori csinytevésekre embernyi fővel -visszatekinteni csupa gyönyörűség. – Kadarkuthy Viktor vehette észre, -hogy őt már az itteni társaságban egész legenda kör veszi körül; ismerik -már jobban is, mint kellene. - -Aztán, a mint körül nézett, az is világos lett előtte, hogy miért -találják ki az ő signalementját a külsejéről, még az ostoba hajduk is? -Nem viseli ezt a divatot már senki idehaza. Vége már a kalapos király -epochájának! A bécsi Kleiderordnung szabta öltönyöket elégették vagy -kapczának hasigálták; mindenki az ősi zsinóros dolmányokban, mentékben -pompázik s ha azok között az ő condamnált gúnyája megjelenik, mindenki -egyszerre rámutat: «az ott a báró!» s jó ha még valami epithetont is nem -tesz hozzá. - -A barátságos hajdú azonban új fordulatot ad a társalgásnak, azzal a -tudósítással lepve meg az uraságokat, hogy «az asztalon a leves.» - -A szétnyilt ebédlő-ajtón aztán a vendég urak, egymást rangfokozat -szerint előbbre taszigálva, átszivárognak. - -Legelsőnek tolták előre a bárót. Ő volt az egyedüli mágnás a -társaságban, s a mágnásoknak mindig nagy praerogativájuk volt a régi -magyarok között. - -A nagy ebédlőben már akkor jelen volt a háziasszony, a vicispánné. -Ketten együtt a férjével képviselték külső megjelenésükkel a -megtestesült allegoriáját annak az örök szép mondásnak, hogy «extra -Hungariam non est vita.» - -(Héj gyerekek! Mostani gyerekek – ősz szakállú gyerekek! Mikor most azt -hirdetitek, hogy Magyarország elpusztult, nem féltek, hogy ősanyáitok -(nem is apáitok) föltámadnak a sírból s főzőkanállal vernek benneteket -agyon?) - -Hogy mi volt egy magyar lakoma a régi jó időkben (pedig most is -ugyanaz), azt leirta a jó Szirmai Antal kapitális versekben.[2] - -Nem csak abban áll a magyar szakácsművészetnek a titka, hogy egyes -ételeket milyen izlésesen tud előállítani, hanem hogyan tálalja föl -egymás után, úgy, hogy az elköltött étel valósággal kivánja az utána -következőt, s mikor már az ember azt hiszi, hogy egészen jóllakott, -akkor hoznak megint valamit, a mire azt kell mondani, hogy «de már ebből -eszünk!» - -A vicispánné az asztalfőt foglalta el, jobbról ültetve maga mellé bárói -vendégét. Régi szokás szerint a ház ura az asztal túlsó végén telepedett -le. Talán baráti jóakaratból tették ezt, hogy senki se érezze magát -degradálva az által, hogy az utolsó helyre jutott; de a hogy némelyek -emlékezünk még rá, ez inkább azért történt, hogy a házigazda joga és -kötelessége volt a pulykát, libát, nyulat föltrancsirozni ott az -asztalon, a miket nagy fatálra téve eléje hoztak, derék két ágú villával -s hatalmas szeletelő késsel, a nyulnál kétfogantyús vágó bárdot is -mellékelve hozzá. Annak tehát szabad helyen kellett ülni, hogy hivatala -közben a szomszédjait oldalba ne könyökölje. - -A báró eleinte szabadkozott, hogy ő már egyszer megebédelt, hanem aztán -mikor azt a jó disznótoros levest hozták, egyszerre megjött a kedve a -másodszori megebédeléshez. A leves után fánkot hoztak, attól a báró -megijedt; azt gondolta, valami hajigálni való golyóbis, míg a -háziasszony rá nem biztatta, hogy csak kóstolja meg. Aztán az is -megtetszett neki. Nagy búzditására szolgált a túlsó félen ülő jurassor, -a kit úgy hittak az urak egymás között, hogy «Duoduo», azért, mert a -fánkból és a töltött káposztából kétszerkettőt szokott mindjárt kivenni -s azokat egészben rakta be a szájába. - -A fánkevés hosszabb időt foglal le, mert azt mindenki megrepetálja, a -Duoduo pláne megquadruplázza; ez alatt a vicispánnét ölte a kiváncsiság, -hogy milyen lehetett az első vicispán ebédje, a mit magnificus vendége, -a báró, végig élvezett. - -Kadarkuthy elmondta azt elejétől végig, úgy, a hogy átszenvedte. - -De ezzel az előadásával egyszerre úgy fölcsapta az «égót» az egész uri -asztal előtt, hogy mindenki az ő szájából leste a szót. Minden ujabb -ételfogása a böjti ebédnek általános kaczajkitöréseket idézett elő. -Kadarkuthy azon percztől fogva fidélis czimborának vált be. A ki a -társaságot meg tudja nevettetni, az halhatatlan ember! Hozzájárult a -sikerhez az is, hogy az első vicispán volt az egész vármegyének a -«ginyó»-ja. Így hitták azt, a kinek a rovására (a háta mögött) a többiek -dévajkodni szoktak. - -Az a bizonyos «zabi do chrbat!» épen repülőszónak maradt fönn a -társaságban. A mint a Duoduo egy egész fánkot vagy szármát -(káposztatöltelék) begyürt a szájába, a convivák chorusban kiáltották -rá: «zabi do chrbat» s arra a szomszédjai jókat ütögettek az esküdt -hátára, hogy meg ne fulladjon a nagy falattól. - -A Duoduo aztán ezért a bűnbakká tételért aként állt boszút a bárón, hogy -fölhordta neki a tiz-tizenőt év előtti csintalan casusait, a mik szintén -hálás auditoriumra találtak. - -Ezt meg a báró sokalta meg. Egy-egy csinytétel fölemlitésénél fölugrott -a székéről és protestált. - -– Azt nem én követtem el, hanem az a másik, a pseudo Kadarkuthy Viktor, -a ki miatt engem az apám tömlöczbe csukatott, mint rablóvezért. - -Ez már nem volt tréfa. Egy börtönbe zárt nemes ember. - -A vicispán complanálta a dolgot. - -– Habet rectum. Magam is emlékszem a casusra. Az idősb Kadarkuthy -bárónak sokféle processusa volt a surculus masculusával; némelyik -előttünk jött levatába, másokban mint delegatum judicium voltunk -exmittálva; az öreg báró aztán egyszer azt a tromfot találta ki, hogy -egy kicsapott diákot fogott el, azt adta ki az egyetlen fiának; roppant -sok mórióskodást elkövetett vele. De mi is lett abból a pernahajderből -azután? Egyszerre csak hire szakadt. - -– Hát hiszen épen abban járok én itt most Borsodban, hogy az uraktól -előkérjem azt a gézengúzt, a ki itt rejtőzködik álnév alatt. Mert nagyon -rosszul ismernek, a kik azt hiszik, hogy én valaha egy rajtam elkövetett -infámiát lenyelek. - -– Mint a csikot… szólt közbe a jurassor. - -Megint nagy nevetés hangzott föl. - -De a kaczajchoruson keresztűl recsegett a báró hangja. - -– Hát hiszen ha mind azt a sok schabernakot pardoniroznám is a -friponnak, a miket a nevemben elkövetett, hogy helyettem megházasodott, -elvette a legszebb vicispánkisasszonyt Csalóközben, azzal világgá -szökött: de azt csak nem amnestiázhatom meg, hogy engem, magyar nemest, -miatta börtönbe vetettek, egy esztendeig zárva tartottak! Micsoda? - -Ez a mondás egyszerre nagy komolyságot idézett elő az asztaltársaságban. - -– Ez már serio-dolog, mondá a vicispán. Ezt csakugyan ex officio kell -persequalnunk. Főfiscalis úr! Melyik articulus szól erről a -criminalitásról? - -– Larvatus. - -– Mit mond a törvény a larvatusról? - -A főfiscus intett az asztal vége felé ülő juratusának, az előhozta a -kanczelláriából a Corpus juris II-ik kötetét. A nagy foliókönyv nem fért -el az asztalon a tányéroktól, poharaktól, a juratusnak kellett hozzá -eleven pulpitusul szolgálni. - -– Larvatus, mondá a főfiscális, rátalálva az indexben, 1723:46. -paragraphus. - -– Az nem illik rá! kiáltott közbe a szemközt ülő vicefiscalis. (Neki, -mint fiatalabbnak ezt jobban kellett tudni). Ennek a delictumnak a -qualificatiója «stellionatus». - -– A stellionatusnak hire sincsen Verbőczyben, veté oda lesujtó flegmával -a főfiscalis. - -– Hát az Verbőczynek a hibája, pökhendiskedék a vice, a franczia -törvényhozás ismeri ezt. Stellionak nevezik azt a gyikot, a melyik a -szinét elváltoztatja, innen stellionatus annak a vétsége, a ki álnév -alatt grassál. S minthogy a báró úr Francziaországban lakik, a franczia -törvény szerint allegálhat. - -– Ne disputáljanak az urak, kérem, azon, hogy mi a neve annak az -impostorságnak, kiáltott közbe Kadarkuthy, hanem azt mondják meg, hogy -mi a büntetése? - -A főfiscalis aztán rá olvasta a törvény sanctióját: «a larvatus, -convincáltatván, annak, a kinek a kárára elkövette az álorczásságot, -holtig való rabszolgaságra odaitéltetik; annak szolgálni tartozik; -gazdája csupán arra köteleztetvén, hogy élelemmel és ruházattal -ellássa». - -– Hisz ez pompás egy törvény! kiáltá föl a báró, kinek gyilkolási kedvét -a jó ételek és a bőségesen töltögetett ürmös bor erősen lelohasztották. -Hisz ez még annál is derekasabb satisfactio, mintha az ember duellumban -lelövi a megsértőjét. Hát igazán nekem fogja itélni a törvényszék a -gézengúz személyét rabszolgául? oda kell neki menni, a hová én megyek? a -székem mögött állni, ha leülök? s a batyumat utánam hordani? - -– Úgy van! úgy van! helyeslék mindnyájan a jogtudósok. - -– Aztán olyan ruhába kell neki járni, a milyenbe én öltöztetem? Török -mameluknak fogom adjusztirozni. Nem! Nem! Inkább szerecsennek. -Befestetem a pofáját chinai tussal, a mit a szappan nem visz le. Láttam -én már ilyen megfestett szerecsent egy komédiás truppnál. (Majd -kivakkantotta: «a minek magam is tagja voltam.») - -Mindenki azt mondta rá, hogy teljes joggal fogja mind ezt elkövetni a -neki itélendő rabszolgával. Ha viselte a báró képét, viselje a Mungóét -is. - -Ez a szép kilátás teljesen megnyerte Kadarkuthy tetszését. - -– No hát alig várom, hogy ezt a ficzkót a kezem közé kaphassam s -körülhozdozhassam az egész országban világcsudájára. - -A vicispán egy kicsit lehütötte a heveskedését. - -– Hanem erre valamicskét várni kell a báró úrnak, a míg a larvatus -processusa a maga forumait megjárja s az itélet in optima forma -ratificáltatik és promulgáltatik. - -– S meddig fog ez eltartani? kérdé a báró, gonoszakat sejtve. - -– Hát, hogy accuratus legyek, felelt meg rá a vicispán, épen a -pulykatrancsirozás levén hivatala, mely alatt ráért a juridicai -praxisból informatiokat szolgáltatni a cliensének, tehát a prima -instantiánál az edictalis citatio, currentatio, desertio után -következnek az inquisitiók, a mik több vármegyékre kiterjednek, a -præsidialisok, a confrontatiók, benevolisatiók, authenticatiók, a -replicák, a duplicák és triplicák, az exceptivák, az ubicatiók, az -alibik, a juramentumok, a juridicus disputák a competentia fori fölött, -azután következnek az appellaták törvényszék, curia, tabula -septemvirálishoz, accidentaliter a novisatio, eventualiter a suprema -gratia, hát ez mind összevéve eltarthat úgy huszonöt-harmincz -esztendeig. - -Ebből a diákszózuhanyból csak az utolsó szavakat értette meg a báró. - -– Harmincz esztendeig? Én addig perlekedjem? - -– Hanem időközben a perköltségeket előre compensálja az actor. - -– Akkor süssétek meg az egész törvényteket! kiáltá föl a báró feldühödve -s majd kiütötte haragjában az egész pulykapecsenyét a hajdú kezéből. - -Kaczagni nem próbáltak rajta, csak úgy csendesen befelé nevetett -mindenki magában. - -– De hát majd megrövidítem én ezt a processust, harsogott a báró, csak -az urak mondják meg nekem a rejtekhelyét, a hová elbujt a csalafinta. -Hol van az a Barátfalva? - -Az urak egymás szemébe néztek: «Barátfalva?» motyogta valamennyi s a -fejét rázta hozzá. - -«Soha sem hallottam!» volt az általános viszonzás. - -– No már pedig itt kell neki lenni! bizonyozott Kadarkuthy, előrántva az -apja levelét, a mit az a gézengúz apjához, Guthay Thaddeus uramhoz irt, -a ki a fiát holtnak hitte, a Duna fenekén eltemetettnek vélte. - -Ez világos documentum. - -– Már pedig a nürnbergi codex szerint egy tolvajt sem szabad addig -felakasztatni, a míg el nincs fogva: véleményezé a judex nobilium, a -kinek ez a causa legcompetensebb módon a peripheriájába tartozott. - -– Hát nincs egy mappa a világon? – okvetetlenkedék a báró. - -– Mappa? Hogy ne volna? – szólt az alispán s azonnal riasztá a jurátust -a kanczelláriába. - -Az nemsokára visszatért egy óriási pandektával, a mit alig bírt a két -karjával átölelni. - -– Itt van a «Cosmographia». - -Az is volt az! Cosmographia. Az egész világ leirása, fölséges -fametszésekkel és térképekkel földíszítve. Csak a mult században jelent -meg, 1629-ben. De tökéletes mű volt az. Voltak abban kétfejű emberek is, -meg repülő krokodilusok. – Benne volt abban Magyarország is, de nem mint -önálló királyság, hanem mint alkatrésze (nem Ausztriának) hanem -Sarmatiának: összekötve Lengyel- és Csehországgal s megtalálható volt -abban Misceutz város is; de azonkívül semmi emberlakta hely Borsod -vármegyében. - -– Hát nincs ennél ujabb mappája Magyarországnak? kiabált veszekedő -hangon a báró. Hiszen azóta csak fölmérték Magyarországot. - -– Az a baj, hogy fölmérték… dörmögé az asztalnál egyik uraság. - -A bárónak erős memoriája volt; emlékezett rá, hogy ezt az urat «hites -mathematikusnak» mutatták be, a mi annyit jelent magyarul, hogy -«indzsellér.» - -– Tán épen az úr mérte föl? - -– Procul absit! A német mérte föl: a bécsi német. - -– Hát aztán hol van a fölmérés? - -– Hamuvá lett. - -– Mért lett hamuvá? - -– Mert megégettetett. - -A báró már az öklével kezdte ütögetni az asztalt. - -– Hát miért égették meg? - -– Nem tetszik ebből a fáin jó eczetes uborkából? – kinálgatá a -vicispánné. - -– Köszönöm, nem kell uborka! Azt akarom megtudni, hogy miért égették el -a vármegye mappáit? - -De már akkor minden embernek a tányérján volt a pulykapecsenye s erre -olyan késvilla-koncert keletkezett, hogy a báró kérdése elveszett benne, -azután pedig egy pár áldomás riadt bele az amabilis confusióba; de nem -aféle személyes toasztok, mint a minőkkel a mai világ emberei teszik -mind magukra, mind másokra nézve keservessé a lakomázást, hanem amolyan -joviális rigmusok, a miknek előadásában különösen excellált a Duoduo. - -Aztán csak egynek el kellett kezdeni s rögtön visszaechózott rá a másik: - -– Vagyon egy főváros, melynek neve Buda, Buda mellett egy víz, melynek -neve Duna, a Dunában egy hal, melynek neve harcsa; – vicispányunk, -vicispánynénk az Ur Isten tartsa! - -Volt, a ki vissza tudott rá kontrázni, a vicefiskális. - -– Adjon Isten minden jót, bort, pecsenyét, olcsó sót; a lengyelnek sok -borsót, ellenségnek koporsót. - -És így tovább. - -A báró látta, hogy nem lesz ám ennek vége soha: kapta magát, ő is úgy -tett, hogy fölugrott az asztal mellől, fölemelte a tele poharat, s -egyenesen odaszólott a vicispánhoz: - -– Uram, uram, Igriczy János vicispán uram, szólok az úrnak! - -– Hallom a szép szót, antiphonált rá a vicispán. - -De a mit a báró mondott, az semmiképen sem volt pohárköszöntő. - -– Azt kérdem a vicispán úrtól, hogy miért égették el a vármegye mappáit? - -Arra aztán a vicispán megfelelt neki egész méltósággal: - -– Azért uram, mert azok a megkoronázatlan király törvénytelen factumai -voltak. - -Hát azt bizony csak az olyan vadember nem tudja, aki gyermekkora óta -kinn lakott Párisban. Most azután épen semmit sem értett a dologból a -báró. - -A báró azonban olyan volt, mint a csuka: hogyha valamit megfogott, azt -ki nem eresztette a fogai közül. Erővel praetendálta, hogy az egész -vidám társaság a helyett, hogy a máslásos poharakat kocintaná össze, az -ő dolgával foglalkozzék. - -– De hát valami lajstromnak csak kell lenni, a melyben a vármegye -helységei össze vannak írva! – szólt oda zordonan a megyei -mathematicushoz, őt tartva ebben tudósnak. Az pedig épen a salátás tálat -tartotta a kezében, azt hitte, hogy annak szól az interpellatio: -«tetszik ebből az eczetes zöld paprikából? Mondhatom, hogy fölséges!» - -– Eh! nem azt kértem. - -– De egy csöppet sem csíp. - -– No én most mindjárt harapok! Hol van a borsodi falvaknak az -összeírása? Azt csak nem égették el? - -No hát azért megint át kellett küldeni a jurátust a cancelláriába, a ki -azután úgy állt boszút a többszöros háborgatásért, hogy nem került -vissza, csak a mikor már az ebédnek vége volt; inkább a dorongos fánkot -is otthagyta. - -A közben egyre zajosabb lett a vendégségi jó kedv; a neki pirult arczú -urak elkezdtek anekdotázni: csintalankodtak; a vicispánné maga is -nevetett rajtuk egy kicsit; azután észrevétlenül elhagyta az asztalfőt. -Ugy szokás, hogy a fekete kávét maga készítse el a háziasszony. Ezt -mindenki tudja. Azért nem lett abból asztalbontás. Egy-kettő a vendég -urak közül felkelt, átment az oldalszobába rágyujtani, a többi ott -maradt, quaterkázni; a perceptor maga elé vette az egész csemegés tálat -s abból a mogyorókat kiszedegetve, egyenkint feltörögette és -megropogtatta. - -Végre előkerült a jurátus a nagy lajstromozott könyvvel. Volt már hely -az asztalon, a hova kiterjeszsze. - -Az urak rögtön hozzáfogtak Barátfalva kereséséhez. - -Nem volt szerencséjük benne, pedig a vicispán maga is segített már a -munkában. - -– Pedig itt kell neki lenni a Bükkben, Borsod közepén! – bizonyozott -Kadarkuthy. – Hiszen csak nem lehet egy falut ellopni a vármegyéből. - -– Van ám annak valami hübnere, báró úr, – magyarázá a vicispán. – Itt e -vidéken, különösen a palócz meg a matyó nép között az a szokás, hogy -egymás falujának a nevéből gúnyt űznek; egész csufondáros nótákat -csinálnak egymásra. A kigúnyoltak aztán megunják a boszantást, más nevet -adnak a falujoknak; de azt rajtuk kivül senki sem követi. Igy lett -Büdöskutból Abád, Varasóból Jákfalva, Cinegésből Telekes. Egy falunak az -a neve, hogy «Kakastyúk», de a ki ezt a nevet mondja ki az odavalók -előtt, azt megverik, inkább Kőkosárnak hivatják a falujokat. Szent -Istvánt senki sem nevezi másnak, mint Salamentának. Visnyót meg -Eskerenának, Domaházát Csobankónak, sőt van egy falu a vármegyében -Dorogma, a melynek a hány pusztája van, annyiféle név alatt vallja be -magát a miskolczi vásárra fölránduló paraszt: Csetreng, Gyékényes, -Báróháza, Pengyom, Gyolcsinges a lakása, de Dorogmát egy sem nevezi -hazájának. Bizonyosan így leszünk a Barátfalvával is, hogy a parasztok -megúnták a régi kicsúfolt nevét a helységüknek s azt választották a -helyébe, de még ezt a publicum nem acceptálta. - -Kadarkuthy mérges volt már, mint egy gyerek, a kinek a többi gyerekek -nem akarják megmondani, hogy hová dugták el a sipkáját. - -Ez alatt a perceptor ur szerencsésen elkészült az utolsó szem mogyoróval -is s arra ő megszólalt. Eddig mind hallgatott. - -– No hát urak, nekem vannak pozitiv documentumaim annak a bizonyságára, -hogy Barátfalva a mi vármegyénkben fekszik. - -– Hol vannak? – kérdé a vicispán. - -– Hát a kéményben. - -– A kéményben? kiáltának egyszerre valamennyien. - -– Hát persze hogy a kéményben. Másutt csak nem tarthatom a -farkasfüleket. - -– Ah! Tehát farkasfülek? - -– Mivelhogy a Bükkben nagyon elszaporodtak a farkasok, a tekintetes -vármegye elrendelte, hogy minden elejtett farkasért tiz máriás -fizettessék az illetőnek a domestika cassából. Azóta én nálam, több -esztendőn keresztül, állandó rubricát képeznek a behozott farkasfülek, s -azoknak a párja alá mindig ez van írva átvevőnek: a barátfalvi lévita. - -Legjobban elbámult a báró. - -– Ah! A barátfalvi levita farkasvadász? - -– Az ám, – erősítette a perceptor. Egy télen át beküldöz tíz-tizenkét -farkas-irhát a városba. - -– Talán úgy fogja őket a farkasveremben? - -– Nem az. A farkasok mind regulárisan lőve vannak: vagy a homlok -közepén, vagy a fültövön keresztül. A szűcsmester, a ki a farkasbőrt -megveszi, maga hozza azt oda a hivatalba, előttem metszi le a füleit, -azoknak semmi keresetük a bundán. Aztán a szűcsmester is tiz máriást -fizet a vadásznak. Szép jövedelem az! A hogy más eklézsiában a hivek -bárányokban, gödölyékben adják ki a papnak meg a rectornak a -deputátumát, aként a barátfalviak farkas irhákban róják le a dáciát; a -hányat lelőhet a lévita, annyi húsz máriás üti a markát. - -Kadarkuthynak magas véleménye kezdett lenni üldözőbe vett ellenfeléről. -A ki egymagában farkasra vadászik, az hozzászokott, hogy az életével -játszszék. S biztos kezének kell lenni. Az európai dúvadak közt a farkas -veszedelmesebb, mint a medve, mert ez egyedül jár s a farkas csoportban; -s a medve csak haragos, de a farkas éhes. - -Ez a lévita nem lesz az a soványtermetű, gyerekeket virgácsoló -anachoréta, a kinek chinai tussal szerecsenné lehet festeni a pofáját. - -Annál jobb. - -– De hát perceptor úr nem látta a lévitát soha? - -– Nem jár föl a városba; mészégetők által küldi föl a vadász-zsákmányait -a szűcshöz. - -– Akkor egy ilyen mészégetőt kellene valahogy kézrekeríteni; az útba -igazíthatna. - -– Abszurdum! A hány mészégető, szénégető van a világon, az mind -eltagadja, hogy hol lakik. Hisz a többi parasztok mind ő rajtuk élesítik -a nyelvüket; azt danolják: «Dudariak nem élhetnek, ha csak szenet nem -égetnek; akkor is csak úgy élhetnek, ha bükkfaszenet égetnek.» A magyar -paraszt ezt tartja a legalávalóbb keresetmódnak a világon. - -Most már a vicispánné is beleszólt a tanácskozásba. A kávét -rendbehozván, ismét visszatért a társaságba. - -– Mondok én kegyelmednek valamit, édes báró uram. Ha olyan nagyon fúrja -az oldalát annak a megtudása, hogy hol lélekzik az a barátfalvi lévita: -hát ennek a legbiztosabb kútforrása az, hogy sétáljon föl az Avasra, -látogassa meg a kálvinista esperest, annak már csak bizonyosan tudni -kell azt, hogy a tractusához tartozó egyházi személyek hol és merre -laknak? - -Ecce ni! Hisz ez valóságos Columbus tojása! - -– Kisztihand gnädige! – mondá erre a báró. – Mindig azt mondtam én, hogy -dámáknál van az igazi ész. Megyek a paphoz. - -– De előbb fogadjon el tőlem egy jó tanácsot, édes báró. Ez a mi papunk -egy igen kegyes, jámbor ember. Ha ahhoz úgy ront be a báró, mint a ki -boszúállásra keresi a maga lévitáját, az azt fogja mondani: «hallja -kend, báró úr, én lelkipásztor vagyok, nem perzekutor hadnagy; ha -gonosztevőt keres kend, menjen a szolgabíróhoz.» - -– Hát mit csináljak, tekintetes asszonyom? - -– Jöjjön, üljön ide mellém a kanapéra. Mára már úgy is későn esnék az -esperes vizitájára menni. Este az idő, rövid a nap. A mi esperesünk a -tyúkokkal nyugszik le s a kakasokkal kel föl. Külömben sem szokás -gyertyagyujtat után hivatalos dolgokban alkalmatlankodni. - -A hajdú már hozta a szép máramarosi vasgyertyatartókat az erdélyi -kecskefaggyú gyertyákkal, kettőt az asztalra, a mi nagy luxus volt! - -A báró hát leült a vicispánné mellé a pamlagra, az urak mentek a -pipatoriumba, vagy folytatták az asztalnál a kvaterkázást. - -– Hát lássa, édes báró, – szólt az alispánné csöndes halk hangon, – én -nem azt mondanám az esperesnek a kelmed helyében, hogy a Guthay papfiút, -a barátfalvi lévitát keserű boszúállás végett keresem, hanem azt -mondanám neki, hogy megszántam szegény nyomorultat, hisz eléggé -megbűnhődött már azért, a mit bűnül elkövetett, ne szenvedjen többet. -Ellenben azért akarom őt feltalálni, hogy elmondjam neki: ne -bujdokoljon, tovább nem üldözi senki; én, a kit oly nagyon megbántott, -megbocsátok neki; apja a halálos ágyán áldását adta rá, kit élőnek -tudott még: jöjjön elő a világba; ha a papi pályán akar maradni, tegye -le az exament, szenteltesse föl magát, megválasztják a szép talentumáért -egy jó eklézsiába. - -– Ezt hazudjam én az esperesnek? – kérdé a báró hüledezve. - -– Nem! Igazán mondja. - -A báró a hozzábeszélő asszonyság szemébe nézett. Soha sem szokott szembe -tekinteni, mintha attól félne, hogy valaki meglát valami titkot a -szemében. Erre a szóra kénytelen volt az alispánné szemeibe nézni. - -Olyan csodálatos szemek voltak azok: nagyok, világoskékek, nyugodtak. - -Valami varázslat ömlött ki belőlük, a mi a fenevadakat megszelidíti. - -Kadarkuthy érezte a varázslat hatását. - -– No hát én erről a thémáról még többet is tudnék mesélni az esperesnek. - -– Azaz hogy igazat mondani. - -– Valóságot mondani. Fölfedezhetném előtte, hogy erre a gézengúzra (t. -i. a lévitára) nagy világi szerencse vár. Egy gazdag úr, a vele -elszökött alispánleánynak a nagybátyja, a leány atyjával összeveszve, -azt kitagadta az örökségéből s szép vagyonát mind ez elszökött -unokahugának testálta s ha az tíz esztendeig az ő holta után nem fog -jelentkezni a massáért, akkor az egész birtoka szálljon a városi -ispitályra. Csak jelentkezni kell a feleségének az új vicispánnál (a ki -úgy tudom, csizmadia czéhmester volt a városban) s ők azonnal tehetős -emberek lesznek, a kik nem szorulnak többé a paraszthordta lukmára, -kongesztre, dáciára.[3] - -– No lássa, édes báró! Ez az igazi ember! Az igaz keresztyén ember. Igy -szeretem magát. No hát Isten áldása kísérje minden jártában-keltében! -Tudtam én, hogy a báró derék ember. Hát már most igérje meg, hogy ha jó -szerencsével fog járni, ha azt a szegény bujdokló ifjút elátkozott -sorsából kiszabadítja, hát visszatérőben megint bejön hozzánk, fölkeres, -s én nekem elmondja mindazt, a mit Istennek tetsző dolgot végzett, hogy -én is hadd örüljek együtt az örvendezőkkel. - -– Ugyan visszajövök! – fogadá Kadarkuthy, szépen kezet csókolva búcsuzás -fejében a vicispánnénak s azután, a mint megszabadult e varázslatos -anyai arcz bűbájos tekintetétől, megint rátalált a maga daemonára. - -«Ah! hát ti engemet mindenütt arra tanítgattok, hogy hogyan hazudjam -mást meg mást izibe! No hát most jó tanitványra találtok bennem!» - - - - -A LAVATER. - -No ugyan jó helyre küldte a viczispánné asszonyság Kadarkuthy bárót a -miskolczi kálvinista espereshez. - -Volt annak a tudós férfiúnak igen szép rendes prædicatumos neve, a min -titulálták, ha levelet irtak hozzá; de szóközben csak úgy hitta azt -mindenki, hogy a «Lavater.» - -Azokban az években uralkodott egész európaszerte a «lavaterismus.» - -Lavater (zürichi református prédikátor) volt a megalkotója annak a -rendszeres tudománynak, mely szerint az arczvonásokból, a szemöldökből, -szemekből, az orr, a száj alkotásából, az arczredőkből biztosan meg -lehet ítélni minden ember jellemét, ezekből ki lehet találni a -legtitkosabb indulatait; azok az arczvonások rávallanak a gyilkosra, a -gonosztevőre, a kéjenczre, a boszúállóra. - -Hiszen még alig mult ennek száz esztendeje, hogy a Lavater «Phragmente -über Physiognomie» czimű munkája az egész mívelt társadalomban valóságos -fanaticus fölgerjedést idézett elő. Azokról beszélt minden ember. Egy új -világ lett általuk föltárva a társaság előtt. Láthatóvá lett maga az -emberi lélek.[4] - -Ha az avasi nagytiszteletű valamely társaságba betoppant, egyszerre -üdvös megszeppenés szállta meg a kebleket. Minden ember iparkodott az -arczvonásainak olyan kifejezést adni, a mely a titkos erényeket tüntesse -elő, jól tudva, hogy ez a lavateri férfiú kiolvassa az embernek a két -szemöldöke hajlásából, az orrczimpáinak a fintorodásából a legféltettebb -rossz szándékait s azokat följegyzi magának. - -Az ilyen jegyzetekkel teli vannak otthon a fiókjai. Azokat ő systematice -osztályozza, mint Linné a növényeket s rémséges sok árkus papirost -teleírt már velük. Jaj lesz Borsodnak, Abaujnak, de még Hevesnek is, ha -azokat egyszer kinyomtatja. - -Ha pedig valaki látogatóba ment hozzá, az meg épen kész préda volt a -számára. - -Azt a nagytiszteletű úr az utczai szobájában fogadta, bő beszéddel -ellátta; úgy ültette magával szembe, hogy profilban legyen fordulva az -ablak irányában. - -Az ablak előtti emelvényen ugyanis a nagytiszteletű úr kisasszonya ült -és rámánál himezett, a ki aztán az alatt, a mig a látogató hallgatott -vagy beszélt, vagy épen nevetett: azon módon kinyirta a kis ollójával -egy darab fekete papiroslapból a konterfáját, úgy, hogy ráismert arra -minden ember. Ezt a művészi ágat úgy hitták akkor, hogy «silhouette.» Ez -is általános divat volt akkoriban. Silhouette nélkül egy úri ház sem -szűkölködött. Ott láttuk az ágy fölött fekete rámában nagy apánkat a -vuklis hajával, a máslis czofjával és nagy anyánkat, magasra tupirozott -hajával, táritoppos főkötőjével, bodros krézlijével és kettős tokájával; -még a szempillák is hiven megtartattak a fekete árnyékrajzokon, a miket -müvészolló hozott létre. - -Ebbe a veszedelembe ugratta bele a jó viczispánné az ártatlan mitsem -sejtő bárót. - -Hiszen a mint belépett és bemutatta magát a nagytiszteletű úrnál, a mint -az egyszer az arczába bepillantott, már el volt árulva minden, a mi -jellemét képezé. - -Ez az egymást keresztező két redő a homlokon, ez a csalárdság; ezek a -legyezőként összefutó vonalak a szemszögletekben a kéjenczséget -hirdetik; ez a beharapott felső ajk az alattomosság symboluma; a -kiduzzadt alsó ajk pedig a kegyetlenségé. A jobb szájszeglet -félrehúzódása, a félhold alakú redővel a ravaszságot árulja el. A -szemöldökben kérlelhetetlen harag lakik. - -A báró elmondta az esperesnek idejövetele okát, czélját, úgy, a hogy azt -az alispánné tanácsolta neki. Azt hitte, hogy már nagyon jól megtanult -hazudni. - -Hazudni! Lavater előtt! Nevetséges dolog. - -Az esperes engedte neki kibeszélni magát. - -Pedig milyen mézédes tudott lenni! Hogy forgatta szemeit az ég felé, -hogy nyomkodta a tenyerét a mellére, hogy vékonyította hangját a szelid -sápogásig. (Hiszen ezt mind tanulta ő a komédiások közt hajdan.) - -Mikor aztán a kérdés föl volt téve, hogy no hát hol található a -balsorsából megváltandó barátfalvi lévita ebben a nagy erdőben: a -nagytiszteletű úr összefonta a két karját a mellén s így szólt: - -– A báró úr tudja, úgy-e bár, hogy mi az a logica? - -A bárónak már a nyelve hegyén volt, hogy «tudja a kakuk!» de csak -visszaszívta. - -– Miért vannak léviták? és miért vannak eklézsiák, a melyek lévitákat -tartanak? «Az ok megelőzi az okozatot.» Ez egy logicai maxima. Úgy-e -bár, hogy az? - -– Az. - -– Tehát az ok az eklézsia. Összeverődik imitt-amott egy csomó nostras; -szegény emberek: rusticusok, szénégetők, a kik között egy potior sem -találtatik, sem pedig Melchizédech, a ki őket szárnyaik alá fogadja. -Ellenben az áhítat megszállja lelkeiket, valaminthogy megszállja a lélek -nélkül szűkölködő pacsirtákat, fülemüléket az az instinctus, hogy -énekeljenek. - -– Kérem a macskákat is odaszámítani. - -– Tehát énekelni óhajtanának, de nincs, a ki őket arra megtanítsa. -Ellenben gyermekeik is vannak, a kikre szintén ráférne az ábéce – - -– Meg a skutika. - -– De nincsen, a ki ebben tudósokká tegye. Az Úr napját is megtudják vagy -a helybenlakó más vallásuak, vagy a szomszéd falvak harangszavából; de -nincs, a ki e szent napon előttük a szentírást magyarázhatná. Vannak -szülötteik, azokat nincs, a ki megkeresztelje; vannak szerető párjaik, -azokat nincs, a ki összeadja; a halottjaikat nincs, a ki elbúcsúztassa. -Most jön a hysteron-proteron. - -A báró szétnézett: mi lehet az? úgy hangzik, mint a szitakötő. - -– Ugyanekkor támad egy peregrinus: egy afféle iskolából eliminált -studiosus, a kit consilium abeundival az alma mater kapuin kivül -rekesztettek, a kinek «hátán háza, kebelében kenyere», nincs testének, -lelkének hová lenni: az odavetődik az általam körülírt nostrasok közé; -azok kapva-kapnak rajta, ott marasztják; adnak neki lakást, konvencziót, -mensa ambulatoriát; ez azután elvégez mindent, a mit pap, kántor és -rektor szokott teljesíteni; beharangoz, beénekel, prédikál: gyerekeket -tanít, keresztel, kopulál, búcsúztat, a mihez mind ért, mert az ilyen -peregrinusok rendesen quadriennis theologusokból szoktak válni, a kik -valamelyes kánoni hiba miatt pappá föl nem szentelődhettek. Tetszik -érteni? - -– Tökéletesen értem. - -– Már mostan a logica regulái szerint mi a conclusio? Az ilyen lévitás -eklézsiának igen nagy oka van a maga existentiáját sub rosa folytatni; -de még nagyobb oka van magának a lévitának arra, hogy az esperes házának -a falára föl ne firkálja a nevét; mert a mint a tractualis -consistoriumnak tudomására jut, hogy valahol a kebelében egy ilyen -lévitás eklézsia latitál, az azt rögtön transformálja filiává, a lévitát -a törvénytelenül bitorolt functióktól eltiltja, s azontúl a községnek -kötelessége lesz a hozzá legközelebb eső anyaeklézsiának fizetni a -papbért, oda járni föl ájtatoskodásra, onnan hozatni el a papot a -szertartásokra, oda járatni a gyermekeit iskolába. A mi aztán nagy -angária! Hát ezekből már most mi a logikai concatenatio? Az, hogy ha -posito, empyrice existál és subsistál valahol egy barátfalvi lévita, -annak a létezéséről hamarább lehet tudomása a Klimius Miklós holdban -lakozó embereinek, vagy a Gulliver liliputi lakosainak, mint a borsodi -református tractus esperesének. - -– E szerint az úr sem akar róla tudni semmit, hogy hol kapható meg az a -gézengúz barátfalvi lévita! – kiálta föl Kadarkuthy, mérgesen ugorva föl -a helyéről. Hisz itt, úgy látom, hogy minden ember összeesküdött ennek a -gonosztevőnek a rejtegetésére. - -– Kérem, kérem, csak tessék még ülve maradni – szólt az esperes, a bárót -vállára tett kezével a székre visszahanyatlani kényszerítve. (Valami -elektricitásnak kellett az ujjaiban lenni, az is nagy divat volt a -mesmerismus korszakában.) Tehát az elsőt concedálom, hogy nem tudom, hol -van az a barátfalvi lévita? de a másodikat negálom, mintha nem akarnám -tudni. Sőt most, a báró úr denunciatiója után egyenesen kötelességemmé -van téve, hogy ezen clandestinus abusus kideríttessék. Azért én -utbaigazítást adok a báró úrnak, hogy mely úton nyomozza ki egész -biztossággal ennek a charádának a titkát. - -– No már azt meghallgatom. - -– A báró úrnak egyenesen a miskolczi biróhoz kellett volna menni, a -kinek minden bizonynyal tudósnak kell lenni valamennyi a Bükkben létező -falvak neveiről; mert hiszen az ő fürmendere szedi be a hetivásárra -feljövő jobbágyoktól a helypénzt, azoknak czédulákat oszt s a czédulára -fölírja a falúnak a nevét. Querczina András uram minden bizonynyal -fölvilágosítást fog adni a báró úrnak. - -– Querczina András! Querczina András – ismételgette a furcsa nevet a -báró. - -– Ha el tetszenék felejteni a nevet, könnyen rátalálhat a kalodáról, a -mi a háza elé ki van téve; ott van a Pecze-partján. - -– Köszönöm. Megyek Querczina András uramhoz. - -– Még egy tanácsot tessék tőlem bevenni. Ha Querczina András uram elé -fog járulni a báró úr, a világ sűrű kincseért elő ne hordja neki azokat -a bölcs dolgokat, a miket én előttem közrebocsátott, mert a mint az ezt -a szót meghallja: «testamentum», az egyszerre nem tud más nyelven, csak -tótul, de abból is nagyot hall. Kiabálhat aztán annak a fülébe akár -tubuson keresztül, abból ki nem vesz egyéb szót, mint azt, hogy «nye -rozumim». Mivelhogy olyan messze esik ő a törvénytudománytól, mint Makó -Jeruzsálemtől. Azért Querczina András uram előtt egy szót se szóljon -azokból a larvatusokból, processusokból, testamentumokból, a miket -előttem produkált. - -– Hát mit hazudjak neki? - -– Sőt inkább egészen igazat mondjon neki. Kezdje azon, hogy «no -Querczina uram, mennyiért csinálna nekem egy ilyen jó termetemre való -kosokot farkasbőrből?» - -– Kosokot? - -– No igen; mert ha azt mondja neki, hogy «bekecset», azt nem érti meg; -hanem ha azt mondja: «kosokot» azt megérti, mert az tótul is kosuch. - -– De hát mi a patvar szükségem van nekem egy kosokra? - -– Nagyon nagy szüksége van rá a bárónak. Lássa a báró, ha ebben a -külföldi habitusban barangolja keresztül-kasul a vidéket, híre -futamodik, minden ember szájróladja tovább, hogy itt jár a «csuma!» Nem -kinálták még meg valahol aludt tejjel? Azzal szokták a garabonczás -diákot megengesztelni. Az, a kit meg akar találni, jó eleve neszét -veszi, odább áll egy vármegyével; mire a báró rátalál a rejtekére, már -csak a hült fészke lesz ott. Azért tanácsos lesz a bárónak, ha e mostani -ornátus helyébe, a mi lehet módi-ruha Versaillesben, de minálunk -maskara, valami olyan öltözetet vesz föl, a minőt a külső emberek -széltében viselnek. - -– Köszönöm a tanácsát, elfogadom. Ezt bizony magamtól is fölérhettem -volna ököllel. Hát aztán a miskolczi biró fog nekem varrni ilyen -öltözetet? - -– Mivelhogy ő signaturájára nézve szűcsmester. - -– Hol lőtték ezt a birót? - -– Nem lőtték ezt, kérem alásan, mert ezt úgy választották. - -– De hát az ördögök ültek a miskolcziak nyakára, hogy egy szűcsmestert, -egy tót embert választottak meg birájuknak? - -– Ne tessék rossz opiniót formálni a báró úrnak az én városom lakóiról. -A legimpossibilisebb factumoknak is meg van a maga rátiója. Rövideden -elmondom a dolgot. - -Erre csakugyan kiváncsi volt a báró. Ismét ülő poziturába tette magát, a -mi a házi kisasszonynak alkalmat adott a silhouettejének tökéletes -kinyirogatására. - -– Hiszen mindenkinek méltó megütközésre adhat az okot, – beszél az -esperes, – hogy egy ilyen nagy városnak, mint Miskolcz, melynek -lakosságát jó részben nemesség, birtokos uraság képezi, hogyan lehet -választott birája egy törvénytudatlan személy; egy kézimunkával -foglalkozó mesterember; még azonfelül tót. Mind megmagyarázzák ezt ennek -a mi nevezetes városunknak a rendkivüli viszontagságai. Mert -nevezetesnek bizvást állítható. Anonymus azt jegyezte föl, hogy Árpád -fejedelem hadai már itt találták Miskolcz várost s pihenőt tartottak -benne. A későbbi uralkodók királyi város rangjára emelték s nagy -privilégiumokkal ruházták föl. A török hódoltság azonban sűrű -veszedelmekkel látogatta meg a várost. Biráit a basák elhurczolták s egy -esztendeig is ott rohasztották az egri áristomban. Ha a harácsot elő nem -teremtette, a ló hevederéhez kötötték, úgy hurczolták magukkal. - -– Ahá! Hát ezért nem szeretnek az urak miskolczi biróságot vállalni. - -– De később még nehezebbek lettek az állapotok. A kurucz-labancz világ -alatt kétfelé is kellett harácsot fizetni a városnak, úgy, hogy volt -idő, a mikor minden igavonó marhától megfosztatva, kapával mívelték a -lakosok a szántóföldeiket. Ezekben az időkben már nem lehetett birót -kapni Miskolczon, úgy, hogy a gyülekezetben határozat hozatott, hogy a -mely polgár a biróválasztásra föl nem jön, fizet negyven forintot, a ki -pedig a biróságot el nem fogadja, fizet 200 forintot. - -– S a nemes urak inkább megfizették a 200 forintokat, mint hogy -nyereghez kötve szalajtassanak Egerig? Magam is azt tettem volna. - -– Ekkor aztán az történt, hogy egész Miskolcz város áttért a református -hitre. A pápista templomokat mind átadta a kálvinistáknak, -lutheránusoknak. Ez a mi avasi templomunk az ideig Szent István -templomának hivatott. Szent István király volt a város védszentje. A -város pecsétjén is Szent István alakja volt a czímer: fején koronával, -jobbjában a királyi pálczával, baljában az ország aranyalmájával. Az -ideig «királyi város» volt Miskolcz, czime: «civitas regia». A nagy -változás után azt mondta a cœtus, mit nekünk ez a királyi czifraság, a -mi annyi pénzbe kerül, fogadjunk olcsóbb czímet: legyünk «oppidum», s az -akkori biró rendeletére a régi czímert is elhagytuk, vésettünk a királyi -alak helyébe egy kurucz hajdút, csákós kalpaggal, a ki az egyik kezében -három arany búzakalászt, a másikban pedig egy szőlőfürtöt tart s lábait -verbunkos tánczra igazítja. - -Hej de nagyot kaczagott erre a szóra Kadarkuthy. - -– No, ez igazán remek gondolat volt! - -– Dehogy volt az. Ebből a czímerből megint csak azt eszelte ki minden -ellenségünk, hogy hej de sok buzája, bora lehet Miskolcz városának, hogy -úgy kérkedik vele az a czímerbeli hajdu! s még jobban megsarczoltak -bennünket; a vezérek csak úgy adták-vették, csereberélték a várost, mint -valami bona vaccát. Végre aztán csendesség lett. Elmúltak a kuruczok, -elmúltak a törökök. - -– Hát ekkor csak megpihentek a miskolcziak? - -– Meg bizony; de nem ingyen. A magas kamara a várost maga magának -zálogba adta. A burkus háború alatt a miskolcziak negyvenezer forintot -vettek kölcsön az eperjesi Pulszky Sándortól, azt küldték föl a -királynénak, a ki azért negyven esztendei háborítatlanságot -engedélyezett nekik. Most ez az idő vége felé jár. Új contractust -kellene kötni a városnak a kamarával. De íme ez alatt a kamarai -direktor, herczeg Grassalkovich Antal uram, azt a praktikát gondolá ki, -hogy a miskolczi nemes urakkal külön egyezkedett ki jó előre. A polgárok -magukra maradtak, a kik között nincs törvénytudó ember. Most azután -ezeknek az együgyű embereknek, respective a városukat reprezentáló -birónak az officiuma leend egy olyan in omnibus versatus urasággal -pertractálni az új contractus iránt, mint a gödöllői herczeg, az -omnipotens director cameralis. - -– Hát azért választottak olyan birót, a ki mindezekhez semmit sem ért? - -– El tetszett találni. Mert ez a maga tudatlanságával jobban meg fogja -védelmezni a város igazait, mint kilencz prókátor a maga tudákosságával. -Mert ezzel csak kétféle dolog történhetik; vagy mindenre azt fogja -mondani odafönn Budán: «nye rozumim» (nem értem), akkor odafönn Budán -fognak ráverni ötven botot; vagy pedig azt fogja mondani: «já rozumim» -(igen is értem), akkor meg idelenn fognak ráverni a polgártársai ötven -botot. - -– És így biró uram horoscopja tökéletesen ki van mérve? szólt nevetve a -báró, a ki ezt az állapotot fölöttébb mulatságosnak találta. - -Ezalatt az esperes kisasszonya is elkészült a nevezetes látogató -árnyképével, még a szétálló czopfja is hiven ki volt faragva. - -A báró előhúzta a kalapját a hóna alól s úri fejbólintással rekomendálta -magát. - -A mint a külső ajtót is betette maga után, (kis városainkban – nagy -okosan – mindenütt két ajtó őrzi a bejárást) az esperes kisasszonya -leszállt az ablak előtti pódiumról s odavitte az atyjához a kész -silhouttet, melyet a nagytiszteletű úr kielégítőnek talált. - -És azután elővette az asztal fiókjából a nagy kapcsos foliánst, mely már -csaknem meg volt töltve hasonló arczmásolatokkal; az új silhouettet egy -üres lapra gummi arabicummal fölragasztá, alája pedig ezeket a lavateri -megjegyzéseket irta: - -«engesztelhetlen bosszúállás», - -«alattomos incselkedés», - -«telhetetlen luxuries», - -«raptusos dementia», - -«gyilkolási mánia». - -Ezek mind olvashatók a kitárt arczvonásokból, a lavateri systema -szerint. - - - - -BIRÓ URAM. - -Hajh bizony nem is a mostani Miskolcz városa volt ám az a száz és -egynehány év előtti város; nem az a palotákkal ékes, szinházas, -városházas metropolis, a ki két képviselőt küld az országgyülésre. - -Sok nagy változásnak is volt alávetve; egyszer a tűzvész rontotta le -porig; máskor meg a rohanó árvíz söpörte el, hogy csak a «papszer» házai -maradtak meg belőle; sőt egy rettenetes napon a kőeső törte pozdorjává. -Nem jégeső, hanem valóságos kőhullás: valami meteorfelhőnek a leomlása, -a minők a földpályát keresztezik; egy emberfőnyi nagyságú követ most is -mutogatnak belőle a muzeumban. - -A mult századbeli házak nem képeztek egymáshoz támaszkodva utczasort, -hanem mindenik között volt egy tágas udvar, palánkkal elzárva; alul -embermagasságig kőből volt a ház, ablak nélkül, szegletei támaszokkal -megerősítve: ez az árviz ellen volt; a kőfalra volt építve a lak, -boltozatos szobákkal, vastáblás ablakokkal: ez meg a tűzvész ellen volt. -Aztán minden háznak a kifelé fordult szegletén volt egy kukullorium s -azon egy keskeny ablak: ez meg a portyázók megfigyelésére volt -kitalálva.[5] - -Mert ámbátor Károly király elrendelte, hogy Miskolcz városát tövissel -kell körülkeríteni a kurucz portyázók betörései ellen való biztosságul, -azért mégis megtörtént elégszer, hogy nem is a kuruczok, hanem a -labanczok s más afféle tolvajok, mikor a népség kinn volt a mezőkön, -szőlőkben, beszáguldoztak s végig rabolták a várost. - -Egy ilyen félig emeletes házban lakott a Szinyva és a Pecze között -Quercina András biró uram. A biróságát jelképezte a kapuja mellé -nyujtóztatott kaloda; a mesterségének pedig ott lógott a czímere, a -házhiúból kidugott rúdon, pléhtáblán a neve, alatta egy hiúzfej, az -alatt meg három rókafark. A palánk ajtaján kellett bemenni; a műhely -ajtaja a folyosóra nyílott. Hogy szűcsműhely, azt hitelesíté az ajtóra -kiszegezett farkas-irha. Nyári lövés lehetett, mert nagyon vedlett volt. -Fülei hiányzottak. Bizonyosan ott hallgatnak már a vármegyeház -kéményében. - -A báró benyitott a belső üveges ajtón. A műhely egyúttal hivatalos -várakozó szoba volt. Az egyik szegletében ott állt egy trabális erős -alak, nagyon furcsa öltözetben, mely állt egy hegyes kalapból, azt a -kezében tartá, azután egy fehér-piros csíkos zubbonyból, ökölnyi -czinkgombokkal, bő tarka plundrából és veres török papucsokból. - -Ezt meg sem látta a báró. Méltóságán alul volt, hogy észrevegye. - -Hanem a műhelyt kétfelé osztó «pudli» mögött már egy régi ismerősre -talált. - -Ez volt a tegnapi asztaltárs, a derék Matus. - -Ezuttal nem volt már ünnepi öltözetben; csak úgy könyökig felgyűrt -ingujjakban parádézott. - -De a mint a Matus megpillantotta a műhelybe belépő bárót, utczu neki, -vesd el magad! fölszaladt a padlásra. Egy fahágcsó egyenesen odavezetett -föl a műhelyből. - -A jámbor Matus, a maga egyenes úton járó eszével azt concludálta, hogy ő -a tegnapi huszonöt botokat azért kapta meg a vármegyeházán, a miért oly -nagyot talált ütni a nagyságos báró úr hátára; most ez aztán jön a -biróhoz panaszra s most még a város részéről is meg fogja kapni a maga -kutyaporczióját, a hogy dukál. - -Dejsz a Matust manapság marczafánkkal sem fogják lecsalogatni a -bőrszárító padlásról. Az most önvédelmül azt találta ki, hogy egy -nádpálczával elkezdte a padláson sorban fölaggatott irhákat porolni -(ahogy ez a molyok végett szükséges), úgy, hogy a nagy püföléstől egy -szót sem lehetett hallani. - -Pedig hát ebben az egész dologban nem a Matus volt a hibás, hanem az -első viczispán tót nyelvtudása, a ki a helyett, hogy «uder», a mi -megütést jelent, azt parancsolta, hogy «zabi», a mi pedig jelent -agyonütést. - -Azonban kevés vártatva nyílt a műhelyből befelé vezető ajtó s kilépett -rajta egy megtekintésre méltó alak, a kiről az első tekintetre föl -lehetett ismerni, hogy ő a városi drabant. - -Elől-hátul púpos volt, a két löcslába térdeivel befelé görbülve, a -tenyerei a térdein alul lógtak. Az ilyen termet nem is való egyébnek, -mint városi drabantnak. Sótartó alakú csákó volt a fején, termetét zöld -frakk ékesíté, vörös gallérral; a válláról szíjpantalléron nagy görbe -kard csüngött alá, a mi megjelenését annál félelmesebbé tette. - -A belső szobából ez a parancshangú utasítás hangzott elő: - -– Zavolaty toje prkoprczár. - -A drabantnak szeme-szája tátva maradt, mikor szétnézett a műhelyben. Ő -az imént, a hogy bement a biróhoz jelentést tenni, csak egy instanst -hagyott idekinn és most itt van kettő. - -Azt a másikat (saját vallomása nyomán) úgy jelenté be biró uramnak, hogy -«povrazolezecz», a mi jelent kötélentánczolót. - -És most biró uram azt parancsolja, hogy hívja be a «prkoprczárt», a ki -nem más, mint bukfenczhányó. - -Biró uram előtt ugyanis kötélentánczoló vagy bukfenczhányó mindegy s -lehet, hogy igaza is van. - -Ha van logika a világon, akkor a drabantnak azt kellett konkludálni, -hogy ez a másik a bukfenczhányó. Pojáczának elég pojácza volt. - -Intett a bárónak, hogy jőjjön a biró uram szine elé. - -Biró uram alacsony, tömzsi, tagbaszakadt emberke volt; himlőhelyes -arczú; egyik szemöldöke feljebb állt, mint a másik; nagy fogai miatt a -száját nem bírta összecsukni. Ujjatlan bőrmellényéből flanell ujjakba -rejtett karok nyúltak elő, nagy tenyerekkel; a fejébe nagy vadmacska -süveg volt nyomva, olyan alaposan, hogy a füleit kétfelé nyomta. - -– No, frisko! frisko! Spjevácz! Muzsikácz! kiáltá a belépő báróra. - -A báró nem értett a hallott szóból. - -A drabant aztán megmagyarázta neki a dolgot. - -– Biró uram előbb azt akarja megtudni, hogy hogyan tudunk énekelni és -muzsikálni? - -– Sehogy sem tudunk. - -Biró uram erre türelmetlen lett, rárivallt kategoricze a báróra: - -– Csi znacze, csi nye znacze, ale spjevacze, muzsikacze! - -(Akár tudtok, akár nem tudtok, azért énekeljetek, muzsikáljatok.) - -A báró most már nevetett. - -– Ugyan mi az ördöggel muzsikáljak? - -Biró uram odamutatott a báró vállán függő hosszú bőrtokra; azt hitte, -abban valami fagót van. - -A báró aztán kihúzta a bőrtokból a szép lazzarino csövű duplapuskát. - -– Ojoj! mondá biró uram. Puska? (Ez tótul is puska.) - -A drabant vette észre, hogy aligha tévedést nem követett el; azt kérdezé -hült pofával a bárótól: - -– Hát az úr nem bukfenczhányó komédiás? - -Erre válaszképen úgy ütötte pofon a báró a drabantot, hogy annak a -sótartó csákója menten a jobb fülére csúszott; le nem repülhetett a -fejéről, mert oda volt kötve az állához szíjjal. A biróra pedig -ráordított a báró tele torokkal: - -– Én báró Kadarkuthy vagyok, földes úr! Atta teremtette! - -Ez egyszerre nagyot változtatott a situatión. Hát persze, hogy azon -kellett volna kezdeni, hogy «atta teremtette!» Szóból értik meg a -magyart. - -Biró uram hirtelen lekapta a macskabőr-süveget a fejéről s azt mondá: -«mi tetszik, kérem alásan?» Tudott már magyarul is. - -A mint azonban a báró hangosan elkiáltá a nevét, arra a szóra a -műhelyből nyiló ajtón át bedugta a fejét az a másik és sietett a -tévedést fölvilágosítani. - -– Én vagyok a komédiás. - -Erre biró uram végképen elszörnyedt. - -– Óh te stariospicza! rivallt a drabantra s a másik még immunis -arczfelére egy akkora pofont alkalmazott, hogy a sótartó a bal fülére -csúszott vissza. Hozod be mingyárt az igazi komédiást! - -Aztán a két nagy tenyerét dörzsölve, azt kérdé mosolygó ábrázattal: «mit -tetszik parancsolni a pan welkomozsnye báró úr?» - -– Hát én egy derék farkasbőr kosokot akarok magánál megrendelni. - -– Zsinórral vagy szironynyal? - -– Ahogy szokás. Aztán meg egy ilyen prémes süveget, mint biró uramé. - -– Aha. Diva kocskabőrből. Az nagyon szép. - -– Aztán meg egy olyan kecskebőr nadrágot, a milyen a Matusnak van. - -– Ah! A milyen a Matusnak van? Potyszem csak Matus! Hozd ide a -koza-ircha-nohaviczádat! - -De a mint ezt a szót meghallotta a Matus odafönn a padláson, hogy -«nohavicza!»: két nádpálczával kezdte el verni a bőröket. - -– Eredj föl a padlásra! parancsolá biró uram a drabantnak, ki azalatt -visszatért a kötéltánczossal. Hozd le a Matust fülénél fogva a -padlásról. - -A drabant megsimogatta egyik tenyerével az egyik arczpofáját, a másikkal -a másikat, s azt felelte, hogy «harmadik pofám nincs!» és nem ment a -Matust lefülelni. - -– No, hát akkor gyere velem te a magazinba! mondá biró uram, gallérjánál -fogva előre lódítva a rendnek őrét, te meg, komédiás, mulattasd addig a -méltóságos báró urat; lamatye czigánszke kolisa! - -A báró úrral együttmaradt komédiás ugyan nem vetett czigánykereket a -méltóságos úr distrahálására, hanem a helyett oda lépett eléje s jól a -szeme közé nézett s azután jó lerchenfeldi dialektussal odaszólt neki -németül: - -«Herr Baron von Kadarkuthy! haben Sie nicht einmal Frater Seraphinus -geheissen?» - -Kadarkuthynak először hosszúra nyúlt az ábrázatja; a szája tátva maradt, -a szemei elmeredtek; fakó arczbőre közepén a harag vörös foltja gyulladt -ki. Hallatlan vakmerőség! Egy báró Kadarkuthy Viktort azzal az -interpelláczióval állítani szembe, hogy nem hívták-e őtet valamikor -Frater Seraphinusnak. - -De nagyhamar ismerős mosolygóssá torzult vissza a haragos arcz, a mikor -a megszólító arczába jobban belenézett. Kezdett föltámadni az emlékezet. -Az! Az! Nemcsak Frater Seraphinus, de még annál is jobb. «Dóri, der -amerikanische Affe!» Az volt a szép idő! A bécsi «Paradiesban!» - -– Ah! ah! Titanides Sámson! rikkantá el a báró, az én hajdani mæstróm? A -kinél én majomember voltam. - -– S a kinek a Colombináját elszöktette a majomember. - -– Hát aztán mi lett a Colombinából? - -– Nem jött vissza; most már a maga kezére dolgozik. - -– De hát hogy ismert rám Sámson mester? - -– Hát a mint azt tetszett mondani: «én vagyok Kadarkuthy Viktor». A név -után. - -– De hisz én soha sem mondtam meg kendnek a családi nevemet, mikor -együtt bolondoztunk. - -– A báró nem mondta meg, de megmondták a kolostorban, a honnan -megszökött, mikor a Colombinám miatt ütöttem a nyomát bottal. Aztán nagy -fátumom volt nekem már akkor a Kadarkuthy Viktor névvel. Ez okozta -minden szerencsétlenségemet. Én egy nagy celebris szemfényvesztőnek a -társaságában jártam be a világot, a ki Cagliostro tanítványa volt, -Cairoi Ludolfus volt a neve. Egyszer egy hatalmas gazdag úr kastélyában -produkáltuk magunkat a Csallóközben, a ki a leánya eljegyzését -ünnepelte. A vőlegényét úgy hítták, hogy Kadarkuthy Viktor. Akkor -hallottam először ezt a nevet. Szép, karcsú legény volt. Én birkózásra -híttam föl a parasztokat s egyiket a másik után vertem földhöz. Ekkor a -fiatal vőlegény akaszkodott velem össze. Hát én nekem nagy volt a -respektusom az úri familia iránt; nem akartam, hogy a vőlegény -nyomorékká törjön a kezem között, csakúgy könnyedén bántam vele; a -furfangos suhancz pedig fölhasználta ezt a kiméletemet s egy betyáros -gáncsvetéssel úgy döntött a földre, hogy fejemet egy vasrúdba csapva, -elszédültem. - -– Donner und Dória! kiáltá föl a báró. (Hát nem csak farkasvadász, hanem -akrobata is?) - -– Nagy szerencsétlenség lett ez rám nézve. Mert a principálisom, a -Cairoi bűvész, menten elcsapott a megszégyenülésért. Én aztán kénytelen -voltam megint magam állítani össze komédiás truppot. Elindultam a -majomemberemet meg a Colombinámat keresni. Tudakozódtam a kolostorban a -fráter Seraphinus után. Ott tudtam meg, hogy azt báró Kadarkuthy -Viktornak hívják. Akkor hát az a másik, a ki velem megbirkózott a főúri -kastélyban, nem volt az igazi. Az igazi Párisban éli világát. Ez itt egy -pseudo báró. Ekkor irtam én a báró úrnak, hogy jőjjön haza. Nem -emlékszik rá? - -– Hogyne emlékezném! - -– S meg sem köszöni? - -– Köszönöm a manót! Egy esztendeig ültem a kassai börtönben ezért a -szivességért. - -– De most már legalább Kadarkuthy báró lett az úrból, de én pocsékká -vagyok téve; mert akárhol ütöm föl a komédia-bódémat, hogy itt van a -legyőzhetetlen Titanides Sámson, mind azt kiabálják föl rám, hogy: -«Földhöz csapott a csallóközi vőlegény!» A kiről most már jól tudom, -hogy az senki sem más, mint a barátfalvi lévita. - -– Hát ezt honnan tudja a mester? - -– Honnan tudom? Hiszen tudja annak a históriáját minden ember ezen a -vidéken. Tudják a viczispánok, a szolgabiró, az esperes, a parasztok, a -hajduk; de az egy sem mondja meg, mert mind valamennyien szinpathiáznak -vele. Szereti azt minden ember, férfi, asszony, gyerek. Csodákat -beszélnek felőle. Hogy mentett meg a nagy hegyi árvízből tíz gyereket -egy maga; hogy pusztítja a dúló farkasokat; hogy téríti meg a rossz -embereket igaz életmódra; hogy tanítja meg az embereket vad fákból -gyümölcsfákat csinálni, a kőből is olajat csavarni; s aztán milyen -prédikácziókat tud tartani, hogy azokért a harmadik faluból is eljárnak -Barátfalvára. Hanem azért, ha azt kérdi egy idegen ember, hogy hol van -Barátfalva, arra mindenki azt mondja, hogy «tudja a fránya!» - -– Ah! E szerint engem szándékosan bolonddá tartott eddig minden ember? - -– Hát persze, hogy persze. Utoljára ide küldték a biróhoz, a -szűcsmesterhez, a ki a farkasbőröket rendesen megveszi a lévitától. De -hát fogadjunk, hogy majd mikor rákerül a sor arra a kérdésre, hogy hol -lakik hát az a derék vadász, a ki ezeket a toportyánférgeket rendre -lövöldözi, biró uram holdvilágbanéző pofát fog csinálni s azt feleli: -«ojojoj! az túl lakik a Verhovinán, még Lengyelországon is túl, az ott -lakik Muszkaországban.» - -– Most mit csináljak én ezekkel az emberekkel? - -– Ezekkel semmit. Hanem énvelem csinálhat valamit a báró. - -– Kenddel, hej? - -– Vélem hát. Nekem kell arra az átkozott ficzkóra rátalálnom, a ki -engemet világcsúfjává tett. Én fogom annak a búvóhelyét kiszaglászni, -mint a trüfli-kutya a szarvasgombáét, hogy, ha kikapartam, -előczibálhassam: «no, hát most mutasd meg, hogy milyen akrobata vagy?» - -– Itt, itt! a miskolczi nagy piacz közepén kell neki megbirkózni velem a -népség szeme láttára, a barátfalvi lévitának! Dejsz ezt el nem engedem a -bőrének. - -A komédiás teletorokkal röhögött ennek a kapitális ötletének. A -barátfalvi lévita fog birkózni a piaczon a Sámsonnal! Oda is fog vágatni -a padlóhoz. Majd egészen máskép fog bánni a Sámson a diákkal, mint a -hogy bánt a czifra vőlegénynyel! - -Hanem Kadarkuthy azt mormogta a fogai közül: - -– Az ám! Ha én hagyok neked belőle valamit. - -– No, már hagysz, – dörmögé vissza a Sámson. - -S aztán mind a kettő magának tartotta, a mit gondolt. - -A discursust németül folytatták. - -Ha a szücs-biró hallgatózni találna is az ajtón keresztül, nem értene -meg belőle semmit. - -De hátha tud németül? No, nem a biró, az nem tud, csak tótul; de a -szűcsmester tudhat németül is, a hogy magyarul megtanult az első -«teremtettére.» - -Nyitotta már az ajtót. - -Querczina uram jött elől, mögötte a drabant. - -A fegyveres vitéz alig látszott ki a prémes menték, kosokok halmazából, -a mi a két vállára volt rakva. Az egész magazint magával hozta. - -A biró ellenben nyalábbal czipelte a kész kecskebőr nadrágokat és prémes -süvegeket. - -A sok drága portékát mind lerakták a hosszú asztalra egymás sorjába. -Lehetett belőlük válogatni; volt ott báránybőr bekecs is, rókamálos is. - -A bárónak csak a farkasbőr bekecsek tetszettek. Fölpróbált -kettőt-hármat, melyik lesz kommótusabb? - -– No ez lesz igazán modális! – mondá a biró, egyet kihúzva a többi -közül. Ilyen kosokja, tudom, a császárnak sincs. Egészen fekete -farkasbőr. - -– Fekete farkas? No, ez igazán ritkaság. Ennél maradjunk. Mi az ára? – -mondá a báró. - -– Csak úgy, mint a többi. Negyven vonás forint. - -– Ah, az drága! – ellenkezék a báró. Hiszen kelmed tíz máriásért veszi a -farkasirhát a barátfalvi lévitától. - -– Kicsoda? Micsoda? Cso ti robis! Itt sülyedjek el a földbe, ha valaha -hírét is hallottam a barátfalvi lévitának! - -– Nono! Májszter! Nekem a tekintetes perceptor úr mondta, a ki a -farkasfülekért tíz máriást szokott fizetni a vadásznak. - -– Úgy? hát az a vadász a lévita? No, azt nem tudtam, én csak úgy -ismerem, hogy vlkójáger. - -– No, ha ismeri, akkor hát csak tudja, hogy hol lakik. - -– Ojojó! Hogyne tudnám? Az a Barátfalva itt van mingyárt a szomszédban, -a Verhovinán túl, Dunajecz mellett, a hideg völgyben, ott teremnek a -legszebb farkasok. - -A két kuncsaft összenézett. - -– Hab isz nid xagt? – motyogá a Sámson németül. - -A báró aztán lealkudta a kosok árát negyven kurta forintra. A süveget, -meg a lábhüvelyt aztán ráadásul kapta, nagylelkűségből. Azokba mingyárt -bele is pánczélozta magát. - -– Hát te másik, neked mi kell? – förmedt rá a biró a komédiásra. - -– Concessa kell piaczi productióra. - -– Aztán mit tudsz? - -– Sámson vagyok. - -– Ha Sámson vagy, hadd látom, hogy emeled föl a fogaddal ezt az asztalt? - -Az pedig meg volt rakva prémes bekecsekkel. - -Válasz helyett a Sámson azt tette, hogy a kis púpos drabantot fölkapta a -karjánál fogva s még azt is odadobta az asztalra, úgy emelte föl azt a -fogaival. - -– Hujúj! Megkapod a concessát. Fizetsz előbb egy máriást! Ez taksa -neked. Nem neked! Tüled! Nekemnek. Rozumis? - - - - -ITT VAN HÁT BARÁTFALVA. - -Matus meglátta a padláslyukon át, hogy a báró eltávozott. Azt is látta, -hogy az most átöltözött; a gunyáját is itt hagyta. Azonnal lejött a -padlásról. A nádpálczát is hozta. - -A májszter, meg a drabant a fölhalmozott szőrmeárúkat czepelték vissza a -magazinba. - -A báró által levetett öltönyök ott hevertek a padon; majd visszajön -értük egyszer, (ha visszajöhet). - -A Matus neki állt s a báró selyem puliderjére olyan huszonötöt vert a -nádpálczával, hogy ha az maga is benne lett volna, bizony megemlegette -volna. - -Az ordália befejezése előtt a majszter is előkerült a magazinból. Ő meg -dühös volt a Matusra azért, hogy nem jött le a parancsára a padlásról, -magának kellett czepekedni s irányadó véleményének akként adott -kifejezést, hogy ő meg az öklével ütögetett a Matusnak a fejére; de a mi -a vitézt nem akadályozta abban, hogy tovább folytassa a leszámolást a -puliderrel: «huszonhárom, huszonnégy, huszonöt!» - -– Hát te sibenyecz! mért nem jöttél, mikor hittalak? - -– Nem hallottam a porolástól. - -– De már most «ezt» meghallottad? - -– De legalább kitöltöttem a boszúmat! - -S ezzel a világ rendje helyre lett állítva. Legalább egy időre. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -A két szövetséges társ pedig ballagott odább a Szinyva partján. - -A báró, (most már egészen autochton bükkbeli magyar dzsentrinek -öltözve), meg a komédiás. - -– Kérem, kérem, – mondá a báró, tenyerét hátrafelé tartva, hogy a -kompanyonját tiszteletteljes távolságtartásra figyelmeztesse. Az utczán -külömben is csak egy szál padló képezte a gyalogjárót. - -– De hiszen, kérem, én valamit akarok közölni a báró úrral, s azt nem -kiabálhatom fönhangon, hogy az egész utcza meghallja. - -(Az egész utcza állt egy osgyányi fazekasból, a ki a gyékényes -szekeréről kiabálta, hogy «vegyenek bögrét, köcsögöt!») - -– No hát, nem bánom, jöhet kend mellettem, de akkor tartsa a kezében a -süvegét. - -Ez úgy is illet! A ki komédiás, hordja a markában a sipkáját, mikor egy -rangbeli urasággal beszél. - -– Még azt hihetnék, hogy egymáshoz tartozunk! - -– Pedig az már régen volt. - -A komédiás tehát előadta a maga egész fölfedezésitervét. - -A vármegyének mappája nincs. Ha volna, sem érne semmit. Ellenben van a -Bükk kellős közepén egy messze kimagasló bérczorom, a mi még Gömörbe is -ellátszik. Azt úgy hivják, hogy «Örvénykő, Pogányoltár!» - -A ki annak a sziklacsúcsnak a tetejére fölmászik, az mint egy -földabroszt, úgy látja maga alatt elterülni az egész Borsod vármegyét, -valamennyi hegyeivel, völgyeivel, folyóival és helységeivel együtt. -Akkor azután egészen könnyű föladat lesz, kikeresni a helységek közül -azt, a melyiknek a neve Barátfalva. - -Miről lehet azt kitalálni? Arról, hogy annak a helységnek nincsen -tornya. A legkisebb faluban is, a hol maga harangoz a pap, van egy -torony, a hol harangozhat; de a mely helységnek csak lévitája vagyon, -annak se harangja, se tornya nem vagyon, (a hogy palócz nyelven -mondják). - -Erről fognak ráismerni. Még más egyébről is. A szénégető, mészégető -kemenczékről. A terv beválik. - -Most csak egy jó kalauzról kell gondoskodni, a ki Miskolczról a rengeteg -Bükkön keresztül, a Hámor, Diósgyőr, a Paulinus kolostor megkerülésével -elvezesse a turistákat az Oltárkő hegytetejéig. - -– Nehéz lesz a dolog, – véleményezé a báró. Holnap karácsony vasárnapja. -Ilyen nagy ünnepen ez a bigott nép nem vállalkozik kalauzságra. - -Fittyet hányt erre a scrupulusra a komédiás. - -– Karácsony ám, a kinek karácsony! De nekünk görögöknek holnap csak -Eustrát napja van; a mi karácsonyunk tizenkét nappal hátrább esik. Az én -házi gazdám pedig szintén görög; elvezet az bennünket az Oltárkőre, ha -jól megfizetjük; az én gazdám, a Parasztevics. - -– S ismeri az jól a vidéket? a Bükk erdőséget? - -– Hát ki ismerje, ha nem a Parasztevics? Az én patriotám! A -macedó-görög! Hisz az a gubicsszedő. Az a hivatala. - -Tudta is a báró, hogy mi az a gubics? - -Megmagyarázta aztán neki Sámson, hogy ez az, a mi nélkül a cserző vargák -nem élhetnek. - -Parasztevics uram a saját házában lakott, egyike volt azoknak a -görögöknek, a kiknek az ivadékai a jelen század közepén a félmilliósok -osztályát képviselték Miskolczon, (tisztességes spekuláczióval). - -Ez még most csak a gubicson kezdte. - -A mint a vendége, a Sámson bemutatta neki a bárót, a görög igen szivesen -fogadta. A két honfitárs egymás között új görög nyelven beszélt, a mit a -báró nem értett. Az első szavaknál a görög meginvitálta az asztalához -ebédre a bárót s föltette eléje a drága jó hajvárit (caviar), a mire -következett a hatalmasan fölvereshagymázott olajos bab; de a mint a -Sámson még tovább beszélt, már akkor csiramálé és zucsok is került az -asztalra, (az előbbi csirás búzából, az utóbbi mustba mártott dióból -készült), sőt végtére annyira ment a vendégszeretet, hogy -bőjtmegszegéssel még disznósajtot is tett föl a báró elé, a mivel az -aztán tökéletesen jóllakott. Italul szolgált a márcz. (Ez meg aligha nem -mézből támad.) - -Ez alatt a két görög nyélbe sütötte a tervet. - -Két körmöczi arany a díja a vezetői szolgálatnak. - -A terv pedig ebből áll. - -A görög elvezeti az erdőkön keresztül a két kutatót az Oltárkőig; onnan -aztán majd rátalálnak a keresett helységre puszta szemmel. - -– De hát olyan nagyon ismerős-e Parasztevics uram a Bükk erdőséggel? – -kérdezé a báró. - -– Hogy a Parasztevics ismerős e a Bükk erdővel? – felelt bántódottan a -görög. Hisz Parasztevics kedvéért még nótát is csináltak a palóczok. - -Azt el is danolta hatalmas fűrészhangon. - -(Ugyan kár volna, ha ezt a szép nótát népdal-gyűjteményeink meg nem -örökítenék.) - - «Barczikára nem mehetsz, - Ott gubicsot nem szehetsz: - Három a polyka. - - Ott lakik az Óváry, - Töltött puskával vári: - Három a polyka.»[6] - -– Csak azért akartam megtudni, – mondá a báró, – mert akkor, ha olyan -jól ismeri Parasztevics uram az erdők minden zege-zugát, talán egyenesen -rá is tudna az úr vezetni bennünket Barátfalvára. - -– Barátfalvára!? – kiálta fel sértődötten a görög, – hát tanult a báró -úr physicát? - -Nem is várta be, hogy a báró ráhagyja, hogy tanult. - -– No, ha tanulta, akkor tudhatja, hogy a gubics csak tölgyfán terem; a -ki pedig szénégető, az bükkfából égeti a szenet; hogy keresne a -Parasztevics bükkerdőben gubicsot? - -A báró most már igazán méregbe jött. - -– De már, hallja kend Parasztevics uram; a mi sok, az sok! Engem minden -ember orromnál fogva hurczol, hatan hatféle tudományból bizonyítják, -hogy ők nem tudnak a barátfalvi lévita felől semmit, corpus jurisból, -geographiából, logikából, pedig mind a hatan tudják, hogy hol van? S -most még kend előáll nekem a physicából bizonyítani, hogy nem tudhatja? -Ördög szánkázta lelke! Hogy a kutya tutulja meg kendet! - -– No csak ne szánkáztassa a méltóságos úr az ördögöt az én lelkemen; a -kutyával se tutúltasson meg engem, a mi igen nagy káromkodás, mivelhogy -a kutya akkor tutúl, mikor valakinek a halálát érzi. No, hát én vagyok -az a hetedik, a ki igazán nem tudja, hogy hol lakik az a barátfalvi -lévita, de a ki a báró urat rá fogja egyenesen vezetni. Erre már nemesi -parolámat adom. - -(Ezzel a szóval kellett értésére adnia a bárónak, hogy a házi gazdával -ne beszéljen per «kend», mert az nemes ember. A macedó-görögök mind -nemes emberek voltak, Igaz, derék, hazafias érzelmű, magyarul beszélő -nemes emberek.) - -– Hanem már most én adok egy jó tanácsot a bárónak, a mit jó lesz -bevenni. A komám, a Titanides Sámson már elmondta nekem, hogy miféle -közös szándékuk van méltóságtoknak azzal a barátfalvi lévitával. A mivel -az a báró urat megsértette, azt bizony az én hajdani hazámban sem -bocsátaná meg senki. Az én dicső őseim a trójai háborút sokkalta kisebb -okból indíták meg. Tehát, ha boszút akar érte állani, azt helyeslem; -hanem a planumot nem komendálom. Ha most méltóságtok ketten beállítanak -Barátfalvára, azzal a szándékkal, hogy a lévitát kihúzzák a parokhiából, -az a sok goromba mészégető, szénégető csákányt, fejszét ragad, s úgy -agyonveri mind a kettőjüket, hogy a kakas sem kukorít utánuk többet. - -– Ebben van valami, – dörmögé Kadarkuthy. - -– Hát az én plánumom a következő. Ne menjenek maguk mind a ketten -Barátfalvára együtt. A lévita már ismeri Sámson komát. Hanem menjen csak -a báró egyedül, a Sámson pedig maradjon hátra valamelyik nagyobb -faluban, a hol csárda van; teszem Kazinczon vagy Szent-Péteren s ott -várja be a dolog végét. - -– Helyes. - -– De aztán a báró se rontson be a lévitához azzal a szóval, hogy «én -vagyok a báró Kadarkuthy, hozom a menydörgős ménkűt». Hanem mondjon -valami mást! - -– Az az, hogy hazudjam. Derék provinczia ez, a hol az embert mindenki -arra tanítja, hogy mit hazudjon. - -– No hát persze! Hazudni csak «kő.» Ha az emberek nem hazudnának -egymásnak, olyan marakodás volna a világon, hogy soha se lenne vége. Hát -teszem föl, mondja a báró azt, hogy onnan Erdélyből jött, válaszszon a -székely Bara, Barta, Barna nevek közül egyet, aztán adja ki magát -üveghutásnak. Mondja azt, hogy üveghutának való helyet keres a Bükkben, -a kamarától árendában, vagy ha uraságé, zálogban, harminczkét -esztendőre. - -– Attól tartok, hogy az a lévita tudja, hogy miből készül az üveg. - -– Hát hisz azt a báró is megtudhatja. Nem tanult technologiát? - -– Nem is akarom megtanulni! - -– Jól van! Hát ne beszéljen egyébről, mint erről a három dologról. -Először is olyan homokbányát keresni, a mi az üveghez való kovarczot -előteremti; másodszor olyan erdőt, a hol a hamúzsír-égetés nagyon -kevésbe kerül; harmadszor olyan mészkőbányát, a mely nincs vassal -keverve. Ennyit csak meg tud a fejében tartani a báró úr? - -– No, ennyit igen. - -– No, a többi aztán akkor jön magától. A báró fölkéri a lévitát, mint a -vidéket ismerő jártas kalauzt, hogy keressenek homokot és mészkövet, a -mi ott bizonynyal van elég. - -– De én nem tudom megkülömböztetni a homokot a mésztől. - -– Hát hiszen nem is kerül arra a sor. A kosta mindig készen áll az -idegen utas kalauzolására; annak olyan passzió a kutyagolás, mint a -gavallérnak a kalamajka. Ez alkalommal pedig az is kecsegtető lesz rá -nézve, hogy ha egy üveghuta támad a környékén, abban az ő hiveinek majd -nagy keresete nyilik. Ekkor aztán ő is vállára kapja a puskáját, – mert -puska nélkül nem sétál az ember a Bükkben, – s szép csendesen elindulnak -követ keresni a hegyek közé. Mikor aztán jó mélyen benjárnak a sűrű -erdőben, majd csak találnak valahol egy tisztásra, a mi eltart -ötven-hatvan lépésnyire. Itt azután megállítja a kisérőjét a báró, s azt -mondja neki: «hallod-e te Gutay Lőrincz, nem vagyok én Barna Áron, -üveghutás, hanem vagyok báró Kadarkuthy Viktor, a kinek a nevét te -kuszpitoltad, a ki helyett megházasodtál, s a kit te miattad tömlöczbe -csuktak. Tudod-e, hogy mi az a vendetta?» - -A báró a vállára ütött a görögnek. - -– Ezt jól találta el, nemes uram. - -– No, mert az én hajdani hazámban is így szokták a vitájukat eligazítani -az igazi klephtek. No, hát akkor azt fogja mondani a báró az -ellenfelének: «már most hát mérj ki hatvan lépést ebből a tisztásból -magadnak, ott állj meg és vedd a fegyvert kezedbe s aztán majd addig -lőjjünk egymásra, a mig kettőnk közül egyikünk a mohos fűbe nem harap.» - -– A lelkemből beszél, nemes uram! - -– Még egy okos dolgot mondok, ezt is a klephtektől tanultam. Mikor az -ember puskás ellenséggel áll szemben, arra vigyázzon, hogy a puska -elsülésekor két lángot lát-e, vagy csak egyet? Ha kettőt lát, akkor meg -se mozduljon, mert a lövés félre megy; de ha csak egyet lát, akkor -ugorjon félre, mert a lövés egyenesen a fejének van czélozva. - -– Jól van, úgy teszek. - -– Akkor aztán csak két dolog történhetik meg. Vagy a lévita lövi agyon a -bárót, vagy a báró a lévitát. Az első esetben, ha a komám két napig -hiába fog várni a báróra a falusi csárdában, egyenesen feljön Miskolczra -s följelenti a szolgabirónak, hogy Kadarkuthy bárót meggyilkolták. Arra -kijönnek a perzekutorok, a lévitát megfogdossák, lánczraverik, úgy -kisérik be; törvényt látnak fölötte; itt a statárium, három nap mulva -lógni fog. Ne búsuljon a báró! Meg lesz a statisfactiója! A gyilkosa -lógni fog! - -– Köszönöm alássan. - -– Ha pedig a báró hagyja leterítve az ellenfelét, szépen odább ballag. -Azt majd eltakarítják a farkasok. Úgy is előbb-utóbb ez a vége a -farkasvadásznak. - -– De hát én akkor hogy birkózom meg a lévitával? – okvetetlenkedék a -Sámson fölugrálva. - -– Te szamár vagy, az is maradsz! – ülteté le a gubicsos. Hanem még egy -elvégezni való van, báró uram. - -– Ugyan mi kell még? - -– Hát ez a frizura. Ezzel a csopfba csavarított hajjal nem lehet ám -székelyt játszani, mert a lúfő nem így hordja a sörényét. - -Nosza tehát meg kellett látogatni még Tozsót is, a borbélyt; az is görög -volt. - -Az ollók és borotvák mestere nagy gyönyörűségét találta a báró -hajzatának átalakításában; de még több öröme telt az ostoba tudatlan -külföldi frizőrök fuser munkájának leszólásában. - -– Hogy tönkre tették ezt a gyönyörű szép hajat! Azzal a sütögetéssel! -Egészen megveresítették. A haj vége csupa molyos. Minden szál kétfelé -van hasadva. No majd rendbe hozza ezt a Tozsó. Csak a Tozsóhoz tessék -egy hétig eljárni. Fogadom, hogy nem lesz ilyen szép haj Európában. No -most még egy kis pergamenolajat dörzsöljünk közé. Milyen gesztenyeszínű -haj lesz ebből. - -A báró az eléje tartott tükörből meggyőződhetett felőle, hogy az -ábrázatja csakugyan sokat nyert a magyarosan vállra omló hajazat által. -A Tozsó kapott érte egy máriást. - -– Holnap megint legyen szerencsém. - -A borbély-műhelyből aztán visszamentek a nemes úr házához a haditervet -megállapítani. A Sámsont a piaczra küldték. - -– Még ma kezdjük meg az útat, – mondá a görög – mert az Örvénykő jó -messze van. Ma eljuthatunk a Hámorig. - -– Hát ott mit hazudjunk? – kérdé Kadarkuthy. - -– Azt mondjuk, hogy nyers vasat akarunk venni. - -A Sámson visszakerült a piaczról; összevásárolt czipót, szalonnát, -foghagymát; megtöltötte a kulacsot slivoviczával, a mi mind szükséges a -kiránduláshoz. A tarisznyát ő czipelte. - -Puska is kell az ilyen erdei sétához. A bárónak ott volt a magáé; a -görögnek volt egy duplája, meg egy simplája. A simplát a Sámsonnak -akarta adni. - -– Nem kell nekem puska; ha engem a farkas megtámad, agyondobom kővel; -úgy tudok én hajítani, hogy az többet ér a puskánál. S ha többen jönnek -rám, egynek megkapom a két hátulsó lábát s azzal verem agyon a többit. - -– No no komám! Nem jó az a henczegés. Az én patriotám, Miló, csak -nagyobb Hercules volt kendnél, még is összetépték a farkasok. Az a -toportyán csunya féreg. - -Estére csakugyan bevergődtek a Hámorba. Ott szállást kaptak s azután -kora hajnalban neki vágtak az erdei útnak. - -Télen az erdei séta nagyon egyhangú, nem hangzik benne egyéb madárszó, -mint a varjúkárogás. Növelte az unalmasságot az, hogy a mint följebb -vitt az út, sűrű ködbe jutottak: a mi annál búszosabb lett, minél -magasabbra kerültek; az ember alig látta tőle az előtte bandukoló -alakot. - -Egyszer-egyszer harangszó hangzott föl valahonnan a völgyből, (karácsony -napja volt) a görög ismerte már a harangok hangját: «az ott Mályinka» – -«ez itt Barinka» – «most meg Tardonán harangoznak. – Mindenütt dicsérik -a Jézust!» - -Ők pedig mennek embert vadászni. - -Az út egyre meredekebben vitt fölfelé. A sűrű ködben meg-megzörrent -valami. «Csak egy őz volt!» biztatá a görög a bárót, a ki már a -puskájához kapott. - -– Nem farkas? - -– No csak nyúl ne fusson keresztül az uton; mert az szerencsétlenséget -jelent. - -Végre, úgy dél felé ritkulni kezdett a köd, a levéltelen bükkfák -árnyrajzai láthatók lettek, s egyszer aztán, a mint egy fensikra -följutottak a vándorok, ott magaslott föl előttük a hatalmas Oltárkő, -melynek kopasz homloka már a vékonyuló ködön túl a tisztás égbe nyult -föl. - -– No hála légyen a papnak! csak hogy már kijutottunk a ködből! – -dicsekedék a báró. - -– Jaj, jaj, – obégatott a görög – nem kell vadász embernek papot -emlegetni! - -Ő tudta jobban, hogy miből jutottak ki? - -Nem köd volt az, hanem felhő. A felhők országán törtek keresztül. S a -görög már tudta, hogy mi lesz ennek a vége. - -A mint a nagy sziklatömeget körülfogó pázsitos térre eljutottak, azt -mondá a görög: - -– No itt mostan rostokot tartunk. - -– Minek? – förmedt rá a báró. - -– Hát majd tüzet rakunk, aztán szalonnát és kenyeret piritunk. - -– De én nem szalonnázni jöttem ide, hanem föl akarok menni oda ni! Meg -akarom látni, hogy hol van hát az a falú, a mit keresek. Én nézni -jöttem, nem zabálni! - -– Nézni jött? No hát jól van. Menjünk az Oltárkőre. Kend komám, Sámson, -az alatt rakjon tüzet, jó nagyot. Ne hagyja kialudni, míg visszajövünk. - -S azzal maga vezette föl az Oltárkőre Kadarkuthyt. - -Biz az fáradságos kis utazás! Az Oltárkő csak egy oldaláról megmászható, -a mely be van nőve cserjével; úgy kell az ágakba fogózva fölkapaszkodni -a kecskejárta ösvényen. Erős egy órai munka, a míg az ember a bércz -tetejére följut, a honnan aztán ellátni a gömöri hegyekig és a Kárpátok -lánczolatáig. - -Ezuttal azonban nem lehetett e fölséges magasságból egyebet látni, mint -egy óriási nagy fehér tengert, mely köröskörül a látóhatárt is -eltakarta. - -– Hát ez micsoda itt alattunk? – kérde a báró. - -– Ez itt a felhő. Mi a felhő fölött állunk. - -S az a napsütötte felhő olyan csodálatosan mimelte az oczeánt. Épen -olyan hullámos volt; a habok szálltak, duzzadtak a fölszinén; egy-egy -hóhegy szemlátomást emelkedett magasabbra, a másik alásülyedt; tündéri -tájkép volt az csupa fehérből és még fehérebből festve. - -Kadarkuthy dühösen vágta a süvegét a földhöz s a szent ünnepnaphoz épen -nem illő kifejezésekre fakadt. - -– Hát ezért másztam én föl a mennyországba? Hát már nemcsak odalenn a -földön minden kutyaházi, de még maga az ég is eldugja előlem azt az -embert, a kit nekem meg kell ölnöm? - -– Lassan báró úr! – csititá a görög. – Nem kell az éggel pörölnünk, -mikor magunk is az égben vagyunk. Nem veszett azért kárba az ide való -fáradságunk. Én már is tanultam ki valamit, még pedig ebből a nagy -thalassából. Mi görögök igy hijuk a tengert. Nézzen csak oda báró úr, a -hová az újjammal mutatok. Nem veszi észre, hogy ebben a nagy hótengerben -egy kis barna-veres folt ütközik föl. Ez a folt nem megy odább a -felhőkkel, a mik folyvást hömpölyögnek, hanem egy helyben marad. Ez a -barna folt a szénégető máglyák füstje. Ezek karácsonynapján is égnek. Ez -nem munka. A honnan ez a füst jön, ott kell lenni Barátfalvának. Annak a -lakosai élnek szénégetésből. - -– No ha ez igaz, akkor bezsindelyeztetem kelmednek a fejét, Parasztevics -uram. - -– Aztán csak egy kis türelemmel kell élnünk. Jajh! A ki vadász, annak -nem szabad magát a lesben elunni. Ez a felhő nem fog ám naphosszant -odalenn maradni. A mint a nap, a kit mink Heliósznak hivunk, magasabbra -hág, a felhő is magasabb régiókba emelkedik. Látja a báró, hogy -nyomakodik már is egy csomó köd erre fölfelé? Most mindjárt eléri az -Oltárkövet, aztán egy kis idő mulva olyan sötétségben leszünk, hogy se -eget, se földet nem látunk. Hanem aztán oda alant a völgy lassankint fel -fog szabadulni. Egy pár óra mulva az egész tájékot úgy fogjuk látni, -mintha madarak volnánk. Azért csak patientia – baráttáncz! Most pedig -legjobb lesz, ha innen az Oltárköről lemegyünk s tanyát ütünk a tűz -mellett, s kenyeret, szalonnát pirítunk. Ezt a helyet, a honnan az a -füst fölszáll, onnan a lankáról is megláthatjuk, ha az idő föltisztúl. - -Ezt a tanácsot csakugyan be kellett venni. Lemenni sokkal könnyebb az -Oltárkőről, mint fölmászni rá. Jó szerencse, hogy csak egy ösvénye van, -nem lehet eltévedni; mert a hogy a görög megjövendölte, néhány percz -múlva úgy elborította a fölszálló felleg az Oltárkövet s az egész -körülfekvő erdőséget, hogy nem lehetett benne más látni, mint azt a nagy -tűzverességet, a mit a Sámson által nagy faderekakból megrakott máglya -terjesztett. - -A Sámson már azon mesterkedett, hogy a tüzet elparáholja; mert lángnál -nem lehet szalonnát pirítani, csak hamvadozó parázsnál. - -– Nyomon vagyunk! – dörmögé a görög a komájához, a ki veresgyűrű fából -nyársot faragott mind hármuk számára. - -A sűrű sötétségben nem is lehetett okosabbat tenni, mint a tüzet -körülhasalni s a hosszú nyelekre szúrt kenyérkarajt előbb két oldalán -megpirítani, azután a szalonnaszeletet a parázs fölé tartani s a zsirját -a kenyérre csepegtetni. E művelet közben sorba járt a szilvapálinkás -kulacs. Ez is okos találmány. - -És ebben a mennyei sötétségben, e pokoli világítás mellett tartott a -görög bölcs oktatást az ő hű tanítványának, a bárónak. - -– No hát Barátfalva már itt van, a lévitának is fogjuk a fülét. Hanem -már most nagyon okosan kell a bárónak az ostromhoz kezdeni. Tudja, a -hogy a hajdani görögök bevitték Trója falain át azt a bizonyos falovat. - -– Soha se tudom én! - -– Hát a mondó vagyok, hogy ha ma a báró csak beállít a barátfalvi lévita -házához, hát annak, mint a féle papos embernek, a legelső kérdése az -lesz hozzá: hogy «ugyan édes zarándokom, miféle szerzet vagy te, hogy -szent karácsony napját utazásra fordítod, a mikor minden keresztyén -ember helyben ül és áhitatoskodik?» - -– Mondtam már, hogy én atheista vagyok. - -– Az nem jó qualificatio. Mi keresztyének a pogánytól sem irtózunk úgy, -mint a vallásával nem törődő hitsorsosunktól. Ezzel a lévita ki fogja a -báró urat komplimentirozni az ajtón s szóba sem áll többet. Hanem mondja -neki a báró egész sério fizimiskával: «Én bizony szombatos vagyok. -Nálunk székelyeknél ez faluszámra dívik. Mi a bibliából csak az -ótestamentomot valljuk; ránk nézve a Jézus nem Messiás. Azért a -karácsonyát sem tartjuk meg.» Hát ezért az őszinte vallomásért a lévita -nem fog megharagudni. Sőt ellenben annál inkább megmarasztalja a -vendégét, a kit azután hivatalbeli kötelessége a haeresisből az igaz -hitre megtéríteni. Hát én azt mondom a bárónak, hogy álljon rá. Engedje -magát megátalkodott pogány vallásából az igaz keresztyén hitre -áttéríteni. Ezzel aztán végképen meg fogja nyerni a lévitának a -bizodalmát, a mivel kicsalhatja az erdőre. - -A báró hátba ütötte a görögöt. - -– No már Parasztevics uram, mondhatom, hogy életemben sok -félkézkalmárral volt ismeretségem, a kiktől egyetmást eltanultam; de -valamennyi között kend a csalafintaságnak a professora! - -… Ez alatt föltisztultak a tájról a felhők. - - - - -A VILÁGON KIVÜL. - -Csakugyan csodálatos egy földzugoly volt az, a mit Gúthay Lőrincz -menedékül kiválasztott, a hogy azt a felhők föltisztultával az Oltárkő -magaslatáról meg lehetett látni. - -Erről a pontról olyan közel volt érhető, hogy a házakat meg lehetett ott -a völgyben számlálni, de a mellett teljesen hozzájárulhatatlan. Az a -sziklatömeg, melynek ponkjául az Oltárkő kiágaskodott, mint egy előre -dülő fal, zárta el az alatta meghuzódó völgyet. S azok az óriási -bükkfák, a mikhez hasonlókat az ó-világban alig lehet találni másutt, -mint a borsodi Bükkben, oly sürűséget képeztek előtte, a mi fölött csak -a sziklai sasnak volt járása. - -A tulsó oldalon ismét egy irtatlan rengeteggel borított hegyoldal -fedezte a völgyet; a harmadik oldalát a háromszögnek aztán képezte az a -kopár, visszatetsző kép, a mit a mészkőtörés vápái mutatnak, velük -szomszédságban egy sárga hegyoldal, mely valamikor szántóföld lehetett, -de most csak a heves záporoktól kivájt mély árkok szakgatják -végtül-végig; a köznép úgy hija azokat, hogy az ördög barázdái. - -E szakadékos hegyoldal fölött van azután az a vágás, a melyből a mészkő- -és szénégető-kemenczékhez a tüzelőt szerzik. Azok a kemenczék mind ott -láthatók a felső lonkán. Némelyikből fekete füst kanyarog föl, másokból -fehér. Ezek a mészkemenczék. Az idén nagy aratásuk lesz a mészégetőknek, -a miskolczi görögök templomot építtetnek a tavaszszal. Mind le van már -foglalózva a termés – még lábán. - -A felső kemenczéktől kanyarog azután alá egy keskeny hegyiut az erdő -felé, egyetlen szekér számára való: ez az egyedüli bejárás az -országútról a faluba. Ezért nem esik ez a helység útba. - -Ez az a falu, amelyiknek nincsen tornya, csak temploma. - -Hanem ahelyett azzal kérkedik, hogy a házikók mind cseréppel vannak -födve, szép piros a teteje valamennyinek. A téglaégető ott van a falu -végén… Itt valami praktikus ember esze jár elől. - -Valahonnan az Örvénykő oldalából egy forrás szökell elő, mely apró -zuhatagokban csereg a sziklákon alá; a völgyből aztán nem levén -kijárása, a szikla tövében kerek tavat képez, az most be van fagyva. Az -egész vidék olyan, mintha ezüstműves csinálta volna filigran munkában; -zuzmarával födve minden fa és bokor. - -– Itt lakik a mi emberünk! Mondá Sámson. - -Kadarkuthynak olyan nagy volt e fölfedezés fölötti öröme, hogy íziben -megpróbálkozék vele, hogyan lehetne a kecskejáráson lemenni egyenesen a -völgybe; hanem aztán csak visszamászott négykézláb; az nem lelkes -állatnak való ösvény. - -A kinek megadatott Barátfalvába lepillanthatni, annak, ha oda akar -jutni, roppant nagy vargabetüt kell csinálni fél napi járóval: az -Oltárkőről leballagni Tardonára, onnan Szentpéterre, ott a falú végén -rátalálni arra a mély hegyi utra, melyet épen csak a két kerék-vágánya -külömböztet meg a záporvájta hegyszakadéktól s aztán azon haladni -fölfelé. Az út két oldalát képező sziklafal ki van koptatva a hozzá -fenődő tengelyvégektől: az mutatja, hogy ez járt út. Aztán meg az -elhullatott széndarabok. - -Kadarkuthy Szentpéteren hátrahagyta a két útitársát. Sámson -bekvártélyozta magát a csárdába. Nemes Parasztevics uram megkapta a két -aranyát, s még egy csomó jó tanácscsal ellátva a pártfogoltját, engedé -őt szépen utjára menni. - -Azt ugyan megtehette volna, ha egy csöp keresztényi indulat volna benne, -hogy kihúzza a klepshidráját, odatartsa a báró elé s aztán a korcsmáros -falon lógó miskolczi kalendáriomából kikeresse a deczembert s -megmagyarázza neki, hogy «nézd uram, elmult három óra, egy óra mulva -lemegy a nap, hova mennél most a hegyek, erdők közé? Sötétben, csikorgó -hidegben! Maradj itt a kocsmában reggelig. Durnyizzunk; nyerd vissza a -két aranyad!» – De hát csak hagyta menni. – Graeca fides! – A míg a -kuncsaft szolgáltatja magát, szolgáljuk hűségesen, barátságosan; a mint -kifizetett, nem ismerjük többet egymást. - -Kadarkuthyt pedig kergette a vak düh. Dehogy maradt volna. Attól -tartott, hogy ha ő reggelig ott marad a csárdában, valami kutyafülű -hirül viszi a lévitának a veszedelmet s az neszét véve, megugrik előle. -Még ma akart vele találkozni. - -Sebesen hajtott hegynek fölfelé; olyan út volt az, a melyről nem lehet -letévedni. - -Pedig hát a legrövidebb nap még rövidebb szokott lenni az erdők között. -Egyszerre beállt a sötétség. - -Ekkor kezdte észrevenni, hogy micsoda bolond merényletre vállalkozott. -Hisz ez az út egyre fölfelé visz, neki pedig a völgybe kellene valahogy -eljutni. Az út két felén meredek sziklafal. - -Egyszer aztán a jobboldali sziklaoldal elmarad. Ott következett az -őserdő. Azaz, hogy csak akkor tünt szem elé, a mint a mély út egyik -oldala elmaradt. - -Egy félredült kereszt jelezte, hogy ott egy mellékösvény kezdődik. A -kereszten még látható volt a tábla az INRI betükkel, de már a -fölfeszített megváltó alakja hiányzott róla. - -Kadarkuthy kieszelte, hogy neki most ki kell térni a szekérútból, mert a -za szénégető telephez visz föl. - -Annyit megtanult a görögtől idáig jöttében, hogy a mély erdőn keresztül -vezető ösvényeket az útba eső fák derekára mázolt mészfoltok jelzik. Azt -hitte, hogy ezekről a jelekről rátalál a faluba vezető útra magától. - -Eddig csak adott valami világosságot a felhőkön keresztül sütő hold, de -az erdőben teljes sötétség vette körül; a mészjeleket nem tudta -megtalálni. Beletévedt a sürübe. - -Alulról harangszó hangzott a távolban, de nem a szemközti völgyből. A -kálvinisták nem harangoznak estére; az a szentpéteri harang -angeluskongása. - -Már arra gondolt, hogy visszaforduljon s megtérjen az elhagyott faluba a -két útitársával durnyizni. - -Ekkor az erdő sürüjéből egyszerre valami világitó gömb bukkan föl -előtte. Egy koponya, sárga, mint a halálfej; két szeme és szája odvából -kisértetes fény tör elő. - -– Ohó! – dörmögé – egy atheistának nem szabad se ördögöt, se kisértetet -hinni. - -Az első világitó halálfő után következett a második, azután a harmadik -és igy tovább, mig tizenkettő lett belőle. S azok mind hosszú sorban -egyenesen ő feléje tartottak. - -Mi lesz ebből? - -Valami dödörgés hangját is hallotta s kezdett a kisértetes világításnál -fekete alakokat megkülömböztetni. - -Mikor aztán közel jutottak, látta, hogy ezek bizony nem kisértetek, -hanem paraszt emberek; s azok a világító halálfejek megannyi lámpások, -kivájt tökkobakból, melyben faggyú mécs pislog. - -– Jó estét, földi! – szólitá meg a legelsőt közülök, a ki alkalmasint a -többieknek vezetőül szolgált. – Ez az ösvény visz Barátfalvára? - -A megszólitott magas szál férfi volt, báránybőr bekecsben, a fején -fekete kucsma; egyik kezében a világitó kobak, másikban egy hosszú nyelű -vasvilla. - -– Fogadj Isten, felelt a földi. Mi, parasztok, ugyan Dudarnak hijuk a -falunkat, de az urunk elnevezte Barátfalvának; az urak úgy hiják egymás -között. - -– Hogy hiják a földesurukat? - -– Mi, parasztok, úgy hijuk, hogy «Borkúthy» (A báró nem ismerte ezt a -gúnynevet.) - -– Nem tenné meg kend nekem jó borravalóért azt a barátságot, hogy -kalauzolna el a falujába? - -– Megkövetem, én nem élek borravalóval: én vagyok a falu birája. - -– Hát akkor valaki más az atyafiak közül. - -– Ezek pedig nem a mi falunkból való emberek, mert ezek szentpéteriek; -hazatérőben vannak; én mutatom nekik az ösvényt az erdőn keresztül a -szekér-utig. Hanem elvezetem én az urat a falunkba, – nem pénzért, -csakúgy Isten nevében. - -Azzal a többi lámpásvivőkhöz fordult. - -– Kendtek már innen oda találnak a szekér-utra maguktól is. Adjon Isten -jó éjszakát! - -– Jó éjszakát! dörmögék azok egymás után; voltak valami ötvenen, -asszony, férfi vegyest. A férfiak mind vasvillával, az asszonyok -csúczával ellátva. - -– Mit kerestek ezek a szentpéteriek a kendtek falujában? – kérdezé a -báró – ilyen nagy ünnepen? - -– Hát épen azért jöttek oda, mert nagy ünnep van, harmoniát, meg -prédikácziót hallgatni. - -– Hát Szentpéteren nincs kálvinista templom? - -– Ugyan, hogy van. De a tiszteletes olyan vén már, hogy csak alig hápog -s mindig ugyanazt a prédikácziót mondja el, a mit már könyvnélkül tudnak -a hivei, de azért senki sem érti; legátus ide nem jár, mert a -szentpéteri pátronusoknak az a szokása, hogy a kertajtón szöknek meg a -siklus elől; a kántornak meg olyan recsegős a hangja, hogy a vakolat -potyog le tőle a falról. Ezért aztán a hivek délelőtt a saját falujokban -állják ki a sátoros ünnepet; ott fölveszik az úrvacsorát, délután pedig -csapatostul átjönnek mihozzánk, ahol aztán hallanak angyali szép -harmoniát, s ahogy a mi tiszteletesünk prédikál, azt azután megérti még -a gyerek is; mert nem czifrázza ez a szót, de még is olyan szépen adja, -hogy ríva fakad azon még az embernyi ember is. - -– Guthay Lőrincznek hiják a tiszteletest ugy-e? - -– Igen is; az a becsületes neve. - -– No hát én is épen ő hozzá szándékozom. - -– Mindjárt tudtam. Ilyenkor télen gyakran látogatják a vidéki urak. Vele -együtt járnak farkasra vadászni. - -– A tiszteletes hires farkasvadász. - -– Bizony nagy jót teszt velünk, mikor ezeket a férgeket pusztitja, a kik -miatt nem merjük a tehenünket odakinn legeltetni, s a lovainkat is -stzázsálnunk kell; a disznainkból valóságos dézsmát fizetünk nekik. - -– Én azonban valami nagyobb dologért keresem a tiszteletest. Én székely -vagyok, üveg-huta-tulajdonos. Itt is akarnék egy üveghutát fölállitani; -az ahoz valókat akarnám kiókumlálni. Kovarczbányát keresek. - -– Óh kérem alássan, abban meg épen nagy szolgálatára lehetek az úrnak; -szivesen elvezetem mindenfelé, magam fogok segiteni a turzásnál. Abban -nőttem én föl. - -(No ez nem volt kedvére a bárónak; hogy rajta és az ellenfelén kivül még -egy harmadik is őgyelegjen együtt! Ettől pedig most már meg nem -szabadul. A turzáshoz paraszttenyér szükséges). - -E közben szépen ballagtak egymás mellett a biró által jól ismert -ösvényen. - -Kadarkuthy meg akarta nyerni a biró jóindulatát. - -– Hogyan van az, biró uram, hogy kend, a ki csak egy kis falunak a -birája, olyan okosan tud beszélni; holott annak a nagy városnak, -Miskolcznak, a birájával alig lehet az embernek eligazodni? - -– Hát hogy a miskolcziak miért tartanak maguknak olyan birót, a kivel -nem lehet dűlőre jutni, annak az okát a miskolczi pógárok jobban tudják; -hogy pedig nekünk, szegény dudari póroknak jobban föl van vágva a -nyelvünk, azt megint csak annak a mi lévitánknak köszönhetjük. Mert az -olyan ember, hogy vasárnap délutánonként oda gyüjti a hiveit az -iskolaházba s kirakja előttük a maga tudományát. Beszél nekik az ország -történetéből, meg azokról a nevezetes dolgokról, a mik a nagyvilágban -véghez mentek; idegen nemzetek szokásairól; máskor meg a földmivelésről; -és még a nyavalyákról s a gyógyitó erejü füvekről; nyáron tanogatja -apraját-nagyját a kertészkedésre; de még – megkövetem – a német szóba is -beleveregeti a fejünket. - -– Hát aztán mire jó kendteknek az a német szó? - -– Hát arra, hogy most már nem csupán Miskolcz a világ, a hová a -holminkat vásárra vihetjük, hanem eljárhatunk egész Selmeczig, a hol -jobb árakat kapni. - -– Csak nem hordják kendtek a szenet, meg a meszet Selmeczig? - -– Azt nem; hanem elhordjuk az almánkat, mézünket, viaszkunkat, meg a -lúdtollat, lúdzsirt, a miért a selmecziek jól megfizetnek. - -– S az mind terem itten? - -– A mióta ezt a lévitát hozzánk küldte a jó Isten. Azaz, hogy a -mennybéli Úron kivül még a földesuraságunk is küldte egy olyan -paksussal, a kiben az volt irva, hogy a mi robotot, uri szolgálatot -eddig teljesitettünk, azzal jövendőben mind a lévitának álljunk helybe. -Nagyon szegény volt ám ez az Isten háta mögött levő szurdék. A házaink -mind náddal tetőzve. No nád, az volt elég. Az a patak a mi az -Örvénykőből bugyog, itt a mi völgyünk lapályán csunya mocsárt -támasztott, a mint a sziklák közt megszorult. Azt benőtte a nád; a hol -meg a csincsése volt, ott a fű úgy tele volt mérges virágokkal, hogy a -szarvasmarha mind fölfújódott tőle. S az egészségtelen kigőzölgéstől -nyaratszaka ki nem veszett a falunkból a patécs, meg a harmadnapos -hideglelés; éjszaka nem lehetett alunni az ezernyi meg ezernyi -kuruttyoló békától. - -– De hisz ott most egy tó van. - -– Az ám. Ezt a tavat a lévita csinálta. Az volt ennek az első dolga, -mikor idekerült, hogy kiparancsolt bennünket úrdolgára s a hol a völgy -megszorul, czölöpöket veretett le velünk két sorba, azokat befonatta -rőzsével, a két sor czölöp között betömette kövekkel. Mi lesz ebből? Hát -az lett belőle, hogy egy hónap mulva a mocsár helyén négy singes -mélységü tó szaporodott össze, hogy a nádnak még a bugája is elveszett -benne. A hegyi patak pedig egyre hordta magával az apró pisztrángokat, a -mik ott gyültek meg a tóban. Az első esztendőben a lévita nem engedte -meg a tóban a halászást, még a másodikban is csak horoggal; de most már -szigonynyal is foghatjuk s akkora pisztrángokat kapunk, mint a karom. -Ennek is jó árát adják ám a selmecziek. S a mióta tele van a tavunk -pisztránggal, mórest tanul a béka; nem kuruttyol. De a sok lázakat is -mintha csak elfujták volna a vidékünkről. Nincs már sárgaképü, kékszáju -ember a falunkban. – Azután meg hozatott szép ludakat a lévita a -városbul, minden asszonynak adott belőle egyet. Most már azok is úgy -elszaporodtak, jó dolguk van a tóban! hogy az asszonyaink egész -kereskedést üznek velük. - -– Hát nagy gazda a kendtek lévitája? - -– Gazda? De azt mondom, hogy az egy pátriárka! Hát a mint nem sok -esztendővel ez előtt a szomszédfalubeli kocsmáros behozta -Lengyelországból az alamáziát,[7] nem tudom én, miből csinálják azt? -olyan, mint mikor a vizet ojtatlan mészre öntik, hogy egyszerre föl forr -tőle, ebben is tűznek kell lenni valamiképen: hát ez a mi fuvarozó -népünk nagyon rákapott az alamáziára. S annak meg az a szokása, hogy az -okos ember bolond lesz tőle s a békességes ember veszekedő. Én már arra -ösztökéltem a tiszteletest, hogy prédikálja ki a kathedrából az -iszákosságot; de ő azt felelte erre, hogy «betegség ez, édes komám, nem -prédikáczió kell ennek, hanem orvosság». - -Itt félbeszakitá az előadást biró uram ezzel a közbemondással: - -– Mert hogy én vagyok a tiszteletes uram fiának a keresztapja. - -– Gratulálok. Szabad a becses nevét kérdeznem? - -– Danavár János. Igen is, szolgálatjára. - -– Jól van, Danavár uram. Folytassa. Hát aztán kitalálta a lévita az -alamáziának a medicináját? - -– Ugyan kitalálta. Szerzett méhkasokat Kazinczon, azokat fölállitotta -egy szárnyékban. A mi vidékünk, ez a völgy is, de még inkább a vágások, -tele vannak egész esztendőn át virággal; egy esztendőben háromszor is -rajzanak a méhek. Most már minden embernek van méhese a kertjében. S -aztán a lévita megtanitotta az asszonyainkat, hogyan kell a méznek az -aljából márczot késziteni: méhsert. A szinmézet eladják, a sonkolyt -szintén; az aljából készül a méhser. És ez olyan magakedveltető ital, a -mi ezt a mi népünket egészen elkapatta a gonosz pokolitaltól, az -alamáziától. Igy gyógyitotta ki ezt a mi gonosz betegségünket a mi -lévitánk. - -– No azt a márczot majd én is megkóstolom. - -– Az pedig ugyan jól izlik ám a lúdpecsenyére. A lévita bizonyosan -lúdpecsenyét át uraságodnak vacsorára. Uraságod azzal él úgy-e bár? - -Kadarkuthy nagyot nevetett erre. - -– De hát honnan az ördögbe gondolja kend, hogy én lúdhússal élek? - -– Hát ezt úgy vetem ki magamban azzal, a mit a tiszteletestől hallottam. -Uraságod azt mondta, hogy Székelyországból való. A tiszteletes azt -beszélte előttünk, hogy Székelyországban laknak magyar zsidók. Uraságod -karácsony ünnepén utazik. Ezt nem teheti más, mint görög vagy zsidó, a -ki a mi ünnepeinket nem tartja. De a beszédje uraságodnak egész -magyaros. Azért rá kell térnem, hogy uraságod nem lehet más, mint magyar -zsidó s ha zsidó, akkor libasült az eledele. - -– (Hogy az ördög vigye el az ilyen föleszelt parasztokat! – gondolá -magában Kadarkuthy.) - -– De hát ennek a kendtek levitájának valami pénzes embernek kell lennie, -hogy úgy ajándékozgat az egész falu népének ludat, méhkast. - -– Takarékos ember biz az s nem is veti föl a nagypénteki lidérczhozta -pénz; de hát ha nem csurran, cseppen; – egyszer-egyszer az elejtett -farkas bőréért kap tiz máriást a vármegyétől, megannyit a szűcstől; ez -az ő jövedelme, meg az a kis dáczia, a mit a híveitől kap. De hát azt ő -mind nem rakja élire. Egyszer már, az ő ideje alatt, volt annyi fölös -pénz a falu kasszájában, hogy arról lehetett tanakodni, mire -fordittassék az? A presbiterek azt mondták, hogy épitsünk rajta a -templomunk mellé tornyot, legyen a mi falunknak is nyele. Erre azt -mondta a mi tiszteletesünk, – különös mondás ám az egy paptól, – hogy -«hogy nem a tornyok hirdetik az Isten dicsőségét, hanem a gyümölcsfák» s -fölbiztatott bennünket, hogy keritsünk be egy községi gyümölcsös kertet -odafönn a vágásban. Ott van elég vadalmafa. Azután hozatott -Erdélyországból ojtóágakat egy olyan almafáról, a mit úgy hínak, hogy -«oláh-alma», azzal ő maga, meg a betanitott suhanczok valamennyi vad -csemetét beojtottak. Olyan ez az oláh alma, hogy azt semmi tolvaj meg -nem kivánja, mert zöld marad késő őszig s a ki akkor beleharap, még a -gyökerét is elátkozza, olyan savanyu; hanem aztán mikor tavaszszal -lehozzuk a hiuból, a hol gyékényre volt kiterítve, akkor olyan illatot -ád, mint a rózsa s az ize külömb a dinnyénél. Ezt az almát hordjuk mi el -aztán messze földre; a hány zsák almát fölteszünk a szekérre, annyi zsák -búzát hozunk vissza helyette cserében. A mi kenyerünk a fán terem. - -– Hát aztán szántóföldjük nincs kendteknek maguknak? - -– Volna biz az, de hát még sincs. Mert hogy azt a domboldalt, a kin a -szántóföldeink feküdtek, nagyon rongálják a záporok. Ennek megint az az -oka, hogy hajdanában a szénégetők azt követték, hogy a bükkfáknak még a -gyökerét is kiásták; mert a gyökérből égetett szén keményebb tüzet ád, -azért többet fizetnek a kovácsok. Ez pedig nagy hiba volt, mert ott -azután nem nőhetett föl a régi törzsökből az új csalit; ellenben minden -felhőszakadás vigan szaggatta a földult földet s mély árkokat mosott a -hegyoldalban fekvő szántóföldeinken végig, úgy, hogy most már nem lehet -ekével barázdát húzni a földeinken, csak úgy kapával miveljük s kendert -vetünk bele, meg lencsét, borsót. Ez a mi jó tiszteletesünk ugyan egyre -gyülölködik[8] vele, hogy nem lehetne-e valami olyan fának vagy bokornak -a magját megfogantatni a vizmosásokban, a mi az esőt megfogná: de egyik -se vallja meg. Nem marad meg ebben a sivány agyagban semmiféle fa. - -– No én láttam a külföldön egy olyan fajta fát, a mi megered mindenféle -földben, még a holt agyagban is. Nemrég hozták be Európába; úgy hijják, -hogy robinia. - -– Ugyan az Isten áldja meg nagy jó uramat, mondja meg ezt a szót a mi -tiszteletesünknek. Ha ez a segitség Isten kegyelméből beválna minálunk, -hogy mi ismét boldog szántó-vető emberek lehetnénk; hogy nem szaladna ki -lábunk alól az édes föld, bizony mindnyájunknak az áldása kisérné nagy -jó uramat jártában-keltében. - -(«Azt! azt! – mondá magában Kadarkuthy. Épen a ti áldástokért járom én -most ezt a vidéket!») - -– Ezt tudva, még nagyobb igyekezettel fogom nagy jó uramat hasznos -járásában mindenüvé elvezetni. - -(Az ördögbe is! – dörmögé a báró. Az kellene csak nekem.) - -– Mert tudok ám én homokbányát is, olyant, a mi az üveghutásoknak -kivánatos; tiszta fehér; azt hordjuk a házainkba a szoba földét -beteriteni. - -– A szoba földét? - -– Igen is; mert hát földesek a mi szobáink. - -– Hát mért nem padlózzák ki kendtek? - -– Jaj kérem alásan, szükséges az nekünk, hogy földes legyen, mert az -asszonyaink gyertyaszentelőkor bevetik a szoba földjét rozszsal, az -csakhamar kicsirázik, mire fűbe megy, akkorra a kis libák kikelnek a -tojásból, ott a szobában kész legelőre találnak, azon elcsipegetnek; a -mint kitavaszodik az idő, már akkorra kitollasodtak, mehetnek az -anyjukkal a mezőre. Ezzel a móddal a mi fehérnépünk hat héttel hamarább -viheti a vásárra a libáit, mint a többi paraszt nép, a mikor még lázsiás -tallért adnak értük a városi urak, asszonyságok. Nem is csinálja ezt -utánuk senki, mert ez az ő titkuk. - -– Hát talán erre a titokra is a tiszteletes tanitotta meg kendteket? - -– Bizony, minden jóra ő kegyelme tanit bennünket, szegény ostoba földi -népet. - -– Az Oltárkövön járva, láttam, hogy a kendtek házai mind -cserépzsindelylyel vannak födve. Talán ebben is a lévita tudós? - -– Hát az meg úgy volt, – hogy követem alássan, – minden faluban vannak -hepcziás emberek, a kiknek könnyebb a lelkük, ha valami kontrabontot -csinálhatnak. Itt is akadt egynehány zúgolódó, morgolódó ember, a ki azt -dohogta a szűr alól, hogy minek volt már ezt a nagy bolond tavat -idehozni? a mióta ez itt van, a nád mind kiveszett, mert az a mély vizet -nem kivánja; már most ha valakinek a háza (Isten őrizz) le talál égni, -hol veszi a fedni való nádat? A Tiszáig nem kap sehol. Meghallotta ezt a -panaszt a tiszteletes s legelőször is azt a szokást hozta be, hogy -minden ház el legyen látva vizes káddal, csebrekkel, lajtorjával; a -gazdák sor szerint bakter számban czirkáljanak éjnek idején az utczán. -Csak egy utczánk van, az is hosszu. Azután a csunya kürtőket lebeszélte, -a mik a füstöt a konyhaajtón, meg a hiún eresztik körösztül; azok -helyett kéményeket rakatott. A hozzávaló téglát magunk égettük; annak a -módját is a szájunkba rágta. Mikor aztán az meg volt, akkor meg -cserépzsindely készitésre ösztökélt bennünket. Nem restelt ám maga is -vállig felgyürkőzve, odaállni a munkások közé s tanogatni, hogyan -nyomkodják a formázó vályuba az agyagot. Mingyárt azzal födette be -legelőbb a templomot, az iskolát, meg a paplakot, úgy, hogy mikor azt -meglátták a parasztok, mind azon imádkoztak, hogy bár csak leégne -egyszer a falu, hogy mind cserepes födelet rakhatnának. - -– Hát nem tudták maguk fölgyujtani? - -– De bizony azt tették. Egy házsártos ember, a kit magam többször -kalodába csukattam csunya káromkodásért, egy éjszaka maga fölgyujtotta a -házát (Isten bocsássa meg a bünét.) Nagy szél fujt, az asszonynép -sivalkodott: «végünk van, porrá ég a falu!» «Dehogy kell annak porrá -égni!» kiáltott a tiszteletes s aztán megmutatta, hogy holyan munkát -végeznek a debreczeni diákok, a masinisták, mikor ez a kiáltás, hogy «ad -arma»! meg «incendium»! s azzal maga fejszét ragadva, fölmászott az égő -házzal szomszédos ház tetejére, s kipróbálta rajta a tudományt. A -nádfödélnek csak a házgerinczén levő kötését kell elvagdalni s az egész -lecsúszik magától. A kévéket aztán kidobálta a nép az utczára; ott ha -meggyulladnak, könnyű eloltani. Ilyenformán egy pár óra alatt az egész -faluban minden nádtetőt levertünk s ezzel megszabadultunk attól a -veszedelemtől, hogy a házaink földig leégjenek, mindenünk hamuvá legyen. -– Hogy dolgozott ez az egy ember maga tiz helyett ebben a nagy -veszedelemben! Egy ingre vetkőzve! A hol egy tető kigyulladt a -sziporkáktól, ő rögtön ott termett a háztetőn! s az égő gerendát csak -úgy dobálta le, mintha petrenczerúd volna. Azt kiabálta a nép: «Ez a mi -igazi szent Flóriánunk»! – Igy került azután cseréptető alá minden ház. -S nekünk az nem került egyébbe, mint a magunk munkájába. – Bizony, nagy -jó uram, azt kell nekem mondanom, hogy ez a mi tiszteletesünk (nem -azért, mert keresztkomák vagyunk: ő az én fiamnál, én meg az övénél), de -valóságos őriző angyala ennek a mi falunknak. - -(«No hát én ezt a ti őriző angyalotokat meg fogom ölni.») - -Az ösvény erősen alá felé hanyatlott; egy kanyarodónál, mint apró -fénybogarak, világítottak föl hosszú sorban a falu ablakai. - -Ez itten Barátfalva. - -A hazai helységek legkisebbike, melynek lakos-száma alig megy többre -háromszáz léleknél; a szomszédok között Dudar a neve, a mire minden -ember a rímet is hozzáteszi: «czudar.» - -Biz ez czudar falu is volt, a míg a földesúr Barátfalvának el nem -keresztelte; ezt ugyanakkor tette, a mikor a lévitát ide küldte, a kinek -a számára, mint patronus, templomot, iskolát, paplakot épittetett. Jó -uraság lehetett. - -Ez a szem elől elrejtett völgy, melyben Barátfalva rejtőzik, szabályos -háromszöget képez; a déli oldalát a szédítő magasságú Örvénykő -(Pogánykő, Oltárkő) alkotja; az előtte levő rengetegből tör alá az a -patak, mely a völgy fenekén képzett tavat táplálja pisztrángnak való -friss vizzel; az északnyugatit egy ősrengeteggel borított meredek -hegyoldal, melynek bükkfái a maguk szabadjára nőhetnek föl az égbe; -fejsze nem irtja őket, mert az elszállítás annyiba kerülne, mint a -mennyit a fa megér.[9] - -A keletészaki cathetust pedig az a sivár domboldal képezi, melyen a -hajdani szántóföldek szégyenkednek; még télen sem tudják eltitkolni -kopár voltukat, mert a havat lesepri róluk a szél s mind az ördög -barázdáiba, a mély vizárkokba hordja össze. E csapinós hegyoldal tetején -kezdődik az a nagy fensík, melynek őserdejéből táplálkoznak a mészégető -telepek; s a hol a vágás szabad tért nyit, azon keresztül fehérlik a -mészkőbánya szakadéka. - -Azon a lonkán, mely a szántóföldeket szegélyezi, most már egy sűrű -mogyorófa erdő emelkedik. Igazán hogy erdő! s ugyan emelkedik. A fiatal -mogyorógesztjének a fái a Bükkben nem bokrok, hanem sudarak, három öles -gyertyaegyenes csemeték. A mogyorótermés is kenyérpótlék. - -Ez alatt a szakadékos hegyoldal alatt vonul egy magas kő-gát. Ezt még a -régi lakosok fundálták ki azért, hogy a kemenczékről alákanyargó -szekérutjukat megvédelmezzék. A lévita még magasabbra emeltette a -védőgátat, úgy, hogy most a nyári felhőszakadások rohanó árja sem -iszapolhatja el a halas tavat, hanem lefolyik a mély úton; annak nem -árt: mészkőből van. - -Az egész falu egyetlen utczasorból áll, minden ház mellett kert. -Estenden, mint egy tűz-gyöngysor, úgy világít minden háznál egy ablak. A -falu közepén a toronytalan templom, mellette a paplak és az iskola. - -A lévita lakása nem külömbözik a többi házaktól, a mik a Bükkben levő -falvakban láthatók. - -Ezeknek a belső berendezése egészen eltér a más vidékbeli magyar -parasztházakétól, a miknél az utczaajtóból a konyhába lépünk s a -konyhából nyílik aztán kétfelé a két szobaajtó. - -A bükkbeli házaknál a bejárás a kamrába vezet, ott van a hombár, a -lisztes láda, a szerszámok; de semmi tűzhely. A jobboldali ajtó a -lakószobába nyílik, a baloldali a vendégszobába; annak a siska -kemenczéjét kívülről fűtik. – A lakószobában van azután egy terjedelmes -tűzhely, mely fölött kandallóformára roppant nagy tapasztott süveg van -emelve, a mi a szikrákat fölfogja. És így egész lakályosan össze van -foglalva a konyha, az étkező, az alvószoba. Az a kandalló engedi látni, -hogy mit főznek vacsorára; zsírszag nem támadhat, mert azt kirántja a -tűz légvonata a kürtőn; legföljebb egy kis rántás-illat érzik, a mi meg -jól esik. S ugyanaz a tűzhely meleget is ád, be is világítja a szobát; -nem kell gyertya; még a kis benyílót is melegíti. - -… Vajjon jut-e eszébe néha-néha a csodaszép Malárdy Herminának az a -vizió, a mit azon a rettenetes menyegzői éjszakán megálmodott a Malárdy -kastélyban? - -«Kis alacsony házikóban ő a tűzhely mellett áll és főz; – megkóstolja, -mit főz? Cibereleves. – Soha sem evett azt úr korában; álmában ízleli -először. A tűzhelyen ül egy kis fiu és dudolgat. Szép gyermek; annak ad -egy pogácsát a tepsiből, most sütötte…» - -Bizony így álmodta ezt a szép Hermina egy zivataros éjszakán! - -A külömbség csak az, hogy nem cibereleves készül a tűzhelyen, hanem jó -vereshagymás lé, a mihez a lényeges alkatrészt: a tepertős gombóczot úgy -gömbölygeti két piros tenyere között egyenkint a gazdasszony s dobálja a -forró lébe. Mind fenn úsznak azok; egy sem marad a fazék fenekén. - -Aztán meg az is külömbözik az álomképtől, hogy a kis fiú nem ül a -tűzhelyen: hanem előtte áll egy zsámolyon s a nyársra húzott ludat -forgatja. Már erre is alkalmatos. Ő váltotta föl a pesztonkát, a kinek -ki kellett menni a vendégszobát befűteni. - -De az álomlátásnak folytatása is van. - -… nyílik az ajtó, valaki jő be rajta, kopottas fekete ruhában, de arczát -nem láthatja, mert hátra felé fordult; hanem a házi kutya a szögletben, -meg a kis gyermek a tűzhelyen ráismernek; amaz eléje fut s kezét nyalja, -ez meg örömmel kiált: «itthon apa»… Most felé fordítja arczát a férfi; -ez a férj, a jó, a szelíd, a munkás férfi, odamegy nejéhez, megöleli, -megcsókolja. «Megjöttél? Itt vagy?» – szól a boldog nő s úgy meg van -nyugodva abban, hogy ők most olyan szegények, csakhogy ő itt van! - -Lám! még sem álom. - -«Itthon a táti.» - -Az «elátkozott család» veszetthírű hőse. - -Nem az a hajdani alak, az a magas, karcsu legény, kinek szabad -mozdulatai, könnyüded fejhordozása elárulják az igazi nagy urat, -szemvillanása megigéz, meghódít vagy föllázít, szájszögletein gúnyos, -hamis mosoly, öltözete ízléssel párosult pompa. Nem! Ez a barátfalvi -lévita, a kinek az arczát a külső vihar megbarnította, a belső vihar -megvénítette; nem is látszik most már magasnak, a mint fejét féloldalra -és előre hajtja, járásában nem az athléta ruganyossága, hanem az -anachoreta nyugodtsága van. Rátekintve alig gondolná az ember, hogy ez -az a bátor farkasvadász, ez az a tűzoltó Flórián, a ki égő gerendákkal -hajigálózik. (Hát még az a híres birkózó hajdanából!) - -Öltözete fekete tóga. Nem reverenda; (mert hiszen nem fölszentelt pap.) -A reverenda selyemből van, a tóga csak teveszőrből. – Talán még ugyanaz -a tóga, a melyet Guthay Thadeus fölvétetett a fiával, miután a bársony -dolmányt levetteté vele? a melyben ott feküdt perczekig a Duna fenekén? -a melyben alvó mennyasszonya ablakában megjelent, hogy azt magával -elvigye? A régi öltönyöket sokáig elviselték a gazdáik. A divat csak -akkor változott, ha az egész ország változott, kivált a papi viselet -divatja.[10] - -A lévita oda megy a feleségéhez s megcsókolja annak a tűztől piros -arczát, a kis fiú kezet csókol az apjának. (A fiú gyereket nem szokta az -apja csókolgatni, annak nem jó a kényeztetés.) - -Guthay Lőrincz leveti a hosszú tógát (azt nem koptatják otthon) s egy -fehér gombos sárga flanell újjast ölt fel helyette. Ezt viselték hajdan -a családapák, a hogy a népdal énekli róluk: «ha egy abaposztó mentét -vettek, abban becsülettel megvénhedtek.» - -Csak azután, hogy a tisztes tógát fölakasztotta az almáriomba a felesége -mennyasszonyi köntöse mellé, (együtt futottak el azok a világba: a -szőrtóga s a fehér selyem viganó azokkal az arany csipke fodrokkal) tért -vissza a táti. (Hát bizony «táti»-nak híttuk az apánkat még az én -gyerekkoromban is s nagyot bámultunk, mikor a jogász bátyánk hazatért a -kollégiumból, s «apám»-nak merte szólítani. Ez már újitás volt.) - -Az asszonyka nem nyújthatta a kezét az urának; pedig tanult embernek -szokása volt a feleségnek kezet csókolni. El volt foglalva a gombócz -gömbölygetéssel. Ugyan a karjai is föl voltak tűrve egész könyökig, s -azokra is invitálva lett volna a csók; de az meg illetlenség lett volna. - -– A Laczika forgatja a lúdat? – szólalt meg a lévita. - -– Az ám. Hadd szolgálja meg a vacsorát. A Böskét kiküldtem a -vendégszobát befűteni. - -– Helyes. Ma estére meghíttuk a bíró komát vacsorára; a vendégszobában -fogok teríteni. - -A fölterítés természetesen a családapa kötelessége. Neki kell a -czintányérokat leszedni a polczról, a késeket megköszörülni jó élesre, -kenyeret szelni minden tányér mellé s az a kenyér kerék nagyságú, nem -minden ember birkózik meg vele; azután a csap alól megtölteni az órrost -illatos méhsörrel; az öntött gyertyát a regulázható tartóba tenni, (ez -már mathematica), a koppantót is mellé, a minek a kezelése, helyesen -kimért időközökben épen a családfő hivatala; tudatlan ember eloltja vele -a gyertyát; ha pedig bíró uramra bízzák, az a megnyálazott ujjával -csippenti el a gyertya taplóját s úgy teszi a hamvát a koppantóba. A -gyertyagyújtás sem valami könnyű dolog. Előbb ki kell csiholni aczéllal, -tűzkővel, azután az égő taplóra tenni a kénfonalat s annak a kék -lángjánál gyujtani meg a piros gyertyabelet. - -Alig hogy készen volt mind ezzel a lévita, már hangzott odakünn a bíró -uram ismerős lépése; de az egyszersmind meg is volt duplázva; Guthay -Lőrincz fogta a gyertyát s kivilágított vele a pitvarba. - -Biró uram elől jött be az ajtón, maga után bocsátva a másik jövevényt, a -hogy illett s a mint meglátta a tiszteletest, azt mondá: - -– Szerencsés jó estvét kivánok tiszteletes uramnak; még egy vendéget -hoztam magammal, ha ki nem verne komámasszony bennünket. - -Guthay Lőrincz és Kadarkuthy Viktor szemben álltak egymással. - -Kadarkuthy sietett magát bemutatni az álnevén. - -– Én Barra Áron vagyok, Székelyországból, üveghuta tulajdonos. - -– Hozta Isten az urat. - -(A régi magyaroknál nem volt szokás az üdvözlésnél a kézszorítás; -parolázni csak adás-vevésnél szoktak vagy fogadásból; férfiak egymással -össze nem csókolóztak.) - -Biró uram sietett közbeszólni. - -– Ez a vendég úr magyar zsidó. - -– Tehát «schólem!» Azokat ott Erdélyben szombatosoknak hívják. Diák -koromban jártam köztük; egymást ezzel a mondattal üdvözlik: «min haólám -weád haólám.» - -(Hej megszeppent erre a szóra Kadarkúthy. Ez a lévita tud zsidóul; ő -pedig egy zsidó szónak sem ura. Itt rögtön föl fog sülni a szerepével.) - -– Csak azért mondtam, – szólt a biró, ravaszul hunyorgatva, – hogy -valamikép komámasszony holmi sonkával, kolbászszal ne találja -megtraktálni a vendégét. - -– Ne tessék félni. Tökéletes «schólet»-et fog nálunk találni Barra úr. - -(– Scholetet? Hát a’ mi a fránya lehet? – gondolá magában a bíró.) - -A lévita megmagyarázta. - -– Nálunk minden ételt lúdzsírral készítenek. - -– De a libát nem a sakter metszette le, s így az még sem kóser. - -(– Jaj de tudákos ember ez a biró, – mondá magában Barra Áron.) - -Sietett valahogy kibújni ebből a kellemetlen szerepből. - -– Óh kérem, én nem adok semmit a rituális teketóriákra. Nem adok sokat -az egész zsidó vallásra. Nekem csak alkalmatlanságomra van. Igen könnyen -ki hagynám magam téríttetni. - -Azt hitte, hogy majd ez a pap nagy hirtelen kap az alkalmon, hogy nosza -most mingyárt elkaphat egy juhot a maga nyája számára. - -Csalódott benne. A lévita vállat vont. - -– Én nem vagyok hittérítő missionarius. A vallását mindenkinek -tisztelem, ki mit hisz, abban idvezül. - -(De a bárónak egészen mindegy volt, hogy a paradicsomba jut-e, vagy az -Ábrahám kebelébe; ő nem hitt semmit, de izzadt attól a gondolattól, hogy -ha most ez a kálvinista theologus ki találja kérdezni a -Schulchán-Áruchból, rögtön kisül a komédia-játszása.) - -– Beszéljünk inkább idejövetelem czéljáról. - -– Igen is, helyes, mondá a bíró. – Tessék magukra maradni. Én megyek a -komámasszonyhoz, tudósítani, hogy vendéget hoztam. - -Azzal átment a lakószobába. - -A lévita levette a vendége válláról a puskát, vadásztarisznyát s -odaakasztá a falra a magáé mellé. Aztán a kozsokot is levetteté vele; -volt az alatt díszes flanell jankli, borsos szövetből, veres -szegélylyel, franczia nevén «bonzsur.» Divatviselet. – Aztán előhozta a -pipákat, a dohányos börböncét. Addig nem kezd diskurzushoz magyar ember, -a míg rá nem gyujtott. - -A báró előadta, hogy mi czélja az idejövetelének, hogy ő homokbányát -keres, aztán meg vasmentes mészkövet, végül hamuzsírégetéshez alkalmas -erdőt. Ennyi volt az egész tudománya, a mit Parasztevics uramtól -beszerzett. - -Emberére talált a tiszteletesben. Hogyne volna itten üveggyártáshoz való -telep? A legtökéletesebb kovarcz kinálkozik, még folypát is bőven -található; fa van elég és olcsó; tartott aztán vendégének egy olyan -szakszerű technikai értekezést az üveggyártásról, hogy annak szeme-szája -elmeredt bámulatában. Hisz ez az igazi üveghutás! - -– De még egy beneficiuma is van ennek a vidéknek, a mi utilizálható az -üveggyártásnál, – folytatá a tiszteletes, – ez a mi hegyi patakunk. Ez -alkalmas arra, hogy egy nagy malomkereket elhajtson az üveghutánál. - -A báró majd kivakkantotta, hogy mi a csodának kell az üveghutához -malomkerék? - -– Ez a malomkerék pótolja a drága emberi munkát ingyen adott vízerővel a -fujtatókhoz és az üvegköszörülőkhöz, úgy, hogy finomabb üveget is lehet -majd produkálni, mint közönséges zöld palaczkokat. - -A báró nyelvcsettentéssel fejezte ki a csodálkozását. - -– Uraságod üveghutája ott a székelyföldön bizonyosan pusztán borvizes -üvegeket állit elő. - -– Hogy kitalálta! Én csak azon csodálkozom, hogy tiszteletes uram annyi -nagy tudománynyal s azok mellett a virtusok mellett, a miket biró uram -az erdőn keresztül jöttünkben megismertetett velem, hogyan rekedhetett -itt ebben a kis nyomorult falucskában, hogy nem viszik el innen Hadházra -vagy Szoboszlóra, egy gazdag eklézsiába? - -Hm. Fogas kérdés! Méltó, hogy az ember úgy tegyen, mintha a pipája nem -égne s követelné, hogy újra rágyujtsanak. Csak előrukkolt a felelettel. - -– Nem vagyok fölszentelt pap. - -– Hát miért nem szentelteti föl magát? - -Még fogasabb kérdés. - -– Hiányzik nálam a kánonszabta qualificatio, a vakonhivés a dogmákban. -Én skeptikus vagyok. A mit nem hiszek, azt nem prédikálom. Hogy csak -egyet mondjak: a pap azt hirdeti, hogy hat napokon munkálkodjatok, a -hetediket meg ünnepeljétek; ő maga pedig hat napon át nem dolgozik -semmit, s a hetediken véres verítékkel keresi a kenyerét. - -A bárónak nagyon megtetszett ez a mondás! - -– No látja, erre én is gondoltam már egynehányszor. - -– Ez az én népem pedig ebben a kis völgyben nem teheti azt, hogy a -hetedik napot megünnepelje s akkor ne dolgozzék semmit: mert a szénégető -máglyáknak, a mészkemenczéknek vasárnap is égni kell; a hámoroknak, a -kohóknak a tüzét szombaton nem lehet kioltani, s ha egy üveghuta is jön -ide, az sem enged ünnepnapot ülni. A fuvarosoknak meg épen a vasárnap a -legerősebb munkaideje, mert Miskolczon hétfőn a hetivásár. Ez az én -völgyem olyan zug, a hol a pap mindennap prédikál, a munkás mindennap -dolgozik s a munka még jobban dicséri az Istent, mint az imádság. – Én -szeretek itten lenni. - -(– Jobban tudom én, hogy miért szeretsz te itten lenni!) - -A lévita olvasta a vendége arczából a kételkedést. Még jobban föl akarta -őt világosítani. - -– Azt sem titkolhatom el, hogy a feleségem pápista. Az én puritán -előljáróim ezt is kánoni hibának számitanák be nálam; míg ez a kicsiny -község itten nem sokat gondol vele; hiszen még húsz év előtt az egész -helység római katholikus volt, a hogy a falu végén levő kereszt -tanusítja. - -– A melyről hiányzik a fölfeszített Krisztus. - -– Az ám. Azt ellopták a szentpéteriek. - -– Ugyan? Ellopták a Krisztust? Az pedig már igazán «niet-und nagelfest» -volt. - -A lévitának nem tetszett ez a frivol példaszó. - -– Az ő náluk virtus.[11] Én a vallásos jelvényeket tisztelem, ha bár -felekezetem nem is fogadja be azokat. - -– De hát a tiszteletes úr, mint theologus, nem tudta még a saját -feleségét sem a maga kálvinista hitére áttéríteni? - -– Hogyan? uram! Hogy én az asszonyomat megfoszszam mindattól, a miben az -ő lelke megnyugvást talál? a Szűz Mária képétől, a kit szüntelen a -keblén visel? a térden elmondott imájától? az óvó keresztvetésétől? a -fogadott bőjtjétől, a mit beteg gyermeke fölgyógyulásáért vett magára; s -azoktól az apró, kedves szertartásoktól, a mikben a gyermekek öröme -találja a vallást, a hitet? Látja az úr ott a szögletben azt a zsámolyos -fenyőfácskát, körülaggatva aranyos papirból ragasztott lánczokkal? Ez a -karácsonyfa. Mennyi édes várakozást, mennyi ártatlan örömet hoz ez a -gyermekszívnek? S a gyermek öröme a szülőké is. De ha én egy nagy -alföldi városban megengedném azt, hogy a kálvinista paplakban egy -karácsonyfát, festett angyalokkal, égő viaszgyertyákkal fölállítsanak, -másnap engem kihordanának a határra. Itt eltűrik. - -– Hát a tiszteletes úr nagyon szereti a feleségét? - -A lévita csak a fejével intett rá. - -(– Annál rosszabb rád nézve, – mondá magában a vendég.) - -Hogy még jobban megfeleljen erre a kérdésre, még egy dolgot hozott elő a -lévita. Eleinte úgy tetszett, mintha más matériára akarná átvinni a -beszélgetést. - -– Danavár biró uram bizonyosan elmondta uraságodnak, hogy én a tanításon -és prédikáláson kivül még azzal is foglalkozom, hogy az erdőinket -nyugtalanító farkasokra vadászok. - -– Egészen kiváncsivá tett vele a biró. Magam is erősen passionátus -vadász vagyok, főkép ragadozó állatokra. Nekünk ott a székely földön -ebben nagy bőségünk van; nálunk még maczkó is kerül elég. S hogyan ejti -el a vadait, tiszteletes uram? Farkasveremben vagy vidrafogó vassal? - -– Lőni szoktam őket. Van a régi irtványokban egy bozót, onnan szoktak -előjönni. Én odarakattam kövekből, fatörzsekből egy lesgunyhót. Onnan -szoktam az ordasokat lepuskázni. - -– Nagyon szeretném, ha a tiszteletes úr elvinne egyszer magával egy -ilyen vadásztréfára. - -– Az megtörténhetik; akár a legközelebbi kedden éjjel, a karácsonyi -ünnepek után. Az ilyen farkaslesre nagyon meg kell választani az időt. -Derült ég kell hozzá, fogytán levő holdvilággal. Tele holdnál a farkas -is meglátja a leshez közelítő vadászt s berkébe húzódik. - -– Sok farkast elejtett már a tiszteletes úr? - -– A mióta itt lakom, a negyvenötödiket. - -– S a vadászzsákmányért szép pénzt kaphatott már? - -– A füléért ád a vármegye tíz máriást, a bundájáért a szűcs másik tizet. - -– S azt mind élire rakja a tiszteletes úr? - -– Azt várom, a mig fölszaporodik ezerre. Azon vehetek valamit, a mi -Istennek is tetszeni fog, a híveimnek is; de legfőkép az asszonyomnak. - -– Ugyan mi lehessen az? - -– Egy kis orgona. Tudom, hogy a feleségemnek semmivel sem okozhatok -nagyobb örömet, mintha eljátszhatom előtte a «Stabat mater dolorosát», -az ő kedvelt zsolozsmáját s Palestrina ájtatos symphoniáit. - -Kadarkuthy Viktornak egyszerre fejébe tódult minden vére; egész arcza -veres lett a dühtől. - -(Azt! Azt! A Stabat matert, a mivel a Malárdy kastélyban megvesztegetted -a pápista főúr büszke szivét! a mivel bevetted magad a leánya lelkébe! A -miért neked az apád, a puritán kálvinista prédikátor, még halálos -órájában sem bocsátott meg! A miért halálvonagló kezével kiadott -gyilkoló ellenségednek, hogy megmentse elátkozott ellenfelének fiát a te -életednek az árán, hogy ha a viz nem ölt meg, öljön meg a tűz! Ezt az -ájtatos nótát akarod te újból elorgonálni, a mivel lecsaltál egy szentet -az égből, te orgonás trubadur! s ezért kész vagy bevinni a templomodba -az orgonát!)[12] - -Kadarkuthy közel volt hozzá, hogy fölugorjon a székéről, fölkapja a -kenyérszelő öreg kést az asztalról s házi gazdájának a szivébe verje! - -… Az ajtó előtt gyerekbeszéd hangja hallatszott, halk kopogtatás -mellett. - -– Szabad! - -Az ajtó nehezen nyilt; két kézzel kellett a kilincsen segíteni; s a -kopogtatónak az egyik keze alkalmasint mással volt elfoglalva. -Lőrincznek kellett odamenni, hogy fölnyissa a makacs zárt, a mit a -helybeli kovács készített lakatos munkában. - -Akkor aztán a meglepetés hangján mondá, melybe egy kis neheztelés is -vegyült. - -– Ah! Ti vagytok? - -A felesége volt: karján a kis fiával. - -A nő arcza be volt takarva kendővel s a kis fiú is nagy kendővel -bebugyolálva. Tűz mellől jöttek s a pitvarban hideg van. - -A lévita még mindig fogta az ajtókilincset. - -– Nem fektetted még le a gyereket? – dörmögé ridegen. - -– Hiszen ma karácsony van, – suttogá a nő. - -– Karácsony? - -Nyomban jött a magyarázat. - -Az ablakot megzörgették kivülről. Gyerekszó hangzott odakünn. - -– Szép kis Bethlehemünk van, bevigyük? - -A kis gyerek csiklandós nevetéssel bújt még jobban az anyja ölébe. -Örömmel kevert félelem volt abban a fojtott kunczogásban. - -A lévita még egy alakot látott a pitvar sötétjében a feleségén túl -állni. Az volt Danavár uram. - -Szigorú arczot mutatott. - -– Nem tudom, kúrátor uram megengedi-e, hogy ebbe a házba Bethlehemet -hozzanak be? - -(Hiszen az is pápista eredetű symbolicus játék.) - -– Hogyne engedném? – szólalt meg a biró, a ki egyszersmind az ecclesia -kúrátora is. - -Azzal kiszólt az utczára: «bejöhettek gyerekek.» - -Erre aztán a tiszteletesné letette az öléből a Laczikát; lecsavargatta -róla a nagykendőt; a gyermek menten elbújt az ágy mellé s onnan -kandikált elő, kiváncsian lesve, hogy mi jön most. - -Ekkor aztán a tiszteletesné is levetette a selyemkendőt, mely fejét és -állát beburkolá. - -A férje bemutatta neki a vendég urat, a hogy az megismertette magát; -azon a nevén és mivoltán. - -– Szivesen látjuk szegény házunknál, – mondá az asszony. Egész -magatartásában meglátszott az úri nő. - -Biró uram is benyomakodott az ajtón. - -– No hát így néz ki a magyar zsidó! – mondá a tiszteletesnének őszinte -parasztenyelgéssel. Hát úgy-e nincs neki se hunczutkája, se hosszú -szakálla? - -– Föl ne taszítsa komám uram a Bethlehemet! - -A gyerek ott jött a sarkában az egész parádéval. - -A szent akol volt mintázva, kemény papirosból; a teteje páfránból, a -belseje egy szál piros s egy szál zöld viaszgyertyával megvilágítva; ott -volt a jászol, mellette fehér báránykák, tehénkék; aztán a boldogságos -szűz anya a Jézuskával, Szent József, a pásztorok, a keleti királyok, -meg egy szárnyas angyal, mind pompás öltözetekben. Az alakok mind -viaszból formálva. És ezt mind maguk az iskolás gyerekek készítik. Arra -is a lévita tanította őket. Még most nem dorgálják meg érte; hiszen nem -fölszentelt pap. Nem szól neki a «ne csinálj te magadnak faragott képet» -egész protestáns szigorával. - -A mint a Bethlehemet hozó gyerek letette azt a dicsőséges pompát egy -székre, a Laczika is elősettenkedett, s az anyja szoknyájába fogózva, -bámult a kivilágított akolba. - -Hanem aztán mikor a két énekes gyerek rákezdte a kegyes nótát: -«pásztorok! pásztorok! gyertek be!» s arra a pitvarból három juhásznak -öltözött kamasz rohant be, zörgős botokkal, a kik azonnal egész -hosszában végig vágták magukat a Bethlehem előtt (ez volt az imádat -jelképezése), ettől a Laczika úgy megrőkönyödött, hogy nem tartotta az -anyja szoknyáját elég biztos menedéknek, hanem az apja háta mögé -retirált, s annak a térdei közül dugta elő a fejét, a két lábaszárát -átölelve. - -Az angyalok elkezdték a ritmust. - -«Bethlehembe jer pajtás! Ott van ám a jó tartás! Bor, ser folyik, mint a -tenger, Ihatik az ember.» - -Kadarkuthy Viktor meg volt némulva a bámulattól. - -De nem a Bethlehemet bámulta ő, hanem ezt az asszonyt. - -Minő arcz! Minő alak! A mythologiai istennők egyike. - -S ez a kábító mosoly az arczon! A mi talán az anyai boldogságnak -verőfénye. - -És ennek az asszonyságnak a neve: «Báró Kadarkuthy Viktorné!» - -Igen is! Ezt a nevet vette föl az oltár előtt. Ezen a néven van beírva -az ingóványi matrikulában, hitelesítve két násznagy aláírásával! - -Ez az ő felesége és nem Guthay Lőrinczé! Guthay Lőrinczné neve nincs -följegyezve semmi anyakönyvben! - -Mentől tovább nézte ezt az asszonyt, a vér annál őrültebben nyargalt a -szivén keresztül. - -Az a Lavater ott az avasi papszeren egyet kifelejtett fiziognomiai -jegyzeteiből: a satyriasis bőszült dæmonát. Ha most látná az -arczvonásait, azt is megtalálná bennük. Az állattá vált embernek a -szenvedélyét. S mikor ez az állat azt hiszi, hogy neki igaza van – -emberileg. - -Ez az asszony az övé; ezt tőle csalással vették el! - -Az angyalhangok énekelik: - - «Vesd le juhász a bundát, - Takargasd be Jézuskát, - Mert nincs néki bocskorkája, - Sem sarkantyús csizmácskája, - Fázik az ő lábacskája.» - -A szenvedélyes embert ez az egész bibliai játék még jobban feldühítette. -Azt hitte, hogy őtet gúnyolják benne! Az ördögöt érezte magában -megelevenülni, mikor Máriáról énekeltek előtte. - -(«Most már neked meg kell halnod, Guthay Lőrincz! S ha száz életed -volna, százszor kell meghalnod.) - -A rigmusoknak vége szakadt, a kántáló gyerekek kaptak jutalmul diót, -mogyorót és mákos kalácsot, azzal odább vitték a Bethlehemet; a kis -Laczika is előjött az apja háta mögül és nagy lelkendezve futott az -anyjához, a bethlehemesek verseit ismételve; egy hallásra megtanulta -valamennyit. (Hiszen még nem tudott olvasni; a mit szóból értett, az -volt a tudománya.) - -– No úgye, ilyen czeremóniájuk maguknak nincsen? – szólt a tiszteletesné -a vendégéhez. Maguk csak az ó-testamentumot tartják? - -– Szép is az, a hogy gyerekkoromból emlékezem rá; különösen a Potifárné, -meg a Delila története, aztán meg a Zsuzsánnáé. - -– Ez utóbbi könyve apocryph, – jegyzé meg pedánsul a lévita. - -– Nekem azt is tanították. - -– Én pedig mindezeket kihagyom abból a bibliai kivonatból, a mit az -iskolában tanítok. Nem akarom a gyermekek fantáziáját korán -fölébreszteni. - -– Hátha aztán az egzámenten épen ezt fogja tőlük kérdezni az esperes? - -– Nem jön az én iskolámba esperes soha. - -Ez ugyan csak kitérő felelet volt. - -Véget vetett az egzegetikának alaposan a Makka. - -A Makka volt a házi szolgáló; igazi tűzről pattant palócz leány, a téli -hideg idő daczára könyökön felül kötött ingujjakkal; a karjai olyan -pirosak, mint a czékla, a feje födetlen, a haja elől simára vizezve, -hátul szalag közé font varkocsba eresztve, mely máslijával az inát -verte. - -Egy roppant nagy tálat hozott a két markában emelve, a mely tetézve volt -ökölnyi nagyságú gombóczokkal, vagy ha jobban tetszik, «gölödény»-nyel; -a tálat az asztal közepére tette; egy nagy fakanál volt beletéve -merítőnek. - -– Ime, itt a schólet, mondá a tiszteletesné. Bátran leülhet hozzá az úr. -Csupa libatepertyűvel készült. Magam készítettem. - -Már most hát tudta Kadarkuthy, hogy mi az a schólet. - -A tiszteletesné helyet mutatott neki maga mellett jobbról. Balról a koma -jutott. - -– Parancsoljon leülni. - -(Azt is megtartotta a háziasszony, hogy erdélyi úrnak azt kell mondani, -hogy «parancsoljon,» a helyett, hogy «tessék.») - -A lévita és a biró azonban a leülés előtt két kezüket a szék támlájára -téve, állva maradának. A vendég úr is követte a példájukat. - -– Az úr csak üljön le! – dirigálá a háziasszony; – az úrra ez nem -tartozik. - -(Nem ám, mert az asztaláldás igy szólt: «Jövel Jézus, légy vendégünk, a -mit adtál, áldd meg, kérünk» s ez nem a szombatos szájába való.) - -– Édes mámi! – sugdosá a Laczika. Hát ez az úr miért nem imádkozott? - -– Mert az még nem tudja a hiszekegyet. - -A min aztán a Laczika nagyon elbámult. - -Még egy kis vita támadt azután a lévita s a felesége között azon, hogy a -Laczika melyikük mellett maradjon? Mert a kis gyereknek nem kell a -vacsoráló asztalhoz ülni; annak elég volt az ozsonnára kapott bögre -teje; ha vacsorát kapna, bikával álmodnék; csak az volt a kérdés, hogy a -két szülő közül melyik lesz a keményebb szívű, a ki megállhatja, hogy -lopva a szájába ne dugjon a fiúcskának egy kis körömfaladékot? A mámi -maradt a győztes. Azt pedig meg kellett engedni a kis fiúnak, hogy ott -maradjon a társaságban, mert ágyba fektetni még nem lehetett. A -hálókamarácska távol esett, a kandallós szobán is túl. A gyermek ott -egyedül féltében meg nem marad. Ma pedig föl is van ébresztve a -képzelete a bethlehemesek játéka által. Aztán olyan ritkán lát idegen -embert ennél a háznál. Kivált ilyen nagy szál magas embert, a ki még nem -tudja a hiszekegyet. Oda könyökölt az anyja térdére, gömbölyű piros -orczáját két tenyerébe támasztva s egyre azt az idegen uraságot nézte. -Eszébe sem jutott az evés. Jól lakott nézéssel. - -Az idegen úrnak volt egy nagy zsebórája, a mi ütötte az órát, meg a -fertályt, a mi a Laczikának nagyon imponált. - -… A szép Malárdy Elvira ott ült Kadarkuthy Viktor mellett. Mint egy -állatszelidítő nő, a ki tigrist etet. Nem is gondol arra, hogy ez a -fenevad őt még széttépheti. Igaz magyar háziasszonyok szokása szerint -kifogyhatatlan volt a vendégei kinálásában. Elég szép sikerei voltak. A -báró jól ki volt éhezve. - -Aztán az udvariasság is követelte. - -– Ha ilyen bájos ajkak kinálnak; ha ilyen szép kezek szednek a -tányéromra… - -(Hátha még ezeket a szép kezeket megehetné!) - -– Igen rövid vacsoránk lesz – szabódék (szokás szerint) a házi asszony, -a lúdpecsenye után. Még csak turós lepényünk lesz, meg mákos kalácsunk, -egyéb semmi. - -Erre Danavár uram megszólat: - -– De bizony láttam én még odakünn a pitvarban egy fatálon valamit -kihülni. - -– Pszt! – inté a fölszólalót a tiszteletesné s a fejét ingatta, -szemmozdulattal jobb oldalra intve. - -Az a valami ugyanis egy most főtt sonka volt. - -A báró észrevette ezt a némajátékot. - -– Nagyon sajnálnám, ha az én szombatosságom rövidítené meg a kegyelmetek -karácsonyi vacsoráját. Én miattam sohase zsenirozza magát a tiszteletes -asszony; én nem vagyok fanatikus zsidó. - -– Igazán nem az? – kérdezé a szép Elvira s óh minő észbontó tekintetet -sugároztatott vendége felé. - -– Annyira nem vagyok az, hogy akár ma kitérnék a keresztyén hitre, ha -akadna valaki, a ki megtanítson a hiszekegyre. - -Erre a szóra egyszerre fölpattant a Laczika az anyja öléből s -közbeszólt, neki pirult arczczal: - -– Megtanítom én arra a bácsit! - -Megennivaló volt ez a gyerek! Egy négy esztendős hittérítő. - -A lévitának már a nyelve hegyén volt a megfeddés, hogy ilyen szent -tárgyat nem illik poharak között vellikálni; de a gyerek szava -lefegyverezte a szigorúságát. - -Mikor az a kis poronty mondja azt a Krisztus-tagadónak: «majd én -megtérítelek!» - -– Igazán megtanítasz rá? kérdezé Kadarkuthy. - -Ezzel a kérdéssel egészen vakmerővé tette a gyereket. - -– Meg én! S odaállt melléje. - -Kadarkuthy aztán odaemelte a gyermeket az ölébe. Farkasszemek zöld tüze -szikrázott a szemében. («Hisz ez a poronty is Kadarkuthy Viktor fia! -Tehát az enyim!») - -A Laczika aztán elmondta előtte végig, szépen megszakgatva, az egész -hiszekegyet; a vendég úr utána dörögte. - -– Már most mondja el a bácsi! - -Kadarkuthy Viktor megpróbálkozott vele. Hiszen könyv nélkül tudta; a -kolostorban volt módja megtanulni. De a komédiajátszás végett mégis úgy -tett, mintha itt-amott fönnakadna, különösen a szentlélek szakaszánál; a -Laczika kisegítette úgy, hogy másodszor már hibátlanul el tudta a vendég -úr mondani az egész crédót. - -Biró uram a kés nyelével ütötte az asztalt diadalában. - -– Ez már dicső! Az Úr csodákat mível a gyermekek által! Még ilyet nem -hallottam. - -A tiszteletesné kaczagott örömében. - -– Még áttéríti a mi kis Laczikánk a vendég urat. - -Hanem a lévita savanyú képet csinált hozzá. - -– Elég lesz már a tréfából, dörmögé morózusan. A hitvallás dolga nem -gyermekjáték. - -– De én egészen komolyan veszem a dolgot, mondá a vendég. S azzal a -gyermeket letette az öléből; előbb azonban megcsókolá a száját. A -gyermek odabújt az anyja ölébe s a vendég csókjától még nedves ajkával -közölte az anyjával a csókot. (Ezt is észrevette Kadarkuthy. Egy küldött -csók már helyére jutott.) - -– Hogyhogy, uram? sürgölé a lévita. - -– Egyszerű és érthető a dolog. Én itt szándékozom a Bükkben letelepedni, -ha jó üveghutának való telepekre találok s ott hagyom a Székelységben az -egész falut, melyben hitsorsosaim laknak. Se kicsiny, se nagy nem marad -ottan utánam. Itt pedig szombatos zsinagógát nem kapok. Valami -felekezethez kell csatlakoznom, mert Isten igéje nélkül nem élhetek. - -(Ő! Az athéista!) - -– A zsidó valláshoz legközelebb áll a kálvinista. Legkevesebb újat kell -tanulnom benne. Elhatároztam, hogy áttérek. - -Biró uram a fájó fogára akart tapintani a vendég úrnak. - -– De akkor meg kell ám az úrnak keresztelkedni. - -– Tudom, mondá a báró vállrándítva. (Egy kereszteléssel több vagy -kevesebb, nem tett nála külömbséget.) - -– Akkor keresztapára meg keresztanyára is lesz szüksége az úrnak. - -– Azt hiszem, hogy nem kell messze keresnem. Biró uram elvállalja a -keresztapai tisztet s talán a tiszteletes asszonyt szabad lesz fölkérnem -keresztanyának. - -Hermina arcza lángvörös lett e szóra. Ösztön volt-e ez? Előérzete valami -fenyegető veszélynek? Vagy csak a szemérmetesség orczapirulása? Hogy már -ő neki, a fiatal asszonykának, ilyen nagy mahumedember legyen a -keresztfia! - -Segítségére sietett a tiszteletes. - -– Hát én arról épen nem akarom lebeszélni nagy jó uramat, hogyha -contentumára van a helvécziai confessióra áttérni, azt végrehajtsa; de -tanácsolnám, hogy végeztesse ezt a czeremóniát Miskolczon, a nagy -templomban, a nagytiszteletű sénior úr által, a viczispán és viczispánné -keresztszülői assistentiája mellett, ne pedig ebben a mi kis, minden -világtól eldugott falunkban. - -– De pedig ebbe az én plánumomba épen ez a rejtett falucska quadrál -bele. Ugy-e bár, a lévita keresztelhet? - -– Igen. Az evangélium nem köti a keresztelést papi méltósághoz, a mi -fölfogásunk szerint. - -– Hátha én Miskolczon hagyom magamra töltetni a keresztvizet, viczispáni -assistentia mellett, annak a híre szétmegy az egész országban: a -Székelyföldön is megtudják az én híveim, hogy rájuk nézve apostata -lettem. Abból pedig nekem nagy károm származik, mert az ottani -üveghutámnak a vevői, szállítói mind szombatosok. S ezeket sem akarom -elveszteni. Míg ha itt, Barátfalván megy végbe a kikeresztelkedésem, -soha sem tudnak meg abból semmit a székelyek. - -– No most már igazán elhiszem az úrnak, hogy zsidó! kiáltott közbe -Danavár uram. Hogy miért hiszi el? azt nem magyarázta meg. - -– Tehát, ha szabad ismételnem a kérésemet a tiszteletes asszonyhoz: -akar-e nekem keresztanyám lenni? - -Hermina előbb a férjére nézett; az helyeslő bólintást tett a fejével. -Arra aztán tartózkodó lassusággal mozdítá a vendég úr felé a kezét. - -Úgy illett, hogy az megcsókolja a feléje nyújtott kezet. Hogy ne? A -keresztanyjáét – a keresztfia! - -(Tehát már annyira eljutott báró Kadarkuthy Viktor, hogy egy kézcsókot -égethessen báró Kadarkuthy Viktorné kezére! Még több olaj a tűzre!) - -A tiszteletesné idején látta észrevenni, hogy a Laczika elálmosodott. -Engedelmet kért, hogy a kis fiát a szobájába vihesse lefektetni. - -– No de előbb koczczintsunk egy pohárt az új hívünk testi, lelki -jóvoltáért ebből a jó méhserből, indítványozá biró uram. - -Ezt az áldomást viszonozni kellett Herminának. A méhsert asszonyok is -ihatják. A méhserben nincs tűz. - -Tehát Kadarkuthy Viktor és Kadarkuthy Viktorné már poharat is -koczintottak egymással. Az ő poharukban volt tűz. - -A tiszteletesné ismét bebugyolálta a kis fiát, bekötötte a maga fejét, -állát a selyemkendővel, jó éjszakát kivánt az uraknak s elhagyta a -szobát. - -Biró uram még ott maradt egy cseppet; nemcsak azért, mert a seres -kancsót nem illik félig hagyni az asztalon, az megbántás a házi gazdára -nézve, hanem, hogy a holnapi rendet közösen megállapítsák; aztán meg még -egy harmadik ok végett is. - -– Engedelmet kérek az uraságoktól, hogy még itt maradok -alkalmatlankodni, de hát bizonyosságot akarok venni az iránt, hogy -holnap mitévők legyünk? Mert ha a homoktelepet, meg a mészvágást akarjuk -szemügyre venni, akkor még ma föl kell zavarnom az embereket, hogy -holnap korán hajnalban lapátoljanak utat odáig, mert térdig ér ám a hó, -s istentiszteletig készen legyenek vele, hogy aztán mind a hívek jelen -lehessenek ezen a mi holnapi nevezetes czeremóniánkon. - -– Helyes, komám uram, hagyá rá a lévita. - -Ekkor Danavár uram egyenesen a vendég úrhoz fordult a kérdéssel: - -– De hát igazán valósággal elszánta rá magát, nagy jó uram, hogy itt a -mi kis templomunkban felvegye a szent keresztséget? - -– A mit mondtam, megmondtam. - -– No ha azt akarja, hogy tökéletesen elhigyjem, hogy kész búcsút venni a -zsidó vallásától, akkor bizonyítsa be azzal, hogy merjen itt velünk -együtt sonkát enni! - -A lévita elmosolyodott. Biró uram szépen kimesterkedte, hogy azt a -bizonyos valamit, a mit ő látott a pitvarban a fatálon hűlni, az -asztalra hozzák. Ez a sonka. Ez volt a harmadik ok! Igaza volt. Sonka -nélkül nem karácsony a karácsony. Aztán a végett is lett az előkészítve. -A tiszteletes asszony csak azért nem hozatta azt fel, hogy meg ne -botránkoztassa vele a székelyföldi vendégét, a kiről azt tudta, hogy -Mózes próféta étkezési tilalmait respektálja. - -A lévita kikiáltott a Makkának, hogy hozza be a sonkát. Abból azután ő -maga nyiszálta le a jó éles konyhakéssel, a mit előbb egy párszor -hozzáfent az aczéljához, a szép mosolygós piros szeleteket s lerakta a -késlapjával a vendégei tányérjára. - -Ekkor aztán biró uram tökéletesen megnyugodhatott a székely üveghutás -komoly szándékáról; mert az nem csak hogy megduplázta, triplázta a -sonkaszeletet, de sőt a szalonnájával s a barna bőrkéjével együtt tömte -a szájába. De már ennek kálvinista gyomrának is kell lenni! - -A sonkafalatozás közben aztán megállapodtak a holnapi elvégzendőkben. A -czeremónia után következik a lakoma, a mit a község presbiteriuma fog -adni az új fölavatott hitsorsos tiszteletére. Biróné asszonyom maga lesz -a szakácsné. Tizenegy órakor lesz az ebéd, tizenkettőkor végződik; akkor -a vendég úr a tiszteletessel, meg Danavár urammal fölkerekedik, bejárják -a bejárandó helyeket, hogy alkonyatra visszatérhessenek. A barátfalvi -völgyben korán lemegy a nap. Biró uram mindenütt ott lesz kalauznak. - -Hazatérett aztán egy pár órát engednek a pihenésnek. Akkor egy kis -borsos borlevessel fölmelegítve a gyomrukat, tarisznyába téve a fagyos -szalonnát, kenyeret, a két uraság vállára veszi a puskáját s elmegy -farkast lesni, míg a hold fel nem jő. Oda már biró uram nem követi őket, -mert ő úgy utálja azt a csúnya toportyánférget, hogy látni sem akarja. - -A báró helyesnek találta az egész napi rendet. - -A közben aztán az öblös vászonkorsó is fenékig ürült, ideje volt a -jojczakázásnak. Biró uram áldást, békességet kivánva az egész házra, -összeszedte a kucsmáját, bundáját, furkós botját s eltávozott. - -A lévita is jó éjt kívánt a vendégének s kikisérte biró uramat, becsukva -az ajtót a reteszszel. - -A Makka tudta már a kötelességét: eltakarította az asztalt, azonban ott -hagyta a sonkát a fatálon, a nagy konyhakéssel. A vendég uraknak -szokásuk (a hogy ő tapasztalá), ha éjszaka fölébrednek, egy kicsit -falatozni. A hozzávaló italt is odakészíté egy kis orrosban. Az meg író -volt. Kellemetes savanykás ital, a mi a vajköpülésnél kiválik. Az itteni -viz meszes, innya nem jó. - -Azután megvetette az ágyat a Makka, segített a vendég úrnak a csizmáit -lehúzni; a zsebóráját a falon függő hímzett óravánkosra felfüggesztette; -a fali órának a ketyegőjét megállította, hogy az álmot ne zavarja; azzal -ő is csöndes nyugodalmas jó éjszakát kivánt s kiment az ajtón. - -Kadarkuthy levetette magát az ágyba. Testileg ki volt fáradva. Kora -hajnaltól kezdve hegyeket mászkált; akkora marsot tett, hogy az egy -katonának is elég lett volna. Hanem a lelke annál inkább föl volt -izgatva. - -Maga mellé tette a gyertyát egy székre s annak a kanóczába bámult. Nem -jutott eszébe a hamvát elkoppantani. - -A forró vér lázasan nyargalt az ereiben; a fülében hallotta az ütér -zúgását. - -Arra gondolt, hogy ez az ember, a kit ő halálra keres, s a kire nézve az -egy halál nem is elég megtorlás azokért, a miket ő ellene vétett: ez az -ember most ott álmodik a paradicsomról annak a tündéri nőnek az oldala -mellett, a ki az ő nevét, Kadarkuthy Viktorét, viseli; a kit az ő -nevével kért meg fia számára az ő apja; a kit ő neki jegyzett el Malárdy -viczispán, a kit ő vele esketett össze a pap és a kit ő, a mióta -meglátott, halálosan megszeretett. S most ezekről a tündérajkakról más -szíja az üdvösség balzsamát. - -Majd borzongott, majd hevült. - -Őrjöngő fantáziája megnépesíté az agyát csábító látványokkal. A -satyriasis kéjingerlő mysteriumai váltakoztak előtte kinzó elevenséggel. -Szenvedélyes extasisával együtt nőtt gyűlöletének dühe. Eddig csak a -boszúvágy tette halálos ellenségévé ezt az embert; most szövetkezett -azzal a szerelem irigység. Nem szerelemféltés! Félteni csak azt lehet, a -mit birunk; az övé az irigység volt; más birja azt, a mi az övé lehetett -volna, sőt a mi törvény és czeremónia szerint valósággal az övé, mert -hisz az ő nevét viseli. - -A gyertya csonkig leégett már a tartóban, bűzölgő füstöt eresztve; ebből -a felszálló füstből alakultak az agy viziói, a nimfomániát ingerlő -tünemények. A gyertyakanócz végsőt lobbant, s az ő szemét is lezárta az -álom. - -De az alvás még kegyetlenebb kinzó volt az éber gondolatnál; az még -kifestette, megelevenítette, megszólaltatta a képzelet fantómjait: -szenvedélye a paroxismusig hevült. Az álom csodatevő dæmon; lehozza az -égből a csillagot, felássa a földből a kincset; odadobja a tündért az -ölelő karok közé; az epedő ajkak a csók lángolását érzik, a fülek az -abelérák fescennináit hallják, az orr balzsamillatot szív fel; a lélek -külön válik a testtől s maga kedvére kéjeleg… Akkor az ostoba test egyet -vonaglik, s szétfoszlik az álom. Nincs meztelen nimfák táncza, buja -almék éneke, szerelemhevítő ámbraillat; hanem tele a szoba faggyugyertya -füstjével. A hideg hold süt be az ablakon a jégvirágokon át. - -Kadarkuthy Viktor kiugrott az ágyból s elkezdett mezitláb alá s fel -toporzékolni a hideg földön. Majd talán azzal lehűti a feje forróságát. - -Az sem használt; a teste didergett, de az agya lángolt. - -Lefeküdni nem akart többé, nem akart aludni. - -Annak a másiknak most bizonyosan édes álmai vannak! - -Legyen belőlük örök álom! - -A hold fénye odaesett az asztalra, az ott heverő nagy éles késre; annak -a pengéje úgy ragyogott benne. - -Kadarkuthy Viktor felöltözött egészen, a kosokját is felölté. - -Aztán tanácsot tartott a holdvilággal, meg azzal a fényes késsel. - -Úgy lesz! Jól van! Nem vár a párbajra. Nem arra, hogy férfi férfi ellen -mérkőzzenek össze lovagok módjára; megöli ezt az embert, a hogy meg -szokta ölni a boszúálló férj a csábítót, a kit éjfélkor ott talál a neje -szobájában. - -Megöli az álarczos csalót. - -S akkor aztán elfoglalja rögtön maga annak a véres helyét. - -Nos hát? - -«Férjed vagyok! Én vagyok az igazi férjed!» - -Eldűlt a per, ki van mondva az ítélet! - -Az éles kést odarejté a kosokja alá. - -Azzal halkan felnyitá a szobaajtót, s lassan kitárta, hogy ne -nyikorogjon. - -A holdvilág átsütött a nyitott ajtón a pitvarba is. - -S ott látott Kadarkuthy Viktor egy hárságyon feküdni egy alvó férfit. -Bundával volt betakarva. A hárságy oda volt téve keresztben a kandallós -szoba elé. - -A mint a holdvilág rásütött az alvó arczára, az egyszerre fölébredt. A -lévita volt az. Egy furkósbot volt mellé fektetve, egyszerre ahhoz -kapott. A mint azonban felismerte az előtte álló alakot, letette a -czelőkét a kezéből. - -– Valami baj van? kérdezé fektéből fölemelkedve. - -Kadarkuthy haragja egyszerre ki volt oltva. - -Nem nyúlt a kosokja alá az éles késért. Az nem ennek az embernek volt -szánva. Hazudni kellett valamit. - -– Megfájdult a fejem, ki akarok menni a szabadba. - -– Kegyelmed égve felejtette a gyertyát s az tele füstölte a szobát. - -– Az ám. - -– Majd segítek rajta. Kinyitom a pitvarajtót s a füst kihuzódik. - -S azzal fölkelt, kinyitotta az utczára nyíló ajtót. Szép csöndes éjszaka -volt odakünn. - -– Ezzel ugyan kissé ki fog hűlni a szobája, mondá a lévita. - -– Úgy sem tudok fűtött szobában aludni. - -– Én sem. - -– Hát kegyelmed mindig itt szokott aludni a pitvarban? - -– Rendesen. - -Kadarkuthy nagyot sóhajtott. Bolond ember! mondá magában. - -Valamit megtudni mégis kiváncsi volt. - -– Hát aztán nem szoktak kegyelmednek szivdobogásos álmai lenni? - -– Ahhoz méhdöngés kell és pimpimpáré illat. - -– Hát a felesége nem fél magában alunni? - -– Hisz ott van mellette a fia. - -(Igaz! Hisz az nagy védelem.) - -– No hát alugyék tovább; én majd kijárom magamat a havon. - -– Vigye magával a fustélyomat, valami kóbor kuvasz meg ne riaszsza. - -Az utolsó fegyverét is átadta neki: a nehéz ólmos botot. - -Kadarkuthy aztán végig járta a falut, megkerülte a tavat; nagy időre -került vissza a lévita házához; senki sem vette észre. Aluszik ilyenkor -minden jó ember, minden jó kutya. - -Mikor benyitott a pitvarajtón, ott látta a hárságyon aludni Guthay -Lőrinczet; mélyen aludt, föl sem neszelt az ő bejöttére. Ő nála volt kés -is, ólmos bot is. A botot odatette az alvó mellé, a kést beleszúrta a -kenyérbe az asztalon. - -«Majd holnap!» - -Azzal öltözetestül levágta magát a gyékényre, mely nyoszolyája elé volt -terítve s ott aludt reggelig csöndesen. - - - - -A FARKASVADÁSZAT. - -Egy jó eredménye volt Kadarkuthy éjszakai háborgásának: az, hogy a -karácsony második ünnepére tervezett keresztelési czeremonia elmaradt. - -Mikor az embert mély álmából fölébresztik s aztán sok ideig nem tud -ujból elaludni: olyankor rendesen megszállják az ébrenlevő gondolatok, -előveszi a jobbik eszét. - -Guthay Lőrincz végzett jurista és theologus volt. - -Meggondolta, hogy az a keresztelés nincs ám elvégezve a korsónál és a -medenczénél: azután következik még a kalamáris. Akármilyen zugban legyen -is Barátfalva, az ott végbement kikeresztelkedési aktusról referálni -kell a seniornak Miskolczon, hogy az megint jelentést tehessen róla a -tractusnak, a tractus végre a superintendensnek, s ehez a jelentéshez -okvetlenül hozzá kell csatolni a kikeresztelt neophita dócéját, mely -konstatálja, hogy az valósággal Mózes-hitü volt. Mivelhogy zsidót -megkeresztelni stante pede szabad, a mint az maga úgy kivánja; de hogyha -a convertita netalántán római katholikus találna lenni, akkor annak -előbb hat heti megpróbáltatáson kell átesni, a mit ha a kálvinista -lelkipásztor nem respektál, bizony deficzientiába esik, még hüvösre is -kerülhet. - -Ezt az álmatlanság órájában végiggondolva, s más egyéb indiciumokat is -összevetve, arra a megnyugtató elhatározásra jutott Guthay Lőrincz, hogy -az ő Herminája nem lesz ennek a vendég úrnak a keresztanyja. - -Valoszinű, hogy az a keresztanyaság volt a legerősebb argumentum, bárha -nincs is benne a jus ecclesiasticumban, sem a komjáti kánonokban. - -Annálfogva, másnap reggelre kelve, azzal az enunciatióval lepte meg a -lévita a vendégét, hogy «kedves atyámfia az Úrban; jelentem -kegyelmednek, hogy a mai szent napról elmarad a keresztelési czeremonia, -minthogy én nekem előbb hivatalos megkeresést kell intéznem -Bözöd-Ujfaluba.» - -– Bözöd-Ujfalúba? rebegé a vendég úr. (Soha se hallotta hirét!) - -– Az ám, oda. Az a székelyföldi magyar zsidóknak a Sionja: ott van a -rabbinusuk és a matrikulájuk; onnan kell megkapnom a hivatalos -kivonatot, miszerint Barra Áron a magyar zsidó község tagjai közé -fölavattatott. Anélkül nekem baptizálnom nem szabad. S a míg a posta a -székelyföldről megfordul, bizony beletelik egy pár hónap. - -Kadarkuthy boszusan ütött az asztalra. Ő már úgy számított erre a -komédiára a templomban. Ez ő neki nimbust adott volna, a mi a nőszivekre -veszedelmes. - -Vigasztaló kárpótlásul aztán megbiztatá a lévita, hogy eképen elmaradván -a keresztelés, elmarad a paszita is; nem kell végig enni, inni egy -parasztlakomát: egy órával több idő jut a vágások bejárására; rövid -kolláció után rögtön hozzá kezdhetnek a vendég úr tulajdonképeni -czéljainak utóléréséhez. A déli órák különösen alkalmasok a kovarczomok -megvizsgálásához. Nagyító üveget is fognak vinni magukkal. - -Ebben tehát meg kellett nyugodni. - -De annyit még is megtett a vendég úr, hogy elment a kálvinista -templomba; odáig legalább elkisérhette a szép asszonyt: ott pedig -gyönyörködhetett benne, szemközt ülvén vele a presbiteri padon. - -Illendő is volt, hogy beletanuljon a kálvinisták szokásaiba, a kik mikor -imádkoznak, nem térdepelnek le, hanem felállnak s a míg a lelkipásztoruk -prédikál, az asszonyok a szemeiket törlik, a férfiak buzgón -szundikálnak, az iskolás gyerekek énekelnek. - -Az istentisztelet után pedig a lévita lakásán elköltve a kolbászkákkal -ékesitett korhelylevest, azonnal hozzá kezdtek a felfedező expeditióhoz -ők hárman: a lévita, a vendég úr és biró uram. - -Egész naplementéig járták a hegyszakadékokat; néhol kötélen eregették le -egymást; vittek magukkal csákányt is, meg kalapácsot is a turzáshoz. - -Kadarkuthynak ezt mind végig kellett élvezni. Hisz ő neki van mind -ezekre szüksége! Közbe-közbe elárulta a szakértelmét, elnevezve a -Fluszspatot békasónak. - -Késő este vetette őket haza a faluba. Biró uram a maga háza előtt búcsút -vett a két úrtól. A vendég úr megköszönte neki szépen a szíves -kalauzolást. - -– Adja Isten, hogy jó legyen belőle; áldáskodék Danavár uram. - -A lévita és vendége pihenőre tért a vendégszobába. - -A Makka felhozta az asztalra a sonkát, meg a forró sörlevest. Kimentette -a tiszteletesnét, a mért nem jöhet. A Laczikát ápolja. A gyerek -megterhelte a gyomrát mézeskalácscsal, de szerencsére kihányt mindent, -most aztán székifű-herbatejet itat vele az anyja. Majd el múlik a baja -holnapra. Ezért nem kell aggságoskodni az apának. - -Falatozás közben aztán előhozakodott vele a vendég úr, hogy ő egészen -meg van elégedve a fölfedezett bányával, teleppel, az erdőséggel, s már -most csak arra kéri a tiszteletes urát, sziveskedjék ezen birtok -földesurának egy ajánlólevelet irni a vállalkozó üveghutás részére, a ki -ez erdők és telepek használatát hajlandó lenne harminczkét esztendőre -akár évenkint fizetendő árendába, akár egyszerre lefizetendő árért -zálogba kivenni. Tegye meg ezt a barátságot. - -A lévita elsápadt. Arczán valami elbámuló kifejezés kövesült meg. - -– Bocsánatot kérek, azt én nem tehetem, rebegé suttogó hangon. - -– Miért nem teheti? - -– Meggyónom őszintén. Ennek a körülfekvő birtoknak az ezerkétszáz holdas -erdőnek, a birtokosa báró Kadarkuthy Viktor. - -Erről a bárónak nem volt tudomása. Atyja birtokainak összeirásából ki -volt hagyva a bükkségi erdő. - -Talán szándékosan hagyatta ki az öreg Kadarkuthy, hogy Guthay Lőrinczet -jobban elrejtse? vagy talán azért hogy úgy sem jövedelmezett semmit? Az -is lehet, hogy azon erdőségek közé tartozott, melyek felett a kamara és -a birtokosok között félszázados processusok folytak s csak József -császár alatt irattak át a birtokosaik nevére. - -– Nos aztán? kérdezé a vendég úr, ha ennek a birtoknak a tulajdonosa -báró Kadarkuthy Viktor, miért ne irhatna ahoz ajánlólevelet a számomra a -tiszteletes úr? - -– Azt is meggyónom. - -– Kegyelmed gyónik? Hiszen kegyelmed kálvinista. - -– Hát ez is azon gyarlóságaim közé tartozik, melyek a fölszentelt papi -méltóságból disqualificálnak. Én a gyónást jó intézménynek tartom, s nem -értem, hogy ezt Luther és Calvin minek hagyatták el a követőikkel. Nekem -is egy nehéz teher nyomja a lelkemet; régóta nyomja. Megkönnyebbülök, ha -egyszer kényszerítve vagyok azt valakinek elmondani. Most itt van a -kényszerítő pillanat. El kell mondanom, hogy én évek előtt, igaz, hogy -éretlen ifjonczi elmével, igaz, hogy csábító és rábeszélő befolyások -alatt, felvettem Kadarkuthy Viktornak a nevét, s ez álorczásság alatt -őrületes vétkeket halmoztam egymásra: nagy, fényes nevű családokat -hoztam gyalázatba, s azok között saját tisztes agg szülőimet. -Eszeveszett kalandjaimra saját atyám mondta ki e halálitéletet: «nem -gondoltál arra, hogy egyszer az igazi Kadarkuthy Viktor eléd toppan, -számon kéri tőled, mit követtél el az ő nevében? és megöl! Irgalom -nélkül, megérdemlett halállal öl meg?» - -(A vendég úr többet is tudott. Az agg lelkész halálos óráján tudatta a -sértett boszuállóval, hogy fiára hol találhat.) - -– Még ez nem volt elég, folytatá a lévita a vallomást. Az igazi -Kadarkuthy Viktor hazaérkezett külföldről arra a hirre, hogy idehaza -valaki az ő nevét még hiresebbé teszi. - -(«Mint ő maga tette azt külföldön».) - -– Az öreg báró nem akart ráismerni a fiára: elfogatta a hajdúival, mint -betörő rablót s bezáratta a vármegye tömlöczébe. Engem pedig -összeházasított annak a jegyesével, egy angyali szépségü és jóságú -leánynyal a legelőkelőbb nemesi családból. - -(A vendég úr a kése hegyét dugta a fogai közé, hogy össze ne csikorgassa -azokat.) - -– Atyám az esküvő után jött oda a menyegzői vigalomba, hogy engemet, a -vőlegényt, elfogjon, békóba verjen, elhurczoljon magával s az igazi -Kadarkuthy Viktorral a börtönben kicseréljen. Ebből az őrült helyzetből -nem volt más szabadító út, mint az öngyilkosság. Éjszaka volt, mikor a -Dunán átkeltünk csónakkal; én lehuztam kezeimről a békókat s a hullámok -közé vetettem magamat. Meg akartam halni. A lelkem kivánta. Hanem ez az -ostoba test ellentmondott. A mint a vizfenék kavicsát érzé, erőre kapott -az életösztön. Kitünő úszó és búvár voltam, kiúsztam a partra úgy, hogy -a csónakban levők a nagy hullámoktól nem vettek észre. Mindenkire nézve -halott voltam, csak arra az angyalra nézve nem, a kivel egymásnak -hűséget esküdtünk. Most ez az angyal itt van a barátfalvi lévita-lakban -és osztozik velem a gyér örömökben és sürű bánatokban. - -Kadarkuthy Viktor közel volt hozzá, hogy elordítsa a harczkiáltást: - -«Kapd fel hát azt a másik kést! aztán rohanjunk egymásra s végezzük el a -dolgunkat késsel!» - -– Már most érteni fogja kegyelmed, úgy-e bár, hogy én nem irhatok báró -Kadarkuthy Viktornak? Nem irhatom neki, hogy én, Guthay Lőrincz, a te -dæmonod, nem haltam meg, itt vagyok! És velem együtt itt van az a nő is, -a ki a te nevedet viseli s az én gyermekemet ápolja. És én nekem kell -itt vezeklenem ebben a világból kimaradt hegyzugban az én nagy -büneimért, a miknek terheit nem rakhatom le egy pap kezébe s nem -várhatok felőlük bünbocsánatot. - -Az erős férfi két karjára hajtá le a fejét és sírt töredelmesen. - -Kadarkuthy Viktor szívében megrezzent az az ideg (vagy micsoda), a mi az -elérzékenyülést fölébreszti. Egy pillanatig közel volt hozzá, hogy arra -a lehajtott főre rá tegye kezét s így szóljon hozzá: - -– Te meggyóntál nekem. Megbántad a vétkeidet. Én pap nem vagyok, hanem -vagyok a te halálosan megsértett ellenséged! Ego te absolvo. - -Rövid volt a pillanat. Nem azért jöttünk ide! - -– Belátom, tiszteletes uram, hogy ezek szerint kegyelmed csakugyan nem -intézhet levelet az uradalom birtokosához. Majd elvégeztetem ezt egy -fiskálissal. Most tehát hagyjuk a bánatot a ló fejének, az elég nagy -hozzá; a székely lúfőnek semmi köze ehez a históriához. Én, becsületemre -mondom, hogy tekintve a tekintendőket, még is inkább lennék Guthay -Lőrincz, mint Kadarkuthy Viktor. Már most hát készüljünk a -farkasvadászathoz. - -Guthay Lőrincz felugrott a helyéről, megtörülte a szemeit s nagyot -nyújtózott. Kinyújtózta a hátából az elérzékenyedést. A farkasleshez -kemény szív kell. Az nem olyan mulatság, mint a hajtóvadászat, a hol -embercsoportok lármája kergeti a fölriadt dúvadat a vadász puskavége -elé. A farkaslesnél a dúvad is vadászszámba megy. Ő meg a jáger irhájára -ácsingózik. - -A lévita levette a puskákat és vadásztáskákat a falról. - -– Vannak kegyelmednek patronjai? kérdezé a vendégétől. - -– Nincsenek. Nem vesződöm velük. - -– Én mindig hordok magammal tizenkettőt. Szükség esetén megoszthatom azt -kegyelmeddel. - -– Lehetne rá szükség? - -– Találkozhatunk egész csapat ordassal s az nem fut el, ha egy párt -leterítenek közüle. - -– Hiszen a lesgunyhóban ráérünk újra tölteni. - -De a lesgunyhóig ballagtunkban is találkozhatunk velük. Arra az esetre -is van nálam egy stratagéma. - -Guthay Lőrincz megmutatta, hogy mi az? A bajonett alkalmazása -vadászpuskára. Egy háromszegletü dákos, a mit ráspolyból köszörültek ki, -agancsnyélbe ütve, mely szorosan beleillik a puska csövébe. - -– Ez hatalmas védő eszköz. A farkas nem állja ki ennek a háromszegletü -törnek a döfését. Már egyszer vettem hasznát kritikus helyzetben. De ezt -el ne mondjuk az asszonyomnak. - -– Nem fogja neki senki elmondani. - -– Kegyelmednek is adhatok ilyent: nekem van kettő. - -– Nem tudok vele bánni. Én támadó farkas ellen jobbnak találom a -puskatussal védekezést. - -– Én nem. A farkas feje nagy ütéseket elbir. Aztán a puskaagy ketté -törhetik, s akkor az egész fegyver hasznavehetetlen. - -– De hiszen ketten vagyunk, négy lövésünk van: ön is biztos lövő, én is; -olyan csapat ordas csak nem jön ránk, hogy ha négyet leterítünk közüle, -a többi még dolgot adjon. - -– Igaz. S az esetben is, ha egymásnak vetjük a hátunkat, megfelelünk -akárhánynak. - -– Úgy bizony, egymásnak vetjük a hátunkat. - -Kadarkuthy sötét kigyószemei nagyot villantak Guthay Lőrincz felé. A -márczos korsóból tele tölté a két poharat. - -– No ezt a Szent János áldását ürítsük még ki egy «bruder»-re. A -vadászoknak tegezni kell egymást. Azzal egymásra köszönték a poharaikat -s testvériséget ittak… - -A lévita a fali klepsidrára nézett. - -– Kilencz az óra. Két óráig eltart, a míg a leshelyre kiballagunk: addig -sötét van. - -– Odatalálunk az erdőn keresztül? - -– Az ösvényt mutatják a mészszel jelzett faderekak. - -– Akkor hát mehetünk. - -– Kegyelmed csak bandukoljon előre a tó mentében, nekem még egy kis -végeznivalóm van. - -Tudta ám jól Kadarkuthy, hogy mi végeznivalója van még itthon Guthay -Lőrincznek: épen azért megkérdezte, hogy mi a dolga? - -– Hát még a csalétekül kiteendő malaczot kell elővennem a ketreczéből; -azt zsákba téve viszem magammal. - -– Nem fog az visitani az úton? - -– Jól tartottam aludtejjel, a zsákban hallgatni fog. - -– No, hát én megyek előre, mondá Kadarkuthy s magában gondolá: «no csak -eredj te a feleségedhez, kis fiadhoz, megcsókolni őket búcsú fejében; -utolsó csókod lesz.» - -Guthay Lőrincz csakugyan odament: a kandallószobából nyiló kicsiny -hálókamarába, a hol a felesége volt a kis fiával. Aludtak már mind a -ketten. Az asztalon égő mécs pisla világánál láthatta őket. A kis fiú -odasimult az anyjához, picziny kezét annak az arczára téve. Az anyának -és a gyermeknek az arcza egymás felé volt fordulva, mintha csókot -akarnának váltani. - -Valami ösztönszerü sejtelem úgy nógatta, úgy ösztökélte, hogy ezt a két -kedves arczot megcsókolja… - -… Nem! Nem szabad! Fölébresztené őket. S ezeknek nem szabad azt -megtudniok, hogy ő most farkaslesre indul. A gyermek bizonyosan azt -mondaná: «ne menj a farkasokra, táti! én félek!» s akkor nem mehetne. -Úgy kell neki settenkedve ellopozni hazulról. - -A cseléd tudja azt egyedül a háznál. A Makka fönmaradt tollat fosztani. -Neki kell az eltávozó úr után bezárni az ajtót. - -Guthay Lőrincz azután a fás-szinből előhozza a kéthónapos malaczot, -zsákba kötve a vállára veti s utána siet az előre ballagott -vadásztársnak. - -A tó gátjánál utóléri, akkor aztán ő megy előre, a ki ismeri a járást a -tó tulsó partján kezdődő erdőben. Az az ősrengeteg eltart a hegytetőig; -csupa óriási bükkfák. - -Beszélni útközben nem szabad. A léptek hangját eltompítja a lehullott -haraszt. (A farkasnak éles hallása van.) A puskacsöveket is bedugták -száraz falevéllel, hogy a puskaporszagot meg ne érezze a dúvad. - -A hegytetőre fölhágva, egy vizmosás vágányán kellett leszállniok a -völgybe. Itt volt a farkasok birodalma. - -Ez a völgy még jobban el volt rejtve, mint az a másik, a melyben a -barátfalvi házikók bujkálnak. - -Itt megszünt a bükkerdő. - -Valamikor, tán tizenöt év előtt, az istennyila fölgyujtotta az itteni -erdőt s az hosszu pásztában leégett. Ezen a pusztaságon aztán nem nőtt -ki többet a bükkfa. - -E völgynek a lonkáját aztán félkörben elfoglalta a mogyoró. Ez a másutt -csivatag cserjének ismert csemete itt a leégett erdő talaján több öles, -karvastagságu szálfának sarjadt föl, és olyan sürűségben, hogy azon más -állat, mint szarvorrú, vagy elefánt keresztül nem törhet. És e -mogyoró-erdő szélében mered föl egy óriási vén bükkfa, tiz ölnyi -magasan, mely csodára megmaradt a nagy erdőégésből. - -A mogyorópagonyon túl kezdődik aztán a növényanarchiának az országa. -Minden elátkozott bozót egymással összegubanczolva: galagonya, kökény, -bangíta, ostormén, veres gyűrű, som, borbolya, bodza, csipke-rózsa, -kecskerágó összeszőve-fonva a vadszeder indáitól, az iszalag köteleitől, -vad komlótól: egy félelmetes berek. S ennek a bozótnak még télen is -tarka szine van; nem hull le a levele, megmarad zöldnek, vagy megsárgul, -megveresedik, közte a korallpiros bogyók, csipkék, méregcseresnyék, -miktől még a madár is elriad. Az egészet fölveri az a nehéz bűz, a mitől -az embert a hideglelés kerülgeti. Jó lakás ez a farkasoknak. - -A bozótot a mogyoróligettől elválasztja egy tisztás, melynek a közepén, -mint egy kerek virágágy, pompázik egy hangafa bokor. - -S ettől a bokortól mintegy hatvan lépésnyire van a vadász leskunyhó. - -De nem hasonlít az semmiféle emberi lakáshoz. Otromba mészkövek vannak -halomba rakva rendetlenül; közeiket benőtte a moha; a teteje a somkórók -és vadsóskák virágágya; köröskörül elhatalmasodott rajta a vadszeder s -annak a lelógó indái takarják az alacsony ajtót, a minek a fölnyításához -csak parasztfortélylyal lehet jutni. - -– Várj itt csendesen, – monda Guthay Lőrincz a vadásztársának, – amig a -csalétket kikötöm; majd utóbb kinyitom a lesgunyhó ajtaját. - -Azzal odavitte a hátán hozott zsákot ahoz a kerek bokorhoz, s abba -befurakodva kihúzta belőle a malacot s aztán megkötötte a lábánál fogva -egy bokor tövéhez. Az rögtön elkezdett malac szokás szerint keservesen -visítani. - -Amint Guthay Lőrinc előjött a hangafa bokorból, meglepetve hallotta a -nagy károgást a feje fölött. Egész sereg varjú jött nagy lármával -zajongva a ködös égen, melyet akkor kezdett derengetni a hegyek mögül -kibukkanó hold. – A varjúk, lehettek ötvenen is, mind megszálltak azon -az egyetlen kimagasló vén bükkfán. Kálvinista varjúk voltak. Igy híjja -őket a népajk azért, hogy ezek hússal élnek (odaértve a férgeket is), -megkülömböztetésül a pápista varjúktól, a kik csak a vetést eszik. -Amazok egészen feketék, emezeknek a hátuk szürke. - -Ezek az előposták! - -Valami nagy dolog van készülőben ott a titokteljes ciher mélyén. - -Lőrinc a lesgunyhóhoz sietett vissza. - -– Áron barátom! mondá. – Nyissuk ki sebtén a lesgunyhó ajtaját s azután -reteszeljük el magunkat. - -Erre Kadarkuthy Viktor megdobbantá a földet a puskája agyával, s azt -mondá: - -– Mi nem megyünk be a lesgunyhóba, hanem idekinn maradunk. Én nem vagyok -a te Áron barátod, hanem vagyok Kadarhuthy Viktor, aki azért keresett -föl, hogy veled erre az életre leszámoljon. - -Ennek a névnek a hallatára csak lehajtotta a fejét Guthay Lőrincz. Nem -volt ellene semmi védelme. - -– Évek óta kereslek, most rád találtam – folytatá Kadarkuthy – a többit -tudod. Ott van az a nagy magányos bükkfa: odáig egy puskalövés. Te eredj -oda, én itt maradok a lesgunyhó előtt, – ottan állj fel. S akkor aztán -kezdjünk el egymásra lövöldözni, amig egyikünk hasra nem fekszik. Az lő -előbb, aki akar! - -Guthay Lőrinc nem szólt semmit, csak a fejével bólintott. - -– S nehogy azt hidd, hogy ez itt közöttünk valami lovagias komédia akar -lenni: megmondom neked azt is, hogy én nem azért akarlak megölni, hogy a -nevemet bitoroltad, hogy miattad tömlöcben penészhedtem, hanem a -feleségedért, akit magamévá akarok tenni. Most már tudod, hogy mit tégy? - -Guthay Lőrinc szótlanul megfordult s ballagott a nagy bükkfa felé. A -varjúsereg a terepélyfa ágán nagy örvendező károgással fogadta; úgy -lebegtették a szárnyaikat jó kedvükben. - -Vagy talán nem neki beszéltek? - -Itt hát a vég! Az elkerülhetetlen fátum! Az apa által kimondott itélet -ime beteljesedik. - -Guthay Lőrincnek a lelkéhez nem fér az, hogy ő ellenfelét párbajban -megölje. Tehát ő maga fog elesni. - -Teljesedjék az Úr akaratja. - -Odatámaszkodott félvállal a vén bükkfa mohos oldalához. - -Egy rövid indulatroham megdobbant a szívében, mikor arra gondolt, hogy -ez a halálos ellenfél az ő kincseit akarja magáévá tenni, a feleségét és -kis fiát. – Hátha megelőzné? Hátha ő lőné agyon? - -De hát aztán mi következik? - -Lehet-e neki azzal a véres kézzel a feleségét, gyermekét megölelni? - -Lehet-e neki azzal a véres kézzel az Úr vacsoráját osztani a jámbor -hívek között? - -S a megölt ellenfél gyilkosát üldözni fogják. Elfusson-e a világba? -Hová? Neje nélkül, gyermeke nélkül? Vagy azokat is vigye magával? - -Teljesüljön a fátum! - -Ámde a fátumnak ötletei vannak. - -Amig azt a hatvan lépést a lesgunyhótól a bükkfáig végig mérte Guthay -Lőrincz, valami csörtető zörej kezdett támadni a sürű bozótban, s -egyszerre csak a gubancos ciherből kiugrott két farkas. Egy szikár kan, -meg egy szoptatós nőstény, azzal a fenyegető kurrogással, mely a -kutyafajnál a támadást jelenti. Mind a kettő Kadarkuthy felé rohant; -Guthayt nem látták a bükkfától. - -Kadarkuthy mintegy negyven lépésnyire bevárta őket s akkor egy jól -célzott lövéssel leteríté a himfarkast. - -A mint az elterűlt a havon, a nősténye ott maradt mellette, a himje -véres száját nyalogatva. - -Kadarkuthy nem lőtt rá. Tartogatta a második lövést. A bozótból még -egyre hangzott a csörtetés. Néhány perc mulva kiugrott az előbbi -farkasok által tört résen egy harmadik ordas. - -Ez már vén kókler volt, ismerte a vadásztempókat. Nem egyenes vonalban -tört a lesgunyhó előtti vadász felé, hanem hol lesunyva a fejét, hol -félreugrálva, hogy a vadászt megtéveszsze. - -Kadarkuthy megtartá a hidegvérét: hagyta az ordast közelebb jönni, -puskáját arcához emelve. Egyszer aztán eldördült a lövés, mely után az -ordas leült a két hátulsó lábára s elkezdett vért okádni. A golyó -szügyen találta. - -De abban a pillanatban, amint a második lövés eldördült, egymás után -három farkas ugrott elő a ciherből, ezek egymás nyomán futva, száguldtak -a vadász felé. - -Kadarkuthy most bánta már, hogy nem engedte a lesgunyhó ajtóját -felnyitni. Megpróbálta azt berugni; de igen erős szerkezete volt; nem -kilincsre járt, hanem reteszre. - -Most már csak a puskaagyban volt a védelem. - -A puskacsővet két marokra fogva, a legelső farkast, amely egyenesen a -torkának rohant (valami szeleburdi fiatal szuka lehetett) ugy sújtotta -főbe a puska agyával, hogy az nagyot ordított s aztán szűkölve, nyafogva -oldalgott félre, véres orrát a hóba furkálva. - -A másik két farkas fogait csattogtatva torpant meg. - -Kadarkuthy bátor férfi volt. A puskát magasra emelte, biztatta a -dúvadakat: «gyertek! gyertek!» - -A farkas is elővette a maga furfangját, amit ilyenkor szokott használni. -Az egyik háttal fordult a vadász felé s elkezdte a két hátulsó lábával -gyorsan szórni a havat a vadász szeme közé, mig a másik meglapulva -hasmánt csúszott feléje közelebb, hogy aztán egy ugrással a hószórástól -elvakult embernek a vállára szökhessen. - -Kadarkuthy az egyik kezével a szemét takarta el a hószórás elől, a másik -is elég volt súlyos ütésre a fölemelt puskával. - -Ekkor egy új veszedelem támadt. Az a nőstény farkas, mely a hime mellett -maradt, egyszerre felriadt s dühös ordítással rohant a lesgunyhó felé s -egy hatalmas szökéssel felugrott annak a tetejére, ott azután végig -hasalt, csak a fejét dugta elő a szederindák közül, véres száját nyalva -a hosszú nyelvével; s a közben vérre éheztét kifejező «nyau» hangokat -hallatva. - -A havat szóró farkas csukló csahintásokkal jelenté jó kedvét, a hasmánt -közeledő mélyen dörmögő kurrogással a haragját. Olyan közelre jöttek már -a vadászhoz, hogy akármelyiket lesújthatta volna. – De nem tehette azt; -mert amint a kunyhóajtóból előlép, a kunyhó tetején ácsingózó ordas -egyszerre le fog rá ugrani s hátulról rántja le. - -Guthay Lőrincz karra vetett puskával nézte ezt az ádáz küzdelmet. - -Bizony ordália ez! Istenitélet. Ime előjöttek azok a vadak, a kik -Eliézer megcsúfolóit összetépték; a sors azok által tesz igazságot. Itt -most össze fogják tépni, széthurczolni azt a halálos ellenséget, a kinek -kiengesztelhetetlen haragja, akinek gonosz luxuriese az ő életét -követelte áldozatul. A saját életét veszti el. - -Neki nem kell egyebet tenni, mint nézni. Elnézni a halálos tusáját, -kétségbeesését annak a másiknak. - -De hát el fogja-e ezt viselni az ő lelke? - -A kétségbeesésnek e paroxismusában elordítá magát Kadarkuthy: «ember! -segíts!» - -A borzasztó, emberéhez nem hasonlitó üvöltést viszhangozá a mogyoróliget -fala. - -Arra két lövés dördült el, pillanatnyi közökben. - -Az egyik lövésre a gunyhó tetején leskelődő farkas bukfenczezett le -Kadarkuthy lába elé, a másikra a havat szóró ordas vágta magát hanyatt, -négy lábával kalimpázva. Guthay Lőrincz «holó–holó–holó!» kiáltozással -rohant elő a bükkfa mellől szuronyos fegyverével, mire az ugrásra -készülő ordas egyszerre felriadt, oldalt szökött, s aztán odarohanva a -bezuzott orru párjához, annak megkapta a fülét, s ugy vonszolta el -magával a fülénél fogva: lompos farkával ütögetve hátul gyorsabb -szaladásra. Eltüntek a bozótban. - -– Nem törött el a puskaagy? – Ez volt az első szava Guthay Lőrincznek -Kadarkuthy Viktorhoz. - -A kérdezett szótlanúl mutatta a fegyverét: ép volt. - -– Akkor hát újra megtölthetjük a puskáinkat s kezdhetjük a párbajt. - -Kadarkuthy erre a szóra eldobta a puskát a kezéből. - -– Jaj, ne beszélj róla, – rebegé fogvaczogva. – Hiszen úgy reszketek. A -hideg ráz. Fogd meg a kezemet. - -Odanyújtá a kezét Guthay Lőrincznek. Olyan hideg volt az, mint egy -halottnak a keze. - -– Csinálj tüzet inkább. - -A lévita erre odament a lesgunyhóhoz, fölnyitotta annak az ajtaját. A -puskavesszővel kellett benyúlni az ajtó likán s úgy emelni föl a -reteszt. Odabenn aztán volt tűzszerszám. A gunyhó közelében volt -fölmáglyázva a targaly, azt csak meg kellett gyújtani az égő csóvával: a -tűz vigan ropogva égett. - -Kadarkuthy Viktor térdre ereszkedett a tűz mellé, s kezeit összetette a -mellén: fázott, reszketett. Szemei merően bámultak a lobogó tűzbe; még -most is a pokoli rémképeket látta maga előtt. Ajkai valamit motyogtak -csendesen: «van Isten! van Isten!» - -Azután odainté Lőrinczet. - -– Ülj mellém. Ölelj meg. Úgy reszketek. Nincsen egy csöpp szivem sem. -Megették a farkasok! Ne hagyj nekik széttépni! - -Guthay Lőrincz odaült a térdeplő férfi mellé s átölelte annak a vállát. - -– Ne félj! Elvertük a czudár bestiákat. Ott hevernek a havon. Kettőt te -öltél meg, kettőt én. - -Erre a szóra elkezdett Kadarkuthynak az arcza nyavalyatörős vigyorgásra -torzulni. - -– Azokban laktak az ördögök, – suttogá. – A mi lelkünket megszálló -ördögök. Most megszabadultunk tőlük. Úgy-e nem fogunk egymásra haragudni -többé soha? - -Guthay Lőrincz mély megilletődést érzett. Valami nagy változást vett -észre Kadarkuthyn, mely külső jelben tanusítá a nagy lelki fordulatot; -de nem szólt neki felőle. - -Kadarkuthy odahúzta magához Guthay fejét, hogy a fülébe súghassa: - -– Én teneked a lelkemmel tartozom. Te a lelkemet adtad vissza. Eddig nem -volt. - -A lévita vette észre, hogy vadásztársa félrebeszél. - -Hirtelen fölvett egy marék havat s azzal erősen bedörzsölte annak az -arczát, orrát, füleit. Ettől magához tért. - -– Köszönöm, pajtás! – szólt aztán régi szokott hangján. – Nagyon -elcsigázott ez a hajczihő. Most már eszemen vagyok. Nem fogok bolondokat -beszélni. Te kiegyenlítetted a tartozásodat ellenemben; de én még nem, a -mivel neked tartozom. Eredj haza a feleségedhez, s mondd el neki, hogy -az ő férjét nem üldözi senki a világon többé. Te visszatérhetsz az -emberi társaságba. Asszonyoddal megesküdhetel igaz hit szerint, hogy -viselje a te nevedet. Szülőid meghaltak. Az öreg Malárdyból alázatos -ember lett. Fia elvette a te szülőid fogadott leányát. A két család -közti átok megszünt. A feleséged szép vagyont örökölt; Durday őrnagy -ráhagyta egész birtokát, ha tíz év alatt elő fog kerülni. Ellenkező -esetben a városi kórház alapítványáúl fog az szolgálni. Ezentúl gond -nélkül élhettek szülővárosodban; te a tudományoknak élhetsz, -tisztességes állást szerezhetsz; egy makula nem lesz a neveden. Én úgy -elhagyom ezt az országot, hogy soha vissza nem térek többet. Én -megbocsátottam neked s másnak nincs megbocsátani valója. - -Guthay Lőrincz megszorítá Kadarkuthy Viktor feléje nyujtott kezét; most -már forró volt az. - -– A bocsánatot köszönöm, ezt örömmel fogadom. De azon túl semmit. Én a -feleségemnek el nem mondhatom ennek a mostani órának a történetét; mert -azzal egész életére szerencsétlenné tenném. Ő pedig most boldog, meg van -elégedve. S az ő boldogsága az én sorsom is. A birtokra, a mit neki -hagyományoztak, a város gyámoltalan lázárainak szüksége van, nekünk -nincs. A mi kenyerünk hiveink szivében van s az jó termő föld. A fiamat -arra fogom nevelni, hogy esze és szorgalma után megéljen. A pénz -elgurúl, a földbirtok elszalad a kényeztetett úrfiak kezéből és lába -alól; hanem a szegény ember fiának a munkakedve dominium és capitalis, a -mi nem vész el soha. Mi itt maradunk a barátfalvi völgyben. Külömbség -csak az lesz ránk nézve, hogy most már ki is járhatunk belőle. - -– Így is jó, – mondá Kadarkuthy fölállva a tűz mellől. – Most hát -töltsük meg újra a fegyvereinket s aztán te majd vezess el a kocsiutig, -a melyen Szent Péterre eljutok, a hol egy emberem vár reám, a kivel -tudatnom kell, hogy élek. - -– Hanem előbb ezeket az elejtett farkasokat czipeljük be a lesgunyhóba, -mert ez most rám nézve egy capitalis, a mivel ki lesz elégítve az -orgonácskám ára. - -– Félsz, hogy ellopja valaki őket? - -– Nem valaki, de valami. A farkasok visszajönnek s a megölt pajtásaikat -fölfalják. - -– Ah! A kannibálok? A saját testvéreiket. - -– Te soha sem láttál farkast? - -– Soha! Hiszen Párisból jövök, s ott «louve»-nak a fortificatio nimfáit -hívják. - -– Akkor elég jól viselted magadat a farkasok első rendez-vous-jában. - -Azzal aztán segített Kadarkuthy Guthaynak a vadászzsákmányt a -lesgunyhóba behordani. Majd holnap eljönnek a munkások a bundáikért. - -– De biz ezt a kis ártatlan malaczot sem hagyom itt prédára, – mondá a -lévita s odament a hangafa bokorhoz. A kis malacznak már volt annyi -esze, hogy a nagy farkasvonítás közben meg ne nyikkanjon, hanem elbújjon -a páfrán közé. – Majd mikor a falú végéhez érünk, kieresztem a zsákból; -hazatalál ez magától. - -Azután sáscsutakból fáklyákat készítettek a vadászok, s azokat -meggyújtva, hatoltak ki a veszedelmes völgyből, föl a vízválasztóig. A -szekérútnál, a keresztfa előtt, megölelték egymást, úgy váltak el. - -Hermina soha sem tudta meg, hogy mi történt ezen a réméjszakán, a -farkasok völgyében. - - - - -MI VOLT AZ A NAGY VÁLTOZÁS? - -Kadarkuthy jó délelőtt érkezett be gyalogsorban a szentpéteri -vendéglőhöz, a hol útitársát, hajdani princzipálisát, a komédiást, -hátrahagyta. Az ott ült az ivószobában egy üveg alamázia mellett. - -A báró ki volt melegedve a gyalogolásban, a süveget levette az izzadt -fejéről s a farkasbőr-kosokat panyókára veté a vállára, úgy lépett be a -korcsmaszobába. - -Hát a mint a Herkules megpillantá a belépőt, fölugrott a padról; mint a -ki kisértetet lát, keresztül ugrott az asztalon s kiszaladt a söntés -ajtaján, folyvást hátrafelé nézve, ijedtségtől kidülledt szemekkel. - -A báró utána kiáltott, a korcsmáros meg is fogta; de az föltaszítá a -korcsmárost s úgy elszaladt, hogy kergetve sem lehetett volna útolérni. - -– Hát ezt mi lelte? – kérdé elbámulva a báró. - -– De bár a czechjét[13] kifizette volna! – lamentált a korcsmáros. - -E felől megvigasztalta a báró; letéve az asztalra a két napi ellátást -fedező máriásokat. - -– De már most nekem rögtön teremtsen ide egy szekeret, a mivel -Miskolczra mehessek! – parancsolá a báró. - -Ott szalonnázott épen az állás alatt egy matyó fuvaros, a ki üres -szekérrel jött vissza a dédesi vásárból; annak volt négy bozontos szőrü -turcsija. Hamar meg volt az alkú közte és a báró között. - -– Jól van, öreg uracskám, – mondá a kocsisember. – Elszállítom én -kegyelmedet repülve arra a Miskaóczra, csak jól megfogózzék a lőcsbe, -hogy ki ne górjón a saroglyából, öreg uracskám. - -– Aztán majd a Tósó borbély előtt álljunk meg a városban. Tudja kend, -hol van a Tósó borbély műhelye? - -– Hisz engem is az szokott nyúzni! Hogy ne tudnám én a Tósó borbélyt, -öreg uracskám? - -– De ne szólítgasson kend engem öreg uracskámnak; az én czimem -méltóságos báró úr. - -– Jól van, jól, méltóságos öreg bárócskám. - -A négy bozontos táltos csakugyan repülve szállította be a bárót -Miskolczra, letéve őt, kivánsága szerint, a Tósó borbély műhelye előtt. - -A báró belépett az officzinába s azt mondá a princzipálisnak, hogy -futtasson el valakit a birónál hagyott öltözetéért, s a közben hozza -rendbe a frizuráját. - -Tósó mester összecsapta a tenyereit. - -– De báró úr! Mit csinált a hajával? - -– Hát mit csináltam? - -– Nézzen ide a tükörbe! – S azzal eléje tartá a kézi tükröt. - -Kadarkuthy nem ismert magára. Az egész haja galambfehér volt. Azokban a -rémséges perczekben egyszerre megőszült. - -Egyet rántott a vállán. - -– Legalább nem kell a hajamat többet bepudereztetni. - -Azon idők divatja szerint jól illett a fehér hajzat a fiatal arczhoz: -férfiaknál, nőknél egyaránt. A tulajdon hajszinével czivilizált ember -nem jelent meg világ a előtt. Ha ezt a pentateuch szerzője tudta volna, -Ádám és Éva mindjárt, ab origine, fehér hajjal jött volna elő a föld -méhéből, – és egymás oldalából. - -Kadarkuthy Viktor, európai costumejébe átöltözve, sietett a -másodalispánné látogatására. - -A tekintetes asszony nagy örömmel fogadta a bárót. - -Kadarkuthy azon kezdé, hogy szépen kezet csókolva, elejétől végig -elmondta a derék matronának mind azt, a mi vele történt e nehány nap -alatt. Egész a kölcsönös kiengesztelődésig. - -A viczispánné nagy érdeklődéssel hallgatta a figyelemkötő eladást. - -A báró beszédéből mély érzés és tiszta igazság tündökölt elő. A -széplelkű úrhölgy gyakran törülgeté a szemeit. - -Utóvégre, mintegy anyai áldásképen, rátette a kezét a báró fejére. - -Azután rögtön, elálmélkodva mondá: - -– Nézze csak! A báró feje nincsen púderezve, mégis fehér. - -– Az ám! Azon az egy fatális éjszakán megőszült. - -– Akkor valóban vigye ön magával anyai áldásomat. - -Először életében érte ez Kadarkuthy Viktor fejét. Talán volt is -foganatja. - -Az egész homályos történetből nem tudott meg a köznapi világ semmit. A -kik tudták, elhallgatták. Sok ilyen titkos történetet rejtegetnek a mi -családi krónikáink. - -A legközelebbi tavaszszal azonban érkezett a postán extra-kurirral egy -zacskó Francziaországból, a barátfalvi lévitának czímezve. Az a zacskó -töltve volt a még akkor e földön ismeretlen «robinia pseudacacia» -magjaival. Ez az, a mit most «akácfa» név alatt ismer egész -Magyarország. Áldása az áldatlan földnek! Ez az a fa, a mely minden -mostoha talajban meghonosúl, olyanokban, a mikben már a vad cziher sem -marad meg, s aztán tavaszszal elárasztja tündér illatával az egész -vidéket s gazdagítja édes mézzel a méhköpüket. - -Ezzel az akáczfa-maggal Guthay Lőrincz visszavivta a hivei számára a -záporásta szántóföldek területét, hogy ismét boldog szántóvetők -lehettek, örülhettek a kalászérésnek és aratásnak. - -S vannak emberek, a kiknek ez is öröm. - - - - - - -UJABB ELBESZÉLÉSEK. - - - - -NAZLI-HÁNEM. - -Mahmud szultán kiadta már a kegyetlen parancsot, hogy a muzulmán -hölgyek, mikor az utczán megjelennek, termetüket buggyos bő köpönyegbe -burkolják, az arczukat pedig átlátszótlan fátyol alá rejtsék; de biz ezt -a zsarnoki rendeletet a kairói mohamedán hölgyek nem tartották -tiszteletben. - -Hiszen Sztambulban is csak oly módon sikerült a padisahnak a legfelsőbb -rendelettel behozott divatot a hölgyvilággal elfogadtatni, hogy elébb -egy sereg hölgyet, a ki fátyol és feredzse nélkül sétált a -Boszporusz-parton, beledobáltatott a tengerbe. - -Mehemed Ali, Egyiptom kormányzója, azonban nem követte a szultánja -példáját; egyéb parancsolatjait sem fogadta meg: elég háborúja volt -kemény férfiakkal, mit háborúskodott volna lágy, szelid asszonynéppel. -Azokat tartá gyönyörűségre. Ha ő akkor ott lett volna Sztambulban, mikor -azt a sok szép leányt a vizbe dobálták: bizonyosan kihalászta volna -őket. - -Azért a kairói hölgyek azontúl is hagyták gyönyörködni termetük és -arczuk bájaiban az utczán nyüzsgő férfi népet. S azok között igen sok -volt az idegen. - -A mogorva imámok ugyan meg-megszólítának egy-egy ifjú bajadért, a ki a -szokottnál is vékonyabb szövetű öltönyt viselt, s a haját szétszórva -bocsátá a vállaira, riasztva őket a szultán parancsával, de azok csak -fittyet vetének nekik. Mind azt lesték, hogy mit fog csinálni -Nazli-Hánem. - -Igy hítták a kormányzó húgát, kedvenczét, a kinek gyönyörködtetésére -építteté a «Subra» tündérkastélyt Kairo mellett, melyet három oldalról -magas kőfallal elzárt kert vesz körül, csak a pálmák koronái s a -cziprusok sudarai nyúlnak túl a párkányon; a kastély homlokfalának fehér -márvány lépcsőit pedig a Nilus kék vize mossa, mely áradáskor egész a -rézajtókig emelkedik. A széles, magas falat, mely a Nilusra néz, -elborítják a festett és faragott arabeszkek, az aranyozott czikornyák; -de ablaka, melylyel a Nilusra nézzen, csak egyetlen egy van: gömbölyű, -az is aranyozott rácscsal elzárva. Ha ez a szem beszélni is tudna s -elmondaná egyszer, hogy mit látott? - -Ebből a mesemondásba illő kastélyból szokott minden délután bevonulni a -városba a bűbájos Nazli-Hánem, fényes kiséretével. Mindenkit a saját -szeme győzhetett meg róla, hogy megérdemli a «varázsló» melléknevet. Két -izmos nubiai csonkított szolga czepeli aranyos palankinját; előtte -szaladnak a kengyelfutók, kürtszóval adva jelt a leghatalmasabb úrnő -közeledtéről, a ki még a kormányzó fölött is uralkodik. - -És mindenkinek, a ki szembe jő, szabad a hasonlíthatlan tündér bájaitól -megittasulni, akár frank, akár mozlem; még a fellah is fölemelheti hozzá -szemeit. Nazli-Hánem büszke arra a hírére, hogy őrültekkel töltötte meg -Kairót. Ezrekre megy a száma, a kik odavesztették az eszüket az ő -villogó, nagy éjfekete szemeibe. Mire a Birkes-eszkebieh piaczig eljut, -egész svadronyt képez a lovas kisérete, a kik mind utána bolondult -imádói. A délczeg mamelukok! - -Egy nap azonban elmaradt a fényes kisérő csapat. - -Nazli-Hánem palankinja, trombita-fuvóival együtt üdvözletlen haladt -végig a hosszú, kettős pálmasor alatt. Más nem bókolt előtte, csak a -pálmák. - -Hol maradtak a délczeg mamelukok? - -A város utczáin sem volt a szokott néptolongás. A herczegnő (ez volt a -czíme) ellátogatott a Khan-Khalilba, a hol az ékszereket árulják; onnan -elvitette magát a Tarbiehbe; mindenütt bevásárolt, keleti ékszereket, -aranyhímzett fátyolokat vett; a Szukarieh-bazárban rózsavizes sorbetet -ivott; de férfival nem találkozott sehol, kivéve a rabszolgákat meg a -kalmárokat. - -Talán a Szug-e-Szallahban lesznek, a hol a drága fegyverzeteket árulják? -Itt szoktak a mamelukok találkozni. - -Ott sem talált senkit a lovagok közül; és a kalmárok, a kikhez kérdést -intézett, mind a válluk közé húzták a fejüket, a tenyerüket a szájuk elé -tették: nem mondhattak semmit. - -Végre egy vén, fehér szakállú fellaht szólított meg, a ki fejét a -térdére fektetve guggolt a Hasszarin-mecset előtt. - -– Mit tudsz, öreg? Hová lettek a délczeg mamelukok? - -A fellah meg sem emelte a fejét, így válaszolt: - -– A délczeg mamelukok nagy vendégségen voltak az éjjel a kormányzónál és -most alusznak. - -– De hiszen már alkonyodik a nap. - -– Annál inkább alusznak. - -– De reggel csak fölébrednek? - -– Még reggel is aludni fognak. És azután, a mig az Izrafil angyal -trombitája meg nem harsan, addig folyvást aludni fognak a délczeg -mamelukok. - -Nazli-Hánem a helytartó palotájához vitette magát palankinjában. - -Nőknek a hárem felőli oldalon volt bejárásuk, melyet nagy, tágas kert -takart el szem elől; ez is magas kőfallal volt körülvéve, a párkányzat -hegyes vasrácscsal szegélyezve; a kapujához hosszú töltés vezetett, -melynek oszlopívei alatt lomhán folyt a csatornán bevezetett Nilus vize; -a kapuboltot pedig egy gömbölyű kupolás tornyacs koronázza, melynek két -gömbölyű ablakából éjjel-nappal két eunuch kukucskált elő, régi divatú, -mozsáröblű puskákkal, a melyekkel végig lehetett seperni az egész -keskeny útat. A kapunyílás előtt volt egy felvonó híd, mely azt egyúttal -elzárta. Azt az ismerős sípjeladásra lebocsátották. - -A herczegnő bámulva látta, hogy a csapóhíd le van eresztve, a kapunyilás -tátong; őrök nincsenek sehol. A két gömbölyű ablaknyilásban két páva ül: -azok kiabálnak egymásra kihivóan, mintha ők volnának itt az urak. - -Kiszállt a palankinból, rabszolgáit hátrahagyva, s két rabnője -kiséretében bement a kapuboltozaton át a kertbe. - -Ott sem talált egy élő lélekre sem. Máskor ott kapargatták az útakat a -bosztandzsik; most üres minden itt. - -De valamit mégis talált, a mi meglepte. Egy sárgaréz gombot az útfélen. -Azt fölvette. - -Gombot az ozmanli nem visel. A sárgarezet nem is ismeri. Ez egy «frank» -kabátjáról szakadt le. Hogy kerül a gyönyörűségek kertjébe egy frank -férfi? - -A háremhez vezető ajtók is mind tárva, nyitva voltak. - -Nazli-Hánem ismerte a bátyja háremének minden szobáit, folyosóit; végig -járt rajtuk. A kincseket érő drágaságok ott voltak érintetlenül; a -felnyitott szobák során végig lehetett látni. - -Végre eljutott a nagy fürdő-terem ajtajához. Annak a zárában benne volt -a kulcs. Az ajtó kivülről volt bezárva. Felnyitá a zárt és feltárta az -ajtót. Abban a teremben találta Mehemet Ali valamennyi asszonyait és -odaliszkjait együtt. Kisírt szemű, zilált hajú valamennyi, a ki fehér -bőrű; a feketéknek a szeme pedig úgy forgott rémületében. - -Mikor az ajtót nyilni hallották, mind elbújtak a fülkékbe, de mikor a -herczegnőt meglátták, hangos sivalkodással rohantak eléje, odaomlottak a -lábaihoz. Anisz-Jel, a helytartó kedvencz kadinája, nyakába borult a -herczegnőnek, s hevesen zokogott. - -– Mi történt itt? – kérdezé Nazli-Hánem. - -– Nem merek beszélni, rebegé halkan Anisz-Jel. - -A többi hölgyek is, kezeiket ajkaik elé téve, mutatták, hogy tilalmas a -beszéd. - -– Mi történt itt az éjjel? Ki mondja meg? – kérdé a herczegnő. - -– A beszéd halál! – sugá a kadina. - -Ekkor odaérkezett a vén kadun-khiet-kuda, az eunuchok agája, Badrul. - -– No, hát beszélek én. Vén vagyok már, s azok után, a miket az éjjel -láttam, nem bánom, ha nem látok többet semmit a világon. - -De erre a szóra a hölgyek mind szétfutottak s maga Anisz-Jel is a -füleire tapasztá a tenyereit; ezt a beszédet meghallani is halál. - -– No, hát én nem félek tőle, mondjad! – szólt Nazli-Hánem az öregnek s -leült a dagadó kerevetre, lábait maga alá szedve. - -– Gyásznap lett ez a mai egész Egyiptomra, – kezdé el az öreg Badrul. A -kormányzó összehivatta az egész országból a mamelukok főnökeit. Számra -voltak négyszázhetvenöten. Tanácsot ült velük reggeltől estelig, melyben -a mamelukok előadták kivánságaikat. Mehemed Ali mindent helybenhagyott. - -– Így szokott azokkal tenni, a kiket el akar veszteni. - -– Megosztá velük a hatalmát; úrrá tette őket a hadsereg fölött; nekik -adta a földmives nép terményeinek negyedét; elengedte sok évi -tartozásaikat; közbocsánatot hirdetett minden eddigi lázadásaikért; – s -a legnagyobb pártosokat megölelgeté, megcsókolgatá. - -– S azok nem rémültek meg? - -– Utoljára mindegyiknek ajándékozott egy nagy pecsétes gyűrűt. - -– S azok nem tudták, hogy ez a halál jegygyűrűje? - -– Este felé aztán, mikor a mamelukok kiváltságait, az alkoránra tett -kézzel eskűszóval megerősité, meghívta valamennyit lakomára a nagy -zöld-terembe. Ismeritek azt a termet. Tojásdad köralakú. Egy karzat -veszi körül, melyhez csak a háremből van bejárás. Ennek a sűrű rácsozata -mögül volt megengedve a háremhölgyeknek a férfiak mulatságait nézni; ők -maguk látatlanok maradtak. A lakoma a csillag feljöttével kezdődött, s -tartott az éjféli szúra énekléseig. – Ezúttal azonban a háremhölgyek -helyett a basa frenk lövészei foglalták el a karzatot. Azok a híres -vadászok, a kik egyes golyóval futtában lelövik a zergét, röptiben a -keselyűt. Azok is négyszázhetvenöten voltak: minden vendégre egy. A -kerti kapun, a háremen keresztül bocsáták be őket, elébb a hölgyeket -mind bezárva ide a fürdőterembe. Mikor aztán a fekete kávét hozták, a -csibukokkal együtt, Mehemed Ali volt az első, a ki rágyújtott. A mint az -első füstkarikát felbocsátá a magasba: ez volt a jeladás. Egyszerre -eldördültek a frenk vadászok puskái s négyszázhetvennégy mamelukfőnök -holtan esett le a lakoma asztal mellé. Csak egy maradt közülök élve: -Omár bég. - -– Omár bég! Az én hősöm. - -– Azt eltakarta a gyilkos golyó elől a kávétöltő rabszolga: azt érte a -halál. Ő maga karddal a kezében tört utat a testőrökön keresztül, a kik -mind frenkek voltak, s aztán kirohant az udvarra, felkapott egy paripa -nyergébe: a ki útjába állt, azt megölte. Ámde hirtelen felhúzták előtte -a csapóhidat, a várkapun nem menekülhetett ki többé. Ekkor Omár bég a -bástya meredek lépcsőin felkapatott a párkányra s egy vakmerő ugrással -leszökött onnan a magasból. Se magának, se lovának nem lett baja: -kijutott az árok-partra.[14] - -– Az én hős Omárom! – tapsolt a herczegnő. - -– A te hős Omárodat azonban a bástyatoronyban álló strázsa meglőtte, ő -aztán nehéz sebével tovanyargalt; de mire a Hasszán moszkéig eljutott, -halálát érezé: ott lesegítteté magát a nyergéből a küszöbön ülő -koldussal: annak elmondá a mamelukok gyászesetét s annak a karjai között -meghalt. - -– Jaj! Jaj! – sikoltá, haját tépdesve Nazli-Hánem. Jaj neki! Jaj nekem! -Jaj azoknak, a kik őt megölték. - -A herczegnő a hárem jól ismert folyosóján keresztül átment a bátyja -palotájába. Rátalált Mehemed Alira abban a szobában, a hol irni szokott. -Saját életének krónikáját irta. - -– Hová tetted az én lovagjaimat? Mit tettél Mizraim virágos kertjével? -Hol van az én hősöm, Omár? - -Mehemed Ali szép nagyszakállú férfi volt. Nyugodt mosolygással simítá -végig a tenyerét a mellén végig hullámzó szakálla fölött; azután a -hugának az omlatag hajfürteit czirógatá meg. Akkor megfogta a kezét s -odavezette egy keskeny, csúcsíves ablakhoz, melyet finom arany rács -takart. - -Az ablakból a palota udvarába lehetett látni: Nazli-Hánem ott látta a -szökőkút medenczéjében piramiddá felhalmozva a mameluk vezérek levágott -fejeit, legfelül volt Omár bég feje. A szökőkút felső víz-sugára, -szivárványt vetve az alkonyi napban, hullott arany cseppekben a néma -arczokra. Az oszlopos arkádok alatt frenk katonák álltak, a kik -fecsegve, kaczagva csináltak vadásztréfát abból, hogy a halott fejekre -lecsapó keselyüket lelövöldözték. Szélpuskát használtak hozzá, a mi nem -ád hangot a lövésnél. - -– Mit tettél, Mehmed Ali? – sikolta fel kétségbeesetten Nazli-Hánem. - -– Úrrá tettem magamat Egyiptomban, – szólt a helytartó, oda mutatva a -pergamen lapra a kitárt könyvben, a hol ugyanez a mondás volt felírva -arany betűkkel. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -S ugyan úrrá tette magát! A mameluk vezérek leöletése után a többi -tízezer mamelukot egy tollvonással megfosztá kiváltságaitól és -birtokától. - -Azontúl nem volt senkinek földbirtoka Egyiptomban. Minden vagyon az -államé lett. - -Ime a szocziális állam-ideál megvalósulva! Semmi külömbség nemes és -paraszt között; minden ember egyenlő; mindenki dolgozik. Vagyona -senkinek sincs, minden jövedelem az államé. Az állam gondoskodik -mindenkiről, ád ennivalót kicsinynek, nagynak egyformán, ruhát, -hajlékot, dohányt. A munkát is az állam osztja ki. A kinek izmos karja -van, abból lesz katona; a kinek nincs kedve a hadakozáshoz, az -szánt-vet, a kinek görbe a háta, a karja vézna, az lesz szabó. A ki -ravasz, az lesz kereskedő; a kit valami kórság háborgat, az lehet költő. -Feleségről is gondoskodik az állam az alattvalói számára. Ha nem telik -az itthon szülöttekből, hozat Georgiából, Circassiából, Görögországból: -így nemesíti a fajt. Iskolákat is tart az állam: minden embernek kell a -betűket ismerni. Adót senki sem fizet; pénze senkinek sincs; minden az -állam kincstárába folyik s onnan szivárog szét. - -S ennek a minta-államnak, mely valóságos respublica volt parlament -nélkül, volt is olyan hatalma, mely daczolt a török szultánéval, az -európai nagy államokkal, mely rendet csinált Afrikában s uralkodott a -szárazon és tengeren. - -S ennek az államnak a lelke volt Mehmed Ali. - -Meg lehet érteni, hogy miért irtatta ki egy óra alatt az összes mameluk -főnököket? Utjában álltak a nagy állameszmének. - -Francziákat használt az államcsínyhez. Azok már értettek hozzá. A -«septembriseurök» utódai. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Nazli-Hánem háromszor elfordítá a talizmán-gyűrűt balkeze hüvelykujján s -rettentő fogadást tett szivében. - -Legelső dolga volt, hogy egy rézfürdőmedenczét belülről -bezománczoztatott üvegmázzal. Azután a szolgálatába fogadott egy tanult -khemikust. - -Tehát frenkek követték el azt a tömeges gyilkolást. - -Frenk alatt értenek francziát, olaszt. Ezek képezték Mehmed Ali udvarát, -tanácsát, testőrségét. - -Nazli-Hánem minden nap megtette a szokott sétáját hordozó-hintajában -végig a pálmák útján, az utczákon, téreken, egész a helytartó -palotájáig; meglátogatta a bazárokat s szemébe nézett fátyolán keresztül -a czifra egyenruhás frenk ifjaknak. Most fátyolt viselt az arczán. - -Egy fiatal hadnagyocska olyan merész volt, hogy a kezével csókot intett -a herczegnő felé. - -Nazli-Hánem oda sugott a palankinja mellett ballagó feketének: - -– Ezt jegyezd meg! - -A megbizott eunuch aztán addig kisérgette a kiválasztott fiatalt, a mig -megtudta a nevét és lakását. - -Ennél aztán másnap bekoczogtatott a keleti városok ismeretes alakja: a -közvetítő vén asszony, besugva neki, hogy egy előkelő hölgy, egy -csodaszép tündérnő, őt választotta ki kegyosztása tárgyául. Bizonyítékul -átadott neki egy drágaköves arany gyűrűt. - -Ennek a gyűrűnek az előmutatóját fogja várni az alkonyi muezzim-éneklés -után a Haszszán-mecset mögött egy gyalog-hintó, két hordozóval; a kik őt -egyenesen elszállítják a húrik édenébe: a költők által megénekelt -paradicsomba. - -A fiatal vitéz képzelete bizonyosan bekóborolta már ezt a tündérvilágot -s most örömmel fogadta a meghívást, mely azt a valóságban is feltárja -előtte. - -A Hasszán-mecset mögött várt az ifjú vitézre a hordozó hintó, a két -emelőlegénynyel, s az eunuchhal a kit a herczegnő megbizott. Beültették, -s csak akkor vette észre, hogy a gyaloghintó ablakai nem üvegből, hanem -macskaezüstből vannak, a min a világosság áthat ugyan, de keresztül nem -lehet rajta látni; ki sem lehet törni, mert hajlik. - -Nem láthatta, hogy hová viszik. De őt sem láthatta meg senki az útfélen, -a ki a zsöllye ablakán be akart tekinteni. - -A palankin a herczegnő palotájában ért czéljához: itt kibocsáták az -ifjút. - -A vigyorgó duéna ott várt reá a tornáczban s kézen fogva, maga után -vezette, egyik fényes teremből a másikba. - -Az ifjú vitéz az ezeregyéjszakai mesék világát látta elevenné válni. -Kápráztató pompa, mámorító illatár, virágos bokrok, gyümölcs-pazar fák, -s azokon ugrándozó majmok, repkedő madarak; szökőkút rózsavízből, -süppedő selyem pokrócz a padlaton, selyem függönyzet a falakon, aztán -andalító énekhangok, a mik egyre közelebb jőnek; mig kétfelé nyilik a -nehéz selyemkárpit s a pompák pompája, a bájos hölgycsoport előre -tánczol, csábító mozdulatokkal, ingerlő szökeléssel, körüllebegve az -elbűvölt idegent, mig aztán a mindent elhomályosító fény kitündöklik: -maga a paradicsom királynéja, a kinek az arab költő ezt a nevet adta: -«napsötétség» és igen jól találta; mert a hol ő leveti a fátylát -fejéről, ott a halandó nem lát többé se napot, se holdat, csak az ő -arczát. - -Ez Nazli-Hánem. - -A szerencsés ifjú aztán a gyönyörök minden poharát sorba ízleli: fenékig -üríti. A bort csókkal édesítik. Az álmot csókkal ébresztik. - -Egy ilyen tündéréjszakáért nem is drága fizetés a halál. - -De milyen halál! - -Hajnalhasadtával azt mondja a tündér-menyasszony az elbűvölt -vőlegénynek: - -– Eddig csak úgy szerettünk, a hogy férfi és nő szeretnek. Most jön még, -hogy úgy szeressünk, a hogy az istenek szerettek hajdanában! Azok a -pogány istenek: a kik nektárt ittak, ambróziát lélegzettek, a kiknek -szárnyas gyermekük volt, s a kiknek még a bűne is dicsőség volt. Nézd: -ebben az arany fiólában van a nektár és ambrózia. Ha ebből iszunk, mi is -istenekké leszünk. - -Ő maga ivott előbb a szűk nyakú arany kulacskából, aztán az átölelt -ifjúnak nyújtá. - -Annak a kulacsnak pedig az a bösztörsége volt, hogy két rekeszre osztva, -kétféle ital volt benne. A kulacs kupakjának egy félrecsavarásával -változott az ital. A mit a herczegnő ivott belőle, az tiszta bor volt; a -mit az ifjúnak nyujtott, az erős álomital volt. Rögtön elaludt tőle. - -Akkor aztán a herczegnő egy nagy rézgombra ütött az öklével, s annak a -harangkondulására előjött a padló csapóajtaján négy izmos eunuch. Kettő -czepelte magával az üveggel bélelt fürdőkádat, másik kettő pedig két -hordó nagyságú korsót hozott a vállán. - -Abból a két korsóból valami zöld szint játszó folyadékot töltöttek a -medenczébe. - -Az egyik eunuch kihúzott a göndör hajából egy fehér kakastollat s azt -belemártotta a zöld folyadékba. Mikor kihúzta onnan, a toll veres volt s -összezsugorodott. - -Azután azon a gömbölyű ablakon, mely a Nilus felé néz, felhúzták az ércz -redőnyöket, hogy a napvilág teljes fényében oda süthessen arra a -medenczére. - -Akkor odamentek az alvó ifjúhoz, a kinek a feje még oda volt hajtva a -tündérnő keblére, ajkai még nedvesek voltak az utolsó csóktól. Azt -felemelték s odavitték a fürdőkádhoz; de előbb a két kezét -selyemzsinórral hátrakötötték. - -Ez alatt szép csendesen aláereszkedék a padmalyból egy vastag üveg lap, -mely a földig érve, az egész szobát kétfelé rekeszté. Nazli-Hánem -kerevetén fekve, keresztül láthatott az üvegfalon. - -Láthatta, hogyan merítik bele a rabszolgák azt az ifjút, a kit -szerelmével boldogított, abba a fürdőkádba. - -A mivel az meg volt töltve, az hígított vitriol volt. - -Nehány percz mulva aztán életre tért a maró érczsavanyban fürösztött -ifjú. - -De minő életre. - -Egész testét égette már a gyilkoló folyadék. Ordított a pokoli kín -miatt. - -Ekkor aztán Nazli-Hánem elkezdett beszélni hozzá az üvegfalon keresztül. - -– Úgy-e te voltál, a ki az én hősömet megölted? Úgy-e te vagy a -mamelukok gyilkosa? Hát jó-e a pokolba kerülni? Hogy esik a gyehenna -fürdője? Ordíts! üvölts! Káromold az eget! Azt akarom én hallani. - -S mentől kínosabb torzpofákat fintorított a halálra gyötrött, annál -jobban kaczagott rajta a herczegnő, s ott nézte nagy gyönyörűséggel a -kétségbeesett szerető vergődését, a míg az meg nem halt. - -Akkor aztán kiemelték az eunuchok a megölt ifjút a halálos fürdőből s a -hulláját kidobták a gömbölyű ablakon át a Nilusba. - -A palota lépcsőin ott sütkéreztek a kajmánok; azok rögtön rohantak a -préda után. - -Az üvegfal ismét fölemelkedett; akkor aztán Nazli-Hánem kiült az ablakba -s legeltette szemeit azon a tréfás látványon: hogyan osztoznak a sok -fogú alligátorok a kapott prédán. (A krokodilnak nincs se szaglása, se -izlése.) - -Később aztán abban gyönyörködhetett a herczegnő, hogy a vitriolos -lakomától felpuffadt kajmánok hogy jönnek oda a lépcsőkre, kínjukban -meggebedni. - -– No, majd holnap jobbat kaptok! - -Így folytatta ezt a démoni gyönyörűséget Nazli-Hánem hosszú időn át. - -Egyenkint elemésztette a bátyja testőr-csapatjának szinevirágát, a -nélkül, hogy valaki sejthette volna, hogy azok hová lettek. Háromszáznál -többet elvezetett már közülök a gyönyörök paradicsomán keresztül az égő -pokolba. Elébb megízleltette velük az üdvösséget, azután meg a -kárhozatot. Örömét találta mind a kettőben. Rettenetes boszút állt a -mamelukok gyilkosain. - -Egy napon maga a testőrség ezredese ellen veté ki a hálóját. - -Randolfi korzikai eredetű olasz volt. Sámsoni erejű férfi. Azt azonban -már Delila asszonyság is kitalálta, hogy Sámsont hogyan kelle erejétől -megfosztani. - -Randolfi már régóta gyanakodva kémlelőzött a herczegnő palotája körül. -Testőreinek titokteljes eltünését egyenesen ő neki tulajdonította. - -Midőn a susogó banya ő neki is elhozta a gyönyörűségek zálogát, a -gyémántos jegygyűrűt, az ezredes megjelent a légyotton, s engedte magát -a zárt palankinban a herczegnő palotájába szállíttatni. Ő vele is azt -tették, a mit a többivel. Előbb fürdőbe vitték, ott a rabnők illatos -olajokkal bedörzsölték; aztán keleties selyem ruhákba felöltöztették; -semmi fegyvert, ártó szerszámot nem hagytak nála. Randolfi bízott -oroszláni erejében. A tündértánczok és csábító énekek által -félbeszakított hosszú lakoma után, a gyönyörök mámora közepett őt is -megkinálta a paradicsom királynője a túlvilágra magasztaló bájitallal. - -De Randolfi minden mozdulatára vigyázott a csábító tündérnek s -észrevette, hogy az, miután maga ivott az ezüst kulacsból, annak a -nyakán egyet fordít. Ő, hatalmas öklébe fogva a kulacsot, a -hüvelykujjával visszafordította a kulacs nyakát: úgy ivott belőle. Az -pedig nem volt más, mint czukros rózsavíz. - -Ekkor aztán elálmosodást szinlelt; a szemét lehunyta; nagyot lélekzett, -mint a ki mély álomba merült. - -A gong harang kondulására előjött a szomszéd szobában leskődő négy -eunuch, s leemelte a fekhelyről a mozdulatlan alakot. - -Az ezredes álomütöttnek tetteté magát. - -A rabszolgák felhúzták a padlat alól a fürdőmedenczét, aztán kettő -közülök megtölté azt a gyilkos érczsavanynyal. - -Randolfi a fojtó szagáról ráismert a vitriolra. - -A másik két rabszolga e közben lebocsátá az üvegfalat, mely a szobát -kétfelé választá. - -Az áldozatnak szánt férfi lecsukott szempillái alól látta, hogy a kéjek -istennője hogy alakul át a boszúállás Erynnisévé. Ez arcz nem Circe képe -volt már; hanem Megæráé! Parancsoló kézzel inte a rabszolgáknak, hogy -hajtsák végre halálos munkájukat. Azok hozzá fogtak, hogy Randolfi -kezeit hátra kötözzék. - -Ebben a pillanatban talpra ugrott az olasz, s megragadta két karjánál az -egyik rabszolgát, oly erővel hajítá azt az üvegfal felé, hogy az -keresztül tört rajta, halálos sebektől elborítva, úrnője lábaihoz. - -És aztán a másik hármat nagy hirtelen utána. - -Nem kellett neki szablya, hogy összeaprítsa őket; elég fegyver volt az a -széthasadt üvegfal. Annak az éles szilánkjai, mint a kaszabörtön, úgy -hasogatták össze a rajtuk keresztül hajigált testeket, a kiknek mély, -tátongó sebeiből fecskendett a vér a rettenetes tűndér alakjára. - -Nazli-Hánem meg volt bénulva a rémülettől. Se egy kiáltást tenni, se -helyéből megmozdulni nem tudott. Csak elmeredve bámult erre a csodaerejű -férfira, a kihez hasonló hőst soha nem látott. Várta, hogy mikor fog ő -rá is kerülni a sor? Mikor ragadja meg rettenetes ökleivel? Vagy mit fog -tenni? - -Az athleta, a négy rabszolgával elbánva, azt az erőmutatványt tette, -hogy azt a vitriollal félig töltött rézkádat a két fülénél fogva -felemelte magasra s arra fordítá, a herczegnő felé. - -Nazli-Hánem eliszonyodva veté magát fekhelyére, arczát hosszú hajával -eltakarva, hogy azt ne érje a pokoli tűzeső. A viador azonban mást -gondolt. Odavitte a rézmedenczét a felnyitott gömbölyű ablakhoz s azon -kihajította. - -A krokodilok ott ácsingoztak már, százfogú torkukat a vízből kitátva, -várták a mai nap lakomáját. - -Mikor aztán az a nagy tömeg vitriol a Nilusba zuhant: az ott egyszerre -lobbot vetett; a víz forrni kezdett, a kajmán-banda iramodott gyors -úszással a Nilus szigete felé, megrettenve a sistergő haboktól. Akkor -aztán Randolfi is kiugrott az ablakon át a Nilusba. - -A vizet felforraló vitriol, sűrű fehér ködöt támasztva hömpölygött a -habok felszinén odább, s e romboló elem védelme alatt úszott tovább a -menekült férfi is, láthatatlanná téve a feje fölött lebegő érczsavany -füstjétől. - -Mikor Nazli-Hánem ismét fel merte emelni a fejét s hátra nézett, -elbámult, hogy áldozatát nem látta sehol, csak az elvérzett, vonagló -rabszolgákat az ágy fülkéje előtt. - -Hová tünhetett el? A fürdő-kád sem volt ott. - -Öklével háromszor ütött a gongra; erre befutottak a rabnői. Ájuldozott -valamennyi, mikor azt a sok vért meglátta. Azt parancsolá nekik, hogy -nézzenek ki az ablakon, mit látnak. Azok mondák, hogy semmit sem látnak, -mint egy, a víz szinén úszó felhőt. A kajmánok szilaj czikkázást -mivelnek a vízben. Ez megnyugtatá. A megmenekült áldozatot bizonyosan -széjjeltépték a víz szörnyei. - -Azt a négy rabszolgát is kidobáltatá az ablakon. Legyen a kajmánoknak is -egy Bajrám-ünnepük egyszer. - -Aztán fürdőbe vitette magát; lemosatta tagjairól a vért, attól még -fehérebbé lett a bőre; a vérszagot elüzette ambrával, pézsmával, s aztán -felöltözött legpompásabb ruháiba s palankinjába szállva, elvitette magát -a városba, sorba járta a bazárokat, bevásárolt, sorbetet ivott, s végül -látogatást tett az alkirály palotájában. - -A hárem bejáratánál két eunuch lépett eléje, a kik bő palástot vetettek -a fejére, s abba egy percz alatt úgy beburkolták, hogy se mozdulni, se -kiáltani nem tudott. - -Aztán ismét palankinba tették; órákig jártak vele, lépcsőkön fel és -lefelé, míg utóljára ismét kiemelték a hordozó zsöllyéből, akkor egy -székbe ültették; az himbálózott, mintha a levegőben lógna; a tekerő -csigát hallotta csikorogni, a kötelet zsurlódni: egyszer aztán földet -ért a szék s akkor aztán csöndesség lett körülötte. - -Ott elkezdte magáról lebontani a palástot, melybe be volt burkolva, míg -egészen kiszabadítá belőle a fejét. - -Egy gömbölyű teremben találta magát, melynek nem volt se ajtaja, se -ablaka. A világosság egy gömbölyű nyiláson hatolt le e börtönbe sok -ölnyi magasból. Ugyan ezen a résen bocsáták alá a kosarat, melybe -naponkinti étele és itala volt téve, vékony érczsodronyon. - -Itt maradt holtig Nazli-Hánem, az örök feledékenység vermében, a hova őt -Mehemed Ali, a testvére, elzáratta. - -Kilenczvenkét esztendős volt, a mikor meghalt. - - - - -HÁNYAN VAGYUNK MÉG? - -(Elbeszélés.) - -Hárman ültek együtt a hosszú terített asztalnak a végén az «Angol -királynő» vendégfogadó földszinti étkezőszobáinak egyikében, ott, a hol -a képviselőház elnöke szokta tartani a képviselői lakomát. - -Az asztalon tizenkét tányér volt, megfelelő étkező szerekkel, -poharakkal, nyomtatott fogásrenddel és vékony pohárkákba dugott -thearozsákkal. Az asztalkendők dinnye alakú gerezdekbe hajlítva a -tányérokon. - -Tizenkét teríték az asztalon és csak hárman ülnek az asztal végén? Ennek -a magyarázata az, hogy már elmúlt két óra, a mi rendes viszonyaink -szerint túlhaladott álláspontja az ebédkezdés idejének. Még várnak -valakit, vagy valakiket, de addig is «domitorium»-nak hozzálátnak a jó -szerémi szilvapálinkához, a mit miskolczi gyürkés czipóval nyomtatnak -le. Ez csak sarkantyút ád az étvágynak. - -A ki az asztalfön ül, az egy előkelő fővárosi ügyvéd; a feje egészen -kopasz, alig billeng fülei mögött egy-egy kondor bibolácska, a minek az -a szokása, hogy soha sem őszül meg, makacsul megmarad gesztenyeszinűnek, -a mi némi ellenmondást képez a felkunkorított bajuszszal, mely -koromszínű. Ez szabad: a bajuszt koromszinűre festeni. Szakáll, haj, -szemöldök mind követheti a maga változatosság iránti szabad akaratát; de -a bajusz a miénk, annak mi parancsolunk. Különben a szakáll sem a maga -ura, annak is van törvénye, a borotva: az learattatik. Az arcz piros és -sima. Látszik, hogy jól van táplálva. Csak a szemek árulják el az -előhaladott kort. A szemhéjak duzzadtak, s a látószereknek két -szemüvegre van szükségük, az egyik az orrcsiptető, mely az olvasáshoz -szükséges, a másik a fülbekapaszkodó pápaszem, melylyel távolba lehet -látni; szobában azt a homlokra feltolva viselik. - -A matrózhurokra kötött fehér nyakravalóba egyszerű gyémántgombos melltű -van nyársalva; a mellény sárga pikét, oldalzsebéből lecsüggő nehéz -aranylánczczal, melynek végét kárniól pecsétnyomó, ezüst Szent -György-tallér korallkéz, arany plajbásztok, aczél szivarvégcsikkentő és -kisded aneroid húzzák lefelé. A hátra nyesett szárnyú dohányzó kabát -oldalzsebéből sárgavörös keztyű újjai kandikálnak elő. - -Ez a házigazda, a ki a kupiczákba töltöget. - -A másik kettő a meghivott vendég. - -A jobbkéz felől ültetett vendég alacsony, köpczös termetű férfi, szürke, -kurta zekében, melynek a gallérja hiúzprém. A zeke ezüstgombos és -zsinórra jár: de most ki van gombolva, mert ebéd előtt ez így tanácsos; -az előre domborodó testrész ezt megkívánja, melyet nem egész akkurátusan -fedez a kalotaszegi varrottas mellény, úgy hogy az alatt a következő -csattos szíj lyukait meg lehet számlálni. (Majd később szaporodni -fognak.) Természetesen zsinóros magyar nadrágot s gombfejü sarkantyús -csizmát visel. Inggallérja és ingeleje koczkás rózsaszínű vászon, -virágos himzésekkel. Arcza, homloka széles, naptól égett kordovánszínű, -a mitől erősen elüt a gunár ősz haj gubanczos volta, s a sárgára őszült -szakáll, meg a fakóvá pipázott bajusz. Az arcz kifejezése mérgesen -jókedvű. - -A második vendég, a ki balfelől ül, háttal van felénk fordulva; de az -elejéből sem ismerjük meg jobban, mert iparkodik az arczát mindig lefelé -hajtani, mintha keresne a földön valamit; homlokát a tenyerébe -támasztja, s a száját csak akkor nyítja föl, a mikor a kupiczát -kihörpinti. Arczvonásai kemények, bőrré váltak, rajta a szőrféle, -úgynevezett koldússzakáll, rövid borostásra nyirva; ilyen a haja is, -rövid, sűrű, elől homlokig, hátúl nyakig benőve. Fekete selyem -nyakkendője az ádámcsutkáig föltekerve; viseléstől fényes fekete kabátja -végig begombolva. - -– Ugyan szép volt tőletek, hogy eljöttetek a meghivásomra, fiúk! (fiúk!) -szólt a házi gazda, összekoczintva kupiczáját a két szál vendégével. - -– Hát hogyne jöttünk volna? monda a zöldszakállú. A kiben egy csepp -magyar vér buzog, csak feljön a millennáris kiállításra; ámbár az ilyen -gazdaféle embernek, mint magam, ilyenkor van a legsürgősebb dolga -odahaza. Most gépelik a repczét. No, de otthon van a fiam, utána lát a -dolognak, nem kell miatta aggódnom. - -– A fiadból is mezei gazdát csináltál? Nagyon helyes. - -– Höher Péter! A fiam diplomás ember. - -– Miféle diplomája van? - -– Hát gépész diplomája. Gépésznek taníttattam ki. Igy aztán rábizhatom -az egész gazdaságot. - -Erre aztán a koldús-szakállú is megszólalt. - -– Hát bizony engem is a fiam segített ki, hogy erre a szent napra -feljöhessek Bergengócziából a szép fővárosba. - -– A fiad is néptanító? - -– Egygyel feljebb. Az már lelkész. Káplán a legjobb dotáczióval biró -helységében a Bakonynak. Nagyon szeretik a hivek. Ha az öreg testál, -pedig közel van már hozzá, megmarasztják papnak. Most távollétemben ő -szolgál helyettem. A scytháknak ugyan most már vakácziójuk van; de a -hivek megkivánják a mindennapi beéneklést. - -– No, csakhogy eljöttetek, szólt két kezét egyszerre nyújtva a -vendégeinek az ügyvéd. - -– Hát bizony többen is lehetnénk, jegyzé meg neheztelés hangján a bérlő. - -– Láthatjátok, hogy tizenkettőre teríttettem. Tizenketten voltunk -összenőtt jó pajtások, a kik ez előtt ötven esztendővel, végezve jogot a -kollegiumban, egymásnak parolát adtunk, hogy ötven év mulva, ezen a -búcsúpohár napján összejövünk itt az «Angol Királynő» fogadóban. De én -még külön levélben is meghittalak benneteket; ha netalán elfelejtettétek -volna a fogadást. - -– S csak ketten kerültünk elő fogadásra, meghivásra. - -– Még egy negyedik pajtást várok, a ki megérkezhetik, hétnek az -elmaradása alaposan indokoltatott, a nyolczadikét majd magam igazolom. -De úgy-e bár megegyezünk abban, hogy ebéd előtt nem beszélünk szomorú -dolgokról? - -– Okos beszéd! Az rontja az étvágyat. - -– A levestől a töltött káposztáig nem szabad egyebet előhordanunk, mint -a diákkori kalandjainkat. - -– Hát töltött káposzta is lesz? De már akkor ereszszünk egyet a szijon. - -– Az őzderéknél aztán már beszélhetünk a honvéd világi viselt -dolgainkról. Ott is együtt voltunk. - -– Őzderék, sohajta fel a mester; ezt csak a képes könyvből ismerem. - -– Majd aztán a dorongos fánknál áttérhetünk a háború utáni dicsekedni -valókra. - -– Dejszen ha én dorongos fánkkal kerülök szembe, nem beszélek én akkor -az olmüczi prófuntról, diskurált a bérlő. - -– A többit aztán elhagyjuk a fekete kávé utánra: addig ne számláljuk -meg, hogy hányan vagyunk. - -– Nem is jó az a népszámlálás, szólt a rektor a hogy a diák mondja: «rex -David populum numeravit et perdavit». - -Közbejött a főpinczér meg a pikoló. Amaz ezüst tálczán hozott egy -levelet, emez meg a fülénél fogva egy fedeles kosarat. - -Az ügyvéd felbontotta a levelet, átfutott rajta. - -– Itt van ni! Most már ez sem jön. Hiába, a schneider csak schneider! -Hiszen tudjátok: a Friczó. Mikor megbuktunk, ágy alá vágta az ügyvédi -diplomát, szabó műhelyt nyított. Jól meglépesedett mellette. Azt irja, -hogy nem jöhet: mert huszonnégy darab bandérialis díszöltönyt kell -megteremtenie negyvennyolcz óra alatt. Becsület, hazafiság, s a többi. -Ezer milliom bocsánatot kér, s maga helyett küld hat palaczk -harmincznegyediki tokaji aszút. Ilyen nép ez a schneider! - -– Vivát! Annál több jut nekünk! újjongott a bérlő. - -A néptanító fejét csóválta. - -– Pedig ő volt közöttünk a legjobb mathematikus, ez előtt ötven -esztendővel. - -– Nem «pedig», hanem «mert», igazítá helyre a fiskális. A ki rőffel -dolgozik a mathematikában, többre megy, mint a ki astrolabiummal -kalkulál. A Friczó háromemeletes Hausherr. - -Aztán a főpinczérnek adta ki a napi parancsot. - -– Már most nem várunk senkire. Tálaltasson rögtön. - -A főpinczér megkérdezte udvariasan a vendég uraktól, hogy miféle -levesnek adnak elsőbbséget: tessék választani, van rákleves, van -bableves disznókörömmel, aztán meg potage imperial. - -A bérlőnek nagyra nyiltak a szemei. - -«Olez!» (Alles!) kiáltá, bekeblezi ő mind a hármat, nem vesznek azok -össze odabenn. - -Hanem a néptanító azt mondta, hogy «quidquid agis, prudenter agas et -respice finem» (bármit teszel, okosan tegyed s gondold meg a végét.) -Bablevest kapok én otthon is minden héten háromszor; ráklevest nem -ehetem, mert attól viszketős lesz a hátam. Lássuk az imperialist. Az -talán a «fritillaria imperialis»-ból készült. - -A levesevés alatt pedig okos ember nem beszél. - -A levesre egy kis pohár old sherry következik. Koczintanak. - -– Ugy-e fiúk! kezdi a fiskális, nem nehezteltek érte, hogy ide hivtalak -meg benneteket, a vendéglőbe, és nem a saját házamhoz? a mióta özvegy -vagyok, nem tartok otthon konyhát. - -– Pedig az nagy kényelem, véleményezé a bérlő. - -– Hát a fiam végett nem tehetem, a ki nem ebédelhet otthon. - -– Talán a hivatala miatt? - -– Az ám: a hivatala miatt. - -– Micsoda? - -– Habitué. - -A két vendég összenézett. Ezt a hivatalt egyik sem ismerte. - -– Hol? tudakozá a rektor. - -– Az orfeumban. - -Ez már érthető volt. - -– Jól készült fiatal ember? folytatá a tudakozást a rektor. - -– Oh mindennap el szokott készülni. Igen jeles fiú. Csak három hibája -van: az, hogy nem ért a kártyához, nem ért az iváshoz, s nem ért az -asszonyokhoz. - -– Hisz az nagyon jó. - -– De azért mégis szereti mind a hármat. Én aztán kénytelen vagyok magam -is mindenütt ott járni, a hol a fiam jár. - -– Azért, hogy a kihágásait megóvd? - -– Azért, hogy azokat helyrehágjam. A mit ő a kártyán elveszt, azt nekem -kell visszanyernem; a hol ő a bornál kidűl, ott nekem kell helyt -állanom, s mikor ő egy podiumi istennőbe belebolondul, azt nekem kell a -kezéről elütnöm, nehogy a fiam feleségül vegye. - -– No, ez mulatságos egy állapot! mondá a bérlő. - -– Nagyon mulatságos. Már alkuban vagyok egy skriblerrel, hogy csináljon -az állapotomból operettet vagy regényt, a milyent még a publikum nem -pipázott: «Apa és vetélytárs!» - -– No, csak ne mórikálj! Soha se tedd magad! Ismerünk régi időkből. Hires -svadronőr voltál te már jurista korodban is. Minden leánynak elforgattad -a fejét. Tudod, mikor műkedvelői előadást tartottunk a kollégiumi -könyvtár javára? - -– Hogyne tudnám? A «szerelem és champagnei»-t. Jancsi pajtás játszotta a -széltoló «Szélszaki» szerepét. - -Jancsi pajtás volt a rektor. Szörnyen elszégyenlette magát erre a -visszaemlékezésre. Hogy ő valaha szinpadon szerepelt, még pedig mint -széltoló! Ha ezt valaha megtudná az Eötvös-egylet! - -– Te pedig adtad a tudákos professzort, monda a fiskális, a bérlőt -oldalba taszítva. - -– Tudákos professzort? ismétlé a derék ember, az átelleni tükörből -önmagát vizsgálva, s végig simított termetének gömbölyüségén, szépen -engesztelve: úgy-e nem szégyenítettelek meg ezzel: te, legbecsületesebb -része az emberi testnek! De te voltál a tüzes szerelmes! - -– No, ugyan volt is miért tüzeskednem! Hisz a primadonnánk, a bájos -mennyasszony, maga is iskolatársunk volt: a szép Pista gyerek. Akkoriban -még igazi kisasszonyok nem vállalkoztak műkedvelői előadásokra: minden -női szerepet fiúk játszottak. A vén duennát adta a Laczi, (később a -veres sipkás honvéd zászlóaljnak tizenöt ütközetben győzelmes -kapítánya), a szeretnivaló primadonna pedig volt a mi szép Pistánk. Oly -gyönyörű alak volt a női ruhában, hogy egy svalizsér tiszt halálosan -belé szeretett s a kezét ajánlotta neki. Mennyi bukétot hajigáltak a -lábához! - -– Igaz a! bizonyítá a rektor. Emlékezem már rá. Ej de szép fiú volt. -Pingálva sem láttam szebbet. Hisz aztán ő is együtt harczolt velünk. De -azóta nem hallottam hirét. Él-e még? - -– Él, felelt rá az ügyvéd. - -– Hol? - -– Hagyjuk ezt a fekete kávé utánra. - -A második pohárkoczintásnál (a rénusi lazacz után) maga kezdé el a -házigazda az emlékeztető szót. - -– Héj, fiúk, mikor koczintottunk utoljára egymással poharat? - -– Negyvenhét esztendeje, felelt meg rá a tanító. - -A bérlő utána számitott: «49-et a 96-ból: marad 47. Akkurát! Nem hiába, -hogy mindennap algebrát tanít a komám. Ugy-e patronus?» - -(Neki a nálánál szegényebb pajtás «komám» volt, a gazdagabb «patronus».) - -– Ott a pankotai malomnál! tudjátok? mondá az ügyvéd. - -– A hol a fegyvert leraktuk, mondá a bérlő. - -– Keserű pohár volt, könyjeink hullottak bele. - -– Én meg úgy tudom, hogy savanyú volt: eczetes bor. - -Amaz a költői hajlamú mester, emez a bortermelő gazdász visszaemlékezése -volt. - -– Akkor sem hittem volna, hogy még valaha látjuk egymást. - -– Meg ezt a szép magyar hazát: így a hogy most látjuk. - -– Én mindig biztam a magyarok Istenében. - -– Hej, de olcsón kialkudtunk volna akkor a némettel. - -– Mondjuk, hogy drágán. - -– Minden áron. - -– Mikor engem vittek a haditörvényszék elé. - -– Engem meg besoroztak közbakának. - -– Engem meg vittek a lógerispitályba. - -– Nekem az volt a bajom, hogy hadbiró voltam: elitéltek várfogságra, -nagy időre. - -– Nekem meg az volt a bajom, hogy egészséges voltam: beváltam -főhadnagyból cserepárnak, masiroztattak Taliánországba. - -– Nekem pedig a tavaszszal kapott seb kiújult a lábamon, azt le akarták -fürészelni a felcserek. - -Szomorú visszaemlékezések. - -Szerencsére hozták a marhasültet. Úri szokás szerint ugyanazon az -alpacca-ezüst tálon kétféle is volt felszeletelve: az egyikből még -csurgott a vér, a másik becsületesen ki volt sülve. - -– Dejsz’ én meg nem birkózom ezzel a nyers birkával! tiltakozott a -bérlő. Hisz ez még elbődül, ha az ember a villát beleszúrja. - -Az ügyvédnek ellenben az volt a szája ízére. - -A rektor a rágós húsfélének békét hagyott, roszak voltak a fogai, inkább -a körülteremtettézett csemegékben gyönyörködtette az inyét, különösen -megnyerte a tetszését a szép árticsóka. - -– Ilyet még soha sem ettem. Csak a botanikából ismerem. Articsóka! -Nálunk Bergengócziában meg nem terem. Hideg a föld: trias-képlet. Most -legalább megismerem az ízét. - -– Nojsz’ ismerem én, verje meg a csoda! kiálta a bérlő; volt szerencsém -hozzá három álló esztendeig, a míg Velenczét meglaktam. A taliánnak ez a -mindennapi ebédje: olajba főtt árticsóka. Frustukra ánizsgyökér, rá egy -kupicza czukros szódavíz, vacsorára meg frutti di mare, a mitől a -tisztességes embert a nehéz nyavalya kerülgeti, ha csak azt látja is, -hogy más ember hogy tömi magába. Soha én alávalóbb, fertelmesebb várost -nem láttam annál a Velenczénél! - -Ezt már nem hagyhatta ellenmondás nélkül a tudományok képviselője és -tanítója. - -– No de édes barátom! Hogy mondhatsz ilyet Velenczéről? Hát a -Szent-Márkus-tér? - -– Nem ér az fel egy szép tábla búzavetéssel, mikor érésben van, s a -pittypalatty ver benne. - -– De a Doge-palota! - -– Soha a tájékára sem mentem én! Láttam én azt már itthon a panorámában, -ott sokkal nagyszerűbb volt, mint a valóságban. - -– De a makaroni! A rektornak épen egy szál makaroni ficzkándozott a -villája hegyén. Bergengócziában ez sem terem. - -– Hogy fújnák rajta az itéletnap trombitáját! Ma is borzadok, ha szembe -jut, hogy ereszti le a torkába a piszkos facchino ezt a hosszú -tésztakötelet. No, csak nincs előttem csúfabb darabja a földnek annál a -híres Velenczénél, a hol én három esztendeig sikáltam a kaszárnya -lépcsőit. - -Erre közbeszólt az ügyvéd is. - -– No hát én meg azt mondom, hogy soha egész életem folyásán olyan jó -érzéssel vissza nem emlékezem valamire, mint arra a négy esztendőre, a -mit a rettegett Olmüczi kazamata börtönében eltöltöttem. - -Mind a két asztaltárs kiváncsian fordult felé, várva a magyarázatát -ennek a paradox állításnak. - -– Igen bizony. Ott képeztem ki magamat azzá, a mi lettem. E négy év -alatt megtanultam angolul, francziául olyan tökéletesen, hogy Gibbont, -Lamartinet fordítottam kötetszámra; aztán a mit jogász korunkban nem -tanítottak: a római jogot, az osztrák jogot, a Code Napoleont, a -külföldön dívó kereskedelmi törvényeket. Valamennyi a kis újjamban volt. - -– Szegény pajtásom! sóhajta föl a bérlő, gyöngéden megczirógatva az -ügyvéd kezét s lehetett a szánó arczáról olvasni az indokolást; akkor -mégis csak jobb dolgom volt nekem a velenczei kaszárnyapalló sikálása -mellett. - -Ellenben a rektor szemei még jobban kimeredtek, mint a milyen bámulatra -már a természettől alkotva voltak: neki az ütött szeget a fejébe, hogy -«hiszen akkor neked rengeteg sok könyvre volt szükséged, hogy ennyi -mindent bemagolj. Van a rabok számára az olmüczi áristomban könyvtár?» - -– Az ugyan nincs; de Bécsből, Lipcséből mindent meg lehetett hozatni: a -várparancsnok megengedte. - -– De hát telik arra a rabok lénungjából? - -Az ügyvéd nagyot nevetett. - -– Nem, pajtás, én nem éltem rab menázsin. Az első nap, a mint a zárkában -a helyemet kimutatta a porkoláb, egész bizalmas nyájassággal közölte -velem, hogy onnan kívülről gondoskodva van rólam, hogy a prófunton és -czibere levesen kívül szilárdabb táplálékkal lássanak el, s annak -bizonyítására behozatott a feleségével a számomra egy nagy tál kívül -mákos, belül szilvás buktát. A mire én elutasító választ adtam. «Dejsz -ez a morva nemzeti csemege nem jár belém!» – «Was? Kein Buchtel essen!» -förmedt fel a derék rabok-anyja. Hát ugyan mi kéne? Mondtam aztán neki, -hogy én nem szeretek mást, mint sült húst; ha az kapható, olyat -teremtsen elő. Attól fogva aztán mindennapra kijárt a roszbif adagom -bőséggel, s hogy nem untam meg, azt a mai ebéd menűje is bizonyítja. - -– Hát a ki úr, az tömlöczben is úr, állapítá meg a bérlő. Hiszen neked -szép birtokod volt apai jusson. - -A rektor ismét a skepsziszét ragyogtatta. - -– De hát, mikor elitéltek, nem konfiskálták a birtokodat? - -– Hosszú Hübnere[15] van annak. Dehogy nem konfiskálták! Hanem előbb -köpjünk be[16] egy pohár somlyait. Mivelhogy «infandum renovare jubes -rektorka dolorem». Te talán nem; de a pajtásom emlékezni fog arra a -fekete hajú, fekete szemű hölgyre, a ki engem az 1848/9-iki hadjárat -alatt mindenüvé kisért az ekhós szekeremen. - -– Aha! Hogyne? A szép primadonna. - -– Komédiásné? riadt fel a rektor. - -– De énekesnő! csillapítá a bérlő. Tudva van, hogy az magasabb fokú -lény. - -– Meg volt veled esküdve? - -– Csak afféle házasság dobszónál. - -– Nono! Miért nem esküdtél meg vele, ha szeretted? - -– Azért, mert már volt neki férje, a kinek tartózkodási helye nem volt -kipuhatolható. - -– Kérlek, kedves barátom, szólt a rektor, a szájához emelt poharat -érintetlenül visszatéve az asztalra, ha valami csintalan történet lebeg -a nyelved hegyén, én nekem engedd meg, hogy annak előadása alatt -kimehessek a mellékszobába; mert én nekem kötelességemmé tette az én -asszonyemberem, hogy ő neki híven mindent elmondjak, a mit láttam és -hallottam, – s az én feleségem rigorozus persona, – esperes leánya. - -Ellenben a bérlő körömpróbáig hajtá fel a poharát. - -– No, az én feleségem miatt elmondhatod, mert az tőrül metszett magyar -menyecske, a ki él-hal a pletykáért. - -– Hát hisz az én saját feleségem is jól ismerte ezt az egész történetet, -a miben egyébiránt, biztosítalak róla, hogy nem lesz semmi pironkodni -való; akár egzerczicziumnak leirathatod a szittyáiddal. - -– Az már enyhítő körülmény. - -– Hát a rendkívüli idők mindent igazolnak. - -– Hát biz’ a forradalom alatt sok e féle szokatlan viszony keletkezett. -Az események forgószele kerített bennünket össze. Én a nőt mentettem ki -kritikus helyzetből; ő pedig tűzben-fagyban követett engem minden -viszontagság között. El is választattam volna én őt a férjétől, hogy -feleségül vegyem; de nem volt abban az időben se törvényszék, se -konsistorium, magam sem mehettem oda, a hova akartam, hanem a hova -kergettek s így folytatódott az exlex állapot. - -– Nagyon jó volt az akkor! szólt közbe a bérlő. Magam is láttam a -donnádat, mikor a szekéren kávét főzött; maga megőrölte a kávémalommal. -Nekem is töltött egy pohárral. S én akkor azért az egy pohár forró -mokkáért a lelkem üdvösségéből is odaadtam volna tíz esztendőt! - -– Isten ne vegye bűnül ezt a mondásodat, felebarátom. - -– No hát! folytatá az ügyvéd, mikor hegynek alá kezdett gurulni a -szekerünk, én már tudtam előre, hogy mi következik; akkor azt mondtam az -én primadonnámnak: «édesem, én már úszom; csak egy hajszál tarthat fenn, -hogy el ne merüljek, s még valamikor kijussak valahol a partra: ez a -maga hajszála». - -A másik kettő nagy figyelemmel hallgatott oda. - -– Ha engem elfognak, talán kivégeznek; azzal elvetem a gondját; de ha -fogságra itélnek, akkor a birtokomat is elkobozzák. - -– Az ám, erősíté a rektor, azért rossz nektek, szegény földesuraknak, -hogy ha rossz fát tesztek a tűzre, nem dughatjátok tarisznyába a -dominiumotokat, futamodás közben; mennyivel jobb nekünk rektoroknak: ha -én a kalamárisomat, pennatokomat a zsebembe sülyesztem, azt mondhatom: -«omnia mea mecum porto». - -– Hát ezen én ilyenformán véltem segíteni, az én barátnémat kérve fel a -közreműködésre: «Én te neked most adok egy kötelezvényt harminczezer -ezüst forintról, a mit te tőled vettem fel kölcsön; te azonnal -megfordítod a szekerem rúdját, téged áteresztenek az ellenséges -hadvonalon, vágtatsz lóhalálában Pestre. Ott felkeresed az én volt -princzipálisomat, P** urat, a kit jól ismerhetsz: törzslátogatója a -szinháznak, egy szép leánya is van. Annak átadod ezt az én -kötelezvényemet, hogy rögtön tábláztassa be a birtokomra. Ha azután -értesülni fogsz az elfogatásomról, s esetleg arról, hogy fogságra -itéltek s a birtokomat elkobozták, pert indítasz a lefoglaló kormány -ellen a betáblázott összeg miatt. Az adósleveleket minden kormány -respektálni fogja, ha az összeget ki nem fizetik is, de a kamatját -megkapod, s abból én nekem küldesz annyit, a mennyi a börtönben az -élelmezésemre szükséges: a többit megtartod magadnak.» - -A rektor rátette a kezét a fiskáliséra, jelezve a közbeszólási -szándékát. - -– Megállj csak, felebarátom. Az az általad kiállított kötelezvény -hamisítás volt. Te azt az összeget a te domicelládtól soha sem vetted -fel, és így tudva, nem igazat irtál alá; vulgo «csaltál»; ez pedig Sipos -úr szerint, a kitől a just tanultuk, kriminalitás. - -Fittyet vetett erre a bérlő az ő felebarátja felé. - -– Ülj le, amice! Igy tanította a just Sipos professzor; de ha Trombitás -professzortól[17] tanultad volna a just, akkor tudnád, hogy csalni in -thesi vétek, de in concreto a németet megcsalni virtus! - -Ebből nagy jogi vita támadt volna a két iskolatárs között, ha a fiskális -nem komplanálja a kérdést azzal a nyilatkozattal, hogy «igazad van, -pajtás, ez nem volt korrekt dolog; a hogy a franczia mondja: ez több -volt, mint vétek, ez hiba volt. Hanem hát megbűnhödtem én azért -keservesen. Nagy strófot álltam ki s ezzel ki van egyenlítve a -vétségem.» - -De még jobban kiegyenlíté a vitás kérdést a közbe jött töltött káposzta, -mely előtt csakugyan háttérbe kell szorulni minden disputának. Azok a -mosolygó töltelékek, meg azok a kaczérkodó húsos szalonnadarabkák, a -csábító disznófülek és farkak! Ezekkel nem versenyezhet semmi szőnyegen -levő tárgy. - -A fiskális az alatt ráért folytatni a beszédet, a míg asztaltársai -megküzdenek azzal a nehéz feladattal, hogyan kell a disznófarkat izében -eltalálni. Ő karlsbadi utókurát tartott. - -– Hát mind ennek az lett a vége, hogy én hova-hamarább oda kerültem a -kazamáta odúba. Remélem, hogy nem kivánjuk egymásnak az étvágyát -elrontani holmi martirpanaszkodással. Nem illik a magyarnak a sápítozás. -Aztán nem is lehetett semmi panaszom. Türhetően éltem a fogságban: -nemcsak a testi táplálékomról volt gondoskodva, hanem a szellemiről is. -Olvashattam minden könyvet, a mit csak megkivántam, csak a könyv czímét -kellett felirnom a porkolábnak, posta-fordultával már ott volt. Irhattam -is, a mit csak akartam. Többek között minden hónapban egy levelet a -barátnémhoz, természetesen németül fogalmazva, hogy a várparancsnok -megérthesse, a kinek a kezén az államfoglyok leveleinek keresztül kell -menni. - -Csak az nyugtalanított, hogy én a leveleimre soha sem kaptam választ. -Pedig minden hónap elsején megérkezett a havi pénzem. - -Mikor egy ízben a várparancsnok lejött a börtönömbe vizitálni, én -egyenes kérdést intéztem hozzá. - -– Szabad kérdeznem, hogy lehet az, hogy én nem kapok hazulról levelet? - -– Úgy lehet, hogy nem küldenek önnek levelet. - -– De hiszen minden hónapban megküldi valaki számomra a rendes havi -pénzt. Ahhoz csak kell valami kisérő levélnek mellékelve lenni. - -– Azok a levelek egyenesen én hozzám vannak intézve. - -– Nem volna szabad nekem azokba a levelekbe belepillantanom? - -– Majd ha kiszabadul ön innen, akkor megkapja a hozzám érkezett -leveleket, a mik önt érdeklik; lesz alkalma elolvasni. - -– De hát meg van tiltva a hozzám tartozóknak, hogy egyenesen nekem -irjanak levelet? - -– Nincs megtiltva. - -– Akkor miért nem írnak? - -– Arra nekik bizonyosan alapos okaik vannak. - -Több szót aztán nem vesztegetett rám. - -Én aztán elkeseredésemben irtam egy négyoldalas levelet az én otthoni -barátnőmnek, a miben kétségektől dúlt szivem állapotját ecsetelém, hogy -miért nem boldogít drága soraival, hogy legalább a kezevonását, a neve -aláirását megcsókolhatnám. Szeret-e még? Hogy éli világát? Remél-e még? - -Erre sem kaptam semmi választ. - -Leveleim tenora egyre keserűbb lett, a féltés is bántott; -szemrehányásokkal, gyanusításokkal halmoztam el minden újabb levelemben; -mind sikertelenül. - -Pedig a havi pénzem pontosan megérkezett. Tehát kell, hogy rám gondoljon -valaki. - -Egy napon aztán, a mint a várparancsnok ismét lejött hozzám vizitatióra, -mielőtt én állhattam volna elő a lamentátiómmal, ő szólított meg, nyers, -parancsoló szóval: «Államfogoly úr, ezennel megtiltom önnek, hogy több -levelet irjon az adressáthoz». - -Meghült bennem a vér. - -Miért nem szabad nekem ő hozzá több levelet irnom? - -Valami bajba keverte volna magát? - -– Többet nem mondhatok önnek; tartsa magát szigorúan a parancsolatomhoz. - -Ettől fogva ezt a várparancsnokot tartottam én a világ legkegyetlenebb -tömlöcztartójának. - -Nem is állhattam meg, hogy e miatti panaszomnak kifejezést ne adjak -előtte, természetesen államfogolyhoz illő mérséklet hangján; mire a -várparancsnok egész ridegen azt válaszolta, hogy «államfoglyoknak a -törvényes hitveseikkel levelezni meg van engedve; de szívbeli -viszonyokat szőni-fonni innen a börtönből, megfogható okoknál fogva -tilalmaztatik. Lám, az ön fogolytársának, Skrzbenzky urnak -megengedtetik, hogy minden hónapban küldeményt intézzen a feleségéhez -Krakkóba». - -Tudniillik, hogy egy szobatársam is volt, lengyel szabadsághős, a ki a -krakkói népharczok alkalmával szerzett magának érdemeket az ittülésre. -Ez még előttem került ide, s már egészen beleminősítette magát az adott -helyzetbe. Egész nap fütyült, danolt, s egy kis asztalkánál késsel, -vésűvel, ráspolylyal faragott mindenféle csinos csecsebecséket -puszpángból, ébenfából; idő folytán engem is megtanított rá: raboknak ez -vigasztaló időtöltés. Az én lengyelem aztán az általa faragott -karpereczeket, násfákat hazaküldötte a feleségének: az tudta azokat -értékesíteni a lengyel úrnőknél, s igy tartotta el a lengyel a börtönből -a családját; az ő vagyonára is rátette a karmait a sas. - -Ettől a börtöntárstól tanultam francziául és angolul is, jó kézikönyvek -segélyével. Én viszont a havi pénzemből juttattam neki. Csak azt nem -szerettem nála, hogy a várparancsnokot mentegette előttem. Ezek a -lengyelek a milyen féktelenek a szabadságban, olyan alkalmazkodók a -kényszerhelyzetben. Engem mindig csak vigasztalt és boszantott, hogy a -várparancsnok tilalma az én primadonnámhoz intézett leveleim ellenében -nagyon helyes okkal bír, a mit, ha én egyszer meg fogok tudni, magam is -helyeselni fogok. - -– Ha tudod, miért nem közlöd velem? - -– Egy lengyel soha el nem árulja a becsületére bízott titkot; még ha a -zsarnokának a titka is az. - -Így teltek el az évek. Én az alatt akadémiát végeztem. A nyelveken kívül -jogi kodexeket magoltam be; egész könyvtár szaporodott a zárkám -padkáján. Minden könyvet, a melyet megkivántam, azonnal meghozatott a -várparancsnok a számomra; némelyik fel sem volt még vágva. Ez nagy -bizalom! - -Egy szép napon aztán, szokatlan órában hallom a kulcsokat csörömpölni a -zárka-ajtóban; bejön a várparancsnok. Máskor az ilyen látogatásnál -mindig a fején volt a sipkája, most a kezében tartotta, s ezzel a -megszólítással tisztelt meg: «euer Hochwohlgeboren», a mi magyarul -annyit tesz, hogy «tekintetes úr». - -Egy nagy ostyapecsétes levelet tartott a kezében. - -– Örömhírt hozok önnek: mától fogva megszüntem az ön házizsarnoka lenni. -Ő felsége legkegyelmesebb elhatározásával önnek, több fogolytársaival -együtt, amnesztiát adni méltóztatott, hátralevő büntetése idejét -elengedve, s egyúttal a lefoglalt birtokát is visszaadva. - -Ez a hír bizony nagyon jól esett fiúi szivemnek. - -Azzal karom alá öltve a kezét, fölvezetett a börtönből a saját lakásába, -bemutatott az exczellencziás asszonyának, meginvitált reggelire, melynek -végeztével előkereste a szekrényéből az engemet érdeklő leveleket, s oda -tette elém. Gondosan be voltak skatulyázva kemény papirosba, s átkötve -spárgával. Biztatott, hogy bontsam fel a csomagot. Lehetett ott valami -ötven levél. De annak mind egyforma volt a borítéka: ugyan az a szürke -papiros, az az ostyapecsét, a mit a katonai kanczelláriában használnak, -a czímzet ugyanazzal a kézirással rákarmolva «ex offo» az itteni -várparancsnoksághoz. - -– Nem olvassa ön el némelyikét? biztatott a tábornok. - -– Hisz ez egész napra való munka. Majd ráérek a vasúton, unalmamból. - -– Hát jól van. Akkor pakoltassa ön össze a holmiját: a legközelebbi -vonat egy óra mulva indul. - -– Szabad lesz hazaérkeztemet táviratilag tudatnom az illetőkkel, hogy -kocsival várjanak az állomáson? - -– Szabad. - -Azzal beszólítá a várparancsnok az irnokát, s maga diktálta neki a -feladandó sürgönyt. - -«Dohányfalva. T. cz. csendőrparancsnoknak. Tudassa ön X. úr gazdasági -felügyelőjével, hogy urasága Olmüczből, legfelsőbb megkegyelmeztetés -folytán holnapután délben E. állomásra megérkezik, alkalmatossággal -várják. – Várparancsnok.» - -Én vakmerősködtem egy újabb kérelmet megkoczkáztatni. - -– Nem volna szabad ugyanezt a hírt – az én barátnémnak megtáviratozni? - -– Nem! szólt erre egész határozott ridegséggel a tábornok, s olyan -kézmozdulatot tett, a mi azt jelenti, hogy elmehetek. - -Én aztán kihátráltam az ajtón, lementem a zárkámba. Az egész börtöni -szerzeményemet ott hagytam a lengyel pajtásomnak, a kivel könyek között -ölelkeztünk össze. Utitáskámba belegyömöszöltem a gúnyáimat, felyül -pedig azokat a leveleket; s azzal elpályáztam a vasúthoz. - -Hogy micsoda érzés volt az, a mikor a czertifikátot felmutattam a vasúti -váróteremben a puhatoló rendőrbiztosnak, s hallottam ajkairól elhangzani -e megváltó szót: «passirt», mikor a vaskocsi elkezdett dübörögni -alattam, s a fütyülő mozdony gőzfelhője közül kivillant előttem a szabad -Istenvilágának zöld mezeje, erdeje, – azt majd csak a tokaji bor után -tudom elmondani. - -Egyes egyedül ültem a kupéban. Eszembe jutottak a levelek. S engemet -rávitt a kiváncsiság, hogy a mellettem elfutó mezők, s a vonatot lassú -tempóban kisérő hegyek helyett a betűkkel tele papirosokat vizsgáljam. -Kivettem a boritékjából a legelsőt. Számozva volt és rendbe rakva mind -az ötven, vagy hány. - -Ráismertem a primadonnám kéziratára: a betűk ugyanazok voltak, de annál -kevésbbé a levél irójára. Ez nem az én barátném, hanem az én haragosom. -A levél a várparancsnokhoz volt intézve, mint régi ismerőséhez. Annak -panaszolta el a baját, a mibe miattam keveredett, egész bizalmasan. Hogy -azzal a kötelezvénynyel, a mit rábíztam, milyen nagyon megjárta. Hajdani -princzipálisom, a kihez utasítottam, nemcsak nem tábláztatta be a -kötelezvényemet a jószágomra, sőt egyenesen kijelentette neki, hogy -azzal a firkával nem ér el semmit, mert azt az osztrák hatóság, a ki -most regnál, alaki hiba miatt érvénytelennek fogja tekinteni, külömben -is a csodák világának kellene beállni, ha a fiskus a perduellio miatt -elitéltek konfiskált földbirtoka után adósságokat kezdene el fizetni. -Hanem a helyett azt a tanácsot adta neki, hogy menjen el audiencziára az -osztrák főparancsnokhoz, s folyamodjék az én elkobzott birtokomnak -bérbeadásáért. A főparancsnok galánt ember: ilyen művésznőnek nem fog -semmit megtagadni. Rávitte a kényszerűség erre a lépésre, s azt siker -követte: megkapta a bérletet. De köszöni szépen az ilyen diadalt. Most -neki e miatt meg kell válni a szinpadtól, beülni egy dohos falusi -kastélyba, béresekkel, szolgálókkal huzakodni, teheneket fejetni, -tyúkokat ültetni, birkákat nyiratni, zsidókkal alkudni, számadókkal -ungorkodni, szántatni, vettetni, ha sár van, csizmában járni, -parasztszekérre ülni, s aztán minden garast megzsugorgatni, hogy a -bérlet összege kikerüljön, s még azonfölül nekem havi élelmezésre pénzt -küldeni. A pénz pedig most ritkaság. A magyar bankót beszedték, nem -adtak érte semmit. Ezt az ide mellékelt keserves harmincz forintot is -csak úgy tudta előteremteni, hogy az arany koronáját, a mit -jutalomjátéka alkalmával tisztelőitől kapott, eladta százhúsz forintért. - -(Biz azt nagyon olcsón adta el! jegyzém meg magamban: nekem, a ki -«tisztelői» egyetemes neve alatt rejtőzöm, háromszáz forintomba került.) - -Aztán tovább: micsoda unalom! nincs egy úri ember, a kivel szót lehetne -váltani, a legközelebbi kastély félnapi járó. A szobák teli vannak -egérrel, ő pedig irtózik a macskáktól. Olvasni való nincs a háznál, -esténkint pasziánszt kell játszani. A kályhák füstölnek. Légvonat van. Ő -már is tele van rheumával, katarrhussal, s ki nem jön a migrainekből. - -És így tovább. - -Át kellett látnom, hogy kettőnk közül nekem volt jobb dolgom – ott a -becsukott zárkában. Ott csakugyan nincs légvonat. - -Visszatettem a levelet a boritékjába, s aztán a többi társai közé -kötöttem megint a hivatalos spárgával. A többi negyvenkilenczre nem -voltam már kiváncsi. A megkezdett panaszok bizonyosan fokozódnak -azokban, mert a falusi élet nyomorúságai nem szoktak gyönyörűségekké -átváltozni. - -Csak a régi princzipálisomnak tettem magamban szemrehányást, hogy nem -tudta már fiskális létére a kötelezvényemben azt az alaki hibát utólag -helyreigazíttatni, s a kötelezett összeget a primadonnának kifizettetni, -a ki azután minden fáradság nélkül gondoskodhatott volna az -ellátásomról. - -Ellenben teljesen rehabilitálva találtam a várparancsnoknak azt a -szigorúságát, a melynél fogva ezeket a leveleket magánál visszatartotta -s nekem át nem adta. Hisz én az ilyen levél olvasása után okvetlenül -arra fakadtam volna, hogy nem fogadok el ilyen keservesen felpanaszolt -segítséget: élek ezentúl rabkenyéren. - -Hát a levélcsomagot visszadugtam a táskám fenekére, s aztán nagyobb -élvezetnek tartottam a vonat mellett elszaladó fenyőfákat, égerfákat -nézegetni, varjúfészkeikkel. - -Ha egy varjúasszonyságnak a varjúhímét elfogja a csapóvas, az se -tartozik a párjának ételt hordani a helyébe, minek csábult el a -csalétekre? Nekem pedig hordtak! – Bizonyosan Illés próféta hollója is -nőstény holló lehetett. - -No de hát mind ezt a keserűséget eltörlik a viszontlátás örömei. - -Igyekeztem azokat képzeletemben alakba önteni. - -Vajjon fog-e ő maga rám várni? - -Egyenesen az ő czímére ugyan nem engedték meg (megfoghatatlan -szigorúságból) a táviratozást; de ha a csendőrparancsnok tudatta az -ispánommal, hogy kiszabadultam, jövök haza, lehetetlen, hogy az rögtön -ne szaladt volna az úrnőjéhez ezzel az örömhírrel, a miben nyomatékos -volt ez a szó «urasága». Hiszen ha én a gazdatisztnek urasága vagyok, -akkor már a birtoknak is ura vagyok. És akkor ő is a bérlőnőből úrnővé -emelkedett. Mert már most minden akadály daczára nőmmé fogom tenni. A -leveleket – no azokat elégetem. Vajjon vett-e magának új hintót? - -Végre megérkezett a vonat E. állomásra. Itt kellett kiszállnom. - -A lépcsőről leugorva, egyenesen a helybeli rendőrparancsnok hatáskörébe -kerültem. Kevés szavú, katonás magatartású férfiú volt. Milyen is -lehetett volna más? - -A mint megneveztem magamat előtte, nem is engedte, hogy certifikátomat -előhuzgáljam: röviden tudatá velem, hogy az olmüczi várparancsnokság -táviratát megkapta annak az értelmében intézkedett: a kocsi, mely -Dohányfalvára fog szállítani, itt vár reám. - -Én törtem magamat az úti közönségen keresztül az «Ausgang» felé. - -A «Station»-ból kilépve, hirtelen széttekintek. Hol van itt egy új -hintó? Biz az sehol sem volt. De a régimódi utazó hintómat sem láttam se -közel, se távol. - -A helyett a velem lépést tartó csendőrparancsnok oda mutatott a -szarvasbőr keztyűs kezével egy fakó csézára, melynek a rúdja mellé egy -magányos szürke ló volt fogva, erősen pettyegetve a tisztes öregkor -rozsdás szeplőivel, a bakon pedig ott gunnyasztott a jámbor Iczig, az én -régi regále-bérlőm, magyarul: korcsmáros. - -– Hát ez fog engem hazaszállítani? - -– Én is ezzel jöttem ide. - -– E szerint vissza is együtt fogunk utazni? - -– Természetesen. - -– No hát természetes! Egy lovas bricskán, zsidó kocsissal, -zsandárőrmesterrel az oldalamon. Ez hozzátartozik a hazatérő államfogoly -parádéjához. - -Azért még sem állhattam meg, hogy félpanaszképen oda ne szóljak a jámbor -Iczignek, ki szépen kalapot emelt előttem: - -– Adjon Isten jó napot, szomszéd. Hát maga jött ki értem? Nem esett -tudomására a nagyságos asszonynak a hazajövetelem? - -Az öreg korcsmárosnak csak leesett az álla bámultában. - -– A nagyságos asszonynak? A híres primadonnának? Hát a tekintetes úr nem -tudja? Hol van az már? A más világon. Hisz az első esztendőben, hogy ide -költözött, meghalt a nagy kholerában. - -Majd hanyatt estem erre a fejbeütésre. - -Az én kedves barátném meghalt! Régen meghalt! - -Ezért tiltotta hát meg én nekem az én zsarnokom, a kegyetlen -várparancsnok, hogy leveleket küldözzek hozzá, szemrehányásokkal, -szerelemféltéssel teljes leveleket – egy halotthoz. - -De hát akkor ki küldte nekem azt a többi levelet a mellékelt -segélypénzzel együtt? Ki volt hát a nőstény holló? - -– Ki küldte nekem a fogságba a havi pénzt? Erre az utóbbi kérdésre ugyan -rögtön megtalálhattam volna a választ ugyanazokban a levelekben, a -melyeket magammal hoztam, s melyek közül csak az elsőt olvastam el; de a -hordár már elvitte az utitáskámat az Iczig szekerére, s itt a -pályaudvaron csak nem állhattam neki a levélolvasásnak, a mit -megtehettem volna unos-untig a vasuton. - -– Jájh; sopánkodott az én kocsmárosom. Csakhogy haza hozta a tekintetes -urat az Úr Isten, hogy megszabadít bennünket azoktól a nagyságos -uraktól! - -– Nagyságos uraktól? - -– Hát igen is. Ebben a mostani világban minálunk csak a tisztességes -embereket hívják tekintetes uraknak, a többi mind nagyságos úr. - -– De hát kik azok a nagyságos urak? - -– Hát semmit sem tud a tekintetes úr? Hát nem irták meg levélben? - -Nem árulhattam el, hogy megirták azt hihetőleg; de én durczából nem -olvastam el a későbbi leveleket. - -– Oh, oh, oh! Szegény megboldogult tekintetes asszony! De nagy hibát -követett el azzal, hogy meghalt! De még nagyobb hibába esett azzal, hogy -olyan hirtelen halt meg; nem telt bele huszonnégy óra, mire a doktort -kihozták a városból, már vége volt. De legnagyobb hiba volt, hogy nem -hagyott semmi rendeletet, se irásban, se szóval. Hát aztán az történt, -hogy a temetésre előjött valahonnan mind a két nagyságos úr: a -tekintetes asszonynak az ura, meg a fia. Jeles két uraság! Hiszen -tetszik őket ismerni. No, énnekem teljes világi életemben sok nevezetes -lumpot, korhelyt, duhajt, volt szerencsém megtapasztalni: de… nem szólok -többet… Üljünk fel tekintetes uram a szekérre, majd az úton elmondom a -többit. - -Én odaültem a korcsmáros mellé a kocsis ülésbe. Az Iczig hajtotta a -lovat: ez úgy volt szoktatva, hogy minden lépésnél kellett egyet rántani -a száján a gyeplűvel: különben megállt. A kocsmáros rágyújtott a pipára -a kénes gyufával, szomorúan dörmögve: «trafik»; nekem is szolgált tűzzel -a nem szelelő szivarhoz, a miből többet elrágtam, mint elszívtam. «Hol -vannak a régi jó idők?» - -– Hát a két nagyságos úr, a mint beült az örökségbe, mindjárt felkutatta -a fiókokat. Találtak-e készpénzt, mennyit, azt nem tudja senki, mert -másnap már felmentek Pestre; de egy hét múlva megint visszajöttek; s -másnap már a megboldogultnak a hires nevezetes szinpadi kosztümjeit -hozták oda hozzám, hogy adjak rájuk zálogot. «Isten a világ fölött!» nem -vagyok én zálogos, uzsorás. Mit csináljak én a görög palástokkal? Vigyék -az urak Pestre! Az ærarium náluk hagyta a bérletet. Ők aztán kiadták -parczellákban zsidónak, parasztnak subárendába. Igásbarmot, lovat, -hintót szekeret mind eladtak potom áron; még azokat a pompás svájczi -teheneket is mind elpocsékolták. Akkor aztán gazdatisztre, béresre, -kocsisra sem volt szükségük, azt is mind szélnek eresztették. Az ærarium -azzal biztosította a maga követelését, hogy az albérlőknél szekvesztrum -alá vetette a fizetséget. Mit tehettek a nagyságos urak? Élni csak kell. -Rabolni pedig nem szabad, mert itt a zsandár; de meg nincs is kitől. Hát -azt tették, hogy eladogatták a kastélyból a butorokat. Azokat a szép -almáriomokat, a préselt bőrkanapékat, a drága könyvtárt, a zongorát. -Mikor annak mind vége volt, került a sor a konyhaedényekre, utoljára -eladták az ágyneműt, a nyoszolyát maguk alól; most úgy alusznak, mikor -reggel hazakerülnek valahonnan, hogy két székre végig fektetnek egy -salugáder szárnyat, az a nyoszolya, azon végig nyújtoznak; egy pléd a -takarójuk éjjel, nappal a köpenyegük. Vagy mit mondok? Nappal a ruhájuk, -éjjel a köpönyegük, mert ezek nappal alusznak, éjjel kóriczálnak. - -A két hallgató hangos nevetésre fakadt. - -– Egy salugáderen alusznak! kiáltá a néptanító. - -– Eszembe jut erről a pozsonyi diáknóta, mondá a bérlőpajtás: «Da -schliefen alle neunundneunzig Schneider auf einem Kartenblatt».[18] - -– Igy aztán világos lett előttem, hogy miért kell nekem hintó helyett a -korcsmáros egylovas czézáján a bevonulásomat tartanom. - -– Haj! haj! haj! sohajtozott a jó Iczig. Nekem is adósok ezek a -nagyságos uraságok erős summa pénzekkel. Mindent kontóra vitetnek. Egyre -azzal biztatnak, hogy majd uzsorával fizetik ők azt vissza, csak azt a -nagy pörüket megnyerjék, a mit az ærarium ellen folytatnak. - -Megütött ez a szó. - -– Pört a kincstár ellen? Mi lehet az? - -– Az ám. Nagy pört. Sok ezer forintig. Az ifjú nagyságos úr sokszor -bejön hozzám egy pohár gugyira, a mit föl se irok az ajtóra s olyan -bizodalmasan elbeszélget velem. Tetszik tudni: az öreg nagyságos úr, az -apja, igen derék, becsületes ember, hanem a fia, az még nagyobb -hunczfut, mint az apja. Azt mondta, hogy irásuk van; mutatta is nekem az -irást. Nem tudom, nem értem, mert én csak zsidó irást ismerek. -Elbeszélte, hogy voltak ők már a gubernátornál is Budán, a -minisztereknél Bécsben, még a császárnál is: úgy félnek már tőlük, hogy -mindenütt kidobják az ajtón. De ők azért nem tágítanak. Lesz még szőlő, -lágy kenyér. Járnak ők még négylovas hintón. Isten adja; de én nem -kívánom. Tegnapelőtt, mikor a telegráfos meghozta a depest a -zsandárkomiszér úrnak, az meg odajött hozzám, elmondta, hogy mi hírt -kapott: a tekintetes úr hazajön; megparancsolta, hogy jőjjek ki fuvarba -a vasúthoz; több cséza nincs a faluban, csak az enyém. Hát én is tüstént -ellátogattam a kastélyba. A nagyságos urak akkor csinálták a toalettet. -Mondom nekik a nagy örvendetes újságot, hogy a tekintetes úr kiszabadult -a tömlöczből, ő felsége elengedte a büntetést, a jószágát is visszaadta, -itt lesz ma vagy holnap. Azt gondoltam, hogy erre a szóra majd egyszerre -elindul az orra vére mind a kettőnek, hogy már most mehetnek innen, a -merre látnak. Nem a! Hanem inkább azt kiáltották, hogy «juhhé! Ez -kellett nekünk!» s összefogóztak, az apa meg a fia, úgy tánczolták a -kállai kettőst; majd megbolondultak örömükben. Én nem tudom, minek -örültek olyan nagyon? - -Magam sem tudtam elképzelni. - -Ez alatt rendben megérkeztünk az én ősi kastélyom elé. - -Kértem Icziget, hogy az útitáskámat vegye le a saraglyából. - -– Hagyjuk azt ott, tekintetes uram! Nem fog maga ebben a kastélyban -megmaradni. Van én nekem egy szép tiszta szobám; jobb lesz magának oda -bekvártélyozni magát. Nem háborgatja senki. Nagyon csendes most az -ivószoba. - -Elfogadhatónak tartottam az ajánlatot. - -Azonban mégis csak kiváncsi voltam rá, hogy mi lett az én ősi házamból, -a mióta elhagytam: bementem a nyított kapun. - -Üres volt az egész udvar, felverte a laboda, az ebkapor. Nem kellett -félnem, hogy a kutya megugat. - -A folyosóról benyítottam a hajdani étkezőszobába. Egészen üres volt: de -azért nem mondhatnám, hogy egy élő lényt sem találtam ott, mert egy -egész raja az egereknek futott szét a betoppanásomra, eltünve a padlóba -ásott lyukakon, s a szomszéd szobák keresztül rágott ajtajain át. Az -első gondolatom az a mély sajnálkozás volt, hogy vajjon miből élnek ezek -a szegény egerek ebben a házban? Pedig hogy nagyon otthon érezhetik -magukat, azt bizonyíták az ablakok, a melyeknek a szegleteiben -három-négy egérlyuk volt egymás fölé vájva: egész kontignáczióra. - -A többi szobákon is végig nyitogathattam, a nélkül, hogy e barátságos új -települőkön kívül valakit megzavartam volna. Végre akadtam egy ajtóra, a -melyen az egérrágta nyilás kukoriczacsutkával volt bedugaszolva. Ahá! -Itt lesznek ők! Ez itt a konyha. Bizonyosan azért választották ezt -hálószobául, mert ez márványnyal van kirakva, a miben az egér nem tud -elhelyezkedni. Benyítottam. - -A takaréktűzhely természetesen hiányzott belőle. A kandalló fülkéjében -hevert a spirituszos gyorsfőző, egy törött tükördarab, meg egy -hajfodorító vas; nélkülözhetetlen kellékei egy garçon-lakásnak. - -A középen pedig egymás mellé szorítva volt a négy nádszék, s azokra -fektetve a két redőnytábla: ezen az ascetai nyoszolyán feküdt családi -egyetértésben a tékozló apa a fiával. Irigylésre méltó álmuk volt. Egy -gyapjas nagy kendővel takarva mind a kettő. - -Előbb hangos szóval, majd gyöngéd ránczigálással igyekeztem őket -fölkelteni; de nem jutottam kivánt sikerhez. Az egyik azt mondta a -költögetésemre, hogy «czupász», a másik meg rám mordult: «eredj, disznó, -nem iszom többet». - -No, ezekkel hát alaposan megismerkedtem. - -Azzal visszamentem az én Iczigemhez, a ki a kocsin várt reám. - -– Minden jól van, mondám neki. - -– Alusznak még? találgatá az öreg. - -– Béke velük. - -Azzal kikocsikáztunk az Iczig lakásához. - -Megérkezésünkre a felesége, meg a leánya jöttek elénk a boltajtóból. Az -asszonynak viseltes aranycsipkés főkötő volt a fején, a leány elég -csinos alak volt. Bevezettek az extraszobába. Felajánlottak minden -kitelhető földi jókat, a mi tőlük kitelik: mit kivánok? Grogot? -Bischofot? Barbarászt? Puncsot? Vagy khinai theát? Én mind valamennyit -megköszöntem. Nem kivánok egyebet, mint egyedül hagyatást s abszolut -pihenést. Ez teljes mértékben ki lett szolgáltatva. Hat óra hosszant -senki sem nyitotta rám az ajtót. - -Hejh, fiuk! Ti nem tudjátok elképzelni, micsoda érzés az, mikor az ember -négy esztendei fogság után azzal a gondolattal dűl hátra a székébe: ma -nincs a szobám ajtaja bezárva. - -Legelső dolgom volt az útitáskámból elővenni azt a félredobott -levélcsomagot. Ki volt hát amaz ismeretlen őrangyalom, a ki a -kebelbarátném halála után az én nyomorult létezésemről gondoskodott? - -Nagy meglepetés várt rám: mindjárt a legelső levél, mely az elhalt -barátném panaszos levele után jött, felvilágosított a talányról. Azt a -levelet és az utána következőket az én egykori princzipálisomnak a -leánya irta: a családi nevének a kezdőbetűje után jött a keresztneve, -Mariska. - -Visszaemlékeztem rá, 1848-ban nyúlánk növendékleány volt, akkor került -haza a növeldéből. Szép, nagy kék szemeit olyan jól tudta rejtegetni -selymes szempillái alá. Arra is emlékezem már, hogy mikor a márcziusi -napokban divatba jött a kokárdaviselés, (minden férfinak a melle fel -volt diszítve ezzel a népszerű érdemrenddel), a kis Mariska hímezett a -számomra arany, ezüst és selyemfonálból egy országczímerével diszített -ilyen kokárdát s én azt az egész szabadságharcz alatt a mellemen -viseltem, még azután is megtartottam, a tárczámba elrejtettem: azt nem -vették el tőlem. - -Hát a kis Mariska küldözte nekem négy éven keresztül a börtönben -ellátásomra való pénzt, havonként harmincz forintot. A küldeményhez -kisérő levelet is írt, a várkormányzóhoz intézve, s abban leányos -szemérmetességgel könyörgött, hogy bánjanak velem jól: ne tudassák velem -egy szóval sem, hogy a pénzt ki küldi? - -Most aztán már azt is megértettem, hogy mért volt a várkormányzó -irányomban olyan visszautasító. Derék, lovagias ember volt. Nem árulta -el előttem egy leánynak a titkát, a mit az a becsületére bizott. - -Ezt hát egészen megértettem. De kevésbbé tudtam világosságot teremteni -egy másik kérdésben. Minden levelének az utóirata ez volt: «atyámnak ne -tessék írni: ő e pénzküldeményekről nem tud semmit!» - -Ez nyugtalanított. Tudtam, hogy a volt princzipálisom nem vagyonos. -Földbirtoka nagyon kevés. Háztartását csupán az ügyvédi gyakorlata -fedezi. Honnan vette hát ezt a pénzt a lánya? Pénzt, a miről az apa nem -tud semmit! Egy szép leány, a ki 16, 17, 18, 19 esztendős korát éli. - -Nagyon megzavart ez a kétség! Micsoda áron jutottam én a börtönömben a -mindennapi ételemhez? - -Nem tudtam az asztal mellett maradni. Felugrottam s elkezdtem alá s fel -járkálni a szobában nagy dobogással. Mig egyszer aztán a déli -harangszóra benyította az ajtót a jámbor korcsmáros s meginvitált az -ebédre. - -Egyedül a számomra volt terítve. A jó paprikás gulyáshús ott párolgott -már az asztalon. - -Én azonban demokrata elveim által diktált kötelességemnek tartottam azt -az indítványt tenni, hogy a házigazdám családjával együtt legyen társam -az asztalnál. - -A korcsmáros nagyon megköszönte e kitüntetést, de a feleségének, meg a -leányának dolga van odakünn a konyhában; ő maga azonban megteszi azt, -hogy leül az asztal tulsó végére; de az étkezésben részt nem vesz, a -minek az okát könnyű volt kitalálnom. - -Pedig mondhatom, hogy pompás gulyáshús volt, a minőt már négy év óta nem -élveztem. Nem tudják ezt másutt úgy csinálni. Hányszor vágyakoztam utána -az idegen földön! Ha egyszer egy tál gulyáshússal összetalálkoznám, a -tál fenekéig fogyasztanám, még «móres»-nek valót sem hagynék belőle. S -most itt előttem van, s én csak nézek a tányéromba, szívom az illatát a -fölséges eledelnek s alig tudok belekóstolni. - -– Nincs ápítusa a tekintetes úrnak? kérdezé a gazdám. - -– Bizony nincs. - -– Tudom ám én, hogy miért nincs. Azok a levelek rontották el az -etyepetyéjét, a melyeket sorba elolvasott. Most azon töri a fejét, hogy -honnan kerítette azt a minden hónapi pénzt a szép Mariska kisasszony, a -miről a papa nem tudott semmit. - -– Kitalálta, szomszéd; hát maga mit tud róla? - -– Én sokat tudok, mindent tudok. Hát lássa, tekintetes úr, a múlt -esztendőkben volt egy furcsa módi a magyar úri kisasszonyok, úrasszonyok -között. A kinek volt egy férje, vagy bátyja, vagy más egyebe börtönre -itélve, hát az azt követte, hogy csinált egy szép stikkolást, -kanapévánkost, vagy mit, szépen selyemmel, zseniliával kiczifrázva, -aztán azt kilutrizta az ismerősök között. Az én feleségem volt a -házalónő, a ki ezeket a himzéseket elhordta házról-házra; mindenütt -megtettek egy számot egy forintjával. Mikor meg volt rakva mind a -kilenczven szám, akkor a budai lutrin kihúzták a számokat, a kié az első -szám volt, az nyerte a vánkost. A kilenczven forint a mi összegyült, jó -volt három hónapra a rab uraságnak. Akkor aztán stikkolt a kisasszony -megint másik vánkost, vagy szőnyeget, a zsidó asszony megint elhordta -házról-házra, megint lett pénz. Így ment az rendiben. - -De ez meg már épen elvette a kedvemet az étkezéstől. A torkom -elszorította a keserűség, elkezdtem sírni, mint egy gyermek. Hogy engem -hosszú éveken keresztül egy gyönge leány tartott el a keze munkájával, -börtönéletemben. - -– Módi volt ez, tekintetes uram, ebben az időben a mi dámáinknál. - -Módi volt! Milyen módi? - -El nem hiszi ezt a dolgot nekem senki a mai asszonyi állatokból és férfi -állatokból keveredett társaságban, hogy voltak valaha ilyen tündérei a -magyar világnak! Hogy volt valaha ilyennek divatja! - -– No, most hát megtudta a tekintetes úr, a min aggóskodott; már most hát -egyék abból a gulyáshúsból. - -– Dehogy eszem, szomszéd! Most múlt már el csak igazán az étvágyam. -Fogjon be rögtön, be akarok menni a városba. - -Iczig gazda belém nézett. - -(Van egy diák szó: «sagacitas», a szótárban ez magyarul így adatik -vissza: «szellemi érzékek élessége», én hát csak maradok a díák szónál.) - -Ez a sagacitas a kiváló tulajdona a sémi fajnak; arabnak, zsidónak -egyaránt. - -Kitalálja, hogy más ember mit gondol? - -Iczig gazda az asztalra könyökölt s nem mutatott semmi készséget az -utasításom figyelembe vételére. - -– A tekintetes úr a hajdani princzipálisához akar bemenni? - -– Igen, szomszéd uram. - -– A tekintetes úr gavallér ember. Fáin ember! Porczellán ember. Gondolja -magában: ez a Mariska kisasszony egy «Prachtexemplar». Ennek én tartozom -valamivel. Nagyon sokkal, hogy azt a kamatok kamatjaival együtt le nem -fizethetem másképen, mintha a kezemet fölajánlom neki. Most már megint -földesúr vagyok. Birtokom van. Partie vagyok. Háládatos akarok lenni. -Úgy-e igaz? - -Kellemetlen ember ez az Iczig! A vesémbe lát! - -– No, hát én arra kérem a tekintetes urat legeslegalázatosabban, hogy -kegyeskedjék megvárni, a míg az a két nagyságos úr odaát a kastélyban -fölébred, toalettet csinál és Staatvisitet tesz a tekintetes úrnál. Az -nem fog változtatni az elhatározásán, a csézám itt fog állni az ajtó -előtt befogva. A tekintetes úr be fog menni Pestre, a régi -princzipálisához: csak hogy egészen más okoknál fogva. Elébb hát tessék -hozzá látni a gulyáshúshoz. Még jön lúdpecsenye öntött salátával és -túrós galuska. Tudom, hogy Olmützben nem igen traktálják ilyennel a rab -uraságokat. - -Én elismertem, hogy a gazdámnak jól indokolt az az indítványa, s aztán – -egy kiéhezett rab tehetségével hozzá láttam a jó magyaros ebéd -elfogyasztásához. Az alatt is az én házi gazdám mindenféle népies -közmondásokkal iparkodott a gondolataimnak irányt adni, a milyenek: «a -csalánba nem üt a ménkü», – «rosz pénz nem vész el», – «magától meghalt -verebet még senki sem látott»; – aztán meg «a gonosz mindig párjával -érkezik». - -S hogy ne soká törjem rajta a fejemet, csakugyan megérkeztek: «ők -ketten». Nagy robajjal törtek be a korcsmaajtón. Az apa és fiú. Nehéz -volt első tekintetre kitalálni, hogy melyik az öreg, melyik az ifjú? Az -öregnek a haja fekete volt (a melanogéntől) és csigákba bodorítva, az -arcza borpiros, a fiatalnak a tarkója meg már kopasz volt s az arcza -sápadt, kiélt, ránczos; csak a nagy kidülledt szemek vallottak -mindkettőnél a családi leszármazásra. Először láttam őket életemben. Már -így elevenen. Alvó helyzetükben az arczuk nem volt látható. Mégis -megtudtam, hogy kicsodák. Annál fogva nem is mutatták be magukat. - -Hanem az apa (az a festett hajú), oda rohant hozzám, átölelt, -megcsókolt, (hogy mi jogon? nem tudom), aztán elkezdett sírni, egyre -emlegetve: «Szegény jó Taszszink!» (Ez volt a megboldogult neve.) -Elismerte, hogy közös a veszteségünk. A fia azonban nem jött kezet -csókolni, (azt vártam), hanem fanyalgó pofával odahúzott egy széket az -asztalhoz s arra leereszkedett. - -A korcsmáros tudta már, hogy ez mit jelent. Hozott még két tányért, -hozzá étkező szereket, poharakat, két palaczk bort s azokat oda tette az -asztalra. Ezek természetesen az én vendégeim. - -Az apa nem is kináltatta magát, kiszedett a gulyáshúsból s hozzálátott -nagy mohósággal, tele szájjal is egyre sápitozva: «Szegény jó Taszszink! -ha ő élne!» - -A fiú ellenben szemrehányó fitymálással fordult a korcsmároshoz: «Már -megint gulyáshús!» - -Mire a jámbor Iczig mosolygó alázatossággal hozta elő a mentségét. - -– Az osztrigák még nem érkeztek meg. - -– Hiszen most van a szalonkák szezonja! - -– Tyhű, nagyságos úrfi! A szalonkát meg kellene lőni. Ki merne most -lövöldözni? Mindjárt megfognák a zsandár urak. Mért nem tetszik -puskaengedélyt kérni a magas kormánytól? - -– Köpök a kormányra! – fakadt ki a nemes ifjú s aztán csak majszolta -foghegyen a gulyáshúst. - -– No no, fiacskám! – csitítá a magzatját a papa. – Ne ilyen fenhangon a -kormányról. - -– Hát mi közöm nekem többé a kormányhoz? – pattogott a fiacska. – Nem -elutasított-e bennünket a jogos követelésünkkel? Itt van. Tessék nézni. - -Azzal kihúzott a belső zsebéből egy paksamétát, melynek a hány levele, -annyiféle színű papirosra volt írva; valamennyin kétfejű sasos bélyeg. -Kitárta előttem. - -Ekkor vettem csak észre, hogy hová jutottam. Ezeknek a peres leveleknek -a «dócéja» az én kötelezvényem volt, melyet elfogatásom előtt a -barátnémnak (annak a mi Taszszinknak) adtam: egy szinleges adóslevél, -hogy az elkobzandó birtokaimból ennek az erejével harminczezer forintot -megmentsen a számomra. A várkormányzóhoz intézett első levélből, melyet -még a barátném írt, értesültem róla, hogy az osztrák kormány ezt az én -iratomat érvénytelennek nyilvánította alaki hiba miatt. – Én ugyan két -tanúval is aláirattam a szerződésemet, az egyik volt az inasom, a másik -a kocsisom, de azok, a mint én foglyul letartóztattam, s a barátnémat -hazahozták, úgy elszöktek a szekeremmel meg a lovaimmal, hogy azt se -mondták, merre mennek. Az osztrák törvény pedig megköveteli, hogy a -hitelesítő tanúknak a lakhelye is ki legyen téve, hogy előidézhetők -legyenek. S a németnek igaza van. - -– Itt van! Nézze ön! – zokogott az apa, kezével a kitárt iratra -ütögetve. – Így fosztottak meg bennünket a mi jogos örökségünktől! A mi -szegény jó Taszszink keserves keresményétől! A mit ő a gázsijából -megtakarított, a mit vendégszerepléseivel összeénekelt, a mit -nélkülözésekkel, kölcsönzésekkel felszaporított. Ha ezt a megboldogult -tudná! - -– Ne érzékenyülj el, papa, – csitítá őt a fiacska, – idegenek előtt! - -Ez az «idegenek» lett volna az Iczig. De ez meg, érezve a rántás -illatot, sebtén kiszelelt az ivószobából, sejtve, hogy itt őtet, mint -tanút akarják felhasználni. - -– Légy nyugodt, papa, – mondá az ifjú, a villával piszkálva a fogait. – -Mondtam én neked mindig, hogy van Nemezis a földön. Nem tart örökké a -rossz világ. «Még jőnni kell, még jönni fog», azt mondja a költő. A -miért minden nap egyesíténk az imáinkat, az végre beteljesült. A mi -szeretett barátunk kiszabadult sulyos börtönéből s birtokaiba -visszahelyeztetett. Most már semmi dolgunk többé a kormánynyal. A -kormány kétségbe vonhatta e kötelezvény hitelességét; de ő maga, a ki -ezt írta, nem fogja a saját írását megtagadni. - -Most már láttam, hogy micsoda kelepczébe kerültem. A saját tőrömben -vagyok megfogva. Isten büntetése az rajtam, a miért koholt kötelezvényt -adtam ki magamról, soha át nem vett összegről, az osztrák hatalmasok -kényszerítésére. Azok nem ismerték el az írásomat érvényesnek; de hogy -tagadjam el én saját magam az aláírásom hitelességét? Hogy mondjam én -azt ki – biró előtt, – hogy a mit aláírtam, az nem igaz: én soha pénzt -nem kaptam a művésznő barátnémtól? Száz ember közül kilenczvenkilencz -azt tenné az ilyen esetben: akár esküt tehet le rá; de én vagyok az a -századik, a ki ezt nem teheti. Én nem mondhatom azt, hogy hazudtam, -hamisságot írtam. Nincs a világon akkora kincs, a mennyiért ezt -megtehessem. - -Apa és fiú azzal az éhes vicsorgással néztek rám, a melylyel két -ólálkodó farkas néz az áldozatul szánt bikára. - -– Jól van uraim, – mondám nekik fölkelve az asztaltól. – Ez törvényes -ügy, a mi elintézésre vár. Semmi szavam sincs önökhöz többet. - -Arra ők is felugrottak az asztal mellől s kétfelől a két karomba -csimpajkoztak, fenhangon kiabálva: «Elébb ismerje ön el az aláirásának -hitelességét, tanuk előtt! tanuk előtt! Héj, Iczig! korcsmáros!» - -A kiabálásra bejött a korcsmáros. - -– Híjon ide még egy tanut! – rikoltozá a fiú. – Ez az úr nyilatkozni fog -az aláirása hitelessége felől. - -Az Iczig sunyi mosolygással felelt. - -– Mindjárt behívom a másik tanut. Itt van a konyhában. A Rokomozer. - -De erre a névre az én két emberem egyszerre elugrott mellőlem s mintha -ostorhegyre vették volna, úgy szaladt ki a szobából. - -Én el nem tudtam gondolni, mi lelte őket. - -A korcsmáros felvilágosított róla. - -– A mióta oda tetszett lenni, új rend jött a világba. Behozták az -«adósok börtönét». A Rokomozer egy olyan hitelező, a ki a zsebében -hordja a két jeles uraság ellen szóló itéletet. Az adóst azonban csak a -lakásán kivűl szabad elfogdosni. Ezek az urak úgy szoktak étkezni a -korcsmában, hogy a míg az egyik falatozik, addig a másik lesi az -ajtóban, hogy nem jön-e a Rokomozer a zsandárral s ha a ménkűfogót (így -hivták az osztrák zsandár sisakját a hegyes végeért) meglátja csillogni, -akkor utczu, szaladj! futnak haza, bezárják magukat a szobába. - -– Most már hát igazán be kell mennem a városba. - -– De egészen másféle oknál fogva, mint az elébb tetszett gondolni. - -Azt is eltalálta. - -Pestre érkezve (még akkor csak Pest volt), egyenesen a volt -princzipálisomhoz siettem. Este volt; otthon találtam. Nagy volt az -öröme, hogy újra láthatott, dicsérte a kinézésemet: mennyire -megemberesedtem négy év alatt. Arról is értesülve volt, hogy ezt a -magasabb akadémiai kurzust nem töltöttem el hiába, sokat tanultam, -különösen olyan tudományokat, a melyeknek most gyakorlati hasznát -vehetni: idegen jogot. - -Mondám neki, hogy erre bizony nagy szükségem is lesz: ügyvédi -gyakorlattal kell keresnem a kenyeremet; mert a visszaadott birtokomból -semmi jövedelemre nem számithatok: a benne maradt bérlők nem fognak -fizetni, sőt azoknak van ellenemben még nagy követelésük. - -Főnököm azt mondta, hogy ismeri jól az egész ügyet. Engemet is ismer: -hogy magamon nem segíthetek. Hanem bízzam ő reá az ügyemet, majd -eligazítja ő azt perpatvar nélkül. Azután ott marasztott vacsorára. - -Hárman ültünk az asztalnál: az apa, a leánya, meg én. A leány nagyon -megszépült, a mióta utoljára láttam. - -Megállhattam, hogy az indulataimat eltitkoljam előtte. Nem példálóztam -előtte a levelekre: még azt sem kérdeztem meg tőle, hogy kinek a számára -készül az a himzés ott a rámán? Mert ha az első szót kiejtem, akkor az -utolsó szót is utána kell mondanom, hogy én őt bámulom, becsülöm, -szeretem, s aztán a kezét megkérem. - -Azt pedig most a becsület tiltotta. Hajótörött vagyok, a kit koldúsul -dobott ki a partra a hullám. Elébb embert kell csinálnom magamból, -mielőtt férjnek ajánlanám fel magamat. Most még senki és semmi sem -vagyok. - -Még azt is megállhattam, hogy azt a karpereczet át ne adjam neki, melyet -a börtönben én magam faragtam elefántcsontból; az ugyan nem az ő számára -készült: de a kinek szántam, a kinek átadni akartam, az régen halott már -s annak a helyét régen ő tartja elfoglalva: régen a valóságban, ma óta -és örökké ezentúl az én szívemben. - -Az én történetem aztán egészen rendes polgári lefolyásnak indul. -Szerelmes voltam egy esztendeig; de nem írtam verseket, hanem ügyvédi -okmányokat. Aztán felhasználtam az akkoriban megalakult magyar -földhitelintézetet (áldja meg az Isten a megalapítóit), könnyen -törleszthető kölcsönt vettem fel a birtokomra, abból azt fölszereltem -újra; a bérlete az én megkegyelmeztetésemmel megszünt. A főnököm -kiegyezett a hienáimmal, az álkötelezvényemet beváltva csinos kis -összeggel, a mit azok a mint megkaptak, rögtön eltüntek erről a -fél-földtekéről: azóta nem hallottam róluk semmit. Egy év mulva aztán -már mint nőmet vihettem haza az én falusi lakomba a választottamat, a -főnököm leányát, a ki engem, szegény eltemetett rabot hosszú időkön át -tartott a keze munkájával – s senki sem tudott róla, csak a zsidó -korcsmáros meg a felesége s azóta éltünk boldogan, mint Philemon és -Baucis. - -Ez alatt a lakoma az utolsó fogáshoz ért. - -A másik két czimbora kevés szóval elmondá a maga élettörténetét. - -A bérlő szólt elébb: - -– A mint én hazakerültem három keserves esztendő mulva Lombardiából, egy -szál kopott Waffenrockban a szülőföldemig per Schub szállítottak; ott -beálltam egy bérlőhöz ispánnak: derék jó ember volt, nagyon -megszeretett, hozzám adta a leányát: később a bérletét is átadta. Most -már vagyunk sokan, de az áldott föld, meg a magunk két tenyere -mindnyájunkat eltart. - -– Engem pedig elrejtett s felfogadott jó Bergengóczia, – folytatá az -életrajzolást a rektor; – ott akadtam meg a rektorián: még most is ott -vagyok. Surculusaim pedig valának elegen, de az már egy sincs otthon: az -egyik fiam szengáli pap! - -Ezt nagy büszkeséggel mondá. – Első rendű parokhia ez a kálvinista -hiveknél. Szengáli papnak a fiából magyar miniszter is lett már. - -Azzal aztán összecsördültek a tokaji boros pohárkák. - -– A ti egészségetekre! - -– A magunkéra. - -A bérlő ezután megismételte a kérdést: - -– Hát a rajkónkból, a szép Pista gyerekből mi lett? a ki a műkedvelői -előadásainkon leányszerepeket játszott. Mit tudsz felőle, te fiskális? -azt mondtad, hogy él még? Mért nincs most ő is közöttünk? - -– Hát bíz ezt azért hagytam a fekete kávéig, mert ez olyan fekete leves, -a mit semmi czukorral meg nem lehet édesíteni. A mi leányarczú Pistánk, -a mint a szabadságharcznak vége lett: nem akart belenyugodni a -világtörténetbe. Rajongó lelkű fiú volt: guerillacsapatot szervezett s -azzal bekalandozta a vidéket. A szabadcsapatot pedig élelmezni kellett. -Az ő rendszere mellett ezt a gazdagabb földbirtokosoknak kellett -teljesíteni, a kiket csapatostul meglátogatott. Egyszer aztán egy ilyen -földesúr megtagadta a látogatók kívánságát, a miért őt a mi szelídlelkű -pajtásunk, hazafiúi felgerjedésében agyonlőtte. Ezért aztán -hajtóvadászatot rendeztek ellene: a szabadcsapat szétrebbent, -elpárolgott; de ő maga kézrekerült, nem is tagadta a tettét. Ezért aztán -halálra itélték. Szegény özvegy anyja az uralkodó lábaihoz vetette magát -s kikönyörögte a fia életét. (Hiszen még nem volt nagykorú.) -Halálbüntetését átváltoztatták élethosszig tartó fogságra. Mikor én egy -időben a magyarországi börtönrendszert tanulmányoztam, véletlenül ott -találtam a mi czimboránkat a szamosujvári nagy államfogházban. Rögtön -ráismertem: a rabok arczát símára beretválják. Még akkor is olyan -leányarcza volt. Esztergályos munkát végzett. Odamentem hozzá, -megöleltem, megcsókoltam. A börtönigazgató azt mondá, hogy valamennyi -rab között ez a legjobb magaviseletű. - -Én azt mondám neki, hogy szólni fogok az ügyében illetékes helyen: -vannak jó összeköttetéseim, hogy engedjék el hátralevő büntetését. - -– Ne tegye azt uram, mondá ő ridegen, én nem akarok kegyelmet kapni: -nekem nincs semmi helyem a világban többé. Itt a helyem a börtönben: meg -vagyok vele elégedve. - -S azzal folytatta az esztergályozást. - -S azóta minden évben kapok a börtönigazgatótól tudósítást, hogy a mi -hajdani jó pajtásunk él és semmi baja. - -Az utolsó levele itt van a zsebemben. Tőle is van benne egy sor: -olvassátok. - -Az az egy sor volt: «Kedves pajtásaim! Ötven esztendő után üdvözöl -benneteket Pista.» - -A három jó barát felszürcsölte a fekete kávéját azon keserűen s több -áldomást nem ivott. - - - - -AZ ASZTALOS CSALÁDJA. - -(Elbeszélés.) - - -I. - -Jánosnak hitták: nem volt az «aranyszájú szent Jánosok» közül való, csak -aféle jámbor Kis János (nem is irta a nevét két ss-el), a milyen van -minden városban három. - -Ott volt az asztalos-műhelye abban az Andrássy-útra szögellő -keresztutczában, a melynek az egyik oldalát csupa kétemeletes paloták -állják végig, míg az átelleni sort bogárhátú földszinti házikók képezik, -félbeszakítva rozzant deszkapalánkokkal, a melyek feljül szegekkel -vannak kiverve; olyan ez az utcza, mint mikor a nyiri pajkos fekete -frakk és köcsögkalap mellé rájthúzlit és bagaria csizmát húz fel. - -Kiss János mesternek természetesen ebben az ócska sorban volt a lakása: -egy olyan házikóban, a melynek csak két ablaka volt az utczára. Az egyik -ablak sűrű muskátli bokrokkal eltakarva: ott volt a tiszta szoba, a -másik pedig nyáron nyitva, télen pedig jégvirággal szépen elfüggönyözve; -hanem a legfelső ablaktábla szegletében volt egy kis bádog szélkelep, -melyet a belülről jövő meleg pára s a kivülről betörekvő friss levegő -folytonos berregetésben tartott. Ventillácziónak hivják azt a magyarok. -Ez volt a műhely. - -Kis János nem nevezte a műhelyét ateliének, valamint magát sem titulálta -műasztalosnak. A czímtáblán ott díszlett a becsületes czíme: «Ifj. Kis -János, asztalos». Azt a házat, azt a műhelyt, de még azt a czímtáblát is -még az apjától örökölte, a táblára csak az «Ifjabb»-at kellett a név elé -iratni. - -Az apja építteté a házat apródonként, a mint egy kis megtakarított pénze -volt: még egy szobát, még egy kamrát hozzá; a telket az anyja kapta -örökségben, a ki pesti születésű volt. Adósságra még akkor nem -építettek. - -Kis János nem foglalkozott építkezési asztalos munkával: ő csak -butorokat készített. De azokat aztán meg lehetett nézni. Ki lehetett -volna azokat állítani akár a muzeumban; de ő azt soha sem cselekedte. -«Minek az a henczegés!» – «Jó bornak nem kell czégér!» – Így is volt -mindig annyi megrendelése, hogy alig győzött neki megfelelni maga, az -öreglegénynyel, meg egy inasgyerekkel (a kit még akkor nem csufoltak -«tanoncz»-nak.) Két gyalupadnál többet pedig nem lehetett beállítani a -műhelybe. Nyáron már kora reggel lehetett hallani a nyitott ablakon -keresztül a gyalu serczegését, a lemezfürész horzsolását, a miről az -öreglegény azt állította, hogy folyvást azt mondja: «milirám-strúdl». De -azonkivül még azokat a szép nótákat is lehetett hallani, a melyekkel a -fiatal mester kézi munkáját megédesítette. Igen szép tenor hangja volt. -Pedig soha sem tanították énekelni. Csak a hogy hallotta. - -És aztán megtörtént, hogy a mint az átellenben épült kétemeletes palota -erkélyének a redőnyeit felhúzták, a nyitott erkélyajtókon át az asztalos -nótáinak a mását verte el valaki a hatalmas Beregszászy-féle zongorán. -Lehet, hogy csak véletlen volt. - -Szombaton délután, mikor a gyárak gőzkürtői elkezdtek bömbölni, a hat -órát jelentve, Kis János is fájeramtot tartott, s akkor aztán, ha szép -idő volt, kiült a háza előtt levő kis lóczára; előhúzta a munkásköténye -alól a frissen sült czipót és a «Vasárnapi Ujság»-ot: s testi és lelki -nyugalommal élvezte mind a kettőt. A czipó hamarább elfogyott, mint az -ujság, abból maradt még holnapra is. - -A lócza tulsó végén meg a német öreglegény tartotta a pihenőjét, -tiszteletteljes távolban a mesterétől, s szítta a keserves kapadohányt a -hosszúszárú selmecziből. - -Kis János nem is ügyelt rá, hogy az alatt, a míg ő ujságot olvas, az -átelleni ház erkélypárkányára dülve egy szép leány nézi őt figyelmesen, -pálma-legyezővel ernyőzve a szemeit a nap tüze ellen. - -Pedig bizony megnézni való alak volt az. Ilyen karcsú termet nem minden -bokorból kerül elő. Azután az a halovány, olajzománczú arcz, a nagy -fekete szemek, a sugár szemöldök, hej de sok fiatalembert tehettek már -holdkorossá! - -Hanem Kis János sokkal inkább megnézni valónak tartotta azokat az -érdekes képeket, a kik az ujságban meg vannak örökítve: nagy emberek, -nagy úrhölgyek. - -Egyszer odaszólt hozzá a Kristóf, az öreglegény, a pipacsutorán -keresztül: - -– Majszter! ugyancsak nézi ám magát a szép kisasszony odafenn. - -– Hadd nézzen. Szabad neki. - -– Ha én majszternek vónám, bizom visszanézném. - -– De hát minek? - -– Azért, hogy belészeretném. - -Kis János nagyot nevetett. - -– Hát az olyan volna, mintha a tüskés borz az állatkertben meg akarná -csókolni a zsiráfot. - -Erre Kristóf legény is elnevette magát. - -A szép hölgy odafenn észrevett valamit, boszús lett, hátat fordított, -úgy dűlt az erkély párkányára. - -… Soh’se haragudjék, szép kisasszony! - - -II. - -Egyszer mégis csak össze kellett kerülni Kis Jánosnak a bűbájos -szomszédnővel. - -Az volt az átelleni nagy bérház tulajdonosának a leánya, Florinda -kisasszony. - -A papája pedig, a háztulajdonosságon kivül egy előkelő bankárüzlet -birtokosa is volt. Ott ragyogott a firmája a főváros legelőkelőbb egyik -utczájában. Üzlete kirakatában csábítóan pompáztak a százezernyi -nyereményeket igérő sorsjegyek, s egész halmaz aranypénzek a világ -minden országából; hát azok a szivárvány szinűre nyomott bankjegyek! -Azok az orosz ezer rubelesek. Közte nagy betűs hirdetmények, -czinóberben, ultramarinban, nemzeti szinűben «HOLNAP HÚZÁS!» – -«Sorsjegyek részletfizetésre!» – «PROMESSEK.» – «Öt forintért -kétszázezret!» – «Bizonyos nyereség!» – «Isten áldása Heuteroth-nál.» - -Ez volt a neve a szép Florinda papájának. - -Hát egy szép reggel (tizenkét órakor) odaizen a titkára által a bankár -Kis János mesterhez, hogy sziveskedjék meglátogatni valami megrendelés -végett. Mindjárt az is tudtára lett adva, hogy mi akar lenni az a -megrendelés: egy iróasztal. - -A mester ebben a szakmában volt nagyon erős. Azonnal előkereste a -rajz-albumát, a mi saját komponálta szekrények és iróasztalok -tervrajzaival volt tele s sietett fel az úri lakásba. - -Hát biz ő neki az a pompás bútorzat nem nagyon imponált: mind ismerte ő -már ezt; csak azt jegyezte meg, hogy egyik bútordarab nem illik a -másikhoz. - -A czifra liberiás inas egyik teremből a másikba vezette, míg eljutott -vele abba a szobába, a melynek felszereléséről Kis János rögtön -kitalálta, hogy az a női budoár. - -De még inkább kitalálhatta arról, hogy Heuteroth bankár úron kivül -Florinda kisasszony is ott volt, szalmasárga selyem otthonkában, -czigarettázva. - -Az a czigaretta egy hölgy szájában az a füstölő, a mivel azt jelzi, hogy -maga magának tömjénez. - -A bankár finom uraság volt: sietett az engeszteléssel, megkinálta a -meghivott vendéget az asztalkán levő szivarkás bőrbönczéből: gyujtson rá -ő is. - -Kis János fülig elvörösödött. - -– Köszönöm, nem élek vele. - -– Ezek khinai czigaretták, igazi Fú-Cseu: az orosz czár számára -készültek. - -– Akkor meg épen nem nekem valók. - -Aztán elővette a rajzalbumát. - -– Tessék választani belőle. - -A bankár bele se pillantott. - -– Nekem valami extra kell, mester. Nézzen szélylyel a leányom -budoárjában: ide kell még egy iróasztal, a mi a garnitura stiljével -összeegyezik. - -– Értem, uram, majd elkészítem hozzá a tervet. - -– De még valami más is kell. Ennek az iróasztalnak kell egy olyan -rejtekfiókjának lenni, a minek a nyitját semmi tolvaj, semmi detektiv ki -nem találhatja. Tud ön ilyet készíteni? - -– Tudok. A bútordarab bele fog illeni a nagysága garniturájába s lesz -benne egy olyan rejtekfiók, a mire senki rá nem talál, a mit kulcscsal -ki nem lehet nyitni. Egy hét mulva készen leszek vele, s akkor egy hétig -itten hagyom, hogy próbálgassák kitalálni a rejtekének a nyitját. Ha -kitalálják nem kérek érte semmit; ha nem találják ki, az ára száz -forint. - -– Én pedig ezt az összeget megduplázom, ha a rejtek csakugyan -kitalálhatatlan lesz. - - -III. - -A hogy a magyar szójárás mondja: «egy csepp tüzem sincs, egy szikra -vizem sincs», ezek szerint bizonyára Kis János mesternek is egy -mákszemnyi ánglus vérnek kellett folyni a magyar ereiben, hogy eltérve -az ősi virtustól, az igért időnél ne egy héttel később, hanem pontosan -napjára küldje fel a kész iróasztalt Heuteroth bankár úrékhoz. - -Egészen oda illett az a kisasszony szobájának garniturája közé, a hol -minden bútornak a táblázata rózsafából, a talapzata, a lábai pedig -eczetfából (szömörcze) készültek. A rózsafa az asztalos munkában -májszinűre hajló piros színben nyilatkozik, erekkel tarkázva, a -szömörcze színe ellenben tört halavány zöld, reczézett hullámokkal. -Ritka szép fanemű az mind a kettő, s a hozzávaló anyag nem is minden -asztalosnak a fáskamrájában hányja-veti magát. De Kis János mester -bővölködött mindezekben a ritka hazai bútoranyag fajtákban; volt neki a -raktárában nagy választékban diófa, cseresznyefa, égerfa, szilvafa, -kőrisfa, a melyek a hány annyiféle színváltozatot ád ki; némelyik olyan, -mikor ki van dolgozva, mintha valami festett tájkép volna. - -A mesterséges faragások, elhajlítások meg a betétek is egészen -megfeleltek a franczia empire korszakából való ízlésnek, úgy hogy azzal -mind Heuteroth úr, mind Florinda kisasszony teljesen meg voltak -elégedve. - -Hátra volt még a titkos fiók kifürkészése. - -Florinda kisasszony nem akart a kikötött egy hétig várni. Vagy most, -vagy soha sem! - -Az iróasztalnak volt öt fiókja elől, ugyanannyi hátul. Azt mind -valamennyit kihúzták, de semmi titkos fiókot sehol felfedezni nem -birának. Lábbal felfelé is fordították: úgy sem fedeztek fel semmit. - -Ekkor aztán megadták magukat. Szépen kérésre fogták a dolgot, hogy -fejtse meg hát maga a mester a rejtélyt. - -– Hát nézzék önök. Ezek a fiókok, kihúzva, mind egyformán hosszúk. A két -középső fiók feneke között azonban van egy hézag s abban van a -rejtekfiók. De annak a falán semmi kulcslyuk nincsen. Hanem az asztal -felső lapja be van vonva préselt marokin-bőrrel. Ennek az arabeszkjei -között van egy élek-e halok-e? virág. Ha azt megnyomja az ember a -hüvelykujjával, rögtön felpattan a titkos rugó nyomásától a rejtekfiók -oldala, kivülről láthatatlan sarkain elfordulva. - -A bankár és leánya egészen el vala ragadtatva a csodálkozástól. - -– No, ez igazán zseniális ötlet. Ezzel ön százezreket csinálhatna -magának, ha pátenst kérne rá a kormánytól. - -Kis János nagyot nevetett erre. Az kellene még csak! Pátens. - -– Mondja csak, – kérdezé a bankár, – csinált ön már hasonló rejtekfiókos -iróasztalt valakinek? - -– Soha sem kivánt tőlem ilyent senki. - -– Tehát ez az egyetlen? No akkor, kérem, ne is csináljon senkinek, hogy -ne tudják a titkát. Lássa ön, ha egyszer a leányom férjhez megy, ez a -rejtekfiók nagyon jó lesz neki, az érdekes tartalmú leveleit a férje -elől eldugni. - -Kis János megijedt. Micsoda beszéd ez? Egy apától, a ki egyforintos -szivart szív, egy kisasszony leány előtt, a kit a sacré coeurben -neveltek! Nem fut az ki mindjárt a szobából? Hiszen az ő arcza (az -asztalosé) úgy kigyulladt e szóra, mintha valami gonosztetten érték -volna. - -Florinda nemcsak hogy nem futott ki a szobából, de még csak el sem -pirult; finom piros ajkai gúnyolódó mosolyra nyiltak meg, kivillogtatva -gyöngyszínü fogsorait s balkezének lagymatag legyintésével mutatva a -papájának olyanformát, hogy «ne taníts te engem erre!» - -– Hát «bánja a szösz!» mondá magában Kis János s kihúzta a zsebéből az -árjegyzéket, odanyújtva a bankárnak. «Egy iróasztal rózsa- és -szömörczefából, 100 frt.» - -Heuteroth úr kivett a tárczájából két darab százast, s azokat a három -újja között megropogtatva, odanyújtá az asztalosnak. - -A mester az egyik százast kihúzta a bankár újjai közül, a másikat ott -hagyta. - -– Csak vegye ön el a másikat is, – mondá nagylelkű szemhunyorítással a -bankár. - -– Az én árjegyzékem száz forintról van kiállítva. - -– S miért nem akarja ön elvenni a másikat is? - -– Mert én azt szégyenleném. - -– Barátom! – szólt a bankár, ingerkedő nevetéssel, – a ki szégyenkedik, -az soha sem lesz gazdag. - -– Gazdag az, a ki a sorsával meg van elégedve, s én az vagyok. - -A bankár nagyot nézett a szeme közé: – hisz ez a bőrkötényes ember egy -«úr» – egy gavallér; csakhogy épen a frakkot megfordítva viseli: elülről -felkötve. - -– Kérem, tessék helyet foglalni, kedves szomszéd uram; legyen -szerencsém. - -Azzal helyet mutatott neki a selyem kanapén a leánya mellett; maga állva -maradt, háttal a márványkandallóhoz dőlve. - -Kis János nem szabadkozott; leült szépen a drága kerevetre. - -– Hát ön, kedves szomszéd uram, nem is sejti azt tán, hogy ön már most -is gazdag ember. - -– Abban az értelemben, a hogy mondtam, igenis az vagyok. - -– De fináncziális szempontból is az. Önnek a telke, mely az én házammal -átellenben fekszik, ez idő szerint testvérek között megér négyszög -ölenként száz forintot, a mi ötszáz ölnyi területnél ötvenezer forintnyi -értéket képez. - -– Az nekem egészen mindegy. - -– De lássa, ha rám bizná, én szereznék önnek a telkére a velem -összeköttetésben levő banktól egy akkora kölcsönt, hogy egy ilyen -kétemeletes házat építtethetne belőle, mint ez az enyém. A bank -negyvenkét esztendős hat perczentes törlesztés mellett átvállalná az -építtetést, a jövedelemkezelést, a miből még önnek is megmaradna ezer -forint tiszta jövedelme. - -– Hát az asztalos műhelyem? - -– Az is elférne a ház udvari lakosztályában s önnek ingyenben maradna a -szállás. - -Kis János a fejét csoválta. - -– Nem megy az! – Az udvarom közepén van egy nagy szederfa; az alatt ült -a szegény anyám az utolsó nyáron, mikor már jártányi ereje nem volt; -arra másztam én fel gyerek koromban a leczkémet tanulni; arra szállnak -fel esténként a tyúkjaim: azt én ki nem hagyom vágni senki kétemeletes -házáért. - -A bankár nagyot kaczagott. - -– Tudom, tudom! Ön idealista. Az asztalosok mind idealisták. - -Kis János indulni akart. Ekkor Florinda kisasszony kezére tette a kezét. - -– Maradjon még. Én is akarok önnek valamit mondani. - -Akar neki valamit mondani? Egy ilyen porczellán kisasszony egy mázatlan -cserép kézművesnek? - -– A papa azt mondja, hogy ön idealista. De hát lehet az idealizmust a -mostani modern világban igen jól összekötni a realizmussal. A mi hajdan -koldusbot volt, az most kincskereső vessző; Wünschelruthe, a hogy a -német mondja. Önnek is van adva a sors által ilyen varázsvessző. - -– Ha én tudnék róla. - -– Igen, igen. Az a gyönyörű tenor hang, a mivel munka közben a népies -áriákat énekli. Én sokszor hallottam önt dalolni s mindig azt mondtam -magamban: ennek az embernek egy aranybánya van a torkában, ha fel tudná -használni. A mai világban nagy ritkaság egy olyan érczes, csengő tenor -hang. - -Kis János nem tarthatta vissza a nevetést. - -– Drága nagyságos kisasszony, nem tudok én arról semmit, hogy én -danolok. Az nekem akkor jön, a mikor a gyalu a kezemben van; kivált ha -csomós a deszka, olyankor nagyokat rikkantok; de nekem fogalmam sincs -arról, hogy mi az éneklés; soha kótát nem láttam. - -– Pedig nagy kár, hogy nem képezteti ki ezt a ritka tehetséget. A -művészet egyszerre a legmagasabb társadalmi fokra emeli az embert. - -Erre a szóra nagyot dobbant valami Kis János mellében. Talán a szív? -Neki bizony még addig tudomása sem volt arról, hogy szíve is van. Mire -való is az a szív? Hanem a feje gyorsan felfogta a gondolatot. Ha az a -művészet egyszerre olyan magasra emeli az embert, akkor megtörténhetnék, -hogy Kis János a művész, ott énekelhetne az istennői Florinda mellett, a -ki az ő dalait a zongoráján kisérné. - -Most meg aztán azt nem tudta visszatartani, hogy nagyot ne sóhajtson. - -– A biz igaz, hogy énekesnek lenni nagy dicsőség, de nekem az a -természetem, hogy ha észreveszem, hogy hallgatnak rám, egyszerre a -torkamba fullad minden hang; ahhoz meg épen semmi kurázsim nincsen, hogy -én a szinpadra kilépjek, a hol minden ember rám néz; inkább nekimegyek -az ágyútűznek, mint a nagy publikum szeme tűzének. - -Fel is kelt azonnal Kis János Florinda kisasszony mellől, nehogy még -kisértetbe essen; mire aztán a bankár ketté vágta a kényes tárgyalást -azzal, hogy a kabátja külső zsebéből előhuzott egy csomagot s azt az -asztalos elé tartá. - -– Jól van, jól, mester, csak danoljon ön ezentul is magának. De hát én -tőlem semmi háladíjat nem akar elfogadni a nagyon kielégítő munkájáért – -készpénzben: hát fogadjon el tőlem egy sorsjegyet. Itt van száz darab: -válaszszon ki belőle jó szerencsére. Megütheti vele a főnyereményt; -kétszázötvenezer forintot nyerhet vele. - -Kis János tisztelettel tolta félre az ajándékkináló kezet; aztán -lesunyta a fejét alázatosan, mintha szégyenelné azt, a mit mond. - -– Tudja nagyságos úr, nem kivánom én az olcsó nyereséget; megelégszem, -ha a munkámért megfizetnek. Az a könnyen szerzett pénz olyan portéka, a -mi az igaz keresményt is elviszi magával. Most én egészen jól vagyok. -Felkelek hajnalban, dolgozom délig, akkor jól esik az ebédem, a mi -bizony nem pompás, de nekem jóizű; aztán megint dolgozom estig, s a mint -leteszem a fejemet elalszom reggelig; ajtóm, ablakom nyitva, tolvajtól -nem félek. A sok divatos nyavalyát nevéről sem ismerem. De ha én -egyszerre valami nagy gazdagsághoz jutnék, a mit sehogy sem szolgáltam -meg: biz én nekem nem kellene többé se a műhelyem, se a szerszámaim, -rossz szagúnak találnám az enyvet, meg a páczot, én is azt tenném a mit -más gazdagok, a kiknek a sok pénz csiklandja az oldalukat, hogy a -kávéházban lebzselnék, ott ütném a filkót, unalmamban a mulató helyekre -járnék, csintalan hölgyek közt tölteném az időt, dőzsölnék, devernyáznék -késő éjszakáig, mámoros fővel, elrontott gyomorral kerülnék haza; a -telet eltölteném dobzódással, a nyarat pedig karlsbadi kurával; a hogy -látom más uraktól. - -Heuteroth úr nagyon furcsa képet fintorított erre a beszédre. Mintha -csak a saját arczképét festette volna le ez az asztalos! Ez az ő -életmódja: a bankár úré, szóról-szóra. - -Kis János aztán valami nagyon okosat akart még mondani befejezőképen: - -– Lássa, nagyságos uram, nekem is meg van a magam tékozlása. Az én -lukszusom abból áll, hogy az ivóvizet a Svábhegyről hordatom, minden -reggel frissen; a tejes asszonyom lát el vele. Ez én nálam olyan -finnyásság, mint mikor az urak undorodnak az itthoni pezsgőtől s -válogatnak a franczia sampányikban. - -A bankár megorrolt, odaszólt a leányának francziául: - -– Ez nem ideálista, hanem idióta (hülye). - -Kis János pedig jól értett francziául; hiszen Párisban tanulta ki az -asztalosságot. - - -IV. - -Ez napságtól fogva nem hallotta többet Florinda kisasszony Kis János -nótafikálását a szemközti műhely ablakán keresztül. - -Ez orrol valamiért s tüntetőleg lakatot vet a szájára. - -De vajjon miért neheztel? Azért-e, hogy ő, a kisasszony, arra biztatta, -hogy asztalosból legyen tenoristává? Kitelik tőle! Az asztalosok nagy -arisztokraták. A gyalupad lenézi a szinpadot. Vagy talán ért francziául, -s megértette a rávonatkozó mondását a bankárnak: «ez egy idióta!» - -Florinda kisasszony sokszor sétált az utczán, még pedig azon az oldalon, -a melyiken a Kis János háza volt. Találkozott is egy párszor a -mesterrel; de annak az a szokása volt, a mi rendes a magyar parasztnál, -hogy ha úrral jön szembe, csak akkor köszönti, mikor már elment -mellette, s a háta mögött van. Egyszer aztán ő köszönt elébb a szemközt -jövő mesternek, mielőtt az elsurranhatott volna mellette. - -– Jó napot, szomszéd uram! - -Erre aztán a mesternek is szóba kellett állni az úrhölgygyel. Nem -derogálhatott annak az utczán való beszélgetés az asztalossal. A házon -kivül az is csak olyan úrforma volt, mint akármelyik fővárosi bizottsági -tag. - -– Olyan régen nem hallottam önt már dalolni. Talán megharagudott rám? - -– Isten ments! Hogy haragudnám én a kisasszonyra? - -– Hát talán másra? - -– Senkire sem; hanem azóta egy rajzon dolgozom, s a rajzolás mellett nem -lehet énekelni. - -– Mit rajzol? - -– Egy stallumnak (kanonoki széknek) a tervrajzát, melyet egy műpártoló -pap rendelt meg nálam. - -– Ejnye, de szeretném én azt a rajzot meglátni. - -– Ha nem átall a kisasszony szegény házamba belépni. - -Hogy átallott volna? Hisz a társalkodónője is vele volt, annak a -kiséretében minden illendőség szerint tehetett látogatást a szomszédnál, -a ki már ismerőse volt. - -Kis János mester tehát szépen visszafordult, nem messze volt a háza, -odáig elkisérte a hölgyeket, azután bevezette a tiszta szobájába, nem a -műhelyébe; a rajzoló asztala ott volt. Az asztalon tehénkedett a széles -rajztábla, a melyre a nagy regál ív japáni papiros ki volt feszítve s -azon látható a befejezéséhez közelítő minta, rajza egy pompás faragott -butordarabnak, a mit úgy hínak, hogy stallum. Úrnak és papnak való egy -karos szék! Nagy beneficium jár azzal! A ki abba beülhet, miniszternek -járó fizetést kap, miniszternek járó ütlegek nélkül. - -A tervrajz igazán szép volt. Florinda kisasszonynak el kellett ismerni, -hogy ez egy remekmű lesz. - -– És ezt ön a saját fejéből tervezte ki? kérdezé a mestertől. - -– Nem biz én, kisasszony. Nem szoktam olyannal kérkedni, a mi nem az -enyim. Én ezt emlékezetem szerint utánoztam a ruáni (Rouen) kathedrale -khorus-székei egyikének mintájára, a melyeket úgy hínak, hogy «miseri -cordes». - -– Ah! Ön járt Francziaországban? - -– Három esztendeig tanultam ott a mesterségemet; beutaztam az egész -országot – gyalog. - -(E szerint jól kell neki tudni francziául.) - -Florinda kisasszony a kezét nyújtá a mesternek. - -– Ön nem haragszik «ránk»? - -(Most már többesben intézte a kérdést.) - -– Én nem szoktam rovásra haragudni, kisasszony. - -Florinda megszorítá a kézműves kezét; valóságos őszinte kézszorítás volt -az. - -S ettől a kézszorítástól megbocsátotta Kis János a sértő «idióta» szót. - -Talán tán még meg is csókolta volna a szorító kezet, ha csupasz lett -volna; de keztyű volt rajta, tizenkét gombos, s azt nem lehet olyan -hamar lehúzni. - -Ettől fogva aztán a rajzoló tábla mellett is tudott danolni Kis János. - -De csak bezárt ablak mellett. - -Hanem azért mézes kalácscsal sem lehetett volna átcsalogatni az átelleni -palotába. Azt már fogadása tartotta, hogy oda többet be nem teszi a -lábát. - - -V. - -Megszokott dolog volt, hogy éjjelenként a bankár háza elé hintó álljon. -Vagy ő maga érkezett haza az orfeumból, vagy a kisasszonya a zsúr -fikszból, vagy vendégekre várt a hintó. - -Hanem egy éjszaka az történt, hogy a Heuteroth-palota előtt megálló -hintóból három úr szállt ki, a kik a rendőrtisztviselők egyenruháját -viselték, a bakról pedig, a kocsis mellől egy rendőr, a kinek a csuhája -alól kilátszott a kardtok vége. – Azok mind bementek a kapun. - -Egy órai időzés után mind a négyen visszajöttek; de még egy ötödiket is -hoztak magukkal. Az pedig a Heuteroth bankár volt. Az arczát ugyan nem -lehetett látni, mert azt eltakarta a felhajtott tengeri vidrabőr -bundagallér. A három egyenruhás úr, meg a bankár beült az üveges -hintóba, a fegyveres rendőr felkapott a bérkocsis mellé, s azzal éjnek -éjszakáján elrobogtak. - -Másnap korán reggel, még früstük előtt, nagy sebbel-lobbal rohant be -Kristóf öreglegény Kis János mester szobájába, a hol az javában -dolgozott a rajzolásán. - -– Szörnyű eset, a mi a szomszédba esett. Bankárt elfogtak policzájok! -Tolvaj volt, svihák volt; sikkasztotta, csalta, lopta sokat! Mindent -lepecsételtek kvártélyában, még spukktrigliket is; elvittek, becsuktak -dutyiba bankárt. No most beszilj már Heuteroth! - -Erre a megrendítő hírre az első gondolatja ez volt Kis Jánosnak: «hát -úgy-e jobb idiótának lenni?» - -Hanem a második szó, a mi a lelkében felhangzott, ez volt: «de mi lesz -már most abból a szegény leányból, a ki úrnő volt eddig, s a kinek nem -maradt most már egyebe az apjáról, mint egy megbecstelenített név? Hát -most már ki van felyül, ki van alul a társadalmi lajtorjafokon?» - -Iparkodott kiverni fejéből az ezután következő gondolatokat. - -Többé újságot sem vett a kezébe, hogy ne olvassa belőle azt az egész -szégyenletes történetet, a mi olyan soká beszéltetett magáról. - -A szép Florinda kisasszony is eltűnt a fényes lakásból, a melyben minden -bútor le volt pecsételve. Senki sem kérdezte hová lett? Ő sem kérdezte. - -Csak a végét tudta meg a gyászos történetnek. Egy csunya langyos napon -mindenféle konfiskált pofájú alakok taszigálódtak a Heuteroth-palota -kapuja előtt: ezek voltak az árverések hiénái. - -A bankár ügye befejezésre jutott. Sokféle tisztátalan kezelés lett -bebizonyítva. Öt esztendei börtönre itélték, a mibe még a vizsgálati -fogságot sem tudták be neki. Csőd alá került vagyonából a megkárosított -ügyfelek alig kaptak húsz százalékot. Most már a bútorait -kótya-vetyélik: abból talán kikerül a perköltség. - -Kis János még a függönyt is az ablaka elé húzta, hogy ne lássa ezt a -szomorú jelenetet: hogyan hurczolnak ki az átelleni palota kapuján egyik -bútordarabot a másik után s rakják targonczára. Idegen embernek is -elfanyarodik a szive, ha ilyent lát. - -Egyszer azonban csak bekopogtat az ajtaján egy rendőr, s jelenti egész -tisztelettel, hogy köszönteti a végrehajtó úr, sziveskedjék felfáradni -az árverés szinhelyére valami tanúbizonyság végett. - -Kis János mester tehát, hivatalos megidézés folytán, mégis csak felment -még egyszer abba a házba, a hová fogadása tartotta többé be nem lépni. - -A rendőr egyenesen Florinda kisasszony budoárjába vezette. - -Tele volt az árverező kréti és pléti szemenszedett alakjaival, a kik az -ilyen alkalommal a legszurtosabb gúnyáikat szokták felvenni, hogy a -tisztességes árverezőket elriaszszák undorító külsejükkel. - -Minden bútort elhordtak már a szobából, csak épen az iróasztal volt még -ott. Azon irta a végrehajtó segédje az árverési lajstromot; de már a -szalmaszéket, a min ült, a házmestertől kérték kölcsön. - -Kis Jánost megdöbbenté, hogy e bűzös, szurtos csoport között ott látta -Florinda kisasszonyt is. Igaz, hogy egy szögletbe odahúzódva, -lefátyolozott arczczal. De mégis ráismert. - -A végrehajtó rögtön felvilágosítá: - -– Engedelmet kérek, tisztelt polgártárs, hogy idefárasztottam. Heuteroth -kisasszony a mai árverésen azon czélból jelent meg, hogy a lefoglalt -tárgyakból mindazt, a miről bebizonyítható, hogy a kisasszony személyes -tulajdona, reklamálja. A törvény erre jogot ád neki. Heuteroth -kisasszony azt állítja, hogy ez az iróasztal az ő személyes tulajdona, s -önre hivatkozik, mint illetékes tanúra. - -Kis János jó lélekkel felelhette azt, hogy «igen is, én ezt az -iróasztalt Heuteroth kisasszony számára készítettem.» - -A végrehajtó jó ember volt: belenyugodott ebbe a tanúvallomásba. Hanem a -segédje farkasfogú ficzkó volt: az nem engedte ki olyan könnyen a prédát -az állkapczája közül. Azt kérdi a mestertől: - -– Igen, de kitől kapta ön meg az árát ennek a bútordarabnak? - -Kis Jánost nem vitte rá a lelke, hogy hazudjék, ha bármilyen szép -kisasszonyon segíthet is vele. Megmondta a valót. - -– Heuteroth bankár úrtól kaptam meg a pénzt. - -– Akkor ez is a csődtömeghez tartozik, – mondá száraz hangon a -végrehajtó. – Ez is árverés alá kerül. - -A szögletben elfojtott zokogás hangzott. - -A segéd kikiáltá a bútordarab becsárát: «öt forint.» - -Ennyire volt becsülve a remek bútor hivatalos úton. - -Erre a sakálok elkezdtek egymás hátára mászva vonyítani: hat forint! hét -forint! hét forint ötven krajczár! Nyolcz forint! - -Kis János elvárta, keblébe dugott kézzel, a míg az árverési hiénák -felverték az iróasztal árát tizenhat forint hetvenöt krajczárra: akkor -széttaszított köztük a két könyökével, s odatörve magát az iróasztalhoz, -elkiáltá «száz forint.» S azzal odadobta a tárczájából kivett százast a -jegyző elé. - -«Senki többet!» - -Dehogy többet! Úgy futott az valamennyi az ajtó felé, mintha oroszlán -csapott volna közéjük. - -«Hisz ez egy idióta!» kiabálták szaladás közben. Percz múlva üres volt a -szoba. - -A végrehajtó is bevégezte a dolgát segédestül együtt s eltávozott -búcsúvétel nélkül. Hát biz ilyen eseteknél nem járják a rendes -szólásformák: «Engedelmet kérek az alkalmatlankodásomért!» – «Örülök -hogy szerencsém volt.» - -Csak ketten maradtak a szobában: az asztalos a megvett iróasztal -mellett, s a lefátyolozott hölgy ott a szögletben. De a mint magukra -maradtak, a hölgy felveté arczáról a fátyolát s odasietett a mesterhez s -megragadta mind a két kezével a kezét, most már keztyűtlenül. - -– Uram! ön megvette az íróasztalomat: most már vegyen el engem is -feleségül. - -Kis János egészen megrettent ettől a szótól. - -– Kisasszony, én egy közönséges mesterember vagyok. - -– Ön az első nemes ember, a kivel ez életben találkozom. Vegyen el engem -nőül. Én önnek hűséges asszonya leszek. Semmit sem viszek önhöz: csak -egy igaz szerető szivet és minden dologra kész kezet. - -– Én szegény vagyok… - -– Ön azt mondta egyszer itt, ezen a helyen: «gazdag vagyok, mert meg -vagyok elégedve». Hadd legyek én is ilyen gazdag. - -– Én nem adhatok önnek semmit abból, a mi drága, a mi fényes. - -– Ön adhat nekem, a mi legdrágább, legfényesebb: egy kézműves tiszta, -becsületes neve nagyobb, mint Dárius minden kincse. - -Kis János kezét nyújtá Florindának. - -– Elveszem önt. - - -VI. - -No hiszen megindult a pletykazuhatag a szegény Kis János fejére, a mint -nyilvánosságra került, hogy elvette a híres sikkasztó bankárnak a -leányát. - -Az egyik azt mondta: «no te szegény tislér-májszter, elvetted a híres -bálkirálynét! majd megnemesít az téged! feldiszíti a homlokodat -koronával: csak azt nem tudod még, hogy ötágú lesz-e, vagy hétágú, vagy -tizenegyágú?» - -Mások ellenben Florinda fölött élczelődtek: «no iszen érdemes volt azért -korcsolyázni, kutsirozni, kotillionozni hét farsangon, hét fürdőszezónon -keresztül, hogy az ember leánya utoljára egy asztalosmesterrel kösse be -a fejét!» - -Az arany fiatalság pedig, mely eddig, mint az aranyos légysereg dongta -körül a divatos szépséget, ezután a lehetetlenséggel határos -férjhezmenetel után, egész bizonyosra vette a prédát s fogadások -történtek klubbokban és kaszinókban, hogy ki lesz a szerencsés legelébb -elejteni a vadász-zsákmánynyá lett nemes vadat? - -Hát mind elvesztették a fogadásukat. - -Florindából mintaképe vált a hű feleségeknek és jó gazdasszonyoknak. - -Otthon ült egész nap, s végezte gazdasszonyi feladatait; a konyhában is -helyt állt. Egyedűli mulatsága az olvasás volt. De a könyvekre sem -fogyasztotta a férje keresményét; maga dolgozott pénzért: fehér hímzést -csinált; a míg csak világos volt, mindig ott lehetett látni abban a -muskátlis ablakban a hímző-dobocska előtt, a mint öltögetett. - -A mi pénzt így szerzett, azon megvette a magyar költők képekkel -diszített munkáit. Ez volt az egyedüli mulatsága. De hiszen nem is -lehetett más. Hol találjon társaságot egy elitélt sikkasztó leánya? Nem -járt ki a házból a férje nélkül. - -A házasságuk első három évében kétszer volt keresztelő a házban: fiúcska -volt mind a kettő. A nagyobbikat Jancsinak keresztelték, a kisebbiket -Pistának. Ezek aztán adtak elég hivatalt az asszonykának. A kinek két -fia van: el van az már látva bállal is, szinházzal is, konczerttel is. - -Mind a két ficzkó olyan hű képmása volt az apjának, mintha az arczából -metszették volna ki. Még a fotográf sem találta volna el jobban. - -Florinda egészen beletalálta magát abba a boldogságba, a miről Kis János -azt mondta, hogy ez az igazi gazdag ember sorsa. - -Pénzt is jócskán szerzett az asztalos a munkájával, s annak a -megtakarítása az asszonyra lett bízva. - -Mikor a házasságuk ötödik esztendeje elkövetkezett, Kis János azt mondta -a feleségének, hogy valami hét, nyolcz száz forintot ki akar venni a -félretett pénzből. - -– Mit akar vele kezdeni? – kérdezé az asszony. - -– Még egy szobát akarok hozzá építtetni a házunkhoz. - -– Minek? - -– Hát tudod, ez az ötödik esztendő. Mikor ez letelik, akkor az apád -kiszabadul a fogságából. Annak a számára építjük ezt az új szobát, hogy -legyen a fejét hová lehajtani. - -Ha szinpadon mondana valaki ilyet a feleségének, erre okvetlenül az a -jelenet következnék, hogy az asszony férjének e nagylelkű, gyöngéd -gondoskodását azzal viszonozza, hogy elérzékenyülve nyakába borul s -telesírja a gallérját könnyeivel; hanem hát Kis Jánosné asszonyban semmi -szinjátszási hajlandóság nem volt. Nagyot nézett a férje szemébe s azt -mondá egész hidegen: - -– Maga ide akarja hozni közénk az apámat, ha kiszabadul? (Soha sem -tegezte a férjét.) - -– Hogy legyen neki valahol otthona. - -– Hát aztán a gyerekeknek mit mondunk, hogy honnan kerül elő a -nagyapjuk? - -– Majd találsz ki te valamit. Hisz az anyák úgy is folyvást kegyes -hazugságokkal tudják a gyerekeket rendben tartani: mondd nekik, hogy a -Mikulás hozta. - -Az asszony nem mosolyodott el a mókán. - -– Hát elvégre is borító alatt nem tarthatjuk a gyerekeket, – mondá a -férje, – ők megtudják a nagyapjuk mivoltát, a mint iskolába kezdenek -járni; a legelső gyerek, a kinek a Jancsi birkózás közben betöri az -orrát, rögtön a nagyapját fogja a szemébe vágni. Sőt azt hiszem, hogy -eddig is mesélt már azoknak a nagyapjukról valamit az öreg gazdasszony, -meg a Peti inas, nem lesz ez már újság rájuk nézve. - -– Jól van. De hát hiszi-e maga, hogy a kiszabadult Heuteroth úr majd -megmarad itt a mi szerény hajlékunkban, s hozzá szokik a mi tizenkét -órai ebédeinkhez, a miket az öreg Zsuzsa néni készít? - -– Hát mit csinálhatna egyebet? - -– Ne féltse Heuteroth urat. Talál az magának helyet a világban, mihelyt -a budapesti aszfaltot érzi a talpa alatt. Egyébiránt helyeslem, hogy ha -még egy szobát építtet a házához: önnek magának majd jó lesz az -dolgozószobául. Mert hogy Heuteroth úr nem marad meg benne két hétig: -arra mérget veszek. - -Kis János tehát, a mint kitavaszodott, felépítteté az új szobát, hozzá -toldva a régi épülethez. (Igy szoktuk biz azt mind kicsiny uracskák: -most egy szobácskát, majd egy tornáczocskát; no még egy kukulloriumot! -(Ez a szittyastil az építészetben.) - -Be is bútorozták azt szépen, csupa tölgyfa volt asztal, szék, szekrény, -nyoszolya. Ezt szerette az öreg táti: ilyen volt a bútorzata a hajdani -dolgozószobájában is. Abban bizony ellakhatott akármilyen bankár. - -Végre eljött a nevezetes nap, melyen a hazatérő családfő megérkezése -jelezve volt. A vasúthoz kiment eléje Kis János feleségestől. - -Ez volt a legkeserűbb falat, a minek a lenyelésére elszánta magát: kezet -szorítani, összeölelkezni – Heuterothtal annyi ember szemeláttára. Nem -fogja rágni, csak lenyeli egyszerre. - -Jó szerencse, hogy a vasúti perronon levő közönség idegenvaksággal van -megáldva. Minden szem csupán a várt ismerős számára van nyitva. Senki -sem ügyel rá, hogy kik ölelkeznek mellette a lábára taposva. - -Kis János csak állt ott a perron szélén, a feleségét karján tartva s -leste, hogy mikor fejlődik a bummelczúg rajából az, a kire ők várnak: -míg egyszer aztán a sokaság közül egy soha nem látott alak kiválik, -nagyot üt a vállára ezzel a szóval: - -– Szervusz májszter! Hát maga is kijött a leányommal? - -Azzal nyakába borul Florindának, azt jobbról-balról összecsókolja. Az -pedig engedi. Ez mégis a papa lesz. - -– Itt van májszter a pakkomról való jegyem: vegye ki, aztán hozassa -utánam. - -Azzal odanyomta a markába a málhaczédulát, s aztán Florindát a karjára -fűzve, el kisietett, fiakker után kiabálva. A májszter vitethette utána -a kikeresett bőröndjét hordárral targonczán. - -Hát bizony az «új» Heuterothra nem lehetett ráismerni a régi fényképe -után. - -A haja, melyet hajdan melanogénnal gesztenye színűre festett, a festék -megszüntével tökéletes lilaszínűvé változott, az arcza ellenben, mely -azelőtt símára volt borotválva, jelenben rövidre nyirt vörhenyesszürke -szakállal, bajuszszal volt borostázva; az egész termete a szegedi -országos gyógyintézet diétája mellett szépen megkarcsusodott, az öt év -előtti smoking most egészen betakarta elől: – nem volt csoda, hogy a -saját veje nem ismert rá. - -Ebben volt valami vigasztalás. Talán így majd más emberek sem ismernek -rá. - -Mire Kis János az ipa bőröndjével hazaérkezett, már akkor az apósa -teljesen ura volt a helyzetnek. A két gyerekkel rögtön megismertette a -mivoltát: elmondta nekik, hogy ő most a szegedi államfogházból került -elő, a hova csupa válogatott derék hazafiakat gyüjtenek össze, a kik -sajtóvétségért, a kormány elleni összeesküvésért, hazájuk -felszabadításáért, párbaji vitézkedésért vannak rabságra kárhoztatva, ki -több, ki kevesebb időre. Ő volt azok között a legelőkelőbb, mert őtet -nehéz öt esztendőre záratta be az átkos kormány. - -Megtette magát mártirnak. A gyerekek elhitték. - -Aztán, a mint a bőröndje megérkezett, sietett azt felbontani, s első -dolga volt abból mindenféle kalimpáló faragott alakokat előszedni, s -azokkal a gyerekeket megajándékozni. (A szegedi börtönben a rabok -gyerekjátékok faragásával is foglalkoznak.) - -Az ebéddel is egészen meg volt elégedve Heuteroth papa; sokkal jobb, -mint a milyet a szegedi Grand Hotelben szolgáltat a főpinczér (a kit úgy -hínak, hogy «porkoláb»). - -Délután pedig egy forintot kért a vejétől – kölcsön. De számot adott -neki róla, hogy mire kell s kényszeríté, hogy azt írja be a számadásos -könyvébe eképen: «Heuteroth úrnak, bélyegre 50 kr., omnibuszra -oda-vissza 20 kr., gőzsiklóra 20 kr., borravaló kapusnak 10 kr. Summa 1 -forint o. ért.» - -A bélyegről azt lehetett következtetni, hogy Heuteroth úr sietve -igyekszik valamely miniszteriumnál tehetségeinek megfelelő alkalmazást -keresni. - -S csakugyan! Pár nap mulva diadalmasan hozta haza a hivatalos közlöny -számát. - -– Itt van! Meg van! Ez aztán a gyors elintézés! - -Odamutatott a közlöny veres plajbászszal aláhúzott soraira. - -«Heuteroth Viktornak megengedtetik, hogy nevét Vászonkői Győzőre -változtathassa.» - -Ez már jó gondolat volt! A megbélyegzett Heuteroth Viktor nem létezik -többé: helyébe támadt egy szittyamagyar, a kinek a neve egy betű -megfordításával a legnagyobb mágnáscsalád predikátumához hasonlít. -Váltóra irva nem is rosszúl veszi ki magát. - -Ennek a következése lett még egy forintnyi kölcsön fiam uramtól, a -majsztertől. - -Az meg szükséges volt száz darab névjegy beszerzéséhez az új névvel. - -Mikor aztán ez is meg volt, azontúl nem volt a tátinak több szüksége a -májszter kölcsön forintjaira. Azok a névjegyek minden jóra beváltak. - -Hiszen a hajdani bankár otthonos volt az egész üzletvilágban: alkusz, -ügynök, bemondó, közvetítő, beszerző, mintakihordó, sürgető, minden -kitelt belőle. Ez mind vet valamit a latba. Ha három helyen kidobták, a -negyediken megragadt. - -Mikor valami busás sáphoz jutott, akkor három napig sem látták az -asztalosék: a míg a szerzett pénzben tartott, a vendéglőben mulatott. -Mindenütt lehetett őt találni: börzén, kávéházban, csak odahaza ritkán. - -Egy szép napon megint hazakerűlt Heuteroth, (pardon!) Vászonkői úr Kis -Jánosékhoz ebéd idejére. - -Délben szünet volt a műhelyben, a mester is átjött a felesége szobájába. - -Florinda asszony az ablakban ült és himzett. - -A papa amaz emlékezetes iróasztalon ült és onnan lógáztatta alá a -lábait. - -Meglepő volt a külső megjelenésén az, hogy az álla ki volt borotválva, s -a haja és pofaszakálla gesztenyeszínüre festve, miként hajdan a boldog -időkben. De Kis János egy cseppet sem ütközött meg e változáson. -Lehetnek annak különféle okai. Hátha így jobban tetszik az orfeumi -szüzeknek? - -A papa különösen jókedvű volt és kötekedő. - -– Nos! hát, májszter! – szólt a benyíló ajtón belépő vejéhez. – Hogy van -ön megelégedve az én leányommal? - -Kis János a vállát vonogatta: furcsa kérdés! - -– Kérdezze ön a leányától, hogy van az megelégedve én velem? - -– Az nem kérdés. Ön férjnek jó férj: az tudvalévő dolog. De hát -asszonynak milyen az asszony? - -– Hát épen hozzámvaló. - -– Ugyan májszter, nem emlékezik vissza arra az én szavamra, a mit akkor -mondtam, mikor önt megbíztam ennek a női íróasztalnak a kifundálásával, -hogy majd jó lesz ennek a rejtekfiókja arra, hogy az asszony az afféle -kényes tartalmú leveleket eldugja bele, a melyeket nem szükség a férjnek -megtalálni. - -Kis János a feleségére nézett. Az, mintha oda sem hallgatna az apja -fecsegésére, hideg vérrel igyekezett egy szál czérna hegyével a tű -fokába beletalálni. - -Azzal azt veté oda a májszter az apósának: - -– Hát az elég hiábavaló beszéd volt öntől. - -– No no, májszter! Nem jó az ördögnek a farkára hágni. Nem jutott önnek -soha eszébe, teszem föl, csak úgy kiváncsiságból, ebbe a titkos fiókba -belenézni? - -– Soha! - -– Igazán soha? Ön nem volt kiváncsi megtudni, hogy mi lehet ebben a -rejtekben? - -– Nem. A hová én nem tettem semmit, ott én nem keresek semmit. - -Erre a papa leszállt az asztalról. - -– No, hát én most arra kérem önt, hogy vizsgálja meg iziben azt a -rejtekfiókot, a minek a tartalmára mindeddig nem volt kiváncsi. - -Kis János ismét a felesége arczára nézett: most sem látott rajta semmi -különös kifejezést. - -– Ha önt olyan nagyon érdekli, – mondá az apósnak, – hát tegyük meg a -felfedezést. - -Azzal kihúzta a hátulsó fiókot, megnyomta az asztaltáblán a marokinra -festett fehér virágot, mire a rejtekfiók oldalfala sarkaiból kifordult. -– A papa ott állt lesben, mint a fáczánfogó vadász, s a mint a csapóajtó -kitárult, hirtelen belenyúlt a rejtekfiókba, s azzal kirántott abból egy -papircsomagot s a mint az a markában volt, elkiáltotta magát: «Hurra! -viktoria! hozsánna! Itt van! Meg van! Minden meg van!» s azzal nevetésre -torzult pofával elkezdett féllábon tánczolni, mint egy megőrült -ballettánczos, a kezébe markolt hosszú papirlapokat a feje fölött -lobogtatva, akár csak egy rézszínbőrű csippeváz indián az elejtett -ellenség fejéről lehúzott skalpot. - -Kis János csak ámult és bámult. - -Rögtön ráismert arra a dugaszból előkerült papircsomagra. Ugyanaz a -sorsjegysorozat volt az, melylyel egykor a bankár megkinálta, hogy -válaszszon belőle – ajándékképen. Lehetett száz sorsjegy. Ezeket dugta -el a bukását előre sejtő bankár abba a leánya iróasztalába. Most hát -rájuk talált. - -– Látjátok ezt! – kiabált az após. - -– No ugyan nagy dolog! – mondá Kis János, félrefordulva, hogy ne is -lássa, a mit mutogatnak. Száz darab sorsjegy. Lehet valami ötezer -forint. Érdemes ezért tarantellát tánczolni? - -– De nem öt–ezer–forint–ez–májsztram! – mondá minden szót megakasztva az -após, – hanem kétszázötvenezer forint! A mai sorshuzásnál ez a jegy -ütötte meg a főnyereményt: fel volt írva a tárczámban. Itt a hiteles -sorozat. Az én sorsjegyem nyerte el a kétszázötvenezer forintot. Hurrá! -hurrá! Urak vagyunk megint! Leányom! - -Erre a szóra Florinda is eldobott gyűszűt, himző ollót, mindent a -kezéből, s odarohant sikoltozó örömkitöréssel az apjához, vállára -borult, csókolta, ölelte, zokogott az örömtől. - -A papának másik válla is volt, a min a vejének is lett volna helye az -ölelő karjaival; de Kis János csak állt mozdulatlanul az iróasztal -előtt, két kezét eldugva a munkásköténye alá. Megvárta, míg azok ketten -kitombolják magukat örömükben. Azok sem igen vettek ő róla tudomást. - -Mikor aztán a nagy diadalzaj egy kis szünetet tartott, akkor azt kérdezé -Kis János az apósától: - -– Hát már most mit szándékozik ezzel a nagy nyereménynyel kezdeni? - -– Hát mit? Újra megnyitom a bank-üzletemet. A váczi-utczában. A hol -galambok vannak, oda galambok szállnak: a szerencse sem jár egyedül. -Rövid időn milliomos leszek! - -– Hát arra nem gondol, hogy mennyi ember lett szerencsétlenné ön miatt -évek előtt? Nem találja helyesnek, hogy azokat kárpótolja? - -Erre nevetett csak még nagyot az após. - -– Kárpótolni? Azok én ellenem csődöt kértek, a mit megkaphattak, azt -lefoglalták, elkótyavetyélték, a csődtömegen megosztoztak, engem öt -esztendőre becsukattak, azt én az utolsó éjszakáig leültem: kvittek -vagyunk! A mit egy kridatarius a perének bevégezte után szerez, ahoz a -régi hitelezőinek semmi köze többé. Ez a törvény. - -– De hátha egyszer egy olyan kétségbeesett ember, a ki minden vagyonát -elvesztette önnél, a törvény helyett pisztolyt ragad, s lelövi önt, mint -egy kutyát! - -– No, no! májszter! Illedelmesebb kifejezéseket kell használni egy -Vászonkői bankárral szemben. Hiszen légy biztosítva a felől, hogy ebből -az összegből neked is juttatok annyit, a mennyivel a szerény kis -asztalos üzletedet nagyszabású asztalos iparteleppé alakíthatod át, a -milyen a Thék Endréé. - -– De én azt nem fogadom el! Én nem osztozom az ön átokterhelte pénzében. - -Az após gúnyosan rángatta felfelé a szemöldeit. - -– Hát jól van májszter, maga azt teszi a buksi fejével, a mit akar. De -abban az esetben én viszem magammal a leányomat. - -– Az én nőmet? - -– Hát csak nem hagyom itt ebben a piszkos odúban, enyvet, meg fénymázt -főzni. - -– Ez az odú önnek menedéket adott; ez a fénymáz pedig kenyeret, – mondá -gorombán az asztalos. - -– Azért majd megfizet – valaki. De már az iránt ne legyen magának, -asztalos májszter, semmi képzelődése, hogy egy előkelő miveltségű hölgy, -mint az én leányom, a mint az apja egy nagy vagyon birtokosává lett, a -nyomorúság tanyáján maradjon. Vannak nekünk jeles törvényeink, melyek az -elválást lehetővé teszik. Az egész házasság külömben sem volt érvényes, -mert ahhoz a szülők beleegyezése, mint múlhatlan föltétel, -megkivántatik: én pedig nem egyeztem bele. - -Kis Jánosnak már a nyelve hegyén volt a visszavágás: «mert a szegedi -profúsz nem engedte». De csak visszaszívta. A felesége szemébe nézett, -ki karját az apja karjába öltve tartá. A férj szeme égett, mint a tűz: -az asszonyé nem birta azt kiállni, lesütötte a szempilláit. A férj azt -várta, hogy a nő oda fog rohanni hozzá, keblére borúl, átkarolja: hiszen -oly nagyon szerették egymást. De e nő csak ott maradt az apja mellett, -annak a karjába fogózkodva. Hiszen – úrnak lenni mégis csak szép dolog? - -– De ha én nem egyezem az elválásba, akkor nem lesz abból végzett dolog, -– mondá a mester. - -– Hát akkor elválasztanak benneteket ágytól és asztaltól. S ha neked így -jobban fog tetszeni, hát tessék. Ezt végezzétek el egymás között. Én -most megyek fiakkerért. Mindjárt visszajövök. A ki velem akar jönni, az -velem jön; a ki itt akar maradni, az itt marad. - -Azzal elsietett; férj és feleség egyedül maradt. - -Kettőjük között állt az iróasztal. - -– Te tudtad azt, hogy mi van ennek az iróasztalnak a rejtekfiókjában? -kérdé a férj. - -– Tudtam, – felelé az asszony. - -– Azért jöttél hozzám nőül, mert én vettem meg az árverésen ezt az -iróasztalt? - -– Azért. - -– Annyi hosszú időn át azért ültél olyan hűségesen idehaza, hogy ennek -az iróasztalnak a kincseit megőrizd? - -– Azért. - -– Akkor beleegyezem az elválásba. - -A papa megérkezett a bérkocsival. - -– Nos? Hát? kérdezé a szobába lépve. - -– A leány elhagyja a férjét s követi az apját, mondá a kézműves. - -Florinda a benyíló ajtó felé indult. - -– Mit akar ön madám? - -– Meg akarom csókolni gyermekeimet. - -– Nem, madám! Azok az én asztalos inasaim; azokat nem csókolja ön meg -többet. - -S elállta előtte az ajtót. - -Florinda nagysámnak a nélkül kellett az asztalos házától eltávozni, hogy -a gyermekeinek búcsúcsókot adott volna. - -Aztán következett a válóper. Vászonkői Florinda asszony pere Kis János -asztalos ellen. - -Az elválasztás ellen nem tétetett kifogás. Csupán a gyermekek -illetékessége volt birói eldöntés tárgya. - -Az volt a kérdés, hogy a fiúgyermekek az anyának itéltessenek-e oda, ki -az egyiket a bécsújhelyi katonai akadémiába szándékozik küldeni, – lesz -belőle generális, – a másikat meg a jezsuita kollegiumba: abból lesz -püspök; vagy pedig az apánál hagyassanak, a ki csinál belőlük asztalost? - -Más czivilizált országban bizonyosan az anyának itélték volna oda a két -suhanczot: de a mi barbar törvényszékeink az apának adtak igazat. Neki -maradt a két gyerek. - -* - -Valami négy-öt esztendő mulva csakugyan teljesült az, a mit Kis János -megjövendőlt az apósának, a ki már akkor híres bankár volt, túljárt a -millión. Egy rosz napon valami kétségbeesett ember, a ki nála vesztette -el az egész vagyonát, rajtarontott, s egy revolverrel lekvittelt vele. -Agyonlőtte. - -Hát ez bizony hétköznapi dolog. Három napnál tovább senki sem beszél -róla. - -Ezzel a pisztolylövéssel Florinda nagysám lett boldoggá téve. Ő kapta -örökül a bankár nagy vagyonát s tőle nem kérdezte senki, honnan vette, -mire költi? - - -VIII. - -Az Andrássy-út igen szép sugár utcza! Azon vágtatnak végig az előkelő -uraságok pompás fogatai, teherkocsinak ott nem szabad végig vonulni. De -a mellékutczákból mégis csak keresztül settenkednek azok. - -A keresztutczák egyikéből egy gyalogszekér nyomul elő, keresztül a -sugárút fakoczkaburkolatán, két inasgyerek vontatja; a szekéren egy -újdonat szekrény nehezkedik, valami asztalos munka. - -Az oktogon felől pedig vágtatva jön egy elegáns Tilbury, a melybe két -telivér almásszürke van fogva; divatos öltözetü delnő hajtja őket. - -A gyalogszekér az almáriommal épen keresztben áll a sugárúton. - -A szekeret húzó gyerekek nagyobbika, egy barnapiros pofáju ficzkó vígan -fütyül, a kisebbik pedig egy almát majszol, nagyokat harapva belőle. - -Mikor a delnő fogata közelükbe ér, a nagyobbik ficzkó elkezd hangosan -nevetni, a kisebbiknek a szájából pedig csak kifordul az alma, eltakarja -a kezével az arczát és sír. Az úri fogat kénytelen megállni, mert a -nevető és siró ficzkók nem mozdítják a szekeret odább. - -A konstábler ott áll az útfélen, két karját, két lábát keresztbe téve. - -Ha valami czivilizált országban fordulna elő ilyen eset, a konstábler a -gyalogszekeret húzó ficzkókra rivallna: «nem lódultok mindjárt az útból -azzal a szekérrel!» de a mi barbar világunkban a rendnek őre, a büszke -paripákat hajtó delnőnek int: «csendesen asszonyom! el ne gázolja ön -azokat a gyerekeket». Az úri fogat kénytelen a gyalogszekér körül nagy -fordulót tenni. - -S ekkor az a nagyobbik suhancz, az a vásott ficzkó, nagy nevetve -odakiált a kocsikázó delnőre: - -«Szervusz, mama!» - - - - -A NAGY ELLENSÉG. - -(Elbeszélés.) - -Itt jár végig az országunkon. Mindnyájan ismerjük. Büszkeségünk és -siralmunk. Szeretjük és rettegjük, pusztít bennünket, és nem tudnánk -nála nélkül élni. Temetőnk és újjá alkotónk. Minden évben -meg-megfélemlít bennünket. Hirlapjainkban állandó rovata van a -gyászhírek között. Egész tábort mozgósítunk ellene. Miniszterek, -alispánok, kormánybiztosok vezetik a hadjáratot. Az erős emberek -harczolnak vele, a gyöngék seregestül futnak előle. - -Ez a nagy ellenség a – Duna. - -A Dunának olyan hadjárati krónikája van, mint akár a török uralomnak, -tele ostromokkal, vereségekkel. - -Egy ilyen krónika akadt a napokban a kezembe, a mit réges-régen olvastam -valamikor, s azóta végkép elfelejtettem. - -Egy fiatal ember hozta hozzám, a ki az apja ajánlólevele kiséretében -jött, közbenjárásomat kérni. - -Nem volt valami nagy kivánsága; nem akart hivatalba jutni, azt sem -kivánta tőlem, hogy írjak a professzorainak, hogy ereszszék keresztűl az -érettségi vizsgálaton. Kitanult géplakatossegéd volt; az állami -gépgyárba kivánt bejutni. Az ilyen törekvésekhez szivesen nyujtok kezet, -s tartom a vállamat, hogy azon keresztül hágjon át a nehézségeken az -igyekező fiatal ember. Nekem is van egy unokaöcsém, a ki géplakatos. -Nagyon becsülöm azt az életpályát. - -A kísérő-levelet elolvasva, leültettem a fiatal munkást, s kikérdeztem -az állapotja felől. - -Az apja hivatkozott a levelében arra, hogy én együtt jártam iskolába az -ő apjával, s emlékül tartogatja valami csikó-korbeli versemet, a mit az -apja apjának a házánál írtam egyszer. – Emlékszem már rá! Még az apjának -a nagyapját is ismertem. Azzal is beszéltem egyszer. Most már előttem -áll az egész családnak a képe, a derék Sóki Nagy családé. - -A pártfogásomat kérő fiú Nagy János néven mutatta be magát. Az apja Nagy -István névvel irta alá a levelét. Ezt nem ismertem. Hanem annak az apja -iskolatársam volt (ezelőtt ötven egynehány esztendővel). Ez még Sóki -Nagy Józsefnek jegyezte magát. Annak az apja még hozzátette a nevéhez -azt is, hogy «nemes». – «Nemes Sóki Nagy Márton.» - -Annak az apját pedig «nemzetes uram»-nak titulálták. Tehetős, jómódú -emberek voltak az öregek, a kiket ismertem. - -Volt egy nagy malmuk: patak-malom; ez is híres volt abban az időben. -Olyan mundlisztet nem őröltek sehol az egész Duna mentén. A ki a finom -rétes-tésztához való lisztet óhajtotta, mind ő nála őröltetett. -Négykerekű malom volt a neve annak a híres lisztgyárnak. A malmon kívül -még volt szép nagy szántóföldjük, kaszálójuk, a mennyi egy nemesi -családnak illendő, s a közel folyó Dunán volt egy szigetjük, a mit -körülsánczoltattak rőzsekötegekkel védett erős gáttal minden oldalról. A -sziget be volt ültetve gyümölcsfákkal, a töltés árkaiban ritka szép vízi -virágok tenyésztek. Ott botanizáltam én nagy kedvteléssel. Talán még -most is megvan a Diószegim levelei közé lenyomtatva az a szép, sötétkék -clematis, a mit ott találtam. - -Az öreg molnárnak fehér haja volt: sűrű, hosszú; nagy, görbe fésűvel -hárította a tarkójára. Molnárszínű dolmányt viselt, nagy ezüst -gombokkal. A fia már sötétkék kurta dolmányban járt: de az is tele -sujtással. Három sor ezüst gombbal. Ez is molnár volt. - -Még egy másik fia is volt az öregnek; ezt papnak taníttatta ki -(kálvinista papnak); de annak nem vált be a sorsa. Jobb lett volna -katonának. Nem volt eklézsiája, mindenütt összeveszett a kurátorokkal, a -presbiterekkel; olyankor kiprédikálta őket. Máskor meg azt tette, hogy -beleült egy ladikba, puskával a vállán elindult vadászni; elkódorgott a -Duna mentén nagy messzeségre. Csak akkor vette észre, mikor valahol -Dunaföldvár körül meghallotta a harangszót, hogy vasárnap van: akkor meg -már későn lett volna visszafordulni; hát csak lapátolt tovább, a míg -valahol Bogyiszlónál nyugtot nem talált. A híveinek prédikálhatott a -kosta. - -Hanem aztán, mikor visszakerült, tele volt a csónakja kitömött -madarakkal, meg vidrákkal, s a tarisznyája tudós feljegyzésekkel, a -melyek fölöttébb becsesek lehettek egy természetbúvárra nézve, de -teljesen haszontalanok a bergengócziai presbiter előtt. - -E miatt azután állandó czivakodása volt a híveivel, a konzisztoriummal, -az esperessel, a püspökkel. A hívei kihordták a határra. Egy szép napon, -mikor ismét hosszú dunai útról került vissza, az a meglepetés várt rá, -hogy a paplaknak az ajtaját beszegezve találta; a retyemutyája meg ott -volt felhalmozva a falu határán; a bakter őrizte, hogy el ne hordják. -Utoljára, midőn már sehol sem volt maradása, haza szorúlt az apai -házhoz, ott tarisznyázta el az időt. - -Az apja szégyenlette a fiának a dolgát. Ez lett volna a büszkesége. Egy -pap! S ez lett a szégyene. Peregrinus lett belőle! - -Hogy valamikép megmentse a becsületet, utoljára azt fundálta ki az öreg -Sóki Nagy Gábor (a Mártonnak az apja, a hozzám forduló legénynek a -szépapja), hogy a saját telkén építtetett egy kis templomot, s abba -tette meg a fiát papnak. Nagy számú cselédsége volt: molnárlegények, -béresek, zsellérek, kertészek, hajósok, kondás, juhász, böllér, a -legtöbb családos; azoknak a hajlékaik egész kis falut alkottak a malom -körül. Azok is áhították a szent malasztot, s nem járhattak a messze eső -városba isteni tiszteletre. Hát így segítve lett rajtuk is, meg a -Lőrinczen is. (Ez volt a kikopott papnak a neve). - -De biz a tiszteletes úr itt is nagyon hányd el vesd el módra -teljesítette a kötelességét. Ritkaság vala, hogy vasárnap a kathedrában -mutassa magát. - -Az öreg végre az utolsó eszközt vette elő. Testamentumot tett. Aztán -maga elé hivatta mind a két fiát, a lelkükre beszélt: - -– «Tudjátok jól, hogy a mi birtokom van, azt mind magam szereztem. Semmi -ősi birtokot én nem örököltem. Szabadon testálhatok. Meg is tettem már. -Itt van a testamentumom. Ebben én minden világi birtokomat a Márton -fiamra hagyom, a molnárra. A Lőrincznek, a papnak, pedig hagyom a -vadásztarisznyámat, a ki tele van üressel. A testamentum mellett azonban -van egy codicillus, a melyben az mondatik, hogy: ha a Lőrincz fiam a -halálos ágyamhoz oda jön, s nekem feladja az utolsó úr-vacsoráját igaz -kálvinista szertartással, hát akkor legyen semmivé ez a végrendelet, s -vegyen ő is részt a birtokomban, testvéri osztály szerint. Hát ehhez -tartsátok magatokat.» - -Ez csakugyan a legsikeresebb mód lett volna az elzüllött fiut megszokott -kóborlásaitól visszatartani. Az apa nagyon köhécselő állapotban volt; -fekve nem tudott már aludni, csak a nagy karszékében ülve. Minden nap -lehetett várni, hogy egyszer csak hirtelen meghal. Jó lett volna -Lőrincznek ott maradni a közelében, hogy az utolsó falat kenyérrel és -ital borral megvigasztalja a haldokló lelkét. Ki is állta a kontumácziát -vagy fél esztendeig. - -Ebben az időben volt az, hogy én a pünkösdi vakáczió alatt egy pár napra -lerándultam az iskolatársam, Sóki Nagy Jóska társaságában a messze -földön hires kapronyi malomhoz. Együtt találtam még az egész családot. - -Ezen évi pünkösd napon avatták fel a kapronyi molnár kis templomát a -szokott protestáns egyszerűséggel. Abból állt a czeremónia, hogy a -szomszéd városból lehozatták a «harmoniát». - -Így hitták a deákgyerekek quartettjét. Én abban áltista voltam. Ez az, a -mikor még a fiunak leány-hangja van. Ebben a hivatalban ragadt meg nálam -az a sok régi nóta, a melyeket senki sem szedett hangjegyre. Mint -nélkülözhetetlen énekest, engem is elvittek a malom-templom -felavatására. Nyolczan voltunk; egy nagy társzekeret küldtek be -érettünk, arra mind felfértünk. - -Hogy ezek a gyerekkori élmények úgy megmaradnak az emlékezetben! A -templomban ezt a hymnust énekeltük: «Te Béthelünk hű őre, Jer hágj fel a -tetőre!» – Tudniillik, hogy a Béthel hű őre volt az esperes, a «tető» -pedig a kathedra. Az isteni tiszteletre következő bőséges lakomán pedig -ezzel a nótával arattunk általános tetszést: «Akkor vidulok csak, -rózsám, Hogy ha egyet pillantasz rám. – Pillants hát! – Csókolom kis -piros szád. – Jaj! ha megtagadod ezt tőlem, Nincs, ki a világot -megkedveltesse vélem». - -(Hisz ez szerelmes nóta! Hát persze, hogy szerelmes nóta! A mely fiú tíz -esztendős korában még nem szerelmes, arra szoknyát kell adni. Én már -akkor verset is írtam az ideálomhoz. Az maradt ott a kapronyi malomban -emlékül.) - -Pünkösd másodnapján már korán hajnalban átkeltünk csónakon abba a -gyönyörű szép dunai szigetbe, a hol tele voltak a fák virággal; csak úgy -tágult az embernek a tűdeje attól a mennyei illattól! A partok, a -sömlyékek tele voltak vad növényzettel; én valósággal dobzódtam a -virággyűjtésben. Lőrincz úr észrevette, hogy milyen szenvedélylyel űzöm -a botanizálást s ezért teljesen kegyébe fogadott. Ő kvalifikált -természetbúvár volt. Annyira elmerültünk a növények bonczolásában, hogy -nekem kellett a papot figyelmeztetnem, hogy már a második készülőt -harangozzák odaát (harangláb is volt). El is késtünk. A hívek már a -«Perelj uram perlőimmel»-t énekelték, mikor a pap megérkezett a -templomba. Aztán tévedésből a biblia helyett a Diószegit találta magával -vinni; de prédikált ő abból is arról a thémáról, «a ki a mezők -liliomait» ruházza, olyan szépen, hogy sírt rajta az egész coetus. - -Ebéd után az énekes diákok kaptak fejenként egy ezüst huszast, azzal -szekérre pakolták őket s visszaküldték a városba. - -Engem ott marasztott Lőrincz tiszteletes. - -– «Maradj még itt ma; mutatok neked valamit; holnap majd haza mehetsz a -lisztes zsákok tetején.» - -Az a valami volt egy vaskos kézirat, csak úgy czérnával összevarrva, a -hogy a «studiumok» szoktak lenni. Az ilyennel engem nagyon meg lehetett -marasztalni. - -Abban voltak Lőrincz úrnak a feljegyzései az egész Duna mentéről saját -búvárlatai nyomán: hogy rombolt, hogy alakított új tájformákat sok száz -év óta a hatalmas anyafolyam, mely nem szüli, hanem elnyeli a leányait. - -Kezdődött mindjárt a közelben, annál a régi barátkolostornál, mely az -almási partokról látható: a czellák falai még néha előtünnek csekély -vízállásnál, békateknőkkel megrakva. - -Alább, Nyerges-Ujfalunál akad fel a hullám a zátonynyá vált Villa Curtia -romjain, melyekből ma is régi pénzeket, bronzfibulákat vájkálnak elő, a -kiknek erre vesztegetni való idejük van. Ezerhétszáz évvel ezelőtt a -pannoniai legio hatalmaskodott ottan. - -Az adonyi Duna-meder takargatja kavicstorlataival a híres Ptolomeo -Sabinumot; most csak a halászok tudnak róla. Igen jó ívóhely a halaknak. - -A pentelei füzesben gyakran megbotlanak a vesszővágók azokban a furcsa, -faragott kövekben, a melyek nem engedik magukat az odvas fák rohától, -meg a nádgyökértől eltemettetni. Egy boltozatforma faragott koloncz -pihenőül szolgál a munkásoknak; az volt Anamaria városnak a portája. - -Ó-Szőny Bregetiójából egész muzeumi kincstárt gyüjtöttek össze, falaiból -védtöltéseket csináltak a nagy romboló erejének megtörésére. Azokat is -összemorzsolja lassanként. - -Paks alatt nyoma sincs már annak a híres várnak, melyet I. Lajos király -ajándékozott Apostagi Zemere vitéznek, ki a tatárok elleni harczában -életét megmenté, sem annak az apátságnak, melynek alapító levele a -Vatikán levéltárában őriztetik. Vár és kolostor fölött a vizafogók -nádsövényei láthatók manapság. Kerülik a veszedelmes helyet a hajósok. - -Szent Benedek és Uszód határában két nagy domb van. Várak voltak. A Duna -ledöntötte őket, betakarta iszappal. A két falu házai czölöpökre vannak -építve. A Duna minden esztendőben végig seper rajta. Olyankor arra a két -dombra menekülnek, s onnan kiabálnak át egymáshoz kötekedve: «Usztok -uszodiak!» – «Buktok benedekiek!» - -Fajsznál látható egy erős czölöpzettel körülkerített híres holdas domb. -Ide szokott marháival együtt menekülni a falu népe, mikor a jégzajlás -megindúl s itt várja be, míg az Isten itélete elvonúl mellette. Egyszer -azt is el fogja seperni. A halmot úgy híják, hogy «Kovács-halom». - -Tolna hajdan hatalmas erőd volt; Szent István idejében országgyűlés -helye; most a bástyák ormait nagy szárazság idején látni csak a Duna -medréből kiemelkedni: föld nyelte el, víz mosta el. A régi pompának -emléke sem maradt. - -Szeremle magyar falu a múlt században még a nagy dunai szigeten feküdt, -a honnan repülő híddal jártak át a réven. Három sziget volt egy -csoportban. Most már csak kettő van. Azt, a melyiken a helység állt, -egészen elhordta a Duna; a falu most a pesti parton áll, a míg a Duna -eltűri. A rév, a hozzá vezető úttal együtt, csak a mappán látszik. - -Hatalmas védvár volt Kupuszina a török világban. Kettős sáncz foglalta -körül. Most az elsülyedt tornyaiban tekenős békákat fognak; ezeknek -kedvencz tanyája a hajdani kastély. A várkertben sulyom terem. A nagy -terebélyes égerfákon csapatostúl tanyáznak a halász-sasok. Korállszárú -szederinda, aranycsengetyűs páponya, ezüstbojtos iszalag kúszik fel a -zöld tarjagos kőfalakon s csüng alá hosszú fűzérekben a békatenyésztő -tömpölyökig. - -Legrettentőbben mutatta ki demiurgusi hatalmát a Duna annál a nagy -falunál, a melynek Monostorszeg a neve. Ezeken a partokon állt a -Szent-Péter nevét viselő apátság kolostora; átellenben vele egy királyi -város, Bodrog, mely egy vármegyének adott nevet; s a kettő között egy -szigeten a camalduli barátok hírneves kolostora: «Szent-Kereszt». Mind a -három eltünt a föld színéről háromszáz év alatt: a klastromok is, a -város is. Semmit, egy kődarabot nem hagyott fenn belőlük a Duna. Csak a -fakó pergamenek beszélnek a létezésük felől. A nép most is megvan. A -nádfödeles falunak annyi a lakosa, mint a hajdani királyi városnak; de a -polgárból, a nemesből paraszt lett, földmíves, pásztor, halász. - -Így folytatja egyenlősítő munkáját, a harczot minden emberi nagyság -ellen a hatalmas, a legyőzhetetlen Duna. - -Ilyen jegyzetek voltak az én papom különös diáriumában. - -S még akkor nem értük meg az 1838-at! Ez 35-ben történt. - -* - -Egy szép őszi este ezzel a szóval rohant be a malomba Lőrincz -tiszteletes, Márton bátyját épen szemközt találva az ajtóban: - -– Itt van az «arany sas!» - -– Itt van? kapott rajta Márton. – Hát hidd be egy pohár borra. - -– Dehogy hivom! Futok a puskámért. - -– Csak nem bolondultál meg? Csak nem lövöd meg a legjobb kundsaftunkat, -a ki annyi mundlisztet megvesz. - -– Dejsz az nem él mundliszttel; hanem bárányhússal. - -– Hát nem az újvári Arany sas korcsmárosról beszélsz? - -– Vigye az ördög a te újvári arany sasodat! Én az igazi arany sasról -beszélek: az aquila chrysaetosról! Már három nap óta hallom a hangját. -De csak a hangjáról tudom, hogy itt van. Olyan magasan jár az égben. -Kettőt kiált: egy vékonyat, meg egy vastagot: «ú–i»; egy oktáva köztük a -különbség. Aztán meg azt a hangot hallom, a mint egyszerre leveti magát, -a szárnyát összeverve; mintha a szél verné a vitorlákat! Régen lesek rá. -De ma láttam színről színre! A mi szigetünkön szállt le a nagy -gesztenyefára. Nagy ritkaság Magyarországon, Afrika a hazája, aranyt -játszik a tollazata; azért híják chrysaetosnak! De híják imperialisnak -is, meg heliacának; császári, napba repülő madárnak.» - -– Hát bánja a szösz! mondá a molnár egykedvűen, – miattam lehet neki -annyi keresztneve, meg praedikátuma, mint egy princznek. - -– Az éjjel rálesek és meglövöm az arany sast. - -Azzal szaladt a szobába a puskájáért Lőrincz. Nemsokára visszatért, a -duplával a kezében, a tarisznyával a vállán. - -Márton bátya ott állt az ajtóban s elfogta az öcscsét. - -– Hallod-e, Lőrincz? Most már én mondom azt, a mit te mondtál az elébb -az én arany sasomra, hogy «vigye el az ördög a te arany sasodat!» – -Tudod-e, hogy az apánk az utolját járja? Éjjel alig tud már lélekzetet -venni: ételt is alig vesz magához. Csak tejet meg egy kis bort tud inni. - -– Úgy van már az öreg hat hét óta. - -– No én azt hiszem, hogy a holnap reggelt nem éri meg. - -– Nem vagy te doktor, nem tudsz hozzá. - -– De a doktor is azt mondta ma, mikor itt volt. - -– Az meg azért nem tud hozzá, mert doktor. - -Márton megfogta az öcscsének a karját. - -– Édes öcsém. Tudod jól, hogy mi van az édes apánk végrendeletében. -Mindig jó testvéred voltam: most is az akarok lenni. Kérve kérlek: ne -hagyd itt a szegény apánkat halálos órájában. Hadd osztozzunk meg az ő -elhunyta után, mint szerető testvérek. Szívesen felezem veled az -örökségünket. De ha itt nem maradsz, az öregünknek feladni az utolsó -úrvacsoráját, az utolsó vigasztalást elrebegni fölötte: én kegyetlen, -kőszívű leszek te hozzád, s engedem a testamentumot úgy végrehajtani, a -hogy az meg van írva, s hagylak földönfutóvá lenni az üres tarisznyával. -Isten engem úgy segéljen! - -– Dehogy teszed te azt Márton! sokkal jobb ember vagy te Márton. - -– No Lőrincz, két szót hallottál ma tőlem, a mit én nem szoktam sűrűn -kuszpitolni. Se káromkodni, se esküdözni nem szokásom. Ma mégis azt -mondtam, hogy «vigye el az ördög a te arany sasodat!» – De még nehezebb -szó az annál, hogy «Isten engem úgy segéljen». Kétszer mondtam: -harmadszor nem mondom. Meglátod, hogy megteszem, a mit mondtam. - -A magas égből hangzott a ritka szárnyas kiáltása: «u–i». Lőrincz -kirántotta a karját a bátyja kezéből, s futott le a Dunához, csónakjába -ugrott, átevezett a szigetre. - -Az öreg molnárra csakugyan ráborult ez este az ő utolsó éjszakája. A -meghivott orvos tudatá a családtagokkal, hogy legyenek készen a végsőre. - -A haldokló egyre a Lőrincz nevét sóhajtozta. - -Márton két postát is küldött utána, sürgős izenettel a szigetre. A -kiküldött molnárlegények egymás után tértek vissza azzal az izenettel, -hogy nem találják a tiszteletest sehol. - -Az ördögnek ajánlott sas éles szemeivel észrevette, hogy vadász -leskelődik rá a kukoricza kévékből rakott gunyhó alatt, s elrepűlt a -jegenyéről, melyet éjszakai tanyául választott, áthuzott a szélesebb -Duna-ágon: ott szállt le a pagonyban egy magas topolyfára. Lőrincz a -csónakjával utána eredt. A sas azt is észrevette, s még feljebb repült a -ligetben. Lőrincznek víz ellenében kellett eveznie, hogy utolérje, aztán -úgy lappangani fától fáig, hogy meglophassa az alvó madarat. – Az alatt -meghalt az édes apja. - -Még ugyanabban az esztendőben történt, hogy a kapronyi malomból ismét -beküldték a társzekeret a komáromi kollégiumba a «harmoniáért». Épen -őszi vakáczió volt; az iskola be volt zárva, a legjobb tenoristánk, -Domján Józsi falun volt; nekem, az altistának kellett helyette a tenort -betanulnom, de volt egy másik még jobb altistánk, Tóth Ferkó, a kinek -olyan hangja volt, mint egy nőnek, a basszistánk volt Szücs Sándor, -baritonistánk Goda Sándor. Benke Kálmán is tenort énekelt, de gyönge -volt a hangja. Harmati uram, az orgonista valahogy összehozta a -quartettet, félnap alatt betanitotta az énekeinket. Ezúttal gyászdalok -voltak azok. - -Nagy halott volt! Meghalt a gazdag molnár. A templomépíttető. - -Minden énekes fiúnak egy ezüst huszas díj volt igérve. - -Az ünnepélyes kardal szövegét subrector uram készítette. - - «Gyász sír! - Sötét - Kripták! - Hát már sötét kebletekbe - Azt is tőlünk vészítek be, - Kinek híre s dicsősége - Magas – - Égig – - Ére». - -(Ez a hymnus ugyan superintendentialis főkurátor számára készült, de a -kapronyi molnárnál is bevált.) - -A társzekér kivitte az egész kántust a malomhoz. - -Olyan jól emlékezem még most is az egészre, mintha csak tegnap jártam -volna ottan. - -Nagy, tömör épület volt, emeletes; a földszinten boltozatos; a -malomkerekek felyülcsapók voltak; a búzaraktárból széles tölgyfa lépcsők -vezettek föl a malomgéphez. Mi gyerekek szörnyűködve bámultuk, hogyan -kapja fel a molnárlegény azt a búzával telt szaput félkézzel a -fogantyújánál fogva s dobja fel a vállára s aztán lépdel fel a fahágcsón -vele nagy könnyedén. Ez ám a Sámson! - -Minket diákokat az orgonistával együtt elébb megvendégeltek. Harmati -uram bort is kapott: azt nagyon szerette, a diákok pedig sert; nekem -egyik sem kellett. Gyerek-koromban el nem tudtam képzelni, hogy lehet -meginni valamit, a mi savanyú, vagy keserű, s a mitől az ember még -szomjasabb lesz. Azután felvittek a halottas terembe «virrasztani». Így -hivták azt a szokást, hogy a halott fölött zsolozsmákat énekelnek -mindaddig, míg a lelkész megérkezik. - -Nagy halottnál előbb a koporsó fölött (a kálvinistáknál nincs ravatal) -mond egy lelkész imát; azután a zárt koporsót a templomba viszik, ott -egy másik pap a kathedrából tart fölötte prédikácziót, végűl harmadízben -a sír előtt olvas fel a rektor egy ékes rigmusokba foglalt búcsúztatót. - -Tehát még a virrasztásnál voltunk. Hangzott szépen a harmoniás ének: - - «Halld meg lélek: - Mert néked beszélek!» - -A gyászoló felek, az ifjú molnár és felesége, meg a fiúk, az én -iskolapajtásom, ott álltak a koporsó jobb oldalánál, mi diákok a -baloldalon. A halott arcza még nem volt letakarva, olyan volt, mintha -viaszból volna. - -A legnagyobb éneklés és sírás közepett hirtelen feltárult az ajtó, s -betoppant rajta egy sápadt alak. Ennek is olyan halavány volt az arcza, -mint annak a halottnak, pedig a veriték gyöngyözött rajta. Puska volt a -vállán, tarisznya a nyakában. A vadásztáskából kilógott az arany sas -feje, a gömbölyü farka s a nagy sárga karmai. Csakugyan elhozta a -vadászzsákmányt. - -Ezekre a dúlt vonásokra alig ismertem rá. A pap-testvér volt az. -Elkésett szegény! Más fog már imádkozni helyette. - -A molnár némán nyujtá ki a kezét, a halottra mutatva. - -A pap megállt az ajtóban. Kezei reszkettek, majd a fejéhez kapott velök, -utoljára könyörgő mozdulattal terjeszté azokat ki. Kihez terjeszté? Az -apa hideg ember volt már; a bátyja még hidegebb. - -A falon függött egy tarisznya, az a bizonyos, a mi tele van üressel. A -molnár oda mutatott a kezével. - -Nekünk is torkunkba szakadt az ének e néma jelenet alatt. Majd az -egyikünk, majd a másikunk hagyta el «a haragodnak nagy voltában»-t, a -végét csak a basszista énekelte már: «Méltók vagyunk, hogy ellenünk -felemeld ostorodat!» - -– Bátyám! rebegé a pap. – Csak nem akarsz földönfutóvá tenni? - -– A mit mondtam, megmondtam, – mondá az kemény hangon. - -Ekkor a pap oda akart rohanni a koporsóhoz; talán hogy azt a halottat -birja irgalomra. Talán azt hitte, hogy visszaidézheti az életre. – Hanem -a molnár útját állta, erős karját eléje tartva. - -– Nincs a koporsó mellett helyed. - -S olyat taszított rajta, hogy az öcscse az ajtóig tántorodott. A -kilincsbe fogózott meg. - -Ott azután a küszöbből visszafordulva, rikácsoló hangon kiáltá, a mit a -rekedtsége még félelmesebbé tett: - -– No hát legyetek megátkozva mindannyian, a kik ezen a világon és a -másvilágon vagytok! Átkozott legyen ez a ház, a miből engem -kitaszítottatok! Pusztuljon el a földszínéről fundamentumostól. Legyen -sivatag pusztává egész birtokotok. A ti átkotokat, mely az én fejemre -száll, fizesse nektek vissza ezerszeresen a Jehova Isten. - -Az átkozódás után kirohant az ajtón a dühöngő ember; láttam, a mint -végig tántorgott a folyosón, s annak minden oszlopát (szép veres márvány -oszlopok voltak) egyenként sorban megütötte az öklével, sikoltozó, -rikácsoló szava még sokáig hangzott odakinn. - -Azután megérkezett a pap, a koporsót leszegezték; a halott fölött -imádkoztak, énekeltek, azután jött négy izmos molnárlegény, vállára -emelte a nehéz diófakoporsót s úgy vitte a templomig; ott a pap -prédikált, a diákok megint énekeltek; az amen után ismét tovább -szállították a másvilág lakóját, a kit mi énekszóval kisértünk: - - «Már elmégyek az örömbe, - Paradicsomnak kertjébe, - Lelkemnek idvességébe.» - -Én tudom, hogy nagyon rosszúl énekeltem. Harmati uram többször -megdorgált: «Ej, de félreviszed az éneket!» Nem tehettem róla, valami -úgy összeszorította a torkomat. El nem tudtam képzelni, hogy ilyen eset -fordulhasson elő a világon! Hogy egy bátya elűzze az öcscsét az atyja -házából, a halott koporsója mellől. Hogyha engemet az én bátyám így -kitaszítana! Lehetetlenség az. Pedig ezek is úgy szerették egymást, mint -mi valaha! - -Aztán ráfigyeltem, hogy mi következik a temetőben. Talán ott a sír -fölött lesz a kibékülés. A mi eddig történt, az csak penitenczia volt. A -megtért fiut ott fogja a bátyja ismét keblére ölelni. - -Hiába vártam rá. Még a búcsúztatóból is ki volt hagyva az elzüllött -fiúnak a neve. Az én szivem fájt érte. - -Mikor a kapaföld elkezdett hullani a sírba, a záró zsolozsmát énekeltük: - - «Menj el a nyugalom - Csendes éjjelébe, - A gyászos sírhalom - Megnyilt kebelébe, - Közanyánk ölébe.» - -Én a zuhogó föld dobajában az elűzött fiú lábdobbanásait hallottam, s -rikácsoló hangját: «Nem! még a földben sem fogsz megnyugodni!» - -* - -A következő iskolai évben én már pozsonyi diák voltam. Két esztendeig -voltam német szón. Ott végeztem a syntaxist. Haza kerülve még a -rhetorika, poézis és logika várt reám. A régi pajtásokat csaknem mind -együtt találtam még. Harmati uram is élt és uralkodott. A harmonia -együtt volt. – Hanem a kapronyi molnár fia már elhagyta az iskolát. Az -apja hazavitte. Egyetlen fia volt; azt molnárnak kellett nevelni, a ki -folytassa a híres malom dicsőségét. Aztán meg – nem jó az a sok tudomány -az embernek! Példa rá a tapasztalat. – Az a másik, ha nem tudta volna, -hogy a sast aquilának híjják, most is ott volna az ősi házban. Igy pedig -földönfutó a nagy tudományával. - -Egyszer aztán elkövetkezett ránk a rettenetes 1838. - -Emlékezem arra a télre. - -Az utczán akkora hó volt, hogy a házunk ajtajától az iskolaajtóig -napszámosokkal kellett mély útat vágatnunk, hogy én az iskolába -mehessek. Arra pedig, hogy az átelleni szomszédhoz, a pékhez átmehessen -az ember, még csak gondolni sem lehetett. A városi tanács minden -szekeret mozgósított, hogy a havat kihordhassa a Dunapartra; de másnap -megint tele este a hó az utczákat. A tél eltartott márczius közepéig. És -akkor már a városunk és a Duna között egy Csimborasszó volt felhalmozva -hóból. És ez volt Komáromnak a szerencséje. Az irtóztató katasztrófa -kártétel nélkül vonúlt el mellette. A rettenetes Duna, a nagy ellenség, -össze tudta törni a kősarkantyúkat, a czölöpzeteket, a jégtörőket, a -széles védtöltéseket; de a hótorlaszon nem tudott diadalmaskodni. - -Én még akkor gyermek voltam, hirlap nem járt az egész városunkba: -sejtelmem sem volt róla, minő rettenetes elemi vész rombol végig a -hazánkon; ugyanaz a Leviathan, mely pánczélos hátgerinczét magasra -domborítva vágtat végig, őrületes gyorsasággal a mi kis városunk alatt, -hogyan rombolja földig az ország fővárosát, Pestet? Én csak arra -emlékszem, hogy a városunk utczáin a csatornák lefolyóiba deszkákból -tákolt «gégéket» eresztettek le, azokat körültömték trágyahalommal; mi -aztán néztük, hogy ezekben a facsövekben hogy emelkedik fel a víz, -embermagasságnyira; a tanárunk magyarázta a hydrostatikát előttünk, hogy -a csövek nélkül ilyen magasra nőtt volna városszerte a belső árvíz. - -Csak hetek mulva érkezett hozzánk bujdosó vendégül egy ismeretlen -gavallér a fővárosból, ki abban az egyetlen kabátban, a melyben -megmenekült a nagy veszedelemből, gyalog utazott haza a szülőföldére, -útközben a vendégszeretetet véve kisegítőnek. Az egész ország el volt -árasztva ilyen földönfutókkal. Attól hallottuk, vacsoránál elmeséltetni -a rémtörténetet, mely Pestet megsemmisíté. - -Krónikák vannak arról irva, hogyan rombolta le a «nagy ellenség» -1838-ban az ország fővárosát, hogy seperte el a házakat utczaszámra; a -falakba rótt kőtáblák mutatják maiglan, milyen magasan járt a hullám az -utczák szine fölött. A Sándor-utczai képviselőház szomszédjában is -hirdeti egy vörös márványlap, hogy ott valamikor dereglyével jártak. - -De hát a kapronyi malomból mi lett? - -Én bizony rég el is feledtem, hogy volt valaha ilyen malom, s abban én, -mint kis diák, hármóniást énekeltem valamikor. Csak arra jött vissza az -emlékezetembe ez az egész eset, mikor a fiatal géplakatos fiú, a Nagy -János, oda jött hozzám, pártfogásomat kérni, az apja levelével, a ki -arra hivatkozott, hogy valaha az ő apjával, Nagy Józseffel együtt ültem -az iskolapadban. - -– Úgy! úgy! Az volt a kapronyi molnárnak a fia. A gazdag Soki Nagy -Mártonnak a fia. - -– Azt nem tudom. - -– Hogy nem tudod te ezt? - -– Az apám még kis gyerekkoromban beadott egy lakatoshoz inasnak a -városba: ritkán kerültem haza. - -– Hát apád nem Kapronyban lakik? - -– Hol van az a Kaprony? - -– Hát ott a Duna mellett. Három órajárás a várostól. - -– Nem tudok róla semmit. - -– Dehogy nem. A közepén van egy kis csillagos tornyú templom, a szélén a -nagy patakmalom: négy kerekű. - -– Soha sem láttam azt. Se templomot, se malmot. - -Kezdtem gyanakodni a fiúban. Elővettem a térképet, kiterítettem az -asztalra. - -– No, nézz ide. Itt van a Duna. Itt van Kaprony. - -A lakatos legény úgy félszájjal mosolygott, a hogy az ember a -szánakozást szokta kifejezni. Aztán emberségtudón megjegyzé: - -– Ez a térkép 1834-ben készíttetett Karacs Ferencz által. - -A bizony! Ez a régi térkép az én orákulumom. Igy vagyok én minden -tudományommal. A vármegyéket még a «Kis Tükör»-ből ismerem; a fűvészetet -még a Diószegi után: holott ezeket rég túlhaladta már a tudományos -világ. Bizony ócska ember vagyok már magam is; most jövök rá. - -– Van ám már újabb térkép is erről a tájékról, rebegé a lakatos. - -– Tudom, fiam, hogy van. Magamnak is meg van. - -Azzal előkerestem a könyvtáramból azt a drága pénzen megszerzett -térkép-gyűjteményt, melyet a katonai akadémiában készítettek. Biz én -soha bele sem néztem, a mióta megvettem. Az illető lapon aztán -rátaláltam a keresett vidékre. - -A hol a régi mappán «Kaprony» neve állott s egy kerék jelölte a malmot, -ott az új katonai térképen ritka pontokkal volt beszórva a tér, ezzel a -felirattal: «Kő-avar.» - -És a Duna közepén volt egy kis folt körülkerítve, ennek a neve volt: -«Füzes-Sziget.» - -– Itt lakik az én apám, mutatott a szigetre a Nagy János. - -– Az apád halász? - -– Halász is, meg kosárfonó is, meg méhész is. A vidéken úgy hijják az -ilyen embert, hogy pákász. A bizony csak úgy él, mint Robinzon a maga -szigetén; pénzt csak ritkán lát, inkább cserél, a mire szüksége van.» - -Sokáig nem ment ki a fejemből ez a dolog. - -* - -Egy későbbi év nyarán kirándulást tettem több jó barátommal -szülővárosomba. Egy szép délután ellátogattunk egy halásztanyára. Több -óra járásnyira fekszik a várostól a jóhirű tanya, a hol a legízesebb -halászlét készítik, azon frissen fogott halból, a szabad ég alatt. Hozzá -kiki magának készít kanalat, a minek a nyele hasított fűzvessző, -beleszorítva merítőnek egy fényes békateknő. - -A halászgunyhó egy nagy magas domb tetején büszkélkedik, a honnan -fitymálja a Duna minden hatalmaskodását; túl rajta, nagy messze terül -egy sivatag, a mit a nagy térkép «kő-avar» névvel jegyez. - -Csupa kavics az egész terület; görgeteg békasó, közte bomba-nagyságú -kövek. Az egész kőbirodalom tele nőve bozóttal. Itt uralkodnak a -növényvilág anarkhistái, a kik nem szolgálnak senkinek; nem fizetnek -adót se embernek, se baromnak; még madár sem jár hozzájuk. A földi bodza -bűzös levelei közül tolja elő sárgavirágú kóróját az ökörfark, -összegubalyodva a takácsmácsonyával; bogáncs, bojtorján, bárcs, veres, -kék, sárga tüskerózsáival vetélkedik szerte; a sötétzöld páfrán ernyős -levelei körültakarják a rajtuk nehezedő követ, össze-vissza fonja -valamennyit az egymásba kuszált iszalag, vadszeder, s a hol apró a -kavicsréteg, ott buján tenyészik a veres szárú ostormen; a nyirkos -vápákban a bürök és lósóska duskálkodik; a kavicsok között halommal -hever a békateknő: ezek a Duna látogatójegyei. - -Nem lehet szomorúbb vidéket képzelni ennél a kőavarnál. - -Ezen a helyen állt valamikor a kapronyi malom. Itt volt a mintagazdaság; -ott a kis falu a templomocskával! Talán azok a fűzfák meg tudnák -mondani: merre volt a patak, mely a malmot hajtotta? - -Ezt pedig én nem a magam fejétől találtam ki. Több, mint egy félszázad -múlt el azóta, hogy valamikor itt ezen a tájon jártam; a kő is tarjagos -lett annyi idő alatt; az az út sem létezik már, a melyen akkoriban -szekérrel jártunk. Hogy jutott volna eszembe erről a kősivatagról annak -a paradicsomi boldog tanyának a képe, a mi gyerekkorom emlékéből -fenmaradt. - -Hanem volt a tanyán egy öreg halász; maga dicsekedett vele, hogy most -nyomja a nyolczvanadik esztendőt. (Ő az időt, nem az őtet). Derék, -szálas ősz legény volt: maga válogatta a varsából a halakat, hogy a -halászlé tökéletes legyen. Dombi János volt a becsületes neve. - -Rám ismert azonnal. Hiszen látott egyszer. 1837-ben. - -– «Tudja? akkor, a mikor a Soki Nagy Istvánt temettük, a Mártonnak az -apját, a kinek a fiával együtt tetszett járni iskolába. Én is ott voltam -a temetésén; mert hát szomszédok voltunk; nekem már akkor is itt volt a -tanyám ezen a dombon. Zúgolódtam is sokat, hogy minek ád az Ur Isten az -egyik embernek olyan kőpalotát, mint a molnárnak, a másiknak meg olyan -nádgunyhót mint nekem. Megbántam aztán nagyon s dicsértem az Istent, -hogy nem megfordítva adta.» - -– «Hát akkor emlékezik Dombi uram arra a jelenetre, mikor a kitagadott -fiú megátkozta a családját, a házat, a vidéket: úgy futott világgá.» - -– «Emlékezem. Hogy ne emlékezném? Átkozódott bíz az. Csakhogy nekem -tiltja a vallásom, hogy az átkok foganatjában higyjek. Tetszik ismerni a -bibliát: ott meg van írva (ki is tudnám keresni, hol –) «ne találtassék -te közötted jövendőmondó, vagy napválogató, madárszólásból jövendölő -vagy varázsló, se bűbájos, se ördöngösöktől tudakozódó, se -jegymagyarázó, se halottakat idéző.» Én tehát azt, hogy az Úr Isten -valakinek az átkát beteljesítse, nem hiszem. Hanem megveri az embert a -saját keze. Ha akkor, a midőn az a szerencsétlen Lőrincz pap elkésett a -haldokló apja ágya mellől, s csak a temetésre érkezett már haza, a -Márton bátyja megdorgálta volna, a hogy megérdemlé; de a temetés után -azt mondta volna neki, hogy: «Látod, öcsém, az édes apánk téged -kitagadott; malmot, házat, földet, mindent nekem hagyott: abban neked -osztályt nem adhatok. Hanem itt hagyott a megboldogult maga után vékával -ezüstöt: fényes huszast, tallért, gyere, tömd meg vele ezt az üres nagy -tarisznyát, a mennyit csak elbírsz, aztán menj Isten hirével!»… Hát ez -szép cselekedet lett volna tőle: úgy-e bár?» - -– «Bizony az lett volna.» - -– «Hanem hát nem tette. Azzal a sok pénzzel aztán nem tudta a Márton, -hogy mit kezdjen? Még akkor nem voltak képviselőválasztások; mert azokon -legalább eltraktálhatta volna. Hanem aztán kevélységében valamit gondolt -ki. Az a gyümölcsössziget ott a Duna közepén volt a büszkesége. Annak -csak az az egy hibája volt, hogy a téli jégzajlás a sziget orrából -mindig elszaggatott egy darabot. Hát ennek akarta elejét venni Márton. -Parancsolni akart a Dunának. Pedig ezzel a Dunával nem jó háborút -kezdeni; mert ez a milyen kegyelmes ura annak, a ki vele békében él, -olyan hatalmas ellensége annak, a ki vele harczba keveredik. A molnár -Komáromból hozatott ki szapöröket nagy sulykoló géppel; egész szálfákat -vertek le a sziget orránál; olyan sánczot raktak, akárcsak egy várat -védelmeznének. Sokszor mondtam a molnárnak, mikor ott húztam a hálót, ő -meg nézte a sziget orrán a munkát: «Nem jó lesz ebből, Márton gazda! Nem -jó a Dunával perbe szállani!» De ő csak azzal torkolt le, hogy -«vigyázzon kend csak az apacsurjára: ahhoz ért kend, nem máshoz.» -Kevélyek ám a molnárok!» - -– «Tudom; – mondám neki. – Értettük egymást. Az udvardi járás területén -voltunk.» - -Az öreg folytatá, miután egy párt lendített a bográcson, melyben a saját -levében fövő haltömeg sistergett. - -– «Hát aztán csakhamar elkövetkezett az a siralmas 1838-iki márczius. Az -volt az itéletidő! Azt hittük már, hogy az egész világnak itt van a -vége. A mi Dunánknak a jege még állt. Olyan vastag volt, hogy léket nem -bírtunk benne vágni. S akkor megindult odafenn a pozsonyi Dunában a jég. -Az a miénket is majd elvitte volna, de itt megakadt abban az Isten ellen -való szigeti sánczban, úgy hogy a Duna fenekéig tömődött a jég. Ekkor -aztán a felülről jövő zaj keresztül törte a partot őrző hatalmas kőgátat -s neki zúdult a kapronyi malomnak. Noé apánk nem látott ilyen romlást! -Mi innen a domb tetejéről néztük a rettentő veszedelmet. Minket ez -szabadított meg, mert az áradás megkerülte ezt a mi dombunkat s aztán a -lapályt terítette el. Négy öl magasan járt a víz az országút felett. A -kapronyi malomnak csak a teteje látszott ki belőle. Hallottuk a nagy -jajgatást, segítségkiabálást; de nem mehettünk hozzájuk a sebes -áradással szemközt. Azt is látnunk kellett, hogy roskadoznak a recsegő -falak, dülnek az oszlopok egymás után. A templomot, a cselédházakat -elsöpörte a jég. – Ezek már Isten előtt vannak. – Az egész tájék fehér -volt a jégtől. – És egyszer én, a mint e kietlen fehérségbe nézek, azt -látom, hogy valami fekete mozog benne. Egy csónak volt, abban ült egy -ember. Arra felé látszott nagy erőszakoskodással törekedni, a hol a -malom teteje kilátszott a jégből. Nagy küzködéssel elvergődött odáig. -Víz mentében jött a csónakján; sebesen haladt.» - -– «Az volt a Lőrincz testvér, a pap», – szóltam közbe. - -– «Ejnye de ki tudja találni!» - -– «Tudom én a dolgok sorát. A Lőrincznek kellett oda jönni, hogy a -kitagadó testvért megszabadítsa.» - -– «Hm!» – Az öreg halász erre abba hagyta a mesélést. Nem szereti ám a -magyar mesemondó, ha eléje vágnak: akkor feldúzza az orrát s nem mesél -tovább. - -Iparkodtam megkérlelni. - -– «Az ám az én mesterségem, bátyám-uram, hogy egy szóból százat -kitudjak.» - -– No hát akkor mondja öcsém-uram tovább. - -Ő az alatt vakarta késsel a kárászt. - -– Mondom is! Hát az úgy volt, a mint a Lőrincz pap az apai háztól -elzüllött, azontúl egy olyan furcsa keresetre adta magát, a milyennek -ezen a mi tájékunkon még elnevezése sincsen. Diákgörög nyelven úgy -híják, hogy entomolog; magyarul «bogarász». Nálunk bizony, kivált abban -az időben, az özönvíz előtt, senki se kereste volna meg ezzel a kenyérre -való sót sem; de egy kicsit feljebb a Duna mentén már van annak piacza. -Vannak múzeumok, gyüjtemények, a melyek jó árát adják a lepkéknek, -rovaroknak s ha a bogarász egyúttal vadász is, pedig hát a Lőrincz pap -az volt, még pedig vakmerő, hát az kitömött madarakkal, tojásokkal szép -keresethez jut. Ilyen életet élt a kitagadott fiú. Többet hált az erdőn, -meg a vízhátán, mint zsuppszalmán. - -– Bizony nem is dunnás ágyban, – dörmögé közbe az öreg, a ki kezdte már -elhinni, hogy csakugyan többet tudok ebből a történetből, mint ő. - -– Hogyan került Lőrincz az apai ház közelébe? Ennek is az az ő furcsa -mestersége adja meg a nyitját. Amaz emlékezetes 1838-iki nagy télviz -idején azok a tengeri madarak, melyeknek rendes lakásuk az éjszaki -sarkvidéken, Grönland partjain, Izland szigetén, – hol – szokott lenni, -leszorultak nagy számmal a mi tájainkra is. Most is emlékezem rá, mennyi -szokatlan formáju vizimadarat láttunk a repülő híd fejéről a jég hátán -csoportostul elvonulni. – Ezek között legnevezetesebb a nagy -rabló-gödény, diákul Larus catarthactes. Mikor ül, olyan mint egy lud, -de ha fölrepül, a sashoz hasonlít. Ez nem él hallal, mint a többi -becsületes tengeri madár, hanem az apróbb madarakat ragadozza el. A -mellett olyan vakmerő, hogy az embert is megtámadja, s mint a keselyű, -úgy csap le a vadász fejére. Ezt tudva, a vadász a feje fölé szokta -tartani a kését s abban a rabló-gödény felnyársalja magát. Az ilyen -ritka zsákmányért a természettudományi gyüjteményektől nagy pénzt lehet -kapni. Bizonyosan a Lőrincz is ilyenekre vadászott. - -Most már jobban megnézett az öreg halász. - -– Hát ezt is csak úgy magából szedi öcsém-uram? - -– Könyvekből tudom, meg a képzeletemből. Véletlen csodából oda nem -pottyanhatott a Lőrincz a malomhoz, csónakostúl. - -– Hát a biz úgy volt. Emlékezem már. Nála is volt már a csónakban egy -olyan keresztül szúrt lúd-forma madár. Annak a bőrét lehúztuk, a húsát -megettük. Rossz volt, mint a vesztés; de már akkor nem volt mit ennünk. -– Hát csak tessék tovább mondani, hogyan történt? - -– Abból, hogy kegyelmed, bátyám-uram, a Lőrincz hozta gödény húsából -evett, könnyű kitalálnom a történetet. Lőrincznek a csónakját is magával -ragadta a jégzaj s mikor a sziget orrán felül a gátszakadás új áramlatot -adott a Dunának, az belesodorta őt is ebbe a rohanásba. Csak úgy tudott -megmenekülni, hogy a ladikját kihúzta a jégre s aztán húzta előre az -alattságnál fogva, míg új jégmezőre szabadulhatott. Talán arra is -gondolt, hogy ismét rátaláljon az apai házra? Talán azt áhította, hogy -az istenítélet ideje alatt a kitagadó testvérrel kibékülhet? - -– Mintha csak tőle hallotta volna öcsém-uram. - -– Azonban a veszedelem megelőzte a jövetelét. Olyan gyorsan jött az, -hogy mire a malomban lakók arra gondoltak, hogy szekérre kapjanak, már -akkor ellepte a jeges árvíz az országútat. Vagy, a mit inkább -elképzelhetek, nem is akartak menekülni, hanem védelmezni akarták a -malmot. Eltorlaszolták a kapukat, elzárták a malomárkot; trágyával -betömték, deszkával beszegezték a pinczeablakokat; aztán a veszedelem -nőttével nem kímélték a búzával, a liszttel tölt zsákokat; azokat is -gátnak rakták; ölfákból, hordókból, gerendákból emeltek torlaszokat. – -És ez volt a haláluk. A dülő ár egyre nagyobb jéghegyet torlasztott -össze a malom oldalán, míg utoljára az iszonyú teher alatt bedűlt a -hatalmas kőfal; maga alá temetve minden élő teremtést. Mire Lőrincz a -csónakjával oda érkezett, akkor már csak a tetőnek egy sarka állt ki a -jeges árból, a mit még fenntartottak a vastag gerendelyek. - -– Most már magam is így látom! dörmögé az öreg. - -– S azon a háztető padlásnyílásán nézett ki egy gyermek, félig -megdermedve a fagytól és rémülettől: utolsó ivadéka a Márton -családjának. - -– De igazán találja! - -– No bátyám, most már mondja kegyelmed tovább a históriát. - -– Egészen úgy volt: a Lőrincz pap, mire odavergődött a roskadozó -malomhoz, már nem talált más élő lelket, csak azt a kis Jóska gyereket a -garat mellett. Azt nyalábra fogta s kivitte a csónakjába. De az a gyerek -se élő, se halott nem volt. Elébb hóval bedörzsölte a két kezét: -külömben elfagytak volna. Azután itatott vele egy korty pálinkát, a -butykosából. Akkor aztán hozzá látott, hogy meneküljön a jégzajból -valamerre. Ez a mi kis halász kunyhónk messzire kilátszott a jeges -világból ezen a dombocskán. Jó szerencsénk volt, hogy egy sor vén fűzfa -volt előtte, a min a jégtorlás fennakadt, külömben ezt is elseperte -volna. Mind folyvást tüzeltünk a kunyhó előtt. Fa volt elég. A jégár -elhordta magával a felső vidékről a fakereskedéseket, annyi deszka, lécz -torlódott össze itt a fűzfák előtt, hogy pajtát lehetett volna belőle -építeni. - -– Azért tüzeltek úgy-e, hogy a malomból menekülőknek jelt adjanak? - -– De biz inkább azért, hogy segítséget kérjünk a magunk számára. Minket -is elzárt a világtól a nagy jégáradás. Én a fiammal, meg egy legényemmel -már három nap óta itt rekedtem, az alatt minden ennivalónk tisztára -elfogyott. Arról meg szó sem volt, hogy halat lehessen fogni. Még a -penészes kenyérhajat is előkerestük a láda fenekéről. Hát azt vártuk, -hogy majd hoz valaki segítséget a malomból. Az volt aztán a rémület, -mikor a szemünkkel kellett látnunk, hogy düledezik össze az a nagy -hatalmas épület: először az egyik oldala, azután a másik; a jég az -eszterhéjig emelkedik. Mikor a boltozat rászakadt a lisztes magazinra -nagy ropogással, egyszerre olyan felhő szállt fel belőle, mint valami -nagy égő ház füstje. Csakhogy ez a füst fehér volt. Az az eltemetett -lisztnek a porából támadt. – Hej! mondtuk magunkban, de segítve volna -rajtunk, ha annak a lisztfelhőnek csak a fele ide szállna le mihozzánk; -hanem hát nem hull már több manna az égből! - -– De fürjek csak hullottak! - -– Honnan tudja, öcsém uram? - -– Hát az eddig elbeszéltekből. A Lőrincz papnak volt puskája. Ha az ide -törekedett a csónakjával, akkor az abból a sok jégen fészkelő tengeri -madárból lövöldözött el annyit, a mennyivel még a gazdáit is -eltarthatta. - -– A biz úgy is volt. Mikor láttuk, hogy a csónak errefelé közeledik, -nagy küzködés között; – mert nem a vizben járt ám az, hanem többet a jég -hátán; – én azt mondtam a fiamnak: eredj, Gyurka, segíts neki; vigy -magaddal egy kötelet. A Gyurka fiam derekára csavarta a hosszú kötelet, -a két kezébe fogott egy rúdat, hogy ha bele talál szakadni a jégbe, -annálfogva fenntarthassa magát: így indult el a jég hátán a csónak felé. -Mikor odáig ért, a kötelet a csónak orrához kötötték. Azzal a fiam -megint visszajött a kötéllel. Akkor aztán hárman bele kapaszkodtunk a -kötélbe s elkezdtük a csónakot vontatni. Sehogy sem ment! A jég, a mint -sebes jártában meg-megakadt, egyszerre élével állt fölfelé s fennakadt a -csónak. Ekkor oda kiáltott hozzánk a Lőrincz pap: «Ott van az a sok -deszka! rakják kegyelmetek a jégre!» A biz igaz. Ezt ugyan magunktól is -kitalálhattuk volna. Akkor aztán fogtuk a deszkaszálakat; kettesével -egymás mellé rakva, nagy igyekezettel egy keskeny hidat raktunk belőle, -egész a csónakig a jég hátán. A pap ráigazította a csónakot a bürüre, s -akkor aztán könnyű szerrel vontattuk ki a csónakot a dombra. - -– Magam is láttam ilyen csónakmentést pozsonyi diákkoromban, a mint egy -a jégzaj közé szorúlt halászt szabadítottak ki eféle rögtönzött -deszkabürü segélyével. - -– Hát biz az Isten segítsége volt, hogy a Lőrincz pap ide vetődött, mert -nála nélkül mind elvesztünk volna éhen. Ő pedig mindennap szerzett a -számunkra pecsenyét a csodálatos formájú madarakból, a melyek úgy ülnek, -mint a kutya a hátulsó lábukon. Azoknak a bőrét lehúzta, a húsát -megsütötte; megosztoztunk rajta. Nem finnyáskodtunk ám, akármilyen -halzsírszagú volt a trakta, csakhogy volt. Egy kis pálinka is volt a -papnak a kulacsában; de azt nem bocsátotta közre, maga sem ivott belőle. -Azt annak az öcscsének a számára tartogatta, a kinek a fagyos lábait -kellett azzal bedörzsölni. – Jó szíve volt ám annak a szegény Lőrincz -papnak, azért, hogy olyan háborodott feje volt. Dehogy zúgolódott volna, -az egész itéletidő alatt. De nem is imádkozott. Csak a görög istenekről -elmélkedett; azokról sem valami nagy áhitatossággal. Mikor ott a szemünk -láttára dült le az utolsó tűzfala is a híres malomnak, hogy a jégtorlás -végig zúdult fölötte, ő épen akkor duplalövéssel terített le két köpczös -lúdforma állatot s hozta lábaiknál fogva nagy vitézséggel. Megmondta a -neveiket is: én bíz elfeledtem. Odamutattam a malom tájára, a mit már -akkor betakartak a jégtáblák. Lőrincz pap csak vállat vont rá s elkezdte -a bicskájával a két madarat levetkőztetni a bőréből. Neki az irhájukra -volt szüksége. Azt mondta, – ma sem felejtem el a szavát: – «Hát ez így -van. A mit Jupiter ád, azt elveheti Neptun, de az én tudományomat nem -veheti el se Jupiter, se Neptun, se Vulkán.» Istentelen egy beszéd volt, -hanem biz az úgy volt. A Márton bátyát minden gazdagságával együtt ott -fedték már ezek a nagy otromba kövek: a Lőrincz öcs pedig megélt a jég -hátán; még minket is megtartott s a családjának az utolsó ivadékát is ő -mentette meg. A Jóska gyereknek nem maradt semmi világi vagyona. Ez az -egész nagy térség úgy tele van temetve nagy kövekkel, hogy ebből -szántóföldet senki sem csinál. A malomnak még a fundamentomát sem -találni már. A szép gyümölcsös szigetnek az elejét eltépte az árviz; a -gyümölcsfákat úgy levágta az éles jég, mintha fűrészszel nyiszálták -volna el. Most egy kis halásztanya van még rajta. Abban éldegél a -hajdani gazdag molnárnak az ivadéka, mint pákász; az unokája nem tud már -róla, hogy az ükei milyen dúskálkodó urak voltak, valamely műhelyben -keresi a kenyerét két tenyere izzadásával. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -A kősivatag rámondta: igaz, igaz. - -Igy bánik a mi dicsőségünkkel a mi nagy kegyelmű urunk s hatalmas -ellenségünk, az örök Duna. - - - - -A KÉTÉLETŰ. - -(Elbeszélés.) - -Mindig irigylettem a békát. - -Már mért kellett ezt a Teremtőnek kétéletűséggel megáldani? - -Hát nem jobb lett volna, ha ebben a kedvezményben Ádám apánk -részesíttetik? - -Ez még az eredendő bűnben való találtatás esetében is nagy előnyére vált -volna az első emberpárnak; mert a paradicsomból csak kikergethette őket -az angyal, de a tóból hogyan kergette volna ki? Az angyaloknak nincsen -úszószárnyuk. - -Milyen herczegi dolga van az ilyen békának! - -Mikor kedve tartja, kiúszik a partra, felmászik az ernyős elecsek -száraira, rákezdi a brekegését: kiadja magát természettudósnak; az egész -világ hisz a jóslataiban, azt mondják: a béka esőt hirdet. Pedig csak az -a baja, hogy éhes. - -De hát azért van az a sok levegőlakó légy, dongó, pillangó a világon, -hogy a békának a kellemes existentiáját biztosítsa. - -Felmászik a szőlőlugasra s ott lesi a dongókat, a melyek az érett -szőlőfürtöket dibézolják. - -E hasznos foglalkozás közben megismerkedik az özvegy bőregérrel, a ki -ott tartja a kvártélyát az eresz alatt. A denevérnőnek a denevérférjét -valamikor elkapta a macska, s azóta ő a szomorú özvegység korszakát éli. -A míg egy udvarlója nem akad: – bárha más felekezetbeli. - -Hogy melyik mulja felül a másikat szépségben: a béka vagy a denevér? az -mind e mai napig eldöntetlen thezis. Elég az, hogy megszerették egymást. -A szerelemnek nem kell indokolás. - -Nem is szerelemről, hanem házaséletről van szó. Összetették a -keresményüket. S minthogy a denevér sokkal jobb kereső, mint a béka, -mert ő röptiben kapkodja el a bogarakat, míg a béka csak lesből -vadászgat rájuk: annálfogva a békának igen nagy előnye volt a hitvesi -összeköttetésből. Meg is hízott hatalmasan. - -Reggelenként aztán, mikor a denevérhölgy nyugalomra vonult (a denevérek -nappal szoktak aludni), vagy a mikor a béka hosszabb esős idő közeledtét -érzé fogékony bőrmirigyein át: akkor a béka lemászott a szőlőlugasról, -lesétált a tópartra, felkúszott a vizbe hajló réti füzényre, a brekegő -szózat helyett e melódiás hangot ismételve: «koaksz, koaksz, tuhú!» Mire -azonnal felüté a fejét a vízszinből egy hasonló szépségű békahölgy, feje -oldalán levő hólyagjait felfújva, az ismerős hang után kezde úszni, -remek technikával. - -Erre a béka uraság egy gyors szökelléssel leugrott a vizbe, szembeúszott -a békahölgygyel, s összetalálkozván, mind a ketten sebtében eltünének a -vízszinen lebegő vízitökök és békakorsócskák levelei között. -Denevér-mámi ide nem mehetett utánuk, mert ő nem tud úszni. Ilyen -privilegiuma van a békának! - -Úgy hívtuk ezt a béka urat, hogy Doktor Bonafides. Jól ismertem az -életét; de csak a szárazföldit; a vízi életébe is bepillantottam később, -a mennyire a partról lehetett, de odább nem: mert én úszni nem tudok. -Nem volt gyakorló orvos: tudós volt. Még csikó-korbeli pajtások voltunk; -innen maradt fenn közöttünk az ismeretség. Csakugyan nagyon hasonlított -a békához. Épen olyan görbe lábak, olyan hosszú végighas derék, olyan -nyakanincs nagy fej, olyan fülbesúgó széles száj, olyan széjjelnéző -kidülledt szemek. - -A feleségét is ismertem. - -Az arcza egy kifestett halálfej volt. Pedig nem volt az kifestve. Hanem -a természet maga kontárművészkedett rajta, az arczcsontjához feszült -bőrt kereken megáldva czinóberrel, a mi külömben nem volt betegség jele, -a hogy a «mellbaj rózsáit» szokták nevezni. Hozzá olyan szétálló -frizurát viselt, mintha szárnya akarna kelni a fejének. A száját soha -sem bírta összefogni a nagyon előreálló fogaitól: annálfogva mindig -kénytelen volt mosolyogni. Mélyen bennülő sötét szemek és nagyon pisze -orr egészíték ki a szépségét. Termete egyébiránt nélkülözött mindent, a -mit a szomszédok «az örök nőies»-nek fogalma alá soroznak. - -Hanem volt neki négy háza. Egy a belvárosban, a többi a külső -negyedekben, több-emeletesek. A belvárosiban volt a saját lakásuk. - -Valami harmincz évvel később láttam, mikor azt a belvárosi házat -lebontották, hogy palotát építsenek a helyébe. Nem volt abban egy darab -kő, egy eltévedt veres tégla sem. Az a fundamentomától a párkányáig -csupa vályogból volt. Ilyen, a kertészetre nézve értékes anyagból -épültek a külvárosi házaik is. Hanem azok rengeteg jövedelmet hajtottak. -Egyszobás lakásokra voltak felosztva, a melyeket jámbor magánzók és -szelid leánykák szoktak kivenni, a kik hétszámra fizetik a házbért. -Nincs az az aranybánya, a mely jobban jövedelmezzen, mint a vályog. – Ez -valóságos uzsoráskodás a vályoggal. - -Az én tisztelt barátomnak mindenféle tulajdonságai meg voltak, a mik a -barátság fentartását megnehezítik. Először is vegetarianus volt és -vízivó, a mi, úgy tudom, hogy együtt jár. S még nem hogy eltitkolta -volna ezeket a gyatraságait: de sőt odajárt az asztalunkhoz, a hol -egy-egy este a jó pajtásokkal együtt vacsoráltunk; ott költötte el a -maga átkozott lakomáját: egy tányérra összeaprítva a retket, almát, -vereshagymát, czitromot facsarva rá; úgy habzsolta kanállal s itta rá a -vizet, mint egy dromedár, minket pedig szidott, hogyan tudjuk az állatok -húsával megmérgezni a vérünket? - -A felesége is vegetarianus volt: de az inkább csak fösvénységből. - -Ezt a családot a konyhája kedvéért nem igen látogatta valaki. - -A foglalkozására nézve pedig természettudós volt a tisztelt barátom, még -pedig a praktikus fajtából. Eljárt vadászni, halászni s puskával, -hálóval, horoggal, csapóvassal sok állatot megejtett, de nem azért, hogy -azoknak a húsát saját czéljaira fordítsa, hanem azért, hogy az irháikat -lehúzza s kitömje, a csontvázaikat pedig tisztára megpræparálja. -Vitriollal és arsenikummal dolgozott. Messziről meglehetett érezni a -kabátján. - -A dolgozó-szobája mindig tele volt kitömött állatokkal s azoknak a -csontvázaival. - -Ezekből ő minden héten felvitt egy ládára valót Bécsbe s ott emberére -talált, a ki megvegye. Olyan ember is van abban a Bécsben, a ki -csontvázakkal, meg kitömött madarakkal kereskedik. Annak a számára -dolgozott a barátom. - -Biz ez tisztességes kereset, a kinek kedve van hozzá. No meg, a ki ért -hozzá. Mert nem olyan könnyű ez, mint novellát írni. - -De hát mindenek előtt tárgyalandó az a kérdés, hogy mi szükség valakinek -békákról, denevérekről, meg csontvázakról novellát írni? - -… Az már igaz, hogy semmi szükség sincs rá. - -No, hát térjünk át más matériára. - -Teszem föl olyan állatokra, a kik (vagy a mik) beszélnek. - -Nekem volt egy olyan állatom: egy seregély. - -Beszélt magyarúl és németűl. - -Külömbséget tudott tenni, hogy kivel beszéljen magyarúl és kivel -németűl? - -Németűl a mosónétól tanult meg (a nevelő anyjától), magyarúl a -feleségemtől, a ki az előbbenitől felvásárolta. - -Komolyan mondom, hogy igen okos állat volt. - -Családom tagjai velem együtt elhalmozták őt szeretetükkel. - -A seregély azonban nem csak szeretettel él, hanem hangyatojással is. -Abból is kapott eleget. - -Egyszer azonban jött egy nevezetes esztendő, a melyben a többek között a -hangyák is sztrájkoltak. - -Hosszadalmas volna arról értekezni, hogy miért sztrájkoltak ebben ez -évben a hangyák? Politikába vág a dolog! – Denique aranyért (ugyan ne -svihákoskodjunk! egy tarisznya kutyanyelv-bankóért) sem volt kapható egy -verdung hangyatojás. - -Az én Hanzim (ez volt a madár-ember neve) nem beszélt se németűl, se -magyarúl. Nem akarta a hangyatojás helyett elfogadni a sárgarépa és -reszelt tojás provizoriumot. - -Künn laktam családostul a Svábhegyen. - -Magamnak is két lovat kellett tartanom arra a czélra, hogy a naponkénti -ivóvizet felhordassam a Dunából. Januártól augusztusig nem esett egy -csepp eső. - -Volt egy parasztasszony ismerősünk: Mariaeicheli sváb hölgy. Frau -Midinek híttuk. Valami ötvenezer forintot érő birtoknak volt a -tulajdonosa. Hanem azért a pénzkeresésnek minden módját felhasználta, a -mi csak a vadon erdőkben kinálkozik. Összeszedte a svábhegyi -pagonyokban, csalitokban a csiperke-, tinórú- és vargánya-gombáknak -minden fajait, a szabadon termő somot, mogyorót, de különösen azokat a -fölséges szamóczákat és csattogó epreket, a minőknek mását én sehol sem -láttam s azokat elhordta fél napi járóra a szokott vevőinek. - -Ilyen kundsaftjai voltunk mi is. - -Ebben az aszályos esztendőben nem termett gomba, de annál gazdagabb -szüretet adott az erdei szamócza. Ez a legszerényebbike a gyümölcstermő -növényeknek valósággal bujálkodott ezzel a mindent elszárasztó -napsütéssel. - -A Frau Midi kosárszámra hordta hozzánk a zamatos epret. - -– Ugyan, édes Frau Midi, – szólitám én meg a derék sváb menyecskét, – -nem tudna ön valahol az erdőben járva-kelve felfedezni valami -hangyabolyt, a honnan lehetne venni egy szállítmány hangyatojást az én -kedvencz seregélyem számára? - -– Oh dehogy nem! válaszolt a Frau Midi. De bizony van a «farkasvölgyben» -egy vén erdő, a mely tele van hangyafészkekkel. Ott akkora hangyák -hemzsegnek, mint egy bükkmakk, azok bizonyosan jól el vannak látva. - -– No hát hozzon abból nekem, a mennyit csak lehet, igen jól megadom az -árát. - -A Frau Midi azt felelte e megbizásra, hogy de ő ugyan egyszer volt ott a -farkasvölgyi őserdőben, többet vissza nem megy, mert ottan kisértetek -laknak. - -Kisértetek? Kaptam én e felfedezésen. Mifélék? Hogy néznek ki? - -De azt énnekem a Frau Midi a világ minden kincséért sem volt hajlandó -megmondani. Csak annyit vallott be, hogy azok valami irtóztató -rettenetesek. Kerüli miattuk azt a tájat minden jótétlélek. Ezek az okai -bizonyosan a most uralkodó országos aszálynak; mert ők iszszák meg ez -esőt és harmatot. El is határoztatott a budaörsi és budakeszi -közvélemény irányadó köreiben, hogy a legközelebbi vasárnapon az -erősszívű férfiak dorongokkal és petrenczerudakkal felvonulnak a -Farkasvölgybe, s az ott kisértő prikulicsokat és ludvérczeket -ünnepélyesen izzé-porrá törik. - -De már ebből eszünk! - -Soha sem láttam még életemben kisértetet; most itt a szüretje! Másnapot -sem vártam, még azon nap délután fogtam az ásóvégű botomat s -elbandukoltam a Farkasvölgybe. - -Gyönyörű, kies hely ez! A hová még kocsiút nem vezet, az ember a fák -derekába kapaszkodik, ha le vagy fel akar benne hatolni. A több százados -fák befuttatva repkénynyel, iszalaggal, oldalaik tátongó odúkkal -dekorálva, a melyeket szőnyegként takarnak a páfránok. S ez odúk alatt -óriási pyramisai a hangyabuczkáknak, melyeken a hangyanemzet mindenféle -fajai nyargalásznak, feketék, veresek, nagyok és aprók; gyalog és -szárnyasak; sőt lovagok is találtatnak köztük: kis hangyák, a melyek egy -nagyobbnak a hátán nyergelve ügetnek. - -A mint a botom ásójával egy ilyen magas hangyagúlát megbontottam, -egyszerre halommal omlott ki az oldalából az általam annyira áhított -hangyatojás. Én sietve láttam hozzá, hogy ezt a prédát az én seregélyem -számára biztosítsam. Biz ez törvénytelen hatalmaskodás; de hát abban az -időben az volt a jelszó, hogy: «Macht geht vor Recht». (A hatalom -elébbvaló, mint a jog.) - -Hát a mint a hangyakupanczot leromboltam, a háta mögötti faodúban mit -pillantok meg? Egy roppant nagy kemény papiros skatulyát, oldalán számos -lyukkal. Ezeken szaladgáltak ki s be a hangyák. - -A skatulya oldalára volt lapidár betűkkel felrajzolva dr. Bonafides -neve. - -Benn a skatulyában pedig volt – egy csontvázzá átalakított gődény. - -Ezt nézte a Frau Midi kisértetnek. - -No hát már most tisztában vagyok a dologgal. - -Hát az én doktor barátomnak a muzeumgyarapító titka az, hogy a svábhegyi -hangyákat használja fel præparáló műhelynek, s ingyen végezteti el velük -azt a munkát, a mi szabályszerűleg roppant emberi fáradságba, -kénsavanyba és költségbe kerülne. A hangyák tisztára elvégzik mindezt, a -saját ösztönük szerint. - -S a hány odvas fa volt a Farkasvölgyben, az mind el volt látva -kidolgozásra szánt mindenféle állatok vázaival. - -Ezeket akarják az én svábjaim agyonverni, mint a kik az esőt és a -harmatot megiszszák. – Nem a svábok iszszák! - -No már ennél a felfedezésnél megmozdult bennem a régi jó pajtás, sőt a -természetbuvár is. - -Akkor kezdtem el természetbuvári életpályámat, mely nekem azóta sok -pénzt – elhordott a házból. - -Ennek az értelmi szerzője volt az én kedves barátom (akkor még «ifjabb») -Emich Gusztáv; a ki külföldön utaztából visszatérve, nekem egy becses -csigabiga-gyűjteményt hozott haza ajándékul, mely most már egész -muzeummá gyarapodott fel nálam. - -Én azonban ezekből a tengeri csigákból egyetlen egynek sem tudtam még -akkor a nevét. - -Tehát, a mint a Farkasvölgyben beszerzett prédámmal hazatértem a -viskómba: a Hanzi meglakomáztatása után azonnal levelet irtam az én -Bonafides doktoromnak, hogy ha kedvesek a gődénycsontjai, siessen azokat -a farkasvölgyi faodúkból eltakarítani: mert a svábok összeesküdtek -ellenük, s vasárnap spódiummá törik őket Jupiter Pluvius engesztelő -áldozatául. A levelet leküldtem Pestre a majorosnétól. - -A Hanzinak aztán egészen megnyilt a torka, a mint kedvencz eledelét -megkapta; egyre mondta: «Kedves» – «Róza» – «gyere haza». - -A feleségem akkor épen a vidéken járt vendégszerepelni. - -Magam voltam otthon egyedül. - -Egészen elővett a melankholia. - -A mire ugyan alapos okom volt. - -Megjövendölték nekem, hogy két esztendőnél tovább nem élek. - -Nem czigányasszony jövendölte ám meg; hanem egy ahhoz értő ember: egy -doktor; – még pedig hivatalból. - -Úgy történt az, hogy én nekem egyszer a fejembe ütött az a motoszka, -hogy én halál-esetre biztosíttatom magamat. (Dehogy magamat! egy -összeget a hátrahagyottaim számára.) - -A biztosító-társaság aztán szabályszerűleg kiküldte hozzám a hivatalos -orvosát, hogy vizsgálja meg az életműszereimet. A doktor megkopogtatott -elől hátul, kihallgatta a tüdőm, szívem hangjait; semmit sem szólt: -odább ment. - -Pár nap mulva aztán visszakaptam az ajánlatomat levélben, azzal a -hátirattal, hogy: «el nem fogadtatik». - -A biztosító-társaságnak a titkára igen kedves jó barátom, írótársam -volt: odamentem hozzá s megkérdeztem tőle (bolond fővel), hogy mi oka -lehet e visszautasításnak? - -Az én kedves barátom igen kedélyes fiú volt: nagyot nevetett a szemem -közé s a vállamra csapva azt mondá, hogy: «azért nem, édes pajtásom, -mert a doktor azt referálta rólad, hogy nem élhetsz tovább két -esztendőnél: akkor elvisz az ördög». - -No hát mondhatom, hogy ez nem tartozik a kellemes biztatások közé! -Megkapni a hivatalos verdiktet két esztendeig és nem tovább nyúló -életpályára. - -Nem szóltam róla senkinek, se a háznál, se a házon kívül. Magamnak -tartottam a titkot. Aztán igyekeztem úgy intézni a dolgaimat, hogy rövid -idő alatt mindent rendbehozhassak. Neki ültem a munkának: irtam egyik -könyvet a másik után; szerkesztettem; fizettem adósságaimat; nem jártam -semmi mulatságba, még szinházba sem; ascetai életet éltem; nem beszéltem -hangosan; ha meleg szobából hideg szobába mentem, felső kabátot -öltöttem; végig élveztem Török József patikájának minden csalhatatlan -gyógyszerét; tejet ittam. Tökéletesen elnyomott a melankholia. - -A mint a számomra engedélyezett második esztendőnek az utolsó negyede is -elkövetkezett, már akkor nem mertem újabb nagyobb munkához fogni, hisz -az idő nem futja ki, hogy azt befejezzem. A végrendeletemet is megirtam. - -Mikor ott járkáltam a hársfáim sorai alatt, magamban mondogattam a -halálra készülő Cæsar öncsinálta klapancziás versét: - - «Animula, vagula, blandula! - Hospes comesque corporis: - Quos nunc adibis locos? - Frigidula, palidula, nudula… - Nec, ut soles, dabis jocos.» - (Lelkecském, bohócskám, kedveském! - Testem vendége és kisérője. - Minő helyekre fogsz most menni? - Didergőn, sápadtan, mezítelen… - S nem adsz tréfákat, a hogy szoktál.) - -Bizony itt már föl van mondva a bérlet, a kvártély s ki tudja, hol lesz -az új szállás? - -Hiszen ha az embernek csak a háziura felmond is, milyen nagy aggság -támad abból: hát még ha ezt a szép világot magát felmondják! Az ember -végig vizsgálja a csillagokat; melyikbe szállásolja el magát? A Vénusban -nagyon meleg van, a Jupiterben mindig esik; a Marsban veres minden -növény: azt az én szemem ki nem állja; a Saturnusban meg elébb -plesiosaurussá kell lenni, mert az még csupa deget; az Uranusból meg -nagyon messze van hazajárni. Mert hogy én hazajárok erre a szép földre, -az már bizonyos. Nincs ilyen szép planéta az egész naprendszerben. - -Azon az idén ugyan nem igen szolgált rá erre a magasztalásra. Nagy -aszály volt országszerte. Halálélesztőnek sem kaptunk egy csepp esőt az -égből. Még a gyümölcsfák is megsinylették azt. A kajszi baraczkfáim -csupa aszalt baraczkot termettek. Csak a nemes szőlőtő nem engedte magát -a rekkenő hőségtől elcsigáztatni: mentűl forróbban sütött a nap, a szőlő -annál jobban dicsekedett, a fürtök csak úgy nevettek. Ez az egy, a miért -érdemes a földre visszakivánkozni. A szőlő. Ilyen nincs a többi -planétán! A földön túl nincs bor! - -S nekem már azt is megtiltotta az ordinariusom. - -Szép dolog az, mikor az ember igy lépésről-lépésre hagyogatja el ezt a -szép világot. - -– Ne beszélj hangosan, – ne énekelj, – tarts diétát, – ne egyél, a mit -szeretsz, – ne szeress! – ne tánczolj, – ne fürödj hidegben, – ne -dolgozz… Ez mind megannyi nagy lépés az ismerős világból az ismeretlen -felé. A legutolsó stádium aztán mikor azt mondja az embernek az -orákulum: «ne igyál bort». - -Miért ne igyék az ember bort? Azért, a miért a digitalint szedi -cseppenként, óránként, hogy lassabban lüktessen a vér az ereiben. - -Egyszer csak elém toppan az én béka barátom, meglepve töprengő -magányomban. - -Nagyon örültünk, hogy egymást láthattuk hosszú idők óta. - -Mindig fehér mellényt viselt, a mi termetének békaformáját még jobban -kitüntette. Az egész alak egy has. - -– Kijöttem hozzád egy kis ozsonnára. - -(No azzal ugyan jól jársz! gondoltam magamban; nem termett nálam az idén -se gyümölcs, se répa: nincs nálam a Philemon és Baucisi lakomából egyéb, -mint kenyér, meg lépes méz; magam is avval élek.) - -Bevezettem az ablakkal elzárt verandára s leültettem az asztal mellé, -épen oda, a hol a Hanzi kalitkája volt felakasztva a szegre. - -– «Tu Spiczpúb? Kommszt szo spét czhauz! Vo varszt tu? - -Az én doktorom ijedten kapta fel a fejét. - -– Szent atyám! A vér is meghült bennem! (A békavér!) Azt hittem: a -feleségem szólalt meg. - -Én aztán felvilágosítottam felőle, hogy ez a beszélő seregély eredetileg -egy mosónőnek a jószága volt: attól tanulta el ezeket az erőteljes német -kifejezéseket, a melyeket valószínűleg sűrű alkalma volt hallani. - -– De miért mondta azt épen én nekem? - -– Azon magam is nagyon csodálkoztam. Nekem nem szokta mondani. - -De más valamin még jobban fennakadtam. - -– De hát pajtás, szoktál te arra rászolgálni, hogy téged a feleséged -ilyen megszólításokkal aposztrofáljon? - -Az én béka barátom hamiskásan hunyorított, a fejét még jobban behúzva a -két válla közé; kétfelé álló szemei még jobban kidülledtek. - -– Ne firtassuk ezt, pajtás! Még az euforbiának is meg van a maga -hernyója. - -– S annak a lepkéje a halálfejű szfinksz. - -– Az ám! Az egyetlen a lepkék között, a melyik lamentálni tud. De hát -tartsunk török szokást, s ne beszéljünk erről. Én azért másztam fel -hozzád (jó magasan lakol: 360 láb a tengerszin fölött), hogy -köszönetemet nyílvánítsam, a miért megmentetted az én -gödénycsontvázaimat az elpusztítástól. Nekem az egzisztencziám függ -ettől. - -– Hogyan? Hát csakugyan olyan jövedelmező vállalat volna az: kikészített -csontvázakat szolgáltatni külföldi muzeumoknak? - -Az én békám akkorát nevetett erre, a mekkorára csak iszonyú szája -képesíté. - -– Jaj de ártatlan fiú vagy te pajtás! Patvart jövedelmez! Ez nekem csak -privilégium arra, hogy minden héten egyszer fölszaladhassak Bécsbe, -természetrajzi készülményekkel: azokat én ajándékba osztogatom szét. A -valóságos hivatalom, a mi után busás jövedelmet huzok, az orvosi -prakszis. Ez az, a mit a németek így hínak: «Das Geld, wovon die Frau -nichts weiss.» (Pénz, a miről az asszony nem tud.) - -– Csodálatos orvosi praxis lehet az, a mit egy héten egyszer vesznek -igénybe Bécsben. - -– S nem találja ki a fantáziád, hogy mi az? Én egy külföldi hatalmas -biztosító társaságnak vagyok az ügynöke és orvosa. - -Felugrottam a székemről. - -– Te egy életbiztosító-társaságnak az orvosa vagy? Akkor bocsáss meg -pajtás, ha az asztal tulsó végére telepszem; hogy hosszában legyen -közöttünk ez az asztal. - -Bonafides doktor még jobban nevetett rajtam. - -Én aztán elmondtam neki egész komolyan, hogy mi dolgom volt már egy -ilyenfajta orvossal. - -Bonafides barátom fittyet vetett erre. - -– Az a doktor nagy ignoráns volt. - -Én aztán védelmeztem a doktort. Annak bizony igaza van. Én érzem azt -magam, hogy megyek lefelé a lejtőn. A jövő tél reám nézve örök tél lesz. - -– Bliktri! kiálta föl az én békám. Nincs neked semmi komoly bajod. Én -tudom bizonyosan. Nem kopogtatom én senkinek a bordáit, nem hallgatom a -lélekzését, csak a szemébe nézek. A szeméből meglátom, hogy élni, vagy -meghalni való-e? A szemek adják a csalhatatlan diagnosist. Van elég -piros pozsgás ábrázat, a kinek, ha a szemébe nézek, azt mondom rá: «ez -egy hulla!» A te szemedből azt látom, hogy te lepipálod Mathusálemet. - -Én csak búskomoran mosolyogtam erre a biztatásra. - -– No, hogy meggyőzzelek róla, mennyire komolyan beszélek, mondá -Bonafides doktor, – hát itt van a zsebemben egy biztosítási kötvény az -én társaságomtól. Diktáld fel, mennyi az összeg, a melyet halálesetre -biztosítani akarsz: én elfogadom s holnap kezedben lesz a társaságom -szerződése. - -Én erre azt mondtam, hogy: «tudod pajtás: én soha életemben nem csaltam, -nem loptam, nem szeretném, ha a halálom esetével csalnék, lopnék meg -valakit». - -Bonafides doktor nem tágított. - -– Én egész komolyan mondom neked, hogy semmi organikus bajod nincsen. A -miben szenvedsz, az kedélybaj. Elmulik. Fogadd el az ajánlatomat. Csak -nem képzeled, hogy én a te megtréfálásodért koczkáztatom a jövedelmező -állásomat. Ha én a biztosító társaságommal egy halálra vált embert -fogadtatok el, engemet rögtön elcsapnak. - -Én csak még sem álltam rá. - -Ez alatt a cselédem felhozta az ozsonnát: aludt tejet, mézet, kenyeret. - -Bonafides doktor azt mondá erre: - -– Tudod mit pajtás? Tegyük el ezt az ozsonnát holnapra! most pedig öless -csirkét, csináltass paprikást galuskával, s aztán hozass fel a -pinczédből abból a jó schillerborodból. - -– Paprikás csirke! galuska! schillerbor! Hisz ezeket az én házi orvosom -mind a halálos mérgek kategoriájába sorozza! - -– Ejh! szólt Bonafides doktor, ha én, az inkarnatus növényfaló meg nem -halok ezektől, te csak nem halsz meg tőlük. - -– Igazad van! No hát, Isten neki! Excedáljunk. Hisz a siralomházba -kitett bűnösnek is szabad egyszer jóllakni utoljára. - -Csaptunk aztán egy olyan jukundus ozsonnát az én barátommal, hogy -vacsora lett belőle: vége felé még daloltunk is: «Hajtogassuk a -kancsókat, feltaláljuk benn a jókat.» - -Hogy vacsora után aláirtam-e én a biztosítási szerződést? arra bizony -nem emlékezem akkurátosan, hanem hogy két nap mulva ott volt a kezemben -az életbiztosítási kötvény: az már bizonyos. - -És ettől a naptól kezdve nem jártam szállást keresni se Marsba, se -Jupiterbe, hanem láttam a földi dolgaim után. - -S mondhatom, hogy nem csaltam meg a Bonafides doktor -biztosító-társaságát: mert azóta harminczhárom esztendő elmult, s én ez -alatt busásan befizettem évi dijakban azt az egész összeget, a mit -halálom után fognak kapni a jótékony intézetek. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Hanem azért nem én vagyok az a bizonyos kétéletű ember: hanem majd a -végén kiderül, hogy ki szolgált rá erre a czímre? - -Hogy e naptól fogva Bonafides doktor rám nézve a legrokonszenvesebb -alakká vált, az egyenes logika. Ez az igazi barátság! A ki a jó pajtása -kedvéért megtöri a vegetariánus fogadalmat s egy napra felcsap -húsevőnek, borivónak! A csodadoktor, a ki azzal gyógyitja ki a -pácziensét a melankholiából, hogy megtanítja par-kompanyi korhelykedni. - -Kedves gyógyrendszer! - -Egészen osztom annak a kedves emberemnek a véleményét, a ki a -Kneipp-kúra csodahatásáról hallván beszélni, lelkesülten kiálta fel: «No -azt a Kneip-kúrát én is szeretem!» (Csakhogy ő nem két «p»-vel a végén -értette azt a szót, hanem egy «e»-vel megtoldva.) - -De térjünk vissza az elszalasztott fonálra. - -Azt mondtam fentebb, hogy egy külföldön utazott barátomtól (ifjabb -kiadómtól) kaptam egy doboz kagylót, csigahéjat. - -Ez eleinte nekem lett baj, később aztán megint neki lett baj. (Majd -elmondom én azt sorba, hogyan történt.) - -Hát én nekem az volt a bajom, hogy azoknak a szép conchiliáknak a neveit -nem tudtam. - -De itt volt Bonafides doktor, a ki sűrűn eljárt hozzám (a kúrát -ismételni), annak mint természettudósnak, mulhatlan kötelessége volt a -csigák országát ismerni. Megtette azt a barátságot, hogy segített nekem -a darabokat determinálni. Hozattam külföldről egy ahoz való drága -könyvet: Lamarke Malakologiáját, a melyben le voltak festve a -legnevezetesebb acefalák és cefalopodák. - -A gyüjteményem egy darabjánál lelkesedve szólalt fel az én béka barátom: -«Hűh, pajtás! ez a békateknőknek a királynéja! Csakhogy ez csupán a fele -a kagylónak s a tövisek le vannak róla tördelve: ha a megfelelő részt -hozzáillesztik s minden kinövése ép maradt rajta, akkor ez a természet -remeke; a miért is ezt a nevet viseli: «Venus Dione». - -Kiváncsi lettem rá. - -– Hja, ez igen nagy ritkaság, s nem csak az, hogy drága: de a kinek -birtokában van, az nehezen válik meg tőle. Nálunk csak a múzeum bir -egyet, teljesen ép példányt. Azt zár alatt őrzik. A mi derék -múzeum-direktorunk, a királyi tanácsos, valahányszor a -természettudományi osztályt meglátogatja, mindig a Venus Dione -istenasszony csigánál végzi a vizitet. Ott megtekintheted te is. - -Meg is tekintettem. - -Csakugyan. - -– Hát annak én is megadnám az árát. - -– Hja, azt nehéz kapni. Én Bécsben tudok valakit, a kinél van ilyen -Venus Dione; talán te neked eladná, a kit, mint irót, kedvel. - -– Csakhogy én nekem semmi dolgom sincs Bécsben, s egy csigabigáért -Bécsbe föl nem megyek. - -… Hát ez akkor volt! - -Biz azóta nagy idő elmult. - -Azóta már sokszor jártunk Bécsbe. Fel is panaszolták! - -A csigagyüjteményem is egész múzeummá felszaporodott s abban nekem egy -egész regényemnek a honoráriuma fekszik, a «Csigák regényeé». - -Ez hát az én bajom. - -Ámde a «csigák regényét» az én kedves barátom, Emich Gusztáv, a ki az -első csigagyűjteményt ajándékozta nekem, vette meg tőlem: ki is adta, a -nyakán is maradt. Ez meg az ő baja. - -Az én gyűjteményem egyszer valamikor majd jó lesz a múzeumnak. Legyen -neki Venus Dionéja in duplo. - -Az efféle gyűjtési szenvedélybe aztán csak bele kell kóstolni az -embernek, hogy megíttasodjék tőle. Nekünk szárazföldi pocsétakerülőknek -fogalmunk sincs róla, micsoda világ van a tengerszín alatt? Milyen -fényűzés van ott, a hol nem ismerik a fényt! A csigák nem látnak: csak -érzik, sejtik a napfényt, mint az ember a túlvilágot; de nem látják. - -Kinek a számára fejtik hát ki ezt a pompát? - -(Kinek a számára míveli ki az ember a lelkét?) - -Én azt mondom, hogy a mi az emberre nézve a lélek, a csigára nézve az a -csigahéj. A halhatatlan nemes rész. - -Az élő csiga egy halandó kocsonyás mócsing, s ez a mulandóságnak szánt -puhány alkot (miből?) remek műveket (hogyan?), a melyek soha el nem -múlnak. Száz meg száz ezer év előtti alkotásai ott vannak a juramészben, -a kőszénben, a márványban, a vasban. Márványnyá, vassá átanyagult csigák -nálam is láthatók. - -Mennyi ész, mennyi szépízlés kell egy scalaria pretiosa porczellán -tornyának a megalkotásához! Az egy építészeti remekmű: egy Bábeltorony, -egy kampanile, melynek tornácztekervényei oszlopocskákkal vannak -összekötve. - -A solarium perspectivum pedig csupa szines gyöngysorok egymásra -fűzéséből alkotja meg bámulatos ötvösműremekét filigrán-munkával. - -Hát a halyotis irisek titkát ki tudja eltanulni? Hogyan csinálnak zöld -és sötétkék aranyat? rózsaszínű ezüstöt, opálezüstöt? - -Hát a meleagrina margaritifera, a ki az igazgyöngyöt készíti, -szivárványt játszó teknőjében? Ki súgja meg neki, hogy egy felsőbb -világban azt a gyöngyöt angyalok fehér nyaka fogja viselni felfűzve. - -Van egy csigám: az euplecteia aspergillum, a mi rátekintve olyan, mintha -selyemszálakból volna csipkeverő géppel szőve; csak kézbevéve árulja el, -hogy az a selyemfonál mind kőből van: átlátszó, mint egy fátyol. Egy -oldalán valamikor valami ellenséges állat lyukat ütött: azt a csiga -gondos öltésekkel, ahogy a harisnyán szokták a lyukat bestóppolni, -szépen befoldozta. Hogyan jutott hozzá? Ez, a mi nem megy a fejembe! - -Ellenben ott van a hatalmas tridacna gigas: elébb, mint öt éves gyermek, -fodros főkötőcskéjével: egy kis bébé; másik példányban már huszonöt éves -menyecske, ugyanannyi fodor a fejkötőjén, a hány az évszáma. Egy -harmadik példányt, mely száz éves matrona lehetett, a nemzeti múzeumnak -adtam, annak ott külön vasállványt készítettek, ez két mázsát nyom. Ez a -két teknőjét összecsapva, a közé akadt hajókötelet úgy vágta ketté, -mintha bárddal csapták volna el. - -A turbo chryostomus tökéletes aranynyal béleli ki a bejáratát, s hogy a -tolvajok hozzá ne férjenek, csinál magának egy külön ajtót, melylyel a -házát bezárja. - -A conus litteratus valóságos írástudó: fekete chaldeai betűkkel írja -tele a házát, hosszú, tekergő sorban, s a tizenötödik sornál egy sor -narancssárga rúnát fest közben, aztán folytatja megint a feketét. S ezt -minden példány megtartja. Ki tanítja őt erre? Mikor nincs látása! - -A csigaházak leggyönyörűbbike az argonauta argo. Ez már nem csiga, hanem -fejlábas: ez már lát. Ez lehet a spiritiszta a tengerlakók közt. Fehér a -héja, s olyan finom, mint a mézsejt, egy őskori gályát képez; fejlábai, -köpenye a víz alatt propellerek, a teknőt felül viseli. Mikor aztán a -tenger szinére feljön, a napsugárban kéjelegni, akkor megfordítja a -teknőjét, lesz belőle hajó, köpenyét kifeszíti, lesz belőle vitorla, a -csápjaival kormányoz: a szél sebesen röpíti tova, mint egy gályát a sík -tengertükrön; a vitorla rózsaszín, az evezők karmazsinveresek. -Tündérjáték! - -S ezeknek a gyönyörű lényeknek milyen élethistóriája van! – No, de elég -volt ennek a leirásával egy kiadót megnyomorítani! – Elég volt már a -csigákból: – lássuk már inkább a békát! - -Hát hiszen, – csigalépéssel bár, – de folyvást előrehalad a mi -történetünk. Tudniillik, hogy mind ezen tengeri csodák megismerésében -nekem folytonos segítségemre volt az én tisztelt barátom, doktor -Bonafides, a ki azontúl is folytonosan feljárt Bécsbe, s nekem onnan -hordott haza (jó pénzért) újabb meg újabb ritkaságokat. - -A legutolsók egyike volt a csodálatos állatnövény: az actinia, a tengeri -tulipán. - -Ez az én doktor barátomnak épen az ellenkezője. A vegetarianus egy olyan -állat, a mely növényt eszik, az actinia pedig olyan plánta, a mely -állatot eszik. – Én természetesen csak a csonttá alakult hüvelyét -kaphattam meg: magáról az élő lényről sokat beszél Oken és Lamarck. -Növény az, mely gyökerével odatapad a sziklához s ott marad, a míg jónak -látja. A nyíláson előjön egy gyönyörű tulipán, a virágos kertek minden -pompájával kérkedő; czafrangjai, mint a virágkelyhek hímszálai és -bibéje. Mikor aztán egy repkedő tengeri pók rászáll a virágkehelyre, azt -hívén, hogy az ennivaló préda, a tengeri tulipán kelyhe egyszerre -körülburkolja, behúzza a hüvelyébe s kiszívja a velejét, a héját -kidobja. Az actinia azonban azt is megteszi, mikor megéhezik, hogy -kihúzza magát a sziklából, a melybe megfészkelt, s odább megy (egy -virág, a ki megy!), fölkeres egy osztrigatelepet, oda bekvártélyozza -magát, s aztán az osztrigákat szépen kieszegeti a kagylóikból, a hányat -csak elérhet. Valóságos gourmand! - -– Ejh! De szeretnék én egyszer egy ilyen eleven tengeri tulipánt látni, -a ki csigákat eszik! Mondám én az én doktoromnak. - -– Bécsben láthatnál: ott van. - -… Ez alatt aztán bekövetkezett az idő, hogy Bécscsel kibékültünk, s -egyszer csak engem is felküldtek Bécsbe, hogy hallgassam meg a közös -hadügyminiszter exposéját. - -De nem voltam én olyan kiváncsi az Uchatius-ágyuk öntésének titkára, -mint az eleven tengeri tulipánra. - -– Ha akarod, hát én elvezetlek oda, a hol az látható, – ajánlkozék -doktor Bonafides, a ki szintén Bécsben járt a præparált csontvázaival. - -Találkát adtunk egymásnak szinház után a Sachernél. - -Az actinia szereti a gázvilágítást. - -A híres és drága vendéglő éttermébe megérkezve, kérdezősködtem doktor -Bonafides után. A pinczér rögtön útbaigazított. Itt vacsorál egy chambre -separéban. Bebocsátott a cella ajtaján. - -Vídám kaczagás hangjai fogadtak. - -A terített asztal mellett ült a pamlagon az én Bonafides doktorom, s -ugyanazon pamlagon egy aranyveres chignonnal ellátott fiatal hölgy, mind -a ketten kalapfeltéve: az egyiknek a fején volt egy fehér -kásztor-czilinder, a másikén egy strucztollas pamela-kalap, csakhogy a -czilinder a hölgy chignonját diszíté, a pamela pedig a doktor kopasz -tarkóját takarta; – hogy külömben is jó ismeretségben lehettek, azt -onnan sejtettem, hogy épen akkor a pezsgős poharaikat kocczintották -össze. Aztán még egy pohárral az én egészségemre. Számomra is volt -terítve. - -Hát bizony nem szaladtam el. Csak a kalapomat biztosítottam a szék alá -téve. - -Még a vacsora elején voltak: – az osztrigánál. – Én még akkor az -osztrigát a világ sűrű kincséért meg nem ettem volna. Egy eleven állatot -lenyelni! Hát eleinte csak a nézésnél maradtam. - -Hanem a vereshajú hölgy hatalmasan tudta az osztrigát fogyasztani. A -magáén kívül még a nekem hozott tuczatot is behörpentette. - -Nagyon vidám kedélyű, mulatságos hölgy volt. Pompás adomákat tudott, -nagy chic-kel, előadni a legfelsőbb tízezrek világából s azokról a -deszkákról, a melyek a világot képviselik. - -A vacsoránál természetesen szó sem volt burgonyáról és retekről, az én -vegetariánus doktorom beérte az őzgerinczczel és strassburgi pástétommal -is, s a rénusi lazaczot sem tartotta eretnekségnek. - -Egy kis időre a vereshajú hölgy eltávozott a czellából, otthagyva a -kalapját, mantillját, visszatérés zálogául. Én ez időközt felhasználva, -azt kérdeztem Bonafidestől: - -– Hát azt az actiniát mikor nézzük meg, a ki osztrigákat eszik? - -Nagyot nézett reám azokkal a békaszemeivel. - -– Hát nem láttad? Itt a szemed láttára hörpölt fel két tuczat osztrigát. - -– Hát ez a te eleven actiniád? - -Ezért aztán megint csak engemet nevettek ki. - -– De el ne mondd ezt odahaza a denevéremnek! - -* - -Hogy is mondja a seregélyem: - -«Tu spitzbúb! wo warst du?» - -No már most megtanultam, hogy mi az amfibium? - -Az, a ki Budapesten szárazföldi állat, Bécsben pedig vizi állat. - -Mégis csak tanul az ember valamit a békától. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Ez a kettős élet folyt így szépen éveken át, variácziókkal. - -Míg egyszer aztán Bonafides barátomat egy ilyen lucullusi lakoma után -hirtelen megütötte a guta s nyomban mind a két életével leszámolt. -Hivatását teljesítve halt meg, mint egy hős a csatatéren. - -A biztosító társaság harminczezer forintot fizetett az özvegyének. - -A gyászoló özvegy pompás síremléket emeltetett a számára, egy fekete -obeliszket, melyre egy gyászoló hölgyalak borúl: bizonyosan az ő saját -képmása. - -S az obeliszkre ezen szavakat vésette fel arany betűkkel: - -«A leghívebb férjnek.» - -(A mit bizony megérdemelt.) - -És még e szavakat: - -«Hasznos volt az élete, - -Szép volt a halála.» - -(Ezt is megérdemelte.) - -Hanem a bolond kőfaragó összetévesztette a két szót s így faragta ki: -«Szép volt az élete s hasznos volt a halála.» - -(No, ezt meg aztán igazán megérdemelte.) - - - - -HÁROM KIRÁLYNÉ. - -Három leánya volt madame Godinnak: Anais, Gabriella, és Salomé. Mind a -három igen szép volt. Egy-egy év volt közöttük a korkülömbség. - -Mikor nagyon kicsinyek voltak még, elvitte őket a kártyavetőnőhöz, -jövendőt mondatni a számukra. - -Neki magának már nem volt szüksége a horoskopra: ő már megkapta a -magáét; a férje, monsieur Godin házmester volt és a mellett -czipőkészítő; ő maga pedig mosónő; de előkelő, finom fehérneműek számára -született mosónő. Meg lehetett elégedve a sorsával. - -A jövendők titkaiban járatos asszonyság kirakta a kártyákat a -tevebőr-vánkosra mamzell Anais számára s pozitive állította, hogy a -mamzell Anaisből előbb-utóbb királyné lesz. - -No hát ez jó egynek. Mamzell Anais volt a legidősebb. Úgy is illik, hogy -az elsőszülött kezdje legfentebb. - -Hanem aztán a másodízben is kirakott kártya mamzell Gabriellenek is azt -a hírt hozta, hogy ő is királyné lesz: ha egy kicsit várni tud. - -De erre már madame Godin fejet csóvált: két királyné! Az egy országban -is sok, hát még egy familiában? - -A tudós nő ismét megkérdezte a dodonai berkét a jövendők felől, Salome -kisasszony érdekében. És a csalhatatlan kártya ennek is azt a biztató -választ adta, hogy királyné lesz. - -Madame Godin ugyan nagyra lehetett a nyert jóslatokkal. Három prezumtiv -királyné még sohasem sétált végig az aszfalton «egy» paraplé alatt. Nagy -dicsekedve mondta el a jó hírt az urának. - -A becsületes czipész azonban épen nem osztozott a felesége -diadalmámorában. - -– Mit nekem: királyné? Az akárki lehet a világon. Hogy adjak én három -királynénak enni? Mit vegyek én magamnak az ő királynéságukon? Hisz az -olyan már minálunk, mint télen a jég: senki sem ád érte semmit. Bár -legalább pékmesternének jövendölte volna valamelyiket. - -Hát azt bizony madame Godin is jobb szerette volna; de hát mit tehet az -ember a fátum ellen? A görög tragödiákból tudhatjuk, hogy a mit ránk -olvastak, annak meg kell történni. - -Leghamarább beteljesült a jóslat a legnagyobb leányon. Mademoiselle -Anaist egyszer meghallotta danolni egy énekmester, a ki ott lakott a -házban; megtetszett a hangja: rábiztatta a szülőket, hogy taníttassák -énekelni, hires művésznő lesz belőle. - -– Jó lesz biz az! – mondá Godin apó. – Így legalább hamar czélt érünk -vele. A theátrumban a legolcsóbban osztogatják a királynéságot. Abban a -tartományban még van kelete a királynéknak. - -Mamzell Anais azonban csak még sem lett theátrumi királyné: annál egy -tartománynyal alább is beérte az æquator felé; hanem lett belőle -bálkirályné, a ki a Clozerie de Lilasban, meg a Moulin rougeban -gyakorolja a hatalmát. Sceptrum helyett thyrsus. - -Ezen a példán okulva Godin asszony, a második leányával szigorúbban -fogta a gondozást. Azt oda állította a mosóteknő mellé. Nevelt belőle -derék, jó erkölcsü, munkás leányt. - -Bizony szép és nemes hivatás! - -A tisztaság kultusza! - -Hol kezdődik az ember? - -A fehér ingnél. Azon alúl a Darvin népe. - -Mamzell Gabrielle tökéletesen megfelelt e nemes küldetésnek. -Csipkefodrokat hófehérre kimosni, hímzéseket dudorosra kikolmizni; -ingelőket aczélsímára kivasalni úgy nem tudott senki, mint ő. - -El is nyerte megérdemelt jutalmát. - -Alig volt tizenkilencz éves, a midőn az a dicsőség érte, hogy a -húshagyó-keddi nagy felvonúlás alkalmával, általános szavazattöbbséggel -őt választották meg a nagy világváros összes mosónői királynéjuknak. «La -reine des blanchisseuses!» Őt vitték végig a nagy körmenetben Páris -boulevardjain, négy trakéni paripa által vontatott szekéren, hívatásának -jelvényei által körülvéve. Igazán szép mosónő-királynő vált belőle. - -No hát ez is elérte, a mi a jövendők könyvében meg volt írva a személyes -rubrikája alatt. Királyné lett. S meg kell vallani, hogy a mosólapát a -kézben sokkal büszkébb jelvény annál a bizonyos csettegtetőnél, a mit a -Pierrettek forgatnak a kezükben. - -Hátra volt még a harmadik leány, a legifjabb: a Salome. Ez volt -mindannyi között a legszebb. Sáfrányszőke a haja, porczellán-testszín az -arcza, granátvirág-pirosak az ajkai, gyönyörű fitos orra és az egész -arczának csalfa mosolygása. Aztán milyen szemek! A hányszor villantak, -annyiféle színt váltottak. Volt abban zöld, kék, granát; esteli, nappali -fény; epedés, csábítás, ábrándozás; szívszomorítás; minden. - -S ez a leány volt az erényességnek a mintaképe. - -Nem kellett ennek se anyai felügyelet, se apai dorgálás: maga vigyázott -magára. Egy mandoletti-boltosnál volt alkalmazva, mint elárúsító -kisasszony. - -De annyira szigorú volt ez a látogató urakkal szemben, hogy még csak az -ajándékul ott felejtett centimeket sem fogadta el s a mi bókokat mondtak -neki a fiatal és öreg gommeux-k, azt mind hallatlanná tette. Mikor ott -ült azon a magas karszéken, körülrakva pogácsákkal, pástétomocskákkal és -likőrös üvegekkel, igazán úgy nézett ki, mint egy királyné. S ha -valakinek chartreust töltött a hosszúnyakú kis pohárba s az megtalálta -csókolni a kezét, fenséges méltósággal mondta neki: «Uram!» - -A mindennapos habituék között, a kik esti 9 órától 12-ig ott -kantaskodtak a mandoletti-boltban, volt egy rendes vendég, a kit a -többiek úgy híttak, hogy: «Don José». - -Húsz éven aluli fiatal embernek látszott: erősen olajbarna arczszínnel, -sűrű holdsarlóforma szemöldökkel gazella-szemekkel: alig sarjadt még a -bajusza. - -Ez állandóul ott foglalt helyet a szép pogácsaárulónő kredencze mellett -s nem csinált belőle titkot, hogy szerelmes bele. - -Annyit tudtak felőle, hogy studiosus medicinæ, a ki a Sorbonneba jár -leczkét hallgatni s az amphitheatrumba, a boncztani előadásokra. - -Igen komoly, szelíd fiúnak ismerte mindenki. - -Senkivel sem barátkozott, semmi diáktársaságba nem járt, a mulatságokban -részt nem vett. A mit elfogyasztott, azt fizette készpénzzel; de -túlságos kiadásokat nem tett. Egész fényűzése abból állt, hogy minden -este hozott egy szál fehér szekfűt Salome kisasszonynak, a mit az -elfogadott s a fodrai közé tűzött. - -Egyszer aztán azt mondta Don José Salomenak: - -– Kisasszony. Abban az országban, a hol én születtem, az a szokás, hogy -a mely leánynak egy férfi esztendő és egy napig mindennap egy szekfűt -adott, azzal deklarálta magát, hogy feleségül fogja venni. - -– De hát van-e ön abban az állapotban, hogy engem feleségül vehessen? – -kérdé a kisasszony. - -– Még most nem; de majd leszek. - -– Mikor? - -– Hát még egy esztendeig kell tanulnom a Sorbonneban: akkor leteszem a -rigorosumot. - -– És azután? - -– Azután leszek bacheliere és két esztendeig működöm, mint assistens a -protomedicus mellett. - -– És akkor? - -– Akkor beiratkozom docensnek s foglalkozom a magántanítással két -esztendeig. - -– És végre? - -– Végre megkapom a doktori diplomát s hirdethetem a hirlapokban, hogy -doktor Don José gyógyít idegbajokat és idűlt hurutot. - -– Ez épen öt esztendő, Don José. Tehát tegyük most jégre ezt a mai -thémát s aztán majd öt esztendő múlva melegítsük föl ismét; a mikor ön -már lesz valami. - -– Jól van. De hát igérje meg, hogy várni fog rám addig. - -A leány kezet adott rá. Neki is nagyon tetszett ez a fiatal ember, azzal -az ábrándos, méla tekintettel. - -Alig múlt el néhány hónap, midőn Don José ismét megjelent a szokott -helyén, a kredencz mellett; megcsináltatta magának a sorbethet s mikor -azt felkanalazta, azt mondá a lánynak: - -– No már most vagyok valami, mamzell Salome. - -– Ugyan mi lett ön, Don José? - -– «Király». - -No nagyot nevetett erre a szóra a szép Salome. - -– Ugyan miféle király lettél te, kis José? Karneval-király, -Lawn-tennys-király? - -Az pedig nagyon komolyan erősíté a mit mondott. - -– Valóságos uralkodó lettem. Az apám is az volt. Most ő meghalt. S engem -hazahínak, hogy foglaljam el a trónját és uralkodjam az országa fölött. - -– S hol van az a te országod? - -– Afrikában. - -– Mi a neve? - -– «Khémi.» - -– Hahaha! Nem ott teremnek a «khemikáliák». - -– Arab nyelven: «Mazr». - -– Ezt meg ki sem tudom mondani. - -– Hát akarsz-e királyném lenni? - -– Majd beszélek elébb szülőimmel. - -– Holnapig határozd el magadat; mert három nap múlva indulnom kell -országomba. A marseillei kikötőben vár rám a hadihajóm, «Tadsimáni -Hakikát.» - -Azzal José fizetett, mint egy király, aranynyal a hachépástétomért és az -egy pohár sorbetért: nem várva, hogy visszaadjanak belőle. - -Mamzell Salome fölírta a jegyzőtáblájára e két szót: «Khémi és Mazr» s -aztán a ki csak odajött hozzá egy pohár likőrért, mindenkitől -megkérdezé, hogy hol fekszik a földglóbuson Khémi vagy Mazr nevű ország; -de biz arra mindenki azzal felelt, hogy tátva maradt a szája. Pedig volt -a vendégek között bachelier, docens, filozopter elég; sőt egy commis -voyageur is volt, a ki az egész mappát beutazta buckskinnal, de az is -azt felelte a tudakozódásra, hogy ha volna a világon Khémi-Mazr ország, -azt ő már régen felruházta volna buckskinnal. - -A szép Salome meggyőződött róla, hogy a kis José csak egy idétlen tréfát -koczkáztatott vele. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Feltűnhetett volna a szép Salomenak, hogy valahányszor a kis José -belépett a patisserie-boltba, utána egy perczczel egy szürke szakállú, -barnaképű éltes úr benyitott, a ki aztán bevette magát egy -ablakmélyedésbe, hozatott magának egy pohár limonádét, maga elé vett egy -újságot s azt le nem tette addig a kezéből, a míg az ifjú José búcsút -nem vett s az ajtó felé nem indult. Akkor az öreg úr is kivett a -zsebéből egy frankot, letette a tálczára: tíz centimet a pinczérnek s -ment kifelé. - -Egyszer egy asztalszomszédja megszólította, hogy mi a legújabb távirat -Szentpétervárról, abban az újságban, a mit a kezében tart? a mire azt -felelte neki az öreg úr, hogy «nem tudom én; nem ismerek én ebből egy -betűt sem.» - -A pinczérek azt a nevet adták neki, hogy «monsieur Schachmatt». - -Ezt az alakot nem vette figyelembe mamzell Salome. – Hát biz a -buffet-hébék nem sokat törődnek a szürke szakállú urakkal, a kik csak -egy frankot költenek naponként. - -Másnap délelőtt, a mikor még Salome otthon volt a szülőinél (a -patisserie csak délután hat órakor nyílt meg a közönség előtt), -egymásután három bérkocsi állt meg azon díszes ház előtt, melyben madame -Godin férje székelt, mint házmester és czipész. - -Egy lakosztálya volt csak; de az, architekturai furfanggal és két -spanyolfallal oly módon három részre osztva, hogy a külső volt a konyha, -a közbenső a műhely, a legbenső pedig a háló- és a toilette-szoba. - -A külsőben vasalt madame Godin manchetteket, a közbensőben varrt -monsieur Godin sarkot egy női czipőre, a belsőben olvasott regényt -mamzell Salome. - -A három hintóból egymásután négy férfi szállt ki s mind a négy belépett -a concierge ajtaján. - -Az első volt a kis Don José, a második monsieur Schachmatt, a harmadik -egy nagyon öreg férfiú, a kinek derekáig ért a szakálla, a negyedik -pedig egy martiális alak, a kinek az arczán végig vonúlt egy régi seb -helye. - -Mind a négyen valami exotikus katonai egyenruhát viseltek, mellükön -csillagokkal, oldalukon karddal, a fejükön veres fez volt. - -– Kit tetszik keresni? – kérdezé Godin asszony. - -– Godin urat. - -– Az én vagyok. Tessék besétálni. - -– Mind a négyen bementek a belső szakaszba. - -– Kihez legyen szerencsém? – kérdé Godin asszony. - -A Schachmatt néven ismert úr beszélt mind a három helyett. - -– Én vagyok Ali Keremet Dsihanogli Hodzsa, ő felségének Jusszuf -királynak nevelője, főtanácsadója, kincstárnoka, főpapja: egyszóval -sheik-ulizlámja. Ez itt az én királyom. Ezek pedig az ő nagyvezérje és -admirálisa. - -S miben lehetek felségteknek és nagyméltóságtoknak szolgálatjára? – -kérdé Godin anyó. - -– Mi azért jöttünk ide, hogy ő felsége, első Jusszuf király számára -megkérjük a kegyelmed leánya, Salome princzessznek a kezét. - -De már erre a szóra Godin mester is kijött a lábszíjból. - -– No már, urak! Én is tudom, hogy mi szokás farsang utolsó napján! De az -ilyen maskarádét kikérem magamnak. Magam is voltam török basa s -tánczoltam a persa sah kadinájával a galopp infernalban legénykoromban. -Ismerem ezt a provincziát. - -Madame Godin figyelmezteté a férjét, hogy ez még sem azonos az operabáli -tréfával. Török ruhát ugyan könnyű szerezni, de ilyen derék szakállt, -meg ekkora kardvágást a pofán keresztül nem lehet kölcsönkérni a -maskarádé-raktárban. Legjobb lesz megkérdezni a mamzelltől magától, hogy -ismer-e valakit ezen idegen urak közül. - -A harmadik rekeszből előhítták mamzell Salomét. - -– Ah, hisz ez a kis Don José! – szólt csengő kaczajjal Salome, a ki -megkérte a kezemet. Ez meg a monsieur Schachmatt. - -– Ez itten első Jusszuf király, a ki a princzessz kezét megkérte s a -kinek a princzessz feleségül igérkezett. - -– Mihelyt valami állása lesz. - -– Állása nem lesz, ülése lesz a trónon. Ön tartozik beváltani a szavát. -Ön királyné fog lenni. - -– Hallod apjuk? – rebegé madame Godin, oldalba aposztrofálva öklével a -czipészt. – Hát nem megjósolta ezt a kártyavetőnő? Hát nem igaz? - -– Majd mingyárt megmondom én, hogy mi az igaz? – okoskodék Godin apó. – -Hozzátok ide a Figarót! - -A házba sok lap járt a lakóknak, a miket a kapusnál raktak le; de azok -közül Godin apó csak a Figarót szokta olvasni. - -A mi a Figaróban van, az «van»; a mi a Figaróban nincs, az nem lehet. - -Odahozták az orákulumát. Feltette a pápaszemét az orrára. - -A betűkben van valami mágnes. Ha egy nagy lepedőlapnak valamelyik -hasábján a saját nevünk van kinyomtatva, azt egyszerre meglátjuk: -odakapja a szemünket. - -– Itt van ni! Nyomtatva van! – rebegé Godin apó. – Ritkított betűkkel -van nyomtatva. «A Khémi ország királya meghalálozván, utódjául a -divántanács a megholt fiát, Jusszufot választotta meg. A szultán, kinek -fennhatósága alá tartozik az ország, megerősítette a választást s mai -napság a két fő dignitárius megérkezett Párisba az ifjú királynak az -athnámét kézbesíteni. Az ifjú király ugyanis ez ideig, mint -orvosnövendék tanúlt, a Sorbonneban s szorgalmas látogatója volt a -boncztani amfitheatrumnak. Ezen históriai nevezetességű tényhez -csatolhatjuk még saját leghitelesebb kútforrásból merített adatainkat. -Első Jusszuf, kit a Sorbonneban Don José név alatt ismertek, mindjárt -kész királynét is visz magával haza; ugyanis a Lepelletier-utczai -patisserie-boltban trónoló buffet-szépségbe mamzell Salomeba -beleszeretvén, ezt forma szerint eljegyezte magának. Salome -kisasszonynak az atyja lévén monsieur Godin Xavér Ferencz, derék -czipészmester és concierge: ennek beleegyezésétől függ a házasság -létrejövetele.» - -Ez már szentirás! - -– No! Most már lehúzom önök előtt a papucsomat! – mondá Godin úr, -meggyőződve az igazság felől. Azt igenis jól tudta, hogy a keleti -népeknél az a szokás, hogy üdvözlet jeléül nem a fejükről veszik le a -kalapot, hanem a lábukról húzzák le a czipőt. - -– Akkor hát áldásom reátok! – rebegé Godin asszony, leánya kezét a -leánykérő ifjú kezébe téve, ki e szép kéznek középujjára eljegyzés -zálogáúl egy pompás brilliántos gyűrűt húzott. Salome kisasszony -mindjárt meg is próbálta a solitairet a szekrény üvegtábláján, hogy -igazi gyémánt-e? Bizony hasította az az üveget, kihozva az egyesített -előbetűkből a J. S. monogrammot. - -Erre aztán a kisérő urak mind belenyúltak a kabátjaik zsebébe s -előhúzgálták a nászajándékokat; az egyik pompás kösöntyűt, a másik -gyöngyös násfát adott át a menyasszonynak, a harmadik pedig egy kettős -selyemerszényt, melynek reczéin keresztül csillogtak az aranyak. Ezt a -Godin apó markába tették. Mivelhogy a keletieknél az az okos szokás -dívik, hogy nem az após ád pénzt a leányával együtt a vejének, hanem a -vő ád pénzt az apósnak a leányért. - -Ott azután érdemes apósnak lenni! - -Azonban mindennyi kincsnek a ragyogása sem volt képes Godin apó szemeit -elkápráztatni. - -– Nem oda Buda, urak! (Ő ezt valószínűleg úgy mondta, hogy «nem oda -Páris!» de így szebben hangzik). Ha én a leányomat férjhez adom, akár -egy királyhoz, én azt kivánom, hogy az annak felesége legyen. - -– Hát hiszen az lesz; még pedig «aszszéki» – biztosítá Godin apót a -sheik-ul-izlám. - -– Mi az az aszszéki? - -– A kinek az elsőszülötte fogja követni az atyját a trónon: föltéve, -hogy fiú lesz. - -– Hát én a török házassági törvényeket nem ismerem; mert azt a -czipészeknek nem tanítják az iskolában; hanem a franczia törvényt – -saját veszedelmemre – tapasztalatból ismerem. Nálunk a házasságot a -polgári hatóság előtt kell megkötni. - -– Hát az is meglesz. - -– De még közbe esik valami. A megkötendő házasságot elébb ki kell -hirdetni: az eljegyzésnek a szerelmes pár nevével két hétig ott kell -kiszegezve lenni a városház kapujára: a mi arra való, hogy a tizennégy -nap alatt a vőlegény mindennap vihessen egy palaczk likőrt a leendő -apósának búelfelejtőben. Akkor adja aztán csak őket össze a nótárus. - -– Az lehetetlen! – mondá a dignitárius. – Ennyi teketória! - -– No ha lehetetlen, akkor tessék elmenni Transsylvániába: ott még vannak -zenészek, a kik kotta nélkül muzsikálnak s menyasszonyok, a kik -kihirdetés nélkül férjhez mennek. Igy mondja a Figaró. - -– Nekünk itt horgonyoz a hadihajónk a marseillei kikötőben! nem -lehetne-e a közjegyzőt, meg a városházának a kapuját magunkkal vinnünk: -két hét mulva posta-fordultával retouroznánk? - -Godin apó kikérte magának, hogy ilyen szent dolgokkal frivol tréfát -űzzenek. - -– Eh mit! – vágá ketté a gordi gubanczot Jusszuf király. – Hát ha ez a -szokás Frankhonban, hogy két hétig kell a vőlegény és menyasszony -nevének kifüggesztve lenni, hát itt maradunk két hétig. - -Elszörnyedt erre mind a három udvari főméltóság. - -– Hogy marad az ország két hétig király nélkül? - -– Ejh, az ország könnyebben el lehet király nélkül, mint én királyné -nélkül. - -(Ez olyan nagy mondás volt, hogy azt rögtön feljegyezte Godin apó s -beküldte a Figarónak. S ezzel Jusszuf király egyszerre népszerű alakká -vált a nagy világvárosban.) - -Ezzel a nehéz kérdés el lett döntve. A főméltóságok két hétig ott -maradtak Párisban s nem lehet róluk feltenni, hogy nagyon únták volna -magukat. - -A törvényes határidő leteltével végbement a házasság Jusszuf király és a -szép Salomè között, egészen a franczia törvényes szokások megtartása -mellett. A formaszerűen kiállított házasságlevelet Godin apó rámába -foglaltatta s a falra akasztva, mutogatá mindenkinek, a ki a concierge -ajtaján belépett. - -Tehát mamzell Salome valóságos királyné lett. De még azon felül is -valami: valóságos szeretett feleség. A férjét még azután is négyszemközt -csak «kis José»-nak nevezte. Az igaz, hogy gyermekek voltak még mind a -ketten. Az ilyeneknek nem volna szabad még királyosdit, házasságosdit -játszani. - -Az elsőbbik feladatával ugyan nem sok fáradsága volt Jusszufnak; -országának fővárosába megérkezve, úgy találta, hogy az uralkodás minden -nehéz feladatait szépen végzik helyette az ott bekvártélyozott idegenek. -Hanem a második élethivatását annál lelkesebben fogta fel. - -A szultána aszszakinek nem kellett kerített szerály, sem vizsgaszemű -háremőr; maga a férj volt mindene az asszonyának, ura és szolgája. A -régi mohamedi szokások nem divatoztak az új király udvaránál, a felesége -nem viselt fátyolt az utczán. Senki sem szólta meg érte, csak a softák. - -Nem is látott Salome maga körül mást, mint európai viseletű alakokat: -külföldi követek, consulok feleségei eljártak hozzá látogatóba s -pletykáztak egész czivilizált modorban. Színházba is járhatott és a -bazárba bevásárolni, ha a királyi palota előtti dísztéren az a négy sor -pálma nem figyelmeztette volna, azt hiheté, hogy Európában van. - -A hűséges szerelem nem maradt áldás nélkül. Egy szép napon szemérmesen -súgva tudatá a férjével Salome, hogy… két szíve van. - -Jusszuf meg volt dicsőűlve az örömtől. Minden miniszterének elmondta, -némelyiknek háromszor is, az örömhírt. - -És e naptól kezdve aztán oly gyöngéden bánt Salomeval, mintha -kristályüvegből volna: a mire csak ránézni szabad. - -Salome pedig okos asszony volt: egészen fin de siécle nevelés. Egy hónap -múlva komoly beszédet kezdett Jusszuffal, ki őt ölében ringatá. - -– Hallod-e Josécskám, ez a török vallás becsületes vallás: megengedi a -férjnek, hogy több feleséget tartson. Nálunk keresztyéneknél ez meg van -tiltva; ezért aztán a férj azt teszi, hogy tilos úton kerüli meg a -törvényt. Ha otthon nem találja meg az örömét, keresi a házon kívűl. A -török pedig megmondja őszintén, hogy: «kincsecském, én most egyet -gondoltam: hozok a házhoz még egy feleséget». S aztán meg vannak szépen -együtt hármacskán. - -– Te beleegyeznél? – kérdezé Jusszuf. - -– Sőt nagy örömöm telne benne. Akkor nem volnék egyedül. Komoran, -búslakodva. Ketten volnánk: nevetnénk, tréfálnánk, dalolnánk és -összeesküdnénk ellened, hogy mivel boszantsunk. - -– No majd szólok erről a Sheik-ul-izlámmal. - -Salome megcsókolta ezért a szóért a férjét s tapsolt örömében. - -– Csak aztán olyant válaszsz, a ki szebb legyen, mint én. - -Jusszuf beszélt erről a dologról a Sheik-ul-izlámmal s aztán néhány nap -múlva azt mondá Salomenak: - -– No már választottam egy új feleséget. - -– Szebb-e, mint én? - -– Azt nem tudom. Török leány arczát nem látja férfi, míg a nászszobába -be nem vezette. - -– De a nevét csak tudod? - -– Azt sem tudom. - -– De szívesen adják hozzád? - -– Azt meg éppenséggel nem tudom. - -– Ez egy keleti találós mese, úgy-e? - -– Mingyárt kitalálod, ha megmondom, hogy kit szánnak nekem a -minisztereim. A szultánnak egyik leányát, a kiről nem tudom, hogy -szép-e, nem tudom, hogy mi a neve. És nem tudom, hogy nekem adják-e? - -– Hát akkor mért esengsz utána? - -– Azért, mert a minisztereim azt hiszik, hogy ha a szultán veje leszek, -akkor majd annak a segítségével lerázhatom a nyakamról az idegeneket, a -kik most helyettem uralkodnak az országomban. - -A szép Salome nagyon elszomorodott erre a szóra. - -Szultánleány nem jó lesz feleségtársnak: annak hosszúk a körmei. - -De maga Jusszuf nem örült ennek az elhatározásnak. Oda volt az egész jó -kedve. Alig mutatta magát emberek között. Mindig ott ült a felesége -szobájában, mintha féltené, hogy elveszti. - -Mindenféle ürügyet kitalált, hogy húzza-halaszsza a szultánlátogatást; -de végre a Sheik-ul-izlám erővel kényszeríté, hogy teljesítse népe -közóhajtását, menjen el leánynézőbe. - -Hajóraszállása előtt még jól kisírta magát Salome keblén a kis király s -minden csókját nála hagyta: az asszonyát pedig rábízta egy tudós -asszonyra, a ki nagyon tudós volt, mert már szakálla is volt. Szozima -asszonyságnak hítták. - -Salome, mentül jobban közeledett reménye beteljesültéhez, annál -búsongóbb lett. Elővették mindazok a nehéz sejtelmek, a mik a megáldott -nőt üldözik. Félt a haláltól. - -– Mondja csak, madame Szozima, nem fogok-e meghalni? – kérdezé a tudós -nőtől. - -A tudós nőnek a csalhatatlan tudománya állt a kártyavetésből. Megmondta -előre Salomenak a jövendőt. - -– Királynécskám: ha leányt fogsz szülni, akkor bizonyosan életben -maradsz, de ha fiúnak adsz életet, akkor Allah legyen a hátad mögött. - -Salome csak nem értett ebből a talánybul semmit. - -Törökül kellett volna neki tudni, hogy megértse a mesét. - -A hagyományos török szokások szerint egy mahomedi fejedelem trónját -mindig az elsőszülött fiú örökli: bárha annak az anyja rabnő volt is. Az -első fiúnak az anyja a «Valideh.» S annak nagy hatalom adatik a többi -hitvesek fölött. - -És ha egy szultánleányt adnak feleségül egy vazallkirályhoz, akkor -megkövetelik tőle, hogy ezt tegye a «Valideh szultánává». - -És ha van már a háznál egy régibb szultána, a ki egy fiúnak anyja, mi -történjék akkor? - -Hát hiszen azért bölcsek az állambölcsek, hogy tudjanak erre megfelelni. - -* - -Jusszuf királyt nagy pompával fogadták a magas kapunál. - -Hetekig ott tartották s az alatt az egyik ünnepély a másik sarkára -hágott, a miket tiszteletére rendeztek. Látott tűzijátékot, a melyben a -röppentyűk az ő nevét rajzolták tűzbetűkkel az égkárpitra, kapott fényes -érdemrendeket és aranyos szablyát, poharat koczintott a világ -hatalmasságainak nagyköveteivel, díszőrség tisztelgett a palotája előtt. -A padisah kézcsókjára bocsátá. - -A Sheik-ul-izlám mindennap új jó hírt hozott a számára… A magas politika -kedvező fordulatot vett. A divántanácsban túlsúlyra kezd emelkedni a jó -barátok befolyása az ellenségekével szemben. Csak még egy «kis akadály» -van, a mi elhárítandó. Akkor aztán teljes lesz a siker. De a végett ő -neki magának kell elutazni Jusszuf király fővárosába. - -Egyszer végre azt jelenté a táviró Jusszuf királynak, hogy no most már -el van hárítva az a nehéz akadály. - -Akkor aztán megtartották a tiszteletére a búcsúlakomát, nagy -muzsikaszóval hajóra kisérték, ágyúszóval üdvözölték, úgy bocsátották -el. Minden hajó fel volt lobogózva az aranyszarv-öbölben. S ha az -igéreteknek súlya volna és térfogata volna, akkor azokkal még egy hajót -megrakhatott volna Jusszuf király. - -* - -Mikor Jusszuf király megérkezett a hadihajójával fővárosa kikötőjébe, -megdöbbenve látta, hogy valamennyi ott horgonyzó hajónak a zászlója -félárboczra van leeresztve. Ez azt hirdeti, hogy nagy halottja van az -országnak. - -Elutazása óta nem kapott semmi hírt Saloméról. Minden levelét, táviratát -elfogdosta a minisztere. - -Nyugtalanul közeledett a parthoz; a dereglye evezőlapátainak minden -csapása egy halotti induló zenéjeként hangzott a fülébe. - -S mikor a part lépcsőin felszaladt, a halottas gyászzene egész közel -hangzott. Azon a széles utczán, mely a kikötőtől a királyi palotáig -vezet, egy néptenger hullámzott, egy mozgó tenger csupa fejekből, -melyben nagy nehezen tudott előre haladni egy gyászmenet: elől a -dervisek, azután lovas katonák, utánuk a táori zenészek, puskás katonák, -azután egy gyászhintó a koporsóval, melyben födéltől, szemfödőtől nem -takarva fekszik a halott. Nem is egy halott, hanem kettő. Egy nő és egy -csecsemő. Anya gyermekével együtt, utána megint katonák, dervisek nagy -csoportban. - -A néptengerrel szemben lehetetlen volt előrehatolni Jusszufnak. - -Kénytelen volt bevárni a gyászmenetet. - -Annak az élén jött a Sheik-ul-Izlam lóháton. - -Mikor meglátta Jusszufot, megállást parancsolt a menetnek s a csauszok -által utat nyittatott a királynak a koporsóhoz. - -Akkor aztán megtudta a király, hogy ki az a nagy halott, a kit ilyen -pompával temetnek. - -A szép Salome feküdt a koporsóban, mellette újszülött fia. - -Megjövendölte ezt neki a tudós asszony: «Ha leányod születik, megélsz; -ha fiad születik: Allah veled!» - -… Hát ilyen a magasabb politika! - -… Az akadály elháríttatott. - -… És aztán még sem kapta meg Jusszuf a szultánleányt. Mazr maradt az -idegenek alatt. - -* * * - -Mikor Godin apó megtudta a Figaróból a leánya szomorú végét, azt mondá a -feleségének: - -«Még is csak jobb lett volna neki pékmesternévé lenni, mint királynévá.» - - - - -A FAGGYÚGYERTYA. - -(Elbeszélés.) - -Volt egyszer egy nagy nemzetnek egy hozzá méltó nagy fia. Épen olyan -zseniális, olyan fellengős, olyan lánglelkű, olyan könnyelmű, mint a -nemzete. - -Lángeszével és a sors csodafordulataival röpülve emelkedett magasra, -legmagasabbra. Utoljára megválasztotta őt a nemzete vezérlő fejének. Az -lett, a mit hajdan (egy évtized előtt) császárnak neveztek. Csakhogy ez -a czím kiment már a divatból, mint a hogy kimentek a nagyvirágú -ruhakelmék, a hogy kiment a divatból az az epezöldszínű viselet a minek -a neve volt «Bismarck en colère» (Bismarck haragszik), aztán meg a -krikri tréfa, meg az úrnőjük ruhájával egy színűre festett ölebecskék, -aztán meg a «Schwarzer Péter» társasjáték, meg a chignon, meg a pater -Klinkowström prédikácziói, meg a potichomanie (fazékfestési düh) s más -egyéb változandóságnak alávetett zsarnokkegyenczei a kornak. A császári -czím is azok közé tartozott. Azért a hozzá való kelmék megmaradtak. -Ugyanaz a fényűzés, könnyelműség, dicsvágy, nagyralátás, -gyönyörhajhászat, a mi egykor császári volt, csakhogy más etikett alatt. - -Az új államfő, magas rangjára lépve, első dolgának tartá a szakácsok -nagy mesterét magához szegődtetni, kétszer akkora fizetéssel, mint a -mekkora egy miniszternek dukál. (De hát a macska is egye meg ám azt az -ebédet, a mit egy miniszter főz.) - -Kitűzték a napját a fényes beiktatásnak, s csak olyan nagy parádéhoz -készültek, mint egy koronázásnál, a kerek világ legpompásabb városának -ez nem kerül megerőltetésébe, hisz ott a hétköznap is olyan ünnep, mint -nálunk a követválasztás. - -Az egész országból seregestűl tódult fel a sok kiváncsi nép erre az -országos ünnepre. Ebben az országban nincsenek se urak, se parasztok, -mert minden ember egyenlő. Külömbség csak az emeletek között van: -parterre, belle étage, első emelet, mezzanin, második, harmadik, -negyedik, ötödik emelet, manzard: ezek képezik a rangfokozatokat az -emberek között. S ez az osztályozat különösen kitünik számokban -kifejezve egy ilyen országos ünnepély alkalmával. Azokban az utczákban, -a melyekben az államfő a díszhintóban, a díszkisérettel fog -végigvonulni, egy első emeleti ablak használati bére ötszáz frank, a -padlásszobáé pedig már csak egy arany. - -A nagy nemzeti ünnep előtti délután a mindenféle képviselet között -lehetett látni egy összetartozó párt, férfit és asszonyt, hatalmas -alakokat, a kik könyökkel furtak maguknak ösvényt a népözön árjában. A -férfi tömzsi, széles vállú, kurta nyakú alak volt, simára borotvált -arczczal, de annál bozontosabb szemöldökkel, a kiegészítő házastárs -ellenben hatalmas öles termet, csontos végtagokkal, hímzett főkötős -fejjel, melynek a tekintélyes sasorr erős igézetet kölcsönzött. Erősen -idegen jelmezt viseltek. Csizma, harisnya, nadrág, szoknya, dolmány, -egész a süvegig mind exoticus kifejezésű rajtuk. - -Egy borjubőrrel fedett bőröndöt hoztak magukkal, melyet hol az egyik, -hol a másik vett át, a szerint, a hogy kifáradtak a viselésében. - -Minden kapu előtt megálltak, végig olvasták a lajstromot, mi van kiadó a -házban. Fejcsóválva odább mentek. - -Egyszer aztán mégis megakadtak egynél. Ez lesz a legalkalmasabb. Hatodik -emelet. Padlásszoba, utczára nyiló ablakkal. Alku szerint. - -Ide felmentek. - -Az illető ajtószám tulajdonosa egy országgyűlési szolga volt, a ki -hivatásánál fogva már a képviselőtestülethez tartozik, s annálfogva a -politikai élet színvonalán lebeg. - -A vidéki házaspár előadta a reflexióit. Ők hajlandók a holnapi napra -kibérelni a padlásszobát éjjeli tizenkét óráig. - -– Az ára egy arany, mondá a szobatulajdonos. - -– Megadatik, mondá az asszonyság. - -– Húsz frankos arany. - -– Magam is úgy értettem. - -Azzal előkereste a kamizolja zsebéből a gondosan papirba takargatott -aranyat s átadta a szobatulajdonosnak. - -– Hanem ezért azután az ablak egészen a mi rendelkezésünkre bocsáttatik. - -– Azzal a kikötéssel, hogy a felvonulás alatt én is az önök vállán -keresztül nézhessek le az utczára, mint harmadik haszonélvező. - -– Helyes. Azonban estére az egész ablak a mienk. Abba mi a saját -transparentünket kivánjuk elhelyezni, a melyben a saját gyertyáinkat -fogjuk égetni. - -Ez is ratifikáltatott. - -Mire a vidéki úrhölgy, hitestársa kezéből kivéve a bőröndöt, azt -felcsatolá s kitárta annak a tartalmát. - -Volt abban egy nagy, sült ürüczomb, papirba takarva, egy megszelt fekete -kenyér, azután egy katulya alakú kasornya, fekete alapon kivágott -betűkkel, melyek hátul fehér, piros, kék beolajozott papirral voltak -beragasztva, aztán meg két szál mártott faggyúgyertya. Egyéb semmi. - -– Hát önök semmi váltani való fehérneműt nem hordanak magukkal az úton? -kérdé elszörnyedve a szobatulajdonos. - -A jövevények rábámultak, nem értették a dolgot. Mi legyen az? Váltani -való fehérnemű? Ilyesminek az ő vidékükön semmi hire nincsen. - -– Hiszen holnapután visszautazunk. Három nap mulva otthon vagyunk ismét. - -Három nap ide, három oda, az alatt csak nem vált az ember inget! Ez -előtt két századdal még Erzsébet angol királynénak is csak két váltani -való inge volt összevissza. - -A képviselőházi teremőr ajánlkozott rá, hogy a bérlőit (csekély díjért) -végig hordozza a nagy világvárosban s megmutogatja nekik annak a -nevezetességeit, de a jó emberek azt szépen megköszönték, nincs nekik -mit nézni ezen a nagy háztömegen, meg annak a fényes kirakatain, -boltablakain, szebb látvány annál egy naplemenet, meleg eső után a -hegyek között, birkabégetéssel. Ők csak a holnapi parádét jöttek -megnézni, ma pedig jókor lefeküsznek. - -A helyett kipakolták az ürüczombot, meg a fekete brugót, s a mellett -vacsorához ülve, szivesen megkinálták a házigazdájukat is, hogy tartson -velük. - -A mossziő azonban kimenté magát. Ő, mint aféle belső ember, az ülés -végén, a képviselőház buffetmaradékaiból összevegyített «harlekin»-nal -már urimódon jóllakott, s eféle paraszt kolláczió iránt nem érez -hajlandóságot. - -A két utazó aztán, kellően megvacsorálván a hazulról hozott -elemózsiából, lefeküdt, aludt reggelig. - -A reggeli ágyudörgésnél már talpon voltak s kiültek az ablakba. - -Jó magas nézpontjuk volt, egy hatemeletes háznak a padlásablakából. - -Ott ugyan sokáig ülhettek. A czeremónia a képviselőházban kezdődött, -onnan átment a vének tanácsába, onnan a hadgyakorlatok mezejére, s csak -délután jutott el végre abba a téres utczába, melyben a teremőr vendégei -várták. Azalatt azonban eleget ágyúztak, s ez is élvezet a falusi -embernek. - -Időközönkint a házigazdájuk is hazakerült egy pillanatra, elmondani az -ünnepség eddig lefolyt dicsőségeit, melyekben ő, mint kiszolgáló közeg, -közvetlenül szerepelt. A legjobban televette a száját annak a nagy -bankettnek (illetőleg az előkészületeinek) a leirásával, melyet a -főváros ád a városházában a nagy férfi tiszteletére. «Ezerötszáz -teríték! virágokkal! Szökőkutak az asztal közepén! A nagy ember -mellszobra fagylaltból kiformálva!» - -– Hallod ezt, öregem? mondá az asszonyság. - -«Kétezer gázlámpa világítja meg az éttermet, s a zenekarzat homlokán -gázból kiformálva fog ragyogni a neve nagy betűkkel.» - -– Az ő neve gázlámpákból! Hallod ezt, öregem? - -Végre a népriadal erre felé közelgett. - -Már akkor késő délután volt. - -November utolján hamar esteledik. A nap utolsó sugarait veté, csak a -padlásszobák ablakára már, a belletagenak már nem jutott. - -Ekkor jött a nagy díszmenet, tárogatókkal és fánfárokkal végig az -avenün. Elől-hátul lovas katonacsapatok, közepett az aranyos hintó. -Minden ablakból hullott a virágeső az ünnepelt férfiura. Egy karzat -összerogyott a sokaság terhe alatt s ott nagy lárma támadt. De azt is -elnyomta a lelkesedés riadala. - -– Látod azt? Hallod azt? öregem, rebegé az asszony. - -A férfi arczán végig csorogtak a könyük. - -Mikor aztán az ő ablakuk alatt is végig haladt a díszmenet a -diadalhintóval, ők is kihajoltak az ablakból s tarka zsebkendőikkel -integettek üdvözletet a nagy nap nagy hősének. - -A nagy férfiú pedig, kalapját levéve integetett viszonüdvözletet az -ujjongó közönségnek. - -– Látod ezt? Meglátott bennünket! Nekünk köszönt vissza! lelkesedék a -nő. - -– Látom, zokogá a férfi, de nem látott semmit, mert a zsebkendőjével -törülte a szemeit. - -– Oh, ti bolond pugrisok! Kánker de burzsoá! kaczagott a házigazda. Azt -hiszitek, hogy az a nagy ember a ti köszöntésteket viszonozta? - -– Hát hogy ne? mondá az asszony, hisz ő a mi fiunk. Én vagyok az anyja, -ez meg az apja, né! - -– Ez az apja? tamáskodék a teremőr. Lehetetlen! - -A nő azonban komolyan vette a dolgot. - -– Hallod-e polgártárs! Ezt meg ne próbáld kétségbevonni. Mert én -becsületes asszony vagyok. Én az uramon kívül más férfit nem ismertem. -Azért az én fiamnak, a nagy embernek, bizony ez a kis ember az apja. -Nézz rá! Ugy hasonlít hozzá, mintha a száján köpte volna ki. Ha akarod -látni, itt az útlevelünk. Mi vagyunk az ő édes szülői. - -A derék ember elhült, elbámult. - -– Ti vagytok a nagy ember szülői? S ti ezt az ő felvonulását innen az én -padlásszobám ablakából nézitek? - -– De ki is teszünk ám magunkért! mondá az asszony, Nézd, milyen szép -transparentet csináltunk a tiszteletére! Gyertyát is hoztunk hozzá. Ezt -kiteszszük ide az ablakba. - -S azzal kibontogatva a papirosból a két szál faggyúgyertyát, meggyújtá -azokat, beleilleszté a transparent bádogtartóiba, s kitette az ablakba. -Épen beleillett. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -A világhírű nagy ember, a hatalmas, dicső nemzet feje, midőn belépett a -városház dísztermébe, országnagyjaitól, tábornokaitól kisérve, a -túlvilági fényözön, az őrjöngő üdvriadal közepett kis istennek érezte -magát. - -Mit ér, ha azt a transparentet nem látta, mely a manzard-szoba ablakában -piros-fehér-kék betükkel ragyogtatá: Éljen a mi fiunk! - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Négy hónap mulva a nagy ember meg volt bukva, s egy év mulva halott -lett. A temetése is pompás volt. Azt is szabad volt meglátni a -padlásablakból a jó paraszt embereknek. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Azután pompás szobrot emelt neki a nemzeti hála. - -Annak a leleplezésénél is ott volt a pór-öltözetű öreg házaspár. - -– Látod ezt, öregem! milyen szép szobra van! otthon a mi városunkban -nincs ilyen a szent Severinusnak. - -Az öreg megtörlé szemeit. - -– Jobb lett volna a Leónak otthon maradni! - - - - -AZ UTOLSÓ FEJEDELEM.[19] - -(Elbeszélés. 1848. május.) - -Háromszor látta lelkem arczodat. - -Nem a sírból idéztelek föl: a mennyből idéztelek alá. - -Kivüled egy csillag sem ragyogott az égen: te voltál az utolsó. - -A többi lehullt vagy kialudt. - -Fejed körül az idvezület glóriája fénylett: e tündöklő töviskoszorú, mit -a martyrok hordanak. Arczodon a megdicsőülés szomorú mosolyával, szent -bánatodban jelentél meg előttem, mint egy könyező szeráf. - -Napsugarakkal kellene irnom a fekete égre, ha úgy akarnám festeni -arczodat, a minőnek lelkem látta azt, s még akkor is kezem nem birná -visszaadni e ragyogványt. - -Emléktelenül hamvadsz el sírodban. Ha az utókor mindazon köveket, mik -emberi kebelben szív helyett feküdtek, egy halomra gyüjti, pyramidot -emelhetett volna azokból emlékedre. Most reszketeg szó, elrepülő lélek -néma tisztelete, melyben neved áldott emléke él. - -Hagyd e szerény Mausoleum oltárára fölirni képedet! - -Minket kicsinyeknek hagyott a törpe kor: dicsőségünk futó csillag fénye, -minő egy nyári éjszakán száz lefut az égről; de azért nem vagyunk rád -méltatlanok: egy Istent ismerünk, a kit te ismertél; egy Istent imádunk, -a kit te imádtál: a szent szabadságot! - -Hagyd ez oltár-lapra fölirnom nevedet… - -Kezem ne reszkess… - - -I. - -Világtalan kietlen éjszaka… - -Az élet hallgat és a sírok megszólamlanak… - -Nem olyan éj, minő volt, mielőtt nap és csillagok lőnek teremtve, hanem -olyan, minő volt a keresztre feszítés golgothai éje, midőn nem az ég -világítá a földet, hanem a föld lángjai világíták a sötétséges eget és a -megfeketült napból vér folyott a földre. A nap fenn van az égen, de -fénye nincs. Mozdulatlan lomha felhők sötét tömegei fogták el világát… -Dél van és éj. - -Olykor a távol láthatáron percznyi villanás ütközik fel: más országban -járó fergeteg hangtalan villám-lobbanása, A pillanatnyi fény zöldes -derűjében föltünik a néma, a fekete világ körrajza. Sötét hegytömegek, -sötétlő templomok magas tornyaikkal, hallgatag, komor kerített városok, -fekete erdők, fekete sík mezők s a rajtok keresztül kigyózó fekete -folyam. - -Majd, mintha álmodnék a vidék, s álmában kezdene neszezni… nehéz nyögő -sóhaj vonul végig a hallgatag világon, minő egy börtönbe ásott nép -kínfohászkodása: tompa dörgés, mintha nedves hant hullana üres koporsó -födelére, enyészetes harangszó ringása, zúgó énekhangok zárt ajtajú -templom ablakain keresztül, s a lejáró folyam egyhangú zúgása. - -Oly fojtottak, oly temetettek e hangok, mintha tengerfenékről jőnének ez -álmatlan hallgatás közepett. - -Mindig több harang kezd szólani: a fagyasztó templomi zsolozsma mindig -zúgóbb lesz, csengetyűhangok szólanak bele s lánczok csörrenései; csak a -fájdalom és a szentelt kétségbeesés hosszú, hidegen égető sóhaja marad -oly reszketeg! - -Hirtelen, – mintha a pokol nyitná meg kapuját, vagy mintha meggyúlt -tűzokádó szakítaná fel rejtett kráterét: vakító tűzfény gyullad ki a -földön, lázzadó világával vérnapot gyújtva ez égnek száz máglya lobogó -ragyogványában. Az egész csillagtalan világ mint egyetlen vérrel festett -kép áll elő: erdők és templomok, hegyek és fellegek. - -Vér az égen, vér a földön! - -Hosanna, hosanna! dicsőség Istennek! ordítja milliom ajk, dicsőség -Istennek a magas mennyben! - -Kiáltó harsonák, vad dobzörej, bömbölő harangok zenéje kiséri ez -istendicséretet, mintha vadult erőszakkal akarna utat törni magának a -fellegeken keresztül, vagy el akarná fojtani a martyrének reszketeg -imáját, hogy meg ne hallhassa azt Isten. - -Hosanna, hosanna! Kiáltja a rabszolga nép, ki lánczának szemein -számlálgatja le imádságadóját. - -Az ég pedig fellegekkel van elzárva a földtől. - -Nem akarja az ég látni a földet. Nem akarja imádságait hallani az Isten. - -Bocsánat és engesztelés azoknak, kik őt tévelygéseikben nem ismerék; -bocsánat és engesztelés azoknak, kik őt a kisértet óráiban megtagadták; -de jaj és kárhozat azoknak, kik nevében a népre lánczaikat rakták, kik -hirdették a hazugságot s az oltár háta mögött kaczagtak, kik vérrel -áldoztak Isten dicsőségére! - -Ezeknek imádságait nincs, a ki meghallgassa! - -De számlálva vannak azok a könyek, miket az üldözött erény titokban -kihullat; föl van irva minden fohász, mi a szabadság vértanuinak ajkait -elhagyja s eljőend a minden adósságok visszafizetésének napja, melyben -lészen a kevélység megaláztatása! - -Erőtlen gyönge hangok alig hallható éneke zeng a szent ordítás közé: -fájdalmasan nyugodt, szelid, megadó ének… ott a máglyák fölött fehérbe -öltözött sápadt alakok égnek, hátrafont kezeikkel egymáshoz kötözve: a -lángok arczaikat csókolják, a nép köveket hajigál fejeikre s ők -imádkoznak hóhéraikért s égnek emelt arczczal állják ki a lánghalált e -szóért: «szabadság!» - -Milyen fehér ott a láng, a hol az ő szent testeik égnek, mint világít az -emberek arczaiba, azokéba, kik ott körülállanak: vad tomboló tömegek, -fanatikus rabszolga képeikkel, középlények ördögök és vadállatok között; -s azokéba, kik messze bérczek ormain futva bújdokolnak; futva, de -arczaikat daczosan fordítva vissza; üldözöttek, de nem rettegők; -rongyosak, de büszkék. - -Bujdosva fut a fejedelem is: a jók apostola, kiűzve ősei honából; -kifosztva, megátkozva s elhajtva a fergeteges éjbe, ki idegen országok -hidegébe. Feje körül a jövő dicsőség glóriája fénylik, e tündöklő -töviskoszorú: örök koronája az Isten igaz fölkenteinek. Arcza halvány és -bús, mint a földet elhagyó Astræa arcza, tekintetében a honszeretet -emésztő fájdalma. Szemében köny ragyog, kezében királyi pálcza helyett a -vándorút koldusbotja. - -Oh, e koldusbot fogja egyszer visszavívni Magyarhon szabadságát. - -Ott a máglyák előtt veressel bevont székben egy fekete férfi ül. - -Sugárzik arczáról a sötétség, mint tűzből a világ; homlokán fekete -négyszögű korona; kezében pásztorbot, melynek egy vége gyémántos, körüle -tömjénfüst áradoz és mysticus ének hangzik a visszataszitó alakok -ajkairól. - -Hideg gyönyörrel nézi a martyr-szenvedést, hideg arczának egy vonása sem -változik; de szive benn örül. - -A megvakított nép oda jár öltönye redőit csókolni. - -Gyilkosok, lopók, szentségtörők és hazaárulók szítják a tüzet, kapkodják -a szentek szélhordta hamvait, melyekért megbocsátja vétkeiket a fekete -ember. - -Az utolsó énekhang is elhal. - -A martyrsereg bevégzé a dicső tanubizonyságot: kiszenvedének mind; -állhatatosak maradtak az utolsó perczig mind s egy sem tagadta meg lelke -Istenét. - -A vakbuzgó nép térdre hullva kiáltja: - -Dicsőség a véráldozatok Istenének! - -De ezer hang kiáltja vissza az erdők sötétjéből, a sziklák ormairól: - -Dicsőség a szabadság Istenének! - -S ezer arcz fordul daczosan a vérveres világnak, mely reájok lobog, -ijesztő fényével, de ijedetlenül: vállaikat nyomja minden kínszenvedés, -minden nyomor terhe; de térdeik nem hajolnak meg alatta. - -Visszafordítja arczát a fejedelem is, e szenvedésben el nem csüggedt -arczot, melynek szelidségében az oroszlán bátorsága lakik, -visszasugárzik abból lelkének világa, azon léleknek, mely ha egy nép -között lett volna kiosztva, nagygyá tette volna azt örök időkre. - -Oh, egy nemzetnek csak egy ily szentje támadhat egy nép életében. - -Minek is volna több? - -Az álló csillagnak nem a földön a helye. - -Visszatekint bátran. Nagy szeme sugárzik, mint két vezércsillag, melyre -a buta nép sárral hajigál föl. Fölemeli vérző homlokát, fölemeli halvány -fényes arczát és a koldusbotot kezében, mit egy ország fejedelmének -meghagyott, mintha mondaná: - -Visszatérek…! - -A fekete ember föláll vérvörös székében, fekete szemöldét mély szemére -vonja, dæmoni arczának igézete előtt elsápad a lelke törpített nép. -Kezébe hamut vesz, a vértanuk hamvát, s merre a bérczek állanak, hol a -bujdosókat kéz utól nem éri, azon tájra szórja azt, s átkot mond a nép -apostolának fejére. - -Átok, átok, átok reád! Átok a vizre, melyben megmosódol, átok a légre, -melyet beszívsz. Átok reá, ki ha éhezel, enned ád, ha fázol, tűzhelyéhez -bocsát, ha fáradt vagy, házába befogad, ha meghalsz, eltemet. Átok, -átok, átok reád. - -Dicsőség Istennek a magas mennyben, zúgja undok hymnus énekét az eget -káromló csorda. - -A templomfalak iszonyú visszhangja döng rá. - -A kereszt, a sötét kereszt magasra emeltetik, vérző istenkép rajta, a -nép arczra borulva imádja azt. - -Miért mutatjátok a népnek az Istent keresztre feszítve, véresen, -vérhulló arczczal, megtört szemekkel, leszegezett kézzel? - -Azt akarjátok-e mondani neki ez által: - -Jaj annak, ki a népnek szabadságot akar szerezni, jaj annak, ki -világosságot akar hozni a földre! Díja gyalázat, díja halál. - -Im ez ember itt Isten lelkével bírt, ez istenember szabaddá akarta tenni -a népet és boldoggá: – megfeszíttetett. - -Lásd ember és remegj. - -Az ördög úr a földön! lássátok halva az Istent! - -Jaj annak, ki az embert szeretni tanítja! - -Im e halott itt Isten volt, a szeretet Istene és meggyilkoltatott. - -Lásd ember és tanulj félni, tanulj gyülölni! - -Miért nem festitek úgy az Istent, midőn a sírokat megnyitja s azokat, -kik tanultak szeretni embert és hazát, a mennybe fölviszi? - -Van-e rettentőbb alakja a bálványimádóknak, kik undok faragott kép előtt -hajtják meg arczukat, mint a tietek, kik az Istent úgy mutatjátok fel a -népnek, mint egy mezitlenre vetkőzött, megostorozott, szétfeszített -emberalakot? - -A halál urát a halál lábai alá tapodva! - -Te mindezekről semmit sem tudsz, szegény biboros ember, te korona alá -festett kép, kiről a lelkét nem bíró nép Istene képét másolja le, a -haragban és villámok dörgésében uralkodó Istenét. Nevedben úgy, mint az -Isten nevében, lelkeket gyilkolnak, embervért ontanak, befecskendezik -vele az oltárt és a koronát, hogy féljenek tőlük. - -Üldözik az igazságot és a hazugságokat díjjazzák. - -Te mind ezt nem tudhatod. Hogy hallhatnád a hizelgők szavától, néped -elfojtott kínjajdulásait? hogy láthadnád e kövérre hízlalt -rabszolga-seregtől, kik aranyosan, fényesen, mint pávák és pillangók -rajongnak körüled, népednek rongyait s a sebeket, miket e rongyok -takarnak? - -Oh, ha csak egyszer álmodban keresne föl egy ily tekintete a nevedben -teremtett nyomornak, nem mernél többet aludni e koronás fővel. - -Szegény biboros ember! - -Ki tett ily kevélylyé tégedet? Mivel vagy másoknál dicsőbb? Mivel vagy -másoknál nagyobb? Szállj le magányos fényed magas karszékéből, s ha lenn -vagy, emeld le aranyos süvegedet, s hasonlítsd magadat ama -megalázódásában is oly fönséges arczhoz, mit egy országüldözte bujdosó -visel. - -Melyik lesz kettőtök közül a fejedelem? Ő e vagy te? - -Szegény biboros ember… - -Ütött az óra! Megszólalt a menny, végig dörgött földrengető szava az -országokon. A határok bérczfalai reszketve, inogva, mint vert ebek -dörögték vissza azt. - -A népszabadság feltámadásánák napja megérkezett. - -Föl térdeidről porig alázott nép, emeld föl járom alá görbült fejedet! -nézd, az ítéletnek napja elérkezett! - -Eddig ti beszéltetek a mennynek, most a menny beszél ti nektek. - -És ti, kik a népnek birái voltatok, álljatok elő! vagy ha kezeiteken -ártatlan vér és megszegett eskük szennye tapad, rejtsétek magatokat el, -rejtsétek magatokat a sírba; az ítélet napja elérkezett! - -Eddig ti ítéltetek, most ti fogtok ítéltetni. - -Hosanna! Dicsőség a szabadság Istenének a magas mennyben! - -Az egész mindenség egy nagy égő templom boltozata, villámló fellegek, -mik a földet végig korbácsolják: a mennydörgés harsog. - -A föld vért iszik és tüzet okádik, görcsösen rázkodva meg kínjaiban az -ingó városok alatt. - -Nézzétek: éjszakról, hol a magas bérczeken fenyves tenyész s a fenyvesek -alatt szabad népek laknak, fennragyogó éjszakfény támad: ezernyi lángoló -sugár, fehér-kék és vereslő fényben, miknek összessége az égre -fölragyog: kardok tündöklő éjszakfénye. - -Lángoló arczok pirulása támad együtt vele, minden arcz egy-egy cherub -arcza, szabadság és honszeretet van irva mindegyikben. - -A merre e lángkaraj halad, ledőlnek a tömlöczök falai, kijőnek a rabok, -láncz helyett kard terem kezökben s kik eddig hallgatva tűrtek, beszélni -kezdenek fegyver-csattogásban. - -És a hamis próféták, kik azt hitték magokról, hogy az ég alól kinőttek, -elvetik erőtlen hatalmuk átkos vasvesszejét s sápadtan futnak el, -nyomorú életöket gyáván megmenteni vagy megmaradnak bálványaik körül, -hogy azoknak hulló omladékai alá temetkezhessenek. - -Jaj nekik, jaj azoknak, kik a hazát árúba bocsáták! számukra kész a sír. - -Jaj azoknak, kik a lelkeket megölték. Számukra kész a pokol. - -Repül a zászló, csillagosodik az ég. Vérzik a királyi nap. Hol eddig -minden puszta volt, az égen millió fény lobban elő, miknek lételét nem -gyanítá senki. - -«Isten, szabadság és haza!» - -Ez volt a zászlóra irva. - -Mindenütt, holott ez meghordoztaték, virradt a szabadság, reszketett az -áruló, ingott a trónus, melynek mennyezetén ártatlan vér foltjai, -talapján lánczok ijeszték a térdre nem borulót. - -E trón bibora oly nemes magyar vérbe volt megmártva. - -E trón zsámolyára oly nemes könyeket sírt a magyar nemzet. - -Idáig jött a hős, karddal tört utat magának e trónig s midőn odajutott, -az élők, kik vele szembe álltak, semmivel sem voltak pirosabbak a -halottaknál. - -Megállt ott. Lábával a trón zsámolyára lépett. Háromszínű zászlóját a -mennyezethez tűzte és szólt: - -Ez a magyar trón. Fejemet meghajtom, mert oltár előtt állok. - -De nem te előtted, sápadt arczú ember. - -Kezemben fejed koronája, kezemben a kard, mely azt onnan leverte, de -fölkent homlokod, úgy akarta az ég, hogy szent legyen milliók fölött, -nem érintendem azt. - -Te királyom vagy, de én birád vagyok. - -Te ítélet nélkül büntettél engem, én ítéletet mondok reád és -megbocsátok. - -Te gyűlölted a népet, mely téged imádott, gyűlölted a magyart, országát -kizsarlád, hogy vele idegen hazákat gazdagíts fel. - -Te a magyar vért vesztőhelyen ontatád, törvényeinket fölforgattad, -behoztad a honba a vérinquisitiót, megyéinkbe idegen bitorlókat küldél -ispánokul, üldözted a szabadságot, hazánk fiait tengerekre küldéd -gályarabokul; te vész és vihar voltál e hon fölött, melyen Isten -jobbkezének kellett volna lenned. - -Mosd lásd, mit tevél! - -Elverted az oroszlánokat s ebeket gyűjtél magad körűl. Adóssá lettél oly -véres tartozásokkal, mikért véred minden cseppje jutna egy rovásra. - -De az nem fog hullani. - -A király vére szent. Fejeden volt a magyar korona. - -E korona a magyarnak bálványistene. Angyalok hozták azt szárnyra véve, -hősök hordozták azt dicsőséges csatákban s halva volt a nép, ha elveszté -koronáját. E koronához századok dicsőséges emléke van kötve, e korona az -örök élet jegygyűrűje a mindenható ujjáról. - -Kinek fejét e korona érinté, az tetteiről csak Istennek számol; lehet -jó, lehet rossz: a törvény pálczája, s a boszú pallosa meghajol előtte. - -E korona a hon, e korona a nép, e korona a szabadság, e korona a -magyarok Istene. - -Te e koronát vérrel mocskolád be, égetted a hazát, gyilkoltad a népet, -lánczot raktál a szabadságra s üldözted, kik a magyarok Istenét imádták. - -Im vedd vissza kezemből koronádat. A nemzet bocsánata letörlé róla a -foltokat. - -Ismét király vagy. - -Én teszlek azzá: fejedelemtársad, kit te trónjáról letaszítál s ki téged -most semmivé tehetne. - -Én királylyá teszlek. - -Szeresd a népet, ki téged annyi szenvedés után gyűlölni nem tud. Te -félni tanítád őt, s lásd, nem tanulta meg; tanítsd őt szeretni, ahhoz -jobban ért»… - -Szólt a fejedelem s letette fegyverét. - -Így süt ki a napvilág a villám után. - -Millioman kiáltanak áldást fejére, midőn a békét a honnak visszaadta. - -… Százan mentek vele, midőn harmadszor is számüzetve hazáját örökre -elhagyá. - -* - -Utolsó fejedelme hazámnak: hol alszol te most? - -E hon még sírt sem adott neked; idegen föld látta bújdosó arczodat, hét -évig vándoroltál hazádon kivül, mint egy holt üstökös, mely semmi nap -körül nem forog. - -Idegen kéz tett le, idegen földű sírba. - -El vagy feledve, mint el van feledve a hely, a hol pihensz. - -Hijába küzdöttél. - -Nem hyenától születik az oroszlán. - -A farkas megtanul kenyeret enni, a magyar egyetérteni soha. - -Imádni fogja azt mindig, ki őt testvérei ellen úszítja s széttépi azt, -ki önmagával ki akarja engesztelni. - -Meg van e faj átkozva. - -Erejével önerejére tör, hogy gyönge ellene fejére tapodhasson. - -Belül háborog, mint a Balaton, mikor messze és közel csöndes a levegő. - -Elveri azt magától, ki érte vérét adta, s kenyeret ad annak, ki meg -fogja ölni. - -Hisz annak, ki százszor megcsalá s elítéli önnön megváltóját… - -Utolsó fejedelme hazámnak, hol alszol te most? - -Mely hideg föld nyilt meg számodra, ki temetett bele? - -Én nem tudom, de valamit sejtek. Közel lehet az idő, melyben jó volna -tudnom, merre van az a föld, mely a hontalanok számára sírt mutat?… - - - - -A MARTINOVICS ÖSSZEESKÜVÉSI PÖR RÉSZLETEI. - -Repülj föl véres függöny! - -Lássátok a véres tragœdiát, melynek színpada a vesztőhely s melynek -borzalmairól csak félve szóltak eddig megrémült apák félénk unokáknak; -mint ki az ördögöt emlegeti. - -Halljátok a neveket, miket eddig leirni nem volt szabad, miknek emlékét -mély sírba temették, vérfoltjait lemosták a kezekről s a hozzájuk kötött -eszméket fekete szemfedővel fedezék el. - -Le a szemfedővel! - -Lássátok a csontvázakat, mik alája rejtve voltak, e fő nélkül eltemetett -holtakat; halljátok az elfojtott hangokat, miket a börtönfal s megrémült -keblek zárt ajtaja elnyelt s áldjátok az Istent, ki a mult századot -eltemeté s megfordítá az idők folyását. - -Minő idők voltak azok! - -Ki fog róluk számot adni a túlvilágon? - -* - -Elrongyolt iratokból, miknek tartogatása halálveszélylyel járt, apáról -fiúra maradt hagyományokból, miknek tudása az ember álmait zavará, -külhoni lapokból, s a zajosabb események köztudomásra jutott -lárma-hangjaiból közlöm e sorokat, miknek alapját egy helyadat nélküli, -franczia nyelven kijött nyomtatvány képezi. - -Nem vádolom a megholt királyt: én a magyar koronát tisztelem; s jól -tudom, mint vették ki a kormánypálczát elbízott kegyenczek a király -kezéből, mikor a király aludt, mert a király is ember. Voltak, kik az -Isten nevében népeket gyilkoltak le, kik máglyára hurczolták az -ártatlanokat s azt mondák: ez az Isten akaratja; de én azért az Isten -ellen főt nem emelek. - -Kétszeres bűnösök ők: vétettek a hon, vétettek a király ellen: amattól -vérét, emettől népe szeretetét rabolták el. Álljanak a nyilvánosság -ítélőszéke előtt. - -* - -1794 julius vége felé több személyt, kik jacobinus érzelmek s tilalmas -levelezés gyanujában álltak, elfogtak, többek közt Riedel hadnagyot. -Hallottuk (igy szól egy azon korban élt honfi), mily kemény fogságban -tartották s mint rendeltetett fejükre vallatás előtt halál. - -A vidékeken bizottmányok rendeltettek ki, mindenütt a jacobinus -clubbokat felfedezendők. Bécsben az őrök megkettőztettek s az őrsereg -két osztálya magyar katonasággal szaporíttatott. - -De mindezt Magyarországon nem tekinték aggodalommal: tudták, hogy -azokkal semmi tilos összeköttetésben nem áll a magyar; hitték, hogy -alkotmányuk által törvénytelen erőszak ellen védve vannak. - -Azonban aug. 13-án Buda-Pesten éjjeli elfogatások történtek. Elfogatott -Hajnóczi, Szerémmegye volt alispánja; Laczkovics kapitány; Szentmarjai, -kik éjjel ágyaikból hurczoltattak börtönbe. - -Három nappal ezután Zsigray gróf, a kőszegi kir. tábla elnöke s -Martinovics apát, néhai Leopold király nyugdíjas gyóntatója. - -Nagy ingerültséget keltének e rendkívüli és erőszakos bebörtönözések; -Pestmegye közgyülésében Keglevics gróf hevesen kikelt a kormány erőszaka -ellen, s felszólítá a rendeket, hogy kötelességökhöz képest követeljék a -kormánytól a honfiak elfogatásának okait nyilvánosságra hozatni. - -Telekinek hítták azon embert, ki ez indítványt megbuktatá. Az udvar -kegyencze, egyrészről pártfogói titkos cselszövényei, másfelől a -túlnyomó hatalommal biró papság által gyámolítva, hogy ne győzött volna -a hazafin, kinek minden fegyvere az igazság iránti lelkesültség és -honszerelme volt? - -Pestmegye rendei beértek azon kérelemmel, hogy a kormány Magyarországban -ítéltesse el a foglyokat. - -Az udvar e kérelmet hagyta kérelemnek maradni s nem gondolt vele. - -A fogoly magyaroknak Bécsben kellett törvény elé állni idegen bizottmány -előtt, a rendőrség házában. - -E bizottmány elnökei voltak: Perger gróf rendőr-miniszter és Sauron -gróf; a többi ülnökök: Héker, Ressel, Beer, Cappus, Fábi udvari -tanácsosok, Orlandini generalauditor, Seidelmeyer, Martinoli városi -tisztviselők: jegyző volt Hopszer rendőrtitoknok. - -Ki e neveket elolvasta, képzelheti, mit várhattak a vádlottak biráiktól? - -El voltak ítélve, mielőtt a vád ki lett volna ellenük mondva. Novemberig -tartott a bizottmány vizsgálata. November végén mindenik tagja dicsérő -oklevelet kapott az udvartól, s csak akkor hozattak Budára a fogoly -magyarok. - -Időközben elfogták Szolárcsik jogtanárt és Bacsányi litterátort; az -utóbbi, midőn hallá, hogy keresik, maga ment föl Budára a nádor -főherczeghez ártatlansága teljes érzetében s ott rögtön vasra veretett s -vitetett Bécsbe. - -Deczemberben újra elfogatások történtek az egész országban: hatvanan -fogattak el; legtöbben nem is gyaníták, miért? többnyire értelmes, -jólelkű emberek. - -Ha ezek legkisebb vétküket érezték volna, juniustól, midőn Martinovics -elfogatott, nem megszökhettek volna-e? - -És ezek eleinte mindjárt a szoba közepére lánczoltattak, soha a -börtönből ki nem bocsáttattak, gyertyát nem adtak nekik, senkit sem -eresztettek hozzájok, silány ételen tengődtek; a katonaságnak meg volt -hagyva, hogy velük a legszigorúbban bánjék: bottal verték őket! - -E méltatlanságoktól elkeserítve Tódor, Králi és Bolti üvegdarabokkal -kisérték meg magukat elölni; mi kettőnek sikerült is. Ők kiszabadultak a -börtönből a sírba. - -Meg volt tiltva e dologról beszélni: a ki szólt, résztvevőnek tartaték. -Végre megjelent a királyi ügynök vádlevele, mely azt állítá, hogy az -elfogottak bűne felségsértés. Ők a democratia elveit akarták -felállítani, forradalmat idézni elő, összeesküdni a trón és a király -személye ellen, republikánus catechismust készítettek: ezért kivánta -rájok a fej- és jószágvesztés büntetését kimondatni. - -Az összes 60 vádlott védelmére csak 50 ügyvéd adatott, ezeket sem ők -nevezték ki; hanem a nádor előtt esküt kellett letenniök, mely eskü -tartalma nincs tudva; annyi azonban tény, hogy Horváth ügyvéd ez esküt -letenni vonakodván, a foglyok védelmére nem bocsáttatott; bár ezek közül -többnek csak benne volt bizodalma. - -Minden birónak, biztosnak, tisztnek, őrnek, papnak, kik ez ügygyel -érintkezésbe jöttek, szigorú hallgatás parancsoltatott: kik szót mertek -volna a befogottak mellett emelni, fenyegetésekkel kénytetének -hallgatásra, az ülések mély homályba valának takarva, törvényes szokás -ellenére titokban tartatának; a foglyok pereit legközelebbi rokonaiknak -sem mutatták meg. - -A foglyok ügyvédeinek mindent, a mit a foglyok védelmére hallottak, -elébb a királyi ügyészszel kellett közleni, csak a mit ez helyben -hagyott, ment a pörbe. - -Az egész pör csupa véres szemfényvesztés volt. - -A királyi ügynök vádolt s védelmezett. Kimondatott az elv. A büntető -statusgond magas röptének minden elfogottak vérére volt szüksége, hogy a -franczia forradalom szörnyei eltávolíttassanak. - -Nem úgy uraim, legyetek igazságos birái a népnek s akkor fogjátok e -szörnyeket eltávolítani. - -Ti most mindnyájan a nagy ítélőbiró széke előtt álltok, kit megcsalni -nem lehet, ki személyválogatást nem ismer és igaztalan ítéletet nem hoz. - -De büntetéstek nem csak a túlvilágon ért el. Az elvetett vér magva -megtermé gyümölcseit s betelik az átok, mi titeket utól nem ért, a ti -fiaitokban. - -Német János királyi ügyész, midőn meghalt, egyetlen ember sem volt -temetésén: kerülte őt minden ember, mint mirigyet; csak az igazak átka -kisérte ki a sírig, át a túlvilágba, föl az Isten elé! - -* - -A befogottak számára azonban, hogy elítélésüknek mégis ürügye legyen, -vétkeket kelle föltalálni. Mondák, hogy ők a párisi convent által -gyámolittattak, hogy ők fel akarták az országot zendíteni. 300 ezer -ember van Magyarországon felfegyverkezve s az éj is meghatározva, melyen -Buda-Pestet felégessék. - -Mindezeket azonban nem tudták csak egy szóval, csak egy irattal is -bebizonyítani. - -Kimondjuk tehát mi: az utókor. - -Meg kellett nekik hallniok, mert a népet szerették és tudták, hogy mint -lehetne rajta segíteni; mert keblükben a fölvilágosodás és emberszeretet -napja lángolt, s e napra nem volt szüksége azon kormánynak, mely önző -machinatióit az absolutismus sötét homályába szerette burkolni. - -Ezért hullani kellett fejeiknek; föld alá kelle őket tenni: sírba vagy a -börtönbe. - -Kihirdették, hogy Budán a házakban oltásra kész vizek tartassanak; -éjjel-nappal őrcsapatok jártak az utczákon; ágyúk vonultak a térekre; az -őrök hármasával állíttattak fel; a lőportorony körül egy zászlóalj -katonaság őrködött éjjel-nappal. Így ámíták a népet egy mondvacsinált -veszedelem rémhírével. - -A foglyok közül 40-en a Martinovics-féle társaságba bonyolódva -találtattak; a többi 20 még csak tudója sem volt a véteknek, melynél -fogva elítéltetett. - -* - -Május 20-ikán 1795-ben korán reggel tizezer katona állott fegyverben; öt -elítélt vitetett parasztszekéren, hajadon fővel, hosszú szakállal, a -vesztőhelyre. E foglyok valának Szentmarjai, Zsigrai, Laczkovics, -Hajnóczi és Martinovics apát. - -Miért volt e tizezer ember fölállítva? - -Egy kormány, mely mindent elkövetett, hogy népe szeretetét megnyerje, -10,000 emberrel kénytelen biráit őriztetni, midőn öt «gonosztevő» -ítéletét végrehajtják? - -Fölösleges félelem! Ötvenhárom év előtt a magyar nép önérzete, lelkének -erélye meg volt törve, el volt temetve a tömlöczben. A sötétben mit -lehet egyebet tenni, mint aludni? - -Ha a gyermek fél, azt mondják neki: hunyd le a szemed és alugyál! - -Az intelligentia szomorúan, megrettenve tartá honn magát, nem ment a -véres tüneményt bámulni, mit a hizelgők szája ítéletnek nevez. - -Első volt Zsigrai gróf, ki a vesztőhelyre hurczoltatott. Gyöngén viselte -magát fogsága alatt is; akként is halt meg. Öntudatlanul hurczolták a -homokra; a bakó három csapásra tudta csak lemészárlani fejét. Utána jött -Szentmarjai, ritka szép tehetségű ifjú: alig huszonöt éves; lánglelke -szárnyai kissé le voltak ernyedve. A királyi ügynök azzal biztatá, hogy -kegyelmet fog nyerni; most látta, hogy csalódott. Nyugodtan, szótlanul, -szomorúan ment a halálba, nem könyezett, nem panaszkodott, sorsát -békével viselve, letérdelt és meghalt. - -Laczkovics bátor, indulatos ember, merész férfi, elkeseredést mutatott; -a körüllevőket sietteté, hogy gyorsabban menjenek s legyen már egyszer -mindennek vége, a mellé adott pappal nem sokat gondolt, annál többet -beszélt a megyei hajduval, kitől ismerősei után tudakozódott; a -néptömegen szabadon, elfogulatlanul nézett át, sorsa részeseit biztatta, -állhatatosságra buzdítá. «Nem fáj az, bajtárs, kiáltá többször, midőn a -vérpadra akart ülni; még akkor is mondá Hajnóczinak, midőn már előtte -két levágott fő hevert: «csak egy pillanatnyi bátorságot!» Biráinak -fenszóval szemökre hányta, hogy meg voltak vesztegetve, hogy -embertelenek! - -Midőn a négyszögbe lépett, rögtön s gyorsan ment a vérszékhez, s midőn -előbb ítéletét akarták előtte felolvasni, azt nem akarta végighallgatni. - -«Nem szégyenlik, mondá, a hazugságok ily nyilvános szövevényeit a nép -előtt felolvasni?» - -A bakókat elűzé, nem hagyta magához érni, maga vetkezett le és leült: a -pap után nem mondá az imádságot, hanem Horácz versét kezdé el fennhangon -mondani: «justum ac tenacem propositi virum» stb. A bakó azt mondá: -«igen szépen és érzékenyen imádkozott diákul» s lecsapta a fejét. - -Ennek ellentéte volt Hajnóczi: magas tiszta lélek. Azon vidámság és -nyugalom, melyek a léleknagyság ikertestvérei, utolsó perczig nem hagyák -el. Kiterjedt tudományú férfi, több jeles könyv szerzője, nagy -publicista, mindenkor csöndes, nyugalmas életet visel. Ártatlanul halunk -meg, mondá: az uralkodó párt szenvedélyének esünk áldozatul, s valóban -nem méltó élni az emberiség ily mély romlottságában. - -Kivégeztetésök napján még irt elnökének és mátkájának, mert épen jegyben -járt, midőn legyilkoltaték; de e levelek nem jutottak kézhez, hanem -elégettettek; a mellé adott tiszteletessel különféle philosophiai -tárgyakról beszélt. Minden ismerőseit barátságosan köszönté. Midőn a -négyszögbe lépett, megismert egy katonát, kit még alispán korában maga -iktatott be, kérdé tőle: ismeri-e őt? mondá, hogy köszöntse rokonait, -mondja meg, hogy nyugodtan halt meg; maga vetkőzött le, kérte a bakót, -hogy kötelességét ügyesen teljesítse, s úgy halt meg, mint élt: -nyugodtan, szeliden, arcza nem változott meg; mosolygása, mint egy -üdvözülté. - -Utoljára jött Martinovics, a társulat feje. - -Kortársai így vázolják őt: tudományos, ritka lelkitehetségű férfi, ki -Európa csaknem minden nyelvét beszélte. József és Leopold uralkodók -legbizottabb embere. Ez utóbbitól 3000 forint nyugdíjt húzott a császári -pénztárból. Mindvégig azt állítá, hogy őt maga Leopold bizta meg, hogy -Magyarország számára alkotmányt dolgozzon ki, s annak elavult -intézményeit újra képezze, hogy a dúsgazdag papság illő határok közé -szoríttassék, a paraszt és polgár terhei a nemességgel megosztassanak, -az igazságszolgáltatás és politikai kormányzat javuljon, s a mágnások és -általában az aristocratismus korlátolva legyen. E részben hivatkozott -Leopold sajátkezű levelére s fogalmazásaira, melyeknek iratai közt kelle -találtatni, miket Bécsben lefoglaltak. Társaságának nem más czélja volt, -mint a jövő országgyülésre a kedélyeket és elveket egyesíteni. - -Midőn ítélete felolvastatott, azt kérdé Németh Jánostól: «fog-e ön -egykor ily nyugodtan meghalni?» - -Utolsó pillanatig erősen hitte, hogy kegyelmet nyer; ismételve mondá: -«lehetetlen, hogy engem Ferencz császár lefejeztessen, hiszen atyja -iratai nálam vannak». Talán ezen reménylett megkegyelmezésért volt, hogy -utolsó napjaiban pietismust affectált. - -De midőn Zsigrait kivégeztetni látta, a borzasztó látvány alatt elájult -s e percz óta nem birt többé magával. Hozzá kellett kötözni a véres -székhez, s midőn a bakó halálos csapásra emelé föl pallosát, leesett a -kendő szemeiről s látó szemekkel fogadta a fejére lezuhanó halált. - -* - -Ez ötön kívül még tizenötöt ítéltek halálra, kik közül 13-an azon -irgalmatlan kegyelmet kapták, hogy a sír helyett a börtönbe -temettessenek el. - -Élethosszú fogságot a halál helyett. - -Valóban a nép kormányzói nagyon gazdagok a büntetések osztogatásában. - -Kettő közülök lefejeztetett. - -Ezek voltak a legügyesebb, a legkitünőbb fők, s vétkük is ez vala. Maguk -a vérbirák is elismerék, hogy ezek sokkal kevésbbé valának vétkesek, -mint a többiek. - -Általános volt a közvélemény, hogy Magyarországot csupán minden szilárd -s önálló lélektől akarják megfosztani, kiknek haláluk oka egyedül lelki -tehetségeik. - -Fiatal gyermekek voltak, 20–25 év között. - -Neveik Szolarcsik és Őz. - -Őz ítéletében nyilván elismerik a birák, hogy a rendbe föl nem vétetett, -a társaság székéről s czéljairól értesítve nem volt, a catechismust is -csak kivonatban olvasta, s a felett az ebben foglaltatott elvek ellen -vitatkozott. Mi volt hát halálbűne? - -Ő és társa azon engedelmet kérék maguknak, hogy saját védelmökre néhány -eszmét tehessenek föl, ügyvédjök tájékozásaul. Ezen fogalmazásokban -kifejtett átható ész nyomai bámulatra gerjeszték a birákat: meghökkentek -s ezen iratokat fordította ellenük a királyi ügynök; ezek voltak a -szerencsétlenek megölő betűi. Ügyvédüknek szigorú hallgatás -parancsoltatott; ellenmondásai félrevettettek. - -A vesztőhelyre indulván, Szolarcsik lelkesülten, szabadelműleg -vitatkozott a mellé adott pappal, s midőn ez a feszületet kezébe adá, -azt mondta: hogy a Messiást is azért feszíték keresztre, mert a népet és -az emberiséget szerette. A pap erre megdorgálta, hogy ne hasonlítsa -magát a Krisztushoz, mire Szolárcsik mosolyogva mondá: ki tudja, tán -egykor én is nemzetem megváltója lehettem volna: bár használna neki -halálom, bár fölébredne! (Te mondád! fölébredénk s szent legyen előttünk -neved és halálod emléke.) - -Őz nyugodtan lépett a halál elé. A református pappal sokat elmélkedett -az emberi és isteni igazság fölött; megkisérlé a néphez szólni; de ebben -mind ő, mind társai meggátoltattak a katonaság által. - -Élte huszonötödik évében halt meg szűzen, mocsoktalanul. - -Kedvese, egy illir leány, a vérpadig kisérte s kiszökellő véréből egy -pohárral megivott, mondván: «élj bennem és általam égbeszállt lélek!» - -Környezői őrültnek tartották, kinek nehéz nyavalyája ellen gyógyszerűl -ajánltatott e szörnyű ital. - -* - -Minden kivégeztetéskor egyszersmind a kivégzettek pöreit is elégették! - -Mindnyájukat úgy ismerte a világ, mint becsületes, tiszta jellemű -férfiakat, kikhez véteknek gyanúja sem férhetett. - -S a nemzet látta őket meghalni, mindvégig állhatatosan. - -S a nemzet hallgatott, s még csak haláluk okát sem merte kérdezni. - -A nemzet hallá legjobb fiainak halálkiáltását, s nem ébredt fel rá. - -A kemény föld megitta kiömlő vérüket s nem kapott lázt tőle; nem rázta -le a hátára rakott börtönöket. Volt anya valaha ily érzéketlen fiai -iránt, mint a régi boldog Magyarország? - -* - -A többi 46 fogoly ítéletei nyomtatásban adattak ki. - -Ez volt az egyetlen oklevél, mely az egész perből napvilágot látott. - -Vurman bazini polgár, ki egy lakománál a papság túlságos hatalmáról s a -király fiatal éveiről beszélt, 100 botra s négy évi fenyítőházi munkára -ítéltetett. Több más elfogatott minden itélet nélkül elbocsáttatott. -Fodor körmendi plébános szintén elbocsáttatott és azon fölül -szombathelyi kanonok lett. - -Mindezek mysteriumok, miknek homályába belátni nem lehet. - -Martinovics ítélete legelőször hozatott, pere első volt s először -vétetett föl a hétszemélyes táblán s ez a királyi tábla ítéletét -annyiban élesítette, hogy az általa fölállított társaság négy főnökének -kivégeztetését végig kellett néznie. - -Tehát a hétszemélyes tábla már előre tudta, hogy e négy embert vétkesnek -fogja találni s halálra ítélendi, «mielőtt pöreiket látta volna!» - -Ugyanezen tábla fölségsértésnek veszi, ha valaki olyan iratokat készít, -mik felségsértést vonnak magok után. - -Hisz így legelső könyv volna a biblia, mit ki kellene az országból -küszöbölni, mert ez ugyan nem sokat hizeleg fennálló alkotmányainknak, -nehéz volna benne megtalálni azt az eszmét, mely nemes és paraszt között -külömbséget teszen. - -Krisztus mindenkit egyenlőnek mondott; de hiszen keresztre is -feszítették érte. - -* - -Hajnóczi ítéletében az találtatott nehezítő körülménynek, hogy érettkorú -volt, Szolárcsikéban az, hogy fiatal. - -Amannál nincs jobbulás lehetősége, mert megrögzött a bűnben, emennél -nincs remény, hol a bűn oly korán mutatkozik. - -Őz ítéletében nyilván kimondatott, hogy a társaságban nem állott, a -jeleket el nem fogadta s mégis el lőn ítélve, miért? mert esze volt? -mert csillaga volt a nemzet egének, melyet el kelle oltani? - -Versegi ítéletében felhozatik, hogy a marseillaisi indulót zenére tette. -Tehát az ítélő birák nem tudták, hogy ki szerkesztette a marseillaise -dalát? vagy talán nem akarták tudni. Nagyon mulatságos, mit ez indulóra -a nagyméltóságos urak véleményeztek; azt mondják, hogy ez igen sértő -kifejezéseket foglal magában, hogy ez arra van szerkesztve, hogy -lázadást gerjeszszen s a népet a király és az ország ellen fegyvert -ragadni zendítse. - -Tehát ezúttal a mi táblabiráink mint zeneműbirálók is szerepeltek. - -Landerer ítéletében nevezetes az, hogy a királyi tábla fölmenté a -halálbüntetés alól, a hétszemélyes pedig halálra ítélte. - -Hallatlan eset, hogy a legfelsőbb tábla a legmagasabb büntetésig menjen: -ha ugyan büntetésnek szabad e halálosztogatást nevezni. Szmetanovicsot, -e húsz éves ifjút szinte fölmenti a királyi tábla, a hétszemélyes pedig, -hol maga a nádor elnökölt, mit tennie, mint érdekelt félnek, nem lett -volna szabad, mert így biró és vádló volt egy személyben, halálra ítélte -s hivatkozott nála sz. István decretuma 15-ik czikkére. És e czikk nem -halált, hanem számüzetést mond. Szinte halálra ítéltettek, daczára -enyhítő körülményeknek, Sulyovszki, Kazinczy, Szabó, Szlávi és Uza. -Vétkük volt, hogy a Catechismust látták «és föl nem adták». Halálra a -Szlávi és Laczkovics testvérek, hogy testvéreiket nem árulák el. - -Hát mióta taníták aportirozni a magyar embert, hogy hegyes orral -szaglálja a rejtett véleményeket, kapjon fel minden elejtett szót, lopja -ki a meggyőződést, az emberek véleményét szivéből s fusson vele ahhoz, -kinek őrvét nyakán viseli? Mióta merik nyíltan kimondani, hogy az -árulónak fizetése jár? s mióta büntetik halálra azt, a ki hallgat? - -Rosti Pál ítéletében azt mondja a hétszemélyes tábla, hogy minden -bárminő reformra egyesült társulat tiltva van törvényeink által. - -Ilyen törvény Chinában sincs, Muszkaországban sincs, de még a Corpus -juris-ban sincs. - -Rosti Pál ítéletén túl megszünik a halálbüntetések sora; kiknek pöre -eddig fölvétetett, külömbség nélkül mind halál mondatott rá. Ezentúl -mindenkire börtön. - -Tán a legelsők voltak a legbűnösebbek? - -Oh nem. Hisz ezt előre tudni nem lehetett, ez csak a vizsgálat után -jöhetett napfényre. - -Túros, Abafi, Jancsics, Laczkovics László, Rosti János, Ujgyörgyi, -Bacsányi fölmentettek. - -Miért menttettek föl ezek, ítéltettek el amazok? az a status titkaiba -tartozik. - -Az első kivégeztetés megtörtént. Mindenki, maga a királyi tábla is, mely -őket elítélte, azt hitte az utolsó perczig, hogy az ítélet nem fog -végrehajtatni. - -Mondják, hogy a septemviralis biztosítá róla a királyi táblát, hogy -kegyelmezési jogával enyhíteni fogja a csak ijesztésül szolgáló -ítéleteket. - -Azonban adott szavát meg nem tartotta. - -Az adott szó megszegése külömben nem példanélküli háromszáz év óta -honunk történetének könyvében. - -Ekkor történt, hogy a királyi tábla annyira meghasonlott a -hétszemélyessel, hogy elnöke, Ürményi, személynöki hivataláról le akart -köszönni, miben csak az által gátoltatott meg, hogy a király őt -leköszönése előtt kitette hivatalából. - -Ez idő óta a királyi tábla senkire sem hozott halálos ítéletet, méltó -sajnálatára az illetőknek, kik épen az ezután következőket vették -különösen czélba, köztük Abafit és Bacsányit. - -Kár volt nem várni, míg valamennyit elítélik s akkor kezdeni a -nyakaztatást. - -Két hó mulva ez események után a nádor, Sándor főherczeg, irtózatos -halállal múlt ki Bécsben. Tüzijátékokat készítettek: a lőpor meggyuladt -s a rakéták úgy összetépték és égették testét, hogy bélrészei -kilátszottak. - -Így élt még iszonyú kínok közt 36 óráig. - -Így halt meg julius 12-ikén két órakor Bécsben 1795-ben. - -«Ha a Styxen túl az elköltözött lelkek társalkodhatnak még egymással, -szeretném kihallgatni a kivégzettek és biráik között tartott -beszélgetést.» Így szól egy azon korból fennmaradt kézirat. - -Ezek történtek ezelőtt ötvenhárom évvel ezen a földön, hol most a -szabadság lobogóit hordják végig. - -Siró nők, siró árvák jajgatása hangzék ki az ablakokon, hol most tarka -szalagot lobogtat a szél, sápadt arczok vonultak végig az utczákon fal -mellé huzódva félre, egymást kerülve, hol most életvidám nép lót, fut, -egymást testvérileg köszöntve, ölelve. - -Rideg, vad idegen had járta a téreket gépies kopogással döbbentve meg az -ébredezőt, hol most szabad, önakaratú nemzetőrség tartja fenn a rendet; -köztük legismertebb barátaink arczai. Ártatlan honfivér omlott a -piaczon, hol most a diadal-áldomás vörös bora omlik s éljenkiáltástól -reszket maga az ég. - -Áldjátok az Istent, hogy a multat eltemeté és megfordítá az idők -folyását és ne átkozzátok azokat, kik már a sírban vannak. - -Legyenek hibáik fölirva és megbocsájtva. - -Legyen nyugodalma a lelkeknek, kiknek nevét ötvenhárom év kitörölte az -emberek szivéből. - -Legyen nyugodalma a hamvaknak, kiknek sírját ötvenhárom év simára -taposta, de a kik a sírban sem szüntek meg honukat szeretni, kiknek -sebeit az ég üdve sem gyógyítá be. - -Most gyógyuljanak meg örökre. - -Bocsásson meg az ég a holtaknak, mikép mi is megbocsátunk az élőknek! - -Tüzzétek ki a fehér lobogókat! éljen a haza! - - - - -Lábjegyzetek. - -[Footnote 1: Régi szakácskönyv műkifejezése.] - -[Footnote 2: Hungaria in parabolis 1804.] - -[Footnote 3: Olyan műszavak, a melyeket csak a kálvinisták értenek meg.] - -[Footnote 4: Még én magam is emlékezem erre a könyvre, a mit nagyon -sarjú gyerekkoromban láttam; tele volt az rézmetszetű arczokkal, -fejekkel; nagy férfiakéval és híres zsiványokéval, a miket mind maga -Lavater rajzolt; rajzoló is volt és költő is egyéb tudománya mellett. -Azokra a rajzokra is jól emlékezem, a mikben egy valóságos varangyosbéka -fokonkint átváltozik emberré, a hogy ma mondanák: békából gigerlivé.] - -[Footnote 5: Még most is láthatók hasonló házak és utczasorok a közel -szomszéd Göncz városában.] - -[Footnote 6: Polyka = tót szolgáló.] - -[Footnote 7: A pálinka első neve a magyaroknál.] - -[Footnote 8: «Fáradozik» helyett.] - -[Footnote 9: 1849-ben ezen a vidéken egy tíz öl magasságú, alul méternyi -átméretű bükkfának az ára volt egy ezüst forint. Egy nyáron, egy -őszszel, egy télen bujdostam én ezekben az erdőkben, üldözöttje a -hatalomnak. Házigazdám, a derék Csányi Béni, nemes úr volt, földesúr; -hatszáz hold erdő birtokosa. Kis szántóföldjét maga szántotta fiaival. -Álnév alatt rejtegettek. Tudta mindenki, hogy bujdosó vagyok; senki sem -árult el. A falut Tardonának hítták; ez sincs följegyezve a Karacs -térképén. Úgy kerültem erre a vidékre, hogy Telepy Károlynak az atyja -innen hozott feleséget; az pedig a nemzeti szinház tagja volt; ő -utasított ide az ismeretlen világrészbe. J. M.] - -[Footnote 10: A jó Szirmay Antal «Hungaria in parabolis» czimű érdekes -művében idézi báró Sennyey László szavait e tárgyról: «Csak nincs -furcsább nemzet a magyar nemzetnél. Eőtet, mint valami választott népet, -kihozta az Úr Isten Scythiából erre a tejjel és mézzel folyó földre és -azt mondotta: no egyél, igyál, ebugatta magyarja! Itt van a jó tokaji -bor, fejér miskolczi kenyér, kövér debreczeni szalonna! ez neki nem -tetszik; kimegy az országból, külső nemzeteknél fecsérli pénzét. Azután -vezette eőtet az Isten szent István királynak hitére, mondván: no -üdvözülj! eb szánkázza meg a lelkedet! de ez sem tetszett neki, eő külső -országi schwajcer és franczia (?) hitet hozott be magának és azt nevezte -Magyar Hitnek. Már úgy lévén a dolog, mit tudott vele tenni az Úr Isten? -Adott neki tehát becsületes kalpagos prédikátorokat, mint ime Szilágyi -Sámuel uram. De ez sem tetszik neki; azt gondolja, hogy az Isten szava -sem hangzik magyar öltözetű prédikátornak a szájábul, ha csak külső -akadémiákról jött parókás és borjubéllel kerített papját nem hallja -prédikáló székéből. Magának a magyarnak is adott az Úr Isten minden -nemzetek felett való legdíszesebb öltözetet: de neki az sem tetszik; -dísztelen, hasogatott szárdúthba öltözvén, akkor véli magát legszebbnek, -midőn háta gerinczén úgy megy a paszomántja, mint a kecsegének, sőt még -lovagolni sem tudna, ha ánglus preceptort nem fogadna magának.»] - -[Footnote 11: Régen volt, már most jobbra változott; de biz akkor erről -a virtusról volt ez a falu hires. J. M.] - -[Footnote 12: Orgona a kálvinista templomban még a jelen század első -éveiben is ellenzésre talált. Mikor a pápai hitközség orgonát akart -beállítani, a híres nagy tudós tanár, Márton Ferencz, azt mondá: «Minek -a templomba a duda?»] - -[Footnote 13: Nincs rá magyar szó a szótárban.] - -[Footnote 14: Ezt a bástyafokot ma is az «utolsó mameluk szökellőjének» -híják.] - -[Footnote 15: Hajdanában «Hübner» könyvéből tanultuk a bibliai -történeteket, innen maradt fenn a «Hübnere» minden eseménynek.] - -[Footnote 16: Petőfi mondása volt.] - -[Footnote 17: Lásd Sárossy Gyula «Arany trombitá»-ját.] - -[Footnote 18: Mind a kilenczvenkilencz szabó egy kártyalapon aludt.] - -[Footnote 19: A sajtószabadság első hajnalán miről lehetett volna -álmodni elébb, mint legközelebb előrement szabadsághőseinkről: a -Rákóczy-szabadságharcz áldozatairól! E beszély még tartózkodott -embereket neveiken nevezni. Még akkor őrizkedtünk a multak keserveiért -felelőssé tenni azok szerzőinek örökösét. Ez az egyetlen munkám, a mit -mindig éjjel irtam. Rendesen csak nappal dolgozom. - -J. M.] - - - - -TARTALOM. - - A barátfalvi lévita 1 - Ujabb elbeszélések: - Nazli-Hánem 141 - Hányan vagyunk még? 156 - Az asztalos családja 194 - A nagy ellenség 224 - A kétéletű 251 - Három királyné 272 - A faggyúgyertya 289 - Az utolsó fejedelem 295 - A Martinovics összeesküvési pör részletei 306 - -FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA. - - -[Transcriber's Note: - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -13 |fűttette a kályh t |fűttette a kályhát - -15 |Vénussszobrokat |Vénus-szobrokat - -16 |mínt az |mint az - -16 |mít a régi |mit a régi - -21 |ooakiáltott |odakiáltott - -26 |comede. |comede.» - -26 |kogy vége |hogy vége - -33 |Régi szokas |Régi szokás - -39 |megtudní |megtudni - -63 |biróboz |biróhoz - -77 |míntha |mintha - -94 |sütötte… |sütötte…» - -96 |magának. |magának.» - -96 |újitás volt.» |újitás volt.) - -105 |pitvarból |pítvarból - -108 |a kí megállhatja |a ki megállhatja - -111 |nagytíszteletű |nagytiszteletű - -128 |lehajtottta |lehajtotta - -128 |odáíg |odáig - -197 |részletfizetésre! |részletfizetésre!» - -216 |Híszen |Hiszen - -219 |Rövid ídőn |Rövid időn - -243 |úgy-e bár? |úgy-e bár?» - -244 |voltunk. |voltunk.» - -248 |úgy ís |úgy is - -262 |En azért |Én azért - -277 |hadíhajóm |hadihajóm - -280 |amfiitheatrumnak |amfitheatrumnak - -293 |hnllott |hullott - -308 |íránti |iránti] - - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A BARÁTFALVI LÉVITA; UJABB -ELBESZÉLÉSEK *** - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the -United States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this eBook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that: - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation's website -and official page at www.gutenberg.org/contact - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without -widespread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our website which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This website includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. diff --git a/old/64688-0.zip b/old/64688-0.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index a59bf20..0000000 --- a/old/64688-0.zip +++ /dev/null diff --git a/old/64688-h.zip b/old/64688-h.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index 7784892..0000000 --- a/old/64688-h.zip +++ /dev/null diff --git a/old/64688-h/64688-h.htm b/old/64688-h/64688-h.htm deleted file mode 100644 index f0f149a..0000000 --- a/old/64688-h/64688-h.htm +++ /dev/null @@ -1,11259 +0,0 @@ -<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" - "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> -<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> -<head> -<meta name="generator" content= -"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.16" /> -<meta http-equiv="Content-Type" content= -"text/html; charset=utf-8" /> -<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> -<title>The Project Gutenberg eBook of A barátfalvi lévita; Ujabb -elbeszélések by Mór Jókai</title> - -<style type="text/css"> -/*<![CDATA[*/ -body { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; -} - -h1,h2,h3 { - text-align: center; - clear: both; - line-height: 200%; -} - -h2,h3 { - margin-top: 2em; -} - -p { - margin-top: 0.75em; - margin-bottom: 0.75em; -} - -body > p { - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -hr { - width: 33%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 2em; - margin-left: auto; - margin-right: auto; - clear: both; -} - -hr.chap {width: 65%} -hr.tb {width: 25%;} - -table { - margin-left: auto; - margin-right: auto; -} - -td { - padding-left: 1em; - padding-right: 1em; -} - -.pagenum { -/* visibility: hidden; */ - position: absolute; - right: 2%; - color: gray; - font-size: smaller; - text-align: right; - text-indent:0; -} - -.tdr {text-align: right;} - -.center { - text-align: center; - text-indent: 0; -} - -.right { - text-align: right; - margin-right: 1.5em; -} - -.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} - -.caption {font-weight: bold;} - -.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;} - -.caption-largest {font-weight: bold; font-size: 2em;} - -.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} - -.figcenter { - margin: auto; - text-align: center; -} - -.footnotes { - border: dashed 1px; -} - -.footnote { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; - font-size: 0.9em; - text-align: justify; -} - -.footnote .label { - position: absolute; - right: 84%; - text-align: right; -} - -.fnanchor { - vertical-align: super; - font-size: .8em; - text-decoration: none; -} - -.poem { - font-size: 0.9em; - display: table; - margin: auto; - text-align: left; -} - -.poem .stanza { - margin: 1em 0em 1em 0em; -} - -.poem span.i0 { - display: block; - margin-left: 0em; - padding-left: 3em; - text-indent: -3em; -} - -.poem span.i2 { - display: block; - margin-left: 1em; - padding-left: 3em; - text-indent: -3em; -} - -.poem span.i4 { - display: block; - margin-left: 2em; - padding-left: 3em; - text-indent: -3em; -} - -.transnote { - background-color: #E6E6FA; - color: black; - padding: 0.5em; - font-family: sans-serif, serif; - font-size: 0.9em; -} - -.transnote p { - text-align: center; - text-indent: 1.5em; -} - -ul.TOC { - list-style-type: none; - padding-left: 10%; - text-indent: -5%; - width: 70%; - text-align: justify; -} - -ul.TOC li { - margin-top: 0.25em; -} - -li.li2 { - padding-left: 1em; - text-indent: 0; -} - -span.ralign { - position: absolute; - text-align: right; - right: 15%; - top: auto; -} -/*]]>*/ -</style> -</head> -<body> - -<div style='text-align:center; font-size:1.2em; font-weight:bold'>The Project Gutenberg eBook of A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések, by Mór Jókai</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online -at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you -are not located in the United States, you will have to check the laws of the -country where you are located before using this eBook. -</div> - -<div style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:1em; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Title: A barátfalvi lévita; Ujabb elbeszélések</div> - -<div style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:1em; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Author: Mór Jókai</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'>Release Date: March 04, 2021 [eBook #64688]</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'>Language: Hungarian</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'>Character set encoding: UTF-8</div> - -<div style='display:block; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Produced by: Albert László from page images generously made available by the Google Books Library Project</div> - -<div style='margin-top:2em; margin-bottom:4em'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A BARÁTFALVI LÉVITA; UJABB ELBESZÉLÉSEK ***</div> -<div class="transnote"> -<p class="center"><span class="caption">Megjegyzés:</span></p> -<p>A tartalomjegyzék a <a href="#Page_320">320</a>. oldalon -található.</p> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="figcenter"><img src="images/cover.jpg" alt="" title= -"" /></div> -<hr class="chap" /> -<p class="center"><span class="caption-150">JÓKAI MÓR<br /> -ÖSSZES MŰVEI</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">NEMZETI KIADÁS</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">XCIV. KÖTET</span></p> -<p class="center"><span class="caption">A BARÁTFALVI LÉVITA * UJABB -ELBESZÉLÉSEK</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">RÉVAI TESTVÉREK -KIADÁSA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">1898</span></p> -<hr class="chap" /> -<p class="center"><span class="caption-largest">A BARÁTFALVI<br /> -LÉVITA</span></p> -<p class="center">*</p> -<p class="center"><span class="caption-150">UJABB -ELBESZÉLÉSEK</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-small">IRTA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-large">JÓKAI MÓR</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">RÉVAI TESTVÉREK -TULAJDONA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">1898</span></p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_1" id= -"Page_1">-1-</a></span></p> -<h1>A BARÁTFALVI LÉVITA.</h1> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_2" id= -"Page_2">-2-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_3" id="Page_3"><br /> --3-</a></span></p> -<h2>ELŐSZÓ.</h2> -<p>Most harmincznyolcz esztendeje, hogy az «Elátkozott család» -czímű regényemet az olvasó közönség elé bocsátottam befejezetten, -de mégis befejezetlenül. Annyiban egész volt a történet, hogy a -vezéreszme kiszenvedett benne, az ellentétek összesimultak, -átokmondó és átokviselő együtt bukott el s együtt megnyugodott; de -fönmaradt a rejtély: mi lett a regény fiatal hőseiből, akik -eltüntek, családjaikra nézve meghaltak, s a kiket aztán egy -harmadik halálra keres – s a kinek arra nagyon erős oka van.</p> -<p>Azon művem utószavában azt igérem, hogy majd megirom én ennek a -rejtélynek a kibonyolítását egy ujabb regényben, a minek a czíme: -«A barátfalvi lévita.» A befejezett regény annyit fecseg ki a -titokból, hogy a kalandor hős valahol a Bükk rengetegeiben él -elrejtőzve, mint lévita.</p> -<p>Azóta én folyvást viselem ennek a regénynek a tárgyát, mint -Jupiter viselte a fiát, Bacchust, a testében (hohó! ne kezdjük -olyan magasan!) mint rossz adós a váltóóvást a zsebében, a nélkül, -hogy az adósságom leróttam volna.</p> -<p>Nagyobb adósságaim voltak, azokat kellett lefizetnem. -Irányregények, négy-öt kötetesek. Kedvencz eszméim, a mikbe -szerelmes voltam, aztán meg egyéb certa quoniam.</p> -<p>Most azután elkövetkezvén a karácsonyhava, ismét elővesz a -lelkiismeret-furdalás: számadásrendezés. Kinek tartozunk még? -Minden adósságunkat tisztáztuk már? Nincs már semmi gondunk? -Rábizhatjuk egészen a kis <span class="pagenum"><a name="Page_4" -id="Page_4">-4-</a></span> Jézuskára, hogy aggassa tele a -karácsonyfát annak az ártatlan léleknek gyermeki örömére, a ki még -hisz, szeret és remél: többet nem tud.</p> -<p>Azt kérdezi tőlem a minap (nyomtatott levélben) egy irópajtásom, -hogy mondjam meg neki, mikor volt a legboldogabb karácsonyom -életemben s mi volt annak az okozója? Azt hiszem, hogy mind az ezer -fölszólítására azt a választ fogja kapni: «a mikor az anyám karján -ültem s vártam, hogy az angyal mikor csönget. Kinyilik az ajtó, -tündöklik a karácsonyfa s én megtudom, hogy mit hozott nekem a kis -Jézus». Mindenki ugyanezt felelheti arra, nem mást.</p> -<p>De én nem így felelek rá. Nálunk nem csináltak karácsonfát, -Bethlehemet sem mutogattak; puritán szokásokat tartottunk.</p> -<p>Nekem a legboldogabb karácsonyom volt 1848-ban.</p> -<p>Útban voltam; világosan szóljunk: futottam. Kergettek. A hátam -mögött villogott az ég, nem villám volt, hanem ágyúlobbanás, vert -sereg utóhada védte a visszavonulást. Fejem fölött károgtak a -hollók, varjuk; azt mondták, rám várnak, vagy hogy nem kár értem, -nem értettem egészen. Az út rögös volt, a hó még csak -szállingózott. A szekérnek nem volt ernyője s rajtam csak egy -karbonari felleghajtó, köröskörül sík pusztaság, aztán -madárfagyasztó hideg, a milyen azóta soha. A mi rajtam volt, az -volt az enyim. A szállás, a hova az éjszaka betérített, fűtetlen -szoba volt, a vendégség fekete kenyér és szalonna, fagyos; az ágy -földrevetett zsuppszalma, melyben az egerek czinczogtak éjszaka, -reggelre az ivópoharamban jéggé fagyott a víz; fölébresztett a -megzörrenő ablak, ágyúdörgés kopogtat: «odább, odább». A ködtől nem -látszik a vidék. A ködtől nem látszik a remény!… De mellettem volt -a szép, ifjú feleségem, a ki szeretett, s minden nyomort, búbánatot -megosztott velem… Ez volt az én legboldogabb karácsonyom.</p> -<p>Ez az oka, hogy így karácsonytáján elővesznek azok a -<span class="pagenum"><a name="Page_5" id="Page_5">-5-</a></span> -nyugtalankodó érzések, a mikről nem tudja az ember, hogy mit -akarnak, biztatnak-e? vádolnak-e? valamire visszaemlékeztetnek-e? -vagy talán valamit visszakivánnak-e? Fájnak-e vagy jólesnek? Most -is olyan köd előttem, mint akkor.</p> -<p>Az ilyen kedélybizsergésben jut eszembe az 1858-ból fönmaradt -adósság: az olvasónak megigért regény. Itt élt az óta folyvást, -mint a fába nőtt béka, a fejemben, hozzuk napvilágra, hátha még -megél?</p> -<p>Minthogy azonban a mai napság olvasóiról bajos föltennem, hogy -emlékeznek a harmincznyolcz év előtt olvasott regényemre, jobbadán -még nem is születtek akkor, annálfogva legyen megengedve nekem, -hogy ezen regényben a megelőző történetből itt-amott az elszakadt -fonalakat a régivel összekötögessem.</p> -<p>Üdv az olvasónak!</p> -<p>1896. Deczember 14.</p> -<p class="right"><i>Jókai Mór.</i></p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_6" id= -"Page_6">-6-</a></span></p> -<h2>I. A BŐJTÖS EBÉD.</h2> -<p>Karácsony előtti pénteknap volt.</p> -<p>Ezt azon időkben nagyon megszokták ünnepelni Miskolcz -városában.</p> -<p>A három római katholikus templom tornyaiban, egymást fölváltva, -zúgnak az ájtatosságra hivogató harangok. Hogy a reformátusok és -evangelikusok templomainak tornyaiban nem zúgnak, arra azoknak -harminczhárom okuk van. Az első az, hogy nincs harangjuk. Tornyuk -sincsen; templomuk is csak egy van, fönn az Avas hegytetőn, régi -erős építmény; nem messze tőle egy torony, de ez csak ellenséget -megfigyelni való őrtorony. Csak ötven esztendővel később épült az a -mostani a város közepén.</p> -<p>De vármegyeháza már volt, szép emeletes épület, abban lakott az -első alispán. A másod alispán a saját nemesi salva guardiájában -rezideált.</p> -<p>Vározháza még nem volt. A biró a saját házában tartotta a -hivatalát, a mire könnyű volt rátalálni az ajtaja mellé kitett -kalodáról.</p> -<p>A vármegyeházánál kék mondúros hajdú strázsál kivont karddal, -alá s föl sétálgatva a hosszú kapu alján végig nyújtott -gyalogjárón. Valahányszor a kapuhoz kerül, kidugja rajta a -fejét.</p> -<p>Mikor aztán egyszer megint kikukkant a kapuajtón, jó szerencse, -hogy ki nem szúrta a szemét annak a belebotló <span class= -"pagenum"><a name="Page_7" id="Page_7">-7-</a></span> alaknak, a -kinek a háromszögletű kalapjával összeütötte a csákóját.</p> -<p>– Holberdó! Ki vagy, ha Istentől vagy?</p> -<p>A jövevény csakugyan megijedni való figura volt. Olyan magas, -mint az ó-testamentomi góliát; a háromcsücskéjű kalap egész a -szeméig lenyomva, a hosszú bő fekete köpönyeg pedig az orra hegyéig -átvetve.</p> -<p>– Pardon! dörmögé az a köpönyeg alól.</p> -<p>– Semmi pardon! Mi van az alatt a köpönyeg alatt?</p> -<p>A magas urnak szét kellett tárnia a köpönyegét, hogy fölfedezze -az alakját.</p> -<p>S a fegyveres őrnek bizony elég sok fölfedezésre méltója -akadt.</p> -<p>– Micsoda haczuka! Milyen habdák! Pulider meg nincs? Hát ebben a -bőrtokban mi van?</p> -<p>– Vadászpuska.</p> -<p>– Hát nem tudja az úr, hogy puskával nem szabad a vármegye -házába belépni? Ide vele!</p> -<p>S a látogató urnak meg kellett engednie, hogy a strázsa elvegye -a vállára akasztott puskát; akkor aztán a fegyverzet kiegészítő -részét, a vadásztáskát is odaadta neki; de még a köpönyegét is -rábizta; azokat mind egy szegre fölakasztá a rendnek éber őre.</p> -<p>Akkor kérdé, – hogy «hová igyekezik az úr?»</p> -<p>– A vicispánhoz. Hol a szállása?</p> -<p>– No né, a bolond? Hát már most én tudjam, hogy hol a -vicispánnak a szállása?</p> -<p>– Hát nem tudja kend?</p> -<p>– Hiszen kettő van. Első vicispán, meg második vicispán, az -egyik itt lakik, a másik amott.</p> -<p>– Hát az első vicispáné.</p> -<p>– No már azt megmondhatom. No hát úgy beszéljen az úr. Szóbúl -ért az ember. Hát csak itt menjen be ezen a grádicson, azután végig -a folyósón, mindjárt rátalál az ajtajára. <span class= -"pagenum"><a name="Page_8" id="Page_8">-8-</a></span></p> -<p>– Numeró hány?</p> -<p>– Nincs itt semmi numeró, csak a szag után induljon az úr; a -mely szobaajtón keresztűl fenyőmag-füst illamlik kifelé, az az első -vicispán kvártélya.</p> -<p>Az a fenyőmag-füst a parasztbűz elölésére való.</p> -<p>Az idegennek látszó s a kiejtéséről még inkább hallatszó uri -ember sietett föl a lépcsőkön, két fokot lépve át egyszerre; -csakugyan rátalált az igazi ajtóra, melyre kivülről a statárium -volt kiszögezve. Benyitott rajta. Az előszobában nem talált sekit. -Hosszú falóczák voltak a fal mellett, kikopva a rajta üléstől, a -fal elég barna a hozzátámaszkodástól. Itt uralkodik a fenyőmag-füst -illata.</p> -<p>Onnan benyitott egy másik szobába. Ott sem volt senki. Az -ablaknál volt két iróasztal, négy székkel. Nagy ólom kalamárisok, -fa porzótartókkal, nagy ollókkal, a mik lánczczal voltak odakötve -az asztal korlátjához, hogy valaki el ne vihesse. A padló szép -tarka a tintacsöppektől. Ezt a szobát dominálja a dohányfüst -aromája.</p> -<p>Még beljebb hatolt egy harmadik szobába. Az már terem volt -nyitott almáriumokkal, a mik tele voltak akták csomagaival, súlyos -pandektákkal, középen egy hosszú zöld asztal, a mellett tizenhárom -bőrös szék. Ebben a teremben az ócska papiros doha -előkelősködött.</p> -<p>A harmadik teremben sem talált senkit.</p> -<p>No innen ugyan mindent ellophatnának.</p> -<p>Ha ugyan akadna olyan bolond tolvaj, a ki ezt a mindent -ellopja.</p> -<p>A szomszédteremből végre emberjelző neszt hallott: -tányércsörömpölést.</p> -<p>Oda is benyitott. Ott már kellemes illat fogadta: az eczettel -volt kifüstölve.</p> -<p>A pohárszékek, almáriumok, tányértartók elárulták, hogy az az -ebédlő. De még inkább a hosszú asztal a középen, mely végig volt -terítve fehér sávolyos abroszszal, de teríték csak egyetlen egy -volt rajta: az asztalfőn; két ezüsttányér egymásra téve, mellette -ezüstnyelű kés, villa, <span class="pagenum"><a name="Page_9" id= -"Page_9">-9-</a></span> kis kanál, nagy kanál, merőkanál, sótartó, -borstartó és egy aranyozott ezüst pohár.</p> -<p>Az asztalnál egy hajdú serénykedett, kék mondurban, zöld -zsinórral, sárga pitykékkel, piros nadrágban, sárga csizmában; a -haja fekete volt, hátul czopfba fonva, a bajusza is fekete, -hegyesen előre viaszkolva.</p> -<p>– Az első vicispán urat keresem! – sietett az idegen úr -idejöttét igazolni a rábámuló hajdú előtt. – Jelentsen be nála!</p> -<p>– A tekintetes első vicispán úr templomban van -áhitatoskodni.</p> -<p>– Hát a vicispánné?</p> -<p>– A tekintetes vicispánné asszony pedig nem lakik a -vármegyeházán, hanem otthon a dominiumán a saját kastélyában.</p> -<p>– Valami kanczelistája vagy secretariusa csak van a vicispánnak, -a kivel beszélni lehet.</p> -<p>– Igen is van négy patvaristája, de azoknak ma, ünnep lévén, -vakácziójuk van, otthon ebédelnek a mámijaiknál.</p> -<p>– Hát akkor majd megvárom a vicispán urat, a míg a templomból -haza jön.</p> -<p>Azzal nem várva a «tessék»-et, elhelyezé magát a nagy -bőrkanapén, a két lábát szétnyújtva a kappenstiblikkel.</p> -<p>– Az én nevem báró Kadarkuthy Viktor.</p> -<p>– Az én nevem pedig János.</p> -<p>A hajdú azt hitte, hogy így illik az.</p> -<p>– Ne hát hallja kend, János, mindig ilyen átkozott hideg van a -vicispánnak a szobáiban, mint most?</p> -<p>Azok még aznap nem voltak befütve s a báró sajnálta már nagyon, -hogy a köpönyegét odalenn hagyta az őrszobában.</p> -<p>– De majd mindjárt meleg lesz itt, csak a rabok feljöjjenek.</p> -<p>S nem sokára hallatszott a csörömpölés, a mit a rabok -<span class="pagenum"><a name="Page_10" id= -"Page_10">-10-</a></span> a lábukra kovácsolt harminczhárom fontos -vasakkal eszközölnek s az első dörömbölés az ebédlő -kályhájában.</p> -<p>Kivülről fütöttek minden kályhát, kit a folyósóról, kit a -konyhából, az volt az igazi uraság.</p> -<p>Az a kemencze valódi osgyáni gelencsérremek volt, felől nagy -római urnával. Elfért benne egyszerre egy fertály öl fa.</p> -<p>A János hajdú elővett a szekrényből egy mázos fazekat, aztán meg -egy czinkanalat.</p> -<p>Mingyárt megmagyarázta a dolgot a báró úrnak.</p> -<p>– Mert hát, tetszik tudni, ennek a kályhának az a virtusa, hogy -a mikor belegyujtanak, akkor egy darabig füstöl, de csak addig, a -míg a fa jól lángra nem kap. A tekintetes vicispán úr osztég nem -szereti a kályhafüstöt. Azért nekem mindig ki kell ókumlálni, hogy -melyik hasadékon füstöl a kályha, azt azután én nagy hirtelen -bekenem ezzel a szilvalekvárral, ez arravaló. De hát minden -fütésnél más-más hasadékon füstöl. Ahun van ni! Nem mondtam? Most -meg épen a tetején füstöl.</p> -<p>Azt azután egy székre fölhágva kellett elfojtani, a mit János -hajdú csakugyan a lekvárba mártott czinkanál nyelével eszközölt ki. -Akkor aztán ropogott, pattogott a tűz a kályhában.</p> -<p>Egy kis füstszag mégis csak maradt a szobában.</p> -<p>Ezen pedig akép segített a János, hogy egy megtüzesített -vaslapátot hozott be s arra porrátört czukrot hintett: azzal -tömjénezte be az ebédlőt.</p> -<p>A báró kezdte már érteni, hogy miért kell az első vicispán -lakására a szagáról rátalálni.</p> -<p>– No most mindjárt jön a tekintetes vicispán úr a templomból, -mondá János. Hallom a minoriták kis tornyából a csengetyűszót. Vége -lesz a misének. Csak tessék addig itt mulatozni.</p> -<p>Azzal kivitte a vaslapátot, az a konyhába való s magára hagyta a -látogatót.</p> -<p>A báró följegyezte magának azt a nagy bizalmat a cseléd -<span class="pagenum"><a name="Page_11" id= -"Page_11">-11-</a></span> részéről, a ki őt, az először látott -idegent magára meri hagyni ennyi ezüstnemüvel.</p> -<p>Ebbeli büszkeségében aztán egészen elbizta magát. Megnőtt a -taraja, a hogy a német szólásmód tartja.</p> -<p>Odaállt az ebédlői nagy tükör elé, a minek a rámája is csupa -tükör volt, csupa köszörült üvegből s végig nézte magát.</p> -<p>Igazán volt miben gyönyörködnie!</p> -<p>Ha egy kicsinyt meggörbítette a nyakát, hát még az arczát is -megláthatta a tükörben, külömben az arcza már a tükörráma -czikornyái között sokszorozódott.</p> -<p>A pofa impertinens szőke volt, olyan serte hajlamokkal biró -hajjal, hogy azt hátul sehogy sem lehetett becsületes czopfba -csavarintani, mindenfelé álltak ki a szálak a hajtáskából, úgy -végződvén a záró máslinál, mint egy elnyűtt meszelő; a két -halántékot fedő hajbodrok pedig, a miket úgy híttak, hogy «vuklik», -valószinűleg régen nem lévén fölsütve, kiegyenesültek és meredtek -szerteszélyel. Az arcza rosszul volt borotválva és összemetélve; ez -bizonyosan saját munkája volt, hanem egy nagy vágás a szem végétől -a száj szegletéig, az idegen manupropria lehetett rajta. A világos -szőke hajszínnel disharmoniában álltak a szúros fekete szemek, -szőke pillákkal környezve s lilaszín karikákkal körülfogva. Bajusza -egy csöpp sem volt, a mire pedig nagy szüksége lett volna vastag, -duzzadt ajkainak, a mik valóságos vadállati kifejezést adtak az -arczának. Az álla messze előre nyúlt, két szakaszra válva s az -egyik részéből nagy bibircsó meredt elő, az az egy volt szakállal -ellátva.</p> -<p>S ennek a fizimiskának a kiegészítéseül még valami olyan idegen -szabásu öltözetet viselt, a milyent soha a magyarok nem láttak sem -itthon, sem Bécsben, a hová nagyon sokat jártak. Valamikor -meggyszínű bársonykabát, nagy lapos arany gombokkal, megkopva, -megtükrösödve, szinehagyott tarka himzésekkel az elején; mellénye -czombig érő, virágos selyem, elől kiforduló drága, de bepiszkolt -<span class="pagenum"><a name="Page_12" id= -"Page_12">-12-</a></span> csipkefodrokkal. Valamikor sárga -szarvasbőr nadrágján sötét zsirfoltok. A francziák ez időben -buggyos, sok ránczú «culotteot» viseltek, a lábszáron -selyemharisnyát, és csattos czipőt. Ez pedig végezte mindezt egy -lovászmesterre szabott türt szárú lovagcsizmával, a mire -hosszúnyelű sarkantyuk voltak szíjjal fölkötve.</p> -<p>Félrehúzta a száját a tükörbe nézve.</p> -<p>– Elég czudar vagy, úgy-e? dörmögé. Az a jó.</p> -<p>Nagyon meg volt elégedve magával.</p> -<p>Egyedűl maradván, elkezdett alá s föl sétálgatni a teremben. -Végtül végig mérte nagy léptekkel.</p> -<p>Az első sétánál tizenhárom volt a lépés a terem egyik ajtajától -a másikig; az utolsónál már csak tíz. Minden tournál belenézett a -tükörbe.</p> -<p>Egyszer aztán azon kezdte magát észrevenni, hogy izzad a -homloka.</p> -<p>A nemrég oly farkasordító módon hideg terem kegyetlenűl be volt -fütve. A rabok ugyancsak bepörnyeztettek.</p> -<p>Ez meg már nagyon is sok a jóból.</p> -<p>A János hajdú mondhatná már nekik, hogy ne fütsenek többet.</p> -<p>Hanem a János hajdú nem mutatta többé magát.</p> -<p>S a rabok még egyre zuhogtatták onnan kívülről a hasáb fákat a -kályha oldalához.</p> -<p>A báró rászánta a fejét, hogy maga megy ki a folyósóra, -ráparancsolni a rabokra, hogy hagyják már abba a pokolban -teljesítendő munkájukat.</p> -<p>Az ebédlő ajtaján kimehetett, hanem a tanácsterem ajtaját már -alaposan bezárva találta maga előtt.</p> -<p>Ahá! A János hajdú nem olyan együgyű ficzkó, mint a milyennek -látszik; ha a vad idegen látogatót egyedül hagyta az -étkező-teremben azzal a sok ezüstneművel, volt ahoz való esze, hogy -a következő szobának az ajtajában kétszer ráfordítsa a kulcsot, -hogy az el ne illanhasson onnan.</p> -<p>Ez már aztán dühbe hozta a bárót. <span class="pagenum"><a name= -"Page_13" id="Page_13">-13-</a></span></p> -<p>Hogy őt a hajdú ide bezárta. Hát fölteszi róla, hogy ő tolvaj. -El kezdett az ajtón dörömbözni a két öklével, meg a sarkaival. Mind -hiába. Még két szoba volt azontúl, senki sem hallotta sem a -zuhogást, sem a káromkodást. Az ablakok a rabok udvarára nyiltak, s -azok annál jobban fütöttek, minél inkább kiabált rájuk az ablakon -keresztűl.</p> -<p>Az ablakokat pedig nem lehetett kinyitni, mert azok kulcsra -jártak.</p> -<p>A szobák levegője a gözfürdő hőmérsékével kezdett vetekedni.</p> -<p>A báró kinjában minden okiratos almáriomot fölnyitogatott, hogy -azokból csaljon elő egy kis hideg levegőt. Az ugyan dohos volt, de -még is enyhített. Aztán egynémely aktának a czímzetéből megtanulta, -hogy az első viczispánnak a neve Thomasius de Dédes, de eadem et -Sajó-Balaton; a czíme pedig «perillustris et generosus vice comes.» -(A mit eddig nem tudott.)</p> -<p>Azután levetette a bársony frakkját, meg a hosszú selyem -mellényét, hogy a hőséget elviselhesse. Olyan veres volt már az -arcza, mint a főtt rák.</p> -<p>Végre kulcsot hall nyikorogni az ajtózárban.</p> -<p>Odarohant dühösen, elszánva, hogy a János hajdút menten -agyonüti, a mint keze ügyébe kerül.</p> -<p>Nagyot bámult aztán, mikor az ajtó kinyilt s nem a Jánost látta -maga előtt, hanem egy másik hajdút. Amannak fekete volt a haja, -hegyes a bajusza, ennek meg fehér a haja, csavarintott a bajusza; -de sürű fekete szemöldökű, hosszúkás, csutoraalakú ábrázatja.</p> -<p>– Hát kend nem a János?</p> -<p>– Nem ám. Én a Tamás vagyok. De hát az úr kicsoda? Hogy kerül -ide?</p> -<p>– Én báró Kadarkuthy vagyok. A viczispán urat keresem, s a -gazember hajdu, a János, rám zárta az ajtót s rám fűttette a -kályhát.</p> -<p>– Az ám. A János a fűttető hajdu, én meg a szellőztető hajdu. -<span class="pagenum"><a name="Page_14" id= -"Page_14">-14-</a></span></p> -<p>– No hát szellőztesse ki iziben ezt a Sidrák-Mizsák-Abednegó -kemenczéjét.</p> -<p>Tamás megcselekedte, nála volt az ablakzár generáliskulcsa. -Kitárta az ablakokat. A betóduló hideg légtől a szobában levő -párázat egyszerre hókristálylyá alakult.</p> -<p>A báró odaállt az ablakba azon nekivetkőzötten.</p> -<p>– Ne álljon az úr az ablakba, mert csúzt kap.</p> -<p>– Nem kell locsogni. Én jeges vízben fürdöm. Nem árt meg -semmi.</p> -<p>Hát a Tamás hajdu nem szólt többet; hanem átment az ebédlőből, a -többi szobákban is kinyitogatni az ablakokat. Itt ez a szokás. -Először kegyetlenül befűtenek, azután kinyitogatják az ablakokat. -Van a vármegyének fája elég.</p> -<p>Ekkor azután jól kihűtőzvén, eszébe jutott a bárónak, hogy -felöltse ismét a levetett öltönydarabjait; a mellénynyel hamar -elkészült; hanem annak az átkozott bársony szárduthnak olyan szűkek -az ujjai, hogy annak a fölhúzásához segítség kell, hogy az ember a -csipkefodros karelőjét keresztül fúrhassa rajtuk.</p> -<p>– Héj, Tamás! – kiabált a báró.</p> -<p>Nyilt az ajtó, belépett rajta valaki.</p> -<p>– Adja kend föl rám azt a szárduthot.</p> -<p>Megtették neki ezt a szivességet.</p> -<p>Csak azután, hogy belevonaglotta magát a szűk felöltőjébe, -kezdte kontemplálni, hogy ez az ember megint nem az előbbeni ember. -Az arcza ugyan nagyon hasonlít amazéhoz, csakhogy a megcsavart -bajusz helyett ennek kurtára nyirott bajusza van; aztán nem is -aranypitykés kék mondurt vísel, hanem skófiummal kivarrott, -rókamálas kanczamentét és zöld csizmát.</p> -<p>– Nem a Tamás? hebegé zavarodottan.</p> -<p>– De Tamás vagyok. Dédesy Tamás viczispán, szolgálatjára.</p> -<p>– Ah! Mille pardon! Én stokfis! A nevem báró Kadarkuthy Viktor. -De hogy engedhettem meg, hogy a kabátomat fölsegítse? <span class= -"pagenum"><a name="Page_15" id="Page_15">-15-</a></span></p> -<p>– Örültem, hogy szolgálatjára lehettem a báró úrnak.</p> -<p>– Ördög vigye ezt a nagy hasonlatosságot! Nem fogok sokáig -alkalmatlankodni. Csak egy kérdést akarok intézni a tekintetes -viczispán úrhoz.</p> -<p>– Ex offo?</p> -<p>– Igen is. Hivatalos kérdést.</p> -<p>– Akkor tessék azt elhalasztani. Ma szent karácsony péntekje van -s ezen a napon délelőtt semmiféle hivatalos aktusra nem -reflektálok.</p> -<p>Kadarkuthy Viktor bosszús gesztusokat csinált kezével -lábával:</p> -<p>– Ezt én nem értem! Igazán nem értem.</p> -<p>– Keresztény római katholikus az úr? – kérdé komoly benevolizáló -arczczal a viczispán.</p> -<p>– Mit tudom én? Azt sem tudom, az apám megkereszteltetett-e? Az -apám atheista volt: – manichéus.</p> -<p>– Ismertem.</p> -<p>– No, akkor engem is ismer a viczispán úr. Én pedig -szabadkőmüves vagyok.</p> -<p>– És így meg sincs bérmálva a báró úr?</p> -<p>– Az már igen; valahány pap kezeügyébe kaphatott, az mind -pofonütött s elnevezett Cacusnak, Lycaonnak, Senakáribnek.</p> -<p>– És így meg sem gyónt a báró úr soha.</p> -<p>– Ugyan mit gyóntam volna meg? Hisz nekem az egész -tízparancsolat absurdum. Soha meg nem tudom bocsátani a -kereszténységnek, hogy a szép Vénus-szobrokat eltávolította az -oltárokról s mást tett a helyükbe.</p> -<p>– Ne beszéljünk hát erről; mondá a viczispán. Kettőnk között ég -és pokol a külömbség. Minthogy azonban én igazhitű keresztény -katholikus vagyok, a kinek a vallási konvikciója tiltja, hogy nagy -ünnepnap délelőttjén hivatalos kauzában korrespondeáljon, de a -mellett az ős magyar regulát is tartom, melynél fogva ebéd idején -érkezett vendéget megmarasztalni kötelesség: annál fogva -meginvitálom a báró urat, hogy foglaljon helyet az asztalomnál; -<span class="pagenum"><a name="Page_16" id= -"Page_16">-16-</a></span> vegyen részt frugális ebédemben s asztal -felett mondja el előttem az egész kauzát, melyben intervenciómat -kivánja; ebéd után majdan megadom rá az indorzátát.</p> -<p>Kadarkuthy Viktor meghajtotta magát, elfogadta a meghivást.</p> -<p>A viczispán intett a Tamás hajdunak, a ki már az ura -szemöldökének a beszédjét is értette, sietett a viczispán terítéke -mellé még hasonló ezüsttányérokat elhelyezni a többi szükséges -étszerekkel. Az mind ősökről maradt antik volt.</p> -<p>– Még egy besteket tegyen kend oda az asztal végére.</p> -<p>– Ezüstöt?</p> -<p>– Nem. Jó mély cseréptányért tegyen neki; mert annak a vendégnek -jó appetitusa fog lenni.</p> -<p>Ez alatt a másik hajdu is bejött; az meg a szalvétákból kétlábú -csókákat formált ki, s minden tányér mellé egy formásan összefonott -süteményt helyezett el, a mit a magyarok perecznek hívnak, a -németek pedig heilige striclinek. Kemény az, mint az -elefántcsont.</p> -<p>Az asztal körüli szolgálatot állandóan két hajdu teljesité, -pedig csak két úr volt. De jött egy harmadik is.</p> -<p>– Hivja kend be a Matust, mondá a viczispán a Tamás hajdunak, -mig a János hajdu kivitte a levesestálat a konyhába.</p> -<p>Az öreg hajdu behozta az új vendéget. Egy kicsit taszigálni -kellett az öklével hátba, mert nem akarózott neki a lépegetés.</p> -<p>A Matus jámbor szűcslegény volt; arról lehetett megismerni, hogy -hiuzprémes dolmánya volt. Más nem viseli a hiuzbőrt, mert tarka. A -mellénye piros volt, ólomgombokkal; azon alul pedig csizmaszárig -érő fehér gyolcs öltözet lobogott, a mit a régi magyarok úgy -hittak, hogy «gatya». A mi deczember vége felé igazán parádés -viselet.</p> -<p>A legény hórihorgas termet volt, fakó ábrázatján a bámulat és -rettegés kifejezésével; nagy harcsaszája két szegletében holmi -kezdetleges kisérlete a savószinű bajusznak; <span class= -"pagenum"><a name="Page_17" id="Page_17">-17-</a></span> a -tétovázás kifejezését segített kiegészíteni a kiülő szempár s a -hátranyomott rövid áll. A vén hajdu fogta hátul a mentéje -vitézkötését, nehogy meg találjon futamodni.</p> -<p>– Ne félj fiam, Matus, – biztatá a remegő vendéget a -viczispán.</p> -<p>– Fia? – kérdé bámulva Kadarkuthy Viktor; nem tudta, hogy a -magyaroknál ez a megszólítás a bizalom kifejezése. «Fiam»-nak -nevezi a férj a feleségét s a feleség az urát. Persze! Ő neki még -az apja sem mondta azt soha, hogy «fiam.»</p> -<p>– Ma velem ebédelsz, – mondá a viczispán. Odaülsz az asztal -végére.</p> -<p>A szücslegény lehúzta a fejét a válla közé; sehogy sem értette a -dolgot.</p> -<p>A János hajdu hozta a leveses tálat.</p> -<p>– Placeat magnifice domine: – kinálta a viczispán a bárót a -mellette való székkel, a mire az rögtön letette magát. A viczispán -azonban előbb az asztaláldást végzé el, két kezét összetéve a -karosszéke támlányán; az asztal tulsó végén hasonló szertartást -végzett a szücslegény.</p> -<p>A báró boszúsan feszengett.</p> -<p>– De viczispán úr, ennyi cseléd és idegen pofa előtt én nem -adhatom elő az én ügyeimet.</p> -<p>A viczispán fejét csóválta s nem hagyta magát megzavartatni az -ájtatosságában; keresztet vetett igaz lélek módjára s csak azután, -hogy maga is elhelyezkedék, felelt meg a bárónak.</p> -<p>– Ha scrupulusai vannak báró úrnak a profanum vulgus miatt, hát -hiszen konverzálhatunk diákul.</p> -<p>– De én egy kukkot sem tudok diákul.</p> -<p>A viczispán elszörnyedt.</p> -<p>– Hogyan? A báró úr magyar ember s nem tud diákul? Hisz a magyar -nyelv a lingva materna; de a diák a lingva paterna minálunk.</p> -<p>– Nem hát! Hisz azért csaptak ki hét iskolából, mert nem vette -be a gyomrom a kutya hic-hæc-hocot. <span class="pagenum"><a name= -"Page_18" id="Page_18">-18-</a></span></p> -<p>– No hát majd előadhatja a báró úr ebéd vége felé, a mikor -egyedül maradunk. Különben is azt tartja Galenus, hogy az emotio -árt a concoctiónak.</p> -<p>– Ellenben beszélhetek francziául.</p> -<p>– Úgy meg én nem értek.</p> -<p>– Én pedig szétpukkanok, mint egy bomba, ha el nem mondhatom, a -miért ide jöttem.</p> -<p>– Hát akkor én majd kiküldöm a szobából a hajdukat, a mint egy -tálat körülhordtak s azok csak akkor jönnek be, a mikor csengetek -nekik. A szücslegény felől beszélhet a báró úr, mert az nem hall -más nyelven, csak tótul.</p> -<p>E közben az öreg hajdu körülhordozta a levesestálat. Először is -megkinálta vele a vendégurat. Valami furcsa áporodott savanyú illat -szállt föl a tálból.</p> -<p>– Ez cibereleves – mondá az alispán. Ez az a hires leves, melyet -a lakedemoniak mindennap osztogattak.</p> -<p>(Tudva van, hogy a czibere nyolcz napig posajtott korpa levéből -készül.)</p> -<p>Kadarkuthy nem érezte magát eléggé spártainak, hogy -belekóstoljon.</p> -<p>– Mi párisiak nem szoktunk levest enni.</p> -<p>Maradt fogyasztónak a bőjtös leveshez a viczispán és az -átellenes vendége.</p> -<p>A mint a hajdu kiment a leveses tállal, a báró hozzákezdett az -ügyének előadásához.</p> -<p>– Azt mondta a viczispán úr, hogy jól ismerte az apámat, a mire -én azt feleltem, hogy akkor hát engemet is kell, hogy ismerjen, -mert tele van a tekintetes vármegyének az archivuma a mi kölcsönös -kriminális pereinkkel. Már gyermekkoromban kurrentáltatott az apám, -mint megszökött csavargót, gyújtogatót. Mivelhogy egyszer a -kovácsnak a házát, a hová az apám inasnak beadott (nem akartam -tanulni), szépen fölgyújtottam, aztán világgá szaladtam; majd meg -Bécsbe küldött, beadott egy klastromba novitiusnak; onnan is -megszöktem; eladtam a <span class="pagenum"><a name="Page_19" id= -"Page_19">-19-</a></span> reverendámat, beálltam egy komédiásnak a -truppjába s ott játszottam az orangutangot.</p> -<p>A viczispán fölszisszent. Más ember fölkaczagott volna rá.</p> -<p>A báró vette észre, hogy kellemetlen hatása volt a -revelatiójának. Azt szerette. Folytatta a thémát.</p> -<p>– Kitünő majom voltam. A lábam ujjával meg tudtam vakarni a -fülemet.</p> -<p>A viczispán megszólaltatá a csengetyűt.</p> -<p>Tamás hajdú új fogás ételt hozott. Ezüst tálban főtt tojás, csak -úgy héjában.</p> -<p>A báró megrőkönyödött, mikor megkinálták vele.</p> -<p>– Mi párisiak soha sem eszünk tojást héjában.</p> -<p>– Ez pedig királyi comedentia – bizonyítá a viczispán. Mathias -Corvinus deliciája, a hogy a krónika mondja: «hic fuit Mathias rex, -comedit ova sex.» (Itt volt Mátyás király, megevett hat tojást). -Latinul nem tudó vendége kedveért a magyar fordítást is -hozzátette.</p> -<p>A szücslegény azonban többet értett meg a latinból; ő is Mathias -s a «sex» tótul is «seszt.» Kivett magának hatot a tojásból.</p> -<p>A báró elnevette magát.</p> -<p>A viczispán sietett egy klasszikus czitátummal a vendégét -rehabilitálni.</p> -<p>«Regis ad exemplum totus componitur orbis.» (Példát ád a király -s a világ mind indul utána.)</p> -<p>Ezzel nagy filologi tehetségét is ragyogtatta.</p> -<p>A báró nem kérdezte a viczispántól, hogy micsoda jogon ül az ő -úri asztalánál az a gatyás mesterlegény? Gondolta, ez valami kegyes -fogadás teljesítése az áhítatos dignitarius részéről; szegényeket -megvendégelni.</p> -<p>Legalább addig, a mig a Matyus a hat tojást lehámozgatja, időt -nyer a curriculum vitæjének folytatására, a hajdu eltávoztával.</p> -<p>– A vége az lett a művészi pályámnak, hogy elszerettem a -Herkules leányát, a kötéltánczosnét, vagy az <span class= -"pagenum"><a name="Page_20" id="Page_20">-20-</a></span> engem; nem -tudom bizonyosan. S aztán volt dinomdánom; találtunk Sadduceusokat, -a kik pénzt adtak obligátiókra, a mikre az apám neve volt irva.</p> -<p>– Tehát falsificátióra? – szólt a viczispán szigorú -tekintettel.</p> -<p>– Hát az apám nevére csak szabad volt falsificálnom vagy mi?</p> -<p>Ezen fölfogás ellen nem lehet vitatkozni.</p> -<p>– Hanem az öreg is abban a hitben élt, hogy az ő nevére nem -szabad pénzt fölszedegetnem. Pörre vitte a dolgot, prókátor kezébe -adta. Akkor aztán én is prókátorhoz fordultam. Azt már aztán -elképzelheti a viczispán úr, hogy mi támad abból, mikor két olyan -ember, mint én meg az apám, két prókátort ültet föl a nyakába s úgy -produkálja a vitézi turnirt. Ha az ő fiskálisa egész litániáját -hozta föl ellenem a válogatott istentelenségeknek: csinált az enyim -két akkora rovást az öregem elvádolására; larvatus, stellionatus, -perduellio volt rábizonyítva, a miknek én az értelmét sem tudom; az -atheista volt és manichæus, ezt már értem. Én szöktem egyik -országból a másikba, nem birtak elcsipni; de az öregemre annyi -mindenféle bolondság kibizonyult, hogy a nemes vármegye sequestrum -alá vette s tútort rendelt a számára. Az öreg két esztendeig állta -a rendes életet, akkor megunta a dolgot: kibocsátotta a kezéből az -anyai örökségemet, pedig még csak tizennyolcz esztendős voltam. -Azzal én kimentem Párisba s azontúl azután csak úgy messziről -boszantottuk egymást a hóbortos ficzánkolásaink hirével.</p> -<p>Ez alatt a Mathiás megette a hat tojást: a viczispán -csöngetett.</p> -<p>A vén hajdu harmadik étekfogásnak ezúttal kétfülü porcellán -tálban hozott föl valamit, a mi messziről látva igen hasonlít, de -közelből nézve még jobban hasonlít egy fészek kurtakigyóhoz, lében -uszó széna közé elhelyezve.</p> -<p>Ilyet sem látott Párisban a báró soha.</p> -<p>– Mi ez, kérem? – kérdezé gyanakodva a házi gazdától. -<span class="pagenum"><a name="Page_21" id= -"Page_21">-21-</a></span></p> -<p>– Ez csíkos káposzta.</p> -<p>A báró éhes volt már; kivett két darabot azokból a fekete kígyó -formákból: egy nagyot, meg egy kicsinyt.</p> -<p>Valami jónak kell annak lenni, mert az asztal végén ülő vendég a -két tenyerére támaszkodva emelkedett föl az üléséből, a szemei még -jobban kidülledtek, a szája gyönyör előérzetével nyilt széles -mosolygásra; ki is pakolt abból a drága comedenciából egy teletetéz -tányérral, mikor hozzá került a tál.</p> -<p>A báró egészen rajta felejtette a szemét.</p> -<p>Látta, hogy a Matus hogy bánik el a csíkkal. Megfogja a farkát, -fölemeli magasra; aztán – fejével előre bocsátva, leereszti a -szájába, egy percz alatt úgy csúszik az le a torkán, mintha a -vármegye csináltatta volna az útját.</p> -<p>Azt hitte a báró, hogy azt ő is megtudja tenni. Nyelt ő már -valamikor késeket is. Megfogta a kisebbik csíkot s elsülyeszté a -szájába. De ő nem volt ura ennek a tudománynak. Az a halforma állat -fönnakadt a torkán; elkezdett tőle fulladozni, czikákolni, az arcza -elvörösödött.</p> -<p>A viczispán odakiáltott gyorsan a szűcslegénynek:</p> -<p>– Matus! Zabi do chrbat!</p> -<p>A Matus rögtön megmagyarázta e mondat értelmét; fölugrott a -székről, odarohant a báróhoz és súlyos nagy paraszt öklével olyat -ütött neki a háta közepére, hogy a felakadt csik menten lecsúszott -a maga helyére. (Ezt jelenti a «zabi do chrbat.»)</p> -<p>A báró aztán nem tudta, hogy megköszönje-e a hátbaütést vagy -megharagudjék érte.</p> -<p>A viczispán ismét egy új klasszikus mondással vigasztalta meg a -vendégét, egyúttal egy ezüst kancsóból töltve tele az ezüst -poharát. (Arra jó ez az ezüst ivószer, hogy az ember nem tudja -előre, mit fog inni.)</p> -<p>– Maledictus piscis in tertia aqua. (Átkozott a hal a harmadik -vízben).</p> -<p>A báró elértette a szép mondatot s nagyot húzott a pohárból. -<span class="pagenum"><a name="Page_22" id= -"Page_22">-22-</a></span></p> -<p>Hanem a hosszú korty után rimánkodó tekintettel nézett a -Matusra, a ki már a helyén ült ismét, mintha arra kérné, hogy: no -még egyszer «zabi do chrbat!»</p> -<p>– Mi ez az ital, kérem? – rebegé torkát köszörülve.</p> -<p>– Ez az én saját magam termesztette valódi almabor.</p> -<p>Hát biz a bőjtös ebédhez almabor járja.</p> -<p>Más bortól csak berug az ember; de az almabortól kirug.</p> -<p>A báró most már dühös kezdett lenni.</p> -<p>Ez épen összetaláló hangulat volt ahhoz, a mit el akart -mondani.</p> -<p>– Az öreg Kadarkuthy (már nem is az «öregem») erre azt találta -ki, hogy elfogott valahol egy kicsapott kálvinista diákot, s azt -adta ki helyettem a fiának. Könnyű volt neki elbolondítani az egész -világot. Engem kölyökkorom óta nem látott senki az apai háznál. Azt -a ficzkót hordta magával faluról falura, czifrán öltöztetve, -pénzzel ellátva s beleheczczelte a legveszettebb kalandokba, mind -az én rovásomra, míg egyszer csak hírét hallom Párisban, (majd azt -is elmondom, hogy ki értesített) hogy a mig én odakinn iparkodom a -Kadarkuthy nevet híressé tenni: azalatt idehaza valami álorczás -ficzkó még nagyobb bolondságokkal ékesíti föl a biografiámat és -hogy legközelebb feleségűl fogja venni egy alispánnak a -kisasszonyát, s azt viszi haza a vén Kadarkuthy kastélyába. – Ejh, -hogy karmolja a torkomat ez az átkozott almabor!</p> -<p>A viczispán megint félbeszakítá az előadást a -csengetyűszóval.</p> -<p>Ezúttal a Tamás hajdu egy czifravirágú lapos kőedény tálat -hozott be, a minek a tartalma végkép elbusítá a vendégbárót.</p> -<p>Azt pedig a tudományos házigazda ismét be tudta rekomendálni egy -klasszikus mondattal:</p> -<p>– Ez az a mythologikus eledel, a mivel Philemon és Baucis az -incognito utazó Jupitert megvendégelte: «Mellaque <span class= -"pagenum"><a name="Page_23" id="Page_23">-23-</a></span> et -frugesque et lactis massa coacti» – «Mézzel trágyázott<a name= -"FNanchor_1" id="FNanchor_1"></a><a href="#Footnote_1" class= -"fnanchor">1)</a> lakodalmas kása tejekkel».</p> -<p>Nem kellett az a bárónak se diákúl, se magyarúl.</p> -<p>De biz a házigazdának sem kellett.</p> -<p>– Vigye kend a Matusnak, tegye elébe az egész tálat.</p> -<p>Hát ennek meg a Matus örült meg nagyon. Egy egész tál mézeskása! -Hisz ez maga a paradicsom! Neki is feküdt azonnal. Csak az volt a -baja, hogy a kanala nem volt elég nagy. – Ekkora kásához és ekkora -szájhoz!</p> -<p>Legalább addig, a míg a kásában tart, egészen elmondhatja a maga -viszontagságait a báró.</p> -<p>– Én rögtön rohantam extrapostával Párisból Magyarországra, ezt -a gyalázatos intrikát megakadályozni; egyenesen az öreg kastélyába -siettem. Tíz esztendő óta nem láttuk már egymást. Hát a mint -betoppanok a szobájába, azzal a szóval, hogy én vagyok Kadarkuthy -Viktor: az öreg gyilkost, rablót kiált, összeröffenti a hajduit: -«fogjátok meg a rablót, ez az a híres Schinderhannes!» engem -megkötöztet, fölvitet Kassára, becsukat a tömlöczbe, egy komisz -nyirkos oduba: s én ott ülök kenyéren, vizen, mint a híres -rablóvezér Schinderhannes, a míg az öreg az alterégómat -összeházasítja az én nevemben a Csallóköz legszebb kisasszonyával. -Hát nem rettenetes injuria ez?</p> -<p>– Fatalis qui pro quo!</p> -<p>– Még most is ott ülnék s most is veszekednének a würtembergi -svábok, meg az abauji magyarok, hogy melyik torturáztasson meg; ha -annak a pseudo-Kadarkuthynak az apja, egy hugonotta prédikátor, -olyan ostoba nem lett volna, hogy a fiát a fényes lakodalom -közepett demaszkirozza, fogságra vigye s azután a csalárdságot -deklarálva, az én fogságomnak véget vessen.</p> -<p>– Az a pap nem ostoba volt, hanem igazi puritán kharakter.</p> -<p>– Bánom is én. A gézengúz fiúról aztán elhiresztelték, -<span class="pagenum"><a name="Page_24" id= -"Page_24">-24-</a></span> hogy az a Dunába ugrott, a menyasszonya -pedig utána ugrott. Egyszerre eltüntek mind a ketten. De engem nem -lehet ám olyan könnyen bolonddá tenni. Tudtam én jól, hogy ez csak -finész. A szerelmes couple megszökött együtt s most játszsza a -cache-cachet. Tudom magamról, én is így tettem, mikor a komédiás -Colombináját elszöktettem. Azok egyenesen az öregemhez menekültek s -az eldugta őket valahová. Vannak neki olyan birtokai, a mikbe -kocsiút sem vezet. De másodszor nem mentem az öregemhez, hogy még -egyszer lefüleltessen. Van én nekem eszem! Hanem megszorítottam a -csalónak az apját, a papot s mikor az már látta, hogy nincs -menekülés tőlem, előadta az igazat. Itt van a levél, tessék -elolvasni: az öregem levele. Ebből világosan megérthető, hogy az -országcsaló él, felesége, kis fia van. Itt rejtőzik a borsódi -Bükkben; ő a barátfalvi lévita. Ez hozott ide engem. Meg akarom -találni azt az embert.</p> -<p>A viczispán átolvasta az öreg Kadarkuthy levelét, mely a -haldokló Gutay Thaddeus előtt a mennyországot megnyitotta s -visszadta azt a vendégének.</p> -<p>– S aztán ha megtalálja a báró úr, mit fog tenni?</p> -<p>– Hát megölöm, – szólt hideg vérrel Kadarkuthy Viktor, két nagy -tenyerét culottja zsebeibe mélyesztve.</p> -<p>Az alispán még komolyabb ránczokba szedte az arczát, mint -eddig.</p> -<p>– Homicidium? Báró úr! Nem tetszett olvasni az ajtómra -kiszögezett «Statarium»-ot. A gyilkosságért statarium elé állítják -a reust s három nap alatt «amice pendebis».</p> -<p>Ezt megértette a báró; a «pendu» francziául is ugyan azt a függő -helyzetet jelenti.</p> -<p>– Hiszen nem gyilkos módon akarom én őt megölni, hanem -párbajban.</p> -<p>– Mi az? duellum? Hiszen a perdöntő páros bajvívást még Corvinus -Mátyás királyunk aboleálta; egyébfajta duellumok pedig csak a -csatatéren szokásosak, a milyenek <span class="pagenum"><a name= -"Page_25" id="Page_25">-25-</a></span> voltak a vak Bottyán és -Ocskay László, a török Kubát és a magyar Balázs, a krimiai -Buzdorgán murza és Damokos Tamás között megvivottak; de más -külömben verekedni csak a parasztok szoktak; nemes ember, ha -injuria esik rajta, viszi az ügyét a törvényes birája elé s -megitélteti az emendam capitis-t.</p> -<p>A báró nem akart recipiscálni.</p> -<p>– Soha! A mi ügyünket biró nem döntheti el. Én gavallér ember -vagyok. Meg fogom ölni az antagonistámat, a ki miatt a börtönben -penészedtem – s az jó lesz neki.</p> -<p>– De hátha az öli meg a báró urat?</p> -<p>– Az meg jó lesz nekem.</p> -<p>Ez alatt a Matus elkészült háromnegyedrészben az isteneknek -tetsző mézeskásával; úgy látszott, hogy a többit meg akarja hagyni -«móres»-nek.</p> -<p>A viczispán oda szólt neki.</p> -<p>– No Matus, úgy látom, jóllaktál; most már fölkelhetsz, a -«poszpász»-ból nem szükség részesülnöd.</p> -<p>Erre a Matus egy könyörgő tekintetet mosolygott az alispánra, -azután meg az előtte való tálra, a mit az alispán elértett s -kezével intett felé: «no hát csak végezd el a maradékot is». A -szűcslegény aztán még a megkegyelmezett mézeskása birtokbavételéhez -is neki fohászkodott; miközben a két hajdu fölhordta ezüst -tálczákon azt, a mit a régi magyarok poszpásznak hittak.</p> -<p>A báró holmi süteményféléket képzelt alatta.</p> -<p>Aztán az egyik hajdu hozott a tálczán egy nagy fekete retket, -meg egy tányér diót; a másik pedig kevélyen mutogatott egy egész -jól kinőtt ostyepkát.</p> -<p>Ez utóbbit nem kisértjük meg leirni, mert úgy is tudja minden -ember, hogy mi az? aztán meg nem is tudnánk hozzá.</p> -<p>A viczispán nagyon bőkezű volt a klasszikus mondásaival; a -fekete retket meghámozta egy olyan furfangos masinával, mely azt -egyúttal vékony szeletekre felaprózza. <span class= -"pagenum"><a name="Page_26" id="Page_26">-26-</a></span></p> -<p>«Omnia cum sale, raphanum sine sale comede.» (Mindent sóval -egyél, de a retket sótalanul fald).</p> -<p>A bárónak nem kellett az sem sóval, sem só nélkül.</p> -<p>A míg pediglen a diót feltörte a viczispán egy furfangos -csavarvégű géppel:</p> -<p>«Prima nux prodest, nocet alter, tertia mors est.» (Jó a dió -egyben, kettő árt, harmadik öl már).</p> -<p>A báró mindjárt az elsőnél el kezdte az életét védelmezni.</p> -<p>A szerencsétlen ostyepkával pedig nem tudta, hogy mit csináljon. -Fejszével ütik ezt agyon vagy kuglizni fognak vele?</p> -<p>Pedig a viczispán olyan szépen beajánlotta azt e sorral:</p> -<p>«Caseus et panis sunt optima fercula sanis». (Jó a kenyér és -sajt annak, ki nem ismeri a bajt.)</p> -<p>Kadarkuthy Viktor boldognak érezte magát, hogy vége van a -viczispáni ebédnek.</p> -<p>– Talán ki lehetne ezeket a szájtátókat küldeni, – mondá a -viczispánnak.</p> -<p>– Illico, illico. Maradjatok még egy momentumig, szolgáim.</p> -<p>A viczispán fölállt a székéről; elmondta az asztal utáni -hálaadást, a miben az asztal tulsó végén levő szűcslegény is -követte.</p> -<p>A báró ellenben ülve maradt és nem hálálkodott.</p> -<p>Magára vessen, ha éhen maradt; előtte volt minden; ugyan -kinálták.</p> -<p>A viczispán ünnepélyes állást foglalt az asztalfőn s oda inté -maga elé Matust.</p> -<p>A szűcslegénynek az arcza sugárzott a megelégedéstől.</p> -<p>– Jól laktál, Matus? – kérdé az alispán szarmata nyelven.</p> -<p>– Jaki pispek (mint a püspök) – volt rá a hálateljes -felelet.</p> -<p>A viczispán arra kihuzott egy kötött selyemerszényt a nadrág -hasítékból. (Az volt a régi magyaroknál a zseb.) <span class= -"pagenum"><a name="Page_27" id="Page_27">-27-</a></span> Azt -szétnyitva, kivett belőle egy viselt ezüst máriást, melyen a -fejedelmi arczkép pirulni látszott a fölött, hogy nagyon sok -réztartalma van az ezüst pénznek.</p> -<p>Azt odanyújtá a legénynek.</p> -<p>– Fogjad ezt fiam, te becsületes szűcslegény s tartsd meg örök -emlékűl erre a mai szent napra, a melyen viczispánod asztalánál -ebédelhettél egy báró társaságában.</p> -<p>A szűcslegény szomjas tekintettel nézett a tenyerébe ejtett -máriásra, arra gondolva, hogy ez az örökemlék épen jó lesz két pint -idei karczosra, mert az almabor őtet sem elégítette ki nagyon. Arra -sarkantyút kell verni.</p> -<p>Addig is azonban elhelyezé a kapott drága emléket a -csizmaszárába (a parasztnál meg az az erszény.) E végett föl -kellett húznia az egyik gatyaszárat. Nem vette észre, hogy annak a -rojtja fönnakadt a csizmaszár rózsáján.</p> -<p>– És most ide hallgassatok, ti istentelenek! szólt a viczispán, -a két hajdúhoz intézve a szót. Tudjátok meg, hogy mi okból -invitáltam én meg a mai ünnepi ebédemhez ezen jámbor istenfélő -ifjút. Ugy-e, mikor ti velem jöttök a templomba, engemet kísérve, a -világért le nem térdepelnétek hamarább, mint mikor a szent mise -végén a ministrans az inclangoríumot megcsendíti, akkor is ugyan -keresitek a kényes térdeitek számára a genuflexióra alkalmatos -deszkákat. Ime ez a kegyes ifjú legény, a mint a szentegyházba -belépett, egyenesen odajárult az oltár elé s ebben a vékony vászon -perizomában rögtön letérdelt a hideg márványkőre, s úgy -ájtatoskodta végig az egész szent czeremóniát az én szemeim -láttára. Ezért ültettem én őt az én úri asztalomhoz, a jámbor -publikánust, míg tinektek, paniperda liktoroknak, szolgálnotok -kellett körülötte. Tanuljatok az ő példájából igaz -ájtatosságot.</p> -<p>Ezen kenetteljes beszédnek ugyan ellenkező hatása volt a két -hajdúra, mint a minőt a vicispán várt tőle. A János hajdú a markába -nevetett, a Tamás hajdú ellenben még a tenyerét sem tette a szája -elé, úgy röhögött. <span class="pagenum"><a name="Page_28" id= -"Page_28">-28-</a></span></p> -<p>– No ugyan szép példa! vagdalt vissza gorombán a tekintetes -urának: hiszen a gyolcs gatya alatt kecskebőr nadrágot visel a -szűcslegény! s odamutatott a csizmaszár rózsáján fennakadt -patyolatra, mely alól kilátszott a bőrnadrág.</p> -<p>A viczispán elképedve ütött öklével az asztalra.</p> -<p>– Canis tota mater! Portat braccas caprinas sub perizomate! -Fogjátok meg a pernahajdert, vigyétek ki s verjetek rá viginti -quinque solidos!</p> -<p>A két hajdú megkapta a Matust két karjánál fogva s vitték le a -rabok udvarára egzekucióra.</p> -<p>A jámbor szűcslegény soha e világi életében meg nem tudta, hogy -miért kapott ő egy emlékezetes pénteki napon egy pompás viczispáni -ebédet, annak a végén egy ezüst máriást s in fine finali huszonöt -mogyoróhájjal megkenegettetést?</p> -<p>Csak a báró volt nagyon megelégedve az exodussal. A ravasz -ficzkó visszakapja kamatostul azt a hátbaütést, a mit az ő bárói -testén el mert követni.</p> -<p>– No most már vége van az ebédnek, remélem? Már most lehet -officiosus dologra áttérni? Monda a viczispánnak.</p> -<p>– Állok szolgálatjára a báró úrnak, monda a viczispán, a -gyöngyös hüvelyű fogpiszkálót szájába dugva.</p> -<p>– Hát nem akarok én a vicispán úrnak egyébbel alkalmatlankodni, -mint csupán annak a fölfedezésével, hogy hol találom én meg ebben a -vármegyében Barátfalva helységét. Ezzel sem jöttem volna ide -kellemetlenkedni; de már eddig bejártam a vármegyét keresztben -hosszában, gyalog és szekéren, a merre csak utak visznek, de sehol -ilyen nevű falut nem birtam találni, úgy jöttem a viczispán úrhoz, -ezzel a rövid kérdéssel: hol találom meg Barátfalvát?</p> -<p>A vicispán kivette a szájából a fogpiszkálót s kegyetlen -flegmával válaszolt.</p> -<p>– Tudhatja báró úr, hogy én, mint primus vicecomes, <span class= -"pagenum"><a name="Page_29" id="Page_29">-29-</a></span> exclusive -in politicis fungálok. Önnek a causája pedig az adminisratio -resszortjába tartozik. Erre a kérdésére tehátlan directe a második -viczispán úr adhat competens inviatiót.</p> -<p>Hej, de mérgesen rúgta ki maga alul a széket a nemes báró erre a -válaszra.</p> -<p>– Hát nem tudta ezt nekem az úr mingyárt az elején megmondani? -Hát ezért kellett nekem végignéznem egy ebédet? Ezért kellett -darabonkint elmondanom az egész bolond historiámat, hogy most -rukkol ki vele, hogy ez nem az első viczispán dolga!</p> -<p>De azt sem mondta, hogy «servus humillimus». Kapta a -háromszögletű fedőjét s nagy lépésekkel indult az ajtó felé.</p> -<p>– Megálljon csak még egy szóra, domine magnifice báró! szólt a -viczispán, még van valami informatióm, ami a báró urat proxime -interessálni fogja. Én jó keresztény vagyok s most manifesztálni -akarom, hogy a keresztényi indulat még a szabadkömivesek irányában -is indulgentiát contestál. – Hallgassa meg az informatiómat. – A -báró úr most a második viczispán urat fogja meglátogatni. Az épen -ebben az órában ebédel. A báró urat bizonyosan ott fogja -marasztalni a lakomáján. Az aztán másforma convivium lesz, mint a -minőt a báró úr itt nálam contemplált. Három disznót öltek ma -reggel. A második viczispán úr konyhája híres. Annyi válogatott -étekfogás lesz ott, hogy a közben a báró úr az egész gravamináit -végig historizálhatja. Hanem bona fide rekomendálom, hogy ne -ugyanazt a peripetiát kövesse ott, a mit én nálam.</p> -<p>– Hát mit?</p> -<p>– Hát exempli gratia ne mondja előtte azt, hogy az üldözött -emberét duellumra akarja torqueálni és mactálni; mert épen úgy jár -vele, mint a szűcs legény járt velem, hogy a lucullusi lakoma -végével a viczispán úr a báró urat vasra vereti s felküldi Budára a -Locumtenenshez, mint «nobilis duellum provocanst». S mondhatom, -hogy a <span class="pagenum"><a name="Page_30" id= -"Page_30">-30-</a></span> budai csonkatorony semmivel sem -amoenusabb hely a kassai bástya-áristomnál.</p> -<p>Ettől csakugyan megszeppent a báró.</p> -<p>– Hát mit csináljak?</p> -<p>– Mondám, hogy én igaz keresztény vagyok, a ki még a hitetlenek -romlását sem kívánom. Mint igaz keresztény azt tanácsolom a báró -úrnak, hogy használjon egy kis pia fraust: a féle mendacium -opportunumot.</p> -<p>A báró a fejét rázta: nem értett a diák szavakból semmit.</p> -<p>– Tetesse magát okos embernek.</p> -<p>– Ahá! Hazudjak?</p> -<p>– Csak rendes normális észjárású embernek simulálja magát báró -úr. A sérelmes ügyet előadva, arra kérje fel a viczispán urat, hogy -exmittáljon a criminális causájában egy judex nobiliumot, az ebéden -assistáló vicefiskálist pedig plenipotentiázza meg a processusa -levátájával: az incattus domiciliumát eruálni azután majd a juratus -tabulae regiae notarius exmissiója fog lenni.</p> -<p>Azt sem mondta erre a báró, hogy «Deo gratias».</p> -<p>Felszakítá az ajtót, felcsapta a kalapját s keresztülrontva az -üres szobán, lerohant a lépcsőn. Csak azután gondolta meg a dolgot. -Hisz az első viczispán tanácsa egészen jó neki. Az a -processus-indítás csak pia fraus. Csak egyszer a juratus rátaláljon -arra a mesés Barátfalvára, majd nem kell ő neki se judicium, se -vicefiskális.</p> -<h2>II. A DISZNÓTOROS EBÉD.</h2> -<p>A mint Kadarkuthy Viktor kirohant a vármegyeház kapuján, utját -állta egy hajdú, a ki, úgy látszik, hogy reá lesett. – No még egy -hajdú!</p> -<p>– Hát kendnek mi a baja?</p> -<p>– Köszönöm kérdésit, nekem, hála Istennek, semmi bajom. Hanem a -tekintetes második vicispán úr köszönteti a nagyságos báró -Kadarkúthy urat. <span class="pagenum"><a name="Page_31" id= -"Page_31">-31-</a></span></p> -<p>– Hát hogy tudja kend, hogy én vagyok az a báró?</p> -<p>A hajdú bölcs szemhunyorítással válaszolt, meghúzva a két -ujjával a báró kabátjának egyik leffentyűjét:</p> -<p>– Hát erről a haczukáról.</p> -<p>A báró nem értette a dolgot. Hisz abban a világban, a melyből ő -most idecseppent, minden ember ilyen haczukát visel; még Bécsben is -ez a divat.</p> -<p>Az ám! Bécsben!</p> -<p>– No hát mi kell velem a vicispán úrnak?</p> -<p>– Hát instáltatja egy kis barátságos disznótoros ebédre -magához.</p> -<p>– Hiszen épen most jövök az első vicispán úr ebédjéről.</p> -<p>– A felől bátran végig ebédelhet a nagyságos úr egy másodikat. -Ilyenkor ott bőjtös ebéd szokott lenni.</p> -<p>– Hát a kend urasága nem bőjtöl?</p> -<p>– Nem. Mink más eklézsiához tartozunk.</p> -<p>– No hát ugy is oda indultam.</p> -<p>Tekintetes Igriczy János másod-vicispán úr portáján azután -egészen más világ volt, mint odaát az első vicispán rezidenciáján. -A saját nemesi telkén, saját házában lakott, a hol tiz vendég -fogatai számára volt istálló és félszer; a sok kifelé forgatott rúd -bizonyítá, hogy azok most épen tele vannak.</p> -<p>A hajdu vezette a vendég urat a pipatóriumba, a hol már a többi -uraságok összegyülekezének; még most nem pipáztak, hanem az -ebéd-előkészítő domitorium járta.</p> -<p>Nem is kellett a vendég úrnak bemutatás. A mint belépett az -ajtón, egyszerre minden ember ráismert: «áh, itt a báró!» A házi úr -eléje jött. «Szervusz bárócskám!» a tenyerébe csapott, «hozta -Isten!» s azzal vezette az asztalhoz, a hol a szilvóriumos palaczk -mellett ott állt a pompás miskolczi czipó s azzal «domitorium -praecedit!» egy kupica szilvapálinkát belediktált, a mi a bárónak -nem is esett rosszul; azt a lenyelt szóló csíkot legalább -elpihentette a gyomrában. <span class="pagenum"><a name="Page_32" -id="Page_32">-32-</a></span></p> -<p>Azután pedig sorba bemutogatá neki a többi tekintetes -convivákat, a kiknek csak a titulusa maradt meg a báró fejében: -protonotarius, – vicenotarius, – fiskalis, – vicefiscalis, – judex -nobilium, – jurassor, – assessor, – archivarius, – perceptor, -protomedikus, – hites mathematicus, – egyszóval az egész -vármegye.</p> -<p>De azok közül is a vele egykorúnak látszó urak mind azzal a -jucundus ábrázattal fogadták a közéjük lépő jövevényt, mint – a -kiről épen most anekdotázik az egész frequentia.</p> -<p>Azok mind azt allegálták, hogy együtt jártak vele iskolába, a mi -lehető is volt, mert Viktort valami hét iskolából csapták ki s -azután emlékeztették vidám hahotázás közben az itt meg amott -történt kalandjaira, a miknek fele sem volt igaz, a másik fele -pedig nem volt dícséretes; de hát a gyerekkori csinytevésekre -embernyi fővel visszatekinteni csupa gyönyörűség. – Kadarkuthy -Viktor vehette észre, hogy őt már az itteni társaságban egész -legenda kör veszi körül; ismerik már jobban is, mint kellene.</p> -<p>Aztán, a mint körül nézett, az is világos lett előtte, hogy -miért találják ki az ő signalementját a külsejéről, még az ostoba -hajduk is? Nem viseli ezt a divatot már senki idehaza. Vége már a -kalapos király epochájának! A bécsi Kleiderordnung szabta -öltönyöket elégették vagy kapczának hasigálták; mindenki az ősi -zsinóros dolmányokban, mentékben pompázik s ha azok között az ő -condamnált gúnyája megjelenik, mindenki egyszerre rámutat: «az ott -a báró!» s jó ha még valami epithetont is nem tesz hozzá.</p> -<p>A barátságos hajdú azonban új fordulatot ad a társalgásnak, -azzal a tudósítással lepve meg az uraságokat, hogy «az asztalon a -leves.»</p> -<p>A szétnyilt ebédlő-ajtón aztán a vendég urak, egymást -rangfokozat szerint előbbre taszigálva, átszivárognak.</p> -<p>Legelsőnek tolták előre a bárót. Ő volt az egyedüli mágnás a -társaságban, s a mágnásoknak mindig nagy praerogativájuk volt a -régi magyarok között. <span class="pagenum"><a name="Page_33" id= -"Page_33">-33-</a></span></p> -<p>A nagy ebédlőben már akkor jelen volt a háziasszony, a -vicispánné. Ketten együtt a férjével képviselték külső -megjelenésükkel a megtestesült allegoriáját annak az örök szép -mondásnak, hogy «extra Hungariam non est vita.»</p> -<p>(Héj gyerekek! Mostani gyerekek – ősz szakállú gyerekek! Mikor -most azt hirdetitek, hogy Magyarország elpusztult, nem féltek, hogy -ősanyáitok (nem is apáitok) föltámadnak a sírból s főzőkanállal -vernek benneteket agyon?)</p> -<p>Hogy mi volt egy magyar lakoma a régi jó időkben (pedig most is -ugyanaz), azt leirta a jó Szirmai Antal kapitális -versekben.<a name="FNanchor_2" id="FNanchor_2"></a><a href= -"#Footnote_2" class="fnanchor">2)</a></p> -<p>Nem csak abban áll a magyar szakácsművészetnek a titka, hogy -egyes ételeket milyen izlésesen tud előállítani, hanem hogyan -tálalja föl egymás után, úgy, hogy az elköltött étel valósággal -kivánja az utána következőt, s mikor már az ember azt hiszi, hogy -egészen jóllakott, akkor hoznak megint valamit, a mire azt kell -mondani, hogy «de már ebből eszünk!»</p> -<p>A vicispánné az asztalfőt foglalta el, jobbról ültetve maga -mellé bárói vendégét. Régi szokás szerint a ház ura az asztal túlsó -végén telepedett le. Talán baráti jóakaratból tették ezt, hogy -senki se érezze magát degradálva az által, hogy az utolsó helyre -jutott; de a hogy némelyek emlékezünk még rá, ez inkább azért -történt, hogy a házigazda joga és kötelessége volt a pulykát, -libát, nyulat föltrancsirozni ott az asztalon, a miket nagy fatálra -téve eléje hoztak, derék két ágú villával s hatalmas szeletelő -késsel, a nyulnál kétfogantyús vágó bárdot is mellékelve hozzá. -Annak tehát szabad helyen kellett ülni, hogy hivatala közben a -szomszédjait oldalba ne könyökölje.</p> -<p>A báró eleinte szabadkozott, hogy ő már egyszer megebédelt, -hanem aztán mikor azt a jó disznótoros levest hozták, egyszerre -megjött a kedve a másodszori megebédeléshez. <span class= -"pagenum"><a name="Page_34" id="Page_34">-34-</a></span> A leves -után fánkot hoztak, attól a báró megijedt; azt gondolta, valami -hajigálni való golyóbis, míg a háziasszony rá nem biztatta, hogy -csak kóstolja meg. Aztán az is megtetszett neki. Nagy búzditására -szolgált a túlsó félen ülő jurassor, a kit úgy hittak az urak -egymás között, hogy «Duoduo», azért, mert a fánkból és a töltött -káposztából kétszerkettőt szokott mindjárt kivenni s azokat -egészben rakta be a szájába.</p> -<p>A fánkevés hosszabb időt foglal le, mert azt mindenki -megrepetálja, a Duoduo pláne megquadruplázza; ez alatt a -vicispánnét ölte a kiváncsiság, hogy milyen lehetett az első -vicispán ebédje, a mit magnificus vendége, a báró, végig -élvezett.</p> -<p>Kadarkuthy elmondta azt elejétől végig, úgy, a hogy -átszenvedte.</p> -<p>De ezzel az előadásával egyszerre úgy fölcsapta az «égót» az -egész uri asztal előtt, hogy mindenki az ő szájából leste a szót. -Minden ujabb ételfogása a böjti ebédnek általános kaczajkitöréseket -idézett elő. Kadarkuthy azon percztől fogva fidélis czimborának -vált be. A ki a társaságot meg tudja nevettetni, az halhatatlan -ember! Hozzájárult a sikerhez az is, hogy az első vicispán volt az -egész vármegyének a «ginyó»-ja. Így hitták azt, a kinek a rovására -(a háta mögött) a többiek dévajkodni szoktak.</p> -<p>Az a bizonyos «zabi do chrbat!» épen repülőszónak maradt fönn a -társaságban. A mint a Duoduo egy egész fánkot vagy szármát -(káposztatöltelék) begyürt a szájába, a convivák chorusban -kiáltották rá: «zabi do chrbat» s arra a szomszédjai jókat -ütögettek az esküdt hátára, hogy meg ne fulladjon a nagy -falattól.</p> -<p>A Duoduo aztán ezért a bűnbakká tételért aként állt boszút a -bárón, hogy fölhordta neki a tiz-tizenőt év előtti csintalan -casusait, a mik szintén hálás auditoriumra találtak.</p> -<p>Ezt meg a báró sokalta meg. Egy-egy csinytétel fölemlitésénél -fölugrott a székéről és protestált. <span class="pagenum"><a name= -"Page_35" id="Page_35">-35-</a></span></p> -<p>– Azt nem én követtem el, hanem az a másik, a pseudo Kadarkuthy -Viktor, a ki miatt engem az apám tömlöczbe csukatott, mint -rablóvezért.</p> -<p>Ez már nem volt tréfa. Egy börtönbe zárt nemes ember.</p> -<p>A vicispán complanálta a dolgot.</p> -<p>– Habet rectum. Magam is emlékszem a casusra. Az idősb -Kadarkuthy bárónak sokféle processusa volt a surculus masculusával; -némelyik előttünk jött levatába, másokban mint delegatum judicium -voltunk exmittálva; az öreg báró aztán egyszer azt a tromfot -találta ki, hogy egy kicsapott diákot fogott el, azt adta ki az -egyetlen fiának; roppant sok mórióskodást elkövetett vele. De mi is -lett abból a pernahajderből azután? Egyszerre csak hire -szakadt.</p> -<p>– Hát hiszen épen abban járok én itt most Borsodban, hogy az -uraktól előkérjem azt a gézengúzt, a ki itt rejtőzködik álnév -alatt. Mert nagyon rosszul ismernek, a kik azt hiszik, hogy én -valaha egy rajtam elkövetett infámiát lenyelek.</p> -<p>– Mint a csikot… szólt közbe a jurassor.</p> -<p>Megint nagy nevetés hangzott föl.</p> -<p>De a kaczajchoruson keresztűl recsegett a báró hangja.</p> -<p>– Hát hiszen ha mind azt a sok schabernakot pardoniroznám is a -friponnak, a miket a nevemben elkövetett, hogy helyettem -megházasodott, elvette a legszebb vicispánkisasszonyt Csalóközben, -azzal világgá szökött: de azt csak nem amnestiázhatom meg, hogy -engem, magyar nemest, miatta börtönbe vetettek, egy esztendeig -zárva tartottak! Micsoda?</p> -<p>Ez a mondás egyszerre nagy komolyságot idézett elő az -asztaltársaságban.</p> -<p>– Ez már serio-dolog, mondá a vicispán. Ezt csakugyan ex officio -kell persequalnunk. Főfiscalis úr! Melyik articulus szól erről a -criminalitásról?</p> -<p>– Larvatus. <span class="pagenum"><a name="Page_36" id= -"Page_36">-36-</a></span></p> -<p>– Mit mond a törvény a larvatusról?</p> -<p>A főfiscus intett az asztal vége felé ülő juratusának, az -előhozta a kanczelláriából a Corpus juris II-ik kötetét. A nagy -foliókönyv nem fért el az asztalon a tányéroktól, poharaktól, a -juratusnak kellett hozzá eleven pulpitusul szolgálni.</p> -<p>– Larvatus, mondá a főfiscális, rátalálva az indexben, 1723:46. -paragraphus.</p> -<p>– Az nem illik rá! kiáltott közbe a szemközt ülő vicefiscalis. -(Neki, mint fiatalabbnak ezt jobban kellett tudni). Ennek a -delictumnak a qualificatiója «stellionatus».</p> -<p>– A stellionatusnak hire sincsen Verbőczyben, veté oda lesujtó -flegmával a főfiscalis.</p> -<p>– Hát az Verbőczynek a hibája, pökhendiskedék a vice, a franczia -törvényhozás ismeri ezt. Stellionak nevezik azt a gyikot, a melyik -a szinét elváltoztatja, innen stellionatus annak a vétsége, a ki -álnév alatt grassál. S minthogy a báró úr Francziaországban lakik, -a franczia törvény szerint allegálhat.</p> -<p>– Ne disputáljanak az urak, kérem, azon, hogy mi a neve annak az -impostorságnak, kiáltott közbe Kadarkuthy, hanem azt mondják meg, -hogy mi a büntetése?</p> -<p>A főfiscalis aztán rá olvasta a törvény sanctióját: «a larvatus, -convincáltatván, annak, a kinek a kárára elkövette az -álorczásságot, holtig való rabszolgaságra odaitéltetik; annak -szolgálni tartozik; gazdája csupán arra köteleztetvén, hogy -élelemmel és ruházattal ellássa».</p> -<p>– Hisz ez pompás egy törvény! kiáltá föl a báró, kinek -gyilkolási kedvét a jó ételek és a bőségesen töltögetett ürmös bor -erősen lelohasztották. Hisz ez még annál is derekasabb satisfactio, -mintha az ember duellumban lelövi a megsértőjét. Hát igazán nekem -fogja itélni a törvényszék a gézengúz személyét rabszolgául? oda -kell neki menni, a hová én megyek? a székem mögött állni, ha -leülök? s a batyumat utánam hordani? <span class="pagenum"><a name= -"Page_37" id="Page_37">-37-</a></span></p> -<p>– Úgy van! úgy van! helyeslék mindnyájan a jogtudósok.</p> -<p>– Aztán olyan ruhába kell neki járni, a milyenbe én öltöztetem? -Török mameluknak fogom adjusztirozni. Nem! Nem! Inkább -szerecsennek. Befestetem a pofáját chinai tussal, a mit a szappan -nem visz le. Láttam én már ilyen megfestett szerecsent egy komédiás -truppnál. (Majd kivakkantotta: «a minek magam is tagja -voltam.»)</p> -<p>Mindenki azt mondta rá, hogy teljes joggal fogja mind ezt -elkövetni a neki itélendő rabszolgával. Ha viselte a báró képét, -viselje a Mungóét is.</p> -<p>Ez a szép kilátás teljesen megnyerte Kadarkuthy tetszését.</p> -<p>– No hát alig várom, hogy ezt a ficzkót a kezem közé kaphassam s -körülhozdozhassam az egész országban világcsudájára.</p> -<p>A vicispán egy kicsit lehütötte a heveskedését.</p> -<p>– Hanem erre valamicskét várni kell a báró úrnak, a míg a -larvatus processusa a maga forumait megjárja s az itélet in optima -forma ratificáltatik és promulgáltatik.</p> -<p>– S meddig fog ez eltartani? kérdé a báró, gonoszakat -sejtve.</p> -<p>– Hát, hogy accuratus legyek, felelt meg rá a vicispán, épen a -pulykatrancsirozás levén hivatala, mely alatt ráért a juridicai -praxisból informatiokat szolgáltatni a cliensének, tehát a prima -instantiánál az edictalis citatio, currentatio, desertio után -következnek az inquisitiók, a mik több vármegyékre kiterjednek, a -præsidialisok, a confrontatiók, benevolisatiók, authenticatiók, a -replicák, a duplicák és triplicák, az exceptivák, az ubicatiók, az -alibik, a juramentumok, a juridicus disputák a competentia fori -fölött, azután következnek az appellaták törvényszék, curia, tabula -septemvirálishoz, accidentaliter a novisatio, eventualiter a -suprema gratia, hát ez mind összevéve eltarthat úgy -huszonöt-harmincz esztendeig. <span class="pagenum"><a name= -"Page_38" id="Page_38">-38-</a></span></p> -<p>Ebből a diákszózuhanyból csak az utolsó szavakat értette meg a -báró.</p> -<p>– Harmincz esztendeig? Én addig perlekedjem?</p> -<p>– Hanem időközben a perköltségeket előre compensálja az -actor.</p> -<p>– Akkor süssétek meg az egész törvényteket! kiáltá föl a báró -feldühödve s majd kiütötte haragjában az egész pulykapecsenyét a -hajdú kezéből.</p> -<p>Kaczagni nem próbáltak rajta, csak úgy csendesen befelé nevetett -mindenki magában.</p> -<p>– De hát majd megrövidítem én ezt a processust, harsogott a -báró, csak az urak mondják meg nekem a rejtekhelyét, a hová elbujt -a csalafinta. Hol van az a Barátfalva?</p> -<p>Az urak egymás szemébe néztek: «Barátfalva?» motyogta valamennyi -s a fejét rázta hozzá.</p> -<p>«Soha sem hallottam!» volt az általános viszonzás.</p> -<p>– No már pedig itt kell neki lenni! bizonyozott Kadarkuthy, -előrántva az apja levelét, a mit az a gézengúz apjához, Guthay -Thaddeus uramhoz irt, a ki a fiát holtnak hitte, a Duna fenekén -eltemetettnek vélte.</p> -<p>Ez világos documentum.</p> -<p>– Már pedig a nürnbergi codex szerint egy tolvajt sem szabad -addig felakasztatni, a míg el nincs fogva: véleményezé a judex -nobilium, a kinek ez a causa legcompetensebb módon a peripheriájába -tartozott.</p> -<p>– Hát nincs egy mappa a világon? – okvetetlenkedék a báró.</p> -<p>– Mappa? Hogy ne volna? – szólt az alispán s azonnal riasztá a -jurátust a kanczelláriába.</p> -<p>Az nemsokára visszatért egy óriási pandektával, a mit alig bírt -a két karjával átölelni.</p> -<p>– Itt van a «Cosmographia».</p> -<p>Az is volt az! Cosmographia. Az egész világ leirása, fölséges -fametszésekkel és térképekkel földíszítve. Csak a mult században -jelent meg, 1629-ben. De tökéletes mű <span class= -"pagenum"><a name="Page_39" id="Page_39">-39-</a></span> volt az. -Voltak abban kétfejű emberek is, meg repülő krokodilusok. – Benne -volt abban Magyarország is, de nem mint önálló királyság, hanem -mint alkatrésze (nem Ausztriának) hanem Sarmatiának: összekötve -Lengyel- és Csehországgal s megtalálható volt abban Misceutz város -is; de azonkívül semmi emberlakta hely Borsod vármegyében.</p> -<p>– Hát nincs ennél ujabb mappája Magyarországnak? kiabált -veszekedő hangon a báró. Hiszen azóta csak fölmérték -Magyarországot.</p> -<p>– Az a baj, hogy fölmérték… dörmögé az asztalnál egyik -uraság.</p> -<p>A bárónak erős memoriája volt; emlékezett rá, hogy ezt az urat -«hites mathematikusnak» mutatták be, a mi annyit jelent magyarul, -hogy «indzsellér.»</p> -<p>– Tán épen az úr mérte föl?</p> -<p>– Procul absit! A német mérte föl: a bécsi német.</p> -<p>– Hát aztán hol van a fölmérés?</p> -<p>– Hamuvá lett.</p> -<p>– Mért lett hamuvá?</p> -<p>– Mert megégettetett.</p> -<p>A báró már az öklével kezdte ütögetni az asztalt.</p> -<p>– Hát miért égették meg?</p> -<p>– Nem tetszik ebből a fáin jó eczetes uborkából? – kinálgatá a -vicispánné.</p> -<p>– Köszönöm, nem kell uborka! Azt akarom megtudni, hogy miért -égették el a vármegye mappáit?</p> -<p>De már akkor minden embernek a tányérján volt a pulykapecsenye s -erre olyan késvilla-koncert keletkezett, hogy a báró kérdése -elveszett benne, azután pedig egy pár áldomás riadt bele az -amabilis confusióba; de nem aféle személyes toasztok, mint a -minőkkel a mai világ emberei teszik mind magukra, mind másokra -nézve keservessé a lakomázást, hanem amolyan joviális rigmusok, a -miknek előadásában különösen excellált a Duoduo.</p> -<p>Aztán csak egynek el kellett kezdeni s rögtön visszaechózott rá -a másik: <span class="pagenum"><a name="Page_40" id= -"Page_40">-40-</a></span></p> -<p>– Vagyon egy főváros, melynek neve Buda, Buda mellett egy víz, -melynek neve Duna, a Dunában egy hal, melynek neve harcsa; – -vicispányunk, vicispánynénk az Ur Isten tartsa!</p> -<p>Volt, a ki vissza tudott rá kontrázni, a vicefiskális.</p> -<p>– Adjon Isten minden jót, bort, pecsenyét, olcsó sót; a -lengyelnek sok borsót, ellenségnek koporsót.</p> -<p>És így tovább.</p> -<p>A báró látta, hogy nem lesz ám ennek vége soha: kapta magát, ő -is úgy tett, hogy fölugrott az asztal mellől, fölemelte a tele -poharat, s egyenesen odaszólott a vicispánhoz:</p> -<p>– Uram, uram, Igriczy János vicispán uram, szólok az úrnak!</p> -<p>– Hallom a szép szót, antiphonált rá a vicispán.</p> -<p>De a mit a báró mondott, az semmiképen sem volt -pohárköszöntő.</p> -<p>– Azt kérdem a vicispán úrtól, hogy miért égették el a vármegye -mappáit?</p> -<p>Arra aztán a vicispán megfelelt neki egész méltósággal:</p> -<p>– Azért uram, mert azok a megkoronázatlan király törvénytelen -factumai voltak.</p> -<p>Hát azt bizony csak az olyan vadember nem tudja, aki gyermekkora -óta kinn lakott Párisban. Most azután épen semmit sem értett a -dologból a báró.</p> -<p>A báró azonban olyan volt, mint a csuka: hogyha valamit -megfogott, azt ki nem eresztette a fogai közül. Erővel -praetendálta, hogy az egész vidám társaság a helyett, hogy a -máslásos poharakat kocintaná össze, az ő dolgával foglalkozzék.</p> -<p>– De hát valami lajstromnak csak kell lenni, a melyben a -vármegye helységei össze vannak írva! – szólt oda zordonan a megyei -mathematicushoz, őt tartva ebben tudósnak. Az pedig épen a salátás -tálat tartotta a kezében, azt hitte, hogy annak szól az -interpellatio: «tetszik ebből <span class="pagenum"><a name= -"Page_41" id="Page_41">-41-</a></span> az eczetes zöld paprikából? -Mondhatom, hogy fölséges!»</p> -<p>– Eh! nem azt kértem.</p> -<p>– De egy csöppet sem csíp.</p> -<p>– No én most mindjárt harapok! Hol van a borsodi falvaknak az -összeírása? Azt csak nem égették el?</p> -<p>No hát azért megint át kellett küldeni a jurátust a -cancelláriába, a ki azután úgy állt boszút a többszöros -háborgatásért, hogy nem került vissza, csak a mikor már az ebédnek -vége volt; inkább a dorongos fánkot is otthagyta.</p> -<p>A közben egyre zajosabb lett a vendégségi jó kedv; a neki pirult -arczú urak elkezdtek anekdotázni: csintalankodtak; a vicispánné -maga is nevetett rajtuk egy kicsit; azután észrevétlenül elhagyta -az asztalfőt. Ugy szokás, hogy a fekete kávét maga készítse el a -háziasszony. Ezt mindenki tudja. Azért nem lett abból asztalbontás. -Egy-kettő a vendég urak közül felkelt, átment az oldalszobába -rágyujtani, a többi ott maradt, quaterkázni; a perceptor maga elé -vette az egész csemegés tálat s abból a mogyorókat kiszedegetve, -egyenkint feltörögette és megropogtatta.</p> -<p>Végre előkerült a jurátus a nagy lajstromozott könyvvel. Volt -már hely az asztalon, a hova kiterjeszsze.</p> -<p>Az urak rögtön hozzáfogtak Barátfalva kereséséhez.</p> -<p>Nem volt szerencséjük benne, pedig a vicispán maga is segített -már a munkában.</p> -<p>– Pedig itt kell neki lenni a Bükkben, Borsod közepén! – -bizonyozott Kadarkuthy. – Hiszen csak nem lehet egy falut ellopni a -vármegyéből.</p> -<p>– Van ám annak valami hübnere, báró úr, – magyarázá a vicispán. -– Itt e vidéken, különösen a palócz meg a matyó nép között az a -szokás, hogy egymás falujának a nevéből gúnyt űznek; egész -csufondáros nótákat csinálnak egymásra. A kigúnyoltak aztán -megunják a boszantást, más nevet adnak a falujoknak; de azt rajtuk -kivül <span class="pagenum"><a name="Page_42" id= -"Page_42">-42-</a></span> senki sem követi. Igy lett Büdöskutból -Abád, Varasóból Jákfalva, Cinegésből Telekes. Egy falunak az a -neve, hogy «Kakastyúk», de a ki ezt a nevet mondja ki az odavalók -előtt, azt megverik, inkább Kőkosárnak hivatják a falujokat. Szent -Istvánt senki sem nevezi másnak, mint Salamentának. Visnyót meg -Eskerenának, Domaházát Csobankónak, sőt van egy falu a vármegyében -Dorogma, a melynek a hány pusztája van, annyiféle név alatt vallja -be magát a miskolczi vásárra fölránduló paraszt: Csetreng, -Gyékényes, Báróháza, Pengyom, Gyolcsinges a lakása, de Dorogmát egy -sem nevezi hazájának. Bizonyosan így leszünk a Barátfalvával is, -hogy a parasztok megúnták a régi kicsúfolt nevét a helységüknek s -azt választották a helyébe, de még ezt a publicum nem -acceptálta.</p> -<p>Kadarkuthy mérges volt már, mint egy gyerek, a kinek a többi -gyerekek nem akarják megmondani, hogy hová dugták el a -sipkáját.</p> -<p>Ez alatt a perceptor ur szerencsésen elkészült az utolsó szem -mogyoróval is s arra ő megszólalt. Eddig mind hallgatott.</p> -<p>– No hát urak, nekem vannak pozitiv documentumaim annak a -bizonyságára, hogy Barátfalva a mi vármegyénkben fekszik.</p> -<p>– Hol vannak? – kérdé a vicispán.</p> -<p>– Hát a kéményben.</p> -<p>– A kéményben? kiáltának egyszerre valamennyien.</p> -<p>– Hát persze hogy a kéményben. Másutt csak nem tarthatom a -farkasfüleket.</p> -<p>– Ah! Tehát farkasfülek?</p> -<p>– Mivelhogy a Bükkben nagyon elszaporodtak a farkasok, a -tekintetes vármegye elrendelte, hogy minden elejtett farkasért tiz -máriás fizettessék az illetőnek a domestika cassából. Azóta én -nálam, több esztendőn keresztül, állandó rubricát képeznek a -behozott farkasfülek, s azoknak a párja alá mindig ez van írva -átvevőnek: a barátfalvi lévita. <span class="pagenum"><a name= -"Page_43" id="Page_43">-43-</a></span></p> -<p>Legjobban elbámult a báró.</p> -<p>– Ah! A barátfalvi levita farkasvadász?</p> -<p>– Az ám, – erősítette a perceptor. Egy télen át beküldöz -tíz-tizenkét farkas-irhát a városba.</p> -<p>– Talán úgy fogja őket a farkasveremben?</p> -<p>– Nem az. A farkasok mind regulárisan lőve vannak: vagy a homlok -közepén, vagy a fültövön keresztül. A szűcsmester, a ki a -farkasbőrt megveszi, maga hozza azt oda a hivatalba, előttem metszi -le a füleit, azoknak semmi keresetük a bundán. Aztán a szűcsmester -is tiz máriást fizet a vadásznak. Szép jövedelem az! A hogy más -eklézsiában a hivek bárányokban, gödölyékben adják ki a papnak meg -a rectornak a deputátumát, aként a barátfalviak farkas irhákban -róják le a dáciát; a hányat lelőhet a lévita, annyi húsz máriás üti -a markát.</p> -<p>Kadarkuthynak magas véleménye kezdett lenni üldözőbe vett -ellenfeléről. A ki egymagában farkasra vadászik, az hozzászokott, -hogy az életével játszszék. S biztos kezének kell lenni. Az európai -dúvadak közt a farkas veszedelmesebb, mint a medve, mert ez egyedül -jár s a farkas csoportban; s a medve csak haragos, de a farkas -éhes.</p> -<p>Ez a lévita nem lesz az a soványtermetű, gyerekeket virgácsoló -anachoréta, a kinek chinai tussal szerecsenné lehet festeni a -pofáját.</p> -<p>Annál jobb.</p> -<p>– De hát perceptor úr nem látta a lévitát soha?</p> -<p>– Nem jár föl a városba; mészégetők által küldi föl a -vadász-zsákmányait a szűcshöz.</p> -<p>– Akkor egy ilyen mészégetőt kellene valahogy kézrekeríteni; az -útba igazíthatna.</p> -<p>– Abszurdum! A hány mészégető, szénégető van a világon, az mind -eltagadja, hogy hol lakik. Hisz a többi parasztok mind ő rajtuk -élesítik a nyelvüket; azt danolják: «Dudariak nem élhetnek, ha csak -szenet nem égetnek; akkor is csak úgy élhetnek, ha bükkfaszenet -égetnek.» <span class="pagenum"><a name="Page_44" id= -"Page_44">-44-</a></span> A magyar paraszt ezt tartja a -legalávalóbb keresetmódnak a világon.</p> -<p>Most már a vicispánné is beleszólt a tanácskozásba. A kávét -rendbehozván, ismét visszatért a társaságba.</p> -<p>– Mondok én kegyelmednek valamit, édes báró uram. Ha olyan -nagyon fúrja az oldalát annak a megtudása, hogy hol lélekzik az a -barátfalvi lévita: hát ennek a legbiztosabb kútforrása az, hogy -sétáljon föl az Avasra, látogassa meg a kálvinista esperest, annak -már csak bizonyosan tudni kell azt, hogy a tractusához tartozó -egyházi személyek hol és merre laknak?</p> -<p>Ecce ni! Hisz ez valóságos Columbus tojása!</p> -<p>– Kisztihand gnädige! – mondá erre a báró. – Mindig azt mondtam -én, hogy dámáknál van az igazi ész. Megyek a paphoz.</p> -<p>– De előbb fogadjon el tőlem egy jó tanácsot, édes báró. Ez a mi -papunk egy igen kegyes, jámbor ember. Ha ahhoz úgy ront be a báró, -mint a ki boszúállásra keresi a maga lévitáját, az azt fogja -mondani: «hallja kend, báró úr, én lelkipásztor vagyok, nem -perzekutor hadnagy; ha gonosztevőt keres kend, menjen a -szolgabíróhoz.»</p> -<p>– Hát mit csináljak, tekintetes asszonyom?</p> -<p>– Jöjjön, üljön ide mellém a kanapéra. Mára már úgy is későn -esnék az esperes vizitájára menni. Este az idő, rövid a nap. A mi -esperesünk a tyúkokkal nyugszik le s a kakasokkal kel föl. Külömben -sem szokás gyertyagyujtat után hivatalos dolgokban -alkalmatlankodni.</p> -<p>A hajdú már hozta a szép máramarosi vasgyertyatartókat az -erdélyi kecskefaggyú gyertyákkal, kettőt az asztalra, a mi nagy -luxus volt!</p> -<p>A báró hát leült a vicispánné mellé a pamlagra, az urak mentek a -pipatoriumba, vagy folytatták az asztalnál a kvaterkázást.</p> -<p>– Hát lássa, édes báró, – szólt az alispánné csöndes halk -hangon, – én nem azt mondanám az esperesnek a kelmed helyében, hogy -a Guthay papfiút, a barátfalvi lévitát <span class= -"pagenum"><a name="Page_45" id="Page_45">-45-</a></span> keserű -boszúállás végett keresem, hanem azt mondanám neki, hogy megszántam -szegény nyomorultat, hisz eléggé megbűnhődött már azért, a mit -bűnül elkövetett, ne szenvedjen többet. Ellenben azért akarom őt -feltalálni, hogy elmondjam neki: ne bujdokoljon, tovább nem üldözi -senki; én, a kit oly nagyon megbántott, megbocsátok neki; apja a -halálos ágyán áldását adta rá, kit élőnek tudott még: jöjjön elő a -világba; ha a papi pályán akar maradni, tegye le az exament, -szenteltesse föl magát, megválasztják a szép talentumáért egy jó -eklézsiába.</p> -<p>– Ezt hazudjam én az esperesnek? – kérdé a báró hüledezve.</p> -<p>– Nem! Igazán mondja.</p> -<p>A báró a hozzábeszélő asszonyság szemébe nézett. Soha sem -szokott szembe tekinteni, mintha attól félne, hogy valaki meglát -valami titkot a szemében. Erre a szóra kénytelen volt az alispánné -szemeibe nézni.</p> -<p>Olyan csodálatos szemek voltak azok: nagyok, világoskékek, -nyugodtak.</p> -<p>Valami varázslat ömlött ki belőlük, a mi a fenevadakat -megszelidíti.</p> -<p>Kadarkuthy érezte a varázslat hatását.</p> -<p>– No hát én erről a thémáról még többet is tudnék mesélni az -esperesnek.</p> -<p>– Azaz hogy igazat mondani.</p> -<p>– Valóságot mondani. Fölfedezhetném előtte, hogy erre a -gézengúzra (t. i. a lévitára) nagy világi szerencse vár. Egy gazdag -úr, a vele elszökött alispánleánynak a nagybátyja, a leány atyjával -összeveszve, azt kitagadta az örökségéből s szép vagyonát mind ez -elszökött unokahugának testálta s ha az tíz esztendeig az ő holta -után nem fog jelentkezni a massáért, akkor az egész birtoka -szálljon a városi ispitályra. Csak jelentkezni kell a feleségének -az új vicispánnál (a ki úgy tudom, csizmadia czéhmester volt a -városban) s ők azonnal tehetős emberek <span class= -"pagenum"><a name="Page_46" id="Page_46">-46-</a></span> lesznek, a -kik nem szorulnak többé a paraszthordta lukmára, kongesztre, -dáciára.<a name="FNanchor_3" id="FNanchor_3"></a><a href= -"#Footnote_3" class="fnanchor">3)</a></p> -<p>– No lássa, édes báró! Ez az igazi ember! Az igaz keresztyén -ember. Igy szeretem magát. No hát Isten áldása kísérje minden -jártában-keltében! Tudtam én, hogy a báró derék ember. Hát már most -igérje meg, hogy ha jó szerencsével fog járni, ha azt a szegény -bujdokló ifjút elátkozott sorsából kiszabadítja, hát visszatérőben -megint bejön hozzánk, fölkeres, s én nekem elmondja mindazt, a mit -Istennek tetsző dolgot végzett, hogy én is hadd örüljek együtt az -örvendezőkkel.</p> -<p>– Ugyan visszajövök! – fogadá Kadarkuthy, szépen kezet csókolva -búcsuzás fejében a vicispánnénak s azután, a mint megszabadult e -varázslatos anyai arcz bűbájos tekintetétől, megint rátalált a maga -daemonára.</p> -<p>«Ah! hát ti engemet mindenütt arra tanítgattok, hogy hogyan -hazudjam mást meg mást izibe! No hát most jó tanitványra találtok -bennem!»</p> -<h2>A LAVATER.</h2> -<p>No ugyan jó helyre küldte a viczispánné asszonyság Kadarkuthy -bárót a miskolczi kálvinista espereshez.</p> -<p>Volt annak a tudós férfiúnak igen szép rendes prædicatumos neve, -a min titulálták, ha levelet irtak hozzá; de szóközben csak úgy -hitta azt mindenki, hogy a «Lavater.»</p> -<p>Azokban az években uralkodott egész európaszerte a -«lavaterismus.»</p> -<p>Lavater (zürichi református prédikátor) volt a megalkotója annak -a rendszeres tudománynak, mely szerint az arczvonásokból, a -szemöldökből, szemekből, az orr, a száj alkotásából, az -arczredőkből biztosan meg lehet ítélni minden ember jellemét, -ezekből ki lehet találni a legtitkosabb <span class= -"pagenum"><a name="Page_47" id="Page_47">-47-</a></span> -indulatait; azok az arczvonások rávallanak a gyilkosra, a -gonosztevőre, a kéjenczre, a boszúállóra.</p> -<p>Hiszen még alig mult ennek száz esztendeje, hogy a Lavater -«Phragmente über Physiognomie» czimű munkája az egész mívelt -társadalomban valóságos fanaticus fölgerjedést idézett elő. Azokról -beszélt minden ember. Egy új világ lett általuk föltárva a társaság -előtt. Láthatóvá lett maga az emberi lélek.<a name="FNanchor_4" id= -"FNanchor_4"></a><a href="#Footnote_4" class="fnanchor">4)</a></p> -<p>Ha az avasi nagytiszteletű valamely társaságba betoppant, -egyszerre üdvös megszeppenés szállta meg a kebleket. Minden ember -iparkodott az arczvonásainak olyan kifejezést adni, a mely a titkos -erényeket tüntesse elő, jól tudva, hogy ez a lavateri férfiú -kiolvassa az embernek a két szemöldöke hajlásából, az orrczimpáinak -a fintorodásából a legféltettebb rossz szándékait s azokat -följegyzi magának.</p> -<p>Az ilyen jegyzetekkel teli vannak otthon a fiókjai. Azokat ő -systematice osztályozza, mint Linné a növényeket s rémséges sok -árkus papirost teleírt már velük. Jaj lesz Borsodnak, Abaujnak, de -még Hevesnek is, ha azokat egyszer kinyomtatja.</p> -<p>Ha pedig valaki látogatóba ment hozzá, az meg épen kész préda -volt a számára.</p> -<p>Azt a nagytiszteletű úr az utczai szobájában fogadta, bő -beszéddel ellátta; úgy ültette magával szembe, hogy profilban -legyen fordulva az ablak irányában.</p> -<p>Az ablak előtti emelvényen ugyanis a nagytiszteletű úr -kisasszonya ült és rámánál himezett, a ki aztán az alatt, a mig a -látogató hallgatott vagy beszélt, vagy épen nevetett: <span class= -"pagenum"><a name="Page_48" id="Page_48">-48-</a></span> azon módon -kinyirta a kis ollójával egy darab fekete papiroslapból a -konterfáját, úgy, hogy ráismert arra minden ember. Ezt a művészi -ágat úgy hitták akkor, hogy «silhouette.» Ez is általános divat -volt akkoriban. Silhouette nélkül egy úri ház sem szűkölködött. Ott -láttuk az ágy fölött fekete rámában nagy apánkat a vuklis hajával, -a máslis czofjával és nagy anyánkat, magasra tupirozott hajával, -táritoppos főkötőjével, bodros krézlijével és kettős tokájával; még -a szempillák is hiven megtartattak a fekete árnyékrajzokon, a miket -müvészolló hozott létre.</p> -<p>Ebbe a veszedelembe ugratta bele a jó viczispánné az ártatlan -mitsem sejtő bárót.</p> -<p>Hiszen a mint belépett és bemutatta magát a nagytiszteletű -úrnál, a mint az egyszer az arczába bepillantott, már el volt -árulva minden, a mi jellemét képezé.</p> -<p>Ez az egymást keresztező két redő a homlokon, ez a csalárdság; -ezek a legyezőként összefutó vonalak a szemszögletekben a -kéjenczséget hirdetik; ez a beharapott felső ajk az alattomosság -symboluma; a kiduzzadt alsó ajk pedig a kegyetlenségé. A jobb -szájszeglet félrehúzódása, a félhold alakú redővel a ravaszságot -árulja el. A szemöldökben kérlelhetetlen harag lakik.</p> -<p>A báró elmondta az esperesnek idejövetele okát, czélját, úgy, a -hogy azt az alispánné tanácsolta neki. Azt hitte, hogy már nagyon -jól megtanult hazudni.</p> -<p>Hazudni! Lavater előtt! Nevetséges dolog.</p> -<p>Az esperes engedte neki kibeszélni magát.</p> -<p>Pedig milyen mézédes tudott lenni! Hogy forgatta szemeit az ég -felé, hogy nyomkodta a tenyerét a mellére, hogy vékonyította -hangját a szelid sápogásig. (Hiszen ezt mind tanulta ő a komédiások -közt hajdan.)</p> -<p>Mikor aztán a kérdés föl volt téve, hogy no hát hol található a -balsorsából megváltandó barátfalvi lévita ebben a nagy erdőben: a -nagytiszteletű úr összefonta a két karját a mellén s így szólt:</p> -<p>– A báró úr tudja, úgy-e bár, hogy mi az a logica? <span class= -"pagenum"><a name="Page_49" id="Page_49">-49-</a></span></p> -<p>A bárónak már a nyelve hegyén volt, hogy «tudja a kakuk!» de -csak visszaszívta.</p> -<p>– Miért vannak léviták? és miért vannak eklézsiák, a melyek -lévitákat tartanak? «Az ok megelőzi az okozatot.» Ez egy logicai -maxima. Úgy-e bár, hogy az?</p> -<p>– Az.</p> -<p>– Tehát az ok az eklézsia. Összeverődik imitt-amott egy csomó -nostras; szegény emberek: rusticusok, szénégetők, a kik között egy -potior sem találtatik, sem pedig Melchizédech, a ki őket szárnyaik -alá fogadja. Ellenben az áhítat megszállja lelkeiket, valaminthogy -megszállja a lélek nélkül szűkölködő pacsirtákat, fülemüléket az az -instinctus, hogy énekeljenek.</p> -<p>– Kérem a macskákat is odaszámítani.</p> -<p>– Tehát énekelni óhajtanának, de nincs, a ki őket arra -megtanítsa. Ellenben gyermekeik is vannak, a kikre szintén ráférne -az ábéce –</p> -<p>– Meg a skutika.</p> -<p>– De nincsen, a ki ebben tudósokká tegye. Az Úr napját is -megtudják vagy a helybenlakó más vallásuak, vagy a szomszéd falvak -harangszavából; de nincs, a ki e szent napon előttük a szentírást -magyarázhatná. Vannak szülötteik, azokat nincs, a ki -megkeresztelje; vannak szerető párjaik, azokat nincs, a ki -összeadja; a halottjaikat nincs, a ki elbúcsúztassa. Most jön a -hysteron-proteron.</p> -<p>A báró szétnézett: mi lehet az? úgy hangzik, mint a -szitakötő.</p> -<p>– Ugyanekkor támad egy peregrinus: egy afféle iskolából -eliminált studiosus, a kit consilium abeundival az alma mater -kapuin kivül rekesztettek, a kinek «hátán háza, kebelében kenyere», -nincs testének, lelkének hová lenni: az odavetődik az általam -körülírt nostrasok közé; azok kapva-kapnak rajta, ott marasztják; -adnak neki lakást, konvencziót, mensa ambulatoriát; ez azután -elvégez mindent, a mit pap, kántor és rektor szokott teljesíteni; -beharangoz, beénekel, prédikál: gyerekeket tanít, <span class= -"pagenum"><a name="Page_50" id="Page_50">-50-</a></span> keresztel, -kopulál, búcsúztat, a mihez mind ért, mert az ilyen peregrinusok -rendesen quadriennis theologusokból szoktak válni, a kik valamelyes -kánoni hiba miatt pappá föl nem szentelődhettek. Tetszik -érteni?</p> -<p>– Tökéletesen értem.</p> -<p>– Már mostan a logica regulái szerint mi a conclusio? Az ilyen -lévitás eklézsiának igen nagy oka van a maga existentiáját sub rosa -folytatni; de még nagyobb oka van magának a lévitának arra, hogy az -esperes házának a falára föl ne firkálja a nevét; mert a mint a -tractualis consistoriumnak tudomására jut, hogy valahol a kebelében -egy ilyen lévitás eklézsia latitál, az azt rögtön transformálja -filiává, a lévitát a törvénytelenül bitorolt functióktól eltiltja, -s azontúl a községnek kötelessége lesz a hozzá legközelebb eső -anyaeklézsiának fizetni a papbért, oda járni föl ájtatoskodásra, -onnan hozatni el a papot a szertartásokra, oda járatni a gyermekeit -iskolába. A mi aztán nagy angária! Hát ezekből már most mi a -logikai concatenatio? Az, hogy ha posito, empyrice existál és -subsistál valahol egy barátfalvi lévita, annak a létezéséről -hamarább lehet tudomása a Klimius Miklós holdban lakozó embereinek, -vagy a Gulliver liliputi lakosainak, mint a borsodi református -tractus esperesének.</p> -<p>– E szerint az úr sem akar róla tudni semmit, hogy hol kapható -meg az a gézengúz barátfalvi lévita! – kiálta föl Kadarkuthy, -mérgesen ugorva föl a helyéről. Hisz itt, úgy látom, hogy minden -ember összeesküdött ennek a gonosztevőnek a rejtegetésére.</p> -<p>– Kérem, kérem, csak tessék még ülve maradni – szólt az esperes, -a bárót vállára tett kezével a székre visszahanyatlani -kényszerítve. (Valami elektricitásnak kellett az ujjaiban lenni, az -is nagy divat volt a mesmerismus korszakában.) Tehát az elsőt -concedálom, hogy nem tudom, hol van az a barátfalvi lévita? de a -másodikat negálom, mintha nem akarnám tudni. Sőt most, a báró úr -denunciatiója után egyenesen kötelességemmé van téve, <span class= -"pagenum"><a name="Page_51" id="Page_51">-51-</a></span> hogy ezen -clandestinus abusus kideríttessék. Azért én utbaigazítást adok a -báró úrnak, hogy mely úton nyomozza ki egész biztossággal ennek a -charádának a titkát.</p> -<p>– No már azt meghallgatom.</p> -<p>– A báró úrnak egyenesen a miskolczi biróhoz kellett volna -menni, a kinek minden bizonynyal tudósnak kell lenni valamennyi a -Bükkben létező falvak neveiről; mert hiszen az ő fürmendere szedi -be a hetivásárra feljövő jobbágyoktól a helypénzt, azoknak -czédulákat oszt s a czédulára fölírja a falúnak a nevét. Querczina -András uram minden bizonynyal fölvilágosítást fog adni a báró -úrnak.</p> -<p>– Querczina András! Querczina András – ismételgette a furcsa -nevet a báró.</p> -<p>– Ha el tetszenék felejteni a nevet, könnyen rátalálhat a -kalodáról, a mi a háza elé ki van téve; ott van a -Pecze-partján.</p> -<p>– Köszönöm. Megyek Querczina András uramhoz.</p> -<p>– Még egy tanácsot tessék tőlem bevenni. Ha Querczina András -uram elé fog járulni a báró úr, a világ sűrű kincseért elő ne -hordja neki azokat a bölcs dolgokat, a miket én előttem -közrebocsátott, mert a mint az ezt a szót meghallja: «testamentum», -az egyszerre nem tud más nyelven, csak tótul, de abból is nagyot -hall. Kiabálhat aztán annak a fülébe akár tubuson keresztül, abból -ki nem vesz egyéb szót, mint azt, hogy «nye rozumim». Mivelhogy -olyan messze esik ő a törvénytudománytól, mint Makó Jeruzsálemtől. -Azért Querczina András uram előtt egy szót se szóljon azokból a -larvatusokból, processusokból, testamentumokból, a miket előttem -produkált.</p> -<p>– Hát mit hazudjak neki?</p> -<p>– Sőt inkább egészen igazat mondjon neki. Kezdje azon, hogy «no -Querczina uram, mennyiért csinálna nekem egy ilyen jó termetemre -való kosokot farkasbőrből?»</p> -<p>– Kosokot? <span class="pagenum"><a name="Page_52" id= -"Page_52">-52-</a></span></p> -<p>– No igen; mert ha azt mondja neki, hogy «bekecset», azt nem -érti meg; hanem ha azt mondja: «kosokot» azt megérti, mert az tótul -is kosuch.</p> -<p>– De hát mi a patvar szükségem van nekem egy kosokra?</p> -<p>– Nagyon nagy szüksége van rá a bárónak. Lássa a báró, ha ebben -a külföldi habitusban barangolja keresztül-kasul a vidéket, híre -futamodik, minden ember szájróladja tovább, hogy itt jár a «csuma!» -Nem kinálták még meg valahol aludt tejjel? Azzal szokták a -garabonczás diákot megengesztelni. Az, a kit meg akar találni, jó -eleve neszét veszi, odább áll egy vármegyével; mire a báró rátalál -a rejtekére, már csak a hült fészke lesz ott. Azért tanácsos lesz a -bárónak, ha e mostani ornátus helyébe, a mi lehet módi-ruha -Versaillesben, de minálunk maskara, valami olyan öltözetet vesz -föl, a minőt a külső emberek széltében viselnek.</p> -<p>– Köszönöm a tanácsát, elfogadom. Ezt bizony magamtól is -fölérhettem volna ököllel. Hát aztán a miskolczi biró fog nekem -varrni ilyen öltözetet?</p> -<p>– Mivelhogy ő signaturájára nézve szűcsmester.</p> -<p>– Hol lőtték ezt a birót?</p> -<p>– Nem lőtték ezt, kérem alásan, mert ezt úgy választották.</p> -<p>– De hát az ördögök ültek a miskolcziak nyakára, hogy egy -szűcsmestert, egy tót embert választottak meg birájuknak?</p> -<p>– Ne tessék rossz opiniót formálni a báró úrnak az én városom -lakóiról. A legimpossibilisebb factumoknak is meg van a maga -rátiója. Rövideden elmondom a dolgot.</p> -<p>Erre csakugyan kiváncsi volt a báró. Ismét ülő poziturába tette -magát, a mi a házi kisasszonynak alkalmat adott a silhouettejének -tökéletes kinyirogatására.</p> -<p>– Hiszen mindenkinek méltó megütközésre adhat az okot, – beszél -az esperes, – hogy egy ilyen nagy városnak, mint Miskolcz, melynek -lakosságát jó részben nemesség, <span class="pagenum"><a name= -"Page_53" id="Page_53">-53-</a></span> birtokos uraság képezi, -hogyan lehet választott birája egy törvénytudatlan személy; egy -kézimunkával foglalkozó mesterember; még azonfelül tót. Mind -megmagyarázzák ezt ennek a mi nevezetes városunknak a rendkivüli -viszontagságai. Mert nevezetesnek bizvást állítható. Anonymus azt -jegyezte föl, hogy Árpád fejedelem hadai már itt találták Miskolcz -várost s pihenőt tartottak benne. A későbbi uralkodók királyi város -rangjára emelték s nagy privilégiumokkal ruházták föl. A török -hódoltság azonban sűrű veszedelmekkel látogatta meg a várost. -Biráit a basák elhurczolták s egy esztendeig is ott rohasztották az -egri áristomban. Ha a harácsot elő nem teremtette, a ló hevederéhez -kötötték, úgy hurczolták magukkal.</p> -<p>– Ahá! Hát ezért nem szeretnek az urak miskolczi biróságot -vállalni.</p> -<p>– De később még nehezebbek lettek az állapotok. A kurucz-labancz -világ alatt kétfelé is kellett harácsot fizetni a városnak, úgy, -hogy volt idő, a mikor minden igavonó marhától megfosztatva, -kapával mívelték a lakosok a szántóföldeiket. Ezekben az időkben -már nem lehetett birót kapni Miskolczon, úgy, hogy a gyülekezetben -határozat hozatott, hogy a mely polgár a biróválasztásra föl nem -jön, fizet negyven forintot, a ki pedig a biróságot el nem fogadja, -fizet 200 forintot.</p> -<p>– S a nemes urak inkább megfizették a 200 forintokat, mint hogy -nyereghez kötve szalajtassanak Egerig? Magam is azt tettem -volna.</p> -<p>– Ekkor aztán az történt, hogy egész Miskolcz város áttért a -református hitre. A pápista templomokat mind átadta a -kálvinistáknak, lutheránusoknak. Ez a mi avasi templomunk az ideig -Szent István templomának hivatott. Szent István király volt a város -védszentje. A város pecsétjén is Szent István alakja volt a czímer: -fején koronával, jobbjában a királyi pálczával, baljában az ország -aranyalmájával. Az ideig «királyi város» volt Miskolcz, czime: -«civitas regia». A nagy változás után azt mondta a cœtus, -<span class="pagenum"><a name="Page_54" id= -"Page_54">-54-</a></span> mit nekünk ez a királyi czifraság, a mi -annyi pénzbe kerül, fogadjunk olcsóbb czímet: legyünk «oppidum», s -az akkori biró rendeletére a régi czímert is elhagytuk, vésettünk a -királyi alak helyébe egy kurucz hajdút, csákós kalpaggal, a ki az -egyik kezében három arany búzakalászt, a másikban pedig egy -szőlőfürtöt tart s lábait verbunkos tánczra igazítja.</p> -<p>Hej de nagyot kaczagott erre a szóra Kadarkuthy.</p> -<p>– No, ez igazán remek gondolat volt!</p> -<p>– Dehogy volt az. Ebből a czímerből megint csak azt eszelte ki -minden ellenségünk, hogy hej de sok buzája, bora lehet Miskolcz -városának, hogy úgy kérkedik vele az a czímerbeli hajdu! s még -jobban megsarczoltak bennünket; a vezérek csak úgy adták-vették, -csereberélték a várost, mint valami bona vaccát. Végre aztán -csendesség lett. Elmúltak a kuruczok, elmúltak a törökök.</p> -<p>– Hát ekkor csak megpihentek a miskolcziak?</p> -<p>– Meg bizony; de nem ingyen. A magas kamara a várost maga -magának zálogba adta. A burkus háború alatt a miskolcziak -negyvenezer forintot vettek kölcsön az eperjesi Pulszky Sándortól, -azt küldték föl a királynénak, a ki azért negyven esztendei -háborítatlanságot engedélyezett nekik. Most ez az idő vége felé -jár. Új contractust kellene kötni a városnak a kamarával. De íme ez -alatt a kamarai direktor, herczeg Grassalkovich Antal uram, azt a -praktikát gondolá ki, hogy a miskolczi nemes urakkal külön -egyezkedett ki jó előre. A polgárok magukra maradtak, a kik között -nincs törvénytudó ember. Most azután ezeknek az együgyű embereknek, -respective a városukat reprezentáló birónak az officiuma leend egy -olyan in omnibus versatus urasággal pertractálni az új contractus -iránt, mint a gödöllői herczeg, az omnipotens director -cameralis.</p> -<p>– Hát azért választottak olyan birót, a ki mindezekhez semmit -sem ért?</p> -<p>– El tetszett találni. Mert ez a maga tudatlanságával -<span class="pagenum"><a name="Page_55" id= -"Page_55">-55-</a></span> jobban meg fogja védelmezni a város -igazait, mint kilencz prókátor a maga tudákosságával. Mert ezzel -csak kétféle dolog történhetik; vagy mindenre azt fogja mondani -odafönn Budán: «nye rozumim» (nem értem), akkor odafönn Budán -fognak ráverni ötven botot; vagy pedig azt fogja mondani: «já -rozumim» (igen is értem), akkor meg idelenn fognak ráverni a -polgártársai ötven botot.</p> -<p>– És így biró uram horoscopja tökéletesen ki van mérve? szólt -nevetve a báró, a ki ezt az állapotot fölöttébb mulatságosnak -találta.</p> -<p>Ezalatt az esperes kisasszonya is elkészült a nevezetes látogató -árnyképével, még a szétálló czopfja is hiven ki volt faragva.</p> -<p>A báró előhúzta a kalapját a hóna alól s úri fejbólintással -rekomendálta magát.</p> -<p>A mint a külső ajtót is betette maga után, (kis városainkban – -nagy okosan – mindenütt két ajtó őrzi a bejárást) az esperes -kisasszonya leszállt az ablak előtti pódiumról s odavitte az -atyjához a kész silhouttet, melyet a nagytiszteletű úr kielégítőnek -talált.</p> -<p>És azután elővette az asztal fiókjából a nagy kapcsos foliánst, -mely már csaknem meg volt töltve hasonló arczmásolatokkal; az új -silhouettet egy üres lapra gummi arabicummal fölragasztá, alája -pedig ezeket a lavateri megjegyzéseket irta:</p> -<p>«engesztelhetlen bosszúállás»,</p> -<p>«alattomos incselkedés»,</p> -<p>«telhetetlen luxuries»,</p> -<p>«raptusos dementia»,</p> -<p>«gyilkolási mánia».</p> -<p>Ezek mind olvashatók a kitárt arczvonásokból, a lavateri systema -szerint. <span class="pagenum"><a name="Page_56" id= -"Page_56">-56-</a></span></p> -<h2>BIRÓ URAM.</h2> -<p>Hajh bizony nem is a mostani Miskolcz városa volt ám az a száz -és egynehány év előtti város; nem az a palotákkal ékes, szinházas, -városházas metropolis, a ki két képviselőt küld az -országgyülésre.</p> -<p>Sok nagy változásnak is volt alávetve; egyszer a tűzvész -rontotta le porig; máskor meg a rohanó árvíz söpörte el, hogy csak -a «papszer» házai maradtak meg belőle; sőt egy rettenetes napon a -kőeső törte pozdorjává. Nem jégeső, hanem valóságos kőhullás: -valami meteorfelhőnek a leomlása, a minők a földpályát keresztezik; -egy emberfőnyi nagyságú követ most is mutogatnak belőle a -muzeumban.</p> -<p>A mult századbeli házak nem képeztek egymáshoz támaszkodva -utczasort, hanem mindenik között volt egy tágas udvar, palánkkal -elzárva; alul embermagasságig kőből volt a ház, ablak nélkül, -szegletei támaszokkal megerősítve: ez az árviz ellen volt; a -kőfalra volt építve a lak, boltozatos szobákkal, vastáblás -ablakokkal: ez meg a tűzvész ellen volt. Aztán minden háznak a -kifelé fordult szegletén volt egy kukullorium s azon egy keskeny -ablak: ez meg a portyázók megfigyelésére volt kitalálva.<a name= -"FNanchor_5" id="FNanchor_5"></a><a href="#Footnote_5" class= -"fnanchor">5)</a></p> -<p>Mert ámbátor Károly király elrendelte, hogy Miskolcz városát -tövissel kell körülkeríteni a kurucz portyázók betörései ellen való -biztosságul, azért mégis megtörtént elégszer, hogy nem is a -kuruczok, hanem a labanczok s más afféle tolvajok, mikor a népség -kinn volt a mezőkön, szőlőkben, beszáguldoztak s végig rabolták a -várost.</p> -<p>Egy ilyen félig emeletes házban lakott a Szinyva és a Pecze -között Quercina András biró uram. A biróságát jelképezte a kapuja -mellé nyujtóztatott kaloda; a mesterségének <span class= -"pagenum"><a name="Page_57" id="Page_57">-57-</a></span> pedig ott -lógott a czímere, a házhiúból kidugott rúdon, pléhtáblán a neve, -alatta egy hiúzfej, az alatt meg három rókafark. A palánk ajtaján -kellett bemenni; a műhely ajtaja a folyosóra nyílott. Hogy -szűcsműhely, azt hitelesíté az ajtóra kiszegezett farkas-irha. -Nyári lövés lehetett, mert nagyon vedlett volt. Fülei hiányzottak. -Bizonyosan ott hallgatnak már a vármegyeház kéményében.</p> -<p>A báró benyitott a belső üveges ajtón. A műhely egyúttal -hivatalos várakozó szoba volt. Az egyik szegletében ott állt egy -trabális erős alak, nagyon furcsa öltözetben, mely állt egy hegyes -kalapból, azt a kezében tartá, azután egy fehér-piros csíkos -zubbonyból, ökölnyi czinkgombokkal, bő tarka plundrából és veres -török papucsokból.</p> -<p>Ezt meg sem látta a báró. Méltóságán alul volt, hogy -észrevegye.</p> -<p>Hanem a műhelyt kétfelé osztó «pudli» mögött már egy régi -ismerősre talált.</p> -<p>Ez volt a tegnapi asztaltárs, a derék Matus.</p> -<p>Ezuttal nem volt már ünnepi öltözetben; csak úgy könyökig -felgyűrt ingujjakban parádézott.</p> -<p>De a mint a Matus megpillantotta a műhelybe belépő bárót, utczu -neki, vesd el magad! fölszaladt a padlásra. Egy fahágcsó egyenesen -odavezetett föl a műhelyből.</p> -<p>A jámbor Matus, a maga egyenes úton járó eszével azt -concludálta, hogy ő a tegnapi huszonöt botokat azért kapta meg a -vármegyeházán, a miért oly nagyot talált ütni a nagyságos báró úr -hátára; most ez aztán jön a biróhoz panaszra s most még a város -részéről is meg fogja kapni a maga kutyaporczióját, a hogy -dukál.</p> -<p>Dejsz a Matust manapság marczafánkkal sem fogják lecsalogatni a -bőrszárító padlásról. Az most önvédelmül azt találta ki, hogy egy -nádpálczával elkezdte a padláson sorban fölaggatott irhákat porolni -(ahogy ez a molyok végett szükséges), úgy, hogy a nagy püföléstől -egy szót sem lehetett hallani. <span class="pagenum"><a name= -"Page_58" id="Page_58">-58-</a></span></p> -<p>Pedig hát ebben az egész dologban nem a Matus volt a hibás, -hanem az első viczispán tót nyelvtudása, a ki a helyett, hogy -«uder», a mi megütést jelent, azt parancsolta, hogy «zabi», a mi -pedig jelent agyonütést.</p> -<p>Azonban kevés vártatva nyílt a műhelyből befelé vezető ajtó s -kilépett rajta egy megtekintésre méltó alak, a kiről az első -tekintetre föl lehetett ismerni, hogy ő a városi drabant.</p> -<p>Elől-hátul púpos volt, a két löcslába térdeivel befelé görbülve, -a tenyerei a térdein alul lógtak. Az ilyen termet nem is való -egyébnek, mint városi drabantnak. Sótartó alakú csákó volt a fején, -termetét zöld frakk ékesíté, vörös gallérral; a válláról -szíjpantalléron nagy görbe kard csüngött alá, a mi megjelenését -annál félelmesebbé tette.</p> -<p>A belső szobából ez a parancshangú utasítás hangzott elő:</p> -<p>– Zavolaty toje prkoprczár.</p> -<p>A drabantnak szeme-szája tátva maradt, mikor szétnézett a -műhelyben. Ő az imént, a hogy bement a biróhoz jelentést tenni, -csak egy instanst hagyott idekinn és most itt van kettő.</p> -<p>Azt a másikat (saját vallomása nyomán) úgy jelenté be biró -uramnak, hogy «povrazolezecz», a mi jelent kötélentánczolót.</p> -<p>És most biró uram azt parancsolja, hogy hívja be a -«prkoprczárt», a ki nem más, mint bukfenczhányó.</p> -<p>Biró uram előtt ugyanis kötélentánczoló vagy bukfenczhányó -mindegy s lehet, hogy igaza is van.</p> -<p>Ha van logika a világon, akkor a drabantnak azt kellett -konkludálni, hogy ez a másik a bukfenczhányó. Pojáczának elég -pojácza volt.</p> -<p>Intett a bárónak, hogy jőjjön a biró uram szine elé.</p> -<p>Biró uram alacsony, tömzsi, tagbaszakadt emberke volt; -himlőhelyes arczú; egyik szemöldöke feljebb állt, mint a másik; -nagy fogai miatt a száját nem bírta összecsukni. Ujjatlan -bőrmellényéből flanell ujjakba rejtett karok <span class= -"pagenum"><a name="Page_59" id="Page_59">-59-</a></span> nyúltak -elő, nagy tenyerekkel; a fejébe nagy vadmacska süveg volt nyomva, -olyan alaposan, hogy a füleit kétfelé nyomta.</p> -<p>– No, frisko! frisko! Spjevácz! Muzsikácz! kiáltá a belépő -báróra.</p> -<p>A báró nem értett a hallott szóból.</p> -<p>A drabant aztán megmagyarázta neki a dolgot.</p> -<p>– Biró uram előbb azt akarja megtudni, hogy hogyan tudunk -énekelni és muzsikálni?</p> -<p>– Sehogy sem tudunk.</p> -<p>Biró uram erre türelmetlen lett, rárivallt kategoricze a -báróra:</p> -<p>– Csi znacze, csi nye znacze, ale spjevacze, muzsikacze!</p> -<p>(Akár tudtok, akár nem tudtok, azért énekeljetek, -muzsikáljatok.)</p> -<p>A báró most már nevetett.</p> -<p>– Ugyan mi az ördöggel muzsikáljak?</p> -<p>Biró uram odamutatott a báró vállán függő hosszú bőrtokra; azt -hitte, abban valami fagót van.</p> -<p>A báró aztán kihúzta a bőrtokból a szép lazzarino csövű -duplapuskát.</p> -<p>– Ojoj! mondá biró uram. Puska? (Ez tótul is puska.)</p> -<p>A drabant vette észre, hogy aligha tévedést nem követett el; azt -kérdezé hült pofával a bárótól:</p> -<p>– Hát az úr nem bukfenczhányó komédiás?</p> -<p>Erre válaszképen úgy ütötte pofon a báró a drabantot, hogy annak -a sótartó csákója menten a jobb fülére csúszott; le nem repülhetett -a fejéről, mert oda volt kötve az állához szíjjal. A biróra pedig -ráordított a báró tele torokkal:</p> -<p>– Én báró Kadarkuthy vagyok, földes úr! Atta teremtette!</p> -<p>Ez egyszerre nagyot változtatott a situatión. Hát persze, hogy -azon kellett volna kezdeni, hogy «atta teremtette!» Szóból értik -meg a magyart.</p> -<p>Biró uram hirtelen lekapta a macskabőr-süveget a fejéről -<span class="pagenum"><a name="Page_60" id= -"Page_60">-60-</a></span> s azt mondá: «mi tetszik, kérem alásan?» -Tudott már magyarul is.</p> -<p>A mint azonban a báró hangosan elkiáltá a nevét, arra a szóra a -műhelyből nyiló ajtón át bedugta a fejét az a másik és sietett a -tévedést fölvilágosítani.</p> -<p>– Én vagyok a komédiás.</p> -<p>Erre biró uram végképen elszörnyedt.</p> -<p>– Óh te stariospicza! rivallt a drabantra s a másik még immunis -arczfelére egy akkora pofont alkalmazott, hogy a sótartó a bal -fülére csúszott vissza. Hozod be mingyárt az igazi komédiást!</p> -<p>Aztán a két nagy tenyerét dörzsölve, azt kérdé mosolygó -ábrázattal: «mit tetszik parancsolni a pan welkomozsnye báró -úr?»</p> -<p>– Hát én egy derék farkasbőr kosokot akarok magánál -megrendelni.</p> -<p>– Zsinórral vagy szironynyal?</p> -<p>– Ahogy szokás. Aztán meg egy ilyen prémes süveget, mint biró -uramé.</p> -<p>– Aha. Diva kocskabőrből. Az nagyon szép.</p> -<p>– Aztán meg egy olyan kecskebőr nadrágot, a milyen a Matusnak -van.</p> -<p>– Ah! A milyen a Matusnak van? Potyszem csak Matus! Hozd ide a -koza-ircha-nohaviczádat!</p> -<p>De a mint ezt a szót meghallotta a Matus odafönn a padláson, -hogy «nohavicza!»: két nádpálczával kezdte el verni a bőröket.</p> -<p>– Eredj föl a padlásra! parancsolá biró uram a drabantnak, ki -azalatt visszatért a kötéltánczossal. Hozd le a Matust fülénél -fogva a padlásról.</p> -<p>A drabant megsimogatta egyik tenyerével az egyik arczpofáját, a -másikkal a másikat, s azt felelte, hogy «harmadik pofám nincs!» és -nem ment a Matust lefülelni.</p> -<p>– No, hát akkor gyere velem te a magazinba! mondá biró uram, -gallérjánál fogva előre lódítva a rendnek őrét, <span class= -"pagenum"><a name="Page_61" id="Page_61">-61-</a></span> te meg, -komédiás, mulattasd addig a méltóságos báró urat; lamatye -czigánszke kolisa!</p> -<p>A báró úrral együttmaradt komédiás ugyan nem vetett -czigánykereket a méltóságos úr distrahálására, hanem a helyett oda -lépett eléje s jól a szeme közé nézett s azután jó lerchenfeldi -dialektussal odaszólt neki németül:</p> -<p>«Herr Baron von Kadarkuthy! haben Sie nicht einmal Frater -Seraphinus geheissen?»</p> -<p>Kadarkuthynak először hosszúra nyúlt az ábrázatja; a szája tátva -maradt, a szemei elmeredtek; fakó arczbőre közepén a harag vörös -foltja gyulladt ki. Hallatlan vakmerőség! Egy báró Kadarkuthy -Viktort azzal az interpelláczióval állítani szembe, hogy nem -hívták-e őtet valamikor Frater Seraphinusnak.</p> -<p>De nagyhamar ismerős mosolygóssá torzult vissza a haragos arcz, -a mikor a megszólító arczába jobban belenézett. Kezdett föltámadni -az emlékezet. Az! Az! Nemcsak Frater Seraphinus, de még annál is -jobb. «Dóri, der amerikanische Affe!» Az volt a szép idő! A bécsi -«Paradiesban!»</p> -<p>– Ah! ah! Titanides Sámson! rikkantá el a báró, az én hajdani -mæstróm? A kinél én majomember voltam.</p> -<p>– S a kinek a Colombináját elszöktette a majomember.</p> -<p>– Hát aztán mi lett a Colombinából?</p> -<p>– Nem jött vissza; most már a maga kezére dolgozik.</p> -<p>– De hát hogy ismert rám Sámson mester?</p> -<p>– Hát a mint azt tetszett mondani: «én vagyok Kadarkuthy -Viktor». A név után.</p> -<p>– De hisz én soha sem mondtam meg kendnek a családi nevemet, -mikor együtt bolondoztunk.</p> -<p>– A báró nem mondta meg, de megmondták a kolostorban, a honnan -megszökött, mikor a Colombinám miatt ütöttem a nyomát bottal. Aztán -nagy fátumom volt nekem már akkor a Kadarkuthy Viktor névvel. Ez -okozta minden szerencsétlenségemet. Én egy nagy celebris -szemfényvesztőnek a társaságában jártam be a világot, a ki -Cagliostro <span class="pagenum"><a name="Page_62" id= -"Page_62">-62-</a></span> tanítványa volt, Cairoi Ludolfus volt a -neve. Egyszer egy hatalmas gazdag úr kastélyában produkáltuk -magunkat a Csallóközben, a ki a leánya eljegyzését ünnepelte. A -vőlegényét úgy hítták, hogy Kadarkuthy Viktor. Akkor hallottam -először ezt a nevet. Szép, karcsú legény volt. Én birkózásra híttam -föl a parasztokat s egyiket a másik után vertem földhöz. Ekkor a -fiatal vőlegény akaszkodott velem össze. Hát én nekem nagy volt a -respektusom az úri familia iránt; nem akartam, hogy a vőlegény -nyomorékká törjön a kezem között, csakúgy könnyedén bántam vele; a -furfangos suhancz pedig fölhasználta ezt a kiméletemet s egy -betyáros gáncsvetéssel úgy döntött a földre, hogy fejemet egy -vasrúdba csapva, elszédültem.</p> -<p>– Donner und Dória! kiáltá föl a báró. (Hát nem csak -farkasvadász, hanem akrobata is?)</p> -<p>– Nagy szerencsétlenség lett ez rám nézve. Mert a principálisom, -a Cairoi bűvész, menten elcsapott a megszégyenülésért. Én aztán -kénytelen voltam megint magam állítani össze komédiás truppot. -Elindultam a majomemberemet meg a Colombinámat keresni. -Tudakozódtam a kolostorban a fráter Seraphinus után. Ott tudtam -meg, hogy azt báró Kadarkuthy Viktornak hívják. Akkor hát az a -másik, a ki velem megbirkózott a főúri kastélyban, nem volt az -igazi. Az igazi Párisban éli világát. Ez itt egy pseudo báró. Ekkor -irtam én a báró úrnak, hogy jőjjön haza. Nem emlékszik rá?</p> -<p>– Hogyne emlékezném!</p> -<p>– S meg sem köszöni?</p> -<p>– Köszönöm a manót! Egy esztendeig ültem a kassai börtönben -ezért a szivességért.</p> -<p>– De most már legalább Kadarkuthy báró lett az úrból, de én -pocsékká vagyok téve; mert akárhol ütöm föl a komédia-bódémat, hogy -itt van a legyőzhetetlen Titanides Sámson, mind azt kiabálják föl -rám, hogy: «Földhöz csapott a csallóközi vőlegény!» A kiről most -már <span class="pagenum"><a name="Page_63" id= -"Page_63">-63-</a></span> jól tudom, hogy az senki sem más, mint a -barátfalvi lévita.</p> -<p>– Hát ezt honnan tudja a mester?</p> -<p>– Honnan tudom? Hiszen tudja annak a históriáját minden ember -ezen a vidéken. Tudják a viczispánok, a szolgabiró, az esperes, a -parasztok, a hajduk; de az egy sem mondja meg, mert mind -valamennyien szinpathiáznak vele. Szereti azt minden ember, férfi, -asszony, gyerek. Csodákat beszélnek felőle. Hogy mentett meg a nagy -hegyi árvízből tíz gyereket egy maga; hogy pusztítja a dúló -farkasokat; hogy téríti meg a rossz embereket igaz életmódra; hogy -tanítja meg az embereket vad fákból gyümölcsfákat csinálni, a kőből -is olajat csavarni; s aztán milyen prédikácziókat tud tartani, hogy -azokért a harmadik faluból is eljárnak Barátfalvára. Hanem azért, -ha azt kérdi egy idegen ember, hogy hol van Barátfalva, arra -mindenki azt mondja, hogy «tudja a fránya!»</p> -<p>– Ah! E szerint engem szándékosan bolonddá tartott eddig minden -ember?</p> -<p>– Hát persze, hogy persze. Utoljára ide küldték a biróhoz, a -szűcsmesterhez, a ki a farkasbőröket rendesen megveszi a lévitától. -De hát fogadjunk, hogy majd mikor rákerül a sor arra a kérdésre, -hogy hol lakik hát az a derék vadász, a ki ezeket a -toportyánférgeket rendre lövöldözi, biró uram holdvilágbanéző pofát -fog csinálni s azt feleli: «ojojoj! az túl lakik a Verhovinán, még -Lengyelországon is túl, az ott lakik Muszkaországban.»</p> -<p>– Most mit csináljak én ezekkel az emberekkel?</p> -<p>– Ezekkel semmit. Hanem énvelem csinálhat valamit a báró.</p> -<p>– Kenddel, hej?</p> -<p>– Vélem hát. Nekem kell arra az átkozott ficzkóra rátalálnom, a -ki engemet világcsúfjává tett. Én fogom annak a búvóhelyét -kiszaglászni, mint a trüfli-kutya a szarvasgombáét, hogy, ha -kikapartam, előczibálhassam: «no, hát most mutasd meg, hogy milyen -akrobata vagy?» <span class="pagenum"><a name="Page_64" id= -"Page_64">-64-</a></span></p> -<p>– Itt, itt! a miskolczi nagy piacz közepén kell neki megbirkózni -velem a népség szeme láttára, a barátfalvi lévitának! Dejsz ezt el -nem engedem a bőrének.</p> -<p>A komédiás teletorokkal röhögött ennek a kapitális ötletének. A -barátfalvi lévita fog birkózni a piaczon a Sámsonnal! Oda is fog -vágatni a padlóhoz. Majd egészen máskép fog bánni a Sámson a -diákkal, mint a hogy bánt a czifra vőlegénynyel!</p> -<p>Hanem Kadarkuthy azt mormogta a fogai közül:</p> -<p>– Az ám! Ha én hagyok neked belőle valamit.</p> -<p>– No, már hagysz, – dörmögé vissza a Sámson.</p> -<p>S aztán mind a kettő magának tartotta, a mit gondolt.</p> -<p>A discursust németül folytatták.</p> -<p>Ha a szücs-biró hallgatózni találna is az ajtón keresztül, nem -értene meg belőle semmit.</p> -<p>De hátha tud németül? No, nem a biró, az nem tud, csak tótul; de -a szűcsmester tudhat németül is, a hogy magyarul megtanult az első -«teremtettére.»</p> -<p>Nyitotta már az ajtót.</p> -<p>Querczina uram jött elől, mögötte a drabant.</p> -<p>A fegyveres vitéz alig látszott ki a prémes menték, kosokok -halmazából, a mi a két vállára volt rakva. Az egész magazint -magával hozta.</p> -<p>A biró ellenben nyalábbal czipelte a kész kecskebőr nadrágokat -és prémes süvegeket.</p> -<p>A sok drága portékát mind lerakták a hosszú asztalra egymás -sorjába. Lehetett belőlük válogatni; volt ott báránybőr bekecs is, -rókamálos is.</p> -<p>A bárónak csak a farkasbőr bekecsek tetszettek. Fölpróbált -kettőt-hármat, melyik lesz kommótusabb?</p> -<p>– No ez lesz igazán modális! – mondá a biró, egyet kihúzva a -többi közül. Ilyen kosokja, tudom, a császárnak sincs. Egészen -fekete farkasbőr.</p> -<p>– Fekete farkas? No, ez igazán ritkaság. Ennél maradjunk. Mi az -ára? – mondá a báró.</p> -<p>– Csak úgy, mint a többi. Negyven vonás forint. <span class= -"pagenum"><a name="Page_65" id="Page_65">-65-</a></span></p> -<p>– Ah, az drága! – ellenkezék a báró. Hiszen kelmed tíz máriásért -veszi a farkasirhát a barátfalvi lévitától.</p> -<p>– Kicsoda? Micsoda? Cso ti robis! Itt sülyedjek el a földbe, ha -valaha hírét is hallottam a barátfalvi lévitának!</p> -<p>– Nono! Májszter! Nekem a tekintetes perceptor úr mondta, a ki a -farkasfülekért tíz máriást szokott fizetni a vadásznak.</p> -<p>– Úgy? hát az a vadász a lévita? No, azt nem tudtam, én csak úgy -ismerem, hogy vlkójáger.</p> -<p>– No, ha ismeri, akkor hát csak tudja, hogy hol lakik.</p> -<p>– Ojojó! Hogyne tudnám? Az a Barátfalva itt van mingyárt a -szomszédban, a Verhovinán túl, Dunajecz mellett, a hideg völgyben, -ott teremnek a legszebb farkasok.</p> -<p>A két kuncsaft összenézett.</p> -<p>– Hab isz nid xagt? – motyogá a Sámson németül.</p> -<p>A báró aztán lealkudta a kosok árát negyven kurta forintra. A -süveget, meg a lábhüvelyt aztán ráadásul kapta, nagylelkűségből. -Azokba mingyárt bele is pánczélozta magát.</p> -<p>– Hát te másik, neked mi kell? – förmedt rá a biró a -komédiásra.</p> -<p>– Concessa kell piaczi productióra.</p> -<p>– Aztán mit tudsz?</p> -<p>– Sámson vagyok.</p> -<p>– Ha Sámson vagy, hadd látom, hogy emeled föl a fogaddal ezt az -asztalt?</p> -<p>Az pedig meg volt rakva prémes bekecsekkel.</p> -<p>Válasz helyett a Sámson azt tette, hogy a kis púpos drabantot -fölkapta a karjánál fogva s még azt is odadobta az asztalra, úgy -emelte föl azt a fogaival.</p> -<p>– Hujúj! Megkapod a concessát. Fizetsz előbb egy máriást! Ez -taksa neked. Nem neked! Tüled! Nekemnek. Rozumis? <span class= -"pagenum"><a name="Page_66" id="Page_66">-66-</a></span></p> -<h2>ITT VAN HÁT BARÁTFALVA.</h2> -<p>Matus meglátta a padláslyukon át, hogy a báró eltávozott. Azt is -látta, hogy az most átöltözött; a gunyáját is itt hagyta. Azonnal -lejött a padlásról. A nádpálczát is hozta.</p> -<p>A májszter, meg a drabant a fölhalmozott szőrmeárúkat czepelték -vissza a magazinba.</p> -<p>A báró által levetett öltönyök ott hevertek a padon; majd -visszajön értük egyszer, (ha visszajöhet).</p> -<p>A Matus neki állt s a báró selyem puliderjére olyan huszonötöt -vert a nádpálczával, hogy ha az maga is benne lett volna, bizony -megemlegette volna.</p> -<p>Az ordália befejezése előtt a majszter is előkerült a -magazinból. Ő meg dühös volt a Matusra azért, hogy nem jött le a -parancsára a padlásról, magának kellett czepekedni s irányadó -véleményének akként adott kifejezést, hogy ő meg az öklével -ütögetett a Matusnak a fejére; de a mi a vitézt nem akadályozta -abban, hogy tovább folytassa a leszámolást a puliderrel: -«huszonhárom, huszonnégy, huszonöt!»</p> -<p>– Hát te sibenyecz! mért nem jöttél, mikor hittalak?</p> -<p>– Nem hallottam a porolástól.</p> -<p>– De már most «ezt» meghallottad?</p> -<p>– De legalább kitöltöttem a boszúmat!</p> -<p>S ezzel a világ rendje helyre lett állítva. Legalább egy -időre.</p> -<hr class="tb" /> -<p>A két szövetséges társ pedig ballagott odább a Szinyva -partján.</p> -<p>A báró, (most már egészen autochton bükkbeli magyar dzsentrinek -öltözve), meg a komédiás.</p> -<p>– Kérem, kérem, – mondá a báró, tenyerét hátrafelé tartva, hogy -a kompanyonját tiszteletteljes távolságtartásra <span class= -"pagenum"><a name="Page_67" id="Page_67">-67-</a></span> -figyelmeztesse. Az utczán külömben is csak egy szál padló képezte a -gyalogjárót.</p> -<p>– De hiszen, kérem, én valamit akarok közölni a báró úrral, s -azt nem kiabálhatom fönhangon, hogy az egész utcza meghallja.</p> -<p>(Az egész utcza állt egy osgyányi fazekasból, a ki a gyékényes -szekeréről kiabálta, hogy «vegyenek bögrét, köcsögöt!»)</p> -<p>– No hát, nem bánom, jöhet kend mellettem, de akkor tartsa a -kezében a süvegét.</p> -<p>Ez úgy is illet! A ki komédiás, hordja a markában a sipkáját, -mikor egy rangbeli urasággal beszél.</p> -<p>– Még azt hihetnék, hogy egymáshoz tartozunk!</p> -<p>– Pedig az már régen volt.</p> -<p>A komédiás tehát előadta a maga egész fölfedezésitervét.</p> -<p>A vármegyének mappája nincs. Ha volna, sem érne semmit. Ellenben -van a Bükk kellős közepén egy messze kimagasló bérczorom, a mi még -Gömörbe is ellátszik. Azt úgy hivják, hogy «Örvénykő, -Pogányoltár!»</p> -<p>A ki annak a sziklacsúcsnak a tetejére fölmászik, az mint egy -földabroszt, úgy látja maga alatt elterülni az egész Borsod -vármegyét, valamennyi hegyeivel, völgyeivel, folyóival és -helységeivel együtt. Akkor azután egészen könnyű föladat lesz, -kikeresni a helységek közül azt, a melyiknek a neve Barátfalva.</p> -<p>Miről lehet azt kitalálni? Arról, hogy annak a helységnek -nincsen tornya. A legkisebb faluban is, a hol maga harangoz a pap, -van egy torony, a hol harangozhat; de a mely helységnek csak -lévitája vagyon, annak se harangja, se tornya nem vagyon, (a hogy -palócz nyelven mondják).</p> -<p>Erről fognak ráismerni. Még más egyébről is. A szénégető, -mészégető kemenczékről. A terv beválik.</p> -<p>Most csak egy jó kalauzról kell gondoskodni, a ki Miskolczról a -rengeteg Bükkön keresztül, a Hámor, Diósgyőr, a Paulinus kolostor -megkerülésével elvezesse a turistákat az Oltárkő hegytetejéig. -<span class="pagenum"><a name="Page_68" id= -"Page_68">-68-</a></span></p> -<p>– Nehéz lesz a dolog, – véleményezé a báró. Holnap karácsony -vasárnapja. Ilyen nagy ünnepen ez a bigott nép nem vállalkozik -kalauzságra.</p> -<p>Fittyet hányt erre a scrupulusra a komédiás.</p> -<p>– Karácsony ám, a kinek karácsony! De nekünk görögöknek holnap -csak Eustrát napja van; a mi karácsonyunk tizenkét nappal hátrább -esik. Az én házi gazdám pedig szintén görög; elvezet az bennünket -az Oltárkőre, ha jól megfizetjük; az én gazdám, a Parasztevics.</p> -<p>– S ismeri az jól a vidéket? a Bükk erdőséget?</p> -<p>– Hát ki ismerje, ha nem a Parasztevics? Az én patriotám! A -macedó-görög! Hisz az a gubicsszedő. Az a hivatala.</p> -<p>Tudta is a báró, hogy mi az a gubics?</p> -<p>Megmagyarázta aztán neki Sámson, hogy ez az, a mi nélkül a -cserző vargák nem élhetnek.</p> -<p>Parasztevics uram a saját házában lakott, egyike volt azoknak a -görögöknek, a kiknek az ivadékai a jelen század közepén a -félmilliósok osztályát képviselték Miskolczon, (tisztességes -spekuláczióval).</p> -<p>Ez még most csak a gubicson kezdte.</p> -<p>A mint a vendége, a Sámson bemutatta neki a bárót, a görög igen -szivesen fogadta. A két honfitárs egymás között új görög nyelven -beszélt, a mit a báró nem értett. Az első szavaknál a görög -meginvitálta az asztalához ebédre a bárót s föltette eléje a drága -jó hajvárit (caviar), a mire következett a hatalmasan -fölvereshagymázott olajos bab; de a mint a Sámson még tovább -beszélt, már akkor csiramálé és zucsok is került az asztalra, (az -előbbi csirás búzából, az utóbbi mustba mártott dióból készült), -sőt végtére annyira ment a vendégszeretet, hogy bőjtmegszegéssel -még disznósajtot is tett föl a báró elé, a mivel az aztán -tökéletesen jóllakott. Italul szolgált a márcz. (Ez meg aligha nem -mézből támad.)</p> -<p>Ez alatt a két görög nyélbe sütötte a tervet.</p> -<p>Két körmöczi arany a díja a vezetői szolgálatnak. <span class= -"pagenum"><a name="Page_69" id="Page_69">-69-</a></span></p> -<p>A terv pedig ebből áll.</p> -<p>A görög elvezeti az erdőkön keresztül a két kutatót az -Oltárkőig; onnan aztán majd rátalálnak a keresett helységre puszta -szemmel.</p> -<p>– De hát olyan nagyon ismerős-e Parasztevics uram a Bükk -erdőséggel? – kérdezé a báró.</p> -<p>– Hogy a Parasztevics ismerős e a Bükk erdővel? – felelt -bántódottan a görög. Hisz Parasztevics kedvéért még nótát is -csináltak a palóczok.</p> -<p>Azt el is danolta hatalmas fűrészhangon.</p> -<p>(Ugyan kár volna, ha ezt a szép nótát népdal-gyűjteményeink meg -nem örökítenék.)</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Barczikára nem -mehetsz,<br /></span> <span class="i2">Ott gubicsot nem -szehetsz:<br /></span> <span class="i4">Három a -polyka.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Ott lakik az -Óváry,<br /></span> <span class="i2">Töltött puskával -vári:<br /></span> <span class="i4">Három a polyka.»<a name= -"FNanchor_6" id="FNanchor_6"></a><a href="#Footnote_6" class= -"fnanchor">6)</a><br /></span></div> -</div> -<p>– Csak azért akartam megtudni, – mondá a báró, – mert akkor, ha -olyan jól ismeri Parasztevics uram az erdők minden zege-zugát, -talán egyenesen rá is tudna az úr vezetni bennünket -Barátfalvára.</p> -<p>– Barátfalvára!? – kiálta fel sértődötten a görög, – hát tanult -a báró úr physicát?</p> -<p>Nem is várta be, hogy a báró ráhagyja, hogy tanult.</p> -<p>– No, ha tanulta, akkor tudhatja, hogy a gubics csak tölgyfán -terem; a ki pedig szénégető, az bükkfából égeti a szenet; hogy -keresne a Parasztevics bükkerdőben gubicsot?</p> -<p>A báró most már igazán méregbe jött.</p> -<p>– De már, hallja kend Parasztevics uram; a mi sok, az sok! Engem -minden ember orromnál fogva hurczol, <span class="pagenum"><a name= -"Page_70" id="Page_70">-70-</a></span> hatan hatféle tudományból -bizonyítják, hogy ők nem tudnak a barátfalvi lévita felől semmit, -corpus jurisból, geographiából, logikából, pedig mind a hatan -tudják, hogy hol van? S most még kend előáll nekem a physicából -bizonyítani, hogy nem tudhatja? Ördög szánkázta lelke! Hogy a kutya -tutulja meg kendet!</p> -<p>– No csak ne szánkáztassa a méltóságos úr az ördögöt az én -lelkemen; a kutyával se tutúltasson meg engem, a mi igen nagy -káromkodás, mivelhogy a kutya akkor tutúl, mikor valakinek a -halálát érzi. No, hát én vagyok az a hetedik, a ki igazán nem -tudja, hogy hol lakik az a barátfalvi lévita, de a ki a báró urat -rá fogja egyenesen vezetni. Erre már nemesi parolámat adom.</p> -<p>(Ezzel a szóval kellett értésére adnia a bárónak, hogy a házi -gazdával ne beszéljen per «kend», mert az nemes ember. A -macedó-görögök mind nemes emberek voltak, Igaz, derék, hazafias -érzelmű, magyarul beszélő nemes emberek.)</p> -<p>– Hanem már most én adok egy jó tanácsot a bárónak, a mit jó -lesz bevenni. A komám, a Titanides Sámson már elmondta nekem, hogy -miféle közös szándékuk van méltóságtoknak azzal a barátfalvi -lévitával. A mivel az a báró urat megsértette, azt bizony az én -hajdani hazámban sem bocsátaná meg senki. Az én dicső őseim a -trójai háborút sokkalta kisebb okból indíták meg. Tehát, ha boszút -akar érte állani, azt helyeslem; hanem a planumot nem komendálom. -Ha most méltóságtok ketten beállítanak Barátfalvára, azzal a -szándékkal, hogy a lévitát kihúzzák a parokhiából, az a sok goromba -mészégető, szénégető csákányt, fejszét ragad, s úgy agyonveri mind -a kettőjüket, hogy a kakas sem kukorít utánuk többet.</p> -<p>– Ebben van valami, – dörmögé Kadarkuthy.</p> -<p>– Hát az én plánumom a következő. Ne menjenek maguk mind a -ketten Barátfalvára együtt. A lévita már ismeri Sámson komát. Hanem -menjen csak a báró egyedül, a Sámson pedig maradjon hátra -valamelyik nagyobb <span class="pagenum"><a name="Page_71" id= -"Page_71">-71-</a></span> faluban, a hol csárda van; teszem -Kazinczon vagy Szent-Péteren s ott várja be a dolog végét.</p> -<p>– Helyes.</p> -<p>– De aztán a báró se rontson be a lévitához azzal a szóval, hogy -«én vagyok a báró Kadarkuthy, hozom a menydörgős ménkűt». Hanem -mondjon valami mást!</p> -<p>– Az az, hogy hazudjam. Derék provinczia ez, a hol az embert -mindenki arra tanítja, hogy mit hazudjon.</p> -<p>– No hát persze! Hazudni csak «kő.» Ha az emberek nem hazudnának -egymásnak, olyan marakodás volna a világon, hogy soha se lenne -vége. Hát teszem föl, mondja a báró azt, hogy onnan Erdélyből jött, -válaszszon a székely Bara, Barta, Barna nevek közül egyet, aztán -adja ki magát üveghutásnak. Mondja azt, hogy üveghutának való -helyet keres a Bükkben, a kamarától árendában, vagy ha uraságé, -zálogban, harminczkét esztendőre.</p> -<p>– Attól tartok, hogy az a lévita tudja, hogy miből készül az -üveg.</p> -<p>– Hát hisz azt a báró is megtudhatja. Nem tanult -technologiát?</p> -<p>– Nem is akarom megtanulni!</p> -<p>– Jól van! Hát ne beszéljen egyébről, mint erről a három -dologról. Először is olyan homokbányát keresni, a mi az üveghez -való kovarczot előteremti; másodszor olyan erdőt, a hol a -hamúzsír-égetés nagyon kevésbe kerül; harmadszor olyan -mészkőbányát, a mely nincs vassal keverve. Ennyit csak meg tud a -fejében tartani a báró úr?</p> -<p>– No, ennyit igen.</p> -<p>– No, a többi aztán akkor jön magától. A báró fölkéri a lévitát, -mint a vidéket ismerő jártas kalauzt, hogy keressenek homokot és -mészkövet, a mi ott bizonynyal van elég.</p> -<p>– De én nem tudom megkülömböztetni a homokot a mésztől.</p> -<p>– Hát hiszen nem is kerül arra a sor. A kosta mindig készen áll -az idegen utas kalauzolására; annak olyan <span class= -"pagenum"><a name="Page_72" id="Page_72">-72-</a></span> passzió a -kutyagolás, mint a gavallérnak a kalamajka. Ez alkalommal pedig az -is kecsegtető lesz rá nézve, hogy ha egy üveghuta támad a -környékén, abban az ő hiveinek majd nagy keresete nyilik. Ekkor -aztán ő is vállára kapja a puskáját, – mert puska nélkül nem sétál -az ember a Bükkben, – s szép csendesen elindulnak követ keresni a -hegyek közé. Mikor aztán jó mélyen benjárnak a sűrű erdőben, majd -csak találnak valahol egy tisztásra, a mi eltart ötven-hatvan -lépésnyire. Itt azután megállítja a kisérőjét a báró, s azt mondja -neki: «hallod-e te Gutay Lőrincz, nem vagyok én Barna Áron, -üveghutás, hanem vagyok báró Kadarkuthy Viktor, a kinek a nevét te -kuszpitoltad, a ki helyett megházasodtál, s a kit te miattad -tömlöczbe csuktak. Tudod-e, hogy mi az a vendetta?»</p> -<p>A báró a vállára ütött a görögnek.</p> -<p>– Ezt jól találta el, nemes uram.</p> -<p>– No, mert az én hajdani hazámban is így szokták a vitájukat -eligazítani az igazi klephtek. No, hát akkor azt fogja mondani a -báró az ellenfelének: «már most hát mérj ki hatvan lépést ebből a -tisztásból magadnak, ott állj meg és vedd a fegyvert kezedbe s -aztán majd addig lőjjünk egymásra, a mig kettőnk közül egyikünk a -mohos fűbe nem harap.»</p> -<p>– A lelkemből beszél, nemes uram!</p> -<p>– Még egy okos dolgot mondok, ezt is a klephtektől tanultam. -Mikor az ember puskás ellenséggel áll szemben, arra vigyázzon, hogy -a puska elsülésekor két lángot lát-e, vagy csak egyet? Ha kettőt -lát, akkor meg se mozduljon, mert a lövés félre megy; de ha csak -egyet lát, akkor ugorjon félre, mert a lövés egyenesen a fejének -van czélozva.</p> -<p>– Jól van, úgy teszek.</p> -<p>– Akkor aztán csak két dolog történhetik meg. Vagy a lévita lövi -agyon a bárót, vagy a báró a lévitát. Az első esetben, ha a komám -két napig hiába fog várni a báróra a falusi csárdában, egyenesen -feljön Miskolczra s följelenti <span class="pagenum"><a name= -"Page_73" id="Page_73">-73-</a></span> a szolgabirónak, hogy -Kadarkuthy bárót meggyilkolták. Arra kijönnek a perzekutorok, a -lévitát megfogdossák, lánczraverik, úgy kisérik be; törvényt látnak -fölötte; itt a statárium, három nap mulva lógni fog. Ne búsuljon a -báró! Meg lesz a statisfactiója! A gyilkosa lógni fog!</p> -<p>– Köszönöm alássan.</p> -<p>– Ha pedig a báró hagyja leterítve az ellenfelét, szépen odább -ballag. Azt majd eltakarítják a farkasok. Úgy is előbb-utóbb ez a -vége a farkasvadásznak.</p> -<p>– De hát én akkor hogy birkózom meg a lévitával? – -okvetetlenkedék a Sámson fölugrálva.</p> -<p>– Te szamár vagy, az is maradsz! – ülteté le a gubicsos. Hanem -még egy elvégezni való van, báró uram.</p> -<p>– Ugyan mi kell még?</p> -<p>– Hát ez a frizura. Ezzel a csopfba csavarított hajjal nem lehet -ám székelyt játszani, mert a lúfő nem így hordja a sörényét.</p> -<p>Nosza tehát meg kellett látogatni még Tozsót is, a borbélyt; az -is görög volt.</p> -<p>Az ollók és borotvák mestere nagy gyönyörűségét találta a báró -hajzatának átalakításában; de még több öröme telt az ostoba -tudatlan külföldi frizőrök fuser munkájának leszólásában.</p> -<p>– Hogy tönkre tették ezt a gyönyörű szép hajat! Azzal a -sütögetéssel! Egészen megveresítették. A haj vége csupa molyos. -Minden szál kétfelé van hasadva. No majd rendbe hozza ezt a Tozsó. -Csak a Tozsóhoz tessék egy hétig eljárni. Fogadom, hogy nem lesz -ilyen szép haj Európában. No most még egy kis pergamenolajat -dörzsöljünk közé. Milyen gesztenyeszínű haj lesz ebből.</p> -<p>A báró az eléje tartott tükörből meggyőződhetett felőle, hogy az -ábrázatja csakugyan sokat nyert a magyarosan vállra omló hajazat -által. A Tozsó kapott érte egy máriást.</p> -<p>– Holnap megint legyen szerencsém.</p> -<p>A borbély-műhelyből aztán visszamentek a nemes úr <span class= -"pagenum"><a name="Page_74" id="Page_74">-74-</a></span> házához a -haditervet megállapítani. A Sámsont a piaczra küldték.</p> -<p>– Még ma kezdjük meg az útat, – mondá a görög – mert az Örvénykő -jó messze van. Ma eljuthatunk a Hámorig.</p> -<p>– Hát ott mit hazudjunk? – kérdé Kadarkuthy.</p> -<p>– Azt mondjuk, hogy nyers vasat akarunk venni.</p> -<p>A Sámson visszakerült a piaczról; összevásárolt czipót, -szalonnát, foghagymát; megtöltötte a kulacsot slivoviczával, a mi -mind szükséges a kiránduláshoz. A tarisznyát ő czipelte.</p> -<p>Puska is kell az ilyen erdei sétához. A bárónak ott volt a -magáé; a görögnek volt egy duplája, meg egy simplája. A simplát a -Sámsonnak akarta adni.</p> -<p>– Nem kell nekem puska; ha engem a farkas megtámad, agyondobom -kővel; úgy tudok én hajítani, hogy az többet ér a puskánál. S ha -többen jönnek rám, egynek megkapom a két hátulsó lábát s azzal -verem agyon a többit.</p> -<p>– No no komám! Nem jó az a henczegés. Az én patriotám, Miló, -csak nagyobb Hercules volt kendnél, még is összetépték a farkasok. -Az a toportyán csunya féreg.</p> -<p>Estére csakugyan bevergődtek a Hámorba. Ott szállást kaptak s -azután kora hajnalban neki vágtak az erdei útnak.</p> -<p>Télen az erdei séta nagyon egyhangú, nem hangzik benne egyéb -madárszó, mint a varjúkárogás. Növelte az unalmasságot az, hogy a -mint följebb vitt az út, sűrű ködbe jutottak: a mi annál búszosabb -lett, minél magasabbra kerültek; az ember alig látta tőle az előtte -bandukoló alakot.</p> -<p>Egyszer-egyszer harangszó hangzott föl valahonnan a völgyből, -(karácsony napja volt) a görög ismerte már a harangok hangját: «az -ott Mályinka» – «ez itt Barinka» – «most meg Tardonán harangoznak. -– Mindenütt dicsérik a Jézust!» <span class="pagenum"><a name= -"Page_75" id="Page_75">-75-</a></span></p> -<p>Ők pedig mennek embert vadászni.</p> -<p>Az út egyre meredekebben vitt fölfelé. A sűrű ködben -meg-megzörrent valami. «Csak egy őz volt!» biztatá a görög a bárót, -a ki már a puskájához kapott.</p> -<p>– Nem farkas?</p> -<p>– No csak nyúl ne fusson keresztül az uton; mert az -szerencsétlenséget jelent.</p> -<p>Végre, úgy dél felé ritkulni kezdett a köd, a levéltelen bükkfák -árnyrajzai láthatók lettek, s egyszer aztán, a mint egy fensikra -följutottak a vándorok, ott magaslott föl előttük a hatalmas -Oltárkő, melynek kopasz homloka már a vékonyuló ködön túl a tisztás -égbe nyult föl.</p> -<p>– No hála légyen a papnak! csak hogy már kijutottunk a ködből! – -dicsekedék a báró.</p> -<p>– Jaj, jaj, – obégatott a görög – nem kell vadász embernek papot -emlegetni!</p> -<p>Ő tudta jobban, hogy miből jutottak ki?</p> -<p>Nem köd volt az, hanem felhő. A felhők országán törtek -keresztül. S a görög már tudta, hogy mi lesz ennek a vége.</p> -<p>A mint a nagy sziklatömeget körülfogó pázsitos térre eljutottak, -azt mondá a görög:</p> -<p>– No itt mostan rostokot tartunk.</p> -<p>– Minek? – förmedt rá a báró.</p> -<p>– Hát majd tüzet rakunk, aztán szalonnát és kenyeret -piritunk.</p> -<p>– De én nem szalonnázni jöttem ide, hanem föl akarok menni oda -ni! Meg akarom látni, hogy hol van hát az a falú, a mit keresek. Én -nézni jöttem, nem zabálni!</p> -<p>– Nézni jött? No hát jól van. Menjünk az Oltárkőre. Kend komám, -Sámson, az alatt rakjon tüzet, jó nagyot. Ne hagyja kialudni, míg -visszajövünk.</p> -<p>S azzal maga vezette föl az Oltárkőre Kadarkuthyt.</p> -<p>Biz az fáradságos kis utazás! Az Oltárkő csak egy oldaláról -megmászható, a mely be van nőve cserjével; úgy kell az ágakba -fogózva fölkapaszkodni a kecskejárta <span class="pagenum"><a name= -"Page_76" id="Page_76">-76-</a></span> ösvényen. Erős egy órai -munka, a míg az ember a bércz tetejére följut, a honnan aztán -ellátni a gömöri hegyekig és a Kárpátok lánczolatáig.</p> -<p>Ezuttal azonban nem lehetett e fölséges magasságból egyebet -látni, mint egy óriási nagy fehér tengert, mely köröskörül a -látóhatárt is eltakarta.</p> -<p>– Hát ez micsoda itt alattunk? – kérde a báró.</p> -<p>– Ez itt a felhő. Mi a felhő fölött állunk.</p> -<p>S az a napsütötte felhő olyan csodálatosan mimelte az oczeánt. -Épen olyan hullámos volt; a habok szálltak, duzzadtak a fölszinén; -egy-egy hóhegy szemlátomást emelkedett magasabbra, a másik -alásülyedt; tündéri tájkép volt az csupa fehérből és még fehérebből -festve.</p> -<p>Kadarkuthy dühösen vágta a süvegét a földhöz s a szent -ünnepnaphoz épen nem illő kifejezésekre fakadt.</p> -<p>– Hát ezért másztam én föl a mennyországba? Hát már nemcsak -odalenn a földön minden kutyaházi, de még maga az ég is eldugja -előlem azt az embert, a kit nekem meg kell ölnöm?</p> -<p>– Lassan báró úr! – csititá a görög. – Nem kell az éggel -pörölnünk, mikor magunk is az égben vagyunk. Nem veszett azért -kárba az ide való fáradságunk. Én már is tanultam ki valamit, még -pedig ebből a nagy thalassából. Mi görögök igy hijuk a tengert. -Nézzen csak oda báró úr, a hová az újjammal mutatok. Nem veszi -észre, hogy ebben a nagy hótengerben egy kis barna-veres folt -ütközik föl. Ez a folt nem megy odább a felhőkkel, a mik folyvást -hömpölyögnek, hanem egy helyben marad. Ez a barna folt a szénégető -máglyák füstje. Ezek karácsonynapján is égnek. Ez nem munka. A -honnan ez a füst jön, ott kell lenni Barátfalvának. Annak a lakosai -élnek szénégetésből.</p> -<p>– No ha ez igaz, akkor bezsindelyeztetem kelmednek a fejét, -Parasztevics uram.</p> -<p>– Aztán csak egy kis türelemmel kell élnünk. Jajh! A ki vadász, -annak nem szabad magát a lesben elunni. <span class= -"pagenum"><a name="Page_77" id="Page_77">-77-</a></span> Ez a felhő -nem fog ám naphosszant odalenn maradni. A mint a nap, a kit mink -Heliósznak hivunk, magasabbra hág, a felhő is magasabb régiókba -emelkedik. Látja a báró, hogy nyomakodik már is egy csomó köd erre -fölfelé? Most mindjárt eléri az Oltárkövet, aztán egy kis idő mulva -olyan sötétségben leszünk, hogy se eget, se földet nem látunk. -Hanem aztán oda alant a völgy lassankint fel fog szabadulni. Egy -pár óra mulva az egész tájékot úgy fogjuk látni, mintha madarak -volnánk. Azért csak patientia – baráttáncz! Most pedig legjobb -lesz, ha innen az Oltárköről lemegyünk s tanyát ütünk a tűz -mellett, s kenyeret, szalonnát pirítunk. Ezt a helyet, a honnan az -a füst fölszáll, onnan a lankáról is megláthatjuk, ha az idő -föltisztúl.</p> -<p>Ezt a tanácsot csakugyan be kellett venni. Lemenni sokkal -könnyebb az Oltárkőről, mint fölmászni rá. Jó szerencse, hogy csak -egy ösvénye van, nem lehet eltévedni; mert a hogy a görög -megjövendölte, néhány percz múlva úgy elborította a fölszálló -felleg az Oltárkövet s az egész körülfekvő erdőséget, hogy nem -lehetett benne más látni, mint azt a nagy tűzverességet, a mit a -Sámson által nagy faderekakból megrakott máglya terjesztett.</p> -<p>A Sámson már azon mesterkedett, hogy a tüzet elparáholja; mert -lángnál nem lehet szalonnát pirítani, csak hamvadozó parázsnál.</p> -<p>– Nyomon vagyunk! – dörmögé a görög a komájához, a ki veresgyűrű -fából nyársot faragott mind hármuk számára.</p> -<p>A sűrű sötétségben nem is lehetett okosabbat tenni, mint a tüzet -körülhasalni s a hosszú nyelekre szúrt kenyérkarajt előbb két -oldalán megpirítani, azután a szalonnaszeletet a parázs fölé -tartani s a zsirját a kenyérre csepegtetni. E művelet közben sorba -járt a szilvapálinkás kulacs. Ez is okos találmány.</p> -<p>És ebben a mennyei sötétségben, e pokoli világítás <span class= -"pagenum"><a name="Page_78" id="Page_78">-78-</a></span> mellett -tartott a görög bölcs oktatást az ő hű tanítványának, a -bárónak.</p> -<p>– No hát Barátfalva már itt van, a lévitának is fogjuk a fülét. -Hanem már most nagyon okosan kell a bárónak az ostromhoz kezdeni. -Tudja, a hogy a hajdani görögök bevitték Trója falain át azt a -bizonyos falovat.</p> -<p>– Soha se tudom én!</p> -<p>– Hát a mondó vagyok, hogy ha ma a báró csak beállít a -barátfalvi lévita házához, hát annak, mint a féle papos embernek, a -legelső kérdése az lesz hozzá: hogy «ugyan édes zarándokom, miféle -szerzet vagy te, hogy szent karácsony napját utazásra fordítod, a -mikor minden keresztyén ember helyben ül és áhitatoskodik?»</p> -<p>– Mondtam már, hogy én atheista vagyok.</p> -<p>– Az nem jó qualificatio. Mi keresztyének a pogánytól sem -irtózunk úgy, mint a vallásával nem törődő hitsorsosunktól. Ezzel a -lévita ki fogja a báró urat komplimentirozni az ajtón s szóba sem -áll többet. Hanem mondja neki a báró egész sério fizimiskával: «Én -bizony szombatos vagyok. Nálunk székelyeknél ez faluszámra dívik. -Mi a bibliából csak az ótestamentomot valljuk; ránk nézve a Jézus -nem Messiás. Azért a karácsonyát sem tartjuk meg.» Hát ezért az -őszinte vallomásért a lévita nem fog megharagudni. Sőt ellenben -annál inkább megmarasztalja a vendégét, a kit azután hivatalbeli -kötelessége a haeresisből az igaz hitre megtéríteni. Hát én azt -mondom a bárónak, hogy álljon rá. Engedje magát megátalkodott -pogány vallásából az igaz keresztyén hitre áttéríteni. Ezzel aztán -végképen meg fogja nyerni a lévitának a bizodalmát, a mivel -kicsalhatja az erdőre.</p> -<p>A báró hátba ütötte a görögöt.</p> -<p>– No már Parasztevics uram, mondhatom, hogy életemben sok -félkézkalmárral volt ismeretségem, a kiktől egyetmást eltanultam; -de valamennyi között kend a csalafintaságnak a professora!</p> -<p>… Ez alatt föltisztultak a tájról a felhők. <span class= -"pagenum"><a name="Page_79" id="Page_79">-79-</a></span></p> -<h2>A VILÁGON KIVÜL.</h2> -<p>Csakugyan csodálatos egy földzugoly volt az, a mit Gúthay -Lőrincz menedékül kiválasztott, a hogy azt a felhők föltisztultával -az Oltárkő magaslatáról meg lehetett látni.</p> -<p>Erről a pontról olyan közel volt érhető, hogy a házakat meg -lehetett ott a völgyben számlálni, de a mellett teljesen -hozzájárulhatatlan. Az a sziklatömeg, melynek ponkjául az Oltárkő -kiágaskodott, mint egy előre dülő fal, zárta el az alatta meghuzódó -völgyet. S azok az óriási bükkfák, a mikhez hasonlókat az -ó-világban alig lehet találni másutt, mint a borsodi Bükkben, oly -sürűséget képeztek előtte, a mi fölött csak a sziklai sasnak volt -járása.</p> -<p>A tulsó oldalon ismét egy irtatlan rengeteggel borított -hegyoldal fedezte a völgyet; a harmadik oldalát a háromszögnek -aztán képezte az a kopár, visszatetsző kép, a mit a mészkőtörés -vápái mutatnak, velük szomszédságban egy sárga hegyoldal, mely -valamikor szántóföld lehetett, de most csak a heves záporoktól -kivájt mély árkok szakgatják végtül-végig; a köznép úgy hija -azokat, hogy az ördög barázdái.</p> -<p>E szakadékos hegyoldal fölött van azután az a vágás, a melyből a -mészkő- és szénégető-kemenczékhez a tüzelőt szerzik. Azok a -kemenczék mind ott láthatók a felső lonkán. Némelyikből fekete füst -kanyarog föl, másokból fehér. Ezek a mészkemenczék. Az idén nagy -aratásuk lesz a mészégetőknek, a miskolczi görögök templomot -építtetnek a tavaszszal. Mind le van már foglalózva a termés – még -lábán.</p> -<p>A felső kemenczéktől kanyarog azután alá egy keskeny hegyiut az -erdő felé, egyetlen szekér számára való: ez az egyedüli bejárás az -országútról a faluba. Ezért nem esik ez a helység útba. -<span class="pagenum"><a name="Page_80" id= -"Page_80">-80-</a></span></p> -<p>Ez az a falu, amelyiknek nincsen tornya, csak temploma.</p> -<p>Hanem ahelyett azzal kérkedik, hogy a házikók mind cseréppel -vannak födve, szép piros a teteje valamennyinek. A téglaégető ott -van a falu végén… Itt valami praktikus ember esze jár elől.</p> -<p>Valahonnan az Örvénykő oldalából egy forrás szökell elő, mely -apró zuhatagokban csereg a sziklákon alá; a völgyből aztán nem -levén kijárása, a szikla tövében kerek tavat képez, az most be van -fagyva. Az egész vidék olyan, mintha ezüstműves csinálta volna -filigran munkában; zuzmarával födve minden fa és bokor.</p> -<p>– Itt lakik a mi emberünk! Mondá Sámson.</p> -<p>Kadarkuthynak olyan nagy volt e fölfedezés fölötti öröme, hogy -íziben megpróbálkozék vele, hogyan lehetne a kecskejáráson lemenni -egyenesen a völgybe; hanem aztán csak visszamászott négykézláb; az -nem lelkes állatnak való ösvény.</p> -<p>A kinek megadatott Barátfalvába lepillanthatni, annak, ha oda -akar jutni, roppant nagy vargabetüt kell csinálni fél napi járóval: -az Oltárkőről leballagni Tardonára, onnan Szentpéterre, ott a falú -végén rátalálni arra a mély hegyi utra, melyet épen csak a két -kerék-vágánya külömböztet meg a záporvájta hegyszakadéktól s aztán -azon haladni fölfelé. Az út két oldalát képező sziklafal ki van -koptatva a hozzá fenődő tengelyvégektől: az mutatja, hogy ez járt -út. Aztán meg az elhullatott széndarabok.</p> -<p>Kadarkuthy Szentpéteren hátrahagyta a két útitársát. Sámson -bekvártélyozta magát a csárdába. Nemes Parasztevics uram megkapta a -két aranyát, s még egy csomó jó tanácscsal ellátva a pártfogoltját, -engedé őt szépen utjára menni.</p> -<p>Azt ugyan megtehette volna, ha egy csöp keresztényi indulat -volna benne, hogy kihúzza a klepshidráját, odatartsa a báró elé s -aztán a korcsmáros falon lógó miskolczi kalendáriomából kikeresse a -deczembert <span class="pagenum"><a name="Page_81" id= -"Page_81">-81-</a></span> s megmagyarázza neki, hogy «nézd uram, -elmult három óra, egy óra mulva lemegy a nap, hova mennél most a -hegyek, erdők közé? Sötétben, csikorgó hidegben! Maradj itt a -kocsmában reggelig. Durnyizzunk; nyerd vissza a két aranyad!» – De -hát csak hagyta menni. – Graeca fides! – A míg a kuncsaft -szolgáltatja magát, szolgáljuk hűségesen, barátságosan; a mint -kifizetett, nem ismerjük többet egymást.</p> -<p>Kadarkuthyt pedig kergette a vak düh. Dehogy maradt volna. Attól -tartott, hogy ha ő reggelig ott marad a csárdában, valami kutyafülű -hirül viszi a lévitának a veszedelmet s az neszét véve, megugrik -előle. Még ma akart vele találkozni.</p> -<p>Sebesen hajtott hegynek fölfelé; olyan út volt az, a melyről nem -lehet letévedni.</p> -<p>Pedig hát a legrövidebb nap még rövidebb szokott lenni az erdők -között. Egyszerre beállt a sötétség.</p> -<p>Ekkor kezdte észrevenni, hogy micsoda bolond merényletre -vállalkozott. Hisz ez az út egyre fölfelé visz, neki pedig a -völgybe kellene valahogy eljutni. Az út két felén meredek -sziklafal.</p> -<p>Egyszer aztán a jobboldali sziklaoldal elmarad. Ott következett -az őserdő. Azaz, hogy csak akkor tünt szem elé, a mint a mély út -egyik oldala elmaradt.</p> -<p>Egy félredült kereszt jelezte, hogy ott egy mellékösvény -kezdődik. A kereszten még látható volt a tábla az INRI betükkel, de -már a fölfeszített megváltó alakja hiányzott róla.</p> -<p>Kadarkuthy kieszelte, hogy neki most ki kell térni a -szekérútból, mert a za szénégető telephez visz föl.</p> -<p>Annyit megtanult a görögtől idáig jöttében, hogy a mély erdőn -keresztül vezető ösvényeket az útba eső fák derekára mázolt -mészfoltok jelzik. Azt hitte, hogy ezekről a jelekről rátalál a -faluba vezető útra magától.</p> -<p>Eddig csak adott valami világosságot a felhőkön keresztül sütő -hold, de az erdőben teljes sötétség vette körül; a mészjeleket nem -tudta megtalálni. Beletévedt a sürübe. <span class= -"pagenum"><a name="Page_82" id="Page_82">-82-</a></span></p> -<p>Alulról harangszó hangzott a távolban, de nem a szemközti -völgyből. A kálvinisták nem harangoznak estére; az a szentpéteri -harang angeluskongása.</p> -<p>Már arra gondolt, hogy visszaforduljon s megtérjen az elhagyott -faluba a két útitársával durnyizni.</p> -<p>Ekkor az erdő sürüjéből egyszerre valami világitó gömb bukkan -föl előtte. Egy koponya, sárga, mint a halálfej; két szeme és szája -odvából kisértetes fény tör elő.</p> -<p>– Ohó! – dörmögé – egy atheistának nem szabad se ördögöt, se -kisértetet hinni.</p> -<p>Az első világitó halálfő után következett a második, azután a -harmadik és igy tovább, mig tizenkettő lett belőle. S azok mind -hosszú sorban egyenesen ő feléje tartottak.</p> -<p>Mi lesz ebből?</p> -<p>Valami dödörgés hangját is hallotta s kezdett a kisértetes -világításnál fekete alakokat megkülömböztetni.</p> -<p>Mikor aztán közel jutottak, látta, hogy ezek bizony nem -kisértetek, hanem paraszt emberek; s azok a világító halálfejek -megannyi lámpások, kivájt tökkobakból, melyben faggyú mécs -pislog.</p> -<p>– Jó estét, földi! – szólitá meg a legelsőt közülök, a ki -alkalmasint a többieknek vezetőül szolgált. – Ez az ösvény visz -Barátfalvára?</p> -<p>A megszólitott magas szál férfi volt, báránybőr bekecsben, a -fején fekete kucsma; egyik kezében a világitó kobak, másikban egy -hosszú nyelű vasvilla.</p> -<p>– Fogadj Isten, felelt a földi. Mi, parasztok, ugyan Dudarnak -hijuk a falunkat, de az urunk elnevezte Barátfalvának; az urak úgy -hiják egymás között.</p> -<p>– Hogy hiják a földesurukat?</p> -<p>– Mi, parasztok, úgy hijuk, hogy «Borkúthy» (A báró nem ismerte -ezt a gúnynevet.)</p> -<p>– Nem tenné meg kend nekem jó borravalóért azt a barátságot, -hogy kalauzolna el a falujába?</p> -<p>– Megkövetem, én nem élek borravalóval: én vagyok a falu birája. -<span class="pagenum"><a name="Page_83" id= -"Page_83">-83-</a></span></p> -<p>– Hát akkor valaki más az atyafiak közül.</p> -<p>– Ezek pedig nem a mi falunkból való emberek, mert ezek -szentpéteriek; hazatérőben vannak; én mutatom nekik az ösvényt az -erdőn keresztül a szekér-utig. Hanem elvezetem én az urat a -falunkba, – nem pénzért, csakúgy Isten nevében.</p> -<p>Azzal a többi lámpásvivőkhöz fordult.</p> -<p>– Kendtek már innen oda találnak a szekér-utra maguktól is. -Adjon Isten jó éjszakát!</p> -<p>– Jó éjszakát! dörmögék azok egymás után; voltak valami ötvenen, -asszony, férfi vegyest. A férfiak mind vasvillával, az asszonyok -csúczával ellátva.</p> -<p>– Mit kerestek ezek a szentpéteriek a kendtek falujában? – -kérdezé a báró – ilyen nagy ünnepen?</p> -<p>– Hát épen azért jöttek oda, mert nagy ünnep van, harmoniát, meg -prédikácziót hallgatni.</p> -<p>– Hát Szentpéteren nincs kálvinista templom?</p> -<p>– Ugyan, hogy van. De a tiszteletes olyan vén már, hogy csak -alig hápog s mindig ugyanazt a prédikácziót mondja el, a mit már -könyvnélkül tudnak a hivei, de azért senki sem érti; legátus ide -nem jár, mert a szentpéteri pátronusoknak az a szokása, hogy a -kertajtón szöknek meg a siklus elől; a kántornak meg olyan recsegős -a hangja, hogy a vakolat potyog le tőle a falról. Ezért aztán a -hivek délelőtt a saját falujokban állják ki a sátoros ünnepet; ott -fölveszik az úrvacsorát, délután pedig csapatostul átjönnek -mihozzánk, ahol aztán hallanak angyali szép harmoniát, s ahogy a mi -tiszteletesünk prédikál, azt azután megérti még a gyerek is; mert -nem czifrázza ez a szót, de még is olyan szépen adja, hogy ríva -fakad azon még az embernyi ember is.</p> -<p>– Guthay Lőrincznek hiják a tiszteletest ugy-e?</p> -<p>– Igen is; az a becsületes neve.</p> -<p>– No hát én is épen ő hozzá szándékozom.</p> -<p>– Mindjárt tudtam. Ilyenkor télen gyakran látogatják a vidéki -urak. Vele együtt járnak farkasra vadászni. <span class= -"pagenum"><a name="Page_84" id="Page_84">-84-</a></span></p> -<p>– A tiszteletes hires farkasvadász.</p> -<p>– Bizony nagy jót teszt velünk, mikor ezeket a férgeket -pusztitja, a kik miatt nem merjük a tehenünket odakinn legeltetni, -s a lovainkat is stzázsálnunk kell; a disznainkból valóságos -dézsmát fizetünk nekik.</p> -<p>– Én azonban valami nagyobb dologért keresem a tiszteletest. Én -székely vagyok, üveg-huta-tulajdonos. Itt is akarnék egy üveghutát -fölállitani; az ahoz valókat akarnám kiókumlálni. Kovarczbányát -keresek.</p> -<p>– Óh kérem alássan, abban meg épen nagy szolgálatára lehetek az -úrnak; szivesen elvezetem mindenfelé, magam fogok segiteni a -turzásnál. Abban nőttem én föl.</p> -<p>(No ez nem volt kedvére a bárónak; hogy rajta és az ellenfelén -kivül még egy harmadik is őgyelegjen együtt! Ettől pedig most már -meg nem szabadul. A turzáshoz paraszttenyér szükséges).</p> -<p>E közben szépen ballagtak egymás mellett a biró által jól ismert -ösvényen.</p> -<p>Kadarkuthy meg akarta nyerni a biró jóindulatát.</p> -<p>– Hogyan van az, biró uram, hogy kend, a ki csak egy kis falunak -a birája, olyan okosan tud beszélni; holott annak a nagy városnak, -Miskolcznak, a birájával alig lehet az embernek eligazodni?</p> -<p>– Hát hogy a miskolcziak miért tartanak maguknak olyan birót, a -kivel nem lehet dűlőre jutni, annak az okát a miskolczi pógárok -jobban tudják; hogy pedig nekünk, szegény dudari póroknak jobban -föl van vágva a nyelvünk, azt megint csak annak a mi lévitánknak -köszönhetjük. Mert az olyan ember, hogy vasárnap délutánonként oda -gyüjti a hiveit az iskolaházba s kirakja előttük a maga tudományát. -Beszél nekik az ország történetéből, meg azokról a nevezetes -dolgokról, a mik a nagyvilágban véghez mentek; idegen nemzetek -szokásairól; máskor meg a földmivelésről; és még a nyavalyákról s a -gyógyitó erejü füvekről; nyáron tanogatja apraját-nagyját a -kertészkedésre; <span class="pagenum"><a name="Page_85" id= -"Page_85">-85-</a></span> de még – megkövetem – a német szóba is -beleveregeti a fejünket.</p> -<p>– Hát aztán mire jó kendteknek az a német szó?</p> -<p>– Hát arra, hogy most már nem csupán Miskolcz a világ, a hová a -holminkat vásárra vihetjük, hanem eljárhatunk egész Selmeczig, a -hol jobb árakat kapni.</p> -<p>– Csak nem hordják kendtek a szenet, meg a meszet Selmeczig?</p> -<p>– Azt nem; hanem elhordjuk az almánkat, mézünket, viaszkunkat, -meg a lúdtollat, lúdzsirt, a miért a selmecziek jól -megfizetnek.</p> -<p>– S az mind terem itten?</p> -<p>– A mióta ezt a lévitát hozzánk küldte a jó Isten. Azaz, hogy a -mennybéli Úron kivül még a földesuraságunk is küldte egy olyan -paksussal, a kiben az volt irva, hogy a mi robotot, uri szolgálatot -eddig teljesitettünk, azzal jövendőben mind a lévitának álljunk -helybe. Nagyon szegény volt ám ez az Isten háta mögött levő -szurdék. A házaink mind náddal tetőzve. No nád, az volt elég. Az a -patak a mi az Örvénykőből bugyog, itt a mi völgyünk lapályán csunya -mocsárt támasztott, a mint a sziklák közt megszorult. Azt benőtte a -nád; a hol meg a csincsése volt, ott a fű úgy tele volt mérges -virágokkal, hogy a szarvasmarha mind fölfújódott tőle. S az -egészségtelen kigőzölgéstől nyaratszaka ki nem veszett a falunkból -a patécs, meg a harmadnapos hideglelés; éjszaka nem lehetett alunni -az ezernyi meg ezernyi kuruttyoló békától.</p> -<p>– De hisz ott most egy tó van.</p> -<p>– Az ám. Ezt a tavat a lévita csinálta. Az volt ennek az első -dolga, mikor idekerült, hogy kiparancsolt bennünket úrdolgára s a -hol a völgy megszorul, czölöpöket veretett le velünk két sorba, -azokat befonatta rőzsével, a két sor czölöp között betömette -kövekkel. Mi lesz ebből? Hát az lett belőle, hogy egy hónap mulva a -mocsár helyén négy singes mélységü tó szaporodott össze, hogy a -nádnak még a bugája is elveszett benne. A hegyi patak pedig -<span class="pagenum"><a name="Page_86" id= -"Page_86">-86-</a></span> egyre hordta magával az apró -pisztrángokat, a mik ott gyültek meg a tóban. Az első esztendőben a -lévita nem engedte meg a tóban a halászást, még a másodikban is -csak horoggal; de most már szigonynyal is foghatjuk s akkora -pisztrángokat kapunk, mint a karom. Ennek is jó árát adják ám a -selmecziek. S a mióta tele van a tavunk pisztránggal, mórest tanul -a béka; nem kuruttyol. De a sok lázakat is mintha csak elfujták -volna a vidékünkről. Nincs már sárgaképü, kékszáju ember a -falunkban. – Azután meg hozatott szép ludakat a lévita a városbul, -minden asszonynak adott belőle egyet. Most már azok is úgy -elszaporodtak, jó dolguk van a tóban! hogy az asszonyaink egész -kereskedést üznek velük.</p> -<p>– Hát nagy gazda a kendtek lévitája?</p> -<p>– Gazda? De azt mondom, hogy az egy pátriárka! Hát a mint nem -sok esztendővel ez előtt a szomszédfalubeli kocsmáros behozta -Lengyelországból az alamáziát,<a name="FNanchor_7" id= -"FNanchor_7"></a><a href="#Footnote_7" class="fnanchor">7)</a> nem -tudom én, miből csinálják azt? olyan, mint mikor a vizet ojtatlan -mészre öntik, hogy egyszerre föl forr tőle, ebben is tűznek kell -lenni valamiképen: hát ez a mi fuvarozó népünk nagyon rákapott az -alamáziára. S annak meg az a szokása, hogy az okos ember bolond -lesz tőle s a békességes ember veszekedő. Én már arra ösztökéltem a -tiszteletest, hogy prédikálja ki a kathedrából az iszákosságot; de -ő azt felelte erre, hogy «betegség ez, édes komám, nem prédikáczió -kell ennek, hanem orvosság».</p> -<p>Itt félbeszakitá az előadást biró uram ezzel a -közbemondással:</p> -<p>– Mert hogy én vagyok a tiszteletes uram fiának a -keresztapja.</p> -<p>– Gratulálok. Szabad a becses nevét kérdeznem?</p> -<p>– Danavár János. Igen is, szolgálatjára.</p> -<p>– Jól van, Danavár uram. Folytassa. Hát aztán kitalálta a lévita -az alamáziának a medicináját? <span class="pagenum"><a name= -"Page_87" id="Page_87">-87-</a></span></p> -<p>– Ugyan kitalálta. Szerzett méhkasokat Kazinczon, azokat -fölállitotta egy szárnyékban. A mi vidékünk, ez a völgy is, de még -inkább a vágások, tele vannak egész esztendőn át virággal; egy -esztendőben háromszor is rajzanak a méhek. Most már minden embernek -van méhese a kertjében. S aztán a lévita megtanitotta az -asszonyainkat, hogyan kell a méznek az aljából márczot késziteni: -méhsert. A szinmézet eladják, a sonkolyt szintén; az aljából készül -a méhser. És ez olyan magakedveltető ital, a mi ezt a mi népünket -egészen elkapatta a gonosz pokolitaltól, az alamáziától. Igy -gyógyitotta ki ezt a mi gonosz betegségünket a mi lévitánk.</p> -<p>– No azt a márczot majd én is megkóstolom.</p> -<p>– Az pedig ugyan jól izlik ám a lúdpecsenyére. A lévita -bizonyosan lúdpecsenyét át uraságodnak vacsorára. Uraságod azzal él -úgy-e bár?</p> -<p>Kadarkuthy nagyot nevetett erre.</p> -<p>– De hát honnan az ördögbe gondolja kend, hogy én lúdhússal -élek?</p> -<p>– Hát ezt úgy vetem ki magamban azzal, a mit a tiszteletestől -hallottam. Uraságod azt mondta, hogy Székelyországból való. A -tiszteletes azt beszélte előttünk, hogy Székelyországban laknak -magyar zsidók. Uraságod karácsony ünnepén utazik. Ezt nem teheti -más, mint görög vagy zsidó, a ki a mi ünnepeinket nem tartja. De a -beszédje uraságodnak egész magyaros. Azért rá kell térnem, hogy -uraságod nem lehet más, mint magyar zsidó s ha zsidó, akkor -libasült az eledele.</p> -<p>– (Hogy az ördög vigye el az ilyen föleszelt parasztokat! – -gondolá magában Kadarkuthy.)</p> -<p>– De hát ennek a kendtek levitájának valami pénzes embernek kell -lennie, hogy úgy ajándékozgat az egész falu népének ludat, -méhkast.</p> -<p>– Takarékos ember biz az s nem is veti föl a nagypénteki -lidérczhozta pénz; de hát ha nem csurran, cseppen; – -egyszer-egyszer az elejtett farkas bőréért kap tiz <span class= -"pagenum"><a name="Page_88" id="Page_88">-88-</a></span> máriást a -vármegyétől, megannyit a szűcstől; ez az ő jövedelme, meg az a kis -dáczia, a mit a híveitől kap. De hát azt ő mind nem rakja élire. -Egyszer már, az ő ideje alatt, volt annyi fölös pénz a falu -kasszájában, hogy arról lehetett tanakodni, mire fordittassék az? A -presbiterek azt mondták, hogy épitsünk rajta a templomunk mellé -tornyot, legyen a mi falunknak is nyele. Erre azt mondta a mi -tiszteletesünk, – különös mondás ám az egy paptól, – hogy «hogy nem -a tornyok hirdetik az Isten dicsőségét, hanem a gyümölcsfák» s -fölbiztatott bennünket, hogy keritsünk be egy községi gyümölcsös -kertet odafönn a vágásban. Ott van elég vadalmafa. Azután hozatott -Erdélyországból ojtóágakat egy olyan almafáról, a mit úgy hínak, -hogy «oláh-alma», azzal ő maga, meg a betanitott suhanczok -valamennyi vad csemetét beojtottak. Olyan ez az oláh alma, hogy azt -semmi tolvaj meg nem kivánja, mert zöld marad késő őszig s a ki -akkor beleharap, még a gyökerét is elátkozza, olyan savanyu; hanem -aztán mikor tavaszszal lehozzuk a hiuból, a hol gyékényre volt -kiterítve, akkor olyan illatot ád, mint a rózsa s az ize külömb a -dinnyénél. Ezt az almát hordjuk mi el aztán messze földre; a hány -zsák almát fölteszünk a szekérre, annyi zsák búzát hozunk vissza -helyette cserében. A mi kenyerünk a fán terem.</p> -<p>– Hát aztán szántóföldjük nincs kendteknek maguknak?</p> -<p>– Volna biz az, de hát még sincs. Mert hogy azt a domboldalt, a -kin a szántóföldeink feküdtek, nagyon rongálják a záporok. Ennek -megint az az oka, hogy hajdanában a szénégetők azt követték, hogy a -bükkfáknak még a gyökerét is kiásták; mert a gyökérből égetett szén -keményebb tüzet ád, azért többet fizetnek a kovácsok. Ez pedig nagy -hiba volt, mert ott azután nem nőhetett föl a régi törzsökből az új -csalit; ellenben minden felhőszakadás vigan szaggatta a földult -földet s mély árkokat mosott a hegyoldalban fekvő szántóföldeinken -végig, úgy, hogy <span class="pagenum"><a name="Page_89" id= -"Page_89">-89-</a></span> most már nem lehet ekével barázdát húzni -a földeinken, csak úgy kapával miveljük s kendert vetünk bele, meg -lencsét, borsót. Ez a mi jó tiszteletesünk ugyan egyre -gyülölködik<a name="FNanchor_8" id="FNanchor_8"></a><a href= -"#Footnote_8" class="fnanchor">8)</a> vele, hogy nem lehetne-e -valami olyan fának vagy bokornak a magját megfogantatni a -vizmosásokban, a mi az esőt megfogná: de egyik se vallja meg. Nem -marad meg ebben a sivány agyagban semmiféle fa.</p> -<p>– No én láttam a külföldön egy olyan fajta fát, a mi megered -mindenféle földben, még a holt agyagban is. Nemrég hozták be -Európába; úgy hijják, hogy robinia.</p> -<p>– Ugyan az Isten áldja meg nagy jó uramat, mondja meg ezt a szót -a mi tiszteletesünknek. Ha ez a segitség Isten kegyelméből beválna -minálunk, hogy mi ismét boldog szántó-vető emberek lehetnénk; hogy -nem szaladna ki lábunk alól az édes föld, bizony mindnyájunknak az -áldása kisérné nagy jó uramat jártában-keltében.</p> -<p>(«Azt! azt! – mondá magában Kadarkuthy. Épen a ti áldástokért -járom én most ezt a vidéket!»)</p> -<p>– Ezt tudva, még nagyobb igyekezettel fogom nagy jó uramat -hasznos járásában mindenüvé elvezetni.</p> -<p>(Az ördögbe is! – dörmögé a báró. Az kellene csak nekem.)</p> -<p>– Mert tudok ám én homokbányát is, olyant, a mi az -üveghutásoknak kivánatos; tiszta fehér; azt hordjuk a házainkba a -szoba földét beteriteni.</p> -<p>– A szoba földét?</p> -<p>– Igen is; mert hát földesek a mi szobáink.</p> -<p>– Hát mért nem padlózzák ki kendtek?</p> -<p>– Jaj kérem alásan, szükséges az nekünk, hogy földes legyen, -mert az asszonyaink gyertyaszentelőkor bevetik a szoba földjét -rozszsal, az csakhamar kicsirázik, mire fűbe megy, akkorra a kis -libák kikelnek a tojásból, ott a szobában kész legelőre találnak, -azon elcsipegetnek; a mint <span class="pagenum"><a name="Page_90" -id="Page_90">-90-</a></span> kitavaszodik az idő, már akkorra -kitollasodtak, mehetnek az anyjukkal a mezőre. Ezzel a móddal a mi -fehérnépünk hat héttel hamarább viheti a vásárra a libáit, mint a -többi paraszt nép, a mikor még lázsiás tallért adnak értük a városi -urak, asszonyságok. Nem is csinálja ezt utánuk senki, mert ez az ő -titkuk.</p> -<p>– Hát talán erre a titokra is a tiszteletes tanitotta meg -kendteket?</p> -<p>– Bizony, minden jóra ő kegyelme tanit bennünket, szegény ostoba -földi népet.</p> -<p>– Az Oltárkövön járva, láttam, hogy a kendtek házai mind -cserépzsindelylyel vannak födve. Talán ebben is a lévita tudós?</p> -<p>– Hát az meg úgy volt, – hogy követem alássan, – minden faluban -vannak hepcziás emberek, a kiknek könnyebb a lelkük, ha valami -kontrabontot csinálhatnak. Itt is akadt egynehány zúgolódó, -morgolódó ember, a ki azt dohogta a szűr alól, hogy minek volt már -ezt a nagy bolond tavat idehozni? a mióta ez itt van, a nád mind -kiveszett, mert az a mély vizet nem kivánja; már most ha valakinek -a háza (Isten őrizz) le talál égni, hol veszi a fedni való nádat? A -Tiszáig nem kap sehol. Meghallotta ezt a panaszt a tiszteletes s -legelőször is azt a szokást hozta be, hogy minden ház el legyen -látva vizes káddal, csebrekkel, lajtorjával; a gazdák sor szerint -bakter számban czirkáljanak éjnek idején az utczán. Csak egy -utczánk van, az is hosszu. Azután a csunya kürtőket lebeszélte, a -mik a füstöt a konyhaajtón, meg a hiún eresztik körösztül; azok -helyett kéményeket rakatott. A hozzávaló téglát magunk égettük; -annak a módját is a szájunkba rágta. Mikor aztán az meg volt, akkor -meg cserépzsindely készitésre ösztökélt bennünket. Nem restelt ám -maga is vállig felgyürkőzve, odaállni a munkások közé s tanogatni, -hogyan nyomkodják a formázó vályuba az agyagot. Mingyárt azzal -födette be legelőbb a templomot, az iskolát, meg a paplakot, úgy, -hogy mikor azt meglátták a parasztok, <span class= -"pagenum"><a name="Page_91" id="Page_91">-91-</a></span> mind azon -imádkoztak, hogy bár csak leégne egyszer a falu, hogy mind cserepes -födelet rakhatnának.</p> -<p>– Hát nem tudták maguk fölgyujtani?</p> -<p>– De bizony azt tették. Egy házsártos ember, a kit magam -többször kalodába csukattam csunya káromkodásért, egy éjszaka maga -fölgyujtotta a házát (Isten bocsássa meg a bünét.) Nagy szél fujt, -az asszonynép sivalkodott: «végünk van, porrá ég a falu!» «Dehogy -kell annak porrá égni!» kiáltott a tiszteletes s aztán megmutatta, -hogy holyan munkát végeznek a debreczeni diákok, a masinisták, -mikor ez a kiáltás, hogy «ad arma»! meg «incendium»! s azzal maga -fejszét ragadva, fölmászott az égő házzal szomszédos ház tetejére, -s kipróbálta rajta a tudományt. A nádfödélnek csak a házgerinczén -levő kötését kell elvagdalni s az egész lecsúszik magától. A -kévéket aztán kidobálta a nép az utczára; ott ha meggyulladnak, -könnyű eloltani. Ilyenformán egy pár óra alatt az egész faluban -minden nádtetőt levertünk s ezzel megszabadultunk attól a -veszedelemtől, hogy a házaink földig leégjenek, mindenünk hamuvá -legyen. – Hogy dolgozott ez az egy ember maga tiz helyett ebben a -nagy veszedelemben! Egy ingre vetkőzve! A hol egy tető kigyulladt a -sziporkáktól, ő rögtön ott termett a háztetőn! s az égő gerendát -csak úgy dobálta le, mintha petrenczerúd volna. Azt kiabálta a nép: -«Ez a mi igazi szent Flóriánunk»! – Igy került azután cseréptető -alá minden ház. S nekünk az nem került egyébbe, mint a magunk -munkájába. – Bizony, nagy jó uram, azt kell nekem mondanom, hogy ez -a mi tiszteletesünk (nem azért, mert keresztkomák vagyunk: ő az én -fiamnál, én meg az övénél), de valóságos őriző angyala ennek a mi -falunknak.</p> -<p>(«No hát én ezt a ti őriző angyalotokat meg fogom ölni.»)</p> -<p>Az ösvény erősen alá felé hanyatlott; egy kanyarodónál, mint -apró fénybogarak, világítottak föl hosszú sorban a falu ablakai. -<span class="pagenum"><a name="Page_92" id= -"Page_92">-92-</a></span></p> -<p>Ez itten Barátfalva.</p> -<p>A hazai helységek legkisebbike, melynek lakos-száma alig megy -többre háromszáz léleknél; a szomszédok között Dudar a neve, a mire -minden ember a rímet is hozzáteszi: «czudar.»</p> -<p>Biz ez czudar falu is volt, a míg a földesúr Barátfalvának el -nem keresztelte; ezt ugyanakkor tette, a mikor a lévitát ide -küldte, a kinek a számára, mint patronus, templomot, iskolát, -paplakot épittetett. Jó uraság lehetett.</p> -<p>Ez a szem elől elrejtett völgy, melyben Barátfalva rejtőzik, -szabályos háromszöget képez; a déli oldalát a szédítő magasságú -Örvénykő (Pogánykő, Oltárkő) alkotja; az előtte levő rengetegből -tör alá az a patak, mely a völgy fenekén képzett tavat táplálja -pisztrángnak való friss vizzel; az északnyugatit egy ősrengeteggel -borított meredek hegyoldal, melynek bükkfái a maguk szabadjára -nőhetnek föl az égbe; fejsze nem irtja őket, mert az elszállítás -annyiba kerülne, mint a mennyit a fa megér.<a name="FNanchor_9" id= -"FNanchor_9"></a><a href="#Footnote_9" class="fnanchor">9)</a></p> -<p>A keletészaki cathetust pedig az a sivár domboldal képezi, -melyen a hajdani szántóföldek szégyenkednek; még télen sem tudják -eltitkolni kopár voltukat, mert a havat lesepri róluk a szél s mind -az ördög barázdáiba, a mély vizárkokba hordja össze. E csapinós -hegyoldal tetején kezdődik az a nagy fensík, melynek őserdejéből -táplálkoznak a mészégető telepek; s a hol a vágás szabad tért nyit, -azon keresztül fehérlik a mészkőbánya szakadéka. <span class= -"pagenum"><a name="Page_93" id="Page_93">-93-</a></span></p> -<p>Azon a lonkán, mely a szántóföldeket szegélyezi, most már egy -sűrű mogyorófa erdő emelkedik. Igazán hogy erdő! s ugyan emelkedik. -A fiatal mogyorógesztjének a fái a Bükkben nem bokrok, hanem -sudarak, három öles gyertyaegyenes csemeték. A mogyorótermés is -kenyérpótlék.</p> -<p>Ez alatt a szakadékos hegyoldal alatt vonul egy magas kő-gát. -Ezt még a régi lakosok fundálták ki azért, hogy a kemenczékről -alákanyargó szekérutjukat megvédelmezzék. A lévita még magasabbra -emeltette a védőgátat, úgy, hogy most a nyári felhőszakadások -rohanó árja sem iszapolhatja el a halas tavat, hanem lefolyik a -mély úton; annak nem árt: mészkőből van.</p> -<p>Az egész falu egyetlen utczasorból áll, minden ház mellett kert. -Estenden, mint egy tűz-gyöngysor, úgy világít minden háznál egy -ablak. A falu közepén a toronytalan templom, mellette a paplak és -az iskola.</p> -<p>A lévita lakása nem külömbözik a többi házaktól, a mik a Bükkben -levő falvakban láthatók.</p> -<p>Ezeknek a belső berendezése egészen eltér a más vidékbeli magyar -parasztházakétól, a miknél az utczaajtóból a konyhába lépünk s a -konyhából nyílik aztán kétfelé a két szobaajtó.</p> -<p>A bükkbeli házaknál a bejárás a kamrába vezet, ott van a hombár, -a lisztes láda, a szerszámok; de semmi tűzhely. A jobboldali ajtó a -lakószobába nyílik, a baloldali a vendégszobába; annak a siska -kemenczéjét kívülről fűtik. – A lakószobában van azután egy -terjedelmes tűzhely, mely fölött kandallóformára roppant nagy -tapasztott süveg van emelve, a mi a szikrákat fölfogja. És így -egész lakályosan össze van foglalva a konyha, az étkező, az -alvószoba. Az a kandalló engedi látni, hogy mit főznek vacsorára; -zsírszag nem támadhat, mert azt kirántja a tűz légvonata a kürtőn; -legföljebb egy kis rántás-illat érzik, a mi meg jól esik. S ugyanaz -a tűzhely meleget is ád, be is világítja a szobát; nem kell -gyertya; még a kis benyílót is melegíti. <span class= -"pagenum"><a name="Page_94" id="Page_94">-94-</a></span></p> -<p>… Vajjon jut-e eszébe néha-néha a csodaszép Malárdy Herminának -az a vizió, a mit azon a rettenetes menyegzői éjszakán megálmodott -a Malárdy kastélyban?</p> -<p>«Kis alacsony házikóban ő a tűzhely mellett áll és főz; – -megkóstolja, mit főz? Cibereleves. – Soha sem evett azt úr korában; -álmában ízleli először. A tűzhelyen ül egy kis fiu és dudolgat. -Szép gyermek; annak ad egy pogácsát a tepsiből, most sütötte…»</p> -<p>Bizony így álmodta ezt a szép Hermina egy zivataros -éjszakán!</p> -<p>A külömbség csak az, hogy nem cibereleves készül a tűzhelyen, -hanem jó vereshagymás lé, a mihez a lényeges alkatrészt: a tepertős -gombóczot úgy gömbölygeti két piros tenyere között egyenkint a -gazdasszony s dobálja a forró lébe. Mind fenn úsznak azok; egy sem -marad a fazék fenekén.</p> -<p>Aztán meg az is külömbözik az álomképtől, hogy a kis fiú nem ül -a tűzhelyen: hanem előtte áll egy zsámolyon s a nyársra húzott -ludat forgatja. Már erre is alkalmatos. Ő váltotta föl a -pesztonkát, a kinek ki kellett menni a vendégszobát befűteni.</p> -<p>De az álomlátásnak folytatása is van.</p> -<p>… nyílik az ajtó, valaki jő be rajta, kopottas fekete ruhában, -de arczát nem láthatja, mert hátra felé fordult; hanem a házi kutya -a szögletben, meg a kis gyermek a tűzhelyen ráismernek; amaz eléje -fut s kezét nyalja, ez meg örömmel kiált: «itthon apa»… Most felé -fordítja arczát a férfi; ez a férj, a jó, a szelíd, a munkás férfi, -odamegy nejéhez, megöleli, megcsókolja. «Megjöttél? Itt vagy?» – -szól a boldog nő s úgy meg van nyugodva abban, hogy ők most olyan -szegények, csakhogy ő itt van!</p> -<p>Lám! még sem álom.</p> -<p>«Itthon a táti.»</p> -<p>Az «elátkozott család» veszetthírű hőse.</p> -<p>Nem az a hajdani alak, az a magas, karcsu legény, kinek szabad -mozdulatai, könnyüded fejhordozása elárulják <span class= -"pagenum"><a name="Page_95" id="Page_95">-95-</a></span> az igazi -nagy urat, szemvillanása megigéz, meghódít vagy föllázít, -szájszögletein gúnyos, hamis mosoly, öltözete ízléssel párosult -pompa. Nem! Ez a barátfalvi lévita, a kinek az arczát a külső vihar -megbarnította, a belső vihar megvénítette; nem is látszik most már -magasnak, a mint fejét féloldalra és előre hajtja, járásában nem az -athléta ruganyossága, hanem az anachoreta nyugodtsága van. -Rátekintve alig gondolná az ember, hogy ez az a bátor farkasvadász, -ez az a tűzoltó Flórián, a ki égő gerendákkal hajigálózik. (Hát még -az a híres birkózó hajdanából!)</p> -<p>Öltözete fekete tóga. Nem reverenda; (mert hiszen nem -fölszentelt pap.) A reverenda selyemből van, a tóga csak -teveszőrből. – Talán még ugyanaz a tóga, a melyet Guthay Thadeus -fölvétetett a fiával, miután a bársony dolmányt levetteté vele? a -melyben ott feküdt perczekig a Duna fenekén? a melyben alvó -mennyasszonya ablakában megjelent, hogy azt magával elvigye? A régi -öltönyöket sokáig elviselték a gazdáik. A divat csak akkor -változott, ha az egész ország változott, kivált a papi viselet -divatja.<a name="FNanchor_10" id="FNanchor_10"></a><a href= -"#Footnote_10" class="fnanchor">10)</a></p> -<p>A lévita oda megy a feleségéhez s megcsókolja annak a tűztől -piros arczát, a kis fiú kezet csókol az apjának. (A fiú gyereket -nem szokta az apja csókolgatni, annak nem jó a kényeztetés.)</p> -<p>Guthay Lőrincz leveti a hosszú tógát (azt nem koptatják otthon) -s egy fehér gombos sárga flanell újjast ölt fel <span class= -"pagenum"><a name="Page_96" id="Page_96">-96-</a></span> helyette. -Ezt viselték hajdan a családapák, a hogy a népdal énekli róluk: «ha -egy abaposztó mentét vettek, abban becsülettel megvénhedtek.»</p> -<p>Csak azután, hogy a tisztes tógát fölakasztotta az almáriomba a -felesége mennyasszonyi köntöse mellé, (együtt futottak el azok a -világba: a szőrtóga s a fehér selyem viganó azokkal az arany csipke -fodrokkal) tért vissza a táti. (Hát bizony «táti»-nak híttuk az -apánkat még az én gyerekkoromban is s nagyot bámultunk, mikor a -jogász bátyánk hazatért a kollégiumból, s «apám»-nak merte -szólítani. Ez már újitás volt.)</p> -<p>Az asszonyka nem nyújthatta a kezét az urának; pedig tanult -embernek szokása volt a feleségnek kezet csókolni. El volt foglalva -a gombócz gömbölygetéssel. Ugyan a karjai is föl voltak tűrve egész -könyökig, s azokra is invitálva lett volna a csók; de az meg -illetlenség lett volna.</p> -<p>– A Laczika forgatja a lúdat? – szólalt meg a lévita.</p> -<p>– Az ám. Hadd szolgálja meg a vacsorát. A Böskét kiküldtem a -vendégszobát befűteni.</p> -<p>– Helyes. Ma estére meghíttuk a bíró komát vacsorára; a -vendégszobában fogok teríteni.</p> -<p>A fölterítés természetesen a családapa kötelessége. Neki kell a -czintányérokat leszedni a polczról, a késeket megköszörülni jó -élesre, kenyeret szelni minden tányér mellé s az a kenyér kerék -nagyságú, nem minden ember birkózik <span class="pagenum"><a name= -"Page_97" id="Page_97">-97-</a></span> meg vele; azután a csap alól -megtölteni az órrost illatos méhsörrel; az öntött gyertyát a -regulázható tartóba tenni, (ez már mathematica), a koppantót is -mellé, a minek a kezelése, helyesen kimért időközökben épen a -családfő hivatala; tudatlan ember eloltja vele a gyertyát; ha pedig -bíró uramra bízzák, az a megnyálazott ujjával csippenti el a -gyertya taplóját s úgy teszi a hamvát a koppantóba. A -gyertyagyújtás sem valami könnyű dolog. Előbb ki kell csiholni -aczéllal, tűzkővel, azután az égő taplóra tenni a kénfonalat s -annak a kék lángjánál gyujtani meg a piros gyertyabelet.</p> -<p>Alig hogy készen volt mind ezzel a lévita, már hangzott odakünn -a bíró uram ismerős lépése; de az egyszersmind meg is volt -duplázva; Guthay Lőrincz fogta a gyertyát s kivilágított vele a -pitvarba.</p> -<p>Biró uram elől jött be az ajtón, maga után bocsátva a másik -jövevényt, a hogy illett s a mint meglátta a tiszteletest, azt -mondá:</p> -<p>– Szerencsés jó estvét kivánok tiszteletes uramnak; még egy -vendéget hoztam magammal, ha ki nem verne komámasszony -bennünket.</p> -<p>Guthay Lőrincz és Kadarkuthy Viktor szemben álltak -egymással.</p> -<p>Kadarkuthy sietett magát bemutatni az álnevén.</p> -<p>– Én Barra Áron vagyok, Székelyországból, üveghuta -tulajdonos.</p> -<p>– Hozta Isten az urat.</p> -<p>(A régi magyaroknál nem volt szokás az üdvözlésnél a -kézszorítás; parolázni csak adás-vevésnél szoktak vagy fogadásból; -férfiak egymással össze nem csókolóztak.)</p> -<p>Biró uram sietett közbeszólni.</p> -<p>– Ez a vendég úr magyar zsidó.</p> -<p>– Tehát «schólem!» Azokat ott Erdélyben szombatosoknak hívják. -Diák koromban jártam köztük; egymást ezzel a mondattal üdvözlik: -«min haólám weád haólám.»</p> -<p>(Hej megszeppent erre a szóra Kadarkúthy. Ez a lévita -<span class="pagenum"><a name="Page_98" id= -"Page_98">-98-</a></span> tud zsidóul; ő pedig egy zsidó szónak sem -ura. Itt rögtön föl fog sülni a szerepével.)</p> -<p>– Csak azért mondtam, – szólt a biró, ravaszul hunyorgatva, – -hogy valamikép komámasszony holmi sonkával, kolbászszal ne találja -megtraktálni a vendégét.</p> -<p>– Ne tessék félni. Tökéletes «schólet»-et fog nálunk találni -Barra úr.</p> -<p>(– Scholetet? Hát a’ mi a fránya lehet? – gondolá magában a -bíró.)</p> -<p>A lévita megmagyarázta.</p> -<p>– Nálunk minden ételt lúdzsírral készítenek.</p> -<p>– De a libát nem a sakter metszette le, s így az még sem -kóser.</p> -<p>(– Jaj de tudákos ember ez a biró, – mondá magában Barra -Áron.)</p> -<p>Sietett valahogy kibújni ebből a kellemetlen szerepből.</p> -<p>– Óh kérem, én nem adok semmit a rituális teketóriákra. Nem adok -sokat az egész zsidó vallásra. Nekem csak alkalmatlanságomra van. -Igen könnyen ki hagynám magam téríttetni.</p> -<p>Azt hitte, hogy majd ez a pap nagy hirtelen kap az alkalmon, -hogy nosza most mingyárt elkaphat egy juhot a maga nyája -számára.</p> -<p>Csalódott benne. A lévita vállat vont.</p> -<p>– Én nem vagyok hittérítő missionarius. A vallását mindenkinek -tisztelem, ki mit hisz, abban idvezül.</p> -<p>(De a bárónak egészen mindegy volt, hogy a paradicsomba jut-e, -vagy az Ábrahám kebelébe; ő nem hitt semmit, de izzadt attól a -gondolattól, hogy ha most ez a kálvinista theologus ki találja -kérdezni a Schulchán-Áruchból, rögtön kisül a -komédia-játszása.)</p> -<p>– Beszéljünk inkább idejövetelem czéljáról.</p> -<p>– Igen is, helyes, mondá a bíró. – Tessék magukra maradni. Én -megyek a komámasszonyhoz, tudósítani, hogy vendéget hoztam.</p> -<p>Azzal átment a lakószobába. <span class="pagenum"><a name= -"Page_99" id="Page_99">-99-</a></span></p> -<p>A lévita levette a vendége válláról a puskát, vadásztarisznyát s -odaakasztá a falra a magáé mellé. Aztán a kozsokot is levetteté -vele; volt az alatt díszes flanell jankli, borsos szövetből, veres -szegélylyel, franczia nevén «bonzsur.» Divatviselet. – Aztán -előhozta a pipákat, a dohányos börböncét. Addig nem kezd -diskurzushoz magyar ember, a míg rá nem gyujtott.</p> -<p>A báró előadta, hogy mi czélja az idejövetelének, hogy ő -homokbányát keres, aztán meg vasmentes mészkövet, végül -hamuzsírégetéshez alkalmas erdőt. Ennyi volt az egész tudománya, a -mit Parasztevics uramtól beszerzett.</p> -<p>Emberére talált a tiszteletesben. Hogyne volna itten -üveggyártáshoz való telep? A legtökéletesebb kovarcz kinálkozik, -még folypát is bőven található; fa van elég és olcsó; tartott aztán -vendégének egy olyan szakszerű technikai értekezést az -üveggyártásról, hogy annak szeme-szája elmeredt bámulatában. Hisz -ez az igazi üveghutás!</p> -<p>– De még egy beneficiuma is van ennek a vidéknek, a mi -utilizálható az üveggyártásnál, – folytatá a tiszteletes, – ez a mi -hegyi patakunk. Ez alkalmas arra, hogy egy nagy malomkereket -elhajtson az üveghutánál.</p> -<p>A báró majd kivakkantotta, hogy mi a csodának kell az -üveghutához malomkerék?</p> -<p>– Ez a malomkerék pótolja a drága emberi munkát ingyen adott -vízerővel a fujtatókhoz és az üvegköszörülőkhöz, úgy, hogy finomabb -üveget is lehet majd produkálni, mint közönséges zöld -palaczkokat.</p> -<p>A báró nyelvcsettentéssel fejezte ki a csodálkozását.</p> -<p>– Uraságod üveghutája ott a székelyföldön bizonyosan pusztán -borvizes üvegeket állit elő.</p> -<p>– Hogy kitalálta! Én csak azon csodálkozom, hogy tiszteletes -uram annyi nagy tudománynyal s azok mellett a virtusok mellett, a -miket biró uram az erdőn keresztül jöttünkben megismertetett velem, -hogyan rekedhetett itt ebben a kis nyomorult falucskában, hogy nem -viszik el innen Hadházra vagy Szoboszlóra, egy gazdag eklézsiába? -<span class="pagenum"><a name="Page_100" id= -"Page_100">-100-</a></span></p> -<p>Hm. Fogas kérdés! Méltó, hogy az ember úgy tegyen, mintha a -pipája nem égne s követelné, hogy újra rágyujtsanak. Csak -előrukkolt a felelettel.</p> -<p>– Nem vagyok fölszentelt pap.</p> -<p>– Hát miért nem szentelteti föl magát?</p> -<p>Még fogasabb kérdés.</p> -<p>– Hiányzik nálam a kánonszabta qualificatio, a vakonhivés a -dogmákban. Én skeptikus vagyok. A mit nem hiszek, azt nem -prédikálom. Hogy csak egyet mondjak: a pap azt hirdeti, hogy hat -napokon munkálkodjatok, a hetediket meg ünnepeljétek; ő maga pedig -hat napon át nem dolgozik semmit, s a hetediken véres verítékkel -keresi a kenyerét.</p> -<p>A bárónak nagyon megtetszett ez a mondás!</p> -<p>– No látja, erre én is gondoltam már egynehányszor.</p> -<p>– Ez az én népem pedig ebben a kis völgyben nem teheti azt, hogy -a hetedik napot megünnepelje s akkor ne dolgozzék semmit: mert a -szénégető máglyáknak, a mészkemenczéknek vasárnap is égni kell; a -hámoroknak, a kohóknak a tüzét szombaton nem lehet kioltani, s ha -egy üveghuta is jön ide, az sem enged ünnepnapot ülni. A -fuvarosoknak meg épen a vasárnap a legerősebb munkaideje, mert -Miskolczon hétfőn a hetivásár. Ez az én völgyem olyan zug, a hol a -pap mindennap prédikál, a munkás mindennap dolgozik s a munka még -jobban dicséri az Istent, mint az imádság. – Én szeretek itten -lenni.</p> -<p>(– Jobban tudom én, hogy miért szeretsz te itten lenni!)</p> -<p>A lévita olvasta a vendége arczából a kételkedést. Még jobban -föl akarta őt világosítani.</p> -<p>– Azt sem titkolhatom el, hogy a feleségem pápista. Az én -puritán előljáróim ezt is kánoni hibának számitanák be nálam; míg -ez a kicsiny község itten nem sokat gondol vele; hiszen még húsz év -előtt az egész helység római katholikus volt, a hogy a falu végén -levő kereszt tanusítja.</p> -<p>– A melyről hiányzik a fölfeszített Krisztus. <span class= -"pagenum"><a name="Page_101" id="Page_101">-101-</a></span></p> -<p>– Az ám. Azt ellopták a szentpéteriek.</p> -<p>– Ugyan? Ellopták a Krisztust? Az pedig már igazán «niet-und -nagelfest» volt.</p> -<p>A lévitának nem tetszett ez a frivol példaszó.</p> -<p>– Az ő náluk virtus.<a name="FNanchor_11" id= -"FNanchor_11"></a><a href="#Footnote_11" class="fnanchor">11)</a> -Én a vallásos jelvényeket tisztelem, ha bár felekezetem nem is -fogadja be azokat.</p> -<p>– De hát a tiszteletes úr, mint theologus, nem tudta még a saját -feleségét sem a maga kálvinista hitére áttéríteni?</p> -<p>– Hogyan? uram! Hogy én az asszonyomat megfoszszam mindattól, a -miben az ő lelke megnyugvást talál? a Szűz Mária képétől, a kit -szüntelen a keblén visel? a térden elmondott imájától? az óvó -keresztvetésétől? a fogadott bőjtjétől, a mit beteg gyermeke -fölgyógyulásáért vett magára; s azoktól az apró, kedves -szertartásoktól, a mikben a gyermekek öröme találja a vallást, a -hitet? Látja az úr ott a szögletben azt a zsámolyos fenyőfácskát, -körülaggatva aranyos papirból ragasztott lánczokkal? Ez a -karácsonyfa. Mennyi édes várakozást, mennyi ártatlan örömet hoz ez -a gyermekszívnek? S a gyermek öröme a szülőké is. De ha én egy nagy -alföldi városban megengedném azt, hogy a kálvinista paplakban egy -karácsonyfát, festett angyalokkal, égő viaszgyertyákkal -fölállítsanak, másnap engem kihordanának a határra. Itt -eltűrik.</p> -<p>– Hát a tiszteletes úr nagyon szereti a feleségét?</p> -<p>A lévita csak a fejével intett rá.</p> -<p>(– Annál rosszabb rád nézve, – mondá magában a vendég.)</p> -<p>Hogy még jobban megfeleljen erre a kérdésre, még egy dolgot -hozott elő a lévita. Eleinte úgy tetszett, mintha más matériára -akarná átvinni a beszélgetést.</p> -<p>– Danavár biró uram bizonyosan elmondta uraságodnak, hogy én a -tanításon és prédikáláson kivül még azzal <span class= -"pagenum"><a name="Page_102" id="Page_102">-102-</a></span> is -foglalkozom, hogy az erdőinket nyugtalanító farkasokra -vadászok.</p> -<p>– Egészen kiváncsivá tett vele a biró. Magam is erősen -passionátus vadász vagyok, főkép ragadozó állatokra. Nekünk ott a -székely földön ebben nagy bőségünk van; nálunk még maczkó is kerül -elég. S hogyan ejti el a vadait, tiszteletes uram? Farkasveremben -vagy vidrafogó vassal?</p> -<p>– Lőni szoktam őket. Van a régi irtványokban egy bozót, onnan -szoktak előjönni. Én odarakattam kövekből, fatörzsekből egy -lesgunyhót. Onnan szoktam az ordasokat lepuskázni.</p> -<p>– Nagyon szeretném, ha a tiszteletes úr elvinne egyszer magával -egy ilyen vadásztréfára.</p> -<p>– Az megtörténhetik; akár a legközelebbi kedden éjjel, a -karácsonyi ünnepek után. Az ilyen farkaslesre nagyon meg kell -választani az időt. Derült ég kell hozzá, fogytán levő -holdvilággal. Tele holdnál a farkas is meglátja a leshez közelítő -vadászt s berkébe húzódik.</p> -<p>– Sok farkast elejtett már a tiszteletes úr?</p> -<p>– A mióta itt lakom, a negyvenötödiket.</p> -<p>– S a vadászzsákmányért szép pénzt kaphatott már?</p> -<p>– A füléért ád a vármegye tíz máriást, a bundájáért a szűcs -másik tizet.</p> -<p>– S azt mind élire rakja a tiszteletes úr?</p> -<p>– Azt várom, a mig fölszaporodik ezerre. Azon vehetek valamit, a -mi Istennek is tetszeni fog, a híveimnek is; de legfőkép az -asszonyomnak.</p> -<p>– Ugyan mi lehessen az?</p> -<p>– Egy kis orgona. Tudom, hogy a feleségemnek semmivel sem -okozhatok nagyobb örömet, mintha eljátszhatom előtte a «Stabat -mater dolorosát», az ő kedvelt zsolozsmáját s Palestrina ájtatos -symphoniáit.</p> -<p>Kadarkuthy Viktornak egyszerre fejébe tódult minden vére; egész -arcza veres lett a dühtől.</p> -<p>(Azt! Azt! A Stabat matert, a mivel a Malárdy kastélyban -megvesztegetted a pápista főúr büszke szivét! a mivel <span class= -"pagenum"><a name="Page_103" id="Page_103">-103-</a></span> -bevetted magad a leánya lelkébe! A miért neked az apád, a puritán -kálvinista prédikátor, még halálos órájában sem bocsátott meg! A -miért halálvonagló kezével kiadott gyilkoló ellenségednek, hogy -megmentse elátkozott ellenfelének fiát a te életednek az árán, hogy -ha a viz nem ölt meg, öljön meg a tűz! Ezt az ájtatos nótát akarod -te újból elorgonálni, a mivel lecsaltál egy szentet az égből, te -orgonás trubadur! s ezért kész vagy bevinni a templomodba az -orgonát!)<a name="FNanchor_12" id="FNanchor_12"></a><a href= -"#Footnote_12" class="fnanchor">12)</a></p> -<p>Kadarkuthy közel volt hozzá, hogy fölugorjon a székéről, -fölkapja a kenyérszelő öreg kést az asztalról s házi gazdájának a -szivébe verje!</p> -<p>… Az ajtó előtt gyerekbeszéd hangja hallatszott, halk kopogtatás -mellett.</p> -<p>– Szabad!</p> -<p>Az ajtó nehezen nyilt; két kézzel kellett a kilincsen segíteni; -s a kopogtatónak az egyik keze alkalmasint mással volt elfoglalva. -Lőrincznek kellett odamenni, hogy fölnyissa a makacs zárt, a mit a -helybeli kovács készített lakatos munkában.</p> -<p>Akkor aztán a meglepetés hangján mondá, melybe egy kis -neheztelés is vegyült.</p> -<p>– Ah! Ti vagytok?</p> -<p>A felesége volt: karján a kis fiával.</p> -<p>A nő arcza be volt takarva kendővel s a kis fiú is nagy kendővel -bebugyolálva. Tűz mellől jöttek s a pitvarban hideg van.</p> -<p>A lévita még mindig fogta az ajtókilincset.</p> -<p>– Nem fektetted még le a gyereket? – dörmögé ridegen.</p> -<p>– Hiszen ma karácsony van, – suttogá a nő.</p> -<p>– Karácsony? <span class="pagenum"><a name="Page_104" id= -"Page_104">-104-</a></span></p> -<p>Nyomban jött a magyarázat.</p> -<p>Az ablakot megzörgették kivülről. Gyerekszó hangzott -odakünn.</p> -<p>– Szép kis Bethlehemünk van, bevigyük?</p> -<p>A kis gyerek csiklandós nevetéssel bújt még jobban az anyja -ölébe. Örömmel kevert félelem volt abban a fojtott -kunczogásban.</p> -<p>A lévita még egy alakot látott a pitvar sötétjében a feleségén -túl állni. Az volt Danavár uram.</p> -<p>Szigorú arczot mutatott.</p> -<p>– Nem tudom, kúrátor uram megengedi-e, hogy ebbe a házba -Bethlehemet hozzanak be?</p> -<p>(Hiszen az is pápista eredetű symbolicus játék.)</p> -<p>– Hogyne engedném? – szólalt meg a biró, a ki egyszersmind az -ecclesia kúrátora is.</p> -<p>Azzal kiszólt az utczára: «bejöhettek gyerekek.»</p> -<p>Erre aztán a tiszteletesné letette az öléből a Laczikát; -lecsavargatta róla a nagykendőt; a gyermek menten elbújt az ágy -mellé s onnan kandikált elő, kiváncsian lesve, hogy mi jön -most.</p> -<p>Ekkor aztán a tiszteletesné is levetette a selyemkendőt, mely -fejét és állát beburkolá.</p> -<p>A férje bemutatta neki a vendég urat, a hogy az megismertette -magát; azon a nevén és mivoltán.</p> -<p>– Szivesen látjuk szegény házunknál, – mondá az asszony. Egész -magatartásában meglátszott az úri nő.</p> -<p>Biró uram is benyomakodott az ajtón.</p> -<p>– No hát így néz ki a magyar zsidó! – mondá a tiszteletesnének -őszinte parasztenyelgéssel. Hát úgy-e nincs neki se hunczutkája, se -hosszú szakálla?</p> -<p>– Föl ne taszítsa komám uram a Bethlehemet!</p> -<p>A gyerek ott jött a sarkában az egész parádéval.</p> -<p>A szent akol volt mintázva, kemény papirosból; a teteje -páfránból, a belseje egy szál piros s egy szál zöld viaszgyertyával -megvilágítva; ott volt a jászol, mellette fehér báránykák, -tehénkék; aztán a boldogságos szűz anya a <span class= -"pagenum"><a name="Page_105" id="Page_105">-105-</a></span> -Jézuskával, Szent József, a pásztorok, a keleti királyok, meg egy -szárnyas angyal, mind pompás öltözetekben. Az alakok mind viaszból -formálva. És ezt mind maguk az iskolás gyerekek készítik. Arra is a -lévita tanította őket. Még most nem dorgálják meg érte; hiszen nem -fölszentelt pap. Nem szól neki a «ne csinálj te magadnak faragott -képet» egész protestáns szigorával.</p> -<p>A mint a Bethlehemet hozó gyerek letette azt a dicsőséges pompát -egy székre, a Laczika is elősettenkedett, s az anyja szoknyájába -fogózva, bámult a kivilágított akolba.</p> -<p>Hanem aztán mikor a két énekes gyerek rákezdte a kegyes nótát: -«pásztorok! pásztorok! gyertek be!» s arra a pitvarból három -juhásznak öltözött kamasz rohant be, zörgős botokkal, a kik azonnal -egész hosszában végig vágták magukat a Bethlehem előtt (ez volt az -imádat jelképezése), ettől a Laczika úgy megrőkönyödött, hogy nem -tartotta az anyja szoknyáját elég biztos menedéknek, hanem az apja -háta mögé retirált, s annak a térdei közül dugta elő a fejét, a két -lábaszárát átölelve.</p> -<p>Az angyalok elkezdték a ritmust.</p> -<p>«Bethlehembe jer pajtás! Ott van ám a jó tartás! Bor, ser -folyik, mint a tenger, Ihatik az ember.»</p> -<p>Kadarkuthy Viktor meg volt némulva a bámulattól.</p> -<p>De nem a Bethlehemet bámulta ő, hanem ezt az asszonyt.</p> -<p>Minő arcz! Minő alak! A mythologiai istennők egyike.</p> -<p>S ez a kábító mosoly az arczon! A mi talán az anyai boldogságnak -verőfénye.</p> -<p>És ennek az asszonyságnak a neve: «Báró Kadarkuthy -Viktorné!»</p> -<p>Igen is! Ezt a nevet vette föl az oltár előtt. Ezen a néven van -beírva az ingóványi matrikulában, hitelesítve két násznagy -aláírásával!</p> -<p>Ez az ő felesége és nem Guthay Lőrinczé! Guthay Lőrinczné neve -nincs följegyezve semmi anyakönyvben! <span class= -"pagenum"><a name="Page_106" id="Page_106">-106-</a></span></p> -<p>Mentől tovább nézte ezt az asszonyt, a vér annál őrültebben -nyargalt a szivén keresztül.</p> -<p>Az a Lavater ott az avasi papszeren egyet kifelejtett -fiziognomiai jegyzeteiből: a satyriasis bőszült dæmonát. Ha most -látná az arczvonásait, azt is megtalálná bennük. Az állattá vált -embernek a szenvedélyét. S mikor ez az állat azt hiszi, hogy neki -igaza van – emberileg.</p> -<p>Ez az asszony az övé; ezt tőle csalással vették el!</p> -<p>Az angyalhangok énekelik:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Vesd le juhász a -bundát,<br /></span> <span class="i0">Takargasd be -Jézuskát,<br /></span> <span class="i0">Mert nincs néki -bocskorkája,<br /></span> <span class="i0">Sem sarkantyús -csizmácskája,<br /></span> <span class="i0">Fázik az ő -lábacskája.»<br /></span></div> -</div> -<p>A szenvedélyes embert ez az egész bibliai játék még jobban -feldühítette. Azt hitte, hogy őtet gúnyolják benne! Az ördögöt -érezte magában megelevenülni, mikor Máriáról énekeltek előtte.</p> -<p>(«Most már neked meg kell halnod, Guthay Lőrincz! S ha száz -életed volna, százszor kell meghalnod.)</p> -<p>A rigmusoknak vége szakadt, a kántáló gyerekek kaptak jutalmul -diót, mogyorót és mákos kalácsot, azzal odább vitték a Bethlehemet; -a kis Laczika is előjött az apja háta mögül és nagy lelkendezve -futott az anyjához, a bethlehemesek verseit ismételve; egy hallásra -megtanulta valamennyit. (Hiszen még nem tudott olvasni; a mit -szóból értett, az volt a tudománya.)</p> -<p>– No úgye, ilyen czeremóniájuk maguknak nincsen? – szólt a -tiszteletesné a vendégéhez. Maguk csak az ó-testamentumot -tartják?</p> -<p>– Szép is az, a hogy gyerekkoromból emlékezem rá; különösen a -Potifárné, meg a Delila története, aztán meg a Zsuzsánnáé.</p> -<p>– Ez utóbbi könyve apocryph, – jegyzé meg pedánsul a lévita. -<span class="pagenum"><a name="Page_107" id= -"Page_107">-107-</a></span></p> -<p>– Nekem azt is tanították.</p> -<p>– Én pedig mindezeket kihagyom abból a bibliai kivonatból, a mit -az iskolában tanítok. Nem akarom a gyermekek fantáziáját korán -fölébreszteni.</p> -<p>– Hátha aztán az egzámenten épen ezt fogja tőlük kérdezni az -esperes?</p> -<p>– Nem jön az én iskolámba esperes soha.</p> -<p>Ez ugyan csak kitérő felelet volt.</p> -<p>Véget vetett az egzegetikának alaposan a Makka.</p> -<p>A Makka volt a házi szolgáló; igazi tűzről pattant palócz leány, -a téli hideg idő daczára könyökön felül kötött ingujjakkal; a -karjai olyan pirosak, mint a czékla, a feje födetlen, a haja elől -simára vizezve, hátul szalag közé font varkocsba eresztve, mely -máslijával az inát verte.</p> -<p>Egy roppant nagy tálat hozott a két markában emelve, a mely -tetézve volt ökölnyi nagyságú gombóczokkal, vagy ha jobban tetszik, -«gölödény»-nyel; a tálat az asztal közepére tette; egy nagy fakanál -volt beletéve merítőnek.</p> -<p>– Ime, itt a schólet, mondá a tiszteletesné. Bátran leülhet -hozzá az úr. Csupa libatepertyűvel készült. Magam készítettem.</p> -<p>Már most hát tudta Kadarkuthy, hogy mi az a schólet.</p> -<p>A tiszteletesné helyet mutatott neki maga mellett jobbról. -Balról a koma jutott.</p> -<p>– Parancsoljon leülni.</p> -<p>(Azt is megtartotta a háziasszony, hogy erdélyi úrnak azt kell -mondani, hogy «parancsoljon,» a helyett, hogy «tessék.»)</p> -<p>A lévita és a biró azonban a leülés előtt két kezüket a szék -támlájára téve, állva maradának. A vendég úr is követte a -példájukat.</p> -<p>– Az úr csak üljön le! – dirigálá a háziasszony; – az úrra ez -nem tartozik.</p> -<p>(Nem ám, mert az asztaláldás igy szólt: «Jövel Jézus, légy -vendégünk, a mit adtál, áldd meg, kérünk» s ez nem a szombatos -szájába való.) <span class="pagenum"><a name="Page_108" id= -"Page_108">-108-</a></span></p> -<p>– Édes mámi! – sugdosá a Laczika. Hát ez az úr miért nem -imádkozott?</p> -<p>– Mert az még nem tudja a hiszekegyet.</p> -<p>A min aztán a Laczika nagyon elbámult.</p> -<p>Még egy kis vita támadt azután a lévita s a felesége között -azon, hogy a Laczika melyikük mellett maradjon? Mert a kis -gyereknek nem kell a vacsoráló asztalhoz ülni; annak elég volt az -ozsonnára kapott bögre teje; ha vacsorát kapna, bikával álmodnék; -csak az volt a kérdés, hogy a két szülő közül melyik lesz a -keményebb szívű, a ki megállhatja, hogy lopva a szájába ne dugjon a -fiúcskának egy kis körömfaladékot? A mámi maradt a győztes. Azt -pedig meg kellett engedni a kis fiúnak, hogy ott maradjon a -társaságban, mert ágyba fektetni még nem lehetett. A hálókamarácska -távol esett, a kandallós szobán is túl. A gyermek ott egyedül -féltében meg nem marad. Ma pedig föl is van ébresztve a képzelete a -bethlehemesek játéka által. Aztán olyan ritkán lát idegen embert -ennél a háznál. Kivált ilyen nagy szál magas embert, a ki még nem -tudja a hiszekegyet. Oda könyökölt az anyja térdére, gömbölyű piros -orczáját két tenyerébe támasztva s egyre azt az idegen uraságot -nézte. Eszébe sem jutott az evés. Jól lakott nézéssel.</p> -<p>Az idegen úrnak volt egy nagy zsebórája, a mi ütötte az órát, -meg a fertályt, a mi a Laczikának nagyon imponált.</p> -<p>… A szép Malárdy Elvira ott ült Kadarkuthy Viktor mellett. Mint -egy állatszelidítő nő, a ki tigrist etet. Nem is gondol arra, hogy -ez a fenevad őt még széttépheti. Igaz magyar háziasszonyok szokása -szerint kifogyhatatlan volt a vendégei kinálásában. Elég szép -sikerei voltak. A báró jól ki volt éhezve.</p> -<p>Aztán az udvariasság is követelte.</p> -<p>– Ha ilyen bájos ajkak kinálnak; ha ilyen szép kezek szednek a -tányéromra…</p> -<p>(Hátha még ezeket a szép kezeket megehetné!)</p> -<p>– Igen rövid vacsoránk lesz – szabódék (szokás szerint) -<span class="pagenum"><a name="Page_109" id= -"Page_109">-109-</a></span> a házi asszony, a lúdpecsenye után. Még -csak turós lepényünk lesz, meg mákos kalácsunk, egyéb semmi.</p> -<p>Erre Danavár uram megszólat:</p> -<p>– De bizony láttam én még odakünn a pitvarban egy fatálon -valamit kihülni.</p> -<p>– Pszt! – inté a fölszólalót a tiszteletesné s a fejét ingatta, -szemmozdulattal jobb oldalra intve.</p> -<p>Az a valami ugyanis egy most főtt sonka volt.</p> -<p>A báró észrevette ezt a némajátékot.</p> -<p>– Nagyon sajnálnám, ha az én szombatosságom rövidítené meg a -kegyelmetek karácsonyi vacsoráját. Én miattam sohase zsenirozza -magát a tiszteletes asszony; én nem vagyok fanatikus zsidó.</p> -<p>– Igazán nem az? – kérdezé a szép Elvira s óh minő észbontó -tekintetet sugároztatott vendége felé.</p> -<p>– Annyira nem vagyok az, hogy akár ma kitérnék a keresztyén -hitre, ha akadna valaki, a ki megtanítson a hiszekegyre.</p> -<p>Erre a szóra egyszerre fölpattant a Laczika az anyja öléből s -közbeszólt, neki pirult arczczal:</p> -<p>– Megtanítom én arra a bácsit!</p> -<p>Megennivaló volt ez a gyerek! Egy négy esztendős hittérítő.</p> -<p>A lévitának már a nyelve hegyén volt a megfeddés, hogy ilyen -szent tárgyat nem illik poharak között vellikálni; de a gyerek -szava lefegyverezte a szigorúságát.</p> -<p>Mikor az a kis poronty mondja azt a Krisztus-tagadónak: «majd én -megtérítelek!»</p> -<p>– Igazán megtanítasz rá? kérdezé Kadarkuthy.</p> -<p>Ezzel a kérdéssel egészen vakmerővé tette a gyereket.</p> -<p>– Meg én! S odaállt melléje.</p> -<p>Kadarkuthy aztán odaemelte a gyermeket az ölébe. Farkasszemek -zöld tüze szikrázott a szemében. («Hisz ez a poronty is Kadarkuthy -Viktor fia! Tehát az enyim!»)</p> -<p>A Laczika aztán elmondta előtte végig, szépen megszakgatva, az -egész hiszekegyet; a vendég úr utána dörögte. <span class= -"pagenum"><a name="Page_110" id="Page_110">-110-</a></span></p> -<p>– Már most mondja el a bácsi!</p> -<p>Kadarkuthy Viktor megpróbálkozott vele. Hiszen könyv nélkül -tudta; a kolostorban volt módja megtanulni. De a komédiajátszás -végett mégis úgy tett, mintha itt-amott fönnakadna, különösen a -szentlélek szakaszánál; a Laczika kisegítette úgy, hogy másodszor -már hibátlanul el tudta a vendég úr mondani az egész crédót.</p> -<p>Biró uram a kés nyelével ütötte az asztalt diadalában.</p> -<p>– Ez már dicső! Az Úr csodákat mível a gyermekek által! Még -ilyet nem hallottam.</p> -<p>A tiszteletesné kaczagott örömében.</p> -<p>– Még áttéríti a mi kis Laczikánk a vendég urat.</p> -<p>Hanem a lévita savanyú képet csinált hozzá.</p> -<p>– Elég lesz már a tréfából, dörmögé morózusan. A hitvallás dolga -nem gyermekjáték.</p> -<p>– De én egészen komolyan veszem a dolgot, mondá a vendég. S -azzal a gyermeket letette az öléből; előbb azonban megcsókolá a -száját. A gyermek odabújt az anyja ölébe s a vendég csókjától még -nedves ajkával közölte az anyjával a csókot. (Ezt is észrevette -Kadarkuthy. Egy küldött csók már helyére jutott.)</p> -<p>– Hogyhogy, uram? sürgölé a lévita.</p> -<p>– Egyszerű és érthető a dolog. Én itt szándékozom a Bükkben -letelepedni, ha jó üveghutának való telepekre találok s ott hagyom -a Székelységben az egész falut, melyben hitsorsosaim laknak. Se -kicsiny, se nagy nem marad ottan utánam. Itt pedig szombatos -zsinagógát nem kapok. Valami felekezethez kell csatlakoznom, mert -Isten igéje nélkül nem élhetek.</p> -<p>(Ő! Az athéista!)</p> -<p>– A zsidó valláshoz legközelebb áll a kálvinista. Legkevesebb -újat kell tanulnom benne. Elhatároztam, hogy áttérek.</p> -<p>Biró uram a fájó fogára akart tapintani a vendég úrnak.</p> -<p>– De akkor meg kell ám az úrnak keresztelkedni. <span class= -"pagenum"><a name="Page_111" id="Page_111">-111-</a></span></p> -<p>– Tudom, mondá a báró vállrándítva. (Egy kereszteléssel több -vagy kevesebb, nem tett nála külömbséget.)</p> -<p>– Akkor keresztapára meg keresztanyára is lesz szüksége az -úrnak.</p> -<p>– Azt hiszem, hogy nem kell messze keresnem. Biró uram -elvállalja a keresztapai tisztet s talán a tiszteletes asszonyt -szabad lesz fölkérnem keresztanyának.</p> -<p>Hermina arcza lángvörös lett e szóra. Ösztön volt-e ez? -Előérzete valami fenyegető veszélynek? Vagy csak a szemérmetesség -orczapirulása? Hogy már ő neki, a fiatal asszonykának, ilyen nagy -mahumedember legyen a keresztfia!</p> -<p>Segítségére sietett a tiszteletes.</p> -<p>– Hát én arról épen nem akarom lebeszélni nagy jó uramat, hogyha -contentumára van a helvécziai confessióra áttérni, azt végrehajtsa; -de tanácsolnám, hogy végeztesse ezt a czeremóniát Miskolczon, a -nagy templomban, a nagytiszteletű sénior úr által, a viczispán és -viczispánné keresztszülői assistentiája mellett, ne pedig ebben a -mi kis, minden világtól eldugott falunkban.</p> -<p>– De pedig ebbe az én plánumomba épen ez a rejtett falucska -quadrál bele. Ugy-e bár, a lévita keresztelhet?</p> -<p>– Igen. Az evangélium nem köti a keresztelést papi méltósághoz, -a mi fölfogásunk szerint.</p> -<p>– Hátha én Miskolczon hagyom magamra töltetni a keresztvizet, -viczispáni assistentia mellett, annak a híre szétmegy az egész -országban: a Székelyföldön is megtudják az én híveim, hogy rájuk -nézve apostata lettem. Abból pedig nekem nagy károm származik, mert -az ottani üveghutámnak a vevői, szállítói mind szombatosok. S -ezeket sem akarom elveszteni. Míg ha itt, Barátfalván megy végbe a -kikeresztelkedésem, soha sem tudnak meg abból semmit a -székelyek.</p> -<p>– No most már igazán elhiszem az úrnak, hogy zsidó! kiáltott -közbe Danavár uram. Hogy miért hiszi el? azt nem magyarázta meg. -<span class="pagenum"><a name="Page_112" id= -"Page_112">-112-</a></span></p> -<p>– Tehát, ha szabad ismételnem a kérésemet a tiszteletes -asszonyhoz: akar-e nekem keresztanyám lenni?</p> -<p>Hermina előbb a férjére nézett; az helyeslő bólintást tett a -fejével. Arra aztán tartózkodó lassusággal mozdítá a vendég úr felé -a kezét.</p> -<p>Úgy illett, hogy az megcsókolja a feléje nyújtott kezet. Hogy -ne? A keresztanyjáét – a keresztfia!</p> -<p>(Tehát már annyira eljutott báró Kadarkuthy Viktor, hogy egy -kézcsókot égethessen báró Kadarkuthy Viktorné kezére! Még több olaj -a tűzre!)</p> -<p>A tiszteletesné idején látta észrevenni, hogy a Laczika -elálmosodott. Engedelmet kért, hogy a kis fiát a szobájába vihesse -lefektetni.</p> -<p>– No de előbb koczczintsunk egy pohárt az új hívünk testi, lelki -jóvoltáért ebből a jó méhserből, indítványozá biró uram.</p> -<p>Ezt az áldomást viszonozni kellett Herminának. A méhsert -asszonyok is ihatják. A méhserben nincs tűz.</p> -<p>Tehát Kadarkuthy Viktor és Kadarkuthy Viktorné már poharat is -koczintottak egymással. Az ő poharukban volt tűz.</p> -<p>A tiszteletesné ismét bebugyolálta a kis fiát, bekötötte a maga -fejét, állát a selyemkendővel, jó éjszakát kivánt az uraknak s -elhagyta a szobát.</p> -<p>Biró uram még ott maradt egy cseppet; nemcsak azért, mert a -seres kancsót nem illik félig hagyni az asztalon, az megbántás a -házi gazdára nézve, hanem, hogy a holnapi rendet közösen -megállapítsák; aztán meg még egy harmadik ok végett is.</p> -<p>– Engedelmet kérek az uraságoktól, hogy még itt maradok -alkalmatlankodni, de hát bizonyosságot akarok venni az iránt, hogy -holnap mitévők legyünk? Mert ha a homoktelepet, meg a mészvágást -akarjuk szemügyre venni, akkor még ma föl kell zavarnom az -embereket, hogy holnap korán hajnalban lapátoljanak utat odáig, -mert térdig ér ám a hó, s istentiszteletig készen legyenek vele, -hogy <span class="pagenum"><a name="Page_113" id= -"Page_113">-113-</a></span> aztán mind a hívek jelen lehessenek -ezen a mi holnapi nevezetes czeremóniánkon.</p> -<p>– Helyes, komám uram, hagyá rá a lévita.</p> -<p>Ekkor Danavár uram egyenesen a vendég úrhoz fordult a -kérdéssel:</p> -<p>– De hát igazán valósággal elszánta rá magát, nagy jó uram, hogy -itt a mi kis templomunkban felvegye a szent keresztséget?</p> -<p>– A mit mondtam, megmondtam.</p> -<p>– No ha azt akarja, hogy tökéletesen elhigyjem, hogy kész búcsút -venni a zsidó vallásától, akkor bizonyítsa be azzal, hogy merjen -itt velünk együtt sonkát enni!</p> -<p>A lévita elmosolyodott. Biró uram szépen kimesterkedte, hogy azt -a bizonyos valamit, a mit ő látott a pitvarban a fatálon hűlni, az -asztalra hozzák. Ez a sonka. Ez volt a harmadik ok! Igaza volt. -Sonka nélkül nem karácsony a karácsony. Aztán a végett is lett az -előkészítve. A tiszteletes asszony csak azért nem hozatta azt fel, -hogy meg ne botránkoztassa vele a székelyföldi vendégét, a kiről -azt tudta, hogy Mózes próféta étkezési tilalmait respektálja.</p> -<p>A lévita kikiáltott a Makkának, hogy hozza be a sonkát. Abból -azután ő maga nyiszálta le a jó éles konyhakéssel, a mit előbb egy -párszor hozzáfent az aczéljához, a szép mosolygós piros szeleteket -s lerakta a késlapjával a vendégei tányérjára.</p> -<p>Ekkor aztán biró uram tökéletesen megnyugodhatott a székely -üveghutás komoly szándékáról; mert az nem csak hogy megduplázta, -triplázta a sonkaszeletet, de sőt a szalonnájával s a barna -bőrkéjével együtt tömte a szájába. De már ennek kálvinista -gyomrának is kell lenni!</p> -<p>A sonkafalatozás közben aztán megállapodtak a holnapi -elvégzendőkben. A czeremónia után következik a lakoma, a mit a -község presbiteriuma fog adni az új fölavatott hitsorsos -tiszteletére. Biróné asszonyom maga lesz a szakácsné. Tizenegy -órakor lesz az ebéd, tizenkettőkor végződik; akkor a vendég úr a -tiszteletessel, meg Danavár <span class="pagenum"><a name= -"Page_114" id="Page_114">-114-</a></span> urammal fölkerekedik, -bejárják a bejárandó helyeket, hogy alkonyatra visszatérhessenek. A -barátfalvi völgyben korán lemegy a nap. Biró uram mindenütt ott -lesz kalauznak.</p> -<p>Hazatérett aztán egy pár órát engednek a pihenésnek. Akkor egy -kis borsos borlevessel fölmelegítve a gyomrukat, tarisznyába téve a -fagyos szalonnát, kenyeret, a két uraság vállára veszi a puskáját s -elmegy farkast lesni, míg a hold fel nem jő. Oda már biró uram nem -követi őket, mert ő úgy utálja azt a csúnya toportyánférget, hogy -látni sem akarja.</p> -<p>A báró helyesnek találta az egész napi rendet.</p> -<p>A közben aztán az öblös vászonkorsó is fenékig ürült, ideje volt -a jojczakázásnak. Biró uram áldást, békességet kivánva az egész -házra, összeszedte a kucsmáját, bundáját, furkós botját s -eltávozott.</p> -<p>A lévita is jó éjt kívánt a vendégének s kikisérte biró uramat, -becsukva az ajtót a reteszszel.</p> -<p>A Makka tudta már a kötelességét: eltakarította az asztalt, -azonban ott hagyta a sonkát a fatálon, a nagy konyhakéssel. A -vendég uraknak szokásuk (a hogy ő tapasztalá), ha éjszaka -fölébrednek, egy kicsit falatozni. A hozzávaló italt is odakészíté -egy kis orrosban. Az meg író volt. Kellemetes savanykás ital, a mi -a vajköpülésnél kiválik. Az itteni viz meszes, innya nem jó.</p> -<p>Azután megvetette az ágyat a Makka, segített a vendég úrnak a -csizmáit lehúzni; a zsebóráját a falon függő hímzett óravánkosra -felfüggesztette; a fali órának a ketyegőjét megállította, hogy az -álmot ne zavarja; azzal ő is csöndes nyugodalmas jó éjszakát kivánt -s kiment az ajtón.</p> -<p>Kadarkuthy levetette magát az ágyba. Testileg ki volt fáradva. -Kora hajnaltól kezdve hegyeket mászkált; akkora marsot tett, hogy -az egy katonának is elég lett volna. Hanem a lelke annál inkább föl -volt izgatva.</p> -<p>Maga mellé tette a gyertyát egy székre s annak a kanóczába -bámult. Nem jutott eszébe a hamvát elkoppantani. <span class= -"pagenum"><a name="Page_115" id="Page_115">-115-</a></span></p> -<p>A forró vér lázasan nyargalt az ereiben; a fülében hallotta az -ütér zúgását.</p> -<p>Arra gondolt, hogy ez az ember, a kit ő halálra keres, s a kire -nézve az egy halál nem is elég megtorlás azokért, a miket ő ellene -vétett: ez az ember most ott álmodik a paradicsomról annak a -tündéri nőnek az oldala mellett, a ki az ő nevét, Kadarkuthy -Viktorét, viseli; a kit az ő nevével kért meg fia számára az ő -apja; a kit ő neki jegyzett el Malárdy viczispán, a kit ő vele -esketett össze a pap és a kit ő, a mióta meglátott, halálosan -megszeretett. S most ezekről a tündérajkakról más szíja az üdvösség -balzsamát.</p> -<p>Majd borzongott, majd hevült.</p> -<p>Őrjöngő fantáziája megnépesíté az agyát csábító látványokkal. A -satyriasis kéjingerlő mysteriumai váltakoztak előtte kinzó -elevenséggel. Szenvedélyes extasisával együtt nőtt gyűlöletének -dühe. Eddig csak a boszúvágy tette halálos ellenségévé ezt az -embert; most szövetkezett azzal a szerelem irigység. Nem -szerelemféltés! Félteni csak azt lehet, a mit birunk; az övé az -irigység volt; más birja azt, a mi az övé lehetett volna, sőt a mi -törvény és czeremónia szerint valósággal az övé, mert hisz az ő -nevét viseli.</p> -<p>A gyertya csonkig leégett már a tartóban, bűzölgő füstöt -eresztve; ebből a felszálló füstből alakultak az agy viziói, a -nimfomániát ingerlő tünemények. A gyertyakanócz végsőt lobbant, s -az ő szemét is lezárta az álom.</p> -<p>De az alvás még kegyetlenebb kinzó volt az éber gondolatnál; az -még kifestette, megelevenítette, megszólaltatta a képzelet -fantómjait: szenvedélye a paroxismusig hevült. Az álom csodatevő -dæmon; lehozza az égből a csillagot, felássa a földből a kincset; -odadobja a tündért az ölelő karok közé; az epedő ajkak a csók -lángolását érzik, a fülek az abelérák fescennináit hallják, az orr -balzsamillatot szív fel; a lélek külön válik a testtől s maga -kedvére kéjeleg… Akkor az ostoba test egyet vonaglik, <span class= -"pagenum"><a name="Page_116" id="Page_116">-116-</a></span> s -szétfoszlik az álom. Nincs meztelen nimfák táncza, buja almék -éneke, szerelemhevítő ámbraillat; hanem tele a szoba faggyugyertya -füstjével. A hideg hold süt be az ablakon a jégvirágokon át.</p> -<p>Kadarkuthy Viktor kiugrott az ágyból s elkezdett mezitláb alá s -fel toporzékolni a hideg földön. Majd talán azzal lehűti a feje -forróságát.</p> -<p>Az sem használt; a teste didergett, de az agya lángolt.</p> -<p>Lefeküdni nem akart többé, nem akart aludni.</p> -<p>Annak a másiknak most bizonyosan édes álmai vannak!</p> -<p>Legyen belőlük örök álom!</p> -<p>A hold fénye odaesett az asztalra, az ott heverő nagy éles -késre; annak a pengéje úgy ragyogott benne.</p> -<p>Kadarkuthy Viktor felöltözött egészen, a kosokját is -felölté.</p> -<p>Aztán tanácsot tartott a holdvilággal, meg azzal a fényes -késsel.</p> -<p>Úgy lesz! Jól van! Nem vár a párbajra. Nem arra, hogy férfi -férfi ellen mérkőzzenek össze lovagok módjára; megöli ezt az -embert, a hogy meg szokta ölni a boszúálló férj a csábítót, a kit -éjfélkor ott talál a neje szobájában.</p> -<p>Megöli az álarczos csalót.</p> -<p>S akkor aztán elfoglalja rögtön maga annak a véres helyét.</p> -<p>Nos hát?</p> -<p>«Férjed vagyok! Én vagyok az igazi férjed!»</p> -<p>Eldűlt a per, ki van mondva az ítélet!</p> -<p>Az éles kést odarejté a kosokja alá.</p> -<p>Azzal halkan felnyitá a szobaajtót, s lassan kitárta, hogy ne -nyikorogjon.</p> -<p>A holdvilág átsütött a nyitott ajtón a pitvarba is.</p> -<p>S ott látott Kadarkuthy Viktor egy hárságyon feküdni egy alvó -férfit. Bundával volt betakarva. A hárságy oda volt téve keresztben -a kandallós szoba elé.</p> -<p>A mint a holdvilág rásütött az alvó arczára, az egyszerre -fölébredt. A lévita volt az. Egy furkósbot volt mellé <span class= -"pagenum"><a name="Page_117" id="Page_117">-117-</a></span> -fektetve, egyszerre ahhoz kapott. A mint azonban felismerte az -előtte álló alakot, letette a czelőkét a kezéből.</p> -<p>– Valami baj van? kérdezé fektéből fölemelkedve.</p> -<p>Kadarkuthy haragja egyszerre ki volt oltva.</p> -<p>Nem nyúlt a kosokja alá az éles késért. Az nem ennek az embernek -volt szánva. Hazudni kellett valamit.</p> -<p>– Megfájdult a fejem, ki akarok menni a szabadba.</p> -<p>– Kegyelmed égve felejtette a gyertyát s az tele füstölte a -szobát.</p> -<p>– Az ám.</p> -<p>– Majd segítek rajta. Kinyitom a pitvarajtót s a füst -kihuzódik.</p> -<p>S azzal fölkelt, kinyitotta az utczára nyíló ajtót. Szép csöndes -éjszaka volt odakünn.</p> -<p>– Ezzel ugyan kissé ki fog hűlni a szobája, mondá a lévita.</p> -<p>– Úgy sem tudok fűtött szobában aludni.</p> -<p>– Én sem.</p> -<p>– Hát kegyelmed mindig itt szokott aludni a pitvarban?</p> -<p>– Rendesen.</p> -<p>Kadarkuthy nagyot sóhajtott. Bolond ember! mondá magában.</p> -<p>Valamit megtudni mégis kiváncsi volt.</p> -<p>– Hát aztán nem szoktak kegyelmednek szivdobogásos álmai -lenni?</p> -<p>– Ahhoz méhdöngés kell és pimpimpáré illat.</p> -<p>– Hát a felesége nem fél magában alunni?</p> -<p>– Hisz ott van mellette a fia.</p> -<p>(Igaz! Hisz az nagy védelem.)</p> -<p>– No hát alugyék tovább; én majd kijárom magamat a havon.</p> -<p>– Vigye magával a fustélyomat, valami kóbor kuvasz meg ne -riaszsza.</p> -<p>Az utolsó fegyverét is átadta neki: a nehéz ólmos botot.</p> -<p>Kadarkuthy aztán végig járta a falut, megkerülte a <span class= -"pagenum"><a name="Page_118" id="Page_118">-118-</a></span> tavat; -nagy időre került vissza a lévita házához; senki sem vette észre. -Aluszik ilyenkor minden jó ember, minden jó kutya.</p> -<p>Mikor benyitott a pitvarajtón, ott látta a hárságyon aludni -Guthay Lőrinczet; mélyen aludt, föl sem neszelt az ő bejöttére. Ő -nála volt kés is, ólmos bot is. A botot odatette az alvó mellé, a -kést beleszúrta a kenyérbe az asztalon.</p> -<p>«Majd holnap!»</p> -<p>Azzal öltözetestül levágta magát a gyékényre, mely nyoszolyája -elé volt terítve s ott aludt reggelig csöndesen.</p> -<h2>A FARKASVADÁSZAT.</h2> -<p>Egy jó eredménye volt Kadarkuthy éjszakai háborgásának: az, hogy -a karácsony második ünnepére tervezett keresztelési czeremonia -elmaradt.</p> -<p>Mikor az embert mély álmából fölébresztik s aztán sok ideig nem -tud ujból elaludni: olyankor rendesen megszállják az ébrenlevő -gondolatok, előveszi a jobbik eszét.</p> -<p>Guthay Lőrincz végzett jurista és theologus volt.</p> -<p>Meggondolta, hogy az a keresztelés nincs ám elvégezve a korsónál -és a medenczénél: azután következik még a kalamáris. Akármilyen -zugban legyen is Barátfalva, az ott végbement kikeresztelkedési -aktusról referálni kell a seniornak Miskolczon, hogy az megint -jelentést tehessen róla a tractusnak, a tractus végre a -superintendensnek, s ehez a jelentéshez okvetlenül hozzá kell -csatolni a kikeresztelt neophita dócéját, mely konstatálja, hogy az -valósággal Mózes-hitü volt. Mivelhogy zsidót megkeresztelni stante -pede szabad, a mint az maga úgy kivánja; de hogyha a convertita -netalántán római katholikus találna lenni, akkor annak előbb hat -heti megpróbáltatáson kell átesni, a mit ha a kálvinista -lelkipásztor nem respektál, bizony deficzientiába esik, még hüvösre -is kerülhet. <span class="pagenum"><a name="Page_119" id= -"Page_119">-119-</a></span></p> -<p>Ezt az álmatlanság órájában végiggondolva, s más egyéb -indiciumokat is összevetve, arra a megnyugtató elhatározásra jutott -Guthay Lőrincz, hogy az ő Herminája nem lesz ennek a vendég úrnak a -keresztanyja.</p> -<p>Valoszinű, hogy az a keresztanyaság volt a legerősebb -argumentum, bárha nincs is benne a jus ecclesiasticumban, sem a -komjáti kánonokban.</p> -<p>Annálfogva, másnap reggelre kelve, azzal az enunciatióval lepte -meg a lévita a vendégét, hogy «kedves atyámfia az Úrban; jelentem -kegyelmednek, hogy a mai szent napról elmarad a keresztelési -czeremonia, minthogy én nekem előbb hivatalos megkeresést kell -intéznem Bözöd-Ujfaluba.»</p> -<p>– Bözöd-Ujfalúba? rebegé a vendég úr. (Soha se hallotta -hirét!)</p> -<p>– Az ám, oda. Az a székelyföldi magyar zsidóknak a Sionja: ott -van a rabbinusuk és a matrikulájuk; onnan kell megkapnom a -hivatalos kivonatot, miszerint Barra Áron a magyar zsidó község -tagjai közé fölavattatott. Anélkül nekem baptizálnom nem szabad. S -a míg a posta a székelyföldről megfordul, bizony beletelik egy pár -hónap.</p> -<p>Kadarkuthy boszusan ütött az asztalra. Ő már úgy számított erre -a komédiára a templomban. Ez ő neki nimbust adott volna, a mi a -nőszivekre veszedelmes.</p> -<p>Vigasztaló kárpótlásul aztán megbiztatá a lévita, hogy eképen -elmaradván a keresztelés, elmarad a paszita is; nem kell végig -enni, inni egy parasztlakomát: egy órával több idő jut a vágások -bejárására; rövid kolláció után rögtön hozzá kezdhetnek a vendég úr -tulajdonképeni czéljainak utóléréséhez. A déli órák különösen -alkalmasok a kovarczomok megvizsgálásához. Nagyító üveget is fognak -vinni magukkal.</p> -<p>Ebben tehát meg kellett nyugodni.</p> -<p>De annyit még is megtett a vendég úr, hogy elment a kálvinista -templomba; odáig legalább elkisérhette a szép <span class= -"pagenum"><a name="Page_120" id="Page_120">-120-</a></span> -asszonyt: ott pedig gyönyörködhetett benne, szemközt ülvén vele a -presbiteri padon.</p> -<p>Illendő is volt, hogy beletanuljon a kálvinisták szokásaiba, a -kik mikor imádkoznak, nem térdepelnek le, hanem felállnak s a míg a -lelkipásztoruk prédikál, az asszonyok a szemeiket törlik, a férfiak -buzgón szundikálnak, az iskolás gyerekek énekelnek.</p> -<p>Az istentisztelet után pedig a lévita lakásán elköltve a -kolbászkákkal ékesitett korhelylevest, azonnal hozzá kezdtek a -felfedező expeditióhoz ők hárman: a lévita, a vendég úr és biró -uram.</p> -<p>Egész naplementéig járták a hegyszakadékokat; néhol kötélen -eregették le egymást; vittek magukkal csákányt is, meg kalapácsot -is a turzáshoz.</p> -<p>Kadarkuthynak ezt mind végig kellett élvezni. Hisz ő neki van -mind ezekre szüksége! Közbe-közbe elárulta a szakértelmét, -elnevezve a Fluszspatot békasónak.</p> -<p>Késő este vetette őket haza a faluba. Biró uram a maga háza -előtt búcsút vett a két úrtól. A vendég úr megköszönte neki szépen -a szíves kalauzolást.</p> -<p>– Adja Isten, hogy jó legyen belőle; áldáskodék Danavár -uram.</p> -<p>A lévita és vendége pihenőre tért a vendégszobába.</p> -<p>A Makka felhozta az asztalra a sonkát, meg a forró sörlevest. -Kimentette a tiszteletesnét, a mért nem jöhet. A Laczikát ápolja. A -gyerek megterhelte a gyomrát mézeskalácscsal, de szerencsére -kihányt mindent, most aztán székifű-herbatejet itat vele az anyja. -Majd el múlik a baja holnapra. Ezért nem kell aggságoskodni az -apának.</p> -<p>Falatozás közben aztán előhozakodott vele a vendég úr, hogy ő -egészen meg van elégedve a fölfedezett bányával, teleppel, az -erdőséggel, s már most csak arra kéri a tiszteletes urát, -sziveskedjék ezen birtok földesurának egy ajánlólevelet irni a -vállalkozó üveghutás részére, a ki ez erdők és telepek használatát -hajlandó lenne harminczkét esztendőre akár évenkint fizetendő -árendába, akár egyszerre <span class="pagenum"><a name="Page_121" -id="Page_121">-121-</a></span> lefizetendő árért zálogba kivenni. -Tegye meg ezt a barátságot.</p> -<p>A lévita elsápadt. Arczán valami elbámuló kifejezés kövesült -meg.</p> -<p>– Bocsánatot kérek, azt én nem tehetem, rebegé suttogó -hangon.</p> -<p>– Miért nem teheti?</p> -<p>– Meggyónom őszintén. Ennek a körülfekvő birtoknak az -ezerkétszáz holdas erdőnek, a birtokosa báró Kadarkuthy Viktor.</p> -<p>Erről a bárónak nem volt tudomása. Atyja birtokainak -összeirásából ki volt hagyva a bükkségi erdő.</p> -<p>Talán szándékosan hagyatta ki az öreg Kadarkuthy, hogy Guthay -Lőrinczet jobban elrejtse? vagy talán azért hogy úgy sem -jövedelmezett semmit? Az is lehet, hogy azon erdőségek közé -tartozott, melyek felett a kamara és a birtokosok között -félszázados processusok folytak s csak József császár alatt irattak -át a birtokosaik nevére.</p> -<p>– Nos aztán? kérdezé a vendég úr, ha ennek a birtoknak a -tulajdonosa báró Kadarkuthy Viktor, miért ne irhatna ahoz -ajánlólevelet a számomra a tiszteletes úr?</p> -<p>– Azt is meggyónom.</p> -<p>– Kegyelmed gyónik? Hiszen kegyelmed kálvinista.</p> -<p>– Hát ez is azon gyarlóságaim közé tartozik, melyek a -fölszentelt papi méltóságból disqualificálnak. Én a gyónást jó -intézménynek tartom, s nem értem, hogy ezt Luther és Calvin minek -hagyatták el a követőikkel. Nekem is egy nehéz teher nyomja a -lelkemet; régóta nyomja. Megkönnyebbülök, ha egyszer kényszerítve -vagyok azt valakinek elmondani. Most itt van a kényszerítő -pillanat. El kell mondanom, hogy én évek előtt, igaz, hogy éretlen -ifjonczi elmével, igaz, hogy csábító és rábeszélő befolyások alatt, -felvettem Kadarkuthy Viktornak a nevét, s ez álorczásság alatt -őrületes vétkeket halmoztam egymásra: nagy, fényes nevű családokat -hoztam gyalázatba, s azok között saját tisztes agg szülőimet. -Eszeveszett kalandjaimra <span class="pagenum"><a name="Page_122" -id="Page_122">-122-</a></span> saját atyám mondta ki e -halálitéletet: «nem gondoltál arra, hogy egyszer az igazi -Kadarkuthy Viktor eléd toppan, számon kéri tőled, mit követtél el -az ő nevében? és megöl! Irgalom nélkül, megérdemlett halállal öl -meg?»</p> -<p>(A vendég úr többet is tudott. Az agg lelkész halálos óráján -tudatta a sértett boszuállóval, hogy fiára hol találhat.)</p> -<p>– Még ez nem volt elég, folytatá a lévita a vallomást. Az igazi -Kadarkuthy Viktor hazaérkezett külföldről arra a hirre, hogy -idehaza valaki az ő nevét még hiresebbé teszi.</p> -<p>(«Mint ő maga tette azt külföldön».)</p> -<p>– Az öreg báró nem akart ráismerni a fiára: elfogatta a -hajdúival, mint betörő rablót s bezáratta a vármegye tömlöczébe. -Engem pedig összeházasított annak a jegyesével, egy angyali -szépségü és jóságú leánynyal a legelőkelőbb nemesi családból.</p> -<p>(A vendég úr a kése hegyét dugta a fogai közé, hogy össze ne -csikorgassa azokat.)</p> -<p>– Atyám az esküvő után jött oda a menyegzői vigalomba, hogy -engemet, a vőlegényt, elfogjon, békóba verjen, elhurczoljon magával -s az igazi Kadarkuthy Viktorral a börtönben kicseréljen. Ebből az -őrült helyzetből nem volt más szabadító út, mint az öngyilkosság. -Éjszaka volt, mikor a Dunán átkeltünk csónakkal; én lehuztam -kezeimről a békókat s a hullámok közé vetettem magamat. Meg akartam -halni. A lelkem kivánta. Hanem ez az ostoba test ellentmondott. A -mint a vizfenék kavicsát érzé, erőre kapott az életösztön. Kitünő -úszó és búvár voltam, kiúsztam a partra úgy, hogy a csónakban levők -a nagy hullámoktól nem vettek észre. Mindenkire nézve halott -voltam, csak arra az angyalra nézve nem, a kivel egymásnak hűséget -esküdtünk. Most ez az angyal itt van a barátfalvi lévita-lakban és -osztozik velem a gyér örömökben és sürű bánatokban. <span class= -"pagenum"><a name="Page_123" id="Page_123">-123-</a></span></p> -<p>Kadarkuthy Viktor közel volt hozzá, hogy elordítsa a -harczkiáltást:</p> -<p>«Kapd fel hát azt a másik kést! aztán rohanjunk egymásra s -végezzük el a dolgunkat késsel!»</p> -<p>– Már most érteni fogja kegyelmed, úgy-e bár, hogy én nem -irhatok báró Kadarkuthy Viktornak? Nem irhatom neki, hogy én, -Guthay Lőrincz, a te dæmonod, nem haltam meg, itt vagyok! És velem -együtt itt van az a nő is, a ki a te nevedet viseli s az én -gyermekemet ápolja. És én nekem kell itt vezeklenem ebben a -világból kimaradt hegyzugban az én nagy büneimért, a miknek terheit -nem rakhatom le egy pap kezébe s nem várhatok felőlük -bünbocsánatot.</p> -<p>Az erős férfi két karjára hajtá le a fejét és sírt -töredelmesen.</p> -<p>Kadarkuthy Viktor szívében megrezzent az az ideg (vagy micsoda), -a mi az elérzékenyülést fölébreszti. Egy pillanatig közel volt -hozzá, hogy arra a lehajtott főre rá tegye kezét s így szóljon -hozzá:</p> -<p>– Te meggyóntál nekem. Megbántad a vétkeidet. Én pap nem vagyok, -hanem vagyok a te halálosan megsértett ellenséged! Ego te -absolvo.</p> -<p>Rövid volt a pillanat. Nem azért jöttünk ide!</p> -<p>– Belátom, tiszteletes uram, hogy ezek szerint kegyelmed -csakugyan nem intézhet levelet az uradalom birtokosához. Majd -elvégeztetem ezt egy fiskálissal. Most tehát hagyjuk a bánatot a ló -fejének, az elég nagy hozzá; a székely lúfőnek semmi köze ehez a -históriához. Én, becsületemre mondom, hogy tekintve a -tekintendőket, még is inkább lennék Guthay Lőrincz, mint Kadarkuthy -Viktor. Már most hát készüljünk a farkasvadászathoz.</p> -<p>Guthay Lőrincz felugrott a helyéről, megtörülte a szemeit s -nagyot nyújtózott. Kinyújtózta a hátából az elérzékenyedést. A -farkasleshez kemény szív kell. Az nem olyan mulatság, mint a -hajtóvadászat, a hol embercsoportok lármája kergeti a fölriadt -dúvadat a vadász puskavége <span class="pagenum"><a name="Page_124" -id="Page_124">-124-</a></span> elé. A farkaslesnél a dúvad is -vadászszámba megy. Ő meg a jáger irhájára ácsingózik.</p> -<p>A lévita levette a puskákat és vadásztáskákat a falról.</p> -<p>– Vannak kegyelmednek patronjai? kérdezé a vendégétől.</p> -<p>– Nincsenek. Nem vesződöm velük.</p> -<p>– Én mindig hordok magammal tizenkettőt. Szükség esetén -megoszthatom azt kegyelmeddel.</p> -<p>– Lehetne rá szükség?</p> -<p>– Találkozhatunk egész csapat ordassal s az nem fut el, ha egy -párt leterítenek közüle.</p> -<p>– Hiszen a lesgunyhóban ráérünk újra tölteni.</p> -<p>De a lesgunyhóig ballagtunkban is találkozhatunk velük. Arra az -esetre is van nálam egy stratagéma.</p> -<p>Guthay Lőrincz megmutatta, hogy mi az? A bajonett alkalmazása -vadászpuskára. Egy háromszegletü dákos, a mit ráspolyból -köszörültek ki, agancsnyélbe ütve, mely szorosan beleillik a puska -csövébe.</p> -<p>– Ez hatalmas védő eszköz. A farkas nem állja ki ennek a -háromszegletü törnek a döfését. Már egyszer vettem hasznát kritikus -helyzetben. De ezt el ne mondjuk az asszonyomnak.</p> -<p>– Nem fogja neki senki elmondani.</p> -<p>– Kegyelmednek is adhatok ilyent: nekem van kettő.</p> -<p>– Nem tudok vele bánni. Én támadó farkas ellen jobbnak találom a -puskatussal védekezést.</p> -<p>– Én nem. A farkas feje nagy ütéseket elbir. Aztán a puskaagy -ketté törhetik, s akkor az egész fegyver hasznavehetetlen.</p> -<p>– De hiszen ketten vagyunk, négy lövésünk van: ön is biztos -lövő, én is; olyan csapat ordas csak nem jön ránk, hogy ha négyet -leterítünk közüle, a többi még dolgot adjon.</p> -<p>– Igaz. S az esetben is, ha egymásnak vetjük a hátunkat, -megfelelünk akárhánynak.</p> -<p>– Úgy bizony, egymásnak vetjük a hátunkat. <span class= -"pagenum"><a name="Page_125" id="Page_125">-125-</a></span></p> -<p>Kadarkuthy sötét kigyószemei nagyot villantak Guthay Lőrincz -felé. A márczos korsóból tele tölté a két poharat.</p> -<p>– No ezt a Szent János áldását ürítsük még ki egy «bruder»-re. A -vadászoknak tegezni kell egymást. Azzal egymásra köszönték a -poharaikat s testvériséget ittak…</p> -<p>A lévita a fali klepsidrára nézett.</p> -<p>– Kilencz az óra. Két óráig eltart, a míg a leshelyre -kiballagunk: addig sötét van.</p> -<p>– Odatalálunk az erdőn keresztül?</p> -<p>– Az ösvényt mutatják a mészszel jelzett faderekak.</p> -<p>– Akkor hát mehetünk.</p> -<p>– Kegyelmed csak bandukoljon előre a tó mentében, nekem még egy -kis végeznivalóm van.</p> -<p>Tudta ám jól Kadarkuthy, hogy mi végeznivalója van még itthon -Guthay Lőrincznek: épen azért megkérdezte, hogy mi a dolga?</p> -<p>– Hát még a csalétekül kiteendő malaczot kell elővennem a -ketreczéből; azt zsákba téve viszem magammal.</p> -<p>– Nem fog az visitani az úton?</p> -<p>– Jól tartottam aludtejjel, a zsákban hallgatni fog.</p> -<p>– No, hát én megyek előre, mondá Kadarkuthy s magában gondolá: -«no csak eredj te a feleségedhez, kis fiadhoz, megcsókolni őket -búcsú fejében; utolsó csókod lesz.»</p> -<p>Guthay Lőrincz csakugyan odament: a kandallószobából nyiló -kicsiny hálókamarába, a hol a felesége volt a kis fiával. Aludtak -már mind a ketten. Az asztalon égő mécs pisla világánál láthatta -őket. A kis fiú odasimult az anyjához, picziny kezét annak az -arczára téve. Az anyának és a gyermeknek az arcza egymás felé volt -fordulva, mintha csókot akarnának váltani.</p> -<p>Valami ösztönszerü sejtelem úgy nógatta, úgy ösztökélte, hogy -ezt a két kedves arczot megcsókolja…</p> -<p>… Nem! Nem szabad! Fölébresztené őket. S ezeknek nem szabad azt -megtudniok, hogy ő most farkaslesre indul. A gyermek bizonyosan azt -mondaná: «ne menj a <span class="pagenum"><a name="Page_126" id= -"Page_126">-126-</a></span> farkasokra, táti! én félek!» s akkor -nem mehetne. Úgy kell neki settenkedve ellopozni hazulról.</p> -<p>A cseléd tudja azt egyedül a háznál. A Makka fönmaradt tollat -fosztani. Neki kell az eltávozó úr után bezárni az ajtót.</p> -<p>Guthay Lőrincz azután a fás-szinből előhozza a kéthónapos -malaczot, zsákba kötve a vállára veti s utána siet az előre -ballagott vadásztársnak.</p> -<p>A tó gátjánál utóléri, akkor aztán ő megy előre, a ki ismeri a -járást a tó tulsó partján kezdődő erdőben. Az az ősrengeteg eltart -a hegytetőig; csupa óriási bükkfák.</p> -<p>Beszélni útközben nem szabad. A léptek hangját eltompítja a -lehullott haraszt. (A farkasnak éles hallása van.) A puskacsöveket -is bedugták száraz falevéllel, hogy a puskaporszagot meg ne érezze -a dúvad.</p> -<p>A hegytetőre fölhágva, egy vizmosás vágányán kellett leszállniok -a völgybe. Itt volt a farkasok birodalma.</p> -<p>Ez a völgy még jobban el volt rejtve, mint az a másik, a melyben -a barátfalvi házikók bujkálnak.</p> -<p>Itt megszünt a bükkerdő.</p> -<p>Valamikor, tán tizenöt év előtt, az istennyila fölgyujtotta az -itteni erdőt s az hosszu pásztában leégett. Ezen a pusztaságon -aztán nem nőtt ki többet a bükkfa.</p> -<p>E völgynek a lonkáját aztán félkörben elfoglalta a mogyoró. Ez a -másutt csivatag cserjének ismert csemete itt a leégett erdő talaján -több öles, karvastagságu szálfának sarjadt föl, és olyan -sürűségben, hogy azon más állat, mint szarvorrú, vagy elefánt -keresztül nem törhet. És e mogyoró-erdő szélében mered föl egy -óriási vén bükkfa, tiz ölnyi magasan, mely csodára megmaradt a nagy -erdőégésből.</p> -<p>A mogyorópagonyon túl kezdődik aztán a növényanarchiának az -országa. Minden elátkozott bozót egymással összegubanczolva: -galagonya, kökény, bangíta, ostormén, veres gyűrű, som, borbolya, -bodza, csipke-rózsa, kecskerágó összeszőve-fonva a vadszeder -indáitól, az iszalag <span class="pagenum"><a name="Page_127" id= -"Page_127">-127-</a></span> köteleitől, vad komlótól: egy -félelmetes berek. S ennek a bozótnak még télen is tarka szine van; -nem hull le a levele, megmarad zöldnek, vagy megsárgul, -megveresedik, közte a korallpiros bogyók, csipkék, méregcseresnyék, -miktől még a madár is elriad. Az egészet fölveri az a nehéz bűz, a -mitől az embert a hideglelés kerülgeti. Jó lakás ez a -farkasoknak.</p> -<p>A bozótot a mogyoróligettől elválasztja egy tisztás, melynek a -közepén, mint egy kerek virágágy, pompázik egy hangafa bokor.</p> -<p>S ettől a bokortól mintegy hatvan lépésnyire van a vadász -leskunyhó.</p> -<p>De nem hasonlít az semmiféle emberi lakáshoz. Otromba mészkövek -vannak halomba rakva rendetlenül; közeiket benőtte a moha; a teteje -a somkórók és vadsóskák virágágya; köröskörül elhatalmasodott rajta -a vadszeder s annak a lelógó indái takarják az alacsony ajtót, a -minek a fölnyításához csak parasztfortélylyal lehet jutni.</p> -<p>– Várj itt csendesen, – monda Guthay Lőrincz a vadásztársának, – -amig a csalétket kikötöm; majd utóbb kinyitom a lesgunyhó -ajtaját.</p> -<p>Azzal odavitte a hátán hozott zsákot ahoz a kerek bokorhoz, s -abba befurakodva kihúzta belőle a malacot s aztán megkötötte a -lábánál fogva egy bokor tövéhez. Az rögtön elkezdett malac szokás -szerint keservesen visítani.</p> -<p>Amint Guthay Lőrinc előjött a hangafa bokorból, meglepetve -hallotta a nagy károgást a feje fölött. Egész sereg varjú jött nagy -lármával zajongva a ködös égen, melyet akkor kezdett derengetni a -hegyek mögül kibukkanó hold. – A varjúk, lehettek ötvenen is, mind -megszálltak azon az egyetlen kimagasló vén bükkfán. Kálvinista -varjúk voltak. Igy híjja őket a népajk azért, hogy ezek hússal -élnek (odaértve a férgeket is), megkülömböztetésül a pápista -varjúktól, a kik csak a vetést eszik. Amazok egészen feketék, -emezeknek a hátuk szürke.</p> -<p>Ezek az előposták! <span class="pagenum"><a name="Page_128" id= -"Page_128">-128-</a></span></p> -<p>Valami nagy dolog van készülőben ott a titokteljes ciher -mélyén.</p> -<p>Lőrinc a lesgunyhóhoz sietett vissza.</p> -<p>– Áron barátom! mondá. – Nyissuk ki sebtén a lesgunyhó ajtaját s -azután reteszeljük el magunkat.</p> -<p>Erre Kadarkuthy Viktor megdobbantá a földet a puskája agyával, s -azt mondá:</p> -<p>– Mi nem megyünk be a lesgunyhóba, hanem idekinn maradunk. Én -nem vagyok a te Áron barátod, hanem vagyok Kadarhuthy Viktor, aki -azért keresett föl, hogy veled erre az életre leszámoljon.</p> -<p>Ennek a névnek a hallatára csak lehajtotta a fejét Guthay -Lőrincz. Nem volt ellene semmi védelme.</p> -<p>– Évek óta kereslek, most rád találtam – folytatá Kadarkuthy – a -többit tudod. Ott van az a nagy magányos bükkfa: odáig egy -puskalövés. Te eredj oda, én itt maradok a lesgunyhó előtt, – ottan -állj fel. S akkor aztán kezdjünk el egymásra lövöldözni, amig -egyikünk hasra nem fekszik. Az lő előbb, aki akar!</p> -<p>Guthay Lőrinc nem szólt semmit, csak a fejével bólintott.</p> -<p>– S nehogy azt hidd, hogy ez itt közöttünk valami lovagias -komédia akar lenni: megmondom neked azt is, hogy én nem azért -akarlak megölni, hogy a nevemet bitoroltad, hogy miattad tömlöcben -penészhedtem, hanem a feleségedért, akit magamévá akarok tenni. -Most már tudod, hogy mit tégy?</p> -<p>Guthay Lőrinc szótlanul megfordult s ballagott a nagy bükkfa -felé. A varjúsereg a terepélyfa ágán nagy örvendező károgással -fogadta; úgy lebegtették a szárnyaikat jó kedvükben.</p> -<p>Vagy talán nem neki beszéltek?</p> -<p>Itt hát a vég! Az elkerülhetetlen fátum! Az apa által kimondott -itélet ime beteljesedik.</p> -<p>Guthay Lőrincnek a lelkéhez nem fér az, hogy ő ellenfelét -párbajban megölje. Tehát ő maga fog elesni. <span class= -"pagenum"><a name="Page_129" id="Page_129">-129-</a></span></p> -<p>Teljesedjék az Úr akaratja.</p> -<p>Odatámaszkodott félvállal a vén bükkfa mohos oldalához.</p> -<p>Egy rövid indulatroham megdobbant a szívében, mikor arra -gondolt, hogy ez a halálos ellenfél az ő kincseit akarja magáévá -tenni, a feleségét és kis fiát. – Hátha megelőzné? Hátha ő lőné -agyon?</p> -<p>De hát aztán mi következik?</p> -<p>Lehet-e neki azzal a véres kézzel a feleségét, gyermekét -megölelni?</p> -<p>Lehet-e neki azzal a véres kézzel az Úr vacsoráját osztani a -jámbor hívek között?</p> -<p>S a megölt ellenfél gyilkosát üldözni fogják. Elfusson-e a -világba? Hová? Neje nélkül, gyermeke nélkül? Vagy azokat is vigye -magával?</p> -<p>Teljesüljön a fátum!</p> -<p>Ámde a fátumnak ötletei vannak.</p> -<p>Amig azt a hatvan lépést a lesgunyhótól a bükkfáig végig mérte -Guthay Lőrincz, valami csörtető zörej kezdett támadni a sürű -bozótban, s egyszerre csak a gubancos ciherből kiugrott két farkas. -Egy szikár kan, meg egy szoptatós nőstény, azzal a fenyegető -kurrogással, mely a kutyafajnál a támadást jelenti. Mind a kettő -Kadarkuthy felé rohant; Guthayt nem látták a bükkfától.</p> -<p>Kadarkuthy mintegy negyven lépésnyire bevárta őket s akkor egy -jól célzott lövéssel leteríté a himfarkast.</p> -<p>A mint az elterűlt a havon, a nősténye ott maradt mellette, a -himje véres száját nyalogatva.</p> -<p>Kadarkuthy nem lőtt rá. Tartogatta a második lövést. A bozótból -még egyre hangzott a csörtetés. Néhány perc mulva kiugrott az -előbbi farkasok által tört résen egy harmadik ordas.</p> -<p>Ez már vén kókler volt, ismerte a vadásztempókat. Nem egyenes -vonalban tört a lesgunyhó előtti vadász felé, hanem hol lesunyva a -fejét, hol félreugrálva, hogy a vadászt megtéveszsze. <span class= -"pagenum"><a name="Page_130" id="Page_130">-130-</a></span></p> -<p>Kadarkuthy megtartá a hidegvérét: hagyta az ordast közelebb -jönni, puskáját arcához emelve. Egyszer aztán eldördült a lövés, -mely után az ordas leült a két hátulsó lábára s elkezdett vért -okádni. A golyó szügyen találta.</p> -<p>De abban a pillanatban, amint a második lövés eldördült, egymás -után három farkas ugrott elő a ciherből, ezek egymás nyomán futva, -száguldtak a vadász felé.</p> -<p>Kadarkuthy most bánta már, hogy nem engedte a lesgunyhó ajtóját -felnyitni. Megpróbálta azt berugni; de igen erős szerkezete volt; -nem kilincsre járt, hanem reteszre.</p> -<p>Most már csak a puskaagyban volt a védelem.</p> -<p>A puskacsővet két marokra fogva, a legelső farkast, amely -egyenesen a torkának rohant (valami szeleburdi fiatal szuka -lehetett) ugy sújtotta főbe a puska agyával, hogy az nagyot -ordított s aztán szűkölve, nyafogva oldalgott félre, véres orrát a -hóba furkálva.</p> -<p>A másik két farkas fogait csattogtatva torpant meg.</p> -<p>Kadarkuthy bátor férfi volt. A puskát magasra emelte, biztatta a -dúvadakat: «gyertek! gyertek!»</p> -<p>A farkas is elővette a maga furfangját, amit ilyenkor szokott -használni. Az egyik háttal fordult a vadász felé s elkezdte a két -hátulsó lábával gyorsan szórni a havat a vadász szeme közé, mig a -másik meglapulva hasmánt csúszott feléje közelebb, hogy aztán egy -ugrással a hószórástól elvakult embernek a vállára szökhessen.</p> -<p>Kadarkuthy az egyik kezével a szemét takarta el a hószórás elől, -a másik is elég volt súlyos ütésre a fölemelt puskával.</p> -<p>Ekkor egy új veszedelem támadt. Az a nőstény farkas, mely a hime -mellett maradt, egyszerre felriadt s dühös ordítással rohant a -lesgunyhó felé s egy hatalmas szökéssel felugrott annak a tetejére, -ott azután végig hasalt, csak a fejét dugta elő a szederindák -közül, véres száját nyalva a hosszú nyelvével; s a közben vérre -éheztét kifejező «nyau» hangokat hallatva. <span class= -"pagenum"><a name="Page_131" id="Page_131">-131-</a></span></p> -<p>A havat szóró farkas csukló csahintásokkal jelenté jó kedvét, a -hasmánt közeledő mélyen dörmögő kurrogással a haragját. Olyan -közelre jöttek már a vadászhoz, hogy akármelyiket lesújthatta -volna. – De nem tehette azt; mert amint a kunyhóajtóból előlép, a -kunyhó tetején ácsingózó ordas egyszerre le fog rá ugrani s -hátulról rántja le.</p> -<p>Guthay Lőrincz karra vetett puskával nézte ezt az ádáz -küzdelmet.</p> -<p>Bizony ordália ez! Istenitélet. Ime előjöttek azok a vadak, a -kik Eliézer megcsúfolóit összetépték; a sors azok által tesz -igazságot. Itt most össze fogják tépni, széthurczolni azt a halálos -ellenséget, a kinek kiengesztelhetetlen haragja, akinek gonosz -luxuriese az ő életét követelte áldozatul. A saját életét veszti -el.</p> -<p>Neki nem kell egyebet tenni, mint nézni. Elnézni a halálos -tusáját, kétségbeesését annak a másiknak.</p> -<p>De hát el fogja-e ezt viselni az ő lelke?</p> -<p>A kétségbeesésnek e paroxismusában elordítá magát Kadarkuthy: -«ember! segíts!»</p> -<p>A borzasztó, emberéhez nem hasonlitó üvöltést viszhangozá a -mogyoróliget fala.</p> -<p>Arra két lövés dördült el, pillanatnyi közökben.</p> -<p>Az egyik lövésre a gunyhó tetején leskelődő farkas bukfenczezett -le Kadarkuthy lába elé, a másikra a havat szóró ordas vágta magát -hanyatt, négy lábával kalimpázva. Guthay Lőrincz «holó–holó–holó!» -kiáltozással rohant elő a bükkfa mellől szuronyos fegyverével, mire -az ugrásra készülő ordas egyszerre felriadt, oldalt szökött, s -aztán odarohanva a bezuzott orru párjához, annak megkapta a fülét, -s ugy vonszolta el magával a fülénél fogva: lompos farkával -ütögetve hátul gyorsabb szaladásra. Eltüntek a bozótban.</p> -<p>– Nem törött el a puskaagy? – Ez volt az első szava Guthay -Lőrincznek Kadarkuthy Viktorhoz.</p> -<p>A kérdezett szótlanúl mutatta a fegyverét: ép volt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_132" id="Page_132">-132-</a></span></p> -<p>– Akkor hát újra megtölthetjük a puskáinkat s kezdhetjük a -párbajt.</p> -<p>Kadarkuthy erre a szóra eldobta a puskát a kezéből.</p> -<p>– Jaj, ne beszélj róla, – rebegé fogvaczogva. – Hiszen úgy -reszketek. A hideg ráz. Fogd meg a kezemet.</p> -<p>Odanyújtá a kezét Guthay Lőrincznek. Olyan hideg volt az, mint -egy halottnak a keze.</p> -<p>– Csinálj tüzet inkább.</p> -<p>A lévita erre odament a lesgunyhóhoz, fölnyitotta annak az -ajtaját. A puskavesszővel kellett benyúlni az ajtó likán s úgy -emelni föl a reteszt. Odabenn aztán volt tűzszerszám. A gunyhó -közelében volt fölmáglyázva a targaly, azt csak meg kellett -gyújtani az égő csóvával: a tűz vigan ropogva égett.</p> -<p>Kadarkuthy Viktor térdre ereszkedett a tűz mellé, s kezeit -összetette a mellén: fázott, reszketett. Szemei merően bámultak a -lobogó tűzbe; még most is a pokoli rémképeket látta maga előtt. -Ajkai valamit motyogtak csendesen: «van Isten! van Isten!»</p> -<p>Azután odainté Lőrinczet.</p> -<p>– Ülj mellém. Ölelj meg. Úgy reszketek. Nincsen egy csöpp szivem -sem. Megették a farkasok! Ne hagyj nekik széttépni!</p> -<p>Guthay Lőrincz odaült a térdeplő férfi mellé s átölelte annak a -vállát.</p> -<p>– Ne félj! Elvertük a czudár bestiákat. Ott hevernek a havon. -Kettőt te öltél meg, kettőt én.</p> -<p>Erre a szóra elkezdett Kadarkuthynak az arcza nyavalyatörős -vigyorgásra torzulni.</p> -<p>– Azokban laktak az ördögök, – suttogá. – A mi lelkünket -megszálló ördögök. Most megszabadultunk tőlük. Úgy-e nem fogunk -egymásra haragudni többé soha?</p> -<p>Guthay Lőrincz mély megilletődést érzett. Valami nagy változást -vett észre Kadarkuthyn, mely külső jelben tanusítá a nagy lelki -fordulatot; de nem szólt neki felőle. <span class= -"pagenum"><a name="Page_133" id="Page_133">-133-</a></span></p> -<p>Kadarkuthy odahúzta magához Guthay fejét, hogy a fülébe -súghassa:</p> -<p>– Én teneked a lelkemmel tartozom. Te a lelkemet adtad vissza. -Eddig nem volt.</p> -<p>A lévita vette észre, hogy vadásztársa félrebeszél.</p> -<p>Hirtelen fölvett egy marék havat s azzal erősen bedörzsölte -annak az arczát, orrát, füleit. Ettől magához tért.</p> -<p>– Köszönöm, pajtás! – szólt aztán régi szokott hangján. – Nagyon -elcsigázott ez a hajczihő. Most már eszemen vagyok. Nem fogok -bolondokat beszélni. Te kiegyenlítetted a tartozásodat ellenemben; -de én még nem, a mivel neked tartozom. Eredj haza a feleségedhez, s -mondd el neki, hogy az ő férjét nem üldözi senki a világon többé. -Te visszatérhetsz az emberi társaságba. Asszonyoddal megesküdhetel -igaz hit szerint, hogy viselje a te nevedet. Szülőid meghaltak. Az -öreg Malárdyból alázatos ember lett. Fia elvette a te szülőid -fogadott leányát. A két család közti átok megszünt. A feleséged -szép vagyont örökölt; Durday őrnagy ráhagyta egész birtokát, ha tíz -év alatt elő fog kerülni. Ellenkező esetben a városi kórház -alapítványáúl fog az szolgálni. Ezentúl gond nélkül élhettek -szülővárosodban; te a tudományoknak élhetsz, tisztességes állást -szerezhetsz; egy makula nem lesz a neveden. Én úgy elhagyom ezt az -országot, hogy soha vissza nem térek többet. Én megbocsátottam -neked s másnak nincs megbocsátani valója.</p> -<p>Guthay Lőrincz megszorítá Kadarkuthy Viktor feléje nyujtott -kezét; most már forró volt az.</p> -<p>– A bocsánatot köszönöm, ezt örömmel fogadom. De azon túl -semmit. Én a feleségemnek el nem mondhatom ennek a mostani órának a -történetét; mert azzal egész életére szerencsétlenné tenném. Ő -pedig most boldog, meg van elégedve. S az ő boldogsága az én sorsom -is. A birtokra, a mit neki hagyományoztak, a város gyámoltalan -lázárainak szüksége van, nekünk nincs. A mi kenyerünk <span class= -"pagenum"><a name="Page_134" id="Page_134">-134-</a></span> hiveink -szivében van s az jó termő föld. A fiamat arra fogom nevelni, hogy -esze és szorgalma után megéljen. A pénz elgurúl, a földbirtok -elszalad a kényeztetett úrfiak kezéből és lába alól; hanem a -szegény ember fiának a munkakedve dominium és capitalis, a mi nem -vész el soha. Mi itt maradunk a barátfalvi völgyben. Külömbség csak -az lesz ránk nézve, hogy most már ki is járhatunk belőle.</p> -<p>– Így is jó, – mondá Kadarkuthy fölállva a tűz mellől. – Most -hát töltsük meg újra a fegyvereinket s aztán te majd vezess el a -kocsiutig, a melyen Szent Péterre eljutok, a hol egy emberem vár -reám, a kivel tudatnom kell, hogy élek.</p> -<p>– Hanem előbb ezeket az elejtett farkasokat czipeljük be a -lesgunyhóba, mert ez most rám nézve egy capitalis, a mivel ki lesz -elégítve az orgonácskám ára.</p> -<p>– Félsz, hogy ellopja valaki őket?</p> -<p>– Nem valaki, de valami. A farkasok visszajönnek s a megölt -pajtásaikat fölfalják.</p> -<p>– Ah! A kannibálok? A saját testvéreiket.</p> -<p>– Te soha sem láttál farkast?</p> -<p>– Soha! Hiszen Párisból jövök, s ott «louve»-nak a fortificatio -nimfáit hívják.</p> -<p>– Akkor elég jól viselted magadat a farkasok első -rendez-vous-jában.</p> -<p>Azzal aztán segített Kadarkuthy Guthaynak a vadászzsákmányt a -lesgunyhóba behordani. Majd holnap eljönnek a munkások a -bundáikért.</p> -<p>– De biz ezt a kis ártatlan malaczot sem hagyom itt prédára, – -mondá a lévita s odament a hangafa bokorhoz. A kis malacznak már -volt annyi esze, hogy a nagy farkasvonítás közben meg ne -nyikkanjon, hanem elbújjon a páfrán közé. – Majd mikor a falú -végéhez érünk, kieresztem a zsákból; hazatalál ez magától.</p> -<p>Azután sáscsutakból fáklyákat készítettek a vadászok, s azokat -meggyújtva, hatoltak ki a veszedelmes völgyből, <span class= -"pagenum"><a name="Page_135" id="Page_135">-135-</a></span> föl a -vízválasztóig. A szekérútnál, a keresztfa előtt, megölelték -egymást, úgy váltak el.</p> -<p>Hermina soha sem tudta meg, hogy mi történt ezen a réméjszakán, -a farkasok völgyében.</p> -<h2>MI VOLT AZ A NAGY VÁLTOZÁS?</h2> -<p>Kadarkuthy jó délelőtt érkezett be gyalogsorban a szentpéteri -vendéglőhöz, a hol útitársát, hajdani princzipálisát, a komédiást, -hátrahagyta. Az ott ült az ivószobában egy üveg alamázia -mellett.</p> -<p>A báró ki volt melegedve a gyalogolásban, a süveget levette az -izzadt fejéről s a farkasbőr-kosokat panyókára veté a vállára, úgy -lépett be a korcsmaszobába.</p> -<p>Hát a mint a Herkules megpillantá a belépőt, fölugrott a padról; -mint a ki kisértetet lát, keresztül ugrott az asztalon s kiszaladt -a söntés ajtaján, folyvást hátrafelé nézve, ijedtségtől kidülledt -szemekkel.</p> -<p>A báró utána kiáltott, a korcsmáros meg is fogta; de az -föltaszítá a korcsmárost s úgy elszaladt, hogy kergetve sem -lehetett volna útolérni.</p> -<p>– Hát ezt mi lelte? – kérdé elbámulva a báró.</p> -<p>– De bár a czechjét<a name="FNanchor_13" id= -"FNanchor_13"></a><a href="#Footnote_13" class="fnanchor">13)</a> -kifizette volna! – lamentált a korcsmáros.</p> -<p>E felől megvigasztalta a báró; letéve az asztalra a két napi -ellátást fedező máriásokat.</p> -<p>– De már most nekem rögtön teremtsen ide egy szekeret, a mivel -Miskolczra mehessek! – parancsolá a báró.</p> -<p>Ott szalonnázott épen az állás alatt egy matyó fuvaros, a ki -üres szekérrel jött vissza a dédesi vásárból; annak volt négy -bozontos szőrü turcsija. Hamar meg volt az alkú közte és a báró -között. <span class="pagenum"><a name="Page_136" id= -"Page_136">-136-</a></span></p> -<p>– Jól van, öreg uracskám, – mondá a kocsisember. – Elszállítom -én kegyelmedet repülve arra a Miskaóczra, csak jól megfogózzék a -lőcsbe, hogy ki ne górjón a saroglyából, öreg uracskám.</p> -<p>– Aztán majd a Tósó borbély előtt álljunk meg a városban. Tudja -kend, hol van a Tósó borbély műhelye?</p> -<p>– Hisz engem is az szokott nyúzni! Hogy ne tudnám én a Tósó -borbélyt, öreg uracskám?</p> -<p>– De ne szólítgasson kend engem öreg uracskámnak; az én czimem -méltóságos báró úr.</p> -<p>– Jól van, jól, méltóságos öreg bárócskám.</p> -<p>A négy bozontos táltos csakugyan repülve szállította be a bárót -Miskolczra, letéve őt, kivánsága szerint, a Tósó borbély műhelye -előtt.</p> -<p>A báró belépett az officzinába s azt mondá a princzipálisnak, -hogy futtasson el valakit a birónál hagyott öltözetéért, s a közben -hozza rendbe a frizuráját.</p> -<p>Tósó mester összecsapta a tenyereit.</p> -<p>– De báró úr! Mit csinált a hajával?</p> -<p>– Hát mit csináltam?</p> -<p>– Nézzen ide a tükörbe! – S azzal eléje tartá a kézi tükröt.</p> -<p>Kadarkuthy nem ismert magára. Az egész haja galambfehér volt. -Azokban a rémséges perczekben egyszerre megőszült.</p> -<p>Egyet rántott a vállán.</p> -<p>– Legalább nem kell a hajamat többet bepudereztetni.</p> -<p>Azon idők divatja szerint jól illett a fehér hajzat a fiatal -arczhoz: férfiaknál, nőknél egyaránt. A tulajdon hajszinével -czivilizált ember nem jelent meg világ a előtt. Ha ezt a pentateuch -szerzője tudta volna, Ádám és Éva mindjárt, ab origine, fehér -hajjal jött volna elő a föld méhéből, – és egymás oldalából.</p> -<p>Kadarkuthy Viktor, európai costumejébe átöltözve, sietett a -másodalispánné látogatására.</p> -<p>A tekintetes asszony nagy örömmel fogadta a bárót. <span class= -"pagenum"><a name="Page_137" id="Page_137">-137-</a></span></p> -<p>Kadarkuthy azon kezdé, hogy szépen kezet csókolva, elejétől -végig elmondta a derék matronának mind azt, a mi vele történt e -nehány nap alatt. Egész a kölcsönös kiengesztelődésig.</p> -<p>A viczispánné nagy érdeklődéssel hallgatta a figyelemkötő -eladást.</p> -<p>A báró beszédéből mély érzés és tiszta igazság tündökölt elő. A -széplelkű úrhölgy gyakran törülgeté a szemeit.</p> -<p>Utóvégre, mintegy anyai áldásképen, rátette a kezét a báró -fejére.</p> -<p>Azután rögtön, elálmélkodva mondá:</p> -<p>– Nézze csak! A báró feje nincsen púderezve, mégis fehér.</p> -<p>– Az ám! Azon az egy fatális éjszakán megőszült.</p> -<p>– Akkor valóban vigye ön magával anyai áldásomat.</p> -<p>Először életében érte ez Kadarkuthy Viktor fejét. Talán volt is -foganatja.</p> -<p>Az egész homályos történetből nem tudott meg a köznapi világ -semmit. A kik tudták, elhallgatták. Sok ilyen titkos történetet -rejtegetnek a mi családi krónikáink.</p> -<p>A legközelebbi tavaszszal azonban érkezett a postán -extra-kurirral egy zacskó Francziaországból, a barátfalvi lévitának -czímezve. Az a zacskó töltve volt a még akkor e földön ismeretlen -«robinia pseudacacia» magjaival. Ez az, a mit most «akácfa» név -alatt ismer egész Magyarország. Áldása az áldatlan földnek! Ez az a -fa, a mely minden mostoha talajban meghonosúl, olyanokban, a mikben -már a vad cziher sem marad meg, s aztán tavaszszal elárasztja -tündér illatával az egész vidéket s gazdagítja édes mézzel a -méhköpüket.</p> -<p>Ezzel az akáczfa-maggal Guthay Lőrincz visszavivta a hivei -számára a záporásta szántóföldek területét, hogy ismét boldog -szántóvetők lehettek, örülhettek a kalászérésnek és aratásnak.</p> -<p>S vannak emberek, a kiknek ez is öröm.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_138" id= -"Page_138">-138-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_139" id="Page_139"><br /> --139-</a></span></p> -<h1>UJABB ELBESZÉLÉSEK.</h1> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_140" id= -"Page_140">-140-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_141" id="Page_141"><br /> --141-</a></span></p> -<h2>NAZLI-HÁNEM.</h2> -<p>Mahmud szultán kiadta már a kegyetlen parancsot, hogy a muzulmán -hölgyek, mikor az utczán megjelennek, termetüket buggyos bő -köpönyegbe burkolják, az arczukat pedig átlátszótlan fátyol alá -rejtsék; de biz ezt a zsarnoki rendeletet a kairói mohamedán -hölgyek nem tartották tiszteletben.</p> -<p>Hiszen Sztambulban is csak oly módon sikerült a padisahnak a -legfelsőbb rendelettel behozott divatot a hölgyvilággal -elfogadtatni, hogy elébb egy sereg hölgyet, a ki fátyol és feredzse -nélkül sétált a Boszporusz-parton, beledobáltatott a tengerbe.</p> -<p>Mehemed Ali, Egyiptom kormányzója, azonban nem követte a -szultánja példáját; egyéb parancsolatjait sem fogadta meg: elég -háborúja volt kemény férfiakkal, mit háborúskodott volna lágy, -szelid asszonynéppel. Azokat tartá gyönyörűségre. Ha ő akkor ott -lett volna Sztambulban, mikor azt a sok szép leányt a vizbe -dobálták: bizonyosan kihalászta volna őket.</p> -<p>Azért a kairói hölgyek azontúl is hagyták gyönyörködni termetük -és arczuk bájaiban az utczán nyüzsgő férfi népet. S azok között -igen sok volt az idegen.</p> -<p>A mogorva imámok ugyan meg-megszólítának egy-egy ifjú bajadért, -a ki a szokottnál is vékonyabb szövetű öltönyt viselt, s a haját -szétszórva bocsátá a vállaira, riasztva őket a szultán parancsával, -de azok csak fittyet vetének nekik. Mind azt lesték, hogy mit fog -csinálni Nazli-Hánem. <span class="pagenum"><a name="Page_142" id= -"Page_142">-142-</a></span></p> -<p>Igy hítták a kormányzó húgát, kedvenczét, a kinek -gyönyörködtetésére építteté a «Subra» tündérkastélyt Kairo mellett, -melyet három oldalról magas kőfallal elzárt kert vesz körül, csak a -pálmák koronái s a cziprusok sudarai nyúlnak túl a párkányon; a -kastély homlokfalának fehér márvány lépcsőit pedig a Nilus kék vize -mossa, mely áradáskor egész a rézajtókig emelkedik. A széles, magas -falat, mely a Nilusra néz, elborítják a festett és faragott -arabeszkek, az aranyozott czikornyák; de ablaka, melylyel a Nilusra -nézzen, csak egyetlen egy van: gömbölyű, az is aranyozott rácscsal -elzárva. Ha ez a szem beszélni is tudna s elmondaná egyszer, hogy -mit látott?</p> -<p>Ebből a mesemondásba illő kastélyból szokott minden délután -bevonulni a városba a bűbájos Nazli-Hánem, fényes kiséretével. -Mindenkit a saját szeme győzhetett meg róla, hogy megérdemli a -«varázsló» melléknevet. Két izmos nubiai csonkított szolga czepeli -aranyos palankinját; előtte szaladnak a kengyelfutók, kürtszóval -adva jelt a leghatalmasabb úrnő közeledtéről, a ki még a kormányzó -fölött is uralkodik.</p> -<p>És mindenkinek, a ki szembe jő, szabad a hasonlíthatlan tündér -bájaitól megittasulni, akár frank, akár mozlem; még a fellah is -fölemelheti hozzá szemeit. Nazli-Hánem büszke arra a hírére, hogy -őrültekkel töltötte meg Kairót. Ezrekre megy a száma, a kik -odavesztették az eszüket az ő villogó, nagy éjfekete szemeibe. Mire -a Birkes-eszkebieh piaczig eljut, egész svadronyt képez a lovas -kisérete, a kik mind utána bolondult imádói. A délczeg -mamelukok!</p> -<p>Egy nap azonban elmaradt a fényes kisérő csapat.</p> -<p>Nazli-Hánem palankinja, trombita-fuvóival együtt üdvözletlen -haladt végig a hosszú, kettős pálmasor alatt. Más nem bókolt -előtte, csak a pálmák.</p> -<p>Hol maradtak a délczeg mamelukok?</p> -<p>A város utczáin sem volt a szokott néptolongás. A herczegnő (ez -volt a czíme) ellátogatott a Khan-Khalilba, a hol az ékszereket -árulják; onnan elvitette magát a Tarbiehbe; <span class= -"pagenum"><a name="Page_143" id="Page_143">-143-</a></span> -mindenütt bevásárolt, keleti ékszereket, aranyhímzett fátyolokat -vett; a Szukarieh-bazárban rózsavizes sorbetet ivott; de férfival -nem találkozott sehol, kivéve a rabszolgákat meg a kalmárokat.</p> -<p>Talán a Szug-e-Szallahban lesznek, a hol a drága fegyverzeteket -árulják? Itt szoktak a mamelukok találkozni.</p> -<p>Ott sem talált senkit a lovagok közül; és a kalmárok, a kikhez -kérdést intézett, mind a válluk közé húzták a fejüket, a tenyerüket -a szájuk elé tették: nem mondhattak semmit.</p> -<p>Végre egy vén, fehér szakállú fellaht szólított meg, a ki fejét -a térdére fektetve guggolt a Hasszarin-mecset előtt.</p> -<p>– Mit tudsz, öreg? Hová lettek a délczeg mamelukok?</p> -<p>A fellah meg sem emelte a fejét, így válaszolt:</p> -<p>– A délczeg mamelukok nagy vendégségen voltak az éjjel a -kormányzónál és most alusznak.</p> -<p>– De hiszen már alkonyodik a nap.</p> -<p>– Annál inkább alusznak.</p> -<p>– De reggel csak fölébrednek?</p> -<p>– Még reggel is aludni fognak. És azután, a mig az Izrafil -angyal trombitája meg nem harsan, addig folyvást aludni fognak a -délczeg mamelukok.</p> -<p>Nazli-Hánem a helytartó palotájához vitette magát -palankinjában.</p> -<p>Nőknek a hárem felőli oldalon volt bejárásuk, melyet nagy, tágas -kert takart el szem elől; ez is magas kőfallal volt körülvéve, a -párkányzat hegyes vasrácscsal szegélyezve; a kapujához hosszú -töltés vezetett, melynek oszlopívei alatt lomhán folyt a csatornán -bevezetett Nilus vize; a kapuboltot pedig egy gömbölyű kupolás -tornyacs koronázza, melynek két gömbölyű ablakából éjjel-nappal két -eunuch kukucskált elő, régi divatú, mozsáröblű puskákkal, a -melyekkel végig lehetett seperni az egész keskeny útat. A -kapunyílás előtt volt egy felvonó híd, mely azt egyúttal elzárta. -Azt az ismerős sípjeladásra lebocsátották. <span class= -"pagenum"><a name="Page_144" id="Page_144">-144-</a></span></p> -<p>A herczegnő bámulva látta, hogy a csapóhíd le van eresztve, a -kapunyilás tátong; őrök nincsenek sehol. A két gömbölyű -ablaknyilásban két páva ül: azok kiabálnak egymásra kihivóan, -mintha ők volnának itt az urak.</p> -<p>Kiszállt a palankinból, rabszolgáit hátrahagyva, s két rabnője -kiséretében bement a kapuboltozaton át a kertbe.</p> -<p>Ott sem talált egy élő lélekre sem. Máskor ott kapargatták az -útakat a bosztandzsik; most üres minden itt.</p> -<p>De valamit mégis talált, a mi meglepte. Egy sárgaréz gombot az -útfélen. Azt fölvette.</p> -<p>Gombot az ozmanli nem visel. A sárgarezet nem is ismeri. Ez egy -«frank» kabátjáról szakadt le. Hogy kerül a gyönyörűségek kertjébe -egy frank férfi?</p> -<p>A háremhez vezető ajtók is mind tárva, nyitva voltak.</p> -<p>Nazli-Hánem ismerte a bátyja háremének minden szobáit, -folyosóit; végig járt rajtuk. A kincseket érő drágaságok ott voltak -érintetlenül; a felnyitott szobák során végig lehetett látni.</p> -<p>Végre eljutott a nagy fürdő-terem ajtajához. Annak a zárában -benne volt a kulcs. Az ajtó kivülről volt bezárva. Felnyitá a zárt -és feltárta az ajtót. Abban a teremben találta Mehemet Ali -valamennyi asszonyait és odaliszkjait együtt. Kisírt szemű, zilált -hajú valamennyi, a ki fehér bőrű; a feketéknek a szeme pedig úgy -forgott rémületében.</p> -<p>Mikor az ajtót nyilni hallották, mind elbújtak a fülkékbe, de -mikor a herczegnőt meglátták, hangos sivalkodással rohantak eléje, -odaomlottak a lábaihoz. Anisz-Jel, a helytartó kedvencz kadinája, -nyakába borult a herczegnőnek, s hevesen zokogott.</p> -<p>– Mi történt itt? – kérdezé Nazli-Hánem.</p> -<p>– Nem merek beszélni, rebegé halkan Anisz-Jel.</p> -<p>A többi hölgyek is, kezeiket ajkaik elé téve, mutatták, hogy -tilalmas a beszéd.</p> -<p>– Mi történt itt az éjjel? Ki mondja meg? – kérdé a -herczegnő.</p> -<p>– A beszéd halál! – sugá a kadina. <span class= -"pagenum"><a name="Page_145" id="Page_145">-145-</a></span></p> -<p>Ekkor odaérkezett a vén kadun-khiet-kuda, az eunuchok agája, -Badrul.</p> -<p>– No, hát beszélek én. Vén vagyok már, s azok után, a miket az -éjjel láttam, nem bánom, ha nem látok többet semmit a világon.</p> -<p>De erre a szóra a hölgyek mind szétfutottak s maga Anisz-Jel is -a füleire tapasztá a tenyereit; ezt a beszédet meghallani is -halál.</p> -<p>– No, hát én nem félek tőle, mondjad! – szólt Nazli-Hánem az -öregnek s leült a dagadó kerevetre, lábait maga alá szedve.</p> -<p>– Gyásznap lett ez a mai egész Egyiptomra, – kezdé el az öreg -Badrul. A kormányzó összehivatta az egész országból a mamelukok -főnökeit. Számra voltak négyszázhetvenöten. Tanácsot ült velük -reggeltől estelig, melyben a mamelukok előadták kivánságaikat. -Mehemed Ali mindent helybenhagyott.</p> -<p>– Így szokott azokkal tenni, a kiket el akar veszteni.</p> -<p>– Megosztá velük a hatalmát; úrrá tette őket a hadsereg fölött; -nekik adta a földmives nép terményeinek negyedét; elengedte sok évi -tartozásaikat; közbocsánatot hirdetett minden eddigi lázadásaikért; -– s a legnagyobb pártosokat megölelgeté, megcsókolgatá.</p> -<p>– S azok nem rémültek meg?</p> -<p>– Utoljára mindegyiknek ajándékozott egy nagy pecsétes -gyűrűt.</p> -<p>– S azok nem tudták, hogy ez a halál jegygyűrűje?</p> -<p>– Este felé aztán, mikor a mamelukok kiváltságait, az alkoránra -tett kézzel eskűszóval megerősité, meghívta valamennyit lakomára a -nagy zöld-terembe. Ismeritek azt a termet. Tojásdad köralakú. Egy -karzat veszi körül, melyhez csak a háremből van bejárás. Ennek a -sűrű rácsozata mögül volt megengedve a háremhölgyeknek a férfiak -mulatságait nézni; ők maguk látatlanok maradtak. A lakoma a csillag -feljöttével kezdődött, s tartott az éjféli szúra énekléseig. – -Ezúttal azonban a háremhölgyek helyett a <span class= -"pagenum"><a name="Page_146" id="Page_146">-146-</a></span> basa -frenk lövészei foglalták el a karzatot. Azok a híres vadászok, a -kik egyes golyóval futtában lelövik a zergét, röptiben a keselyűt. -Azok is négyszázhetvenöten voltak: minden vendégre egy. A kerti -kapun, a háremen keresztül bocsáták be őket, elébb a hölgyeket mind -bezárva ide a fürdőterembe. Mikor aztán a fekete kávét hozták, a -csibukokkal együtt, Mehemed Ali volt az első, a ki rágyújtott. A -mint az első füstkarikát felbocsátá a magasba: ez volt a jeladás. -Egyszerre eldördültek a frenk vadászok puskái s négyszázhetvennégy -mamelukfőnök holtan esett le a lakoma asztal mellé. Csak egy maradt -közülök élve: Omár bég.</p> -<p>– Omár bég! Az én hősöm.</p> -<p>– Azt eltakarta a gyilkos golyó elől a kávétöltő rabszolga: azt -érte a halál. Ő maga karddal a kezében tört utat a testőrökön -keresztül, a kik mind frenkek voltak, s aztán kirohant az udvarra, -felkapott egy paripa nyergébe: a ki útjába állt, azt megölte. Ámde -hirtelen felhúzták előtte a csapóhidat, a várkapun nem -menekülhetett ki többé. Ekkor Omár bég a bástya meredek lépcsőin -felkapatott a párkányra s egy vakmerő ugrással leszökött onnan a -magasból. Se magának, se lovának nem lett baja: kijutott az -árok-partra.<a name="FNanchor_14" id="FNanchor_14"></a><a href= -"#Footnote_14" class="fnanchor">14)</a></p> -<p>– Az én hős Omárom! – tapsolt a herczegnő.</p> -<p>– A te hős Omárodat azonban a bástyatoronyban álló strázsa -meglőtte, ő aztán nehéz sebével tovanyargalt; de mire a Hasszán -moszkéig eljutott, halálát érezé: ott lesegítteté magát a nyergéből -a küszöbön ülő koldussal: annak elmondá a mamelukok gyászesetét s -annak a karjai között meghalt.</p> -<p>– Jaj! Jaj! – sikoltá, haját tépdesve Nazli-Hánem. Jaj neki! Jaj -nekem! Jaj azoknak, a kik őt megölték.</p> -<p>A herczegnő a hárem jól ismert folyosóján keresztül <span class= -"pagenum"><a name="Page_147" id="Page_147">-147-</a></span> átment -a bátyja palotájába. Rátalált Mehemed Alira abban a szobában, a hol -irni szokott. Saját életének krónikáját irta.</p> -<p>– Hová tetted az én lovagjaimat? Mit tettél Mizraim virágos -kertjével? Hol van az én hősöm, Omár?</p> -<p>Mehemed Ali szép nagyszakállú férfi volt. Nyugodt mosolygással -simítá végig a tenyerét a mellén végig hullámzó szakálla fölött; -azután a hugának az omlatag hajfürteit czirógatá meg. Akkor -megfogta a kezét s odavezette egy keskeny, csúcsíves ablakhoz, -melyet finom arany rács takart.</p> -<p>Az ablakból a palota udvarába lehetett látni: Nazli-Hánem ott -látta a szökőkút medenczéjében piramiddá felhalmozva a mameluk -vezérek levágott fejeit, legfelül volt Omár bég feje. A szökőkút -felső víz-sugára, szivárványt vetve az alkonyi napban, hullott -arany cseppekben a néma arczokra. Az oszlopos arkádok alatt frenk -katonák álltak, a kik fecsegve, kaczagva csináltak vadásztréfát -abból, hogy a halott fejekre lecsapó keselyüket lelövöldözték. -Szélpuskát használtak hozzá, a mi nem ád hangot a lövésnél.</p> -<p>– Mit tettél, Mehmed Ali? – sikolta fel kétségbeesetten -Nazli-Hánem.</p> -<p>– Úrrá tettem magamat Egyiptomban, – szólt a helytartó, oda -mutatva a pergamen lapra a kitárt könyvben, a hol ugyanez a mondás -volt felírva arany betűkkel.</p> -<hr class="tb" /> -<p>S ugyan úrrá tette magát! A mameluk vezérek leöletése után a -többi tízezer mamelukot egy tollvonással megfosztá kiváltságaitól -és birtokától.</p> -<p>Azontúl nem volt senkinek földbirtoka Egyiptomban. Minden vagyon -az államé lett.</p> -<p>Ime a szocziális állam-ideál megvalósulva! Semmi külömbség nemes -és paraszt között; minden ember egyenlő; mindenki dolgozik. Vagyona -senkinek sincs, minden jövedelem az államé. Az állam gondoskodik -mindenkiről, <span class="pagenum"><a name="Page_148" id= -"Page_148">-148-</a></span> ád ennivalót kicsinynek, nagynak -egyformán, ruhát, hajlékot, dohányt. A munkát is az állam osztja -ki. A kinek izmos karja van, abból lesz katona; a kinek nincs kedve -a hadakozáshoz, az szánt-vet, a kinek görbe a háta, a karja vézna, -az lesz szabó. A ki ravasz, az lesz kereskedő; a kit valami kórság -háborgat, az lehet költő. Feleségről is gondoskodik az állam az -alattvalói számára. Ha nem telik az itthon szülöttekből, hozat -Georgiából, Circassiából, Görögországból: így nemesíti a fajt. -Iskolákat is tart az állam: minden embernek kell a betűket ismerni. -Adót senki sem fizet; pénze senkinek sincs; minden az állam -kincstárába folyik s onnan szivárog szét.</p> -<p>S ennek a minta-államnak, mely valóságos respublica volt -parlament nélkül, volt is olyan hatalma, mely daczolt a török -szultánéval, az európai nagy államokkal, mely rendet csinált -Afrikában s uralkodott a szárazon és tengeren.</p> -<p>S ennek az államnak a lelke volt Mehmed Ali.</p> -<p>Meg lehet érteni, hogy miért irtatta ki egy óra alatt az összes -mameluk főnököket? Utjában álltak a nagy állameszmének.</p> -<p>Francziákat használt az államcsínyhez. Azok már értettek hozzá. -A «septembriseurök» utódai.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Nazli-Hánem háromszor elfordítá a talizmán-gyűrűt balkeze -hüvelykujján s rettentő fogadást tett szivében.</p> -<p>Legelső dolga volt, hogy egy rézfürdőmedenczét belülről -bezománczoztatott üvegmázzal. Azután a szolgálatába fogadott egy -tanult khemikust.</p> -<p>Tehát frenkek követték el azt a tömeges gyilkolást.</p> -<p>Frenk alatt értenek francziát, olaszt. Ezek képezték Mehmed Ali -udvarát, tanácsát, testőrségét.</p> -<p>Nazli-Hánem minden nap megtette a szokott sétáját -hordozó-hintajában végig a pálmák útján, az utczákon, téreken, -egész a helytartó palotájáig; meglátogatta a bazárokat s szemébe -nézett fátyolán keresztül a czifra <span class="pagenum"><a name= -"Page_149" id="Page_149">-149-</a></span> egyenruhás frenk -ifjaknak. Most fátyolt viselt az arczán.</p> -<p>Egy fiatal hadnagyocska olyan merész volt, hogy a kezével csókot -intett a herczegnő felé.</p> -<p>Nazli-Hánem oda sugott a palankinja mellett ballagó -feketének:</p> -<p>– Ezt jegyezd meg!</p> -<p>A megbizott eunuch aztán addig kisérgette a kiválasztott -fiatalt, a mig megtudta a nevét és lakását.</p> -<p>Ennél aztán másnap bekoczogtatott a keleti városok ismeretes -alakja: a közvetítő vén asszony, besugva neki, hogy egy előkelő -hölgy, egy csodaszép tündérnő, őt választotta ki kegyosztása -tárgyául. Bizonyítékul átadott neki egy drágaköves arany -gyűrűt.</p> -<p>Ennek a gyűrűnek az előmutatóját fogja várni az alkonyi -muezzim-éneklés után a Haszszán-mecset mögött egy gyalog-hintó, két -hordozóval; a kik őt egyenesen elszállítják a húrik édenébe: a -költők által megénekelt paradicsomba.</p> -<p>A fiatal vitéz képzelete bizonyosan bekóborolta már ezt a -tündérvilágot s most örömmel fogadta a meghívást, mely azt a -valóságban is feltárja előtte.</p> -<p>A Hasszán-mecset mögött várt az ifjú vitézre a hordozó hintó, a -két emelőlegénynyel, s az eunuchhal a kit a herczegnő megbizott. -Beültették, s csak akkor vette észre, hogy a gyaloghintó ablakai -nem üvegből, hanem macskaezüstből vannak, a min a világosság áthat -ugyan, de keresztül nem lehet rajta látni; ki sem lehet törni, mert -hajlik.</p> -<p>Nem láthatta, hogy hová viszik. De őt sem láthatta meg senki az -útfélen, a ki a zsöllye ablakán be akart tekinteni.</p> -<p>A palankin a herczegnő palotájában ért czéljához: itt kibocsáták -az ifjút.</p> -<p>A vigyorgó duéna ott várt reá a tornáczban s kézen fogva, maga -után vezette, egyik fényes teremből a másikba. <span class= -"pagenum"><a name="Page_150" id="Page_150">-150-</a></span></p> -<p>Az ifjú vitéz az ezeregyéjszakai mesék világát látta elevenné -válni. Kápráztató pompa, mámorító illatár, virágos bokrok, -gyümölcs-pazar fák, s azokon ugrándozó majmok, repkedő madarak; -szökőkút rózsavízből, süppedő selyem pokrócz a padlaton, selyem -függönyzet a falakon, aztán andalító énekhangok, a mik egyre -közelebb jőnek; mig kétfelé nyilik a nehéz selyemkárpit s a pompák -pompája, a bájos hölgycsoport előre tánczol, csábító mozdulatokkal, -ingerlő szökeléssel, körüllebegve az elbűvölt idegent, mig aztán a -mindent elhomályosító fény kitündöklik: maga a paradicsom -királynéja, a kinek az arab költő ezt a nevet adta: «napsötétség» -és igen jól találta; mert a hol ő leveti a fátylát fejéről, ott a -halandó nem lát többé se napot, se holdat, csak az ő arczát.</p> -<p>Ez Nazli-Hánem.</p> -<p>A szerencsés ifjú aztán a gyönyörök minden poharát sorba ízleli: -fenékig üríti. A bort csókkal édesítik. Az álmot csókkal -ébresztik.</p> -<p>Egy ilyen tündéréjszakáért nem is drága fizetés a halál.</p> -<p>De milyen halál!</p> -<p>Hajnalhasadtával azt mondja a tündér-menyasszony az elbűvölt -vőlegénynek:</p> -<p>– Eddig csak úgy szerettünk, a hogy férfi és nő szeretnek. Most -jön még, hogy úgy szeressünk, a hogy az istenek szerettek -hajdanában! Azok a pogány istenek: a kik nektárt ittak, ambróziát -lélegzettek, a kiknek szárnyas gyermekük volt, s a kiknek még a -bűne is dicsőség volt. Nézd: ebben az arany fiólában van a nektár -és ambrózia. Ha ebből iszunk, mi is istenekké leszünk.</p> -<p>Ő maga ivott előbb a szűk nyakú arany kulacskából, aztán az -átölelt ifjúnak nyújtá.</p> -<p>Annak a kulacsnak pedig az a bösztörsége volt, hogy két rekeszre -osztva, kétféle ital volt benne. A kulacs kupakjának egy -félrecsavarásával változott az ital. A mit a herczegnő ivott -belőle, az tiszta bor volt; a mit az ifjúnak nyujtott, az erős -álomital volt. Rögtön elaludt tőle. <span class="pagenum"><a name= -"Page_151" id="Page_151">-151-</a></span></p> -<p>Akkor aztán a herczegnő egy nagy rézgombra ütött az öklével, s -annak a harangkondulására előjött a padló csapóajtaján négy izmos -eunuch. Kettő czepelte magával az üveggel bélelt fürdőkádat, másik -kettő pedig két hordó nagyságú korsót hozott a vállán.</p> -<p>Abból a két korsóból valami zöld szint játszó folyadékot -töltöttek a medenczébe.</p> -<p>Az egyik eunuch kihúzott a göndör hajából egy fehér kakastollat -s azt belemártotta a zöld folyadékba. Mikor kihúzta onnan, a toll -veres volt s összezsugorodott.</p> -<p>Azután azon a gömbölyű ablakon, mely a Nilus felé néz, felhúzták -az ércz redőnyöket, hogy a napvilág teljes fényében oda süthessen -arra a medenczére.</p> -<p>Akkor odamentek az alvó ifjúhoz, a kinek a feje még oda volt -hajtva a tündérnő keblére, ajkai még nedvesek voltak az utolsó -csóktól. Azt felemelték s odavitték a fürdőkádhoz; de előbb a két -kezét selyemzsinórral hátrakötötték.</p> -<p>Ez alatt szép csendesen aláereszkedék a padmalyból egy vastag -üveg lap, mely a földig érve, az egész szobát kétfelé rekeszté. -Nazli-Hánem kerevetén fekve, keresztül láthatott az üvegfalon.</p> -<p>Láthatta, hogyan merítik bele a rabszolgák azt az ifjút, a kit -szerelmével boldogított, abba a fürdőkádba.</p> -<p>A mivel az meg volt töltve, az hígított vitriol volt.</p> -<p>Nehány percz mulva aztán életre tért a maró érczsavanyban -fürösztött ifjú.</p> -<p>De minő életre.</p> -<p>Egész testét égette már a gyilkoló folyadék. Ordított a pokoli -kín miatt.</p> -<p>Ekkor aztán Nazli-Hánem elkezdett beszélni hozzá az üvegfalon -keresztül.</p> -<p>– Úgy-e te voltál, a ki az én hősömet megölted? Úgy-e te vagy a -mamelukok gyilkosa? Hát jó-e a pokolba kerülni? Hogy esik a -gyehenna fürdője? Ordíts! üvölts! Káromold az eget! Azt akarom én -hallani. <span class="pagenum"><a name="Page_152" id= -"Page_152">-152-</a></span></p> -<p>S mentől kínosabb torzpofákat fintorított a halálra gyötrött, -annál jobban kaczagott rajta a herczegnő, s ott nézte nagy -gyönyörűséggel a kétségbeesett szerető vergődését, a míg az meg nem -halt.</p> -<p>Akkor aztán kiemelték az eunuchok a megölt ifjút a halálos -fürdőből s a hulláját kidobták a gömbölyű ablakon át a Nilusba.</p> -<p>A palota lépcsőin ott sütkéreztek a kajmánok; azok rögtön -rohantak a préda után.</p> -<p>Az üvegfal ismét fölemelkedett; akkor aztán Nazli-Hánem kiült az -ablakba s legeltette szemeit azon a tréfás látványon: hogyan -osztoznak a sok fogú alligátorok a kapott prédán. (A krokodilnak -nincs se szaglása, se izlése.)</p> -<p>Később aztán abban gyönyörködhetett a herczegnő, hogy a -vitriolos lakomától felpuffadt kajmánok hogy jönnek oda a -lépcsőkre, kínjukban meggebedni.</p> -<p>– No, majd holnap jobbat kaptok!</p> -<p>Így folytatta ezt a démoni gyönyörűséget Nazli-Hánem hosszú időn -át.</p> -<p>Egyenkint elemésztette a bátyja testőr-csapatjának szinevirágát, -a nélkül, hogy valaki sejthette volna, hogy azok hová lettek. -Háromszáznál többet elvezetett már közülök a gyönyörök paradicsomán -keresztül az égő pokolba. Elébb megízleltette velük az üdvösséget, -azután meg a kárhozatot. Örömét találta mind a kettőben. Rettenetes -boszút állt a mamelukok gyilkosain.</p> -<p>Egy napon maga a testőrség ezredese ellen veté ki a hálóját.</p> -<p>Randolfi korzikai eredetű olasz volt. Sámsoni erejű férfi. Azt -azonban már Delila asszonyság is kitalálta, hogy Sámsont hogyan -kelle erejétől megfosztani.</p> -<p>Randolfi már régóta gyanakodva kémlelőzött a herczegnő palotája -körül. Testőreinek titokteljes eltünését egyenesen ő neki -tulajdonította.</p> -<p>Midőn a susogó banya ő neki is elhozta a gyönyörűségek zálogát, -a gyémántos jegygyűrűt, az ezredes megjelent <span class= -"pagenum"><a name="Page_153" id="Page_153">-153-</a></span> a -légyotton, s engedte magát a zárt palankinban a herczegnő -palotájába szállíttatni. Ő vele is azt tették, a mit a többivel. -Előbb fürdőbe vitték, ott a rabnők illatos olajokkal bedörzsölték; -aztán keleties selyem ruhákba felöltöztették; semmi fegyvert, ártó -szerszámot nem hagytak nála. Randolfi bízott oroszláni erejében. A -tündértánczok és csábító énekek által félbeszakított hosszú lakoma -után, a gyönyörök mámora közepett őt is megkinálta a paradicsom -királynője a túlvilágra magasztaló bájitallal.</p> -<p>De Randolfi minden mozdulatára vigyázott a csábító tündérnek s -észrevette, hogy az, miután maga ivott az ezüst kulacsból, annak a -nyakán egyet fordít. Ő, hatalmas öklébe fogva a kulacsot, a -hüvelykujjával visszafordította a kulacs nyakát: úgy ivott belőle. -Az pedig nem volt más, mint czukros rózsavíz.</p> -<p>Ekkor aztán elálmosodást szinlelt; a szemét lehunyta; nagyot -lélekzett, mint a ki mély álomba merült.</p> -<p>A gong harang kondulására előjött a szomszéd szobában leskődő -négy eunuch, s leemelte a fekhelyről a mozdulatlan alakot.</p> -<p>Az ezredes álomütöttnek tetteté magát.</p> -<p>A rabszolgák felhúzták a padlat alól a fürdőmedenczét, aztán -kettő közülök megtölté azt a gyilkos érczsavanynyal.</p> -<p>Randolfi a fojtó szagáról ráismert a vitriolra.</p> -<p>A másik két rabszolga e közben lebocsátá az üvegfalat, mely a -szobát kétfelé választá.</p> -<p>Az áldozatnak szánt férfi lecsukott szempillái alól látta, hogy -a kéjek istennője hogy alakul át a boszúállás Erynnisévé. Ez arcz -nem Circe képe volt már; hanem Megæráé! Parancsoló kézzel inte a -rabszolgáknak, hogy hajtsák végre halálos munkájukat. Azok hozzá -fogtak, hogy Randolfi kezeit hátra kötözzék.</p> -<p>Ebben a pillanatban talpra ugrott az olasz, s megragadta két -karjánál az egyik rabszolgát, oly erővel hajítá azt az üvegfal -felé, hogy az keresztül tört rajta, halálos sebektől elborítva, -úrnője lábaihoz. <span class="pagenum"><a name="Page_154" id= -"Page_154">-154-</a></span></p> -<p>És aztán a másik hármat nagy hirtelen utána.</p> -<p>Nem kellett neki szablya, hogy összeaprítsa őket; elég fegyver -volt az a széthasadt üvegfal. Annak az éles szilánkjai, mint a -kaszabörtön, úgy hasogatták össze a rajtuk keresztül hajigált -testeket, a kiknek mély, tátongó sebeiből fecskendett a vér a -rettenetes tűndér alakjára.</p> -<p>Nazli-Hánem meg volt bénulva a rémülettől. Se egy kiáltást -tenni, se helyéből megmozdulni nem tudott. Csak elmeredve bámult -erre a csodaerejű férfira, a kihez hasonló hőst soha nem látott. -Várta, hogy mikor fog ő rá is kerülni a sor? Mikor ragadja meg -rettenetes ökleivel? Vagy mit fog tenni?</p> -<p>Az athleta, a négy rabszolgával elbánva, azt az erőmutatványt -tette, hogy azt a vitriollal félig töltött rézkádat a két fülénél -fogva felemelte magasra s arra fordítá, a herczegnő felé.</p> -<p>Nazli-Hánem eliszonyodva veté magát fekhelyére, arczát hosszú -hajával eltakarva, hogy azt ne érje a pokoli tűzeső. A viador -azonban mást gondolt. Odavitte a rézmedenczét a felnyitott gömbölyű -ablakhoz s azon kihajította.</p> -<p>A krokodilok ott ácsingoztak már, százfogú torkukat a vízből -kitátva, várták a mai nap lakomáját.</p> -<p>Mikor aztán az a nagy tömeg vitriol a Nilusba zuhant: az ott -egyszerre lobbot vetett; a víz forrni kezdett, a kajmán-banda -iramodott gyors úszással a Nilus szigete felé, megrettenve a -sistergő haboktól. Akkor aztán Randolfi is kiugrott az ablakon át a -Nilusba.</p> -<p>A vizet felforraló vitriol, sűrű fehér ködöt támasztva -hömpölygött a habok felszinén odább, s e romboló elem védelme alatt -úszott tovább a menekült férfi is, láthatatlanná téve a feje fölött -lebegő érczsavany füstjétől.</p> -<p>Mikor Nazli-Hánem ismét fel merte emelni a fejét s hátra nézett, -elbámult, hogy áldozatát nem látta sehol, csak az elvérzett, -vonagló rabszolgákat az ágy fülkéje előtt.</p> -<p>Hová tünhetett el? A fürdő-kád sem volt ott. <span class= -"pagenum"><a name="Page_155" id="Page_155">-155-</a></span></p> -<p>Öklével háromszor ütött a gongra; erre befutottak a rabnői. -Ájuldozott valamennyi, mikor azt a sok vért meglátta. Azt -parancsolá nekik, hogy nézzenek ki az ablakon, mit látnak. Azok -mondák, hogy semmit sem látnak, mint egy, a víz szinén úszó felhőt. -A kajmánok szilaj czikkázást mivelnek a vízben. Ez megnyugtatá. A -megmenekült áldozatot bizonyosan széjjeltépték a víz szörnyei.</p> -<p>Azt a négy rabszolgát is kidobáltatá az ablakon. Legyen a -kajmánoknak is egy Bajrám-ünnepük egyszer.</p> -<p>Aztán fürdőbe vitette magát; lemosatta tagjairól a vért, attól -még fehérebbé lett a bőre; a vérszagot elüzette ambrával, -pézsmával, s aztán felöltözött legpompásabb ruháiba s palankinjába -szállva, elvitette magát a városba, sorba járta a bazárokat, -bevásárolt, sorbetet ivott, s végül látogatást tett az alkirály -palotájában.</p> -<p>A hárem bejáratánál két eunuch lépett eléje, a kik bő palástot -vetettek a fejére, s abba egy percz alatt úgy beburkolták, hogy se -mozdulni, se kiáltani nem tudott.</p> -<p>Aztán ismét palankinba tették; órákig jártak vele, lépcsőkön fel -és lefelé, míg utóljára ismét kiemelték a hordozó zsöllyéből, akkor -egy székbe ültették; az himbálózott, mintha a levegőben lógna; a -tekerő csigát hallotta csikorogni, a kötelet zsurlódni: egyszer -aztán földet ért a szék s akkor aztán csöndesség lett -körülötte.</p> -<p>Ott elkezdte magáról lebontani a palástot, melybe be volt -burkolva, míg egészen kiszabadítá belőle a fejét.</p> -<p>Egy gömbölyű teremben találta magát, melynek nem volt se ajtaja, -se ablaka. A világosság egy gömbölyű nyiláson hatolt le e börtönbe -sok ölnyi magasból. Ugyan ezen a résen bocsáták alá a kosarat, -melybe naponkinti étele és itala volt téve, vékony -érczsodronyon.</p> -<p>Itt maradt holtig Nazli-Hánem, az örök feledékenység vermében, a -hova őt Mehemed Ali, a testvére, elzáratta.</p> -<p>Kilenczvenkét esztendős volt, a mikor meghalt.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_156" id= -"Page_156">-156-</a></span></p> -<h2>HÁNYAN VAGYUNK MÉG?</h2> -<p class="center">(Elbeszélés.)</p> -<p>Hárman ültek együtt a hosszú terített asztalnak a végén az -«Angol királynő» vendégfogadó földszinti étkezőszobáinak egyikében, -ott, a hol a képviselőház elnöke szokta tartani a képviselői -lakomát.</p> -<p>Az asztalon tizenkét tányér volt, megfelelő étkező szerekkel, -poharakkal, nyomtatott fogásrenddel és vékony pohárkákba dugott -thearozsákkal. Az asztalkendők dinnye alakú gerezdekbe hajlítva a -tányérokon.</p> -<p>Tizenkét teríték az asztalon és csak hárman ülnek az asztal -végén? Ennek a magyarázata az, hogy már elmúlt két óra, a mi rendes -viszonyaink szerint túlhaladott álláspontja az ebédkezdés idejének. -Még várnak valakit, vagy valakiket, de addig is «domitorium»-nak -hozzálátnak a jó szerémi szilvapálinkához, a mit miskolczi gyürkés -czipóval nyomtatnak le. Ez csak sarkantyút ád az étvágynak.</p> -<p>A ki az asztalfön ül, az egy előkelő fővárosi ügyvéd; a feje -egészen kopasz, alig billeng fülei mögött egy-egy kondor -bibolácska, a minek az a szokása, hogy soha sem őszül meg, makacsul -megmarad gesztenyeszinűnek, a mi némi ellenmondást képez a -felkunkorított bajuszszal, mely koromszínű. Ez szabad: a bajuszt -koromszinűre festeni. Szakáll, haj, szemöldök mind követheti a maga -változatosság iránti szabad akaratát; de a bajusz a miénk, annak mi -parancsolunk. Különben a szakáll sem a maga <span class= -"pagenum"><a name="Page_157" id="Page_157">-157-</a></span> ura, -annak is van törvénye, a borotva: az learattatik. Az arcz piros és -sima. Látszik, hogy jól van táplálva. Csak a szemek árulják el az -előhaladott kort. A szemhéjak duzzadtak, s a látószereknek két -szemüvegre van szükségük, az egyik az orrcsiptető, mely az -olvasáshoz szükséges, a másik a fülbekapaszkodó pápaszem, melylyel -távolba lehet látni; szobában azt a homlokra feltolva viselik.</p> -<p>A matrózhurokra kötött fehér nyakravalóba egyszerű gyémántgombos -melltű van nyársalva; a mellény sárga pikét, oldalzsebéből lecsüggő -nehéz aranylánczczal, melynek végét kárniól pecsétnyomó, ezüst -Szent György-tallér korallkéz, arany plajbásztok, aczél -szivarvégcsikkentő és kisded aneroid húzzák lefelé. A hátra nyesett -szárnyú dohányzó kabát oldalzsebéből sárgavörös keztyű újjai -kandikálnak elő.</p> -<p>Ez a házigazda, a ki a kupiczákba töltöget.</p> -<p>A másik kettő a meghivott vendég.</p> -<p>A jobbkéz felől ültetett vendég alacsony, köpczös termetű férfi, -szürke, kurta zekében, melynek a gallérja hiúzprém. A zeke -ezüstgombos és zsinórra jár: de most ki van gombolva, mert ebéd -előtt ez így tanácsos; az előre domborodó testrész ezt megkívánja, -melyet nem egész akkurátusan fedez a kalotaszegi varrottas mellény, -úgy hogy az alatt a következő csattos szíj lyukait meg lehet -számlálni. (Majd később szaporodni fognak.) Természetesen zsinóros -magyar nadrágot s gombfejü sarkantyús csizmát visel. Inggallérja és -ingeleje koczkás rózsaszínű vászon, virágos himzésekkel. Arcza, -homloka széles, naptól égett kordovánszínű, a mitől erősen elüt a -gunár ősz haj gubanczos volta, s a sárgára őszült szakáll, meg a -fakóvá pipázott bajusz. Az arcz kifejezése mérgesen jókedvű.</p> -<p>A második vendég, a ki balfelől ül, háttal van felénk fordulva; -de az elejéből sem ismerjük meg jobban, mert iparkodik az arczát -mindig lefelé hajtani, mintha keresne a földön valamit; homlokát a -tenyerébe támasztja, s a száját csak akkor nyítja föl, a mikor a -kupiczát kihörpinti. <span class="pagenum"><a name="Page_158" id= -"Page_158">-158-</a></span> Arczvonásai kemények, bőrré váltak, -rajta a szőrféle, úgynevezett koldússzakáll, rövid borostásra -nyirva; ilyen a haja is, rövid, sűrű, elől homlokig, hátúl nyakig -benőve. Fekete selyem nyakkendője az ádámcsutkáig föltekerve; -viseléstől fényes fekete kabátja végig begombolva.</p> -<p>– Ugyan szép volt tőletek, hogy eljöttetek a meghivásomra, fiúk! -(fiúk!) szólt a házi gazda, összekoczintva kupiczáját a két szál -vendégével.</p> -<p>– Hát hogyne jöttünk volna? monda a zöldszakállú. A kiben egy -csepp magyar vér buzog, csak feljön a millennáris kiállításra; -ámbár az ilyen gazdaféle embernek, mint magam, ilyenkor van a -legsürgősebb dolga odahaza. Most gépelik a repczét. No, de otthon -van a fiam, utána lát a dolognak, nem kell miatta aggódnom.</p> -<p>– A fiadból is mezei gazdát csináltál? Nagyon helyes.</p> -<p>– Höher Péter! A fiam diplomás ember.</p> -<p>– Miféle diplomája van?</p> -<p>– Hát gépész diplomája. Gépésznek taníttattam ki. Igy aztán -rábizhatom az egész gazdaságot.</p> -<p>Erre aztán a koldús-szakállú is megszólalt.</p> -<p>– Hát bizony engem is a fiam segített ki, hogy erre a szent -napra feljöhessek Bergengócziából a szép fővárosba.</p> -<p>– A fiad is néptanító?</p> -<p>– Egygyel feljebb. Az már lelkész. Káplán a legjobb dotáczióval -biró helységében a Bakonynak. Nagyon szeretik a hivek. Ha az öreg -testál, pedig közel van már hozzá, megmarasztják papnak. Most -távollétemben ő szolgál helyettem. A scytháknak ugyan most már -vakácziójuk van; de a hivek megkivánják a mindennapi -beéneklést.</p> -<p>– No, csakhogy eljöttetek, szólt két kezét egyszerre nyújtva a -vendégeinek az ügyvéd.</p> -<p>– Hát bizony többen is lehetnénk, jegyzé meg neheztelés hangján -a bérlő.</p> -<p>– Láthatjátok, hogy tizenkettőre teríttettem. Tizenketten -voltunk összenőtt jó pajtások, a kik ez előtt ötven esztendővel, -végezve jogot a kollegiumban, egymásnak parolát <span class= -"pagenum"><a name="Page_159" id="Page_159">-159-</a></span> adtunk, -hogy ötven év mulva, ezen a búcsúpohár napján összejövünk itt az -«Angol Királynő» fogadóban. De én még külön levélben is meghittalak -benneteket; ha netalán elfelejtettétek volna a fogadást.</p> -<p>– S csak ketten kerültünk elő fogadásra, meghivásra.</p> -<p>– Még egy negyedik pajtást várok, a ki megérkezhetik, hétnek az -elmaradása alaposan indokoltatott, a nyolczadikét majd magam -igazolom. De úgy-e bár megegyezünk abban, hogy ebéd előtt nem -beszélünk szomorú dolgokról?</p> -<p>– Okos beszéd! Az rontja az étvágyat.</p> -<p>– A levestől a töltött káposztáig nem szabad egyebet -előhordanunk, mint a diákkori kalandjainkat.</p> -<p>– Hát töltött káposzta is lesz? De már akkor ereszszünk egyet a -szijon.</p> -<p>– Az őzderéknél aztán már beszélhetünk a honvéd világi viselt -dolgainkról. Ott is együtt voltunk.</p> -<p>– Őzderék, sohajta fel a mester; ezt csak a képes könyvből -ismerem.</p> -<p>– Majd aztán a dorongos fánknál áttérhetünk a háború utáni -dicsekedni valókra.</p> -<p>– Dejszen ha én dorongos fánkkal kerülök szembe, nem beszélek én -akkor az olmüczi prófuntról, diskurált a bérlő.</p> -<p>– A többit aztán elhagyjuk a fekete kávé utánra: addig ne -számláljuk meg, hogy hányan vagyunk.</p> -<p>– Nem is jó az a népszámlálás, szólt a rektor a hogy a diák -mondja: «rex David populum numeravit et perdavit».</p> -<p>Közbejött a főpinczér meg a pikoló. Amaz ezüst tálczán hozott -egy levelet, emez meg a fülénél fogva egy fedeles kosarat.</p> -<p>Az ügyvéd felbontotta a levelet, átfutott rajta.</p> -<p>– Itt van ni! Most már ez sem jön. Hiába, a schneider csak -schneider! Hiszen tudjátok: a Friczó. Mikor megbuktunk, ágy alá -vágta az ügyvédi diplomát, szabó műhelyt nyított. Jól meglépesedett -mellette. Azt irja, hogy <span class="pagenum"><a name="Page_160" -id="Page_160">-160-</a></span> nem jöhet: mert huszonnégy darab -bandérialis díszöltönyt kell megteremtenie negyvennyolcz óra alatt. -Becsület, hazafiság, s a többi. Ezer milliom bocsánatot kér, s maga -helyett küld hat palaczk harmincznegyediki tokaji aszút. Ilyen nép -ez a schneider!</p> -<p>– Vivát! Annál több jut nekünk! újjongott a bérlő.</p> -<p>A néptanító fejét csóválta.</p> -<p>– Pedig ő volt közöttünk a legjobb mathematikus, ez előtt ötven -esztendővel.</p> -<p>– Nem «pedig», hanem «mert», igazítá helyre a fiskális. A ki -rőffel dolgozik a mathematikában, többre megy, mint a ki -astrolabiummal kalkulál. A Friczó háromemeletes Hausherr.</p> -<p>Aztán a főpinczérnek adta ki a napi parancsot.</p> -<p>– Már most nem várunk senkire. Tálaltasson rögtön.</p> -<p>A főpinczér megkérdezte udvariasan a vendég uraktól, hogy miféle -levesnek adnak elsőbbséget: tessék választani, van rákleves, van -bableves disznókörömmel, aztán meg potage imperial.</p> -<p>A bérlőnek nagyra nyiltak a szemei.</p> -<p>«Olez!» (Alles!) kiáltá, bekeblezi ő mind a hármat, nem vesznek -azok össze odabenn.</p> -<p>Hanem a néptanító azt mondta, hogy «quidquid agis, prudenter -agas et respice finem» (bármit teszel, okosan tegyed s gondold meg -a végét.) Bablevest kapok én otthon is minden héten háromszor; -ráklevest nem ehetem, mert attól viszketős lesz a hátam. Lássuk az -imperialist. Az talán a «fritillaria imperialis»-ból készült.</p> -<p>A levesevés alatt pedig okos ember nem beszél.</p> -<p>A levesre egy kis pohár old sherry következik. Koczintanak.</p> -<p>– Ugy-e fiúk! kezdi a fiskális, nem nehezteltek érte, hogy ide -hivtalak meg benneteket, a vendéglőbe, és nem a saját házamhoz? a -mióta özvegy vagyok, nem tartok otthon konyhát.</p> -<p>– Pedig az nagy kényelem, véleményezé a bérlő. <span class= -"pagenum"><a name="Page_161" id="Page_161">-161-</a></span></p> -<p>– Hát a fiam végett nem tehetem, a ki nem ebédelhet otthon.</p> -<p>– Talán a hivatala miatt?</p> -<p>– Az ám: a hivatala miatt.</p> -<p>– Micsoda?</p> -<p>– Habitué.</p> -<p>A két vendég összenézett. Ezt a hivatalt egyik sem ismerte.</p> -<p>– Hol? tudakozá a rektor.</p> -<p>– Az orfeumban.</p> -<p>Ez már érthető volt.</p> -<p>– Jól készült fiatal ember? folytatá a tudakozást a rektor.</p> -<p>– Oh mindennap el szokott készülni. Igen jeles fiú. Csak három -hibája van: az, hogy nem ért a kártyához, nem ért az iváshoz, s nem -ért az asszonyokhoz.</p> -<p>– Hisz az nagyon jó.</p> -<p>– De azért mégis szereti mind a hármat. Én aztán kénytelen -vagyok magam is mindenütt ott járni, a hol a fiam jár.</p> -<p>– Azért, hogy a kihágásait megóvd?</p> -<p>– Azért, hogy azokat helyrehágjam. A mit ő a kártyán elveszt, -azt nekem kell visszanyernem; a hol ő a bornál kidűl, ott nekem -kell helyt állanom, s mikor ő egy podiumi istennőbe belebolondul, -azt nekem kell a kezéről elütnöm, nehogy a fiam feleségül -vegye.</p> -<p>– No, ez mulatságos egy állapot! mondá a bérlő.</p> -<p>– Nagyon mulatságos. Már alkuban vagyok egy skriblerrel, hogy -csináljon az állapotomból operettet vagy regényt, a milyent még a -publikum nem pipázott: «Apa és vetélytárs!»</p> -<p>– No, csak ne mórikálj! Soha se tedd magad! Ismerünk régi -időkből. Hires svadronőr voltál te már jurista korodban is. Minden -leánynak elforgattad a fejét. Tudod, mikor műkedvelői előadást -tartottunk a kollégiumi könyvtár javára? <span class= -"pagenum"><a name="Page_162" id="Page_162">-162-</a></span></p> -<p>– Hogyne tudnám? A «szerelem és champagnei»-t. Jancsi pajtás -játszotta a széltoló «Szélszaki» szerepét.</p> -<p>Jancsi pajtás volt a rektor. Szörnyen elszégyenlette magát erre -a visszaemlékezésre. Hogy ő valaha szinpadon szerepelt, még pedig -mint széltoló! Ha ezt valaha megtudná az Eötvös-egylet!</p> -<p>– Te pedig adtad a tudákos professzort, monda a fiskális, a -bérlőt oldalba taszítva.</p> -<p>– Tudákos professzort? ismétlé a derék ember, az átelleni -tükörből önmagát vizsgálva, s végig simított termetének -gömbölyüségén, szépen engesztelve: úgy-e nem szégyenítettelek meg -ezzel: te, legbecsületesebb része az emberi testnek! De te voltál a -tüzes szerelmes!</p> -<p>– No, ugyan volt is miért tüzeskednem! Hisz a primadonnánk, a -bájos mennyasszony, maga is iskolatársunk volt: a szép Pista -gyerek. Akkoriban még igazi kisasszonyok nem vállalkoztak -műkedvelői előadásokra: minden női szerepet fiúk játszottak. A vén -duennát adta a Laczi, (később a veres sipkás honvéd zászlóaljnak -tizenöt ütközetben győzelmes kapítánya), a szeretnivaló primadonna -pedig volt a mi szép Pistánk. Oly gyönyörű alak volt a női ruhában, -hogy egy svalizsér tiszt halálosan belé szeretett s a kezét -ajánlotta neki. Mennyi bukétot hajigáltak a lábához!</p> -<p>– Igaz a! bizonyítá a rektor. Emlékezem már rá. Ej de szép fiú -volt. Pingálva sem láttam szebbet. Hisz aztán ő is együtt harczolt -velünk. De azóta nem hallottam hirét. Él-e még?</p> -<p>– Él, felelt rá az ügyvéd.</p> -<p>– Hol?</p> -<p>– Hagyjuk ezt a fekete kávé utánra.</p> -<p>A második pohárkoczintásnál (a rénusi lazacz után) maga kezdé el -a házigazda az emlékeztető szót.</p> -<p>– Héj, fiúk, mikor koczintottunk utoljára egymással poharat?</p> -<p>– Negyvenhét esztendeje, felelt meg rá a tanító. <span class= -"pagenum"><a name="Page_163" id="Page_163">-163-</a></span></p> -<p>A bérlő utána számitott: «49-et a 96-ból: marad 47. Akkurát! Nem -hiába, hogy mindennap algebrát tanít a komám. Ugy-e patronus?»</p> -<p>(Neki a nálánál szegényebb pajtás «komám» volt, a gazdagabb -«patronus».)</p> -<p>– Ott a pankotai malomnál! tudjátok? mondá az ügyvéd.</p> -<p>– A hol a fegyvert leraktuk, mondá a bérlő.</p> -<p>– Keserű pohár volt, könyjeink hullottak bele.</p> -<p>– Én meg úgy tudom, hogy savanyú volt: eczetes bor.</p> -<p>Amaz a költői hajlamú mester, emez a bortermelő gazdász -visszaemlékezése volt.</p> -<p>– Akkor sem hittem volna, hogy még valaha látjuk egymást.</p> -<p>– Meg ezt a szép magyar hazát: így a hogy most látjuk.</p> -<p>– Én mindig biztam a magyarok Istenében.</p> -<p>– Hej, de olcsón kialkudtunk volna akkor a némettel.</p> -<p>– Mondjuk, hogy drágán.</p> -<p>– Minden áron.</p> -<p>– Mikor engem vittek a haditörvényszék elé.</p> -<p>– Engem meg besoroztak közbakának.</p> -<p>– Engem meg vittek a lógerispitályba.</p> -<p>– Nekem az volt a bajom, hogy hadbiró voltam: elitéltek -várfogságra, nagy időre.</p> -<p>– Nekem meg az volt a bajom, hogy egészséges voltam: beváltam -főhadnagyból cserepárnak, masiroztattak Taliánországba.</p> -<p>– Nekem pedig a tavaszszal kapott seb kiújult a lábamon, azt le -akarták fürészelni a felcserek.</p> -<p>Szomorú visszaemlékezések.</p> -<p>Szerencsére hozták a marhasültet. Úri szokás szerint ugyanazon -az alpacca-ezüst tálon kétféle is volt felszeletelve: az egyikből -még csurgott a vér, a másik becsületesen ki volt sülve.</p> -<p>– Dejsz’ én meg nem birkózom ezzel a nyers birkával! -<span class="pagenum"><a name="Page_164" id= -"Page_164">-164-</a></span> tiltakozott a bérlő. Hisz ez még -elbődül, ha az ember a villát beleszúrja.</p> -<p>Az ügyvédnek ellenben az volt a szája ízére.</p> -<p>A rektor a rágós húsfélének békét hagyott, roszak voltak a -fogai, inkább a körülteremtettézett csemegékben gyönyörködtette az -inyét, különösen megnyerte a tetszését a szép árticsóka.</p> -<p>– Ilyet még soha sem ettem. Csak a botanikából ismerem. -Articsóka! Nálunk Bergengócziában meg nem terem. Hideg a föld: -trias-képlet. Most legalább megismerem az ízét.</p> -<p>– Nojsz’ ismerem én, verje meg a csoda! kiálta a bérlő; volt -szerencsém hozzá három álló esztendeig, a míg Velenczét meglaktam. -A taliánnak ez a mindennapi ebédje: olajba főtt árticsóka. -Frustukra ánizsgyökér, rá egy kupicza czukros szódavíz, vacsorára -meg frutti di mare, a mitől a tisztességes embert a nehéz nyavalya -kerülgeti, ha csak azt látja is, hogy más ember hogy tömi magába. -Soha én alávalóbb, fertelmesebb várost nem láttam annál a -Velenczénél!</p> -<p>Ezt már nem hagyhatta ellenmondás nélkül a tudományok -képviselője és tanítója.</p> -<p>– No de édes barátom! Hogy mondhatsz ilyet Velenczéről? Hát a -Szent-Márkus-tér?</p> -<p>– Nem ér az fel egy szép tábla búzavetéssel, mikor érésben van, -s a pittypalatty ver benne.</p> -<p>– De a Doge-palota!</p> -<p>– Soha a tájékára sem mentem én! Láttam én azt már itthon a -panorámában, ott sokkal nagyszerűbb volt, mint a valóságban.</p> -<p>– De a makaroni! A rektornak épen egy szál makaroni -ficzkándozott a villája hegyén. Bergengócziában ez sem terem.</p> -<p>– Hogy fújnák rajta az itéletnap trombitáját! Ma is borzadok, ha -szembe jut, hogy ereszti le a torkába a piszkos facchino ezt a -hosszú tésztakötelet. No, csak nincs <span class="pagenum"><a name= -"Page_165" id="Page_165">-165-</a></span> előttem csúfabb darabja a -földnek annál a híres Velenczénél, a hol én három esztendeig -sikáltam a kaszárnya lépcsőit.</p> -<p>Erre közbeszólt az ügyvéd is.</p> -<p>– No hát én meg azt mondom, hogy soha egész életem folyásán -olyan jó érzéssel vissza nem emlékezem valamire, mint arra a négy -esztendőre, a mit a rettegett Olmüczi kazamata börtönében -eltöltöttem.</p> -<p>Mind a két asztaltárs kiváncsian fordult felé, várva a -magyarázatát ennek a paradox állításnak.</p> -<p>– Igen bizony. Ott képeztem ki magamat azzá, a mi lettem. E négy -év alatt megtanultam angolul, francziául olyan tökéletesen, hogy -Gibbont, Lamartinet fordítottam kötetszámra; aztán a mit jogász -korunkban nem tanítottak: a római jogot, az osztrák jogot, a Code -Napoleont, a külföldön dívó kereskedelmi törvényeket. Valamennyi a -kis újjamban volt.</p> -<p>– Szegény pajtásom! sóhajta föl a bérlő, gyöngéden megczirógatva -az ügyvéd kezét s lehetett a szánó arczáról olvasni az indokolást; -akkor mégis csak jobb dolgom volt nekem a velenczei kaszárnyapalló -sikálása mellett.</p> -<p>Ellenben a rektor szemei még jobban kimeredtek, mint a milyen -bámulatra már a természettől alkotva voltak: neki az ütött szeget a -fejébe, hogy «hiszen akkor neked rengeteg sok könyvre volt -szükséged, hogy ennyi mindent bemagolj. Van a rabok számára az -olmüczi áristomban könyvtár?»</p> -<p>– Az ugyan nincs; de Bécsből, Lipcséből mindent meg lehetett -hozatni: a várparancsnok megengedte.</p> -<p>– De hát telik arra a rabok lénungjából?</p> -<p>Az ügyvéd nagyot nevetett.</p> -<p>– Nem, pajtás, én nem éltem rab menázsin. Az első nap, a mint a -zárkában a helyemet kimutatta a porkoláb, egész bizalmas -nyájassággal közölte velem, hogy onnan kívülről gondoskodva van -rólam, hogy a prófunton és czibere levesen kívül szilárdabb -táplálékkal lássanak el, s <span class="pagenum"><a name="Page_166" -id="Page_166">-166-</a></span> annak bizonyítására behozatott a -feleségével a számomra egy nagy tál kívül mákos, belül szilvás -buktát. A mire én elutasító választ adtam. «Dejsz ez a morva -nemzeti csemege nem jár belém!» – «Was? Kein Buchtel essen!» -förmedt fel a derék rabok-anyja. Hát ugyan mi kéne? Mondtam aztán -neki, hogy én nem szeretek mást, mint sült húst; ha az kapható, -olyat teremtsen elő. Attól fogva aztán mindennapra kijárt a roszbif -adagom bőséggel, s hogy nem untam meg, azt a mai ebéd menűje is -bizonyítja.</p> -<p>– Hát a ki úr, az tömlöczben is úr, állapítá meg a bérlő. Hiszen -neked szép birtokod volt apai jusson.</p> -<p>A rektor ismét a skepsziszét ragyogtatta.</p> -<p>– De hát, mikor elitéltek, nem konfiskálták a birtokodat?</p> -<p>– Hosszú Hübnere<a name="FNanchor_15" id= -"FNanchor_15"></a><a href="#Footnote_15" class="fnanchor">15)</a> -van annak. Dehogy nem konfiskálták! Hanem előbb köpjünk be<a name= -"FNanchor_16" id="FNanchor_16"></a><a href="#Footnote_16" class= -"fnanchor">16)</a> egy pohár somlyait. Mivelhogy «infandum renovare -jubes rektorka dolorem». Te talán nem; de a pajtásom emlékezni fog -arra a fekete hajú, fekete szemű hölgyre, a ki engem az 1848/9-iki -hadjárat alatt mindenüvé kisért az ekhós szekeremen.</p> -<p>– Aha! Hogyne? A szép primadonna.</p> -<p>– Komédiásné? riadt fel a rektor.</p> -<p>– De énekesnő! csillapítá a bérlő. Tudva van, hogy az magasabb -fokú lény.</p> -<p>– Meg volt veled esküdve?</p> -<p>– Csak afféle házasság dobszónál.</p> -<p>– Nono! Miért nem esküdtél meg vele, ha szeretted?</p> -<p>– Azért, mert már volt neki férje, a kinek tartózkodási helye -nem volt kipuhatolható.</p> -<p>– Kérlek, kedves barátom, szólt a rektor, a szájához emelt -poharat érintetlenül visszatéve az asztalra, ha <span class= -"pagenum"><a name="Page_167" id="Page_167">-167-</a></span> valami -csintalan történet lebeg a nyelved hegyén, én nekem engedd meg, -hogy annak előadása alatt kimehessek a mellékszobába; mert én nekem -kötelességemmé tette az én asszonyemberem, hogy ő neki híven -mindent elmondjak, a mit láttam és hallottam, – s az én feleségem -rigorozus persona, – esperes leánya.</p> -<p>Ellenben a bérlő körömpróbáig hajtá fel a poharát.</p> -<p>– No, az én feleségem miatt elmondhatod, mert az tőrül metszett -magyar menyecske, a ki él-hal a pletykáért.</p> -<p>– Hát hisz az én saját feleségem is jól ismerte ezt az egész -történetet, a miben egyébiránt, biztosítalak róla, hogy nem lesz -semmi pironkodni való; akár egzerczicziumnak leirathatod a -szittyáiddal.</p> -<p>– Az már enyhítő körülmény.</p> -<p>– Hát a rendkívüli idők mindent igazolnak.</p> -<p>– Hát biz’ a forradalom alatt sok e féle szokatlan viszony -keletkezett. Az események forgószele kerített bennünket össze. Én a -nőt mentettem ki kritikus helyzetből; ő pedig tűzben-fagyban -követett engem minden viszontagság között. El is választattam volna -én őt a férjétől, hogy feleségül vegyem; de nem volt abban az -időben se törvényszék, se konsistorium, magam sem mehettem oda, a -hova akartam, hanem a hova kergettek s így folytatódott az exlex -állapot.</p> -<p>– Nagyon jó volt az akkor! szólt közbe a bérlő. Magam is láttam -a donnádat, mikor a szekéren kávét főzött; maga megőrölte a -kávémalommal. Nekem is töltött egy pohárral. S én akkor azért az -egy pohár forró mokkáért a lelkem üdvösségéből is odaadtam volna -tíz esztendőt!</p> -<p>– Isten ne vegye bűnül ezt a mondásodat, felebarátom.</p> -<p>– No hát! folytatá az ügyvéd, mikor hegynek alá kezdett gurulni -a szekerünk, én már tudtam előre, hogy mi következik; akkor azt -mondtam az én primadonnámnak: «édesem, én már úszom; csak egy -hajszál tarthat fenn, hogy el ne merüljek, s még valamikor kijussak -valahol a partra: ez a maga hajszála». <span class= -"pagenum"><a name="Page_168" id="Page_168">-168-</a></span></p> -<p>A másik kettő nagy figyelemmel hallgatott oda.</p> -<p>– Ha engem elfognak, talán kivégeznek; azzal elvetem a gondját; -de ha fogságra itélnek, akkor a birtokomat is elkobozzák.</p> -<p>– Az ám, erősíté a rektor, azért rossz nektek, szegény -földesuraknak, hogy ha rossz fát tesztek a tűzre, nem dughatjátok -tarisznyába a dominiumotokat, futamodás közben; mennyivel jobb -nekünk rektoroknak: ha én a kalamárisomat, pennatokomat a zsebembe -sülyesztem, azt mondhatom: «omnia mea mecum porto».</p> -<p>– Hát ezen én ilyenformán véltem segíteni, az én barátnémat -kérve fel a közreműködésre: «Én te neked most adok egy kötelezvényt -harminczezer ezüst forintról, a mit te tőled vettem fel kölcsön; te -azonnal megfordítod a szekerem rúdját, téged áteresztenek az -ellenséges hadvonalon, vágtatsz lóhalálában Pestre. Ott felkeresed -az én volt princzipálisomat, P** urat, a kit jól ismerhetsz: -törzslátogatója a szinháznak, egy szép leánya is van. Annak átadod -ezt az én kötelezvényemet, hogy rögtön tábláztassa be a birtokomra. -Ha azután értesülni fogsz az elfogatásomról, s esetleg arról, hogy -fogságra itéltek s a birtokomat elkobozták, pert indítasz a -lefoglaló kormány ellen a betáblázott összeg miatt. Az -adósleveleket minden kormány respektálni fogja, ha az összeget ki -nem fizetik is, de a kamatját megkapod, s abból én nekem küldesz -annyit, a mennyi a börtönben az élelmezésemre szükséges: a többit -megtartod magadnak.»</p> -<p>A rektor rátette a kezét a fiskáliséra, jelezve a közbeszólási -szándékát.</p> -<p>– Megállj csak, felebarátom. Az az általad kiállított -kötelezvény hamisítás volt. Te azt az összeget a te domicelládtól -soha sem vetted fel, és így tudva, nem igazat irtál alá; vulgo -«csaltál»; ez pedig Sipos úr szerint, a kitől a just tanultuk, -kriminalitás.</p> -<p>Fittyet vetett erre a bérlő az ő felebarátja felé.</p> -<p>– Ülj le, amice! Igy tanította a just Sipos professzor; -<span class="pagenum"><a name="Page_169" id= -"Page_169">-169-</a></span> de ha Trombitás professzortól<a name= -"FNanchor_17" id="FNanchor_17"></a><a href="#Footnote_17" class= -"fnanchor">17)</a> tanultad volna a just, akkor tudnád, hogy csalni -in thesi vétek, de in concreto a németet megcsalni virtus!</p> -<p>Ebből nagy jogi vita támadt volna a két iskolatárs között, ha a -fiskális nem komplanálja a kérdést azzal a nyilatkozattal, hogy -«igazad van, pajtás, ez nem volt korrekt dolog; a hogy a franczia -mondja: ez több volt, mint vétek, ez hiba volt. Hanem hát -megbűnhödtem én azért keservesen. Nagy strófot álltam ki s ezzel ki -van egyenlítve a vétségem.»</p> -<p>De még jobban kiegyenlíté a vitás kérdést a közbe jött töltött -káposzta, mely előtt csakugyan háttérbe kell szorulni minden -disputának. Azok a mosolygó töltelékek, meg azok a kaczérkodó húsos -szalonnadarabkák, a csábító disznófülek és farkak! Ezekkel nem -versenyezhet semmi szőnyegen levő tárgy.</p> -<p>A fiskális az alatt ráért folytatni a beszédet, a míg -asztaltársai megküzdenek azzal a nehéz feladattal, hogyan kell a -disznófarkat izében eltalálni. Ő karlsbadi utókurát tartott.</p> -<p>– Hát mind ennek az lett a vége, hogy én hova-hamarább oda -kerültem a kazamáta odúba. Remélem, hogy nem kivánjuk egymásnak az -étvágyát elrontani holmi martirpanaszkodással. Nem illik a -magyarnak a sápítozás. Aztán nem is lehetett semmi panaszom. -Türhetően éltem a fogságban: nemcsak a testi táplálékomról volt -gondoskodva, hanem a szellemiről is. Olvashattam minden könyvet, a -mit csak megkivántam, csak a könyv czímét kellett felirnom a -porkolábnak, posta-fordultával már ott volt. Irhattam is, a mit -csak akartam. Többek között minden hónapban egy levelet a -barátnémhoz, természetesen németül fogalmazva, hogy a várparancsnok -megérthesse, a kinek a kezén az államfoglyok leveleinek keresztül -kell menni. <span class="pagenum"><a name="Page_170" id= -"Page_170">-170-</a></span></p> -<p>Csak az nyugtalanított, hogy én a leveleimre soha sem kaptam -választ. Pedig minden hónap elsején megérkezett a havi pénzem.</p> -<p>Mikor egy ízben a várparancsnok lejött a börtönömbe vizitálni, -én egyenes kérdést intéztem hozzá.</p> -<p>– Szabad kérdeznem, hogy lehet az, hogy én nem kapok hazulról -levelet?</p> -<p>– Úgy lehet, hogy nem küldenek önnek levelet.</p> -<p>– De hiszen minden hónapban megküldi valaki számomra a rendes -havi pénzt. Ahhoz csak kell valami kisérő levélnek mellékelve -lenni.</p> -<p>– Azok a levelek egyenesen én hozzám vannak intézve.</p> -<p>– Nem volna szabad nekem azokba a levelekbe belepillantanom?</p> -<p>– Majd ha kiszabadul ön innen, akkor megkapja a hozzám érkezett -leveleket, a mik önt érdeklik; lesz alkalma elolvasni.</p> -<p>– De hát meg van tiltva a hozzám tartozóknak, hogy egyenesen -nekem irjanak levelet?</p> -<p>– Nincs megtiltva.</p> -<p>– Akkor miért nem írnak?</p> -<p>– Arra nekik bizonyosan alapos okaik vannak.</p> -<p>Több szót aztán nem vesztegetett rám.</p> -<p>Én aztán elkeseredésemben irtam egy négyoldalas levelet az én -otthoni barátnőmnek, a miben kétségektől dúlt szivem állapotját -ecsetelém, hogy miért nem boldogít drága soraival, hogy legalább a -kezevonását, a neve aláirását megcsókolhatnám. Szeret-e még? Hogy -éli világát? Remél-e még?</p> -<p>Erre sem kaptam semmi választ.</p> -<p>Leveleim tenora egyre keserűbb lett, a féltés is bántott; -szemrehányásokkal, gyanusításokkal halmoztam el minden újabb -levelemben; mind sikertelenül.</p> -<p>Pedig a havi pénzem pontosan megérkezett. Tehát kell, hogy rám -gondoljon valaki. <span class="pagenum"><a name="Page_171" id= -"Page_171">-171-</a></span></p> -<p>Egy napon aztán, a mint a várparancsnok ismét lejött hozzám -vizitatióra, mielőtt én állhattam volna elő a lamentátiómmal, ő -szólított meg, nyers, parancsoló szóval: «Államfogoly úr, ezennel -megtiltom önnek, hogy több levelet irjon az adressáthoz».</p> -<p>Meghült bennem a vér.</p> -<p>Miért nem szabad nekem ő hozzá több levelet irnom?</p> -<p>Valami bajba keverte volna magát?</p> -<p>– Többet nem mondhatok önnek; tartsa magát szigorúan a -parancsolatomhoz.</p> -<p>Ettől fogva ezt a várparancsnokot tartottam én a világ -legkegyetlenebb tömlöcztartójának.</p> -<p>Nem is állhattam meg, hogy e miatti panaszomnak kifejezést ne -adjak előtte, természetesen államfogolyhoz illő mérséklet hangján; -mire a várparancsnok egész ridegen azt válaszolta, hogy -«államfoglyoknak a törvényes hitveseikkel levelezni meg van -engedve; de szívbeli viszonyokat szőni-fonni innen a börtönből, -megfogható okoknál fogva tilalmaztatik. Lám, az ön fogolytársának, -Skrzbenzky urnak megengedtetik, hogy minden hónapban küldeményt -intézzen a feleségéhez Krakkóba».</p> -<p>Tudniillik, hogy egy szobatársam is volt, lengyel szabadsághős, -a ki a krakkói népharczok alkalmával szerzett magának érdemeket az -ittülésre. Ez még előttem került ide, s már egészen beleminősítette -magát az adott helyzetbe. Egész nap fütyült, danolt, s egy kis -asztalkánál késsel, vésűvel, ráspolylyal faragott mindenféle csinos -csecsebecséket puszpángból, ébenfából; idő folytán engem is -megtanított rá: raboknak ez vigasztaló időtöltés. Az én lengyelem -aztán az általa faragott karpereczeket, násfákat hazaküldötte a -feleségének: az tudta azokat értékesíteni a lengyel úrnőknél, s igy -tartotta el a lengyel a börtönből a családját; az ő vagyonára is -rátette a karmait a sas.</p> -<p>Ettől a börtöntárstól tanultam francziául és angolul is, jó -kézikönyvek segélyével. Én viszont a havi pénzemből <span class= -"pagenum"><a name="Page_172" id="Page_172">-172-</a></span> -juttattam neki. Csak azt nem szerettem nála, hogy a várparancsnokot -mentegette előttem. Ezek a lengyelek a milyen féktelenek a -szabadságban, olyan alkalmazkodók a kényszerhelyzetben. Engem -mindig csak vigasztalt és boszantott, hogy a várparancsnok tilalma -az én primadonnámhoz intézett leveleim ellenében nagyon helyes -okkal bír, a mit, ha én egyszer meg fogok tudni, magam is -helyeselni fogok.</p> -<p>– Ha tudod, miért nem közlöd velem?</p> -<p>– Egy lengyel soha el nem árulja a becsületére bízott titkot; -még ha a zsarnokának a titka is az.</p> -<p>Így teltek el az évek. Én az alatt akadémiát végeztem. A -nyelveken kívül jogi kodexeket magoltam be; egész könyvtár -szaporodott a zárkám padkáján. Minden könyvet, a melyet -megkivántam, azonnal meghozatott a várparancsnok a számomra; -némelyik fel sem volt még vágva. Ez nagy bizalom!</p> -<p>Egy szép napon aztán, szokatlan órában hallom a kulcsokat -csörömpölni a zárka-ajtóban; bejön a várparancsnok. Máskor az ilyen -látogatásnál mindig a fején volt a sipkája, most a kezében -tartotta, s ezzel a megszólítással tisztelt meg: «euer -Hochwohlgeboren», a mi magyarul annyit tesz, hogy «tekintetes -úr».</p> -<p>Egy nagy ostyapecsétes levelet tartott a kezében.</p> -<p>– Örömhírt hozok önnek: mától fogva megszüntem az ön -házizsarnoka lenni. Ő felsége legkegyelmesebb elhatározásával -önnek, több fogolytársaival együtt, amnesztiát adni méltóztatott, -hátralevő büntetése idejét elengedve, s egyúttal a lefoglalt -birtokát is visszaadva.</p> -<p>Ez a hír bizony nagyon jól esett fiúi szivemnek.</p> -<p>Azzal karom alá öltve a kezét, fölvezetett a börtönből a saját -lakásába, bemutatott az exczellencziás asszonyának, meginvitált -reggelire, melynek végeztével előkereste a szekrényéből az engemet -érdeklő leveleket, s oda tette elém. Gondosan be voltak skatulyázva -kemény papirosba, s átkötve spárgával. Biztatott, hogy bontsam fel -a csomagot. <span class="pagenum"><a name="Page_173" id= -"Page_173">-173-</a></span> Lehetett ott valami ötven levél. De -annak mind egyforma volt a borítéka: ugyan az a szürke papiros, az -az ostyapecsét, a mit a katonai kanczelláriában használnak, a -czímzet ugyanazzal a kézirással rákarmolva «ex offo» az itteni -várparancsnoksághoz.</p> -<p>– Nem olvassa ön el némelyikét? biztatott a tábornok.</p> -<p>– Hisz ez egész napra való munka. Majd ráérek a vasúton, -unalmamból.</p> -<p>– Hát jól van. Akkor pakoltassa ön össze a holmiját: a -legközelebbi vonat egy óra mulva indul.</p> -<p>– Szabad lesz hazaérkeztemet táviratilag tudatnom az illetőkkel, -hogy kocsival várjanak az állomáson?</p> -<p>– Szabad.</p> -<p>Azzal beszólítá a várparancsnok az irnokát, s maga diktálta neki -a feladandó sürgönyt.</p> -<p>«Dohányfalva. T. cz. csendőrparancsnoknak. Tudassa ön X. úr -gazdasági felügyelőjével, hogy urasága Olmüczből, legfelsőbb -megkegyelmeztetés folytán holnapután délben E. állomásra -megérkezik, alkalmatossággal várják. – Várparancsnok.»</p> -<p>Én vakmerősködtem egy újabb kérelmet megkoczkáztatni.</p> -<p>– Nem volna szabad ugyanezt a hírt – az én barátnémnak -megtáviratozni?</p> -<p>– Nem! szólt erre egész határozott ridegséggel a tábornok, s -olyan kézmozdulatot tett, a mi azt jelenti, hogy elmehetek.</p> -<p>Én aztán kihátráltam az ajtón, lementem a zárkámba. Az egész -börtöni szerzeményemet ott hagytam a lengyel pajtásomnak, a kivel -könyek között ölelkeztünk össze. Utitáskámba belegyömöszöltem a -gúnyáimat, felyül pedig azokat a leveleket; s azzal elpályáztam a -vasúthoz.</p> -<p>Hogy micsoda érzés volt az, a mikor a czertifikátot felmutattam -a vasúti váróteremben a puhatoló rendőrbiztosnak, s hallottam -ajkairól elhangzani e megváltó szót: «passirt», mikor a vaskocsi -elkezdett dübörögni alattam, s a <span class="pagenum"><a name= -"Page_174" id="Page_174">-174-</a></span> fütyülő mozdony -gőzfelhője közül kivillant előttem a szabad Istenvilágának zöld -mezeje, erdeje, – azt majd csak a tokaji bor után tudom -elmondani.</p> -<p>Egyes egyedül ültem a kupéban. Eszembe jutottak a levelek. S -engemet rávitt a kiváncsiság, hogy a mellettem elfutó mezők, s a -vonatot lassú tempóban kisérő hegyek helyett a betűkkel tele -papirosokat vizsgáljam. Kivettem a boritékjából a legelsőt. -Számozva volt és rendbe rakva mind az ötven, vagy hány.</p> -<p>Ráismertem a primadonnám kéziratára: a betűk ugyanazok voltak, -de annál kevésbbé a levél irójára. Ez nem az én barátném, hanem az -én haragosom. A levél a várparancsnokhoz volt intézve, mint régi -ismerőséhez. Annak panaszolta el a baját, a mibe miattam -keveredett, egész bizalmasan. Hogy azzal a kötelezvénynyel, a mit -rábíztam, milyen nagyon megjárta. Hajdani princzipálisom, a kihez -utasítottam, nemcsak nem tábláztatta be a kötelezvényemet a -jószágomra, sőt egyenesen kijelentette neki, hogy azzal a firkával -nem ér el semmit, mert azt az osztrák hatóság, a ki most regnál, -alaki hiba miatt érvénytelennek fogja tekinteni, külömben is a -csodák világának kellene beállni, ha a fiskus a perduellio miatt -elitéltek konfiskált földbirtoka után adósságokat kezdene el -fizetni. Hanem a helyett azt a tanácsot adta neki, hogy menjen el -audiencziára az osztrák főparancsnokhoz, s folyamodjék az én -elkobzott birtokomnak bérbeadásáért. A főparancsnok galánt ember: -ilyen művésznőnek nem fog semmit megtagadni. Rávitte a kényszerűség -erre a lépésre, s azt siker követte: megkapta a bérletet. De -köszöni szépen az ilyen diadalt. Most neki e miatt meg kell válni a -szinpadtól, beülni egy dohos falusi kastélyba, béresekkel, -szolgálókkal huzakodni, teheneket fejetni, tyúkokat ültetni, -birkákat nyiratni, zsidókkal alkudni, számadókkal ungorkodni, -szántatni, vettetni, ha sár van, csizmában járni, parasztszekérre -ülni, s aztán minden garast megzsugorgatni, hogy a bérlet összege -kikerüljön, s még azonfölül <span class="pagenum"><a name= -"Page_175" id="Page_175">-175-</a></span> nekem havi élelmezésre -pénzt küldeni. A pénz pedig most ritkaság. A magyar bankót -beszedték, nem adtak érte semmit. Ezt az ide mellékelt keserves -harmincz forintot is csak úgy tudta előteremteni, hogy az arany -koronáját, a mit jutalomjátéka alkalmával tisztelőitől kapott, -eladta százhúsz forintért.</p> -<p>(Biz azt nagyon olcsón adta el! jegyzém meg magamban: nekem, a -ki «tisztelői» egyetemes neve alatt rejtőzöm, háromszáz forintomba -került.)</p> -<p>Aztán tovább: micsoda unalom! nincs egy úri ember, a kivel szót -lehetne váltani, a legközelebbi kastély félnapi járó. A szobák teli -vannak egérrel, ő pedig irtózik a macskáktól. Olvasni való nincs a -háznál, esténkint pasziánszt kell játszani. A kályhák füstölnek. -Légvonat van. Ő már is tele van rheumával, katarrhussal, s ki nem -jön a migrainekből.</p> -<p>És így tovább.</p> -<p>Át kellett látnom, hogy kettőnk közül nekem volt jobb dolgom – -ott a becsukott zárkában. Ott csakugyan nincs légvonat.</p> -<p>Visszatettem a levelet a boritékjába, s aztán a többi társai -közé kötöttem megint a hivatalos spárgával. A többi -negyvenkilenczre nem voltam már kiváncsi. A megkezdett panaszok -bizonyosan fokozódnak azokban, mert a falusi élet nyomorúságai nem -szoktak gyönyörűségekké átváltozni.</p> -<p>Csak a régi princzipálisomnak tettem magamban szemrehányást, -hogy nem tudta már fiskális létére a kötelezvényemben azt az alaki -hibát utólag helyreigazíttatni, s a kötelezett összeget a -primadonnának kifizettetni, a ki azután minden fáradság nélkül -gondoskodhatott volna az ellátásomról.</p> -<p>Ellenben teljesen rehabilitálva találtam a várparancsnoknak azt -a szigorúságát, a melynél fogva ezeket a leveleket magánál -visszatartotta s nekem át nem adta. Hisz én az ilyen levél olvasása -után okvetlenül arra fakadtam <span class="pagenum"><a name= -"Page_176" id="Page_176">-176-</a></span> volna, hogy nem fogadok -el ilyen keservesen felpanaszolt segítséget: élek ezentúl -rabkenyéren.</p> -<p>Hát a levélcsomagot visszadugtam a táskám fenekére, s aztán -nagyobb élvezetnek tartottam a vonat mellett elszaladó fenyőfákat, -égerfákat nézegetni, varjúfészkeikkel.</p> -<p>Ha egy varjúasszonyságnak a varjúhímét elfogja a csapóvas, az se -tartozik a párjának ételt hordani a helyébe, minek csábult el a -csalétekre? Nekem pedig hordtak! – Bizonyosan Illés próféta hollója -is nőstény holló lehetett.</p> -<p>No de hát mind ezt a keserűséget eltörlik a viszontlátás -örömei.</p> -<p>Igyekeztem azokat képzeletemben alakba önteni.</p> -<p>Vajjon fog-e ő maga rám várni?</p> -<p>Egyenesen az ő czímére ugyan nem engedték meg (megfoghatatlan -szigorúságból) a táviratozást; de ha a csendőrparancsnok tudatta az -ispánommal, hogy kiszabadultam, jövök haza, lehetetlen, hogy az -rögtön ne szaladt volna az úrnőjéhez ezzel az örömhírrel, a miben -nyomatékos volt ez a szó «urasága». Hiszen ha én a gazdatisztnek -urasága vagyok, akkor már a birtoknak is ura vagyok. És akkor ő is -a bérlőnőből úrnővé emelkedett. Mert már most minden akadály -daczára nőmmé fogom tenni. A leveleket – no azokat elégetem. Vajjon -vett-e magának új hintót?</p> -<p>Végre megérkezett a vonat E. állomásra. Itt kellett -kiszállnom.</p> -<p>A lépcsőről leugorva, egyenesen a helybeli rendőrparancsnok -hatáskörébe kerültem. Kevés szavú, katonás magatartású férfiú volt. -Milyen is lehetett volna más?</p> -<p>A mint megneveztem magamat előtte, nem is engedte, hogy -certifikátomat előhuzgáljam: röviden tudatá velem, hogy az olmüczi -várparancsnokság táviratát megkapta annak az értelmében -intézkedett: a kocsi, mely Dohányfalvára fog szállítani, itt vár -reám.</p> -<p>Én törtem magamat az úti közönségen keresztül az «Ausgang» felé. -<span class="pagenum"><a name="Page_177" id= -"Page_177">-177-</a></span></p> -<p>A «Station»-ból kilépve, hirtelen széttekintek. Hol van itt egy -új hintó? Biz az sehol sem volt. De a régimódi utazó hintómat sem -láttam se közel, se távol.</p> -<p>A helyett a velem lépést tartó csendőrparancsnok oda mutatott a -szarvasbőr keztyűs kezével egy fakó csézára, melynek a rúdja mellé -egy magányos szürke ló volt fogva, erősen pettyegetve a tisztes -öregkor rozsdás szeplőivel, a bakon pedig ott gunnyasztott a jámbor -Iczig, az én régi regále-bérlőm, magyarul: korcsmáros.</p> -<p>– Hát ez fog engem hazaszállítani?</p> -<p>– Én is ezzel jöttem ide.</p> -<p>– E szerint vissza is együtt fogunk utazni?</p> -<p>– Természetesen.</p> -<p>– No hát természetes! Egy lovas bricskán, zsidó kocsissal, -zsandárőrmesterrel az oldalamon. Ez hozzátartozik a hazatérő -államfogoly parádéjához.</p> -<p>Azért még sem állhattam meg, hogy félpanaszképen oda ne szóljak -a jámbor Iczignek, ki szépen kalapot emelt előttem:</p> -<p>– Adjon Isten jó napot, szomszéd. Hát maga jött ki értem? Nem -esett tudomására a nagyságos asszonynak a hazajövetelem?</p> -<p>Az öreg korcsmárosnak csak leesett az álla bámultában.</p> -<p>– A nagyságos asszonynak? A híres primadonnának? Hát a -tekintetes úr nem tudja? Hol van az már? A más világon. Hisz az -első esztendőben, hogy ide költözött, meghalt a nagy -kholerában.</p> -<p>Majd hanyatt estem erre a fejbeütésre.</p> -<p>Az én kedves barátném meghalt! Régen meghalt!</p> -<p>Ezért tiltotta hát meg én nekem az én zsarnokom, a kegyetlen -várparancsnok, hogy leveleket küldözzek hozzá, szemrehányásokkal, -szerelemféltéssel teljes leveleket – egy halotthoz.</p> -<p>De hát akkor ki küldte nekem azt a többi levelet a mellékelt -segélypénzzel együtt? Ki volt hát a nőstény holló? <span class= -"pagenum"><a name="Page_178" id="Page_178">-178-</a></span></p> -<p>– Ki küldte nekem a fogságba a havi pénzt? Erre az utóbbi -kérdésre ugyan rögtön megtalálhattam volna a választ ugyanazokban a -levelekben, a melyeket magammal hoztam, s melyek közül csak az -elsőt olvastam el; de a hordár már elvitte az utitáskámat az Iczig -szekerére, s itt a pályaudvaron csak nem állhattam neki a -levélolvasásnak, a mit megtehettem volna unos-untig a vasuton.</p> -<p>– Jájh; sopánkodott az én kocsmárosom. Csakhogy haza hozta a -tekintetes urat az Úr Isten, hogy megszabadít bennünket azoktól a -nagyságos uraktól!</p> -<p>– Nagyságos uraktól?</p> -<p>– Hát igen is. Ebben a mostani világban minálunk csak a -tisztességes embereket hívják tekintetes uraknak, a többi mind -nagyságos úr.</p> -<p>– De hát kik azok a nagyságos urak?</p> -<p>– Hát semmit sem tud a tekintetes úr? Hát nem irták meg -levélben?</p> -<p>Nem árulhattam el, hogy megirták azt hihetőleg; de én durczából -nem olvastam el a későbbi leveleket.</p> -<p>– Oh, oh, oh! Szegény megboldogult tekintetes asszony! De nagy -hibát követett el azzal, hogy meghalt! De még nagyobb hibába esett -azzal, hogy olyan hirtelen halt meg; nem telt bele huszonnégy óra, -mire a doktort kihozták a városból, már vége volt. De legnagyobb -hiba volt, hogy nem hagyott semmi rendeletet, se irásban, se -szóval. Hát aztán az történt, hogy a temetésre előjött valahonnan -mind a két nagyságos úr: a tekintetes asszonynak az ura, meg a fia. -Jeles két uraság! Hiszen tetszik őket ismerni. No, énnekem teljes -világi életemben sok nevezetes lumpot, korhelyt, duhajt, volt -szerencsém megtapasztalni: de… nem szólok többet… Üljünk fel -tekintetes uram a szekérre, majd az úton elmondom a többit.</p> -<p>Én odaültem a korcsmáros mellé a kocsis ülésbe. Az Iczig -hajtotta a lovat: ez úgy volt szoktatva, hogy minden <span class= -"pagenum"><a name="Page_179" id="Page_179">-179-</a></span> -lépésnél kellett egyet rántani a száján a gyeplűvel: különben -megállt. A kocsmáros rágyújtott a pipára a kénes gyufával, -szomorúan dörmögve: «trafik»; nekem is szolgált tűzzel a nem -szelelő szivarhoz, a miből többet elrágtam, mint elszívtam. «Hol -vannak a régi jó idők?»</p> -<p>– Hát a két nagyságos úr, a mint beült az örökségbe, mindjárt -felkutatta a fiókokat. Találtak-e készpénzt, mennyit, azt nem tudja -senki, mert másnap már felmentek Pestre; de egy hét múlva megint -visszajöttek; s másnap már a megboldogultnak a hires nevezetes -szinpadi kosztümjeit hozták oda hozzám, hogy adjak rájuk zálogot. -«Isten a világ fölött!» nem vagyok én zálogos, uzsorás. Mit -csináljak én a görög palástokkal? Vigyék az urak Pestre! Az ærarium -náluk hagyta a bérletet. Ők aztán kiadták parczellákban zsidónak, -parasztnak subárendába. Igásbarmot, lovat, hintót szekeret mind -eladtak potom áron; még azokat a pompás svájczi teheneket is mind -elpocsékolták. Akkor aztán gazdatisztre, béresre, kocsisra sem volt -szükségük, azt is mind szélnek eresztették. Az ærarium azzal -biztosította a maga követelését, hogy az albérlőknél szekvesztrum -alá vetette a fizetséget. Mit tehettek a nagyságos urak? Élni csak -kell. Rabolni pedig nem szabad, mert itt a zsandár; de meg nincs is -kitől. Hát azt tették, hogy eladogatták a kastélyból a butorokat. -Azokat a szép almáriomokat, a préselt bőrkanapékat, a drága -könyvtárt, a zongorát. Mikor annak mind vége volt, került a sor a -konyhaedényekre, utoljára eladták az ágyneműt, a nyoszolyát maguk -alól; most úgy alusznak, mikor reggel hazakerülnek valahonnan, hogy -két székre végig fektetnek egy salugáder szárnyat, az a nyoszolya, -azon végig nyújtoznak; egy pléd a takarójuk éjjel, nappal a -köpenyegük. Vagy mit mondok? Nappal a ruhájuk, éjjel a köpönyegük, -mert ezek nappal alusznak, éjjel kóriczálnak.</p> -<p>A két hallgató hangos nevetésre fakadt.</p> -<p>– Egy salugáderen alusznak! kiáltá a néptanító.</p> -<p>– Eszembe jut erről a pozsonyi diáknóta, mondá a <span class= -"pagenum"><a name="Page_180" id="Page_180">-180-</a></span> -bérlőpajtás: «Da schliefen alle neunundneunzig Schneider auf einem -Kartenblatt».<a name="FNanchor_18" id="FNanchor_18"></a><a href= -"#Footnote_18" class="fnanchor">18)</a></p> -<p>– Igy aztán világos lett előttem, hogy miért kell nekem hintó -helyett a korcsmáros egylovas czézáján a bevonulásomat -tartanom.</p> -<p>– Haj! haj! haj! sohajtozott a jó Iczig. Nekem is adósok ezek a -nagyságos uraságok erős summa pénzekkel. Mindent kontóra vitetnek. -Egyre azzal biztatnak, hogy majd uzsorával fizetik ők azt vissza, -csak azt a nagy pörüket megnyerjék, a mit az ærarium ellen -folytatnak.</p> -<p>Megütött ez a szó.</p> -<p>– Pört a kincstár ellen? Mi lehet az?</p> -<p>– Az ám. Nagy pört. Sok ezer forintig. Az ifjú nagyságos úr -sokszor bejön hozzám egy pohár gugyira, a mit föl se irok az ajtóra -s olyan bizodalmasan elbeszélget velem. Tetszik tudni: az öreg -nagyságos úr, az apja, igen derék, becsületes ember, hanem a fia, -az még nagyobb hunczfut, mint az apja. Azt mondta, hogy irásuk van; -mutatta is nekem az irást. Nem tudom, nem értem, mert én csak zsidó -irást ismerek. Elbeszélte, hogy voltak ők már a gubernátornál is -Budán, a minisztereknél Bécsben, még a császárnál is: úgy félnek -már tőlük, hogy mindenütt kidobják az ajtón. De ők azért nem -tágítanak. Lesz még szőlő, lágy kenyér. Járnak ők még négylovas -hintón. Isten adja; de én nem kívánom. Tegnapelőtt, mikor a -telegráfos meghozta a depest a zsandárkomiszér úrnak, az meg -odajött hozzám, elmondta, hogy mi hírt kapott: a tekintetes úr -hazajön; megparancsolta, hogy jőjjek ki fuvarba a vasúthoz; több -cséza nincs a faluban, csak az enyém. Hát én is tüstént -ellátogattam a kastélyba. A nagyságos urak akkor csinálták a -toalettet. Mondom nekik a nagy örvendetes újságot, hogy a -tekintetes úr kiszabadult a tömlöczből, ő felsége elengedte a -büntetést, a jószágát is visszaadta, itt lesz ma vagy holnap. Azt -gondoltam, hogy erre a <span class="pagenum"><a name="Page_181" id= -"Page_181">-181-</a></span> szóra majd egyszerre elindul az orra -vére mind a kettőnek, hogy már most mehetnek innen, a merre látnak. -Nem a! Hanem inkább azt kiáltották, hogy «juhhé! Ez kellett -nekünk!» s összefogóztak, az apa meg a fia, úgy tánczolták a kállai -kettőst; majd megbolondultak örömükben. Én nem tudom, minek örültek -olyan nagyon?</p> -<p>Magam sem tudtam elképzelni.</p> -<p>Ez alatt rendben megérkeztünk az én ősi kastélyom elé.</p> -<p>Kértem Icziget, hogy az útitáskámat vegye le a saraglyából.</p> -<p>– Hagyjuk azt ott, tekintetes uram! Nem fog maga ebben a -kastélyban megmaradni. Van én nekem egy szép tiszta szobám; jobb -lesz magának oda bekvártélyozni magát. Nem háborgatja senki. Nagyon -csendes most az ivószoba.</p> -<p>Elfogadhatónak tartottam az ajánlatot.</p> -<p>Azonban mégis csak kiváncsi voltam rá, hogy mi lett az én ősi -házamból, a mióta elhagytam: bementem a nyított kapun.</p> -<p>Üres volt az egész udvar, felverte a laboda, az ebkapor. Nem -kellett félnem, hogy a kutya megugat.</p> -<p>A folyosóról benyítottam a hajdani étkezőszobába. Egészen üres -volt: de azért nem mondhatnám, hogy egy élő lényt sem találtam ott, -mert egy egész raja az egereknek futott szét a betoppanásomra, -eltünve a padlóba ásott lyukakon, s a szomszéd szobák keresztül -rágott ajtajain át. Az első gondolatom az a mély sajnálkozás volt, -hogy vajjon miből élnek ezek a szegény egerek ebben a házban? Pedig -hogy nagyon otthon érezhetik magukat, azt bizonyíták az ablakok, a -melyeknek a szegleteiben három-négy egérlyuk volt egymás fölé -vájva: egész kontignáczióra.</p> -<p>A többi szobákon is végig nyitogathattam, a nélkül, hogy e -barátságos új települőkön kívül valakit megzavartam volna. Végre -akadtam egy ajtóra, a melyen az egérrágta nyilás kukoriczacsutkával -volt bedugaszolva. Ahá! <span class="pagenum"><a name="Page_182" -id="Page_182">-182-</a></span> Itt lesznek ők! Ez itt a konyha. -Bizonyosan azért választották ezt hálószobául, mert ez márványnyal -van kirakva, a miben az egér nem tud elhelyezkedni. -Benyítottam.</p> -<p>A takaréktűzhely természetesen hiányzott belőle. A kandalló -fülkéjében hevert a spirituszos gyorsfőző, egy törött tükördarab, -meg egy hajfodorító vas; nélkülözhetetlen kellékei egy -garçon-lakásnak.</p> -<p>A középen pedig egymás mellé szorítva volt a négy nádszék, s -azokra fektetve a két redőnytábla: ezen az ascetai nyoszolyán -feküdt családi egyetértésben a tékozló apa a fiával. Irigylésre -méltó álmuk volt. Egy gyapjas nagy kendővel takarva mind a -kettő.</p> -<p>Előbb hangos szóval, majd gyöngéd ránczigálással igyekeztem őket -fölkelteni; de nem jutottam kivánt sikerhez. Az egyik azt mondta a -költögetésemre, hogy «czupász», a másik meg rám mordult: «eredj, -disznó, nem iszom többet».</p> -<p>No, ezekkel hát alaposan megismerkedtem.</p> -<p>Azzal visszamentem az én Iczigemhez, a ki a kocsin várt -reám.</p> -<p>– Minden jól van, mondám neki.</p> -<p>– Alusznak még? találgatá az öreg.</p> -<p>– Béke velük.</p> -<p>Azzal kikocsikáztunk az Iczig lakásához.</p> -<p>Megérkezésünkre a felesége, meg a leánya jöttek elénk a -boltajtóból. Az asszonynak viseltes aranycsipkés főkötő volt a -fején, a leány elég csinos alak volt. Bevezettek az extraszobába. -Felajánlottak minden kitelhető földi jókat, a mi tőlük kitelik: mit -kivánok? Grogot? Bischofot? Barbarászt? Puncsot? Vagy khinai theát? -Én mind valamennyit megköszöntem. Nem kivánok egyebet, mint egyedül -hagyatást s abszolut pihenést. Ez teljes mértékben ki lett -szolgáltatva. Hat óra hosszant senki sem nyitotta rám az ajtót.</p> -<p>Hejh, fiuk! Ti nem tudjátok elképzelni, micsoda érzés az, mikor -az ember négy esztendei fogság után azzal a <span class= -"pagenum"><a name="Page_183" id="Page_183">-183-</a></span> -gondolattal dűl hátra a székébe: ma nincs a szobám ajtaja -bezárva.</p> -<p>Legelső dolgom volt az útitáskámból elővenni azt a félredobott -levélcsomagot. Ki volt hát amaz ismeretlen őrangyalom, a ki a -kebelbarátném halála után az én nyomorult létezésemről -gondoskodott?</p> -<p>Nagy meglepetés várt rám: mindjárt a legelső levél, mely az -elhalt barátném panaszos levele után jött, felvilágosított a -talányról. Azt a levelet és az utána következőket az én egykori -princzipálisomnak a leánya irta: a családi nevének a kezdőbetűje -után jött a keresztneve, Mariska.</p> -<p>Visszaemlékeztem rá, 1848-ban nyúlánk növendékleány volt, akkor -került haza a növeldéből. Szép, nagy kék szemeit olyan jól tudta -rejtegetni selymes szempillái alá. Arra is emlékezem már, hogy -mikor a márcziusi napokban divatba jött a kokárdaviselés, (minden -férfinak a melle fel volt diszítve ezzel a népszerű érdemrenddel), -a kis Mariska hímezett a számomra arany, ezüst és selyemfonálból -egy országczímerével diszített ilyen kokárdát s én azt az egész -szabadságharcz alatt a mellemen viseltem, még azután is -megtartottam, a tárczámba elrejtettem: azt nem vették el tőlem.</p> -<p>Hát a kis Mariska küldözte nekem négy éven keresztül a börtönben -ellátásomra való pénzt, havonként harmincz forintot. A küldeményhez -kisérő levelet is írt, a várkormányzóhoz intézve, s abban leányos -szemérmetességgel könyörgött, hogy bánjanak velem jól: ne tudassák -velem egy szóval sem, hogy a pénzt ki küldi?</p> -<p>Most aztán már azt is megértettem, hogy mért volt a várkormányzó -irányomban olyan visszautasító. Derék, lovagias ember volt. Nem -árulta el előttem egy leánynak a titkát, a mit az a becsületére -bizott.</p> -<p>Ezt hát egészen megértettem. De kevésbbé tudtam világosságot -teremteni egy másik kérdésben. Minden levelének az utóirata ez -volt: «atyámnak ne tessék írni: ő e pénzküldeményekről nem tud -semmit!» <span class="pagenum"><a name="Page_184" id= -"Page_184">-184-</a></span></p> -<p>Ez nyugtalanított. Tudtam, hogy a volt princzipálisom nem -vagyonos. Földbirtoka nagyon kevés. Háztartását csupán az ügyvédi -gyakorlata fedezi. Honnan vette hát ezt a pénzt a lánya? Pénzt, a -miről az apa nem tud semmit! Egy szép leány, a ki 16, 17, 18, 19 -esztendős korát éli.</p> -<p>Nagyon megzavart ez a kétség! Micsoda áron jutottam én a -börtönömben a mindennapi ételemhez?</p> -<p>Nem tudtam az asztal mellett maradni. Felugrottam s elkezdtem -alá s fel járkálni a szobában nagy dobogással. Mig egyszer aztán a -déli harangszóra benyította az ajtót a jámbor korcsmáros s -meginvitált az ebédre.</p> -<p>Egyedül a számomra volt terítve. A jó paprikás gulyáshús ott -párolgott már az asztalon.</p> -<p>Én azonban demokrata elveim által diktált kötelességemnek -tartottam azt az indítványt tenni, hogy a házigazdám családjával -együtt legyen társam az asztalnál.</p> -<p>A korcsmáros nagyon megköszönte e kitüntetést, de a feleségének, -meg a leányának dolga van odakünn a konyhában; ő maga azonban -megteszi azt, hogy leül az asztal tulsó végére; de az étkezésben -részt nem vesz, a minek az okát könnyű volt kitalálnom.</p> -<p>Pedig mondhatom, hogy pompás gulyáshús volt, a minőt már négy év -óta nem élveztem. Nem tudják ezt másutt úgy csinálni. Hányszor -vágyakoztam utána az idegen földön! Ha egyszer egy tál gulyáshússal -összetalálkoznám, a tál fenekéig fogyasztanám, még «móres»-nek -valót sem hagynék belőle. S most itt előttem van, s én csak nézek a -tányéromba, szívom az illatát a fölséges eledelnek s alig tudok -belekóstolni.</p> -<p>– Nincs ápítusa a tekintetes úrnak? kérdezé a gazdám.</p> -<p>– Bizony nincs.</p> -<p>– Tudom ám én, hogy miért nincs. Azok a levelek rontották el az -etyepetyéjét, a melyeket sorba elolvasott. Most azon töri a fejét, -hogy honnan kerítette azt a minden hónapi pénzt a szép Mariska -kisasszony, a miről a papa nem tudott semmit. <span class= -"pagenum"><a name="Page_185" id="Page_185">-185-</a></span></p> -<p>– Kitalálta, szomszéd; hát maga mit tud róla?</p> -<p>– Én sokat tudok, mindent tudok. Hát lássa, tekintetes úr, a -múlt esztendőkben volt egy furcsa módi a magyar úri kisasszonyok, -úrasszonyok között. A kinek volt egy férje, vagy bátyja, vagy más -egyebe börtönre itélve, hát az azt követte, hogy csinált egy szép -stikkolást, kanapévánkost, vagy mit, szépen selyemmel, zseniliával -kiczifrázva, aztán azt kilutrizta az ismerősök között. Az én -feleségem volt a házalónő, a ki ezeket a himzéseket elhordta -házról-házra; mindenütt megtettek egy számot egy forintjával. Mikor -meg volt rakva mind a kilenczven szám, akkor a budai lutrin -kihúzták a számokat, a kié az első szám volt, az nyerte a vánkost. -A kilenczven forint a mi összegyült, jó volt három hónapra a rab -uraságnak. Akkor aztán stikkolt a kisasszony megint másik vánkost, -vagy szőnyeget, a zsidó asszony megint elhordta házról-házra, -megint lett pénz. Így ment az rendiben.</p> -<p>De ez meg már épen elvette a kedvemet az étkezéstől. A torkom -elszorította a keserűség, elkezdtem sírni, mint egy gyermek. Hogy -engem hosszú éveken keresztül egy gyönge leány tartott el a keze -munkájával, börtönéletemben.</p> -<p>– Módi volt ez, tekintetes uram, ebben az időben a mi -dámáinknál.</p> -<p>Módi volt! Milyen módi?</p> -<p>El nem hiszi ezt a dolgot nekem senki a mai asszonyi állatokból -és férfi állatokból keveredett társaságban, hogy voltak valaha -ilyen tündérei a magyar világnak! Hogy volt valaha ilyennek -divatja!</p> -<p>– No, most hát megtudta a tekintetes úr, a min aggóskodott; már -most hát egyék abból a gulyáshúsból.</p> -<p>– Dehogy eszem, szomszéd! Most múlt már el csak igazán az -étvágyam. Fogjon be rögtön, be akarok menni a városba.</p> -<p>Iczig gazda belém nézett.</p> -<p>(Van egy diák szó: «sagacitas», a szótárban ez magyarul -<span class="pagenum"><a name="Page_186" id= -"Page_186">-186-</a></span> így adatik vissza: «szellemi érzékek -élessége», én hát csak maradok a díák szónál.)</p> -<p>Ez a sagacitas a kiváló tulajdona a sémi fajnak; arabnak, -zsidónak egyaránt.</p> -<p>Kitalálja, hogy más ember mit gondol?</p> -<p>Iczig gazda az asztalra könyökölt s nem mutatott semmi készséget -az utasításom figyelembe vételére.</p> -<p>– A tekintetes úr a hajdani princzipálisához akar bemenni?</p> -<p>– Igen, szomszéd uram.</p> -<p>– A tekintetes úr gavallér ember. Fáin ember! Porczellán ember. -Gondolja magában: ez a Mariska kisasszony egy «Prachtexemplar». -Ennek én tartozom valamivel. Nagyon sokkal, hogy azt a kamatok -kamatjaival együtt le nem fizethetem másképen, mintha a kezemet -fölajánlom neki. Most már megint földesúr vagyok. Birtokom van. -Partie vagyok. Háládatos akarok lenni. Úgy-e igaz?</p> -<p>Kellemetlen ember ez az Iczig! A vesémbe lát!</p> -<p>– No, hát én arra kérem a tekintetes urat legeslegalázatosabban, -hogy kegyeskedjék megvárni, a míg az a két nagyságos úr odaát a -kastélyban fölébred, toalettet csinál és Staatvisitet tesz a -tekintetes úrnál. Az nem fog változtatni az elhatározásán, a csézám -itt fog állni az ajtó előtt befogva. A tekintetes úr be fog menni -Pestre, a régi princzipálisához: csak hogy egészen más okoknál -fogva. Elébb hát tessék hozzá látni a gulyáshúshoz. Még jön -lúdpecsenye öntött salátával és túrós galuska. Tudom, hogy -Olmützben nem igen traktálják ilyennel a rab uraságokat.</p> -<p>Én elismertem, hogy a gazdámnak jól indokolt az az indítványa, s -aztán – egy kiéhezett rab tehetségével hozzá láttam a jó magyaros -ebéd elfogyasztásához. Az alatt is az én házi gazdám mindenféle -népies közmondásokkal iparkodott a gondolataimnak irányt adni, a -milyenek: «a csalánba nem üt a ménkü», – «rosz pénz nem vész el», – -«magától meghalt verebet még senki sem látott»; – aztán meg «a -gonosz mindig párjával érkezik». <span class="pagenum"><a name= -"Page_187" id="Page_187">-187-</a></span></p> -<p>S hogy ne soká törjem rajta a fejemet, csakugyan megérkeztek: -«ők ketten». Nagy robajjal törtek be a korcsmaajtón. Az apa és fiú. -Nehéz volt első tekintetre kitalálni, hogy melyik az öreg, melyik -az ifjú? Az öregnek a haja fekete volt (a melanogéntől) és csigákba -bodorítva, az arcza borpiros, a fiatalnak a tarkója meg már kopasz -volt s az arcza sápadt, kiélt, ránczos; csak a nagy kidülledt -szemek vallottak mindkettőnél a családi leszármazásra. Először -láttam őket életemben. Már így elevenen. Alvó helyzetükben az -arczuk nem volt látható. Mégis megtudtam, hogy kicsodák. Annál -fogva nem is mutatták be magukat.</p> -<p>Hanem az apa (az a festett hajú), oda rohant hozzám, átölelt, -megcsókolt, (hogy mi jogon? nem tudom), aztán elkezdett sírni, -egyre emlegetve: «Szegény jó Taszszink!» (Ez volt a megboldogult -neve.) Elismerte, hogy közös a veszteségünk. A fia azonban nem jött -kezet csókolni, (azt vártam), hanem fanyalgó pofával odahúzott egy -széket az asztalhoz s arra leereszkedett.</p> -<p>A korcsmáros tudta már, hogy ez mit jelent. Hozott még két -tányért, hozzá étkező szereket, poharakat, két palaczk bort s -azokat oda tette az asztalra. Ezek természetesen az én -vendégeim.</p> -<p>Az apa nem is kináltatta magát, kiszedett a gulyáshúsból s -hozzálátott nagy mohósággal, tele szájjal is egyre sápitozva: -«Szegény jó Taszszink! ha ő élne!»</p> -<p>A fiú ellenben szemrehányó fitymálással fordult a korcsmároshoz: -«Már megint gulyáshús!»</p> -<p>Mire a jámbor Iczig mosolygó alázatossággal hozta elő a -mentségét.</p> -<p>– Az osztrigák még nem érkeztek meg.</p> -<p>– Hiszen most van a szalonkák szezonja!</p> -<p>– Tyhű, nagyságos úrfi! A szalonkát meg kellene lőni. Ki merne -most lövöldözni? Mindjárt megfognák a zsandár urak. Mért nem -tetszik puskaengedélyt kérni a magas kormánytól? <span class= -"pagenum"><a name="Page_188" id="Page_188">-188-</a></span></p> -<p>– Köpök a kormányra! – fakadt ki a nemes ifjú s aztán csak -majszolta foghegyen a gulyáshúst.</p> -<p>– No no, fiacskám! – csitítá a magzatját a papa. – Ne ilyen -fenhangon a kormányról.</p> -<p>– Hát mi közöm nekem többé a kormányhoz? – pattogott a fiacska. -– Nem elutasított-e bennünket a jogos követelésünkkel? Itt van. -Tessék nézni.</p> -<p>Azzal kihúzott a belső zsebéből egy paksamétát, melynek a hány -levele, annyiféle színű papirosra volt írva; valamennyin kétfejű -sasos bélyeg. Kitárta előttem.</p> -<p>Ekkor vettem csak észre, hogy hová jutottam. Ezeknek a peres -leveleknek a «dócéja» az én kötelezvényem volt, melyet elfogatásom -előtt a barátnémnak (annak a mi Taszszinknak) adtam: egy szinleges -adóslevél, hogy az elkobzandó birtokaimból ennek az erejével -harminczezer forintot megmentsen a számomra. A várkormányzóhoz -intézett első levélből, melyet még a barátném írt, értesültem róla, -hogy az osztrák kormány ezt az én iratomat érvénytelennek -nyilvánította alaki hiba miatt. – Én ugyan két tanúval is -aláirattam a szerződésemet, az egyik volt az inasom, a másik a -kocsisom, de azok, a mint én foglyul letartóztattam, s a barátnémat -hazahozták, úgy elszöktek a szekeremmel meg a lovaimmal, hogy azt -se mondták, merre mennek. Az osztrák törvény pedig megköveteli, -hogy a hitelesítő tanúknak a lakhelye is ki legyen téve, hogy -előidézhetők legyenek. S a németnek igaza van.</p> -<p>– Itt van! Nézze ön! – zokogott az apa, kezével a kitárt iratra -ütögetve. – Így fosztottak meg bennünket a mi jogos örökségünktől! -A mi szegény jó Taszszink keserves keresményétől! A mit ő a -gázsijából megtakarított, a mit vendégszerepléseivel összeénekelt, -a mit nélkülözésekkel, kölcsönzésekkel felszaporított. Ha ezt a -megboldogult tudná!</p> -<p>– Ne érzékenyülj el, papa, – csitítá őt a fiacska, – idegenek -előtt!</p> -<p>Ez az «idegenek» lett volna az Iczig. De ez meg, érezve -<span class="pagenum"><a name="Page_189" id= -"Page_189">-189-</a></span> a rántás illatot, sebtén kiszelelt az -ivószobából, sejtve, hogy itt őtet, mint tanút akarják -felhasználni.</p> -<p>– Légy nyugodt, papa, – mondá az ifjú, a villával piszkálva a -fogait. – Mondtam én neked mindig, hogy van Nemezis a földön. Nem -tart örökké a rossz világ. «Még jőnni kell, még jönni fog», azt -mondja a költő. A miért minden nap egyesíténk az imáinkat, az végre -beteljesült. A mi szeretett barátunk kiszabadult sulyos börtönéből -s birtokaiba visszahelyeztetett. Most már semmi dolgunk többé a -kormánynyal. A kormány kétségbe vonhatta e kötelezvény -hitelességét; de ő maga, a ki ezt írta, nem fogja a saját írását -megtagadni.</p> -<p>Most már láttam, hogy micsoda kelepczébe kerültem. A saját -tőrömben vagyok megfogva. Isten büntetése az rajtam, a miért koholt -kötelezvényt adtam ki magamról, soha át nem vett összegről, az -osztrák hatalmasok kényszerítésére. Azok nem ismerték el az -írásomat érvényesnek; de hogy tagadjam el én saját magam az -aláírásom hitelességét? Hogy mondjam én azt ki – biró előtt, – hogy -a mit aláírtam, az nem igaz: én soha pénzt nem kaptam a művésznő -barátnémtól? Száz ember közül kilenczvenkilencz azt tenné az ilyen -esetben: akár esküt tehet le rá; de én vagyok az a századik, a ki -ezt nem teheti. Én nem mondhatom azt, hogy hazudtam, hamisságot -írtam. Nincs a világon akkora kincs, a mennyiért ezt -megtehessem.</p> -<p>Apa és fiú azzal az éhes vicsorgással néztek rám, a melylyel két -ólálkodó farkas néz az áldozatul szánt bikára.</p> -<p>– Jól van uraim, – mondám nekik fölkelve az asztaltól. – Ez -törvényes ügy, a mi elintézésre vár. Semmi szavam sincs önökhöz -többet.</p> -<p>Arra ők is felugrottak az asztal mellől s kétfelől a két karomba -csimpajkoztak, fenhangon kiabálva: «Elébb ismerje ön el az -aláirásának hitelességét, tanuk előtt! tanuk előtt! Héj, Iczig! -korcsmáros!» <span class="pagenum"><a name="Page_190" id= -"Page_190">-190-</a></span></p> -<p>A kiabálásra bejött a korcsmáros.</p> -<p>– Híjon ide még egy tanut! – rikoltozá a fiú. – Ez az úr -nyilatkozni fog az aláirása hitelessége felől.</p> -<p>Az Iczig sunyi mosolygással felelt.</p> -<p>– Mindjárt behívom a másik tanut. Itt van a konyhában. A -Rokomozer.</p> -<p>De erre a névre az én két emberem egyszerre elugrott mellőlem s -mintha ostorhegyre vették volna, úgy szaladt ki a szobából.</p> -<p>Én el nem tudtam gondolni, mi lelte őket.</p> -<p>A korcsmáros felvilágosított róla.</p> -<p>– A mióta oda tetszett lenni, új rend jött a világba. Behozták -az «adósok börtönét». A Rokomozer egy olyan hitelező, a ki a -zsebében hordja a két jeles uraság ellen szóló itéletet. Az adóst -azonban csak a lakásán kivűl szabad elfogdosni. Ezek az urak úgy -szoktak étkezni a korcsmában, hogy a míg az egyik falatozik, addig -a másik lesi az ajtóban, hogy nem jön-e a Rokomozer a zsandárral s -ha a ménkűfogót (így hivták az osztrák zsandár sisakját a hegyes -végeért) meglátja csillogni, akkor utczu, szaladj! futnak haza, -bezárják magukat a szobába.</p> -<p>– Most már hát igazán be kell mennem a városba.</p> -<p>– De egészen másféle oknál fogva, mint az elébb tetszett -gondolni.</p> -<p>Azt is eltalálta.</p> -<p>Pestre érkezve (még akkor csak Pest volt), egyenesen a volt -princzipálisomhoz siettem. Este volt; otthon találtam. Nagy volt az -öröme, hogy újra láthatott, dicsérte a kinézésemet: mennyire -megemberesedtem négy év alatt. Arról is értesülve volt, hogy ezt a -magasabb akadémiai kurzust nem töltöttem el hiába, sokat tanultam, -különösen olyan tudományokat, a melyeknek most gyakorlati hasznát -vehetni: idegen jogot.</p> -<p>Mondám neki, hogy erre bizony nagy szükségem is lesz: ügyvédi -gyakorlattal kell keresnem a kenyeremet; mert a visszaadott -birtokomból semmi jövedelemre nem <span class="pagenum"><a name= -"Page_191" id="Page_191">-191-</a></span> számithatok: a benne -maradt bérlők nem fognak fizetni, sőt azoknak van ellenemben még -nagy követelésük.</p> -<p>Főnököm azt mondta, hogy ismeri jól az egész ügyet. Engemet is -ismer: hogy magamon nem segíthetek. Hanem bízzam ő reá az ügyemet, -majd eligazítja ő azt perpatvar nélkül. Azután ott marasztott -vacsorára.</p> -<p>Hárman ültünk az asztalnál: az apa, a leánya, meg én. A leány -nagyon megszépült, a mióta utoljára láttam.</p> -<p>Megállhattam, hogy az indulataimat eltitkoljam előtte. Nem -példálóztam előtte a levelekre: még azt sem kérdeztem meg tőle, -hogy kinek a számára készül az a himzés ott a rámán? Mert ha az -első szót kiejtem, akkor az utolsó szót is utána kell mondanom, -hogy én őt bámulom, becsülöm, szeretem, s aztán a kezét -megkérem.</p> -<p>Azt pedig most a becsület tiltotta. Hajótörött vagyok, a kit -koldúsul dobott ki a partra a hullám. Elébb embert kell csinálnom -magamból, mielőtt férjnek ajánlanám fel magamat. Most még senki és -semmi sem vagyok.</p> -<p>Még azt is megállhattam, hogy azt a karpereczet át ne adjam -neki, melyet a börtönben én magam faragtam elefántcsontból; az -ugyan nem az ő számára készült: de a kinek szántam, a kinek átadni -akartam, az régen halott már s annak a helyét régen ő tartja -elfoglalva: régen a valóságban, ma óta és örökké ezentúl az én -szívemben.</p> -<p>Az én történetem aztán egészen rendes polgári lefolyásnak indul. -Szerelmes voltam egy esztendeig; de nem írtam verseket, hanem -ügyvédi okmányokat. Aztán felhasználtam az akkoriban megalakult -magyar földhitelintézetet (áldja meg az Isten a megalapítóit), -könnyen törleszthető kölcsönt vettem fel a birtokomra, abból azt -fölszereltem újra; a bérlete az én megkegyelmeztetésemmel megszünt. -A főnököm kiegyezett a hienáimmal, az álkötelezvényemet beváltva -csinos kis összeggel, a mit azok a mint megkaptak, rögtön eltüntek -erről a fél-földtekéről: azóta nem hallottam róluk semmit. Egy év -mulva aztán már mint <span class="pagenum"><a name="Page_192" id= -"Page_192">-192-</a></span> nőmet vihettem haza az én falusi -lakomba a választottamat, a főnököm leányát, a ki engem, szegény -eltemetett rabot hosszú időkön át tartott a keze munkájával – s -senki sem tudott róla, csak a zsidó korcsmáros meg a felesége s -azóta éltünk boldogan, mint Philemon és Baucis.</p> -<p>Ez alatt a lakoma az utolsó fogáshoz ért.</p> -<p>A másik két czimbora kevés szóval elmondá a maga -élettörténetét.</p> -<p>A bérlő szólt elébb:</p> -<p>– A mint én hazakerültem három keserves esztendő mulva -Lombardiából, egy szál kopott Waffenrockban a szülőföldemig per -Schub szállítottak; ott beálltam egy bérlőhöz ispánnak: derék jó -ember volt, nagyon megszeretett, hozzám adta a leányát: később a -bérletét is átadta. Most már vagyunk sokan, de az áldott föld, meg -a magunk két tenyere mindnyájunkat eltart.</p> -<p>– Engem pedig elrejtett s felfogadott jó Bergengóczia, – -folytatá az életrajzolást a rektor; – ott akadtam meg a rektorián: -még most is ott vagyok. Surculusaim pedig valának elegen, de az már -egy sincs otthon: az egyik fiam szengáli pap!</p> -<p>Ezt nagy büszkeséggel mondá. – Első rendű parokhia ez a -kálvinista hiveknél. Szengáli papnak a fiából magyar miniszter is -lett már.</p> -<p>Azzal aztán összecsördültek a tokaji boros pohárkák.</p> -<p>– A ti egészségetekre!</p> -<p>– A magunkéra.</p> -<p>A bérlő ezután megismételte a kérdést:</p> -<p>– Hát a rajkónkból, a szép Pista gyerekből mi lett? a ki a -műkedvelői előadásainkon leányszerepeket játszott. Mit tudsz -felőle, te fiskális? azt mondtad, hogy él még? Mért nincs most ő is -közöttünk?</p> -<p>– Hát bíz ezt azért hagytam a fekete kávéig, mert ez olyan -fekete leves, a mit semmi czukorral meg nem lehet édesíteni. A mi -leányarczú Pistánk, a mint a szabadságharcznak vége lett: nem akart -belenyugodni a világtörténetbe. <span class="pagenum"><a name= -"Page_193" id="Page_193">-193-</a></span> Rajongó lelkű fiú volt: -guerillacsapatot szervezett s azzal bekalandozta a vidéket. A -szabadcsapatot pedig élelmezni kellett. Az ő rendszere mellett ezt -a gazdagabb földbirtokosoknak kellett teljesíteni, a kiket -csapatostul meglátogatott. Egyszer aztán egy ilyen földesúr -megtagadta a látogatók kívánságát, a miért őt a mi szelídlelkű -pajtásunk, hazafiúi felgerjedésében agyonlőtte. Ezért aztán -hajtóvadászatot rendeztek ellene: a szabadcsapat szétrebbent, -elpárolgott; de ő maga kézrekerült, nem is tagadta a tettét. Ezért -aztán halálra itélték. Szegény özvegy anyja az uralkodó lábaihoz -vetette magát s kikönyörögte a fia életét. (Hiszen még nem volt -nagykorú.) Halálbüntetését átváltoztatták élethosszig tartó -fogságra. Mikor én egy időben a magyarországi börtönrendszert -tanulmányoztam, véletlenül ott találtam a mi czimboránkat a -szamosujvári nagy államfogházban. Rögtön ráismertem: a rabok arczát -símára beretválják. Még akkor is olyan leányarcza volt. -Esztergályos munkát végzett. Odamentem hozzá, megöleltem, -megcsókoltam. A börtönigazgató azt mondá, hogy valamennyi rab -között ez a legjobb magaviseletű.</p> -<p>Én azt mondám neki, hogy szólni fogok az ügyében illetékes -helyen: vannak jó összeköttetéseim, hogy engedjék el hátralevő -büntetését.</p> -<p>– Ne tegye azt uram, mondá ő ridegen, én nem akarok kegyelmet -kapni: nekem nincs semmi helyem a világban többé. Itt a helyem a -börtönben: meg vagyok vele elégedve.</p> -<p>S azzal folytatta az esztergályozást.</p> -<p>S azóta minden évben kapok a börtönigazgatótól tudósítást, hogy -a mi hajdani jó pajtásunk él és semmi baja.</p> -<p>Az utolsó levele itt van a zsebemben. Tőle is van benne egy sor: -olvassátok.</p> -<p>Az az egy sor volt: «Kedves pajtásaim! Ötven esztendő után -üdvözöl benneteket Pista.»</p> -<p>A három jó barát felszürcsölte a fekete kávéját azon keserűen s -több áldomást nem ivott.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_194" id= -"Page_194">-194-</a></span></p> -<h2>AZ ASZTALOS CSALÁDJA.</h2> -<p class="center">(Elbeszélés.)</p> -<h3>I.</h3> -<p>Jánosnak hitták: nem volt az «aranyszájú szent Jánosok» közül -való, csak aféle jámbor Kis János (nem is irta a nevét két ss-el), -a milyen van minden városban három.</p> -<p>Ott volt az asztalos-műhelye abban az Andrássy-útra szögellő -keresztutczában, a melynek az egyik oldalát csupa kétemeletes -paloták állják végig, míg az átelleni sort bogárhátú földszinti -házikók képezik, félbeszakítva rozzant deszkapalánkokkal, a melyek -feljül szegekkel vannak kiverve; olyan ez az utcza, mint mikor a -nyiri pajkos fekete frakk és köcsögkalap mellé rájthúzlit és -bagaria csizmát húz fel.</p> -<p>Kiss János mesternek természetesen ebben az ócska sorban volt a -lakása: egy olyan házikóban, a melynek csak két ablaka volt az -utczára. Az egyik ablak sűrű muskátli bokrokkal eltakarva: ott volt -a tiszta szoba, a másik pedig nyáron nyitva, télen pedig -jégvirággal szépen elfüggönyözve; hanem a legfelső ablaktábla -szegletében volt egy kis bádog szélkelep, melyet a belülről jövő -meleg pára s a kivülről betörekvő friss levegő folytonos -berregetésben tartott. Ventillácziónak hivják azt a magyarok. Ez -volt a műhely.</p> -<p>Kis János nem nevezte a műhelyét ateliének, valamint magát sem -titulálta műasztalosnak. A czímtáblán ott díszlett a becsületes -czíme: «Ifj. Kis János, asztalos». Azt a <span class= -"pagenum"><a name="Page_195" id="Page_195">-195-</a></span> házat, -azt a műhelyt, de még azt a czímtáblát is még az apjától örökölte, -a táblára csak az «Ifjabb»-at kellett a név elé iratni.</p> -<p>Az apja építteté a házat apródonként, a mint egy kis -megtakarított pénze volt: még egy szobát, még egy kamrát hozzá; a -telket az anyja kapta örökségben, a ki pesti születésű volt. -Adósságra még akkor nem építettek.</p> -<p>Kis János nem foglalkozott építkezési asztalos munkával: ő csak -butorokat készített. De azokat aztán meg lehetett nézni. Ki -lehetett volna azokat állítani akár a muzeumban; de ő azt soha sem -cselekedte. «Minek az a henczegés!» – «Jó bornak nem kell czégér!» -– Így is volt mindig annyi megrendelése, hogy alig győzött neki -megfelelni maga, az öreglegénynyel, meg egy inasgyerekkel (a kit -még akkor nem csufoltak «tanoncz»-nak.) Két gyalupadnál többet -pedig nem lehetett beállítani a műhelybe. Nyáron már kora reggel -lehetett hallani a nyitott ablakon keresztül a gyalu serczegését, a -lemezfürész horzsolását, a miről az öreglegény azt állította, hogy -folyvást azt mondja: «milirám-strúdl». De azonkivül még azokat a -szép nótákat is lehetett hallani, a melyekkel a fiatal mester kézi -munkáját megédesítette. Igen szép tenor hangja volt. Pedig soha sem -tanították énekelni. Csak a hogy hallotta.</p> -<p>És aztán megtörtént, hogy a mint az átellenben épült kétemeletes -palota erkélyének a redőnyeit felhúzták, a nyitott erkélyajtókon át -az asztalos nótáinak a mását verte el valaki a hatalmas -Beregszászy-féle zongorán. Lehet, hogy csak véletlen volt.</p> -<p>Szombaton délután, mikor a gyárak gőzkürtői elkezdtek bömbölni, -a hat órát jelentve, Kis János is fájeramtot tartott, s akkor -aztán, ha szép idő volt, kiült a háza előtt levő kis lóczára; -előhúzta a munkásköténye alól a frissen sült czipót és a «Vasárnapi -Ujság»-ot: s testi és lelki nyugalommal élvezte mind a kettőt. A -czipó hamarább elfogyott, mint az ujság, abból maradt még holnapra -is. <span class="pagenum"><a name="Page_196" id= -"Page_196">-196-</a></span></p> -<p>A lócza tulsó végén meg a német öreglegény tartotta a pihenőjét, -tiszteletteljes távolban a mesterétől, s szítta a keserves -kapadohányt a hosszúszárú selmecziből.</p> -<p>Kis János nem is ügyelt rá, hogy az alatt, a míg ő ujságot -olvas, az átelleni ház erkélypárkányára dülve egy szép leány nézi -őt figyelmesen, pálma-legyezővel ernyőzve a szemeit a nap tüze -ellen.</p> -<p>Pedig bizony megnézni való alak volt az. Ilyen karcsú termet nem -minden bokorból kerül elő. Azután az a halovány, olajzománczú arcz, -a nagy fekete szemek, a sugár szemöldök, hej de sok fiatalembert -tehettek már holdkorossá!</p> -<p>Hanem Kis János sokkal inkább megnézni valónak tartotta azokat -az érdekes képeket, a kik az ujságban meg vannak örökítve: nagy -emberek, nagy úrhölgyek.</p> -<p>Egyszer odaszólt hozzá a Kristóf, az öreglegény, a pipacsutorán -keresztül:</p> -<p>– Majszter! ugyancsak nézi ám magát a szép kisasszony -odafenn.</p> -<p>– Hadd nézzen. Szabad neki.</p> -<p>– Ha én majszternek vónám, bizom visszanézném.</p> -<p>– De hát minek?</p> -<p>– Azért, hogy belészeretném.</p> -<p>Kis János nagyot nevetett.</p> -<p>– Hát az olyan volna, mintha a tüskés borz az állatkertben meg -akarná csókolni a zsiráfot.</p> -<p>Erre Kristóf legény is elnevette magát.</p> -<p>A szép hölgy odafenn észrevett valamit, boszús lett, hátat -fordított, úgy dűlt az erkély párkányára.</p> -<p>… Soh’se haragudjék, szép kisasszony!</p> -<h3>II.</h3> -<p>Egyszer mégis csak össze kellett kerülni Kis Jánosnak a bűbájos -szomszédnővel. <span class="pagenum"><a name="Page_197" id= -"Page_197">-197-</a></span></p> -<p>Az volt az átelleni nagy bérház tulajdonosának a leánya, -Florinda kisasszony.</p> -<p>A papája pedig, a háztulajdonosságon kivül egy előkelő -bankárüzlet birtokosa is volt. Ott ragyogott a firmája a főváros -legelőkelőbb egyik utczájában. Üzlete kirakatában csábítóan -pompáztak a százezernyi nyereményeket igérő sorsjegyek, s egész -halmaz aranypénzek a világ minden országából; hát azok a szivárvány -szinűre nyomott bankjegyek! Azok az orosz ezer rubelesek. Közte -nagy betűs hirdetmények, czinóberben, ultramarinban, nemzeti -szinűben «HOLNAP HÚZÁS!» – «Sorsjegyek részletfizetésre!» – -«PROMESSEK.» – «Öt forintért kétszázezret!» – «Bizonyos nyereség!» -– «Isten áldása Heuteroth-nál.»</p> -<p>Ez volt a neve a szép Florinda papájának.</p> -<p>Hát egy szép reggel (tizenkét órakor) odaizen a titkára által a -bankár Kis János mesterhez, hogy sziveskedjék meglátogatni valami -megrendelés végett. Mindjárt az is tudtára lett adva, hogy mi akar -lenni az a megrendelés: egy iróasztal.</p> -<p>A mester ebben a szakmában volt nagyon erős. Azonnal előkereste -a rajz-albumát, a mi saját komponálta szekrények és iróasztalok -tervrajzaival volt tele s sietett fel az úri lakásba.</p> -<p>Hát biz ő neki az a pompás bútorzat nem nagyon imponált: mind -ismerte ő már ezt; csak azt jegyezte meg, hogy egyik bútordarab nem -illik a másikhoz.</p> -<p>A czifra liberiás inas egyik teremből a másikba vezette, míg -eljutott vele abba a szobába, a melynek felszereléséről Kis János -rögtön kitalálta, hogy az a női budoár.</p> -<p>De még inkább kitalálhatta arról, hogy Heuteroth bankár úron -kivül Florinda kisasszony is ott volt, szalmasárga selyem -otthonkában, czigarettázva.</p> -<p>Az a czigaretta egy hölgy szájában az a füstölő, a mivel azt -jelzi, hogy maga magának tömjénez.</p> -<p>A bankár finom uraság volt: sietett az engeszteléssel, -<span class="pagenum"><a name="Page_198" id= -"Page_198">-198-</a></span> megkinálta a meghivott vendéget az -asztalkán levő szivarkás bőrbönczéből: gyujtson rá ő is.</p> -<p>Kis János fülig elvörösödött.</p> -<p>– Köszönöm, nem élek vele.</p> -<p>– Ezek khinai czigaretták, igazi Fú-Cseu: az orosz czár számára -készültek.</p> -<p>– Akkor meg épen nem nekem valók.</p> -<p>Aztán elővette a rajzalbumát.</p> -<p>– Tessék választani belőle.</p> -<p>A bankár bele se pillantott.</p> -<p>– Nekem valami extra kell, mester. Nézzen szélylyel a leányom -budoárjában: ide kell még egy iróasztal, a mi a garnitura stiljével -összeegyezik.</p> -<p>– Értem, uram, majd elkészítem hozzá a tervet.</p> -<p>– De még valami más is kell. Ennek az iróasztalnak kell egy -olyan rejtekfiókjának lenni, a minek a nyitját semmi tolvaj, semmi -detektiv ki nem találhatja. Tud ön ilyet készíteni?</p> -<p>– Tudok. A bútordarab bele fog illeni a nagysága garniturájába s -lesz benne egy olyan rejtekfiók, a mire senki rá nem talál, a mit -kulcscsal ki nem lehet nyitni. Egy hét mulva készen leszek vele, s -akkor egy hétig itten hagyom, hogy próbálgassák kitalálni a -rejtekének a nyitját. Ha kitalálják nem kérek érte semmit; ha nem -találják ki, az ára száz forint.</p> -<p>– Én pedig ezt az összeget megduplázom, ha a rejtek csakugyan -kitalálhatatlan lesz.</p> -<h3>III.</h3> -<p>A hogy a magyar szójárás mondja: «egy csepp tüzem sincs, egy -szikra vizem sincs», ezek szerint bizonyára Kis János mesternek is -egy mákszemnyi ánglus vérnek kellett folyni a magyar ereiben, hogy -eltérve az ősi virtustól, az igért időnél ne egy héttel később, -hanem pontosan <span class="pagenum"><a name="Page_199" id= -"Page_199">-199-</a></span> napjára küldje fel a kész iróasztalt -Heuteroth bankár úrékhoz.</p> -<p>Egészen oda illett az a kisasszony szobájának garniturája közé, -a hol minden bútornak a táblázata rózsafából, a talapzata, a lábai -pedig eczetfából (szömörcze) készültek. A rózsafa az asztalos -munkában májszinűre hajló piros színben nyilatkozik, erekkel -tarkázva, a szömörcze színe ellenben tört halavány zöld, reczézett -hullámokkal. Ritka szép fanemű az mind a kettő, s a hozzávaló anyag -nem is minden asztalosnak a fáskamrájában hányja-veti magát. De Kis -János mester bővölködött mindezekben a ritka hazai bútoranyag -fajtákban; volt neki a raktárában nagy választékban diófa, -cseresznyefa, égerfa, szilvafa, kőrisfa, a melyek a hány annyiféle -színváltozatot ád ki; némelyik olyan, mikor ki van dolgozva, mintha -valami festett tájkép volna.</p> -<p>A mesterséges faragások, elhajlítások meg a betétek is egészen -megfeleltek a franczia empire korszakából való ízlésnek, úgy hogy -azzal mind Heuteroth úr, mind Florinda kisasszony teljesen meg -voltak elégedve.</p> -<p>Hátra volt még a titkos fiók kifürkészése.</p> -<p>Florinda kisasszony nem akart a kikötött egy hétig várni. Vagy -most, vagy soha sem!</p> -<p>Az iróasztalnak volt öt fiókja elől, ugyanannyi hátul. Azt mind -valamennyit kihúzták, de semmi titkos fiókot sehol felfedezni nem -birának. Lábbal felfelé is fordították: úgy sem fedeztek fel -semmit.</p> -<p>Ekkor aztán megadták magukat. Szépen kérésre fogták a dolgot, -hogy fejtse meg hát maga a mester a rejtélyt.</p> -<p>– Hát nézzék önök. Ezek a fiókok, kihúzva, mind egyformán -hosszúk. A két középső fiók feneke között azonban van egy hézag s -abban van a rejtekfiók. De annak a falán semmi kulcslyuk nincsen. -Hanem az asztal felső lapja be van vonva préselt marokin-bőrrel. -Ennek az arabeszkjei között van egy élek-e halok-e? virág. Ha azt -megnyomja az ember a hüvelykujjával, rögtön felpattan a titkos rugó -<span class="pagenum"><a name="Page_200" id= -"Page_200">-200-</a></span> nyomásától a rejtekfiók oldala, -kivülről láthatatlan sarkain elfordulva.</p> -<p>A bankár és leánya egészen el vala ragadtatva a -csodálkozástól.</p> -<p>– No, ez igazán zseniális ötlet. Ezzel ön százezreket -csinálhatna magának, ha pátenst kérne rá a kormánytól.</p> -<p>Kis János nagyot nevetett erre. Az kellene még csak! Pátens.</p> -<p>– Mondja csak, – kérdezé a bankár, – csinált ön már hasonló -rejtekfiókos iróasztalt valakinek?</p> -<p>– Soha sem kivánt tőlem ilyent senki.</p> -<p>– Tehát ez az egyetlen? No akkor, kérem, ne is csináljon -senkinek, hogy ne tudják a titkát. Lássa ön, ha egyszer a leányom -férjhez megy, ez a rejtekfiók nagyon jó lesz neki, az érdekes -tartalmú leveleit a férje elől eldugni.</p> -<p>Kis János megijedt. Micsoda beszéd ez? Egy apától, a ki -egyforintos szivart szív, egy kisasszony leány előtt, a kit a sacré -coeurben neveltek! Nem fut az ki mindjárt a szobából? Hiszen az ő -arcza (az asztalosé) úgy kigyulladt e szóra, mintha valami -gonosztetten érték volna.</p> -<p>Florinda nemcsak hogy nem futott ki a szobából, de még csak el -sem pirult; finom piros ajkai gúnyolódó mosolyra nyiltak meg, -kivillogtatva gyöngyszínü fogsorait s balkezének lagymatag -legyintésével mutatva a papájának olyanformát, hogy «ne taníts te -engem erre!»</p> -<p>– Hát «bánja a szösz!» mondá magában Kis János s kihúzta a -zsebéből az árjegyzéket, odanyújtva a bankárnak. «Egy iróasztal -rózsa- és szömörczefából, 100 frt.»</p> -<p>Heuteroth úr kivett a tárczájából két darab százast, s azokat a -három újja között megropogtatva, odanyújtá az asztalosnak.</p> -<p>A mester az egyik százast kihúzta a bankár újjai közül, a -másikat ott hagyta.</p> -<p>– Csak vegye ön el a másikat is, – mondá nagylelkű -szemhunyorítással a bankár.</p> -<p>– Az én árjegyzékem száz forintról van kiállítva. <span class= -"pagenum"><a name="Page_201" id="Page_201">-201-</a></span></p> -<p>– S miért nem akarja ön elvenni a másikat is?</p> -<p>– Mert én azt szégyenleném.</p> -<p>– Barátom! – szólt a bankár, ingerkedő nevetéssel, – a ki -szégyenkedik, az soha sem lesz gazdag.</p> -<p>– Gazdag az, a ki a sorsával meg van elégedve, s én az -vagyok.</p> -<p>A bankár nagyot nézett a szeme közé: – hisz ez a bőrkötényes -ember egy «úr» – egy gavallér; csakhogy épen a frakkot megfordítva -viseli: elülről felkötve.</p> -<p>– Kérem, tessék helyet foglalni, kedves szomszéd uram; legyen -szerencsém.</p> -<p>Azzal helyet mutatott neki a selyem kanapén a leánya mellett; -maga állva maradt, háttal a márványkandallóhoz dőlve.</p> -<p>Kis János nem szabadkozott; leült szépen a drága kerevetre.</p> -<p>– Hát ön, kedves szomszéd uram, nem is sejti azt tán, hogy ön -már most is gazdag ember.</p> -<p>– Abban az értelemben, a hogy mondtam, igenis az vagyok.</p> -<p>– De fináncziális szempontból is az. Önnek a telke, mely az én -házammal átellenben fekszik, ez idő szerint testvérek között megér -négyszög ölenként száz forintot, a mi ötszáz ölnyi területnél -ötvenezer forintnyi értéket képez.</p> -<p>– Az nekem egészen mindegy.</p> -<p>– De lássa, ha rám bizná, én szereznék önnek a telkére a velem -összeköttetésben levő banktól egy akkora kölcsönt, hogy egy ilyen -kétemeletes házat építtethetne belőle, mint ez az enyém. A bank -negyvenkét esztendős hat perczentes törlesztés mellett átvállalná -az építtetést, a jövedelemkezelést, a miből még önnek is megmaradna -ezer forint tiszta jövedelme.</p> -<p>– Hát az asztalos műhelyem?</p> -<p>– Az is elférne a ház udvari lakosztályában s önnek ingyenben -maradna a szállás. <span class="pagenum"><a name="Page_202" id= -"Page_202">-202-</a></span></p> -<p>Kis János a fejét csoválta.</p> -<p>– Nem megy az! – Az udvarom közepén van egy nagy szederfa; az -alatt ült a szegény anyám az utolsó nyáron, mikor már jártányi -ereje nem volt; arra másztam én fel gyerek koromban a leczkémet -tanulni; arra szállnak fel esténként a tyúkjaim: azt én ki nem -hagyom vágni senki kétemeletes házáért.</p> -<p>A bankár nagyot kaczagott.</p> -<p>– Tudom, tudom! Ön idealista. Az asztalosok mind idealisták.</p> -<p>Kis János indulni akart. Ekkor Florinda kisasszony kezére tette -a kezét.</p> -<p>– Maradjon még. Én is akarok önnek valamit mondani.</p> -<p>Akar neki valamit mondani? Egy ilyen porczellán kisasszony egy -mázatlan cserép kézművesnek?</p> -<p>– A papa azt mondja, hogy ön idealista. De hát lehet az -idealizmust a mostani modern világban igen jól összekötni a -realizmussal. A mi hajdan koldusbot volt, az most kincskereső -vessző; Wünschelruthe, a hogy a német mondja. Önnek is van adva a -sors által ilyen varázsvessző.</p> -<p>– Ha én tudnék róla.</p> -<p>– Igen, igen. Az a gyönyörű tenor hang, a mivel munka közben a -népies áriákat énekli. Én sokszor hallottam önt dalolni s mindig -azt mondtam magamban: ennek az embernek egy aranybánya van a -torkában, ha fel tudná használni. A mai világban nagy ritkaság egy -olyan érczes, csengő tenor hang.</p> -<p>Kis János nem tarthatta vissza a nevetést.</p> -<p>– Drága nagyságos kisasszony, nem tudok én arról semmit, hogy én -danolok. Az nekem akkor jön, a mikor a gyalu a kezemben van; kivált -ha csomós a deszka, olyankor nagyokat rikkantok; de nekem fogalmam -sincs arról, hogy mi az éneklés; soha kótát nem láttam.</p> -<p>– Pedig nagy kár, hogy nem képezteti ki ezt a ritka <span class= -"pagenum"><a name="Page_203" id="Page_203">-203-</a></span> -tehetséget. A művészet egyszerre a legmagasabb társadalmi fokra -emeli az embert.</p> -<p>Erre a szóra nagyot dobbant valami Kis János mellében. Talán a -szív? Neki bizony még addig tudomása sem volt arról, hogy szíve is -van. Mire való is az a szív? Hanem a feje gyorsan felfogta a -gondolatot. Ha az a művészet egyszerre olyan magasra emeli az -embert, akkor megtörténhetnék, hogy Kis János a művész, ott -énekelhetne az istennői Florinda mellett, a ki az ő dalait a -zongoráján kisérné.</p> -<p>Most meg aztán azt nem tudta visszatartani, hogy nagyot ne -sóhajtson.</p> -<p>– A biz igaz, hogy énekesnek lenni nagy dicsőség, de nekem az a -természetem, hogy ha észreveszem, hogy hallgatnak rám, egyszerre a -torkamba fullad minden hang; ahhoz meg épen semmi kurázsim nincsen, -hogy én a szinpadra kilépjek, a hol minden ember rám néz; inkább -nekimegyek az ágyútűznek, mint a nagy publikum szeme tűzének.</p> -<p>Fel is kelt azonnal Kis János Florinda kisasszony mellől, nehogy -még kisértetbe essen; mire aztán a bankár ketté vágta a kényes -tárgyalást azzal, hogy a kabátja külső zsebéből előhuzott egy -csomagot s azt az asztalos elé tartá.</p> -<p>– Jól van, jól, mester, csak danoljon ön ezentul is magának. De -hát én tőlem semmi háladíjat nem akar elfogadni a nagyon kielégítő -munkájáért – készpénzben: hát fogadjon el tőlem egy sorsjegyet. Itt -van száz darab: válaszszon ki belőle jó szerencsére. Megütheti vele -a főnyereményt; kétszázötvenezer forintot nyerhet vele.</p> -<p>Kis János tisztelettel tolta félre az ajándékkináló kezet; aztán -lesunyta a fejét alázatosan, mintha szégyenelné azt, a mit -mond.</p> -<p>– Tudja nagyságos úr, nem kivánom én az olcsó nyereséget; -megelégszem, ha a munkámért megfizetnek. Az a könnyen szerzett pénz -olyan portéka, a mi az igaz keresményt <span class= -"pagenum"><a name="Page_204" id="Page_204">-204-</a></span> is -elviszi magával. Most én egészen jól vagyok. Felkelek hajnalban, -dolgozom délig, akkor jól esik az ebédem, a mi bizony nem pompás, -de nekem jóizű; aztán megint dolgozom estig, s a mint leteszem a -fejemet elalszom reggelig; ajtóm, ablakom nyitva, tolvajtól nem -félek. A sok divatos nyavalyát nevéről sem ismerem. De ha én -egyszerre valami nagy gazdagsághoz jutnék, a mit sehogy sem -szolgáltam meg: biz én nekem nem kellene többé se a műhelyem, se a -szerszámaim, rossz szagúnak találnám az enyvet, meg a páczot, én is -azt tenném a mit más gazdagok, a kiknek a sok pénz csiklandja az -oldalukat, hogy a kávéházban lebzselnék, ott ütném a filkót, -unalmamban a mulató helyekre járnék, csintalan hölgyek közt -tölteném az időt, dőzsölnék, devernyáznék késő éjszakáig, mámoros -fővel, elrontott gyomorral kerülnék haza; a telet eltölteném -dobzódással, a nyarat pedig karlsbadi kurával; a hogy látom más -uraktól.</p> -<p>Heuteroth úr nagyon furcsa képet fintorított erre a beszédre. -Mintha csak a saját arczképét festette volna le ez az asztalos! Ez -az ő életmódja: a bankár úré, szóról-szóra.</p> -<p>Kis János aztán valami nagyon okosat akart még mondani -befejezőképen:</p> -<p>– Lássa, nagyságos uram, nekem is meg van a magam tékozlása. Az -én lukszusom abból áll, hogy az ivóvizet a Svábhegyről hordatom, -minden reggel frissen; a tejes asszonyom lát el vele. Ez én nálam -olyan finnyásság, mint mikor az urak undorodnak az itthoni -pezsgőtől s válogatnak a franczia sampányikban.</p> -<p>A bankár megorrolt, odaszólt a leányának francziául:</p> -<p>– Ez nem ideálista, hanem idióta (hülye).</p> -<p>Kis János pedig jól értett francziául; hiszen Párisban tanulta -ki az asztalosságot. <span class="pagenum"><a name="Page_205" id= -"Page_205">-205-</a></span></p> -<h3>IV.</h3> -<p>Ez napságtól fogva nem hallotta többet Florinda kisasszony Kis -János nótafikálását a szemközti műhely ablakán keresztül.</p> -<p>Ez orrol valamiért s tüntetőleg lakatot vet a szájára.</p> -<p>De vajjon miért neheztel? Azért-e, hogy ő, a kisasszony, arra -biztatta, hogy asztalosból legyen tenoristává? Kitelik tőle! Az -asztalosok nagy arisztokraták. A gyalupad lenézi a szinpadot. Vagy -talán ért francziául, s megértette a rávonatkozó mondását a -bankárnak: «ez egy idióta!»</p> -<p>Florinda kisasszony sokszor sétált az utczán, még pedig azon az -oldalon, a melyiken a Kis János háza volt. Találkozott is egy -párszor a mesterrel; de annak az a szokása volt, a mi rendes a -magyar parasztnál, hogy ha úrral jön szembe, csak akkor köszönti, -mikor már elment mellette, s a háta mögött van. Egyszer aztán ő -köszönt elébb a szemközt jövő mesternek, mielőtt az elsurranhatott -volna mellette.</p> -<p>– Jó napot, szomszéd uram!</p> -<p>Erre aztán a mesternek is szóba kellett állni az úrhölgygyel. -Nem derogálhatott annak az utczán való beszélgetés az asztalossal. -A házon kivül az is csak olyan úrforma volt, mint akármelyik -fővárosi bizottsági tag.</p> -<p>– Olyan régen nem hallottam önt már dalolni. Talán megharagudott -rám?</p> -<p>– Isten ments! Hogy haragudnám én a kisasszonyra?</p> -<p>– Hát talán másra?</p> -<p>– Senkire sem; hanem azóta egy rajzon dolgozom, s a rajzolás -mellett nem lehet énekelni.</p> -<p>– Mit rajzol?</p> -<p>– Egy stallumnak (kanonoki széknek) a tervrajzát, melyet egy -műpártoló pap rendelt meg nálam.</p> -<p>– Ejnye, de szeretném én azt a rajzot meglátni. <span class= -"pagenum"><a name="Page_206" id="Page_206">-206-</a></span></p> -<p>– Ha nem átall a kisasszony szegény házamba belépni.</p> -<p>Hogy átallott volna? Hisz a társalkodónője is vele volt, annak a -kiséretében minden illendőség szerint tehetett látogatást a -szomszédnál, a ki már ismerőse volt.</p> -<p>Kis János mester tehát szépen visszafordult, nem messze volt a -háza, odáig elkisérte a hölgyeket, azután bevezette a tiszta -szobájába, nem a műhelyébe; a rajzoló asztala ott volt. Az asztalon -tehénkedett a széles rajztábla, a melyre a nagy regál ív japáni -papiros ki volt feszítve s azon látható a befejezéséhez közelítő -minta, rajza egy pompás faragott butordarabnak, a mit úgy hínak, -hogy stallum. Úrnak és papnak való egy karos szék! Nagy beneficium -jár azzal! A ki abba beülhet, miniszternek járó fizetést kap, -miniszternek járó ütlegek nélkül.</p> -<p>A tervrajz igazán szép volt. Florinda kisasszonynak el kellett -ismerni, hogy ez egy remekmű lesz.</p> -<p>– És ezt ön a saját fejéből tervezte ki? kérdezé a -mestertől.</p> -<p>– Nem biz én, kisasszony. Nem szoktam olyannal kérkedni, a mi -nem az enyim. Én ezt emlékezetem szerint utánoztam a ruáni (Rouen) -kathedrale khorus-székei egyikének mintájára, a melyeket úgy hínak, -hogy «miseri cordes».</p> -<p>– Ah! Ön járt Francziaországban?</p> -<p>– Három esztendeig tanultam ott a mesterségemet; beutaztam az -egész országot – gyalog.</p> -<p>(E szerint jól kell neki tudni francziául.)</p> -<p>Florinda kisasszony a kezét nyújtá a mesternek.</p> -<p>– Ön nem haragszik «ránk»?</p> -<p>(Most már többesben intézte a kérdést.)</p> -<p>– Én nem szoktam rovásra haragudni, kisasszony.</p> -<p>Florinda megszorítá a kézműves kezét; valóságos őszinte -kézszorítás volt az.</p> -<p>S ettől a kézszorítástól megbocsátotta Kis János a sértő -«idióta» szót. <span class="pagenum"><a name="Page_207" id= -"Page_207">-207-</a></span></p> -<p>Talán tán még meg is csókolta volna a szorító kezet, ha csupasz -lett volna; de keztyű volt rajta, tizenkét gombos, s azt nem lehet -olyan hamar lehúzni.</p> -<p>Ettől fogva aztán a rajzoló tábla mellett is tudott danolni Kis -János.</p> -<p>De csak bezárt ablak mellett.</p> -<p>Hanem azért mézes kalácscsal sem lehetett volna átcsalogatni az -átelleni palotába. Azt már fogadása tartotta, hogy oda többet be -nem teszi a lábát.</p> -<h3>V.</h3> -<p>Megszokott dolog volt, hogy éjjelenként a bankár háza elé hintó -álljon. Vagy ő maga érkezett haza az orfeumból, vagy a kisasszonya -a zsúr fikszból, vagy vendégekre várt a hintó.</p> -<p>Hanem egy éjszaka az történt, hogy a Heuteroth-palota előtt -megálló hintóból három úr szállt ki, a kik a rendőrtisztviselők -egyenruháját viselték, a bakról pedig, a kocsis mellől egy rendőr, -a kinek a csuhája alól kilátszott a kardtok vége. – Azok mind -bementek a kapun.</p> -<p>Egy órai időzés után mind a négyen visszajöttek; de még egy -ötödiket is hoztak magukkal. Az pedig a Heuteroth bankár volt. Az -arczát ugyan nem lehetett látni, mert azt eltakarta a felhajtott -tengeri vidrabőr bundagallér. A három egyenruhás úr, meg a bankár -beült az üveges hintóba, a fegyveres rendőr felkapott a bérkocsis -mellé, s azzal éjnek éjszakáján elrobogtak.</p> -<p>Másnap korán reggel, még früstük előtt, nagy sebbel-lobbal -rohant be Kristóf öreglegény Kis János mester szobájába, a hol az -javában dolgozott a rajzolásán.</p> -<p>– Szörnyű eset, a mi a szomszédba esett. Bankárt elfogtak -policzájok! Tolvaj volt, svihák volt; sikkasztotta, csalta, lopta -sokat! Mindent lepecsételtek kvártélyában, még spukktrigliket is; -elvittek, becsuktak dutyiba bankárt. No most beszilj már Heuteroth! -<span class="pagenum"><a name="Page_208" id= -"Page_208">-208-</a></span></p> -<p>Erre a megrendítő hírre az első gondolatja ez volt Kis Jánosnak: -«hát úgy-e jobb idiótának lenni?»</p> -<p>Hanem a második szó, a mi a lelkében felhangzott, ez volt: «de -mi lesz már most abból a szegény leányból, a ki úrnő volt eddig, s -a kinek nem maradt most már egyebe az apjáról, mint egy -megbecstelenített név? Hát most már ki van felyül, ki van alul a -társadalmi lajtorjafokon?»</p> -<p>Iparkodott kiverni fejéből az ezután következő gondolatokat.</p> -<p>Többé újságot sem vett a kezébe, hogy ne olvassa belőle azt az -egész szégyenletes történetet, a mi olyan soká beszéltetett -magáról.</p> -<p>A szép Florinda kisasszony is eltűnt a fényes lakásból, a -melyben minden bútor le volt pecsételve. Senki sem kérdezte hová -lett? Ő sem kérdezte.</p> -<p>Csak a végét tudta meg a gyászos történetnek. Egy csunya langyos -napon mindenféle konfiskált pofájú alakok taszigálódtak a -Heuteroth-palota kapuja előtt: ezek voltak az árverések hiénái.</p> -<p>A bankár ügye befejezésre jutott. Sokféle tisztátalan kezelés -lett bebizonyítva. Öt esztendei börtönre itélték, a mibe még a -vizsgálati fogságot sem tudták be neki. Csőd alá került vagyonából -a megkárosított ügyfelek alig kaptak húsz százalékot. Most már a -bútorait kótya-vetyélik: abból talán kikerül a perköltség.</p> -<p>Kis János még a függönyt is az ablaka elé húzta, hogy ne lássa -ezt a szomorú jelenetet: hogyan hurczolnak ki az átelleni palota -kapuján egyik bútordarabot a másik után s rakják targonczára. -Idegen embernek is elfanyarodik a szive, ha ilyent lát.</p> -<p>Egyszer azonban csak bekopogtat az ajtaján egy rendőr, s jelenti -egész tisztelettel, hogy köszönteti a végrehajtó úr, sziveskedjék -felfáradni az árverés szinhelyére valami tanúbizonyság végett.</p> -<p>Kis János mester tehát, hivatalos megidézés folytán, -<span class="pagenum"><a name="Page_209" id= -"Page_209">-209-</a></span> mégis csak felment még egyszer abba a -házba, a hová fogadása tartotta többé be nem lépni.</p> -<p>A rendőr egyenesen Florinda kisasszony budoárjába vezette.</p> -<p>Tele volt az árverező kréti és pléti szemenszedett alakjaival, a -kik az ilyen alkalommal a legszurtosabb gúnyáikat szokták felvenni, -hogy a tisztességes árverezőket elriaszszák undorító -külsejükkel.</p> -<p>Minden bútort elhordtak már a szobából, csak épen az iróasztal -volt még ott. Azon irta a végrehajtó segédje az árverési -lajstromot; de már a szalmaszéket, a min ült, a házmestertől kérték -kölcsön.</p> -<p>Kis Jánost megdöbbenté, hogy e bűzös, szurtos csoport között ott -látta Florinda kisasszonyt is. Igaz, hogy egy szögletbe odahúzódva, -lefátyolozott arczczal. De mégis ráismert.</p> -<p>A végrehajtó rögtön felvilágosítá:</p> -<p>– Engedelmet kérek, tisztelt polgártárs, hogy idefárasztottam. -Heuteroth kisasszony a mai árverésen azon czélból jelent meg, hogy -a lefoglalt tárgyakból mindazt, a miről bebizonyítható, hogy a -kisasszony személyes tulajdona, reklamálja. A törvény erre jogot ád -neki. Heuteroth kisasszony azt állítja, hogy ez az iróasztal az ő -személyes tulajdona, s önre hivatkozik, mint illetékes tanúra.</p> -<p>Kis János jó lélekkel felelhette azt, hogy «igen is, én ezt az -iróasztalt Heuteroth kisasszony számára készítettem.»</p> -<p>A végrehajtó jó ember volt: belenyugodott ebbe a tanúvallomásba. -Hanem a segédje farkasfogú ficzkó volt: az nem engedte ki olyan -könnyen a prédát az állkapczája közül. Azt kérdi a mestertől:</p> -<p>– Igen, de kitől kapta ön meg az árát ennek a bútordarabnak?</p> -<p>Kis Jánost nem vitte rá a lelke, hogy hazudjék, ha bármilyen -szép kisasszonyon segíthet is vele. Megmondta a valót. <span class= -"pagenum"><a name="Page_210" id="Page_210">-210-</a></span></p> -<p>– Heuteroth bankár úrtól kaptam meg a pénzt.</p> -<p>– Akkor ez is a csődtömeghez tartozik, – mondá száraz hangon a -végrehajtó. – Ez is árverés alá kerül.</p> -<p>A szögletben elfojtott zokogás hangzott.</p> -<p>A segéd kikiáltá a bútordarab becsárát: «öt forint.»</p> -<p>Ennyire volt becsülve a remek bútor hivatalos úton.</p> -<p>Erre a sakálok elkezdtek egymás hátára mászva vonyítani: hat -forint! hét forint! hét forint ötven krajczár! Nyolcz forint!</p> -<p>Kis János elvárta, keblébe dugott kézzel, a míg az árverési -hiénák felverték az iróasztal árát tizenhat forint hetvenöt -krajczárra: akkor széttaszított köztük a két könyökével, s odatörve -magát az iróasztalhoz, elkiáltá «száz forint.» S azzal odadobta a -tárczájából kivett százast a jegyző elé.</p> -<p>«Senki többet!»</p> -<p>Dehogy többet! Úgy futott az valamennyi az ajtó felé, mintha -oroszlán csapott volna közéjük.</p> -<p>«Hisz ez egy idióta!» kiabálták szaladás közben. Percz múlva -üres volt a szoba.</p> -<p>A végrehajtó is bevégezte a dolgát segédestül együtt s -eltávozott búcsúvétel nélkül. Hát biz ilyen eseteknél nem járják a -rendes szólásformák: «Engedelmet kérek az alkalmatlankodásomért!» – -«Örülök hogy szerencsém volt.»</p> -<p>Csak ketten maradtak a szobában: az asztalos a megvett iróasztal -mellett, s a lefátyolozott hölgy ott a szögletben. De a mint -magukra maradtak, a hölgy felveté arczáról a fátyolát s odasietett -a mesterhez s megragadta mind a két kezével a kezét, most már -keztyűtlenül.</p> -<p>– Uram! ön megvette az íróasztalomat: most már vegyen el engem -is feleségül.</p> -<p>Kis János egészen megrettent ettől a szótól.</p> -<p>– Kisasszony, én egy közönséges mesterember vagyok.</p> -<p>– Ön az első nemes ember, a kivel ez életben találkozom. Vegyen -el engem nőül. Én önnek hűséges asszonya <span class= -"pagenum"><a name="Page_211" id="Page_211">-211-</a></span> leszek. -Semmit sem viszek önhöz: csak egy igaz szerető szivet és minden -dologra kész kezet.</p> -<p>– Én szegény vagyok…</p> -<p>– Ön azt mondta egyszer itt, ezen a helyen: «gazdag vagyok, mert -meg vagyok elégedve». Hadd legyek én is ilyen gazdag.</p> -<p>– Én nem adhatok önnek semmit abból, a mi drága, a mi -fényes.</p> -<p>– Ön adhat nekem, a mi legdrágább, legfényesebb: egy kézműves -tiszta, becsületes neve nagyobb, mint Dárius minden kincse.</p> -<p>Kis János kezét nyújtá Florindának.</p> -<p>– Elveszem önt.</p> -<h3>VI.</h3> -<p>No hiszen megindult a pletykazuhatag a szegény Kis János fejére, -a mint nyilvánosságra került, hogy elvette a híres sikkasztó -bankárnak a leányát.</p> -<p>Az egyik azt mondta: «no te szegény tislér-májszter, elvetted a -híres bálkirálynét! majd megnemesít az téged! feldiszíti a -homlokodat koronával: csak azt nem tudod még, hogy ötágú lesz-e, -vagy hétágú, vagy tizenegyágú?»</p> -<p>Mások ellenben Florinda fölött élczelődtek: «no iszen érdemes -volt azért korcsolyázni, kutsirozni, kotillionozni hét farsangon, -hét fürdőszezónon keresztül, hogy az ember leánya utoljára egy -asztalosmesterrel kösse be a fejét!»</p> -<p>Az arany fiatalság pedig, mely eddig, mint az aranyos légysereg -dongta körül a divatos szépséget, ezután a lehetetlenséggel határos -férjhezmenetel után, egész bizonyosra vette a prédát s fogadások -történtek klubbokban és kaszinókban, hogy ki lesz a szerencsés -legelébb elejteni a vadász-zsákmánynyá lett nemes vadat?</p> -<p>Hát mind elvesztették a fogadásukat.</p> -<p>Florindából mintaképe vált a hű feleségeknek és jó -gazdasszonyoknak. <span class="pagenum"><a name="Page_212" id= -"Page_212">-212-</a></span></p> -<p>Otthon ült egész nap, s végezte gazdasszonyi feladatait; a -konyhában is helyt állt. Egyedűli mulatsága az olvasás volt. De a -könyvekre sem fogyasztotta a férje keresményét; maga dolgozott -pénzért: fehér hímzést csinált; a míg csak világos volt, mindig ott -lehetett látni abban a muskátlis ablakban a hímző-dobocska előtt, a -mint öltögetett.</p> -<p>A mi pénzt így szerzett, azon megvette a magyar költők képekkel -diszített munkáit. Ez volt az egyedüli mulatsága. De hiszen nem is -lehetett más. Hol találjon társaságot egy elitélt sikkasztó leánya? -Nem járt ki a házból a férje nélkül.</p> -<p>A házasságuk első három évében kétszer volt keresztelő a házban: -fiúcska volt mind a kettő. A nagyobbikat Jancsinak keresztelték, a -kisebbiket Pistának. Ezek aztán adtak elég hivatalt az -asszonykának. A kinek két fia van: el van az már látva bállal is, -szinházzal is, konczerttel is.</p> -<p>Mind a két ficzkó olyan hű képmása volt az apjának, mintha az -arczából metszették volna ki. Még a fotográf sem találta volna el -jobban.</p> -<p>Florinda egészen beletalálta magát abba a boldogságba, a miről -Kis János azt mondta, hogy ez az igazi gazdag ember sorsa.</p> -<p>Pénzt is jócskán szerzett az asztalos a munkájával, s annak a -megtakarítása az asszonyra lett bízva.</p> -<p>Mikor a házasságuk ötödik esztendeje elkövetkezett, Kis János -azt mondta a feleségének, hogy valami hét, nyolcz száz forintot ki -akar venni a félretett pénzből.</p> -<p>– Mit akar vele kezdeni? – kérdezé az asszony.</p> -<p>– Még egy szobát akarok hozzá építtetni a házunkhoz.</p> -<p>– Minek?</p> -<p>– Hát tudod, ez az ötödik esztendő. Mikor ez letelik, akkor az -apád kiszabadul a fogságából. Annak a számára építjük ezt az új -szobát, hogy legyen a fejét hová lehajtani.</p> -<p>Ha szinpadon mondana valaki ilyet a feleségének, erre -<span class="pagenum"><a name="Page_213" id= -"Page_213">-213-</a></span> okvetlenül az a jelenet következnék, -hogy az asszony férjének e nagylelkű, gyöngéd gondoskodását azzal -viszonozza, hogy elérzékenyülve nyakába borul s telesírja a -gallérját könnyeivel; hanem hát Kis Jánosné asszonyban semmi -szinjátszási hajlandóság nem volt. Nagyot nézett a férje szemébe s -azt mondá egész hidegen:</p> -<p>– Maga ide akarja hozni közénk az apámat, ha kiszabadul? (Soha -sem tegezte a férjét.)</p> -<p>– Hogy legyen neki valahol otthona.</p> -<p>– Hát aztán a gyerekeknek mit mondunk, hogy honnan kerül elő a -nagyapjuk?</p> -<p>– Majd találsz ki te valamit. Hisz az anyák úgy is folyvást -kegyes hazugságokkal tudják a gyerekeket rendben tartani: mondd -nekik, hogy a Mikulás hozta.</p> -<p>Az asszony nem mosolyodott el a mókán.</p> -<p>– Hát elvégre is borító alatt nem tarthatjuk a gyerekeket, – -mondá a férje, – ők megtudják a nagyapjuk mivoltát, a mint iskolába -kezdenek járni; a legelső gyerek, a kinek a Jancsi birkózás közben -betöri az orrát, rögtön a nagyapját fogja a szemébe vágni. Sőt azt -hiszem, hogy eddig is mesélt már azoknak a nagyapjukról valamit az -öreg gazdasszony, meg a Peti inas, nem lesz ez már újság rájuk -nézve.</p> -<p>– Jól van. De hát hiszi-e maga, hogy a kiszabadult Heuteroth úr -majd megmarad itt a mi szerény hajlékunkban, s hozzá szokik a mi -tizenkét órai ebédeinkhez, a miket az öreg Zsuzsa néni készít?</p> -<p>– Hát mit csinálhatna egyebet?</p> -<p>– Ne féltse Heuteroth urat. Talál az magának helyet a világban, -mihelyt a budapesti aszfaltot érzi a talpa alatt. Egyébiránt -helyeslem, hogy ha még egy szobát építtet a házához: önnek magának -majd jó lesz az dolgozószobául. Mert hogy Heuteroth úr nem marad -meg benne két hétig: arra mérget veszek.</p> -<p>Kis János tehát, a mint kitavaszodott, felépítteté az új szobát, -hozzá toldva a régi épülethez. (Igy szoktuk biz azt <span class= -"pagenum"><a name="Page_214" id="Page_214">-214-</a></span> mind -kicsiny uracskák: most egy szobácskát, majd egy tornáczocskát; no -még egy kukulloriumot! (Ez a szittyastil az építészetben.)</p> -<p>Be is bútorozták azt szépen, csupa tölgyfa volt asztal, szék, -szekrény, nyoszolya. Ezt szerette az öreg táti: ilyen volt a -bútorzata a hajdani dolgozószobájában is. Abban bizony ellakhatott -akármilyen bankár.</p> -<p>Végre eljött a nevezetes nap, melyen a hazatérő családfő -megérkezése jelezve volt. A vasúthoz kiment eléje Kis János -feleségestől.</p> -<p>Ez volt a legkeserűbb falat, a minek a lenyelésére elszánta -magát: kezet szorítani, összeölelkezni – Heuterothtal annyi ember -szemeláttára. Nem fogja rágni, csak lenyeli egyszerre.</p> -<p>Jó szerencse, hogy a vasúti perronon levő közönség -idegenvaksággal van megáldva. Minden szem csupán a várt ismerős -számára van nyitva. Senki sem ügyel rá, hogy kik ölelkeznek -mellette a lábára taposva.</p> -<p>Kis János csak állt ott a perron szélén, a feleségét karján -tartva s leste, hogy mikor fejlődik a bummelczúg rajából az, a kire -ők várnak: míg egyszer aztán a sokaság közül egy soha nem látott -alak kiválik, nagyot üt a vállára ezzel a szóval:</p> -<p>– Szervusz májszter! Hát maga is kijött a leányommal?</p> -<p>Azzal nyakába borul Florindának, azt jobbról-balról -összecsókolja. Az pedig engedi. Ez mégis a papa lesz.</p> -<p>– Itt van májszter a pakkomról való jegyem: vegye ki, aztán -hozassa utánam.</p> -<p>Azzal odanyomta a markába a málhaczédulát, s aztán Florindát a -karjára fűzve, el kisietett, fiakker után kiabálva. A májszter -vitethette utána a kikeresett bőröndjét hordárral targonczán.</p> -<p>Hát bizony az «új» Heuterothra nem lehetett ráismerni a régi -fényképe után.</p> -<p>A haja, melyet hajdan melanogénnal gesztenye színűre festett, a -festék megszüntével tökéletes lilaszínűvé változott, <span class= -"pagenum"><a name="Page_215" id="Page_215">-215-</a></span> az -arcza ellenben, mely azelőtt símára volt borotválva, jelenben -rövidre nyirt vörhenyesszürke szakállal, bajuszszal volt -borostázva; az egész termete a szegedi országos gyógyintézet -diétája mellett szépen megkarcsusodott, az öt év előtti smoking -most egészen betakarta elől: – nem volt csoda, hogy a saját veje -nem ismert rá.</p> -<p>Ebben volt valami vigasztalás. Talán így majd más emberek sem -ismernek rá.</p> -<p>Mire Kis János az ipa bőröndjével hazaérkezett, már akkor az -apósa teljesen ura volt a helyzetnek. A két gyerekkel rögtön -megismertette a mivoltát: elmondta nekik, hogy ő most a szegedi -államfogházból került elő, a hova csupa válogatott derék hazafiakat -gyüjtenek össze, a kik sajtóvétségért, a kormány elleni -összeesküvésért, hazájuk felszabadításáért, párbaji vitézkedésért -vannak rabságra kárhoztatva, ki több, ki kevesebb időre. Ő volt -azok között a legelőkelőbb, mert őtet nehéz öt esztendőre záratta -be az átkos kormány.</p> -<p>Megtette magát mártirnak. A gyerekek elhitték.</p> -<p>Aztán, a mint a bőröndje megérkezett, sietett azt felbontani, s -első dolga volt abból mindenféle kalimpáló faragott alakokat -előszedni, s azokkal a gyerekeket megajándékozni. (A szegedi -börtönben a rabok gyerekjátékok faragásával is foglalkoznak.)</p> -<p>Az ebéddel is egészen meg volt elégedve Heuteroth papa; sokkal -jobb, mint a milyet a szegedi Grand Hotelben szolgáltat a főpinczér -(a kit úgy hínak, hogy «porkoláb»).</p> -<p>Délután pedig egy forintot kért a vejétől – kölcsön. De számot -adott neki róla, hogy mire kell s kényszeríté, hogy azt írja be a -számadásos könyvébe eképen: «Heuteroth úrnak, bélyegre 50 kr., -omnibuszra oda-vissza 20 kr., gőzsiklóra 20 kr., borravaló kapusnak -10 kr. Summa 1 forint o. ért.»</p> -<p>A bélyegről azt lehetett következtetni, hogy Heuteroth úr sietve -igyekszik valamely miniszteriumnál tehetségeinek megfelelő -alkalmazást keresni. <span class="pagenum"><a name="Page_216" id= -"Page_216">-216-</a></span></p> -<p>S csakugyan! Pár nap mulva diadalmasan hozta haza a hivatalos -közlöny számát.</p> -<p>– Itt van! Meg van! Ez aztán a gyors elintézés!</p> -<p>Odamutatott a közlöny veres plajbászszal aláhúzott soraira.</p> -<p>«Heuteroth Viktornak megengedtetik, hogy nevét Vászonkői Győzőre -változtathassa.»</p> -<p>Ez már jó gondolat volt! A megbélyegzett Heuteroth Viktor nem -létezik többé: helyébe támadt egy szittyamagyar, a kinek a neve egy -betű megfordításával a legnagyobb mágnáscsalád predikátumához -hasonlít. Váltóra irva nem is rosszúl veszi ki magát.</p> -<p>Ennek a következése lett még egy forintnyi kölcsön fiam uramtól, -a majsztertől.</p> -<p>Az meg szükséges volt száz darab névjegy beszerzéséhez az új -névvel.</p> -<p>Mikor aztán ez is meg volt, azontúl nem volt a tátinak több -szüksége a májszter kölcsön forintjaira. Azok a névjegyek minden -jóra beváltak.</p> -<p>Hiszen a hajdani bankár otthonos volt az egész üzletvilágban: -alkusz, ügynök, bemondó, közvetítő, beszerző, mintakihordó, -sürgető, minden kitelt belőle. Ez mind vet valamit a latba. Ha -három helyen kidobták, a negyediken megragadt.</p> -<p>Mikor valami busás sáphoz jutott, akkor három napig sem látták -az asztalosék: a míg a szerzett pénzben tartott, a vendéglőben -mulatott. Mindenütt lehetett őt találni: börzén, kávéházban, csak -odahaza ritkán.</p> -<p>Egy szép napon megint hazakerűlt Heuteroth, (pardon!) Vászonkői -úr Kis Jánosékhoz ebéd idejére.</p> -<p>Délben szünet volt a műhelyben, a mester is átjött a felesége -szobájába.</p> -<p>Florinda asszony az ablakban ült és himzett.</p> -<p>A papa amaz emlékezetes iróasztalon ült és onnan lógáztatta alá -a lábait.</p> -<p>Meglepő volt a külső megjelenésén az, hogy az álla ki -<span class="pagenum"><a name="Page_217" id= -"Page_217">-217-</a></span> volt borotválva, s a haja és -pofaszakálla gesztenyeszínüre festve, miként hajdan a boldog -időkben. De Kis János egy cseppet sem ütközött meg e változáson. -Lehetnek annak különféle okai. Hátha így jobban tetszik az orfeumi -szüzeknek?</p> -<p>A papa különösen jókedvű volt és kötekedő.</p> -<p>– Nos! hát, májszter! – szólt a benyíló ajtón belépő vejéhez. – -Hogy van ön megelégedve az én leányommal?</p> -<p>Kis János a vállát vonogatta: furcsa kérdés!</p> -<p>– Kérdezze ön a leányától, hogy van az megelégedve én velem?</p> -<p>– Az nem kérdés. Ön férjnek jó férj: az tudvalévő dolog. De hát -asszonynak milyen az asszony?</p> -<p>– Hát épen hozzámvaló.</p> -<p>– Ugyan májszter, nem emlékezik vissza arra az én szavamra, a -mit akkor mondtam, mikor önt megbíztam ennek a női íróasztalnak a -kifundálásával, hogy majd jó lesz ennek a rejtekfiókja arra, hogy -az asszony az afféle kényes tartalmú leveleket eldugja bele, a -melyeket nem szükség a férjnek megtalálni.</p> -<p>Kis János a feleségére nézett. Az, mintha oda sem hallgatna az -apja fecsegésére, hideg vérrel igyekezett egy szál czérna hegyével -a tű fokába beletalálni.</p> -<p>Azzal azt veté oda a májszter az apósának:</p> -<p>– Hát az elég hiábavaló beszéd volt öntől.</p> -<p>– No no, májszter! Nem jó az ördögnek a farkára hágni. Nem -jutott önnek soha eszébe, teszem föl, csak úgy kiváncsiságból, ebbe -a titkos fiókba belenézni?</p> -<p>– Soha!</p> -<p>– Igazán soha? Ön nem volt kiváncsi megtudni, hogy mi lehet -ebben a rejtekben?</p> -<p>– Nem. A hová én nem tettem semmit, ott én nem keresek -semmit.</p> -<p>Erre a papa leszállt az asztalról.</p> -<p>– No, hát én most arra kérem önt, hogy vizsgálja meg -<span class="pagenum"><a name="Page_218" id= -"Page_218">-218-</a></span> iziben azt a rejtekfiókot, a minek a -tartalmára mindeddig nem volt kiváncsi.</p> -<p>Kis János ismét a felesége arczára nézett: most sem látott rajta -semmi különös kifejezést.</p> -<p>– Ha önt olyan nagyon érdekli, – mondá az apósnak, – hát tegyük -meg a felfedezést.</p> -<p>Azzal kihúzta a hátulsó fiókot, megnyomta az asztaltáblán a -marokinra festett fehér virágot, mire a rejtekfiók oldalfala -sarkaiból kifordult. – A papa ott állt lesben, mint a fáczánfogó -vadász, s a mint a csapóajtó kitárult, hirtelen belenyúlt a -rejtekfiókba, s azzal kirántott abból egy papircsomagot s a mint az -a markában volt, elkiáltotta magát: «Hurra! viktoria! hozsánna! Itt -van! Meg van! Minden meg van!» s azzal nevetésre torzult pofával -elkezdett féllábon tánczolni, mint egy megőrült ballettánczos, a -kezébe markolt hosszú papirlapokat a feje fölött lobogtatva, akár -csak egy rézszínbőrű csippeváz indián az elejtett ellenség fejéről -lehúzott skalpot.</p> -<p>Kis János csak ámult és bámult.</p> -<p>Rögtön ráismert arra a dugaszból előkerült papircsomagra. -Ugyanaz a sorsjegysorozat volt az, melylyel egykor a bankár -megkinálta, hogy válaszszon belőle – ajándékképen. Lehetett száz -sorsjegy. Ezeket dugta el a bukását előre sejtő bankár abba a -leánya iróasztalába. Most hát rájuk talált.</p> -<p>– Látjátok ezt! – kiabált az após.</p> -<p>– No ugyan nagy dolog! – mondá Kis János, félrefordulva, hogy ne -is lássa, a mit mutogatnak. Száz darab sorsjegy. Lehet valami -ötezer forint. Érdemes ezért tarantellát tánczolni?</p> -<p>– De nem öt–ezer–forint–ez–májsztram! – mondá minden szót -megakasztva az após, – hanem kétszázötvenezer forint! A mai -sorshuzásnál ez a jegy ütötte meg a főnyereményt: fel volt írva a -tárczámban. Itt a hiteles sorozat. Az én sorsjegyem nyerte el a -kétszázötvenezer forintot. Hurrá! hurrá! Urak vagyunk megint! -Leányom! <span class="pagenum"><a name="Page_219" id= -"Page_219">-219-</a></span></p> -<p>Erre a szóra Florinda is eldobott gyűszűt, himző ollót, mindent -a kezéből, s odarohant sikoltozó örömkitöréssel az apjához, vállára -borult, csókolta, ölelte, zokogott az örömtől.</p> -<p>A papának másik válla is volt, a min a vejének is lett volna -helye az ölelő karjaival; de Kis János csak állt mozdulatlanul az -iróasztal előtt, két kezét eldugva a munkásköténye alá. Megvárta, -míg azok ketten kitombolják magukat örömükben. Azok sem igen vettek -ő róla tudomást.</p> -<p>Mikor aztán a nagy diadalzaj egy kis szünetet tartott, akkor azt -kérdezé Kis János az apósától:</p> -<p>– Hát már most mit szándékozik ezzel a nagy nyereménynyel -kezdeni?</p> -<p>– Hát mit? Újra megnyitom a bank-üzletemet. A váczi-utczában. A -hol galambok vannak, oda galambok szállnak: a szerencse sem jár -egyedül. Rövid időn milliomos leszek!</p> -<p>– Hát arra nem gondol, hogy mennyi ember lett szerencsétlenné ön -miatt évek előtt? Nem találja helyesnek, hogy azokat -kárpótolja?</p> -<p>Erre nevetett csak még nagyot az após.</p> -<p>– Kárpótolni? Azok én ellenem csődöt kértek, a mit megkaphattak, -azt lefoglalták, elkótyavetyélték, a csődtömegen megosztoztak, -engem öt esztendőre becsukattak, azt én az utolsó éjszakáig -leültem: kvittek vagyunk! A mit egy kridatarius a perének bevégezte -után szerez, ahoz a régi hitelezőinek semmi köze többé. Ez a -törvény.</p> -<p>– De hátha egyszer egy olyan kétségbeesett ember, a ki minden -vagyonát elvesztette önnél, a törvény helyett pisztolyt ragad, s -lelövi önt, mint egy kutyát!</p> -<p>– No, no! májszter! Illedelmesebb kifejezéseket kell használni -egy Vászonkői bankárral szemben. Hiszen légy biztosítva a felől, -hogy ebből az összegből neked is juttatok annyit, a mennyivel a -szerény kis asztalos üzletedet nagyszabású asztalos iparteleppé -alakíthatod át, a milyen a Thék Endréé. <span class= -"pagenum"><a name="Page_220" id="Page_220">-220-</a></span></p> -<p>– De én azt nem fogadom el! Én nem osztozom az ön átokterhelte -pénzében.</p> -<p>Az após gúnyosan rángatta felfelé a szemöldeit.</p> -<p>– Hát jól van májszter, maga azt teszi a buksi fejével, a mit -akar. De abban az esetben én viszem magammal a leányomat.</p> -<p>– Az én nőmet?</p> -<p>– Hát csak nem hagyom itt ebben a piszkos odúban, enyvet, meg -fénymázt főzni.</p> -<p>– Ez az odú önnek menedéket adott; ez a fénymáz pedig kenyeret, -– mondá gorombán az asztalos.</p> -<p>– Azért majd megfizet – valaki. De már az iránt ne legyen -magának, asztalos májszter, semmi képzelődése, hogy egy előkelő -miveltségű hölgy, mint az én leányom, a mint az apja egy nagy -vagyon birtokosává lett, a nyomorúság tanyáján maradjon. Vannak -nekünk jeles törvényeink, melyek az elválást lehetővé teszik. Az -egész házasság külömben sem volt érvényes, mert ahhoz a szülők -beleegyezése, mint múlhatlan föltétel, megkivántatik: én pedig nem -egyeztem bele.</p> -<p>Kis Jánosnak már a nyelve hegyén volt a visszavágás: «mert a -szegedi profúsz nem engedte». De csak visszaszívta. A felesége -szemébe nézett, ki karját az apja karjába öltve tartá. A férj szeme -égett, mint a tűz: az asszonyé nem birta azt kiállni, lesütötte a -szempilláit. A férj azt várta, hogy a nő oda fog rohanni hozzá, -keblére borúl, átkarolja: hiszen oly nagyon szerették egymást. De e -nő csak ott maradt az apja mellett, annak a karjába fogózkodva. -Hiszen – úrnak lenni mégis csak szép dolog?</p> -<p>– De ha én nem egyezem az elválásba, akkor nem lesz abból -végzett dolog, – mondá a mester.</p> -<p>– Hát akkor elválasztanak benneteket ágytól és asztaltól. S ha -neked így jobban fog tetszeni, hát tessék. Ezt végezzétek el egymás -között. Én most megyek fiakkerért. Mindjárt visszajövök. A ki velem -akar jönni, az velem jön; a ki itt akar maradni, az itt marad. -<span class="pagenum"><a name="Page_221" id= -"Page_221">-221-</a></span></p> -<p>Azzal elsietett; férj és feleség egyedül maradt.</p> -<p>Kettőjük között állt az iróasztal.</p> -<p>– Te tudtad azt, hogy mi van ennek az iróasztalnak a -rejtekfiókjában? kérdé a férj.</p> -<p>– Tudtam, – felelé az asszony.</p> -<p>– Azért jöttél hozzám nőül, mert én vettem meg az árverésen ezt -az iróasztalt?</p> -<p>– Azért.</p> -<p>– Annyi hosszú időn át azért ültél olyan hűségesen idehaza, hogy -ennek az iróasztalnak a kincseit megőrizd?</p> -<p>– Azért.</p> -<p>– Akkor beleegyezem az elválásba.</p> -<p>A papa megérkezett a bérkocsival.</p> -<p>– Nos? Hát? kérdezé a szobába lépve.</p> -<p>– A leány elhagyja a férjét s követi az apját, mondá a -kézműves.</p> -<p>Florinda a benyíló ajtó felé indult.</p> -<p>– Mit akar ön madám?</p> -<p>– Meg akarom csókolni gyermekeimet.</p> -<p>– Nem, madám! Azok az én asztalos inasaim; azokat nem csókolja -ön meg többet.</p> -<p>S elállta előtte az ajtót.</p> -<p>Florinda nagysámnak a nélkül kellett az asztalos házától -eltávozni, hogy a gyermekeinek búcsúcsókot adott volna.</p> -<p>Aztán következett a válóper. Vászonkői Florinda asszony pere Kis -János asztalos ellen.</p> -<p>Az elválasztás ellen nem tétetett kifogás. Csupán a gyermekek -illetékessége volt birói eldöntés tárgya.</p> -<p>Az volt a kérdés, hogy a fiúgyermekek az anyának itéltessenek-e -oda, ki az egyiket a bécsújhelyi katonai akadémiába szándékozik -küldeni, – lesz belőle generális, – a másikat meg a jezsuita -kollegiumba: abból lesz püspök; vagy pedig az apánál hagyassanak, a -ki csinál belőlük asztalost? <span class="pagenum"><a name= -"Page_222" id="Page_222">-222-</a></span></p> -<p>Más czivilizált országban bizonyosan az anyának itélték volna -oda a két suhanczot: de a mi barbar törvényszékeink az apának adtak -igazat. Neki maradt a két gyerek.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Valami négy-öt esztendő mulva csakugyan teljesült az, a mit Kis -János megjövendőlt az apósának, a ki már akkor híres bankár volt, -túljárt a millión. Egy rosz napon valami kétségbeesett ember, a ki -nála vesztette el az egész vagyonát, rajtarontott, s egy -revolverrel lekvittelt vele. Agyonlőtte.</p> -<p>Hát ez bizony hétköznapi dolog. Három napnál tovább senki sem -beszél róla.</p> -<p>Ezzel a pisztolylövéssel Florinda nagysám lett boldoggá téve. Ő -kapta örökül a bankár nagy vagyonát s tőle nem kérdezte senki, -honnan vette, mire költi?</p> -<h3>VIII.</h3> -<p>Az Andrássy-út igen szép sugár utcza! Azon vágtatnak végig az -előkelő uraságok pompás fogatai, teherkocsinak ott nem szabad végig -vonulni. De a mellékutczákból mégis csak keresztül settenkednek -azok.</p> -<p>A keresztutczák egyikéből egy gyalogszekér nyomul elő, keresztül -a sugárút fakoczkaburkolatán, két inasgyerek vontatja; a szekéren -egy újdonat szekrény nehezkedik, valami asztalos munka.</p> -<p>Az oktogon felől pedig vágtatva jön egy elegáns Tilbury, a -melybe két telivér almásszürke van fogva; divatos öltözetü delnő -hajtja őket.</p> -<p>A gyalogszekér az almáriommal épen keresztben áll a -sugárúton.</p> -<p>A szekeret húzó gyerekek nagyobbika, egy barnapiros pofáju -ficzkó vígan fütyül, a kisebbik pedig egy almát majszol, nagyokat -harapva belőle. <span class="pagenum"><a name="Page_223" id= -"Page_223">-223-</a></span></p> -<p>Mikor a delnő fogata közelükbe ér, a nagyobbik ficzkó elkezd -hangosan nevetni, a kisebbiknek a szájából pedig csak kifordul az -alma, eltakarja a kezével az arczát és sír. Az úri fogat kénytelen -megállni, mert a nevető és siró ficzkók nem mozdítják a szekeret -odább.</p> -<p>A konstábler ott áll az útfélen, két karját, két lábát keresztbe -téve.</p> -<p>Ha valami czivilizált országban fordulna elő ilyen eset, a -konstábler a gyalogszekeret húzó ficzkókra rivallna: «nem lódultok -mindjárt az útból azzal a szekérrel!» de a mi barbar világunkban a -rendnek őre, a büszke paripákat hajtó delnőnek int: «csendesen -asszonyom! el ne gázolja ön azokat a gyerekeket». Az úri fogat -kénytelen a gyalogszekér körül nagy fordulót tenni.</p> -<p>S ekkor az a nagyobbik suhancz, az a vásott ficzkó, nagy nevetve -odakiált a kocsikázó delnőre:</p> -<p>«Szervusz, mama!»</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_224" id= -"Page_224">-224-</a></span></p> -<h2>A NAGY ELLENSÉG.</h2> -<p class="center">(Elbeszélés.)</p> -<p>Itt jár végig az országunkon. Mindnyájan ismerjük. Büszkeségünk -és siralmunk. Szeretjük és rettegjük, pusztít bennünket, és nem -tudnánk nála nélkül élni. Temetőnk és újjá alkotónk. Minden évben -meg-megfélemlít bennünket. Hirlapjainkban állandó rovata van a -gyászhírek között. Egész tábort mozgósítunk ellene. Miniszterek, -alispánok, kormánybiztosok vezetik a hadjáratot. Az erős emberek -harczolnak vele, a gyöngék seregestül futnak előle.</p> -<p>Ez a nagy ellenség a – Duna.</p> -<p>A Dunának olyan hadjárati krónikája van, mint akár a török -uralomnak, tele ostromokkal, vereségekkel.</p> -<p>Egy ilyen krónika akadt a napokban a kezembe, a mit réges-régen -olvastam valamikor, s azóta végkép elfelejtettem.</p> -<p>Egy fiatal ember hozta hozzám, a ki az apja ajánlólevele -kiséretében jött, közbenjárásomat kérni.</p> -<p>Nem volt valami nagy kivánsága; nem akart hivatalba jutni, azt -sem kivánta tőlem, hogy írjak a professzorainak, hogy ereszszék -keresztűl az érettségi vizsgálaton. Kitanult géplakatossegéd volt; -az állami gépgyárba kivánt bejutni. Az ilyen törekvésekhez szivesen -nyujtok kezet, s tartom a vállamat, hogy azon keresztül hágjon át a -nehézségeken az igyekező fiatal ember. Nekem is van egy unokaöcsém, -a ki géplakatos. Nagyon becsülöm azt az életpályát. <span class= -"pagenum"><a name="Page_225" id="Page_225">-225-</a></span></p> -<p>A kísérő-levelet elolvasva, leültettem a fiatal munkást, s -kikérdeztem az állapotja felől.</p> -<p>Az apja hivatkozott a levelében arra, hogy én együtt jártam -iskolába az ő apjával, s emlékül tartogatja valami csikó-korbeli -versemet, a mit az apja apjának a házánál írtam egyszer. – -Emlékszem már rá! Még az apjának a nagyapját is ismertem. Azzal is -beszéltem egyszer. Most már előttem áll az egész családnak a képe, -a derék Sóki Nagy családé.</p> -<p>A pártfogásomat kérő fiú Nagy János néven mutatta be magát. Az -apja Nagy István névvel irta alá a levelét. Ezt nem ismertem. Hanem -annak az apja iskolatársam volt (ezelőtt ötven egynehány -esztendővel). Ez még Sóki Nagy Józsefnek jegyezte magát. Annak az -apja még hozzátette a nevéhez azt is, hogy «nemes». – «Nemes Sóki -Nagy Márton.»</p> -<p>Annak az apját pedig «nemzetes uram»-nak titulálták. Tehetős, -jómódú emberek voltak az öregek, a kiket ismertem.</p> -<p>Volt egy nagy malmuk: patak-malom; ez is híres volt abban az -időben. Olyan mundlisztet nem őröltek sehol az egész Duna mentén. A -ki a finom rétes-tésztához való lisztet óhajtotta, mind ő nála -őröltetett. Négykerekű malom volt a neve annak a híres -lisztgyárnak. A malmon kívül még volt szép nagy szántóföldjük, -kaszálójuk, a mennyi egy nemesi családnak illendő, s a közel folyó -Dunán volt egy szigetjük, a mit körülsánczoltattak rőzsekötegekkel -védett erős gáttal minden oldalról. A sziget be volt ültetve -gyümölcsfákkal, a töltés árkaiban ritka szép vízi virágok -tenyésztek. Ott botanizáltam én nagy kedvteléssel. Talán még most -is megvan a Diószegim levelei közé lenyomtatva az a szép, sötétkék -clematis, a mit ott találtam.</p> -<p>Az öreg molnárnak fehér haja volt: sűrű, hosszú; nagy, görbe -fésűvel hárította a tarkójára. Molnárszínű dolmányt viselt, nagy -ezüst gombokkal. A fia már sötétkék kurta <span class= -"pagenum"><a name="Page_226" id="Page_226">-226-</a></span> -dolmányban járt: de az is tele sujtással. Három sor ezüst gombbal. -Ez is molnár volt.</p> -<p>Még egy másik fia is volt az öregnek; ezt papnak taníttatta ki -(kálvinista papnak); de annak nem vált be a sorsa. Jobb lett volna -katonának. Nem volt eklézsiája, mindenütt összeveszett a -kurátorokkal, a presbiterekkel; olyankor kiprédikálta őket. Máskor -meg azt tette, hogy beleült egy ladikba, puskával a vállán elindult -vadászni; elkódorgott a Duna mentén nagy messzeségre. Csak akkor -vette észre, mikor valahol Dunaföldvár körül meghallotta a -harangszót, hogy vasárnap van: akkor meg már későn lett volna -visszafordulni; hát csak lapátolt tovább, a míg valahol -Bogyiszlónál nyugtot nem talált. A híveinek prédikálhatott a -kosta.</p> -<p>Hanem aztán, mikor visszakerült, tele volt a csónakja kitömött -madarakkal, meg vidrákkal, s a tarisznyája tudós feljegyzésekkel, a -melyek fölöttébb becsesek lehettek egy természetbúvárra nézve, de -teljesen haszontalanok a bergengócziai presbiter előtt.</p> -<p>E miatt azután állandó czivakodása volt a híveivel, a -konzisztoriummal, az esperessel, a püspökkel. A hívei kihordták a -határra. Egy szép napon, mikor ismét hosszú dunai útról került -vissza, az a meglepetés várt rá, hogy a paplaknak az ajtaját -beszegezve találta; a retyemutyája meg ott volt felhalmozva a falu -határán; a bakter őrizte, hogy el ne hordják. Utoljára, midőn már -sehol sem volt maradása, haza szorúlt az apai házhoz, ott -tarisznyázta el az időt.</p> -<p>Az apja szégyenlette a fiának a dolgát. Ez lett volna a -büszkesége. Egy pap! S ez lett a szégyene. Peregrinus lett -belőle!</p> -<p>Hogy valamikép megmentse a becsületet, utoljára azt fundálta ki -az öreg Sóki Nagy Gábor (a Mártonnak az apja, a hozzám forduló -legénynek a szépapja), hogy a saját telkén építtetett egy kis -templomot, s abba tette meg a fiát papnak. Nagy számú cselédsége -volt: molnárlegények, <span class="pagenum"><a name="Page_227" id= -"Page_227">-227-</a></span> béresek, zsellérek, kertészek, hajósok, -kondás, juhász, böllér, a legtöbb családos; azoknak a hajlékaik -egész kis falut alkottak a malom körül. Azok is áhították a szent -malasztot, s nem járhattak a messze eső városba isteni tiszteletre. -Hát így segítve lett rajtuk is, meg a Lőrinczen is. (Ez volt a -kikopott papnak a neve).</p> -<p>De biz a tiszteletes úr itt is nagyon hányd el vesd el módra -teljesítette a kötelességét. Ritkaság vala, hogy vasárnap a -kathedrában mutassa magát.</p> -<p>Az öreg végre az utolsó eszközt vette elő. Testamentumot tett. -Aztán maga elé hivatta mind a két fiát, a lelkükre beszélt:</p> -<p>– «Tudjátok jól, hogy a mi birtokom van, azt mind magam -szereztem. Semmi ősi birtokot én nem örököltem. Szabadon -testálhatok. Meg is tettem már. Itt van a testamentumom. Ebben én -minden világi birtokomat a Márton fiamra hagyom, a molnárra. A -Lőrincznek, a papnak, pedig hagyom a vadásztarisznyámat, a ki tele -van üressel. A testamentum mellett azonban van egy codicillus, a -melyben az mondatik, hogy: ha a Lőrincz fiam a halálos ágyamhoz oda -jön, s nekem feladja az utolsó úr-vacsoráját igaz kálvinista -szertartással, hát akkor legyen semmivé ez a végrendelet, s vegyen -ő is részt a birtokomban, testvéri osztály szerint. Hát ehhez -tartsátok magatokat.»</p> -<p>Ez csakugyan a legsikeresebb mód lett volna az elzüllött fiut -megszokott kóborlásaitól visszatartani. Az apa nagyon köhécselő -állapotban volt; fekve nem tudott már aludni, csak a nagy -karszékében ülve. Minden nap lehetett várni, hogy egyszer csak -hirtelen meghal. Jó lett volna Lőrincznek ott maradni a közelében, -hogy az utolsó falat kenyérrel és ital borral megvigasztalja a -haldokló lelkét. Ki is állta a kontumácziát vagy fél -esztendeig.</p> -<p>Ebben az időben volt az, hogy én a pünkösdi vakáczió alatt egy -pár napra lerándultam az iskolatársam, Sóki Nagy Jóska társaságában -a messze földön hires kapronyi malomhoz. Együtt találtam még az -egész családot. <span class="pagenum"><a name="Page_228" id= -"Page_228">-228-</a></span></p> -<p>Ezen évi pünkösd napon avatták fel a kapronyi molnár kis -templomát a szokott protestáns egyszerűséggel. Abból állt a -czeremónia, hogy a szomszéd városból lehozatták a «harmoniát».</p> -<p>Így hitták a deákgyerekek quartettjét. Én abban áltista voltam. -Ez az, a mikor még a fiunak leány-hangja van. Ebben a hivatalban -ragadt meg nálam az a sok régi nóta, a melyeket senki sem szedett -hangjegyre. Mint nélkülözhetetlen énekest, engem is elvittek a -malom-templom felavatására. Nyolczan voltunk; egy nagy társzekeret -küldtek be érettünk, arra mind felfértünk.</p> -<p>Hogy ezek a gyerekkori élmények úgy megmaradnak az emlékezetben! -A templomban ezt a hymnust énekeltük: «Te Béthelünk hű őre, Jer -hágj fel a tetőre!» – Tudniillik, hogy a Béthel hű őre volt az -esperes, a «tető» pedig a kathedra. Az isteni tiszteletre következő -bőséges lakomán pedig ezzel a nótával arattunk általános tetszést: -«Akkor vidulok csak, rózsám, Hogy ha egyet pillantasz rám. – -Pillants hát! – Csókolom kis piros szád. – Jaj! ha megtagadod ezt -tőlem, Nincs, ki a világot megkedveltesse vélem».</p> -<p>(Hisz ez szerelmes nóta! Hát persze, hogy szerelmes nóta! A mely -fiú tíz esztendős korában még nem szerelmes, arra szoknyát kell -adni. Én már akkor verset is írtam az ideálomhoz. Az maradt ott a -kapronyi malomban emlékül.)</p> -<p>Pünkösd másodnapján már korán hajnalban átkeltünk csónakon abba -a gyönyörű szép dunai szigetbe, a hol tele voltak a fák virággal; -csak úgy tágult az embernek a tűdeje attól a mennyei illattól! A -partok, a sömlyékek tele voltak vad növényzettel; én valósággal -dobzódtam a virággyűjtésben. Lőrincz úr észrevette, hogy milyen -szenvedélylyel űzöm a botanizálást s ezért teljesen kegyébe -fogadott. Ő kvalifikált természetbúvár volt. Annyira elmerültünk a -növények bonczolásában, hogy nekem kellett a papot figyelmeztetnem, -hogy már a második készülőt <span class="pagenum"><a name= -"Page_229" id="Page_229">-229-</a></span> harangozzák odaát -(harangláb is volt). El is késtünk. A hívek már a «Perelj uram -perlőimmel»-t énekelték, mikor a pap megérkezett a templomba. Aztán -tévedésből a biblia helyett a Diószegit találta magával vinni; de -prédikált ő abból is arról a thémáról, «a ki a mezők liliomait» -ruházza, olyan szépen, hogy sírt rajta az egész coetus.</p> -<p>Ebéd után az énekes diákok kaptak fejenként egy ezüst huszast, -azzal szekérre pakolták őket s visszaküldték a városba.</p> -<p>Engem ott marasztott Lőrincz tiszteletes.</p> -<p>– «Maradj még itt ma; mutatok neked valamit; holnap majd haza -mehetsz a lisztes zsákok tetején.»</p> -<p>Az a valami volt egy vaskos kézirat, csak úgy czérnával -összevarrva, a hogy a «studiumok» szoktak lenni. Az ilyennel engem -nagyon meg lehetett marasztalni.</p> -<p>Abban voltak Lőrincz úrnak a feljegyzései az egész Duna mentéről -saját búvárlatai nyomán: hogy rombolt, hogy alakított új -tájformákat sok száz év óta a hatalmas anyafolyam, mely nem szüli, -hanem elnyeli a leányait.</p> -<p>Kezdődött mindjárt a közelben, annál a régi barátkolostornál, -mely az almási partokról látható: a czellák falai még néha -előtünnek csekély vízállásnál, békateknőkkel megrakva.</p> -<p>Alább, Nyerges-Ujfalunál akad fel a hullám a zátonynyá vált -Villa Curtia romjain, melyekből ma is régi pénzeket, bronzfibulákat -vájkálnak elő, a kiknek erre vesztegetni való idejük van. -Ezerhétszáz évvel ezelőtt a pannoniai legio hatalmaskodott -ottan.</p> -<p>Az adonyi Duna-meder takargatja kavicstorlataival a híres -Ptolomeo Sabinumot; most csak a halászok tudnak róla. Igen jó -ívóhely a halaknak.</p> -<p>A pentelei füzesben gyakran megbotlanak a vesszővágók azokban a -furcsa, faragott kövekben, a melyek nem engedik magukat az odvas -fák rohától, meg a nádgyökértől <span class="pagenum"><a name= -"Page_230" id="Page_230">-230-</a></span> eltemettetni. Egy -boltozatforma faragott koloncz pihenőül szolgál a munkásoknak; az -volt Anamaria városnak a portája.</p> -<p>Ó-Szőny Bregetiójából egész muzeumi kincstárt gyüjtöttek össze, -falaiból védtöltéseket csináltak a nagy romboló erejének -megtörésére. Azokat is összemorzsolja lassanként.</p> -<p>Paks alatt nyoma sincs már annak a híres várnak, melyet I. Lajos -király ajándékozott Apostagi Zemere vitéznek, ki a tatárok elleni -harczában életét megmenté, sem annak az apátságnak, melynek alapító -levele a Vatikán levéltárában őriztetik. Vár és kolostor fölött a -vizafogók nádsövényei láthatók manapság. Kerülik a veszedelmes -helyet a hajósok.</p> -<p>Szent Benedek és Uszód határában két nagy domb van. Várak -voltak. A Duna ledöntötte őket, betakarta iszappal. A két falu -házai czölöpökre vannak építve. A Duna minden esztendőben végig -seper rajta. Olyankor arra a két dombra menekülnek, s onnan -kiabálnak át egymáshoz kötekedve: «Usztok uszodiak!» – «Buktok -benedekiek!»</p> -<p>Fajsznál látható egy erős czölöpzettel körülkerített híres -holdas domb. Ide szokott marháival együtt menekülni a falu népe, -mikor a jégzajlás megindúl s itt várja be, míg az Isten itélete -elvonúl mellette. Egyszer azt is el fogja seperni. A halmot úgy -híják, hogy «Kovács-halom».</p> -<p>Tolna hajdan hatalmas erőd volt; Szent István idejében -országgyűlés helye; most a bástyák ormait nagy szárazság idején -látni csak a Duna medréből kiemelkedni: föld nyelte el, víz mosta -el. A régi pompának emléke sem maradt.</p> -<p>Szeremle magyar falu a múlt században még a nagy dunai szigeten -feküdt, a honnan repülő híddal jártak át a réven. Három sziget volt -egy csoportban. Most már csak kettő van. Azt, a melyiken a helység -állt, egészen elhordta a Duna; a falu most a pesti parton áll, a -míg a Duna eltűri. <span class="pagenum"><a name="Page_231" id= -"Page_231">-231-</a></span> A rév, a hozzá vezető úttal együtt, -csak a mappán látszik.</p> -<p>Hatalmas védvár volt Kupuszina a török világban. Kettős sáncz -foglalta körül. Most az elsülyedt tornyaiban tekenős békákat -fognak; ezeknek kedvencz tanyája a hajdani kastély. A várkertben -sulyom terem. A nagy terebélyes égerfákon csapatostúl tanyáznak a -halász-sasok. Korállszárú szederinda, aranycsengetyűs páponya, -ezüstbojtos iszalag kúszik fel a zöld tarjagos kőfalakon s csüng -alá hosszú fűzérekben a békatenyésztő tömpölyökig.</p> -<p>Legrettentőbben mutatta ki demiurgusi hatalmát a Duna annál a -nagy falunál, a melynek Monostorszeg a neve. Ezeken a partokon állt -a Szent-Péter nevét viselő apátság kolostora; átellenben vele egy -királyi város, Bodrog, mely egy vármegyének adott nevet; s a kettő -között egy szigeten a camalduli barátok hírneves kolostora: -«Szent-Kereszt». Mind a három eltünt a föld színéről háromszáz év -alatt: a klastromok is, a város is. Semmit, egy kődarabot nem -hagyott fenn belőlük a Duna. Csak a fakó pergamenek beszélnek a -létezésük felől. A nép most is megvan. A nádfödeles falunak annyi a -lakosa, mint a hajdani királyi városnak; de a polgárból, a nemesből -paraszt lett, földmíves, pásztor, halász.</p> -<p>Így folytatja egyenlősítő munkáját, a harczot minden emberi -nagyság ellen a hatalmas, a legyőzhetetlen Duna.</p> -<p>Ilyen jegyzetek voltak az én papom különös diáriumában.</p> -<p>S még akkor nem értük meg az 1838-at! Ez 35-ben történt.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Egy szép őszi este ezzel a szóval rohant be a malomba Lőrincz -tiszteletes, Márton bátyját épen szemközt találva az ajtóban:</p> -<p>– Itt van az «arany sas!» <span class="pagenum"><a name= -"Page_232" id="Page_232">-232-</a></span></p> -<p>– Itt van? kapott rajta Márton. – Hát hidd be egy pohár -borra.</p> -<p>– Dehogy hivom! Futok a puskámért.</p> -<p>– Csak nem bolondultál meg? Csak nem lövöd meg a legjobb -kundsaftunkat, a ki annyi mundlisztet megvesz.</p> -<p>– Dejsz az nem él mundliszttel; hanem bárányhússal.</p> -<p>– Hát nem az újvári Arany sas korcsmárosról beszélsz?</p> -<p>– Vigye az ördög a te újvári arany sasodat! Én az igazi arany -sasról beszélek: az aquila chrysaetosról! Már három nap óta hallom -a hangját. De csak a hangjáról tudom, hogy itt van. Olyan magasan -jár az égben. Kettőt kiált: egy vékonyat, meg egy vastagot: «ú–i»; -egy oktáva köztük a különbség. Aztán meg azt a hangot hallom, a -mint egyszerre leveti magát, a szárnyát összeverve; mintha a szél -verné a vitorlákat! Régen lesek rá. De ma láttam színről színre! A -mi szigetünkön szállt le a nagy gesztenyefára. Nagy ritkaság -Magyarországon, Afrika a hazája, aranyt játszik a tollazata; azért -híják chrysaetosnak! De híják imperialisnak is, meg heliacának; -császári, napba repülő madárnak.»</p> -<p>– Hát bánja a szösz! mondá a molnár egykedvűen, – miattam lehet -neki annyi keresztneve, meg praedikátuma, mint egy princznek.</p> -<p>– Az éjjel rálesek és meglövöm az arany sast.</p> -<p>Azzal szaladt a szobába a puskájáért Lőrincz. Nemsokára -visszatért, a duplával a kezében, a tarisznyával a vállán.</p> -<p>Márton bátya ott állt az ajtóban s elfogta az öcscsét.</p> -<p>– Hallod-e, Lőrincz? Most már én mondom azt, a mit te mondtál az -elébb az én arany sasomra, hogy «vigye el az ördög a te arany -sasodat!» – Tudod-e, hogy az apánk az utolját járja? Éjjel alig tud -már lélekzetet venni: ételt is alig vesz magához. Csak tejet meg -egy kis bort tud inni.</p> -<p>– Úgy van már az öreg hat hét óta.</p> -<p>– No én azt hiszem, hogy a holnap reggelt nem éri meg. -<span class="pagenum"><a name="Page_233" id= -"Page_233">-233-</a></span></p> -<p>– Nem vagy te doktor, nem tudsz hozzá.</p> -<p>– De a doktor is azt mondta ma, mikor itt volt.</p> -<p>– Az meg azért nem tud hozzá, mert doktor.</p> -<p>Márton megfogta az öcscsének a karját.</p> -<p>– Édes öcsém. Tudod jól, hogy mi van az édes apánk -végrendeletében. Mindig jó testvéred voltam: most is az akarok -lenni. Kérve kérlek: ne hagyd itt a szegény apánkat halálos -órájában. Hadd osztozzunk meg az ő elhunyta után, mint szerető -testvérek. Szívesen felezem veled az örökségünket. De ha itt nem -maradsz, az öregünknek feladni az utolsó úrvacsoráját, az utolsó -vigasztalást elrebegni fölötte: én kegyetlen, kőszívű leszek te -hozzád, s engedem a testamentumot úgy végrehajtani, a hogy az meg -van írva, s hagylak földönfutóvá lenni az üres tarisznyával. Isten -engem úgy segéljen!</p> -<p>– Dehogy teszed te azt Márton! sokkal jobb ember vagy te -Márton.</p> -<p>– No Lőrincz, két szót hallottál ma tőlem, a mit én nem szoktam -sűrűn kuszpitolni. Se káromkodni, se esküdözni nem szokásom. Ma -mégis azt mondtam, hogy «vigye el az ördög a te arany sasodat!» – -De még nehezebb szó az annál, hogy «Isten engem úgy segéljen». -Kétszer mondtam: harmadszor nem mondom. Meglátod, hogy megteszem, a -mit mondtam.</p> -<p>A magas égből hangzott a ritka szárnyas kiáltása: «u–i». Lőrincz -kirántotta a karját a bátyja kezéből, s futott le a Dunához, -csónakjába ugrott, átevezett a szigetre.</p> -<p>Az öreg molnárra csakugyan ráborult ez este az ő utolsó -éjszakája. A meghivott orvos tudatá a családtagokkal, hogy legyenek -készen a végsőre.</p> -<p>A haldokló egyre a Lőrincz nevét sóhajtozta.</p> -<p>Márton két postát is küldött utána, sürgős izenettel a szigetre. -A kiküldött molnárlegények egymás után tértek vissza azzal az -izenettel, hogy nem találják a tiszteletest sehol. <span class= -"pagenum"><a name="Page_234" id="Page_234">-234-</a></span></p> -<p>Az ördögnek ajánlott sas éles szemeivel észrevette, hogy vadász -leskelődik rá a kukoricza kévékből rakott gunyhó alatt, s elrepűlt -a jegenyéről, melyet éjszakai tanyául választott, áthuzott a -szélesebb Duna-ágon: ott szállt le a pagonyban egy magas -topolyfára. Lőrincz a csónakjával utána eredt. A sas azt is -észrevette, s még feljebb repült a ligetben. Lőrincznek víz -ellenében kellett eveznie, hogy utolérje, aztán úgy lappangani -fától fáig, hogy meglophassa az alvó madarat. – Az alatt meghalt az -édes apja.</p> -<p>Még ugyanabban az esztendőben történt, hogy a kapronyi malomból -ismét beküldték a társzekeret a komáromi kollégiumba a -«harmoniáért». Épen őszi vakáczió volt; az iskola be volt zárva, a -legjobb tenoristánk, Domján Józsi falun volt; nekem, az altistának -kellett helyette a tenort betanulnom, de volt egy másik még jobb -altistánk, Tóth Ferkó, a kinek olyan hangja volt, mint egy nőnek, a -basszistánk volt Szücs Sándor, baritonistánk Goda Sándor. Benke -Kálmán is tenort énekelt, de gyönge volt a hangja. Harmati uram, az -orgonista valahogy összehozta a quartettet, félnap alatt -betanitotta az énekeinket. Ezúttal gyászdalok voltak azok.</p> -<p>Nagy halott volt! Meghalt a gazdag molnár. A -templomépíttető.</p> -<p>Minden énekes fiúnak egy ezüst huszas díj volt igérve.</p> -<p>Az ünnepélyes kardal szövegét subrector uram készítette.</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Gyász sír!<br /></span> -<span class="i0">Sötét<br /></span> <span class= -"i0">Kripták!<br /></span> <span class="i0">Hát már sötét -kebletekbe<br /></span> <span class="i0">Azt is tőlünk vészítek -be,<br /></span> <span class="i0">Kinek híre s -dicsősége<br /></span> <span class="i0">Magas –<br /></span> -<span class="i0">Égig –<br /></span> <span class= -"i0">Ére».<br /></span></div> -</div> -<p>(Ez a hymnus ugyan superintendentialis főkurátor számára -készült, de a kapronyi molnárnál is bevált.) <span class= -"pagenum"><a name="Page_235" id="Page_235">-235-</a></span></p> -<p>A társzekér kivitte az egész kántust a malomhoz.</p> -<p>Olyan jól emlékezem még most is az egészre, mintha csak tegnap -jártam volna ottan.</p> -<p>Nagy, tömör épület volt, emeletes; a földszinten boltozatos; a -malomkerekek felyülcsapók voltak; a búzaraktárból széles tölgyfa -lépcsők vezettek föl a malomgéphez. Mi gyerekek szörnyűködve -bámultuk, hogyan kapja fel a molnárlegény azt a búzával telt szaput -félkézzel a fogantyújánál fogva s dobja fel a vállára s aztán -lépdel fel a fahágcsón vele nagy könnyedén. Ez ám a Sámson!</p> -<p>Minket diákokat az orgonistával együtt elébb megvendégeltek. -Harmati uram bort is kapott: azt nagyon szerette, a diákok pedig -sert; nekem egyik sem kellett. Gyerek-koromban el nem tudtam -képzelni, hogy lehet meginni valamit, a mi savanyú, vagy keserű, s -a mitől az ember még szomjasabb lesz. Azután felvittek a halottas -terembe «virrasztani». Így hivták azt a szokást, hogy a halott -fölött zsolozsmákat énekelnek mindaddig, míg a lelkész -megérkezik.</p> -<p>Nagy halottnál előbb a koporsó fölött (a kálvinistáknál nincs -ravatal) mond egy lelkész imát; azután a zárt koporsót a templomba -viszik, ott egy másik pap a kathedrából tart fölötte prédikácziót, -végűl harmadízben a sír előtt olvas fel a rektor egy ékes -rigmusokba foglalt búcsúztatót.</p> -<p>Tehát még a virrasztásnál voltunk. Hangzott szépen a harmoniás -ének:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Halld meg lélek:<br /></span> -<span class="i0">Mert néked beszélek!»<br /></span></div> -</div> -<p>A gyászoló felek, az ifjú molnár és felesége, meg a fiúk, az én -iskolapajtásom, ott álltak a koporsó jobb oldalánál, mi diákok a -baloldalon. A halott arcza még nem volt letakarva, olyan volt, -mintha viaszból volna.</p> -<p>A legnagyobb éneklés és sírás közepett hirtelen feltárult az -ajtó, s betoppant rajta egy sápadt alak. Ennek is olyan -<span class="pagenum"><a name="Page_236" id= -"Page_236">-236-</a></span> halavány volt az arcza, mint annak a -halottnak, pedig a veriték gyöngyözött rajta. Puska volt a vállán, -tarisznya a nyakában. A vadásztáskából kilógott az arany sas feje, -a gömbölyü farka s a nagy sárga karmai. Csakugyan elhozta a -vadászzsákmányt.</p> -<p>Ezekre a dúlt vonásokra alig ismertem rá. A pap-testvér volt az. -Elkésett szegény! Más fog már imádkozni helyette.</p> -<p>A molnár némán nyujtá ki a kezét, a halottra mutatva.</p> -<p>A pap megállt az ajtóban. Kezei reszkettek, majd a fejéhez -kapott velök, utoljára könyörgő mozdulattal terjeszté azokat ki. -Kihez terjeszté? Az apa hideg ember volt már; a bátyja még -hidegebb.</p> -<p>A falon függött egy tarisznya, az a bizonyos, a mi tele van -üressel. A molnár oda mutatott a kezével.</p> -<p>Nekünk is torkunkba szakadt az ének e néma jelenet alatt. Majd -az egyikünk, majd a másikunk hagyta el «a haragodnak nagy -voltában»-t, a végét csak a basszista énekelte már: «Méltók -vagyunk, hogy ellenünk felemeld ostorodat!»</p> -<p>– Bátyám! rebegé a pap. – Csak nem akarsz földönfutóvá -tenni?</p> -<p>– A mit mondtam, megmondtam, – mondá az kemény hangon.</p> -<p>Ekkor a pap oda akart rohanni a koporsóhoz; talán hogy azt a -halottat birja irgalomra. Talán azt hitte, hogy visszaidézheti az -életre. – Hanem a molnár útját állta, erős karját eléje tartva.</p> -<p>– Nincs a koporsó mellett helyed.</p> -<p>S olyat taszított rajta, hogy az öcscse az ajtóig tántorodott. A -kilincsbe fogózott meg.</p> -<p>Ott azután a küszöbből visszafordulva, rikácsoló hangon kiáltá, -a mit a rekedtsége még félelmesebbé tett:</p> -<p>– No hát legyetek megátkozva mindannyian, a kik ezen a világon -és a másvilágon vagytok! Átkozott legyen ez a ház, a miből engem -kitaszítottatok! Pusztuljon el a földszínéről <span class= -"pagenum"><a name="Page_237" id="Page_237">-237-</a></span> -fundamentumostól. Legyen sivatag pusztává egész birtokotok. A ti -átkotokat, mely az én fejemre száll, fizesse nektek vissza -ezerszeresen a Jehova Isten.</p> -<p>Az átkozódás után kirohant az ajtón a dühöngő ember; láttam, a -mint végig tántorgott a folyosón, s annak minden oszlopát (szép -veres márvány oszlopok voltak) egyenként sorban megütötte az -öklével, sikoltozó, rikácsoló szava még sokáig hangzott -odakinn.</p> -<p>Azután megérkezett a pap, a koporsót leszegezték; a halott -fölött imádkoztak, énekeltek, azután jött négy izmos molnárlegény, -vállára emelte a nehéz diófakoporsót s úgy vitte a templomig; ott a -pap prédikált, a diákok megint énekeltek; az amen után ismét tovább -szállították a másvilág lakóját, a kit mi énekszóval kisértünk:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Már elmégyek az -örömbe,<br /></span> <span class="i0">Paradicsomnak -kertjébe,<br /></span> <span class="i0">Lelkemnek -idvességébe.»<br /></span></div> -</div> -<p>Én tudom, hogy nagyon rosszúl énekeltem. Harmati uram többször -megdorgált: «Ej, de félreviszed az éneket!» Nem tehettem róla, -valami úgy összeszorította a torkomat. El nem tudtam képzelni, hogy -ilyen eset fordulhasson elő a világon! Hogy egy bátya elűzze az -öcscsét az atyja házából, a halott koporsója mellől. Hogyha engemet -az én bátyám így kitaszítana! Lehetetlenség az. Pedig ezek is úgy -szerették egymást, mint mi valaha!</p> -<p>Aztán ráfigyeltem, hogy mi következik a temetőben. Talán ott a -sír fölött lesz a kibékülés. A mi eddig történt, az csak -penitenczia volt. A megtért fiut ott fogja a bátyja ismét keblére -ölelni.</p> -<p>Hiába vártam rá. Még a búcsúztatóból is ki volt hagyva az -elzüllött fiúnak a neve. Az én szivem fájt érte.</p> -<p>Mikor a kapaföld elkezdett hullani a sírba, a záró zsolozsmát -énekeltük: <span class="pagenum"><a name="Page_238" id= -"Page_238">-238-</a></span></p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Menj el a -nyugalom<br /></span> <span class="i0">Csendes -éjjelébe,<br /></span> <span class="i0">A gyászos -sírhalom<br /></span> <span class="i0">Megnyilt -kebelébe,<br /></span> <span class="i0">Közanyánk -ölébe.»<br /></span></div> -</div> -<p>Én a zuhogó föld dobajában az elűzött fiú lábdobbanásait -hallottam, s rikácsoló hangját: «Nem! még a földben sem fogsz -megnyugodni!»</p> -<p class="center">*</p> -<p>A következő iskolai évben én már pozsonyi diák voltam. Két -esztendeig voltam német szón. Ott végeztem a syntaxist. Haza -kerülve még a rhetorika, poézis és logika várt reám. A régi -pajtásokat csaknem mind együtt találtam még. Harmati uram is élt és -uralkodott. A harmonia együtt volt. – Hanem a kapronyi molnár fia -már elhagyta az iskolát. Az apja hazavitte. Egyetlen fia volt; azt -molnárnak kellett nevelni, a ki folytassa a híres malom dicsőségét. -Aztán meg – nem jó az a sok tudomány az embernek! Példa rá a -tapasztalat. – Az a másik, ha nem tudta volna, hogy a sast -aquilának híjják, most is ott volna az ősi házban. Igy pedig -földönfutó a nagy tudományával.</p> -<p>Egyszer aztán elkövetkezett ránk a rettenetes 1838.</p> -<p>Emlékezem arra a télre.</p> -<p>Az utczán akkora hó volt, hogy a házunk ajtajától az -iskolaajtóig napszámosokkal kellett mély útat vágatnunk, hogy én az -iskolába mehessek. Arra pedig, hogy az átelleni szomszédhoz, a -pékhez átmehessen az ember, még csak gondolni sem lehetett. A -városi tanács minden szekeret mozgósított, hogy a havat kihordhassa -a Dunapartra; de másnap megint tele este a hó az utczákat. A tél -eltartott márczius közepéig. És akkor már a városunk és a Duna -között egy Csimborasszó volt felhalmozva hóból. És ez volt -Komáromnak a szerencséje. Az irtóztató katasztrófa <span class= -"pagenum"><a name="Page_239" id="Page_239">-239-</a></span> -kártétel nélkül vonúlt el mellette. A rettenetes Duna, a nagy -ellenség, össze tudta törni a kősarkantyúkat, a czölöpzeteket, a -jégtörőket, a széles védtöltéseket; de a hótorlaszon nem tudott -diadalmaskodni.</p> -<p>Én még akkor gyermek voltam, hirlap nem járt az egész -városunkba: sejtelmem sem volt róla, minő rettenetes elemi vész -rombol végig a hazánkon; ugyanaz a Leviathan, mely pánczélos -hátgerinczét magasra domborítva vágtat végig, őrületes gyorsasággal -a mi kis városunk alatt, hogyan rombolja földig az ország -fővárosát, Pestet? Én csak arra emlékszem, hogy a városunk utczáin -a csatornák lefolyóiba deszkákból tákolt «gégéket» eresztettek le, -azokat körültömték trágyahalommal; mi aztán néztük, hogy ezekben a -facsövekben hogy emelkedik fel a víz, embermagasságnyira; a -tanárunk magyarázta a hydrostatikát előttünk, hogy a csövek nélkül -ilyen magasra nőtt volna városszerte a belső árvíz.</p> -<p>Csak hetek mulva érkezett hozzánk bujdosó vendégül egy -ismeretlen gavallér a fővárosból, ki abban az egyetlen kabátban, a -melyben megmenekült a nagy veszedelemből, gyalog utazott haza a -szülőföldére, útközben a vendégszeretetet véve kisegítőnek. Az -egész ország el volt árasztva ilyen földönfutókkal. Attól -hallottuk, vacsoránál elmeséltetni a rémtörténetet, mely Pestet -megsemmisíté.</p> -<p>Krónikák vannak arról irva, hogyan rombolta le a «nagy ellenség» -1838-ban az ország fővárosát, hogy seperte el a házakat -utczaszámra; a falakba rótt kőtáblák mutatják maiglan, milyen -magasan járt a hullám az utczák szine fölött. A Sándor-utczai -képviselőház szomszédjában is hirdeti egy vörös márványlap, hogy -ott valamikor dereglyével jártak.</p> -<p>De hát a kapronyi malomból mi lett?</p> -<p>Én bizony rég el is feledtem, hogy volt valaha ilyen malom, s -abban én, mint kis diák, hármóniást énekeltem valamikor. Csak arra -jött vissza az emlékezetembe ez az egész eset, mikor a fiatal -géplakatos fiú, a Nagy János, <span class="pagenum"><a name= -"Page_240" id="Page_240">-240-</a></span> oda jött hozzám, -pártfogásomat kérni, az apja levelével, a ki arra hivatkozott, hogy -valaha az ő apjával, Nagy Józseffel együtt ültem az -iskolapadban.</p> -<p>– Úgy! úgy! Az volt a kapronyi molnárnak a fia. A gazdag Soki -Nagy Mártonnak a fia.</p> -<p>– Azt nem tudom.</p> -<p>– Hogy nem tudod te ezt?</p> -<p>– Az apám még kis gyerekkoromban beadott egy lakatoshoz inasnak -a városba: ritkán kerültem haza.</p> -<p>– Hát apád nem Kapronyban lakik?</p> -<p>– Hol van az a Kaprony?</p> -<p>– Hát ott a Duna mellett. Három órajárás a várostól.</p> -<p>– Nem tudok róla semmit.</p> -<p>– Dehogy nem. A közepén van egy kis csillagos tornyú templom, a -szélén a nagy patakmalom: négy kerekű.</p> -<p>– Soha sem láttam azt. Se templomot, se malmot.</p> -<p>Kezdtem gyanakodni a fiúban. Elővettem a térképet, kiterítettem -az asztalra.</p> -<p>– No, nézz ide. Itt van a Duna. Itt van Kaprony.</p> -<p>A lakatos legény úgy félszájjal mosolygott, a hogy az ember a -szánakozást szokta kifejezni. Aztán emberségtudón megjegyzé:</p> -<p>– Ez a térkép 1834-ben készíttetett Karacs Ferencz által.</p> -<p>A bizony! Ez a régi térkép az én orákulumom. Igy vagyok én -minden tudományommal. A vármegyéket még a «Kis Tükör»-ből ismerem; -a fűvészetet még a Diószegi után: holott ezeket rég túlhaladta már -a tudományos világ. Bizony ócska ember vagyok már magam is; most -jövök rá.</p> -<p>– Van ám már újabb térkép is erről a tájékról, rebegé a -lakatos.</p> -<p>– Tudom, fiam, hogy van. Magamnak is meg van.</p> -<p>Azzal előkerestem a könyvtáramból azt a drága pénzen megszerzett -térkép-gyűjteményt, melyet a katonai akadémiában készítettek. Biz -én soha bele sem néztem, a mióta <span class="pagenum"><a name= -"Page_241" id="Page_241">-241-</a></span> megvettem. Az illető -lapon aztán rátaláltam a keresett vidékre.</p> -<p>A hol a régi mappán «Kaprony» neve állott s egy kerék jelölte a -malmot, ott az új katonai térképen ritka pontokkal volt beszórva a -tér, ezzel a felirattal: «Kő-avar.»</p> -<p>És a Duna közepén volt egy kis folt körülkerítve, ennek a neve -volt: «Füzes-Sziget.»</p> -<p>– Itt lakik az én apám, mutatott a szigetre a Nagy János.</p> -<p>– Az apád halász?</p> -<p>– Halász is, meg kosárfonó is, meg méhész is. A vidéken úgy -hijják az ilyen embert, hogy pákász. A bizony csak úgy él, mint -Robinzon a maga szigetén; pénzt csak ritkán lát, inkább cserél, a -mire szüksége van.»</p> -<p>Sokáig nem ment ki a fejemből ez a dolog.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Egy későbbi év nyarán kirándulást tettem több jó barátommal -szülővárosomba. Egy szép délután ellátogattunk egy halásztanyára. -Több óra járásnyira fekszik a várostól a jóhirű tanya, a hol a -legízesebb halászlét készítik, azon frissen fogott halból, a szabad -ég alatt. Hozzá kiki magának készít kanalat, a minek a nyele -hasított fűzvessző, beleszorítva merítőnek egy fényes -békateknő.</p> -<p>A halászgunyhó egy nagy magas domb tetején büszkélkedik, a -honnan fitymálja a Duna minden hatalmaskodását; túl rajta, nagy -messze terül egy sivatag, a mit a nagy térkép «kő-avar» névvel -jegyez.</p> -<p>Csupa kavics az egész terület; görgeteg békasó, közte -bomba-nagyságú kövek. Az egész kőbirodalom tele nőve bozóttal. Itt -uralkodnak a növényvilág anarkhistái, a kik nem szolgálnak -senkinek; nem fizetnek adót se embernek, se baromnak; még madár sem -jár hozzájuk. A földi bodza bűzös levelei közül tolja elő -sárgavirágú kóróját az ökörfark, összegubalyodva a -takácsmácsonyával; bogáncs, <span class="pagenum"><a name= -"Page_242" id="Page_242">-242-</a></span> bojtorján, bárcs, veres, -kék, sárga tüskerózsáival vetélkedik szerte; a sötétzöld páfrán -ernyős levelei körültakarják a rajtuk nehezedő követ, össze-vissza -fonja valamennyit az egymásba kuszált iszalag, vadszeder, s a hol -apró a kavicsréteg, ott buján tenyészik a veres szárú ostormen; a -nyirkos vápákban a bürök és lósóska duskálkodik; a kavicsok között -halommal hever a békateknő: ezek a Duna látogatójegyei.</p> -<p>Nem lehet szomorúbb vidéket képzelni ennél a kőavarnál.</p> -<p>Ezen a helyen állt valamikor a kapronyi malom. Itt volt a -mintagazdaság; ott a kis falu a templomocskával! Talán azok a -fűzfák meg tudnák mondani: merre volt a patak, mely a malmot -hajtotta?</p> -<p>Ezt pedig én nem a magam fejétől találtam ki. Több, mint egy -félszázad múlt el azóta, hogy valamikor itt ezen a tájon jártam; a -kő is tarjagos lett annyi idő alatt; az az út sem létezik már, a -melyen akkoriban szekérrel jártunk. Hogy jutott volna eszembe erről -a kősivatagról annak a paradicsomi boldog tanyának a képe, a mi -gyerekkorom emlékéből fenmaradt.</p> -<p>Hanem volt a tanyán egy öreg halász; maga dicsekedett vele, hogy -most nyomja a nyolczvanadik esztendőt. (Ő az időt, nem az őtet). -Derék, szálas ősz legény volt: maga válogatta a varsából a halakat, -hogy a halászlé tökéletes legyen. Dombi János volt a becsületes -neve.</p> -<p>Rám ismert azonnal. Hiszen látott egyszer. 1837-ben.</p> -<p>– «Tudja? akkor, a mikor a Soki Nagy Istvánt temettük, a -Mártonnak az apját, a kinek a fiával együtt tetszett járni -iskolába. Én is ott voltam a temetésén; mert hát szomszédok -voltunk; nekem már akkor is itt volt a tanyám ezen a dombon. -Zúgolódtam is sokat, hogy minek ád az Ur Isten az egyik embernek -olyan kőpalotát, mint a molnárnak, a másiknak meg olyan nádgunyhót -mint nekem. Megbántam aztán nagyon s dicsértem az Istent, hogy nem -megfordítva adta.» <span class="pagenum"><a name="Page_243" id= -"Page_243">-243-</a></span></p> -<p>– «Hát akkor emlékezik Dombi uram arra a jelenetre, mikor a -kitagadott fiú megátkozta a családját, a házat, a vidéket: úgy -futott világgá.»</p> -<p>– «Emlékezem. Hogy ne emlékezném? Átkozódott bíz az. Csakhogy -nekem tiltja a vallásom, hogy az átkok foganatjában higyjek. -Tetszik ismerni a bibliát: ott meg van írva (ki is tudnám keresni, -hol –) «ne találtassék te közötted jövendőmondó, vagy napválogató, -madárszólásból jövendölő vagy varázsló, se bűbájos, se -ördöngösöktől tudakozódó, se jegymagyarázó, se halottakat idéző.» -Én tehát azt, hogy az Úr Isten valakinek az átkát beteljesítse, nem -hiszem. Hanem megveri az embert a saját keze. Ha akkor, a midőn az -a szerencsétlen Lőrincz pap elkésett a haldokló apja ágya mellől, s -csak a temetésre érkezett már haza, a Márton bátyja megdorgálta -volna, a hogy megérdemlé; de a temetés után azt mondta volna neki, -hogy: «Látod, öcsém, az édes apánk téged kitagadott; malmot, házat, -földet, mindent nekem hagyott: abban neked osztályt nem adhatok. -Hanem itt hagyott a megboldogult maga után vékával ezüstöt: fényes -huszast, tallért, gyere, tömd meg vele ezt az üres nagy tarisznyát, -a mennyit csak elbírsz, aztán menj Isten hirével!»… Hát ez szép -cselekedet lett volna tőle: úgy-e bár?»</p> -<p>– «Bizony az lett volna.»</p> -<p>– «Hanem hát nem tette. Azzal a sok pénzzel aztán nem tudta a -Márton, hogy mit kezdjen? Még akkor nem voltak -képviselőválasztások; mert azokon legalább eltraktálhatta volna. -Hanem aztán kevélységében valamit gondolt ki. Az a gyümölcsössziget -ott a Duna közepén volt a büszkesége. Annak csak az az egy hibája -volt, hogy a téli jégzajlás a sziget orrából mindig elszaggatott -egy darabot. Hát ennek akarta elejét venni Márton. Parancsolni -akart a Dunának. Pedig ezzel a Dunával nem jó háborút kezdeni; mert -ez a milyen kegyelmes ura annak, a ki vele békében él, olyan -hatalmas ellensége annak, a ki vele harczba keveredik. A molnár -Komáromból hozatott ki <span class="pagenum"><a name="Page_244" id= -"Page_244">-244-</a></span> szapöröket nagy sulykoló géppel; egész -szálfákat vertek le a sziget orránál; olyan sánczot raktak, -akárcsak egy várat védelmeznének. Sokszor mondtam a molnárnak, -mikor ott húztam a hálót, ő meg nézte a sziget orrán a munkát: «Nem -jó lesz ebből, Márton gazda! Nem jó a Dunával perbe szállani!» De ő -csak azzal torkolt le, hogy «vigyázzon kend csak az apacsurjára: -ahhoz ért kend, nem máshoz.» Kevélyek ám a molnárok!»</p> -<p>– «Tudom; – mondám neki. – Értettük egymást. Az udvardi járás -területén voltunk.»</p> -<p>Az öreg folytatá, miután egy párt lendített a bográcson, melyben -a saját levében fövő haltömeg sistergett.</p> -<p>– «Hát aztán csakhamar elkövetkezett az a siralmas 1838-iki -márczius. Az volt az itéletidő! Azt hittük már, hogy az egész -világnak itt van a vége. A mi Dunánknak a jege még állt. Olyan -vastag volt, hogy léket nem bírtunk benne vágni. S akkor megindult -odafenn a pozsonyi Dunában a jég. Az a miénket is majd elvitte -volna, de itt megakadt abban az Isten ellen való szigeti sánczban, -úgy hogy a Duna fenekéig tömődött a jég. Ekkor aztán a felülről -jövő zaj keresztül törte a partot őrző hatalmas kőgátat s neki -zúdult a kapronyi malomnak. Noé apánk nem látott ilyen romlást! Mi -innen a domb tetejéről néztük a rettentő veszedelmet. Minket ez -szabadított meg, mert az áradás megkerülte ezt a mi dombunkat s -aztán a lapályt terítette el. Négy öl magasan járt a víz az -országút felett. A kapronyi malomnak csak a teteje látszott ki -belőle. Hallottuk a nagy jajgatást, segítségkiabálást; de nem -mehettünk hozzájuk a sebes áradással szemközt. Azt is látnunk -kellett, hogy roskadoznak a recsegő falak, dülnek az oszlopok -egymás után. A templomot, a cselédházakat elsöpörte a jég. – Ezek -már Isten előtt vannak. – Az egész tájék fehér volt a jégtől. – És -egyszer én, a mint e kietlen fehérségbe nézek, azt látom, hogy -valami fekete mozog benne. Egy csónak volt, abban ült egy ember. -Arra felé látszott nagy erőszakoskodással törekedni, a hol a -<span class="pagenum"><a name="Page_245" id= -"Page_245">-245-</a></span> malom teteje kilátszott a jégből. Nagy -küzködéssel elvergődött odáig. Víz mentében jött a csónakján; -sebesen haladt.»</p> -<p>– «Az volt a Lőrincz testvér, a pap», – szóltam közbe.</p> -<p>– «Ejnye de ki tudja találni!»</p> -<p>– «Tudom én a dolgok sorát. A Lőrincznek kellett oda jönni, hogy -a kitagadó testvért megszabadítsa.»</p> -<p>– «Hm!» – Az öreg halász erre abba hagyta a mesélést. Nem -szereti ám a magyar mesemondó, ha eléje vágnak: akkor feldúzza az -orrát s nem mesél tovább.</p> -<p>Iparkodtam megkérlelni.</p> -<p>– «Az ám az én mesterségem, bátyám-uram, hogy egy szóból százat -kitudjak.»</p> -<p>– No hát akkor mondja öcsém-uram tovább.</p> -<p>Ő az alatt vakarta késsel a kárászt.</p> -<p>– Mondom is! Hát az úgy volt, a mint a Lőrincz pap az apai -háztól elzüllött, azontúl egy olyan furcsa keresetre adta magát, a -milyennek ezen a mi tájékunkon még elnevezése sincsen. Diákgörög -nyelven úgy híják, hogy entomolog; magyarul «bogarász». Nálunk -bizony, kivált abban az időben, az özönvíz előtt, senki se kereste -volna meg ezzel a kenyérre való sót sem; de egy kicsit feljebb a -Duna mentén már van annak piacza. Vannak múzeumok, gyüjtemények, a -melyek jó árát adják a lepkéknek, rovaroknak s ha a bogarász -egyúttal vadász is, pedig hát a Lőrincz pap az volt, még pedig -vakmerő, hát az kitömött madarakkal, tojásokkal szép keresethez -jut. Ilyen életet élt a kitagadott fiú. Többet hált az erdőn, meg a -vízhátán, mint zsuppszalmán.</p> -<p>– Bizony nem is dunnás ágyban, – dörmögé közbe az öreg, a ki -kezdte már elhinni, hogy csakugyan többet tudok ebből a -történetből, mint ő.</p> -<p>– Hogyan került Lőrincz az apai ház közelébe? Ennek is az az ő -furcsa mestersége adja meg a nyitját. Amaz emlékezetes 1838-iki -nagy télviz idején azok a tengeri <span class="pagenum"><a name= -"Page_246" id="Page_246">-246-</a></span> madarak, melyeknek rendes -lakásuk az éjszaki sarkvidéken, Grönland partjain, Izland szigetén, -– hol – szokott lenni, leszorultak nagy számmal a mi tájainkra is. -Most is emlékezem rá, mennyi szokatlan formáju vizimadarat láttunk -a repülő híd fejéről a jég hátán csoportostul elvonulni. – Ezek -között legnevezetesebb a nagy rabló-gödény, diákul Larus -catarthactes. Mikor ül, olyan mint egy lud, de ha fölrepül, a -sashoz hasonlít. Ez nem él hallal, mint a többi becsületes tengeri -madár, hanem az apróbb madarakat ragadozza el. A mellett olyan -vakmerő, hogy az embert is megtámadja, s mint a keselyű, úgy csap -le a vadász fejére. Ezt tudva, a vadász a feje fölé szokta tartani -a kését s abban a rabló-gödény felnyársalja magát. Az ilyen ritka -zsákmányért a természettudományi gyüjteményektől nagy pénzt lehet -kapni. Bizonyosan a Lőrincz is ilyenekre vadászott.</p> -<p>Most már jobban megnézett az öreg halász.</p> -<p>– Hát ezt is csak úgy magából szedi öcsém-uram?</p> -<p>– Könyvekből tudom, meg a képzeletemből. Véletlen csodából oda -nem pottyanhatott a Lőrincz a malomhoz, csónakostúl.</p> -<p>– Hát a biz úgy volt. Emlékezem már. Nála is volt már a -csónakban egy olyan keresztül szúrt lúd-forma madár. Annak a bőrét -lehúztuk, a húsát megettük. Rossz volt, mint a vesztés; de már -akkor nem volt mit ennünk. – Hát csak tessék tovább mondani, hogyan -történt?</p> -<p>– Abból, hogy kegyelmed, bátyám-uram, a Lőrincz hozta gödény -húsából evett, könnyű kitalálnom a történetet. Lőrincznek a -csónakját is magával ragadta a jégzaj s mikor a sziget orrán felül -a gátszakadás új áramlatot adott a Dunának, az belesodorta őt is -ebbe a rohanásba. Csak úgy tudott megmenekülni, hogy a ladikját -kihúzta a jégre s aztán húzta előre az alattságnál fogva, míg új -jégmezőre szabadulhatott. Talán arra is gondolt, hogy ismét -rátaláljon az apai házra? Talán azt áhította, hogy az istenítélet -ideje alatt a kitagadó testvérrel kibékülhet? <span class= -"pagenum"><a name="Page_247" id="Page_247">-247-</a></span></p> -<p>– Mintha csak tőle hallotta volna öcsém-uram.</p> -<p>– Azonban a veszedelem megelőzte a jövetelét. Olyan gyorsan jött -az, hogy mire a malomban lakók arra gondoltak, hogy szekérre -kapjanak, már akkor ellepte a jeges árvíz az országútat. Vagy, a -mit inkább elképzelhetek, nem is akartak menekülni, hanem -védelmezni akarták a malmot. Eltorlaszolták a kapukat, elzárták a -malomárkot; trágyával betömték, deszkával beszegezték a -pinczeablakokat; aztán a veszedelem nőttével nem kímélték a -búzával, a liszttel tölt zsákokat; azokat is gátnak rakták; -ölfákból, hordókból, gerendákból emeltek torlaszokat. – És ez volt -a haláluk. A dülő ár egyre nagyobb jéghegyet torlasztott össze a -malom oldalán, míg utoljára az iszonyú teher alatt bedűlt a -hatalmas kőfal; maga alá temetve minden élő teremtést. Mire Lőrincz -a csónakjával oda érkezett, akkor már csak a tetőnek egy sarka állt -ki a jeges árból, a mit még fenntartottak a vastag gerendelyek.</p> -<p>– Most már magam is így látom! dörmögé az öreg.</p> -<p>– S azon a háztető padlásnyílásán nézett ki egy gyermek, félig -megdermedve a fagytól és rémülettől: utolsó ivadéka a Márton -családjának.</p> -<p>– De igazán találja!</p> -<p>– No bátyám, most már mondja kegyelmed tovább a históriát.</p> -<p>– Egészen úgy volt: a Lőrincz pap, mire odavergődött a roskadozó -malomhoz, már nem talált más élő lelket, csak azt a kis Jóska -gyereket a garat mellett. Azt nyalábra fogta s kivitte a -csónakjába. De az a gyerek se élő, se halott nem volt. Elébb hóval -bedörzsölte a két kezét: külömben elfagytak volna. Azután itatott -vele egy korty pálinkát, a butykosából. Akkor aztán hozzá látott, -hogy meneküljön a jégzajból valamerre. Ez a mi kis halász kunyhónk -messzire kilátszott a jeges világból ezen a dombocskán. Jó -szerencsénk volt, hogy egy sor vén fűzfa volt előtte, a min a -jégtorlás fennakadt, külömben ezt is elseperte volna. Mind folyvást -tüzeltünk a kunyhó előtt. Fa volt elég. <span class= -"pagenum"><a name="Page_248" id="Page_248">-248-</a></span> A jégár -elhordta magával a felső vidékről a fakereskedéseket, annyi deszka, -lécz torlódott össze itt a fűzfák előtt, hogy pajtát lehetett volna -belőle építeni.</p> -<p>– Azért tüzeltek úgy-e, hogy a malomból menekülőknek jelt -adjanak?</p> -<p>– De biz inkább azért, hogy segítséget kérjünk a magunk számára. -Minket is elzárt a világtól a nagy jégáradás. Én a fiammal, meg egy -legényemmel már három nap óta itt rekedtem, az alatt minden -ennivalónk tisztára elfogyott. Arról meg szó sem volt, hogy halat -lehessen fogni. Még a penészes kenyérhajat is előkerestük a láda -fenekéről. Hát azt vártuk, hogy majd hoz valaki segítséget a -malomból. Az volt aztán a rémület, mikor a szemünkkel kellett -látnunk, hogy düledezik össze az a nagy hatalmas épület: először az -egyik oldala, azután a másik; a jég az eszterhéjig emelkedik. Mikor -a boltozat rászakadt a lisztes magazinra nagy ropogással, egyszerre -olyan felhő szállt fel belőle, mint valami nagy égő ház füstje. -Csakhogy ez a füst fehér volt. Az az eltemetett lisztnek a porából -támadt. – Hej! mondtuk magunkban, de segítve volna rajtunk, ha -annak a lisztfelhőnek csak a fele ide szállna le mihozzánk; hanem -hát nem hull már több manna az égből!</p> -<p>– De fürjek csak hullottak!</p> -<p>– Honnan tudja, öcsém uram?</p> -<p>– Hát az eddig elbeszéltekből. A Lőrincz papnak volt puskája. Ha -az ide törekedett a csónakjával, akkor az abból a sok jégen -fészkelő tengeri madárból lövöldözött el annyit, a mennyivel még a -gazdáit is eltarthatta.</p> -<p>– A biz úgy is volt. Mikor láttuk, hogy a csónak errefelé -közeledik, nagy küzködés között; – mert nem a vizben járt ám az, -hanem többet a jég hátán; – én azt mondtam a fiamnak: eredj, -Gyurka, segíts neki; vigy magaddal egy kötelet. A Gyurka fiam -derekára csavarta a hosszú kötelet, a két kezébe fogott egy rúdat, -hogy ha bele talál szakadni a jégbe, annálfogva fenntarthassa -magát: <span class="pagenum"><a name="Page_249" id= -"Page_249">-249-</a></span> így indult el a jég hátán a csónak -felé. Mikor odáig ért, a kötelet a csónak orrához kötötték. Azzal a -fiam megint visszajött a kötéllel. Akkor aztán hárman bele -kapaszkodtunk a kötélbe s elkezdtük a csónakot vontatni. Sehogy sem -ment! A jég, a mint sebes jártában meg-megakadt, egyszerre élével -állt fölfelé s fennakadt a csónak. Ekkor oda kiáltott hozzánk a -Lőrincz pap: «Ott van az a sok deszka! rakják kegyelmetek a jégre!» -A biz igaz. Ezt ugyan magunktól is kitalálhattuk volna. Akkor aztán -fogtuk a deszkaszálakat; kettesével egymás mellé rakva, nagy -igyekezettel egy keskeny hidat raktunk belőle, egész a csónakig a -jég hátán. A pap ráigazította a csónakot a bürüre, s akkor aztán -könnyű szerrel vontattuk ki a csónakot a dombra.</p> -<p>– Magam is láttam ilyen csónakmentést pozsonyi diákkoromban, a -mint egy a jégzaj közé szorúlt halászt szabadítottak ki eféle -rögtönzött deszkabürü segélyével.</p> -<p>– Hát biz az Isten segítsége volt, hogy a Lőrincz pap ide -vetődött, mert nála nélkül mind elvesztünk volna éhen. Ő pedig -mindennap szerzett a számunkra pecsenyét a csodálatos formájú -madarakból, a melyek úgy ülnek, mint a kutya a hátulsó lábukon. -Azoknak a bőrét lehúzta, a húsát megsütötte; megosztoztunk rajta. -Nem finnyáskodtunk ám, akármilyen halzsírszagú volt a trakta, -csakhogy volt. Egy kis pálinka is volt a papnak a kulacsában; de -azt nem bocsátotta közre, maga sem ivott belőle. Azt annak az -öcscsének a számára tartogatta, a kinek a fagyos lábait kellett -azzal bedörzsölni. – Jó szíve volt ám annak a szegény Lőrincz -papnak, azért, hogy olyan háborodott feje volt. Dehogy zúgolódott -volna, az egész itéletidő alatt. De nem is imádkozott. Csak a görög -istenekről elmélkedett; azokról sem valami nagy áhitatossággal. -Mikor ott a szemünk láttára dült le az utolsó tűzfala is a híres -malomnak, hogy a jégtorlás végig zúdult fölötte, ő épen akkor -duplalövéssel terített le két köpczös lúdforma állatot s hozta -lábaiknál fogva nagy vitézséggel. Megmondta <span class= -"pagenum"><a name="Page_250" id="Page_250">-250-</a></span> a -neveiket is: én bíz elfeledtem. Odamutattam a malom tájára, a mit -már akkor betakartak a jégtáblák. Lőrincz pap csak vállat vont rá s -elkezdte a bicskájával a két madarat levetkőztetni a bőréből. Neki -az irhájukra volt szüksége. Azt mondta, – ma sem felejtem el a -szavát: – «Hát ez így van. A mit Jupiter ád, azt elveheti Neptun, -de az én tudományomat nem veheti el se Jupiter, se Neptun, se -Vulkán.» Istentelen egy beszéd volt, hanem biz az úgy volt. A -Márton bátyát minden gazdagságával együtt ott fedték már ezek a -nagy otromba kövek: a Lőrincz öcs pedig megélt a jég hátán; még -minket is megtartott s a családjának az utolsó ivadékát is ő -mentette meg. A Jóska gyereknek nem maradt semmi világi vagyona. Ez -az egész nagy térség úgy tele van temetve nagy kövekkel, hogy ebből -szántóföldet senki sem csinál. A malomnak még a fundamentomát sem -találni már. A szép gyümölcsös szigetnek az elejét eltépte az -árviz; a gyümölcsfákat úgy levágta az éles jég, mintha fűrészszel -nyiszálták volna el. Most egy kis halásztanya van még rajta. Abban -éldegél a hajdani gazdag molnárnak az ivadéka, mint pákász; az -unokája nem tud már róla, hogy az ükei milyen dúskálkodó urak -voltak, valamely műhelyben keresi a kenyerét két tenyere -izzadásával.</p> -<hr class="tb" /> -<p>A kősivatag rámondta: igaz, igaz.</p> -<p>Igy bánik a mi dicsőségünkkel a mi nagy kegyelmű urunk s -hatalmas ellenségünk, az örök Duna.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_251" id= -"Page_251">-251-</a></span></p> -<h2>A KÉTÉLETŰ.</h2> -<p class="center">(Elbeszélés.)</p> -<p>Mindig irigylettem a békát.</p> -<p>Már mért kellett ezt a Teremtőnek kétéletűséggel megáldani?</p> -<p>Hát nem jobb lett volna, ha ebben a kedvezményben Ádám apánk -részesíttetik?</p> -<p>Ez még az eredendő bűnben való találtatás esetében is nagy -előnyére vált volna az első emberpárnak; mert a paradicsomból csak -kikergethette őket az angyal, de a tóból hogyan kergette volna ki? -Az angyaloknak nincsen úszószárnyuk.</p> -<p>Milyen herczegi dolga van az ilyen békának!</p> -<p>Mikor kedve tartja, kiúszik a partra, felmászik az ernyős -elecsek száraira, rákezdi a brekegését: kiadja magát -természettudósnak; az egész világ hisz a jóslataiban, azt mondják: -a béka esőt hirdet. Pedig csak az a baja, hogy éhes.</p> -<p>De hát azért van az a sok levegőlakó légy, dongó, pillangó a -világon, hogy a békának a kellemes existentiáját biztosítsa.</p> -<p>Felmászik a szőlőlugasra s ott lesi a dongókat, a melyek az -érett szőlőfürtöket dibézolják.</p> -<p>E hasznos foglalkozás közben megismerkedik az özvegy bőregérrel, -a ki ott tartja a kvártélyát az eresz alatt. A denevérnőnek a -denevérférjét valamikor elkapta a macska, s azóta ő a szomorú -özvegység korszakát éli. <span class="pagenum"><a name="Page_252" -id="Page_252">-252-</a></span> A míg egy udvarlója nem akad: – -bárha más felekezetbeli.</p> -<p>Hogy melyik mulja felül a másikat szépségben: a béka vagy a -denevér? az mind e mai napig eldöntetlen thezis. Elég az, hogy -megszerették egymást. A szerelemnek nem kell indokolás.</p> -<p>Nem is szerelemről, hanem házaséletről van szó. Összetették a -keresményüket. S minthogy a denevér sokkal jobb kereső, mint a -béka, mert ő röptiben kapkodja el a bogarakat, míg a béka csak -lesből vadászgat rájuk: annálfogva a békának igen nagy előnye volt -a hitvesi összeköttetésből. Meg is hízott hatalmasan.</p> -<p>Reggelenként aztán, mikor a denevérhölgy nyugalomra vonult (a -denevérek nappal szoktak aludni), vagy a mikor a béka hosszabb esős -idő közeledtét érzé fogékony bőrmirigyein át: akkor a béka -lemászott a szőlőlugasról, lesétált a tópartra, felkúszott a vizbe -hajló réti füzényre, a brekegő szózat helyett e melódiás hangot -ismételve: «koaksz, koaksz, tuhú!» Mire azonnal felüté a fejét a -vízszinből egy hasonló szépségű békahölgy, feje oldalán levő -hólyagjait felfújva, az ismerős hang után kezde úszni, remek -technikával.</p> -<p>Erre a béka uraság egy gyors szökelléssel leugrott a vizbe, -szembeúszott a békahölgygyel, s összetalálkozván, mind a ketten -sebtében eltünének a vízszinen lebegő vízitökök és békakorsócskák -levelei között. Denevér-mámi ide nem mehetett utánuk, mert ő nem -tud úszni. Ilyen privilegiuma van a békának!</p> -<p>Úgy hívtuk ezt a béka urat, hogy Doktor Bonafides. Jól ismertem -az életét; de csak a szárazföldit; a vízi életébe is bepillantottam -később, a mennyire a partról lehetett, de odább nem: mert én úszni -nem tudok. Nem volt gyakorló orvos: tudós volt. Még csikó-korbeli -pajtások voltunk; innen maradt fenn közöttünk az ismeretség. -Csakugyan nagyon hasonlított a békához. Épen olyan görbe lábak, -olyan hosszú végighas derék, olyan nyakanincs nagy fej, -<span class="pagenum"><a name="Page_253" id= -"Page_253">-253-</a></span> olyan fülbesúgó széles száj, olyan -széjjelnéző kidülledt szemek.</p> -<p>A feleségét is ismertem.</p> -<p>Az arcza egy kifestett halálfej volt. Pedig nem volt az -kifestve. Hanem a természet maga kontárművészkedett rajta, az -arczcsontjához feszült bőrt kereken megáldva czinóberrel, a mi -külömben nem volt betegség jele, a hogy a «mellbaj rózsáit» szokták -nevezni. Hozzá olyan szétálló frizurát viselt, mintha szárnya -akarna kelni a fejének. A száját soha sem bírta összefogni a nagyon -előreálló fogaitól: annálfogva mindig kénytelen volt mosolyogni. -Mélyen bennülő sötét szemek és nagyon pisze orr egészíték ki a -szépségét. Termete egyébiránt nélkülözött mindent, a mit a -szomszédok «az örök nőies»-nek fogalma alá soroznak.</p> -<p>Hanem volt neki négy háza. Egy a belvárosban, a többi a külső -negyedekben, több-emeletesek. A belvárosiban volt a saját -lakásuk.</p> -<p>Valami harmincz évvel később láttam, mikor azt a belvárosi házat -lebontották, hogy palotát építsenek a helyébe. Nem volt abban egy -darab kő, egy eltévedt veres tégla sem. Az a fundamentomától a -párkányáig csupa vályogból volt. Ilyen, a kertészetre nézve értékes -anyagból épültek a külvárosi házaik is. Hanem azok rengeteg -jövedelmet hajtottak. Egyszobás lakásokra voltak felosztva, a -melyeket jámbor magánzók és szelid leánykák szoktak kivenni, a kik -hétszámra fizetik a házbért. Nincs az az aranybánya, a mely jobban -jövedelmezzen, mint a vályog. – Ez valóságos uzsoráskodás a -vályoggal.</p> -<p>Az én tisztelt barátomnak mindenféle tulajdonságai meg voltak, a -mik a barátság fentartását megnehezítik. Először is vegetarianus -volt és vízivó, a mi, úgy tudom, hogy együtt jár. S még nem hogy -eltitkolta volna ezeket a gyatraságait: de sőt odajárt az -asztalunkhoz, a hol egy-egy este a jó pajtásokkal együtt -vacsoráltunk; ott költötte el a maga átkozott lakomáját: egy -tányérra összeaprítva <span class="pagenum"><a name="Page_254" id= -"Page_254">-254-</a></span> a retket, almát, vereshagymát, -czitromot facsarva rá; úgy habzsolta kanállal s itta rá a vizet, -mint egy dromedár, minket pedig szidott, hogyan tudjuk az állatok -húsával megmérgezni a vérünket?</p> -<p>A felesége is vegetarianus volt: de az inkább csak -fösvénységből.</p> -<p>Ezt a családot a konyhája kedvéért nem igen látogatta -valaki.</p> -<p>A foglalkozására nézve pedig természettudós volt a tisztelt -barátom, még pedig a praktikus fajtából. Eljárt vadászni, halászni -s puskával, hálóval, horoggal, csapóvassal sok állatot megejtett, -de nem azért, hogy azoknak a húsát saját czéljaira fordítsa, hanem -azért, hogy az irháikat lehúzza s kitömje, a csontvázaikat pedig -tisztára megpræparálja. Vitriollal és arsenikummal dolgozott. -Messziről meglehetett érezni a kabátján.</p> -<p>A dolgozó-szobája mindig tele volt kitömött állatokkal s azoknak -a csontvázaival.</p> -<p>Ezekből ő minden héten felvitt egy ládára valót Bécsbe s ott -emberére talált, a ki megvegye. Olyan ember is van abban a Bécsben, -a ki csontvázakkal, meg kitömött madarakkal kereskedik. Annak a -számára dolgozott a barátom.</p> -<p>Biz ez tisztességes kereset, a kinek kedve van hozzá. No meg, a -ki ért hozzá. Mert nem olyan könnyű ez, mint novellát írni.</p> -<p>De hát mindenek előtt tárgyalandó az a kérdés, hogy mi szükség -valakinek békákról, denevérekről, meg csontvázakról novellát -írni?</p> -<p>… Az már igaz, hogy semmi szükség sincs rá.</p> -<p>No, hát térjünk át más matériára.</p> -<p>Teszem föl olyan állatokra, a kik (vagy a mik) beszélnek.</p> -<p>Nekem volt egy olyan állatom: egy seregély.</p> -<p>Beszélt magyarúl és németűl.</p> -<p>Külömbséget tudott tenni, hogy kivel beszéljen magyarúl és kivel -németűl? <span class="pagenum"><a name="Page_255" id= -"Page_255">-255-</a></span></p> -<p>Németűl a mosónétól tanult meg (a nevelő anyjától), magyarúl a -feleségemtől, a ki az előbbenitől felvásárolta.</p> -<p>Komolyan mondom, hogy igen okos állat volt.</p> -<p>Családom tagjai velem együtt elhalmozták őt szeretetükkel.</p> -<p>A seregély azonban nem csak szeretettel él, hanem hangyatojással -is. Abból is kapott eleget.</p> -<p>Egyszer azonban jött egy nevezetes esztendő, a melyben a többek -között a hangyák is sztrájkoltak.</p> -<p>Hosszadalmas volna arról értekezni, hogy miért sztrájkoltak -ebben ez évben a hangyák? Politikába vág a dolog! – Denique -aranyért (ugyan ne svihákoskodjunk! egy tarisznya -kutyanyelv-bankóért) sem volt kapható egy verdung hangyatojás.</p> -<p>Az én Hanzim (ez volt a madár-ember neve) nem beszélt se -németűl, se magyarúl. Nem akarta a hangyatojás helyett elfogadni a -sárgarépa és reszelt tojás provizoriumot.</p> -<p>Künn laktam családostul a Svábhegyen.</p> -<p>Magamnak is két lovat kellett tartanom arra a czélra, hogy a -naponkénti ivóvizet felhordassam a Dunából. Januártól augusztusig -nem esett egy csepp eső.</p> -<p>Volt egy parasztasszony ismerősünk: Mariaeicheli sváb hölgy. -Frau Midinek híttuk. Valami ötvenezer forintot érő birtoknak volt a -tulajdonosa. Hanem azért a pénzkeresésnek minden módját -felhasználta, a mi csak a vadon erdőkben kinálkozik. Összeszedte a -svábhegyi pagonyokban, csalitokban a csiperke-, tinórú- és -vargánya-gombáknak minden fajait, a szabadon termő somot, mogyorót, -de különösen azokat a fölséges szamóczákat és csattogó epreket, a -minőknek mását én sehol sem láttam s azokat elhordta fél napi -járóra a szokott vevőinek.</p> -<p>Ilyen kundsaftjai voltunk mi is.</p> -<p>Ebben az aszályos esztendőben nem termett gomba, de annál -gazdagabb szüretet adott az erdei szamócza. Ez a legszerényebbike a -gyümölcstermő növényeknek valósággal <span class="pagenum"><a name= -"Page_256" id="Page_256">-256-</a></span> bujálkodott ezzel a -mindent elszárasztó napsütéssel.</p> -<p>A Frau Midi kosárszámra hordta hozzánk a zamatos epret.</p> -<p>– Ugyan, édes Frau Midi, – szólitám én meg a derék sváb -menyecskét, – nem tudna ön valahol az erdőben járva-kelve -felfedezni valami hangyabolyt, a honnan lehetne venni egy -szállítmány hangyatojást az én kedvencz seregélyem számára?</p> -<p>– Oh dehogy nem! válaszolt a Frau Midi. De bizony van a -«farkasvölgyben» egy vén erdő, a mely tele van hangyafészkekkel. -Ott akkora hangyák hemzsegnek, mint egy bükkmakk, azok bizonyosan -jól el vannak látva.</p> -<p>– No hát hozzon abból nekem, a mennyit csak lehet, igen jól -megadom az árát.</p> -<p>A Frau Midi azt felelte e megbizásra, hogy de ő ugyan egyszer -volt ott a farkasvölgyi őserdőben, többet vissza nem megy, mert -ottan kisértetek laknak.</p> -<p>Kisértetek? Kaptam én e felfedezésen. Mifélék? Hogy néznek -ki?</p> -<p>De azt énnekem a Frau Midi a világ minden kincséért sem volt -hajlandó megmondani. Csak annyit vallott be, hogy azok valami -irtóztató rettenetesek. Kerüli miattuk azt a tájat minden -jótétlélek. Ezek az okai bizonyosan a most uralkodó országos -aszálynak; mert ők iszszák meg ez esőt és harmatot. El is -határoztatott a budaörsi és budakeszi közvélemény irányadó -köreiben, hogy a legközelebbi vasárnapon az erősszívű férfiak -dorongokkal és petrenczerudakkal felvonulnak a Farkasvölgybe, s az -ott kisértő prikulicsokat és ludvérczeket ünnepélyesen izzé-porrá -törik.</p> -<p>De már ebből eszünk!</p> -<p>Soha sem láttam még életemben kisértetet; most itt a szüretje! -Másnapot sem vártam, még azon nap délután fogtam az ásóvégű botomat -s elbandukoltam a Farkasvölgybe.</p> -<p>Gyönyörű, kies hely ez! A hová még kocsiút nem vezet, -<span class="pagenum"><a name="Page_257" id= -"Page_257">-257-</a></span> az ember a fák derekába kapaszkodik, ha -le vagy fel akar benne hatolni. A több százados fák befuttatva -repkénynyel, iszalaggal, oldalaik tátongó odúkkal dekorálva, a -melyeket szőnyegként takarnak a páfránok. S ez odúk alatt óriási -pyramisai a hangyabuczkáknak, melyeken a hangyanemzet mindenféle -fajai nyargalásznak, feketék, veresek, nagyok és aprók; gyalog és -szárnyasak; sőt lovagok is találtatnak köztük: kis hangyák, a -melyek egy nagyobbnak a hátán nyergelve ügetnek.</p> -<p>A mint a botom ásójával egy ilyen magas hangyagúlát -megbontottam, egyszerre halommal omlott ki az oldalából az általam -annyira áhított hangyatojás. Én sietve láttam hozzá, hogy ezt a -prédát az én seregélyem számára biztosítsam. Biz ez törvénytelen -hatalmaskodás; de hát abban az időben az volt a jelszó, hogy: -«Macht geht vor Recht». (A hatalom elébbvaló, mint a jog.)</p> -<p>Hát a mint a hangyakupanczot leromboltam, a háta mögötti -faodúban mit pillantok meg? Egy roppant nagy kemény papiros -skatulyát, oldalán számos lyukkal. Ezeken szaladgáltak ki s be a -hangyák.</p> -<p>A skatulya oldalára volt lapidár betűkkel felrajzolva dr. -Bonafides neve.</p> -<p>Benn a skatulyában pedig volt – egy csontvázzá átalakított -gődény.</p> -<p>Ezt nézte a Frau Midi kisértetnek.</p> -<p>No hát már most tisztában vagyok a dologgal.</p> -<p>Hát az én doktor barátomnak a muzeumgyarapító titka az, hogy a -svábhegyi hangyákat használja fel præparáló műhelynek, s ingyen -végezteti el velük azt a munkát, a mi szabályszerűleg roppant -emberi fáradságba, kénsavanyba és költségbe kerülne. A hangyák -tisztára elvégzik mindezt, a saját ösztönük szerint.</p> -<p>S a hány odvas fa volt a Farkasvölgyben, az mind el volt látva -kidolgozásra szánt mindenféle állatok vázaival.</p> -<p>Ezeket akarják az én svábjaim agyonverni, mint a <span class= -"pagenum"><a name="Page_258" id="Page_258">-258-</a></span> kik az -esőt és a harmatot megiszszák. – Nem a svábok iszszák!</p> -<p>No már ennél a felfedezésnél megmozdult bennem a régi jó pajtás, -sőt a természetbuvár is.</p> -<p>Akkor kezdtem el természetbuvári életpályámat, mely nekem azóta -sok pénzt – elhordott a házból.</p> -<p>Ennek az értelmi szerzője volt az én kedves barátom (akkor még -«ifjabb») Emich Gusztáv; a ki külföldön utaztából visszatérve, -nekem egy becses csigabiga-gyűjteményt hozott haza ajándékul, mely -most már egész muzeummá gyarapodott fel nálam.</p> -<p>Én azonban ezekből a tengeri csigákból egyetlen egynek sem -tudtam még akkor a nevét.</p> -<p>Tehát, a mint a Farkasvölgyben beszerzett prédámmal hazatértem a -viskómba: a Hanzi meglakomáztatása után azonnal levelet irtam az én -Bonafides doktoromnak, hogy ha kedvesek a gődénycsontjai, siessen -azokat a farkasvölgyi faodúkból eltakarítani: mert a svábok -összeesküdtek ellenük, s vasárnap spódiummá törik őket Jupiter -Pluvius engesztelő áldozatául. A levelet leküldtem Pestre a -majorosnétól.</p> -<p>A Hanzinak aztán egészen megnyilt a torka, a mint kedvencz -eledelét megkapta; egyre mondta: «Kedves» – «Róza» – «gyere -haza».</p> -<p>A feleségem akkor épen a vidéken járt vendégszerepelni.</p> -<p>Magam voltam otthon egyedül.</p> -<p>Egészen elővett a melankholia.</p> -<p>A mire ugyan alapos okom volt.</p> -<p>Megjövendölték nekem, hogy két esztendőnél tovább nem élek.</p> -<p>Nem czigányasszony jövendölte ám meg; hanem egy ahhoz értő -ember: egy doktor; – még pedig hivatalból.</p> -<p>Úgy történt az, hogy én nekem egyszer a fejembe ütött az a -motoszka, hogy én halál-esetre biztosíttatom magamat. (Dehogy -magamat! egy összeget a hátrahagyottaim számára.) <span class= -"pagenum"><a name="Page_259" id="Page_259">-259-</a></span></p> -<p>A biztosító-társaság aztán szabályszerűleg kiküldte hozzám a -hivatalos orvosát, hogy vizsgálja meg az életműszereimet. A doktor -megkopogtatott elől hátul, kihallgatta a tüdőm, szívem hangjait; -semmit sem szólt: odább ment.</p> -<p>Pár nap mulva aztán visszakaptam az ajánlatomat levélben, azzal -a hátirattal, hogy: «el nem fogadtatik».</p> -<p>A biztosító-társaságnak a titkára igen kedves jó barátom, -írótársam volt: odamentem hozzá s megkérdeztem tőle (bolond fővel), -hogy mi oka lehet e visszautasításnak?</p> -<p>Az én kedves barátom igen kedélyes fiú volt: nagyot nevetett a -szemem közé s a vállamra csapva azt mondá, hogy: «azért nem, édes -pajtásom, mert a doktor azt referálta rólad, hogy nem élhetsz -tovább két esztendőnél: akkor elvisz az ördög».</p> -<p>No hát mondhatom, hogy ez nem tartozik a kellemes biztatások -közé! Megkapni a hivatalos verdiktet két esztendeig és nem tovább -nyúló életpályára.</p> -<p>Nem szóltam róla senkinek, se a háznál, se a házon kívül. -Magamnak tartottam a titkot. Aztán igyekeztem úgy intézni a -dolgaimat, hogy rövid idő alatt mindent rendbehozhassak. Neki ültem -a munkának: irtam egyik könyvet a másik után; szerkesztettem; -fizettem adósságaimat; nem jártam semmi mulatságba, még szinházba -sem; ascetai életet éltem; nem beszéltem hangosan; ha meleg -szobából hideg szobába mentem, felső kabátot öltöttem; végig -élveztem Török József patikájának minden csalhatatlan gyógyszerét; -tejet ittam. Tökéletesen elnyomott a melankholia.</p> -<p>A mint a számomra engedélyezett második esztendőnek az utolsó -negyede is elkövetkezett, már akkor nem mertem újabb nagyobb -munkához fogni, hisz az idő nem futja ki, hogy azt befejezzem. A -végrendeletemet is megirtam.</p> -<p>Mikor ott járkáltam a hársfáim sorai alatt, magamban -<span class="pagenum"><a name="Page_260" id= -"Page_260">-260-</a></span> mondogattam a halálra készülő Cæsar -öncsinálta klapancziás versét:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Animula, vagula, -blandula!<br /></span> <span class="i2">Hospes comesque -corporis:<br /></span> <span class="i0">Quos nunc adibis -locos?<br /></span> <span class="i0">Frigidula, palidula, -nudula…<br /></span> <span class="i4">Nec, ut soles, dabis -jocos.»<br /></span> <span class="i0">(Lelkecském, bohócskám, -kedveském!<br /></span> <span class="i2">Testem vendége és -kisérője.<br /></span> <span class="i0">Minő helyekre fogsz most -menni?<br /></span> <span class="i2">Didergőn, sápadtan, -mezítelen…<br /></span> <span class="i4">S nem adsz tréfákat, a -hogy szoktál.)<br /></span></div> -</div> -<p>Bizony itt már föl van mondva a bérlet, a kvártély s ki tudja, -hol lesz az új szállás?</p> -<p>Hiszen ha az embernek csak a háziura felmond is, milyen nagy -aggság támad abból: hát még ha ezt a szép világot magát felmondják! -Az ember végig vizsgálja a csillagokat; melyikbe szállásolja el -magát? A Vénusban nagyon meleg van, a Jupiterben mindig esik; a -Marsban veres minden növény: azt az én szemem ki nem állja; a -Saturnusban meg elébb plesiosaurussá kell lenni, mert az még csupa -deget; az Uranusból meg nagyon messze van hazajárni. Mert hogy én -hazajárok erre a szép földre, az már bizonyos. Nincs ilyen szép -planéta az egész naprendszerben.</p> -<p>Azon az idén ugyan nem igen szolgált rá erre a magasztalásra. -Nagy aszály volt országszerte. Halálélesztőnek sem kaptunk egy -csepp esőt az égből. Még a gyümölcsfák is megsinylették azt. A -kajszi baraczkfáim csupa aszalt baraczkot termettek. Csak a nemes -szőlőtő nem engedte magát a rekkenő hőségtől elcsigáztatni: mentűl -forróbban sütött a nap, a szőlő annál jobban dicsekedett, a fürtök -csak úgy nevettek. Ez az egy, a miért érdemes a földre -visszakivánkozni. A szőlő. Ilyen nincs a többi planétán! A földön -túl nincs bor!</p> -<p>S nekem már azt is megtiltotta az ordinariusom. <span class= -"pagenum"><a name="Page_261" id="Page_261">-261-</a></span></p> -<p>Szép dolog az, mikor az ember igy lépésről-lépésre hagyogatja el -ezt a szép világot.</p> -<p>– Ne beszélj hangosan, – ne énekelj, – tarts diétát, – ne egyél, -a mit szeretsz, – ne szeress! – ne tánczolj, – ne fürödj hidegben, -– ne dolgozz… Ez mind megannyi nagy lépés az ismerős világból az -ismeretlen felé. A legutolsó stádium aztán mikor azt mondja az -embernek az orákulum: «ne igyál bort».</p> -<p>Miért ne igyék az ember bort? Azért, a miért a digitalint szedi -cseppenként, óránként, hogy lassabban lüktessen a vér az -ereiben.</p> -<p>Egyszer csak elém toppan az én béka barátom, meglepve töprengő -magányomban.</p> -<p>Nagyon örültünk, hogy egymást láthattuk hosszú idők óta.</p> -<p>Mindig fehér mellényt viselt, a mi termetének békaformáját még -jobban kitüntette. Az egész alak egy has.</p> -<p>– Kijöttem hozzád egy kis ozsonnára.</p> -<p>(No azzal ugyan jól jársz! gondoltam magamban; nem termett nálam -az idén se gyümölcs, se répa: nincs nálam a Philemon és Baucisi -lakomából egyéb, mint kenyér, meg lépes méz; magam is avval -élek.)</p> -<p>Bevezettem az ablakkal elzárt verandára s leültettem az asztal -mellé, épen oda, a hol a Hanzi kalitkája volt felakasztva a -szegre.</p> -<p>– «Tu Spiczpúb? Kommszt szo spét czhauz! Vo varszt tu?</p> -<p>Az én doktorom ijedten kapta fel a fejét.</p> -<p>– Szent atyám! A vér is meghült bennem! (A békavér!) Azt hittem: -a feleségem szólalt meg.</p> -<p>Én aztán felvilágosítottam felőle, hogy ez a beszélő seregély -eredetileg egy mosónőnek a jószága volt: attól tanulta el ezeket az -erőteljes német kifejezéseket, a melyeket valószínűleg sűrű alkalma -volt hallani.</p> -<p>– De miért mondta azt épen én nekem?</p> -<p>– Azon magam is nagyon csodálkoztam. Nekem nem szokta mondani. -<span class="pagenum"><a name="Page_262" id= -"Page_262">-262-</a></span></p> -<p>De más valamin még jobban fennakadtam.</p> -<p>– De hát pajtás, szoktál te arra rászolgálni, hogy téged a -feleséged ilyen megszólításokkal aposztrofáljon?</p> -<p>Az én béka barátom hamiskásan hunyorított, a fejét még jobban -behúzva a két válla közé; kétfelé álló szemei még jobban -kidülledtek.</p> -<p>– Ne firtassuk ezt, pajtás! Még az euforbiának is meg van a maga -hernyója.</p> -<p>– S annak a lepkéje a halálfejű szfinksz.</p> -<p>– Az ám! Az egyetlen a lepkék között, a melyik lamentálni tud. -De hát tartsunk török szokást, s ne beszéljünk erről. Én azért -másztam fel hozzád (jó magasan lakol: 360 láb a tengerszin fölött), -hogy köszönetemet nyílvánítsam, a miért megmentetted az én -gödénycsontvázaimat az elpusztítástól. Nekem az egzisztencziám függ -ettől.</p> -<p>– Hogyan? Hát csakugyan olyan jövedelmező vállalat volna az: -kikészített csontvázakat szolgáltatni külföldi muzeumoknak?</p> -<p>Az én békám akkorát nevetett erre, a mekkorára csak iszonyú -szája képesíté.</p> -<p>– Jaj de ártatlan fiú vagy te pajtás! Patvart jövedelmez! Ez -nekem csak privilégium arra, hogy minden héten egyszer -fölszaladhassak Bécsbe, természetrajzi készülményekkel: azokat én -ajándékba osztogatom szét. A valóságos hivatalom, a mi után busás -jövedelmet huzok, az orvosi prakszis. Ez az, a mit a németek így -hínak: «Das Geld, wovon die Frau nichts weiss.» (Pénz, a miről az -asszony nem tud.)</p> -<p>– Csodálatos orvosi praxis lehet az, a mit egy héten egyszer -vesznek igénybe Bécsben.</p> -<p>– S nem találja ki a fantáziád, hogy mi az? Én egy külföldi -hatalmas biztosító társaságnak vagyok az ügynöke és orvosa.</p> -<p>Felugrottam a székemről.</p> -<p>– Te egy életbiztosító-társaságnak az orvosa vagy? <span class= -"pagenum"><a name="Page_263" id="Page_263">-263-</a></span> Akkor -bocsáss meg pajtás, ha az asztal tulsó végére telepszem; hogy -hosszában legyen közöttünk ez az asztal.</p> -<p>Bonafides doktor még jobban nevetett rajtam.</p> -<p>Én aztán elmondtam neki egész komolyan, hogy mi dolgom volt már -egy ilyenfajta orvossal.</p> -<p>Bonafides barátom fittyet vetett erre.</p> -<p>– Az a doktor nagy ignoráns volt.</p> -<p>Én aztán védelmeztem a doktort. Annak bizony igaza van. Én érzem -azt magam, hogy megyek lefelé a lejtőn. A jövő tél reám nézve örök -tél lesz.</p> -<p>– Bliktri! kiálta föl az én békám. Nincs neked semmi komoly -bajod. Én tudom bizonyosan. Nem kopogtatom én senkinek a bordáit, -nem hallgatom a lélekzését, csak a szemébe nézek. A szeméből -meglátom, hogy élni, vagy meghalni való-e? A szemek adják a -csalhatatlan diagnosist. Van elég piros pozsgás ábrázat, a kinek, -ha a szemébe nézek, azt mondom rá: «ez egy hulla!» A te szemedből -azt látom, hogy te lepipálod Mathusálemet.</p> -<p>Én csak búskomoran mosolyogtam erre a biztatásra.</p> -<p>– No, hogy meggyőzzelek róla, mennyire komolyan beszélek, mondá -Bonafides doktor, – hát itt van a zsebemben egy biztosítási kötvény -az én társaságomtól. Diktáld fel, mennyi az összeg, a melyet -halálesetre biztosítani akarsz: én elfogadom s holnap kezedben lesz -a társaságom szerződése.</p> -<p>Én erre azt mondtam, hogy: «tudod pajtás: én soha életemben nem -csaltam, nem loptam, nem szeretném, ha a halálom esetével csalnék, -lopnék meg valakit».</p> -<p>Bonafides doktor nem tágított.</p> -<p>– Én egész komolyan mondom neked, hogy semmi organikus bajod -nincsen. A miben szenvedsz, az kedélybaj. Elmulik. Fogadd el az -ajánlatomat. Csak nem képzeled, hogy én a te megtréfálásodért -koczkáztatom a jövedelmező állásomat. Ha én a biztosító -társaságommal egy halálra vált embert fogadtatok el, engemet rögtön -elcsapnak. <span class="pagenum"><a name="Page_264" id= -"Page_264">-264-</a></span></p> -<p>Én csak még sem álltam rá.</p> -<p>Ez alatt a cselédem felhozta az ozsonnát: aludt tejet, mézet, -kenyeret.</p> -<p>Bonafides doktor azt mondá erre:</p> -<p>– Tudod mit pajtás? Tegyük el ezt az ozsonnát holnapra! most -pedig öless csirkét, csináltass paprikást galuskával, s aztán -hozass fel a pinczédből abból a jó schillerborodból.</p> -<p>– Paprikás csirke! galuska! schillerbor! Hisz ezeket az én házi -orvosom mind a halálos mérgek kategoriájába sorozza!</p> -<p>– Ejh! szólt Bonafides doktor, ha én, az inkarnatus növényfaló -meg nem halok ezektől, te csak nem halsz meg tőlük.</p> -<p>– Igazad van! No hát, Isten neki! Excedáljunk. Hisz a -siralomházba kitett bűnösnek is szabad egyszer jóllakni -utoljára.</p> -<p>Csaptunk aztán egy olyan jukundus ozsonnát az én barátommal, -hogy vacsora lett belőle: vége felé még daloltunk is: «Hajtogassuk -a kancsókat, feltaláljuk benn a jókat.»</p> -<p>Hogy vacsora után aláirtam-e én a biztosítási szerződést? arra -bizony nem emlékezem akkurátosan, hanem hogy két nap mulva ott volt -a kezemben az életbiztosítási kötvény: az már bizonyos.</p> -<p>És ettől a naptól kezdve nem jártam szállást keresni se Marsba, -se Jupiterbe, hanem láttam a földi dolgaim után.</p> -<p>S mondhatom, hogy nem csaltam meg a Bonafides doktor -biztosító-társaságát: mert azóta harminczhárom esztendő elmult, s -én ez alatt busásan befizettem évi dijakban azt az egész összeget, -a mit halálom után fognak kapni a jótékony intézetek.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Hanem azért nem én vagyok az a bizonyos kétéletű ember: hanem -majd a végén kiderül, hogy ki szolgált rá erre a czímre? -<span class="pagenum"><a name="Page_265" id= -"Page_265">-265-</a></span></p> -<p>Hogy e naptól fogva Bonafides doktor rám nézve a -legrokonszenvesebb alakká vált, az egyenes logika. Ez az igazi -barátság! A ki a jó pajtása kedvéért megtöri a vegetariánus -fogadalmat s egy napra felcsap húsevőnek, borivónak! A csodadoktor, -a ki azzal gyógyitja ki a pácziensét a melankholiából, hogy -megtanítja par-kompanyi korhelykedni.</p> -<p>Kedves gyógyrendszer!</p> -<p>Egészen osztom annak a kedves emberemnek a véleményét, a ki a -Kneipp-kúra csodahatásáról hallván beszélni, lelkesülten kiálta -fel: «No azt a Kneip-kúrát én is szeretem!» (Csakhogy ő nem két -«p»-vel a végén értette azt a szót, hanem egy «e»-vel -megtoldva.)</p> -<p>De térjünk vissza az elszalasztott fonálra.</p> -<p>Azt mondtam fentebb, hogy egy külföldön utazott barátomtól -(ifjabb kiadómtól) kaptam egy doboz kagylót, csigahéjat.</p> -<p>Ez eleinte nekem lett baj, később aztán megint neki lett baj. -(Majd elmondom én azt sorba, hogyan történt.)</p> -<p>Hát én nekem az volt a bajom, hogy azoknak a szép conchiliáknak -a neveit nem tudtam.</p> -<p>De itt volt Bonafides doktor, a ki sűrűn eljárt hozzám (a kúrát -ismételni), annak mint természettudósnak, mulhatlan kötelessége -volt a csigák országát ismerni. Megtette azt a barátságot, hogy -segített nekem a darabokat determinálni. Hozattam külföldről egy -ahoz való drága könyvet: Lamarke Malakologiáját, a melyben le -voltak festve a legnevezetesebb acefalák és cefalopodák.</p> -<p>A gyüjteményem egy darabjánál lelkesedve szólalt fel az én béka -barátom: «Hűh, pajtás! ez a békateknőknek a királynéja! Csakhogy ez -csupán a fele a kagylónak s a tövisek le vannak róla tördelve: ha a -megfelelő részt hozzáillesztik s minden kinövése ép maradt rajta, -akkor ez a természet remeke; a miért is ezt a nevet viseli: «Venus -Dione».</p> -<p>Kiváncsi lettem rá. <span class="pagenum"><a name="Page_266" id= -"Page_266">-266-</a></span></p> -<p>– Hja, ez igen nagy ritkaság, s nem csak az, hogy drága: de a -kinek birtokában van, az nehezen válik meg tőle. Nálunk csak a -múzeum bir egyet, teljesen ép példányt. Azt zár alatt őrzik. A mi -derék múzeum-direktorunk, a királyi tanácsos, valahányszor a -természettudományi osztályt meglátogatja, mindig a Venus Dione -istenasszony csigánál végzi a vizitet. Ott megtekintheted te -is.</p> -<p>Meg is tekintettem.</p> -<p>Csakugyan.</p> -<p>– Hát annak én is megadnám az árát.</p> -<p>– Hja, azt nehéz kapni. Én Bécsben tudok valakit, a kinél van -ilyen Venus Dione; talán te neked eladná, a kit, mint irót, -kedvel.</p> -<p>– Csakhogy én nekem semmi dolgom sincs Bécsben, s egy -csigabigáért Bécsbe föl nem megyek.</p> -<p>… Hát ez akkor volt!</p> -<p>Biz azóta nagy idő elmult.</p> -<p>Azóta már sokszor jártunk Bécsbe. Fel is panaszolták!</p> -<p>A csigagyüjteményem is egész múzeummá felszaporodott s abban -nekem egy egész regényemnek a honoráriuma fekszik, a «Csigák -regényeé».</p> -<p>Ez hát az én bajom.</p> -<p>Ámde a «csigák regényét» az én kedves barátom, Emich Gusztáv, a -ki az első csigagyűjteményt ajándékozta nekem, vette meg tőlem: ki -is adta, a nyakán is maradt. Ez meg az ő baja.</p> -<p>Az én gyűjteményem egyszer valamikor majd jó lesz a múzeumnak. -Legyen neki Venus Dionéja in duplo.</p> -<p>Az efféle gyűjtési szenvedélybe aztán csak bele kell kóstolni az -embernek, hogy megíttasodjék tőle. Nekünk szárazföldi -pocsétakerülőknek fogalmunk sincs róla, micsoda világ van a -tengerszín alatt? Milyen fényűzés van ott, a hol nem ismerik a -fényt! A csigák nem látnak: csak érzik, sejtik a napfényt, mint az -ember a túlvilágot; de nem látják.</p> -<p>Kinek a számára fejtik hát ki ezt a pompát? <span class= -"pagenum"><a name="Page_267" id="Page_267">-267-</a></span></p> -<p>(Kinek a számára míveli ki az ember a lelkét?)</p> -<p>Én azt mondom, hogy a mi az emberre nézve a lélek, a csigára -nézve az a csigahéj. A halhatatlan nemes rész.</p> -<p>Az élő csiga egy halandó kocsonyás mócsing, s ez a mulandóságnak -szánt puhány alkot (miből?) remek műveket (hogyan?), a melyek soha -el nem múlnak. Száz meg száz ezer év előtti alkotásai ott vannak a -juramészben, a kőszénben, a márványban, a vasban. Márványnyá, vassá -átanyagult csigák nálam is láthatók.</p> -<p>Mennyi ész, mennyi szépízlés kell egy scalaria pretiosa -porczellán tornyának a megalkotásához! Az egy építészeti remekmű: -egy Bábeltorony, egy kampanile, melynek tornácztekervényei -oszlopocskákkal vannak összekötve.</p> -<p>A solarium perspectivum pedig csupa szines gyöngysorok egymásra -fűzéséből alkotja meg bámulatos ötvösműremekét -filigrán-munkával.</p> -<p>Hát a halyotis irisek titkát ki tudja eltanulni? Hogyan -csinálnak zöld és sötétkék aranyat? rózsaszínű ezüstöt, -opálezüstöt?</p> -<p>Hát a meleagrina margaritifera, a ki az igazgyöngyöt készíti, -szivárványt játszó teknőjében? Ki súgja meg neki, hogy egy felsőbb -világban azt a gyöngyöt angyalok fehér nyaka fogja viselni -felfűzve.</p> -<p>Van egy csigám: az euplecteia aspergillum, a mi rátekintve -olyan, mintha selyemszálakból volna csipkeverő géppel szőve; csak -kézbevéve árulja el, hogy az a selyemfonál mind kőből van: -átlátszó, mint egy fátyol. Egy oldalán valamikor valami ellenséges -állat lyukat ütött: azt a csiga gondos öltésekkel, ahogy a -harisnyán szokták a lyukat bestóppolni, szépen befoldozta. Hogyan -jutott hozzá? Ez, a mi nem megy a fejembe!</p> -<p>Ellenben ott van a hatalmas tridacna gigas: elébb, mint öt éves -gyermek, fodros főkötőcskéjével: egy kis bébé; másik példányban már -huszonöt éves menyecske, ugyanannyi fodor a fejkötőjén, a hány az -évszáma. Egy harmadik példányt, mely száz éves matrona lehetett, a -nemzeti <span class="pagenum"><a name="Page_268" id= -"Page_268">-268-</a></span> múzeumnak adtam, annak ott külön -vasállványt készítettek, ez két mázsát nyom. Ez a két teknőjét -összecsapva, a közé akadt hajókötelet úgy vágta ketté, mintha -bárddal csapták volna el.</p> -<p>A turbo chryostomus tökéletes aranynyal béleli ki a bejáratát, s -hogy a tolvajok hozzá ne férjenek, csinál magának egy külön ajtót, -melylyel a házát bezárja.</p> -<p>A conus litteratus valóságos írástudó: fekete chaldeai betűkkel -írja tele a házát, hosszú, tekergő sorban, s a tizenötödik sornál -egy sor narancssárga rúnát fest közben, aztán folytatja megint a -feketét. S ezt minden példány megtartja. Ki tanítja őt erre? Mikor -nincs látása!</p> -<p>A csigaházak leggyönyörűbbike az argonauta argo. Ez már nem -csiga, hanem fejlábas: ez már lát. Ez lehet a spiritiszta a -tengerlakók közt. Fehér a héja, s olyan finom, mint a mézsejt, egy -őskori gályát képez; fejlábai, köpenye a víz alatt propellerek, a -teknőt felül viseli. Mikor aztán a tenger szinére feljön, a -napsugárban kéjelegni, akkor megfordítja a teknőjét, lesz belőle -hajó, köpenyét kifeszíti, lesz belőle vitorla, a csápjaival -kormányoz: a szél sebesen röpíti tova, mint egy gályát a sík -tengertükrön; a vitorla rózsaszín, az evezők karmazsinveresek. -Tündérjáték!</p> -<p>S ezeknek a gyönyörű lényeknek milyen élethistóriája van! – No, -de elég volt ennek a leirásával egy kiadót megnyomorítani! – Elég -volt már a csigákból: – lássuk már inkább a békát!</p> -<p>Hát hiszen, – csigalépéssel bár, – de folyvást előrehalad a mi -történetünk. Tudniillik, hogy mind ezen tengeri csodák -megismerésében nekem folytonos segítségemre volt az én tisztelt -barátom, doktor Bonafides, a ki azontúl is folytonosan feljárt -Bécsbe, s nekem onnan hordott haza (jó pénzért) újabb meg újabb -ritkaságokat.</p> -<p>A legutolsók egyike volt a csodálatos állatnövény: az actinia, a -tengeri tulipán.</p> -<p>Ez az én doktor barátomnak épen az ellenkezője. A vegetarianus -<span class="pagenum"><a name="Page_269" id= -"Page_269">-269-</a></span> egy olyan állat, a mely növényt eszik, -az actinia pedig olyan plánta, a mely állatot eszik. – Én -természetesen csak a csonttá alakult hüvelyét kaphattam meg: -magáról az élő lényről sokat beszél Oken és Lamarck. Növény az, -mely gyökerével odatapad a sziklához s ott marad, a míg jónak -látja. A nyíláson előjön egy gyönyörű tulipán, a virágos kertek -minden pompájával kérkedő; czafrangjai, mint a virágkelyhek -hímszálai és bibéje. Mikor aztán egy repkedő tengeri pók rászáll a -virágkehelyre, azt hívén, hogy az ennivaló préda, a tengeri tulipán -kelyhe egyszerre körülburkolja, behúzza a hüvelyébe s kiszívja a -velejét, a héját kidobja. Az actinia azonban azt is megteszi, mikor -megéhezik, hogy kihúzza magát a sziklából, a melybe megfészkelt, s -odább megy (egy virág, a ki megy!), fölkeres egy osztrigatelepet, -oda bekvártélyozza magát, s aztán az osztrigákat szépen kieszegeti -a kagylóikból, a hányat csak elérhet. Valóságos gourmand!</p> -<p>– Ejh! De szeretnék én egyszer egy ilyen eleven tengeri tulipánt -látni, a ki csigákat eszik! Mondám én az én doktoromnak.</p> -<p>– Bécsben láthatnál: ott van.</p> -<p>… Ez alatt aztán bekövetkezett az idő, hogy Bécscsel -kibékültünk, s egyszer csak engem is felküldtek Bécsbe, hogy -hallgassam meg a közös hadügyminiszter exposéját.</p> -<p>De nem voltam én olyan kiváncsi az Uchatius-ágyuk öntésének -titkára, mint az eleven tengeri tulipánra.</p> -<p>– Ha akarod, hát én elvezetlek oda, a hol az látható, – -ajánlkozék doktor Bonafides, a ki szintén Bécsben járt a præparált -csontvázaival.</p> -<p>Találkát adtunk egymásnak szinház után a Sachernél.</p> -<p>Az actinia szereti a gázvilágítást.</p> -<p>A híres és drága vendéglő éttermébe megérkezve, kérdezősködtem -doktor Bonafides után. A pinczér rögtön útbaigazított. Itt vacsorál -egy chambre separéban. Bebocsátott a cella ajtaján. <span class= -"pagenum"><a name="Page_270" id="Page_270">-270-</a></span></p> -<p>Vídám kaczagás hangjai fogadtak.</p> -<p>A terített asztal mellett ült a pamlagon az én Bonafides -doktorom, s ugyanazon pamlagon egy aranyveres chignonnal ellátott -fiatal hölgy, mind a ketten kalapfeltéve: az egyiknek a fején volt -egy fehér kásztor-czilinder, a másikén egy strucztollas -pamela-kalap, csakhogy a czilinder a hölgy chignonját diszíté, a -pamela pedig a doktor kopasz tarkóját takarta; – hogy külömben is -jó ismeretségben lehettek, azt onnan sejtettem, hogy épen akkor a -pezsgős poharaikat kocczintották össze. Aztán még egy pohárral az -én egészségemre. Számomra is volt terítve.</p> -<p>Hát bizony nem szaladtam el. Csak a kalapomat biztosítottam a -szék alá téve.</p> -<p>Még a vacsora elején voltak: – az osztrigánál. – Én még akkor az -osztrigát a világ sűrű kincséért meg nem ettem volna. Egy eleven -állatot lenyelni! Hát eleinte csak a nézésnél maradtam.</p> -<p>Hanem a vereshajú hölgy hatalmasan tudta az osztrigát -fogyasztani. A magáén kívül még a nekem hozott tuczatot is -behörpentette.</p> -<p>Nagyon vidám kedélyű, mulatságos hölgy volt. Pompás adomákat -tudott, nagy chic-kel, előadni a legfelsőbb tízezrek világából s -azokról a deszkákról, a melyek a világot képviselik.</p> -<p>A vacsoránál természetesen szó sem volt burgonyáról és retekről, -az én vegetariánus doktorom beérte az őzgerinczczel és strassburgi -pástétommal is, s a rénusi lazaczot sem tartotta eretnekségnek.</p> -<p>Egy kis időre a vereshajú hölgy eltávozott a czellából, -otthagyva a kalapját, mantillját, visszatérés zálogául. Én ez -időközt felhasználva, azt kérdeztem Bonafidestől:</p> -<p>– Hát azt az actiniát mikor nézzük meg, a ki osztrigákat -eszik?</p> -<p>Nagyot nézett reám azokkal a békaszemeivel.</p> -<p>– Hát nem láttad? Itt a szemed láttára hörpölt fel két tuczat -osztrigát. <span class="pagenum"><a name="Page_271" id= -"Page_271">-271-</a></span></p> -<p>– Hát ez a te eleven actiniád?</p> -<p>Ezért aztán megint csak engemet nevettek ki.</p> -<p>– De el ne mondd ezt odahaza a denevéremnek!</p> -<p class="center">*</p> -<p>Hogy is mondja a seregélyem:</p> -<p>«Tu spitzbúb! wo warst du?»</p> -<p>No már most megtanultam, hogy mi az amfibium?</p> -<p>Az, a ki Budapesten szárazföldi állat, Bécsben pedig vizi -állat.</p> -<p>Mégis csak tanul az ember valamit a békától.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Ez a kettős élet folyt így szépen éveken át, variácziókkal.</p> -<p>Míg egyszer aztán Bonafides barátomat egy ilyen lucullusi lakoma -után hirtelen megütötte a guta s nyomban mind a két életével -leszámolt. Hivatását teljesítve halt meg, mint egy hős a -csatatéren.</p> -<p>A biztosító társaság harminczezer forintot fizetett az -özvegyének.</p> -<p>A gyászoló özvegy pompás síremléket emeltetett a számára, egy -fekete obeliszket, melyre egy gyászoló hölgyalak borúl: bizonyosan -az ő saját képmása.</p> -<p>S az obeliszkre ezen szavakat vésette fel arany betűkkel:</p> -<p>«A leghívebb férjnek.»</p> -<p>(A mit bizony megérdemelt.)</p> -<p>És még e szavakat:</p> -<p>«Hasznos volt az élete,</p> -<p>Szép volt a halála.»</p> -<p>(Ezt is megérdemelte.)</p> -<p>Hanem a bolond kőfaragó összetévesztette a két szót s így -faragta ki: «Szép volt az élete s hasznos volt a halála.»</p> -<p>(No, ezt meg aztán igazán megérdemelte.)</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_272" id= -"Page_272">-272-</a></span></p> -<h2>HÁROM KIRÁLYNÉ.</h2> -<p>Három leánya volt madame Godinnak: Anais, Gabriella, és Salomé. -Mind a három igen szép volt. Egy-egy év volt közöttük a -korkülömbség.</p> -<p>Mikor nagyon kicsinyek voltak még, elvitte őket a -kártyavetőnőhöz, jövendőt mondatni a számukra.</p> -<p>Neki magának már nem volt szüksége a horoskopra: ő már megkapta -a magáét; a férje, monsieur Godin házmester volt és a mellett -czipőkészítő; ő maga pedig mosónő; de előkelő, finom fehérneműek -számára született mosónő. Meg lehetett elégedve a sorsával.</p> -<p>A jövendők titkaiban járatos asszonyság kirakta a kártyákat a -tevebőr-vánkosra mamzell Anais számára s pozitive állította, hogy a -mamzell Anaisből előbb-utóbb királyné lesz.</p> -<p>No hát ez jó egynek. Mamzell Anais volt a legidősebb. Úgy is -illik, hogy az elsőszülött kezdje legfentebb.</p> -<p>Hanem aztán a másodízben is kirakott kártya mamzell Gabriellenek -is azt a hírt hozta, hogy ő is királyné lesz: ha egy kicsit várni -tud.</p> -<p>De erre már madame Godin fejet csóvált: két királyné! Az egy -országban is sok, hát még egy familiában?</p> -<p>A tudós nő ismét megkérdezte a dodonai berkét a jövendők felől, -Salome kisasszony érdekében. És a csalhatatlan kártya ennek is azt -a biztató választ adta, hogy királyné lesz.</p> -<p>Madame Godin ugyan nagyra lehetett a nyert jóslatokkal. Három -prezumtiv királyné még sohasem sétált végig <span class= -"pagenum"><a name="Page_273" id="Page_273">-273-</a></span> az -aszfalton «egy» paraplé alatt. Nagy dicsekedve mondta el a jó hírt -az urának.</p> -<p>A becsületes czipész azonban épen nem osztozott a felesége -diadalmámorában.</p> -<p>– Mit nekem: királyné? Az akárki lehet a világon. Hogy adjak én -három királynénak enni? Mit vegyek én magamnak az ő -királynéságukon? Hisz az olyan már minálunk, mint télen a jég: -senki sem ád érte semmit. Bár legalább pékmesternének jövendölte -volna valamelyiket.</p> -<p>Hát azt bizony madame Godin is jobb szerette volna; de hát mit -tehet az ember a fátum ellen? A görög tragödiákból tudhatjuk, hogy -a mit ránk olvastak, annak meg kell történni.</p> -<p>Leghamarább beteljesült a jóslat a legnagyobb leányon. -Mademoiselle Anaist egyszer meghallotta danolni egy énekmester, a -ki ott lakott a házban; megtetszett a hangja: rábiztatta a -szülőket, hogy taníttassák énekelni, hires művésznő lesz -belőle.</p> -<p>– Jó lesz biz az! – mondá Godin apó. – Így legalább hamar czélt -érünk vele. A theátrumban a legolcsóbban osztogatják a -királynéságot. Abban a tartományban még van kelete a -királynéknak.</p> -<p>Mamzell Anais azonban csak még sem lett theátrumi királyné: -annál egy tartománynyal alább is beérte az æquator felé; hanem lett -belőle bálkirályné, a ki a Clozerie de Lilasban, meg a Moulin -rougeban gyakorolja a hatalmát. Sceptrum helyett thyrsus.</p> -<p>Ezen a példán okulva Godin asszony, a második leányával -szigorúbban fogta a gondozást. Azt oda állította a mosóteknő mellé. -Nevelt belőle derék, jó erkölcsü, munkás leányt.</p> -<p>Bizony szép és nemes hivatás!</p> -<p>A tisztaság kultusza!</p> -<p>Hol kezdődik az ember?</p> -<p>A fehér ingnél. Azon alúl a Darvin népe. <span class= -"pagenum"><a name="Page_274" id="Page_274">-274-</a></span></p> -<p>Mamzell Gabrielle tökéletesen megfelelt e nemes küldetésnek. -Csipkefodrokat hófehérre kimosni, hímzéseket dudorosra kikolmizni; -ingelőket aczélsímára kivasalni úgy nem tudott senki, mint ő.</p> -<p>El is nyerte megérdemelt jutalmát.</p> -<p>Alig volt tizenkilencz éves, a midőn az a dicsőség érte, hogy a -húshagyó-keddi nagy felvonúlás alkalmával, általános -szavazattöbbséggel őt választották meg a nagy világváros összes -mosónői királynéjuknak. «La reine des blanchisseuses!» Őt vitték -végig a nagy körmenetben Páris boulevardjain, négy trakéni paripa -által vontatott szekéren, hívatásának jelvényei által körülvéve. -Igazán szép mosónő-királynő vált belőle.</p> -<p>No hát ez is elérte, a mi a jövendők könyvében meg volt írva a -személyes rubrikája alatt. Királyné lett. S meg kell vallani, hogy -a mosólapát a kézben sokkal büszkébb jelvény annál a bizonyos -csettegtetőnél, a mit a Pierrettek forgatnak a kezükben.</p> -<p>Hátra volt még a harmadik leány, a legifjabb: a Salome. Ez volt -mindannyi között a legszebb. Sáfrányszőke a haja, -porczellán-testszín az arcza, granátvirág-pirosak az ajkai, -gyönyörű fitos orra és az egész arczának csalfa mosolygása. Aztán -milyen szemek! A hányszor villantak, annyiféle színt váltottak. -Volt abban zöld, kék, granát; esteli, nappali fény; epedés, -csábítás, ábrándozás; szívszomorítás; minden.</p> -<p>S ez a leány volt az erényességnek a mintaképe.</p> -<p>Nem kellett ennek se anyai felügyelet, se apai dorgálás: maga -vigyázott magára. Egy mandoletti-boltosnál volt alkalmazva, mint -elárúsító kisasszony.</p> -<p>De annyira szigorú volt ez a látogató urakkal szemben, hogy még -csak az ajándékul ott felejtett centimeket sem fogadta el s a mi -bókokat mondtak neki a fiatal és öreg gommeux-k, azt mind -hallatlanná tette. Mikor ott ült azon a magas karszéken, körülrakva -pogácsákkal, pástétomocskákkal és likőrös üvegekkel, igazán úgy -nézett ki, <span class="pagenum"><a name="Page_275" id= -"Page_275">-275-</a></span> mint egy királyné. S ha valakinek -chartreust töltött a hosszúnyakú kis pohárba s az megtalálta -csókolni a kezét, fenséges méltósággal mondta neki: «Uram!»</p> -<p>A mindennapos habituék között, a kik esti 9 órától 12-ig ott -kantaskodtak a mandoletti-boltban, volt egy rendes vendég, a kit a -többiek úgy híttak, hogy: «Don José».</p> -<p>Húsz éven aluli fiatal embernek látszott: erősen olajbarna -arczszínnel, sűrű holdsarlóforma szemöldökkel gazella-szemekkel: -alig sarjadt még a bajusza.</p> -<p>Ez állandóul ott foglalt helyet a szép pogácsaárulónő kredencze -mellett s nem csinált belőle titkot, hogy szerelmes bele.</p> -<p>Annyit tudtak felőle, hogy studiosus medicinæ, a ki a Sorbonneba -jár leczkét hallgatni s az amphitheatrumba, a boncztani -előadásokra.</p> -<p>Igen komoly, szelíd fiúnak ismerte mindenki.</p> -<p>Senkivel sem barátkozott, semmi diáktársaságba nem járt, a -mulatságokban részt nem vett. A mit elfogyasztott, azt fizette -készpénzzel; de túlságos kiadásokat nem tett. Egész fényűzése abból -állt, hogy minden este hozott egy szál fehér szekfűt Salome -kisasszonynak, a mit az elfogadott s a fodrai közé tűzött.</p> -<p>Egyszer aztán azt mondta Don José Salomenak:</p> -<p>– Kisasszony. Abban az országban, a hol én születtem, az a -szokás, hogy a mely leánynak egy férfi esztendő és egy napig -mindennap egy szekfűt adott, azzal deklarálta magát, hogy feleségül -fogja venni.</p> -<p>– De hát van-e ön abban az állapotban, hogy engem feleségül -vehessen? – kérdé a kisasszony.</p> -<p>– Még most nem; de majd leszek.</p> -<p>– Mikor?</p> -<p>– Hát még egy esztendeig kell tanulnom a Sorbonneban: akkor -leteszem a rigorosumot.</p> -<p>– És azután?</p> -<p>– Azután leszek bacheliere és két esztendeig működöm, mint -assistens a protomedicus mellett. <span class="pagenum"><a name= -"Page_276" id="Page_276">-276-</a></span></p> -<p>– És akkor?</p> -<p>– Akkor beiratkozom docensnek s foglalkozom a magántanítással -két esztendeig.</p> -<p>– És végre?</p> -<p>– Végre megkapom a doktori diplomát s hirdethetem a hirlapokban, -hogy doktor Don José gyógyít idegbajokat és idűlt hurutot.</p> -<p>– Ez épen öt esztendő, Don José. Tehát tegyük most jégre ezt a -mai thémát s aztán majd öt esztendő múlva melegítsük föl ismét; a -mikor ön már lesz valami.</p> -<p>– Jól van. De hát igérje meg, hogy várni fog rám addig.</p> -<p>A leány kezet adott rá. Neki is nagyon tetszett ez a fiatal -ember, azzal az ábrándos, méla tekintettel.</p> -<p>Alig múlt el néhány hónap, midőn Don José ismét megjelent a -szokott helyén, a kredencz mellett; megcsináltatta magának a -sorbethet s mikor azt felkanalazta, azt mondá a lánynak:</p> -<p>– No már most vagyok valami, mamzell Salome.</p> -<p>– Ugyan mi lett ön, Don José?</p> -<p>– «Király».</p> -<p>No nagyot nevetett erre a szóra a szép Salome.</p> -<p>– Ugyan miféle király lettél te, kis José? Karneval-király, -Lawn-tennys-király?</p> -<p>Az pedig nagyon komolyan erősíté a mit mondott.</p> -<p>– Valóságos uralkodó lettem. Az apám is az volt. Most ő meghalt. -S engem hazahínak, hogy foglaljam el a trónját és uralkodjam az -országa fölött.</p> -<p>– S hol van az a te országod?</p> -<p>– Afrikában.</p> -<p>– Mi a neve?</p> -<p>– «Khémi.»</p> -<p>– Hahaha! Nem ott teremnek a «khemikáliák».</p> -<p>– Arab nyelven: «Mazr».</p> -<p>– Ezt meg ki sem tudom mondani.</p> -<p>– Hát akarsz-e királyném lenni? <span class="pagenum"><a name= -"Page_277" id="Page_277">-277-</a></span></p> -<p>– Majd beszélek elébb szülőimmel.</p> -<p>– Holnapig határozd el magadat; mert három nap múlva indulnom -kell országomba. A marseillei kikötőben vár rám a hadihajóm, -«Tadsimáni Hakikát.»</p> -<p>Azzal José fizetett, mint egy király, aranynyal a -hachépástétomért és az egy pohár sorbetért: nem várva, hogy -visszaadjanak belőle.</p> -<p>Mamzell Salome fölírta a jegyzőtáblájára e két szót: «Khémi és -Mazr» s aztán a ki csak odajött hozzá egy pohár likőrért, -mindenkitől megkérdezé, hogy hol fekszik a földglóbuson Khémi vagy -Mazr nevű ország; de biz arra mindenki azzal felelt, hogy tátva -maradt a szája. Pedig volt a vendégek között bachelier, docens, -filozopter elég; sőt egy commis voyageur is volt, a ki az egész -mappát beutazta buckskinnal, de az is azt felelte a tudakozódásra, -hogy ha volna a világon Khémi-Mazr ország, azt ő már régen -felruházta volna buckskinnal.</p> -<p>A szép Salome meggyőződött róla, hogy a kis José csak egy -idétlen tréfát koczkáztatott vele.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Feltűnhetett volna a szép Salomenak, hogy valahányszor a kis -José belépett a patisserie-boltba, utána egy perczczel egy szürke -szakállú, barnaképű éltes úr benyitott, a ki aztán bevette magát -egy ablakmélyedésbe, hozatott magának egy pohár limonádét, maga elé -vett egy újságot s azt le nem tette addig a kezéből, a míg az ifjú -José búcsút nem vett s az ajtó felé nem indult. Akkor az öreg úr is -kivett a zsebéből egy frankot, letette a tálczára: tíz centimet a -pinczérnek s ment kifelé.</p> -<p>Egyszer egy asztalszomszédja megszólította, hogy mi a legújabb -távirat Szentpétervárról, abban az újságban, a mit a kezében tart? -a mire azt felelte neki az öreg úr, hogy «nem tudom én; nem ismerek -én ebből egy betűt sem.»</p> -<p>A pinczérek azt a nevet adták neki, hogy «monsieur Schachmatt». -<span class="pagenum"><a name="Page_278" id= -"Page_278">-278-</a></span></p> -<p>Ezt az alakot nem vette figyelembe mamzell Salome. – Hát biz a -buffet-hébék nem sokat törődnek a szürke szakállú urakkal, a kik -csak egy frankot költenek naponként.</p> -<p>Másnap délelőtt, a mikor még Salome otthon volt a szülőinél (a -patisserie csak délután hat órakor nyílt meg a közönség előtt), -egymásután három bérkocsi állt meg azon díszes ház előtt, melyben -madame Godin férje székelt, mint házmester és czipész.</p> -<p>Egy lakosztálya volt csak; de az, architekturai furfanggal és -két spanyolfallal oly módon három részre osztva, hogy a külső volt -a konyha, a közbenső a műhely, a legbenső pedig a háló- és a -toilette-szoba.</p> -<p>A külsőben vasalt madame Godin manchetteket, a közbensőben varrt -monsieur Godin sarkot egy női czipőre, a belsőben olvasott regényt -mamzell Salome.</p> -<p>A három hintóból egymásután négy férfi szállt ki s mind a négy -belépett a concierge ajtaján.</p> -<p>Az első volt a kis Don José, a második monsieur Schachmatt, a -harmadik egy nagyon öreg férfiú, a kinek derekáig ért a szakálla, a -negyedik pedig egy martiális alak, a kinek az arczán végig vonúlt -egy régi seb helye.</p> -<p>Mind a négyen valami exotikus katonai egyenruhát viseltek, -mellükön csillagokkal, oldalukon karddal, a fejükön veres fez -volt.</p> -<p>– Kit tetszik keresni? – kérdezé Godin asszony.</p> -<p>– Godin urat.</p> -<p>– Az én vagyok. Tessék besétálni.</p> -<p>– Mind a négyen bementek a belső szakaszba.</p> -<p>– Kihez legyen szerencsém? – kérdé Godin asszony.</p> -<p>A Schachmatt néven ismert úr beszélt mind a három helyett.</p> -<p>– Én vagyok Ali Keremet Dsihanogli Hodzsa, ő felségének Jusszuf -királynak nevelője, főtanácsadója, kincstárnoka, főpapja: egyszóval -sheik-ulizlámja. Ez itt az én királyom. Ezek pedig az ő nagyvezérje -és admirálisa. <span class="pagenum"><a name="Page_279" id= -"Page_279">-279-</a></span></p> -<p>S miben lehetek felségteknek és nagyméltóságtoknak -szolgálatjára? – kérdé Godin anyó.</p> -<p>– Mi azért jöttünk ide, hogy ő felsége, első Jusszuf király -számára megkérjük a kegyelmed leánya, Salome princzessznek a -kezét.</p> -<p>De már erre a szóra Godin mester is kijött a lábszíjból.</p> -<p>– No már, urak! Én is tudom, hogy mi szokás farsang utolsó -napján! De az ilyen maskarádét kikérem magamnak. Magam is voltam -török basa s tánczoltam a persa sah kadinájával a galopp -infernalban legénykoromban. Ismerem ezt a provincziát.</p> -<p>Madame Godin figyelmezteté a férjét, hogy ez még sem azonos az -operabáli tréfával. Török ruhát ugyan könnyű szerezni, de ilyen -derék szakállt, meg ekkora kardvágást a pofán keresztül nem lehet -kölcsönkérni a maskarádé-raktárban. Legjobb lesz megkérdezni a -mamzelltől magától, hogy ismer-e valakit ezen idegen urak -közül.</p> -<p>A harmadik rekeszből előhítták mamzell Salomét.</p> -<p>– Ah, hisz ez a kis Don José! – szólt csengő kaczajjal Salome, a -ki megkérte a kezemet. Ez meg a monsieur Schachmatt.</p> -<p>– Ez itten első Jusszuf király, a ki a princzessz kezét megkérte -s a kinek a princzessz feleségül igérkezett.</p> -<p>– Mihelyt valami állása lesz.</p> -<p>– Állása nem lesz, ülése lesz a trónon. Ön tartozik beváltani a -szavát. Ön királyné fog lenni.</p> -<p>– Hallod apjuk? – rebegé madame Godin, oldalba aposztrofálva -öklével a czipészt. – Hát nem megjósolta ezt a kártyavetőnő? Hát -nem igaz?</p> -<p>– Majd mingyárt megmondom én, hogy mi az igaz? – okoskodék Godin -apó. – Hozzátok ide a Figarót!</p> -<p>A házba sok lap járt a lakóknak, a miket a kapusnál raktak le; -de azok közül Godin apó csak a Figarót szokta olvasni.</p> -<p>A mi a Figaróban van, az «van»; a mi a Figaróban nincs, az nem -lehet. <span class="pagenum"><a name="Page_280" id= -"Page_280">-280-</a></span></p> -<p>Odahozták az orákulumát. Feltette a pápaszemét az orrára.</p> -<p>A betűkben van valami mágnes. Ha egy nagy lepedőlapnak -valamelyik hasábján a saját nevünk van kinyomtatva, azt egyszerre -meglátjuk: odakapja a szemünket.</p> -<p>– Itt van ni! Nyomtatva van! – rebegé Godin apó. – Ritkított -betűkkel van nyomtatva. «A Khémi ország királya meghalálozván, -utódjául a divántanács a megholt fiát, Jusszufot választotta meg. A -szultán, kinek fennhatósága alá tartozik az ország, megerősítette a -választást s mai napság a két fő dignitárius megérkezett Párisba az -ifjú királynak az athnámét kézbesíteni. Az ifjú király ugyanis ez -ideig, mint orvosnövendék tanúlt, a Sorbonneban s szorgalmas -látogatója volt a boncztani amfitheatrumnak. Ezen históriai -nevezetességű tényhez csatolhatjuk még saját leghitelesebb -kútforrásból merített adatainkat. Első Jusszuf, kit a Sorbonneban -Don José név alatt ismertek, mindjárt kész királynét is visz -magával haza; ugyanis a Lepelletier-utczai patisserie-boltban -trónoló buffet-szépségbe mamzell Salomeba beleszeretvén, ezt forma -szerint eljegyezte magának. Salome kisasszonynak az atyja lévén -monsieur Godin Xavér Ferencz, derék czipészmester és concierge: -ennek beleegyezésétől függ a házasság létrejövetele.»</p> -<p>Ez már szentirás!</p> -<p>– No! Most már lehúzom önök előtt a papucsomat! – mondá Godin -úr, meggyőződve az igazság felől. Azt igenis jól tudta, hogy a -keleti népeknél az a szokás, hogy üdvözlet jeléül nem a fejükről -veszik le a kalapot, hanem a lábukról húzzák le a czipőt.</p> -<p>– Akkor hát áldásom reátok! – rebegé Godin asszony, leánya kezét -a leánykérő ifjú kezébe téve, ki e szép kéznek középujjára -eljegyzés zálogáúl egy pompás brilliántos gyűrűt húzott. Salome -kisasszony mindjárt meg is próbálta a solitairet a szekrény -üvegtábláján, hogy igazi gyémánt-e? <span class="pagenum"><a name= -"Page_281" id="Page_281">-281-</a></span> Bizony hasította az az -üveget, kihozva az egyesített előbetűkből a J. S. monogrammot.</p> -<p>Erre aztán a kisérő urak mind belenyúltak a kabátjaik zsebébe s -előhúzgálták a nászajándékokat; az egyik pompás kösöntyűt, a másik -gyöngyös násfát adott át a menyasszonynak, a harmadik pedig egy -kettős selyemerszényt, melynek reczéin keresztül csillogtak az -aranyak. Ezt a Godin apó markába tették. Mivelhogy a keletieknél az -az okos szokás dívik, hogy nem az após ád pénzt a leányával együtt -a vejének, hanem a vő ád pénzt az apósnak a leányért.</p> -<p>Ott azután érdemes apósnak lenni!</p> -<p>Azonban mindennyi kincsnek a ragyogása sem volt képes Godin apó -szemeit elkápráztatni.</p> -<p>– Nem oda Buda, urak! (Ő ezt valószínűleg úgy mondta, hogy «nem -oda Páris!» de így szebben hangzik). Ha én a leányomat férjhez -adom, akár egy királyhoz, én azt kivánom, hogy az annak felesége -legyen.</p> -<p>– Hát hiszen az lesz; még pedig «aszszéki» – biztosítá Godin -apót a sheik-ul-izlám.</p> -<p>– Mi az az aszszéki?</p> -<p>– A kinek az elsőszülötte fogja követni az atyját a trónon: -föltéve, hogy fiú lesz.</p> -<p>– Hát én a török házassági törvényeket nem ismerem; mert azt a -czipészeknek nem tanítják az iskolában; hanem a franczia törvényt – -saját veszedelmemre – tapasztalatból ismerem. Nálunk a házasságot a -polgári hatóság előtt kell megkötni.</p> -<p>– Hát az is meglesz.</p> -<p>– De még közbe esik valami. A megkötendő házasságot elébb ki -kell hirdetni: az eljegyzésnek a szerelmes pár nevével két hétig -ott kell kiszegezve lenni a városház kapujára: a mi arra való, hogy -a tizennégy nap alatt a vőlegény mindennap vihessen egy palaczk -likőrt a leendő apósának búelfelejtőben. Akkor adja aztán csak őket -össze a nótárus. <span class="pagenum"><a name="Page_282" id= -"Page_282">-282-</a></span></p> -<p>– Az lehetetlen! – mondá a dignitárius. – Ennyi teketória!</p> -<p>– No ha lehetetlen, akkor tessék elmenni Transsylvániába: ott -még vannak zenészek, a kik kotta nélkül muzsikálnak s -menyasszonyok, a kik kihirdetés nélkül férjhez mennek. Igy mondja a -Figaró.</p> -<p>– Nekünk itt horgonyoz a hadihajónk a marseillei kikötőben! nem -lehetne-e a közjegyzőt, meg a városházának a kapuját magunkkal -vinnünk: két hét mulva posta-fordultával retouroznánk?</p> -<p>Godin apó kikérte magának, hogy ilyen szent dolgokkal frivol -tréfát űzzenek.</p> -<p>– Eh mit! – vágá ketté a gordi gubanczot Jusszuf király. – Hát -ha ez a szokás Frankhonban, hogy két hétig kell a vőlegény és -menyasszony nevének kifüggesztve lenni, hát itt maradunk két -hétig.</p> -<p>Elszörnyedt erre mind a három udvari főméltóság.</p> -<p>– Hogy marad az ország két hétig király nélkül?</p> -<p>– Ejh, az ország könnyebben el lehet király nélkül, mint én -királyné nélkül.</p> -<p>(Ez olyan nagy mondás volt, hogy azt rögtön feljegyezte Godin -apó s beküldte a Figarónak. S ezzel Jusszuf király egyszerre -népszerű alakká vált a nagy világvárosban.)</p> -<p>Ezzel a nehéz kérdés el lett döntve. A főméltóságok két hétig -ott maradtak Párisban s nem lehet róluk feltenni, hogy nagyon únták -volna magukat.</p> -<p>A törvényes határidő leteltével végbement a házasság Jusszuf -király és a szép Salomè között, egészen a franczia törvényes -szokások megtartása mellett. A formaszerűen kiállított -házasságlevelet Godin apó rámába foglaltatta s a falra akasztva, -mutogatá mindenkinek, a ki a concierge ajtaján belépett.</p> -<p>Tehát mamzell Salome valóságos királyné lett. De még azon felül -is valami: valóságos szeretett feleség. A férjét még azután is -négyszemközt csak «kis José»-nak nevezte. Az igaz, hogy gyermekek -voltak még mind a ketten. Az <span class="pagenum"><a name= -"Page_283" id="Page_283">-283-</a></span> ilyeneknek nem volna -szabad még királyosdit, házasságosdit játszani.</p> -<p>Az elsőbbik feladatával ugyan nem sok fáradsága volt Jusszufnak; -országának fővárosába megérkezve, úgy találta, hogy az uralkodás -minden nehéz feladatait szépen végzik helyette az ott -bekvártélyozott idegenek. Hanem a második élethivatását annál -lelkesebben fogta fel.</p> -<p>A szultána aszszakinek nem kellett kerített szerály, sem -vizsgaszemű háremőr; maga a férj volt mindene az asszonyának, ura -és szolgája. A régi mohamedi szokások nem divatoztak az új király -udvaránál, a felesége nem viselt fátyolt az utczán. Senki sem -szólta meg érte, csak a softák.</p> -<p>Nem is látott Salome maga körül mást, mint európai viseletű -alakokat: külföldi követek, consulok feleségei eljártak hozzá -látogatóba s pletykáztak egész czivilizált modorban. Színházba is -járhatott és a bazárba bevásárolni, ha a királyi palota előtti -dísztéren az a négy sor pálma nem figyelmeztette volna, azt hiheté, -hogy Európában van.</p> -<p>A hűséges szerelem nem maradt áldás nélkül. Egy szép napon -szemérmesen súgva tudatá a férjével Salome, hogy… két szíve -van.</p> -<p>Jusszuf meg volt dicsőűlve az örömtől. Minden miniszterének -elmondta, némelyiknek háromszor is, az örömhírt.</p> -<p>És e naptól kezdve aztán oly gyöngéden bánt Salomeval, mintha -kristályüvegből volna: a mire csak ránézni szabad.</p> -<p>Salome pedig okos asszony volt: egészen fin de siécle nevelés. -Egy hónap múlva komoly beszédet kezdett Jusszuffal, ki őt ölében -ringatá.</p> -<p>– Hallod-e Josécskám, ez a török vallás becsületes vallás: -megengedi a férjnek, hogy több feleséget tartson. Nálunk -keresztyéneknél ez meg van tiltva; ezért aztán a férj azt teszi, -hogy tilos úton kerüli meg a törvényt. Ha otthon nem találja meg az -örömét, keresi a házon kívűl. <span class="pagenum"><a name= -"Page_284" id="Page_284">-284-</a></span> A török pedig megmondja -őszintén, hogy: «kincsecském, én most egyet gondoltam: hozok a -házhoz még egy feleséget». S aztán meg vannak szépen együtt -hármacskán.</p> -<p>– Te beleegyeznél? – kérdezé Jusszuf.</p> -<p>– Sőt nagy örömöm telne benne. Akkor nem volnék egyedül. -Komoran, búslakodva. Ketten volnánk: nevetnénk, tréfálnánk, -dalolnánk és összeesküdnénk ellened, hogy mivel boszantsunk.</p> -<p>– No majd szólok erről a Sheik-ul-izlámmal.</p> -<p>Salome megcsókolta ezért a szóért a férjét s tapsolt -örömében.</p> -<p>– Csak aztán olyant válaszsz, a ki szebb legyen, mint én.</p> -<p>Jusszuf beszélt erről a dologról a Sheik-ul-izlámmal s aztán -néhány nap múlva azt mondá Salomenak:</p> -<p>– No már választottam egy új feleséget.</p> -<p>– Szebb-e, mint én?</p> -<p>– Azt nem tudom. Török leány arczát nem látja férfi, míg a -nászszobába be nem vezette.</p> -<p>– De a nevét csak tudod?</p> -<p>– Azt sem tudom.</p> -<p>– De szívesen adják hozzád?</p> -<p>– Azt meg éppenséggel nem tudom.</p> -<p>– Ez egy keleti találós mese, úgy-e?</p> -<p>– Mingyárt kitalálod, ha megmondom, hogy kit szánnak nekem a -minisztereim. A szultánnak egyik leányát, a kiről nem tudom, hogy -szép-e, nem tudom, hogy mi a neve. És nem tudom, hogy nekem -adják-e?</p> -<p>– Hát akkor mért esengsz utána?</p> -<p>– Azért, mert a minisztereim azt hiszik, hogy ha a szultán veje -leszek, akkor majd annak a segítségével lerázhatom a nyakamról az -idegeneket, a kik most helyettem uralkodnak az országomban.</p> -<p>A szép Salome nagyon elszomorodott erre a szóra.</p> -<p>Szultánleány nem jó lesz feleségtársnak: annak hosszúk a körmei. -<span class="pagenum"><a name="Page_285" id= -"Page_285">-285-</a></span></p> -<p>De maga Jusszuf nem örült ennek az elhatározásnak. Oda volt az -egész jó kedve. Alig mutatta magát emberek között. Mindig ott ült a -felesége szobájában, mintha féltené, hogy elveszti.</p> -<p>Mindenféle ürügyet kitalált, hogy húzza-halaszsza a -szultánlátogatást; de végre a Sheik-ul-izlám erővel kényszeríté, -hogy teljesítse népe közóhajtását, menjen el leánynézőbe.</p> -<p>Hajóraszállása előtt még jól kisírta magát Salome keblén a kis -király s minden csókját nála hagyta: az asszonyát pedig rábízta egy -tudós asszonyra, a ki nagyon tudós volt, mert már szakálla is volt. -Szozima asszonyságnak hítták.</p> -<p>Salome, mentül jobban közeledett reménye beteljesültéhez, annál -búsongóbb lett. Elővették mindazok a nehéz sejtelmek, a mik a -megáldott nőt üldözik. Félt a haláltól.</p> -<p>– Mondja csak, madame Szozima, nem fogok-e meghalni? – kérdezé a -tudós nőtől.</p> -<p>A tudós nőnek a csalhatatlan tudománya állt a kártyavetésből. -Megmondta előre Salomenak a jövendőt.</p> -<p>– Királynécskám: ha leányt fogsz szülni, akkor bizonyosan -életben maradsz, de ha fiúnak adsz életet, akkor Allah legyen a -hátad mögött.</p> -<p>Salome csak nem értett ebből a talánybul semmit.</p> -<p>Törökül kellett volna neki tudni, hogy megértse a mesét.</p> -<p>A hagyományos török szokások szerint egy mahomedi fejedelem -trónját mindig az elsőszülött fiú örökli: bárha annak az anyja -rabnő volt is. Az első fiúnak az anyja a «Valideh.» S annak nagy -hatalom adatik a többi hitvesek fölött.</p> -<p>És ha egy szultánleányt adnak feleségül egy vazallkirályhoz, -akkor megkövetelik tőle, hogy ezt tegye a «Valideh szultánává».</p> -<p>És ha van már a háznál egy régibb szultána, a ki egy fiúnak -anyja, mi történjék akkor? <span class="pagenum"><a name="Page_286" -id="Page_286">-286-</a></span></p> -<p>Hát hiszen azért bölcsek az állambölcsek, hogy tudjanak erre -megfelelni.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Jusszuf királyt nagy pompával fogadták a magas kapunál.</p> -<p>Hetekig ott tartották s az alatt az egyik ünnepély a másik -sarkára hágott, a miket tiszteletére rendeztek. Látott tűzijátékot, -a melyben a röppentyűk az ő nevét rajzolták tűzbetűkkel az -égkárpitra, kapott fényes érdemrendeket és aranyos szablyát, -poharat koczintott a világ hatalmasságainak nagyköveteivel, -díszőrség tisztelgett a palotája előtt. A padisah kézcsókjára -bocsátá.</p> -<p>A Sheik-ul-izlám mindennap új jó hírt hozott a számára… A magas -politika kedvező fordulatot vett. A divántanácsban túlsúlyra kezd -emelkedni a jó barátok befolyása az ellenségekével szemben. Csak -még egy «kis akadály» van, a mi elhárítandó. Akkor aztán teljes -lesz a siker. De a végett ő neki magának kell elutazni Jusszuf -király fővárosába.</p> -<p>Egyszer végre azt jelenté a táviró Jusszuf királynak, hogy no -most már el van hárítva az a nehéz akadály.</p> -<p>Akkor aztán megtartották a tiszteletére a búcsúlakomát, nagy -muzsikaszóval hajóra kisérték, ágyúszóval üdvözölték, úgy -bocsátották el. Minden hajó fel volt lobogózva az -aranyszarv-öbölben. S ha az igéreteknek súlya volna és térfogata -volna, akkor azokkal még egy hajót megrakhatott volna Jusszuf -király.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Mikor Jusszuf király megérkezett a hadihajójával fővárosa -kikötőjébe, megdöbbenve látta, hogy valamennyi ott horgonyzó -hajónak a zászlója félárboczra van leeresztve. Ez azt hirdeti, hogy -nagy halottja van az országnak. <span class="pagenum"><a name= -"Page_287" id="Page_287">-287-</a></span></p> -<p>Elutazása óta nem kapott semmi hírt Saloméról. Minden levelét, -táviratát elfogdosta a minisztere.</p> -<p>Nyugtalanul közeledett a parthoz; a dereglye evezőlapátainak -minden csapása egy halotti induló zenéjeként hangzott a fülébe.</p> -<p>S mikor a part lépcsőin felszaladt, a halottas gyászzene egész -közel hangzott. Azon a széles utczán, mely a kikötőtől a királyi -palotáig vezet, egy néptenger hullámzott, egy mozgó tenger csupa -fejekből, melyben nagy nehezen tudott előre haladni egy gyászmenet: -elől a dervisek, azután lovas katonák, utánuk a táori zenészek, -puskás katonák, azután egy gyászhintó a koporsóval, melyben -födéltől, szemfödőtől nem takarva fekszik a halott. Nem is egy -halott, hanem kettő. Egy nő és egy csecsemő. Anya gyermekével -együtt, utána megint katonák, dervisek nagy csoportban.</p> -<p>A néptengerrel szemben lehetetlen volt előrehatolni -Jusszufnak.</p> -<p>Kénytelen volt bevárni a gyászmenetet.</p> -<p>Annak az élén jött a Sheik-ul-Izlam lóháton.</p> -<p>Mikor meglátta Jusszufot, megállást parancsolt a menetnek s a -csauszok által utat nyittatott a királynak a koporsóhoz.</p> -<p>Akkor aztán megtudta a király, hogy ki az a nagy halott, a kit -ilyen pompával temetnek.</p> -<p>A szép Salome feküdt a koporsóban, mellette újszülött fia.</p> -<p>Megjövendölte ezt neki a tudós asszony: «Ha leányod születik, -megélsz; ha fiad születik: Allah veled!»</p> -<p>… Hát ilyen a magasabb politika!</p> -<p>… Az akadály elháríttatott.</p> -<p>… És aztán még sem kapta meg Jusszuf a szultánleányt. Mazr -maradt az idegenek alatt.</p> -<p class="center">* * *</p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_288" id= -"Page_288">-288-</a></span></p> -<p>Mikor Godin apó megtudta a Figaróból a leánya szomorú végét, azt -mondá a feleségének:</p> -<p>«Még is csak jobb lett volna neki pékmesternévé lenni, mint -királynévá.»</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_289" id= -"Page_289">-289-</a></span></p> -<h2>A FAGGYÚGYERTYA.</h2> -<p class="center">(Elbeszélés.)</p> -<p>Volt egyszer egy nagy nemzetnek egy hozzá méltó nagy fia. Épen -olyan zseniális, olyan fellengős, olyan lánglelkű, olyan könnyelmű, -mint a nemzete.</p> -<p>Lángeszével és a sors csodafordulataival röpülve emelkedett -magasra, legmagasabbra. Utoljára megválasztotta őt a nemzete -vezérlő fejének. Az lett, a mit hajdan (egy évtized előtt) -császárnak neveztek. Csakhogy ez a czím kiment már a divatból, mint -a hogy kimentek a nagyvirágú ruhakelmék, a hogy kiment a divatból -az az epezöldszínű viselet a minek a neve volt «Bismarck en colère» -(Bismarck haragszik), aztán meg a krikri tréfa, meg az úrnőjük -ruhájával egy színűre festett ölebecskék, aztán meg a «Schwarzer -Péter» társasjáték, meg a chignon, meg a pater Klinkowström -prédikácziói, meg a potichomanie (fazékfestési düh) s más egyéb -változandóságnak alávetett zsarnokkegyenczei a kornak. A császári -czím is azok közé tartozott. Azért a hozzá való kelmék megmaradtak. -Ugyanaz a fényűzés, könnyelműség, dicsvágy, nagyralátás, -gyönyörhajhászat, a mi egykor császári volt, csakhogy más etikett -alatt.</p> -<p>Az új államfő, magas rangjára lépve, első dolgának tartá a -szakácsok nagy mesterét magához szegődtetni, kétszer akkora -fizetéssel, mint a mekkora egy miniszternek dukál. (De hát a macska -is egye meg ám azt az ebédet, a mit egy miniszter főz.) -<span class="pagenum"><a name="Page_290" id= -"Page_290">-290-</a></span></p> -<p>Kitűzték a napját a fényes beiktatásnak, s csak olyan nagy -parádéhoz készültek, mint egy koronázásnál, a kerek világ -legpompásabb városának ez nem kerül megerőltetésébe, hisz ott a -hétköznap is olyan ünnep, mint nálunk a követválasztás.</p> -<p>Az egész országból seregestűl tódult fel a sok kiváncsi nép erre -az országos ünnepre. Ebben az országban nincsenek se urak, se -parasztok, mert minden ember egyenlő. Külömbség csak az emeletek -között van: parterre, belle étage, első emelet, mezzanin, második, -harmadik, negyedik, ötödik emelet, manzard: ezek képezik a -rangfokozatokat az emberek között. S ez az osztályozat különösen -kitünik számokban kifejezve egy ilyen országos ünnepély alkalmával. -Azokban az utczákban, a melyekben az államfő a díszhintóban, a -díszkisérettel fog végigvonulni, egy első emeleti ablak használati -bére ötszáz frank, a padlásszobáé pedig már csak egy arany.</p> -<p>A nagy nemzeti ünnep előtti délután a mindenféle képviselet -között lehetett látni egy összetartozó párt, férfit és asszonyt, -hatalmas alakokat, a kik könyökkel furtak maguknak ösvényt a -népözön árjában. A férfi tömzsi, széles vállú, kurta nyakú alak -volt, simára borotvált arczczal, de annál bozontosabb szemöldökkel, -a kiegészítő házastárs ellenben hatalmas öles termet, csontos -végtagokkal, hímzett főkötős fejjel, melynek a tekintélyes sasorr -erős igézetet kölcsönzött. Erősen idegen jelmezt viseltek. Csizma, -harisnya, nadrág, szoknya, dolmány, egész a süvegig mind exoticus -kifejezésű rajtuk.</p> -<p>Egy borjubőrrel fedett bőröndöt hoztak magukkal, melyet hol az -egyik, hol a másik vett át, a szerint, a hogy kifáradtak a -viselésében.</p> -<p>Minden kapu előtt megálltak, végig olvasták a lajstromot, mi van -kiadó a házban. Fejcsóválva odább mentek.</p> -<p>Egyszer aztán mégis megakadtak egynél. Ez lesz a legalkalmasabb. -Hatodik emelet. Padlásszoba, utczára nyiló ablakkal. Alku szerint. -<span class="pagenum"><a name="Page_291" id= -"Page_291">-291-</a></span></p> -<p>Ide felmentek.</p> -<p>Az illető ajtószám tulajdonosa egy országgyűlési szolga volt, a -ki hivatásánál fogva már a képviselőtestülethez tartozik, s -annálfogva a politikai élet színvonalán lebeg.</p> -<p>A vidéki házaspár előadta a reflexióit. Ők hajlandók a holnapi -napra kibérelni a padlásszobát éjjeli tizenkét óráig.</p> -<p>– Az ára egy arany, mondá a szobatulajdonos.</p> -<p>– Megadatik, mondá az asszonyság.</p> -<p>– Húsz frankos arany.</p> -<p>– Magam is úgy értettem.</p> -<p>Azzal előkereste a kamizolja zsebéből a gondosan papirba -takargatott aranyat s átadta a szobatulajdonosnak.</p> -<p>– Hanem ezért azután az ablak egészen a mi rendelkezésünkre -bocsáttatik.</p> -<p>– Azzal a kikötéssel, hogy a felvonulás alatt én is az önök -vállán keresztül nézhessek le az utczára, mint harmadik -haszonélvező.</p> -<p>– Helyes. Azonban estére az egész ablak a mienk. Abba mi a saját -transparentünket kivánjuk elhelyezni, a melyben a saját -gyertyáinkat fogjuk égetni.</p> -<p>Ez is ratifikáltatott.</p> -<p>Mire a vidéki úrhölgy, hitestársa kezéből kivéve a bőröndöt, azt -felcsatolá s kitárta annak a tartalmát.</p> -<p>Volt abban egy nagy, sült ürüczomb, papirba takarva, egy -megszelt fekete kenyér, azután egy katulya alakú kasornya, fekete -alapon kivágott betűkkel, melyek hátul fehér, piros, kék -beolajozott papirral voltak beragasztva, aztán meg két szál mártott -faggyúgyertya. Egyéb semmi.</p> -<p>– Hát önök semmi váltani való fehérneműt nem hordanak magukkal -az úton? kérdé elszörnyedve a szobatulajdonos.</p> -<p>A jövevények rábámultak, nem értették a dolgot. Mi legyen az? -Váltani való fehérnemű? Ilyesminek az ő vidékükön semmi hire -nincsen.</p> -<p>– Hiszen holnapután visszautazunk. Három nap mulva otthon -vagyunk ismét. <span class="pagenum"><a name="Page_292" id= -"Page_292">-292-</a></span></p> -<p>Három nap ide, három oda, az alatt csak nem vált az ember inget! -Ez előtt két századdal még Erzsébet angol királynénak is csak két -váltani való inge volt összevissza.</p> -<p>A képviselőházi teremőr ajánlkozott rá, hogy a bérlőit (csekély -díjért) végig hordozza a nagy világvárosban s megmutogatja nekik -annak a nevezetességeit, de a jó emberek azt szépen megköszönték, -nincs nekik mit nézni ezen a nagy háztömegen, meg annak a fényes -kirakatain, boltablakain, szebb látvány annál egy naplemenet, meleg -eső után a hegyek között, birkabégetéssel. Ők csak a holnapi -parádét jöttek megnézni, ma pedig jókor lefeküsznek.</p> -<p>A helyett kipakolták az ürüczombot, meg a fekete brugót, s a -mellett vacsorához ülve, szivesen megkinálták a házigazdájukat is, -hogy tartson velük.</p> -<p>A mossziő azonban kimenté magát. Ő, mint aféle belső ember, az -ülés végén, a képviselőház buffetmaradékaiból összevegyített -«harlekin»-nal már urimódon jóllakott, s eféle paraszt kolláczió -iránt nem érez hajlandóságot.</p> -<p>A két utazó aztán, kellően megvacsorálván a hazulról hozott -elemózsiából, lefeküdt, aludt reggelig.</p> -<p>A reggeli ágyudörgésnél már talpon voltak s kiültek az -ablakba.</p> -<p>Jó magas nézpontjuk volt, egy hatemeletes háznak a -padlásablakából.</p> -<p>Ott ugyan sokáig ülhettek. A czeremónia a képviselőházban -kezdődött, onnan átment a vének tanácsába, onnan a hadgyakorlatok -mezejére, s csak délután jutott el végre abba a téres utczába, -melyben a teremőr vendégei várták. Azalatt azonban eleget ágyúztak, -s ez is élvezet a falusi embernek.</p> -<p>Időközönkint a házigazdájuk is hazakerült egy pillanatra, -elmondani az ünnepség eddig lefolyt dicsőségeit, melyekben ő, mint -kiszolgáló közeg, közvetlenül szerepelt. A legjobban televette a -száját annak a nagy bankettnek (illetőleg az előkészületeinek) a -leirásával, melyet a főváros ád a városházában a nagy férfi -tiszteletére. «Ezerötszáz <span class="pagenum"><a name="Page_293" -id="Page_293">-293-</a></span> teríték! virágokkal! Szökőkutak az -asztal közepén! A nagy ember mellszobra fagylaltból -kiformálva!»</p> -<p>– Hallod ezt, öregem? mondá az asszonyság.</p> -<p>«Kétezer gázlámpa világítja meg az éttermet, s a zenekarzat -homlokán gázból kiformálva fog ragyogni a neve nagy betűkkel.»</p> -<p>– Az ő neve gázlámpákból! Hallod ezt, öregem?</p> -<p>Végre a népriadal erre felé közelgett.</p> -<p>Már akkor késő délután volt.</p> -<p>November utolján hamar esteledik. A nap utolsó sugarait veté, -csak a padlásszobák ablakára már, a belletagenak már nem -jutott.</p> -<p>Ekkor jött a nagy díszmenet, tárogatókkal és fánfárokkal végig -az avenün. Elől-hátul lovas katonacsapatok, közepett az aranyos -hintó. Minden ablakból hullott a virágeső az ünnepelt férfiura. Egy -karzat összerogyott a sokaság terhe alatt s ott nagy lárma támadt. -De azt is elnyomta a lelkesedés riadala.</p> -<p>– Látod azt? Hallod azt? öregem, rebegé az asszony.</p> -<p>A férfi arczán végig csorogtak a könyük.</p> -<p>Mikor aztán az ő ablakuk alatt is végig haladt a díszmenet a -diadalhintóval, ők is kihajoltak az ablakból s tarka zsebkendőikkel -integettek üdvözletet a nagy nap nagy hősének.</p> -<p>A nagy férfiú pedig, kalapját levéve integetett viszonüdvözletet -az ujjongó közönségnek.</p> -<p>– Látod ezt? Meglátott bennünket! Nekünk köszönt vissza! -lelkesedék a nő.</p> -<p>– Látom, zokogá a férfi, de nem látott semmit, mert a -zsebkendőjével törülte a szemeit.</p> -<p>– Oh, ti bolond pugrisok! Kánker de burzsoá! kaczagott a -házigazda. Azt hiszitek, hogy az a nagy ember a ti köszöntésteket -viszonozta?</p> -<p>– Hát hogy ne? mondá az asszony, hisz ő a mi fiunk. Én vagyok az -anyja, ez meg az apja, né!</p> -<p>– Ez az apja? tamáskodék a teremőr. Lehetetlen! <span class= -"pagenum"><a name="Page_294" id="Page_294">-294-</a></span></p> -<p>A nő azonban komolyan vette a dolgot.</p> -<p>– Hallod-e polgártárs! Ezt meg ne próbáld kétségbevonni. Mert én -becsületes asszony vagyok. Én az uramon kívül más férfit nem -ismertem. Azért az én fiamnak, a nagy embernek, bizony ez a kis -ember az apja. Nézz rá! Ugy hasonlít hozzá, mintha a száján köpte -volna ki. Ha akarod látni, itt az útlevelünk. Mi vagyunk az ő édes -szülői.</p> -<p>A derék ember elhült, elbámult.</p> -<p>– Ti vagytok a nagy ember szülői? S ti ezt az ő felvonulását -innen az én padlásszobám ablakából nézitek?</p> -<p>– De ki is teszünk ám magunkért! mondá az asszony, Nézd, milyen -szép transparentet csináltunk a tiszteletére! Gyertyát is hoztunk -hozzá. Ezt kiteszszük ide az ablakba.</p> -<p>S azzal kibontogatva a papirosból a két szál faggyúgyertyát, -meggyújtá azokat, beleilleszté a transparent bádogtartóiba, s -kitette az ablakba. Épen beleillett.</p> -<hr class="tb" /> -<p>A világhírű nagy ember, a hatalmas, dicső nemzet feje, midőn -belépett a városház dísztermébe, országnagyjaitól, tábornokaitól -kisérve, a túlvilági fényözön, az őrjöngő üdvriadal közepett kis -istennek érezte magát.</p> -<p>Mit ér, ha azt a transparentet nem látta, mely a manzard-szoba -ablakában piros-fehér-kék betükkel ragyogtatá: Éljen a mi -fiunk!</p> -<hr class="tb" /> -<p>Négy hónap mulva a nagy ember meg volt bukva, s egy év mulva -halott lett. A temetése is pompás volt. Azt is szabad volt meglátni -a padlásablakból a jó paraszt embereknek.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Azután pompás szobrot emelt neki a nemzeti hála.</p> -<p>Annak a leleplezésénél is ott volt a pór-öltözetű öreg -házaspár.</p> -<p>– Látod ezt, öregem! milyen szép szobra van! otthon a mi -városunkban nincs ilyen a szent Severinusnak.</p> -<p>Az öreg megtörlé szemeit.</p> -<p>– Jobb lett volna a Leónak otthon maradni!</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_295" id= -"Page_295">-295-</a></span></p> -<h2>AZ UTOLSÓ FEJEDELEM.<a name="FNanchor_19" id= -"FNanchor_19"></a><a href="#Footnote_19" class= -"fnanchor">19)</a></h2> -<p class="center">(Elbeszélés. 1848. május.)</p> -<p>Háromszor látta lelkem arczodat.</p> -<p>Nem a sírból idéztelek föl: a mennyből idéztelek alá.</p> -<p>Kivüled egy csillag sem ragyogott az égen: te voltál az -utolsó.</p> -<p>A többi lehullt vagy kialudt.</p> -<p>Fejed körül az idvezület glóriája fénylett: e tündöklő -töviskoszorú, mit a martyrok hordanak. Arczodon a megdicsőülés -szomorú mosolyával, szent bánatodban jelentél meg előttem, mint egy -könyező szeráf.</p> -<p>Napsugarakkal kellene irnom a fekete égre, ha úgy akarnám -festeni arczodat, a minőnek lelkem látta azt, s még akkor is kezem -nem birná visszaadni e ragyogványt.</p> -<p>Emléktelenül hamvadsz el sírodban. Ha az utókor mindazon -köveket, mik emberi kebelben szív helyett feküdtek, egy halomra -gyüjti, pyramidot emelhetett volna azokból emlékedre. Most -reszketeg szó, elrepülő lélek néma tisztelete, melyben neved áldott -emléke él.</p> -<p>Hagyd e szerény Mausoleum oltárára fölirni képedet! <span class= -"pagenum"><a name="Page_296" id="Page_296">-296-</a></span></p> -<p>Minket kicsinyeknek hagyott a törpe kor: dicsőségünk futó -csillag fénye, minő egy nyári éjszakán száz lefut az égről; de -azért nem vagyunk rád méltatlanok: egy Istent ismerünk, a kit te -ismertél; egy Istent imádunk, a kit te imádtál: a szent -szabadságot!</p> -<p>Hagyd ez oltár-lapra fölirnom nevedet…</p> -<p>Kezem ne reszkess…</p> -<h3>I.</h3> -<p>Világtalan kietlen éjszaka…</p> -<p>Az élet hallgat és a sírok megszólamlanak…</p> -<p>Nem olyan éj, minő volt, mielőtt nap és csillagok lőnek -teremtve, hanem olyan, minő volt a keresztre feszítés golgothai -éje, midőn nem az ég világítá a földet, hanem a föld lángjai -világíták a sötétséges eget és a megfeketült napból vér folyott a -földre. A nap fenn van az égen, de fénye nincs. Mozdulatlan lomha -felhők sötét tömegei fogták el világát… Dél van és éj.</p> -<p>Olykor a távol láthatáron percznyi villanás ütközik fel: más -országban járó fergeteg hangtalan villám-lobbanása, A pillanatnyi -fény zöldes derűjében föltünik a néma, a fekete világ körrajza. -Sötét hegytömegek, sötétlő templomok magas tornyaikkal, hallgatag, -komor kerített városok, fekete erdők, fekete sík mezők s a rajtok -keresztül kigyózó fekete folyam.</p> -<p>Majd, mintha álmodnék a vidék, s álmában kezdene neszezni… nehéz -nyögő sóhaj vonul végig a hallgatag világon, minő egy börtönbe -ásott nép kínfohászkodása: tompa dörgés, mintha nedves hant hullana -üres koporsó födelére, enyészetes harangszó ringása, zúgó -énekhangok zárt ajtajú templom ablakain keresztül, s a lejáró -folyam egyhangú zúgása.</p> -<p>Oly fojtottak, oly temetettek e hangok, mintha tengerfenékről -jőnének ez álmatlan hallgatás közepett. <span class= -"pagenum"><a name="Page_297" id="Page_297">-297-</a></span></p> -<p>Mindig több harang kezd szólani: a fagyasztó templomi zsolozsma -mindig zúgóbb lesz, csengetyűhangok szólanak bele s lánczok -csörrenései; csak a fájdalom és a szentelt kétségbeesés hosszú, -hidegen égető sóhaja marad oly reszketeg!</p> -<p>Hirtelen, – mintha a pokol nyitná meg kapuját, vagy mintha -meggyúlt tűzokádó szakítaná fel rejtett kráterét: vakító tűzfény -gyullad ki a földön, lázzadó világával vérnapot gyújtva ez égnek -száz máglya lobogó ragyogványában. Az egész csillagtalan világ mint -egyetlen vérrel festett kép áll elő: erdők és templomok, hegyek és -fellegek.</p> -<p>Vér az égen, vér a földön!</p> -<p>Hosanna, hosanna! dicsőség Istennek! ordítja milliom ajk, -dicsőség Istennek a magas mennyben!</p> -<p>Kiáltó harsonák, vad dobzörej, bömbölő harangok zenéje kiséri ez -istendicséretet, mintha vadult erőszakkal akarna utat törni magának -a fellegeken keresztül, vagy el akarná fojtani a martyrének -reszketeg imáját, hogy meg ne hallhassa azt Isten.</p> -<p>Hosanna, hosanna! Kiáltja a rabszolga nép, ki lánczának szemein -számlálgatja le imádságadóját.</p> -<p>Az ég pedig fellegekkel van elzárva a földtől.</p> -<p>Nem akarja az ég látni a földet. Nem akarja imádságait hallani -az Isten.</p> -<p>Bocsánat és engesztelés azoknak, kik őt tévelygéseikben nem -ismerék; bocsánat és engesztelés azoknak, kik őt a kisértet óráiban -megtagadták; de jaj és kárhozat azoknak, kik nevében a népre -lánczaikat rakták, kik hirdették a hazugságot s az oltár háta -mögött kaczagtak, kik vérrel áldoztak Isten dicsőségére!</p> -<p>Ezeknek imádságait nincs, a ki meghallgassa!</p> -<p>De számlálva vannak azok a könyek, miket az üldözött erény -titokban kihullat; föl van irva minden fohász, mi a szabadság -vértanuinak ajkait elhagyja s eljőend a minden adósságok -visszafizetésének napja, melyben lészen a kevélység megaláztatása! -<span class="pagenum"><a name="Page_298" id= -"Page_298">-298-</a></span></p> -<p>Erőtlen gyönge hangok alig hallható éneke zeng a szent ordítás -közé: fájdalmasan nyugodt, szelid, megadó ének… ott a máglyák -fölött fehérbe öltözött sápadt alakok égnek, hátrafont kezeikkel -egymáshoz kötözve: a lángok arczaikat csókolják, a nép köveket -hajigál fejeikre s ők imádkoznak hóhéraikért s égnek emelt arczczal -állják ki a lánghalált e szóért: «szabadság!»</p> -<p>Milyen fehér ott a láng, a hol az ő szent testeik égnek, mint -világít az emberek arczaiba, azokéba, kik ott körülállanak: vad -tomboló tömegek, fanatikus rabszolga képeikkel, középlények ördögök -és vadállatok között; s azokéba, kik messze bérczek ormain futva -bújdokolnak; futva, de arczaikat daczosan fordítva vissza; -üldözöttek, de nem rettegők; rongyosak, de büszkék.</p> -<p>Bujdosva fut a fejedelem is: a jók apostola, kiűzve ősei -honából; kifosztva, megátkozva s elhajtva a fergeteges éjbe, ki -idegen országok hidegébe. Feje körül a jövő dicsőség glóriája -fénylik, e tündöklő töviskoszorú: örök koronája az Isten igaz -fölkenteinek. Arcza halvány és bús, mint a földet elhagyó Astræa -arcza, tekintetében a honszeretet emésztő fájdalma. Szemében köny -ragyog, kezében királyi pálcza helyett a vándorút koldusbotja.</p> -<p>Oh, e koldusbot fogja egyszer visszavívni Magyarhon -szabadságát.</p> -<p>Ott a máglyák előtt veressel bevont székben egy fekete férfi -ül.</p> -<p>Sugárzik arczáról a sötétség, mint tűzből a világ; homlokán -fekete négyszögű korona; kezében pásztorbot, melynek egy vége -gyémántos, körüle tömjénfüst áradoz és mysticus ének hangzik a -visszataszitó alakok ajkairól.</p> -<p>Hideg gyönyörrel nézi a martyr-szenvedést, hideg arczának egy -vonása sem változik; de szive benn örül.</p> -<p>A megvakított nép oda jár öltönye redőit csókolni.</p> -<p>Gyilkosok, lopók, szentségtörők és hazaárulók szítják a tüzet, -kapkodják a szentek szélhordta hamvait, melyekért megbocsátja -vétkeiket a fekete ember. <span class="pagenum"><a name="Page_299" -id="Page_299">-299-</a></span></p> -<p>Az utolsó énekhang is elhal.</p> -<p>A martyrsereg bevégzé a dicső tanubizonyságot: kiszenvedének -mind; állhatatosak maradtak az utolsó perczig mind s egy sem -tagadta meg lelke Istenét.</p> -<p>A vakbuzgó nép térdre hullva kiáltja:</p> -<p>Dicsőség a véráldozatok Istenének!</p> -<p>De ezer hang kiáltja vissza az erdők sötétjéből, a sziklák -ormairól:</p> -<p>Dicsőség a szabadság Istenének!</p> -<p>S ezer arcz fordul daczosan a vérveres világnak, mely reájok -lobog, ijesztő fényével, de ijedetlenül: vállaikat nyomja minden -kínszenvedés, minden nyomor terhe; de térdeik nem hajolnak meg -alatta.</p> -<p>Visszafordítja arczát a fejedelem is, e szenvedésben el nem -csüggedt arczot, melynek szelidségében az oroszlán bátorsága lakik, -visszasugárzik abból lelkének világa, azon léleknek, mely ha egy -nép között lett volna kiosztva, nagygyá tette volna azt örök -időkre.</p> -<p>Oh, egy nemzetnek csak egy ily szentje támadhat egy nép -életében.</p> -<p>Minek is volna több?</p> -<p>Az álló csillagnak nem a földön a helye.</p> -<p>Visszatekint bátran. Nagy szeme sugárzik, mint két vezércsillag, -melyre a buta nép sárral hajigál föl. Fölemeli vérző homlokát, -fölemeli halvány fényes arczát és a koldusbotot kezében, mit egy -ország fejedelmének meghagyott, mintha mondaná:</p> -<p>Visszatérek…!</p> -<p>A fekete ember föláll vérvörös székében, fekete szemöldét mély -szemére vonja, dæmoni arczának igézete előtt elsápad a lelke -törpített nép. Kezébe hamut vesz, a vértanuk hamvát, s merre a -bérczek állanak, hol a bujdosókat kéz utól nem éri, azon tájra -szórja azt, s átkot mond a nép apostolának fejére.</p> -<p>Átok, átok, átok reád! Átok a vizre, melyben megmosódol, átok a -légre, melyet beszívsz. Átok reá, ki ha éhezel, <span class= -"pagenum"><a name="Page_300" id="Page_300">-300-</a></span> enned -ád, ha fázol, tűzhelyéhez bocsát, ha fáradt vagy, házába befogad, -ha meghalsz, eltemet. Átok, átok, átok reád.</p> -<p>Dicsőség Istennek a magas mennyben, zúgja undok hymnus énekét az -eget káromló csorda.</p> -<p>A templomfalak iszonyú visszhangja döng rá.</p> -<p>A kereszt, a sötét kereszt magasra emeltetik, vérző istenkép -rajta, a nép arczra borulva imádja azt.</p> -<p>Miért mutatjátok a népnek az Istent keresztre feszítve, véresen, -vérhulló arczczal, megtört szemekkel, leszegezett kézzel?</p> -<p>Azt akarjátok-e mondani neki ez által:</p> -<p>Jaj annak, ki a népnek szabadságot akar szerezni, jaj annak, ki -világosságot akar hozni a földre! Díja gyalázat, díja halál.</p> -<p>Im ez ember itt Isten lelkével bírt, ez istenember szabaddá -akarta tenni a népet és boldoggá: – megfeszíttetett.</p> -<p>Lásd ember és remegj.</p> -<p>Az ördög úr a földön! lássátok halva az Istent!</p> -<p>Jaj annak, ki az embert szeretni tanítja!</p> -<p>Im e halott itt Isten volt, a szeretet Istene és -meggyilkoltatott.</p> -<p>Lásd ember és tanulj félni, tanulj gyülölni!</p> -<p>Miért nem festitek úgy az Istent, midőn a sírokat megnyitja s -azokat, kik tanultak szeretni embert és hazát, a mennybe -fölviszi?</p> -<p>Van-e rettentőbb alakja a bálványimádóknak, kik undok faragott -kép előtt hajtják meg arczukat, mint a tietek, kik az Istent úgy -mutatjátok fel a népnek, mint egy mezitlenre vetkőzött, -megostorozott, szétfeszített emberalakot?</p> -<p>A halál urát a halál lábai alá tapodva!</p> -<p>Te mindezekről semmit sem tudsz, szegény biboros ember, te -korona alá festett kép, kiről a lelkét nem bíró nép Istene képét -másolja le, a haragban és villámok dörgésében uralkodó Istenét. -Nevedben úgy, mint az Isten <span class="pagenum"><a name= -"Page_301" id="Page_301">-301-</a></span> nevében, lelkeket -gyilkolnak, embervért ontanak, befecskendezik vele az oltárt és a -koronát, hogy féljenek tőlük.</p> -<p>Üldözik az igazságot és a hazugságokat díjjazzák.</p> -<p>Te mind ezt nem tudhatod. Hogy hallhatnád a hizelgők szavától, -néped elfojtott kínjajdulásait? hogy láthadnád e kövérre hízlalt -rabszolga-seregtől, kik aranyosan, fényesen, mint pávák és -pillangók rajongnak körüled, népednek rongyait s a sebeket, miket e -rongyok takarnak?</p> -<p>Oh, ha csak egyszer álmodban keresne föl egy ily tekintete a -nevedben teremtett nyomornak, nem mernél többet aludni e koronás -fővel.</p> -<p>Szegény biboros ember!</p> -<p>Ki tett ily kevélylyé tégedet? Mivel vagy másoknál dicsőbb? -Mivel vagy másoknál nagyobb? Szállj le magányos fényed magas -karszékéből, s ha lenn vagy, emeld le aranyos süvegedet, s -hasonlítsd magadat ama megalázódásában is oly fönséges arczhoz, mit -egy országüldözte bujdosó visel.</p> -<p>Melyik lesz kettőtök közül a fejedelem? Ő e vagy te?</p> -<p>Szegény biboros ember…</p> -<p>Ütött az óra! Megszólalt a menny, végig dörgött földrengető -szava az országokon. A határok bérczfalai reszketve, inogva, mint -vert ebek dörögték vissza azt.</p> -<p>A népszabadság feltámadásánák napja megérkezett.</p> -<p>Föl térdeidről porig alázott nép, emeld föl járom alá görbült -fejedet! nézd, az ítéletnek napja elérkezett!</p> -<p>Eddig ti beszéltetek a mennynek, most a menny beszél ti -nektek.</p> -<p>És ti, kik a népnek birái voltatok, álljatok elő! vagy ha -kezeiteken ártatlan vér és megszegett eskük szennye tapad, -rejtsétek magatokat el, rejtsétek magatokat a sírba; az ítélet -napja elérkezett!</p> -<p>Eddig ti ítéltetek, most ti fogtok ítéltetni.</p> -<p>Hosanna! Dicsőség a szabadság Istenének a magas mennyben!</p> -<p>Az egész mindenség egy nagy égő templom boltozata, <span class= -"pagenum"><a name="Page_302" id="Page_302">-302-</a></span> -villámló fellegek, mik a földet végig korbácsolják: a mennydörgés -harsog.</p> -<p>A föld vért iszik és tüzet okádik, görcsösen rázkodva meg -kínjaiban az ingó városok alatt.</p> -<p>Nézzétek: éjszakról, hol a magas bérczeken fenyves tenyész s a -fenyvesek alatt szabad népek laknak, fennragyogó éjszakfény támad: -ezernyi lángoló sugár, fehér-kék és vereslő fényben, miknek -összessége az égre fölragyog: kardok tündöklő éjszakfénye.</p> -<p>Lángoló arczok pirulása támad együtt vele, minden arcz egy-egy -cherub arcza, szabadság és honszeretet van irva mindegyikben.</p> -<p>A merre e lángkaraj halad, ledőlnek a tömlöczök falai, kijőnek a -rabok, láncz helyett kard terem kezökben s kik eddig hallgatva -tűrtek, beszélni kezdenek fegyver-csattogásban.</p> -<p>És a hamis próféták, kik azt hitték magokról, hogy az ég alól -kinőttek, elvetik erőtlen hatalmuk átkos vasvesszejét s sápadtan -futnak el, nyomorú életöket gyáván megmenteni vagy megmaradnak -bálványaik körül, hogy azoknak hulló omladékai alá -temetkezhessenek.</p> -<p>Jaj nekik, jaj azoknak, kik a hazát árúba bocsáták! számukra -kész a sír.</p> -<p>Jaj azoknak, kik a lelkeket megölték. Számukra kész a pokol.</p> -<p>Repül a zászló, csillagosodik az ég. Vérzik a királyi nap. Hol -eddig minden puszta volt, az égen millió fény lobban elő, miknek -lételét nem gyanítá senki.</p> -<p>«Isten, szabadság és haza!»</p> -<p>Ez volt a zászlóra irva.</p> -<p>Mindenütt, holott ez meghordoztaték, virradt a szabadság, -reszketett az áruló, ingott a trónus, melynek mennyezetén ártatlan -vér foltjai, talapján lánczok ijeszték a térdre nem borulót.</p> -<p>E trón bibora oly nemes magyar vérbe volt megmártva. -<span class="pagenum"><a name="Page_303" id= -"Page_303">-303-</a></span></p> -<p>E trón zsámolyára oly nemes könyeket sírt a magyar nemzet.</p> -<p>Idáig jött a hős, karddal tört utat magának e trónig s midőn -odajutott, az élők, kik vele szembe álltak, semmivel sem voltak -pirosabbak a halottaknál.</p> -<p>Megállt ott. Lábával a trón zsámolyára lépett. Háromszínű -zászlóját a mennyezethez tűzte és szólt:</p> -<p>Ez a magyar trón. Fejemet meghajtom, mert oltár előtt állok.</p> -<p>De nem te előtted, sápadt arczú ember.</p> -<p>Kezemben fejed koronája, kezemben a kard, mely azt onnan -leverte, de fölkent homlokod, úgy akarta az ég, hogy szent legyen -milliók fölött, nem érintendem azt.</p> -<p>Te királyom vagy, de én birád vagyok.</p> -<p>Te ítélet nélkül büntettél engem, én ítéletet mondok reád és -megbocsátok.</p> -<p>Te gyűlölted a népet, mely téged imádott, gyűlölted a magyart, -országát kizsarlád, hogy vele idegen hazákat gazdagíts fel.</p> -<p>Te a magyar vért vesztőhelyen ontatád, törvényeinket -fölforgattad, behoztad a honba a vérinquisitiót, megyéinkbe idegen -bitorlókat küldél ispánokul, üldözted a szabadságot, hazánk fiait -tengerekre küldéd gályarabokul; te vész és vihar voltál e hon -fölött, melyen Isten jobbkezének kellett volna lenned.</p> -<p>Mosd lásd, mit tevél!</p> -<p>Elverted az oroszlánokat s ebeket gyűjtél magad körűl. Adóssá -lettél oly véres tartozásokkal, mikért véred minden cseppje jutna -egy rovásra.</p> -<p>De az nem fog hullani.</p> -<p>A király vére szent. Fejeden volt a magyar korona.</p> -<p>E korona a magyarnak bálványistene. Angyalok hozták azt szárnyra -véve, hősök hordozták azt dicsőséges csatákban s halva volt a nép, -ha elveszté koronáját. E koronához századok dicsőséges emléke van -kötve, e korona az örök élet jegygyűrűje a mindenható ujjáról. -<span class="pagenum"><a name="Page_304" id= -"Page_304">-304-</a></span></p> -<p>Kinek fejét e korona érinté, az tetteiről csak Istennek számol; -lehet jó, lehet rossz: a törvény pálczája, s a boszú pallosa -meghajol előtte.</p> -<p>E korona a hon, e korona a nép, e korona a szabadság, e korona a -magyarok Istene.</p> -<p>Te e koronát vérrel mocskolád be, égetted a hazát, gyilkoltad a -népet, lánczot raktál a szabadságra s üldözted, kik a magyarok -Istenét imádták.</p> -<p>Im vedd vissza kezemből koronádat. A nemzet bocsánata letörlé -róla a foltokat.</p> -<p>Ismét király vagy.</p> -<p>Én teszlek azzá: fejedelemtársad, kit te trónjáról letaszítál s -ki téged most semmivé tehetne.</p> -<p>Én királylyá teszlek.</p> -<p>Szeresd a népet, ki téged annyi szenvedés után gyűlölni nem tud. -Te félni tanítád őt, s lásd, nem tanulta meg; tanítsd őt szeretni, -ahhoz jobban ért»…</p> -<p>Szólt a fejedelem s letette fegyverét.</p> -<p>Így süt ki a napvilág a villám után.</p> -<p>Millioman kiáltanak áldást fejére, midőn a békét a honnak -visszaadta.</p> -<p>… Százan mentek vele, midőn harmadszor is számüzetve hazáját -örökre elhagyá.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Utolsó fejedelme hazámnak: hol alszol te most?</p> -<p>E hon még sírt sem adott neked; idegen föld látta bújdosó -arczodat, hét évig vándoroltál hazádon kivül, mint egy holt -üstökös, mely semmi nap körül nem forog.</p> -<p>Idegen kéz tett le, idegen földű sírba.</p> -<p>El vagy feledve, mint el van feledve a hely, a hol pihensz.</p> -<p>Hijába küzdöttél.</p> -<p>Nem hyenától születik az oroszlán.</p> -<p>A farkas megtanul kenyeret enni, a magyar egyetérteni soha. -<span class="pagenum"><a name="Page_305" id= -"Page_305">-305-</a></span></p> -<p>Imádni fogja azt mindig, ki őt testvérei ellen úszítja s -széttépi azt, ki önmagával ki akarja engesztelni.</p> -<p>Meg van e faj átkozva.</p> -<p>Erejével önerejére tör, hogy gyönge ellene fejére -tapodhasson.</p> -<p>Belül háborog, mint a Balaton, mikor messze és közel csöndes a -levegő.</p> -<p>Elveri azt magától, ki érte vérét adta, s kenyeret ad annak, ki -meg fogja ölni.</p> -<p>Hisz annak, ki százszor megcsalá s elítéli önnön -megváltóját…</p> -<p>Utolsó fejedelme hazámnak, hol alszol te most?</p> -<p>Mely hideg föld nyilt meg számodra, ki temetett bele?</p> -<p>Én nem tudom, de valamit sejtek. Közel lehet az idő, melyben jó -volna tudnom, merre van az a föld, mely a hontalanok számára sírt -mutat?…</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_306" id= -"Page_306">-306-</a></span></p> -<h2>A MARTINOVICS ÖSSZEESKÜVÉSI PÖR RÉSZLETEI.</h2> -<p>Repülj föl véres függöny!</p> -<p>Lássátok a véres tragœdiát, melynek színpada a vesztőhely s -melynek borzalmairól csak félve szóltak eddig megrémült apák félénk -unokáknak; mint ki az ördögöt emlegeti.</p> -<p>Halljátok a neveket, miket eddig leirni nem volt szabad, miknek -emlékét mély sírba temették, vérfoltjait lemosták a kezekről s a -hozzájuk kötött eszméket fekete szemfedővel fedezék el.</p> -<p>Le a szemfedővel!</p> -<p>Lássátok a csontvázakat, mik alája rejtve voltak, e fő nélkül -eltemetett holtakat; halljátok az elfojtott hangokat, miket a -börtönfal s megrémült keblek zárt ajtaja elnyelt s áldjátok az -Istent, ki a mult századot eltemeté s megfordítá az idők -folyását.</p> -<p>Minő idők voltak azok!</p> -<p>Ki fog róluk számot adni a túlvilágon?</p> -<p class="center">*</p> -<p>Elrongyolt iratokból, miknek tartogatása halálveszélylyel járt, -apáról fiúra maradt hagyományokból, miknek tudása az ember álmait -zavará, külhoni lapokból, s a zajosabb események köztudomásra -jutott lárma-hangjaiból közlöm e sorokat, miknek alapját egy -helyadat nélküli, franczia nyelven kijött nyomtatvány képezi.</p> -<p>Nem vádolom a megholt királyt: én a magyar koronát <span class= -"pagenum"><a name="Page_307" id="Page_307">-307-</a></span> -tisztelem; s jól tudom, mint vették ki a kormánypálczát elbízott -kegyenczek a király kezéből, mikor a király aludt, mert a király is -ember. Voltak, kik az Isten nevében népeket gyilkoltak le, kik -máglyára hurczolták az ártatlanokat s azt mondák: ez az Isten -akaratja; de én azért az Isten ellen főt nem emelek.</p> -<p>Kétszeres bűnösök ők: vétettek a hon, vétettek a király ellen: -amattól vérét, emettől népe szeretetét rabolták el. Álljanak a -nyilvánosság ítélőszéke előtt.</p> -<p class="center">*</p> -<p>1794 julius vége felé több személyt, kik jacobinus érzelmek s -tilalmas levelezés gyanujában álltak, elfogtak, többek közt Riedel -hadnagyot. Hallottuk (igy szól egy azon korban élt honfi), mily -kemény fogságban tartották s mint rendeltetett fejükre vallatás -előtt halál.</p> -<p>A vidékeken bizottmányok rendeltettek ki, mindenütt a jacobinus -clubbokat felfedezendők. Bécsben az őrök megkettőztettek s az -őrsereg két osztálya magyar katonasággal szaporíttatott.</p> -<p>De mindezt Magyarországon nem tekinték aggodalommal: tudták, -hogy azokkal semmi tilos összeköttetésben nem áll a magyar; hitték, -hogy alkotmányuk által törvénytelen erőszak ellen védve vannak.</p> -<p>Azonban aug. 13-án Buda-Pesten éjjeli elfogatások történtek. -Elfogatott Hajnóczi, Szerémmegye volt alispánja; Laczkovics -kapitány; Szentmarjai, kik éjjel ágyaikból hurczoltattak -börtönbe.</p> -<p>Három nappal ezután Zsigray gróf, a kőszegi kir. tábla elnöke s -Martinovics apát, néhai Leopold király nyugdíjas gyóntatója.</p> -<p>Nagy ingerültséget keltének e rendkívüli és erőszakos -bebörtönözések; Pestmegye közgyülésében Keglevics gróf hevesen -kikelt a kormány erőszaka ellen, s felszólítá a rendeket, hogy -kötelességökhöz képest követeljék a kormánytól a honfiak -elfogatásának okait nyilvánosságra hozatni. <span class= -"pagenum"><a name="Page_308" id="Page_308">-308-</a></span></p> -<p>Telekinek hítták azon embert, ki ez indítványt megbuktatá. Az -udvar kegyencze, egyrészről pártfogói titkos cselszövényei, -másfelől a túlnyomó hatalommal biró papság által gyámolítva, hogy -ne győzött volna a hazafin, kinek minden fegyvere az igazság iránti -lelkesültség és honszerelme volt?</p> -<p>Pestmegye rendei beértek azon kérelemmel, hogy a kormány -Magyarországban ítéltesse el a foglyokat.</p> -<p>Az udvar e kérelmet hagyta kérelemnek maradni s nem gondolt -vele.</p> -<p>A fogoly magyaroknak Bécsben kellett törvény elé állni idegen -bizottmány előtt, a rendőrség házában.</p> -<p>E bizottmány elnökei voltak: Perger gróf rendőr-miniszter és -Sauron gróf; a többi ülnökök: Héker, Ressel, Beer, Cappus, Fábi -udvari tanácsosok, Orlandini generalauditor, Seidelmeyer, Martinoli -városi tisztviselők: jegyző volt Hopszer rendőrtitoknok.</p> -<p>Ki e neveket elolvasta, képzelheti, mit várhattak a vádlottak -biráiktól?</p> -<p>El voltak ítélve, mielőtt a vád ki lett volna ellenük mondva. -Novemberig tartott a bizottmány vizsgálata. November végén mindenik -tagja dicsérő oklevelet kapott az udvartól, s csak akkor hozattak -Budára a fogoly magyarok.</p> -<p>Időközben elfogták Szolárcsik jogtanárt és Bacsányi litterátort; -az utóbbi, midőn hallá, hogy keresik, maga ment föl Budára a nádor -főherczeghez ártatlansága teljes érzetében s ott rögtön vasra -veretett s vitetett Bécsbe.</p> -<p>Deczemberben újra elfogatások történtek az egész országban: -hatvanan fogattak el; legtöbben nem is gyaníták, miért? többnyire -értelmes, jólelkű emberek.</p> -<p>Ha ezek legkisebb vétküket érezték volna, juniustól, midőn -Martinovics elfogatott, nem megszökhettek volna-e?</p> -<p>És ezek eleinte mindjárt a szoba közepére lánczoltattak, soha a -börtönből ki nem bocsáttattak, gyertyát nem adtak nekik, senkit sem -eresztettek hozzájok, silány ételen tengődtek; <span class= -"pagenum"><a name="Page_309" id="Page_309">-309-</a></span> a -katonaságnak meg volt hagyva, hogy velük a legszigorúbban bánjék: -bottal verték őket!</p> -<p>E méltatlanságoktól elkeserítve Tódor, Králi és Bolti -üvegdarabokkal kisérték meg magukat elölni; mi kettőnek sikerült -is. Ők kiszabadultak a börtönből a sírba.</p> -<p>Meg volt tiltva e dologról beszélni: a ki szólt, résztvevőnek -tartaték. Végre megjelent a királyi ügynök vádlevele, mely azt -állítá, hogy az elfogottak bűne felségsértés. Ők a democratia -elveit akarták felállítani, forradalmat idézni elő, összeesküdni a -trón és a király személye ellen, republikánus catechismust -készítettek: ezért kivánta rájok a fej- és jószágvesztés büntetését -kimondatni.</p> -<p>Az összes 60 vádlott védelmére csak 50 ügyvéd adatott, ezeket -sem ők nevezték ki; hanem a nádor előtt esküt kellett letenniök, -mely eskü tartalma nincs tudva; annyi azonban tény, hogy Horváth -ügyvéd ez esküt letenni vonakodván, a foglyok védelmére nem -bocsáttatott; bár ezek közül többnek csak benne volt bizodalma.</p> -<p>Minden birónak, biztosnak, tisztnek, őrnek, papnak, kik ez -ügygyel érintkezésbe jöttek, szigorú hallgatás parancsoltatott: kik -szót mertek volna a befogottak mellett emelni, fenyegetésekkel -kénytetének hallgatásra, az ülések mély homályba valának takarva, -törvényes szokás ellenére titokban tartatának; a foglyok pereit -legközelebbi rokonaiknak sem mutatták meg.</p> -<p>A foglyok ügyvédeinek mindent, a mit a foglyok védelmére -hallottak, elébb a királyi ügyészszel kellett közleni, csak a mit -ez helyben hagyott, ment a pörbe.</p> -<p>Az egész pör csupa véres szemfényvesztés volt.</p> -<p>A királyi ügynök vádolt s védelmezett. Kimondatott az elv. A -büntető statusgond magas röptének minden elfogottak vérére volt -szüksége, hogy a franczia forradalom szörnyei -eltávolíttassanak.</p> -<p>Nem úgy uraim, legyetek igazságos birái a népnek s akkor -fogjátok e szörnyeket eltávolítani.</p> -<p>Ti most mindnyájan a nagy ítélőbiró széke előtt álltok, -<span class="pagenum"><a name="Page_310" id= -"Page_310">-310-</a></span> kit megcsalni nem lehet, ki -személyválogatást nem ismer és igaztalan ítéletet nem hoz.</p> -<p>De büntetéstek nem csak a túlvilágon ért el. Az elvetett vér -magva megtermé gyümölcseit s betelik az átok, mi titeket utól nem -ért, a ti fiaitokban.</p> -<p>Német János királyi ügyész, midőn meghalt, egyetlen ember sem -volt temetésén: kerülte őt minden ember, mint mirigyet; csak az -igazak átka kisérte ki a sírig, át a túlvilágba, föl az Isten -elé!</p> -<p class="center">*</p> -<p>A befogottak számára azonban, hogy elítélésüknek mégis ürügye -legyen, vétkeket kelle föltalálni. Mondák, hogy ők a párisi convent -által gyámolittattak, hogy ők fel akarták az országot zendíteni. -300 ezer ember van Magyarországon felfegyverkezve s az éj is -meghatározva, melyen Buda-Pestet felégessék.</p> -<p>Mindezeket azonban nem tudták csak egy szóval, csak egy irattal -is bebizonyítani.</p> -<p>Kimondjuk tehát mi: az utókor.</p> -<p>Meg kellett nekik hallniok, mert a népet szerették és tudták, -hogy mint lehetne rajta segíteni; mert keblükben a fölvilágosodás -és emberszeretet napja lángolt, s e napra nem volt szüksége azon -kormánynak, mely önző machinatióit az absolutismus sötét homályába -szerette burkolni.</p> -<p>Ezért hullani kellett fejeiknek; föld alá kelle őket tenni: -sírba vagy a börtönbe.</p> -<p>Kihirdették, hogy Budán a házakban oltásra kész vizek -tartassanak; éjjel-nappal őrcsapatok jártak az utczákon; ágyúk -vonultak a térekre; az őrök hármasával állíttattak fel; a -lőportorony körül egy zászlóalj katonaság őrködött éjjel-nappal. -Így ámíták a népet egy mondvacsinált veszedelem rémhírével.</p> -<p>A foglyok közül 40-en a Martinovics-féle társaságba <span class= -"pagenum"><a name="Page_311" id="Page_311">-311-</a></span> -bonyolódva találtattak; a többi 20 még csak tudója sem volt a -véteknek, melynél fogva elítéltetett.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Május 20-ikán 1795-ben korán reggel tizezer katona állott -fegyverben; öt elítélt vitetett parasztszekéren, hajadon fővel, -hosszú szakállal, a vesztőhelyre. E foglyok valának Szentmarjai, -Zsigrai, Laczkovics, Hajnóczi és Martinovics apát.</p> -<p>Miért volt e tizezer ember fölállítva?</p> -<p>Egy kormány, mely mindent elkövetett, hogy népe szeretetét -megnyerje, 10,000 emberrel kénytelen biráit őriztetni, midőn öt -«gonosztevő» ítéletét végrehajtják?</p> -<p>Fölösleges félelem! Ötvenhárom év előtt a magyar nép önérzete, -lelkének erélye meg volt törve, el volt temetve a tömlöczben. A -sötétben mit lehet egyebet tenni, mint aludni?</p> -<p>Ha a gyermek fél, azt mondják neki: hunyd le a szemed és -alugyál!</p> -<p>Az intelligentia szomorúan, megrettenve tartá honn magát, nem -ment a véres tüneményt bámulni, mit a hizelgők szája ítéletnek -nevez.</p> -<p>Első volt Zsigrai gróf, ki a vesztőhelyre hurczoltatott. Gyöngén -viselte magát fogsága alatt is; akként is halt meg. Öntudatlanul -hurczolták a homokra; a bakó három csapásra tudta csak lemészárlani -fejét. Utána jött Szentmarjai, ritka szép tehetségű ifjú: alig -huszonöt éves; lánglelke szárnyai kissé le voltak ernyedve. A -királyi ügynök azzal biztatá, hogy kegyelmet fog nyerni; most -látta, hogy csalódott. Nyugodtan, szótlanul, szomorúan ment a -halálba, nem könyezett, nem panaszkodott, sorsát békével viselve, -letérdelt és meghalt.</p> -<p>Laczkovics bátor, indulatos ember, merész férfi, elkeseredést -mutatott; a körüllevőket sietteté, hogy gyorsabban menjenek s -legyen már egyszer mindennek vége, a mellé adott pappal nem sokat -gondolt, annál többet beszélt a <span class="pagenum"><a name= -"Page_312" id="Page_312">-312-</a></span> megyei hajduval, kitől -ismerősei után tudakozódott; a néptömegen szabadon, elfogulatlanul -nézett át, sorsa részeseit biztatta, állhatatosságra buzdítá. «Nem -fáj az, bajtárs, kiáltá többször, midőn a vérpadra akart ülni; még -akkor is mondá Hajnóczinak, midőn már előtte két levágott fő -hevert: «csak egy pillanatnyi bátorságot!» Biráinak fenszóval -szemökre hányta, hogy meg voltak vesztegetve, hogy -embertelenek!</p> -<p>Midőn a négyszögbe lépett, rögtön s gyorsan ment a vérszékhez, s -midőn előbb ítéletét akarták előtte felolvasni, azt nem akarta -végighallgatni.</p> -<p>«Nem szégyenlik, mondá, a hazugságok ily nyilvános szövevényeit -a nép előtt felolvasni?»</p> -<p>A bakókat elűzé, nem hagyta magához érni, maga vetkezett le és -leült: a pap után nem mondá az imádságot, hanem Horácz versét kezdé -el fennhangon mondani: «justum ac tenacem propositi virum» stb. A -bakó azt mondá: «igen szépen és érzékenyen imádkozott diákul» s -lecsapta a fejét.</p> -<p>Ennek ellentéte volt Hajnóczi: magas tiszta lélek. Azon vidámság -és nyugalom, melyek a léleknagyság ikertestvérei, utolsó perczig -nem hagyák el. Kiterjedt tudományú férfi, több jeles könyv -szerzője, nagy publicista, mindenkor csöndes, nyugalmas életet -visel. Ártatlanul halunk meg, mondá: az uralkodó párt -szenvedélyének esünk áldozatul, s valóban nem méltó élni az -emberiség ily mély romlottságában.</p> -<p>Kivégeztetésök napján még irt elnökének és mátkájának, mert épen -jegyben járt, midőn legyilkoltaték; de e levelek nem jutottak -kézhez, hanem elégettettek; a mellé adott tiszteletessel különféle -philosophiai tárgyakról beszélt. Minden ismerőseit barátságosan -köszönté. Midőn a négyszögbe lépett, megismert egy katonát, kit még -alispán korában maga iktatott be, kérdé tőle: ismeri-e őt? mondá, -hogy köszöntse rokonait, mondja meg, hogy nyugodtan halt meg; maga -vetkőzött le, kérte a bakót, hogy <span class="pagenum"><a name= -"Page_313" id="Page_313">-313-</a></span> kötelességét ügyesen -teljesítse, s úgy halt meg, mint élt: nyugodtan, szeliden, arcza -nem változott meg; mosolygása, mint egy üdvözülté.</p> -<p>Utoljára jött Martinovics, a társulat feje.</p> -<p>Kortársai így vázolják őt: tudományos, ritka lelkitehetségű -férfi, ki Európa csaknem minden nyelvét beszélte. József és Leopold -uralkodók legbizottabb embere. Ez utóbbitól 3000 forint nyugdíjt -húzott a császári pénztárból. Mindvégig azt állítá, hogy őt maga -Leopold bizta meg, hogy Magyarország számára alkotmányt dolgozzon -ki, s annak elavult intézményeit újra képezze, hogy a dúsgazdag -papság illő határok közé szoríttassék, a paraszt és polgár terhei a -nemességgel megosztassanak, az igazságszolgáltatás és politikai -kormányzat javuljon, s a mágnások és általában az aristocratismus -korlátolva legyen. E részben hivatkozott Leopold sajátkezű levelére -s fogalmazásaira, melyeknek iratai közt kelle találtatni, miket -Bécsben lefoglaltak. Társaságának nem más czélja volt, mint a jövő -országgyülésre a kedélyeket és elveket egyesíteni.</p> -<p>Midőn ítélete felolvastatott, azt kérdé Németh Jánostól: «fog-e -ön egykor ily nyugodtan meghalni?»</p> -<p>Utolsó pillanatig erősen hitte, hogy kegyelmet nyer; ismételve -mondá: «lehetetlen, hogy engem Ferencz császár lefejeztessen, -hiszen atyja iratai nálam vannak». Talán ezen reménylett -megkegyelmezésért volt, hogy utolsó napjaiban pietismust -affectált.</p> -<p>De midőn Zsigrait kivégeztetni látta, a borzasztó látvány alatt -elájult s e percz óta nem birt többé magával. Hozzá kellett kötözni -a véres székhez, s midőn a bakó halálos csapásra emelé föl -pallosát, leesett a kendő szemeiről s látó szemekkel fogadta a -fejére lezuhanó halált.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Ez ötön kívül még tizenötöt ítéltek halálra, kik közül 13-an -azon irgalmatlan kegyelmet kapták, hogy a sír helyett a börtönbe -temettessenek el. <span class="pagenum"><a name="Page_314" id= -"Page_314">-314-</a></span></p> -<p>Élethosszú fogságot a halál helyett.</p> -<p>Valóban a nép kormányzói nagyon gazdagok a büntetések -osztogatásában.</p> -<p>Kettő közülök lefejeztetett.</p> -<p>Ezek voltak a legügyesebb, a legkitünőbb fők, s vétkük is ez -vala. Maguk a vérbirák is elismerék, hogy ezek sokkal kevésbbé -valának vétkesek, mint a többiek.</p> -<p>Általános volt a közvélemény, hogy Magyarországot csupán minden -szilárd s önálló lélektől akarják megfosztani, kiknek haláluk oka -egyedül lelki tehetségeik.</p> -<p>Fiatal gyermekek voltak, 20–25 év között.</p> -<p>Neveik Szolarcsik és Őz.</p> -<p>Őz ítéletében nyilván elismerik a birák, hogy a rendbe föl nem -vétetett, a társaság székéről s czéljairól értesítve nem volt, a -catechismust is csak kivonatban olvasta, s a felett az ebben -foglaltatott elvek ellen vitatkozott. Mi volt hát halálbűne?</p> -<p>Ő és társa azon engedelmet kérék maguknak, hogy saját védelmökre -néhány eszmét tehessenek föl, ügyvédjök tájékozásaul. Ezen -fogalmazásokban kifejtett átható ész nyomai bámulatra gerjeszték a -birákat: meghökkentek s ezen iratokat fordította ellenük a királyi -ügynök; ezek voltak a szerencsétlenek megölő betűi. Ügyvédüknek -szigorú hallgatás parancsoltatott; ellenmondásai -félrevettettek.</p> -<p>A vesztőhelyre indulván, Szolarcsik lelkesülten, szabadelműleg -vitatkozott a mellé adott pappal, s midőn ez a feszületet kezébe -adá, azt mondta: hogy a Messiást is azért feszíték keresztre, mert -a népet és az emberiséget szerette. A pap erre megdorgálta, hogy ne -hasonlítsa magát a Krisztushoz, mire Szolárcsik mosolyogva mondá: -ki tudja, tán egykor én is nemzetem megváltója lehettem volna: bár -használna neki halálom, bár fölébredne! (Te mondád! fölébredénk s -szent legyen előttünk neved és halálod emléke.)</p> -<p>Őz nyugodtan lépett a halál elé. A református pappal sokat -elmélkedett az emberi és isteni igazság fölött; megkisérlé -<span class="pagenum"><a name="Page_315" id= -"Page_315">-315-</a></span> a néphez szólni; de ebben mind ő, mind -társai meggátoltattak a katonaság által.</p> -<p>Élte huszonötödik évében halt meg szűzen, mocsoktalanul.</p> -<p>Kedvese, egy illir leány, a vérpadig kisérte s kiszökellő -véréből egy pohárral megivott, mondván: «élj bennem és általam -égbeszállt lélek!»</p> -<p>Környezői őrültnek tartották, kinek nehéz nyavalyája ellen -gyógyszerűl ajánltatott e szörnyű ital.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Minden kivégeztetéskor egyszersmind a kivégzettek pöreit is -elégették!</p> -<p>Mindnyájukat úgy ismerte a világ, mint becsületes, tiszta -jellemű férfiakat, kikhez véteknek gyanúja sem férhetett.</p> -<p>S a nemzet látta őket meghalni, mindvégig állhatatosan.</p> -<p>S a nemzet hallgatott, s még csak haláluk okát sem merte -kérdezni.</p> -<p>A nemzet hallá legjobb fiainak halálkiáltását, s nem ébredt fel -rá.</p> -<p>A kemény föld megitta kiömlő vérüket s nem kapott lázt tőle; nem -rázta le a hátára rakott börtönöket. Volt anya valaha ily -érzéketlen fiai iránt, mint a régi boldog Magyarország?</p> -<p class="center">*</p> -<p>A többi 46 fogoly ítéletei nyomtatásban adattak ki.</p> -<p>Ez volt az egyetlen oklevél, mely az egész perből napvilágot -látott.</p> -<p>Vurman bazini polgár, ki egy lakománál a papság túlságos -hatalmáról s a király fiatal éveiről beszélt, 100 botra s négy évi -fenyítőházi munkára ítéltetett. Több más elfogatott minden itélet -nélkül elbocsáttatott. Fodor körmendi plébános szintén -elbocsáttatott és azon fölül szombathelyi kanonok lett.</p> -<p>Mindezek mysteriumok, miknek homályába belátni nem lehet. -<span class="pagenum"><a name="Page_316" id= -"Page_316">-316-</a></span></p> -<p>Martinovics ítélete legelőször hozatott, pere első volt s -először vétetett föl a hétszemélyes táblán s ez a királyi tábla -ítéletét annyiban élesítette, hogy az általa fölállított társaság -négy főnökének kivégeztetését végig kellett néznie.</p> -<p>Tehát a hétszemélyes tábla már előre tudta, hogy e négy embert -vétkesnek fogja találni s halálra ítélendi, «mielőtt pöreiket látta -volna!»</p> -<p>Ugyanezen tábla fölségsértésnek veszi, ha valaki olyan iratokat -készít, mik felségsértést vonnak magok után.</p> -<p>Hisz így legelső könyv volna a biblia, mit ki kellene az -országból küszöbölni, mert ez ugyan nem sokat hizeleg fennálló -alkotmányainknak, nehéz volna benne megtalálni azt az eszmét, mely -nemes és paraszt között külömbséget teszen.</p> -<p>Krisztus mindenkit egyenlőnek mondott; de hiszen keresztre is -feszítették érte.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Hajnóczi ítéletében az találtatott nehezítő körülménynek, hogy -érettkorú volt, Szolárcsikéban az, hogy fiatal.</p> -<p>Amannál nincs jobbulás lehetősége, mert megrögzött a bűnben, -emennél nincs remény, hol a bűn oly korán mutatkozik.</p> -<p>Őz ítéletében nyilván kimondatott, hogy a társaságban nem -állott, a jeleket el nem fogadta s mégis el lőn ítélve, miért? mert -esze volt? mert csillaga volt a nemzet egének, melyet el kelle -oltani?</p> -<p>Versegi ítéletében felhozatik, hogy a marseillaisi indulót -zenére tette. Tehát az ítélő birák nem tudták, hogy ki -szerkesztette a marseillaise dalát? vagy talán nem akarták tudni. -Nagyon mulatságos, mit ez indulóra a nagyméltóságos urak -véleményeztek; azt mondják, hogy ez igen sértő kifejezéseket foglal -magában, hogy ez arra van szerkesztve, hogy lázadást gerjeszszen s -a népet a király és az ország ellen fegyvert ragadni zendítse. -<span class="pagenum"><a name="Page_317" id= -"Page_317">-317-</a></span></p> -<p>Tehát ezúttal a mi táblabiráink mint zeneműbirálók is -szerepeltek.</p> -<p>Landerer ítéletében nevezetes az, hogy a királyi tábla fölmenté -a halálbüntetés alól, a hétszemélyes pedig halálra ítélte.</p> -<p>Hallatlan eset, hogy a legfelsőbb tábla a legmagasabb büntetésig -menjen: ha ugyan büntetésnek szabad e halálosztogatást nevezni. -Szmetanovicsot, e húsz éves ifjút szinte fölmenti a királyi tábla, -a hétszemélyes pedig, hol maga a nádor elnökölt, mit tennie, mint -érdekelt félnek, nem lett volna szabad, mert így biró és vádló volt -egy személyben, halálra ítélte s hivatkozott nála sz. István -decretuma 15-ik czikkére. És e czikk nem halált, hanem számüzetést -mond. Szinte halálra ítéltettek, daczára enyhítő körülményeknek, -Sulyovszki, Kazinczy, Szabó, Szlávi és Uza. Vétkük volt, hogy a -Catechismust látták «és föl nem adták». Halálra a Szlávi és -Laczkovics testvérek, hogy testvéreiket nem árulák el.</p> -<p>Hát mióta taníták aportirozni a magyar embert, hogy hegyes orral -szaglálja a rejtett véleményeket, kapjon fel minden elejtett szót, -lopja ki a meggyőződést, az emberek véleményét szivéből s fusson -vele ahhoz, kinek őrvét nyakán viseli? Mióta merik nyíltan -kimondani, hogy az árulónak fizetése jár? s mióta büntetik halálra -azt, a ki hallgat?</p> -<p>Rosti Pál ítéletében azt mondja a hétszemélyes tábla, hogy -minden bárminő reformra egyesült társulat tiltva van törvényeink -által.</p> -<p>Ilyen törvény Chinában sincs, Muszkaországban sincs, de még a -Corpus juris-ban sincs.</p> -<p>Rosti Pál ítéletén túl megszünik a halálbüntetések sora; kiknek -pöre eddig fölvétetett, külömbség nélkül mind halál mondatott rá. -Ezentúl mindenkire börtön.</p> -<p>Tán a legelsők voltak a legbűnösebbek?</p> -<p>Oh nem. Hisz ezt előre tudni nem lehetett, ez csak a vizsgálat -után jöhetett napfényre. <span class="pagenum"><a name="Page_318" -id="Page_318">-318-</a></span></p> -<p>Túros, Abafi, Jancsics, Laczkovics László, Rosti János, -Ujgyörgyi, Bacsányi fölmentettek.</p> -<p>Miért menttettek föl ezek, ítéltettek el amazok? az a status -titkaiba tartozik.</p> -<p>Az első kivégeztetés megtörtént. Mindenki, maga a királyi tábla -is, mely őket elítélte, azt hitte az utolsó perczig, hogy az ítélet -nem fog végrehajtatni.</p> -<p>Mondják, hogy a septemviralis biztosítá róla a királyi táblát, -hogy kegyelmezési jogával enyhíteni fogja a csak ijesztésül -szolgáló ítéleteket.</p> -<p>Azonban adott szavát meg nem tartotta.</p> -<p>Az adott szó megszegése külömben nem példanélküli háromszáz év -óta honunk történetének könyvében.</p> -<p>Ekkor történt, hogy a királyi tábla annyira meghasonlott a -hétszemélyessel, hogy elnöke, Ürményi, személynöki hivataláról le -akart köszönni, miben csak az által gátoltatott meg, hogy a király -őt leköszönése előtt kitette hivatalából.</p> -<p>Ez idő óta a királyi tábla senkire sem hozott halálos ítéletet, -méltó sajnálatára az illetőknek, kik épen az ezután következőket -vették különösen czélba, köztük Abafit és Bacsányit.</p> -<p>Kár volt nem várni, míg valamennyit elítélik s akkor kezdeni a -nyakaztatást.</p> -<p>Két hó mulva ez események után a nádor, Sándor főherczeg, -irtózatos halállal múlt ki Bécsben. Tüzijátékokat készítettek: a -lőpor meggyuladt s a rakéták úgy összetépték és égették testét, -hogy bélrészei kilátszottak.</p> -<p>Így élt még iszonyú kínok közt 36 óráig.</p> -<p>Így halt meg julius 12-ikén két órakor Bécsben 1795-ben.</p> -<p>«Ha a Styxen túl az elköltözött lelkek társalkodhatnak még -egymással, szeretném kihallgatni a kivégzettek és biráik között -tartott beszélgetést.» Így szól egy azon korból fennmaradt -kézirat.</p> -<p>Ezek történtek ezelőtt ötvenhárom évvel ezen a földön, hol most -a szabadság lobogóit hordják végig. <span class="pagenum"><a name= -"Page_319" id="Page_319">-319-</a></span></p> -<p>Siró nők, siró árvák jajgatása hangzék ki az ablakokon, hol most -tarka szalagot lobogtat a szél, sápadt arczok vonultak végig az -utczákon fal mellé huzódva félre, egymást kerülve, hol most -életvidám nép lót, fut, egymást testvérileg köszöntve, ölelve.</p> -<p>Rideg, vad idegen had járta a téreket gépies kopogással -döbbentve meg az ébredezőt, hol most szabad, önakaratú nemzetőrség -tartja fenn a rendet; köztük legismertebb barátaink arczai. -Ártatlan honfivér omlott a piaczon, hol most a diadal-áldomás vörös -bora omlik s éljenkiáltástól reszket maga az ég.</p> -<p>Áldjátok az Istent, hogy a multat eltemeté és megfordítá az idők -folyását és ne átkozzátok azokat, kik már a sírban vannak.</p> -<p>Legyenek hibáik fölirva és megbocsájtva.</p> -<p>Legyen nyugodalma a lelkeknek, kiknek nevét ötvenhárom év -kitörölte az emberek szivéből.</p> -<p>Legyen nyugodalma a hamvaknak, kiknek sírját ötvenhárom év -simára taposta, de a kik a sírban sem szüntek meg honukat szeretni, -kiknek sebeit az ég üdve sem gyógyítá be.</p> -<p>Most gyógyuljanak meg örökre.</p> -<p>Bocsásson meg az ég a holtaknak, mikép mi is megbocsátunk az -élőknek!</p> -<p>Tüzzétek ki a fehér lobogókat! éljen a haza!</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="footnotes"> -<h2>Lábjegyzetek.</h2> -<div class="footnote"> -<p><a name="Footnote_1" id="Footnote_1"></a> <a href= -"#FNanchor_1"><span class="label">1)</span></a> Régi szakácskönyv -műkifejezése.</p> -<p><a name="Footnote_2" id="Footnote_2"></a> <a href= -"#FNanchor_2"><span class="label">2)</span></a> Hungaria in -parabolis 1804.</p> -<p><a name="Footnote_3" id="Footnote_3"></a> <a href= -"#FNanchor_3"><span class="label">3)</span></a> Olyan műszavak, a -melyeket csak a kálvinisták értenek meg.</p> -<p><a name="Footnote_4" id="Footnote_4"></a> <a href= -"#FNanchor_4"><span class="label">4)</span></a> Még én magam is -emlékezem erre a könyvre, a mit nagyon sarjú gyerekkoromban láttam; -tele volt az rézmetszetű arczokkal, fejekkel; nagy férfiakéval és -híres zsiványokéval, a miket mind maga Lavater rajzolt; rajzoló is -volt és költő is egyéb tudománya mellett. Azokra a rajzokra is jól -emlékezem, a mikben egy valóságos varangyosbéka fokonkint -átváltozik emberré, a hogy ma mondanák: békából gigerlivé.</p> -<p><a name="Footnote_5" id="Footnote_5"></a> <a href= -"#FNanchor_5"><span class="label">5)</span></a> Még most is -láthatók hasonló házak és utczasorok a közel szomszéd Göncz -városában.</p> -<p><a name="Footnote_6" id="Footnote_6"></a> <a href= -"#FNanchor_6"><span class="label">6)</span></a> Polyka = tót -szolgáló.</p> -<p><a name="Footnote_7" id="Footnote_7"></a> <a href= -"#FNanchor_7"><span class="label">7)</span></a> A pálinka első neve -a magyaroknál.</p> -<p><a name="Footnote_8" id="Footnote_8"></a> <a href= -"#FNanchor_8"><span class="label">8)</span></a> «Fáradozik» -helyett.</p> -<p><a name="Footnote_9" id="Footnote_9"></a> <a href= -"#FNanchor_9"><span class="label">9)</span></a> 1849-ben ezen a -vidéken egy tíz öl magasságú, alul méternyi átméretű bükkfának az -ára volt egy ezüst forint. Egy nyáron, egy őszszel, egy télen -bujdostam én ezekben az erdőkben, üldözöttje a hatalomnak. -Házigazdám, a derék Csányi Béni, nemes úr volt, földesúr; hatszáz -hold erdő birtokosa. Kis szántóföldjét maga szántotta fiaival. -Álnév alatt rejtegettek. Tudta mindenki, hogy bujdosó vagyok; senki -sem árult el. A falut Tardonának hítták; ez sincs följegyezve a -Karacs térképén. Úgy kerültem erre a vidékre, hogy Telepy Károlynak -az atyja innen hozott feleséget; az pedig a nemzeti szinház tagja -volt; ő utasított ide az ismeretlen világrészbe. J. M.</p> -<p><a name="Footnote_10" id="Footnote_10"></a> <a href= -"#FNanchor_10"><span class="label">10)</span></a> A jó Szirmay -Antal «Hungaria in parabolis» czimű érdekes művében idézi báró -Sennyey László szavait e tárgyról: «Csak nincs furcsább nemzet a -magyar nemzetnél. Eőtet, mint valami választott népet, kihozta az -Úr Isten Scythiából erre a tejjel és mézzel folyó földre és azt -mondotta: no egyél, igyál, ebugatta magyarja! Itt van a jó tokaji -bor, fejér miskolczi kenyér, kövér debreczeni szalonna! ez neki nem -tetszik; kimegy az országból, külső nemzeteknél fecsérli pénzét. -Azután vezette eőtet az Isten szent István királynak hitére, -mondván: no üdvözülj! eb szánkázza meg a lelkedet! de ez sem -tetszett neki, eő külső országi schwajcer és franczia (?) hitet -hozott be magának és azt nevezte Magyar Hitnek. Már úgy lévén a -dolog, mit tudott vele tenni az Úr Isten? Adott neki tehát -becsületes kalpagos prédikátorokat, mint ime Szilágyi Sámuel uram. -De ez sem tetszik neki; azt gondolja, hogy az Isten szava sem -hangzik magyar öltözetű prédikátornak a szájábul, ha csak külső -akadémiákról jött parókás és borjubéllel kerített papját nem hallja -prédikáló székéből. Magának a magyarnak is adott az Úr Isten minden -nemzetek felett való legdíszesebb öltözetet: de neki az sem -tetszik; dísztelen, hasogatott szárdúthba öltözvén, akkor véli -magát legszebbnek, midőn háta gerinczén úgy megy a paszomántja, -mint a kecsegének, sőt még lovagolni sem tudna, ha ánglus -preceptort nem fogadna magának.»</p> -<p><a name="Footnote_11" id="Footnote_11"></a> <a href= -"#FNanchor_11"><span class="label">11)</span></a> Régen volt, már -most jobbra változott; de biz akkor erről a virtusról volt ez a -falu hires. J. M.</p> -<p><a name="Footnote_12" id="Footnote_12"></a> <a href= -"#FNanchor_12"><span class="label">12)</span></a> Orgona a -kálvinista templomban még a jelen század első éveiben is ellenzésre -talált. Mikor a pápai hitközség orgonát akart beállítani, a híres -nagy tudós tanár, Márton Ferencz, azt mondá: «Minek a templomba a -duda?»</p> -<p><a name="Footnote_13" id="Footnote_13"></a> <a href= -"#FNanchor_13"><span class="label">13)</span></a> Nincs rá magyar -szó a szótárban.</p> -<p><a name="Footnote_14" id="Footnote_14"></a> <a href= -"#FNanchor_14"><span class="label">14)</span></a> Ezt a bástyafokot -ma is az «utolsó mameluk szökellőjének» híják.</p> -<p><a name="Footnote_15" id="Footnote_15"></a> <a href= -"#FNanchor_15"><span class="label">15)</span></a> Hajdanában -«Hübner» könyvéből tanultuk a bibliai történeteket, innen maradt -fenn a «Hübnere» minden eseménynek.</p> -<p><a name="Footnote_16" id="Footnote_16"></a> <a href= -"#FNanchor_16"><span class="label">16)</span></a> Petőfi mondása -volt.</p> -<p><a name="Footnote_17" id="Footnote_17"></a> <a href= -"#FNanchor_17"><span class="label">17)</span></a> Lásd Sárossy -Gyula «Arany trombitá»-ját.</p> -<p><a name="Footnote_18" id="Footnote_18"></a> <a href= -"#FNanchor_18"><span class="label">18)</span></a> Mind a -kilenczvenkilencz szabó egy kártyalapon aludt.</p> -<p><a name="Footnote_19" id="Footnote_19"></a> <a href= -"#FNanchor_19"><span class="label">19)</span></a> A sajtószabadság -első hajnalán miről lehetett volna álmodni elébb, mint legközelebb -előrement szabadsághőseinkről: a Rákóczy-szabadságharcz -áldozatairól! E beszély még tartózkodott embereket neveiken -nevezni. Még akkor őrizkedtünk a multak keserveiért felelőssé tenni -azok szerzőinek örökösét. Ez az egyetlen munkám, a mit mindig éjjel -irtam. Rendesen csak nappal dolgozom.</p> -<p class="right">J. M.</p> -</div> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_320" id= -"Page_320">-320-</a></span></p> -<h2>TARTALOM.</h2> -<ul class="TOC"> -<li>A barátfalvi lévita <span class="ralign"><a href= -"#Page_1">1</a></span></li> -<li>Ujabb elbeszélések:</li> -<li class="li2">Nazli-Hánem <span class="ralign"><a href= -"#Page_141">141</a></span></li> -<li class="li2">Hányan vagyunk még? <span class="ralign"><a href= -"#Page_156">156</a></span></li> -<li class="li2">Az asztalos családja <span class="ralign"><a href= -"#Page_194">194</a></span></li> -<li class="li2">A nagy ellenség <span class="ralign"><a href= -"#Page_224">224</a></span></li> -<li class="li2">A kétéletű <span class="ralign"><a href= -"#Page_251">251</a></span></li> -<li class="li2">Három királyné <span class="ralign"><a href= -"#Page_272">272</a></span></li> -<li class="li2">A faggyúgyertya <span class="ralign"><a href= -"#Page_289">289</a></span></li> -<li class="li2">Az utolsó fejedelem <span class="ralign"><a href= -"#Page_295">295</a></span></li> -<li class="li2">A Martinovics összeesküvési pör részletei -<span class="ralign"><a href="#Page_306">306</a></span></li> -</ul> -<p class="center">FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="transnote"> -<p class="center"><span class="caption">Javítások.</span></p> -<p>Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.</p> -<p>A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:</p> -<table summary="Javítások"> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_13">13</a></td> -<td>fűttette a kályh t</td> -<td>fűttette a kályhát</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_15">15</a></td> -<td>Vénussszobrokat</td> -<td>Vénus-szobrokat</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_16">16</a></td> -<td>mínt az</td> -<td>mint az</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_16">16</a></td> -<td>mít a régi</td> -<td>mit a régi</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_21">21</a></td> -<td>ooakiáltott</td> -<td>odakiáltott</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_26">26</a></td> -<td>comede.</td> -<td>comede.»</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_26">26</a></td> -<td>kogy vége</td> -<td>hogy vége</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_33">33</a></td> -<td>Régi szokas</td> -<td>Régi szokás</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_39">39</a></td> -<td>megtudní</td> -<td>megtudni</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_63">63</a></td> -<td>biróboz</td> -<td>biróhoz</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_77">77</a></td> -<td>míntha</td> -<td>mintha</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_94">94</a></td> -<td>sütötte…</td> -<td>sütötte…»</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_96">96</a></td> -<td>magának.</td> -<td>magának.»</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_96">96</a></td> -<td>újitás volt.»</td> -<td>újitás volt.)</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_105">105</a></td> -<td>pitvarból</td> -<td>pítvarból</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_108">108</a></td> -<td>a kí megállhatja</td> -<td>a ki megállhatja</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_111">111</a></td> -<td>nagytíszteletű</td> -<td>nagytiszteletű</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_128">128</a></td> -<td>lehajtottta</td> -<td>lehajtotta</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_128">128</a></td> -<td>odáíg</td> -<td>odáig</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_197">197</a></td> -<td>részletfizetésre!</td> -<td>részletfizetésre!»</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_216">216</a></td> -<td>Híszen</td> -<td>Hiszen</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_219">219</a></td> -<td>Rövid ídőn</td> -<td>Rövid időn</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_243">243</a></td> -<td>úgy-e bár?</td> -<td>úgy-e bár?»</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_244">244</a></td> -<td>voltunk.</td> -<td>voltunk.»</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_248">248</a></td> -<td>úgy ís</td> -<td>úgy is</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_262">262</a></td> -<td>En azért</td> -<td>Én azért</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_277">277</a></td> -<td>hadíhajóm</td> -<td>hadihajóm</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_280">280</a></td> -<td>amfiitheatrumnak</td> -<td>amfitheatrumnak</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_293">293</a></td> -<td>hnllott</td> -<td>hullott</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_308">308</a></td> -<td>íránti</td> -<td>iránti</td> -</tr> -</table> -</div> -<div style='display:block; margin-top:4em'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A BARÁTFALVI LÉVITA; UJABB ELBESZÉLÉSEK ***</div> -<div style='text-align:left'> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Updated editions will replace the previous one—the old editions will -be renamed. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg™ electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG™ -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. -</div> - -<div style='margin:0.83em 0; font-size:1.1em; text-align:center'>START: FULL LICENSE<br /> -<span style='font-size:smaller'>THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE<br /> -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK</span> -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -To protect the Project Gutenberg™ mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase “Project -Gutenberg”), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg™ License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg™ -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg™ electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg™ electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the person -or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.B. “Project Gutenberg” is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg™ electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg™ electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg™ -electronic works. See paragraph 1.E below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation (“the -Foundation” or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg™ electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg™ mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg™ -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg™ name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg™ License when -you share it without charge with others. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg™ work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg™ License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg™ work (any work -on which the phrase “Project Gutenberg” appears, or with which the -phrase “Project Gutenberg” is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: -</div> - -<blockquote> - <div style='display:block; margin:1em 0'> - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most - other parts of the world at no cost and with almost no restrictions - whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms - of the Project Gutenberg License included with this eBook or online - at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you - are not located in the United States, you will have to check the laws - of the country where you are located before using this eBook. - </div> -</blockquote> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.2. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase “Project -Gutenberg” associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg™ -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.3. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg™ License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg™ -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg™. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg™ License. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg™ work in a format -other than “Plain Vanilla ASCII” or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg™ website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original “Plain -Vanilla ASCII” or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg™ License as specified in paragraph 1.E.1. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg™ works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg™ electronic works -provided that: -</div> - -<div style='margin-left:0.7em;'> - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg™ works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg™ trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, “Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation.” - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg™ - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg™ - works. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg™ works. - </div> -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg™ electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg™ trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg™ collection. Despite these efforts, Project Gutenberg™ -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain “Defects,” such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the “Right -of Replacement or Refund” described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg™ trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg™ electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you ‘AS-IS’, WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg™ electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg™ -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg™ work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg™ work, and (c) any -Defect you cause. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg™ -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg™’s -goals and ensuring that the Project Gutenberg™ collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg™ and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at www.gutenberg.org. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation’s EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state’s laws. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation’s business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation’s website -and official page at www.gutenberg.org/contact -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ depends upon and cannot survive without widespread -public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular state -visit <a href="https://www.gutenberg.org/donate/">www.gutenberg.org/donate</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 5. General Information About Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg™ concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg™ eBooks with only a loose network of -volunteer support. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Most people start at our website which has the main PG search -facility: <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This website includes information about Project Gutenberg™, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. -</div> - -</div> - -</body> -</html> diff --git a/old/64688-h/images/cover.jpg b/old/64688-h/images/cover.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index faf9a0e..0000000 --- a/old/64688-h/images/cover.jpg +++ /dev/null |
