diff options
| author | nfenwick <nfenwick@pglaf.org> | 2025-02-04 09:18:02 -0800 |
|---|---|---|
| committer | nfenwick <nfenwick@pglaf.org> | 2025-02-04 09:18:02 -0800 |
| commit | d6b6dfa0d80305ba871f0c92774f4c44c707d64d (patch) | |
| tree | bfc37dde10ee6f2df4ee3eaca2822c6a4d9f79ef | |
| parent | 14fd119624b614e5996e96855448da9626558481 (diff) | |
| -rw-r--r-- | .gitattributes | 4 | ||||
| -rw-r--r-- | LICENSE.txt | 11 | ||||
| -rw-r--r-- | README.md | 2 | ||||
| -rw-r--r-- | old/63531-0.txt | 5086 | ||||
| -rw-r--r-- | old/63531-0.zip | bin | 131794 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/63531-h.zip | bin | 137412 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/63531-h/63531-h.htm | 5191 |
7 files changed, 17 insertions, 10277 deletions
diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes new file mode 100644 index 0000000..d7b82bc --- /dev/null +++ b/.gitattributes @@ -0,0 +1,4 @@ +*.txt text eol=lf +*.htm text eol=lf +*.html text eol=lf +*.md text eol=lf diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt new file mode 100644 index 0000000..6312041 --- /dev/null +++ b/LICENSE.txt @@ -0,0 +1,11 @@ +This eBook, including all associated images, markup, improvements, +metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be +in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES. + +Procedures for determining public domain status are described in +the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org. + +No investigation has been made concerning possible copyrights in +jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize +this eBook outside of the United States should confirm copyright +status under the laws that apply to them. diff --git a/README.md b/README.md new file mode 100644 index 0000000..cd4c384 --- /dev/null +++ b/README.md @@ -0,0 +1,2 @@ +Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for +eBook #63531 (https://www.gutenberg.org/ebooks/63531) diff --git a/old/63531-0.txt b/old/63531-0.txt deleted file mode 100644 index d7ab687..0000000 --- a/old/63531-0.txt +++ /dev/null @@ -1,5086 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook, Hangyaboly, by Margit Kaffka - - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most -other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms of -the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you'll have -to check the laws of the country where you are located before using this ebook. - - - - -Title: Hangyaboly - Regény - - -Author: Margit Kaffka - - - -Release Date: October 23, 2020 [eBook #63531] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - - -***START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK HANGYABOLY*** - - -E-text prepared by Albert László from page images digitized by the -Google Books Library Project (https://books.google.com) and generously -made available by HathiTrust Digital Library (https://www.hathitrust.org/) - - - -Note: Images of the original pages are available through - HathiTrust Digital Library. See - https://hdl.handle.net/2027/hvd.hnq5xv - - - - - -KAFFKA MARGIT - -HANGYABOLY - -– Regény – - - - - - - -KIADJA -A NYUGAT SZÉPIRODALMI SZEMLE -BUDAPEST, 1917. -PALLAS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN. - - - - -I. - -Ebben a szép, nagy, öreg kertben olyan volt bizony az édes, szeptemberi -ragyogás, – ez a tisztán szétcsurgó, sűrű arany a levegőben, – akárcsak -a többi, valamennyi kertje fölött a szomszédságnak meg a városnak. A -termetes, deli fák bizony nem éltek itt szűzi meddőségben, hanem, – -miután Boldogasszony-hava tündéri éjszakáin lengő virágfátylakba -burkolózva bolondul kibálozták magukat, élték világukat, – végre -gyönyörű lakodalmat csaptak; és a hosszú, nyári csendben piciny magvakat -pólyáltak eleven szöveteik gyengéd zöldjébe. Most, hogy itt van az őszi -beszámoló és mindenkinek meg kell mutatni, mit művelt és hogy -munkálkodott Isten nagyobb dicsőségére, – most, lám, – érett, nagy -gyümölcsöket mutogatnak, citromsárga, fontos körtéket és kerek, piros -almákat, amelyek csak alig-alig csüngenek a kocsányon és olyan illattal -töltik meg az apácazárda kertjét, hogy az mindenhez jobban hasonlít, -mint a tömjén szúró és szemérmes füstszagához. - -A tömjénhez, mely már-már émelyítővé áporodott odafenn a főépület -homályos folyosóin; főképen azon a keskeny és szűk úton, mely a -zárdatemplomtól a refektorium ajtajáig vezet el az óriás konyha előtt. -Ó, álmos, homályos korareggeleken milyen otthontalanul szokott -elvegyülni a köményleves és pörkölt makk-kávé, meg mosogató-üst -szagával; mikor a bennlakó növendéklányokat a reggelihez vezetik, – -mikor a hosszú misétől agyoncsigázva, kiéhezve; és kissé bódultan az -életük, a lépteik, a páros vonulás gépszerű egyformaságától, – néma -vánszorgásban elvonulnak arra. - -Ilyenkor nyitva szokott lenni a zárda nagykapuja is a templomcsarnoké, -hogy világi ájtatoskodók bejöhessenek, meg a bejáró növendékek is önkét. -– Ezekre ugyan nem kötelező a napi mise, de jól tudják, hogy a -bizonyítványokban enyhítőül számít e buzgóság, és igyekeznek láttatni -magukat az oszályfőnök apácától legalább, ha csak a külső csarnokba -surrantak is be a végére, már evangeliumra s néhány csepp szenteltvízzel -érintették csak a huncut homlukukat – borzongva, felületesen és -profánul-sebtiben. De a kék-egyenruhás bennlakók ilyenkor beszívhatják -egy pillanat felére azt a friss, boldog «világi» illatot; mely a külső -levegővel beárad. Sóvárgó szemük megláthatja a város utcájának egy -darabját, felrévlik előttük álomszerűen és futtában az «élet», -amilyennek valaha ösmerték, – tavaly, vagy tavalyelőtt, mikor még otthon -valahol a szülők házából jártak iskolába, a mamájuk keltette őket, -pörölt, ha még nyújtózkodtak, fésülte a hajukat és már «igazi» kávé -illatozott az asztalon; aztán könyvestáskával siettek végig a világos, -napos utcán, kiabáltak a fiúkra vagy vicogva könyökön-taszigálták -egymást; s közben látták. Marit a nagy piacikosárral, amint bevásárolni -megy az ebédhez… Igen, itt is, a templomajtóban lehet látni néha Marikat -kosárral, rózsafüzéres öreg néniket, néhány levett-kalapú kisdiákot azok -közül a szegény tanulók közül, kik ministrálni szoktak a templomban és a -papi konviktusba akarják felvétetni magukat. És látni lehet a bejáró -társnőket is, e boldogokat, kik a szüleik házából járnak a -zárdaiskolába, s kiket jóformán csak névről ösmernek, mert az osztályban -külön padsorokba ültetik az egyenruhásokat és a közlekedés e világiakkal -jóformán tilos nekik; csak a «felebaráti szeretet» követelte -szivességekből állhat. És a kis profánok ilyenkor oldalvást állva gúnyos -és zavart érdeklődéssel szemlélik a kimérten vonulók sorát. Az életük -nagy szabadságából, boldog és léha köznapiságából nézve akaratlanul is -tiszteletet keltő, – idegen, titokteljes és méltóságos ezek rituális -rendje, éltük és lépteik szigorúan kötött ritmusa. Kissé irigyen nézik, -mint a papnőket, beavatottakat – de csak azértis összevihognak. - -Legkivált az «öreg», – a kövér, paprikavörösképű apáca mögött, kiről -tudják, hogy rettegett pásztora e sötétkék nyájnak. «Kunigunda, gummi -bunda!» – csufolják és kuncogva nevetnek a háta mögött. Igen, hisz ők -nem tartoznak rettegett uralma körébe. Ó, hogy gyülöli őket. Nem is néz -vissza rájuk, úgysem nyomozhatná ki a bünöst és nincs is hatalma -fölötte; de nagy arca egy árnyalattal sötétebben vöröslik a méregtől és -tömzsi marka keményen szorítja az olvasó faragott halálfejét. -«Rén-detlenek! Fraccok! Pinklik!» – pattog érdes, szinte férfias -hangján, rossz, svábos kiejtésével. Testes nagy alakja úgy áll háttal a -nagykapú felé, hogy elfödje a kilátást, az utcát, – reggeli fény, -mozgalom, szabadság veszejtő ingereit. «Si-étni!», – recsegi egyre, míg -az álmatag-léptű sort felszívja a szűk folyosó. És jaj annak, aki -ilyenkor egy halk szót súg a szomszédja fülébe, aki csak egy jellel is -megszegi a reggeli szilenciumot. Ha kisnövendék, okvetlen térdelni fog -büntetésből a refektórium közepén; ha nagyleány, perceken át kell -hallania e rekedt káplárhang csattogó zsémbelését, – idegekig-ható, -meg-megújuló árját a pulykamérgű pirongatásnak jóreggelre a makkávé -mellé – a szilencium nyomasztó csendjébe. - -És azzal elkezdődik a nap: leckék, munkaórák, gyakorlatok, – -hitmagyarázat, karban imádkozás, litánia az ájulásig, hideg kövön -térdepelés – és pontosan úgy, mint tegnap és holnap nemkülömbül. Ó, -igen, az Öreget valahogy meg lehet szokni és ima közben messzire -szárnyalhat a gondolat; de ez a szörnyű egyhangúság… mikor úgyis oly -rettentő hosszúak az ifjúság üres napjai, oly súlyos a várakozás, oly -türelmetlen a vágy az élet után… - -De lám, a kert, – édes, illatos és szép. Oly jó lejönni ide; elhagyni a -kínosan tiszta nappali-termet, a homályos folyosókat, kikövezett -udvarokat; elmenni az új iskolaépületek, meg a kertész háza előtt, végig -a nagy veteményágyak unalmas, hosszú útján a pöszméték között; és végre -ideérni a drótsövény-kerítette lombos világba, hol nem kell a szörnyű -páros sorban vánszorogni, – szét lehet széledni a lombos, kanyargós -útakon, sőt elbujdosni a kertpalánk alján az orgonák zöld sűrűjébe. Itt -délutánonkint, míg szép az idő, néhány órán át akár fogócskát -játszhatnak a kis elemisták, meg a polgári iskolások és magukban -elbolyongva vagy összeállva titkolózhatnak és ábrándozhatnak a nagy -képezdész «kisasszonyok». - -Mert itt a füvek bizony nem illatoznak ájtatos tömjént és halotti -füstölőket és a fák is egy cseppet sem szégyellik magukat, noha a zárda -kertje ez. A nyári csend hónapjaiban feldajkálták piciny magzatjaikat és -most, hogy újra ősz van és megjöttek a lármás; szegény kis -emberszüzecskék a lombok alá és szipogva siratják még az otthoni, pihés -fészket,… most lám a citromsárga, nagy fontos körték már olyan készen, -túléretten csüngnek a kocsányon, hogy csak egy piciny szellőcske kell -és… - -«Puff!» – «Nézzétek, mekkora! Jé!» «Ha most otthon lennék, felkapnám és -beleharapnék, szlihüpp! Jaj, csak úgy csurogna a lé!» - -Három apró csitri hagyja abba erre az eseményre a «síróiskolát»; mert -ilyenkor szeptemberben ez a játék járja itt hagyományosan. A gyerekek, -kivált ha először vannak itt az idén, összeülnek egy kerti padon és -sorjában egymásután végigemlegetik, elkántálják az otthonmaradt -boldogságot, drága kis múltjukat és versenyt rínak édes, mély, – -csodálatosan asszonyi és ösztönösen keresztényi gyönyörűséggel… Ám egy -nagy, csurgólevű, túlérett körte leesett! Azt ott kell szépen hagyni a -földön, vagy pedig jelenteni Kunigund nővérnek és odavinni hozzá. Igy -aztán felkerül az aszalóba vagy a konyhába, talán befőtt lesz belőle egy -kevéske cukorral télire a betegek számára; igen, mert ez a rend… és azt -csak az ördög sugja az embernek, – hogy ilyen érzéki kívánsága legyen, – -és majd égne érte a pokolban vagy a tisztítóhelyen eleget; volna neki -nemulass, aki le nem győzné magában; – de hát még Kunigunda nővér mit -művelne, tán még a vörösnyelvet is feladná az ember hátára és hogy -ordítana, jaj!… Ha fel lehetne venni titokban, – igen de már hárman -látták és talán más is észrevette; az a Wester Janka biztosan beárulná, -mert az egy sorornak a rokona; és két képezdésznő kisasszony is ott a fa -mögül nézi őket és nevet… És ha nem is tudná meg senki, az utolsó -ítéleten úgyis kisülne, mert akkor minden bűn kisül és szégyelhetné -magát, na nem igaz? A meggyónt vétkek is napvilágra jönnek akkor majd, -csakhogy az úgy lesz megcsinálva, hogy a meggyóntakért nem fogja érezni -az ember a szivében a szégyellést. Na nem igaz? - -… És lassan, remegve, léptenkint közelednek mégis a csábos pont felé. -Ott sárgul a pázsiton, – micsoda inger, milyen veszejtő, drága, bűvös -igérete minden földi örömnek, vétke a kivánságnak, sóvár kisértése az -inynek!… Ó ártatlan fagyümölcs! Mily óriássá növelt, mily jelentőssé -dagasztott, mily ártóvá mérgezett itt fantázia és tilalom! Fának magva, -Isten gyümölcse, most már igazán a Sátán mosolyog zománcos szineid -szépségében; magadra vetted a világ bűneit!… - -«Na Wasz iz? Vegyeteg, megegyetek! Na,… mit mondta? Ejnye! Ihr dumme -Gräd’ln!» - -A három kis tettenért hátrarezzen fagyos rémülettel. Mi ez? – Csakugyan -ő, a rettentő Kunigund’; hátulról közeledett feléjük; és megállt kezében -a szemenkint pergő olvasó, megállt szája az örökös, hangtalan -mormolásban; nézte a kicsiket és nagy, egyszerű, piros képén egy ritka -vendég, valami furcsa, szégyellős mosoly; kicsit profán, kicsit anyás -talán, – valamit megértő, messzire emlékező… A másik percben -bosszankodásba rejtőzik félszegen, ügyetlenül. Hisz a kicsik alig -hisznek a fülüknek, oly reszketve, ijedt-kedvetlenül közelednek a -gyümölcs felé. A nővér elfordul, valamit mormog még; testes alakja -kemény vonalaival szokatlanul szaporán tűnik el az út kanyarulatánál; a -kijárat felé megy. - -«Meg szabad enni?» kérdi egy körfésüs szöszke az ijedtségtől még -halványan. «Ez igaz?» Egy csoportban állnak bizonytalanúl és reszketve; -kezükben a szép gyümölcs. - -Wester Janka közelükbe lép. Eddig mereven nézte őket; nagy, igéző szemei -beteges tekintetével; sápadt arcát egy nyitott földrajzi könyv takarta -el, ahogy magolt belőle, «Nem, ne egyétek meg, én legalább nem -tanácslom! A nővér csak próbára akarta tenni az önmegtagadásotokat. – -Gyertek velem, ott lenn, a palánknál egy nagy fa odvában van a mi -osztályunknak egy lurdi szobra; első áldozáskor vettük. Az ő -tiszteletére; a Boldogságos Szűzmáriának ajánljátok fel ezt! Tegyük oda -neki, jó? A menyországban tízszeresen vissza fogjátok majd kapni! Az -oltárhoz nyúlni persze nem szabad nektek, mert az a polgáristáké, mi -vettük a selymet, a szentképeket. De ha valamit áldozni akartok, -ideadhatjátok!» - -«Igen, jó lesz – mondja a körfésüs reszketve a felindulástól, boldogan a -megtiszteltetéstől. – Igenis, és nekem van egy szép Jézus-szíve képem, -csipkés szélű, én azt is felajánlom! – teszi hozzá hirtelen, -fellelkesülve a gondolaton, hogy odaát a mennyországban tíz csipkésszélű -képet kap helyette. És megindulnak a szép, érett gyümölccsel – a nyurga -kamasz lány magasra tartva viszi elől, mint áldozati kelyhet. S a vén fa -odvában majd boldogan fogják fellakmározni falánk hernyók és apró -kukacok a lurdi szűz fehér lábai előtt. Mert Istennek az ő legalábbvaló -teremtményeire is egyképen gondja vagyon. - - - - -II. - -A két felnőtt leány a fatörzsnek dőlve összenevet. - -– Láttad? - -– Mi leli az Öreget? Csuda történt? Megbolondult? - -– Dehogy. Nézz csak az útra! Ki jön ott? - -– Ahá, Virginia, akkor már értem! A szerelem a tigrisből galambot -csinál. - -– Ugyan hagyd, úgy utálom már az ilyet! - -Hullámos barna hajú, nyúlánk, különös szépségű leány mondja ezt és a -másikhoz simul. Az sima arcú, telt okosszemű szőke nő asszonyos -keblekkel és csípőkkel. Mindketten utolsó évesek. - -– Na lám csak, kis feleség, – mulat a gömbölyű, sötétszőke. – Két -esztendővel ezelőtt a szép Soror Bernarda után szaladtál. - -– Igen, az akkor volt. Az ember éveken át itt vergődik bezárva és hát -van szíve, – vagy képzelőtehetsége, ahogy te mondod. Akarva-nem akarva -magára szedi ezeket a hülyeségeket. De te idejöttél tavaly és alaposan -rendbehoztad a fejemet. - -– Rendbe ám, feleség, érdekes unokafivéred, a festő, a múlt nyári -szünidőn. A potré, a lugas, a holdvilág, a falusi nagybácsi kertje… meg -amit Páris felől a fejecskédbe hazudozott. - -– Hagyj békét, Erzsi, igazán. Ezen a nyáron tudod, hogy nem voltunk már -jóban Viktorral; csak ízetlenkedtünk, bosszantottuk egymást. Mindennek -vége. A papbácsinak is feltűnt; figyelmeztetett, hogy a jó rokonok békés -szeretetben élnek. És most – ő ugyan írt nekem egyszer a bejáró barátnőd -címére, de én nem is válaszolok. Vége. - -– Mindennek vége. Lám. Cornélia, te szép, forró kis fáta, jól csinálod. -A tizennyolcadik év és már multad is van – hév majdnem-csókok a lugasban -és egy tavalyi nyár és egy hűtlen szeszély. Persze, Kapossy érdekes pap, -ha nem is szép; a szeme tüzes és setét, mint Savonaroláé – a reverendát -palástszerűen összefogja a térde fölött, ha előad és olyan hévvel beszél -Pestalozziról, erről a szegény jó férfidajkáról, mintha ő törte volna -össze a kígyó fejét, mikor a koldusgyerekek orrát mennyei szelídséggel -kifújta… Mint ahogy tán igaza is van, tán csakugyan ezek a komoly dolgok -a világon, – csak ép egy apácazárdában nehéz az ilyesmit megtanulni, itt -beleful minden nagy dolog ezer érdekes, furcsa, hecces kicsiségbe… - -– De hogy téged érdekelnek ezek a dolgok Erzsi! Ezt bámulom. Egy olyan -okost, mint te, aki úgy ismeri az életet! Én a te helyedben nem is -tudnék megmaradni itt, bejáró volnék. Hogy birod ezt az egyforma -unalmat? - -– Olcsóbb az anyámnak, ha bennlakó vagyok, azonkívül valakinek a -megnyugtatására szolgál, hisz említettem egyszer. És hát Istenem, engem -itt sok minden csakugyan mulattat; tudod, érdekes dolgok mindenütt -vannak, ha az ember tudja csak úgy nézni, – maga nem mászik bele nagyon. - -– Igen, de te egyszer belemásztál. Az életbe… - -– Az élet, kicsim!… Azt hiszed, az tán mulatságosabb, ha az ember leány, -házileány kivált?… Mikor a hat felsőt kijártam, még élt az apám, otthon -tartottak, elvittek bálokba; a ruháimat házivarrónő varrta, de azért jó -volt, hecc volt; apa kollégái, meg a bátyám tiszttársai udvaroltak; -kaptam néha éjjeli zenét; ha takarítás közben kiráztam a portörlőt az -ablakon, rendesen ott fenszterlizett valamelyik udvarlóm; estefelé néha -kihajoltam egy-egy kézcsókra, a városban pletykáztak. Na, – ez -egyszer-kétszer egész jó hecc, de aztán mindig ugyanaz. Mindössze egy -vénülő patikus kért meg, szegény lány voltam. Két évre rá meghalt apa; -az anyám nyugdíja kevés, de ő okos, tevékeny; kis családias kifőzőbe -fogott, nőtlen emberek kaptak nálunk ebédet, vacsorát, – jól és olcsón. -Esténkint néha ottmaradtak, éjfélig elzongoráztunk, elbolondoztunk, Na, -akkor eredt csak meg a kisváros nyelve! Szörnyűség, hogy miket mondtak -rólunk; szegény anyu hogy sirt, mikor csak egy kis része a fülébe -került… Akkor ismerkedtem meg a képviselővel, igen; az anyám -nyugdíjügyében mentem el hozzá valami közbenjárást kérni; felvettem a -szép, feszes barnabársony ruhát; beszéltem, mókáztam neki; akkor hecc -volt nekem az egész, unatkoztam, húsz éves voltam. Egy szép, sötétpiros -rózsát megdicsértem a kertjében, másnap a kertésze hozott egy -szekérderéknyit. Satöbbi… Láttam, hogy bolond; a gazdag felesége évek -óta beteg, alig kelhet fel a karosszékből és a képviselő szép ember, -világlátott, okos – sokat tanultam tőle bizony. Tudja az Isten, valahogy -komolyba kezdett menni, én is megkozmásodtam, – ő meglepőnek és -érdekesnek találta az egyéniségem; – azt mondta, nem akar rosszat, nem -teszi tönkre az életem; egy öregedő, kedves ideálista! Igy küzködtünk, -regényeztünk, a kisváros persze pletykált, anyám elrémült. Akkor ővele -együtt sütöttük ki ezt a tervet. Hogy tanuljak tovább, legyek független, -tanítónő, állásról ő majd gondoskodik. A hat felső után harmadévesnek -vesznek fel és akkor csak két év a diploma; egy már letelt; tíz hónap -múlva kész vagyok; akkorra épül fel az új városi iskola otthon, mindjárt -igazgatónőnek ülök bele; hisz ő az alapító, ő szerezte meg az -államsegélyt. Ha akarsz, kis bogár, jövő ilyenkor ott taníthatsz a -fennhatóságom alatt. Mire az iskolánk «kifejlődik» polgári osztályokkal, -akkorra mi is elvégezhetjük a felsőbb-képző osztályait magánúton. Igen, -nagyobb fizetés, nagyobb függetlenség, – az jó. Az ember nem fogadhat el -úgy pénzt valakitől, – ha szerelmes bele, akkor még kevésbbé. Egész jól -van ez így; azalatt tán vele is történik valami, sikerül szanatóriumba -dugni szegény asszonyt. Most vagyok huszonkét éves; az még nem öregkor, -szivem, csak ti, tizennyolcévesek hiszitek öregnek; ó, őhozzá képest, -szegényhez túlságosan is fiatal vagyok. Ha tudnád, milyen kedves -leveleket ír; olyas Kármán Fannija stilusban, sok-sok hasonlattal. -Nagyon mulatságos. – Igy csak ki lehet húzni még ezt az egy évet; és -hogy az idő gyorsabban múljon, az ember figyeli ezt a sok itteni, bolond -figurát. Nem más ez, hidd el, mint az élet kicsiben; ázalagok egy csöpp -vízben, ahogy egy divatos író mondja. - -A karcsú barna leány felsóhajtott. - -– Igazán, Erzsi, nem győzlek bámulni téged; a józanságod, a nyugalmad, a -kedélyed. És milyen meglepő kifejezésekkel beszélsz Nem minden huszonkét -éves ilyen okos, ne hidd; és tán nem is azon múlik, hogy évekig voltál -otthon házilány. A bölcsességre születni kell. Jaj, mennyit lehet -tanulni tőled! – Igaz, hogy én sohasem laktam városban, a pap-nagybácsim -falujából mindjárt a zárdába hoztak és már öt éve vagyok itt és -szünetben is mindig falun… De azt hiszem, én amúgy is olyan született -gyámolatlan vagyok; nálunk, románoknál, azt mondják, sokszor ilyenek a -nők. Szegény anyácskám is, aki olyan fiatalon halt meg, hogy nem is -ösmerhettem; mondják, ő sem tudott még ruhának valót vásárolni sem -magának; szégyelt boltba menni, iszonyú zavarban volt, hogy most neki -alkudni kell; társaságban elsírta magát; sokszor valami presbiteri -gyűlésre mentek a városba; kiszaladt a sok vendég közül, leült a kert -végén, ahol csendben lehetett. És én őrá hasonlítok belül, bár külsőleg -ilyen hosszúra megnőttem, mint a boldogult apám, meg fivére, a -nagybácsi… Én nem tudom, hogy leszek egyszer önálló, hogy fogok kosztot, -lakást fizetni, pénzt összeadni, kivonni. Nézd, igazán, én nem tudom még -körülbelűl se, hogy mennyi például tíz korona, mit adnak azért? Nekem -ezért fog kelleni a végin apácának maradni, ha nem fogod majd pártomat. -Itt legalább tudom mit kell csinálni, – csengetnek, ott van az étel, -csengetnek: párbaállni, idemenni, odamenni, kelni, feküdni, mint az óra. - -– És mennyire unod mindezt közben, kis bolond! - -– De mennyire! Csakhogy én néha mindent unok, a levegőt unom, amit -mindig be kell szivni!… Vajon fog nekem jönni valami az életben? Mert -nekem készen kell, hogy jöjjön; én nem tudnám úgy intézni, igazítani a -szerelmet, mint te. Engem helyedben most megölne a féltékenység; azután -meg folyton a pletykáktól, meg a jövőtől rettegnék. Jaj Istenem… domnye -Zeu! - -Dünnyögve, lustán beszélt: szép ifjú alakjával bágyadtan dőlt vissza a -fának. - -– Hát így persze nem lehet, nem lehet élni fiam – mondta a másik -csendesen, elgondolkozva. – Vérszegény volnál? Itt az sem csoda; de -semmi, én is voltam így pár évvel ezelőtt; az embert a saját fiatalsága -gyötri és az ilyenből baj is lehet, ha az ember nem áll a sarkára -egyszer, nem fogja fülön az életet. Élni, nézni, játszani vele, amíg -lehet, úgyis elég rövid lesz tán az egész; – és semmit nem venni túl -tragikusan!… Az a vén pap ott a káposztaágyak közt a nagy szürke -paraplival, a kis kedves öreg Szelényi tata, – az, látod egy igazi -bölcs! Az már igazán csak nézelődik a világon. Az nem szerelmeskedik, -nem akar lilaszin-övet, elmotyorog a fizikaszobában a műszerei közt, -sétál a nagy szivarral, mosolyog és figyeld meg, minden érdekli, mindent -tud, ami itt történik és semmin meg nem botránkozik. - -– Igen! Te is afféle vagy. - -– Ne felejtsd, barátnőm, hogy ha én itt figyelek, szimatolok, – ezt -főleg azért teszem, hogy a tapasztalataimat és ezeket a zárdai hecceket -aztán leírjam – éjjel, titokban, izgalmak közt; ceruzás levélbe, -irkalapra, Budapestre, – haha, egy kedves, okos úriembernek, akit – -roppant érdekel mindez mint pszichologiai furcsaság, vagy elbűvöli a -stilusom, a «világnézetem», satöbbi. Nem, az igazi «bölcs -szemlélődés»-nél még nem tartok; de hidd el itt csak ilyenformán lehet -kibirni. – Vagy úgy, mint Pável Marika; aki fülig belejátszsza magát -mindenféle regényekbe, folyton szerepel a zárdai pletyka-listán. Nézd -meg őt, hát ő mit látott az «élet»-ből? Az özvegy apja állomásfőnök -valami lehetetlen helyen; ő nyolc éve van itt. És ezalatt minden -paptanárral volt kis ügye; minden megrovási kalandban benne volt, -bejárta éj idején az összes épületszárnyakat és tilos vidékeket csak -úgy, heccből; volt inkviziciók hősnője, vannak itt szövetségesei és -szerelmi vetélytársnői; soha kinn a «világ»-ban ilyen mozgalmas, nagy -élete nem lehetett volna, – kivéve tán, ha valami színi növendék. De így -érdekesebb. Tudod mit csinált tegnapelőtt? Megy a folyosón -zongoraleckére, kottával a hóna alatt, szétnyílt kendővel, pirosan, mint -a rózsa. Persze, hogy került egy emeletet a házikápolna felé, ahol a -beteg Főasszonynak szokott ilyenkor Fóth Jóska misézni, – a szép nagy -hittanár, mert Marikának csak testes és széparcú férfiak tetszenek. -Találkoztak és összemesolyogtak és akkor Marika hozzálépett, megállt -szorosan mellette és felnézett rá; az meg lehajolt és ugyanegyet -gondoltak és csattanva, pirosan megcsókolták egymást; – aztán lihegve -elfutott. Mit szólsz? Nem nagyszerű? Fényes vasárnap délelőtt a -zárda-folyosón, a Főasszony szobája előtt Marika nagyot csókolt a -káplánon; és nem dültek rá a falak, szent Vince feketült képe alatt a -mécses nyugodtan tovább pislogott… Igy kell itt élni, fiam, ha nem -akarsz bepókosodni! Azért pártoltam a Kapossy-heccedet; de ha te csak -titkon hevülsz és álmodol és a csillagokat bámulod a háló ablakából mert -nagy Ö-d az ekliptika elhajlásáról beszélt aznapi órán. Még annyira sem -mentél, hogy te nyújtsd oda a könyvet óra végén a leckét kijegyezni; -mikor is jelentős kis feljegyzéseket felejthetnél a lapok közt, tördelt -sóhajokat, izgató félszavakat, ceruzával írt szíveket s két elmosódott -név benne; mikre aztán félértelmű válaszokat kaphatnál a margóra, vagy -okot adnál, hogy óra után magához szólítson Ő a tanáriba, lelkedre -beszélni óhajtván – komoly rezgésű, vagy kissé el-elfuló hangon, -rejtegetve izgatott kiváncsiságát: «De kisasszony… nézze kedves -kisaszszony!…» Zavarba jönne, te elsirnád magad, ő arcodhoz hajolna és -megfogná a kezed… na? - -– Ugyan, – Erzsi! Ez olyan buta így, olyan gyerekes és… szégyenletes… -olyan kis ravaszkodás! - -– Pedig biztosítlak, hogy lényegében nem más a híres «élet»-ben sem; a -férjvadászat például. Csak az eszközei mások; így persze nagyon csitris, -– inkább apácák meghódítására kipróbált, biztos módszer; Szidu meg Gidu -él vele. - -– Az a két csacsi most a fiatal Emerika után szalad; mindíg közös az -ideáljuk. Minap az üres rajzteremben ott láttam virítni ezt az apáca -nevet a nagy falitáblán pompás rondírással, szöllőindákkal és levelekkel -körülcifrázva; ez a kettő vonult oda és egy óráig pingálta, mert a kis -Emerikának valami korrepeticiója következett ott két megbukott -polgáristával. - -– Igen ezek is értik a módját, Szidi meg Gizi! Fogadok, hogy az egyik -egy év múlva férjhez megy az apja első segédjéhez, aki átveszi a -patikát; a másik, na annak még jó, ha nem lesz majd gyereke a jegyzőtől -a falun, hol tanítani fog. Hanem te, menjünk innen kicsit odébb -diszkréten; itt idilt zavarunk! - -Nevetve intett a kövér Kunigunda és a vendége, egy magas, barnaarcú -apáca felé és odébb húzta a másikat a veteményes irányába. - -– Nagy heccek lesznek itt az idén! – magyarázta neki, míg a drótsövény -alján elhaladtak. – A főnökasszony úgy látszik nagyon beteg; ha majd -meghal, új választás lesz, bejönnek mind a fiókházakból, egész országból -a fogadalmas testvérek, akiknek halálfejes jelvényük és szavazati joguk -van. A szavazás előtt itt fognak bőjtölni egy hétig és szentséget -imádni. De azt hiszem, már is folynak a rejtett korteskedések, forr és -zizeg ez a kis hangyaboly, bár kívülről alig venni észre valamit. Ugy -látom, fontos dolgok vannak szóban. Mit gondolsz, miért jön ez most -vizitbe ehhez a buta vén Kunigundához, noha máskor nevet érzelmein? - -– Jézuskám! – Mi mindent tudsz! - -– Nézd, ott megy Helénke; bizton a nagynénje betegágyához hivják. Furcsa -lehet itt a Főnökasszony húgának lenni! Ni, most ért a káposztákhoz, – -Szelényi tata megállítja, kérdezősködik, – ezt vártam! Neki mindenről -tudni kell… nézd, a nagy szivarját. Minap a Vegytaniban segitettem neki, -valami újonnan érkezett ásványt határozott meg, mert leesett róla a -cédula. Hát nem kiégette a reverendáját egy csepp sósavval? Mi az neki? -Jár vele nyugodtan tovább; úgyis annyi már a hasán a folt, meg az -ételpecsét! – Hanem ez a kis bajor nő, ez a Helénke szegény, azt hiszem -szintén nagy dolgok központja, a jámbor. Tudod, hogy vagy százezer -koronányi vagyona van és árva; csak egy gyámja él München közelében, meg -a Főnökasszony. Úgy látom, addig akarnák megdolgozni, míg ő életben van. -Kivált az öregek szörnyen körülveszik. - -– Hogy apáca legyen? – Szegény! Ez borzasztó! - -– Ki tudja? Hátha jó lesz neki; attól függ, milyenféle! – Igaz is, én -már akartam belekötni, összeismerkedni vele, csak nehéz most hozzáférni. -Annyit tudok, hogy eddig nem volt zárdában, egy német kisvárosban világi -iskolába járt, a gyámjánál lakott. Na, – majd meglássuk! - - - - -III. - -Soror Virginia deli termetű, olajbarna arcú, jellegzetesen szép nő volt; -setét szemű, – keményen rajzolt, sűrű szemöldökű. Szép, érett alakja a -harmincas évekre vallott; de az apácák arcán ritkán ismerhetni fel -korukat. A hófehér vásznu, ropogós-keményre vasalt fátyol mindég -fiatalít, mert a rendesen áruló részeket takarja be: a homlokot, a hamar -ráncosodó halántékot, – a nyak és az áll matrónás gömbölyödését s a -szürkülő hajat. - -Ez a széles, repeső fehérség úgy száll mögöttük, mint egy óriás galamb -szárnya. Az arc köré simuló feszes része kissé előre-szorítja a bőrt, -fiatalossá telíti a vonásokat; s az élénk arcszín csattanóan vérmesnek, -– a halvány mennyeien nemesnek, a barna energikusnak és uralkodónak -mutatja viselőjét csak e sok fehér szín dús reflekszei révén. A hátul -derékig csüngő, szétterült redőzet a fej s a nyak minden kis jellemző -mozdulatát oly árulón követi, hogy a nővérek hát-megül is sorjában -felismerhetők, ha ünnepi, komoly sorokban vonulnak lassan az oltár felé -a félhomályos templomon át, hogy az Úr testét elfogadják. A bőredős, -fekete öltöny is, mely valami nyugodt eleganciát, biztosságot, ökonómiát -visz a mozdulatokba, – csak látszólag uniformizál; de nagyon is kiemeli -az egyéni árnyalatokat; – ó, lelkendező növendékfruskák az ő hév -udvarlói áhítatukban sokat tudnak erről beszélni! És mennyi sok félszeg, -magabizatlan, világtól-elvadított teremtést vonzott be ide öntudatlanul -is ennek az öltözetnek különös bája és méltósága; bár «elhivatás»-ról -bizonykodtak önmaguk előtt! S míg odakinn sután és elnyomottan jártak -bús gunyáikban, szegényes cifrájú, elszabott, önérzetgyilkos -hüvelyekben, – itt csakhamar meglelték önmagukat, belső biztosságukat és -rejtett értékeik testi kifejezését. Vannak jellemzően apácás mozdulatok; -szélesek, kicsit kenetesek, klasszikusan mérsékeltek, miket a köntös -viselése teremtett; és e mozdulatok jól esnek és jól állanak. Tán azért -is várják a suta kis jelöltnők, a «kandidáták» oly epedve a próbaévek -végét, hogy mosott, egérszín-csíkú szoknyájukat, idétlen kemény -abbégallérjukat felcseréljék végre a «ruhá»-val és lenyirt vagy -símáranyalt fejükre rátehessék az áhított velumot… - -Az apácák igen kevésre szoktak emlékezni hajdani, «világi» korukból még -akkor is, ha ez túlterjedt a gyermekéveken. Nem pusztán az áhitat s a -földi dolgok köteles megvetése ennek az oka; de az itteni élet rövid -időn teljesen átalakít, új tartalmakkal tölt el, szűkkörű, de annál -intenzivebb és teljesebb új képzeletvilággal és oly sajátos, oly erős -érdeklődéssel, mely csaknem teljesen kiszorítja a régit, – a távolit és -túlbonyolultat, melyet alig is ösmertek, vagy melynek elkedvetlenülten -búcsút mondtak. A szép Virginia nővér is csak igen korai ifjúságát élte -le kinn egy szép, érseki városban, hol olasz származású apja félig -művész, ösmert templomi karmester volt és ő egy másik, ottani szerzet -apácáihoz járt iskolába. Tizennyolc éves lehetett, mikor az apja elhalt; -egy év mulva anyja újból férjhezment egy szép vívómesterhez, aki iránt a -kisleány szenvedélyes, keresztényietlen gyűlöletet érzett. Akkor -határozta el, hogy zárdába lép; még pedig messze a szülővárosától, -mostohájától és az ismerős családoktól; mert hisz rokonai nem voltak -ebben az országban. Később, mint abbégalléros jelölt sokat és forrón -imádkozott bűnbocsánatért s töredelmesen bánta az oktalan gyűlöletét -anyja férje iránt, kit hisz alig is ösmert. Csakhamar megnyugodott, a -Gondviselés eszközének tekintve ez érzést, mellyel őt hivatásához -késztette; imádkozott családja lelkiüdvéért s csakhamar teljesen -elfeledte őket. Idebenn fejlődött ki minden lelkivonása és képessége, -ebben a világban érett emberré és ez kötötte le minden szálával és -sajátosságával. Első időkben, míg még tanult és vizsgákra készült, az -öreges Kunigund mellé volt beosztva a bennlakók helyettes felügyelőjeül; -akkoriban sokat tűrt e különös teremtésnek, ki néha csúful leszidta őt -is a növendékek előtt. Mondják, az «öreg» valaha régen egy német -uradalmi erdésznek volt a leánya s özvegy, csendes apja mellett ő -tartotta rendben a tolvaj favágókat, a korhelyes vadászlegényeket és -kerülőket; s a termetes kisasszony szörnyű nyelvétől a legmarconább -vadorzó is megszaladt. Egy növendék, véletlenül földije, pletykázta ezt -talán sok évvel ezelőtt; s az ilyen történetek fennmaradnak itt -generációkon keresztül. A derék, piros nő itt is tisztaságot és rendet -tartott a rábizottak közt, annyi szentigaz; és ezért, meg hogy -óramű-pontossággal végezte köteles napi imáit, olvasóit és a -penitenciákat és mindig szabott időben áldozott, – tisztelték és -megbecsülték, bár az alárendelteknek sokszor adott alkalmat érdemek -szerzésére a béketűrés erénye által; s bár akiknek nem volt vele dolguk, -háta mögött jóakarattal mosolyogtak furcsaságán. E rettegett, hangos -teremtés lelke egyszerű volt és naiv; a nappaliban egy öreg beteg -szobapálmáját úgy ápolta, mint egy kedves gyermeket; s nagyszünidőkön, -mikor a növendékek távol otthonukban mulattak s csak néhány árva -lézengett itt, – mondják, ezekhez szelíd és engedékeny volt és a -szokatlan csendben naponta elsirdogált magában rég elhalt apácákon, -emlegetve kedves szokásaikat. Máskor elfogta valami együgyű kiváncsiság, -magához-szólított egy-egy kisnövendéket s kifakgatta a kis gyanutlant -otthoni sorsáról, szüleiről, vagyoni és egyéb viszonyaikról. Ilyen -beszélgetésekben igazi asszonnyá vedlett vissza; naiv és elfogult nénike -volt, ki célzatosan azt hozta ki a gyerekekből, hogy a világon szörnyű -lehet az élet, mindenki nagyon szegény, a házastársak veszekesznek, a -férjek verik a feleségüket, a rokonok irigyek. «Ja-ja, so ist die Welt», -– mondta elégedetten az értesülésekkel és útjára engedte a megrémült -kisleányt; de ha ez aztán valaha válogatni merészelt az ételben, -tányérján hagyva a borzalmas nürnbergi répát, csunyán fejéhez verte: -«Otthon megennél! koplalolsz, te Fracc, te Pinkli!» Egy fokkal ilyenkor -setétebbre pirult, villámló szemekkel várta meg, míg szegényke rémülten -torkába-gyűrte az embertelen főzetet; csak akkor ment tovább, – -hangtalanul mormoló szájjal, egy olvasószemet lecsörrentve a fekete -zsinóron. Ilyen volt. - -Ám a szép olasznő, Virginia csakhamar rájött, mi rejtőzik az «öreg» -káplárönkénye és zsémbelő dühe mögött: titkolt és szemérmesen gyöngéd -hajlam, melynek ő volt tárgya, a fiatal és eszes nővér. Eleinte -kacérkodott is vele egy kicsit; – később, mikor egyre kevésbbé -igénytelenné, – csakhamar terhessé is vált az esetlen hódolat, melyben a -vénebb apáca már-már felolvadt, mely élete egyetlen és legmélyebb -élménye lett. Még később, mikor testvérek és növendékek észrevették s -mulatták a dolgot, az ifjú nő elröstelte, csakhamar áthelyezését kérte -és csak gúnyt űzött az öregből a többiekkel együtt. - -Miután pár évig a szokáshoz híven fiókházakban dolgozott, visszakerült -ide, a tartományi anyazárdába és hamarosan karriert csinált. Ő egyike -volt annak a néhánynak, kiket magyar születésük és tehetségeik miatt -magasabb tanulmányokra választottak ki; helybeli paptanárokkal adattak -nekik órákat és állami intézetekbe küldték levizsgázni, hogy a -törvénynek is elég tétessék. A kongregátió új, magasabb iskolákat -készült szervezni – az előbbi püspök, az országhirű egyházi kitünőség -pártolta és segítette e terveket – s Virginia valóságos oszlopa lett e -dolgoknak. Ez érettebb éveiben szenvedélyes munkakedv égett benne, tüzes -energia és tevékenység. A napi lelkigyakorlatokon kívül nyolc órát -tanított a képzőben, vezette az irásbeli dolgokat, levelezett és -érintkezett világiakkal, papokkal és alkalmazottakkal. Modorában -szereplő egyházi emberek sima fölényű udvariassága és kenetessége volt -meg, melyet ez Isten tudja honnét tanult. «Mindent a szerzetért, – a -Házért!» ez volt eszménye, erre szánta és szentelte magát. Jártas volt -az összes ügyekben és számadásokban, kezén mentek át a külső gazdaság -jelentései, a közoktatásügyi miniszter rendeletei, ő levelezett -pénzintézetekkel s a növendékek szüleivel; – s a kerti oldalon épült új -iskolaház terveit is áttanulmányozta éjszakánkint. Olyan volt a -természete, hogy valaminek, gyakorlati és megfogható dolognak egészen és -hévvel kellett odaadnia magát; és ez most a szerzet érdeke és emelkedése -volt. Egyszer, egy évig tartó betegeskedése idején meg is írta rendjének -ez országbeli történetét; s a püspöki nyomdában látott napvilágot az -értelmes kis munka. Ösmerte és szerette ezt a rendet: az öreg anyaházat -itt, e hajdani kaszárnyát zárt folyosóival, feketült szentképeivel és a -kriptával odalenn, hol elhunyt, régi testvérek pihennek Krisztusban; a -kedves templomot, melynek oltárképéről olvasta, hogy művészileg értékes; -– s szerette a környékbeli gazdaságokat is, bár sohse látta; s a kis -hegyi szőllőt a határban, hova némely ősszel kimentek és szüretet -csaptak, egy kevés mustot ittak és szent, meg hazafias dalokat énekeltek -az apácák. Szivesen gondolt egy ilyen délutánra, mikor kinn a szabadban, -Isten nyilt ege alatt mondhatta el napi imáit egy susogó levelű -szőllőlugas árnyékában és oly forró, lelke mélyéig felbuzdult szívvel -csodálta a Mennyei Atyát alkotásai szépségében. Itt, az anyaházi -fegyelem szigora alatt ritkán volt része ilyenben; de a fiókházban, hol -éveket töltött, párszor ki is rándultak a hegyekbe; ott a nővérek néha -érintkeztek is a város katholikus hölgyeivel, a zárdában tartották a -nőegyleti gyűléseket s párszor a helyi főnöknővel látogatóba is mentek, -baráti uzsonnákra egy-egy idősebb urnőhöz. – Igen, Virginia nem talált -ebben helytelent, bármit mondjanak is; mert az, «akiben a szentséget -erőszakkal kell megőrizni…!» Erős szája bosszankodva rándult el ennél a -gondolatnál. Nem, igaza van Berchtoldának, a kandidátnők új főnökének; -nem szabad úgy nevelni a nővéreket, hogy meg legyenek fosztva minden -ellenállóképességtől a kisértésekkel szemben. «A világiakkal való -tisztes érintkezés a felekezeti, katholikus összetartás nevelését -célozza!» – gondolta szigorú érzéssel. Ő tanulmányozta a rend -alapítólevelét és multját; eredetileg istenes asszonyok menedéke épúgy -volt az, mint világtól elfordult hajadonoké; s feladata épen az volt: -dolgozni, hatni, – nevelni, tanácsolni és téríteni; menteni és vezetni a -lelkeket a bűnből az üdvösség útjára. - -Őt lelkesítette és áthatotta rendje igazi szelleme és beleélte magát a -gondolatba: fejleszteni, emelni befolyását és tekintélyét az országbeli -más női szerzetek közt is, melyeket mind ösmert átutazó vendégi -érintkezésből. Voltak köztük szerény kolduló-testvérek, kiknek apátnője -nagy szőrcsizmákban utazott, durva csuhában, s persellyel és feszülettel -a kezükben mentek a városba kéregetni; – s voltak rendek, melyekbe csak -régi nemes családok leányai léphettek alapitványi helyre, vagy dús -hozománnyal s ha megszálltak itt egy éjszakára, kilencágú koronás -huzattal vonták be a vendégpárnákat, a saját kelengyéjükből… Virginia -szerzete valahol középen állott; a város és néha környék kisúri -osztályából meg a szomszéd sváb falvak vallásos parasztlányaiból teltek -a sororok; hoztak magukkal egyszerű fehérnemüt s pár ezer koronát, vagy -tanítónői diploma megszerzéséhez való készséget; itt jelölt korukban -végezhették a képzőt; – de már közben és azután is dolgoztak ám -szigorúan és sokat. Volt zárdájuk az ország minden vidékén és igen sok -világi kórházban ápoltak közmegelégedésre. Ó, ennyi tér, munka és -fekvővagyon mellett többet kellene jelenteniök az egyházi életben! – -gondolta Virginia. Elsősorban gazdagabb lenni, mert ez minden befolyás -titka és a jónak is eszköze a földön; – így tudta ezt az okos nő, ki -személyére örök szegénységet fogadott s alig volt egyebe a rajtavalónál, -de a testületre, melyhez tartozott, átvitte minden becsvágyát. Miatta -örült a saját szervező-tehetségének is, és (igen, csak miatta) egyre -növekedő befolyásának. Az év kezdetén «hivatalosan» is a beteg Főasszony -titkára lett. - -Ezt a Főasszonyt még a mostani öregek, a penziós sororok választották -meg valaha, de javakorukban az elődjének engedelmeskedtek, kinek -legtöbben közölük földijei is voltak, vele együtt kerültek ebbe az -országba. Egy bajor misszióból telt ez a gárda; egy régi püspök hozatta -ide őket; az, amelyik megfogadta, hogy «még a kanászok is németül fognak -káromkodni» ezen a vidéken, hol eddig csak néhány elszórt sváb falu -szerénykedett a tiszta és konok magyarság közt. Abban az időben volt ez, -mikor itt ilyenekkel lehetett fogadkozni büntetlenül. A jó püspök -fontosnak tartotta céljaira a nőnevelést; és az akkori úri osztály -leánykái, (mostani fiatal asszonyok nagyanyái) csakugyan itt kezdtek -volt németül gagyogni és itt tanulták meg a híres «Spritzmalerei»-t. A -kanászokig ugyan nem jutott el mindez a szép tudomány, de a jeles -egyházfejedelem csinos javadalmakat játszott a rend kezére az emigránsok -elkobzott birtokaiból. Az öreg házba, e hajdani kaszárnyaépületbe, -melyet szintén az ő révén kaptak, új növendékek kerültek azóta és új -sororok; minden évben felavattak egy itt-nevelt apácagenerációt, – s a -penziósok, az idők e tanui most már a balszárnyban laktak, onnét -szemlélték a dolgok folyását és imádkozva készülődtek az égi -mennyegzőre. Ezen kivül nem volt most már egyéb dolguk, mint hogy «jó -példával szolgáljanak» a fiataloknak és őrizzék a magukkal hozott -szigorú szerzetesi szellemet. És Virginia jól tudta, hogy ezt meg is -teszik, bár egyelőre némán figyelnek mindent, árgus szemekkel és -alázatba rejtett nehezteléssel. A főnökasszony beteg; tán nemsokára -Jézushoz megyen. - -Az öreg soror Leona, az elhalt régi Würdige testvérhuga, mondta egyszer -finoman: «Ó, a szegény kedves Virginia valóban túlnagy áldozatokat hoz -szerzetünkért, mert csupa iránta való szeretetből megnehezíti magának a -lelkiüdvéért való harcot a földön; magára véve a hiuság és világiasság -kisértéseit. A földi tudomány sokszor a sátán útvesztője.» - -És mindig akadt valaki ebben a nagy házban, aki Virginiának tapintatosan -és «csak szeretetből» visszasúgta az ilyen megjegyzéseket. - - - - -IV. - -– Ach, liebe, liebe Schwester! - -Kunigunda bibor arccal jött felé; reszkető zavarral, sután bogozgatott -egy csomót az olvasója zsinegére, hogy tudhassa, hol hagyta abba az -imát. Úgy mozgott, olyan volt, mint egy csinyenkapott kisnövendék; -csakhogy óriási arányokban. Virginia minden ellenérzése mellett is nem -állta, hogy ne mosolyogjon. - -– Ah, milyen ritka vendég itt nálunk az internátusban, – folytatta az -öreg németül és felé nyújtotta tömzsi kezét. – Hogy mint van, kedves -nővér? - -– Mindig jól urunk Jézus kegyelmével – felelte a vendég szertartásosan. - -– Sok dolga van persze, ó tudom! Azért hanyagolja el annyira a régi -embereit, régi otthonát. – És hogy szolgál a becses egészsége, kedves -nővér? - -– Köszönöm, már egészen jól, Istennek hála. - -– Mindörökké ámen! Jöjjön csak, nézze meg a kertünket, milyen szép még! -Bizony a nyáron, nagy szünidőben sokszor gondoltam rá, hogy egy szép -vasárnap délután meglátogat bennünket. Idekészítettem a székét, úgy mint -régen, mikor még itthon volt ebben a kertben. Mikor együtt imádkoztunk -itt a nagy fa alatt, aztán elbeszélgettünk uzsonnáig, – emlékszik? - -– Hogyne! – mosolygott Virginia és eszébe jutottak a szidások, -zsémbelődések az öreg rikácsoló hangján. – Bizony minden ép olyan itt, -mint hét évvel ezelőtt, mikor én itt voltam. Csak az orgonabokrok nőttek -meg és a fák öregebbek hét esztendővel. - -– Mi magunk is fiatalabbak voltunk akkor! – sóhajtott az öreg valami -furcsa, érzelgős arcfintorral. - -– Fiatalság bolondság! – felelte Virginia megint diplomatásan mosolyogva -és széles, papos mozdulattal ült le a kerti asztal melletti székre. - -Igy beszélgettek. Bár egy-házfedél takarta be őket, mégis életmódjuk -szigorúan előírt rendje úgy elkülönözte, hogy azok, kik más szárnyban -laktak, egyebütt dolgoztak, alig érintkeztek egymással; mert az apácák -refektóriumában kötelező volt a «szent hallgatás», míg együtt étkeztek, -a templom pedig az áhítat helye. E mesterséges távolság jó melegágya -volt a különös és fantasztikus hevüléseknek, melyek csak ritkán -vonatkoztak közeli társnőre; legtöbbször a leginkább elkülönített -nővért, jelöltet vagy képezdésznőt illették. A sötét öreg ház át meg át -volt szőve ilyen megnevezhetetlen és izgalmas rokonszenvekkel, a -templomból kijövet áruló pillantások estek, a szenteltvíztartó peremén -reszkető kezek érintették egymást lopva, étheri könnyedséggel, ám -feledhetetlen érzésekkel, s egy véletlen találkozásnak a folyosón, egy -köszönésnek, egy elsuttogott szónak életre, (e nagyon is belső és -jeltelen életre) kiható jelentősége volt. – S az ily légies -kapcsolatokról, bármily titkoltak voltak látszólag, – rendesen tudott az -egész zárda. Egy-egy új érzelemnek vagy egy hűtlen pálfordulásnak hírét -messze fiókházakba is elvitte a hír, valamelyik áthelyezett testvér; -néhány sejtető célzásból tudomásul vették a Dunántul és Erdélyben, a -szép Fiume melléki gyermektelepen s a régi zólyomi kastélyban, hová -nagybeteg apácákat üdülésre küldenek. «Ah, én is voltam fiatal!» – -sóhajtja néha ábrándos elnézéssel, «megértő» szívvel egy-egy középkorú -testvér, kinek még vannak ábrándjai; – de az öregek rendesen -fejcsóválva, rosszalón emlegetik e dolgokat; bár nem kevesebb -érdeklődéssel kisérik. Simonea, ki az új Berchtolda előtt volt a -kandidátnők főnöke, igyen szokta oktatni báránykáit a péntekesti -«fejmosás»-ok idején: «A folyosó a zárdában az, ami a világban az utca! -Aki szükségtelenül és sokat jár a folyosóra, arról tudni lehet, hogy nem -ok nélkül teszi; az olyan itt, jól jegyezzétek meg, mint akit odakünn -«utcalány»-nak neveznek!» S az ifjú körgallérosok, ha szívdobogva és -izgalomtól vacogó foggal el is surrantak valamelyik szent vértanú fakóra -feketült képe előtt, egy-egy fordulónál vagy a lépcsők felett a -lurdi-barlang mécse halvány világánál; – egy drága «véletlen» -találkozóért, mely betöltse tartalmával néma életüket, – ó, buzgón -meggyónták hét végével mind e bűnöket, s forrón megvezekeltek bőséges -imában a hideg kövön azért, hogy egy földi lény, iránti vonzalom -elhomályosítá lelkükben Isten szeretetét. És a jövő héten újból -vétkeztek, és mindig, míg csak ifjúságuk el nem múlott… - -– Alighanem gyászunk lesz nemsokára! – kezdte Virginia tompán és -összekulcsolta szép, fehér kezeit. – Főtisztelendő anyánk ma vette föl -harmadszor az utolsó kenetet. - -– Ach ja! Ilyen az élet! Nagy szomorúság jön ránk! – felelte az öreg -bólingatva, de a hangjában csendes és mély közönnyel. Ő sohasem vett -részt a közügyekben; végezte a maga dolgát, pörölt és rendet tartott; a -Főnőkasszonyt alig látta nagy ünnepeken kívül, mikor a szokásos -kézcsókra elébe járultak. - -Mindketten illendőn lesütött szemmel, gyászoló arccal hallgattak egy -percig. - -– Ezt a kis Helént talán magához hivatta Őtisztelendősége? – -kiváncsiskodott aztán Kunigund élénkebben. - -– Igen, azért küldtem fel az imént engedelmével! Hogy viseli magát? -Milyennek találja szegénykét? - -– Hát afféle, – afféle! Idegen itten; csak úgy lézeng a többi közt vagy -ül magának, – wie ein haufen Unglück! - -– Szokatlan még; és talán megtöri nagyon a nénije betegsége; hisz -egyetlen rokona ő és a földi kötelékek, tudjuk, néha erősek! - -– Ach was, hisz alig ismerte! Mért kellett a világban nevelni, egy olyan -nagy városban járatni iskolába? Ki tudja, mivel van tele a feje? Azután -most is ezzel a Holzernével való barátkozás! Mire volt az jó? - -– Bocsánat, kedves nővér; ez a főtisztelendő Anya kifejezett akarata -volt. - -– Hát persze, persze, igaza van; ez az önök dolga. Én csak afféle öreg -trombita vagyok, a magamét fujom. Sok mindent nem értek én már, mert nem -is törődöm vele; de a szívem azért még tud érezni,… igenis!… - -Virginia gyorsan elfordította a fejét, hogy ne kelljen látnia azt a -lehetetlenül furcsa, érzelgős és szemérmes kifejezést, mely az Öreg e -reszketeg szavait kisérte. Elnézett a lombok aranypöttyes zöldjébe s a -mozgó, libegő kékbabos egyenruhák felé a pázsit fehér útain. Komolyan, -okoskodva meggyőző hangon kezdte magyarázni. - -– Igen, Főtisztelendő anyánk fontosnak tartja, hogy a huga csak akkor -lépjen a szerzetbe, ha igazi hivatást érez. És neki igaza van, ő oly -bölcs és mély belátású, mint a szentek, kiknek nemsokára át kell -engednünk drága társaságát. - -– Igy beszél, kedves nővér? – csattant fel Kunigund és lábával -dobbantott az iménti, néma visszautasítás miatt, izgalmában. – Ezt -mondja ön, aki olyan járatos a külső… a… mindenféle csiri-csári -dolgokban?… Aki… - -– Jól tudom, hogyne, – mosolygott sima udvariassággal a másik, – hogy a -szerzetesi élet a legboldogabb és legtökéletesebb a földön és a mennyek -elnyerését a legjobban biztosítja; és hogy épen ezért nem vétek, sőt -jócselekmény számba megy rábeszéléssel, szelíd erőszakkal is bekésztetni -vagy magunk közé édesgetni egy Isten szolgálatára alkalmas lelket. Hisz -kedves nővér tudja, hogy én helyeslem Berchtolda felfogását, aki -enyhített a kandidátnőkre vonatkozó szabályok szigorán a pár hónap -alatt, mióta a noviciátban van. - -– Persze! Azóta olyan rendetlenség is van ott, ach – olyan -Ausgelassenheit, pfuj! Este nyolckor, ima után a galléros jelöltek ott -reitschuloznak nyihogva a folyosón; ki hallott olyat? Próbálták volna -csak Simonea idején, az ellátta volna a bajukat! Hiszen ön emlékszik; -önt még láttam térdelni ott a folyosón, amerre a növendékek hálói felé -mennek; ott térdelt büntetésből egy hangos szóért, már beöltözött -novicia korában és a bennlakók párosával végigmentek mellette… - -– Mindig hálás maradok tisztelendő Simonea nővérnek, hogy szerzetesi -alázatra nevelt! – felelt a fiatalabb nővér, de a hangja kissé fojtottan -rezgett, szája idegesen elrándult egy percre az öreg tapintatlan -szavaira. Az észrevette, ijedten kapta össze magát; hunyászkodó, -elszelidült arccal nézett rá megint. - -– Hát persze, önök ezt jobban tudják, önök fiatalabbak; önök most a -«munkálkodó rend», a Márthák, most van az idejük! Én csak öreg trombita -vagyok, mind a magamét fujom; de azért nem vagyok rosszabb másnál, der -liebe Gott soll’s verzeih’n! Megmondom a magamét, de azért lehet velem -beszélni, beszélgetni,… igen, hisz tudja azt kedves nővér! Sokszor -ültünk mi hajdan így együtt itt, ebben a kertben, míg a növendékeink -szanaszét futkostak és kicseréltük a gondolatainkat, elbeszélgettünk a -szerzetünk dolgairól, a testvérekről, meg az egész bűnös világról… -Úgye?… - -– És jól leszidott kedves nővér, ha egy félpercet késtem az -inspekcióról! hogyne emlékezném! – mosolygott Virginia tréfába fojtva -azt a feszengő, türelmetlen röstelkedést, mely elfogja az embert -viszonzatlan, idétlen, kómikus vonzalmakkal szemben. - -– Mert minden szabad idejét magamnak akartam, hogy itt, a közelemben -töltse,… igen, és fájt nekem, ha elgondoltam, hogy másokkal találkozik a -folyosón vagy beszélget, látogatni megy a regráció órában… Tudtam, hogy -naponta együtt van a többi iskolanővérrel, akik tanultabbak, ügyesebbek -nálam és inkább hozzávalók. Ach!… - -Reszkető arcvonásokkal, szinte könnyes szemmel, esdeklőn nézett rá. - -– Fiatalság bolondság, nemde? – terelte el újból a vendég. – Hanem hogy -folytassam, én nagyon is gondolok rá, hogy a mi kis Helénünk -zárdábalépése mit jelentene a mi rendünknek; azonfelül, ami a legfőbb, -hogy az ő lelkének is üdvére válhatnék Isten akaratából. De csakis úgy -ám, kedves nővér, ha csahugyan, világosan érezné a hivatást, ahogy mi -éreztük valaha. Mert ez a mi életünk is sok megpróbáltatással jár, hisz -tudjuk mi, úgy-e? - -– Ach igen, igen! Mein Gott! - -– És a Főtisztelendő anya fülem hallatára mondta a hugának, hogy ne -lépjen be máskép, inkább várjon vele! Ő kivánta, hogy kinn nevelődjék a -gyámjánál, hogy lássa és ösmerje a világot előbb. És ő egyezett bele, -hogy itt a városban barátságot kössön Holzernéval, ki végre is derék, -hitbuzgó katolika nő és elnöknője az «Egyházi ruhákról Gondoskodó» -egyesületnek; kegyes Anyánkat nagyon lekötelezte múlt évben, mikor -templomunkat pazarul elláttatta gyönyörű új holmikkal. – És kegyes -anyánk nem ellenezte, hogy Helén kimenjen havonkint egyszer egy ebédre a -fiatal asszonyhoz, hogy egy tisztes családban töltse a kimenőnapját. Mi -volna abban rossz? A többi bennlakók is kimennek ilyenkor rokonaikhoz; -és szegény kis árvának senkije sincs itt. S oly hirtelen átmenet a -világi életből a teljes elzártságba még megfélemlítette volna tán! -Figyel a szavaimra kedves nővér? - -– Jó, jó! Hát mit tudok én; ’ne alte Trompete! Mit értem én az önök -politikáját? – vont vállat a másik most már megint durcásan. Szemét -lesütötte volt, mikor imádottja ujra nem vette észre pillantását, -melyben mindent megvallott, – várt és esdekelt. És most maga elé -meredve, a bőráncú fekete apácakötényben pihent mogorva tekintete, míg -kemény, férfias kezeujjai megint az olvasószemeket markolászták. - -– Hisz azért jöttem ide épen, hogy beszélgessek a dolgokról kedves -nővérrel. A dolog úgy áll tehát, hogy az a pénz, – a kis Heléné, ha már -arról beszélünk, egyáltalában nem olyan nélkülözhetetlen a szerzet -számára a mai viszonyok közt, mint hinni szeretik. Jó volna, persze, jó -volna; szép céljainkat előmozdíthatnók vele! De semmiesetre sem volna -alkalmas, sem elégséges arra, hogy általa mellőzni lehessen azokat a -dolgokat, melyeket rendünk anyagi hasznára és tekintélye nevelésére -tervbe vettünk. – Ért engem úgye, kedves nővér? - -– Megint valami magasabb iskolát, – rosszkedvüsködött most már Kunigund -– mindig csak magasabbat akarnak! Igy is már annyi itt a nagy kamasz -lány, annyányi képezdész «kisasszony», akiket még ki se térdepeltethet -az ember, hátukra sem kötheti a vörösnyelvet, hanem magázni kell őket, -jó hogy nem nagyságolni; és ha változásuk van, hát zöldek és alig -húzzák-vonják magukat. Pfuj, milyen rendetlenség! Ez az internátus -hajdan, az én időmben igazi nevelőintézet volt bizony; tízéves kis -fraccok tanultak itt strimpflit kötni meg Kreitzmaschnit ölteni és nem -volt annyi sok csiricsári tudomány, elemi, polgári, jó, hogy még -gimnáziumot nem csinálnak már itt is! Hanem volt rend, igen, úgybizony; -pisszenni se mert egyik se előttem! Nem úgy mint ezek a vén kamaszok, -zerstreute Gräd’ln. Minden hónapban kimennek ebédezni rokonhoz, mit -tudom, hová, mit tudom, kinél! Most még polgári képezde, was denn nicht -auf einmal! - -– Régebben, – folytatta Virginia elszánt türelemmel – csakugyan több -gyerekleányt adtak hozzánk nevelésbe magyar uri családok; most jóformán -csak képezdész nagyleányok konviktusa, olcsó őriző helye lettünk. Ennek -is megvan az oka, kedves nővér. A nőnevelés követelményei ma mások, mint -harminc évvel ezelőtt; aztán a mi öreg házunkat is rozogának, -egészségtelennek kezdik mondani a rosszakaróink; valami helybeli zsidó -ujság megint firkált erről mult héten. Hisz nekünk jó, nekünk kedves -otthonunk ez így, ahogy van; de a rossz nyelvek s az internátus -újravirágoztatása kedvéért ráférne ám a javítás, cementezés. A -földszinti termek falába csakugyan beivódott a talajvíz, majd derékig -érő magasságban; újabban a városi hatóság meg akarja tiltani, hogy -tovább is a kriptába temetkezzünk; nincs már hely, azt mondják, meg hogy -egészségtelen. - -– Na! már meg még a földből is ki akarják túrni a porainkat, -megbolygatni a megboldogultak koporsóit! - -– Azokat nem bántják; s hogy minket majd; ha eltávozunk Krisztus -irgalmából, a városi temető földjébe tesznek? Az is csak szentelt föld: -az angyali harsonaszó onnét is előszólít, összeterel majd; amen! – De -földi életünket Isten azért adta, hogy üdvünkre munkálkodjunk és -szenvedve érdemeket szerezzünk. Szabad-é szándékkal és tudva -megrövidítni? - -– Gewiss nicht! - -– Lám! Kötelességünk hát a betegeket kerülni s óvni a földi életet, -melyet a mennyei atya adott. Az orvos úrral tegnap beszéltem épen. -Kegyes anyánktól jött ki. Említette a két beteg novicia-sorort s -tisztelendő Gregoriát is. Azt mondta, annak nem kellett volna megkapni a -tüdőbajt; erős szervezete volt és már túl van a huszas éveken. S az sem -kellene, hogy minden évben ki legyen terítve a halottas szobában -két-három fiatal novic-testvér vagy jelölt. Akikre így a szerzet hiába -költött, hiába taníttatta őket, nem munkálkodhatnak soha a javára, Isten -dicsőségére. A ház az oka, itt van valahogyan a baj fészke; magam is -tudatlan vagyok ezekben, de az orvos idős ember, katholikus ember, és -olyan gondosan kezeli szegény kegyes Anyánkat. És mindezeken segítni is -lehet és segítni is fogunk Isten segítségével. Az épület hibáit ki -fogjuk javíttatni, betegeinket pedig üdülőhelyre küldeni, mert erre a -bajra Isten még nem mutatott más gyógyszert az emberi tudománynak, mint -az ő szabad egét, a friss levegőt és a napot. - -– Lári-fári! Majd ezután, aki egy kicsit mulatni, fürdőzni kivánkozik, -csak nyafogni kell neki: itt fáj, ott fáj, kényeskedni. Miért nem volt -nekünk régieknek kutya bajunk se, épen minap beszéltük a regrációban -Schwester Leonával. Miért lett százéves a kedves testvér Mártha? Mind -lári-fári; afféle amerikai bölcseség az ilyen. - -– Jó, – vágott közbe gyorsan Virginia, tán elértve valami célzást, – jó, -hát ne erről beszéljünk. A kedves testvér bizonyosan hallotta, hogy az -anyagi ügyek egy kissé… bonyolódottak voltak az utóbbi években. Míg a -boldogult prelátus őnagysága volt az intézőnk; ő öreg, beteges úr volt -már rég; és a viszonyok is egyre nehezebbek, minden drágul, a -tiszttartók ügyetlenek vagy lelkiösmeretlenek, a bérlő keveset fizet. -Fenrich főtisztelendő, az új intézőnk is sürget némely változtatást; -nagyobb jövedelmet. Hiszen mi mindnyájan dolgozunk, Isten dicsőségére -eleget; de a szükséghez képest kevesen vagyunk. Mennyi világi -kisasszonyt kell tartanunk és fizetnünk a fiókházakban kisegítőül; -kivált a polgári iskolába, mert a kormány most megköveteli, hogy arra -való, megfelelő képzettségű erőket alkalmazzunk. Erre kell a magasabb -képző, föképen, hogy a mi fiatal testvéreinknek ne kelljen világi, -állami intézetekben vizsgázni, keservesen magukban tanulni, mint nekem, -mint egynehányunknak kellett. De hát még a jövedelem, amit ez az új -intézmény hoz majd; fölér egy földbirtokéval! Mennyi növendékünk itt -marad majd szívesen továbbképzésre; ha ezzel hiteles, magasabb diploma -jár. És az erkölcsi haszon; hogy annyi leendő tanárnőt végig a mi -szellemünkben nevelünk, elvonunk a világi intézetek szabados -befolyásától, csunya modernségétől. Ért engem, úgye, kedves nővér? -Természetesen elsősorban kívánatos, hogy többen legyünk e szerzet -ingyenes szolgálatára, hogy sok új nővérünk legyen, akik készséggel és -kedvvel jönnek közénk; s legkivált abból a társadalmi osztályból, -amelyik elmebeli képzettséget hozhat és némi befolyást, jártasságot; még -inkább, mint pénzt… Ezeket a dolgokat nem szoktuk így szóval kimondani, -kedves nővér, nem beszél az ember mindenről; de most tájékoztatni -akartam. Védekezni kell ellenségeink ellen, kik a Szentegyháznak is -ellenfelei! Abban az ujságcikkben, amit említettem, fel volt hozva, hogy -rendházunkban nincsenek fürdőszobák, intézeteinkben hiányosak a fizikai -szertárak és kisérleti eszközök és hogy a nevelés, amit itt nyújtunk, -nem elég magyaros, hazafias szellemű. Hogy mi nem szeretjük eléggé az -édes hazát, kedves nővér!… Ez… ó, de hisz ön nem is hallgat rám! -Megharagítottam valamivel? Hibáztam? - -– Ej! Mit törődik ön énvelem, mit törődnek maguk mind? Velünk, szegény, -tudatlan elmaradott, egyszerű néppel; afféle régi-világbeli, igazi -szerzetesekkel, akik vagyunk? Kimentünk mi már a divatból régen, soror -Virginia, látom én jól! Mit akar énvelem? A szavaimra nem is hederít, -érzelmemet, szívem szeretetét semmibe nem veszi, látom én, tudom én rég; -az együtt töltött időkre már szégyel emlékezni; veszem én észre, azért, -hogy nem vagyok olyan tanult. Jól van, nem baj ez; Istennek kedvesek az -együgyű szívek; Isten nem parancsolta nekünk a hivalkodó, világi -tudományt, sátán csaléteke az, jól mondja Simonea nővér… Mit beszél -nekem, minek beszél? Ezért jött ide hozzám? Én, tudja, nem olvasok -világi ujságokat, amiket a zsidók írnak. Én nem értem az ön új szavait: -intézmény, társadalmi osztály, elmebeli képzettség, egészségi viszonyok, -kisérleti eszközök; a nyelvem majd beletörik. A püspök beszél igy, annak -az a dolga; én imádkozni jöttem ide, szegénységben élni és -engedelmességben; én elvégzem a dolgom, rendet tartok, ahogy csak tudok. -Egy valakinek megnyitottam a szívemet is, igen, de csalódtam; régen -látom én azt, most megbizonyosodtam! Nem így beszélt ön velem valaha, -mikor még jobban értettük egymást. Persze, «újítások, reformok», az új -soror van ezek mögött, tudom én már, eljut a hír azért énhozzám is! Az -amerikai nő, az a tudós nő, akinek a próbaidejét (ez is új szokás) hat -hónapra rövidítették három év helyett. Mert nagy, rangos családból való -(mintha Isten előtt nem mindegy volna), mert kinnjárt a tengeren túl, -(mintha rendes ember meg nem maradhatna otthon, a hazájában is), mert -harminckét éves korában szánta rá magát Krisztus urunk követésére; -tudománnyal tömött fejet hozott neki és ki tudja milyen kimustrált -szívet! És most itt… - -– Kedves nővér, most már elég! – kiáltott fel a másik kitörve. Felugrott -a helyéről; szép, kissé nagy kezét sértett és tiltó mozdulattal emelte -maga elé. – Már megyek! – lihegte, mert az utolsó szavak éle elevenén -találta. – Bocsásson meg, tisztelendő testvér, hogy megzavartam imáját -látogatásommal; s még inkább, hogy akaratom ellenére az indulatosság -vétkébe sodortam. Én máskép gondoltam tisztelendő nővér; nem leszek -egyhamar terhére! Bocsánat mégegyszer, gelobt sei Jesus Kristus! - -– In Ewigkeit, – no, mit akar, hova szalad már? Hisz nem úgy értettem -várjon!… Ej! – Megint hangot váltott, a rikácsoló méltatlankodásból -átcsapott a tehetetlen, alázatos ijedt kérlelésbe; két kövér karját -esdekelve nyújtotta ki a távozó után. De az vissza se nézett; ment -sebbel-lobbal, zizzenve és suhogva szállt a fehér fátyol haragosan -hátravetett szép feje után. Már a drótsövénynél járt, onnan intett a -bókoló növendékeknek, s tiltotta vissza, akik fehér keze után kapdostak, -hogy megcsókolják. Kunigunda nem kisérte tovább. - -– Nézd már, te! – lökte oldalba Pável Marika a szőke Király Erzsit. – Né -te, ezek összevesztek! Csuhaj, mi lesz ebből? - -Kunigunda megfordult a sarkán, mint egy pörgettyű; az arca a dűh és -szenvedély lángjában, valami egész valószinütlenűl setét biborban égett -és tüzelt. - -– Ach so, – úgy, úgy! motyogta fulladozva, míg visszament az asztalához. -– Igy bánni velem, így! Nem baj, jól van! Azértse nem! Majd meglátják! -Azért sem! - -Felragadott egy nagy rézcsengettyűt, mellyel kis nyáját szokta -összeterelni, megfogta és megrázta és rázta és rázta, hogy a csengő -nyelve majd kiszakadt, hogy hideglelés állt a hátába annak, aki -hallgatta. Zengett, zörgött és csilingelt oly lelketlenül, oly -siketítően és hosszan, hogy a kertben felébredtek a korán hunyó nappali -pillék és a Szűzanya lurdi fabarlangja mélyén Isten szunnyadó bogárkái; -a nagy gyümölcstermő fák pedig bólintva összesúgtak és megkérdezték -egymástól, noha nekik jómindegy volt: «Megbolondult tán valaki?»… A -leányok már régen összeálltak volt a drótsövény mentén, kiki párjához, -szepegve és néma csendben; már rég mereven álltak, készen a híg -vacsorához indulásra; s ő még mindig rázta, rázta a szegény csengőt, – -lázongó, megcsufolt szenvedélye, örökre elfojtott érzései nyomorult -martalékát és közbe maga is rikácsolt, pörölt, fejét rázva, lábaival -topogva és tiporva, mint a nekivadult, hisztériás dűh furiája: «Ihr -nichts nutzige! Ihr ausgelassene! Ihr Pinkln! – Was hab’ ich gesagt? -Sind sie stumm? Majd kinyítja én fületek? Néz-ni-meg-em-ber!» – És -senkinek nem volt bátorsága mosolyogni. - - - - -V. - -Mikor a káposztaágyak közelébe ért soror Virginia, meglassította a -lépteit és komolyan, mély főhajtással köszönt «dicsértessék»-et az öreg -Szelényinek, aki egészségi sétáját végezte ott a zsirfoltos -reverendában, fakószínű öreg esernyővel a hóna alatt. Az öreg pap -leemelte nagykarimájú, poros kalapját; és kövér, hamiskás arcát, mely -olyan volt, mint egy jóindulatú, kedves vén szakácsnőé, mosolyogva -fordította az apáca felé. - -– Na, még nem is tudja az ujságot, soror Virginia? Megjött a -Rumkorff-gépünk! - -– Igazán, tanár úr? Na, annak örülök! – mosolygott vissza a nővér és -barna, szép arcáról eltűnt a felindulás minden nyoma. Megint a szokott -nyájas, udvarias és nyugodt volt hangja, tekintete. - -– Jöjjön velem a kerti iskolába; akár mindjárt bemutatom; ajaj, micsoda -hosszú kacskaringós sistergő istennyilákat tudok én magának abbul -kicsalogatni! - -– Micsodákat? - -– Olyan kunkorgósfarkú, girbegurba, csavirgós égicsudákat, nővér! Az ám, -olyan huncut egy masina az! - -– Ne mondja! - -Nevettek. Az apácák hozzá voltak szokva a Szelényi tata modorához; ki -szívesen elhamiskodott, eltréfált velük; jól tudták, hogy az öregúr -példás, tiszta életéről híres a püspöki városka minden papja között. - -– Ha meglátja, nővér, megjön a kedve és kiguberál nekem még egy -Röntgen-készülékre valót is; félesztendeje zsorválok érte. Na, jön? - -– Holnap, kedves tanár úr, holnap délben benézek egy percre magához a -fizikaszobába. Most annyi a dolgom! - -– Ej, menjen; maga silány historikus! Már az igaz, hogy a fehérnép meg a -természettudományok… Na jó, mindörökké, – hozza magával azt a Magdolnát -is holnap! Majd megexamináljuk; majd kisül, mennyit ér az a tengerentúli -doktori diploma! - -– Ó, azt ne emlegesse neki soha, kedves tanár úr! – fordult vissza -Virginia és arca élénkebb színt váltott egy pilanatra. – Soror Magdolna -itt csak szerzetesnő kíván lenni és semmi egyéb; bántja minden -emlékeztetés világi életére; én tudom azt, észrevettem, bár amilyen -finom, nem említi soha. Semmi hiúság nincs őbenne valósággal csoda… - -– Abbizon, egy fenomén, egy földreszállt angyal, egy hősnő; tudom, -tudom. Hehe! - -– No, megyek, most már komolyan; Dicsértessék… - -Élénk arcjátéka csakhamar elnyugodott, csendesen haladt a pöszméte sorok -közt, a nagy olvasó csontszemei halkan zörrentek ruhája mély redői közt. -Arcát oldalt fordította a nyugvásra hajló nap iránt; úgy szerette ezt, -ha félig húnyt szeme pilláira süttette enyhe, őszesti sugárait; s míg -elgyönyörködött, belsejében fegyelmezett érzéssel, sietve gondolta el: -«Mily fenségesek a Teremtő alkotásai!» – mert enélkül véteknek hitte -volna bőre e szelid örömét. - -Jobbfelől, a kandidátnők kertjében fekete abbégalléros lányalakok -sétáltak a lombok alatt; őket is most terelte össze «párba» a -drótkerítés mellett, Berchtolda anyás, sürgető szava. Köszöntötték -egymást messziről; a noviciátfőnöknő tölcsért formált két tenyeréből. - -– Hogy van a Würdige? – kérdezte kiáltva; jókodó aggodalom zengett át a -kert fölött e kissé rekedt hangban. - -– Egyformán! Délután felszökött a láz. Imádkozzatok érte! - -– Igen, igen! – bizonykodott kiáltva sok fiatal hang; fehér kezek -emelkedtek a magasba és keresztet irtak a halvány arcok előtt. - -Virginia tovább ment. A kertész háza előtt kinnállt a kisfiú, hároméves -csöpp totyogós; az inge kicsüngött hátul. Közönyösen bámult az apácára -és továbbmajszolta barna kenyerét; már megszokta ezeket a fekete néniket -születése óta. - -Virágágyak közt vezetett ki az út a kertből egy boltozatos kőkapun át. -Már hullatta magját az a különös, nagylevelű növény, (a kertész sem -tudta nevét), melynek tojásalakú, kemény szürke terméséből olcsó -rózsafüzérek szemjeit készítik a jelöltek; szegény asszonyoknak, jámbor -«egyesületi» nénikéknek ingyen osztogatnivalókat. - -Egyik oldalon téres udvar látszott fiatal, nyírott akácokkal; a -sarkigtárt széles «marhakapu»-n most jöttek be a csordáról a zárda -tehenei. Súlyos, teli tőgyüket alig bírva, békésen és bután cammogtak el -az apáca mellett a távolabbi istállók felé; ő kitért nekik megállva és -elfordította arcát. Valami bizonytalan érzéssel nagyon csúnyának látta -ezt a sereg trágyás állatot a nőstényi termékenység lelógó terhével; és -ellenszerül egy szép természetrajzi olvasmányra gondolt, mely -közgazdasági szempontból «tárgyalja» e hasznos háziállatot. – Holott -Virginia eszes és tanult nővér volt. - -Átment a gazdasági udvaron, az itatókút előtt és balra tért. Egy széles, -sárga, földszintes épület ódon és parasztos tornácoszlopai fölött ez -volt a felírás: «Szent József Ápolda. – Szegénysorsú, katholikus -elaggottak és rokkantak részére.» A bejáratnál egy alacsony nádszéken -egy apáca guggolt; két keze csuklóban a térdén pihent, úgy lógott lefelé -tehetetlenül, sárgán és soványan, mint egy csontvázé. Kiaszott arca tele -volt apró bibircsekkel; kissé mégis puffadtbőrü és olyan színű, mint a -régi elefántcsont. És mégis volt valami kedves, valami gyermeki ezen a -lehetetlenül vén arcon, a fénytelen szemek merev elbámulásában, a kis -vázfej ritmikus, bizonykodó bólogásában. Igy ült már csak naphosszat és -álmélkodott; több volt száz évesnél. Már föl volt mentve minden böjt, -vezeklés, lelkigyakorlat alól; nem kellett már térdelnie a templom -kövén, még a napi olvasót is mindegy volt, elmotyogja-e. Soror Mártha -már nem igen vétkezhetett a földön! - -– Gelobt sei…! Hogy mint van, kedves nővér? – lábalta át Virginia az -itató vályukat, hogy hozzájuthasson. A fehérfátylas mumiaarc még nem -mozdult, tompult érzékelése még nem fogta fel a hangot, a közeledő -alakot. «Hogy van? – kérdezte az újból egészen mellette; akkor felnézett -rá és behúzottt, reszketeg ajkával, megtört szemeivel, ó, – mosolygott. - -– Nagyon jól, – felelt németül, – meglepően tiszta volt még a hangja. – -A Kegyelem nem hagyott el engem, Isten alázatos szolgálóját!… Ugy süt -rám a nap!… - -– Szeret-e még élni, Schwester Mártha? – (Szokás volt a zárdában, ki -tudja hány év óta már, hogy ezt kérdezzék ettől az embercsodától, az Ur -e százéves, szűzi jegyesétől. És tudták, hogy mindig ugyanaz rá a -felelet.) - -– Ach ja! Hogyne, míg Isten megengedi! - -– Nem vágyik már az üdvösségre, a szentek társaságára? Nem kívánja az -Istent színről-szinre látni? - -– Ach, még ne, most még ne! – és kis vázfeje gyorsabban kezdett -bólogatni. – Minek sietni, – motyogta, – minek úgy sietni? Die Ewigkeit -dauert ohne den ewig!… - -Ennyi maradt meg sok ezer mise, bőjti nap és olvasómondás után; ennyi – -e százéves lélekben. «Az örökkévalóság úgyis – örök. Minek sietni? Mikor -úgy süt még a nap.» - -A vendég elköszönt innen is, gondolkodva, kissé lehajtott fővel ment -tovább; szép délceg járása már az iskolaudvarban tünt fel. Innét -könyökölt félig a kertbe, nagy ablakaival a virágos ágyakra a szép, -modern Újépület; szellős, nyilt folyosóival, – egész derüs, világos és -komoly hygienéjával. Jóleső emberi érzéssel nyugodott rajta a nővér -tekintete, ezt szerette tán legjobban: a friss és eleven munka, a nyilt -és büntelen tudásvágy e kedves házát, mely félig az ő műve volt. Mert -nem lehet vétek, hiába… vonzódni a világossághoz,… nem, mert hisz a -poklok urát a «sötétség fejedelmé»-nek mondják; és… lám, soror Mártha, -aki szent, mint egy kisgyermek, hogy szereti a napfényt!… - -Kissé összezavarodott mégis; cikkelyes tanokat, vallási formulákat -keresgélt, mint rendesen, hogy magára alkalmazza. – Már ott volt a nagy -Ház előtt. A kettős U-alakú épület tulsó udvarán «balszárnybeli» -társaság ült a nagy gesztenyefa alatt; imádkoztak vagy beszélgettek; tán -az «Urangyalá»-ra gyülekeztek már, esteli harangszóra. Virginia -megösmerte a szigorú Leonát, a kegyes Simoneát és Evelinát, a -«szent»-et, e még javakorban levő nőt, ki csak önsanyargatástól, -bőjttől, álmatlanságtól öreg. Derékban mélyen meghajolva köszönt feléjük -messziről s ők karban feleltek; aztán befordult a másik udvarra, hol a -szivattyús kút volt; tömjén és köményleves-szag áradt szét itt már -szünetlenül; a templom és a konyha, meg a refektóriumok földszintje -nyílott ide. – A hűvös folyosóra érve, váratlanul, hirtelen tört rá egy -nagyon testi érzés; észrevette, hogy éhes. Irásmunkája volt, -elmulasztotta az uzsonnát; vajaskenyere ott lesz még érintetlenül az -apáca-étterem asztalán, az ő rendes helyén; beszaladhat elfogyasztani; -az ő vacsorájukat majd csak félkilenckor tálalják… De nem megy be, most -csak azért sem; ilyen apró önmegtagadásokat nem szabad elhanyagolni, -nagyon hasznosak a lélekre nézve, sokszor még inkább, mint a nagy -lemondások, mert azok könnyen tesznek gőgössé… És életkorához képest -szokatlan intenzitással érezte most a gyomor kivánságát; fontosságra -jutott minden ezekben az életekben, mert lelkileg foglalkoztak vele és -az «érzéki» csábok világa ennyire terjedt náluk mindössze. Szinte -elszédült, ahogy a fordulónál elhaladt. - -Az óvodából most tolongtak ki a «Portá»-nak nevezett kapun a város -apróságai; pöttön fiúk-lányok lármás kis hadserege. Soror Adél erős, -teli hangja, szép falusias magyar beszéde hallatszott pattogva, -szaporázva, ahogy terelte őket; egy alvó kis fiú az ölében, a göndör -fejecske széles, telt keblére szorítva; egy pityergő kis mocskos az -apáca-szoknya ráncait cibálja. Ez az Adél még most is az a bátor, -egészséges földbirtokoslány, a szép, friss, erős főispánkisasszony, – -gondolta el Virginia, – tíz éve van itt és nem lehet komoly kifogás -ellene, mégis semmi apácás modor, szokás nem ragadt rá… Most is kilép a -kapun a kicsinyekkel, utánuk néz egy darabig s őt is akárki láthatja -ezalatt; nem, ezt mégsem szabadna tennie! Ott vannak az óvónőképezdések! -Az ilyesmi rossz megjegyzésekre adhat okot a világiak közt; a látszatra -vigyázni kell, annál inkább, – ha a kívülélőkre személyesen hatni; néha -velük érintkezni is akarnak; lelkijavukra munkálkodván. S az meg micsoda -suttogás ott a lépcső alatt; persze, Gregoria társalog Fenrich -főtisztelendővel. Fenrich a portaszoba melletti irodában dolgozott itt a -számadásokban, de ilyen alkonyattal hazamehetne már! Igaz, hogy -Gregoriával unokatestvérek, és egyházi férfiut vétek volna kétellyel -illetni gondolatban, – de a nővér mégis túlságba viszi; aztán beteg is, -meghülhet itt a nyitott kapu szelében; szólni kellene neki; tán -kötelesség is volna. Hogy tudhassa ilyenkor a lelkiösmeret, mi a helyes -cselekvés; mit sugall igazi szeretet és nem gáncsos irigység, -rosszakarat?… Az volna csakugyan? O!… - -A legnyiltabb fejűt is közülök elfogták néha ilyen kínzó, aprólékos, -lelki kételyek. «A templomba, bizony, oda kell most bemennem!» – mondta -magában. És ahogy a szenteltvízzel homlokához ért az ajtónál, éhségét, -testi rosszérzését mintha elvágták volna; ezt jónak, az őrző angyal -biztató jelének vette. Az első kisoltár, a «Fájdalmas Anyá»-é előtt -borult le s a térdeplő állványára támaszkodva két tenyerébe rejtette -arcát. A templom néma volt és üres. - -Lelkivizsgálat formájában sietve felidézte utolsó óráját, netaláni -vétkeit. Büszke volt ma szegény Kunigunddal szemben, igen; -testvérietlenül bánt vele; kifogyott a szelídségből. Ha ővele is úgy -tenne az, akinek szeretetére vágyik, akinek helyeslése fontos előtte! És -gondolatban az imént csaknem megítélte Gregoriát, amiért Fenricchel -látta; holott nem tréfált-é el őmaga is percekkel előbb Szelényi -papával?… A szombati gyónás előtt bocsánatot kell kérnie minden -társnőjétől. – Majd kibékülnek az «öreg»-gel is a szokott formaságok -közt, jobbról-balról arconcsókolják egymást alig érintve. – De -változik-e valami ezzel? - -Bizony, az öreg Kunigund bizalma odavan egészen az ügyek iránt, melyek -pártolására hangolni akarta. Pedig vannak, akik őreá sokat adnak, kivált -a fiókháziak közül; szókimondó, nyers beszéde tetszik, egy-egy furcsa, -józan, paraszti megjegyzése szájról-szájra jár. Hiába, az öreget most -már el kell ejteni; senki hozzá nem békélteti az ő terveihez többé; mert -a csunya, vétkes, féltékenység ébredt fel benne. «Az amerikai soror»… Ez -hozta ki őt is a sodrából, ezért hagyta ott haraggal, felháborodva. Ó, -mert hisz Isten látja, mily más az ő nemes barátságuk e kitünő, drága -teremtéssel; – az ő lelkes hódolata e kiváló nő iránt milyen más, mint -ezek a félszeg ragaszkodások, e homályos, burkolt érzések, titkosizgalmú -hajlamok!… Nem lehet, hogy Istennek ne tessék az ő érzelme, – hisz csak -jobb, különb óhajt lenni általa és a Magdolna kedvéért! – «Isten, – ő -bizonnyal maga a megértés, – én csak mint valami végtelen erős és tiszta -hajlamot tudom elképzelni, mely minden létező felé szabadon és végnélkül -kitárul!» – ezt mondta Ő, Magdolna, a minap, az a nővér, ki az élet -viharában élte ifjúságát, aki mindent látott és ösmer, mindenen -nyugodtan, aggályok nélkül tud gondolkodni; – aki nem húnyja le -szempilláit az ima áhitatában, sem fölfelé nem fordítja szemeit, hanem -tiszta, okos tekintetével nyugodtan, figyelmes arccal néz maga elé a -misén; kezét ölébe-nyugtatva ül és csak akkor térdel le, ha az oltárnál -folyó szertartás kötelezi. Ó, milyen csodálatosan finom, előkelő lelkű -ez a nő; milyen biztos, egyszerű és mély természet; milyen derüsen és -megtisztultan szent! Csak a tökéletesedés útja lehet – őt példaképül -választani… De mégis, vajjon nem foglalkoztatja-e őt túl az Istennek -tetsző mértéken. Szabad-e földi lényre, eredendően-bűnös emberre így -gondolni? Nem gőg-e már az is, ha a saját érzelmét oly magasra tartja, a -többiek fölé helyezi? «Ah, – uram, ne vigy a kisértetbe; de szabadíts -meg…» Igen; ha oly nyugodt, biztos volna a lelkiélete, mint Magdolnáé! -Ha ő is úgy látta volna a világot, – igazi bűneivel és igazi -kisértéseivel? Ó, ezek a hányódások, e görcsös tusakodás! Talán Isten -próbája csak, mellyel választottait látogatja Kempis szerint. «Ideges -dolgok ezek csak!» – szokta Ő, Magdolna, mondani. «Céltalanul fárasztják -az érzéseket és nem visznek közelebb a Jóhoz.» Milyen más, milyen -jóltevő, enyhítő az ő erkölcsi nézete mindenben! - -Künn fátyolos-hangú csengettyűszó; ah, az Ave-ra hív már; és ő itt, a -szent helyen, elfelejtett imádkozni… Virginia forró akarattal, görcsösön -kulcsolta össze kezét; szemefehérét a szokásos, exaltált kifejezéssel -fordította magasba, aztán lassan félig lezárta sűrűpillás szemhéjait; -ahogy ezerszer tette, ahogy mindenki mástól látta itt egynek -kivételével. - -«Az Úr angyala köszönté Máriát; s ő méhében fogana a szentlélektől…» -suttogta. - - - - -VI. - -A növendékek II-es számú hálószobájában, az úgynevezett «kis háló»-ban -már éjjeli mécses égett a cserépkályha tetején; kilenc után lehetett -valamivel. A tíz-tizenöt leány a keskeny vaságyakban lélekzetét is -visszatartva neszelt, mély csendben: amíg oda kinn: top-top, – -elhangzottak az Öreg kemény lépései. Most már kidühöngte magát mára; -mint a szélvihar; pihenni tért; csak a szegény ijedt kis novicia -inspekcióz még köztük, a szép Gerolda, a helyettes felügyelő. A -képezdésznőknek inkább barátnője ez a jó buta kis teremtés. - -– Sz’terke! – sziszeg felé Király Erzsi az ajtó melletti ágyban -felkönyökölve. – Schwesterke, no sebaj! Csak nem veszi komolyan ezt a -kis szidást? - -– De igazán kisasszonyok, miért is tesznek ilyeneket? Tudják, hogy -Sz’ter Kunigund mily szigorú, aztán nekem is kellemetlenségem van. Önök -csak nevetnek most, igen! - -Pável Marika fennült az ágyban és szünetlen, fojtott, prüszkölő -hahotával kacagott; hogy a többire is átragadt. - -– No, Istenem, – folytatta Erzsi, – hisz ön megérti az ábrándos -lelkeket, nővérke, mi? Oly szép kint a telihold és oly romantikus; és -Kornéliánk két sötétfényű, nagy szemet lát benne, s egy morcos, piros -szájat; nézni akarja az ágyból is, az ablakon át; és (ó arcátlan -merészség), lábtúl rakta a párnáit és úgy fordult az ágyban, hogy -szemébe süssön! Na, nincs érzéke a költészet iránt, Schwesterke? - -– Jó-jó, én, – de ösmerhetik a tisztelendő Kunigundát? És az csakugyan -nem rend; mikor mindegyik párnája jobbfelől van, akkor egyik csak úgy -önkényesen balra fordítsa! Igen, önök csak mulatnak! - -– Hahaha! – fuldokolt Marika és nem tudta abbahagyni. – «Dieser stinkete -Mond!» – azt mondta; hahaha! «Mi jut eszidbe, du bolond! Diese närrische -grosse Freuleins die; möcht schon der Kukuk hohl’n von da!» Hahaha! - -Úgy utánozta az öreg hangját, kiejtését, hogy még a mindíg szomorgós -Gross Helénke is nevetett a sarokágyban. - -– Igen, a kisasszonyok csak regényeskednek; «holdfény», – ki tudja, -milyen rossz könyvekből olvasnak ilyeneket! Inkább a lelki-üdvükkel -gondolnának! - -– Maga sororka sohasem olvasott regényt? - -– Nem akarok valótlant mondani, olvastam egyszer most négy éve. - -– Még otthon, Pesten a szüleinél? - -– Igen, egy fiatal úr adta, aki a nővéreméknél volt szobaúr: «Sarah» -volt a címe Ohhnett Györgytől. De a világért sem olvastam volna többet. -Nem tudtam aludni egy hétig, úgy felizgatott. - -– Ojjé! Ilyen sikere annak az «Ohhnett»-nek! De remélem most már nem -zavarja az álmát? - -– Nem, Erzsi kisasszony. Soror Simonea, áldassék érte, – kiverte -mibelőlünk az ilyeneket a háromévi jelöltség alatt. - -– Tényleg, akkor nem éltek olyan vígan a gallérosok, mint most a szelid -Berchtolda alatt. - -– Bizony kérem, más idő volt; soror Berchtolda túlságosan jó, hiába! Az -nem szerzetesi nevelés, kérem, ő direkt azt kedveli legjobban köztük, -akinek legnevetősebb a szeme és nem is tűri, hogy lesüssék. A hangos -trécselést, kacarászást nem bünteti, csak szeliden szól: nono, lányaim! -Micsoda apáca lesz ezekből a mostaniakból? - -– Igen ám, de ez ősszel annyi új kandidátnő jött be; kilencvenen vannak -most, ennyi még sohse volt. Azt mondják, kell ez, mert kevés az apáca, -világi tanítónőket kellett tartaniok; most emelni akarják a létszámot. -Azt hallottam, a Kolba leány is belép; az, akinek most meghalt a -vőlegénye. - -– Mit ér az, kérem, ha sokan jönnek és velük olyan csél-csap, világias -szellem! Az ilyenek aztán pár év múlva; (valami eszükbe jut): kilépnek, -ha már most fogadalmat tettek is, ha már olvasójuk is van, rendi -jelvényük, Isten őrizz: és képesek eretnekségre térni, mert a fogadalom -alól nincs az a pap, aki gyónáskor felmentse őket. Tíz évvel ezelőtt -volt ilyen eset utoljára; félek, most majd több lesz! - -– Ahá, valami protestáns iskolaigazgató ugratott ki egy apácát, el is -vette. De tudja, nővérke, a világban évről-évre rosszabbak ám a -házassági konstellációk, csökken a lányok árfolyama; azt hiszem, ennek -köszöni a zárda is a sok jelöltet. Divatba kezd jönni megint az -apácaság. Még ha nagykeservesen akad is egy vőlegény, egy, kis -ezerkétszáz forintos vízimérnök; meghal az esküvő előtt. - -– Ó, Erzsi kisasszony megint miket beszél! De lássa, én csak azt mondom: -a Jézuskának ép szívekre van ám szüksége, nem csalódottakra. S még hogy -valakinek megengedjék, hogy az elhalt vőlegénye képét magánál tarthassa -a kabinettjében! Na hiszen, minket ugyan máskép neveltek és azt jobban -is szeretem. - -– Sajátságos, a képezdésznő sororkák is így beszélnek, az -osztálytársaink. Ezek a legfiatalabbak a legnagyobb ellenzői a Virgina -meg Berchtolda «reform»-jainak. - -– Igen, mert mi még legközelebbről emlékezünk a másik rendszerre és -érezzük a jóságát. Minket nem fog megtántorítni az első kisértés az -életben… Ojjé! Az én időmben! Minden negyedévben kellett menni «fátyolt -kérni»; azt már úgy megsugták, hogy melyik mikor van soron. De ez csak -látszatra történt, csakhogy alkalom legyen türésre és önmegtagadásra; -mert akkoriban senki sem kaphatott fátyolt háromévi jelöltségnél -hamarébb. De olyankor volt dolga a türelemnek és alázatnak! «Maga akarna -fátylat? Maga csámpás barázdabillegető! Hiszen a száját se tudja -kinyítni, maga buta! Maga csak bemocskolná a galád testével azt a szent -ruhát! Egy ilyen parázna személy lenne méltó urunk mennyasszonyi -köntösét viselni?» – És így tovább egy félórán keresztül és három hónap -múlva megint. – Most ezt a szép szokást is egészen elhagyatta -tisztelendő Berchtolda. Kérem szépen, hiszen ma már azért lép be például -egy bennlakó a jelöltek közé, azért kap kedvet, mert ott kedvesebb az -élet és kisebb a szigorúság meg a rend. Az csak nem járja! Nem is fognak -a mostani novíciátból olyan nővérek kikerülni, mint azelőtt; mint soror -Evelin például; a bőjt és önmegtagadás igazi szentje! - -– Nővérke! De mondja csak, önnek például hogy jutott eszébe pesti lány -létére és ilyen külsővel szerzetbe lépni? Az ön szíve teljesen ép volt? - -– Ó, hova gondol! Én mindig apácákhoz jártam iskolába otthon is és ha a -szüleim a nővéremmel szinházba mentek, én sohse akartam; kimentem a -cselédhez a konyhába és szent énekekre tanítottam. Nekem a jó Istenke -már tíz éves koromban tudtomra adta hivatásom. Jaj, de mennyi -hiábavalóságot beszélünk itt össze, ez talán vétek is, megyek a -kabinettba; még három tized van hátra a rózsafüzéremből. - -– «Jaj, csak még egy percre ne! Hadd lássam még! Drága, drága!» – -hangzott akkor az ajtóból egy hideglelős gyerekhang. - -– «Na lám!» – mondta Pável Marika és tovább csavargatta hideg vasba a -frufruját, hogy másnap göndören lógjon a homlokába. A folyosó felőli -ajtón most lépett be egy kisleány, feltűnően nyurga, éhesszemű -polgárista; csunyácska, hegyes állú, csak ragyogó fekete szeme és -térdigérő sötét hajfonata szép. Két sovány kezét fejletlen keblére -szorítva, lázas tekintetével követte, szinte felitta a kis apáca minden -mozdulatát. Az I-es hálóból szökött át a kis őrült; pedig ott Kunigunda -maga a felügyelő, a kabinettje odanyilik. - -– Drága, drága szent! – lihegte a novicia felé. A nagy leányok az ágyból -gúnyos kiváncsisággal nézték. - -– Miért csinál ilyen őrültségeket, miért sodorja veszélyekbe magát? -Maradjon nyugodtan a helyén! – feddette meg a szép novicia, szigort -erőlködve, de az ő hangja is csupa fojtott izgalom volt. - -– Nem bírtam, ne haragudjon! Ne kergessen el egy percig! Csak látni -akartam ma még! - -– Mit akar? Vegyen erőt magán! Isten nevéért fékezni kell a -szenvedélyeinket. - -– De én nem birom! Segítsen rajtam! - -A hangja síró, szerelmes nyögdécselés volt; lehetetlenül sovány alakja -reszketett a fehér hálóruhában, alsószoknyában. Megtántorgott és -odaborult térdre a Király Erzsi ágya mellé; a ruhás-széknek könyökölve -eltakarta az arcát a tenyerével. - -– Küzdjön! Szenvedjen! - -A kisleány fuldokolva zokogott; vézna vállait rázta az izgalom. - -– Nem birok. Kell hogy lássam néha! – nyögte. - -A szép novic-testvér úgy állt előtte, mint egy szentkép, egy szobor, -melyet térdenállva megimád. - -– A Jézuska is szenvedett értünk a kereszten; nekünk is az a dolgunk! - -S a gyereken mintha fogott volna a biztatás; szép vastag hajfonata mint -egy sötét kigyó vonaglott a hátán a zokogástól; nagy, csontos ujjait -törte, nyomogatta; szenvedett; oly bolondúl, élesen és édesen -szenvedett. Akkor Király Erzsi kihajolt az ágyából és megragadta a -copfját. - -– Hallja, Militorisz! – kiáltott rá nevetve és bosszúsan. – Hallja, maga -kis megkergült állat, maga beteg macska! Vége legyen most már rögtön a -nyávogásnak, mert olyan pofont kap tőlem, hogy a lakodalmán is -eszibejut. Ostoba kölyök! Magának való ez a marhaság? Kár hogy -okosabbnak hittem! Ha a kis nővérnek (jól is teszi, hogy bemegy már -innen), volna egy csöpp esze, meg becsülete, úgy vágná hátba magát, hogy -kijózanodna; nem hogy még szítsa a mániáját, hogy itt szenvedésről, meg -szenvedélyről papoljon egy ilyen majomnak! Annyit mondok, ha fel nem -hagy vele mától fogva, – lesz valami kis jelentenivalóm az Öregnek. – -Egy hónappal ezelőtt, szeptemberben még egy csinos jogásznak írkált -levelet haza Debrecenbe, képzeljétek, Ördög Palinak hivják az úrfit, hát -Ördög Paula kisasszony címet írt a borítékra s «örök szerelem» helyett -«örök barátságot» mindenütt a szövegbe és odatette a Kunigund asztalára -az intézeti, nyitott levelekkel; az Öreg maga ragasztotta le. (Csak ne -ijedjen meg, itt nem baj, ha megtudják, mi mindnyájan leveledzünk!) -Ennyi esprit volt ebben a tacskóban, amíg bele nem hülyült a zárdai -tempókba. Egy apáca… nem szégyelli? Ugyanolyan nyavalyás nőszemély, -akárcsak jómaga? van azon mit imádni? Lóduljon haza innét, az ágyába, -míg az Öreg haza nem tér magukhoz; vegye a hátára a kendőmet, no, mert -még jobban megkehül a hideg folyosón! Mars! – És ha eszébe jutna megint -írni a palijának, azért megbízhat bennem; van egy bejáró földim, hű és -titoktartó; a mi leveleinket is az hordja ki. – Hány esztendős maga; -tizenöt? Év végén meg fogom írni a mamájának ösmeretlenül, hogy adják -férjhez magát, mihelyt lehet, (pénze van, azt tudom), mert baj lesz még -vele. Szervusz. – - -– Ezt ugyan ráncbaszedted! – kacagott még mindig Marika; most végre -elkészült a hajbodorítással. Felrázta a párnáját és falnak fordult. – -Sokan aludtak is már vagy úgy tették magukat; Szidu meg Gidu kártyát -raktak holdvilág fénynél az ablakpárkányon, passianceot, hogy látni -fogják-e holnap a szép Emerikát. «Azért több megértés is lehetne ebben -az Erzsiben!» – dünnyögte Gidu, de nem merte nagyon hangosan. Két -stréber harmadéves vegytant magolt a ruhaszékek tetején állva, hogy -fölérhessék a mécsest a kályhán. Egy harmadik önképzőköri dolgozatot -fogalmazott ceruzával, mert jövő ilyenkor, negyedéves korában ő akart -lenni az elnök. - -A sarokban Kornél és Helénke suttogtak; egymásmellett volt az ágyuk; a -szélén megkuporodtak és összedugták a fejüket. «Ugye szerelmes vagy -bele, ugye?» – hallotta Erzsi a Kornél furcsa, oláhos németségével. – -«Töffler a neve, ugy e, – Albert, – és németet tanít az itteni -gimnáziumban. De a katholikusban, ugy e? – Persze Holzeréknál -ösmerkedtél meg vele? Szép? Okos? Viszont szeret?» - -– Jaj, mit tudom én. Er ist nur mein Ideal! - -– Nem is sejted, hogy tetszel-é neki? Á, az ilyet, ugy-e megérzi az -ember? Lennél a felesége, hihi, – ugye lennél? Ugye, te nem is akarsz -Schwester lenni; ugye, szegény nénid a Würdige sem kivánja határozottan? -Nem is úgy nézel ki. Vajjon mit szólna ő hozzá? - -– Ó, nem tudom, hagyj; őneki bizonyosan nem is tetszeném; egy ilyen -egyszerű leány; ő olyan művelt, komoly, kiváló férfi. Er ist nur mein -Ideal. - -Erzsi odafülelt; aztán magára kapta az alsó szoknyáját, papucsba bujt és -átment hozzájuk; odakuporodott harmadiknak a Helénke ágyára és megkezdte -előadását az életről és a szerelemről. - -Pedig ma éjjel még levelet is akart firkálni öreg barátjának. - - - - -VII. - -A kertre könyöklő új épület nyitott folyosóján állt Virginia -Magdolnával; fekete kendőikbe burkolózva támaszkodtak neki a faragott -fakorlátnak és kinéztek a már őszies ködös reggelbe, a dérlepett -virágágyakra és a zuzmarás fákra. - -– Nem értesz egyet velem? – kérdezte a barna olasz nő és sűrű szemöldöke -összerándult. Halkan beszélt, mintegy élvezve a tegeződés titkos -intimitását. Odabenn a már fűtött tantermekben órák folytak; a leendő -néptanítónőket oktatták módszertanra meg rajzra és fizikára. - -– Egyetértek, hogyne! – felelt a másik és feléfordult. Nagy, fehér, -tiszta fogai kivillantak egy finom és üde mosolynál; volt valami nagyon -friss és kedves, valami igen nyugodt, jóságos és előkelő igazán – ebben -az inkább csunya és nem is fiatal emberarcban. Aki nagyon értelmesen és -sokáig figyelte, rá kellett jönnie, hogy miért: e vonások kifejezéséből -szinte teljesen elköltözött, letisztult volt minden nemi jelleg; s vele -minden keresettség, móka és manér. Ritkán lehetett látni egyszerűbb -ökonomikusabb és világosabb arcjátékot; biztosabb és jólesőbb -mozdulatokat. Különös békesség és tisztaság áradt arra, aki látta -Magdolna nővért vagy beszélt vele. A házban mindenki érezte ezt a -sajátos hatást, ha nem is tudta megmagyarázni; és annál inkább, minél -kevésbbé használta ki ő maga a tisztelet hatalmát, mely körülvette. Ugy -látszott, nem is tud felőle; vagy tán szelíden, okosan megérti és elnézi -társnőitől, kikkel egyforma ruhában járt és egyasztalnál evett, noha -elkülönítette őt sok-sok minden: származás, nevelés, élet és mult. - -– Egyetértek teljesen, – ismételte tünődve. – Csak nem tudom olyan -fontosnak látni mindezeket. - -– Hisz itt élsz köztünk, Magdolna! – folytatta élénken a másik. A mi -rendünk (és tudom, hogy tiszta hajlamból választottad) munkálkodó rend; -mi küzdve és dolgozva építjük üdvünket és a másokét; nem élünk passiv -áhítatnak, mert emberi, gyarló lelkünk nem bírná a tiszta malasztot, -noha Mária volt az és nem Mártha, aki «a jobb részt választotta». Mi itt -csak Márthák vagyunk. - -– Igen munkálkodjunk! De oly sokat jelent az, hogy milyen körülmények -közt, milyen vezetés alatt és a többi?… Az időnk mindenhogy letelik… - -– Nem szabad így beszélned! Nem gondolsz rá, hogy ez talán valami -kivülről… messziről idehozott fáradtság és közöny és akkor… nem szabad, -nem! Sohasem mondtad el a körülményeket… közelebbről,… amik miatt közénk -jöttél; mindegy is az, Isten kiválasztja övéit, mint a Jordánnál a -tizenkettőt: «Hagyd csónakodat és jer, kövess!» Ha kell, ostorral és -erőszakkal, amivel tudja, azzal vonja magához a lelket. S ha te erre -lettél kiválasztva… - -– Félek, hogy igazad van, kedves. Tán valóban nem jöttem elég ép, elég -készséges lélekkel… Ti mindnyájan fiatalon, minden érték birtokában… - -– Ne mond, ne folytasd! Mindenkinél külömb vagy itt, legkedvesebb Isten -és emberek előtt, – vágott bele Virginia olyan hévvel, hogy belepirult. -– És milyen tudást hoztál készen ide, mennyi ékesszólást, ösmeretet és -minden képességet; nélküled szinte lehetetlen volna magasabb képesítésű -iskolákra gondolni. És mennyit dolgozol! Büszkeségünk vagy és igazán… - -Nonono! – csendesítette mosolyogva a társa. Végtelenül kedves, finom -árnyalatú beszédhangja volt és annyi humort, szeretetet és lebilincselő, -vidám nyájasságot tudott kifejezni vele, hogy a másik megakadt a lelkes -fellengésben. – Lásd, folytatta komolyan, már belátom, hogy neked van -igazad. Jobban, több alázattal kell elvegyülni az embernek kis -ügyes-bajos dolgokba; ez élet apró munkáiba és érdeklődéseibe; különben -valami furcsa és erkölcstelen páthosz veszélye fenyegeti. Egy nagy és -egész életre szóló belátás, vagy megismerés, vagy undor, vagy elhivatás… -ahogy már nevezni akarod… legyen; ez nagy és élethosszig-való dolog; de -csakugyan nem szabad eluralkodni engedni a csendes hétköznapjainkon. Nem -szabad, igazad van, ennek a jegyében és ennek a közönyével -kelni-feküdni, ebédelni és imádkozni. – Szóval: majd ossz ki nekem is -munkát; akarod, hogy írjam a fiókházakba küldendő leveleket? - -– Ó, nem erről van szó! Annyi órát tanítasz úgyis; nem, ezeket elvégzem -Berchtoldával. Csak… - -– Nos? - -– Csak légy velünk mindenben; akard velünk együtt, amit a szerzet javára -és emelésére lám te is jónak látsz. Ne ellenkezz, ha ebben a szellemben -teszünk valamit vagy kivánunk tőled valamit; olyat, aminek a betöltésére -te vagy a legalkalmasabb. - -– Már hogy ellenkezném! – felelte Magdolna gyanutlan egyszerűséggel; -mosolygott és megfogta barátnője kezét. Virginia szólni akart még -valamit, de elnémult, megakadt ettől a szokatlan, bizalmas érintéstől. -Arcát elöntötte a pír, tekintete zavart lett, oly különös ködü; kezét a -sötét kendőn, – s egész alakját mozdulatlanul tartotta; mint egy -boldogító szertartás alatt egy szentség iránti tiszteletből. – Magdolna -arca elkomolyodott és visszavonta kezét. - -– Hanem siessünk órára! – mondta elfordulva. – Már egynegyed is elmult. -Mond, nem hültél össze itt a hidegben? - -– Szóval – kezdte Virginia menetközben gyorsan, lázasan, nem is figyelve -a kérdésre, – úgye mindenbe vakon beleegyezel, amit felőled határozunk. - -Ideges szája valami ravaszkodó kis mosolyba rángatódzott. - -– Hát hogyne, kedves. Túlkönnyű feladatot adsz. - -– Isten legyen szándékainkkal! - -– Ámen, – de egy könyvet a tanári szobában hagytam; Ehrenfeld-kodex, egy -akadémiai kiadvány; ej, de hát ne fuss helyettem! Nem, megszégyenítesz;… -ezt nem volt szabad, Virginia! - -A másik lihegve még a sietéstől, megint azzal a ravaszkásan gyöngéd -mosollyal nyújtotta felé a vaskos kötetet. Aztán elváltak, órára mentek. - -Mikor a negyedévesek tanterme előtt elsiettek, Pável Marika odabenn -oldalba lökte Szidit, a szomszédját. - -– Nézd csak, ezek már megint együtt cicáznak ahelyett, hogy tanítani -mennének! Láttad, hogy szaladt az imént Virginia, mint egy «szökellő -őzike?» - -– Hja, most nagy heccbe’ van a lelkem! - -– Mifélébe? - -– Hát nem tudod? Würdigét akar csinálni az ideáljából. - -– Ne mond te! No de ilyet! - -– Csacsi, te nem is hallottad? Az egész zárda tudja már. - -Csakugyan sokan tudtak már róla, de az érdekelt nem volt ezek közt. - -Király Erzsi, ki Marika mögött ült, óvatosan kissé előrehajolt, hogy -megtudja miről van szó. Ez a három összedugott fő magáravonta a -hittantanár figyelmét; Fóth József főtisztelendő megállt a mondat -közepén, mereven feléjük nézett; ám mosolygós, telt ajkai az ő szokott, -füttyös mozdulatára csücsörödtek önkénytelen. Marika elrántotta szép kis -száját, vállait is kissé szobalányos mozdulattal, (hol tanulta vajon?) -és félrenézett; ő most valamiért «haragban volt» a szép tisztelendővel. -Szidi gyorsan lesütötte a szemét, de Erzsi furcsa, hirtelen szeszélyből -hátradölt a padban s álmatagul, hanyagul és hosszan állta, – visszaadta -a pillantást. Azontúl óra végéig azzal mulatott, hányszor ismétli meg a -szép, hiú ember. Második alkalommal a leány előrehajolva állával a -kezére támaszkodott, könyöke az ölében – és így nézte vissza alulról -fölhúzott szemöldökkel néhány másodpercig. Később úgy tett, mintha -szórakozottan elbámulna valamin a hátamögötti padban; s mihelyt -megérezte magán a tanár tekintetét, összerezzent és előrekapta fejét, -sőt el is pirult oly pontosan, mint a legjobb szinésznő. Végre, mikor -Fóth javában benne volt egy hosszú mondatban, valami egyházatya -vélekedését akarta elmondani a kereszteletlenül elhúnyt csecsemők -túlvilági sorsáról; Erzsi elszántan hozzálátott, hogy zavarba hozza, -belebonyolítsa, megakassza, – és végre is sikerült ez neki. Jószerencse, -hogy csengettek hamarosan. Észrevette-é Marika a játékot?… - -Kinn a folyosón, óra után az Erzsi földije, egy bejáró zsidóleány lépett -hozzá egészen némán – és a kettejük összefogott köténye alatt óvatosan -kezébecsusztatott valamit. Levél volt, nagy fehérborítékú, aprós, kemény -vonású betűkkel címzett. Azonmód, villámgyorsan csúszott bele – -(hókusz-pókusz) – egy kék papirosba kötött Fehér Ipoly-féle -fizikakönyvbe, annak is a táblája és burkolópapirja közé. Elolvasni csak -éjszaka lehet majd, ha minden elcsendesül, a hálóban, a kályha tetejére -könyökölve, az olajmécses világánál. - -«Izgulsz?» – gyötörte Gizu szegény Kornéliát a Kapossy német órája -előtt. Marika ölében tenyérnyi pléhtükörrel bodrozta a haját, aztán egy -üveges rajzszekrény ajtajában megnézte alakját, kötőjét csinosabbra -kötötte és kiment. Mi ez? Kapossyhoz megy ki? Mit akar vele? Egy perc -mulva láthatták az ablakon keresztül, hogy a német tanár előtt áll a -folyosón és mond neki valamit. Közben vonogatja a vállát, a kötője -szélét babrálja, piros ajkát harapdálja – szégyenlősen, kellemkedve -mosolyog. - -– Nézzétek már azt a csacsit, hát nem kiment jelentkezni, hogy nem -készült! Meg van veszve? Hisz magam láttam, hogy megtanulta ezt a -nyavalyás Klopstock-életrajzot… - -– No de ilyen könnyű leckéből jelentkezni! – szörnyűködik egy nagyképű, -stréber künnlakó. – Mit gondol majd a tanár úr az osztályról? - -– De ni, nézzétek csak, hogy elpirult most Kapossy! - -A Popescu Kornélia szép arca néma lángolásban hajolt előre a padból, -hogy kiláthasson rájuk; karcsú két keze keresztbetéve lelógott az -öléből; hihetetlenül sötét, nagy szemeit bámulva, mozdulatlanul szegezte -rájuk. «És szóbaáll vele, – borzasztó! Beszélget vele, magyarázgat, – -kérdez, okoskodik; hát nem látja, hogy feltünősködés az egész? Hogy -rángatja magát, hogy grimászol, akár egy parasztleány! Most már nem elég -neki a puffancs Fóthja?» – «Látod, kis fáta! Látod, feleség!» – mosolyog -Erzsi az ablak mellől; kezében még mindig a kékbekötött fizika, holott -német óra következik. Kapossy odakinn most összefogja térdetáján a -reverendát, talárszerűn, mint a szentek a képeken; és jobbról engedi -maga mellett Marikát. Igy, együtt lépnek be az osztályba. – És Kornél -lesüti gyönyörű szemét és az arca oly lehetetlenül morcos, bamba és -közönyös, tartása hanyag és fáradt lesz egyszeriben; mint akinek mindegy -is minden, minden; csak álmodhasson tovább zavartalanul. Erzsi Marikát -figyeli; komolyan és összeszedetten ül az órán, ahogy sohasem szokott; -figyelmes tisztelettel, elmélyedve figyel a tanárra; egész viselkedése -jelentőségteljes és ünnepi mindvégig. – Erzsi később egyszer kisérletet -tesz, nem bonthatná-é meg észrevétlen az ócska Fehér Ipoly kék -bekötő-papirját. Zörög és zizeg a csendben; a felelő már tíz perce nyög, -nagyokat hallgat; s ő mindössze a címzést nézhette meg újra egy nagy -fehér levélborítékon, – aprós kemény vonású betűket. Abban a percben -hívták fel segíteni, alig hogy kivághatta magát; szerencse, hogy oly jó -német. - -«Ma hímnemű délelőtt van!» – mondta Marika, mert mindenáron frivol -akart lenni, s felszabadulva a nagy, figyelmes áhitatból, – nagyokat -rikkantott és kacagott a folyosón, míg átvándoroltak a -«természettudományi szertár»-ba. Azért hívta így a keddi napot, mert -ilyenkor három férfitanárral szívhat három egymásutáni órán át egy -levegőt. - -Szelényi papára sokáig kellett várakozni; rendesen félóráig -elszivarozott a tanári szobában, elbölcselkedett, eltréfált valamelyik -apácával, akinek ép üres órája volt. A negyedévesek nagy lármával voltak -fizikaóra előtt; tudták, hogy «papa» nem csinál nagy dolgot ilyenekből. -«A csend, – szokta mondani – nem minden esetben erkölcsösebb a -zsivajnál, hölgyeim! Sőt vannak bűnök, melyek rendszerint mély csendben -követtetnek el – a lopás például; viszont ama szent zsinaton, mely önök -halhatatlan lelkéről a kétkedőkkel szemben némi vita után ünnepélyes -bizonyságot tett, – e fontos eszmecsere alatt aligha lehetett illedelmes -csend. No ne értsenek félre, hölgyeim – a nyelvüket senki, ó azt -senkisem vonta kétségbe!» Ártatlan gyerekarccal és hamiskás, gúnyos -szemekkel mondott ilyen gyerekségeket; apró sötétszürke szemei kedves, -mély derűvel csillogtak elő a bronzszínű, borostás hájkeretből, melyet -arcának nevezett. Ha valami ügyes rajzoló vagy egy domború tükör -megkissebbíti az arcot szőröstül-bőröstül minden vonásával, – egy édes, -kopasz kerubinfejet lát nagyszélű, zsíros tótkalapban; – ehhez a -mocskos, ételfoltos reverenda, – az elmaradhatatlan vastag szivar; így -jött be most is a papruhás Diogén, a szeretett bölcs. Mosolygósan ment -végig a nagy üvegszekrények közt, melyekben hússzínű viaszábrák voltak -emberi testrészekről, miniatür gépek, lombikok, burák, sok üvegcső. -Csend lett azonnal, mikor gonoszkás képpel leült az asztal fejéhez és -lassan, nagyon lassan előkotorta a noteszét. A «drukk» néma izgalma -feszült meg az osztályon, (ó drága, felejthetetlen játéka a veszélynek!) -– hallani lehetett egy kései, árva légy zúgását, amint az embertani órán -kinnfelejtett Fül tekervényei közé szorult és nem szabadulhatott a -«labyrinth»-ből. Szelényi papa lassan, még annál is lassabban húzta ki a -notesz mellől a kis ceruzát; erre bejárók, bennlakók és novicia-apácák -visszafojtották lélekzetüket. Végre lassan, a lehető leglassabban -kinyitotta a könyvet, lapozott, keresgélt a nevek közt egy hóhér -nyugalmával, figyelmesen nézte az osztályt végig, mintha válogatna; -végre felkacagott és kihívta az egyik apácát. A megkönnyebbülés mély -sóhaja… Ezek a kis novicok, ha butácskák is, nem ülnek be készületlenül -és Szelényi papa sem kiván túl sok természettudományt egy -fehérszemélytől. Másodiknak Marika felelt; némi vállrángatások közt, de -elég tisztességesen. «Lám-lám, hát ilyen megkülönböztető szimpátiával -viseltetik kegyed a hajcsövesség törvényei iránt!» – dicsérte meg -gonoszkodva; már azt is tudta, hogy imént jelentkezett németből. -«Vesékbe lát!» – súgta Szidu, miközben Giduval abban működött, hogy a -Fül-et feldiszítse; összegyűrt zsebkendőt dugott bele, mintha vatta -volna, plajbászt szúrtak mögé és egy tolltörlő pamacsból ronda -szemölcsöt ragasztottak a cimpájára. Szelényi tanár úrnál senki jobban -nem mulatott a csínyen. - -Ó, mennyi minden is történik egy hosszú délelőtt! - -A hosszú tízpercben Marika megállt Király Erzsi mellett jéghideg gúnyú -arccal, háttal egy folyosó-korlátnak dőlve arcába sziszegte: gratulálok! -«Viszont!» – felelte Erzsi és nevetett, de aztán szegény Kornélra -gondolt dühbe jött. «Megállj, te hiu béka!» – gondolta. Mindketten -tudták, miről van szó; bár senki sem említette Tóth vagy Kapossy nevét. - -… Utolsó óra. Rajz Gregoriával, a szép tüdőbeteg nővérrel; ma már nem -lesz több felelés. A rajzszekrényből kiszedik a mintákat, -gipszornamenseket, rózsát és palmettát, lothost meg tulipánt meg Juno -bambán nagy, klasszikus fejét. Ezzel percek telnek; a szép sápadt nővér -összeszorított ajakkal ül a nagy zajban a pódiumon és dobol kékesfehér -ujjaival. «Még egy hangos szó és én távozom innét kisasszonyok!» – szól -végre nyújtott félhangon a betegek finnyás türelmetlenségével és -hátravetett halvány fején megropog a fátyol kemény vászna. Csakhamar -megszűnik a zaj; a tanuló novicia-nővérek hátrafordulva az első padokból -csendesítik, kérlelik a bejáró városiakat. - -Nemsokára csak a ceruzahegyezés nyikorgó, fás zöreje hallatszott itt-ott -a csendben. A gyengélkedő szép teremtés a pódiumon némán vette át az -odanyújtott rajzmappákat, javított és törölt szó nélkül; lélektelen, -fásult gesztusokkal; csontfehér arca mozdulatlan volt, szeme körül mély, -sötét árkok, talán nem is a betegségtől; hosszú, keskeny szája egy -lázpiros, finom rajzú vonal, mely gyengéd hullámokba törött a kissé éles -áll fölött. Milyen lehet az arcél, a profil, a homlok és fej karaktere, -melyeket a fehér fejdísz eltakar. Teljesebbé teszik-é e képét a -senyvedten parázsló, szélsőséges szenvedélynek, mely magát emészti és -táplálja és fásult, közönyös minden egyéb iránt…? - -A két hátulsó padban, ahol a bejárók ülnek, lassankint megindul a halk, -óvatos társalgás; alig mozgó ajakkal, szinte hangtalanul egész -történeteket mesélnek el egymásnak a padbeli szomszédok. - -«Igaz no! De ne mond senkinek! – krónikáz egy rosszul öltözött, -fejletlen csunya leány. – Én a Fóth tisztelendő úr mamájánál vagyok -kosztban, tudod; és oda ugyanaz a mosóné jár, amelyik az öreg Fénrich -nénihez, aki soror Gregoriának is meg Fénrich főtisztelendő úrnak is -nagymamája és mindkettőt ő nevelte, mert ők, tudod, unokatestvérek és a -szüleik elhaltak meg Amerikába mentek; a Gregoria apja valami sikkasztás -miatt. Az a mosóné mesélte nekem, no; már öreg asszony és ott mosott -akkor is, mikor ezek ketten még kicsinyek voltak. Egész kis gyerekek, -tán hat meg nyolc évesek; és azt mondja, egyszer ő figyelmeztette a -nagymamájukat, hogy mindig úgy összebújnak a fás-szinben és olyan nagy -csendben van a két gyerek, hogy az nem jó. Egyszer nagyon meg is verték -őket, de aztán, azt mondja a mosóné, megbánta mégis, hogy szólt, mert -egyszer véletlenül rájött, saját szemével, azt mondja, – hogy a kislány -nem is volt egész rendes kifejlődésű. Hát én nem tudom, na, hogy -értette; nekem ennyit mondott; meg hogy jó is volt apácának adni, mert -annak gyereke úgysem lehetett volna rendesen; Isten megjelölte valamivel -azt mondja. Persze… ki tudja, mit kotyog egy ilyen pályinkás vénasszony, -nem is lehet igaz; de nehogy elmond valakinek, hogy én mondtam!…» - -– Ha nagyon fontos társalognivalójuk van, kisasszonyok, Sziveskedjenek -kimenni vele a folyosóra, ott elvégezni! – Szól rájuk a pódiumról a -rajztanítónő fásult, ellenséges hangján. – Oly idegen tőlük, oly -mindegyek neki, s hogy mit beszélnek, hogy élnek, mivé fejlődnek; csak -az ő elgyötrött idegeit hagyják békén, csak legyen csend, csend már, -mert nem bírja tovább… - -A terem másik szögletében is beszélgetnek, – értelmes suttogással fordul -egymásnak két nagy leány; azoknak mégis átall szólni; elfordítja arcát -kelletlenül. A nagy huszonkét éves Király Erzsi ül ott és Gross Helén a -Főaszony huga. Ővele, hogy épen eltöltse itt az időt, valami -nyelvmesternői tanfolyamot végeztettek; a rajz «kötelező tárgy»-a lévén -annak, mindig lejött a negyedévesek erre az órájára. - -– És mond, kis német, – hányszor beszéltetek egymással; már úgy – -kiadósabban? - -– Mindössze, – ó mein Gott, talán három és félszer. A negyedik azért nem -számít, mert mindjárt bejött a Holzerné anyósa és megzavart; pedig akkor -kezdett ép érdekes lenni, Töffler azt mondta, hogy a hűség az német -erény. - -– Biztos, hogy szerelmi hűséget értett? - -– Nem tudom. Ó olyan komoly ember, jaj, nagyon komoly! Talán arra -értette, hogy ő mindig hű lesz ahhoz a menyasszonyához, aki régen volt -neki; hallottam Holzernétól, de elváltak, mert a leány méltatlan volt -hozzá. Olyan kacér, csapzi magyar nő – no ne haragudj! - -– És azóta nem voltatok négyszemközt? - -– Nem. Csak legutoljára, most három hete, mikor kimenőnap után este, hét -tájban bejöttem. Ő is elkisért Holzerékkal együtt. És az asszonyka úgy -csinálta, hogy kicsit előrementünk és akkor ő, Töffler tanár úr egész -csendesen, de csak nekem, majdnem a fülembe azt mondta: mármost megint -bemegy ebbe a nagy, csunya házba és milyen sokára látom megint! És akkor -én azt kérdeztem: hát nem mindegy az önnek tanár úr? - -– No lám, a kis német tudja azért, mit kell mondani! No és? - -– Ó Istenem, Erzsi; akkor ő elkezdett valamit, jól hallottam; így: -«Lássa kis Helén…» és megakadt kicsit és Holzer tanár, a barátnőm férje -épen előreszólt és meg kellett állnunk. Valami hiábavalóságot beszéltek, -tankerületi igazgatóról meg érettségi szabályzatról és közben a -zárdakapuhoz értünk. «Úgye, jó barátok leszünk ezután is?» – ezt -mondhatta még súgva az elválásnál és szokatlan erősen szorította meg a -kezem. - -– Na, hát mit akarsz még? - -– Nem, ez semmi! Miért mondta: jó barátok? Mondhatott volna mást is; -nicht war? Vagy ép azt akarta, hogy ne gondoljak egyébre? Ő olyan -jellemes ember, ő nem bolondít egy fiatal leányt. Ő még mindig szereti -azt a csapodár magyar kisasszonyt, aki csak táncolni tudott, meg -katonatisztekkel mulatni és nem volt semmi karaktere. Képzeld, egyszer -hazugságon kapta, mikor már majdnem nyiltan a vőlegénye volt; Holzerné -beszélte. Pedig Ő szerette, ó Istenem a legkülömbek mindig méltatlanra -pazarolják érzelmeiket. Ach, Erzsi, nem lehet itt semmi, jobb is, ha -apáca maradok; er ist nur mein Ideal. - -– Szeretnék egyszer tíz szót beszélni avval a derék szásszal! - -– O, um Gottes Willen! - -… Egy kandidátnő jött be nagy sebbel-lobbal a terembe s papirszeletet -adott oda Gregoriának; az átfutotta, egy árnyalattal még halványabbra -sápadt; ernyedt kezéből kihullt a cédula. - -– Helénke, – szólt elfulladva, – menj! Menj rögtön kedves! - -És mikor az eltávozott, felállt, – mély, karikás szemeivel mereven -nézett el az osztály fölött. - -– Imádkozzunk, halottunk van! – mondta fulladt hangon és térdre borult; -a rendi olvasójelvény szemjei csörrenve estek vele a padlóra. - - - - -VIII. - -Egy napon át úgyszólván reggeltől estig, lenn lakozott az egész -hangyaboly népe a föld alatt, térdelt a kripta kövén és nézett a síri -lámpák reszketeg fényébe; bőjttől szédelegve, káprázó szemekkel. A nehéz -levegőjű, boltozatos pincét egy napon át betöltötte az imádság -egyenletes, mély, mormoló ritmusa; néhány száz ajak zengte felváltva, -egymásnak felelgetve az örökegyforma recitativót, ezerszer is megújuló; -tompa, sötét; morajlással, mely elhullámozva és megújulva, eleinte -kínos, nyomasztó; később andalító és nyugalmas, mint maga a Végtelenség -gondolata: «Adj Uram örök nyugodalmat…» A kisebb növendékek néha -kimerülten el is bóbiskoltak; a nagyok tarka gondolatai zsibbatag -szárnnyal kalandoztak el messzire; a halvány kis Wester Janka délfelé -ájultan esett ki az imapadból; rokona, egy soror karjaiba kapta és -fölvitte a napfényre, felélesztgette; aztán visszajött; az ájtatosságot -semminek sem volt szabad zavarnia. S ha a Kegyelem birtokában elhunyt -Szentasszony netalán utolsó; félig öntudatlan pillanataiban, a szent -ostya elnyelése és a földi hüvely teljes kihűlése közötti csekély időben -még valami kicsiny gondolati bűnt talált volna elkövetni, egy vétkes -vágynak adott helyet, gyönyörködött végső pillanatában a test örömeinek -hiú elképzelésén; a leskelődő Gonosz kísértése megbánatta vele kolostori -életét, imáit és bőjtjeit, – vagy megtámadta élő hitét a menten megnyíló -Örök Életben és Igazságban;… ó, és ha e pillanatnyi megtévedésért száz -esztendei purgatóriumra ítéltetett volna is jajgatással és -fogcsikorgatással a rettentő lángok tüzében,… még akkor is a választott -Boldogak közé röppent már az első nap esteléig e szegény lélek, – hisz -minden egyes kétsornyi imádság, mit érte elmondtak, Szent Péter utódának -hivatalos dekrétuma alapján száznapi búcsú érvényével bír, az Örök Bíró -száz teljes napot kell hogy elengedjen érette a bűnhődő léleknek! – Ó; -hitnek mágikus ereje…! - -Másnap pedig újra megnyíltak az iskolák, melyek a gyász napján -szüneteltek volt, – a Ház népe mint rendesen, félhatkor kelt a reggeli -csengettyűszóra; hatra elkészült ágyvetéssel és öltözködéssel, félhétig -elmondta a reggeli kar-imát térdelve a szobapadlón s egyben mindjárt a -reggeli Úrangyalát; aztán mise következett a templomban, negyednyolckor -makkávé-reggeli silenciummal, – természetesen asztali imákkal és a -Szegény Lelkekért való fohászokkal a folyosón menetközben. Nyolc előtt a -tanulók órára mentek; legtöbben a nagyudvarokon keresztül, a kerti -iskolaházba, hová a bennlakókat nem követte az Öreg lármája, ahol -férfitanárokat is lehetett látni, ha mindjárt reverendásakat is; – s -ahol lopva hírt vehettek a bejáró társnőktől a város, az események, -pletykák, a szinház, az – Élet felől. Az órák után ebéd következett -asztali imákkal és déli Úrangyalával, délután kézimunka a nappaliban, -vagy lecketanulás, korrepetíció, zongora, egyházi ének; uzsonna asztali -imákkal; vacsora nemkülönben, esti Úrangyala, egy tized a rózsafűzérből -karban, végül regráció és félórás esti ima térdenállva, -lelkiösmeretvizsgálás közösen, tekintettel az aznap elkövetett bűnökre. -Vasárnap vagy ünnepnap ezenkívül még délutáni litániára mentek a -templomba s a délelőtt folyamán még egy hosszabb énekes misét is -hallgattak. De ajánlva volt, hogy ki-ki lefekvés előtt is a hálóban -imádkozzék ágya mellé térdelve, a ruhásszéknek borulva, mint valami -térdeplőn… Igy folytak itt a napok töméntelen sok év óta már, ha -időnkint cserélődtek is a személyek a fehérre vasalt fej-ékek alatt vagy -a keskeny növendék-ágyakban; – mit tesz az? És most, hogy a Főasszony -egyszerű szobája üresen állt és az Ur e kis nyájának nem volt -pásztornője, – egyelőre észre sem lehetett venni a hiányt. A mostani -megyés püspök, e rettentőn kövér, hüllő-szemű öreg úr, ki beszentelte -volt a halottat, egyszersmind megparancsolta az apácáknak a szokásos -háromhavi gyászt; heti három napon a húsételtől való tartózkodással. - -A nővérek tehát sokszor kaptak halpecsenyét ebédre és fekete szőrkötényt -viseltek a rendes öltözet fölött. - -És folyt minden a maga rendes útján. - -Megjött a komoly tél, fűtötték a termeket és a nővendékeket nem vitték -le a szép, nagy kertjükbe most már; Kunigunda rikácsolt és toporzékolt s -a szép kis Geralda sopánkodott közöttük napestig. A nagy házban is -mindenki végezte dolgát zavartalanul. Az abbégalléros jelöltek szelíden -hallgatták Berchtolda anyás intelmeit a szeretetről, a tökéletesedésről -s a szent szegénységről; s mindezekről meg nem felejtkezve, suttogásuk -és fiatal kacagásaik neszével a háló-folyosón; esti silencium órájában -is sokszor megbotránkoztatták az öreg testvéreket. (Mert új főnökük, -Berchtolda ellene volt a szemlesütésnek s más, szokott apácás -külsőségnek, és szándékkal dícsérte a nyílt, bátor, derült jámborságú -szíveket.) És Evelina, az «önmegtagadás szentje» tovább bőjtölt a -szabott időn kívül is és éjjel, titokban felkelt, hogy a konyha földjét -s a folyosók hideg kövét súrolja, holott ez nem volt az ő munkája és -nappal lúg-ette kezeivel kézimunkát kellett tanítnia a polgári -iskolában. A «Porta» melletti nagy óvodában Adél csak úgy barátkozott, -mint eddig, három-négy éves kis «gavalléraival», ölébe vette, szép -kebléhez szorította, ha valamelyik buksi elszunyókált és hangos, -falusias magyar beszédével csatorált velük vídáman, anyukásan. Gregoriát -most is a kelleténél többször lehetett látni a szellős lépcsőház alján -Fénrichhel, az «intéző» káplánnal, kit ugyan bűn volna gondolatban -gyanúval illetni, lévén felszentelt áldozópap, egyházi férfiú és -unokatestvére is a szép nővérnek; de túlságba mégsem szabadna vinni és a -betegnek nem használ a hideg folyosón állongás! – Magdolna is azonmód -járt-kelt most is, mint rendesen, nyájasan, egyszerűen és kissé -elkülönülten, – kellemes, tiszta mosolyával és nemes mozdulataival; – -szép, értékes előadásokat tartott az osztályokban és amit a századok -históriáiból tudott és közölt, maga volt az élet-értés, a bölcseség; de -ösztönös idegenséggel maradt távol a zárdai politika kis fogásaitól, bár -kedvelte és elösmerte barátnőjét, Virginiát. – Soror Mártha is épúgy -ült, mint azelőtt az «Ápolda» egy kis szobájában, (mert a tornácra már -ritkán sütött a nap;) – aszott két vázkeze lelógott öléből, fejével -«igen»-t bizonygatott egyre és gyermeki tekintete a levegőbe meredt. -Szelényi papa is ott babrált estig a fizikaszobában és nyakgatta -Virginiát az új Röntgen-apparátusért; Kapossy épúgy fogta össze -talárszerűn reverendáját, ha magyarázott; morcos, sötét szeme lángokat -szórt az egyház és erkölcs ellenségeire; németben eljutott a Sturm und -Drang-hoz és neveléstörténetből Basedownál tartott karácsony előtt. Fóth -káplán füttyösre csücsörített szájjal járt-kelt a folyosókon; Popescu -Kornél fáradt közönnyel vonszolta magát és sötét szeme csak rejtve, -ritkán lobogott fel gyönyörű tűzben; Marika mindennap hideg vasba -bodrozta a haját; és Szidu meg Gidu az ifjú Soror Emerikát üldözték -fáradhatatlanul… - -És lám, mindez mégis csak látszat volt, vagy nem ezek az igazi -történések; nem azok; melyekben változás, előre-mozgás lendülete van. -Melyek azok tehát? - -Igen, aki nagyon figyelt, (talán a Jóisten szelíd és végtelenül tükröző -szemeivel) az egyebeket is észrevett. Hogy példának okáért Virginia és -Berchtolda mily benső egyetértéssel és sokat vannak együtt s mennyi -közös, fontos, «hivatalos» elintézendőjük akad mindíg egymással; hogy -mily egyértelmű, gyengéd alázattal érintkeznek a mindenben gyanútlan -Magdolnával s hogy baráti együttesüknek egészen meghódítottak még néhány -magyar nővért, az eleven Adélt s a halvány Gregoriát is, az «intéző» pap -szép unokanővérét. – Viszont figyelhette azt is, hogy a penziósok most -még a rendesnél is többet kaszinóznak együtt s a regráció-órát -legtöbbször a kegyes Simonea szobájában töltik esténkint, mikor rendesen -velük van Evelina, a szent svábleány is és átüzennek gyakran a piros -Kunigundért. – Aztán a gyászruhás kis Gross Helénen lehetne némi -megfigyeléseket tenni; hogy hány öreg és ifjabb nővér ölelte őt szívére, -bár csak szertartásos, gyenge szorítással és csókolta arcon apácásan -kétfelől, mondván: «Szeretnék anyád lenni az elköltözött helyett; bízzál -bennem, te szegény gyermek!» – És észrevenni legvégül; hogy két bennlakó -növendék, Popescu Kornél és Pável Marika egy idő óta nem szólnak -egymáshoz; s hogy az utóbbi esténkint a hálóban gyakran és fennhangon -szokta dícsérgetni Kapossy tanár urat, hogy mennyivel külömb és okosabb, -mint például az a Fóth, aki épen hogy csak szép, no, mi az? Egy férfinál -nem is sokat számít és nem is olyan csudaszép, mint amilyen elbizakodott -pofa; a szeme például Kapossynak is van olyan. És hogy Király Erzsi -rendesen halk és nevetős: «Nono ne mond»-okat és: «Te igazán?»-okat -szokott odavetni; fejcsóválások közt tekintve le a még-még meleg -cserépkályha tetejéről, melyhez támaszkodva nagy buzgalommal firkál -kitépett irkalapokra valamit… - -Vannak emberek is, kik szelíd és tükröző szemekkel járnak és semmi sem -idegen tőlük; például Szelényi papa, a zsíros reverendájú, nagyszivarú -öreg fizikatanár ezek közül való volt. Szeretett mindent, – tehát látott -mindent, ami a házban és a szívekben, – e kis világban történt. Igaz, -hogy mindenkit megszólított és kikérdezett, akivel épen találkozott. - -«Ahá, – hát a kedves Kunigund nővér nem barátja, úgy-e, a magasabb -tudományoknak? «Für solche Affinen!» – hisz mond is valamit! Ő ugyebár -azt tartja mostanában, amit a régi, bölcs latinok: öregeké a szó a -tanácsban! És soror Virginiát nagyon érdekli a kivándorlási kérdés; őt -sok kérdés érdekli általában, mi? De csak ha «a mennyei gondviselés -akaratával nem ellenkezik» – természetesen. De azt már bizonyosan igen -szeretné tudni, vajjon odaát a tengeren túl hány éves korukban kapnak -politikai jogokat a nők? S a nagy harisnyagyárak üzemében a kék teljesen -kiszorította-é már a szivárvány többi színeit? – Hát Gregoria kolléga -egészsége javulgat-é? Elmegy-é Sweizba e nyáron? Én tudom, mitől függ -az; talán ő is tudja. Vagy nem szívesen megy el innét? Sohse láttam nőt, -ki ennyire értett volna a gyakorlati gazdaságtanhoz elméletben! Hiába, a -talentumok közös családi eredetre vallanak! - -– A mostani negyedévesek? Sohse volt még itt okosabb, tiszteletreméltóbb -évfolyam, mint ezek. Vannak köztük, akiket már nem is kisasszonyozni, de -nagyságolni volna kedve az embernek, oly érett, bölcs, öntudatos nő; -(ezért hívom én csak Böskének, máskép bölcs Diánának) – mert nem, nem -önökre céloztam, Szidónia és Gizella kisasszonyok, bár sejtem, hogy -magukra vették. Nna, hisz nem is mindenesetre álló, megdönthetetlen -sarkigazság és természettörvény az, hogy: hosszú szőke haj, rövid… no, -hogy is mondtam? Ennek különben nemsokára ki kell sülnie itt ebben a -házban; mert ugye nem minden kegyesrendi nővér vágatja le természetes -fejdíszét beöltözéskor; nem mindegyik hisz a közmondásban. Na, -meglássuk, eljátszodjuk-e a «Segélykérő Nők»-et? Hehe!»… - -Igy élcelt, csipkelődzött ilyen együgyűen, ártatlan, kedves, hamiskás -arcával a fizikaszobában, a tanári előtt vagy az Újépület folyosóján; -mindenütt a leghálásabb publikumtól körülvéve. Magános, családtalan öreg -pap volt, egy rideg hónapos szobában élt a kis fizetésből, amit az -apácák iskolája adott neki; Nem voltak barátai sem a városban, sem a -püspöki udvarnál, nem akart sem kanonoki stallumot, sem lila-övet, nem -járt sehová és a zárdán kívül nem is látott nőket. Ez a -«Természettudományi Szertár» volt az ő klubja és kaszinója; e szelíd -évődések: társas élete. - -Azok közül a nővérek közül, akik az árva kis Gross Helént édesgették és -pártfogolták, – Berchtolda, a noviciátfőnöknő nyerte meg legjobban a -bizalmát. Ez becsületes és józan nő volt, – csúnya és közönséges kis -pisze arccal és kancsal, világoskék szemekkel. Egy helybeli kis -hivatalnok árvája, – testvérnénjével varrodát nyitottak volt és ő volt a -kifutó; ő hordta haza a kész munkát és tizennégyéves korában jól ösmerte -a helyi intelligencia minden kis ügyét, pletykáját és megtudta ítélni a -kisvárosi dámák erkölcseit. De nénje, az öregleány elhalt váratlanul és -a kicsit tudákos, csúnya és erényes leányka «hivatást érzett», hogy -zárdában töltse életét. Természetes okossága, tudásvágya és judiciuma -révén azok közé került, akiket magasabb diplomára képeztettek; a -fiókházban együtt volt Virginiával s ennek ajánlására tette a boldogult -Würdige a jelöltek főnökévé az akkor betegeskedő, öreg Simonea helyett; -noha az még nem töltötte be a hatvanadik, a «penziós» évét. – A kis -bajor leánnyal is szokása szerint nyiltan, anyásan és nyájasan beszélt. - -– Hány éves is vagy te leánykám? - -– Húsz multam, tisztelendő nővér. - -– Hm, húsz éves korodig a világban éltél. És még mindíg itt állsz -bizonytalan lélekkel és nem találtál magadnak hozzádillő életformát. -Voltak-é kérőid? - -– Én nem mentem Münchenben soha bálba, sem társaságba, a gyámom nem -akarta, mert… - -– Nos? - -– Azt akarta, hogy az unokaöccséhez menjek. De én nem akartam; nem; -megmondtam, inkább eljövök a nénihez és apáca leszek! - -– Nono fiacskám! Igy ne; dacból, gyerekességből nem váltunk jegyet -Üdvözítőnkkel. – És miért is ellenkeztél? Valaki más volt eszedben? - -– Nem, – akkor még nem! - -– Akkor nem? Tehát azóta? – Nos, nekem úgy bevallhatod, mint -édesanyádnak, akit nem ösmertél. Én tudom, hogy kinn a világias dolgok -és érzések uralkodnak; én nem ítéllek meg; hisz a házasság is egyik -szentség a hét közül. – Nem kell, hogy nevet és körülményeket mondj; -szóval foglalkoztatja-e érzelmeidet valaki; egy férfi? - -– Igen! – vallotta a német leányka halk, fullatag hangon. - -– Úgy! – No és – viszonzásra találsz? Remélheted-e azt, amit «földi -boldogság»-nak hívnak? Remélheted-é – őáltala?… No, mit gondolsz kis -lányom? - -A kis Helén meleg barna szemeit elfutotta a könny; a szája remegett; -elővette a zsebkendőjét és belesírta bánatát: «Nein, nein! Er ist nur -mein Ideal!» - -– Hátha tévedsz? Biztos tudomásod van róla, hogy érzelmed viszonzatlan? - -Helénke lejebb hajtotta barna fejét és igent intett a zsebkendőbe; vagy -tán csak zokogó csuklás volt ez. Síró, csepergő tavaszi olvadása fiatal -életének, nagy árvaságának, nagy idegenségének; jóleső, szerelmes, -érzelmes német bánatának, mely csak lefordíthatatlan germán szókkal -volna kifejezhető, nyújtott, mély zengésű versekbe fogható: Wehmut, -Demut, Schwermut… S amelyre újabb táplálék mindössze annyi, hogy mikor a -gyászeset után Holzerné, a derék kis barátnő itt volt részvétét -kifejezni és szívére ölelgette a fogadószobában, – elsúgott, -elcsicsergett néhány «külső» ujságot hirtelen. «Tudod, valami műkedvelő -szinház lesz, azt hiszem, én is játszok, mert jótékony; és felkérték -Töfflerkét is; te, és azt hallottam, hogy az a leány is fog játszani, -mert bejött most farsangra a pusztájokról; de valami szívtelen szerepet -adtak neki; olyat, hogy nagyon szép és gonosz, mindenkit elcsábít; és -te, furcsa lesz, ha még együtt fognak szerepelni ezek!»… Ennyit -mindössze. Ám Helénke tudta, hogy a gyász ürügyén most semmiáron ki nem -engedné őt vendégségbe barátaihoz a szigorú Kunigund; hogy most -soká-soká, tán hónapokig vagy még tovább nem fogja látni azt, akit «nur -mein Ideal»-nak nevezget forró és szemérmes ábrándjaiban. Hogy az a -gyönge szál közöttük, – meleg, értő pillantások, rövid kézszorítások, – -elszakad, szétmállik, ha nem lesz alkalom továbbszőni, ó, – ennyire -ösmerte már a férfiakat; és ott lesz a másik, majd találkoznak, együtt -mulatnak, kibékülnek… És elgyávulva, reménytelenül, csacsi -leánybüszkeséggel és dacos boldogtalansággal, – könnyekben fürdetve -esténkint a párnát, – végzett magában az életével, lemondott. – Mindegy -már neki úgyis! Csak Ő ne tudja meg soha! Hogy egy szív miatta -összetörött!… - -– Ha így van kicsikém, – simított végig a jó Berchtolda e barna -fejecskén, – de ne sírj, no ne! Ezek a fájdalmak elmúlnak, én tudom! Nem -érdemes erre gyarló, földi férfi… Ha így áll a dolog, akkor csakugyan -igazad van abban, amit az előbb mondtál. Gondold meg jól, hisz fontos -dolog. Sok bánatos, csalódott szív lelt már megnyugvást ezek közt a -falak közt! - -Bólintott, kicsit fontoskodva, – büszkén, hogy világi dolgokban is -megértő és tájékozott tud lenni; és csókra nyújtotta a kezét. És a kis -Gross Helén megnyugodott és felbuzdult rajta, hogy neki «jól meg kell -gondolni» valami fontos dolgot; és saját sorsa kemény kormányosának, -regényes, komoly tragikai hősnőnek érezte magát. Ó, sokkal inkább -bizony, mint mikor egy más nővér; az öreg Leona vette elő és elmondotta; -hogy múlt éjjel álmában látta a boldogult Főasszonyt, ki tudtára adta -most már határozott kívánságát, hogy unokahuga kövesse nyomdokait és -szeretett rendjébe lépjen… - -– «Helyesen cselekszünk-e és a szerzet érdekei szerint, kedves soror -Berchtolda, – (aggodalmaskodott Virginia néha) – hogy a kis Helénben mi -is ezt a hajlamot ápoljuk? Tudja, mily könnyen vádolhatnak meg majd -ellenségeink avval, hogy anyagi számításaink voltak és… ej no, hisz ön -tudja, mikép gondolkoznak azok a nővérek, kik nem abban látják a rend -javát, amiben mi keressük! (Fordítson Isten mindent legjobbra az ő -végtelen bölcsesége szerint!) – Tudjuk, ők úgy gondolják, – ez a -hozomány elrendezné a sürgősebb bajokat és olyan pótlékokat nyújtana, -melyekkel elodázhatnák az üdvös és szükséges javításokat. «Minek jobb -rendszer, kiadósabb gazdálkodás, magasabb iskolák, több munkaerő. – ha -készpénzzel segítni és húzni lehet és maradhat minden a régiben?» Én -nyiltan megvallom: szeretném, ha a mi rendünkben fölöslegesekké válnának -a pénzhozományok. El lehetne ezt érni! Akkor csak rátermettség és igazi -hivatás számítna, senkinek sem kellene különös rábeszélés – munkával és -jobb berendezésekkel minden menne! Hisz mi tudjuk…» - -– Igenis, mi tudjuk kedves nővér; és ezek a «mi» sokkal többen vagyunk, -mint gondoltuk. – bólintott Berchtolda, mint aki mindent egygyel jobban -tud. – Ahogy a fiókházi főnöknők leveleiből, a sorok megől, a -hangúlatból kiérzik; ó, legyen egész nyugodt, kedves nővér! Egész -világosan úgy van ma a dolog, hogy bármiféle pénzsegély, bárhonnan is, – -a mi üdvös céljainkat fogja előmozdítani, nem pedig fölöslegessé tenni, -mint némelyek gondolják. - -– Istennek hála, ha úgy van, kedves nővér; mert ez azt jelentené, hogy a -Gondviselés akarata a mi szándékaink mellett van! Én szívből hiszem, -hogy ezek helyesek; bár a Szentlélek felvilágosítana mindenkit. Hisz -tudom, hogy ők is a jót akarják, de úgy érzem, nem a helyes úton Isten -óvjon tévedéstől és balvéleménytől! – Egész világos nehezteléssel -viseltetnek irántunk és mindig egymásközt vannak. - -– Az el fog tűnni, kedves nővér, el fog oszlani, mihelyt a Magosságbeli -a szavazás rendjén megnyilvánítja akaratát. - -– Úgy van kedves nővér; a mi dolgunk aztán csak alázat és engedelmesség! -– felelt Virginia önámító buzgósággal és elköszönt: – megnyugtatva a -kegyesség és jámborság e kölcsönös, úgyszólván szakszerű kifejezéseitől. - -… A karácsonyi napok is eljöttek s a gyász idején egyhangubban folytak a -rendesnél is, noha nem kevesebb misével és imádsággal. A legtöbb -növendék hazament a szüleihez; a II-es hálóban például csak Helénke meg -Kornélia álmodozott a szünidőben is, (noha Kornélt szívesen meghívta a -falusi nagybácsi, de nem volt kedve hozzáutazni), és Marika sütögette a -fru-fruját, – (ő megírta apjának, az öreg állomásfőnöknek, hogy -útiköltség helyett inkább egy aranyórát szeretne karácsonyra.) A -Silvester-esti «bál» is elmaradt ezidén. Más években úgy szokott lenni, -hogy növendékek, jelőltnők és novicok, sőt néhány fogadalmos soror is – -összegyülnek a földszinti óvodában, mert az a zárda legnagyobb terme, -aztán egy növendék zongorához ül és elkezdik a táncot. A párok négyeshez -előre foglalkoznak; szép fiatal apácák táncai néha hetekkel előbb el -vannak igérve, szétkapkodva hódoló növendékek közt; a lassú csárdásra -ott kérik fel őket, miközben sokáig szabadkozniok illik azután paposan, -módoson és kelletlen arccal lépegetni pár percig; míg a «gavallér» -lányok lázas-pirosan serénykednek vagy olvadoznak; s a «rendező» -harsányan kiáltoz. Szidi meg Gizi mindegyik évben csak ezért az estéért -itt szoktak maradni a karácsonyi szünidőre; de most lemondó szivvel -írták meg, hogy hazamennek; hisz nem táncolhattak volna ez idén a bájos -Emerikával. - -Jókedvüen, agyon-etetve, csipkésújjú otthoni ruhában érkeztek vissza tíz -nap múlva. Király Erzsin is szép, új, sötétszürke útiruha volt, mikor -megérkezett; ilyenkor lehetett látni, milyen pompás a telt, magas alakja -és milyen szép habfehér, üde bőre, gyönyörű nyaka, válla van; és szőke -haja mily dús, hullámos-fényű a divatos, angolos lefésült frizurával. - -«Igen, – suttogta Kornéliának, ki mohón vizsgálta apróra külsejét, -mielőtt az öreg visszaparancsolta rá a kék intézeti gunyát, – tudod, -mindjárt első nap kizsaroltam szegény anyámból, hogy ruhákat -csináltasson, (Szerencsére zsidólány a szabónénk, éjjel-nappal varrt -szegény), mert ünnep-harmadján leutazott, ahogy megigérte, – leszökött -nagy ügygyel-bajjal ő, a – kis öregem, no! Milyen kedves, drága, -megható, volt, Istenem! Minden jót megérdemelne egy ilyen ember! – Te, a -másik ruhám még szebb, az egy fekete bársony; mélyen kivágott, de egy -plasztron jár bele fehér selyemből szolidabb alkalmakra; képzeld, el is -hoztam ide azt a ruhát. Egyszer beszökünk a garderobba és megmutatom. – -volt otthon egy tiszti estély Silvesterkor, (a bátyám persze főrendező,) -– és oda ő is eljött: – «kerületünk – országgyűlési képviselője, ki -jelenleg városunkban időzik» – írta a helyi újság. Csak úgy véletlenül, -persze; és egész éjjel együtt mulattunk. Milyen megértő, drága lélek is -az én anyám!… És gondold csak, most együtt utaztunk, elkisért a vonaton; -első osztályú kupéban… - -«Mén-ni lévetkezkedni! Sofort! Ihr unverschämte! Eben lumpige -ruha-rongyosban! Ném akarjam látni én!» - -Az öreg toporzékolva hajszolta a garderob felé az ujonjötteket, hogy -minél előbb kivetkőztetve lássa az otthoni, szabados, sajátos, idegen, -«réndetlen» hüvelyből, mely az ő hatalma korlátaira emlékeztet. - -Január közepe táján mégis fölvehette egyszer a szőke Király Erzsi -gyönyörű feketebársony ruháját; persze, a fehér selyem-plasztronnal, -melyet «szolidabb alkalmakra» csináltatott hozzá. Soror Virginia akarta, -hogy a képezdésznők «Szent Teresia önképzőkör»-e tartsa meg ez idén is -évi rendes díszgyűlését az alakulása évfordulóján. Hisz a képző külön -intézmény, – «kulturintézmény» (így mondta) – s a zárda gyásza nem -érinti oly közvetlenül. - -A leányok osztályonkint özönlötték el a nagy énekterem padjait. A -bejárók tarka, olcsón «fess» ruhácskái elszabott formákkal vagy rikítóan -egyéni ötletekkel símultak fiatal bájaikhoz; hangos, erőszakosan diákos -modoruk lármája betöltötte a hátulsó sorokat. A kékruhás bennlakók -csoportokban suttogtak és halkan vihogtak; a körgalléros jelöltkék s a -még tanuló ifjú novicia-apácák modoros félszegséggel, idegenül állongtak -a zongora körül. Itt, nyilvánosság előtt még a régi szemforgató stilus -uralkodott köztük, – csak «maguk közt», a noviciátban mertek -pajkoskodni. Végre csend lett és mindenki felállt; egy csoportban vonult -be a tanári kar: Kapossy, az osztályfőnök és díszelnök az élükön, morcos -szép szemeivel és összehúzott ajkaival, melyek mintha örökké valami léha -és bünös inzultus ellen védekeznének. Ott volt a hittanár is, Fóth -tisztelendő szép nyegle arcával, kanászos mosolyával; s Szelényi, hasán -pihenő kövér kezekkel ült mögötte, csakhamar és mélyen tünődni látszott -az alig elhangzott «Szózat» utolsó akkordjain, mert a folyosón kellett -hagynia a vastag szivarját; itt mégsem lehetett dohányozni. A -tanárnőapácák közül itt voltak: Virginia, Magdolna és a halvány Gregoria -a rajzmesternő is nagy, törtfényű, udvaros szemeivel. - -A jegyzői jelentés után az ambiciózus harmadéves olvasta fel dolgozatát, -szép mű volt, tartalmas gondolatokkal; húsz estén dolgozott rajta -leszorítva Erzsit a kályha tetejéről; és a regrációban is naponta -legalább féloldalt. – «Az ember megindul a rögös pályán, – olvasta -ünnepien magas és kissé fullatag fejhangon, mely a siratóasszonyokéra -emlékeztetett, – az ember fut, törtet, lihegve küzd, lábait felvérzik az -éles kövek, arcáról verejték hull, homlokát a forró nap égető sugarai -perzselik, de ő csak megy, kábultan, eltikkadva; ereje végső -megfeszítésével törtet a cél felé. Az út szélén kicsiny, illatos virágok -mosolyganak rá; de nem, ő nem nyúl értük, hogy leszakítsa. Vágyó, epedő -szemei a célpontra vannak függesztve, hol a ködlő magasságban zöldellő -pálma virul. Ámde a cél még messze van s a magasságok levegője ködös és -hideg. Ám a küzdő nem törődik ezzel! A hiú világi dicsvágy magával -ragadja lelkét; nem látja a nyiló virágokat, nem érzi a napfény perzselő -lehelletét; csak száguld egyre tovább… tovább…! Ámde ereje lankad, -lélekzete kifogy, csurgó vére pirosra festi az út porát…» - -És így tovább – «tovább… tovább!» – fuvolázta a fiatal törekvő azzal a -modulációval, ahogy Várady Antalt s az Ábrányiakat szavalták vidéki -matinékon. Teljes félórába telt, míg a makacs symbolum «az ember» rájött -végre, hogy a világias, hiú törtetés mit sem ér; – míg végkimerülésben -összeesve megvallotta a hallgatóinak, hogy a lélek igazi békéjét nem -érte el, mert «az csak a vallásban és az isteni Gondviselésben való -megnyugvásban keresendő». - -Mikor a szerző berekedve és pirosan az izgalomtól, lüktető halántékkal -helyére ment, mindjárt fel is ugrott a padban a «dolgozatbiráló» egy -kisütött hajú, kebles bejáró leányka pipes, piros bluzban. - -«Szerény birálatom szerint – olvasta hadarva egy gyürött papirlapról – a -felolvasott dolgozat kitűnő stilről tanuskodik. Igen gazdag diszitő -jelzőkben és még erkölcsi tartalomban. Különösen szép a bevezetés, bár -én a tárgyaláshoz arányítva kissé hosszúnak találtam és nagyon megindító -az élet szenvedéseinek és csalódásainak festése. Meglátszik, hogy igaz -érzésből fakadt. A befejezés is igen hangulatos, de véleményem szerint a -«verejték» szó többszöri ismétlését kerülni lehetett volna, vagy valami -mással helyettesíteni, a jóízlés követelménye szerint. Továbbá azt írja -egy helyen, hogy «a magasságok levegője ködös és hideg», – ámde az -előbbi hasonlatban pálmáról beszél; holott tudjuk, hogy ez délszaki -növény és nem nő meg ködös, hideg helyen; ezt kényes szobapálmáinkon is -mindennap tapasztalhatjuk, (Indokolatlan derültség!) Különben ily hosszú -dolgozat írása nagy szorgalomra vall és nagyon dicsérendő, különösen egy -harmadévesnél, ki mához egy évre már a képesítővizsgálat egész életre -kiható küzdelmei előtt fog állani». - -«A birálata egészben véve igen helyes, kisasszony, – bólintott -rendületlenül komoly képpel Kapossy, a díszelnök. – Csak egyet szeretnék -kérdezni; ön kifogásolta a «verejték» szót. Mondja meg, például ön mit -alkalmaz e helyett? – Nos? - -A pirosbluzos kis «prepa» fülig pirulva, mereven és tanácstalanul nézett -maga elé, mint aki a leckében megakad és sugásra vár. «Izzadság»… -«Kigőzölgés»… kelt szárnyra halkan az ijedt csöndű teremben, de egyiket -se merte utánamondani. «Hát jól van, – fejezte be végre az osztályfőnök -fanyar mosollyal, mert rájött, hogy maga sem találna alkalmas synonimát, -– most menjünk tovább. Remélem, a következő gyűlésre eszébe jut, -kisasszony és akkor megmondja nekünk is. - -A frufrus leányka megszégyenülve ült le. Fóth tisztelendő a pódiumon -ugyancsak csóválta a fejét, – ő ugyanis költő hirében állt; a most zengő -négyszólamú karének szövegét is, a «Fel, viadal…» kezdetűt ő szerezte. – -Szelényi papa keze még mindig a hasán volt, de már nem tétlen -malmozásban; – fognia kellett, s kövérke fejét kissé behúzni a káplán -széles vállai mögé; mert egyenletes, jóízű hötyögéssel rázta, ringatta a -nevetés. Már nem is gondolt a kinnhagyott szivarjára: fényesen mulatott. - -Most következett a Király Erzsi száma: «Szondy két apródja.» A pompás -bársony ruhában, magasnyakú, fehér betéttel; oldalfelé fésült, dús, -hullámos hajával – az ő egyszerű fölényével, mely oly jól illett telt, -erőteljes fiatalságához, hogy ezt tudva még szándékkal hangsúlyozta is -kissé, – így lépett ki a padsorok elébe. Fóth tisztelendő előre -nyújtotta nyakát a Gregoria magas fátyla mögött. - -Évekkel ezelőtt, a hatodik felső vizsgáján Erzsi szavalta már ezt, -legszebbjét minden élő magyar versnek; – annyira tetszett neki már akkor -is, hogy sohsem feledte el; nem kellett hát újra megtanulni és igazában -csak azért «ugrott be» most a szavalásba, mert valamiben illett egyszer -legalább szerepelni minden negyedévesnek és a dolgozat-iráshoz lusta is -volt, meg nem is tudta soha ezt a sajátosan közhelyes, zárdaiskolai -stilust vizenyős jelzőivel és «arányos befejezéseivel». De még inkább -azért, hogy ürügye legyen egyszer magára venni a «ruhá»-t és megmutatni -a társnőinek, mert már szörnyű kiváncsiak voltak rá. Hát csakugyan -gyönyörű volt. Tisztán csengő alt hangján, egyszerűn és megindultan -beszélte végig a nagy morálkölteményt; zengő, kissé nyújtott -recitativókkal jelezve mindenütt a lantos ifjak énekét. A biráló aztán -ki is jelentette, hogy «ily hosszú költemény betanulása dicsérendő -szorgalomra vall» és hogy «kár azonban, hogy a költeményt inkább csak -elmondta, mint szavalta» és hogy «helyenkint kissé énekelt». – Soror -Magdolna nagy, hófehér fogai most kivillantak egy vidám és elnéző -mosolyban. «Nagyon szépen mondta; csakis így helyes és így ízléses!» – -szólt Erzsinek egyszerűen, bólintott a fiatal leány felé és értelmes -szemeivel, nagy rokonszenvvel mustrálgatta egy ideig. - -Aztán jött még sok szavalat, birálat, solo és karének. Mindenki nagyon -éhes volt, amikor délfelé véget ért. De Fóth káplán azért megvárta a -folyosón Erzsit. - -– Kérem csak egy percre kisasszony! – szólította félre közfeltünést -keltve. – Először is hadd gratulálok. Nem is tudtam, hogy önnek ilyen -szép… szép beszédhangja van. A szavalásába ugyan én is több erőt, -hatást, lendületet kivánnék; de a hangja nagyon alkalmas; én ki tudnám -fejleszteni az ön előadó tehetségét. - -– Igazán, tanár úr? mulatott a leány kissé világos gunnyal, de a káplán -nem vette észre. - -– A legkomolyabban! Nekem elhiheti, én értek az efféléhez, szakmámba -vág. – Úgy, hogy nekem valami tervem is van magával, mindjárt el is -mondom. Nézze kérem, pár hét mulva itt megnyilik a mi legényegyleti -katholikus kaszinónk; egy kis ünnepéllyel kötjük egybe, csak magunk közt -leszünk, papok és katholikus tanárok; nekem kellett faragni egy ünnepi -ódát; ilyen az, ha az embernek költői híre van. Hát arról van szó, hogy -ezt önnek kell elszavalnia; alkalmasabb hanganyagot nem is képzelek; -csak persze, az előadásban majd adnom kell néhány utasítást. - -– Ó, de hisz az alig lehetséges, tanár úr! Esti ünnepély, hogy mehetnék -ki a zárdából? És kivel? Nincs is a városban ismerősöm. - -– Ez nem akadály, édesanyám szivesen gardirozná, s haza is kisérné a -vacsora után. Vagy még jobb – majd őnála alszik, a vendége lesz -éjszakára, hisz úgyis szombatnapon csináljuk és – én úgysem lakom -anyámnál. - -– Ó, nem ez aggaszt! – vágott szavába a leány és elnevette magát. – De a -kimenő! Soror Kunigundtól kellene kikérni. - -– Jaj azzal én nem állok szóba, mert… mert vele álmodok! Mást kéne -kitalálni. – Nézze, ez a Virginia – ez tulajdonkép kedveli az ilyesmit, -«elveivel egyezik», mi? «A katholikus felekezeti érzület fejlesztése», -mi? És a tanítónő-képzőnek papiroson legalább ő az igazgatónője; ha -tényleg minden a Magdolna gusztussa szerint történik is. De annak sem -lesz kifogása, bízza csak rám! - -– Ha el tudja intézni, tanár úr, – én nagyon szivesen! - -És elköszönt, miután még vagy kétszer megtanárúrazta a káplánt, kinek -sehonnét sem járt ki ez a titulus, tehát sokat tartott rá. - -Így történt, hogy bár Kunigund nővér naponta fujt, prüszkölt és -csatorált, – Erzsi nemsokára mégis csak tanulni kezdte a jeles ódát, -melyet különben módfelett utált. Huszonnyolc versszakból állt és így -kezdődött: - - Küzdj, tégy, evezz, állj szembe a viharral. - És sajkád győz a hullámok felett. - Akarj, s foszlik nehéz köde a légnek, - Kisüt a nap sötét felhők megett. - -Ha zöld sziget viránya intve hina, – és így tovább, és így tovább… A -negyedévesek körülvették, csudálták, irigyelték, kiváncsiskodtak. - -– Tánc is lesz? – kérdezte Szidu, aki a nappali teremben szemközt ült -Erzsivel; de hirtelen leszegte a fejét a Neveléstörténet-könyvbe, mert -az Öreg körülsétálva az asztalokat, épen mögötte ment el csörögve a nagy -olvasóval. - -– Ott lesznek az összes tanárok – tünődött Kornélia fölvetve nagy, sötét -szeme lusta pilláit. – Egy asztalnál ülsz majd velük és nem úgy fognak -beszélni veled, mint iskoláslánnyal, hanem mint társaságbeli hölggyel. -Vajjon hogy beszélnek? Elmondasz úgye mindent? - -– Hát hisz ki is vénült már az iskolásságból egy némelyik…! – -rosszalkodott Marika, ki mióta a káplánjávál összeharagudott, Erzsihez -is sokszor volt barátságtalan, – Kornélt háta mögött mamlasznak csúfolta -és inkább Sziduékkal meg harmadévesekkel barátkozott. Egy héttel a -szereplés előtt nagy piros pattanás támadt az Erzsi orra cimpáján, – tán -a zárt levegőtől vagy a sok kelt-tésztától. Soror Kunigund régen nem -nézett valamit olyan gyermekes, gúnyos elégültséggel, mint ezt a kis -kelevényt; de a jó kis Geralda valami háziszert, kenőcsöt kért rá a -konyhanővérektől. Az egész kettes háló leste, kurálta napokon át a -pattanást és szívvel örültek, hogy a hét végére mégis mulóban volt. - -«Erzsikém, nézd, csak egyet akarok kérni tőled, – bujt hozzá Kornélia, -mikor minden elcsöndesült. – Nézd, énnekem már mindegy az egész, -láthatod; mert aki olyan okos ember létére úgy be tud ugorni és el tudja -hinni, hogy egy ilyen, mint ez a Pável, hogy ez egy komoly leány és -őszintén érdeklődik a tárgya iránt… nem, az ilyen emberrel nem érdemes -törődni és én nem is törődöm. Tisztán csak azért, mert tudom, hogy ő -mégis egy derék és egy idealista, egy tiszteletreméltó; és talán valami -nagy bánata is volt egyszer, az úgy rá van írva az arcára… és én tisztán -csak felebaráti szeretetből… - -– No, ki vele már; hát mit tegyek, mit mondjak, mit kérjek? Te nagy -tizenkétéves! Militorisz Janka bezzeg jobban tudott bánni a Palijával. - -– Hát persze, tudom én úgyis, hogy buta vagyok! Azért nem kell mindjárt… - -– Uramisten, hát sirsz? Ugyan ne bolondozz! Kis fáta, feleség! Mit -tegyek, mond? Hozzak tán Kapossydtól valami emléket, egy hajfürtöt tán, -(csak olyan kopaszra ne nyiratkozna!) – vagy kezeírását? Egy szem -mogyorót a giardinettből, amit szájához emelt és kiejtett? - -– Semmit, hagyj békén! Nem akarom, hogy mind rajtam gúnyolódjatok! – -Fölkelt, visszaszaladt az ágyába és még soká fenn sirdogált, – -kínozta-gyűrte gyönyörű szemét, egész sajátos fajbeli, nagy szépségét, -melyhez képest a Marikáé csakugyan szobacicus-arc, – hozzáférhető, -jellegtelen és közönséges csinosság. - -Csak Gross Helénnel nem beszélgetett bizalmasan Erzsi ezekben a -hetekben; a kis német most nem kuporodott az ágyára, hogy kikérdeztesse -magát; zárkózottnak és komolynak látszott; visszahuzódott elképzelt -balsorsa leplei mögé, édes szomorúsága gubójába. - -Szombaton este Kornélia is kilopódzott a garderobba, hogy segítsen -öltözni Erzsinek, de az öreg rikácsolva, toporzékolva jött ki utána, és -visszakergette a nappaliba. «Mágá pédig siétni, sie Fratz sie! – Ha tíz -minutá nem leszi kész, so gehst du nirgends! – Unverschemtheit!» - -Szerencse volt, hogy a haját már előbb szépen megcsinálta egy félreeső -helyen, parányi zsebtükörrel. – A bejáró földijével hozatott egy -tenyérnyi puderpapirost a drogériából, – s mikor már bennült a kocsiban -gardedamja, az öreg Fóth néni mellett, avval dörzsölte körül hamar az -orrán a pattanás még piros helyét; – aztán egy óvatlan pillanatban gyors -mozdulattal lekapcsolta nyakáról a fehér selyemplasztront és zsebre -gyűrte. Nem túl mély, szívalakú kivágás maradt utána és Erzsi most már -nyugodt volt; tudta, hogy jól, alkalomhoz mérten van öltözve és örült a -teljes, ékes, nyiló fiatalságának. - -– Jó volna, – gondolta el lelkiösmeretesen, ha Ő-m ott volna és látna ma -este! De azért így is jó hecc lesz! Jó vacsorát eszem. Csak az a buta -vers ne volna olyan hosszú! «Ha zöld sziget viránya intve hina, borus -szemmel ne nézd a zátonyát!» – Pfuj! «A zöld sziget-nél el kell -mosolyodni, kisasszony; szétnézni nyájasan, mintegy a virányokon; – -utána emelt hangon, ünnepélyesen! Sokkal ünnepélyesebben! Hisz oly jól -áll magának, no!» – biztatta volt a költő a «próbák» alatt. - - - - -X. - -Afféle vidéki helyiség volt az új kaszinó nagyterme, súrolt -puhafapadlóval és két deszkaládából tákolt pódiummal. A sokfelől -összehordott, sokféle székek soraiban fehérruhás, kinyalt leányzók és -bepréselt mamák szorongtak; kissé kiizzadt szalonkabátokban hithű -«katholikus legények» és pap, sok pap; meg nyolcadosztályos gimnázisták -igazgatói engedéllyel és néhány tanárjuk. Erzsi visszafogta pajkos -kedvét a pódiumon, szép komolyan állt és elzengte végig, (már Isten -neki!) – mind a huszonnyolc strófát úgy, ahogy a költő kivánta: -«Ünnepélyesen, nagyon ünnepélyesen!» - - «… De van delejtűnk: biztató reményünk - És kalauzunk: az erős akarat!» - -fejezte be, (mert hisz mindennek vége szakad egyszer,) – és nagyon -örült, hogy egy strófát sem hagyott ki, sem össze nem cserélte; bár Fóth -káplánt kivéve, senki sem vette volna észre és nem fájlalta volna. - -Aztán következett egy Haydn vonósnégyes (ó!) hetedosztályu tanulók adták -elő a hegedütanárjukkal; – «a legkényesebb műízlést is kielégíthette -volna», írta másnap a püspöki nyomda ujságja. Majd a helyi szintársulat -divája monológot szavalt «Az Izé»-ről; kis dublé-arany keresztet -akasztott a nyakába ez alkalomra vékony láncon és a szöveg pikáns -helyeit Fóth tisztelendő, mint az új kaszinó titkára bekarikázta neki -nagy elővigyázattal. Holzer tanár csinos felesége Chopint zongorázott, -egy kis leány Pósát szavalt, (ez igazán kedves volt; nyolcesztendős kis -primadonna-majom) – s egy nagyorrú sovány hölgy rezedaszín ruhában -cimbalmon népdalokat adott elő. Ily viszontagságok és megpróbáltatások -vezettek a vacsorázó asztal boldog révéhez. - -Fóth néni, még mindig aléltan a fia sikerétől, kegyes rokonszenvébe -fogadta Erzsit és a sok bemutatkozás és gratuláció után: – maga meg a -káplán-poéta közé ültette; ő ezt a helyet tartotta a legkellemesebbnek. - -«Szereti a halat, kisasszony?» – fakgatta nemsokára a balszomszéd, míg a -«tanári» tekintély küzdött benne a legényes, udvarló virtussal. – «A -szálkát nem szereti benne, úgye? De lássa, nincsen rózsa tövis nélkül; -és itt csak a bájos fiatal leányok kivételek». - -– A halak közt tetszik érteni, tanár úr? - -– Hova gondol, maga hamisnyelvű! A rózsák közt; – de persze, csak úgy, -ha a lelkük is szép, hófehér, tiszta!» - -– És jószagú! – unatkozott Erzsi és arcához emelte a csokrát. – De -hiszen a tanár úr ösmeri ezt a fajta rózsát; kertésze neki, – a leányok -lelkének. Nem? - -– A «hit és erkölcstan» tanára vagyok a képzőben, ezt gondolja? Ó, azért -nem könnyű feladat ám, ismerni a lánylelkeket! - -– Egy költőnek? - -– Á, az semmi kérem… és, és attól csak nehezebb, mert a költészet -illuziókat táplál. De ami a fiatal leányok bodros, homloka mögött -rejtőzik… - -– Az lerontja? - -– Nem minden esetben, ezt nem mondtam. Csak – összezavarja. Hisz mindent -megtesznek szándékosan, kérem, hogy így legyen. Mennyi szeszély, kérem, -micsoda szeszélyek! Nézzen csak önmagába! - -– Először is én nem is vagyok olyan túlságosan «fiatal» leány, huszonkét -éves multam, tehát ki vagyok vénülve a szeszélyekből. Másodszor – -beszéljünk általánosságban és a példákat ne vegyük a jelenlévőkről! – -(húzta-vonta Erzsi a hiábavaló társalgást, mert mégis csak eltökélt -szándékai voltak vele). – Van elég közös lismerősünk, a társnőim, velük -jobban is lehet bizonyítani az ilyen «tételeket» mert azok csakugyan -mind fiatalabbak három-négy évvel nálam. Szeretném tudni, kit tart -köztünk a tanár úr szeszélyesnek? - -– Ó, a példákért nem kell messzire menni, – huzódozott a fiatal pap -gyanakodva. – Nagyon sok vétkes önfejüség van ám ezekben a -teremtésekben; noha tagadhatatlanul sok báj és jóravaló hajlandóság. -Például az önök osztályában… - -– A kis Pável Mari, úgye? – rukkolt elő Erzsi merészen. – Tudom, hogy a -nővérek őt tartják különösen dacos, önfejű, vad természetnek, -szenvedélyesnek, hiúnak könnyelműnek (pedig kiskorától ők nevelték) és -ez már úgy el van terjedve róla, Tisza-Duna le nem mossa! Pedig lássa, -tanár úr, itt is téved a pszihikai pedagógia. Ez a kis lány anya nélkül -nőtt fel; a morózus, öreges, özvegy papája egy zord magános helyen él, -egy csunya kis állomáson, – nem ösmert se testvért, se rokont, egyenesen -idehozták az apácákhoz. - -– Ahá! Ilyesmit lássa, gondoltam! – kapott bele a férfi. (Minden -gyanuját eloszlatta az Erzsi komolykodó tónusa; nem ez nem sejt hát -mégsem az ő kis bizalmaskodásairól Marikával.) – Hogy őszinte legyek, -mindig sejtettem, hogy ennek a növendékünknek a lelki fejlődését nem -vezették a helyes irányban. Nem egyénien, úgye, – nem vették figyelembe -az ő különös, egészen sajátszerű vonásait. - -– Elvadították, igen! Nagyon is mélyen és komolyan tud érezni pedig ez a -gyerek; csak most már valami nagy lelkiszeméremből nem mutatja, -mindenféle nyegle, gyerekes tempókba rejti. Én ismerem őt, nagyon -érdekes egyéniség! - -– Valóban! Lássa, az én emberismeretem is ilyesmit mondott nekem. Mert -én szeretek komolyon és egyénileg foglalkozni a rámbízott növendékek -lelkével. Megengedi, hogy töltsek a poharába? - -«Ó, ó, te kis csacsi!» – mondta magában Erzsi és majd-majdnem ki is -szaladt a száján, mikor a fiatal férfi egyre pirosodó arcába nézett. Az -már harmadszor ivott az erős hegyaljaiból és a hangja eszerint lett mind -melegebb, meghatottan rezgőbb, nedves csengésű. Azt is észrevette Erzsi, -hogy mióta e «komoly» és érzelmes csacsiságokat adogatja be neki; már -sokkal kevesebbszer bámul bele az ő ruhája szívalakú kivágásába. «A -férfiak mégis csak jófiúk, – gondolta el – még a legkamaszabbikban is -több tisztesség, hit és jóhiszeműség van, mint egy kékruhás, -tizenhétéves zárdanövendékben!» – Kocintott és ivott ő is egy kortyot. - -Igen, – folytatta aztán meggyőződéssel – a mi Marikánknak komoly, -szelíd, baráti bánásmódra volna szüksége; szeretetteljes bánásmódra! -Attól fölengedne az ő fiatal lelkében sok szép, nemes, gazdag -tulajdonság. Milyen pompás kedélye van például. - -– Úgye? Oly ártatlan, gyermeteg? - -– És milyen komoly amellett! Én különösen becsülöm benne a -titoktartását. Végtelenül diszkrét természet és soha el nem mesél -olyasmit, ami valamilyen okból – érezhetően – kissé kényes! Lányok közt, -– kivált egy zárdában fontos az ilyesmi. - -– Már hogyne, – hogyne! Sőt minden jóltévő pedagógiai befolyásnak is ez -az előfeltétele. Kocint velem, kisasszony? Valóban, köszönöm ezeket a -hasznos értesítéseket. Kötelességemnek fogom tartani, hogy pedagógiailag -felhasználjam. Mert a ped-pedag… - -Az asztalfőn pisszegtek és a pincérek abbahagyták a tányérváltást, -tósztok következtek, ah, – beszédek, rekedtes és szakgatott kiáltozások: -«egyesülés, összetartás, meghitt kör, a munka fáradalmai, az enyhe -fészek, a nyugalmas rév, a barátság örömei, szeretve tisztelt elnökünk.» -– Éljenzés, pohárcsengés, ivás; s a másik már torkot köszörül. «Forró -köszönet, igazi mívelődés, nemzeti erkölcs, modern szabadosság, vallásos -érzület, nemes hevület», – újra kocintás, harsanó «éljen», – és nyomban -meginduló edényzörgés, beszéd, kacagás. - -Erzsi megfigyelte a szomszédját, – komolyan, meghatott és elmélyedő -arccal nézett maga elé; a kezdődő, korai mámorosság állapotában. -Túlgyorsan poharazta volt a szokatlan erejű bort. «Na, ennek most már -ölég is lesz! – gondolta. Csakhamar, a pecsenye után már kezdett -fesztelenülni a hangulat; a gavallérok eltologatták székeiket, középkorú -nénik látogatóba indultak egymáshoz. Erzsi már régebben megérezte, hogy -ez a társaság, ez a modor egy félfokkal alatta áll annak, melyhez ő -otthon, a városában tartozik; véletlen az ilyesmi. A reverendás -előkelőség külső, kenetes máza alatt többnyire egy-egy kisiparosi otthon -szerény és vaskos allürjei mutatkoztak. «Semmi, – gondolta – annál -heccesebb!» És engedelmet kért ő is Fóth nénitől, hogy átülhessen a -fiatal Holzernéhez; ma este ösmerkedett meg vele is. - -Ez a csinos, brassói szász menyecske véletlenül csakugyan finom és -egészen kedves jószág volt. Az urával s néhány nőtlen világi tanárral -ültek egy csoportban. Erzsinek feltünően örült, eleinte egészen le is -foglalta magának. A tészta után már ott tartottak; ahová a leány mielőbb -el akart jutni: közös barátnőjük, a Gross Helénke ügyénél. - -– Már tudod drága, én igen jó katholikus vagyok, mint a legtöbb, aki -nagy korában lesz azzá, (pláne szerelemből; az uramért, az állására -nézve tettem, de aztán megszerettem ezt a vallást szívből) – és az -apácaság is tetszik nekem, – ha Józsimat nem ösmertem volna meg, hát -direkt a természetemhez pásszolna; a boldogult Főasszony meg valósággal -ideálom volt bérmaanyám, emberi eszményképem, az a szelíd, okos, jó… -Hanem tudod, ahogy ezzel a kis Helénnel spekulálnak most az apácák, az -igazán nincs kedvemre, az csunya! Már beszéltük Józsimmal is. -Biztosítlak, hogy ha teljesen szegény volna, nem biztatnák, forsziroznák -annyira, hogy a lelki üdvössége kedvéért csak legyen apáca. De úgyis -hiába mesterkednek, tudom; mert neki nincsen ám semmi, de semmi kedve, -semmi hivatása, – ahogy odabenn hívják. Hát lehet az ilyet erőltetni? -Valósággal bűn, azt mondja Józsim is; és a Főasszony is megmondta -Helénnek: «Csak akkor, ha őszintén hivatást érzel, gyermekem!» Na, -teljen csak le a gyászidő, – mert most még beszélni se engednek a -kislánnyal azok a vénségek! Pedig szegény nénije a halálos ágyán is -kért, (hogy egyszer meglátogattam) – csak legyünk jók az ő kis hugához! - -– Mond, nem gondolod-e te azt, – sietett Erzsi a lényegre térni – hogy a -mi Helénkénk esetleg kedve ellenére is, bár én is tudom, hogy semmi -hivatást nem érez, mégis benn talál maradni apácának? - -– Ó, annyira erőltetnék? Nem, sohasem lenne ott boldog, megmondta nekem -sokszor és őszintén. Elvégre, már húszéves nagylány és eddig a világban -élt. Csak nem hagyja magát vén apácáktól elbolondítani! - -– Nem mindig csak öreg apácákat kell ám vádolni, ha egy húszéves kis -német lánynak sétálni megy az esze. - -– Mit beszélsz? Mire célzol, – csak nincs valakije? Férfi, fiatalember? -Utóbbi időben én is furcsállottam a kislányt, bár velem nem volt ebben -bizalmas, de jó szemem van ilyesmihez. Még bajor földről hozott volna -valakit a szivében? - -– Nem feltétlenül bizonyos éppenséggel! - -– Ne tréfálj! Hát itt, mióta itt van? Valami paptanárjába zavarodott -bele odabenn? - -– Feltétlenül bizonyos, hogy éppenséggel nem! - -– Hallod, most már igazán ne viccelj! Ki nem járt sehová, csak mihozzánk -havonkint egyszer. És nekem azt jó volna tudni, mert én ismerek egy -derék jóravaló komoly fiút, akiből ép a minap sikerült nagy -diplomáciával kiszednem, hogy a kis Helént… ej, nekem, azt meg muszáj -tudni, mert ez a kis bajor, ez a némán izzó kis cserépkályha-nő nem járt -máshová – és nem is láthatott a szemével se más férfit, csak ezt a -derék, komoly házasulandót és még – az uramat. - -– No, és az uradba egyáltalában nem lett szerelmes, erre akár esküt -tehetek! - -– Áh, – akkor jól van! Akkor minden rendben! Akkor akár mindjárt holnap -megmondhatod neki, drága, nehogy bőgéssel rontsa azt a szép, barna -szemét; bár a leányok szeretnek sirdogálni, ezt magamról tudom. Az ügy, -azt hiszem, teljesen rendben! Töfflerke komoly és megbizható, mint -valamennyi szász, – egészen rendes a multja is, ösmerem, a Józsim -legjobb barátja. Csak nagyon kell, hogy szeresse az, akit elvesz, mert -kicsit féltékeny természetű és nagyon szigorú szerelmi-, meg -tisztesség-dolgokban, évekkel ezelőtt ezért ment szét egy pártija. Most -lett rendes tanár, a fizetése persze nem óriási, de Helénke kitünő párti -ám! És ami a legszebb az egészben, ezt Töffler nem is tudja még, nem is -sejti. - -– Hát add tudtára hamarosan. Miért ne, – tudod, az ilyesmi sohsem «gátló -akadály» a házasságban. - -– De nem ám! Bár ez a fiú afféle túlbecsületes. De azt hiszem, most már -rendben van minden; csak egy kicsit terelni, igazgatni kell még a -dolgot, – a jó mederbe, tudod, – ezek a szerelmesek olyan bárgyúak. De -erre itt vagyok én – no meg te! Jaj, úgy örülök, igazán, egészen -lelkesedem! Úgye csinoska is az a leány a nagy meleg, aranyosbarna -szemével; persze a bőre nem ilyen csudaszép, mint neked, kicsit -pattanásos, de ez el szokott múlni a házasság után. Jaj de jó. Ha -sejtené Töfflerke, miről beszéltünk! - -– Hát itt van? Melyik az, ugyan mutasd! - -– Az ott srégen szembe az urammal meg a direktorral. Mindig komolykodik. -Jó fej, úgye? - -Erzsi is vidám jókedvre derülten nézte meg magának a szőkeszakállas, -fiatal férfiarcot, okos kék szemét és csinos, piros száját. «Mint egy -Marlitt regényhős!» – gondolta sok jóindulattal. - -Egy darabig most csendesen, elgondolkozva pihent magának, elnézegette a -közönséget, mely a tortánál már bizalmas csoportokba huzódott. «Mondd -csak, – kérdezte később Holzernét – ösmered te Kapossyt, a mi -neveléstan-tanárunkat? Á, jóba vagytok? Szeretném, ha idecsalnád egy -kicsit!» - -– Ahá! Érdekes, sötétarcú pap, mi? felelt nevetve az asszonyka; és a -dessertnél nyilt egyszerüséggel odakérette valami ürügyön. - -A komoly pap nem érezte magát nagyon kényelmesen Erzsi oldalánál; kivált -mikor a fiatal asszony diszkréten a másik szomszédjával merült beszédbe. -Nem igen tudta mit kérdjen és mit mondjon; ez a nyugodt, okos leány -kifogástalan, felnőttes modorával és rejtett, csufondáros fölényével -mindig zavarta egy kicsit, – legszivesebben udvariasan negligálta az -osztályban is. Most szórakozottan babrált a leány kis bársonyretikülje -zsinórjával. - -– Kézimunka? – kérdezte. - -– Igen, afféle tót hímzés; a mi vidékünkön csinálják. - -Megrázta egy kicsit, – oly szándékos ügyetlenül, hogy minden tartalma -széthullt az asztalon. - -– Egész kis csendélet! – mormogta Kapossy az ő aszkétás fanyar -mosolyával. – Mennyi sok minden! Tű, varró selyem, noteszkönyv, -plajbász, pántlika. Hát ez az összehajtogatott cédula mi titkot rejt? - -– Á,… azt ne, az tilos! – kiáltott a leány s utána kapott olyan gyerekes -rémülettel, mintha nem is egy «kivénült» huszonkétéves nő, hanem kis -polgáristalány volna. - -– Micsoda? Nem szabad? Nekem, a tanárjának? - -Morcos, kisfiús szája félszeg, kedves mosolyra húzódott, sötét szomorú -szeme csufondárosan és kérdve nézett a leányra; míg tenyerét kinyújtva, -erősen leszorította az abroszhoz a gyűrött kis cédulát. Ő nem ivott -sokat a vacsoránál, de valamit mégis. - -– Nem, azt nem szabad, nem lehet! – folytatta Erzsi panaszosan és -kérlelve. – Ó, hogy is hagyhattam benne! Adja ide, kérem szépen, tanár -úr! - -– És ha nem adom! – mondta most keményebben és dacos szeme fellobbant. – -Okának kell lenni, hogy így megijedt; szinte reszket. – Végre is jogom -van mint tanárjának… Mi ez, kisasszony? Valami személyes dolog? Talán… -valami rámvonatkozó? - -– Ó, nem – azaz hogy… Tanár úr, én nem nagyon tudok füllenteni, de azt a -papirt nem adhatom oda. Valami gyerekség van rajta valószinüleg és nem -én irtam, véletlenül van a táskámban. De én nem kompromittálhatom egy -társnőmet, nem csinálhatok másnak bajt – végre itt nemcsak tréfáról van -szó, egyszerű kiváncsiságról. Ön mint tanár akarja és ép azért nem -lehet. Nem, inkább skandalumot csinálok mindjárt, inkább engem érjen -akármi kellemetlenség. - -– Szóval becsületkérdés, kollegialitás! Hm, hát lányok közt is van -ilyesmi csakugyan? – Hát jó, egyelőre próbáljuk diplomáciai úton. Ha -megigérem, hogy az írás miatt senkinek sem lesz kellemetlensége; hogy… -mondjuk, nem mint tanár, pedagógiai érdeklődésből, hanem mint ember, -csak ártatlan kiváncsiságból fogom elolvasni. Akkor – - -– Jaj, Istenem! Az a legfőbb, most bevallom, hogy én nem is tudom -tulajdonkép, mi van ráírva. Az osztályban, az órán – hisz tudja tanár úr -– szoktak ilyennel gyerekeskedni még a nagylányok is; cédulát dobálnak – -unatkoznak. Ezt Pável Marika küldte ma Szidóniának és én tréfából, -rosszalkodásból elfogtam, – aztán nálam felejtődött. - -– Úgy, – mondta a tanár és a Marika nevénél mintha kissé átpirult volna. -– Hisz akkor annál nyugodtabban nálam hagyhatja, ha a szöveget nem -ösmeri. Tehát ünnepélyesen megigérem, hogy mint magánember fogom otthon -elolvasni, – mint gyakorlati pszihológus, jó? És hogy ennek semmi -hivatalos következménye nem lesz. Meg van elégedve kisasszony? - -Már zsebébe is gyűrte a kékkockás számtanirka lapot; furcsa, kicsit -ragadozó mozdulattal. Erzsi elcsendesült; úgy nézett ki, mint aki levert -és aggodalmas; pedig csak fáradt volt kicsit és már teljesen készen, -tehát nagyon únta magát itt. «Hát mulatni épen nem mulattam; de ez jobb -is így; – gondolta drága becsületességgel, – hiszen én már nem vagyok -szabad. És egy kis hecc volt azért, jó vacsorát adtak és sok pocsék, -ízléstelen ruhát láttam.» - -Ő tudniillik nagyon is jól tudta mi van azon a buta cédulán. Ez volt: -«Te Szidu! Mit szólsz ehhez a vén kamasz Erzsihez, ez máma kimegy -szoáréra és annyányi bájaival agyonhódítja a mi papocskáinkat. A fene -bele. Csak legalább az én Fóthkámmal hagyna fel; nem mintha féltékeny -volnék ugyan, – hisz csak azóta mer vele kokettálni, mióta én haragszom -vele és nem szólok hozzá. De már igazán ki is békülök legközelebb; ő a -legszebb férfi és a természetünk egészen összeillő. Ezzel a mafla -Kapossyval úgyis csak bosszúból kacérkodtam, de már halálosan únom. -Majd, fogok én neki örökké szenteskedni, mórikálni magam, adni a -megértőt, a tudományos hajlamút! Már torkig elég volt; hagyom ennek a -mulya Popescunak, ép neki való; hadd ábrándozzon rajta a holdvilágnál -(mind-a-vizig szárazon!) és bőgjön titokban, ép neki való; egy olyan -hülyének, aki még a szépségét sem tudja felhasználni és nem mer az -ideáljára még jól ránézni se! Választ kérek, szerbusz.» Ez volt rajta. -Erzsi nem is hitte magáról, hogy ilyen jó szinésznő; hogy ily könnyen -fog sikerülni itt egy vacsora alatt «szárazba tenni az egész világot». - -Örült, mikor Fóth néni hazamenést intett, – a papok nem ihattak éjfélen -túl a másnapi mise miatt. – Másnap még a reggeli órákban bement a -zárdába; ezzel elhárította a Kunigund-vihar fő mérgét. Utközben mégis -elszaladt a város főpostájára feladni néhány levelet; volt közte a -sajátja is, poste restante Budapestre szóló; volt egy ily cimű is: -Eördögh Pál ügyvédjelölt úrnak. Debrecen. - -A garderobba, míg átöltözött, Gizu szaladt be hozzá. - -– Jaj, te, – lihegett, – nagy ujságok vannak ám azóta, tegnap óta. -Először is Gross Helénke felment az este Berchtoldához a noviciátba és -ma már fel is vette a jelölt-gallért; persze agyonbőgte magát ezen -közben, de Berchtolda nem haragszik érte. Másodszor, hogy tegnap február -huszadikán lejárt a gyászidő a Würdigéért és Emerikát, a drágicát ma már -fekete kötő nélkül láttam. És azt mondják, a püspök úr már kitűzte az új -Würdige-választás idejét, április elején lesz valamikor; mert itt addig -készülni kell annyi fiókházi vendég elfogadására, akik szavazni jönnek -és mind ideszállnak… Jaj, futok, már ordít az öreg!» - -«Az a buta Helén! Az a töksi Helén! Az a mafla Helén!» – ismételgette -Erzsi, míg újra magáraszedte a kék, intézeti gunyát. - - - - -XI. - -– Mit búsulsz kenyeres? Ládd-é, mán a zanyácák temploma csücskirül is -leszedték a gyászlobogót! Idelátni! - -– Jót emlegetsz te is, hallod! Hogy a gyász borítsa be üket; hogy -szakadjon a fejökre az a kalastrom! - -Igen-igen elázott két úriember üldögélt a Kispipa-vendéglő egyik belső -szobájában. Rövidzekét, lovagló nadrágot és bőrkamásnit viseltek; -egyformán barna, szürkülő és rövidre nyirt hajuk, napégette szikár, -csontos arcuk volt, konta kis bajússzal; tömpe, keményujjú kezük, melyet -gyeplő és kantárszíj edzett. Nyilván faluról jöttek, tán a szomszéd -vármegyéből, az itteni, híres marhavásárra; egész nap fázlódtak és -alkudtak a kupecekkel; most pedig nagyot mulattak. Nagyot, jó borral, -bankóval és cigánnyal; igazit, – fehér személy nélkül, konok-kettesben, -magyarán. Most két óra tájt éjfélután eltikkadtan hullt ki a brácsás -kezéből a vonó; – a vendéglős jó kis csigerrel szolgálta ki hát a -cigányokat az urak parancsára. Habzsolva locsolták agyonszáradt torkukba -a savanyú, hideg, szódavizes lét és pörköltet zabáltak; így most csend -volt; a pállott és meleg szobalevegőben verejték és trágyaszag, -hagymás-szaft és borgőz vegyes és fanyar illatai páráztak. A két italos -kicsiny, csontos feje összehajolt; már nehézkesen fordult néha a nyelvük -és a rendesnél is póribb, kocsisosabb volt minden ritkás szavuk, -ízesebb, numerózusabb a kiejtésük. Öntelten, nyeglén, pávásan elébb, -majd búsan, konyultan és züllött kedvvel – valahogy hatványozottabb és -ékesebb parasztok voltak csak ezek a «nagysá’s urak.» - -– Mit ugatod itt messzirül szegény hoppszüzeket? Elég azoknak a maguk -baja, hadd el! – kacagott az első ujra és vállára csapta tenyerét a -hangos káromkodónak. - -– Baja, mi baja? – szítódott feljebb a másik butult, mámoros haragja. – -Mér zárják be hát akkor magokat a nyavajások? Mér nem jönnek ide mind, -ahogy most vannak, ebben a szent órában; hagy látnám én el a bajukat! -Azt a… - -Megint káromkodott; csunyát, durvát, trágárat. A cigányok a tulsó -asztalnál röhögve füleltek rá. - -– Csuhaj, te híres! Azt hiszed, nem tudom én kiér’ ungorkodol te most, -hogy eszedbejutott eccer! No né! Tíz esztendőt leéltél azóta, -megházasodtál, megözvegyültél, jó pipa vótál te is mindig vélem együtt… -nanana; csak hagyjuk pajtás, hagyjuk, most meg ehun ni; egy kis ital -elég, hogy eszedbe jusson Komoróczy Sára, a beregi főispánlány. Nanana, -ecsém! Tán nem annak a nevire danoltál az iment? Mán péig hiába, az ott -van most is hé, százlépésre tülled aluszik most vagy az olvasót mondja, -– idelátszik, ládd-i a zanyácazárda temploma. Még azt is tudom, hogy -Adéla jaz neve; arrul hijja majd a Krisztus lakodalomba. Mer’ a mán csak -a Krisztussal mén el, hékám, azzal mátkásodott el truccbul Békássy Laci -miatt. Mer’ azt magáhovalónak ítilte; – hász’ eszes ember is vót, -literátus, nagy fene jogász mán akkor is; téged meg «trágyabirónak» -csufolt Sára, amiér’ lóval bajmolsz meg hogy kibuktál a szógabiróságbul. -Tudja azt mindenki Beregbe! De azt is, komám, hogy te megkéretted akkor -mégeccer, hogy «no, hátha most?» – mikor Békássy cserbehagyta egy -ellenzéki mandátumér’, a bolond, – de bizon akkor se tudtad elnyerni; -még truccbul is inkább a Jézus kellett neki. - -Részeg volt, durva, gonosz, kiméletlen és buta. A másik felhorkant. -Nekibolondult, még csunyább szavakat mondott – gáttalanul fetrengett az -ordas, elkérgesült lelkéből felbugyborékoló piszokban. - -– Nahát, a kutyaistenit neki; bemegyek én oda mingyár, osztán meglátom! - -– Hova a fenébe mennél, te? - -– Hová? Hát odaátal a klastromba, háromszázötven szüzek közzé! Oda, ahun -Komoróczy Sárát megtanálom! Maj’ máskép beszél most véllem, ha meglát! - -– Ugyan te, ne bolondulj meg! Ülj veszteg, na! Részegek vagyunk, mint a -disznók, gyerünk haza inkább! Vagy másüve! Jobb helyre! - -– Te mán nekem hiába beszélsz. Bemegyek, beállítok most, éccakának -idejin; de még azt se hidd, hogy egész-őtözetbe! Hanem… Úgy én, -gazember, hazug a nevem, ha nem teszem meg. Csak röhögj, annál jobb! -Fogadol velem? Na úgyi, nem mersz fogadni? Most mingyár! Egy száz -pengőbe! Nem mersz, piszlicár fösvény vagy, az is a híred! Kukoricára -térgyepeltet az asszony otthun, mi, ha be nem számolsz? - -– Engem? Deisz’ azt ne mongya senki! Na megájj, az apádat… Hát most -mingyár! Úgy, ahogy mondtad! De nem csak úgy beszagolni ám, vagy -bécsengetni, oszt elszaladni, hanem kerülj-fordulj is odabe egy kicsit, -hogy lássanak is; nem gilt másképen. Ki lesz a tanu? Én is menjek? - -– Te maradj csak itt, mer’ hepciáskodnál. Jöjjön a banda; a primás, -kontrás meg a cimbalmos. Bémegyek, benn is leszek egy ideig, – megnézem, -mit csinál ilyenkor Komoróczy Sári? Olyan szép-e még? – Egyszóval, ha -úgy be tudok menni a kapun és öt percig benn leszek, enyim a százpengő. -Gyertek, morék! De pisz nélkül! Amé’k szót nem fogad, beütöm a pofáját! - -– De hátha hazudnak majd a cigányok? Megkened a markukat! – -kötölőzködött a másik. - -– Ejnye!… Hát becsületes, tisztességes úri embernek ösmersz tán? Nem? -Hónap különben az idevaló ujságba is megolvashatod, hogy «mi történt az -éjjel». Jól van így? No gyerünk-gyerünk! Kocsit kell még lelni, valami -fiákker, a’ jobb lesz, mint az én bricskám. Fedeles fiákkert. Úgy csak -nem mehetek végig az utcán még éceaka se, szeles márciusi idő van. - -Szinte megjózanodott; céltudatos, ügyes, körültekintő lett e csúnya és -durva bolondságban. Most már leginkább a fogadás izgatta. Nem a száz -forintért; kétannyit elvertek pár nap alatt, de a dolog híre, virtussa -most már sokkal inkább érdekelte, mint a hajdani ideál, Komoróczy Sára. - -* * * - -… A bérkocsi pár lépésre a zárdakaputól állt meg csendesen a fal mellé -húzódva; a három cigánylegény lélekzetfojtva kuncogott benne. Setét -utazóbundás alak húzta meg a «porta» csengőjét. Oldalt lapulva, némán -várt egy ideig. - -– Ki az? – szólt belülről nemsokára egy fiatal női hang. - -– Levélhordó. Express, kéremalássan. Express-távirat, a zárdának szól. - -A vártás kapusnő némán és kötelességtudón dugta a kulcsot a zárba. Semmi -rosszat nem gondolt e bizalomkeltő, alázatos, öreges férfihang hallatán; -fiatal novic volt, álmoska, tapasztalatlan is és most imától, -virrasztástól bódult. S a zárdába most különben is folyton jöttek -sürgönyök, ajánlott levelek; fiókházakból kérdezősködtek, korteskedtek; -ez átmeneti, fejetlen időben kissé nagyobb hű-hóval ment minden, mint -egyébkor. A kulcs megfordult a zárban; s a nővér félrehúzódott, hogy a -kinyíló ajtószárnyon bebocsássa a sürgönyhordót. A következő pillanatban -rémülten, holtraválva sikoltozta el a szentek neveit. - -Az utazóbunda lehullt és kivülmaradt a zárda küszöbén. Szörnyűséges és -undok fantom rohant, vágtatott el a nővér mellett; végig a -portafolyosón, majd vissza a lépcsők alatt; majd ugyanavval az -eszeveszett, vad ügetéssel befordulva a földszinti konyhák irányába. És -egy szó, egy hang nélkül, rémületes némán az éjszakába… A sóbálvánnyá -meredt fiatal nő észbekapott végre; de annyira csak, hogy önmagára -tudjon gondolni, ösztönös, gyerekes, kétségbeesett menekülésre. Mint a -mókus, surrant fel a széles lépcsőn, három fokot is ugrott, nem bánva -hosszú, komoly ruhája méltóságát. Az első emeleten nem is állt meg, csak -rohant tovább a másodikra, ahol az apácák hálótermei vannak; földig -hófehér függönnyel körülzárt kabinettjeikkel. Az első terem ajtaját -bevágta maga előtt és szinte előrebukva, eszelősen besivított: «Rabló, -gyilkos! Hamar fel! Egy férfi… egy őrült van a zárdában!» – Aztán nyitva -hagyva az ajtót, loholt a következő terem felé; öt nyilott itt -egymásmellett. A jobbszárny volt ez; a középkorú, tanító és dolgozó -«fogadalmas» nénék lakóhelye. - -A folyosó egy-két perc alatt teli volt elrémült, kiáltozó, kezüket -tördelő alakokkal; félig felkapkodott fátyolok alól hajtincsek -kandikáltak elő; a váratlan éjszakai riadalomban, e zilált és hirtelen -meg se értett szituációban még a legokosabbak, a mindig józanok is -elvesztették fejüket. Tömörültek a lépcsőnél, futkostak tévetegen és -kérdezősködtek. «Hol, merre?» «Ki látta?» «Hátha csak képzelődés, az -Istenért!» Néhányan sírógörcsöt kaptak; de a lépcsőn még egyik se jutott -lejebb. Az első emeletről semmi nesz sem hallatszott. - -A két szárnyat a templom választotta el; idefenn már csak a kórusa -nyílott egy folyosóra; előtte pár lépcsőnyi emelkedettebb hely, mély -köríves ablakkal és Szent József szelid, atyai szobrával. Itt haladt -átal e percben, kezében lámpás – mély térdhajlással a templom kórusa -felé – a mai hajnali várta. A balszárnyat, az öregekét járta volt be -épen, kötelesség szerint megnézte a kályhák kihamvadt parázsát és -neszelte az alvókat, nincs-é köztük hirtelen rosszul-lett, segélyre -szoruló. Most kemény, határozott léptekkel jött, teljesen rendbeszedett -ruhában, nagy csodálkozó szemeit rámeresztve a sokadalomra. -Meggyorsította a lépteit és felemelte a lámpát. Adél volt; valaha -Komoróczy Sára. - -«Mi történt, az istenért? Micsoda? Ki? Hol?… Uristen és ti itt álltok – -idefenn? A másik lépcsőn vagy a kápolna alatt feljöhet akárki és eggyel -feljebb a növendékeink alszanak. Rögtön elosztódunk, egy-kettő háromfelé -– így ni! Ti maradtok; ezek induljanak erre a hátulsó lépcsőhöz! Önök -velem, gyorsan, lefelé! Meg kell keresni, ki kell seprüzni, ha csakugyan -van valaki. Minden lámpát fel; világot mindenütt!» - -Egyszerre megindultak lefelé; már hősen, bátran mind, szervezett -tömegben, együtt. Egyszerre tudták mind, hogy meg kell védeniök a -zárdájukat, hírnevét, fiataljaik és öregeik nyugalmát, tán életét is. -Három oldalról, futva, lihegve és topogva rohantak és robbantak le, mint -a feltüzelt harcosok. Mert Komoróczy Sára járt legelől, a deli, a hangos -és erős gentrylány, akinek helyén az esze és nem ijed meg egyhamar. - -«Hadd lássuk csak, hadd lássuk azt az «őrült»-et; hadd páholjuk el azt a -rablót! Csak egy volt? Merre van hát, hol bujkál, jöjjön elő! Lássuk, -lesz-é még másodszor is kedve csúfságot… nini, ahol ni!» - -Egy szempillantásra megtorpanva állt meg az apácasereg. A feketült -szentkép előtt, a mécses halvány világánál megrévlett most a betörő -csúfos, minden érzésüket sértő silhoutteje. Ám Adél azt nézte meg csak -hirtelen: mi lehet jobbkezében a fényes kis tárgy? De nem revolver volt, -nem, – jól látta, egy zsebóra. Állt egy helyben és a perceket -számlálgatta. - -«Áh, most megcsipjük! – kiáltott Adél üvöltő, gúnyos, harci riadallal – -most nem menekül! Zárjátok be a kaput, ó, ó, tárva-nyitva! Bezárni, hogy -ne menekülhessen! Hé, Jancsi, Miska, Tráján! Keljetek! Hamar, kötelet!» - -Loholva szaladt ki az udvarra, el a szivattyús kút mellett, majd a másik -udvaron végig, az «Ápolda» előtt, a nedves márciusi éjben. Az istállók s -a kertész háza közt laktak a hetesek, kerti munkát végző, vízhordó, meg -tehenes-legények. Van tíz éve, hogy soror Adél nem szaladta ki magát -ilyen kedvére. «Keljetek már! Lusta kutyák! Alávaló mamlasz barmok! Elő, -kötelekkel, hamar!…» - -És mégis, mire az álomszuszékok felcihelődtek, mire előkeresték a -kötelet; messzire illant már a mocskos kisértet régen. A földszintnél -tovább egyáltalán nem is jutott; néhány folyosón futkosott -keresztül-kasul, céltalan vágtatásban, egyedül a komor szentképek alatt. -Aztán megállt; szétnézett. Megzavarta a szokatlan helyzet, iromba nagy -árnyékát látta a szines mécsvilág előtt, – a némaság; a szűk folyosók; a -falon egy másik meztelen férfitest halotthalvány mozdulatlanságban, – a -vérző, a szelid, áldott ismerős, szemérmetes, ott – a feszűleten. -Megborzadt, fogai összeverődtek, fázott; – de tántorogva és konokul -megállt mégis egy lámpa alatt; rámeredt az óralapra és se látva, se -hallva számolni kezdte a másodperceket. Már hallotta a zajt, léptek -robaját, női sakálüvöltést egy valaha ismerős ajakról; de még húsz -másodperc volt hátra… még tizenöt, igen. – Végre, – vége! És most usgyi -– ki innét, ki ahogy jött, minél előbb. Józan volt már és rettentően, -testileg szégyenkezett. A «Porta» nyitva volt és senkisem szaladt, hogy -bezárja előtte, hogy kelepcébe fogja. Nem is közeledtek felé, sötét -csoportjaik ott maradtak, újra elnémulva, a folyosók homályos mélyén. A -vezérük akkor loholt végig kiáltva és harsogva az udvaron; de hiába, – -ők úgylátszik, mégsem akarták nagyon ezt a hadifoglyot, jobban is -szerették, ha elmenekül! Kinn a kapu előtt a cigányprimás készen -tartotta már a prémes bundát. - -Jancsi, Miska, Tráján ott álltak a nagy kötéllel, de a merénylő azóta -már kezében is tartotta ocsmány fogadása díját. - -A hangyaboly, melybe kívülről belerugtak, még soká zúgott és nyüzsgött -tehetetlen bőszült morajjal. A folyosók tömve voltak, mindenki ott volt -már és azok, kik mélyen aludtak ez emlékezetes ötperc alatt, – most -utólag felkászolódva, még hangosabban és rémültebben tárgyalták az -esetet. Legvalószinübbnek tetszett, hogy őrült jutott be a falaik közé; -valójában nehéz is volt másképen elképzelni. Kissé távolabb, a «lurdi» -folyosón már több alakról is beszéltek, volt aki hármat is látott, noha -az imént ébredt fel. Egy novicia reszketve elevenítette fel «Jack, a -hasmetsző» régi és szörnyű legendáját. Végre felmozdult a balszárny is, -ezek csak most hallották a dolgot; sápadtan, merev arccal álldogáltak az -öreg németek; gyanakvó, vádas szemekkel némán sandítottak a -fiatalabbakra, kikkel úgyis titkos feszültségben éltek; majd egymásra, -összebólintva egyetértően; bár még maguk sem tudtak értelmet adni ennek. -«Ach Jessas!» – «Um Gottes Willen!» – «Jessus-Maria-Joseph!» – hangzott -minduntalan. - -Már néhány perccel előbb, Geralda, a fiatal felügyelőhelyettes volt az -első, kinek eszébe jutott felszaladni a harmadik emeletre; ott csak -növendékek és jelöltek hálószobái voltak; két ellenkező épületágban. Itt -akkor még teljes csend honolt; ám felsiető léptei zajára mégis rémülten -vált széjjel egy sugdosó pár. Hálóingben, szoknyában, kendősen és -papucsos lábbal randevuztak és állongtak a hideg helyen – s most illanva -tünt a kandidáták szakasza felé az egyikük. És mégsem titkos -«szerelmesek» voltak, amint ezt hinni lehetett volna; – nem, Király -Erzsi és az új abbégalléros: Gross Helénke tárgyaltak volt itt az éj -csendjében, veszélyben, lopva, suttogva, valami igen-igen fontos ügyet. - -– Mi az, Erzsike kisasszony? Ön itt van? Mit keres ilyenkor a folyosón? -Ki volt az a jelölt? Ah, vagy maguk is tudják már? - -– Igen, kedves nővér! hazudott Erzsi hirtelen, meg sem gondolva, mert -sejtelme sem volt róla, hogy mit tud már. - -– Ah, borzasztó úgy-e? Ilyen elvetemültség! Egy férfi, ilyen késő éjjel! -Mi lesz már velünk, ha ez így megy! - -– Betörő! – találta el Erzsi nagy intuicióval és igen meglepődve. -Borzasztó! – hazudta frissen tovább. – Ép most futott át ide egy jelölt, -nem is tudom, mi a neve, tőle hallom, én ép kinn jártam; a termekben még -nem tudja senki. - -– Akkor ne is bántsa, kisasszony; hadd aludjanak békén Istenben! - -Természetes, hogy menten fölverte Erzsi, akit csak tudott. - -Az imént, épen mielőtt a kis Geralda rémült arca megzavarta volt, -csakugyan előre jelzett, titkos találkozója történt a kis Helénnel; és -ott, az éj hüvösségében, a falszobor előtt szerelmi hirt mondott neki, -drága, édes hirt, ájulásig boldogító valóságot. - -– Igen, hát szeret, te kis bamba! Vedd be már egyszer a töksi fejedbe! -Téged, nó, nem is engem! Beléd van szeretve, nó; csakúgy; mint te őbele; -hát olyan hihetetlen ez? Igaz, hogy furcsák ezek a véletlenek… de talán -mégsem annyira! Na, de hisz itt a Holzerné levele, neked szól; az a -bejáró negyedéves adta át nekem, az a kis csúnya, tudod, amelyik Fóth -néninél van kosztban. Csak vigyázz, dugd el az Istenért! Szóval -nyilatkozott a szerelmesed, kis apácajelölt! El akar venni, ve-hen-ni! -Igen-igen, fe-le-ségnek – hát mi a csudának másnak? Csak az a kérdés, -hogy csináljuk ezt a dolgot – kis klastromi menyasszony? - -– Mit – hogy csináljunk? Ó, Istenem! - -– Mit? Hát ezt csak rendbe kell hozni – vagy mi? Te itt csucsúlsz a -négyes számú kandidátteremben, Ő-d meg egy «rideg legénylakás»-ban -álmodik felőled; pedig hát előbb-utóbb együtt kell aludnotok. - -– Jaj, drága – te mindig olyan cinikusan beszélsz. Én… én nem is -gondolok tovább semmire; nekem most már így is jó minden. Olyan boldog -vagyok! Csak még végig se gondoltam, el se hittem – nem is értem -egészen. - -– Hát komplikált is az eset, mi? Hahaha! Szóval, lelkem, legjobb lesz, -ha te mielőbb kimégy innen Holzernéhez; lásd milyen szivesen hív, hogy -légy vendége a mátkaságod alatt. Onnét aztán írhatsz a gyámodnak minél -előbb; – hisz még kelengyét is kell venni, készíteni. Ebben a szörnyű -gallérban nehogy mutasd magad a vőlegényed előtt! – Holnap tehát – igen, -minél előbb szólnod kell Berchtolda anyádnak. - -– Ó, azt – azt én nem merem, Erzsi! - -– Meg vagy te bolondulva? Nem mered? Hát nem akarsz Töfflerné lenni? Nem -akarod, hogy a pattanásaid elmuljanak? Apáca akarsz tán lenni még most -is? - -– Ó jaj, dehogy, – hisz’ sohasem is akartam igazán! Csakhogy hát most -már itt vagyok és rajtam van ez a gallér. - -– Hát dobd le, az istenfáját! Kész apácák, meg papok is kiugrottak már. - -– Igen, de… hogy én mondjam meg? Mit fog szólni soror Berchtolda? – Ő -oly jó volt hozzám. És azt mondtam neki, hogy csalódott szívű vagyok. -Hát még Simonea és Leona, az öregek mit szólnának; – a nagynéném -megjelent neki álmában; – nem, azt nem is lehet! - -– No hallod? Hát hogy akarsz kikerülni innét? Hát még ez is az én gondom -legyen? Te, a végin még kicsapnak engem a képesítőm előtt; akkor elmehet -szegény anyám. - -– Jaj, ne haragudj, – te drága, jó, okos te! - -– Persze, – szöktessenek meg, direkt; az romantikusabb, meg aztán az -ujjad se kell megmozdítni!… Ej. Egyelőre menj aludni és álmodni felőle; -aztán holnap majd meglátjuk; majd beszélünk még róla; hamarosan csinálni -kell valamit! – Ha! Jönnek; a kis Geralda csak. Fuss! - -… És másnap reggel, mikor Szelényi papa a Portafolyosó végén -megállította Gross Helént és a vastag szivar mögül kaján mosollyal, egy -pici férfi-gonoszkodással megkérdezte tőle, hogy: «No, Helé-énke! Mi -történt az é-éjjel?» – a kis jelölt halálra sápadt, reszketni kezdett és -rémült könnyekben tört ki. Annyira legendás volt az öreg pap -mindenttudása, mókás értesültsége, hogy a kis németlány (mert folyton az -járt úgy is az eszében), hirtelen azt hitte, hogy az ő hajnali, titkos -beszélgetésükre céloz; és tudja már valahonnét, hogy őt szeretik, -szeretik… és hogy ő csúfosan elhagyni készül e szent falakat egy férfi -kedvéért. - - - - -XII. - -«Mi történt az éjjel?» – Ezen a közismert operettcímen hozta a helyi s -«szabadelvű» ujság a pikáns históriát. Ez volt az a lap, mely már máskor -is és rendesen elég kiméletlenül foglalkozott az apácazárda belső -ügyeivel. Most is kapott az alkalmon; de azért, mintha csinján akarta -volna kezelni a dolgot, sok hipokrizissel szörnyűködött és botránkozott -az «éretlen csíny» és a «casanuovai léhaság» fölött. Ám a sorok közül -kiérzett, hogy írójuk csettintett a nyelvével; hogy az «ötletet» újnak, -eredetinek, fényesnek találták a szerkesztőségben és hogy kamaszosan -irigyelték s tisztelték kicsit a végrehajtóját. A részletek, a -meglepetés, a hatás, a kép festésénél egyenesen fékezhetetlennek -látszott a riporteri pegazus; és azon a héten egyében se mulattak a -városban, mint az apácák éjszakai látogatóján. Csak azt nem tudta senki -biztosra kideríteni, kik voltak a híres fogadást tartók. Jó reggel -elszeleltek; messze jártak azok már; a három cigány maga is nagy -drukkban hallgatott; vérükben volt, hogy nem szerettek a törvénnyel, -rendőrkapitánnyal eszmecserébe bocsátkozni; s az apácák nem tettek -följelentést, sőt a püspöki nyomda lapja erélyesen cáfolta is a -részleteket. («Egy ittas és züllött öltözékű munkásforma egyén -tévedésből meghúzta a kapu csengőzsinórját», ennyit ismertek csupán be.) -És a hatóságok maguk is – bizonytalanságban a személyek felől – nem -siettek firtatni a furcsa esetet. Ki tudja, mikor nyúl darázsfészekbe az -ember? - -Ám benn a falak között még csak ezután kezdett port verni és kavarni az -éjszakai csendháborítás. Mindenki erről tárgyalt, szörnyűködött a -nappali termekben, a penzióban és noviciátban; ezen suttogtak és -vihogtak az iskolatermek padjain, a növendékhálókban és a világi -szapulólányok teknői mellett. Néhány nap mulva Simonea, az egykori -noviciátfőnök összehívatta a penzió társalgójába mind a jelvényes, -fogadalmas testvéreket. És bár mindenki jól tudta, hogy ő az, aki -Virginia és az ifjabb, magyar nővérek jelöltje ellen az idős és szigorú -Leonát, a régi, legelső főasszony testvérét akarja megválasztatni és -ügyében csak úgy korteskedik, agitál, biztat, népszerűsködik és levelez -nagy csendben már régóta, mint emezek a maguk oldalán, azért mégis sem -Berchtolda, sem Virginia s a többiek nem mertek elmaradni a -gyülekezésből. Ki tudja, ha nincsenek ott, hátuk megett mit szőnek, mit -végeznek ellenük? Jobb még szemtől-szembe! - -«Sokáig némán és türelemmel néztük mi, legidősebbek, – kezdte Simonea – -azt a könnyelmű szabadságot, mely még boldogult Főasszonyunk -betegeskedése idején s kivált most, az átmeneti idő fejetlenségében itt -lábra kapott. De nem nézhetjük tovább szó és tiltakozás nélkül, mert -ennek az új szellemnek már következményei is látszanak. Mi lesz -belőlünk, kedves testvérek; mi lesz rendünk és zárdánk hírnevéből? -Részeg és aljas gonosztevők ördögi, ocsmány élceinek lettünk a -céltáblája? Éjszakai látogatókat fogunk-é kapni ezentúl? Hitetlen -ujságírók, sötétlelkű zsidók fogják köszörülni rajtunk a csufondáros -tollukat? Én nem kutatom, ki lehet, melyik testvérünk az az «előkelő, -magyar nemesleány, kitünő földbirtokos családból való», aki állítólag -ürügye volt tudtán kívül ennek a szégyenletes esetnek. Azoknak, kik -velem egyidőben jöttek messze hazájukból és léptek a szerzetbe, az én -kortársaim közül, tudom hogy egynek sincs a világban multja. De most nem -erről akarok beszélni. Csak kérni akarom mindnyájukat, a szerzet -érdekében követelni akarom önöktől a korom, idős voltom hatalmánál -fogva, hogy legalább addig, míg Isten a közeli választás rendjén új főt -és vezetőt mutat nekünk, igyekezzenek minden erejükkel és viseletükkel, -szigorúbb rendszabályok alkalmazásával megakadályozni és elhárítani -hasonló szerencsétlenségeket, mint ez volt, mely a klastrom jóhírén örök -szégyenfolt marad. És mikor arra kérem a jelenlévőket, hozzanak ily -irányban határozatot, hadd emlékeztessem arra az igazságra, amit soror -Leona testvérünk szokott volt mindig mondani és, úgylátszik, jobban -szívünkre kellett volna venni, hogy: igazi szerzetesi élet csak teljes -szigorral lehetséges, a régi szentek példájára, mert, ha engedünk, a -kemény fékből sajátmagunkon, úgy akaratlanul is ajtót nyitunk a külső -léhaságnak és zabolátlan, szabados gonoszságnak. Ez a mostani, szomorú -példa híven mutatja, mily igaza van; vagy-vagy, aki ide belép, szánja rá -egész lelkét, életét és áldozza Jézusnak teljes egyéniségét; keverni nem -lehet a dolgokat; aki nem idevaló, maradjon kinn a világban, ott is -élhet istenfélő életet; inkább legyünk kevesen, de mind igaziak, kikben -Urunknak kedve teljék. Mert sokan vannak a hivatottak, de kevesen a -választottak, mondja a Szentírás.» - -Egy percnyi csend fogadta szavait; Virginia, Berchtolda néhányad -magukkal némán szegték le a fejüket, most látták csak, milyen okos ez az -öreg nő (sokkal okosabb Leonánál, akit Főasszonynak akar), milyen -ügyesen kijátszsza ezt a véletlen, csúnya esetet a saját céljai -érdekében. «Ja-ja! Sie haben Recht, ganz Recht, liebe Schwester!» – -integetett és hadonászott feléjük Kunigund, arcán tombolt az izgalom és -oly vörös volt, mint egy kardinális süvege. Virginia ideges szája, -gúnyos, megvető mosolyra rándult el csak, ahogy odapillantott. - -Ő beszélt aztán; óvatosan diplomatikusan. Bebizonyította, mennyire nem -oka senki közülök személyszerint ennek a sajnálatos s véletlen -skandalumnak és – nehogy a kedélyeket felingerelje – kijelentette, hogy -ők sem zárkóznak el semmi olyan rendszabály elől, mely arra való lenne, -hogy az ilyesmit megakadályozza ezutánra. Ajánlotta, hogy éjjeli -kapusszolgálatra ezentúl mindig csak idősebb, tapasztalt nővért -alkalmazzanak. Néhányan szót emeltek még mindkét oldalon; ám az okos -Berchtolda maga mérsékelte híveit és óvta valami túlheves kirohanástól; -úgy látta, nem jó most elmérgesítni a kedélyeket. Végre megegyeztek -néhány rendszabályban az új Főasszony-választásig: megvonni a -növendékektől a havonkénti kimenő-vasárnapot; megakadályozni -barátkozásukat a városi bejárókkal; s a kandidáták érintkezését a -bennlakókkal viszont. Mindezt az ostoba hirhordás; zúgás-búgás ellen – e -csúnya esetből kifolyólag. Továbbá szigorúbban megtartani a rendes -silenciumokat és vigyázni rá, hogy a tanítónővérek az óráikon túl ne -maradozzanak el és ne tartózkodjanak az iskolatermekben. (Ez főleg csak -az egészen fiataloknak szól, – mosolygott Simonea óvatosan Virginia -felé; s ez félrerántotta száját, szokott, áruló, ideges mozdulatával.) -Senki sem tudta megmondani, mi módon akadályozhatják meg ezek az üdvös -rendtartások és szabályok a jövőben, hogy a Kispipában két berúgott -beregi földbirtokos ne találjon ki durva csinyeket és ne kössön bolond -fogadásokat, ám erről jobbnak látták hallgatni most azok is, akiknek -leginkább eszükbe jutott. «Szerencsétlen, szerencsétlen egy história! – -ráncolta össze Virginia a homlokát odakinn, ahogy Berchtolda mellett -elhaladt. – Nem tudom, nem lesznek-é még kellemetlenebb következései. -Azt hiszi, kedves nővér, nem mentek már el a levelek az összes -fiókházakba, tudtul adni, még jól kiszínezve, ezt a gonosz históriát.» – -«Nem baj, csak most résen legyünk! – felelt Berchtolda, de kissé -izgatottan. – Hisz jót akarunk, kedves nővér, tiszta szándékkal; hinnünk -kell, hogy a jó Isten velünk van!» – «Igen, de ők is azt hiszik ám!» – -mondta akkor Virginia egész halkan. - -Szidi és Gizi másnap délután a nappaliban dagadtra sírták a szemüket. -Úgy volt, hogy ők visznek fel a szép Emerika számára valami rajztömböket -a portaszobából, hová a papirkereskedő segédje leadta volt; de Kunigund -földig leszidta és visszakergette őket. A bejárókkal ugyan ezentúl is -trécselhettek lopva az Újépületben, mert az iskolanővérek csak -tessék-lássék ellenőrízték az új szabályok megtartását; de a régi házban -s főleg a jelöltek valamelyikével lehetetlen volt növendéknek szót -váltania. Király Erzsi a legnagyobb veszélyek árán is hasztalan -próbálkozott, hogy Helénkéhez jusson, hogy csak pár percig is beszéljen -vele. Az öreg éjszakánkint fenn bagolykodott és többször is végigjárta a -hálótermeket; a kis Geralda is félve és szabadkozva utasított el minden -kisérletet, mely szemethúnyásra akarta bírni. A távolság tehát még -nagyobb, a mesterséges elkülönítés még szigorúbb lett pár héten át az -egyes épületszárnyak lakói, a másféle uniformist viselők között. S az -utolsó időben már-már lanyhulni indult műszerelmek újult lángra -szítódtak ezáltal. Egy-egy novicia-fátyol vagy kerek abbégallér látása -messziről, a folyosó másik végéről olyan hideglelést okozott például -egy-egy növendékben, mint régen, azelőtt; mikor még nem «fertőzte meg» a -kolostor szellemét ez az idei, furcsa, új, szabados szellem, ez a -prózai, nyegle, világias és «egyszerűen barátkozós»; melyről voltakép -nem is tudták volna megmondani, mitől, honnan, ki által kapott lábra. -«Édes, most ritkábban írhatok egy ideig, – írta Erzsi (a -kályhapárkánynál sokkal rejtettebb helyen) – most úgy tartanak minket -itt, mint a banditákat. De hisz már úgyis három-négy hónapról van szó -mindössze, akkor kezemben az a buta kis diploma. Tudja-e, hogy egyébként -is egész komolyan neki kell most látnom lélektannak és ásványtannak, -vegytannak, neveléstannak és minden egyébféle «tan»-nak; no meg ezt a -kis Helént is (tudja, azt a kis német balgaszűzet) szeretném férjhez -adni addig. Bizon, itt ilyesmivel is foglalkozik unalmában a maga -barátnője; bár jobb szeretne felrepülni egy-egy délelőttre a dunaparti -korzóra vagy még inkább a Ház karzatára, mikor egyvalaki a nagy beszédét -tartja. Kedden, úgye, mert addig a költségvetés megy. (Mindenről -értesülök; a leveleink hű közvetítőjét Maga, drága, meg fogja lepni -husvétra egy doboz kuglerral; mindennap elhozza nekem az ujságot is; -néha többet; ha mást nem, a «képviselőház» című rovatot kivágva, tudná -csak, micsoda lehetetlen körülmények közt olvasom el néha, de mindig -elolvasom.) Ó, tudja, úgy-e, hogy előbb-utóbb úgyis Budapestre kell -engem helyeztetnie; vidéken úgy sem lesz nyugtunk az emberek nyelvétől -soha! Tehát a vizsgám után leszalad ide elébem; iszonyú hecc lesz; a -tedeum után egyenesen magához repülni, szabadon, mint a madár! Hogy -felmegyek-e egy-két napra Budapestre magával, azon majd még -gondolkodunk; az embernek, tudja, úgy… mégis szoknia kell a hazárd és -boldog életfelfogáshoz. Igen, hisz azt mondtam: «Ha majd független -leszek, kenyérkereső ember és magam ura, csak akkor lehetek egészen -magam felelős a tetteimért; a magam birója és egyetlen fóruma.» Csakhogy -ám ettől a rongyos bizonyítvány-papirostól még nem leszek én független -és azt a szép utazóruhát, melyet egy divatlapból kivágva küldött, hogy -abban képzel el. (Maga igazán drága-kedves), azt mégis csak az anyámnak -kell még megcsináltatni szegénykének. (Igen, csakis így akarom, máskép -nem lehet; punktum.) Majd szépen kineveznek, úgye, és dolgozom; higyje -el, leszek olyan jó, mint akárki, ha nem jobb; az ember mégis jól -csinálja ám, amit vállal és amiért pénzt fogad el; aztán meg engem -érdekel is a tanítás, a gyerekek, mert hisz minden érdekel. Ilyen -komolykákat még nem írtam, úgye? Szóval: nem kell sietni és nincs miért -sietni; tudja, hogy mondta az a dörmögőhangú vasúti portás a télen, -mikor együtt utaztunk és azt hittük, lekéstük a vonatot: «Van még idő!» -Van még idő, bizony, drága és Magának is mindenre; hiába pózol nekem! Mi -az: negyvennégy év? Én már a huszonharmadikban vagyok, lássa! Isten -vele, mert már nagyon fázom itt, ahol írok és csak egy csonka gyertyavég -világít; igen rossz subick-szag is van; mert ez afféle «kammerli», ahol -a kandidátnők rezerva-cipői vannak elraktározva. És ha valaki ittkapna, -hát… higyje el, hogy játszom akkora veszéllyel, mint amikor (emlékszik?) -otthon egyszer fogfájást ríttam anyusnak és elmentem, kihúzattam egy -csaknem ép fogamat, hogy ezzel együtt elszabaduljak Magához is a -megbeszélt találkára; mert ő gyanut fogott és haragudott, a drága, de én -nem akartam, hogy Maga várjon és rossz legyen magának. Szóval, még -mindig elég hős és elég szerelmes vagyok; de a tinta, félek, hogy ráfagy -a tollam hegyére, tehát Isten vele, drága, Isten vele!» - -Csakugyan úgy volt valahogy, mintha csak a másféle gunyájú nőneműek közt -volna az érintkezés meg, «vétkes nyájaskodás» annyira tiltott és -megvigyázott mintha csak ez érdekelné és izgatná a felvigyázó -árgusszemeket. Mert ugyan ki törődött vele például, hogy Pável Marika -mindég kinn várta mostanában megint Fóth tisztelendőt a hittanóra előtt -az előszobában; nyilván jelentkezni akart, hogy nem készülhetett a -szertartástanból, mert fájt a feje, és mindig olyan későn jöttek be -aztán és oly kipirulva. Az osztály-közvélemény már megszokta és -legitimálta ezt a régi és most felújult, kölcsönös játékot; kinn a -világban flörtnek hívnák az ilyet. No az meg éppen fel sem tünt Király -Erzsin kívül senkinek, hogy Kapossy a neveléstörténet óra után egy nap -így szól csöndesen és összerántott szemöldökkel: «Ezeket a dolgozatokat -kérném majd… hozzám a tanári szobába… esetleg ön, ha volna szíves, -Popescu kisaszszony!» – És hogy a barna Kornéllal egyet fordult a világ, -bágyadt nézéssel meresztette rá sötét szemét egy percig; de azután -fellobbant a tekintete, mely büszke, szilaj és alattomos tudott lenni -egyszerre sűrű seprős pillái alatt; és mentében úgy kiegyenesedett, mint -a nádszál és a léptei frissek, rugalmasak lettek mint az őznek… De Erzsi -figyelte és mosolygott. - - - - -XIII. - -A bajok és kellemetlen dolgok csakugyan ritkán járnak egyedül; -megszeretik a vendéglátó házat és sorba jönnek, egymásnak adva az ajtót. -Az apáca-klastromba – két hét se telt el – belátogatott a másik ízetlen, -csúnyánmagyarázható és közönséges visszaélés; mintha csakugyan úgy -volna, ahogy a vén Simonea mondta, hogy: «ajtót nyitottak a külső -léhaságnak és zabolátlan, szabados gonoszságnak.» - -Most két kolduló-nővér alakjában jött. Barnacsíkos gyapjúcsuhát fekete, -durva szőrkámzsát viseltek és nagy, sáros csizmákat; tenyeres-talpasok -voltak, mint ezek rendesen, a legalsóbb nép gyermekei; gyalog jöttek a -tavaszi sarakon át, a szokásos, nagy ormótlan kőpersellyel; és -beszálltak itt (mint az ilyenek rendesen) a kisebbik és egyszerűbbik -vendéglátó-szobába. Napestig a várost járták, koldulgatva a szegény -árvagyermekek részére katolikus és nem-katolikus házaknál; az étkezés -óráira azonban pontosan beállítottak és mikor a homályos folyosón -végighaladtak, a párosával szembejövő növendékeket nevetés fogta el -(noha Kunigund ott dörmögött a hátuk mögött), olyan furcsák voltak, -kivált az egyik, egy igen köpcös és széles arcú, durva vonású teremtés. -A kicsinyek közül azért sokan szaladtak kézcsókra, mert ez az alázat -dicséretes jelének számított az Úr ily igen szerény menyasszonyaival -szemben. - -A vendégnőkkel egy szobában rendesen egy kandidátnő is aludt, az, -amelyiknek kötelessége volt a szobát kitakarítani reggel s az ágyat -rendbehozni utánuk. Ám a harmadik napon erre került éppen az éjféli vagy -hajnali várta-járás sora; így hát egy másikat rendelt helyére Berchtolda -nővér. Történetesen olyat, aki valahonnét a mármarosi határszélekről -került. Ez a fiatal leány másnap, reggeli előtt, arcán az ijedtség és -felindulás minden jelével lépett oda Berchtoldához. - -– Tisztelendő nővér, valamit jelenteni szeretnék! - -– Majd később, gyermekem, ha felmegyünk. A templom környékén csendnek -kell lenni, míg valamennyi misét el nem végzik odabenn; és a reggeli -szilenciumot fontos ok nélkül ne szegjük meg! - -– Igen, de – de – de nekem fontos okom van – tisztelendő nővér! - -– Mi az? Az Istenért… gyermek! Maga reszket? Mi baja? Ki vele már! - -– Kérem, tisztelendő nővér, azok a vendégsororok, a kolduló-rendből, a -vendégszobánkban… azok nem apácák. - -– Nem-é? Hát micsodák? Ejh! Maga aludt ott az éjjel? Mit tud? Beszéljen! - -– Tisztelendő nővér, még nem is nők… Csak – csak az egyik nő! - -– Ó! Félrebeszél?… Miket mond, leány, – maga álmodik! Ez nem lehet! -Ilyesmit… Mondjon el azonnal mindent, de értelmesen! - -– Én, kérem, tudok ruthénül, mert az én vidékemen úgy beszélnek a -szegényebb népek. És hallottam, amikor tanácskoztak az éjjel és -számlálták a pénzüket… és… ezek csalók, igen; ez egy házaspár. - -– Ó! Ez lehetséges? - -– Én… én biztosan tudom. Mindent hallottam; ők nem gondolhatták, hogy -értem a nyelvüket; a másik jelölt magyar volt és nem is vették észre a -cserét. Én a függöny mögött alvást tetettem; igen, ezek galiciai vasúti -munkások, akik a saját zsebükre koldultak itt. Már csomagolják is a -batyujokat, hogy odébb menjenek; még meg lehetne fogni őket. - -– Ej, most már? Őrültség. De honnét tudod egyáltalában, hogy… hogy -házasfelek? - -A kis jelöltnő lehajtotta fejét és hallgatott. - -– Ó, te szegény gyermek, szegény gyermekem! – tört ki akkor -Berchtoldából az anyás felelősségérzet és aggodalom. Gyengéd, simogatós -mozdulattal surrant keze végig a leány fején és erre az menten el is -rítta magát, arcát nagy zsebkendőjébe temetve. - -– De gyermek, az Ég szerelmére; hát miért nem szaladtál ki rögtön; miért -nem vertél fel álmomból, vagy másvalakit a nővérek közül. - -– Féltem, jaj, és nagyon meg voltam lepve és az ilyeneknél kés is -szokott lenni és… jaj, úgy… úgy szégyeltem magam! - -– Felelj most őszintén, – kérdezte a nővér reszkető hangon. – Téged, a -személyedben, a testedben nem bántott, nem érintett senki? - -– Ó, nem, engem nem! – tiltakozott élénken a leányka. - -– Adj hálát; védszenteid és őrzőangyalod vigyáztak! Ah… tán nem is lett -volna okos dolog; megint futkosás, ijedelem, skandalum, mint a minap!… -Mennyire látogat most minket az isteni megpróbáltatás! Most az a fő, -igen, eltitkolni ezt a csunyaságot! Hadd fussanak a csalók; bizzuk a -büntetést Istenre! Senkinek a világon nem szólsz erről; megértetted? - -– Igenis. - -– Most pedig mégy a templomba és elmondasz egy örvendetes rózsafűzért, -de ájtatosan, megmentett tisztaságodért hálaadásul. De egy hangot se, -senkinek! - -És gyors léptekkel elsietett, hogy megkeresse Virginiát. Egy hét -választotta el őket a Fejedelemnő-választástól. - -A rémült kis jelölt, kinek oly megbízható őrangyala volt, aligha szegte -meg közvetlen feljebbvalója szigorú parancsát, hogy a nagy s most már -közös titkot másnak is elfecsegje. De talán még azelőtt, első -ijedelmében lihegte el valakinek a folyosón, vagy a konyhán, ahová a -reggeli kenyerekért kellett szaladnia? Vagy a falaknak is fülük, szájuk -és hangjuk van néha? Annyi bizonyos, hogy a délelőtti órákban s az órák -közeiben főleg már erről trécselt, pletykált, fakgatózott, szörnyűködött -és tóditott valamennyi osztály népe; bennlakók úgy, mint bejárók, -apácák, mint paptanárok. - -– Nem, – mosolygott Szelényi papa úgy csücsörítve mosolygós ajkait a -nagy szivar körül, mint egy kis gyerek, aki a nedves, édes emlőt szívja. -– Nem, most már nyugodt vagyok! A kegyesrendi apácák klastromának -ezentul már semmi se árthat. Még ha maga Belzebub jönne is kisérteni, -mesebeli királyfinak öltözötten, ki nem fogna ezen a Házon. Ez kiállta a -próbát! Ha valamit el akar érni, reverendában jöjjön, vagy apácaruhában. -Nincs igazam, Gregoria kollégácska? - -Neki ilyen vaskos célzásokat is el tudtak nézni; mert kedves, jóízű és -okos megbocsátás rezgett csufondáros hangjában mindig; noha őmaga -feddhetetlen volt. - -– Erzsi, Erzsi, Király Erzsi, – szaladt és lihegett Pável Marika, aki -mostanában megint kedves és baráti volt «annyányi» társnője iránt. – Te, -valami nagyszerű heccet találtam ki, segítened kell benne! Emlékszel, -úgye, hogy ki volt írva az ujságban a minap az a fogadási hecc és -mérgelődtek az apácák? Ezt a mostanit is ki lehetne színezni úgy jó kis -pikánsan, tudod, meg fogjuk írni annak a zsidóujságnak, te majd -fogalmazod! Még nem tudhatják; ezek szörnyen el akarják tussolni; -sejtelmük se lesz, hogy honnét, ki által került ki… Úgye, nagyszerű? - -– Nem, fiam! – mondta Erzsi és összehúzta sűrű, sötétszőke szemöldökét. -– Az apácáknak igen rosszul esnék és senkinek a világon nem volna haszna -belőle. Csak annál butább szigor és ellenőrzés lenne itt; nagy -inkvizició, vallatás; ártatlanokra gyanakodnának; a kimenőket vissza nem -kapnók év végéig; szegény Helénke… Szóval: nem! Hagyj fel vele, gyerek! -Végre is az ő kenyerüket esszük; ha pénzért is, de elég olcsón. - -– Na, azt a kis moslékot csak ne hánytorgasd! De rád jött eccer!… -Megcsinálom magam; te meg majd beárulhatsz. - -– Azt nem fogom tenni; – bolond! – felelt Erzsi kedvetlenül vállat-vonva -és tovább ment. - -A «Független Ujság»-ban csakugyan megjelent az újabb eset híre a -következő vasárnapon. Marika ugyan sajnálatára nem ösmerhette fel saját -stílusát, szép «diszítőjelzőit» – amiket Sziduval komponáltak össze -éjszaka a háló ablakpárkányán; – az ujsághír rövidebb volt, de azért -épen elég «pikáns». S hatásával is a kisváros uzsona-traccsain és az -apácák bosszus elképedésében – igen meg lehetett elégedve a gonosz -csínyszerző. Berchtolda a kezeit tördelte és Virginia oly csüggedt volt -pár napig, hogy még a «nagy inkvizició» vezetéséhez sem volt meg a -szokott energiája. – Simonea és a többi penziósak most már megjegyzést -sem tettek; néma és gúnyos szemrehányással, bánatos fölénnyel jártak a -házban és súgtak-búgtak a fiókházbeli sororokkal, akik a távolabb fekvő -országrészekből már-már gyülekezni kezdtek a napok mulva történendő -választásra és megtöltötték az összes üres, rögtönzött és rezervált -fehérfüggönyös «kabinett»-eket. - -Az új törekvésű, magyar apácák közül még a választás előtt kihullt egy; -a szép Gregoria vérhányást kapott és ájultan esett össze egy rajzórája -után az Ujépület tanári-szobájában. Szelényi papa földhözvágta a -szivarját és hozzásietett; fölemelte, a bőrdiván felé hurcolta, míg -óriás verejtékcsöppek hullottak végig kövérke arcán; aztán -fölélesztette, vigasztalta, becézte mint egy kicsiny leányt az -atyuskája, – míg az orvos megérkezett. – «Rögtön el, el innét! – mondta -az szigorúan, alighogy megnézte. – Mily régóta mondom! Hát Zólyomba is -akár, ha máshova nem lehet; bár az is csak zárda; régi, vastagfalú, -apróablakú kastélyház. Mégis jobb mint itt, Uramisten! És a tanítás? -Dolgoztatni vele ilyen állapotban! Maga akart? Bolondság, – siettették -már nagyon a drága üdvözítőhöz; pedig az még jószívvel várt volna rá -egy-pár esztendeig!» – A derék öreg és «hű katholikus» zárdaorvos most -igen kijött a sodrából, egyszer jól odamondogatott a «fejetlen nyájnak» -– a «némber-köztársaságnak», melynek titkos szerződései vannak az öreg -Halállal az ő háta megett; és fenyegetődzött, hogy ő felmond, ő itt így -nem vesződik, ha kutyába se nézik; nem szorul ő rá; majd beszélni fog a -vármegyei tisztiorvossal, aki jó-komája, hisz ez a ház egy fertőzeti -telep, egy nagy bakteriumtenyészet»… és így tovább. Oda se hederített, -bár mondták neki, – hogy a beteget ők bizony már pihentetni akarták -hónapok óta; de ő akart tanítani, kijárni, – görcsösen, mindenáron; – és -rendesen rosszabbul lett, ha pár napig fenn-őrizték a betegszobában; ha -nem járhatott le dolga után a földszintre, – végig a Portaszoba melletti -iroda előtt, ahol a klastrom számadásait, gazdasági ügyeit vezették. - -– Jőjjön, kérem főtisztelendő úr! – sürgette másnap ugyanabban az -irodaszobában soror Virginia Fénrichet, az intéző papot. – Jőjjön csak, -tárgyaljuk meg egy kicsit a dolgokat! Istenem, oly sürgős minden; ma -szerda; vasárnap a választás. Irásban kérni kell a méltóságos püspök -urat, nevezze ki megbizottját; – mindnyájan önt óhajtjuk, hogy majd az -urnánál üljön. Ah, Istenem! Eltávozott, kedves betegünk helyett soror -Evelinát kértük fel tehát rajztanításra a képzőben; – ő az egyedüli, -kinek ilyen képesítése van. – Itt volna aztán még egy hivatalos írás, -nézzük csak meg, kérem; én még mindig nem értek ilyen jogi dolgokhoz. A -mi kis Gross Helénke jelöltünk gyámatyja írta Münchenből; válaszul arra -a kérésünkre, (illetve a gyámleányéra) hogy nagykorusításába -beleegyezzék vagy pedig írja alá azt az ajándékozási okiratot, melyben a -kedves leány világi javait szerzetünknek, ezentuli otthonának és az -Urban családjának adományozza. Azt írja, nézze csak, – hogy ő még nem -bízik eléggé gyámoltja elhatározásának komolyságában; hogy hátha csak -gyerekes szeszély; (ilyeneket írni!) – hogy neki kötelessége -óvatosabbnak lenni, vigyázni erre a vagyonra; (milyen akadékosak is ezek -a németek, hogy ragaszkodnak a világi javakhoz; ez kivált, úgy tudom, -protestáns ember!) – szóval: hogy ő még egy félévi gondolkodási-időt -kiván hagyni Helénnek. Mondja csak, van ehhez joga? A német -közgyám-hivatal vagy árvaszék vagy mi – jogkőre még mindig kiterjed a mi -Helénünkre? Ah, az a pénz! Mikor jut már tényleg rendeltetési helyére, a -szerzet pénztárába – és hogyan, mire használódik fel? Nos, négy nap -mulva elválik. Csak ez az undorító koldulási-história ne jött volna -most; ó, ha tudnám, micsoda aljas rosszakarónk tudatta azzal a -sötét-szándékú ujsággal? S most újra felelevenítik; hogy elfogták a -nyomorúlt bűnösöket Mármarosszigeten. Csak még ide ne hozzák vallatni a -csalásért; csak még tanukul ne hívjanak bennünket! Igen, erről önnek -kell gondoskodnia, főtisztelendő úr; esetleg a püspöki iroda átírhatna -diszkréten… No, és itt vannak megint a mérnöki hivataltól a tervek az -Ujépület kibővítéséről; a magasabb iskoláink számára. Ma még nem -időszerű; – adja a jó Isten, hogy négy nap múlva az legyen! Úgye, a mi -szándékunkra ajánlta a mai szent Miséjét is, ahogy igérte? – De… mi -baja, az Istenért? Beteg? Oh, ön sír? Főtisztelendő! - -– Ó, hagyjon most… hagyjon… csak egy kicsit! Mit bánom én most… a -pénzüket, az ügyeiket… ó, úgy szenvedek. - -És zokogva borult két karjával az íróasztalra. - -– A… a világi… rokoni kötelékek sokszor nagyon is erősek! – mondta -Virginia halkan, ámult és szemrehányó szemekkel nézve rá; míg elfehérült -ajkai idegesen rándultak félre. – Fénrich főtisztelendőt nem volt szabad -rágalommal illetni gondolatban sem, mert fölszentelt egyházi férfiú -volt. - -A doktor kifakadásai a szegény Gregoria elutazása alkalmával – szintén -szájról-szájra jártak a zárda sororjai s az éjjel-nappal szállingózó -fiókháziak közt; Berchtoldának volt is gondja rá, hogy a fiatalabbak -közt kivált ezzel is «hangulatot csináljon.» Igen, a szerzet (nem az -egyesek) érdekében halaszthatatlan immár valami kis hegyi üdülőhely -berendezése a gyönge vagy megtámadott-tüdejű nővérek számára; és -higiénikus változtatások, javítások az Ó-épületen. Ám mindezekhez pénz, -állandó és megbizható új pénzforrások kellenek; célszerű befektetése a -kilátásban levő kis vagyonnak; új iskolák, magasabb intézetek, több -belső, szerzetesi munkaerő; alkalmazkodás bizonyos mértékig a kor -viszonyaihoz, – mint ahogy számos templomban már villannyal világítanak -egyházi engedéllyel az ősi, elrendelt és hagyományos, de szörnyen -megdrágult szűzviasz helyett. – S ha már a villanyvilágításról szólunk, -hát igen-bizony a multkori, éjszakai csunya támadáskor is mennyivel -gyorsabb, biztosabb sikeresebb lett volna a védekező eljárás – általában -mennyivel könnyebbé válna az éjszakai várta-szolgálat, ha a sötétes -folyosókat, melyekben csak egy-egy piciny olajmécs világít a képek és -szobrok alján, – egyetlen gombnyomásra erős, biztonságos villanyfénnyel -lehetne elárasztani. S mennyivel olcsóbb is volna. Aztán az -adminisztrációt mennyire megkönnyítené ebben a nagy házban, ha legalább -helyi telefonhálózat volna a termek és épületszárnyak között…» És sokan -halgatták helyesléssel és naiv örömmel beszédét. - -Ám akkor egy este, – (pénteknap volt, kettővel a választás előtt) – a -kegyes és diplomatás Simonea meglátogatta Berchtoldát az esti pihenő – a -regráció órájában. Arca mélyen szomorúnak látszott; kezében nyitott, -levélféle papirdarab. «Ezt a szennyes iratot, ezt a bűnös okmányt -sikerült elfognunk, kedves nővér. Galád és semmirekellő szerzői itt -vannak még e szent falak között, élvezik rendünk testi és szellemi -javait; az – ah, (szégyen még kimondani is) az apácajelöltek gallérját -viselik. A csalók, – ámítók! Igen, itt, itt, kedves nővér, a -noviciátban, az ön tiszteletreméltó felügyelete alatt! - -– Mi történt már megint? – vágott a szavába Berchtolda elhalványodva. - -– Nézze csak, kedves nővér, olvassa. Ezt a levelet az ön két jelöltje, a -két Kerekes leány írta – itt a városban laknak a szülőik, azok a -cinkosaik, azoknak szól. – Egy szapuló-lány kosarába csempészték a -nyomorultak, (a konyha-főnök testvérünk el is kergette rögtön) – úgy -volt, hogy az viszi ki a gonosz anyának, akivel ismeretségben volt, úgy -látszik. Itt van, csak olvassa! - -Berchtolda reszkető kezébe vette az írást; onnét kezdte nézni, ahol -Simonea már jelet csinált a körmével. - -«Csak sohse busulj, drága anyácskánk, meg vagyunk mi itt egészen jól. A -koszt sem olyan szörnyű rossz ám, mint ahogy hiszed; aztán legalább nem -kell érte neked fáradni, kínlódni, ölni magad a dologgal. Hidd el, drága -anyus, hogy te sohasem birtál volna bennünket taníttatni, – még csak -ellátni sem, amíg elvégezzük a képzőt. Hát még ruházni! És apánk -mindenért csak téged gyikolt, bántott aztán, ha egy kis ital volt benne; -nem, mi azt nem birtuk tovább nézni! Igy ez egész ügyesen ki van -fundálva; itt elvégezzük ingyen az évfolyamokat; tandíj, koszt, ruha, – -semmire nincs gondotok. S mire kész leszünk három év mulva, (mert ha -mukkanni se tudnánk a képesítőn, akkor is áteresztenek, mint noviciákat) -– akkor ill a berek, nádak erek, – még az nap kinn leszünk nálad; a te -két kész, tanítónő leányzód. Még csak el sem kell hagyni a hitünket, -mert hisz nem leszünk még fogadalmasok; a jó Istenke is megbocsát, mert -gyermeki szeretetből tesszük. Van a zárdának elég pénze; segíthet a -szegényeken! A diplománkat ki kell hogy adják törvény szerint, majd -kipereljük rajtuk; állást is majd csak kerítünk; akkor aztán gondod se -lesz, majd dolgozunk mi helyetted s apánknak is kikeressük a napi -dohányát, hogy ne dörmögjön! Kezeiteket csókolja két hálás és forrón -szerető leányotok: Emma és Piroska.» - -– Ó, mily gyakran visz bűnbe valakit a Gonosz Lélek épen erényei útján! -– sóhajtott a jó Berchtolda leverten. – Lám, itt is a szülői szeretet -volt az ok! – Vigasztalhatatlan volt; annyira kedvelte ezeket a Kerekes -lányokat; e természetes, nyugodt viseletű, derüsszemű, nyilt és okos két -teremtést. Sokszor példának állította őket a manértalan, őszinte -áhítatra nézve. - -… «Jó is, bizony, hogy holnap már vége lesz ennek a fejetlenségnek – -mondta Magdolna csendesen, mikor Virginia szokása ellenére elmondta neki -az utolsó «botrány»-t, a Kerekes testvérek kicsapatásának körülményeit. -– Tulajdonkép szeretnék már egy jó szigorú, vezetést, egy erős és kemény -kezet! Alig várom már, hogy Tisztelendő Anyámnak szólíthassalak!» - -– Már hogy… engemet?… Hogy érted? – nézett rá Virginia elképedve. Tehát -ennyire tájékozatlan volt valóban? Mert tettetni nem szokott ez a -teremtés; nem is volna képes. - -– Vagy Berchtolda? Igaz is, kedves, én valójában még azt sem tudom, kire -kell majd szavaznom holnap. Nekem mindig csak elvekről beszéltetek, -amelyek persze mind helyesek és szépek – de ha tőlem megkérdik majd, nem -fogom tudni megmondani, ki a nagy eszmék reprezentánsa szerintem? No, -kire szavazzak hát? - -– Akire akarsz, kedvesem! – felelt Virginia kissé zavartan és azzal a -különös meghatottsággal, mely mindig elfogta e csodálatos, hűvösbájú és -minden izében, minden mozdulatában magasabbrendű teremtés mellett. Nem -tudta volna szóval egykönnyen kimagyarázni, de egy bűvkörben látta, egy -eszményi és megmagyarázhatatlan világban maga és a többiek fölött – -viszont úgy érezte, hogy mindenki közt még ő tudja leginkább -megközelíteni, – vagy legalább érteni, értékelni és csodálni ezt a nagy, -emberi kiválóságot. Úgy érezte, hogy ez a nő jó, tiszta és csaknem -bűn-nélküli, de nem súlyos vezeklések, imák, bőjt, penitencia gyötrelmei -és a kisértéseken kivívott nehéz diadalok árán, – hanem egyszerűen, -magától, mert jónak született és nem is tudna más lenni; és a Gonosznak -nincs hatalma fölötte. Talán… mert valaha, régen – valahol kinn «az élet -viharában» leszámolt azzal is és mindennel; megösmerte, kiélte, -kivezekelte volt magából minden rossznak a hajlamát. – Vagy mert -tanulmányai, gondolkodása révén ösmeri mindennek titkos és természetes -gyökerét az emberi lélekben – vagy a testben; és azért semmi sem bűn -őneki; mint ahogy az orvos nem vétkezett, mikor a beteg Gregoria -hófehér, szűzi keblét érintette, nyomorgatta… Ó, Virginia úgy vágyott -volna néha ilyen lenni; levetni kínos kételyeit és a lelki tusakodás -terhét. De akkor hová tegye kimeríthetetlen tetterejét, forró -érdeklődését, mely viszent nem is vétek; – sőt egyensúlyozója minden -egyéb szenvedélynek? Ó, hogy élt, hogy járt-kelt és dolgozott köztük az -ő Magdolnája, az ő földi szentje; – halkan tisztán és külön; az apró -csatákról és huza-vonákról körülötte még csak tudomást sem véve -jóformán! Virginia szinte elröstelte most magát miattuk. - -«Elvégre nem is a személy fontos, úgye? – folytatta a másik -elgondolkozva e neki annyira újszerű és idegen tárgyon. – Csakhogy -legyen egy név, egy fogalom, amelyhez kapcsolhassuk és ráfüggeszthessük -az «engedelmesség» gondolatát, mely oly biztosan és – olcsón megőrzi a -belső szabadságot és nyugalmat. És nagyon szeretem a tilalmat és -aprólékos, biztos megkötöttségeit a mindennapi tevés-vevésnek; nem -bánnám, ha sokkal érezhetőbbek volnának még. Igen, érdekből, a belső -szabadság kedvéért; az ember hadd tudja pontosan, mit kell tennie és -merre fordulni, hogy ne jöhessen ütközésbe és ne zavarhassa semmi -külsőség! Lásd, például amióta így, fő nélkül vagyunk, micsoda -kellemetlen és ostoba dolgok esnek lépten-nyomon. - -– Ó, – hát te is azt véled talán, – nyitott nagy szemeket Virginia, – -amit Leona mondogat, hogy az igazi szerzetesi élet csak a régiek teljes -szigorával képzelhető. Hogy mi – ujabbak, – magunk «nyitottunk kaput a -külső léhaságnak és zabolátlan szabadosságnak?» – - -– Nem, – oh, hova gondolsz! Hogy bárkit is váddal illethetnék, kedves? -Hisz én nem is ösmerem úgy, mint te a viszonyokat és ezen is, (ne -haragudj!) tán most tünődöm el először. Csak épen az jutott eszembe, -hogy egy kissé… sajnálni fogom azt, akit holnap fejünkké választunk; -külső gondokkal és felelősségekkel ruházzuk és – elvesszük tőle az -engedelmesség könnyebbülését, nyugalmát; a belső függetlenséget. - -– A gondokban és terhekben lehet és lesz is segítsége, csak rendelkeznie -kell! Csak nagy általánosságban… (erőlködött Virginia egyrenagyobb -csüggedéssel). - -– Rendelkezni, igen! – mosolygott a másik kissé bágyadtan. – S míg mi, -többiek szabadok leszünk annak a gondjától, hogy miféle külső -apróságokat műveljünk és milyen sorrendben napestig, hogy hová utazzunk -és mennyit dolgozzunk; – addig ő magára veszi majd valamennyiünk külső -rabszolgaságát, a látható dolgoktól függést. – Ej, – különben miről is -beszélek? Szerencsére vannak másféle természetek is; olyan képességűek, -mint te vagy, kedves! Nekem hála Istennek csak azt a dolgot adtátok, -hogy szót fogadjak nektek és azt akarjam, amit ti akartok; és ennél -könnyebb munkát nem is képzelek magamnak. Igen hálás vagyok érte. - -És Virginia nővér sóhajtva, megzavartan hagyta magára imádásigszeretett -és csodált barátnőjét. - - - - -XIV. - -Végre együtt ültek, benn szorongtak valamennyien a felékesített -templomban; repkényfüzérek, gyertyák és tömjénfüst közepett. Mise után -lassú menetben járultak az oltárhoz, sorba-térdeltek a hideg kőlépcsőn -és nyakukat epedő mozdulattal előre nyújtva, kissé szétnyitották -ajkaikat. S a pap közeledett hozzájuk egyenkint a kehellyel, az arany -edénnyel, melyben az Istenség lakik. Míg keresztet írt vele szemeik -előtt, – felragyogott kezében a Vőlegény halotti fehérségű, átlátszó -Teste; amaz igazi és lényeg-szerint tökéletes Test és Vér, mely az Ostya -titkába rejtőzik naponta és minden órában, minden percben, sokezerszer, -tán az idők végezetéig, – hogy vérontás és kínhalál nélkül most újra meg -újra feláldoztassék, magára véve e világ bűneit; – és nemföldi -szerelemben egyesüljön ezerszer – és ezerszer csodálatosan és -tökéletesen az őt áhítozókkal. Hogy bár végnélkül osztódva, mégis mind -osztatlanul és teljesen, egész-egyen – olvadjon össze mythikus nagy -Nászban az ujjongó lélekkel… Az apácák összecsukták ajkukat, – lassan, -óvatosan, nehogy fogaikkal tiszteletlenül érintsék a Szentek Szentét; -akkor fölfelé fordult, extatikus szemüket lassan, nagyon lassan, – -mintegy mennyei gyönyörben úszva lezárták, és zsibbadt mozdulatokkal -emelkedtek fel, hogy másoknak adjanak helyet. Az alsó lépcsőn még -egyszer térdreborultak és suttogva, hálát rebegve háromszor megütötték -mellüket. «Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj…» Végre -megindultak; – összekulcsolt kézzel, félig csukott szemekkel, lassan -lépkedve a kockaköveken; – elhalványult arcukon szent megindulással; -olyanok voltak, mint a boldog szerelem pillanatai után valami -megkönnyült és felolvadó, mély és megtisztult kielégülésben. A padban, a -helyükön még egyszer arcra borultak, tenyerükkel takarva be szemüket, – -hogy elmerülhessenek a legnagyobb csoda szemléletében, – a legszorosabb -és legbensőbb együttlétben e világ teremtőjével. Az ég, a föld és -mindenek urával, – az édes názáreti Jézussal, kit ösmernek, néven; -tegezve, kicsinyítő-szóval hivnak, – ki érttük, érttük, érttük, ontotta -ki drága vérét, a kereszten… - -És ha az évtizedes megszokás és a test meg lélek egyéb gyarló -elszóródásai szinte elkoptatták is bensejükben mindezt; ha nem sikerült -is magukban felkelteni azt a mély és boldog megrendülést, mely a szentek -életét mennyeivé tette már e földön; – a szándéknak legalább nem volt -szabad hiányoznia és a külső, testi mánierok, a szemek, arcvonások és -mozdulatok híven tükrözték a nemlévő, csak áhított áhitatot; – hogy -legalább másokban, a többi szemlélőben botránkozás ne keltessék… - -Aztán Fénrich a szószékre lépve röviden beszélt pár percig fáradt, -idegencsengésű hangján és a templom közepére ment, hol az urna állt -sötét posztóval letakarva. A templomajtót becsukták; elkezdődött a -titkos szavazás. – A zárda termeiben és folyosóin, a kápolnákban és -kabinettekben, de még a konyhában és mosóházban sem maradt e délelőttön -egyetlen olvasó-jelvényes, fogadalmas «profess»-nővér sem; csak -növendékek, galléros jelöltek és már beöltözött noviciák. A bennlakókra -a kis Geralda vigyázott; de ő is lázas izgalomban élt ma és minduntalan -új imába kezdett. Teltek az órák és dél lett ezen a napon is lassan. - -Félegykor kezdték számlálni a szavazatokat. A nővérek a padokban -imádkoztak; Fénrich, Virginia és Simonea már végire jártak volt; most -egymásra néztek, ijedten, szinte tanácstalanul és újra kezdték. Hiába, – -az eredmény megint ugyanaz. Semmi! - -Az összes szavazatok egyharmadánál csak valamivel több jutott Leonára; – -a másik kétharmad megoszlott Magdolna, Simonea, sőt Virginia között. -Három cédula Evelinának, az «önmegtagadás szentjé»-nek is jutott. – Ez -hát! Annyi szervezés, korrespondencia, pártoskodás és rábeszélés után! – -Igen, de a legutolsó hetek csunya zürzavarai közepett szétkallódtak a -vélemények, a kedélyek; kisebb fia-pártok alakultak, mindenki a maga -fejével gondolkozott és tanácsolt. – Itt az eredmény; «Nincs Anyánk!» – -mondta Simonea és Virginia csüggedt hangon és szinte egyszerre. Aztán -Fénrich jelentette ki, hogy mivel absolut többség nincs, tehát a Megyés -Püspök őméltóságának új választási napot kell kitűznie arra a két -nővérre, kik viszonylag a legtöbb szavazatot kapták: Leonára és -Magdolnára. Az alapítólevélben világosan meg van írva: az legyen az új -tartományi Főasszony, akit a fogadalmas testvérek legalább kétharmada -azzá tenni kiván. – Mivel tehát a püspök úr őméltósága most -bérmáló-körúton jár s csak egy hét mulva jön székhelyére vissza, -egyelőre kénytelenek lesznek bevárni őt; a fiókházbeli nővérek nem -utazhatnak addig vissza. - -Lecsüggedt fővel vonultak az étterem felé. A templomajtóban várakozó, -körültük tolongó novicia-seregnek nem tudtak örvendetes ujságot mondani; -csak új bizonytalanság, várakozás, zavar jön megint. – A feldiszített, -ünnepies étteremben nem csaphattak kis lakomát az új Anya üdvözletére; a -hideg étkeket, a tortát és mindenki fejére számított félpohár borocskát -azonmód eltették más, igazibb alkalomra; és csüggedt kedvben szinte -némán kezdte levesét kanalazni a még mindig fejetlen nyáj. Ám a -legkedvetlenebb, a mindeniknél inkább csüggedt arc mégis a Magdolnáé -volt; Virginia szive ijedten szorult össze, amikor lopva ránézett… -Valóban – étkezés után rövid beszélgetésre kérte őt. Gyorsan haladtak -végig a folyosókon és egyik üres iskolaterembe léptek. Az alacsony -dobogón, mint valami szinpadon megálltak egymással szemközt; Magdolna -arca sötét volt, hangja szokatlanul szigoru. - -– Mond, miért… miért tetted ezt velem? - -– Magdolna! – Magdolna, annyira tiszteltelek; hisz tudod, tudnod kell! -Senkit sem látok nálad külömbnek, magasabban állónak; senkit még most -sem, igen, – aki fölöttünk rendelkezni méltóbb lehetne. - -– Méltóbb? – És… alkalmasabb, Virginia nővér? - -– Ó, nem, ne nézz így rám, ne szólj hozzám keményen! Hisz nem tudhattam, -hogy ennyire… ennyire ellenedre van! - -– Nem ösmertél tehát? De hogy szerethettél akkor? - -– Nem, ezt ne… ne vond kétségbe! – kiáltott a másik fájdalmas -szenvedéllyel. – Úgyis annyira sújt már minden, oly balul sikerül; – az -Isten büntet! Oh! Lehet, hogy nem jól szerettelek, Magdolna, – tán -bűnösen szerettelek, itéld meg, szólj, hisz te mindent látsz, értesz! Te -tudod, hogy mindenem vagy, életkedvem, reményem, minden törekvésem. Csak -miattad akartam mindent, csak neked akartam tetszeni. Csak teáltalad -tudok örülni munkának, földi iparkodásnak és erénynek, – csak teáltalad -és teértted tud nekem valami igazán fájni, még… még a bűneim is, – ó, -Isten, légy velem! Soha-soha nem szerettem így még földi embert; nem is -lehetséges ennél jobban szeretni! - -– Virginia! Hogy beszélsz, barátnőm? Légy eszeden! - -– Nem, nem vagyok én eszemen már! Annyit kinlódom és egyre hatalmasabb -ez fölöttem. Ne hidd, hogy afféle gyerekesség, ami itt… itt a zárdában -divatozni szokott,… hajfürtökkel és érzékeny, titkos levélkékkel. Az -egész lelkemet uralja, minden jobb érzésem, minden gondolatom. Istenem, -Megváltóm! Add, add a kezed Magdolna, – Magdolna, Magdolnám, – ó, tedd a -homlokomra a kezed egy pillanatig!… - -– Virginia testvér! – kiáltott rá akkor a másik szígorú, ébresztő hangon -és felállt mellőle; elfordult, hogy leküzdhesse ámult és ijedt -megundorodását. – Virginia, rögtön felállj innét! Mi dolog térdelni egy -másik ember előtt; mit gondolna, aki hirtelen belépne? - -– Mit?… Jobb volna rögtön meghalnom. - -Dult arccal, zilált köntösben, gyűrt fátyolával ott állt előtte, – -szemében ijedt szégyen; tán most látta csak, hogy a földön kúszott és -vonaglott néhány pillanatig eszelős szenvedélyben és hogy – -visszautasították. Ideges szája, minden arcvonása rángott, reszketett; -ajka oly száraz volt, hogy alig birta a szavakat kiejteni… És ahogy így -megalázva és szenvedve szembenállt vele a másik, – Magdolna arca -megenyhült újra, a harag és megdöbbenés helyére visszasimult a szokott -hűs, szelíd, enyhe tekintete. Most már felé-nyújtotta nyugodt, biztos -szorítású kezét. - -– Virginia testvér, nyugodj meg hát, – jer! – szólt ösmerős szives -csillapító hangján és kézenfogva maga mellé vonta a pódium-székre, a -nagy iskolatábla mellett, mert hisz a negyedik B-osztály termében -voltak. – Jer, beszélgessünk, kedves; – folytatta és már mosolygott is, -– te most túl-izgatott vagy, nem is csoda, úgy beledolgoztad magad a -közügyekbe! Virginiám, nem szabad hogy azt hidd, hogy megitéllek… vagy -nem értelek meg,… noha követni nem is tudlak. Igen, vétek volt, hogy egy -pillanatra megitéltelek az imént. Oly más lélek a mienk, gyermekem; és -más mult, más élet, más test és – tán idegalkat, igen! Hisz azért van, -hogy csak úgy tudtál engem szeretni, ha magadhoz formáltál. És azt -cselekedted velem, amire te magad lettél volna tán valóban alkalmas, – a -vezetés terhét viselni itt! No igen jó, – hát ma még nem, csakugyan, – -de később, ha idősebb leszel, úgye? És ez… ez a másik… idegességed velem -szemközt bizony: kissé betegség, vagy különös állapot; néha és néhol -rend és törvény, – hisz oly sokféle az élet, az ember, az érzései, – -Virginia, – és minden jogosult és igaz és nagy lehet, ami emberi és -őszinte! Igy, olvastam ezt – igen, csak hallomásból tudom; mert az is e -föld rendje és törvénye, hogy sohse értsük meg egymást teljesen, mi -emberek. Mégis, igyekeznünk kell erre, úgy-e, hogy aztán helyesen -szeressük egymást. Hallgass rám, én elmondom, mit gondolok vagy tudok -erről. - -Kezét kezében tartva beszélt hozzá halkan, szépen, sokáig és a másiknak -fokonkint szűnt ideges remegése, – lassan bátorodva emelte feljebb -tekintetét. – Már szinte leszállt a kora-tavaszi alkonyat, és rügyszagú, -esti szellők röppentek be közéjük a nyitott, emeleti ablakon, mikor -elváltak végre, – szép, meleg, békélt és testvéri kézszorítással. A -negyedik B polgári-osztály terme… az egyik apácának örökre emlékezetes -hely marad; itt folyt le életének leghevesebb, legdrámaibb jelenete; -legnagyobb mozgalma, szenvedése és megenyhülése. – És mikor még zsibbadt -fővel és zsibbadt tagokkal egyedül haladt a néma templom felé, – már -tudott és értett sokmindent, – amitől eddig félt vagy amin ujjongott; -amiért vergődött és tusakodott vak bizonytalanságban. És tudta már azt -is, hogy a saját, «nagy» érzését semmi joga nem volt másnak tartani -lényegében, mint a kis növendékek idétlen esenkedését és sóhajait; mint -az öreg, piros Kunigund suta érzelgéseit… Mert ha komolyabb és lelkiebb -is talán, (ó, tán még ezt is csak képzelte magáról), épúgy nem valami -törvényszerű ok, testi változás, Isten rendeléséből való sajátosság volt -magyarázata, akárcsak azokénak; hanem csak a környezet félrevezető -hatása és külső kényszerek okozta megtévedés. És megtudta, hogy ugyanaz -az emberi végzet sodorta hibába, melyért olyan szigorúan itélte volt meg -gondolatban Fénrich papot és a szegény Gregoriát. Mily jó volt így -szelíd és biztos közösségbe jutni másokkal, mindenkivel, – az egész, -nagy, emberi világgal! Anyja jutott eszébe, ki özvegy fővel férjhez ment -a szép vívómesterhez; és egyszerre megértette önmagában annak a -gyülölködésnek is gyökerét. Igen, mindez egy dolog, s nem lényeges, hogy -kissé félretérül a körülmények miatt. Igen, az az ősi, nagy, igaz és -jogosult ösztön, melyet Isten maga ösmert el a paradicsomban még, midőn -a legősibb szentséget, a házasságot szerezte. – De amelyet ők, a -szerzetesek, Isten különös választottjai – fékezni fogadtak egész -életükön át; hogy a kötelesnél is többet tegyenek, hogy a kellőnél még -magasabb tökélyre jussanak, – hogy megtartván a parancsokat, magukra -vállalják és megfogadják még a tanácsokat is. – Ó, mennyivel jobb most, -hogy tudja, megérti önmagát és másokat; a szervezetek, az állatok és fák -törvényeit; a tanult és sejtett dolgok összefüggését; emberi szervek -szerepét. Hálával telt el az iránt, ki ma oly világosan, egyszerűen és -tiszta szavakkal mind-ennek birtokába juttatta. Harmincöt évet kellett -élnie, míg végre felvilágosították; de érezte, hogy szerzetesnek is, -embernek is külömb lesz ezentúl. Az oltár előtt térdelt és lazán -egymásba kulcsolt kezekkel, nyugodt, nyitott, gondolkodó szemekkel -nézett maga elé; de bensejében mélyen és jólesőn, sokáig imádkozott. - -A megyés püspök tehát csak egy hét mulva volt visszatérendő; és addig ez -a sok idegen, szokatlan, alig-alig férő vendégsoror itt fog tolongni -tétlenül; a fiókházakban pedig ezalatt szünetel minden munka, tanítás, -házidolog; s a kórházak betegei sok helyén az országnak hiába várják -vissza megszokott, ügyes ápolóikat. Ó, milyen kavarodás volt; «was fir -unausstehliche réndetlenség!» – ahogy Kunigund krákogta napestig -futkosva és pörölve, kifőlt arccal. A vendégek maguk is nyugtalanok -voltak, mint a sokgyermekes, jó mamák, ha nagyritkán eltávoznak -hazulról: mi lesz azalatt otthon, nem történik baj nélkülök? – Aztán meg -fehérnemüvel, apró holmikkal is kevesebb időre voltak ellátva; némelyik -vidéki helyi-főnöknő után csomagokat küldöztek az «otthoni» noviciák -gyermeki gondosságból; másokat levelekkel, sürgönyökkel zaklattak; a -Portánál és az egyik hátulsó kapunál folytonos jövés-menés volt; -levélhordók, kofák és kereskedő-inasok egymásnak adták a csengőt. - - - - -XV. - -És így, ebben a zavaros tolongásban sikerült egyszer mégis, egy -alkonyati órán, – amire Király Erzsi is remegve, «drukk»-ban gondolt, -amiről még ő se remélte, hogy baj nélkül keresztülviszi. – A kis Gross -Helénen egy bejáró növendék kurta kabátja és formátlan iskolai kalapja -volt; azé a nagyon csunya és hű kis leányé, aki Fóth néninél volt teljes -ellátásban. Kalapot, keztyüt, s egy kopott, szürke utcai szoknyácskát -is, – az egész bejáró-jelmezt Erzsi kerítette össze, ő lopta fel az -Ujépületből, ahol módszertanórán vette át titkosan a pad alatt; és -hurcolta végig a Főépület folyosóin, reszketve az Öregtől vagy a többi -öregektől. Egy «kammerli»-ban belebujtatta a kis apácajelöltet és a -kerek abbégallért gondosan begyürte az idegen kabátka alá; a -hajviseletét kissé meg-«világiasította», csak úgy a tíz körmével, hogy -lehetséges legyen a kalap. Végre lesurrant vele a hátulsó lépcsőn, (egy -külön Isten őrizte őket,) elvegyült pár pillanatra a portafolyosó -járókelői közt; – s a legalkalmasabb percben; mikor a kapu ép nyitva -volt és hárman-négyen is léptek ki rajta, – megszorította a Helén karját -jó erősen és fülébe súgta «Most!»… Csak egy pillantást vethetett utána; -látta, amint félénk kis leányalakja megrévlik a kapubolt világos -terében, honnét drága életzajok tavaszi zsongása árad be,… utcalárma, -friss lombszagú és porszagú szellők, esti sétálók parfömje, szabad és -boldog asszonyoké. Csak egy pillanat, – aztán bezárult a Porta és a -folyosó újra sötét lett a legközelebbi csengetyűszóig. Erzsi -lábujjhegyen surrant fel a lépcsőn és már megkönnyebbülten, szinte -boldogan sóhajtott. Csaknem belekezdett egy «Üdvözlégy»-be, hálából, -hogy a veszélyes kaland idáig sikerült. Ah, mit is művelt? Megszöktette -a zárda egy jelöltjét; megszöktetett a zárdából ötvenezer forintot! – -Hisz ha kimehetett volna az Ujépületből, egyenesen a Marhakapun át,… -mikor a többi bejárók elmentek; – csakhogy Helénkét már rég nem engedték -lejárni, a képzőbeli órákat látogatni. Hogy kellett így bujkálniok! A -háló-folyosókon végig, fényes nappal az utcai ruhás «bejáró»-val; -Uristen! És a földszintre érve hány emberrel találkoztak is, hány -apácával – és egy sem tartóztatta fel, hogy mit keresnek erre és együtt! -Ó, soha máskor, mint ebben a rendetlen, össze-vissza időben ilyesmi nem -sikerülhetett volna… «Gelobt sei Jesus Christus!»… ah, az öreg Simonea -volt, – és bólintott «In Ewigkeit» és nem szólította meg, hogy mit -mászkál erre?… Ámbár most már, itt az emeleten hazudhatott volna -hirtelen akármit. Csak most baj nélkül a nappaliba jutni; már hallik az -Öreg hangja! Egy helyiségből Gizu lépett ki, nála a zongora-gyakorló -kották is. «Te, add ide a kulcsot; te úgyis játszani mégy, – add csak! -Mintha innét jönnék be!» – «Hol jártál?» – «Psszt!»… És nyugodtan, a -legközömbösebb képpel s a kulcsot zörgetve kissé a karikán – lépdelt el -az Öreg asztala előtt; az épen a kis Militorisz Jankát szidta nagyon -valami «réndetlen»-ségért. - -Csak egy óra mulva, közvetlen vacsora előtt jelentkezett egy kandidátnő, -kérdezősködni, hogy nem látták-é erre Gross Helén «kedves jelölt»-et? -Nem jött ide valamiért, nem lett rosszul, nincs valami baja? Az Öreg ép -jókedvében volt; alaposan leszidta a Berchtolda küldöttjét, meg az egész -rendetlen, komisz, neveletlen újnoviciátot; ahol este össze kell előbb -keresni a leendő apácákat, mint a ludakat üllőre. Volna csak ő ott, majd -megmutatná! De nemsokára maga Berchtolda jött be csaknem futva, kikelt -arccal, valami papirféle a kezében. Amit mondott, attól maga az Öreg is -megdöbbent; és szintebarátságos egyerértéssel segített aztán -szörnyüködni valamin Berchtoldának. Szidu jól hallotta, mikor -indignálódva tiltakozott: «Nem, nem, – mi közülünk, innét senki! De -minek is ahhoz segítség, hogy valaki megszökjék most ebben a nagy -réndetlenségben! Nem, kedves nővér, az én lányaim nem mászkálnak -hirem-tudtom nélkül a házban össze-vissza; én nem olyan rendet tartok!» -És Berchtolda lesújtva sietett el. A vacsorához végre lehozta Gizu a -bennlakóknak is a teljes ujságot; a zongoraszobában tudta meg egy fiatal -novic-testvértől, Emerika barátnőjétől. Eszerint, – (ahogy Erzsi már -előre tudta, hiszen ő főzte volt ki) – Berchtolda egy szép, -tiszteletteljes és bocsánatkérő levelet kapott este «hálás híve: Gross -Helén» aláírással, melyben a kis jelölt tisztelettel értesíti, hogy már -nem jelölt többé; hogy a zárdából még a kora délutáni órákban -eltávozott; hogy tisztelt és kedves barátnőjénél, a derék, hű katholika -Holzernénál fog lakni (gyámatyja előre-kikért engedelmével) – pár hétig, -Töffler Albert gimnaziumi tanár úrral való házasságáig. Bocsánatot kért, -hogy szó és búcsú nélkül távozott el egyelőre onnét, hol oly szivesek és -jók voltak hozzá, – de el akarta kerülni a hosszas magyarázkodást és -esetleges szemrehányásokat, – satöbbi, satöbbi. Erzsi csendesen -hallgatta e kivonatot saját szerzeményéből és azon tünődött, vajon -átöltözött-e mindjárt Holzerné valami bluzába az a kis ügyetlen? Csak -nem mutatta magát abban a ronda gallérban a vőlegénye előtt? - -Pedig Erzsinek (és erre nem is gondolt előre) most volt még csak igazi -oka a «drukkot» elkezdeni; hogy az utólagos vallatások, inkviziciók -útján nem sül-e ki mégis részvétele a szörnyűséges dologban; mely annyi -pénztől fosztotta meg az iparkodó, derék szerzetet. – Ám a vallatást, -kutatást sem csinálták most olyan ambicióval és ügyesen, mint máskor -kisebb dolgokban is szokták. Virginia, máskor az ilyesmik szenvedélyes -intézője, most (sajátságos) lanyhának vagy engedékenynek látszott ez -üggyel szemben. Berchtolda lelkivádat érzett és szemrehányásoktól félt, -mert úgy tudta, hogy ő beszélte rá az itt maradásra ezt a «méltatlan és -eltévelyedett teremtés»-t; míg viszont Simonea és társai épígy voltak a -maguk részéről, – ők is maguknak tulajdonítva ez utólag kétessé vált -érdemet. Ám abban valamennyien megegyeztek, hogy «kigyót melengettek -keblükön», s mert a ravaszul kifundált «csalárdság» ellen nem tehettek -már semmit és a változhatatlanba bele kellett nyugodniok, – végre -együtt, közös akarattal rágták és szapulták valamenyien a «kis -raffinált»-at, a «lassúvizet», mely partot mos, – a «romlott és kacér -nagyvárosi lányt», akivel – no ugyan-bizony jól is jár majd a férje! -Kivált a fiatalok heveskedtek igy: «Nem is lesz abból jó sohse, csak -afféle pucc-dáma! Ha a jó Istent meg tudta csalni, hogyne csalná majd -meg a földi embert? Afféle pucc-dáma lesz az mindig!» – Igy vélte a kis -Geralda és elmondogatta esténkint a bennlakóknak is a kettes hálóban a -Helénke hajdani ágya előtt; ő pesti lány volt, mégsem tagadhatta; -egy-egy elejtett utca-zsargon szava rávallott. Az öregek még egyre azon -sápítoztak, mennyire megviselné a szegény megboldogult Főasszonyt ez a -szégyen, tán sírba-vinné, tán jobb is, hogy nem érte meg! Az -óvodamesternő, soror Adél egyszer említette csak hangosan és bosszúsan: -«Ej, a kis bamba! Azt hiszi még, hogy érdemes egy férfiért; – azt hiszi, -nem mind egyforma az: bitang huncut zsiványok!»… És csak lassan, csak -néhányan mertek óvatosan pedzeni olyasmit is, – hogy hát hiszen a szent -házasság is szentség, egy a hét közül, még Isten szerezte a -paradicsomban. - -Mindenesetre volt legalább foglalkozása, tárgyalnivalója a sok idegen, -innen-onnan összekerült vendégapácának e hét alatt; míg az -anyaházbeliek, – öregek és középkoruak, e két ellentétes párt, – összébb -került, szinte egymáshoz húzódott a közös, haragos felháborodásban. Hát -mindkét fél egyformán és egyszerre elvesztette számításai egyik fő -bázisát, – a pénzt, a kis német-lány pénzecskéjét! Abból most már nem -építik fel a magasabb iskola új osztályait, sem a tüdőbeteg-üdülőházat! -De nem is lehet vele a legsürgősebb gazdasági bajokat elintézni, a -közvetlen szükségeket fedezni hogy általa úgy gazdálkodjanak tovább, -mint eddig és ne legyen szükség új jövedelem-forrásokra, új «modernes» -intézményekre! – Az ötvenezer forintocska – férjhez ment az orruk elől, -ezt öregek és fiatalabbak egyaránt jól tudták; noha mostanában még -kevésbbé tették szóvá így, nevénnevezve a dolgot. Mindenkiben csak egy -kivánság lett urrá és vált szinte türelmetlenné ezekben a napokban; hogy -csak hamarosan, – már akárhogy, – de vége legyen ennek a rettenetes -állapotnak! Hogy végezhesse megint ki-ki a maga dolgát és mondhassa -békén kiszabott napi imáit, semmi mással nem törődve. «Mégis csak nem -szerzeteseknek való az a nagy rendezés, korteskedés, alkotmányozás, – -mondogatták már sokan és még többen érezték. – Hogy kit és mit akarunk? -Nem azért léptünk mi kolostorba, hogy akarjunk, – hanem hogy -engedelmesek legyünk! Akárkinek már, hisz nem is olyan fontos az! E -siralomvölgyében úgyis leperegnek napjaink, mindjárt-mindjárt itt a -halál órája, melyre csak egy rózsafüzér elmondása alatt ötvenháromszor -emlékezünk szóbelileg. Csak átmenet e földi lét, csak rövid megszálló; -nem is illik ilyen nagy dolgot csinálni belőle!» – Igen, ilyen beszédek -és vélekedések kezdtek nagyon is lábrakapni a túlzsúfolt nagy Ház összes -szárnyaiban és termeiben; kivéve épen a bennlakó-növendékek nappaliját. -Mert ott egész mással foglalkoztak; folyton lesték és tárgyalták és -örülve-örülték a kis Helén, a «boldog menyasszony» felől érkező hireket, -– melyek a Fóth néni kosztoslánya útján Erzsihez és úgy a többiekhez -naponta pontosan eljutottak. Hogy mit üzen nekik, hogy milyen drága a -Töffler, hogy melyik este lesz a hivatalos gyűrűváltás, – hogy legyenek, -ó legyenek ők is valaha ép ilyen tökéletesen boldogak! - -«Ein trübes Wetter, zur Verlobung!» – mormogta aznap Kunigund s káröröm, -méreg, ellágyulás, írigység, sok-sok érdeklődés rezgett a hangjában, -ahogy öreg pálmáját gondozva a nappali ablakában állt és kinézett az -enyhén borús, tavaszí égre. Mögötte a kis Geralda ismételgette, hogy: -«Csak egy puccdáma lett, semmi egyéb!» – de a nagylányok feje -összeingott a módszertani könyvek fölött… Ott kinn valahol az ifjú -jegyesek drága, szent napragyogást lássanak e könnyű fellegfátylak -mögött! - -A hét végén, (a püspöki rezidencián másnapra várták a Méltóságost) – -este, a regráció órán, (mely a vizitek hivatalos ideje a zárdában) – -meglátogatta Berchtoldát az okos, vén Simonea. Nagyon kedves, nyájas -volt a vendég, – mosolygó, szives, előzékeny az, aki fogadta; már napok -óta a folyosón is messziről, szives alázattal köszöntek egymásnak. Az -ember megérzi az ilyet a másikon, – rendesen kölcsönösek ezek a nagy -megenyhülések; és a viszonyokban rejlik okuk. - -– Önhöz jövök, kedves nővérem – kezdte – mert Virginia oly csüggedt – -vagy tünődő e pár nap óta; mintha megint gyöngélkedne kissé, mint -tavalyelőtt. Ah, erős szervezet, hamar összeszedi magát újra; a jó -szerzetesnek szőrcsuha a balzsama, bőjt az orvossága, ahogy szent -Vincénk mondta! szóval – önhöz jöttem, beszélgetni kissé ennek a szegény -zárdának, ennek a veszedelembe jutott kitünő szerzetnek az ügyeiről. -Arra akarom kérni, gondolkozzék velem együtt és adjon nekem ösmert -okosságával tanácsot, hogyan fordíthatnók közösakarattal megint jóra e -fenyegető veszedelmet; a züllés e mostani, ijesztő képét. - -– Ó, magamnak sincs egyéb kivánságom! – felelt a noviciát főnöknője; – -csak tudnám, mit használhatnék erre nézve vagy mit találhatnék ki én, az -úrnak legszerényebb szolgálója, e türhetetlen állapotok ellen. Higyje -meg, kedves nővér, én már – mi már mindenre készen volnánk… - -– A jó Isten meg fog segíteni, ezt biztosra mondhatom, kedves nővér! Egy -életen át elégszer tapasztaltam, hogy Isten szereti az ő kegyesrendi -szüzeit és különös gondja van rájuk. Bizni kell! – Ma tehát nálam volt -Magdolna, e kiváló jámborságú és Istentől nagy szellemi képességekkel -megáldott nővérünk és a legkomolyabban értésemre adta, hogy a Főasszonyi -tisztségre és kötelmekre épen egyéniségénél és lelkialkatánál fogva nem -érzi magát alkalmasnak, sem képesnek. Megmondta, hogy hozzájárulása, sőt -tudta nélkül szánták e tisztre; s ezt már előbb is sejtettem. Őt nem -erre küldte szerzetünknek Isten, hanem hogy tudásával és nagyszerű -tehetségével legmagasabb iskoláink dísze, büszkesége legyen. – Mennyire -szükség lesz rá még ezentúl, – mikor az önök által tervezett magasabb -tanítónőképzőt is meg kell nyitnunk mégis; igen, most már mi is, e terv -régebbi ellenzői beláttuk ennek mulhatatlan szükségét. - -Berchtolda csak némán bólintott. - -– Ő ugyan azt a tiszteletreméltó óhaját fejezte ki, – bár megint -valamelyik fiókházunkban dolgozhatna pár évig; azt mondta, fontos oka -volna ezt kérni; és kérni is fogja, mihelyt lesz kitől. Talán az ő -túlzott lelkifinomsága; e mostani Főasszony-jelöltség miatt fél, hogy -ittléte zavarná a másiknak párthiveit. Ó, – ez a pártoskodás, ez valóban -nem szerzetesekhez méltó; most mindnyájan bűnhődünk érette, legjobb lesz -még az emlékét is elfelejteni! De ha Magdolnánk most mégis elvágyik; ott -a mi nagy dunántuli rendházunk, ahová kitűnő Virginiánk szintén új -tanítónőképzőt tervezett, úgy tudom! Mért ne mehetne oda ő, Magdolna -helyi főnöknőnek és képzőigazgatónak? - -Berchtolda bólintott megint. - -– A leánygimnázium… evvel még várjunk, kedves jó nővér! Miért -szerepeljen ott a mi szerénységünk az első, feltünő, úttörők sorában? -Hiszen alkalmas erőink sem volnánk a tanításra; mert Önre itt, ahol van, -Virginiánkra pedig az új Főasszony titkári hivatalában továbbra is, -csakúgy, mint eddig, szükség leend. Ó mert Leona tisztelendő nővérünk, -ha így majd mégis, szép egy-akarattal, mint illik, úgye, – anyánkká -lesz, – ő bizony csak szentségben és az erények gyakorlásában erős, de -testileg gyönge és agg. Nem nélkülözheti majd azt a kiváló, ügyes és -áldozatkész segéderőt, Virginiát, igaz-e, aki már a boldogult oldalánál -is oly fényes érdemeket szerzett magának szerzetünk fölvirágozása körül. -– A gimnáziumról s még néhány efféle túl-korai dologról ne is tegyünk -most, úgye, említést! Hanem e régi ház apró javítgatásait, – a külső -gazdaságban lassankénti, célszerű újításokat hogyan is ellenezhetné -mereven az, aki igazán a rend javát óhajtja! Virginiánk talentuma majd -lel módot és megoldásokat a meglevő viszonyok közt, – bizvást -remélhetjük. Ám ami a rég sürgetett beteg-üdülőt illeti; erre nézve -nekem van egy szerény ötletem. Zólyomi öreg házunk maga tán csakugyan -nem a legjobb, de megtudtam, hogy a közelében, a falu szélén most csinos -és olcsó nyaralók épülnek. Már említettem az orvos úrnak is, – ő is -helyeselné, ha egy ilyet, egyszerücskét, a világiakétól lehetőleg távol -megszerezhetnénk. - -– Ah, kedves nővér, – sóhajtott Berchtolda, – mennyi sok bajt el lehetne -kerülni mindig ily kölcsönös megértéssel és bizalommal! - -– Bűnös emberek vagyunk mindnyájan, kedvesem, – de a hibákat belátni és -javulni sohse késő! Igen, mi – lássa – már öregek vagyunk, munkában -megfáradottak; mi nemsokára már a végső leszámolás előtt állunk. – Leona -nővér földink, első, legrégibb társnőink közül való, kikkel hajdan még -gyengéd ifjuságunk idején együtt utaztunk ide az idegen országba, hogy -az üdvözítőt kövessük. Ah, kedves nővér, az az utazás! – A búcsú, -(végbúcsú; tudtuk,) szülőktől és rokonoktól, a honi vidéktől; tizenhat -évünket mily könnyű szívvel hoztuk! Legtöbb helyt még delisáncon kellett -jönnünk, de néhol parasztszekéren, sőt gyalog is. «Némöt kutyák! Cudar, -idegön frajjok!» – morogtak utánunk néhol a bennszülöttek – a falusi -parasztok, úgy akartam mondani. Most már tudom, mit jelentenek e szavak. -– Ah, és a régen megboldogult első Würdige velünk, (Leonánk -testvérnénje) az a szent, drága lélek: – Ő volt talán húsz éves -mindössze, – a legöregebb köztünk. Falumbeliek voltak; egy gazdag -mészárosmester egyedüli leánygyermekei, – elhagytak családot és jómódot, -mert a Jézus hívta őket. Ó, hányan ott vannak már azok közül – a -legtöbbje már fenn, a mennyei örök vigságban! – Kedves nővér Berchtolda, -ezt úgye meg kell bocsátaniok nekünk, – nekünk érzékeny öregeknek, hogy -utolsó Főasszonyunkul őt kivánjuk, – az elsőnek hugát, ki velünk együtt -úgyszólván – igen, egy kissé mégis alapítója is ennek a háznak!… Az önök -háza ez már kedvesem, a nyomunkban járóké, tudjuk mi is azt jól; és -annyi sok okos, szép, hasznos új dolgokban igazuk is lehet; nekünk már -csak apró érzékenységeink vannak, – érzelgősségek, kegyelet, emlékek; -ezeket hagyják csak meg nekünk!… - -A jó Berchtolda elővette óriási, fehér apáca-zsebkendőjét és beletörülte -megindultsága könnyüit. - -– Oh, de mennyit elfecsegtem itt a drága időből magamról, magunkról; -bocsásson meg! Pedig tán még hátra volna egy és más apróbb dolog; amit -említeni akartam, amihez hozzájárulását kell kérnem. – De nem, -körülbelül készen is volnék,… ah, igen, még egyet! A noviciátot, kedves -nővér, a világért sem szeretnők más kezekben látni, mint az Önéiben, ki -anyai jóságával és okos tapintatával így felvirágoztatta. Bizony, -háromannyi fiatal leányka érzett kedvet már tavaly is az ön szerető -gondjai alá, a noviciátba lépni, – mint amennyi azelőtt volt az új -jelöltek átlagos száma. Nagy szolgálat, melyet rendünknek ezzel tett; -bizony nagy szükségünk van, tudom én, minél több testvérre, hogy a -fizetett világi munkaerőt mindenütt mellőzhessük. De most már, mivel -együtt van ez a szépszámú ifjú nyáj, meg kell tennünk mindent -érdekükben, hogy igazi, jó szerzetesekké nevelődjenek. Meg kell -vizsgálni szigorúan nincsenek-é még más oly léha és bűnös elemek -közöttük, mint a multkori, csúnya eset, a Kerekes-féle csalás szereplői, -kikről beszélni sem szeretek! És hogy mindig a legjobb példa lebegjen az -ifjúság szeme előtt, megtehetnők az ön kedvéért, nagy munkája -megkönnyítésére, – hogy ideküldjük mellé kisegítőül az igazi szerzetes -mintaképét, rendünk valódi szentjét, Evelina nővérünket. - -– Az én dolgom az alázat lesz s az engedelmesség új Főasszonyunk -parancsainak! – felelte Berchtolda kissé elborult arccal. Bevette -utolsónak a legkeserűbb pilulát; a lesütött szemű, örökkön hallgató és -komor szentet elfogadta ellenőrének. – Mindegy volt már ez is; legalább -most úgy gondolta. - -Mindenesetre ennek a hosszú, barátságos hangú beszélgetésnek volt az -eredménye, hogy új, egyenkinti szavazásra nem is került sor többé. A -püspök őméltóságához memorandum-féle okmány ment a harmadik napon, mely -az összes fogadalmas-testvérek aláírásával kéri Leona nővér főasszonnyá -nevezését. - -S a vendégsororok is hazautazhattak végre. - - - - -XVI. - -Május, – boldog hó, – tavasz teljessége! Érett, nagy szerelmet, -bűntelent, nyilvánosat, boldogat példázó. Tiszta és ifjú mátkapárok -hava; Mária hava és a kinyilott virágoké; Mária hava, a dicsőséges, -örökös Mennyasszonyé, Isten szép jegyeséé. Ó, Mária, – boldogságos szűz -Mária! - -A kedves, szép kis templom főoltárán ott a Szűz képe, a mosolygó, telt, -édes Asszonyé, – murilloi derüben áll felhők és rózsák között; -angyalfejecskék kacagnak, rózsák piroslanak a felhőfüggöny kedves -rejtekeiből; kandi angyalok vagy ámorok tán; pufók, pogány puttócskák. – -A Szűz sugárzó feje körül csillagkoszorú; szép, erős lábai alatt a -telihold sarlója; úgy lebeg rajta és nyugodt győzelemben tapos a Kigyó -fején… Persephoné, ki tavaszkor diadalt arat a Sötétségen. – A bezárt, -sinylő és titkos, téli érzéseken is… O, drága, értett mistérium; ó -átlátszó, gyenge fátyol; ó ifjuság! - -Jó a templom padjain ülni kedves, tavaszi zsibbadásban, hosszú délutáni -órákon, – tömjénfüstben és virágillatban, – hallani a szószékről újra -meg újra a drága, naiv, örök Legendát; aztán karban, együtt, halk -zümmögéssel, lüktető ritmusban és felváltva, ilyeneket mondani: «Te -Aranyház! Te frigynek szent Szekrénye! Mennynek Kapuja! Ó, -elefántcsontból való Torony! Titkos értelmű Rózsa!…» - -Világiak is, a város szép asszonyai, sőt szerelmes ifjai is ösmerték, -szerették, látogatták e virágos, muzsikás szép-szép tavaszi -ájtatosságot; e Mária-litániákat a zárdatemplomban. S a bennlakók néha, -kivonuláskor idegen úri-ruhás férfiakat láthattak mosolyogva, levett -kalappal álldogálni a csarnokban. És egy szép vasárnapon, a nyitott kapu -világos terében egyszer csak felrévlett nekik egy összefogódzott, -csinos, fiatal pár. Virágos, világos kalapka volt a menyasszonyon; szép, -fehér ruhácska; eleven kis arcán még néhány pattanás; barna, meleg -szemei elmélyedve és álmodón bámultak bele a zárdafolyosó setétjébe. -Mikor Király Erzsi lépett ki, huncutul rámosolygott és meglökte a férfi -karját, hogy figyelmeztesse. A fiatalember levette a kalapját és -tisztes, hálás mosollyal odaköszönt vigyázva az idegen leánynak, – jó -szellemüknek. «Si-étni! Was fir rén-det-lenség!» – kiabált az Öreg az -első pároknál. - -– Láttátok Helént? Helént, Helént! Gross Helénkét! – szállt és lihegett -a suttogás a bennlakók soraiban. «Still sein! Unverschämtheit!» – -üvöltött Kunigund félelmes hangon és felborította mérgében az uzsonához -való kenyereskosárt. - -Másnap és harmadnap és azután is az ájtatosságon mindig ott volt az ifjú -mátkapár; innét a templomból nem űzhette ki senki őket. «Lám csak, -visszahúzza a szive ide mégis!» – mondogatták néha azok a sororok, kik -különösebben szerették és tisztelték Helén nagynénjét, a nemrég -boldogult Főasszonyt. «Mennyire hasonlít rá, a szeme – úgye?» – És -Helénke néha elmenőben félénken odaköszönt nekik: «Gelobt sei…!» -Visszafeleltek; erre vétek is volna nem felelni. - -Egy napon az előcsarnokban Virginia ment el a pár mellett; váratlanul -megállt és mélyen a leány szemébe nézett. Az lehajolt és gyorsan, forrón -csókolt kezet. «Boldog vagy-é?» – kérdezte komolyan az apáca. – «Jaj, -nagyon, – igazán nagyon, kedves nővér! Engedje meg, hogy bemutassam a -jegyesemet; ó, ő olyan jó katholikus! Ó kedves, drága jó nővér…!» És -síró meghatottsággal hajolt ujra a Virginia szép keze fölé, hogy csókkal -borítsa. Az sima, kissé papos mozdulattal engedte. «Imádkozni fogok -érted, gyermek! A Boldogult is, odafenn azt teszi bizonnyal; ő olyan jó -volt, olyan bölcs!» – «Ó, kedves nővér, – engedje meg nekem, – ó, de -vajjon elfogadná azt a zárda éntőlem? Egy új oltárruha-felszerelést, -nehéz atlaszból, valódi arany és ezüst hímzéssel; és stólát is, -palástot, karingeket, – ó, oly boldog lennék!» – «Majd megpróbálok -közbenjárni, gyermekem!» – felelt Virginia és egy kegyes, kenetes, -már-már püspöki mozdulattal simított végig a kis menyasszony arcán. Arra -gondolt, hogy nem volna okos dolog elvadítani a zárdától végleg egy -vagyonos és jó katholikus világi nőt. – Ő megint politizált, számított -és szervezett; csak úgy mint eddig; – tudott volna-é egyebet tenni, -másforma lenni? Már ilyen volt a természete! - -A bennlakó növendékek jól tudták már Marika, a hírhordó útján, hogy a -nagytudományú Magdolna nővér nem tanít a jövő tanévben itt, hogy a szent -Evelina buzgón adja már a jópéldát a noviciátban Berchtolda jelöltjeinek -és hogy Virginia marad ezutánra is az új Würdige mellett a titkár és -főrendező és cerimoniamester és minden, – akárcsak a boldogult mellett -volt. – Ó, lényegében nem is változott ám semmi, – vagy csak nagyon -kevés! Csak annyi, amennyinek okvetlenül kellett változnia; amit -elkerülhetetlenül hoz magával a haladó Idő kényszere az ő lassú, biztos -folyásával. Nem lehet nagyon siettetni, erőltetni semmit, hiába, – és -nem lehet feltartóztatni, megakadályozni sem. Az élet megy a maga útján -– és amit mi görcsös, erőlködő kis akarásunkkal elébe írnánk, -rákényszerítnénk, – bizony, csak felibe-harmadába teljesíti. Valami -csüggesztő, – de végül mégis kibékítő középszer ez; a neve: megalkuvás. -Igy van ez kinn az «igazi» világban is, – hát még itt, ahol méginkább: -mindegy! Ahol abban élnek, – ahová azért jöttek – hogy: mindegy. A -számlált napok e siralomvölgyében így is, úgy is leperegnek, elszállnak -sebesen; – és mindjárt itt a végső leszámolás, az egyetlen komoly dolog, -amire csak egy olvasó körülmondása alatt is ötvenháromszor kell -emlékezni szóval: – «most és halálunk óráján». - -Ám a fiatal növendékek, a bennlakó «kisasszonyok» most már nem -foglalkoztak oly nagy érdeklődéssel ezekkel a belső, zárdabeli -dolgokkal. Ők már kifelé gravitáltak; ki innét nemsokára, a szabad -levegőre. A helyükre mások, újak jönnek megint, ha ezek a friss falombok -újra elbágyasztják rikoltó zöldjüket szeptember édesen szétcsurgó, arany -napfényében. – Ezeknek a mostaniaknak már itt voltak a maguk kis, nagyon -fontos – «igazi életgondjaik» – az ám! A vizsgák; és a nagy fővizsga, a -képesítő, – mely majd «egész életükre» kihat. - -A negyedévesek már nem is jártak rendes előadásra; a többi, alsóbb -osztályok vizsgái idestova el is kezdődtek már az Újépületben: s a -«drukk» édes, kissé mimelt és játékos izgalmai lebegték át a nagy, -világos termeket; a szellős, egészséges, nyitott folyosókat. Szelényi -papa mosolyogva járt köztük és rémisztgette a lányokat a -vizsga-inkvizíció minden borzalmaival; és utólagos felfüggesztéssel, ha -valami «puskázás» kisülne, ha az ifjú noviciák bő köntösük alatt; vagy a -bejárók kontyukba rejtve; apró, összegöngyölt cédulákat lopnának be az -«írásbeli»-re; olyanokat, melyekre egy-egy tudomány-ág egész rendszere -és minden adatkincse rá van firkálva apró, mikroszkópikus betűkkel és -«dióhéjban». - -A negyedévesek pedig lenn voltak egész nap a szép, lombos kertben és -készültek a nagy képesítőre reggeltől estig. Kunigund nélkül, felügyelet -nélkül csak maga a nyolc-tíz negyedéves kószált most a széles útakon, a -drága, nagy fák hullós virága, meg friss lombja alatt. Övék volt az -egész kert. Egy-egy módszertan könyvet kezükben hurcoltak, vagy egy -gazdaságtant ajkukra szorítottak, jelezve a buzgó, elmerült magolást; – -de az eszük egyre elkalandozott. Oly közel látszott már a szabadság, a -jövő, az Élet, – és innen oly szépnek látszott. - -Övék volt most mindenestül a szép kert; a virágfelhős bokrok mátkaruhája -s a megifjúlt nagy anya-fák minden dísze. Szakadó szirompelyhek, – az -orgonák nyurga gallyai, – a bokoraljak nedves, különös gyökérszaga, -melyet csak nagyon mély-mély, lelkendező lélekzettel, sejtő tavaszi -sóhajjal lehet beszívni; és a pázsit frisse, az egek kékje, a fészkek, – -hintálló szelek, pelyhek, álmok, felhők, – ez örök májusi oltárok; – -ifjúság… - -És minden és mindig és «megint előlről»… - -A bennlakók-kertje drótsövényén túl a gyenge káposzta-palánták közt ott -sétált Szelényi papa; és: egy nagy, vastag szivar. Most Szidu, meg Gidu -meg néhányan még odamennek hozzá, köréje sereglenek. Egy kicsit mindig -nyaggatni, kérlelni kell, ha azt akarják, hogy beszéljen nekik; de aztán -rákezdi, belekap valahol, – míndegy, hisz úgy sem azon múlik: - -– Nem «igazság»-ról van ám szó a természettudományban, lelkeim! Igazság, -– az nincs; azaz hogy – a vallásban van. Abban, amit hinnünk adatott -isten kegyelméből. A tudomány összefüggésekre kiváncsi, úgy ám, – új és -termékeny összefüggésekre; vagyis olyanokra, melyek más összefüggésekkel -legkönnyebben és legegyszerűbben kapcsolhatók. Értjük? Hm, igazán? – Az -a valami, hogy «sejt» kis lányok, – az talán nem is létezik -«valóságban», csak a mesében; nem hiszik? Az ördögbe hát miért is -létezne, – mi nyújt nekem vagy önöknek garanciát? Ezt valaki egyszer -felvetette, csak úgy, (megtetszett neki) – és az élettanban létezni fog -mindaddig, míg a legtöbb jelenséget és legegyszerűbben ezzel tudjuk -megmagyarázni. Ugy ám; és ha már nem lesz így, akkor a «sejt» penzióba -megy; megtette kisded kötelességét. Legegyszerűbben, – miért is mondtam -ezt Gizella kisasszony? Na, – sohse törje a fejét; mindegy hehe! Lám a -föld és hold és az egész naprendszer minden jelenségét meg lehet ám -magyarázni egész jól a régi geocentrikus világnézettel is, bizony, – -csak kissé cirkalmasan és hosszadalmasan és sok maradékkal. Mivel pedig -könnyebben, egyszerűbben, kevesebb hézaggal lehet úgy, ha a nap van a -közepibe, – hát a nap van a közepibe, lelkeim, de csakis ezért! Mikorra -Szidónia kisasszony hajfürtjeiben kissé megfogyatkozik a -pigmenttartalom, akkorára, – úgy sejtem – meg fog dőlni mindenestül az a -szomorú emlékű fényelmélet, az étheri rezgésekkel, melyből legutolsó -ötösét tetszett kapni nálam, igen! Mert újabban némi csirkefogók -kezdenek feltalálgatni olyan új dolgokat, – «je-ele-ensé-égeket», mi? – -amelyek kis-kis mogyorónyi hézagokat kezdenek ütni a tiszteletreméltó -«rezgési-theóriá»-n. Azon, amelyik oly derékül prosperált évtizedekig és -olcsó világító-szerekhez juttatta a hálátlan emberiséget. Még egy néhány -ilyen impertinens kis luk, – akkor jön egy merész fickó és beveri az -öklivel: pász! Nincs többé étheri rezgés! Lesz másik «szentigazság», egy -új; – vagy (nagyon lehet) visszagyön a régi jó együgyüség arról, hogy az -édes holdvilággal valami kis huncut kis picurka kis fluidális -matériácska száll be az ablakjukon és szipákolható be ábrándos -sóhajaikban… Mit szólnak hozzá? - -Nem szóltak semmit; csak mosolyogtak, – mert fiatalok voltak. De amíg a -«papa» mesélt, könnyű és lenge tavaszi eső kezdődött és ő kinyitotta a -nagy zöldes vászonernyőt. De a leányok nem mozdultak. Mintha észre se -vennék, hogy ifjú fejükre az ég langyos cseppjei hullnak hogy már apró, -sűrű-szemcsés permetegje is elered; összefogódzva mosolyogva és -mozdulatlan álltak tovább e kedves kerti bölcs körül és ráfüggesztették -szemüket. Amit beszélt, arra nem is figyeltek tán (hisz ő sem számított -nagyon rájuk), – de oly kedves volt kövérke arca, s ahogy saját mókás -szavain örült; – és szégyelték volna tőle, hogy olyan – olyan igazi -lyányok legyenek; egy kis rongyos eső miatt szerte futni a -természettudományi előadásról. - -A napfény előbukkant újra; és most a káposztaágyakkal szemben a frissen -gyomlált paradicsomok közt feltünt a Popescu Kornél nyulánk szép -lyányalakja; lassan lépdelt Kapossy tanár úr mellett és mindegyikük -valami tankönyvet tartott a kezében. Arról beszéltek-e, valami fontos, -vizsga-előtti iskolai kérdésről? A neveléstani írásbeli tételekről, vagy -egyéb «miheztartásról»? Nem tudhatni, de bizonyos, hogy mindeniknek oly -komoly volt az arca, olyan szép komoly, hogy a legbotránkozóbb öreg -soror vagy maga szent Evelina sem találhatott volna láttukon megütközni -valót. Bizony, nagy búcsúzkodások folytak itt mostanában mindenfelé! - -Király Erzsi most lennről, a lombos kertből a környéket figyelte lopva; -nem tűnik-é fel valahol veszély; aztán, hogy meggyőződött; hirtelen -surranással az orgonák közt, a kertpalánknál termett. Jól tudta, hogy -magánosok, külvárosi lakások kertjei nyúlnak ide; hogy emez épen egy -társnőjük szüleié; s hogy e Grünberger Fáni is itt szokott tanulgatni, – -járkálva, a hangos magolásba szinte belezöldülve és szédelgő fejjel, -elszikkadt ajkaival, – mert Grünberger nagyon jó tanuló. – Most azonban -vendége is volt; eljött hozzá együttkészülni az Erzsi földije, az a hű -postillon d’amour, – ki néha finom kugler-cukrokat szokott kapni -Budapestről, – névtelenül küldeti valaki, akit nem is ösmer. - -– Jöjjön, Erzsike! Van! – Már három napja őrzöm a Módszertanomban. - -– Köszönöm, drága! Csusztassa csak be ide az Ásványtanomba: Nincs ugyan -veszély semerre a közelben, de nem árt vigyázni! – Hát hogy, mint -vannak? Az egész középkorral készen? Hát a fizikából? – Borzasztó; mint -a malmok, – magoló malmocskák! Mink idebenn még csak a pun háborúknál -vagyunk és a másikban a spectral-analizisig – Mit gondolnak ki lesz -jeles-rendű? Elsősorban persze maga, Fánnika! - -– Persze. Majd én! Egy zsidó lány! – szabadkozott az, elpirulva az -örömtől. - -– Ó, ne gondolja, – azért az apácák nem olyanok! Ép azért meg fogják -adni magának, hogy kimutassák, milyen igazságosak a másvallásuakkal is. -No, fogadjunk! - -– Fogadjunk, hogy nem adnak jelest! – Kiáltott Fánni s szinte reszketett -az izgalomtól. - -– Mibe? Tíz certli csokoládéba! Ha jeles lesz, vesz nekem egy egész -táblát. Gilt? Gilt! – Csak drága, annak a varrónőismerősének szóljon, -kedves, – mert tudja, drága, a Tedeum után muszáj nekem rögtön az a ruha -s az utiköpeny is. Nagyon sürgős, aranyom! - -– Ejha! Hova utazik olyan messzire? - -– Fel Pestre! - -– Ó, – egész Pestre? Hát mit fog ott csinálni? - -– Semmit. Csak úgy megnézem magamnak egy kicsit Pestet! - -– Ne mondja? De jó magának! – mondta a két kis magolónő csaknem -egyszerre; és hirtelen, – ámulva irigykedve és gyanakodva összenéztek, -elhallgattak. A méhek zümmögtek a tavaszi bokrokon; az orgona fürtje már -lilult és egy-egy síma, hűs bimbófej megérintette fiatal arcukat. - - - - - * * * * * * - - - - -Transcriber's note: - - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -4 |s klket |s kiket - -6 |úgy csurcgna |úgy csurogna - -42 |«Na lám!« |«Na lám!» - -62 |földi boldogság»-nak |«földi boldogság»-nak - -65 |elmaradt czidén |elmaradt ezidén - -77 |pohar razta |poharazta - -77 |most mán |most már - -77 |utá- már |után már - -118 |inenn-onnan összekerütlt |innen-onnan összekerült - -120 |egyéniségénel és lelkialkatánál |egyéniségénél és lelkialkatánál] - - - -***END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK HANGYABOLY*** - - -******* This file should be named 63531-0.txt or 63531-0.zip ******* - - -This and all associated files of various formats will be found in: -http://www.gutenberg.org/dirs/6/3/5/3/63531 - - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for the eBooks, unless you receive -specific permission. If you do not charge anything for copies of this -eBook, complying with the rules is very easy. You may use this eBook -for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, -performances and research. They may be modified and printed and given -away--you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks -not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the -trademark license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country outside the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you'll have to check the laws of the country where you - are located before using this ebook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm web site -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and The -Project Gutenberg Trademark LLC, the owner of the Project Gutenberg-tm -trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is in Fairbanks, Alaska, with the -mailing address: PO Box 750175, Fairbanks, AK 99775, but its -volunteers and employees are scattered throughout numerous -locations. Its business office is located at 809 North 1500 West, Salt -Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to -date contact information can be found at the Foundation's web site and -official page at www.gutenberg.org/contact - -For additional contact information: - - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works. - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our Web site which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. - diff --git a/old/63531-0.zip b/old/63531-0.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index ac5e053..0000000 --- a/old/63531-0.zip +++ /dev/null diff --git a/old/63531-h.zip b/old/63531-h.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index d830fb5..0000000 --- a/old/63531-h.zip +++ /dev/null diff --git a/old/63531-h/63531-h.htm b/old/63531-h/63531-h.htm deleted file mode 100644 index c65458e..0000000 --- a/old/63531-h/63531-h.htm +++ /dev/null @@ -1,5191 +0,0 @@ -<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" - "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> -<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> -<head> -<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=UTF-8" /> -<title>The Project Gutenberg eBook of Hangyaboly, by Margit Kaffka</title> -<style type="text/css"> -/*<![CDATA[*/ -body { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; -} - -h1,h2,h3 { - text-align: center; - clear: both; - line-height: 200%; -} - -h2,h3 { - margin-top: 2em; -} - -h1 { - line-height: 100%; -} - -p { - margin-top: 0.75em; - margin-bottom: 0.75em; -} - -body > p { - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -hr { - width: 33%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 2em; - margin-left: auto; - margin-right: auto; - clear: both; -} - -hr.chap {width: 65%} - -table { - margin-left: auto; - margin-right: auto; -} - -td { - padding-left: 1em; - padding-right: 1em; -} - -.pagenum { -/* visibility: hidden; */ - position: absolute; - right: 2%; - color: gray; - font-size: smaller; - text-align: right; - text-indent:0; -} - -.tdr {text-align: right;} - -.center { - text-align: center; - text-indent: 0; -} - -em.gesperrt { - font-style: normal; - font-weight: normal; - letter-spacing: 0.2em; - padding-left: 0.2em; -} - -.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} - -.caption {font-weight: bold;} - -.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;} - -.poem { - font-size: 0.9em; - display: table; - margin: auto; - text-align: left; -} - -.poem .stanza { - margin: 1em 0em 1em 0em; -} - -.poem span.i0 { - display: block; - margin-left: 0em; - padding-left: 3em; - text-indent: -3em; -} - -.transnote { - background-color: #E6E6FA; - color: black; - padding: 0.5em; - font-family: sans-serif, serif; - font-size: 0.9em; -} - -.transnote p { - text-align: center; - text-indent: 1.5em; -} -/*]]>*/ - - - h1.pgx { text-align: center; - clear: both; - font-weight: bold; - font-size: 190%; - margin-top: 0em; - margin-bottom: 1em; - word-spacing: 0em; - letter-spacing: 0em; - line-height: 1; } - h2.pgx { text-align: center; - clear: both; - font-weight: bold; - font-size: 135%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 1em; - word-spacing: 0em; - letter-spacing: 0em; - page-break-before: avoid; - line-height: 1; } - h3.pgx { text-align: center; - clear: both; - font-weight: bold; - font-size: 110%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 1em; - word-spacing: 0em; - letter-spacing: 0em; - line-height: 1; } - h4.pgx { text-align: center; - clear: both; - font-weight: bold; - font-size: 100%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 1em; - word-spacing: 0em; - letter-spacing: 0em; - line-height: 1; } - hr.pgx { width: 100%; - margin-top: 3em; - margin-bottom: 0em; - margin-left: auto; - margin-right: auto; - height: 4px; - border-width: 4px 0 0 0; /* remove all borders except the top one */ - border-style: solid; - border-color: #000000; - clear: both; } -</style> -</head> -<body> -<h1 class="pgx" title="">The Project Gutenberg eBook, Hangyaboly, by Margit Kaffka</h1> -<p>This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States -and most other parts of the world at no cost and with almost no -restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it -under the terms of the Project Gutenberg License included with this -eBook or online at <a -href="http://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you are not -located in the United States, you'll have to check the laws of the -country where you are located before using this ebook.</p> -<p>Title: Hangyaboly</p> -<p> Regény</p> -<p>Author: Margit Kaffka</p> -<p>Release Date: October 23, 2020 [eBook #63531]</p> -<p>Language: Hungarian</p> -<p>Character set encoding: UTF-8</p> -<p>***START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK HANGYABOLY***</p> -<p> </p> -<h4 class="pgx" title="">E-text prepared by Albert László<br /> - and the Online Distributed Proofreading Team<br /> - (<a href="http://www.pgdp.net">http://www.pgdp.net</a>)<br /> - from page images digitized by<br /> - the Google Books Library Project<br /> - (<a href="https://books.google.com">https://books.google.com</a>)<br /> - and generously made available by<br /> - HathiTrust Digital Library<br /> - (<a href="https://www.hathitrust.org/">https://www.hathitrust.org/</a>)</h4> -<p> </p> -<div class="transnote"> -<h4 class="pgx" title="">Megjegyzések:</h4> -<p>Az eredeti képek elérhetők innen: <a href= -"https://hdl.handle.net/2027/hvd.hnq5xv">https://hdl.handle.net/2027/hvd.hnq5xv</a>.</p> -<p>Facebook oldalunk: <a href= -"http://www.facebook.com/PGHungarianTeam">http://www.facebook.com/PGHungarianTeam</a>.</p> -</div> -<p> </p> -<hr class="pgx" /> - -<p> </p> -<p> </p> -<p> </p> -<div class="chapter"></div> -<p class="center"><span class="caption-large">KAFFKA -MARGIT</span></p> -<p> </p> -<h1>HANGYABOLY</h1> -<p class="center"><span class="caption-large">– REGÉNY –</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">KIADJA<br /> -A NYUGAT SZÉPIRODALMI SZEMLE<br /> -BUDAPEST, 1917.</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">PALLAS -RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN.</span></p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_3" id= -"Page_3">-3-</a></span></p> -<h2>I.</h2> -<p>Ebben a szép, nagy, öreg kertben olyan volt bizony az édes, -szeptemberi ragyogás, – ez a tisztán szétcsurgó, sűrű arany a -levegőben, – akárcsak a többi, valamennyi kertje fölött a -szomszédságnak meg a városnak. A termetes, deli fák bizony nem -éltek itt szűzi meddőségben, hanem, – miután Boldogasszony-hava -tündéri éjszakáin lengő virágfátylakba burkolózva bolondul -kibálozták magukat, élték világukat, – végre gyönyörű lakodalmat -csaptak; és a hosszú, nyári csendben piciny magvakat pólyáltak -eleven szöveteik gyengéd zöldjébe. Most, hogy itt van az őszi -beszámoló és mindenkinek meg kell mutatni, mit művelt és hogy -munkálkodott Isten nagyobb dicsőségére, – most, lám, – érett, nagy -gyümölcsöket mutogatnak, citromsárga, fontos körtéket és kerek, -piros almákat, amelyek csak alig-alig csüngenek a kocsányon és -olyan illattal töltik meg az apácazárda kertjét, hogy az mindenhez -jobban hasonlít, mint a tömjén szúró és szemérmes füstszagához.</p> -<p>A tömjénhez, mely már-már émelyítővé áporodott odafenn a -főépület homályos folyosóin; főképen azon a keskeny és szűk úton, -mely a zárdatemplomtól a refektorium ajtajáig vezet el az óriás -konyha előtt. Ó, álmos, homályos korareggeleken milyen -otthontalanul szokott elvegyülni a köményleves és pörkölt -makk-kávé, meg mosogató-üst szagával; mikor a bennlakó -növendéklányokat a reggelihez vezetik, – mikor a hosszú misétől -agyoncsigázva, kiéhezve; és kissé bódultan az életük, a lépteik, a -páros vonulás gépszerű egyformaságától, – néma vánszorgásban -elvonulnak arra.</p> -<p>Ilyenkor nyitva szokott lenni a zárda nagykapuja is a -templomcsarnoké, hogy világi ájtatoskodók bejöhessenek, meg a -bejáró növendékek is önkét. – Ezekre ugyan nem <span class= -"pagenum"><a name="Page_4" id="Page_4">-4-</a></span> kötelező a -napi mise, de jól tudják, hogy a bizonyítványokban enyhítőül számít -e buzgóság, és igyekeznek láttatni magukat az oszályfőnök apácától -legalább, ha csak a külső csarnokba surrantak is be a végére, már -evangeliumra s néhány csepp szenteltvízzel érintették csak a huncut -homlukukat – borzongva, felületesen és profánul-sebtiben. De a -kék-egyenruhás bennlakók ilyenkor beszívhatják egy pillanat felére -azt a friss, boldog «világi» illatot; mely a külső levegővel -beárad. Sóvárgó szemük megláthatja a város utcájának egy darabját, -felrévlik előttük álomszerűen és futtában az «élet», amilyennek -valaha ösmerték, – tavaly, vagy tavalyelőtt, mikor még otthon -valahol a szülők házából jártak iskolába, a mamájuk keltette őket, -pörölt, ha még nyújtózkodtak, fésülte a hajukat és már «igazi» kávé -illatozott az asztalon; aztán könyvestáskával siettek végig a -világos, napos utcán, kiabáltak a fiúkra vagy vicogva -könyökön-taszigálták egymást; s közben látták. Marit a nagy -piacikosárral, amint bevásárolni megy az ebédhez… Igen, itt is, a -templomajtóban lehet látni néha Marikat kosárral, rózsafüzéres öreg -néniket, néhány levett-kalapú kisdiákot azok közül a szegény -tanulók közül, kik ministrálni szoktak a templomban és a papi -konviktusba akarják felvétetni magukat. És látni lehet a bejáró -társnőket is, e boldogokat, kik a szüleik házából járnak a -zárdaiskolába, s kiket jóformán csak névről ösmernek, mert az -osztályban külön padsorokba ültetik az egyenruhásokat és a -közlekedés e világiakkal jóformán tilos nekik; csak a «felebaráti -szeretet» követelte szivességekből állhat. És a kis profánok -ilyenkor oldalvást állva gúnyos és zavart érdeklődéssel szemlélik a -kimérten vonulók sorát. Az életük nagy szabadságából, boldog és -léha köznapiságából nézve akaratlanul is tiszteletet keltő, – -idegen, titokteljes és méltóságos ezek rituális rendje, éltük és -lépteik szigorúan kötött ritmusa. Kissé irigyen nézik, mint a -papnőket, beavatottakat – de csak azértis összevihognak.</p> -<p>Legkivált az «öreg», – a kövér, paprikavörösképű apáca mögött, -kiről tudják, hogy rettegett pásztora e sötétkék nyájnak. -«Kunigunda, gummi bunda!» – <span class="pagenum"><a name="Page_5" -id="Page_5">-5-</a></span> csufolják és kuncogva nevetnek a háta -mögött. Igen, hisz ők nem tartoznak rettegett uralma körébe. Ó, -hogy gyülöli őket. Nem is néz vissza rájuk, úgysem nyomozhatná ki a -bünöst és nincs is hatalma fölötte; de nagy arca egy árnyalattal -sötétebben vöröslik a méregtől és tömzsi marka keményen szorítja az -olvasó faragott halálfejét. «Rén-detlenek! Fraccok! Pinklik!» – -pattog érdes, szinte férfias hangján, rossz, svábos kiejtésével. -Testes nagy alakja úgy áll háttal a nagykapú felé, hogy elfödje a -kilátást, az utcát, – reggeli fény, mozgalom, szabadság veszejtő -ingereit. «Si-étni!», – recsegi egyre, míg az álmatag-léptű sort -felszívja a szűk folyosó. És jaj annak, aki ilyenkor egy halk szót -súg a szomszédja fülébe, aki csak egy jellel is megszegi a reggeli -szilenciumot. Ha kisnövendék, okvetlen térdelni fog büntetésből a -refektórium közepén; ha nagyleány, perceken át kell hallania e -rekedt káplárhang csattogó zsémbelését, – idegekig-ható, -meg-megújuló árját a pulykamérgű pirongatásnak jóreggelre a makkávé -mellé – a szilencium nyomasztó csendjébe.</p> -<p>És azzal elkezdődik a nap: leckék, munkaórák, gyakorlatok, – -hitmagyarázat, karban imádkozás, litánia az ájulásig, hideg kövön -térdepelés – és pontosan úgy, mint tegnap és holnap nemkülömbül. Ó, -igen, az Öreget valahogy meg lehet szokni és ima közben messzire -szárnyalhat a gondolat; de ez a szörnyű egyhangúság… mikor úgyis -oly rettentő hosszúak az ifjúság üres napjai, oly súlyos a -várakozás, oly türelmetlen a vágy az <em class="gesperrt">élet</em> -után…</p> -<p>De lám, a kert, – édes, illatos és szép. Oly jó lejönni ide; -elhagyni a kínosan tiszta nappali-termet, a homályos folyosókat, -kikövezett udvarokat; elmenni az új iskolaépületek, meg a kertész -háza előtt, végig a nagy veteményágyak unalmas, hosszú útján a -pöszméték között; és végre ideérni a drótsövény-kerítette lombos -világba, hol nem kell a szörnyű páros sorban vánszorogni, – szét -lehet széledni a lombos, kanyargós útakon, sőt elbujdosni a -kertpalánk alján az orgonák zöld sűrűjébe. Itt délutánonkint, míg -szép az idő, néhány órán át akár fogócskát játszhatnak a kis -elemisták, meg a polgári iskolások és <span class= -"pagenum"><a name="Page_6" id="Page_6">-6-</a></span> magukban -elbolyongva vagy összeállva titkolózhatnak és ábrándozhatnak a nagy -képezdész «kisasszonyok».</p> -<p>Mert itt a füvek bizony nem illatoznak ájtatos tömjént és -halotti füstölőket és a fák is egy cseppet sem szégyellik magukat, -noha a zárda kertje ez. A nyári csend hónapjaiban feldajkálták -piciny magzatjaikat és most, hogy újra ősz van és megjöttek a -lármás; szegény kis emberszüzecskék a lombok alá és szipogva -siratják még az otthoni, pihés fészket,… most lám a citromsárga, -nagy fontos körték már olyan készen, túléretten csüngnek a -kocsányon, hogy csak egy piciny szellőcske kell és…</p> -<p>«Puff!» – «Nézzétek, mekkora! Jé!» «Ha most otthon lennék, -felkapnám és beleharapnék, szlihüpp! Jaj, csak úgy csurogna a -lé!»</p> -<p>Három apró csitri hagyja abba erre az eseményre a «síróiskolát»; -mert ilyenkor szeptemberben ez a játék járja itt hagyományosan. A -gyerekek, kivált ha először vannak itt az idén, összeülnek egy -kerti padon és sorjában egymásután végigemlegetik, elkántálják az -otthonmaradt boldogságot, drága kis múltjukat és versenyt rínak -édes, mély, – csodálatosan asszonyi és ösztönösen keresztényi -gyönyörűséggel… Ám egy nagy, csurgólevű, túlérett körte leesett! -Azt ott kell szépen hagyni a földön, vagy pedig jelenteni Kunigund -nővérnek és odavinni hozzá. Igy aztán felkerül az aszalóba vagy a -konyhába, talán befőtt lesz belőle egy kevéske cukorral télire a -betegek számára; igen, mert ez a rend… és azt csak az ördög sugja -az embernek, – hogy ilyen érzéki kívánsága legyen, – és majd égne -érte a pokolban vagy a tisztítóhelyen eleget; volna neki nemulass, -aki le nem győzné magában; – de hát még Kunigunda nővér mit -művelne, tán még a vörösnyelvet is feladná az ember hátára és hogy -ordítana, jaj!… Ha fel lehetne venni titokban, – igen de már hárman -látták és talán más is észrevette; az a Wester Janka biztosan -beárulná, mert az egy sorornak a rokona; és két képezdésznő -kisasszony is ott a fa mögül nézi őket és nevet… És ha nem is tudná -meg senki, az utolsó ítéleten úgyis kisülne, mert akkor minden bűn -kisül és szégyelhetné magát, na nem igaz? A meggyónt vétkek -<span class="pagenum"><a name="Page_7" id="Page_7">-7-</a></span> -is napvilágra jönnek akkor majd, csakhogy az úgy lesz megcsinálva, -hogy a meggyóntakért nem fogja érezni az ember a szivében a -szégyellést. Na nem igaz?</p> -<p>… És lassan, remegve, léptenkint közelednek mégis a csábos pont -felé. Ott sárgul a pázsiton, – micsoda inger, milyen veszejtő, -drága, bűvös igérete minden földi örömnek, vétke a kivánságnak, -sóvár kisértése az inynek!… Ó ártatlan fagyümölcs! Mily óriássá -növelt, mily jelentőssé dagasztott, mily ártóvá mérgezett itt -fantázia és tilalom! Fának magva, Isten gyümölcse, most már igazán -a Sátán mosolyog zománcos szineid szépségében; magadra vetted a -világ bűneit!…</p> -<p>«Na Wasz iz? Vegyeteg, megegyetek! Na,… mit mondta? Ejnye! Ihr -dumme Gräd’ln!»</p> -<p>A három kis tettenért hátrarezzen fagyos rémülettel. Mi ez? – -Csakugyan ő, a rettentő Kunigund’; hátulról közeledett feléjük; és -megállt kezében a szemenkint pergő olvasó, megállt szája az örökös, -hangtalan mormolásban; nézte a kicsiket és nagy, egyszerű, piros -képén egy ritka vendég, valami furcsa, szégyellős mosoly; kicsit -profán, kicsit anyás talán, – valamit megértő, messzire emlékező… A -másik percben bosszankodásba rejtőzik félszegen, ügyetlenül. Hisz a -kicsik alig hisznek a fülüknek, oly reszketve, ijedt-kedvetlenül -közelednek a gyümölcs felé. A nővér elfordul, valamit mormog még; -testes alakja kemény vonalaival szokatlanul szaporán tűnik el az út -kanyarulatánál; a kijárat felé megy.</p> -<p>«Meg szabad enni?» kérdi egy körfésüs szöszke az ijedtségtől még -halványan. «Ez igaz?» Egy csoportban állnak bizonytalanúl és -reszketve; kezükben a szép gyümölcs.</p> -<p>Wester Janka közelükbe lép. Eddig mereven nézte őket; nagy, -igéző szemei beteges tekintetével; sápadt arcát egy nyitott -földrajzi könyv takarta el, ahogy magolt belőle, «Nem, ne egyétek -meg, én legalább nem tanácslom! A nővér csak próbára akarta tenni -az önmegtagadásotokat. – Gyertek velem, ott lenn, a palánknál egy -nagy fa odvában van a mi osztályunknak egy lurdi szobra; első -áldozáskor vettük. Az ő tiszteletére; a Boldogságos Szűzmáriának -ajánljátok fel ezt! Tegyük oda <span class="pagenum"><a name= -"Page_8" id="Page_8">-8-</a></span> neki, jó? A menyországban -tízszeresen vissza fogjátok majd kapni! Az oltárhoz nyúlni persze -nem szabad nektek, mert az a polgáristáké, mi vettük a selymet, a -szentképeket. De ha valamit áldozni akartok, ideadhatjátok!»</p> -<p>«Igen, jó lesz – mondja a körfésüs reszketve a felindulástól, -boldogan a megtiszteltetéstől. – Igenis, és nekem van egy szép -Jézus-szíve képem, csipkés szélű, én azt is felajánlom! – teszi -hozzá hirtelen, fellelkesülve a gondolaton, hogy odaát a -mennyországban tíz csipkésszélű képet kap helyette. És megindulnak -a szép, érett gyümölccsel – a nyurga kamasz lány magasra tartva -viszi elől, mint áldozati kelyhet. S a vén fa odvában majd boldogan -fogják fellakmározni falánk hernyók és apró kukacok a lurdi szűz -fehér lábai előtt. Mert Istennek az ő legalábbvaló teremtményeire -is egyképen gondja vagyon.</p> -<h2>II.</h2> -<p>A két felnőtt leány a fatörzsnek dőlve összenevet.</p> -<p>– Láttad?</p> -<p>– Mi leli az Öreget? Csuda történt? Megbolondult?</p> -<p>– Dehogy. Nézz csak az útra! Ki jön ott?</p> -<p>– Ahá, Virginia, akkor már értem! A szerelem a tigrisből -galambot csinál.</p> -<p>– Ugyan hagyd, úgy utálom már az ilyet!</p> -<p>Hullámos barna hajú, nyúlánk, különös szépségű leány mondja ezt -és a másikhoz simul. Az sima arcú, telt okosszemű szőke nő -asszonyos keblekkel és csípőkkel. Mindketten utolsó évesek.</p> -<p>– Na lám csak, kis feleség, – mulat a gömbölyű, sötétszőke. – -Két esztendővel ezelőtt a szép Soror Bernarda után szaladtál.</p> -<p>– Igen, az akkor volt. Az ember éveken át itt vergődik bezárva -és hát van szíve, – vagy képzelőtehetsége, ahogy te mondod. -Akarva-nem akarva magára szedi ezeket a hülyeségeket. De te -idejöttél tavaly és alaposan rendbehoztad a fejemet.</p> -<p>– Rendbe ám, feleség, érdekes unokafivéred, a festő, a múlt -nyári szünidőn. A potré, a lugas, a holdvilág, a <span class= -"pagenum"><a name="Page_9" id="Page_9">-9-</a></span> falusi -nagybácsi kertje… meg amit Páris felől a fejecskédbe -hazudozott.</p> -<p>– Hagyj békét, Erzsi, igazán. Ezen a nyáron tudod, hogy nem -voltunk már jóban Viktorral; csak ízetlenkedtünk, bosszantottuk -egymást. Mindennek vége. A papbácsinak is feltűnt; figyelmeztetett, -hogy a jó rokonok békés szeretetben élnek. És most – ő ugyan írt -nekem egyszer a bejáró barátnőd címére, de én nem is válaszolok. -Vége.</p> -<p>– Mindennek vége. Lám. Cornélia, te szép, forró kis fáta, jól -csinálod. A tizennyolcadik év és már multad is van – hév -majdnem-csókok a lugasban és egy tavalyi nyár és egy hűtlen -szeszély. Persze, Kapossy érdekes pap, ha nem is szép; a szeme -tüzes és setét, mint Savonaroláé – a reverendát palástszerűen -összefogja a térde fölött, ha előad és olyan hévvel beszél -Pestalozziról, erről a szegény jó férfidajkáról, mintha ő törte -volna össze a kígyó fejét, mikor a koldusgyerekek orrát mennyei -szelídséggel kifújta… Mint ahogy tán igaza is van, tán csakugyan -ezek a komoly dolgok a világon, – csak ép egy apácazárdában nehéz -az ilyesmit megtanulni, itt beleful minden nagy dolog ezer érdekes, -furcsa, hecces kicsiségbe…</p> -<p>– De hogy téged érdekelnek ezek a dolgok Erzsi! Ezt bámulom. Egy -olyan okost, mint te, aki úgy ismeri az életet! Én a te helyedben -nem is tudnék megmaradni itt, bejáró volnék. Hogy birod ezt az -egyforma unalmat?</p> -<p>– Olcsóbb az anyámnak, ha bennlakó vagyok, azonkívül valakinek a -megnyugtatására szolgál, hisz említettem egyszer. És hát Istenem, -engem itt sok minden csakugyan mulattat; tudod, érdekes dolgok -mindenütt vannak, ha az ember tudja csak úgy <em class= -"gesperrt">nézni</em>, – maga nem mászik bele nagyon.</p> -<p>– Igen, de te egyszer belemásztál. Az életbe…</p> -<p>– Az élet, kicsim!… Azt hiszed, az tán mulatságosabb, ha az -ember leány, házileány kivált?… Mikor a hat felsőt kijártam, még -élt az apám, otthon tartottak, elvittek bálokba; a ruháimat -házivarrónő varrta, de azért jó volt, hecc volt; apa kollégái, meg -a bátyám <span class="pagenum"><a name="Page_10" id= -"Page_10">-10-</a></span> tiszttársai udvaroltak; kaptam néha -éjjeli zenét; ha takarítás közben kiráztam a portörlőt az ablakon, -rendesen ott fenszterlizett valamelyik udvarlóm; estefelé néha -kihajoltam egy-egy kézcsókra, a városban pletykáztak. Na, – ez -egyszer-kétszer egész jó hecc, de aztán mindig ugyanaz. Mindössze -egy vénülő patikus kért meg, szegény lány voltam. Két évre rá -meghalt apa; az anyám nyugdíja kevés, de ő okos, tevékeny; kis -családias kifőzőbe fogott, nőtlen emberek kaptak nálunk ebédet, -vacsorát, – jól és olcsón. Esténkint néha ottmaradtak, éjfélig -elzongoráztunk, elbolondoztunk, Na, akkor eredt csak meg a kisváros -nyelve! Szörnyűség, hogy miket mondtak rólunk; szegény anyu hogy -sirt, mikor csak egy kis része a fülébe került… Akkor ismerkedtem -meg a képviselővel, igen; az anyám nyugdíjügyében mentem el hozzá -valami közbenjárást kérni; felvettem a szép, feszes barnabársony -ruhát; beszéltem, mókáztam neki; akkor hecc volt nekem az egész, -unatkoztam, húsz éves voltam. Egy szép, sötétpiros rózsát -megdicsértem a kertjében, másnap a kertésze hozott egy -szekérderéknyit. Satöbbi… Láttam, hogy bolond; a gazdag felesége -évek óta beteg, alig kelhet fel a karosszékből és a képviselő szép -ember, világlátott, okos – sokat tanultam tőle bizony. Tudja az -Isten, valahogy komolyba kezdett menni, én is megkozmásodtam, – ő -meglepőnek és érdekesnek találta az egyéniségem; – azt mondta, nem -akar rosszat, nem teszi tönkre az életem; egy öregedő, kedves -ideálista! Igy küzködtünk, regényeztünk, a kisváros persze -pletykált, anyám elrémült. Akkor ővele együtt sütöttük ki ezt a -tervet. Hogy tanuljak tovább, legyek független, tanítónő, állásról -ő majd gondoskodik. A hat felső után harmadévesnek vesznek fel és -akkor csak két év a diploma; egy már letelt; tíz hónap múlva kész -vagyok; akkorra épül fel az új városi iskola otthon, mindjárt -igazgatónőnek ülök bele; hisz ő az alapító, ő szerezte meg az -államsegélyt. Ha akarsz, kis bogár, jövő ilyenkor ott taníthatsz a -fennhatóságom alatt. Mire az iskolánk «kifejlődik» polgári -osztályokkal, akkorra mi is elvégezhetjük a felsőbb-képző -osztályait magánúton. Igen, nagyobb fizetés, nagyobb függetlenség, -<span class="pagenum"><a name="Page_11" id= -"Page_11">-11-</a></span> – az jó. Az ember nem fogadhat el úgy -pénzt valakitől, – ha szerelmes bele, akkor még kevésbbé. Egész jól -van ez így; azalatt tán vele is történik valami, sikerül -szanatóriumba dugni szegény asszonyt. Most vagyok huszonkét éves; -az még nem öregkor, szivem, csak ti, tizennyolcévesek hiszitek -öregnek; ó, őhozzá képest, szegényhez túlságosan is fiatal vagyok. -Ha tudnád, milyen kedves leveleket ír; olyas Kármán Fannija -stilusban, sok-sok hasonlattal. Nagyon mulatságos. – Igy csak ki -lehet húzni még ezt az egy évet; és hogy az idő gyorsabban múljon, -az ember figyeli ezt a sok itteni, bolond figurát. Nem más ez, hidd -el, mint az élet kicsiben; ázalagok egy csöpp vízben, ahogy egy -divatos író mondja.</p> -<p>A karcsú barna leány felsóhajtott.</p> -<p>– Igazán, Erzsi, nem győzlek bámulni téged; a józanságod, a -nyugalmad, a kedélyed. És milyen meglepő kifejezésekkel beszélsz -Nem minden huszonkét éves ilyen okos, ne hidd; és tán nem is azon -múlik, hogy évekig voltál otthon házilány. A bölcsességre születni -kell. Jaj, mennyit lehet tanulni tőled! – Igaz, hogy én sohasem -laktam városban, a pap-nagybácsim falujából mindjárt a zárdába -hoztak és már öt éve vagyok itt és szünetben is mindig falun… De -azt hiszem, én amúgy is olyan született gyámolatlan vagyok; nálunk, -románoknál, azt mondják, sokszor ilyenek a nők. Szegény anyácskám -is, aki olyan fiatalon halt meg, hogy nem is ösmerhettem; mondják, -ő sem tudott még ruhának valót vásárolni sem magának; szégyelt -boltba menni, iszonyú zavarban volt, hogy most neki alkudni kell; -társaságban elsírta magát; sokszor valami presbiteri gyűlésre -mentek a városba; kiszaladt a sok vendég közül, leült a kert végén, -ahol csendben lehetett. És én őrá hasonlítok belül, bár külsőleg -ilyen hosszúra megnőttem, mint a boldogult apám, meg fivére, a -nagybácsi… Én nem tudom, hogy leszek egyszer önálló, hogy fogok -kosztot, lakást fizetni, pénzt összeadni, kivonni. Nézd, igazán, én -nem tudom még körülbelűl se, hogy mennyi például tíz korona, mit -adnak azért? Nekem ezért fog kelleni a végin apácának maradni, ha -nem fogod majd pártomat. Itt legalább tudom mit kell csinálni, -<span class="pagenum"><a name="Page_12" id= -"Page_12">-12-</a></span> – csengetnek, ott van az étel, -csengetnek: párbaállni, idemenni, odamenni, kelni, feküdni, mint az -óra.</p> -<p>– És mennyire unod mindezt közben, kis bolond!</p> -<p>– De mennyire! Csakhogy én néha mindent unok, a levegőt unom, -amit mindig be kell szivni!… Vajon fog nekem jönni valami az -életben? Mert nekem készen kell, hogy jöjjön; én nem tudnám úgy -intézni, igazítani a szerelmet, mint te. Engem helyedben most -megölne a féltékenység; azután meg folyton a pletykáktól, meg a -jövőtől rettegnék. Jaj Istenem… domnye Zeu!</p> -<p>Dünnyögve, lustán beszélt: szép ifjú alakjával bágyadtan dőlt -vissza a fának.</p> -<p>– Hát így persze nem lehet, nem lehet élni fiam – mondta a másik -csendesen, elgondolkozva. – Vérszegény volnál? Itt az sem csoda; de -semmi, én is voltam így pár évvel ezelőtt; az embert a saját -fiatalsága gyötri és az ilyenből baj is lehet, ha az ember nem áll -a sarkára egyszer, nem fogja fülön az életet. Élni, nézni, játszani -vele, amíg lehet, úgyis elég rövid lesz tán az egész; – és semmit -nem venni túl tragikusan!… Az a vén pap ott a káposztaágyak közt a -nagy szürke paraplival, a kis kedves öreg Szelényi tata, – az, -látod egy igazi bölcs! Az már igazán csak nézelődik a világon. Az -nem szerelmeskedik, nem akar lilaszin-övet, elmotyorog a -fizikaszobában a műszerei közt, sétál a nagy szivarral, mosolyog és -figyeld meg, minden érdekli, mindent tud, ami itt történik és -semmin meg nem botránkozik.</p> -<p>– Igen! Te is afféle vagy.</p> -<p>– Ne felejtsd, barátnőm, hogy ha én itt figyelek, szimatolok, – -ezt főleg azért teszem, hogy a tapasztalataimat és ezeket a zárdai -hecceket aztán leírjam – éjjel, titokban, izgalmak közt; ceruzás -levélbe, irkalapra, Budapestre, – haha, egy kedves, okos -úriembernek, akit – roppant érdekel mindez mint pszichologiai -furcsaság, vagy elbűvöli a stilusom, a «világnézetem», satöbbi. -Nem, az igazi «bölcs szemlélődés»-nél még nem tartok; de hidd el -itt csak ilyenformán lehet kibirni. – Vagy úgy, mint Pável Marika; -aki fülig belejátszsza magát mindenféle regényekbe, folyton -szerepel a zárdai pletyka-listán. Nézd meg őt, hát ő mit látott az -«élet»-ből? Az özvegy apja <span class="pagenum"><a name="Page_13" -id="Page_13">-13-</a></span> állomásfőnök valami lehetetlen helyen; -ő nyolc éve van itt. És ezalatt minden paptanárral volt kis ügye; -minden megrovási kalandban benne volt, bejárta éj idején az összes -épületszárnyakat és tilos vidékeket csak úgy, heccből; volt -inkviziciók hősnője, vannak itt szövetségesei és szerelmi -vetélytársnői; soha kinn a «világ»-ban ilyen mozgalmas, nagy élete -nem lehetett volna, – kivéve tán, ha valami színi növendék. De így -érdekesebb. Tudod mit csinált tegnapelőtt? Megy a folyosón -zongoraleckére, kottával a hóna alatt, szétnyílt kendővel, pirosan, -mint a rózsa. Persze, hogy került egy emeletet a házikápolna felé, -ahol a beteg Főasszonynak szokott ilyenkor Fóth Jóska misézni, – a -szép nagy hittanár, mert Marikának csak testes és széparcú férfiak -tetszenek. Találkoztak és összemesolyogtak és akkor Marika -hozzálépett, megállt szorosan mellette és felnézett rá; az meg -lehajolt és ugyanegyet gondoltak és csattanva, pirosan megcsókolták -egymást; – aztán lihegve elfutott. Mit szólsz? Nem nagyszerű? -Fényes vasárnap délelőtt a zárda-folyosón, a Főasszony szobája -előtt Marika nagyot csókolt a káplánon; és nem dültek rá a falak, -szent Vince feketült képe alatt a mécses nyugodtan tovább -pislogott… Igy kell itt élni, fiam, ha nem akarsz bepókosodni! -Azért pártoltam a Kapossy-heccedet; de ha te csak titkon hevülsz és -álmodol és a csillagokat bámulod a háló ablakából mert nagy Ö-d az -ekliptika elhajlásáról beszélt aznapi órán. Még annyira sem mentél, -hogy te nyújtsd oda a könyvet óra végén a leckét kijegyezni; mikor -is jelentős kis feljegyzéseket felejthetnél a lapok közt, tördelt -sóhajokat, izgató félszavakat, ceruzával írt szíveket s két -elmosódott név benne; mikre aztán félértelmű válaszokat kaphatnál a -margóra, vagy okot adnál, hogy óra után magához szólítson Ő a -tanáriba, lelkedre beszélni óhajtván – komoly rezgésű, vagy kissé -el-elfuló hangon, rejtegetve izgatott kiváncsiságát: «De -kisasszony… nézze kedves kisaszszony!…» Zavarba jönne, te elsirnád -magad, ő arcodhoz hajolna és megfogná a kezed… na?</p> -<p>– Ugyan, – Erzsi! Ez olyan buta így, olyan gyerekes és… -szégyenletes… olyan kis ravaszkodás! <span class="pagenum"><a name= -"Page_14" id="Page_14">-14-</a></span></p> -<p>– Pedig biztosítlak, hogy lényegében nem más a híres «élet»-ben -sem; a férjvadászat például. Csak az eszközei mások; így persze -nagyon csitris, – inkább apácák meghódítására kipróbált, biztos -módszer; Szidu meg Gidu él vele.</p> -<p>– Az a két csacsi most a fiatal Emerika után szalad; mindíg -közös az ideáljuk. Minap az üres rajzteremben ott láttam virítni -ezt az apáca nevet a nagy falitáblán pompás rondírással, -szöllőindákkal és levelekkel körülcifrázva; ez a kettő vonult oda -és egy óráig pingálta, mert a kis Emerikának valami korrepeticiója -következett ott két megbukott polgáristával.</p> -<p>– Igen ezek is értik a módját, Szidi meg Gizi! Fogadok, hogy az -egyik egy év múlva férjhez megy az apja első segédjéhez, aki -átveszi a patikát; a másik, na annak még jó, ha nem lesz majd -gyereke a jegyzőtől a falun, hol tanítani fog. Hanem te, menjünk -innen kicsit odébb diszkréten; itt idilt zavarunk!</p> -<p>Nevetve intett a kövér Kunigunda és a vendége, egy magas, -barnaarcú apáca felé és odébb húzta a másikat a veteményes -irányába.</p> -<p>– Nagy heccek lesznek itt az idén! – magyarázta neki, míg a -drótsövény alján elhaladtak. – A főnökasszony úgy látszik nagyon -beteg; ha majd meghal, új választás lesz, bejönnek mind a -fiókházakból, egész országból a fogadalmas testvérek, akiknek -halálfejes jelvényük és szavazati joguk van. A szavazás előtt itt -fognak bőjtölni egy hétig és szentséget imádni. De azt hiszem, már -is folynak a rejtett korteskedések, forr és zizeg ez a kis -hangyaboly, bár kívülről alig venni észre valamit. Ugy látom, -fontos dolgok vannak szóban. Mit gondolsz, miért jön ez most -vizitbe ehhez a buta vén Kunigundához, noha máskor nevet -érzelmein?</p> -<p>– Jézuskám! – Mi mindent tudsz!</p> -<p>– Nézd, ott megy Helénke; bizton a nagynénje betegágyához -hivják. Furcsa lehet itt a Főnökasszony húgának lenni! Ni, most ért -a káposztákhoz, – Szelényi tata megállítja, kérdezősködik, – ezt -vártam! Neki mindenről tudni kell… nézd, a nagy szivarját. Minap a -Vegytaniban segitettem neki, valami újonnan <span class= -"pagenum"><a name="Page_15" id="Page_15">-15-</a></span> érkezett -ásványt határozott meg, mert leesett róla a cédula. Hát nem -kiégette a reverendáját egy csepp sósavval? Mi az neki? Jár vele -nyugodtan tovább; úgyis annyi már a hasán a folt, meg az -ételpecsét! – Hanem ez a kis bajor nő, ez a Helénke szegény, azt -hiszem szintén nagy dolgok központja, a jámbor. Tudod, hogy vagy -százezer koronányi vagyona van és árva; csak egy gyámja él München -közelében, meg a Főnökasszony. Úgy látom, addig akarnák -megdolgozni, míg ő életben van. Kivált az öregek szörnyen -körülveszik.</p> -<p>– Hogy apáca legyen? – Szegény! Ez borzasztó!</p> -<p>– Ki tudja? Hátha jó lesz neki; attól függ, milyenféle! – Igaz -is, én már akartam belekötni, összeismerkedni vele, csak nehéz most -hozzáférni. Annyit tudok, hogy eddig nem volt zárdában, egy német -kisvárosban világi iskolába járt, a gyámjánál lakott. Na, – majd -meglássuk!</p> -<h2>III.</h2> -<p>Soror Virginia deli termetű, olajbarna arcú, jellegzetesen szép -nő volt; setét szemű, – keményen rajzolt, sűrű szemöldökű. Szép, -érett alakja a harmincas évekre vallott; de az apácák arcán ritkán -ismerhetni fel korukat. A hófehér vásznu, ropogós-keményre vasalt -fátyol mindég fiatalít, mert a rendesen áruló részeket takarja be: -a homlokot, a hamar ráncosodó halántékot, – a nyak és az áll -matrónás gömbölyödését s a szürkülő hajat.</p> -<p>Ez a széles, repeső fehérség úgy száll mögöttük, mint egy óriás -galamb szárnya. Az arc köré simuló feszes része kissé -előre-szorítja a bőrt, fiatalossá telíti a vonásokat; s az élénk -arcszín csattanóan vérmesnek, – a halvány mennyeien nemesnek, a -barna energikusnak és uralkodónak mutatja viselőjét csak e sok -fehér szín dús reflekszei révén. A hátul derékig csüngő, szétterült -redőzet a fej s a nyak minden kis jellemző mozdulatát oly árulón -követi, hogy a nővérek hát-megül is sorjában felismerhetők, ha -ünnepi, komoly sorokban vonulnak lassan az oltár felé a félhomályos -templomon át, hogy az Úr testét elfogadják. A bőredős, fekete -öltöny is, mely valami nyugodt eleganciát, biztosságot, ökonómiát -visz a mozdulatokba, <span class="pagenum"><a name="Page_16" id= -"Page_16">-16-</a></span> – csak látszólag uniformizál; de nagyon -is kiemeli az egyéni árnyalatokat; – ó, lelkendező növendékfruskák -az ő hév udvarlói áhítatukban sokat tudnak erről beszélni! És -mennyi sok félszeg, magabizatlan, világtól-elvadított teremtést -vonzott be ide öntudatlanul is ennek az öltözetnek különös bája és -méltósága; bár «elhivatás»-ról bizonykodtak önmaguk előtt! S míg -odakinn sután és elnyomottan jártak bús gunyáikban, szegényes -cifrájú, elszabott, önérzetgyilkos hüvelyekben, – itt csakhamar -meglelték önmagukat, belső biztosságukat és rejtett értékeik testi -kifejezését. Vannak jellemzően apácás mozdulatok; szélesek, kicsit -kenetesek, klasszikusan mérsékeltek, miket a köntös viselése -teremtett; és e mozdulatok jól esnek és jól állanak. Tán azért is -várják a suta kis jelöltnők, a «kandidáták» oly epedve a próbaévek -végét, hogy mosott, egérszín-csíkú szoknyájukat, idétlen kemény -abbégallérjukat felcseréljék végre a «ruhá»-val és lenyirt vagy -símáranyalt fejükre rátehessék az áhított velumot…</p> -<p>Az apácák igen kevésre szoktak emlékezni hajdani, «világi» -korukból még akkor is, ha ez túlterjedt a gyermekéveken. Nem -pusztán az áhitat s a földi dolgok köteles megvetése ennek az oka; -de az itteni élet rövid időn teljesen átalakít, új tartalmakkal -tölt el, szűkkörű, de annál intenzivebb és teljesebb új -képzeletvilággal és oly sajátos, oly erős érdeklődéssel, mely -csaknem teljesen kiszorítja a régit, – a távolit és túlbonyolultat, -melyet alig is ösmertek, vagy melynek elkedvetlenülten búcsút -mondtak. A szép Virginia nővér is csak igen korai ifjúságát élte le -kinn egy szép, érseki városban, hol olasz származású apja félig -művész, ösmert templomi karmester volt és ő egy másik, ottani -szerzet apácáihoz járt iskolába. Tizennyolc éves lehetett, mikor az -apja elhalt; egy év mulva anyja újból férjhezment egy szép -vívómesterhez, aki iránt a kisleány szenvedélyes, keresztényietlen -gyűlöletet érzett. Akkor határozta el, hogy zárdába lép; még pedig -messze a szülővárosától, mostohájától és az ismerős családoktól; -mert hisz rokonai nem voltak ebben az országban. Később, mint -abbégalléros jelölt sokat és forrón imádkozott bűnbocsánatért s -töredelmesen bánta az oktalan gyűlöletét anyja férje iránt, -<span class="pagenum"><a name="Page_17" id= -"Page_17">-17-</a></span> kit hisz alig is ösmert. Csakhamar -megnyugodott, a Gondviselés eszközének tekintve ez érzést, mellyel -őt hivatásához késztette; imádkozott családja lelkiüdvéért s -csakhamar teljesen elfeledte őket. Idebenn fejlődött ki minden -lelkivonása és képessége, ebben a világban érett emberré és ez -kötötte le minden szálával és sajátosságával. Első időkben, míg még -tanult és vizsgákra készült, az öreges Kunigund mellé volt beosztva -a bennlakók helyettes felügyelőjeül; akkoriban sokat tűrt e különös -teremtésnek, ki néha csúful leszidta őt is a növendékek előtt. -Mondják, az «öreg» valaha régen egy német uradalmi erdésznek volt a -leánya s özvegy, csendes apja mellett ő tartotta rendben a tolvaj -favágókat, a korhelyes vadászlegényeket és kerülőket; s a termetes -kisasszony szörnyű nyelvétől a legmarconább vadorzó is megszaladt. -Egy növendék, véletlenül földije, pletykázta ezt talán sok évvel -ezelőtt; s az ilyen történetek fennmaradnak itt generációkon -keresztül. A derék, piros nő itt is tisztaságot és rendet tartott a -rábizottak közt, annyi szentigaz; és ezért, meg hogy -óramű-pontossággal végezte köteles napi imáit, olvasóit és a -penitenciákat és mindig szabott időben áldozott, – tisztelték és -megbecsülték, bár az alárendelteknek sokszor adott alkalmat érdemek -szerzésére a béketűrés erénye által; s bár akiknek nem volt vele -dolguk, háta mögött jóakarattal mosolyogtak furcsaságán. E -rettegett, hangos teremtés lelke egyszerű volt és naiv; a -nappaliban egy öreg beteg szobapálmáját úgy ápolta, mint egy kedves -gyermeket; s nagyszünidőkön, mikor a növendékek távol otthonukban -mulattak s csak néhány árva lézengett itt, – mondják, ezekhez -szelíd és engedékeny volt és a szokatlan csendben naponta -elsirdogált magában rég elhalt apácákon, emlegetve kedves -szokásaikat. Máskor elfogta valami együgyű kiváncsiság, -magához-szólított egy-egy kisnövendéket s kifakgatta a kis -gyanutlant otthoni sorsáról, szüleiről, vagyoni és egyéb -viszonyaikról. Ilyen beszélgetésekben igazi asszonnyá vedlett -vissza; naiv és elfogult nénike volt, ki célzatosan azt hozta ki a -gyerekekből, hogy a világon szörnyű lehet az élet, mindenki nagyon -szegény, a házastársak veszekesznek, a férjek verik a feleségüket, -<span class="pagenum"><a name="Page_18" id= -"Page_18">-18-</a></span> a rokonok irigyek. «Ja-ja, so ist die -Welt», – mondta elégedetten az értesülésekkel és útjára engedte a -megrémült kisleányt; de ha ez aztán valaha válogatni merészelt az -ételben, tányérján hagyva a borzalmas nürnbergi répát, csunyán -fejéhez verte: «Otthon megennél! koplalolsz, te Fracc, te Pinkli!» -Egy fokkal ilyenkor setétebbre pirult, villámló szemekkel várta -meg, míg szegényke rémülten torkába-gyűrte az embertelen főzetet; -csak akkor ment tovább, – hangtalanul mormoló szájjal, egy -olvasószemet lecsörrentve a fekete zsinóron. Ilyen volt.</p> -<p>Ám a szép olasznő, Virginia csakhamar rájött, mi rejtőzik az -«öreg» káplárönkénye és zsémbelő dühe mögött: titkolt és -szemérmesen gyöngéd hajlam, melynek ő volt tárgya, a fiatal és -eszes nővér. Eleinte kacérkodott is vele egy kicsit; – később, -mikor egyre kevésbbé igénytelenné, – csakhamar terhessé is vált az -esetlen hódolat, melyben a vénebb apáca már-már felolvadt, mely -élete egyetlen és legmélyebb élménye lett. Még később, mikor -testvérek és növendékek észrevették s mulatták a dolgot, az ifjú nő -elröstelte, csakhamar áthelyezését kérte és csak gúnyt űzött az -öregből a többiekkel együtt.</p> -<p>Miután pár évig a szokáshoz híven fiókházakban dolgozott, -visszakerült ide, a tartományi anyazárdába és hamarosan karriert -csinált. Ő egyike volt annak a néhánynak, kiket magyar születésük -és tehetségeik miatt magasabb tanulmányokra választottak ki; -helybeli paptanárokkal adattak nekik órákat és állami intézetekbe -küldték levizsgázni, hogy a törvénynek is elég tétessék. A -kongregátió új, magasabb iskolákat készült szervezni – az előbbi -püspök, az országhirű egyházi kitünőség pártolta és segítette e -terveket – s Virginia valóságos oszlopa lett e dolgoknak. Ez -érettebb éveiben szenvedélyes munkakedv égett benne, tüzes energia -és tevékenység. A napi lelkigyakorlatokon kívül nyolc órát tanított -a képzőben, vezette az irásbeli dolgokat, levelezett és érintkezett -világiakkal, papokkal és alkalmazottakkal. Modorában szereplő -egyházi emberek sima fölényű udvariassága és kenetessége volt meg, -melyet ez Isten tudja honnét tanult. «Mindent a szerzetért, – a -Házért!» ez volt <span class="pagenum"><a name="Page_19" id= -"Page_19">-19-</a></span> eszménye, erre szánta és szentelte magát. -Jártas volt az összes ügyekben és számadásokban, kezén mentek át a -külső gazdaság jelentései, a közoktatásügyi miniszter rendeletei, ő -levelezett pénzintézetekkel s a növendékek szüleivel; – s a kerti -oldalon épült új iskolaház terveit is áttanulmányozta éjszakánkint. -Olyan volt a természete, hogy valaminek, gyakorlati és megfogható -dolognak egészen és hévvel kellett odaadnia magát; és ez most a -szerzet érdeke és emelkedése volt. Egyszer, egy évig tartó -betegeskedése idején meg is írta rendjének ez országbeli -történetét; s a püspöki nyomdában látott napvilágot az értelmes kis -munka. Ösmerte és szerette ezt a rendet: az öreg anyaházat itt, e -hajdani kaszárnyát zárt folyosóival, feketült szentképeivel és a -kriptával odalenn, hol elhunyt, régi testvérek pihennek -Krisztusban; a kedves templomot, melynek oltárképéről olvasta, hogy -művészileg értékes; – s szerette a környékbeli gazdaságokat is, bár -sohse látta; s a kis hegyi szőllőt a határban, hova némely ősszel -kimentek és szüretet csaptak, egy kevés mustot ittak és szent, meg -hazafias dalokat énekeltek az apácák. Szivesen gondolt egy ilyen -délutánra, mikor kinn a szabadban, Isten nyilt ege alatt mondhatta -el napi imáit egy susogó levelű szőllőlugas árnyékában és oly -forró, lelke mélyéig felbuzdult szívvel csodálta a Mennyei Atyát -alkotásai szépségében. Itt, az anyaházi fegyelem szigora alatt -ritkán volt része ilyenben; de a fiókházban, hol éveket töltött, -párszor ki is rándultak a hegyekbe; ott a nővérek néha érintkeztek -is a város katholikus hölgyeivel, a zárdában tartották a nőegyleti -gyűléseket s párszor a helyi főnöknővel látogatóba is mentek, -baráti uzsonnákra egy-egy idősebb urnőhöz. – Igen, Virginia nem -talált ebben helytelent, bármit mondjanak is; mert az, «akiben a -szentséget erőszakkal kell megőrizni…!» Erős szája bosszankodva -rándult el ennél a gondolatnál. Nem, igaza van Berchtoldának, a -kandidátnők új főnökének; nem szabad úgy nevelni a nővéreket, hogy -meg legyenek fosztva minden ellenállóképességtől a kisértésekkel -szemben. «A világiakkal való tisztes érintkezés a felekezeti, -katholikus összetartás nevelését célozza!» – gondolta szigorú -érzéssel. Ő tanulmányozta <span class="pagenum"><a name="Page_20" -id="Page_20">-20-</a></span> a rend alapítólevelét és multját; -eredetileg istenes asszonyok menedéke épúgy volt az, mint világtól -elfordult hajadonoké; s feladata épen az volt: dolgozni, hatni, – -nevelni, tanácsolni és téríteni; menteni és vezetni a lelkeket a -bűnből az üdvösség útjára.</p> -<p>Őt lelkesítette és áthatotta rendje igazi szelleme és beleélte -magát a gondolatba: fejleszteni, emelni befolyását és tekintélyét -az országbeli más női szerzetek közt is, melyeket mind ösmert -átutazó vendégi érintkezésből. Voltak köztük szerény -kolduló-testvérek, kiknek apátnője nagy szőrcsizmákban utazott, -durva csuhában, s persellyel és feszülettel a kezükben mentek a -városba kéregetni; – s voltak rendek, melyekbe csak régi nemes -családok leányai léphettek alapitványi helyre, vagy dús hozománnyal -s ha megszálltak itt egy éjszakára, kilencágú koronás huzattal -vonták be a vendégpárnákat, a saját kelengyéjükből… Virginia -szerzete valahol középen állott; a város és néha környék kisúri -osztályából meg a szomszéd sváb falvak vallásos parasztlányaiból -teltek a sororok; hoztak magukkal egyszerű fehérnemüt s pár ezer -koronát, vagy tanítónői diploma megszerzéséhez való készséget; itt -jelölt korukban végezhették a képzőt; – de már közben és azután is -dolgoztak ám szigorúan és sokat. Volt zárdájuk az ország minden -vidékén és igen sok világi kórházban ápoltak közmegelégedésre. Ó, -ennyi tér, munka és fekvővagyon mellett többet kellene jelenteniök -az egyházi életben! – gondolta Virginia. Elsősorban gazdagabb -lenni, mert ez minden befolyás titka és a jónak is eszköze a -földön; – így tudta ezt az okos nő, ki személyére örök szegénységet -fogadott s alig volt egyebe a rajtavalónál, de a testületre, -melyhez tartozott, átvitte minden becsvágyát. Miatta örült a saját -szervező-tehetségének is, és (igen, csak miatta) egyre növekedő -befolyásának. Az év kezdetén «hivatalosan» is a beteg Főasszony -titkára lett.</p> -<p>Ezt a Főasszonyt még a mostani öregek, a penziós sororok -választották meg valaha, de javakorukban az elődjének -engedelmeskedtek, kinek legtöbben közölük földijei is voltak, vele -együtt kerültek ebbe az országba. Egy bajor misszióból telt ez a -gárda; egy régi püspök hozatta ide őket; az, amelyik megfogadta, -hogy «még a kanászok <span class="pagenum"><a name="Page_21" id= -"Page_21">-21-</a></span> is németül fognak káromkodni» ezen a -vidéken, hol eddig csak néhány elszórt sváb falu szerénykedett a -tiszta és konok magyarság közt. Abban az időben volt ez, mikor itt -ilyenekkel lehetett fogadkozni büntetlenül. A jó püspök fontosnak -tartotta céljaira a nőnevelést; és az akkori úri osztály leánykái, -(mostani fiatal asszonyok nagyanyái) csakugyan itt kezdtek volt -németül gagyogni és itt tanulták meg a híres «Spritzmalerei»-t. A -kanászokig ugyan nem jutott el mindez a szép tudomány, de a jeles -egyházfejedelem csinos javadalmakat játszott a rend kezére az -emigránsok elkobzott birtokaiból. Az öreg házba, e hajdani -kaszárnyaépületbe, melyet szintén az ő révén kaptak, új növendékek -kerültek azóta és új sororok; minden évben felavattak egy -itt-nevelt apácagenerációt, – s a penziósok, az idők e tanui most -már a balszárnyban laktak, onnét szemlélték a dolgok folyását és -imádkozva készülődtek az égi mennyegzőre. Ezen kivül nem volt most -már egyéb dolguk, mint hogy «jó példával szolgáljanak» a -fiataloknak és őrizzék a magukkal hozott szigorú szerzetesi -szellemet. És Virginia jól tudta, hogy ezt meg is teszik, bár -egyelőre némán figyelnek mindent, árgus szemekkel és alázatba -rejtett nehezteléssel. A főnökasszony beteg; tán nemsokára Jézushoz -megyen.</p> -<p>Az öreg soror Leona, az elhalt régi Würdige testvérhuga, mondta -egyszer finoman: «Ó, a szegény kedves Virginia valóban túlnagy -áldozatokat hoz szerzetünkért, mert csupa iránta való szeretetből -megnehezíti magának a lelkiüdvéért való harcot a földön; magára -véve a hiuság és világiasság kisértéseit. A földi tudomány sokszor -a sátán útvesztője.»</p> -<p>És mindig akadt valaki ebben a nagy házban, aki Virginiának -tapintatosan és «csak szeretetből» visszasúgta az ilyen -megjegyzéseket.</p> -<h2>IV.</h2> -<p>– Ach, liebe, liebe Schwester!</p> -<p>Kunigunda bibor arccal jött felé; reszkető zavarral, sután -bogozgatott egy csomót az olvasója zsinegére, hogy tudhassa, hol -hagyta abba az imát. Úgy mozgott, olyan <span class= -"pagenum"><a name="Page_22" id="Page_22">-22-</a></span> volt, mint -egy csinyenkapott kisnövendék; csakhogy óriási arányokban. Virginia -minden ellenérzése mellett is nem állta, hogy ne mosolyogjon.</p> -<p>– Ah, milyen ritka vendég itt nálunk az internátusban, – -folytatta az öreg németül és felé nyújtotta tömzsi kezét. – Hogy -mint van, kedves nővér?</p> -<p>– Mindig jól urunk Jézus kegyelmével – felelte a vendég -szertartásosan.</p> -<p>– Sok dolga van persze, ó tudom! Azért hanyagolja el annyira a -régi embereit, régi otthonát. – És hogy szolgál a becses egészsége, -kedves nővér?</p> -<p>– Köszönöm, már egészen jól, Istennek hála.</p> -<p>– Mindörökké ámen! Jöjjön csak, nézze meg a kertünket, milyen -szép még! Bizony a nyáron, nagy szünidőben sokszor gondoltam rá, -hogy egy szép vasárnap délután meglátogat bennünket. Idekészítettem -a székét, úgy mint régen, mikor még itthon volt ebben a kertben. -Mikor együtt imádkoztunk itt a nagy fa alatt, aztán elbeszélgettünk -uzsonnáig, – emlékszik?</p> -<p>– Hogyne! – mosolygott Virginia és eszébe jutottak a szidások, -zsémbelődések az öreg rikácsoló hangján. – Bizony minden ép olyan -itt, mint hét évvel ezelőtt, mikor én itt voltam. Csak az -orgonabokrok nőttek meg és a fák öregebbek hét esztendővel.</p> -<p>– Mi magunk is fiatalabbak voltunk akkor! – sóhajtott az öreg -valami furcsa, érzelgős arcfintorral.</p> -<p>– Fiatalság bolondság! – felelte Virginia megint diplomatásan -mosolyogva és széles, papos mozdulattal ült le a kerti asztal -melletti székre.</p> -<p>Igy beszélgettek. Bár egy-házfedél takarta be őket, mégis -életmódjuk szigorúan előírt rendje úgy elkülönözte, hogy azok, kik -más szárnyban laktak, egyebütt dolgoztak, alig érintkeztek -egymással; mert az apácák refektóriumában kötelező volt a «szent -hallgatás», míg együtt étkeztek, a templom pedig az áhítat helye. E -mesterséges távolság jó melegágya volt a különös és fantasztikus -hevüléseknek, melyek csak ritkán vonatkoztak közeli társnőre; -legtöbbször a leginkább elkülönített nővért, jelöltet vagy -képezdésznőt illették. A sötét öreg ház át meg át volt szőve ilyen -megnevezhetetlen és izgalmas rokonszenvekkel, <span class= -"pagenum"><a name="Page_23" id="Page_23">-23-</a></span> a -templomból kijövet áruló pillantások estek, a szenteltvíztartó -peremén reszkető kezek érintették egymást lopva, étheri -könnyedséggel, ám feledhetetlen érzésekkel, s egy véletlen -találkozásnak a folyosón, egy köszönésnek, egy elsuttogott szónak -életre, (e nagyon is belső és jeltelen életre) kiható jelentősége -volt. – S az ily légies kapcsolatokról, bármily titkoltak voltak -látszólag, – rendesen tudott az egész zárda. Egy-egy új érzelemnek -vagy egy hűtlen pálfordulásnak hírét messze fiókházakba is elvitte -a hír, valamelyik áthelyezett testvér; néhány sejtető célzásból -tudomásul vették a Dunántul és Erdélyben, a szép Fiume melléki -gyermektelepen s a régi zólyomi kastélyban, hová nagybeteg apácákat -üdülésre küldenek. «Ah, én is voltam fiatal!» – sóhajtja néha -ábrándos elnézéssel, «megértő» szívvel egy-egy középkorú testvér, -kinek még vannak ábrándjai; – de az öregek rendesen fejcsóválva, -rosszalón emlegetik e dolgokat; bár nem kevesebb érdeklődéssel -kisérik. Simonea, ki az új Berchtolda előtt volt a kandidátnők -főnöke, igyen szokta oktatni báránykáit a péntekesti «fejmosás»-ok -idején: «A folyosó a zárdában az, ami a világban az utca! Aki -szükségtelenül és sokat jár a folyosóra, arról tudni lehet, hogy -nem ok nélkül teszi; az olyan itt, jól jegyezzétek meg, mint akit -odakünn «utcalány»-nak neveznek!» S az ifjú körgallérosok, ha -szívdobogva és izgalomtól vacogó foggal el is surrantak valamelyik -szent vértanú fakóra feketült képe előtt, egy-egy fordulónál vagy a -lépcsők felett a lurdi-barlang mécse halvány világánál; – egy drága -«véletlen» találkozóért, mely betöltse tartalmával néma életüket, – -ó, buzgón meggyónták hét végével mind e bűnöket, s forrón -megvezekeltek bőséges imában a hideg kövön azért, hogy egy földi -lény, iránti vonzalom elhomályosítá lelkükben Isten szeretetét. És -a jövő héten újból vétkeztek, és mindig, míg csak ifjúságuk el nem -múlott…</p> -<p>– Alighanem gyászunk lesz nemsokára! – kezdte Virginia tompán és -összekulcsolta szép, fehér kezeit. – Főtisztelendő anyánk ma vette -föl harmadszor az utolsó kenetet.</p> -<p>– Ach ja! Ilyen az élet! Nagy szomorúság jön ránk! – felelte az -öreg bólingatva, de a hangjában csendes <span class= -"pagenum"><a name="Page_24" id="Page_24">-24-</a></span> és mély -közönnyel. Ő sohasem vett részt a közügyekben; végezte a maga -dolgát, pörölt és rendet tartott; a Főnőkasszonyt alig látta nagy -ünnepeken kívül, mikor a szokásos kézcsókra elébe járultak.</p> -<p>Mindketten illendőn lesütött szemmel, gyászoló arccal hallgattak -egy percig.</p> -<p>– Ezt a kis Helént talán magához hivatta Őtisztelendősége? – -kiváncsiskodott aztán Kunigund élénkebben.</p> -<p>– Igen, azért küldtem fel az imént engedelmével! Hogy viseli -magát? Milyennek találja szegénykét?</p> -<p>– Hát afféle, – afféle! Idegen itten; csak úgy lézeng a többi -közt vagy ül magának, – wie ein haufen Unglück!</p> -<p>– Szokatlan még; és talán megtöri nagyon a nénije betegsége; -hisz egyetlen rokona ő és a földi kötelékek, tudjuk, néha -erősek!</p> -<p>– Ach was, hisz alig ismerte! Mért kellett a világban nevelni, -egy olyan nagy városban járatni iskolába? Ki tudja, mivel van tele -a feje? Azután most is ezzel a Holzernével való barátkozás! Mire -volt az jó?</p> -<p>– Bocsánat, kedves nővér; ez a főtisztelendő Anya kifejezett -akarata volt.</p> -<p>– Hát persze, persze, igaza van; ez az önök dolga. Én csak -afféle öreg trombita vagyok, a magamét fujom. Sok mindent nem értek -én már, mert nem is törődöm vele; de a szívem azért még tud -érezni,… igenis!…</p> -<p>Virginia gyorsan elfordította a fejét, hogy ne kelljen látnia -azt a lehetetlenül furcsa, érzelgős és szemérmes kifejezést, mely -az Öreg e reszketeg szavait kisérte. Elnézett a lombok aranypöttyes -zöldjébe s a mozgó, libegő kékbabos egyenruhák felé a pázsit fehér -útain. Komolyan, okoskodva meggyőző hangon kezdte magyarázni.</p> -<p>– Igen, Főtisztelendő anyánk fontosnak tartja, hogy a huga csak -akkor lépjen a szerzetbe, ha igazi hivatást érez. És neki igaza -van, ő oly bölcs és mély belátású, mint a szentek, kiknek nemsokára -át kell engednünk drága társaságát.</p> -<p>– Igy beszél, kedves nővér? – csattant fel Kunigund és lábával -dobbantott az iménti, néma visszautasítás miatt, izgalmában. – Ezt -mondja ön, aki olyan <span class="pagenum"><a name="Page_25" id= -"Page_25">-25-</a></span> járatos a külső… a… mindenféle -csiri-csári dolgokban?… Aki…</p> -<p>– Jól tudom, hogyne, – mosolygott sima udvariassággal a másik, – -hogy a szerzetesi élet a legboldogabb és legtökéletesebb a földön -és a mennyek elnyerését a legjobban biztosítja; és hogy épen ezért -nem vétek, sőt jócselekmény számba megy rábeszéléssel, szelíd -erőszakkal is bekésztetni vagy magunk közé édesgetni egy Isten -szolgálatára alkalmas lelket. Hisz kedves nővér tudja, hogy én -helyeslem Berchtolda felfogását, aki enyhített a kandidátnőkre -vonatkozó szabályok szigorán a pár hónap alatt, mióta a noviciátban -van.</p> -<p>– Persze! Azóta olyan rendetlenség is van ott, ach – olyan -Ausgelassenheit, pfuj! Este nyolckor, ima után a galléros jelöltek -ott reitschuloznak nyihogva a folyosón; ki hallott olyat? Próbálták -volna csak Simonea idején, az ellátta volna a bajukat! Hiszen ön -emlékszik; önt még láttam térdelni ott a folyosón, amerre a -növendékek hálói felé mennek; ott térdelt büntetésből egy hangos -szóért, már beöltözött novicia korában és a bennlakók párosával -végigmentek mellette…</p> -<p>– Mindig hálás maradok tisztelendő Simonea nővérnek, hogy -szerzetesi alázatra nevelt! – felelt a fiatalabb nővér, de a hangja -kissé fojtottan rezgett, szája idegesen elrándult egy percre az -öreg tapintatlan szavaira. Az észrevette, ijedten kapta össze -magát; hunyászkodó, elszelidült arccal nézett rá megint.</p> -<p>– Hát persze, önök ezt jobban tudják, önök fiatalabbak; önök -most a «munkálkodó rend», a Márthák, most van az idejük! Én csak -öreg trombita vagyok, mind a magamét fujom; de azért nem vagyok -rosszabb másnál, der liebe Gott soll’s verzeih’n! Megmondom a -magamét, de azért lehet velem beszélni, beszélgetni,… igen, hisz -tudja azt kedves nővér! Sokszor ültünk mi hajdan így együtt itt, -ebben a kertben, míg a növendékeink szanaszét futkostak és -kicseréltük a gondolatainkat, elbeszélgettünk a szerzetünk -dolgairól, a testvérekről, meg az egész bűnös világról… Úgye?…</p> -<p>– És jól leszidott kedves nővér, ha egy félpercet késtem az -inspekcióról! hogyne emlékezném! – mosolygott <span class= -"pagenum"><a name="Page_26" id="Page_26">-26-</a></span> Virginia -tréfába fojtva azt a feszengő, türelmetlen röstelkedést, mely -elfogja az embert viszonzatlan, idétlen, kómikus vonzalmakkal -szemben.</p> -<p>– Mert minden szabad idejét magamnak akartam, hogy itt, a -közelemben töltse,… igen, és fájt nekem, ha elgondoltam, hogy -másokkal találkozik a folyosón vagy beszélget, látogatni megy a -regráció órában… Tudtam, hogy naponta együtt van a többi -iskolanővérrel, akik tanultabbak, ügyesebbek nálam és inkább -hozzávalók. Ach!…</p> -<p>Reszkető arcvonásokkal, szinte könnyes szemmel, esdeklőn nézett -rá.</p> -<p>– Fiatalság bolondság, nemde? – terelte el újból a vendég. – -Hanem hogy folytassam, én nagyon is gondolok rá, hogy a mi kis -Helénünk zárdábalépése mit jelentene a mi rendünknek; azonfelül, -ami a legfőbb, hogy az ő lelkének is üdvére válhatnék Isten -akaratából. De csakis úgy ám, kedves nővér, ha csahugyan, világosan -érezné a hivatást, ahogy mi éreztük valaha. Mert ez a mi életünk is -sok megpróbáltatással jár, hisz tudjuk mi, úgy-e?</p> -<p>– Ach igen, igen! Mein Gott!</p> -<p>– És a Főtisztelendő anya fülem hallatára mondta a hugának, hogy -ne lépjen be máskép, inkább várjon vele! Ő kivánta, hogy kinn -nevelődjék a gyámjánál, hogy lássa és ösmerje a világot előbb. És ő -egyezett bele, hogy itt a városban barátságot kössön Holzernéval, -ki végre is derék, hitbuzgó katolika nő és elnöknője az «Egyházi -ruhákról Gondoskodó» egyesületnek; kegyes Anyánkat nagyon -lekötelezte múlt évben, mikor templomunkat pazarul elláttatta -gyönyörű új holmikkal. – És kegyes anyánk nem ellenezte, hogy Helén -kimenjen havonkint egyszer egy ebédre a fiatal asszonyhoz, hogy egy -tisztes családban töltse a kimenőnapját. Mi volna abban rossz? A -többi bennlakók is kimennek ilyenkor rokonaikhoz; és szegény kis -árvának senkije sincs itt. S oly hirtelen átmenet a világi életből -a teljes elzártságba még megfélemlítette volna tán! Figyel a -szavaimra kedves nővér?</p> -<p>– Jó, jó! Hát mit tudok én; ’ne alte Trompete! Mit értem én az -önök politikáját? – vont vállat a másik <span class= -"pagenum"><a name="Page_27" id="Page_27">-27-</a></span> most már -megint durcásan. Szemét lesütötte volt, mikor imádottja ujra nem -vette észre pillantását, melyben mindent megvallott, – várt és -esdekelt. És most maga elé meredve, a bőráncú fekete apácakötényben -pihent mogorva tekintete, míg kemény, férfias kezeujjai megint az -olvasószemeket markolászták.</p> -<p>– Hisz azért jöttem ide épen, hogy beszélgessek a dolgokról -kedves nővérrel. A dolog úgy áll tehát, hogy az a pénz, – a kis -Heléné, ha már arról beszélünk, egyáltalában nem olyan -nélkülözhetetlen a szerzet számára a mai viszonyok közt, mint hinni -szeretik. Jó volna, persze, jó volna; szép céljainkat -előmozdíthatnók vele! De semmiesetre sem volna alkalmas, sem -elégséges arra, hogy általa <em class="gesperrt">mellőzni</em> -lehessen azokat a dolgokat, melyeket rendünk anyagi hasznára és -tekintélye nevelésére tervbe vettünk. – Ért engem úgye, kedves -nővér?</p> -<p>– Megint valami magasabb iskolát, – rosszkedvüsködött most már -Kunigund – mindig csak magasabbat akarnak! Igy is már annyi itt a -nagy kamasz lány, annyányi képezdész «kisasszony», akiket még ki se -térdepeltethet az ember, hátukra sem kötheti a vörösnyelvet, hanem -magázni kell őket, jó hogy nem nagyságolni; és ha változásuk van, -hát zöldek és alig húzzák-vonják magukat. Pfuj, milyen -rendetlenség! Ez az internátus hajdan, az én időmben igazi -nevelőintézet volt bizony; tízéves kis fraccok tanultak itt -strimpflit kötni meg Kreitzmaschnit ölteni és nem volt annyi sok -csiricsári tudomány, elemi, polgári, jó, hogy még gimnáziumot nem -csinálnak már itt is! Hanem volt <em class="gesperrt">rend</em>, -igen, úgybizony; pisszenni se mert egyik se előttem! Nem úgy mint -ezek a vén kamaszok, zerstreute Gräd’ln. Minden hónapban kimennek -ebédezni rokonhoz, mit tudom, hová, mit tudom, kinél! Most még -polgári képezde, was denn nicht auf einmal!</p> -<p>– Régebben, – folytatta Virginia elszánt türelemmel – csakugyan -több gyerekleányt adtak hozzánk nevelésbe magyar uri családok; most -jóformán csak képezdész nagyleányok konviktusa, olcsó őriző helye -lettünk. Ennek is megvan az oka, kedves nővér. A nőnevelés -követelményei ma mások, mint harminc évvel ezelőtt; aztán a mi öreg -házunkat is rozogának, egészségtelennek kezdik mondani <span class= -"pagenum"><a name="Page_28" id="Page_28">-28-</a></span> a -rosszakaróink; valami helybeli zsidó ujság megint firkált erről -mult héten. Hisz nekünk jó, nekünk kedves otthonunk ez így, ahogy -van; de a rossz nyelvek s az internátus újravirágoztatása kedvéért -ráférne ám a javítás, cementezés. A földszinti termek falába -csakugyan beivódott a talajvíz, majd derékig érő magasságban; -újabban a városi hatóság meg akarja tiltani, hogy tovább is a -kriptába temetkezzünk; nincs már hely, azt mondják, meg hogy -egészségtelen.</p> -<p>– Na! már meg még a földből is ki akarják túrni a porainkat, -megbolygatni a megboldogultak koporsóit!</p> -<p>– Azokat nem bántják; s hogy minket majd; ha eltávozunk Krisztus -irgalmából, a városi temető földjébe tesznek? Az is csak szentelt -föld: az angyali harsonaszó onnét is előszólít, összeterel majd; -amen! – De földi életünket Isten azért adta, hogy üdvünkre -munkálkodjunk és szenvedve érdemeket szerezzünk. Szabad-é -szándékkal és tudva megrövidítni?</p> -<p>– Gewiss nicht!</p> -<p>– Lám! Kötelességünk hát a betegeket kerülni s óvni a földi -életet, melyet a mennyei atya adott. Az orvos úrral tegnap -beszéltem épen. Kegyes anyánktól jött ki. Említette a két beteg -novicia-sorort s tisztelendő Gregoriát is. Azt mondta, annak nem -kellett volna megkapni a tüdőbajt; erős szervezete volt és már túl -van a huszas éveken. S az sem kellene, hogy minden évben ki legyen -terítve a halottas szobában két-három fiatal novic-testvér vagy -jelölt. Akikre így a szerzet hiába költött, hiába taníttatta őket, -nem munkálkodhatnak soha a javára, Isten dicsőségére. A ház az oka, -itt van valahogyan a baj fészke; magam is tudatlan vagyok ezekben, -de az orvos idős ember, katholikus ember, és olyan gondosan kezeli -szegény kegyes Anyánkat. És mindezeken segítni is lehet és segítni -is fogunk Isten segítségével. Az épület hibáit ki fogjuk -javíttatni, betegeinket pedig üdülőhelyre küldeni, mert erre a -bajra Isten még nem mutatott más gyógyszert az emberi tudománynak, -mint az ő szabad egét, a friss levegőt és a napot.</p> -<p>– Lári-fári! Majd ezután, aki egy kicsit mulatni, fürdőzni -kivánkozik, csak nyafogni kell neki: itt fáj, ott <span class= -"pagenum"><a name="Page_29" id="Page_29">-29-</a></span> fáj, -kényeskedni. Miért nem volt nekünk régieknek kutya bajunk se, épen -minap beszéltük a regrációban Schwester Leonával. Miért lett -százéves a kedves testvér Mártha? Mind lári-fári; afféle amerikai -bölcseség az ilyen.</p> -<p>– Jó, – vágott közbe gyorsan Virginia, tán elértve valami -célzást, – jó, hát ne erről beszéljünk. A kedves testvér bizonyosan -hallotta, hogy az anyagi ügyek egy kissé… bonyolódottak voltak az -utóbbi években. Míg a boldogult prelátus őnagysága volt az -intézőnk; ő öreg, beteges úr volt már rég; és a viszonyok is egyre -nehezebbek, minden drágul, a tiszttartók ügyetlenek vagy -lelkiösmeretlenek, a bérlő keveset fizet. Fenrich főtisztelendő, az -új intézőnk is sürget némely változtatást; nagyobb jövedelmet. -Hiszen mi mindnyájan dolgozunk, Isten dicsőségére eleget; de a -szükséghez képest kevesen vagyunk. Mennyi világi kisasszonyt kell -tartanunk és fizetnünk a fiókházakban kisegítőül; kivált a polgári -iskolába, mert a kormány most megköveteli, hogy arra való, -megfelelő képzettségű erőket alkalmazzunk. Erre kell a magasabb -képző, föképen, hogy a mi fiatal testvéreinknek ne kelljen világi, -állami intézetekben vizsgázni, keservesen magukban tanulni, mint -nekem, mint egynehányunknak kellett. De hát még a jövedelem, amit -ez az új intézmény hoz majd; fölér egy földbirtokéval! Mennyi -növendékünk itt marad majd szívesen továbbképzésre; ha ezzel -hiteles, magasabb diploma jár. És az erkölcsi haszon; hogy annyi -leendő tanárnőt végig a mi szellemünkben nevelünk, elvonunk a -világi intézetek szabados befolyásától, csunya modernségétől. Ért -engem, úgye, kedves nővér? Természetesen elsősorban kívánatos, hogy -többen legyünk e szerzet ingyenes szolgálatára, hogy sok új -nővérünk legyen, akik készséggel és kedvvel jönnek közénk; s -legkivált abból a társadalmi osztályból, amelyik elmebeli -képzettséget hozhat és némi befolyást, jártasságot; még inkább, -mint pénzt… Ezeket a dolgokat nem szoktuk így <em class= -"gesperrt">szóval</em> kimondani, kedves nővér, nem beszél az ember -mindenről; de most tájékoztatni akartam. Védekezni kell -ellenségeink ellen, kik a Szentegyháznak is ellenfelei! Abban az -ujságcikkben, amit említettem, fel volt hozva, hogy rendházunkban -nincsenek fürdőszobák, intézeteinkben hiányosak a fizikai szertárak -<span class="pagenum"><a name="Page_30" id= -"Page_30">-30-</a></span> és kisérleti eszközök és hogy a nevelés, -amit itt nyújtunk, nem elég magyaros, hazafias szellemű. Hogy mi -nem szeretjük eléggé az édes hazát, kedves nővér!… Ez… ó, de hisz -ön nem is hallgat rám! Megharagítottam valamivel? Hibáztam?</p> -<p>– Ej! Mit törődik ön énvelem, mit törődnek maguk mind? Velünk, -szegény, tudatlan elmaradott, egyszerű néppel; afféle -régi-világbeli, <em class="gesperrt">igazi</em> szerzetesekkel, -akik vagyunk? Kimentünk mi már a divatból régen, soror Virginia, -látom én jól! Mit akar énvelem? A szavaimra nem is hederít, -érzelmemet, szívem szeretetét semmibe nem veszi, látom én, tudom én -rég; az együtt töltött időkre már szégyel emlékezni; veszem én -észre, azért, hogy nem vagyok olyan tanult. Jól van, nem baj ez; -Istennek kedvesek az együgyű szívek; Isten nem parancsolta nekünk a -hivalkodó, világi tudományt, sátán csaléteke az, jól mondja Simonea -nővér… Mit beszél nekem, minek beszél? Ezért jött ide hozzám? Én, -tudja, nem olvasok világi ujságokat, amiket a zsidók írnak. Én nem -értem az ön új szavait: <em class="gesperrt">intézmény, társadalmi -osztály, elmebeli képzettség, egészségi viszonyok, kisérleti -eszközök;</em> a nyelvem majd beletörik. A püspök beszél igy, annak -az a dolga; én imádkozni jöttem ide, szegénységben élni és -engedelmességben; én elvégzem a dolgom, rendet tartok, ahogy csak -tudok. Egy valakinek megnyitottam a szívemet is, igen, de -csalódtam; régen látom én azt, most megbizonyosodtam! Nem így -beszélt ön velem valaha, mikor még jobban értettük egymást. Persze, -«újítások, reformok», az új soror van ezek mögött, tudom én már, -eljut a hír azért énhozzám is! Az amerikai nő, az a tudós nő, -akinek a próbaidejét (ez is új szokás) hat hónapra rövidítették -három év helyett. Mert nagy, rangos családból való (mintha Isten -előtt nem mindegy volna), mert kinnjárt a tengeren túl, (mintha -rendes ember meg nem maradhatna otthon, a hazájában is), mert -harminckét éves korában szánta rá magát Krisztus urunk követésére; -tudománnyal tömött fejet hozott neki és ki tudja milyen kimustrált -szívet! És most itt…</p> -<p>– Kedves nővér, most már elég! – kiáltott fel a másik kitörve. -Felugrott a helyéről; szép, kissé nagy kezét <span class= -"pagenum"><a name="Page_31" id="Page_31">-31-</a></span> sértett és -tiltó mozdulattal emelte maga elé. – Már megyek! – lihegte, mert az -utolsó szavak éle elevenén találta. – Bocsásson meg, tisztelendő -testvér, hogy megzavartam imáját látogatásommal; s még inkább, hogy -akaratom ellenére az indulatosság vétkébe sodortam. Én máskép -gondoltam tisztelendő nővér; nem leszek egyhamar terhére! Bocsánat -mégegyszer, gelobt sei Jesus Kristus!</p> -<p>– In Ewigkeit, – no, mit akar, hova szalad már? Hisz nem úgy -értettem várjon!… Ej! – Megint hangot váltott, a rikácsoló -méltatlankodásból átcsapott a tehetetlen, alázatos ijedt -kérlelésbe; két kövér karját esdekelve nyújtotta ki a távozó után. -De az vissza se nézett; ment sebbel-lobbal, zizzenve és suhogva -szállt a fehér fátyol haragosan hátravetett szép feje után. Már a -drótsövénynél járt, onnan intett a bókoló növendékeknek, s tiltotta -vissza, akik fehér keze után kapdostak, hogy megcsókolják. -Kunigunda nem kisérte tovább.</p> -<p>– Nézd már, te! – lökte oldalba Pável Marika a szőke Király -Erzsit. – Né te, ezek összevesztek! Csuhaj, mi lesz ebből?</p> -<p>Kunigunda megfordult a sarkán, mint egy pörgettyű; az arca a dűh -és szenvedély lángjában, valami egész valószinütlenűl setét -biborban égett és tüzelt.</p> -<p>– Ach so, – úgy, úgy! motyogta fulladozva, míg visszament az -asztalához. – Igy bánni velem, így! Nem baj, jól van! Azértse nem! -Majd meglátják! Azért sem!</p> -<p>Felragadott egy nagy rézcsengettyűt, mellyel kis nyáját szokta -összeterelni, megfogta és megrázta és rázta és rázta, hogy a csengő -nyelve majd kiszakadt, hogy hideglelés állt a hátába annak, aki -hallgatta. Zengett, zörgött és csilingelt oly lelketlenül, oly -siketítően és hosszan, hogy a kertben felébredtek a korán hunyó -nappali pillék és a Szűzanya lurdi fabarlangja mélyén Isten -szunnyadó bogárkái; a nagy gyümölcstermő fák pedig bólintva -összesúgtak és megkérdezték egymástól, noha nekik jómindegy volt: -«Megbolondult tán valaki?»… A leányok már régen összeálltak volt a -drótsövény mentén, kiki párjához, szepegve és néma csendben; már -rég mereven álltak, készen a híg vacsorához indulásra; s ő még -mindig <span class="pagenum"><a name="Page_32" id= -"Page_32">-32-</a></span> rázta, rázta a szegény csengőt, – -lázongó, megcsufolt szenvedélye, örökre elfojtott érzései nyomorult -martalékát és közbe maga is rikácsolt, pörölt, fejét rázva, -lábaival topogva és tiporva, mint a nekivadult, hisztériás dűh -furiája: «Ihr nichts nutzige! Ihr ausgelassene! Ihr Pinkln! – Was -hab’ ich gesagt? Sind sie stumm? Majd kinyítja én fületek? -Néz-ni-meg-em-ber!» – És senkinek nem volt bátorsága -mosolyogni.</p> -<h2>V.</h2> -<p>Mikor a káposztaágyak közelébe ért soror Virginia, meglassította -a lépteit és komolyan, mély főhajtással köszönt «dicsértessék»-et -az öreg Szelényinek, aki egészségi sétáját végezte ott a zsirfoltos -reverendában, fakószínű öreg esernyővel a hóna alatt. Az öreg pap -leemelte nagykarimájú, poros kalapját; és kövér, hamiskás arcát, -mely olyan volt, mint egy jóindulatú, kedves vén szakácsnőé, -mosolyogva fordította az apáca felé.</p> -<p>– Na, még nem is tudja az ujságot, soror Virginia? Megjött a -Rumkorff-gépünk!</p> -<p>– Igazán, tanár úr? Na, annak örülök! – mosolygott vissza a -nővér és barna, szép arcáról eltűnt a felindulás minden nyoma. -Megint a szokott nyájas, udvarias és nyugodt volt hangja, -tekintete.</p> -<p>– Jöjjön velem a kerti iskolába; akár mindjárt bemutatom; ajaj, -micsoda hosszú kacskaringós sistergő istennyilákat tudok én magának -abbul kicsalogatni!</p> -<p>– Micsodákat?</p> -<p>– Olyan kunkorgósfarkú, girbegurba, csavirgós égicsudákat, -nővér! Az ám, olyan huncut egy masina az!</p> -<p>– Ne mondja!</p> -<p>Nevettek. Az apácák hozzá voltak szokva a Szelényi tata -modorához; ki szívesen elhamiskodott, eltréfált velük; jól tudták, -hogy az öregúr példás, tiszta életéről híres a püspöki városka -minden papja között.</p> -<p>– Ha meglátja, nővér, megjön a kedve és kiguberál nekem még egy -Röntgen-készülékre valót is; félesztendeje zsorválok érte. Na, jön? -<span class="pagenum"><a name="Page_33" id= -"Page_33">-33-</a></span></p> -<p>– Holnap, kedves tanár úr, holnap délben benézek egy percre -magához a fizikaszobába. Most annyi a dolgom!</p> -<p>– Ej, menjen; maga silány historikus! Már az igaz, hogy a -fehérnép meg a természettudományok… Na jó, mindörökké, – hozza -magával azt a Magdolnát is holnap! Majd megexamináljuk; majd kisül, -mennyit ér az a tengerentúli doktori diploma!</p> -<p>– Ó, azt ne emlegesse neki soha, kedves tanár úr! – fordult -vissza Virginia és arca élénkebb színt váltott egy pilanatra. – -Soror Magdolna itt csak szerzetesnő kíván lenni és semmi egyéb; -bántja minden emlékeztetés világi életére; én tudom azt, -észrevettem, bár amilyen finom, nem említi soha. Semmi hiúság nincs -őbenne valósággal csoda…</p> -<p>– Abbizon, egy fenomén, egy földreszállt angyal, egy hősnő; -tudom, tudom. Hehe!</p> -<p>– No, megyek, most már komolyan; Dicsértessék…</p> -<p>Élénk arcjátéka csakhamar elnyugodott, csendesen haladt a -pöszméte sorok közt, a nagy olvasó csontszemei halkan zörrentek -ruhája mély redői közt. Arcát oldalt fordította a nyugvásra hajló -nap iránt; úgy szerette ezt, ha félig húnyt szeme pilláira süttette -enyhe, őszesti sugárait; s míg elgyönyörködött, belsejében -fegyelmezett érzéssel, sietve gondolta el: «Mily fenségesek a -Teremtő alkotásai!» – mert enélkül véteknek hitte volna bőre e -szelid örömét.</p> -<p>Jobbfelől, a kandidátnők kertjében fekete abbégalléros -lányalakok sétáltak a lombok alatt; őket is most terelte össze -«párba» a drótkerítés mellett, Berchtolda anyás, sürgető szava. -Köszöntötték egymást messziről; a noviciátfőnöknő tölcsért formált -két tenyeréből.</p> -<p>– Hogy van a Würdige? – kérdezte kiáltva; jókodó aggodalom -zengett át a kert fölött e kissé rekedt hangban.</p> -<p>– Egyformán! Délután felszökött a láz. Imádkozzatok érte!</p> -<p>– Igen, igen! – bizonykodott kiáltva sok fiatal hang; fehér -kezek emelkedtek a magasba és keresztet irtak a halvány arcok -előtt. <span class="pagenum"><a name="Page_34" id= -"Page_34">-34-</a></span></p> -<p>Virginia tovább ment. A kertész háza előtt kinnállt a kisfiú, -hároméves csöpp totyogós; az inge kicsüngött hátul. Közönyösen -bámult az apácára és továbbmajszolta barna kenyerét; már megszokta -ezeket a fekete néniket születése óta.</p> -<p>Virágágyak közt vezetett ki az út a kertből egy boltozatos -kőkapun át. Már hullatta magját az a különös, nagylevelű növény, (a -kertész sem tudta nevét), melynek tojásalakú, kemény szürke -terméséből olcsó rózsafüzérek szemjeit készítik a jelöltek; szegény -asszonyoknak, jámbor «egyesületi» nénikéknek ingyen -osztogatnivalókat.</p> -<p>Egyik oldalon téres udvar látszott fiatal, nyírott akácokkal; a -sarkigtárt széles «marhakapu»-n most jöttek be a csordáról a zárda -tehenei. Súlyos, teli tőgyüket alig bírva, békésen és bután -cammogtak el az apáca mellett a távolabbi istállók felé; ő kitért -nekik megállva és elfordította arcát. Valami bizonytalan érzéssel -nagyon csúnyának látta ezt a sereg trágyás állatot a nőstényi -termékenység lelógó terhével; és ellenszerül egy szép -természetrajzi olvasmányra gondolt, mely közgazdasági szempontból -«tárgyalja» e hasznos háziállatot. – Holott Virginia eszes és -tanult nővér volt.</p> -<p>Átment a gazdasági udvaron, az itatókút előtt és balra tért. Egy -széles, sárga, földszintes épület ódon és parasztos tornácoszlopai -fölött ez volt a felírás: «Szent József Ápolda. – Szegénysorsú, -katholikus elaggottak és rokkantak részére.» A bejáratnál egy -alacsony nádszéken egy apáca guggolt; két keze csuklóban a térdén -pihent, úgy lógott lefelé tehetetlenül, sárgán és soványan, mint -egy csontvázé. Kiaszott arca tele volt apró bibircsekkel; kissé -mégis puffadtbőrü és olyan színű, mint a régi elefántcsont. És -mégis volt valami kedves, valami gyermeki ezen a lehetetlenül vén -arcon, a fénytelen szemek merev elbámulásában, a kis vázfej -ritmikus, bizonykodó bólogásában. Igy ült már csak naphosszat és -álmélkodott; több volt száz évesnél. Már föl volt mentve minden -böjt, vezeklés, lelkigyakorlat alól; nem kellett már térdelnie a -templom kövén, még a napi olvasót is mindegy volt, elmotyogja-e. -Soror Mártha már nem igen vétkezhetett a földön! <span class= -"pagenum"><a name="Page_35" id="Page_35">-35-</a></span></p> -<p>– Gelobt sei…! Hogy mint van, kedves nővér? – lábalta át -Virginia az itató vályukat, hogy hozzájuthasson. A fehérfátylas -mumiaarc még nem mozdult, tompult érzékelése még nem fogta fel a -hangot, a közeledő alakot. «Hogy van? – kérdezte az újból egészen -mellette; akkor felnézett rá és behúzottt, reszketeg ajkával, -megtört szemeivel, ó, – mosolygott.</p> -<p>– Nagyon jól, – felelt németül, – meglepően tiszta volt még a -hangja. – A Kegyelem nem hagyott el engem, Isten alázatos -szolgálóját!… Ugy süt rám a nap!…</p> -<p>– Szeret-e még élni, Schwester Mártha? – (Szokás volt a -zárdában, ki tudja hány év óta már, hogy ezt kérdezzék ettől az -embercsodától, az Ur e százéves, szűzi jegyesétől. És tudták, hogy -mindig ugyanaz rá a felelet.)</p> -<p>– Ach ja! Hogyne, míg Isten megengedi!</p> -<p>– Nem vágyik már az üdvösségre, a szentek társaságára? Nem -kívánja az Istent színről-szinre látni?</p> -<p>– Ach, még ne, most még ne! – és kis vázfeje gyorsabban kezdett -bólogatni. – Minek sietni, – motyogta, – minek úgy sietni? Die -Ewigkeit dauert ohne den ewig!…</p> -<p>Ennyi maradt meg sok ezer mise, bőjti nap és olvasómondás után; -ennyi – e százéves lélekben. «Az örökkévalóság úgyis – örök. Minek -sietni? Mikor úgy süt még a nap.»</p> -<p>A vendég elköszönt innen is, gondolkodva, kissé lehajtott fővel -ment tovább; szép délceg járása már az iskolaudvarban tünt fel. -Innét könyökölt félig a kertbe, nagy ablakaival a virágos ágyakra a -szép, modern Újépület; szellős, nyilt folyosóival, – egész derüs, -világos és komoly hygienéjával. Jóleső emberi érzéssel nyugodott -rajta a nővér tekintete, ezt szerette tán legjobban: a friss és -eleven munka, a nyilt és büntelen tudásvágy e kedves házát, mely -félig az ő műve volt. Mert nem lehet vétek, hiába… vonzódni a -világossághoz,… nem, mert hisz a poklok urát a «sötétség -fejedelmé»-nek mondják; és… lám, soror Mártha, aki szent, mint egy -kisgyermek, hogy szereti a napfényt!… <span class= -"pagenum"><a name="Page_36" id="Page_36">-36-</a></span></p> -<p>Kissé összezavarodott mégis; cikkelyes tanokat, vallási -formulákat keresgélt, mint rendesen, hogy magára alkalmazza. – Már -ott volt a nagy Ház előtt. A kettős U-alakú épület tulsó udvarán -«balszárnybeli» társaság ült a nagy gesztenyefa alatt; imádkoztak -vagy beszélgettek; tán az «Urangyalá»-ra gyülekeztek már, esteli -harangszóra. Virginia megösmerte a szigorú Leonát, a kegyes -Simoneát és Evelinát, a «szent»-et, e még javakorban levő nőt, ki -csak önsanyargatástól, bőjttől, álmatlanságtól öreg. Derékban -mélyen meghajolva köszönt feléjük messziről s ők karban feleltek; -aztán befordult a másik udvarra, hol a szivattyús kút volt; tömjén -és köményleves-szag áradt szét itt már szünetlenül; a templom és a -konyha, meg a refektóriumok földszintje nyílott ide. – A hűvös -folyosóra érve, váratlanul, hirtelen tört rá egy nagyon testi -érzés; észrevette, hogy éhes. Irásmunkája volt, elmulasztotta az -uzsonnát; vajaskenyere ott lesz még érintetlenül az apáca-étterem -asztalán, az ő rendes helyén; beszaladhat elfogyasztani; az ő -vacsorájukat majd csak félkilenckor tálalják… De nem megy be, most -csak azért sem; ilyen apró önmegtagadásokat nem szabad -elhanyagolni, nagyon hasznosak a lélekre nézve, sokszor még inkább, -mint a nagy lemondások, mert azok könnyen tesznek gőgössé… És -életkorához képest szokatlan intenzitással érezte most a gyomor -kivánságát; fontosságra jutott minden ezekben az életekben, mert -lelkileg foglalkoztak vele és az «érzéki» csábok világa ennyire -terjedt náluk mindössze. Szinte elszédült, ahogy a fordulónál -elhaladt.</p> -<p>Az óvodából most tolongtak ki a «Portá»-nak nevezett kapun a -város apróságai; pöttön fiúk-lányok lármás kis hadserege. Soror -Adél erős, teli hangja, szép falusias magyar beszéde hallatszott -pattogva, szaporázva, ahogy terelte őket; egy alvó kis fiú az -ölében, a göndör fejecske széles, telt keblére szorítva; egy -pityergő kis mocskos az apáca-szoknya ráncait cibálja. Ez az Adél -még most is az a bátor, egészséges földbirtokoslány, a szép, friss, -erős főispánkisasszony, – gondolta el Virginia, – tíz éve van itt -és nem lehet komoly kifogás ellene, mégis semmi apácás modor, -szokás nem ragadt rá… Most is <span class="pagenum"><a name= -"Page_37" id="Page_37">-37-</a></span> kilép a kapun a -kicsinyekkel, utánuk néz egy darabig s őt is akárki láthatja -ezalatt; nem, ezt mégsem szabadna tennie! Ott vannak az -óvónőképezdések! Az ilyesmi rossz megjegyzésekre adhat okot a -világiak közt; a látszatra vigyázni kell, annál inkább, – ha a -kívülélőkre személyesen hatni; néha velük érintkezni is akarnak; -lelkijavukra munkálkodván. S az meg micsoda suttogás ott a lépcső -alatt; persze, Gregoria társalog Fenrich főtisztelendővel. Fenrich -a portaszoba melletti irodában dolgozott itt a számadásokban, de -ilyen alkonyattal hazamehetne már! Igaz, hogy Gregoriával -unokatestvérek, és egyházi férfiut vétek volna kétellyel illetni -gondolatban, – de a nővér mégis túlságba viszi; aztán beteg is, -meghülhet itt a nyitott kapu szelében; szólni kellene neki; tán -kötelesség is volna. Hogy tudhassa ilyenkor a lelkiösmeret, mi a -helyes cselekvés; mit sugall igazi szeretet és nem gáncsos -irigység, rosszakarat?… <em class="gesperrt">Az</em> volna -csakugyan? O!…</p> -<p>A legnyiltabb fejűt is közülök elfogták néha ilyen kínzó, -aprólékos, lelki kételyek. «A templomba, bizony, oda kell most -bemennem!» – mondta magában. És ahogy a szenteltvízzel homlokához -ért az ajtónál, éhségét, testi rosszérzését mintha elvágták volna; -ezt jónak, az őrző angyal biztató jelének vette. Az első kisoltár, -a «Fájdalmas Anyá»-é előtt borult le s a térdeplő állványára -támaszkodva két tenyerébe rejtette arcát. A templom néma volt és -üres.</p> -<p>Lelkivizsgálat formájában sietve felidézte utolsó óráját, -netaláni vétkeit. Büszke volt ma szegény Kunigunddal szemben, igen; -testvérietlenül bánt vele; kifogyott a szelídségből. Ha ővele is -úgy tenne az, akinek szeretetére vágyik, akinek helyeslése fontos -előtte! És gondolatban az imént csaknem megítélte Gregoriát, amiért -Fenricchel látta; holott nem tréfált-é el őmaga is percekkel előbb -Szelényi papával?… A szombati gyónás előtt bocsánatot kell kérnie -minden társnőjétől. – Majd kibékülnek az «öreg»-gel is a szokott -formaságok közt, jobbról-balról arconcsókolják egymást alig -érintve. – De változik-e valami ezzel?</p> -<p>Bizony, az öreg Kunigund bizalma odavan egészen <span class= -"pagenum"><a name="Page_38" id="Page_38">-38-</a></span> az ügyek -iránt, melyek pártolására hangolni akarta. Pedig vannak, akik őreá -sokat adnak, kivált a fiókháziak közül; szókimondó, nyers beszéde -tetszik, egy-egy furcsa, józan, paraszti megjegyzése szájról-szájra -jár. Hiába, az öreget most már el kell ejteni; senki hozzá nem -békélteti az ő terveihez többé; mert a csunya, vétkes, féltékenység -ébredt fel benne. «Az amerikai soror»… Ez hozta ki őt is a -sodrából, ezért hagyta ott haraggal, felháborodva. Ó, mert hisz -Isten látja, mily más az ő nemes barátságuk e kitünő, drága -teremtéssel; – az ő lelkes hódolata e kiváló nő iránt milyen más, -mint ezek a félszeg ragaszkodások, e homályos, burkolt érzések, -titkosizgalmú hajlamok!… Nem lehet, hogy Istennek ne tessék az ő -érzelme, – hisz csak jobb, különb óhajt lenni általa és a Magdolna -kedvéért! – «Isten, – ő bizonnyal maga a megértés, – én csak mint -valami végtelen erős és tiszta <em class="gesperrt">hajlamot</em> -tudom elképzelni, mely minden létező felé szabadon és végnélkül -kitárul!» – ezt mondta Ő, Magdolna, a minap, az a nővér, ki az élet -viharában élte ifjúságát, aki mindent látott és ösmer, mindenen -nyugodtan, aggályok nélkül tud gondolkodni; – aki nem húnyja le -szempilláit az ima áhitatában, sem fölfelé nem fordítja szemeit, -hanem tiszta, okos tekintetével nyugodtan, figyelmes arccal néz -maga elé a misén; kezét ölébe-nyugtatva ül és csak akkor térdel le, -ha az oltárnál folyó szertartás kötelezi. Ó, milyen csodálatosan -finom, előkelő lelkű ez a nő; milyen biztos, egyszerű és mély -természet; milyen derüsen és megtisztultan <em class= -"gesperrt">szent</em>! Csak a tökéletesedés útja lehet – őt -példaképül választani… De mégis, vajjon nem foglalkoztatja-e őt túl -az Istennek tetsző mértéken. Szabad-e földi lényre, -eredendően-bűnös emberre így gondolni? Nem <em class= -"gesperrt">gőg</em>-e már az is, ha a saját érzelmét oly magasra -tartja, a többiek fölé helyezi? «Ah, – uram, ne vigy a kisértetbe; -de szabadíts meg…» Igen; ha oly nyugodt, biztos volna a lelkiélete, -mint Magdolnáé! Ha ő is úgy látta volna a világot, – <em class= -"gesperrt">igazi</em> bűneivel és <em class="gesperrt">igazi</em> -kisértéseivel? Ó, ezek a hányódások, e görcsös tusakodás! Talán -Isten próbája csak, mellyel választottait látogatja Kempis szerint. -«Ideges dolgok ezek csak!» – szokta Ő, Magdolna, <span class= -"pagenum"><a name="Page_39" id="Page_39">-39-</a></span> mondani. -«Céltalanul fárasztják az érzéseket és nem visznek közelebb a -Jóhoz.» Milyen más, milyen jóltevő, enyhítő az ő erkölcsi nézete -mindenben!</p> -<p>Künn fátyolos-hangú csengettyűszó; ah, az Ave-ra hív már; és ő -itt, a szent helyen, elfelejtett imádkozni… Virginia forró -akarattal, görcsösön kulcsolta össze kezét; szemefehérét a -szokásos, exaltált kifejezéssel fordította magasba, aztán lassan -félig lezárta sűrűpillás szemhéjait; ahogy ezerszer tette, ahogy -mindenki mástól látta itt egynek kivételével.</p> -<p>«Az Úr angyala köszönté Máriát; s ő méhében fogana a -szentlélektől…» suttogta.</p> -<h2>VI.</h2> -<p>A növendékek II-es számú hálószobájában, az úgynevezett «kis -háló»-ban már éjjeli mécses égett a cserépkályha tetején; kilenc -után lehetett valamivel. A tíz-tizenöt leány a keskeny vaságyakban -lélekzetét is visszatartva neszelt, mély csendben: amíg oda kinn: -top-top, – elhangzottak az Öreg kemény lépései. Most már kidühöngte -magát mára; mint a szélvihar; pihenni tért; csak a szegény ijedt -kis novicia inspekcióz még köztük, a szép Gerolda, a helyettes -felügyelő. A képezdésznőknek inkább barátnője ez a jó buta kis -teremtés.</p> -<p>– Sz’terke! – sziszeg felé Király Erzsi az ajtó melletti ágyban -felkönyökölve. – Schwesterke, no sebaj! Csak nem veszi komolyan ezt -a kis szidást?</p> -<p>– De igazán kisasszonyok, miért is tesznek ilyeneket? Tudják, -hogy Sz’ter Kunigund mily szigorú, aztán nekem is kellemetlenségem -van. Önök csak nevetnek most, igen!</p> -<p>Pável Marika fennült az ágyban és szünetlen, fojtott, prüszkölő -hahotával kacagott; hogy a többire is átragadt.</p> -<p>– No, Istenem, – folytatta Erzsi, – hisz ön megérti az ábrándos -lelkeket, nővérke, mi? Oly szép kint a telihold és oly romantikus; -és Kornéliánk két sötétfényű, nagy szemet lát benne, s egy morcos, -piros szájat; nézni akarja az ágyból is, az ablakon át; és (ó -<span class="pagenum"><a name="Page_40" id= -"Page_40">-40-</a></span> arcátlan merészség), lábtúl rakta a -párnáit és úgy fordult az ágyban, hogy szemébe süssön! Na, nincs -érzéke a költészet iránt, Schwesterke?</p> -<p>– Jó-jó, én, – de ösmerhetik a tisztelendő Kunigundát? És az -csakugyan nem rend; mikor mindegyik párnája jobbfelől van, akkor -egyik csak úgy önkényesen balra fordítsa! Igen, önök csak -mulatnak!</p> -<p>– Hahaha! – fuldokolt Marika és nem tudta abbahagyni. – «Dieser -stinkete Mond!» – azt mondta; hahaha! «Mi jut eszidbe, du bolond! -Diese närrische grosse Freuleins die; möcht schon der Kukuk hohl’n -von da!» Hahaha!</p> -<p>Úgy utánozta az öreg hangját, kiejtését, hogy még a mindíg -szomorgós Gross Helénke is nevetett a sarokágyban.</p> -<p>– Igen, a kisasszonyok csak regényeskednek; «holdfény», – ki -tudja, milyen rossz könyvekből olvasnak ilyeneket! Inkább a -lelki-üdvükkel gondolnának!</p> -<p>– Maga sororka sohasem olvasott regényt?</p> -<p>– Nem akarok valótlant mondani, olvastam egyszer most négy -éve.</p> -<p>– Még otthon, Pesten a szüleinél?</p> -<p>– Igen, egy fiatal úr adta, aki a nővéreméknél volt szobaúr: -«Sarah» volt a címe <em class="gesperrt">Ohhnett</em> Györgytől. De -a világért sem olvastam volna többet. Nem tudtam aludni egy hétig, -úgy felizgatott.</p> -<p>– Ojjé! Ilyen sikere annak az «<em class= -"gesperrt">Ohhnett</em>»-nek! De remélem most már nem zavarja az -álmát?</p> -<p>– Nem, Erzsi kisasszony. Soror Simonea, áldassék érte, – kiverte -mibelőlünk az ilyeneket a háromévi jelöltség alatt.</p> -<p>– Tényleg, akkor nem éltek olyan vígan a gallérosok, mint most a -szelid Berchtolda alatt.</p> -<p>– Bizony kérem, más idő volt; soror Berchtolda túlságosan jó, -hiába! Az nem szerzetesi nevelés, kérem, ő direkt azt kedveli -legjobban köztük, akinek legnevetősebb a szeme és nem is tűri, hogy -lesüssék. A hangos trécselést, kacarászást nem bünteti, csak -szeliden szól: nono, lányaim! Micsoda apáca lesz ezekből a -mostaniakból? <span class="pagenum"><a name="Page_41" id= -"Page_41">-41-</a></span></p> -<p>– Igen ám, de ez ősszel annyi új kandidátnő jött be; kilencvenen -vannak most, ennyi még sohse volt. Azt mondják, kell ez, mert kevés -az apáca, világi tanítónőket kellett tartaniok; most emelni akarják -a létszámot. Azt hallottam, a Kolba leány is belép; az, akinek most -meghalt a vőlegénye.</p> -<p>– Mit ér az, kérem, ha sokan jönnek és velük olyan csél-csap, -világias szellem! Az ilyenek aztán pár év múlva; (valami eszükbe -jut): kilépnek, ha már most fogadalmat tettek is, ha már olvasójuk -is van, rendi jelvényük, Isten őrizz: és képesek eretnekségre -térni, mert a fogadalom alól nincs az a pap, aki gyónáskor -felmentse őket. Tíz évvel ezelőtt volt ilyen eset utoljára; félek, -most majd több lesz!</p> -<p>– Ahá, valami protestáns iskolaigazgató ugratott ki egy apácát, -el is vette. De tudja, nővérke, a világban évről-évre rosszabbak ám -a házassági konstellációk, csökken a lányok árfolyama; azt hiszem, -ennek köszöni a zárda is a sok jelöltet. Divatba kezd jönni megint -az apácaság. Még ha nagykeservesen akad is egy vőlegény, egy, kis -ezerkétszáz forintos vízimérnök; meghal az esküvő előtt.</p> -<p>– Ó, Erzsi kisasszony megint miket beszél! De lássa, én csak azt -mondom: a Jézuskának ép szívekre van ám szüksége, nem -csalódottakra. S még hogy valakinek megengedjék, hogy az elhalt -vőlegénye képét magánál tarthassa a kabinettjében! Na hiszen, -minket ugyan máskép neveltek és azt jobban is szeretem.</p> -<p>– Sajátságos, a képezdésznő sororkák is így beszélnek, az -osztálytársaink. Ezek a legfiatalabbak a legnagyobb ellenzői a -Virgina meg Berchtolda «reform»-jainak.</p> -<p>– Igen, mert mi még legközelebbről emlékezünk a másik rendszerre -és érezzük a jóságát. Minket nem fog megtántorítni az első kisértés -az életben… Ojjé! Az én időmben! Minden negyedévben kellett menni -«fátyolt kérni»; azt már úgy megsugták, hogy melyik mikor van -soron. De ez csak látszatra történt, csakhogy alkalom legyen -türésre és önmegtagadásra; mert akkoriban senki sem kaphatott -fátyolt háromévi jelöltségnél hamarébb. De olyankor volt dolga a -türelemnek és alázatnak! «Maga akarna fátylat? Maga csámpás -barázdabillegető! <span class="pagenum"><a name="Page_42" id= -"Page_42">-42-</a></span> Hiszen a száját se tudja kinyítni, maga -buta! Maga csak bemocskolná a galád testével azt a szent ruhát! Egy -ilyen parázna személy lenne méltó urunk mennyasszonyi köntösét -viselni?» – És így tovább egy félórán keresztül és három hónap -múlva megint. – Most ezt a szép szokást is egészen elhagyatta -tisztelendő Berchtolda. Kérem szépen, hiszen ma már azért lép be -például egy bennlakó a jelöltek közé, azért kap kedvet, mert ott -kedvesebb az élet és kisebb a szigorúság meg a rend. Az csak nem -járja! Nem is fognak a mostani novíciátból olyan nővérek kikerülni, -mint azelőtt; mint soror Evelin például; a bőjt és önmegtagadás -igazi szentje!</p> -<p>– Nővérke! De mondja csak, önnek például hogy jutott eszébe -pesti lány létére és ilyen külsővel szerzetbe lépni? Az ön szíve -teljesen ép volt?</p> -<p>– Ó, hova gondol! Én mindig apácákhoz jártam iskolába otthon is -és ha a szüleim a nővéremmel szinházba mentek, én sohse akartam; -kimentem a cselédhez a konyhába és szent énekekre tanítottam. Nekem -a jó Istenke már tíz éves koromban tudtomra adta hivatásom. Jaj, de -mennyi hiábavalóságot beszélünk itt össze, ez talán vétek is, -megyek a kabinettba; még három tized van hátra a -rózsafüzéremből.</p> -<p>– «Jaj, csak még egy percre ne! Hadd lássam még! Drága, drága!» -– hangzott akkor az ajtóból egy hideglelős gyerekhang.</p> -<p>– «Na lám!» – mondta Pável Marika és tovább csavargatta hideg -vasba a frufruját, hogy másnap göndören lógjon a homlokába. A -folyosó felőli ajtón most lépett be egy kisleány, feltűnően nyurga, -éhesszemű polgárista; csunyácska, hegyes állú, csak ragyogó fekete -szeme és térdigérő sötét hajfonata szép. Két sovány kezét fejletlen -keblére szorítva, lázas tekintetével követte, szinte felitta a kis -apáca minden mozdulatát. Az I-es hálóból szökött át a kis őrült; -pedig ott Kunigunda maga a felügyelő, a kabinettje odanyilik.</p> -<p>– Drága, drága szent! – lihegte a novicia felé. A nagy leányok -az ágyból gúnyos kiváncsisággal nézték.</p> -<p>– Miért csinál ilyen őrültségeket, miért sodorja <span class= -"pagenum"><a name="Page_43" id="Page_43">-43-</a></span> -veszélyekbe magát? Maradjon nyugodtan a helyén! – feddette meg a -szép novicia, szigort erőlködve, de az ő hangja is csupa fojtott -izgalom volt.</p> -<p>– Nem bírtam, ne haragudjon! Ne kergessen el egy percig! Csak -látni akartam ma még!</p> -<p>– Mit akar? Vegyen erőt magán! Isten nevéért fékezni kell a -szenvedélyeinket.</p> -<p>– De én nem birom! Segítsen rajtam!</p> -<p>A hangja síró, szerelmes nyögdécselés volt; lehetetlenül sovány -alakja reszketett a fehér hálóruhában, alsószoknyában. -Megtántorgott és odaborult térdre a Király Erzsi ágya mellé; a -ruhás-széknek könyökölve eltakarta az arcát a tenyerével.</p> -<p>– Küzdjön! Szenvedjen!</p> -<p>A kisleány fuldokolva zokogott; vézna vállait rázta az -izgalom.</p> -<p>– Nem birok. Kell hogy lássam néha! – nyögte.</p> -<p>A szép novic-testvér úgy állt előtte, mint egy szentkép, egy -szobor, melyet térdenállva megimád.</p> -<p>– A Jézuska is szenvedett értünk a kereszten; nekünk is az a -dolgunk!</p> -<p>S a gyereken mintha fogott volna a biztatás; szép vastag -hajfonata mint egy sötét kigyó vonaglott a hátán a zokogástól; -nagy, csontos ujjait törte, nyomogatta; szenvedett; oly bolondúl, -élesen és édesen szenvedett. Akkor Király Erzsi kihajolt az ágyából -és megragadta a copfját.</p> -<p>– Hallja, Militorisz! – kiáltott rá nevetve és bosszúsan. – -Hallja, maga kis megkergült állat, maga beteg macska! Vége legyen -most már rögtön a nyávogásnak, mert olyan pofont kap tőlem, hogy a -lakodalmán is eszibejut. Ostoba kölyök! Magának való ez a marhaság? -Kár hogy okosabbnak hittem! Ha a kis nővérnek (jól is teszi, hogy -bemegy már innen), volna egy csöpp esze, meg becsülete, úgy vágná -hátba magát, hogy kijózanodna; nem hogy még szítsa a mániáját, hogy -itt szenvedésről, meg szenvedélyről papoljon egy ilyen majomnak! -Annyit mondok, ha fel nem hagy vele mától fogva, – lesz valami kis -jelentenivalóm az Öregnek. – Egy hónappal ezelőtt, szeptemberben -még <span class="pagenum"><a name="Page_44" id= -"Page_44">-44-</a></span> egy csinos jogásznak írkált levelet haza -Debrecenbe, képzeljétek, Ördög Palinak hivják az úrfit, hát Ördög -Paula kisasszony címet írt a borítékra s «örök szerelem» helyett -«örök barátságot» mindenütt a szövegbe és odatette a Kunigund -asztalára az intézeti, nyitott levelekkel; az Öreg maga ragasztotta -le. (Csak ne ijedjen meg, itt nem baj, ha megtudják, mi mindnyájan -leveledzünk!) Ennyi esprit volt ebben a tacskóban, amíg bele nem -hülyült a zárdai tempókba. Egy apáca… nem szégyelli? Ugyanolyan -nyavalyás nőszemély, akárcsak jómaga? van azon mit imádni? Lóduljon -haza innét, az ágyába, míg az Öreg haza nem tér magukhoz; vegye a -hátára a kendőmet, no, mert még jobban megkehül a hideg folyosón! -Mars! – És ha eszébe jutna megint írni a palijának, azért megbízhat -bennem; van egy bejáró földim, hű és titoktartó; a mi leveleinket -is az hordja ki. – Hány esztendős maga; tizenöt? Év végén meg fogom -írni a mamájának ösmeretlenül, hogy adják férjhez magát, mihelyt -lehet, (pénze van, azt tudom), mert baj lesz még vele. Szervusz. -–</p> -<p>– Ezt ugyan ráncbaszedted! – kacagott még mindig Marika; most -végre elkészült a hajbodorítással. Felrázta a párnáját és falnak -fordult. – Sokan aludtak is már vagy úgy tették magukat; Szidu meg -Gidu kártyát raktak holdvilág fénynél az ablakpárkányon, -passianceot, hogy látni fogják-e holnap a szép Emerikát. «Azért -több megértés is lehetne ebben az Erzsiben!» – dünnyögte Gidu, de -nem merte nagyon hangosan. Két stréber harmadéves vegytant magolt a -ruhaszékek tetején állva, hogy fölérhessék a mécsest a kályhán. Egy -harmadik önképzőköri dolgozatot fogalmazott ceruzával, mert jövő -ilyenkor, negyedéves korában ő akart lenni az elnök.</p> -<p>A sarokban Kornél és Helénke suttogtak; egymásmellett volt az -ágyuk; a szélén megkuporodtak és összedugták a fejüket. «Ugye -szerelmes vagy bele, ugye?» – hallotta Erzsi a Kornél furcsa, -oláhos németségével. – «Töffler a neve, ugy e, – Albert, – és -németet tanít az itteni gimnáziumban. De a katholikusban, ugy e? – -Persze Holzeréknál ösmerkedtél meg vele? Szép? Okos? Viszont -szeret?» <span class="pagenum"><a name="Page_45" id= -"Page_45">-45-</a></span></p> -<p>– Jaj, mit tudom én. Er ist nur mein Ideal!</p> -<p>– Nem is sejted, hogy tetszel-é neki? Á, az ilyet, ugy-e megérzi -az ember? Lennél a felesége, hihi, – ugye lennél? Ugye, te nem is -akarsz Schwester lenni; ugye, szegény nénid a Würdige sem kivánja -határozottan? Nem is úgy nézel ki. Vajjon mit szólna ő hozzá?</p> -<p>– Ó, nem tudom, hagyj; őneki bizonyosan nem is tetszeném; egy -ilyen egyszerű leány; ő olyan művelt, komoly, kiváló férfi. Er ist -nur mein Ideal.</p> -<p>Erzsi odafülelt; aztán magára kapta az alsó szoknyáját, papucsba -bujt és átment hozzájuk; odakuporodott harmadiknak a Helénke ágyára -és megkezdte előadását az életről és a szerelemről.</p> -<p>Pedig ma éjjel még levelet is akart firkálni öreg -barátjának.</p> -<h2>VII.</h2> -<p>A kertre könyöklő új épület nyitott folyosóján állt Virginia -Magdolnával; fekete kendőikbe burkolózva támaszkodtak neki a -faragott fakorlátnak és kinéztek a már őszies ködös reggelbe, a -dérlepett virágágyakra és a zuzmarás fákra.</p> -<p>– Nem értesz egyet velem? – kérdezte a barna olasz nő és sűrű -szemöldöke összerándult. Halkan beszélt, mintegy élvezve a -tegeződés titkos intimitását. Odabenn a már fűtött tantermekben -órák folytak; a leendő néptanítónőket oktatták módszertanra meg -rajzra és fizikára.</p> -<p>– Egyetértek, hogyne! – felelt a másik és feléfordult. Nagy, -fehér, tiszta fogai kivillantak egy finom és üde mosolynál; volt -valami nagyon friss és kedves, valami igen nyugodt, jóságos és -előkelő igazán – ebben az inkább csunya és nem is fiatal -emberarcban. Aki nagyon értelmesen és sokáig figyelte, rá kellett -jönnie, hogy miért: e vonások kifejezéséből szinte teljesen -elköltözött, letisztult volt minden nemi jelleg; s vele minden -keresettség, móka és manér. Ritkán lehetett látni egyszerűbb -ökonomikusabb és világosabb arcjátékot; biztosabb és jólesőbb -mozdulatokat. Különös békesség és tisztaság áradt arra, aki látta -Magdolna nővért vagy beszélt vele. A házban <span class= -"pagenum"><a name="Page_46" id="Page_46">-46-</a></span> mindenki -érezte ezt a sajátos hatást, ha nem is tudta megmagyarázni; és -annál inkább, minél kevésbbé használta ki ő maga a tisztelet -hatalmát, mely körülvette. Ugy látszott, nem is tud felőle; vagy -tán szelíden, okosan megérti és elnézi társnőitől, kikkel egyforma -ruhában járt és egyasztalnál evett, noha elkülönítette őt sok-sok -minden: származás, nevelés, élet és mult.</p> -<p>– Egyetértek teljesen, – ismételte tünődve. – Csak nem tudom -olyan fontosnak látni mindezeket.</p> -<p>– Hisz itt élsz köztünk, Magdolna! – folytatta élénken a másik. -A mi rendünk (és tudom, hogy tiszta hajlamból választottad) -munkálkodó rend; mi küzdve és dolgozva építjük üdvünket és a -másokét; nem élünk passiv áhítatnak, mert emberi, gyarló lelkünk -nem bírná a tiszta malasztot, noha Mária volt az és nem Mártha, aki -«a jobb részt választotta». Mi itt csak Márthák vagyunk.</p> -<p>– Igen munkálkodjunk! De oly sokat jelent az, hogy milyen -körülmények közt, milyen vezetés alatt és a többi?… Az időnk -mindenhogy letelik…</p> -<p>– Nem szabad így beszélned! Nem gondolsz rá, hogy ez talán -valami kivülről… messziről idehozott fáradtság és közöny és akkor… -nem szabad, nem! Sohasem mondtad el a körülményeket… közelebbről,… -amik miatt közénk jöttél; mindegy is az, Isten kiválasztja övéit, -mint a Jordánnál a tizenkettőt: «Hagyd csónakodat és jer, kövess!» -Ha kell, ostorral és erőszakkal, amivel tudja, azzal vonja magához -a lelket. S ha te <em class="gesperrt">erre</em> lettél -kiválasztva…</p> -<p>– Félek, hogy igazad van, kedves. Tán valóban nem jöttem elég -ép, elég készséges lélekkel… Ti mindnyájan fiatalon, minden érték -birtokában…</p> -<p>– Ne mond, ne folytasd! Mindenkinél külömb vagy itt, -legkedvesebb Isten és emberek előtt, – vágott bele Virginia olyan -hévvel, hogy belepirult. – És milyen tudást hoztál készen ide, -mennyi ékesszólást, ösmeretet és minden képességet; nélküled szinte -lehetetlen volna magasabb képesítésű iskolákra gondolni. És mennyit -dolgozol! Büszkeségünk vagy és igazán…</p> -<p>Nonono! – csendesítette mosolyogva a társa. Végtelenül kedves, -finom árnyalatú beszédhangja volt és <span class="pagenum"><a name= -"Page_47" id="Page_47">-47-</a></span> annyi humort, szeretetet és -lebilincselő, vidám nyájasságot tudott kifejezni vele, hogy a másik -megakadt a lelkes fellengésben. – Lásd, folytatta komolyan, már -belátom, hogy neked van igazad. Jobban, több alázattal kell -elvegyülni az embernek kis ügyes-bajos dolgokba; ez élet apró -munkáiba és érdeklődéseibe; különben valami furcsa és erkölcstelen -páthosz veszélye fenyegeti. Egy nagy és egész életre szóló belátás, -vagy megismerés, vagy undor, vagy elhivatás… ahogy már nevezni -akarod… legyen; ez nagy és élethosszig-való dolog; de csakugyan nem -szabad eluralkodni engedni a csendes hétköznapjainkon. Nem szabad, -igazad van, ennek a jegyében és ennek a közönyével kelni-feküdni, -ebédelni és imádkozni. – Szóval: majd ossz ki nekem is munkát; -akarod, hogy írjam a fiókházakba küldendő leveleket?</p> -<p>– Ó, nem erről van szó! Annyi órát tanítasz úgyis; nem, ezeket -elvégzem Berchtoldával. Csak…</p> -<p>– Nos?</p> -<p>– Csak légy velünk mindenben; akard velünk együtt, amit a -szerzet javára és emelésére lám te is jónak látsz. Ne ellenkezz, ha -ebben a szellemben teszünk valamit vagy kivánunk tőled valamit; -olyat, aminek a betöltésére te vagy a legalkalmasabb.</p> -<p>– Már hogy ellenkezném! – felelte Magdolna gyanutlan -egyszerűséggel; mosolygott és megfogta barátnője kezét. Virginia -szólni akart még valamit, de elnémult, megakadt ettől a szokatlan, -bizalmas érintéstől. Arcát elöntötte a pír, tekintete zavart lett, -oly különös ködü; kezét a sötét kendőn, – s egész alakját -mozdulatlanul tartotta; mint egy boldogító szertartás alatt egy -szentség iránti tiszteletből. – Magdolna arca elkomolyodott és -visszavonta kezét.</p> -<p>– Hanem siessünk órára! – mondta elfordulva. – Már egynegyed is -elmult. Mond, nem hültél össze itt a hidegben?</p> -<p>– Szóval – kezdte Virginia menetközben gyorsan, lázasan, nem is -figyelve a kérdésre, – úgye mindenbe vakon beleegyezel, amit -felőled határozunk.</p> -<p>Ideges szája valami ravaszkodó kis mosolyba rángatódzott. -<span class="pagenum"><a name="Page_48" id= -"Page_48">-48-</a></span></p> -<p>– Hát hogyne, kedves. Túlkönnyű feladatot adsz.</p> -<p>– Isten legyen szándékainkkal!</p> -<p>– Ámen, – de egy könyvet a tanári szobában hagytam; -Ehrenfeld-kodex, egy akadémiai kiadvány; ej, de hát ne fuss -helyettem! Nem, megszégyenítesz;… ezt nem volt szabad, -Virginia!</p> -<p>A másik lihegve még a sietéstől, megint azzal a ravaszkásan -gyöngéd mosollyal nyújtotta felé a vaskos kötetet. Aztán elváltak, -órára mentek.</p> -<p>Mikor a negyedévesek tanterme előtt elsiettek, Pável Marika -odabenn oldalba lökte Szidit, a szomszédját.</p> -<p>– Nézd csak, ezek már megint együtt cicáznak ahelyett, hogy -tanítani mennének! Láttad, hogy szaladt az imént Virginia, mint egy -«szökellő őzike?»</p> -<p>– Hja, most nagy heccbe’ van a lelkem!</p> -<p>– Mifélébe?</p> -<p>– Hát nem tudod? Würdigét akar csinálni az ideáljából.</p> -<p>– Ne mond te! No de ilyet!</p> -<p>– Csacsi, te nem is hallottad? Az egész zárda tudja már.</p> -<p>Csakugyan sokan tudtak már róla, de az érdekelt nem volt ezek -közt.</p> -<p>Király Erzsi, ki Marika mögött ült, óvatosan kissé előrehajolt, -hogy megtudja miről van szó. Ez a három összedugott fő magáravonta -a hittantanár figyelmét; Fóth József főtisztelendő megállt a mondat -közepén, mereven feléjük nézett; ám mosolygós, telt ajkai az ő -szokott, füttyös mozdulatára csücsörödtek önkénytelen. Marika -elrántotta szép kis száját, vállait is kissé szobalányos -mozdulattal, (hol tanulta vajon?) és félrenézett; ő most valamiért -«haragban volt» a szép tisztelendővel. Szidi gyorsan lesütötte a -szemét, de Erzsi furcsa, hirtelen szeszélyből hátradölt a padban s -álmatagul, hanyagul és hosszan állta, – visszaadta a pillantást. -Azontúl óra végéig azzal mulatott, hányszor ismétli meg a szép, hiú -ember. Második alkalommal a leány előrehajolva állával a kezére -támaszkodott, könyöke az ölében – és így nézte vissza alulról -fölhúzott szemöldökkel néhány másodpercig. Később úgy tett, mintha -szórakozottan elbámulna <span class="pagenum"><a name="Page_49" id= -"Page_49">-49-</a></span> valamin a hátamögötti padban; s mihelyt -megérezte magán a tanár tekintetét, összerezzent és előrekapta -fejét, sőt el is pirult oly pontosan, mint a legjobb szinésznő. -Végre, mikor Fóth javában benne volt egy hosszú mondatban, valami -egyházatya vélekedését akarta elmondani a kereszteletlenül elhúnyt -csecsemők túlvilági sorsáról; Erzsi elszántan hozzálátott, hogy -zavarba hozza, belebonyolítsa, megakassza, – és végre is sikerült -ez neki. Jószerencse, hogy csengettek hamarosan. Észrevette-é -Marika a játékot?…</p> -<p>Kinn a folyosón, óra után az Erzsi földije, egy bejáró -zsidóleány lépett hozzá egészen némán – és a kettejük összefogott -köténye alatt óvatosan kezébecsusztatott valamit. Levél volt, nagy -fehérborítékú, aprós, kemény vonású betűkkel címzett. Azonmód, -villámgyorsan csúszott bele – (hókusz-pókusz) – egy kék papirosba -kötött Fehér Ipoly-féle fizikakönyvbe, annak is a táblája és -burkolópapirja közé. Elolvasni csak éjszaka lehet majd, ha minden -elcsendesül, a hálóban, a kályha tetejére könyökölve, az olajmécses -világánál.</p> -<p>«Izgulsz?» – gyötörte Gizu szegény Kornéliát a Kapossy német -órája előtt. Marika ölében tenyérnyi pléhtükörrel bodrozta a haját, -aztán egy üveges rajzszekrény ajtajában megnézte alakját, kötőjét -csinosabbra kötötte és kiment. Mi ez? Kapossyhoz megy ki? Mit akar -vele? Egy perc mulva láthatták az ablakon keresztül, hogy a német -tanár előtt áll a folyosón és mond neki valamit. Közben vonogatja a -vállát, a kötője szélét babrálja, piros ajkát harapdálja – -szégyenlősen, kellemkedve mosolyog.</p> -<p>– Nézzétek már azt a csacsit, hát nem kiment jelentkezni, hogy -nem készült! Meg van veszve? Hisz magam láttam, hogy megtanulta ezt -a nyavalyás Klopstock-életrajzot…</p> -<p>– No de ilyen könnyű leckéből jelentkezni! – szörnyűködik egy -nagyképű, stréber künnlakó. – Mit gondol majd a tanár úr az -osztályról?</p> -<p>– De ni, nézzétek csak, hogy elpirult most Kapossy!</p> -<p>A Popescu Kornélia szép arca néma lángolásban hajolt előre a -padból, hogy kiláthasson rájuk; karcsú <span class= -"pagenum"><a name="Page_50" id="Page_50">-50-</a></span> két keze -keresztbetéve lelógott az öléből; hihetetlenül sötét, nagy szemeit -bámulva, mozdulatlanul szegezte rájuk. «És szóbaáll vele, – -borzasztó! Beszélget vele, magyarázgat, – kérdez, okoskodik; hát -nem látja, hogy feltünősködés az egész? Hogy rángatja magát, hogy -grimászol, akár egy parasztleány! Most már nem elég neki a puffancs -Fóthja?» – «Látod, kis fáta! Látod, feleség!» – mosolyog Erzsi az -ablak mellől; kezében még mindig a kékbekötött fizika, holott német -óra következik. Kapossy odakinn most összefogja térdetáján a -reverendát, talárszerűn, mint a szentek a képeken; és jobbról -engedi maga mellett Marikát. Igy, együtt lépnek be az osztályba. – -És Kornél lesüti gyönyörű szemét és az arca oly lehetetlenül -morcos, bamba és közönyös, tartása hanyag és fáradt lesz -egyszeriben; mint akinek mindegy is minden, minden; csak -álmodhasson tovább zavartalanul. Erzsi Marikát figyeli; komolyan és -összeszedetten ül az órán, ahogy sohasem szokott; figyelmes -tisztelettel, elmélyedve figyel a tanárra; egész viselkedése -jelentőségteljes és ünnepi mindvégig. – Erzsi később egyszer -kisérletet tesz, nem bonthatná-é meg észrevétlen az ócska Fehér -Ipoly kék bekötő-papirját. Zörög és zizeg a csendben; a felelő már -tíz perce nyög, nagyokat hallgat; s ő mindössze a címzést nézhette -meg újra egy nagy fehér levélborítékon, – aprós kemény vonású -betűket. Abban a percben hívták fel segíteni, alig hogy kivághatta -magát; szerencse, hogy oly jó német.</p> -<p>«Ma hímnemű délelőtt van!» – mondta Marika, mert mindenáron -frivol akart lenni, s felszabadulva a nagy, figyelmes áhitatból, – -nagyokat rikkantott és kacagott a folyosón, míg átvándoroltak a -«természettudományi szertár»-ba. Azért hívta így a keddi napot, -mert ilyenkor három férfitanárral szívhat három egymásutáni órán át -egy levegőt.</p> -<p>Szelényi papára sokáig kellett várakozni; rendesen félóráig -elszivarozott a tanári szobában, elbölcselkedett, eltréfált -valamelyik apácával, akinek ép üres órája volt. A negyedévesek nagy -lármával voltak fizikaóra előtt; tudták, hogy «papa» nem csinál -nagy dolgot ilyenekből. «A csend, – szokta mondani – nem minden -esetben <span class="pagenum"><a name="Page_51" id= -"Page_51">-51-</a></span> erkölcsösebb a zsivajnál, hölgyeim! Sőt -vannak bűnök, melyek rendszerint mély csendben követtetnek el – a -<em class="gesperrt">lopás</em> például; viszont ama szent -zsinaton, mely önök halhatatlan lelkéről a kétkedőkkel szemben némi -vita után ünnepélyes bizonyságot tett, – e fontos eszmecsere alatt -aligha lehetett illedelmes csend. No ne értsenek félre, hölgyeim – -a nyelvüket senki, ó azt senkisem vonta kétségbe!» Ártatlan -gyerekarccal és hamiskás, gúnyos szemekkel mondott ilyen -gyerekségeket; apró sötétszürke szemei kedves, mély derűvel -csillogtak elő a bronzszínű, borostás hájkeretből, melyet arcának -nevezett. Ha valami ügyes rajzoló vagy egy domború tükör -megkissebbíti az arcot szőröstül-bőröstül minden vonásával, – egy -édes, kopasz kerubinfejet lát nagyszélű, zsíros tótkalapban; – -ehhez a mocskos, ételfoltos reverenda, – az elmaradhatatlan vastag -szivar; így jött be most is a papruhás Diogén, a szeretett bölcs. -Mosolygósan ment végig a nagy üvegszekrények közt, melyekben -hússzínű viaszábrák voltak emberi testrészekről, miniatür gépek, -lombikok, burák, sok üvegcső. Csend lett azonnal, mikor gonoszkás -képpel leült az asztal fejéhez és lassan, nagyon lassan előkotorta -a noteszét. A «drukk» néma izgalma feszült meg az osztályon, (ó -drága, felejthetetlen <em class="gesperrt">játéka</em> a -veszélynek!) – hallani lehetett egy kései, árva légy zúgását, amint -az embertani órán kinnfelejtett <em class="gesperrt">Fül</em> -tekervényei közé szorult és nem szabadulhatott a «labyrinth»-ből. -Szelényi papa lassan, még annál is lassabban húzta ki a notesz -mellől a kis ceruzát; erre bejárók, bennlakók és novicia-apácák -visszafojtották lélekzetüket. Végre lassan, a lehető leglassabban -kinyitotta a könyvet, lapozott, keresgélt a nevek közt egy hóhér -nyugalmával, figyelmesen nézte az osztályt végig, mintha válogatna; -végre felkacagott és kihívta az egyik apácát. A megkönnyebbülés -mély sóhaja… Ezek a kis novicok, ha butácskák is, nem ülnek be -készületlenül és Szelényi papa sem kiván túl sok természettudományt -egy fehérszemélytől. Másodiknak Marika felelt; némi vállrángatások -közt, de elég tisztességesen. «Lám-lám, hát ilyen megkülönböztető -szimpátiával viseltetik kegyed a hajcsövesség törvényei iránt!» – -dicsérte meg gonoszkodva; <span class="pagenum"><a name="Page_52" -id="Page_52">-52-</a></span> már azt is tudta, hogy imént -jelentkezett németből. «Vesékbe lát!» – súgta Szidu, miközben -Giduval abban működött, hogy a Fül-et feldiszítse; összegyűrt -zsebkendőt dugott bele, mintha vatta volna, plajbászt szúrtak mögé -és egy tolltörlő pamacsból ronda szemölcsöt ragasztottak a -cimpájára. Szelényi tanár úrnál senki jobban nem mulatott a -csínyen.</p> -<p>Ó, mennyi minden is történik egy hosszú délelőtt!</p> -<p>A hosszú tízpercben Marika megállt Király Erzsi mellett jéghideg -gúnyú arccal, háttal egy folyosó-korlátnak dőlve arcába sziszegte: -gratulálok! «Viszont!» – felelte Erzsi és nevetett, de aztán -szegény Kornélra gondolt dühbe jött. «Megállj, te hiu béka!» – -gondolta. Mindketten tudták, miről van szó; bár senki sem említette -Tóth vagy Kapossy nevét.</p> -<p>… Utolsó óra. Rajz Gregoriával, a szép tüdőbeteg nővérrel; ma -már nem lesz több felelés. A rajzszekrényből kiszedik a mintákat, -gipszornamenseket, rózsát és palmettát, lothost meg tulipánt meg -Juno bambán nagy, klasszikus fejét. Ezzel percek telnek; a szép -sápadt nővér összeszorított ajakkal ül a nagy zajban a pódiumon és -dobol kékesfehér ujjaival. «Még egy hangos szó és én távozom innét -kisasszonyok!» – szól végre nyújtott félhangon a betegek finnyás -türelmetlenségével és hátravetett halvány fején megropog a fátyol -kemény vászna. Csakhamar megszűnik a zaj; a tanuló novicia-nővérek -hátrafordulva az első padokból csendesítik, kérlelik a bejáró -városiakat.</p> -<p>Nemsokára csak a ceruzahegyezés nyikorgó, fás zöreje hallatszott -itt-ott a csendben. A gyengélkedő szép teremtés a pódiumon némán -vette át az odanyújtott rajzmappákat, javított és törölt szó -nélkül; lélektelen, fásult gesztusokkal; csontfehér arca -mozdulatlan volt, szeme körül mély, sötét árkok, talán nem is a -betegségtől; hosszú, keskeny szája egy lázpiros, finom rajzú vonal, -mely gyengéd hullámokba törött a kissé éles áll fölött. Milyen -lehet az arcél, a profil, a homlok és fej karaktere, melyeket a -fehér fejdísz eltakar. Teljesebbé teszik-é e képét a senyvedten -parázsló, szélsőséges szenvedélynek, mely <span class= -"pagenum"><a name="Page_53" id="Page_53">-53-</a></span> magát -emészti és táplálja és fásult, közönyös minden egyéb iránt…?</p> -<p>A két hátulsó padban, ahol a bejárók ülnek, lassankint megindul -a halk, óvatos társalgás; alig mozgó ajakkal, szinte hangtalanul -egész történeteket mesélnek el egymásnak a padbeli szomszédok.</p> -<p>«Igaz no! De ne mond senkinek! – krónikáz egy rosszul öltözött, -fejletlen csunya leány. – Én a Fóth tisztelendő úr mamájánál vagyok -kosztban, tudod; és oda ugyanaz a mosóné jár, amelyik az öreg -Fénrich nénihez, aki soror Gregoriának is meg Fénrich főtisztelendő -úrnak is nagymamája és mindkettőt ő nevelte, mert ők, tudod, -unokatestvérek és a szüleik elhaltak meg Amerikába mentek; a -Gregoria apja valami sikkasztás miatt. Az a mosóné mesélte nekem, -no; már öreg asszony és ott mosott akkor is, mikor ezek ketten még -kicsinyek voltak. Egész kis gyerekek, tán hat meg nyolc évesek; és -azt mondja, egyszer ő figyelmeztette a nagymamájukat, hogy mindig -úgy összebújnak a fás-szinben és olyan nagy csendben van a két -gyerek, hogy az nem jó. Egyszer nagyon meg is verték őket, de -aztán, azt mondja a mosóné, megbánta mégis, hogy szólt, mert -egyszer véletlenül rájött, saját szemével, azt mondja, – hogy a -kislány nem is volt egész rendes kifejlődésű. Hát én nem tudom, na, -hogy értette; nekem ennyit mondott; meg hogy jó is volt apácának -adni, mert annak gyereke úgysem lehetett volna rendesen; Isten -megjelölte valamivel azt mondja. Persze… ki tudja, mit kotyog egy -ilyen pályinkás vénasszony, nem is lehet igaz; de nehogy elmond -valakinek, hogy én mondtam!…»</p> -<p>– Ha nagyon fontos társalognivalójuk van, kisasszonyok, -Sziveskedjenek kimenni vele a folyosóra, ott elvégezni! – Szól -rájuk a pódiumról a rajztanítónő fásult, ellenséges hangján. – Oly -idegen tőlük, oly mindegyek neki, s hogy mit beszélnek, hogy élnek, -mivé fejlődnek; csak az ő elgyötrött idegeit hagyják békén, csak -legyen csend, csend már, mert nem bírja tovább…</p> -<p>A terem másik szögletében is beszélgetnek, – értelmes -suttogással fordul egymásnak két nagy leány; azoknak mégis átall -szólni; elfordítja arcát kelletlenül. A <span class= -"pagenum"><a name="Page_54" id="Page_54">-54-</a></span> nagy -huszonkét éves Király Erzsi ül ott és Gross Helén a Főaszony huga. -Ővele, hogy épen eltöltse itt az időt, valami nyelvmesternői -tanfolyamot végeztettek; a rajz «kötelező tárgy»-a lévén annak, -mindig lejött a negyedévesek erre az órájára.</p> -<p>– És mond, kis német, – hányszor beszéltetek egymással; már úgy -– kiadósabban?</p> -<p>– Mindössze, – ó mein Gott, talán három és félszer. A negyedik -azért nem számít, mert mindjárt bejött a Holzerné anyósa és -megzavart; pedig akkor kezdett ép érdekes lenni, Töffler azt -mondta, hogy a hűség az német erény.</p> -<p>– Biztos, hogy szerelmi hűséget értett?</p> -<p>– Nem tudom. Ó olyan komoly ember, jaj, nagyon komoly! Talán -arra értette, hogy ő mindig hű lesz ahhoz a menyasszonyához, aki -régen volt neki; hallottam Holzernétól, de elváltak, mert a leány -méltatlan volt hozzá. Olyan kacér, csapzi magyar nő – no ne -haragudj!</p> -<p>– És azóta nem voltatok négyszemközt?</p> -<p>– Nem. Csak legutoljára, most három hete, mikor kimenőnap után -este, hét tájban bejöttem. Ő is elkisért Holzerékkal együtt. És az -asszonyka úgy csinálta, hogy kicsit előrementünk és akkor ő, -Töffler tanár úr egész csendesen, de csak nekem, majdnem a fülembe -azt mondta: mármost megint bemegy ebbe a nagy, csunya házba és -milyen sokára látom megint! És akkor én azt kérdeztem: hát nem -mindegy az önnek tanár úr?</p> -<p>– No lám, a kis német tudja azért, mit kell mondani! No és?</p> -<p>– Ó Istenem, Erzsi; akkor ő elkezdett valamit, jól hallottam; -így: «Lássa kis Helén…» és megakadt kicsit és Holzer tanár, a -barátnőm férje épen előreszólt és meg kellett állnunk. Valami -hiábavalóságot beszéltek, tankerületi igazgatóról meg érettségi -szabályzatról és közben a zárdakapuhoz értünk. «Úgye, jó barátok -leszünk ezután is?» – ezt mondhatta még súgva az elválásnál és -szokatlan erősen szorította meg a kezem.</p> -<p>– Na, hát mit akarsz még?</p> -<p>– Nem, ez semmi! Miért mondta: jó barátok? <span class= -"pagenum"><a name="Page_55" id="Page_55">-55-</a></span> Mondhatott -volna mást is; nicht war? Vagy ép azt akarta, hogy ne gondoljak -egyébre? Ő olyan jellemes ember, ő nem bolondít egy fiatal leányt. -Ő még mindig szereti azt a csapodár magyar kisasszonyt, aki csak -táncolni tudott, meg katonatisztekkel mulatni és nem volt semmi -karaktere. Képzeld, egyszer hazugságon kapta, mikor már majdnem -nyiltan a vőlegénye volt; Holzerné beszélte. Pedig Ő szerette, ó -Istenem a legkülömbek mindig méltatlanra pazarolják érzelmeiket. -Ach, Erzsi, nem lehet itt semmi, jobb is, ha apáca maradok; er ist -nur mein Ideal.</p> -<p>– Szeretnék egyszer tíz szót beszélni avval a derék -szásszal!</p> -<p>– O, um Gottes Willen!</p> -<p>… Egy kandidátnő jött be nagy sebbel-lobbal a terembe s -papirszeletet adott oda Gregoriának; az átfutotta, egy árnyalattal -még halványabbra sápadt; ernyedt kezéből kihullt a cédula.</p> -<p>– Helénke, – szólt elfulladva, – menj! Menj rögtön kedves!</p> -<p>És mikor az eltávozott, felállt, – mély, karikás szemeivel -mereven nézett el az osztály fölött.</p> -<p>– Imádkozzunk, halottunk van! – mondta fulladt hangon és térdre -borult; a rendi olvasójelvény szemjei csörrenve estek vele a -padlóra.</p> -<h2>VIII.</h2> -<p>Egy napon át úgyszólván reggeltől estig, lenn lakozott az egész -hangyaboly népe a föld alatt, térdelt a kripta kövén és nézett a -síri lámpák reszketeg fényébe; bőjttől szédelegve, káprázó -szemekkel. A nehéz levegőjű, boltozatos pincét egy napon át -betöltötte az imádság egyenletes, mély, mormoló ritmusa; néhány -száz ajak zengte felváltva, egymásnak felelgetve az örökegyforma -recitativót, ezerszer is megújuló; tompa, sötét; morajlással, mely -elhullámozva és megújulva, eleinte kínos, nyomasztó; később -andalító és nyugalmas, mint maga a Végtelenség gondolata: «Adj Uram -örök nyugodalmat…» A kisebb növendékek néha kimerülten el is -bóbiskoltak; <span class="pagenum"><a name="Page_56" id= -"Page_56">-56-</a></span> a nagyok tarka gondolatai zsibbatag -szárnnyal kalandoztak el messzire; a halvány kis Wester Janka -délfelé ájultan esett ki az imapadból; rokona, egy soror karjaiba -kapta és fölvitte a napfényre, felélesztgette; aztán visszajött; az -ájtatosságot semminek sem volt szabad zavarnia. S ha a Kegyelem -birtokában elhunyt Szentasszony netalán utolsó; félig öntudatlan -pillanataiban, a szent ostya elnyelése és a földi hüvely teljes -kihűlése közötti csekély időben még valami kicsiny gondolati bűnt -talált volna elkövetni, egy vétkes vágynak adott helyet, -gyönyörködött végső pillanatában a test örömeinek hiú elképzelésén; -a leskelődő Gonosz kísértése megbánatta vele kolostori életét, -imáit és bőjtjeit, – vagy megtámadta élő hitét a menten megnyíló -Örök Életben és Igazságban;… ó, és ha e pillanatnyi megtévedésért -száz esztendei purgatóriumra ítéltetett volna is jajgatással és -fogcsikorgatással a rettentő lángok tüzében,… még akkor is a -választott Boldogak közé röppent már az első nap esteléig e szegény -lélek, – hisz minden egyes kétsornyi imádság, mit érte elmondtak, -Szent Péter utódának hivatalos dekrétuma alapján száznapi búcsú -érvényével bír, az Örök Bíró száz teljes napot kell hogy elengedjen -érette a bűnhődő léleknek! – Ó; hitnek mágikus ereje…!</p> -<p>Másnap pedig újra megnyíltak az iskolák, melyek a gyász napján -szüneteltek volt, – a Ház népe mint rendesen, félhatkor kelt a -reggeli csengettyűszóra; hatra elkészült ágyvetéssel és -öltözködéssel, félhétig elmondta a reggeli kar-imát térdelve a -szobapadlón s egyben mindjárt a reggeli Úrangyalát; aztán mise -következett a templomban, negyednyolckor makkávé-reggeli -silenciummal, – természetesen asztali imákkal és a Szegény -Lelkekért való fohászokkal a folyosón menetközben. Nyolc előtt a -tanulók órára mentek; legtöbben a nagyudvarokon keresztül, a kerti -iskolaházba, hová a bennlakókat nem követte az Öreg lármája, ahol -férfitanárokat is lehetett látni, ha mindjárt reverendásakat is; – -s ahol lopva hírt vehettek a bejáró társnőktől a város, az -események, pletykák, a szinház, az – Élet felől. Az órák után ebéd -következett asztali imákkal és déli Úrangyalával, délután -<span class="pagenum"><a name="Page_57" id= -"Page_57">-57-</a></span> kézimunka a nappaliban, vagy -lecketanulás, korrepetíció, zongora, egyházi ének; uzsonna asztali -imákkal; vacsora nemkülönben, esti Úrangyala, egy tized a -rózsafűzérből karban, végül regráció és félórás esti ima -térdenállva, lelkiösmeretvizsgálás közösen, tekintettel az aznap -elkövetett bűnökre. Vasárnap vagy ünnepnap ezenkívül még délutáni -litániára mentek a templomba s a délelőtt folyamán még egy hosszabb -énekes misét is hallgattak. De ajánlva volt, hogy ki-ki lefekvés -előtt is a hálóban imádkozzék ágya mellé térdelve, a ruhásszéknek -borulva, mint valami térdeplőn… Igy folytak itt a napok töméntelen -sok év óta már, ha időnkint cserélődtek is a személyek a fehérre -vasalt fej-ékek alatt vagy a keskeny növendék-ágyakban; – mit tesz -az? És most, hogy a Főasszony egyszerű szobája üresen állt és az Ur -e kis nyájának nem volt pásztornője, – egyelőre észre sem lehetett -venni a hiányt. A mostani megyés püspök, e rettentőn kövér, -hüllő-szemű öreg úr, ki beszentelte volt a halottat, egyszersmind -megparancsolta az apácáknak a szokásos háromhavi gyászt; heti három -napon a húsételtől való tartózkodással.</p> -<p>A nővérek tehát sokszor kaptak halpecsenyét ebédre és fekete -szőrkötényt viseltek a rendes öltözet fölött.</p> -<p>És folyt minden a maga rendes útján.</p> -<p>Megjött a komoly tél, fűtötték a termeket és a nővendékeket nem -vitték le a szép, nagy kertjükbe most már; Kunigunda rikácsolt és -toporzékolt s a szép kis Geralda sopánkodott közöttük napestig. A -nagy házban is mindenki végezte dolgát zavartalanul. Az -abbégalléros jelöltek szelíden hallgatták Berchtolda anyás -intelmeit a szeretetről, a tökéletesedésről s a szent -szegénységről; s mindezekről meg nem felejtkezve, suttogásuk és -fiatal kacagásaik neszével a háló-folyosón; esti silencium órájában -is sokszor megbotránkoztatták az öreg testvéreket. (Mert új -főnökük, Berchtolda ellene volt a szemlesütésnek s más, szokott -apácás külsőségnek, és szándékkal dícsérte a nyílt, bátor, derült -jámborságú szíveket.) És Evelina, az «önmegtagadás szentje» tovább -bőjtölt a szabott időn kívül is és éjjel, titokban felkelt, hogy a -konyha földjét s a folyosók hideg kövét súrolja, holott -<span class="pagenum"><a name="Page_58" id= -"Page_58">-58-</a></span> ez nem volt az ő munkája és nappal -lúg-ette kezeivel kézimunkát kellett tanítnia a polgári iskolában. -A «Porta» melletti nagy óvodában Adél csak úgy barátkozott, mint -eddig, három-négy éves kis «gavalléraival», ölébe vette, szép -kebléhez szorította, ha valamelyik buksi elszunyókált és hangos, -falusias magyar beszédével csatorált velük vídáman, anyukásan. -Gregoriát most is a kelleténél többször lehetett látni a szellős -lépcsőház alján Fénrichhel, az «intéző» káplánnal, kit ugyan bűn -volna gondolatban gyanúval illetni, lévén felszentelt áldozópap, -egyházi férfiú és unokatestvére is a szép nővérnek; de túlságba -mégsem szabadna vinni és a betegnek nem használ a hideg folyosón -állongás! – Magdolna is azonmód járt-kelt most is, mint rendesen, -nyájasan, egyszerűen és kissé elkülönülten, – kellemes, tiszta -mosolyával és nemes mozdulataival; – szép, értékes előadásokat -tartott az osztályokban és amit a századok históriáiból tudott és -közölt, maga volt az élet-értés, a bölcseség; de ösztönös -idegenséggel maradt távol a zárdai politika kis fogásaitól, bár -kedvelte és elösmerte barátnőjét, Virginiát. – Soror Mártha is -épúgy ült, mint azelőtt az «Ápolda» egy kis szobájában, (mert a -tornácra már ritkán sütött a nap;) – aszott két vázkeze lelógott -öléből, fejével «igen»-t bizonygatott egyre és gyermeki tekintete a -levegőbe meredt. Szelényi papa is ott babrált estig a -fizikaszobában és nyakgatta Virginiát az új Röntgen-apparátusért; -Kapossy épúgy fogta össze talárszerűn reverendáját, ha magyarázott; -morcos, sötét szeme lángokat szórt az egyház és erkölcs -ellenségeire; németben eljutott a Sturm und Drang-hoz és -neveléstörténetből Basedownál tartott karácsony előtt. Fóth káplán -füttyösre csücsörített szájjal járt-kelt a folyosókon; Popescu -Kornél fáradt közönnyel vonszolta magát és sötét szeme csak rejtve, -ritkán lobogott fel gyönyörű tűzben; Marika mindennap hideg vasba -bodrozta a haját; és Szidu meg Gidu az ifjú Soror Emerikát üldözték -fáradhatatlanul…</p> -<p>És lám, mindez mégis csak látszat volt, vagy nem ezek az igazi -történések; nem azok; melyekben változás, előre-mozgás lendülete -van. Melyek azok tehát?</p> -<p>Igen, aki nagyon figyelt, (talán a Jóisten szelíd és -<span class="pagenum"><a name="Page_59" id= -"Page_59">-59-</a></span> végtelenül tükröző szemeivel) az -egyebeket is észrevett. Hogy példának okáért Virginia és Berchtolda -mily benső egyetértéssel és sokat vannak együtt s mennyi közös, -fontos, «hivatalos» elintézendőjük akad mindíg egymással; hogy mily -egyértelmű, gyengéd alázattal érintkeznek a mindenben gyanútlan -Magdolnával s hogy baráti együttesüknek egészen meghódítottak még -néhány magyar nővért, az eleven Adélt s a halvány Gregoriát is, az -«intéző» pap szép unokanővérét. – Viszont figyelhette azt is, hogy -a penziósok most még a rendesnél is többet kaszinóznak együtt s a -regráció-órát legtöbbször a kegyes Simonea szobájában töltik -esténkint, mikor rendesen velük van Evelina, a szent svábleány is -és átüzennek gyakran a piros Kunigundért. – Aztán a gyászruhás kis -Gross Helénen lehetne némi megfigyeléseket tenni; hogy hány öreg és -ifjabb nővér ölelte őt szívére, bár csak szertartásos, gyenge -szorítással és csókolta arcon apácásan kétfelől, mondván: -«Szeretnék anyád lenni az elköltözött helyett; bízzál bennem, te -szegény gyermek!» – És észrevenni legvégül; hogy két bennlakó -növendék, Popescu Kornél és Pável Marika egy idő óta nem szólnak -egymáshoz; s hogy az utóbbi esténkint a hálóban gyakran és -fennhangon szokta dícsérgetni Kapossy tanár urat, hogy mennyivel -külömb és okosabb, mint például az a Fóth, aki épen hogy csak szép, -no, mi az? Egy férfinál nem is sokat számít és nem is olyan -csudaszép, mint amilyen elbizakodott pofa; a szeme például -Kapossynak is van olyan. És hogy Király Erzsi rendesen halk és -nevetős: «Nono ne mond»-okat és: «Te igazán?»-okat szokott -odavetni; fejcsóválások közt tekintve le a még-még meleg -cserépkályha tetejéről, melyhez támaszkodva nagy buzgalommal firkál -kitépett irkalapokra valamit…</p> -<p>Vannak emberek is, kik szelíd és tükröző szemekkel járnak és -semmi sem idegen tőlük; például Szelényi papa, a zsíros -reverendájú, nagyszivarú öreg fizikatanár ezek közül való volt. -Szeretett mindent, – tehát látott mindent, ami a házban és a -szívekben, – e kis világban történt. Igaz, hogy mindenkit -megszólított és kikérdezett, akivel épen találkozott. <span class= -"pagenum"><a name="Page_60" id="Page_60">-60-</a></span></p> -<p>«Ahá, – hát a kedves Kunigund nővér nem barátja, úgy-e, a -magasabb tudományoknak? «Für solche Affinen!» – hisz mond is -valamit! Ő ugyebár azt tartja mostanában, amit a régi, bölcs -latinok: öregeké a szó a tanácsban! És soror Virginiát nagyon -érdekli a <em class="gesperrt">kivándorlási</em> kérdés; őt sok -kérdés érdekli általában, mi? De csak ha «a mennyei gondviselés -akaratával nem ellenkezik» – természetesen. De azt már bizonyosan -igen szeretné tudni, vajjon odaát a tengeren túl hány éves korukban -kapnak politikai jogokat a nők? S a nagy harisnyagyárak üzemében a -kék teljesen kiszorította-é már a szivárvány többi színeit? – Hát -Gregoria kolléga egészsége javulgat-é? Elmegy-é Sweizba e nyáron? -Én tudom, mitől függ az; talán ő is tudja. Vagy nem szívesen megy -el innét? Sohse láttam nőt, ki ennyire értett volna a gyakorlati -gazdaságtanhoz <em class="gesperrt">elméletben</em>! Hiába, a -talentumok közös családi eredetre vallanak!</p> -<p>– A mostani negyedévesek? Sohse volt még itt okosabb, -tiszteletreméltóbb évfolyam, mint ezek. Vannak köztük, akiket már -nem is kisasszonyozni, de nagyságolni volna kedve az embernek, oly -érett, bölcs, öntudatos nő; (ezért hívom én csak Böskének, máskép -bölcs Diánának) – mert nem, nem önökre céloztam, Szidónia és -Gizella kisasszonyok, bár sejtem, hogy magukra vették. Nna, hisz -nem is mindenesetre álló, megdönthetetlen sarkigazság és -természettörvény az, hogy: hosszú szőke haj, rövid… no, hogy is -mondtam? Ennek különben nemsokára ki kell sülnie itt ebben a -házban; mert ugye nem minden kegyesrendi nővér vágatja le -természetes fejdíszét beöltözéskor; nem mindegyik hisz a -közmondásban. Na, meglássuk, eljátszodjuk-e a «Segélykérő Nők»-et? -Hehe!»…</p> -<p>Igy élcelt, csipkelődzött ilyen együgyűen, ártatlan, kedves, -hamiskás arcával a fizikaszobában, a tanári előtt vagy az Újépület -folyosóján; mindenütt a leghálásabb publikumtól körülvéve. Magános, -családtalan öreg pap volt, egy rideg hónapos szobában élt a kis -fizetésből, amit az apácák iskolája adott neki; Nem voltak barátai -sem a városban, sem a püspöki udvarnál, nem akart sem <span class= -"pagenum"><a name="Page_61" id="Page_61">-61-</a></span> kanonoki -stallumot, sem lila-övet, nem járt sehová és a zárdán kívül nem is -látott nőket. Ez a «Természettudományi Szertár» volt az ő klubja és -kaszinója; e szelíd évődések: társas élete.</p> -<p>Azok közül a nővérek közül, akik az árva kis Gross Helént -édesgették és pártfogolták, – Berchtolda, a noviciátfőnöknő nyerte -meg legjobban a bizalmát. Ez becsületes és józan nő volt, – csúnya -és közönséges kis pisze arccal és kancsal, világoskék szemekkel. -Egy helybeli kis hivatalnok árvája, – testvérnénjével varrodát -nyitottak volt és ő volt a kifutó; ő hordta haza a kész munkát és -tizennégyéves korában jól ösmerte a helyi intelligencia minden kis -ügyét, pletykáját és megtudta ítélni a kisvárosi dámák erkölcseit. -De nénje, az öregleány elhalt váratlanul és a kicsit tudákos, -csúnya és erényes leányka «hivatást érzett», hogy zárdában töltse -életét. Természetes okossága, tudásvágya és judiciuma révén azok -közé került, akiket magasabb diplomára képeztettek; a fiókházban -együtt volt Virginiával s ennek ajánlására tette a boldogult -Würdige a jelöltek főnökévé az akkor betegeskedő, öreg Simonea -helyett; noha az még nem töltötte be a hatvanadik, a «penziós» -évét. – A kis bajor leánnyal is szokása szerint nyiltan, anyásan és -nyájasan beszélt.</p> -<p>– Hány éves is vagy te leánykám?</p> -<p>– Húsz multam, tisztelendő nővér.</p> -<p>– Hm, húsz éves korodig a világban éltél. És még mindíg itt -állsz bizonytalan lélekkel és nem találtál magadnak hozzádillő -életformát. Voltak-é kérőid?</p> -<p>– Én nem mentem Münchenben soha bálba, sem társaságba, a gyámom -nem akarta, mert…</p> -<p>– Nos?</p> -<p>– Azt akarta, hogy az unokaöccséhez menjek. De én nem akartam; -nem; megmondtam, inkább eljövök a nénihez és apáca leszek!</p> -<p>– Nono fiacskám! Igy ne; dacból, gyerekességből nem váltunk -jegyet Üdvözítőnkkel. – És miért is ellenkeztél? Valaki más volt -eszedben?</p> -<p>– Nem, – akkor még nem!</p> -<p>– Akkor nem? Tehát azóta? – Nos, nekem úgy <span class= -"pagenum"><a name="Page_62" id="Page_62">-62-</a></span> -bevallhatod, mint édesanyádnak, akit nem ösmertél. Én tudom, hogy -kinn a világias dolgok és érzések uralkodnak; én nem ítéllek meg; -hisz a házasság is egyik szentség a hét közül. – Nem kell, hogy -nevet és körülményeket mondj; szóval foglalkoztatja-e érzelmeidet -valaki; egy férfi?</p> -<p>– Igen! – vallotta a német leányka halk, fullatag hangon.</p> -<p>– Úgy! – No és – viszonzásra találsz? Remélheted-e azt, amit -«földi boldogság»-nak hívnak? Remélheted-é – őáltala?… No, mit -gondolsz kis lányom?</p> -<p>A kis Helén meleg barna szemeit elfutotta a könny; a szája -remegett; elővette a zsebkendőjét és belesírta bánatát: «Nein, -nein! Er ist nur mein Ideal!»</p> -<p>– Hátha tévedsz? Biztos tudomásod van róla, hogy érzelmed -viszonzatlan?</p> -<p>Helénke lejebb hajtotta barna fejét és igent intett a -zsebkendőbe; vagy tán csak zokogó csuklás volt ez. Síró, csepergő -tavaszi olvadása fiatal életének, nagy árvaságának, nagy -idegenségének; jóleső, szerelmes, érzelmes német bánatának, mely -csak lefordíthatatlan germán szókkal volna kifejezhető, nyújtott, -mély zengésű versekbe fogható: Wehmut, Demut, Schwermut… S amelyre -újabb táplálék mindössze annyi, hogy mikor a gyászeset után -Holzerné, a derék kis barátnő itt volt részvétét kifejezni és -szívére ölelgette a fogadószobában, – elsúgott, elcsicsergett -néhány «külső» ujságot hirtelen. «Tudod, valami műkedvelő szinház -lesz, azt hiszem, én is játszok, mert jótékony; és felkérték -Töfflerkét is; te, és azt hallottam, hogy az a <em class= -"gesperrt">leány</em> is fog játszani, mert bejött most farsangra a -pusztájokról; de valami szívtelen szerepet adtak neki; olyat, hogy -nagyon szép és gonosz, mindenkit elcsábít; és te, furcsa lesz, ha -még együtt fognak szerepelni ezek!»… Ennyit mindössze. Ám Helénke -tudta, hogy a gyász ürügyén most semmiáron ki nem engedné őt -vendégségbe barátaihoz a szigorú Kunigund; hogy most soká-soká, tán -hónapokig vagy még tovább nem fogja látni azt, akit «nur mein -Ideal»-nak nevezget forró és szemérmes ábrándjaiban. Hogy az a -gyönge szál közöttük, – meleg, értő pillantások, <span class= -"pagenum"><a name="Page_63" id="Page_63">-63-</a></span> rövid -kézszorítások, – elszakad, szétmállik, ha nem lesz alkalom -továbbszőni, ó, – ennyire ösmerte már a férfiakat; és ott lesz a -másik, majd találkoznak, együtt mulatnak, kibékülnek… És -elgyávulva, reménytelenül, csacsi leánybüszkeséggel és dacos -boldogtalansággal, – könnyekben fürdetve esténkint a párnát, – -végzett magában az életével, lemondott. – Mindegy már neki úgyis! -Csak Ő ne tudja meg soha! Hogy egy szív miatta összetörött!…</p> -<p>– Ha így van kicsikém, – simított végig a jó Berchtolda e barna -fejecskén, – de ne sírj, no ne! Ezek a fájdalmak elmúlnak, én -tudom! Nem érdemes erre gyarló, földi férfi… Ha így áll a dolog, -akkor csakugyan igazad van abban, amit az előbb mondtál. Gondold -meg jól, hisz fontos dolog. Sok bánatos, csalódott szív lelt már -megnyugvást ezek közt a falak közt!</p> -<p>Bólintott, kicsit fontoskodva, – büszkén, hogy világi dolgokban -is megértő és tájékozott tud lenni; és csókra nyújtotta a kezét. És -a kis Gross Helén megnyugodott és felbuzdult rajta, hogy neki «jól -meg kell gondolni» valami fontos dolgot; és saját sorsa kemény -kormányosának, regényes, komoly tragikai hősnőnek érezte magát. Ó, -sokkal inkább bizony, mint mikor egy más nővér; az öreg Leona vette -elő és elmondotta; hogy múlt éjjel álmában látta a boldogult -Főasszonyt, ki tudtára adta most már határozott kívánságát, hogy -unokahuga kövesse nyomdokait és szeretett rendjébe lépjen…</p> -<p>– «Helyesen cselekszünk-e és a szerzet érdekei szerint, kedves -soror Berchtolda, – (aggodalmaskodott Virginia néha) – hogy a kis -Helénben mi is ezt a hajlamot ápoljuk? Tudja, mily könnyen -vádolhatnak meg majd ellenségeink avval, hogy anyagi számításaink -voltak és… ej no, hisz ön tudja, mikép gondolkoznak azok a nővérek, -kik nem abban látják a rend javát, amiben mi keressük! (Fordítson -Isten mindent legjobbra az ő végtelen bölcsesége szerint!) – -Tudjuk, ők úgy gondolják, – ez a hozomány elrendezné a sürgősebb -bajokat és olyan pótlékokat nyújtana, melyekkel elodázhatnák az -üdvös és szükséges javításokat. «Minek jobb rendszer, kiadósabb -gazdálkodás, magasabb iskolák, több <span class="pagenum"><a name= -"Page_64" id="Page_64">-64-</a></span> munkaerő. – ha készpénzzel -segítni és húzni lehet és maradhat minden a régiben?» Én nyiltan -megvallom: szeretném, ha a mi rendünkben fölöslegesekké válnának a -pénzhozományok. El lehetne ezt érni! Akkor csak rátermettség és -igazi hivatás számítna, senkinek sem kellene különös rábeszélés – -munkával és jobb berendezésekkel minden menne! Hisz mi tudjuk…»</p> -<p>– Igenis, mi tudjuk kedves nővér; és ezek a «mi» sokkal többen -vagyunk, mint gondoltuk. – bólintott Berchtolda, mint aki mindent -egygyel jobban tud. – Ahogy a fiókházi főnöknők leveleiből, a sorok -megől, a hangúlatból kiérzik; ó, legyen egész nyugodt, kedves -nővér! Egész világosan úgy van ma a dolog, hogy bármiféle -pénzsegély, bárhonnan is, – a mi üdvös céljainkat fogja -előmozdítani, nem pedig fölöslegessé tenni, mint némelyek -gondolják.</p> -<p>– Istennek hála, ha úgy van, kedves nővér; mert ez azt -jelentené, hogy a Gondviselés akarata a mi szándékaink mellett van! -Én szívből hiszem, hogy ezek helyesek; bár a Szentlélek -felvilágosítana mindenkit. Hisz tudom, hogy ők is a jót akarják, de -úgy érzem, nem a helyes úton Isten óvjon tévedéstől és -balvéleménytől! – Egész világos nehezteléssel viseltetnek irántunk -és mindig egymásközt vannak.</p> -<p>– Az el fog tűnni, kedves nővér, el fog oszlani, mihelyt a -Magosságbeli a szavazás rendjén megnyilvánítja akaratát.</p> -<p>– Úgy van kedves nővér; a mi dolgunk aztán csak alázat és -engedelmesség! – felelt Virginia önámító buzgósággal és elköszönt: -– megnyugtatva a kegyesség és jámborság e kölcsönös, úgyszólván -szakszerű kifejezéseitől.</p> -<p>… A karácsonyi napok is eljöttek s a gyász idején egyhangubban -folytak a rendesnél is, noha nem kevesebb misével és imádsággal. A -legtöbb növendék hazament a szüleihez; a II-es hálóban például csak -Helénke meg Kornélia álmodozott a szünidőben is, (noha Kornélt -szívesen meghívta a falusi nagybácsi, de nem volt kedve -hozzáutazni), és Marika sütögette a fru-fruját, – (ő megírta -apjának, az öreg állomásfőnöknek, hogy útiköltség <span class= -"pagenum"><a name="Page_65" id="Page_65">-65-</a></span> helyett -inkább egy aranyórát szeretne karácsonyra.) A Silvester-esti «bál» -is elmaradt ezidén. Más években úgy szokott lenni, hogy növendékek, -jelőltnők és novicok, sőt néhány fogadalmos soror is – összegyülnek -a földszinti óvodában, mert az a zárda legnagyobb terme, aztán egy -növendék zongorához ül és elkezdik a táncot. A párok négyeshez -előre foglalkoznak; szép fiatal apácák táncai néha hetekkel előbb -el vannak igérve, szétkapkodva hódoló növendékek közt; a lassú -csárdásra ott kérik fel őket, miközben sokáig szabadkozniok illik -azután paposan, módoson és kelletlen arccal lépegetni pár percig; -míg a «gavallér» lányok lázas-pirosan serénykednek vagy olvadoznak; -s a «rendező» harsányan kiáltoz. Szidi meg Gizi mindegyik évben -csak ezért az estéért itt szoktak maradni a karácsonyi szünidőre; -de most lemondó szivvel írták meg, hogy hazamennek; hisz nem -táncolhattak volna ez idén a bájos Emerikával.</p> -<p>Jókedvüen, agyon-etetve, csipkésújjú otthoni ruhában érkeztek -vissza tíz nap múlva. Király Erzsin is szép, új, sötétszürke -útiruha volt, mikor megérkezett; ilyenkor lehetett látni, milyen -pompás a telt, magas alakja és milyen szép habfehér, üde bőre, -gyönyörű nyaka, válla van; és szőke haja mily dús, hullámos-fényű a -divatos, angolos lefésült frizurával.</p> -<p>«Igen, – suttogta Kornéliának, ki mohón vizsgálta apróra -külsejét, mielőtt az öreg visszaparancsolta rá a kék intézeti -gunyát, – tudod, mindjárt első nap kizsaroltam szegény anyámból, -hogy ruhákat csináltasson, (Szerencsére zsidólány a szabónénk, -éjjel-nappal varrt szegény), mert ünnep-harmadján leutazott, ahogy -megigérte, – leszökött nagy ügygyel-bajjal ő, a – kis öregem, no! -Milyen kedves, drága, megható, volt, Istenem! Minden jót -megérdemelne egy ilyen ember! – Te, a másik ruhám még szebb, az egy -fekete bársony; mélyen kivágott, de egy plasztron jár bele fehér -selyemből szolidabb alkalmakra; képzeld, el is hoztam ide azt a -ruhát. Egyszer beszökünk a garderobba és megmutatom. – volt otthon -egy tiszti estély Silvesterkor, (a bátyám persze főrendező,) – és -oda ő is eljött: – «kerületünk – országgyűlési képviselője, ki -jelenleg <span class="pagenum"><a name="Page_66" id= -"Page_66">-66-</a></span> városunkban időzik» – írta a helyi újság. -Csak úgy véletlenül, persze; és egész éjjel együtt mulattunk. -Milyen megértő, drága lélek is az én anyám!… És gondold csak, most -együtt utaztunk, elkisért a vonaton; első osztályú kupéban…</p> -<p>«Mén-ni lévetkezkedni! Sofort! Ihr unverschämte! Eben lumpige -ruha-rongyosban! Ném akarjam látni én!»</p> -<p>Az öreg toporzékolva hajszolta a garderob felé az ujonjötteket, -hogy minél előbb kivetkőztetve lássa az otthoni, szabados, sajátos, -idegen, «réndetlen» hüvelyből, mely az ő hatalma korlátaira -emlékeztet.</p> -<p>Január közepe táján mégis fölvehette egyszer a szőke Király -Erzsi gyönyörű feketebársony ruháját; persze, a fehér -selyem-plasztronnal, melyet «szolidabb alkalmakra» csináltatott -hozzá. Soror Virginia akarta, hogy a képezdésznők «Szent Teresia -önképzőkör»-e tartsa meg ez idén is évi rendes díszgyűlését az -alakulása évfordulóján. Hisz a képző külön intézmény, – -«kulturintézmény» (így mondta) – s a zárda gyásza nem érinti oly -közvetlenül.</p> -<p>A leányok osztályonkint özönlötték el a nagy énekterem padjait. -A bejárók tarka, olcsón «fess» ruhácskái elszabott formákkal vagy -rikítóan egyéni ötletekkel símultak fiatal bájaikhoz; hangos, -erőszakosan diákos modoruk lármája betöltötte a hátulsó sorokat. A -kékruhás bennlakók csoportokban suttogtak és halkan vihogtak; a -körgalléros jelöltkék s a még tanuló ifjú novicia-apácák modoros -félszegséggel, idegenül állongtak a zongora körül. Itt, -nyilvánosság előtt még a régi szemforgató stilus uralkodott köztük, -– csak «maguk közt», a noviciátban mertek pajkoskodni. Végre csend -lett és mindenki felállt; egy csoportban vonult be a tanári kar: -Kapossy, az osztályfőnök és díszelnök az élükön, morcos szép -szemeivel és összehúzott ajkaival, melyek mintha örökké valami léha -és bünös inzultus ellen védekeznének. Ott volt a hittanár is, Fóth -tisztelendő szép nyegle arcával, kanászos mosolyával; s Szelényi, -hasán pihenő kövér kezekkel ült mögötte, csakhamar és mélyen -tünődni látszott az alig elhangzott «Szózat» utolsó akkordjain, -mert a folyosón kellett hagynia a vastag <span class= -"pagenum"><a name="Page_67" id="Page_67">-67-</a></span> szivarját; -itt mégsem lehetett dohányozni. A tanárnőapácák közül itt voltak: -Virginia, Magdolna és a halvány Gregoria a rajzmesternő is nagy, -törtfényű, udvaros szemeivel.</p> -<p>A jegyzői jelentés után az ambiciózus harmadéves olvasta fel -dolgozatát, szép mű volt, tartalmas gondolatokkal; húsz estén -dolgozott rajta leszorítva Erzsit a kályha tetejéről; és a -regrációban is naponta legalább féloldalt. – «Az ember megindul a -rögös pályán, – olvasta ünnepien magas és kissé fullatag fejhangon, -mely a siratóasszonyokéra emlékeztetett, – az ember fut, törtet, -lihegve küzd, lábait felvérzik az éles kövek, arcáról verejték -hull, homlokát a forró nap égető sugarai perzselik, de ő csak megy, -kábultan, eltikkadva; ereje végső megfeszítésével törtet a cél -felé. Az út szélén kicsiny, illatos virágok mosolyganak rá; de nem, -ő nem nyúl értük, hogy leszakítsa. Vágyó, epedő szemei a célpontra -vannak függesztve, hol a ködlő magasságban zöldellő pálma virul. -Ámde a cél még messze van s a magasságok levegője ködös és hideg. -Ám a küzdő nem törődik ezzel! A hiú világi dicsvágy magával ragadja -lelkét; nem látja a nyiló virágokat, nem érzi a napfény perzselő -lehelletét; csak száguld egyre tovább… tovább…! Ámde ereje lankad, -lélekzete kifogy, csurgó vére pirosra festi az út porát…»</p> -<p>És így tovább – «tovább… tovább!» – fuvolázta a fiatal törekvő -azzal a modulációval, ahogy Várady Antalt s az Ábrányiakat -szavalták vidéki matinékon. Teljes félórába telt, míg a makacs -symbolum «az ember» rájött végre, hogy a világias, hiú törtetés mit -sem ér; – míg végkimerülésben összeesve megvallotta a hallgatóinak, -hogy a lélek igazi békéjét nem érte el, mert «az csak a vallásban -és az isteni Gondviselésben való megnyugvásban keresendő».</p> -<p>Mikor a szerző berekedve és pirosan az izgalomtól, lüktető -halántékkal helyére ment, mindjárt fel is ugrott a padban a -«dolgozatbiráló» egy kisütött hajú, kebles bejáró leányka pipes, -piros bluzban.</p> -<p>«Szerény birálatom szerint – olvasta hadarva egy gyürött -papirlapról – a felolvasott dolgozat kitűnő stilről <span class= -"pagenum"><a name="Page_68" id="Page_68">-68-</a></span> -tanuskodik. Igen gazdag diszitő jelzőkben és még erkölcsi -tartalomban. Különösen szép a bevezetés, bár én a tárgyaláshoz -arányítva kissé hosszúnak találtam és nagyon megindító az élet -szenvedéseinek és csalódásainak festése. Meglátszik, hogy igaz -érzésből fakadt. A befejezés is igen hangulatos, de véleményem -szerint a «verejték» szó többszöri ismétlését kerülni lehetett -volna, vagy valami mással helyettesíteni, a jóízlés követelménye -szerint. Továbbá azt írja egy helyen, hogy «a magasságok levegője -ködös és hideg», – ámde az előbbi hasonlatban pálmáról beszél; -holott tudjuk, hogy ez délszaki növény és nem nő meg ködös, hideg -helyen; ezt kényes szobapálmáinkon is mindennap tapasztalhatjuk, -(Indokolatlan derültség!) Különben ily hosszú dolgozat írása nagy -szorgalomra vall és nagyon dicsérendő, különösen egy harmadévesnél, -ki mához egy évre már a képesítővizsgálat egész életre kiható -küzdelmei előtt fog állani».</p> -<p>«A birálata egészben véve igen helyes, kisasszony, – bólintott -rendületlenül komoly képpel Kapossy, a díszelnök. – Csak egyet -szeretnék kérdezni; ön kifogásolta a «verejték» szót. Mondja meg, -például ön mit alkalmaz e helyett? – Nos?</p> -<p>A pirosbluzos kis «prepa» fülig pirulva, mereven és -tanácstalanul nézett maga elé, mint aki a leckében megakad és -sugásra vár. «Izzadság»… «Kigőzölgés»… kelt szárnyra halkan az -ijedt csöndű teremben, de egyiket se merte utánamondani. «Hát jól -van, – fejezte be végre az osztályfőnök fanyar mosollyal, mert -rájött, hogy maga sem találna alkalmas synonimát, – most menjünk -tovább. Remélem, a következő gyűlésre eszébe jut, kisasszony és -akkor megmondja nekünk is.</p> -<p>A frufrus leányka megszégyenülve ült le. Fóth tisztelendő a -pódiumon ugyancsak csóválta a fejét, – ő ugyanis költő hirében -állt; a most zengő négyszólamú karének szövegét is, a «Fel, -viadal…» kezdetűt ő szerezte. – Szelényi papa keze még mindig a -hasán volt, de már nem tétlen malmozásban; – <em class= -"gesperrt">fognia</em> kellett, s kövérke fejét kissé behúzni a -káplán széles vállai mögé; mert egyenletes, jóízű hötyögéssel -rázta, ringatta <span class="pagenum"><a name="Page_69" id= -"Page_69">-69-</a></span> a nevetés. Már nem is gondolt a -kinnhagyott szivarjára: fényesen mulatott.</p> -<p>Most következett a Király Erzsi száma: «Szondy két apródja.» A -pompás bársony ruhában, magasnyakú, fehér betéttel; oldalfelé -fésült, dús, hullámos hajával – az ő egyszerű fölényével, mely oly -jól illett telt, erőteljes fiatalságához, hogy ezt tudva még -szándékkal hangsúlyozta is kissé, – így lépett ki a padsorok elébe. -Fóth tisztelendő előre nyújtotta nyakát a Gregoria magas fátyla -mögött.</p> -<p>Évekkel ezelőtt, a hatodik felső vizsgáján Erzsi szavalta már -ezt, legszebbjét minden élő magyar versnek; – annyira tetszett neki -már akkor is, hogy sohsem feledte el; nem kellett hát újra -megtanulni és igazában csak azért «ugrott be» most a szavalásba, -mert valamiben illett egyszer legalább szerepelni minden -negyedévesnek és a dolgozat-iráshoz lusta is volt, meg nem is tudta -soha ezt a sajátosan közhelyes, zárdaiskolai stilust vizenyős -jelzőivel és «arányos befejezéseivel». De még inkább azért, hogy -ürügye legyen egyszer magára venni a «ruhá»-t és megmutatni a -társnőinek, mert már szörnyű kiváncsiak voltak rá. Hát csakugyan -gyönyörű volt. Tisztán csengő alt hangján, egyszerűn és megindultan -beszélte végig a nagy morálkölteményt; zengő, kissé nyújtott -recitativókkal jelezve mindenütt a lantos ifjak énekét. A biráló -aztán ki is jelentette, hogy «ily hosszú költemény betanulása -dicsérendő szorgalomra vall» és hogy «kár azonban, hogy a -költeményt inkább csak elmondta, mint szavalta» és hogy «helyenkint -kissé énekelt». – Soror Magdolna nagy, hófehér fogai most -kivillantak egy vidám és elnéző mosolyban. «Nagyon szépen mondta; -csakis így helyes és így ízléses!» – szólt Erzsinek egyszerűen, -bólintott a fiatal leány felé és értelmes szemeivel, nagy -rokonszenvvel mustrálgatta egy ideig.</p> -<p>Aztán jött még sok szavalat, birálat, solo és karének. Mindenki -nagyon éhes volt, amikor délfelé véget ért. De Fóth káplán azért -megvárta a folyosón Erzsit.</p> -<p>– Kérem csak egy percre kisasszony! – szólította félre -közfeltünést keltve. – Először is hadd gratulálok. <span class= -"pagenum"><a name="Page_70" id="Page_70">-70-</a></span> Nem is -tudtam, hogy önnek ilyen szép… szép beszédhangja van. A szavalásába -ugyan én is több erőt, hatást, lendületet kivánnék; de a hangja -nagyon alkalmas; én ki tudnám fejleszteni az ön előadó -tehetségét.</p> -<p>– Igazán, tanár úr? mulatott a leány kissé világos gunnyal, de a -káplán nem vette észre.</p> -<p>– A legkomolyabban! Nekem elhiheti, én értek az efféléhez, -szakmámba vág. – Úgy, hogy nekem valami tervem is van magával, -mindjárt el is mondom. Nézze kérem, pár hét mulva itt megnyilik a -mi legényegyleti katholikus kaszinónk; egy kis ünnepéllyel kötjük -egybe, csak magunk közt leszünk, papok és katholikus tanárok; nekem -kellett faragni egy ünnepi ódát; ilyen az, ha az embernek költői -híre van. Hát arról van szó, hogy ezt önnek kell elszavalnia; -alkalmasabb hanganyagot nem is képzelek; csak persze, az előadásban -majd adnom kell néhány utasítást.</p> -<p>– Ó, de hisz az alig lehetséges, tanár úr! Esti ünnepély, hogy -mehetnék ki a zárdából? És kivel? Nincs is a városban -ismerősöm.</p> -<p>– Ez nem akadály, édesanyám szivesen gardirozná, s haza is -kisérné a vacsora után. Vagy még jobb – majd őnála alszik, a -vendége lesz éjszakára, hisz úgyis szombatnapon csináljuk és – én -úgysem lakom anyámnál.</p> -<p>– Ó, nem ez aggaszt! – vágott szavába a leány és elnevette -magát. – De a kimenő! Soror Kunigundtól kellene kikérni.</p> -<p>– Jaj azzal én nem állok szóba, mert… mert vele álmodok! Mást -kéne kitalálni. – Nézze, ez a Virginia – ez tulajdonkép kedveli az -ilyesmit, «elveivel egyezik», mi? «A katholikus felekezeti érzület -fejlesztése», mi? És a tanítónő-képzőnek papiroson legalább ő az -igazgatónője; ha tényleg minden a Magdolna gusztussa szerint -történik is. De annak sem lesz kifogása, bízza csak rám!</p> -<p>– Ha el tudja intézni, tanár úr, – én nagyon szivesen!</p> -<p>És elköszönt, miután még vagy kétszer megtanárúrazta a káplánt, -kinek sehonnét sem járt ki ez a titulus, tehát sokat tartott rá. -<span class="pagenum"><a name="Page_71" id= -"Page_71">-71-</a></span></p> -<p>Így történt, hogy bár Kunigund nővér naponta fujt, prüszkölt és -csatorált, – Erzsi nemsokára mégis csak tanulni kezdte a jeles -ódát, melyet különben módfelett utált. Huszonnyolc versszakból állt -és így kezdődött:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Küzdj, tégy, evezz, állj -szembe a viharral.<br /></span> <span class="i0">És sajkád győz a -hullámok felett.<br /></span> <span class="i0">Akarj, s foszlik -nehéz köde a légnek,<br /></span> <span class="i0">Kisüt a nap -sötét felhők megett.<br /></span></div> -</div> -<p>Ha zöld sziget viránya intve hina, – és így tovább, és így -tovább… A negyedévesek körülvették, csudálták, irigyelték, -kiváncsiskodtak.</p> -<p>– Tánc is lesz? – kérdezte Szidu, aki a nappali teremben -szemközt ült Erzsivel; de hirtelen leszegte a fejét a -Neveléstörténet-könyvbe, mert az Öreg körülsétálva az asztalokat, -épen mögötte ment el csörögve a nagy olvasóval.</p> -<p>– Ott lesznek az összes tanárok – tünődött Kornélia fölvetve -nagy, sötét szeme lusta pilláit. – Egy asztalnál ülsz majd velük és -nem úgy fognak beszélni veled, mint iskoláslánnyal, hanem mint -társaságbeli hölggyel. Vajjon hogy beszélnek? Elmondasz úgye -mindent?</p> -<p>– Hát hisz ki is vénült már az iskolásságból <em class= -"gesperrt">egy némelyik</em>…! – rosszalkodott Marika, ki mióta a -káplánjávál összeharagudott, Erzsihez is sokszor volt -barátságtalan, – Kornélt háta mögött mamlasznak csúfolta és inkább -Sziduékkal meg harmadévesekkel barátkozott. Egy héttel a szereplés -előtt nagy piros pattanás támadt az Erzsi orra cimpáján, – tán a -zárt levegőtől vagy a sok kelt-tésztától. Soror Kunigund régen nem -nézett valamit olyan gyermekes, gúnyos elégültséggel, mint ezt a -kis kelevényt; de a jó kis Geralda valami háziszert, kenőcsöt kért -rá a konyhanővérektől. Az egész kettes háló leste, kurálta napokon -át a pattanást és szívvel örültek, hogy a hét végére mégis mulóban -volt.</p> -<p>«Erzsikém, nézd, csak egyet akarok kérni tőled, – bujt hozzá -Kornélia, mikor minden elcsöndesült. – Nézd, énnekem már mindegy az -egész, láthatod; mert aki olyan okos ember létére úgy be tud ugorni -és el tudja hinni, hogy egy ilyen, mint ez a Pável, hogy ez -<span class="pagenum"><a name="Page_72" id= -"Page_72">-72-</a></span> egy komoly leány és őszintén érdeklődik a -tárgya iránt… nem, az ilyen emberrel nem érdemes törődni és én nem -is törődöm. Tisztán csak azért, mert tudom, hogy ő mégis egy derék -és egy idealista, egy tiszteletreméltó; és talán valami nagy bánata -is volt egyszer, az úgy rá van írva az arcára… és én tisztán csak -felebaráti szeretetből…</p> -<p>– No, ki vele már; hát mit tegyek, mit mondjak, mit kérjek? Te -nagy tizenkétéves! Militorisz Janka bezzeg jobban tudott bánni a -Palijával.</p> -<p>– Hát persze, tudom én úgyis, hogy buta vagyok! Azért nem kell -mindjárt…</p> -<p>– Uramisten, hát sirsz? Ugyan ne bolondozz! Kis fáta, feleség! -Mit tegyek, mond? Hozzak tán Kapossydtól valami emléket, egy -hajfürtöt tán, (csak olyan kopaszra ne nyiratkozna!) – vagy -kezeírását? Egy szem mogyorót a giardinettből, amit szájához emelt -és kiejtett?</p> -<p>– Semmit, hagyj békén! Nem akarom, hogy mind rajtam -gúnyolódjatok! – Fölkelt, visszaszaladt az ágyába és még soká fenn -sirdogált, – kínozta-gyűrte gyönyörű szemét, egész sajátos fajbeli, -nagy szépségét, melyhez képest a Marikáé csakugyan szobacicus-arc, -– hozzáférhető, jellegtelen és közönséges csinosság.</p> -<p>Csak Gross Helénnel nem beszélgetett bizalmasan Erzsi ezekben a -hetekben; a kis német most nem kuporodott az ágyára, hogy -kikérdeztesse magát; zárkózottnak és komolynak látszott; -visszahuzódott elképzelt balsorsa leplei mögé, édes szomorúsága -gubójába.</p> -<p>Szombaton este Kornélia is kilopódzott a garderobba, hogy -segítsen öltözni Erzsinek, de az öreg rikácsolva, toporzékolva jött -ki utána, és visszakergette a nappaliba. «Mágá pédig siétni, sie -Fratz sie! – Ha tíz minutá nem leszi kész, so gehst du nirgends! – -Unverschemtheit!»</p> -<p>Szerencse volt, hogy a haját már előbb szépen megcsinálta egy -félreeső helyen, parányi zsebtükörrel. – A bejáró földijével -hozatott egy tenyérnyi puderpapirost a drogériából, – s mikor már -bennült a kocsiban gardedamja, az öreg Fóth néni mellett, avval -dörzsölte körül <span class="pagenum"><a name="Page_73" id= -"Page_73">-73-</a></span> hamar az orrán a pattanás még piros -helyét; – aztán egy óvatlan pillanatban gyors mozdulattal -lekapcsolta nyakáról a fehér selyemplasztront és zsebre gyűrte. Nem -túl mély, szívalakú kivágás maradt utána és Erzsi most már nyugodt -volt; tudta, hogy jól, alkalomhoz mérten van öltözve és örült a -teljes, ékes, nyiló fiatalságának.</p> -<p>– Jó volna, – gondolta el lelkiösmeretesen, ha Ő-m ott volna és -látna ma este! De azért így is jó hecc lesz! Jó vacsorát eszem. -Csak az a buta vers ne volna olyan hosszú! «Ha zöld sziget viránya -intve hina, borus szemmel ne nézd a zátonyát!» – Pfuj! «A zöld -sziget-nél el kell mosolyodni, kisasszony; szétnézni nyájasan, -mintegy a virányokon; – utána emelt hangon, ünnepélyesen! Sokkal -ünnepélyesebben! Hisz oly jól áll magának, no!» – biztatta volt a -költő a «próbák» alatt.</p> -<h2>X.</h2> -<p>Afféle vidéki helyiség volt az új kaszinó nagyterme, súrolt -puhafapadlóval és két deszkaládából tákolt pódiummal. A sokfelől -összehordott, sokféle székek soraiban fehérruhás, kinyalt leányzók -és bepréselt mamák szorongtak; kissé kiizzadt szalonkabátokban -hithű «katholikus legények» és pap, sok pap; meg nyolcadosztályos -gimnázisták igazgatói engedéllyel és néhány tanárjuk. Erzsi -visszafogta pajkos kedvét a pódiumon, szép komolyan állt és -elzengte végig, (már Isten neki!) – mind a huszonnyolc strófát úgy, -ahogy a költő kivánta: «Ünnepélyesen, nagyon ünnepélyesen!»</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«… De van delejtűnk: biztató -reményünk<br /></span> <span class="i0">És kalauzunk: az erős -akarat!»<br /></span></div> -</div> -<p>fejezte be, (mert hisz mindennek vége szakad egyszer,) – és -nagyon örült, hogy egy strófát sem hagyott ki, sem össze nem -cserélte; bár Fóth káplánt kivéve, senki sem vette volna észre és -nem fájlalta volna.</p> -<p>Aztán következett egy Haydn vonósnégyes (ó!) hetedosztályu -tanulók adták elő a hegedütanárjukkal; – «a legkényesebb műízlést -is kielégíthette volna», írta másnap a püspöki nyomda ujságja. Majd -a helyi szintársulat <span class="pagenum"><a name="Page_74" id= -"Page_74">-74-</a></span> divája monológot szavalt «Az Izé»-ről; -kis dublé-arany keresztet akasztott a nyakába ez alkalomra vékony -láncon és a szöveg pikáns helyeit Fóth tisztelendő, mint az új -kaszinó titkára bekarikázta neki nagy elővigyázattal. Holzer tanár -csinos felesége Chopint zongorázott, egy kis leány Pósát szavalt, -(ez igazán kedves volt; nyolcesztendős kis primadonna-majom) – s -egy nagyorrú sovány hölgy rezedaszín ruhában cimbalmon népdalokat -adott elő. Ily viszontagságok és megpróbáltatások vezettek a -vacsorázó asztal boldog révéhez.</p> -<p>Fóth néni, még mindig aléltan a fia sikerétől, kegyes -rokonszenvébe fogadta Erzsit és a sok bemutatkozás és gratuláció -után: – maga meg a káplán-poéta közé ültette; ő ezt a helyet -tartotta a legkellemesebbnek.</p> -<p>«Szereti a halat, kisasszony?» – fakgatta nemsokára a -balszomszéd, míg a «tanári» tekintély küzdött benne a legényes, -udvarló virtussal. – «A szálkát nem szereti benne, úgye? De lássa, -nincsen rózsa tövis nélkül; és itt csak a bájos fiatal leányok -kivételek».</p> -<p>– A halak közt tetszik érteni, tanár úr?</p> -<p>– Hova gondol, maga hamisnyelvű! A rózsák közt; – de persze, -csak úgy, ha a lelkük is szép, hófehér, tiszta!»</p> -<p>– És jószagú! – unatkozott Erzsi és arcához emelte a csokrát. – -De hiszen a tanár úr ösmeri ezt a fajta rózsát; kertésze neki, – a -leányok lelkének. Nem?</p> -<p>– A «hit és erkölcstan» tanára vagyok a képzőben, ezt gondolja? -Ó, azért nem könnyű feladat ám, ismerni a lánylelkeket!</p> -<p>– Egy költőnek?</p> -<p>– Á, az semmi kérem… és, és attól csak nehezebb, mert a -költészet illuziókat táplál. De ami a fiatal leányok bodros, -homloka mögött rejtőzik…</p> -<p>– Az lerontja?</p> -<p>– Nem minden esetben, ezt nem mondtam. Csak – összezavarja. Hisz -mindent megtesznek szándékosan, kérem, hogy így legyen. Mennyi -szeszély, kérem, micsoda szeszélyek! Nézzen csak önmagába!</p> -<p>– Először is én nem is vagyok olyan túlságosan «fiatal» leány, -huszonkét éves multam, tehát ki vagyok <span class= -"pagenum"><a name="Page_75" id="Page_75">-75-</a></span> vénülve a -szeszélyekből. Másodszor – beszéljünk általánosságban és a példákat -ne vegyük a jelenlévőkről! – (húzta-vonta Erzsi a hiábavaló -társalgást, mert mégis csak eltökélt szándékai voltak vele). – Van -elég közös lismerősünk, a társnőim, velük jobban is lehet -bizonyítani az ilyen «tételeket» mert azok csakugyan mind -fiatalabbak három-négy évvel nálam. Szeretném tudni, kit tart -köztünk a tanár úr szeszélyesnek?</p> -<p>– Ó, a példákért nem kell messzire menni, – huzódozott a fiatal -pap gyanakodva. – Nagyon sok vétkes önfejüség van ám ezekben a -teremtésekben; noha tagadhatatlanul sok báj és jóravaló -hajlandóság. Például az önök osztályában…</p> -<p>– A kis Pável Mari, úgye? – rukkolt elő Erzsi merészen. – Tudom, -hogy a nővérek őt tartják különösen dacos, önfejű, vad -természetnek, szenvedélyesnek, hiúnak könnyelműnek (pedig -kiskorától ők nevelték) és ez már úgy el van terjedve róla, -Tisza-Duna le nem mossa! Pedig lássa, tanár úr, itt is téved a -pszihikai pedagógia. Ez a kis lány anya nélkül nőtt fel; a morózus, -öreges, özvegy papája egy zord magános helyen él, egy csunya kis -állomáson, – nem ösmert se testvért, se rokont, egyenesen idehozták -az apácákhoz.</p> -<p>– Ahá! Ilyesmit lássa, gondoltam! – kapott bele a férfi. (Minden -gyanuját eloszlatta az Erzsi komolykodó tónusa; nem ez nem sejt hát -mégsem az ő kis bizalmaskodásairól Marikával.) – Hogy őszinte -legyek, mindig sejtettem, hogy ennek a növendékünknek a lelki -fejlődését nem vezették a helyes irányban. Nem <em class= -"gesperrt">egyénien</em>, úgye, – nem vették figyelembe az ő -különös, egészen sajátszerű vonásait.</p> -<p>– Elvadították, igen! Nagyon is mélyen és komolyan tud érezni -pedig ez a gyerek; csak most már valami nagy lelkiszeméremből nem -mutatja, mindenféle nyegle, gyerekes tempókba rejti. Én ismerem őt, -nagyon érdekes egyéniség!</p> -<p>– Valóban! Lássa, az én emberismeretem is ilyesmit mondott -nekem. Mert én szeretek komolyon és egyénileg foglalkozni a -rámbízott növendékek lelkével. Megengedi, hogy töltsek a poharába? -<span class="pagenum"><a name="Page_76" id= -"Page_76">-76-</a></span></p> -<p>«Ó, ó, te kis csacsi!» – mondta magában Erzsi és majd-majdnem ki -is szaladt a száján, mikor a fiatal férfi egyre pirosodó arcába -nézett. Az már harmadszor ivott az erős hegyaljaiból és a hangja -eszerint lett mind melegebb, meghatottan rezgőbb, nedves csengésű. -Azt is észrevette Erzsi, hogy mióta e «komoly» és érzelmes -csacsiságokat adogatja be neki; már sokkal kevesebbszer bámul bele -az ő ruhája szívalakú kivágásába. «A férfiak mégis csak jófiúk, – -gondolta el – még a legkamaszabbikban is több tisztesség, hit és -jóhiszeműség van, mint egy kékruhás, tizenhétéves -zárdanövendékben!» – Kocintott és ivott ő is egy kortyot.</p> -<p>Igen, – folytatta aztán meggyőződéssel – a mi Marikánknak -komoly, szelíd, baráti bánásmódra volna szüksége; szeretetteljes -bánásmódra! Attól fölengedne az ő fiatal lelkében sok szép, nemes, -gazdag tulajdonság. Milyen pompás kedélye van például.</p> -<p>– Úgye? Oly ártatlan, gyermeteg?</p> -<p>– És milyen komoly amellett! Én különösen becsülöm benne a -titoktartását. Végtelenül diszkrét természet és soha el nem mesél -olyasmit, ami valamilyen okból – érezhetően – kissé kényes! Lányok -közt, – kivált egy zárdában fontos az ilyesmi.</p> -<p>– Már hogyne, – hogyne! Sőt minden jóltévő pedagógiai -befolyásnak is ez az előfeltétele. Kocint velem, kisasszony? -Valóban, köszönöm ezeket a hasznos értesítéseket. Kötelességemnek -fogom tartani, hogy pedagógiailag felhasználjam. Mert a -ped-pedag…</p> -<p>Az asztalfőn pisszegtek és a pincérek abbahagyták a -tányérváltást, tósztok következtek, ah, – beszédek, rekedtes és -szakgatott kiáltozások: «egyesülés, összetartás, meghitt kör, a -munka fáradalmai, az enyhe fészek, a nyugalmas rév, a barátság -örömei, szeretve tisztelt elnökünk.» – Éljenzés, pohárcsengés, -ivás; s a másik már torkot köszörül. «Forró köszönet, igazi -mívelődés, nemzeti erkölcs, modern szabadosság, vallásos érzület, -nemes hevület», – újra kocintás, harsanó «éljen», – és nyomban -meginduló edényzörgés, beszéd, kacagás.</p> -<p>Erzsi megfigyelte a szomszédját, – komolyan, meghatott és -elmélyedő arccal nézett maga elé; a kezdődő, <span class= -"pagenum"><a name="Page_77" id="Page_77">-77-</a></span> korai -mámorosság állapotában. Túlgyorsan poharazta volt a szokatlan erejű -bort. «Na, ennek most már ölég is lesz! – gondolta. Csakhamar, a -pecsenye után már kezdett fesztelenülni a hangulat; a gavallérok -eltologatták székeiket, középkorú nénik látogatóba indultak -egymáshoz. Erzsi már régebben megérezte, hogy ez a társaság, ez a -modor egy félfokkal alatta áll annak, melyhez ő otthon, a városában -tartozik; véletlen az ilyesmi. A reverendás előkelőség külső, -kenetes máza alatt többnyire egy-egy kisiparosi otthon szerény és -vaskos allürjei mutatkoztak. «Semmi, – gondolta – annál heccesebb!» -És engedelmet kért ő is Fóth nénitől, hogy átülhessen a fiatal -Holzernéhez; ma este ösmerkedett meg vele is.</p> -<p>Ez a csinos, brassói szász menyecske véletlenül csakugyan finom -és egészen kedves jószág volt. Az urával s néhány nőtlen világi -tanárral ültek egy csoportban. Erzsinek feltünően örült, eleinte -egészen le is foglalta magának. A tészta után már ott tartottak; -ahová a leány mielőbb el akart jutni: közös barátnőjük, a Gross -Helénke ügyénél.</p> -<p>– Már tudod drága, én igen jó katholikus vagyok, mint a legtöbb, -aki nagy korában lesz azzá, (pláne szerelemből; az uramért, az -állására nézve tettem, de aztán megszerettem ezt a vallást szívből) -– és az apácaság is tetszik nekem, – ha Józsimat nem ösmertem volna -meg, hát direkt a természetemhez pásszolna; a boldogult Főasszony -meg valósággal ideálom volt bérmaanyám, emberi eszményképem, az a -szelíd, okos, jó… Hanem tudod, ahogy ezzel a kis Helénnel -spekulálnak most az apácák, az igazán nincs kedvemre, az csunya! -Már beszéltük Józsimmal is. Biztosítlak, hogy ha teljesen szegény -volna, nem biztatnák, forsziroznák annyira, hogy a lelki üdvössége -kedvéért csak legyen apáca. De úgyis hiába mesterkednek, tudom; -mert neki nincsen ám semmi, de semmi kedve, semmi hivatása, – ahogy -odabenn hívják. Hát lehet az ilyet erőltetni? Valósággal bűn, azt -mondja Józsim is; és a Főasszony is megmondta Helénnek: «Csak -akkor, ha őszintén hivatást érzel, gyermekem!» Na, teljen csak le a -gyászidő, – mert most még beszélni se engednek a kislánnyal azok a -vénségek! Pedig szegény <span class="pagenum"><a name="Page_78" id= -"Page_78">-78-</a></span> nénije a halálos ágyán is kért, (hogy -egyszer meglátogattam) – csak legyünk jók az ő kis hugához!</p> -<p>– Mond, nem gondolod-e te azt, – sietett Erzsi a lényegre térni -– hogy a mi Helénkénk esetleg kedve ellenére is, bár én is tudom, -hogy semmi hivatást nem érez, mégis benn talál maradni -apácának?</p> -<p>– Ó, annyira erőltetnék? Nem, sohasem lenne ott boldog, -megmondta nekem sokszor és őszintén. Elvégre, már húszéves nagylány -és eddig a világban élt. Csak nem hagyja magát vén apácáktól -elbolondítani!</p> -<p>– Nem mindig csak öreg apácákat kell ám vádolni, ha egy húszéves -kis német lánynak sétálni megy az esze.</p> -<p>– Mit beszélsz? Mire célzol, – csak nincs valakije? Férfi, -fiatalember? Utóbbi időben én is furcsállottam a kislányt, bár -velem nem volt ebben bizalmas, de jó szemem van ilyesmihez. Még -bajor földről hozott volna valakit a szivében?</p> -<p>– Nem feltétlenül bizonyos éppenséggel!</p> -<p>– Ne tréfálj! Hát itt, mióta itt van? Valami paptanárjába -zavarodott bele odabenn?</p> -<p>– Feltétlenül bizonyos, hogy éppenséggel nem!</p> -<p>– Hallod, most már igazán ne viccelj! Ki nem járt sehová, csak -mihozzánk havonkint egyszer. És nekem azt jó volna tudni, mert én -ismerek egy derék jóravaló komoly fiút, akiből ép a minap sikerült -nagy diplomáciával kiszednem, hogy a kis Helént… ej, nekem, azt meg -muszáj tudni, mert ez a kis bajor, ez a némán izzó kis -cserépkályha-nő nem járt máshová – és nem is láthatott a szemével -se más férfit, csak ezt a derék, komoly házasulandót és még – az -uramat.</p> -<p>– No, és az uradba egyáltalában nem lett szerelmes, erre akár -esküt tehetek!</p> -<p>– Áh, – akkor jól van! Akkor minden rendben! Akkor akár mindjárt -holnap megmondhatod neki, drága, nehogy bőgéssel rontsa azt a szép, -barna szemét; bár a leányok szeretnek sirdogálni, ezt magamról -tudom. Az ügy, azt hiszem, teljesen rendben! Töfflerke komoly és -megbizható, mint valamennyi szász, – egészen rendes a multja is, -ösmerem, a Józsim legjobb barátja. Csak nagyon kell, hogy szeresse -az, akit elvesz, mert kicsit féltékeny <span class= -"pagenum"><a name="Page_79" id="Page_79">-79-</a></span> természetű -és nagyon szigorú szerelmi-, meg tisztesség-dolgokban, évekkel -ezelőtt ezért ment szét egy pártija. Most lett rendes tanár, a -fizetése persze nem óriási, de Helénke kitünő párti ám! És ami a -legszebb az egészben, ezt Töffler nem is tudja még, nem is -sejti.</p> -<p>– Hát add tudtára hamarosan. Miért ne, – tudod, az ilyesmi -sohsem «gátló akadály» a házasságban.</p> -<p>– De nem ám! Bár ez a fiú afféle túlbecsületes. De azt hiszem, -most már rendben van minden; csak egy kicsit terelni, igazgatni -kell még a dolgot, – a jó mederbe, tudod, – ezek a szerelmesek -olyan bárgyúak. De erre itt vagyok én – no meg te! Jaj, úgy örülök, -igazán, egészen lelkesedem! Úgye csinoska is az a leány a nagy -meleg, aranyosbarna szemével; persze a bőre nem ilyen csudaszép, -mint neked, kicsit pattanásos, de ez el szokott múlni a házasság -után. Jaj de jó. Ha sejtené Töfflerke, miről beszéltünk!</p> -<p>– Hát itt van? Melyik az, ugyan mutasd!</p> -<p>– Az ott srégen szembe az urammal meg a direktorral. Mindig -komolykodik. Jó fej, úgye?</p> -<p>Erzsi is vidám jókedvre derülten nézte meg magának a -szőkeszakállas, fiatal férfiarcot, okos kék szemét és csinos, piros -száját. «Mint egy Marlitt regényhős!» – gondolta sok -jóindulattal.</p> -<p>Egy darabig most csendesen, elgondolkozva pihent magának, -elnézegette a közönséget, mely a tortánál már bizalmas csoportokba -huzódott. «Mondd csak, – kérdezte később Holzernét – ösmered te -Kapossyt, a mi neveléstan-tanárunkat? Á, jóba vagytok? Szeretném, -ha idecsalnád egy kicsit!»</p> -<p>– Ahá! Érdekes, sötétarcú pap, mi? felelt nevetve az asszonyka; -és a dessertnél nyilt egyszerüséggel odakérette valami ürügyön.</p> -<p>A komoly pap nem érezte magát nagyon kényelmesen Erzsi -oldalánál; kivált mikor a fiatal asszony diszkréten a másik -szomszédjával merült beszédbe. Nem igen tudta mit kérdjen és mit -mondjon; ez a nyugodt, okos leány kifogástalan, felnőttes modorával -és rejtett, csufondáros fölényével mindig zavarta egy kicsit, – -legszivesebben udvariasan negligálta az osztályban is. Most -<span class="pagenum"><a name="Page_80" id= -"Page_80">-80-</a></span> szórakozottan babrált a leány kis -bársonyretikülje zsinórjával.</p> -<p>– Kézimunka? – kérdezte.</p> -<p>– Igen, afféle tót hímzés; a mi vidékünkön csinálják.</p> -<p>Megrázta egy kicsit, – oly szándékos ügyetlenül, hogy minden -tartalma széthullt az asztalon.</p> -<p>– Egész kis csendélet! – mormogta Kapossy az ő aszkétás fanyar -mosolyával. – Mennyi sok minden! Tű, varró selyem, noteszkönyv, -plajbász, pántlika. Hát ez az összehajtogatott cédula mi titkot -rejt?</p> -<p>– Á,… azt ne, az tilos! – kiáltott a leány s utána kapott olyan -gyerekes rémülettel, mintha nem is egy «kivénült» huszonkétéves nő, -hanem kis polgáristalány volna.</p> -<p>– Micsoda? Nem szabad? Nekem, a tanárjának?</p> -<p>Morcos, kisfiús szája félszeg, kedves mosolyra húzódott, sötét -szomorú szeme csufondárosan és kérdve nézett a leányra; míg -tenyerét kinyújtva, erősen leszorította az abroszhoz a gyűrött kis -cédulát. Ő nem ivott sokat a vacsoránál, de valamit mégis.</p> -<p>– Nem, azt nem szabad, nem lehet! – folytatta Erzsi panaszosan -és kérlelve. – Ó, hogy is hagyhattam benne! Adja ide, kérem szépen, -tanár úr!</p> -<p>– És ha nem adom! – mondta most keményebben és dacos szeme -fellobbant. – Okának kell lenni, hogy így megijedt; szinte reszket. -– Végre is jogom van mint tanárjának… Mi ez, kisasszony? Valami -személyes dolog? Talán… valami rámvonatkozó?</p> -<p>– Ó, nem – azaz hogy… Tanár úr, én nem nagyon tudok füllenteni, -de azt a papirt nem adhatom oda. Valami gyerekség van rajta -valószinüleg és nem én irtam, véletlenül van a táskámban. De én nem -kompromittálhatom egy társnőmet, nem csinálhatok másnak bajt – -végre itt nemcsak tréfáról van szó, egyszerű kiváncsiságról. Ön -mint tanár akarja és ép azért nem lehet. Nem, inkább skandalumot -csinálok mindjárt, inkább engem érjen akármi kellemetlenség.</p> -<p>– Szóval becsületkérdés, kollegialitás! Hm, hát lányok közt is -van ilyesmi csakugyan? – Hát jó, <span class="pagenum"><a name= -"Page_81" id="Page_81">-81-</a></span> egyelőre próbáljuk -diplomáciai úton. Ha megigérem, hogy az írás miatt senkinek sem -lesz kellemetlensége; hogy… mondjuk, nem mint tanár, pedagógiai -érdeklődésből, hanem mint ember, csak ártatlan kiváncsiságból fogom -elolvasni. Akkor –</p> -<p>– Jaj, Istenem! Az a legfőbb, most bevallom, hogy én nem is -tudom tulajdonkép, mi van ráírva. Az osztályban, az órán – hisz -tudja tanár úr – szoktak ilyennel gyerekeskedni még a nagylányok -is; cédulát dobálnak – unatkoznak. Ezt Pável Marika küldte ma -Szidóniának és én tréfából, rosszalkodásból elfogtam, – aztán nálam -felejtődött.</p> -<p>– Úgy, – mondta a tanár és a Marika nevénél mintha kissé -átpirult volna. – Hisz akkor annál nyugodtabban nálam hagyhatja, ha -a szöveget nem ösmeri. Tehát ünnepélyesen megigérem, hogy mint -magánember fogom otthon elolvasni, – mint gyakorlati pszihológus, -jó? És hogy ennek semmi hivatalos következménye nem lesz. Meg van -elégedve kisasszony?</p> -<p>Már zsebébe is gyűrte a kékkockás számtanirka lapot; furcsa, -kicsit ragadozó mozdulattal. Erzsi elcsendesült; úgy nézett ki, -mint aki levert és aggodalmas; pedig csak fáradt volt kicsit és már -teljesen készen, tehát nagyon únta magát itt. «Hát mulatni épen nem -mulattam; de ez jobb is így; – gondolta drága becsületességgel, – -hiszen én már nem vagyok szabad. És egy kis hecc volt azért, jó -vacsorát adtak és sok pocsék, ízléstelen ruhát láttam.»</p> -<p>Ő tudniillik nagyon is jól tudta mi van azon a buta cédulán. Ez -volt: «Te Szidu! Mit szólsz ehhez a vén kamasz Erzsihez, ez máma -kimegy szoáréra és annyányi bájaival agyonhódítja a mi -papocskáinkat. A fene bele. Csak legalább az én Fóthkámmal hagyna -fel; nem mintha féltékeny volnék ugyan, – hisz csak azóta mer vele -kokettálni, mióta én haragszom vele és nem szólok hozzá. De már -igazán ki is békülök legközelebb; ő a legszebb férfi és a -természetünk egészen összeillő. Ezzel a mafla Kapossyval úgyis csak -bosszúból kacérkodtam, de már halálosan únom. Majd, fogok én neki -örökké szenteskedni, mórikálni magam, adni a megértőt, <span class= -"pagenum"><a name="Page_82" id="Page_82">-82-</a></span> a -tudományos hajlamút! Már torkig elég volt; hagyom ennek a mulya -Popescunak, ép neki való; hadd ábrándozzon rajta a holdvilágnál -(mind-a-vizig szárazon!) és bőgjön titokban, ép neki való; egy -olyan hülyének, aki még a szépségét sem tudja felhasználni és nem -mer az ideáljára még jól ránézni se! Választ kérek, szerbusz.» Ez -volt rajta. Erzsi nem is hitte magáról, hogy ilyen jó szinésznő; -hogy ily könnyen fog sikerülni itt egy vacsora alatt «szárazba -tenni az egész világot».</p> -<p>Örült, mikor Fóth néni hazamenést intett, – a papok nem ihattak -éjfélen túl a másnapi mise miatt. – Másnap még a reggeli órákban -bement a zárdába; ezzel elhárította a Kunigund-vihar fő mérgét. -Utközben mégis elszaladt a város főpostájára feladni néhány -levelet; volt közte a sajátja is, poste restante Budapestre szóló; -volt egy ily cimű is: Eördögh Pál ügyvédjelölt úrnak. Debrecen.</p> -<p>A garderobba, míg átöltözött, Gizu szaladt be hozzá.</p> -<p>– Jaj, te, – lihegett, – nagy ujságok vannak ám azóta, tegnap -óta. Először is Gross Helénke felment az este Berchtoldához a -noviciátba és ma már fel is vette a jelölt-gallért; persze -agyonbőgte magát ezen közben, de Berchtolda nem haragszik érte. -Másodszor, hogy tegnap február huszadikán lejárt a gyászidő a -Würdigéért és Emerikát, a drágicát ma már fekete kötő nélkül -láttam. És azt mondják, a püspök úr már kitűzte az új -Würdige-választás idejét, április elején lesz valamikor; mert itt -addig készülni kell annyi fiókházi vendég elfogadására, akik -szavazni jönnek és mind ideszállnak… Jaj, futok, már ordít az -öreg!»</p> -<p>«Az a buta Helén! Az a töksi Helén! Az a mafla Helén!» – -ismételgette Erzsi, míg újra magáraszedte a kék, intézeti -gunyát.</p> -<h2>XI.</h2> -<p>– Mit búsulsz kenyeres? Ládd-é, mán a zanyácák temploma -csücskirül is leszedték a gyászlobogót! Idelátni!</p> -<p>– Jót emlegetsz te is, hallod! Hogy a gyász borítsa be üket; -hogy szakadjon a fejökre az a kalastrom! <span class= -"pagenum"><a name="Page_83" id="Page_83">-83-</a></span></p> -<p>Igen-igen elázott két úriember üldögélt a Kispipa-vendéglő egyik -belső szobájában. Rövidzekét, lovagló nadrágot és bőrkamásnit -viseltek; egyformán barna, szürkülő és rövidre nyirt hajuk, -napégette szikár, csontos arcuk volt, konta kis bajússzal; tömpe, -keményujjú kezük, melyet gyeplő és kantárszíj edzett. Nyilván -faluról jöttek, tán a szomszéd vármegyéből, az itteni, híres -marhavásárra; egész nap fázlódtak és alkudtak a kupecekkel; most -pedig nagyot mulattak. Nagyot, jó borral, bankóval és cigánnyal; -igazit, – fehér személy nélkül, konok-kettesben, magyarán. Most két -óra tájt éjfélután eltikkadtan hullt ki a brácsás kezéből a vonó; – -a vendéglős jó kis csigerrel szolgálta ki hát a cigányokat az urak -parancsára. Habzsolva locsolták agyonszáradt torkukba a savanyú, -hideg, szódavizes lét és pörköltet zabáltak; így most csend volt; a -pállott és meleg szobalevegőben verejték és trágyaszag, -hagymás-szaft és borgőz vegyes és fanyar illatai páráztak. A két -italos kicsiny, csontos feje összehajolt; már nehézkesen fordult -néha a nyelvük és a rendesnél is póribb, kocsisosabb volt minden -ritkás szavuk, ízesebb, numerózusabb a kiejtésük. Öntelten, -nyeglén, pávásan elébb, majd búsan, konyultan és züllött kedvvel – -valahogy hatványozottabb és ékesebb parasztok voltak csak ezek a -«nagysá’s urak.»</p> -<p>– Mit ugatod itt messzirül szegény hoppszüzeket? Elég azoknak a -maguk baja, hadd el! – kacagott az első ujra és vállára csapta -tenyerét a hangos káromkodónak.</p> -<p>– Baja, mi baja? – szítódott feljebb a másik butult, mámoros -haragja. – Mér zárják be hát akkor magokat a nyavajások? Mér nem -jönnek ide mind, ahogy most vannak, ebben a szent órában; hagy -látnám én el a bajukat! Azt a…</p> -<p>Megint káromkodott; csunyát, durvát, trágárat. A cigányok a -tulsó asztalnál röhögve füleltek rá.</p> -<p>– Csuhaj, te híres! Azt hiszed, nem tudom én kiér’ ungorkodol te -most, hogy eszedbejutott eccer! No né! Tíz esztendőt leéltél azóta, -megházasodtál, megözvegyültél, jó pipa vótál te is mindig vélem -együtt… nanana; csak hagyjuk pajtás, hagyjuk, most meg ehun ni; egy -kis ital elég, hogy eszedbe jusson Komoróczy <span class= -"pagenum"><a name="Page_84" id="Page_84">-84-</a></span> Sára, a -beregi főispánlány. Nanana, ecsém! Tán nem annak a nevire danoltál -az iment? Mán péig hiába, az ott van most is hé, százlépésre tülled -aluszik most vagy az olvasót mondja, – idelátszik, ládd-i a -zanyácazárda temploma. Még azt is tudom, hogy <em class= -"gesperrt">Adéla</em> jaz neve; arrul hijja majd a Krisztus -lakodalomba. Mer’ a mán csak a Krisztussal mén el, hékám, azzal -mátkásodott el truccbul Békássy Laci miatt. Mer’ azt magáhovalónak -ítilte; – hász’ eszes ember is vót, literátus, nagy fene jogász mán -akkor is; téged meg «trágyabirónak» csufolt Sára, amiér’ lóval -bajmolsz meg hogy kibuktál a szógabiróságbul. Tudja azt mindenki -Beregbe! De azt is, komám, hogy te megkéretted akkor <em class= -"gesperrt">mégeccer</em>, hogy «no, hátha most?» – mikor Békássy -cserbehagyta egy ellenzéki mandátumér’, a bolond, – de bizon akkor -se tudtad elnyerni; még truccbul is inkább a Jézus kellett -neki.</p> -<p>Részeg volt, durva, gonosz, kiméletlen és buta. A másik -felhorkant. Nekibolondult, még csunyább szavakat mondott – -gáttalanul fetrengett az ordas, elkérgesült lelkéből -felbugyborékoló piszokban.</p> -<p>– Nahát, a kutyaistenit neki; bemegyek én oda mingyár, osztán -meglátom!</p> -<p>– Hova a fenébe mennél, te?</p> -<p>– Hová? Hát odaátal a klastromba, háromszázötven szüzek közzé! -Oda, ahun Komoróczy Sárát megtanálom! Maj’ máskép beszél most -véllem, ha meglát!</p> -<p>– Ugyan te, ne bolondulj meg! Ülj veszteg, na! Részegek vagyunk, -mint a disznók, gyerünk haza inkább! Vagy másüve! Jobb helyre!</p> -<p>– Te mán nekem hiába beszélsz. Bemegyek, beállítok most, -éccakának idejin; de még azt se hidd, hogy egész-őtözetbe! Hanem… -Úgy én, gazember, hazug a nevem, ha nem teszem meg. Csak röhögj, -annál jobb! Fogadol velem? Na úgyi, nem mersz fogadni? Most -mingyár! Egy száz pengőbe! Nem mersz, piszlicár fösvény vagy, az is -a híred! Kukoricára térgyepeltet az asszony otthun, mi, ha be nem -számolsz?</p> -<p>– Engem? Deisz’ azt ne mongya senki! Na megájj, az apádat… Hát -most mingyár! Úgy, ahogy <span class="pagenum"><a name="Page_85" -id="Page_85">-85-</a></span> mondtad! De nem csak úgy beszagolni -ám, vagy bécsengetni, oszt elszaladni, hanem kerülj-fordulj is -odabe egy kicsit, hogy lássanak is; nem gilt másképen. Ki lesz a -tanu? Én is menjek?</p> -<p>– Te maradj csak itt, mer’ hepciáskodnál. Jöjjön a banda; a -primás, kontrás meg a cimbalmos. Bémegyek, benn is leszek egy -ideig, – megnézem, mit csinál ilyenkor Komoróczy Sári? Olyan szép-e -még? – Egyszóval, ha <em class="gesperrt">úgy</em> be tudok menni a -kapun és öt percig benn leszek, enyim a százpengő. Gyertek, morék! -De pisz nélkül! Amé’k szót nem fogad, beütöm a pofáját!</p> -<p>– De hátha hazudnak majd a cigányok? Megkened a markukat! – -kötölőzködött a másik.</p> -<p>– Ejnye!… Hát <em class="gesperrt">becsületes</em>, <em class= -"gesperrt">tisztességes úri</em> embernek ösmersz tán? Nem? Hónap -különben az idevaló ujságba is megolvashatod, hogy «mi történt az -éjjel». Jól van így? No gyerünk-gyerünk! Kocsit kell még lelni, -valami fiákker, a’ jobb lesz, mint az én bricskám. Fedeles -fiákkert. <em class="gesperrt">Úgy</em> csak nem mehetek végig az -utcán még éceaka se, szeles márciusi idő van.</p> -<p>Szinte megjózanodott; céltudatos, ügyes, körültekintő lett e -csúnya és durva bolondságban. Most már leginkább a fogadás izgatta. -Nem a száz forintért; kétannyit elvertek pár nap alatt, de a dolog -híre, virtussa most már sokkal inkább érdekelte, mint a hajdani -ideál, Komoróczy Sára.</p> -<p class="center">* * *</p> -<p>… A bérkocsi pár lépésre a zárdakaputól állt meg csendesen a fal -mellé húzódva; a három cigánylegény lélekzetfojtva kuncogott benne. -Setét utazóbundás alak húzta meg a «porta» csengőjét. Oldalt -lapulva, némán várt egy ideig.</p> -<p>– Ki az? – szólt belülről nemsokára egy fiatal női hang.</p> -<p>– Levélhordó. Express, kéremalássan. Express-távirat, a zárdának -szól.</p> -<p>A vártás kapusnő némán és kötelességtudón dugta a kulcsot a -zárba. Semmi rosszat nem gondolt e bizalomkeltő, <span class= -"pagenum"><a name="Page_86" id="Page_86">-86-</a></span> alázatos, -öreges férfihang hallatán; fiatal novic volt, álmoska, -tapasztalatlan is és most imától, virrasztástól bódult. S a zárdába -most különben is folyton jöttek sürgönyök, ajánlott levelek; -fiókházakból kérdezősködtek, korteskedtek; ez átmeneti, fejetlen -időben kissé nagyobb hű-hóval ment minden, mint egyébkor. A kulcs -megfordult a zárban; s a nővér félrehúzódott, hogy a kinyíló -ajtószárnyon bebocsássa a sürgönyhordót. A következő pillanatban -rémülten, holtraválva sikoltozta el a szentek neveit.</p> -<p>Az utazóbunda lehullt és kivülmaradt a zárda küszöbén. -Szörnyűséges és undok fantom rohant, vágtatott el a nővér mellett; -végig a portafolyosón, majd vissza a lépcsők alatt; majd ugyanavval -az eszeveszett, vad ügetéssel befordulva a földszinti konyhák -irányába. És egy szó, egy hang nélkül, rémületes némán az -éjszakába… A sóbálvánnyá meredt fiatal nő észbekapott végre; de -annyira csak, hogy önmagára tudjon gondolni, ösztönös, gyerekes, -kétségbeesett menekülésre. Mint a mókus, surrant fel a széles -lépcsőn, három fokot is ugrott, nem bánva hosszú, komoly ruhája -méltóságát. Az első emeleten nem is állt meg, csak rohant tovább a -másodikra, ahol az apácák hálótermei vannak; földig hófehér -függönnyel körülzárt kabinettjeikkel. Az első terem ajtaját bevágta -maga előtt és szinte előrebukva, eszelősen besivított: «Rabló, -gyilkos! Hamar fel! Egy férfi… egy őrült van a zárdában!» – Aztán -nyitva hagyva az ajtót, loholt a következő terem felé; öt nyilott -itt egymásmellett. A jobbszárny volt ez; a középkorú, tanító és -dolgozó «fogadalmas» nénék lakóhelye.</p> -<p>A folyosó egy-két perc alatt teli volt elrémült, kiáltozó, -kezüket tördelő alakokkal; félig felkapkodott fátyolok alól -hajtincsek kandikáltak elő; a váratlan éjszakai riadalomban, e -zilált és hirtelen meg se értett szituációban még a legokosabbak, a -mindig józanok is elvesztették fejüket. Tömörültek a lépcsőnél, -futkostak tévetegen és kérdezősködtek. «Hol, merre?» «Ki látta?» -«Hátha csak képzelődés, az Istenért!» Néhányan sírógörcsöt kaptak; -de a lépcsőn még egyik se jutott lejebb. Az első emeletről semmi -nesz sem hallatszott. <span class="pagenum"><a name="Page_87" id= -"Page_87">-87-</a></span></p> -<p>A két szárnyat a templom választotta el; idefenn már csak a -kórusa nyílott egy folyosóra; előtte pár lépcsőnyi emelkedettebb -hely, mély köríves ablakkal és Szent József szelid, atyai -szobrával. Itt haladt átal e percben, kezében lámpás – mély -térdhajlással a templom kórusa felé – a mai hajnali várta. A -balszárnyat, az öregekét járta volt be épen, kötelesség szerint -megnézte a kályhák kihamvadt parázsát és neszelte az alvókat, -nincs-é köztük hirtelen rosszul-lett, segélyre szoruló. Most -kemény, határozott léptekkel jött, teljesen rendbeszedett ruhában, -nagy csodálkozó szemeit rámeresztve a sokadalomra. Meggyorsította a -lépteit és felemelte a lámpát. Adél volt; valaha Komoróczy -Sára.</p> -<p>«Mi történt, az istenért? Micsoda? Ki? Hol?… Uristen és ti itt -álltok – idefenn? A másik lépcsőn vagy a kápolna alatt feljöhet -akárki és eggyel feljebb a növendékeink alszanak. Rögtön -elosztódunk, egy-kettő háromfelé – így ni! Ti maradtok; ezek -induljanak erre a hátulsó lépcsőhöz! Önök velem, gyorsan, lefelé! -Meg kell keresni, ki kell seprüzni, ha csakugyan van valaki. Minden -lámpát fel; világot mindenütt!»</p> -<p>Egyszerre megindultak lefelé; már hősen, bátran mind, szervezett -tömegben, együtt. Egyszerre <em class="gesperrt">tudták</em> mind, -hogy meg kell védeniök a zárdájukat, hírnevét, fiataljaik és -öregeik nyugalmát, tán életét is. Három oldalról, futva, lihegve és -topogva rohantak és robbantak le, mint a feltüzelt harcosok. Mert -Komoróczy Sára járt legelől, a deli, a hangos és erős gentrylány, -akinek helyén az esze és nem ijed meg egyhamar.</p> -<p>«Hadd lássuk csak, hadd lássuk azt az «őrült»-et; hadd páholjuk -el azt a rablót! Csak egy volt? Merre van hát, hol bujkál, jöjjön -elő! Lássuk, lesz-é még másodszor is kedve csúfságot… nini, ahol -ni!»</p> -<p>Egy szempillantásra megtorpanva állt meg az apácasereg. A -feketült szentkép előtt, a mécses halvány világánál megrévlett most -a betörő csúfos, minden érzésüket sértő silhoutteje. Ám Adél azt -nézte meg csak hirtelen: mi lehet jobbkezében a fényes kis tárgy? -De nem revolver volt, nem, – jól látta, <em class="gesperrt">egy -zsebóra</em>. Állt egy helyben és a perceket számlálgatta. -<span class="pagenum"><a name="Page_88" id= -"Page_88">-88-</a></span></p> -<p>«Áh, most megcsipjük! – kiáltott Adél üvöltő, gúnyos, harci -riadallal – most nem menekül! Zárjátok be a kaput, ó, ó, -tárva-nyitva! Bezárni, hogy ne menekülhessen! Hé, Jancsi, Miska, -Tráján! Keljetek! Hamar, kötelet!»</p> -<p>Loholva szaladt ki az udvarra, el a szivattyús kút mellett, majd -a másik udvaron végig, az «Ápolda» előtt, a nedves márciusi éjben. -Az istállók s a kertész háza közt laktak a hetesek, kerti munkát -végző, vízhordó, meg tehenes-legények. Van tíz éve, hogy soror Adél -nem szaladta ki magát ilyen kedvére. «Keljetek már! Lusta kutyák! -Alávaló mamlasz barmok! Elő, kötelekkel, hamar!…»</p> -<p>És mégis, mire az álomszuszékok felcihelődtek, mire előkeresték -a kötelet; messzire illant már a mocskos kisértet régen. A -földszintnél tovább egyáltalán nem is jutott; néhány folyosón -futkosott keresztül-kasul, céltalan vágtatásban, egyedül a komor -szentképek alatt. Aztán megállt; szétnézett. Megzavarta a szokatlan -helyzet, iromba nagy árnyékát látta a szines mécsvilág előtt, – a -némaság; a szűk folyosók; a falon egy másik meztelen férfitest -halotthalvány mozdulatlanságban, – a vérző, a szelid, áldott -ismerős, szemérmetes, ott – a feszűleten. Megborzadt, fogai -összeverődtek, fázott; – de tántorogva és konokul megállt mégis egy -lámpa alatt; rámeredt az óralapra és se látva, se hallva számolni -kezdte a másodperceket. Már hallotta a zajt, léptek robaját, női -sakálüvöltést egy valaha ismerős ajakról; de még húsz másodperc -volt hátra… még tizenöt, igen. – Végre, – vége! És most usgyi – ki -innét, ki ahogy jött, minél előbb. Józan volt már és rettentően, -testileg szégyenkezett. A «Porta» nyitva volt és senkisem szaladt, -hogy bezárja előtte, hogy kelepcébe fogja. Nem is közeledtek felé, -sötét csoportjaik ott maradtak, újra elnémulva, a folyosók homályos -mélyén. A vezérük akkor loholt végig kiáltva és harsogva az -udvaron; de hiába, – ők úgylátszik, mégsem akarták nagyon ezt a -hadifoglyot, jobban is szerették, ha elmenekül! Kinn a kapu előtt a -cigányprimás készen tartotta már a prémes bundát.</p> -<p>Jancsi, Miska, Tráján ott álltak a nagy kötéllel, de -<span class="pagenum"><a name="Page_89" id= -"Page_89">-89-</a></span> a merénylő azóta már kezében is tartotta -ocsmány fogadása díját.</p> -<p>A hangyaboly, melybe kívülről belerugtak, még soká zúgott és -nyüzsgött tehetetlen bőszült morajjal. A folyosók tömve voltak, -mindenki ott volt már és azok, kik mélyen aludtak ez emlékezetes -ötperc alatt, – most utólag felkászolódva, még hangosabban és -rémültebben tárgyalták az esetet. Legvalószinübbnek tetszett, hogy -őrült jutott be a falaik közé; valójában nehéz is volt másképen -elképzelni. Kissé távolabb, a «lurdi» folyosón már több alakról is -beszéltek, volt aki hármat is látott, noha az imént ébredt fel. Egy -novicia reszketve elevenítette fel «Jack, a hasmetsző» régi és -szörnyű legendáját. Végre felmozdult a balszárny is, ezek csak most -hallották a dolgot; sápadtan, merev arccal álldogáltak az öreg -németek; gyanakvó, vádas szemekkel némán sandítottak a -fiatalabbakra, kikkel úgyis titkos feszültségben éltek; majd -egymásra, összebólintva egyetértően; bár még maguk sem tudtak -értelmet adni ennek. «Ach Jessas!» – «Um Gottes Willen!» – -«Jessus-Maria-Joseph!» – hangzott minduntalan.</p> -<p>Már néhány perccel előbb, Geralda, a fiatal felügyelőhelyettes -volt az első, kinek eszébe jutott felszaladni a harmadik emeletre; -ott csak növendékek és jelöltek hálószobái voltak; két ellenkező -épületágban. Itt akkor még teljes csend honolt; ám felsiető léptei -zajára mégis rémülten vált széjjel egy sugdosó pár. Hálóingben, -szoknyában, kendősen és papucsos lábbal randevuztak és állongtak a -hideg helyen – s most illanva tünt a kandidáták szakasza felé az -egyikük. És mégsem titkos «szerelmesek» voltak, amint ezt hinni -lehetett volna; – nem, Király Erzsi és az új abbégalléros: Gross -Helénke tárgyaltak volt itt az éj csendjében, veszélyben, lopva, -suttogva, valami igen-igen fontos ügyet.</p> -<p>– Mi az, Erzsike kisasszony? Ön itt van? Mit keres ilyenkor a -folyosón? Ki volt az a jelölt? Ah, vagy maguk is tudják már?</p> -<p>– Igen, kedves nővér! hazudott Erzsi hirtelen, meg sem gondolva, -mert sejtelme sem volt róla, hogy mit tud már. <span class= -"pagenum"><a name="Page_90" id="Page_90">-90-</a></span></p> -<p>– Ah, borzasztó úgy-e? Ilyen elvetemültség! Egy férfi, ilyen -késő éjjel! Mi lesz már velünk, ha ez így megy!</p> -<p>– Betörő! – találta el Erzsi nagy intuicióval és igen -meglepődve. Borzasztó! – hazudta frissen tovább. – Ép most futott -át ide egy jelölt, nem is tudom, mi a neve, tőle hallom, én ép kinn -jártam; a termekben még nem tudja senki.</p> -<p>– Akkor ne is bántsa, kisasszony; hadd aludjanak békén -Istenben!</p> -<p>Természetes, hogy menten fölverte Erzsi, akit csak tudott.</p> -<p>Az imént, épen mielőtt a kis Geralda rémült arca megzavarta -volt, csakugyan előre jelzett, titkos találkozója történt a kis -Helénnel; és ott, az éj hüvösségében, a falszobor előtt szerelmi -hirt mondott neki, drága, édes hirt, ájulásig boldogító -valóságot.</p> -<p>– Igen, hát szeret, te kis bamba! Vedd be már egyszer a töksi -fejedbe! Téged, nó, nem is engem! Beléd van szeretve, nó; csakúgy; -mint te őbele; hát olyan hihetetlen ez? Igaz, hogy furcsák ezek a -véletlenek… de talán mégsem annyira! Na, de hisz itt a Holzerné -levele, neked szól; az a bejáró negyedéves adta át nekem, az a kis -csúnya, tudod, amelyik Fóth néninél van kosztban. Csak vigyázz, -dugd el az Istenért! Szóval nyilatkozott a szerelmesed, kis -apácajelölt! El akar venni, <em class="gesperrt">ve-hen-ni</em>! -Igen-igen, <em class="gesperrt">fe-le-ségnek</em> – hát mi a -csudának másnak? Csak az a kérdés, hogy csináljuk ezt a dolgot – -kis klastromi menyasszony?</p> -<p>– Mit – hogy csináljunk? Ó, Istenem!</p> -<p>– Mit? Hát ezt csak rendbe kell hozni – vagy mi? Te itt -csucsúlsz a négyes számú kandidátteremben, Ő-d meg egy «rideg -legénylakás»-ban álmodik felőled; pedig hát előbb-utóbb együtt kell -aludnotok.</p> -<p>– Jaj, drága – te mindig olyan cinikusan beszélsz. Én… én nem is -gondolok tovább semmire; nekem most már így is jó minden. Olyan -boldog vagyok! Csak még végig se gondoltam, el se hittem – nem is -értem egészen.</p> -<p>– Hát komplikált is az eset, mi? Hahaha! Szóval, lelkem, legjobb -lesz, ha te mielőbb kimégy innen <span class="pagenum"><a name= -"Page_91" id="Page_91">-91-</a></span> Holzernéhez; lásd milyen -szivesen hív, hogy légy vendége a mátkaságod alatt. Onnét aztán -írhatsz a gyámodnak minél előbb; – hisz még kelengyét is kell -venni, készíteni. Ebben a szörnyű gallérban nehogy mutasd magad a -vőlegényed előtt! – Holnap tehát – igen, minél előbb szólnod kell -Berchtolda anyádnak.</p> -<p>– Ó, azt – azt én nem merem, Erzsi!</p> -<p>– Meg vagy te bolondulva? Nem mered? Hát nem akarsz Töfflerné -lenni? Nem akarod, hogy a pattanásaid elmuljanak? Apáca akarsz tán -lenni még most is?</p> -<p>– Ó jaj, dehogy, – hisz’ sohasem is akartam igazán! Csakhogy hát -most már itt vagyok és rajtam van ez a gallér.</p> -<p>– Hát dobd le, az istenfáját! Kész apácák, meg papok is -kiugrottak már.</p> -<p>– Igen, de… hogy én mondjam meg? Mit fog szólni soror -Berchtolda? – Ő oly jó volt hozzám. És azt mondtam neki, hogy -csalódott szívű vagyok. Hát még Simonea és Leona, az öregek mit -szólnának; – a nagynéném megjelent neki álmában; – nem, azt nem is -lehet!</p> -<p>– No hallod? Hát hogy akarsz kikerülni innét? Hát még ez is az -én gondom legyen? Te, a végin még kicsapnak engem a képesítőm -előtt; akkor elmehet szegény anyám.</p> -<p>– Jaj, ne haragudj, – te drága, jó, okos te!</p> -<p>– Persze, – szöktessenek meg, direkt; az romantikusabb, meg -aztán az ujjad se kell megmozdítni!… Ej. Egyelőre menj aludni és -álmodni felőle; aztán holnap majd meglátjuk; majd beszélünk még -róla; hamarosan csinálni kell valamit! – Ha! Jönnek; a kis Geralda -csak. Fuss!</p> -<p>… És másnap reggel, mikor Szelényi papa a Portafolyosó végén -megállította Gross Helént és a vastag szivar mögül kaján mosollyal, -egy pici férfi-gonoszkodással megkérdezte tőle, hogy: «No, -Helé-énke! Mi történt az é-éjjel?» – a kis jelölt halálra sápadt, -reszketni kezdett és rémült könnyekben tört ki. Annyira legendás -volt az öreg pap mindenttudása, mókás értesültsége, hogy a kis -németlány (mert folyton az járt úgy is az eszében), <span class= -"pagenum"><a name="Page_92" id="Page_92">-92-</a></span> hirtelen -azt hitte, hogy az ő hajnali, titkos beszélgetésükre céloz; és -tudja már valahonnét, hogy őt szeretik, szeretik… és hogy ő -csúfosan elhagyni készül e szent falakat egy férfi kedvéért.</p> -<h2>XII.</h2> -<p>«Mi történt az éjjel?» – Ezen a közismert operettcímen hozta a -helyi s «szabadelvű» ujság a pikáns históriát. Ez volt az a lap, -mely már máskor is és rendesen elég kiméletlenül foglalkozott az -apácazárda belső ügyeivel. Most is kapott az alkalmon; de azért, -mintha csinján akarta volna kezelni a dolgot, sok hipokrizissel -szörnyűködött és botránkozott az «éretlen csíny» és a «casanuovai -léhaság» fölött. Ám a sorok közül kiérzett, hogy írójuk csettintett -a nyelvével; hogy az «ötletet» újnak, eredetinek, fényesnek -találták a szerkesztőségben és hogy kamaszosan irigyelték s -tisztelték kicsit a végrehajtóját. A részletek, a meglepetés, a -hatás, a <em class="gesperrt">kép</em> festésénél egyenesen -fékezhetetlennek látszott a riporteri pegazus; és azon a héten -egyében se mulattak a városban, mint az apácák éjszakai -látogatóján. Csak azt nem tudta senki biztosra kideríteni, kik -voltak a híres fogadást tartók. Jó reggel elszeleltek; messze -jártak azok már; a három cigány maga is nagy drukkban hallgatott; -vérükben volt, hogy nem szerettek a törvénnyel, rendőrkapitánnyal -eszmecserébe bocsátkozni; s az apácák nem tettek följelentést, sőt -a püspöki nyomda lapja erélyesen cáfolta is a részleteket. («Egy -ittas és züllött öltözékű munkásforma egyén tévedésből meghúzta a -kapu csengőzsinórját», ennyit ismertek csupán be.) És a hatóságok -maguk is – bizonytalanságban a személyek felől – nem siettek -firtatni a furcsa esetet. Ki tudja, mikor nyúl darázsfészekbe az -ember?</p> -<p>Ám benn a falak között még csak ezután kezdett port verni és -kavarni az éjszakai csendháborítás. Mindenki erről tárgyalt, -szörnyűködött a nappali termekben, a penzióban és noviciátban; ezen -suttogtak és vihogtak az iskolatermek padjain, a növendékhálókban -és a világi szapulólányok teknői mellett. Néhány nap mulva -<span class="pagenum"><a name="Page_93" id= -"Page_93">-93-</a></span> Simonea, az egykori noviciátfőnök -összehívatta a penzió társalgójába mind a jelvényes, fogadalmas -testvéreket. És bár mindenki jól tudta, hogy ő az, aki Virginia és -az ifjabb, magyar nővérek jelöltje ellen az idős és szigorú Leonát, -a régi, legelső főasszony testvérét akarja megválasztatni és -ügyében csak úgy korteskedik, agitál, biztat, népszerűsködik és -levelez nagy csendben már régóta, mint emezek a maguk oldalán, -azért mégis sem Berchtolda, sem Virginia s a többiek nem mertek -elmaradni a gyülekezésből. Ki tudja, ha nincsenek ott, hátuk megett -mit szőnek, mit végeznek ellenük? Jobb még szemtől-szembe!</p> -<p>«Sokáig némán és türelemmel néztük mi, legidősebbek, – kezdte -Simonea – azt a könnyelmű szabadságot, mely még boldogult -Főasszonyunk betegeskedése idején s kivált most, az átmeneti idő -fejetlenségében itt lábra kapott. De nem nézhetjük tovább szó és -tiltakozás nélkül, mert ennek az új szellemnek már következményei -is látszanak. Mi lesz belőlünk, kedves testvérek; mi lesz rendünk -és zárdánk hírnevéből? Részeg és aljas gonosztevők ördögi, ocsmány -élceinek lettünk a céltáblája? Éjszakai látogatókat fogunk-é kapni -ezentúl? Hitetlen ujságírók, sötétlelkű zsidók fogják köszörülni -rajtunk a csufondáros tollukat? Én nem kutatom, ki lehet, melyik -testvérünk az az «előkelő, magyar nemesleány, kitünő földbirtokos -családból való», aki állítólag ürügye volt tudtán kívül ennek a -szégyenletes esetnek. Azoknak, kik velem egyidőben jöttek messze -hazájukból és léptek a szerzetbe, az én kortársaim közül, tudom -hogy egynek sincs a világban multja. De most nem erről akarok -beszélni. Csak kérni akarom mindnyájukat, a szerzet érdekében -követelni akarom önöktől a korom, idős voltom hatalmánál fogva, -hogy legalább addig, míg Isten a közeli választás rendjén új főt és -vezetőt mutat nekünk, igyekezzenek minden erejükkel és -viseletükkel, szigorúbb rendszabályok alkalmazásával megakadályozni -és elhárítani hasonló szerencsétlenségeket, mint ez volt, mely a -klastrom jóhírén örök szégyenfolt marad. És mikor arra kérem a -jelenlévőket, hozzanak ily irányban határozatot, hadd emlékeztessem -arra az igazságra, amit soror Leona <span class="pagenum"><a name= -"Page_94" id="Page_94">-94-</a></span> testvérünk szokott volt -mindig mondani és, úgylátszik, jobban szívünkre kellett volna -venni, hogy: igazi szerzetesi élet csak teljes szigorral -lehetséges, a régi szentek példájára, mert, ha engedünk, a kemény -fékből sajátmagunkon, úgy akaratlanul is ajtót nyitunk a külső -léhaságnak és zabolátlan, szabados gonoszságnak. Ez a mostani, -szomorú példa híven mutatja, mily igaza van; vagy-vagy, aki ide -belép, szánja rá egész lelkét, életét és áldozza Jézusnak teljes -egyéniségét; <em class="gesperrt">keverni nem lehet a -dolgokat</em>; aki nem idevaló, maradjon kinn a világban, ott is -élhet istenfélő életet; inkább legyünk kevesen, de mind igaziak, -kikben Urunknak kedve teljék. Mert sokan vannak a hivatottak, de -kevesen a választottak, mondja a Szentírás.»</p> -<p>Egy percnyi csend fogadta szavait; Virginia, Berchtolda néhányad -magukkal némán szegték le a fejüket, most látták csak, milyen okos -ez az öreg nő (sokkal okosabb Leonánál, akit Főasszonynak akar), -milyen ügyesen kijátszsza ezt a véletlen, csúnya esetet a saját -céljai érdekében. «Ja-ja! Sie haben Recht, ganz Recht, liebe -Schwester!» – integetett és hadonászott feléjük Kunigund, arcán -tombolt az izgalom és oly vörös volt, mint egy kardinális süvege. -Virginia ideges szája, gúnyos, megvető mosolyra rándult el csak, -ahogy odapillantott.</p> -<p>Ő beszélt aztán; óvatosan diplomatikusan. Bebizonyította, -mennyire nem oka senki közülök személyszerint ennek a sajnálatos s -véletlen skandalumnak és – nehogy a kedélyeket felingerelje – -kijelentette, hogy ők sem zárkóznak el semmi olyan rendszabály -elől, mely arra való lenne, hogy az ilyesmit megakadályozza -ezutánra. Ajánlotta, hogy éjjeli kapusszolgálatra ezentúl mindig -csak idősebb, tapasztalt nővért alkalmazzanak. Néhányan szót -emeltek még mindkét oldalon; ám az okos Berchtolda maga mérsékelte -híveit és óvta valami túlheves kirohanástól; úgy látta, nem jó most -elmérgesítni a kedélyeket. Végre megegyeztek néhány rendszabályban -az új Főasszony-választásig: megvonni a növendékektől a havonkénti -kimenő-vasárnapot; megakadályozni barátkozásukat a városi -bejárókkal; s a kandidáták érintkezését a bennlakókkal viszont. -Mindezt az ostoba hirhordás; <span class="pagenum"><a name= -"Page_95" id="Page_95">-95-</a></span> zúgás-búgás ellen – e csúnya -esetből kifolyólag. Továbbá szigorúbban megtartani a rendes -silenciumokat és vigyázni rá, hogy a tanítónővérek az óráikon túl -ne maradozzanak el és ne tartózkodjanak az iskolatermekben. (Ez -főleg csak az egészen fiataloknak szól, – mosolygott Simonea -óvatosan Virginia felé; s ez félrerántotta száját, szokott, áruló, -ideges mozdulatával.) Senki sem tudta megmondani, mi módon -akadályozhatják meg ezek az üdvös rendtartások és szabályok a -jövőben, hogy a Kispipában két berúgott beregi földbirtokos ne -találjon ki durva csinyeket és ne kössön bolond fogadásokat, ám -erről jobbnak látták hallgatni most azok is, akiknek leginkább -eszükbe jutott. «Szerencsétlen, szerencsétlen egy história! – -ráncolta össze Virginia a homlokát odakinn, ahogy Berchtolda -mellett elhaladt. – Nem tudom, nem lesznek-é még kellemetlenebb -következései. Azt hiszi, kedves nővér, nem mentek már el a levelek -az összes fiókházakba, tudtul adni, még jól kiszínezve, ezt a -gonosz históriát.» – «Nem baj, csak most résen legyünk! – felelt -Berchtolda, de kissé izgatottan. – Hisz jót akarunk, kedves nővér, -tiszta szándékkal; hinnünk kell, hogy a jó Isten velünk van!» – -«Igen, de ők is azt hiszik ám!» – mondta akkor Virginia egész -halkan.</p> -<p>Szidi és Gizi másnap délután a nappaliban dagadtra sírták a -szemüket. Úgy volt, hogy ők visznek fel a szép Emerika számára -valami rajztömböket a portaszobából, hová a papirkereskedő segédje -leadta volt; de Kunigund földig leszidta és visszakergette őket. A -bejárókkal ugyan ezentúl is trécselhettek lopva az Újépületben, -mert az iskolanővérek csak tessék-lássék ellenőrízték az új -szabályok megtartását; de a régi házban s főleg a jelöltek -valamelyikével lehetetlen volt növendéknek szót váltania. Király -Erzsi a legnagyobb veszélyek árán is hasztalan próbálkozott, hogy -Helénkéhez jusson, hogy csak pár percig is beszéljen vele. Az öreg -éjszakánkint fenn bagolykodott és többször is végigjárta a -hálótermeket; a kis Geralda is félve és szabadkozva utasított el -minden kisérletet, mely szemethúnyásra akarta bírni. A távolság -tehát még nagyobb, a mesterséges elkülönítés még szigorúbb lett pár -héten át az egyes <span class="pagenum"><a name="Page_96" id= -"Page_96">-96-</a></span> épületszárnyak lakói, a másféle -uniformist viselők között. S az utolsó időben már-már lanyhulni -indult műszerelmek újult lángra szítódtak ezáltal. Egy-egy -novicia-fátyol vagy kerek abbégallér látása messziről, a folyosó -másik végéről olyan hideglelést okozott például egy-egy -növendékben, mint régen, azelőtt; mikor még nem «fertőzte meg» a -kolostor szellemét ez az idei, furcsa, új, szabados szellem, ez a -prózai, nyegle, világias és «egyszerűen barátkozós»; melyről -voltakép nem is tudták volna megmondani, mitől, honnan, ki által -kapott lábra. «Édes, most ritkábban írhatok egy ideig, – írta Erzsi -(a kályhapárkánynál sokkal rejtettebb helyen) – most úgy tartanak -minket itt, mint a banditákat. De hisz már úgyis három-négy -hónapról van szó mindössze, akkor kezemben az a buta kis diploma. -Tudja-e, hogy egyébként is egész komolyan neki kell most látnom -lélektannak és ásványtannak, vegytannak, neveléstannak és minden -egyébféle «tan»-nak; no meg ezt a kis Helént is (tudja, azt a kis -német balgaszűzet) szeretném férjhez adni addig. Bizon, itt -ilyesmivel is foglalkozik unalmában a maga barátnője; bár jobb -szeretne felrepülni egy-egy délelőttre a dunaparti korzóra vagy még -inkább a Ház karzatára, mikor <em class="gesperrt">egyvalaki</em> a -nagy beszédét tartja. <em class="gesperrt">Kedden</em>, úgye, mert -addig a költségvetés megy. (Mindenről értesülök; a leveleink hű -közvetítőjét Maga, drága, meg fogja lepni husvétra egy doboz -kuglerral; mindennap elhozza nekem az ujságot is; néha többet; ha -mást nem, a «képviselőház» című rovatot kivágva, tudná csak, -micsoda lehetetlen körülmények közt olvasom el néha, de mindig -elolvasom.) Ó, tudja, úgy-e, hogy előbb-utóbb úgyis Budapestre kell -engem helyeztetnie; vidéken úgy sem lesz nyugtunk az emberek -nyelvétől soha! Tehát a vizsgám után leszalad ide elébem; iszonyú -hecc lesz; a tedeum után egyenesen magához repülni, szabadon, mint -a madár! Hogy felmegyek-e egy-két napra Budapestre magával, azon -majd még gondolkodunk; az embernek, tudja, úgy… mégis szoknia kell -a hazárd és boldog életfelfogáshoz. Igen, hisz azt mondtam: «Ha -majd független leszek, kenyérkereső ember és magam ura, csak akkor -lehetek egészen magam felelős a <span class="pagenum"><a name= -"Page_97" id="Page_97">-97-</a></span> tetteimért; a magam birója -és egyetlen fóruma.» Csakhogy ám ettől a rongyos -bizonyítvány-papirostól még nem leszek én független és azt a szép -utazóruhát, melyet egy divatlapból kivágva küldött, hogy abban -képzel el. (Maga igazán drága-kedves), azt mégis csak az anyámnak -kell még megcsináltatni szegénykének. (Igen, <em class= -"gesperrt">csakis így</em> akarom, <em class="gesperrt">máskép nem -lehet</em>; punktum.) Majd szépen kineveznek, úgye, és dolgozom; -higyje el, leszek olyan jó, mint akárki, ha nem jobb; az ember -mégis jól csinálja ám, amit vállal és amiért pénzt fogad el; aztán -meg engem érdekel is a tanítás, a gyerekek, mert hisz minden -érdekel. Ilyen komolykákat még nem írtam, úgye? Szóval: nem kell -sietni és nincs miért sietni; tudja, hogy mondta az a dörmögőhangú -vasúti portás a télen, mikor együtt utaztunk és azt hittük, -lekéstük a vonatot: «<em class="gesperrt">Van még idő</em>!» Van -még idő, bizony, drága és <em class="gesperrt">Magának</em> is -mindenre; hiába pózol nekem! Mi az: negyvennégy év? Én már a -huszonharmadikban vagyok, lássa! Isten vele, mert már nagyon fázom -itt, ahol írok és csak egy csonka gyertyavég világít; igen rossz -subick-szag is van; mert ez afféle «kammerli», ahol a kandidátnők -rezerva-cipői vannak elraktározva. És ha valaki ittkapna, hát… -higyje el, hogy játszom akkora veszéllyel, mint amikor (emlékszik?) -otthon egyszer fogfájást ríttam anyusnak és elmentem, kihúzattam -egy csaknem ép fogamat, hogy ezzel együtt elszabaduljak Magához is -a megbeszélt találkára; mert ő gyanut fogott és haragudott, a -drága, de én nem akartam, hogy Maga várjon és rossz legyen magának. -Szóval, még mindig elég hős és elég szerelmes vagyok; de a tinta, -félek, hogy ráfagy a tollam hegyére, tehát Isten vele, drága, Isten -vele!»</p> -<p>Csakugyan úgy volt valahogy, mintha csak a másféle gunyájú -nőneműek közt volna az érintkezés meg, «vétkes nyájaskodás» annyira -tiltott és megvigyázott mintha csak <em class="gesperrt">ez</em> -érdekelné és izgatná a felvigyázó árgusszemeket. Mert ugyan ki -törődött vele például, hogy Pável Marika mindég kinn várta -mostanában megint Fóth tisztelendőt a hittanóra előtt az -előszobában; nyilván jelentkezni akart, hogy nem készülhetett a -szertartástanból, mert fájt a feje, és mindig olyan későn jöttek be -<span class="pagenum"><a name="Page_98" id= -"Page_98">-98-</a></span> aztán és oly kipirulva. Az -osztály-közvélemény már megszokta és legitimálta ezt a régi és most -felújult, kölcsönös játékot; kinn a világban flörtnek hívnák az -ilyet. No az meg éppen fel sem tünt Király Erzsin kívül senkinek, -hogy Kapossy a neveléstörténet óra után egy nap így szól csöndesen -és összerántott szemöldökkel: «Ezeket a dolgozatokat kérném majd… -hozzám a tanári szobába… esetleg ön, ha volna szíves, Popescu -kisaszszony!» – És hogy a barna Kornéllal egyet fordult a világ, -bágyadt nézéssel meresztette rá sötét szemét egy percig; de azután -fellobbant a tekintete, mely büszke, szilaj és alattomos tudott -lenni egyszerre sűrű seprős pillái alatt; és mentében úgy -kiegyenesedett, mint a nádszál és a léptei frissek, rugalmasak -lettek mint az őznek… De Erzsi figyelte és mosolygott.</p> -<h2>XIII.</h2> -<p>A bajok és kellemetlen dolgok csakugyan ritkán járnak egyedül; -megszeretik a vendéglátó házat és sorba jönnek, egymásnak adva az -ajtót. Az apáca-klastromba – két hét se telt el – belátogatott a -másik ízetlen, csúnyánmagyarázható és közönséges visszaélés; mintha -csakugyan úgy volna, ahogy a vén Simonea mondta, hogy: «ajtót -nyitottak a külső léhaságnak és zabolátlan, szabados -gonoszságnak.»</p> -<p>Most két kolduló-nővér alakjában jött. Barnacsíkos gyapjúcsuhát -fekete, durva szőrkámzsát viseltek és nagy, sáros csizmákat; -tenyeres-talpasok voltak, mint ezek rendesen, a legalsóbb nép -gyermekei; gyalog jöttek a tavaszi sarakon át, a szokásos, nagy -ormótlan kőpersellyel; és beszálltak itt (mint az ilyenek rendesen) -a kisebbik és egyszerűbbik vendéglátó-szobába. Napestig a várost -járták, koldulgatva a szegény árvagyermekek részére katolikus és -nem-katolikus házaknál; az étkezés óráira azonban pontosan -beállítottak és mikor a homályos folyosón végighaladtak, a -párosával szembejövő növendékeket nevetés fogta el (noha Kunigund -ott dörmögött a hátuk mögött), olyan furcsák voltak, kivált az -egyik, egy igen köpcös és széles arcú, durva vonású teremtés. A -<span class="pagenum"><a name="Page_99" id= -"Page_99">-99-</a></span> kicsinyek közül azért sokan szaladtak -kézcsókra, mert <em class="gesperrt">ez</em> az alázat dicséretes -jelének számított az Úr ily igen szerény menyasszonyaival -szemben.</p> -<p>A vendégnőkkel egy szobában rendesen egy kandidátnő is aludt, -az, amelyiknek kötelessége volt a szobát kitakarítani reggel s az -ágyat rendbehozni utánuk. Ám a harmadik napon erre került éppen az -éjféli vagy hajnali várta-járás sora; így hát egy másikat rendelt -helyére Berchtolda nővér. Történetesen olyat, aki valahonnét a -mármarosi határszélekről került. Ez a fiatal leány másnap, reggeli -előtt, arcán az ijedtség és felindulás minden jelével lépett oda -Berchtoldához.</p> -<p>– Tisztelendő nővér, valamit jelenteni szeretnék!</p> -<p>– Majd később, gyermekem, ha felmegyünk. A templom környékén -csendnek kell lenni, míg valamennyi misét el nem végzik odabenn; és -a reggeli szilenciumot fontos ok nélkül ne szegjük meg!</p> -<p>– Igen, de – de – de nekem fontos okom van – tisztelendő -nővér!</p> -<p>– Mi az? Az Istenért… gyermek! Maga reszket? Mi baja? Ki vele -már!</p> -<p>– Kérem, tisztelendő nővér, azok a vendégsororok, a -kolduló-rendből, a vendégszobánkban… azok nem apácák.</p> -<p>– Nem-é? Hát micsodák? Ejh! Maga aludt ott az éjjel? Mit tud? -Beszéljen!</p> -<p>– Tisztelendő nővér, még nem is nők… Csak – csak az egyik -nő!</p> -<p>– Ó! Félrebeszél?… Miket mond, leány, – maga álmodik! Ez nem -lehet! Ilyesmit… Mondjon el azonnal mindent, de értelmesen!</p> -<p>– Én, kérem, tudok ruthénül, mert az én vidékemen úgy beszélnek -a szegényebb népek. És hallottam, amikor tanácskoztak az éjjel és -számlálták a pénzüket… és… ezek csalók, igen; ez egy házaspár.</p> -<p>– Ó! Ez lehetséges?</p> -<p>– Én… én biztosan tudom. Mindent hallottam; ők nem gondolhatták, -hogy értem a nyelvüket; a másik jelölt magyar volt és nem is vették -észre a cserét. Én a függöny mögött alvást tetettem; igen, ezek -galiciai <span class="pagenum"><a name="Page_100" id= -"Page_100">-100-</a></span> vasúti munkások, akik a saját zsebükre -koldultak itt. Már csomagolják is a batyujokat, hogy odébb -menjenek; még meg lehetne fogni őket.</p> -<p>– Ej, most már? Őrültség. De honnét tudod egyáltalában, hogy… -hogy házasfelek?</p> -<p>A kis jelöltnő lehajtotta fejét és hallgatott.</p> -<p>– Ó, te szegény gyermek, szegény gyermekem! – tört ki akkor -Berchtoldából az anyás felelősségérzet és aggodalom. Gyengéd, -simogatós mozdulattal surrant keze végig a leány fején és erre az -menten el is rítta magát, arcát nagy zsebkendőjébe temetve.</p> -<p>– De gyermek, az Ég szerelmére; hát miért nem szaladtál ki -rögtön; miért nem vertél fel álmomból, vagy másvalakit a nővérek -közül.</p> -<p>– Féltem, jaj, és nagyon meg voltam lepve és az ilyeneknél kés -is szokott lenni és… jaj, úgy… úgy szégyeltem magam!</p> -<p>– Felelj most őszintén, – kérdezte a nővér reszkető hangon. – -Téged, a személyedben, a testedben nem bántott, nem érintett -senki?</p> -<p>– Ó, nem, engem nem! – tiltakozott élénken a leányka.</p> -<p>– Adj hálát; védszenteid és őrzőangyalod vigyáztak! Ah… tán nem -is lett volna okos dolog; megint futkosás, ijedelem, skandalum, -mint a minap!… Mennyire látogat most minket az isteni -megpróbáltatás! Most az a fő, igen, eltitkolni ezt a csunyaságot! -Hadd fussanak a csalók; bizzuk a büntetést Istenre! Senkinek a -világon nem szólsz erről; megértetted?</p> -<p>– Igenis.</p> -<p>– Most pedig mégy a templomba és elmondasz egy örvendetes -rózsafűzért, de ájtatosan, megmentett tisztaságodért hálaadásul. De -egy hangot se, senkinek!</p> -<p>És gyors léptekkel elsietett, hogy megkeresse Virginiát. Egy hét -választotta el őket a Fejedelemnő-választástól.</p> -<p>A rémült kis jelölt, kinek oly megbízható őrangyala volt, aligha -szegte meg közvetlen feljebbvalója szigorú parancsát, hogy a nagy s -most már közös titkot másnak is elfecsegje. De talán még azelőtt, -első ijedelmében <span class="pagenum"><a name="Page_101" id= -"Page_101">-101-</a></span> lihegte el valakinek a folyosón, vagy a -konyhán, ahová a reggeli kenyerekért kellett szaladnia? Vagy a -falaknak is fülük, szájuk és hangjuk van néha? Annyi bizonyos, hogy -a délelőtti órákban s az órák közeiben főleg már erről trécselt, -pletykált, fakgatózott, szörnyűködött és tóditott valamennyi -osztály népe; bennlakók úgy, mint bejárók, apácák, mint -paptanárok.</p> -<p>– Nem, – mosolygott Szelényi papa úgy csücsörítve mosolygós -ajkait a nagy szivar körül, mint egy kis gyerek, aki a nedves, édes -emlőt szívja. – Nem, most már nyugodt vagyok! A kegyesrendi apácák -klastromának ezentul már semmi se árthat. Még ha maga Belzebub -jönne is kisérteni, mesebeli királyfinak öltözötten, ki nem fogna -ezen a Házon. Ez kiállta a próbát! Ha valamit el akar érni, -reverendában jöjjön, vagy apácaruhában. Nincs igazam, Gregoria -kollégácska?</p> -<p>Neki ilyen vaskos célzásokat is el tudtak nézni; mert kedves, -jóízű és okos megbocsátás rezgett csufondáros hangjában mindig; -noha őmaga feddhetetlen volt.</p> -<p>– Erzsi, Erzsi, Király Erzsi, – szaladt és lihegett Pável -Marika, aki mostanában megint kedves és baráti volt «annyányi» -társnője iránt. – Te, valami nagyszerű heccet találtam ki, -segítened kell benne! Emlékszel, úgye, hogy ki volt írva az -ujságban a minap az a fogadási hecc és mérgelődtek az apácák? Ezt a -mostanit is ki lehetne színezni úgy jó kis pikánsan, tudod, meg -fogjuk írni annak a zsidóujságnak, te majd fogalmazod! Még nem -tudhatják; ezek szörnyen el akarják tussolni; sejtelmük se lesz, -hogy honnét, ki által került ki… Úgye, nagyszerű?</p> -<p>– Nem, fiam! – mondta Erzsi és összehúzta sűrű, sötétszőke -szemöldökét. – Az apácáknak igen rosszul esnék és senkinek a -világon nem volna haszna belőle. Csak annál butább szigor és -ellenőrzés lenne itt; nagy inkvizició, vallatás; ártatlanokra -gyanakodnának; a kimenőket vissza nem kapnók év végéig; szegény -Helénke… Szóval: nem! Hagyj fel vele, gyerek! Végre is az ő -kenyerüket esszük; ha pénzért is, de elég olcsón.</p> -<p>– Na, azt a kis moslékot csak ne hánytorgasd! <span class= -"pagenum"><a name="Page_102" id="Page_102">-102-</a></span> De rád -jött eccer!… Megcsinálom magam; te meg majd beárulhatsz.</p> -<p>– Azt nem fogom tenni; – bolond! – felelt Erzsi kedvetlenül -vállat-vonva és tovább ment.</p> -<p>A «Független Ujság»-ban csakugyan megjelent az újabb eset híre a -következő vasárnapon. Marika ugyan sajnálatára nem ösmerhette fel -saját stílusát, szép «diszítőjelzőit» – amiket Sziduval komponáltak -össze éjszaka a háló ablakpárkányán; – az ujsághír rövidebb volt, -de azért épen elég «pikáns». S hatásával is a kisváros -uzsona-traccsain és az apácák bosszus elképedésében – igen meg -lehetett elégedve a gonosz csínyszerző. Berchtolda a kezeit -tördelte és Virginia oly csüggedt volt pár napig, hogy még a «nagy -inkvizició» vezetéséhez sem volt meg a szokott energiája. – Simonea -és a többi penziósak most már megjegyzést sem tettek; néma és -gúnyos szemrehányással, bánatos fölénnyel jártak a házban és -súgtak-búgtak a fiókházbeli sororokkal, akik a távolabb fekvő -országrészekből már-már gyülekezni kezdtek a napok mulva történendő -választásra és megtöltötték az összes üres, rögtönzött és rezervált -fehérfüggönyös «kabinett»-eket.</p> -<p>Az új törekvésű, magyar apácák közül még a választás előtt -kihullt egy; a szép Gregoria vérhányást kapott és ájultan esett -össze egy rajzórája után az Ujépület tanári-szobájában. Szelényi -papa földhözvágta a szivarját és hozzásietett; fölemelte, a -bőrdiván felé hurcolta, míg óriás verejtékcsöppek hullottak végig -kövérke arcán; aztán fölélesztette, vigasztalta, becézte mint egy -kicsiny leányt az atyuskája, – míg az orvos megérkezett. – «Rögtön -el, el innét! – mondta az szigorúan, alighogy megnézte. – Mily -régóta mondom! Hát Zólyomba is akár, ha máshova nem lehet; bár az -is csak zárda; régi, vastagfalú, apróablakú kastélyház. Mégis jobb -mint itt, Uramisten! És a tanítás? Dolgoztatni vele ilyen -állapotban! Maga akart? Bolondság, – siettették már nagyon a drága -üdvözítőhöz; pedig az még jószívvel várt volna rá egy-pár -esztendeig!» – A derék öreg és «hű katholikus» zárdaorvos most igen -kijött a sodrából, egyszer jól odamondogatott a «fejetlen nyájnak» -– a «némber-köztársaságnak», <span class="pagenum"><a name= -"Page_103" id="Page_103">-103-</a></span> melynek titkos -szerződései vannak az öreg Halállal az ő háta megett; és -fenyegetődzött, hogy ő felmond, ő itt így nem vesződik, ha kutyába -se nézik; nem szorul ő rá; majd beszélni fog a vármegyei -tisztiorvossal, aki jó-komája, hisz ez a ház egy fertőzeti telep, -egy nagy bakteriumtenyészet»… és így tovább. Oda se hederített, bár -mondták neki, – hogy a beteget ők bizony már pihentetni akarták -hónapok óta; de ő akart tanítani, kijárni, – görcsösen, mindenáron; -– és rendesen rosszabbul lett, ha pár napig fenn-őrizték a -betegszobában; ha nem járhatott le dolga után a földszintre, – -végig a Portaszoba melletti iroda előtt, ahol a klastrom -számadásait, gazdasági ügyeit vezették.</p> -<p>– Jőjjön, kérem főtisztelendő úr! – sürgette másnap ugyanabban -az irodaszobában soror Virginia Fénrichet, az intéző papot. – -Jőjjön csak, tárgyaljuk meg egy kicsit a dolgokat! Istenem, oly -sürgős minden; ma szerda; vasárnap a választás. Irásban kérni kell -a méltóságos püspök urat, nevezze ki megbizottját; – mindnyájan önt -óhajtjuk, hogy majd az urnánál üljön. Ah, Istenem! Eltávozott, -kedves betegünk helyett soror Evelinát kértük fel tehát -rajztanításra a képzőben; – ő az egyedüli, kinek ilyen képesítése -van. – Itt volna aztán még egy hivatalos írás, nézzük csak meg, -kérem; én még mindig nem értek ilyen jogi dolgokhoz. A mi kis Gross -Helénke jelöltünk gyámatyja írta Münchenből; válaszul arra a -kérésünkre, (illetve a gyámleányéra) hogy nagykorusításába -beleegyezzék vagy pedig írja alá azt az ajándékozási okiratot, -melyben a kedves leány világi javait szerzetünknek, ezentuli -otthonának és az Urban családjának adományozza. Azt írja, nézze -csak, – hogy ő még nem bízik eléggé gyámoltja elhatározásának -komolyságában; hogy hátha csak gyerekes szeszély; (ilyeneket írni!) -– hogy neki kötelessége óvatosabbnak lenni, vigyázni erre a -vagyonra; (milyen akadékosak is ezek a németek, hogy ragaszkodnak a -világi javakhoz; ez kivált, úgy tudom, protestáns ember!) – szóval: -hogy ő még egy félévi gondolkodási-időt kiván hagyni Helénnek. -Mondja csak, van ehhez joga? A német közgyám-hivatal vagy árvaszék -vagy mi – jogkőre <span class="pagenum"><a name="Page_104" id= -"Page_104">-104-</a></span> még mindig kiterjed a mi Helénünkre? -Ah, az a pénz! Mikor jut már tényleg rendeltetési helyére, a -szerzet pénztárába – és hogyan, mire használódik fel? Nos, négy nap -mulva elválik. Csak ez az undorító koldulási-história ne jött volna -most; ó, ha tudnám, micsoda aljas rosszakarónk tudatta azzal a -sötét-szándékú ujsággal? S most újra felelevenítik; hogy elfogták a -nyomorúlt bűnösöket Mármarosszigeten. Csak még ide ne hozzák -vallatni a csalásért; csak még tanukul ne hívjanak bennünket! Igen, -erről önnek kell gondoskodnia, főtisztelendő úr; esetleg a püspöki -iroda átírhatna diszkréten… No, és itt vannak megint a mérnöki -hivataltól a tervek az Ujépület kibővítéséről; a magasabb iskoláink -számára. Ma még nem időszerű; – adja a jó Isten, hogy négy nap -múlva az legyen! Úgye, a mi szándékunkra ajánlta a mai szent -Miséjét is, ahogy igérte? – De… mi baja, az Istenért? Beteg? Oh, ön -sír? Főtisztelendő!</p> -<p>– Ó, hagyjon most… hagyjon… csak egy kicsit! Mit bánom én most… -a pénzüket, az ügyeiket… ó, úgy szenvedek.</p> -<p>És zokogva borult két karjával az íróasztalra.</p> -<p>– A… a világi… rokoni kötelékek sokszor nagyon is erősek! – -mondta Virginia halkan, ámult és szemrehányó szemekkel nézve rá; -míg elfehérült ajkai idegesen rándultak félre. – Fénrich -főtisztelendőt nem volt szabad rágalommal illetni gondolatban sem, -mert fölszentelt egyházi férfiú volt.</p> -<p>A doktor kifakadásai a szegény Gregoria elutazása alkalmával – -szintén szájról-szájra jártak a zárda sororjai s az éjjel-nappal -szállingózó fiókháziak közt; Berchtoldának volt is gondja rá, hogy -a fiatalabbak közt kivált ezzel is «hangulatot csináljon.» Igen, a -szerzet (nem az egyesek) érdekében halaszthatatlan immár valami kis -hegyi üdülőhely berendezése a gyönge vagy megtámadott-tüdejű -nővérek számára; és higiénikus változtatások, javítások az -Ó-épületen. Ám mindezekhez pénz, állandó és megbizható új -pénzforrások kellenek; célszerű befektetése a kilátásban levő kis -vagyonnak; új iskolák, magasabb intézetek, több belső, szerzetesi -munkaerő; alkalmazkodás <span class="pagenum"><a name="Page_105" -id="Page_105">-105-</a></span> bizonyos mértékig a kor -viszonyaihoz, – mint ahogy számos templomban már villannyal -világítanak egyházi engedéllyel az ősi, elrendelt és hagyományos, -de szörnyen megdrágult szűzviasz helyett. – S ha már a -villanyvilágításról szólunk, hát igen-bizony a multkori, éjszakai -csunya támadáskor is mennyivel gyorsabb, biztosabb sikeresebb lett -volna a védekező eljárás – általában mennyivel könnyebbé válna az -éjszakai várta-szolgálat, ha a sötétes folyosókat, melyekben csak -egy-egy piciny olajmécs világít a képek és szobrok alján, – -egyetlen gombnyomásra erős, biztonságos villanyfénnyel lehetne -elárasztani. S mennyivel olcsóbb is volna. Aztán az adminisztrációt -mennyire megkönnyítené ebben a nagy házban, ha legalább helyi -telefonhálózat volna a termek és épületszárnyak között…» És sokan -halgatták helyesléssel és naiv örömmel beszédét.</p> -<p>Ám akkor egy este, – (pénteknap volt, kettővel a választás -előtt) – a kegyes és diplomatás Simonea meglátogatta Berchtoldát az -esti pihenő – a regráció órájában. Arca mélyen szomorúnak látszott; -kezében nyitott, levélféle papirdarab. «Ezt a szennyes iratot, ezt -a bűnös okmányt sikerült elfognunk, kedves nővér. Galád és -semmirekellő szerzői itt vannak még e szent falak között, élvezik -rendünk testi és szellemi javait; az – ah, (szégyen még kimondani -is) az apácajelöltek gallérját viselik. A csalók, – ámítók! Igen, -itt, itt, kedves nővér, a noviciátban, az ön tiszteletreméltó -felügyelete alatt!</p> -<p>– Mi történt már megint? – vágott a szavába Berchtolda -elhalványodva.</p> -<p>– Nézze csak, kedves nővér, olvassa. Ezt a levelet az ön két -jelöltje, a két Kerekes leány írta – itt a városban laknak a -szülőik, azok a cinkosaik, azoknak szól. – Egy szapuló-lány -kosarába csempészték a nyomorultak, (a konyha-főnök testvérünk el -is kergette rögtön) – úgy volt, hogy az viszi ki a gonosz anyának, -akivel ismeretségben volt, úgy látszik. Itt van, csak olvassa!</p> -<p>Berchtolda reszkető kezébe vette az írást; onnét kezdte nézni, -ahol Simonea már jelet csinált a körmével.</p> -<p>«Csak sohse busulj, drága anyácskánk, meg vagyunk mi itt egészen -jól. A koszt sem olyan szörnyű <span class="pagenum"><a name= -"Page_106" id="Page_106">-106-</a></span> rossz ám, mint ahogy -hiszed; aztán legalább nem kell érte neked fáradni, kínlódni, ölni -magad a dologgal. Hidd el, drága anyus, hogy te sohasem birtál -volna bennünket taníttatni, – még csak ellátni sem, amíg elvégezzük -a képzőt. Hát még ruházni! És apánk mindenért csak téged gyikolt, -bántott aztán, ha egy kis ital volt benne; nem, mi azt nem birtuk -tovább nézni! Igy ez egész ügyesen ki van fundálva; itt elvégezzük -ingyen az évfolyamokat; tandíj, koszt, ruha, – semmire nincs -gondotok. S mire kész leszünk három év mulva, (mert ha mukkanni se -tudnánk a képesítőn, akkor is áteresztenek, mint noviciákat) – -akkor ill a berek, nádak erek, – még az nap kinn leszünk nálad; a -te két kész, tanítónő leányzód. Még csak el sem kell hagyni a -hitünket, mert hisz nem leszünk még fogadalmasok; a jó Istenke is -megbocsát, mert gyermeki szeretetből tesszük. Van a zárdának elég -pénze; segíthet a szegényeken! A diplománkat ki kell hogy adják -törvény szerint, majd kipereljük rajtuk; állást is majd csak -kerítünk; akkor aztán gondod se lesz, majd dolgozunk mi helyetted s -apánknak is kikeressük a napi dohányát, hogy ne dörmögjön! -Kezeiteket csókolja két hálás és forrón szerető leányotok: Emma és -Piroska.»</p> -<p>– Ó, mily gyakran visz bűnbe valakit a Gonosz Lélek épen erényei -útján! – sóhajtott a jó Berchtolda leverten. – Lám, itt is a szülői -szeretet volt az ok! – Vigasztalhatatlan volt; annyira kedvelte -ezeket a Kerekes lányokat; e természetes, nyugodt viseletű, -derüsszemű, nyilt és okos két teremtést. Sokszor példának állította -őket a manértalan, őszinte áhítatra nézve.</p> -<p>… «Jó is, bizony, hogy holnap már vége lesz ennek a -fejetlenségnek – mondta Magdolna csendesen, mikor Virginia szokása -ellenére elmondta neki az utolsó «botrány»-t, a Kerekes testvérek -kicsapatásának körülményeit. – Tulajdonkép szeretnék már egy jó -szigorú, vezetést, egy erős és kemény kezet! Alig várom már, hogy -Tisztelendő Anyámnak szólíthassalak!»</p> -<p>– Már hogy… engemet?… Hogy érted? – nézett rá Virginia -elképedve. Tehát ennyire tájékozatlan volt valóban? Mert tettetni -nem szokott ez a teremtés; nem is volna képes. <span class= -"pagenum"><a name="Page_107" id="Page_107">-107-</a></span></p> -<p>– Vagy Berchtolda? Igaz is, kedves, én valójában még azt sem -tudom, kire kell majd szavaznom holnap. Nekem mindig csak elvekről -beszéltetek, amelyek persze mind helyesek és szépek – de ha tőlem -megkérdik majd, nem fogom tudni megmondani, ki a nagy eszmék -reprezentánsa szerintem? No, kire szavazzak hát?</p> -<p>– Akire akarsz, kedvesem! – felelt Virginia kissé zavartan és -azzal a különös meghatottsággal, mely mindig elfogta e csodálatos, -hűvösbájú és minden izében, minden mozdulatában magasabbrendű -teremtés mellett. Nem tudta volna szóval egykönnyen kimagyarázni, -de egy bűvkörben látta, egy eszményi és megmagyarázhatatlan -világban maga és a többiek fölött – viszont úgy érezte, hogy -mindenki közt még ő tudja leginkább megközelíteni, – vagy legalább -érteni, értékelni és csodálni ezt a nagy, emberi kiválóságot. Úgy -érezte, hogy ez a nő jó, tiszta és csaknem bűn-nélküli, de nem -súlyos vezeklések, imák, bőjt, penitencia gyötrelmei és a -kisértéseken kivívott nehéz diadalok árán, – hanem egyszerűen, -magától, mert jónak született és nem is tudna más lenni; és a -Gonosznak nincs hatalma fölötte. Talán… mert valaha, régen – -valahol kinn «az élet viharában» leszámolt azzal is és mindennel; -megösmerte, kiélte, kivezekelte volt magából minden rossznak a -hajlamát. – Vagy mert tanulmányai, gondolkodása révén ösmeri -mindennek titkos és természetes gyökerét az emberi lélekben – vagy -a testben; és azért semmi sem bűn őneki; mint ahogy az orvos nem -vétkezett, mikor a beteg Gregoria hófehér, szűzi keblét érintette, -nyomorgatta… Ó, Virginia úgy vágyott volna néha ilyen lenni; -levetni kínos kételyeit és a lelki tusakodás terhét. De akkor hová -tegye kimeríthetetlen tetterejét, forró érdeklődését, mely viszent -nem is vétek; – sőt egyensúlyozója minden egyéb szenvedélynek? Ó, -hogy élt, hogy járt-kelt és dolgozott köztük az ő Magdolnája, az ő -földi szentje; – halkan tisztán és külön; az apró csatákról és -huza-vonákról körülötte még csak tudomást sem véve jóformán! -Virginia szinte elröstelte most magát miattuk.</p> -<p>«Elvégre nem is a személy fontos, úgye? – folytatta a másik -elgondolkozva e neki annyira újszerű és <span class= -"pagenum"><a name="Page_108" id="Page_108">-108-</a></span> idegen -tárgyon. – Csakhogy legyen egy név, egy fogalom, amelyhez -kapcsolhassuk és ráfüggeszthessük az «engedelmesség» gondolatát, -mely oly biztosan és – olcsón megőrzi a belső szabadságot és -nyugalmat. És nagyon szeretem a tilalmat és aprólékos, biztos -megkötöttségeit a mindennapi tevés-vevésnek; nem bánnám, ha sokkal -érezhetőbbek volnának még. Igen, érdekből, a belső szabadság -kedvéért; az ember hadd tudja pontosan, mit kell tennie és merre -fordulni, hogy ne jöhessen ütközésbe és ne zavarhassa semmi -külsőség! Lásd, például amióta így, fő nélkül vagyunk, micsoda -kellemetlen és ostoba dolgok esnek lépten-nyomon.</p> -<p>– Ó, – hát te is azt véled talán, – nyitott nagy szemeket -Virginia, – amit Leona mondogat, hogy az igazi szerzetesi élet csak -a régiek teljes szigorával képzelhető. Hogy mi – ujabbak, – magunk -«nyitottunk kaput a külső léhaságnak és zabolátlan szabadosságnak?» -–</p> -<p>– Nem, – oh, hova gondolsz! Hogy bárkit is váddal illethetnék, -kedves? Hisz én nem is ösmerem úgy, mint te a viszonyokat és ezen -is, (ne haragudj!) tán most tünődöm el először. Csak épen az jutott -eszembe, hogy egy kissé… sajnálni fogom azt, akit holnap fejünkké -választunk; külső gondokkal és felelősségekkel ruházzuk és – -elvesszük tőle az engedelmesség könnyebbülését, nyugalmát; a belső -függetlenséget.</p> -<p>– A gondokban és terhekben lehet és lesz is segítsége, csak -rendelkeznie kell! Csak nagy általánosságban… (erőlködött Virginia -egyrenagyobb csüggedéssel).</p> -<p>– Rendelkezni, igen! – mosolygott a másik kissé bágyadtan. – S -míg mi, többiek szabadok leszünk annak a gondjától, hogy miféle -külső apróságokat műveljünk és milyen sorrendben napestig, hogy -hová utazzunk és mennyit dolgozzunk; – addig ő magára veszi majd -valamennyiünk külső rabszolgaságát, a látható dolgoktól függést. – -Ej, – különben miről is beszélek? Szerencsére vannak másféle -természetek is; olyan képességűek, mint te vagy, kedves! Nekem hála -Istennek csak azt a dolgot adtátok, hogy szót fogadjak nektek és -azt akarjam, amit ti akartok; és ennél könnyebb munkát nem is -képzelek magamnak. Igen hálás vagyok érte. <span class= -"pagenum"><a name="Page_109" id="Page_109">-109-</a></span></p> -<p>És Virginia nővér sóhajtva, megzavartan hagyta magára -imádásigszeretett és csodált barátnőjét.</p> -<h2>XIV.</h2> -<p>Végre együtt ültek, benn szorongtak valamennyien a felékesített -templomban; repkényfüzérek, gyertyák és tömjénfüst közepett. Mise -után lassú menetben járultak az oltárhoz, sorba-térdeltek a hideg -kőlépcsőn és nyakukat epedő mozdulattal előre nyújtva, kissé -szétnyitották ajkaikat. S a pap közeledett hozzájuk egyenkint a -kehellyel, az arany edénnyel, melyben az Istenség lakik. Míg -keresztet írt vele szemeik előtt, – felragyogott kezében a Vőlegény -halotti fehérségű, átlátszó Teste; amaz igazi és lényeg-szerint -tökéletes Test és Vér, mely az Ostya titkába rejtőzik naponta és -minden órában, minden percben, sokezerszer, tán az idők végezetéig, -– hogy vérontás és kínhalál nélkül most újra meg újra -feláldoztassék, magára véve e világ bűneit; – és nemföldi -szerelemben egyesüljön ezerszer – és ezerszer csodálatosan és -tökéletesen az őt áhítozókkal. Hogy bár végnélkül osztódva, mégis -mind osztatlanul és teljesen, egész-egyen – olvadjon össze mythikus -nagy Nászban az ujjongó lélekkel… Az apácák összecsukták ajkukat, – -lassan, óvatosan, nehogy fogaikkal tiszteletlenül érintsék a -Szentek Szentét; akkor fölfelé fordult, extatikus szemüket lassan, -nagyon lassan, – mintegy mennyei gyönyörben úszva lezárták, és -zsibbadt mozdulatokkal emelkedtek fel, hogy másoknak adjanak -helyet. Az alsó lépcsőn még egyszer térdreborultak és suttogva, -hálát rebegve háromszor megütötték mellüket. «Uram, nem vagyok -méltó, hogy hajlékomba jöjj…» Végre megindultak; – összekulcsolt -kézzel, félig csukott szemekkel, lassan lépkedve a kockaköveken; – -elhalványult arcukon szent megindulással; olyanok voltak, mint a -boldog szerelem pillanatai után valami megkönnyült és felolvadó, -mély és megtisztult kielégülésben. A padban, a helyükön még egyszer -arcra borultak, tenyerükkel takarva be szemüket, – hogy -elmerülhessenek a legnagyobb csoda szemléletében, – a legszorosabb -és legbensőbb együttlétben e világ teremtőjével. Az ég, a föld és -mindenek <span class="pagenum"><a name="Page_110" id= -"Page_110">-110-</a></span> urával, – az édes názáreti Jézussal, -kit ösmernek, néven; tegezve, kicsinyítő-szóval hivnak, – ki -érttük, érttük, érttük, ontotta ki drága vérét, a kereszten…</p> -<p>És ha az évtizedes megszokás és a test meg lélek egyéb gyarló -elszóródásai szinte elkoptatták is bensejükben mindezt; ha nem -sikerült is magukban felkelteni azt a mély és boldog megrendülést, -mely a szentek életét mennyeivé tette már e földön; – a szándéknak -legalább nem volt szabad hiányoznia és a külső, testi mánierok, a -szemek, arcvonások és mozdulatok híven tükrözték a nemlévő, csak -áhított áhitatot; – hogy legalább másokban, a többi szemlélőben -botránkozás ne keltessék…</p> -<p>Aztán Fénrich a szószékre lépve röviden beszélt pár percig -fáradt, idegencsengésű hangján és a templom közepére ment, hol az -urna állt sötét posztóval letakarva. A templomajtót becsukták; -elkezdődött a titkos szavazás. – A zárda termeiben és folyosóin, a -kápolnákban és kabinettekben, de még a konyhában és mosóházban sem -maradt e délelőttön egyetlen olvasó-jelvényes, fogadalmas -«profess»-nővér sem; csak növendékek, galléros jelöltek és már -beöltözött noviciák. A bennlakókra a kis Geralda vigyázott; de ő is -lázas izgalomban élt ma és minduntalan új imába kezdett. Teltek az -órák és dél lett ezen a napon is lassan.</p> -<p>Félegykor kezdték számlálni a szavazatokat. A nővérek a padokban -imádkoztak; Fénrich, Virginia és Simonea már végire jártak volt; -most egymásra néztek, ijedten, szinte tanácstalanul és újra -kezdték. Hiába, – az eredmény megint ugyanaz. Semmi!</p> -<p>Az összes szavazatok egyharmadánál csak valamivel több jutott -Leonára; – a másik kétharmad megoszlott Magdolna, Simonea, sőt -Virginia között. Három cédula Evelinának, az «önmegtagadás -szentjé»-nek is jutott. – Ez hát! Annyi szervezés, korrespondencia, -pártoskodás és rábeszélés után! – Igen, de a legutolsó hetek csunya -zürzavarai közepett szétkallódtak a vélemények, a kedélyek; kisebb -fia-pártok alakultak, mindenki a maga fejével gondolkozott és -tanácsolt. – Itt az eredmény; «Nincs Anyánk!» – mondta Simonea és -Virginia csüggedt hangon és szinte egyszerre. Aztán Fénrich -<span class="pagenum"><a name="Page_111" id= -"Page_111">-111-</a></span> jelentette ki, hogy mivel absolut -többség nincs, tehát a Megyés Püspök őméltóságának új választási -napot kell kitűznie arra a két nővérre, kik viszonylag a legtöbb -szavazatot kapták: Leonára és Magdolnára. Az alapítólevélben -világosan meg van írva: az legyen az új tartományi Főasszony, akit -a fogadalmas testvérek legalább kétharmada azzá tenni kiván. – -Mivel tehát a püspök úr őméltósága most bérmáló-körúton jár s csak -egy hét mulva jön székhelyére vissza, egyelőre kénytelenek lesznek -bevárni őt; a fiókházbeli nővérek nem utazhatnak addig vissza.</p> -<p>Lecsüggedt fővel vonultak az étterem felé. A templomajtóban -várakozó, körültük tolongó novicia-seregnek nem tudtak örvendetes -ujságot mondani; csak új bizonytalanság, várakozás, zavar jön -megint. – A feldiszített, ünnepies étteremben nem csaphattak kis -lakomát az új Anya üdvözletére; a hideg étkeket, a tortát és -mindenki fejére számított félpohár borocskát azonmód eltették más, -igazibb alkalomra; és csüggedt kedvben szinte némán kezdte levesét -kanalazni a még mindig fejetlen nyáj. Ám a legkedvetlenebb, a -mindeniknél inkább csüggedt arc mégis a Magdolnáé volt; Virginia -szive ijedten szorult össze, amikor lopva ránézett… Valóban – -étkezés után rövid beszélgetésre kérte őt. Gyorsan haladtak végig a -folyosókon és egyik üres iskolaterembe léptek. Az alacsony dobogón, -mint valami szinpadon megálltak egymással szemközt; Magdolna arca -sötét volt, hangja szokatlanul szigoru.</p> -<p>– Mond, miért… miért tetted ezt velem?</p> -<p>– Magdolna! – Magdolna, annyira tiszteltelek; hisz tudod, tudnod -kell! Senkit sem látok nálad külömbnek, magasabban állónak; senkit -még most sem, igen, – aki fölöttünk rendelkezni méltóbb -lehetne.</p> -<p>– Méltóbb? – És… <em class="gesperrt">alkalmasabb</em>, Virginia -nővér?</p> -<p>– Ó, nem, ne nézz így rám, ne szólj hozzám keményen! Hisz nem -tudhattam, hogy ennyire… ennyire ellenedre van!</p> -<p>– Nem ösmertél tehát? De <em class="gesperrt">hogy</em> -szerethettél akkor? <span class="pagenum"><a name="Page_112" id= -"Page_112">-112-</a></span></p> -<p>– Nem, ezt ne… ne vond kétségbe! – kiáltott a másik fájdalmas -szenvedéllyel. – Úgyis annyira sújt már minden, oly balul sikerül; -– az Isten büntet! Oh! Lehet, hogy nem jól szerettelek, Magdolna, – -tán bűnösen szerettelek, itéld meg, szólj, hisz te mindent látsz, -értesz! Te tudod, hogy mindenem vagy, életkedvem, reményem, minden -törekvésem. Csak miattad akartam mindent, csak neked akartam -tetszeni. Csak teáltalad tudok örülni munkának, földi iparkodásnak -és erénynek, – csak teáltalad és teértted tud nekem valami igazán -fájni, még… még a bűneim is, – ó, Isten, légy velem! Soha-soha nem -szerettem így még földi embert; nem is lehetséges ennél jobban -szeretni!</p> -<p>– Virginia! Hogy beszélsz, barátnőm? Légy eszeden!</p> -<p>– Nem, nem vagyok én eszemen már! Annyit kinlódom és egyre -hatalmasabb ez fölöttem. Ne hidd, hogy afféle gyerekesség, ami itt… -itt a zárdában divatozni szokott,… hajfürtökkel és érzékeny, titkos -levélkékkel. Az egész lelkemet uralja, minden jobb érzésem, minden -gondolatom. Istenem, Megváltóm! Add, add a kezed Magdolna, – -Magdolna, Magdolnám, – ó, tedd a homlokomra a kezed egy -pillanatig!…</p> -<p>– Virginia testvér! – kiáltott rá akkor a másik szígorú, -ébresztő hangon és felállt mellőle; elfordult, hogy leküzdhesse -ámult és ijedt megundorodását. – Virginia, rögtön felállj innét! Mi -dolog térdelni egy másik ember előtt; mit gondolna, aki hirtelen -belépne?</p> -<p>– Mit?… Jobb volna rögtön meghalnom.</p> -<p>Dult arccal, zilált köntösben, gyűrt fátyolával ott állt előtte, -– szemében ijedt szégyen; tán most látta csak, hogy a földön -kúszott és vonaglott néhány pillanatig eszelős szenvedélyben és -hogy – visszautasították. Ideges szája, minden arcvonása rángott, -reszketett; ajka oly száraz volt, hogy alig birta a szavakat -kiejteni… És ahogy így megalázva és szenvedve szembenállt vele a -másik, – Magdolna arca megenyhült újra, a harag és megdöbbenés -helyére visszasimult a szokott hűs, szelíd, enyhe tekintete. Most -már felé-nyújtotta nyugodt, biztos szorítású kezét. <span class= -"pagenum"><a name="Page_113" id="Page_113">-113-</a></span></p> -<p>– Virginia testvér, nyugodj meg hát, – jer! – szólt ösmerős -szives csillapító hangján és kézenfogva maga mellé vonta a -pódium-székre, a nagy iskolatábla mellett, mert hisz a negyedik -B-osztály termében voltak. – Jer, beszélgessünk, kedves; – -folytatta és már mosolygott is, – te most túl-izgatott vagy, nem is -csoda, úgy beledolgoztad magad a közügyekbe! Virginiám, nem szabad -hogy azt hidd, hogy megitéllek… vagy nem értelek meg,… noha követni -nem is tudlak. Igen, vétek volt, hogy egy pillanatra megitéltelek -az imént. Oly más lélek a mienk, gyermekem; és más mult, más élet, -más test és – tán idegalkat, igen! Hisz azért van, hogy csak úgy -tudtál engem szeretni, ha magadhoz formáltál. És azt cselekedted -velem, amire te magad lettél volna tán valóban alkalmas, – a -vezetés terhét viselni itt! No igen jó, – hát <em class= -"gesperrt">ma még nem</em>, csakugyan, – de később, ha idősebb -leszel, úgye? És ez… ez a másik… idegességed velem szemközt bizony: -kissé betegség, vagy különös állapot; néha és néhol rend és -törvény, – hisz oly sokféle az élet, az ember, az érzései, – -Virginia, – és minden jogosult és igaz és nagy lehet, ami emberi és -őszinte! Igy, olvastam ezt – igen, csak hallomásból tudom; mert az -is e föld rendje és törvénye, hogy sohse értsük meg egymást -teljesen, mi emberek. Mégis, igyekeznünk kell erre, úgy-e, hogy -aztán <em class="gesperrt">helyesen</em> szeressük egymást. -Hallgass rám, én elmondom, mit gondolok vagy tudok erről.</p> -<p>Kezét kezében tartva beszélt hozzá halkan, szépen, sokáig és a -másiknak fokonkint szűnt ideges remegése, – lassan bátorodva emelte -feljebb tekintetét. – Már szinte leszállt a kora-tavaszi alkonyat, -és rügyszagú, esti szellők röppentek be közéjük a nyitott, emeleti -ablakon, mikor elváltak végre, – szép, meleg, békélt és testvéri -kézszorítással. A negyedik B polgári-osztály terme… az egyik -apácának örökre emlékezetes hely marad; itt folyt le életének -leghevesebb, legdrámaibb jelenete; legnagyobb mozgalma, szenvedése -és megenyhülése. – És mikor még zsibbadt fővel és zsibbadt tagokkal -egyedül haladt a néma templom felé, – már tudott és értett -sokmindent, – amitől eddig félt vagy amin ujjongott; <span class= -"pagenum"><a name="Page_114" id="Page_114">-114-</a></span> amiért -vergődött és tusakodott vak bizonytalanságban. És tudta már azt is, -hogy a saját, «nagy» érzését semmi joga nem volt <em class= -"gesperrt">másnak</em> tartani lényegében, mint a kis növendékek -idétlen esenkedését és sóhajait; mint az öreg, piros Kunigund suta -érzelgéseit… Mert ha komolyabb és lelkiebb is talán, (ó, tán még -ezt is csak képzelte magáról), épúgy nem valami törvényszerű ok, -testi változás, Isten rendeléséből való sajátosság volt -magyarázata, akárcsak azokénak; hanem csak a környezet félrevezető -hatása és külső kényszerek okozta megtévedés. És megtudta, hogy -<em class="gesperrt">ugyanaz</em> az emberi végzet sodorta hibába, -melyért olyan szigorúan itélte volt meg gondolatban Fénrich papot -és a szegény Gregoriát. Mily jó volt így szelíd és biztos -közösségbe jutni másokkal, mindenkivel, – az egész, nagy, emberi -világgal! Anyja jutott eszébe, ki özvegy fővel férjhez ment a szép -vívómesterhez; és egyszerre megértette önmagában annak a -gyülölködésnek is gyökerét. Igen, mindez <em class= -"gesperrt">egy</em> dolog, s nem lényeges, hogy kissé félretérül a -körülmények miatt. Igen, az az ősi, nagy, igaz és jogosult ösztön, -melyet Isten maga ösmert el a paradicsomban még, midőn a legősibb -szentséget, a házasságot szerezte. – De amelyet ők, a szerzetesek, -Isten különös választottjai – fékezni fogadtak egész életükön át; -hogy a kötelesnél is többet tegyenek, hogy a kellőnél még magasabb -tökélyre jussanak, – hogy megtartván a <em class= -"gesperrt">parancsokat</em>, magukra vállalják és megfogadják még a -<em class="gesperrt">tanácsokat</em> is. – Ó, mennyivel jobb most, -hogy tudja, megérti önmagát és másokat; a szervezetek, az állatok -és fák törvényeit; a tanult és sejtett dolgok összefüggését; emberi -szervek szerepét. Hálával telt el az iránt, ki ma oly világosan, -egyszerűen és tiszta szavakkal mind-ennek birtokába juttatta. -Harmincöt évet kellett élnie, míg végre felvilágosították; de -érezte, hogy szerzetesnek is, embernek is külömb lesz ezentúl. Az -oltár előtt térdelt és lazán egymásba kulcsolt kezekkel, nyugodt, -nyitott, gondolkodó szemekkel nézett maga elé; de bensejében mélyen -és jólesőn, sokáig imádkozott.</p> -<p>A megyés püspök tehát csak egy hét mulva volt visszatérendő; és -addig ez a sok idegen, szokatlan, alig-alig <span class= -"pagenum"><a name="Page_115" id="Page_115">-115-</a></span> férő -vendégsoror itt fog tolongni tétlenül; a fiókházakban pedig ezalatt -szünetel minden munka, tanítás, házidolog; s a kórházak betegei sok -helyén az országnak hiába várják vissza megszokott, ügyes -ápolóikat. Ó, milyen kavarodás volt; «was fir unausstehliche -réndetlenség!» – ahogy Kunigund krákogta napestig futkosva és -pörölve, kifőlt arccal. A vendégek maguk is nyugtalanok voltak, -mint a sokgyermekes, jó mamák, ha nagyritkán eltávoznak hazulról: -mi lesz azalatt otthon, nem történik baj nélkülök? – Aztán meg -fehérnemüvel, apró holmikkal is kevesebb időre voltak ellátva; -némelyik vidéki helyi-főnöknő után csomagokat küldöztek az -«otthoni» noviciák gyermeki gondosságból; másokat levelekkel, -sürgönyökkel zaklattak; a Portánál és az egyik hátulsó kapunál -folytonos jövés-menés volt; levélhordók, kofák és kereskedő-inasok -egymásnak adták a csengőt.</p> -<h2>XV.</h2> -<p>És így, ebben a zavaros tolongásban sikerült egyszer mégis, egy -alkonyati órán, – amire Király Erzsi is remegve, «drukk»-ban -gondolt, amiről még ő se remélte, hogy baj nélkül keresztülviszi. – -A kis Gross Helénen egy bejáró növendék kurta kabátja és formátlan -iskolai kalapja volt; azé a nagyon csunya és hű kis leányé, aki -Fóth néninél volt teljes ellátásban. Kalapot, keztyüt, s egy -kopott, szürke utcai szoknyácskát is, – az egész bejáró-jelmezt -Erzsi kerítette össze, ő lopta fel az Ujépületből, ahol -módszertanórán vette át titkosan a pad alatt; és hurcolta végig a -Főépület folyosóin, reszketve az Öregtől vagy a többi öregektől. -Egy «kammerli»-ban belebujtatta a kis apácajelöltet és a kerek -abbégallért gondosan begyürte az idegen kabátka alá; a hajviseletét -kissé meg-«világiasította», csak úgy a tíz körmével, hogy -lehetséges legyen a kalap. Végre lesurrant vele a hátulsó lépcsőn, -(egy külön Isten őrizte őket,) elvegyült pár pillanatra a -portafolyosó járókelői közt; – s a legalkalmasabb percben; mikor a -kapu ép nyitva volt és hárman-négyen is léptek ki rajta, – -megszorította a Helén karját jó erősen és fülébe súgta <span class= -"pagenum"><a name="Page_116" id="Page_116">-116-</a></span> -«Most!»… Csak egy pillantást vethetett utána; látta, amint félénk -kis leányalakja megrévlik a kapubolt világos terében, honnét drága -életzajok tavaszi zsongása árad be,… utcalárma, friss lombszagú és -porszagú szellők, esti sétálók parfömje, szabad és boldog -asszonyoké. Csak egy pillanat, – aztán bezárult a Porta és a -folyosó újra sötét lett a legközelebbi csengetyűszóig. Erzsi -lábujjhegyen surrant fel a lépcsőn és már megkönnyebbülten, szinte -boldogan sóhajtott. Csaknem belekezdett egy «Üdvözlégy»-be, -hálából, hogy a veszélyes kaland idáig sikerült. Ah, mit is művelt? -Megszöktette a zárda egy jelöltjét; megszöktetett a zárdából -ötvenezer forintot! – Hisz ha kimehetett volna az Ujépületből, -egyenesen a Marhakapun át,… mikor a többi bejárók elmentek; – -csakhogy Helénkét már rég nem engedték lejárni, a képzőbeli órákat -látogatni. Hogy kellett így bujkálniok! A háló-folyosókon végig, -fényes nappal az utcai ruhás «bejáró»-val; Uristen! És a -földszintre érve hány emberrel találkoztak is, hány apácával – és -egy sem tartóztatta fel, hogy mit keresnek erre és együtt! Ó, soha -máskor, mint ebben a rendetlen, össze-vissza időben ilyesmi nem -sikerülhetett volna… «Gelobt sei Jesus Christus!»… ah, az öreg -Simonea volt, – és bólintott «In Ewigkeit» és nem szólította meg, -hogy mit mászkál erre?… Ámbár most már, itt az emeleten hazudhatott -volna hirtelen akármit. Csak most baj nélkül a nappaliba jutni; már -hallik az Öreg hangja! Egy helyiségből Gizu lépett ki, nála a -zongora-gyakorló kották is. «Te, add ide a kulcsot; te úgyis -játszani mégy, – add csak! Mintha innét jönnék be!» – «Hol jártál?» -– «Psszt!»… És nyugodtan, a legközömbösebb képpel s a kulcsot -zörgetve kissé a karikán – lépdelt el az Öreg asztala előtt; az -épen a kis Militorisz Jankát szidta nagyon valami -«réndetlen»-ségért.</p> -<p>Csak egy óra mulva, közvetlen vacsora előtt jelentkezett egy -kandidátnő, kérdezősködni, hogy nem látták-é erre Gross Helén -«kedves jelölt»-et? Nem jött ide valamiért, nem lett rosszul, nincs -valami baja? Az Öreg ép jókedvében volt; alaposan leszidta a -Berchtolda küldöttjét, meg az egész rendetlen, komisz, neveletlen -újnoviciátot; <span class="pagenum"><a name="Page_117" id= -"Page_117">-117-</a></span> ahol este össze kell előbb keresni a -leendő apácákat, mint a ludakat üllőre. Volna csak ő ott, majd -megmutatná! De nemsokára maga Berchtolda jött be csaknem futva, -kikelt arccal, valami papirféle a kezében. Amit mondott, attól maga -az Öreg is megdöbbent; és szintebarátságos egyerértéssel segített -aztán szörnyüködni valamin Berchtoldának. Szidu jól hallotta, mikor -indignálódva tiltakozott: «Nem, nem, – <em class="gesperrt">mi -közülünk, innét</em> senki! De minek is ahhoz <em class= -"gesperrt">segítség</em>, hogy valaki megszökjék most ebben a nagy -réndetlenségben! Nem, kedves nővér, az én lányaim nem mászkálnak -hirem-tudtom nélkül a házban össze-vissza; én nem olyan rendet -tartok!» És Berchtolda lesújtva sietett el. A vacsorához végre -lehozta Gizu a bennlakóknak is a teljes ujságot; a zongoraszobában -tudta meg egy fiatal novic-testvértől, Emerika barátnőjétől. -Eszerint, – (ahogy Erzsi már előre tudta, hiszen ő főzte volt ki) – -Berchtolda egy szép, tiszteletteljes és bocsánatkérő levelet kapott -este «hálás híve: Gross Helén» aláírással, melyben a kis jelölt -tisztelettel értesíti, hogy már nem jelölt többé; hogy a zárdából -még a <em class="gesperrt">kora délutáni órákban</em> eltávozott; -hogy tisztelt és kedves barátnőjénél, a derék, hű katholika -Holzernénál fog lakni (gyámatyja előre-kikért engedelmével) – pár -hétig, Töffler Albert gimnaziumi tanár úrral való házasságáig. -Bocsánatot kért, hogy szó és búcsú nélkül távozott el egyelőre -onnét, hol oly szivesek és jók voltak hozzá, – de el akarta kerülni -a hosszas magyarázkodást és esetleges szemrehányásokat, – satöbbi, -satöbbi. Erzsi csendesen hallgatta e kivonatot saját szerzeményéből -és azon tünődött, vajon átöltözött-e mindjárt Holzerné valami -bluzába az a kis ügyetlen? Csak nem mutatta magát abban a ronda -gallérban a vőlegénye előtt?</p> -<p>Pedig Erzsinek (és erre nem is gondolt előre) most volt még csak -igazi oka a «drukkot» elkezdeni; hogy az utólagos vallatások, -inkviziciók útján nem sül-e ki mégis részvétele a szörnyűséges -dologban; mely annyi pénztől fosztotta meg az iparkodó, derék -szerzetet. – Ám a vallatást, kutatást sem csinálták most olyan -ambicióval és ügyesen, mint máskor kisebb dolgokban is szokták. -<span class="pagenum"><a name="Page_118" id= -"Page_118">-118-</a></span> Virginia, máskor az ilyesmik -szenvedélyes intézője, most (sajátságos) lanyhának vagy -engedékenynek látszott ez üggyel szemben. Berchtolda lelkivádat -érzett és szemrehányásoktól félt, mert úgy tudta, hogy ő beszélte -rá az itt maradásra ezt a «méltatlan és eltévelyedett teremtés»-t; -míg viszont Simonea és társai épígy voltak a maguk részéről, – ők -is maguknak tulajdonítva ez utólag kétessé vált érdemet. Ám abban -valamennyien megegyeztek, hogy «kigyót melengettek keblükön», s -mert a ravaszul kifundált «csalárdság» ellen nem tehettek már -semmit és a változhatatlanba bele kellett nyugodniok, – végre -együtt, közös akarattal rágták és szapulták valamenyien a «kis -raffinált»-at, a «lassúvizet», mely partot mos, – a «romlott és -kacér nagyvárosi lányt», akivel – no ugyan-bizony jól is jár majd a -férje! Kivált a fiatalok heveskedtek igy: «Nem is lesz abból jó -sohse, csak afféle pucc-dáma! Ha a jó Istent meg tudta csalni, -hogyne csalná majd meg a földi embert? Afféle pucc-dáma lesz az -mindig!» – Igy vélte a kis Geralda és elmondogatta esténkint a -bennlakóknak is a kettes hálóban a Helénke hajdani ágya előtt; ő -pesti lány volt, mégsem tagadhatta; egy-egy elejtett utca-zsargon -szava rávallott. Az öregek még egyre azon sápítoztak, mennyire -megviselné a szegény megboldogult Főasszonyt ez a szégyen, tán -sírba-vinné, tán jobb is, hogy nem érte meg! Az óvodamesternő, -soror Adél egyszer említette csak hangosan és bosszúsan: «Ej, a kis -bamba! Azt hiszi még, hogy érdemes egy férfiért; – azt hiszi, nem -mind egyforma az: bitang huncut zsiványok!»… És csak lassan, csak -néhányan mertek óvatosan pedzeni olyasmit is, – hogy hát hiszen a -szent házasság is szentség, egy a hét közül, még Isten szerezte a -paradicsomban.</p> -<p>Mindenesetre volt legalább foglalkozása, tárgyalnivalója a sok -idegen, innen-onnan összekerült vendégapácának e hét alatt; míg az -anyaházbeliek, – öregek és középkoruak, e két ellentétes párt, – -összébb került, szinte egymáshoz húzódott a közös, haragos -felháborodásban. Hát mindkét fél egyformán és egyszerre elvesztette -számításai egyik fő bázisát, – a pénzt, a kis német-lány -pénzecskéjét! Abból most már nem építik fel a magasabb <span class= -"pagenum"><a name="Page_119" id="Page_119">-119-</a></span> iskola -új osztályait, sem a tüdőbeteg-üdülőházat! De nem is lehet vele a -legsürgősebb gazdasági bajokat elintézni, a közvetlen szükségeket -fedezni hogy általa úgy gazdálkodjanak tovább, mint eddig és ne -legyen szükség új jövedelem-forrásokra, új «modernes» -intézményekre! – Az ötvenezer forintocska – férjhez ment az orruk -elől, ezt öregek és fiatalabbak egyaránt jól tudták; noha -mostanában még kevésbbé tették szóvá így, nevénnevezve a dolgot. -Mindenkiben csak egy kivánság lett urrá és vált szinte -türelmetlenné ezekben a napokban; hogy csak hamarosan, – már -akárhogy, – de vége legyen ennek a rettenetes állapotnak! Hogy -végezhesse megint ki-ki a maga dolgát és mondhassa békén kiszabott -napi imáit, semmi mással nem törődve. «Mégis csak nem -szerzeteseknek való az a nagy rendezés, korteskedés, alkotmányozás, -– mondogatták már sokan és még többen érezték. – Hogy kit és mit -akarunk? Nem azért léptünk mi kolostorba, hogy <em class= -"gesperrt">akarjunk</em>, – hanem hogy <em class= -"gesperrt">engedelmesek legyünk</em>! Akárkinek már, hisz nem is -olyan fontos az! E siralomvölgyében úgyis leperegnek napjaink, -mindjárt-mindjárt itt a halál órája, melyre csak egy rózsafüzér -elmondása alatt ötvenháromszor emlékezünk szóbelileg. Csak átmenet -e földi lét, csak rövid megszálló; nem is illik ilyen nagy dolgot -csinálni belőle!» – Igen, ilyen beszédek és vélekedések kezdtek -nagyon is lábrakapni a túlzsúfolt nagy Ház összes szárnyaiban és -termeiben; kivéve épen a bennlakó-növendékek nappaliját. Mert ott -egész mással foglalkoztak; folyton lesték és tárgyalták és -örülve-örülték a kis Helén, a «boldog menyasszony» felől érkező -hireket, – melyek a Fóth néni kosztoslánya útján Erzsihez és úgy a -többiekhez naponta pontosan eljutottak. Hogy mit üzen nekik, hogy -milyen drága a Töffler, hogy melyik este lesz a hivatalos -gyűrűváltás, – hogy legyenek, ó legyenek ők is valaha ép ilyen -tökéletesen boldogak!</p> -<p>«Ein trübes Wetter, zur Verlobung!» – mormogta aznap Kunigund s -káröröm, méreg, ellágyulás, írigység, sok-sok érdeklődés rezgett a -hangjában, ahogy öreg pálmáját gondozva a nappali ablakában állt és -kinézett az enyhén borús, tavaszí égre. Mögötte a kis Geralda -ismételgette, <span class="pagenum"><a name="Page_120" id= -"Page_120">-120-</a></span> hogy: «Csak egy puccdáma lett, semmi -egyéb!» – de a nagylányok feje összeingott a módszertani könyvek -fölött… Ott kinn valahol az ifjú jegyesek drága, szent napragyogást -lássanak e könnyű fellegfátylak mögött!</p> -<p>A hét végén, (a püspöki rezidencián másnapra várták a -Méltóságost) – este, a regráció órán, (mely a vizitek hivatalos -ideje a zárdában) – meglátogatta Berchtoldát az okos, vén Simonea. -Nagyon kedves, nyájas volt a vendég, – mosolygó, szives, előzékeny -az, aki fogadta; már napok óta a folyosón is messziről, szives -alázattal köszöntek egymásnak. Az ember megérzi az ilyet a másikon, -– rendesen kölcsönösek ezek a nagy megenyhülések; és a viszonyokban -rejlik okuk.</p> -<p>– Önhöz jövök, kedves nővérem – kezdte – mert Virginia oly -csüggedt – vagy tünődő e pár nap óta; mintha megint gyöngélkedne -kissé, mint tavalyelőtt. Ah, erős szervezet, hamar összeszedi magát -újra; a jó szerzetesnek szőrcsuha a balzsama, bőjt az orvossága, -ahogy szent Vincénk mondta! szóval – önhöz jöttem, beszélgetni -kissé ennek a szegény zárdának, ennek a veszedelembe jutott kitünő -szerzetnek az ügyeiről. Arra akarom kérni, gondolkozzék velem -együtt és adjon nekem ösmert okosságával tanácsot, hogyan -fordíthatnók közösakarattal megint jóra e fenyegető veszedelmet; a -züllés e mostani, ijesztő képét.</p> -<p>– Ó, magamnak sincs egyéb kivánságom! – felelt a noviciát -főnöknője; – csak tudnám, mit használhatnék erre nézve vagy mit -találhatnék ki én, az úrnak legszerényebb szolgálója, e türhetetlen -állapotok ellen. Higyje meg, kedves nővér, én már – mi már mindenre -készen volnánk…</p> -<p>– A jó Isten meg fog segíteni, ezt biztosra mondhatom, kedves -nővér! Egy életen át elégszer tapasztaltam, hogy Isten szereti az ő -kegyesrendi szüzeit és különös gondja van rájuk. Bizni kell! – Ma -tehát nálam volt Magdolna, e kiváló jámborságú és Istentől nagy -szellemi képességekkel megáldott nővérünk és a legkomolyabban -értésemre adta, hogy a Főasszonyi tisztségre és kötelmekre épen -egyéniségénél és lelkialkatánál <span class="pagenum"><a name= -"Page_121" id="Page_121">-121-</a></span> fogva nem érzi magát -alkalmasnak, sem képesnek. Megmondta, hogy hozzájárulása, sőt tudta -nélkül szánták e tisztre; s ezt már előbb is sejtettem. Őt nem erre -küldte szerzetünknek Isten, hanem hogy tudásával és nagyszerű -tehetségével legmagasabb iskoláink dísze, büszkesége legyen. – -Mennyire szükség lesz rá még ezentúl, – mikor az önök által -tervezett magasabb tanítónőképzőt is meg kell nyitnunk mégis; igen, -most már mi is, e terv régebbi ellenzői beláttuk ennek mulhatatlan -szükségét.</p> -<p>Berchtolda csak némán bólintott.</p> -<p>– Ő ugyan azt a tiszteletreméltó óhaját fejezte ki, – bár megint -valamelyik fiókházunkban dolgozhatna pár évig; azt mondta, fontos -oka volna ezt kérni; és kérni is fogja, mihelyt lesz kitől. Talán -az ő túlzott lelkifinomsága; e mostani Főasszony-jelöltség miatt -fél, hogy ittléte zavarná a másiknak párthiveit. Ó, – ez a -pártoskodás, ez valóban nem szerzetesekhez méltó; most mindnyájan -bűnhődünk érette, legjobb lesz még az emlékét is elfelejteni! De ha -Magdolnánk most mégis elvágyik; ott a mi nagy dunántuli rendházunk, -ahová kitűnő Virginiánk szintén új tanítónőképzőt tervezett, úgy -tudom! Mért ne mehetne oda ő, Magdolna helyi főnöknőnek és -képzőigazgatónak?</p> -<p>Berchtolda bólintott megint.</p> -<p>– A leánygimnázium… evvel még várjunk, kedves jó nővér! Miért -szerepeljen ott a mi szerénységünk az első, feltünő, úttörők -sorában? Hiszen alkalmas erőink sem volnánk a tanításra; mert Önre -itt, ahol van, Virginiánkra pedig az új Főasszony titkári -hivatalában továbbra is, csakúgy, mint eddig, szükség leend. Ó mert -Leona tisztelendő nővérünk, ha így majd mégis, szép egy-akarattal, -mint illik, úgye, – anyánkká lesz, – ő bizony csak szentségben és -az erények gyakorlásában erős, de testileg gyönge és agg. Nem -nélkülözheti majd azt a kiváló, ügyes és áldozatkész segéderőt, -Virginiát, igaz-e, aki már a boldogult oldalánál is oly fényes -érdemeket szerzett magának szerzetünk fölvirágozása körül. – A -gimnáziumról s még néhány efféle túl-korai dologról ne is tegyünk -most, úgye, említést! Hanem e régi ház apró javítgatásait, – a -külső gazdaságban lassankénti, <span class="pagenum"><a name= -"Page_122" id="Page_122">-122-</a></span> célszerű újításokat -hogyan is ellenezhetné mereven az, aki igazán a rend javát óhajtja! -Virginiánk talentuma majd lel módot és megoldásokat a <em class= -"gesperrt">meglevő viszonyok</em> közt, – bizvást remélhetjük. Ám -ami a rég sürgetett beteg-üdülőt illeti; erre nézve nekem van egy -szerény ötletem. Zólyomi öreg házunk maga tán csakugyan nem a -legjobb, de megtudtam, hogy a közelében, a falu szélén most csinos -és olcsó nyaralók épülnek. Már említettem az orvos úrnak is, – ő is -helyeselné, ha egy ilyet, egyszerücskét, a világiakétól lehetőleg -távol megszerezhetnénk.</p> -<p>– Ah, kedves nővér, – sóhajtott Berchtolda, – mennyi sok bajt el -lehetne kerülni mindig ily kölcsönös megértéssel és bizalommal!</p> -<p>– Bűnös emberek vagyunk mindnyájan, kedvesem, – de a hibákat -belátni és javulni sohse késő! Igen, mi – lássa – már öregek -vagyunk, munkában megfáradottak; mi nemsokára már a végső -leszámolás előtt állunk. – Leona nővér földink, első, legrégibb -társnőink közül való, kikkel hajdan még gyengéd ifjuságunk idején -együtt utaztunk ide az idegen országba, hogy az üdvözítőt kövessük. -Ah, kedves nővér, az az utazás! – A búcsú, (végbúcsú; tudtuk,) -szülőktől és rokonoktól, a honi vidéktől; tizenhat évünket mily -könnyű szívvel hoztuk! Legtöbb helyt még delisáncon kellett -jönnünk, de néhol parasztszekéren, sőt gyalog is. «Némöt kutyák! -Cudar, idegön frajjok!» – morogtak utánunk néhol a bennszülöttek – -a falusi parasztok, úgy akartam mondani. Most már tudom, mit -jelentenek e szavak. – Ah, és a régen megboldogult első Würdige -velünk, (Leonánk testvérnénje) az a szent, drága lélek: – Ő volt -talán húsz éves mindössze, – a legöregebb köztünk. Falumbeliek -voltak; egy gazdag mészárosmester egyedüli leánygyermekei, – -elhagytak családot és jómódot, mert a Jézus hívta őket. Ó, hányan -ott vannak már azok közül – a legtöbbje már fenn, a mennyei örök -vigságban! – Kedves nővér Berchtolda, ezt úgye meg kell bocsátaniok -nekünk, – nekünk érzékeny öregeknek, hogy utolsó Főasszonyunkul őt -kivánjuk, – az elsőnek hugát, ki velünk együtt úgyszólván – igen, -egy kissé mégis alapítója <span class="pagenum"><a name="Page_123" -id="Page_123">-123-</a></span> is ennek a háznak!… Az önök háza ez -már kedvesem, a nyomunkban járóké, tudjuk mi is azt jól; és annyi -sok okos, szép, hasznos új dolgokban igazuk is lehet; nekünk már -csak apró érzékenységeink vannak, – érzelgősségek, kegyelet, -emlékek; ezeket hagyják csak meg nekünk!…</p> -<p>A jó Berchtolda elővette óriási, fehér apáca-zsebkendőjét és -beletörülte megindultsága könnyüit.</p> -<p>– Oh, de mennyit elfecsegtem itt a drága időből magamról, -magunkról; bocsásson meg! Pedig tán még hátra volna egy és más -apróbb dolog; amit említeni akartam, amihez hozzájárulását kell -kérnem. – De nem, körülbelül készen is volnék,… ah, igen, még -egyet! A noviciátot, kedves nővér, a világért sem szeretnők más -kezekben látni, mint az Önéiben, ki anyai jóságával és okos -tapintatával így felvirágoztatta. Bizony, háromannyi fiatal leányka -érzett kedvet már tavaly is az ön szerető gondjai alá, a noviciátba -lépni, – mint amennyi azelőtt volt az új jelöltek átlagos száma. -Nagy szolgálat, melyet rendünknek ezzel tett; bizony nagy -szükségünk van, tudom én, minél több testvérre, hogy a fizetett -világi munkaerőt mindenütt mellőzhessük. De most már, mivel együtt -van ez a szépszámú ifjú nyáj, meg kell tennünk mindent érdekükben, -hogy igazi, jó szerzetesekké nevelődjenek. Meg kell vizsgálni -szigorúan nincsenek-é még más oly léha és bűnös elemek közöttük, -mint a multkori, csúnya eset, a Kerekes-féle csalás szereplői, -kikről beszélni sem szeretek! És hogy mindig a legjobb példa -lebegjen az ifjúság szeme előtt, megtehetnők az ön kedvéért, nagy -munkája megkönnyítésére, – hogy ideküldjük mellé kisegítőül az -<em class="gesperrt">igazi szerzetes</em> mintaképét, rendünk -valódi szentjét, Evelina nővérünket.</p> -<p>– Az én dolgom az alázat lesz s az engedelmesség új Főasszonyunk -parancsainak! – felelte Berchtolda kissé elborult arccal. Bevette -utolsónak a legkeserűbb pilulát; a lesütött szemű, örökkön hallgató -és komor szentet elfogadta ellenőrének. – Mindegy volt már ez is; -legalább most úgy gondolta.</p> -<p>Mindenesetre ennek a hosszú, barátságos hangú beszélgetésnek -volt az eredménye, hogy új, egyenkinti szavazásra <span class= -"pagenum"><a name="Page_124" id="Page_124">-124-</a></span> nem is -került sor többé. A püspök őméltóságához memorandum-féle okmány -ment a harmadik napon, mely az összes fogadalmas-testvérek -aláírásával kéri Leona nővér főasszonnyá nevezését.</p> -<p>S a vendégsororok is hazautazhattak végre.</p> -<h2>XVI.</h2> -<p>Május, – boldog hó, – tavasz teljessége! Érett, nagy szerelmet, -bűntelent, nyilvánosat, boldogat példázó. Tiszta és ifjú mátkapárok -hava; Mária hava és a kinyilott virágoké; Mária hava, a dicsőséges, -örökös Mennyasszonyé, Isten szép jegyeséé. Ó, Mária, – boldogságos -szűz Mária!</p> -<p>A kedves, szép kis templom főoltárán ott a Szűz képe, a -mosolygó, telt, édes Asszonyé, – murilloi derüben áll felhők és -rózsák között; angyalfejecskék kacagnak, rózsák piroslanak a -felhőfüggöny kedves rejtekeiből; kandi angyalok vagy ámorok tán; -pufók, pogány puttócskák. – A Szűz sugárzó feje körül -csillagkoszorú; szép, erős lábai alatt a telihold sarlója; úgy -lebeg rajta és nyugodt győzelemben tapos a Kigyó fején… Persephoné, -ki tavaszkor diadalt arat a Sötétségen. – A bezárt, sinylő és -titkos, téli érzéseken is… O, drága, értett mistérium; ó átlátszó, -gyenge fátyol; ó ifjuság!</p> -<p>Jó a templom padjain ülni kedves, tavaszi zsibbadásban, hosszú -délutáni órákon, – tömjénfüstben és virágillatban, – hallani a -szószékről újra meg újra a drága, naiv, örök Legendát; aztán -karban, együtt, halk zümmögéssel, lüktető ritmusban és felváltva, -ilyeneket mondani: «Te Aranyház! Te frigynek szent Szekrénye! -Mennynek Kapuja! Ó, elefántcsontból való Torony! Titkos értelmű -Rózsa!…»</p> -<p>Világiak is, a város szép asszonyai, sőt szerelmes ifjai is -ösmerték, szerették, látogatták e virágos, muzsikás szép-szép -tavaszi ájtatosságot; e Mária-litániákat a zárdatemplomban. S a -bennlakók néha, kivonuláskor idegen úri-ruhás férfiakat láthattak -mosolyogva, levett kalappal álldogálni a csarnokban. És egy szép -vasárnapon, a nyitott kapu világos terében egyszer csak felrévlett -nekik <span class="pagenum"><a name="Page_125" id= -"Page_125">-125-</a></span> egy összefogódzott, csinos, fiatal pár. -Virágos, világos kalapka volt a menyasszonyon; szép, fehér -ruhácska; eleven kis arcán még néhány pattanás; barna, meleg szemei -elmélyedve és álmodón bámultak bele a zárdafolyosó setétjébe. Mikor -Király Erzsi lépett ki, huncutul rámosolygott és meglökte a férfi -karját, hogy figyelmeztesse. A fiatalember levette a kalapját és -tisztes, hálás mosollyal odaköszönt vigyázva az idegen leánynak, – -jó szellemüknek. «Si-étni! Was fir rén-det-lenség!» – kiabált az -Öreg az első pároknál.</p> -<p>– Láttátok Helént? Helént, Helént! Gross Helénkét! – szállt és -lihegett a suttogás a bennlakók soraiban. «Still sein! -Unverschämtheit!» – üvöltött Kunigund félelmes hangon és -felborította mérgében az uzsonához való kenyereskosárt.</p> -<p>Másnap és harmadnap és azután is az ájtatosságon mindig ott volt -az ifjú mátkapár; innét a templomból nem űzhette ki senki őket. -«Lám csak, visszahúzza a szive ide mégis!» – mondogatták néha azok -a sororok, kik különösebben szerették és tisztelték Helén -nagynénjét, a nemrég boldogult Főasszonyt. «Mennyire hasonlít rá, a -szeme – úgye?» – És Helénke néha elmenőben félénken odaköszönt -nekik: «Gelobt sei…!» Visszafeleltek; erre vétek is volna nem -felelni.</p> -<p>Egy napon az előcsarnokban Virginia ment el a pár mellett; -váratlanul megállt és mélyen a leány szemébe nézett. Az lehajolt és -gyorsan, forrón csókolt kezet. «Boldog vagy-é?» – kérdezte komolyan -az apáca. – «Jaj, nagyon, – igazán nagyon, kedves nővér! Engedje -meg, hogy bemutassam a jegyesemet; ó, ő olyan jó katholikus! Ó -kedves, drága jó nővér…!» És síró meghatottsággal hajolt ujra a -Virginia szép keze fölé, hogy csókkal borítsa. Az sima, kissé papos -mozdulattal engedte. «Imádkozni fogok érted, gyermek! A Boldogult -is, odafenn azt teszi bizonnyal; ő olyan jó volt, olyan bölcs!» – -«Ó, kedves nővér, – engedje meg nekem, – ó, de vajjon elfogadná azt -a zárda éntőlem? Egy új oltárruha-felszerelést, nehéz atlaszból, -valódi arany és ezüst hímzéssel; és stólát is, palástot, -karingeket, – ó, oly boldog lennék!» – «Majd megpróbálok -közbenjárni, <span class="pagenum"><a name="Page_126" id= -"Page_126">-126-</a></span> gyermekem!» – felelt Virginia és egy -kegyes, kenetes, már-már püspöki mozdulattal simított végig a kis -menyasszony arcán. Arra gondolt, hogy nem volna okos dolog -elvadítani a zárdától végleg egy vagyonos és jó katholikus világi -nőt. – Ő megint politizált, számított és szervezett; csak úgy mint -eddig; – tudott volna-é egyebet tenni, másforma lenni? Már ilyen -volt a természete!</p> -<p>A bennlakó növendékek jól tudták már Marika, a hírhordó útján, -hogy a nagytudományú Magdolna nővér nem tanít a jövő tanévben itt, -hogy a szent Evelina buzgón adja már a jópéldát a noviciátban -Berchtolda jelöltjeinek és hogy Virginia marad ezutánra is az új -Würdige mellett a titkár és főrendező és cerimoniamester és minden, -– akárcsak a boldogult mellett volt. – Ó, lényegében nem is -változott ám semmi, – vagy csak nagyon kevés! Csak annyi, -amennyinek okvetlenül kellett változnia; amit elkerülhetetlenül hoz -magával a haladó Idő kényszere az ő lassú, biztos folyásával. Nem -lehet nagyon siettetni, erőltetni semmit, hiába, – és nem lehet -feltartóztatni, megakadályozni sem. Az élet megy a maga útján – és -amit mi görcsös, erőlködő kis akarásunkkal elébe írnánk, -rákényszerítnénk, – bizony, csak felibe-harmadába teljesíti. Valami -csüggesztő, – de végül mégis kibékítő középszer ez; a neve: -megalkuvás. Igy van ez kinn az «igazi» világban is, – hát még itt, -ahol méginkább: mindegy! Ahol <em class="gesperrt">abban -élnek</em>, – ahová azért jöttek – hogy: <em class= -"gesperrt">mindegy</em>. A számlált napok e siralomvölgyében így -is, úgy is leperegnek, elszállnak sebesen; – és mindjárt itt a -végső leszámolás, az egyetlen komoly dolog, amire csak egy olvasó -körülmondása alatt is ötvenháromszor kell emlékezni szóval: – «most -és halálunk óráján».</p> -<p>Ám a fiatal növendékek, a bennlakó «kisasszonyok» most már nem -foglalkoztak oly nagy érdeklődéssel ezekkel a belső, zárdabeli -dolgokkal. Ők már kifelé gravitáltak; ki innét nemsokára, a szabad -levegőre. A helyükre mások, újak jönnek megint, ha ezek a friss -falombok újra elbágyasztják rikoltó zöldjüket szeptember édesen -szétcsurgó, arany napfényében. – Ezeknek a mostaniaknak -<span class="pagenum"><a name="Page_127" id= -"Page_127">-127-</a></span> már itt voltak a maguk kis, nagyon -fontos – «igazi életgondjaik» – az ám! A vizsgák; és a nagy -fővizsga, a képesítő, – mely majd «egész életükre» kihat.</p> -<p>A negyedévesek már nem is jártak rendes előadásra; a többi, -alsóbb osztályok vizsgái idestova el is kezdődtek már az -Újépületben: s a «drukk» édes, kissé mimelt és játékos izgalmai -lebegték át a nagy, világos termeket; a szellős, egészséges, -nyitott folyosókat. Szelényi papa mosolyogva járt köztük és -rémisztgette a lányokat a vizsga-inkvizíció minden borzalmaival; és -utólagos felfüggesztéssel, ha valami «puskázás» kisülne, ha az ifjú -noviciák bő köntösük alatt; vagy a bejárók kontyukba rejtve; apró, -összegöngyölt cédulákat lopnának be az «írásbeli»-re; olyanokat, -melyekre egy-egy tudomány-ág egész rendszere és minden adatkincse -rá van firkálva apró, mikroszkópikus betűkkel és «dióhéjban».</p> -<p>A negyedévesek pedig lenn voltak egész nap a szép, lombos -kertben és készültek a nagy képesítőre reggeltől estig. Kunigund -nélkül, felügyelet nélkül csak maga a nyolc-tíz negyedéves kószált -most a széles útakon, a drága, nagy fák hullós virága, meg friss -lombja alatt. Övék volt az egész kert. Egy-egy módszertan könyvet -kezükben hurcoltak, vagy egy gazdaságtant ajkukra szorítottak, -jelezve a buzgó, elmerült magolást; – de az eszük egyre -elkalandozott. Oly közel látszott már a szabadság, a jövő, az Élet, -– és innen oly szépnek látszott.</p> -<p>Övék volt most mindenestül a szép kert; a virágfelhős bokrok -mátkaruhája s a megifjúlt nagy anya-fák minden dísze. Szakadó -szirompelyhek, – az orgonák nyurga gallyai, – a bokoraljak nedves, -különös gyökérszaga, melyet csak nagyon mély-mély, lelkendező -lélekzettel, sejtő tavaszi sóhajjal lehet beszívni; és a pázsit -frisse, az egek kékje, a fészkek, – hintálló szelek, pelyhek, -álmok, felhők, – ez örök májusi oltárok; – ifjúság…</p> -<p>És minden és mindig és «megint előlről»…</p> -<p>A bennlakók-kertje drótsövényén túl a gyenge káposzta-palánták -közt ott sétált Szelényi papa; és: egy nagy, vastag szivar. Most -Szidu, meg Gidu meg néhányan <span class="pagenum"><a name= -"Page_128" id="Page_128">-128-</a></span> még odamennek hozzá, -köréje sereglenek. Egy kicsit mindig nyaggatni, kérlelni kell, ha -azt akarják, hogy beszéljen nekik; de aztán rákezdi, belekap -valahol, – míndegy, hisz úgy sem azon múlik:</p> -<p>– Nem «igazság»-ról van ám szó a természettudományban, lelkeim! -Igazság, – az nincs; azaz hogy – a vallásban van. Abban, amit -hinnünk adatott isten kegyelméből. A tudomány <em class= -"gesperrt">összefüggésekre</em> kiváncsi, úgy ám, – új és termékeny -összefüggésekre; vagyis olyanokra, melyek más összefüggésekkel -legkönnyebben és legegyszerűbben kapcsolhatók. Értjük? Hm, igazán? -– Az a valami, hogy «sejt» kis lányok, – az talán nem is létezik -«valóságban», csak a mesében; nem hiszik? Az ördögbe hát miért is -létezne, – mi nyújt nekem vagy önöknek garanciát? Ezt valaki -egyszer felvetette, csak úgy, (megtetszett neki) – és az élettanban -létezni fog mindaddig, míg a legtöbb jelenséget és legegyszerűbben -ezzel tudjuk megmagyarázni. Ugy ám; és ha már nem lesz így, akkor a -«sejt» penzióba megy; megtette kisded kötelességét. <em class= -"gesperrt">Legegyszerűbben</em>, – miért is mondtam ezt Gizella -kisasszony? Na, – sohse törje a fejét; mindegy hehe! Lám a föld és -hold és az egész naprendszer minden jelenségét meg lehet ám -magyarázni egész jól a régi geocentrikus világnézettel is, bizony, -– csak kissé cirkalmasan és hosszadalmasan és sok maradékkal. Mivel -pedig könnyebben, egyszerűbben, kevesebb hézaggal lehet úgy, ha a -nap van a közepibe, – hát a nap van a közepibe, lelkeim, de -<em class="gesperrt">csakis ezért</em>! Mikorra Szidónia kisasszony -hajfürtjeiben kissé megfogyatkozik a pigmenttartalom, akkorára, – -úgy sejtem – meg fog dőlni mindenestül az a szomorú emlékű -fényelmélet, az étheri rezgésekkel, melyből legutolsó ötösét -tetszett kapni nálam, igen! Mert újabban némi csirkefogók kezdenek -feltalálgatni olyan új dolgokat, – «je-ele-ensé-égeket», mi? – -amelyek kis-kis mogyorónyi hézagokat kezdenek ütni a -tiszteletreméltó «rezgési-theóriá»-n. Azon, amelyik oly derékül -prosperált évtizedekig és olcsó világító-szerekhez juttatta a -hálátlan emberiséget. Még egy néhány ilyen impertinens kis luk, – -akkor jön egy merész fickó és beveri az öklivel: pász! Nincs többé -<span class="pagenum"><a name="Page_129" id= -"Page_129">-129-</a></span> étheri rezgés! Lesz másik -«szentigazság», egy új; – vagy (nagyon lehet) visszagyön a régi jó -együgyüség arról, hogy az édes holdvilággal valami kis huncut kis -picurka kis fluidális matériácska száll be az ablakjukon és -szipákolható be ábrándos sóhajaikban… Mit szólnak hozzá?</p> -<p>Nem szóltak semmit; csak mosolyogtak, – mert fiatalok voltak. De -amíg a «papa» mesélt, könnyű és lenge tavaszi eső kezdődött és ő -kinyitotta a nagy zöldes vászonernyőt. De a leányok nem mozdultak. -Mintha észre se vennék, hogy ifjú fejükre az ég langyos cseppjei -hullnak hogy már apró, sűrű-szemcsés permetegje is elered; -összefogódzva mosolyogva és mozdulatlan álltak tovább e kedves -kerti bölcs körül és ráfüggesztették szemüket. Amit beszélt, arra -nem is figyeltek tán (hisz ő sem számított nagyon rájuk), – de oly -kedves volt kövérke arca, s ahogy saját mókás szavain örült; – és -szégyelték volna tőle, hogy olyan – <em class="gesperrt">olyan -igazi lyányok</em> legyenek; egy kis rongyos eső miatt szerte futni -a természettudományi előadásról.</p> -<p>A napfény előbukkant újra; és most a káposztaágyakkal szemben a -frissen gyomlált paradicsomok közt feltünt a Popescu Kornél nyulánk -szép lyányalakja; lassan lépdelt Kapossy tanár úr mellett és -mindegyikük valami tankönyvet tartott a kezében. Arról beszéltek-e, -valami fontos, vizsga-előtti iskolai kérdésről? A neveléstani -írásbeli tételekről, vagy egyéb «miheztartásról»? Nem tudhatni, de -bizonyos, hogy mindeniknek oly komoly volt az arca, olyan szép -komoly, hogy a legbotránkozóbb öreg soror vagy maga szent Evelina -sem találhatott volna láttukon megütközni valót. Bizony, nagy -búcsúzkodások folytak itt mostanában mindenfelé!</p> -<p>Király Erzsi most lennről, a lombos kertből a környéket figyelte -lopva; nem tűnik-é fel valahol veszély; aztán, hogy meggyőződött; -hirtelen surranással az orgonák közt, a kertpalánknál termett. Jól -tudta, hogy magánosok, külvárosi lakások kertjei nyúlnak ide; hogy -emez épen egy társnőjük szüleié; s hogy e Grünberger Fáni is itt -szokott tanulgatni, – járkálva, a hangos magolásba szinte -belezöldülve és szédelgő fejjel, elszikkadt ajkaival, – mert -Grünberger nagyon jó tanuló. – <span class="pagenum"><a name= -"Page_130" id="Page_130">-130-</a></span> Most azonban vendége is -volt; eljött hozzá együttkészülni az Erzsi földije, az a hű -postillon d’amour, – ki néha finom kugler-cukrokat szokott kapni -Budapestről, – névtelenül küldeti valaki, akit nem is ösmer.</p> -<p>– Jöjjön, Erzsike! <em class="gesperrt">Van</em>! – Már három -napja őrzöm a Módszertanomban.</p> -<p>– Köszönöm, drága! Csusztassa csak be ide az Ásványtanomba: -Nincs ugyan veszély semerre a közelben, de nem árt vigyázni! – Hát -hogy, mint vannak? Az egész középkorral készen? Hát a fizikából? – -Borzasztó; mint a malmok, – magoló malmocskák! Mink idebenn még -csak a pun háborúknál vagyunk és a másikban a spectral-analizisig – -Mit gondolnak ki lesz jeles-rendű? Elsősorban persze maga, -Fánnika!</p> -<p>– Persze. Majd én! Egy zsidó lány! – szabadkozott az, elpirulva -az örömtől.</p> -<p>– Ó, ne gondolja, – azért az apácák nem <em class= -"gesperrt">olyanok</em>! Ép azért meg fogják adni magának, hogy -kimutassák, milyen igazságosak a másvallásuakkal is. No, -fogadjunk!</p> -<p>– Fogadjunk, hogy nem adnak jelest! – Kiáltott Fánni s szinte -reszketett az izgalomtól.</p> -<p>– Mibe? Tíz certli csokoládéba! Ha jeles lesz, vesz nekem egy -egész táblát. Gilt? Gilt! – Csak drága, annak a varrónőismerősének -szóljon, kedves, – mert tudja, drága, a Tedeum után muszáj nekem -rögtön az a ruha s az utiköpeny is. Nagyon sürgős, aranyom!</p> -<p>– Ejha! Hova utazik olyan messzire?</p> -<p>– Fel Pestre!</p> -<p>– Ó, – egész Pestre? Hát mit fog ott csinálni?</p> -<p>– Semmit. Csak úgy megnézem magamnak egy kicsit Pestet!</p> -<p>– Ne mondja? De jó magának! – mondta a két kis magolónő csaknem -egyszerre; és hirtelen, – ámulva irigykedve és gyanakodva -összenéztek, elhallgattak. A méhek zümmögtek a tavaszi bokrokon; az -orgona fürtje már lilult és egy-egy síma, hűs bimbófej megérintette -fiatal arcukat.</p> -<p> </p> -<hr class="chap" /> -<p> </p> -<div class="chapter"></div> - -<div class="transnote"> -<h3>Javítások.</h3> -<p>Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.</p> -<p>A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:</p> -<table> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_4">4</a></td> -<td>s klket</td> -<td>s kiket</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_6">6</a></td> -<td>úgy csurcgna</td> -<td>úgy csurogna</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_42">42</a></td> -<td>«Na lám!«</td> -<td>«Na lám!»</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_62">62</a></td> -<td>földi boldogság»-nak</td> -<td>«földi boldogság»-nak</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_65">65</a></td> -<td>elmaradt czidén</td> -<td>elmaradt ezidén</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_77">77</a></td> -<td>pohar razta</td> -<td>poharazta</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_77">77</a></td> -<td>most mán</td> -<td>most már</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_77">77</a></td> -<td>utá- már</td> -<td>után már</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_118">118</a></td> -<td>inenn-onnan összekerütlt</td> -<td>innen-onnan összekerült</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_120">120</a></td> -<td>egyéniségénel és lelkialkatánál</td> -<td>egyéniségénél és lelkialkatánál</td> -</tr> -</table> -</div> - -<p> </p> -<p> </p> -<hr class="pgx" /> -<p>***END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK HANGYABOLY***</p> -<p>******* This file should be named 63531-h.htm or 63531-h.zip *******</p> -<p>This and all associated files of various formats will be found in:<br /> -<a href="http://www.gutenberg.org/dirs/6/3/5/3/63531">http://www.gutenberg.org/6/3/5/3/63531</a></p> -<p> -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed.</p> - -<p>Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for the eBooks, unless you receive -specific permission. If you do not charge anything for copies of this -eBook, complying with the rules is very easy. You may use this eBook -for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, -performances and research. They may be modified and printed and given -away--you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks -not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the -trademark license, especially commercial redistribution. -</p> - -<h2 class="pgx" title="Full Project Gutenberg License">START: FULL LICENSE<br /> -<br /> -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE<br /> -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK</h2> - -<p>To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license.</p> - -<h3 class="pgx" title="Section 1. General Terms">Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg-tm electronic works</h3> - -<p>1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8.</p> - -<p>1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below.</p> - -<p>1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others.</p> - -<p>1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country outside the United States.</p> - -<p>1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg:</p> - -<p>1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed:</p> - -<blockquote><p>This eBook is for the use of anyone anywhere in the United - States and most other parts of the world at no cost and with almost - no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use - it under the terms of the Project Gutenberg License included with - this eBook or online - at <a href="http://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you - are not located in the United States, you'll have to check the laws - of the country where you are located before using this - ebook.</p></blockquote> - -<p>1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9.</p> - -<p>1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work.</p> - -<p>1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm.</p> - -<p>1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License.</p> - -<p>1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm web site -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1.</p> - -<p>1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9.</p> - -<p>1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that</p> - -<ul> -<li>You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation."</li> - -<li>You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works.</li> - -<li>You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work.</li> - -<li>You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works.</li> -</ul> - -<p>1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and The -Project Gutenberg Trademark LLC, the owner of the Project Gutenberg-tm -trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below.</p> - -<p>1.F.</p> - -<p>1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment.</p> - -<p>1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE.</p> - -<p>1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem.</p> - -<p>1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE.</p> - -<p>1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions.</p> - -<p>1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. </p> - -<h3 class="pgx" title="Section 2. The Mission of Project Gutenberg">Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm</h3> - -<p>Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life.</p> - -<p>Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org.</p> - -<h3 class="pgx" title="Section 3. The Project Gutenberg Literary">Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation</h3> - -<p>The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws.</p> - -<p>The Foundation's principal office is in Fairbanks, Alaska, with the -mailing address: PO Box 750175, Fairbanks, AK 99775, but its -volunteers and employees are scattered throughout numerous -locations. Its business office is located at 809 North 1500 West, Salt -Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to -date contact information can be found at the Foundation's web site and -official page at www.gutenberg.org/contact</p> - -<p>For additional contact information:</p> - -<p> Dr. Gregory B. Newby<br /> - Chief Executive and Director<br /> - gbnewby@pglaf.org</p> - -<h3 class="pgx" title="Section 4. Donations to PGLAF">Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation</h3> - -<p>Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS.</p> - -<p>The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit <a href="http://www.gutenberg.org/donate">www.gutenberg.org/donate</a>.</p> - -<p>While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate.</p> - -<p>International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff.</p> - -<p>Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate</p> - -<h3 class="pgx" title="Section 5. Project Gutenberg Electronic Works">Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works.</h3> - -<p>Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support.</p> - -<p>Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition.</p> - -<p>Most people start at our Web site which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org</p> - -<p>This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks.</p> - -</body> -</html> - |