diff options
Diffstat (limited to 'old/62869-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/62869-0.txt | 4008 |
1 files changed, 0 insertions, 4008 deletions
diff --git a/old/62869-0.txt b/old/62869-0.txt deleted file mode 100644 index 261cbee..0000000 --- a/old/62869-0.txt +++ /dev/null @@ -1,4008 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook, Tündér Ilona, by Sándor Bródy - - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most -other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms of -the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you'll have -to check the laws of the country where you are located before using this ebook. - - - - -Title: Tündér Ilona - - -Author: Sándor Bródy - - - -Release Date: August 7, 2020 [eBook #62869] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - - -***START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK TÜNDÉR ILONA*** - - -E-text prepared by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project (https://books.google.com) - - - -Note: Images of the original pages are available through - the Google Books Library Project. See - https://books.google.com/books?id=ZZ09AAAAYAAJ - - - - - -Tündér Ilona - -Elbeszélés - -Irta - -Bródy Sándor - -Budapesten, 1898 - -Singer és Wolfner kiadása. - -Hungaria könyvnyomda Budapest, váczi-körut 34. - -Mikszáth Kálmán mondotta nekem egyszer: - -– A kilencz éves fiú-gyerekben már készen van az író. Ebben a korban már -mindent megfigyeltünk, amit csak érdemes… - -Nagyon sokat gondolkodtam e bölcs és érdekes mondáson, amely nekem -különben is kapóra jön. Ime, a kiadóim most két elbeszélésemet -nyomtatják le, a melyekhez igen-igen kis fiú koromban szereztem az -impressziókat. Húsz esztendő előtti tárgyak… milyen volt az ég, a lány, -a kert, a fa húsz esztendő előtt? Nem is tudtam, hogy tudom e meséket, -nem is emlékeztem, hogy emlékezem. Kilencz éves se voltam, amikor -elhangzott az utolsó akkordjuk, akik szerepeltek benne és életben -maradtak, talán azok is elfeledték a mesék részleteit. A kis gyerek -azonban jól megnézte és ugyancsak meghallgatta, amit belőlük láthatott -és hallhatott. Kár, hogy nem volt írói készsége és nem jegyzett le -legalább egy-két külsőséget. Lehet különben, hogy volt mindezekről -jegyzet is valamely szépírás-irka hátán, de eltüzeltem sok más egyéb -papirossal együtt, egyikén ama hosszú, hideg napoknak, amelyekkel tele -van mindazoknak az élete, aki író akar lenni. - -Se jegyzetem, se dokumentumom, becsületszóra mondom el mindakét -elbeszélést, amelyeknek a gyerekkor tündér-egében fogantak meg a -gyökérszálai. És ezért nem haragszom, ha mesének olvassák mindakettőt, -nekem azért örökké izgató, igaz történetek maradnak. - -És ezért küldöm a szépen lenyomtatott novellákat Mikszáth Kálmánnak, nem -az írónak, akit mindnyájan csudálunk és – nemes – irigységgel szeretünk, -hanem az élőszó nagymesterének. A vacsorázó bölcsnek dedikálom e -könyvecskét, annak, ki sok földi és földfeletti dologban kinyitja a -szemünket, a magyar társadalom összekuszált szálait kibontogatja -előttünk – privátórán – és a legnagyobb mélységekbe bevilágít – egy -anekdotával. Tanítja a tanítókat, és megvigasztal, ha ránk jön a kétség -órája – egyike ama sok hideg óráknak, amelyekkel tele van az élete -valamennyi kilencz éves fiúnak, aki végre író lett. - -Csak bátran előre fázós, félő novellák, habtestü Tündér Ilona, tűzágyon -vetett Nász… kilencz éves korban már megfigyelt és átérzett történetek. -Keressétek föl a leányokat és a lányoslelkü asszonyokat, de kerüljétek a -fiatal férfiakat, akik kezébe ez a könyvecske nem való, mivel hitetlenek -és mindég csak goromba igazságokkal bajlódnának… Menjetek felnőtt -hölgyeknek való szerelmes mesék és vigyétek meg Mikszáth Kálmánnak mély -hálámat, tisztelettel vegyes, soha el nem muló szeretetem. - -1897, októberében. - -_B. S._ - - - - -Tündér Ilona. - - -I. - -Tündér Ilona ült az üvegházban és regényt olvasott; a Jósika Miklós _Hat -Uderszky lányá_-t. Többször föltekintett a könyvből és barátságosan -nézett a mosolygó narancsfák, és sárga czitrombokrok felé. - -Deczember volt és hogy a délinövényeket megcsalják, ugyancsak fűtöttek -az érseki melegház kemenczéiben. A narancsok izzadtak, rózsaszín és -vérvörös azaléák – egy egész bálra való – mohón és pompásan, teljesen -kitárták szirmaikat, a kaméliák is lassan, illedelmesen, mintha pihegtek -volna. - -Tündér Ilona tejfehér arczára is rálehelődött valami halvány, igen -halvány égő szín, az alacsony homloka maradt csak síma, tiszta és -kemény, mint a frissen fejtett márvány. - -A ruhája is mintha márványból lett volna faragva; szabályos ránczok, -kemény szögletek, a legpedánsabb gömbölyü vonalak mindenütt, az egész -fehér perkálon, mely mindig vadonat újnak látszott, valahányszor -fölvette. A nyakán széles hermelin boa, igazi, a néhai érsek -házipalástjáról fejtették le; kapta ajándékba. A boának arany csőre és -arany farka volt és ezekre reácsavarodott a Tündér Ilona haja. Mert még -nem volt megfésűlve. A mi nem jelentett rendetlenséget, mivel a haja is -szabályos volt egészen. Tiszta fekete, gyűrüs és hullámzó, de nem -kondor. Végigáradt a vállán és lehullott az ölébe. - -Tündér Ilona vigyázott a kertészlegényekre, hogy ne lopjanak. Hat éves -kora óta mindig ezt cselekedte déltől estéig. És déltől estéig megszokta -ezt az üvegházi atmoszférát, a mely csak angyaloknak és -palócparasztoknak nem veszedelmes. Még aludni is tudott, hozta a kis -párnáját, rátette egy pálma kádjára. Uzsonnára az apja, a főkertész, -ananászt, vagy télen érett őszibaraczkot hozott neki. Dugott helyen volt -egy datolyapálma, a gyümölcse félig megérett, néha azt vacsorálta. Friss -tejet ivott rá, a mit a rikító színü igen széleshátú tehenek hoztak haza -az érseki mezőről. Vagy lépes mézet szopogatott abból a termésből, a -melyet a melegvizi méhek gyüjtöttek. - -Természetes melegvizek terültek el az üvegház körül. Átlátszó, zöld -vizek, a melyek télen, nyáron friss és illatos gőzzel párázták be a -környéket. Ezekben nőtt a fehér tavirózsa, a nymphea termalis, a mely -igen haragszik a méhekre, de a melyet a méhek mégis igen szeretnek. Ez -volt az Ilona kedves virága is, tíz éves kora óta mindennap tűzött egy -tavirózsa bimbót a hajába. Ő maga lefeküdt a vízparton és amig arcza -félig a vízben volt, kinyújtotta a kezét és laszakította a virágot. -Csaknem mindig akkor történt ez, a mikor reggeli misére harangoztak a -város tizenhét templomában és a kisasszony-temető kápolnájában. (A régi -temető, a melyben turbános török sírokat lehetett látni még, -tőszomszédja volt az érseki kertnek.) - -A rendes, nagyon színes és igen szagos virágokhoz nem nyúlt Ilona. De az -apja elhozta neki mind, mind, a mely már egészen kinyilott, nem volt -bukétába való. Az ölébe hányta, a kezére szórta, koszorúba kötötte, a -fejére tette, a lábait is beborította. Estefelé, a mikor gyertyát -kellett gyujtani, ki sem látszott belőle. Akkor odament hozzá az öreg -Tündér és az öreg Tündérné, két kicsiny, kedves, ősz tót ember, az apja -meg az anyja. Minden este mind a kettő megcsókolta a kezét, mielőtt -aludni vitték volna. Az öreg tótul beszélt vele, a mit Ilona nem értett. -Ezen nevettek, a kertész mindig igen víg volt. Annál szomorúbb az -asszonyka, egyre sóhajtozott: - -– Ki az, a ki téged elvesz, hol van, a ki méltó párod lenne? Még egy -katonatisztnek se adlak, senkinek se adlak? - -– Az érsek úr ő eminenciája fogja téged megesketni! Jegyezte meg erre az -apa kenetesen, titkolódzva és dicsekedve. - -És valóban az érsek őket igen szerette, minden estefelé kigyalogolt a -messzi rezidencziából. Még a nagy deczemberi hidegekben is, a mikor az -öreg kanonokoknak oly nehezükre esett a szomszédos székesegyházba járni. -Roppant hideg volt a völgyi városban, a megfagyott hóban a piaczra és a -boltokba vivő utakon kívül sehol semmi nyom. Az érseki kert felé, – a -melybe idegeneknek tilos volt a bejárás, – szinte nőies nyoma két finom -lakkczipőnek. Az öreg érsek gyertya-gyujtás előtt ott volt a -melegházban. Szép szikár alakja, bizony hajlott már egy kicsinyt, friss -kicsiny arcza, – a haj hófehér már rajta, – egy kissé megzavarta a -növényeket a melyek, esteledvén, szundítani kezdtek. Kivévén a kaczér és -korhely virágokat, az éjjel nyitókat. - -Ő eminencziája vagy kétszer végigsétált a melegházban, megnézte, -küldhet-e holnap ajándékba déligyümölcsöt, ért-e ananász vagy eper, -megszagolgatott, megsímogatott egy-egy szerényebb virágot, leszakított -két bimbót, egyiket a bréviáriumába tette, a másikat meg odavitte Tündér -Ilonának. Az öregek már akkor ott állottak a lány mellett, mint éppen ma -is. A főpap kétszer kezet csókoltatott magának a leánynyal, megsímogatta -és megnézte mit olvas: - -– Szép-e? kérdezte kedves és bánatos mosolylyal. (Ettől a mosolytól -féltek a miniszterek is.) - -Szűzi vállain egyet vont a leány: - -– Nem is tudom, olvasom. Nagyon regényes. Lehet, hogy így volt, lehet, -hogy nem volt így. Szép a nyelvezete. - -– És szereted-e benne a szerelmes lovagot? - -– Nagyon kiállhatatlan. A többi férfiak is mind, mintha meg lennének -bolondulva. - -A főpap halkal elnevette magát, aztán odafordult kertészéhez, a kinek -már több rendjele volt a királytól, de a kit ő eminencziája még mindig -kertészinasnak nézett. Harmincz esztendővel ezelőtt hozta le magával -Tótországból. Ugy beszélt hozzá, hogy nem is nézett rá: - -– Adjátok férjhez a lányotokat, elkezd tettetni. Szebb lenne, ha mindig -így maradhatna. Tavaszra majd megesketem, de a tavasz rossz az -öregeknek. Akkor már én, lehet, fekszem a nagy templom alatt. A ki -utánam következik, bizonyos, hogy roszszívü, gőgös és világias lesz. -Siessetek. - -Esteledett, de holdvilág volt és nagy világosság. Az érsek kivette piros -selyem zsebkendőjét és abból egy gyűrűt, jegygyűrű formájút, de belül -igen apró brillántok voltak benne: - -– Ez a tied lányom. Add annak, a kit majd nagyon, de nagyon szeretsz. -Másnak ne add. Nem adod-e? - -– Nem én! felelte a leány egyszerűen, míg a kertészpár szapora könyeket -hullatott. - -– Esküdj meg erre a gyűrűre! folytatá félig tréfásan, félig komolyan a -főpap. - -– Esküszöm! szólt a leány, majd komolyan hozzátette: És ha senkit, ha -senkit se szeretnék? - -Összeránczolta homlokát – mert bizony nem volt az ránczos – az érsek, -meg is dorgálta a kaméliaarczu, de márványszívü leányt. De hamar -megbékélt és a gyűrűt a Tündér Ilona ujjára húzva, mondá: - -– És mondd meg annak, hogy én adtam. - -A gyűrűnek nem lehetett valami igen nagy értéke, de a főkertész már igen -szép vagyont gyűjtött az érsek jóvoltából. A leggazdagabb volt az összes -uradalmi tisztek között, rakásra szerezte az ékszereket a leánya -számára. Ennek a kedvéért vetette le megszokott szláv nevét is, a mely -hasonlított az újhoz, a fölvetthez. - -Tündér Ilonának itt nagy híre lett, annál nagyobb, mennél kevesebben -látták. Mert sohasem járkált a városban; a melegvíztől az üvegházig, a -fürdőig, vagy az apáczák templomáig tudta jól az utat. Egyszer volt a -vásáron is, egyébként nem ismerte a helyet, a hol lakott és nem is volt -kiváncsi a lapos kövekkel kirakott utczákra és terekre, a hol jogászok, -tisztek és más fiatal emberek kísérgettek fiatal hölgyeket, vagy -egymással sétáltak és Tündér Ilonáról sokat beszélgettek. - - -II. - -Menyasszonyi bokrétát rendelni Barcza jogtanár – a római jog tanára az -érseki lyceumon – elment a főkertészhez. A város kiválóbb urainak nagy -alkalmatosságra, kegyesen, szivességből – és igen nagy árért – az öreg -kertész szolgált bukétával s sírkoszorúkkal. Instálni kellett egy -kicsinyt, az udvarból engedély-írást hozni és lehetőleg jóval az alkalom -előtt megrendelni. - -Barcza az esküvő előtt egy héttel jelentkezett, maga jött, hogy izléses -legyen a bokréta, de titokban, maga előtt is alig vallva meg, súgva -pusztán, arra is gondolt, hogy hát ha a hires Tündér Ilonát megláthatná? -Pedig szerette a menyasszonyát, tiz év óta járt avval jegyben, sőt csak -azért lett belőle ember, hogy annak a kezét megnyerhesse. Unhatta ő is a -jogtudományt, de tanár lett belőle, hogy egy kövérkés – és bizony egy -kissé vörös – kéz és a gömbölyü, nevetős és izgatott, kedves alak is -vele, az övé lehessen. - -Halvány, feketeszakállas, magas férfi volt, a kit a tanítványai mind ki -nem állhattak, mert elkurizálta előlük a kedveseiket. - -A tanár Tündér Ilonával találkozott. A lány vigyázott a -kertészlegényekre, olvasott és a mikor meghallotta lépteit, föltekintett -reá hideg lila szemeivel. Mint egy tárgyat úgy nézte meg. - -A jogtanár zavartan köszönt s a leány elmosolyodott: - -– Mi tetszik? kérdezte hideg hangon. - -– Egy bukéta. - -– Igen. Olvastam a helyilapban… kedves menyasszonyának. Az apám lent van -a karfiol-ágyaknál; tessék hozzája menni. - -A tanár nem mozdult. Ilona tovább olvasta a Hat Uderszky-leányt. - -– Azt akarja, hogy fölvegyem a rendelést? – mondá, a mikor látta, hogy a -tanár nem tudja magát mire határozni és ott áll, mint egy ágas. - -– Semmit sem akarok, csak kérek tanácsot. Milyen bokrétát csináltassak? - -– A menyasszonya milyent szeretne? - -– A milyent én. - -– És a tanár úr? - -– A milyen Ilona nagysámnak tetszik! - -A leány csudálkozva nézett a tanárra, az meg valósággal meg volt ijedve -magán. Egészen kijött a formájából, be sem mutatta magát, remegett, mint -egy tandíjt nem-fizető diák a nagyságos és főtisztelendő főigazgató -előtt. És mást beszélt, mint a mit akart, ime, életre-halálra kurizált -valakinek, a kit először látott életében és abból az alkalomból, hogy -nászbokrétát rendelt a menyasszonyának. - -Tündér Ilona biggyesztett egyet ajkain, a melyeknek oly finom rajzuk -volt, mint némely ritka, exotikus csigának. A megvetésnek valami tört -hangját hallatta, a melyet némely elbizakodott és impertinens írók ebben -a közönséges és koldus betüben szoktak kifejezni, hogy „_a_.“ És csak -azután felelt: - -– Az én ízlésem az, a mi az apámé! Tíz forinttól száz forintig lehet -kapni. A száz forintos persze szebb. Tessék választani, tanár úr! - -Tündér Ilona bólintott a nimpheás fejével és tovább olvasott. Nem nézett -föl a tanár hebegő köszönésére sem és nem nézett utána, a mint az elment -arra, a merre jött. - -A jogtanár fájó fejjel támolygott ki az üvegházból és igen kevés -öntudattal ment végig a meleg vizek partján, le a hóba ágyazott kis -városba. Mint egy kiállhatatlan szagú, rikító és hosszu, hosszu száru -hinárvirág, úgy ütődött az orrába, ütögötte a fejét, hálózta be lábait, -húzódott utána az a „Sok szerencsét, tanár úr!“ - -Már ágyban feküdt a „szerencse“, a mikor a városba érkezett. -Szerencséje, – menyasszonya feküdt ágyban, sokat dolgozott, kimerült, -nem is volt valami jól, de semmi komoly baj. Voltaképpen egy kis láza -volt attól, mert az utolsó hét nagyon lassan mult. - -A tanár el akart menni, hogy illedelmes legyen, de a menyasszonya ki -kiabált. - -– Te vagy itt, gyere be! Beszélgetni akarok. - -Az anya mosolyogva protestált és megigértette a vőlegénynyel, hogy -elfordulva beszélget. - -– Fogjátok meg a kezem, rosszul vagyok, mondá a menyasszony. Az anyja -megfogta. - -– Nem te, ő! - -A férfi megfogta. - -– Oh, egyszerre jobban érzem magamat! szólt a menyasszony, a benső -forróságtól rekedtes hangon. - -– Már nem szeretem! szólt magában, megborzongva a férfi. - -Az anya boldogan nézte őket és hallgatta, a mint leánya udvarol, pöröl, -szenvedélyes vallomásokat tesz, féltékenykedik, kergetődzik a szerencse -arany-amorettjeivel, óriási paneaukat fest a boldogságról, templomot, -termet, kis hálószobát, eget, földet, mindent benépesít. És tekintetével -átkulcsolja vőlegénye nyakát, térdeit és megcsókolja vőlegénye kezét, a -mikor úgy hiszi, hogy anyja nem vigyáz rájuk. - -A vőlegény mosolyogva hallgatja beszédét, de lelkében csudálkozva és -megrendülve fordul egy másik leány felé. És kérdi magától: vajjon nem -egy iszonyú és alávaló véletlen áldozata-e, a mikor itt ül és imádatja -magát, a mikor a meleg víz partján, az üvegházban kellene állnia – vagy -térdelnie – és a másikat imádnia. - -Hamar hazament és másnap ismét elment a kertbe virágot rendelni. -Elhatározta, hogy úgy bánik Tündér Ilonával, mint ahogy más leányokkal -szokott, a kiket szép, meleg szavainak áradatjával úgy tudott -végigzudítani, hogy beleszédültek. Nagy homloka alatt, sötétben ülő -barna szemei fensőbbséggel néznek majd reá és finom kezeinek magyarázó -gesztusai is megteszik a maguk hatását. - -Korán volt, Ilona haját tüzte meg kontyba, az aranycsőrü boa még ott -bujkált nyaka körül, leomlott hajában. A tavirózsák még frissek, de -fehér szirmaik sárgásaknak tetszhettek a leány reggeli színéhez, mely -maga volt a világosság, némi rózsás hamvval. - -Szóba se állt a férfival, apja felé mutatott. A tanár alig hallható -hangon szólította meg: - -– A kisasszony olyan kegyetlen, mint a nagy virág a hajában, ragyogó és -szívtelen és nem tud róla semmit! - -– Apám! kiáltotta Ilona, de az öreg nem hallotta meg. - -– A míg történne velem valami, nem tudom, mi fog történni, meg kell -mondanom, hogy mit gondolok magáról. Azt gondolom, hogy elcserélték és -maga az én menyasszonyom! - -– Ez szemtelenség! suttogta a leány elhalványodva és apjáért kiáltott. - -– Gyövök, mindjárt gyövök! kiáltott az öreg valahonnan a kert mélyéről, -látni nem lehetett. Remegő ajkakkal, sietve folytatta a tanár: - -– Nem bánom, akármi történik velem, mi velünk. Maga az, a kiért -dolgoztam, a kiért valami lettem. Elrejtőzött előlem. Mennél jobban -rejtőzik, annál jobban keresem és a törvény nekem fogja adni. Őrültséget -beszélek, őrültség, a mit teszek, de ez az igazság és mást nem tehetek. -Ha kegyetlen hozzám, annál jobban szeretem, ha megaláz, imádom, ha -lenéz, elűzhet, kiverhet, vissza fogok kúszni, lábai előtt fogok -meghalni… - -– Fuj! hangzott föl az utálat hangja a Tündér Ilona ajakáról. - -Barcza János valóban egy kissé furcsa volt, a mint ily élesen, -határozottan és hirtelen beszélt. A leány arczán egy-egy gyenge, -kényszerü mosoly villant át, de azért szigorúan mondta: - -– Meg fogom mondani az apámnak, ön egy szemtelen ember! - -Az öreg tót jött is már, lányának szóló mindenféle kedveskedő, bolondos -és jórészt szláv szavak jelezték, hogy jön, mert lépéseit nem lehetett -hallani, őt magát nem lehetett látni a sűrű sötétzöld bokrok között. - -Ilona nem szólt, fölkelt, ujjal rámutatott a jogtanárra: - -– Ez az úr. - -Aztán elment. Fölemelt fővel, lassan ment végig a czitromalén, -jobbról-balról végigsimítva a leveleket, aszatot, élősdi gombát, a hol -látott, ezekért lehajolt, az útra dobta, de a míg ezt cselekedte, a boa -lecsúszott a nyakáról, haja lezuhant arczára és reggeli ruhájának -természete miatt nyakán és tarkóján túl hátának egy része is látszott. -És a növények árnyékában világított mint valami égitest. - -A tanár utána nézett, nézte és látta még akkor is, a mikor Tündér Ilona -már eltünt. A főkertész a megrendelő vállára tette a kezét és -türelmetlenül mondta: - -– No?! - -Megrendelte, megtudta rendelni a bokrétát. Olyan szép és drága legyen, a -milyent még nem csinált soha. Olyan, mintha a tulajdon leányának a -nászára csináltatná. - -– No, no! az öreg csak annyit szólott és másnap elküldte a bukétát. Tíz -pár tavi rózsa volt, nyílásának teljében, a nász édes pompájában. Ezek -körül még egyszer annyi nyoszolyólány: félig kinyílt fehér adrianápolyi -rózsa. Ezeknek a feje mögé, illedelmesen följebb emelkedett: ugyancsak -annyi sötétsárga franczia rózsa, a vőfélyek. Manzsettája természetesen -nem volt a bokrétának, sem drágaköves fogója. Valahogy úgy volt -megkötve, hogy nem látszott a megkötése, az ostoba és prózai drót sehol, -egy pálmaágból nőtt ki az egész. - -Ideje volt, hogy elkészüljön: egy fél nap volt már csak az esküvőig. A -fésülőnő rémülten szaladgált a lányos házakhoz, sok helyre kocsin -vitték… - -A vőlegény küldte a bokrétát Tündér Ilonának. Egész éjjel írt, vastag -kartonpapirosra egy hosszu, hosszu levelet, de olyan szép betükkel, mint -a milyeneket régi barátok kézzel nyomtattak. A római jog tanárának -gyengéje és ereje volt a kaligrafia, egészen ifju korában abból élt, -hogy hölgyeknek névjegyeket rajzolt. A láz ez óráiban összeszedte régi -tehetségét és hihetetlen finomsággal és találékonysággal rajzolta ki -levele elején Tündér Ilona nevét. A T és az I betűbe kis kígyók és -nefelejcsek közé alig alig látható betűkkel egy-egy vers volt beírva, az -egyiket Petőfi költötte, a másikat ő maga fordította latinból. Más -levelet nem írt, nem tudott. Ebben a levélben sem volt valami értelem, -csak őrjöngés és imádat. Némi logika még talán abban lehetett volna, a -mit az aranycsőrü hermelinről írt. Hogy mindennek ez az oka, mihelyt -meglátta, szívébe szúrt égő csőrével és kiperzselt onnan mindent, a mi -előbb benne élt… - -Reggel volt, de már mise után, a mikor Ilonának átadta egy -parasztasszony a bukétát és a levelet. A virágokat megszagolta, a -levelet elolvasta, megbámulta és a gyönyörü betük tetszettek is neki. -Egy pillanatig habozott is, szerette volna mindkettőt megtartani, -különösen a gyönyörűen rajzolt betűket. Legalább anyjának akarta -megmutatni, de hiába kereste, talán bement az is a városba, nézni, hogy -ismerősök mint készülődnek az esküvőre. Nem volt senki, a kinek -hamarjában meg lehetett volna mutatni, gyorsan elhatározta hát magát. - -Odaszaladt a melegház üvegfalához és kinézett az utczára. Nem sokáig -kellett keresgélni, hamar meglátta Barcza Jánost, a ki ott állt az -utczaközepén és várta, mi történik, miután a parasztasszony semmi -választ nem hozott. - -Ilona egy kertészlegényre bízta a választ: - -– Itt ez a bokréta és ez a levél, kimegy és mindakettőt a sárba tapossa, -az előtt az úr előtt, ott, hogy az lássa. Mondja hogy én parancsoltam. - -Egypár percz mulván megtörtént. És egy óra mulván, iróasztalánál, a -tükörnek fordulva, Barcza János biztos katonafegyverrel halántékába -lőtt. - - -III. - -A harangok kongtak; a bálokat elhalasztották; a két lap gyászkeretben -jelent meg; a társadalmi élet, melynek pangásáról mindig panaszkodtak – -egyszerre föllendült a halott körül. A kik, rangjuknál fogva rendszerint -nem voltak beszédesek egymással, most beszélgettek. Jöttek-mentek a -közönségesen elhagyatott utczákon és vacsora után kis kézilámpások egész -sora világított, reszketett végig a megfagyott havon. Természetesen -mindenfélét beszélgettek és okokért elkeseredett szenvedélylyel kutatták -a multat, túrták a jövendőt. Szóba jött a nyomorult pénz, a még -alávalóbb testi nyomoruság: nem mert megházasodni, miután sokáig -késlekedett, kalandozott a házasság körül, most rettegett belemenni. - -Bezárkózva, a puszta földön heverve, fogvaczogva, szólt egy leány, -ezerszer egy napon mondta magának: - -– Mert nem szeretett. - -– Mert engem szeretett! mondta egy másik, dermedten ülvén délszaki -növények között, a fullasztó, nedves melegben. Mindketten egyformán -keveset tudtak egymásról, de érzéseikkel kutatták egymást. Nem szóltak -azonban senkinek; az egyiknek, a menyasszonynak, csak annyi öntudata -volt, hogy mint egy nőstény tigris, véresre, halálra vágyta volna -harapni maga körül az egész világot. A másik szomorúan nézte, hogy mint -rendelik szegénynek a sok élő-virágkoszorút barátjai és annak feleségei, -a kiknek leánykorukban udvarolt, a papok, még az apáczák is, a kiknek -jogi tanácsadójuk volt. - -Tündér Ilona estve odabujt az anyjához: - -– Takarj be mamuska; fázom; ölelj meg, félek! - -– Mitől félsz, aranylibuskám? - -– A tanár engem szeretett, azért tette. - -– Ugyan, ugyan, kis bolond gyémántkám. - -– De mondta! - -– Másnak is mondta, verdd ki a fejedből, aludjál! - -– Oly szépen tudott rajzolni, írni; derék, művelt ember volt, de nem -tudtam szeretni, ha nem tudtam, fáztam és féltem, hogy rám nézett. Most -se tudnám, hiába jönne; juj, ha eljönne! - -– Ha szeretett, szeretett, ha nem szeretted – nem szeretted. A mit -keresett megtalálta, sirassa a menyasszonya, te csak ne sirasd, Ilona! - -Szepegve aludt el Tündér Ilona. Sokszor fölébredt, az anyját mindig -felköltötte, mindenféle bolondos dolgokról kérdezte: - -– Mamus, szerelem, mindenki azt mondja, hogy milyen édes. Voltál-e te -szerelmes? - -Az öreg asszony félálomban felelt: - -– Voltam bizony. Voltam bizony, többször is mint egyszer. Emlékszem is -rá, álmomban egészen jól. Reszket attól az embernek még a haja is, a -mikor a férfi hízeleg, aztán a lány még jobban hízeleg, lefeküdnék az -ember a puszta földre, hogy a másik rajta a szöges csizmájával -átjárkáljon és mennél jobban fájjon… - -A tót asszonyka mindjárt imádkozott ezután. Megdörzsölte a szemeit, -egyet-kettőt, gyengét ütött az Ilona meztelen vállaira, igen, a vállára! - -– Mindjárt megverlek, rossz leány, bolondot űzöl belőlem. - -Ilona fölsóhajtott: - -– Mama, mama! Én úgy érzem, hogy sohase fogok szeretni. - -– Jó, jó, csak aludjál! szólt az öreg asszony és befordult a falnak, -onnan morfondált: - -– Hát az érsek úr gyürüje? - -– Bedobom a tóba. Elébb, azután magam is utána ugrom! - -Erre az öreg asszony gyertyát gyujtott, úgy megijedt. Így beszélgettek -még egy keveset, aztán elaludtak. Másnapra Ilona egészen megnyugodott -már; az apja, a ki igen tréfás ember volt, azt mondta: aj, aj, nem volt -neki pénze! Aztán alig látta egyszer-kétszer, akkor is csak úgy, mint -egy jelenést. - -Virágokat azonban küldött a koporsójára, egy csomó tavi-rózsát. A -temetést is nézte a melegházból, mert a tanárt a szomszédos, úgynevezett -kisasszony-temetőbe vitték. A szemei megnedvesedtek, a mint nézte a -káptalan híres négy fekete lovát; méltóságosan, igen lassan mentek -fölfelé azok a parton, mintha csak sokára, nagy sokára akarnának a -templomba menni… - - -IV. - -Csend lett: a farsang elmúlt, bőjt következett; a hó olvad szerte a -völgyben. Igen sok házi tánczestét tartottak, hogy kipótolják az -elmaradt és elrontott bálokat. Még mindig nagyon sokat beszélgettek a -jogtanárról és a lányok sokkal melegebben bántak lovagjaikkal, mint -rendesen. Ilona maga is kedvesebb és figyelmesebb volt azokhoz a -katonatisztekhez és jogászokhoz, a kik az az apjánál egy-egy váll- vagy -mellcsokrot rendeltek. És ezért mind többen jöttek, úgy, hogy -délelőttjeit nem tölthette többé – a szokott kényelemben – kedves -helyén. Estefelé járt le, a mikor ő eminencziája szokott jönni, sohasem -üres kézzel. Mindég kényeztette, de most néha bosszantotta is. A főpap -volt az egyetlen, a ki a kertész családján kívül, sejtette, talán tudta -is a tanár halálának okát. Penitencziát is szabott Ilonára, egy hétig -nem szabadott a hajában virágot viselnie. Hozott neki egy hosszú -imádságot, latin nyelven, pergamenre irottat. Ezt be kellet a lánynak -tanulnia, az érsek úr mindennap kikérdezte. - -Egy napon azonban nem mondhatta föl a leczkét Ilona. Ő eminencziája nem -jött el. Reggel mindhárman bementek az udvarba, hogy megkérleljék, ha -haragszik. A főpap rendesen hajnalban szokott fölkelni, de most tíz -óráig ágyban maradt. A szakács maga rettegés között ment be hozzá, hogy -az étlapot elkérje tőle. De az érsek végképpen elaludt. - -Most zúgtak még csak a harangok. Egy hétig, valameddig csak ki volt -terítve. A palota legszebbik termében, mely valóságos trónterem volt, -bársonyos és aranyos, – feküdt a fejedelem csudaszép szövetek között, -ezüsttel és gyöngygyel áttört selyempárnákon Tisztelettel, félelemmel -vették vala körül papok, szűz-nővérek, a nép, cselédek, gyermekek, mert -mindenkit beengedtek most hozzá, legtitkosabb szobájába. - -A kertészék a legszebb virágaikat mind idehozták és Ilona is gyakran -feljött, hogy rendezkedjék és imádkozván, sírjon. - -Egy teljes hétig ünnep volt a városban. Csupa gyászpompa minden, de -semmi gyász, a főpap nagyszerűen, ünnepiesen, de finoman és derüsen ment -ki a világból. Imádságok, virágok, régi selymek és igazcsipkék árjába -öltöztették, míglen betették ezüst ágyába, tágas és világos -márvány-kriptájába, a főtemplom alá. - -Nagy ablakos, napsütéses széles hely volt ez, a hová a gyerekek is be -mertek nézni. A temetésen nem sírt senki, a pénzért síró -parasztasszonyokat a parokia udvarára bellebezték; a kántorok gyönyörűen -énekeltek, egy idegen püspök gyönyörűen beszélt. - -Az érsek szívét pedig kivevék a testéből és beletették egy arany -amphorába, hogy elvigyék egy nemes kis tót faluba, a családi sírboltba. -A ki hozzáférhetett az arany amphorához, az megcsókolta, Tündér Ilonának -is odanyujtották, ajkával érintette, keservesen sírt, lelkéből, most -érezte, hogy mily jó volt hozzá ő eminencziája, oktatta, beczézte, -szidta, ajándékokkal halmozta el. A mosolygó arczú büszke nagyúr, a ki -csak egy királyi herczeggel tartott barátságot, mindenkit tegezett, de -senkivel sem volt intimus: neki atyai barátja méltóztatott lenni, még -franczia diskurzusokra is tanította, megáldotta és – vagyonának egy nem -jelentéktelen részét reáhagyta. - -Mindenki meg volt lepődve, a mikor ő eminencziája végrendeletét -kibontották. Magánvagyonának általános örököse egy liberális hírben álló -unokaöcscse lett, az, a kit húsz esztendeje nem látott már, a kit nem -bocsájtott színe elé, a mióta felnőtt. Az udvar a temetésre sem hívta -meg és a mikor az mégis eljött, rossz bérkocsin utoljára baktatott a -gyászmenet után. - -Csaknem egy millió jutott Ilonának „kedvelt főkertészem kis leányának“, -mert a testamentum régen tizenöt év előttről kelt. Megokolás, magyarázat -semmi. A város foglalkozott azzal, hogy magyarázatokat költsön, de a -kertész családba nem jutott el azokból egy szó sem, apa, anya és leány -az elköltözöttet áldva, gyászruhába jártak és megelégedetten éltek a -melegházban, a míg jött a tavasz és eljött: az új kérő. - - -V. - -Az érsek öccse egy fölállítandó szobor érdekében – és a hagyaték -dolgában – lent járt a városban. Igen ünnepelték, az akadémia fiatalsága -szeretett volna fáklyásmenetet rendezni, de ő kérte, hagyják el mostan. - -A lányokról kérdezősködött és ezek között Tündér Ilonáról. A leány körül -támadt mithosz ebben az időben volt a legteljesebb. A kertész-legény, a -ki a szegény jogtanár bukétáját a sárba taposta, már beszélt a -szobaleányokkal és ezek az úrnőjükkel; világosság áradt szét a -_kisasszony_-temetőben. - -A szabadelvü költő elhatározta, hogy meglátogatja, megalázza és -megbünteti a kegyetlen vidéki leányt. - -Elment a melegházba, szívesen látták, Ilona kezet adott neki, ő -megcsókolta a kezet gúnyosan, a leány pedig hagyta egész komolyan. - -A költő mindjárt a tárgyra tért. Elébb azonban körülnézett. - -A főkertész előtt kötő, dolgozott. Az öreg asszony állva, de igen -sürgősen harisnyát kötött, nagy fehér harisnyát. Tündér Ilona a Hat -Uderszky-lány regényét tartotta a kezében, mert még mindig nem olvasta -át. - -Egy cseppet se voltak meghatva ezek, csak kiváncsi tisztelettel néztek -reá. A leány a nyakkendőjét nézte, egyikét ama híres nyakkendőknek, a -melyekben annyi fantázia van. A gyászhoz képest fekete volt a nyakkendő, -de milyen fekete! Selyem, babos és virágos. - -Az anyóka tekintete a vendég kis és fehér kezein akadt meg, az öreg úr -pedig azt vizsgálta: mért van az író nadrágja föltűrve, holott nincs egy -csöpp sár sem. - -Jól megnézegették, csaknem zavarba hozták. Össze kellett magát szedni, a -hangja a mikor kezdte, mégis hamisan intonált. - -– Eljöttem, hogy megnézzem magukat, a híres lányukat, a kiért, úgy -hallom, agyonlövöldözik magukat a gavallérok, mintha verebek lennének! - -A kertész közbevágott: - -– Bolond beszéd urocskám, pesti beszéd! Az öreg megrázta kötényét, hogy -a föld, a gaz lehulljon róla, mérges volt és mérgesen a dolga után ment. -Kevés vártatva az asszony is utána tipegett, hátra-hátra nézve, hogy a -bolondos idegen nem tesz-e valami kárt a leányukba? A szülők belevették -magukat egy sűrű cserjésbe és onnan lesték a fiatalokat. - -Egymásra néztek. A lány komolyan, kitanulhatatlanul. „Ez a gőgös -asszonyok nézése!“ gondolta magában a férfi. Fürkészően, gúnyosan nézett -reá, fájdalmat szeretett volna neki okozni, megalázni, megsérteni, -megverni, mindenekelőtt pedig kihozni a sodrából, fölmelegíteni, -megkönyeztetni. - -Másodszor találkozott életében ilyen szívtelen – és bizonyára -szellemtelen – görög szoborral, a kit összetörni lett volna kedve. Ő -maga is hideg, öntudatos teremtés volt, a kinek nem volt temperamentuma, -nem voltak vágyai és éppen azért örökösen forró vágyakkal kérkedett, -mindig tüzes temperamentumát állította az előtérbe. Abból állott a -mulatsága, hogy asszonyokat és leányokat, nagyobb, kisebb csoportokban -elbolondított, lehetőleg gyorsan, halálra kergetve magát és a halálos -veszedelem közelébe sodorva azokat. - -A forró levegőjü Budapesten, holott oly gyorsan kinyílnak és olyan -dúsan, pompásan virágoznak a lányok, holott annyi mód van a szerelem -példáit színről-színre látni és a hol a férfiak alig tesznek egyebet, -mint kínos-keserves verejtékezéssel pénzt keresnek, hogy módjuk legyen -szépen, kényelmesen, nagyon és sokat szeretni: a szép hangu, formás -külsejü költő igen szerencsés volt. Azaz inkább, szerencsés lehetett -volna, ha az utolsó pillanatokban, a mikor a szerencse teljesen átadta -volna neki magát, el nem ügyetlenkedte volna a dolgot, vagy el nem -szökött volna előle. - -– Úr a nagypapája, nevezzen engem egyszerűen Viktornak? – szólt rá a -költő Tündér Ilonára, a mikor ez leurazta és megkérdezte tőle, hogy mi -ujság Pesten? - -A leány beleegyezett, a férfi leült lábai elé, a leánder kádjára és -kérdé: - -– Hát van, a mi magát érdekli a világon? Mi az? - -Ilona egy pillanatig gondolkozott: - -– Igaz, mindig nagyon elfáradok Pesten, beteg leszek, a sok járkálástól -megfájdul a lábam, elrontom a gyomromat; boldog vagyok, ha itthon -vagyok! - -– Maga alszik! – szólt a férfi csendesen, majd nagy titkolódzva -hozzátette: - -– Föl kell ébreszteni. - -Fölállott, megtalálta a hangját, egyszerre elemében volt: - -– Álomtündér, keljen föl és menjen, én mondom, én parancsolom! - -Ilona a szemébe nevetett: - -– Én ébren vagyok, maga álmodik! - -„Oh“ gondolta magában az érsek öcscse „ez a lány teljes tökéletesen -műveletlen.“ Nemhogy lekötni, de még csak megfogni sem tudta sehogyan. -Tekintete lesiklott selymes arczáról és a mikor elburkoltan tüzes, -szerelmes, titokzatos dolgokat beszélt neki, lénye oly érintetlen, -változatlan maradt, valamint a liliomé, melyhez – valamely szegény férfi -– szónoklatot tart és ditirambust mond – az illatról. Kedve lett volna -abban hagyni az egészet és elmenni a kaszinóba, a hol a férfiak -hízelegnek neki, mert az úr ama Azrák törzséből való volt, a kik inkább -meghalnak, minthogy szeressenek. És ha a lányok – a genie is tudatlan, a -romlott is jó közöttük – ha a lányok tüntetéssel szerették, ha tettetett -diskrécziója daczára az asszonyokkal való fél-viszonyainak híre ment a -férfiak között és ha ezeknek a tekintetéből látta, hogy ő milyen kemény -és szerencsés legény: büszke volt, boldognak és kielégítettnek érezte -magát. És a mikor reggelente ránézett a kabátjára tűzött friss virágra – -a mely az idényhez válogatott, de mindig fehér volt – valami sajátos, -izgatott, édes érzés kelt benne, hasonlatos a száz szirmu szerelem -valamelyik korcs szirmához; valóságos érzés, lelkes és fantáziás, – -önszerelem. - -– Nem olvasott maga tőlem soha semmit? kérdezte az író, miután látta, -hogy Ilona a hosszabb csend alatt bele-beletekintget a Jósika regényébe. - -– Lehet, hogy olvastam, de én nem nézem a könyvek czímét, hogy ki irta. -Talán olvastam, az érsek úr hozott egyszer egy könyvet… - -A lila szemek most harmatozni kezdtek. A leány nem tudott ő -eminencziájáról beszélni, vagy csak gondolkozni is róla, hogy egy-egy -kicsit el ne sírja magát. - -„Soha ilyen gyönyörű képet nem láttam még! Szeretném – a szobám falára!“ -gondolta magában a költő és mohón nyúlt a kép után, most már azt hitte, -van eszköze hozzá: a közös emlék, a közös jóttevő. - -– Mi kettőnket szeretett csak. Együtt voltunk az ő szivében. Azt akarta, -hogy szeressük egymást. Isten tudja, mit akart velünk! - -Hízelegve, ábrándosan szólott, a lány szemöldjei megrezdűltek a -hangjától, vagy a sírástól. - -„Ah, elevenedik, ébred, most még szebb!“ gondolta magában a férfi. „Nem -képnek, de feleségnek is elvállalnám, ez az első, a kit elvállalnék!“ -fűzte tovább és a míg Ilona fejét elfordította, hogy szabadon -könyezhessen, a míg a lány alakjának bűbájos kígyóvonalait nézte: a -szíve feldobogott: - -„Nekem volna a legszebb feleségem a világon. Ez egy pointe, a melynél -meg lehetne állapodni. Küldetésem egyik része ezzel be volna fejezve. -Vigyázni kellene rá, annyi bizonyos, egy ilyen álom, ha megelevenedik… -Valaki megölte magát miatta; szegény, bolond, vén diák! Leány, leány! De -ebben van valami, a mit még nem láttam, egy égi önzés, a milyen a -csillagokban lehet…“ - -Bolondokat beszélt magában össze-vissza és ezekből egyet-mást talán ki -is mondott volna, ha a kertész nem köhécsel erősen és az anyóka nem -hívja, hogy győjjön és nézzen meg különös formáju kelkáposzta-fejeket és -kalarábékat. - -– Olyan nincs Pesten; kár, hogy ő eminencziája nem láthatja. - -Türelmetlenkedett, valami lényegest mondani akart, de föltünő gorombaság -nélkül nem lehetett tovább a lánynyal. Esteledett is; a kertészlegények -már a falhoz támasztották a gereblyéket. A szerszámok hosszú árnyékaitól -vajjon nem féltek-e a bóbiskoló virágok? Mert igen sok olyan növény volt -a kertben, mely oly korán elszundít, mint a gyerek; puha, gyöngéd -virágok, nyitott ajkkal alvók, kemények, férfiasak, a kik szájukat -erősen összefogják és nem is lélekzenek. - -Este van; halk zengés áradt el az üvegteremben. Lábujjhegyen jártak, -halkan beszélgettek. A macskákat felköltötték, hogy menjenek be a házba, -ha aludni akarnak. - -– Gyerünk! szólt az öreg. - -Az öreg asszony egy nagy vörös rózsát levágott és a férfi kezébe adta. -De nem hívta meg, hogy győjjön el máskor is. A leány is álmosan adta a -kezét, de úgy, hogy a férfi megcsókolhassa. - -– Nem! szólt tréfás daczczal a költő és fölhasználva az alkalmat, a míg -a kertészpár egy ravasz, magát megfagyottnak állító verebet búvóhelyéből -kiparancsolt, addig, a mig az öregek a verebet szidták és elnevezték -mindennek, csak jónak nem, – erősen megszorította a leány kezét és erős -gőgös hangon suttogta: - -– Nem; a kezét nem, az ajkát akarom megcsókolni. És meg fogom; értse -meg, meg fogom. Nem lopva, nem erőszakkal, maga fogja nyújtani, hízelgő -szóval, nedves lesz a szeme! - -Soha idegen ember nem csókolta meg és lelkében úgy élt a férfiaknak -adott vagy azoktól kapott csók fogalma, mint egy rossz, sőt kómikus -szokásé. Még halványan, sejtelemképpen sem élt benne az a kultusz, a -melylyel fiatal leányok – a csókot – nagy áradozással és tudattalan -kábultsággal körülveszik – a míg ajkuk érintetlen. Nem volt benne meg a -lányok vágya, hű lenni ahhoz, a kit még nem is ismernek és megőrizni -arczuk szüzességét, egynek, az elsőnek, a kinek majd mondani lehessen: -engem te előtted nem csókolt meg senki! - -Az embereknek jobb időkből, régi-régi időkből való szép szokása, nyilván -az angyaloktól tanult erkölcse a csók, az, a melyet neki megigért a -férfi, megütötte és megalázta, mint a hogy megüt egy urat az igért -verés. A torka összeszorult, a kezét visszavonta, piros szín áradt el -kemény homlokán: - -– Megálljon! – mondá, alig tudva lélegzeni is. És ebben a pillanatban -született meg szívében az első asszonyos érzés: kegyetlenkedni egy -férfiúval, elbolondítani, megalázni, meghurczolni, ha kell, -kaczérsággal. - -A költő másnap elutazott, de hamar visszajött és azonnal jelentkezett. -Mint jóismerős, mint rokon kopogtatott, elhozta a munkáit, az öregeknek -ajándékot hozott, apró japáni virágcserepeket, ezüst öntöző kannát, sok -kedves csecsebecsét vásárolt Ilonának. Az öregek elég szívesen látták, a -leányon azonban ismét csak nem lehetett látni, mit gondol. Örült a -holmiknak, rakosgatta, játszott velük, de igen hamarosan elszökött a -vendég elől és nem lehetett megtalálni. És ezután alig lehetett egy-egy -pillanatra egyedül találni. Ilyenkor pedig még kevésbbé beszélhetett -vele mint máskor, a férfi minden kérdésére, minden megjegyzésére azt -mondta: - -– Nem tudom! - -– Szeret-e már egy kicsinyt? - -– Nem tudom. - -– Gyűlöl-e még? - -– Nem tudom. - -– Lehet-e reményem? - -– Nem tudom. - -– Mik a tervei a jövőre nézve? Akar-e ünnepelt, első és boldog asszonya -lenni a világnak? Vagy el akar itt hervadni az ostoba azalékkal? - -– Nem tudom! - -Összeszorított ajakkal mondta; komolyan, néha türelmetlenül, -egyszer-egyszer mosolyogva, sőt némi kis kaczérsággal. - -„Csak több regényt olvasott volna; az a baj, hogy alig olvasott -egy-kettőt!“ gondolta magában az immár nagyon vagyonos költő és -elhatározta magában, hogy majd visszaadja a leánynak a kölcsönt, ha már -egyszer a felesége lesz. Ettől a momentumtól azonban távolabb volt, mint -valaha, sőt sürgős és nagy veszedelem támadt arra nézve, hogy Tündér -Ilonát elveszik közvetetlenül az orra előtt. A mint híre ment, hogy -nagyban és komolyan udvarol a kertészleánynak, a tóparti melegházat -egyszerre udvarlók serege lepte el, az öreg kertész nagy bosszúságára és -a mamuska igaz örömére, a ki lánya mellett, a míg mozdulatlanul trónolt -a leanderek között, mosolyogva, némán, állva, kötötte a fehér -harisnyákat. - - -VI. - -Igazi szerelmes jelentkezett. A harmadik kérő, a betyár. Talán a -legszebb barna férfi, a ki a fekete magyar földön termett. Mindig tüzes, -mindig ingerült, minden perczben hajlandó valakit agyonütni, vagy magát -agyonüttetni egy nagylelkü fellobbanásában. Kalandos természet, mint -Dumas pére valamelyik legjobbik lovagja, a ki apai örökét részint -herczegek barátnéival, világra szóló szépségü primadonnákkal, részint -ragyás csapláros-lányokkal mulatta el. Tartozott mindenkinek, de -dúsgazdag anyjától nem kért és nem is fogadott el egy krajczárt sem, -inkább beállott czirkuszba lovásznak és a mikor innen kitették a szűrét, -elment egykori öregbéreséhez, parasztruhát öltött, annak rendje és módja -szerint vágta a rendet és ha lovat venni bement a vásárra, nem ismerte -meg az úri barátjait. És hogy teljesen paraszterkölcsök szerint éljen, -búcsúk alkalmával verekedett, börtönben is ült, sőt a végén elvett egy -czitromképü, csitrihaju parasztlányt. Szegény asszony elhalt mellőle épp -abban az időben, a mikor nagyságos asszony lehetett volna, a mikor az -ura bronzszínü nyakába örökség útján megint egy óriási vagyon akadt. - -A betyár – mert így hívták ezt az igazi nagyurat – minden teketória -nélkül el akarta vinni Tündér Ilonát. Az öregeknek szólt, miután a -leánynyal egyszer-kétszer beszélt: - -– Adják ide. Soha egy korty bort nem iszom, ha ideadják. Kártyához nem -nyúlok. Adják nekem, ha nem adják, elraboltatom! - -Félni lehetett tőle, hogy meg is valósítja fenyegetését. Éjszakánként, -régi parasztpajtásaival a kert körül czirkált. Egy holdas estén be is -mászott az udvarba, a hol Tündér Ilona egymagában sétált, mert most, -hogy a tavasz egészen kinyílt, nem tudott az öregekkel egy időben -lefeküdni. - -A lány nem ijedt meg tőle. Rászólt a komondorokra, hogy le ne húzzák az -éjjeli vendéget. - -– Itt vagyok! szólt a betyár. Jösz-e velem? - -– Nem! - -– Miért nem! - -– Mert nem szeretlek! - -A férfi megfogta a leánynak mind a két kezét: - -– Meghalsz akkor itten. - -Ilona sikoltani akart, de nem tudott. A kutyák pedig ostoba észszel -alighanem szerelmi idillre gondoltak és diszkréten hátravonultak. - -Mélységes, édes és borzalmas csend. - -– Te is meghalsz, én is! szólt a betyár úr újra és eleresztette a Tündér -Ilona holthideg kezeit. Az ott állott előtte, a holdfényben, félig -nyitott szemekkel. Az arcza, a nyitott melle oly fehér, egészen egy szín -fehér selyem éjjeli köntösével. Nem mozdult, nem élt. - -– Mért nem szeretsz! mondd, suttogta gyűlöletteljes és kérlelő szóval a -férfi. - -– Mert nem tudok szeretni! mondta lassan, tagolva, feltörő könyek -közepette a leány. - -A betyár megrendült, csaknem arczára bukott. Aztán összeszedte magát és -elment arra, a merről jött. Ment, ment és újra nekivágott még az éjjel a -bor és szerelem tengerének. - - -VII. - -– Férjhez fogok menni! mondta Tündér Ilona másnap az ebédnél. - -Az éjjeli kalandról nem szólt senkinek. Édes anyja és a költő mégis -megérezték, hogy történt vele valami és két napon át gyanakodva -figyelték. Az öreg asszony nem állhatta és úgy négy óra felé hajnalban, -a mikor rendszerint mind a ketten föl szoktak ébredni és egy kicsinyt -beszélgetni, megkérdezte: - -– Valami bajod van? Férjhez akarsz menni? Talán már választottál is? - -– Semmi bajom, de férjhez menni csak kell. Mindenki férjhez megy és a -vén lány irtóztató. Csak tudnék választani. A kihez elmennék szívesen, -ahhoz nem mehetek! – Mélyen fölsóhajtott. - -– Miért? ki az? Csak nem a király fia? - -– Kint fekszik a kisasszony-temetőben. - -Kevés vártatva azonban fölnevetett. A katonatiszt jutott egy pillanatra -az eszébe és hogy ehhez el lehetne menni. Mulatságos, mókás, kómikus -ember, nevetni lehetne rajta nagyokat. Színház otthon és a katonabanda -minden héten egyszer az ő ablakai alatt játszsza a térzenét. - -Majd az jutott eszébe, hogy megvalósítja régi tervét, utazni megy, -nyakába veszi az országot, sőt Bécsbe és Gráczba is elmegy – férjet -keresni. Mulattatta az ötlet, hogy maga jár a legény után és addig jár, -addig keres, a míg találkozik valakivel, a kit ő fog megszólítani; ugyan -kérem, legyen szíves, ha van egy kis ideje, vegyen el engem! - -Nem felelt többé az anyja szólongatásaira, úgy cselekedett, mintha -aludnék, pedig éppen csak annyi álom volt rajta, a mennyi megihlette, -hogy élénken, lágyan és sebesen folynak lelke képei. - -A férjét kereste a férfiak roppant sokaságában, mezitláb, de díszes -kalapban járva az utczákon, a szalonokban. A kérői utána, mint egy csomó -csahos kutya, egyik apró udvarlójának, a tisztnek két rattlere is ott -ugrált-bugrált közöttök. Mindenféle emberekkel megállott beszélgetni, -magas katonatisztekkel, kerti napszámosokkal, kopogtatott a -czisztercziták klastromjának kis kapuján, az öreg prior nyitotta ki és -attól hirtelenében megkérdezte: - -– Főur nem látta az uramat? - -Álmában ahogy keresgélt, keresgélt, egyszerre előkerült a betyár, -derékon fogta és azt mondta: itt vagyok, én vagyok! Azzal felhajintotta -egy nagy szénásszekérre, a melybe egészen a szeméig belesüppedt. -Szédítően illatos friss széna volt, de a szekérnek nem volt feneke és ő -megint csak az utczán volt az ismerős férfiak közepette, a kik nagyon -nevettek, a míg meg nem pillantották, hogy ime, a bástya felől gyors -ügetésben jön a meghalt jogtanár. Szegény Barcza mint közeledik feléjök, -vetkeződni kezd, lehányja magáról a testét, csontváz lesz és karjait -kinyujtja feléje. - -Ilona elpityeredett, de már az első könyek megszelidítették a -rémlátományokat és hajnali félálma egyszerre nagyon édes lett. -Tengerparton sétált – de ez a tenger inkább egy óriási metszett -tükörüveg volt – és a mint sétált az aranyporondon, egy fiatal emberrel -találkozott, a kinek czipője nem volt szintén, de kalapja sem. Olyan -szép volt férfinak, mint a milyen szép ő lánynak. - -– Mi ketten összeillenénk! mondta a fiatal ember röviden. - -– Ugy találja? Én is úgy gondolom. - -– Járkáljunk mi igy mindig, hogy lássanak az emberek és az égben lakó -holdvilágok és egyéb csillagok. Legyünk férj és feleség és ezért -esküdjünk is meg egymással; az erdőben lakik egy remete, az összead. - -– Oh kérem, az érsek nekem igen jó emberem, csaknem atyám. - -– De az meghalt. - -– Az igaz. De a gyűrűje itt van az ujjamon és én azt neked adom. - -Ilona kinyitotta a szemeit: ő eminencziája gyűrűje szorította az -ujjacskáját, a mely az utóbbi időben teltebb lett, igen erősbödött… -Azonban megint behunyta szemét, hogy tovább sétáljon a furcsa ruháju -fiatal emberrel. - -Most még éberebben álmodott, mint az imént. A tengerparti ember alakja -még világosabb lett, _hasonlított egy igen erőteljes leányhoz_, vagy egy -igen kifejlődött fiuhoz, a kinek sötétbarna arcza, de szőke haja és kék -szeme van. Kézen fogva mentek, helyesebben lebegtek a tengerparton -szorosan a víz mellett, néha a vizen is, de csak lábuk ujja hegyével -érintették a puha hullámokat. (Ezt meg fogom próbálni a tavon, idehaza! -gondolta magában Tündér Ilona.) - -Nem igen beszélgettek, nézték egymást. „No, – mondta egyszerre a -tengerparti férfi – mi ugyan egymáshoz valók vagyunk, nem vagyunk -csókosok, nem is jó az, nem is kell az, bűnnek és fájdalomnak -fogantatása, jobb menni, menni, menni…“ - -Mind mentek az idők és a távolság végtelenjéig, oly hosszan, és olyan -sebesen, hogy a langyos, de friss szél, a mit alakjuk fölkeltett, -csaknem elaltatta, igazi álomba borította a leányt. - -Az öreg asszony azonban kinyitotta a hálószoba ablakát, hogy bevegye a -mezei virágokat, a melyeket Mária havában két kispap szedett neki. A -virágok lassan lefeküdtek Ilona lábaihoz, de a májusi reggel minden -szemérem nélkül mohón és szerelmesen lopódzott hozzá és álölelte szűz -alakját. Ilona meg izgatottan és kéjelmetlenül takarta be magát -takarójába és csukott szemmel látta mint tesz-vesz anyja, mint sugdos -magában. Látta a fölszalagozott, de már hervadó májfát is, a melyet -ablaka elé állítottak a kertészlegények, a fa szent napján még. A -tengerparti legénynyel pedig még mind mentek, sőt a legény fogadkozása -ellenére hozzá-hozzányúlt, átfogta derekát. A lány megborzadt. - -– Csukjátok be az ablakot, fázom! szólt, majd felült és reggelit kért. -Megreggelizett és folytatni akarta álmadozásait tovább, de hiába -erőltette, nem látott többé semmit és közönséges gondolatoknál egyéb nem -jutott az eszébe. Vikszolt pallót kivánt magának, ha férjhez megy. Nagy -politurozott bútorokat, a melyekbe megláthassa ki-ki magát, oly fényes -és tiszta legyen, mint a tükör. Temérdek ruhát, sok kocsit, -ezüst-szerszámos fekete lovakat. Az emeletes nagy kőházon vaskapu, -mindig zárva. A sok pénzét odaadja az urának, nem, a szüleinek, azoknak -sem, senkinek sem. Beleteszi egy nagy aczélládába és nem ád belőle, -legfölebb csak szegény úri leányoknak, hogy ne járjanak tarka, czifra -szegény ruhában, mint a hogy a mesteremberlányok. - - -VIII. - -Ez egész napon át lágy és érzékeny volt Tündér Ilona. Nem gőgösködött és -nem adott, mint rendesen igen rövid feleleteket a mind sürübben -jelentkező udvarlóinak. Sőt estefelé, elment velök – és anyjával – -sétálni a szőllők felé, a Szépasszony-völgybe. A míg idejártak, egy kis -cseres erdőt is értek és Tündér Ilona nagyon örült az erdőnek, otthon -érezte magát annak komoly, de barátságos homályában. - -Előre ment egy agglegény ügyészszel, a ki – természetesen lovon kísérte -őket, de az erdő szélén kénytelen volt leszállani. A leány bábrabló -tűzszínü bogarakat és fehér czinczéreket fogatott az ügyészszel, de a -világért sem azért, hogy megalázza. A költő egy kis jogászszal baktatott -hátul, elkeseredve, dühvel már-már a lemondásra gondolt. Inkább gyűlölte -a leányt, mint szerette, ha eléktelenedik, ha valami szerencsétlenség -éri, nem sajnálta volna. Mégis kitartott mellette, hogy elvegye, hogy -megalázza. - -A rendes körülmények között okos, sőt finom elméjü férfi a legostobább -bosszúterveken kovácsolt. Hogy elveszi, aztán elválik tőle, mondván: -„Elvettelek s nem szeretlek, elmehetsz!“ Vagy: „ime, együtt vagyunk -végre, egyedül. Kedvesem, tartozom önnek egy magyarázattal: Ön szép és -tiszta mint ha a Mont-Blanc haván egy rózsa, egy souvenier de malmaison -nőlne. Azonban, kedvesem, nekem a pénze kellett, őszintén megvallva azt -ambiczionáltam, hogy főpap bátyám vagyonát egy masszába, együtt lássam, -az én kezemben. Nekem terveim és czéljaim vannak, a melyeket önnek el -nem mondok, mert ön meg nem értené… Együtt maradhat velem, a világ -előtt, de kedvesem, én nem maradok önnel együtt!“ - -Majd meg elült benne a bosszú és az elérhetetlen beteges imádata támadt -föl. Féltette a leányt, a ki a legkevésbbé sem volt az övé. Nagyszerü -szerelmi vallomásokat, szédítő beszédeket eszelt ki magában. Egész -tudását megforgatta, hogy keresse az okokat, a mikért leányok szívében -szerelem ébredt. Shakespearetől kért tanácsot és szinte megőrült, a mint -látta, csaknem megfoghatta a kezével az Othello szerelmének a -történetét. Desdemona szánta a mórt, itt kezdődött. - -„Részvétet kell benne keltenem!“ így végezte magában. „A dicsőség, a -nagyság, a gazdagság nem iponál neki, oly romlatlan, vagy oly romlott! -Tehát szánalmas leszek!“ Annyira belemerült ebbe a tervbe, hogy Ilonát -alig látta ez estén, csak a mikor a melegház kapujában búcsuzkodniok -kellett. - -Hosszasan búcsuzkodtak, mert ritka szelíd és világos este volt. -Érzéssel, igérettel, reménynyel teli ég, még az Ilona lelke is -megremegett belé és a míg a férfiaknak kezet adott, arra gondolt, hogy -mért nincs neki egy leánybarátnője, a kivel kéz kézen fogva sétálhatna -az üvegházban. Egy szőkehaju leány, fehér, de feketeszemű, vidám is, -sírós is, pajzán és egyszersmind szelíd. Levetnék a vállfűzőt, bő -battisztpongyolát öltenének magukra, olyant, a milyenben a szent-asszony -szobrokat öltöztetik a templomok terraszán. Egymást öltöztetnék, virágot -tűznének egymás hajába, így hízelegnének egymásnak egész éjszakán. - -A költő kibőjtölte a többit, ő maradt utoljára. Hosszan tartotta a leány -kezét a kezében: - -– Isten vele Ilona, engem pedig soha többé nem lát! mondta tréfásan. - -– Tehát holnap reggelig, a viszontlátásra! Jőjjön el, korán jőjjön. Meg -fogom mondani, hogy elmegyek-e magához. Ma többször arra gondoltam, hogy -mégis elmegyek. És mért ne mennék? Magától legalább nem félek. Az -egyetlen férfi, a ki nem ijeszt rám és nem, nem, hogy is mondjam, a ki -nem utálatos… _Ha maga lány volna, tudnám magát szeretni is._ Tudja mit, -igérje meg, hogy levéteti a bajuszát, nem mindjárt, akkor, ha – - -Tréfált is, komolyan is beszélt, de oly gyorsan, ahogy csak ő tudott, -nem lehetett megállítani. Az iró kezét szorongatva, meglepődötten -hallgatott. Ilona tovább darált: - -– A férfikalap magának rosszul áll; van egy boleróm, pipacsokkal, az -állana magának jól. Ostobaság, hogy a férfiak mind elcsúfitják magukat -ezzel a fekete filczczel… Nézze, hogy les a mamám; biztosan nagyon örül, -mert magával beszélgetek, szerelmes magába. Illik is, hogy magához -menjek feleségül. Fog-e vinni engem bálokba? a kivágott ruhákat igen -szeretem látni. Apám is boldog lesz, mind imádják magát. És a végén -talán nekem is jut egy kis boldogság. A megboldogult érsek úr gyűrűje -kicsiny már az ujjamra; s férjhez kell menni. Milyen, milyen éj! - -– Szeret egy kicsinyt? kérdé a költő nekibátorodva, mindjárt -hatalmaskodva, élesen. - -– Egy kicsinyt, talán! suttogta Ilona, befutott és maga után a kis kaput -becsapta. - -A költő egy darabig ott maradt, aztán halk énekszóval hazafelé indult -volna, a mikor a puha porban egy csukott batár gördült feléje, a lovak -megálltak a kertész háza előtt és majd letiporták. - -Ösztönszerű gyűlölettel fordult a férfi felé, a ki a batárból kilépett. -Valami gonosz sejtelem azt súgta neki, hogy íme, hirtelen megérkezett, a -ki mindjárt elrontja csaknem teljessé lett diadalát. Hogy jön egy igazi -férfi, különb, mint ő. - -Egy öreg úr volt. Magas, hajlott egy kissé, de erőteljes. Fehér -szakállából és dús hó-szín hajából arcza kipiroslott. Talpig gyászban, -de zerge-szőrös kis vadászkalapban. Botjával megkopogtatta a kaput: - -– Hé, kertész, kertész! kiabálta. - -Benső megvetéssel nézték egymást a költővel, a ki újra belefogott az -áriába és nyugodtan sietett hazafelé. - - -IX. - -Gyászkoszorukat rendelt és a halottas szoba számára vagy tíz nagy pálmát -kért kölcsön Simon gróf, azért jött. A felesége kiterítve feküdt, -meghalt hatvanéves korában, áldozata egy negyvenhárom évig tartó -betegségnek, a melynek neve azonban nincs benne az orvosi könyvekben. -Egy félszázadon át tűrte, nyögte a legiszonyúbb megaláztatást, az ura -minden héten legalább egyszer el akart tőle válni, mert a szegény -asszonynak nem volt gyermeke. Nagyon is nemes családból származott, apja -is egyetlen gyerek volt már, ő is egyetlen, véletlen, alig tudták -életben tartani, alig hogy élt. Mégis csaknem ötven esztendeig tartott -ki az ura mellett, a kitől ha egyszer-egyszer elment, megszégyenülve -tért vissza, halálos félelemben annak brutalitásától. Lenyugodva, örök -rabbá téve, imádkozott és gyüjtött, – senkiért, senkinek. El nem -válhattak, mert igen buzgó katolikusok voltak. Simon gróf egyszer -magával ő szentségével is beszélt erről, nagy ajándékokat küldött a -kúriának, de az asszony családja már előbb imformálta a pápát és -megszégyenülve kellett visszatérnie a feleségéhez. - -Most feloldották a házasságot ott, a hol kötötték. Csakhogy Simon gróf -aggastyán lett, a mig kivárta. Megőszült, elkeseredett, már húsz -esztendeje nem lőtt agyon véletlenül senkit, sem vadászt, sem bérest. -Sőt visszavonult a politikai pályától, letette mandátumát és nagynéha -szerepelt a felsőházban, pénzügyi kérdésekbe szólt belé, hogy -takarékosságra intse a nemzetet. Ő maga oly takarékos, gondos és tiszta -volt, mint egy hód. Egyetlen latifundiummá szerette volna átalakítani az -egész Magyarországot, a Hunyadiak előtt való korban ez talán sikerült is -volna neki, de most csak azt tudta megtenni, hogy megötszöröztette azt, -a mit mint majorátus örökölt. Kezelt a zsidóval, de kihasználta, ő rajta -nem lehetett nyerni, csak ő nyerhetett. Szerette és becsülte a -parasztot, mint földjeinek föltünő investiczióját, de ha csak módját -ejthette, a szegény községek határából el-elfoglalt, ha többet nem, -néhány szekérnyomot. Büszkébb volt, mint egy örökös király és a hölgyek -kegyeit nem ajándékkal szerezte meg, hanem mert imponált nekik, mint egy -zordon, pusztai Napoleon. Nem mertek ellentmondani, meghunyászkodtak -előtte, ha bozontos szemöldökei alól szurok-szín szemeivel rájuk nézett. -A míg meg nem őszült, réme volt a vidéki férjeknek és egyszer a maga -parasztjai rohantak rá vasvillával. A legbőszebbet, a legjobban -megalázottat, a csahost arczul ütötte és így maradt sértetlen közöttük. -Öreg korában kevésbbé imponált már, de ravaszsággal pótolta a -fiatalságot. Különben is az őserő, a mely benne lakozott, frissen -megmaradt, csak fejére, mint hegyek sziklacsúcsára lehull a hó, ült le -az ősz ezüst szine. - -Tegezett mindenkit. Tegezte a kertészt is, a ki álmosan szolgálatjára -állott, tegezte az öregasszonyt is, a ki mindjárt ott termett – kezében -a nagy fehér harisnyakötéssel – az ura mellett. - -A lármára, mert Simon gróf lármázva beszélt, Ilona is bejött az -udvarról. - -Leült és beszélgetett velök. Egészen másképp beszélgetett, mint mindenki -más, a kit Ilona eddig csak ismert. Nagy fensőséggel, rá se nézve arra, -a kihez szól. - -„Istenem egy gróf? Tehát ilyenek,“ gondolta magában Tündér Ilona és úgy -nézett a vén oligarchára, mint egy eddig soha nem látott, ismeretlen -állatfajtára. A szemei villogtak, a fogai épek voltak az aggastyánnak -hangja erős és friss, mint egy fiatal ispáné, a ki a mezőn nagy -távolságokra szokott beszélni. „Szép öreg úr!“ gondolta a leány és -meglepődve, nyitott ajkakkal hallgatta, a mint Simon gróf feleségéről -beszélt, mély tisztelettel, de részvétlenül, akárha egy szentté -kanonizált herczegnőről beszélne, a ki előtte négy-öt századdal élt: - -– A grófné megpihent. Két napig élt még, miután a szentségeket fölvette. -Félkörben kell fölállítani a pálmákat. Lakik itt valami gyertyamártó? -Nincs itt semmi. Bécsbe sürgönyözni már késő. A káptalannak talán vannak -fáklyái. Aztán szép koszorút kössetek, kis lányom. A grófnénak egy -elefántcsont imakönyvét majd egyszer elhozom neked. Évek óta nem voltam -már ebben a sárfészekben, hol lehet itt valamit enni. - -Megmarasztották. Igen jóizüt evett és vacsora után beszélgetett a -forradalomról, a melynek első felében igen tevékeny részt vett, sok -németet sajátkezüleg megölt, aztán, miután látta, hogy az egész dolognak -nem lesz jó vége, visszavonult. - -Nemcsak ő, de a kertész családja is elfeledte, hogy ennek az embernek -ezalatt valamely kastély bolthajtásos nagy ebédlőjében egyedül fekszik a -felesége holtan. Stearin gyertyák lángja virraszt fölötte, lassú, -egyhangu serczegéssel. - -– A ki úr, az csak úr! mondta a kertész, miután Simon gróf elment és a -szokásos asztali imát sietve elmondták. - -Az öregek álmosak voltak, de a leány tudta, hogy a szemét se fogja -behunyni az éjjel; mindig így volt, ha a rendes időn túl feküdt le. -Örvendett ennek, legalább gondolkodhatott a tengerparti ismeretlenről, a -költőnek adott igéretéről, a grófnéról, a ki a gyönyörü kastélyban -fekszik. Az ébren való álmodozás vége az lett, hogy félni kezdett, -valósággal a hideg lelte. - -Egy pillanatra, hogy elaludt, egész világosan hallotta, a mint a -grófasszony így szólt hozzá: „Unom egyedül menni a másvilágra. Leányom, -gyere velem, de vedd föl elébb a legszebb báliruhádat!“ - -Gyertyát gyujtottak, mint az utóbbi időben igen gyakran, az öreg asszony -egy kis szenteltvízzel megkente a leánya, aztán a maga homlokát. És a -mikor a leányon lassú sírás vett erőt, felköltötte urát is. Hárman -virrasztottak, a félelem ismeretlen és oktalan érzésétől eltelve, a míg -reggel nem lett. Ilona csak akkor aludt el, a mikor kint a munkára menő -parasztlányok nagy elbúsulással és végtelen elnyujtásokkal énekeltek egy -alapjában vídám dalt. Délfelé ébredt. A melegházban a költő már várt -reá. - -– Hagyjon nekem békét! mondta ingerülten és ott hagyta. - -– Vissza fogok jönni; felelte az ingerülten és elment. Napokig nem -mutatkozott. Írt, de nem feleltek leveleire. Ilona egyáltalán -elhanyagolta az udvarlóit az utolsó időben. - - -X. - -Vagy két hét múlván Simon gróf jött meg, a felesége imakönyvét elhozta -Tündér Ilonának. - -Átadta az imádságos könyvet, de nem tartott hozzá semmiféle szónoklatot. -Egyáltalán nem igen barátkozott Ilonával, inkább az öregekkel, különösen -a kertészszel, a kivel a legfőbb dolgokban egy hitet vallottak. A maguk -módja szerint mindaketten, az örök úr, az örök szolga is, nagy -ellenségei voltak a czivilizácziónak s különösen annak, hogy a -parasztokat a katonaságnál megtanítják írni és olvasni, a hol három ház -van, oda iskolát építenek és a raboknak húst ad enni a megye. - -Együtt csibukoztak, a kertész ibolyadohányát szítták. A meleg nyári -délutánokon órákig elültek a szőllő-lugasban, szigorúan bírálván a -dologtalan világot. Ilona szerette őket hallgatni, az udvarlói elül is -elszökött, hogy társaságukban lehessen, ámbár a férfiak csak annyit -törődtek vele, hogy a nagyobbszabású gorombaságok felét elköhögték. -Simon gróf néha megsimogatta a leány haját, mely az utolsó időben -egyszerre rohamosan kezdett megint nőlni, növekedni, valamint kint a -mező a nyár elei sűrű és friss eső után. Ha kontyba tűzte, a feje fájt -tőle, kénytelen volt leeresztve viselni, gyöngén befonva. Csakhogy a -fonás elől mindjárt föloldódott, örökösen igazgatnia kellett. Szinte -haragudott a hajára, veszekedett vele, rémítgette, hogy lenyírja tőből. -Simon gróf békítgette: - -– Hadd el lányom, majd megritkul, majd megőszül. - -Tündér Ilona csudálkozva nézett az öreg oligarkára. Soha sem gondolt még -a maga öregségére, el sem is tudta képzelni. - -– Bár olyan fehér lenne a hajam, mint a kegyelmes uré; az szép! jegyezte -meg minden kaczérság nélkül. - -Négy nagy fehér bárányt hozott neki a gróf legközelebb. A -szíjgyártójával szerszámot, a faragójával kis kocsit csináltatott hozzá. - -– A multkori hízelgésedért szólt, a mikor átadta. És a bárányfogatba -beleültete Ilonát, a ki komolyan és boldogan kocsikázott az udvaron. Ő -hajtott, a gróf kommandirozott, az öregek könnyes szemmel nézték, -megfogták egymás kezét, az aszszony még a kötését is elejtette, soha se -hitték volna, hogy ily boldogok legyenek. - -Ilona kezet csókolt Simon grófnak. Az meg állát gyengéden megfogva, -megcsókolta először nyakát, aztán a homlokát: - -– Te vagy az én szerelmes lányom, a kiben nekem kedvem telik! mondá -tréfásan és gyengéden magához ölelte. Aztán az öregekhez fordult és -gratulált nekik gyermekükhöz. - -– Önök boldogok – szólt egyszerre magázva őket – mert a világ első -leánya a maguké. Ha az enyém lenne, ha nekem volna ilyen… - -De már elkivánkozik itthonról, kinőtt a cserépből a mi tubarózsánk, ki -kell ültetni! jajgatott tréfásan a kertész. Ebből az alkalomból nagyon -leszólták a mai fiatalságot. Ilona segített az öregeknek. Nagyon -megértették egymást így négyecskén. A kegyelmes úrnak temérdek jó -viczcze volt, az ajándékozásban pedig éppen páratlan. A néhai grófnénak -drága régi csipkéit lassanként mind elhozogatta Ilonának, kisebb -ékszereit, a filigrán agrafokat, egy ezüstbe foglalt fekete köves egész -garniturát, sőt azt a türkizes, apró gyémántos diadémot is, a melyet a -szegény asszony pártának és akkor viselt, a mikor még boldog leány volt -– és a grófnak annyira tetszett. Idekerült, a kertészlakba hozták a -néhai két hátaslovát is, egy csillagos homloku szelid sárga mént s egy -hetyke vasderest, a melyeken a néhai nem ült soha és a melyek nem voltak -befogva soha, csak egyszer, akkor, a mikor úrnőjükkel kivágtattak -keő-tárkányi családi sírbolthoz. - -Az öreg asszony egy kissé megsokalta a kegyelmes úr nagy bőkezűségét és -gyanakodva nézegetett rá, de meg-megnyugodott, a mint látta, hogy mily -kitüntető és erős barátsággal ragaszkodik az az ő urához, a kit sohse -látott még ily boldognak, büszkének és tisztának. Kemény, nagy galléru -ingeket kezdett a kertész viselni, sőt nyakravalókat is vásárolt. És -éjjeleken negyven éve hallott, ok nélkül való sóhajtásait abban hagyta, -ellenkezőleg föl-föl nevetett. Veszekedni nem lehetett vele, a -hátaslovakat – Citromot és Violát – fehér czukorral étette, gazsulált -nekik és mélyen sajnálta, hogy ily úri lovak létére a földön szalmán -kell hálniok. - -Nagy készülődések után Ilona a sárgára rá is ült, lovagolni tanult. A -gróf megigérte, hogy lengyel lovászmesterét mindennap beküldi, hogy -tanítsa, de gondolt egyet és maga járt benne. Egy hét mulván már lóháton -együtt mehettek ki Simon-faluba, a hová legelőször vacsorára voltak -hivatalosak. Az öregek hintón mentek utánuk. Elkerülték a várost, a -kertész nagy szomorúságára és nem az országúton, hanem az érsekség és a -gróf földjén átvágva értek a kastély elé. - -A rengeteg udvarban halotti csend. Sehol egy parasztgyerek, még csak egy -kutya se. A cselédházak ablakai sötétek, az asszonyok lefeküdtek a -tyúkokkal – az volt itt a rend – a férfiak meg ilyenkor kint hálnak a -tanyákon. Óriási szalmakazalok hegylánczai beláthatlan messzeségben. Egy -eltévedt és kizárt csirke mozgolódott nagy félénken valamelyiknek a -tövében. Ez az egyetlen mozgás. - -De a kastély száz ablaka kivilágitva. Két gyászruhás inas termett elő. - -„Mily gyönyörű mindez!“ gondolta magában Tündér Ilona, a ki ez ünnepies -fehér estén úgy érezte, mintha valami nagy, eddig ismeretlen szent ünnep -volna és ő ennek a középpontja. - -Hetet harangoztak a kastélykápolnában. Mindjárt odamentek imádkozni. Egy -fiatal pap, a ki a templomnak is beillő kápolnában egyes egyedül volt és -magának orgonázott, félénken nézett a vendégekre, egy pillanatra -abbanhagyta az éneket, nézte a jelenést, aztán folytatta még nagyobb -áhítattal. - -Mindnyájan meghajoltak az oltár előtt, letérdepeltek, imádkoztak. Simon -gróf aztán kézen fogta Tündér Ilonát és odavitte egy piros bársony -karosszékhez, a melyre a néhai grófné czímere és nevének kezdőbetüje -volt kihimezve. - -– Ülj le, lányom! mondá. Ez a szék a tied! - -Jó félóráíg üldögéltek a templomban, beszélni csak Simon mert, ő is csak -néhány szót, halkan. Ilona édesdeden imádkozott: az érsek úr -nyugodalmáért, apjáért, anyjáért, a jó és kedves öreg grófért, valamint -azért a szegény asszonyért, a kinek a székében ül. - -Templom után mindjárt az ebédlőbe mentek. A nagy ebédlőben volt terítve, -abban, a mely valami kevéssel még nagyobb volt, mint a kápolna. Három -bizantinus kereszt-luszterben száz-száz viaszgyertya égett. A rengeteg -teremben visszhangos csend, csak úgy dörgött, a mikor a házigazda erős -hangjával fölverte. - -A kertészcsalád úgy érezte, mintha itt valami mesébe kerültek volna; a -fölszolgáló lelkek némák voltak, nesztelenül jártak-keltek, nem -feleltek, pedig az egyiket kétszer is megkérdezte a kertész, hogy hová -való. Ilona azonban otthonosan és jól érezte magát, egy trónus-módjára -készült karosszékben ült ismét, azon, a melyen a néhai grófné trónolt -szegény – egyedül, magának. A támlány monogrammja friss volt, a leány -megnézte a szép kézimunkát és csudálkozva látta, hogy a czímer helyett a -pajzsra három arany kereszt van himezve. - -Nagyon közönyös dolgokról beszélgettek. Lovakról, a jó és rossz -pinczéről, a zongorázásáról, nyitott tűzhelyekről, a vad különféle -készítésmódjairól, a takarékpénztárak hunczfutságairól. - -Ilona mindezt figyelemmel hallgatta, maga is tett egy-egy, mindig -korrekt megjegyzést, de voltaképpen csak Simon gróf beszélt, döntött, -itélt, kinyilatkoztatott, mint mindig és mindenütt. Vacsora után -szétnéztek a kastélyban, a mely nappal is rengteg nagy volt, hát még -éjjel. Végtelennek, kiismerhetetlennek tetszett a leány szemében, -nagyszerűnek, de egyszersmind igen kedvesnek is. A tisztaságtól -ragyogott minden, a csigalépcsők, a fülkék is. Minden régi volt, de -minden oly kitünően konzervált, mind maga az úr, a ki aggastyán létére -fürgén járt előttük, a háromszáz s nehány éves ház történetét magyarázta -és előadta, hogy miféle praktikus és szép változtatásokat akar még itt -tenni, egy félszeg szárnyat, a mely a dombra futván, megszakad, mint -akar kiépiteni. Egy nagy üvegfalu asszony-szalon lesz csak benne, -Mária-Antoniette korabeli. - -– Kinek? kérdezte az öreg asszony vigyázatlanul. - -Simon gróf nem felelt. Fölvitte őket egy terrászra pihenni. Innen be -lehetet látni az egész környéket, az északról sűrű erdővel kerített, -délről beláthatatlan búzatengerrel beszegett Mátraalját. - -– Ez az én világom! szólt Simon gróf megelégedetten. A vendégek tágra -nyílt szemmel nézték e világot, majd akaratlanul, lopva e világ urára -néztek és ebben a pillanatban bizonyára jobban imponált nekik, mint -valaha. Mind, mind az övé: a beláthatatlan messzeség, az este, az ég, a -cserek és rózsák illata, a csillagok, az állatok, a melyeknek -melankólikus hangja hallatszott… - -Az öregek leültek hátul, fáztak is, féltek is talán. Ilona elül állott -az úrral, a ki érdes nagy kezében fogva tartotta síma kis kezét. -Magyarázott, majd elcsöndesedett. Némán állottak egymás mellett. Most -valami hideg szél kerekedett az erdők felől. Ilona összeborzadt, de nem -akarta elismerni, maradni akart. - -– Olyan jó itt! szólt halkan. – Szeretnék itt maradni. - -– Rajtad áll, hogy itt maradj, velem. A feleségem, a leányom, az unokám. -Asszonyom és az örökösöm, ha behunyom a szemem! mondá az aggastyán -keményen és oly erősen, hogy az öregek meghallották volna, ha a szél el -nem viszi a hangot az erdő felé. Maga Ilona sem hallotta egész tisztán, -de megértette, ismételte a kérdést: - -– A lánya, a felesége, oh kegyelmes uram! Nem vagyok méltó hozzá. - -– Azt hiszed, hogy öreg vagyok! folytatá Simon gróf komoran. Nem vagyok -az. Vagy az vagyok, legyek az. Már én innen nemsokára elmegyek és -mindent itthagyok. Légy velem, a míg elmenőben vagyok, egy-két év, neked -semmi, nekem minden. Egyet borzongsz, aztán tovább mégysz, vagy itt -maradsz és várod… - -Nem lehetett befejeznie. A kertészék mozgolódtak, az öreg asszony félt, -hogy Ilonka megfázik. Éppen csak megkérdhette a könyes szemü leánytól: - -– Akarsz-e? gyere, az apád leszek, ha akarod, az urad is, gondold meg. -Vagy minek gondolod; mondd mindjárt. - -– Akarok! szólt Tündér Ilona minden gondolkodás nélkül, daczosan nézve a -fehér estébe, az ezüst csillagokba, mintha azok ellenére cselekednék, -mintha azok mondtak volna valamit. - - -XI. - -Elvitte, mint egy öreg faun a fiatal nimphát, a kit más, sok, fiatalabb -faunok üldözése elfárasztott, megzsibbasztott, elaltatott. A bronzszínü -bikanyakra rátette hó-szín karját, fáradtan leeresztette, a mi olybá -tetszett, mintha megölelte volna. A faun kenetteljes vicsorgással nézett -a tündérleány arczába, a ki gyengén visszamosolygott reá, de nem a -szemeivel, a melyek lecsukódtak, hanem a fogaival, melyek kivillogtak -nyitott ajkai közül. - -Ebben az időben szüretelték a földet mindenfelé a jó isten által külön -is kitüntetett latifundiumon. Ily roppant áldás egy emberöltője nem volt -már ezen a vidéken, nem is arattak, szüreteltek. Oly sok, sűrű és nagy -volt a kalász, hogy a kipergett mag rétegekben födte a tarlót, föl -lehetett szedni, zsákokba tölteni. De azért vagy ötven gőzcséplőnek -akadt dolga; füstjök és búgásuk beláthatlan messzeségben betöltötte az -édes őszi tájat. A szőllő még csak most érett, bor nem volt egy csepp -se, sehol, de a Simon kastély körül mértföldnyi területen mámoros volt -mindenki, az öröm, hogy a föld ily bőkezü, részeggé tette még a -napszámos marokszedő leányokat is. - -Vad erővel szorította magához Simon gróf a feleségét, mások előtt, -mindjárt a templomból a kastélyba tértek. Tündér Ilona rémülten nézett -körül segítségért. Apja volt mellette félbolondan a boldogságtól, anyja, -a ki az utóbbi hetekben minden emberi akcziót abbanhagyott és csak sírt, -sírt csendesen, folyton, anélkül, hogy meg lehetett volna tudni tőle: az -öröm vagy a bánat miatt kesereg-e? Csak egyszer emlegette az érsek -gyűrűjét, de nem lehetett megérteni, hogy mit példáz, ha csak abból nem, -hogy a gyűrűvel összefüggésben a kegyelmes úr előtt a fiatalságot -dícsérte, az öregséget szidta, sőt burkoltan azt is megkérdezte, hogy a -kegyelmes úr mikor szándékozik meghalni? - -A Simon gróf családjának egy-két férfitagja volt még a nász menetben. -Azonfelül a Tündér Ilona tanui, a költő, és a lovak barátja, az ügyész. -A katonatiszt egy őszi hadgyakorlaton volt, nem kapott szabadságot. -Mindnyájan rendkívül meg voltak hatva, az oligarcha oly vídám és -barátságos volt, mint egy alapos szerelmi igéretet kapott, és ezért már -jó előre becsípett kadét. Ajándékozott, testált, igért, össze-vissza -csókolta a kertészpárt és kis gyermekkora óta talán először feledkezett -meg arról, hogy örökös főispán, örökös főrendiházi tag, a császár örökös -titkos tanácsosa, egy örökös család első szülött tagja, a milyen nem -volt, nincs és nem lesz többé a világon, sem a földön, sem a mennyek -országában. A szertelen nagy boldogság tüzében meglágyult. Íme: őt -szolgálják a föld, az ég, minden úgy történik, a hogy akarja, a mint -álmodta, parancsolta. - -Leültek a reggelihez és úgy magához ölelte Tündér Ilonát, hogy az -gyengén felsikoltott, elhalaványodott és könyes szemeit kérőleg emelte -anyjára. Komor és kényelmetlen érzés támadt az asztalnál. A költő arra -gondolt, hogy legjobb lenne az öreget itt becsületes párbajban megölni, -meg is lehetne tenni, ma, még napnyugta előtt. De félős, sőt csaknem -bizonyos, hogy nem hagy az magára úgy lőni, hogy vissza ne lőjjön. El is -állott hamar e tervtől és minden reményét egy várható szélhűdésre -építette. Akkor, igen akkor; az asszony még kinevelődik ebben az előkelő -környezetben és czímmel, ranggal és óriási vagyonnal lehet fölvinni -Budapestre. A költőnek fegyelmezett képzelő tehetsége volt s ez nagy -hasznára szolgált. Az ügyész azt forgatta elméjében, hogy a törvényeknek -meg kellene tiltaniok az ilyen házasságokat. Apa mérgesen nézett húzódó -leányára, az anya pedig szerette volna az ölébe kapni és futni, futni -vele, a míg valami védelemre, egy erős és fiatal emberre talál, akárki -legyen is… - -Tündér Ilona mohón evett, mert tegnap este óta éheznie kellett. -Mosolygott az urára, alig szólott pár szót, csak a mikor az utolsó fogás -után az ebédutáni imádságot elmondták, fogta el valami, szinte -leküzdhetetlen vágy: futni, futni innen, el az anyjával, egy sereg -fiatal leány közé, a kik elfödik a szoknyájukkal, elrejtik maguk között, -úgy eldugják, hogy az ura hiába keresi, nem találja. - -Az utolsó perczek úgy folytak le, hogy alig tudta, mi történik. Színes -árnyjáték körülötte és ő is mozgott benne, színes árny. Ölelt, kezet -csókolt, kezet csókoltak neki. Hangos sírás verte föl az ebédlőt, majd a -folyosót; az ő sírása is belevegyült e hangba. Fekete lovak ficzánkoltak -a kastély előtt, az egyik nyerített, a csikóját hívta, a kocsis -végigvágott rajta. Robogás, csikordul a kulcs a nagy vasajtóban, csend. - -Csend és éjjel. Az egymásba nyiló termekben a lakájok oltogatták a -gyertyákat és kinyitották az ablakokat. Vihar gyött, estve lett, egy -csillag se fénylett. Még a Vénusz sem, pedig minden valószínüség szerint -ezen lakott az a mindenható némber, avagy gyerek. Nem, mindenesetre -asszonyi erő volt, melynek tetszett egy virágot ültetni és fölnevelni a -földön és annak leányalakot adni. Hadd lám, mi történik vele, hogyan -ültetik át, mint akarnak homolítani belőle erőnek erejével embert, mint -csókolják erőnek erejével kelyhét, a mely visszacsókolni nem tud. Nem -tud semmit, csak hogy szép legyen, nincs hivatva másra, csak hogy dísz -legyen siralmaitok sötét völgyében. Egy szál virág és nincs tovább. - -Simon gróf megállott a felesége előtt: - -– Én vagyok a te urad; érted-e? Az enyém vagy, mintahogy enyém a kezem. -Örökre az enyém vagy. Az én rabom, az én kis bárányom. A másvilágon is -az enyém. Egy koporsóban fogunk hálni, ha meghalunk. Nézz meg engem, én -nem vagyok öreg. Olyan fiatal vagyok, a milyen akarok. Nagyon sokáig -fogunk élni és szép gyermekeink lesznek. Akarsz-e csillagkeresztes -lenni; ha ambiczióid vannak, szólj. Herczegnő lehetsz, a melyik napon -akarsz. De azt gondolom én, maradjunk meg így. Vágyakozol az udvarhoz? -Hagyjad, most nincs, miért. Itt fogunk élni csöndesen. Engedelmességgel -tartozol. Ha akarom, én megölhetlek téged. Mert szeretned kell engem, ez -a te kötelességed. Csókolj meg, parancsolom! - -A leány lehajtott fővel hallgatta a vad és kiméletlen szavakat és -megcsókolta a férfi kezét. - -A komorna állott az ajtóban. Már csengettek érte, de látta, hogy korán -jött, visszahúzódott az ajtóban. A hosszu, szikár nőszemély, ugyanaz, a -ki a néhai kegyelmes asszony szemeit befogta, szolgálatjára állott -Tündér Ilonának. Ezüst gyertyatartó a kezében, világított és ment előre, -hogy szobájába vezesse és levetkőztesse a grófnét. - - -XII. - -Karonfogvást, szótlanul járkáltak a kertben. A grófnak kevés -mondanivalója volt, elveit, tapasztalatait jórészt elmondotta már. Egész -életében három-négy szépirodalmi könyvet olvasott és fantáziája nem volt -semmi. A gazdasági témák, látta, hogy Ilonát végképp elszomorítják, -hagyta hát azokat is és így beszédtárgya nem maradt csak egy, az, hogy -mily nagy szerencse egy fiatal leányra nézve, ha egy öreg kegyelmes -úrhoz mehet férjhez. A kegyelmes asszony hallgatta ezt csendesen, sőt -némi részt el is hitte, hinnie kellett, mert különben nem jött volna ide -és nem maradna itt így, lelkének harmoniájában, megzavarva, kábultan azt -érezve, mintha megalázták s megverték volna. - -Engedelmesen felelt a kérdésekre, egyet-mást kérdezett ő maga is. -Mosolygott a hízelgésekre, a templomi tisztelet, a melylyel a nagy -cselédség körülvette: fáradt és fázós lelkét meg is melegítette egy-egy -pillanatra. Néha felocsudott, különösen napnyugtakor, a mikor egyedül -maradt, a kegyelmes úr a tisztjeit számoltatta. Kinézett az ablakon és -látta, hogy az este lila párázatában az ég összefolyt a földdel egy -határozatlan tengerré. Őszi napfény ragyogása könnyü hullámokat vert a -tengeren és ideszállott, ezen himbálódzott az összetört tündérasszony, -tárgytalan, szem nélkül való, oktalan és czéltalan szerelemben. Ébredt: -régi álmaiban és így talált magára. Összerázkódott, gondolkozott: - -„Ki vagyok én? Mi voltam én? Most grófné vagyok. Egy meghalt és én -jöttem. Ez a házasélet, a melyben most élek. Ezek a szerelmes hetek!“ - -Irtózat fogta el. Gyűlölet a szerelem ellen. Mint az első napon, megint -csak menekülni szeretett volna ismeretlen leánypajtások közé. - -Hetet harangoztak és az ura kemény nagy markát érezte vállán: - -– Együnk és aludjunk. Korán enni és az este beálltával aludni: ez a -hosszu élet titka. Súlyosak az én szokásaim, de okosak; maga is meg -fogja látni, beléjük fog szokni. - -Nyolcz után kevéssel el kellett oltani minden világosságot. Ilona -virrasztott egyedül bizantinus ágyában, a mely voltaképpen egy massziv -épület volt. A negyedik századja álmodoztak benne nagyrangu -rabasszonyok. - -Oh, hogy visszakívánkozott leánykori ágyába! Az őrület környékezte, a -szívéhez kapott arra a gondolatra, hogy többé nem lehet leány. -Kiforgatták lényéből arczátlan erőszakossággal, elvették tőle hivatását, -leányságát. Szeretett volna anyja mellé kúszni a szűk, politúros ágyba, -fölébredni a kertészlegények veszekedésére, leeresztett hajjal ülni a -melegházban és nézni, mint vergődnek előtte férfiak, valamint a -szarvasbogarak a cseresznyefán, ha a gyümölcs szárába beleakadt a lábuk. -Most tudna csak kegyetlen lenni hozzájuk igazán, most, hogy tudja, mily -ostobák, kegyetlenek, csúfak. - - -XIII. - -Rettentően hosszúak voltak az éjszakák a bizantinus ágyban. Sokat -imádkozott, olvasni szeretett volna, de nem mert gyertyát gyujtani, -félt, hogy az ura fölébred. Egyszer-egyszer megszólongatta, hogy legyen -kivel beszélnie, de az új férj, az – agg ember – oly mélyen aludt, mint -egy gyermek. Nem álmodott, meg volt halva minden érzéke, de ajka körül -egy kegyetlen és hivalkodó mosoly jelentette, hogy hajnalban fölébred. -És Ilona rettegett ettől az ébredéstől csaknem két hónapon át, aztán -kezdte megszokni. Aludt is, öltözködött is, november lett, készültek -Pestre, hogy berendezkedjenek az elhagyatott télipalotában. El akartak -járni a nemzeti színházba és be-benézni egy-két társaságba, a mely -minden exkluzivitása daczára égő kiváncsisággal és kitárt -ajtószárnyakkal várta a grófnét, a kit elfogadhatóvá tett nekik nem az -ura, hanem a néhai érsekkel való, kissé rejtelmes összeköttetése. - -Már pakoltak, a mikor Ilona egyszerre betegeskedni kezdett. Simon gróf -maga vágtatott be felesége anyjáért, együtt jöttek vissza föltünő, -szinte érthetetlen jó barátságban. Maradtak és az öreg asszony is -maradt. - -A letarolt tájékban, a meztelenül fázó fák között, mintha maga a kastély -is didergett volna mostan. Néma komorságba merülve, elhagyatottnak -látszott, ablakai, kapui bezárva. Bent lábujjhegyen jártak, a ki egy -hangos szót ejtett, szolgaféle, életével játszott. A házikápolnában -egyre mondta a csendes misét a fiatal pap, jó dolga volt az öreg -béres-asszonyoknak. - -A kandalló előtt ült Tündér Ilona, kezét az anyja kezébe téve. Simon -gróf föl és alá járkált a teremben és meg-megállott, hogy hízelgéseket -mondjon asszonyának, sőt az öreg anyónak is. Boldoggá tette ez a -betegség, felfrissült és nekifiatalodott felesége gyötrelmeiben, a -szegény hitves megaláztatásán gőgje még növekedett, új ágakat hajtott. -Önmagában isteníthette magát, sőt ennek némi kifejezést is adott, -mindenféle leveleket írt és ezekben jelezte, hogy elsőszülött fiát apai -nagyatyja után fogják nevezni, természetesen ellátván atyjának -keresztnevével is; azon nem várható, de mégis megtörténhető esetben, ha -istennek tetszik őt nőgyermekkel megajándékozni, úgy az Károly Máriának -és Anna Adelhaidnek kereszteltetik. - -Most egész éjjeleken át virrasztott Ilona mellett, biztatta, -vígasztalta, bátorította, feddte: - -– Egy kis fejfájás, no bizony, azért nem kell sírni. Gondolj a -jövendőre, a dicsőségre, a boldogságra, a kötelességre. Nincs nő a -világon, a ki ne irígyelhetne téged kötelességed teljesítésében… - -Ilona elfordította a fejét, anyja kezét kereste, megszorította, majd -ellökte: - -– Mért adtatok férjhez? Én nem tudtam, hogy nem vagyok arra való, ti -tudtátok. Elárultatok, elveszítettetek. Vétettem-e én ellenetek valaha, -hogy a vízbe dobtatok, mint egy kis macskát? Nem voltam jó, engedelmes, -nem dolgoztam-e? Egyszer még a pallót is felsíkáltam. Mit akartatok -tőlem? - -Az ura előtt beszélt így; az meg elfojtott haraggal tűrte keserü -kifakadásait, kínzó szeszélyét, egyszer-egyszer azonban kitört: - -– Vége legyen, nem tűröm tovább! Nem tűröm, hogy gúnyt űzzön abból, a mi -a legszentebb! - -Ilona fölkaczagott: - -– Nem tűri? Mit nem tűr? Azt teszek, a mit akarok, azt mondom, a mit -akarok. Gyűlölöm és megvetem magát, ha százszor zászlós úr is. Nem -szeretem, úgy nem szeretem, mint ezt a széklábat itt, hiába harsog, -hiába könyörög, ne közelítsen hozzám, a nyakába szúrom ezt a hajtűt, ni! - -Az úr volt az, a ki könyörgőre fogta, kérlelni kezdte: - -– Minden jó lesz, minden szép lesz, csak egy kis türelem! - -– Nem akarok tűrni – vágta szemébe Ilona – mért tűrjek, kiért, magáért? -Mért csalt el engem otthonról, boldog lányságomból, hazudott, csalt, -rabolt. És én itt fogom hagyni, elmegyek. - -– Azt nem, élve nem! - -– Hát halva. Meg fogok halni, úgy fogok elszökni. - -Komor és zöld lett a mosolygós virágarcz. Hirtelen megcsúnyult, mások -ezt nem látták, de ő érezte. És a mikor reggel a fésülő tükröt hozta a -komorna, hozzája vágta. Kétségbeesett sóhajtással, vad dühvel siratta a -szépségét. Bekötötte az arczát, napokig feküdt felöltözetlenül, majd -hirtelen változással az öltözködés szenvedélye tört ki rajta. Bécsből -kellett varrónőt lesürgönyözni, az egész kastély szabóműhelylyé -változott át; fantasztikus gálaruhákat, egy egész életre valót -csináltatott, de arról hallani sem akart, hogy annak – a szívtelen -fogalomnak – a ki erőszakkal az ő életéhez kötötte magát, valami kis -meleg köntöst készítsenek, hogy ne fázzék, majd ha e földi világba -megérkezik. Az asszony nem tudta elhinni, nem birta elképzelni, hogy ez -megtörténjék. És ha a lehetőségre gondolt, csak gyűlöletet érzett, attól -sajgott egész lénye. - -Az öreg asszony horgolt titokban tót paraszt csipkeruhácskákat, bár ő is -haragudott arra az új, jövendő életre, a ki az ő leányának az életén -fakad, abból akar élni, attól akar elválni. A nagyanyai büszkeséget és -az asszonyi érdeklődést egészen elnyomta a fájdalom, mert leányát -szenvedni látta. Eszébe se jutott, hogy egykor ő is szenvedett érte. És -ült egymással szemben a két asszony óraszámra és óraszám, magukban, mind -a férfinem ellen lázadoztak, anya és leánya, kiki a maga módja szerint -nekiadta magát az új női bölcseletnek: mire a férfi? Nem jobb lenne-e -náluk nélkül a világ? Bolondokat gondoltak össze határozatlan formában, -a míg az úr meg nem zavarta őket. - -Egy egész gyermekkelengyét fedezett föl egy berozsdásodott zárú -szekrényben. Félszázadja csinálták, de az anyagjuk fehér volt, mint a -hó, csak a csipkének és a selyemnek támadt valami aranyos sárgasága. A -gróf homályosan emlékezett arra, hogy lenni kell ilyesminek a házban. -Vagy ötven év előtt – egyszerre felötlött az elméjében – a kis ebédlőben -varrtak, szabtak házilányok. A grófné dirigált, még őt is munkába fogta, -tartania kellett a karját, hogy a czérnát arról legombolyíthassák. -Megalázkodott, az első időben volt, aztán minden elmúlt: hiába várták -nagy előkészülettel, az nem akart megjelenni. A kelengyét a grófné -elzárta, soha többé meg nem nézte. - -Simon gróf átadta az öreg asszonynak a holmit, de Ilonának nem szóltak. -Úgy bántak vele, mint egy kényeskedő beteg gyerekkel, éppen hogy bábut -nem hoztak neki ajándékba. Nem egyszer ki is tört e bánásmód miatt, -veszekedett, sőt halálra keserítette egész környezetét és halálosan -elkeseredett ő maga. Egy tükörben – a melyet elfeledtek behúzni – -megpillantotta magát. Az arcza – melyet látni öröm és szenzáczió volt -enmagának is – megnyúlt és mégis kisebb lett, egészen elveszett, még -jobban megnőtt, de kivilágosodott hajában. Még szemeinek a színe is -megváltozott. Valami csúf varázslat elcserélte, tündérszép testét -odaadta másnak és reá egy csúf, szikár némber külsejét öltöztette. -Elhervadt, lesült, mint a gyenge virágok, ha erős nap éri őket. Ki volt -cserélve fölismerhetetlenül. - -Lefeküdt, dideregve bujt ágyába, arczára húzta a takarót és nem akart -többé senkiről sem tudni. Nem bántotta többé a házat, megszelidült és -régi ingerültsége csak akkor tért vissza, ha evéssel, az etetéssel -kínozták. Az ura fenyegetődzött: - -– Mesterségesen fogjuk etetni, ha nem eszik. Orvost hozatok Bécsből! - -A fenyegetődzés nem használt és Bécsből két professzort tényleg le is -hozattak. A doktorok jól megebédeltek, megpróbálták a kegyelmes -asszonyra pszichice hatni, dícsérték neki az evés jóságát, magyarázták a -gyönyörü funkcziót és rövid, de velős előadást tartottak a szent női -hivatásról. Mielőtt elmentek volna, az egyik azzal a pozitiv -vigasztalással szolgált, hogy: - -– Vannak igen finom, megkülönböztetett női szervezetek, a melyek arányos -és teljes kifejlődöttségük daczára csak arra valók, hogy szépek -legyenek, tessenek és elmúljanak. Millió eset közül egy az ilyen, a ki -nem alkalmas az emberi fajta czéljaira, csak magáért és magának való és -inkább elmúlik, mintsem hogy másnak adjon életet. - -Az orvos nem is sejtette a veszélyt, hogy az oligarchának iszonyu kedve -támadt őt hirtelenében, tudományával együtt elmulasztani. Rá akart -rohanni, hogy megfojtsa, de mégis inkább könyörgőre fogta a dolgot: - -– Ne menjenek el, segítsenek! - -– Hiábavaló költség! – jegyezte meg az egyik. A kegyelmes asszonyba vagy -visszatér az élethez való akarat és akkor nálunk nélkül is jóra fordul -minden, vagy nem, és akkor minden hiába! - -Egy-egy órára vissza is tért még az élet energiája Tündér Ilonába. Evett -is, őszibaraczkot, nehány szem spanyol-szőllőt. Fölkelt, felötöztette -magát grand toaletbe, kivágott, selyem báliruhába. Az ura karján -végigsétált a termeken, megmutogatta magát az ősök arczképeinek, a kik – -a Simon gróf gondolata szerint – biztatták: „Kertészleány, gondolja meg, -hogy milyen nagy szerep, milyen nagyszerü kötelesség jutott önnek. -Előre, bátran, vigyázz, mert meghalnod neked nem szabad. Vagy ha -mindenáron úgy akarod, legalább addig várj, a míg megérkezik e földre az -utód, a kit a Simonok folytatására maga a boldogságos szűz küld az -égből…“ - -Tündér Ilona nem hallott ebből a szónoklatból semmit. Különben talán -engedelmeskedett volna s az elmúlást halasztotta volna. De nem is -lehetett többé lebeszélni, se ráijeszteni, se fölbuzdítani, anya lenni -nem akart és nem tudott, csak lány lehetett és mert az elmúlt, utána -múlt. - -Az udvari káplán meggyóntatta, feladta az utolsó kenetet. Haját a -homlokából szelid kézzel kisimította. Megint szénfekete volt az és oly -hosszu, mint a legteljesebb gyászhoz való fátyol. Beburkolta, átlebegte -alakját fenségesen, pompásan és szívszaggatóan. Halántéka fölött két -tavirózsa volt beléje tűzve, otthonról kérte, az éjjel kellett kihozni. - -Imádkozott, meghalt. - -– Nem szabad, nem, nem, nem akarom, nem engedem! Rivalt reá az ura, a -mikor már végképp lezárta szemeit. - -A kertész házaspár összefogódzkodva, rettegve sírt. Simon gróf pedig -leesett ajkakkal összetöpörödött, hülye koldus, nézte, hogy gyujtogatják -meg a katalfalak-gyertyatartók félig már leégett viaszgyertyáit. Ott -maradt mellette éjjelre is, tett, vett, motyogott, igazgatott. -Szemrehányó szóval is illette, majd hajnal felé megbékült. Ékszerrel -rakta tele a halott nyakát, kezét, még a lábait is. - -És lehúzta a maga ujjáról azt a jegygyűrűt, a melyet Ilona a jó érsektől -kapott. Gyöngéden beletette az asszony kezébe: - -– Vidd, légy szabad, add másnak! suttogta. - -Mintha a halott megszorította volna a gyűrűt. Oh, éjjeli káprázat, -minden éjjeli káprázat. A gyertyák tövig égtek. Jöttek a szolgák, -eloltották, az urat elcsalták a ravataltól, levetkőztették, lefektették. - -Sötétség vette körül Tündér Ilonát. Csak a nimfea fehérlett hajában. - -A pap, a ki virrasztani jött, hosszan nézte őket, a két fehér halottat: -az asszonyt és a rózsát. - -Vége. - -NÁSZ. - - - - -NÁSZ. - - -Az esküvő. - -Kaméliával és basarózsával volt teleszórva a templom. Narancsvirág és -rozmarin illatozott. De a lábbeliek nagy része halzsírral volt -preparálva és ez megérzett. Az új bekecsek is megzavarták a finom -parfümok illatát és nagyúri esküvőn mégis csak a paraszt vergődött -uralomra, hiába hozatott a vőlegény, Farkas Attila, Triesztből egy kazal -délszaki virágot. Pedig a tíz uradalom jobbágyai közül – azt mondják -róluk, hogy harmincz év előtt már felszabadúltak – csak a kövérebbek és -tekintélyesebbek fértek be a kis hegyi templomba, a nagyobbik rész a -templom czintermében tanyázott. Az úr erre az alkalomra fekete sirting -rablóruhát varratott nekik, abba kellett öltözködniök; szégyelték -magukat és nem lehetett egyetlen szavukat sem venni. - -Meghibázott orgona búgott odabent, neki-neki vadult olykor az éles -hangja kihangzott, belékiáltott és visszahangzott a sziklás rengetegbe, -a mely a templomot körülvette vala. Most csend lett, a pap kezdte. - -Egy aranyat kapott minden mondatért, a melyet alkalmi beszédéből el nem -mond. Kétszáz mondatra tervezte az esküvői beszédet. Az úr, a patrónus -elküldte neki a kétszáz aranyat az el nem mondandó szónoklatért. Az -utolsó pillanatban azonban mást gondolt: - -– Beszélj tisztelendő úr, mégis. Rikassad meg a menyasszonyt, ha tudod. - -– Leányom! kezdé a pap, palóczos dialektussal, de kemény és tüzes -hangon. - -– Asszonyom! susogta valaki az urak padsoraiból. A vőlegény szeme végig -villant fölöttük. - -– Lyányasszony! folytatá a tisztelendő úr a mennyasszony felé fordulva. -Te most elhagyod pályádat… - -A „pálya“ szónál sokan elhalványodtak. Némelyek elmosolyodtak. Mindenki -a menyasszonyra mereszté szemeit, a kin e pillanatban éppenséggel nem -látszott meg a pálya, melyet most volt elhagyandó. Egyszerű fehér -mollruhájában nevendékleánynak látszott, a ki csak tegnap került ki az -egri angol-kisasszonyok zárdájából. Csak az, a ki tudta, hogy Nitouche-t -szokta játszani a Nebántsvirágban és a kinek itélete ilyen mód -befolyásolva volt, vehette észre, hogy a hófehér kis arcz ártatlansága, -a fölvetett aranybarna szemek szűzies tisztasága inkább a magyar nemzeti -szinművészet diadala. - -A menyasszony szemei lassanként megteltek könynyel a szívreható és -merész egyházi beszéd alatt, mely részletesen emlékezett meg világi -sikereiről lángoló diadalairól; azok gyönyörködtették a világot, de az ő -lelkének kínos, keserves tisztítótüzei… A vén gazdánék, a mély érzésü, -nagy fantáziáju palóczlányok sírása már felhallatszott az orgona mögött, -a menyasszony arczának rózsaszínü fehérsége is elmult, fehérebb lett -mint ruhája, nevetős, gömbölyü vonásai megnyúltak, átszellemültek, -karcsu lett és egész alakja oly szelíd, megható és bájos, mint egy -szegény magányos mezei liliomé, a melyet pipacsok és bogáncsok közé -szórt a sors. A vőlegény hirtelen feléje fordult és mozdulatán -meglátszott, hogy nagyon nehezére esik fegyelmezni magát és szeretné -hamarosan magához szorítani és megállítani a papot: - -– Elég! Az Isten úr az égben. Itt én vagyok! - -A fiatal pap azonban beletüzesedett ékesszólásába. Hivatása, szavainak -látható hatása szárnyakat adott neki. Még mindig a menyasszonynak -beszélt. Lehető bűneiről szólván. - -„Bűn nélkül“ mondá „nem szűkölködik senki. De kinek van több alkalma -bűnt elkövetni, a mérget rózsa szirmai között a társadalom forgatagába -dobni, ha nem a szinésznőnek, a ki lábai előtt látja a hivő és hitetlen -világot, a ki a világi gyönyörök kultuszába borítja, a ki a köréje -kerülőt megrészegítve, megbűvölve, a kicsiny lábai elé tévedőt… megölve -–“ - -Egy borízű szótag szabadult el a csendben. Ez, hogy „Aá!“ A plébános -félbeszakította szavait egy pillanatra. A Farkas Attila arczát elfutotta -a vér, de mindjárt mosolygott. A „megölve“ szónál és az erre csapodó -„aá“-nál mindenki, a ki csak valaha kint járt a völgyön túl, a bikken -át: tudta, hogy miről van szó és most arra gondolt. Arra a két vagy -három emberre, a ki a menyasszony gyermekded lényeért megölte magát. Az -utolsó, a szomorúnak nevezett Kaal Samu csak tizennégy hónapja még. -Tienne-Tárkányi Mihály gróf két esztendeje. És azelőtt egy zsidó, igen, -egy zsidó is. Előbb azonban elprédálta, megette, megitta, elczigányozta -és eldobálta, főképp eldobálta mindenüket. A kiket tönkretett, azonban -életük épségben meghagyása mellett, azoknak a száma több volt. Egy -majorátust, egy híres bankházat. A kisebb vagyonokról is azt tartotta, -hogy a kis hal jó hal. Némelyeket titokban pusztított el, azokat nem -lehetett számon tartani. És az alakját kisérő láz elején mindjárt -egy-két egészen fiatal ember, alkalmasint karzatlátogatók és versfaragók -mártották be magukat a Dunába, nem hagytak semmiféle levelet -családjukhoz, hanem egy-két kötet verset hozzá, a keresztnevével ellátva -„Jolán.“ Az egyik borítékján vörös betükkel az a név volt írva, a melyen -Magyarországon és a monarkiában, sőt a német államokban is minden gyerek -ismerte. Ez, hogy „Jó“ (falusi négy-ötéves lánykák hátra kötötték a -fejkendőjüket, a mamájuk elé állottak és azt mondták selypítve: „Mamám -én Jó vagyok!“) - -A menyasszony szemeinek színe már nem volt látható a könyei -ragyogásától. Fejét behúzta fátyola alá és ettől a mozdulatától vörösbe -játszó fekete hajának nagyobbik fürtje kibontakozott kontyából és -lesuhant vállára. Madonnább képet váltott mint a szent sixtinai szűz -olajnyomata az oltár fölött. De az erős hivatkozás és a tapintatlan -szótag daczára, és bár a pap bátran és következetesen haladt előre -útjában: mindenre gondolt, csak áldozataira nem. Azoknak az arczára se -emlékezett jórészt, a mint hogy mindig csak arra az időre emlékezett -világosan, a mikor még lent volt, egyenlő a földdel, a titokban nyíló és -illatozó mezei virágokkal egy vonalban. Most is minduntalan az járt az -eszében, hogy ő volt már egyszer itt. Hét vagy nyolcz éves korában. A -mikor apjával és anyjával, ők hárman alkottak egy „első községi -színtársulat“-ot, a mely inkább a könyörületre, mintsem a művészetre -volt alapítva. Itt a kastély körűl is járt. De nem mert bemenni, mert -keserves ordítást hallott. Egy engedetlen czigányt veretett az uraság. A -szegény ördög úgy jajgatott, mintha nyúzták volna. Eszébe jutott az -állandó színlap, a melyre ki volt nyomtatva a neve, és most a hangját -hallotta, a mint sillabizálta a maga szép csinált nevét Cserligeti T. o. -Tót. th. Toth Flóra. Akkor még Flóra volt és nem Jolán. – Talán itt a -templom előtt is járt színlapot árulni a parasztoknak, a míg apja – a -lila plaidben – édes mosolylyal leste a korcsma ajtajából. - -Könyein át kiváncsian kereste meg az öreget. Signor Tóth – így nevezte -apját, – részint ingerült, részben diadalmas tekinteteket pislantott -szét maga körül. Általában ajkain feltünt az a keserű kifejezés, a mely -mindannyiszor látható volt, ha már enni szeretett volna és még nem -lehetett. Rövidre nyírott haja és vastag aranyláncza bizonyos polgári, -megállapodott tisztességgel és jó móddal ruházták föl. Felesége, egy -igen igénytelen öreg asszonyka, csendesen és komolyan sirdogált -mellette. Az ura fedte, szólongatta és a menyasszony, bár nem hallotta, -tudta, mit mond neki: - -– No ugyan, még te sírsz! Kaczagnod kellene. A királyné, meg a te -lányod… - -Az erény jövendő útját mérte ki Jolánnak a pap éppen, a mikor ez apjának -zsörtölődését észrevette és ennek kapcsán eszébe jutott az, a mit apja -mondani szokott, ha a mamával összeveszett, vagy ők ketten egyedül -maradtak otthon és megittak – kocczintván is – egy-egy pohár pezsgőt. Az -apja nagy titokzatosan arról beszélt, hogy a mamája nem is az anyja -voltaképpen. Nem ilyen kicsiny és szürke volt az, hanem fejedelmi, szép, -óriás tehetség, meghalt. Természetesen ebből nem volt igaz egy szó sem, -még inkább igaz lehetett az, a mit anyja, egyszer fölmérgesíttetvén, -homályosan megemlített. Hogy a mikor atyjával összekerűlt, már akkor ő -cseresnyéért sírt a ruhás kosárban… A matrikulához nem lehetett fordúlni -fölvilágosításért, nem volt bejegyezve sehol, egy erdélyi csárdában -született, a mikoron ott a legislegrégibb községi színtársaság egy -előadásra – egy későbbi budapesti monda szerint a szegénylegényeknek – -hirtelen megállani kényszerűlt. - -„Meghatók az öregek. Veszek nekik valami drágát!“ gondolta magában a -menyasszony és beleszokván a hosszúra nyúlt szónoklatba, igyekezett -loppal megnézni a közönséget. - -Attila csakugyan nem hívott meg Budapestről senkit. Csak gazdatisztjei, -erdészei, a környék néhány ura, egy-két bikkvölgyi pap, uradalmának két -orvosa, falvainak küldöttjei, a bírák és a jegyzők jelentek meg. Húsz -kaáli kis leány, fehér selyempruszlikban, nemzetiszín övvel, a -csipke-fejkendőjükön az új pár összefont monogrammjával. A kezecskéjük -már reszketett, a mint szorongatták a kendőbe burkolt imádságos könyvet… - -A tisztelendő úr beszédének végére jutott. Már a vőlegény felé fordult -és az egyszerre keményen kihúzta magát. A magas és erős férfi még -magasabbnak látszott lilaszín és bíborvörös magyar díszruhájában, a -melyet az arany és a drágakő úgy elborított, hogy alig-alig hagyott -rajta egy-egy féltenyérnyi parasztot. Halotthalvány arczát kiszínezte a -sok csillogó fény és ruhája színeinek szivárványa. Gyönyörü fejét -mereven egyszerre gőgösen és alázatosan fordította az isten szolgája -felé. - -„Különös szép ember ez az Attila“ jegyezte meg magában a menyasszony, -félszemmel ránézvén. - -Csakugyan különös és szép volt, rövidre nyírt, erős koponyája oly ősz, -hogy hófehér. Bajusza és szakálla pedig koromfekete. Erős sasorrát -megszakította ugyan egy kissé valami tompa ütésnek a helye, az arczán -végig is volt két hatalmas vágás, a melyek egyike homlokán át végig -fölment egészen a fejére, de szürke nagy szemeit, sűrű fekete pilláit, -úgy látszik, nem érték. Egy kissé vad volt az arcza, csupán az ajkai -lágyak és pirosak, mint egy leányéi. - -Vele röviden végzett a pap. Őseitől örökölt rengeteg vagyonáról, -tisztelt és híres nevéről példálódzott. Aztán megáldotta és útnak -eresztette az új párt. - -Ideje volt, a felsallangozott fekete telivérek, a négyes nászfogat már -ugyancsak tánczolt, a kocsis és a fullajtár már alig birt velük. Az -összegyült nép rémüldözött, azokra az esetekre gondolván, a mikor e négy -patkós ördög egy vagy más atyjukfiát elgázolta. - -– Emberhalál lesz ma itten! jajgatott egy anyóka; kergették haza a -gyerekeket. - -Az új pár most kilépett a templomból. Farkas Attila fölsegitette -feleségét a fekete sandlauferre és fölpattant maga is melléje, a kocsis -helyére; ő hajtott. Kezébe vette a hosszú szíjjú ostort és erősen közéje -suhintott a paripáknak. Mintha elragadtak volna, úgy repültek azok az -erdő felé. A lakodalmas menet hintói és lovasai elmaradtak mögöttük. - -Óriási komondorok rohantak neki az új pár kocsijának. Egyik-másik vén eb -megismerte a házhoz tartozó lovakat, a kocsist, az urat és sunyin -sompolygott vissza a kastély hátsó udvarába. A tavalyi kutyák azonban, -nem lévén még ismerős az új viszonyokkal, csak az új párt akarták -leszedni a magas kocsiról. - -Az urat láthatólag mulattatta ez az őrült csaholás, állatjainak ez az -értelmetlen vadsága és hiába sáppadozott, sikoltott mellette az -asszonyka, már messziről kiáltott a kasztellánusnak, a korbácscsal a -kutyáknak szaladó házi ispánnak és mindenesnek, a vasvillára kapott és -össze-visszaszaladgáló megijedt béreseknek: - -– Hagyjátok, ne bánsátok! - -Leugrott, jobbra-balra rugdalt a tágítani nem akaró komondorok felé, az -ostorral csapkodta a szemeiket és mikor egy-kettő vonítva menekült, -felnyujtotta kezét a reszkető új asszonynak: - -– Hopp le, babám! - -Levette, letette. Aztán megigazította mentéjét, nézte, jön-e már a -vendégnép. Ezalatt és a míg az asszony két lépést tett a tornácz felé, -egy hófehér szőrü fiatal vadállat, mintha nem is kutya, hanem macska -volna, neki ugrott és feldöntötte. Sikoltás, kétségbeesett lárma, olyan -sokadalom támadt egyszerre, mint mikor tűz üt ki falun. Attila felkapta -félig ájult feleségét, megnézte, nincs-e megharapva és a mikor -meggyőződött, hogy semmi baja, nevetve fogta át a derekát: - -– Katonadolog. Semmi baj. - -– Csaljátok be a kutyát kenyérrel és a cselédudvarban lőjjétek agyon, de -mindjárt! – adta ki a rendeletet röviden. - -Jolán hálás pillantást vetett rá és erősen belé kapaszkodott. Nem -szokott hamarjában zavarba jönni, nem volt lámpaláza soha, de most -elfogódott. Egészen vad, idegen világba került, semmi, a mihez szemei -hozzászoktak, a kastély elé ültetett virágok se nyájasak és hiába volt -minden fölékesítve, a nemzetiszínü zászlók és lampionok, a téli -tisztaságu, de juliusi melegségü nap daczára komor, nehéz, sőt ijesztő -itt minden! - -A házikápolna harangja, a cselédek csengetyűje lázasan zúgott, -össze-vissza húzták, túlbuzgalmában a cselédség félreverte. A tornácz -nagy ajtaja előtt némán állott a kiöltözködött házinépség, vagy száz -ember, nyitott szájjal az asszonyok, peczkesen a férfiak. Egy csoport -pujka, egy sereg sárga kis kacsa kapirgált csak minden meghatottság -nélkül. Jolán meglátta az apróságokat, felkaczagott, nekik akart -szaladni, édesgette őket, azonnal beletalálta magát háziasszonyi -szerepébe. - -– Enni akarnék neki adni, kukoriczát, kukoriczát… - -Magához tért, körülnézett. Egy roppant épület állott előtte, az -úgynevezett Sólyomvár. Felerészben valami régi vár bástyája, másrészt -egy modern gótikus palota nagy raffinement-nal és fényűzéssel építve. -Környöskörül mindenütt a rengeteg. Őserdő, csupa haragos zöld tölgyfa. -Húszezer holdnyi vadaskert hegyekkel és lapályokkal, műtavakkal és vadul -előre törő bérczi patakokkal. - -– Nincsen ennél szebb hely a világon. Hallja csak, a kakuk! - -Abban a csendben, a melyet meg nem zavar az erdő folytonos lassu zúgása, -csak mélyebbé és melankólikusabbá tesz: két kakuk felelgetett egymásnak. -Az asszony föltekintett az erdő tömör lombjaira: egy őz szelid fejét -kidugta és kiváncsian nézett feléjük. Alig egypár ölnyire voltak tőle. - -– Akarja-e lelőni? – súgta hirtelen feltörő vadászlázzal Attila. - -– Akarom. Hamar fegyvert. Azt, a mit nekem vett, a könnyűt! - -Majd hirtelenében meggondolta: - -– Vért ontani ma? Nem, nem volna szép! Elnevette magát, az ura is -nevetett. - -Az ajtóhoz értek. Száz torok kiáltotta el egyszerre: - -– Dicsértessék a Jézus Krisztus. - -Jolán bólingatott a fejével. Egy úriruháju ember lépett elő, beszélni -akart. Az úr elhárította, beléptek. - -– Itthon vagyunk! szólt Farkas Attila és föllélegzett. Mindig az járt az -eszembe – tette hozzá – hogy valami baj lesz, valaki lelő, vagy én -csinálok magammal valami bolondot, mielőtt magát hazahoztam volna. Egy -nappal, talán egy órával előbb. El sem tudom hinni, én vagyok-e, maga-e? - -Megfogta az asszonyka arczát, megszorította, az feljajdult, egészen -elöntötte a vér. Most már egészen felizgatta az a gondolat, hogy -valakinek – és ennek a hatalmas, szép embernek – a törvényes felesége. -Az egyház által nem szankcionált viszonyaiba nyugodtan ment bele, most -valami különös, édes nyugtalanság csapta meg: - -– Ni, ni: én tán szerelmes vagyok. Nem ez-e a szerelem? villant át az -agyán. - -– Szerelmes vagyok, halálosan szerelmes vagyok magába! súgta a férfi -fülébe és átfogta a nyakát. - -Az inasok kisipirczeltek a folyosóról. Egyedül voltak. - -– Nem szeretem most körülöttünk az embereket. Jó volna, ha valahol -valamennyien feldőlnének, nem jöhetnének! – szólt az új asszony. - -– Hogy is ne! Hát a lakodalom! A lagzit nem adom! – felelte hetykén -Attila és elbocsájtván felesége kezét, mutogatni kezdte neki a vadászati -trófeumokat, melyekkel telisdedteli voltak az összes folyosók, az egész -földszint. - -Háromszáz esztendeje hordták össze a holmit ebbe a kastélyba, de azért -egységes karaktere volt az egésznek. Egy vadölő, babonás férfi -nagyszabásu oduja – semmi egyéb. Az első Farkas és most az utolsó sarj, -úgylátszik, ugyanegy ember: erdőt bujó, vadpusztitó, szerencséért és vad -ellen való védelemért istent imádó. - -Három bölénykoponya volt odaszögezve a főlépcső fölé: - -– Az volt a jó világ, a mikor még ilyen vad volt. A szépapám lőtte! – -jegyezte meg a hálás Farkas-ivadék. Az aggancsok és agyarak végtelen -sorát és roppant sokaságát szent képek szakították meg. Rézmetszetek, -nyomatok, egy-két eredeti festmény, ezek között, úgylehet, becses is. -Havasi zergék kikészített fejei – oly szelidek és kedvesek mint egy -falusi leány arcza – és két kitömött párducz jutott a főhelyre, a -foyerjébe. Ezeket mind Attila lőtte, a minthogy az utolsó száz -esztendőben – úgy látszott – a család összes tagjai között ő pusztított -el legtöbb vadat, az ő szeme volt legjobb, keze legbiztosabb. - -Hallgatóztak; jön-e már a násznép. Még nem jött. - -– Szeretném látni a Farkasnékat, az elődeimet! – szólt Jolán. - -– Az ősmamáimat? Alig talál egy-két festményt róluk! - -Az asszonyok emléke csakugyan nem maradt itt meg. Pedig csaknem kivétel -nélkül minden Farkas két-három hites feleséget nyűtt el, nagyobbára a -magyar, erdélyi és cseh arisztokrácziából eredett dámákat. A kedves -nippjeikből, az imazsámolyukból maradt meg egy s más, egy-két -vándorpiktor festette arczkép, egy daguerotypia az Attila anyjáról, -tükreik és az ágy. Nagy szoba a nagy szobában, egykor arany, most már -feketére vált lövöldöző ámorokkal, megsárgult velenczei függönyökkel. Az -ódon ágyasház mellett a legislegmodernebb fürdőszoba, oly kedvesen és -bölcsen berendezve, hogy az asszonykának kedve lett volna nyomban -megfürdeni benne. - -Éppen hogy bepillanthattak a nevezetesebb helyiségekbe – volt vagy -nyolczvan pièce – a komondorok ujra rákezdték odakint. - -A násznép megjött és megkezdte a harczot a nem vendégszerető állatokkal. -Az új pár a hátsó lépcsőn került le eléjükbe, át a cselédudvaron, azaz -egy egész utczán. Az apró házak most kihaltak voltak, egy előtt üldögélt -három, csaknem egyforma idős gyerek, két feketeszemü öt-nyolcz éves -leány, egy kis fiu, a kit az anyja – sovány, fekete palócz asszony – épp -fésült. - -– Ej, be szép gyerekek, gyönyörü gyerekek! – kiáltott fel Farkas -Attiláné. - -– Kezét csókolom! – énekelték egyszerre mind a négyen, a mikor -megpillantották az urat. A gyerekek neki is akartak szaladni, hogy -tényleg megcsókolják a kezét, de az anyjuk halkan rájuk szólt valamit. - -– De kire, kire hasonlítanak ezek a gyerekek? – évődött az úrasszony. - -– Az enyémek! – mondá Attila nyugodtan. - - -A lakodalom. - -Mindjárt asztalhoz ültek. Egyfolytában ettek és ittak másnapig. Az -asszonynak se lehetett elmozdulnia, a ház ura meg éppen teljes lelkével -neki adta magát a mulatásnak. Az első huszonnégy órában nem is -lakodalomnak, hanem egy duhaj legénybúcsunak tetszett az egész nagy -lármáju összevissza mulatság. Attila a harmadik órában becsípett és -sértegette a vendégeket, a tisztjeit, a kikkel minden ivás alkalmából -te-tu volt, az öreg szinészpárt; jelen nem lévő nagyurakra halálos -sértéseket mondott. Udvari zsidaját, a kinek számára udvariasan külön -terítettek, kiküldte. Egy félóra alatt kijózanodott és hogy megkérlelje -a megsértetteket, szólót tánczolt nekik, majd a feleségét fogta derékon -és csaknem egy óra hosszáig járta vele a csárdást. - -A czigányok keze elhalt, ájuldoztak, de játszaniok kellett, a míg a -másik banda meg nem jött Egerből. A mikor ez megérkezett, az elázás és -agyonevés felé hajló lakzi ujra éledt. Uj vendégek is jöttek, Barna Ádám -Tardról, azért késett meg, mert a birtokainak az árverése volt tegnap, -azt kellett bevárni. A kaszinóból is jött két úr, az egyik az ifjabb -Szihalmi, a murok-gróf, a ki az összes nyavalyákat viselte magában és -magán, de azért a legnagyobb lump volt a világon. (A velszi herczeg, a -mikor Budapesten járt, nagyon barátkozott vele és azt mondta róla: ily -szépen kártyázni nem láttam még. Százezer forintot nyert tőle.) A -környék híres úri kártyásai is lassan leszállingóztak, benézett a -főispán is, „erre járván“. Talán sürgönyutasítást kapott felülről. - -Beéri Lászlót, a ki betegeskedett, a mióta egy rendkivüli este után, -télben, megfürdött a jégbőrös patakban, a szomszéd faluból erőszakkal -hurczolta el két uradalmi írnok. De voltak itt szolid emberek is, a kik -egyet-egyet bóbiskoltak az asztalnál, sőt egy-két órára aludni is -tértek. Az örömapa meg éppen mindig kéredzkedett aludni, de Attila nem -engedte és a mikor az bizalmasan sugdolódzott a fülébe és leánya -egészségét ajánlotta a figyelmébe: lekapta a menyecske lábáról a fehér -atlaszczipőt, teletöltötte aszúborral: - -– Igyunk! – kiáltá és újra töltött. - -A czipellő sorra járt, a czigány tusst húzott. Az ötlet mindenkit -föllelkesített, a rosszegészségü gróf remegő kézzel, összevissza mozgó -fejjel dirigálta a czigányt. Jolán nevetve húzta maga alá lábát és -feltürt meztelen karjával mutogatta, hogy most ki igyék, kicsodán van a -sor. - -A selyembillikomot most Beéri László felé nyujtotta szomszédja. - -– Nem iszom lábbeliből! – szólt a beteg, rekedt hangon, de kiáltva, hogy -az inasok is meghallották a szomszéd szobában és beszaladtak. - -Beéri László ismételte a csendben: - -– Ha angyali is, a czipellője nem billikom! - -Az apa sértődötten ugrott föl. Az ő hangja volt az első, mely elharsant -a meglepődés e némaságában: - -– Gyalázattt! ordítá, három _t_ betűvel. - -A megsértett férj szemét elborította a vér, görcsösen szorongatott egy -metszett nagy boros üveget, de csak egy pillanatig, a másik pillanatban -már a sértő felé vágta. Az üveg tartalma végiglocscsant egy pár -vendégen, a nehéz üveg pedig közvetlenül a Beéri Laczi feje fölött – a -melyet hirtelen félrekapott – vágódott ezer darabra. Szilánkjai -megvéreztek egy-két urat, de egyébként semmi baj nem történt. - -A vendégek felugráltak. Az első momentumban nem tudták, kit kell itt -megverni, voltak, a kik a gazda felé fordulva, készen voltak arra, hogy -leteperjék, némelyek pedig a grimaszot vágó Beéri felé nyujtották ki az -ökleiket. A murok gróf felugrott egy székre és onnan szavalta éles -leányhangon: - -– Ki vele, ki vele! - -A hozzákészülődések e buta zavarában egyszerre csak felhangzott az úrnő -kijelentése. - -– Beérinek igaza van. Én se innám! - -Hirtelen humorosra fordult a helyzet, nevettek, vitatták a dolgot, -Attila erőszakos mosolyra vonta ajkait. Sőt odament a sértőhöz és a -lakodalmas nép szemeláttára kezet fogott vele, hangosan bocsánatot kért -tőle, de suttogva hozzátette: - -– Ezért majd számolunk aztán. - -– Nem aztán, hanem mindjárt. - -– Tehát mindjárt. - -– Várom. - -A násznép közül már csak igen kevesen voltak abban a helyzetben, hogy -megfigyeléseket tehessenek, ámbár a mámor sokszor szokatlan élessé teszi -az obszerváló képességet. Voltak, a kik észrevették, hogy itt valami -történt, vagy inkább: történni fog. A főispán szólt is Jolánnak, -vigyázzon, ne hagyja az urát, ezek itt valami bolondot csinálnak! - -A menyecske igyekezett kiverni az öreg gentleman fejéből a rossz -gondolatokat: - -– Ne tessék félni, ilyenkor maguk duplán látnak! - -Azonban igyekezett körülvenni Attilát. Harisnyás lábát reátette annak -lakkczipőjére és lágy suttogással beszélt vele: - -– Édes, álmos vagyok már! - -– Hát menjen aludni! - -– De félek magamban. - -Attila elfordult tőle, koczintott. Majd szólt hozzá, nem is egészen -csendesen, a közvetlen szomszédok meghallhatták, a mint mondta: - -– Én pedig nem vagyok álmos. Három napos lakzi semmi, majd ha a hatodik -után leszünk, rúzsám. Első a szent fogadás, első a becsület, őseink -szokása a legelső. - -Fölállott, megtámaszkodott és nekikezdett, hogy „az ősök szokásai“-t -felköszöntse. Igen megdícsérte Tass vezért, a kinek ágyékából eredett az -ő családja, de ez nem volt egészen bizonyos. Nemességük a második vagy -harmadik Habsburgtól datálódott, a mi előbb történt, arról csak -szájhagyomány bizonykodott. Hamarosan rátért az idegenek megrovására és -beszédének ez a része vicczes volt, jó adomák és eredeti ötletek -töredékeivel füszerezve. Végre a férfibecsületet védelmezte meg a kor -iránya ellen és kijelentette, hogy a ki nem becsületes, az gazember. - -A főispán megrémült, hogy itt mindjárt politikai jellegü nyilatkozatok -történnek, a melyek neki nagyon kellemetlenek lehetnek. A képviselő, az -Attila kerületének, az ő személyének parlamenti követe viszont örvendett -és krákogott, ígyen készülve a beszédre. De megjött Poldi. - -Poldi egyenesen Bécsből jött, egy főherczeg báljáról, a hol muzsikált. -Meghallotta, Egerből valaki a brácsásnak megírta a nászt a kaali -rengetegben, mire a prímás pakolt, se kényeztetéssel, se pénzzel nem -lehetett rábirni, hogy maradjon. Nem hítta senki, magától jött, jönnie -kellett, mert hiába szakadt el már húsz esztendeje a Farkas-portától, -nem tudott megszabadulni a rabérzéstől, hogy oda tartozik, jobbágyi -hűséggel, szolga engedelmességgel. Hiába járt időközben Amerikában, -hiába játszott szuverének előtt és bár többrendbeli szerb, román, sőt -belga rendjele is volt: sunyi alázatossággal, szégyenkezve, hogy úgy -elkésett, lépett be bandájával a terembe. - -A híres banda megérkezése csaknem önkívületi állapotba hozta az urakat. -Az „egri hangászok“ lassan kisompolyogtak, Poldi meg azon sárosan, -porosan odaállott az új pár közé és ráhúzta a Tóth Jolán híres kedves -nótáját, a románczot a „Nap és hold“-ból. A menyecske énekkel kísérte, -kezdetben lassan, majd kieresztve hangjának egész erejét. A lump gróf -letelepedett a lábai elé a földre és rövideket, csendeseket -„jaj“-ongott, mint Calabazer herczeg az operetteben. Beéri László -egyszer közbekiabált: - -– Tegye rá a lábát Murokra! - -A csendben meghallatszott, a mint az emberek nagyokat nyeltek. A mámor, -a láz kiszárította a torkaikat és nem ivott most senki. A poharak -nyugodtak, Attila ráborult az asztalra és úgy hallgatta: - -Egyszerre azonban közbekurjantott: - -– Ácsi, magyar! - -Az operette friss magyar nótába villant át. Az ezüsthangu hegedüt -követte az ezüst asszonyi hang… - -A férfiak már csókolózni kezdettek, mindenki ellágyult, a míg e -nótázások tartottak. Estefelé a menyecskének sikerült kiszöknie, utána -ment az ura, nem találta. Mulattak tovább, még hangosabban, még többen. - -Arra a hírre, hogy a Poldi bandája megjött, lábra, hintóra, lóhátra -kerekedett a vármegye urainak színe-java; ott hagyták az aratást, a -félig rakott kereszteket, a közigazgatási bizottsági üléseket, a -hivatalokat, az ujszülött gyerekkel bajoskodó asszonyokat, az éppen -eljegyzett kisasszonyokat és ide jöttek. Farkas Attilának barátja volt -minden valamirevaló megyebéli ember, de az ellenségei s beköszöntöttek. -A lovak nem fértek már az emeletes istállóba, két négyes fogat és egy -pár hátas ló az udvaron éjszakázott és saroglyából evett… - -Százharmincz vagy száznegyven vendég is lehetett már, megjöttek a nagy -kártyások is, Szávics Pál, Szalaparty Mihály, az egri Jakab, a kit „más“ -vallása daczára megtűrtek, mert snájdig és ügyes kártyás volt és nem, -hogy kölcsön adott volna nekik, de váltókat girált és azt ambiczionálta, -hogy az urak tegyék tönkre. Az ebédlő népének egy része kivonult a -játéktermekbe, a hol nagy zajjal, kis vízivel kezdették, de csakhamar -elcsendesedtek, a mikor Beéri betette az első ötven forintos vízit. - -Négyen vagy öten makutyiak lettek, azokat vetkőztették az inasok és -vitték aludni. Ezek között az örömapát is, a ki azt hitte, hogy a -jászapáthi vásáron van és sipisták leakarják huzgálni a sok gyűrűt az -ujjairól, kivenni mind a két aranyóráját. - -A lakodalom a nagy teremben azonban tartott még mindig. Az asszony is -előkerült, az urának elárulta, hogy megfürdött. Pompásan, frissen érezte -magát, sárga indiai selyemruhájában, – a melyet serpentine tánczhoz -készített valamikor – kábító szép volt, Attila nem is mert ránézni. Az -asszonyka, mint egy macska, megütötte a képét a tenyerével: - -– Mikor lesz? – kérdé a vendégek felé mosolygó, de rémült arczczal. - -– Mi? - -– A verekedés. - -– Nem tudom. - -Négy úr egy szögletben poharazott és beszélgetett. Jolán rájuk mutatott: - -– Én ismerem az ilyeneket. Ott tárgyalnak. - -– Asszony neve: hallgass! – szólt a háromnapos férj érdes, sőt gőgös -hangon. Majd vállat vont: - -– Különben mit tagadjam, agyonlövöm a kutyát. - -Összehúzva szemeit, baljóslatúan tekintett Beéri Laczi felé, a ki -csendesen idogált a kasznárral és a plébánossal. - -Jolán, mélyen, hizelgően tapasztotta rá szemeit: - -– Jól van, lelövi. De most? - -Ez a most úgy tele volt megbűvölő édességgel, hogy Attila önkénytelenül -az asszony kezei után nyult és megszoritotta. - -– No jó, hát várok vele, a maga kedvéért. - -– Mondja becsületszavára! - -– Nem szoktam asszonynak becsületszavamat adni! - -Fölállott mellőle és közeledett a két úrhoz, a kik már elváltak az -ellenfél segédeitől. Mindössze egy pár szót váltottak. Arczukról és hogy -oly röviden végeztek, meglátszott, hogy minden rendben van, feltételek, -idő, hely, fegyver meg van állapitva. - -Az este folyamán az asszonyka mégegyszer körülvette az urát: - -– Tudom, a mi készül. Én nem vagyok gyáva asszony, jól van, hát legyen -meg, ott akarok lenni. - -– Jó, elviszem. De most menjen aludni. - -Maga Attila is aludni tért éjfélfelé. Ki a kastélyból, a parádés lovak -istállójába, lefeküdt egy kocsis-ágyra. A mámor jórészt elszállott már a -fejéből, de a mint behunyta a szemét, nyomban elaludt. A mikor -hajnalban, a kellő időre fölébredt, pompásan érezte magát. Kinyujtotta a -karját, nem remegett. A látása tiszta és éles, a lelkismerete oly -nyugodt, mint egy gyermeké. Nem volt bátor, mert az emberektől való -félelmet abszolute nem ismerte. Biztos volt a dolgában, de azért -intézkedett, hogy a papja épp úgy kéznél legyen, mint az orvos. - -A mikor öltözőszobája felé indult – bekukkanván a gyertya mellett -mulatókhoz és a kártyásokhoz – Jolán már a folyosón várt reá. Fekete -lovaglókosztüm volt rajta, halvány arczát beburkolta fekete fátyolba. -Látszott rajta, hogy az egész éjjel nem aludt, az érte ilyen különös -körülmények között vivandó párbaj mégis csak felizgatta. Rossz sejtelmei -is lehettek, talán azt is megforgatta agyában, hogy hátha a katasztrófa -az ő kárára dől el? Egyedül maradni itt a rengetegben! Az óriási -birtokban, a nagy kutyák és részeg emberek között! Mit fog tenni? - -Megölelték és megcsókolták egymást. Az asszony hosszan tapasztotta -ajkait a férfi szemére. - -– Jól van? mondá Attila mosolyogva. Majd folytatta: Négy óra. Maga -utánunk jön a komornyikkal, a timsós kuthoz. Mögéje áll a kőrakásnak. -Nem bánom, nézze meg. Ha sikít, megvetem. - -Hajnali toilettejét csinálta éppen az erdő: a friss harmatban -megfürödvén, szárítkozni kezdett a fölkelő napon. A fák csúcsos fejei -már magukra húzták az aranyból szőtt lepedőt, de derekuk és lábuk vizes -volt még és sötét. A fiatal őzek most früstökölték a lapukra hintett, -gyöngyalakú, a szivárvány minden színében csillogó harmatot. Illatos és -rikító színű gombák, hupp! most hirtelen előteremtek. - -Az erdő alján, de már jó magasan, egy darab timsós fövényü fensikon nem -történt csak semmi. Törpe fű akart nőni rajta, de le volt taposva. Itt -szokták közönségesen a nagyobb vadakat kizsigerelni. A fehér tisztáson -nagyobb fekete foltok estek. Egy nyilt tűzhely és faház is volt rajt, a -mögött meg egy kőrakás. Egy kedves lovának akart itt mauzoleumot -építtetni Farkas Attila. A mikorra a kőmívesek hozzákezdtek volna a -munkához, már új paripát szeretett meg és elfeledte a kedvest. - -A négy úr, a két úrral hamarosan elérkezett a tisztásra. Az asszony a -komornyikkal a kőrakás mögé húzódott, guggolva, mászva, nesztelenül, -hogy senki se hallja, senki se lássa őket. - -– Lát méltósága? – kérdezte a komornyik – a ki tót volt eredetre – -fogait vaczogtatva, egyre-másra keresztet vetvén. - -– Látok, öreg. Ha elvesztem az eszméletemet, hátul szakítsa le a -gombokat és vágja el a vállfűzőt. Csitt! - -Odafent kezdték. Murok gróf mérte ki a húsz lépést, az orvosok biztos -helyet kerestek szerszámaik és a maguk számára. Attila kíváncsian – de -messziről – nézte a plaidre ledobott két pár pisztolyt. A vidékről -kerültek, valamikor a főszolgabirónál látta mind a négyet, talán lőtt is -belőlük. Beéri Laczi csendesen ült egy tőkén, az állát megtámasztotta a -kezeivel, úgy lehet, szundított még egy cseppet. Akkor ugrott föl, a -mikor a főispán – a premier-segéd – elkiáltotta magát: - -– Kezdjük! - -Hamar el is végezték. Attila a taps után nyomban lőtt kapásból és -golyója ellenfelének jobb vállába furódott. Beéri Laczi megbillent, -féltérdre esett, de fegyverét még kilőtte Attila felé. A másik -pillanatban már keze is, a fegyver is csupa vér volt és féloldalt -leesett a földre. Az orvosok azonnal letettek minden reményről, -mindnyájan hozzáfutottak és észre se vették, hogy a mint a káromkodó -sebesültet körülveszik és összetapogatják, az asszony is megáll -mögöttük, lihegve és kipirulva az izgatottságtól. Attila vette legelőbb -észre, mellé állt, megszorította a kezét és csendesen mondta: - -– Imádkozzon érte. Ezzel leszámoltunk! - -A golyó menetét nem lehetett megállapítani, talán nem sértett fontos -életműszert, de az elvérzés nagyon valószínü volt. Beéri Laczi -lemocskolván az összes jelenlevőket, hirtelen elaludt. Cserágakból szent -Mihály lovát összerótták, hogy levigyék rajta a kastélyba. Elhatározták, -hogy a vendégek előtt, – nehogy szerterebbenjenek – lehetőleg -titkolódzni fognak és mindenkinek azt mondják: vadászat közben -szerencsétlenség esett, Laczi berugottan cserkészett, magára hibázott… - -– Kie van? Van-e valakije? – kérdezte az asszony. - -Feléje fordultak, némelyek kezet csókoltak neki. - -– Egy kis lánya, Egerben, az angol kisasszonyoknál, – felelte a -járásorvos. - -Egy reczeptblankéttára megfogalmazták a sürgönyt a fejedelemasszonynak, -hogy készítse elő a leánykát, tapintatosan. - -Indultak lefelé. Indulás közben Attilán valami hirtelen ellágyulás vett -erőt, visszafordult a gallyon élettelenül fekvő áldozathoz és -megcsókolta annak falfehér homlokát és megszorította a merev balkezét. - -– Pajtás, megbocsáss; – mondá remegő ajkakkal. - -Beéri Laczi most egyszerre kinyitotta a szemeit: - -– Te is pajtás! – mondá halkan, de élesen. - -A környezet meg nem állhatta, hogy el ne mosolyodjék. A halott vicczelni -kezdett. Megszorította ellenfele kezét: - -– Most gyere velem birkózni, ha mersz! - -Feltápászkodott. - -– Nem bir el én velem egy golyó, van már én bennem golyó is, serét is. - -A mikor lefelé szállították, még akkor is társalgott. Belefektették egy -napos hálószobába, egy orvos mellette maradt, a huszárját – régebben -vármegyei főjegyző volt és a huszárját megtartotta – behívták hozzá, a -szakácsnak kiadták a parancsot, hogy erős leveseket főzzön neki és -visszamentek reggelizni – leveses husokat és káposztás készítményeket -persze – a nagyterembe. A munkálatokat megzavarta egy kissé a -szerencsétlenség, de a kártyások meg se mocczantak. - -Estefelé azonban papot kellett vinni Beéri Lászlóhoz. Jegyzőt is kivánt, -testálni akart. Attilát szándékozott megtenni végrendeleti -végrehajtónak. Megkérdeztette Jolántól, hogy elfogadja-e a hátas lovait -örök-emlékül. Kilencz felé már kisült, hogy csak tréfált, vagy -félrebeszélt, a golyó előkerült magától és az orvosok biztosra vették, -hogy négy-öt hétre meggyógyul. Csak nem szabad volt megmozdulnia, mindig -a hátán kellett feküdni, hazakívánkozott, de Attila, a ki minden -félórában benézett hozzá az asszonynyal, nem engedte. - -– Az éjjel – holdvilágnál – széjjel mennek. Csend lesz. Csak hárman -maradunk az egész kastélyban. Én, az asszony, meg te! - -A vendégek nagy része tényleg elázott, vagy végképp kiállott éjfél felé. -A kártyázók között is eldőlt a sors, határozottan négy emberhez -szegődött, ezek összenyerték az egész társaság pénzét és most már -unatkozottan – csak becsületből – nyeregették vissza a kölcsönadott -summákat. - -Szedelődzködtek, fogtak a kocsisok. A hold szelid báját árasztotta szét, -ömlesztette el a vad rengeteg és a komor kastély, a csoportosan -elszállingózó vendégek alakjai fölött. - - -A nász. - -Az utolsó bricska is kizörgött az udvarból, a kutyák elkisérték egészen -a falusi parasztkomondorok terrénumáig, ott átadták azoknak, -visszajöttek, elhallgattak. - -Magányos, mély csend. Az erdőben támadt csak időről-időre némi nesz, -vadgalamb ragadozó kabamadárról álmodott talán és ijedten rebbentette -meg a szárnyait. A rókák, izgatottan az erős holdsütéstől, mozogtak, -fordultak egyet a fagyökerek alatt. - -Attila a Jolán szobájában kinyitotta az ablakokat, virágzó hárslombok -azonnal betörtek rajta. Alig tudtak lélegzeni, most igazán -megrészegedtek. - -– A mámor, az illat, az álom elnyom, úgy érzem, mindjárt meghalok! – -szólt az asszony és becsukta szemeit. - -– Én is! – felelte Attila és fekete fejét lenyugtatta az asszony ölébe. - -Hirtelen felugrott, megdörzsölte a szemeit. - -– Gyerünk ki innen. Gyerünk ide az erdő aljába. Gyönyörü búvóhelyeket -tudok. A királynénak nincsenek olyan ágyai és divánjai. Kakukfü a párna… - -– Gyerünk. - -Pompás helyet találtak, ott nem volt nedves a fű, hanem szeliden meleg, -sűrű és puha. De ott se volt maradásuk. A hold muladozott, a nap roppant -korán jött fel és a rengeteg lakói, a vadak és a madarak szokatlan -lármával keztek a reggelihez. Ujra fölmentek, most már nem voltak -álmosak. Beszélgettek. Csupa olyan dolgokról, a melyek elmondásával -egész mostanáig kellett várniok. Attila megkérdezte: - -– Mondja meg, most már megmondhatja, mért nem akart azelőtt a szeretőm -lenni, a mikor szeretett? - -– Akartam, hogy elvegyen. Aztán nem vett volna el. Elhagytál volna és én -a vízbe ugrottam volna. Nehéz volt pedig ellentállani, kegyetlennek -lenni. Belé is betegedtem egy párszor. Be jó, hogy okos voltam. Úgy-e? - -– Úgy! Hanem tudja-e, mit csinált? - -– Mit? - -– Medvebarlangba jutott. - -Az asszony csudálkozva nézett a férfira. Az meg olyan édesdeden -fölnevetett, hogy a vállai össze-összerándultak bele. - -– Úgy bizony, kis koma. Innen nincs ki. Már most itt marad -örökkön-örökké. Itt lesz öreg asszony. - -– Fuj… - -– Szép öregasszony. Én meg szép öreg ember. Innen ki nem megyünk soha -többé. Elég volt a világi életből, nekem is, magának is. Hely van itt -elég. Ha kocsikázni akar, a parkban, négyes fogaton, odáig -elkucsirozhat. Mindent hoznak ide, a mit csak szemed-szád megkíván. -Vendégeket is fogadhat, meghívhatja a riválisait. - -– Szemtelen! - -– Igaz, nincsenek. A régi barátnőit gondoltam. Akár mind itt is -lakhatnak. Színházat csináltatok az apjával, már szóltam a signornak. Ő -is, az anyja is itt marad, már el is fogadták a kasznárlakot. Az öreg, a -ki polgári czím után is vágyakozik: a vizi malmok felügyelője lesz -azonfelül. Egy nagy szobát végképp kiárendálok és az is itt fog lakni -bent, egész nap és egyedül maga szekirozhatja. - -– És kimenni? - -– Soha. Talán egyszer a panyi búcsura. - -– És ha én mégis ki akarok menni! szólt az asszonyka egy kissé -megindultan, egy kissé negédesen, a dühnek valami fajtája szorította el -szívét hirtelen és az ura ölébe ült, simogatta a fejét. - -– Nem lehet, barátom, kimenni nem lehet. Én is, a cselédség is ügyelni -fog rá. Ezek a palóczok, mert az angoljaim is kizárólag palóczok, -beleakaszkodnak a ruhájába, mint a dakszli, ha tilosban találják, -szökésben látják. A határig sem mehet, hamarább visszahozzák. Aztán az -asszony is vigyázni fog rá. - -– Miféle asszony? - -– A kinek a kisgyerekeit látta. - -– Az elődöm? - -– Nem kell csúfolni, jó lélek volt. Nem kért tőlem soha semmit. Egyszer -aranypénzt adtam neki, odaajándékozta a gyöngyösi barátoknak. - -– Ő lesz tehát az anyaszultána! - -– Nem kell tréfálni! - -Az asszonyka nem tréfált. Könnyek kezdtek feltörni a szemeiben. -Mosolygott, de a hogy csak tudta, megszorította az Attila nyakát. - -– Ne beszéljen ilyeneket, mert én megmérgezem. Majd meglássa, hogy -megmérgezem. Én ismerem a füveket. - -– Az nehéz lesz. Hanem én, ha látom, hogy szökni akar tőlem, lelövöm, -agyon, megfordul a levegőben, mint egy sólyom, leesik. És leteszszük a -családi kriptába. - -– Akkor ám magát Filukám, fel… fel… mutatta a fejével, a kezével, a -felakasztás csúf míveletét. - -– Nem a’! A császár nekem megkegyelmez. Minden igazi úri embernek, a ki -jó lövő, régi sarj, latifundiumai vannak, elengedi. Csak a susztereket, -a mesterembert, a parasztot és az irnokokat akasztják fel. Hol volna az -igazság, ha velem is úgy bánnának el, mint azokkal. Mi tartjuk fenn a -trónt vagy harminczan, harminczöten. György gróf, Lichányi Elemér, Adolf -báró és még többen öltek. Emlékezhetik. Csak Lichányi ült egy keveset, a -többi egy perczet sem… - -Nekitüzesedve, komolyan beszélt. Egyszerre abbanhagyta, megölelte, -magához szorította az asszonyt erősen. - -Megeskette, hogy szereti. - -– Esküdj meg! - -– Kire? - -– Az élő istenre! - -– Jó, az élő istenre… - -– Tartsd fel az ujjaidat, nem azt, nem itt. Gyere. - -Átvitte egy másik szobába, abba, a melyben az apja meghalt. Azóta -változatlan volt ott minden. Az éjjeli asztalkán egy angol könyv a -lótenyésztésről, szétnyitva, lapjával lefektetve, a hol az olvasó -félbenhagyta, hogy tudja, hol kell folytatnia. Az ágy feje fölött -fogadalmi ezüst szívecskék, Lourdesban és más kegyhelyeken megszentelt -papirképek. És egy fekete feszület, melyen Jézusnak képét szinte -világosra koptatta a számtalan, óriási kínok között reázúdított csók. Az -öreg Farkas nyelvrákban szenvedett és a szó szoros értelmében éhen halt, -mint a dúsgazdag családnak már nem egy férfi tagja. - -– Erre a feszületre esküdj! – mondá Attila. - -– Erre is esküszöm. - -– És hogy soha mást nem fogsz szeretni. - -– Soha nem fogok. - -– És soha mást nem szerettél! - -Az asszony gondolkodott, de csak addig, míg pilláival együtt -hunyorított, aztán a világ legtermészetesebb hangján mondá: - -– Soha mást nem szerettem! - -Attila egészen meg volt nyugtatva. Ezen a napon teljes volt a boldogság -a kastélyban. Attila egy utazó koldusnak, a kiről a komondorok szokásuk -szerint leszedték a rongyokat, egy kis házat és telket ajándékozott. Az -afférját látták az ablakból, az úr fölhívatta és nyomban megtelepítette. -Délután a Jolán két kis fehér kutyájával játszottak, azzal a két bohókás -élő lénynyel, a kiket az asszony a legjobban, talán egyedül szeretett az -egész világon. - -Másnap azonban Attila újra kezdte: - -– Tegnap hamisan esküdött! – mondá mosolyt tettetve. - -– Azt mondja, hogy soha senkit nem szeretett. Hogy mily igaz ez, itt van -a bizonyság. - -Egy köteg szerelmes levelet dobott az asztalra. Jolán írta valamennyit -egy úrhoz, a ki igen rossz körülmények között vonult vissza a -társaságtól. Nem lehetetlen, hogy ezeket a leveleket pénzért eladta. - -Az asszonyka kíváncsian nyúlt a levelek után, egyet-kettőt érdeklődve -olvasott el. - -– Az enyémek. Én írtam valamennyit. Sajnáltam az illetőt, biztattam, -hazudtam neki, nehogy elpusztítsa magát. - -– Tudom a többit is, a kit sajnált. - -– Tudhatja. Egyetlen egyben volt egy kis komolyság. Egy elért… - -– Ki volt! – vágott közbe mohón Attila. - -Jolán egy osztrák herczeg nevét emlegette. - -– Házasságot igért. Az megszédített. De az anyja eljött hozzám sírni… -kiadtam ő fenségének az útat, elkergettem… - -– És más nem volt senki!? - -– Esküszöm, senki. - -– És azok, a kikről beszéltek, a kik, a kik – - -– Mondja ki bátran, a kik eltartottak. - -– Elpusztultak vagy meghaltak, érted, előtted. - -– A kezemet csókolták. Megelégedtek a hírrel. Boldogok voltak, hogy -bolondítottam őket. - -Megint meg kellett esküdnie. És másnap újra előlről kellett kezdenie. -Volt egy nap, mindjárt a második héten, a mikor a férfi elzárkózott az -asszonya elől. Hiába kopogtatott, be nem engedte. Este kijött, de nem -szólt hozzá, hiába kérlelte. Éjjel vallotta meg csak, hogy mi bántja: - -– Megőrülök dühömben, hogy nem pusztíthatom el mindazokat, a kikhez -valaha, valami közöd volt. Gyűlölöm az apádat, gyűlölöm az anyádat, mert -kis korodban ölelted és csókoltad őket. Szeretném felgyújtani a -színházakat, a hol játszottál és a gazember kóczrágó késnyelőkkel – ha -színleg is – szerelmeskedtél. Szeretném légbe röpíteni, szétlőni az -egész világot és hogy ne maradjon rajta más, csak mi ketten. És belőled -is kiirtani a multat, minden emléket! - -Az asszony csitította, a hogy lehetett, megnyugtatta. Egy kissé tetszett -neki ez a szertelen tűz, de mégis inkább megfélemlítette és undorította. -Tenyerével befogta a férfi szikrázó szemeit. - -– Hát a szegény Beéri mit csinál? – kérdezte hirtelen. - -– Mit akar tőle? - -– Meg kéne nézni, nem halt-e meg? - -Éjjel felzörgették a beteget, a ki különben sem aludt még. Csendesen -iszogatott magában. A sebje szépen gyógyúlt, de az egészsége általában -rohamosan hanyatlott. A lősebtől függetlenül, a téli patak fürdő hatása -mind jobban-jobban jelentkezett. Fehér lett, mint a fal és úgy -összement, mint egy gyerek. - -Nagyon megörült a vendégeknek. Attilával csókolódzott, a mint -köszöntötték egymást. Egy kissé kapatos volt már a sok hűsítő italtól. A -huszárja teljesen be volt rúgva és fölverte az egész kastélyt egy -zsámolyért, a mit neki a „méltóságos asszony“ lábai alá kell tennie. - -A vendégek is ittak egy-két pohárka nehéz sárga bort a vendég kedvéért. -És hallgatták Laczit, a kinek a nyelve megoldódott: - -– Soha embert nem irígyeltem, te vagy Attila az első. A császárt se, a -szegény császárt. Egy kis méreg is elfog, a hogy látom: neked minden -megvan és mindig. Éjjel nem tudok aludni és ilyenkor minduntalan az jár -az eszembe, hogy jó volna téged kifordítani a bőrödből és abba, -helyedbe, belebújni! Hanem, tudom, most egy ujjaddal eldöntenél. Ez a -fő, ez iszonyú, hogy ilyen gyenge vagyok, megszégyenítő és utálatos. -Néha szeretném felrúgni magamat, úgy megvetem. Belül pedig még tulajdon -a régi vagyok: én szeretném megcsinálni mindazt, a mi nagy stikli. Vagy -legalább csak egyet. A legnagyobbat. Például elszöktetni a feleségedet a -mézeshetek alatt! - -Fölnevettek mind a hárman egyszerre. Attila hallgatott el legelsőbb: - -– Bolond voltál, bolond maradsz! De ne igyál annyit! - -– Talán sajnálod? - -– Sajnálja a… majd mit mondok! - -Elmentek. Az asszony mély, hízelgő és biztató tekintetet vetett -búcsuzóul a betegre. Az felfogta, hirtelenében, mint a villám -visszaadta. - -Bolyongásban töltötte el ezt az éjszakát a nászpár. A délelőttből -csináltak aztán éjszakát, meggyujtották a lámpásokat, hogy megcsalják a -szemöket. Attila már régebben szenvedett koronkinti álmatlanságban, most -meg éppen nem tudott nyugodni. - -Egy reggelen nagyot ütött az ebédlő asztalára. - -– Ez gyalázat, azt hiszem, vizióim vannak és mindegyre magáról. Látom a -hitszegéseit, mielőtt ismertem volna. A mint ölelkezik ismeretlen -emberekkel. Hallom a mézes-mázos beszédjét, a mint halálra kaczérkodik -velük… - -Az asszony oda símult az urához: - -– Édes, ne kinozzon! - -– Hát engem ki kínoz? A keze a kezemben van, maga szelíden alszik és én -ilyeneket gondolok, mindig ilyenekre kell gondolnom. Maga valamivel -megétetett engem, hát nekem nincs már más a világon, csak maga? - -– Nekem nincs senki, csak te vagy. - -A legművészibb hízelgéssel lehetett csak megnyugtatni. Ilyenkor néha -két-három napig is békén maradt. - -Egy feltünő hosszú, csaknem öt napig tartó béke után, hirtelen -társaságra vágyott: - -– Társaság kell. Valami asszony, szép asszony, hogy lássam más is van a -világon, nem csak maga. - -Kétegyházi Katát, a Jolán riválisát, a híres népszínműénekesnőt -invitálták meg egy pénteki napra. A Jolán ötlete volt, tapsolt neki -örömében. Elhatározta, hogy a barátné meg fog itt betegedni az -irígységtől. Szerette volna, ha egész gazdagságukat ki lehetett volna -teregetni a kastély udvarán, mint mosáskor a ruhát. - -Kata is kitett magáért, három cseléddel és három úrral jött. Az urak is -cselédszámba mentek, úgy bánt velök. Nem szívből – mert a szive jó volt -– hanem modorból – mert az rossz volt rendkívüli mód. Kétegyházi Kata a -nép leányát adta, káromkodott és gorombákat mondott, tegezte az urakat -és azt követelte, hogy ifiasszonynak hívják. Voltaképpen egy szelíd, -kövér asszony volt, a ki tiz órakor szeretett volna lefeküdni és korán -reggel a gyermekeinek lármájára fölébredni. Megfőzni az urának a kávét – -mindég csak egy úrnak – és megfürdetni a kis csemetéit. A melyek nem -voltak. A sors egyáltalán kedve, vére és eredete ellenére határozott -vele. - -Jó egy-két napot töltöttek együtt. Nem veszekedtek, nem éleskedtek, a -távollevőket szidták. Katának referálni kellett a legutolsó kóristánéról -is és hogy ez, vagy amaz az úr – a kit mindketten csak látásból, a -nézőtérről ismertek – jár-e még a szinházba? - -Az elutazás előtt való utolsó estén Jolán oda súgott barátnéjának: - -– Kaczérkodjál egy kissé az urammal, jól fog esni neki, veszteni kezdi -az önbizalmát. - -Kata megtette. A háziasszony meg viszont hálából az ő embereivel kezdett -ki. Sőt odáig merészkedett, hogy rendes – és híres – epedő tekinteteit -vetette az egyikre. Az elsőre, egy szép fiatal mérnökre, a kibe Kata -asszony ez idő szerint komolyan belészerelmeskedett. - -Attila nem látott semmit, a nép leánya azonban hamar észrevett mindent. -Egy darabig tette magát, hogy nem látja, aztán egyszerre kitört: - -– Siczcz te, nem a tied! – mondá nagy általánosságban. - -Majd fölpattant és jelenetet csinált. - -– Kedvesem, – mondá az erős aszszony – úgy látszik, magának az én -barátom tetszik. Mindenki tetszik, a ki csak mellényt és kemény kalapot -hord. Összehordanád őket mind, mint fészkébe a szarka. - -Jolán nem akarta észrevenni a sértést. Halotthalvány volt a dühtől, de -tréfára fordította: - -– Már én ilyen vagyok, anyám! – mondá mosolyogva. - -– Anyád az ördögné, de nem én! – szólt a vendég kereken, csipőjére tette -a kezét, intett a szemével a mérnöknek. Nem lehetett a háborúságot -elütni többé. Attila is figyelni kezdett, némán bólogatott fejével, majd -egy pár rideg szóval belevegyült a társaságba: - -– Ő nagysága mond valamit. - -– Te is az ő pártjára állasz! – kiáltotta el magát Jolán és egyszerre -kijött a sodrából. - -Attila nem felelt. - -– Igen, vagy nem! Feleljen! - -– Igen, ha úgy tetszik! – szólt gőgös, rendes orrhangján a férj. - -– Jól van, hát úgy lesz, ahogy maguk mondják! – Szólt az asszony most -már mosolyogva. Aztán felkelt, a fejét gyengén meghajtotta vendégei -előtt. - -– Isten önökkel! – mondá. - -A változott helyzet annyira meglepte mindannyiukat, hogy nem mozdultak a -helyökről. - -– Menj! – mondá most a háziasszony szigorúan és a nagy -népszínműénekesnőre mutatott. Az asszony fölpattant, karonfogta a -mérnököt, a kiséret utána és szó nélkül elmentek. - -Férj és feleség egyedül maradt. Egypár pillanatig nem szóltak egymáshoz, -az asszony villogó, kihívó tekintettel mérte végig a férfit. Egyik kezét -ökölre szorítva, a másikkal az asztalnak támaszkodva. - -– És ezek az én mézesheteim! Inzultálni hagy. A bérese jobban megvédi a -feleségét. Ezért mentem én férjhez? Mi szükségem van nekem magára? -Minden ujjamra van ezer férfi. Herczegek és bankárok. Utálom magukat -mindnyájukat. Veszkődnek az ember után, aztán megalázzák. Majd -megőrülnek, imádkoznak a czipőm előtt, aztán a sáros csizmájokkal… - -– Elmegyek innen! - -Az ajtó felé indult. Attila odaállott elé. - -– Innen ugyan nem! Itt fogsz meghalni! – mondá reszkető ajkakkal. - -– Megszököm. - -– Próbáld meg! - -– Jól van, itt maradok, de mint rab. Nem fogok enni. - -Attila körülnézett a szobában. Aztán becsukta az ajtókat. - -– Most feküdj le a földre! – szólt elfojtott hangon. - -Az asszony késlekedett. A férfi egy karjával lefektette, a másikkal meg -megütötte. - -Este lett; mély csend. Az asszonynak egyetlen jaja, piszegése sem -hallatszott. A földön maradt, mint a halott. Attila fölemelte, az ölébe -ültette, átölelte és megcsókolta hevesen. - -– Meg fogom verni, ha nem engedelmeskedik. Verni fogom rendesen, mint -egy gyereket. Le kell feküdnie a földre és várni az ütést! – szólt félig -fenyegető, félig hízelgő hangon. - -Összevissza csókolta, az ajkához emelte a kezét. - -– Én királyném! - -Jolán kinyitotta a szemeit, egy gyenge sóhajjal lélekzetet vett: - -– Ne bántson engem! – mondá alig hallhatóan – jó leszek! - -El volt intézve az ügy, gyönyörü három napot éltek, igazi násznapokat. A -féltés démonjai Attilát nyugton hagyták erre az időre. A nagy – és szent -– családi ékszert feleségének ajándékozta, a husz sor nagyszemü -igazgyöngyöt és a „Szikra“ nevü nagy gyémántbrost is, a melyet anyja se -viselt, mert féltették, lakat alatt tartották mindig. Férj és feleség -egész napon át együtt voltak, nem maradtak el egymástól pillanatra sem -és a mikor Jolán lement a kastély kis udvarára nézni a tíz teknő mellett -mosó asszonyokat, Attila utána ment. Egy perczre hagyta csak magára, -elment az istállóba. - -Jolán odaállott a teknőhöz, felgyürte a ruhája ujját, segített -szappanozni. A husz parasztasszony sűrű és gyors beszédje egy szerre -benszakadt. Majd elnyelték a szemeikkel a méltóságos asszonyt, a kinek a -csudálatos szépségü és sokaságu fehérnemüit szappanozták éppen. -Cselédnék voltak valamennyien, az uruk szegődésében benne állott, hogy -hetenkint ők és felnőtt leányaik három munkanapot tartoznak a kastélyban -eltölteni. Ki sem jöttek a surolásból és a mosásból és ezen a napon nem -főzhettek az uroknak. A kis gyerekek is keveset szoptak. Némelyik -elhozta magával ide a kisbabáját és azok egész napon át ott sivalkodtak -a lugzó tüzhely mellett. Az a sovány palócz-asszony vigyázott rájuk, a -kit „grófné“-nak csúfoltak az egész rengetegben és a kinek a gyerekét -Farkas Attila a magáénak vállalta a felesége előtt. - -Jolán észrevette, megismerte. Abbanhagyta a mosást és odament hozzá. - -A gyerekeiről kérdezősködött, olyan hangon és abban a lekötelező -modorban, mely férfit, asszonyt megbűvölt, ellágyított, megbódított. - -A parasztasszony nem igen mert ránézni, egy akaratos béres-gyerekkel -babrált, a csecsszopót tanította morálra és közben-közben felelt: - -– Nagyon étkesek, kezét csókolom, csak az a baj, hogy nagyon étkesek. - -– Aztán van-e mit a tejbe aprítani? - -– Az csak volna. A zsirozó, az kicsiny. - -– Ha van valami kívánsága, csak mondja ki? - -– A szegény ember – kezét csókolom – telhetetlen, tele van ügygyel, -bajjal, kéréssel. Instálom, ha az ispán nekem is kiadná a rendes -szalonnaporcziót, minden fertálykor. Férfi nincs a háznál – mondja – hát -azért adja csak a felét. Már gondoltam, hogy szólok a méltóságos úrnak, -de nem mertem. Kirázott a hideg is, ha arra gondoltam, hogy elejbe kell -járulnom. - -– Hát mért fél tőle? - -– Félni nem félek, mindig jó volt hozzám. - -– Sohse verte meg? kérdezte hirtelen Farkas Attiláné. - -– De biz’ megtette egynehányszor! felelte az asszony egyszerűen, inkább -vidáman, mintsem szomorúan. - -– Aztán haragudott-e maga akkor? - -– Nem én, kezét csókolom. A férfi szabad az asszonynyal, hát még az -uraság. A mint láttam, hogy haragos, be sem vártam, hogy bántson, -lefeküdtem a földre, nem szóltam, nem sírtam, imádkoztam magamban, a -mikorra vagy négy miatyánkot elmondtam magamban, vége volt az egésznek. -Aztán rendesen jobb volt hozzám… - -– Éppen úgy, mint velem! szólt Jolán önkénytelenül. - -– Hát a méltósága is tetszett már – vágott közbe a parasztasszony, de -elharapta, a mit mondani akart. Jolán kiegészítette: - -– Bizony engem is! - -Elhallgattak. Féloldalt nézve egymásra, kémlelődtek. Aztán egyszerre -meglátták egymás szemében a könnyet. Hirtelen megértették egymást és -sorsuk közösségében barátságot kötöttek. - -Az Attila alakja feltünt az udvar végén, közeledett. Nem volt sok idejük -a beszélgetésre. - -– Menjen ma be ahhoz az úrhoz, a ki itt betegen fekszik és mondja meg -neki, hogy szükségem van rá. Beszélni akarok vele, de csak akkor, ha az -uram nem látja. Minden reggel korán itt leszek a kápolna körül. – -Megértett? - -– Meg. - -– Megteszi? - -– Meg én. - -– Úgy segítse meg az isten. - -– És a szűz-Mária. - -– Enyje, be szép kis porontyok! szólt elragadtatva az asszony, a mint -Attila közel ért hozzájuk. Aztán elébe ment, megfogta a kezét: - -– Gyönyörűek ezek a maga parasztjai! - -– Kár, hogy oly nagy zsiványok! jegyezte meg Attila tréfásan. – Nem -szabad – különben – jó arczot mutatni nekik, mert akkor szemtelenek. A -szigor a fő. Kell, hogy az úristent lássák az uraságban, különben leütik -hátulról, kilopják a szemit. Jó lesz, ha maga se igen barátkozik velük. -Azelőtt jobbak voltak, az iskolák, az írás, az olvasás megrontotta a -fiatalabbját. - -Attilának az ilyen dolgokban igen határozott elvei voltak s azoktól el -nem tért. Nagyon szeretett beszélni róluk és bár ujságot csak a -lóversenyek idejében olvasott rendszeresen, foglalkozott általános és -különös politikával is. Ez a nap ilyen tárgyu komoly beszélgetéseknek -volt szentelve. Jolán a legtöbb kérdésben igazat adott az urának, csak a -művészeti politikát illetőleg voltak eltérő nézeteik. Attila azt -állította, hogy a művészet elpuhítja a világot és merőben haszontalan. A -tánczosnék és az énekesnék szép mulatság, de csak uraknak való. - -Csendesen folyt le egypár nap, kocsikáztak, lovagoltak. Az asszonyka -most tanult, nagy passzióval és azért is, hogy el ne hízzék. Attila -fáradhatatlan volt a tanításban, fölkelt hajnalban, hogy a felesége -makranczos paripáját belovagolja, mielőtt az reggel reá ülne. Vasárnap -pihenőt tartottak, Attila tovább aludt a rendesnél, az asszony meg -lement reggeli misét hallgatni a házi kápolnába. - -Az ajtó előtt már ott üldögélt Beéri Laczi, mint egy koldus. Ha csak -ölbe nem hozta ide a huszárja, nagyon nehéz lehetett idevánszorogni. -Most, hogy nem feküdt többé, látszott csak igazán betegnek. A homloka, -mint egy régi koponyáé: sárga és a halántékain mélyen beesett. A szemei -mélyen beesve, mint két fekete üreg. - -– Itt vagyok! szólt alig hallhatóan. - -– Köszönöm, hogy eljött. - -– Mit parancsol? - -– El akarok menni innen. - -– Úgy lesz. - -– Elvisz? - -– El. - -– De tudja meg, hogy koczkáztatja az életét. - -– Tudom. - -– És értem! Mivel háláljam meg, mivel tudom meghálálni? - -– A mivel akarja. - -A két tüzes asszonyszem édes hizelgéssel és odaadó lágysággal nyugodott -meg a viasz-szín férfiarczon. - - -Befejezés. - -Az erdei bogyók piroslottak már, a vadrózsa csipkéjét megcsípte a dér: a -rab asszony még mindig a tervelgetésnél volt. Apjára nem bizhatott -semmit, mert az öreg signoron kiütött rendes perfidiája, roppantul -ragaszkodtt „vejéhez“, büszke volt rá. Bizonynyal elárulta volna -menekülő terveit. Különben sajnálta zavarni is, a derék ember nagy -passzióval adta magát a gazdálkodásra, egy csinos kis fogatot kapott -ajándékba Attilától, egész nap azt hajkurászta. Anyja pedig se nem -látott, se nem hallott a boldogságtól, ebben a csendes életben végre -megtalálta, a mi után élete végeig hiába ábrándozott. Karonfogva jártak -az öreg signorral és a Farkas-család sirboltja mellett kikerestek -maguknak egy gyönyörü és tekintélyes nyugovó helyet. A színész már is -kieszelt egy hamisított nemesi czímert, a melyet a sírkőre kell vésetni -a hálás gyermekeknek. - -Beéri Laczin és a parasztasszonyon kívül nem volt senkije, a kibe -bizakodhatott. De az asszony nehezen férkőzött hozzá, Beéri pedig ujra -meg ujra ágynak esett. És Attila, minden vendégszeretete daczára nem -bánta volna már, ha elmegy haza és nem hal meg itt a nyakán. Kitenni -azonban nem lehetett, a míg el nem megy magától. - -Jolán mindenfelé leveleket írt, hogy szabadítsák ki, de a leveleket nem -tudta kicsempészni. A szolgaszemélyzet, úgy látszott, ki volt tanítva. -Ez a tapasztalása végképp elkeserítette, írni akart a törvénynek, a -királynak, sírt és jajgatott éjjelente és a mikor Attila kérdőre vonta: - -– Mi ez? Miért? - -– Borzasztó álmaim vannak, édes! – Azt felelte. És művészete legnagyobb -fokának kifejtésére határozta el magát, hogy az urát felcsalja innen -Budapestre. Egyszerre súlyos beteg lett, elhalványodott és két nap alatt -megsoványodott. Szótlanul feküdt ágyában és tejnél, levesnél nem evett -egyebet. A kör-, orvos- és megyei orvosok nem tudták megállapítani, mi -baja, az egyik valami örvendetes esemény jelzését látta a jelenségekben, -a másik szervi szívbajra gyanakodott, a harmadik – a legfiatalabb – az -összes súlyos betegségek komplikálódásától félt és az urat gyengéden, de -határozottan figyelmeztette a bekövetkezhető súlyos eshetőségre. -Mindhárman megegyeztek abban, hogy a felelősséget nem vállalják és -áthárították egy budapesti és egy bécsi orvosprofesszorra. Föl kell -menni és azokkal konzultálni. - -– És nem lehet azokat ide hozatni? - -– De igen, hanem, tekintve, hogy napokat kell azoknak itt tölteniök, -hogy obszerválhassák a betegséget, vizitjük egy tekintélyes vagyonba -kerül. - -Másnap éjjelre megérkezett mindkét orvostanár. Négy-öt napig figyelték a -beteget, a míg egybehangzóan megállapították: - -– A tenger, csak a tenger mentheti meg. Szívbajjal súlyosított idegbaj. -Csak a tenger nyugtathatja és gyógyíthatja meg. Különben elsenyved -lassan, évekig élhet még, de talán, esetleg, csak egy pár hétig. - -– Jól van, nem megyünk tengerre, itt maradunk! – mondá Attila, a mikor a -két jóakaratu, de rosszhiszemü férfiu eltávozott. - -– Nem megyünk innen sehova – folytatá elhatározott hangon – és ha az -isten úgy akarja, itt meg fogsz halni, eltemetlek anyám mellé és -nemsokára én is lefekszem mellétek! - -De Jolánnak semmi kedve nem volt lefeküdni a nagyasszony mellé. -Egyszerre csak elúnta az önsanyargató komédiát, enni kezdett, fölkelt. - -Ijedten látta, hogy mily sárgásfehér és mily összetörődött. Anyja -arczának egy-egy vonását fedezte föl a maga képén. - -– Megszököm, ha agyonlő, mindegy! mondá magában. - -– Hiszen így is végem, egy pár év alatt végem! – évelődött tovább. - -És a mi násza első órájától kezdve állandóan gyötörte: a publikum után -való vágy, teljes erejével tört ki rajta. Ha az itt lenne, érte rajongó -ezerkaru szerelmese. A ki bolond belé és a kibe ő belé van bolondulva, -gyermekleánykora óta. Ez a férfiakból és nőkből összealkotott egy -valaki, a ki egyedül tudta igazán felizgatni és ellágyítani az ő „eszes“ -szívét. A kihez soha még nem volt perfid, a kivel őszinte tűzzel tudott -szeretkezni. Ez az egy, ez a mind, a kiben benne van a rávigyorgó kopasz -államférfi és a borbélyinas, kinek dús fürjei szájába vannak fésülve… - -Ha ez a közönség tudná, milyen sorsra jutott: megindulna és jönne őt -felszabadítani! - -Néha képzelődött is, hogy jön. Mint egy keresztes háborúbeli, vagy -operai hadsereg, mindenféle ruhában, százféle fegyverrel. Megrohanják a -rengeteget, megszállják a várat. Attilát megkötözik, őt pedig a fejükön -viszik ki innen diadalmasan. - -Ilyen álmai voltak, a mig az ura karjaiba szorította nap-nap után -erősbödő szenvedélylyel. Az asszony gyakori szótlansága és hidegsége, -az, hogy esetről-esetre meg kellett hódítani újra: vad és okvetetlen -szerelmet extázissá forralta föl. Nem mozdult többé mellőle, lemondott a -vadászatról is miatta, egész napon át kínozta és hízelgett neki. - -És féltékenységének viziói minden igaz ok nélkül fölrebbentették éjjel. -Felköltötte Jolánt. - -– Valaki van itt, valaki fekszik mellettünk, a harmadik. - -Az asszony felsikoltott. - -– Ki az!? - -– Egy halott. Oly hideg a teste, hozzám ér. - -– Meg van őrülve! Gyujtson gyertyát. - -– Nem. A világosságtól megszökik. Meg akarom fogni. Megálljon, lelövöm. - -Leakasztotta a sötétben a mindig feje fölött lógó revolvert és maga elé -lőtt az éjszakába. „Pivit“ sivított át a golyó a szobán és valami -összedőlt. - -– A meghalt szeretőd. Az egyik. Újra meghalt! Mondá a férfi elfojtott, -reszkető hangon. Jolán kiugrott az ágyból, kiszakította az ablakot, hogy -segítségért kiáltson, vagy leugorjék az ablakon. De Attila hirtelen -magához tért, világot gyujtott. - -– Borzasztó! – mondá felocsudva. Beteg vagyok, orvossal kell beszélni. -Ne féljen tőlem, már elmult. - -A vad éjjel után megint egy pár nyugodt nap következett. Jolán rábirta -az urát, hogy aludni menjenek le a földszintre, fent a fák lombjai – a -melyek épp most kezdettek hullani meg-meg érintik az ablakot, zörögnek -és sugdosnak, ettől vannak olyan rémes álmaik. - -Attila el volt lágyulva és belenyugodott. - -Egyáltalán szelídebb lett az utolsó időben és egy alkalommal ő maga -indítványozta, hogy lent ebédeljenek Beéri Laczinál. Jóízűen -elbeszélgetett a régi pajtással – kivel gyerekkora óta állandóan -háborúskodott – és pompásan mulatott, a mikor az öreg a gyengeségtől ott -előttük elaludt ülve. - -Megtámasztotta, behívta a huszárját, hogy vigyázzon rá és a mikor -fölébred, azonnal kognakot töltsön a szájába. - -– Néha rá kellene nézni mégis erre a szegény emberre! jegyezte meg -hazamenet az asszony. - -– Maga figyelmesebb lehetne iránta! szólt Attila. - -Másnap már, – a míg az úr tisztjeit szedte rendbe – Jolán behívatta a -nagy szalónba a beteget. - -– Nos, – szólt, azonnal a tárgyra térve. – Ilyen férfi maga! Igy -szabadít meg. Meg kell itt őrülnöm. Egy lovászhoz, egy kocsishoz -szegődöm, az talán megszabadít! - -Beéri Laczi aszú kezeibe támasztotta fejét, szomorúan, mint egy megvert -kutya, nézett az úrnő felé és nem felelt. Majd a lábára, a mankójára -mutatott. - -– Nem tudok menni. Iszonyú, hogy ezt megértem. Mindennel rendben volna, -csak menni nem tudok! Ha a régi volnék, ha csak egy kicsinyt, egy napra -lehetnék a régi! A szívem, az erős, sohasem szerettem volna még élni és -tenni, csak most, csak most! – A huszárnak kellett ideczipelni a hátán! - -Jolán fölemelkedett, jelezve, hogy a vizitnek vége, megfordult és -szótlanul ment a másik szoba ajtaja felé. - -– Mit tegyek, mondja, mit tegyek? szólalt meg Beéri könyörgő hangon. - -– Azt nem tőlem kell kérdeznie! felelte közönyös hangon az asszony. - -– Jól van. Tudom! mondá csendesen a férfi. - -Jolán visszafordult hozzá: - -– Mit fog tenni? - -– Lelövöm, hátulról, mint egy orgyilkos. A mikor elmegy mellettem. Ha -mást nem tudok. Legyek gazember. Leszek az. - -– Ne tréfáljunk, kedves úr – szólt Jolán és a Beéri László vállára tette -a kezét – nekem semmi kedvem tréfálni. Tud-e elvinni innen, igen vagy -nem? És mer-e elvinni, van-e bátorsága, nem vagy igen? - -– Van. És ha megölöm? - -Az asszony vállat vont, mosolygott, megmutatta az apró fehér fogait: - -– Bolondság. Maguk nem tudnak egyebet: „megölöm, lelövöm, végzek vele!“ -Elég volt nekem ezekből az otromba férfiasságokból. Aztán nem is meri, -nem is tudja, hamarább ő magát. Mihelyt meglátja, hogy maga mocczan, – -vége! - -– Hát ne lássa meg! - -Az asszony leült, elfordult a beteg embertől, oly mélyen és önfeledten -gondolkozott, hogy szabadon ránczolta össze homlokát, a mit csak akkor -mert megtenni, a mikor egészen és biztosan egyedül tudta magát. -Gondolatainak eredményét szokatlan hevességgel fejezte ki. - -– Nem akarom. Értsen meg, nem akarom. És ha meg nem igéri, hogy letesz -minden rossz gondolatról, én magam fogom Attilának elárulni! Valami -másat, eszeljen ki valami másat és én… - -Többet nem mondott, lehajtotta fejét és gyorsan elhagyta a szobát. - -A leromlott gavallér sárga szemeit egypár pillanatig utána mereszté, -fölállott nagy nehezen, roskatag vállain egyet vont és kibotorkált a -helyről, a melyben nehéz akáczillatot hagyott az eltünt asszony. - -Egy ujabb terv megállapítását vagy legalább is a megbeszélését Attila -megakadályozta. Nagy zene-bonát csinált a kastélyban, a mely őt magát, -de a Jolán egyetlen segítségét, a „vetélytársnét“ is elfoglalta egy-két -napig. - -Az úr hirtelen elhatározta, hogy az asszonytól elveszi a gyerekeit és -beadja Egerbe, részint a papokhoz, részint az apáczákhoz. Még se akarta -tűrni, hogy paraszt legyen a tulajdon véréből? Megszállta a szeretet, el -akarta ismerni őket, vagy gondoskodni akart róluk? Vagy egyszerűen nem -akarta többé látni azokat maga körül, a piros ártatlan képeikkel, az -eleven vádjukkal? Belátta, hogy czinizmus és frivolitás a maga törvényes -házasságának terrénumán belül tartani őket? Mindezt nem lehetett tőle -tudni, mindezt nem merte tőle megkérdezni senki. - -Fogatott. A gyerekeket föltétette a kocsira. Egy uradalmi irnok és a -felesége ünneplő ruhában felültek a kicsikék közé, a kik igen meg voltak -szeppenve, nem tudták, mi történik velük, valami rosszat sejtettek, mert -az anyjuk a nagykendőjét a fejük fölé borítva, folyton siratta őket, sőt -biztatta a sirásra a kicsikéket is: - -– Ijajajajaj! már tőletek elveszik a szülőanyátok, az édes tejetek, a -meleg dunnátok! - -A lovak türelmetlenkedve ficzánkoltak, – igások voltak pedig csupán. A -kocsis elunta: - -– Menjék kend már, ne óbégassék! - -Végre is le kellett venni, erőszakkal leemelni a bricska fölhágójáról. A -lovak megindultak, az asszony majdhogy a kerék alá nem került. De -feltápászkodott, utána futott a kocsinak és felkapaszkodott a -saroglyára. A kocsis hátrasuhintott az ostorával, de gyengén, a szíjj -épp csak megcsípte az aszszony arczát. - -Hátravágódott a homokba és ott elterülve rítt és jajgatott, a míg csak -az irnok bricskájának ismerős zörgése hallatszott. Jó emberek szedték -föl, vitték haza, megnézték, van-e kenyere, szalonnája, vize; elvették, -a mi tűziszerszámot, pár pakli kénes masinát találtak a ládája fiában, -aztán rázárták az ajtót. Két napig el volt bent csendesen, akkor -kinyitották a házat, nehogy még bolondjába valami kárt tegyen magában. -Nyugodt volt, könnyeit kisirta, sőt fölkívánkozott az uraság elé, hogy -beszéljen vele. - -Föleresztették, de csak az asszonyt találta. Nem sírt azelőtt sem, csak -csendesen, hiányosan elmondta, a mi történt. - -A két asszony beszélgetett egy keveset. - -– Az én sorom se jobb, nem jobb az én sorom se – mondá Jolán. - -– Hát miért nem tetszik szíveskedni másítani rajta? – kérdé a -parasztasszony, alamuszin nézve maga elé. - -– De mivel, de hogyan? - -– Vannak füvek… - -Jolán körülnézett, fölemelte az ujját: - -– Csitt! Te meg mernéd tenni? - -– Hogy meg-e? Inkább ma, mint holnap? - -– Hozzál nekem olyan füveket. - -– Milyeneket? Mert nem egyféle. Van olyan, a mely az illetőnek a szivét -odafordítja, ahhoz a bizonyoshoz, a ki megfőzi. Van olyan is, a kitől -elalszik, a ki megcsittitja. Meg, a ki megöli. - -Hozzál mind a háromból. - -– Együvé tessék főzni, úgy a legerősebb. - -– Felét magamnak. - -– A felét másnak! - -– Jó, jó, csak eredj! - -Kituszkolta a szobából, nehogy az ura meglássa. Erős és gyors lépteit -hallotta közeledni. Gyengén összeborzadt. A mérgezés gondolata, mintha -egy nagy pohár nehéz bort ivott volna meg: fölizgatta az öntudatát, -megszédítette egy kissé, kínozta és gyönyörködtette is egy kissé. - -Attila virágokat hozott neki, sziklakrózsát és szines gyopárt a -bérczről. Kint járt ma a rengetegben, de csak suttyomban; a kastélyban, -a felesége is, azt hitték, hogy otthon van. Még mindig tele volt óvó -rendszabályokkal, a féltékenység legfurfangosabb rigolyáival. Pedig -Jolán – látszólag – már egészen megadta magát. A levélírási -kisérletekről lemondott, meglapult és hízelgett, mint az úr akármelyik -agárja Attilának. Nyaka köré fonta karjait, el nem eresztette, a szeme -villogott, a fogait csillogtatta és mosolyogtatta, az ajka tüzes és -piros, mint a zsarátnok. - -Attila meglepődve nézett reá, kémlelte. - -– Te valami rosszat forralsz ellenem! - -– Azt én. - -– Mit? - -– El akarlak égetni. - -– Hogyan? - -– Igy. - -– Legyen, de te is. - -– Én is. - -Az asszony szobájában ebédeltek, ott is vacsoráltak. Vacsora után egy -pár perczre kiment Jolán, hogy átöltözködjék. Lenézett az ablakon. A -sötétben, a fák alatt gyönge köhögést hallott. Leszólott: - -– Maga az, Beéri? - -– Én. Hajnalban megyünk. Négy vasderes, enyém, itt lesz. Ablak alatt -megáll. Még sötéttel, az ablakon kijön, megfogjuk, beül. Azzal el. -Kapukulcsot huszár ellopja. A míg ő befogat… - -Többet nem beszélhetett, a köhögés elfojtotta a torkát, félni is -kellett, hogy jönnek. Az asszony épp csak igent intett a fejével. - -Beéri Laczi még utána köhögte: - -– Bort, fő a bor, mézes bort neki…! - -Édes és illatos borokkal, kristályos és pókhálós palaczkokkal volt -telerakva az asszonyszoba toilette-asztalja. A legnagyobb családi -kincsből, a negyven éves hegyaljai aszuból az utolsó üveget hozatta fel -Attila. Az ezüst hütőben kokettül mozgott a pezsgő arany főkötője. - -– Ma kezdjük a lakzit, ez az igazi! Mi ketten! Különösen széles kedve -támadt Farkas Attilának és annál vidámabban, minden tartózkodás nélkül -adta meg magát a jókedvnek, mert látta, hogy az asszonyka már is -mámoros. Franczia kuplékat énekelt, kaczagott a legkomolyabb szón, -utánozta közös ismerőseiket és egyszerre – lehunyta a szemét, elaludt. -Az ura virrasztani próbált fölötte egy darabig, biztatta, korholta, de -az ő fejét is lebirta és lenyomta a mámor, elaludt. Aludtak, a mig a -gyertyák tövig égtek, vak éj lett körülöttük. A férfi hangos és izgatott -lélekzése hallatszott csupán. Az asszony mintha nem is lélekzett volna. - -Most mintha valami tompa zörgés hallatszott volna a holt-néma -éjszakában. Utána egy rövid suhogás, mint mikor a ruha lecsuszik a -széken. Egy gyenge nyikorgása az ablaknak és Jolán – ült a kocsin egy -parasztszűrbe beburkolva. - -Túl voltak a templomon, egy negyedóra is eltelt, a mikor Attila -fölrebbent és észrevette, hogy az asszony hiányzik. Egy pár perczig mint -az őrült kergette a kastély szobáiban, szólongatva haragosan, majd -szeliden, fölvert mindenkit, leküldött Beéri Laczihoz is, hogy keljen -föl. Jelentették, hogy se az, se a huszárja nincsen az ágyában. Egy -siket kukoriczacsősz jelentette – csak úgy véletlenül – hogy a nagyságos -asszonynak talán méltóztatott elutazni, a Beéri nagyságos négy -vasderesén. Attila a lovagló korbácsával végig vágott a hírmondó fején, -aztán elordította magát: - -– Fegyverre, vasvillára, lóra! - -Pár percz mulva öt fogat állott készen. Az egyikre az öreg signornak is -rá kellett ülni, hogy keresse a leányát. (Különben ő kiabált a -legjobban.) Attila maga nyeregbe kapott, izgatott parancsokat osztott: - -– Utánnam. A ki meglátja, kiáltson megállj! Ha meg nem áll, lőjetek. -Elébb az embereket vegyétek czélba, aztán az asszonyt. - -Még alig virradt, a mikor rábukkantak a menekülőkre. Attila látta meg -őket legelőbb, azok vissza se néztek. A míg az aszszony finom füle -meghallhatta a ló patkójának dobbanását, visszafordult, megismerte az -urát. A négy deres most még jobban kezdett vágtatni, a távolság nem -fogyott, de növekedett közöttük. Attila most fordított egyet a lova -kantárszárán, nekivágott tarlónak, dohányföldnek, ároknak, hogy rézsút -elejükbe kerüljön. Egy kissé elszámította magát, a hátuk mögé került, de -már csak tíz, tizenkét ölnyi távolság választotta el őket egymástól. -Elkiáltotta magát, a hogy csak tudta: - -– Megállj! - -Nem kapott feleletet. - -– Megálljatok, vagy meghaltok! – ordította torka szakadtából és -nyeregkápájából kikapta pisztolyát. - -Egy sárga fej fordult feléje hirtelen; a Beéri Laczi koponyája. Aztán -egy vadászfegyver dupla csővének a csillogását látta. Többet nem látott, -a Beéri Laczi fegyvere eldördült, ő meg kiejtette kezéből a magáét és -lefordult a ló nyaka fölött. A lábai beleakadtak a kengyelbe és a -lövéstől megvadult paripa vagy ötven lépést így vágtatott vele a -harmatos füben, a friss világos hajnalban. Végre észrevette, hogy mi -történt, egyet horkolt és megállt. Fülét hegyezve, nyerítve őrizte az -ura holttestét, a míg a két parádés pejen a signor megérkezett. - -* - -Jolán nem támasztott örökösödési igényeket. Beéri Lászlót egyszer -meglátogatta a börtönében. Az elesett gavallér csakugyan, végképp a -végét járta már. Egy pár szivart kért az asszonytól, adott neki és -elhatározta, hogy Bécsből koszorut küld, rózsa- és nefelejtskoszorút, ha -meghal a szegény gentleman. - - -Transcriber's Note: - - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -34 |mezteten vállaira |meztelen vállaira - -39 |főtem-lom alá |főtemplom alá - -55 |mosolyogva, néman |mosolyogva, némán - -69 |Tünder Ilona nagyon |Tündér Ilona nagyon - -70 |nőlne.“ Azonban |nőlne. Azonban - -84 |őkel hallgatni |őket hallgatni - -95 |VI. |XI. - -115 |energiája Tünder |energiája Tündér - -126 |„Mamám én Jó vagyok!) |„Mamám én Jó vagyok!“) - -145 |suttogva kozzátette |suttogva hozzátette - -145 |szokszor szokatlan |sokszor szokatlan - -146 |Edes, álmos |Édes, álmos] - - - -***END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK TÜNDÉR ILONA*** - - -******* This file should be named 62869-0.txt or 62869-0.zip ******* - - -This and all associated files of various formats will be found in: -http://www.gutenberg.org/dirs/6/2/8/6/62869 - - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for the eBooks, unless you receive -specific permission. If you do not charge anything for copies of this -eBook, complying with the rules is very easy. You may use this eBook -for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, -performances and research. They may be modified and printed and given -away--you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks -not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the -trademark license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country outside the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you'll have to check the laws of the country where you - are located before using this ebook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm web site -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and The -Project Gutenberg Trademark LLC, the owner of the Project Gutenberg-tm -trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is in Fairbanks, Alaska, with the -mailing address: PO Box 750175, Fairbanks, AK 99775, but its -volunteers and employees are scattered throughout numerous -locations. Its business office is located at 809 North 1500 West, Salt -Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to -date contact information can be found at the Foundation's web site and -official page at www.gutenberg.org/contact - -For additional contact information: - - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works. - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our Web site which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. - |