diff options
| -rw-r--r-- | .gitattributes | 4 | ||||
| -rw-r--r-- | LICENSE.txt | 11 | ||||
| -rw-r--r-- | README.md | 2 | ||||
| -rw-r--r-- | old/62851-0.txt | 9398 | ||||
| -rw-r--r-- | old/62851-0.zip | bin | 180670 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/62851-h.zip | bin | 190915 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/62851-h/62851-h.htm | 8462 |
7 files changed, 17 insertions, 17860 deletions
diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes new file mode 100644 index 0000000..d7b82bc --- /dev/null +++ b/.gitattributes @@ -0,0 +1,4 @@ +*.txt text eol=lf +*.htm text eol=lf +*.html text eol=lf +*.md text eol=lf diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt new file mode 100644 index 0000000..6312041 --- /dev/null +++ b/LICENSE.txt @@ -0,0 +1,11 @@ +This eBook, including all associated images, markup, improvements, +metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be +in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES. + +Procedures for determining public domain status are described in +the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org. + +No investigation has been made concerning possible copyrights in +jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize +this eBook outside of the United States should confirm copyright +status under the laws that apply to them. diff --git a/README.md b/README.md new file mode 100644 index 0000000..ac9a97e --- /dev/null +++ b/README.md @@ -0,0 +1,2 @@ +Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for +eBook #62851 (https://www.gutenberg.org/ebooks/62851) diff --git a/old/62851-0.txt b/old/62851-0.txt deleted file mode 100644 index fbebcb3..0000000 --- a/old/62851-0.txt +++ /dev/null @@ -1,9398 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook, Elbeszélések és tárcák, by Viktor Rákosi - - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most -other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms of -the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you'll have -to check the laws of the country where you are located before using this ebook. - - - - -Title: Elbeszélések és tárcák - - -Author: Viktor Rákosi - - - -Release Date: August 4, 2020 [eBook #62851] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - - -***START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK ELBESZÉLÉSEK ÉS TÁRCÁK*** - - -E-text prepared by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project (https://books.google.com) - - - -Note: Images of the original pages are available through - the Google Books Library Project. See - http://books.google.com/books?id=N_8RAAAAIAAJ - - - - -Rákosi Viktor Munkái - -x. kötet - -ELBESZÉLÉSEK ÉS TÁRCÁK - -Rákosi Viktor Munkái - -X - -ELBESZÉLÉSEK ÉS TÁRCÁK - -BUDAPEST MDCCCCIV - -VIII., ÜLLŐI-ÚT 18. SZÁM. - -RÉVAI TESTVÉREK - -IRODALMI INTÉZET R.-T. - -Rákosi Viktor - -ELBESZÉLÉSEK ÉS TÁRCÁK - -BUDAPEST MDCCCCIV - -VIII., ÜLLŐI-ÚT 18. SZÁM. - -RÉVAI TESTVÉREK - -IRODALMI INTÉZET R.-T. - -AZ ÖSSZES JOGOK FENTARTÁSÁVAL - - - - -TARASZOVICS REGGELE. - -Förtelmes, vizes, hideg októberi est volt és a zenélő kisasszonyok -elkésve, fázva érkeztek a Palermo-kávéházba. Bresztler ur, az elhizott, -de szigoru arcu tulajdonos, a pénztár mellett ült, egy hordóban -senyvedő, nagy beteg pálma alatt (melynek szerepe volt a kávéháznak -Palermo-jelleget adni) s a kasszában trónoló kisasszonynak pikáns -megjegyzéseket suttogott az érkezőkre. A kisasszony a kockacukrot -rendezte s annak jeléül, hogy jól mulat a gazda megjegyzésein, hófehér -fogait vicsorgatta. - -Öt-hat átázott, párolgó ember lépett be, lerázta magáról a vizet, kezet -fogott Bresztlerrel és billiárdozni kezdett. - -– Mind itt vannak a lányok? – kérdé a gazda. - -– A kis Bencze-lány hiányzik még. - -– Már megint késik? Azért csak kezdjék el. - -Egy hosszu, szeplős kisasszony megkopogtatta a hegedüjét, fent a dobogón -élére állt a női zenekarnak és megkezdődött valami vontatott, unott, -gépies muzsikálás. Mintha rég elfelejtették volna a melódiát, s csak -most keresnék, találgatnák, taktusról-taktusra. A lányok szórakozottan -tekintgettek szerteszét, s pillantásokat váltottak a vendégekkel. Senki -sem figyelt a zenére, legföljebb a vörös szalagokkal diszitett fehér -ruhába öltözött lányok csoportját méltatta egy-egy pillantásra. - -– Maga ugyan jókor jön, – mordult rá a gazda egy vézna testü, sápadt, -feketeszemü lányra, a ki éppen belépett az ajtón. - -A lány zavartan megállt. Ijedtnek látszott. Nyitott száján sebesen járt -ki és be a lélekzet. - -– Ne… ne haragudjék, Bresztler ur… kérem szépen… ugy siettem… - -– Haragudni? Miért haragudnám? Sohse haragszom, most se… csak egyszerüen -elküldöm magát. - -– Ne… ne tegye, kérem, Bresztler ur, hisz én mindent elkövetek, hogy meg -legyen elégedve. De lássa, az édesanyám beteg… - -Mindezt lassu, szintelen mormogással mondta. - -– Tegnap is beteg volt? - -– Tegnap is, tegnapelőtt is, régóta… és nem akartam addig eljönni -hazulról, mig meg nem győződtem róla, hogy jobban van. - -Ott állt, sápadtan, lesujtva és remegve nézett a hatalmas emberre, a -kenyéradójára. Bresztler ur ekkor egy uj vendéget üdvözölt, a kis lány -pedig nesztelen léptekkel hátrasietett, a kártyaszoba mellé, hol gyorsan -ledobálta viseltes öltözetét, s magára vette a rabruhát… a fehéret a -piros szalagokkal. - -Kevés vendég volt. A gyalázatos idő több izben boszus megjegyzéseket -csalt ki Bresztler urból, a ki végre is leült valakivel piketirozni. -Mikor a zene szünetelt, a lányok elszéledtek a kávéházban, csak a kis -Bencze-lány maradt fönn a dobogón, s vágyakozva tekintett ki a -párázattól homályos utcára. Ha ő már ott lehetne! Milyen kéjjel szaladna -a csatakos utcán hazafelé! - -Bresztler hirtelen összedobta a kártyát és fölugrott. Egy kövér, -bikanyaku, aranyláncos, tele-gyürüzött ember lépett be a kávéházba. -Bresztler eléje sietett. Kezet nem nyujtott neki, de mélyen, alázatosan -meghajolt előtte. Ez a Bresztler mindenkit ismert. Azelőtt detektiv -volt, de feleségül vett egy hölgyet, a kinek Moszkvában dalcsarnoka -volt, ebből, meg az ezzel összefüggő üzletekből szép vagyont szerzett -magának. Ezen nyitották meg a Palermo-kávéházat. - -Ha Bresztler valakit ugy fogadott, mint a most belépő barnaképü, apró -feketeszemü idegent, az csak gazdag ember lehetett. És egy gazdag ember, -ilyen komisz időben, itt a Palermoban, valóságos istenáldása volt. -Bresztler biztosra vette, hogy az egymaga biztositja a _losungot_, a mi -alatt az egynapi kiadások értendők. És ha az idegen nem volna erre -hajlandó, gyöngéden, tapintatosan taszitani kell ebben az irányban. -Bresztler mély hódolata már számitás volt: az idegen lássa, hogy őt igen -nagy urnak tartják, s ne merjen snaszul költekezni. - -A pincérek lerántották a jól táplált idegenről a kaucsuk-esőköpenyeget, -miközben Bresztlernek volt ideje mindenkinek megmondani, hogy ez -Taraszovics Vazul, a leggazdagabb szerb disznókereskedő, s – tette hozzá -kissé halkabban, mert ez már hazugság volt – a szerb királyi család -rokona. - -Bresztler egy intésére a női zenekar azonnal játszani kezdett, -Taraszovics meg figyelmesen szemlélte és hallgatta őket. A pincérek és a -gazda tiszteletteljes távolságból várták a parancsait. - -Taraszovics a pecsétnyomó gyürüjével kopogott az asztalon. Bresztler -maga rohant oda. - -– Valami jó pálinkát adjon. - -Nem kupicával, hanem egy alacsony pohos üveggel tettek eléje s külön -ezüst tálcán egy arany sávokkal befuttatott izletes pohárkát. -Taraszovics ivott s miközben az óralánca csecsebecséivel játszott, a -zenekart mustrálta. - -A nóta véget ért. A lányok, kacér mosolyukat Taraszovics felé irányozva, -hetykén lépkedtek le az emelvényről és ugy intézték, hogy a mint -szétszéledtek, mind az érdekes idegen előtt vonultak el. Taraszovics -csak pödörte a kis fekete bajuszát. - -… Csak a kis Bencze-lány maradt a dobogón s vágyakozva tekintett ki a -piszkos párázattól homályos utcára. Ha ő már ott lehetne! Milyen kéjjel -szaladna a csatakos utcán hazafelé!… - -Az eső egyhangu locsolással verte a nagy ablakot és Bencze Margit -elfordult onnan. Nagy fekete szemeit fáradtan hordozta körül a -kávéházban. Taraszovics a bajuszát pödörte, összehuzta a szemöldeit s -nézte a leányt. Miért nem megy ez is arra, a merre a többiek, azon a -széles, kitaposott országuton?… - -Ujra megverte az asztalt a nagy gyürüjével. - -– Egy üveg pezsgőt! - -Élénk mozgás és izgatottság mutatkozott a kávéházban. Bresztler a kezeit -dörzsölte. A nap meg van mentve. Jobban, mint gondolta. - -Taraszovics a habzó itallal teletöltött egy hattyunyaku poharat. - -– Ezt vigyék oda annak a búsuló kis lánynak s hivják ide vendégemül. - -Bencze Margit, mikor a pincér eléje tartotta a pezsgőt, bámulva nézett -az ismeretlenre. - -– Ne tréfáljon velem, Lajos. Bizonyára másnak küldte. - -– Nem, kisasszony, magának. - -– Mondja meg, hogy én nem szoktam az ilyesmihez. - -Bresztler ur sasszemei azonnal észrevették, hogy baj van. Odasietett. - -– Ostoba béka, – szólt fojtott, de izgatott hangon, – mindent el akar -rontani? Hisz ez magának kötelessége. A szerződésben van. A rongyos -hegedüléséért nem fizetném… - -A lány elsápadt. - -– Épp most viseli magát ilyen ostobául, mikor ugyis annyi van a rovásán? - -A lány szó nélkül elvette a poharat és kiitta a pezsgőt. - -– Menjen, menjen, nem látja, hogy néz ide az a rác, – unszolta -Bresztler. - -Mint egy fáradt madár, leeresztett szárnyakkal, ugy jött le Margit a -dobogóról s akadozó léptekkel közeledett Taraszovics felé. A lányok -összeröffentek és dühös vagy irigy pillantásokat vetettek feléje. Margit -köszönt és leült Taraszovics asztalához. - -A rác, a ki már akkor egy üveg pezsgőn tul volt, kivörösödött arccal -várta. - -– Éhes, vagy szomjas? Mit parancsol? – kérdé. - -– Köszönöm, semmit. - -– De pezsgőt csak iszik velem? - -Margit látta, hogy Bresztler összevont szemöldökei alól éles tekintetet -lövel rá. - -– Iszom. - -Taraszovics egyszerre két üveg pezsgőt hozatott. A karmesternő -megkopogtatta hegedüjét, Margit fölugrott és futva, mintha menekülne, -rohant vissza a helyére. Ráhajolt a hegedüjére… Szemei megteltek -könynyel… a hurok rezgésének odabent a hegedüben valami fájdalmas -visszhangja kelt, mintha ott sirna, jajgatna, sóhajtozna valaki. - -A rác nem vette le róla tekintetét s e közben Bresztler urat is itatta, -a ki előtte állva, kissé lehajolva mormogott egyet és mást a lányról… -hogy jó családból való… büszke és becsületes… szóval, a mik egy -tőkepénzest még jobban fölingerelhetnek. - -Hja, Bresztler ur nagyon ügyes, tapasztalt ember volt. - -Taraszovics közelebb ült a zenekarhoz, egy kis fülkébe s Bresztler oda -terelte a lányt, a ki hirtelen, mint a nyárfa egy szélroham alatt, -végigremegett egész testében. Taraszovics megsimogatta a kezét. - -– Nem vagyok én rossz ember, – szólott a rác halkan, áthajolva az -asztalon, – bőkezüen szórom szét mindenemet, a mim van. Soha senkinek se -vétettem, senkinek se ártottam. Maga nagyon megtetszett nekem, mert -olyan szomoru és elhagyottnak látszik. Szüksége van egy jóbarátra, -támogatóra? Rendelkezzék velem. Hű vagyok, mint a kutya, s a kinek -egyszer hűséget fogadtam, azt el nem hagyom. - -Szemei lázban égve csüngtek a halovány arcon, lehellete, mint forró gőz, -folyta körül a lányt, a ki ugy ült ott s oly tekintettel nézett a -férfira, mintha egy szót sem értett volna a beszédjéből. Fülében a -hegedüből hangzó zokogás rezgett. - -Az utcai ajtó egy kicsit kinyilt s félénken, nagy kendőbe burkolva, egy -bambaképü kis parasztleány jött be, nagy kiváncsian és megzavarodottan -tekintve szét a helyiségben. – Margit azonnal ott termett mellette. - -– Kisasszony, tessék azonnal hazajönni, a házmesterné küldött, a -ténsasszony megint rosszul van. - -Margit az öltözőbe rohant. Bresztler ur megcibálta a kis cseléd fülét, -megmondta neki, hogy ha még egyszer be mer ide jönni, bekisérteti a -rendőrrel, s aztán kipöndöritette az ajtón. Egy darabig behallatszott -még a nyöszörgése, aztán csend lett. - -Bresztler ur Margit után sietett, a néptelen kártyaszobában megragadta. - -– Csak nem akar itt hagyni? - -– Anyám rosszul van. - -– Margit, legyen esze, ne szalaszsza el a szerencséjét. Csak három óráig -maradjon. Becsületemre tovább nem kivánom. Elsején fölemelem tiz -forinttal a gázsiját. - -– Ereszszen, az édesanyám rosszul van. - -– Azonnal adok husz forint előleget… A jövője meg van alapitva… Értsen -meg, én nem kivánom, hogy letérjen a becsület ösvényéről, sőt -ellenkezőleg… Ma tisztába jöttem azzal, hogy mit kell magával csinálni… -Maga lesz a zenekarnak az a feltünően becsületes, rendkivül szerény és -szende tagja, a ki az ilyen nagy halakat, cápákat, mint a mai, horogra -csalja. - -– Eresszen az anyámhoz! – hörögte a leány és viaskodni kezdett, de -Bresztler nem eresztette ki. - -– Most két óra. Még egy órát maradjon. Ha nem, jó, többet ide be nem -teszi a lábát. Nézze, én már fölfedeztem az értékét. Mennyit kell még -piszkos kávéházakban nyomorognia, mig megint egy olyan napja lesz, mint -a mai… Jőjjön! - -És a leány visszament. Taraszovics asztala tele volt pezsgős üvegekkel. -A barna férfi mámorosan nézett a halovány leányra. Melléje ült és -megfogta a kezét. - -– Itt maradtál? – suttogá. – Elfogadsz pajtásodnak? Nesze ez a gyürü. -Kell az órám? Kell pénz? Felelj. Tudod, hol lakom? Hôtel Lisszabon. - -A leány borzadva hallgatta, hogy a zsebébe csusztatott óra mily erősen -ver. Vagy tán a szive vergődött olyan hevesen? Az ujjaira huzott gyürük -drágakövei meg-megvillantak. Szerette volna letépni, eldobálni, -szeretett volna fölébredni, de nem tudott. - -Az óra hármat ütött. Margit fölugrott, az órát, gyürüket az asztalra -dobálta. - -– Ugy-e, eljösz? Ne feledd! Hôtel Lisszabon. - -Margit a nyakába keritette az esőköpenyegét s kint termett az -éjszakában. Az óriási város mélyen aludt, még lélekzete se hallatszott. -Lassu mormogással csörgedezett az égből hullott viz, alá a piszkos -csatornába. Lábainak kopogását a nagy csöndben erősen visszaverték a -tulsó házsor falai… mintha ott is szaladt volna valaki, valami -láthatatlan árnyalak… a lány remegve nézett oda… Sehol senki, üres -minden… de a kopogás vele ment, követte, befordult, egyre gyorsabb lett. - -Lélekzet nélkül állt meg a kapujok előtt. A kopogás megszünt. Az árny -elmaradt. Vagy megelőzte őt? Célhoz ért? - -– Mi van az édesanyámmal? - -A kapunyitó házmester az arcába világitott. - -– A feleségem fönt van, – mondá lassu hangon és fölvilágitott a lépcsőn. - -Mennyi emelet, mennyi lépcső! Istenem, mikor lesz vége! Végre az ajtójuk -előtt állt. Lassan benyit. Az asztalnál a házmesterné egy nagy kapcsos -könyvből olvas. - -– Alszik? – suttogja halkan Margit. - -– Meghalt, – felel az asszony, keresztet vet magára és tovább imádkozik. - -Nagy hidegség töltötte el a lány szivét és szemére mintha homály -ereszkedett volna. A magány és a bizonytalanság talanság érzése volt ez. -Az utolsó kapocs szakadt el, mely őt a földhöz füzte. Hegyeken, az -erdőkben, a mély völgyekben, a sikságokon, a nagy tengerek hátán millió -meg millió ember él és ezek közt neki senkije sincs. A kis kutyakölykök -nyöszörögve simulnak a rossz időben anyjuk meleg testéhez. Az ő sorsa -rosszabb az állaténál. Óh, csak utolsó szavát fölfoghatta volna, óh, -csak végső leheletét beszivhatta volna, hidegülő kezének csupán utolsó -szoritását érezhette volna. De nem… ő ott ült a tivornya hősének rothadt -környezetében, a sülyedtség és romlottság gőzében, a pokol kezei -lefogták és ő neki nem volt ereje kiszakitani magát… mialatt az anyja -üvegesedő szemei keresték, viaszsárga ujjai tapogatták, s ajkai lánya -nevét suttogták… - -Megrázkódott. Ledobta magáról a zsibbadtságot. Kinyitotta az ablakot, ki -hallgatott az utcára. Mintha az iménti kopogásra figyelt volna. Talán a -halál futott vele versenyt a néptelen utcákon? És megelőzte? Összehuzta -a szemeit. Nézett le a sötétségbe. Talán a halál ott lent áll valami -sötét szögletben és vár? - -A lány a nagy, végtelen, átláthatatlan homály felé terjesztette karjait -és intett. - -Azután elment hazulról. Ujra rohant a vizes utcákon. És kacagott a -fordulónál, mikor ujra hallotta a láthatatlan árnyalak kopogását. -Hahaha! A halál ujra vele van. - -A Hôtel Lisszabon portása nem csodálkozott, mikor becsengetett és -Taraszovicsot kereste. - -– A nagyságos ur várja. Első emelet, nyolcadik ajtó. - -Utána nézett. - -– Milyen fiatal, milyen fehér! - -És ledült aludni. - -Hajnalodott. A vámsorompók felől tompa dübörgéssel megindult az -eleségszállitó nehéz kocsik hosszu sora. A kapuk egymásután nyiltak ki. -A pálinkamérések is megvilágosodtak. A kültelkekről özönlöttek be az -épitő napszámosok. Tejes kocsik robogtak szanaszét. A bérkocsisok -elfoglalták állomáshelyüket. A nagy város lassan ébredt. Az ablakok -egymásután kinyiltak, a takaritás megkezdődött. A nagy bérházakban a -cselédek élénk mozgást fejtettek ki s puffogatás közt porolták a -szőnyegeket. A varrólányok és masamódok tömege, mint a tavasznak egy -elkésett hulláma, nyomult a külvárosokból a belváros felé. A -hivatalnokok is megjelentek és csöndesen ballagtak a büróba. - -Teljes reggel volt. Mindenki fölébredt. Minden ajtó, minden ablak -megnyilt, a felhők kettészakadtak, s az őszi verőfény sárga szinbe -boritotta a várost. - -Azután dél lett, s a harangok zúgva hivták ebédelni azokat a szerencsés -embereket, a kiknek van mit enniök. - -De Taraszovics nem ébredt föl. Taraszovics ajtaja és ablaka nem nyilt -ki. Taraszovicsot az őszi verőfény nem melegitette föl. Taraszovics nem -hallotta a déli harangszót. - -És nem fogja hallani soha. Meghalt. Szivében markolatig ült egy hosszu -kés. - -* - -Mikor a reporter jelentette az esetet a szerkesztőnek, hozzátette: - -– Tudja-e szerkesztő ur, hogy ennek a lánynak az éjjel halt meg az -anyja, s az anyja holttestétől ment a hôtelbe, a szeretőjéhez. - -– Ilyenek a nők, barátom, – mondá a szerkesztő elmélázva. – Hát nem -okosan tettem, hogy agglegény maradtam? - - - - -A TOLVAJ. - -A vihar megrázott egy gyönge kis almafát, az egyik almát leszakitotta s -az a porba hullott. A porba, rothadt és férges almák közé. A férgek őt -is megrohanták… de ő megmaradt egészségesnek. - -Ez Antalnak a története. Együgyü allegória, mely, ha tetszik, hát lehet -háromkötetes regény, de minthogy muszáj, hát lesz tárca. - -Mint mondám, Antalnak hivják. Ott született, hol Budapest még falu: a -kültelkeken. Egy rozzant putri volt a szülőháza, a szomszédban lakó -hóhér és sintér gyermekei voltak játszótársai, a kikkel akasztósdit meg -kutyanyuzósdit játszott. A barátság szilárd volt közöttük mindaddig, a -mig a hóhér gyermekei egy napon föl nem akasztották és meg nem nyúzták -Antal kedvenc kutyáját, ezen mutatván meg, hogy ők az apjuk két -mesterségét egyesiteni és összekapcsolni tudják. De Antalnak nem -tetszett a műmutatvány, melynek az ő kutyája áldozatul esett. Elverte az -apró hóhérokat ugy, hogy többé szó sem lehetett kibékülésről, a minek -Antal csak örült, mert a bakógyerekek ugy is nagyon fönhordták az -orrukat, mióta az apjuk Spangát fölakasztotta. - -De az apja meglátta, hogyan vitézkedik a gyerek s gondolta, hogy ezzel -az erővel az dolgozni is tudna. Minek egye hiába azt a kevés kenyeret, a -mi odahaza akad? Azt a kevés kenyeret, mely már teljesen fogytán volt. -Mert az apa, egy szegény szedő, kidőlt a harcban, melyet a nyomda -ólombetüivel, ez apró gyilkos szörnyetegekkel folytatott s betegen -hentergett a házban s ha jobban volt, a ház előtt. - -Ez volt a vihar, mely az almát leszakitotta… suszterinasnak adták. - -Került egy olyan istentelen emberhez, a ki még vasár- és ünnepnapokon is -káromkodott. Őt azonban tekintet nélkül a kalendáriumra megverte. - -A káromkodásba még csak belenyugodott volna, mert az többnyire a -szenteknek szólt, igazitsák el azok; de a veréssel nem tudott -megbarátkozni, mert az direkt hozzá volt intézve, a mit már csak a -keletkezett fájdalmas daganatok következtében sem lehetett -kétségbevonni. - -Az az egy vigasza volt, hogy a verésből, – akármennyi légyen az, – mégis -bizonyára csak fél porció esik rá, a másik felét inastársa viseli, a kin -a gazda szintén gyakorta próbálgatta a lábszij erejét. - -Ez egy vén inas volt, a ki Antal inasságának már első két hetében -legénynyé üttetett s igy ő hamar elveszité nyomoruságának társát, a -kivel eddig együtt mutogatott fügét (suba alatt) a goromba gazdának. - -Az uj legény azzal körvonalozta a kettejük közt immár hirtelen beállt -rangkülönbséget, hogy minden ok nélkül nyakon törölte Antalt; ez -magyarázatnak elég kézzelfogható volt, de Antalnak nem ment a fejébe, -hogy elnyomottból egyszerre minden átmenet nélkül elnyomó legyen s a -nyaklevest megkontrázta egy tele csirizes tállal, melytől ugy leragadt a -legény szeme, mint a fiatal macskáé. - -Ez a merénylet, mely a suszterlegény-kar tekintélyét mélyen sértette, -azt vonta maga után, hogy Antalt elcsapták. Az öreg legény azonban -utóljára kedvére elverte. Antal fölrugta az alacsony asztalt, mely körül -a „kerek asztal“ szurtos lovagjai ültek s a nagy zavarban elmenekült. - -Mezitláb volt, kalaptalanul, ingujjban, ugy szaladt egyenesen haza, -utközben minden fájdalma dacára sem feledkezvén meg szivarvégekből egy -teljes kollekciót összeállitani. - -Odahaza senki. A „putriur“ (ad normam: háziur) kihordatta Antal -családját, mert nem tudott fizetni. Azok eltüntek a nagy város -forgatagában; a szomszédok semmit se tudtak róluk. A ház üres, a telek -puszta; a hóhér udvarán csak ugy üvöltöttek az összefogdosott kutyák, -mint máskor. Ez maradt meg csupán a régi emlékek közül. Beesteledett. -Antal dideregni kezdett. Az ingujj nem igen állta a tavasz hidegét. Mért -van annak az urnak ott majdnem bokáig érő kabátja, neki meg nincs? Aztán -az a huszár milyen kényesen feszit hosszu csizmáiban, ebből neki három -pár cipő telnék, aztán mezitláb van. Az igaz, hogy ha megkérdezték -volna, mégis csak azt a tarajos, pöngő sarkantyut választotta volna! - -Hát még a kardot! Addig nem is fázott, mig a huszár a sarkon be nem -fordult, de aztán megint csak szerényebb igényeket formált, kabátokhoz, -cipőkhöz. - -A mig fázott, azzal mulatott, hogy nézte azokat, a kik nem fáznak. -Egyszerre csak föllépett a gyomor s jelentette, hogy ő szeretne enni. -Antal gondolta magában, hogy majd a szemeit eteti meg. Kis kocsmák körül -ólálkodott s belesett az ablakon. A gyomra azt morogta, hogy ezzel ő nem -elégszik meg. Egy-egy kinyiló ajtó némi ételszagban részesité az orrát; -a gyomornak még ez sem volt elég. Akkor került a sor a szájra: -egymásután gyujtott rá a szivarvégekre s nemsokára olyan émelygés fogta -el, hogy a gyomor szédelegve korgá: elég. - -Igy ütött ki a vacsora. Éjjeli szállásul a hôtelek közül -legalkalmasabbnak mutatkozott az összekötő vasuti hid alatt kinálkozó -lakosztály. Oda ment. A hôtel tömve volt idegenekkel. Azért jutott neki -is egy kő s szomszédul egy csirkefogó. - -Letelepedett, a csirkefogó mellé huzódva, s igy melegitették egymást. Az -eső csöpörgött, csúf idő volt „odakint“ s ők sajnálták a szegény -embereket, a kinek nem jutott ilyen jó „hidalj“. - -– Csak olyan éhes ne volnék! – sóhajtá Antal. - -– Hát mért nem lopsz? – felelé Gavroche, a lakótárs. - -– Lopni? Mi az? - -Gavroche bámuló tekintetet akart vetni Antalra, de a sötétben ugy sem -látta őt s azért nem is vesződött a bámuló tekintettel. - -– Ugy lop az ember, – magyarázá oktatólag, – ha például elveszem -valakitől azt, a mi nem az enyém. - -– Szabad ez? - -– Hogyne! Ha egy gazdag péknek van ötszáz kenyere, abból én elvehetek -egyet, neki még marad elég. Ő ugy sem eszi meg azokat, hanem eladja, én -pedig megeszem, másképp meghalok éhen. Csak nem halhatok meg éhen? - -Ebben Antal igazat adott neki. Meg is bánta rögtön, hogy ő nem lopott -egy kenyeret. - -– Te, hát aztán hol lakik az a gazdag pék, a kinek ötszáz kenyere van? - -– Bolond. Olyiknak még több is van. Mit tudom én, hogy melyiknek -mennyije van? - -– Hát aztán csak kenyeret lehet lopni? - -– Szamár. Mindent. - -– De csak a gazdag pékektől? - -– Mindenkitől, a kinek az van, a mi neked nincs. - -Antal azzal az elhatározással aludt el, hogy ő másnap lopni fog. - -Tanitója, Gavroche, adott neki reggel egy jó darab kenyeret, azt megette -s azzal Antal bucsut vett tőle. - -– Hová? - -– Megyek lopni. - -– De hová? - -– Majd utbaigazitanak a jó emberek. - -– Szamár. Ne szólj senkinek, másképp becsuknak. Aztán gyere ide vissza. - -Ez szöget ütött Antal fejébe. - -És lopott. Egy alacsony földszintes ház néptelen udvarába lopózott. Ott -egypár vánkos és kendő hevert, szellőzött a napon. Hirtelen egymásra -hajlitotta, fölkapta az egész csomót, s meg sem állt az összekötő vasuti -hidig. Ott letette Gavroche elé. Kibontották. Egy _három esztendős kis -gyerek aludta benne mély és egészséges álmát_. Antal a füle tövét -vakarta. - -– Mi bajod? - -– Ez… ez… az én öcsém! - -– Ha, ha, ha… elloptad a tulajdon öcsédet? - -– De vissza is viszem… most már tudom, hol lakik az apám. - -– Ohó atyafi, a vánkosokat itt kell hagynod. - -– Azt nem teszem, – felelé büszkén Antal, – mert az a _miénk_. - -– Adod ide? - -– Hát ez a te mesterséged? Ez tesz annyit, hogy „lopni“? - -Ezzel ugy rugta meg Gavrochet, hogy a Duna széléig gurult. Öcscsét pedig -fölkapta a vánkosokkal s haza rohant… A kicsike még otthon is aludt; de -Antal nagyon fölébredt, teljesen kinyiltak a szemei. - -Ez egy igaz történet. Micsoda kéz emelhette föl azt az almát a rothadtak -közül? - - - - -A MIT A LAXENBURGI FÁK SUTTOGNAK. - -Eladó királykisasszony van a háznál. - -Az óperencián tulról eljön a kreolarcu deli királyfi leánynézőbe. - -Elmondá, hogy tisztelteti apámuram fölségedet, adná ide nekem a lányát -hites feleségül. - -Az öreg király megcsókolja, megöleli, asztalához ülteti a messze ország -királyfiát, aztán aszondja neki, majd beszélünk mi még arról öcsém. - -Nagy lakomát csap az öreg király tiszteletére a királyfinak. Törik a -pecsenye alatt az asztal, csurog a szinmézsárga aszubor. - -A király jobbján ül a királyfi, issza a legjavát a jó bornak, kapja a -legjobb falatjait a pecsenyének. - -Hencidától Boncidáig folyt a lé, meg lé; nagy áldomást ittak s ugyancsak -koccintgatták az ezüst-billikomokat. - -Széles jó kedve támadt a királyfinak, két marék aranyat szórt az -ételhordók közé s pertut kinált az öreg király fiának. - -Megtetszett a legény az öreg királynak, megveregette vállát s egy kis -keresztet akasztott a mellére, a minek az nagyon megörült. - -– Köszönöm, felséges ipam, majd édesapám ád felségednek kétakkorát érte; -mikor beszéljük meg már a dolgot? - -– Lassan a testtel. Előbb még utaznod kell az országomban, hadd lásd -azokat és hadd lássanak azok téged. Tudod, itt most mindenki arról -beszél, hogy odaadjam-e neked a leányomat, pedig csak én vagyok az apja; -vannak aztán emberek, a kik százezrek helyett tanakodnak ezen, ezeket -ugy hivják, hogy: _ujság_. Vigyázz, hogy megtessél nekik. És most -indulj. Nekem akkora országom van, hogy nem győztem uralkodással, s -kényelmesebbnek tartottam két részre osztani. Az okos embereket és a -szamarakat is egyformán elosztottam a két ország közt, hogy igazgassák -azokat; csak az a baj, hogy mindegyik ország népe azt hiszi, hogy az ő -igazgatói szamarak. Látogasd meg mind a két országot, s még csak arra -figyelmeztetlek, hogy ha jól tudsz kártyázni, menj el tulsó országomban -a nemzeti kaszinóba, annyit nyerhetsz, hogy papádnak egy hónapi apanázst -megspórolsz. - -És fölkészüle az utra a deli királyfi; de előbb bucsuzóra ment a -szépséges királykisasszonyhoz, ki éppen a kis ponnilováról szállt le s -egy füzfavessző héját hántogatta. Térdre ereszkedett előtte s szóla: - -– Tépd el óh királyleány a füzfavesszőt s hajitsd a földre, nem méltó az -arra, hogy kis kezeid suhogtassák. Im adom helyette ezt az aranygombos -elefántcsont-nyelü lovagostort. Ha lesz egy nap, melyen egyetlen egyszer -sem jutok eszedbe, azt a napot követő napon vedd elő a vesszőt, szaggasd -szét s hajitsd a porba, mert akkor érdemes osztozni iménti nyomorultabb -társa sorsában. - -Vevé a királykisasszony a lovagostort s szende mosolygás fakadt az -ajkán; a királyfi pedig lóra pattant s eltávozott fényes kiséretével. - -A kettős ország népei figyelemmel kisérték minden lépését. Tisztelettel -és rokonszenvvel fogadták őt mindenfelé; megnézett mindent, a mit -megnézni érdemes, s a kinek tetszett, megláthatta őt, s megtetszett -mindenkinek. - -Udvarában áll az öreg király, s családi pipáját szivja. A toronyőr -lovascsapat közeledését jelzi, az öreg király beviteti a pipáját s -kihivatja a lányát. - -Helyes volt az intézkedés: a csapat a leánynéző királyfi kisérete volt, -mely urával élén csakhamar bekanyarodott az udvarra. - -A királyfi leszökik a lóról s féltérdre bocsátkozik. - -– A lovagostor? – susogja. - -– Jó gondját viseltem, – viszonzá mosolyogva a királykisasszony, utána -az öreg király, végül dobogó szivvel a királyfi. - -Egy rakás termen keresztül haladtak, végre megérkeztek a királyleány -szobájának ajtajához. Az aranyos fölnyitotta az ajtót s hátrafordult: - -– Pszt! lábujjhegyen, föl ne ébredjen a kis Ilona! - -(„Micsoda Ilona?“ – dörmögé a király.) - -A mint a szobában voltak, a kicsike a szögletben álló kis bölcsőhöz fut, -s ringatni kezdi. „Pszt! Még alszik!“ - -A királyfi oda lopózik nagy óvatossággal a bölcsőhöz, bele néz, hát, -uramfia, San Ildefonso ne hagyj el, ott látja lovagostorát szép selyem -pólyába pakkolva, az arany gombon egy pici horgolt fékető. - -– Ejnye, fölébresztették a kicsikémet! Bizonyosan éhes a szegény. Kérem, -hagyjanak magamra, mert még nincs elválasztva. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -– Sajnállak öcsém! de hát látod, hogy gyerek! Szürethez két esztendőre -szivesen látlak, lovagostor nélkül! - -(1883.) - - - - -EGY KŐ NAPLÓJA. - -Tudja az Isten, mi voltam én azelőtt, tán ősvilági lény, tán a földbe -temetett növény, – nem emlékszem semmire. Tény az, hogy egy napon arra -ébredtem, hogy kő vagyok. Kői öntudatom fölébredt bennem. Impozáns -kőcsaládnak képeztem egy csekély részét. Családunk óriási masszákban -terjedt szét mindenfelé. Le a föld mélyébe, föl a föld szinén tul -magasra emelkedénk. Kemény, szilárd és összetartó család volt, -mondhatom. Gátat vetett mindennek, s nem tudta helyéből elpusztitani -semmi. A vizáradatot, mely falvakat pusztitott el utjából, mi -megállitottuk rohanásában, s az emberek ezrei hátunkra rohantak, hova -nem érhetett utánuk a halál karja. Ösmerve erőnket, az emberek óriási -várat épitettek hegyibénk, sőt városok roppant terhét is megbirtuk. - -* - -Mindez nem volt elég nekik. Egy napon égető kín nyilalt át a kőcsaládon. -Csakhamar valamennyien megrendültünk, s tompa dörrenéssel fájdalmas -rezgések jártak át meg át rajtunk. Az emberek gépeket hoztak, neki -álltak a hegyoldalt furni, s puskaporral robbantani. A nyilásokba -csákánynyal bemásztak s vadul tördelték szét családunkat. Hiába -védelmeztük magunkat, hiába öltünk meg lehulló kődarabjainkkal, -orvbeomlásainkkal száz meg száz embert, ujak álltak vakmerően helyükbe, -s tovább folytatták a romboló munkát. A kőcsalád összetartása meg volt -bontva. Széles sötét alagutat vágtak közöttünk, s egyre közelebb értek -hozzám, ki oly jól éreztem magamat testvéreim körében, a sötétségben, a -csendben. Egyre közelebb hallám a robbantás dörejét, s a csákányok -zuhogását. - -Végre ott villogtak előttem a marcona emberek apró lámpáinak fényénél a -csákányélek. Egy öreg munkás volt a két fiával; vidáman daloltak a szük -helyen, a bizonytalan fénynél, szerelmes dalokat dudolgattak s a két fiu -menyasszonyát s a rájuk váró boldogságot emlegette. Egy este, mikor -engem már majdnem köröskörül elválasztottak családomtól, azt mondta az -öreg, hogy holnapután be lehet állitani a nagy furógépet. Ezzel -távoztak. „Ezt nem engedjük meg!“ – kiáltám végső elszántsággal a -rokonoknak – „semmisitsük meg őket.“ Másnap megjelent a három ember. -Alig vágtak hozzánk kétszer, irtóztató robbajjal megrohantuk őket. Én az -öreg mellére ugrottam, bezuztam, társaim lefogták. „János, József“, -suttogák elhalóan ajkai. Azután meghalt. Fiai is. Kiszoritottuk belőlük -a lelket. - -* - -Csakhamar a vakmerő emberek odaérkeztek s meghalt társaikat kiásták. -Minket talicskára raktak, s a napfényre vittek. Odakünn persze volt -sirás és jajgatás. Egy mérnök azt mondta ott, hogy ez még a követ is -meginditaná. Nevetséges beszéd! - -* - -Szép négyszögletes kővé kifaragtak, s elvittek jó messze valami városba. -Rabságra hurcoltak. Rokonságomból már ezeren és ezeren nyögtek ez iga -alatt. Szépen sorba állitgattak bennünket, s az egész város, kocsival, -gyalog, lóval, taposott rajtunk. Ezt ők ugy hivják, hogy „kövezet“. -Engem valamelyik elaggott, összetörött kőtárs fölváltására vittek. -Napokig ott hevertem az ut mellett, a forgalom meg volt akadva, mert a -régi kövezetet fölszedték; egypár kocsi éjjel fölfordult, az ujságok -szitkozódtak; de ez a kövezőmestereken nem fogott, mert ők napszámba -lévén fogadva, érdekükben állott, lehetőleg huzni-halasztani a munkát. -Végre engem is beletettek egy lyukba, egy cövekkel agyba-főbe vertek, -ugy hogy az eszméletemet is elveszitettem s arra tértem magamhoz, hogy -kocsik robognak el fölöttem. - -* - -Bizony unalmas és terhes egy élet volt az, e sok rabszolga közt, kikből -a sok kínzás, melyen a szülőföldjüktől történt elszakadás óta -keresztülmentek, minden önérzetet kiölt. Én is kezdtem már butulni, -mikor egy nap nagy szaladgálást, csoportosulást veszek észre, zászlók és -zsebkendők lobogtak. Fölöttem egy uriember és több mesterlegény állt. - -– Látjátok fiuk! abban a legelső kocsiban jön ott a képviselőjelölt. Ezt -küldik a nyakunkra, mert már másutt sehol se kell. Szégyen, gyalázat. -Ezt nem lehet türni, ha ez a népsanyargató ide beveszi magát, végünk -van. - -– Hát mit csináljunk? - -– Semmit! Menjetek oda, s csókoljatok neki szépen kezet. - -– Csókol bizony az ördög! - -– Tudjátok-e, hogy ez az ur találta föl az aszfaltot? - -– Hát aztán mért? - -– Hogy a kövezetet ne lehessen fölszedni. - -– Elkésett vele! - -Ekkor hirtelen éreztem, hogy valaki elkezd fogdosni. Szerencsémre nem -vagyok csiklandós. A következő percben a levegőbe emeltek s repültem a -levegőn át, az egyik mesterlegény kezéből a képviselőjelölt fejéhez. -Bezuztam a cilinderét s a lábához estem. A kocsis megvagdalta a lovakat -s a kocsi elvágtatott. Hallottam kőtársaim zuhogását a többi kocsin. -Megérkeztünk egy ház elé, a képviselőjelölt hóna alá kapott s berohant -velem. Ugy őrizett, mint a szemefényét. Mintha valami jó dolgot tettem -volna vele. - -* - -Harmadnapra egy zacskóban bevittek egy nagy terembe, ott kivettek, s -zöld posztóval leteritett asztalra tettek. Azt mondták, hogy én most nem -vagyok kő, hanem corpus delicti. Még csak nem is tiltakozhattam ellene, -mert nem tudok latinul. Egyszerre nyilik az ajtó, s zsandárok közt bejön -egypár mesterlegény, köztük az is, a kinek levegői utamat köszönhetem. -Én rögtön ráismertem, de ő nem akart rám ismerni. Legalább azt mondta, -hogy nem dobott a képviselőjelölt fejéhez. Jöttek a tanuk. Legelől az az -ur, a ki az aszfalt föltalálásáról beszélt. Ennek talán egy szavába -került volna, hogy a legényeket fölmentsék, de nem tette, mert félt, -hogy ő kerül a bajba. - -A nyomorult! Hogy szerettem volna a fejéhez repülni. Ez egy kőszivü -ember volt. A legények pácban maradtak… becsukták szegényeket… az elnök -össze is szidta. Őt pedig megtekintetesurazta, s büszkén és szabadon -távozott. - -A tárgyalás még folyik. Én a porzótartóban fölfedezett csenevész -rokonommal csevegek a zöld asztalon. A képviselőjelölt aszongya, hogy -elvisz emlékbe magával. - -… Minő mulatságos manapság kőnek lenni! - - - - -A RAVASZ MISKA. - -Szép nyári este Miska hazafelé ballagott a mezőről. Ötödmagával -ballagott: négy ökör huzott mellette egy üres hosszu szekeret, ő pedig a -hosszu ostort összecsavargatta s az utszéli virágok fejét csapdosta el -vele. Hej, máskor be vigan durrogott a kieresztett sudár s nem a virágok -szenvedtek, hanem Bimbó, meg a Csákó, a mint odacsipett a nyakukra az -ostorral. A pipa is hidegen ült a süvege mellé tüzve, már régen nem volt -benne tűz, hej, de annál inkább a Miska szivében, annak is a kellő -közepében lobogott, lángolt a szép Fekete Juliskáért, a biró leányáért. - -Ezért nyugodott az ostor, ezért nem égett a pipa, ezért pusztultak a -virágok. Mert Miska azon gondolkodott, hogyan vehetné ő el, a szegény -szolgalegény, Fekete Juliskát, a ki nemcsak a legszebb, de a -leggazdagabb leány is a faluban. Szépnek Miska is volt olyan szép -legénybe, de a pénzmagból még sátoros ünnepeken sem igen sokat -zörgethetett a lajbija zsebében. - -Fekete uram se zörgetett, az igaz, mert az öreg bankónak nem szokása -zörögni, hanem abból a kékhasu pénzből aztán jó csomó hüselt a -ládafiában; tudta Miska nagyon jól, hogy az a láda a legnagyobb akadálya -az ő boldogságának. Ezzel kéne valamit tenni. - -Miska bolondfejü fickó; bolond gondolatai is támadtak. Fölült a -szekérre, megcsapkodta az ökröket s hazáig erősen zaklatva azokat, a -falu előtt balra kanyarodott, a kertek alatt haladva tova. - -Ott állt a kert keritésénél a Fekete Juliska. Miska megállitotta az -ökröket. - -– No Juliska, mit csinál az apád? - -– Ha még egyszer itt találja kelmedet, letöri a derekát. - -– Én is ott leszek akkor. Hát te veled hogy bánik? - -– Mindennap azt mondja, hogy feledjem el kelmedet. - -– Hát elkezdted-e már a feledést? - -– Próbáltam, de nem tudok hozzá. - -– Köszönöm angyalom; már nem próbálod sokáig. - -– Mér’? - -– Már engedni fog az öreg. _Ellopom a ládáját_. - -– Jézus Mária! hiszen akkor magát becsukják. - -– Dehogy csuknak; nem tartom meg magamnak a ládát, elásom; csak azt -akarom, hogy szegény ember legyen, akkor majd nekem ád téged. - -– De még marad neki földje, marhája, lova, azt nem lophatja el. - -– Mégis csak kevesebb lesz ő kigyelme, ha elvesziti pénzes ládáját. Majd -aztán, ha feleségem lészsz, visszaadom neki. - -– Ne tegye Miska, nagyon félek, még baj kerekedhetik ebből, aztán vége -lesz mindennek. Inkább arról gondolkozzunk, hogyan találkozhatnánk, mint -eddig is, minden este. Ha még egyszer itt találja, – aszonta, – akkor -engem elküld szolgálni a városba. - -– No hát a láda dolgát későbbre halaszszuk; hanem a másikról is -gondoskodtam már. Ezentul is mindennap rendesen találkozunk. - -– Hogyan? - -– Én körösztül mászom a keritésen, körösztül megyek a kerten, te meg -kinyitod a szobád ablakát, a melyik a kertbe nyilik, kikönyökölsz rajta, -magam pedig majd odaállok az ablakod alá. - -– Hiszen eddig is igy volt. Hátha apám észreveszi? - -– Várj csak, most jön a java. Apádnak nem lehet semmi kifogása, mert én -nem teérted járok a kertbe. - -– Hát ugyan mér’? - -– A szilvát lopni. - -– Már ez meg miféle bolond beszéd? - -– Nem olyan bolond, mint a minőnek látszik. Én mindennap ellopok egy-két -kosár szilvát ebből a szilvásból, ha aztán apád itt kap, azt mondom -neki, hogy én nem teérted jártam ide, hanem szilvát lopni. Igy aztán a -derekamat se bántja, meg téged sem küld el szolgálni. - -– De hát a szilvalopás? - -– Ugyan, az az egy-két kosár szilva, azért csak nem csap lármát. - -– No jól van, Isten megáldja. - -Szép nyári éj; Miska erősen lopja a szilvát – Juliska ablaka alatt. -Egy-egy szilva csak hangos cuppanás közt szakad le a száráról. A -tolvajok mintha ketten volnának, mert suttogás is hallik. A házajtó -megzörren, kilép rajta Fekete János. Uccu Miska neki a legközelebbi -szilvafának s föl az ágai közé. Fekete gazda is ott áll már s nézegeti -az ágravalót, a ki ötösével hamzsolja a szilvát. - -– Mit csinálsz itt, Miska öcsém? - -– Látja biró uram, hogy csöndesen legelek. - -– De az az én szilvám ám. - -– A magaméból nem ehetem, könyörgöm alásan. - -– A máséból meg nem szabad ám. Már régen veszem észre, hogy lopják a -szilvát, no de majd véget vetek én az éjszakai mulatságnak. Gyere csak -le onnan. - -Miska lemászott s jóizüen ropogtatta a jó magvaváló szilvát. - -– Ajnye, de jó szilvája van gazduram, ilyent nem evett a hetvenhetedik -öregapám sem. - -– Majd emlegeted te még a hetvenhetedik öregapját valakinek, de nem a -szilvaevésiről, – gondolá az öreg. – No Miska, szedj még egy kis -szilvát. - -– Köszönöm, teleszedtem az ingem ujját. - -– Elég lesz reggelig? Mert még el találod unni magadat, ha elfogy. - -– Akkor majd szedek másikat. - -– Bajjal. Aligha van olyan hosszu kezed, hogy a szilvásig elérjen a – -kóterből. - -– Mibül? - -– _A kóterből_. Csak nem vezethetlek a vendégszobába! Bújj be szógám, -látod, az ajtaja is nyitva van, éppen téged vár; régen vót ilyen hires -vendége szegénynek. - -Fekete János hosszu furkos-bottal mutatta a kóter felé vezető utat. -Hiszen ha nem azzal mutatta volna! Miska már nem csemcsegett, a fejét -vakarta s begyalogolt a kóterbe. A biró becsukta utána az ajtót s aztán -beszólt hozzá: - -– Tudod-e, Miska öcsém, hogy mi vagy te? Először szamár vagy, másodszor -tolvaj vagy. - -Miskának szeget ütött a fejébe a dolog. Derengett előtte, hogy -ostobaságot követett el. Ez a biró komisz egy ember, nagy ellensége; -tudja Isten, mit csinál vele. Aszongya, hogy szamár, mán mér’ szamár, -tán mert nem a barackot lopta, mikor az is ott van; de mikor ő jobban -szereti a szilvát! Nagyobb baj, hogy azt is aszongya, hogy tolvaj; ez -Miskának sohse jutott eszébe, már szinte látta mag előtt a kátai -zsandárok tollas csákóját… A kóteri állapot unalmait nem tudta mivel -elüzni. Először a szilvát ette meg nagy lassusággal, próbálta -változatosság okáért a levegőbe dobálni s a szájával elkapkodni, de -ehhez a mulatsághoz nagy volt a sötétség. A szilva véget érvén, a magját -fogyasztotta el, de ebbe bele fájdult a foga. Azután fütyült, mire a -kutyák ugatni kezdtek, végre elővette a pipáját, de nem volt hozzá -masinája, akkor mérgében elaludt. - -Reggel a biró hangjára ébredt föl. Valakinek kikiáltott az utcára: - -– A kisbirót keresi? Elküldtem Kátára a zsandárokért. - -Miska fölugrott. A zsandárokért? Teringettét, hisz ő nem tolvaj, nem -lopni járt ő ide! - -– Biró uram, álljon meg egy szóra. Mér’ küld a zsandárokért? - -– Mer tudom, hogy magadba aligha sétálnál be a városba. - -– Hát én zsandárokkal se sétálok be a városba. - -– Nem-e? - -– Nem én, mer’ én nem vagyok tolvaj. - -– Hát a szilvámat ki lopta meg? - -– Nem a kelmed férges szilvájáért jártam én ide. - -– Az éjjel nem találtad olyan férgesnek. Hát ugyan miért, ha nem azért? - -Miska hirtelen megállt. Itt van valami, a mit neki nem szabad kimondani. -Hiszen éppen azért lopta a szilvát, hogy erre a valamire rá ne jőjjenek. -Hát most kárba vesszen az egész szilvalopás, a mit ő olyan szépen -kieszelt? - -Kocsi zörömbölt be az udvarra s egy hang (bizonyosan a kocsisé) igy -szólt: - -– Tisztelteti a Juliska lányasszony a biró uramat, hogy nem késett le a -vasutról. - -– Biró uram, biró uram! – kiált Miska. – Hol a Juliska? - -– A vasuton masiroz Cegléd városába. - -– No akkor masirozok én is kifelé a kóterbül, mert mindjárt kisül, hogy -mi járatban loptam én a szilvát? - -– Csak ki vele. - -– Biz’ én a Juliska lányasszony ablaka alatt kódorogtam. - -– Látod öcsém, azért vagy szamár, mert azt hiszed, hogy én ezt még nem -tudtam. Azért masiroz Cegléd felé a Juliska. - -– No ereszt-e már kifelé? Tolvaj vagyok-e én vagy nem? - -– Tolvaj nem vagy, de loptál. - -– Becsületes szándékkal tettem. - -– Akkor kieresztelek. De ajánlom öcsém, hogy ha máskor egy leánynyal -kacsalódzol, – ne legyen az apjának szilvása. - -– Meg ne legyen pénzesládája, – sóhajtott Miska búsan; – a zsandárokkal -hogy leszünk? - -– Ugy, hogy az éjjel a gazdádnak minden ökrét ellopták, azért hivatom -őket. - -– Tyüh! az áldóját, – orditott Miska, – gazduram, ha elcsapnak fogadjon -szolgálatba. - -– Nem merlek, elrontanád a gyomrodat a szilvámmal. - -– Elrontotta kelmed az enyimet azokkal az ellopott ökrökkel. Istennek -ajánlom. – – – - -Az ökröket csakugyan ellopták. Miskát csakugyan elcsapták. Félóra mulva -tarisznyával, hosszu bottal kutyagolt végig a falun. - -– Hová Miska? – kérdé a biró. - -– Megyek szolgálatba – _Ceglédre_. - -– Ne menj bolond! Fölfogadlak én, – kiáltá ijedten a biró. - -– Elrontanám a gyomromat a szilvájával. - -– Hadd el, ehetel barackot, ha szereted, csak maradj itt. - -Fölcsaptak. Miska most hiven szolgálja Fekete Jánost. Aszongyák, a -Juliska is hazakerül nemsokára. - - - - -EGY ARANY A HÓ ALATT. - -Péter hazatért este, családjához, mely a százház egyik pincéjében -lakott. Pénzt nem vitt haza. A faraktár, hol ő tüzifát aprózott, pár nap -előtt leégett, s neki utolsó haszna az volt belőle, hogy egész éjjel -melegedett a ropogó lángoknál. Azóta didereghetett eleget. Otthon a -felesége azzal fogadta: - -– Nincs semmi? - -– Semmi. - -– Hát mi lesz? - -– Nem tudom. De tán sötétben is beszélgethetnénk. - -Az asszony lecsavarta a petróleumlámpát. - -– De rossz idebent a levegő, – szólt Péter. - -– Az utolsó fütés óta nem szellőztettem. A tiszta levegő igen hideg. - -– Igazad van. Nem lehet mindig nyár. - -Péter fogta a pipáját s kiment az udvarra. Egyszerre csak berohan, -tiszta fehéren. - -– Asszony, esik a hó. - -– Mit bánom én? - -– Örülj. Megyek Esztergályos urhoz. Hol a lapátom? - -Az asszony megértette. Előadta a lapátot s nagyot koppantott rajta -örömében. - -– Hála Isten, hogy nincs mindig nyár. Megyek lapátolni. - -Az ajtótól visszafordult. - -– Ha az idő jól tartja magát, reggelre nyolcvan krajcárt hozok haza. - -Péter elindult a sűrű hóesésben. Alig látott öt lépésnyire. Olyan szép -ilyenkor az utca. A hópelyhek szikrázva táncolnak az égő lámpások körül. -Nagy csöndesség van. Péter kitátotta a száját s habzsolta a kedves -hópelyheket. - -– Csak essetek, csak hulljatok, soha el ne álljatok, apró csillagai az -égnek, kenyere a szegény embernek, – mormogá Péter, s gázolt a -legnagyobb hóban, hogy könnyebben elhitethesse magával, hogy mindenütt -ilyen vastagon áll. Ez jól esett neki. - -Esztergályos ur háza a temető mellett állt. Este nyolc órakor már valami -száz főnyi lapátos gárda várta a főparancsnok megjelenését. Vigan -beszélgettek a hózivatarban. Voltak ott öreg emberek, kikről nem -lehetett tudni, hogy szakálluk a hótól-e vagy a kortól oly fehér? Mind -ugy beszéltek a hóról, mint valami mennyei mannáról, melyet azon mód meg -lehet enni. De mégse: egyik átváltoztatta meleg szobává, a másik -kocsonyává, a harmadik pálinkává. A havat le se rázták magukról. Ki -tenné azt? Meg kell becsülni. Az Isten nem hiába változtatja át az esőt -hóvá. - -Esztergályos ur, a lapátos hadsereg vezére, megjelent és számba vette -embereit. - -– Éjjeli munka dupla lénung. Koponyánkint nyolcvan krajcár. Kik vannak -itt a régiek közül? - -Péter jelentkezett. - -– Maga husz emberrel a Nemzeti Szinház elé megy. Egy-kettő, mars! - -Péter vállra vetette lapátját s elindult csapatja élén, mint alvezér. -Nagyszerü förgetegen törte keresztül magát a karaván. Szivük ugrált -örömében. Reggelig eltart a história, s ők az éjjeli munkát még a rá -következő napon is folytathatják. - -A hatalmas, kivilágitott, oszlopos palota előtt állt a jól táplált -portás, sarkig érő prémes bundájában, s kegyesen fogadta a hókaparók -köszönését, a mint ott előtte munkába állottak. A lóvasut sineiről -tisztitották a havat, s nagy kupacokba gyömöszölték. Péter intézkedett, -felügyelt és dolgozott. A villámos lámpák hosszu fekete árnyékot -vetettek a vakitóan fehér földre… egyszerre csak Péternek egy ragyogó -tárgy ötlik a szemébe. - -Üveg? Először a lapát hegyivel piszkálta. Aztán fölvette, megtörülte s a -tenyerébe fektette. - -– Arany, – suttogá. - -A lámpáshoz lépett, s jól megnézte a ragyogó fémdarabot. - -– Aranynak kell lenni. Más nem lehet. Nincs gazdája. Azaz van: én. - -Körülnézett és a zsebébe csusztatta. Társai azt hihették, hogy -szivarvéget talált. - -– Virginia? – kérdé egy teljesen elrekedt kolléga. - -– Kuba, – mondá Péter, s magában jót nevetett a félrevezetett atyafin. -Aztán elgondolkozott, hogy tulajdonképp miért nem hagyta helyben a -virginiát, mikor az az aranynak mindegy. - -Éppen a szinlap alatt kapargatott. Föltekintett, s olvasta, hogy mit -adtak aznap: _A jóslat_, száz aranynyal jutalmazott vigjáték, irta -_Csiky Gergely_. - -Péternek egyszerre megvillant az eszében: - -– Bizonyosan ez az ur veszitette el azt az aranyat. Vajjon köteles -vagyok-e neki visszaadni, vagy nem? - -Kis ideig gondolkozott. - -– Eh, elvégre marad neki még kilencvenkilenc aranya. - -De mégis nagy szeget ütött fejébe a dolog. Az arany többé nem gazdátlan -jószág. Kétségtelen, hogy Csiky Gergely uré. Odalépett a barátságos -portáshoz. - -– Tekintetes ur, gazdag ember a Csiky ur? - -A portás behuzta magát a nagytekintélyü bundába s szólt: - -– Jómódu ember. Sok szindarabját adjuk. - -– Mikor fizették ki neki azt a száz aranyat? – folytatá Péter, s a -szinlapra bökött. - -– Már régen, több mint tiz esztendeje. - -(Hogy lehet az? – gondolá Péter. – Akkor mindjárt elveszitette vagy várt -vele a mai napig?) - -– Hol fizették ki neki az aranyakat? – kérdé tovább a portást. - -– Az Akadémiában. - -– Hol van az? - -– A Ferenc József-téren. - -(Ahán, gondolá Péter, hát a közben veszitette el, miközben onnan idejött -e szinházhoz.) - -– Hol lakik Csiky Gergely? - -– A Szentkirályi- és Sándor-utca sarkán. - -– Köszönöm, tekintetes ur, szives fölvilágositásait. - -Ezzel Péter tovább kaparta a havat. Most már tudta Csiky lakását. Ha -nagyon furdalni találja a lelkiismeret, fölkeresheti őt. A szinházi -publikum elvonult, a fényes kapukat becsukták s ők sötétségben dolgoztak -tovább. A lóvasut utolsó kocsijai elrobogtak. Ekkor megjelent -Esztergályos ur s kijelentette, hogy abbahagyhatják, reggel négy óráig -nem lesz semmi dolog. - -Kivonultak a temető mellett álló házikó elé s ott Esztergályos ur -kifizette őket. Péter szépen megköszönte s aztán megkérdezte -Esztergályos uramat: - -– Sok pénz-e egy arany? - -– Ki micsodás. Ha huszfrankos, akkor tiz forintot ér, ha tizfrankos, -akkor csak öt forint. Mi köze magának hozzá? - -Péter nem mondta meg, hanem sietett a legelső lámpás alá. Kincsének -közepére szépen ki volt verve a _20-as_ szám. Tiz forintja van! A mit -talált. És nyolcvan krajcárja! A mit megkeresett. A kétféle pénzt, a -vakszerencse ajándékát és a munka jutalmát külön-külön zsebbe tette s -hazafelé indult… Igen ám, de a hótakaritásban elgémberedett cimborák -unszolására betért egy jól fütött kávémérésbe, a hol egyik forró grog a -másik után következett. „Ugy se érdemes lefeküdni, mondák, hisz négykor -munkába állunk.“ Péter nem győzte a könnyelmüségüket bámulni. Egész -keresményüket eliszszák a boldogtalanok. Ő, – az egészen más. Neki egy -arany van a zsebében. Ő teheti. Csak lett volna bátorsága fölváltani. De -előbb meg kell beszélni a dolgot a feleségével. A mig a nyolcvan -krajcárból tartott, addig iddogált és eddegélt… aztán mosolyogva -kászolódott. Ezek a szegény ördögök azt hiszik, hogy neki egy krajcárja -sincs. Gunyosan bucsuzott tőlük s kezét a világért ki nem vette volna -abból a zsebéből, melyben az aranyat titkolta. Két forint téli kendőre -az asszonynak, ötven krajcár keztyü, három forint házbér, három forint -szén… Sohse volt ilyen ur életében. (Csiky ur talán följelentette a -rendőrségnek, hogy elvesztett egy aranyat?) Egy forint ötven a kosztra, -lesz meleg tüdő és pacal, fehér kenyér… (Annálfogva a rendőrség szemmel -tart minden embert, a ki aranyat vált.) De talán jobb lesz tormás -debreceni kolbász, s egy félfont paprikás szalonna. (Kinél váltja be? -Hisz elfogják biztosan, akárhova megy vele.)… Miféle gazdag ember lehet -az az Akadémia, a ki egyszerre száz aranyat tud kifizetni? Bizonyosan ő -maga veri. Ráösmernek, hogy ez az Akadémia aranya. Börtönbe jut. Örökös -szégyen… A felesége elhagyja, Esztergályos ur leveszi róla a kezét… -Minek is neki az arany? Ha igy tart a havazás, ő egész télen elél. Ha -fölváltja az aranyat, az is csak elfogy, s utána még rosszabb lesz. Az -arany nem szegény embernek való. Az nyilván a gazdag emberek krajcárja. -Ép’ akkora is. Hisz igy a szegény embernek még istenes dolga van. A hol -ő elkölt egy krajcárt, ott a gazdag ember elkölt tiz forintot. Nehéz -kenyér, nem irigylem. Tizszer annyi havat kell neki lapátolni, hogy -annyit keressen, mint én… - -Ily gondolatok közt elhaladt a lakása mellett, ki a Városligetbe. A tó -vékony jégkérgén a lapát nyelével lyukat ütött s az aranyat -beeresztette… Nagyot sóhajtott utána, mert ezzel a jég alá ment a -nagykendő, a házbér, a debreceni, a szalonna, mind azon a kis lyukon… -Hajnali négykor pedig ujra ott kapargatott a Nemzeti Szinház előtt s -csak egy dolog bántotta: hátha Csiky ur mind a száz aranyat elvesztette -s ő többiekkel szemben gyöngébb lesz? - -Ments meg, uram, minden szegény embert az aranyaktól és a kisértésektől. - - - - -KELEMEN ÉS PATTANTYUS. - -Még a nap ki se bukott a Hargita fenyőerdős gerince mögül, még összes -sugarai csak a Hargitán tul fekvő Csikszéket ragyogták be s az innen -fekvő Udvarhelyszéknek semmi se jutott, mikor Kelemen András megrázta a -fiát s rászólt: - -– Talpra legény! Ideje, hogy induljunk. - -Benedek, a fiu, nagyot nyujtózott, ásitott is éppen akkorát, aztán fogta -a fejszéjét s az apja után igazodott. Az apja pedig az erdők felé vette -utját. - -Történt ez a dolog Kápolnás-Oláhfaluban, a Székelyföldön, akkor, a -mikor. - -Ehhez hasonló dolog történt ugyanazon a reggelen -Szentegyházas-Oláhfaluban, mely éppen tőszomszédságában feküdt a -másiknak. Csakhogy az utóbbiban Pattantyus Lázár keltette fel az ő -szerelmes fiát, a Dávidot. - -Fát döngetni ment a két apa a havasra, de nem együtt, hanem külön-külön, -mindegyik a maga fiával. - -Miközben Kelemen Andorás a fát döntögetné, megjelenik nagy orditással -egy fene erős medve. András gazda láthatott már effélét, mert nem nagyon -mutatkozott rajta az ijedtség. Hanem inkább hamarjában megolvasta, hogy -hányan vannak az ő segitségére. - -A számlálás igy ütött ki: Egy székely meg a fejszéje, az két ember. A -fia meg a fejszéje, ez is két ember. Vannak tehát négyen. A medve -ellenben csak maga van. Igy a támadás nem lenne gavalléros dolog. Hadd -menjen! - -A medvét azonban a számolás tudományába nem avatta bele tisztelendő -Konta Ferenc s a barom támadásra indult. Éhes lehetett a szegény feje. - -Kelemen Andorás megnyalta mind a két tenyerét s beleigazitotta a -fejszenyelet. A fiának is oda szólt: - -– Kerülj hátra! - -Mikor a medve két lábra állt, hogy emberrel emberhez illő módon bánjon, -Kelemen orron ütötte a fejszével. A medve megrázta a fejét s át akarta -nyalábolni a székelyt, de ekkor Benedek ugy vágta kupán hátulról, hogy -egyszerre megfordult. Csak éppen hogy azt nem mondta: Tessék? Csak ezt -várta Kelemen: ő is viszontag nyakszirten sujtá a vadállatot. - -A medve tántorogni kezdett, mintha berugott volna, majd négykézlábra -kecmeredett s lassu léptekkel elinalt. De a Kelemen-familia már -vérszemet kapott. A medve kikezdett velük, hadd lakoljon. Előlük ugyan -el nem viszi a bőrét. Tiz kemény ezüsttallért fognak ők azért kapni a -királybiróságtól. - -Utól is érték a lassan cammogó állatot, Szentegyházas-Oláhfalu -erdejében, egy tisztáson, a hol Pattantyus Lázár meg a fia javában -örültek annak, hogy milyen tisztességtudó szelid egy medvére akadtak. -Két fejszecsapásra ugy lefeküdt, hogy azt se mondta: Mihály bá! – Látta -a helyzetet mindjárt Kelemen uram, s oda érve szóla: - -– No, nem messze futott a medve. - -– Honnan tudja kend, hogy mekkorát futott? – kérdé Pattantyus. - -– Mivel hogy ott voltam, a hol kezdte a futást, – felelt Kelemen. - -– Látta is? - -– Ütöttem is. - -– De nem nagyon. - -– Csak agyon. - -– Nem lehet az. - -– Lehetni tán nem lehet, de ugy van. Hányat ütöttek kietek rá? – kérdé -Kelemen. - -– Münk eppeg hogy kettőt, – felelt hirtelen a Dávid, – én a tulsó felin, -édesapám meg innenről. - -– Nohát nézzétek meg, öt ütésnek kell azon az állaton lenni. - -Megnézték, ugy is volt. - -– A mi igaz, az igaz; én csalfaságból nem élek, – e szókkal adta meg -magát Pattantyus. - -– A medve tehát az enyém? – szól Kelemen. - -– Nem a’. Kietek kezdték, én bevégeztem. Azé a medve, a ki agyonüti, nem -azé, a ki aszongya neki, hogy jó napot kivánok. - -– Ugyan komé! Én meg csak azt mondom, hogy az a medve tőlem és fiam -Benedektől olyan három ütést kapott, hogy idáig magától is megdöglött -volna. Kietek csak az utolsó perceit zavarták meg neki azzal a -dorongolással. - -– Fiam Dávid, mutasd meg ujjasodat. - -Pattantyus Dávid fölvette a földről szétrongyolt ujjasát, s oda tartotta -Kelemen uram elé, mondván: - -– Ugy támadt rám a medve, mint a veszett ördög. Látja kend az ujjasomon. - -– Dávid öcsém, máskor ha a medvének adod a zekédet, hogy marcangolja -szét, legyen annyi bátorságod, hogy maradj benne te is, – felelt -rendületlen nyugalommal Kelemen. - -– Hisz benne voltam! – kiáltott indulatosan Dávid. - -– Hiszi a prikulics. Hát mutass csak egy karcolást a bőrödön! - -– Hát a szivemet bizony nem hasitotta ki, – dörmögött Dávid és -félreállt. - -– No ugy-e, hogy a hajad szála se görbült meg? A medve széttépte a -zekédet halálos kínjában, aztán fölfordult. Kietek pedig agyonverték -döglött korában. - -– Elég a szóból, – kiáltott Pattantyus, – majd igazságot mér a dulló. - -– Meg a királybiró, – tóditá Kelemen. - -– De elmegyek én még Guber Márton uramig is. - -– Én is ott leszek akkor. - -– Tehát pörre megy a dolog. - -– Arra, halálig. - -– Itéletnapig. - -– Jó. Addig pedig a medve közös jószág. - -– Az. - -– Tehátlan vigyük haza. - -Levágtak két nagy bokrot, a vadállatot rája kötözték, s ugy vontatták -szép lassan, csöndes beszélgetés közt a faluba, be egyenesen a dulló -házába, a hogy akkor még a szolgabirót hivták. - -Éppen etették a dulló négy kutyáját. Nagy medvefogó, hosszufogu, erős, -éhes ebek voltak, melyek a vadszagtól nekibőszülve, pokoli csaholással a -medvére vetették magukat s egy szempillantás alatt izekre szaggatták. A -négy székely a tornácra menekült a veszedelem elől. - -– Komé, megevék vala a medvét, – szólt némi meghatottsággal Kelemen. - -– Meg, a bestelelküek, az én szép medvémet. - -– Már mint az enyémet, – veté ellene Kelemen. - -– Még most se akarja elismerni, hogy én öltem meg? - -– Tán kend azt hiszi, hogy a medvével a jussomat is megevék a kutyák? -Nem ugy van a’! – kiáltott Kelemen. - -– Tehát a pört sem ették meg? - -– Nem. Megkezdtük, be kell annak fejeződnie. Ha egyszer pör, hadd legyen -pör. - -Kezet fogtak egymással, annak jeléül, hogy szavukat adták a pör -folytatására. - -– Eb a ki abbahagyja. - -Ezzel a mondással erősitették meg a szerződést. - -Estefelé hazajött a dulló Csik-Szeredából, hol a királybirónál volt -valamiféle ügyben. Kelemen és Pattantyus eléje terjesztették az ügyet. A -dulló figyelmesen meghallgatta a beszédet, s mondá: - -– Tehát arról volna szó, hogy mely csapások lettek volna halálosak a -medvére nézve, az utóbbiak-e, vagy az előbbiek? - -– Az a kérdés veleje, instáljuk az urat. - -– Nem nehéz megmondani, csak előbb lássuk a medvét. Hol van? - -– Részint a kutyák beleiben… - -– Miféle kutyák? - -– Megették a nemzetes ur kutyái. - -– Mi a tatár! Hát akkor meg mit pörösködnek? - -– Instálom, az igazságnak kell itt kisülnie. A medve maga mellékes, – -felelt Kelemen. - -– De meg, – tette hozzá Pattantyus, – a királybiró azért csak kiadja a -tiz ezüsttallért, mert arra van elég tanunk, hogy a medve megölődött. - -– De nem adja ám, mert be köll neki számolni a medve bőrével. Csak érte -adja ki a jutalmat. - -A két székely egymásra nézett, megvakarta a fejét s rövid gondolkodás -után egyértelmüleg szóla: - -– Hát ne legyen hasznunk. De az igazságnak ki kell derülnie. - -– De értsék meg az okos szót! Nem derülhet ki. - -– Már miért ne? - -– Nincs olyan Isten a földön, a ki arra a kérdésre, hogy öt ütés közül -melyik ölte meg a medvét, meg tudna felelni. Ha csak itt nem fekszik -előttem a medve s egyenkint ki nem tapogatom, hogy melyik csapás hol -érte? Én csak tudom, azért vagyok dulló! - -– A királybiró jobban tudja, azért ő királybiró. - -– Guber Márton uram pedig legjobban tudja, azért ő Guber Márton. - -(Ez a becsületes német ember, a ki a székelynek annyira imponál, nem -más, mint Erdély gubernátora, a kit a góbék sohse hivnak másképp, mint -Guber Mártonnak. Minden székelynek megvolt a joga, hogy odáig appeláljon -a pörös ügyeivel.) - -– Jó, jó, addig pedig igyanak egy kis küküllőmenti fehér bort. Guber -Márton uram ráér még várni. - -A góbék persze hogy nem vetették meg a szives kinálást. - -Egyszer csak, ugy véletlenül, diskurálás közben, a dulló kihoz a -pipatóriumból egy gyönyörü, hajlós meggyfa-pipaszárat és dicsekedve -mutatja az atyafiaknak. - -– Agyon lehetne vele vágni egy embert. Olyan erős, mint a kard. Sujtson -csak vele ide a tornác gerendájára. - -Kelemen gazda fogja a meggyfapipaszárat s olyant suhintott vele a -gerendára, hogy csak ugy porzott. Utána megvizsgálták a szárat. Nem volt -annak semmi hibája. - -– No Pattantyus gazda, próbálja meg kegyelmed is. - -A következő percben már Pattantyus gazda sujtott vele, még pedig olyan -alaposan, hogy a szár hosszában kétfelé repedt. - -– A ki áldója van a kend vaskezinek, tudja-e, hogy ezt a pipaszárat a -mult határigazitás alkalmával a turn-szeverini basától kaptam, a kinek a -török császár adta. Drága jószág az. - -– Baj, baj, – felelt Pattantyus, – de hát nem magam vagyok a hibás. -Kelemen gazda kezdte. - -– Micsoda? – kiáltott Kelemen. – A kinek a kezében elrepedt, az a -felelős. Mi közöm hozzá? - -– Ugy van! – kiáltott a bölcs dulló, – valamint hogy mi köze a medvéhez? - -Ekkor esett le az álla Kelemen uramnak. - -– De a medvét én kezdtem ki, nemzetes uram, – szólt elvörösödve. - -– A pipaszárat is. - -– De azon nem látszott semmi. - -– A medve is elszaladt, pedig már hiba esett benne. - -Pattantyus megcsóválta a fejét, kétfelé törölte a bajuszát s szóla: - -– Mi türés-tagadás benne, szomszéduram, ketten mesterkedtünk mi ugy a -pipaszárban, mint a medvében. Vállaljuk el közösen mind a kettőt. Ez jár -legközelebb az igazsághoz. - -Kelemen elnevette magát, kezet fogott Pattantyussal és mondá: - -– Vegyük ugy, mintha furulyáztunk volna. Én fujtam, kend meg -billegtette. Hasznunk is csak annyi van az egész medvevadászatból, -mintha furulyáztunk volna egyet. Igy ért véget a két oláhfalusi góbé -pöre. - - - - -NÉGY NEMZET. - -Svájci barangolásaim alatt összebarátkoztam három fiatal emberrel. A -kompánia először egy szál franciából, egy vidám párisi fiuból állott, a -ki szörnyen unta magát a fizetőpincérek köztársaságában. Egy napon a -kalapját elfujta a szél, én megfogtam és udvarias meghajlással átadtam -neki. Ő még kecsesebb meghajlással köszönte meg és megkérdezte, merre -utazom. - -– Cél nélkül barangolok. Szórakozni szeretnék. - -– Tudja mit? Mászkáljunk együtt. - -– Nem bánom. - -Másfél óra mulva egészen jóbarátok voltunk. A nélkül, hogy én bármit -beszéltem volna magamról, ő egész családjának történetét elmesélte, -humorisztikus modorban elővezetvén az összes alakokat, a kiket különben -szeretettel tárgyalt, de kifigurázott. Egyszerre aztán hirtelen -elkomolyodott. - -– Pardon! Szabad kérnem, ön kicsoda? - -– Ez és ez. Ujságiró Budapestről. - -– Örvendek. - -Az alku meg volt kötve. Mondhatom, hogy pompás utitárs volt, bár többet -fecsegett a kelleténél. És mindig Párisról. Örökké csak a világ fővárosa -lebegett szemei előtt és az ajkán. Az volt a kedvenc vicce, hogy Páris -szebb város, mint Svájc. Engem egyszerüen publikumnak tekintett és -előadásokat tartott. Meg volt győződve, hogy az ő városát és a -párisiakat bámulom. Franciaországgal és a franciákkal nem foglalkozott, -csak Párissal és a párisiakkal. Versaillesnál és Fontainebleaunál -megszünt ránézve a világ. De nagyon szeretetreméltó volt a maga -elfogultságában. - -Egyszer egy havasi kocsmában, mely villámosan volt világitva és gázzal -fütve s melynek szomszédságában a glecsert mesterségesen fagyasztották, -mert különben nyár közepére elolvadt volna, azt inditványozta Leblanc -ur, hogy bővitsük ki a kompániát. A közönségét akarta fölfrissiteni. -Estére hozott is már egy angolt, a ki rövidszáru fapipáját szítta -folyton és rengeteg bámulattal nézett az örökké fecsegő franciára. -Mister Perrins jó, alkalmazkodó, hallgatag ember volt. Párisról lévén -természetesen szó, megjegyeztem valamire, hogy ez Londonban mégis -különb. Leblanc lesujtó tekintetet vetett rám és megvetőt Perrinsre. - -– Nos, Perrins ur, nincs igazam? – kérdém az angolt. - -– Miről is van szó? Hja London? A westminszteri apátság, meg a párisi -Panteon? Eh, bánom is én. - -És nagy füstfelhőket fujt ki. - -– Általában – folytatá – nem foglalkozom Londonnal. Hat év óta nem is -voltam Angliában. - -– Hát micsoda angol maga? - -– Tudja barátom, Anglia az azt jelenti, hogy egy egész világ. Ezt a hat -esztendőt Indiában, Afrikában s más efféle helyeken töltöttem. - -– Hát micsoda maga? - -– A Graphic harctéri rajzolója. - -– De Párisban csak volt? – kérdé Leblanc. - -– Hogyne. És kitünően ettem Durandnál a Madeleine-téren. - -– Ez az egész, a mit Párisban csinált? – kérdé Leblanc visszafojtott -dühvel. - -– Nem, csináltam egyebet is, de már az egyebekre nem emlékszem. - -– Az Eiffel-toronyra sem? - -– Azt nem láttam. Én nem hagyom magamat ilyen szamárságokkal bolonddá -tenni. - -Leblanc sápadt lett és rám nézett, mintha azt mondaná: Látod, bolond a -szegény. - -– Szegény Perrins, – sóhajtá résztvevő hangon, – most már tisztán látom -a latin faj fölényét az angolszász faj fölött. - -– Micsodát? – kérdé szórakozottan Perrins. - -– A latin faj fölényét. - -Perrins elnevette magát. - -– Látja, ezért szeretem én a franciát. Olyan szép frázisokat tudnak -gyártani s az egész világon el tudják terjeszteni… mi azalatt a -portékáinkat terjesztjük el, mint afféle komisz, köznapi náció. - -– Már az igaz! – fakadt ki elégülten Leblanc, – minket szeretnek és -bámulnak az egész világon. - -– Mi előttünk pedig meghódolnak. - -– De gyülölik önöket. - -– Bánom is én. De nem mernek moccanni s ez a fő. - -Estefelé komolyan kezdtek összeveszni, bár Perrins egy rossz szót nem -mondott a franciákra, csupán Leblanc halmozta el sértésekkel az angol -nemzetet, a mire Perrins nem sértődött meg. – Leblanc azonban iszonyu -dühben volt. - -Ekkor villámháritónak oda hoztam egy németet. - -Leblanc ellenséges szemekkel méregette. Arca egész sötét lett, mikor a -német Párist kezdte agyba-főbe dicsérni. Egyszer meg is jegyezte: - -– Nem vagyunk mi pojácák. Hát önök otthon már sehogy sem tudnak mulatni? -Nem önöknek csináltuk Párist. - -A német meghökkent. - -– De kérem, én boldog volnék, ha ön Berlint dicsérhetné, – hebegte. - -Leblanc arca eltorzult. - -– Berlint? Nem láttam. Sőt becsületszavamat adom, hogy sohse fogom -látni. - -A német zavartan mosolygott. - -– Ön nem objektiv, – mondá oly szerényen, mintha maga is meg volna -győződve arról, hogy nem is olyan nehéz Berlin nélkül ellenni. - -Mikor aztán német barátunk a császárjáról kezdett adomákat beszélni, -végképp elromlott Leblancnak a jó kedve. - -– Ugyan hagyja el, – mondá, – mit beszél nekünk a császárjáról? Mi olyan -nemzethez tartozunk, melyben mindenki maga helyett gondolkozik. Maga -pedig egy olyan nemzetből való, melyben a császár gondolkozik valamennyi -helyett. - -A német elképedt, de mérsékelte magát és továbbra is velünk maradt. -Délután mind a négyen együtt kimentünk a hegyek közé. Sötétedett már, -mire visszatértünk. Valami havasi kürthangversenyt hirdettek a -koncert-teremben. Odamentünk. Három ur és egy csinos fiatal nő fujta a -kürtöt. Sok és előkelő közönség hallgatta. Egy pásztordalba fogtak és a -hölgy irtóztató hamisan intonált. Erre a nagyszakállu prim odalépett -hozzá, kirántja kezéből a kürtöt és a hátsó ajtóra mutat. A hölgynek -könny szökik a szemébe és ingatag léptekkel távozik. Mozgás a közönség -körében. - -– Ez szemtelenség, – kiált Leblanc és fölugrik, – nem nézhetem tovább, -gyerünk vacsorálni. - -Mindnyájan hallgatagon követtük. Hôtelünk éttermében helyezkedtünk el. - -– Ezt az embert holnap provokáltatom, – kezdé Leblanc; – gazság egy -nővel igy bánni. - -– Én a _Kölnische Zeitung_-ban fogom ezt az eljárást megbélyegezni, – -kiabált a német. - -– Az eljárás komisz, – mondá Perrins, – de nem ismerjük, hogy a -kisasszonynak miféle szerződése van a társulat vezetőjével. Addig nem -avatkozhatunk bele. - -Egy fiatalember közeledett az asztalhoz. - -– Bocsánat uraim, – szólt németül, – én R. V. magyar urat keresem. - -– Én vagyok, – mondám fölemelkedve. - -– Én Barinkay Kázmér teknikus vagyok és Zürichben tanulok. Ne vegye -rossz néven, hogy önnél, mint honfitársaimnál alkalmatlankodom. A nevét -a hôtel tábláján olvastam. Lesz szives egy lovagias ügyben segédkezni? - -– Miféle ügyben? - -– Pofonvágtam egy hornistát, a ki egy nőt inzultált. - -– Ön? Most? Ott a koncert-teremben? - -– Igen. - -– Bravo, fiatalember, igen örvendek. - -Sugárzó arccal cipeltem az asztalunkhoz. - -– Ime, uraim, van szerencsém honfitársamat, Barinkay magyar embert -bemutatni. A francia elégtételt készül venni a nőn elkövetett sértésért, -az angol készül megvizsgálni az ügyet, a német hirlapi boszura készül – -és mit teszünk mi? Mit tesz a magyar? Nem habozik, de cselekszik. - -– Nos? – kérdezte mind. - -– Pofonütötte a goromba trombitást. Ez uraim, a magyar. Van szerencsém -önöknek ezzel az én kis nemzetemet bemutatni. - -– Lovagias, de meggondolatlan, – szólt Perrins. - -– Vakmerő, – mondá a német. - -– Elhatározott s a következményekkel nem törődik, – szólt Leblanc, – ezt -már szeretem. - -* - -Bizony, édes barátaim. Ilyenek vagyunk mi bolond magyarok. Egy -ostobaságért az életünket kockára tenni: ez nekünk semmi. De az élet -első hideg lehelete elsorvaszt bennünket. Bátorságunk van, de erőnk -nincs. - - - - -EGY SZÁMÜZÖTT KIRÁLY. - -_Velence_, 1888 szeptember végén. - -Egy verőfényes őszi napon, melynek bája itt százszorta nagyobb s -szomorusága százszorta meginditóbb, mint másutt, mert a természet -haldoklását egy holt városban látjuk, elhatároztam, hogy a velencei -élőholtakkal fogok foglalkozni. Hangulatom, az megvolt hozzá, -élőhalottat is sokat rejtegetnek a márványpaloták. Ezek közül -legérdekesebb, legvidámabb VII. Károly, a kit jogszerüleg két hatalmas -trón, a spanyol és a francia illet meg s tényleg oly távol áll -mindegyiktől, mint akármelyik navarrai öszvérhajcsár, vagy auvergnei -vizhordó. Ismertebb ezen a néven: _don Karlos_, madridi herceg, a ki, -mióta véres háboruit, melyeket sikertelenül folytatott a spanyol -trónért, befejezte, bejárta kétszer a világot s aztán a csöndes -Velencében, a Loredan-palotában huzódott meg. - -Mielőtt még őt meglátogattam volna, tudakozódtam róla különböző -emberektől, a kik sok rosszat és sok jót beszéltek felőle. Különböző -alakokban mutatták be nekem. Egyik rész azt beszélte, hogy háboruiban -vérszomjas kegyetlenséget fejtett ki s a meghóditott karlista -tartományokban visszaállitotta az inkviziciót. Most pedig, csöndes -visszavonultságban állandó szálka a velencei férjek szemében, kik a -feleségüket féltik tőle. Sokan minden becsesebb tartalom, ambició nélkül -való élvhajhász kalandornak festették előttem, a ki egy szép asszony -szép szemei után végigrobog Európán s szivesen lemond érte ősi jussáról, -a spanyol trónról. Velencében különben vidám életet él s ugy mutatja, -hogy nem érdeklődik a politika iránt. A város szegényeivel, – hogy végre -a jóra is áttérjünk, – sok jót tesz s kétszázra rughat azoknak a száma, -a kik az ő alamizsnáiból élnek. Azt mondják rá, hogy teheti, mert csak -legutóbb is Chambord gróftól negyven millió frankot örökölt. -Jótékonysága dacára a velenceiek nem becsülik meg és sokszor -inzultusoknak van kitéve, egyszer pedig formaszerü zendülés volt ellene, -melyet a katonaságnak kellett elfojtani. Olaszországban most az a jelszó -„ni dieu, ni maitre“, a mit magyarra ugy lehetne leforditani „nincs -mennyország, se pokol“; a rengeteg sok templomba csak a turista jár, -hivő nem s a papoknak egyéb dolguk sincs, mint a kávéházban dominózni. A -nép csak babonás, de nem vallásos s képzelhető, hogy ilyen érzület -mellett „sa majesté trés chatolique“, a hogy don Carlos magát nevezi, a -nép előtt semmi különös tiszteletben nem áll. Egyszer megtörtént, hogy -mikor a Lidón kiszállt a kis gőzösről, a hajósok kirántották lábai alól -a deszkát, egy más alkalommal pedig megmérgezték gyönyörü két kutyáját. -De ő mégis szereti Velencét. - -A velencei társasélettől teljesen távol tartja magát. Megvan neki a maga -külön kis társasága, mely áll két kamarásból (spanyol grófok), egy -titkárból, a ki szintén spanyol ember s Iturbide hercegből, a kit -hajdanában Miksa, a szerencsétlen mexikói császár trónjának örököseül -szemelt ki. Mindannyian csinos fiatal emberek, világfiak. Csak asszony -nincs a háznál; Don Carlos felesége Ausztriában él és ők nagyon ritkán -vannak együtt. Ezzel a kisérettel jár ki a Lidóra, sétál a Szent-Márk -téren s yachtozik az öbölben, ha kedvező szél borzolja a tengert. - -Látogatásomat egy Rimji nevü magyar festő közvetitette, kivel Velencében -ismerkedtem meg s a ki bejáratos don Carlos házához. Gondolában -eleveztünk a Loredan-palotához, mely a nagy kanális mentén van s -bejelentettük magunkat. Másnap délután három órára kaptuk a találkozót. - -Mikor másnap gondolánk a csatornán megjelent, a Loredan-palota előtt -élénk mozgás támadt. Hat hófehér tengerészruhába öltözött gondolás -azonnal sorfalat képezett. - -Ezek don Carlos saját matrózai, a kik karjukon és szalmakalapjukon -Bourbon-cimeres fekete szalaggal még most is gyászolják Chambord grófot. -A csapat szalutált s mi beléptünk a lépcsőházba, hol halalaku kis -csónakok, vitorlák, evezők, tengeri növények voltak csoportositva. -Feketébe öltözött inas fogadott s vezetett föl bennünket márványlépcsőn -az első emeletre, a hol a csinos fiatal titkár üdvözölt s az elfogadó -terembe kalauzolt. Azzal ott hagyott és „monseigneur“-ért, don Carlosért -sietett. - -A képeket kezdtem nézni. Pár pillanat mulva erős léptek zavartak föl: -magam előtt láttam don Carlost, a legszebb férfit, a kivel valaha -életemben találkoztam. Fölkeltem s mig ő a kétrét görnyedt titkárt -elbocsátotta, magával szemben leültetett. Körülbelül negyven éves, -koromfekete haju, bajuszu, körszakállu, ölmagas termetü, rendkivül -elegáns ember. Hosszu szempillái alól azzal az álmatag tekintettel néz -maga elé, mely annyira elbűvöli a nőket. Nyakkendőjében a tű -Bourbon-cimer, kézelőgombjai szintén ezt viselik. - -Azzal kezdte, hogy nagyon örül, hogy egy magyar ujságirót lát magánál. A -magyarokról sok dicséreteset, szépet hallott, ő alatta is szolgáltak -magyarok a karlista háborukban, a kik mind igen vitézül harcoltak. S -erre azt kérdezte, hogy ösmerek-e egy Kovács nevü magyar embert? - -– Valami kétszázat, monseigneur, ez nálunk nagyon elterjedt név. - -– Az én Kovácsom zászlóm alatt kapitányi rangra vitte, vakmerő legény -volt s ha jól emlékszem, Pueblánál ellőtték a féllábát. További sorsáról -nincs tudomásom. - -– Számit-e arra, hogy valaha a spanyol trónt elfoglalja? - -– Élő jogomról soha le nem mondok. S hiszem, hogy Spanyolország egy -napon a legitimitás terére lép s meghiv. Krisztina pártja gyönge: -összemorzsolódik a republikánusok és a karlisták közt. A vagyontalan -munkások republikánusok, a birtokos osztály, a legkisebb parasztbirtokos -is, mind karlista. Kivált az éjszaki tartományok: Ó- és Uj-Kasztilia, -Arragonia, Navarra, Katalonia, Valencia, Biscaya és Guipuzcoa, hol -1872-től 1876-ig háboruskodtam. - -– S összeköttetésben van-e pártjával? - -– Folyton. A spanyol előkelőségek nagyon sokan meglátogatnak, s -általában minden spanyol, a ki Velencébe jön, fölkeres, hireket hozván. -Koronként manifesztumot bocsátok ki népemhez, megmutatni, hogy élek, s -várom igaz jogom elismerését. A kik a karlizmusz utjában állnak, azok a -kétes exisztenciák, a kik nem a haza, hanem a maguk javán dolgoznak, a -kik minden ügyet szolgálnak és minden ügyet elárulnak, a kiknek egész -hatalmuk a tele kaszárnyákon alapul. Ezek rettegnek tőlünk. A mi pártunk -nem ilyen emberekből áll. Nekünk elveink vannak, ellenségeinknek -nincsenek. Mi bennünk él a hit. A karlista harcos hű szolgája a -katolikus hitnek, melylyel a madridi kormány igen keveset törődik. A -karlista katona hű szolgája a királynak, a kit Isten első harcosának -tekint; szenvedélyesen szereti királyát, mert az ő szemében látja -perszonifikálva a hazát. Szenvedélyesen félti hazája méltóságát, -becsületét és függetlenségét. A maga dicsőségére nem büszke, de a mult -nagyságán és az ősök dicső emlékén föllelkesül. A karlista harcos tüzes, -rettenthetlen és önzetlen. Életét mindig kész föláldozni, becsületét -soha. A halállal szembeszáll, mert tudja, hogy lelke halhatatlan. -Szerény a maga hősiségében, s fönséges, a nélkül, hogy maga is tudna -róla. A navarrai paraszt, királya zászlója alatt az önmegtagadás -valóságos csodája, klasszikus magasságra emelkedik. - -Don Carlos szemei ragyogtak, mig e dolgokat beszélte. Égő szivarával -hevesen gesztikulált s a spanyolosan, mély torokhangon kiejtett francia -szók csak ugy tódultak ki ajkán. - -– A karlizmus – folytatá – egy neme a politikai hitvallásnak („une sorte -de religion politique“), mely istenét és királyát teszi kultusza -tárgyává s az erkölcsi fenség csodás látványát nyujtja a világnak. A -karlista háboru szakasztott mása a vendée-iek harcának a francia -forradalom ellen: nálunk ugyanazzal a nemes fölbuzdulással, erélylyel, -ugyanazon rettenthetetlenséggel, önzetlenséggel s hősies -igénytelenséggel találkozunk. A karlista mozgalom épp ugy semmiből lett, -mint a vendéei, de ott épp ugy, mint itt, találkoztak bátor szivek és -férfiak a gáton. S mozgalmunk tisztán spanyol, nemzeti mozgalom volt, -mig ellenségeinknek porosz ágyuk és francia jóakarat jöttek segitségére. -Ezek buktattak el, nem Spanyolország. - -– S hogy van az, hogy a külföld jóakarata nem monseigneur felé fordult? - -– Mert Európában a forradalmi szellem dominál s ez tudja, hogy én neki -esküdt ellensége vagyok. Én képviselem az igazi monarhiát s az igazi -katolikus hitet. A forradalom üldözi a legitim királyt, mert ő a -hazugság, a király pedig az igazság. A király a jogot képviseli, a jog -pedig legnagyobb akadálya a forradalomnak, szándékai megvalósitásában. A -legitimitás nem egyéb, mint a rend eszméinek összefoglalása, melyen az -állam nyugszik; ennek gyökerei megvannak az emberi lelkiismeretben, a -népek jobb érzésében, a család szervezetében s a történelemben; a -forradalom ellenben egy állandó összeesküvés a rend ellen, örökké a -lelkiismeret kiforditásán dolgozik, a családot elavult intézménynek -tekinti, a történelmet pedig egy század óta meghamisitja. Ezért támadta -makacsul az én királyságomat, mert tudja, hogy mit jelent rá nézve egy -ilyen királyság: az igazi katolikus királyság. A forradalom a -katolicizmust legkérlelhetetlenebb ellenségének tartja s ebben igaza -van. A katolicizmus mindazt kárhoztatja, a mit a forradalom ajánl. A -katolicizmus a legnagyobb társadalmi és erkölcsi erő, mely a forradalom -romboló munkájával szembeállitható. Én a katolikus ügy szolgálatának -szenteltem magamat s célom volt megmenteni Spanyolországot, -visszahelyezvén azt a régi hit szilárd alapjaira. - -– Engedjen meg, monseigneur, ellenségei éppen azt hozták föl igen -sokszor ön ellen, hogy a régi katolicizmust akarja visszaállitani, -Torquemadáival s máglyáival együtt. - -– Tudom, hogy azzal vádoltak, hogy az inkviziciót akartam ujra behozni s -a papok egyeduralmát biztositani minden polgári dologban. Komoly emberek -előtt fölösleges megcáfolnom az ilyen rágalmakat. Kétségtelen, hogy -magammal vivén Spanyolországba a katolikus vallás és szertartások -tiszteletét, biztositanám a klérus számára is azt a befolyást, mely őt -mint tanitó és vezérlő osztályt megilleti; de mi köze ennek más idők, -más századok magát lejárt szigorához? VII. Károly Spanyolországa -mindenesetre egy keresztény-katolikus királyság volna; de mennyiben -árthatna a visszatérés a régi hagyományokhoz az uj eszméknek és a modern -szabadságoknak? A lelkiismereti szabadságnak valóban nincs mit félnie a -törvényes király Spanyolországba való visszatérésétől. - -– Micsoda európai változások lehetnek kedvezők monseigneur kilátásaira -nézve? - -– Az európai változásokra én nem sokat épitek. A kedvező kilátások -Spanyolországban fognak nyilni. - -Különböző kérdéseimre elmondta, hogy legjobb viszonyban van a bécsi -udvarral és a pápával. Az olasz udvarral egyáltalán nem érintkezik s ha -a királyi család valamely tagja Velencébe jön, ő azonnal elhagyja a -várost. Velencét azért szereti, mert csöndes s palotája vizzel van -körülvéve, ugy, hogy senki se fér hozzá. Ugylátszik, tüntetésektől fél -személye ellen. Kijelenté, hogy Budapestről sok szépet hallott s -legközelebb meg fogja látogatni. - -Elhallgatott. Friss szivarra gyujtottunk. A falon négy csatakép volt, -azokat néztem. A karlista háboruból ábrázoltak hadi jeleneteket. -Harcairól kérdezősködtem. - -– 1872 május 3-ikán egy 24 éves fiatalember haladt át a pyrénéi hegyeken -s Spanyolországba érkezett. Zsebében 200.000 frank volt. A határon -harminckét navarrai paraszt várta, a kik kikiáltották őt uroknak és -királyuknak. Ez a fiatal ember én voltam, a ki mint VII. Károly -meginditottam a háborut trónomért és országomért. Három év alatt ura -lettem Spanyolország harmadrészének s a harminckét paraszt -fölszaporodott egy hadseregre, mely állt százezer gyalogból, négyezer -lovasból és hatvanöt ágyuból. Lovasságom és tüzérségem mindig kevés -volt. Sik földön többnyire megvertem az ellenséget, de az erőditett -helyek ostromával sok időt elvesztegettem. Ha tetszik, megnézhetjük a -fegyvertárt. - -Átvezetett a szomszéd terembe, melynél szebbet keveset láttam életemben. -Két falát ama karlista zászlók boritották, melyek don Carlos csatáiban, -e kegyetlen testvérharcban, az ő katonái élén lobogtak. A zászlók festői -csoportokat képeztek, közepütt egy hófehér selyem Bourbon-zászló, a -liliommal. A harmadik falat az alfonzistáktól elvett tarka lobogók -ékesitették. Kevesen voltak e diadalmi jelvények. A negyedik falon -voltak a fegyverek: kardok, puskák, szuronyok, hosszu kataloniai kések -és rövid tőrök. A fal közepén tizenhat arckép, körülöttük babérkoszoru -fonva s négy aranyos markolatu kard összetüzve. - -– Nézze, – szólt Don Carlos, a tizenhat katonára mutatva, – ezek -tábornokaim voltak. Mind a tizenhat ember értem halt meg. Jó katonák, hű -embereim voltak, sokszor megkönnyeztem őket. E négy kard körülöttük a -világ legszebb rámája: őseim kardjai; egy V. Fülöpé, egy III. Károlyé, -egy nagyatyámé, V. Károlyé s ez itt az enyém. - -Ezzel levette az egyik kardot s megsuhogtatva a levegőben, lesujtott -vele egy páncélba bujtatott bábalakra. A jól dömöckölt acél szikrát vert -ki a vasból. - -– Harminckét csatában volt velem, most ki van csavarva kezemből. - -Egy sóhajtással visszatette helyére. Aztán sorra mutogatta a -lövőfegyvereket, melyek közt Európa összes uj és régi puskái képviselve -voltak. Volt ott két ágyu, golyók, aztán csatacsillagok, lándzsák, -különböző karlista egyenruhák, don Carlos biborvörös köpenyege. S minden -darabnak megvolt a maga története. - -Következett egy szoba, mely indiai pagoda belsejét ábrázolta, s tele -volt don Carlos ázsiai utazásának emlékeivel. Majd egy arabs módra -berendezett dohányzó szobába léptünk, hol a herceg elbucsuzott. Tüstént -megjelent a titkára, a ki még megmutatta a herceg sárga selyem -hálószobáját, mór fürdőszobáját, melyek mind óriási pazarlással és -kényelemmel vannak berendezve. - -Az az ember, a ki ilyen puha kényelem közt él, milliókat érő berendezés -közt, aligha fog még egyszer oly véres kalandba bocsátkozni északi -Spanyolország terméketlen, zord vidékein, bármennyire részén van is a -monarchikus jog: ezt a hatást tette rám az egész látogatás, mikor a -kacér palota előtt gondolába vetettem magamat. - - - - -OKOS ÁLLATOK. - -Hogy melyik a földön a legokosabb állat, azt nem lehet egyhamar -eldönteni. A legkülönbözőbb állatokról jegyeztek föl a tudósok olyan -dolgokat, melyek azt bizonyitják, hogy többé-kevésbbé minden állatban -van intelligencia. Föltehető, hogy a tengerben uszkáló halnak, bár róla -semmi okosat sem tudunk, van annyi esze, mint például a hangyának. Miért -ne volna? Semmivel se alacsonyabb rangu állat a hal, mint a hangya. -Valószinü, hogy kritikus pillanatokban egyik épp oly elmésen ki tudja -vágni magát, mint a másik. Az állatok egyáltalán sokkal okosabbak, -mintsem mi emberek gondoljuk, a kik értelmüknek állati nyilvánulását nem -is látjuk s csak ott kezdjük észrevenni, mikor az már emberi módon -jelentkezik. - -Egypár kis történetet akarok elmondani, melyek okos állatokról szólnak. - -Országszerte hires volt annak idején a pannonhalmi okos szamár, mely oly -elmésen huzta ki magát a munka alól, hogy embernek is becsületére vált -volna. - -A magas hegyen álló pannonhalmi bencés kolostornak azelőtt volt harminc -szamara, mely a völgyben fekvő városból kettős puttonyokban hordta föl a -vizet a szerzetesek számára. Naponkint többször is megtették az utat, a -meredek hegyen föl és le, a mi nem tréfa dolog egy szamárnak, mely -jobban szeret az árnyékban heverészni, mint a napon, teherrel -gyalogolni. - -Egy napon a kocsisok azt vették észre, hogy az egy szuszra felhozott viz -kevesebb, mint rendesen. Két puttony hija van neki. Pedig ők minden -puttonyt megtöltöttek. A felügyelő elrendelte, hogy a szamarakat -szigoruan szemmel kell tartani. - -Az volt a szokás, hogy a mint odalent a kutnál a puttonyokat megtöltik s -az állatra ráteszik, a megterhelt szamarakat külön csoportba verték. -Mikor már tiz-tizenkét vizzel megrakott csacsi állt egy csapatban, -egyszer csak azt veszik észre, hogy az egyik füles kiválik az üresen -álló csoportból, óvatosan körülnéz s lassan odasomfordál a megtöltött -puttonyokkal álló kollégáihoz és ott olyan képet vág, mintha bordáit -sulyosan nyomná a teher. - -Rögtön jelentést tettek róla a gondnoknak, a ki azt üzente, hogy csak -hajtsák föl a szamarakat a várba. - -Odafent a papok mind összegyültek és ugy várták a vizhordók -megérkezését. A leglassabban ballagó szamár, a kit egyre kellett -biztatni, az volt, a melyik üresen haladt. - -Kezdődött a puttonyok kiüritése. Az okos szamár megvárta, a mig néhányra -üresen rakták vissza a puttonyt s akkor ujra ravaszul körülnézve, a -kiüritettek csoportjához szegődött, nehogy turpisságára rájöjjenek. – A -dolog oly mulatságos volt, hogy a nézők zajos derültségre fakadtak. A -gondnok pedig kimondta a szentenciát, hogy a szamárnak az légyen -jutalma, hogy a többiek közt mindig üresen járhasson-kelhessen. - -A szamár még egy darabig titkolózott és somfordált, de rövid idő alatt -rájött, hogy jámbor fortélyához megkapta a felsőbb beleegyezést. Ettől -kezdve emelt fővel s egész nyiltan csinálta a dolgot. Nagy hire -futamodott és messze földről jöttek bámulni őt. - -Hogy a szamár általában mégis buta állat, kitünik abból, hogy vizhordó -kollégái sohse jöttek rá a társuk által élvezett kiváltságra s -egyetlenegy se tett kisérletet annak elnyerésére. - -A másik történet szintén szamárról szól s szinhelye Abony. Egy -szódavizgyárosnak volt egy okos szamara, mely mellé kocsis se kellett. -Kis kocsiját telerakták szikvizes üvegekkel, azzal a tulajdonos -megsimogatta, meghuzogatta a füleit, hogy figyelmét fölébreszsze s aztán -belekiáltott: - -– Obláth! - -Erre a csacsi elindult – egyenesen az Obláth boltjába. Itt Obláth, a -kereskedő, leszedte a maga szikviz-porcióját, meghuzta a csacsi füleit s -belekiáltotta: - -– Slézinger! - -A bölcs szamár ment kocsijával egyenesen Slézingerhez, a ki szintén -levette az őt megillető szódarészt. Ha azonban Slézinger meg akarta a -csacsit tréfálni s azt mondta neki, hogy „Obláth“, akkor az megvetőleg -hátranézett és nem mozdult. Azt kellett neki mondani, hogy „Kovács“, – -ekkor elindult és visszament a gazdájához. - -Gyermekkoromban vett az apám nekünk is egy szamarat, mely a meghalt ukki -vak koldusé volt. Ez az ismert jókedvü adakozók háza előtt megállt s nem -ment tovább, akárhogy vertük is. Csak akkor indult el, ha valaki kijött -a házból s odaállt a kordély mellé. A csacsi nyilván igy kombinált: „Ez -az, a ki kihozta az alamizsnát, most mehetek tovább.“ - -Zseni Imre halasi birtokosnak volt két szép pejlova, azokon szokott a -tanyára járni. Zseninek az volt a szokása, hogy a mint a városból kifelé -kocsizott, minden befelé jövő parasztemberrel megállt diskurálni, akár -volt fagy, akár nem, akár pusztitottak a hernyók, akár nem. Igy egy óra -helyett három óra alatt értek ki a tanyára. A lovak pedig annyira -hozzászoktak, hogy a mint egy gyalog ember köszönt Zseninek, tüstént -maguktól megállottak. - -Nagyon untatta ez a dolog a Jóska kocsist, a ki egyáltalán nem volt -kiváncsi a halasi gazdák belső dolgaira, ellenben nagyon érdekelte őt a -bogárszemü Panna, a ki a Zseni-tanya fölvirágzását söpréssel és -mosogatással segitette elő. - -Egy izben azután maga kocsikázott ki a tanyára. Gazdája a városban -maradt. - -Jön egy ember, süvegéhez nyul… abban a pillanatban a Jóska ugy odasuhint -a lovak nyaka közé, hogy azok mint a szélvész robogtak tovább. Jön egy -másik gyalogember, a mint a lovakkal egy irányba ér s ezek már megállni -készülnek: csitt-csatt, hangzik hátukon a Jóska ostora s vágtatva -rohantak odább. A hány gyalogember elhaladt mellettük, a lovak -valamennyiért verést kaptak s nemcsak meg nem állhattak, de sőt -veszettül kellett nekik rohanniok a tanyáig. Másnap Jóska ujra a -gazdájával kocsizott a tanyára. Jön az első gyalogember, a lovak már -messziről hegyezték rá a fülüket. A mint pedig közel ér s Zsenire -ráköszönti a szerencsés jónapot: a lovak nagyot rántottak a kocsin s -szágudani kezdettek. Jön a második gyalogos, Zseni már nyitja a száját, -az ember fogja a kalapját, mikor a lovak nagyot ugranak és ragadják -magukkal a kocsit. - -– Te Jóska, mi bajuk ezeknek a lovaknak? – kérdi végre Zseni dühösen. - -– Nem tudom, kérem, talán nem szeretik a parasztembert. - -Denique attól kezdve Zseni Imre nem diskurálhatott kocsiról, – ezekkel a -lovakkal. Eladta a lovait is mérgiben, a helyett, hogy egy olyan Jóskát -fogadott volna, a kinek nincs Pannája. - -Sokat hallottunk a tordai okos malacról. Pedig ennek nincs is valami -érdekes históriája. - -Tordán a kocsi elgázolt egy malacot, mely az ut közepén hevert és -sehogyse akart fölkelni. - -A kapitány a malactulajdonost igy utasitotta el kártéritési keresetével: -„Egy tordai malacnak lehetne annyi esze, hogy a kocsi elől kitérjen.“ - -Azóta mondják: okos, mint a tordai malac. - - - - -A LEGNAGYOBB HUMORISTA. - -Mikor a sárga, beteges, őszi nap lebukott a hegyek mögé, s minden tárgy -egyszerre elveszitette az árnyékát, hogy lassan-lassan belemerüljön az -éj egyetlen, óriási árnyékába: én is fölkeltem a gyepről, s elhajitottam -a vastag könyvet kezemből. - -Hát nem fogom már sohase megtalálni a legnagyobb humoristát? - -Könyvtárakat összeolvastam már, s az irodalomtörténet tanitásai alapján -lázasan kutattam. Elolvastam azokat, kiket már koruk megkoszoruzott; -elolvastam azokat, a kiket csak az utókor fedezett föl. Fölhajhásztam -még azokat az irókat is, a kiket se koruk nem méltányolt, se az utókor -föl nem ásott. A nagyok után következtek a kicsinyek. Az egyikre -ráillett az iskola tanitása szerint megalkotott humorista-mérték, a -másikra nem; a kire nem illett rá, abban rendesen több élvezetet -találtam. Ez megzavart kutatásaimban. Egyéni benyomásaim ellentétben -álltak az irodalomtörténeti és a közfelfogással. A megsebzett Mercutio -végső szavaira láttam érzékenyen elpityeredni a közönséget; engemet -égettek e szók és hasogattak, de egy csepp könnyet se tudtak soha -kisajtolni szememből… Hallottam röhögni a karzatot Lear kis bolondjának -mondásain… Ekkor kicsordultak a könnyeim. - -Ki itt a tökéletlen? - -A szinész? - -Az iró? - -A közönség? - -Én? - -Egyik kérdésre se tudtam megfelelni. Kétségbeestem. Tüzbe a könyvekkel. -Fölhagyok a kutatással: más témát választok doktori értekezésem számára. - -Lassan fölballagtam a kertből, melyet megterhelt agyvelőm benépesitett -az irókkal, kik hónapok óta éjjel-nappal, uton-utfélen foglalkoztattak. -Ott dulakodtak a sötétben, lárma, nevetés, káromkodás, jajszavak közt. -Én bünösnek éreztem magamat. Fölbolygattam őket, a nélkül, hogy sikerült -volna a kérdést megoldanom. Mint mikor az akadémia pályázatot hirdet s -aztán senkinek se adja ki a jutalmat. - -Minek is vágtam a fejszémet ilyen óriási fába? - -A mint a világos folyosóra léptem, a zavaros látományok egyszerre -megszüntek. Agárkutyám fölemelte a fejét s búsan nézett rám, mintha -osztoznék levertségemben. Neki is megvolt a maga szomorusága: itt az -ősz, elhullottak a legyek s ezzel megszünt az ő legfőbb szórakozása: a -légy után való kapkodás. - -A szobalány elém lépett. - -– Tessék kérem a dolgozószobába menni, egy pap várja. - -Besiettem. Egy halványképü, kórházszagu katolikus pap ült iróasztalomnál -s Doré illusztrált bibliájában lapozgatott. Fölkelt. - -– Van szerencsém magam bemutatni, én Sima Kristóf vagyok, a szent -Bertalan-kórháznak harminc év óta lelkésze. - -– Örvendek. Mivel szolgálhatok? - -– Némi irodalmi munkásságomat óhajtanám bemutatni. - -– Tisztelendő ur működik az irodalom terén? - -– Igenis, a mennyire időm engedi. - -– Sok dolga van? - -– Óh, nagyon sok. A kórházban ezernél több beteg fekszik s naponkint -öt-hat temetésem van. Őszszel és télen jóformán reggeltől estig temetek. - -– S mikor ir? - -– Éjjel. - -– Sokat dolgozott már? - -– Tessék, itt van több évi munkám gyümölcse. - -S a szoba közepén levő asztalról egy hatalmas csomagot oda állitott -elém, az iróasztalra. Megnéztem a külső cimet. Szép, gömbölyü betükkel -ez volt a csomagra irva: - -_Bohózatok és vig beszélyek._ - -Hogyan! Ez az ember, a ki évek óta a _Cirkumdederunt me_ szivszaggató -dallamánál egyebet nem hall, a ki özvegyek és árvák koporsó körüli -jajgatásai közt tölti napjait, a ki örökké kórház és temető közt -vándorol, a kinek mindennap lépteit szakadatlanul egy halott követi, a -ki mindig könnyes szemeket, fekete ruhákat, halottakat és haldoklókat -lát, rothadást szagol: ez az ember bohózatokat és víg beszélyeket ir. - -Megfogtam a kezét s őszintén, melegen megszoritottam. - -– Uram, – szólék, – _ön a legnagyobb humorista_, a kivel eddig életemben -találkoztam. - -Bámulva nézett rám. - -– De kérem, hisz még nem is olvasta el műveimet, – szólt. - -– Nem is fogom elolvasni. - -Erre még jobban elbámult. - -– Miért nem fogja elolvasni? – kérdé némileg sértődötten. - -– Ezzel a csomaggal ön a halált, a megsemmisülést, a végső szomoruságot, -melynek körében életét hivatásszerüleg töltötte, egyszerre megfosztotta -fenségétől, tragikumától s leszállitotta a köznapi dolgok közé, a hová -valók. Mert elvégre mindennap százezren halnak meg s mindenki meghal. A -világbiró Halál hatalmas szárnyaival nem tudta önt fölemelni, sőt -földiebbé, idevalóbbá tette, mint valaha. Érti? - -A legnagyobb humorista szótlanul fogta a kalapját s elment. Én pedig -bevontam ablakom függönyét, mert mintha kerti szellemeim haragosan -néztek volna be: nem voltak megelégedve a pályázat eredményével. - - - - -A TENGER. - -A multkor egy társasággal hajóra szálltunk Fiumében, hogy -Lussin-Piccolóba vitorlázzunk. Egy darabig nézegettük magunkat a tenger -sima tükrében, de a nagy többség hamar elunta magát és kártyázni -óhajtott. Ezt a gyógyithatatlan hazai betegséget a magyar ember -mindenhová magával viszi. - -Meghivták a kapitányt is, a ki szintén magyar ember volt. - -– Köszönöm, én csak a szárazföldön szoktam kártyázni. A hajómon soha. - -– Nem öli meg az unalom? - -– Az unalom? Ezt egy valódi tengerész nem ismeri. - -– Hát mivel foglalkozik? - -– Különös kérdés. A tengerrel. - -A szárazföldi emberek összemosolyogtak. - -– Engedjen meg, kapitány ur, – felelt egy királyi alügyész, – de én nem -értem, hogyan lehet a tengert érdekesnek vagy nagyszerünek találni. - -– Én a tengert nem találom sem nagyszerünek, sem érdekesnek. Ilyen -szürke kifejezések nem illenek az én érzelmeimhez. Én a tengert imádom -és remegek tőle. - -– Ezt még kevésbbé értjük, – szólt bele egy földbirtokos. - -Ekkor keveredtem bele én is. - -– Ez, uraim, semmi más, mint a vén tengeri farkas örök lenézése a -szárazföldi patkányok iránt. A tengerészek – ugy-e kapitány? – már azt -is gyávaságnak tekintik, hogy mi a szilárd földet választottuk -lakóhelyünkül. Pedig nem lakhatik mindenki a földgömb nagy ingóságán, -muszáj az ingatlanon is embereknek lakni. Ne vessenek meg bennünket -olyan nagyon. Elvégre a föld és a tenger testvérek. - -A kapitány különösen, novellisztikusan szólva: sötéten mosolygott. Szeme -a messzeségben merengett, s tekintete mintegy simogatta a viz felületét. - -– Testvérek? – szólt végre egy kis gondolkozás után. – Nem, -uraim, a föld és a tenger nem testvérek, hanem ellenségek. A -legkérlelhetetlenebb, a legádázabb ellenségek. - -Megsimogatta a homlokát és lassu hangon folytatta: - -– Minden, a mi a szárazföldön él, a tengerben meghal. Minden, a mi a -tengerben él, a szárazföldre huzva meghal. Micsoda óriási ellentét ez! -Van-e még egy ilyen a földön? Micsoda elenyésző dolgok ehhez képest a -földön levő ellentétek: a hegy és a sikság, az éjjel és a nappal, a nyár -és a tél… silányság. - -A tenger konok, makacs, legyőzhetetlen, félelmes ellenfél. Erősebb, mint -a szárazföld. Ha az egész szárazföldet belehordjuk a tengerbe, meg sem -látszik, egy ujjal sem lesz magasabb… Ellenben, ha egy még szunnyadó -természeti erő, vagy valami uj csillag vonzó ereje e nagy vizeket -kiemelné medrükből és rázuditaná a szárazra: micsoda óriási pusztulás -lenne abból. Az emberi civilizáció nyomtalanul eltünnék, s Európából -talán csak a Mont-Blanc obszervatóriumának őre maradna meg. - -Ilyen hatalmas ellenség a tenger… a föld nem tudna ilyen rohamot -intézni… ha belerobogna, önmagát elpusztitaná, a tenger pedig megmaradna -olyannak, a milyen most. - -A kapitány kinyujtotta a jobb kezét. - -– Nézzétek! Nem olyan-e, mint egy hanyattfekvő, alvó szörnyeteg. Hogy -emelkedik rettenetes melle, a mint lélekzetet vesz. Az óriás pihen, de -lát, hall és érez mindent, a mi rajta történik. Ki tudja, nem fáj-e neki -az a hosszu barázda, a melyet hajónk vág rajta? Nézzétek milyen nehezen -tud összezárulni mögöttünk… Háromszáz lépésnyire nyulik a hajó nyomán… - -Ültetek-e már a tengerparton és bámultátok-e órákon keresztül a tengert? -A mint a hullám lassan gurul felétek és végül fölcsap… Az óriás lesben -áll és nyujtogatja felétek hideg csápjait… huzna le magával a hüvös -mélységbe… Óh, ez borzalmas! - -Hát mikor elveszti türelmét és dühödt nyargalással jön a szárazföld -ellen. Micsoda küzdelem ez! Attila és Napoleon ha szembeszállnának -egymással, ez csak béka-egérharc lenne ehhez képest. És az ostromlott -föld nyugodtan állja, bár minden ízében megremeg a csapásoktól, hogy a -tenger vizes körmeivel szaggassa a testét. Tudja jól, hogy az évezredes -ellenség másnapra elcsitul és engedelmesen fogja nyaldosni a tegnapi -sebek helyét. - -Félelmes és gonosz a tenger, uraim, de becsületes. Nem csal meg soha, -mindig őszinte. - -A föld? Az olyan változékony, mint az asszony. Még alig élveztük a nyár -melegét és gazdag lombjait, már megcsap az ősz hideg szele, s mikor meg -jól esnék az őszi verőfény, már leszáll a hideg köd, s utána a zöld -mezőket betakarja a hólepel. A föld meghal és ujra születik, mint az -ember… a tenger nem hal meg soha, örökké él, örökké változatlan, -egyforma… A tenger épp ilyen volt, mikor Karthagó büszke hajóit hordozta -hátán, ilyen volt, mikor Xerxes seregei átkeltek rajta. Talán ezek a -hullámok emelték a perzsa gályákat, a melyek most is a mi hajónk -oldalához simulnak. Hol vannak az akkori emberek?… Az Akropolis romjai -beszélnek azokról az időkről valamit… De a tenger, mely látta és -hordozta őket, itt van alattunk… Ő köt minket össze az elmult -századokkal, évezredekkel… Hát nem ez a végtelenség, az örökkévalóság -eszméje? - -Micsoda hitvány dolog az a föld! Hogy ölik, zuzzák, elnyomják, tapossák -egymást az emberek. Százféle nemzet, százféle vallás, ezerféle érdek -szétszaggatja őket. - -A tenger összetart és egyet érez. Egyforma mindenütt. Az Atlanti-óceán -vizcseppjei ugyanazt a nyomást érzik, a melyet az Adriai-tenger -vizcseppjei éreznek. Egyiknek sincs rosszabb dolga, mint a másiknak. A -cseppek gurulnak le-föl, egyszer a fekete mélységbe, egyszer a -verőfényes vizszinre… egyszer a Quarneróban ragyognak, egyszer India -partjait nyaldossák… de egyiknek sincs mit irigyelnie a másiktól… - -* - -A kapitány elhallgatott. Mély csönd volt. Az alkony párás szürkülete -szállt a fedélzetre. - -– Beláthatják, uraim, hogy én a tengeren nem játszhatom bácskaias -kalábert, – szólt mosolyogva a társasághoz. - -Mi sem játszottunk. - - - - -A TENGER MUNKÁSAI. - -Minden gyermeknek vannak kalandos álmai s hánynak álmai tévednek a -tengerész-élet viharos világába! A fél-gyermek és fél-ifju, ki keveset -tud, de annál többet sejt és képzel, élénk rokonszenvet érez e pálya -iránt, melyen ismeretlen világokba, ismeretlen szelid és vad népek közé -eljut az ember, sok tarka-barkaságot lát és képzelete még a -veszedelmeket is oly bájjal ruházza föl, hogy szinte rajongva szeretne -azokkal megküzdeni. Igy keletkeznek az apró Robinsonok, kik elutaznak -nagy titokban a szomszéd faluig, s erősen készülnek „szigetet“ -alapitani, mig a husz krajcár zsebpénz fogyatéka, vagy a papa gyors keze -visszatérésre nem kényszeriti őket „sivár“ otthonukba, a zsarnok szülei -házba, melyet gyermekkorában annyira nem tud megbecsülni s a mint aztán -az első lépést teszi az életben, visszasír utána minden porcikája. Még -az apai pipaszár barátságtalan működésére is édes emlékként gondolunk -vissza, pedig akkor, hajh, akkor a szomszédék Dadus gyereke előtt -fogadkoztunk, hogy a kutban elemésztjük magunkat, vagy elbujdosunk a -mindszenti gödrökbe, mert „apussal nem lehet kitartani“… De hova -ragadtál, apai pipaszár!… Én is tengerésznek készültem éretlen eszemmel, -mert azt láttam utazó könyveimből, ifjusági elbeszélésekből, hogy ott -kedves hőseinknek soha egy hajuk szála sem görbül meg. Becsületes -tengerésznek készültem, mindaddig, mig Jókai _Kalózkirálya_ kezembe nem -akadt. Ekkor beláttam, hogy mégis csak jobb élet a – tengeri rablóké s -valami félesztendeig kalóznak készültem. E könyv rendkivüli varázszsal -volt rám. Majdnem kivülről betanultam s mikor pajtásaimmal verekedtünk, -mindenkit egy-egy rablónévvel ruháztam föl. Skudamore, Skyrme, Moodi, -Asphlant képezték csapatomat s én voltam maga Roberts Barthelemy, a -kalóz-király. Tisztességesen dulakodtunk s mi kalózok temérdek vadalmát -és vadkörtét zsákmányoltunk. Ez a korszak kétségkivül gyermekkoromnak -_legsavanyubb_ emlékei közé tartozik. - -* - -A rokonszenvnek egy csirája azóta mindig megvolt szivemben e romantikus -pálya iránt. A legelső, a legmohóbban elnyelt, a legfogékonyabb ifju -lélek által élvezett olvasmányok hatását nem tudták eltörölni a komoly -tudományok, a szükségesek erős tanulása, professzorok okos igéi, s a mik -ezekre következtek: az élet küzdelmei. És ez a rokonszenv nimbust font -azok feje köré, a kikkel, hadi tengerészekkel, most odalent Triesztben -megismerkedtem: a tenger munkásaival. Ezekről az emberekről akarok -egypár sort irni. - -* - -Hallgatag, komoly férfiak. Sokat tanultak és sokat tudnak. Olyan -iskolákat végeztek, melyekből nem lehet tudatlanul kikerülni, mert addig -ki nem kerül, mig a szükséges tudományok a kisujjában nincsenek. Az -iskolában való „átcsuszás“ ismeretlen. Mikor kilép, mindent tud, a mit -tudni kell, pedig ez a „minden“ rengeteg sokat jelent, s hozzá nem elég -azt betanulni, hanem önállóan kell mellette gondolkozni, az anyagot -elméjében földolgozni, elrendezni, másképp egy konfuzus fő lesz, melyben -minden ujabb tudomány csak a khaoszt növeli, s mikor ismereteinek -gyakorlati kivitelére kerül a sor, akkor az eredmény egy nagy csütörtök. -Pedig egy ilyen csütörtök százak életébe kerülhet, mikor a legfontosabb, -az elhatározó pillanatban következik be. Mert a hajószörny -meghunyászkodó, engedelmes egy lény, mig tudnak vele bánni, de a -legkisebb hiba, habozás, tévedés: és ő megtagadja a szolgálatot s az -szörnyü, mikor ez a rémitő erő szembe száll a tudatlanság gyöngeségével, -s azt mondja, hogy nem. De a tengerészek nem ismernek habozást. -Elhatározottak, mint egy Napoleon, s valódi tudósok. Egy huszéves kadet -vezetett engem végig a „Tegetthoff“-on, s egy óra alatt a legérdekesebb -modorban, mutatványokkal, előadást tartott nekem a csillagászatból, -fizikából, mechanikából, ágyutanból, a vitorlák kezeléséből, a -golyószórók tudományából s minden kérdésemre a legvilágosabb feleletet -adta. Végül még Beethovenről, Wagnerről és Liszt Ferencről -beszélgettünk, s azzal fejezte be, hogy Zola Emilt nem szereti. Csupa -rokonszenv volt a fiu, napbarnitotta arcával, nyilt tekintetével s -könnyed magatartásával… Mikor elmentem, egy matrózzal egy korsó -édesvizet hozatott, s megöntözte virágait, halkan fütyörészve egy olasz -népdalt. - -* - -Mert költői kedélyü, ábrándos fiuk ám ők nagyon! A nyugodt tenger -végtelensége filozóffá s csöndes ábrándozóvá teszi őket; a viharos -tenger vad borzalmai fantáziájukat gyujtják lángra, s az ezer alakban -leselkedő veszedelmek leküzdése férfiui önbizalmukat s bátorságukat -növeli nagyra. Imádják a tengert, hogy is ne imádnák, mikor éjszakákon -át abból egy második égboltozat csillagai remegnek feléjük, s ők két ég -között usznak az ürben. Ez az ő gyönyörüségük. Szerelmük a hajóé, ez az -ő hazájuk, az ő családjuk, mely messze idegen tengereken meghordozza -őket, honnan a haza és a család olyan távol. Tenger és hajó, ez a kettő -tölti be lelküket, ezek osztoznak szerelmükön: a földi szerelem egy -nőért való rajongás, s annak boldogsága ismeretlen előttük. A _mézzé -vált tenger_ boldogsága, s a _méreggé vált tenger_ boldogtalansága -ritkán édesiti, ritkán keseriti meg ajkaikat. Mert majdnem coelibátus -alá vannak vetve. Száz közül egy jut ahhoz, hogy megházasodhassék. S -mikor ez az egy ajkához emeli az _arany poharat_, akkor kiragadtatik az -édes otthonból, a frissen rakott fészekből, elnyeli őt a hajó, s elviszi -őt a tenger, s kétszer nyilik a narancsfa virága, mire az amerikai -partokról visszatér… s az asszony ingatag. - - - - -AZ EZREDES. - -A minap Balaton-Füredre utaztam, s hogy oda juthassak, a déli vasut -reggel hét órakor induló vonatán utaztam el. - -Mikor a pályaudvar elé érkeztem, ugyanakkor robogott oda egy fiakker, -sok podgyászszal s egy marcona ezredessel. Az én kocsisom udvariasan -köszönt neki. - -– Ki az? – kérdém. - -– Steinbrück ezredes. Alatta szolgáltam. A legkegyetlenebb és -leggorombább katona. - -Az ezredes stentori hangon kiáltott: - -– Hordárok! Egy, kettő, három! Hamar szedjétek le a podgyászt. - -Lerakodás közben egy ezüstpántokkal kivert sárga bőrkoffer a bakról a -földre zuhant. - -– Szamár! Nem tud vigyázni? – mordult rá az ezredes. – Mars innen, -ügyesebb embert kérek. - -Egy ujabb hordár rohant elő, a sipkáját letette a földre, s nagy -alázattal kezdte behurcolni a többiekkel a táskákat, skatulyákat, -köpenyeget, kardot. - -Az ezredes botra támaszkodva, végignézte, s aztán kifizette a -fiakkerest. Hogy mennyire imponált a fickónak, kitünt abból, hogy az a -pénzt meg se merte számlálni (hallatlan egy pesti fiakkerestől), -alázatosan köszönt s elhajtott. - -Ezután az ezredes két-három embert egyszerüen félreháritva utjából, a -pénztárhoz lépett s elsőosztályu jegyet váltott Siófokra. Majd az -étterembe ment. - -– Adjon friss kiflit és szilvóriumot, de ne olyan komiszat, mint a -multkor, mert kiöntöm az ablakon. - -A pincér szaladt s az ezredes falatozni kezdett. A pincér rettegve várta -a kritikát, mely bizonyosan kedvező volt, mert az ezredes elhallgatta. - -Elsőt csengettek s az ezredes a vasuti szolgák őrült szalutálása közt -kivonult a perronra. Ugy látszik, sokat szokott erre utazni. Ő azonnal a -kalauzhoz lépett s rámordult, de hogy mit mondott neki, azt nem -hallottam. - -– Egy elsőosztályu kupénk van csak, kérem, – felelt a kalauz, – s -ezredes ur csak abban az esetben lehet egyedül, ha nincs több -elsőosztályu utas. - -– Slendriánság, spórolás, smucigság, – harsogott a kemény katona. - -A konduktor vállat vont és sietett kinyitni azt a bizonyos sárgaszövetes -kupét, melybe én azonnal bevonultam. Utánam jött az ezredes, a ki egy -gyilkos pillantással majd kilóditott a tulsó ablakon. De figyelme -csakhamar a hordárok felé fordult, a kik két kézikofferrel és két -skatulyával közeledtek. - -– Vigyázz! Ne nyomjátok szét! Föl ne forditsátok a skatulyákat! - -A hordárok mély tisztelettel hozták be a holmit s az ezredes a -skatulyákat nagy óvatossággal elhelyezte az ülésen. Az egyik skatulyához -odahajolt és egy kis ideig hallgatózott. Aztán leült és rám nézett. - -– Belém fog kötni, – gondolám. - -Kinéztem az ablakon, egy olyan ember ábrázatával, a ki tudja, hogy a -legközelebbi jövőben egy ezredes beléje fog kötni. - -A vonat elindult s pár perc mulva berobogott az alagut alá. A -sötétségben semmit se láttunk, de én hallottam az ezredes morgását. -Egyszer csak kitört: - -– Mégis csak disznóság, hogy az alagutban nem gyujtanak lámpást. - -E pillanatban kiértünk a világosságra. - -– Bizony disznóság, – feleltem az ezredesnek. - -És magamban hozzá gondoltam: Legalább most volna mit eloltani. De ezt -nem mondtam hangosan, mert a mennyire csak lehet, ápolom a hadsereg és a -polgárság közötti jó viszonyt. - -Az ezredes, feleletemet hallva, mogorván és bizalmatlanul nézett rám, -mert a tiszta, reggeli verőfény oly vakitóan ragyogott be hozzánk, hogy -igazán komikusnak tetszhetett a vasuti lámpák meggyujtását sürgetni. - -Majd levette az egyik skatulya tetejét: egy aranyos drótból font kis -kalickában kanári madár ugrált. - -Én pedig elővettem egy szivart és rá készültem gyujtani. - -– Ön rá akar gyujtani? – kérdé az ezredes. - -– Azt hiszem, jogomban van, hisz ez dohányzószakasz. Itt fityegnek a -hamutartók. Különben, ha ezredes urat bántja a füst, én igen szivesen -lemondok. - -– Bánt, – felelt ő kurtán, mire én, egy kissé sértődötten, eltettem a -szivart, de csak azért, mert – mint fentebb emlitém, – mindig ápolni -igyekszem a katonaság és a polgárság közötti jó viszonyt. - -Ugy látszik, észrevette bámulásomat a fölött, hogy valaki ezredes létére -annyira férfiatlan legyen, hogy ne dohányozzék, mert egyszerre csak -megszólalt: - -– Különben dohányos ember vagyok. - -– Igazán? Akkor bizonyosan a szeme fáj, s a füst árt neki. - -– Nem fáj az. Hanem én ma nem dohányozhatom, s olyankor nem -szenvedhetem, hogy más füstöljön. - -Ez a goromba magyarázat még jobban sértett. De türelem; a fő a polgárság -és a katonaság közötti stb. - -– Valami fogadalom veti tilalom alá a mai napot? – folytatám nagyon -nyájasan. - -Az ezredes habozott egy darabig, aztán hirtelen kibökte: - -– A feleségemhez utazom, Füredre, s ő nem szenvedheti a dohányszagot. -Már két napja koplalok. - -A kegyetlen, goromba óriás egy araszszal kisebb lett előttem, mikor -nehéz sóhajjal e vallomást tette. Nagyon szenvedhetett. - -– Hja, az asszonyok olyan szeszélyesek, – mondám még mindig nyájasan, – -több, mint kétszáz éve, hogy a dohányt Európába behozták, s az asszonyok -még mindig nem tudtak belenyugodni. - -Az ezredes rám bámult; bizonyára szemtelenségnek tartotta -megjegyzésemet, de nem szólt rá semmit. A miből láttam, hogy ő is ápolni -igyekszik a többször emlitett jó viszonyt. - -De mivel békés érzelmeim dacára a hadsereg kedvéért semmiféle jogomról -nem mondok le: átmentem a második osztályba szivarozni. Itt velem együtt -nyolcan szivaroztak, s igy a mulasztást rohamléptekkel pótolhattam. - -Lepsénynél visszaültem. Az ezredes vizet hozatott, megitatta a kanárit, -kinyitotta a másik skatulyát is, s megöntözte a benne levő gyönyörü -rózsabokrétát is. Az óriás ujabb araszszal apadt. Ugy éreztem, hogy már -elsétálhatna a hónom alatt. A virágot is, a madarat is a feleségének -vitte. - -Igy értünk Siófokra, hol az ezredest egy nyulánk, harmincnégy-harmincöt -éves szép asszony várta, a kinek Steinbrück szépen kezet csókolt s -karonfogva mentek a hajóállomásra. Semmi szó, semmi hang, az ezredes -csendes és engedelmes volt. A hordárok, kalauzok, vasuti és hajószolgák -azt tehették, a mit akartak. - -A hajó hátulsó részén foglaltak helyet s én a szomszéd kajütből egy -rendkivül érdekes beszélgetést hallgattam ki köztük. Pedig csak a felét -hallottam. Az asszony hevesen, gyorsan beszélt valamit, de csak azt -értettem meg, a mit az ezredes rá felelt: Igy e: - -– ??!!!!! - -– De édesem… - -– !!!!!? - -– A mint maga parancsolja, édesem. - -– !!!!!!! - -– Higyje el, Bertám, hogy nekem sejtelmem se volt róla. - -– !!!!! - -– Ezer örömmel belenyugszom, angyalom. - -Én tisztában voltam az ezredessel. Annyi bizonyos, hogy ha a -legközelebbi háboruban Steinbrück állana a hadsereg élén, nagy baj volna -a monarkiára nézve, ha az ellenséges hadsereg Steinbrücknét állitaná a -maga élére. - - - - -KÉT TESTVÉR. - -Két férfi ül előttem a lámpássá szeliditett villám fehér fényében. - -A testi nélkülözés, vagy talán a bánat, kék karikákat vont szemük körül; -de arcuk napbarnitott, viharvert, kemény. - -Ez a két Broll-testvér, Károly és Zsigmond, transzváli burok, a kik ma -Budapesten óhajtanak annyi pénzt szerezni, hogy visszamehessenek -Afrikába harcolni. - -Johannisburgban születtek, hollandi apától és német anyától. Mikor -kitört a háboru, ők is fegyvert fogtak s városuk kommandójával -elindultak a harctérre. Ez történt 1899 október tizenkettedikén. - -Az egyik négy gyermeket, a másik ötöt hagyott otthon. S ott maradt a -város, tele asszonynyal, gyerekkel; s el-elmaradtak menetközben a -nagyterjedelmü tanyák, honnan csak a bur asszonyok intettek feléjük -bucsut. Az ő uraik is elvonultak már délfelé, a hóditó angolok ellen. - -S megkezdődött a harc. A jól táplált, jól fizetett, jól öltözködött -pirosképü angol fiuk harca a nagyszakállu, mogorva, bibliaolvasó -afrikánusok ellen, kiket ez a falánk brit hatalom már századok óta -szorit egyre beljebb a sötét világrészbe. - -A Tugela volt az első összeütközés szinhelye. S az aldershoti parádéra -nevelt tejfölösszáju tisztek mosolyogva vezették rohamra a sürü rendekbe -állitott impozáns ezredeket, melyek elgázolták a hindu lázadókat, az -afgán hegyi lakókat, megsemmisitették a zulukat, kiirtották az -asantikat, megtörték a mádi hatalmát és zászlójukat föltüzték Kartum -falára. - -Ezek a roszbifen hizott világhóditó legionáriusok álltak ott szembe -(tele önbizalommal) ezekkel a földmivelő parasztemberekkel, a kik -rendetlen csapatokban, csöndes pipaszó mellett várták, hogy mikor kerül -puskázásra a sor. - -S már az első ütközet jajkiáltással töltötte be a Hármas királyságot. A -bátor kis tisztecskék százával hullottak el, leteritve egy láthatatlan -ellenség golyóitól. A burok nem barbár bolondok, mint a dervisek, a kik -tizezernyi tömegbe állva vad orditással vetették magukat az angol hadi -sorokra. A minek a vége az lett, hogy a gyorstüzelő ágyuk és gyorstüzelő -puskák elsöpörték őket s e fanatikus seregből egy vértől párolgó, -darabokra szaggatott hustömeg lett. - -A bur számot vetett magával: minél több angolt lelőni és minél kevésbbé -kitenni magát a halálveszélynek. Csakis igy birhatja sokáig a küzdelmet. - -Tugela után harcolt a két Broll Ladysmithnél, Mafekingnél, -Bloemfonteinnél, Kimberleynél, Allival-Northnál, Strombergnél és végül -Spionkopnál. - -Itt Károly kardvágást kapott a fejére, Zsigmond lövést a mellébe. -Ájultan maradtak a csatatéren. Mikor magukhoz tértek, sötét éj volt. - -– Károly, élsz még? - -– Élek. Van egy kis vized? - -– Nincs. De itt hever egy angol csutora. - -– Hozd ide! - -A csutorában rum volt, megitták. Aztán köpenyegükbe burkolózva vártak. -Fáklyavilágnál jött egy angol ambulancia. Orvosok, betegszállitó -katonák. Sorba nézték a szerteszét heverőket és a sebesülteket -összeszedték. A sötét éjszakában a csatatér minden oldaláról panaszos -jajgatás hallatszott. Károly is kiáltott az orvosokra. - -– Angol vagy? - -– Nem. Bur. - -– Dögölj meg. - -Ez volt a felelet, s többet ügyet se vetettek a két magával jótehetetlen -burra. Három napig feküdtek ott, nappal majd megsülve, éjjel dideregve. -Harmadnap jött egy nemzetközi ambulancia, mely a burok oldalán -dolgozott, fölszedte őket s kimosta, bekötözte sebeiket. - -Ez történt 1900 február havában. Ugyanez az ambulancia gondoskodott -arról, hogy a két Broll elszállittassék Johannisburgba. Ott családjuk -körében ápolták őket, s mint gyönge rekonvaleszcensek ott voltak akkor -is, a mikor junius 29-én az angolok elfoglalták Johannisburgot. - -Ép bur egy szál se volt a városban. Voltak nyomorékok, gyógyulófélben -levők, betegek, s volt aztán egy nagy csomó külföldi, a kik nem ragadtak -fegyvert, hanem a városokba gyülekeztek, hogy alkalom adtán hazájukba -visszatérhessenek. - -Az angolok összedobolták ezeket, s becsületszavukat vették, hogy Anglia -ellen nem fognak harcolni. Ennek ellenében paszpartut kaptak, mely -följogositotta őket a városban való szabad közlekedésre. De csak nappal. -A ki este hét után az utcán mutatkozott, azt az angol őrjáratok rögtön -elfogták. - -A két Broll is becsületszavát adta, s paszpartut kapott. Igy nyugodtan -éltek otthon julius 13-ig. Ez végzetes nap volt. Éjjel zörögnek Broll -Károly háza kapuján. Kinyitja az ablakot, egy angol tisztet lát, öt -szuronyos katonával. - -– Mi tetszik? - -– Ön Broll Károly? - -– Az vagyok. - -– Parancsom van önt letartóztatni. - -– Miért? - -– Ahhoz semmi közünk. Se önnek, se nekem. De figyelmeztetem, ne -próbáljon szökni, mert a házat katonaság veszi körül. - -– Azonnal megyek. - -A felesége fölébredt. - -– Mi az? Mi történt? Hová mégy? - -– A rendőrségre citálnak. Légy nyugodt, mindjárt visszajövök. - -Gyorsan felöltözött, megcsókolta az asszonyt, s ki akart menni. Az -ajtóban valamit gondolt: gyujtót gyujtott s átment a gyerekek szobájába. -Nyugodtan aludt mind a négy. Végignézett rajtuk s nehéz sóhajtás tört ki -a kebléből. Kisietett. - -Azóta nem látta őket. Hirt se hallott felőlük. Ez volt 1900 julius -13-án. Tessék a kalendáriumba nézni: ma 1901 november 10-két irunk. S ez -csak egy abból az ezer meg ezer családi tragédiából, mely odalent -lejátszódik. De szörnyü erővel markol a szivembe, mert hőse itt ül -előttem, a visszaemlékezésektől ellágyult vonásokkal. - -A katonák Broll Károlyt az erődbe vitték, hol már az összes lábbadozó -burok és a külföldi férfiak együtt voltak. Ott volt Károly bátyja, -Zsigmond is. - -Három napig laktak az erődben, ekkor egy teljes gyalogezred körülvette s -a vasuti állomásra vitte őket. Itt vagonokba szállásolva négy napot -töltöttek. Hiába könyörögtek, hogy családjuktól elbucsuzhassanak. -Ridegen visszautasitották őket. Megtudták azt is, hogy a tömeges -elfogatás oka az, hogy az angolok összeesküvést fedeztek föl, melynek -célja volt a johannisburgi angol helyőrséget megrohanni, leölni, -raktáraikat fölgyujtani s a vasutat szétrombolni. - -Eziránt azonban nem hallgatta ki őket senki, ellenben kihallgatás nélkül -East Londonba szállitották s a _Havarden Castle_ nevü hajóra rakták -valamennyit. - -Leirhatatlan, mennyit szenvedtek, a hajófenékbe zsufolva, rossz kosztot -kapva, melyet ugy vetettek oda, mint a kutyának szokás. - -Egy hollandus család is volt a kiutasitottak közt, apa, anya és három -gyerek. A gyerekek megbetegedtek s az apa a hajóorvost hivatta. - -A doktor ur ezt üzente vissza: - -– Én még a hollandi fattyuk drága egészségével is törődjem, mikor -honfitársaim ezrével hullanak el a hollandi golyók zápora alatt? Nem -megyek. - -Augusztusban a hajó a hollandi partokra érkezett, hol Flessingennél -kitette a külföldieket. A burokat Londonba vitte. A két testvér (ők -maguk irták igy le nekem) a _Hart Labour_ nevü fogházba került, de semmi -rabmunkát nem kellett nekik végezni. Ellenben összevasalt kézzel egy -félhomályos cellába csukták a két testvért, s itt két hónapig tartották. -Ez idő alatt pusztán száraz és kemény kenyeret kaptak enni. És -deszkapricsen háltak. - -A hogy elfogták és becsukták őket kihallgatás nélkül, ugy szabadon is -eresztették. Egy napon a fogház irodájába vezette a Brollokat a fegyőr. -Ott jegyzőkönyvet irtak alá, melyben elismerték, hogy kosztjuk és -kvártélyuk kifogástalan volt, aztán egy-egy shillinget és egy paszpartut -nyomtak a markukba, meghagyván nekik, hogy három nap alatt igyekezzenek -a kontinensen lenni. - -Először is nagyot szippantottak a bár angol, de szabad levegőből, azután -beültek egy kis kocsmába, s ettek, a mig kevés pénzükből tartott. Ettek -hust és ittak sört. Mikor az elfogyasztottat kifizették, egy krajcárjuk -se maradt. - -Ott állt a két bur London közepén, öt millió angol között, üres zsebbel, -s azzal a kilátással, hogy holnap ujra éhesek lesznek s a milliók közt -nem lesz egy ember, a ki egy falat kenyérrel megkinálja őket. - -Bementek egy templomba; a mint belépnek, látják, hogy ott -gyászistentisztelet van. Kiért? Az Afrikában elesett City-beli -önkéntesekért. Feketébe öltözött asszonyok, kis gyerekek töltötték meg a -templomot. S ők a maguk asszonyára, a maguk gyermekeire gondoltak. Hol -imádkoznak most azok ő érettük? Élnek-e, meghaltak-e? - -Lementek a kikötőbe s kikerestek egy német hajót. A kapitány -meghallgatta őket, azután egy csomó munkásra mutatott: „Segitsetek -azoknak a hordókat beguritani s elviszlek benneteket Hamburgba.“ - -Persze, hogy kapva-kaptak rajta. - -Ennek egy éve. Egy év óta bolyonganak a kontinensen s fölolvasások -tartásából élnek. Most csak annyi pénzt akarnak szerezni, hogy az e -hónap 24-dikén Nápolyból induló hajón visszatérhessenek Afrikába. - -Nem állják már ezt az életet. A családjuk után való vágyakozás -sorvasztja őket. Az angol hóhérkodás boszuvágyat kelt bennük. S az a -tudat, hogy honfitársaik még folyton harcolnak és bur fegyveresre most -nagyobb szükség van, mint valaha, nem hagyja őket nyugton. - -Azt mondják: csak egyszer Lorenzo-Marquezben lehessenek, onnan majd -megtalálják az utat a legközelebbi bur kommandóhoz. - -… Miközben villogó szemmel beszélnek az eljövendő harcokról és -győzelmekről és Anglia fáradt összeomlásáról: bejön az én aranyhaju -menyecske-hugom a kis három éves fiával, a babsival, s a fickó fényes -tekintetét rám szegezve, csengő hangján fölszólit, hogy adjak neki egy -krajcárt gesztenyére. - -A két bur elnémul, összenéz, aztán elfordul. De én látom, hogy a szemük -tele van könynyel. - -A maguk kis gyerekei jutottak eszükbe. Remegő kézzel simogatták meg a -babsi haját, de többet egy szót se tudtak szólni. - -Mekkora düh, boszu, mennyi fájdalom tanyázhat egymás mellett e fáradt -bujdosók szivében. - -Óh, miért nem vagyok én ilyenkor csak két percig gazdag ember! - - - - -ULEDI. - -Uledi egy fokföldi kaffer gyerek volt, a ki ott született a hollandus -farmer istállójában. - -A barmokra való felügyeletben és a fehér emberek tiszteletében -nevelkedett föl. A farm volt az ő hazája, mert ott kapott enni, s egy -vackot, melyben meghuzta magát, mikor a hideg záporok ömlöttek a -felhőkből. - -Egy este valami karaván haladt arra, s meghált a farmban. Akkor Uledi -egy különös dolgot látott. Az egyik kaffer legény letérdelt, összetette -a két kezét, s az istálló padlása felé nézve, hangosan eldarált valamit. - -Mikor elvégezte, Uledi megszólitotta: - -– Mit csináltál most? - -– Imádkoztam. - -– Mi az? - -– Kértem a jó Istent, hogy védelmezzen, oltalmazzon engem. S adja meg a -mindennapi kenyeremet. Mert én keresztény vagyok. - -– Mi az a keresztény? - -– Az a fehér embereknek a vallása. Az egész világon minden fehér ember -ehhez tartozik. - -– De te nem vagy fehér ember. - -– Bevettek, mert a gazdám pap és ugy látszik, kikönyörögte a fehérek -Istenénél. Mert az hatalmas egy Isten ám, látod, hogy mennyi ásót, -marhát, földet, fegyvert adott a fehéreknek. Mert a merre csak a földön -mégy, mindenütt a fehér emberek uralkodnak és parancsolnak. - -– Hát miért nem tette meg ez a hatalmas Isten, hogy ha már keresztény -lettél, az arcodat is fehérre változtassa? - -– Mert akármilyen hatalmas is, egy embert ő sem teremthet kétszer. - -Uledi sokáig elgondolkozott, végre megszólalt: - -– Beszélhetnél a gazdáddal, vegyen be engem is kereszténynek. - -– Minek? - -– Talán jobb dolgom lesz, ha az a hatalmas fehér Isten vesz a -pártfogásába. - -– Jó, majd reggel beszélek, de most legeltetni viszem a lovakat. - -Éjfélkor nagy tombolás támadt a tanyán, Uledi fölébredt rá. A kaffer -legény jött vissza a lovakkal, oroszlánok elől menekülve, melyek egyet -le is vágtak. A lármára kijött szekeréből a pap legidősebb fia, s -megértvén, miről van szó, a szerencsétlen legényt többi szolgáival -lefogatta és megkorbácsoltatta. A legény kétségbeesetten jajgatott, de -ez nem használt semmit. Mindaddig verték, mig a kisebbik gazdája azt nem -mondta, elég. - -Akkor aztán a legény zokogva, sántán jött vissza az Uledi istállójába. - -– Az Isten áldjon meg, hozz egy korsó vizet, hadd mosakodom meg egy -kicsit. - -Uledi szaladt vizért, ő maga megmosta az ütések nyomait, melyekből vér -szivárgott elő, aztán megitatta s puha szalmából neki is vackot csinált. - -Sokáig tünődött Uledi a sötétben, végre megszólalt: - -– Te alszol? - -– Nem, – felelt az nyöszörögve. - -– Ne szólj semmit reggel a gazdádnak, nem akarok keresztény lenni. Mert -látom, hogy ha a kaffer ember és a fehér ember összevesznek, az ő -Istenük csak a fehér embernek fogja pártját. Te mint keresztény is -kaffer kutya maradsz. - -Másnap a karaván tovább haladt, de Uledi azóta künt a végtelen nagy -füves sikságon, lent a folyó mellett, a sziklák között, mikor juhaival -bolyongott, sokat gondolkozott azon, a mit a megkorbácsolt kafferrel -beszélgettek. - -Egyszer csak nagyon sok fegyveres ember, egész csapatok kezdtek a farmon -átjárni. A transzváli burok utazgattak sürün arrafelé és titkosan -tanácskoztak a fokföldi hollandusokkal. Uledi, mint lovászgyerek, -gazdájának fiaival szintén ellátogatott egy csomó farmba, a honnan -lövőszereket hoztak el, hogy más tanyákon ismét szétoszszák. - -Egyszer Uledi megkérdezett egy öreg kaffert, a ki már emberemlékezet óta -ott szolgált. - -– Mi készül itt öreg, hogy olyan nagy a jövés-menés? - -– Háboru lesz, fiam. Összevesztek a fehérek, az angolok és a -transzváliak. Nemsokára ölni fogják egymást. - -Uledi kerekre nyilt szemmel, bámulva hallgatta. Hát a fehéreknek se egy -Istenük van? Mert különben hogyan engedné meg, hogy hivei, a -keresztények, öldököljék egymást? Tehát külön Istenük van az angoloknak -és külön a transzváliaknak? Leggyöngébb a feketék Istene, ez már -bizonyos. Most majd el fog válni, hogy a fehéreké közül melyik az -erősebb? Az angoloké vagy a transzváliaké? - -Ilyen gondolatok forogtak az ő kis tudatlan kaffer-agyvelejében. - -Egy napon a gazdája lóra ült a fiaival és elutazott. Hosszabb idő mulva -a gazda maga tért haza, a fiai másfelé mentek hadba. A gazda otthon -elásta fegyvereit és patronjait, aztán napi foglalkozása után látott. -Egy darab ideig csönd volt a farmon és vidékén. Egy éjszaka aztán vad -harci zaj ébresztette föl a tanyát. Lovas és gyalogos angol katonák -leptek el mindent. A gazdát és családját kikergették az udvarra, a -cselédeket is odahajtották egy csapatba. Csillogó fegyverrel száz meg -száz katona állta őket körül. És a tisztek ott a szabad ég alatt -itéletet mondtak a hollandi fölött, a kit lázadónak minősitettek. És -megmondták neki, hogy reggelre agyonlövik. És Uledi látta, hogy a -gazdája elővett egy nagy könyvet s a feleségével együtt letérdelt. -Bizonyosan imádkoznak és Istenüket hivják segitségül… de hiába, mert -hajnalban a hollandit egy fához kötözték és agyonlőtték, az asszonyt -pedig magukkal hurcolták, tovább masirozván. - -Az utócsapat aztán nekiállt és a tanya kaffereivel előbb -összetereltetvén a marhákat, fölgyujtott mindent, s kacagva tova vonult. - -Nemsokára csak egy porfelhő mutatta a távolban, hogy merre mennek az -Uledi kedves fehér bárányai, tehenei és lovacskái. Uledi maga maradt a -pusztulásnak közepette, holt gazdájával, a kit azonmód a fához kötözve -hagytak. És a fiu megdermedve állt ott, mert érezte, hogy most a -leghatalmasabbat, az angol Istent látta. - -Az az érzés támadt benne, hogy fusson rögtön az angol csapatok után és -kérje meg azoknak a papját, hogy vegye be őt kereszténynek. Akkor mégis -legjobban választott. - -De előbb holt gazdáját elmetszette a fától, gödröt ásott neki, mélyet, -hogy a vadállatok föl ne kaparják, aztán beletemette, s köveket rakott -rá. Azután az angol csapatok nyomán eliramodott. - -Pár óráig ment, mikor erős puskaropogás állitotta meg. Egy kopjén a -sziklák közé bujt. A puskaropogás nem szünt meg. Látott vad vágtatással -arra menekülni angol lovasokat. Utána csönd lett. És akkor Uledi előbujt -és haladt tovább. Nemsokára egy kis völgybe ért, mely tele volt angol -halottakkal. Ezek a gazdája gyilkosai, a farmgyujtók voltak. Megismerte -a hosszu, szőke szakállu tisztet, a kinek vörös kabátja tele volt -aranyzsinórokkal. És a második tiszt és a harmadik tiszt… reggel még -milyen nagy hangon osztogatták parancsaikat, s most ott feküsznek némán, -egymás mellett, fölöttük már keringenek a hatalmas keselyük, ezek az -afrikai sirásók. - -Uledi megdöbbent: hát ezek is hiába biztak Istenükben? - -A mint ott állt, valaki a nevét kiáltotta. Körülnéz. A gazdájának a -legkisebb fia, a tizenötéves Károly volt, a ki keresztüllőtt lábbal -leesett a lóról, s ott felejtették a holt angolok között. - -Uledi odasietett, rövid tanácskozás után hátára vette a kis gazdáját, s -vitte abba az irányba, a melyben a győztes burok eltávoztak. Uledi erős -fickó volt, hát nagynehezen birta, de nem kellett sokáig kínlódnia, mert -farmhoz értek, melyben egy német ambuláns tábori kórház működött egy pap -vezetése alatt. - -S miközben az orvosok Uledi hátáról levették és ágyba tették a kis -hollandit, Uledi a pap elé állt és szólt: - -– Mynheer, pap? - -– Az vagyok, fiam. - -– Mondja meg nekem, mynheer, melyik a legerősebb Isten? - -Sokáig tartott, mig a pap tisztába jött a kaffer gondolatvilágával és -azzal, hogy mit akar tulajdonképp. Ekkor aztán igy szólt: - -– Fiam, csak egy Isten van, a kit mindnyájan imádunk, a ki minden embert -teremtett, téged is, engem is, a feketét is, a fehéret is. Ez az Isten -jó, erős, hatalmas. De ember van sokféle: fekete bőrü, fehér bőrü, sárga -bőrü, veres bőrü. És az emberek rosszak és nem hallgatnak az Isten -parancsára… - -– Mynheer, vegyen be engem kereszténynek, mert én szeretném ezt a jó -Istent imádni. - -– Beveszlek. - -– De nem tudok imádkozni. - -– Az, hogy a kis gazdádat ide hoztad a hátadon, többet ér minden -imádságnál. Ezzel már a jó Isten hivei közé léptél. Uledi, te már igazi -keresztény lettél, mielőtt magad is sejtetted. Te itt fogsz maradni -mellettem. - - - - -A VERÉB. - -A verébnek legnagyobb szerencsétlensége, hogy nem mutogatják -állatseregletben. Ha csak egyetlen állatsereglet-tulajdonosnak eszébe -jutna, valami furcsa külsejü kalickába, vagy pláne ketrecbe, bele tenni -öt-hat verebet, mindjárt akadnának elegen, a kik megbámulnák és ritka -fajtáju állatnak nyilvánitanák. A világon senki se pártfogolja őket. Még -az Uristen se, a ki nem teremtett bögyükbe költözködési hajlamot s igy -nincs joguk melegebb délvidékre költözködni, mint a fecskéknek. Itt -nyomorognak egész télen köztünk, nyári ruhájukban, a fütetlen szabad ég -alatt, mint igazi hajléktalanok, a főváros szárnyas nyomorultjai. És nem -akad Neményi Ambrus, a ki melegedő szobákat agitálna össze nekik. Pedig -megtehetné, mert valószinü, hogy a verebek épp oly kevéssé keresnék föl -e szépen berendezett melegedő szobákat, mint a szegény emberek, kiket -pedig Neményi negyedévi ingyen Pester Lloyddal csalogatott. - -Az állatvédő egyesületre nézve a főváros milliom verebe nem létezik. -Herman Ottó rendőri karhatalommal lerakja a kocsi tulságos terhét, -látva, hogy a lovak csak nagy kínnal birják; de sohasem láttam, nem is -hallottam, hogy egy nemes gondolkozásu állatvédő verebek által huzott -kocsi terhéből lerakatott volna valamit. Lovat ütni nem szabad, mert egy -gondosan eldugott tábla, a fővárosnak nem tudom melyik zugában, tiltja -azt. De verebet akárhogy üthetsz, senki sem törődik vele, sőt a biztos -ur mosolyogva nézi. A veréb, az a proletár, a pária, mely szereti az -embert, mert mindenütt vele lakik, s melyet az ember legkevésbbé szeret. - -A kutyáról milyen sok megható történetet tudunk mindannyian. Ki ne -ismerné azt a derék kutyát, mely nem tudom hány száz mérföldnyire elmegy -a gazdája után, ott már csak sirját találja, arra ráfekszik és meghal. -Elismerjük, hogy veréb ezt sohse tette még meg, de viszont arra se -vetemedett, hogy megveszett volna, a mi a kutyák közt igen gyakori. -Pedig a mi kárt egy veszett kutya csinál, azt ezer egészséges kutya se -hozza helyre. És jobb ma egy egészséges veréb, mint holnap tiz veszett -eb. De ezt a háládatlan ember mind nem veszi figyelembe s szakadatlanul -mellőzi a verebet. Egyetlen egy közmondás van, mely a szegény verébnek -némileg hizeleg: „Jobb ma egy veréb, mint holnap egy tuzok.“ De itt is a -hangsuly nem a verében nyugszik, hanem a „má“-n, s eredeti szövege igy -volna: „Még a hitvány veréb is többet ér, ha ma jutunk hozzá, mint stb.“ - -Ott a hizelgő macska, mely szintén ellopja az emberek rokonszenvét a -veréb elől. Persze, mert tud hizelegni, a mihez a veréb nem ért. Ki meri -állitani, hogy látott valamikor verebet valakinek az ölében hizelkedőleg -dorombolni? A verébvilág kétségkivül rágalmazónak jelentené ki azt a -vakmerőt. A leleményes ember a macskára nem foghatván rá olyan megható -történeteket, mint a kutyára, kitalálta, hogy sötétben a macska szeme -világit, a szőre pedig (hátrafelé simogatva) szikrázik. Elhiszem, -mihelyt akad egy ember, a ki a macskaszem világánál olvasott s -bebizonyitja, hogy a jövő században lesznek macskával világitott -városok. - -Ne irigyeld, szárnyas veréb, e földön csuszó-mászó házi állatok -nyugalmas sorsát; keservesen megszolgálják ők a szolga-kenyeret, még -haláluk után is. A kutyából lesz kutyabőr s megörökiti nemességét -valakinek, a kinek ősei a mohácsi csatában zabot liferáltak a – a -töröknek; a macskából pediglen lészen macskaprém, bundák disze s itt is -hizelkedőleg simul a márvány-nyakakhoz, ő, a méltatlan elfajulása a -tigrisek szabad családjának. - -Miért ir uraságod a verebekről? kérdheti tőlem az emberiség, mely azt -hiszi, hogy különös ok nélkül nem lehet a lenézett állatokról irni. Van -rá okom, – mint Othello szivének az ál-föllázadásra. Budapesten kiütött -a verébkérdés. - -A minapában egy becsületes polgártársunk éjjel ment haza a lipótvárosi -kaszinóból. Mert minden kaszinó ugy van berendezve hazánkban, hogy onnan -csak éjjel lehet hazamenni. Az Erzsébet-téren ment keresztül, s egy pad -a fák alatt az ülés minden gyönyörével kinálkozott jól vacsorált -polgártársunknak. Nem sokáig volt ülnök. A pad kemény volt, s -elhatározta, hogy egész testével érezteti a keménységet: kevesebb jut -egy részre. Végig feküdt a padon. - -S a mint nyitott szemekkel merengett fölfelé, egyszerre bibliai Tóbiássá -vált. (Ösmerik ugy-e az öreget, a kinek a fecskével az ösmeretes -affaireje volt.) - -Az illetőt ma is ápolják a klinikai szemkórházban. Szerencsétlenségére a -verebeknek, városatya volt, s nagy lármát ütött balesetével. Bizottságot -küldöttek ki, mely szörnyü dolgokat konstatált; a verebek a kocsikat, a -kocsisokat, az őrtálló rendőröket, a sétálókat mind tóbiási helyzetbe -sodorták, s öreg utcasöprők egy éjjeli erzsébet-téri munka után -megkövülve tértek haza. - -S most hajtóvadászat lesz a verebekre. A rendőrök Flaubert-puskákkal -kivonulnak az Erzsébet-térre, s szörnyü pusztitást tesznek a verebek -közt. Pár nap mulva az Erzsébettér átváltozik katalaunumi csatatérré, -tele az elesettek holttesteivel. A holttesteket pedig az állampénztár -javára eladják a fővárosi vendéglősöknek. - - - - -A MUSZKA. - -Ősidők óta ellenségeskedésben élek a muszkával. Öt éves koromban -megharapott a _Muszka_, apám vizslája. Akkor azt hittem, hogy minden -négylábu állatot muszkának hivnak. Apám meggyőzött, hogy vannak kétlábu -állatok is e néven. S mikor ezt mondta, a sok nyers ugorkára és -faggyugyertyára gondolt, mely a muszka támadás idején az orosz katonák -gyomrába költözött. Nyers ugorkát ugyan most is találhatnának eleget, de -ha haladtak a civilizációval, a mostani orosz katonák gázvilágitást és -elektromos fényt tartoznak enni a faggyugyertya helyett. - -A Muszka föntemlitett harapásának az a következménye lett, hogy a kutyát -egy hétre a meleg szobákból számüzték a hideg udvarra, a házőrző -komondorok közé. Ostoba kutya! Ha huszonöt évvel később harapott volna -meg, engem elvittek volna Párisba, Pasteurhöz, beoltani. Igy esett el -Páris az én látogatásomtól, egy korai kutyaharapás következtében. Ezért -is gyülölöm a muszkát, a harapáson kivül. - -Mikor kérdeztem a rektor urat, hogy miért ettek a muszkák -faggyugyertyát, azt felelte, hogy belső világitás céljából. Ugyanis a -muszka ember hideg országában legnagyobbrészt éjjel van, s hogy lásson -az ember, kénytelen faggyugyertyát nyelni. Aztán gyufát eszik rá s attól -a gyertya odabent meggyullad. Igy minden muszka két lábon járó lámpás. -Kár, hogy eltér a lámpások szokásától abban, hogy nincs üvegből. Akkor -nem kellene Uchátius-ágyu és ismétlő fegyver, hanem botokkal cseréppé -vernők a muszka hadsereget. - -A rektor ur, az egy nevezetes ember volt. A félfülét azt otthagyta az -oláhnak, de helyébe cserébe elhozott egy golyót a jobb combjában a -muszkától. Mi gyerekek mindig nevettünk rajta és csufoltuk őt a „félfülü -rektor“-nak. Ő nem haragudott ránk, egyetlen egyszer ütött a suttyomban, -elfojtott vihogásokkal gunyolódó gyermeksereg közé, engem elcsipett, -térdére ültetett s meghuzva a fülemet, igy szólt: - -– Hány éves vagy, te füles? - -– Tiz! – zokogám ijedtemben. - -– Akkor még korán van, – felelt ő, s eleresztett. - -Tünődtem, hogy mi van korán? A büntetés? Bizonyosan erős büntetést szánt -nekem, s még gyöngélli hozzá a testemet. Biztosat akartam tudni. - -– Rektor bácsi, mi van korán? – kérdeztem biztos távolságból. - -– A história. - -– Miféle história? - -– Az én félfülemé. - -– A mi megmaradt? - -– A mi nincs meg. - -Nem is mondta el négy esztendeig. Akkor már nem csufoltam őt, ő se -nevezett fülesnek. Eléje könyököltem, s ő hátratolta házisapkáját, hogy -jól megnézhessem a fület, a mely nincs ott. - -– Husz esztendős volt ez a fül, velem együtt, – kezdé a rektor, – mikor -elbucsuztam tőle. Ugy gondoltam, hogy illik résztvennem a haza -megmentésében, s beállottam honvédnek. Még ez a legelején történt, s én -az első tiz honvédzászlóaljba jutottam. Vittek le a Bácskába, a rácok -ellen. Damjanich alatt lettem katonává, a mi annyit tesz, hogy jó -katonává lettem. Ő nem szerette messziről az ellenséget. Még arra is -haragudott, a ki a puskaport föltalálta. Ideálja az ó-kori harc volt: -kézitusában ember-ember ellen. Egyszer lőttünk, s aztán rohamra mentünk. -Innen Erdélybe vittek, Bem alá. Egy éjjeli hátrálás alkalmával oláh -fölkelők kezébe kerültem, kiket egy század osztrák katona támogatott. -Hegyi utakon Janku vezér elé vezettek, a ki a havasok királyának nevezte -magát. Egy nagy pajtában dőzsölt, osztrák tisztekkel és oláh -tribunokkal. Egy nemesi udvar minden elrabolt ezüstje, porcellánja, -kristályüvegje ott csillogott az asztalon. A kisérő alvezér a társaság -elé vezetett bennünket, Janku fölállt és végignézett rajtunk. - -– Meg fogtok halni, – rikácsolt németül, vérszomjasan. - -– Majd megboszul Bem tábornok, – felelt hidegen egy honvéd-főhadnagy, -Erdély egyik legelőkelőbb családjából. - -– Bem fut, – kiáltott Janku, az asztalra ütve, – s nem gondol veletek. -Ti függni fogtok. - -– Kegyelem! – kiáltott egy gyermeki hang, s zászlóaljunk kis dobosa, egy -fiatal gyerek, odaesett Janku lábai elé, – kegyelmezz ifju életemnek. Én -nem is harcoltam ellenetek. - -– Mind ilyen a magyar. Gyáva kutyák, – hangzott Janku ajkáról, – nincs -bennük semmi a rómaiból. Mi vagyunk a Mucius Scaevolák vére, ti pedig a -kutyafejü tatárok ivadéka. - -Én dühömben reszkettem. Engem is lelkesitett az iskolában Mucius -Scaevola példája, ki a Róma ellen támadó Porsenna előtt tüzbe tette a -kezét. Azt sem tudva, mi teszek, hirtelen előléptem s rákiáltottam -Jankura: - -– Csalódol, országos haramia, nők és gyermekek gyilkosa! Lásd bennem a -szabadságáért küzdő magyar nemzet leghitványabb tagját s jegyezd meg, -hogy valamennyi különb nálam. - -Ezzel élesre fent zsebkésemmel lemetszettem ezt a fület s azon véresen -odadobtam a zsivány fényes asztalára. Bolond dolog volt, belátom, de hát -fiatal voltam s akkor, fiam, bolond idők jártak, nálamnál öregebb -emberek is megbolondultak. - -– Lásd, mire képes a magyar, – mondám Jankunak, vagyis inkább nyögtem, -mert a nagy fájdalomtól félig elájultam, – s a magyart akarod te -legyőzni? - -A rektor elhallgatott. - -– Hát aztán mi történt? – kérdém. - -– Azt hittem, hogy másnap reggel fölébredve, lelkem lekukucskál a -mennyország valami hasadékán, s ott látja félfületlen testemet egy fán -lógni. De nem ez történt. Egy osztrák főtiszt pártfogásába vett, -társaimmal együtt, s kijelentette Jankunak, hogy ha csak hajunk szála -görbül, ő az osztrák katonákkal szétvereti az egész oláh hordát. Még a -fülemet is gyógyittatta. Egy hét mulva pedig katonai födözet alatt -mindnyájunkat visszaküldött Bemnek, azzal az üzenettel, hogy az a -félfülü ember fölér egy egész batallion katonával. - -Persze fogolytársaim elmondották Bem apónak az egész históriát, fölfujva -azzal, hogy én ekképp megmentettem az ő életüket. Az öreg kirukoltatta -az egész zászlóaljat, engem nyilvánosan megölelt, megcsókolt s igy -szólt: - -– Kedves fiam! Ha volna egy fölösleges fülem, azt neked adnám; de mivel -az nincs, adok egy érdemjelet (ezzel a mellemre tüzte) s adok még egy -csókot. - -Föl is terjesztett hadnagynak. De mire a kinevezésem megjelent a -hivatalos lapban (a hivatalos lapok már akkor lassuak voltak), akkor már -egy muszka golyóval a combomban, osztrák fogságban ültem. - -– Aztán mi lett? - -– Aztán besoroztak közkatonának; de elbocsátottak, mert sántitottam. - -… Ez volt a rektor bácsi története. Szinte szégyeltem, hogy nekem két -fülem van, s mindig tisztelettel néztem néhai fülének hült helyére. - -Sok ilyen fületlen embert a hazának, majd ha készül ránk a muszka. - - - - -A FÜST. - -Még az édesanyám konyhájának füstjénél is (ott a síkon távolban!) -becsesebb az a füst, mely orrunk alól csavarodik és orrunkat csavarja. -Ez szivarból vagy pipából szokott fakadni s még a levegőnél is könnyebb, -mert fölfelé száll, mint a borban a gyöngy, melyről oly szépen szól a -dal. Szóljon hát egy tárca a füstről s az ő kellemes tulajdonságairól, -melyek oly kedveltté teszik. - -Voltak korszakai az életemnek, mikor a dohányzásról le akartam szokni. -Erre geniális módot próbáltam meg. Azt, hogy sokkal többet szivaroztam a -rendesnél. Fejem megfájdult, étvágyam elromlott, nyelvem fölhólyagzott, -ugy, hogy végre képtelen voltam szivarozni. Betegen pihenőt tartottam. -Rá se tudtam nézni a dohányra jó ideig. Igy aztán magamhoz tértem. -Rábeszéltem magamat arra, hogy a dohányzás kárhozatos élvezet, mely -rombolja a szervezetet. S elhatároztam, hogy többet ajkam dohánynyal nem -jön érintkezésbe. A száj eléggé megteszi a maga kötelességét, csók, -beszéd, evés, fütty, furulyázás, pisszegés, mind általa történik, nem -kell tehát munkával tulterhelni. Várjuk meg, mig egy német föltalálja a -füllel vagy szemmel való szivarozást s aztán folytassuk a dohányzást. A -rómaiak nem szivaroztak s nagyra vitték. Lukullus ebédjei örök -hirnevüek, pedig végül sohase gyujtottak szivarra a vendégek. - -Ilyen okoskodással igyekeztem elcsititani hallatlan sóvárgásomat a -szivar után. Ellenem szegődtek azonban orrom és szemem. Mindenütt -szivarozó, pipázó embereket láttam, a mint összecsucsoritott szájjal, -édes boldogsággal bocsátották ki magukból a kékes füstkarikákat. Minden -szivarvég, melyet körülöttem rágyujtás előtt megropogtattak, éles -tőrként döfte át szivemet. A trafikok előtt könnyhullatás közt rohantam -el. Néha rárontottam valamely kiskoru suszterinasra, a ki talált -szivarvéget füstölt. Kiragadtam a kezéből s eltapostam a szivart. Ne -legyen még ő neki is több élvezete, mint nekem. Orromat bosszantotta a -kávéházi füst. Mert a legvastagabb szivarfüst is kellemes, élvezetes -dolog, ha közepette az ember maga is szivarozik; de ha csak mások -csinálják, te meg koplalva nézed, akkor kiállhatatlan és gyötrelmes. -Okoskodásaim visszafelé kezdték megtenni utjokat agyvelőmben. Igaz -ugyan, hogy a száj tul van terhelve munkával; de hát a szivarozás nem -munka, hanem élvezet a szájnak. Ő szopogatja a szivart, vagy a pipát, ő -kapja legelőször a frissen fejt füstöt; sok dolgáért igazán megérdemli -ezt a kis pikáns szórakozást. A szivar az ő orfeuma, nem lehet ezt -megvonni tőle. Az a bizonyos német, a kitől a föntemlitett találmányt -vártam, halálom után fog bizonyára megszületni s igy én nem számithatok -az ő leleményességének áldásaira. És a rómaiak? Sokra vitték az igaz, de -meg is bukott a birodalmuk, bizonyosan: mert nem szivaroztak. Marad még -önargumentumaim közül a Lukullus. No, ugyan hires ebédek lehettek azok, -érdemes róluk beszélni, mikor rá se gyujthattak utána az emberek. -Almával fejezték be a szegények az ebédet. Almával, a mely se nem -füstöl, se nem csip, egy közömbös, hideg, semleges eledel. Milyen -nyomoruság ez egy töltött csibukhoz képest! Lukullus csak kora -tökéletlenségének köszönheti nagyságát. - -Azt mondják, hogy rontja a szervezetet. Természetes, ha valaki -mértéktelenkedik. Hisz az evés csak jó dolog, sőt szükséges is, mint azt -a cigány lovának szomoru esete bizonyitja; de a ki szertelenül eszik, -beteggé lesz. - -De miért is ne szivarozzam? A szegény deficites hazának óriási jövedelme -van az emberek dohányzásából. Mi jogon merészelhetném én az állam -jövedelmét csökkenteni? Nem hazafiatlansággal vádolnának-e -polgártársaim? Aztán a trafikokból hány szegény család él meg -becsületesen. Az államnak is, meg a társadalomnak is haszna van az én -szivarozásomból, mért ne tegyem? - -A pipa, az már egészen más, ahhoz külön temperamentum kell. Megülepedett -embereknek való, a kik ráérnek gondosan megtömni, gondosan kiszívni, -gondosan kipiszkálni a pipát. Lesni, hogy a habosfehérség hogyan megy át -olajsárgába, mutogatni a sikerült szivás pompás eredményét, s -irigyeltetni a pipás emberek serege által: ez állandóbb, konzervativebb -foglalkozás, mint a szivarozás. A szivarozás nem füződik állandó -tárgyakhoz (a szipka alárendelt szerepet játszik), mig a pipa valóságos -butordarab. Vidéken birtokos házaknál a pipatórium olyan szerepet -játszik, mint grófi kastélyokban a fegyvertár. A nagyapák cimeres, -ezüstkupakos pipái egy sorban őriztetnek, s az unoka mély kegyelettel -csak szűzmagyar dohányt mer belőle szívni. Trafik annak nem hatol ódon -öbleibe. Legendák füződnek egyes családi pipákhoz. A rombadőlt -pátriárkális korszak egy még ép maradványa a magyar pipázás, melynek -megvan a maga határozott nemzeti jellege, különböző minden más nemzet -pipázásától. A pipázás hűséget, ragaszkodást jelent az ősi tradiciókhoz; -a szivarozás, az a modern kor, mely gyári szivarokkal elárasztja a -világot; idegesen leharapjuk a végét, elszivjuk, a füst elszáll a -levegőbe, a megmaradt véget a sárba dobjuk, aztán következik a másik -szivar: semmi maradandóság az egész eljárásban. Ha pedig jó dohányt -kapok, előveszem a nagyapám pipáját, melyet 1809-ben, a győri futáskor -kilőttek a szájából, s nemcsak pipázom, hanem eltünődöm a családi és -történeti emlékeken. - -A szivarozással tehát támogatom a hazát, a pipázással pedig a nemzeti -jelleg föntartásához járulok hozzá. A pipázáshoz azonban nincs elég -türelmem. Inkább magyar nadrággal óvom a nemzeti jelleget. Ehhez nem -kell türelem – csak magyar nadrág. - -De miért ne szivarozzam, mikor az az elmét és szivet nemesiti? A -füstnemissza, hidegszáju emberek rendesen türelmetlenek, idegesek, mert -az életnek agyonütésre szánt perceit csak fojtogatják, de nem tudják -kivégezni. - -Tessék a borbélynál szivar nélkül bevárni, mig rád kerül a sor. Tizszer -kibujsz a bőrödből és ugyanannyiszor visszabujsz türelmetlenségedben. -Tessék a légyotton forró szivvel és hideg szájjal várakozni az -imádottra. Képtelen tortura. Ellenben az égő szivar csillapitja az -idegeket s a füstfelhőkből boldogságának mennyországa kandikál a -várakozóra. Vagy mit csinál az ember, ha ebéd után látogatóba jön az -anyósa, szemrehányást tenni, hogy a feleségét mért nem vitte el a -jogászbálba. A szivaros ember ilyenkor rágyujt egy britanikára s a -vastag füst az anyóst menekülésre kényszeriti. - -Mert a szivar fegyver is, ha jól fölhasználja az ember. Égő szivarral -meghiusithatok egy rablótámadást, ha idejében kisütöm vele a támadó -szemét. Szivarral mindig visszavívhatók a feleség elvesztett kegyei. Ha -friss csipkefüggönyt huznak föl az ablakra, a férj nem szivarzik abban a -szobában. A hamut mindig a hamutartóba és sohasem melléje veri. Sokszor -hangoztatja az ember, hogy most minő keveset szivarozik. Mindezt az -asszonyka gyöngéd figyelemnek veszi s rögtön konstatálja, hogy -„csakugyan már nem is olyan dohányszagu“. Ha sokat találunk költeni s a -menyecske észrevevén, neheztel, a szivarok drágulását hozzuk föl okul. E -jelenet után rögtön el engedjük aludni a szivarunkat s egy félóra mulva -tüntetőleg ujra meggyujtjuk. Az asszonyka konstatálja, hogy spórolunk s -áldja a szivarozást, mely alkalmat ád a férjnek a takarékosság -megtanulására. - -Igen praktikus szidni azokat, a kik pipálnak s pipáik tömege által -otthon maradandóvá, kipusztithatatlanná teszik a dohányszagot. Az -asszonyka erre titokban hálát ad az Istennek, hogy az ő férje _csak_ -szivarozik. Koronkint citálandó Petőfiből a legény, a kinek égő pipája -elaludott, alvó szive ellenben meggyuladott. A sziv és a dohányzás ez -uton gyöngéd kombinációba hozandó egymással, mintha szerelem és -szivarozás el se lehetne egymás nélkül. A szivarozó férj mennyire -megkönnyiti a feleség helyzetét születés- és névnapokon, karácsonkor és -ujesztendő napján. - -Semmi fejtörés az ajándékok miatt: szivartárca, stilszerü hamutartó, -száz darab szivar, kétszáz darab szivar: s kész a meglepetés. Mig a nem -szivarozó férjnél a többé nem szokatlan papucscsal kimerül a feleség -minden leleményessége. Legfölebb a himzett házisapka marad még hátra. - -Mindebből kitünik, hogy a házasélet egyensulyát csakis a szivarozás -tartja fönn. Amerika fölfedezése, vagyis a dohány behozatala előtt -sokkal több boldogtalan házasság volt. A keresztes háborukat is a -férjeiktől szabadulni vágyó menyecskék inditották. - -S miért fogadta el oly gyorsan az egész világ a dohányzást? A ki az -emberi jellemet mélyebben ösmeri, megadja rá az igazi feleletet: azért, -mert el volt tiltva. Egyes kormányok halállal büntették dohányzó -alattvalóikat: semmit se használt. Lám, a derék, becsületes krumpli, -melyet mindenképp pártoltak, terjesztettek, tenyésztettek a kormányok, -alig tudott gyökeret verni Európában. Azok az általa az éhhaláltól -megmentett százezrek most is áldanák emlékét, ha minden krumpli dacára -régen meg nem haltak volna. Mert bizony a végleges haláltól a krumpli se -mentett meg senkit. - -Az lett a vége okoskodásaimnak, hogy rágyujtottam egy regalitászra s -azóta rágyujtok megint mindennap vagy tizre. A krumpliról már leszoktam, -de a szivarozásról nem tehetem. Házas ember vagyok és hazafi. - - - - -ALKOTMÁNYOS LUMPOLÁS. - -A lumpolásnak igen sokféle válfajai vannak, mint azt valamennyien -tudjuk, a kik elmultunk tizennyolc és még nem vagyunk hatvan évesek. Az -első lumpolásnak megfelel az első szivarozási kisérlet, melynek -következménye tengeri betegség és apai intelem, legtöbbnyire -pipaszárral. Ez első kisérlet után a nebuló hoszabb ideig bolondnak tart -mindenkit, a ki szivarozik s huzódik a nők felé, a kik nem szivaroznak. -Ez egy szelid korszak, melynek az vet véget, hogy az ifju fölfedezi a -bort. Először csak messziről bámulja, hogyan képesek egészen korrekt -izlésü emberek abból a fanyar és savanyu italból egész éjszaka inni, a -nélkül, hogy szomjasak volnának. Sokan még komplikálják az ízét holmi -savanyuvizekkel, a becsületes, tiszta, szintelen és ragyogó vizet -legföljebb arra használják, hogy a kutból zavaros fejükre huzassák. Még -a tisztességtelen megjelenésü pezsgő, mely azzal állit be, hogy kirugja -a háza oldalát, a maga ifjui rakoncátlanságában jobban megnyeri az ő -tetszését. Főképp, ha a hab mögül előgyöngyöző ital édességét -megkóstolja. De e mögött a kellemes íz mögött is észreveszi, hogy az -ital csípi a torkát s könnyeket csal a szemébe. Még a magyar pezsgő is, -pedig az lehetőleg hasonlóvá tétetik a sárga cukorral föleresztett -vizhez, melybe brauze-pulvert fojtanak. - -De annyi jóravaló embert lát az ifju minden kényszeritő ok nélkül -huzamosan és nagy mértékben borozni, még az éji nyugalomnak, a -józanságnak, a jó gyomornak rovására is, hogy végre gondolkozóba esik. -Eszébe jut, hogy hajdanában az özönviz, mely az emberiséget -elpusztitotta, szintén vizből volt s ugyanekkor Noé apánk, a kit okos -embernek tudunk, gondosan megmentette a venyigét, mely a bort -megtartotta az utókor számára. Aztán a viz szükséges ital, az igaz, de -vannak kártékony tulajdonságai is. Igy pl. bele lehet fuladni, a mi nagy -hibája. Városok elpusztulhatnak tőle. Valami kevés hasznot hajt az -által, hogy szabályozni szokták, de ez csak a vállalkozók és -kormánybiztosok haszna. Befagyott állapotában szép mulatságot nyujt a -korcsolyázóknak, de el is lehet rajta esni. S hogy ilyen állapotban is -csak szolgája a nemesebb italnak, mutatja az, hogy beléje szokták hüteni -a tüzes bort és indulatos pezsgőt. - -Denique, a viz jó, de csak kivülről. Fürdésre mindig nagyon alkalmas, -ivásra ritkán. Hisz, ha az Uristen azt akarná, hogy mindenki mindenütt -vizet igyék, csak nem teremtette volna a tengerek tömérdek vizeit -ihatatlanokká? Az óceánok tiltakoznak a vizivás ellen. Aztán meg mi a -viz? A halak levegője. A mi benne becsesebb rész, azt a hal beszivja s a -maga javára földolgozza. Hagyjuk meg nekik a maguk elemét. - -Mikor a fiatal ember idáig ért, akkor elméletben már kész lump; hátra -van még a gyakorlat. - -Ehhez nem kell egyéb, mint az első párbaj, vagy az első szerelem. - -A párbajt követi a kibékülési lakoma, hol volt ellenfeleit becsületbeli -kötelessége az asztal alá inni. Az első pohár bor savanyu, a második -keserü, a harmadik olyan, mint a viz, a negyedik kábultság, az ötödik -betegség, a hatodik a _kezdet_. Ezután látja az ifju, hogy a bor nem is -bor, hanem hathatós bizonyiték a föld forgása mellett; nap, mely a késő -éji órák ellenére bearanyozza a világot; jókedv, lelkesülés, -örök-barátság, örök-ifjuság, harcias hangulat. Persze, hogy e mellett a -bor összes savanyusága semmivé törpül, sőt édesnek tetszik. Még a -macskáról nevezett keserv, mely nyomon követi az ivást, az se rombol le -semmit a bor érdemeiből. - -Ezek az ifjukor édes lumpolásai, a mikor brudert iszik az ember a -cigánynyal s eloltogatja az égő lámpásokat. De nagyon jó abbahagyni, -mielőtt az ember kifogy a cigányokból és a lámpákból. - -S az első szerelem? Ez rendesen boldogtalanul végződik. Az ember meg -akar halni, tehát iszik. Még pedig nem vizet, beleugorván a Dunába, -hanem bort, óvatosan, poharakból. A bor ilyen szerelmes állapotban -feledés. Egypár egészséges becsipés kijózanitja az ifjut. Kitombolja -magát. A bor elhiteti velünk, hogy az imádott lény (ki pedig semmit se -tud szenvedéseinkről) hűtlen, csalfa teremtés, a ki hitegetett és -rászedett. A bor ezt ránk disputálja s lassankint kijózanodunk. - -Jön aztán az érettebb kor, a mikor az ember ötven forintnál többet keres -havonkint és tiz forint adónál többet fizet évenkint. S az állam -megengedi neki, hogy ezt a tiz forintját kiélvezze. Ennek az élvezetnek -többféle nemei vannak: a szavazás és a lumpolás. Mindakettő alkotmányos -jog választások idején. A legöregebb családapák, a kik szokva voltak a -kilencórai lefekvéshez, most ilyenkor hagyják el békés otthonukat s -gyakorolják alkotmányos jogaikat, féléjszakán keresztül. Megható -viszontlátást rendeznek a fölkelő nappal, melyet a mult választás óta -nem láttak. Minden pártvacsorán kimenőt parancsol a polgári kötelesség. -A feleség előtt nem kell politikai szint vallani, mert az élesszemü -asszony figyelemmel kiséri a lapokat, s mikor a Kossuth-párt vacsorája -van, akkor a kormánypárti családapa nem szabadulhat hazulról. Otthon, a -családban, legjobb pártonkivülinek lenni, akkor a feleség mindenüvé -elereszti, hogy a férj választhasson magának a vacsorákon pártot. S -aztán ott vannak még a bizottságok, választmányok áldásos ülései. -Mindmegannyi titulus a kitérésre a rendes kerékvágásból. A választó -polgár a választás napja előtt négy hétig élvezi azt, a mit a -megválasztott képviselő élvez öt esztendőn keresztül, a mikor is -mindenre, a mit tesz otthon, ráfogja, hogy képviselői kötelessége volt -megtenni. „Te sokat ittál, János“ mond a feleség. „Harminckétszer -köszöntötték fel szeretett jelöltünket.“ „Hol a tegnapi 30 forintod, -János?“ „A haza oltárán. Zászlóköltségre adtam.“ „A fehér nadrágodnak -vége; leöntötték vörös borral.“ „Népszerü alak vagyok. Vállaikra emeltek -s igy öntöttek le.“ „Ma éjjel sárosan jöttél haza.“ „A gaz ellenpárt -sárral megdobált.“ „De a harisnyád is sáros.“ „A gazok, még azt sem -kimélték.“ - -A leggondosabb feleség nem képes annyi kérdést intézni a férjhez, a -mennyire egy szakavatott választópolgár meg ne tudna felelni. Azért -ajánlom a menyecskéknek, hogy ne kérdezősködjenek, ne tudakozódjanak, -hanem elégedjenek meg azzal, hogy a t. Ház – az ő kedvükért – ugyis -meghosszabbitotta három évről öt évre a képviselői mandátumot. Minden öt -évben egy fehér nadrágot pedig bátran föl lehet áldozni a hazának. - - - - -AZ EGY ÉLŐ. - -Egy öreg asszonynál voltam ma látogatóban. Óriási, rideg, népes -bérháznak két kicsiny szobájában lakik. Ablakából beteges platánokra, -gyönge, falak közt nőtt, senyvedt sárga gyepre s vizhordó szolgálókra -nyilik kilátása. Magasan, fönn, egy darab az égből is ide látszik. Éppen -annyi, hogy esténkint egy-két csillag elférjen rajta, s biztatólag -leragyogjon a szűk udvar sápadt, fáradt lakóira. - -Ez a mindennapi látköre az öreg Lendvaynénak, kinek dicsősége egykor -beragyogta az egész országot. - -Ő az egyetlen élő szereplője annak az előadásnak, melylyel ötven év -előtt a Nemzeti Szinházat megnyitották. - -Mind meghaltak, a kik akkor oldala mellett hirdették a magyar -színművészet diadalát. Alakjuk, járásuk, hangjuk, halhatatlan alkotásaik -mind elvesztek a semmiségbe. Már az előttünk élt nemzedék sem ismerte -őket, a mainak pedig éppen semmi fogalma nincs nagyságukról. - -Egy van közülök, a ki köztünk él, járkál, megőrizve szelleme -frisseségét, bár a természet törvényei arcán, alakján kérlelhetetlenül -érvényesültek. - -Ez Lendvayné. - -Milyen pusztulás volt ez ötven év alatt körülötte! Egy tele temető -azokból, a kik dicsőségének osztályosai voltak, s a kik sikereinek -tapsoltak. Régi fényes világa rombadőlt, s ő visszavonultan, néma -emlékei társaságában megujitja maga előtt a mult kedves képeit. - -Barátságos, majdnem kokett szobába lépünk az előszobából. Piros-fehér -csíkos butorok, tükrök, hires művésznők arcképe, régi szekrények, -renaissance-iróasztal, ódon óra, a művésznő saját arcképe Szigligeti -_Rózsá_-jában, s nehéz szőnyegek az ablakokon. - -Mindjárt látjuk, hogy egy igazi művésznő lakásában vagyunk. - -– No, ugy-e, hogy fölkeresnek most engem, a kit annyira elfelejtettek, – -szól a barátságos üdvözlet után, hátra simitva haját s barna szemeivel -derülten nézve rám. - -Megkértem, hogy beszéljen valamit a régi időkről. Beszélni kezdett s én -hallgatám. Belemelegedett, szemei ragyogtak s hevesen gesztikulált. Nem -volt elbeszélésében rendszer, nem voltak fejezetek, részek, sőt pont -sem. Pestről egyszerre Győrben termett, onnan Pozsonyban találtuk -magunkat. Öt éves korában játszott gyermekszerepeiről áttért legnagyobb -alkotásaira, dicsőségének ecseteléséről szenvedéseinek elbeszélésére. -Nem tudnám megirni, a mit elbeszélt, mert könyvekből kellene -kiegészitenem, hogy érthetővé tegyem. De megható volt látni a nagy -nemzeti küzdelmek kezdetének e szemtanuját, a ki dicsőségről, harcról, -szerelemről regél a szürke magányosságban, harctalan nyugalomban, -szerelemtelen öregségben. - -Előszedte apró ereklyéit, egy nyakkendőt, melyet a _Párisi naplopó_ -cimszerepében hordott, a nemzeti szinü karkötőt, melyet a Nemzeti -Szinház megnyitásakor _Árpád ébredésé_-ben, mint „szinésznő“ viselt. Ez -az egyetlen ereklyéje, mely e nevezetes előadásról birtokában maradt. -Egyszerre csak egy finom kis tőr került a kezébe. - -– Ezt szoktam _Romeo és Juliá_-ban használni, ezzel öltem meg mindig -magamat. A mai szinész-nemzedék meg se tudja magát ölni. - -Fölemelkedett, kezébe fogta a tőrt, pár lépést tett előre, hátra, -szemeiben ifjui tüz ragyogott: a régen hamvadó üszök alól kivillant a -szikra, s ő játszott. Egyszerre egy heves mozdulattal a tőrt keblébe -mártotta. Aztán leeresztette kezeit, s a tőrt félretette. - -– Fáradt vagyok már, nem nekem való a komédia. - -Elővett egy művésziesen kifaragott kis fakanalat, melyen egy N. betü -volt s „1850“-es dátum. - -– Ezt Nyáry Pál faragta nekem, mikor rab volt az Ujépületben. - -Egy skatulyából száraz virágokat szedett elő: Angliában, Belgiumban, -Olaszországban tett nagy külföldi utiemlékei ezek. Egy a milánói dómból -vett márványdarabbal vannak lenyomtatva. - -Jelentéktelen emlékek, ha egy idegen ember végignéz rajtuk, de az agg -művésznő szivében mindenik az átélt dicsőségnek, boldogságnak, vidám -életnek édes visszhangját kelti föl. - -Bucsut vettem Lendvaynétól s elhagytam a barátságos kis remetelakot, -mely felé még egyszer irányul most a visszaemlékező figyelem. - -Kiléptem a „Kerepesi-udvar“ kapuján; szembe velem a Nemzeti Szinház -palotájából, éppen a végzett főpróba után, tódult ki a zajos -szinészsereg… Látogatást tettem a csöndes Multnál, most előttem -zsibongott a zajos Jelen. Végignéztem az őszi verőfényben ragyogó -Kerepesi-uton… Hát a _Jövő_? - - - - -WILHELM. - -A velencei Szent Márk-téren, a Florian-kávéház előtt ültem egy csöndes -szeptemberi délutánon. A szomszéd asztalhoz egy fiatal pár telepedett -le. Az ur sebbel-lobbal megivott egy feketét, a feleségének egy adag -fagylaltot rendelt és azzal elrohant. Az asszony követte tekintetével, a -mig el nem tünt, azzal elővett egy piros könyvet a zsebéből és elkezdett -olvasni, miközben gépies mozdulatokkal ette a fagylaltot. - -Egyszer csak megpillantotta a téren ugráló galambokat. Mintha valami -eszébe jutott volna, lapozgatni kezdett a vörös könyvben, s ugy látszik, -meg is találta, a mit keresett. Ez a valami a galambokra vonatkozhatott, -mert tekintete ujra rájuk esett, aztán körülnézett a kávéházban. Egy kis -habozás után megszólitotta a pincért németül. A pincér olaszul -bocsánatot kért, s megjegyezte, hogy nem tud németül. Itt megemeltem a -kalapomat és fölajánlottam a szolgálatomat. - -Az asszony nyugodtan rám nézett és szólt: - -– Csak két kiflit akarok venni, hogy a galambokat az előirás szerint -megetessem. - -– Agosto, hozzon két kiflit. - -Az asszony a két kiflivel lement a lépcsőkön a térre és fölmorzsolta a -galamboknak. Ezalatt megnéztem a piros könyvet. Hideg futott végig -rajtam: a Meyer-féle utikönyvek közül való volt, s ezt a cimet viselte: - -_Öt nap Velencében._ - -Azonnal megnéztem. A galambokra vonatkozólag körülbelül azt az utasitást -adja, hogy azokat minden utasnak, a ki tart magára valamit, meg kell -etetnie. - -Az asszony a teljesitett kötelesség öntudatával arcán tért vissza a -helyére. Ezenfelül az a boldogság is meglátszott rajta, hogy sikerült a -program egyik pontját lemorzsolnia. - -Kötelességemnek tartottam továbbra is foglalkozni vele. - -– Ugy-e, az a férje volt, a ki az imént elment? - -– Az volt. - -– Bizonyosan nászuton vannak. - -– Igen, uram, Wilhelm és én nászuton vagyunk. - -(Berlinben minden utcát és Poroszországban minden férfit vagy -Wilhelmnek, vagy Friedrichnek, vagy Friedrich-Wilhelmnek hivnak.) - -– Régóta? - -– Két hete. Óh, de egész Olaszországot bejártuk már. Oly sok szép dolgot -láttunk. Még mint vőlegény és menyasszony megvettük a könyveket és -összeállitottuk a programot. Wilhelm oly nagyszerüen kiismeri magát… -Minden templomban és minden képtárban voltunk… Nem kérdezhetnek semmit -otthon, Magdeburgban, a mire azt mondanók, hogy nem láttuk… Ezek a -Meyer-féle könyvek oly pompásak. Mindenre kiterjed a figyelmük. Wilhelm -mindig azt mondta, ki tudja, mikor jövünk le megint. És az ut olyan -sokba kerül, hát nem szabad elmulasztani semmit. A Pitti-palota, a -vatikáni képtár, a Szent Péter-templom, a fórum, a kapitólium, Pompéji… -mindezt meg kell nézni… - -És az asszony szépen, jó emlékezőtehetséggel, elsorolta nekem a már -többször emlitett Meyer ur nézeteit Olaszország főbb városainak -látnivalóiról. - -– És hogy tetszik önnek Velence? - -– Nagyon érdekes. Láttam a Szent-Márk-templomot, a Rialto hidját, a -Desdemona palotáját… olyan kedves… - -– De ugy látszik, ki van már fáradva. - -– Borzasztó fáradt vagyok. Magdeburgból Olaszországba utazni, ez már -magában véve fárasztó. És itt az a sok járás-kelés egész nap, estére már -alig állunk a lábunkon. - -– És a kedves férje most hol van? - -– Elment a Colleoni-szobrot megnézni… itt van, nézze, a tizennegyedik -lapon… azután valószinüleg megnézi a temetőt… Wilhelm fáradhatatlan, de -én már kidültem. Hiába csufolt, nem birt rávenni, hogy vele tartsak. Egy -kicsit kipihenem magamat. Szegény kis Wilhelmem (_Männchen_-nek nevezte) -most kénytelen egyedül mászkálni. - -Dühbe jöttem. Ez a szép, szőke, hamvas szempilláju, egészséges, -kerekded, üde, mézesheteit élő asszony még sajnálja ezt a nagycsontu -pomerániai gránátost, ezt a norddeutscher allgemeiner fajankót, a ki -egyedül hagyta. - -– Nagyságos asszonyom, – feleltem félig suttogva, miközben nem rá, hanem -a kék ég végtelenségébe néztem, – engem másféle föld termett, mint az ön -férjét. Más föld, melyen szilajabbak, bolondabbak, meggondolatlanabbak a -férfiak és szenvedélyesebbek az asszonyok. De nálunk sohse bocsátanák -meg egy férfinak, ha a mézeshetek alatt igy magára hagyná a feleségét. - -A szép asszony tiszta tekintetét rám emelte. - -– De uram, Wilhelm nekem örök hűséget esküdött s igy emberi számitás -szerint harminc-negyven esztendeig… vagy vegyük az átlagot: huszonöt -esztendeig. - -Hideg futott végig rajtam. Ez az asszony, a ki a német statisztikából a -házasságok átlagát citálja, borzadálylyal töltött el. - -– Wilhelm és én különben is régen ismerjük egymást. Öt évig járt -házunkhoz és öt évig minden este nálunk vacsorált. De csak hat hónap -előtt kapott olyan állást, hogy megházasodhatott. - -Még jobban dühbe jöttem. - -– Hogyan? Öt esztendeig kurizált önnek és mikor végre elvette, vasutra -ül és városról-városra rohan, idejét hordárokkal, kocsisokkal, -konduktorokkal és pincérekkel való veszekedésben töltve? Hurcolja önt -templomokba, képtárakba, végigeteti önnel a Bedeckert s mikor ön végre -kimerülve leroskad, itt hagyja és ő tovább szalad az olasz chablont -végig csinálni?… Aljas és csodálatraméltó dolog. Benne van, a mi a német -nemzetet nagygyá és kellemetlenné teszi. Óriási hidegvér, önfegyelem, -iskolázottság, párosulva ridegséggel, szárazsággal, az eredetiség -hiányával. Mi lesz velünk, ha a kifáradt francia géniusz, mely az egész -világot ellátta eszmékkel, irányokkal, jelszavakkal, elejti a vezetést, -s ez az impozáns, nehéz, hideg, önző német ül ránk a maga -izléstelenségével, köznapiságával? Ha ez a Wilhelm most ide jön, leütöm. - -Ekkor vettem észre, hogy az asszony kérdőleg néz rám. - -Én ugyanis ezt a tirádát nem mondtam el, csak mérgemben sebesen -végiggondoltam. Hol is hagytuk el? - -– Képzelem, boldogok voltak, mikor végre egymáséi lettek. - -– Nagyon boldogok voltunk. Képzelheti, mikor annyi várakozás után végre -családot alapithat az ember. - -Családot alapithat? Nagyon kedves. Miről beszéljek még vele? Talán meg -lehetne penditeni, hogy gyermekeit mire fogja kereszteltetni? Miért ne? -Ő nagysága oly objektiv lény, – nem nő, hanem valami elvont fogalom, – -hogy bátran lehetne vele ilyesmiről beszélgetni. - -Lassan-lassan lecsillapodtam. Hátha neki van igaza? Hátha ez a szerelem, -nem pedig az, mely szöktetéssel kezdődik és két év mulva válópörrel -végződik? - -Wilhelm nyugodtan mászkálhat a temetőben: ez nem fog egy cigánynyal -megszökni. - - - - -A NEVELŐ. - -Életemnek tizedik esztendejét sohase felejtem el. - -Nyilt eszü, eleven fiu voltam s mindent élesen megfigyeltem a mi -házunkban, annak táján és falunkban történt. - -Egyszerre csak az ünnepnapok kezdtek nagyon csöndesek lenni. A cigány -nem huzta a korcsmában, kurjongatás, verekedés nem volt, a legények esti -dalolgatása megszünt. A templomban csak öreg embereket és -asszonynépséget láttam. Aztán a tiszteletes ur a szószékről nagyon -szépen elmondta, hogy milyen boldog, a kinek legényfia van, s az -asszonyok sirtak hozzá szépen. - -Egyszer az isteni tisztelet után megkérdeztem az anyámat: - -– Ugy-e, te nem vagy boldog, édesanyám? - -– Miért, te bohó? - -– Mert nincsen legényfiad, én meg csak kis gyerek vagyok. - -– Majd megnősz te is, kis fiam. - -Aztán egy napon nem találtam Jóskát, a béresgyereket. Soká, nagyon soká -nem láttam, egyszer hazakerült, de féllába fából volt. Többet nem -lovagolhattam a hátán szegénynek. - -Mikor megkérdeztem, hogy hol hagyta a lábát, azt felelte, hogy megette a -nímet. - -– Hát miért adta oda neki? - -– Nem kérte az, csak elvette. - -– Hát aztán maga mit vétett neki? - -– Nem vétettem én semmit, csak éppen azt mondtam, hogy ez a láb az én -lábam, azt én nem hagyom. - -(Később ötlött az eszembe, hogy a Jóska lábának a története az egész -szabadságharc története. Hej, sokáig nem tudtuk mi visszakapni azt a -lábat!) - -Hát a szegény Badár Peti! Legerősebb legény a faluban, a ki félkézzel -emelte a legnehezebb zsákot. Mikor megint találkoztam vele, házuk előtt -sütkérezett a napon. Katonasipka a fejében, mankó mellette. Csak nagy -keservesen tudott odább vánszorogni, ha járkáló kedve támadt. Mellén egy -nagy ezüstmonéta ragyogott a napsugárban. - -– Ejnye, be szép ezüstpénzt akasztottak a mellire. Hol kapta? - -– Ott, ifiurka, a hol azt a golyót a hátam közepibe. - -– Mutassa. - -– Dejszen hiába mutatnám én azt, keresték már késfokával, harapófogóval, -még se találták meg. A’ bizony már most bennem lakik örökre. - -– Hát aztán hogyan került oda az a csúf golyó? - -– Belelütte a nímet. - -– Fájt-e nagyon? - -– Hogy fáj-e? Annyi ideig voltam tűle hótt, hogy már magam se hittem, -hogy eleven legyek. - -– Hát aztán mitől gyógyult meg? - -– Ettül-e! – és rábökött a villogó érdemjelre. – Mikor odagyütt az -ágyamhoz az óbester ur, sok fényes iszturakkal, aztán azt mondta, hogy -aszongya: Peti fiam, vitéz katona voltál, derék magyar ember, -becsületére váltál az apádnak, meg a hazádnak, viseld ezt a monétát, s -légy rá kevély. Megcsókoltam a medáliát, meg az óbester kezit, azóta nem -bánt a nímet golyóbisa. Hajitsa meg ifiurkám azokat a ludakat, mert -kimennek az udvarunkból. - -Az érdemjeles hős nem birta elhajitani a rögöt, egykor mázsás zsákot -emelő kezével. Teste végigroskadt a padon, az érdemrend ezüstje -megvillant, s e sugár összecikkázott a hadi tüzzel, mely szemeiből -villogott. - -Szaladtam haza. - -– Apám, miért hagyják, hogy a német golyót ültessen a szegény Badár Peti -hátába? Hát nem volt elég neki a Jóska féllába? A Peti még libát se tud -őrizni, a Jóska meg akár ma elmehet koldulni, a szentiványi koldusnak -sincs több féllábánál. - -– Hadd el kis fiam, az a hiányzó fél láb nagyobb becsületet szerez a -Jóska gyereknek, mint a mennyit a két lába egész életében szerzett -volna; a Peti meg büszkébb lehet egy olyan ezüstpénzre, mintha száz -zsákot föl tudna emelni egyszerre. A haza védelmében lettek nyomorékok. - -Sokat gondolkoztam e fölött. Mi az a haza? A házunk, a kertünk, a falu, -a nyirfaerdő, a pajtáskert, a patak, a templom, a szántóföldek, legelők, -a kukoricás, a szilvás, szóval az egész Ukk, végig a türjei, gógánfai -meg a jánosházi határig? Talán még a nap, csakhogy az minden este -elfekszik valahol a türjei dombokon tul; nem, ez nem, a csillagok -tartoznak még a hazához, mert azok minden este fölöttünk, ugyanazon a -helyen ragyognak s nem fordulnak el hütlenül a türjei dombok felé; én -egyebet nem láttam még a hazából. - -Kértem az apámat, mondja meg, ez-e a haza? - -– Itt a haza! – felelt ő, s megkopogtatta a szivem tájékát. - -(Hej bizony nagy sokáig ott volt a haza, elrejtve mélyen a sziveink -fenekén!) - -Lassanként mégis csak többen kezdtünk járni az isteni tiszteletre. Már -legények is kezdtek járogatni. De milyen legények? Az öreg emberek -támogatták őket. - -És még boldog volt az az öreg, a kinek volt kit támogatni, ölelgetni. Be -sokan jártak boldogtalanabbak az édesanyámhoz, a kik sirtalan -halottjukat siratták, kinek még fejfájára se borulhattak. - -Nyárutója volt, fecskék búcsúztak az eresztől, falevelek a fától; -rövidebb volt a nap, hüvösebb az est; őszi alá szántottak a mezőn, -szedték a gyümölcsöt, sokat lövöldöztek a szőlőben, mert már rájárt a -madár. - -Ekkor érkezett a legszomorubb csapat; ispánunk vezette. Mintha betegek -lettek volna, pedig semmi bajuk se volt. Se kezük, se lábuk nem -hiányzott, se felkötve nem volt. Bevánszorogtak a faluba zajtalanul, -mintha lopni jöttek volna, a kutyák vonitva bujtak előlük, a nép -összesereglett, mindenki örült a maga hazatértjének, de a hazatértek nem -örültek az otthon találtaknak. Mintha a leboruló est árnyai lettek -volna, szétsuhantak a házak között. - -Ispánunk persze apámhoz ment. - -Én utána siettem. Mire utólértem, már a tornácon álltak, apám, anyám s -Károly bácsi (az ispán.) - -Sirtak mindahárman. Világost siratták. Károly bácsi zsebébe nyult s -elővett belőle egy olyan ezüstpénzt, a milyen a Badár Peti mellét -verdeste; sokáig csókolgatta; aztán kigombolta a kabátját s egy -nemzetiszin zászlót csavart le a derekáról, leteritette a -tornácasztalra, s ráborulva zokogott, mint a hogy még férfit nem láttam -zokogni. - -– Fiam, elveszett a haza, – szólt hozzám édesapám. - -Én önkéntelenül a szivemhez kaptam, mintha onnan kiszakitottak volna -valamit. A mint a magas tornácról eltekintettem a messze tájra, ott nem -vettem észre semmi változást; a falu nyugodtan feküdt, a vacsoratüz -füstje kóválygott a házak fölött, tul rajtuk az erdő, a mezők, mind a -szokott est képet nyujtották. Okvetlenül a szivemben történt változás. - -A magyar szivek e borzasztóan pusztitó telére csúf ősz következett. Eső -zuhogott alá, az északi szél a mi völgyünkbe járt orditani s köd nyelte -el a falut. - -Az ősz egyik leglucskosabb estéjén éppen vacsoránál ültünk, mikor kocsi -robogott be udvarunkba. - -Nagybátyám jött Szent-Gróthról, vele egy idegen ur. Szó nélkül -megölelték egymást, az idegen ur meghajolt. - -Engem anyám kivezetett a szobából. Mikor egy fertály óra mulva -visszamentünk, apám igy szólt hozzám: - -– Fiu, itt van Sándor bácsi, a ki téged a francia és német nyelvre, meg -zongorázásra tanit. Te őt nevelő urnak szólitod, s ugy engedelmeskedel -neki, mint nekem. - -Odamentem az idegen urhoz és kezet adtam neki. Ő megcsókolt. Ezalatt -nagybátyám magára szedte bundáját, s a mint jött, oly zajtalanul -eltávozott. Négy szürkéjének fáradt lihegését fölhallottam a tornácra. - -Mindjárt észrevettem, hogy apám az idegen ur iránt nagy előzékenységet, -sőt tiszteletet tanusit. Valami idegen nyelven beszéltek egymással. - -– Apám, – szólék bele, – maguk most németül beszélnek? - -– Igen fiam! Miért? - -– Én kijelentem, hogy németül nem akarok tanulni. - -– Miért? - -– Azért, mert a német elvitte a Jóska féllábát, mert nyomorékra lőtte a -Badár Petit, mert szomoruságot okoz édesapámnak, meg az egész falunak. -Én bizony nem tanulom meg a nyelvét annak a rossz németnek. - -– Derék fiu vagy, – szólt a nevelő ur furcsa magyar kiejtéssel, – jó -barátok leszünk. – Ezzel megint megcsókolt. Apám szemében könnyeket -láttam. - -(Nem is tudok én németül még most se.) - -Másnap reggel furcsára ébredtem: a nevelő urnak bajusza s szakálla -eltünt az éjszaka, leborotválta. Haját is egészen rövidre vágta. Alig -ismertem rá. - -Rövid idő alatt legjobb barátok lettünk. Mindennap 2–3 óra hosszat -tanitott, aztán a nagy kertben sétálgatva beszélgettünk. - -– Tudja-e azt nevelő ur, – kérdém egy nap őt, – hogy veszve a haza? - -Meglepetve fordult felém. - -– Kitől hallottad te ezt? - -– Az apámtól. - -– Tudom, fiam. - -– Nagy baj az, ha veszve a haza? - -– Látod ezt fészket itt a fák száraz ágai közt. Mit gondolsz, baj lett -volna-e az a madárnak, mikor kicsinyei benne voltak, ha te azt onnan -leverted volna? - -– Halálos baj, a földön pusztultak volna el. - -– Látod, mi most ilyen fészkükből kivert, földön vergődő madarak -vagyunk. - -– Nevelő ur, szereti a hazáját? - -– Két hazám volt, mindegyiket elveszitettem, – suttogta maga elé, – most -bujdosó vagyok. - -Nem mertem többet kérdéssel zavarni. Én nem tudom mi nagy baj lehetett -akkor a világon, többet sirtak akkor a felnőttek, mint a gyerekek. - -Apám valósággal megrémült, mikor másnap azt kérdeztem tőle: - -– Miért bujdosik a nevelő ur, apa? - -Térdei közé vett s igy szólt: - -– Fiam, te okos fiu vagy, hallgass rám: a német, a ki elvette a Jóska -fél lábát, neki az életét akarja elvenni, de ő nem akarja odaadni, s -azért elbujt, hogy a német ne találjon rá. De erről, ha szereted apádat -és anyádat, soha senkinek se szólj. - -Egy délután vad vágtatással lovaslegény száguldott be udvarunkba s -levelet hozott Szent-Gróthról, nagybátyámtól. - -Apám keze reszketni kezdett, mikor a levelet olvasta. - -A nevelő ur nyugodtan rajzolta a házat lent az udvarban. - -– Malatinszky! – kiáltá apám harsányan. - -A nevelő ur a tornácra sietett. - -– A sümegi zsandárpikét fölfedezte önt, tudja, hogy fejére jutalmat -tüztek ki, a zsandárok azonnal itt lehetnek; Pista! (ezt az istálló felé -kiáltotta) nyergeljétek meg a Villámot; ez a leggyorsabb lovam, hamar -kapkodja össze kalapját, felsőkabátját, én azalatt levelet irok -öcsémhez, a ki a Bakonyban lakik. Pista, nyergeld meg a Gondost is, -Hetesbe vezeted a nevelő urat. - -Apám lázasan, hol sápadtan, hol meg elvörösödve beszélt. A nevelő -nyugodtan maradt. Fejébe nyomta kalapját, nyaka közé keritett egy -köpenyeget, s rövid, de megható búcsu után kivágtatott (Pista lovász -kiséretében) az udvarból. - -Félóra mulva lovaik nyomát egy husz főből álló lovas zsandárcsapat -taposta el az udvarban. - -A zsandártiszt a tornác elé ugratott. - -– Én Malatinszky Kázmér bárót keresem, volt huszárfőhadnagyot a császári -hadseregben, a ki dezertált a rebellisek hadseregébe, s ott -kapitányságig emelkedett a lengyel légióban. - -– Nem ismerem. - -– Tiz ember leszáll kutatni, ha menekülni akar, agyonlövitek. Öt ember a -jánosházi, öt a gógánfai uton vágtatva el. - -A lovasok fele elrobogott. A többi ott maradt. A tiszt szintén leszállt -lováról, kardját hüvelyébe taszitá, szivarra gyujtott, s az udvarban föl -s alá sétált. Én meg bámultam őt. Ez hát a német. Jóska visszakérhetné -tőle a féllábát. - -Egy félóra mulva kocsizörgést és lódobogást hallottam. Öt zsandár jött -vissza, kisérve egy kocsit, melyben Pista fetrengett orditva, s mellette -Malatinszky ült, Pista fejét az ölében tartva. Lovainkat a zsandárok -vezették. - -Malatinszky kiugrott a kocsiból, s a zsandártiszthez fordult. - -– Uram, én Malatinszky Kázmér báró vagyok, kapitány a magyar -hadseregben. Ön engem keres? - -– Igen. - -– Azonnal rendelkezésére állok. Uram! – szólt hidegen, apámhoz fordulva, -– a falu végén megbokrosodott a kisérőm lova, lovasát levetette, s a fiu -eltörte a lábát; mialatt sebét mostam a patakban, s bekötöztem, elfogtak -a zsandárok. - -Apám egy székre rogyott, anyám kezeit tördelte, én ott álltam, s -mindebből nem értettem semmit. - -– Semmi érzékenység, ez többet árulna el, mint a mennyi az önök -érdekében tanácsos, – mondá Malatinszky fojtott hangon; apámat -megcsókolta, engem is, anyámnak kezet csókolt, s azzal a szobába indult. - -– Báró ur! – szólt a zsandár-tiszt, – katonáim körülállva tartják a -házat. - -– Ne tartson semmitől, főhadnagy ur, a mint látja, nem vagyok praktikus -ember a szökésben. - -S egy mosolylyal ajkán eltünt. - -Egy perc mulva durranást hallottunk. Malatinszky a legelső szobában -agyonlőtte magát. - -Igaza lett, életét nem vette el a német, elvette ő maga. - -A zsandártiszt kissé vakarta a fejét, aztán _megparancsolta_ apámnak, -hogy fogasson be egy szekérbe, s arra tetesse föl a holttestet. A -holttest mellé pedig üljön föl maga is, mert neki egy halott nem elég, -muszáj egy elevennel is beszámolnia. - -Egy év mulva láttam viszont az apámat! - - - - -IDUSKA. - -Jer, kedves kis leányom, Margit, ülj a térdemre s hallgasd meg, a mit -Iduskáról beszélek. Ugy szeretett téged, mig élt; ő tanitott beszélni, ő -tanitott járni s ő vigyázott rád, mikor a pándi templom oldala mellett a -nagy szederfa alatt, figyelve a madarak dalára és a zsoltárok hangjaira, -a porban játszadoztál. - -Az öreg szederfa most is áll még s rügyei fakadoznak már, a daloló -madarak is visszatérnek hozzá nemsokára: de te hiába fogod várni az -Iduska kedves hangját, ő nem fog többé megszólalni soha. A tavasz, mely -mindennek életet ád, neki csak a halált hozá. - -Most ott nyugszik a ceglédi nagy temetőben, a zajos város e csöndes -részében, hol az ellenségek oly szépen megférnek egymás mellett, s földi -hivság többé nem bántja őket. Sirja fölött sivit a végtelen pusztán -szabadon rohanó szélvész, s zörgeti a koszorukat a fejfán, mely azt -mondja, hogy _élt 18 évet_. - -… Életem legboldogabb korszakának kedves tanuja volt ő. Huszonnégy éves -voltam, szerelmes voltam. S elmentem Pándra, a kies faluba, hol két hegy -között, zugó patak partján, a kálvinista vaskakas oltalma alatt -igénytelen emberek zajtalan életet élnek. S megjelentem a kálvinista -papnál, ki puritán egyszerüségben, szegényül, de boldogan élt családja -körében. Dombtetőn állt a ház, a templom mellett, gyümölcsfák között. -Egykor temető volt e helyen, s buján termett a föld, melyet a régi -halottak rothadása tett termékenynyé. Ott állt a százados nagy szederfa -az udvarban, odasimulva a templom oldalához, virágos ágai bekandikáltak -az Isten házába. - -A toronytetőn csikorgott a vaskakas, lent az udvarban zümmögtek a méhek. -Az udvar csupa virág volt. Rózsacsoportok kábitó illatot leheltek. A -folyosó oszlopain a fölfutó virága ingott, a kerités hosszában -tamariszk-fák ringatóztak a csendes szellőben. A háztetőn galambok -nevettek, turbékoltak, hófehér macska mosdott a küszöbön, kis cicák -kergetőztek a gyep magas füvében. - -Ez volt a papcsalád környezete. S az élet, melyet ez a keret befoglalt, -szintén ily idilli volt. A tiszteletes ur, a tiszteletes asszony, azután -a legidősebb leány, az én tizenhétéves menyasszonyom, három viruló kis -gyermek, s – Iduska, a ki akkor tizenhárom éves volt. - -A tiszteletes asszony a kacagó gyermekeknek s a mosolygó virágoknak élt. -Vidáman töltöttük napjainkat e földi paradicsomban. Tavasz volt, ábránd -s szerelem világa. - -De az ábránd hamar valóságra vált, mert bevallottam szerelmemet s -viszontszerelmet nyerék. Mindnyájan boldogok valánk – csak az Iduska -sirdogált. Mert azon járt az esze, hogy én elviszem a Jankát. - -Szegény Iduska! Már akkor magában hordotta a halál csiráját, melynek -fejlődését semmi hatalom meg nem állithatta. Gyönge, kicsi, fejletlen -teste, behorpadt melle, magas vállai voltak; e kedves, érzékeny léleknek -egy roncsolt, beteg, erőtlen test szolgált börtönül, mely halála napjáig -megmaradt gyermeknek, mig a szellem egyre növekedett, finomodott. -Összeszoritott, tenyérnyi nagyságu kis tüdejével már akkor gyorsan és -röviden kapkodta a lélekzetet, mig végre a tüdő elfogyott s a szervezet -összeomlott. - -Mikor nyaranta mind együtt voltunk Pándon, mily boldog volt e -környezetben! Senki nálánál vidámabban kacagni, őszintébben elmulatni -nem tudott. Tréfa tréfát kergetett ajkain. De idegenek iránt bizalmatlan -volt; mintha érezte volna, hogy testi fogyatkozásai miatt talán azok is -bizalmatlansággal tekintenek rá. - -Milyen kellemesek voltak vőlegénységem alatt a pándi kirándulások! Hogy -kapaszkodtak berobogó kocsimra a gyerekek, hogy sietett ki piruló -menyasszonyom, hogy kiáltott a praktikus Iduska mindjárt a cselédekért, -hogy a podgyászomat levegyék. S hogy simult aztán hozzám, hogy legalább -a félkezem neki jusson. Télviz idején ő hozta mindjárt a jó forró -párolgó kávét s ő szalasztatott valakit a harangozóért, hogy a sáros -cipőmet megtisztitani a parókiára citálják. Téli estéken, mig kint a kis -falu fölött dühöngött a hóvihar s rázta ablakainkat, Iduska volt a -legkitartóbb kártyázó s legnagyobb bánata volt, ha vele fogattuk el a -fölsőt. A megszokott, szerető körben boldognak, szépnek érezte magát s -ártatlan lelkének sejtelme se volt arról, hogy a kegyetlen szeszélyü -természet milyen különbséget tett közte s embertársai közt. - -Azután sok sirás között elvittem a Jankát és sokáig nem látták őt -Pándon. Mikor pedig egy nyáron visszatértünk, a kocsiról leszállt a -Janka, utána pedig leszállt egy másik Janka, egy szöszkehaju, kékszemü -kis angyal – az te voltál, édes Margit leányom, a kit a boldog Idus, a -nagynéni, mindjárt gondjaiba vett. - -Mikor nyáron ki-kirándultam családom látogatására, hányszor jöttetek apa -elé a bicskei ákácfasorig, hogy kocsimra fölkapaszkodjatok. Iduska -vezette a kis csapatot s utközben diszes koszorut font fejükre mezei -virágokból. Térdemen, lábaimnál elhelyezkedve, fölvirágozva kocogtunk be -a parókiára, hol várt bennünket a nagypapa, a nagymama s a kis mama. -Volt ilyenkor öröm, mulatság. - -Kedves Iduskánk! Boldog voltál kicsiny körödben, elhervadtál, meghaltál. -A tizenkilencedik tavasz virágait már nem érted meg. A kikelet első -enyhe lehelete már sirdombod gyepét fogja csókolgatni. - -Ne vigasztaljátok az édesanyját azzal, hogy jól tette az Isten, hogy -magához vette őt. Beteg volt, nyomorék volt, szenvedő volt. - -Mert az anya azt feleli rá: A szép lányomat, a derék lányomat, az ép -lányomat elvitték tőlem. Azt hittem, hogy legalább ő arra való lesz, -hogy halálomig velem maradjon radjon. Őt nem viszi el senki, ő lesz -vigaszom, támaszom, ápolóm, _leányom_, ha már minden lányom elhágy és uj -családba lép. - -Óh, _anyai_ sziv kikutathatatlan mélységei, mennyi drágakő rejlik még -bennetek, a mit nem találtak meg költők és lélekbuvárok. - - - - -ÉS MÉG SEM MOZOG A FÖLD. - -Tiz esztendei buzgó tanitás után Bokor, a párdi tanitó, nem tudta -annyira vinni, hogy valaki tanitványai közül elhigyje, hogy a föld -forog. - -Az iskola kellőkép föl volt szerelve csillagászati mappákkal, -földgömbbel, Bokor ur a nagy fekete táblára is lerajzolta nekik a -világrendszert, elmondott nekik minden jelt, bizonyitékot, mely a föld -forgása mellett beszél, s mégis a fiuk csak addig hitték, a mig -iskolában voltak. A mint a tanitói hatalom körén kivül estek, -megtagadták a mestert. A mig féltek tőle, addig hitték. - -Egy-egy hosszu télnek a vége felé a gyerekek mégis hinni kezdték a -csudát, de aztán jött a nyár, a falu ifjusága szétoszlott a mezőkön, -kanászkodni, juhászkodni, s mire visszakerült Bokor urhoz, kipárolgott a -fejéből minden hit. Olyankor előlről kellett kezdeni az oktatást. - -Végre belátta Bokor ur, hogy Párdon sohsem fogják elhinni a föld -forgását, s nem erőltette tovább a dolgot, hanem főgondját az -irás-olvasásra forditotta. A föld azért ugy is forog tovább, akár hiszik -Párdon, akár nem. - -Egy téli alkonyatkor az öreg Csorba látogatott el hozzá, egy jómódu, -okos paraszt, a ki olvasni is szokott s még tarokkozni is tudott. Azért -látogatta meg most is, hogy valami könyvet kérjen kölcsön a kaszinó kis -könyvtárából. - -Pipára gyujtottak s a disznótorra fordult a beszéd, melyet előtte való -nap mulattak végig Czipósnál. - -– Hát tanitó uram meddig volt ott? – kérdé az öreg Csorba. - -– Éjfél után kettőkor jöttem haza. - -– Kár volt, mert aztán jött a java. A tüz körül kint a havon táncoltak. -A legények és leányok összefogózkodtak s ugy forogtak muzsikaszóra a tűz -körül, _mint Blaskó alatt a föld_. - -Ez megütötte Bokor fülét. - -– Hát hogyan forog a föld Blaskó alatt? - -Csorba gazda jóizüet nevetett. - -– Hát aszongya Blaskó, hogy ez a föld (s ütögette mázsás csizmájával), a -kin a tanitó ur háza, meg az enyém, meg az én földem áll, hogy az egész -falu, a határ, meg a járás, egy szóval az egész föld _forog_. - -– Aztán kicsoda az a Blaskó? - -– Egy kátai parasztgazda. Rajta is maradt szegényen, – s Csorba gazda -ujra nevetett. - -– No, Csorba gazda, hiába nevetnek, mert ennek a Blaskónak okos embernek -köll lenni, ha azt tartja. - -A paraszt nem nevetett. Felkönyökölt az asztalra, s bizonyos lenéző -sajnálkozással tekintett a szeme közé. - -– Hát még tanitó uram is hiszi ezt a dolgot? - -– Hogy a föld forog? De hiszem ám, hiszen abban Blaskónak tökéletesen -igaza van. - -– Már hogy Blaskó hiszi, a maga tudatlan paraszt eszivel, azt értem, de -hogy a tanitó ur higyje uri ember létére, a kitől az egész falu tanul, -azt már soha sem gondoltam volna. - -– Hát maga nem hiszi? - -– Nem én. Isten ments! - -– No, majd elhiszi mindjárt. - -Bokor ur átfutott az iskolába s áthozta onnan a földgömböt, mely, ha -pörgették, sebesen és nyikorogva forgott a saját tengelye körül. -Tengerek és szárazföldek igen szépen látszottak meg rajta, bár nem -lehetett egészen tisztán kivenni, hogy hol végződik a tenger és hol -kezdődik a szárazföld. Ellenben igen jól látszott, hogy hol böködnek rá -legtöbbet a parasztgyerekek s mely éghajlatot kedvelnek a párdi legyek. -A jeles földgömbön Magyarországnak is jutott egy akkora hely, mint a fél -tenyerem s ide bele volt irva Párd, a gyöngébbek kedvéért, nehogy a -gyerekek valahol az Atlanti oceán közepén keressék szülőföldjüket. Bokor -ur Csorba koma elé állitotta a gömböt s melléje tette a gyertyát. A -gyertya képviselte a napot, bár ezt a föltevést Csorba koma erős -fejcsóválással fogadta. S elkezdődött a magyarázat. Itt lakunk mi -magyarok. Erre forog a föld, s ha igy van fordulva, akkor nálunk éjszaka -van (most éppen ugy van fordulva), ha pedig igy fordul, akkor ránk süt a -nap és nappal van. - -– Hát a nap, az nem mozdul? - -– Az egy helyben áll. - -– Hogy tudja ezt a tanitó ur? - -– Tudós emberek, a kik a csillagokban olvasnak, kiszámitották. - -– Lehet, hogy igy van, ott a hol kiszámitották. De nálunk Párdon senki -sem számitotta még ki. - -– Párdon sem lehet máskép, mint ott. - -– Nem-e? Voltam én Taljánországba katona, aztán ettem narancsot a fáról -decemberben, a mikor itt nálunk krumplit is csak a veremből lehet -szedni. Hát az nem más? - -– Persze, hogy a föld egyes helyein más-másképpen folynak a dolgok. De -vannak dolgok, a melyek mindenütt egyformák. A föld itt is forog Párdon, -meg egész Pestmegyében, meg Taljánországban is és mindenütt. A nap pedig -áll akár innen nézve, akár Taljánországból. - -A csillagászati értekezést Bokorné szakitotta félbe, a vacsora -föltálalásával. A buzgó tanitó nem akarta Csorba gazdát elszalasztani, -most, mikor már félig meg volt csipve a tudomány számára. Ott -marasztotta vacsorára s Csorba uram sokkal könnyebben bevette a csuszát -és a bort, mint a tudományos tanokat. De a vacsorának megvolt az a -haszna, hogy Csorba uramat fogékonyabbá tette a csillagászat iránt. -Mert, a mint megtörölték a szájukat s ujra elővették a földgömböt, rövid -kapacitálás után Csorba uram kijelentette, hogy _ő most már hiszi, hogy -a föld forog_. - -A tanitó ur vállára vert és koccintottak. Beszélt Csorba gazdának a -tudomány szépségéről, a legujabb találmányokról s dicsérgette, hogy ő -(Csorba) most már mennyivel különb ember a többinél. - -Kilenc óra után fogta Csorba gazda a kalapját s kászolódott. Bokor uram -gyertyával kisérte ki az első hivőt, a kit meg kell becsülni. Magasra -emelte a gyertyát s figyelmeztette Csorbát, hogy bele ne essék ebbe a -gödörbe itt balról, s bele ne lépjen abba a pocsolyába ott jobbról. -(Szép is volna, megtérése estéjén.) De Csorba gazda nem indult el, hanem -füle tövét vakarva, gondolkozni látszott. - -– Hát tanitó uram! – szólal meg, – az már szent, hogy én hiszem, hogy a -föld forog. De egyre kérem: _ne tessék ezt senkinek se mondani_. - -– Mér’? Hisz kendnek az csak dicsőségére válik. Avval is különb a -tudatlan embereknél. - -– Azér’ még se tessék elmondani. Vagy tán ellenségem a tanitó ur? - -– Éppen azért mondom el, mert nem vagyok ellensége. Hadd tudják az -emberek, hogy milyen okos ember az öreg Csorba. - -– Látom már, hogy én is Blaskó sorsára jutok: falu csúfja leszek. No, -tanitó ur, ha már igy vagyunk, már csak kibököm én az igazságot. - -– Mi az? - -– Ne tessék rossz néven venni: nem hiszem biz’ én, hogy a föld forog. - -– Az árgyélusát, Csorba gazda. Hát mit teszi bolonddá az embert? - -– Láttam, hogy örömet szerzek vele a tanitó urnak, aztán meg meg akartam -hálálni a hozzám való jóságot a vacsorával: azért mondtam. De nem igaz. -Hiszi a fene. Istennek ajánlom. - -És Csorba gazda elballagott. Ez volt az egyetlen ember Párdon, a ki -_majdnem_ elhitte, hogy a föld forog. S igy joggal őt lehet Párdon a -legtudományosabb embernek tartani, mert a többi még közel sem járt e -hithez. De Bokor ur sem keresi már a hivőket. - - - - -AZ OROSZLÁNBŐR. - -Lord Simpson azt az ügyetlenséget követte el, hogy elkésve született. T. -i. mikor az apjának már két fia volt. Az első örökölte a teljes apai -vagyont, a másik kettőnek még a fönnmaradó szegénységet is kétfelé -kellett osztani. - -A legifjabb Simpson kapott egy villát Skócia havas hegyei közt s övé -volt a tar tetőkön ugráló zerge mind, sőt a levegőben kóválygó sasokat -is jogosan magáénak tarthatta. A jó levegőből is tetszés szerinti -mennyiséget szivhatott egészséges tüdejébe. - -Körülbelül annyi évi jövedelme volt, a mennyit bátyjaura Windsorban az -udvarhölgyeknek ajándékozott virágbokrétákra elköltött. - -Vagyis legidősebb lord Simpson virágárusnéja annyi jövedelmet huzott a -Simpson-családtól, a mennyit maga a legifjabb Simpson-ivadék. - -Beállt katonának; bátyja vett neki tiszti rangot; de nem parádés -katonának készült, táncolni a királyné előtt, lovagolni fényes -hadiszemléken s katonai akadályversenyeken. - -Akkor állt be, mikor verekedni kellett; elment Ázsiába, megfürdött az -Indus szent vizében, vadászott a Paropamizus lejtőin, korbácsolta a -hindukat és ölte az afgánokat. Azután harcolt, koplalt és izzadott -Afrika sivatagain, kaszabolt boereket és zulukat, fél fülét Ázsiában, -három ujját Afrikában hagyta, s egypár szurás és lövés nyomát hordozta -hatalmas testében. - -Mikor aztán megunta azt az életet, hogy az árnyas bokrok alól nyugalom -helyett a halál leskelődjék rá, s mindig azzal a kilátással hajtsa le a -fejét, hogy többet sohasem emeli föl, mert orvellenség vagy mérges kigyó -örökre elszenderitheti: egy rakás exotikus fegyverrel, tigris és -oroszlánbőrökkel megterhelten visszatért Angliába. - -Mikor a vad katona fekete arcával megjelent bátyja házánál, ez éppen egy -hadiszemléről tért vissza, (kapitány volt a testőröknél) s ragyogó -disz-egyenruháját ledobálta magáról. - -– Hoztam neked egy oroszlánbőrt Indiából. - -– Mit csinálok én vele? Szebbet veszek a Trafalgarsquare-on. - -A vadember dühbe jött. - -– Mit csinálsz vele? Hát majd belebujsz, ha szamárnak érzed magadat. - -– Főhadnagy ur! ön nem sok udvariasságot tanult a pokol fenekén, a hol -járt. - -– Kapitány ur! én nem pacsulit, hanem vért szoktam szagolgatni, nem az -udvarhölgyek kezét, hanem a kardom markolatát szoktam szorongatni. Nem -viaszfigura vagyok, hanem katona. Nem mézeskalácsból, hanem acélból van -a fegyverem. - -Ezzel fogta kapitány-bátyja kardját, s kétfelé törte. - -– Ne busuljon kapitány ur! majd küldök másikat a legközelebbi -játékszer-kereskedésből. - -– Fél jobb! Mars! – kiáltott a kapitány, s Simpson Arthur főhadnagy a -bengáliai lovasezredben eltávozott. - -Ilyen volt a találkozás a két testvér között. - -Az oroszlánbőr azonban ott maradt. - -Arthur Londonba ment, ott lakott Mary. - -Ki volt Mary? Az első nő, a ki Arthurnak örök hűséget esküdött. De pap -nem volt jelen az esküvőn. Csillagok és virágok látták a szerelmi -kettőst. A csillagok ragyogtak, a virágok illatoztak (ezt teszik már -évezredek óta), a szerelmesek csókolóztak, s örök hűséget esküvének -egymásnak (ezt teszik már évezredek óta). De ah! a csillag lehull, a -virág elhervad, a csók elcsattanik, s a hűség elmulik. - -Arthur lóháton ment Londonba, a hol köd volt s éjszaka, mikor -megérkezett. Afrika és Ázsia melegsége után borzongatta testét a hideg -hazai levegő. - -Másnap Maryhez ment, a ki fölugrott a kanapéról és elpirult, mikor őt -meglátta. De e piruló arcot nem rejté a harcos széles keblére; zavart -jelentett az, nem a szerelmes sziv örömét árulta el. - -– Nézz rám, Mary. Arthur vagyok. Szeretsz még? - -A leány nem felelt. Arthur feléje akart lépni, de megbotlott valamibe, a -mi a diván elé volt teritve. - -Egy oroszlánbőr volt. - -Arthurt halálos ijedtség fogta el. Eleven oroszlán előtt sohasem érezte -e félelmet. - -– Kitől kaptad ezt az oroszlánbőrt? - -Mary nem felelt. - -– Mert ezt én lőttem Indiában s a bátyámnak ajándékoztam. Ő tőle kaptad? - -Néma csönd. - -– Mióta vagy a kedvese? - -Mary zokogott. - -– Mit sirsz? Hisz jó dolgod van. A kedves bátyám roppant gazdag s -melléje nagyon ostoba; te meg szegény vagy és okos: éppen összeilletek. - -Egy darabig a bengál harci indulót verte a két sarkantyujával, aztán -elnevette magát. - -– Ez kómikus. A bátyámnak viszem az oroszlánbőrt, használat végett, -pedig én vagyok a szamár. Ez az oroszlán nagyon jó szolgálatot tett -nekem, sajnálnám itt hagyni; küldesd a Charing-Cross-hotelbe. Adieu, kis -csalfa! - -… Eltávozott. Rá egy évre agyonlőtték Szudánban. - - - - -LEVÉL A JÉZUSKÁHOZ. - -A Gyurka haza jön az iskolából, s táskáját le nem téve, kabátját le nem -vetve szól: - -– Papa, tud a Jézuska olvasni? - -Az ilyen Jézuska-kérdésekkel szemben nagyon bizalmatlan vagyok, mert -sohse tudom, hogy a gyerek miféle karácsonyi titkot akar kivenni -belőlem, a melyet neki még nem szabad tudni. Azért csak némi habozás -után feleltem: - -– Tud. - -– Hát magyarul tud-e? - -– A Jézuska minden nyelven tud. - -– Hogyan? - -– Ugy, hogy ráteszi a kezét a könyvre, s rögtön tudja, hogy mi van -benne. A hogy a doktor bácsi rátette a multkor a kezét a melledre, s -rögtön tudta, hogy beteg vagy. - -Ez a kissé sántitó hasonlat eloszlatta György ur tizéves elméjének -minden kételkedését s igy felelt: - -– Akkor a Vágónak igaza volt. - -– Mit mondott a Vágó? - -– Azt, hogy karácsony előtt meg lehet irni a Jézuskának, hogy mi a -kivánságunk, s ő mindent teljesit. - -– De csak azét, a ki jó. - -– Irhatunk mi is, papa? - -– Hogyne, csak rajta. - -Erre a fiuk és lányok rögtön összeültek tanácskozni. Napokon keresztül -csak tanácskoztak és jegyezgettek, végre friss tintával, uj tollal a -tiszta papiros elé ültek s nagy izgatottsággal mindegyik elkezdte szépen -sorjába fölirni, hogy mit kiván a Jézuskától. Még Palkó is kapott egy -vörös ceruzát, egy darab papirost, s nagy buzgósággal hatalmas -ákombákomokat rajzolt. - -Két nap alatt készen voltak a levelek, egy napig még tanakodtak azon, -hogy mit felejtettek ki, aztán leragasztották. - -– Papa, hová tegyük? - -– Hát Mikuláskor hová raktátok a cipőtöket? - -– Az ablakba. Gyerekek, rakjuk az ablakba. - -Ki is rakták mind az ablakba, s most már a napokon át tartott csönd és -rend teljesen fölomlott. Az a nézet kapott lábra, hogy most már szabad a -vásár, lehet rosszalkodni, mert a levelek visszavonhatatlanul elmentek a -Jézuskához, az ajándék biztos. - -A Gyurka nagy elbizakodottságában összeverekedett az öcscsével, a miért -az anyja, bár a fiu nagyon ellenkezett, becsukta az éléskamrába. - -Mikor hazajöttem és értesültem a dologról, kieresztettem a fiut, s mint -kuria (mert az asszony legföljebb királyi tábla lehet a háznál) -sulyositottam a büntetést. Még pedig a következőképp: - -Megnéztem az ablakot. A Jézuska hála Isten még nem vitte el a leveleket. -Kivettem a Gyuri levelét s a gyerekek feszült figyelme közt -fölbontottam. - -– Mit csinál vele a papa? – kérdé az urfi szepegve. - -– Beleirom, hogy számodra egy nagy virgácsot is hozzon. - -– De nem fog ám hozni. - -– Miért? - -– Mert a Jézuska sohase hoz büntetést, csak ajándékot. A büntetést a -Mikulásra bizta az Isten. - -Meghökkentem. Ebben van valami. Nem kell a Jézuska fényes nimbusát -tönkretenni. - -– Jó, igazad van. Hanem akkor kihuzok egyet a kért könyveidből. - -Itt a Kata sugott neki valamit. - -– Jól van papa, – szólt György ur vidám ábrázattal, – akkor huzza ki a -maga könyvét, a _Hős fiuk_-at. - -(Szépen vagyunk. Mint iró én vagyok gyermekeim előtt a -legnépszerütlenebb.) - -– Miért éppen az enyimet? - -– Mert az ugy is megvan a maga könyvtárában. - -(Vagy ugy? No igy megbocsátok.) - -Kihuztam a _Hős fiuk_-at s az egész paksamétát visszatettem az ablakba. -Este volt, mind lefeküdni készültek. A vetkőzés ezuttal nem járt a -szőnyegen való hempergéssel s az ágyról való lebukfencezéssel, -ellenkezőleg, nagy csöndben folyt le, mert a Kata mesélte nekik, hogyan -jutnak el a levelek a Jézuskához. - -– Tudjátok, mikor már mindenki elalszik, még az utcai lámpások is és -senkise jár az utcán, nagy fehér sasokon ülve száz meg száz kis angyal -száll le a városba, ablakról ablakra jár, keresztülnyul az üvegen -(keresztül tud ám az angyal nyulni a falon is, még ha vasból van is) s -beszedi a leveleket. Mikor mind beszedték, a fehér sasok röpülnek velük -az ég felé. Az első csillagnál megpihennek, ott sok ezer fehér szakállu -öreg bácsi lakik, a kik átvizsgálják a leveleket. Ezek az öreg emberek -mindenkit ismernek, a ki a földön lakik. Egész nap a csillag szélén -ülnek, s hosszu messzelátókon nézik a földet, s mindent látnak, a mi ott -történik. Ők átolvassák a mi levelünket is. Ha aztán van egy fiu, vagy -leány, a ki különben jó magaviseletü, de rosszul tanul: ezért a rossz -tanulásért kihuznak egy könyvet, vagy egy játékot. Ha valakiről tudják, -hogy torkos (Maca, ez neked szól), azért is kihuznak egy ajándékot. -Mikor mindezt elvégezték, a fehér sasok repülnek tovább a kis -angyalokkal és a levelekkel. A következő csillagon laknak a mindentudó -idősebb angyalok, a kik még egyszer átvizsgálják a leveleket, s ujra -kihuznak valamit. Ezek az idősebb angyalok nappal kint sétálnak a mezőn, -hol aranyból van a fű és gyémántból a virág, este pedig a mint -leereszkedik a felhő s párnaként beteriti a mezőt, vagyis a jó Isten -megveti nekik az ágyat: lefeküsznek és megálmodnak mindent, a mit a -földön az emberek cselekesznek. Mikor ők is elvégezték a dolgukat, a kis -angyalok a fehér sasokon ülve repülnek tovább, tovább, föl a -legfényesebb csillaghoz. Ez a legfényesebb csillag a kis Jézus házának -ablaka, mely mindig nyitva van és mindig ragyog. Ezen az ablakon a kis -angyalok egyszerre bezuditják a sok levelet, mely ugy hull oda be, mint -télen, mikor a hó esik, a hópelyhek milliói a hogy hullanak az égből. - -Erre György ur, a ki már az orráig huzta a paplant, megriadt. - -– S a Jézuska megint kihuz? De jó, hogy olyan sokat irtam a levelembe… - -– Nem, a Jézuska már nem huz ki semmit… Ő csak kiadja a parancsot, hogy -melyik gyereknek melyik angyal viszi az ajándékokat… - -– Csönd, aludjatok, – szólt rájuk a mama s elfujta a lámpást. - -S én a szomszéd szobában meghatva gondoltam arra, hogy ez a sötét -gyerekszoba mily dicső birodalommá változott át e pillanatban: -csillagsugaras, aranymezős, gyémántvirágos tündérbirodalommá, melyben -fehér sasokon apró angyalok repülnek csillagról csillagra. - -Másnap délután a Gyuri egy kopott ruhás, lyukas könyökü fiut hozott haza -az iskolából. - -– Papa, ez a Hoffmann, a ki egy osztályba jár velem. - -– Mit akar? - -– Elmeséltem neki, hogyan irtunk levelet a Jézuskának és hogyan szedték -össze és vitték a csillagba az angyalkák. Azt mondja, hogy ő is szeretne -irni. - -– Hát miért nem ir? - -– Mert nincs neki se apja, se anyja, se testvére, a ki megmutatná neki, -hogyan kell irni… és hogy ő olyan szegény fiu, hogy őt még a messzelátós -fehérszakállu bácsik meg a mindentudó angyalok se ösmerik… - -Ekkor megszólalt Hoffman: - -– Kérem, bácsi, én pincében lakom, oda nem látnak le az égből… - -– Dehogy nem, fiam, az égből mindenkit látnak… - -– De engem nem; én rólam nem tudnak semmit, mert engem nem is Hoffmannak -hivnak. - -– Hát? - -– Szabónak – Hoffman az az asztalos, a ki nevel… - -– No majd meglátod, hogy észrevesznek az angyalkák, csak ülj le a -Gyurival és irjátok meg a levelet… - -Gyuri boldog volt, mert csak azért hivta el a fiut. Neki ültek s egy óra -alatt szerencsésen elkészültek a kivánságok listájával. - -Ekkor Gyuri kétségbeesett arccal jön hozzám. - -– Papa, nem tudjuk, mit csináljunk a levéllel. - -– Miért? - -– Mert a Hoffman olyan pincében lakik, a melynek nincsen ablaka… az -inasokkal van ott együtt. - -– Jó, hát tegyétek ki a mi ablakunkba. - -Ki is tették s a szegény Hoffman elégedetten távozott. Kivánalmai -különben szerények voltak. Csak sok-sok cukrot, süteményt, egy labdát, -egy fütyülőt s egy ostort óhajtott. Meg is kapta, no meg két viseltes -ruhát a Gyurkától. - -A Jézuska különben elkövetett egy feledékenységet is: Gyurkának meghozta -a kitörölt _Hős fiuk_-at. - -A mit György ur ugy magyarázott, hogy ő még sem olyan rossz fiu, mint az -apja gondolja. - -Kata ellenben ugy, hogy a papa olyan hires iró, hogy munkáit még a -mennybéli hatalmak is tisztelik. - -Ez az elismerés volt az én karácsonyi ajándékom. - - - - -AHMED. - -Elmondom a kis Ahmed történetét, hallgassatok reám. - -Ahmed Jezero mellett született, mikor az apja meg az anyja hazafelé -lovagolt a jajcai vásárról. Jajcát már egy jó félórája elhagyták, de -Jezeróhoz még messze voltak. Azért a derék Riza bég, az apa, nem kis -zavarba jutott, mikor az asszony jelentette, hogy Ahmed meg akar -születni. A lovakat egy fához kötötte, az asszonyt a fűbe ültette, maga -meg lement az ott folydogáló Pliva vizéhez, megmosakodott a hüvös -habokban, hogy elméje tisztuljon és gondolatai világosabbak legyenek és -aztán elkezdette a fejét törni. - -Allah nem vonta meg segitségét jámbor és hív szolgájától. Rizának eszébe -jutott, hogy itt, ahol a Pliva vizesései közt most állanak, lakik a -komája, Jusszuf, a molnár. Megint lóra kaptak és pár pillanat mulva már -a malom előtt égő nagy tüz mellett állva üdvözölhették Jusszufot, a ki a -jóféle piláfot marékszám ette, közbe-közbe aludt-tejet hörpintve rá, a -miből látható, hogy a garat nem üresen járt, vagyis a malom virágzott. -Az asszonyok elvonultak a maguk külön szobájába, a két érdemes férfiu -sürü cigarettázás, de kevés beszélgetés közt melegedett a tüznél, itta a -fekete kávét és hallgatta a vizesések moraját. - -A hold sárga pompájával gyorsan keresztülvonult az égen. Utána kis ideig -homály volt, de aztán kelet felé uj világosság mutatkozott, jelentve, -hogy az égnek hatalmasabbik királya közeledik. Ugy három óra tájban a -lakóháznak egyik emeleti rácsos ablakában megszólal Jusszuf felesége: - -– Riza bég, örvendezzen a te szived, fiad született. - -Riza fölemelkedett, kelet felé fordulva keresztbe font karokkal -háromszor meghajolt és mindannyiszor ezt morogta: - -– Áldassék érte Allah. Legyen a fiu neve Ahmed. - -Ekkor Jusszuf odalépett hozzá és szóla: - -– Legyen a te fiad testben és lélekben hozzád hasonló, de tenálad több, -óh, emberséges bég Riza. Ha te bátor vagy, legyen ő hős, ha te jómódu -vagy, legyen ő dúsgazdag, ha te csinos vagy, legyen ő csodaszép. Ezt -kivánja neked tiszta szivből a Pozorból való plivaparti molnár Jusszuf -fia Jusszuf. - -A két török mélyen meghajtotta magát s jobbkezükkel szivüket, fejüket és -ajkukat érintették. Aztán ujra lehevertek és némán cigarettáztak tovább. - -Egyszerre csak ujra megzördült a rácsos ablak és Jusszuf felesége -kiszólt: - -– Riza bég, szenvedő asszonyod kivánja, a ki nevednek és jóságodnak -örököst adott: Eredj a jajcai országuton a meddig csak vak koldussal nem -találkozol és kérdezd meg tőle, mi sors vár arra a fiura, a ki ma éjjel -jött a világra a plivaparti Jusszuf molnár házában? - -Riza bég elindult a fehér országuton. Százhetvenkettőt lépett, mikor -szembe jött vele az öreg Mehmed, a kinek a Fekete-hegyek közt kisütötték -mind a két szemét, hogy soha többet rabolni oda vissza ne térhessen. - -– Megállj, Mehmed, fehérszakállu vén koldus, Riza bég beszél hozzád. - -Mehmed üres szemgödreit a hang felé forditotta. - -– Mit kivánsz, emberséges bég? - -– Vén koldus Mehmed, a ki befelé forditott tekintettel mindig önmagadat -vizsgálod és gondolkozol olyan dolgok fölött, melyekről talán mi semmit -se tudunk, mert látószemünk a világ gyönyörüségeit viszi fejünkbe, -felelj meg egy kérdésemre. - -– Mi legyen az, kérdezz. - -– Mi sors vár arra a fiura, a ki ma éjjel született a plivaparti Jusszuf -molnár házában? - -Mehmed megsimogatta a szakállát. Aztán lefeküdt és fülét a földhöz -szoritva, mormogni kezdett: - -– Feleljetek ti, földnek szellemei. - -Aztán az erdő felé tárta ki karjait és éles hangon a lombok közé -kiáltott: - -– És mit szóltok ti, szőrös manói a nagy rengetegnek? - -Pár pillanatig figyelt. Aztán egy csomó kavicsot markolt föl, -lecammogott a viz partjára és belehajitotta. - -Az apró kövek nagy zajjal, bugyborékolva tüntek el. - -– Zavarlak, zavarlak benneteket, ti vizi tündérek. Feleljetek a -kérdésre, feleljetek. - -Egészen a viz mellé fekve rikácsolta el ezeket a szavakat, s pár percig -hallgatva figyelt. A hullámok lassu morajjal csapkodták a partot. - -Aztán fölemelkedett. - -– Riza bég, hallod-e az üzenetet? - -– Hallom. - -– A föld néma. Az erdő nem felel. De a viz mindig fecseg, az megszólalt. -Azt suttogták fülembe az ő tündérei, hogy a plivaparti Jusszuf molnár -házában született fiu boldog lesz, mert nem a maga lábán fog járni. - -Riza bég egy kis ezüstpénzt adott a koldusnak és visszaballagott. -Ahmedből tehát nagy ur lesz, mert nem a maga lábán jár. Vagyis kocsin, -lóháton, hajón. Helyes, nagyon helyes. - -Mikor a malomhoz ért, Jusszuf még mindig a tűz mellett hevert. Riza be -akart menni a házba. - -– Megállj, – szólt rá Jusszuf. - -Riza megállt. Juszuf felült és hallgatagon egy bottal sokáig piszkálta a -parazsat. Végre megszólalt: - -– Ne menj be a házba. - -– Miért? - -– Mert tenálad sokkal nagyobb ur van odabent. - -– Kicsoda? - -– A halál. - -Riza egyet rándult, mintha a nyakára hurkot vetettek volna. Odalépett -Jusszufhoz, melléje térdelt és halkan igy szólt hozzá: - -– A fiu? - -– Nem. Az asszony. - -Riza bég fölkelt… nehezen… lassan… mintha valami nagy terhet tettek -volna a vállára… Szinte nyögött. Bement a házba. Jusszuf pedig -végignyult a földön, s egészen a tűzhöz könyökölt. Szinte beleért a -szakálla. - -Nemsokára kijött a házból Riza bég. - -Kezében, fehér feredsébe takarva, a kis fia. Lassan elindult. - -Jusszuf felült, s utána bámult. - -– Hová viszed? – kérdé. - -Riza nem felelt. Leért a folyó mellé. A viz itt széles hullámokban -hömpölygött a vizesés felé, melynek zaja mint távoli mennydörgés -hallatszott ide. Aztán Riza fölemelte karját, s a fiut messze bedobta a -vizbe. - -Nem nézett utána. Hirtelen visszafordult. Lassu léptekkel a tűzhöz jött, -lehevert, s belebámult a parázsba. Csend volt. Egyszerre rekedt hangon -megszólalt: - -– Ő megölte az anyját, én megöltem őt. - -A csalfa vizitündéreknek igazuk volt. Akkor lesz boldog, ha nem a maga -lábán jár, ott uszik, lebeg, gyenge kis testét szelid ringással viszik -az alattomos hullámok. Talán a vizi tündérek emelik vállaikon, s édes -dalt zengenek hozzá, neki, a ki már csakugyan boldog, mert meghalt. A -forgatag elkapja… lezuhan a mélybe… a feredse megakadt egy sziklán, s a -viz sodra lebegteti, csapkodja, mintha egy fehér női alak kétségbeesve -kapkodna a gyermeke után. - -* - -Elmondtam. Hol hallottam, nem tudom, de ott jártam e helyeken és talán a -jezerói vizesések dörején át meghallottam a gyermek nyöszörgését és az -anya sikoltását? Vagy a körülálló őserdők morajából tört hozzám a véres -panasz? Vagy talán álmodtam a jajcai barna váromladék alatt? Nem tudom. -De emlékszem utamból sötét, vésztjósló szemekre, szenvedélyes arcokra, -szívtépő bús dalokra, elfojtott jajszavakra, rácsos ablakok mögött siró, -szenvedő nőkre, marcona férfiakra… S mikor ezek mind megelevenednek -emlékezetemben, igy kiáltok: Nem álmodtam, igaz volt. - - - - -A DECEMBER. - -Ő a nagybácsi a hónapok közt, a kedves, jó, öreg nagybácsi, a ki -valahányszor megjelenik köztünk, a zsebei tele vannak édességekkel és -ajándékokkal. Mindenki örül a megérkezésének, mindenki búsul a -távozásán. Jó meleg szobával várjuk s még ölelését is téli kabátban -fogadjuk. Sőt nyakig begombolkozunk előtte, a mit ő nem vesz rossz -néven, bár meglehetősen hidegen bánik velünk. - -A karakterét az adja meg a decembernek, hogy befejezi az esztendőt s -tanuja a mi megtört reményeinknek, melyek januárban oly magasra -duzzasztották keblünket. Ez az önkritika hónapja, melyben szemlét -tartunk a fölött, hogy mit váltottunk be abból, a mit az év elején -fogadtunk s rájövünk, hogy meg lehetünk-e elégedve magunkkal vagy nem. -Ez az önkritika csak decemberben szigoru. Más hónapokban könnyü vérrel -azt mondjuk a mulasztásra: „Eh! majd megcsinálom a jövő hónapban!“ -Decemberben ezt már nem merjük mondani, mert a jövő hónap már a jövő -esztendőt jelenti. S azért inkább magunkba szállunk és elismerjük -hanyagságunkat. - -Ez a decemberek pszikológiai jelentősége. De sokkal nagyobb jelentősége -van külső nyilatkozásainak. - -Három olyan napja van, melyen ajándékokat szokás osztogatni: a -_Mikulás_, a karácsony és az ujév. Az ujévet is beleszámitom ebbe a -hónapba, mert ezeket az ajándékokat is decemberben kell megvenni, s a -megvétel keservei decemberre esnek, holott az ajándékozás örömeit már -januárius foglalja le magának. - -Ez az ajándékvásárlás az alapja egy nagy csomó üzlet virágzásának. Ma -már a Mikulás kezd versenyezni a kis Jézussal, s alig kezdődik el a -hónap, szaladunk vásárolni püspököket, krampuszokat, kéménysöprőket, -cukrot és más egyebet, s igy edződünk a karácsonyi nagy vásárra. Mikulás -és karácsony közt elég hosszu az idő, hogy a gyerekek elrontott gyomra -helyreálljon és képes legyen befogadni a második édesség-rohamot. - -Különös jelek mutatják a karácsony közeledését. A családi kötelékek -meglazulnak. Az asszony nem bánja, ha hosszabb ideig maradsz a klubban, -a kis leány minden héten háromszor a nagymamánál ebédel, s valahányszor -haza mégy, mindig azt veszed észre, hogy a szobalány a kapuban les és -szalad be, jelenteni érkezésedet. Franciaországban a szobalánynak -ilyetén eljárása családi drámát jelentene: egy huszárkapitánynyal, -revolveres férjjel, megölt asszonynyal és esküdtszéki fölmentéssel. De -hála civilizálatlanabb viszonyainknak, minálunk ez a különös dolog -családi örömöket jelent. És nemcsak, hogy nem ragadod meg a sápadó -szobalányt, fülébe dörögvén: - -– Nyomorult, te egy követ fujsz hűtlen asszonyoddal! - -Hanem ugy téssz, mintha mit se vettél volna észre s ha a feleséged -kérdi: - -– Ugyan, hol lehet az a Böske? Már egy fertályórája, hogy a boltba -küldtem. Bizonyosan a kapuban álldogál; – akkor mélyen hallgatsz, s csak -magadban konstatálod, hogy a Böske személyesen és jóval erélyesebben -megkapná ezeket a szemrehányásokat, ha csakugyan a kapuban álldogált -volna. - -Mindezekből a jelekből, ha a családi életben csak egy kis tapasztalatod -van, összeállithatod a következőket: - -Karácsonyi ajándékul kapsz egy pár papucsot, egy házisapkát és egy -kihimezett szivartárcát. Az egyiket a feleséged, a másikat a leányod -késziti. A fiuk nem készitenek semmit. Azok vagy verset szavalnak neked -Pósa Lajostól, vagy szekundát hoznak haza a karácsonyi bizonyitványban a -latinból. Ez az igazi meglepetés, mert erre legalább nincs elkészülve az -ember. - -Ha Böske csakugyan a füszeresnél jár és nincs ideje téged lesni és te -ennek folytán váratlanul betoppansz, mire az asszonyka zavartan hebeg és -himez-hámoz: akkor biztosra veheted, hogy _himez_; sőt több mint -bizonyos, hogy a nagy sietségben a köténye alá rejthette csak a munkát, -s alig várja, hogy szobádba menj és ő a meglepetést jobban elrejthesse. - -Minél jobban közeledik a karácsony, az ajándék tünetei annál -aggasztóbbak lesznek. - -Az asszonykát hirtelen makacs köhögés lepi meg. Néha olyan jóizüen -köhög, hogy a szeme is könnybe lábad. Ez igy tart huszonnégy óráig, te -sajnálkozol, mire ő ezzel a kéréssel lep meg: - -– Édesem, ne dohányozzék itthon egypár napig. Nagyon csiklandozza a -torkomat, s köhögésre ingerel. - -– Óh, kérem, nagyon szivesen. Hát mért nem mondta hamarább? - -Rettentő rosszul esik ugyan ebéd után a csibukot és vacsora után a -szivart elhagyni, de hát délben a fekete kávéhoz és este a teához -idegesen összetördelsz és szétharapdálsz öt-hat fogpiszkálót és -néhányszor rámordulsz a gyerekekre. A dohányzást nem pótolja, de egy -kicsit lecsillapitja izgatottságodat, melyet a füst hiánya okoz. - -A második füst nélkül végződő ebéd után, mikor már a bajuszod végét -csavarod be a fogaid közé, az asszonyka igy szól: - -– Látom, hogy maga szenved. Ugyan tegye meg, hogy a mig a köhögésem nem -szünik, igya meg a kávéját a klubban. A kedvemért! - -A klubban! A kedvéért! Ahán, most már össze tudom állitani az egész -manővert. Az asszonyka a himzéssel el van késve. Nem is készül el vele -karácsonyig, ha én annyi időt töltök otthon, mint máskor. Engem tehát el -kell tuszkolni hazulról, a minek sorrendje a következő: 1. A köhögés. 2. -Kérelem, hogy a férj ne dohányozzék. Ha a férj önző, akkor ő maga -kijelenti, hogy egyelőre a klubban ebédutáni feketekávézik. Ha jó és -önzetlen, akkor nem dohányzik, de otthon marad. Most jön aztán, hogy az -asszonyka (rendes körülmények közt ádáz ellensége a szivarfüstnek) -fölfedezi, hogy: 3. A férj a füst hijján szenved. 4. Kérelem, hogy ne -szenvedjen, hanem menjen a klubba feketézni és szivarozni. - -És a szerencsés férj lemondó mosolylyal fogja a kalapját, elbucsuzik -nejétől, gyermekeitől, s mint egy áldozat, óriás léptekkel rohan a -klubba kávézni. Szerencse, hogy ilyenkor a Böskét nem állitják ki a -kapuba utána nézni. - -Az a férj aztán burokban született szerencsegyerek, a kinek a -meglepetésével annyira el van késve az asszonyka, hogy még vacsora után -is eltuszkolja hazulról teázni. Ha a késés nem ily nagy, akkor a kis -menyecske, a ki ebéd után azonnal észreveszi szenvedéseidet, vacsora -után rettentő közömbösen tudja nézni tantalusi szivarszomjadat, s ha -pedzeni mernéd, hogy kimégy az utcára elszivni egy szivart, alighanem -egypár könny jelennék meg a kék szemek szögletében. - -Üdvözlégy, öreg december, üdvözlégy a családapák hosszabbra eresztett -póráza nevében. Tudom, hogy kevés ember van megelégedve veled, de én -szeretem zuzmarás szakálladat és fagyos sóhajtásaidat. Ha erősen fagy, -sokat kell fütésre költeni; ha nem fagy, nincs korcsolyázás; ha nem esik -a hó, busul a szánkázni szerető ember és az utcaseprő; ha esik a hó, -busul a városi hatóság és a vasutigazgatóság. De te ezzel ne törődjél: a -gyerekvilág szeretete beragyogja deres fejedet s örökzöld koszorut fon -homlokod körül. - - - - -MINDENNAPI ALAKOK. - -A szerkesztőséggel szemközt van egy fiakkerállomás. Ma ott megfogadtam -egy kocsit holnaputánra. Az alkut megkötöttük és fölmentem a hivatalba. - -Pár perc mulva megjelent a kocsis. - -– Kérem, azt hallottam, hogy lakodalomra tetszett megfogadni. - -– Arra. - -– Akkor drágább. - -– Miért? - -– Mert ahhoz kiállitás kell. - -– Miféle kiállitás? - -– Cilinder, sárga kabát, virág, borotválkozás, szerszám, lóstuccolás, -Csetvájó. - -– Mind helyes. De mi az a Csetvájó? - -– Jószagu viz, a mivel a kocsit, a pokrócot, meg a keztyümet behintem. - -– Jól van. - -– Aztán meg, tetszik tudni, én már délelőtt nem igen vállalhatok fuvart, -hogy a kocsim tiszta maradjon. - -– Az igaz. - -– Vörös nyakkendőt is szeretnék felkötni, meg egy szines mellü inget. - -– Ahoz már nekem semmi közöm. - -– De meg kell tenni, nagyságos ur, mert nemcsak a fiatal párt meg a -nyoszolyólányokat nézik ám, hanem a kocsisokat is. Jóravaló kocsis, ha -tart magára valamit, köteles ilyenkor kiöltözködni, különben -lenyelvelik. - -– Ezt nem tudtam. - -– Pedig ugy van, kérem. Akármicsoda magától járó gőzbérkocsit találnak -is ki, a fiakkeres a kocsisok királya s a fiakker az elegáns kocsi marad -mindig. Tessék megnézni: gavallér-mágnás mind fiakkeren jár, sohse a -maga fogatán. - -Szóval, szombat délutánra szóló szerződésünket egész uj alapokra -helyeztük. - -Eszembe jutottak a különböző kocsis-tipusok, a kikkel már dolgom volt. - -Mikor Berlinbe megérkeztem s az anhalti pályaudvar magasságából lépcsőn -leballagtam, egy rendőr minden áron valami pléhtáblát akart a kezembe -nyomni. Vadidegen létemre nem értettem meg a nagylelkü adományozás -célját és hidegen tovább haladtam. Egy darabig lármázott utánam, aztán -vállat vont és osztogatta a többi utasnak a pléhet, melyet mindnyájan -elfogadtak. - -Az állomás előtt a kocsiknak óriási tömege állt. Mikor körülnéztem, -megszólitott az egyik: - -– Micsoda száma van? - -De furcsa. Nálunk a kocsinak van száma, nem a passasérnak. - -– Vigyen el engem a Hotel Kaiserhofba. - -– Adja ide a számát. - -– De nekem nincs számom! - -– Hát akkor, kérem, ne tartóztasson, – és azzal otthagyott. - -Különös dolog. A mint az ember Berlin város területére lép, elvesziti a -nevét és helyette számot kap, mint a gályarabok! - -Akkor vettem észre, hogy a kitóduló utasok a pléhtáblákról hangosan -leolvasott számokkal szólitják a megfelelő számu kocsit. Megszégyenülve -visszaballagtam a rendőrhöz s alázatosan egy számot kértem tőle. -Éreztem, hogy első összeütközésem a porosz állammal rám nézve kudarccal -végződött. - -Csakhamar megtaláltam a kocsit és minden rendben volt. - -Egész berlini időzésem alatt egyetlen rokonszenves kocsist sem találtam. -Morózus, szükszavu frátereknek látszottak. - -A bécsi kocsis hetyke és követelő. Lehetetlen vele szembeszállni, mert -példátlanul goromba tud lenni. Ha valaki, a kit ő különben nem nézett -urnak, várakozása ellenére jól megfizeti őt, még akkor is szemtelen. -Gunyos alázatossággal köszöni meg a zsiros borravalót s érezteti a -balekkel, hogy azért neki nem imponál, mert tudja, hogy burgerrel van -dolga. - -A párisi kocsis végtelen finomsággal tud szemtelen lenni. Nagyon kedves, -előzékeny, fecsegő, ha utasával meg van elégedve, de végtelenül -impertinens, ha megharagszik. - -Egyszer a Madeleine-boulevardon kocsiba akartam ülni, hogy a -Père-Lachaisebe menjek. Jó messze van, de sokaltam, a mit a kocsis kért. -Mikor ezt megmondtam neki, végtelen jóakarattal, atyailag nézett rám, s -résztvevő hangon kérdezte: - -– A lába fáj önnek? - -– Nem. - -– Hisz akkor gyalog is elmehet. - -Elinditja a lovát és ott hágy. Tiz lépésről visszatekint és ugyanazon a -jóindulatu hangon mondja: - -– Menjen, menjen. A mozgás nagyon egészséges. Nem fog elhizni. - -A párisi kocsis soha sem kinálja magát, ennél sokkal büszkébb. Az olasz -ellenben ugy szalad utánad, mint a kis kutya. Különösen a nápolyi. - -Ebben a városban történt velem a legmulatságosabb kocsis-dolog. - -Egy reggel kilépek a fogadómból és tekintetem szórakozottan végigfut az -ott álló bérkocsikon. Egy fekete, füstös fickó rögtön a bakra ugrik, -megcsapkodja a lovát és odahajt mellém. - -– Kocsit parancsol? – kérdé levett kalappal. - -– Nem. - -– Inteni tetszett. - -– Nem. - -– A fejével méltóztatott inteni. Óh, nekem nagyon jó szemem van, azonnal -észrevettem. - -Eközben már javában mégy és a kocsis folyton veled tart, a gyalogut -mellett s a bakon állva intézi hozzád szavait. - -– Pedig meg voltam győződve, hogy uraságod használni fogja kocsimat. A -szegény embernek egyetlen reménye az idegenben van. Nápolyban csak ők -járnak kocsin. Mit méltóztatott mondani? - -– Semmit. - -– Lovam arabs félvér. Ugy megy, mint a villám, félóra alatt kiviszem önt -a Szolfatarához. - -– Ugyan menjen a pokolba, ne tolakodjék. - -– Rosszul teszi, ha haragszik. Nincs igaza. Én csak kötelességemet -teljesitem. Csupán az ön kényelmét tartom szem előtt. Nagy fájdalmamra -szolgálna, mylord, ha önnek boszuságot okoznék. - -(A gazemberek, ha valakit meg akarnak pumpolni, mylordnak szólitják.) - -Szótlanul, gyors léptekkel, lesütött szemmel haladtam, ő folyton velem -egy irányban hajtotta a lovát, a kocsiuton. Az olasz csak egyben -kitartó: a koldulásban. És emellett oly válogatott nyelven szónokolt -hozzám, hogy nekem az volt a benyomásom, mintha a Divina Comoediát -szavalná. - -Az volt a vége, hogy adtam neki két lirát. De nem szálltam be. Erre ő -leugrott a kocsiról s igy szólt: - -– Végtelen sajnálom, hogy mylord alamizsnaként adja nekem a pénzt. -Higyje el, hogy szivem sajog – de elfogadom, mert öt testvéremnek -keresem a kenyerét. Arra azonban figyelmeztetem, hogy az idő gyönyörü, s -a felsőkabát fölösleges. Bocsánat mylord. - -Ezzel kivette kezemből a felsőkabátomat, beleültette a kocsiba és -elvágtatott. - -Visszavitte a fogadóba. - - - - -KIÁLTÁS AZ ÉJSZAKÁBA.[1] - -Elmémet visszaforditom a multba és emlékezem. - -Óh, de nehéz visszaemlékezni! - -Ha a jövőre gondolok, elmém, mint az ifju sas, merészen repül az ég -felé, hol a dicsőséget és a halhatatlanságot osztogatják. - -De ha visszapillantok a multba, elmém olyan, mint a messziről jött -vándormadár: lassan jár, meg-megáll pihenni s fáradt szárnylebbentései -alig viszik előre. - -Mintha félne behatolni az eltemetett, elfeledett multba. Mintha azt -mondaná: Vigyázz, a mi benne kellemes volt, azt vissza nem idézed; a mi -benne kellemetlen volt, azt jobb, ha föl nem bolygatod. - -Ime, a mi jót életedben élveztél, annak terajtad semmi nyoma, de a mi -rossz veled történt, az beléd véste bélyegét: egy csalódást szivedbe, -egy ráncot a homlokodra, ősz hajszálakat a fejedre. - -A rossz tehát erősebb, mint a jó. Ne nézz hátra! - -És én mégis hátra nézek. - -És innen a nagy kőpaloták között bódultan, lihegve futkosó szegény -emberek közül elszáll a lelkem valahová messze… S látok alakokat, a -kiket valaha régen ismertem… s az elporladt alakok révén elfelejtett -történetek csendülnek meg lelkemben… - -Emlékezem… - -* - -Tavasz volt, édes, illatos tavasz. És mi ez édes, illatos tavasznak egy -holdas éjszakáján szekéren haladtunk Székely-Udvarhelyről Segesvárra. - -Hárman voltunk: a bátyám, én és Puskás bácsi, a vén székely birtokos; az -apró székely macskák lassan kocogtak, a szekér zörgött s én, a két ember -lábánál, a kasban ülve, édesdeden aludtam. Kicsi fiu voltam még. - -Egyszerre megáll a kocsi, a bátyám fölráz. - -– Megérkeztünk? – kérdém álmosan. - -– Szállj le! – mondá ő felelet helyett. - -Egy hidra léptünk, a lovakat meg lehajtották a hid alá itatni. - -– Nézz körül, – szólt a bátyám, – a Küküllő hidján állunk. Ez a -segesvári csatatér. - -Karjával végigmutatott a völgyön, aztán halkan hozzátette: - -– Itt esett el Petőfi Sándor. - -Hallgattak egy darabig. Lebámultak az alattunk zúgó vizbe, melynek -habjaival a hold sugarai enyelegtek. - -– Ha elesett, – tette hozzá a bátyám. - -– Elesett, bizonyos, hogy elesett. Meghalt, – mormogott maga elé Puskás -bácsi. - -Ujra csönd lett. - -– Tudom, mert itt voltam, – folytatta Puskás. - -– Látta elesni? - -– Nem. De tudom, hogy meghalt. Hej, véres napja volt az a magyarnak… -Darabokra szaggattak, eltiportak, szétzuztak bennünket. Itt jött ránk -egy ezred tiszta fehér lovon, ott egy ezred csupa almásszürke lovon s a -sápadt, rongyos, fakó, sovány székely honvéd lehajtott fejjel várta a -halált… - -És az öreg Puskás belemeresztette a szemét a Küküllő fölött lebegő hold -ezüstös porába, mintha az elesettek lelkei ott gyülekeznének -meghallgatni őt… és beszélt tovább, ránk sem nézve, a -szellembajtársakhoz. - -– A mi zászlóaljunkból csak öten menekültünk meg. Négy nagy-enyedi ifju -diák, meg én… Héjasfalván rejtőztünk el s mikor sötétedni kezdett, az -erdőbe menekültünk… föl, egyenesen annak a nagy hegynek… fegyverünk nem -volt… némán futottunk… mig az egyik diák össze nem esett. A karja át -volt lőve. Vittük magunkkal tovább. Kiverte szegényt a forróság. Egyre -az édesanyját hivta és vizet kért… Nem mertünk ránézni, nehezen zihálva -vittük tovább. Végre fölértünk a hegytetőre. Sötét éjszaka volt. Az égen -kigyultak a csillagok, a földön kigyultak a tábortüzek. A Küküllő völgye -tele volt az oroszok tüzeivel… Néha távoli trombitaszó ütötte meg -fülünket. A csucson heverve, mint zaklatott vadállatok tompa -kétségbeeséssel bámultunk alá… Vége mindennek, beszélték a diákok. Talán -csak mi öten maradtunk a nagy romlásból. De jó azoknak, a kik meghaltak, -együtt vannak a legvitézebbekkel – és már nem fáj nekik semmi. Elesett -Bem apó, elesett Petőfi… Petőfi? Ki látta? Futni látták. Bizonyosan -bekeritették… Szegény Petőfi! A seblázas diák, ki háttal egy fának ült, -kimeredt szemmel bámult ránk s a forró lehelet ki-be szaladt a száján. -Fáj valamije? kérdém. Fáj, a szivem – felelt. Elveszett a zászlónk is, -elveszett Petőfi is… Petőfi, Petőfi! suttogá többször… - -… És éjfél lőn. Az égre sötét felhők borultak. Elbujtak a csillagok. Az -erdő fájdalmasan bugott, mintha a menekültek, a szenvedők, a haldoklók -csöndes jajgatása volna. Elhallgattunk. - -Egyszerre… Mi volt ez? Rémülten fölugrottunk és egymásra tekintettünk. -Egy irtóztató jajkiáltás hasitotta végig a mindenséget. Végighömpölygött -a völgyön… Vagy tán az égből jött?… Vagy a föld alól tört ki? Nem tudom. -S mig mi egymásra meredtünk, a seblázas diák lassan fölemelte kezét, -lemutatott a völgybe és rebegett: - -– Most ütötték agyon Petőfit! - -Hideg borzadály futott át. Talán a haragos ég tiltakozó szavát -hallottuk? Talán a fájdalmas anya, a haza jajkiáltása dörgött a -fülünkbe? És mi visszafojtott lélekzettel lestük, nem nyilik-e meg a -föld, hogy elnyelje a rémtett elkövetőit? Nem szakad-e le az ég, hogy -összetörje a földgolyót, melynek egyik világosságát kioltották? Nem, -nem… minden csöndes, csak szivünk heves dobogása hallik. És lent a -völgyben elhamvadtak a tábortüzek… csak a szélső őrök tüze égett hosszu -vonalban és nekünk ugy tetszett, mintha a megölt költő piros vére -csorogna ott végig a fekete éjszakában. - -* - -Puskás elhallgatott… és én remegve néztem átszellemült alakjára, -eltorzult arcára s fényes szemére, melylyel mintha most is látná a -kegyetlen éjszakát minden rémeivel… az elgázolt hazával, a vérbefuladt -szabadsággal, a megfojtott költővel… S mintha most is hallaná a -rejtelmes, nagy, velőthasitó jajkiáltást… - -Az öreg Puskás végigsimitotta homlokát s igy fejezte be: - -– Bizony meghalt Petőfi. - -* - -Rá valami tizenöt évre Szatmármegyébe vetődtem. Egy barátom hítt meg, a -ki megigérte, hogy megmutatja az ecsedi lápot. - -Egy rekkenő nyári napon, puskával a vállunkon, behatoltunk a sás -világába. - -Nagy csöndesség vett körül bennünket; még a bogarak sem zümmögtek; még a -madarak sem röpködtek; minden teremtett állat elült és aludt. - -Egyszerre a messzeségben tompa dördülés gördült végig az égen. Azután a -nádas elkezdett halkan zizegni, mintha azt suttogná: vihar lesz, vihar -lesz, vigyázzunk. - -Azután a viz elkezdett remegni, fodrosodni. Apró hullámokban szaladt a -part felé, mintha ott akarna elbujni. - -Madarak jeladó kiáltásai töltötték meg a levegőt. Figyelmeztették -egymást a vészre s gyors rebbenéssel menekültek. - -Most a vihar első hadoszlopa végigszáguldott a lápon. Jajgatva borult le -előtte a gyönge sáserdő s összekuszálva emelte föl ujra fejét. - -Mi egy nádvágó ember kunyhójába menekültünk. - -Hirtelen sötétség borult a földre. Aztán nagy dördülés következett, mely -megrázott eget és földet s az erőszakosan kettérepesztett felhőből -egyszerre leszakadó eső korbácsolni kezdte a lápot. - -S a láp jajgatott. - -A mint a kis ajtó előtt fekve, kifelé figyeltem, az irtóztató -hangzavarból mintha sirást, majd kétségbeesett jajveszékelést, zokogást, -nyöszörgést, mormogást, ijedt feleselést hallottam volna ki. - -Mintha a láp ismeretlen világának ezer meg ezer rejtelmes állata marná -egymást a biztos menedékhelyért… vagy mintha az elnyomottak csikorgatnák -tehetetlenül a fogukat a zsarnok ostorcsapásai alatt… - -Kábultan bámultam ki az elemek ütközetébe. - -És ekkor egy éles hang, egy óriási kiáltás hasitotta végig a kaoszt. - -Mi volt ez? - -Talán a küzködő láp lelkének jajszava? - -Talán egy szenvedő embertársam kiáltása, a ki hirtelen megjelenni látja -maga előtt a Halált? - -És ekkor, mintha agyvelőm sötétségén is villám cikázott volna keresztül, -eszembe jutott az a holdas éj a Küküllő hidján… az öreg Puskás -elbeszélése… és az a hang, mely a segesvári véres nap éjszakáján -jajgatott a sötétségben. - -És akkor eszembe jutott, hogy hol vagyok. - -Eszembe jutott, hogy a vihar egyik végén van Erdőd, a másik végén van -Koltó… A világnak az a két pontja, mely boldognak látta a költőkirályt… -és csak ez a két hely látta boldognak… - -És a dörgéstől, a villámlástól, a rejtelmes hangok zürzavarától elkábult -fejemben különös gondolat támadt. Őrült gondolat volt, de betöltötte -minden porcikámat s hevesen zúgott át rajtam, vérem lüktető hullámaival -együtt. - -Odafordultam társamhoz: - -– Hallottad azt a kiáltást? - -– Nem hallottam semmit. - -– Azt az éles jajkiáltást, mely keresztül zúgott a viharon? - -– Hallucinálsz, édes fiam. - -… Nem, nem, ez nem káprázat… Ő itt van, itt bujdosik, itt bolyong, hol -az első szerelem édes kínjai marcangolták szivét… hol a völgyben nyilnak -a réti virágok… hol zöldel a nyárfa az ablak előtt… ott nyargal szilajul -a szélvész és villám szárnyán… panaszát belerikoltozza a mennydörgésbe… -jajgat elvesztett ifju életén… Siratja rövid boldogságát. - -Ne feledjétek ezt ti, kik engem hallgattok, délceg szülöttei e bájos -vidéknek, ti szépséges asszonyok és barnaarcu férfiak… a költő lelke itt -él köztetek… a virág illatában, az erdő zúgásában, a patakok -csörgésében, a vadvirágos mezőket elöntő arany napfényben, vagy az éjjel -tovasuhanó fekete madarak éles kiáltásában… de itt él. S gondoljatok rá, -ha a láp titokzatos világa felől a vihar mennydörgését halljátok! - - - - -A CALUMPITI GYŐZŐ. - -Engedjék meg, hogy bemutassam önöknek az előttem is teljesen ismeretlen -Tunston ezredest, a calumpiti győzőt. Ugyebár, önök nem hallottak semmit -a calumpiti győzelemről? Bevallom, hogy nehéz is erről valamit hallani. -Talán én vagyok Magyarországon az egyetlen ember, a ki erről tudomást -vett, még pedig azért, mert kezdet óta élénk figyelemmel kisérem az -amerikaiak háboruját s érdeklődésem még most se lankadt meg. Nagyon -kiváncsi voltam rá, hogyan végez el egy háborut egy olyan nemzet, -melynek európai értelemben vett katonasága nincs s a mely Európával -szemben mindig ezzel dicsekedett. Várakozásomban nem csalódtam, mert -ebben a háboruban tömérdek humorisztikus dolgot találtam. S ha a -spanyolok teljes pénztelensége és vezéreik tehetetlensége döntő szerepet -nem játszik a háboruban, az amerikaiak tökéletes fiaskót vallottak -volna. - -Mindezt azonban csak mellesleg jegyzem meg. Másról akarok irni. Az is -fölöttébb érdekelt, hogy ez a yankee-ország, a hol a katonai erények -abszolute nem találnak méltánylásra, hogyan fog átalakulni és miképp -talál majd magának katonai bálványokat. Nagyon hamar talált. Az első -volt Dewey admirális, a ki a manilai öbölben állomásozó rozoga spanyol -flottát megtámadta és elsülyesztette. Dewey admirálisnak olyan ágyúk -álltak rendelkezésére, melyek tiz tengeri mérföldre hordtak. Mikor a -spanyolok még nem is látták az ellenséget, elkezdtek potyogni a bombák. -És micsoda bombák! Minden ilyen bomba tizezer forintjába került az -Egyesült-Államoknak. Hanem aztán ha a hajóba furódott, szétrobbant s -mint egy tüzokádó kráter lövelt föl, elpusztitva mindent. A spanyolok -egész flottáján nem volt tizezer forint ára puskapor. Őket csak az a -tudat vértezte föl, hogy királynéjuk a toledói Szent Szűz előtt -térdenállva imádkozott értük s kieszközölte számukra a pápa áldását. Ez -a fegyverzet azonban háboru idején csak rövid időre elégséges. A mint -tehát az amerikai szörnyetegek a szemhatáron megjelentek, a spanyolok -gyors és dühös ágyuzás után a partra menekültek, mire Dewey az üres -hajókat rommá lövette. A partra futott spanyolok ott levő ütegeikből -(talán még tizenhetedik századbeli ágyukkal lehettek fölszerelve) pár -napig lövöldöztek az amerikai hajókra, aztán megadták magukat. Mindez -Deweynek belekerült harminc emberébe, a kik közül tizet a napszurás ölt -meg. És látták volna, az amerikai lapok hogy tárgyalták a dolgot. Dewey -a _manilai hős_ cimet kapta, az Egyesült-Államoknak legnépszerübb alakja -lett, s e pillanatban Mac Kinleynek komoly konkurrense az elnöki székre. - -A második népszerü katonaalakjuk, a kiért egészen lázban égtek, Hobson -tengerészhadnagy. Hobsonról már komolyabban kell megemlékezni, mert -valódi hőstettet hajtott végre. Hobson volt az, a ki egy maroknyi -emberrel a _Merimac_ hajón a sant-iágói öböl torkolatához evezett, ott a -hajót elsülyesztette, ő és emberei pedig a parti ütegek golyózápora közt -csónakon elmenekültek. Ez a hajó zárta be Cervera hajóhadát az öbölbe, a -mivel a sorsa is eldőlt. - -A vitéz tettet hatalmas üdvrivalgás követte az Egyesült-Államokban. -Vezércikk, vers, dráma, fotográfia hirdették Hobson dicsőségét százezer -és millió példányban. Mikor hazatért, ugy fogadták, mint egy királyt, -nem, nem mint egy királyt… ez kevés… mint egy primadonnát. Nem hogy a -lovait kifogták volna, hanem be sem fogták. Mindig álltak rendelkezésére -rajongó fiatalemberek, a kik bármerre ment, huzták a kocsiját. Nem is -ment emberszámba, a ki kezet nem fogott vele. Nem is tekintette magát -_fashionable_ asszonynak, a ki meg nem csókolta… Csak házassági -ajánlatot ezerkétszázat kapott. Valószinü, hogy az ezerkétszázegyediket -fogja feleségül venni. A delirium jó sokáig tartott, de aztán -elpárolgott és a lelkesültség jobb zsákmány után nézett. - -Ilyet találni nagyon nehéz volt. Nem mintha az amerikai hadsereg nem -bővelkednék hőstettre elszánt férfiakból, hanem mert az alkalom -hiányzott hozzá. Olyan gyámoltalan ellenféllel szemben, mint a gyarmati -spanyol, nagyon nehéz volt hőstetteket elkövetni. Mindenütt lanyha -ellenállást tanusitottak s ostoba módon, gyorsan megadták magukat. A -háboru elposványosodott, a jól fizetett önkéntesek zúgolódtak, a -pacifikáció lassan ment s a dicsőségre szomjas katonák láztól gyötörve a -kórházakba kerültek… - -Szerencsére kiderült, hogy a filippinók, vagyis a Fülöp-szigetek lakói a -maguk módja, nem pedig az amerikaiak értelmezése szerint akarnak -boldogulni. A spanyol iga helyett nem hajlandók az amerikai igát a -nyakukba venni s nem fogadják el ezt a szabadság nevében sem. Otis -tábornok vezetése alatt tehát ujra megkezdődött a harc – és most -érkezünk a calumpiti hőshöz, Tunston Frigyeshez. - -Ennek az embernek a pályafutása ránk elmaradt európaiakra nézve nagyon -érdekes. Mi a fiainkat valamely pályára elkészitjük, ha azon nem -boldogul, akkor vége, elproletárosodik s a legjobb esetben egy nyomorult -kis hivatalban tengeti végig az életet. Soha még csak eszébe sem jut -sorsán változtatni, javitani, legföljebb a totalizatőr vagy a kártya -utján. Mert az élet küzdelmeivel szemben gyáván van nevelve, nevelési -rendszerünk az akaratot és az önállóságot elhanyagolja. Ha a fiunkat -katonának akarjuk nevelni, beszoritjuk a kadétiskolába, aztán tömjük -pénzzel, ő meg, akár tehetség, akár nem, megállapitott időközökben lép -följebb s elnyeri a felsőbb sarzsikat. Nézzük most Tunston barátunk -karrierjét. - -Kanzaszban született, s apja elvégeztette vele a gimnáziumot. Ekkor -megkérdezte tőle, hogy mi akar lenni? - -– Még nem tudom, mert az életet nem ismerem. - -– Nos, nesze száz dollár, eredj és ösmerd meg az életet. - -Nálunk erre a fiatalember elmegy az orfeumba, s a száz dollárt két nap -alatt eldőzsöli. Ifjabb Tunston utazni óhajtott s ezért beállt vasuti -konduktornak. Ilyen minőségben sok várost és sok embert megismert. -Egyszer udvariasságból egy öreg utasnak átengedte a vonaton konduktori -ágyát. Az öreg látta a beszélgetéséből, hogy tanult fiu s fölszólitotta, -hogy menjen vele birtokára, a számadásokat vezetni. Tunston elment s az -öreg marhatenyésztő mellett dolgozott két esztendeig. Ekkor egy ciklon -elpusztitotta a farmot. Sok ember, még több marha ott veszett. Tunston -nyeregbe ül, a legközelebbi városba vágtat s ott nagy riportot ir a -szerencsétlenségről a helyi lapba. A szerkesztő boldog, mindaddig, mig -Tunston tiszteletdijat nem kér. Ekkor goromba lesz, végre revolverre -kerül a dolog. Több golyóváltás után Tunston átlövi a szerkesztő -balkarját, mire ez – mit gondolnak, mit tesz? – szerződteti Tunstont -belső dolgozótársnak. Ha jól is lő, nemcsak jól ir, méltán helyet -foglalhat egy amerikai szerkesztőségben. Tunston mint ujságiró -politikával kezdett foglalkozni s ezen a réven állást kapott -Washingtonban, a földmivelési minisztériumban. 1894-ben, mikor az -alaskai aranybányáknak első hire érkezett, a kormány őt küldte ki, hogy -a dolog mibenlétét kikutassa. Ezer veszedelem közt tört magának utat -odáig, de ez még nem volt neki elég. Dawson Cityből a Jeges-tengerre -ment s résztvett a cethalászatban. Hazatérve megtette jelentését a -kormánynak, aztán lemondott állásáról s fölolvasó körutat tett -Kanzaszban. Még megemlitjük, hogy Mexikóban is volt s kávétermesztéssel -próbált szerencsét. De ezt hamar megunta s visszatért Newyorkba, hol -beállt vasuti hivatalnoknak. Közbe pedig egy kivándorolt francia -katonatiszttől leckét vett a hadi tudományokból. Ezt a tudományt aztán -gyakorlatilag is érvényesiteni akarta s elment mint önkéntes Kubába, a -fölkelők soraiban verekedni. Itt a tüzérséget bizták rá s csakhamar -ezredességig fölvitte. Sebekkel megrakva tért vissza hazájába s a -kanzasziak lelkesen fogadták. Akkor tört ki a spanyol-amerikai háboru s -honfitársai egyhangulag megválasztották a 20-ik számu kanzaszi önkéntes -gyalogezred parancsnokává. - -Ez az amerikai katonai karrier! 1897-ben vasuti tiszt, 1898-ban ezredes. -Ilyen gyorsan még tán a főhercegek sem avanzsiroznak nálunk. A kanzaszi -önkéntesek élén a Fülöp-szigetekre került s hála a barnabőrü tagalok -ellenállásának, ma tábornok, sőt calumpiti hős! - -Ez a calumpiti ütközet kisebb volt, mint a königgrätzi vagy az asperni. -Összesen tán tizezer ember állt szemben egymással. A baj az volt, hogy a -filippinók igen jól föl voltak fegyverkezve, hisz puskáikat az -amerikaiaktól kapták (de a spanyolok ellen). Hosszas ágyuzás után -Tunston megunta a dolgot, elővette revolverét, intett a marcona -legényeknek s az ezred egyszerre rávetette magát a tagalokra. Ez a roham -döntötte el a csata sorsát. Tunston volt a nap hőse. - -Három nap mulva megkapta Mac Kinleytől tábornoki kinevezését, az ezred -pedig gyülést tartott s ott az ellenségtől elvett sáncok közt -elhatározta, hogy Tunstont a legközelebbi ciklusra meg fogja választani -Kanzasz állam kormányzójának. - -Kanzasz államban azóta az ujszülött fiuk felét Tunstonra keresztelik. - -Németországban sokat mulattam azon, hogy az utcák és a gyerekek fele -vagy Frigyes, vagy Vilmos, vagy Frigyes Vilmos. És ime, a demokratikus -köztársaságban épp ugy megvan a személyi kultusz, mint az európai -császárságban. Azzal a csekély különbséggel mégis, hogy az amerikaiak az -ő körükből kinőtt polgártársért rajonganak s neki hódolnak, mintegy azt -mondva fiaiknak: _Légy derék ember, te is olyan sokra fogod vinni, mint -Tunston, mert ime hazánkban a legmagasabb polc is nyitva van előttünk_. -Tessék elképzelni, micsoda ambicióra serkenti ez a fiatal yankeeket! -Bezzeg a német apa pusztán lojalitásból kereszteli a fiát császárja -nevére, – mert világos, hogy azzal nem kecsegtetheti: Tanulj fiu, -császár lesz belőled. - -Próbáljuk meg most ezt az amerikai dolgot magyarra forditani. Tegyük -föl, hogy Lobkovitz megveri az oroszokat, tegyük föl, hogy erre -Hentaller ugy föllelkesül, hogy fiát, Gábort (a löllei Robinettit) -Lobkovitzra kereszteli. Lesz belőle _Hentaller Lobkovitz_. Ugy-e, -kómikusan hangzik? Pedig csak annyit jelentene, mint Pulszky Garibaldi -vagy Vámbéry Rusztem, – a mit mindenki természetesnek talál. - -Tanulságul csak azt akarom kijelenteni, hogy a katonaság kultuszától még -egy olyan szervezetü és szellemü civilország se ment, mint Amerika… S -egy év óta egy egész nagy nemzet, még pedig dolgozni tudó, munkás, józan -nemzet táplálkozik belőle, lelkesül rajta… Még az amerikai magyarok is -tüzet lehelnek és lángot lelkesedésükben… A ki nem hiszi, nézze meg az -amerikai magyar lapokat. - -És igazuk van. Örülünk neki, hogy találtak e tekintetben egy kis külön -hadi táplálékot. Mert abból, hogy a honvédőrség egyszer egy esztendőben -fölmegy a budai királyi palotába őrt állani, mi itthonvalók is csak -nagyon szegényesen tudunk megélni. - - - - -STEEVENS. - -A fiatalságot a kalandos olvasmányok sokszor meggondolatlan tettekre -ragadják. Robinzon története hozza először mozgásba az ifjui fantáziát, -azután jönnek Mayne Reid, Cooper regényei, majd rákerül a sor Jules -Verne-re s társaira. Ekkor a fantázia már a forrás pontján van s emésztő -vágy gyullad a kebelben megismerni ismeretlen földrészeket, exotikus -népeket. S aztán jön a kivitel. Gimnázista fiuk nekiindulnak a világnak -harminc forinttal, a ki legmesszebb jut, az eléri Fiumét, honnan az -atyai rendőrség rendesen hazaszállitja. A görög-török háboru idején -egész csomó tizenöt-tizenhat éves fiut kellett hazazsuppolni a szülei -házhoz, a kik mind a török táborba igyekeztek. Az ősz óta is számos -gyerekről emlékeztek meg a lapok, a kik, égvén a vágytól, a búrokon -segiteni, nekivágtak a világnak s szerencsésen el is jutottak -Nagybecskerekről Kisujszállásig. Még szerencse, ha elcsipik őket s nem -engedik eltünni, mert a meghatározhatatlan, ködös vágyon kivül nincs -semmi bennük, a mi őket ilyen vállalkozásra kvalifikálná. Mert másképp -áll a dolog a francia, német s különösen az angol gyerekekkel. Ezek, -tegyük föl, szökve elhagyják hazájukat s világjáró hajóik egyikén -elmennek Amerikába: ott kilyukadnak saját hazájuk gyarmatain, a hol az ő -nyelvük, az ő nemzetük, az ő kormányuk uralkodik, parancsol. Szóval, -van, a ki törődjék, foglalkozzék velük s vagy fölkarolja őket, ha -életrevalók, vagy biztos őrizet alatt hazaküldi, ha hasznavehetetlenek. -S ők ott is Ó-Anglia, Germánia, Frankhon dicsőségén és gazdagságán -dolgoznak. A mi fiaink már Fiuméban idegen világba kerülnek, s ha tovább -vetődnek, elvesznek a világ forgatagában. Ha beválnak, idegen nemzetnek -válnak hasznára, mi pedig a mérlegen beirhatjuk őket veszteségnek. Ha -elkallódnak a külföldön, az pláne veszteség. Hátha itthon el tudták -volna végezni a nemzeti munka bármi kis részét? - -Azért hát ne bolondozzatok, fiuk, hanem maradjatok itthon. A kinek van -rá pénze, az igenis menjen ki külföldre, itthon végzett tanulmányai -befejezésére, de oroszlánvadászat és vörösbőrüek ellen való harc -céljából ne mozduljatok ki Lovászpatonáról. - -Nem tagadom, hogy magam is kalandvágyó ifju voltam egykor s kis hijja -volt, hogy tizenkilenc éves koromban be nem álltam a francia idegen -légióba. Már annyira mentem, hogy a trieszti kikötőben fölkerestem egy -marseillei hajó kapitányát s alkudoztam vele, hogy mennyiért visz el -Marseillebe. Mikor megtudta, hogy miért akarok oda elmenni, -kijelentette, hogy ingyen elvisz, ha becsületszavamat adom, hogy -Marseilleben tényleg beállok az idegen légió katonájának. Gondolkozási -időt kértem estig. Délután a hajó kormányosával ismerkedtem meg a -kávéházban. Ő azelőtt az _Invincible_ nevü francia hadihajón szolgált, -mint a tengerészgyalogság káplárja s Tonkingban együtt harcolt az idegen -légióval. Ő aztán elmondta, hogy micsoda élet ez. Kijelentette, hogy a -biztos halálba megyek. A fáradalmak és az ázsiai láz meg fognak ölni. -Erre aztán meghátráltam. Éreztem, hogy nem arra születtem, hogy a -tonkingi faerődben, az őserdők közt lassan hervadjak el, éjjelenkint -hallgatva a vadállatok orditását és a mérgezett nyilak surranását. - -És itthon maradtam. - -Mindezek a dolgok eszembe jutnak most, mikor azt olvasom a külföldi -lapokban, hogy egy jó ismerősöm, G. W. Steevens, a _Daily Mail_ egyik -harctéri levelezője, meghalt az ostromlott Ladysmithben. Őt is a -kalandos élet szeretete döntötte korai sirjába. Apja előkelő, gazdag -ember volt, a ki fiának gondos nevelést adott. Azt hitte, mint ügyvéd -fogja pályáját megfutni, vagy képviselő lesz, vagy Indiában csinál -civilkarriért. Talán Steevens maga is ezt hitte. Már az oxfordi -egyetemen rugta a labdát és evezett Cambridge ellen, mikor a -zsurnaliszta váratlanul kitört belőle. Az apja egy vakáció alkalmával -pénzt adott neki, hogy menjen Párisba egy kicsit mulatni. Ő felült a -_repülő skót_ nevü edinburgh-londoni iszonyu sebes gyorsvonatra, hogy -Londonba utazzék. A vonat azonban utközben kisiklott s vagy husz ember -meghalt. Steevensnek is összeroncsolódott a kis ujja. Ő a sebet beköti -zsebkendőjével, a legközelebbi városba siet, s összes pénzét arra -forditja, hogy a londoni _Daily Mail_-nak egy több száz soros tudósitást -táviratozzon. Azután a kórházba megy és a kis ujját amputáltatja. Három -nap mulva megjelenik a _Daily Mail_ szerkesztőségében, hogy költségeit -fölvegye. - -– Hány éves ön? – kérdé a szerkesztő. - -– Husz. - -– Tudja-e, fiatalember, hogy önben kiváló zsurnaliszta rejlik? - -– Eddig nem tudtam. - -– Sőt becses irói tulajdonságokat is elárult. Mondhatom, hogy tudósitása -általános föltünést keltett. - -– Nagyon örvendek. - -– Elannyira, hogy én fölszólitom, hogy lépjen be a redakcióba. Van kedve -hozzá? - -– Nem tudnék határozott feleletet adni, mert jóformán belenyugodtam már -abba a pályába, a mit az apám nekem szánt… bár ahhoz nincs kedvem, ezt -már határozottan mondhatom. - -– Ön született zsurnaliszta. - -– De irodai munkához nincs kedvem, annyit mondhatok. - -– Nem is kap. Ön az ugynevezett _nagy riportot_ fogja csinálni. - -– Magyarázza meg _theoretice_, hogy mi az, mert _praktice_ már -próbáltam. - -Rövid beszélgetés és gondolkozás után Steevens fölcsapott. Valami két -hónapig bejárt a szerkesztőségbe, mert a belső élettel, a lap zártának -idejével, a betük minőségével, szóval az elkerülhetetlen chablonokkal -meg kellett ismerkednie. - -Én Kielben, az Északi- és Keleti-tengert összekötő csatorna megnyitása -alkalmával, 1895-ben, ismerkedtem meg vele. Nem mondom, hogy barátságot -kötöttünk. Az angol ember nehezen barátkozik. Jól öltözködő, simára -borotvált, kimért modoru, hallgatag uriember volt. A legtöbb ujságiró -nem is tudta, hogy kicsoda. Én ma megtaláltam külföldi emlékeim közt a -vizitkártyáját és megtaláltam azt a fényképet, melyen az orosz cár -fredensborgi (dániai) nyári kastélyának terrászán együtt vagyunk levéve. -Épp olyan ezen a képen, mint a _Graphic_ két hét előtti számában, hol -szegény Steevens ezzel az aláirással jelent meg: _Meghalt Ladysmith-ben, -az ostrom alatt, tifuszban_. - -Micsoda mozgalmas életet élt az utolsó öt év alatt! Résztvett a csitrali -hadjáratban, Indiában, a török-görög háboruban, a rennesi -Dreyfus-pörben, Kitchener basát kisérte Egyiptomba, a dervisek ellen -vezetett hadjáratban, mely Omdurmánnál megtörte a mádi hatalmát. Minden -expediciójáról könyvben is beszámolt a közönségnek, melyek közül az -utolsó, a _Lord Kitchenerrel Kartumig_ cimü, valósággal szenzációt -csinált. Közben ráért megházasodni is, de mikor a dél-afrikai helyzet -kritikussá kezdett válni, otthagyott ifju nőt, családot s a Fokföldre, -onnan Natálba sietett, mert a kötelesség parancsolta, a hivatás -szólitotta. Az ellenségeskedés megkezdésekor már ott volt s Withe -tábornokkal ő is bent szorult Ladysmithben. - -S most következett hirlapirói pályájának legnehezebb része. Hogyan lássa -el lapját tudósitásokkal? Mint igazi ujságirónak, ez a gondolat végtelen -gyötrelmeket okozott neki. Végre aztán megtalálta a módját. A kaffer -munkások közt toborzott magának egy csomó ügyes, fiatal fickót s ezekkel -küldte ki táviratait és leveleit. A kaffer mindig vitt magával egy -levelet is, mely igy szólt: - -A bur parancsnoknak! - -Tisztelt uram! Én nem vagyok kém, sem katona, hanem ujságiró! Nekem az a -kenyerem, hogy a lapomat tudósitsam. Kérem, olvassák el a kaffernél -talált leveleimet, azt hiszem, nincs bennük semmi, a mi az önök -hadműveleteinek árthatna. De elolvasás után kérem az ég szerelmére, -továbbitsák, hogy Londonba juthasson. Tisztelettel és üdvözlettel - - G. W. _Steevens_, - a _Daily Mail_ levelezője. - -Ez a levél arra az esetre szólt, ha a kaffer hirvivőt a burok megcsipik. -S mikor a londoni polgár a reggeli teánál a táviratokat olvasta, nem is -sejtette, hogy a szegény, félmeztelen néger, a ki hason csuszva-mászva -mérföldekre terjedő utat, forró nappal és hüvös éjjel, mennyi -halálfélelmet állott ki, mig az irást rendeltetése helyére juttatta. - -A Steevens kafferei tényleg két izben Joubert bur tábornok kezébe -kerültek, s ő hűségesen továbbitotta a leveleket, ezzel a fölirattal: -_Láttam, Joubert_. A kaffereket azonban, biztosság okáért, agyonlövette. - -Egyszer azonban a levelek elmaradtak, szegény Steevens megbetegedett. A -gyalázatos ivóviztől megkapta a tifuszt. Ladysmithben akkor már nem volt -egy egészséges falat, egy korty bor s egy csepp orvosság sem s az -orvosok tehetetlenül álltak a sok beteggel szemben. Steevensen sem -tudtak segiteni. Ott hentergett egyszerü szobájában, melynek összes -butorzata egy tábori ágy, egy asztal, két szék s ifju szép neje arcképe -volt. Lázálmában hallgatta a bombák szétrobbanását, a csapatok -ide-odaszaladgálását, a dobszót s a trombitajeleket. Mikor meghalt, -egyedül a _Times_-nek az afrikai lappangó láztól szintén elgyötört -levelezője ült a fejénél, fogta le hánykolódó testét és simitotta le -tágra nyilt szemeit. - -Igy halt meg ez a nyugtalan lelkü ember, alig 32 éves korában, tiz kötet -kitünő munka hátrahagyásával. - - - - -LOS MISMOS PERROS, CON ALTROS COLLARES. - -Este volt. A kávéház ablakában ültünk s az óriási üvegtáblán keresztül -nézegettük, hogyan sötétedik az ég és világosodik a város. Számos -világlátott ember lévén a társaságban, európai kérdéseket feszegettünk. -Csakhamar áttértünk arra, hogy ki fog győzni a spanyol-amerikai -háboruban? - -A spanyol elszánt, kétségbeesetten vakmerő, büszke nemzet, de -vérevesztett, koldus. Dél-Amerikát benépesitette, az anyaország meg -pangott. Amerika kincsei korrumpálták. - -Ellenfelében megvan az angol-szászok hideg bátorsága, kitartása, -szivóssága. És mindenek fölött pénze van. - -Minden spanyol szuronyra egy zsák dollár esik. Az eredmény nem lehet -kétes. - -– Ez nálatok csak kombináció, – szólt Kádár, a ki előtte való nap jött -haza Párisból, – de majd én tényeket fogok elbeszélni, a melyek ezt a -kombinációt megerősitik. - -* - -Párisban a _Dél Csillaga_ cimü kávéházba szoktam járni, mely a Boulevard -Saint Michelen fekszik. A kávéházba a Salon des refusés művészei, -diákok, irók és olyan külföldi alakok járnak, a kiket a párisi nyelv -rastaquouéreknek, röviden _rastáknak_ hiv. - -Járt oda egy olajbarna ur, a ki sokat beszélt, sokat gesztikulált és -sokat fogyasztott, de keveset fizetett. - -Legalább Jean egy napon odajött hozzám: - -– Ösmeri monsieur Lorenzot? - -– Személyesen nem. - -– Ma jubileumát üli. - -– Hogyhogy? - -– Ma itta meg a kétezredik feketekávét. - -– Lehet neki gratulálni? - -– Neki lehet, de a kávéháznak nem. - -– Miért? - -– Mert a kétezer feketéből egyet se fizetett meg. - -– Mi az ördög! S a gazda ezt türi? - -– A patron maga is dél-franciaországi spanyol… naturalizált francia… -titkos spanyol rokonszenvei vannak. De azt hiszem, a mai napon átlépte -türelmének küszöbét. Nézze! - -Don Lorenzo egy sarokban dominózott valakivel. A gazda odalépett és -megérintvén vállát, intett neki, hogy kövesse. Don Lorenzo -hátrasimitotta fekete haját, villámgyorsan körülnézett, mintha egy jó -barátot, vagy egy tág kijárást keresne, aztán emelt fővel követte. - -Tiz percig gesztikuláltak kölcsönösen a sarokban. Ekkor ugy látszott, -mintha a gazda halasztást adott volna don Lorenzonak a feketék -kifizetésére nézve. - -Nemsokára megtudtuk, hogy minő föltételek mellett. - -Don Lorenzo hozzám jött. - -– Azt hallottam, hogy ön a lovagias és nemes magyar nemzethez tartozik. - -Haboztam. Ez az ember meg akar pumpolni. - -– Igen uram, – mondám végre elszántan, – de pénzem nincs. - -– Pénz? Ki beszél itt pénzről? Itt csak jótállásról van szó. - -– Hogyan? - -– Őszintén szólva, én roppant kávébarát vagyok. Leves, bor és pálinka, -sőt néha hus helyett is feketekávét iszom. Igy történt, hogy kétezer -feketekávényi kontóm van a _Dél Csillagá_-nak tulajdonosánál. Álljon -jót, hogy ki fogom fizetni. - -– Az egészért? - -– Nem. Fölosztottam barátaim közt. Önre négyszáz fekete esik. - -– De aztán meg fogja fizetni? - -– Hogy kérdezhet ilyent egy andaluziai nemestől? – kiáltá büszkén. – -Azon fordul meg, hogy kibékülök-e atyámmal, a ki megharagudott reám, -mert az ellenzékhez csatlakoztam. - -Az lett a vége, hogy jótálltam négyszáz feketéért. Irásba kellett adnom -a patron kezéhez. - -Ez volt megismerkedésem don Lorenzóval. Attól kezdve megint nem -reflektált reám. - -A mint kezdtek bonyolódni a spanyol-amerikai ügyek, azon mértékben -élénkült don Lorenzo. - -Egy napon a kávéház oszlopain a következő falragasz jelent meg: - -_Föl a latin zászló védelmére!_ - -Az aljas kalmár nép a latin faj egyik dicső sarjadéka ellen támad. A -boltosok ki akarják dobni a lovagok nemzetét Amerikából. - -A hollandi tulipánültetők utódai szembe mernek szállni Cid és don Caesar -de Bazan ivadékaival. - -Itt a latin unió hatalmáról, – többet mondok, Európa felsőbbségéről van -szó. - -A vakmerő jingo ezzel hadat üzen az ó-világnak. Európát, a civilizáció -bölcsőjét katasztrófa fenyegeti, ha összefont karokkal engedi kidobni a -spanyol nemzetet Amerikából. - -Ez nem spanyol ügy, ez nem is a latin faj ügye, ez egész Európa, ez az -egész emberiség ügye az indiánok szemérmetlen kiirtói ellen. - -Meg vagyok bizva, hogy a szent ügy számára katonákat toborozzak. - -Bővebb fölvilágositásokat a _Dél Csillaga_-kávéházban egész nap adok. - - _Don Lorenzo de Viscaya_ - andaluziai nemes, a San Ildefonso-apátság - örökös ura. - -A diákok, bohémek és rastaquouérek kiváncsian olvasták a hirdetést. A -legtöbben nevettek rajta. Magam is. Nem nagyon lélekemelő az a tudat, -hogy a San-Idefonso-apátság örökös ura helyett egy napon négyszáz -feketét fogok fizetni. - -A proklamációnak azonban hire ment a Boulmichen és a Quartier Latinban s -pár nap alatt husz-huszonöt kétségbeesett ember jelentkezett, a kiket -főképp a San-Ildefonso-apátság kecsegtetett, melyről azt hitték, hogy a -vállalat arra van betáblázva. Don Lorenzo mindegyiket bejegyezte egy -könyvbe, lelkes szavakkal buzditotta, s melegen rázta a kezüket. - -Közbe egy hatszáz feketés bont be is váltott, a miből láttam, hogy -kapott egy kis pénzt Spanyolországból. - -Egy napon láttam, hogy az egész fölfogadott csapat bevonul a kávéházba -és don Lorenzoval óhajt beszélni. - -Don Lorenzo kissé zavartan pislogott feléjük, de egy spanyolt ilyen -esetekben sohse hagy el a hidegvére. Szokva vannak ők ahhoz, hogy a -bikát a szarvánál fogva megragadják. - -Intett nekik és fölvezette őket az első emeleti billiárdterembe. Én -utánuk mentem. - -– Mivel szolgálhatok uraim? – kérdé fesztelenül. - -– Ezredes ur! – szólt egy rendkivül kiéhezett fiatalember, – előleget -kérünk a nemes spanyol nemzettől. Mikor fölfogadott, megigérte, de még -nem adta meg. - -Lorenzo nagyot sóhajtott. - -– Barátaim, az előleget csak akkor adhatom át, ha a spanyol határt -átléptük s mikor már önök, tisztelt uraim, nem szökhetnek meg. - -E gyöngéd célzásra semmi sem hangzott abból, a mit a népszónokok ugy -szoktak nevezni: _a fölháborodás moraja_. E helyett egy fenyegető hang -megszólalt: - -– Azt mondják, szenyor, hogy ön már megkapta a nekünk járó pénzt. - -– Alávaló gaz rágalom! – kiáltott Lorenzo. - -– Ezredes ur, hát az apátság? – mondá egy hang a háttérben. - -– Az apátság? – szólt szomoru mosolylyal Lorenzo. – Csak a cimünk van -meg, az apátságot még arragoniai Ferdinánd megszüntette. - -Most kezdett morajlani a csapat. Egy cigányképü ifju előlépett és szólt: - -– Ezredes ur, van egy jó eszmém, ha tetszik, előadom. - -– Beszéljen barátom. - -– Tegnap a Grand Caféban egy amerikaival ismerkedtem meg, a ki egy -millió dollárral jött Párisba, hogy itt az Egyesült-Államok számára -önkénteseket fogadjon. - -– Egy millió! – zugott végig a csapaton. - -Lorenzo torkon ragadta az ifjut. - -– S ön megingott? Nyomorult! Ön árulójává akar lenni a szent ügynek? -Micsoda ön? – rikácsolt vadul. - -– Olasz vagyok. - -– Olasz? A rómaiak utódja? Hitvány söpredék! - -– De kérem… - -– Megfojtalak… - -– Ereszsze el a torkomat, mert a késemért nyulok… - -– Nem addig, a mig meg nem mondod, hol lakik az az amerikai… - -– A Hotel Bristolban. - -– Jól van. Majd gondoskodom róla, hogy ellenaknáit fölrobbantsam… -kitekerem a nyakát… holnap jőjjenek el megint ide. - -E szavaknál lesiettem a kávéházba s elfoglaltam szokott helyemet. Pár -perc mulva megjelent don Lorenzo, a toborzó plakátokat eltávolitotta az -oszlopokról és elsietett. - -Másnap az volt az első szenzáció a kávéházban, hogy az apátság örökös -ura beváltotta az összes bonokat. - -Három órakor megjelent a szabadcsapat, s némán, mint a kisértetek, -vonultak föl don Lorenzo után a billiárdterembe. Én utánuk. - -– Uraim! – kezdé az andaluziai nemes, – tegnap óta, mint biztos -forrásból tudom, a politikai helyzet s az európai érdekkör jelentékenyen -megváltozott. E pillanatban ugy áll a kérdés: akarunk-e mi, latinok és -európaiak, mint a régi civilizáció bölcsőjének gyermekei, egy -szabadságáért küzdő nemzetnek segitségére sietni… - -– Akarunk! – kiáltott a banda egyértelmüleg. - -– Köszönöm uraim, hogy önök a kicsinyes nemzeti szempontokról föl tudtak -emelkedni a világszabadság magaslatára… erről ösmerek rád, öreg Európa, -a ki nem kérdezed, ki küzd, csak az ideált nézed… és ezrével ontod -fiaidat a csatamezőkre, hol a népszabadságért küzdenek… Uraim, karöltve -kell haladnunk azzal a virágzó, munkás, erős nemzettel, mely az őserdők -helyén a legnagyobb civilizációt honositotta meg… nekünk a csillagos -lobogó alatt kell a zsarnok Cortez és a hóhér Pizarro utódjai ellen -harcolnunk… Erre megesküdtem anyámnak, a ki kubai nő volt és karjaim -közt halt meg éhen… - -– A dologra, a dologra! – kiáltott a cigánypofáju olasz türelmetlenül. - -– Ott tartok már, uraim! Holnap délután találkozunk a nyugati -pályaudvarban. A vonatra szálláskor mindenki kap tiz dollárt. Havreban a -_Castor_ nevü amerikai fregattra szállunk és a behajózás pillanatában -mindenki még száz dollárt kap… - -– Éljen, éljen! Éljen az ezredes! – orditott a banda s vállaira kapva -körülhurcolta don Lorenzot. - -Mikor ujra a kávéházban ültünk s a szabadcsapat kifelé vonult, don -Lorenzo rájuk mutatva igy szólt hozzám: - -– _Los mismos perros, con altros collares._ - -(Mely spanyol közmondás magyarul igy szól: _A kutyák megmaradtak, csak a -nyakövük más_.) - - - - -HARCTÉRI LEVELEZŐK. - -Az angol ujságoknak megint jó dolguk van. Lázas sietséggel folyik a -munka. A szerkesztőségek permanenciában vannak, hogy négy-öt kiadást -rendezhessenek naponkint. A nyomda gépei folyton dübörögnek, ontják a -befeketitett papirost a legujabb hirekkel s a rikkancsok egész nap -üvöltenek az utcákon, hogy lapjaikon tuladjanak… - -Ki gondol azokra a szegény fiukra, a kik Dél-Afrika vad sikságai és -magas bércei közt szenvednek, fáradnak, hogy mister John Bull másnap a -teája mellett ne csak friss piritós kenyeret, hanem friss harctéri -táviratokat is találjon? Rosszabb dolguk van nekik, mint a katonáknak, -mert először ők épp ugy kockára teszik életüket, mint a katonák, -másodszor róluk nem gondoskodik senki, nekik maguknak kell ellátnia -magukat mindennel. Igaz, hogy rengeteg pénzzel dolgoznak, de mit ér a -pénz, mikor civilizálatlan országban folyik a háboru s ha a legnagyobb -erőfeszitéssel sem képesek föladni távirataikat? - -A multkor olvastam egy londoni lap dicsekedését, hogy neki a harctéri -szolgálat naponkint hétezer forintba kerül. S örülhet, ha ezért naponta -ötszáz forint ára távirat megjelenik a lapjában. Igaz, hogy ez a -közönségre s a konkurrenciára való tekintettel talán megér neki huszezer -forintot. Igy aztán mégis nyer az üzleten. - -Pár év előtt alkalmam volt érdekes dolgokat hallani az angol harctéri -levelezőkről. Innsbruckban megismerkedtem mr. Melton Priorral, a -_Graphic_ harctéri rajzolójával, a ki ott a csitráli hadjárat -fáradalmait pihente ki. Ez a Csitrál egy kis indiai fejedelemség a -Himalaya hegyei közt. Melton Prior éppen Kis-Ázsiában rajzolgatott -örmény vérengzéseket (a mi mindig népszerü az angol közönség előtt), -mikor megkapja a parancsot, hogy Indiába utazzék. Azonnal Sztambulba -sietett, onnan hajón Port-Szaidba ment, ott fölkapott a -Peninsular-Company hajójára és Bombayban kötött ki. Itt már tekintélyes -summa várta, a mivel ő megkezdte az expedició szervezését. Két jó ló, -két szolga, jó sátor. - -De hát ő csak rajzoló volt. Nehezebb dolguk volt a napilapok -tudósitóinak. Mindegyiknek volt egy magántitkára és három-négy -katonaviselt hindu szolgája, a kiknek föladatuk volt a táviratokat -elhagyott vad vidékekről, sokszor ellenséges törzseken keresztül, -táviróállomásra vinni. Minden levelező és inas egy-egy jó revolvert -viselt az övében, hat halállal. - -Mialatt az expedicionális hadtest szervezkedett, a levelezők is -szervezkedtek. Mikor az utóbbiak készen voltak, összegyültek tanácskozni -s aztán deputációt küldtek a vezérlő tábornokhoz s helyzetük tisztázását -kérték. Ekkor a következő párbeszéd fejlődött ki: - -_Tábornok:_ Hányan vannak az urak? - -– A szolgákkal együtt kétszázan és száz ló. - -_T.:_ De uraim, ez roppant sok, ennyit nem vihetek magammal. Nem lehetne -felére redukálni? - -– Lehetetlen. Nem dobhatunk ki senkit. - -– Akkor nem viszek el senkit. - -– Hogy érti ezt? – kérdé a _Times_, a ki a szóvivő volt. - -– Ugy, hogy nem engedem meg, hogy kövessenek. - -– Mi alapon? - -– A hadügyminiszter rendelete alapján, a kinek jelenteni fogom, hogy az -ujságirók oszlopa akadályozza hadseregemet a szabad mozgásban. - -– Megvan már az a rendelet? - -– Meglesz! - -– Nohát, mi szeretnők azt a hadügyminisztert látni. - -És az ujságirók eltávoztak. - -Megindult a drótverés Bombay és London közt. A tábornok is verte, meg az -ujságirók is verték. De az ujságirók, ugy látszik, jobban verték, mert -másnap megérkezett a hadügyminiszter rendelete, mely meghagyta a -tábornoknak, hogy az ujságirókat igenis vigye magával. - -A tábornok magához hivatta a reportereket. - -– Uraim! Mást gondoltam. Önök, mint önálló hadoszlop velem jönnek, de -colonel Troust vezetése alatt. Ő neki föltétlen engedelmességgel -tartoznak, különben zavar lesz. - -– Elfogadjuk. - -Igy vonult a hadsereg a Himalaya bércei közé, három hónapra. A vezérkar -és az ujságirók (a kik különben mind katonaviselt emberek voltak) nagyon -megbarátkoztak – s Anglia csakugy visszhangzott az angol fegyverek -dicsőségétől. A jó fiuk nagyon hálásnak mutatták magukat s a -legegyszerübb csetepatét is fényesre kikenték. Hullott is a kitüntetés -meg az előléptetés a katonák nyakába a háboru után, – a névtelen -vándormadarak pedig vonultak odább, uj dicsőséget szerezni – másoknak. - -Hányan estek el közülök távoli világrészekben! Igy legutóbb az omdurmani -ütközetben, a dervisek ellen, a _Daily Telegraph_ levelezője. Elsőnek -hatolt Omdurmanba, megtudni, hogy elfutott-e már az ellenség s -hátramaradt lézengő dervisek agyonverték. Kollégái siremléket tettek -végső nyugvó helye fölé. - -Egy ilyen tragédiát csinált meg igen szép rajzokban Melton Prior. - -_Első kép:_ Az előfizető dühösen olvassa a lapot. Harmadik napja, hogy -nincsenek friss harctéri táviratok. - -_Második kép:_ Goromba levelet ir _to the editor of The Times_. - -_Harmadik kép:_ A szerkesztő fölolvassa a munkatársaknak és mind szidják -a levelezőt. - -_Negyedik kép:_ Bokros afrikai vidék. Tépett ruhában ott fekszik egy -alak halva. Ez a levelező. Mellette egy sakál tutul, fölötte egy prédára -leső sas kering. Vége. - -A török-orosz háboru volt az első, melyben a magyar lapok levelezői is -szerepeltek. Két fiatal ember volt lent: Mócs Zsigmond, a ki szegény -azóta már meghalt és Lukács Gyula, a ki ellenben azóta már képviselő -lett. Persze a török táborban voltak, ott, a hol a rokonszenvünk. Nehéz -szolgálat ez, mert bizony nem sok pénz zörgött a zsebükben. Tudósitásaik -fő jellemvonása az volt, hogy a törökök mindig győztek, a mi helyes -volt, mert ez kellett a magyarnak. Lukács máig sem hiszi el, hogy az -oroszok győztek, s ha az ember ki akar vele ötven percentre egyezni, -mondván, hogy az _erkölcsi_ győzelem kétségtelenül a törököké volt, – -ezzel sem elégszik meg. - -Egy vidám koholmánynyal máig is boszantják Lukácsot. - -Ott voltak ők a Szulejmán basa sipkai harcainál s vele vonultak vissza -Drinápoly felé. Ekkor történt, hogy Gyulát a kozákok majd hogy el nem -fogták. Ha Mócs nincs ott, a ki közbevágott és egypár kozákot lelőve, a -többit el nem kergeti, ma a monori kerület képét bizonyára más viseli. -Denique Mócs elüzte az ellent, Lukács pedig megindultan borult nyakába -és igy szólt: - -– Édes Zsigám, ezt sohasem felejtem el neked… - -– Kérlek… - -– Örökre hálás leszek érte… - -– Ugyan hadd el, te is csak igy tettél volna… - -– Életem-vérem, mindenem a tied s ha valaha az életben bajba kerülsz, -rám mindig bizton számithatsz… - -– Ne bomolj, öreg, gyáva gazember volnék, ha nem siettem volna -segitségedre… De most gyerünk! - -Vágtatva indultak a visszavonuló török sereg után. Vagy egy óra mulva -elhagytak egy török ezredet, s ezzel a hátuk mögött már nyugodtabban -ügettek. - -Mócs egyszer csak elkezd keresgélni a zsebeiben s elkáromkodja magát. - -– Mi bajod? - -– Elfogyott a cigarettám. - -– A fenét? - -Szünet. - -– Ugyan Gyula, adj egypár cigarettát, – szól Mócs. - -Lukács bámulva fordul feléje. - -– Cigarettát? Nem bolondultam meg. Ugy-e mondtam Konstantinápolyban, -hogy lásd el magad. Mit szivok aztán, ha az enyém is elfogy? -Káposztalevelet? Ha jól összeszámitom, alig van már kétszáz darab a jó -konstantinápolyi cigarettáimból… - -– Jó, jó, azért ne haragudjál, azt hittem, több van… - -– Hisz nem haragszom, de nevetséges, hogy én lássalak el cigarettával, – -dohogott tovább Lukács. - -A magyar harctéri tudósitók életéből ez az egy nagy jelenet maradt fenn -az utódokra. - - - - -ALATTVALÓIM. - -Nyáron sokkal nagyobb ur szoktam lenni, mint télen. Nyáron nagynak, -erősnek, hatalmasnak érzem magam. Télen elmosódom a városi ködben, -elkeveredem a százezrek tömegében, elveszek, nem létezem. - -De nyáron! Ah, az egészen más. Nyáron elvonulok az én kis sárból tömött -parasztházamba s a tornácról szétnézek azon a birodalmon, a melyben én -vagyok a király. Nem nagy, de én vagyok az ura s ez a fő. Áll egy vén -diófából, valami harminc ákácfából, alattuk pedig zöld gyep terül. -Határai észak felől a várdomb, dél felől az utca, kelet és nyugat felől -más házak. Alattvalóim is vannak s ezekről bővebben beszélek, mert épp -ezek keltik föl bennem azt az érzést, hogy nagy és hatalmas vagyok. - -Az eresz alatt fészkel egypár fecske. Még ezekkel vagyok legkevésbbé -megelégedve, mert legkevesebbet törődnek velem. Mint tulajdonosról -egyáltalán nem vesznek tudomást rólam. A szerencsétlenek azt hiszik, -hogy az ő fecskefészkük tulajdonképp a ház, az én házam pedig a földnek -egy olyan természetes kinövése, mint a várdomb, melyre viszont én -ragasztottam rá kunyhócskámat. S tán még az is kitelik az ostobáktól, -hogy engem tekintenek olyan fecske-féle jövevény alaknak, magukat pedig -nyaralótulajdonosnak. - -Szóval, köztem és fecskéim közt meglehetősen hideg viszony van. -Uralkodásom a verebeken kezdődik. A nélkül, hogy becsületükben akarnék -gázolni, ki kell jelentenem, hogy a veréb szemtelen és falánk állat. Nem -rokonszenves alattvaló, mert csupán rút anyagi érdek köti hozzám. A -fecskét már az is rokonszenvessé teszi, hogy magasabb föladatokat tüz -maga elé: röptiben kapja el a legyet s elbujt hernyókat szed le -fáradságos munkával a fáról. A veréb ellenben a veranda körül ólálkodik -s lesi a morzsákat. Tányérnyaló. Tétlenül ugrál a ház körül s fél -szemével az asztalra pislant, hogy vajjon mi hull le onnan? S ha kilépek -a verandára, ijedten szétrebben. Miért? Mert rossz a lelkiismerete, mert -nem bizik bennem és nem szeret, mert tudja, hogy ő se szolgált rá az én -rokonszenvemre. Már csak azért is ki nem állhatom őket, mert egész nap -zabálnak. Meg is adják az árát, mert mint barátaimtól hallom, nyáron -igen sok veréb látható Karlsbadban. - -Van két nagyon szerény alattvalóm: egy rigó és egy fülemile. A rigó -rendesen a reggelinél szokott fütyülni, a fülemile meg néha éjjel -csattog. Egyiket se láttam soha. Ezek a munkájukért nem kérnek fizetést. -Nem is sejtik, hogy nekem gyönyörüséget szereznek, arról meg még -kevésbbé van sejtelmük, hogy besoroztam őket alattvalóim közé. -Szegényeknek, ilyen szerénység mellett rosszul mehet a dolguk a mai -világban. - -Legjobban imponálok a békáknak. Ezek eszeveszetten menekülnek, a -hányszor csak megpillantanak. A természet kétségkivül mindent bölcsen -elrendezett. De hogy miért helyezett az én udvaromba békát, erre nem -tudok rájönni. Igyekeztem őket magamhoz édesgetni, légygyel, kenyérrel -etetni: nem szelidültek meg. Szemükben mindig az a félelmes rém -maradtam, a ki egy mozdulattal megölheti őket. Szomoru tapasztalataik -lehetnek az emberekről. - -És most áttérek azokra az alattvalóimra, a kik szememnek és elmémnek -legtöbb gyönyörüséget nyujtanak. - -Ezek a hangyák. - -Két fa közé hálót feszitettem ki, s abban szoktam heverészni. A háló -alatt van egy hatalmas hangyaboly, körülötte három négyszögöl területen -sima, homokos föld. Ezen a területen szoktam a hangyák életét a függő -ágyból megfigyelni. - -Én nem tudom, hogy van-e a hangyának agyveleje, de esze van, az -bizonyos. - -A hangya gondolkozik és megfigyel. A hangya parancsol és -engedelmeskedik. A hangyaország szervezett állam, a melynek törvényeit -szigoruan megtartják. - -Én csak egyes tüneteket láttam, de a magam nem tudományos módja szerint -kerestem köztük az összefüggést s meg is találtam. Nem bánom, ha Herman -Ottó urambátyám mosolyog ezen. Sőt kivánom, hogy jól mulasson. - -Az én udvari hangyáim majdnem teljesen feketék voltak. Egyszer a Balaton -partján rozsdásbarna hangyákat vettem észre. Azonnal kimeritettem az -utóbbi bolyból egy ásóra valót s egy kendőbe kötve haza vittem. - -Szép, napos idő volt. Az én hangyáim országuk kokoláján s a vidékén -mászkáltak. Közel hozzájuk kiöntöttem a magammal hozott földet. - -Egy darabig a rozsdás hangyák nem jöttek elő. Meg voltak ijedve, várták, -hogy mi lesz. Aztán mikor eltelt öt perc, a nélkül, hogy házuk mozgott -volna, lassan-lassan kimásztak a kupacból. - -Lassan, vigyázattal haladtak. Idegen, ismeretlen helyen voltak. -Meg-megálltak, körülnéztek, szaglálóztak, tapogatóztak. - -Akkor egyszerre, egy kupalaku hegy mögött (egy fél dióhéj volt), -rábukkantak öt-hat fekete hangyára, kik egy cukormorzsát szállitottak -bolyuk felé. - -A két csoport meghökkenve nézegette egymást. Tanakodtak. Pár másodperc -mulva a fekete hangyák futásnak eredtek lakásuk felé. De nem mind, csak -ketten. A többi oldalt szaladt s a szanaszét kószáló kollégákat -értesitették a veszedelemről. - -Pár perc mulva az összes kint levő hangyák házuk felé siettek, hová -időközben a két hirnök megérkezett s pihegve szólt: - -– Jönnek a vörös hangyák! - -Lent bizonyára félreverték a harangokat és megfujták a riadót. Nem telt -bele nyolc perc, az összes nyilásokon tódult ki a fekete hangyasereg. -Minden kapunál maradt őrség, a többi csatarendbe állt és előrenyomult. - -Legelől haladtak a hirnökök, a kik az utat mutatták. Utánuk a sereg, -rendes dandárokra oszolva. - -Ezalatt a vörös hangyák, megfeledkezve a veszedelemről, lakmározásnak -adták magukat. Azt hitték, hogy Eldorádóba érkeztek, annyi volt a -kenyérmorzsa, cukorpor, hus-szilánk. Dőzsöltek, mint a hunok Capuában. - -De egy jóllakott kollégájuk fölmászott a dióhéjra s körültekintve a sik -mezőn, észrevette a tömött sorokban közeledő fekete sereget. - -Én nem tudom, integetett-e vagy kiabált, de a lent lakmározó szibarita -vázak egyszerre abbahagyták a tobzódást és tanácskoztak. Pár perc mulva -a tisztek fölléptek a dióhéjra s széttekintettek. A többiek rohantak -vissza általam odahozott házukba, hogy fegyverre szólitsák a -rozsdásbarna népet. - -Ekkor én lehajoltam a függő ágyból s egy kemény fadarabbal az -előrenyomuló fekete hangyasereg elé hirtelen mély árkot vontam. - -Megdöbbenve állt meg a hadsereg. - -Mi ez? - -Ez az árok eddig nem volt itt. Jól ismertek itt ők minden porszemet s az -uj árok roppantul föltünt nekik. - -A sereg lábhoz tett fegyverrel, mozdulatlanul állt, az előkelőségek -pedig a front előtt tanácskoztak. Egyszerre csak fölhangzott a parancs, -a hadsereg megfordult és visszafelé kezdett masirozni. - -Nézetem szerint az a vélemény jutott tulsulyra, hogy ez az árok föl -fogja tartóztatni az ellenséget s igy nincs miért harcba menniök. - -Egyszerre csak a sereg ujra megállt. Valami okos hangya azt -inditványozta, hogy meg kellene próbálni, csakugyan lehetetlen-e átmenni -azon az irtóztató árkon. - -Visszamasiroztak s az egész had az árok szélén foglalt állást. Ezalatt -az utócsapatok nagy vigyázattal leereszkedtek az árokba s a tulsó -oldalon fölkapaszkodtak. Ekkor a tisztek bizonyára belátták, hogy ha az -ő népük keresztül tud menni az árkon, bizonyára a vörös hangyáké is -képes erre. Tehát lassan elinditották a népet s átmentek. - -Itt már rendes hadoszlopokká fejlődtek ki és sokkal lassabban nyomultak -előre. - -Ezalatt a vörös hangyák, a kik legalább hatszor kevesebben voltak, -szintén csatarendbe sorakoztak váruk körül. - -A mint a két ellenséges sereg megpillantotta egymást, roppant -izgatottságot árut el, meggyorsitotta lépteit és összecsapott. A fekete -sereg lassan-lassan átkarolta a vöröset. A vörös sereg egyre összébb -szorult. Szinházi gukkeren keresztül néztem őket s ugy vélem, hogy -nemcsak harapták, hanem ütötték is egymást. - -A feketéknél egészségügyi szolgálat is volt berendezve. Tisztán láttam, -hogy a feketék sebesültjeiket a hátukon viszik ki a csatazajból. - -A szegény vörösek ezzel nem törődtek. Ők harcoltak, elestek és meghaltak -némán. A feketék utolsó emberig fölkoncolták őket. - -Hét perc alatt véget ért az ütközet. Ekkor a fekete sereg a -holttestekkel boritott csatamezőtől két arasznyira gyült össze s a -vezérek tanácskoztak a további teendők fölött. - -Intézkedéseik nagyon érdekesek voltak. - -Először is kellő segitséggel hazafelé inditották a sebesülteket. - -Másodszor: egy jól fegyverzett csapatot elinditottak kémszemlére, -kideriteni, hogy honnan csöppentek ide a vörös hangyák. - -Harmadszor: egy erős csapatot kiküldtek a halottak eltemetésére. - -De előbb a fővezér kiválasztott a vörös hangyák közül három halottat, -ugy látszik, az előkelőbb tiszteket s ezeket diadalmi menettel vitték a -hátukon a hangyabolyba. - -Ezalatt a sebesültvivő szállitmány az árokhoz érkezett s ott tépelődve -megállt. Ugy látszik, ezen nem tudtak a jajgatókkal átmenni. Ekkor -megsajnáltam őket s szivar-skatulya fájából hamar jó hidat csináltam -eléjük. - -Három-négy percnyi szünet után észrevették s előbb az épek mentek át -rajta, hogy kipróbálják. Azután visszasiettek a sebesültekért s vigan -folytatták utjokat. - -Az egész hadsereg az én hidamon tért vissza. Azután a halottak -eltemetői. Végül a portyázó csapat – de ez már csak estefelé. Ezek -sokáig állomásoztak a hid körül. Talán azon tanakodtak, hogy levegőbe -kellene röpiteni. - -… Aztán hanyatt feküdtem függő ágyamba és a zöld lombok közt -föltekintettem a kék égre. - -És eszembe jutott: Vajjon mi velünk ki játszik igy, mint én a -hangyákkal? - - - - -TURIN, MÁRCIUS 20. - -Az órák, a napok oly lassan mulnak s az évek ah, oly gyorsan tova -repülnek. Ha eszembe jut, hogy már hat éve mult Kossuth halálának, -megborzadok. Mennyi hajszálunk, mennyi illuziónk elveszett ez idő alatt -s hány reményünket és barátunkat kisértük ki a temetőbe. Hat éve már! És -én most is ugy emlékszem rá, mintha csak a napokban éltem volna át a -turini nagy eseményeket. Sőt, különös dolog, most jobban emlékszem -rájuk, mint akkor. Azokban a napokban végtelen ki voltam fáradva s nem -tudtam pihenni. Álmos voltam és nem tudtam aludni. Benyomásaim -összekuszálódtak, zavarosak voltak s itthon sok ideig tartott, mig a -rendes kerékvágásba bele tudtam jönni. Sokszor mondták barátaim: _Mikor -irod már meg a könyvet a turini négy hétről?_ A levegőbe bámultam. Mi is -történt azalatt a négy hét alatt? S nem jutott eszembe semmi. Egypár -nagy, históriai jelenet képe megjelent előttem, de az összefüggést -létesitő részletekre nem emlékeztem. - -Most azonban lassanként mindent vissza tudok idézni magam elé. - -Március elején mentem le, 1894-ben. A déli vasut pályaudvarán -találkoztam Helfy Ignáccal. A kis szürke ember csak ugy didergett -hosszu, prémes bundájában s kétségbe volt esve a hosszu ut miatt, mely -rája várt. Mert ő is Turinba igyekezett. Köhögött a füsttől s azért -kiment a pályaudvar elé, hol a felesége alamizsnát adott egy öreg -koldusasszonynak. Helfyné olasz volt, asszony volt s igy duplán babonás. -Az alamizsnával az ellen biztositotta magát, hogy az uton baleset ne -érje. - -Kora tavaszszal, ha dél felé megy az ember, óráról-órára -megkönnyebbülést érez, mert egyre zöldebb vidék, több virág és -balzsamosabb levegő fogadja. Ezuttal azonban távol maradt tőlem ez az -érzés s hangulatom annál nyomottabb lett, minél közelebb értem -Olaszországhoz. Kocsimból csak az udinei vámvizsgálat tudott kicsalni -egy pillanatra, de Mestrenél, Velence állomásánál, eszembe se jutott egy -pillantást vetni arrafelé, a merre ködben uszik a lagunák csöndes -városa. Itt Helfyékkel, a kik Velencébe mentek pihenni, ebédeltem az -állomáson. Azután robogtam Vicenza, Verona, Milanon keresztül tovább -Turin felé. - -Különös érzés rabja voltam. Talán ilyet érezhet a mohamedán hivő, a ki -abban a tudatban közeledik Mekka felé, hogy ott látni fogja a prófétát, -talán még élve, nagybetegen, talán már halva. Gyermekkorom óta -nevelődött belém Kossuth csodás nagysága, a melynek ifju és -férfikoromban is föltétlen bámulója voltam… Közelről éreztem zsenijének -mindent meghóditó hatalmát 1889-ben, a nagy turini zarándoklás -alkalmával. S nem tudtam megbékülni azzal a gondolattal, hogy ez a -legendás alak is áldozatul essék a természet kérlelhetetlen törvényének. -Egyszerüen lehetetlennek tartottam, hogy Kossuth meghaljon… Milanoban -egy csomó vörösinges ifju özönlötte el a vonatot, s hatalmas kardalok -közt boros palackokat üritgettek. Tornászok voltak… Engem is -megkináltak. Nem fogadtam el. Megütődés. Bocsánatot kértem s igy -szóltam: - -– Vajjon énekelnének és innának-e önök, ha Garibaldi halálos ágyához -mennének? - -– Nem, – felelték egyhangulag, – ezt valóban nem tennők. - -– Nos, tudják meg, hogy én Kossuth Lajos halálos ágyához sietek s nincs -okom vigadni. - -Mély csönd lett a kupéban s többet egy hangot sem énekeltek. Sőt még -beszélgetni is csak halkan beszélgettek. _Il generale Kossuth_-ot hirből -mind jól ismerték, sőt a lapokból azt is tudták, hogy nagybeteg. - -Turinban vagyunk. Micsoda hideg, kellemetlen, szabályos város. Az -Alpesek hótakart tetői néznek le rá. Este félhomályu villamos lámpák -gyulnak ki utcáin és sápadt, hideg fénybe boritanak mindent. - -Hányszor támolyogtam végig ezeken az utcákon, a fáradtságtól majdnem -összeroskadva, miközben a fagyos szél havat vagdalt a szemem közé, -melyet talán a hegyekről sodort le. Sokszor eszembe jutott jó Mikes -Kelemen s kuruc társai, kik II. Rákóczy Ferenc haldoklása fölött -virrasztottak Rodostóban. Budapestről akkor még csak valami öten voltunk -lent ujságirók s vagy Kossuth házánál, vagy a fogadóban töltöttük el a -napot és az éjszakát. Mindig együtt voltunk s alvásról bizony nem igen -volt szó a nagy izgatottságban, mely két oldalról ostromolt bennünket -kemény hullámcsapásokkal. Először az érzelmek minden skáláján átmentünk -Kossuth házánál, másodszor pedig éreztük a nemzet izgatott érdeklődését, -mely abban nyilvánult, hogy a nap és az éj minden órájában kaptunk -hazulról tudakozódó táviratokat. Az országnak valami ötven városából a -szomoru napok alatt egyenesen hozzám fordultak Turinba s táviratilag -kellett felelnem, hogy a kormányzó nem halt meg. Ezenfelül a _Budapesti -Hirlap_-nak küldtem vagy tizenkét táviratot naponkint s a laptól is -kaptam minden nap tudakozódásokat, utasitásokat. Hajnali három-négy -órakor juthattunk csak ágyba s nyolc órakor már talpon voltunk. - -Volt Kossuth házánál egy nagyon különös alak, egy kissé egoista, -érzéketlen, fásult ember, a titkára: Aulich. Szolgálatkész, egyszerü, -komoly magaviseletü ember volt. Erről jut eszembe most két furcsa dolog. -Egyszer megkértem, hogy ha a kormányzó éjjel rosszul lesz, azonnal -jőjjön hozzám a fogadóba, mert éjjelre csak nem maradhatok a házában. -Rám nézett hideg, szürke szemeivel s igy felelt: - -– Nem lehet az kérem. - -– Miért? - -– Hát honnan tudjam én azt meg, hogy a kormányzó ur rosszul lett? - -Elbámulva néztem rá. - -– Ön, a ki a házban lakik? - -– Hja kérem, én egészen külön lakom, az udvarban levő másik épületben, -egészen külön lépcsővel. - -– De ember, – kiáltottam, – ha Kossuth meghal, azt egy óra mulva az -egész világ tudja s ön azt hiszi, hogy nyugodtan fog aludni reggelig, -ugyanabban a házban, husz lépésnyire onnan? - -Hebegett valamit… Elszigetelt lakásról, a zajról, mely oda nem hat föl… -Ott hagytam. De közös elhatározással beszállásoltunk hozzá egy -ujságirót, a ki éjjel az Aulich kanapéján hált s kötelessége volt minket -fogadóbeli lakásunkon fölkelteni, ha a nagybeteg állapota véletlenül -rosszabbra fordulna. - -Nehéz, szomoru foglalkozás, de hát a hivatással jár… s valahányszor -éjfél után egy órakor utolsó táviratomat a hivatalba vittem, eszembe -jutott otthon a hireket visszafojtott lélekzettel leső nemzet, az a -sok-sok ezer ember, a ki öt óra mulva Budapesten ezt a táviratomat -olvassa… az a még több ezer, a ki az ország minden részében várja s -mohón falja… s ilyenkor éreztem, hogy mi szerény kis csapat ott lent az -egész nemzetet képviseljük, mikor lehajtott fejjel Kossuthnak -szaggatott, lázas lélekzetét hallgatjuk és nyugtalan szivének dobogását -figyeljük. - -A másik jelenetnek, mely eszembe jut, szintén Aulich titkár ur volt a -hőse. Március 20-án, Kossuth halála napján, este nyolc órakor a háznál, -az ebédlőben voltunk összegyülve. Középütt az asztal meg volt teritve, -de az este a családból senki sem ült hozzá. Egyszer csak jött a titkár -ur, világos szürke ruhában, kinyit egypár üveg bort, kinálgat bennünket -s hangos szóval széles magyarázatokba bocsátkozik, hogy a kormányzó ur -miféle borokat szokott inni, melyik volt a kedvence, honnan szoktak neki -hazai borokat küldeni. Mikor látta, hogy nem kell senkinek sem bor, sem -magyarázat, – a cselédséggel kezdett zsörtölődni, hogy miért késik a -vacsora, micsoda dolog ez, hiszen már nyolc óra van. Az ujjaim görcsösen -vonaglottak. Szerettem volna ezt az embert megfojtani, a ki e -pillanatban egy megrenditő tablót képviselt: a köznapi életet, mely a -maga érzéketlen brutalitásával rohan tovább, eszik, iszik, szeret, -gyülöl, nem törődve az emberi nem egyik legnagyobb lángszellemének végső -lobbanásaival. Ezt ábrázolta ez a jelenet, a mint tiz lépésnyire a -haldokló Kossuthtól a titkár lármázva követeli a maga vacsoráját. - -Szegény Aulich, nem is kárhoztatom érte, ő egy normális földlakó, nem is -sejtette, hogy mit cselekszik. Sőt mentségét találom abban, hogy ő évek -óta Kossuth mellett élt, dolgozott: elvesztette a mértékét Kossuth -nagyságának; ő előtte a kormányzó principális volt, a ki minden hónap -elsején fizetést adott neki. - -A mint visszagondolok a multba, eszembe jut Kossuth holttestének -hazahozatala. A részlet, mikor Udinénél az olasz határra érkeztünk. A -vonat egy határhid olasz végénél állt meg, tavaszi napnyugtakor, ugy -emlékszem, március harmincadikán. Kossuth Ferenc magas daliás alakja -leszállt a vonatról, lassu léptekkel egy dombra ment, levette a kalapját -s délfelé fordult, hol az olasz sikság terült el a hunyó nap sárga -fényében úszva. Sokáig nézett a messzeségbe, mintha ő maga is bucsuznék -ifjukori emlékeitől és férfikora első küzdelmeitől, azután rezgő hangon -egy remek beszédet mondott, melynek első mondata ez volt: - -_Isten veled, Kossuth Lajos második hazája._ - -… Azután ujra beszálltunk és a vashidon dübörögve mentünk át Ausztriába. -Mikor Cormonsban leugrottam a vonatról, az osztrák zsandár torkon -ragadott. Tovább, tovább!… - -A magyar határra hajnalhasadtakor érkeztünk. A vonat itt is megállt. -Harminc-negyven parasztember közeledett levett kalappal és összetett -kézzel, mely láthatólag remegett… - -És még mire emlékszem? Arra, hogy Balaton-Szent-Györgytől Fonyódig a nép -a vasuti sin mellett térdelt és imádkozott. - -Sápadtan, megdöbbenve néztünk egymásra: csak ekkor jöttünk rá, hogy a -magyar nép szivében micsoda helyet foglalt el Kossuth. Mi fogja ezt az -ürt betölteni? Mi lesz a kuruc legendákból, elköltözvén az utolsó hős?… - -… Március 20-ikán körülnéztem és kerestem a mauzoleumát, a szobrát. Csak -az összegyüjtött százezreket láttam. Jó. Csinálják meg Erzsébet királyné -szobrát. Helyes. De az ég szerelmére, mondják meg, mit csináljak a nyolc -éves fiammal, mert valahányszor sétálni viszem, mindig kérdi, hogy hol a -Kossuth-szobor. Jól tudom, hogy önök mit mondanak. Ezt: _Majd az ön -nyolc éves fiának a nyolc éves fia is fogja ezt még kérdezni az -apjától_. - -Mit mondanak _Bánk bán_-ban? Aludjunk. Jó éjszakát. - -(1900.) - - - - -VIZIÓ. - -Alszik a város. Lomha köd ül rajta. Olyan ez, mintha a levegő is -aludnék. Csak én virrasztok s velem a Betegség. Nem enged elszunnyadni, -kaparja mellemet, fojtogatja a torkomat. Mint egy elzárta fenevad -rombolja belsőmet és én nem fékezhetem meg. Óh, érzem, hogy öl meg -lassanként, mindennap letép a tüdőmből egy darabot, májamat és vesémet -harapdálja s érzem, hogy szivem egyre lassabban dobog, óvatosan, -bizonytalanul, habozva löki szét a vért ereimbe, mintha kételkednék -abban, hogy vissza fog-e az még egyszer térni a kamrájába? - -Kimegyek a havas kertbe, friss levegőt szivni. Óh, de szép itt. A fák -tele fehér virágokkal, a föld csupa fehér virág. Ugy érzem, mintha -tavasz volna. Szeretnék lehemperedni s a virágok közé temetni arcom. -Megrázom a fát. Óh, Istenem, egyszerre lehull minden fehérsége s ott áll -alatta a száraz, fekete halál… Óh, ez nem a tavasz pompája, ez a halotti -lepel… - -A kert végéről valaki közeledik. Az is csupa fehér. Árnyéka nincs, pedig -rátüz a hold s lépései nem hagynak nyomot a hóban. A templom tornyaiban -kong az éjfél… A XIX-ik század halálharangja. - -A fehér alak int. Fölegyenesedem. A fenevad meghunyászkodik bennem, s -egyszerre jól érzem magamat. Egészséges vagyok, erős vagyok, óriás -vagyok. A fehér alak föllép a felhőre… Követem. A Mindenségen haladunk -át, a csillagok nyájas sugarai közt röpülünk tova. - -S mikor a fehér felhők csucsára értünk, megálltunk. S ekkor a fehér alak -kinyujtá kezét. A távolból nagy sebességgel egy fekete felhő gördült -felénk. Lábunk előtt megállt s egy sötét alak bontakozott ki belőle. -Fáradtnak látszott, ráncos volt. Fölemelte hozzánk bágyadt tekintetét, s -kiálta: - -– Üdv neked, Gábor arkangyal, im’ hozzád repültem hivásodra, parancsodat -várni. A Halál angyala üdvözöl. - -_Gábor arkangyal._ Órád ütött, időd lejárt, fekete angyala a földi -halálnak, mehetsz pihenni, az uj századdal uj angyal következik. - -_A Halál angyala._ Köszönöm, óh uram, rám fér a pihenés. Nagyon sok -dolgom akadt odalent. A földlakó javithatatlan, csak ott van ő, hol száz -és száz év előtt. A mit az egyik kezével épit, a másikkal lerombolja. - -_Én._ Annyit ezer év alatt nem haladt az emberiség, mint ebben a -században. - -_A Halál angyala._ És boldogabb ma, mint száz év előtt? - -_Én (habozva)._ Nem gondolnám. De többet tud. Száz év előtt nem is -álmodott dolgok ma minden gyerek előtt egészen természetesnek tetszenek. - -_A Halál angyala._ A gőzkocsi? - -_Én._ Az is. - -_A Halál angyala._ Elértétek vele a madár sebességét? - -_Én._ Nem. De a telegráffal. - -_A Halál angyala._ Sebesebb az, mint a fény? - -_Én._ Nem. Kikutattuk a mindenség titkait. - -_A Halál angyala._ Magát a földet sem ismeritek még. Ott az éjszaki -sark. - -_Én._ Tudjuk, hogy nincs ott semmi. - -_A Halál angyala._ Ezzel csak hizelegtek magatoknak. - -_Én._ Hagyjuk a részleteket. Hát a humanizmus? A kórházak, lelencházak, -árvaházak? Hány százezer életet mentettünk meg ezzel az elveszéstől? Hát -az orvosi tudomány nagy fölfedezései? A bacillus-teoria, a szérum… - -_A Halál angyala._ Elég. Ez mind szép dolog és a század javára lenyomná -a mérleget, ha… - -_Én._ Ha? - -_A Halál angyala._ Ha a mérleg másik tányérában nem volna ezzel szemben -a sok véres háboru, a dinamit, melinit, ekrazit, Mannlicher, Hiram, -Maxim… De ne felejtsd: ebben a században minden Pasteurre esik egy -Krupp… a mit Pasteur épit, azt Krupp lerombolja. - -_Én._ A műveltséget, civilizációt az egész földre kiterjesztettük… - -_A Halál angyala._ Hiu fecsegés! Hátha az a tökéletesebb állapot: -Afrikában meztelenül járni a napon s nyers banánból megélni? - -_Gábor arkangyal._ Elég volt, fogd a halottaidat s távozz! Tiszted -lejárt, uj erő következik. - -S a halál angyala egyet suhintott kardjával s a mindenségen mintha -óriási villám cikázott volna végig. A sirok egyszerre fölszakadtak. Föl -a kidőlt fakeresztes elomló dombok, föl a Pantheonok, megrepedt a -kripták földje s fehér alakok milliói sorakoztak. A Halál angyala intett -ragyogó kardjával s olyan ut nyilt a felhők között, mintha megfagyott -habból való volna. Elindultunk. - -_Én._ A császár, a császár! - -Ott jött, fehér lovon, szürke köpönyegben… S mögéje beláthatatlan sorok -sorakoztak… Moszkvától Lisszabonig és Alexandriáig tele volt a föld e -vad hóditó katonáival. Ney, Murat, Desaix, Lannes haladtak nyomában s a -gárda tépett alakjai. Itt az auszterlici halottak, ott a marengói -győzők, azután a waterloói elesettek… S utánuk a világ összes -nemzeteinek erőteljes ifjai véres cafatokban… S mögöttük a keserv… Az -özvegygyé lett asszonyok, az elárvult, elpusztult gyerekek, az elaggott, -gyámol nélkül maradt szülék. Mind, mind a nagy császár huzta maga után, -mint egy sötét átkot… El, el! - -Mennyei harmónia csengett fülembe… Mintha, csodálatos tehetséggel -megáldva, egyszerre megértettem volna a természet beszédét: a tenger -moraját, az erdő zúgását. Óh, ott jönnek a holt költők, Petőfi véres -alakja, Hugó Viktor, Göthe, Heine, Puskin véres sebbel a homlokán… Isten -veletek, édes szavu fülemiléi a kihunyt századnak, gyönyörüségei a -kifáradt kornak. Mikor fognak e kihült gömb mélyéből ismét ilyen szikrák -fakadni! - -De az égi harmóniát ujra komor dobogás nyomta el… A másik, a nagy -császár sápadt paródiája jött összetépett hadával… s utána a hideg -germán csatasorok, Jena megboszulói, Gravolette hősei… Az öreg császár -és a két ember, a ki nagygyá tette, némán lépdelt mögötte… El, el, véres -császárok, az uj történetiró nem a ti homlokotokra fogja füzni a babért… - -Ujra magam vagyok. A huszadik századból tizenöt perc eltelt. A multak -árnyai szétfoszlottak. A vizió elmult. A jövő jut eszembe. Nekem, beteg -embernek. Átmegyek a szobába, hol kis fiaim alusznak. Ez az én jövőm, a -halhatatlanságom. A nevemet, emlékemet, egy csöpp véremet, egy -agysejtemet keresztülviszik a századon s gondozni fogják a sirt, melyben -forró szivem nedves férgeknek ad táplálékot, uj erőt s talán reményt… - - - - -ÉJJELI KALAND. - -A multkor meghivtak Budára a Városmajorba egy kis kuglizásra. A kuglizás -csak a cime volt a mulatságnak, mely tulajdonképp táncból, vacsorából és -ivásból állott. Vannak házigazdák, a kiknek a vendég csak a kisujját -mutatja s ők mindjárt az egész embert követelik. Azt hittem, hogy Budán -csupán golyókat fogok dobálni s az lett a vége, hogy palackokat is -dobáltam. Mert a budai bor sokkal erősebb, mióta a szőlőt a filloxera -elpusztitotta. - -Fehérruhás ifju leányok, zene, kacagás, felköszöntők, pohárcsengés, -tüzes italok elkábitottak. Széles jó kedvem támadt s duhajkodtunk mi -fiatalok. Egy órával mult el éjfél, mikor megindultam haza felé, Pestre. -A hegyekről friss levegő omlott alá, a fák álmosan bóbiskoltak, az -alagut óriási ásitással fogadott s ugy elálmosodtam benne magam is, hogy -mire kiértem belőle a budai lánchidtérre, alig álltam a lábamon. Semerre -egy lélek. Gondoltam, hogy pihenek egy kicsit. A hideg kőoroszlán mellé -leültem a földre s abban a percben elaludtam. - -Nem tudom, meddig alhattam. Egyszerre csak arra ébredek, hogy az egész -Lánchid reszket, inog és csikorog. A láncszemek szinte jajgattak, ugy -meg voltak feszülve s a farészek recsegtek és ropogtak. - -Mi ez? Mi történt ezzel a hiddal? Ki jár a hidon? Ki közeledik rajta a -csöndes éjszakában? A nélkül, hogy a gyalogutról fölkeltem volna, az -oroszlán talapzata mellett kidugtam a fejemet s zavaros, rémült, -kiváncsi tekintetemet a kőoszlop nagy kapujára szegeztem. Mi történik -ott? Irtóztató dübörgéssel jöttek felém ismeretlen lények. Remegtem a -félelemtől s belekapaszkodtam a hidba, melyről azt hittem, hogy rögtön a -vizbe szakad. - -Egyszerre csak az oszlop nagy ivében barna óriások jelennek meg. Az erős -holdfényben rögtön rájuk ösmertem: legelől haladt Petőfi Sándor szobra, -élettelen szemei a királyi várra voltak szegezve. Hatalmas léptei alatt -megrendült a hid, feje fölött kigyultak a pislogó csillagok és -sugaraikat lábai elé hintették. Pásztorsip és édes furulyaszó kisérte -nyomát s a pusztaságok barnapiros népe, ködös, légies alakok tolongtak -utána. Mikor közelebb jött, láttam, hogy balkezével a szivében ülő -kozáklándzsát fogja s vére bőven patakzik a földre. - -Utána jött, tenyerét boritva arcára, Széchenyi István és Eötvös József -szobra. Nehezen mentek és sürü pihenőket tartottak, mert Deák Ferencet -hozták karszékestől. A szobor mellékalakjai jöttek utánok, köztük a -hazaszeretet, gyászfátyolba burkolva, tépett ruhával, sárral -teledobálva. - -– Petőfi ur! – kiáltott Deák Ferenc a költő után, – álljon meg, mert a -méltóságos urak sohse érik utol. - -Petőfi leült az oroszlánra. A puszták kőből faragott királya -összerázkódott, szemei föllángoltak s megcsóválta a farkát. Széchenyi és -Eötvös letették Deákot és a másik oroszlánra ültek. A kiséret is -elhelyezkedett, ki a karfákra, ki a holdsugárba kapaszkodva. - -– Ki hiányzik még? – kérdé Eötvös. - -– József nádor, – felelt Széchenyi. - -– Ő nem is fog velünk tartani, – mondá Petőfi keserüen, – rokonságban -lévén az osztrák udvarral. - -– Osztrák és magyar udvar, – igazitá ki Deák a költőt, – az én -kiegyezésem szerint. - -E pillanatban megjelent József nádor méltóságos alakja. A mint odaért, a -szobrok néma főhajtással üdvözölték, csak Petőfi forditotta félre a -fejét. - -– Hát engem miért hagytak ki az összeesküvésből, – mondá feddőleg a -nádorszobor, – avagy nem éreztem én mindig a magyar nemzettel? Ugy van! -Hagyjuk itt ezt a várost, melyet a törpék nemzedéke igazgat. Hagyjuk itt -a kilenc millió magyar fővárosát, mely huszezer külföldi németnek állit -szinházat. - -– Éppen ezt teszszük, – felelt Petőfi. - -– Fölkérem tekintetes Deák Ferenc urat, hogy a tényállást összefoglalni -sziveskedjék, – mondá a nádor. - -Deák egyet köhintett és kezdé: - -– A német vagy üzleti érdekből jön a magyar fővárosba, vagy turistai -kiváncsiságból. Üzleti érdekből elmegy a német az emberevő pápuák közé -is, eljön ide is, ha nincs is német szinház. A turista német pedig ha -ide jön, itt magyar várost, magyar szinházat keres, mert ez érdekli őt, -nem pedig a német, melyet otthon is találhat, szinházat is, várost is, -nem egyet, de százat. - -– Az előadás korrekt, – jegyzé meg Eötvös. - -– S mivel a magyar főváros, félelemből vagy rövidlátásból, puszta -mamelukságból, vagy az önérzet hiányából… - -– Hazafiatlanságból, – szólt közbe Petőfi. - -– Kozmopolitizmusból, – jegyzé meg Széchenyi. - -– Mindegy, akármi okból is, de a német szinházat megszavazta: mi, nagy -idők nagy küzdelmeinek tanui, kik a század elejétől kezdve láttuk a -nemzet harcát a némettel, elhatároztuk, hogy üresen hagyjuk -talapzatunkat a mai kor vak törpéi számára s mi majd elmegyünk az el nem -puhult magyarok közé. - -– Helyes! – kiálták a szobrok, meg nem mozduló ajakkal, de harsonaszerü -hangon. - -E pillanatban szétzilált, vert had suhant át a légen: Zalán serege -tépett zászlókkal. Párducos magyar vezérek vágtattak nyomában s -tárogatók riadása közt megjelent Vörösmarty szobrának az Akadémiában -őrzött mintája. - -– Ablakot zuztam és ugy szöktem utánatok az Akadémiából, melynek üres, -sivár világában éhező és szomjazó lélekkel ah, oly sokat szenvedtem, – -szólt Vörösmarty. - -A daliás idők csillogó leventéi suhantak át az égen. Utánuk Toldi -toporzékoló paripán, ölében Piroskával. A Margitsziget felől mintha -üvegharangokat kongattak volna; ráismertem: Arany János kedves tölgyfái -zokogtak. Most jön az Arany-szobor. - -Csakugyan az öreg szalontai hajdu jött, meggörnyedve, de sebesen. - -– Bár én még csak minta vagyok, – mondá, – nem maradhatok itt, ha ti -távoztok. Ki számára állitsanak ki engem a Muzeum elé? Az erőtlen és -meghátráló korszak pygmeusait elboritja az idegenek árja és én -elhagyottan, senkitől nem ismerve álljak egy zagyva nyelvü -világvárosban? - -Sikoltások hangzottak a távolban: - -– Itt ne hagyjatok! Várjatok meg! - -Kisfaludy és Kölcsey mellszobrai voltak a Muzeumkertből. Nagyon nehezen -jöttek szegények, mert se kezük, se lábuk nincs. - -E közben Vörösmarty oda lépett Széchenyihez s igy szólt: - -– Az Akadémiában lakván, volt alkalmam megismerni Zichy Antalnak gróf -urról való különböző munkáit. Fogadja méltóságod őszinte részvétemet. - -Az összes szobrok kondoleáltak Széchenyinek. Mikor mind együtt voltak, -Petőfi fölkelt (az oroszlán, mely eddig a vérét nyalogatta, tüstént kővé -dermedt) s némán a budai vár felé mutatott. A szobrok, a mellékalakok s -a légi tünemények megindultak az Albrecht-uton a várba. Pár pillanat -mulva már csak tompa robogást hallottam s ezüstös párát láttam uszni a -levegőben. - -Fölálltam s lázas halántékomat az oroszlán hideg talapzatához nyomtam. -Pest fölött fekete felhők gyülekeztek s ugy villámlott, mintha valami -szörnyeteg öltögetné az égen hosszu, tüzes nyelvét. Az egész város -eltünt valami piszkos, kénkőszagu füstbe. - -Egyszerre pokoli robaj hangzott a budai várhegyről. Mintha ezer vonat -robogna végig egy óriási vashidon. A hegyoldalt tűz, láng boritotta, -hajladoztak a fák, csikorogtak a kövek, porzott a föld, nyögött az egész -hegy. Ablakok százai kettépattantak, hullott a vakolat, pattogtak a -cserepes tetők. Kidülledt szemekkel néztem oda: ebben a pillanatban -megjelent a Hentzi-szobor, üzve, hajtva, vágva, taszigálva a többi -szobroktól. Vércsöppek és vasdarabok hullottak róla, csattogtak rajta a -kardok, száz nyil és dárda állott remegve a testében. Csak a hidig -kergették, a vas-szobor átszaladt a hidon s a fáradt szobrok ujra -megállottak. - -– Megálljatok! – mondá Széchenyi. – Most adtunk szobrot Pestnek, a német -szinház elé, gyönyörködjék benne. Most pedig váljunk el. Én elmegyek -Cenkre s lefekszem őseim csontjai közé. A hogy lelkem széttört -darabokra, ugy fogják majd testemet is szétzuzni s tán pénzt vernek -belőle. - -– Én elmegyek a karthauziak közé s egy vén diófa lombjai alól, álmodozva -nézem a kék hegyeket. - -És Petőfi is kinyitotta ajkait és minden szavára vérhullám tódult ki -sebéből: - -– És én elmegyek az alföldi szép nagy rónaságra, inni a harmatot és -hallgatni a pacsirtát. - -– Menjünk aludni! Bujdossunk el! Álmodjunk édes álmokat. - -Igy beszéltek a szobrok, megharsantak a tárogatók s utra készültek a -szobrok. - -Nem birtam tovább. Kirohantam a homályból, térdre vetettem magamat s -könyörgő kezeimet feléjük emeltem: - -– Ne menjetek el! Ne hagyjatok itt! Veletek távozik innen minden fény, -minden dicsőség, minden szépség. Veletek elhágy minket az erő, a lélek, -a bátorság. E századnak minden nagyságát elviszitek magatokkal, itt -hagyjátok az ürességet, a sötétséget, az élettelen falakat, az apró -embereket. Elraboljátok a multban való örömünket, a jövőben való -bizodalmunkat, itt hagytok minket szegény, kifáradt, elernyedt, -roskadozó embereket, a porban és a sárban. Könyörüljetek! - -A világtalan szemek részvétlenül fordultak felém a magasságból, aztán -hidegen keresztültörtek rajtam, s ott hagytak széttépett lélekkel, -összerongyolt testtel. - -Ugy másztam át Pestre. Huztam magamat a földön s véres ut keletkezett -nyomomban. Meghalni mentem haza. Vérbeborult szemeim csak annyit láttak, -hogy a sulyosan sebesült Hentzi-szobrot a Rémi-kávéházban ápolták. - -Nem haltam meg. Aznap, mikor először kimentem, négy szobrot állitottak -föl a városban az üresen maradt talapzatokra: a Széchenyiére tették a -Zichy Antalét, a Deákéra Tisza Lajos grófét, József nádor helyére -Gerlóczy Károlyét, s Petőfi Sándor helyére Rémi Róbertét. - - - - -VASÁRNAPI MUNKASZÜNET. - -A török kormány igazán nagy zavarban volna, ha Európa példáján -fölbuzdulva, törvénybe iktatná a vasárnapi munkaszünetet. Mert a -törököknek a vasárnapja, a heti ünnepnapja a _péntek_. Mert már pénteken -becsuknák a boltot mind és nem dolgoznék senki; szombaton becsukják a -zsidók; vasárnap becsukják a keresztények és igy a hét három napján az -ipar és kereskedelem csak immel-ámmal menne. Ezért nem lehet reményünk -arra, hogy Törökországban valaha a vasárnapi munkaszünetet behozzák. A -mi kétségkivül búval tölti el azokat a doktrinäreket, a kik európai -vesszőparipákon szeretnek nyargalászni, a nélkül, hogy a helyi -viszonyokkal számolnának. - -Önök meg se gondolják, uraim, hogy mit jelent ez a vasárnapi -munkaszünet. - -Először is a munkás ember már régen nem reflektál a vasárnapra. E napon -illenék nem dolgozni, az bizonyos. És mégis dolgoztak szerteszét. -Ellenben nagyobb örömükre szolgált, hogy a hétfőt elcsiphették maguknak -s akárhány műhelyben volt ugy, hogy mig vasárnap dolgoztak egész nap, -hétfőn mulattak egész nap. Ez a _kék hétfő_ (mint németül mondják) már -ősrégi szokás s a vasárnapi munkaszünetet csak ugy lehetne teljesen -elérni, ha az előtte való napot, vagyis a szombatot iktatnák törvénybe. -Akkor lenne csak a vasárnap igazán a nyugalomnak és a mulatságnak -szentelve. - -A vasárnapi munkaszünetet nem Baross találta ki, – mint sokan hiszik, – -hanem az Uristen, a ki a hetedik napot a pihenésre rendelte. De sok ezer -évnek kellett elmulni, mig az emberiség rájött arra, hogy az Uristennek -igaza van s törvénybe kell foglalni az ő akaratát. - -Ennek a törvénynek az a furcsasága, hogy nem kötelező mindenkire s -rengeteg sok kivétel van alóla. Más törvény egyformán kötelez kicsinyt -és nagyot, szegényt és gazdagot. Ez pedig olyan, hogy ha egy nagy csomó -ember nem tartja meg, hát megbüntetik, ha pedig egy másik csomó ember -megtartja – ezt is megbüntetik. - -Például, ha a füszerkereskedő nem csukja be a boltját tizenegy órakor, -pénzbirságot fizet. - -Ha pedig a reggel Szegedre induló személyvonat lokomotiv-vezetője -Kecskemétnél azt mondja, hogy tizenegy óra van, ő becsukja a boltot és -nem dirigál tovább – akkor elcsapják. - -Pedig neki is volna tán jussa a vasárnapi munkaszünethez. - -Hát a lóvasut mit szólna hozzá, ha kocsivezetői és kocsisai vasárnap -reggel hat órától hétfő reggel hat óráig munkaszünetet követelnének? - -A vasárnapi munkaszünetet Feld városligeti szinigazgató magyarázta a -legpraktikusabban. Ő ezentul vasárnaponkint két előadást rendez. Hogy a -vasárnapi munkaszünetelők többet élvezhessenek, a szinészek dolgozzanak -duplán. - -Hir szerint akadémiai kiadványokat se szabad vasárnap olvasni, mert ez -munka és nem élvezet. - -A háziasszonyokat különösen figyelmeztetjük arra, hogy a szakácsnét -vasárnap korán küldjék a piacra. Ezenkivül a mészárostól és a -füszerestől idejekorán meghozassák a szükséges holmit, mert tizenegy óra -után már aranyért se kapnak egy kis magyar borsot. Azután jó lesz a -vasárnapi vacsoráról is már délelőtt gondoskodni, mert a férj uram nem -hozhat este sonkát a zsebében, legföljebb süteményt, mert a pékek és -cukrászok nem szünetelnek. - -A ki vasárnaponkint a menyasszonyánál ebédel, keljen fel korán és -siessen a borbélyhoz, mert a Figaro tizenegykor zárlatot csinál s drága -pénzért se irtja ki az állak tüskéit. Milyen nagy dulakodás lesz a -helyért a borbély-műhelyekben, különösen farsangi időben! Sokan már -szombat este a fodoritók ajtói előtt fognak csoportosulni, hogy vasárnap -tizenegyig végezzen velük a mester. - -A magánhivatalnokok örülnek, a köztisztviselők busulnak. Mert az -előbbiek (pl. a magyar általános biztositó társaság hivatalnokai) teljes -vasárnapi szünetet élveznek, ellenben a fővárosi és állami hivatalnokok -ezentul is bejárnak vasárnap. - -Hogy a megye mit csinál, azt nem tudom. - -Annyi bizonyos, hogy Székely Józsi bátyánk, megyei levéltáros, ezentul -már délelőtt kilenckor be fogja zárni a levéltárat, mely eddig néha -tizig, sőt negyedtizenegyig is nyitva volt. - -Nekem lesz a legnagyobb örömöm, a ki eddig a zsurnalisztikában a -leglustább embernek voltam kikiáltva. - -Vasárnap ebéd után beleülök az _Otthon_-klub pompás hintaszékébe s -éjfélig meg se mozdulok belőle. Ha kérdi valaki: - -– Mit csinálsz? - -Ezt felelem: - -– A törvénynek engedelmeskedem. - -– Hogyhogy? - -– Nem dolgozom. - -Ez az egy törvény az, melyet megtartani nem esik az embernek nehezére. -Mindig mondtam én, hogy a munka és a szorgalom nem vezet jóra: ime máris -törvényt kellett hozni ellene, oly nagy mérveket öltött. - -Csak attól félek, hogy a vasárnapok rám nézve el lesznek veszve. Alva -fogom őket tölteni. A törvény nem engedi meg, hogy fölkeltsenek. Mert -engem fölkelteni _nagy munka_. - -A munkaszünet természetesen kiterjed mindazokra az irókra, a kiknek az -irodalom a kenyerük. Nekik az elméjüket vasárnap reggel hat órától hétfő -reggel hat óráig csukva kell tartaniok s akármilyen jó gondolatuk támad, -azt nem szabad leirniok. - -Tévedések kikerülése végett följegyezzük, hogy a kefekötőknek _csak -délelőtt tiz óráig szabad inni_, mivel ők az ivást iparszerüleg üzik s -igy az törvénybe ütközik. - -A munkaszünet következtében egy nevezetes vasárnapi látványosság -keletkezik Budapesten: _a józan tótok_. Ugyanis a pálinkaméréseket már -vasárnap délelőtt tizkor be kell zárni s ez ideig a leggyorsabb tót se -képes berugni. Meg fogják látni, hogy milyen hasznos tényezője lesz ez a -tótság a fővárosi életnek. Szabadban fog járkálni, vagy otthon alszik. -Hétfőn pedig sokkal kevesebben fognak közülök az épületekről lepotyogni. -A harmadik vasárnapra már annyira megjavulnak, hogy minden tót tagja -lesz a mértékletességi egyesületnek. A pálinkamérők pedig elpusztulnak. -Két dologgal nem vagyok még tisztában: az egyik az anyósom. - -Eddig a feleségemmel minden vasárnap délután az anyósomnál uzsonnáltunk: -ez nem volt élvezet, hanem _munka_, mert nekem kellett az anyósomat -mulattatni. Munkaszünet lévén, ezentul vasárnap tilos lesz nekem az -anyósomat mulattatni. Ellenben hétköznap kénytelen leszek odajárni -uzsonnára, mert akkor az élvezet tilos és a munka meg kötelesség. - -Jobb is volna megforditani a dolgot: nem kell olyan törvényt -kibocsájtani, hogy ne dolgozzanak; olyan törvényt kell hozni, hogy -_dolgozzanak_ az emberek. - -Vagy a tilalommal csak munkára akarják kapatni az emberiséget, tudván, -hogy a mi tilos, az édes? Hajdanában a hasznos krumplitermelést kemény -törvényekkel és busás jutalmakkal alig tudták elterjeszteni; ellenben a -kártékony dohány, bár élvezését itt-ott halállal is sujtották, -villámgyorsan elterjedt Európában. - -A másik dolog, a mivel nem vagyok tisztában: a házmesterem. Nekem -ezentul vasárnap kapuzárás előtt kell haza mennem, hátha a cerberus -nagyon tiszteli a törvényt s nem akar nekem kaput nyitni, hivatkozva a -munkaszünetre. - -Egy vigasztaló van a dologban: a házmester jó ember s tiz krajcárért rá -fogom őt birni arra, hogy a kapunyitást ne munkának, hanem élvezetnek -tartsa. - -Summa-summarum: Magyarország holnap belép az európai államok nagy -munkaellenes szövetkezetébe s ha holnap látunk embereket a Dunaparton -sütkérezni és lábukat a vizbe lógatni, tudni fogjuk, hogy a látszat csal -s ezek nem naplopók, hanem a törvény tisztelői és hű végrehajtói. - - - - -TÖRTÉNET A GOUYON-UTCÁBÓL. - -A Gouyon-utcát kora reggel fölseperték. Gondosan, lelkiismeretesen föl -is locsolták, mint akkor, a mikor a minden oroszok cárja vonult be -Párisba. Egy talpalattnyi föld nem maradt szárazon. Dühöngött is -érte Bertrand, mikor biciklijére kapva, az asztalosműhelybe ment. -Persze, itt ma arisztokrata mulatság lesz. A papok és mágnások -rendezik, az apáca-kolostorok javára, s hiába választottak be annyi -radikális-forradalmi embert a községtanácsba, azért az arisztokratáknak -mindig kész szolgája. Nem ütötték le nagyapáink elég fejét. Rosszul -végezték a munkájukat. Majd mi jobban fogjuk csinálni a dolgot. Csak -minél előbb el lehetne már kezdeni. - -Igy dohogott Bertrand, miközben vigan mozgatta a lábait, s a mint -szélsebesen röpült végig Párison, kis fapipájából egész füstfelhők -maradoztak el utána. - -A felesége lelkére kötötte, hogy pont tizenkét órakor otthon legyen a -dejeuner-re, s ő a nélkül, hogy szokott _aperitif_-jét, étvágycsináló -pálinkáját megitta volna, lábolt haza. A dejeuner már az asztalon volt. -A gyermekek is ott ültek már s türelmetlenül várták az apjukat. - -– Ej ha, de sietünk, máskor ilyenkor titeket az utcáról kell fölhozni. -Hová készültök? - -Az asszony intett a gyerekeknek, hogy ne szóljanak, de Paul nem állhatta -meg. - -– A fölvonulást nézzük meg, papa. - -– Micsoda fölvonulást? - -– A jótékony bazárba. - -Bertrand ránézett a feleségére. Az asszony zavartan mosolygott. - -– Ugyan ne vedd rossz néven Joseph, a gyerekeknek meg kell mutatni az -ilyesmit. Látni fogják a török követet, a pápai követet, az elnök ur -feleségét és az összes hercegnőket. Nagyon érdekes az. - -– Nem fogják látni! Nem engedem! Nem nekik való! Ne örüljenek neki az -arisztokraták, hogy milyen publikumuk van nekik az utcán. Nekünk nem -imponálnak, mi nem veszünk róluk tudomást… Majd csak akkor, ha ujra -eljön a napja, de akkor nem fognak örülni neki, – kiabált Bertrand -Joseph és ütögette öklével az asztalt. - -A gyerekek, Paul és Marie, félve néztek rá. Az asszony lefogta férje -hadonázó öklét. - -– Ugyan Joseph, legyen eszed, nem erről van szó, de az ilyesmi, a cifra -fogatok, az inasok, a szép lovak és ruhák, fölérnek a gyermekeknek egy -szinházi előadással, s mivel nem kerül pénzbe, hát megmutatom nekik. - -– Nem mutatod meg! Ne felejtsd, hogy én a kerület radikális-forradalmi -végrehajtó bizottságának a tagja vagyok. S nem türöm, hogy a családom a -dologtalan utcai szájtátók közé keveredjék, a kik megtapsolják Alençon -hercegné uj kalapját. - -– Jó, jó, csak együnk már. - -Az ebéd szó nélkül folyt le. Az asszony dühös volt, Bertrand dühösnek -látszott, a gyerekek pedig félig elpityeredve, hallgatagon ültek ott. - -Mikor vége volt, Bertrand fölállt, s a kalapjáért nyult. Föltette és -gondolkozott. - -– Eh, itthon maradok. Mert ha elmegyek, te tilalmam ellenére elviszed -őket. - -Az asszony némán leszedte az asztalt, s nem felelt semmit. Bertrand föl -s alá járkált. - -– Eh, nem, elmegyek én is megnézni. - -– No, látod, – szólt az asszony nevetve, – ez már okos beszéd. - -– De miért megyek el? Nehogy te a gyerekek fejét telebeszéld mindenféle -értelmetlen butasággal. Majd én fölvilágositom a gyerekeket, hogy mit -tartsanak erről a canailleról, mely a mi verejtékünkből él. Majd akkor -más szemmel fogják ezeket a papokat és képmutató paposkodókat nézni. -Nini… Te talán még imádkozni is tanitod az én gyermekeimet? - -Az asszony kiment a konyhába, sirdogált és mosogatott. - -– Ne mosogasd az edényeket, gyertek! - -Kézen fogta a két gyereket, az asszony egy kis piros kendőt kötött a -fejére, fehér kendőt kötött maga elé és lementek a Gouyon-utcába. A -füszerkereskedő előtt fölálltak egy kocsira és várták a látványosságot. - -A mágnásvilág fölvonulása már megkezdődött. Az utca tele volt néppel, -mely bámult. - -Ott robogott Pontillac márki könnyü kocsiján, mely elé oroszosan három -ló volt fogva egymás mellé. A piros lószerszám ezüsttel volt kiverve, s -a hátul ülő kocsis a moszkvai imsikek kaftánját viselte. Utána -Neveroszkoi gróf, az orosz nagykövetség katonai attaséja, a vörös -huszárok pompás egyenruhájában, egymás elé fogott két almásszürkével. -Utánuk vagy husz nyitott fogat tódult, tele kacagó fiatal menyecskékkel, -kik kábitó virág- és parfümillatot terjesztettek szét a tavaszi -levegőben. Széles kalapjaik alól vidáman néztek a közönségre, s hófehér -fogaikat villogtatták. A tavaszi divat remekei simultak karcsu -termetükre, s szines napernyőik mint megelevenedett óriási gombák -rohantak el a tömeg káprázó szemei előtt. - -– Az ott Luynes herceg, meg a felesége, – mormogá Bertrand, – van vagy -öt kastélyuk, százezer hektár földjük, kétezer cselédjük… Nézd meg jól, -asszony… csupa selyem, majd elröpül. Ez a ruha belekerült neki kétezer -frankjába. És sohse dolgozott egyikük se… A kisujját se mozditotta… -Láttad a gyémántját, Marie? Jegyezd meg jól, hogy neked a mindennapi -kenyered alig nagyobb, mint neki a gyémántja… Hallod, Marie? Neked sohse -lesz akkora gyémántod… értsd meg jól, soha, soha… - -– Hallgass Joseph, hallgass! feddé őt az asszony. - -Paul és Marie tapsoltak örömükben: az orosz nagykövet jött a régi cári -hintók stilusában készült nagy batárban. A bakon muszka kocsis ült, -mellette egy óriási cserkesz. A nép köszönt neki, néhányan hurrát -kiáltottak, mások Oroszországot éltették. Bertrand Joseph hallgatott. - -– Ott jön Mackau báró… a nagy bonapartista, fényben és gazdagságban. -Ezeknek csináltuk meg a köztársaságot… Ő élvez, mi pedig nyomorgunk… És -utána a többi, csupa ellenség, a nép zsarnoka… nézzétek a cimeres -kocsikat és libériákat… a megelégedett, a büszke urakat… és azután a -nyomor bárgyu alakjait, a kik szájtátva néznek rájuk… - -– Hallgass, Joseph, hallgass! - -A fény, pompa, boldogság, előkelőség, fiatalság, gazdagság, hatalom egy -vakitó Niagarája zuhogott el a Gouyon-utcában s tünt el a jótékony -bazárban. Az elyséei mezők friss virágillata is körüllebegte őket s a -tavaszi nap sugarai valóságos kévékben ömlöttek alá a mozgalomra. - -Bertrand leugrott a kocsiról. - -– Vincent apó bormérésébe, ide szembe megyek egy kis italra. - -És eltünt. Bertrandné még megvárta a pápai nunciust s a gyerekekkel -együtt keresztet vetett magára, mikor az öreg ur, hófehér kezeivel a -kereszt jelét intette feléjük a levegőben. Aztán föl s alá sétáltak a -Gouyon-utcában és nézték a hemzsegést. - -Hirtelen valami balsejtelem vonult végig a tömegen, mint forró nyárban a -távoli viharnak első hideg szele. Mindenki megállt, öntudatlanul, a maga -elhatározása nélkül s mintha egy láthatatlan szörny ólomsulylyal -nehezedett volna rá. Egy pillanatig csönd és mozdulatlanság volt… azután -egy nagy orditás, alaktalan jajkiáltás töltötte be a levegőt s a tömeg -egy névtelen, ismeretlen rémülettől megkapva, össze-vissza rohanni és -összefüggés nélkül kiabálni kezdett. - -– Tüz van! Ég a jótékony bazár! – ez a pár érthető szó vált ki a -zürzavarból. - -Egyszerre tele lett az utca füsttel. Azután őrült mozdulatokkal tépett -alakok jelentek meg. Egy égő haju asszony sikoltozva futott végig a -kövezeten; nem egy, tiz… nem tiz, száz… mintha Charenton lakóit -egyszerre ide rázták volna ki. - -Erős trombitaszó. Megjöttek a tüzoltók. A rendőrök visszaszoritják a -népet, egy zászlóalj katonaság futólépésben érkezik. Tompa robbanással -lábhoz teszi a fegyvert… huszonkét elszenesedett holttest füstölög már a -földön. - -Bertrandné szerencsésen a kapuhoz érkezik, befurakodik s lélekzet nélkül -szalad az ötödik emeletre a gyerekekkel. - -Néha kimegy a folyosóra. Az ég fekete, az édes tavaszi levegő bűzös. -Tompa moraj az utcákon, százezrek megdöbbenése, ezrek fájdalma csak mint -egyetlen szenvedő óriásnak kínos sóhajtozása érkezik ide föl. Talán ez a -hatalmas anya, a nagy Páris siratja gyermekeit? - -Gyorsan beesteledett. A gyerekek megebédeltek és vetkeznek. Bertrandné -az urát várja. - -Nyolc órakor belép Bertrand. Az asszony fölugrik. - -– Ember, mit csináltál? Mi történt veled? A szakállad fele le van -pörzsölve, a ruhád össze van égve. Hol a kalapod? - -Bertrand nem szól, az asztalra könyököl. - -– Megsebesültél? - -– Nem. Mentettem. - -– Te? Te? - -– Én. Nagyon sirtak a szegény nyomorultak. Megsajnáltam őket. Nem vagyok -állat. - -Végig törölte kormos homlokát. - -– Én mentettem ki Luynes hercegnét s átadtam a férjének. - -Bertrandné lehajolt a piszkos emberhez, s megcsókolta a kezét. - -A gyerekek levetkőzve ültek kis ágyukban. Bertrand oda fordult. - -– Hé, kölykök, imádkozzatok! - -Paul félénken nézett az anyjára. Az anya biztatólag intett. A fiu -összetette a kezét, szemeit fölfelé szegezte, s csengő hangon mondá el -az imát. - - Én Istenem, jó Istenem, - Becsukódik már a szemem, - De a tied nyitva Atyám, - A mig alszom, vigyázz reám. - Vigyázz kedves szüleimre - Meg az én jó testvéremre. - Mire a nap ujra fölkel, - Csókolhassuk egymást reggel. - Amen! - -– Amen! – mondá Bertrand – halljátok, ezentul minden este imádkozzatok. -Akarom. - -Egy kis ideig hallgatott, azután ujra szólt: - -– És tanuljatok meg egyet: _Sohase irigyeljetek senkit!_ - - - - -BIRKÓZÁS. - -Egyizben elhatároztam, hogy hosszuéletü leszek e földön. E végből -tiszteltem atyámat és anyámat, de még más oldalról is biztositottam -magamat. Felültem ugyanis Fiuméban az Adria-társulat _Kemény Gábor_ nevü -gőzhajójára s igy utaztam, Olaszországot körülevezve, Marseillebe. Ez a -világ leghosszadalmasabb utja, s ez uton sikerült nekem tisztes -életkorra szert tennem. Brindisiben már mutatkoztak legelső ősz -hajszálaim. Maltában fogaim hullani kezdtek, Nápolyban ugy szaggatott a -köszvény, mint a szakácsné a csipkedettet. Palermóban (s ez az öregedés -legaggasztóbb jele) már nősülésen gondolkoztam, s Marseilleben kerekes -széken guritottak ki a szárazföldre. Ugy éreztem, mintha százéves volnék -s utamról olyan impresszióim voltak, mintha Ulyssesnél hosszabb ideig -bolyongtam volna a tengereken. - -Igy kerültem én Marseillebe. - -Egy este a kapitányom elvitt a _Zöld tehén_-hez cimzett -tengerész-mulatóba, melynek fővonzóereje a birkozás volt. Még pedig nem -professzionátusok, hanem amatőrök verekedtek egymással. Még pedig -leginkább matrózok. A kocsma tulajdonosa dijakat tüzött ki s a fiuk -azokért dulakodtak. Láttam ott nemcsak európai, hanem hindu, maláji, -néger és arab birkozókat is, kik a nagy óceánjáró hajókon mint matrózok, -vagy még inkább mint fütők szolgáltak. A birkozók öltözete csak egy -uszónadrág volt s az exotikus népek bajvivói megkenték olajjal a -felsőtestüket, hogy lecsuszszék róla az ellenfél marka. Az európai -birkozók ezt nem tették, sőt trikóinget is vettek föl. - -Érdekes volt a publikum magatartása. A feketék és szinesek akárhogy -birkoztak, nem törődött vele senki. Sőt egyenesen brutalitásokra -biztatták őket. Hasbarugás, pof, harapás, körmölés, gáncsolás, minden -meg volt engedve s a szerencsétlenek véresre verve hagyták el a -porondot, a mi a fehérbőrü publikumot végtelenül izgatta és mulattatta. - -Egészen más alakot öltött a fehérek birkozása. Itt a hajó és a nemzet, -melyhez a birkozó tartozott, természetesen pártját fogta neki és -semmiféle szabályellenes dolgot nem engedett meg. Biztatták, kiabáltak, -tomboltak, s embereiket a végső erőfeszitésre serkentették. Ebből -gyakran véres verekedések keletkeztek s különösen olaszok és franciák -sokszor késelték egymást. - -Azóta sok birkozást láttam már, de ilyenkor mindig előttem állt a -marseillei kis aréna vadul üvöltöző tömegével, egyéni és nemzeti -versengésével s konstatálom, hogy az érdekesebb, mert őszintébb s -komolyabb, mint a professzionátus viadorok mérkőzése. - -Az utóbbi már komédia, cirkusz, a hol a győző és az elbukott a küzdelem -után együtt vacsorálnak, mint a dráma után a megölt Duncan és gyilkosa, -Macbeth, sőt Duncan néha kifizeti a Macbeth által elfogyasztott -székely-gulyást – a mi nekem, mint jó publikumnak rosszul esik, mert én -meg akarom őrizni naiv hitemet és illuziómat, a mi nélkül nincs igazi -szinházi élvezet. - -A professzionátusok mérkőzése azért mégis érdekes és komoly, mert ők -ezzel keresik a mindennapi kenyerüket. Ez az igazi küzdelem a létért. -Csak én azt találom komikusnak, hogy valakinek attól függjön az évi -jövedelme, hogy hányszor érintette mind a két vállával a földet. - -Én is azt mondom, a mit jó Pálffy Albert szokott irni regényeiben, -egy-egy uj fejezet élén: Vessünk egy pillantást a közelmult eseményeire. - -A nemzetközi birokversenyben Hakkenschmidt, a balti tartományokból való -orosz, legyőzte Kara Ahmedet, a brusszai hamalt. - -Ez a fiatal, alig huszonhárom éves Hakkenschmidt a mérnöki pályára -készült s pár évi tehnikát el is végzett, de rettentő izomereje más -pályára csalta. Mikor észrevette, hogy micsoda tehetséggel áldotta meg -az Isten, elkezdett trenirozni. Uszott, futott, tornázott, sulyokat -emelt s nemsokára csudaszámba ment ismerősei közt. Épp egy épitőmester -irodájában dolgozott egy rubel napidijért, mikor a cirkusz birokversenyt -hirdetett. Első dij ötszáz, második háromszáz, harmadik kétszáz, -negyedik száz rubel. Hakkenschmidt egyet gondolt és jelentkezett, -földhöz vágta az összes birkozókat és elvitte vitte az első dijat. Két -hét alatt többet keresett, mint a mennyi egész évi fizetése volt. A -mesterségét tehát szegre akasztotta s elvei föntartásával (mondanák -politikusaink) belépett a professzionátus birkozók közé. Ha okosan él, -elbirkozhatik negyven éves koráig s szép vagyont szerezhet. Tovább nem -igen viheti, mert akkorra minden birkozó megroskad. Látjuk a hatalmas -Robinettin, a ki egykor Massont leverte s most már csak szánalmas rom. - -Kara Ahmed teherhordó volt Brusszában. Lovakat és zongorákat vitt a -hátán. Egyszer egy lóháton ülő göröggel összeveszett s dühében Pausanias -derék utódját lovastól a levegőbe emelte. A görög lefordult, de azonnal -fölkelt s Ahmedhez lépve, megveregette a vállát és szóla: - -– Te az én emberem vagy. Gyere velem és gazdagok leszünk mind a ketten. - -Ő volt Ahmed első imprezáriója. A török sohse volt ügyes viaskodó, ma se -az. Az európai birkozók fogásai közül nem sajátitott el semmit; izmai -nincsenek is kidolgozva, de iszonyu őserejével lebirt mindenkit. Ha -egyszer derékon kapott valakit, annak vége volt. Hakkenschmidt csak -ravaszságával és akrobata ügyességével tudta őt legyőzni. Mikor az orosz -a földön hasalt s a török fölötte térdelve, tünődött, hogy miképp -fordithatná meg, akkor az orosz hirtelen egy hatalmas lökéssel hanyatt -taszitotta, ráugrott s mielőtt Ahmed magához térhetett volna -meglepetéséből, a két válla a földhöz volt nyomva. - -Én sajnáltam a szegény Kara Ahmedet, mert mint turáni rokonomhoz, hozzá -szitottam az árja Hakkenechmidt ellenében. Különösen sajnáltam, mikor -láttam, hogy a düh és a szégyen könnyeket sajtol ki a szemeiből. -Tartozom azzal a kijelentéssel (a rossz nyelvek azt állitják, hogy -nemcsak kijelentéssel tartozom), hogy a közönség közt Karának is volt -pártja, de mikor három órai sikertelen dulakodása a legényt dühbe hozta -és pofozni s karmolni kezdte a muszkát, a hivek kisded csapatja elnémult -s csak én, Kozma Andor, a Kisfaludy-Társaság titkára, egy ismeretlen -tüzérfőhadnagy és Mardili Ábrahám köruti datolyaüzér mertünk még -kifejezést adni Kara-párti érzelmeinknek. Az indogermánok vezére -Vampetics kocsmáros, az indo-sváb volt; ő rohant be legelől a porondra, -az orosznak gratulálni, ő adott jelt, hogy föl a vállra a győztessel, -mialatt mi Kara Ahmed nejét, a párisi születésü Fatmát, a ki elájult, -közrevettük és kivonultunk. - -Magyar csak egy volt a birkozók közt. Egy vékony, de izmos fickó, a -kinek csak az eleje volt magyar, a hátulja pedig német, mert hivták vala -őt Sándorfi Mayernek. Mely különös név nekünk sovinisztáknak igen nagy -szolgálatot tett. Mert ha dupla vezetéknevü honfitársunk győzött, a nép -tombolva üvöltötte Sándorfi nevét és diadalát. Ellenben mikor földhöz -vágták (s én mint objektiv magyar, nem tagadom, hogy ez gyakrabban -megtörtént), mindnyájan szidtuk a nyavalyás Mayert, nem habozván őt az -egységes Németország szégyenfoltjának tekinteni. Szóval a derék birkozót -bifurkáltuk s igy kikerültük azt, hogy Hunnia nyögjön letiporva és két -vállával érintve a földet. - -A birkozásért a magyar egyáltalán csak mint néző lelkesül. A daliás -időkből Toldi Miklós erejének emléke maradt fönn; de ezt Arany lezárta, -folytatása nem lett. - -Néha fölmerül a vidéki cirkuszokban egy-egy birkozó, a ki magát Toldi -Jánosnak nevezi, de nemzetközileg nem tud érvényesülni. Az én -diákkoromban volt a Józsefvárosban egy Markules nevü birkozó, a ki ugy -vagdalta a földhöz a mészároslegényeket, mint pajzán gyermek a labdáját. -Tudok egy Nagy Sándor nevü ceglédi mészároslegényről is, a ki -szülővárosában minden cirkuszi bajnokot levert. De ambiciói nem -terjednek messze, s Nagy-Kőrösön meg Alberti-Irsán már nem birkoznék a -világért se. Otthon megteszi, mert szülővárosának becsületéről van szó. -Nálunk, azt hiszem, a parasztlegény is lealázó kenyérkeresetnek tekinti -a rendes birkózást. - -Az egész birkózás alatt legnagyobb gyönyörüséget mégis Kreindl, -_Ausztria bajnoka_ szerzett nekem, egy sörtől fölpuffadt pentzingi alak. -Kreindl ur azonnal a defenzivába ment át s folyton hason csuszkált a -földön. Nem adok igazat annak a barátomnak, a ki ebből azt -következtette, hogy Kreindl bácsi miniszteri pályára készül s a spanyol -etikett szabályai szerint birkozik; ellenben igazat adok mindazoknak, a -kik óriási humort találtak abban, hogy valaki _Ausztria bajnoka_ büszke -cimmel legyen fölruházva s e mellett vagy a hasával, vagy a két vállával -érintse folyton a földet. Adjon a magyarok Istene sok ilyen bajnokot -Ausztriának. - -Végül nem állhatom meg, hogy ne emlitsem föl az éles különbséget a -gentleman-kódex és a birkozó-kódex közt. Ha az egyik gentleman a másikat -pofonüti, mindenesetre az utóbbit diszkvalifikálják, ha ez nem kér és -vesz elégtételt. A birkozóknál épp ellenkezőleg azt diszkvalifikálják, a -ki pofonütötte a másikat. S beáll ezáltal az a különös helyzet, hogy -uriember csak a diszkvalifikált birkozóval verekedhetik meg… - - - - -SÉTA A KELETEN. - -Van nekünk egy söröző társaságunk, mely akkor keletkezett, mikor a -filloxéra aggasztó terjedése következtében valószinüvé kezdett válni, -hogy egy iparág: a hamis bor gyártása, erősen föl fog lendülni -hazánkban. - -A következmények bebizonyitották, hogy igazunk volt, mikor a borivásról -áttértünk a sörivás gyakorlására, mert sok élelmes férfiu adta arra a -problémára a fejét: hogyan lehet a bortermelést függetleniteni az -időjárás szeszélyeitől. - -Én csak azt sajnálom, hogy ezek a borhamisitó urak nem Amerikában -kisérleteztek, mert ott egy se fejezte volna be életét ágyban, párnák -közt, hanem csüngtek volna, mint a gyümölcs a fán. Mert az olyan ember, -a ki millió szőlőmunkásnak a kenyerére tör, csakugyan nem érdemel -egyebet. - -Azt tartja a mondás, hogy a rossz bortól a bicska kinyilik az ember -zsebében. Nohát, a hamisitott bortól is kinyilik, de csak azért, hogy az -ember beledöfje a hamisitóba. - -De most veszem észre, hogy nem erről akarok én irni. A mi söröző -társaságunkat akarom a nagyérdemü közönségnek bemutatni. - -Ebben a társaságban mi meglehetősen hangosan szoktunk diskurálni és -itélni elevenek és holtak fölött. A kivel valami történt, azt széles -mederben szokta előadni s apró kávéházi kalandok Don Juan-féle szerelmi -regényekké dagadva szoktak, sörrel vegyest, asztalunkon -végighömpölyögni. - -Csak az elnökünk, a kiváló fogteknikus hallgatott mindig makacsul és -konokul. Csak akkor hallottuk a hangját, mikor _snittet_ rendelt. Igaz, -hogy ezt gyakran hallottuk. - -Egy izben előadtam a Keleti-tengeren torpedónaszádon tett utazásomat, -német tengerészek társaságában s persze fantáziám négy tüzes lova közé -odahajitottam a gyeplőt: hadd ragadjanak el. - -Előadásom egyik legszenzációsabb pontja az volt, hogy a vihartól egy -hétig nem tudván partraszállni, éléskamránk kifogyott s összes élelmünk -keleti-tengeri heringekből állt. - -Ez ellen semmi ellenvetés se volt. Akkor azonban áttértem a torpedóval -folytatott lövő-gyakorlatokra, s azt állitottam, hogy a kilőtt torpedó -negyvenöt méter kezdő sebességgel halad. - -– Ötvenegy, – szólt egy hang. - -Általános szenzáció: az elnök tette ezt a megjegyzést. - -– Negyvenöt, – szóltam türelmetlenül. - -– Ötvenegy, – viszonzá az elnök hidegen. - -– Lehet, hogy a Józsefvárosban ötvenegy, – szóltam maró gunynyal, – de -nem a tengeren. - -– A tengeren, – felelt az elnök ridegen. - -– Ugyan kérem, elnök ur, mit szól bele a torpedók dolgába. - -Az elnök zavarba jött. - -– Igaz, hogy vakmerőség tőlem, mert bizony már régen nem is láttam -torpedót… - -– Látott? Még szép, hogy látott. Tán a kiállitáson tetszett azokat a kis -mustra-torpedókat látni… - -– Nem kérem, Pólában… - -– Pólában? - -– Igen, mikor a _San Sego_-n szolgáltam. - -– Mi az a _San Sego_? - -– A _San Sego_ az osztrák-magyar hadi flotta legelső torpedónaszádja… - -– Maga tengerész volt? - -– Három évig. - -Nagyot ütöttem az asztalra. - -– Uraim! Rá vagyok szedve, be vagyok csapva, föl vagyok ültetve. Elnök -ur, ez közönséges merénylet. Engedi, hogy én itt a vén tengeri farkast -játszszam, sőt olyan képet vág, mintha soha Soroksárnál messzebb nem -járt volna. Ez perfidia! Ez a barátság? Aztán látott is valamit? - -Az elnök ur egy darabig vonogatta a vállát. - -– Nem érdemes róla beszélni. A dulcignói flottademonstrációban vettem -csak részt. - -– És utazott is? - -– Ebben nem volt nagy szerencsém. Kis-Ázsián, Észak-Afrikán és -Dél-Amerikán kivül nem láttam semmit. - -Itt már a guta környékezett. És ő hágy itt minket évek óta nagy -előadásokat tartani. Megfoszt minket a legérdekesebb kalandok -hallásától. Csináltam is rá mérgemben egy irtóztató viccet. Ha tengerész -volt, lehetett _sorhajóhadnagy_; de mivel fogteknikus, most nem lehet -más, mint _fogsorhajóhadnagy_; de mivel sok sört iszik, jogosan csakis -_fogsörhajóhadnagynak_ nevezhető. - -Ez volt rajta a boszum. - -Azóta nagyon óvatos vagyok külföldi kalandjaim regélésében. És -megtanultam azt, hogy a tengerrel való közeli ösmeretség nagyon -hallgataggá teszi az embereket. - -Ezt a mult héten is tapasztaltam. - -Egy jóbarátom vacsorát rendezett, melyen részint hires emberek, részint -érdekes személyiségek voltak jelen. Vacsora előtt jóbarátom félre hí s -egy napbarnitotta szálas fiatalemberre mutat, a ki civilruhában volt. - -– Nézd azt a legényt. Tengerésztiszt, most jött haza Kinából. A mellett -fogsz ülni. Barátkozzál meg vele, sok érdekes dolgot megtudhatsz. - -A nevét is megmondta, de nem voltam képes megjegyezni, mert inkarnátus -cseh hangzása volt. Ilyenforma: _Krancsenkruncsek_. Tessék ebből -kiszedni a magánhangzókat s megkapják a nevet. Ugy hangzik, mint távoli -puskaropogás. - -Nohát, én is kiszedtem belőle, nem ugyan a magánhangzókat, hanem -mindent, a mit ő a messze Keleten látott. Nehezen ment, néha harapófogót -alkalmaztam, de ment. - -Ő a _Zenta_ hajón szolgált, mely a japán partokon cirkált, mikor a -boxermozgalom lángra gyulladt. Azonnal Taku alá rendelték őket. - -Az egész hajó személyzetét fölvillanyozta a hir, hogy egy kis verekedés -lesz Kinában. Egypár bombát vetnek valami városba, néhány copfos alakot -főbelőnek, rá nagy ebédet esznek valami főmandarinnál s azzal vége. -Senkise álmodott arról, hogy ebből milyen nagy európai összeröffenés -lesz. - -Pár hét alatt aztán rájöttek, hogy ez Kina hadüzenete Európának. - -Az én Krancsenkruncsek barátom, mint kapitányának az adjutánsa, részt -vett a haditanácsban is, mely azt tárgyalta, hogy előnyomuljanak-e -azonnal Peking felé, vagy még ujabb csapaterősitéseket várjanak. - -Ez már azután volt, hogy Seymour admirális, az első segitőcsapattal, -kénytelen volt pekingi utját abbahagyni és folyton verekedve -visszatérni. - -A második segitőcsapat még csak tizenötezer főből állott. Köröskörül égő -városok lángjai vörösitették az éjszakát s menekülő kinai keresztények -és hittéritők rémitették a vezéreket. A felkelők számát száz meg -százezerre tették s az európai tábornokok és tengernagyok közt az a -nézet kezdett tulnyomóvá válni, hogy legalább harmincezer ember kell -ahhoz, hogy e rettentő birodalom belsejébe nyomuljanak s a követségeket -fölmentsék. - -Órák hosszu során át folyt a tanácskozás. Minden parancsnok beszélt, -csak a japáni tábornok hallgatott. A kis kiszáradt majom, cifra franciás -uniformisban, fölfelé metszett szemeivel, türelmesen végighallgatta a -szépen borotvált, jól táplált, termetes európaiakat. Végre ő rá -fordultak kérdőleg a tekintetek. Ekkor a kicsike fölállt s korrekt -angolsággal igy szólt: - -– Elvégezték az urak? Jó. Akkor hallgassanak meg engem. Kémeim azt -jelentik, s tudják, hogy az én kémeim kitünők, hogy minden percnyi -késedelem a követek biztos fölkoncolását jelenti. Másrészt ösmerem a -kinait, eleget verekedtem velük. Egy erélyes előrenyomulás elől -szétszóródnak s mi könnyü szerrel Pekingbe juthatunk. Én tehát -inditványozom, hogy vágjunk neki. Ha pedig önök erre nem hajlandók: én -magam is neki vágok a hatezer emberemmel, még pedig azonnal. - -Ezzel szalutált és adjutánsaival eltávozott. Az európaiak meglepetve -néztek egymásra. Pár perc mulva hallották, hogy a japáni táborban fujják -a riadót. - -– Ezek az ördöngős fickók nem tréfálnak, – mormogá az angol parancsnok. - -– Igazuk van, – szólt a francia parancsnok, – uraim, csatlakozom a -japánokhoz. - -– Én is, – szólt az orosz. - -Az angol gyorsan fölkelt. - -– Nos, uraim, – szólt, – kimondom az egyhangu határozatot: azonnal -megkezdjük az előnyomulást Peking ellen. A beosztást, haditervet mind -ösmerik; előre, Isten nevében. - -Mindenki helyeslőleg biccentett, az urak némán kezet fogtak és elváltak. -Negyedóra mulva az összes táborokban verték a riadót s a fölmentő sereg -elindult. - -Azt már Rosthornnak a jelentéséből is tudom, hogy annak a kis japáninak, -az ő elhatározottságának és energiájának köszönhetik a követségek a -megmenekülésüket. Ha csak három nappal később indulnak el, már későn -érkeztek volna. - -– És önnek volt valami érdekesebb kalandja? – kérdém Krancsenkruncseket. - -– Nem. Semmi. Csan-Ting megrohanásában ugyan résztvettünk, de a -továbbiakban nekem csekély részem volt… - -– Miért? - -– Mert három napot a pincében töltöttem s igy elmaradtam és az -utócsapathoz osztottak be. - -– Mit csinált a pincében? - -– Unatkoztam. - -– Hát miért nem jött ki? - -– Nem lehetett. - -– A bombák elől menekült oda? - -– Oh, dehogy, – felelt a tiszt olyan arccal, mint a kit a kérdések -untatnak s boszankodik, hogy ennek a szárazföldi patkánynak elejétől -kezdve el kell mondani a dolgot. - -– Hát, hogy volt? - -– Ugy, hogy mikor a csan-tingi erődöt elfoglaltuk s benne voltunk már, a -kinaiak fölrobbantották… Én csapatommal éppen a kazematákban szedtem -össze a fegyvereket. Ez volt a szerencsénk. A romok ugyan eltemettek -bennünket, de kiástak mindannyiunkat… - -A vér elhült bennem. - -– Senkinek se történt semmi baja? - -– De igen. Két ember megsiketült, egy pedig megőrült az élve eltemetés -iszonyuságától… - -– Köszönöm. - -Fölkeltem és a másik szobába mentem. A gazda utánam jött. - -– Nos, ott hagytad a csehet? - -– Ott. Barátom, én félek az olyan embertől, a kit fölrobbantanak egy -várral, a kit élve eltemetnek a föld alá s _mindezzel nem dicsekszik_. - -Ilyenek a tengerészek. - - - - -AZ EGRI REMETE. - -Azok, a kik a Nemzeti Szinház előadásán Gárdonyi Gézát kitapsolták, nem -is sejtik, hogy milyen különös ember jelent meg előttük. - -Magas, sovány, szenvedő, szürke alak. Első pillanatra látszik rajta, -hogy az életnek legkeservesebb iskoláján ment keresztül. Éhezett, -fázott, csetlett-botlott, tanult, gondolkozott és most itt áll előttünk, -mint kész iró. Mint nagy iró, mint minden porcikájában igazi nagy magyar -iró. - -Az emberekkel való érintkezésben ügyetlen, a lázasan dolgozó, előre -törekvő társadalomtól szinte fél. Azért is huzódott félre, a vidékre s -csak néha jön le Budapestre, hogy barátaival egy kicsit kibeszélgesse -magát. - -Lelke roppant érzékeny. És tele van müvészi hajlamokkal. Képet fest, -igaz, hogy rosszat, de neki ez a foglalkozás is gyönyörüséget szerez. -Szobrot farag s ugyancsak fájna neki, ha Fadrusz kinevetné, – pedig -kinevetné. Zongorázik, hegedül s természettudományi problémákkal -foglalkozik. Néha megunja az irást s akkor a müvészetnek itt fölsorolt -ágaival szórakozik. Még a pipáját is maga rajzolta meg, azután kigyurta -agyagból s ugy csináltatta meg valami pipagyárossal. - -Az apja is ezermester volt. Az öregnek a nyughatatlan vérét és -sokoldaluságát a fia is örökölte. Az öreg gépészféle ember volt és hogy -a mesterségét jól kitanulja, fölment Bécsbe. Itt érte az 1848-iki -forradalom, a mikor ő is beállt a halálfejes diáklégióba, résztvett Bécs -védelmében a császári csapatok ellen, majd a diákokkal együtt lejött -Magyarországra. Itt azonban őt fegyvergyárba tették, hadnagyi ranggal és -fizetéssel. Mikor a kormány Debrecenbe vonult, a fegyvergyárat Lahner -Nagyváradon állitotta föl s azt már ő vezette. Aradig követte a -kormányt, ott aztán, zsebében száz forinttal, oláh kocsisnak öltözve -menekült ki a halál hálóiból, a melyeket ott fontak-kötöttek a világosi -katasztrófa után. Visszament Bécsbe, a hol egy gyáros barátja -bizonyitványt adott neki, hogy a szabadságharc éveit ott töltötte. Talán -ott is marad, ha a Jankovicsok le nem hozatják Szőllős-Györökre, Somogy -vármegyébe, hogy egy gőzmalom terveit készitse el s a gépezetet állitsa -be. Itt érte az apát egész életében a legnagyobb baj: egy ujfajta -malomkereket talált fel, mely a rajta lezudult vizet megint visszaviszi -oda, a honnan ujra a kerékre folyhatik. Erre a találmányra, mely -geniális volt, zörgött és forgott mint a fene, csak éppen a vizet nem -akarta visszavinni oda, a honnan jött, az öreg minden pénzét ráköltötte -s ezért megmaradt szegény embernek. - -Gárdonyi Géza Agárdon, Fejérmegyében született. Elvégezett három -gimnáziumot, aztán a tanitóképző-intézetbe adták Egerbe, – mert apja már -akkor Borsodban lakott. - -Tizenöt éves volt, mikor apját elvesztette s ekkor szakadt rá a -nyomoruság. Csuda, hogy keresztülgázolt rajta, mert ifjukorában semmit -se árult el a benne lakozó nagy tehetségből. A tanitóképző-intézetben -együgyü fiunak tartották s csak az irodalom tanára vigasztalgatta néha, -nem azzal, hogy lesz belőle valami, hanem azzal, hogy ne busuljon, meg -fogja tudni keresni a kenyerét. - -A mit itt emlitettem, ez volt az összes iskolája: a többit mind magától -tanulta. Elsajátitotta az angol, francia, német nyelvet s többféle -müvészetben tett szert annyi jártasságra, hogy kellemesen töltheti velük -az időt. - -A Dunántul több vármegyéjében tanitóskodott s élt a parasztemberek közt, -fönnhatóságuk alatt. A Göre Gábor alakját a Somogy-vármegyei Karádról -hozta. - -Itt, mikor tanitónak megválasztották, a lakásának az ablakai mind be -voltak törve. Mig a nyár melege tartott, rendben volt a dolog, de mikor -a hüvös őszi szelek kezdtek fujni: elment a nevezetes biróhoz. - -– Biró uram, csináltassa meg a lakásom ablakait, hidegre fordult az idő. - -– Nem lehet, tanitó uram, nincs egy krajcár se a község ládájában. - -– De igy nem állom ki. - -– Dehogy nem, ha muszáj, – vigasztalta a biró, – de mivel vasárnap van s -ha már nálam van: maradjon itt tanitó ur ebédre. - -Gárdonyi persze szivesen vette a marasztalást. Akkor tiz forint havi -fizetése volt, mint segédtanitónak. Az ebéd tárkonyos bárányfejlevessel -kezdődött, malacpecsenyével folytatódott és pogácsán végződött. Hozzá -jó, finom vörösbor. - -– Lássa, biró uram, – szólt Gárdonyi, – ennek az ebédnek a költségén -nemcsak a tanitólak, de az iskola összes ablakait is ujra meg lehetne -csináltatni. - -Mire a biró büszkén: - -– Hisz nem azt mondtam, hogy a biró szegény, hanem hogy a község -szegény. Nekem, hál’ isten, van mit apritani a tejbe. - -De a tanitói lak ablakai csinálatlanok maradtak. - -Gárdonyit roppant tudományszomj bántotta, de ehhez könyv kellett volna. -A könyv pedig olyan luxustárgy, melyet egy tanitó csak a legritkább -esetekben engedhet meg magának. Elhatározta tehát, hogy meggazdagszik. -Miből lehet legkönnyebben meggazdagodni? Természetesen abból, ha az -ember a tanitóknak egy naptárat csinál. Ezt minden tanitó megveszi s dől -a pénz, mint a parancsolat. Ezt a nagy tervet főzve agyában, kis -falujából fölment Győrbe, hogy ott kiadót keres az eszmére, a mit ő ugy -értett, hogy még egy halandót boldoggá tesz. Elment ahhoz a laphoz, -melybe irogatni szokott (mert mint tanitó kezdte már a tollat forgatni). -Ez aztán azt az ajánlatot tette neki, hogy maradjon ott munkatársnak, -hárman vannak a laphoz, mindegyikre esik ezerháromszáz forint fejenként -és évenként. - -Ezerháromszáz forint! Gárdonyi elszédült, mikor ezt a summát hallotta. -Ime, a szerencse egyszerre üstökön ragadta. A _Tanitók Naptára_ az egyik -főnyeremény. Ez az ajánlat a másik főnyeremény. Természetesen azonnal -fölcsapott s a tanitóságnak örökre hátat forditott. - -Jó ideig dolgozott ott potom pénzért, végre türelmét vesztette s -megszólitotta a szerkesztőt: - -– Mikor osztozunk? - -– Miben akar osztozni? - -– Azt tetszett mondani, hogy rám ezerháromszáz forint esik… - -– Esik, esik, majd ha a lap letörlesztette az adósságát. - -– Mennyi adóssága van? - -– Hatezer forint. - -– És törlődik? - -– Erősen. Két éve még csak négyezer forint volt. - -Gárdonyi vállat vont és továbbra is ott maradt. Nem történt semmi, csak -az egyik főnyeremény esett a kutba. - -A tanitók naptárát is megcsinálta, de a százasok nem nagyon tódultak be -hozzá. Maradt az, a mivé őt a végzet predestinálta: szegény ember. Most -már szegény iró. - -De a meggazdagodás vágya nem hagyta őt nyugodni. Két nagy eszmét sütött -ki e végből: az egyik volt az Öröknaptár, a másik a Pokol. - -Az Öröknaptár állt egy fali kalendáriumból, a melyből nemcsak előre, de -hátra is ki lehetett számitani az időt. Meg lehetett belőle mondani, -hogy a mohácsi csata mely napra esett, viszont azt is mutatta, hogy -1920-ban mikor lesz husvét. - -De ezt csak Gárdonyi tudta belőle kimutatni. Kivüle nem találtam még egy -embert, a ki eligazodott volna rajta. - -A _Pokol_, Dante Poklának körképileg való bemutatása, jó eszme volt, de -csekély anyagi eszközökkel, kontármódra valósitották meg ezt az eszmét. - -Gárdonyi az előkészületek alatt boldog volt: nemcsak müvészi föladatot -végez, hanem egy világraszóló vállalatot is megvalósit. - -Ez se sikerült. Sőt a vállalat adósságainak egy része az ő nyakába -szakadt. Akkor menekült el végképp a fővárosból s kifáradva, megtépve az -élet küzdelmeitől, letelepedett Egerben. - -Fönt a hegyen, a legfélreesőbb helyen, csupa szegény ember közt, vett -egy kis parasztházat, s azt lassankint kicsinositotta, fölépitette -magának. - -A szomszédjai nagyot néztek, mikor odajött. - -Ki lehet ez? Urnak látszik, de nem lehet az, mert akkor lent laknék a -városban a porban, a sárban, nem itt a parasztok közt fönn az egészséges -jó levegőn, a zöld pázsit közt. - -Mit keres itt, a hol régente a bünösöket akasztották? A hol hajdan a -hóhér is lakott? - -Nézték, hogy mit csinál. Pipál a kertben, nagy könyvekből olvas, egyebet -nem tesz egész istenadta nap. Egyszer aztán valaki kisütötte, hogy _iró_ -és a város dolgait irja, a miért kap havonkint huszonöt forintokat. - -Gárdonyi a kapu elé hársfákat ültetett s leste, hogyan nőnek. Egerben -nem ismerkedett meg senkivel és senki se sejtette, hogy ki az a magányos -alak, a ki az akasztott ember dombjáról csendesen pipázgatva néz le Dobó -régi városára. - -Egy éjjel aztán Gárdonyi arra ébredt, hogy a háza előtt levő padon egy -ember ül és énekel. Azt énekli, hogy: - - … Kossuth Ferenc magyar gyerek, - Magyarországon született, - Illik a kard oldalára - A koszoru homlokára. - -Aztán a hangos ismeretlen abbahagyja a nótát és elkezd zsörtölődni a -zsidóval, a ki tizenkét krajcárért adott neki pálinkát s mikor többet -akart inni, hitelbe, kidobta a kocsmából. Mikor az ügyét -elmonologizálta, ujra kezdte a nótázást igy: - - Szabadságom be van zárva - Ferenc József ládájába, - Elveszett a láda kulcsa, - Nem szabadulok ki soha! - -Aztán ujra a kocsmáros lelketlen eljárásának ecsetelése következett, -prózában. Ekkor már Gárdonyi felöltözködött és kiment. - -– Hallja, barátom, miért énekel az én ablakom alatt? Nem tudok aludni. - -– Én se. - -– De én sohase énekelek a maga ablaka alatt, hát maga se énekeljen. - -– Már, kérem, ez itt köztér, itt tehetek, a mit akarok, az ur ebbe nekem -nem parancsol. - -– De már az a pad, a kin ül, az enyém, abba én parancsolok. - -A paraszt rögtön fölkelt. - -– Énekelhetek én állva is. - -És rögtön rágyujtott egy ujabb nótára. - -Ez az eset, meg az a körülmény, hogy hársfáit a tehenek leették, -kitördelték, arra birta Gárdonyit, hogy a várostól megvásárolja és -bekerittesse a háza elejét. - -Ekkor jöttek csak rá, hogy ki az a Robinzon ott fönt a szegény emberek -során: a város odaadta neki a ház elejét ajándékképpen. - -Azóta dolgozik ott vigan és zavartalanul. Milyen eredménynyel, mutatja -_A bor_ és a török világból vett nagy történeti regénye: _Az egri -csillagok_. - -Abból az alacsony, nádfödeles parasztházból a magyar irodalomnak még -számos gyöngyszeme fog kiperegni. - - - - -A MAGYAR FŐVÁROS. - -A napokban meglehetősen goromba levelet kaptam Lipcséből. A levéliró a -_Pester Lloyd_-ban olvasta, hogy a fővárosi közgyülésen a német szinház -ellen agitáltam és szavaztam, s ezért hálátlan Kossuth-kutyának nevez, -mert, – ugymond, – _ön a németeknek köszönheti európai hirnevét, mert -munkáit a német nyelv révén forditották le idegen nyelvekre, s igy -került bele a világirodalomba_. Hát ez ugyan nem igaz, mert Horn Emil -(francia), Schumacker (dán), Mayerhoffer (cseh) és Sarapov (orosz), -direkt magyarból forditottak le az illető nyelvre, de föltéve, hogy a -levélirónak van igaza, mi van akkor? Én legyek hálás azért, hogy a -munkáimat sziveskedtek leforditani, kiadni és belőlük esetleg pénzt -bevenni? Vagy jók voltak ezek a dolgok, vagy rosszak. Ha jók: az illető -lapoknak használtak, ha rosszak, ostobaság volt leforditani. Elösmerem, -hogy erkölcsi hasznom van belőle, de az anyagiakat a jó németek tisztán -maguknak tartották meg. Egy világhirü német cég is alkudozott velem egy -kötetre s e közben azon óhajának adott kifejezést, hogy legjobb -szeretné, ha ingyen odaadnám neki. A mire ezt feleltem: _Szegény és -kicsi hazám elég jól fizet, semmi okom sincs a nagy és gazdag -Németország számára ingyen dolgozni_. Erre aztán küldött – hetven -márkát. A magyar irodalmi cikkeknek óriási exportja van Ausztriába és -Németországba, de ez tisztán a forditók üzlete. Én csak egy korrekt -forditót ismerek: Binder Jenő késmárki tanárt, a ki mindig előre kikéri -az engedélyt, utólag pedig kéretlenül mindig megküldi a kapott -honorárium egyharmad részét. Hogy miért teszi, mikor ha nem tenné is, az -ördög se zaklatná érte? Nem tudom. Ugy látszik, gyógyithatatlan -becsületességben szenved. - -Oscar von Krücken, a ki a magyarból németre való forditást valóságos -gyáriparrá fejlesztette (a munka egy részét, azt hiszem, gépekkel -végezteti) a megmondhatója, hogy én a forditásokért soha követelésekkel -nem léptem föl, legföljebb annyit engedtem meg magamnak, hogy ha Krücken -urral találkoztam, mint az Alföldön mondják, a _fenével etettem őt_. De -az ellen már élénken tiltakoznom kell, hogy ezen a cimen még én -viseltessem mély hálával Németország iránt és hozzájáruljak a német -import elősegitéséhez. - -Ebben a kérdésben a németeket nem lehet a helyes álláspontra terelni. - -Először nekik tudniok kellene, hogy velünk háromszáz év óta minden -gazságot a németek nevében követtek el. Az tehát természetes, hogy nem -kedveljük őket és félünk a befolyásuktól. De hát szereti őket a dán, a -francia, az orosz? Gyülöli. Pedig egyiknek se vétettek annyit, mint -nekünk, – ők vagy azok, a kik ránk uszitották őket, itt nem feszegetem. - -Másodszor, ők azért is hálátlanoknak tartanak bennünket, hogy ő tőlük -vettük át a kulturát, s most szabadulni akarunk tőlük. Soh’se hallottam, -hogy az olaszok ilyesmit a németeknek a szemére lobbantottak volna. -Pedig volt idő, mikor a mai professzorok ősei félmeztelen barbárok -voltak, s csak lassan civilizálta őket át a római kultura. Köztünk és -köztük csak az a különbség, hogy mi később léptünk bele a civilizációba, -mint ők. De minket azért ugy leckéztetnek, mintha mi a turóscsuszát ma -is nyereg alatt puhitanók, az európai civilizáció pedig nem Kis-Ázsiából -és Egyiptomból, majd Hellaszból és Rómából indult volna ki, hanem -Ottakringben, Hernalsban vagy Oberhollabrunnban találták volna föl. - -Egy elfogulatlan német emberrel találkoztam egész életemben. Diplomata -volt. Ez azt mondta, hogy Németország jól van lakva, Elzász-Lotharingia -volt az utolsó falat. Van még neki mit megemészteni Pózenben s ujabb -hóditásokra Európában nem gondol. Gyarmati politikát csinál, hogy -kivándorlóit elhelyezze, de a birodalom határán kivül lakó németekkel -nem foglalkozhatik. Legkevésbbé a magyarországi németekkel. A -legrövidlátóbb politika volna a magyarországi németekkel német faji -politikát csinálni, _nekik egész erejükkel a magyar hegemóniát kell -támogatniok_, mert ha ez meggyengül, akkor a szlávok kerekednek ott -felül s akkor jaj a németeknek. De csapás ez Németországra nézve is, -mert a mely pillanatban nem a magyar elem vezet, Szent István országa -megszünik _a német birodalomra nézve megbizható politikai szövetségesnek -lenni_. A magyar németek s a magyarok fogjanak össze és csináljanak -magyar nemzeti politikát, magyar faji politikát, hogy igy az egységes -államot örökre biztositsák s a nyugalmat, a békés fejlődés föltételeit -utódaiknak biztositsák. S akkor az ország Európa bármely államára nézve -mindig becses és keresett szövetséges lesz. - -A mit itt irtam, ez évek óta szóról-szóra le van irva a berlini _Hotel -Kaiserhof_ levélpapirosán. Eltettem akkor, melegiben leirva, hogy majd -egyszer, ha szükség lesz rá, előveszem. - -Mi következik ebből? - -Az, hogy nekünk a német érdekek szempontjából is itthon soviniszta -magyar politikát kell folytatnunk s a nemzeti államot az egész vonalon -kiépitenünk. De ezt mi csak szóval teszszük, szóval se mind. Hogy a -hazai németek nagy része pedig hogyan gondolkozik a dologról: arról se -beszéljünk. Elég az erdélyi szászok példájára hivatkozni, a kik -lapjaikban és gyüléseiken kétségbeesett harcot folytatnak a magyarositás -ellen, e mellett szakadatlanul _oláhosodnak_. Nem egyszer jártam köztük. -A hol az oláh kőházban lakik és kőtemplomban imádkozik: az mind szász -pusztulást jelent. Oláhul minden szász tud, magyarul legföljebb ha -tiz-huszezer a száznyolcvanezerből. De azért ők mi ellenünk izgatnak, s -nagynémet tendenciákban nevelik ifjuságukat. Amszterdamban láttam egy -szindarabot, melyben a normannok egy cölöphöz kötött kelta harcost -földdel lassanként eltemetnek. A kelta ég felé emelt szemmel, vad -dalokban bucsuzik el pogány isteneitől. Ez a szász politika. -Németországra szegzett tekintettel harsogják a _Deutschland, Deutschland -über alles_-t, az oláh föld pedig lassan-lassan betemeti őket. Ma-holnap -már csak a fejük, az intelligencia áll ki a földből. - -* - -A mi városatyáinkat nem penetrálja az a fölséges gondolat: nemzeti -főváros, egy millió lakossal. Ez a magyar nemzet örökkévalóságát -jelenti, még az esetre is, ha Gurko tábornok parancsol a budai várban. - -Hol állunk mi ettől az ideáltól? - -Az elemi iskolákban németül tanitanak, a templomainkban németül -prédikálnak, a kereskedők nagy része németül vezeti az üzletét, minden -hordár, kocsis, de különösen minden kaputos ember tud németül s a -pestiek nagy többségére nézve magyar nyelv – német nyelv, magyar könyv – -német könyv, magyar szinház – német szinház teljesen mindegy. - -Most a magyar és német kultura egyensulyban tartják egymást. De hátha ez -az egyensuly a német javára fölbillen? Akkor vajjon nem az is mindegy -lesz a lakosságnak: Magyarország-e vagy Németország? - -Mi a magyar nyelv korlátlan, kizárólagos uralmát akarjuk diadalra -juttatni. - -Nézzétek, milyen félénken kerülgeti a főváros a német nyelvnek -iskoláinkból való kiküszöbölését. Mikor minden okos ember belátja, hogy -az elemi iskolák tanulóit, kik tizféle nemzetiséghez tartoznak, ott kell -kezdeni magyarrá gyurni s ugy megtanitani magyarul, a hogy a jász-kun -gyerekek beszélnek. Mert ez a _pesti_ magyar nyelv, a mit nemcsak az -iskolákban, hanem már a felnőttek is beszélnek, utálatos, magyartalan, -inkorrekt, tele zsidó és német forditásokkal. A főváros elemi, polgári -és ipariskoláiban a fősulyt a magyar nyelv (nem a nyelvtan) kitünő -tanitására kell fektetni s erre kell a legtöbb időt szentelni. - -Ha Budapesten minden ember magyarul beszél, imádkozik, számol, -kereskedik és kaláberez, ha a német müveltség olyan szerepet fog nálunk -játszani, mint Németországban, Olaszországban, vagy nálunk a francia -müveltség: akkor épp oly tárt karokkal fogadom a német szinészetet, mint -most a franciát. - -A müvelt német és olasz ember megért és élvez egy francia előadást vagy -könyvet, de azért minden porcikájában, minden leheletében német, -illetőleg olasz. Nálunk a müvelt ember kétnyelvüvé válik. A német -müveltség lefogva tartja bennünk a magyar müveltséget. Hát nincs jogunk -nekünk minden eszközzel a magyar kultura kizárólagosságán dolgozni? - -Olyan viszonyokat kell Budapesten teremtenünk, hogy a ki magyarul nem -tud, egy falat kenyeret ne tudjon itt kapni. Akkor nem hoz ránk -veszedelmet semmiféle idegen invázió. Mert akkor csak szórványosan jöhet -s nem mételyez meg bennünket. - -A multkor két villámos fölszerelő dolgozott a házban s mivel németül -beszéltek, megszólitottam őket. Kisült, hogy vesztfáliak s tiz év óta -vannak Budapesten. - -– Miért nem beszélnek magyarul? – kérdém. - -– Ugyan kérem, nincs arra itt semmi szükség. - -Ez volt a felelet. - -Most erre egy másik példa. Egy felsővidéki vármegyében meglátogattam egy -főszolgabiró barátomat, a ki elvitt egy tót gyülésre. A mint a tótok -látták, hogy ott a főszolgabiró, _angolul folytatták a tanácskozást_, a -miből az én kedves barátom egy kukkot se értett. - -Ime, ezek a tótok Magyarországon születtek, itt éltek 25, 30, 35, 40 -esztendeig, sok volt közülök, a ki évekig dolgozott Budapesten, de -magyarul egy se tudott. Három-négy évi Amerika azonban megtanitotta őket -angolul. Mert ott érzi, hogy muszáj neki angolul tudni, érzi, hogy -haszna van belőle, ha tud. - -Érzi-e a magyarul tudás szükségességét a mi országunkban vagy -fővárosunkban? Nem, mert mi gyáva, lágy, megalkuvó, gyönge önérzetü, -idegen kulturák által dezorganizált nemzet lettünk, mely hatalmával nem -él és kétségtelen jogait nem érvényesiti. - -A magyar érzék hiányának és a nem-gondolkozásnak égbekiáltó példája az, -hogy a budapesti ügyvédek, a hires magyar ügyvédi kar, még ha képviselők -is, a táblájukra szükségesnek látják kiirni: _Landes- und -Wechselgerichtsadvocat_. A mire csakugyan nincs semmi szükség. Hát akkor -mit mondjunk a kereskedők kétnyelvü cégtábláiról? Nézzék meg Zágrábot: -az egész városban tisztán horvát minden fölirat. - -Szóval egy fényes, pompás levantei város vagyunk mi. Szaloniki, -Drinápoly. Valamint ott, ugy nemsokára nálunk is mindig lesz egy francia -operett-társulat, német dráma, orfeum vagy piszok zengeráj (ez a -legutóbbi az ő tömeges és utálatos grasszálásával már is európai -specialitássá teszi Budapestet), olasz cirkusz stb. Husz év alatt aztán -a cseh, német, morva, olasz, tót elem folytonos beözönlése révén -undoritó kis Bábeltoronyi gyülekezet lesz itt, melyben magyart csak -akkor látunk, ha Barnum elhoz egyet Amerikából mutogatni. - - - - -A CSENGŐDI PUSZTÁN. - -Megint csak Dankó Pistáról szól az ének, a ki most keresztül-kasul -barangolja az országot, hogy magyar daltársulatával előadásokat -rendezzen. Az is az ő különös szerencsétlensége, hogy mindenütt Barnum -után jár s igy az ő vállalata csak annyit ér, mint mikor valakinek az -orra előtt learatják a termést és neki csak a tarlózás jut. - -Dankó Pistát néhány iró-barátjának a szeretete és pártfogása -hozzájuttatta ahhoz, hogy megtámadott tüdejét télire San-Remóba vihette, -az áldott lelkü Cirfusz magyar doktor kezelése alá. Furcsább betege -Cirfusznak még nem igen volt, mint Pista barátunk, a ki először is nem -hitte, hogy neki tüdőbaja van, tehát folyton cigarettázott. A szó szoros -értelmében elrágott ötven-hatvan cigarettát egy nap, s nemcsak a füstöt, -de a dohányt is lenyelte. Végre aztán Cirfusz megmondta neki, hogy San -Remo-ország kizárólag a külföldi mellbetegek gyógyitására van -berendezve, abból él, s azért a szabályok megsértését államellenes -kihágásnak tekintik és szigoruan büntetik. Erre Dankó abbahagyta a -füstölést, igaz, hogy a komponálást is. Csakhogy akkor már tiz szép dala -készen volt. - -Mikor meggyógyulva hazajött, erre a tiz dalra társulatot szerzett s -megkezdte első országos körutját. A vállalkozást fényes siker koronázta. -Nyár közepére már négyezer forint tiszta vagyona volt. Ekkor -megszüntette a körutat és hazajött. Augusztus havában, rekkenő melegben, -gyönyörü prémes bundában állitott be közénk. Mert hát telt. A pincér -alázatosan hajlongva akasztotta a fogasra s megrendelés nélkül hozott -Dankónak egy Chateaubriand-sültet, mert ez az étlap legdrágább tétele. -Vacsora után Dankó három feketét ivott, mert a vagyon kötelez s a -kávésoknak is csak kell élni. - -Ösmertem egy embert, a ki ötezer forintot örökölvén, beült a kocsmába s -addig ivott, mig a pénznek a nyakára nem hágott. Különben szerencsés -fickó volt, mert mikor az utolsó forintra került a sor, megütötte a guta -s igy nem érhette meg az elszegényedés keservét. A hálás kocsmáros -megfestette az arcképét és emlékkövet állitott a sirjára. - -Dankó nem tett ilyen bolondot. Neki nem a szerencse szerezte a pénzt, -hanem szorgalma és tehetsége. Tehát meg kell becsülni. - -Mit tesz az ember a pénzével, ha megbecsüli? Ingatlanba fekteti. Mert a -pénz elröpül, de az ingatlan nem röpül el. Dankó elhatározta, hogy -birtokot vesz. Mert csak az az ur, a kinek birtoka van. A ki reggel a -tornácról pipaszárral dirigálja – nem a daltársulat kóristáit, hanem a -négyökrös béreseket, a mint szántani indulnak. A ki tizenegy órakor -befogatja a két sárgát és kimegy megnézni, hogy halad a munka. A ki este -belátogat a szomszéd kis városba vacsorálni s miután egy-két nótát -elhuzat, öt pengőt ád a cigánynak. Ez izgatta őt különösen. Az -ingatlanok ura, mikor néhai kollégáit támogatja. - -Eleinte ugy számitott, hogy valami szegény mágnástól megveszi a -birtokát, s beül grófnak. De hát ez nehéz volt, mert a legszegényebb -gróf se akarta a birtokát ötven-hatvanezer forintot alul odaadni. - -Egy este azonban nagy diskusszió volt a vacsoraasztalunknál. Szőlőpártra -és buzapártra oszoltunk. A szőlőpárt a mellett vitatkozott, hogy sokkal -jövedelmezőbb a szőlővel való bibelődés s a népnek hibája az, hogy csak -a buzatermelést tartja hozzá méltó foglalkozásnak. - -Dankónak ez szeget ütött a fejébe s másnap már szőlőszeti könyveket -vett, hogy ezt a foglalkozást egy kissé tanulmányozza. Rapszódikus elme -lévén, a könyveket hamar elhajitotta, hogy a kivitelhez lásson. - -Magánértesülések nyomán Kis-Kőrösre vitték léptei, hol egy nyolcholdas, -szőlőnek való homokbuckaterületet kináltak neki. - -Dankó finom, érzékeny poétalélek s igy nem csuda, hogy Kis-Kőrösön első -dolga volt Petőfi szülőházát megtekinteni. Sokáig elmerengett imádott -költője szülei háza előtt, azután kiballagott Csengődre, mely puszta -onnan valami fertály órányira van. - -Elmerengett az utca porán, melyben a gyermek Petőfi játszott; -elandalgott az öreg fákon, melyek a kis szoknyás Petőfit szaladgálni -látták, s szinte restelte, hogy ő ilyen jó módban van, földet készül -venni, mikor a nagy költő egész életében nyomorgott. - -A mint halad a sikon, a széltől ingatott vadvirágok közt, észreveszi, -hogy az ut mellett egy öreg juhász hever és könyvet olvas. Dankó megáll. - -– Mit olvas, barátom? - -– Petőfi Sándor verseit. - -Dankó nagyot nézett. - -– Kitől kapta? - -– A fiamtól, a ki tavaly nyerte az exámenen. - -– Hogy hivják? - -– Gyurik Pálnak. - -– Ért-e maga szőlőhöz? - -– Ahhoz se értenék? - -– Azért kérdem, mert látom, hogy birkával foglalkozik. - -– Szegény ember azzal foglalkozik, a mi akad. - -– De eljönne vincellérnek Csengődre? - -– El én. - -– Hát majd holnap fölkeresem. Hol lakik? - -– Itt, meg innen öt mérföldnyire, meg onnan két mérföldnyire. - -– De én nem szaladgálhatok maga után legelőről-legelőre. - -– Birkausztatás után megtalál a tekintetes ur Kis-Kőrösön a Bozsik Pál -kocsmája mellett, a zöld keritésen tul. - -– Jól van, Isten áldja meg! - -Dankó tovább haladt. A vincellérje már megvolt. Ehhez az emberhez most -már muszáj volt szőlőt venni. Egy vincellér, a ki Petőfit olvassa: ez is -unikum a maga nemében. - -Ilyen hangulatok után természetes, hogy Dankó megvette a nyolc hold -buckát, melynek nagyrészén csak kutyatej és rokonai termettek. A kisebb -része már kész szőlő volt, egy kis présházzal. Egy elhagyott szögletben -vadrózsabokor virágzott. - -Ki is fizette rögtön a gazdának készpénzzel. A gazda nagyot bámult. -Mekkora ur lehet, a ki rátákban is törleszthetné, mégis egyszerre fizet. -Le is vette rögtön a süvegét, aztán fölhuzta a csizmáját, de csak azért, -hogy a pipáját belesülyeszthesse. Tudja ő, mi az illendőség. - -Aztán ügetett be a városba borért s üzent a pusztai szomszédoknak, hogy -jőjjenek áldomásra. - -Dankó pedig kéjes érzéssel végigsétált a birtokán. Minden bólongató -virágszálnak külön visszaintegetett, mintha mondaná: _Bizony változás -történt, uj gazdát kaptatok. Hát csak igyekezzetek!_ - -Végignézett a napfényes sikon. A maga földjéről nézett végig. S hálát -adott az Istennek, hogy ennyire megsegitette őt. Ugy érezte, mintha -kótára nem szedhető dalok százai fakadnának lelkéből és repülnének az ég -végtelensége felé. Csodálatos harmónia fogta el egész lényét. Boldog -volt. - -Valami szomszéd fán elkezdett csicseregni egy madár, mintha az uj gazdát -üdvözölte volna. A présház eresze alatt a fecskék csevegtek. Talán a -nagy eseményt, a vételt tárgyalták. - -Dankó lassu léptekkel bement a házba, a lócára feküdt és fáradtan -elaludt. Érzései, benyomásai leverték lábáról, összetörték gyöngéd -lelkét. - -Mire fölébredt, már ott voltak a szomszédok és egy hordó bor körül -csoportosultak. Várták a nábob ébredését. - -Az áldomásivás megkezdődött. - -Az ötödik pohárnál megszólalt a régi gazda: - -– Nagyságos ur, nem azért szólok, mintha jussom volna. Kifizette, -megittuk az áldomást, vége van, semmi közöm hozzá. De lássa, a nagyságos -ur gazdag, én meg szegény ember vagyok… Kérnék valamit. - -– Csak ki vele. - -– Ezt a diófát itt a présház előtt az apám ültette. Alatta is halt meg. -Adjon nekem a terméséből minden esztendőben egy zsákkal… - -Dankó hallgatott. - -– Mondom, nincs nincs jussom hozzá. Csak ha sziveskednék. - -Miért hallgatott Dankó? Azon járt az esze, hogy ha neki olyan öröm volt -az, hogy szerzett, milyen bánat lehet ennek a parasztnak, hogy veszit, -hogy kénytelen ott hagyni apái kis földjét, melyet munkájuknak -verejtékével öntöztek… - -– Jó, ennek a diófának egész termése a magáé. Minden esztendőben. - -A gazda megörült és vigan ivott és itatott tovább. Mikor már jól be volt -borozva, megint Dankó elé járult. - -– Nagyságos ur, még egy kérésem van. - -Dankó a fejét csóválta. - -– Ne tessék haragudni. A felső részbe, a hol a vadrózsabokor van, egy -kis fiam van eltemetve. Ne tessék kidobni onnan… - -A parasztnak elakadt a szava. Majd halkabban folytatta: - -– Ne tudja meg, szegény, hogy a csengődi földünk idegen kézre került. - -Dankó megindultan hallgatott. - -– Ne féljen, barátom, körülkerittetem és keresztet is állitok rá. - -Ezzel elfordult. Ha a paraszt egy kicsit kéri, rögtön visszaadja neki az -egész birtokot. Mi lesz ebből a barna arcu földmivelőből, ha elszakad a -földtől, melyben apja diófája áll s melyben gyermeke porlad? Elzüllik. - -Esteledett. Dankó Kis-Kőrös felé indult. A nép elbucsuzott tőle, de -elkisérte. - -És akkor rágyujtottak a nótázásra… és Dankónak nagyot dobbant a szive… -az ő nótáit énekelték. És ő magába mormogott: - -– Nem, én nem vádolhatom magam. Én nem fosztogatom őket. Pénzt is adtam -nekik, dalt is. Testi jót, lelki jót adtam nekik. - -S ujra visszatért lelkébe a harmónia. Lassan haladt tova a félhomályu -pusztán s már csak messziről szállt felé a dal, mely egykor szivéből -fakadt s ime, a nép ajkán örök életet él. - -Könny gördült végig az arcán. - - - - -A NAGY TŰZNÉL. - -A mult éjjel szobámban ültem csendesen és nézegettem Dayot nagy -képeskönyvét, mely a porosz-francia háboruról, Páris ostromáról s a -kommün rémuralmáról fönnmaradt művészi illusztrációkat közli. Éppen a -kommün rémuralmát forgattam, a köztársasági kormány harcának történetét -a lázadó párisi községtanács ellen. A Mont-Valérien-erődben lábhoz tett -fegyverrel és kárörvendő arccal áll a német, lent pedig az égő Párisban, -melynek lángjai az egekig csapnak, a franciák gyilkolják egymást oly vad -dühvel, a minőt a poroszok ellen sohse fejtettek ki. A mészárlást, az -óriási tüzet ábrázoló képek mintegy megelevenednek előttem s borzadva -forgatom a lapokat… S ekkor lámpásom elhalaványodik, ablakomon pedig -biborpiros világosság ömlik be. - -Mi ez? - -Tűz van! - -Még előttem állottak a párisi városházának, a Tuilleriáknak, a -hadügyminisztériumnak égését ábrázoló, szinte pörzsölő hűségü képek, – s -most itt áll előttem igazában egy égő város képe. - -Kirohanok az utcára s kocsiba vágom magam. - -Késő éjjel van, fantasztikus, rózsaszinü fényben usznak az elhagyott -utcák. - -De már kezdenek elevenedni. A tömérdek kávéházból tódul ki a mulató nép, -egy percig kábultan néz a fénybe, s aztán elkezd feléje rohanni. - -S nekem eszembe jutottak a sötét óceán fölött a new-yorki világitó -torony felé meredt szemekkel, szinte hipnotizálva repülő éjjeli madarak. - -És eszembe jut a sok nyári bogár, mely láthatatlanul lappang a sötétben, -de mikor a lámpást meggyujtom, százával rohannak oda, s a fény bűvös -körétől nem tudnak megmenekülni. - -Mint a mágnes a vasat, ugy vonzza a világosság az embert és az állatot. - -Az éjszaka a bánat, a betegség, a halál. - -A nappal az öröm, az egészség, az élet. - -A beteg éjjel kétszeresen szenved, s a hajnalt ugy lesi, mint a mely -megváltja őt a szenvedésektől. Az éjjeltől pedig ugy remeg, mintha a -homályban a halál leselkednék rá. - -Fussunk a világosság felé! Fussunk, emberek! Ti koldusok, kik -rongyaitokban dideregve alusztok a sétaterek padjain, a Dunaparton, a -ligetben, a vasuti hid alatt: gyertek melegedni. - -Ti komiszok, kiknek csak más kára okoz örömet: gyertek örvendezni. - -Ti álmodozók, kiknek a világosság, egyenesség az ideálotok: gyertek, -hadd ittasodjék meg lelketek, mialatt szemetek iszsza a tűz irtóztató -fényét, mely elüzi az éjszakát. - -Ott állunk az égő gőzmalom előtt. - -Mintha a napnak egy izzó darabja esett volna le a földre. - -Már az egész tető lángban áll, s az emeletek (hat van!) egymás után -szakadnak le, nagy robajjal. - -A mint egy terem meggyulad, a tüz ereje megolvasztja az ablakot, s -egyszerre mintha ágyuból lőnék ki, iszonyu lángoszlop tör ki sisteregve -a nyiláson. A lángoszlop nyomán, mint egy ujonnan támadt kráterből a -láva, folyik ki az olvadt liszt. - -Ezer meg ezer ember áll ott a világosság körében, s rémülettel vagy -csodálattal tekint a félelmes elembe. - -Most jönnek a kötelesség emberei. A rendőr és a tüzoltó. Mig a rendőr -helyet csinál, a fekete sisakos alakok leugrálnak kocsijaikról s -óvatosan munkához látnak. Mint olyan emberek, a kik óriást készülnek -megtámadni. - -Futólépésben jön a katonaság, pár perc mulva feltüzött szuronyok villogó -sora szoritja vissza a néptömeget. - -S ekkor látom az apró, fekete alakokat megjelenni és mozogni a tüz -közvetetlen közelében. - -Nekünk száz lépés távolságra ég az arcunk s fáj a szemünk, ők pedig -odakusznak tizenöt lépés távolságra, magukkal hurcolván egy óriás -kigyót, a vizvezető csövet. - -Egy, kettő, három tüzoltó fényes szillhuettje jelenik meg. S -megdobbannak a szivek: ezeknek talán otthon feleségük, gyermekük alszik, -mitsem sejtve, a fönntartójuk pedig lépésről-lépésre közeledik a -halálhoz. - -Néha az, a ki legközelebb van a tüzhöz, fölemelkedik, ilyenkor -végiglocsolják egy távolabbi csőből; a pára csak ugy dől ki belőle. - -Most az egész tető ingadozik. A vészsíp megszólal. A ki tüzoltó -meghallja, hátrál. Egyszerre a tető beomlik. Mind a hat emelet végig, le -a földig beszakad. A lángtenger ugy vág föl egyszerre az égre, mintha a -malomból egy lángszárnyu óriási tüzes sárkány röpült volna föl, -lebegtetve vörös testét. Mindenki rémülettel tekint rá, tán a tüzisten -táncol, tombol ott vad jókedvében. Szikramilliárdok usznak a levegőben. -Most már egy tüz az egész malombelső. - -S a tüzisten mulat. Megmutatja, hogy ő mennyi szinből van összerakva. -Itt vörös, ott narancssárga, amott tiszta fehér a láng. Közbül zöld és -kék csillagok, pettyek jelennek meg. Mindenféle sávokra van hasitva a -tűz. Vagy talán csak a szemünk káprázik? - -Mint egy tele zsák, hull le előttünk egy elájult tüzoltó az alacsony -gépház tetejéről. A mentők odasietnek. Minden oldalról vezetik elő a -sebesülteket. Összeégett ruhában, lepörzsölt hajjal, megégett arccal, -kézzel tántorognak elő a halálra fáradt, elcsigázott tüzoltók, a -kötelesség áldozatai. Meglocsolt, forró ruhájukból csak ugy dől ki a -pára; szinte kapkodnak a friss levegő után. - -A parancsnoknak jelentik: két bajtárs eltünt. - -– Hol álltak? - -– A beszakadt tetőn. - -Dermedtség futott végig mindenkinek a tagjain. A vad tüzisten ime -halálos áldozatokat követelt. Egy perc: s az egész, ezrekre menő tömeg -tudta a hirt. A megdöbbenés moraja futott át az embereken, aztán mély -csönd lett s irtózattal néztek a sisteregve, pattogva, búgva táncoló -lángtengerre. - -A tűz, a tűz! - -Bemelegiti, bevilágitja családi otthonunkat. - -Tisztitó erejével kiolvasztja a nemes ércet a salakból. - -Megsüti a királyok lakomáját és a szegény ember krumpliját. - -Az emberiség haladását, a civilizációt szolgálja, hajtván a gépeket. - -Mindezt megteszi, ha az ember megfékezi, megszeliditi és igájába hajtja. -De jaj az embernek, ha egy pillanatra kiszabadul és urrá lesz. Rombolja, -pusztitja urait. - -Ime, itt előttünk megöltél két erős férfit, agyonfojtottad őket tüzes -karjaiddal. Ennek a két férfinak az élet szegényes jelent, bizonytalan -jövőt adott; de mégis megvolt bennük az, hogy habozás nélkül mentek be a -halál torkába, mikor a kötelesség ugy parancsolta. - -Le a kalappal emlékük előtt! Itt, a hol oly kevesen teljesitik -kötelességüket és mindenki a más ajtaja előtt söpör! - -Keressétek meg hamvaikat, szedjétek össze, s temessétek el pompával. De -kérünk a temetésére egy minisztert és egy polgármestert is, mert ez épp -ugy dukál ezeknek a névtelen halottaknak, mint a neves semmiségeknek. - -… Azt mondják, nincs baj, mert a gőzmalom biztositva van. De én azt -mondom, baj van, mert az özvegy és az árva nincs biztositva. - - - - -A BUR TOKÁNY. - -A minap a mi rendes társaságunk együtt ült a rendes kis kocsmában, -melyben minden este eszméket és kabátokat szoktunk cserélni. - -A társaságnak egyik legérdekesebb tagja a _bur báró_, Luzsénszky Félix, -kinek hatalmas, hosszu, száraz, az erőteljes bajusz által is -jellegzetessé tett alakját nemcsak a fővárosban, de a vidéken is jól -ismerik, fölolvasásai révén. - -Mikor kitört az angol-bur háboru, a báró otthagyta nyugalmas hivatalát -és lement Afrikába verekedni. Ősei mind jó verekedő, vitéz lovagok -voltak, a kiknek éles kardcsapásai alatt sok német és török harapott a -fübe, a régi rossz időkben. Ő benne is megvan ez a nyughatatlan vér. S a -mint az első alkalom kinálkozott, azonnal megragadta, hogy behunyt -szemmel a harci kalandokba rohanjon. - -Abbahagyni a tespedést, érdekesen, változatosan élni, s ha ugy van -megirva, szépen meghalni: ez vezette az öreg burt, a ki már tul volt a -negyven éven, mikor fegyvert ragadott a bur szabadságért. - -Mi mindnyájan szeretettel nézünk az öreg burra, a ki áldott jó ember, -önfeláldozó, hős s a mai enervált világban a régi magyar energiának, s -az életet, vagyont, mindent kockára tenni képes magyar urnak egyik -legutolsó példánya. - -Csakhogy az ilyen karakter nem érvényesül a békében; a hol sokszor a -szemtelenséget veszik bátorságnak, a gyávaságot pedig az elvek -köpenyegébe burkolják. - -Tehát Félix báró megjelenik a mi kocsmánkban, s rendel magának egy -porció gulyást. - -Lajos pincér, a ki néma rajongással viseltetik a báró iránt, igy susog: - -– Nem ajánlom. - -– Miért? - -– Mert három vendég visszaküldte, kemény. - -– Hát mit ajánl? - -– Tokányt. - -A báró elmosolyodik. - -– Tokány? Hozza. S jegyezze meg, a hányszor tokány lesz, mindig hozzon. - -Lajos elhozta a tokányt, a báró belekóstolt. - -– Vigye el magát az ördög. Ez is kemény. - -– Ej, de válogatós vagy, – szólt bele egy másik bur harcos, – neked már -csak akkor izlik a tokány, ha az angolok golyózápora közt eszed? - -A báró nagyot sóhajtott. - -– Sohse ettem életemben olyan jó tokányt, mint Dalmanuta előtt. - -Sürgetésükre elbeszélte. - -Már az angolok benyomultak Transzválba, sőt Pretóriát is elfoglalták. A -bur csapatok és az idegen kommandók pedig a Pretória-Lorenzo-Markezi -vasutvonal mentén hátráltak Dalmanuta felé. - -Egymás mellett hátrált Simon Vilmos magyar katonatiszt németekből álló -kommandója és Luzsénszky Félix magyar csapatja. - -Augusztus hónap, vagyis tél közepe volt. Nappal forróság, éjjel olyan -hidegség, hogy a dér fehérré tette a mezőket s ropogott a lábuk alatt. - -Este mindig tábort ütöttek és sátrak alatt háltak, miután a szekereken -magukkal vitt elemózsiából falatoztak. Szeszes italuk nem volt, de a -forró kávé eléggé fölmelegitette őket. - -Egy este valamelyik kommandótól egy magyar vetődik Luzsénszkyhez s -valami olyat jelent neki, hogy a báró örömében a földhöz vágja a -sipkáját és nagyokat kurjant. Társai odasietnek. - -– Mi az? - -– Csatát nyertünk valahol? - -– Annál is több. Ide hallgassatok, fiuk. Ennek a becsületes embernek egy -pakli magyar kártya van a zsebében. Ma ferblizünk. - -A legnagyobb sátorból kidobtak mindent, asztalt rögtönöztek s gyér -lámpavilágnál megindult a csöndes, melyben többek közt résztvettek: -Luzsénszky báró, Goldeck, Jansen, Simon Vilmos, Fleischer Pali, -Goldecket kivéve mind magyarok. Goldeck osztrák tiszt volt, a ki egy -galiciai garnizonban a huszároktól tanult meg ferblizni. - -Oly nyugodtan játszottak, mintha csak odahaza lettek volna valamelyik -kaszinóban. - -Éjfél után bejön egy bur, s jelent valamit Luzsénszkynak. A báró éppen -gusztált és nem felelt. A guszta véget ért, a báró hátranézett. - -– A fene egye meg az álló kibicet. Mi kell? - -– Az angolok mozognak. Ugy látszik, elénk akarnak kerülni, hogy a -visszavonulásunkat elvágják. - -– Ötöt vissza! – felelt a báró, – a kocsik azonnal fogjanak be. - -– Még tizet rá! – szólt Jansen. - -Simon és a többiek eldobták. Luzsénszky megretirált, a bur hirnök állva -kibicelését rossz ómennek véve, s igy Jansen huszonegy zöldre a báró -háromszora ellen kihuzta a kasszát. Ujra osztottak volna, de a távolból -puskalövések hallatszottak, s igy kénytelen-kelletlen ők is lóra kaptak. - -A visszavonulás nem ment éppen gyorsan, mert az angolok az üldözésben, -előnyomulásban, különösen éjszaka, nagyon óvatosak voltak. Véres iskolán -mentek már keresztül, az angol hadsereg ott Afrikában alakult át -lassankint jó katonasággá. A különböző kommandók ráértek szép tempósan -befogni a szamarakat az óriási szekerekbe, s aztán elindultak a hideg -éjben. A báró élénken mérgelődött a párti megzavarásán s különösen azon, -hogy Jansen a két zölddel elkergette. - -Haladtak egész éjjel, egész nap, s szerencsésen megelőzték az angol -bekeritő csapatokat. - -Másnap este ujra tábort ütöttek. Legkésőbben érkezett be pár emberrel -Luzsénszky, s jelentette, hogy ma pompás vacsorájuk lesz, mert ő egy -farmban szerzett egy jókora darab marhahust, egy egész malacot, egy -csomó hagymát, s ő ebből most tokányt fog csinálni, melyre a csendes -kompániát ezennel ünnepélyesen meghivja. - -A kompániában volt három parancsnok: Goldeck, Luzsénszky, Simon, azután -Fleischer Pali, Jansen és még két magyar. Persze, nagy volt az öröm a -fiuk között. Luzsénszky hires tokányfőző, valóságos tokányzseni volt, -egy izben már volt alkalmuk részesülni benne. Azért nem többször, mert -hát a tokányfőzésre nem jutott mindig idő. Azonnal mind hozzáláttak -részben a hagymatisztitáshoz, részben a malacnak és a marhának -összeapritásához. Összekeverték és az üstben a tüzre tették. A -legfiatalabb a báró parancsára a puskatisztitóvesszővel keverte. A -fölgerjedt étvágytól kidülledt szemekkel állták körül valamennyien s -gusztusuk csak fokozódott, mikor Luzsénszky még paprikát is tett bele a -hagymán kivül. Az illatos gőzt elégedetten szivták be, s várták a -lakomát. - -Ekkor megint beállit egy bur, s a kommandánsokat Viljoen tábornokhoz -tanácskozásra hivja. Simon, Goldeck és Luzsénszky odasiettek; az utóbbi -előbb pár utasitással látta el az ott maradtakat a tokány kezelésére -vonatkozólag. - -Félóra mulva visszatértek. - -– Nos, mi lesz? – kérdék. - -– Az angolok azonnal támadni fognak. - -– És mi? Hátrálunk? - -– Nem. Helytállunk. - -– Szamárság ilyen helyen ütközetet elfogadni. - -– Persze, hogy az. Viljoen is azt mondta, de mi rábeszéltük, hogy nem -lehet másképp. - -– Miért? - -– Miért? – förmedt föl a báró, – azért, mert a tokányt csak nem fogjuk -itt hagyni az angoloknak? - -Kiszurt egy darabot s megkóstolta. - -– Legalább egy óráig kell még főlnie. Előre fiuk, a sziklás gerincre, -majd én itt maradok s ha készen lesz a vacsora, utánatok küldöm a -kaffert. - -A kommandók, a táborban hagyva a lovakat, a sziklás hegygerincre mentek. -Luzsénszky pedig jól megrakta a tüzet, befödte az üstöt és figyelt. Az -angolok, a kik pihent csapataikkal most éjjel-nappal hajszolták a -búrokat, nagy puskaropogtatást vittek véghez, a burok azonban nem -feleltek. De mikor egy rekognoszcirozó angol lovas csapat fölbukkant, -egyszerre százan lőttek, különböző pontokról, a mi az angolokat még -óvatosabbá tette. - -Jó félóra mulva üzent Luzsénszky a fiuknak, s azok futva jöttek a -tokányra. - -A hideg éjszakában mohón ették a marcona, torzonborz alakok a forró, -paprikás, hagymás hust, a kaffer szolga mindenkinek egy csésze fekete -kávéval szolgált, s mind ugy ugrottak föl a lakoma után, mintha -ujjászülettek volna. - -Egy Dalmanuta felől jövő farmer vágtatott el mellettük. - -– Hol a tábornok? – ezt kiabálta. Valami fontos hirt hozhatott. -Luzsénszky utána sietett. - -Viljoen azzal fogadta a bárót: - -– De jó volt, hogy helytálltunk. - -– Miért? - -– Most kapom a hirt, hogy a middleburgi völgy, a merre retirálnunk -kellett volna, meg van rakva angolokkal. Ha azonnal visszavonultunk -volna, azóta már kelepcében volnánk. Igy most Wounderfontein felé -megyünk. - -Luzsénszky elgondolkodva tért vissza társaihoz. - -– Fiuk, ez a tokány az életünket mentette meg. Majd elmondom. Kiki -szedje össze az embereit, kafferek, pakkoljatok! - - - - -Lábjegyzetek. - -[Footnote 1: Felolvasta a szerző a nagykárolyi Petőfi-ünnepen 1899 -szeptember 24-én.] - - - - -TARTALOM. - - Taraszovics reggele 1 - A tolvaj 13 - A mit a laxenburgi fák suttognak 19 - Egy kő naplója 23 - A ravasz Miska 28 - Egy arany a hó alatt 36 - Kelemen és Pattantyus 43 - Négy nemzet 51 - Egy számüzött király 58 - Okos állatok 68 - A legnagyobb humorista 73 - A tenger 77 - A tenger munkásai 82 - Az ezredes 86 - Két testvér 92 - Uledi 100 - A veréb 107 - A muszka 111 - A füst 116 - Alkotmányos lumpolás 123 - Az egy élő 128 - Wilhelm 132 - A nevelő 137 - Iduska 147 - És még sem mozog a föld 152 - Az oroszlánbőr 158 - Levél a Jézuskához 162 - Ahmed 169 - A december 175 - Mindennapi alakok 180 - Kiáltás az éjszakában 186 - A calumpiti győző 194 - Steevens 202 - Los mismos perros 209 - Harctéri levelezők 217 - Alattvalóim 223 - Turin 231 - Vizió 239 - Éjjeli kaland 244 - Vasárnapi munkaszünet 251 - Történet a Gouyon-utcából 257 - Birkózás 265 - Séta a Keleten 272 - Az egri remete 280 - A magyar főváros 288 - A csengődi pusztán 296 - A nagy tűznél 304 - A bur tokány 310 - - - - - * * * * * * - - - - -Transcriber's Note: - - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -2 |ne haragudják |ne haragudjék - -39 |Mér régen |Már régen - -57 |Ilyenek vagynuk |Ilyenek vagyunk - -62 |kétes exisztenciátk |kétes exisztenciák - -68 |alacsonyobb rangu |alacsonyabb rangu - -79 |nyomtalnul eltünnék |nyomtalanul eltünnék - -90 |megöntöze a benne |megöntözte a benne - -104 |legjobban vál-lasztott |legjobban választott - -136 |Órási hidegvér |Óriási hidegvér - -198 |földmivelési minisztérimban |földmivelési minisztériumban - -204 |arra születem |arra születtem - -210 |dél-farnciaországi |dél-franciaországi - -239 |fékezhetm meg |fékezhetem meg - -262 |ötötdik emeletre |ötödik emeletre - -315 |kommadók, a táborban |kommandók, a táborban - - - -***END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK ELBESZÉLÉSEK ÉS TÁRCÁK*** - - -******* This file should be named 62851-0.txt or 62851-0.zip ******* - - -This and all associated files of various formats will be found in: -http://www.gutenberg.org/dirs/6/2/8/5/62851 - - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for the eBooks, unless you receive -specific permission. If you do not charge anything for copies of this -eBook, complying with the rules is very easy. You may use this eBook -for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, -performances and research. They may be modified and printed and given -away--you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks -not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the -trademark license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country outside the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you'll have to check the laws of the country where you - are located before using this ebook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm web site -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and The -Project Gutenberg Trademark LLC, the owner of the Project Gutenberg-tm -trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is in Fairbanks, Alaska, with the -mailing address: PO Box 750175, Fairbanks, AK 99775, but its -volunteers and employees are scattered throughout numerous -locations. Its business office is located at 809 North 1500 West, Salt -Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to -date contact information can be found at the Foundation's web site and -official page at www.gutenberg.org/contact - -For additional contact information: - - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works. - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our Web site which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. - diff --git a/old/62851-0.zip b/old/62851-0.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index 988b7f9..0000000 --- a/old/62851-0.zip +++ /dev/null diff --git a/old/62851-h.zip b/old/62851-h.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index e469caf..0000000 --- a/old/62851-h.zip +++ /dev/null diff --git a/old/62851-h/62851-h.htm b/old/62851-h/62851-h.htm deleted file mode 100644 index 99b79cc..0000000 --- a/old/62851-h/62851-h.htm +++ /dev/null @@ -1,8462 +0,0 @@ -<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" - "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> -<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> -<head> -<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=UTF-8" /> -<title>The Project Gutenberg eBook of ELBESZÉLÉSEK ÉS TÁRCÁK, by Viktor Rákosi</title> -<style type="text/css"> -/*<![CDATA[*/ -body { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; -} - -h1,h2,h3 { - text-align: center; - clear: both; -} - -h2,h3 { - margin-top: 2em; -} - -p { - margin-top: 0.75em; - margin-bottom: 0.75em; -} - -body > p { - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -p.i2 { - text-indent: 3em; -} - -hr { - width: 33%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 2em; - margin-left: auto; - margin-right: auto; - clear: both; -} - -hr.chap {width: 65%} -hr.tb {width: 25%;} - -table { - margin-left: auto; - margin-right: auto; -} - -td { - padding-left: 1em; - padding-right: 1em; -} - -.pagenum { -/* visibility: hidden; */ - position: absolute; - right: 2%; - color: gray; - font-size: smaller; - text-align: right; - text-indent:0; -} - -.tdr {text-align: right;} - -.blockquot { - margin-left: 10%; - margin-right: 0%; - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -.center { - text-align: center; - text-indent: 0; -} - -.right { - text-align: right; - margin-right: 1.5em; -} - -.smcap { - font-variant: small-caps; -} - -.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} - -.caption {font-weight: bold;} - -.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;} - -.caption-largest {font-weight: bold; font-size: 2em;} - -.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} - -.figright { - float: right; - clear: right; - margin: 0 0 0 4px; - padding: 0; - text-align: center; -} - -.clearfix { - overflow: auto; -} - -.footnotes { - border: dashed 1px; -} - -.footnote { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; - font-size: 0.9em; - text-align: justify; -} - -.footnote .label { - position: absolute; - right: 84%; - text-align: right; -} - -.fnanchor { - vertical-align: super; - font-size: .8em; - text-decoration: none; -} - -.poem { - font-size: 0.9em; - font-style: italic; - display: table; - margin: auto; - text-align: left; -} - -.poem .stanza { - margin: 1em 0em 1em 0em; -} - -.poem span.i0 { - display: block; - margin-left: 0em; - padding-left: 3em; - text-indent: -3em; -} - -.poem span.i20 { - display: block; - margin-left: 10em; - padding-left: 3em; - text-indent: -3em; -} - -.transnote { - background-color: #E6E6FA; - color: black; - padding: 0.5em; - font-family: sans-serif, serif; - font-size: 0.9em; -} - -.transnote p { - text-align: center; - text-indent: 1.5em; -} - -ul.TOC { - list-style-type: none; - padding-left: 10%; - text-indent: -5%; - width: 70%; - text-align: justify; -} - -span.ralign { - position: absolute; - text-align: right; - right: 15%; - top: auto; -} -/*]]>*/ - - - h1.pgx { text-align: center; - clear: both; - font-weight: bold; - font-size: 190%; - margin-top: 0em; - margin-bottom: 1em; - word-spacing: 0em; - letter-spacing: 0em; - line-height: 1; } - h2.pgx { text-align: center; - clear: both; - font-weight: bold; - font-size: 135%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 1em; - word-spacing: 0em; - letter-spacing: 0em; - page-break-before: avoid; - line-height: 1; } - h3.pgx { text-align: center; - clear: both; - font-weight: bold; - font-size: 110%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 1em; - word-spacing: 0em; - letter-spacing: 0em; - line-height: 1; } - h4.pgx { text-align: center; - clear: both; - font-weight: bold; - font-size: 100%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 1em; - word-spacing: 0em; - letter-spacing: 0em; - line-height: 1; } - hr.pgx { width: 100%; - margin-top: 3em; - margin-bottom: 0em; - margin-left: auto; - margin-right: auto; - height: 4px; - border-width: 4px 0 0 0; /* remove all borders except the top one */ - border-style: solid; - border-color: #000000; - clear: both; } -</style> -</head> -<body> -<h1 class="pgx" title="">The Project Gutenberg eBook, Elbeszélések és tárcák, by Viktor Rákosi</h1> -<p>This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States -and most other parts of the world at no cost and with almost no -restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it -under the terms of the Project Gutenberg License included with this -eBook or online at <a -href="http://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you are not -located in the United States, you'll have to check the laws of the -country where you are located before using this ebook.</p> -<p>Title: Elbeszélések és tárcák</p> -<p>Author: Viktor Rákosi</p> -<p>Release Date: August 4, 2020 [eBook #62851]</p> -<p>Language: Hungarian</p> -<p>Character set encoding: UTF-8</p> -<p>***START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK ELBESZÉLÉSEK ÉS TÁRCÁK***</p> -<p> </p> -<h4 class="pgx" title="">E-text prepared by Albert László<br /> - from page images generously made available by<br /> - the Google Books Library Project<br /> - (<a href="https://books.google.com">https://books.google.com</a>)</h4> -<p> </p> -<table border="0" style="background-color: #ccccff; width: auto; margin: 0 auto;" cellpadding="10"> - <tr> - <td valign="top"> - Note: - </td> - <td> - Images of the original pages are available through - the Google Books Library Project. See - <a href="http://books.google.com/books?id=N_8RAAAAIAAJ"> - http://books.google.com/books?id=N_8RAAAAIAAJ</a> - </td> - </tr> -</table> -<p> </p> -<div class="transnote"> -<h3 title="">Megjegyzések:</h3> -<p>A tartalomjegyzék a <a href="#Page_317">317</a>. oldalon -található.</p> -<p>Az eredeti képek elérhetők innen: <a href= -"http://books.google.com/books?id=N_8RAAAAIAAJ">http://books.google.com/books?id=N_8RAAAAIAAJ</a>.</p> -<p>Facebook oldalunk: <a href= -"http://www.facebook.com/PGHungarianTeam">http://www.facebook.com/PGHungarianTeam</a>.</p> -</div> -<p> </p> -<hr class="pgx" /> -<p> </p> -<p> </p> -<p> </p> - -<div class="chapter"></div> -<p class="center"><span class="smcap">Rákosi Viktor -Munkái</span></p> -<p class="center"><span class="smcap">x. kötet</span></p> -<p class="center"><span class="caption-large">ELBESZÉLÉSEK ÉS -TÁRCÁK</span></p> -<hr class="chap" /> -<p class="center"><span class="caption-150"><span class= -"smcap">Rákosi Viktor Munkái</span></span></p> -<p class="center"><span class="caption-large">X</span></p> -<p class="center"><span class="caption-largest">ELBESZÉLÉSEK ÉS -TÁRCÁK</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST -MDCCCCIV<br /></span> <span class="caption-small">VIII., ÜLLŐI-ÚT -18. SZÁM.</span></p> -<p class="center"><span class="caption">RÉVAI -TESTVÉREK<br /></span> <span class="caption-small">IRODALMI INTÉZET -R.-T.</span></p> -<hr class="chap" /> -<p class="center"><span class="caption-150"><span class= -"smcap">Rákosi Viktor</span></span></p> -<h1>ELBESZÉLÉSEK ÉS TÁRCÁK</h1> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST -MDCCCCIV<br /></span> <span class="caption-small">VIII., ÜLLŐI-ÚT -18. SZÁM.</span></p> -<p class="center"><span class="caption">RÉVAI -TESTVÉREK<br /></span> <span class="caption-small">IRODALMI INTÉZET -R.-T.</span></p> -<hr class="chap" /> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-small">AZ ÖSSZES JOGOK -FENTARTÁSÁVAL</span></p> -<p> </p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_1" id= -"Page_1">-1-</a></span></p> -<h2>TARASZOVICS REGGELE.</h2> -<p>Förtelmes, vizes, hideg októberi est volt és a zenélő -kisasszonyok elkésve, fázva érkeztek a Palermo-kávéházba. Bresztler -ur, az elhizott, de szigoru arcu tulajdonos, a pénztár mellett ült, -egy hordóban senyvedő, nagy beteg pálma alatt (melynek szerepe volt -a kávéháznak Palermo-jelleget adni) s a kasszában trónoló -kisasszonynak pikáns megjegyzéseket suttogott az érkezőkre. A -kisasszony a kockacukrot rendezte s annak jeléül, hogy jól mulat a -gazda megjegyzésein, hófehér fogait vicsorgatta.</p> -<p>Öt-hat átázott, párolgó ember lépett be, lerázta magáról a -vizet, kezet fogott Bresztlerrel és billiárdozni kezdett.</p> -<p>– Mind itt vannak a lányok? – kérdé a gazda.</p> -<p>– A kis Bencze-lány hiányzik még.</p> -<p>– Már megint késik? Azért csak kezdjék el.</p> -<p>Egy hosszu, szeplős kisasszony megkopogtatta a hegedüjét, fent a -dobogón élére állt a női zenekarnak és megkezdődött valami -vontatott, unott, gépies muzsikálás. Mintha rég elfelejtették volna -a melódiát, s csak <span class="pagenum"><a name="Page_2" id= -"Page_2">-2-</a></span> most keresnék, találgatnák, -taktusról-taktusra. A lányok szórakozottan tekintgettek szerteszét, -s pillantásokat váltottak a vendégekkel. Senki sem figyelt a -zenére, legföljebb a vörös szalagokkal diszitett fehér ruhába -öltözött lányok csoportját méltatta egy-egy pillantásra.</p> -<p>– Maga ugyan jókor jön, – mordult rá a gazda egy vézna testü, -sápadt, feketeszemü lányra, a ki éppen belépett az ajtón.</p> -<p>A lány zavartan megállt. Ijedtnek látszott. Nyitott száján -sebesen járt ki és be a lélekzet.</p> -<p>– Ne… ne haragudjék, Bresztler ur… kérem szépen… ugy -siettem…</p> -<p>– Haragudni? Miért haragudnám? Sohse haragszom, most se… csak -egyszerüen elküldöm magát.</p> -<p>– Ne… ne tegye, kérem, Bresztler ur, hisz én mindent elkövetek, -hogy meg legyen elégedve. De lássa, az édesanyám beteg…</p> -<p>Mindezt lassu, szintelen mormogással mondta.</p> -<p>– Tegnap is beteg volt?</p> -<p>– Tegnap is, tegnapelőtt is, régóta… és nem akartam addig -eljönni hazulról, mig meg nem győződtem róla, hogy jobban van.</p> -<p>Ott állt, sápadtan, lesujtva és remegve nézett a hatalmas -emberre, a kenyéradójára. Bresztler ur ekkor egy uj vendéget -üdvözölt, a kis lány pedig nesztelen léptekkel hátrasietett, a -kártyaszoba mellé, hol gyorsan ledobálta viseltes öltözetét, s -magára vette a rabruhát… a fehéret a piros szalagokkal.</p> -<p>Kevés vendég volt. A gyalázatos idő több izben <span class= -"pagenum"><a name="Page_3" id="Page_3">-3-</a></span> boszus -megjegyzéseket csalt ki Bresztler urból, a ki végre is leült -valakivel piketirozni. Mikor a zene szünetelt, a lányok elszéledtek -a kávéházban, csak a kis Bencze-lány maradt fönn a dobogón, s -vágyakozva tekintett ki a párázattól homályos utcára. Ha ő már ott -lehetne! Milyen kéjjel szaladna a csatakos utcán hazafelé!</p> -<p>Bresztler hirtelen összedobta a kártyát és fölugrott. Egy kövér, -bikanyaku, aranyláncos, tele-gyürüzött ember lépett be a kávéházba. -Bresztler eléje sietett. Kezet nem nyujtott neki, de mélyen, -alázatosan meghajolt előtte. Ez a Bresztler mindenkit ismert. -Azelőtt detektiv volt, de feleségül vett egy hölgyet, a kinek -Moszkvában dalcsarnoka volt, ebből, meg az ezzel összefüggő -üzletekből szép vagyont szerzett magának. Ezen nyitották meg a -Palermo-kávéházat.</p> -<p>Ha Bresztler valakit ugy fogadott, mint a most belépő barnaképü, -apró feketeszemü idegent, az csak gazdag ember lehetett. És egy -gazdag ember, ilyen komisz időben, itt a Palermoban, valóságos -istenáldása volt. Bresztler biztosra vette, hogy az egymaga -biztositja a <i>losungot</i>, a mi alatt az egynapi kiadások -értendők. És ha az idegen nem volna erre hajlandó, gyöngéden, -tapintatosan taszitani kell ebben az irányban. Bresztler mély -hódolata már számitás volt: az idegen lássa, hogy őt igen nagy -urnak tartják, s ne merjen snaszul költekezni.</p> -<p>A pincérek lerántották a jól táplált idegenről a -kaucsuk-esőköpenyeget, miközben Bresztlernek volt ideje mindenkinek -megmondani, hogy ez Taraszovics Vazul, <span class= -"pagenum"><a name="Page_4" id="Page_4">-4-</a></span> a -leggazdagabb szerb disznókereskedő, s – tette hozzá kissé -halkabban, mert ez már hazugság volt – a szerb királyi család -rokona.</p> -<p>Bresztler egy intésére a női zenekar azonnal játszani kezdett, -Taraszovics meg figyelmesen szemlélte és hallgatta őket. A pincérek -és a gazda tiszteletteljes távolságból várták a parancsait.</p> -<p>Taraszovics a pecsétnyomó gyürüjével kopogott az asztalon. -Bresztler maga rohant oda.</p> -<p>– Valami jó pálinkát adjon.</p> -<p>Nem kupicával, hanem egy alacsony pohos üveggel tettek eléje s -külön ezüst tálcán egy arany sávokkal befuttatott izletes pohárkát. -Taraszovics ivott s miközben az óralánca csecsebecséivel játszott, -a zenekart mustrálta.</p> -<p>A nóta véget ért. A lányok, kacér mosolyukat Taraszovics felé -irányozva, hetykén lépkedtek le az emelvényről és ugy intézték, -hogy a mint szétszéledtek, mind az érdekes idegen előtt vonultak -el. Taraszovics csak pödörte a kis fekete bajuszát.</p> -<p>… Csak a kis Bencze-lány maradt a dobogón s vágyakozva tekintett -ki a piszkos párázattól homályos utcára. Ha ő már ott lehetne! -Milyen kéjjel szaladna a csatakos utcán hazafelé!…</p> -<p>Az eső egyhangu locsolással verte a nagy ablakot és Bencze -Margit elfordult onnan. Nagy fekete szemeit fáradtan hordozta körül -a kávéházban. Taraszovics a bajuszát pödörte, összehuzta a -szemöldeit s nézte a leányt. Miért nem megy ez is arra, a merre a -többiek, azon a széles, kitaposott országuton?… <span class= -"pagenum"><a name="Page_5" id="Page_5">-5-</a></span></p> -<p>Ujra megverte az asztalt a nagy gyürüjével.</p> -<p>– Egy üveg pezsgőt!</p> -<p>Élénk mozgás és izgatottság mutatkozott a kávéházban. Bresztler -a kezeit dörzsölte. A nap meg van mentve. Jobban, mint -gondolta.</p> -<p>Taraszovics a habzó itallal teletöltött egy hattyunyaku -poharat.</p> -<p>– Ezt vigyék oda annak a búsuló kis lánynak s hivják ide -vendégemül.</p> -<p>Bencze Margit, mikor a pincér eléje tartotta a pezsgőt, bámulva -nézett az ismeretlenre.</p> -<p>– Ne tréfáljon velem, Lajos. Bizonyára másnak küldte.</p> -<p>– Nem, kisasszony, magának.</p> -<p>– Mondja meg, hogy én nem szoktam az ilyesmihez.</p> -<p>Bresztler ur sasszemei azonnal észrevették, hogy baj van. -Odasietett.</p> -<p>– Ostoba béka, – szólt fojtott, de izgatott hangon, – mindent el -akar rontani? Hisz ez magának kötelessége. A szerződésben van. A -rongyos hegedüléséért nem fizetném…</p> -<p>A lány elsápadt.</p> -<p>– Épp most viseli magát ilyen ostobául, mikor ugyis annyi van a -rovásán?</p> -<p>A lány szó nélkül elvette a poharat és kiitta a pezsgőt.</p> -<p>– Menjen, menjen, nem látja, hogy néz ide az a rác, – unszolta -Bresztler. <span class="pagenum"><a name="Page_6" id= -"Page_6">-6-</a></span></p> -<p>Mint egy fáradt madár, leeresztett szárnyakkal, ugy jött le -Margit a dobogóról s akadozó léptekkel közeledett Taraszovics felé. -A lányok összeröffentek és dühös vagy irigy pillantásokat vetettek -feléje. Margit köszönt és leült Taraszovics asztalához.</p> -<p>A rác, a ki már akkor egy üveg pezsgőn tul volt, kivörösödött -arccal várta.</p> -<p>– Éhes, vagy szomjas? Mit parancsol? – kérdé.</p> -<p>– Köszönöm, semmit.</p> -<p>– De pezsgőt csak iszik velem?</p> -<p>Margit látta, hogy Bresztler összevont szemöldökei alól éles -tekintetet lövel rá.</p> -<p>– Iszom.</p> -<p>Taraszovics egyszerre két üveg pezsgőt hozatott. A karmesternő -megkopogtatta hegedüjét, Margit fölugrott és futva, mintha -menekülne, rohant vissza a helyére. Ráhajolt a hegedüjére… Szemei -megteltek könynyel… a hurok rezgésének odabent a hegedüben valami -fájdalmas visszhangja kelt, mintha ott sirna, jajgatna, sóhajtozna -valaki.</p> -<p>A rác nem vette le róla tekintetét s e közben Bresztler urat is -itatta, a ki előtte állva, kissé lehajolva mormogott egyet és mást -a lányról… hogy jó családból való… büszke és becsületes… szóval, a -mik egy tőkepénzest még jobban fölingerelhetnek.</p> -<p>Hja, Bresztler ur nagyon ügyes, tapasztalt ember volt.</p> -<p>Taraszovics közelebb ült a zenekarhoz, egy kis fülkébe s -Bresztler oda terelte a lányt, a ki hirtelen, mint <span class= -"pagenum"><a name="Page_7" id="Page_7">-7-</a></span> a nyárfa egy -szélroham alatt, végigremegett egész testében. Taraszovics -megsimogatta a kezét.</p> -<p>– Nem vagyok én rossz ember, – szólott a rác halkan, áthajolva -az asztalon, – bőkezüen szórom szét mindenemet, a mim van. Soha -senkinek se vétettem, senkinek se ártottam. Maga nagyon megtetszett -nekem, mert olyan szomoru és elhagyottnak látszik. Szüksége van egy -jóbarátra, támogatóra? Rendelkezzék velem. Hű vagyok, mint a kutya, -s a kinek egyszer hűséget fogadtam, azt el nem hagyom.</p> -<p>Szemei lázban égve csüngtek a halovány arcon, lehellete, mint -forró gőz, folyta körül a lányt, a ki ugy ült ott s oly tekintettel -nézett a férfira, mintha egy szót sem értett volna a beszédjéből. -Fülében a hegedüből hangzó zokogás rezgett.</p> -<p>Az utcai ajtó egy kicsit kinyilt s félénken, nagy kendőbe -burkolva, egy bambaképü kis parasztleány jött be, nagy kiváncsian -és megzavarodottan tekintve szét a helyiségben. – Margit azonnal -ott termett mellette.</p> -<p>– Kisasszony, tessék azonnal hazajönni, a házmesterné küldött, a -ténsasszony megint rosszul van.</p> -<p>Margit az öltözőbe rohant. Bresztler ur megcibálta a kis cseléd -fülét, megmondta neki, hogy ha még egyszer be mer ide jönni, -bekisérteti a rendőrrel, s aztán kipöndöritette az ajtón. Egy -darabig behallatszott még a nyöszörgése, aztán csend lett.</p> -<p>Bresztler ur Margit után sietett, a néptelen kártyaszobában -megragadta.</p> -<p>– Csak nem akar itt hagyni? <span class="pagenum"><a name= -"Page_8" id="Page_8">-8-</a></span></p> -<p>– Anyám rosszul van.</p> -<p>– Margit, legyen esze, ne szalaszsza el a szerencséjét. Csak -három óráig maradjon. Becsületemre tovább nem kivánom. Elsején -fölemelem tiz forinttal a gázsiját.</p> -<p>– Ereszszen, az édesanyám rosszul van.</p> -<p>– Azonnal adok husz forint előleget… A jövője meg van alapitva… -Értsen meg, én nem kivánom, hogy letérjen a becsület ösvényéről, -sőt ellenkezőleg… Ma tisztába jöttem azzal, hogy mit kell magával -csinálni… Maga lesz a zenekarnak az a feltünően becsületes, -rendkivül szerény és szende tagja, a ki az ilyen nagy halakat, -cápákat, mint a mai, horogra csalja.</p> -<p>– Eresszen az anyámhoz! – hörögte a leány és viaskodni kezdett, -de Bresztler nem eresztette ki.</p> -<p>– Most két óra. Még egy órát maradjon. Ha nem, jó, többet ide be -nem teszi a lábát. Nézze, én már fölfedeztem az értékét. Mennyit -kell még piszkos kávéházakban nyomorognia, mig megint egy olyan -napja lesz, mint a mai… Jőjjön!</p> -<p>És a leány visszament. Taraszovics asztala tele volt pezsgős -üvegekkel. A barna férfi mámorosan nézett a halovány leányra. -Melléje ült és megfogta a kezét.</p> -<p>– Itt maradtál? – suttogá. – Elfogadsz pajtásodnak? Nesze ez a -gyürü. Kell az órám? Kell pénz? Felelj. Tudod, hol lakom? Hôtel -Lisszabon.</p> -<p>A leány borzadva hallgatta, hogy a zsebébe csusztatott óra mily -erősen ver. Vagy tán a szive vergődött olyan hevesen? Az ujjaira -huzott gyürük drágakövei meg-megvillantak. <span class= -"pagenum"><a name="Page_9" id="Page_9">-9-</a></span> Szerette -volna letépni, eldobálni, szeretett volna fölébredni, de nem -tudott.</p> -<p>Az óra hármat ütött. Margit fölugrott, az órát, gyürüket az -asztalra dobálta.</p> -<p>– Ugy-e, eljösz? Ne feledd! Hôtel Lisszabon.</p> -<p>Margit a nyakába keritette az esőköpenyegét s kint termett az -éjszakában. Az óriási város mélyen aludt, még lélekzete se -hallatszott. Lassu mormogással csörgedezett az égből hullott viz, -alá a piszkos csatornába. Lábainak kopogását a nagy csöndben erősen -visszaverték a tulsó házsor falai… mintha ott is szaladt volna -valaki, valami láthatatlan árnyalak… a lány remegve nézett oda… -Sehol senki, üres minden… de a kopogás vele ment, követte, -befordult, egyre gyorsabb lett.</p> -<p>Lélekzet nélkül állt meg a kapujok előtt. A kopogás megszünt. Az -árny elmaradt. Vagy megelőzte őt? Célhoz ért?</p> -<p>– Mi van az édesanyámmal?</p> -<p>A kapunyitó házmester az arcába világitott.</p> -<p>– A feleségem fönt van, – mondá lassu hangon és fölvilágitott a -lépcsőn.</p> -<p>Mennyi emelet, mennyi lépcső! Istenem, mikor lesz vége! Végre az -ajtójuk előtt állt. Lassan benyit. Az asztalnál a házmesterné egy -nagy kapcsos könyvből olvas.</p> -<p>– Alszik? – suttogja halkan Margit.</p> -<p>– Meghalt, – felel az asszony, keresztet vet magára és tovább -imádkozik.</p> -<p>Nagy hidegség töltötte el a lány szivét és szemére mintha homály -ereszkedett volna. A magány és a bizonytalanság <span class= -"pagenum"><a name="Page_10" id="Page_10">-10-</a></span> talanság -érzése volt ez. Az utolsó kapocs szakadt el, mely őt a földhöz -füzte. Hegyeken, az erdőkben, a mély völgyekben, a sikságokon, a -nagy tengerek hátán millió meg millió ember él és ezek közt neki -senkije sincs. A kis kutyakölykök nyöszörögve simulnak a rossz -időben anyjuk meleg testéhez. Az ő sorsa rosszabb az állaténál. Óh, -csak utolsó szavát fölfoghatta volna, óh, csak végső leheletét -beszivhatta volna, hidegülő kezének csupán utolsó szoritását -érezhette volna. De nem… ő ott ült a tivornya hősének rothadt -környezetében, a sülyedtség és romlottság gőzében, a pokol kezei -lefogták és ő neki nem volt ereje kiszakitani magát… mialatt az -anyja üvegesedő szemei keresték, viaszsárga ujjai tapogatták, s -ajkai lánya nevét suttogták…</p> -<p>Megrázkódott. Ledobta magáról a zsibbadtságot. Kinyitotta az -ablakot, ki hallgatott az utcára. Mintha az iménti kopogásra -figyelt volna. Talán a halál futott vele versenyt a néptelen -utcákon? És megelőzte? Összehuzta a szemeit. Nézett le a -sötétségbe. Talán a halál ott lent áll valami sötét szögletben és -vár?</p> -<p>A lány a nagy, végtelen, átláthatatlan homály felé terjesztette -karjait és intett.</p> -<p>Azután elment hazulról. Ujra rohant a vizes utcákon. És kacagott -a fordulónál, mikor ujra hallotta a láthatatlan árnyalak kopogását. -Hahaha! A halál ujra vele van.</p> -<p>A Hôtel Lisszabon portása nem csodálkozott, mikor becsengetett -és Taraszovicsot kereste. <span class="pagenum"><a name="Page_11" -id="Page_11">-11-</a></span></p> -<p>– A nagyságos ur várja. Első emelet, nyolcadik ajtó.</p> -<p>Utána nézett.</p> -<p>– Milyen fiatal, milyen fehér!</p> -<p>És ledült aludni.</p> -<p>Hajnalodott. A vámsorompók felől tompa dübörgéssel megindult az -eleségszállitó nehéz kocsik hosszu sora. A kapuk egymásután nyiltak -ki. A pálinkamérések is megvilágosodtak. A kültelkekről özönlöttek -be az épitő napszámosok. Tejes kocsik robogtak szanaszét. A -bérkocsisok elfoglalták állomáshelyüket. A nagy város lassan -ébredt. Az ablakok egymásután kinyiltak, a takaritás megkezdődött. -A nagy bérházakban a cselédek élénk mozgást fejtettek ki s -puffogatás közt porolták a szőnyegeket. A varrólányok és masamódok -tömege, mint a tavasznak egy elkésett hulláma, nyomult a -külvárosokból a belváros felé. A hivatalnokok is megjelentek és -csöndesen ballagtak a büróba.</p> -<p>Teljes reggel volt. Mindenki fölébredt. Minden ajtó, minden -ablak megnyilt, a felhők kettészakadtak, s az őszi verőfény sárga -szinbe boritotta a várost.</p> -<p>Azután dél lett, s a harangok zúgva hivták ebédelni azokat a -szerencsés embereket, a kiknek van mit enniök.</p> -<p>De Taraszovics nem ébredt föl. Taraszovics ajtaja és ablaka nem -nyilt ki. Taraszovicsot az őszi verőfény nem melegitette föl. -Taraszovics nem hallotta a déli harangszót.</p> -<p>És nem fogja hallani soha. Meghalt. Szivében markolatig ült egy -hosszu kés.</p> -<p class="center">*</p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_12" id= -"Page_12">-12-</a></span></p> -<p>Mikor a reporter jelentette az esetet a szerkesztőnek, -hozzátette:</p> -<p>– Tudja-e szerkesztő ur, hogy ennek a lánynak az éjjel halt meg -az anyja, s az anyja holttestétől ment a hôtelbe, a -szeretőjéhez.</p> -<p>– Ilyenek a nők, barátom, – mondá a szerkesztő elmélázva. – Hát -nem okosan tettem, hogy agglegény maradtam?</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_13" id= -"Page_13">-13-</a></span></p> -<h2>A TOLVAJ.</h2> -<p>A vihar megrázott egy gyönge kis almafát, az egyik almát -leszakitotta s az a porba hullott. A porba, rothadt és férges almák -közé. A férgek őt is megrohanták… de ő megmaradt egészségesnek.</p> -<p>Ez Antalnak a története. Együgyü allegória, mely, ha tetszik, -hát lehet háromkötetes regény, de minthogy muszáj, hát lesz -tárca.</p> -<p>Mint mondám, Antalnak hivják. Ott született, hol Budapest még -falu: a kültelkeken. Egy rozzant putri volt a szülőháza, a -szomszédban lakó hóhér és sintér gyermekei voltak játszótársai, a -kikkel akasztósdit meg kutyanyuzósdit játszott. A barátság szilárd -volt közöttük mindaddig, a mig a hóhér gyermekei egy napon föl nem -akasztották és meg nem nyúzták Antal kedvenc kutyáját, ezen -mutatván meg, hogy ők az apjuk két mesterségét egyesiteni és -összekapcsolni tudják. De Antalnak nem tetszett a műmutatvány, -melynek az ő kutyája áldozatul esett. Elverte az apró hóhérokat -ugy, hogy többé szó sem lehetett kibékülésről, a minek Antal csak -örült, mert a bakógyerekek ugy is nagyon fönhordták az orrukat, -mióta az apjuk Spangát fölakasztotta. <span class= -"pagenum"><a name="Page_14" id="Page_14">-14-</a></span></p> -<p>De az apja meglátta, hogyan vitézkedik a gyerek s gondolta, hogy -ezzel az erővel az dolgozni is tudna. Minek egye hiába azt a kevés -kenyeret, a mi odahaza akad? Azt a kevés kenyeret, mely már -teljesen fogytán volt. Mert az apa, egy szegény szedő, kidőlt a -harcban, melyet a nyomda ólombetüivel, ez apró gyilkos -szörnyetegekkel folytatott s betegen hentergett a házban s ha -jobban volt, a ház előtt.</p> -<p>Ez volt a vihar, mely az almát leszakitotta… suszterinasnak -adták.</p> -<p>Került egy olyan istentelen emberhez, a ki még vasár- és -ünnepnapokon is káromkodott. Őt azonban tekintet nélkül a -kalendáriumra megverte.</p> -<p>A káromkodásba még csak belenyugodott volna, mert az többnyire a -szenteknek szólt, igazitsák el azok; de a veréssel nem tudott -megbarátkozni, mert az direkt hozzá volt intézve, a mit már csak a -keletkezett fájdalmas daganatok következtében sem lehetett -kétségbevonni.</p> -<p>Az az egy vigasza volt, hogy a verésből, – akármennyi légyen az, -– mégis bizonyára csak fél porció esik rá, a másik felét inastársa -viseli, a kin a gazda szintén gyakorta próbálgatta a lábszij -erejét.</p> -<p>Ez egy vén inas volt, a ki Antal inasságának már első két -hetében legénynyé üttetett s igy ő hamar elveszité nyomoruságának -társát, a kivel eddig együtt mutogatott fügét (suba alatt) a -goromba gazdának.</p> -<p>Az uj legény azzal körvonalozta a kettejük közt immár hirtelen -beállt rangkülönbséget, hogy minden ok <span class= -"pagenum"><a name="Page_15" id="Page_15">-15-</a></span> nélkül -nyakon törölte Antalt; ez magyarázatnak elég kézzelfogható volt, de -Antalnak nem ment a fejébe, hogy elnyomottból egyszerre minden -átmenet nélkül elnyomó legyen s a nyaklevest megkontrázta egy tele -csirizes tállal, melytől ugy leragadt a legény szeme, mint a fiatal -macskáé.</p> -<p>Ez a merénylet, mely a suszterlegény-kar tekintélyét mélyen -sértette, azt vonta maga után, hogy Antalt elcsapták. Az öreg -legény azonban utóljára kedvére elverte. Antal fölrugta az alacsony -asztalt, mely körül a „kerek asztal“ szurtos lovagjai ültek s a -nagy zavarban elmenekült.</p> -<p>Mezitláb volt, kalaptalanul, ingujjban, ugy szaladt egyenesen -haza, utközben minden fájdalma dacára sem feledkezvén meg -szivarvégekből egy teljes kollekciót összeállitani.</p> -<p>Odahaza senki. A „putriur“ (ad normam: háziur) kihordatta Antal -családját, mert nem tudott fizetni. Azok eltüntek a nagy város -forgatagában; a szomszédok semmit se tudtak róluk. A ház üres, a -telek puszta; a hóhér udvarán csak ugy üvöltöttek az összefogdosott -kutyák, mint máskor. Ez maradt meg csupán a régi emlékek közül. -Beesteledett. Antal dideregni kezdett. Az ingujj nem igen állta a -tavasz hidegét. Mért van annak az urnak ott majdnem bokáig érő -kabátja, neki meg nincs? Aztán az a huszár milyen kényesen feszit -hosszu csizmáiban, ebből neki három pár cipő telnék, aztán mezitláb -van. Az igaz, hogy ha megkérdezték volna, mégis csak azt a tarajos, -pöngő sarkantyut választotta volna! <span class="pagenum"><a name= -"Page_16" id="Page_16">-16-</a></span></p> -<p>Hát még a kardot! Addig nem is fázott, mig a huszár a sarkon be -nem fordult, de aztán megint csak szerényebb igényeket formált, -kabátokhoz, cipőkhöz.</p> -<p>A mig fázott, azzal mulatott, hogy nézte azokat, a kik nem -fáznak. Egyszerre csak föllépett a gyomor s jelentette, hogy ő -szeretne enni. Antal gondolta magában, hogy majd a szemeit eteti -meg. Kis kocsmák körül ólálkodott s belesett az ablakon. A gyomra -azt morogta, hogy ezzel ő nem elégszik meg. Egy-egy kinyiló ajtó -némi ételszagban részesité az orrát; a gyomornak még ez sem volt -elég. Akkor került a sor a szájra: egymásután gyujtott rá a -szivarvégekre s nemsokára olyan émelygés fogta el, hogy a gyomor -szédelegve korgá: elég.</p> -<p>Igy ütött ki a vacsora. Éjjeli szállásul a hôtelek közül -legalkalmasabbnak mutatkozott az összekötő vasuti hid alatt -kinálkozó lakosztály. Oda ment. A hôtel tömve volt idegenekkel. -Azért jutott neki is egy kő s szomszédul egy csirkefogó.</p> -<p>Letelepedett, a csirkefogó mellé huzódva, s igy melegitették -egymást. Az eső csöpörgött, csúf idő volt „odakint“ s ők sajnálták -a szegény embereket, a kinek nem jutott ilyen jó „hidalj“.</p> -<p>– Csak olyan éhes ne volnék! – sóhajtá Antal.</p> -<p>– Hát mért nem lopsz? – felelé Gavroche, a lakótárs.</p> -<p>– Lopni? Mi az?</p> -<p>Gavroche bámuló tekintetet akart vetni Antalra, de a sötétben -ugy sem látta őt s azért nem is vesződött a bámuló tekintettel. -<span class="pagenum"><a name="Page_17" id= -"Page_17">-17-</a></span></p> -<p>– Ugy lop az ember, – magyarázá oktatólag, – ha például elveszem -valakitől azt, a mi nem az enyém.</p> -<p>– Szabad ez?</p> -<p>– Hogyne! Ha egy gazdag péknek van ötszáz kenyere, abból én -elvehetek egyet, neki még marad elég. Ő ugy sem eszi meg azokat, -hanem eladja, én pedig megeszem, másképp meghalok éhen. Csak nem -halhatok meg éhen?</p> -<p>Ebben Antal igazat adott neki. Meg is bánta rögtön, hogy ő nem -lopott egy kenyeret.</p> -<p>– Te, hát aztán hol lakik az a gazdag pék, a kinek ötszáz -kenyere van?</p> -<p>– Bolond. Olyiknak még több is van. Mit tudom én, hogy melyiknek -mennyije van?</p> -<p>– Hát aztán csak kenyeret lehet lopni?</p> -<p>– Szamár. Mindent.</p> -<p>– De csak a gazdag pékektől?</p> -<p>– Mindenkitől, a kinek az van, a mi neked nincs.</p> -<p>Antal azzal az elhatározással aludt el, hogy ő másnap lopni -fog.</p> -<p>Tanitója, Gavroche, adott neki reggel egy jó darab kenyeret, azt -megette s azzal Antal bucsut vett tőle.</p> -<p>– Hová?</p> -<p>– Megyek lopni.</p> -<p>– De hová?</p> -<p>– Majd utbaigazitanak a jó emberek.</p> -<p>– Szamár. Ne szólj senkinek, másképp becsuknak. Aztán gyere ide -vissza. <span class="pagenum"><a name="Page_18" id= -"Page_18">-18-</a></span></p> -<p>Ez szöget ütött Antal fejébe.</p> -<p>És lopott. Egy alacsony földszintes ház néptelen udvarába -lopózott. Ott egypár vánkos és kendő hevert, szellőzött a napon. -Hirtelen egymásra hajlitotta, fölkapta az egész csomót, s meg sem -állt az összekötő vasuti hidig. Ott letette Gavroche elé. -Kibontották. Egy <i>három esztendős kis gyerek aludta benne mély és -egészséges álmát</i>. Antal a füle tövét vakarta.</p> -<p>– Mi bajod?</p> -<p>– Ez… ez… az én öcsém!</p> -<p>– Ha, ha, ha… elloptad a tulajdon öcsédet?</p> -<p>– De vissza is viszem… most már tudom, hol lakik az apám.</p> -<p>– Ohó atyafi, a vánkosokat itt kell hagynod.</p> -<p>– Azt nem teszem, – felelé büszkén Antal, – mert az a -<i>miénk</i>.</p> -<p>– Adod ide?</p> -<p>– Hát ez a te mesterséged? Ez tesz annyit, hogy „lopni“?</p> -<p>Ezzel ugy rugta meg Gavrochet, hogy a Duna széléig gurult. -Öcscsét pedig fölkapta a vánkosokkal s haza rohant… A kicsike még -otthon is aludt; de Antal nagyon fölébredt, teljesen kinyiltak a -szemei.</p> -<p>Ez egy igaz történet. Micsoda kéz emelhette föl azt az almát a -rothadtak közül?</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_19" id= -"Page_19">-19-</a></span></p> -<h2>A MIT A LAXENBURGI FÁK SUTTOGNAK.</h2> -<p>Eladó királykisasszony van a háznál.</p> -<p>Az óperencián tulról eljön a kreolarcu deli királyfi -leánynézőbe.</p> -<p>Elmondá, hogy tisztelteti apámuram fölségedet, adná ide nekem a -lányát hites feleségül.</p> -<p>Az öreg király megcsókolja, megöleli, asztalához ülteti a messze -ország királyfiát, aztán aszondja neki, majd beszélünk mi még arról -öcsém.</p> -<p>Nagy lakomát csap az öreg király tiszteletére a királyfinak. -Törik a pecsenye alatt az asztal, csurog a szinmézsárga -aszubor.</p> -<p>A király jobbján ül a királyfi, issza a legjavát a jó bornak, -kapja a legjobb falatjait a pecsenyének.</p> -<p>Hencidától Boncidáig folyt a lé, meg lé; nagy áldomást ittak s -ugyancsak koccintgatták az ezüst-billikomokat.</p> -<p>Széles jó kedve támadt a királyfinak, két marék aranyat szórt az -ételhordók közé s pertut kinált az öreg király fiának.</p> -<p>Megtetszett a legény az öreg királynak, megveregette -<span class="pagenum"><a name="Page_20" id= -"Page_20">-20-</a></span> vállát s egy kis keresztet akasztott a -mellére, a minek az nagyon megörült.</p> -<p>– Köszönöm, felséges ipam, majd édesapám ád felségednek -kétakkorát érte; mikor beszéljük meg már a dolgot?</p> -<p>– Lassan a testtel. Előbb még utaznod kell az országomban, hadd -lásd azokat és hadd lássanak azok téged. Tudod, itt most mindenki -arról beszél, hogy odaadjam-e neked a leányomat, pedig csak én -vagyok az apja; vannak aztán emberek, a kik százezrek helyett -tanakodnak ezen, ezeket ugy hivják, hogy: <i>ujság</i>. Vigyázz, -hogy megtessél nekik. És most indulj. Nekem akkora országom van, -hogy nem győztem uralkodással, s kényelmesebbnek tartottam két -részre osztani. Az okos embereket és a szamarakat is egyformán -elosztottam a két ország közt, hogy igazgassák azokat; csak az a -baj, hogy mindegyik ország népe azt hiszi, hogy az ő igazgatói -szamarak. Látogasd meg mind a két országot, s még csak arra -figyelmeztetlek, hogy ha jól tudsz kártyázni, menj el tulsó -országomban a nemzeti kaszinóba, annyit nyerhetsz, hogy papádnak -egy hónapi apanázst megspórolsz.</p> -<p>És fölkészüle az utra a deli királyfi; de előbb bucsuzóra ment a -szépséges királykisasszonyhoz, ki éppen a kis ponnilováról szállt -le s egy füzfavessző héját hántogatta. Térdre ereszkedett előtte s -szóla:</p> -<p>– Tépd el óh királyleány a füzfavesszőt s hajitsd a földre, nem -méltó az arra, hogy kis kezeid suhogtassák. Im adom helyette ezt az -aranygombos elefántcsont-nyelü lovagostort. Ha lesz egy nap, melyen -egyetlen egyszer <span class="pagenum"><a name="Page_21" id= -"Page_21">-21-</a></span> sem jutok eszedbe, azt a napot követő -napon vedd elő a vesszőt, szaggasd szét s hajitsd a porba, mert -akkor érdemes osztozni iménti nyomorultabb társa sorsában.</p> -<p>Vevé a királykisasszony a lovagostort s szende mosolygás fakadt -az ajkán; a királyfi pedig lóra pattant s eltávozott fényes -kiséretével.</p> -<p>A kettős ország népei figyelemmel kisérték minden lépését. -Tisztelettel és rokonszenvvel fogadták őt mindenfelé; megnézett -mindent, a mit megnézni érdemes, s a kinek tetszett, megláthatta -őt, s megtetszett mindenkinek.</p> -<p>Udvarában áll az öreg király, s családi pipáját szivja. A -toronyőr lovascsapat közeledését jelzi, az öreg király beviteti a -pipáját s kihivatja a lányát.</p> -<p>Helyes volt az intézkedés: a csapat a leánynéző királyfi -kisérete volt, mely urával élén csakhamar bekanyarodott az -udvarra.</p> -<p>A királyfi leszökik a lóról s féltérdre bocsátkozik.</p> -<p>– A lovagostor? – susogja.</p> -<p>– Jó gondját viseltem, – viszonzá mosolyogva a királykisasszony, -utána az öreg király, végül dobogó szivvel a királyfi.</p> -<p>Egy rakás termen keresztül haladtak, végre megérkeztek a -királyleány szobájának ajtajához. Az aranyos fölnyitotta az ajtót s -hátrafordult:</p> -<p>– Pszt! lábujjhegyen, föl ne ébredjen a kis Ilona!</p> -<p>(„Micsoda Ilona?“ – dörmögé a király.)</p> -<p>A mint a szobában voltak, a kicsike a szögletben álló kis -bölcsőhöz fut, s ringatni kezdi. „Pszt! Még alszik!“ <span class= -"pagenum"><a name="Page_22" id="Page_22">-22-</a></span></p> -<p>A királyfi oda lopózik nagy óvatossággal a bölcsőhöz, bele néz, -hát, uramfia, San Ildefonso ne hagyj el, ott látja lovagostorát -szép selyem pólyába pakkolva, az arany gombon egy pici horgolt -fékető.</p> -<p>– Ejnye, fölébresztették a kicsikémet! Bizonyosan éhes a -szegény. Kérem, hagyjanak magamra, mert még nincs elválasztva.</p> -<hr class="tb" /> -<p>– Sajnállak öcsém! de hát látod, hogy gyerek! Szürethez két -esztendőre szivesen látlak, lovagostor nélkül!</p> -<p class="center">(1883.)</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_23" id= -"Page_23">-23-</a></span></p> -<h2>EGY KŐ NAPLÓJA.</h2> -<p>Tudja az Isten, mi voltam én azelőtt, tán ősvilági lény, tán a -földbe temetett növény, – nem emlékszem semmire. Tény az, hogy egy -napon arra ébredtem, hogy kő vagyok. Kői öntudatom fölébredt -bennem. Impozáns kőcsaládnak képeztem egy csekély részét. Családunk -óriási masszákban terjedt szét mindenfelé. Le a föld mélyébe, föl a -föld szinén tul magasra emelkedénk. Kemény, szilárd és összetartó -család volt, mondhatom. Gátat vetett mindennek, s nem tudta -helyéből elpusztitani semmi. A vizáradatot, mely falvakat -pusztitott el utjából, mi megállitottuk rohanásában, s az emberek -ezrei hátunkra rohantak, hova nem érhetett utánuk a halál karja. -Ösmerve erőnket, az emberek óriási várat épitettek hegyibénk, sőt -városok roppant terhét is megbirtuk.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Mindez nem volt elég nekik. Egy napon égető kín nyilalt át a -kőcsaládon. Csakhamar valamennyien megrendültünk, s tompa -dörrenéssel fájdalmas rezgések jártak át meg át rajtunk. Az emberek -gépeket hoztak, neki <span class="pagenum"><a name="Page_24" id= -"Page_24">-24-</a></span> álltak a hegyoldalt furni, s puskaporral -robbantani. A nyilásokba csákánynyal bemásztak s vadul tördelték -szét családunkat. Hiába védelmeztük magunkat, hiába öltünk meg -lehulló kődarabjainkkal, orvbeomlásainkkal száz meg száz embert, -ujak álltak vakmerően helyükbe, s tovább folytatták a romboló -munkát. A kőcsalád összetartása meg volt bontva. Széles sötét -alagutat vágtak közöttünk, s egyre közelebb értek hozzám, ki oly -jól éreztem magamat testvéreim körében, a sötétségben, a csendben. -Egyre közelebb hallám a robbantás dörejét, s a csákányok -zuhogását.</p> -<p>Végre ott villogtak előttem a marcona emberek apró lámpáinak -fényénél a csákányélek. Egy öreg munkás volt a két fiával; vidáman -daloltak a szük helyen, a bizonytalan fénynél, szerelmes dalokat -dudolgattak s a két fiu menyasszonyát s a rájuk váró boldogságot -emlegette. Egy este, mikor engem már majdnem köröskörül -elválasztottak családomtól, azt mondta az öreg, hogy holnapután be -lehet állitani a nagy furógépet. Ezzel távoztak. „Ezt nem engedjük -meg!“ – kiáltám végső elszántsággal a rokonoknak – „semmisitsük meg -őket.“ Másnap megjelent a három ember. Alig vágtak hozzánk kétszer, -irtóztató robbajjal megrohantuk őket. Én az öreg mellére ugrottam, -bezuztam, társaim lefogták. „János, József“, suttogák elhalóan -ajkai. Azután meghalt. Fiai is. Kiszoritottuk belőlük a lelket.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Csakhamar a vakmerő emberek odaérkeztek s meghalt társaikat -kiásták. Minket talicskára raktak, s a napfényre <span class= -"pagenum"><a name="Page_25" id="Page_25">-25-</a></span> vittek. -Odakünn persze volt sirás és jajgatás. Egy mérnök azt mondta ott, -hogy ez még a követ is meginditaná. Nevetséges beszéd!</p> -<p class="center">*</p> -<p>Szép négyszögletes kővé kifaragtak, s elvittek jó messze valami -városba. Rabságra hurcoltak. Rokonságomból már ezeren és ezeren -nyögtek ez iga alatt. Szépen sorba állitgattak bennünket, s az -egész város, kocsival, gyalog, lóval, taposott rajtunk. Ezt ők ugy -hivják, hogy „kövezet“. Engem valamelyik elaggott, összetörött -kőtárs fölváltására vittek. Napokig ott hevertem az ut mellett, a -forgalom meg volt akadva, mert a régi kövezetet fölszedték; egypár -kocsi éjjel fölfordult, az ujságok szitkozódtak; de ez a -kövezőmestereken nem fogott, mert ők napszámba lévén fogadva, -érdekükben állott, lehetőleg huzni-halasztani a munkát. Végre engem -is beletettek egy lyukba, egy cövekkel agyba-főbe vertek, ugy hogy -az eszméletemet is elveszitettem s arra tértem magamhoz, hogy -kocsik robognak el fölöttem.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Bizony unalmas és terhes egy élet volt az, e sok rabszolga közt, -kikből a sok kínzás, melyen a szülőföldjüktől történt elszakadás -óta keresztülmentek, minden önérzetet kiölt. Én is kezdtem már -butulni, mikor egy nap nagy szaladgálást, csoportosulást veszek -észre, zászlók és zsebkendők lobogtak. Fölöttem egy uriember és -több mesterlegény állt.</p> -<p>– Látjátok fiuk! abban a legelső kocsiban jön ott a -képviselőjelölt. Ezt küldik a nyakunkra, mert már másutt -<span class="pagenum"><a name="Page_26" id= -"Page_26">-26-</a></span> sehol se kell. Szégyen, gyalázat. Ezt nem -lehet türni, ha ez a népsanyargató ide beveszi magát, végünk -van.</p> -<p>– Hát mit csináljunk?</p> -<p>– Semmit! Menjetek oda, s csókoljatok neki szépen kezet.</p> -<p>– Csókol bizony az ördög!</p> -<p>– Tudjátok-e, hogy ez az ur találta föl az aszfaltot?</p> -<p>– Hát aztán mért?</p> -<p>– Hogy a kövezetet ne lehessen fölszedni.</p> -<p>– Elkésett vele!</p> -<p>Ekkor hirtelen éreztem, hogy valaki elkezd fogdosni. -Szerencsémre nem vagyok csiklandós. A következő percben a levegőbe -emeltek s repültem a levegőn át, az egyik mesterlegény kezéből a -képviselőjelölt fejéhez. Bezuztam a cilinderét s a lábához estem. A -kocsis megvagdalta a lovakat s a kocsi elvágtatott. Hallottam -kőtársaim zuhogását a többi kocsin. Megérkeztünk egy ház elé, a -képviselőjelölt hóna alá kapott s berohant velem. Ugy őrizett, mint -a szemefényét. Mintha valami jó dolgot tettem volna vele.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Harmadnapra egy zacskóban bevittek egy nagy terembe, ott -kivettek, s zöld posztóval leteritett asztalra tettek. Azt mondták, -hogy én most nem vagyok kő, hanem corpus delicti. Még csak nem is -tiltakozhattam ellene, mert nem tudok latinul. Egyszerre nyilik az -ajtó, s zsandárok közt bejön egypár mesterlegény, köztük az is, a -kinek levegői utamat köszönhetem. Én rögtön ráismertem, -<span class="pagenum"><a name="Page_27" id= -"Page_27">-27-</a></span> de ő nem akart rám ismerni. Legalább azt -mondta, hogy nem dobott a képviselőjelölt fejéhez. Jöttek a tanuk. -Legelől az az ur, a ki az aszfalt föltalálásáról beszélt. Ennek -talán egy szavába került volna, hogy a legényeket fölmentsék, de -nem tette, mert félt, hogy ő kerül a bajba.</p> -<p>A nyomorult! Hogy szerettem volna a fejéhez repülni. Ez egy -kőszivü ember volt. A legények pácban maradtak… becsukták -szegényeket… az elnök össze is szidta. Őt pedig -megtekintetesurazta, s büszkén és szabadon távozott.</p> -<p>A tárgyalás még folyik. Én a porzótartóban fölfedezett csenevész -rokonommal csevegek a zöld asztalon. A képviselőjelölt aszongya, -hogy elvisz emlékbe magával.</p> -<p>… Minő mulatságos manapság kőnek lenni!</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_28" id= -"Page_28">-28-</a></span></p> -<h2>A RAVASZ MISKA.</h2> -<p>Szép nyári este Miska hazafelé ballagott a mezőről. Ötödmagával -ballagott: négy ökör huzott mellette egy üres hosszu szekeret, ő -pedig a hosszu ostort összecsavargatta s az utszéli virágok fejét -csapdosta el vele. Hej, máskor be vigan durrogott a kieresztett -sudár s nem a virágok szenvedtek, hanem Bimbó, meg a Csákó, a mint -odacsipett a nyakukra az ostorral. A pipa is hidegen ült a süvege -mellé tüzve, már régen nem volt benne tűz, hej, de annál inkább a -Miska szivében, annak is a kellő közepében lobogott, lángolt a szép -Fekete Juliskáért, a biró leányáért.</p> -<p>Ezért nyugodott az ostor, ezért nem égett a pipa, ezért -pusztultak a virágok. Mert Miska azon gondolkodott, hogyan vehetné -ő el, a szegény szolgalegény, Fekete Juliskát, a ki nemcsak a -legszebb, de a leggazdagabb leány is a faluban. Szépnek Miska is -volt olyan szép legénybe, de a pénzmagból még sátoros ünnepeken sem -igen sokat zörgethetett a lajbija zsebében.</p> -<p>Fekete uram se zörgetett, az igaz, mert az öreg bankónak nem -szokása zörögni, hanem abból a kékhasu pénzből <span class= -"pagenum"><a name="Page_29" id="Page_29">-29-</a></span> aztán jó -csomó hüselt a ládafiában; tudta Miska nagyon jól, hogy az a láda a -legnagyobb akadálya az ő boldogságának. Ezzel kéne valamit -tenni.</p> -<p>Miska bolondfejü fickó; bolond gondolatai is támadtak. Fölült a -szekérre, megcsapkodta az ökröket s hazáig erősen zaklatva azokat, -a falu előtt balra kanyarodott, a kertek alatt haladva tova.</p> -<p>Ott állt a kert keritésénél a Fekete Juliska. Miska megállitotta -az ökröket.</p> -<p>– No Juliska, mit csinál az apád?</p> -<p>– Ha még egyszer itt találja kelmedet, letöri a derekát.</p> -<p>– Én is ott leszek akkor. Hát te veled hogy bánik?</p> -<p>– Mindennap azt mondja, hogy feledjem el kelmedet.</p> -<p>– Hát elkezdted-e már a feledést?</p> -<p>– Próbáltam, de nem tudok hozzá.</p> -<p>– Köszönöm angyalom; már nem próbálod sokáig.</p> -<p>– Mér’?</p> -<p>– Már engedni fog az öreg. <i>Ellopom a ládáját</i>.</p> -<p>– Jézus Mária! hiszen akkor magát becsukják.</p> -<p>– Dehogy csuknak; nem tartom meg magamnak a ládát, elásom; csak -azt akarom, hogy szegény ember legyen, akkor majd nekem ád -téged.</p> -<p>– De még marad neki földje, marhája, lova, azt nem lophatja -el.</p> -<p>– Mégis csak kevesebb lesz ő kigyelme, ha elvesziti pénzes -ládáját. Majd aztán, ha feleségem lészsz, visszaadom neki. -<span class="pagenum"><a name="Page_30" id= -"Page_30">-30-</a></span></p> -<p>– Ne tegye Miska, nagyon félek, még baj kerekedhetik ebből, -aztán vége lesz mindennek. Inkább arról gondolkozzunk, hogyan -találkozhatnánk, mint eddig is, minden este. Ha még egyszer itt -találja, – aszonta, – akkor engem elküld szolgálni a városba.</p> -<p>– No hát a láda dolgát későbbre halaszszuk; hanem a másikról is -gondoskodtam már. Ezentul is mindennap rendesen találkozunk.</p> -<p>– Hogyan?</p> -<p>– Én körösztül mászom a keritésen, körösztül megyek a kerten, te -meg kinyitod a szobád ablakát, a melyik a kertbe nyilik, -kikönyökölsz rajta, magam pedig majd odaállok az ablakod alá.</p> -<p>– Hiszen eddig is igy volt. Hátha apám észreveszi?</p> -<p>– Várj csak, most jön a java. Apádnak nem lehet semmi kifogása, -mert én nem teérted járok a kertbe.</p> -<p>– Hát ugyan mér’?</p> -<p>– A szilvát lopni.</p> -<p>– Már ez meg miféle bolond beszéd?</p> -<p>– Nem olyan bolond, mint a minőnek látszik. Én mindennap ellopok -egy-két kosár szilvát ebből a szilvásból, ha aztán apád itt kap, -azt mondom neki, hogy én nem teérted jártam ide, hanem szilvát -lopni. Igy aztán a derekamat se bántja, meg téged sem küld el -szolgálni.</p> -<p>– De hát a szilvalopás?</p> -<p>– Ugyan, az az egy-két kosár szilva, azért csak nem csap -lármát.</p> -<p>– No jól van, Isten megáldja. <span class="pagenum"><a name= -"Page_31" id="Page_31">-31-</a></span></p> -<p>Szép nyári éj; Miska erősen lopja a szilvát – Juliska ablaka -alatt. Egy-egy szilva csak hangos cuppanás közt szakad le a -száráról. A tolvajok mintha ketten volnának, mert suttogás is -hallik. A házajtó megzörren, kilép rajta Fekete János. Uccu Miska -neki a legközelebbi szilvafának s föl az ágai közé. Fekete gazda is -ott áll már s nézegeti az ágravalót, a ki ötösével hamzsolja a -szilvát.</p> -<p>– Mit csinálsz itt, Miska öcsém?</p> -<p>– Látja biró uram, hogy csöndesen legelek.</p> -<p>– De az az én szilvám ám.</p> -<p>– A magaméból nem ehetem, könyörgöm alásan.</p> -<p>– A máséból meg nem szabad ám. Már régen veszem észre, hogy -lopják a szilvát, no de majd véget vetek én az éjszakai -mulatságnak. Gyere csak le onnan.</p> -<p>Miska lemászott s jóizüen ropogtatta a jó magvaváló szilvát.</p> -<p>– Ajnye, de jó szilvája van gazduram, ilyent nem evett a -hetvenhetedik öregapám sem.</p> -<p>– Majd emlegeted te még a hetvenhetedik öregapját valakinek, de -nem a szilvaevésiről, – gondolá az öreg. – No Miska, szedj még egy -kis szilvát.</p> -<p>– Köszönöm, teleszedtem az ingem ujját.</p> -<p>– Elég lesz reggelig? Mert még el találod unni magadat, ha -elfogy.</p> -<p>– Akkor majd szedek másikat.</p> -<p>– Bajjal. Aligha van olyan hosszu kezed, hogy a szilvásig -elérjen a – kóterből. <span class="pagenum"><a name="Page_32" id= -"Page_32">-32-</a></span></p> -<p>– Mibül?</p> -<p>– <i>A kóterből</i>. Csak nem vezethetlek a vendégszobába! Bújj -be szógám, látod, az ajtaja is nyitva van, éppen téged vár; régen -vót ilyen hires vendége szegénynek.</p> -<p>Fekete János hosszu furkos-bottal mutatta a kóter felé vezető -utat. Hiszen ha nem azzal mutatta volna! Miska már nem csemcsegett, -a fejét vakarta s begyalogolt a kóterbe. A biró becsukta utána az -ajtót s aztán beszólt hozzá:</p> -<p>– Tudod-e, Miska öcsém, hogy mi vagy te? Először szamár vagy, -másodszor tolvaj vagy.</p> -<p>Miskának szeget ütött a fejébe a dolog. Derengett előtte, hogy -ostobaságot követett el. Ez a biró komisz egy ember, nagy -ellensége; tudja Isten, mit csinál vele. Aszongya, hogy szamár, mán -mér’ szamár, tán mert nem a barackot lopta, mikor az is ott van; de -mikor ő jobban szereti a szilvát! Nagyobb baj, hogy azt is -aszongya, hogy tolvaj; ez Miskának sohse jutott eszébe, már szinte -látta mag előtt a kátai zsandárok tollas csákóját… A kóteri állapot -unalmait nem tudta mivel elüzni. Először a szilvát ette meg nagy -lassusággal, próbálta változatosság okáért a levegőbe dobálni s a -szájával elkapkodni, de ehhez a mulatsághoz nagy volt a sötétség. A -szilva véget érvén, a magját fogyasztotta el, de ebbe bele fájdult -a foga. Azután fütyült, mire a kutyák ugatni kezdtek, végre -elővette a pipáját, de nem volt hozzá masinája, akkor mérgében -elaludt.</p> -<p>Reggel a biró hangjára ébredt föl. Valakinek kikiáltott az -utcára: <span class="pagenum"><a name="Page_33" id= -"Page_33">-33-</a></span></p> -<p>– A kisbirót keresi? Elküldtem Kátára a zsandárokért.</p> -<p>Miska fölugrott. A zsandárokért? Teringettét, hisz ő nem tolvaj, -nem lopni járt ő ide!</p> -<p>– Biró uram, álljon meg egy szóra. Mér’ küld a zsandárokért?</p> -<p>– Mer tudom, hogy magadba aligha sétálnál be a városba.</p> -<p>– Hát én zsandárokkal se sétálok be a városba.</p> -<p>– Nem-e?</p> -<p>– Nem én, mer’ én nem vagyok tolvaj.</p> -<p>– Hát a szilvámat ki lopta meg?</p> -<p>– Nem a kelmed férges szilvájáért jártam én ide.</p> -<p>– Az éjjel nem találtad olyan férgesnek. Hát ugyan miért, ha nem -azért?</p> -<p>Miska hirtelen megállt. Itt van valami, a mit neki nem szabad -kimondani. Hiszen éppen azért lopta a szilvát, hogy erre a valamire -rá ne jőjjenek. Hát most kárba vesszen az egész szilvalopás, a mit -ő olyan szépen kieszelt?</p> -<p>Kocsi zörömbölt be az udvarra s egy hang (bizonyosan a kocsisé) -igy szólt:</p> -<p>– Tisztelteti a Juliska lányasszony a biró uramat, hogy nem -késett le a vasutról.</p> -<p>– Biró uram, biró uram! – kiált Miska. – Hol a Juliska?</p> -<p>– A vasuton masiroz Cegléd városába.</p> -<p>– No akkor masirozok én is kifelé a kóterbül, <span class= -"pagenum"><a name="Page_34" id="Page_34">-34-</a></span> mert -mindjárt kisül, hogy mi járatban loptam én a szilvát?</p> -<p>– Csak ki vele.</p> -<p>– Biz’ én a Juliska lányasszony ablaka alatt kódorogtam.</p> -<p>– Látod öcsém, azért vagy szamár, mert azt hiszed, hogy én ezt -még nem tudtam. Azért masiroz Cegléd felé a Juliska.</p> -<p>– No ereszt-e már kifelé? Tolvaj vagyok-e én vagy nem?</p> -<p>– Tolvaj nem vagy, de loptál.</p> -<p>– Becsületes szándékkal tettem.</p> -<p>– Akkor kieresztelek. De ajánlom öcsém, hogy ha máskor egy -leánynyal kacsalódzol, – ne legyen az apjának szilvása.</p> -<p>– Meg ne legyen pénzesládája, – sóhajtott Miska búsan; – a -zsandárokkal hogy leszünk?</p> -<p>– Ugy, hogy az éjjel a gazdádnak minden ökrét ellopták, azért -hivatom őket.</p> -<p>– Tyüh! az áldóját, – orditott Miska, – gazduram, ha elcsapnak -fogadjon szolgálatba.</p> -<p>– Nem merlek, elrontanád a gyomrodat a szilvámmal.</p> -<p>– Elrontotta kelmed az enyimet azokkal az ellopott ökrökkel. -Istennek ajánlom. – – –</p> -<p>Az ökröket csakugyan ellopták. Miskát csakugyan elcsapták. -Félóra mulva tarisznyával, hosszu bottal kutyagolt végig a -falun.</p> -<p>– Hová Miska? – kérdé a biró. <span class="pagenum"><a name= -"Page_35" id="Page_35">-35-</a></span></p> -<p>– Megyek szolgálatba – <i>Ceglédre</i>.</p> -<p>– Ne menj bolond! Fölfogadlak én, – kiáltá ijedten a biró.</p> -<p>– Elrontanám a gyomromat a szilvájával.</p> -<p>– Hadd el, ehetel barackot, ha szereted, csak maradj itt.</p> -<p>Fölcsaptak. Miska most hiven szolgálja Fekete Jánost. Aszongyák, -a Juliska is hazakerül nemsokára.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_36" id= -"Page_36">-36-</a></span></p> -<h2>EGY ARANY A HÓ ALATT.</h2> -<p>Péter hazatért este, családjához, mely a százház egyik -pincéjében lakott. Pénzt nem vitt haza. A faraktár, hol ő tüzifát -aprózott, pár nap előtt leégett, s neki utolsó haszna az volt -belőle, hogy egész éjjel melegedett a ropogó lángoknál. Azóta -didereghetett eleget. Otthon a felesége azzal fogadta:</p> -<p>– Nincs semmi?</p> -<p>– Semmi.</p> -<p>– Hát mi lesz?</p> -<p>– Nem tudom. De tán sötétben is beszélgethetnénk.</p> -<p>Az asszony lecsavarta a petróleumlámpát.</p> -<p>– De rossz idebent a levegő, – szólt Péter.</p> -<p>– Az utolsó fütés óta nem szellőztettem. A tiszta levegő igen -hideg.</p> -<p>– Igazad van. Nem lehet mindig nyár.</p> -<p>Péter fogta a pipáját s kiment az udvarra. Egyszerre csak -berohan, tiszta fehéren.</p> -<p>– Asszony, esik a hó.</p> -<p>– Mit bánom én? <span class="pagenum"><a name="Page_37" id= -"Page_37">-37-</a></span></p> -<p>– Örülj. Megyek Esztergályos urhoz. Hol a lapátom?</p> -<p>Az asszony megértette. Előadta a lapátot s nagyot koppantott -rajta örömében.</p> -<p>– Hála Isten, hogy nincs mindig nyár. Megyek lapátolni.</p> -<p>Az ajtótól visszafordult.</p> -<p>– Ha az idő jól tartja magát, reggelre nyolcvan krajcárt hozok -haza.</p> -<p>Péter elindult a sűrű hóesésben. Alig látott öt lépésnyire. -Olyan szép ilyenkor az utca. A hópelyhek szikrázva táncolnak az égő -lámpások körül. Nagy csöndesség van. Péter kitátotta a száját s -habzsolta a kedves hópelyheket.</p> -<p>– Csak essetek, csak hulljatok, soha el ne álljatok, apró -csillagai az égnek, kenyere a szegény embernek, – mormogá Péter, s -gázolt a legnagyobb hóban, hogy könnyebben elhitethesse magával, -hogy mindenütt ilyen vastagon áll. Ez jól esett neki.</p> -<p>Esztergályos ur háza a temető mellett állt. Este nyolc órakor -már valami száz főnyi lapátos gárda várta a főparancsnok -megjelenését. Vigan beszélgettek a hózivatarban. Voltak ott öreg -emberek, kikről nem lehetett tudni, hogy szakálluk a hótól-e vagy a -kortól oly fehér? Mind ugy beszéltek a hóról, mint valami mennyei -mannáról, melyet azon mód meg lehet enni. De mégse: egyik -átváltoztatta meleg szobává, a másik kocsonyává, a harmadik -pálinkává. A havat le se rázták magukról. Ki <span class= -"pagenum"><a name="Page_38" id="Page_38">-38-</a></span> tenné azt? -Meg kell becsülni. Az Isten nem hiába változtatja át az esőt -hóvá.</p> -<p>Esztergályos ur, a lapátos hadsereg vezére, megjelent és számba -vette embereit.</p> -<p>– Éjjeli munka dupla lénung. Koponyánkint nyolcvan krajcár. Kik -vannak itt a régiek közül?</p> -<p>Péter jelentkezett.</p> -<p>– Maga husz emberrel a Nemzeti Szinház elé megy. Egy-kettő, -mars!</p> -<p>Péter vállra vetette lapátját s elindult csapatja élén, mint -alvezér. Nagyszerü förgetegen törte keresztül magát a karaván. -Szivük ugrált örömében. Reggelig eltart a história, s ők az éjjeli -munkát még a rá következő napon is folytathatják.</p> -<p>A hatalmas, kivilágitott, oszlopos palota előtt állt a jól -táplált portás, sarkig érő prémes bundájában, s kegyesen fogadta a -hókaparók köszönését, a mint ott előtte munkába állottak. A lóvasut -sineiről tisztitották a havat, s nagy kupacokba gyömöszölték. Péter -intézkedett, felügyelt és dolgozott. A villámos lámpák hosszu -fekete árnyékot vetettek a vakitóan fehér földre… egyszerre csak -Péternek egy ragyogó tárgy ötlik a szemébe.</p> -<p>Üveg? Először a lapát hegyivel piszkálta. Aztán fölvette, -megtörülte s a tenyerébe fektette.</p> -<p>– Arany, – suttogá.</p> -<p>A lámpáshoz lépett, s jól megnézte a ragyogó fémdarabot.</p> -<p>– Aranynak kell lenni. Más nem lehet. Nincs gazdája. Azaz van: -én. <span class="pagenum"><a name="Page_39" id= -"Page_39">-39-</a></span></p> -<p>Körülnézett és a zsebébe csusztatta. Társai azt hihették, hogy -szivarvéget talált.</p> -<p>– Virginia? – kérdé egy teljesen elrekedt kolléga.</p> -<p>– Kuba, – mondá Péter, s magában jót nevetett a félrevezetett -atyafin. Aztán elgondolkozott, hogy tulajdonképp miért nem hagyta -helyben a virginiát, mikor az az aranynak mindegy.</p> -<p>Éppen a szinlap alatt kapargatott. Föltekintett, s olvasta, hogy -mit adtak aznap: <i>A jóslat</i>, száz aranynyal jutalmazott -vigjáték, irta <i>Csiky Gergely</i>.</p> -<p>Péternek egyszerre megvillant az eszében:</p> -<p>– Bizonyosan ez az ur veszitette el azt az aranyat. Vajjon -köteles vagyok-e neki visszaadni, vagy nem?</p> -<p>Kis ideig gondolkozott.</p> -<p>– Eh, elvégre marad neki még kilencvenkilenc aranya.</p> -<p>De mégis nagy szeget ütött fejébe a dolog. Az arany többé nem -gazdátlan jószág. Kétségtelen, hogy Csiky Gergely uré. Odalépett a -barátságos portáshoz.</p> -<p>– Tekintetes ur, gazdag ember a Csiky ur?</p> -<p>A portás behuzta magát a nagytekintélyü bundába s szólt:</p> -<p>– Jómódu ember. Sok szindarabját adjuk.</p> -<p>– Mikor fizették ki neki azt a száz aranyat? – folytatá Péter, s -a szinlapra bökött.</p> -<p>– Már régen, több mint tiz esztendeje. <span class= -"pagenum"><a name="Page_40" id="Page_40">-40-</a></span></p> -<p>(Hogy lehet az? – gondolá Péter. – Akkor mindjárt elveszitette -vagy várt vele a mai napig?)</p> -<p>– Hol fizették ki neki az aranyakat? – kérdé tovább a -portást.</p> -<p>– Az Akadémiában.</p> -<p>– Hol van az?</p> -<p>– A Ferenc József-téren.</p> -<p>(Ahán, gondolá Péter, hát a közben veszitette el, miközben onnan -idejött e szinházhoz.)</p> -<p>– Hol lakik Csiky Gergely?</p> -<p>– A Szentkirályi- és Sándor-utca sarkán.</p> -<p>– Köszönöm, tekintetes ur, szives fölvilágositásait.</p> -<p>Ezzel Péter tovább kaparta a havat. Most már tudta Csiky -lakását. Ha nagyon furdalni találja a lelkiismeret, fölkeresheti -őt. A szinházi publikum elvonult, a fényes kapukat becsukták s ők -sötétségben dolgoztak tovább. A lóvasut utolsó kocsijai elrobogtak. -Ekkor megjelent Esztergályos ur s kijelentette, hogy -abbahagyhatják, reggel négy óráig nem lesz semmi dolog.</p> -<p>Kivonultak a temető mellett álló házikó elé s ott Esztergályos -ur kifizette őket. Péter szépen megköszönte s aztán megkérdezte -Esztergályos uramat:</p> -<p>– Sok pénz-e egy arany?</p> -<p>– Ki micsodás. Ha huszfrankos, akkor tiz forintot ér, ha -tizfrankos, akkor csak öt forint. Mi köze magának hozzá?</p> -<p>Péter nem mondta meg, hanem sietett a legelső lámpás alá. -Kincsének közepére szépen ki volt verve a <span class= -"pagenum"><a name="Page_41" id="Page_41">-41-</a></span> -<i>20-as</i> szám. Tiz forintja van! A mit talált. És nyolcvan -krajcárja! A mit megkeresett. A kétféle pénzt, a vakszerencse -ajándékát és a munka jutalmát külön-külön zsebbe tette s hazafelé -indult… Igen ám, de a hótakaritásban elgémberedett cimborák -unszolására betért egy jól fütött kávémérésbe, a hol egyik forró -grog a másik után következett. „Ugy se érdemes lefeküdni, mondák, -hisz négykor munkába állunk.“ Péter nem győzte a könnyelmüségüket -bámulni. Egész keresményüket eliszszák a boldogtalanok. Ő, – az -egészen más. Neki egy arany van a zsebében. Ő teheti. Csak lett -volna bátorsága fölváltani. De előbb meg kell beszélni a dolgot a -feleségével. A mig a nyolcvan krajcárból tartott, addig iddogált és -eddegélt… aztán mosolyogva kászolódott. Ezek a szegény ördögök azt -hiszik, hogy neki egy krajcárja sincs. Gunyosan bucsuzott tőlük s -kezét a világért ki nem vette volna abból a zsebéből, melyben az -aranyat titkolta. Két forint téli kendőre az asszonynak, ötven -krajcár keztyü, három forint házbér, három forint szén… Sohse volt -ilyen ur életében. (Csiky ur talán följelentette a rendőrségnek, -hogy elvesztett egy aranyat?) Egy forint ötven a kosztra, lesz -meleg tüdő és pacal, fehér kenyér… (Annálfogva a rendőrség szemmel -tart minden embert, a ki aranyat vált.) De talán jobb lesz tormás -debreceni kolbász, s egy félfont paprikás szalonna. (Kinél váltja -be? Hisz elfogják biztosan, akárhova megy vele.)… Miféle gazdag -ember lehet az az Akadémia, a ki egyszerre száz aranyat tud -kifizetni? Bizonyosan ő maga veri. Ráösmernek, hogy ez az Akadémia -aranya. <span class="pagenum"><a name="Page_42" id= -"Page_42">-42-</a></span> Börtönbe jut. Örökös szégyen… A felesége -elhagyja, Esztergályos ur leveszi róla a kezét… Minek is neki az -arany? Ha igy tart a havazás, ő egész télen elél. Ha fölváltja az -aranyat, az is csak elfogy, s utána még rosszabb lesz. Az arany nem -szegény embernek való. Az nyilván a gazdag emberek krajcárja. Ép’ -akkora is. Hisz igy a szegény embernek még istenes dolga van. A hol -ő elkölt egy krajcárt, ott a gazdag ember elkölt tiz forintot. -Nehéz kenyér, nem irigylem. Tizszer annyi havat kell neki -lapátolni, hogy annyit keressen, mint én…</p> -<p>Ily gondolatok közt elhaladt a lakása mellett, ki a -Városligetbe. A tó vékony jégkérgén a lapát nyelével lyukat ütött s -az aranyat beeresztette… Nagyot sóhajtott utána, mert ezzel a jég -alá ment a nagykendő, a házbér, a debreceni, a szalonna, mind azon -a kis lyukon… Hajnali négykor pedig ujra ott kapargatott a Nemzeti -Szinház előtt s csak egy dolog bántotta: hátha Csiky ur mind a száz -aranyat elvesztette s ő többiekkel szemben gyöngébb lesz?</p> -<p>Ments meg, uram, minden szegény embert az aranyaktól és a -kisértésektől.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_43" id= -"Page_43">-43-</a></span></p> -<h2>KELEMEN ÉS PATTANTYUS.</h2> -<p>Még a nap ki se bukott a Hargita fenyőerdős gerince mögül, még -összes sugarai csak a Hargitán tul fekvő Csikszéket ragyogták be s -az innen fekvő Udvarhelyszéknek semmi se jutott, mikor Kelemen -András megrázta a fiát s rászólt:</p> -<p>– Talpra legény! Ideje, hogy induljunk.</p> -<p>Benedek, a fiu, nagyot nyujtózott, ásitott is éppen akkorát, -aztán fogta a fejszéjét s az apja után igazodott. Az apja pedig az -erdők felé vette utját.</p> -<p>Történt ez a dolog Kápolnás-Oláhfaluban, a Székelyföldön, akkor, -a mikor.</p> -<p>Ehhez hasonló dolog történt ugyanazon a reggelen -Szentegyházas-Oláhfaluban, mely éppen tőszomszédságában feküdt a -másiknak. Csakhogy az utóbbiban Pattantyus Lázár keltette fel az ő -szerelmes fiát, a Dávidot.</p> -<p>Fát döngetni ment a két apa a havasra, de nem együtt, hanem -külön-külön, mindegyik a maga fiával.</p> -<p>Miközben Kelemen Andorás a fát döntögetné, megjelenik nagy -orditással egy fene erős medve. András gazda láthatott már effélét, -mert nem nagyon mutatkozott <span class="pagenum"><a name="Page_44" -id="Page_44">-44-</a></span> rajta az ijedtség. Hanem inkább -hamarjában megolvasta, hogy hányan vannak az ő segitségére.</p> -<p>A számlálás igy ütött ki: Egy székely meg a fejszéje, az két -ember. A fia meg a fejszéje, ez is két ember. Vannak tehát négyen. -A medve ellenben csak maga van. Igy a támadás nem lenne gavalléros -dolog. Hadd menjen!</p> -<p>A medvét azonban a számolás tudományába nem avatta bele -tisztelendő Konta Ferenc s a barom támadásra indult. Éhes lehetett -a szegény feje.</p> -<p>Kelemen Andorás megnyalta mind a két tenyerét s beleigazitotta a -fejszenyelet. A fiának is oda szólt:</p> -<p>– Kerülj hátra!</p> -<p>Mikor a medve két lábra állt, hogy emberrel emberhez illő módon -bánjon, Kelemen orron ütötte a fejszével. A medve megrázta a fejét -s át akarta nyalábolni a székelyt, de ekkor Benedek ugy vágta kupán -hátulról, hogy egyszerre megfordult. Csak éppen hogy azt nem -mondta: Tessék? Csak ezt várta Kelemen: ő is viszontag nyakszirten -sujtá a vadállatot.</p> -<p>A medve tántorogni kezdett, mintha berugott volna, majd -négykézlábra kecmeredett s lassu léptekkel elinalt. De a -Kelemen-familia már vérszemet kapott. A medve kikezdett velük, hadd -lakoljon. Előlük ugyan el nem viszi a bőrét. Tiz kemény -ezüsttallért fognak ők azért kapni a királybiróságtól.</p> -<p>Utól is érték a lassan cammogó állatot, Szentegyházas-Oláhfalu -erdejében, egy tisztáson, a hol Pattantyus Lázár meg a fia javában -örültek annak, hogy milyen tisztességtudó szelid egy medvére -akadtak. Két fejszecsapásra <span class="pagenum"><a name="Page_45" -id="Page_45">-45-</a></span> ugy lefeküdt, hogy azt se mondta: -Mihály bá! – Látta a helyzetet mindjárt Kelemen uram, s oda érve -szóla:</p> -<p>– No, nem messze futott a medve.</p> -<p>– Honnan tudja kend, hogy mekkorát futott? – kérdé -Pattantyus.</p> -<p>– Mivel hogy ott voltam, a hol kezdte a futást, – felelt -Kelemen.</p> -<p>– Látta is?</p> -<p>– Ütöttem is.</p> -<p>– De nem nagyon.</p> -<p>– Csak agyon.</p> -<p>– Nem lehet az.</p> -<p>– Lehetni tán nem lehet, de ugy van. Hányat ütöttek kietek rá? – -kérdé Kelemen.</p> -<p>– Münk eppeg hogy kettőt, – felelt hirtelen a Dávid, – én a -tulsó felin, édesapám meg innenről.</p> -<p>– Nohát nézzétek meg, öt ütésnek kell azon az állaton lenni.</p> -<p>Megnézték, ugy is volt.</p> -<p>– A mi igaz, az igaz; én csalfaságból nem élek, – e szókkal adta -meg magát Pattantyus.</p> -<p>– A medve tehát az enyém? – szól Kelemen.</p> -<p>– Nem a’. Kietek kezdték, én bevégeztem. Azé a medve, a ki -agyonüti, nem azé, a ki aszongya neki, hogy jó napot kivánok.</p> -<p>– Ugyan komé! Én meg csak azt mondom, hogy az a medve tőlem és -fiam Benedektől olyan három ütést kapott, hogy idáig magától is -megdöglött volna. Kietek <span class="pagenum"><a name="Page_46" -id="Page_46">-46-</a></span> csak az utolsó perceit zavarták meg -neki azzal a dorongolással.</p> -<p>– Fiam Dávid, mutasd meg ujjasodat.</p> -<p>Pattantyus Dávid fölvette a földről szétrongyolt ujjasát, s oda -tartotta Kelemen uram elé, mondván:</p> -<p>– Ugy támadt rám a medve, mint a veszett ördög. Látja kend az -ujjasomon.</p> -<p>– Dávid öcsém, máskor ha a medvének adod a zekédet, hogy -marcangolja szét, legyen annyi bátorságod, hogy maradj benne te is, -– felelt rendületlen nyugalommal Kelemen.</p> -<p>– Hisz benne voltam! – kiáltott indulatosan Dávid.</p> -<p>– Hiszi a prikulics. Hát mutass csak egy karcolást a -bőrödön!</p> -<p>– Hát a szivemet bizony nem hasitotta ki, – dörmögött Dávid és -félreállt.</p> -<p>– No ugy-e, hogy a hajad szála se görbült meg? A medve széttépte -a zekédet halálos kínjában, aztán fölfordult. Kietek pedig -agyonverték döglött korában.</p> -<p>– Elég a szóból, – kiáltott Pattantyus, – majd igazságot mér a -dulló.</p> -<p>– Meg a királybiró, – tóditá Kelemen.</p> -<p>– De elmegyek én még Guber Márton uramig is.</p> -<p>– Én is ott leszek akkor.</p> -<p>– Tehát pörre megy a dolog.</p> -<p>– Arra, halálig.</p> -<p>– Itéletnapig.</p> -<p>– Jó. Addig pedig a medve közös jószág. <span class= -"pagenum"><a name="Page_47" id="Page_47">-47-</a></span></p> -<p>– Az.</p> -<p>– Tehátlan vigyük haza.</p> -<p>Levágtak két nagy bokrot, a vadállatot rája kötözték, s ugy -vontatták szép lassan, csöndes beszélgetés közt a faluba, be -egyenesen a dulló házába, a hogy akkor még a szolgabirót -hivták.</p> -<p>Éppen etették a dulló négy kutyáját. Nagy medvefogó, hosszufogu, -erős, éhes ebek voltak, melyek a vadszagtól nekibőszülve, pokoli -csaholással a medvére vetették magukat s egy szempillantás alatt -izekre szaggatták. A négy székely a tornácra menekült a veszedelem -elől.</p> -<p>– Komé, megevék vala a medvét, – szólt némi meghatottsággal -Kelemen.</p> -<p>– Meg, a bestelelküek, az én szép medvémet.</p> -<p>– Már mint az enyémet, – veté ellene Kelemen.</p> -<p>– Még most se akarja elismerni, hogy én öltem meg?</p> -<p>– Tán kend azt hiszi, hogy a medvével a jussomat is megevék a -kutyák? Nem ugy van a’! – kiáltott Kelemen.</p> -<p>– Tehát a pört sem ették meg?</p> -<p>– Nem. Megkezdtük, be kell annak fejeződnie. Ha egyszer pör, -hadd legyen pör.</p> -<p>Kezet fogtak egymással, annak jeléül, hogy szavukat adták a pör -folytatására.</p> -<p>– Eb a ki abbahagyja.</p> -<p>Ezzel a mondással erősitették meg a szerződést.</p> -<p>Estefelé hazajött a dulló Csik-Szeredából, hol a királybirónál -volt valamiféle ügyben. Kelemen és Pattantyus <span class= -"pagenum"><a name="Page_48" id="Page_48">-48-</a></span> eléje -terjesztették az ügyet. A dulló figyelmesen meghallgatta a -beszédet, s mondá:</p> -<p>– Tehát arról volna szó, hogy mely csapások lettek volna -halálosak a medvére nézve, az utóbbiak-e, vagy az előbbiek?</p> -<p>– Az a kérdés veleje, instáljuk az urat.</p> -<p>– Nem nehéz megmondani, csak előbb lássuk a medvét. Hol van?</p> -<p>– Részint a kutyák beleiben…</p> -<p>– Miféle kutyák?</p> -<p>– Megették a nemzetes ur kutyái.</p> -<p>– Mi a tatár! Hát akkor meg mit pörösködnek?</p> -<p>– Instálom, az igazságnak kell itt kisülnie. A medve maga -mellékes, – felelt Kelemen.</p> -<p>– De meg, – tette hozzá Pattantyus, – a királybiró azért csak -kiadja a tiz ezüsttallért, mert arra van elég tanunk, hogy a medve -megölődött.</p> -<p>– De nem adja ám, mert be köll neki számolni a medve bőrével. -Csak érte adja ki a jutalmat.</p> -<p>A két székely egymásra nézett, megvakarta a fejét s rövid -gondolkodás után egyértelmüleg szóla:</p> -<p>– Hát ne legyen hasznunk. De az igazságnak ki kell derülnie.</p> -<p>– De értsék meg az okos szót! Nem derülhet ki.</p> -<p>– Már miért ne?</p> -<p>– Nincs olyan Isten a földön, a ki arra a kérdésre, hogy öt ütés -közül melyik ölte meg a medvét, meg tudna felelni. Ha csak itt nem -fekszik előttem a medve <span class="pagenum"><a name="Page_49" id= -"Page_49">-49-</a></span> s egyenkint ki nem tapogatom, hogy melyik -csapás hol érte? Én csak tudom, azért vagyok dulló!</p> -<p>– A királybiró jobban tudja, azért ő királybiró.</p> -<p>– Guber Márton uram pedig legjobban tudja, azért ő Guber -Márton.</p> -<p>(Ez a becsületes német ember, a ki a székelynek annyira imponál, -nem más, mint Erdély gubernátora, a kit a góbék sohse hivnak -másképp, mint Guber Mártonnak. Minden székelynek megvolt a joga, -hogy odáig appeláljon a pörös ügyeivel.)</p> -<p>– Jó, jó, addig pedig igyanak egy kis küküllőmenti fehér bort. -Guber Márton uram ráér még várni.</p> -<p>A góbék persze hogy nem vetették meg a szives kinálást.</p> -<p>Egyszer csak, ugy véletlenül, diskurálás közben, a dulló kihoz a -pipatóriumból egy gyönyörü, hajlós meggyfa-pipaszárat és dicsekedve -mutatja az atyafiaknak.</p> -<p>– Agyon lehetne vele vágni egy embert. Olyan erős, mint a kard. -Sujtson csak vele ide a tornác gerendájára.</p> -<p>Kelemen gazda fogja a meggyfapipaszárat s olyant suhintott vele -a gerendára, hogy csak ugy porzott. Utána megvizsgálták a szárat. -Nem volt annak semmi hibája.</p> -<p>– No Pattantyus gazda, próbálja meg kegyelmed is.</p> -<p>A következő percben már Pattantyus gazda sujtott vele, még pedig -olyan alaposan, hogy a szár hosszában kétfelé repedt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_50" id="Page_50">-50-</a></span></p> -<p>– A ki áldója van a kend vaskezinek, tudja-e, hogy ezt a -pipaszárat a mult határigazitás alkalmával a turn-szeverini basától -kaptam, a kinek a török császár adta. Drága jószág az.</p> -<p>– Baj, baj, – felelt Pattantyus, – de hát nem magam vagyok a -hibás. Kelemen gazda kezdte.</p> -<p>– Micsoda? – kiáltott Kelemen. – A kinek a kezében elrepedt, az -a felelős. Mi közöm hozzá?</p> -<p>– Ugy van! – kiáltott a bölcs dulló, – valamint hogy mi köze a -medvéhez?</p> -<p>Ekkor esett le az álla Kelemen uramnak.</p> -<p>– De a medvét én kezdtem ki, nemzetes uram, – szólt -elvörösödve.</p> -<p>– A pipaszárat is.</p> -<p>– De azon nem látszott semmi.</p> -<p>– A medve is elszaladt, pedig már hiba esett benne.</p> -<p>Pattantyus megcsóválta a fejét, kétfelé törölte a bajuszát s -szóla:</p> -<p>– Mi türés-tagadás benne, szomszéduram, ketten mesterkedtünk mi -ugy a pipaszárban, mint a medvében. Vállaljuk el közösen mind a -kettőt. Ez jár legközelebb az igazsághoz.</p> -<p>Kelemen elnevette magát, kezet fogott Pattantyussal és -mondá:</p> -<p>– Vegyük ugy, mintha furulyáztunk volna. Én fujtam, kend meg -billegtette. Hasznunk is csak annyi van az egész medvevadászatból, -mintha furulyáztunk volna egyet. Igy ért véget a két oláhfalusi -góbé pöre.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_51" id= -"Page_51">-51-</a></span></p> -<h2>NÉGY NEMZET.</h2> -<p>Svájci barangolásaim alatt összebarátkoztam három fiatal -emberrel. A kompánia először egy szál franciából, egy vidám párisi -fiuból állott, a ki szörnyen unta magát a fizetőpincérek -köztársaságában. Egy napon a kalapját elfujta a szél, én megfogtam -és udvarias meghajlással átadtam neki. Ő még kecsesebb meghajlással -köszönte meg és megkérdezte, merre utazom.</p> -<p>– Cél nélkül barangolok. Szórakozni szeretnék.</p> -<p>– Tudja mit? Mászkáljunk együtt.</p> -<p>– Nem bánom.</p> -<p>Másfél óra mulva egészen jóbarátok voltunk. A nélkül, hogy én -bármit beszéltem volna magamról, ő egész családjának történetét -elmesélte, humorisztikus modorban elővezetvén az összes alakokat, a -kiket különben szeretettel tárgyalt, de kifigurázott. Egyszerre -aztán hirtelen elkomolyodott.</p> -<p>– Pardon! Szabad kérnem, ön kicsoda?</p> -<p>– Ez és ez. Ujságiró Budapestről.</p> -<p>– Örvendek.</p> -<p>Az alku meg volt kötve. Mondhatom, hogy pompás <span class= -"pagenum"><a name="Page_52" id="Page_52">-52-</a></span> utitárs -volt, bár többet fecsegett a kelleténél. És mindig Párisról. Örökké -csak a világ fővárosa lebegett szemei előtt és az ajkán. Az volt a -kedvenc vicce, hogy Páris szebb város, mint Svájc. Engem egyszerüen -publikumnak tekintett és előadásokat tartott. Meg volt győződve, -hogy az ő városát és a párisiakat bámulom. Franciaországgal és a -franciákkal nem foglalkozott, csak Párissal és a párisiakkal. -Versaillesnál és Fontainebleaunál megszünt ránézve a világ. De -nagyon szeretetreméltó volt a maga elfogultságában.</p> -<p>Egyszer egy havasi kocsmában, mely villámosan volt világitva és -gázzal fütve s melynek szomszédságában a glecsert mesterségesen -fagyasztották, mert különben nyár közepére elolvadt volna, azt -inditványozta Leblanc ur, hogy bővitsük ki a kompániát. A -közönségét akarta fölfrissiteni. Estére hozott is már egy angolt, a -ki rövidszáru fapipáját szítta folyton és rengeteg bámulattal -nézett az örökké fecsegő franciára. Mister Perrins jó, -alkalmazkodó, hallgatag ember volt. Párisról lévén természetesen -szó, megjegyeztem valamire, hogy ez Londonban mégis különb. Leblanc -lesujtó tekintetet vetett rám és megvetőt Perrinsre.</p> -<p>– Nos, Perrins ur, nincs igazam? – kérdém az angolt.</p> -<p>– Miről is van szó? Hja London? A westminszteri apátság, meg a -párisi Panteon? Eh, bánom is én.</p> -<p>És nagy füstfelhőket fujt ki.</p> -<p>– Általában – folytatá – nem foglalkozom Londonnal. Hat év óta -nem is voltam Angliában. <span class="pagenum"><a name="Page_53" -id="Page_53">-53-</a></span></p> -<p>– Hát micsoda angol maga?</p> -<p>– Tudja barátom, Anglia az azt jelenti, hogy egy egész világ. -Ezt a hat esztendőt Indiában, Afrikában s más efféle helyeken -töltöttem.</p> -<p>– Hát micsoda maga?</p> -<p>– A Graphic harctéri rajzolója.</p> -<p>– De Párisban csak volt? – kérdé Leblanc.</p> -<p>– Hogyne. És kitünően ettem Durandnál a Madeleine-téren.</p> -<p>– Ez az egész, a mit Párisban csinált? – kérdé Leblanc -visszafojtott dühvel.</p> -<p>– Nem, csináltam egyebet is, de már az egyebekre nem -emlékszem.</p> -<p>– Az Eiffel-toronyra sem?</p> -<p>– Azt nem láttam. Én nem hagyom magamat ilyen szamárságokkal -bolonddá tenni.</p> -<p>Leblanc sápadt lett és rám nézett, mintha azt mondaná: Látod, -bolond a szegény.</p> -<p>– Szegény Perrins, – sóhajtá résztvevő hangon, – most már -tisztán látom a latin faj fölényét az angolszász faj fölött.</p> -<p>– Micsodát? – kérdé szórakozottan Perrins.</p> -<p>– A latin faj fölényét.</p> -<p>Perrins elnevette magát.</p> -<p>– Látja, ezért szeretem én a franciát. Olyan szép frázisokat -tudnak gyártani s az egész világon el tudják terjeszteni… mi -azalatt a portékáinkat terjesztjük el, mint afféle komisz, köznapi -náció. <span class="pagenum"><a name="Page_54" id= -"Page_54">-54-</a></span></p> -<p>– Már az igaz! – fakadt ki elégülten Leblanc, – minket szeretnek -és bámulnak az egész világon.</p> -<p>– Mi előttünk pedig meghódolnak.</p> -<p>– De gyülölik önöket.</p> -<p>– Bánom is én. De nem mernek moccanni s ez a fő.</p> -<p>Estefelé komolyan kezdtek összeveszni, bár Perrins egy rossz -szót nem mondott a franciákra, csupán Leblanc halmozta el -sértésekkel az angol nemzetet, a mire Perrins nem sértődött meg. – -Leblanc azonban iszonyu dühben volt.</p> -<p>Ekkor villámháritónak oda hoztam egy németet.</p> -<p>Leblanc ellenséges szemekkel méregette. Arca egész sötét lett, -mikor a német Párist kezdte agyba-főbe dicsérni. Egyszer meg is -jegyezte:</p> -<p>– Nem vagyunk mi pojácák. Hát önök otthon már sehogy sem tudnak -mulatni? Nem önöknek csináltuk Párist.</p> -<p>A német meghökkent.</p> -<p>– De kérem, én boldog volnék, ha ön Berlint dicsérhetné, – -hebegte.</p> -<p>Leblanc arca eltorzult.</p> -<p>– Berlint? Nem láttam. Sőt becsületszavamat adom, hogy sohse -fogom látni.</p> -<p>A német zavartan mosolygott.</p> -<p>– Ön nem objektiv, – mondá oly szerényen, mintha maga is meg -volna győződve arról, hogy nem is olyan nehéz Berlin nélkül -ellenni.</p> -<p>Mikor aztán német barátunk a császárjáról kezdett <span class= -"pagenum"><a name="Page_55" id="Page_55">-55-</a></span> adomákat -beszélni, végképp elromlott Leblancnak a jó kedve.</p> -<p>– Ugyan hagyja el, – mondá, – mit beszél nekünk a császárjáról? -Mi olyan nemzethez tartozunk, melyben mindenki maga helyett -gondolkozik. Maga pedig egy olyan nemzetből való, melyben a császár -gondolkozik valamennyi helyett.</p> -<p>A német elképedt, de mérsékelte magát és továbbra is velünk -maradt. Délután mind a négyen együtt kimentünk a hegyek közé. -Sötétedett már, mire visszatértünk. Valami havasi kürthangversenyt -hirdettek a koncert-teremben. Odamentünk. Három ur és egy csinos -fiatal nő fujta a kürtöt. Sok és előkelő közönség hallgatta. Egy -pásztordalba fogtak és a hölgy irtóztató hamisan intonált. Erre a -nagyszakállu prim odalépett hozzá, kirántja kezéből a kürtöt és a -hátsó ajtóra mutat. A hölgynek könny szökik a szemébe és ingatag -léptekkel távozik. Mozgás a közönség körében.</p> -<p>– Ez szemtelenség, – kiált Leblanc és fölugrik, – nem nézhetem -tovább, gyerünk vacsorálni.</p> -<p>Mindnyájan hallgatagon követtük. Hôtelünk éttermében -helyezkedtünk el.</p> -<p>– Ezt az embert holnap provokáltatom, – kezdé Leblanc; – gazság -egy nővel igy bánni.</p> -<p>– Én a <i>Kölnische Zeitung</i>-ban fogom ezt az eljárást -megbélyegezni, – kiabált a német.</p> -<p>– Az eljárás komisz, – mondá Perrins, – de nem ismerjük, hogy a -kisasszonynak miféle szerződése <span class="pagenum"><a name= -"Page_56" id="Page_56">-56-</a></span> van a társulat vezetőjével. -Addig nem avatkozhatunk bele.</p> -<p>Egy fiatalember közeledett az asztalhoz.</p> -<p>– Bocsánat uraim, – szólt németül, – én R. V. magyar urat -keresem.</p> -<p>– Én vagyok, – mondám fölemelkedve.</p> -<p>– Én Barinkay Kázmér teknikus vagyok és Zürichben tanulok. Ne -vegye rossz néven, hogy önnél, mint honfitársaimnál -alkalmatlankodom. A nevét a hôtel tábláján olvastam. Lesz szives -egy lovagias ügyben segédkezni?</p> -<p>– Miféle ügyben?</p> -<p>– Pofonvágtam egy hornistát, a ki egy nőt inzultált.</p> -<p>– Ön? Most? Ott a koncert-teremben?</p> -<p>– Igen.</p> -<p>– Bravo, fiatalember, igen örvendek.</p> -<p>Sugárzó arccal cipeltem az asztalunkhoz.</p> -<p>– Ime, uraim, van szerencsém honfitársamat, Barinkay magyar -embert bemutatni. A francia elégtételt készül venni a nőn -elkövetett sértésért, az angol készül megvizsgálni az ügyet, a -német hirlapi boszura készül – és mit teszünk mi? Mit tesz a -magyar? Nem habozik, de cselekszik.</p> -<p>– Nos? – kérdezte mind.</p> -<p>– Pofonütötte a goromba trombitást. Ez uraim, a magyar. Van -szerencsém önöknek ezzel az én kis nemzetemet bemutatni. -<span class="pagenum"><a name="Page_57" id= -"Page_57">-57-</a></span></p> -<p>– Lovagias, de meggondolatlan, – szólt Perrins.</p> -<p>– Vakmerő, – mondá a német.</p> -<p>– Elhatározott s a következményekkel nem törődik, – szólt -Leblanc, – ezt már szeretem.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Bizony, édes barátaim. Ilyenek vagyunk mi bolond magyarok. Egy -ostobaságért az életünket kockára tenni: ez nekünk semmi. De az -élet első hideg lehelete elsorvaszt bennünket. Bátorságunk van, de -erőnk nincs.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_58" id= -"Page_58">-58-</a></span></p> -<h2>EGY SZÁMÜZÖTT KIRÁLY.</h2> -<p class="right"><i>Velence</i>, 1888 szeptember végén.</p> -<p>Egy verőfényes őszi napon, melynek bája itt százszorta nagyobb s -szomorusága százszorta meginditóbb, mint másutt, mert a természet -haldoklását egy holt városban látjuk, elhatároztam, hogy a velencei -élőholtakkal fogok foglalkozni. Hangulatom, az megvolt hozzá, -élőhalottat is sokat rejtegetnek a márványpaloták. Ezek közül -legérdekesebb, legvidámabb VII. Károly, a kit jogszerüleg két -hatalmas trón, a spanyol és a francia illet meg s tényleg oly távol -áll mindegyiktől, mint akármelyik navarrai öszvérhajcsár, vagy -auvergnei vizhordó. Ismertebb ezen a néven: <i>don Karlos</i>, -madridi herceg, a ki, mióta véres háboruit, melyeket sikertelenül -folytatott a spanyol trónért, befejezte, bejárta kétszer a világot -s aztán a csöndes Velencében, a Loredan-palotában huzódott meg.</p> -<p>Mielőtt még őt meglátogattam volna, tudakozódtam róla különböző -emberektől, a kik sok rosszat és sok jót beszéltek felőle. -Különböző alakokban mutatták be nekem. Egyik rész azt beszélte, -hogy háboruiban vérszomjas <span class="pagenum"><a name="Page_59" -id="Page_59">-59-</a></span> kegyetlenséget fejtett ki s a -meghóditott karlista tartományokban visszaállitotta az inkviziciót. -Most pedig, csöndes visszavonultságban állandó szálka a velencei -férjek szemében, kik a feleségüket féltik tőle. Sokan minden -becsesebb tartalom, ambició nélkül való élvhajhász kalandornak -festették előttem, a ki egy szép asszony szép szemei után -végigrobog Európán s szivesen lemond érte ősi jussáról, a spanyol -trónról. Velencében különben vidám életet él s ugy mutatja, hogy -nem érdeklődik a politika iránt. A város szegényeivel, – hogy végre -a jóra is áttérjünk, – sok jót tesz s kétszázra rughat azoknak a -száma, a kik az ő alamizsnáiból élnek. Azt mondják rá, hogy teheti, -mert csak legutóbb is Chambord gróftól negyven millió frankot -örökölt. Jótékonysága dacára a velenceiek nem becsülik meg és -sokszor inzultusoknak van kitéve, egyszer pedig formaszerü zendülés -volt ellene, melyet a katonaságnak kellett elfojtani. -Olaszországban most az a jelszó „ni dieu, ni maitre“, a mit -magyarra ugy lehetne leforditani „nincs mennyország, se pokol“; a -rengeteg sok templomba csak a turista jár, hivő nem s a papoknak -egyéb dolguk sincs, mint a kávéházban dominózni. A nép csak -babonás, de nem vallásos s képzelhető, hogy ilyen érzület mellett -„sa majesté trés chatolique“, a hogy don Carlos magát nevezi, a nép -előtt semmi különös tiszteletben nem áll. Egyszer megtörtént, hogy -mikor a Lidón kiszállt a kis gőzösről, a hajósok kirántották lábai -alól a deszkát, egy más alkalommal pedig megmérgezték gyönyörü két -kutyáját. De ő mégis szereti Velencét. <span class= -"pagenum"><a name="Page_60" id="Page_60">-60-</a></span></p> -<p>A velencei társasélettől teljesen távol tartja magát. Megvan -neki a maga külön kis társasága, mely áll két kamarásból (spanyol -grófok), egy titkárból, a ki szintén spanyol ember s Iturbide -hercegből, a kit hajdanában Miksa, a szerencsétlen mexikói császár -trónjának örököseül szemelt ki. Mindannyian csinos fiatal emberek, -világfiak. Csak asszony nincs a háznál; Don Carlos felesége -Ausztriában él és ők nagyon ritkán vannak együtt. Ezzel a -kisérettel jár ki a Lidóra, sétál a Szent-Márk téren s yachtozik az -öbölben, ha kedvező szél borzolja a tengert.</p> -<p>Látogatásomat egy Rimji nevü magyar festő közvetitette, kivel -Velencében ismerkedtem meg s a ki bejáratos don Carlos házához. -Gondolában eleveztünk a Loredan-palotához, mely a nagy kanális -mentén van s bejelentettük magunkat. Másnap délután három órára -kaptuk a találkozót.</p> -<p>Mikor másnap gondolánk a csatornán megjelent, a Loredan-palota -előtt élénk mozgás támadt. Hat hófehér tengerészruhába öltözött -gondolás azonnal sorfalat képezett.</p> -<p>Ezek don Carlos saját matrózai, a kik karjukon és -szalmakalapjukon Bourbon-cimeres fekete szalaggal még most is -gyászolják Chambord grófot. A csapat szalutált s mi beléptünk a -lépcsőházba, hol halalaku kis csónakok, vitorlák, evezők, tengeri -növények voltak csoportositva. Feketébe öltözött inas fogadott s -vezetett föl bennünket márványlépcsőn az első emeletre, a hol a -csinos fiatal titkár üdvözölt s az elfogadó terembe kalauzolt. -<span class="pagenum"><a name="Page_61" id= -"Page_61">-61-</a></span> Azzal ott hagyott és „monseigneur“-ért, -don Carlosért sietett.</p> -<p>A képeket kezdtem nézni. Pár pillanat mulva erős léptek zavartak -föl: magam előtt láttam don Carlost, a legszebb férfit, a kivel -valaha életemben találkoztam. Fölkeltem s mig ő a kétrét görnyedt -titkárt elbocsátotta, magával szemben leültetett. Körülbelül -negyven éves, koromfekete haju, bajuszu, körszakállu, ölmagas -termetü, rendkivül elegáns ember. Hosszu szempillái alól azzal az -álmatag tekintettel néz maga elé, mely annyira elbűvöli a nőket. -Nyakkendőjében a tű Bourbon-cimer, kézelőgombjai szintén ezt -viselik.</p> -<p>Azzal kezdte, hogy nagyon örül, hogy egy magyar ujságirót lát -magánál. A magyarokról sok dicséreteset, szépet hallott, ő alatta -is szolgáltak magyarok a karlista háborukban, a kik mind igen -vitézül harcoltak. S erre azt kérdezte, hogy ösmerek-e egy Kovács -nevü magyar embert?</p> -<p>– Valami kétszázat, monseigneur, ez nálunk nagyon elterjedt -név.</p> -<p>– Az én Kovácsom zászlóm alatt kapitányi rangra vitte, vakmerő -legény volt s ha jól emlékszem, Pueblánál ellőtték a féllábát. -További sorsáról nincs tudomásom.</p> -<p>– Számit-e arra, hogy valaha a spanyol trónt elfoglalja?</p> -<p>– Élő jogomról soha le nem mondok. S hiszem, hogy Spanyolország -egy napon a legitimitás terére lép s meghiv. Krisztina pártja -gyönge: összemorzsolódik a <span class="pagenum"><a name="Page_62" -id="Page_62">-62-</a></span> republikánusok és a karlisták közt. A -vagyontalan munkások republikánusok, a birtokos osztály, a -legkisebb parasztbirtokos is, mind karlista. Kivált az éjszaki -tartományok: Ó- és Uj-Kasztilia, Arragonia, Navarra, Katalonia, -Valencia, Biscaya és Guipuzcoa, hol 1872-től 1876-ig -háboruskodtam.</p> -<p>– S összeköttetésben van-e pártjával?</p> -<p>– Folyton. A spanyol előkelőségek nagyon sokan meglátogatnak, s -általában minden spanyol, a ki Velencébe jön, fölkeres, hireket -hozván. Koronként manifesztumot bocsátok ki népemhez, megmutatni, -hogy élek, s várom igaz jogom elismerését. A kik a karlizmusz -utjában állnak, azok a kétes exisztenciák, a kik nem a haza, hanem -a maguk javán dolgoznak, a kik minden ügyet szolgálnak és minden -ügyet elárulnak, a kiknek egész hatalmuk a tele kaszárnyákon -alapul. Ezek rettegnek tőlünk. A mi pártunk nem ilyen emberekből -áll. Nekünk elveink vannak, ellenségeinknek nincsenek. Mi bennünk -él a hit. A karlista harcos hű szolgája a katolikus hitnek, -melylyel a madridi kormány igen keveset törődik. A karlista katona -hű szolgája a királynak, a kit Isten első harcosának tekint; -szenvedélyesen szereti királyát, mert az ő szemében látja -perszonifikálva a hazát. Szenvedélyesen félti hazája méltóságát, -becsületét és függetlenségét. A maga dicsőségére nem büszke, de a -mult nagyságán és az ősök dicső emlékén föllelkesül. A karlista -harcos tüzes, rettenthetlen és önzetlen. Életét mindig kész -föláldozni, becsületét soha. A halállal szembeszáll, mert tudja, -hogy lelke halhatatlan. Szerény a maga hősiségében, <span class= -"pagenum"><a name="Page_63" id="Page_63">-63-</a></span> s -fönséges, a nélkül, hogy maga is tudna róla. A navarrai paraszt, -királya zászlója alatt az önmegtagadás valóságos csodája, -klasszikus magasságra emelkedik.</p> -<p>Don Carlos szemei ragyogtak, mig e dolgokat beszélte. Égő -szivarával hevesen gesztikulált s a spanyolosan, mély torokhangon -kiejtett francia szók csak ugy tódultak ki ajkán.</p> -<p>– A karlizmus – folytatá – egy neme a politikai hitvallásnak -(„une sorte de religion politique“), mely istenét és királyát teszi -kultusza tárgyává s az erkölcsi fenség csodás látványát nyujtja a -világnak. A karlista háboru szakasztott mása a vendée-iek harcának -a francia forradalom ellen: nálunk ugyanazzal a nemes -fölbuzdulással, erélylyel, ugyanazon rettenthetetlenséggel, -önzetlenséggel s hősies igénytelenséggel találkozunk. A karlista -mozgalom épp ugy semmiből lett, mint a vendéei, de ott épp ugy, -mint itt, találkoztak bátor szivek és férfiak a gáton. S mozgalmunk -tisztán spanyol, nemzeti mozgalom volt, mig ellenségeinknek porosz -ágyuk és francia jóakarat jöttek segitségére. Ezek buktattak el, -nem Spanyolország.</p> -<p>– S hogy van az, hogy a külföld jóakarata nem monseigneur felé -fordult?</p> -<p>– Mert Európában a forradalmi szellem dominál s ez tudja, hogy -én neki esküdt ellensége vagyok. Én képviselem az igazi monarhiát s -az igazi katolikus hitet. A forradalom üldözi a legitim királyt, -mert ő a hazugság, a király pedig az igazság. A király a jogot -képviseli, a jog pedig legnagyobb akadálya a forradalomnak, -<span class="pagenum"><a name="Page_64" id= -"Page_64">-64-</a></span> szándékai megvalósitásában. A legitimitás -nem egyéb, mint a rend eszméinek összefoglalása, melyen az állam -nyugszik; ennek gyökerei megvannak az emberi lelkiismeretben, a -népek jobb érzésében, a család szervezetében s a történelemben; a -forradalom ellenben egy állandó összeesküvés a rend ellen, örökké a -lelkiismeret kiforditásán dolgozik, a családot elavult intézménynek -tekinti, a történelmet pedig egy század óta meghamisitja. Ezért -támadta makacsul az én királyságomat, mert tudja, hogy mit jelent -rá nézve egy ilyen királyság: az igazi katolikus királyság. A -forradalom a katolicizmust legkérlelhetetlenebb ellenségének tartja -s ebben igaza van. A katolicizmus mindazt kárhoztatja, a mit a -forradalom ajánl. A katolicizmus a legnagyobb társadalmi és -erkölcsi erő, mely a forradalom romboló munkájával szembeállitható. -Én a katolikus ügy szolgálatának szenteltem magamat s célom volt -megmenteni Spanyolországot, visszahelyezvén azt a régi hit szilárd -alapjaira.</p> -<p>– Engedjen meg, monseigneur, ellenségei éppen azt hozták föl -igen sokszor ön ellen, hogy a régi katolicizmust akarja -visszaállitani, Torquemadáival s máglyáival együtt.</p> -<p>– Tudom, hogy azzal vádoltak, hogy az inkviziciót akartam ujra -behozni s a papok egyeduralmát biztositani minden polgári dologban. -Komoly emberek előtt fölösleges megcáfolnom az ilyen rágalmakat. -Kétségtelen, hogy magammal vivén Spanyolországba a katolikus vallás -és szertartások tiszteletét, biztositanám a klérus számára is azt a -befolyást, mely őt mint tanitó és <span class="pagenum"><a name= -"Page_65" id="Page_65">-65-</a></span> vezérlő osztályt megilleti; -de mi köze ennek más idők, más századok magát lejárt szigorához? -VII. Károly Spanyolországa mindenesetre egy keresztény-katolikus -királyság volna; de mennyiben árthatna a visszatérés a régi -hagyományokhoz az uj eszméknek és a modern szabadságoknak? A -lelkiismereti szabadságnak valóban nincs mit félnie a törvényes -király Spanyolországba való visszatérésétől.</p> -<p>– Micsoda európai változások lehetnek kedvezők monseigneur -kilátásaira nézve?</p> -<p>– Az európai változásokra én nem sokat épitek. A kedvező -kilátások Spanyolországban fognak nyilni.</p> -<p>Különböző kérdéseimre elmondta, hogy legjobb viszonyban van a -bécsi udvarral és a pápával. Az olasz udvarral egyáltalán nem -érintkezik s ha a királyi család valamely tagja Velencébe jön, ő -azonnal elhagyja a várost. Velencét azért szereti, mert csöndes s -palotája vizzel van körülvéve, ugy, hogy senki se fér hozzá. -Ugylátszik, tüntetésektől fél személye ellen. Kijelenté, hogy -Budapestről sok szépet hallott s legközelebb meg fogja -látogatni.</p> -<p>Elhallgatott. Friss szivarra gyujtottunk. A falon négy csatakép -volt, azokat néztem. A karlista háboruból ábrázoltak hadi -jeleneteket. Harcairól kérdezősködtem.</p> -<p>– 1872 május 3-ikán egy 24 éves fiatalember haladt át a pyrénéi -hegyeken s Spanyolországba érkezett. Zsebében 200.000 frank volt. A -határon harminckét navarrai paraszt várta, a kik kikiáltották őt -uroknak és királyuknak. Ez a fiatal ember én voltam, a ki -<span class="pagenum"><a name="Page_66" id= -"Page_66">-66-</a></span> mint VII. Károly meginditottam a háborut -trónomért és országomért. Három év alatt ura lettem Spanyolország -harmadrészének s a harminckét paraszt fölszaporodott egy -hadseregre, mely állt százezer gyalogból, négyezer lovasból és -hatvanöt ágyuból. Lovasságom és tüzérségem mindig kevés volt. Sik -földön többnyire megvertem az ellenséget, de az erőditett helyek -ostromával sok időt elvesztegettem. Ha tetszik, megnézhetjük a -fegyvertárt.</p> -<p>Átvezetett a szomszéd terembe, melynél szebbet keveset láttam -életemben. Két falát ama karlista zászlók boritották, melyek don -Carlos csatáiban, e kegyetlen testvérharcban, az ő katonái élén -lobogtak. A zászlók festői csoportokat képeztek, közepütt egy -hófehér selyem Bourbon-zászló, a liliommal. A harmadik falat az -alfonzistáktól elvett tarka lobogók ékesitették. Kevesen voltak e -diadalmi jelvények. A negyedik falon voltak a fegyverek: kardok, -puskák, szuronyok, hosszu kataloniai kések és rövid tőrök. A fal -közepén tizenhat arckép, körülöttük babérkoszoru fonva s négy -aranyos markolatu kard összetüzve.</p> -<p>– Nézze, – szólt Don Carlos, a tizenhat katonára mutatva, – ezek -tábornokaim voltak. Mind a tizenhat ember értem halt meg. Jó -katonák, hű embereim voltak, sokszor megkönnyeztem őket. E négy -kard körülöttük a világ legszebb rámája: őseim kardjai; egy V. -Fülöpé, egy III. Károlyé, egy nagyatyámé, V. Károlyé s ez itt az -enyém.</p> -<p>Ezzel levette az egyik kardot s megsuhogtatva a <span class= -"pagenum"><a name="Page_67" id="Page_67">-67-</a></span> levegőben, -lesujtott vele egy páncélba bujtatott bábalakra. A jól dömöckölt -acél szikrát vert ki a vasból.</p> -<p>– Harminckét csatában volt velem, most ki van csavarva -kezemből.</p> -<p>Egy sóhajtással visszatette helyére. Aztán sorra mutogatta a -lövőfegyvereket, melyek közt Európa összes uj és régi puskái -képviselve voltak. Volt ott két ágyu, golyók, aztán csatacsillagok, -lándzsák, különböző karlista egyenruhák, don Carlos biborvörös -köpenyege. S minden darabnak megvolt a maga története.</p> -<p>Következett egy szoba, mely indiai pagoda belsejét ábrázolta, s -tele volt don Carlos ázsiai utazásának emlékeivel. Majd egy arabs -módra berendezett dohányzó szobába léptünk, hol a herceg -elbucsuzott. Tüstént megjelent a titkára, a ki még megmutatta a -herceg sárga selyem hálószobáját, mór fürdőszobáját, melyek mind -óriási pazarlással és kényelemmel vannak berendezve.</p> -<p>Az az ember, a ki ilyen puha kényelem közt él, milliókat érő -berendezés közt, aligha fog még egyszer oly véres kalandba -bocsátkozni északi Spanyolország terméketlen, zord vidékein, -bármennyire részén van is a monarchikus jog: ezt a hatást tette rám -az egész látogatás, mikor a kacér palota előtt gondolába vetettem -magamat.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_68" id= -"Page_68">-68-</a></span></p> -<h2>OKOS ÁLLATOK.</h2> -<p>Hogy melyik a földön a legokosabb állat, azt nem lehet egyhamar -eldönteni. A legkülönbözőbb állatokról jegyeztek föl a tudósok -olyan dolgokat, melyek azt bizonyitják, hogy többé-kevésbbé minden -állatban van intelligencia. Föltehető, hogy a tengerben uszkáló -halnak, bár róla semmi okosat sem tudunk, van annyi esze, mint -például a hangyának. Miért ne volna? Semmivel se alacsonyabb rangu -állat a hal, mint a hangya. Valószinü, hogy kritikus pillanatokban -egyik épp oly elmésen ki tudja vágni magát, mint a másik. Az -állatok egyáltalán sokkal okosabbak, mintsem mi emberek gondoljuk, -a kik értelmüknek állati nyilvánulását nem is látjuk s csak ott -kezdjük észrevenni, mikor az már emberi módon jelentkezik.</p> -<p>Egypár kis történetet akarok elmondani, melyek okos állatokról -szólnak.</p> -<p>Országszerte hires volt annak idején a pannonhalmi okos szamár, -mely oly elmésen huzta ki magát a munka alól, hogy embernek is -becsületére vált volna.</p> -<p>A magas hegyen álló pannonhalmi bencés kolostornak <span class= -"pagenum"><a name="Page_69" id="Page_69">-69-</a></span> azelőtt -volt harminc szamara, mely a völgyben fekvő városból kettős -puttonyokban hordta föl a vizet a szerzetesek számára. Naponkint -többször is megtették az utat, a meredek hegyen föl és le, a mi nem -tréfa dolog egy szamárnak, mely jobban szeret az árnyékban -heverészni, mint a napon, teherrel gyalogolni.</p> -<p>Egy napon a kocsisok azt vették észre, hogy az egy szuszra -felhozott viz kevesebb, mint rendesen. Két puttony hija van neki. -Pedig ők minden puttonyt megtöltöttek. A felügyelő elrendelte, hogy -a szamarakat szigoruan szemmel kell tartani.</p> -<p>Az volt a szokás, hogy a mint odalent a kutnál a puttonyokat -megtöltik s az állatra ráteszik, a megterhelt szamarakat külön -csoportba verték. Mikor már tiz-tizenkét vizzel megrakott csacsi -állt egy csapatban, egyszer csak azt veszik észre, hogy az egyik -füles kiválik az üresen álló csoportból, óvatosan körülnéz s lassan -odasomfordál a megtöltött puttonyokkal álló kollégáihoz és ott -olyan képet vág, mintha bordáit sulyosan nyomná a teher.</p> -<p>Rögtön jelentést tettek róla a gondnoknak, a ki azt üzente, hogy -csak hajtsák föl a szamarakat a várba.</p> -<p>Odafent a papok mind összegyültek és ugy várták a vizhordók -megérkezését. A leglassabban ballagó szamár, a kit egyre kellett -biztatni, az volt, a melyik üresen haladt.</p> -<p>Kezdődött a puttonyok kiüritése. Az okos szamár megvárta, a mig -néhányra üresen rakták vissza a puttonyt s akkor ujra ravaszul -körülnézve, a kiüritettek <span class="pagenum"><a name="Page_70" -id="Page_70">-70-</a></span> csoportjához szegődött, nehogy -turpisságára rájöjjenek. – A dolog oly mulatságos volt, hogy a -nézők zajos derültségre fakadtak. A gondnok pedig kimondta a -szentenciát, hogy a szamárnak az légyen jutalma, hogy a többiek -közt mindig üresen járhasson-kelhessen.</p> -<p>A szamár még egy darabig titkolózott és somfordált, de rövid idő -alatt rájött, hogy jámbor fortélyához megkapta a felsőbb -beleegyezést. Ettől kezdve emelt fővel s egész nyiltan csinálta a -dolgot. Nagy hire futamodott és messze földről jöttek bámulni -őt.</p> -<p>Hogy a szamár általában mégis buta állat, kitünik abból, hogy -vizhordó kollégái sohse jöttek rá a társuk által élvezett -kiváltságra s egyetlenegy se tett kisérletet annak elnyerésére.</p> -<p>A másik történet szintén szamárról szól s szinhelye Abony. Egy -szódavizgyárosnak volt egy okos szamara, mely mellé kocsis se -kellett. Kis kocsiját telerakták szikvizes üvegekkel, azzal a -tulajdonos megsimogatta, meghuzogatta a füleit, hogy figyelmét -fölébreszsze s aztán belekiáltott:</p> -<p>– Obláth!</p> -<p>Erre a csacsi elindult – egyenesen az Obláth boltjába. Itt -Obláth, a kereskedő, leszedte a maga szikviz-porcióját, meghuzta a -csacsi füleit s belekiáltotta:</p> -<p>– Slézinger!</p> -<p>A bölcs szamár ment kocsijával egyenesen Slézingerhez, a ki -szintén levette az őt megillető szódarészt. Ha azonban Slézinger -meg akarta a csacsit tréfálni s azt mondta neki, hogy „Obláth“, -akkor az megvetőleg <span class="pagenum"><a name="Page_71" id= -"Page_71">-71-</a></span> hátranézett és nem mozdult. Azt kellett -neki mondani, hogy „Kovács“, – ekkor elindult és visszament a -gazdájához.</p> -<p>Gyermekkoromban vett az apám nekünk is egy szamarat, mely a -meghalt ukki vak koldusé volt. Ez az ismert jókedvü adakozók háza -előtt megállt s nem ment tovább, akárhogy vertük is. Csak akkor -indult el, ha valaki kijött a házból s odaállt a kordély mellé. A -csacsi nyilván igy kombinált: „Ez az, a ki kihozta az alamizsnát, -most mehetek tovább.“</p> -<p>Zseni Imre halasi birtokosnak volt két szép pejlova, azokon -szokott a tanyára járni. Zseninek az volt a szokása, hogy a mint a -városból kifelé kocsizott, minden befelé jövő parasztemberrel -megállt diskurálni, akár volt fagy, akár nem, akár pusztitottak a -hernyók, akár nem. Igy egy óra helyett három óra alatt értek ki a -tanyára. A lovak pedig annyira hozzászoktak, hogy a mint egy gyalog -ember köszönt Zseninek, tüstént maguktól megállottak.</p> -<p>Nagyon untatta ez a dolog a Jóska kocsist, a ki egyáltalán nem -volt kiváncsi a halasi gazdák belső dolgaira, ellenben nagyon -érdekelte őt a bogárszemü Panna, a ki a Zseni-tanya fölvirágzását -söpréssel és mosogatással segitette elő.</p> -<p>Egy izben azután maga kocsikázott ki a tanyára. Gazdája a -városban maradt.</p> -<p>Jön egy ember, süvegéhez nyul… abban a pillanatban a Jóska ugy -odasuhint a lovak nyaka közé, hogy azok mint a szélvész robogtak -tovább. Jön egy <span class="pagenum"><a name="Page_72" id= -"Page_72">-72-</a></span> másik gyalogember, a mint a lovakkal egy -irányba ér s ezek már megállni készülnek: csitt-csatt, hangzik -hátukon a Jóska ostora s vágtatva rohantak odább. A hány -gyalogember elhaladt mellettük, a lovak valamennyiért verést kaptak -s nemcsak meg nem állhattak, de sőt veszettül kellett nekik -rohanniok a tanyáig. Másnap Jóska ujra a gazdájával kocsizott a -tanyára. Jön az első gyalogember, a lovak már messziről hegyezték -rá a fülüket. A mint pedig közel ér s Zsenire ráköszönti a -szerencsés jónapot: a lovak nagyot rántottak a kocsin s szágudani -kezdettek. Jön a második gyalogos, Zseni már nyitja a száját, az -ember fogja a kalapját, mikor a lovak nagyot ugranak és ragadják -magukkal a kocsit.</p> -<p>– Te Jóska, mi bajuk ezeknek a lovaknak? – kérdi végre Zseni -dühösen.</p> -<p>– Nem tudom, kérem, talán nem szeretik a parasztembert.</p> -<p>Denique attól kezdve Zseni Imre nem diskurálhatott kocsiról, – -ezekkel a lovakkal. Eladta a lovait is mérgiben, a helyett, hogy -egy olyan Jóskát fogadott volna, a kinek nincs Pannája.</p> -<p>Sokat hallottunk a tordai okos malacról. Pedig ennek nincs is -valami érdekes históriája.</p> -<p>Tordán a kocsi elgázolt egy malacot, mely az ut közepén hevert -és sehogyse akart fölkelni.</p> -<p>A kapitány a malactulajdonost igy utasitotta el kártéritési -keresetével: „Egy tordai malacnak lehetne annyi esze, hogy a kocsi -elől kitérjen.“</p> -<p>Azóta mondják: okos, mint a tordai malac.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_73" id= -"Page_73">-73-</a></span></p> -<h2>A LEGNAGYOBB HUMORISTA.</h2> -<p>Mikor a sárga, beteges, őszi nap lebukott a hegyek mögé, s -minden tárgy egyszerre elveszitette az árnyékát, hogy lassan-lassan -belemerüljön az éj egyetlen, óriási árnyékába: én is fölkeltem a -gyepről, s elhajitottam a vastag könyvet kezemből.</p> -<p>Hát nem fogom már sohase megtalálni a legnagyobb humoristát?</p> -<p>Könyvtárakat összeolvastam már, s az irodalomtörténet tanitásai -alapján lázasan kutattam. Elolvastam azokat, kiket már koruk -megkoszoruzott; elolvastam azokat, a kiket csak az utókor fedezett -föl. Fölhajhásztam még azokat az irókat is, a kiket se koruk nem -méltányolt, se az utókor föl nem ásott. A nagyok után következtek a -kicsinyek. Az egyikre ráillett az iskola tanitása szerint -megalkotott humorista-mérték, a másikra nem; a kire nem illett rá, -abban rendesen több élvezetet találtam. Ez megzavart kutatásaimban. -Egyéni benyomásaim ellentétben álltak az irodalomtörténeti és a -közfelfogással. A megsebzett Mercutio végső szavaira láttam -érzékenyen elpityeredni a közönséget; engemet <span class= -"pagenum"><a name="Page_74" id="Page_74">-74-</a></span> égettek e -szók és hasogattak, de egy csepp könnyet se tudtak soha kisajtolni -szememből… Hallottam röhögni a karzatot Lear kis bolondjának -mondásain… Ekkor kicsordultak a könnyeim.</p> -<p>Ki itt a tökéletlen?</p> -<p>A szinész?</p> -<p>Az iró?</p> -<p>A közönség?</p> -<p>Én?</p> -<p>Egyik kérdésre se tudtam megfelelni. Kétségbeestem. Tüzbe a -könyvekkel. Fölhagyok a kutatással: más témát választok doktori -értekezésem számára.</p> -<p>Lassan fölballagtam a kertből, melyet megterhelt agyvelőm -benépesitett az irókkal, kik hónapok óta éjjel-nappal, uton-utfélen -foglalkoztattak. Ott dulakodtak a sötétben, lárma, nevetés, -káromkodás, jajszavak közt. Én bünösnek éreztem magamat. -Fölbolygattam őket, a nélkül, hogy sikerült volna a kérdést -megoldanom. Mint mikor az akadémia pályázatot hirdet s aztán -senkinek se adja ki a jutalmat.</p> -<p>Minek is vágtam a fejszémet ilyen óriási fába?</p> -<p>A mint a világos folyosóra léptem, a zavaros látományok -egyszerre megszüntek. Agárkutyám fölemelte a fejét s búsan nézett -rám, mintha osztoznék levertségemben. Neki is megvolt a maga -szomorusága: itt az ősz, elhullottak a legyek s ezzel megszünt az ő -legfőbb szórakozása: a légy után való kapkodás.</p> -<p>A szobalány elém lépett. <span class="pagenum"><a name="Page_75" -id="Page_75">-75-</a></span></p> -<p>– Tessék kérem a dolgozószobába menni, egy pap várja.</p> -<p>Besiettem. Egy halványképü, kórházszagu katolikus pap ült -iróasztalomnál s Doré illusztrált bibliájában lapozgatott. -Fölkelt.</p> -<p>– Van szerencsém magam bemutatni, én Sima Kristóf vagyok, a -szent Bertalan-kórháznak harminc év óta lelkésze.</p> -<p>– Örvendek. Mivel szolgálhatok?</p> -<p>– Némi irodalmi munkásságomat óhajtanám bemutatni.</p> -<p>– Tisztelendő ur működik az irodalom terén?</p> -<p>– Igenis, a mennyire időm engedi.</p> -<p>– Sok dolga van?</p> -<p>– Óh, nagyon sok. A kórházban ezernél több beteg fekszik s -naponkint öt-hat temetésem van. Őszszel és télen jóformán reggeltől -estig temetek.</p> -<p>– S mikor ir?</p> -<p>– Éjjel.</p> -<p>– Sokat dolgozott már?</p> -<p>– Tessék, itt van több évi munkám gyümölcse.</p> -<p>S a szoba közepén levő asztalról egy hatalmas csomagot oda -állitott elém, az iróasztalra. Megnéztem a külső cimet. Szép, -gömbölyü betükkel ez volt a csomagra irva:</p> -<p class="center"><i>Bohózatok és vig beszélyek.</i></p> -<p>Hogyan! Ez az ember, a ki évek óta a <i>Cirkumdederunt me</i> -szivszaggató dallamánál egyebet nem hall, a ki özvegyek és árvák -koporsó körüli jajgatásai közt tölti <span class="pagenum"><a name= -"Page_76" id="Page_76">-76-</a></span> napjait, a ki örökké kórház -és temető közt vándorol, a kinek mindennap lépteit szakadatlanul -egy halott követi, a ki mindig könnyes szemeket, fekete ruhákat, -halottakat és haldoklókat lát, rothadást szagol: ez az ember -bohózatokat és víg beszélyeket ir.</p> -<p>Megfogtam a kezét s őszintén, melegen megszoritottam.</p> -<p>– Uram, – szólék, – <i>ön a legnagyobb humorista</i>, a kivel -eddig életemben találkoztam.</p> -<p>Bámulva nézett rám.</p> -<p>– De kérem, hisz még nem is olvasta el műveimet, – szólt.</p> -<p>– Nem is fogom elolvasni.</p> -<p>Erre még jobban elbámult.</p> -<p>– Miért nem fogja elolvasni? – kérdé némileg sértődötten.</p> -<p>– Ezzel a csomaggal ön a halált, a megsemmisülést, a végső -szomoruságot, melynek körében életét hivatásszerüleg töltötte, -egyszerre megfosztotta fenségétől, tragikumától s leszállitotta a -köznapi dolgok közé, a hová valók. Mert elvégre mindennap százezren -halnak meg s mindenki meghal. A világbiró Halál hatalmas -szárnyaival nem tudta önt fölemelni, sőt földiebbé, idevalóbbá -tette, mint valaha. Érti?</p> -<p>A legnagyobb humorista szótlanul fogta a kalapját s elment. Én -pedig bevontam ablakom függönyét, mert mintha kerti szellemeim -haragosan néztek volna be: nem voltak megelégedve a pályázat -eredményével.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_77" id= -"Page_77">-77-</a></span></p> -<h2>A TENGER.</h2> -<p>A multkor egy társasággal hajóra szálltunk Fiumében, hogy -Lussin-Piccolóba vitorlázzunk. Egy darabig nézegettük magunkat a -tenger sima tükrében, de a nagy többség hamar elunta magát és -kártyázni óhajtott. Ezt a gyógyithatatlan hazai betegséget a magyar -ember mindenhová magával viszi.</p> -<p>Meghivták a kapitányt is, a ki szintén magyar ember volt.</p> -<p>– Köszönöm, én csak a szárazföldön szoktam kártyázni. A hajómon -soha.</p> -<p>– Nem öli meg az unalom?</p> -<p>– Az unalom? Ezt egy valódi tengerész nem ismeri.</p> -<p>– Hát mivel foglalkozik?</p> -<p>– Különös kérdés. A tengerrel.</p> -<p>A szárazföldi emberek összemosolyogtak.</p> -<p>– Engedjen meg, kapitány ur, – felelt egy királyi alügyész, – de -én nem értem, hogyan lehet a tengert érdekesnek vagy nagyszerünek -találni.</p> -<p>– Én a tengert nem találom sem nagyszerünek, <span class= -"pagenum"><a name="Page_78" id="Page_78">-78-</a></span> sem -érdekesnek. Ilyen szürke kifejezések nem illenek az én -érzelmeimhez. Én a tengert imádom és remegek tőle.</p> -<p>– Ezt még kevésbbé értjük, – szólt bele egy földbirtokos.</p> -<p>Ekkor keveredtem bele én is.</p> -<p>– Ez, uraim, semmi más, mint a vén tengeri farkas örök lenézése -a szárazföldi patkányok iránt. A tengerészek – ugy-e kapitány? – -már azt is gyávaságnak tekintik, hogy mi a szilárd földet -választottuk lakóhelyünkül. Pedig nem lakhatik mindenki a földgömb -nagy ingóságán, muszáj az ingatlanon is embereknek lakni. Ne -vessenek meg bennünket olyan nagyon. Elvégre a föld és a tenger -testvérek.</p> -<p>A kapitány különösen, novellisztikusan szólva: sötéten -mosolygott. Szeme a messzeségben merengett, s tekintete mintegy -simogatta a viz felületét.</p> -<p>– Testvérek? – szólt végre egy kis gondolkozás után. – Nem, -uraim, a föld és a tenger nem testvérek, hanem ellenségek. A -legkérlelhetetlenebb, a legádázabb ellenségek.</p> -<p>Megsimogatta a homlokát és lassu hangon folytatta:</p> -<p>– Minden, a mi a szárazföldön él, a tengerben meghal. Minden, a -mi a tengerben él, a szárazföldre huzva meghal. Micsoda óriási -ellentét ez! Van-e még egy ilyen a földön? Micsoda elenyésző dolgok -ehhez képest a földön levő ellentétek: a hegy és a sikság, az éjjel -és a nappal, a nyár és a tél… silányság.</p> -<p>A tenger konok, makacs, legyőzhetetlen, félelmes <span class= -"pagenum"><a name="Page_79" id="Page_79">-79-</a></span> ellenfél. -Erősebb, mint a szárazföld. Ha az egész szárazföldet belehordjuk a -tengerbe, meg sem látszik, egy ujjal sem lesz magasabb… Ellenben, -ha egy még szunnyadó természeti erő, vagy valami uj csillag vonzó -ereje e nagy vizeket kiemelné medrükből és rázuditaná a szárazra: -micsoda óriási pusztulás lenne abból. Az emberi civilizáció -nyomtalanul eltünnék, s Európából talán csak a Mont-Blanc -obszervatóriumának őre maradna meg.</p> -<p>Ilyen hatalmas ellenség a tenger… a föld nem tudna ilyen rohamot -intézni… ha belerobogna, önmagát elpusztitaná, a tenger pedig -megmaradna olyannak, a milyen most.</p> -<p>A kapitány kinyujtotta a jobb kezét.</p> -<p>– Nézzétek! Nem olyan-e, mint egy hanyattfekvő, alvó szörnyeteg. -Hogy emelkedik rettenetes melle, a mint lélekzetet vesz. Az óriás -pihen, de lát, hall és érez mindent, a mi rajta történik. Ki tudja, -nem fáj-e neki az a hosszu barázda, a melyet hajónk vág rajta? -Nézzétek milyen nehezen tud összezárulni mögöttünk… Háromszáz -lépésnyire nyulik a hajó nyomán…</p> -<p>Ültetek-e már a tengerparton és bámultátok-e órákon keresztül a -tengert? A mint a hullám lassan gurul felétek és végül fölcsap… Az -óriás lesben áll és nyujtogatja felétek hideg csápjait… huzna le -magával a hüvös mélységbe… Óh, ez borzalmas!</p> -<p>Hát mikor elveszti türelmét és dühödt nyargalással jön a -szárazföld ellen. Micsoda küzdelem ez! Attila és Napoleon ha -szembeszállnának egymással, ez csak béka-egérharc lenne ehhez -képest. És az ostromlott föld <span class="pagenum"><a name= -"Page_80" id="Page_80">-80-</a></span> nyugodtan állja, bár minden -ízében megremeg a csapásoktól, hogy a tenger vizes körmeivel -szaggassa a testét. Tudja jól, hogy az évezredes ellenség másnapra -elcsitul és engedelmesen fogja nyaldosni a tegnapi sebek -helyét.</p> -<p>Félelmes és gonosz a tenger, uraim, de becsületes. Nem csal meg -soha, mindig őszinte.</p> -<p>A föld? Az olyan változékony, mint az asszony. Még alig élveztük -a nyár melegét és gazdag lombjait, már megcsap az ősz hideg szele, -s mikor meg jól esnék az őszi verőfény, már leszáll a hideg köd, s -utána a zöld mezőket betakarja a hólepel. A föld meghal és ujra -születik, mint az ember… a tenger nem hal meg soha, örökké él, -örökké változatlan, egyforma… A tenger épp ilyen volt, mikor -Karthagó büszke hajóit hordozta hátán, ilyen volt, mikor Xerxes -seregei átkeltek rajta. Talán ezek a hullámok emelték a perzsa -gályákat, a melyek most is a mi hajónk oldalához simulnak. Hol -vannak az akkori emberek?… Az Akropolis romjai beszélnek azokról az -időkről valamit… De a tenger, mely látta és hordozta őket, itt van -alattunk… Ő köt minket össze az elmult századokkal, évezredekkel… -Hát nem ez a végtelenség, az örökkévalóság eszméje?</p> -<p>Micsoda hitvány dolog az a föld! Hogy ölik, zuzzák, elnyomják, -tapossák egymást az emberek. Százféle nemzet, százféle vallás, -ezerféle érdek szétszaggatja őket.</p> -<p>A tenger összetart és egyet érez. Egyforma mindenütt. Az -Atlanti-óceán vizcseppjei ugyanazt a nyomást érzik, a melyet az -Adriai-tenger vizcseppjei éreznek. Egyiknek sincs rosszabb dolga, -mint a másiknak. A cseppek <span class="pagenum"><a name="Page_81" -id="Page_81">-81-</a></span> gurulnak le-föl, egyszer a fekete -mélységbe, egyszer a verőfényes vizszinre… egyszer a Quarneróban -ragyognak, egyszer India partjait nyaldossák… de egyiknek sincs mit -irigyelnie a másiktól…</p> -<p class="center">*</p> -<p>A kapitány elhallgatott. Mély csönd volt. Az alkony párás -szürkülete szállt a fedélzetre.</p> -<p>– Beláthatják, uraim, hogy én a tengeren nem játszhatom -bácskaias kalábert, – szólt mosolyogva a társasághoz.</p> -<p>Mi sem játszottunk.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_82" id= -"Page_82">-82-</a></span></p> -<h2>A TENGER MUNKÁSAI.</h2> -<p>Minden gyermeknek vannak kalandos álmai s hánynak álmai tévednek -a tengerész-élet viharos világába! A fél-gyermek és fél-ifju, ki -keveset tud, de annál többet sejt és képzel, élénk rokonszenvet -érez e pálya iránt, melyen ismeretlen világokba, ismeretlen szelid -és vad népek közé eljut az ember, sok tarka-barkaságot lát és -képzelete még a veszedelmeket is oly bájjal ruházza föl, hogy -szinte rajongva szeretne azokkal megküzdeni. Igy keletkeznek az -apró Robinsonok, kik elutaznak nagy titokban a szomszéd faluig, s -erősen készülnek „szigetet“ alapitani, mig a husz krajcár zsebpénz -fogyatéka, vagy a papa gyors keze visszatérésre nem kényszeriti -őket „sivár“ otthonukba, a zsarnok szülei házba, melyet -gyermekkorában annyira nem tud megbecsülni s a mint aztán az első -lépést teszi az életben, visszasír utána minden porcikája. Még az -apai pipaszár barátságtalan működésére is édes emlékként gondolunk -vissza, pedig akkor, hajh, akkor a szomszédék Dadus gyereke előtt -fogadkoztunk, hogy a kutban elemésztjük magunkat, vagy elbujdosunk -a mindszenti gödrökbe, mert „apussal nem lehet kitartani“… -<span class="pagenum"><a name="Page_83" id= -"Page_83">-83-</a></span> De hova ragadtál, apai pipaszár!… Én is -tengerésznek készültem éretlen eszemmel, mert azt láttam utazó -könyveimből, ifjusági elbeszélésekből, hogy ott kedves hőseinknek -soha egy hajuk szála sem görbül meg. Becsületes tengerésznek -készültem, mindaddig, mig Jókai <i>Kalózkirálya</i> kezembe nem -akadt. Ekkor beláttam, hogy mégis csak jobb élet a – tengeri -rablóké s valami félesztendeig kalóznak készültem. E könyv -rendkivüli varázszsal volt rám. Majdnem kivülről betanultam s mikor -pajtásaimmal verekedtünk, mindenkit egy-egy rablónévvel ruháztam -föl. Skudamore, Skyrme, Moodi, Asphlant képezték csapatomat s én -voltam maga Roberts Barthelemy, a kalóz-király. Tisztességesen -dulakodtunk s mi kalózok temérdek vadalmát és vadkörtét -zsákmányoltunk. Ez a korszak kétségkivül gyermekkoromnak -<i>legsavanyubb</i> emlékei közé tartozik.</p> -<p class="center">*</p> -<p>A rokonszenvnek egy csirája azóta mindig megvolt szivemben e -romantikus pálya iránt. A legelső, a legmohóbban elnyelt, a -legfogékonyabb ifju lélek által élvezett olvasmányok hatását nem -tudták eltörölni a komoly tudományok, a szükségesek erős tanulása, -professzorok okos igéi, s a mik ezekre következtek: az élet -küzdelmei. És ez a rokonszenv nimbust font azok feje köré, a -kikkel, hadi tengerészekkel, most odalent Triesztben -megismerkedtem: a tenger munkásaival. Ezekről az emberekről akarok -egypár sort irni.</p> -<p class="center">*</p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_84" id= -"Page_84">-84-</a></span></p> -<p>Hallgatag, komoly férfiak. Sokat tanultak és sokat tudnak. Olyan -iskolákat végeztek, melyekből nem lehet tudatlanul kikerülni, mert -addig ki nem kerül, mig a szükséges tudományok a kisujjában -nincsenek. Az iskolában való „átcsuszás“ ismeretlen. Mikor kilép, -mindent tud, a mit tudni kell, pedig ez a „minden“ rengeteg sokat -jelent, s hozzá nem elég azt betanulni, hanem önállóan kell -mellette gondolkozni, az anyagot elméjében földolgozni, elrendezni, -másképp egy konfuzus fő lesz, melyben minden ujabb tudomány csak a -khaoszt növeli, s mikor ismereteinek gyakorlati kivitelére kerül a -sor, akkor az eredmény egy nagy csütörtök. Pedig egy ilyen -csütörtök százak életébe kerülhet, mikor a legfontosabb, az -elhatározó pillanatban következik be. Mert a hajószörny -meghunyászkodó, engedelmes egy lény, mig tudnak vele bánni, de a -legkisebb hiba, habozás, tévedés: és ő megtagadja a szolgálatot s -az szörnyü, mikor ez a rémitő erő szembe száll a tudatlanság -gyöngeségével, s azt mondja, hogy nem. De a tengerészek nem -ismernek habozást. Elhatározottak, mint egy Napoleon, s valódi -tudósok. Egy huszéves kadet vezetett engem végig a „Tegetthoff“-on, -s egy óra alatt a legérdekesebb modorban, mutatványokkal, előadást -tartott nekem a csillagászatból, fizikából, mechanikából, -ágyutanból, a vitorlák kezeléséből, a golyószórók tudományából s -minden kérdésemre a legvilágosabb feleletet adta. Végül még -Beethovenről, Wagnerről és Liszt Ferencről beszélgettünk, s azzal -fejezte be, hogy Zola Emilt nem szereti. Csupa rokonszenv volt a -fiu, napbarnitotta arcával, nyilt tekintetével s könnyed -<span class="pagenum"><a name="Page_85" id= -"Page_85">-85-</a></span> magatartásával… Mikor elmentem, egy -matrózzal egy korsó édesvizet hozatott, s megöntözte virágait, -halkan fütyörészve egy olasz népdalt.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Mert költői kedélyü, ábrándos fiuk ám ők nagyon! A nyugodt -tenger végtelensége filozóffá s csöndes ábrándozóvá teszi őket; a -viharos tenger vad borzalmai fantáziájukat gyujtják lángra, s az -ezer alakban leselkedő veszedelmek leküzdése férfiui önbizalmukat s -bátorságukat növeli nagyra. Imádják a tengert, hogy is ne imádnák, -mikor éjszakákon át abból egy második égboltozat csillagai remegnek -feléjük, s ők két ég között usznak az ürben. Ez az ő gyönyörüségük. -Szerelmük a hajóé, ez az ő hazájuk, az ő családjuk, mely messze -idegen tengereken meghordozza őket, honnan a haza és a család olyan -távol. Tenger és hajó, ez a kettő tölti be lelküket, ezek osztoznak -szerelmükön: a földi szerelem egy nőért való rajongás, s annak -boldogsága ismeretlen előttük. A <i>mézzé vált tenger</i> -boldogsága, s a <i>méreggé vált tenger</i> boldogtalansága ritkán -édesiti, ritkán keseriti meg ajkaikat. Mert majdnem coelibátus alá -vannak vetve. Száz közül egy jut ahhoz, hogy megházasodhassék. S -mikor ez az egy ajkához emeli az <i>arany poharat</i>, akkor -kiragadtatik az édes otthonból, a frissen rakott fészekből, elnyeli -őt a hajó, s elviszi őt a tenger, s kétszer nyilik a narancsfa -virága, mire az amerikai partokról visszatér… s az asszony -ingatag.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_86" id= -"Page_86">-86-</a></span></p> -<h2>AZ EZREDES.</h2> -<p>A minap Balaton-Füredre utaztam, s hogy oda juthassak, a déli -vasut reggel hét órakor induló vonatán utaztam el.</p> -<p>Mikor a pályaudvar elé érkeztem, ugyanakkor robogott oda egy -fiakker, sok podgyászszal s egy marcona ezredessel. Az én kocsisom -udvariasan köszönt neki.</p> -<p>– Ki az? – kérdém.</p> -<p>– Steinbrück ezredes. Alatta szolgáltam. A legkegyetlenebb és -leggorombább katona.</p> -<p>Az ezredes stentori hangon kiáltott:</p> -<p>– Hordárok! Egy, kettő, három! Hamar szedjétek le a -podgyászt.</p> -<p>Lerakodás közben egy ezüstpántokkal kivert sárga bőrkoffer a -bakról a földre zuhant.</p> -<p>– Szamár! Nem tud vigyázni? – mordult rá az ezredes. – Mars -innen, ügyesebb embert kérek.</p> -<p>Egy ujabb hordár rohant elő, a sipkáját letette a földre, s nagy -alázattal kezdte behurcolni a többiekkel a táskákat, skatulyákat, -köpenyeget, kardot.</p> -<p>Az ezredes botra támaszkodva, végignézte, s aztán <span class= -"pagenum"><a name="Page_87" id="Page_87">-87-</a></span> kifizette -a fiakkerest. Hogy mennyire imponált a fickónak, kitünt abból, hogy -az a pénzt meg se merte számlálni (hallatlan egy pesti -fiakkerestől), alázatosan köszönt s elhajtott.</p> -<p>Ezután az ezredes két-három embert egyszerüen félreháritva -utjából, a pénztárhoz lépett s elsőosztályu jegyet váltott -Siófokra. Majd az étterembe ment.</p> -<p>– Adjon friss kiflit és szilvóriumot, de ne olyan komiszat, mint -a multkor, mert kiöntöm az ablakon.</p> -<p>A pincér szaladt s az ezredes falatozni kezdett. A pincér -rettegve várta a kritikát, mely bizonyosan kedvező volt, mert az -ezredes elhallgatta.</p> -<p>Elsőt csengettek s az ezredes a vasuti szolgák őrült szalutálása -közt kivonult a perronra. Ugy látszik, sokat szokott erre utazni. Ő -azonnal a kalauzhoz lépett s rámordult, de hogy mit mondott neki, -azt nem hallottam.</p> -<p>– Egy elsőosztályu kupénk van csak, kérem, – felelt a kalauz, – -s ezredes ur csak abban az esetben lehet egyedül, ha nincs több -elsőosztályu utas.</p> -<p>– Slendriánság, spórolás, smucigság, – harsogott a kemény -katona.</p> -<p>A konduktor vállat vont és sietett kinyitni azt a bizonyos -sárgaszövetes kupét, melybe én azonnal bevonultam. Utánam jött az -ezredes, a ki egy gyilkos pillantással majd kilóditott a tulsó -ablakon. De figyelme csakhamar a hordárok felé fordult, a kik két -kézikofferrel és két skatulyával közeledtek.</p> -<p>– Vigyázz! Ne nyomjátok szét! Föl ne forditsátok a skatulyákat! -<span class="pagenum"><a name="Page_88" id= -"Page_88">-88-</a></span></p> -<p>A hordárok mély tisztelettel hozták be a holmit s az ezredes a -skatulyákat nagy óvatossággal elhelyezte az ülésen. Az egyik -skatulyához odahajolt és egy kis ideig hallgatózott. Aztán leült és -rám nézett.</p> -<p>– Belém fog kötni, – gondolám.</p> -<p>Kinéztem az ablakon, egy olyan ember ábrázatával, a ki tudja, -hogy a legközelebbi jövőben egy ezredes beléje fog kötni.</p> -<p>A vonat elindult s pár perc mulva berobogott az alagut alá. A -sötétségben semmit se láttunk, de én hallottam az ezredes morgását. -Egyszer csak kitört:</p> -<p>– Mégis csak disznóság, hogy az alagutban nem gyujtanak -lámpást.</p> -<p>E pillanatban kiértünk a világosságra.</p> -<p>– Bizony disznóság, – feleltem az ezredesnek.</p> -<p>És magamban hozzá gondoltam: Legalább most volna mit eloltani. -De ezt nem mondtam hangosan, mert a mennyire csak lehet, ápolom a -hadsereg és a polgárság közötti jó viszonyt.</p> -<p>Az ezredes, feleletemet hallva, mogorván és bizalmatlanul nézett -rám, mert a tiszta, reggeli verőfény oly vakitóan ragyogott be -hozzánk, hogy igazán komikusnak tetszhetett a vasuti lámpák -meggyujtását sürgetni.</p> -<p>Majd levette az egyik skatulya tetejét: egy aranyos drótból font -kis kalickában kanári madár ugrált.</p> -<p>Én pedig elővettem egy szivart és rá készültem gyujtani.</p> -<p>– Ön rá akar gyujtani? – kérdé az ezredes.</p> -<p>– Azt hiszem, jogomban van, hisz ez dohányzószakasz. -<span class="pagenum"><a name="Page_89" id= -"Page_89">-89-</a></span> Itt fityegnek a hamutartók. Különben, ha -ezredes urat bántja a füst, én igen szivesen lemondok.</p> -<p>– Bánt, – felelt ő kurtán, mire én, egy kissé sértődötten, -eltettem a szivart, de csak azért, mert – mint fentebb emlitém, – -mindig ápolni igyekszem a katonaság és a polgárság közötti jó -viszonyt.</p> -<p>Ugy látszik, észrevette bámulásomat a fölött, hogy valaki -ezredes létére annyira férfiatlan legyen, hogy ne dohányozzék, mert -egyszerre csak megszólalt:</p> -<p>– Különben dohányos ember vagyok.</p> -<p>– Igazán? Akkor bizonyosan a szeme fáj, s a füst árt neki.</p> -<p>– Nem fáj az. Hanem én ma nem dohányozhatom, s olyankor nem -szenvedhetem, hogy más füstöljön.</p> -<p>Ez a goromba magyarázat még jobban sértett. De türelem; a fő a -polgárság és a katonaság közötti stb.</p> -<p>– Valami fogadalom veti tilalom alá a mai napot? – folytatám -nagyon nyájasan.</p> -<p>Az ezredes habozott egy darabig, aztán hirtelen kibökte:</p> -<p>– A feleségemhez utazom, Füredre, s ő nem szenvedheti a -dohányszagot. Már két napja koplalok.</p> -<p>A kegyetlen, goromba óriás egy araszszal kisebb lett előttem, -mikor nehéz sóhajjal e vallomást tette. Nagyon szenvedhetett.</p> -<p>– Hja, az asszonyok olyan szeszélyesek, – mondám még mindig -nyájasan, – több, mint kétszáz éve, hogy a dohányt Európába -behozták, s az asszonyok még mindig nem tudtak belenyugodni. -<span class="pagenum"><a name="Page_90" id= -"Page_90">-90-</a></span></p> -<p>Az ezredes rám bámult; bizonyára szemtelenségnek tartotta -megjegyzésemet, de nem szólt rá semmit. A miből láttam, hogy ő is -ápolni igyekszik a többször emlitett jó viszonyt.</p> -<p>De mivel békés érzelmeim dacára a hadsereg kedvéért semmiféle -jogomról nem mondok le: átmentem a második osztályba szivarozni. -Itt velem együtt nyolcan szivaroztak, s igy a mulasztást -rohamléptekkel pótolhattam.</p> -<p>Lepsénynél visszaültem. Az ezredes vizet hozatott, megitatta a -kanárit, kinyitotta a másik skatulyát is, s megöntözte a benne levő -gyönyörü rózsabokrétát is. Az óriás ujabb araszszal apadt. Ugy -éreztem, hogy már elsétálhatna a hónom alatt. A virágot is, a -madarat is a feleségének vitte.</p> -<p>Igy értünk Siófokra, hol az ezredest egy nyulánk, -harmincnégy-harmincöt éves szép asszony várta, a kinek Steinbrück -szépen kezet csókolt s karonfogva mentek a hajóállomásra. Semmi -szó, semmi hang, az ezredes csendes és engedelmes volt. A hordárok, -kalauzok, vasuti és hajószolgák azt tehették, a mit akartak.</p> -<p>A hajó hátulsó részén foglaltak helyet s én a szomszéd kajütből -egy rendkivül érdekes beszélgetést hallgattam ki köztük. Pedig csak -a felét hallottam. Az asszony hevesen, gyorsan beszélt valamit, de -csak azt értettem meg, a mit az ezredes rá felelt: Igy e:</p> -<p>– ??!!!!!</p> -<p>– De édesem…</p> -<p>– !!!!!? <span class="pagenum"><a name="Page_91" id= -"Page_91">-91-</a></span></p> -<p>– A mint maga parancsolja, édesem.</p> -<p>– !!!!!!!</p> -<p>– Higyje el, Bertám, hogy nekem sejtelmem se volt róla.</p> -<p>– !!!!!</p> -<p>– Ezer örömmel belenyugszom, angyalom.</p> -<p>Én tisztában voltam az ezredessel. Annyi bizonyos, hogy ha a -legközelebbi háboruban Steinbrück állana a hadsereg élén, nagy baj -volna a monarkiára nézve, ha az ellenséges hadsereg Steinbrücknét -állitaná a maga élére.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_92" id= -"Page_92">-92-</a></span></p> -<h2>KÉT TESTVÉR.</h2> -<p>Két férfi ül előttem a lámpássá szeliditett villám fehér -fényében.</p> -<p>A testi nélkülözés, vagy talán a bánat, kék karikákat vont -szemük körül; de arcuk napbarnitott, viharvert, kemény.</p> -<p>Ez a két Broll-testvér, Károly és Zsigmond, transzváli burok, a -kik ma Budapesten óhajtanak annyi pénzt szerezni, hogy -visszamehessenek Afrikába harcolni.</p> -<p>Johannisburgban születtek, hollandi apától és német anyától. -Mikor kitört a háboru, ők is fegyvert fogtak s városuk -kommandójával elindultak a harctérre. Ez történt 1899 október -tizenkettedikén.</p> -<p>Az egyik négy gyermeket, a másik ötöt hagyott otthon. S ott -maradt a város, tele asszonynyal, gyerekkel; s el-elmaradtak -menetközben a nagyterjedelmü tanyák, honnan csak a bur asszonyok -intettek feléjük bucsut. Az ő uraik is elvonultak már délfelé, a -hóditó angolok ellen.</p> -<p>S megkezdődött a harc. A jól táplált, jól fizetett, <span class= -"pagenum"><a name="Page_93" id="Page_93">-93-</a></span> jól -öltözködött pirosképü angol fiuk harca a nagyszakállu, mogorva, -bibliaolvasó afrikánusok ellen, kiket ez a falánk brit hatalom már -századok óta szorit egyre beljebb a sötét világrészbe.</p> -<p>A Tugela volt az első összeütközés szinhelye. S az aldershoti -parádéra nevelt tejfölösszáju tisztek mosolyogva vezették rohamra a -sürü rendekbe állitott impozáns ezredeket, melyek elgázolták a -hindu lázadókat, az afgán hegyi lakókat, megsemmisitették a -zulukat, kiirtották az asantikat, megtörték a mádi hatalmát és -zászlójukat föltüzték Kartum falára.</p> -<p>Ezek a roszbifen hizott világhóditó legionáriusok álltak ott -szembe (tele önbizalommal) ezekkel a földmivelő parasztemberekkel, -a kik rendetlen csapatokban, csöndes pipaszó mellett várták, hogy -mikor kerül puskázásra a sor.</p> -<p>S már az első ütközet jajkiáltással töltötte be a Hármas -királyságot. A bátor kis tisztecskék százával hullottak el, -leteritve egy láthatatlan ellenség golyóitól. A burok nem barbár -bolondok, mint a dervisek, a kik tizezernyi tömegbe állva vad -orditással vetették magukat az angol hadi sorokra. A minek a vége -az lett, hogy a gyorstüzelő ágyuk és gyorstüzelő puskák elsöpörték -őket s e fanatikus seregből egy vértől párolgó, darabokra -szaggatott hustömeg lett.</p> -<p>A bur számot vetett magával: minél több angolt lelőni és minél -kevésbbé kitenni magát a halálveszélynek. Csakis igy birhatja -sokáig a küzdelmet.</p> -<p>Tugela után harcolt a két Broll Ladysmithnél, <span class= -"pagenum"><a name="Page_94" id="Page_94">-94-</a></span> -Mafekingnél, Bloemfonteinnél, Kimberleynél, Allival-Northnál, -Strombergnél és végül Spionkopnál.</p> -<p>Itt Károly kardvágást kapott a fejére, Zsigmond lövést a -mellébe. Ájultan maradtak a csatatéren. Mikor magukhoz tértek, -sötét éj volt.</p> -<p>– Károly, élsz még?</p> -<p>– Élek. Van egy kis vized?</p> -<p>– Nincs. De itt hever egy angol csutora.</p> -<p>– Hozd ide!</p> -<p>A csutorában rum volt, megitták. Aztán köpenyegükbe burkolózva -vártak. Fáklyavilágnál jött egy angol ambulancia. Orvosok, -betegszállitó katonák. Sorba nézték a szerteszét heverőket és a -sebesülteket összeszedték. A sötét éjszakában a csatatér minden -oldaláról panaszos jajgatás hallatszott. Károly is kiáltott az -orvosokra.</p> -<p>– Angol vagy?</p> -<p>– Nem. Bur.</p> -<p>– Dögölj meg.</p> -<p>Ez volt a felelet, s többet ügyet se vetettek a két magával -jótehetetlen burra. Három napig feküdtek ott, nappal majd megsülve, -éjjel dideregve. Harmadnap jött egy nemzetközi ambulancia, mely a -burok oldalán dolgozott, fölszedte őket s kimosta, bekötözte -sebeiket.</p> -<p>Ez történt 1900 február havában. Ugyanez az ambulancia -gondoskodott arról, hogy a két Broll elszállittassék -Johannisburgba. Ott családjuk körében ápolták őket, s mint gyönge -rekonvaleszcensek ott voltak akkor <span class="pagenum"><a name= -"Page_95" id="Page_95">-95-</a></span> is, a mikor junius 29-én az -angolok elfoglalták Johannisburgot.</p> -<p>Ép bur egy szál se volt a városban. Voltak nyomorékok, -gyógyulófélben levők, betegek, s volt aztán egy nagy csomó -külföldi, a kik nem ragadtak fegyvert, hanem a városokba -gyülekeztek, hogy alkalom adtán hazájukba visszatérhessenek.</p> -<p>Az angolok összedobolták ezeket, s becsületszavukat vették, hogy -Anglia ellen nem fognak harcolni. Ennek ellenében paszpartut -kaptak, mely följogositotta őket a városban való szabad -közlekedésre. De csak nappal. A ki este hét után az utcán -mutatkozott, azt az angol őrjáratok rögtön elfogták.</p> -<p>A két Broll is becsületszavát adta, s paszpartut kapott. Igy -nyugodtan éltek otthon julius 13-ig. Ez végzetes nap volt. Éjjel -zörögnek Broll Károly háza kapuján. Kinyitja az ablakot, egy angol -tisztet lát, öt szuronyos katonával.</p> -<p>– Mi tetszik?</p> -<p>– Ön Broll Károly?</p> -<p>– Az vagyok.</p> -<p>– Parancsom van önt letartóztatni.</p> -<p>– Miért?</p> -<p>– Ahhoz semmi közünk. Se önnek, se nekem. De figyelmeztetem, ne -próbáljon szökni, mert a házat katonaság veszi körül.</p> -<p>– Azonnal megyek.</p> -<p>A felesége fölébredt.</p> -<p>– Mi az? Mi történt? Hová mégy? <span class="pagenum"><a name= -"Page_96" id="Page_96">-96-</a></span></p> -<p>– A rendőrségre citálnak. Légy nyugodt, mindjárt -visszajövök.</p> -<p>Gyorsan felöltözött, megcsókolta az asszonyt, s ki akart menni. -Az ajtóban valamit gondolt: gyujtót gyujtott s átment a gyerekek -szobájába. Nyugodtan aludt mind a négy. Végignézett rajtuk s nehéz -sóhajtás tört ki a kebléből. Kisietett.</p> -<p>Azóta nem látta őket. Hirt se hallott felőlük. Ez volt 1900 -julius 13-án. Tessék a kalendáriumba nézni: ma 1901 november 10-két -irunk. S ez csak egy abból az ezer meg ezer családi tragédiából, -mely odalent lejátszódik. De szörnyü erővel markol a szivembe, mert -hőse itt ül előttem, a visszaemlékezésektől ellágyult -vonásokkal.</p> -<p>A katonák Broll Károlyt az erődbe vitték, hol már az összes -lábbadozó burok és a külföldi férfiak együtt voltak. Ott volt -Károly bátyja, Zsigmond is.</p> -<p>Három napig laktak az erődben, ekkor egy teljes gyalogezred -körülvette s a vasuti állomásra vitte őket. Itt vagonokba -szállásolva négy napot töltöttek. Hiába könyörögtek, hogy -családjuktól elbucsuzhassanak. Ridegen visszautasitották őket. -Megtudták azt is, hogy a tömeges elfogatás oka az, hogy az angolok -összeesküvést fedeztek föl, melynek célja volt a johannisburgi -angol helyőrséget megrohanni, leölni, raktáraikat fölgyujtani s a -vasutat szétrombolni.</p> -<p>Eziránt azonban nem hallgatta ki őket senki, ellenben -kihallgatás nélkül East Londonba szállitották s a <i>Havarden -Castle</i> nevü hajóra rakták valamennyit. <span class= -"pagenum"><a name="Page_97" id="Page_97">-97-</a></span></p> -<p>Leirhatatlan, mennyit szenvedtek, a hajófenékbe zsufolva, rossz -kosztot kapva, melyet ugy vetettek oda, mint a kutyának szokás.</p> -<p>Egy hollandus család is volt a kiutasitottak közt, apa, anya és -három gyerek. A gyerekek megbetegedtek s az apa a hajóorvost -hivatta.</p> -<p>A doktor ur ezt üzente vissza:</p> -<p>– Én még a hollandi fattyuk drága egészségével is törődjem, -mikor honfitársaim ezrével hullanak el a hollandi golyók zápora -alatt? Nem megyek.</p> -<p>Augusztusban a hajó a hollandi partokra érkezett, hol -Flessingennél kitette a külföldieket. A burokat Londonba vitte. A -két testvér (ők maguk irták igy le nekem) a <i>Hart Labour</i> nevü -fogházba került, de semmi rabmunkát nem kellett nekik végezni. -Ellenben összevasalt kézzel egy félhomályos cellába csukták a két -testvért, s itt két hónapig tartották. Ez idő alatt pusztán száraz -és kemény kenyeret kaptak enni. És deszkapricsen háltak.</p> -<p>A hogy elfogták és becsukták őket kihallgatás nélkül, ugy -szabadon is eresztették. Egy napon a fogház irodájába vezette a -Brollokat a fegyőr. Ott jegyzőkönyvet irtak alá, melyben -elismerték, hogy kosztjuk és kvártélyuk kifogástalan volt, aztán -egy-egy shillinget és egy paszpartut nyomtak a markukba, meghagyván -nekik, hogy három nap alatt igyekezzenek a kontinensen lenni.</p> -<p>Először is nagyot szippantottak a bár angol, de szabad -levegőből, azután beültek egy kis kocsmába, s <span class= -"pagenum"><a name="Page_98" id="Page_98">-98-</a></span> ettek, a -mig kevés pénzükből tartott. Ettek hust és ittak sört. Mikor az -elfogyasztottat kifizették, egy krajcárjuk se maradt.</p> -<p>Ott állt a két bur London közepén, öt millió angol között, üres -zsebbel, s azzal a kilátással, hogy holnap ujra éhesek lesznek s a -milliók közt nem lesz egy ember, a ki egy falat kenyérrel -megkinálja őket.</p> -<p>Bementek egy templomba; a mint belépnek, látják, hogy ott -gyászistentisztelet van. Kiért? Az Afrikában elesett City-beli -önkéntesekért. Feketébe öltözött asszonyok, kis gyerekek töltötték -meg a templomot. S ők a maguk asszonyára, a maguk gyermekeire -gondoltak. Hol imádkoznak most azok ő érettük? Élnek-e, -meghaltak-e?</p> -<p>Lementek a kikötőbe s kikerestek egy német hajót. A kapitány -meghallgatta őket, azután egy csomó munkásra mutatott: „Segitsetek -azoknak a hordókat beguritani s elviszlek benneteket -Hamburgba.“</p> -<p>Persze, hogy kapva-kaptak rajta.</p> -<p>Ennek egy éve. Egy év óta bolyonganak a kontinensen s -fölolvasások tartásából élnek. Most csak annyi pénzt akarnak -szerezni, hogy az e hónap 24-dikén Nápolyból induló hajón -visszatérhessenek Afrikába.</p> -<p>Nem állják már ezt az életet. A családjuk után való vágyakozás -sorvasztja őket. Az angol hóhérkodás boszuvágyat kelt bennük. S az -a tudat, hogy honfitársaik még folyton harcolnak és bur fegyveresre -most nagyobb szükség van, mint valaha, nem hagyja őket nyugton. -<span class="pagenum"><a name="Page_99" id= -"Page_99">-99-</a></span></p> -<p>Azt mondják: csak egyszer Lorenzo-Marquezben lehessenek, onnan -majd megtalálják az utat a legközelebbi bur kommandóhoz.</p> -<p>… Miközben villogó szemmel beszélnek az eljövendő harcokról és -győzelmekről és Anglia fáradt összeomlásáról: bejön az én aranyhaju -menyecske-hugom a kis három éves fiával, a babsival, s a fickó -fényes tekintetét rám szegezve, csengő hangján fölszólit, hogy -adjak neki egy krajcárt gesztenyére.</p> -<p>A két bur elnémul, összenéz, aztán elfordul. De én látom, hogy a -szemük tele van könynyel.</p> -<p>A maguk kis gyerekei jutottak eszükbe. Remegő kézzel simogatták -meg a babsi haját, de többet egy szót se tudtak szólni.</p> -<p>Mekkora düh, boszu, mennyi fájdalom tanyázhat egymás mellett e -fáradt bujdosók szivében.</p> -<p>Óh, miért nem vagyok én ilyenkor csak két percig gazdag -ember!</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_100" id= -"Page_100">-100-</a></span></p> -<h2>ULEDI.</h2> -<p>Uledi egy fokföldi kaffer gyerek volt, a ki ott született a -hollandus farmer istállójában.</p> -<p>A barmokra való felügyeletben és a fehér emberek tiszteletében -nevelkedett föl. A farm volt az ő hazája, mert ott kapott enni, s -egy vackot, melyben meghuzta magát, mikor a hideg záporok ömlöttek -a felhőkből.</p> -<p>Egy este valami karaván haladt arra, s meghált a farmban. Akkor -Uledi egy különös dolgot látott. Az egyik kaffer legény letérdelt, -összetette a két kezét, s az istálló padlása felé nézve, hangosan -eldarált valamit.</p> -<p>Mikor elvégezte, Uledi megszólitotta:</p> -<p>– Mit csináltál most?</p> -<p>– Imádkoztam.</p> -<p>– Mi az?</p> -<p>– Kértem a jó Istent, hogy védelmezzen, oltalmazzon engem. S -adja meg a mindennapi kenyeremet. Mert én keresztény vagyok.</p> -<p>– Mi az a keresztény?</p> -<p>– Az a fehér embereknek a vallása. Az egész világon minden fehér -ember ehhez tartozik. <span class="pagenum"><a name="Page_101" id= -"Page_101">-101-</a></span></p> -<p>– De te nem vagy fehér ember.</p> -<p>– Bevettek, mert a gazdám pap és ugy látszik, kikönyörögte a -fehérek Istenénél. Mert az hatalmas egy Isten ám, látod, hogy -mennyi ásót, marhát, földet, fegyvert adott a fehéreknek. Mert a -merre csak a földön mégy, mindenütt a fehér emberek uralkodnak és -parancsolnak.</p> -<p>– Hát miért nem tette meg ez a hatalmas Isten, hogy ha már -keresztény lettél, az arcodat is fehérre változtassa?</p> -<p>– Mert akármilyen hatalmas is, egy embert ő sem teremthet -kétszer.</p> -<p>Uledi sokáig elgondolkozott, végre megszólalt:</p> -<p>– Beszélhetnél a gazdáddal, vegyen be engem is -kereszténynek.</p> -<p>– Minek?</p> -<p>– Talán jobb dolgom lesz, ha az a hatalmas fehér Isten vesz a -pártfogásába.</p> -<p>– Jó, majd reggel beszélek, de most legeltetni viszem a -lovakat.</p> -<p>Éjfélkor nagy tombolás támadt a tanyán, Uledi fölébredt rá. A -kaffer legény jött vissza a lovakkal, oroszlánok elől menekülve, -melyek egyet le is vágtak. A lármára kijött szekeréből a pap -legidősebb fia, s megértvén, miről van szó, a szerencsétlen legényt -többi szolgáival lefogatta és megkorbácsoltatta. A legény -kétségbeesetten jajgatott, de ez nem használt semmit. Mindaddig -verték, mig a kisebbik gazdája azt nem mondta, elég. <span class= -"pagenum"><a name="Page_102" id="Page_102">-102-</a></span></p> -<p>Akkor aztán a legény zokogva, sántán jött vissza az Uledi -istállójába.</p> -<p>– Az Isten áldjon meg, hozz egy korsó vizet, hadd mosakodom meg -egy kicsit.</p> -<p>Uledi szaladt vizért, ő maga megmosta az ütések nyomait, -melyekből vér szivárgott elő, aztán megitatta s puha szalmából neki -is vackot csinált.</p> -<p>Sokáig tünődött Uledi a sötétben, végre megszólalt:</p> -<p>– Te alszol?</p> -<p>– Nem, – felelt az nyöszörögve.</p> -<p>– Ne szólj semmit reggel a gazdádnak, nem akarok keresztény -lenni. Mert látom, hogy ha a kaffer ember és a fehér ember -összevesznek, az ő Istenük csak a fehér embernek fogja pártját. Te -mint keresztény is kaffer kutya maradsz.</p> -<p>Másnap a karaván tovább haladt, de Uledi azóta künt a végtelen -nagy füves sikságon, lent a folyó mellett, a sziklák között, mikor -juhaival bolyongott, sokat gondolkozott azon, a mit a megkorbácsolt -kafferrel beszélgettek.</p> -<p>Egyszer csak nagyon sok fegyveres ember, egész csapatok kezdtek -a farmon átjárni. A transzváli burok utazgattak sürün arrafelé és -titkosan tanácskoztak a fokföldi hollandusokkal. Uledi, mint -lovászgyerek, gazdájának fiaival szintén ellátogatott egy csomó -farmba, a honnan lövőszereket hoztak el, hogy más tanyákon ismét -szétoszszák. <span class="pagenum"><a name="Page_103" id= -"Page_103">-103-</a></span></p> -<p>Egyszer Uledi megkérdezett egy öreg kaffert, a ki már -emberemlékezet óta ott szolgált.</p> -<p>– Mi készül itt öreg, hogy olyan nagy a jövés-menés?</p> -<p>– Háboru lesz, fiam. Összevesztek a fehérek, az angolok és a -transzváliak. Nemsokára ölni fogják egymást.</p> -<p>Uledi kerekre nyilt szemmel, bámulva hallgatta. Hát a fehéreknek -se egy Istenük van? Mert különben hogyan engedné meg, hogy hivei, a -keresztények, öldököljék egymást? Tehát külön Istenük van az -angoloknak és külön a transzváliaknak? Leggyöngébb a feketék -Istene, ez már bizonyos. Most majd el fog válni, hogy a fehéreké -közül melyik az erősebb? Az angoloké vagy a transzváliaké?</p> -<p>Ilyen gondolatok forogtak az ő kis tudatlan -kaffer-agyvelejében.</p> -<p>Egy napon a gazdája lóra ült a fiaival és elutazott. Hosszabb -idő mulva a gazda maga tért haza, a fiai másfelé mentek hadba. A -gazda otthon elásta fegyvereit és patronjait, aztán napi -foglalkozása után látott. Egy darab ideig csönd volt a farmon és -vidékén. Egy éjszaka aztán vad harci zaj ébresztette föl a tanyát. -Lovas és gyalogos angol katonák leptek el mindent. A gazdát és -családját kikergették az udvarra, a cselédeket is odahajtották egy -csapatba. Csillogó fegyverrel száz meg száz katona állta őket -körül. És a tisztek ott a szabad ég alatt itéletet mondtak a -hollandi fölött, a kit lázadónak minősitettek. És megmondták neki, -hogy reggelre agyonlövik. <span class="pagenum"><a name="Page_104" -id="Page_104">-104-</a></span> És Uledi látta, hogy a gazdája -elővett egy nagy könyvet s a feleségével együtt letérdelt. -Bizonyosan imádkoznak és Istenüket hivják segitségül… de hiába, -mert hajnalban a hollandit egy fához kötözték és agyonlőtték, az -asszonyt pedig magukkal hurcolták, tovább masirozván.</p> -<p>Az utócsapat aztán nekiállt és a tanya kaffereivel előbb -összetereltetvén a marhákat, fölgyujtott mindent, s kacagva tova -vonult.</p> -<p>Nemsokára csak egy porfelhő mutatta a távolban, hogy merre -mennek az Uledi kedves fehér bárányai, tehenei és lovacskái. Uledi -maga maradt a pusztulásnak közepette, holt gazdájával, a kit -azonmód a fához kötözve hagytak. És a fiu megdermedve állt ott, -mert érezte, hogy most a leghatalmasabbat, az angol Istent -látta.</p> -<p>Az az érzés támadt benne, hogy fusson rögtön az angol csapatok -után és kérje meg azoknak a papját, hogy vegye be őt kereszténynek. -Akkor mégis legjobban választott.</p> -<p>De előbb holt gazdáját elmetszette a fától, gödröt ásott neki, -mélyet, hogy a vadállatok föl ne kaparják, aztán beletemette, s -köveket rakott rá. Azután az angol csapatok nyomán eliramodott.</p> -<p>Pár óráig ment, mikor erős puskaropogás állitotta meg. Egy -kopjén a sziklák közé bujt. A puskaropogás nem szünt meg. Látott -vad vágtatással arra menekülni angol lovasokat. Utána csönd lett. -És akkor Uledi előbujt és haladt tovább. Nemsokára egy kis völgybe -ért, mely tele volt angol halottakkal. Ezek a gazdája gyilkosai, -<span class="pagenum"><a name="Page_105" id= -"Page_105">-105-</a></span> a farmgyujtók voltak. Megismerte a -hosszu, szőke szakállu tisztet, a kinek vörös kabátja tele volt -aranyzsinórokkal. És a második tiszt és a harmadik tiszt… reggel -még milyen nagy hangon osztogatták parancsaikat, s most ott -feküsznek némán, egymás mellett, fölöttük már keringenek a hatalmas -keselyük, ezek az afrikai sirásók.</p> -<p>Uledi megdöbbent: hát ezek is hiába biztak Istenükben?</p> -<p>A mint ott állt, valaki a nevét kiáltotta. Körülnéz. A -gazdájának a legkisebb fia, a tizenötéves Károly volt, a ki -keresztüllőtt lábbal leesett a lóról, s ott felejtették a holt -angolok között.</p> -<p>Uledi odasietett, rövid tanácskozás után hátára vette a kis -gazdáját, s vitte abba az irányba, a melyben a győztes burok -eltávoztak. Uledi erős fickó volt, hát nagynehezen birta, de nem -kellett sokáig kínlódnia, mert farmhoz értek, melyben egy német -ambuláns tábori kórház működött egy pap vezetése alatt.</p> -<p>S miközben az orvosok Uledi hátáról levették és ágyba tették a -kis hollandit, Uledi a pap elé állt és szólt:</p> -<p>– Mynheer, pap?</p> -<p>– Az vagyok, fiam.</p> -<p>– Mondja meg nekem, mynheer, melyik a legerősebb Isten?</p> -<p>Sokáig tartott, mig a pap tisztába jött a kaffer -gondolatvilágával és azzal, hogy mit akar tulajdonképp. Ekkor aztán -igy szólt:</p> -<p>– Fiam, csak egy Isten van, a kit mindnyájan <span class= -"pagenum"><a name="Page_106" id="Page_106">-106-</a></span> -imádunk, a ki minden embert teremtett, téged is, engem is, a -feketét is, a fehéret is. Ez az Isten jó, erős, hatalmas. De ember -van sokféle: fekete bőrü, fehér bőrü, sárga bőrü, veres bőrü. És az -emberek rosszak és nem hallgatnak az Isten parancsára…</p> -<p>– Mynheer, vegyen be engem kereszténynek, mert én szeretném ezt -a jó Istent imádni.</p> -<p>– Beveszlek.</p> -<p>– De nem tudok imádkozni.</p> -<p>– Az, hogy a kis gazdádat ide hoztad a hátadon, többet ér minden -imádságnál. Ezzel már a jó Isten hivei közé léptél. Uledi, te már -igazi keresztény lettél, mielőtt magad is sejtetted. Te itt fogsz -maradni mellettem.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_107" id= -"Page_107">-107-</a></span></p> -<h2>A VERÉB.</h2> -<p>A verébnek legnagyobb szerencsétlensége, hogy nem mutogatják -állatseregletben. Ha csak egyetlen állatsereglet-tulajdonosnak -eszébe jutna, valami furcsa külsejü kalickába, vagy pláne ketrecbe, -bele tenni öt-hat verebet, mindjárt akadnának elegen, a kik -megbámulnák és ritka fajtáju állatnak nyilvánitanák. A világon -senki se pártfogolja őket. Még az Uristen se, a ki nem teremtett -bögyükbe költözködési hajlamot s igy nincs joguk melegebb -délvidékre költözködni, mint a fecskéknek. Itt nyomorognak egész -télen köztünk, nyári ruhájukban, a fütetlen szabad ég alatt, mint -igazi hajléktalanok, a főváros szárnyas nyomorultjai. És nem akad -Neményi Ambrus, a ki melegedő szobákat agitálna össze nekik. Pedig -megtehetné, mert valószinü, hogy a verebek épp oly kevéssé keresnék -föl e szépen berendezett melegedő szobákat, mint a szegény emberek, -kiket pedig Neményi negyedévi ingyen Pester Lloyddal -csalogatott.</p> -<p>Az állatvédő egyesületre nézve a főváros milliom verebe nem -létezik. Herman Ottó rendőri karhatalommal lerakja a kocsi tulságos -terhét, látva, hogy a lovak <span class="pagenum"><a name= -"Page_108" id="Page_108">-108-</a></span> csak nagy kínnal birják; -de sohasem láttam, nem is hallottam, hogy egy nemes gondolkozásu -állatvédő verebek által huzott kocsi terhéből lerakatott volna -valamit. Lovat ütni nem szabad, mert egy gondosan eldugott tábla, a -fővárosnak nem tudom melyik zugában, tiltja azt. De verebet -akárhogy üthetsz, senki sem törődik vele, sőt a biztos ur -mosolyogva nézi. A veréb, az a proletár, a pária, mely szereti az -embert, mert mindenütt vele lakik, s melyet az ember legkevésbbé -szeret.</p> -<p>A kutyáról milyen sok megható történetet tudunk mindannyian. Ki -ne ismerné azt a derék kutyát, mely nem tudom hány száz -mérföldnyire elmegy a gazdája után, ott már csak sirját találja, -arra ráfekszik és meghal. Elismerjük, hogy veréb ezt sohse tette -még meg, de viszont arra se vetemedett, hogy megveszett volna, a mi -a kutyák közt igen gyakori. Pedig a mi kárt egy veszett kutya -csinál, azt ezer egészséges kutya se hozza helyre. És jobb ma egy -egészséges veréb, mint holnap tiz veszett eb. De ezt a háládatlan -ember mind nem veszi figyelembe s szakadatlanul mellőzi a verebet. -Egyetlen egy közmondás van, mely a szegény verébnek némileg -hizeleg: „Jobb ma egy veréb, mint holnap egy tuzok.“ De itt is a -hangsuly nem a verében nyugszik, hanem a „má“-n, s eredeti szövege -igy volna: „Még a hitvány veréb is többet ér, ha ma jutunk hozzá, -mint stb.“</p> -<p>Ott a hizelgő macska, mely szintén ellopja az emberek -rokonszenvét a veréb elől. Persze, mert tud hizelegni, a mihez a -veréb nem ért. Ki meri állitani, hogy látott valamikor verebet -valakinek az ölében hizelkedőleg <span class="pagenum"><a name= -"Page_109" id="Page_109">-109-</a></span> dorombolni? A verébvilág -kétségkivül rágalmazónak jelentené ki azt a vakmerőt. A leleményes -ember a macskára nem foghatván rá olyan megható történeteket, mint -a kutyára, kitalálta, hogy sötétben a macska szeme világit, a szőre -pedig (hátrafelé simogatva) szikrázik. Elhiszem, mihelyt akad egy -ember, a ki a macskaszem világánál olvasott s bebizonyitja, hogy a -jövő században lesznek macskával világitott városok.</p> -<p>Ne irigyeld, szárnyas veréb, e földön csuszó-mászó házi állatok -nyugalmas sorsát; keservesen megszolgálják ők a szolga-kenyeret, -még haláluk után is. A kutyából lesz kutyabőr s megörökiti -nemességét valakinek, a kinek ősei a mohácsi csatában zabot -liferáltak a – a töröknek; a macskából pediglen lészen macskaprém, -bundák disze s itt is hizelkedőleg simul a márvány-nyakakhoz, ő, a -méltatlan elfajulása a tigrisek szabad családjának.</p> -<p>Miért ir uraságod a verebekről? kérdheti tőlem az emberiség, -mely azt hiszi, hogy különös ok nélkül nem lehet a lenézett -állatokról irni. Van rá okom, – mint Othello szivének az -ál-föllázadásra. Budapesten kiütött a verébkérdés.</p> -<p>A minapában egy becsületes polgártársunk éjjel ment haza a -lipótvárosi kaszinóból. Mert minden kaszinó ugy van berendezve -hazánkban, hogy onnan csak éjjel lehet hazamenni. Az Erzsébet-téren -ment keresztül, s egy pad a fák alatt az ülés minden gyönyörével -kinálkozott jól vacsorált polgártársunknak. Nem sokáig volt ülnök. -A pad kemény volt, s elhatározta, hogy egész <span class= -"pagenum"><a name="Page_110" id="Page_110">-110-</a></span> -testével érezteti a keménységet: kevesebb jut egy részre. Végig -feküdt a padon.</p> -<p>S a mint nyitott szemekkel merengett fölfelé, egyszerre bibliai -Tóbiássá vált. (Ösmerik ugy-e az öreget, a kinek a fecskével az -ösmeretes affaireje volt.)</p> -<p>Az illetőt ma is ápolják a klinikai szemkórházban. -Szerencsétlenségére a verebeknek, városatya volt, s nagy lármát -ütött balesetével. Bizottságot küldöttek ki, mely szörnyü dolgokat -konstatált; a verebek a kocsikat, a kocsisokat, az őrtálló -rendőröket, a sétálókat mind tóbiási helyzetbe sodorták, s öreg -utcasöprők egy éjjeli erzsébet-téri munka után megkövülve tértek -haza.</p> -<p>S most hajtóvadászat lesz a verebekre. A rendőrök -Flaubert-puskákkal kivonulnak az Erzsébet-térre, s szörnyü -pusztitást tesznek a verebek közt. Pár nap mulva az Erzsébettér -átváltozik katalaunumi csatatérré, tele az elesettek holttesteivel. -A holttesteket pedig az állampénztár javára eladják a fővárosi -vendéglősöknek.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_111" id= -"Page_111">-111-</a></span></p> -<h2>A MUSZKA.</h2> -<p>Ősidők óta ellenségeskedésben élek a muszkával. Öt éves koromban -megharapott a <i>Muszka</i>, apám vizslája. Akkor azt hittem, hogy -minden négylábu állatot muszkának hivnak. Apám meggyőzött, hogy -vannak kétlábu állatok is e néven. S mikor ezt mondta, a sok nyers -ugorkára és faggyugyertyára gondolt, mely a muszka támadás idején -az orosz katonák gyomrába költözött. Nyers ugorkát ugyan most is -találhatnának eleget, de ha haladtak a civilizációval, a mostani -orosz katonák gázvilágitást és elektromos fényt tartoznak enni a -faggyugyertya helyett.</p> -<p>A Muszka föntemlitett harapásának az a következménye lett, hogy -a kutyát egy hétre a meleg szobákból számüzték a hideg udvarra, a -házőrző komondorok közé. Ostoba kutya! Ha huszonöt évvel később -harapott volna meg, engem elvittek volna Párisba, Pasteurhöz, -beoltani. Igy esett el Páris az én látogatásomtól, egy korai -kutyaharapás következtében. Ezért is gyülölöm a muszkát, a -harapáson kivül.</p> -<p>Mikor kérdeztem a rektor urat, hogy miért ettek <span class= -"pagenum"><a name="Page_112" id="Page_112">-112-</a></span> a -muszkák faggyugyertyát, azt felelte, hogy belső világitás céljából. -Ugyanis a muszka ember hideg országában legnagyobbrészt éjjel van, -s hogy lásson az ember, kénytelen faggyugyertyát nyelni. Aztán -gyufát eszik rá s attól a gyertya odabent meggyullad. Igy minden -muszka két lábon járó lámpás. Kár, hogy eltér a lámpások szokásától -abban, hogy nincs üvegből. Akkor nem kellene Uchátius-ágyu és -ismétlő fegyver, hanem botokkal cseréppé vernők a muszka -hadsereget.</p> -<p>A rektor ur, az egy nevezetes ember volt. A félfülét azt -otthagyta az oláhnak, de helyébe cserébe elhozott egy golyót a jobb -combjában a muszkától. Mi gyerekek mindig nevettünk rajta és -csufoltuk őt a „félfülü rektor“-nak. Ő nem haragudott ránk, -egyetlen egyszer ütött a suttyomban, elfojtott vihogásokkal -gunyolódó gyermeksereg közé, engem elcsipett, térdére ültetett s -meghuzva a fülemet, igy szólt:</p> -<p>– Hány éves vagy, te füles?</p> -<p>– Tiz! – zokogám ijedtemben.</p> -<p>– Akkor még korán van, – felelt ő, s eleresztett.</p> -<p>Tünődtem, hogy mi van korán? A büntetés? Bizonyosan erős -büntetést szánt nekem, s még gyöngélli hozzá a testemet. Biztosat -akartam tudni.</p> -<p>– Rektor bácsi, mi van korán? – kérdeztem biztos -távolságból.</p> -<p>– A história.</p> -<p>– Miféle história?</p> -<p>– Az én félfülemé.</p> -<p>– A mi megmaradt? <span class="pagenum"><a name="Page_113" id= -"Page_113">-113-</a></span></p> -<p>– A mi nincs meg.</p> -<p>Nem is mondta el négy esztendeig. Akkor már nem csufoltam őt, ő -se nevezett fülesnek. Eléje könyököltem, s ő hátratolta -házisapkáját, hogy jól megnézhessem a fület, a mely nincs ott.</p> -<p>– Husz esztendős volt ez a fül, velem együtt, – kezdé a rektor, -– mikor elbucsuztam tőle. Ugy gondoltam, hogy illik résztvennem a -haza megmentésében, s beállottam honvédnek. Még ez a legelején -történt, s én az első tiz honvédzászlóaljba jutottam. Vittek le a -Bácskába, a rácok ellen. Damjanich alatt lettem katonává, a mi -annyit tesz, hogy jó katonává lettem. Ő nem szerette messziről az -ellenséget. Még arra is haragudott, a ki a puskaport föltalálta. -Ideálja az ó-kori harc volt: kézitusában ember-ember ellen. Egyszer -lőttünk, s aztán rohamra mentünk. Innen Erdélybe vittek, Bem alá. -Egy éjjeli hátrálás alkalmával oláh fölkelők kezébe kerültem, kiket -egy század osztrák katona támogatott. Hegyi utakon Janku vezér elé -vezettek, a ki a havasok királyának nevezte magát. Egy nagy -pajtában dőzsölt, osztrák tisztekkel és oláh tribunokkal. Egy -nemesi udvar minden elrabolt ezüstje, porcellánja, kristályüvegje -ott csillogott az asztalon. A kisérő alvezér a társaság elé -vezetett bennünket, Janku fölállt és végignézett rajtunk.</p> -<p>– Meg fogtok halni, – rikácsolt németül, vérszomjasan.</p> -<p>– Majd megboszul Bem tábornok, – felelt hidegen egy -honvéd-főhadnagy, Erdély egyik legelőkelőbb családjából. -<span class="pagenum"><a name="Page_114" id= -"Page_114">-114-</a></span></p> -<p>– Bem fut, – kiáltott Janku, az asztalra ütve, – s nem gondol -veletek. Ti függni fogtok.</p> -<p>– Kegyelem! – kiáltott egy gyermeki hang, s zászlóaljunk kis -dobosa, egy fiatal gyerek, odaesett Janku lábai elé, – kegyelmezz -ifju életemnek. Én nem is harcoltam ellenetek.</p> -<p>– Mind ilyen a magyar. Gyáva kutyák, – hangzott Janku ajkáról, – -nincs bennük semmi a rómaiból. Mi vagyunk a Mucius Scaevolák vére, -ti pedig a kutyafejü tatárok ivadéka.</p> -<p>Én dühömben reszkettem. Engem is lelkesitett az iskolában Mucius -Scaevola példája, ki a Róma ellen támadó Porsenna előtt tüzbe tette -a kezét. Azt sem tudva, mi teszek, hirtelen előléptem s -rákiáltottam Jankura:</p> -<p>– Csalódol, országos haramia, nők és gyermekek gyilkosa! Lásd -bennem a szabadságáért küzdő magyar nemzet leghitványabb tagját s -jegyezd meg, hogy valamennyi különb nálam.</p> -<p>Ezzel élesre fent zsebkésemmel lemetszettem ezt a fület s azon -véresen odadobtam a zsivány fényes asztalára. Bolond dolog volt, -belátom, de hát fiatal voltam s akkor, fiam, bolond idők jártak, -nálamnál öregebb emberek is megbolondultak.</p> -<p>– Lásd, mire képes a magyar, – mondám Jankunak, vagyis inkább -nyögtem, mert a nagy fájdalomtól félig elájultam, – s a magyart -akarod te legyőzni?</p> -<p>A rektor elhallgatott.</p> -<p>– Hát aztán mi történt? – kérdém.</p> -<p>– Azt hittem, hogy másnap reggel fölébredve, lelkem <span class= -"pagenum"><a name="Page_115" id="Page_115">-115-</a></span> -lekukucskál a mennyország valami hasadékán, s ott látja félfületlen -testemet egy fán lógni. De nem ez történt. Egy osztrák főtiszt -pártfogásába vett, társaimmal együtt, s kijelentette Jankunak, hogy -ha csak hajunk szála görbül, ő az osztrák katonákkal szétvereti az -egész oláh hordát. Még a fülemet is gyógyittatta. Egy hét mulva -pedig katonai födözet alatt mindnyájunkat visszaküldött Bemnek, -azzal az üzenettel, hogy az a félfülü ember fölér egy egész -batallion katonával.</p> -<p>Persze fogolytársaim elmondották Bem apónak az egész históriát, -fölfujva azzal, hogy én ekképp megmentettem az ő életüket. Az öreg -kirukoltatta az egész zászlóaljat, engem nyilvánosan megölelt, -megcsókolt s igy szólt:</p> -<p>– Kedves fiam! Ha volna egy fölösleges fülem, azt neked adnám; -de mivel az nincs, adok egy érdemjelet (ezzel a mellemre tüzte) s -adok még egy csókot.</p> -<p>Föl is terjesztett hadnagynak. De mire a kinevezésem megjelent a -hivatalos lapban (a hivatalos lapok már akkor lassuak voltak), -akkor már egy muszka golyóval a combomban, osztrák fogságban -ültem.</p> -<p>– Aztán mi lett?</p> -<p>– Aztán besoroztak közkatonának; de elbocsátottak, mert -sántitottam.</p> -<p>… Ez volt a rektor bácsi története. Szinte szégyeltem, hogy -nekem két fülem van, s mindig tisztelettel néztem néhai fülének -hült helyére.</p> -<p>Sok ilyen fületlen embert a hazának, majd ha készül ránk a -muszka.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_116" id= -"Page_116">-116-</a></span></p> -<h2>A FÜST.</h2> -<p>Még az édesanyám konyhájának füstjénél is (ott a síkon -távolban!) becsesebb az a füst, mely orrunk alól csavarodik és -orrunkat csavarja. Ez szivarból vagy pipából szokott fakadni s még -a levegőnél is könnyebb, mert fölfelé száll, mint a borban a -gyöngy, melyről oly szépen szól a dal. Szóljon hát egy tárca a -füstről s az ő kellemes tulajdonságairól, melyek oly kedveltté -teszik.</p> -<p>Voltak korszakai az életemnek, mikor a dohányzásról le akartam -szokni. Erre geniális módot próbáltam meg. Azt, hogy sokkal többet -szivaroztam a rendesnél. Fejem megfájdult, étvágyam elromlott, -nyelvem fölhólyagzott, ugy, hogy végre képtelen voltam szivarozni. -Betegen pihenőt tartottam. Rá se tudtam nézni a dohányra jó ideig. -Igy aztán magamhoz tértem. Rábeszéltem magamat arra, hogy a -dohányzás kárhozatos élvezet, mely rombolja a szervezetet. S -elhatároztam, hogy többet ajkam dohánynyal nem jön érintkezésbe. A -száj eléggé megteszi a maga kötelességét, csók, beszéd, evés, -fütty, furulyázás, pisszegés, mind általa történik, nem kell tehát -munkával tulterhelni. Várjuk meg, mig egy <span class= -"pagenum"><a name="Page_117" id="Page_117">-117-</a></span> német -föltalálja a füllel vagy szemmel való szivarozást s aztán -folytassuk a dohányzást. A rómaiak nem szivaroztak s nagyra vitték. -Lukullus ebédjei örök hirnevüek, pedig végül sohase gyujtottak -szivarra a vendégek.</p> -<p>Ilyen okoskodással igyekeztem elcsititani hallatlan sóvárgásomat -a szivar után. Ellenem szegődtek azonban orrom és szemem. Mindenütt -szivarozó, pipázó embereket láttam, a mint összecsucsoritott -szájjal, édes boldogsággal bocsátották ki magukból a kékes -füstkarikákat. Minden szivarvég, melyet körülöttem rágyujtás előtt -megropogtattak, éles tőrként döfte át szivemet. A trafikok előtt -könnyhullatás közt rohantam el. Néha rárontottam valamely kiskoru -suszterinasra, a ki talált szivarvéget füstölt. Kiragadtam a -kezéből s eltapostam a szivart. Ne legyen még ő neki is több -élvezete, mint nekem. Orromat bosszantotta a kávéházi füst. Mert a -legvastagabb szivarfüst is kellemes, élvezetes dolog, ha közepette -az ember maga is szivarozik; de ha csak mások csinálják, te meg -koplalva nézed, akkor kiállhatatlan és gyötrelmes. Okoskodásaim -visszafelé kezdték megtenni utjokat agyvelőmben. Igaz ugyan, hogy a -száj tul van terhelve munkával; de hát a szivarozás nem munka, -hanem élvezet a szájnak. Ő szopogatja a szivart, vagy a pipát, ő -kapja legelőször a frissen fejt füstöt; sok dolgáért igazán -megérdemli ezt a kis pikáns szórakozást. A szivar az ő orfeuma, nem -lehet ezt megvonni tőle. Az a bizonyos német, a kitől a -föntemlitett találmányt vártam, halálom után fog bizonyára -megszületni s igy én nem számithatok az ő leleményességének -áldásaira. És a rómaiak? <span class="pagenum"><a name="Page_118" -id="Page_118">-118-</a></span> Sokra vitték az igaz, de meg is -bukott a birodalmuk, bizonyosan: mert nem szivaroztak. Marad még -önargumentumaim közül a Lukullus. No, ugyan hires ebédek lehettek -azok, érdemes róluk beszélni, mikor rá se gyujthattak utána az -emberek. Almával fejezték be a szegények az ebédet. Almával, a mely -se nem füstöl, se nem csip, egy közömbös, hideg, semleges eledel. -Milyen nyomoruság ez egy töltött csibukhoz képest! Lukullus csak -kora tökéletlenségének köszönheti nagyságát.</p> -<p>Azt mondják, hogy rontja a szervezetet. Természetes, ha valaki -mértéktelenkedik. Hisz az evés csak jó dolog, sőt szükséges is, -mint azt a cigány lovának szomoru esete bizonyitja; de a ki -szertelenül eszik, beteggé lesz.</p> -<p>De miért is ne szivarozzam? A szegény deficites hazának óriási -jövedelme van az emberek dohányzásából. Mi jogon merészelhetném én -az állam jövedelmét csökkenteni? Nem hazafiatlansággal vádolnának-e -polgártársaim? Aztán a trafikokból hány szegény család él meg -becsületesen. Az államnak is, meg a társadalomnak is haszna van az -én szivarozásomból, mért ne tegyem?</p> -<p>A pipa, az már egészen más, ahhoz külön temperamentum kell. -Megülepedett embereknek való, a kik ráérnek gondosan megtömni, -gondosan kiszívni, gondosan kipiszkálni a pipát. Lesni, hogy a -habosfehérség hogyan megy át olajsárgába, mutogatni a sikerült -szivás pompás eredményét, s irigyeltetni a pipás emberek serege -által: ez állandóbb, konzervativebb foglalkozás, mint a szivarozás. -A szivarozás nem füződik állandó tárgyakhoz (a szipka alárendelt -szerepet játszik), mig a pipa valóságos <span class= -"pagenum"><a name="Page_119" id="Page_119">-119-</a></span> -butordarab. Vidéken birtokos házaknál a pipatórium olyan szerepet -játszik, mint grófi kastélyokban a fegyvertár. A nagyapák cimeres, -ezüstkupakos pipái egy sorban őriztetnek, s az unoka mély -kegyelettel csak szűzmagyar dohányt mer belőle szívni. Trafik annak -nem hatol ódon öbleibe. Legendák füződnek egyes családi pipákhoz. A -rombadőlt pátriárkális korszak egy még ép maradványa a magyar -pipázás, melynek megvan a maga határozott nemzeti jellege, -különböző minden más nemzet pipázásától. A pipázás hűséget, -ragaszkodást jelent az ősi tradiciókhoz; a szivarozás, az a modern -kor, mely gyári szivarokkal elárasztja a világot; idegesen -leharapjuk a végét, elszivjuk, a füst elszáll a levegőbe, a -megmaradt véget a sárba dobjuk, aztán következik a másik szivar: -semmi maradandóság az egész eljárásban. Ha pedig jó dohányt kapok, -előveszem a nagyapám pipáját, melyet 1809-ben, a győri futáskor -kilőttek a szájából, s nemcsak pipázom, hanem eltünődöm a családi -és történeti emlékeken.</p> -<p>A szivarozással tehát támogatom a hazát, a pipázással pedig a -nemzeti jelleg föntartásához járulok hozzá. A pipázáshoz azonban -nincs elég türelmem. Inkább magyar nadrággal óvom a nemzeti -jelleget. Ehhez nem kell türelem – csak magyar nadrág.</p> -<p>De miért ne szivarozzam, mikor az az elmét és szivet nemesiti? A -füstnemissza, hidegszáju emberek rendesen türelmetlenek, idegesek, -mert az életnek agyonütésre szánt perceit csak fojtogatják, de nem -tudják kivégezni. <span class="pagenum"><a name="Page_120" id= -"Page_120">-120-</a></span></p> -<p>Tessék a borbélynál szivar nélkül bevárni, mig rád kerül a sor. -Tizszer kibujsz a bőrödből és ugyanannyiszor visszabujsz -türelmetlenségedben. Tessék a légyotton forró szivvel és hideg -szájjal várakozni az imádottra. Képtelen tortura. Ellenben az égő -szivar csillapitja az idegeket s a füstfelhőkből boldogságának -mennyországa kandikál a várakozóra. Vagy mit csinál az ember, ha -ebéd után látogatóba jön az anyósa, szemrehányást tenni, hogy a -feleségét mért nem vitte el a jogászbálba. A szivaros ember -ilyenkor rágyujt egy britanikára s a vastag füst az anyóst -menekülésre kényszeriti.</p> -<p>Mert a szivar fegyver is, ha jól fölhasználja az ember. Égő -szivarral meghiusithatok egy rablótámadást, ha idejében kisütöm -vele a támadó szemét. Szivarral mindig visszavívhatók a feleség -elvesztett kegyei. Ha friss csipkefüggönyt huznak föl az ablakra, a -férj nem szivarzik abban a szobában. A hamut mindig a hamutartóba -és sohasem melléje veri. Sokszor hangoztatja az ember, hogy most -minő keveset szivarozik. Mindezt az asszonyka gyöngéd figyelemnek -veszi s rögtön konstatálja, hogy „csakugyan már nem is olyan -dohányszagu“. Ha sokat találunk költeni s a menyecske észrevevén, -neheztel, a szivarok drágulását hozzuk föl okul. E jelenet után -rögtön el engedjük aludni a szivarunkat s egy félóra mulva -tüntetőleg ujra meggyujtjuk. Az asszonyka konstatálja, hogy -spórolunk s áldja a szivarozást, mely alkalmat ád a férjnek a -takarékosság megtanulására.</p> -<p>Igen praktikus szidni azokat, a kik pipálnak <span class= -"pagenum"><a name="Page_121" id="Page_121">-121-</a></span> s -pipáik tömege által otthon maradandóvá, kipusztithatatlanná teszik -a dohányszagot. Az asszonyka erre titokban hálát ad az Istennek, -hogy az ő férje <i>csak</i> szivarozik. Koronkint citálandó -Petőfiből a legény, a kinek égő pipája elaludott, alvó szive -ellenben meggyuladott. A sziv és a dohányzás ez uton gyöngéd -kombinációba hozandó egymással, mintha szerelem és szivarozás el se -lehetne egymás nélkül. A szivarozó férj mennyire megkönnyiti a -feleség helyzetét születés- és névnapokon, karácsonkor és -ujesztendő napján.</p> -<p>Semmi fejtörés az ajándékok miatt: szivartárca, stilszerü -hamutartó, száz darab szivar, kétszáz darab szivar: s kész a -meglepetés. Mig a nem szivarozó férjnél a többé nem szokatlan -papucscsal kimerül a feleség minden leleményessége. Legfölebb a -himzett házisapka marad még hátra.</p> -<p>Mindebből kitünik, hogy a házasélet egyensulyát csakis a -szivarozás tartja fönn. Amerika fölfedezése, vagyis a dohány -behozatala előtt sokkal több boldogtalan házasság volt. A keresztes -háborukat is a férjeiktől szabadulni vágyó menyecskék -inditották.</p> -<p>S miért fogadta el oly gyorsan az egész világ a dohányzást? A ki -az emberi jellemet mélyebben ösmeri, megadja rá az igazi feleletet: -azért, mert el volt tiltva. Egyes kormányok halállal büntették -dohányzó alattvalóikat: semmit se használt. Lám, a derék, -becsületes krumpli, melyet mindenképp pártoltak, terjesztettek, -tenyésztettek a kormányok, alig tudott gyökeret verni Európában. -Azok az általa az éhhaláltól megmentett <span class= -"pagenum"><a name="Page_122" id="Page_122">-122-</a></span> -százezrek most is áldanák emlékét, ha minden krumpli dacára régen -meg nem haltak volna. Mert bizony a végleges haláltól a krumpli se -mentett meg senkit.</p> -<p>Az lett a vége okoskodásaimnak, hogy rágyujtottam egy -regalitászra s azóta rágyujtok megint mindennap vagy tizre. A -krumpliról már leszoktam, de a szivarozásról nem tehetem. Házas -ember vagyok és hazafi.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_123" id= -"Page_123">-123-</a></span></p> -<h2>ALKOTMÁNYOS LUMPOLÁS.</h2> -<p>A lumpolásnak igen sokféle válfajai vannak, mint azt -valamennyien tudjuk, a kik elmultunk tizennyolc és még nem vagyunk -hatvan évesek. Az első lumpolásnak megfelel az első szivarozási -kisérlet, melynek következménye tengeri betegség és apai intelem, -legtöbbnyire pipaszárral. Ez első kisérlet után a nebuló hoszabb -ideig bolondnak tart mindenkit, a ki szivarozik s huzódik a nők -felé, a kik nem szivaroznak. Ez egy szelid korszak, melynek az vet -véget, hogy az ifju fölfedezi a bort. Először csak messziről -bámulja, hogyan képesek egészen korrekt izlésü emberek abból a -fanyar és savanyu italból egész éjszaka inni, a nélkül, hogy -szomjasak volnának. Sokan még komplikálják az ízét holmi -savanyuvizekkel, a becsületes, tiszta, szintelen és ragyogó vizet -legföljebb arra használják, hogy a kutból zavaros fejükre huzassák. -Még a tisztességtelen megjelenésü pezsgő, mely azzal állit be, hogy -kirugja a háza oldalát, a maga ifjui rakoncátlanságában jobban -megnyeri az ő tetszését. Főképp, ha a hab mögül előgyöngyöző ital -édességét megkóstolja. De e mögött a kellemes íz mögött is -észreveszi, <span class="pagenum"><a name="Page_124" id= -"Page_124">-124-</a></span> hogy az ital csípi a torkát s könnyeket -csal a szemébe. Még a magyar pezsgő is, pedig az lehetőleg -hasonlóvá tétetik a sárga cukorral föleresztett vizhez, melybe -brauze-pulvert fojtanak.</p> -<p>De annyi jóravaló embert lát az ifju minden kényszeritő ok -nélkül huzamosan és nagy mértékben borozni, még az éji nyugalomnak, -a józanságnak, a jó gyomornak rovására is, hogy végre gondolkozóba -esik. Eszébe jut, hogy hajdanában az özönviz, mely az emberiséget -elpusztitotta, szintén vizből volt s ugyanekkor Noé apánk, a kit -okos embernek tudunk, gondosan megmentette a venyigét, mely a bort -megtartotta az utókor számára. Aztán a viz szükséges ital, az igaz, -de vannak kártékony tulajdonságai is. Igy pl. bele lehet fuladni, a -mi nagy hibája. Városok elpusztulhatnak tőle. Valami kevés hasznot -hajt az által, hogy szabályozni szokták, de ez csak a vállalkozók -és kormánybiztosok haszna. Befagyott állapotában szép mulatságot -nyujt a korcsolyázóknak, de el is lehet rajta esni. S hogy ilyen -állapotban is csak szolgája a nemesebb italnak, mutatja az, hogy -beléje szokták hüteni a tüzes bort és indulatos pezsgőt.</p> -<p>Denique, a viz jó, de csak kivülről. Fürdésre mindig nagyon -alkalmas, ivásra ritkán. Hisz, ha az Uristen azt akarná, hogy -mindenki mindenütt vizet igyék, csak nem teremtette volna a -tengerek tömérdek vizeit ihatatlanokká? Az óceánok tiltakoznak a -vizivás ellen. Aztán meg mi a viz? A halak levegője. A mi benne -becsesebb rész, azt a hal beszivja s a maga javára földolgozza. -Hagyjuk meg nekik a maguk elemét. <span class="pagenum"><a name= -"Page_125" id="Page_125">-125-</a></span></p> -<p>Mikor a fiatal ember idáig ért, akkor elméletben már kész lump; -hátra van még a gyakorlat.</p> -<p>Ehhez nem kell egyéb, mint az első párbaj, vagy az első -szerelem.</p> -<p>A párbajt követi a kibékülési lakoma, hol volt ellenfeleit -becsületbeli kötelessége az asztal alá inni. Az első pohár bor -savanyu, a második keserü, a harmadik olyan, mint a viz, a negyedik -kábultság, az ötödik betegség, a hatodik a <i>kezdet</i>. Ezután -látja az ifju, hogy a bor nem is bor, hanem hathatós bizonyiték a -föld forgása mellett; nap, mely a késő éji órák ellenére -bearanyozza a világot; jókedv, lelkesülés, örök-barátság, -örök-ifjuság, harcias hangulat. Persze, hogy e mellett a bor összes -savanyusága semmivé törpül, sőt édesnek tetszik. Még a macskáról -nevezett keserv, mely nyomon követi az ivást, az se rombol le -semmit a bor érdemeiből.</p> -<p>Ezek az ifjukor édes lumpolásai, a mikor brudert iszik az ember -a cigánynyal s eloltogatja az égő lámpásokat. De nagyon jó -abbahagyni, mielőtt az ember kifogy a cigányokból és a -lámpákból.</p> -<p>S az első szerelem? Ez rendesen boldogtalanul végződik. Az ember -meg akar halni, tehát iszik. Még pedig nem vizet, beleugorván a -Dunába, hanem bort, óvatosan, poharakból. A bor ilyen szerelmes -állapotban feledés. Egypár egészséges becsipés kijózanitja az -ifjut. Kitombolja magát. A bor elhiteti velünk, hogy az imádott -lény (ki pedig semmit se tud szenvedéseinkről) hűtlen, csalfa -teremtés, a ki hitegetett és rászedett. A bor ezt ránk disputálja s -lassankint kijózanodunk. <span class="pagenum"><a name="Page_126" -id="Page_126">-126-</a></span></p> -<p>Jön aztán az érettebb kor, a mikor az ember ötven forintnál -többet keres havonkint és tiz forint adónál többet fizet évenkint. -S az állam megengedi neki, hogy ezt a tiz forintját kiélvezze. -Ennek az élvezetnek többféle nemei vannak: a szavazás és a -lumpolás. Mindakettő alkotmányos jog választások idején. A -legöregebb családapák, a kik szokva voltak a kilencórai -lefekvéshez, most ilyenkor hagyják el békés otthonukat s -gyakorolják alkotmányos jogaikat, féléjszakán keresztül. Megható -viszontlátást rendeznek a fölkelő nappal, melyet a mult választás -óta nem láttak. Minden pártvacsorán kimenőt parancsol a polgári -kötelesség. A feleség előtt nem kell politikai szint vallani, mert -az élesszemü asszony figyelemmel kiséri a lapokat, s mikor a -Kossuth-párt vacsorája van, akkor a kormánypárti családapa nem -szabadulhat hazulról. Otthon, a családban, legjobb pártonkivülinek -lenni, akkor a feleség mindenüvé elereszti, hogy a férj -választhasson magának a vacsorákon pártot. S aztán ott vannak még a -bizottságok, választmányok áldásos ülései. Mindmegannyi titulus a -kitérésre a rendes kerékvágásból. A választó polgár a választás -napja előtt négy hétig élvezi azt, a mit a megválasztott képviselő -élvez öt esztendőn keresztül, a mikor is mindenre, a mit tesz -otthon, ráfogja, hogy képviselői kötelessége volt megtenni. „Te -sokat ittál, János“ mond a feleség. „Harminckétszer köszöntötték -fel szeretett jelöltünket.“ „Hol a tegnapi 30 forintod, János?“ „A -haza oltárán. Zászlóköltségre adtam.“ „A fehér nadrágodnak vége; -leöntötték vörös borral.“ „Népszerü alak vagyok. Vállaikra emeltek -s <span class="pagenum"><a name="Page_127" id= -"Page_127">-127-</a></span> igy öntöttek le.“ „Ma éjjel sárosan -jöttél haza.“ „A gaz ellenpárt sárral megdobált.“ „De a harisnyád -is sáros.“ „A gazok, még azt sem kimélték.“</p> -<p>A leggondosabb feleség nem képes annyi kérdést intézni a -férjhez, a mennyire egy szakavatott választópolgár meg ne tudna -felelni. Azért ajánlom a menyecskéknek, hogy ne kérdezősködjenek, -ne tudakozódjanak, hanem elégedjenek meg azzal, hogy a t. Ház – az -ő kedvükért – ugyis meghosszabbitotta három évről öt évre a -képviselői mandátumot. Minden öt évben egy fehér nadrágot pedig -bátran föl lehet áldozni a hazának.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_128" id= -"Page_128">-128-</a></span></p> -<h2>AZ EGY ÉLŐ.</h2> -<p>Egy öreg asszonynál voltam ma látogatóban. Óriási, rideg, népes -bérháznak két kicsiny szobájában lakik. Ablakából beteges -platánokra, gyönge, falak közt nőtt, senyvedt sárga gyepre s -vizhordó szolgálókra nyilik kilátása. Magasan, fönn, egy darab az -égből is ide látszik. Éppen annyi, hogy esténkint egy-két csillag -elférjen rajta, s biztatólag leragyogjon a szűk udvar sápadt, -fáradt lakóira.</p> -<p>Ez a mindennapi látköre az öreg Lendvaynénak, kinek dicsősége -egykor beragyogta az egész országot.</p> -<p>Ő az egyetlen élő szereplője annak az előadásnak, melylyel ötven -év előtt a Nemzeti Szinházat megnyitották.</p> -<p>Mind meghaltak, a kik akkor oldala mellett hirdették a magyar -színművészet diadalát. Alakjuk, járásuk, hangjuk, halhatatlan -alkotásaik mind elvesztek a semmiségbe. Már az előttünk élt -nemzedék sem ismerte őket, a mainak pedig éppen semmi fogalma nincs -nagyságukról.</p> -<p>Egy van közülök, a ki köztünk él, járkál, megőrizve <span class= -"pagenum"><a name="Page_129" id="Page_129">-129-</a></span> -szelleme frisseségét, bár a természet törvényei arcán, alakján -kérlelhetetlenül érvényesültek.</p> -<p>Ez Lendvayné.</p> -<p>Milyen pusztulás volt ez ötven év alatt körülötte! Egy tele -temető azokból, a kik dicsőségének osztályosai voltak, s a kik -sikereinek tapsoltak. Régi fényes világa rombadőlt, s ő -visszavonultan, néma emlékei társaságában megujitja maga előtt a -mult kedves képeit.</p> -<p>Barátságos, majdnem kokett szobába lépünk az előszobából. -Piros-fehér csíkos butorok, tükrök, hires művésznők arcképe, régi -szekrények, renaissance-iróasztal, ódon óra, a művésznő saját -arcképe Szigligeti <i>Rózsá</i>-jában, s nehéz szőnyegek az -ablakokon.</p> -<p>Mindjárt látjuk, hogy egy igazi művésznő lakásában vagyunk.</p> -<p>– No, ugy-e, hogy fölkeresnek most engem, a kit annyira -elfelejtettek, – szól a barátságos üdvözlet után, hátra simitva -haját s barna szemeivel derülten nézve rám.</p> -<p>Megkértem, hogy beszéljen valamit a régi időkről. Beszélni -kezdett s én hallgatám. Belemelegedett, szemei ragyogtak s hevesen -gesztikulált. Nem volt elbeszélésében rendszer, nem voltak -fejezetek, részek, sőt pont sem. Pestről egyszerre Győrben termett, -onnan Pozsonyban találtuk magunkat. Öt éves korában játszott -gyermekszerepeiről áttért legnagyobb alkotásaira, dicsőségének -ecseteléséről szenvedéseinek elbeszélésére. Nem tudnám megirni, a -mit elbeszélt, mert könyvekből kellene kiegészitenem, hogy -érthetővé tegyem. De megható volt látni <span class= -"pagenum"><a name="Page_130" id="Page_130">-130-</a></span> a nagy -nemzeti küzdelmek kezdetének e szemtanuját, a ki dicsőségről, -harcról, szerelemről regél a szürke magányosságban, harctalan -nyugalomban, szerelemtelen öregségben.</p> -<p>Előszedte apró ereklyéit, egy nyakkendőt, melyet a <i>Párisi -naplopó</i> cimszerepében hordott, a nemzeti szinü karkötőt, melyet -a Nemzeti Szinház megnyitásakor <i>Árpád ébredésé</i>-ben, mint -„szinésznő“ viselt. Ez az egyetlen ereklyéje, mely e nevezetes -előadásról birtokában maradt. Egyszerre csak egy finom kis tőr -került a kezébe.</p> -<p>– Ezt szoktam <i>Romeo és Juliá</i>-ban használni, ezzel öltem -meg mindig magamat. A mai szinész-nemzedék meg se tudja magát -ölni.</p> -<p>Fölemelkedett, kezébe fogta a tőrt, pár lépést tett előre, -hátra, szemeiben ifjui tüz ragyogott: a régen hamvadó üszök alól -kivillant a szikra, s ő játszott. Egyszerre egy heves mozdulattal a -tőrt keblébe mártotta. Aztán leeresztette kezeit, s a tőrt -félretette.</p> -<p>– Fáradt vagyok már, nem nekem való a komédia.</p> -<p>Elővett egy művésziesen kifaragott kis fakanalat, melyen egy N. -betü volt s „1850“-es dátum.</p> -<p>– Ezt Nyáry Pál faragta nekem, mikor rab volt az -Ujépületben.</p> -<p>Egy skatulyából száraz virágokat szedett elő: Angliában, -Belgiumban, Olaszországban tett nagy külföldi utiemlékei ezek. Egy -a milánói dómból vett márványdarabbal vannak lenyomtatva. -<span class="pagenum"><a name="Page_131" id= -"Page_131">-131-</a></span></p> -<p>Jelentéktelen emlékek, ha egy idegen ember végignéz rajtuk, de -az agg művésznő szivében mindenik az átélt dicsőségnek, -boldogságnak, vidám életnek édes visszhangját kelti föl.</p> -<p>Bucsut vettem Lendvaynétól s elhagytam a barátságos kis -remetelakot, mely felé még egyszer irányul most a visszaemlékező -figyelem.</p> -<p>Kiléptem a „Kerepesi-udvar“ kapuján; szembe velem a Nemzeti -Szinház palotájából, éppen a végzett főpróba után, tódult ki a -zajos szinészsereg… Látogatást tettem a csöndes Multnál, most -előttem zsibongott a zajos Jelen. Végignéztem az őszi verőfényben -ragyogó Kerepesi-uton… Hát a <i>Jövő</i>?</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_132" id= -"Page_132">-132-</a></span></p> -<h2>WILHELM.</h2> -<p>A velencei Szent Márk-téren, a Florian-kávéház előtt ültem egy -csöndes szeptemberi délutánon. A szomszéd asztalhoz egy fiatal pár -telepedett le. Az ur sebbel-lobbal megivott egy feketét, a -feleségének egy adag fagylaltot rendelt és azzal elrohant. Az -asszony követte tekintetével, a mig el nem tünt, azzal elővett egy -piros könyvet a zsebéből és elkezdett olvasni, miközben gépies -mozdulatokkal ette a fagylaltot.</p> -<p>Egyszer csak megpillantotta a téren ugráló galambokat. Mintha -valami eszébe jutott volna, lapozgatni kezdett a vörös könyvben, s -ugy látszik, meg is találta, a mit keresett. Ez a valami a -galambokra vonatkozhatott, mert tekintete ujra rájuk esett, aztán -körülnézett a kávéházban. Egy kis habozás után megszólitotta a -pincért németül. A pincér olaszul bocsánatot kért, s megjegyezte, -hogy nem tud németül. Itt megemeltem a kalapomat és fölajánlottam a -szolgálatomat.</p> -<p>Az asszony nyugodtan rám nézett és szólt:</p> -<p>– Csak két kiflit akarok venni, hogy a galambokat az előirás -szerint megetessem. <span class="pagenum"><a name="Page_133" id= -"Page_133">-133-</a></span></p> -<p>– Agosto, hozzon két kiflit.</p> -<p>Az asszony a két kiflivel lement a lépcsőkön a térre és -fölmorzsolta a galamboknak. Ezalatt megnéztem a piros könyvet. -Hideg futott végig rajtam: a Meyer-féle utikönyvek közül való volt, -s ezt a cimet viselte:</p> -<p><i>Öt nap Velencében.</i></p> -<p>Azonnal megnéztem. A galambokra vonatkozólag körülbelül azt az -utasitást adja, hogy azokat minden utasnak, a ki tart magára -valamit, meg kell etetnie.</p> -<p>Az asszony a teljesitett kötelesség öntudatával arcán tért -vissza a helyére. Ezenfelül az a boldogság is meglátszott rajta, -hogy sikerült a program egyik pontját lemorzsolnia.</p> -<p>Kötelességemnek tartottam továbbra is foglalkozni vele.</p> -<p>– Ugy-e, az a férje volt, a ki az imént elment?</p> -<p>– Az volt.</p> -<p>– Bizonyosan nászuton vannak.</p> -<p>– Igen, uram, Wilhelm és én nászuton vagyunk.</p> -<p>(Berlinben minden utcát és Poroszországban minden férfit vagy -Wilhelmnek, vagy Friedrichnek, vagy Friedrich-Wilhelmnek -hivnak.)</p> -<p>– Régóta?</p> -<p>– Két hete. Óh, de egész Olaszországot bejártuk már. Oly sok -szép dolgot láttunk. Még mint vőlegény és menyasszony megvettük a -könyveket és összeállitottuk a programot. Wilhelm oly nagyszerüen -kiismeri magát… Minden templomban és minden képtárban voltunk… Nem -kérdezhetnek semmit otthon, Magdeburgban, <span class= -"pagenum"><a name="Page_134" id="Page_134">-134-</a></span> a mire -azt mondanók, hogy nem láttuk… Ezek a Meyer-féle könyvek oly -pompásak. Mindenre kiterjed a figyelmük. Wilhelm mindig azt mondta, -ki tudja, mikor jövünk le megint. És az ut olyan sokba kerül, hát -nem szabad elmulasztani semmit. A Pitti-palota, a vatikáni képtár, -a Szent Péter-templom, a fórum, a kapitólium, Pompéji… mindezt meg -kell nézni…</p> -<p>És az asszony szépen, jó emlékezőtehetséggel, elsorolta nekem a -már többször emlitett Meyer ur nézeteit Olaszország főbb városainak -látnivalóiról.</p> -<p>– És hogy tetszik önnek Velence?</p> -<p>– Nagyon érdekes. Láttam a Szent-Márk-templomot, a Rialto -hidját, a Desdemona palotáját… olyan kedves…</p> -<p>– De ugy látszik, ki van már fáradva.</p> -<p>– Borzasztó fáradt vagyok. Magdeburgból Olaszországba utazni, ez -már magában véve fárasztó. És itt az a sok járás-kelés egész nap, -estére már alig állunk a lábunkon.</p> -<p>– És a kedves férje most hol van?</p> -<p>– Elment a Colleoni-szobrot megnézni… itt van, nézze, a -tizennegyedik lapon… azután valószinüleg megnézi a temetőt… Wilhelm -fáradhatatlan, de én már kidültem. Hiába csufolt, nem birt rávenni, -hogy vele tartsak. Egy kicsit kipihenem magamat. Szegény kis -Wilhelmem (<i>Männchen</i>-nek nevezte) most kénytelen egyedül -mászkálni.</p> -<p>Dühbe jöttem. Ez a szép, szőke, hamvas szempilláju, <span class= -"pagenum"><a name="Page_135" id="Page_135">-135-</a></span> -egészséges, kerekded, üde, mézesheteit élő asszony még sajnálja ezt -a nagycsontu pomerániai gránátost, ezt a norddeutscher allgemeiner -fajankót, a ki egyedül hagyta.</p> -<p>– Nagyságos asszonyom, – feleltem félig suttogva, miközben nem -rá, hanem a kék ég végtelenségébe néztem, – engem másféle föld -termett, mint az ön férjét. Más föld, melyen szilajabbak, -bolondabbak, meggondolatlanabbak a férfiak és szenvedélyesebbek az -asszonyok. De nálunk sohse bocsátanák meg egy férfinak, ha a -mézeshetek alatt igy magára hagyná a feleségét.</p> -<p>A szép asszony tiszta tekintetét rám emelte.</p> -<p>– De uram, Wilhelm nekem örök hűséget esküdött s igy emberi -számitás szerint harminc-negyven esztendeig… vagy vegyük az -átlagot: huszonöt esztendeig.</p> -<p>Hideg futott végig rajtam. Ez az asszony, a ki a német -statisztikából a házasságok átlagát citálja, borzadálylyal töltött -el.</p> -<p>– Wilhelm és én különben is régen ismerjük egymást. Öt évig járt -házunkhoz és öt évig minden este nálunk vacsorált. De csak hat -hónap előtt kapott olyan állást, hogy megházasodhatott.</p> -<p>Még jobban dühbe jöttem.</p> -<p>– Hogyan? Öt esztendeig kurizált önnek és mikor végre elvette, -vasutra ül és városról-városra rohan, idejét hordárokkal, -kocsisokkal, konduktorokkal és pincérekkel való veszekedésben -töltve? Hurcolja önt templomokba, képtárakba, végigeteti önnel a -Bedeckert s <span class="pagenum"><a name="Page_136" id= -"Page_136">-136-</a></span> mikor ön végre kimerülve leroskad, itt -hagyja és ő tovább szalad az olasz chablont végig csinálni?… Aljas -és csodálatraméltó dolog. Benne van, a mi a német nemzetet nagygyá -és kellemetlenné teszi. Óriási hidegvér, önfegyelem, iskolázottság, -párosulva ridegséggel, szárazsággal, az eredetiség hiányával. Mi -lesz velünk, ha a kifáradt francia géniusz, mely az egész világot -ellátta eszmékkel, irányokkal, jelszavakkal, elejti a vezetést, s -ez az impozáns, nehéz, hideg, önző német ül ránk a maga -izléstelenségével, köznapiságával? Ha ez a Wilhelm most ide jön, -leütöm.</p> -<p>Ekkor vettem észre, hogy az asszony kérdőleg néz rám.</p> -<p>Én ugyanis ezt a tirádát nem mondtam el, csak mérgemben sebesen -végiggondoltam. Hol is hagytuk el?</p> -<p>– Képzelem, boldogok voltak, mikor végre egymáséi lettek.</p> -<p>– Nagyon boldogok voltunk. Képzelheti, mikor annyi várakozás -után végre családot alapithat az ember.</p> -<p>Családot alapithat? Nagyon kedves. Miről beszéljek még vele? -Talán meg lehetne penditeni, hogy gyermekeit mire fogja -kereszteltetni? Miért ne? Ő nagysága oly objektiv lény, – nem nő, -hanem valami elvont fogalom, – hogy bátran lehetne vele ilyesmiről -beszélgetni.</p> -<p>Lassan-lassan lecsillapodtam. Hátha neki van igaza? Hátha ez a -szerelem, nem pedig az, mely szöktetéssel kezdődik és két év mulva -válópörrel végződik?</p> -<p>Wilhelm nyugodtan mászkálhat a temetőben: ez nem fog egy -cigánynyal megszökni.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_137" id= -"Page_137">-137-</a></span></p> -<h2>A NEVELŐ.</h2> -<p>Életemnek tizedik esztendejét sohase felejtem el.</p> -<p>Nyilt eszü, eleven fiu voltam s mindent élesen megfigyeltem a mi -házunkban, annak táján és falunkban történt.</p> -<p>Egyszerre csak az ünnepnapok kezdtek nagyon csöndesek lenni. A -cigány nem huzta a korcsmában, kurjongatás, verekedés nem volt, a -legények esti dalolgatása megszünt. A templomban csak öreg -embereket és asszonynépséget láttam. Aztán a tiszteletes ur a -szószékről nagyon szépen elmondta, hogy milyen boldog, a kinek -legényfia van, s az asszonyok sirtak hozzá szépen.</p> -<p>Egyszer az isteni tisztelet után megkérdeztem az anyámat:</p> -<p>– Ugy-e, te nem vagy boldog, édesanyám?</p> -<p>– Miért, te bohó?</p> -<p>– Mert nincsen legényfiad, én meg csak kis gyerek vagyok.</p> -<p>– Majd megnősz te is, kis fiam.</p> -<p>Aztán egy napon nem találtam Jóskát, a béresgyereket. -<span class="pagenum"><a name="Page_138" id= -"Page_138">-138-</a></span> Soká, nagyon soká nem láttam, egyszer -hazakerült, de féllába fából volt. Többet nem lovagolhattam a hátán -szegénynek.</p> -<p>Mikor megkérdeztem, hogy hol hagyta a lábát, azt felelte, hogy -megette a nímet.</p> -<p>– Hát miért adta oda neki?</p> -<p>– Nem kérte az, csak elvette.</p> -<p>– Hát aztán maga mit vétett neki?</p> -<p>– Nem vétettem én semmit, csak éppen azt mondtam, hogy ez a láb -az én lábam, azt én nem hagyom.</p> -<p>(Később ötlött az eszembe, hogy a Jóska lábának a története az -egész szabadságharc története. Hej, sokáig nem tudtuk mi -visszakapni azt a lábat!)</p> -<p>Hát a szegény Badár Peti! Legerősebb legény a faluban, a ki -félkézzel emelte a legnehezebb zsákot. Mikor megint találkoztam -vele, házuk előtt sütkérezett a napon. Katonasipka a fejében, mankó -mellette. Csak nagy keservesen tudott odább vánszorogni, ha járkáló -kedve támadt. Mellén egy nagy ezüstmonéta ragyogott a -napsugárban.</p> -<p>– Ejnye, be szép ezüstpénzt akasztottak a mellire. Hol -kapta?</p> -<p>– Ott, ifiurka, a hol azt a golyót a hátam közepibe.</p> -<p>– Mutassa.</p> -<p>– Dejszen hiába mutatnám én azt, keresték már késfokával, -harapófogóval, még se találták meg. A’ bizony már most bennem lakik -örökre. <span class="pagenum"><a name="Page_139" id= -"Page_139">-139-</a></span></p> -<p>– Hát aztán hogyan került oda az a csúf golyó?</p> -<p>– Belelütte a nímet.</p> -<p>– Fájt-e nagyon?</p> -<p>– Hogy fáj-e? Annyi ideig voltam tűle hótt, hogy már magam se -hittem, hogy eleven legyek.</p> -<p>– Hát aztán mitől gyógyult meg?</p> -<p>– Ettül-e! – és rábökött a villogó érdemjelre. – Mikor odagyütt -az ágyamhoz az óbester ur, sok fényes iszturakkal, aztán azt -mondta, hogy aszongya: Peti fiam, vitéz katona voltál, derék magyar -ember, becsületére váltál az apádnak, meg a hazádnak, viseld ezt a -monétát, s légy rá kevély. Megcsókoltam a medáliát, meg az óbester -kezit, azóta nem bánt a nímet golyóbisa. Hajitsa meg ifiurkám -azokat a ludakat, mert kimennek az udvarunkból.</p> -<p>Az érdemjeles hős nem birta elhajitani a rögöt, egykor mázsás -zsákot emelő kezével. Teste végigroskadt a padon, az érdemrend -ezüstje megvillant, s e sugár összecikkázott a hadi tüzzel, mely -szemeiből villogott.</p> -<p>Szaladtam haza.</p> -<p>– Apám, miért hagyják, hogy a német golyót ültessen a szegény -Badár Peti hátába? Hát nem volt elég neki a Jóska féllába? A Peti -még libát se tud őrizni, a Jóska meg akár ma elmehet koldulni, a -szentiványi koldusnak sincs több féllábánál.</p> -<p>– Hadd el kis fiam, az a hiányzó fél láb nagyobb becsületet -szerez a Jóska gyereknek, mint a mennyit a két lába egész életében -szerzett volna; a Peti meg büszkébb lehet egy olyan ezüstpénzre, -mintha száz zsákot <span class="pagenum"><a name="Page_140" id= -"Page_140">-140-</a></span> föl tudna emelni egyszerre. A haza -védelmében lettek nyomorékok.</p> -<p>Sokat gondolkoztam e fölött. Mi az a haza? A házunk, a kertünk, -a falu, a nyirfaerdő, a pajtáskert, a patak, a templom, a -szántóföldek, legelők, a kukoricás, a szilvás, szóval az egész Ukk, -végig a türjei, gógánfai meg a jánosházi határig? Talán még a nap, -csakhogy az minden este elfekszik valahol a türjei dombokon tul; -nem, ez nem, a csillagok tartoznak még a hazához, mert azok minden -este fölöttünk, ugyanazon a helyen ragyognak s nem fordulnak el -hütlenül a türjei dombok felé; én egyebet nem láttam még a -hazából.</p> -<p>Kértem az apámat, mondja meg, ez-e a haza?</p> -<p>– Itt a haza! – felelt ő, s megkopogtatta a szivem tájékát.</p> -<p>(Hej bizony nagy sokáig ott volt a haza, elrejtve mélyen a -sziveink fenekén!)</p> -<p>Lassanként mégis csak többen kezdtünk járni az isteni -tiszteletre. Már legények is kezdtek járogatni. De milyen legények? -Az öreg emberek támogatták őket.</p> -<p>És még boldog volt az az öreg, a kinek volt kit támogatni, -ölelgetni. Be sokan jártak boldogtalanabbak az édesanyámhoz, a kik -sirtalan halottjukat siratták, kinek még fejfájára se -borulhattak.</p> -<p>Nyárutója volt, fecskék búcsúztak az eresztől, falevelek a -fától; rövidebb volt a nap, hüvösebb az est; őszi alá szántottak a -mezőn, szedték a gyümölcsöt, sokat lövöldöztek a szőlőben, mert már -rájárt a madár.</p> -<p>Ekkor érkezett a legszomorubb csapat; ispánunk <span class= -"pagenum"><a name="Page_141" id="Page_141">-141-</a></span> -vezette. Mintha betegek lettek volna, pedig semmi bajuk se volt. Se -kezük, se lábuk nem hiányzott, se felkötve nem volt. Bevánszorogtak -a faluba zajtalanul, mintha lopni jöttek volna, a kutyák vonitva -bujtak előlük, a nép összesereglett, mindenki örült a maga -hazatértjének, de a hazatértek nem örültek az otthon találtaknak. -Mintha a leboruló est árnyai lettek volna, szétsuhantak a házak -között.</p> -<p>Ispánunk persze apámhoz ment.</p> -<p>Én utána siettem. Mire utólértem, már a tornácon álltak, apám, -anyám s Károly bácsi (az ispán.)</p> -<p>Sirtak mindahárman. Világost siratták. Károly bácsi zsebébe -nyult s elővett belőle egy olyan ezüstpénzt, a milyen a Badár Peti -mellét verdeste; sokáig csókolgatta; aztán kigombolta a kabátját s -egy nemzetiszin zászlót csavart le a derekáról, leteritette a -tornácasztalra, s ráborulva zokogott, mint a hogy még férfit nem -láttam zokogni.</p> -<p>– Fiam, elveszett a haza, – szólt hozzám édesapám.</p> -<p>Én önkéntelenül a szivemhez kaptam, mintha onnan kiszakitottak -volna valamit. A mint a magas tornácról eltekintettem a messze -tájra, ott nem vettem észre semmi változást; a falu nyugodtan -feküdt, a vacsoratüz füstje kóválygott a házak fölött, tul rajtuk -az erdő, a mezők, mind a szokott est képet nyujtották. Okvetlenül a -szivemben történt változás.</p> -<p>A magyar szivek e borzasztóan pusztitó telére csúf <span class= -"pagenum"><a name="Page_142" id="Page_142">-142-</a></span> ősz -következett. Eső zuhogott alá, az északi szél a mi völgyünkbe járt -orditani s köd nyelte el a falut.</p> -<p>Az ősz egyik leglucskosabb estéjén éppen vacsoránál ültünk, -mikor kocsi robogott be udvarunkba.</p> -<p>Nagybátyám jött Szent-Gróthról, vele egy idegen ur. Szó nélkül -megölelték egymást, az idegen ur meghajolt.</p> -<p>Engem anyám kivezetett a szobából. Mikor egy fertály óra mulva -visszamentünk, apám igy szólt hozzám:</p> -<p>– Fiu, itt van Sándor bácsi, a ki téged a francia és német -nyelvre, meg zongorázásra tanit. Te őt nevelő urnak szólitod, s ugy -engedelmeskedel neki, mint nekem.</p> -<p>Odamentem az idegen urhoz és kezet adtam neki. Ő megcsókolt. -Ezalatt nagybátyám magára szedte bundáját, s a mint jött, oly -zajtalanul eltávozott. Négy szürkéjének fáradt lihegését -fölhallottam a tornácra.</p> -<p>Mindjárt észrevettem, hogy apám az idegen ur iránt nagy -előzékenységet, sőt tiszteletet tanusit. Valami idegen nyelven -beszéltek egymással.</p> -<p>– Apám, – szólék bele, – maguk most németül beszélnek?</p> -<p>– Igen fiam! Miért?</p> -<p>– Én kijelentem, hogy németül nem akarok tanulni.</p> -<p>– Miért?</p> -<p>– Azért, mert a német elvitte a Jóska féllábát, mert nyomorékra -lőtte a Badár Petit, mert szomoruságot <span class= -"pagenum"><a name="Page_143" id="Page_143">-143-</a></span> okoz -édesapámnak, meg az egész falunak. Én bizony nem tanulom meg a -nyelvét annak a rossz németnek.</p> -<p>– Derék fiu vagy, – szólt a nevelő ur furcsa magyar kiejtéssel, -– jó barátok leszünk. – Ezzel megint megcsókolt. Apám szemében -könnyeket láttam.</p> -<p>(Nem is tudok én németül még most se.)</p> -<p>Másnap reggel furcsára ébredtem: a nevelő urnak bajusza s -szakálla eltünt az éjszaka, leborotválta. Haját is egészen rövidre -vágta. Alig ismertem rá.</p> -<p>Rövid idő alatt legjobb barátok lettünk. Mindennap 2–3 óra -hosszat tanitott, aztán a nagy kertben sétálgatva -beszélgettünk.</p> -<p>– Tudja-e azt nevelő ur, – kérdém egy nap őt, – hogy veszve a -haza?</p> -<p>Meglepetve fordult felém.</p> -<p>– Kitől hallottad te ezt?</p> -<p>– Az apámtól.</p> -<p>– Tudom, fiam.</p> -<p>– Nagy baj az, ha veszve a haza?</p> -<p>– Látod ezt fészket itt a fák száraz ágai közt. Mit gondolsz, -baj lett volna-e az a madárnak, mikor kicsinyei benne voltak, ha te -azt onnan leverted volna?</p> -<p>– Halálos baj, a földön pusztultak volna el.</p> -<p>– Látod, mi most ilyen fészkükből kivert, földön vergődő madarak -vagyunk.</p> -<p>– Nevelő ur, szereti a hazáját?</p> -<p>– Két hazám volt, mindegyiket elveszitettem, – suttogta maga -elé, – most bujdosó vagyok.</p> -<p>Nem mertem többet kérdéssel zavarni. Én nem <span class= -"pagenum"><a name="Page_144" id="Page_144">-144-</a></span> tudom -mi nagy baj lehetett akkor a világon, többet sirtak akkor a -felnőttek, mint a gyerekek.</p> -<p>Apám valósággal megrémült, mikor másnap azt kérdeztem tőle:</p> -<p>– Miért bujdosik a nevelő ur, apa?</p> -<p>Térdei közé vett s igy szólt:</p> -<p>– Fiam, te okos fiu vagy, hallgass rám: a német, a ki elvette a -Jóska fél lábát, neki az életét akarja elvenni, de ő nem akarja -odaadni, s azért elbujt, hogy a német ne találjon rá. De erről, ha -szereted apádat és anyádat, soha senkinek se szólj.</p> -<p>Egy délután vad vágtatással lovaslegény száguldott be udvarunkba -s levelet hozott Szent-Gróthról, nagybátyámtól.</p> -<p>Apám keze reszketni kezdett, mikor a levelet olvasta.</p> -<p>A nevelő ur nyugodtan rajzolta a házat lent az udvarban.</p> -<p>– Malatinszky! – kiáltá apám harsányan.</p> -<p>A nevelő ur a tornácra sietett.</p> -<p>– A sümegi zsandárpikét fölfedezte önt, tudja, hogy fejére -jutalmat tüztek ki, a zsandárok azonnal itt lehetnek; Pista! (ezt -az istálló felé kiáltotta) nyergeljétek meg a Villámot; ez a -leggyorsabb lovam, hamar kapkodja össze kalapját, felsőkabátját, én -azalatt levelet irok öcsémhez, a ki a Bakonyban lakik. Pista, -nyergeld meg a Gondost is, Hetesbe vezeted a nevelő urat.</p> -<p>Apám lázasan, hol sápadtan, hol meg elvörösödve beszélt. A -nevelő nyugodtan maradt. Fejébe nyomta kalapját, <span class= -"pagenum"><a name="Page_145" id="Page_145">-145-</a></span> nyaka -közé keritett egy köpenyeget, s rövid, de megható búcsu után -kivágtatott (Pista lovász kiséretében) az udvarból.</p> -<p>Félóra mulva lovaik nyomát egy husz főből álló lovas -zsandárcsapat taposta el az udvarban.</p> -<p>A zsandártiszt a tornác elé ugratott.</p> -<p>– Én Malatinszky Kázmér bárót keresem, volt huszárfőhadnagyot a -császári hadseregben, a ki dezertált a rebellisek hadseregébe, s -ott kapitányságig emelkedett a lengyel légióban.</p> -<p>– Nem ismerem.</p> -<p>– Tiz ember leszáll kutatni, ha menekülni akar, agyonlövitek. Öt -ember a jánosházi, öt a gógánfai uton vágtatva el.</p> -<p>A lovasok fele elrobogott. A többi ott maradt. A tiszt szintén -leszállt lováról, kardját hüvelyébe taszitá, szivarra gyujtott, s -az udvarban föl s alá sétált. Én meg bámultam őt. Ez hát a német. -Jóska visszakérhetné tőle a féllábát.</p> -<p>Egy félóra mulva kocsizörgést és lódobogást hallottam. Öt -zsandár jött vissza, kisérve egy kocsit, melyben Pista fetrengett -orditva, s mellette Malatinszky ült, Pista fejét az ölében tartva. -Lovainkat a zsandárok vezették.</p> -<p>Malatinszky kiugrott a kocsiból, s a zsandártiszthez -fordult.</p> -<p>– Uram, én Malatinszky Kázmér báró vagyok, kapitány a magyar -hadseregben. Ön engem keres?</p> -<p>– Igen. <span class="pagenum"><a name="Page_146" id= -"Page_146">-146-</a></span></p> -<p>– Azonnal rendelkezésére állok. Uram! – szólt hidegen, apámhoz -fordulva, – a falu végén megbokrosodott a kisérőm lova, lovasát -levetette, s a fiu eltörte a lábát; mialatt sebét mostam a -patakban, s bekötöztem, elfogtak a zsandárok.</p> -<p>Apám egy székre rogyott, anyám kezeit tördelte, én ott álltam, s -mindebből nem értettem semmit.</p> -<p>– Semmi érzékenység, ez többet árulna el, mint a mennyi az önök -érdekében tanácsos, – mondá Malatinszky fojtott hangon; apámat -megcsókolta, engem is, anyámnak kezet csókolt, s azzal a szobába -indult.</p> -<p>– Báró ur! – szólt a zsandár-tiszt, – katonáim körülállva -tartják a házat.</p> -<p>– Ne tartson semmitől, főhadnagy ur, a mint látja, nem vagyok -praktikus ember a szökésben.</p> -<p>S egy mosolylyal ajkán eltünt.</p> -<p>Egy perc mulva durranást hallottunk. Malatinszky a legelső -szobában agyonlőtte magát.</p> -<p>Igaza lett, életét nem vette el a német, elvette ő maga.</p> -<p>A zsandártiszt kissé vakarta a fejét, aztán -<i>megparancsolta</i> apámnak, hogy fogasson be egy szekérbe, s -arra tetesse föl a holttestet. A holttest mellé pedig üljön föl -maga is, mert neki egy halott nem elég, muszáj egy elevennel is -beszámolnia.</p> -<p>Egy év mulva láttam viszont az apámat!</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_147" id= -"Page_147">-147-</a></span></p> -<h2>IDUSKA.</h2> -<p>Jer, kedves kis leányom, Margit, ülj a térdemre s hallgasd meg, -a mit Iduskáról beszélek. Ugy szeretett téged, mig élt; ő tanitott -beszélni, ő tanitott járni s ő vigyázott rád, mikor a pándi templom -oldala mellett a nagy szederfa alatt, figyelve a madarak dalára és -a zsoltárok hangjaira, a porban játszadoztál.</p> -<p>Az öreg szederfa most is áll még s rügyei fakadoznak már, a -daloló madarak is visszatérnek hozzá nemsokára: de te hiába fogod -várni az Iduska kedves hangját, ő nem fog többé megszólalni soha. A -tavasz, mely mindennek életet ád, neki csak a halált hozá.</p> -<p>Most ott nyugszik a ceglédi nagy temetőben, a zajos város e -csöndes részében, hol az ellenségek oly szépen megférnek egymás -mellett, s földi hivság többé nem bántja őket. Sirja fölött sivit a -végtelen pusztán szabadon rohanó szélvész, s zörgeti a koszorukat a -fejfán, mely azt mondja, hogy <i>élt 18 évet</i>.</p> -<p>… Életem legboldogabb korszakának kedves tanuja volt ő. -Huszonnégy éves voltam, szerelmes voltam. S elmentem Pándra, a kies -faluba, hol két hegy között, <span class="pagenum"><a name= -"Page_148" id="Page_148">-148-</a></span> zugó patak partján, a -kálvinista vaskakas oltalma alatt igénytelen emberek zajtalan -életet élnek. S megjelentem a kálvinista papnál, ki puritán -egyszerüségben, szegényül, de boldogan élt családja körében. -Dombtetőn állt a ház, a templom mellett, gyümölcsfák között. Egykor -temető volt e helyen, s buján termett a föld, melyet a régi -halottak rothadása tett termékenynyé. Ott állt a százados nagy -szederfa az udvarban, odasimulva a templom oldalához, virágos ágai -bekandikáltak az Isten házába.</p> -<p>A toronytetőn csikorgott a vaskakas, lent az udvarban zümmögtek -a méhek. Az udvar csupa virág volt. Rózsacsoportok kábitó illatot -leheltek. A folyosó oszlopain a fölfutó virága ingott, a kerités -hosszában tamariszk-fák ringatóztak a csendes szellőben. A háztetőn -galambok nevettek, turbékoltak, hófehér macska mosdott a küszöbön, -kis cicák kergetőztek a gyep magas füvében.</p> -<p>Ez volt a papcsalád környezete. S az élet, melyet ez a keret -befoglalt, szintén ily idilli volt. A tiszteletes ur, a tiszteletes -asszony, azután a legidősebb leány, az én tizenhétéves -menyasszonyom, három viruló kis gyermek, s – Iduska, a ki akkor -tizenhárom éves volt.</p> -<p>A tiszteletes asszony a kacagó gyermekeknek s a mosolygó -virágoknak élt. Vidáman töltöttük napjainkat e földi paradicsomban. -Tavasz volt, ábránd s szerelem világa.</p> -<p>De az ábránd hamar valóságra vált, mert bevallottam szerelmemet -s viszontszerelmet nyerék. Mindnyájan <span class= -"pagenum"><a name="Page_149" id="Page_149">-149-</a></span> -boldogok valánk – csak az Iduska sirdogált. Mert azon járt az esze, -hogy én elviszem a Jankát.</p> -<p>Szegény Iduska! Már akkor magában hordotta a halál csiráját, -melynek fejlődését semmi hatalom meg nem állithatta. Gyönge, kicsi, -fejletlen teste, behorpadt melle, magas vállai voltak; e kedves, -érzékeny léleknek egy roncsolt, beteg, erőtlen test szolgált -börtönül, mely halála napjáig megmaradt gyermeknek, mig a szellem -egyre növekedett, finomodott. Összeszoritott, tenyérnyi nagyságu -kis tüdejével már akkor gyorsan és röviden kapkodta a lélekzetet, -mig végre a tüdő elfogyott s a szervezet összeomlott.</p> -<p>Mikor nyaranta mind együtt voltunk Pándon, mily boldog volt e -környezetben! Senki nálánál vidámabban kacagni, őszintébben -elmulatni nem tudott. Tréfa tréfát kergetett ajkain. De idegenek -iránt bizalmatlan volt; mintha érezte volna, hogy testi -fogyatkozásai miatt talán azok is bizalmatlansággal tekintenek -rá.</p> -<p>Milyen kellemesek voltak vőlegénységem alatt a pándi -kirándulások! Hogy kapaszkodtak berobogó kocsimra a gyerekek, hogy -sietett ki piruló menyasszonyom, hogy kiáltott a praktikus Iduska -mindjárt a cselédekért, hogy a podgyászomat levegyék. S hogy simult -aztán hozzám, hogy legalább a félkezem neki jusson. Télviz idején ő -hozta mindjárt a jó forró párolgó kávét s ő szalasztatott valakit a -harangozóért, hogy a sáros cipőmet megtisztitani a parókiára -citálják. Téli estéken, mig kint a kis falu fölött dühöngött a -hóvihar s rázta ablakainkat, Iduska volt a legkitartóbb kártyázó s -legnagyobb <span class="pagenum"><a name="Page_150" id= -"Page_150">-150-</a></span> bánata volt, ha vele fogattuk el a -fölsőt. A megszokott, szerető körben boldognak, szépnek érezte -magát s ártatlan lelkének sejtelme se volt arról, hogy a kegyetlen -szeszélyü természet milyen különbséget tett közte s embertársai -közt.</p> -<p>Azután sok sirás között elvittem a Jankát és sokáig nem látták -őt Pándon. Mikor pedig egy nyáron visszatértünk, a kocsiról -leszállt a Janka, utána pedig leszállt egy másik Janka, egy -szöszkehaju, kékszemü kis angyal – az te voltál, édes Margit -leányom, a kit a boldog Idus, a nagynéni, mindjárt gondjaiba -vett.</p> -<p>Mikor nyáron ki-kirándultam családom látogatására, hányszor -jöttetek apa elé a bicskei ákácfasorig, hogy kocsimra -fölkapaszkodjatok. Iduska vezette a kis csapatot s utközben diszes -koszorut font fejükre mezei virágokból. Térdemen, lábaimnál -elhelyezkedve, fölvirágozva kocogtunk be a parókiára, hol várt -bennünket a nagypapa, a nagymama s a kis mama. Volt ilyenkor öröm, -mulatság.</p> -<p>Kedves Iduskánk! Boldog voltál kicsiny körödben, elhervadtál, -meghaltál. A tizenkilencedik tavasz virágait már nem érted meg. A -kikelet első enyhe lehelete már sirdombod gyepét fogja -csókolgatni.</p> -<p>Ne vigasztaljátok az édesanyját azzal, hogy jól tette az Isten, -hogy magához vette őt. Beteg volt, nyomorék volt, szenvedő -volt.</p> -<p>Mert az anya azt feleli rá: A szép lányomat, a derék lányomat, -az ép lányomat elvitték tőlem. Azt hittem, hogy legalább ő arra -való lesz, hogy halálomig velem maradjon <span class= -"pagenum"><a name="Page_151" id="Page_151">-151-</a></span> radjon. -Őt nem viszi el senki, ő lesz vigaszom, támaszom, ápolóm, -<i>leányom</i>, ha már minden lányom elhágy és uj családba lép.</p> -<p>Óh, <i>anyai</i> sziv kikutathatatlan mélységei, mennyi drágakő -rejlik még bennetek, a mit nem találtak meg költők és -lélekbuvárok.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_152" id= -"Page_152">-152-</a></span></p> -<h2>ÉS MÉG SEM MOZOG A FÖLD.</h2> -<p>Tiz esztendei buzgó tanitás után Bokor, a párdi tanitó, nem -tudta annyira vinni, hogy valaki tanitványai közül elhigyje, hogy a -föld forog.</p> -<p>Az iskola kellőkép föl volt szerelve csillagászati mappákkal, -földgömbbel, Bokor ur a nagy fekete táblára is lerajzolta nekik a -világrendszert, elmondott nekik minden jelt, bizonyitékot, mely a -föld forgása mellett beszél, s mégis a fiuk csak addig hitték, a -mig iskolában voltak. A mint a tanitói hatalom körén kivül estek, -megtagadták a mestert. A mig féltek tőle, addig hitték.</p> -<p>Egy-egy hosszu télnek a vége felé a gyerekek mégis hinni kezdték -a csudát, de aztán jött a nyár, a falu ifjusága szétoszlott a -mezőkön, kanászkodni, juhászkodni, s mire visszakerült Bokor urhoz, -kipárolgott a fejéből minden hit. Olyankor előlről kellett kezdeni -az oktatást.</p> -<p>Végre belátta Bokor ur, hogy Párdon sohsem fogják elhinni a föld -forgását, s nem erőltette tovább a dolgot, hanem főgondját az -irás-olvasásra forditotta. A föld azért ugy is forog tovább, akár -hiszik Párdon, akár nem.</p> -<p>Egy téli alkonyatkor az öreg Csorba látogatott el <span class= -"pagenum"><a name="Page_153" id="Page_153">-153-</a></span> hozzá, -egy jómódu, okos paraszt, a ki olvasni is szokott s még tarokkozni -is tudott. Azért látogatta meg most is, hogy valami könyvet kérjen -kölcsön a kaszinó kis könyvtárából.</p> -<p>Pipára gyujtottak s a disznótorra fordult a beszéd, melyet -előtte való nap mulattak végig Czipósnál.</p> -<p>– Hát tanitó uram meddig volt ott? – kérdé az öreg Csorba.</p> -<p>– Éjfél után kettőkor jöttem haza.</p> -<p>– Kár volt, mert aztán jött a java. A tüz körül kint a havon -táncoltak. A legények és leányok összefogózkodtak s ugy forogtak -muzsikaszóra a tűz körül, <i>mint Blaskó alatt a föld</i>.</p> -<p>Ez megütötte Bokor fülét.</p> -<p>– Hát hogyan forog a föld Blaskó alatt?</p> -<p>Csorba gazda jóizüet nevetett.</p> -<p>– Hát aszongya Blaskó, hogy ez a föld (s ütögette mázsás -csizmájával), a kin a tanitó ur háza, meg az enyém, meg az én -földem áll, hogy az egész falu, a határ, meg a járás, egy szóval az -egész föld <i>forog</i>.</p> -<p>– Aztán kicsoda az a Blaskó?</p> -<p>– Egy kátai parasztgazda. Rajta is maradt szegényen, – s Csorba -gazda ujra nevetett.</p> -<p>– No, Csorba gazda, hiába nevetnek, mert ennek a Blaskónak okos -embernek köll lenni, ha azt tartja.</p> -<p>A paraszt nem nevetett. Felkönyökölt az asztalra, s bizonyos -lenéző sajnálkozással tekintett a szeme közé.</p> -<p>– Hát még tanitó uram is hiszi ezt a dolgot? <span class= -"pagenum"><a name="Page_154" id="Page_154">-154-</a></span></p> -<p>– Hogy a föld forog? De hiszem ám, hiszen abban Blaskónak -tökéletesen igaza van.</p> -<p>– Már hogy Blaskó hiszi, a maga tudatlan paraszt eszivel, azt -értem, de hogy a tanitó ur higyje uri ember létére, a kitől az -egész falu tanul, azt már soha sem gondoltam volna.</p> -<p>– Hát maga nem hiszi?</p> -<p>– Nem én. Isten ments!</p> -<p>– No, majd elhiszi mindjárt.</p> -<p>Bokor ur átfutott az iskolába s áthozta onnan a földgömböt, -mely, ha pörgették, sebesen és nyikorogva forgott a saját tengelye -körül. Tengerek és szárazföldek igen szépen látszottak meg rajta, -bár nem lehetett egészen tisztán kivenni, hogy hol végződik a -tenger és hol kezdődik a szárazföld. Ellenben igen jól látszott, -hogy hol böködnek rá legtöbbet a parasztgyerekek s mely éghajlatot -kedvelnek a párdi legyek. A jeles földgömbön Magyarországnak is -jutott egy akkora hely, mint a fél tenyerem s ide bele volt irva -Párd, a gyöngébbek kedvéért, nehogy a gyerekek valahol az Atlanti -oceán közepén keressék szülőföldjüket. Bokor ur Csorba koma elé -állitotta a gömböt s melléje tette a gyertyát. A gyertya képviselte -a napot, bár ezt a föltevést Csorba koma erős fejcsóválással -fogadta. S elkezdődött a magyarázat. Itt lakunk mi magyarok. Erre -forog a föld, s ha igy van fordulva, akkor nálunk éjszaka van (most -éppen ugy van fordulva), ha pedig igy fordul, akkor ránk süt a nap -és nappal van.</p> -<p>– Hát a nap, az nem mozdul? <span class="pagenum"><a name= -"Page_155" id="Page_155">-155-</a></span></p> -<p>– Az egy helyben áll.</p> -<p>– Hogy tudja ezt a tanitó ur?</p> -<p>– Tudós emberek, a kik a csillagokban olvasnak, -kiszámitották.</p> -<p>– Lehet, hogy igy van, ott a hol kiszámitották. De nálunk Párdon -senki sem számitotta még ki.</p> -<p>– Párdon sem lehet máskép, mint ott.</p> -<p>– Nem-e? Voltam én Taljánországba katona, aztán ettem narancsot -a fáról decemberben, a mikor itt nálunk krumplit is csak a veremből -lehet szedni. Hát az nem más?</p> -<p>– Persze, hogy a föld egyes helyein más-másképpen folynak a -dolgok. De vannak dolgok, a melyek mindenütt egyformák. A föld itt -is forog Párdon, meg egész Pestmegyében, meg Taljánországban is és -mindenütt. A nap pedig áll akár innen nézve, akár -Taljánországból.</p> -<p>A csillagászati értekezést Bokorné szakitotta félbe, a vacsora -föltálalásával. A buzgó tanitó nem akarta Csorba gazdát -elszalasztani, most, mikor már félig meg volt csipve a tudomány -számára. Ott marasztotta vacsorára s Csorba uram sokkal könnyebben -bevette a csuszát és a bort, mint a tudományos tanokat. De a -vacsorának megvolt az a haszna, hogy Csorba uramat fogékonyabbá -tette a csillagászat iránt. Mert, a mint megtörölték a szájukat s -ujra elővették a földgömböt, rövid kapacitálás után Csorba uram -kijelentette, hogy <i>ő most már hiszi, hogy a föld forog</i>.</p> -<p>A tanitó ur vállára vert és koccintottak. Beszélt Csorba -gazdának a tudomány szépségéről, a legujabb <span class= -"pagenum"><a name="Page_156" id="Page_156">-156-</a></span> -találmányokról s dicsérgette, hogy ő (Csorba) most már mennyivel -különb ember a többinél.</p> -<p>Kilenc óra után fogta Csorba gazda a kalapját s kászolódott. -Bokor uram gyertyával kisérte ki az első hivőt, a kit meg kell -becsülni. Magasra emelte a gyertyát s figyelmeztette Csorbát, hogy -bele ne essék ebbe a gödörbe itt balról, s bele ne lépjen abba a -pocsolyába ott jobbról. (Szép is volna, megtérése estéjén.) De -Csorba gazda nem indult el, hanem füle tövét vakarva, gondolkozni -látszott.</p> -<p>– Hát tanitó uram! – szólal meg, – az már szent, hogy én hiszem, -hogy a föld forog. De egyre kérem: <i>ne tessék ezt senkinek se -mondani</i>.</p> -<p>– Mér’? Hisz kendnek az csak dicsőségére válik. Avval is különb -a tudatlan embereknél.</p> -<p>– Azér’ még se tessék elmondani. Vagy tán ellenségem a tanitó -ur?</p> -<p>– Éppen azért mondom el, mert nem vagyok ellensége. Hadd tudják -az emberek, hogy milyen okos ember az öreg Csorba.</p> -<p>– Látom már, hogy én is Blaskó sorsára jutok: falu csúfja -leszek. No, tanitó ur, ha már igy vagyunk, már csak kibököm én az -igazságot.</p> -<p>– Mi az?</p> -<p>– Ne tessék rossz néven venni: nem hiszem biz’ én, hogy a föld -forog.</p> -<p>– Az árgyélusát, Csorba gazda. Hát mit teszi bolonddá az -embert?</p> -<p>– Láttam, hogy örömet szerzek vele a tanitó urnak, <span class= -"pagenum"><a name="Page_157" id="Page_157">-157-</a></span> aztán -meg meg akartam hálálni a hozzám való jóságot a vacsorával: azért -mondtam. De nem igaz. Hiszi a fene. Istennek ajánlom.</p> -<p>És Csorba gazda elballagott. Ez volt az egyetlen ember Párdon, a -ki <i>majdnem</i> elhitte, hogy a föld forog. S igy joggal őt lehet -Párdon a legtudományosabb embernek tartani, mert a többi még közel -sem járt e hithez. De Bokor ur sem keresi már a hivőket.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_158" id= -"Page_158">-158-</a></span></p> -<h2>AZ OROSZLÁNBŐR.</h2> -<p>Lord Simpson azt az ügyetlenséget követte el, hogy elkésve -született. T. i. mikor az apjának már két fia volt. Az első -örökölte a teljes apai vagyont, a másik kettőnek még a fönnmaradó -szegénységet is kétfelé kellett osztani.</p> -<p>A legifjabb Simpson kapott egy villát Skócia havas hegyei közt s -övé volt a tar tetőkön ugráló zerge mind, sőt a levegőben kóválygó -sasokat is jogosan magáénak tarthatta. A jó levegőből is tetszés -szerinti mennyiséget szivhatott egészséges tüdejébe.</p> -<p>Körülbelül annyi évi jövedelme volt, a mennyit bátyjaura -Windsorban az udvarhölgyeknek ajándékozott virágbokrétákra -elköltött.</p> -<p>Vagyis legidősebb lord Simpson virágárusnéja annyi jövedelmet -huzott a Simpson-családtól, a mennyit maga a legifjabb -Simpson-ivadék.</p> -<p>Beállt katonának; bátyja vett neki tiszti rangot; de nem parádés -katonának készült, táncolni a királyné előtt, lovagolni fényes -hadiszemléken s katonai akadályversenyeken. <span class= -"pagenum"><a name="Page_159" id="Page_159">-159-</a></span></p> -<p>Akkor állt be, mikor verekedni kellett; elment Ázsiába, -megfürdött az Indus szent vizében, vadászott a Paropamizus lejtőin, -korbácsolta a hindukat és ölte az afgánokat. Azután harcolt, -koplalt és izzadott Afrika sivatagain, kaszabolt boereket és -zulukat, fél fülét Ázsiában, három ujját Afrikában hagyta, s egypár -szurás és lövés nyomát hordozta hatalmas testében.</p> -<p>Mikor aztán megunta azt az életet, hogy az árnyas bokrok alól -nyugalom helyett a halál leskelődjék rá, s mindig azzal a -kilátással hajtsa le a fejét, hogy többet sohasem emeli föl, mert -orvellenség vagy mérges kigyó örökre elszenderitheti: egy rakás -exotikus fegyverrel, tigris és oroszlánbőrökkel megterhelten -visszatért Angliába.</p> -<p>Mikor a vad katona fekete arcával megjelent bátyja házánál, ez -éppen egy hadiszemléről tért vissza, (kapitány volt a testőröknél) -s ragyogó disz-egyenruháját ledobálta magáról.</p> -<p>– Hoztam neked egy oroszlánbőrt Indiából.</p> -<p>– Mit csinálok én vele? Szebbet veszek a Trafalgarsquare-on.</p> -<p>A vadember dühbe jött.</p> -<p>– Mit csinálsz vele? Hát majd belebujsz, ha szamárnak érzed -magadat.</p> -<p>– Főhadnagy ur! ön nem sok udvariasságot tanult a pokol fenekén, -a hol járt.</p> -<p>– Kapitány ur! én nem pacsulit, hanem vért szoktam szagolgatni, -nem az udvarhölgyek kezét, hanem a kardom markolatát szoktam -szorongatni. Nem <span class="pagenum"><a name="Page_160" id= -"Page_160">-160-</a></span> viaszfigura vagyok, hanem katona. Nem -mézeskalácsból, hanem acélból van a fegyverem.</p> -<p>Ezzel fogta kapitány-bátyja kardját, s kétfelé törte.</p> -<p>– Ne busuljon kapitány ur! majd küldök másikat a legközelebbi -játékszer-kereskedésből.</p> -<p>– Fél jobb! Mars! – kiáltott a kapitány, s Simpson Arthur -főhadnagy a bengáliai lovasezredben eltávozott.</p> -<p>Ilyen volt a találkozás a két testvér között.</p> -<p>Az oroszlánbőr azonban ott maradt.</p> -<p>Arthur Londonba ment, ott lakott Mary.</p> -<p>Ki volt Mary? Az első nő, a ki Arthurnak örök hűséget esküdött. -De pap nem volt jelen az esküvőn. Csillagok és virágok látták a -szerelmi kettőst. A csillagok ragyogtak, a virágok illatoztak (ezt -teszik már évezredek óta), a szerelmesek csókolóztak, s örök -hűséget esküvének egymásnak (ezt teszik már évezredek óta). De ah! -a csillag lehull, a virág elhervad, a csók elcsattanik, s a hűség -elmulik.</p> -<p>Arthur lóháton ment Londonba, a hol köd volt s éjszaka, mikor -megérkezett. Afrika és Ázsia melegsége után borzongatta testét a -hideg hazai levegő.</p> -<p>Másnap Maryhez ment, a ki fölugrott a kanapéról és elpirult, -mikor őt meglátta. De e piruló arcot nem rejté a harcos széles -keblére; zavart jelentett az, nem a szerelmes sziv örömét árulta -el.</p> -<p>– Nézz rám, Mary. Arthur vagyok. Szeretsz még? <span class= -"pagenum"><a name="Page_161" id="Page_161">-161-</a></span></p> -<p>A leány nem felelt. Arthur feléje akart lépni, de megbotlott -valamibe, a mi a diván elé volt teritve.</p> -<p>Egy oroszlánbőr volt.</p> -<p>Arthurt halálos ijedtség fogta el. Eleven oroszlán előtt sohasem -érezte e félelmet.</p> -<p>– Kitől kaptad ezt az oroszlánbőrt?</p> -<p>Mary nem felelt.</p> -<p>– Mert ezt én lőttem Indiában s a bátyámnak ajándékoztam. Ő tőle -kaptad?</p> -<p>Néma csönd.</p> -<p>– Mióta vagy a kedvese?</p> -<p>Mary zokogott.</p> -<p>– Mit sirsz? Hisz jó dolgod van. A kedves bátyám roppant gazdag -s melléje nagyon ostoba; te meg szegény vagy és okos: éppen -összeilletek.</p> -<p>Egy darabig a bengál harci indulót verte a két sarkantyujával, -aztán elnevette magát.</p> -<p>– Ez kómikus. A bátyámnak viszem az oroszlánbőrt, használat -végett, pedig én vagyok a szamár. Ez az oroszlán nagyon jó -szolgálatot tett nekem, sajnálnám itt hagyni; küldesd a -Charing-Cross-hotelbe. Adieu, kis csalfa!</p> -<p>… Eltávozott. Rá egy évre agyonlőtték Szudánban.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_162" id= -"Page_162">-162-</a></span></p> -<h2>LEVÉL A JÉZUSKÁHOZ.</h2> -<p>A Gyurka haza jön az iskolából, s táskáját le nem téve, kabátját -le nem vetve szól:</p> -<p>– Papa, tud a Jézuska olvasni?</p> -<p>Az ilyen Jézuska-kérdésekkel szemben nagyon bizalmatlan vagyok, -mert sohse tudom, hogy a gyerek miféle karácsonyi titkot akar -kivenni belőlem, a melyet neki még nem szabad tudni. Azért csak -némi habozás után feleltem:</p> -<p>– Tud.</p> -<p>– Hát magyarul tud-e?</p> -<p>– A Jézuska minden nyelven tud.</p> -<p>– Hogyan?</p> -<p>– Ugy, hogy ráteszi a kezét a könyvre, s rögtön tudja, hogy mi -van benne. A hogy a doktor bácsi rátette a multkor a kezét a -melledre, s rögtön tudta, hogy beteg vagy.</p> -<p>Ez a kissé sántitó hasonlat eloszlatta György ur tizéves -elméjének minden kételkedését s igy felelt:</p> -<p>– Akkor a Vágónak igaza volt.</p> -<p>– Mit mondott a Vágó? <span class="pagenum"><a name="Page_163" -id="Page_163">-163-</a></span></p> -<p>– Azt, hogy karácsony előtt meg lehet irni a Jézuskának, hogy mi -a kivánságunk, s ő mindent teljesit.</p> -<p>– De csak azét, a ki jó.</p> -<p>– Irhatunk mi is, papa?</p> -<p>– Hogyne, csak rajta.</p> -<p>Erre a fiuk és lányok rögtön összeültek tanácskozni. Napokon -keresztül csak tanácskoztak és jegyezgettek, végre friss tintával, -uj tollal a tiszta papiros elé ültek s nagy izgatottsággal -mindegyik elkezdte szépen sorjába fölirni, hogy mit kiván a -Jézuskától. Még Palkó is kapott egy vörös ceruzát, egy darab -papirost, s nagy buzgósággal hatalmas ákombákomokat rajzolt.</p> -<p>Két nap alatt készen voltak a levelek, egy napig még tanakodtak -azon, hogy mit felejtettek ki, aztán leragasztották.</p> -<p>– Papa, hová tegyük?</p> -<p>– Hát Mikuláskor hová raktátok a cipőtöket?</p> -<p>– Az ablakba. Gyerekek, rakjuk az ablakba.</p> -<p>Ki is rakták mind az ablakba, s most már a napokon át tartott -csönd és rend teljesen fölomlott. Az a nézet kapott lábra, hogy -most már szabad a vásár, lehet rosszalkodni, mert a levelek -visszavonhatatlanul elmentek a Jézuskához, az ajándék biztos.</p> -<p>A Gyurka nagy elbizakodottságában összeverekedett az öcscsével, -a miért az anyja, bár a fiu nagyon ellenkezett, becsukta az -éléskamrába.</p> -<p>Mikor hazajöttem és értesültem a dologról, kieresztettem a fiut, -s mint kuria (mert az asszony legföljebb <span class= -"pagenum"><a name="Page_164" id="Page_164">-164-</a></span> királyi -tábla lehet a háznál) sulyositottam a büntetést. Még pedig a -következőképp:</p> -<p>Megnéztem az ablakot. A Jézuska hála Isten még nem vitte el a -leveleket. Kivettem a Gyuri levelét s a gyerekek feszült figyelme -közt fölbontottam.</p> -<p>– Mit csinál vele a papa? – kérdé az urfi szepegve.</p> -<p>– Beleirom, hogy számodra egy nagy virgácsot is hozzon.</p> -<p>– De nem fog ám hozni.</p> -<p>– Miért?</p> -<p>– Mert a Jézuska sohase hoz büntetést, csak ajándékot. A -büntetést a Mikulásra bizta az Isten.</p> -<p>Meghökkentem. Ebben van valami. Nem kell a Jézuska fényes -nimbusát tönkretenni.</p> -<p>– Jó, igazad van. Hanem akkor kihuzok egyet a kért -könyveidből.</p> -<p>Itt a Kata sugott neki valamit.</p> -<p>– Jól van papa, – szólt György ur vidám ábrázattal, – akkor -huzza ki a maga könyvét, a <i>Hős fiuk</i>-at.</p> -<p>(Szépen vagyunk. Mint iró én vagyok gyermekeim előtt a -legnépszerütlenebb.)</p> -<p>– Miért éppen az enyimet?</p> -<p>– Mert az ugy is megvan a maga könyvtárában.</p> -<p>(Vagy ugy? No igy megbocsátok.)</p> -<p>Kihuztam a <i>Hős fiuk</i>-at s az egész paksamétát visszatettem -az ablakba. Este volt, mind lefeküdni készültek. A vetkőzés ezuttal -nem járt a szőnyegen való hempergéssel s az ágyról való -lebukfencezéssel, ellenkezőleg, <span class="pagenum"><a name= -"Page_165" id="Page_165">-165-</a></span> nagy csöndben folyt le, -mert a Kata mesélte nekik, hogyan jutnak el a levelek a -Jézuskához.</p> -<p>– Tudjátok, mikor már mindenki elalszik, még az utcai lámpások -is és senkise jár az utcán, nagy fehér sasokon ülve száz meg száz -kis angyal száll le a városba, ablakról ablakra jár, keresztülnyul -az üvegen (keresztül tud ám az angyal nyulni a falon is, még ha -vasból van is) s beszedi a leveleket. Mikor mind beszedték, a fehér -sasok röpülnek velük az ég felé. Az első csillagnál megpihennek, -ott sok ezer fehér szakállu öreg bácsi lakik, a kik átvizsgálják a -leveleket. Ezek az öreg emberek mindenkit ismernek, a ki a földön -lakik. Egész nap a csillag szélén ülnek, s hosszu messzelátókon -nézik a földet, s mindent látnak, a mi ott történik. Ők átolvassák -a mi levelünket is. Ha aztán van egy fiu, vagy leány, a ki különben -jó magaviseletü, de rosszul tanul: ezért a rossz tanulásért -kihuznak egy könyvet, vagy egy játékot. Ha valakiről tudják, hogy -torkos (Maca, ez neked szól), azért is kihuznak egy ajándékot. -Mikor mindezt elvégezték, a fehér sasok repülnek tovább a kis -angyalokkal és a levelekkel. A következő csillagon laknak a -mindentudó idősebb angyalok, a kik még egyszer átvizsgálják a -leveleket, s ujra kihuznak valamit. Ezek az idősebb angyalok nappal -kint sétálnak a mezőn, hol aranyból van a fű és gyémántból a virág, -este pedig a mint leereszkedik a felhő s párnaként beteriti a -mezőt, vagyis a jó Isten megveti nekik az ágyat: lefeküsznek és -megálmodnak mindent, a mit a földön az emberek cselekesznek. Mikor -ők is elvégezték a dolgukat, a kis <span class="pagenum"><a name= -"Page_166" id="Page_166">-166-</a></span> angyalok a fehér sasokon -ülve repülnek tovább, tovább, föl a legfényesebb csillaghoz. Ez a -legfényesebb csillag a kis Jézus házának ablaka, mely mindig nyitva -van és mindig ragyog. Ezen az ablakon a kis angyalok egyszerre -bezuditják a sok levelet, mely ugy hull oda be, mint télen, mikor a -hó esik, a hópelyhek milliói a hogy hullanak az égből.</p> -<p>Erre György ur, a ki már az orráig huzta a paplant, -megriadt.</p> -<p>– S a Jézuska megint kihuz? De jó, hogy olyan sokat irtam a -levelembe…</p> -<p>– Nem, a Jézuska már nem huz ki semmit… Ő csak kiadja a -parancsot, hogy melyik gyereknek melyik angyal viszi az -ajándékokat…</p> -<p>– Csönd, aludjatok, – szólt rájuk a mama s elfujta a -lámpást.</p> -<p>S én a szomszéd szobában meghatva gondoltam arra, hogy ez a -sötét gyerekszoba mily dicső birodalommá változott át e -pillanatban: csillagsugaras, aranymezős, gyémántvirágos -tündérbirodalommá, melyben fehér sasokon apró angyalok repülnek -csillagról csillagra.</p> -<p>Másnap délután a Gyuri egy kopott ruhás, lyukas könyökü fiut -hozott haza az iskolából.</p> -<p>– Papa, ez a Hoffmann, a ki egy osztályba jár velem.</p> -<p>– Mit akar?</p> -<p>– Elmeséltem neki, hogyan irtunk levelet a Jézuskának -<span class="pagenum"><a name="Page_167" id= -"Page_167">-167-</a></span> és hogyan szedték össze és vitték a -csillagba az angyalkák. Azt mondja, hogy ő is szeretne irni.</p> -<p>– Hát miért nem ir?</p> -<p>– Mert nincs neki se apja, se anyja, se testvére, a ki -megmutatná neki, hogyan kell irni… és hogy ő olyan szegény fiu, -hogy őt még a messzelátós fehérszakállu bácsik meg a mindentudó -angyalok se ösmerik…</p> -<p>Ekkor megszólalt Hoffman:</p> -<p>– Kérem, bácsi, én pincében lakom, oda nem látnak le az -égből…</p> -<p>– Dehogy nem, fiam, az égből mindenkit látnak…</p> -<p>– De engem nem; én rólam nem tudnak semmit, mert engem nem is -Hoffmannak hivnak.</p> -<p>– Hát?</p> -<p>– Szabónak – Hoffman az az asztalos, a ki nevel…</p> -<p>– No majd meglátod, hogy észrevesznek az angyalkák, csak ülj le -a Gyurival és irjátok meg a levelet…</p> -<p>Gyuri boldog volt, mert csak azért hivta el a fiut. Neki ültek s -egy óra alatt szerencsésen elkészültek a kivánságok listájával.</p> -<p>Ekkor Gyuri kétségbeesett arccal jön hozzám.</p> -<p>– Papa, nem tudjuk, mit csináljunk a levéllel.</p> -<p>– Miért?</p> -<p>– Mert a Hoffman olyan pincében lakik, a melynek nincsen ablaka… -az inasokkal van ott együtt. <span class="pagenum"><a name= -"Page_168" id="Page_168">-168-</a></span></p> -<p>– Jó, hát tegyétek ki a mi ablakunkba.</p> -<p>Ki is tették s a szegény Hoffman elégedetten távozott. -Kivánalmai különben szerények voltak. Csak sok-sok cukrot, -süteményt, egy labdát, egy fütyülőt s egy ostort óhajtott. Meg is -kapta, no meg két viseltes ruhát a Gyurkától.</p> -<p>A Jézuska különben elkövetett egy feledékenységet is: Gyurkának -meghozta a kitörölt <i>Hős fiuk</i>-at.</p> -<p>A mit György ur ugy magyarázott, hogy ő még sem olyan rossz fiu, -mint az apja gondolja.</p> -<p>Kata ellenben ugy, hogy a papa olyan hires iró, hogy munkáit még -a mennybéli hatalmak is tisztelik.</p> -<p>Ez az elismerés volt az én karácsonyi ajándékom.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_169" id= -"Page_169">-169-</a></span></p> -<h2>AHMED.</h2> -<p>Elmondom a kis Ahmed történetét, hallgassatok reám.</p> -<p>Ahmed Jezero mellett született, mikor az apja meg az anyja -hazafelé lovagolt a jajcai vásárról. Jajcát már egy jó félórája -elhagyták, de Jezeróhoz még messze voltak. Azért a derék Riza bég, -az apa, nem kis zavarba jutott, mikor az asszony jelentette, hogy -Ahmed meg akar születni. A lovakat egy fához kötötte, az asszonyt a -fűbe ültette, maga meg lement az ott folydogáló Pliva vizéhez, -megmosakodott a hüvös habokban, hogy elméje tisztuljon és -gondolatai világosabbak legyenek és aztán elkezdette a fejét -törni.</p> -<p>Allah nem vonta meg segitségét jámbor és hív szolgájától. -Rizának eszébe jutott, hogy itt, ahol a Pliva vizesései közt most -állanak, lakik a komája, Jusszuf, a molnár. Megint lóra kaptak és -pár pillanat mulva már a malom előtt égő nagy tüz mellett állva -üdvözölhették Jusszufot, a ki a jóféle piláfot marékszám ette, -közbe-közbe aludt-tejet hörpintve rá, a miből látható, hogy a garat -nem üresen járt, vagyis a malom virágzott. Az asszonyok -<span class="pagenum"><a name="Page_170" id= -"Page_170">-170-</a></span> elvonultak a maguk külön szobájába, a -két érdemes férfiu sürü cigarettázás, de kevés beszélgetés közt -melegedett a tüznél, itta a fekete kávét és hallgatta a vizesések -moraját.</p> -<p>A hold sárga pompájával gyorsan keresztülvonult az égen. Utána -kis ideig homály volt, de aztán kelet felé uj világosság -mutatkozott, jelentve, hogy az égnek hatalmasabbik királya -közeledik. Ugy három óra tájban a lakóháznak egyik emeleti rácsos -ablakában megszólal Jusszuf felesége:</p> -<p>– Riza bég, örvendezzen a te szived, fiad született.</p> -<p>Riza fölemelkedett, kelet felé fordulva keresztbe font karokkal -háromszor meghajolt és mindannyiszor ezt morogta:</p> -<p>– Áldassék érte Allah. Legyen a fiu neve Ahmed.</p> -<p>Ekkor Jusszuf odalépett hozzá és szóla:</p> -<p>– Legyen a te fiad testben és lélekben hozzád hasonló, de -tenálad több, óh, emberséges bég Riza. Ha te bátor vagy, legyen ő -hős, ha te jómódu vagy, legyen ő dúsgazdag, ha te csinos vagy, -legyen ő csodaszép. Ezt kivánja neked tiszta szivből a Pozorból -való plivaparti molnár Jusszuf fia Jusszuf.</p> -<p>A két török mélyen meghajtotta magát s jobbkezükkel szivüket, -fejüket és ajkukat érintették. Aztán ujra lehevertek és némán -cigarettáztak tovább.</p> -<p>Egyszerre csak ujra megzördült a rácsos ablak és Jusszuf -felesége kiszólt:</p> -<p>– Riza bég, szenvedő asszonyod kivánja, a ki nevednek és -jóságodnak örököst adott: Eredj a jajcai országuton <span class= -"pagenum"><a name="Page_171" id="Page_171">-171-</a></span> a -meddig csak vak koldussal nem találkozol és kérdezd meg tőle, mi -sors vár arra a fiura, a ki ma éjjel jött a világra a plivaparti -Jusszuf molnár házában?</p> -<p>Riza bég elindult a fehér országuton. Százhetvenkettőt lépett, -mikor szembe jött vele az öreg Mehmed, a kinek a Fekete-hegyek közt -kisütötték mind a két szemét, hogy soha többet rabolni oda vissza -ne térhessen.</p> -<p>– Megállj, Mehmed, fehérszakállu vén koldus, Riza bég beszél -hozzád.</p> -<p>Mehmed üres szemgödreit a hang felé forditotta.</p> -<p>– Mit kivánsz, emberséges bég?</p> -<p>– Vén koldus Mehmed, a ki befelé forditott tekintettel mindig -önmagadat vizsgálod és gondolkozol olyan dolgok fölött, melyekről -talán mi semmit se tudunk, mert látószemünk a világ gyönyörüségeit -viszi fejünkbe, felelj meg egy kérdésemre.</p> -<p>– Mi legyen az, kérdezz.</p> -<p>– Mi sors vár arra a fiura, a ki ma éjjel született a plivaparti -Jusszuf molnár házában?</p> -<p>Mehmed megsimogatta a szakállát. Aztán lefeküdt és fülét a -földhöz szoritva, mormogni kezdett:</p> -<p>– Feleljetek ti, földnek szellemei.</p> -<p>Aztán az erdő felé tárta ki karjait és éles hangon a lombok közé -kiáltott:</p> -<p>– És mit szóltok ti, szőrös manói a nagy rengetegnek?</p> -<p>Pár pillanatig figyelt. Aztán egy csomó kavicsot markolt föl, -lecammogott a viz partjára és belehajitotta. <span class= -"pagenum"><a name="Page_172" id="Page_172">-172-</a></span></p> -<p>Az apró kövek nagy zajjal, bugyborékolva tüntek el.</p> -<p>– Zavarlak, zavarlak benneteket, ti vizi tündérek. Feleljetek a -kérdésre, feleljetek.</p> -<p>Egészen a viz mellé fekve rikácsolta el ezeket a szavakat, s pár -percig hallgatva figyelt. A hullámok lassu morajjal csapkodták a -partot.</p> -<p>Aztán fölemelkedett.</p> -<p>– Riza bég, hallod-e az üzenetet?</p> -<p>– Hallom.</p> -<p>– A föld néma. Az erdő nem felel. De a viz mindig fecseg, az -megszólalt. Azt suttogták fülembe az ő tündérei, hogy a plivaparti -Jusszuf molnár házában született fiu boldog lesz, mert nem a maga -lábán fog járni.</p> -<p>Riza bég egy kis ezüstpénzt adott a koldusnak és -visszaballagott. Ahmedből tehát nagy ur lesz, mert nem a maga lábán -jár. Vagyis kocsin, lóháton, hajón. Helyes, nagyon helyes.</p> -<p>Mikor a malomhoz ért, Jusszuf még mindig a tűz mellett hevert. -Riza be akart menni a házba.</p> -<p>– Megállj, – szólt rá Jusszuf.</p> -<p>Riza megállt. Juszuf felült és hallgatagon egy bottal sokáig -piszkálta a parazsat. Végre megszólalt:</p> -<p>– Ne menj be a házba.</p> -<p>– Miért?</p> -<p>– Mert tenálad sokkal nagyobb ur van odabent.</p> -<p>– Kicsoda?</p> -<p>– A halál. <span class="pagenum"><a name="Page_173" id= -"Page_173">-173-</a></span></p> -<p>Riza egyet rándult, mintha a nyakára hurkot vetettek volna. -Odalépett Jusszufhoz, melléje térdelt és halkan igy szólt -hozzá:</p> -<p>– A fiu?</p> -<p>– Nem. Az asszony.</p> -<p>Riza bég fölkelt… nehezen… lassan… mintha valami nagy terhet -tettek volna a vállára… Szinte nyögött. Bement a házba. Jusszuf -pedig végignyult a földön, s egészen a tűzhöz könyökölt. Szinte -beleért a szakálla.</p> -<p>Nemsokára kijött a házból Riza bég.</p> -<p>Kezében, fehér feredsébe takarva, a kis fia. Lassan -elindult.</p> -<p>Jusszuf felült, s utána bámult.</p> -<p>– Hová viszed? – kérdé.</p> -<p>Riza nem felelt. Leért a folyó mellé. A viz itt széles -hullámokban hömpölygött a vizesés felé, melynek zaja mint távoli -mennydörgés hallatszott ide. Aztán Riza fölemelte karját, s a fiut -messze bedobta a vizbe.</p> -<p>Nem nézett utána. Hirtelen visszafordult. Lassu léptekkel a -tűzhöz jött, lehevert, s belebámult a parázsba. Csend volt. -Egyszerre rekedt hangon megszólalt:</p> -<p>– Ő megölte az anyját, én megöltem őt.</p> -<p>A csalfa vizitündéreknek igazuk volt. Akkor lesz boldog, ha nem -a maga lábán jár, ott uszik, lebeg, gyenge kis testét szelid -ringással viszik az alattomos hullámok. Talán a vizi tündérek -emelik vállaikon, s édes dalt zengenek hozzá, neki, a ki már -csakugyan boldog, mert meghalt. A forgatag elkapja… lezuhan a -mélybe… a <span class="pagenum"><a name="Page_174" id= -"Page_174">-174-</a></span> feredse megakadt egy sziklán, s a viz -sodra lebegteti, csapkodja, mintha egy fehér női alak kétségbeesve -kapkodna a gyermeke után.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Elmondtam. Hol hallottam, nem tudom, de ott jártam e helyeken és -talán a jezerói vizesések dörején át meghallottam a gyermek -nyöszörgését és az anya sikoltását? Vagy a körülálló őserdők -morajából tört hozzám a véres panasz? Vagy talán álmodtam a jajcai -barna váromladék alatt? Nem tudom. De emlékszem utamból sötét, -vésztjósló szemekre, szenvedélyes arcokra, szívtépő bús dalokra, -elfojtott jajszavakra, rácsos ablakok mögött siró, szenvedő nőkre, -marcona férfiakra… S mikor ezek mind megelevenednek emlékezetemben, -igy kiáltok: Nem álmodtam, igaz volt.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_175" id= -"Page_175">-175-</a></span></p> -<h2>A DECEMBER.</h2> -<p>Ő a nagybácsi a hónapok közt, a kedves, jó, öreg nagybácsi, a ki -valahányszor megjelenik köztünk, a zsebei tele vannak édességekkel -és ajándékokkal. Mindenki örül a megérkezésének, mindenki búsul a -távozásán. Jó meleg szobával várjuk s még ölelését is téli kabátban -fogadjuk. Sőt nyakig begombolkozunk előtte, a mit ő nem vesz rossz -néven, bár meglehetősen hidegen bánik velünk.</p> -<p>A karakterét az adja meg a decembernek, hogy befejezi az -esztendőt s tanuja a mi megtört reményeinknek, melyek januárban oly -magasra duzzasztották keblünket. Ez az önkritika hónapja, melyben -szemlét tartunk a fölött, hogy mit váltottunk be abból, a mit az év -elején fogadtunk s rájövünk, hogy meg lehetünk-e elégedve magunkkal -vagy nem. Ez az önkritika csak decemberben szigoru. Más hónapokban -könnyü vérrel azt mondjuk a mulasztásra: „Eh! majd megcsinálom a -jövő hónapban!“ Decemberben ezt már nem merjük mondani, mert a jövő -hónap már a jövő esztendőt jelenti. S azért inkább magunkba -szállunk és elismerjük hanyagságunkat. <span class= -"pagenum"><a name="Page_176" id="Page_176">-176-</a></span></p> -<p>Ez a decemberek pszikológiai jelentősége. De sokkal nagyobb -jelentősége van külső nyilatkozásainak.</p> -<p>Három olyan napja van, melyen ajándékokat szokás osztogatni: a -<i>Mikulás</i>, a karácsony és az ujév. Az ujévet is beleszámitom -ebbe a hónapba, mert ezeket az ajándékokat is decemberben kell -megvenni, s a megvétel keservei decemberre esnek, holott az -ajándékozás örömeit már januárius foglalja le magának.</p> -<p>Ez az ajándékvásárlás az alapja egy nagy csomó üzlet -virágzásának. Ma már a Mikulás kezd versenyezni a kis Jézussal, s -alig kezdődik el a hónap, szaladunk vásárolni püspököket, -krampuszokat, kéménysöprőket, cukrot és más egyebet, s igy edződünk -a karácsonyi nagy vásárra. Mikulás és karácsony közt elég hosszu az -idő, hogy a gyerekek elrontott gyomra helyreálljon és képes legyen -befogadni a második édesség-rohamot.</p> -<p>Különös jelek mutatják a karácsony közeledését. A családi -kötelékek meglazulnak. Az asszony nem bánja, ha hosszabb ideig -maradsz a klubban, a kis leány minden héten háromszor a nagymamánál -ebédel, s valahányszor haza mégy, mindig azt veszed észre, hogy a -szobalány a kapuban les és szalad be, jelenteni érkezésedet. -Franciaországban a szobalánynak ilyetén eljárása családi drámát -jelentene: egy huszárkapitánynyal, revolveres férjjel, megölt -asszonynyal és esküdtszéki fölmentéssel. De hála civilizálatlanabb -viszonyainknak, minálunk ez a különös dolog családi örömöket -jelent. És nemcsak, hogy nem ragadod meg a sápadó szobalányt, -fülébe dörögvén: <span class="pagenum"><a name="Page_177" id= -"Page_177">-177-</a></span></p> -<p>– Nyomorult, te egy követ fujsz hűtlen asszonyoddal!</p> -<p>Hanem ugy téssz, mintha mit se vettél volna észre s ha a -feleséged kérdi:</p> -<p>– Ugyan, hol lehet az a Böske? Már egy fertályórája, hogy a -boltba küldtem. Bizonyosan a kapuban álldogál; – akkor mélyen -hallgatsz, s csak magadban konstatálod, hogy a Böske személyesen és -jóval erélyesebben megkapná ezeket a szemrehányásokat, ha csakugyan -a kapuban álldogált volna.</p> -<p>Mindezekből a jelekből, ha a családi életben csak egy kis -tapasztalatod van, összeállithatod a következőket:</p> -<p>Karácsonyi ajándékul kapsz egy pár papucsot, egy házisapkát és -egy kihimezett szivartárcát. Az egyiket a feleséged, a másikat a -leányod késziti. A fiuk nem készitenek semmit. Azok vagy verset -szavalnak neked Pósa Lajostól, vagy szekundát hoznak haza a -karácsonyi bizonyitványban a latinból. Ez az igazi meglepetés, mert -erre legalább nincs elkészülve az ember.</p> -<p>Ha Böske csakugyan a füszeresnél jár és nincs ideje téged lesni -és te ennek folytán váratlanul betoppansz, mire az asszonyka -zavartan hebeg és himez-hámoz: akkor biztosra veheted, hogy -<i>himez</i>; sőt több mint bizonyos, hogy a nagy sietségben a -köténye alá rejthette csak a munkát, s alig várja, hogy szobádba -menj és ő a meglepetést jobban elrejthesse.</p> -<p>Minél jobban közeledik a karácsony, az ajándék tünetei annál -aggasztóbbak lesznek. <span class="pagenum"><a name="Page_178" id= -"Page_178">-178-</a></span></p> -<p>Az asszonykát hirtelen makacs köhögés lepi meg. Néha olyan -jóizüen köhög, hogy a szeme is könnybe lábad. Ez igy tart -huszonnégy óráig, te sajnálkozol, mire ő ezzel a kéréssel lep -meg:</p> -<p>– Édesem, ne dohányozzék itthon egypár napig. Nagyon -csiklandozza a torkomat, s köhögésre ingerel.</p> -<p>– Óh, kérem, nagyon szivesen. Hát mért nem mondta hamarább?</p> -<p>Rettentő rosszul esik ugyan ebéd után a csibukot és vacsora után -a szivart elhagyni, de hát délben a fekete kávéhoz és este a teához -idegesen összetördelsz és szétharapdálsz öt-hat fogpiszkálót és -néhányszor rámordulsz a gyerekekre. A dohányzást nem pótolja, de -egy kicsit lecsillapitja izgatottságodat, melyet a füst hiánya -okoz.</p> -<p>A második füst nélkül végződő ebéd után, mikor már a bajuszod -végét csavarod be a fogaid közé, az asszonyka igy szól:</p> -<p>– Látom, hogy maga szenved. Ugyan tegye meg, hogy a mig a -köhögésem nem szünik, igya meg a kávéját a klubban. A -kedvemért!</p> -<p>A klubban! A kedvéért! Ahán, most már össze tudom állitani az -egész manővert. Az asszonyka a himzéssel el van késve. Nem is -készül el vele karácsonyig, ha én annyi időt töltök otthon, mint -máskor. Engem tehát el kell tuszkolni hazulról, a minek sorrendje a -következő: 1. A köhögés. 2. Kérelem, hogy a férj ne dohányozzék. Ha -a férj önző, akkor ő maga kijelenti, hogy egyelőre a klubban -ebédutáni feketekávézik. Ha jó és önzetlen, akkor nem dohányzik, de -otthon marad. Most <span class="pagenum"><a name="Page_179" id= -"Page_179">-179-</a></span> jön aztán, hogy az asszonyka (rendes -körülmények közt ádáz ellensége a szivarfüstnek) fölfedezi, hogy: -3. A férj a füst hijján szenved. 4. Kérelem, hogy ne szenvedjen, -hanem menjen a klubba feketézni és szivarozni.</p> -<p>És a szerencsés férj lemondó mosolylyal fogja a kalapját, -elbucsuzik nejétől, gyermekeitől, s mint egy áldozat, óriás -léptekkel rohan a klubba kávézni. Szerencse, hogy ilyenkor a Böskét -nem állitják ki a kapuba utána nézni.</p> -<p>Az a férj aztán burokban született szerencsegyerek, a kinek a -meglepetésével annyira el van késve az asszonyka, hogy még vacsora -után is eltuszkolja hazulról teázni. Ha a késés nem ily nagy, akkor -a kis menyecske, a ki ebéd után azonnal észreveszi szenvedéseidet, -vacsora után rettentő közömbösen tudja nézni tantalusi -szivarszomjadat, s ha pedzeni mernéd, hogy kimégy az utcára -elszivni egy szivart, alighanem egypár könny jelennék meg a kék -szemek szögletében.</p> -<p>Üdvözlégy, öreg december, üdvözlégy a családapák hosszabbra -eresztett póráza nevében. Tudom, hogy kevés ember van megelégedve -veled, de én szeretem zuzmarás szakálladat és fagyos sóhajtásaidat. -Ha erősen fagy, sokat kell fütésre költeni; ha nem fagy, nincs -korcsolyázás; ha nem esik a hó, busul a szánkázni szerető ember és -az utcaseprő; ha esik a hó, busul a városi hatóság és a -vasutigazgatóság. De te ezzel ne törődjél: a gyerekvilág szeretete -beragyogja deres fejedet s örökzöld koszorut fon homlokod -körül.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_180" id= -"Page_180">-180-</a></span></p> -<h2>MINDENNAPI ALAKOK.</h2> -<p>A szerkesztőséggel szemközt van egy fiakkerállomás. Ma ott -megfogadtam egy kocsit holnaputánra. Az alkut megkötöttük és -fölmentem a hivatalba.</p> -<p>Pár perc mulva megjelent a kocsis.</p> -<p>– Kérem, azt hallottam, hogy lakodalomra tetszett -megfogadni.</p> -<p>– Arra.</p> -<p>– Akkor drágább.</p> -<p>– Miért?</p> -<p>– Mert ahhoz kiállitás kell.</p> -<p>– Miféle kiállitás?</p> -<p>– Cilinder, sárga kabát, virág, borotválkozás, szerszám, -lóstuccolás, Csetvájó.</p> -<p>– Mind helyes. De mi az a Csetvájó?</p> -<p>– Jószagu viz, a mivel a kocsit, a pokrócot, meg a keztyümet -behintem.</p> -<p>– Jól van.</p> -<p>– Aztán meg, tetszik tudni, én már délelőtt nem igen vállalhatok -fuvart, hogy a kocsim tiszta maradjon. <span class= -"pagenum"><a name="Page_181" id="Page_181">-181-</a></span></p> -<p>– Az igaz.</p> -<p>– Vörös nyakkendőt is szeretnék felkötni, meg egy szines mellü -inget.</p> -<p>– Ahoz már nekem semmi közöm.</p> -<p>– De meg kell tenni, nagyságos ur, mert nemcsak a fiatal párt -meg a nyoszolyólányokat nézik ám, hanem a kocsisokat is. Jóravaló -kocsis, ha tart magára valamit, köteles ilyenkor kiöltözködni, -különben lenyelvelik.</p> -<p>– Ezt nem tudtam.</p> -<p>– Pedig ugy van, kérem. Akármicsoda magától járó gőzbérkocsit -találnak is ki, a fiakkeres a kocsisok királya s a fiakker az -elegáns kocsi marad mindig. Tessék megnézni: gavallér-mágnás mind -fiakkeren jár, sohse a maga fogatán.</p> -<p>Szóval, szombat délutánra szóló szerződésünket egész uj alapokra -helyeztük.</p> -<p>Eszembe jutottak a különböző kocsis-tipusok, a kikkel már dolgom -volt.</p> -<p>Mikor Berlinbe megérkeztem s az anhalti pályaudvar magasságából -lépcsőn leballagtam, egy rendőr minden áron valami pléhtáblát akart -a kezembe nyomni. Vadidegen létemre nem értettem meg a nagylelkü -adományozás célját és hidegen tovább haladtam. Egy darabig -lármázott utánam, aztán vállat vont és osztogatta a többi utasnak a -pléhet, melyet mindnyájan elfogadtak.</p> -<p>Az állomás előtt a kocsiknak óriási tömege állt. Mikor -körülnéztem, megszólitott az egyik: <span class="pagenum"><a name= -"Page_182" id="Page_182">-182-</a></span></p> -<p>– Micsoda száma van?</p> -<p>De furcsa. Nálunk a kocsinak van száma, nem a passasérnak.</p> -<p>– Vigyen el engem a Hotel Kaiserhofba.</p> -<p>– Adja ide a számát.</p> -<p>– De nekem nincs számom!</p> -<p>– Hát akkor, kérem, ne tartóztasson, – és azzal otthagyott.</p> -<p>Különös dolog. A mint az ember Berlin város területére lép, -elvesziti a nevét és helyette számot kap, mint a gályarabok!</p> -<p>Akkor vettem észre, hogy a kitóduló utasok a pléhtáblákról -hangosan leolvasott számokkal szólitják a megfelelő számu kocsit. -Megszégyenülve visszaballagtam a rendőrhöz s alázatosan egy számot -kértem tőle. Éreztem, hogy első összeütközésem a porosz állammal -rám nézve kudarccal végződött.</p> -<p>Csakhamar megtaláltam a kocsit és minden rendben volt.</p> -<p>Egész berlini időzésem alatt egyetlen rokonszenves kocsist sem -találtam. Morózus, szükszavu frátereknek látszottak.</p> -<p>A bécsi kocsis hetyke és követelő. Lehetetlen vele -szembeszállni, mert példátlanul goromba tud lenni. Ha valaki, a kit -ő különben nem nézett urnak, várakozása ellenére jól megfizeti őt, -még akkor is szemtelen. Gunyos alázatossággal köszöni meg a zsiros -borravalót s érezteti a balekkel, hogy azért neki nem imponál, mert -tudja, hogy burgerrel van dolga. <span class="pagenum"><a name= -"Page_183" id="Page_183">-183-</a></span></p> -<p>A párisi kocsis végtelen finomsággal tud szemtelen lenni. Nagyon -kedves, előzékeny, fecsegő, ha utasával meg van elégedve, de -végtelenül impertinens, ha megharagszik.</p> -<p>Egyszer a Madeleine-boulevardon kocsiba akartam ülni, hogy a -Père-Lachaisebe menjek. Jó messze van, de sokaltam, a mit a kocsis -kért. Mikor ezt megmondtam neki, végtelen jóakarattal, atyailag -nézett rám, s résztvevő hangon kérdezte:</p> -<p>– A lába fáj önnek?</p> -<p>– Nem.</p> -<p>– Hisz akkor gyalog is elmehet.</p> -<p>Elinditja a lovát és ott hágy. Tiz lépésről visszatekint és -ugyanazon a jóindulatu hangon mondja:</p> -<p>– Menjen, menjen. A mozgás nagyon egészséges. Nem fog -elhizni.</p> -<p>A párisi kocsis soha sem kinálja magát, ennél sokkal büszkébb. -Az olasz ellenben ugy szalad utánad, mint a kis kutya. Különösen a -nápolyi.</p> -<p>Ebben a városban történt velem a legmulatságosabb -kocsis-dolog.</p> -<p>Egy reggel kilépek a fogadómból és tekintetem szórakozottan -végigfut az ott álló bérkocsikon. Egy fekete, füstös fickó rögtön a -bakra ugrik, megcsapkodja a lovát és odahajt mellém.</p> -<p>– Kocsit parancsol? – kérdé levett kalappal.</p> -<p>– Nem.</p> -<p>– Inteni tetszett.</p> -<p>– Nem. <span class="pagenum"><a name="Page_184" id= -"Page_184">-184-</a></span></p> -<p>– A fejével méltóztatott inteni. Óh, nekem nagyon jó szemem van, -azonnal észrevettem.</p> -<p>Eközben már javában mégy és a kocsis folyton veled tart, a -gyalogut mellett s a bakon állva intézi hozzád szavait.</p> -<p>– Pedig meg voltam győződve, hogy uraságod használni fogja -kocsimat. A szegény embernek egyetlen reménye az idegenben van. -Nápolyban csak ők járnak kocsin. Mit méltóztatott mondani?</p> -<p>– Semmit.</p> -<p>– Lovam arabs félvér. Ugy megy, mint a villám, félóra alatt -kiviszem önt a Szolfatarához.</p> -<p>– Ugyan menjen a pokolba, ne tolakodjék.</p> -<p>– Rosszul teszi, ha haragszik. Nincs igaza. Én csak -kötelességemet teljesitem. Csupán az ön kényelmét tartom szem -előtt. Nagy fájdalmamra szolgálna, mylord, ha önnek boszuságot -okoznék.</p> -<p>(A gazemberek, ha valakit meg akarnak pumpolni, mylordnak -szólitják.)</p> -<p>Szótlanul, gyors léptekkel, lesütött szemmel haladtam, ő folyton -velem egy irányban hajtotta a lovát, a kocsiuton. Az olasz csak -egyben kitartó: a koldulásban. És emellett oly válogatott nyelven -szónokolt hozzám, hogy nekem az volt a benyomásom, mintha a Divina -Comoediát szavalná.</p> -<p>Az volt a vége, hogy adtam neki két lirát. De nem szálltam be. -Erre ő leugrott a kocsiról s igy szólt:</p> -<p>– Végtelen sajnálom, hogy mylord alamizsnaként adja nekem a -pénzt. Higyje el, hogy szivem sajog <span class="pagenum"><a name= -"Page_185" id="Page_185">-185-</a></span> – de elfogadom, mert öt -testvéremnek keresem a kenyerét. Arra azonban figyelmeztetem, hogy -az idő gyönyörü, s a felsőkabát fölösleges. Bocsánat mylord.</p> -<p>Ezzel kivette kezemből a felsőkabátomat, beleültette a kocsiba -és elvágtatott.</p> -<p>Visszavitte a fogadóba.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_186" id= -"Page_186">-186-</a></span></p> -<h2>KIÁLTÁS AZ ÉJSZAKÁBA.<a name="FNanchor_1" id= -"FNanchor_1"></a><a href="#Footnote_1" class="fnanchor">1)</a></h2> -<p>Elmémet visszaforditom a multba és emlékezem.</p> -<p>Óh, de nehéz visszaemlékezni!</p> -<p>Ha a jövőre gondolok, elmém, mint az ifju sas, merészen repül az -ég felé, hol a dicsőséget és a halhatatlanságot osztogatják.</p> -<p>De ha visszapillantok a multba, elmém olyan, mint a messziről -jött vándormadár: lassan jár, meg-megáll pihenni s fáradt -szárnylebbentései alig viszik előre.</p> -<p>Mintha félne behatolni az eltemetett, elfeledett multba. Mintha -azt mondaná: Vigyázz, a mi benne kellemes volt, azt vissza nem -idézed; a mi benne kellemetlen volt, azt jobb, ha föl nem -bolygatod.</p> -<p>Ime, a mi jót életedben élveztél, annak terajtad semmi nyoma, de -a mi rossz veled történt, az beléd véste bélyegét: egy csalódást -szivedbe, egy ráncot a homlokodra, ősz hajszálakat a fejedre.</p> -<p>A rossz tehát erősebb, mint a jó. Ne nézz hátra! <span class= -"pagenum"><a name="Page_187" id="Page_187">-187-</a></span></p> -<p>És én mégis hátra nézek.</p> -<p>És innen a nagy kőpaloták között bódultan, lihegve futkosó -szegény emberek közül elszáll a lelkem valahová messze… S látok -alakokat, a kiket valaha régen ismertem… s az elporladt alakok -révén elfelejtett történetek csendülnek meg lelkemben…</p> -<p>Emlékezem…</p> -<p class="center">*</p> -<p>Tavasz volt, édes, illatos tavasz. És mi ez édes, illatos -tavasznak egy holdas éjszakáján szekéren haladtunk -Székely-Udvarhelyről Segesvárra.</p> -<p>Hárman voltunk: a bátyám, én és Puskás bácsi, a vén székely -birtokos; az apró székely macskák lassan kocogtak, a szekér zörgött -s én, a két ember lábánál, a kasban ülve, édesdeden aludtam. Kicsi -fiu voltam még.</p> -<p>Egyszerre megáll a kocsi, a bátyám fölráz.</p> -<p>– Megérkeztünk? – kérdém álmosan.</p> -<p>– Szállj le! – mondá ő felelet helyett.</p> -<p>Egy hidra léptünk, a lovakat meg lehajtották a hid alá -itatni.</p> -<p>– Nézz körül, – szólt a bátyám, – a Küküllő hidján állunk. Ez a -segesvári csatatér.</p> -<p>Karjával végigmutatott a völgyön, aztán halkan hozzátette:</p> -<p>– Itt esett el Petőfi Sándor.</p> -<p>Hallgattak egy darabig. Lebámultak az alattunk zúgó vizbe, -melynek habjaival a hold sugarai enyelegtek.</p> -<p>– Ha elesett, – tette hozzá a bátyám. <span class= -"pagenum"><a name="Page_188" id="Page_188">-188-</a></span></p> -<p>– Elesett, bizonyos, hogy elesett. Meghalt, – mormogott maga elé -Puskás bácsi.</p> -<p>Ujra csönd lett.</p> -<p>– Tudom, mert itt voltam, – folytatta Puskás.</p> -<p>– Látta elesni?</p> -<p>– Nem. De tudom, hogy meghalt. Hej, véres napja volt az a -magyarnak… Darabokra szaggattak, eltiportak, szétzuztak bennünket. -Itt jött ránk egy ezred tiszta fehér lovon, ott egy ezred csupa -almásszürke lovon s a sápadt, rongyos, fakó, sovány székely honvéd -lehajtott fejjel várta a halált…</p> -<p>És az öreg Puskás belemeresztette a szemét a Küküllő fölött -lebegő hold ezüstös porába, mintha az elesettek lelkei ott -gyülekeznének meghallgatni őt… és beszélt tovább, ránk sem nézve, a -szellembajtársakhoz.</p> -<p>– A mi zászlóaljunkból csak öten menekültünk meg. Négy -nagy-enyedi ifju diák, meg én… Héjasfalván rejtőztünk el s mikor -sötétedni kezdett, az erdőbe menekültünk… föl, egyenesen annak a -nagy hegynek… fegyverünk nem volt… némán futottunk… mig az egyik -diák össze nem esett. A karja át volt lőve. Vittük magunkkal -tovább. Kiverte szegényt a forróság. Egyre az édesanyját hivta és -vizet kért… Nem mertünk ránézni, nehezen zihálva vittük tovább. -Végre fölértünk a hegytetőre. Sötét éjszaka volt. Az égen kigyultak -a csillagok, a földön kigyultak a tábortüzek. A Küküllő völgye tele -volt az oroszok tüzeivel… Néha távoli trombitaszó ütötte meg -fülünket. A csucson heverve, mint zaklatott vadállatok tompa -kétségbeeséssel bámultunk <span class="pagenum"><a name="Page_189" -id="Page_189">-189-</a></span> alá… Vége mindennek, beszélték a -diákok. Talán csak mi öten maradtunk a nagy romlásból. De jó -azoknak, a kik meghaltak, együtt vannak a legvitézebbekkel – és már -nem fáj nekik semmi. Elesett Bem apó, elesett Petőfi… Petőfi? Ki -látta? Futni látták. Bizonyosan bekeritették… Szegény Petőfi! A -seblázas diák, ki háttal egy fának ült, kimeredt szemmel bámult -ránk s a forró lehelet ki-be szaladt a száján. Fáj valamije? -kérdém. Fáj, a szivem – felelt. Elveszett a zászlónk is, elveszett -Petőfi is… Petőfi, Petőfi! suttogá többször…</p> -<p>… És éjfél lőn. Az égre sötét felhők borultak. Elbujtak a -csillagok. Az erdő fájdalmasan bugott, mintha a menekültek, a -szenvedők, a haldoklók csöndes jajgatása volna. Elhallgattunk.</p> -<p>Egyszerre… Mi volt ez? Rémülten fölugrottunk és egymásra -tekintettünk. Egy irtóztató jajkiáltás hasitotta végig a -mindenséget. Végighömpölygött a völgyön… Vagy tán az égből jött?… -Vagy a föld alól tört ki? Nem tudom. S mig mi egymásra meredtünk, a -seblázas diák lassan fölemelte kezét, lemutatott a völgybe és -rebegett:</p> -<p>– Most ütötték agyon Petőfit!</p> -<p>Hideg borzadály futott át. Talán a haragos ég tiltakozó szavát -hallottuk? Talán a fájdalmas anya, a haza jajkiáltása dörgött a -fülünkbe? És mi visszafojtott lélekzettel lestük, nem nyilik-e meg -a föld, hogy elnyelje a rémtett elkövetőit? Nem szakad-e le az ég, -hogy összetörje a földgolyót, melynek egyik világosságát -kioltották? <span class="pagenum"><a name="Page_190" id= -"Page_190">-190-</a></span> Nem, nem… minden csöndes, csak szivünk -heves dobogása hallik. És lent a völgyben elhamvadtak a tábortüzek… -csak a szélső őrök tüze égett hosszu vonalban és nekünk ugy -tetszett, mintha a megölt költő piros vére csorogna ott végig a -fekete éjszakában.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Puskás elhallgatott… és én remegve néztem átszellemült alakjára, -eltorzult arcára s fényes szemére, melylyel mintha most is látná a -kegyetlen éjszakát minden rémeivel… az elgázolt hazával, a -vérbefuladt szabadsággal, a megfojtott költővel… S mintha most is -hallaná a rejtelmes, nagy, velőthasitó jajkiáltást…</p> -<p>Az öreg Puskás végigsimitotta homlokát s igy fejezte be:</p> -<p>– Bizony meghalt Petőfi.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Rá valami tizenöt évre Szatmármegyébe vetődtem. Egy barátom hítt -meg, a ki megigérte, hogy megmutatja az ecsedi lápot.</p> -<p>Egy rekkenő nyári napon, puskával a vállunkon, behatoltunk a sás -világába.</p> -<p>Nagy csöndesség vett körül bennünket; még a bogarak sem -zümmögtek; még a madarak sem röpködtek; minden teremtett állat -elült és aludt.</p> -<p>Egyszerre a messzeségben tompa dördülés gördült végig az égen. -Azután a nádas elkezdett halkan zizegni, mintha azt suttogná: vihar -lesz, vihar lesz, vigyázzunk.</p> -<p>Azután a viz elkezdett remegni, fodrosodni. Apró <span class= -"pagenum"><a name="Page_191" id="Page_191">-191-</a></span> -hullámokban szaladt a part felé, mintha ott akarna elbujni.</p> -<p>Madarak jeladó kiáltásai töltötték meg a levegőt. -Figyelmeztették egymást a vészre s gyors rebbenéssel -menekültek.</p> -<p>Most a vihar első hadoszlopa végigszáguldott a lápon. Jajgatva -borult le előtte a gyönge sáserdő s összekuszálva emelte föl ujra -fejét.</p> -<p>Mi egy nádvágó ember kunyhójába menekültünk.</p> -<p>Hirtelen sötétség borult a földre. Aztán nagy dördülés -következett, mely megrázott eget és földet s az erőszakosan -kettérepesztett felhőből egyszerre leszakadó eső korbácsolni kezdte -a lápot.</p> -<p>S a láp jajgatott.</p> -<p>A mint a kis ajtó előtt fekve, kifelé figyeltem, az irtóztató -hangzavarból mintha sirást, majd kétségbeesett jajveszékelést, -zokogást, nyöszörgést, mormogást, ijedt feleselést hallottam volna -ki.</p> -<p>Mintha a láp ismeretlen világának ezer meg ezer rejtelmes állata -marná egymást a biztos menedékhelyért… vagy mintha az elnyomottak -csikorgatnák tehetetlenül a fogukat a zsarnok ostorcsapásai -alatt…</p> -<p>Kábultan bámultam ki az elemek ütközetébe.</p> -<p>És ekkor egy éles hang, egy óriási kiáltás hasitotta végig a -kaoszt.</p> -<p>Mi volt ez?</p> -<p>Talán a küzködő láp lelkének jajszava?</p> -<p>Talán egy szenvedő embertársam kiáltása, a ki hirtelen -megjelenni látja maga előtt a Halált? <span class= -"pagenum"><a name="Page_192" id="Page_192">-192-</a></span></p> -<p>És ekkor, mintha agyvelőm sötétségén is villám cikázott volna -keresztül, eszembe jutott az a holdas éj a Küküllő hidján… az öreg -Puskás elbeszélése… és az a hang, mely a segesvári véres nap -éjszakáján jajgatott a sötétségben.</p> -<p>És akkor eszembe jutott, hogy hol vagyok.</p> -<p>Eszembe jutott, hogy a vihar egyik végén van Erdőd, a másik -végén van Koltó… A világnak az a két pontja, mely boldognak látta a -költőkirályt… és csak ez a két hely látta boldognak…</p> -<p>És a dörgéstől, a villámlástól, a rejtelmes hangok zürzavarától -elkábult fejemben különös gondolat támadt. Őrült gondolat volt, de -betöltötte minden porcikámat s hevesen zúgott át rajtam, vérem -lüktető hullámaival együtt.</p> -<p>Odafordultam társamhoz:</p> -<p>– Hallottad azt a kiáltást?</p> -<p>– Nem hallottam semmit.</p> -<p>– Azt az éles jajkiáltást, mely keresztül zúgott a viharon?</p> -<p>– Hallucinálsz, édes fiam.</p> -<p>… Nem, nem, ez nem káprázat… Ő itt van, itt bujdosik, itt -bolyong, hol az első szerelem édes kínjai marcangolták szivét… hol -a völgyben nyilnak a réti virágok… hol zöldel a nyárfa az ablak -előtt… ott nyargal szilajul a szélvész és villám szárnyán… panaszát -belerikoltozza a mennydörgésbe… jajgat elvesztett ifju életén… -Siratja rövid boldogságát.</p> -<p>Ne feledjétek ezt ti, kik engem hallgattok, délceg <span class= -"pagenum"><a name="Page_193" id="Page_193">-193-</a></span> -szülöttei e bájos vidéknek, ti szépséges asszonyok és barnaarcu -férfiak… a költő lelke itt él köztetek… a virág illatában, az erdő -zúgásában, a patakok csörgésében, a vadvirágos mezőket elöntő arany -napfényben, vagy az éjjel tovasuhanó fekete madarak éles -kiáltásában… de itt él. S gondoljatok rá, ha a láp titokzatos -világa felől a vihar mennydörgését halljátok!</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_194" id= -"Page_194">-194-</a></span></p> -<h2>A CALUMPITI GYŐZŐ.</h2> -<p>Engedjék meg, hogy bemutassam önöknek az előttem is teljesen -ismeretlen Tunston ezredest, a calumpiti győzőt. Ugyebár, önök nem -hallottak semmit a calumpiti győzelemről? Bevallom, hogy nehéz is -erről valamit hallani. Talán én vagyok Magyarországon az egyetlen -ember, a ki erről tudomást vett, még pedig azért, mert kezdet óta -élénk figyelemmel kisérem az amerikaiak háboruját s érdeklődésem -még most se lankadt meg. Nagyon kiváncsi voltam rá, hogyan végez el -egy háborut egy olyan nemzet, melynek európai értelemben vett -katonasága nincs s a mely Európával szemben mindig ezzel -dicsekedett. Várakozásomban nem csalódtam, mert ebben a háboruban -tömérdek humorisztikus dolgot találtam. S ha a spanyolok teljes -pénztelensége és vezéreik tehetetlensége döntő szerepet nem játszik -a háboruban, az amerikaiak tökéletes fiaskót vallottak volna.</p> -<p>Mindezt azonban csak mellesleg jegyzem meg. Másról akarok irni. -Az is fölöttébb érdekelt, hogy ez a yankee-ország, a hol a katonai -erények abszolute nem találnak méltánylásra, hogyan fog átalakulni -és miképp <span class="pagenum"><a name="Page_195" id= -"Page_195">-195-</a></span> talál majd magának katonai bálványokat. -Nagyon hamar talált. Az első volt Dewey admirális, a ki a manilai -öbölben állomásozó rozoga spanyol flottát megtámadta és -elsülyesztette. Dewey admirálisnak olyan ágyúk álltak -rendelkezésére, melyek tiz tengeri mérföldre hordtak. Mikor a -spanyolok még nem is látták az ellenséget, elkezdtek potyogni a -bombák. És micsoda bombák! Minden ilyen bomba tizezer forintjába -került az Egyesült-Államoknak. Hanem aztán ha a hajóba furódott, -szétrobbant s mint egy tüzokádó kráter lövelt föl, elpusztitva -mindent. A spanyolok egész flottáján nem volt tizezer forint ára -puskapor. Őket csak az a tudat vértezte föl, hogy királynéjuk a -toledói Szent Szűz előtt térdenállva imádkozott értük s -kieszközölte számukra a pápa áldását. Ez a fegyverzet azonban -háboru idején csak rövid időre elégséges. A mint tehát az amerikai -szörnyetegek a szemhatáron megjelentek, a spanyolok gyors és dühös -ágyuzás után a partra menekültek, mire Dewey az üres hajókat rommá -lövette. A partra futott spanyolok ott levő ütegeikből (talán még -tizenhetedik századbeli ágyukkal lehettek fölszerelve) pár napig -lövöldöztek az amerikai hajókra, aztán megadták magukat. Mindez -Deweynek belekerült harminc emberébe, a kik közül tizet a napszurás -ölt meg. És látták volna, az amerikai lapok hogy tárgyalták a -dolgot. Dewey a <i>manilai hős</i> cimet kapta, az -Egyesült-Államoknak legnépszerübb alakja lett, s e pillanatban Mac -Kinleynek komoly konkurrense az elnöki székre.</p> -<p>A második népszerü katonaalakjuk, a kiért egészen <span class= -"pagenum"><a name="Page_196" id="Page_196">-196-</a></span> lázban -égtek, Hobson tengerészhadnagy. Hobsonról már komolyabban kell -megemlékezni, mert valódi hőstettet hajtott végre. Hobson volt az, -a ki egy maroknyi emberrel a <i>Merimac</i> hajón a sant-iágói öböl -torkolatához evezett, ott a hajót elsülyesztette, ő és emberei -pedig a parti ütegek golyózápora közt csónakon elmenekültek. Ez a -hajó zárta be Cervera hajóhadát az öbölbe, a mivel a sorsa is -eldőlt.</p> -<p>A vitéz tettet hatalmas üdvrivalgás követte az -Egyesült-Államokban. Vezércikk, vers, dráma, fotográfia hirdették -Hobson dicsőségét százezer és millió példányban. Mikor hazatért, -ugy fogadták, mint egy királyt, nem, nem mint egy királyt… ez -kevés… mint egy primadonnát. Nem hogy a lovait kifogták volna, -hanem be sem fogták. Mindig álltak rendelkezésére rajongó -fiatalemberek, a kik bármerre ment, huzták a kocsiját. Nem is ment -emberszámba, a ki kezet nem fogott vele. Nem is tekintette magát -<i>fashionable</i> asszonynak, a ki meg nem csókolta… Csak -házassági ajánlatot ezerkétszázat kapott. Valószinü, hogy az -ezerkétszázegyediket fogja feleségül venni. A delirium jó sokáig -tartott, de aztán elpárolgott és a lelkesültség jobb zsákmány után -nézett.</p> -<p>Ilyet találni nagyon nehéz volt. Nem mintha az amerikai hadsereg -nem bővelkednék hőstettre elszánt férfiakból, hanem mert az alkalom -hiányzott hozzá. Olyan gyámoltalan ellenféllel szemben, mint a -gyarmati spanyol, nagyon nehéz volt hőstetteket elkövetni. -Mindenütt lanyha ellenállást tanusitottak s ostoba módon, -<span class="pagenum"><a name="Page_197" id= -"Page_197">-197-</a></span> gyorsan megadták magukat. A háboru -elposványosodott, a jól fizetett önkéntesek zúgolódtak, a -pacifikáció lassan ment s a dicsőségre szomjas katonák láztól -gyötörve a kórházakba kerültek…</p> -<p>Szerencsére kiderült, hogy a filippinók, vagyis a Fülöp-szigetek -lakói a maguk módja, nem pedig az amerikaiak értelmezése szerint -akarnak boldogulni. A spanyol iga helyett nem hajlandók az amerikai -igát a nyakukba venni s nem fogadják el ezt a szabadság nevében -sem. Otis tábornok vezetése alatt tehát ujra megkezdődött a harc – -és most érkezünk a calumpiti hőshöz, Tunston Frigyeshez.</p> -<p>Ennek az embernek a pályafutása ránk elmaradt európaiakra nézve -nagyon érdekes. Mi a fiainkat valamely pályára elkészitjük, ha azon -nem boldogul, akkor vége, elproletárosodik s a legjobb esetben egy -nyomorult kis hivatalban tengeti végig az életet. Soha még csak -eszébe sem jut sorsán változtatni, javitani, legföljebb a -totalizatőr vagy a kártya utján. Mert az élet küzdelmeivel szemben -gyáván van nevelve, nevelési rendszerünk az akaratot és az -önállóságot elhanyagolja. Ha a fiunkat katonának akarjuk nevelni, -beszoritjuk a kadétiskolába, aztán tömjük pénzzel, ő meg, akár -tehetség, akár nem, megállapitott időközökben lép följebb s elnyeri -a felsőbb sarzsikat. Nézzük most Tunston barátunk karrierjét.</p> -<p>Kanzaszban született, s apja elvégeztette vele a gimnáziumot. -Ekkor megkérdezte tőle, hogy mi akar lenni? <span class= -"pagenum"><a name="Page_198" id="Page_198">-198-</a></span></p> -<p>– Még nem tudom, mert az életet nem ismerem.</p> -<p>– Nos, nesze száz dollár, eredj és ösmerd meg az életet.</p> -<p>Nálunk erre a fiatalember elmegy az orfeumba, s a száz dollárt -két nap alatt eldőzsöli. Ifjabb Tunston utazni óhajtott s ezért -beállt vasuti konduktornak. Ilyen minőségben sok várost és sok -embert megismert. Egyszer udvariasságból egy öreg utasnak átengedte -a vonaton konduktori ágyát. Az öreg látta a beszélgetéséből, hogy -tanult fiu s fölszólitotta, hogy menjen vele birtokára, a -számadásokat vezetni. Tunston elment s az öreg marhatenyésztő -mellett dolgozott két esztendeig. Ekkor egy ciklon elpusztitotta a -farmot. Sok ember, még több marha ott veszett. Tunston nyeregbe ül, -a legközelebbi városba vágtat s ott nagy riportot ir a -szerencsétlenségről a helyi lapba. A szerkesztő boldog, mindaddig, -mig Tunston tiszteletdijat nem kér. Ekkor goromba lesz, végre -revolverre kerül a dolog. Több golyóváltás után Tunston átlövi a -szerkesztő balkarját, mire ez – mit gondolnak, mit tesz? – -szerződteti Tunstont belső dolgozótársnak. Ha jól is lő, nemcsak -jól ir, méltán helyet foglalhat egy amerikai szerkesztőségben. -Tunston mint ujságiró politikával kezdett foglalkozni s ezen a -réven állást kapott Washingtonban, a földmivelési minisztériumban. -1894-ben, mikor az alaskai aranybányáknak első hire érkezett, a -kormány őt küldte ki, hogy a dolog mibenlétét kikutassa. Ezer -veszedelem közt tört magának utat odáig, de ez még nem volt neki -elég. Dawson Cityből a Jeges-tengerre ment s résztvett a -cethalászatban. <span class="pagenum"><a name="Page_199" id= -"Page_199">-199-</a></span> Hazatérve megtette jelentését a -kormánynak, aztán lemondott állásáról s fölolvasó körutat tett -Kanzaszban. Még megemlitjük, hogy Mexikóban is volt s -kávétermesztéssel próbált szerencsét. De ezt hamar megunta s -visszatért Newyorkba, hol beállt vasuti hivatalnoknak. Közbe pedig -egy kivándorolt francia katonatiszttől leckét vett a hadi -tudományokból. Ezt a tudományt aztán gyakorlatilag is érvényesiteni -akarta s elment mint önkéntes Kubába, a fölkelők soraiban -verekedni. Itt a tüzérséget bizták rá s csakhamar ezredességig -fölvitte. Sebekkel megrakva tért vissza hazájába s a kanzasziak -lelkesen fogadták. Akkor tört ki a spanyol-amerikai háboru s -honfitársai egyhangulag megválasztották a 20-ik számu kanzaszi -önkéntes gyalogezred parancsnokává.</p> -<p>Ez az amerikai katonai karrier! 1897-ben vasuti tiszt, 1898-ban -ezredes. Ilyen gyorsan még tán a főhercegek sem avanzsiroznak -nálunk. A kanzaszi önkéntesek élén a Fülöp-szigetekre került s hála -a barnabőrü tagalok ellenállásának, ma tábornok, sőt calumpiti -hős!</p> -<p>Ez a calumpiti ütközet kisebb volt, mint a königgrätzi vagy az -asperni. Összesen tán tizezer ember állt szemben egymással. A baj -az volt, hogy a filippinók igen jól föl voltak fegyverkezve, hisz -puskáikat az amerikaiaktól kapták (de a spanyolok ellen). Hosszas -ágyuzás után Tunston megunta a dolgot, elővette revolverét, intett -a marcona legényeknek s az ezred egyszerre rávetette magát a -tagalokra. Ez a roham döntötte el a csata sorsát. Tunston volt a -nap hőse.</p> -<p>Három nap mulva megkapta Mac Kinleytől tábornoki <span class= -"pagenum"><a name="Page_200" id="Page_200">-200-</a></span> -kinevezését, az ezred pedig gyülést tartott s ott az ellenségtől -elvett sáncok közt elhatározta, hogy Tunstont a legközelebbi -ciklusra meg fogja választani Kanzasz állam kormányzójának.</p> -<p>Kanzasz államban azóta az ujszülött fiuk felét Tunstonra -keresztelik.</p> -<p>Németországban sokat mulattam azon, hogy az utcák és a gyerekek -fele vagy Frigyes, vagy Vilmos, vagy Frigyes Vilmos. És ime, a -demokratikus köztársaságban épp ugy megvan a személyi kultusz, mint -az európai császárságban. Azzal a csekély különbséggel mégis, hogy -az amerikaiak az ő körükből kinőtt polgártársért rajonganak s neki -hódolnak, mintegy azt mondva fiaiknak: <i>Légy derék ember, te is -olyan sokra fogod vinni, mint Tunston, mert ime hazánkban a -legmagasabb polc is nyitva van előttünk</i>. Tessék elképzelni, -micsoda ambicióra serkenti ez a fiatal yankeeket! Bezzeg a német -apa pusztán lojalitásból kereszteli a fiát császárja nevére, – mert -világos, hogy azzal nem kecsegtetheti: Tanulj fiu, császár lesz -belőled.</p> -<p>Próbáljuk meg most ezt az amerikai dolgot magyarra forditani. -Tegyük föl, hogy Lobkovitz megveri az oroszokat, tegyük föl, hogy -erre Hentaller ugy föllelkesül, hogy fiát, Gábort (a löllei -Robinettit) Lobkovitzra kereszteli. Lesz belőle <i>Hentaller -Lobkovitz</i>. Ugy-e, kómikusan hangzik? Pedig csak annyit -jelentene, mint Pulszky Garibaldi vagy Vámbéry Rusztem, – a mit -mindenki természetesnek talál.</p> -<p>Tanulságul csak azt akarom kijelenteni, hogy a <span class= -"pagenum"><a name="Page_201" id="Page_201">-201-</a></span> -katonaság kultuszától még egy olyan szervezetü és szellemü -civilország se ment, mint Amerika… S egy év óta egy egész nagy -nemzet, még pedig dolgozni tudó, munkás, józan nemzet táplálkozik -belőle, lelkesül rajta… Még az amerikai magyarok is tüzet lehelnek -és lángot lelkesedésükben… A ki nem hiszi, nézze meg az amerikai -magyar lapokat.</p> -<p>És igazuk van. Örülünk neki, hogy találtak e tekintetben egy kis -külön hadi táplálékot. Mert abból, hogy a honvédőrség egyszer egy -esztendőben fölmegy a budai királyi palotába őrt állani, mi -itthonvalók is csak nagyon szegényesen tudunk megélni.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_202" id= -"Page_202">-202-</a></span></p> -<h2>STEEVENS.</h2> -<p>A fiatalságot a kalandos olvasmányok sokszor meggondolatlan -tettekre ragadják. Robinzon története hozza először mozgásba az -ifjui fantáziát, azután jönnek Mayne Reid, Cooper regényei, majd -rákerül a sor Jules Verne-re s társaira. Ekkor a fantázia már a -forrás pontján van s emésztő vágy gyullad a kebelben megismerni -ismeretlen földrészeket, exotikus népeket. S aztán jön a kivitel. -Gimnázista fiuk nekiindulnak a világnak harminc forinttal, a ki -legmesszebb jut, az eléri Fiumét, honnan az atyai rendőrség -rendesen hazaszállitja. A görög-török háboru idején egész csomó -tizenöt-tizenhat éves fiut kellett hazazsuppolni a szülei házhoz, a -kik mind a török táborba igyekeztek. Az ősz óta is számos gyerekről -emlékeztek meg a lapok, a kik, égvén a vágytól, a búrokon segiteni, -nekivágtak a világnak s szerencsésen el is jutottak -Nagybecskerekről Kisujszállásig. Még szerencse, ha elcsipik őket s -nem engedik eltünni, mert a meghatározhatatlan, ködös vágyon kivül -nincs semmi bennük, a mi őket ilyen vállalkozásra kvalifikálná. -Mert másképp áll a dolog a francia, német s különösen <span class= -"pagenum"><a name="Page_203" id="Page_203">-203-</a></span> az -angol gyerekekkel. Ezek, tegyük föl, szökve elhagyják hazájukat s -világjáró hajóik egyikén elmennek Amerikába: ott kilyukadnak saját -hazájuk gyarmatain, a hol az ő nyelvük, az ő nemzetük, az ő -kormányuk uralkodik, parancsol. Szóval, van, a ki törődjék, -foglalkozzék velük s vagy fölkarolja őket, ha életrevalók, vagy -biztos őrizet alatt hazaküldi, ha hasznavehetetlenek. S ők ott is -Ó-Anglia, Germánia, Frankhon dicsőségén és gazdagságán dolgoznak. A -mi fiaink már Fiuméban idegen világba kerülnek, s ha tovább -vetődnek, elvesznek a világ forgatagában. Ha beválnak, idegen -nemzetnek válnak hasznára, mi pedig a mérlegen beirhatjuk őket -veszteségnek. Ha elkallódnak a külföldön, az pláne veszteség. Hátha -itthon el tudták volna végezni a nemzeti munka bármi kis -részét?</p> -<p>Azért hát ne bolondozzatok, fiuk, hanem maradjatok itthon. A -kinek van rá pénze, az igenis menjen ki külföldre, itthon végzett -tanulmányai befejezésére, de oroszlánvadászat és vörösbőrüek ellen -való harc céljából ne mozduljatok ki Lovászpatonáról.</p> -<p>Nem tagadom, hogy magam is kalandvágyó ifju voltam egykor s kis -hijja volt, hogy tizenkilenc éves koromban be nem álltam a francia -idegen légióba. Már annyira mentem, hogy a trieszti kikötőben -fölkerestem egy marseillei hajó kapitányát s alkudoztam vele, hogy -mennyiért visz el Marseillebe. Mikor megtudta, hogy miért akarok -oda elmenni, kijelentette, hogy ingyen elvisz, ha becsületszavamat -adom, hogy Marseilleben tényleg beállok az idegen légió -katonájának. Gondolkozási <span class="pagenum"><a name="Page_204" -id="Page_204">-204-</a></span> időt kértem estig. Délután a hajó -kormányosával ismerkedtem meg a kávéházban. Ő azelőtt az -<i>Invincible</i> nevü francia hadihajón szolgált, mint a -tengerészgyalogság káplárja s Tonkingban együtt harcolt az idegen -légióval. Ő aztán elmondta, hogy micsoda élet ez. Kijelentette, -hogy a biztos halálba megyek. A fáradalmak és az ázsiai láz meg -fognak ölni. Erre aztán meghátráltam. Éreztem, hogy nem arra -születtem, hogy a tonkingi faerődben, az őserdők közt lassan -hervadjak el, éjjelenkint hallgatva a vadállatok orditását és a -mérgezett nyilak surranását.</p> -<p>És itthon maradtam.</p> -<p>Mindezek a dolgok eszembe jutnak most, mikor azt olvasom a -külföldi lapokban, hogy egy jó ismerősöm, G. W. Steevens, a -<i>Daily Mail</i> egyik harctéri levelezője, meghalt az ostromlott -Ladysmithben. Őt is a kalandos élet szeretete döntötte korai -sirjába. Apja előkelő, gazdag ember volt, a ki fiának gondos -nevelést adott. Azt hitte, mint ügyvéd fogja pályáját megfutni, -vagy képviselő lesz, vagy Indiában csinál civilkarriért. Talán -Steevens maga is ezt hitte. Már az oxfordi egyetemen rugta a labdát -és evezett Cambridge ellen, mikor a zsurnaliszta váratlanul kitört -belőle. Az apja egy vakáció alkalmával pénzt adott neki, hogy -menjen Párisba egy kicsit mulatni. Ő felült a <i>repülő skót</i> -nevü edinburgh-londoni iszonyu sebes gyorsvonatra, hogy Londonba -utazzék. A vonat azonban utközben kisiklott s vagy husz ember -meghalt. Steevensnek is összeroncsolódott a kis ujja. Ő a sebet -beköti zsebkendőjével, a legközelebbi <span class= -"pagenum"><a name="Page_205" id="Page_205">-205-</a></span> városba -siet, s összes pénzét arra forditja, hogy a londoni <i>Daily -Mail</i>-nak egy több száz soros tudósitást táviratozzon. Azután a -kórházba megy és a kis ujját amputáltatja. Három nap mulva -megjelenik a <i>Daily Mail</i> szerkesztőségében, hogy költségeit -fölvegye.</p> -<p>– Hány éves ön? – kérdé a szerkesztő.</p> -<p>– Husz.</p> -<p>– Tudja-e, fiatalember, hogy önben kiváló zsurnaliszta -rejlik?</p> -<p>– Eddig nem tudtam.</p> -<p>– Sőt becses irói tulajdonságokat is elárult. Mondhatom, hogy -tudósitása általános föltünést keltett.</p> -<p>– Nagyon örvendek.</p> -<p>– Elannyira, hogy én fölszólitom, hogy lépjen be a redakcióba. -Van kedve hozzá?</p> -<p>– Nem tudnék határozott feleletet adni, mert jóformán -belenyugodtam már abba a pályába, a mit az apám nekem szánt… bár -ahhoz nincs kedvem, ezt már határozottan mondhatom.</p> -<p>– Ön született zsurnaliszta.</p> -<p>– De irodai munkához nincs kedvem, annyit mondhatok.</p> -<p>– Nem is kap. Ön az ugynevezett <i>nagy riportot</i> fogja -csinálni.</p> -<p>– Magyarázza meg <i>theoretice</i>, hogy mi az, mert -<i>praktice</i> már próbáltam.</p> -<p>Rövid beszélgetés és gondolkozás után Steevens fölcsapott. -Valami két hónapig bejárt a szerkesztőségbe, mert a belső élettel, -a lap zártának idejével, a betük minőségével, <span class= -"pagenum"><a name="Page_206" id="Page_206">-206-</a></span> szóval -az elkerülhetetlen chablonokkal meg kellett ismerkednie.</p> -<p>Én Kielben, az Északi- és Keleti-tengert összekötő csatorna -megnyitása alkalmával, 1895-ben, ismerkedtem meg vele. Nem mondom, -hogy barátságot kötöttünk. Az angol ember nehezen barátkozik. Jól -öltözködő, simára borotvált, kimért modoru, hallgatag uriember -volt. A legtöbb ujságiró nem is tudta, hogy kicsoda. Én ma -megtaláltam külföldi emlékeim közt a vizitkártyáját és megtaláltam -azt a fényképet, melyen az orosz cár fredensborgi (dániai) nyári -kastélyának terrászán együtt vagyunk levéve. Épp olyan ezen a -képen, mint a <i>Graphic</i> két hét előtti számában, hol szegény -Steevens ezzel az aláirással jelent meg: <i>Meghalt Ladysmith-ben, -az ostrom alatt, tifuszban</i>.</p> -<p>Micsoda mozgalmas életet élt az utolsó öt év alatt! Résztvett a -csitrali hadjáratban, Indiában, a török-görög háboruban, a rennesi -Dreyfus-pörben, Kitchener basát kisérte Egyiptomba, a dervisek -ellen vezetett hadjáratban, mely Omdurmánnál megtörte a mádi -hatalmát. Minden expediciójáról könyvben is beszámolt a -közönségnek, melyek közül az utolsó, a <i>Lord Kitchenerrel -Kartumig</i> cimü, valósággal szenzációt csinált. Közben ráért -megházasodni is, de mikor a dél-afrikai helyzet kritikussá kezdett -válni, otthagyott ifju nőt, családot s a Fokföldre, onnan Natálba -sietett, mert a kötelesség parancsolta, a hivatás szólitotta. Az -ellenségeskedés megkezdésekor már ott volt s Withe tábornokkal ő is -bent szorult Ladysmithben. <span class="pagenum"><a name="Page_207" -id="Page_207">-207-</a></span></p> -<p>S most következett hirlapirói pályájának legnehezebb része. -Hogyan lássa el lapját tudósitásokkal? Mint igazi ujságirónak, ez a -gondolat végtelen gyötrelmeket okozott neki. Végre aztán megtalálta -a módját. A kaffer munkások közt toborzott magának egy csomó ügyes, -fiatal fickót s ezekkel küldte ki táviratait és leveleit. A kaffer -mindig vitt magával egy levelet is, mely igy szólt:</p> -<div class="blockquot"> -<p class="i2">A bur parancsnoknak!</p> -<p>Tisztelt uram! Én nem vagyok kém, sem katona, hanem ujságiró! -Nekem az a kenyerem, hogy a lapomat tudósitsam. Kérem, olvassák el -a kaffernél talált leveleimet, azt hiszem, nincs bennük semmi, a mi -az önök hadműveleteinek árthatna. De elolvasás után kérem az ég -szerelmére, továbbitsák, hogy Londonba juthasson. Tisztelettel és -üdvözlettel</p> -<div class="clearfix"> -<div class="figright"> -<p class="center">G. W. <i>Steevens</i>,<br /> -a <i>Daily Mail</i> levelezője.</p> -</div> -</div> -</div> -<p>Ez a levél arra az esetre szólt, ha a kaffer hirvivőt a burok -megcsipik. S mikor a londoni polgár a reggeli teánál a táviratokat -olvasta, nem is sejtette, hogy a szegény, félmeztelen néger, a ki -hason csuszva-mászva mérföldekre terjedő utat, forró nappal és -hüvös éjjel, mennyi halálfélelmet állott ki, mig az irást -rendeltetése helyére juttatta.</p> -<p>A Steevens kafferei tényleg két izben Joubert bur tábornok -kezébe kerültek, s ő hűségesen továbbitotta a leveleket, ezzel a -fölirattal: <i>Láttam, Joubert</i>. A kaffereket azonban, biztosság -okáért, agyonlövette. <span class="pagenum"><a name="Page_208" id= -"Page_208">-208-</a></span></p> -<p>Egyszer azonban a levelek elmaradtak, szegény Steevens -megbetegedett. A gyalázatos ivóviztől megkapta a tifuszt. -Ladysmithben akkor már nem volt egy egészséges falat, egy korty bor -s egy csepp orvosság sem s az orvosok tehetetlenül álltak a sok -beteggel szemben. Steevensen sem tudtak segiteni. Ott hentergett -egyszerü szobájában, melynek összes butorzata egy tábori ágy, egy -asztal, két szék s ifju szép neje arcképe volt. Lázálmában -hallgatta a bombák szétrobbanását, a csapatok ide-odaszaladgálását, -a dobszót s a trombitajeleket. Mikor meghalt, egyedül a -<i>Times</i>-nek az afrikai lappangó láztól szintén elgyötört -levelezője ült a fejénél, fogta le hánykolódó testét és simitotta -le tágra nyilt szemeit.</p> -<p>Igy halt meg ez a nyugtalan lelkü ember, alig 32 éves korában, -tiz kötet kitünő munka hátrahagyásával.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_209" id= -"Page_209">-209-</a></span></p> -<h2>LOS MISMOS PERROS, CON ALTROS COLLARES.</h2> -<p>Este volt. A kávéház ablakában ültünk s az óriási üvegtáblán -keresztül nézegettük, hogyan sötétedik az ég és világosodik a -város. Számos világlátott ember lévén a társaságban, európai -kérdéseket feszegettünk. Csakhamar áttértünk arra, hogy ki fog -győzni a spanyol-amerikai háboruban?</p> -<p>A spanyol elszánt, kétségbeesetten vakmerő, büszke nemzet, de -vérevesztett, koldus. Dél-Amerikát benépesitette, az anyaország meg -pangott. Amerika kincsei korrumpálták.</p> -<p>Ellenfelében megvan az angol-szászok hideg bátorsága, kitartása, -szivóssága. És mindenek fölött pénze van.</p> -<p>Minden spanyol szuronyra egy zsák dollár esik. Az eredmény nem -lehet kétes.</p> -<p>– Ez nálatok csak kombináció, – szólt Kádár, a ki előtte való -nap jött haza Párisból, – de majd én tényeket fogok elbeszélni, a -melyek ezt a kombinációt megerősitik.</p> -<p class="center">*</p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_210" id= -"Page_210">-210-</a></span></p> -<p>Párisban a <i>Dél Csillaga</i> cimü kávéházba szoktam járni, -mely a Boulevard Saint Michelen fekszik. A kávéházba a Salon des -refusés művészei, diákok, irók és olyan külföldi alakok járnak, a -kiket a párisi nyelv rastaquouéreknek, röviden <i>rastáknak</i> -hiv.</p> -<p>Járt oda egy olajbarna ur, a ki sokat beszélt, sokat -gesztikulált és sokat fogyasztott, de keveset fizetett.</p> -<p>Legalább Jean egy napon odajött hozzám:</p> -<p>– Ösmeri monsieur Lorenzot?</p> -<p>– Személyesen nem.</p> -<p>– Ma jubileumát üli.</p> -<p>– Hogyhogy?</p> -<p>– Ma itta meg a kétezredik feketekávét.</p> -<p>– Lehet neki gratulálni?</p> -<p>– Neki lehet, de a kávéháznak nem.</p> -<p>– Miért?</p> -<p>– Mert a kétezer feketéből egyet se fizetett meg.</p> -<p>– Mi az ördög! S a gazda ezt türi?</p> -<p>– A patron maga is dél-franciaországi spanyol… naturalizált -francia… titkos spanyol rokonszenvei vannak. De azt hiszem, a mai -napon átlépte türelmének küszöbét. Nézze!</p> -<p>Don Lorenzo egy sarokban dominózott valakivel. A gazda odalépett -és megérintvén vállát, intett neki, hogy kövesse. Don Lorenzo -hátrasimitotta fekete haját, villámgyorsan körülnézett, mintha egy -jó barátot, vagy egy tág kijárást keresne, aztán emelt fővel -követte.</p> -<p>Tiz percig gesztikuláltak kölcsönösen a sarokban. <span class= -"pagenum"><a name="Page_211" id="Page_211">-211-</a></span> Ekkor -ugy látszott, mintha a gazda halasztást adott volna don Lorenzonak -a feketék kifizetésére nézve.</p> -<p>Nemsokára megtudtuk, hogy minő föltételek mellett.</p> -<p>Don Lorenzo hozzám jött.</p> -<p>– Azt hallottam, hogy ön a lovagias és nemes magyar nemzethez -tartozik.</p> -<p>Haboztam. Ez az ember meg akar pumpolni.</p> -<p>– Igen uram, – mondám végre elszántan, – de pénzem nincs.</p> -<p>– Pénz? Ki beszél itt pénzről? Itt csak jótállásról van szó.</p> -<p>– Hogyan?</p> -<p>– Őszintén szólva, én roppant kávébarát vagyok. Leves, bor és -pálinka, sőt néha hus helyett is feketekávét iszom. Igy történt, -hogy kétezer feketekávényi kontóm van a <i>Dél Csillagá</i>-nak -tulajdonosánál. Álljon jót, hogy ki fogom fizetni.</p> -<p>– Az egészért?</p> -<p>– Nem. Fölosztottam barátaim közt. Önre négyszáz fekete -esik.</p> -<p>– De aztán meg fogja fizetni?</p> -<p>– Hogy kérdezhet ilyent egy andaluziai nemestől? – kiáltá -büszkén. – Azon fordul meg, hogy kibékülök-e atyámmal, a ki -megharagudott reám, mert az ellenzékhez csatlakoztam.</p> -<p>Az lett a vége, hogy jótálltam négyszáz feketéért. Irásba -kellett adnom a patron kezéhez. <span class="pagenum"><a name= -"Page_212" id="Page_212">-212-</a></span></p> -<p>Ez volt megismerkedésem don Lorenzóval. Attól kezdve megint nem -reflektált reám.</p> -<p>A mint kezdtek bonyolódni a spanyol-amerikai ügyek, azon -mértékben élénkült don Lorenzo.</p> -<p>Egy napon a kávéház oszlopain a következő falragasz jelent -meg:</p> -<p class="i2"><i>Föl a latin zászló védelmére!</i></p> -<p>Az aljas kalmár nép a latin faj egyik dicső sarjadéka ellen -támad. A boltosok ki akarják dobni a lovagok nemzetét -Amerikából.</p> -<p>A hollandi tulipánültetők utódai szembe mernek szállni Cid és -don Caesar de Bazan ivadékaival.</p> -<p>Itt a latin unió hatalmáról, – többet mondok, Európa -felsőbbségéről van szó.</p> -<p>A vakmerő jingo ezzel hadat üzen az ó-világnak. Európát, a -civilizáció bölcsőjét katasztrófa fenyegeti, ha összefont karokkal -engedi kidobni a spanyol nemzetet Amerikából.</p> -<p>Ez nem spanyol ügy, ez nem is a latin faj ügye, ez egész Európa, -ez az egész emberiség ügye az indiánok szemérmetlen kiirtói -ellen.</p> -<p>Meg vagyok bizva, hogy a szent ügy számára katonákat -toborozzak.</p> -<p>Bővebb fölvilágositásokat a <i>Dél Csillaga</i>-kávéházban egész -nap adok.</p> -<div class="clearfix"> -<div class="figright"> -<p class="center"><i>Don Lorenzo de Viscaya</i><br /> -andaluziai nemes, a San Ildefonso-apátság<br /> -örökös ura. <span class="pagenum"><a name="Page_213" id= -"Page_213">-213-</a></span></p> -</div> -</div> -<p>A diákok, bohémek és rastaquouérek kiváncsian olvasták a -hirdetést. A legtöbben nevettek rajta. Magam is. Nem nagyon -lélekemelő az a tudat, hogy a San-Idefonso-apátság örökös ura -helyett egy napon négyszáz feketét fogok fizetni.</p> -<p>A proklamációnak azonban hire ment a Boulmichen és a Quartier -Latinban s pár nap alatt husz-huszonöt kétségbeesett ember -jelentkezett, a kiket főképp a San-Ildefonso-apátság kecsegtetett, -melyről azt hitték, hogy a vállalat arra van betáblázva. Don -Lorenzo mindegyiket bejegyezte egy könyvbe, lelkes szavakkal -buzditotta, s melegen rázta a kezüket.</p> -<p>Közbe egy hatszáz feketés bont be is váltott, a miből láttam, -hogy kapott egy kis pénzt Spanyolországból.</p> -<p>Egy napon láttam, hogy az egész fölfogadott csapat bevonul a -kávéházba és don Lorenzoval óhajt beszélni.</p> -<p>Don Lorenzo kissé zavartan pislogott feléjük, de egy spanyolt -ilyen esetekben sohse hagy el a hidegvére. Szokva vannak ők ahhoz, -hogy a bikát a szarvánál fogva megragadják.</p> -<p>Intett nekik és fölvezette őket az első emeleti billiárdterembe. -Én utánuk mentem.</p> -<p>– Mivel szolgálhatok uraim? – kérdé fesztelenül.</p> -<p>– Ezredes ur! – szólt egy rendkivül kiéhezett fiatalember, – -előleget kérünk a nemes spanyol nemzettől. Mikor fölfogadott, -megigérte, de még nem adta meg.</p> -<p>Lorenzo nagyot sóhajtott. <span class="pagenum"><a name= -"Page_214" id="Page_214">-214-</a></span></p> -<p>– Barátaim, az előleget csak akkor adhatom át, ha a spanyol -határt átléptük s mikor már önök, tisztelt uraim, nem szökhetnek -meg.</p> -<p>E gyöngéd célzásra semmi sem hangzott abból, a mit a népszónokok -ugy szoktak nevezni: <i>a fölháborodás moraja</i>. E helyett egy -fenyegető hang megszólalt:</p> -<p>– Azt mondják, szenyor, hogy ön már megkapta a nekünk járó -pénzt.</p> -<p>– Alávaló gaz rágalom! – kiáltott Lorenzo.</p> -<p>– Ezredes ur, hát az apátság? – mondá egy hang a háttérben.</p> -<p>– Az apátság? – szólt szomoru mosolylyal Lorenzo. – Csak a -cimünk van meg, az apátságot még arragoniai Ferdinánd -megszüntette.</p> -<p>Most kezdett morajlani a csapat. Egy cigányképü ifju előlépett -és szólt:</p> -<p>– Ezredes ur, van egy jó eszmém, ha tetszik, előadom.</p> -<p>– Beszéljen barátom.</p> -<p>– Tegnap a Grand Caféban egy amerikaival ismerkedtem meg, a ki -egy millió dollárral jött Párisba, hogy itt az Egyesült-Államok -számára önkénteseket fogadjon.</p> -<p>– Egy millió! – zugott végig a csapaton.</p> -<p>Lorenzo torkon ragadta az ifjut.</p> -<p>– S ön megingott? Nyomorult! Ön árulójává akar lenni a szent -ügynek? Micsoda ön? – rikácsolt vadul.</p> -<p>– Olasz vagyok. <span class="pagenum"><a name="Page_215" id= -"Page_215">-215-</a></span></p> -<p>– Olasz? A rómaiak utódja? Hitvány söpredék!</p> -<p>– De kérem…</p> -<p>– Megfojtalak…</p> -<p>– Ereszsze el a torkomat, mert a késemért nyulok…</p> -<p>– Nem addig, a mig meg nem mondod, hol lakik az az amerikai…</p> -<p>– A Hotel Bristolban.</p> -<p>– Jól van. Majd gondoskodom róla, hogy ellenaknáit -fölrobbantsam… kitekerem a nyakát… holnap jőjjenek el megint -ide.</p> -<p>E szavaknál lesiettem a kávéházba s elfoglaltam szokott -helyemet. Pár perc mulva megjelent don Lorenzo, a toborzó -plakátokat eltávolitotta az oszlopokról és elsietett.</p> -<p>Másnap az volt az első szenzáció a kávéházban, hogy az apátság -örökös ura beváltotta az összes bonokat.</p> -<p>Három órakor megjelent a szabadcsapat, s némán, mint a -kisértetek, vonultak föl don Lorenzo után a billiárdterembe. Én -utánuk.</p> -<p>– Uraim! – kezdé az andaluziai nemes, – tegnap óta, mint biztos -forrásból tudom, a politikai helyzet s az európai érdekkör -jelentékenyen megváltozott. E pillanatban ugy áll a kérdés: -akarunk-e mi, latinok és európaiak, mint a régi civilizáció -bölcsőjének gyermekei, egy szabadságáért küzdő nemzetnek -segitségére sietni…</p> -<p>– Akarunk! – kiáltott a banda egyértelmüleg.</p> -<p>– Köszönöm uraim, hogy önök a kicsinyes nemzeti <span class= -"pagenum"><a name="Page_216" id="Page_216">-216-</a></span> -szempontokról föl tudtak emelkedni a világszabadság magaslatára… -erről ösmerek rád, öreg Európa, a ki nem kérdezed, ki küzd, csak az -ideált nézed… és ezrével ontod fiaidat a csatamezőkre, hol a -népszabadságért küzdenek… Uraim, karöltve kell haladnunk azzal a -virágzó, munkás, erős nemzettel, mely az őserdők helyén a -legnagyobb civilizációt honositotta meg… nekünk a csillagos lobogó -alatt kell a zsarnok Cortez és a hóhér Pizarro utódjai ellen -harcolnunk… Erre megesküdtem anyámnak, a ki kubai nő volt és -karjaim közt halt meg éhen…</p> -<p>– A dologra, a dologra! – kiáltott a cigánypofáju olasz -türelmetlenül.</p> -<p>– Ott tartok már, uraim! Holnap délután találkozunk a nyugati -pályaudvarban. A vonatra szálláskor mindenki kap tiz dollárt. -Havreban a <i>Castor</i> nevü amerikai fregattra szállunk és a -behajózás pillanatában mindenki még száz dollárt kap…</p> -<p>– Éljen, éljen! Éljen az ezredes! – orditott a banda s vállaira -kapva körülhurcolta don Lorenzot.</p> -<p>Mikor ujra a kávéházban ültünk s a szabadcsapat kifelé vonult, -don Lorenzo rájuk mutatva igy szólt hozzám:</p> -<p>– <i>Los mismos perros, con altros collares.</i></p> -<p>(Mely spanyol közmondás magyarul igy szól: <i>A kutyák -megmaradtak, csak a nyakövük más</i>.)</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_217" id= -"Page_217">-217-</a></span></p> -<h2>HARCTÉRI LEVELEZŐK.</h2> -<p>Az angol ujságoknak megint jó dolguk van. Lázas sietséggel -folyik a munka. A szerkesztőségek permanenciában vannak, hogy -négy-öt kiadást rendezhessenek naponkint. A nyomda gépei folyton -dübörögnek, ontják a befeketitett papirost a legujabb hirekkel s a -rikkancsok egész nap üvöltenek az utcákon, hogy lapjaikon -tuladjanak…</p> -<p>Ki gondol azokra a szegény fiukra, a kik Dél-Afrika vad sikságai -és magas bércei közt szenvednek, fáradnak, hogy mister John Bull -másnap a teája mellett ne csak friss piritós kenyeret, hanem friss -harctéri táviratokat is találjon? Rosszabb dolguk van nekik, mint a -katonáknak, mert először ők épp ugy kockára teszik életüket, mint a -katonák, másodszor róluk nem gondoskodik senki, nekik maguknak kell -ellátnia magukat mindennel. Igaz, hogy rengeteg pénzzel dolgoznak, -de mit ér a pénz, mikor civilizálatlan országban folyik a háboru s -ha a legnagyobb erőfeszitéssel sem képesek föladni -távirataikat?</p> -<p>A multkor olvastam egy londoni lap dicsekedését, <span class= -"pagenum"><a name="Page_218" id="Page_218">-218-</a></span> hogy -neki a harctéri szolgálat naponkint hétezer forintba kerül. S -örülhet, ha ezért naponta ötszáz forint ára távirat megjelenik a -lapjában. Igaz, hogy ez a közönségre s a konkurrenciára való -tekintettel talán megér neki huszezer forintot. Igy aztán mégis -nyer az üzleten.</p> -<p>Pár év előtt alkalmam volt érdekes dolgokat hallani az angol -harctéri levelezőkről. Innsbruckban megismerkedtem mr. Melton -Priorral, a <i>Graphic</i> harctéri rajzolójával, a ki ott a -csitráli hadjárat fáradalmait pihente ki. Ez a Csitrál egy kis -indiai fejedelemség a Himalaya hegyei közt. Melton Prior éppen -Kis-Ázsiában rajzolgatott örmény vérengzéseket (a mi mindig -népszerü az angol közönség előtt), mikor megkapja a parancsot, hogy -Indiába utazzék. Azonnal Sztambulba sietett, onnan hajón -Port-Szaidba ment, ott fölkapott a Peninsular-Company hajójára és -Bombayban kötött ki. Itt már tekintélyes summa várta, a mivel ő -megkezdte az expedició szervezését. Két jó ló, két szolga, jó -sátor.</p> -<p>De hát ő csak rajzoló volt. Nehezebb dolguk volt a napilapok -tudósitóinak. Mindegyiknek volt egy magántitkára és három-négy -katonaviselt hindu szolgája, a kiknek föladatuk volt a táviratokat -elhagyott vad vidékekről, sokszor ellenséges törzseken keresztül, -táviróállomásra vinni. Minden levelező és inas egy-egy jó revolvert -viselt az övében, hat halállal.</p> -<p>Mialatt az expedicionális hadtest szervezkedett, a levelezők is -szervezkedtek. Mikor az utóbbiak készen voltak, összegyültek -tanácskozni s aztán deputációt <span class="pagenum"><a name= -"Page_219" id="Page_219">-219-</a></span> küldtek a vezérlő -tábornokhoz s helyzetük tisztázását kérték. Ekkor a következő -párbeszéd fejlődött ki:</p> -<p><i>Tábornok:</i> Hányan vannak az urak?</p> -<p>– A szolgákkal együtt kétszázan és száz ló.</p> -<p><i>T.:</i> De uraim, ez roppant sok, ennyit nem vihetek -magammal. Nem lehetne felére redukálni?</p> -<p>– Lehetetlen. Nem dobhatunk ki senkit.</p> -<p>– Akkor nem viszek el senkit.</p> -<p>– Hogy érti ezt? – kérdé a <i>Times</i>, a ki a szóvivő -volt.</p> -<p>– Ugy, hogy nem engedem meg, hogy kövessenek.</p> -<p>– Mi alapon?</p> -<p>– A hadügyminiszter rendelete alapján, a kinek jelenteni fogom, -hogy az ujságirók oszlopa akadályozza hadseregemet a szabad -mozgásban.</p> -<p>– Megvan már az a rendelet?</p> -<p>– Meglesz!</p> -<p>– Nohát, mi szeretnők azt a hadügyminisztert látni.</p> -<p>És az ujságirók eltávoztak.</p> -<p>Megindult a drótverés Bombay és London közt. A tábornok is -verte, meg az ujságirók is verték. De az ujságirók, ugy látszik, -jobban verték, mert másnap megérkezett a hadügyminiszter rendelete, -mely meghagyta a tábornoknak, hogy az ujságirókat igenis vigye -magával.</p> -<p>A tábornok magához hivatta a reportereket.</p> -<p>– Uraim! Mást gondoltam. Önök, mint önálló <span class= -"pagenum"><a name="Page_220" id="Page_220">-220-</a></span> -hadoszlop velem jönnek, de colonel Troust vezetése alatt. Ő neki -föltétlen engedelmességgel tartoznak, különben zavar lesz.</p> -<p>– Elfogadjuk.</p> -<p>Igy vonult a hadsereg a Himalaya bércei közé, három hónapra. A -vezérkar és az ujságirók (a kik különben mind katonaviselt emberek -voltak) nagyon megbarátkoztak – s Anglia csakugy visszhangzott az -angol fegyverek dicsőségétől. A jó fiuk nagyon hálásnak mutatták -magukat s a legegyszerübb csetepatét is fényesre kikenték. Hullott -is a kitüntetés meg az előléptetés a katonák nyakába a háboru után, -– a névtelen vándormadarak pedig vonultak odább, uj dicsőséget -szerezni – másoknak.</p> -<p>Hányan estek el közülök távoli világrészekben! Igy legutóbb az -omdurmani ütközetben, a dervisek ellen, a <i>Daily Telegraph</i> -levelezője. Elsőnek hatolt Omdurmanba, megtudni, hogy elfutott-e -már az ellenség s hátramaradt lézengő dervisek agyonverték. -Kollégái siremléket tettek végső nyugvó helye fölé.</p> -<p>Egy ilyen tragédiát csinált meg igen szép rajzokban Melton -Prior.</p> -<p><i>Első kép:</i> Az előfizető dühösen olvassa a lapot. Harmadik -napja, hogy nincsenek friss harctéri táviratok.</p> -<p><i>Második kép:</i> Goromba levelet ir <i>to the editor of The -Times</i>.</p> -<p><i>Harmadik kép:</i> A szerkesztő fölolvassa a munkatársaknak és -mind szidják a levelezőt. <span class="pagenum"><a name="Page_221" -id="Page_221">-221-</a></span></p> -<p><i>Negyedik kép:</i> Bokros afrikai vidék. Tépett ruhában ott -fekszik egy alak halva. Ez a levelező. Mellette egy sakál tutul, -fölötte egy prédára leső sas kering. Vége.</p> -<p>A török-orosz háboru volt az első, melyben a magyar lapok -levelezői is szerepeltek. Két fiatal ember volt lent: Mócs -Zsigmond, a ki szegény azóta már meghalt és Lukács Gyula, a ki -ellenben azóta már képviselő lett. Persze a török táborban voltak, -ott, a hol a rokonszenvünk. Nehéz szolgálat ez, mert bizony nem sok -pénz zörgött a zsebükben. Tudósitásaik fő jellemvonása az volt, -hogy a törökök mindig győztek, a mi helyes volt, mert ez kellett a -magyarnak. Lukács máig sem hiszi el, hogy az oroszok győztek, s ha -az ember ki akar vele ötven percentre egyezni, mondván, hogy az -<i>erkölcsi</i> győzelem kétségtelenül a törököké volt, – ezzel sem -elégszik meg.</p> -<p>Egy vidám koholmánynyal máig is boszantják Lukácsot.</p> -<p>Ott voltak ők a Szulejmán basa sipkai harcainál s vele vonultak -vissza Drinápoly felé. Ekkor történt, hogy Gyulát a kozákok majd -hogy el nem fogták. Ha Mócs nincs ott, a ki közbevágott és egypár -kozákot lelőve, a többit el nem kergeti, ma a monori kerület képét -bizonyára más viseli. Denique Mócs elüzte az ellent, Lukács pedig -megindultan borult nyakába és igy szólt:</p> -<p>– Édes Zsigám, ezt sohasem felejtem el neked…</p> -<p>– Kérlek…</p> -<p>– Örökre hálás leszek érte… <span class="pagenum"><a name= -"Page_222" id="Page_222">-222-</a></span></p> -<p>– Ugyan hadd el, te is csak igy tettél volna…</p> -<p>– Életem-vérem, mindenem a tied s ha valaha az életben bajba -kerülsz, rám mindig bizton számithatsz…</p> -<p>– Ne bomolj, öreg, gyáva gazember volnék, ha nem siettem volna -segitségedre… De most gyerünk!</p> -<p>Vágtatva indultak a visszavonuló török sereg után. Vagy egy óra -mulva elhagytak egy török ezredet, s ezzel a hátuk mögött már -nyugodtabban ügettek.</p> -<p>Mócs egyszer csak elkezd keresgélni a zsebeiben s elkáromkodja -magát.</p> -<p>– Mi bajod?</p> -<p>– Elfogyott a cigarettám.</p> -<p>– A fenét?</p> -<p>Szünet.</p> -<p>– Ugyan Gyula, adj egypár cigarettát, – szól Mócs.</p> -<p>Lukács bámulva fordul feléje.</p> -<p>– Cigarettát? Nem bolondultam meg. Ugy-e mondtam -Konstantinápolyban, hogy lásd el magad. Mit szivok aztán, ha az -enyém is elfogy? Káposztalevelet? Ha jól összeszámitom, alig van -már kétszáz darab a jó konstantinápolyi cigarettáimból…</p> -<p>– Jó, jó, azért ne haragudjál, azt hittem, több van…</p> -<p>– Hisz nem haragszom, de nevetséges, hogy én lássalak el -cigarettával, – dohogott tovább Lukács.</p> -<p>A magyar harctéri tudósitók életéből ez az egy nagy jelenet -maradt fenn az utódokra.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_223" id= -"Page_223">-223-</a></span></p> -<h2>ALATTVALÓIM.</h2> -<p>Nyáron sokkal nagyobb ur szoktam lenni, mint télen. Nyáron -nagynak, erősnek, hatalmasnak érzem magam. Télen elmosódom a városi -ködben, elkeveredem a százezrek tömegében, elveszek, nem -létezem.</p> -<p>De nyáron! Ah, az egészen más. Nyáron elvonulok az én kis sárból -tömött parasztházamba s a tornácról szétnézek azon a birodalmon, a -melyben én vagyok a király. Nem nagy, de én vagyok az ura s ez a -fő. Áll egy vén diófából, valami harminc ákácfából, alattuk pedig -zöld gyep terül. Határai észak felől a várdomb, dél felől az utca, -kelet és nyugat felől más házak. Alattvalóim is vannak s ezekről -bővebben beszélek, mert épp ezek keltik föl bennem azt az érzést, -hogy nagy és hatalmas vagyok.</p> -<p>Az eresz alatt fészkel egypár fecske. Még ezekkel vagyok -legkevésbbé megelégedve, mert legkevesebbet törődnek velem. Mint -tulajdonosról egyáltalán nem vesznek tudomást rólam. A -szerencsétlenek azt hiszik, hogy az ő fecskefészkük tulajdonképp a -ház, az én házam pedig a földnek egy olyan természetes kinövése, -mint a várdomb, melyre viszont én ragasztottam rá kunyhócskámat. -<span class="pagenum"><a name="Page_224" id= -"Page_224">-224-</a></span> S tán még az is kitelik az ostobáktól, -hogy engem tekintenek olyan fecske-féle jövevény alaknak, magukat -pedig nyaralótulajdonosnak.</p> -<p>Szóval, köztem és fecskéim közt meglehetősen hideg viszony van. -Uralkodásom a verebeken kezdődik. A nélkül, hogy becsületükben -akarnék gázolni, ki kell jelentenem, hogy a veréb szemtelen és -falánk állat. Nem rokonszenves alattvaló, mert csupán rút anyagi -érdek köti hozzám. A fecskét már az is rokonszenvessé teszi, hogy -magasabb föladatokat tüz maga elé: röptiben kapja el a legyet s -elbujt hernyókat szed le fáradságos munkával a fáról. A veréb -ellenben a veranda körül ólálkodik s lesi a morzsákat. Tányérnyaló. -Tétlenül ugrál a ház körül s fél szemével az asztalra pislant, hogy -vajjon mi hull le onnan? S ha kilépek a verandára, ijedten -szétrebben. Miért? Mert rossz a lelkiismerete, mert nem bizik -bennem és nem szeret, mert tudja, hogy ő se szolgált rá az én -rokonszenvemre. Már csak azért is ki nem állhatom őket, mert egész -nap zabálnak. Meg is adják az árát, mert mint barátaimtól hallom, -nyáron igen sok veréb látható Karlsbadban.</p> -<p>Van két nagyon szerény alattvalóm: egy rigó és egy fülemile. A -rigó rendesen a reggelinél szokott fütyülni, a fülemile meg néha -éjjel csattog. Egyiket se láttam soha. Ezek a munkájukért nem -kérnek fizetést. Nem is sejtik, hogy nekem gyönyörüséget szereznek, -arról meg még kevésbbé van sejtelmük, hogy besoroztam őket -alattvalóim közé. Szegényeknek, ilyen szerénység mellett rosszul -mehet a dolguk a mai világban. <span class="pagenum"><a name= -"Page_225" id="Page_225">-225-</a></span></p> -<p>Legjobban imponálok a békáknak. Ezek eszeveszetten menekülnek, a -hányszor csak megpillantanak. A természet kétségkivül mindent -bölcsen elrendezett. De hogy miért helyezett az én udvaromba békát, -erre nem tudok rájönni. Igyekeztem őket magamhoz édesgetni, -légygyel, kenyérrel etetni: nem szelidültek meg. Szemükben mindig -az a félelmes rém maradtam, a ki egy mozdulattal megölheti őket. -Szomoru tapasztalataik lehetnek az emberekről.</p> -<p>És most áttérek azokra az alattvalóimra, a kik szememnek és -elmémnek legtöbb gyönyörüséget nyujtanak.</p> -<p>Ezek a hangyák.</p> -<p>Két fa közé hálót feszitettem ki, s abban szoktam heverészni. A -háló alatt van egy hatalmas hangyaboly, körülötte három négyszögöl -területen sima, homokos föld. Ezen a területen szoktam a hangyák -életét a függő ágyból megfigyelni.</p> -<p>Én nem tudom, hogy van-e a hangyának agyveleje, de esze van, az -bizonyos.</p> -<p>A hangya gondolkozik és megfigyel. A hangya parancsol és -engedelmeskedik. A hangyaország szervezett állam, a melynek -törvényeit szigoruan megtartják.</p> -<p>Én csak egyes tüneteket láttam, de a magam nem tudományos módja -szerint kerestem köztük az összefüggést s meg is találtam. Nem -bánom, ha Herman Ottó urambátyám mosolyog ezen. Sőt kivánom, hogy -jól mulasson.</p> -<p>Az én udvari hangyáim majdnem teljesen feketék <span class= -"pagenum"><a name="Page_226" id="Page_226">-226-</a></span> voltak. -Egyszer a Balaton partján rozsdásbarna hangyákat vettem észre. -Azonnal kimeritettem az utóbbi bolyból egy ásóra valót s egy -kendőbe kötve haza vittem.</p> -<p>Szép, napos idő volt. Az én hangyáim országuk kokoláján s a -vidékén mászkáltak. Közel hozzájuk kiöntöttem a magammal hozott -földet.</p> -<p>Egy darabig a rozsdás hangyák nem jöttek elő. Meg voltak ijedve, -várták, hogy mi lesz. Aztán mikor eltelt öt perc, a nélkül, hogy -házuk mozgott volna, lassan-lassan kimásztak a kupacból.</p> -<p>Lassan, vigyázattal haladtak. Idegen, ismeretlen helyen voltak. -Meg-megálltak, körülnéztek, szaglálóztak, tapogatóztak.</p> -<p>Akkor egyszerre, egy kupalaku hegy mögött (egy fél dióhéj volt), -rábukkantak öt-hat fekete hangyára, kik egy cukormorzsát -szállitottak bolyuk felé.</p> -<p>A két csoport meghökkenve nézegette egymást. Tanakodtak. Pár -másodperc mulva a fekete hangyák futásnak eredtek lakásuk felé. De -nem mind, csak ketten. A többi oldalt szaladt s a szanaszét kószáló -kollégákat értesitették a veszedelemről.</p> -<p>Pár perc mulva az összes kint levő hangyák házuk felé siettek, -hová időközben a két hirnök megérkezett s pihegve szólt:</p> -<p>– Jönnek a vörös hangyák!</p> -<p>Lent bizonyára félreverték a harangokat és megfujták a riadót. -Nem telt bele nyolc perc, az összes nyilásokon tódult ki a fekete -hangyasereg. Minden kapunál <span class="pagenum"><a name= -"Page_227" id="Page_227">-227-</a></span> maradt őrség, a többi -csatarendbe állt és előrenyomult.</p> -<p>Legelől haladtak a hirnökök, a kik az utat mutatták. Utánuk a -sereg, rendes dandárokra oszolva.</p> -<p>Ezalatt a vörös hangyák, megfeledkezve a veszedelemről, -lakmározásnak adták magukat. Azt hitték, hogy Eldorádóba érkeztek, -annyi volt a kenyérmorzsa, cukorpor, hus-szilánk. Dőzsöltek, mint a -hunok Capuában.</p> -<p>De egy jóllakott kollégájuk fölmászott a dióhéjra s -körültekintve a sik mezőn, észrevette a tömött sorokban közeledő -fekete sereget.</p> -<p>Én nem tudom, integetett-e vagy kiabált, de a lent lakmározó -szibarita vázak egyszerre abbahagyták a tobzódást és tanácskoztak. -Pár perc mulva a tisztek fölléptek a dióhéjra s széttekintettek. A -többiek rohantak vissza általam odahozott házukba, hogy fegyverre -szólitsák a rozsdásbarna népet.</p> -<p>Ekkor én lehajoltam a függő ágyból s egy kemény fadarabbal az -előrenyomuló fekete hangyasereg elé hirtelen mély árkot vontam.</p> -<p>Megdöbbenve állt meg a hadsereg.</p> -<p>Mi ez?</p> -<p>Ez az árok eddig nem volt itt. Jól ismertek itt ők minden -porszemet s az uj árok roppantul föltünt nekik.</p> -<p>A sereg lábhoz tett fegyverrel, mozdulatlanul állt, az -előkelőségek pedig a front előtt tanácskoztak. Egyszerre csak -fölhangzott a parancs, a hadsereg megfordult és visszafelé kezdett -masirozni. <span class="pagenum"><a name="Page_228" id= -"Page_228">-228-</a></span></p> -<p>Nézetem szerint az a vélemény jutott tulsulyra, hogy ez az árok -föl fogja tartóztatni az ellenséget s igy nincs miért harcba -menniök.</p> -<p>Egyszerre csak a sereg ujra megállt. Valami okos hangya azt -inditványozta, hogy meg kellene próbálni, csakugyan lehetetlen-e -átmenni azon az irtóztató árkon.</p> -<p>Visszamasiroztak s az egész had az árok szélén foglalt állást. -Ezalatt az utócsapatok nagy vigyázattal leereszkedtek az árokba s a -tulsó oldalon fölkapaszkodtak. Ekkor a tisztek bizonyára belátták, -hogy ha az ő népük keresztül tud menni az árkon, bizonyára a vörös -hangyáké is képes erre. Tehát lassan elinditották a népet s -átmentek.</p> -<p>Itt már rendes hadoszlopokká fejlődtek ki és sokkal lassabban -nyomultak előre.</p> -<p>Ezalatt a vörös hangyák, a kik legalább hatszor kevesebben -voltak, szintén csatarendbe sorakoztak váruk körül.</p> -<p>A mint a két ellenséges sereg megpillantotta egymást, roppant -izgatottságot árut el, meggyorsitotta lépteit és összecsapott. A -fekete sereg lassan-lassan átkarolta a vöröset. A vörös sereg egyre -összébb szorult. Szinházi gukkeren keresztül néztem őket s ugy -vélem, hogy nemcsak harapták, hanem ütötték is egymást.</p> -<p>A feketéknél egészségügyi szolgálat is volt berendezve. Tisztán -láttam, hogy a feketék sebesültjeiket a hátukon viszik ki a -csatazajból.</p> -<p>A szegény vörösek ezzel nem törődtek. Ők harcoltak, <span class= -"pagenum"><a name="Page_229" id="Page_229">-229-</a></span> elestek -és meghaltak némán. A feketék utolsó emberig fölkoncolták őket.</p> -<p>Hét perc alatt véget ért az ütközet. Ekkor a fekete sereg a -holttestekkel boritott csatamezőtől két arasznyira gyült össze s a -vezérek tanácskoztak a további teendők fölött.</p> -<p>Intézkedéseik nagyon érdekesek voltak.</p> -<p>Először is kellő segitséggel hazafelé inditották a -sebesülteket.</p> -<p>Másodszor: egy jól fegyverzett csapatot elinditottak -kémszemlére, kideriteni, hogy honnan csöppentek ide a vörös -hangyák.</p> -<p>Harmadszor: egy erős csapatot kiküldtek a halottak -eltemetésére.</p> -<p>De előbb a fővezér kiválasztott a vörös hangyák közül három -halottat, ugy látszik, az előkelőbb tiszteket s ezeket diadalmi -menettel vitték a hátukon a hangyabolyba.</p> -<p>Ezalatt a sebesültvivő szállitmány az árokhoz érkezett s ott -tépelődve megállt. Ugy látszik, ezen nem tudtak a jajgatókkal -átmenni. Ekkor megsajnáltam őket s szivar-skatulya fájából hamar jó -hidat csináltam eléjük.</p> -<p>Három-négy percnyi szünet után észrevették s előbb az épek -mentek át rajta, hogy kipróbálják. Azután visszasiettek a -sebesültekért s vigan folytatták utjokat.</p> -<p>Az egész hadsereg az én hidamon tért vissza. Azután a halottak -eltemetői. Végül a portyázó csapat – de ez már csak estefelé. Ezek -sokáig állomásoztak a hid <span class="pagenum"><a name="Page_230" -id="Page_230">-230-</a></span> körül. Talán azon tanakodtak, hogy -levegőbe kellene röpiteni.</p> -<p>… Aztán hanyatt feküdtem függő ágyamba és a zöld lombok közt -föltekintettem a kék égre.</p> -<p>És eszembe jutott: Vajjon mi velünk ki játszik igy, mint én a -hangyákkal?</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_231" id= -"Page_231">-231-</a></span></p> -<h2>TURIN, MÁRCIUS 20.</h2> -<p>Az órák, a napok oly lassan mulnak s az évek ah, oly gyorsan -tova repülnek. Ha eszembe jut, hogy már hat éve mult Kossuth -halálának, megborzadok. Mennyi hajszálunk, mennyi illuziónk -elveszett ez idő alatt s hány reményünket és barátunkat kisértük ki -a temetőbe. Hat éve már! És én most is ugy emlékszem rá, mintha -csak a napokban éltem volna át a turini nagy eseményeket. Sőt, -különös dolog, most jobban emlékszem rájuk, mint akkor. Azokban a -napokban végtelen ki voltam fáradva s nem tudtam pihenni. Álmos -voltam és nem tudtam aludni. Benyomásaim összekuszálódtak, -zavarosak voltak s itthon sok ideig tartott, mig a rendes -kerékvágásba bele tudtam jönni. Sokszor mondták barátaim: <i>Mikor -irod már meg a könyvet a turini négy hétről?</i> A levegőbe -bámultam. Mi is történt azalatt a négy hét alatt? S nem jutott -eszembe semmi. Egypár nagy, históriai jelenet képe megjelent -előttem, de az összefüggést létesitő részletekre nem -emlékeztem.</p> -<p>Most azonban lassanként mindent vissza tudok idézni magam elé. -<span class="pagenum"><a name="Page_232" id= -"Page_232">-232-</a></span></p> -<p>Március elején mentem le, 1894-ben. A déli vasut pályaudvarán -találkoztam Helfy Ignáccal. A kis szürke ember csak ugy didergett -hosszu, prémes bundájában s kétségbe volt esve a hosszu ut miatt, -mely rája várt. Mert ő is Turinba igyekezett. Köhögött a füsttől s -azért kiment a pályaudvar elé, hol a felesége alamizsnát adott egy -öreg koldusasszonynak. Helfyné olasz volt, asszony volt s igy -duplán babonás. Az alamizsnával az ellen biztositotta magát, hogy -az uton baleset ne érje.</p> -<p>Kora tavaszszal, ha dél felé megy az ember, óráról-órára -megkönnyebbülést érez, mert egyre zöldebb vidék, több virág és -balzsamosabb levegő fogadja. Ezuttal azonban távol maradt tőlem ez -az érzés s hangulatom annál nyomottabb lett, minél közelebb értem -Olaszországhoz. Kocsimból csak az udinei vámvizsgálat tudott -kicsalni egy pillanatra, de Mestrenél, Velence állomásánál, eszembe -se jutott egy pillantást vetni arrafelé, a merre ködben uszik a -lagunák csöndes városa. Itt Helfyékkel, a kik Velencébe mentek -pihenni, ebédeltem az állomáson. Azután robogtam Vicenza, Verona, -Milanon keresztül tovább Turin felé.</p> -<p>Különös érzés rabja voltam. Talán ilyet érezhet a mohamedán -hivő, a ki abban a tudatban közeledik Mekka felé, hogy ott látni -fogja a prófétát, talán még élve, nagybetegen, talán már halva. -Gyermekkorom óta nevelődött belém Kossuth csodás nagysága, a -melynek ifju és férfikoromban is föltétlen bámulója voltam… -Közelről éreztem zsenijének mindent meghóditó hatalmát 1889-ben, a -nagy turini zarándoklás alkalmával. S <span class= -"pagenum"><a name="Page_233" id="Page_233">-233-</a></span> nem -tudtam megbékülni azzal a gondolattal, hogy ez a legendás alak is -áldozatul essék a természet kérlelhetetlen törvényének. Egyszerüen -lehetetlennek tartottam, hogy Kossuth meghaljon… Milanoban egy -csomó vörösinges ifju özönlötte el a vonatot, s hatalmas kardalok -közt boros palackokat üritgettek. Tornászok voltak… Engem is -megkináltak. Nem fogadtam el. Megütődés. Bocsánatot kértem s igy -szóltam:</p> -<p>– Vajjon énekelnének és innának-e önök, ha Garibaldi halálos -ágyához mennének?</p> -<p>– Nem, – felelték egyhangulag, – ezt valóban nem tennők.</p> -<p>– Nos, tudják meg, hogy én Kossuth Lajos halálos ágyához sietek -s nincs okom vigadni.</p> -<p>Mély csönd lett a kupéban s többet egy hangot sem énekeltek. Sőt -még beszélgetni is csak halkan beszélgettek. <i>Il generale -Kossuth</i>-ot hirből mind jól ismerték, sőt a lapokból azt is -tudták, hogy nagybeteg.</p> -<p>Turinban vagyunk. Micsoda hideg, kellemetlen, szabályos város. -Az Alpesek hótakart tetői néznek le rá. Este félhomályu villamos -lámpák gyulnak ki utcáin és sápadt, hideg fénybe boritanak -mindent.</p> -<p>Hányszor támolyogtam végig ezeken az utcákon, a fáradtságtól -majdnem összeroskadva, miközben a fagyos szél havat vagdalt a -szemem közé, melyet talán a hegyekről sodort le. Sokszor eszembe -jutott jó Mikes Kelemen s kuruc társai, kik II. Rákóczy Ferenc -haldoklása <span class="pagenum"><a name="Page_234" id= -"Page_234">-234-</a></span> fölött virrasztottak Rodostóban. -Budapestről akkor még csak valami öten voltunk lent ujságirók s -vagy Kossuth házánál, vagy a fogadóban töltöttük el a napot és az -éjszakát. Mindig együtt voltunk s alvásról bizony nem igen volt szó -a nagy izgatottságban, mely két oldalról ostromolt bennünket kemény -hullámcsapásokkal. Először az érzelmek minden skáláján átmentünk -Kossuth házánál, másodszor pedig éreztük a nemzet izgatott -érdeklődését, mely abban nyilvánult, hogy a nap és az éj minden -órájában kaptunk hazulról tudakozódó táviratokat. Az országnak -valami ötven városából a szomoru napok alatt egyenesen hozzám -fordultak Turinba s táviratilag kellett felelnem, hogy a kormányzó -nem halt meg. Ezenfelül a <i>Budapesti Hirlap</i>-nak küldtem vagy -tizenkét táviratot naponkint s a laptól is kaptam minden nap -tudakozódásokat, utasitásokat. Hajnali három-négy órakor juthattunk -csak ágyba s nyolc órakor már talpon voltunk.</p> -<p>Volt Kossuth házánál egy nagyon különös alak, egy kissé egoista, -érzéketlen, fásult ember, a titkára: Aulich. Szolgálatkész, -egyszerü, komoly magaviseletü ember volt. Erről jut eszembe most -két furcsa dolog. Egyszer megkértem, hogy ha a kormányzó éjjel -rosszul lesz, azonnal jőjjön hozzám a fogadóba, mert éjjelre csak -nem maradhatok a házában. Rám nézett hideg, szürke szemeivel s igy -felelt:</p> -<p>– Nem lehet az kérem.</p> -<p>– Miért? <span class="pagenum"><a name="Page_235" id= -"Page_235">-235-</a></span></p> -<p>– Hát honnan tudjam én azt meg, hogy a kormányzó ur rosszul -lett?</p> -<p>Elbámulva néztem rá.</p> -<p>– Ön, a ki a házban lakik?</p> -<p>– Hja kérem, én egészen külön lakom, az udvarban levő másik -épületben, egészen külön lépcsővel.</p> -<p>– De ember, – kiáltottam, – ha Kossuth meghal, azt egy óra mulva -az egész világ tudja s ön azt hiszi, hogy nyugodtan fog aludni -reggelig, ugyanabban a házban, husz lépésnyire onnan?</p> -<p>Hebegett valamit… Elszigetelt lakásról, a zajról, mely oda nem -hat föl… Ott hagytam. De közös elhatározással beszállásoltunk hozzá -egy ujságirót, a ki éjjel az Aulich kanapéján hált s kötelessége -volt minket fogadóbeli lakásunkon fölkelteni, ha a nagybeteg -állapota véletlenül rosszabbra fordulna.</p> -<p>Nehéz, szomoru foglalkozás, de hát a hivatással jár… s -valahányszor éjfél után egy órakor utolsó táviratomat a hivatalba -vittem, eszembe jutott otthon a hireket visszafojtott lélekzettel -leső nemzet, az a sok-sok ezer ember, a ki öt óra mulva Budapesten -ezt a táviratomat olvassa… az a még több ezer, a ki az ország -minden részében várja s mohón falja… s ilyenkor éreztem, hogy mi -szerény kis csapat ott lent az egész nemzetet képviseljük, mikor -lehajtott fejjel Kossuthnak szaggatott, lázas lélekzetét hallgatjuk -és nyugtalan szivének dobogását figyeljük.</p> -<p>A másik jelenetnek, mely eszembe jut, szintén Aulich titkár ur -volt a hőse. Március 20-án, Kossuth <span class="pagenum"><a name= -"Page_236" id="Page_236">-236-</a></span> halála napján, este nyolc -órakor a háznál, az ebédlőben voltunk összegyülve. Középütt az -asztal meg volt teritve, de az este a családból senki sem ült -hozzá. Egyszer csak jött a titkár ur, világos szürke ruhában, -kinyit egypár üveg bort, kinálgat bennünket s hangos szóval széles -magyarázatokba bocsátkozik, hogy a kormányzó ur miféle borokat -szokott inni, melyik volt a kedvence, honnan szoktak neki hazai -borokat küldeni. Mikor látta, hogy nem kell senkinek sem bor, sem -magyarázat, – a cselédséggel kezdett zsörtölődni, hogy miért késik -a vacsora, micsoda dolog ez, hiszen már nyolc óra van. Az ujjaim -görcsösen vonaglottak. Szerettem volna ezt az embert megfojtani, a -ki e pillanatban egy megrenditő tablót képviselt: a köznapi életet, -mely a maga érzéketlen brutalitásával rohan tovább, eszik, iszik, -szeret, gyülöl, nem törődve az emberi nem egyik legnagyobb -lángszellemének végső lobbanásaival. Ezt ábrázolta ez a jelenet, a -mint tiz lépésnyire a haldokló Kossuthtól a titkár lármázva -követeli a maga vacsoráját.</p> -<p>Szegény Aulich, nem is kárhoztatom érte, ő egy normális -földlakó, nem is sejtette, hogy mit cselekszik. Sőt mentségét -találom abban, hogy ő évek óta Kossuth mellett élt, dolgozott: -elvesztette a mértékét Kossuth nagyságának; ő előtte a kormányzó -principális volt, a ki minden hónap elsején fizetést adott -neki.</p> -<p>A mint visszagondolok a multba, eszembe jut Kossuth holttestének -hazahozatala. A részlet, mikor Udinénél az olasz határra érkeztünk. -A vonat egy határhid <span class="pagenum"><a name="Page_237" id= -"Page_237">-237-</a></span> olasz végénél állt meg, tavaszi -napnyugtakor, ugy emlékszem, március harmincadikán. Kossuth Ferenc -magas daliás alakja leszállt a vonatról, lassu léptekkel egy dombra -ment, levette a kalapját s délfelé fordult, hol az olasz sikság -terült el a hunyó nap sárga fényében úszva. Sokáig nézett a -messzeségbe, mintha ő maga is bucsuznék ifjukori emlékeitől és -férfikora első küzdelmeitől, azután rezgő hangon egy remek beszédet -mondott, melynek első mondata ez volt:</p> -<p><i>Isten veled, Kossuth Lajos második hazája.</i></p> -<p>… Azután ujra beszálltunk és a vashidon dübörögve mentünk át -Ausztriába. Mikor Cormonsban leugrottam a vonatról, az osztrák -zsandár torkon ragadott. Tovább, tovább!…</p> -<p>A magyar határra hajnalhasadtakor érkeztünk. A vonat itt is -megállt. Harminc-negyven parasztember közeledett levett kalappal és -összetett kézzel, mely láthatólag remegett…</p> -<p>És még mire emlékszem? Arra, hogy Balaton-Szent-Györgytől -Fonyódig a nép a vasuti sin mellett térdelt és imádkozott.</p> -<p>Sápadtan, megdöbbenve néztünk egymásra: csak ekkor jöttünk rá, -hogy a magyar nép szivében micsoda helyet foglalt el Kossuth. Mi -fogja ezt az ürt betölteni? Mi lesz a kuruc legendákból, -elköltözvén az utolsó hős?…</p> -<p>… Március 20-ikán körülnéztem és kerestem a mauzoleumát, a -szobrát. Csak az összegyüjtött százezreket láttam. Jó. Csinálják -meg Erzsébet királyné szobrát. Helyes. De az ég szerelmére, mondják -meg, mit csináljak <span class="pagenum"><a name="Page_238" id= -"Page_238">-238-</a></span> a nyolc éves fiammal, mert valahányszor -sétálni viszem, mindig kérdi, hogy hol a Kossuth-szobor. Jól tudom, -hogy önök mit mondanak. Ezt: <i>Majd az ön nyolc éves fiának a -nyolc éves fia is fogja ezt még kérdezni az apjától</i>.</p> -<p>Mit mondanak <i>Bánk bán</i>-ban? Aludjunk. Jó éjszakát.</p> -<p class="center">(1900.)</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_239" id= -"Page_239">-239-</a></span></p> -<h2>VIZIÓ.</h2> -<p>Alszik a város. Lomha köd ül rajta. Olyan ez, mintha a levegő is -aludnék. Csak én virrasztok s velem a Betegség. Nem enged -elszunnyadni, kaparja mellemet, fojtogatja a torkomat. Mint egy -elzárta fenevad rombolja belsőmet és én nem fékezhetem meg. Óh, -érzem, hogy öl meg lassanként, mindennap letép a tüdőmből egy -darabot, májamat és vesémet harapdálja s érzem, hogy szivem egyre -lassabban dobog, óvatosan, bizonytalanul, habozva löki szét a vért -ereimbe, mintha kételkednék abban, hogy vissza fog-e az még egyszer -térni a kamrájába?</p> -<p>Kimegyek a havas kertbe, friss levegőt szivni. Óh, de szép itt. -A fák tele fehér virágokkal, a föld csupa fehér virág. Ugy érzem, -mintha tavasz volna. Szeretnék lehemperedni s a virágok közé -temetni arcom. Megrázom a fát. Óh, Istenem, egyszerre lehull minden -fehérsége s ott áll alatta a száraz, fekete halál… Óh, ez nem a -tavasz pompája, ez a halotti lepel…</p> -<p>A kert végéről valaki közeledik. Az is csupa fehér. Árnyéka -nincs, pedig rátüz a hold s lépései nem hagynak <span class= -"pagenum"><a name="Page_240" id="Page_240">-240-</a></span> nyomot -a hóban. A templom tornyaiban kong az éjfél… A XIX-ik század -halálharangja.</p> -<p>A fehér alak int. Fölegyenesedem. A fenevad meghunyászkodik -bennem, s egyszerre jól érzem magamat. Egészséges vagyok, erős -vagyok, óriás vagyok. A fehér alak föllép a felhőre… Követem. A -Mindenségen haladunk át, a csillagok nyájas sugarai közt röpülünk -tova.</p> -<p>S mikor a fehér felhők csucsára értünk, megálltunk. S ekkor a -fehér alak kinyujtá kezét. A távolból nagy sebességgel egy fekete -felhő gördült felénk. Lábunk előtt megállt s egy sötét alak -bontakozott ki belőle. Fáradtnak látszott, ráncos volt. Fölemelte -hozzánk bágyadt tekintetét, s kiálta:</p> -<p>– Üdv neked, Gábor arkangyal, im’ hozzád repültem hivásodra, -parancsodat várni. A Halál angyala üdvözöl.</p> -<p><i>Gábor arkangyal.</i> Órád ütött, időd lejárt, fekete angyala -a földi halálnak, mehetsz pihenni, az uj századdal uj angyal -következik.</p> -<p><i>A Halál angyala.</i> Köszönöm, óh uram, rám fér a pihenés. -Nagyon sok dolgom akadt odalent. A földlakó javithatatlan, csak ott -van ő, hol száz és száz év előtt. A mit az egyik kezével épit, a -másikkal lerombolja.</p> -<p><i>Én.</i> Annyit ezer év alatt nem haladt az emberiség, mint -ebben a században.</p> -<p><i>A Halál angyala.</i> És boldogabb ma, mint száz év előtt?</p> -<p><i>Én (habozva).</i> Nem gondolnám. De többet tud. <span class= -"pagenum"><a name="Page_241" id="Page_241">-241-</a></span> Száz év -előtt nem is álmodott dolgok ma minden gyerek előtt egészen -természetesnek tetszenek.</p> -<p><i>A Halál angyala.</i> A gőzkocsi?</p> -<p><i>Én.</i> Az is.</p> -<p><i>A Halál angyala.</i> Elértétek vele a madár sebességét?</p> -<p><i>Én.</i> Nem. De a telegráffal.</p> -<p><i>A Halál angyala.</i> Sebesebb az, mint a fény?</p> -<p><i>Én.</i> Nem. Kikutattuk a mindenség titkait.</p> -<p><i>A Halál angyala.</i> Magát a földet sem ismeritek még. Ott az -éjszaki sark.</p> -<p><i>Én.</i> Tudjuk, hogy nincs ott semmi.</p> -<p><i>A Halál angyala.</i> Ezzel csak hizelegtek magatoknak.</p> -<p><i>Én.</i> Hagyjuk a részleteket. Hát a humanizmus? A kórházak, -lelencházak, árvaházak? Hány százezer életet mentettünk meg ezzel -az elveszéstől? Hát az orvosi tudomány nagy fölfedezései? A -bacillus-teoria, a szérum…</p> -<p><i>A Halál angyala.</i> Elég. Ez mind szép dolog és a század -javára lenyomná a mérleget, ha…</p> -<p><i>Én.</i> Ha?</p> -<p><i>A Halál angyala.</i> Ha a mérleg másik tányérában nem volna -ezzel szemben a sok véres háboru, a dinamit, melinit, ekrazit, -Mannlicher, Hiram, Maxim… De ne felejtsd: ebben a században minden -Pasteurre esik egy Krupp… a mit Pasteur épit, azt Krupp -lerombolja.</p> -<p><i>Én.</i> A műveltséget, civilizációt az egész földre -kiterjesztettük… <span class="pagenum"><a name="Page_242" id= -"Page_242">-242-</a></span></p> -<p><i>A Halál angyala.</i> Hiu fecsegés! Hátha az a tökéletesebb -állapot: Afrikában meztelenül járni a napon s nyers banánból -megélni?</p> -<p><i>Gábor arkangyal.</i> Elég volt, fogd a halottaidat s távozz! -Tiszted lejárt, uj erő következik.</p> -<p>S a halál angyala egyet suhintott kardjával s a mindenségen -mintha óriási villám cikázott volna végig. A sirok egyszerre -fölszakadtak. Föl a kidőlt fakeresztes elomló dombok, föl a -Pantheonok, megrepedt a kripták földje s fehér alakok milliói -sorakoztak. A Halál angyala intett ragyogó kardjával s olyan ut -nyilt a felhők között, mintha megfagyott habból való volna. -Elindultunk.</p> -<p><i>Én.</i> A császár, a császár!</p> -<p>Ott jött, fehér lovon, szürke köpönyegben… S mögéje -beláthatatlan sorok sorakoztak… Moszkvától Lisszabonig és -Alexandriáig tele volt a föld e vad hóditó katonáival. Ney, Murat, -Desaix, Lannes haladtak nyomában s a gárda tépett alakjai. Itt az -auszterlici halottak, ott a marengói győzők, azután a waterloói -elesettek… S utánuk a világ összes nemzeteinek erőteljes ifjai -véres cafatokban… S mögöttük a keserv… Az özvegygyé lett asszonyok, -az elárvult, elpusztult gyerekek, az elaggott, gyámol nélkül maradt -szülék. Mind, mind a nagy császár huzta maga után, mint egy sötét -átkot… El, el!</p> -<p>Mennyei harmónia csengett fülembe… Mintha, csodálatos -tehetséggel megáldva, egyszerre megértettem volna a természet -beszédét: a tenger moraját, az erdő zúgását. Óh, ott jönnek a holt -költők, Petőfi véres alakja, <span class="pagenum"><a name= -"Page_243" id="Page_243">-243-</a></span> Hugó Viktor, Göthe, -Heine, Puskin véres sebbel a homlokán… Isten veletek, édes szavu -fülemiléi a kihunyt századnak, gyönyörüségei a kifáradt kornak. -Mikor fognak e kihült gömb mélyéből ismét ilyen szikrák -fakadni!</p> -<p>De az égi harmóniát ujra komor dobogás nyomta el… A másik, a -nagy császár sápadt paródiája jött összetépett hadával… s utána a -hideg germán csatasorok, Jena megboszulói, Gravolette hősei… Az -öreg császár és a két ember, a ki nagygyá tette, némán lépdelt -mögötte… El, el, véres császárok, az uj történetiró nem a ti -homlokotokra fogja füzni a babért…</p> -<p>Ujra magam vagyok. A huszadik századból tizenöt perc eltelt. A -multak árnyai szétfoszlottak. A vizió elmult. A jövő jut eszembe. -Nekem, beteg embernek. Átmegyek a szobába, hol kis fiaim alusznak. -Ez az én jövőm, a halhatatlanságom. A nevemet, emlékemet, egy csöpp -véremet, egy agysejtemet keresztülviszik a századon s gondozni -fogják a sirt, melyben forró szivem nedves férgeknek ad táplálékot, -uj erőt s talán reményt…</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_244" id= -"Page_244">-244-</a></span></p> -<h2>ÉJJELI KALAND.</h2> -<p>A multkor meghivtak Budára a Városmajorba egy kis kuglizásra. A -kuglizás csak a cime volt a mulatságnak, mely tulajdonképp táncból, -vacsorából és ivásból állott. Vannak házigazdák, a kiknek a vendég -csak a kisujját mutatja s ők mindjárt az egész embert követelik. -Azt hittem, hogy Budán csupán golyókat fogok dobálni s az lett a -vége, hogy palackokat is dobáltam. Mert a budai bor sokkal erősebb, -mióta a szőlőt a filloxera elpusztitotta.</p> -<p>Fehérruhás ifju leányok, zene, kacagás, felköszöntők, -pohárcsengés, tüzes italok elkábitottak. Széles jó kedvem támadt s -duhajkodtunk mi fiatalok. Egy órával mult el éjfél, mikor -megindultam haza felé, Pestre. A hegyekről friss levegő omlott alá, -a fák álmosan bóbiskoltak, az alagut óriási ásitással fogadott s -ugy elálmosodtam benne magam is, hogy mire kiértem belőle a budai -lánchidtérre, alig álltam a lábamon. Semerre egy lélek. Gondoltam, -hogy pihenek egy kicsit. A hideg kőoroszlán mellé leültem a földre -s abban a percben elaludtam. <span class="pagenum"><a name= -"Page_245" id="Page_245">-245-</a></span></p> -<p>Nem tudom, meddig alhattam. Egyszerre csak arra ébredek, hogy az -egész Lánchid reszket, inog és csikorog. A láncszemek szinte -jajgattak, ugy meg voltak feszülve s a farészek recsegtek és -ropogtak.</p> -<p>Mi ez? Mi történt ezzel a hiddal? Ki jár a hidon? Ki közeledik -rajta a csöndes éjszakában? A nélkül, hogy a gyalogutról fölkeltem -volna, az oroszlán talapzata mellett kidugtam a fejemet s zavaros, -rémült, kiváncsi tekintetemet a kőoszlop nagy kapujára szegeztem. -Mi történik ott? Irtóztató dübörgéssel jöttek felém ismeretlen -lények. Remegtem a félelemtől s belekapaszkodtam a hidba, melyről -azt hittem, hogy rögtön a vizbe szakad.</p> -<p>Egyszerre csak az oszlop nagy ivében barna óriások jelennek meg. -Az erős holdfényben rögtön rájuk ösmertem: legelől haladt Petőfi -Sándor szobra, élettelen szemei a királyi várra voltak szegezve. -Hatalmas léptei alatt megrendült a hid, feje fölött kigyultak a -pislogó csillagok és sugaraikat lábai elé hintették. Pásztorsip és -édes furulyaszó kisérte nyomát s a pusztaságok barnapiros népe, -ködös, légies alakok tolongtak utána. Mikor közelebb jött, láttam, -hogy balkezével a szivében ülő kozáklándzsát fogja s vére bőven -patakzik a földre.</p> -<p>Utána jött, tenyerét boritva arcára, Széchenyi István és Eötvös -József szobra. Nehezen mentek és sürü pihenőket tartottak, mert -Deák Ferencet hozták karszékestől. A szobor mellékalakjai jöttek -utánok, köztük a hazaszeretet, gyászfátyolba burkolva, tépett -ruhával, sárral teledobálva.</p> -<p>– Petőfi ur! – kiáltott Deák Ferenc a költő <span class= -"pagenum"><a name="Page_246" id="Page_246">-246-</a></span> után, – -álljon meg, mert a méltóságos urak sohse érik utol.</p> -<p>Petőfi leült az oroszlánra. A puszták kőből faragott királya -összerázkódott, szemei föllángoltak s megcsóválta a farkát. -Széchenyi és Eötvös letették Deákot és a másik oroszlánra ültek. A -kiséret is elhelyezkedett, ki a karfákra, ki a holdsugárba -kapaszkodva.</p> -<p>– Ki hiányzik még? – kérdé Eötvös.</p> -<p>– József nádor, – felelt Széchenyi.</p> -<p>– Ő nem is fog velünk tartani, – mondá Petőfi keserüen, – -rokonságban lévén az osztrák udvarral.</p> -<p>– Osztrák és magyar udvar, – igazitá ki Deák a költőt, – az én -kiegyezésem szerint.</p> -<p>E pillanatban megjelent József nádor méltóságos alakja. A mint -odaért, a szobrok néma főhajtással üdvözölték, csak Petőfi -forditotta félre a fejét.</p> -<p>– Hát engem miért hagytak ki az összeesküvésből, – mondá -feddőleg a nádorszobor, – avagy nem éreztem én mindig a magyar -nemzettel? Ugy van! Hagyjuk itt ezt a várost, melyet a törpék -nemzedéke igazgat. Hagyjuk itt a kilenc millió magyar fővárosát, -mely huszezer külföldi németnek állit szinházat.</p> -<p>– Éppen ezt teszszük, – felelt Petőfi.</p> -<p>– Fölkérem tekintetes Deák Ferenc urat, hogy a tényállást -összefoglalni sziveskedjék, – mondá a nádor.</p> -<p>Deák egyet köhintett és kezdé:</p> -<p>– A német vagy üzleti érdekből jön a magyar fővárosba, vagy -turistai kiváncsiságból. Üzleti érdekből <span class= -"pagenum"><a name="Page_247" id="Page_247">-247-</a></span> elmegy -a német az emberevő pápuák közé is, eljön ide is, ha nincs is német -szinház. A turista német pedig ha ide jön, itt magyar várost, -magyar szinházat keres, mert ez érdekli őt, nem pedig a német, -melyet otthon is találhat, szinházat is, várost is, nem egyet, de -százat.</p> -<p>– Az előadás korrekt, – jegyzé meg Eötvös.</p> -<p>– S mivel a magyar főváros, félelemből vagy rövidlátásból, -puszta mamelukságból, vagy az önérzet hiányából…</p> -<p>– Hazafiatlanságból, – szólt közbe Petőfi.</p> -<p>– Kozmopolitizmusból, – jegyzé meg Széchenyi.</p> -<p>– Mindegy, akármi okból is, de a német szinházat megszavazta: -mi, nagy idők nagy küzdelmeinek tanui, kik a század elejétől kezdve -láttuk a nemzet harcát a némettel, elhatároztuk, hogy üresen -hagyjuk talapzatunkat a mai kor vak törpéi számára s mi majd -elmegyünk az el nem puhult magyarok közé.</p> -<p>– Helyes! – kiálták a szobrok, meg nem mozduló ajakkal, de -harsonaszerü hangon.</p> -<p>E pillanatban szétzilált, vert had suhant át a légen: Zalán -serege tépett zászlókkal. Párducos magyar vezérek vágtattak -nyomában s tárogatók riadása közt megjelent Vörösmarty szobrának az -Akadémiában őrzött mintája.</p> -<p>– Ablakot zuztam és ugy szöktem utánatok az Akadémiából, melynek -üres, sivár világában éhező és szomjazó lélekkel ah, oly sokat -szenvedtem, – szólt Vörösmarty.</p> -<p>A daliás idők csillogó leventéi suhantak át az égen. -<span class="pagenum"><a name="Page_248" id= -"Page_248">-248-</a></span> Utánuk Toldi toporzékoló paripán, -ölében Piroskával. A Margitsziget felől mintha üvegharangokat -kongattak volna; ráismertem: Arany János kedves tölgyfái zokogtak. -Most jön az Arany-szobor.</p> -<p>Csakugyan az öreg szalontai hajdu jött, meggörnyedve, de -sebesen.</p> -<p>– Bár én még csak minta vagyok, – mondá, – nem maradhatok itt, -ha ti távoztok. Ki számára állitsanak ki engem a Muzeum elé? Az -erőtlen és meghátráló korszak pygmeusait elboritja az idegenek árja -és én elhagyottan, senkitől nem ismerve álljak egy zagyva nyelvü -világvárosban?</p> -<p>Sikoltások hangzottak a távolban:</p> -<p>– Itt ne hagyjatok! Várjatok meg!</p> -<p>Kisfaludy és Kölcsey mellszobrai voltak a Muzeumkertből. Nagyon -nehezen jöttek szegények, mert se kezük, se lábuk nincs.</p> -<p>E közben Vörösmarty oda lépett Széchenyihez s igy szólt:</p> -<p>– Az Akadémiában lakván, volt alkalmam megismerni Zichy Antalnak -gróf urról való különböző munkáit. Fogadja méltóságod őszinte -részvétemet.</p> -<p>Az összes szobrok kondoleáltak Széchenyinek. Mikor mind együtt -voltak, Petőfi fölkelt (az oroszlán, mely eddig a vérét nyalogatta, -tüstént kővé dermedt) s némán a budai vár felé mutatott. A szobrok, -a mellékalakok s a légi tünemények megindultak az Albrecht-uton a -várba. Pár pillanat mulva már csak tompa robogást hallottam s -ezüstös párát láttam uszni a levegőben. <span class= -"pagenum"><a name="Page_249" id="Page_249">-249-</a></span></p> -<p>Fölálltam s lázas halántékomat az oroszlán hideg talapzatához -nyomtam. Pest fölött fekete felhők gyülekeztek s ugy villámlott, -mintha valami szörnyeteg öltögetné az égen hosszu, tüzes nyelvét. -Az egész város eltünt valami piszkos, kénkőszagu füstbe.</p> -<p>Egyszerre pokoli robaj hangzott a budai várhegyről. Mintha ezer -vonat robogna végig egy óriási vashidon. A hegyoldalt tűz, láng -boritotta, hajladoztak a fák, csikorogtak a kövek, porzott a föld, -nyögött az egész hegy. Ablakok százai kettépattantak, hullott a -vakolat, pattogtak a cserepes tetők. Kidülledt szemekkel néztem -oda: ebben a pillanatban megjelent a Hentzi-szobor, üzve, hajtva, -vágva, taszigálva a többi szobroktól. Vércsöppek és vasdarabok -hullottak róla, csattogtak rajta a kardok, száz nyil és dárda -állott remegve a testében. Csak a hidig kergették, a vas-szobor -átszaladt a hidon s a fáradt szobrok ujra megállottak.</p> -<p>– Megálljatok! – mondá Széchenyi. – Most adtunk szobrot Pestnek, -a német szinház elé, gyönyörködjék benne. Most pedig váljunk el. Én -elmegyek Cenkre s lefekszem őseim csontjai közé. A hogy lelkem -széttört darabokra, ugy fogják majd testemet is szétzuzni s tán -pénzt vernek belőle.</p> -<p>– Én elmegyek a karthauziak közé s egy vén diófa lombjai alól, -álmodozva nézem a kék hegyeket.</p> -<p>És Petőfi is kinyitotta ajkait és minden szavára vérhullám -tódult ki sebéből:</p> -<p>– És én elmegyek az alföldi szép nagy rónaságra, inni a harmatot -és hallgatni a pacsirtát. <span class="pagenum"><a name="Page_250" -id="Page_250">-250-</a></span></p> -<p>– Menjünk aludni! Bujdossunk el! Álmodjunk édes álmokat.</p> -<p>Igy beszéltek a szobrok, megharsantak a tárogatók s utra -készültek a szobrok.</p> -<p>Nem birtam tovább. Kirohantam a homályból, térdre vetettem -magamat s könyörgő kezeimet feléjük emeltem:</p> -<p>– Ne menjetek el! Ne hagyjatok itt! Veletek távozik innen minden -fény, minden dicsőség, minden szépség. Veletek elhágy minket az -erő, a lélek, a bátorság. E századnak minden nagyságát elviszitek -magatokkal, itt hagyjátok az ürességet, a sötétséget, az élettelen -falakat, az apró embereket. Elraboljátok a multban való örömünket, -a jövőben való bizodalmunkat, itt hagytok minket szegény, kifáradt, -elernyedt, roskadozó embereket, a porban és a sárban. -Könyörüljetek!</p> -<p>A világtalan szemek részvétlenül fordultak felém a magasságból, -aztán hidegen keresztültörtek rajtam, s ott hagytak széttépett -lélekkel, összerongyolt testtel.</p> -<p>Ugy másztam át Pestre. Huztam magamat a földön s véres ut -keletkezett nyomomban. Meghalni mentem haza. Vérbeborult szemeim -csak annyit láttak, hogy a sulyosan sebesült Hentzi-szobrot a -Rémi-kávéházban ápolták.</p> -<p>Nem haltam meg. Aznap, mikor először kimentem, négy szobrot -állitottak föl a városban az üresen maradt talapzatokra: a -Széchenyiére tették a Zichy Antalét, a Deákéra Tisza Lajos grófét, -József nádor helyére Gerlóczy Károlyét, s Petőfi Sándor helyére -Rémi Róbertét.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_251" id= -"Page_251">-251-</a></span></p> -<h2>VASÁRNAPI MUNKASZÜNET.</h2> -<p>A török kormány igazán nagy zavarban volna, ha Európa példáján -fölbuzdulva, törvénybe iktatná a vasárnapi munkaszünetet. Mert a -törököknek a vasárnapja, a heti ünnepnapja a <i>péntek</i>. Mert -már pénteken becsuknák a boltot mind és nem dolgoznék senki; -szombaton becsukják a zsidók; vasárnap becsukják a keresztények és -igy a hét három napján az ipar és kereskedelem csak immel-ámmal -menne. Ezért nem lehet reményünk arra, hogy Törökországban valaha a -vasárnapi munkaszünetet behozzák. A mi kétségkivül búval tölti el -azokat a doktrinäreket, a kik európai vesszőparipákon szeretnek -nyargalászni, a nélkül, hogy a helyi viszonyokkal számolnának.</p> -<p>Önök meg se gondolják, uraim, hogy mit jelent ez a vasárnapi -munkaszünet.</p> -<p>Először is a munkás ember már régen nem reflektál a vasárnapra. -E napon illenék nem dolgozni, az bizonyos. És mégis dolgoztak -szerteszét. Ellenben nagyobb örömükre szolgált, hogy a hétfőt -elcsiphették maguknak s akárhány műhelyben volt ugy, hogy mig -vasárnap dolgoztak <span class="pagenum"><a name="Page_252" id= -"Page_252">-252-</a></span> egész nap, hétfőn mulattak egész nap. -Ez a <i>kék hétfő</i> (mint németül mondják) már ősrégi szokás s a -vasárnapi munkaszünetet csak ugy lehetne teljesen elérni, ha az -előtte való napot, vagyis a szombatot iktatnák törvénybe. Akkor -lenne csak a vasárnap igazán a nyugalomnak és a mulatságnak -szentelve.</p> -<p>A vasárnapi munkaszünetet nem Baross találta ki, – mint sokan -hiszik, – hanem az Uristen, a ki a hetedik napot a pihenésre -rendelte. De sok ezer évnek kellett elmulni, mig az emberiség -rájött arra, hogy az Uristennek igaza van s törvénybe kell foglalni -az ő akaratát.</p> -<p>Ennek a törvénynek az a furcsasága, hogy nem kötelező mindenkire -s rengeteg sok kivétel van alóla. Más törvény egyformán kötelez -kicsinyt és nagyot, szegényt és gazdagot. Ez pedig olyan, hogy ha -egy nagy csomó ember nem tartja meg, hát megbüntetik, ha pedig egy -másik csomó ember megtartja – ezt is megbüntetik.</p> -<p>Például, ha a füszerkereskedő nem csukja be a boltját tizenegy -órakor, pénzbirságot fizet.</p> -<p>Ha pedig a reggel Szegedre induló személyvonat -lokomotiv-vezetője Kecskemétnél azt mondja, hogy tizenegy óra van, -ő becsukja a boltot és nem dirigál tovább – akkor elcsapják.</p> -<p>Pedig neki is volna tán jussa a vasárnapi munkaszünethez.</p> -<p>Hát a lóvasut mit szólna hozzá, ha kocsivezetői és kocsisai -vasárnap reggel hat órától hétfő reggel hat óráig munkaszünetet -követelnének?</p> -<p>A vasárnapi munkaszünetet Feld városligeti szinigazgató -<span class="pagenum"><a name="Page_253" id= -"Page_253">-253-</a></span> magyarázta a legpraktikusabban. Ő -ezentul vasárnaponkint két előadást rendez. Hogy a vasárnapi -munkaszünetelők többet élvezhessenek, a szinészek dolgozzanak -duplán.</p> -<p>Hir szerint akadémiai kiadványokat se szabad vasárnap olvasni, -mert ez munka és nem élvezet.</p> -<p>A háziasszonyokat különösen figyelmeztetjük arra, hogy a -szakácsnét vasárnap korán küldjék a piacra. Ezenkivül a mészárostól -és a füszerestől idejekorán meghozassák a szükséges holmit, mert -tizenegy óra után már aranyért se kapnak egy kis magyar borsot. -Azután jó lesz a vasárnapi vacsoráról is már délelőtt gondoskodni, -mert a férj uram nem hozhat este sonkát a zsebében, legföljebb -süteményt, mert a pékek és cukrászok nem szünetelnek.</p> -<p>A ki vasárnaponkint a menyasszonyánál ebédel, keljen fel korán -és siessen a borbélyhoz, mert a Figaro tizenegykor zárlatot csinál -s drága pénzért se irtja ki az állak tüskéit. Milyen nagy dulakodás -lesz a helyért a borbély-műhelyekben, különösen farsangi időben! -Sokan már szombat este a fodoritók ajtói előtt fognak -csoportosulni, hogy vasárnap tizenegyig végezzen velük a -mester.</p> -<p>A magánhivatalnokok örülnek, a köztisztviselők busulnak. Mert az -előbbiek (pl. a magyar általános biztositó társaság hivatalnokai) -teljes vasárnapi szünetet élveznek, ellenben a fővárosi és állami -hivatalnokok ezentul is bejárnak vasárnap.</p> -<p>Hogy a megye mit csinál, azt nem tudom. <span class= -"pagenum"><a name="Page_254" id="Page_254">-254-</a></span></p> -<p>Annyi bizonyos, hogy Székely Józsi bátyánk, megyei levéltáros, -ezentul már délelőtt kilenckor be fogja zárni a levéltárat, mely -eddig néha tizig, sőt negyedtizenegyig is nyitva volt.</p> -<p>Nekem lesz a legnagyobb örömöm, a ki eddig a zsurnalisztikában a -leglustább embernek voltam kikiáltva.</p> -<p>Vasárnap ebéd után beleülök az <i>Otthon</i>-klub pompás -hintaszékébe s éjfélig meg se mozdulok belőle. Ha kérdi valaki:</p> -<p>– Mit csinálsz?</p> -<p>Ezt felelem:</p> -<p>– A törvénynek engedelmeskedem.</p> -<p>– Hogyhogy?</p> -<p>– Nem dolgozom.</p> -<p>Ez az egy törvény az, melyet megtartani nem esik az embernek -nehezére. Mindig mondtam én, hogy a munka és a szorgalom nem vezet -jóra: ime máris törvényt kellett hozni ellene, oly nagy mérveket -öltött.</p> -<p>Csak attól félek, hogy a vasárnapok rám nézve el lesznek veszve. -Alva fogom őket tölteni. A törvény nem engedi meg, hogy -fölkeltsenek. Mert engem fölkelteni <i>nagy munka</i>.</p> -<p>A munkaszünet természetesen kiterjed mindazokra az irókra, a -kiknek az irodalom a kenyerük. Nekik az elméjüket vasárnap reggel -hat órától hétfő reggel hat óráig csukva kell tartaniok s -akármilyen jó gondolatuk támad, azt nem szabad leirniok.</p> -<p>Tévedések kikerülése végett följegyezzük, hogy a <span class= -"pagenum"><a name="Page_255" id="Page_255">-255-</a></span> -kefekötőknek <i>csak délelőtt tiz óráig szabad inni</i>, mivel ők -az ivást iparszerüleg üzik s igy az törvénybe ütközik.</p> -<p>A munkaszünet következtében egy nevezetes vasárnapi látványosság -keletkezik Budapesten: <i>a józan tótok</i>. Ugyanis a -pálinkaméréseket már vasárnap délelőtt tizkor be kell zárni s ez -ideig a leggyorsabb tót se képes berugni. Meg fogják látni, hogy -milyen hasznos tényezője lesz ez a tótság a fővárosi életnek. -Szabadban fog járkálni, vagy otthon alszik. Hétfőn pedig sokkal -kevesebben fognak közülök az épületekről lepotyogni. A harmadik -vasárnapra már annyira megjavulnak, hogy minden tót tagja lesz a -mértékletességi egyesületnek. A pálinkamérők pedig elpusztulnak. -Két dologgal nem vagyok még tisztában: az egyik az anyósom.</p> -<p>Eddig a feleségemmel minden vasárnap délután az anyósomnál -uzsonnáltunk: ez nem volt élvezet, hanem <i>munka</i>, mert nekem -kellett az anyósomat mulattatni. Munkaszünet lévén, ezentul -vasárnap tilos lesz nekem az anyósomat mulattatni. Ellenben -hétköznap kénytelen leszek odajárni uzsonnára, mert akkor az -élvezet tilos és a munka meg kötelesség.</p> -<p>Jobb is volna megforditani a dolgot: nem kell olyan törvényt -kibocsájtani, hogy ne dolgozzanak; olyan törvényt kell hozni, hogy -<i>dolgozzanak</i> az emberek.</p> -<p>Vagy a tilalommal csak munkára akarják kapatni az emberiséget, -tudván, hogy a mi tilos, az édes? Hajdanában a hasznos -krumplitermelést kemény törvényekkel és busás jutalmakkal alig -tudták elterjeszteni; ellenben <span class="pagenum"><a name= -"Page_256" id="Page_256">-256-</a></span> a kártékony dohány, bár -élvezését itt-ott halállal is sujtották, villámgyorsan elterjedt -Európában.</p> -<p>A másik dolog, a mivel nem vagyok tisztában: a házmesterem. -Nekem ezentul vasárnap kapuzárás előtt kell haza mennem, hátha a -cerberus nagyon tiszteli a törvényt s nem akar nekem kaput nyitni, -hivatkozva a munkaszünetre.</p> -<p>Egy vigasztaló van a dologban: a házmester jó ember s tiz -krajcárért rá fogom őt birni arra, hogy a kapunyitást ne munkának, -hanem élvezetnek tartsa.</p> -<p>Summa-summarum: Magyarország holnap belép az európai államok -nagy munkaellenes szövetkezetébe s ha holnap látunk embereket a -Dunaparton sütkérezni és lábukat a vizbe lógatni, tudni fogjuk, -hogy a látszat csal s ezek nem naplopók, hanem a törvény tisztelői -és hű végrehajtói.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_257" id= -"Page_257">-257-</a></span></p> -<h2>TÖRTÉNET A GOUYON-UTCÁBÓL.</h2> -<p>A Gouyon-utcát kora reggel fölseperték. Gondosan, -lelkiismeretesen föl is locsolták, mint akkor, a mikor a minden -oroszok cárja vonult be Párisba. Egy talpalattnyi föld nem maradt -szárazon. Dühöngött is érte Bertrand, mikor biciklijére kapva, az -asztalosműhelybe ment. Persze, itt ma arisztokrata mulatság lesz. A -papok és mágnások rendezik, az apáca-kolostorok javára, s hiába -választottak be annyi radikális-forradalmi embert a községtanácsba, -azért az arisztokratáknak mindig kész szolgája. Nem ütötték le -nagyapáink elég fejét. Rosszul végezték a munkájukat. Majd mi -jobban fogjuk csinálni a dolgot. Csak minél előbb el lehetne már -kezdeni.</p> -<p>Igy dohogott Bertrand, miközben vigan mozgatta a lábait, s a -mint szélsebesen röpült végig Párison, kis fapipájából egész -füstfelhők maradoztak el utána.</p> -<p>A felesége lelkére kötötte, hogy pont tizenkét órakor otthon -legyen a dejeuner-re, s ő a nélkül, hogy szokott -<i>aperitif</i>-jét, étvágycsináló pálinkáját megitta volna, lábolt -haza. A dejeuner már az asztalon volt. A gyermekek is ott ültek már -s türelmetlenül várták az apjukat. <span class="pagenum"><a name= -"Page_258" id="Page_258">-258-</a></span></p> -<p>– Ej ha, de sietünk, máskor ilyenkor titeket az utcáról kell -fölhozni. Hová készültök?</p> -<p>Az asszony intett a gyerekeknek, hogy ne szóljanak, de Paul nem -állhatta meg.</p> -<p>– A fölvonulást nézzük meg, papa.</p> -<p>– Micsoda fölvonulást?</p> -<p>– A jótékony bazárba.</p> -<p>Bertrand ránézett a feleségére. Az asszony zavartan -mosolygott.</p> -<p>– Ugyan ne vedd rossz néven Joseph, a gyerekeknek meg kell -mutatni az ilyesmit. Látni fogják a török követet, a pápai követet, -az elnök ur feleségét és az összes hercegnőket. Nagyon érdekes -az.</p> -<p>– Nem fogják látni! Nem engedem! Nem nekik való! Ne örüljenek -neki az arisztokraták, hogy milyen publikumuk van nekik az utcán. -Nekünk nem imponálnak, mi nem veszünk róluk tudomást… Majd csak -akkor, ha ujra eljön a napja, de akkor nem fognak örülni neki, – -kiabált Bertrand Joseph és ütögette öklével az asztalt.</p> -<p>A gyerekek, Paul és Marie, félve néztek rá. Az asszony lefogta -férje hadonázó öklét.</p> -<p>– Ugyan Joseph, legyen eszed, nem erről van szó, de az ilyesmi, -a cifra fogatok, az inasok, a szép lovak és ruhák, fölérnek a -gyermekeknek egy szinházi előadással, s mivel nem kerül pénzbe, hát -megmutatom nekik.</p> -<p>– Nem mutatod meg! Ne felejtsd, hogy én a kerület -radikális-forradalmi végrehajtó bizottságának <span class= -"pagenum"><a name="Page_259" id="Page_259">-259-</a></span> a tagja -vagyok. S nem türöm, hogy a családom a dologtalan utcai szájtátók -közé keveredjék, a kik megtapsolják Alençon hercegné uj -kalapját.</p> -<p>– Jó, jó, csak együnk már.</p> -<p>Az ebéd szó nélkül folyt le. Az asszony dühös volt, Bertrand -dühösnek látszott, a gyerekek pedig félig elpityeredve, hallgatagon -ültek ott.</p> -<p>Mikor vége volt, Bertrand fölállt, s a kalapjáért nyult. -Föltette és gondolkozott.</p> -<p>– Eh, itthon maradok. Mert ha elmegyek, te tilalmam ellenére -elviszed őket.</p> -<p>Az asszony némán leszedte az asztalt, s nem felelt semmit. -Bertrand föl s alá járkált.</p> -<p>– Eh, nem, elmegyek én is megnézni.</p> -<p>– No, látod, – szólt az asszony nevetve, – ez már okos -beszéd.</p> -<p>– De miért megyek el? Nehogy te a gyerekek fejét telebeszéld -mindenféle értelmetlen butasággal. Majd én fölvilágositom a -gyerekeket, hogy mit tartsanak erről a canailleról, mely a mi -verejtékünkből él. Majd akkor más szemmel fogják ezeket a papokat -és képmutató paposkodókat nézni. Nini… Te talán még imádkozni is -tanitod az én gyermekeimet?</p> -<p>Az asszony kiment a konyhába, sirdogált és mosogatott.</p> -<p>– Ne mosogasd az edényeket, gyertek!</p> -<p>Kézen fogta a két gyereket, az asszony egy kis piros kendőt -kötött a fejére, fehér kendőt kötött maga <span class= -"pagenum"><a name="Page_260" id="Page_260">-260-</a></span> elé és -lementek a Gouyon-utcába. A füszerkereskedő előtt fölálltak egy -kocsira és várták a látványosságot.</p> -<p>A mágnásvilág fölvonulása már megkezdődött. Az utca tele volt -néppel, mely bámult.</p> -<p>Ott robogott Pontillac márki könnyü kocsiján, mely elé oroszosan -három ló volt fogva egymás mellé. A piros lószerszám ezüsttel volt -kiverve, s a hátul ülő kocsis a moszkvai imsikek kaftánját viselte. -Utána Neveroszkoi gróf, az orosz nagykövetség katonai attaséja, a -vörös huszárok pompás egyenruhájában, egymás elé fogott két -almásszürkével. Utánuk vagy husz nyitott fogat tódult, tele kacagó -fiatal menyecskékkel, kik kábitó virág- és parfümillatot -terjesztettek szét a tavaszi levegőben. Széles kalapjaik alól -vidáman néztek a közönségre, s hófehér fogaikat villogtatták. A -tavaszi divat remekei simultak karcsu termetükre, s szines -napernyőik mint megelevenedett óriási gombák rohantak el a tömeg -káprázó szemei előtt.</p> -<p>– Az ott Luynes herceg, meg a felesége, – mormogá Bertrand, – -van vagy öt kastélyuk, százezer hektár földjük, kétezer cselédjük… -Nézd meg jól, asszony… csupa selyem, majd elröpül. Ez a ruha -belekerült neki kétezer frankjába. És sohse dolgozott egyikük se… A -kisujját se mozditotta… Láttad a gyémántját, Marie? Jegyezd meg -jól, hogy neked a mindennapi kenyered alig nagyobb, mint neki a -gyémántja… Hallod, Marie? Neked sohse lesz akkora gyémántod… értsd -meg jól, soha, soha…</p> -<p>– Hallgass Joseph, hallgass! feddé őt az asszony. <span class= -"pagenum"><a name="Page_261" id="Page_261">-261-</a></span></p> -<p>Paul és Marie tapsoltak örömükben: az orosz nagykövet jött a -régi cári hintók stilusában készült nagy batárban. A bakon muszka -kocsis ült, mellette egy óriási cserkesz. A nép köszönt neki, -néhányan hurrát kiáltottak, mások Oroszországot éltették. Bertrand -Joseph hallgatott.</p> -<p>– Ott jön Mackau báró… a nagy bonapartista, fényben és -gazdagságban. Ezeknek csináltuk meg a köztársaságot… Ő élvez, mi -pedig nyomorgunk… És utána a többi, csupa ellenség, a nép zsarnoka… -nézzétek a cimeres kocsikat és libériákat… a megelégedett, a büszke -urakat… és azután a nyomor bárgyu alakjait, a kik szájtátva néznek -rájuk…</p> -<p>– Hallgass, Joseph, hallgass!</p> -<p>A fény, pompa, boldogság, előkelőség, fiatalság, gazdagság, -hatalom egy vakitó Niagarája zuhogott el a Gouyon-utcában s tünt el -a jótékony bazárban. Az elyséei mezők friss virágillata is -körüllebegte őket s a tavaszi nap sugarai valóságos kévékben -ömlöttek alá a mozgalomra.</p> -<p>Bertrand leugrott a kocsiról.</p> -<p>– Vincent apó bormérésébe, ide szembe megyek egy kis italra.</p> -<p>És eltünt. Bertrandné még megvárta a pápai nunciust s a -gyerekekkel együtt keresztet vetett magára, mikor az öreg ur, -hófehér kezeivel a kereszt jelét intette feléjük a levegőben. Aztán -föl s alá sétáltak a Gouyon-utcában és nézték a hemzsegést.</p> -<p>Hirtelen valami balsejtelem vonult végig a tömegen, <span class= -"pagenum"><a name="Page_262" id="Page_262">-262-</a></span> mint -forró nyárban a távoli viharnak első hideg szele. Mindenki megállt, -öntudatlanul, a maga elhatározása nélkül s mintha egy láthatatlan -szörny ólomsulylyal nehezedett volna rá. Egy pillanatig csönd és -mozdulatlanság volt… azután egy nagy orditás, alaktalan jajkiáltás -töltötte be a levegőt s a tömeg egy névtelen, ismeretlen rémülettől -megkapva, össze-vissza rohanni és összefüggés nélkül kiabálni -kezdett.</p> -<p>– Tüz van! Ég a jótékony bazár! – ez a pár érthető szó vált ki a -zürzavarból.</p> -<p>Egyszerre tele lett az utca füsttel. Azután őrült mozdulatokkal -tépett alakok jelentek meg. Egy égő haju asszony sikoltozva futott -végig a kövezeten; nem egy, tiz… nem tiz, száz… mintha Charenton -lakóit egyszerre ide rázták volna ki.</p> -<p>Erős trombitaszó. Megjöttek a tüzoltók. A rendőrök -visszaszoritják a népet, egy zászlóalj katonaság futólépésben -érkezik. Tompa robbanással lábhoz teszi a fegyvert… huszonkét -elszenesedett holttest füstölög már a földön.</p> -<p>Bertrandné szerencsésen a kapuhoz érkezik, befurakodik s -lélekzet nélkül szalad az ötödik emeletre a gyerekekkel.</p> -<p>Néha kimegy a folyosóra. Az ég fekete, az édes tavaszi levegő -bűzös. Tompa moraj az utcákon, százezrek megdöbbenése, ezrek -fájdalma csak mint egyetlen szenvedő óriásnak kínos sóhajtozása -érkezik ide föl. Talán ez a hatalmas anya, a nagy Páris siratja -gyermekeit? <span class="pagenum"><a name="Page_263" id= -"Page_263">-263-</a></span></p> -<p>Gyorsan beesteledett. A gyerekek megebédeltek és vetkeznek. -Bertrandné az urát várja.</p> -<p>Nyolc órakor belép Bertrand. Az asszony fölugrik.</p> -<p>– Ember, mit csináltál? Mi történt veled? A szakállad fele le -van pörzsölve, a ruhád össze van égve. Hol a kalapod?</p> -<p>Bertrand nem szól, az asztalra könyököl.</p> -<p>– Megsebesültél?</p> -<p>– Nem. Mentettem.</p> -<p>– Te? Te?</p> -<p>– Én. Nagyon sirtak a szegény nyomorultak. Megsajnáltam őket. -Nem vagyok állat.</p> -<p>Végig törölte kormos homlokát.</p> -<p>– Én mentettem ki Luynes hercegnét s átadtam a férjének.</p> -<p>Bertrandné lehajolt a piszkos emberhez, s megcsókolta a -kezét.</p> -<p>A gyerekek levetkőzve ültek kis ágyukban. Bertrand oda -fordult.</p> -<p>– Hé, kölykök, imádkozzatok!</p> -<p>Paul félénken nézett az anyjára. Az anya biztatólag intett. A -fiu összetette a kezét, szemeit fölfelé szegezte, s csengő hangon -mondá el az imát.</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Én Istenem, jó -Istenem,<br /></span> <span class="i0">Becsukódik már a -szemem,<br /></span> <span class="i0">De a tied nyitva -Atyám,<br /></span> <span class="i0">A mig alszom, vigyázz -reám.<br /></span> <span class="pagenum"><a name="Page_264" id= -"Page_264">-264-</a></span> <span class="i0">Vigyázz kedves -szüleimre<br /></span> <span class="i0">Meg az én jó -testvéremre.<br /></span> <span class="i0">Mire a nap ujra -fölkel,<br /></span> <span class="i0">Csókolhassuk egymást -reggel.<br /></span> <span class="i20">Amen!<br /></span></div> -</div> -<p>– Amen! – mondá Bertrand – halljátok, ezentul minden este -imádkozzatok. Akarom.</p> -<p>Egy kis ideig hallgatott, azután ujra szólt:</p> -<p>– És tanuljatok meg egyet: <i>Sohase irigyeljetek -senkit!</i></p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_265" id= -"Page_265">-265-</a></span></p> -<h2>BIRKÓZÁS.</h2> -<p>Egyizben elhatároztam, hogy hosszuéletü leszek e földön. E -végből tiszteltem atyámat és anyámat, de még más oldalról is -biztositottam magamat. Felültem ugyanis Fiuméban az Adria-társulat -<i>Kemény Gábor</i> nevü gőzhajójára s igy utaztam, Olaszországot -körülevezve, Marseillebe. Ez a világ leghosszadalmasabb utja, s ez -uton sikerült nekem tisztes életkorra szert tennem. Brindisiben már -mutatkoztak legelső ősz hajszálaim. Maltában fogaim hullani -kezdtek, Nápolyban ugy szaggatott a köszvény, mint a szakácsné a -csipkedettet. Palermóban (s ez az öregedés legaggasztóbb jele) már -nősülésen gondolkoztam, s Marseilleben kerekes széken guritottak ki -a szárazföldre. Ugy éreztem, mintha százéves volnék s utamról olyan -impresszióim voltak, mintha Ulyssesnél hosszabb ideig bolyongtam -volna a tengereken.</p> -<p>Igy kerültem én Marseillebe.</p> -<p>Egy este a kapitányom elvitt a <i>Zöld tehén</i>-hez cimzett -tengerész-mulatóba, melynek fővonzóereje a birkozás volt. Még pedig -nem professzionátusok, hanem amatőrök verekedtek egymással. Még -pedig leginkább <span class="pagenum"><a name="Page_266" id= -"Page_266">-266-</a></span> matrózok. A kocsma tulajdonosa dijakat -tüzött ki s a fiuk azokért dulakodtak. Láttam ott nemcsak európai, -hanem hindu, maláji, néger és arab birkozókat is, kik a nagy -óceánjáró hajókon mint matrózok, vagy még inkább mint fütők -szolgáltak. A birkozók öltözete csak egy uszónadrág volt s az -exotikus népek bajvivói megkenték olajjal a felsőtestüket, hogy -lecsuszszék róla az ellenfél marka. Az európai birkozók ezt nem -tették, sőt trikóinget is vettek föl.</p> -<p>Érdekes volt a publikum magatartása. A feketék és szinesek -akárhogy birkoztak, nem törődött vele senki. Sőt egyenesen -brutalitásokra biztatták őket. Hasbarugás, pof, harapás, körmölés, -gáncsolás, minden meg volt engedve s a szerencsétlenek véresre -verve hagyták el a porondot, a mi a fehérbőrü publikumot végtelenül -izgatta és mulattatta.</p> -<p>Egészen más alakot öltött a fehérek birkozása. Itt a hajó és a -nemzet, melyhez a birkozó tartozott, természetesen pártját fogta -neki és semmiféle szabályellenes dolgot nem engedett meg. -Biztatták, kiabáltak, tomboltak, s embereiket a végső erőfeszitésre -serkentették. Ebből gyakran véres verekedések keletkeztek s -különösen olaszok és franciák sokszor késelték egymást.</p> -<p>Azóta sok birkozást láttam már, de ilyenkor mindig előttem állt -a marseillei kis aréna vadul üvöltöző tömegével, egyéni és nemzeti -versengésével s konstatálom, hogy az érdekesebb, mert őszintébb s -komolyabb, mint a professzionátus viadorok mérkőzése.</p> -<p>Az utóbbi már komédia, cirkusz, a hol a győző és <span class= -"pagenum"><a name="Page_267" id="Page_267">-267-</a></span> az -elbukott a küzdelem után együtt vacsorálnak, mint a dráma után a -megölt Duncan és gyilkosa, Macbeth, sőt Duncan néha kifizeti a -Macbeth által elfogyasztott székely-gulyást – a mi nekem, mint jó -publikumnak rosszul esik, mert én meg akarom őrizni naiv hitemet és -illuziómat, a mi nélkül nincs igazi szinházi élvezet.</p> -<p>A professzionátusok mérkőzése azért mégis érdekes és komoly, -mert ők ezzel keresik a mindennapi kenyerüket. Ez az igazi küzdelem -a létért. Csak én azt találom komikusnak, hogy valakinek attól -függjön az évi jövedelme, hogy hányszor érintette mind a két -vállával a földet.</p> -<p>Én is azt mondom, a mit jó Pálffy Albert szokott irni -regényeiben, egy-egy uj fejezet élén: Vessünk egy pillantást a -közelmult eseményeire.</p> -<p>A nemzetközi birokversenyben Hakkenschmidt, a balti -tartományokból való orosz, legyőzte Kara Ahmedet, a brusszai -hamalt.</p> -<p>Ez a fiatal, alig huszonhárom éves Hakkenschmidt a mérnöki -pályára készült s pár évi tehnikát el is végzett, de rettentő -izomereje más pályára csalta. Mikor észrevette, hogy micsoda -tehetséggel áldotta meg az Isten, elkezdett trenirozni. Uszott, -futott, tornázott, sulyokat emelt s nemsokára csudaszámba ment -ismerősei közt. Épp egy épitőmester irodájában dolgozott egy rubel -napidijért, mikor a cirkusz birokversenyt hirdetett. Első dij -ötszáz, második háromszáz, harmadik kétszáz, negyedik száz rubel. -Hakkenschmidt egyet gondolt és jelentkezett, földhöz vágta az -összes birkozókat és elvitte <span class="pagenum"><a name= -"Page_268" id="Page_268">-268-</a></span> vitte az első dijat. Két -hét alatt többet keresett, mint a mennyi egész évi fizetése volt. A -mesterségét tehát szegre akasztotta s elvei föntartásával (mondanák -politikusaink) belépett a professzionátus birkozók közé. Ha okosan -él, elbirkozhatik negyven éves koráig s szép vagyont szerezhet. -Tovább nem igen viheti, mert akkorra minden birkozó megroskad. -Látjuk a hatalmas Robinettin, a ki egykor Massont leverte s most -már csak szánalmas rom.</p> -<p>Kara Ahmed teherhordó volt Brusszában. Lovakat és zongorákat -vitt a hátán. Egyszer egy lóháton ülő göröggel összeveszett s -dühében Pausanias derék utódját lovastól a levegőbe emelte. A görög -lefordult, de azonnal fölkelt s Ahmedhez lépve, megveregette a -vállát és szóla:</p> -<p>– Te az én emberem vagy. Gyere velem és gazdagok leszünk mind a -ketten.</p> -<p>Ő volt Ahmed első imprezáriója. A török sohse volt ügyes -viaskodó, ma se az. Az európai birkozók fogásai közül nem -sajátitott el semmit; izmai nincsenek is kidolgozva, de iszonyu -őserejével lebirt mindenkit. Ha egyszer derékon kapott valakit, -annak vége volt. Hakkenschmidt csak ravaszságával és akrobata -ügyességével tudta őt legyőzni. Mikor az orosz a földön hasalt s a -török fölötte térdelve, tünődött, hogy miképp fordithatná meg, -akkor az orosz hirtelen egy hatalmas lökéssel hanyatt taszitotta, -ráugrott s mielőtt Ahmed magához térhetett volna meglepetéséből, a -két válla a földhöz volt nyomva. <span class="pagenum"><a name= -"Page_269" id="Page_269">-269-</a></span></p> -<p>Én sajnáltam a szegény Kara Ahmedet, mert mint turáni -rokonomhoz, hozzá szitottam az árja Hakkenechmidt ellenében. -Különösen sajnáltam, mikor láttam, hogy a düh és a szégyen -könnyeket sajtol ki a szemeiből. Tartozom azzal a kijelentéssel (a -rossz nyelvek azt állitják, hogy nemcsak kijelentéssel tartozom), -hogy a közönség közt Karának is volt pártja, de mikor három órai -sikertelen dulakodása a legényt dühbe hozta és pofozni s karmolni -kezdte a muszkát, a hivek kisded csapatja elnémult s csak én, Kozma -Andor, a Kisfaludy-Társaság titkára, egy ismeretlen tüzérfőhadnagy -és Mardili Ábrahám köruti datolyaüzér mertünk még kifejezést adni -Kara-párti érzelmeinknek. Az indogermánok vezére Vampetics -kocsmáros, az indo-sváb volt; ő rohant be legelől a porondra, az -orosznak gratulálni, ő adott jelt, hogy föl a vállra a győztessel, -mialatt mi Kara Ahmed nejét, a párisi születésü Fatmát, a ki -elájult, közrevettük és kivonultunk.</p> -<p>Magyar csak egy volt a birkozók közt. Egy vékony, de izmos -fickó, a kinek csak az eleje volt magyar, a hátulja pedig német, -mert hivták vala őt Sándorfi Mayernek. Mely különös név nekünk -sovinisztáknak igen nagy szolgálatot tett. Mert ha dupla -vezetéknevü honfitársunk győzött, a nép tombolva üvöltötte Sándorfi -nevét és diadalát. Ellenben mikor földhöz vágták (s én mint -objektiv magyar, nem tagadom, hogy ez gyakrabban megtörtént), -mindnyájan szidtuk a nyavalyás Mayert, nem habozván őt az egységes -Németország szégyenfoltjának tekinteni. Szóval a derék birkozót -bifurkáltuk <span class="pagenum"><a name="Page_270" id= -"Page_270">-270-</a></span> s igy kikerültük azt, hogy Hunnia -nyögjön letiporva és két vállával érintve a földet.</p> -<p>A birkozásért a magyar egyáltalán csak mint néző lelkesül. A -daliás időkből Toldi Miklós erejének emléke maradt fönn; de ezt -Arany lezárta, folytatása nem lett.</p> -<p>Néha fölmerül a vidéki cirkuszokban egy-egy birkozó, a ki magát -Toldi Jánosnak nevezi, de nemzetközileg nem tud érvényesülni. Az én -diákkoromban volt a Józsefvárosban egy Markules nevü birkozó, a ki -ugy vagdalta a földhöz a mészároslegényeket, mint pajzán gyermek a -labdáját. Tudok egy Nagy Sándor nevü ceglédi mészároslegényről is, -a ki szülővárosában minden cirkuszi bajnokot levert. De ambiciói -nem terjednek messze, s Nagy-Kőrösön meg Alberti-Irsán már nem -birkoznék a világért se. Otthon megteszi, mert szülővárosának -becsületéről van szó. Nálunk, azt hiszem, a parasztlegény is -lealázó kenyérkeresetnek tekinti a rendes birkózást.</p> -<p>Az egész birkózás alatt legnagyobb gyönyörüséget mégis Kreindl, -<i>Ausztria bajnoka</i> szerzett nekem, egy sörtől fölpuffadt -pentzingi alak. Kreindl ur azonnal a defenzivába ment át s folyton -hason csuszkált a földön. Nem adok igazat annak a barátomnak, a ki -ebből azt következtette, hogy Kreindl bácsi miniszteri pályára -készül s a spanyol etikett szabályai szerint birkozik; ellenben -igazat adok mindazoknak, a kik óriási humort találtak abban, hogy -valaki <i>Ausztria bajnoka</i> büszke cimmel legyen fölruházva s e -mellett vagy a hasával, <span class="pagenum"><a name="Page_271" -id="Page_271">-271-</a></span> vagy a két vállával érintse folyton -a földet. Adjon a magyarok Istene sok ilyen bajnokot -Ausztriának.</p> -<p>Végül nem állhatom meg, hogy ne emlitsem föl az éles különbséget -a gentleman-kódex és a birkozó-kódex közt. Ha az egyik gentleman a -másikat pofonüti, mindenesetre az utóbbit diszkvalifikálják, ha ez -nem kér és vesz elégtételt. A birkozóknál épp ellenkezőleg azt -diszkvalifikálják, a ki pofonütötte a másikat. S beáll ezáltal az a -különös helyzet, hogy uriember csak a diszkvalifikált birkozóval -verekedhetik meg…</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_272" id= -"Page_272">-272-</a></span></p> -<h2>SÉTA A KELETEN.</h2> -<p>Van nekünk egy söröző társaságunk, mely akkor keletkezett, mikor -a filloxéra aggasztó terjedése következtében valószinüvé kezdett -válni, hogy egy iparág: a hamis bor gyártása, erősen föl fog -lendülni hazánkban.</p> -<p>A következmények bebizonyitották, hogy igazunk volt, mikor a -borivásról áttértünk a sörivás gyakorlására, mert sok élelmes -férfiu adta arra a problémára a fejét: hogyan lehet a bortermelést -függetleniteni az időjárás szeszélyeitől.</p> -<p>Én csak azt sajnálom, hogy ezek a borhamisitó urak nem -Amerikában kisérleteztek, mert ott egy se fejezte volna be életét -ágyban, párnák közt, hanem csüngtek volna, mint a gyümölcs a fán. -Mert az olyan ember, a ki millió szőlőmunkásnak a kenyerére tör, -csakugyan nem érdemel egyebet.</p> -<p>Azt tartja a mondás, hogy a rossz bortól a bicska kinyilik az -ember zsebében. Nohát, a hamisitott bortól is kinyilik, de csak -azért, hogy az ember beledöfje a hamisitóba.</p> -<p>De most veszem észre, hogy nem erről akarok én <span class= -"pagenum"><a name="Page_273" id="Page_273">-273-</a></span> irni. A -mi söröző társaságunkat akarom a nagyérdemü közönségnek -bemutatni.</p> -<p>Ebben a társaságban mi meglehetősen hangosan szoktunk diskurálni -és itélni elevenek és holtak fölött. A kivel valami történt, azt -széles mederben szokta előadni s apró kávéházi kalandok Don -Juan-féle szerelmi regényekké dagadva szoktak, sörrel vegyest, -asztalunkon végighömpölyögni.</p> -<p>Csak az elnökünk, a kiváló fogteknikus hallgatott mindig -makacsul és konokul. Csak akkor hallottuk a hangját, mikor -<i>snittet</i> rendelt. Igaz, hogy ezt gyakran hallottuk.</p> -<p>Egy izben előadtam a Keleti-tengeren torpedónaszádon tett -utazásomat, német tengerészek társaságában s persze fantáziám négy -tüzes lova közé odahajitottam a gyeplőt: hadd ragadjanak el.</p> -<p>Előadásom egyik legszenzációsabb pontja az volt, hogy a vihartól -egy hétig nem tudván partraszállni, éléskamránk kifogyott s összes -élelmünk keleti-tengeri heringekből állt.</p> -<p>Ez ellen semmi ellenvetés se volt. Akkor azonban áttértem a -torpedóval folytatott lövő-gyakorlatokra, s azt állitottam, hogy a -kilőtt torpedó negyvenöt méter kezdő sebességgel halad.</p> -<p>– Ötvenegy, – szólt egy hang.</p> -<p>Általános szenzáció: az elnök tette ezt a megjegyzést.</p> -<p>– Negyvenöt, – szóltam türelmetlenül.</p> -<p>– Ötvenegy, – viszonzá az elnök hidegen. <span class= -"pagenum"><a name="Page_274" id="Page_274">-274-</a></span></p> -<p>– Lehet, hogy a Józsefvárosban ötvenegy, – szóltam maró -gunynyal, – de nem a tengeren.</p> -<p>– A tengeren, – felelt az elnök ridegen.</p> -<p>– Ugyan kérem, elnök ur, mit szól bele a torpedók dolgába.</p> -<p>Az elnök zavarba jött.</p> -<p>– Igaz, hogy vakmerőség tőlem, mert bizony már régen nem is -láttam torpedót…</p> -<p>– Látott? Még szép, hogy látott. Tán a kiállitáson tetszett -azokat a kis mustra-torpedókat látni…</p> -<p>– Nem kérem, Pólában…</p> -<p>– Pólában?</p> -<p>– Igen, mikor a <i>San Sego</i>-n szolgáltam.</p> -<p>– Mi az a <i>San Sego</i>?</p> -<p>– A <i>San Sego</i> az osztrák-magyar hadi flotta legelső -torpedónaszádja…</p> -<p>– Maga tengerész volt?</p> -<p>– Három évig.</p> -<p>Nagyot ütöttem az asztalra.</p> -<p>– Uraim! Rá vagyok szedve, be vagyok csapva, föl vagyok ültetve. -Elnök ur, ez közönséges merénylet. Engedi, hogy én itt a vén -tengeri farkast játszszam, sőt olyan képet vág, mintha soha -Soroksárnál messzebb nem járt volna. Ez perfidia! Ez a barátság? -Aztán látott is valamit?</p> -<p>Az elnök ur egy darabig vonogatta a vállát.</p> -<p>– Nem érdemes róla beszélni. A dulcignói flottademonstrációban -vettem csak részt.</p> -<p>– És utazott is? <span class="pagenum"><a name="Page_275" id= -"Page_275">-275-</a></span></p> -<p>– Ebben nem volt nagy szerencsém. Kis-Ázsián, Észak-Afrikán és -Dél-Amerikán kivül nem láttam semmit.</p> -<p>Itt már a guta környékezett. És ő hágy itt minket évek óta nagy -előadásokat tartani. Megfoszt minket a legérdekesebb kalandok -hallásától. Csináltam is rá mérgemben egy irtóztató viccet. Ha -tengerész volt, lehetett <i>sorhajóhadnagy</i>; de mivel -fogteknikus, most nem lehet más, mint <i>fogsorhajóhadnagy</i>; de -mivel sok sört iszik, jogosan csakis <i>fogsörhajóhadnagynak</i> -nevezhető.</p> -<p>Ez volt rajta a boszum.</p> -<p>Azóta nagyon óvatos vagyok külföldi kalandjaim regélésében. És -megtanultam azt, hogy a tengerrel való közeli ösmeretség nagyon -hallgataggá teszi az embereket.</p> -<p>Ezt a mult héten is tapasztaltam.</p> -<p>Egy jóbarátom vacsorát rendezett, melyen részint hires emberek, -részint érdekes személyiségek voltak jelen. Vacsora előtt jóbarátom -félre hí s egy napbarnitotta szálas fiatalemberre mutat, a ki -civilruhában volt.</p> -<p>– Nézd azt a legényt. Tengerésztiszt, most jött haza Kinából. A -mellett fogsz ülni. Barátkozzál meg vele, sok érdekes dolgot -megtudhatsz.</p> -<p>A nevét is megmondta, de nem voltam képes megjegyezni, mert -inkarnátus cseh hangzása volt. Ilyenforma: <i>Krancsenkruncsek</i>. -Tessék ebből kiszedni a magánhangzókat s megkapják a nevet. Ugy -hangzik, mint távoli puskaropogás.</p> -<p>Nohát, én is kiszedtem belőle, nem ugyan a magánhangzókat, hanem -mindent, a mit ő a messze Keleten <span class="pagenum"><a name= -"Page_276" id="Page_276">-276-</a></span> látott. Nehezen ment, -néha harapófogót alkalmaztam, de ment.</p> -<p>Ő a <i>Zenta</i> hajón szolgált, mely a japán partokon cirkált, -mikor a boxermozgalom lángra gyulladt. Azonnal Taku alá rendelték -őket.</p> -<p>Az egész hajó személyzetét fölvillanyozta a hir, hogy egy kis -verekedés lesz Kinában. Egypár bombát vetnek valami városba, néhány -copfos alakot főbelőnek, rá nagy ebédet esznek valami főmandarinnál -s azzal vége. Senkise álmodott arról, hogy ebből milyen nagy -európai összeröffenés lesz.</p> -<p>Pár hét alatt aztán rájöttek, hogy ez Kina hadüzenete -Európának.</p> -<p>Az én Krancsenkruncsek barátom, mint kapitányának az adjutánsa, -részt vett a haditanácsban is, mely azt tárgyalta, hogy -előnyomuljanak-e azonnal Peking felé, vagy még ujabb -csapaterősitéseket várjanak.</p> -<p>Ez már azután volt, hogy Seymour admirális, az első -segitőcsapattal, kénytelen volt pekingi utját abbahagyni és folyton -verekedve visszatérni.</p> -<p>A második segitőcsapat még csak tizenötezer főből állott. -Köröskörül égő városok lángjai vörösitették az éjszakát s menekülő -kinai keresztények és hittéritők rémitették a vezéreket. A felkelők -számát száz meg százezerre tették s az európai tábornokok és -tengernagyok közt az a nézet kezdett tulnyomóvá válni, hogy -legalább harmincezer ember kell ahhoz, hogy e rettentő birodalom -belsejébe nyomuljanak s a követségeket fölmentsék. <span class= -"pagenum"><a name="Page_277" id="Page_277">-277-</a></span></p> -<p>Órák hosszu során át folyt a tanácskozás. Minden parancsnok -beszélt, csak a japáni tábornok hallgatott. A kis kiszáradt majom, -cifra franciás uniformisban, fölfelé metszett szemeivel, türelmesen -végighallgatta a szépen borotvált, jól táplált, termetes -európaiakat. Végre ő rá fordultak kérdőleg a tekintetek. Ekkor a -kicsike fölállt s korrekt angolsággal igy szólt:</p> -<p>– Elvégezték az urak? Jó. Akkor hallgassanak meg engem. Kémeim -azt jelentik, s tudják, hogy az én kémeim kitünők, hogy minden -percnyi késedelem a követek biztos fölkoncolását jelenti. Másrészt -ösmerem a kinait, eleget verekedtem velük. Egy erélyes -előrenyomulás elől szétszóródnak s mi könnyü szerrel Pekingbe -juthatunk. Én tehát inditványozom, hogy vágjunk neki. Ha pedig önök -erre nem hajlandók: én magam is neki vágok a hatezer emberemmel, -még pedig azonnal.</p> -<p>Ezzel szalutált és adjutánsaival eltávozott. Az európaiak -meglepetve néztek egymásra. Pár perc mulva hallották, hogy a japáni -táborban fujják a riadót.</p> -<p>– Ezek az ördöngős fickók nem tréfálnak, – mormogá az angol -parancsnok.</p> -<p>– Igazuk van, – szólt a francia parancsnok, – uraim, csatlakozom -a japánokhoz.</p> -<p>– Én is, – szólt az orosz.</p> -<p>Az angol gyorsan fölkelt.</p> -<p>– Nos, uraim, – szólt, – kimondom az egyhangu határozatot: -azonnal megkezdjük az előnyomulást Peking ellen. A beosztást, -haditervet mind ösmerik; előre, Isten nevében. <span class= -"pagenum"><a name="Page_278" id="Page_278">-278-</a></span></p> -<p>Mindenki helyeslőleg biccentett, az urak némán kezet fogtak és -elváltak. Negyedóra mulva az összes táborokban verték a riadót s a -fölmentő sereg elindult.</p> -<p>Azt már Rosthornnak a jelentéséből is tudom, hogy annak a kis -japáninak, az ő elhatározottságának és energiájának köszönhetik a -követségek a megmenekülésüket. Ha csak három nappal később indulnak -el, már későn érkeztek volna.</p> -<p>– És önnek volt valami érdekesebb kalandja? – kérdém -Krancsenkruncseket.</p> -<p>– Nem. Semmi. Csan-Ting megrohanásában ugyan résztvettünk, de a -továbbiakban nekem csekély részem volt…</p> -<p>– Miért?</p> -<p>– Mert három napot a pincében töltöttem s igy elmaradtam és az -utócsapathoz osztottak be.</p> -<p>– Mit csinált a pincében?</p> -<p>– Unatkoztam.</p> -<p>– Hát miért nem jött ki?</p> -<p>– Nem lehetett.</p> -<p>– A bombák elől menekült oda?</p> -<p>– Oh, dehogy, – felelt a tiszt olyan arccal, mint a kit a -kérdések untatnak s boszankodik, hogy ennek a szárazföldi -patkánynak elejétől kezdve el kell mondani a dolgot.</p> -<p>– Hát, hogy volt?</p> -<p>– Ugy, hogy mikor a csan-tingi erődöt elfoglaltuk s benne -voltunk már, a kinaiak fölrobbantották… Én csapatommal éppen a -kazematákban szedtem össze a <span class="pagenum"><a name= -"Page_279" id="Page_279">-279-</a></span> fegyvereket. Ez volt a -szerencsénk. A romok ugyan eltemettek bennünket, de kiástak -mindannyiunkat…</p> -<p>A vér elhült bennem.</p> -<p>– Senkinek se történt semmi baja?</p> -<p>– De igen. Két ember megsiketült, egy pedig megőrült az élve -eltemetés iszonyuságától…</p> -<p>– Köszönöm.</p> -<p>Fölkeltem és a másik szobába mentem. A gazda utánam jött.</p> -<p>– Nos, ott hagytad a csehet?</p> -<p>– Ott. Barátom, én félek az olyan embertől, a kit fölrobbantanak -egy várral, a kit élve eltemetnek a föld alá s <i>mindezzel nem -dicsekszik</i>.</p> -<p>Ilyenek a tengerészek.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_280" id= -"Page_280">-280-</a></span></p> -<h2>AZ EGRI REMETE.</h2> -<p>Azok, a kik a Nemzeti Szinház előadásán Gárdonyi Gézát -kitapsolták, nem is sejtik, hogy milyen különös ember jelent meg -előttük.</p> -<p>Magas, sovány, szenvedő, szürke alak. Első pillanatra látszik -rajta, hogy az életnek legkeservesebb iskoláján ment keresztül. -Éhezett, fázott, csetlett-botlott, tanult, gondolkozott és most itt -áll előttünk, mint kész iró. Mint nagy iró, mint minden -porcikájában igazi nagy magyar iró.</p> -<p>Az emberekkel való érintkezésben ügyetlen, a lázasan dolgozó, -előre törekvő társadalomtól szinte fél. Azért is huzódott félre, a -vidékre s csak néha jön le Budapestre, hogy barátaival egy kicsit -kibeszélgesse magát.</p> -<p>Lelke roppant érzékeny. És tele van müvészi hajlamokkal. Képet -fest, igaz, hogy rosszat, de neki ez a foglalkozás is gyönyörüséget -szerez. Szobrot farag s ugyancsak fájna neki, ha Fadrusz kinevetné, -– pedig kinevetné. Zongorázik, hegedül s természettudományi -problémákkal foglalkozik. Néha megunja az irást s <span class= -"pagenum"><a name="Page_281" id="Page_281">-281-</a></span> akkor a -müvészetnek itt fölsorolt ágaival szórakozik. Még a pipáját is maga -rajzolta meg, azután kigyurta agyagból s ugy csináltatta meg valami -pipagyárossal.</p> -<p>Az apja is ezermester volt. Az öregnek a nyughatatlan vérét és -sokoldaluságát a fia is örökölte. Az öreg gépészféle ember volt és -hogy a mesterségét jól kitanulja, fölment Bécsbe. Itt érte az -1848-iki forradalom, a mikor ő is beállt a halálfejes diáklégióba, -résztvett Bécs védelmében a császári csapatok ellen, majd a -diákokkal együtt lejött Magyarországra. Itt azonban őt -fegyvergyárba tették, hadnagyi ranggal és fizetéssel. Mikor a -kormány Debrecenbe vonult, a fegyvergyárat Lahner Nagyváradon -állitotta föl s azt már ő vezette. Aradig követte a kormányt, ott -aztán, zsebében száz forinttal, oláh kocsisnak öltözve menekült ki -a halál hálóiból, a melyeket ott fontak-kötöttek a világosi -katasztrófa után. Visszament Bécsbe, a hol egy gyáros barátja -bizonyitványt adott neki, hogy a szabadságharc éveit ott töltötte. -Talán ott is marad, ha a Jankovicsok le nem hozatják -Szőllős-Györökre, Somogy vármegyébe, hogy egy gőzmalom terveit -készitse el s a gépezetet állitsa be. Itt érte az apát egész -életében a legnagyobb baj: egy ujfajta malomkereket talált fel, -mely a rajta lezudult vizet megint visszaviszi oda, a honnan ujra a -kerékre folyhatik. Erre a találmányra, mely geniális volt, zörgött -és forgott mint a fene, csak éppen a vizet nem akarta visszavinni -oda, a honnan jött, az öreg minden pénzét ráköltötte s ezért -megmaradt szegény embernek.</p> -<p>Gárdonyi Géza Agárdon, Fejérmegyében született. <span class= -"pagenum"><a name="Page_282" id="Page_282">-282-</a></span> -Elvégezett három gimnáziumot, aztán a tanitóképző-intézetbe adták -Egerbe, – mert apja már akkor Borsodban lakott.</p> -<p>Tizenöt éves volt, mikor apját elvesztette s ekkor szakadt rá a -nyomoruság. Csuda, hogy keresztülgázolt rajta, mert ifjukorában -semmit se árult el a benne lakozó nagy tehetségből. A -tanitóképző-intézetben együgyü fiunak tartották s csak az irodalom -tanára vigasztalgatta néha, nem azzal, hogy lesz belőle valami, -hanem azzal, hogy ne busuljon, meg fogja tudni keresni a -kenyerét.</p> -<p>A mit itt emlitettem, ez volt az összes iskolája: a többit mind -magától tanulta. Elsajátitotta az angol, francia, német nyelvet s -többféle müvészetben tett szert annyi jártasságra, hogy kellemesen -töltheti velük az időt.</p> -<p>A Dunántul több vármegyéjében tanitóskodott s élt a -parasztemberek közt, fönnhatóságuk alatt. A Göre Gábor alakját a -Somogy-vármegyei Karádról hozta.</p> -<p>Itt, mikor tanitónak megválasztották, a lakásának az ablakai -mind be voltak törve. Mig a nyár melege tartott, rendben volt a -dolog, de mikor a hüvös őszi szelek kezdtek fujni: elment a -nevezetes biróhoz.</p> -<p>– Biró uram, csináltassa meg a lakásom ablakait, hidegre fordult -az idő.</p> -<p>– Nem lehet, tanitó uram, nincs egy krajcár se a község -ládájában.</p> -<p>– De igy nem állom ki.</p> -<p>– Dehogy nem, ha muszáj, – vigasztalta a biró, – de mivel -vasárnap van s ha már nálam van: maradjon itt tanitó ur ebédre. -<span class="pagenum"><a name="Page_283" id= -"Page_283">-283-</a></span></p> -<p>Gárdonyi persze szivesen vette a marasztalást. Akkor tiz forint -havi fizetése volt, mint segédtanitónak. Az ebéd tárkonyos -bárányfejlevessel kezdődött, malacpecsenyével folytatódott és -pogácsán végződött. Hozzá jó, finom vörösbor.</p> -<p>– Lássa, biró uram, – szólt Gárdonyi, – ennek az ebédnek a -költségén nemcsak a tanitólak, de az iskola összes ablakait is ujra -meg lehetne csináltatni.</p> -<p>Mire a biró büszkén:</p> -<p>– Hisz nem azt mondtam, hogy a biró szegény, hanem hogy a község -szegény. Nekem, hál’ isten, van mit apritani a tejbe.</p> -<p>De a tanitói lak ablakai csinálatlanok maradtak.</p> -<p>Gárdonyit roppant tudományszomj bántotta, de ehhez könyv kellett -volna. A könyv pedig olyan luxustárgy, melyet egy tanitó csak a -legritkább esetekben engedhet meg magának. Elhatározta tehát, hogy -meggazdagszik. Miből lehet legkönnyebben meggazdagodni? -Természetesen abból, ha az ember a tanitóknak egy naptárat csinál. -Ezt minden tanitó megveszi s dől a pénz, mint a parancsolat. Ezt a -nagy tervet főzve agyában, kis falujából fölment Győrbe, hogy ott -kiadót keres az eszmére, a mit ő ugy értett, hogy még egy halandót -boldoggá tesz. Elment ahhoz a laphoz, melybe irogatni szokott (mert -mint tanitó kezdte már a tollat forgatni). Ez aztán azt az -ajánlatot tette neki, hogy maradjon ott munkatársnak, hárman vannak -a laphoz, mindegyikre esik ezerháromszáz forint fejenként és -évenként.</p> -<p>Ezerháromszáz forint! Gárdonyi elszédült, mikor <span class= -"pagenum"><a name="Page_284" id="Page_284">-284-</a></span> ezt a -summát hallotta. Ime, a szerencse egyszerre üstökön ragadta. A -<i>Tanitók Naptára</i> az egyik főnyeremény. Ez az ajánlat a másik -főnyeremény. Természetesen azonnal fölcsapott s a tanitóságnak -örökre hátat forditott.</p> -<p>Jó ideig dolgozott ott potom pénzért, végre türelmét vesztette s -megszólitotta a szerkesztőt:</p> -<p>– Mikor osztozunk?</p> -<p>– Miben akar osztozni?</p> -<p>– Azt tetszett mondani, hogy rám ezerháromszáz forint esik…</p> -<p>– Esik, esik, majd ha a lap letörlesztette az adósságát.</p> -<p>– Mennyi adóssága van?</p> -<p>– Hatezer forint.</p> -<p>– És törlődik?</p> -<p>– Erősen. Két éve még csak négyezer forint volt.</p> -<p>Gárdonyi vállat vont és továbbra is ott maradt. Nem történt -semmi, csak az egyik főnyeremény esett a kutba.</p> -<p>A tanitók naptárát is megcsinálta, de a százasok nem nagyon -tódultak be hozzá. Maradt az, a mivé őt a végzet predestinálta: -szegény ember. Most már szegény iró.</p> -<p>De a meggazdagodás vágya nem hagyta őt nyugodni. Két nagy eszmét -sütött ki e végből: az egyik volt az Öröknaptár, a másik a -Pokol.</p> -<p>Az Öröknaptár állt egy fali kalendáriumból, a melyből nemcsak -előre, de hátra is ki lehetett számitani <span class= -"pagenum"><a name="Page_285" id="Page_285">-285-</a></span> az -időt. Meg lehetett belőle mondani, hogy a mohácsi csata mely napra -esett, viszont azt is mutatta, hogy 1920-ban mikor lesz husvét.</p> -<p>De ezt csak Gárdonyi tudta belőle kimutatni. Kivüle nem találtam -még egy embert, a ki eligazodott volna rajta.</p> -<p>A <i>Pokol</i>, Dante Poklának körképileg való bemutatása, jó -eszme volt, de csekély anyagi eszközökkel, kontármódra valósitották -meg ezt az eszmét.</p> -<p>Gárdonyi az előkészületek alatt boldog volt: nemcsak müvészi -föladatot végez, hanem egy világraszóló vállalatot is -megvalósit.</p> -<p>Ez se sikerült. Sőt a vállalat adósságainak egy része az ő -nyakába szakadt. Akkor menekült el végképp a fővárosból s -kifáradva, megtépve az élet küzdelmeitől, letelepedett Egerben.</p> -<p>Fönt a hegyen, a legfélreesőbb helyen, csupa szegény ember közt, -vett egy kis parasztházat, s azt lassankint kicsinositotta, -fölépitette magának.</p> -<p>A szomszédjai nagyot néztek, mikor odajött.</p> -<p>Ki lehet ez? Urnak látszik, de nem lehet az, mert akkor lent -laknék a városban a porban, a sárban, nem itt a parasztok közt fönn -az egészséges jó levegőn, a zöld pázsit közt.</p> -<p>Mit keres itt, a hol régente a bünösöket akasztották? A hol -hajdan a hóhér is lakott?</p> -<p>Nézték, hogy mit csinál. Pipál a kertben, nagy könyvekből olvas, -egyebet nem tesz egész istenadta nap. <span class= -"pagenum"><a name="Page_286" id="Page_286">-286-</a></span> Egyszer -aztán valaki kisütötte, hogy <i>iró</i> és a város dolgait irja, a -miért kap havonkint huszonöt forintokat.</p> -<p>Gárdonyi a kapu elé hársfákat ültetett s leste, hogyan nőnek. -Egerben nem ismerkedett meg senkivel és senki se sejtette, hogy ki -az a magányos alak, a ki az akasztott ember dombjáról csendesen -pipázgatva néz le Dobó régi városára.</p> -<p>Egy éjjel aztán Gárdonyi arra ébredt, hogy a háza előtt levő -padon egy ember ül és énekel. Azt énekli, hogy:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">… Kossuth Ferenc magyar -gyerek,<br /></span> <span class="i0">Magyarországon -született,<br /></span> <span class="i0">Illik a kard -oldalára<br /></span> <span class="i0">A koszoru -homlokára.<br /></span></div> -</div> -<p>Aztán a hangos ismeretlen abbahagyja a nótát és elkezd -zsörtölődni a zsidóval, a ki tizenkét krajcárért adott neki -pálinkát s mikor többet akart inni, hitelbe, kidobta a kocsmából. -Mikor az ügyét elmonologizálta, ujra kezdte a nótázást igy:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Szabadságom be van -zárva<br /></span> <span class="i0">Ferenc József -ládájába,<br /></span> <span class="i0">Elveszett a láda -kulcsa,<br /></span> <span class="i0">Nem szabadulok ki -soha!<br /></span></div> -</div> -<p>Aztán ujra a kocsmáros lelketlen eljárásának ecsetelése -következett, prózában. Ekkor már Gárdonyi felöltözködött és -kiment.</p> -<p>– Hallja, barátom, miért énekel az én ablakom alatt? Nem tudok -aludni. <span class="pagenum"><a name="Page_287" id= -"Page_287">-287-</a></span></p> -<p>– Én se.</p> -<p>– De én sohase énekelek a maga ablaka alatt, hát maga se -énekeljen.</p> -<p>– Már, kérem, ez itt köztér, itt tehetek, a mit akarok, az ur -ebbe nekem nem parancsol.</p> -<p>– De már az a pad, a kin ül, az enyém, abba én parancsolok.</p> -<p>A paraszt rögtön fölkelt.</p> -<p>– Énekelhetek én állva is.</p> -<p>És rögtön rágyujtott egy ujabb nótára.</p> -<p>Ez az eset, meg az a körülmény, hogy hársfáit a tehenek leették, -kitördelték, arra birta Gárdonyit, hogy a várostól megvásárolja és -bekerittesse a háza elejét.</p> -<p>Ekkor jöttek csak rá, hogy ki az a Robinzon ott fönt a szegény -emberek során: a város odaadta neki a ház elejét ajándékképpen.</p> -<p>Azóta dolgozik ott vigan és zavartalanul. Milyen eredménynyel, -mutatja <i>A bor</i> és a török világból vett nagy történeti -regénye: <i>Az egri csillagok</i>.</p> -<p>Abból az alacsony, nádfödeles parasztházból a magyar irodalomnak -még számos gyöngyszeme fog kiperegni.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_288" id= -"Page_288">-288-</a></span></p> -<h2>A MAGYAR FŐVÁROS.</h2> -<p>A napokban meglehetősen goromba levelet kaptam Lipcséből. A -levéliró a <i>Pester Lloyd</i>-ban olvasta, hogy a fővárosi -közgyülésen a német szinház ellen agitáltam és szavaztam, s ezért -hálátlan Kossuth-kutyának nevez, mert, – ugymond, – <i>ön a -németeknek köszönheti európai hirnevét, mert munkáit a német nyelv -révén forditották le idegen nyelvekre, s igy került bele a -világirodalomba</i>. Hát ez ugyan nem igaz, mert Horn Emil -(francia), Schumacker (dán), Mayerhoffer (cseh) és Sarapov (orosz), -direkt magyarból forditottak le az illető nyelvre, de föltéve, hogy -a levélirónak van igaza, mi van akkor? Én legyek hálás azért, hogy -a munkáimat sziveskedtek leforditani, kiadni és belőlük esetleg -pénzt bevenni? Vagy jók voltak ezek a dolgok, vagy rosszak. Ha jók: -az illető lapoknak használtak, ha rosszak, ostobaság volt -leforditani. Elösmerem, hogy erkölcsi hasznom van belőle, de az -anyagiakat a jó németek tisztán maguknak tartották meg. Egy -világhirü német cég is alkudozott velem egy kötetre s e közben azon -óhajának adott kifejezést, hogy legjobb szeretné, <span class= -"pagenum"><a name="Page_289" id="Page_289">-289-</a></span> ha -ingyen odaadnám neki. A mire ezt feleltem: <i>Szegény és kicsi -hazám elég jól fizet, semmi okom sincs a nagy és gazdag Németország -számára ingyen dolgozni</i>. Erre aztán küldött – hetven márkát. A -magyar irodalmi cikkeknek óriási exportja van Ausztriába és -Németországba, de ez tisztán a forditók üzlete. Én csak egy korrekt -forditót ismerek: Binder Jenő késmárki tanárt, a ki mindig előre -kikéri az engedélyt, utólag pedig kéretlenül mindig megküldi a -kapott honorárium egyharmad részét. Hogy miért teszi, mikor ha nem -tenné is, az ördög se zaklatná érte? Nem tudom. Ugy látszik, -gyógyithatatlan becsületességben szenved.</p> -<p>Oscar von Krücken, a ki a magyarból németre való forditást -valóságos gyáriparrá fejlesztette (a munka egy részét, azt hiszem, -gépekkel végezteti) a megmondhatója, hogy én a forditásokért soha -követelésekkel nem léptem föl, legföljebb annyit engedtem meg -magamnak, hogy ha Krücken urral találkoztam, mint az Alföldön -mondják, a <i>fenével etettem őt</i>. De az ellen már élénken -tiltakoznom kell, hogy ezen a cimen még én viseltessem mély hálával -Németország iránt és hozzájáruljak a német import -elősegitéséhez.</p> -<p>Ebben a kérdésben a németeket nem lehet a helyes álláspontra -terelni.</p> -<p>Először nekik tudniok kellene, hogy velünk háromszáz év óta -minden gazságot a németek nevében követtek el. Az tehát -természetes, hogy nem kedveljük őket és félünk a befolyásuktól. De -hát szereti őket a dán, a francia, az orosz? Gyülöli. Pedig -egyiknek se vétettek <span class="pagenum"><a name="Page_290" id= -"Page_290">-290-</a></span> annyit, mint nekünk, – ők vagy azok, a -kik ránk uszitották őket, itt nem feszegetem.</p> -<p>Másodszor, ők azért is hálátlanoknak tartanak bennünket, hogy ő -tőlük vettük át a kulturát, s most szabadulni akarunk tőlük. Soh’se -hallottam, hogy az olaszok ilyesmit a németeknek a szemére -lobbantottak volna. Pedig volt idő, mikor a mai professzorok ősei -félmeztelen barbárok voltak, s csak lassan civilizálta őket át a -római kultura. Köztünk és köztük csak az a különbség, hogy mi -később léptünk bele a civilizációba, mint ők. De minket azért ugy -leckéztetnek, mintha mi a turóscsuszát ma is nyereg alatt -puhitanók, az európai civilizáció pedig nem Kis-Ázsiából és -Egyiptomból, majd Hellaszból és Rómából indult volna ki, hanem -Ottakringben, Hernalsban vagy Oberhollabrunnban találták volna -föl.</p> -<p>Egy elfogulatlan német emberrel találkoztam egész életemben. -Diplomata volt. Ez azt mondta, hogy Németország jól van lakva, -Elzász-Lotharingia volt az utolsó falat. Van még neki mit -megemészteni Pózenben s ujabb hóditásokra Európában nem gondol. -Gyarmati politikát csinál, hogy kivándorlóit elhelyezze, de a -birodalom határán kivül lakó németekkel nem foglalkozhatik. -Legkevésbbé a magyarországi németekkel. A legrövidlátóbb politika -volna a magyarországi németekkel német faji politikát csinálni, -<i>nekik egész erejükkel a magyar hegemóniát kell támogatniok</i>, -mert ha ez meggyengül, akkor a szlávok kerekednek ott felül s akkor -jaj a németeknek. De csapás ez Németországra nézve <span class= -"pagenum"><a name="Page_291" id="Page_291">-291-</a></span> is, -mert a mely pillanatban nem a magyar elem vezet, Szent István -országa megszünik <i>a német birodalomra nézve megbizható politikai -szövetségesnek lenni</i>. A magyar németek s a magyarok fogjanak -össze és csináljanak magyar nemzeti politikát, magyar faji -politikát, hogy igy az egységes államot örökre biztositsák s a -nyugalmat, a békés fejlődés föltételeit utódaiknak biztositsák. S -akkor az ország Európa bármely államára nézve mindig becses és -keresett szövetséges lesz.</p> -<p>A mit itt irtam, ez évek óta szóról-szóra le van irva a berlini -<i>Hotel Kaiserhof</i> levélpapirosán. Eltettem akkor, melegiben -leirva, hogy majd egyszer, ha szükség lesz rá, előveszem.</p> -<p>Mi következik ebből?</p> -<p>Az, hogy nekünk a német érdekek szempontjából is itthon -soviniszta magyar politikát kell folytatnunk s a nemzeti államot az -egész vonalon kiépitenünk. De ezt mi csak szóval teszszük, szóval -se mind. Hogy a hazai németek nagy része pedig hogyan gondolkozik a -dologról: arról se beszéljünk. Elég az erdélyi szászok példájára -hivatkozni, a kik lapjaikban és gyüléseiken kétségbeesett harcot -folytatnak a magyarositás ellen, e mellett szakadatlanul -<i>oláhosodnak</i>. Nem egyszer jártam köztük. A hol az oláh -kőházban lakik és kőtemplomban imádkozik: az mind szász pusztulást -jelent. Oláhul minden szász tud, magyarul legföljebb ha -tiz-huszezer a száznyolcvanezerből. De azért ők mi ellenünk -izgatnak, s nagynémet tendenciákban nevelik ifjuságukat. -Amszterdamban láttam egy szindarabot, melyben a <span class= -"pagenum"><a name="Page_292" id="Page_292">-292-</a></span> -normannok egy cölöphöz kötött kelta harcost földdel lassanként -eltemetnek. A kelta ég felé emelt szemmel, vad dalokban bucsuzik el -pogány isteneitől. Ez a szász politika. Németországra szegzett -tekintettel harsogják a <i>Deutschland, Deutschland über -alles</i>-t, az oláh föld pedig lassan-lassan betemeti őket. -Ma-holnap már csak a fejük, az intelligencia áll ki a földből.</p> -<p class="center">*</p> -<p>A mi városatyáinkat nem penetrálja az a fölséges gondolat: -nemzeti főváros, egy millió lakossal. Ez a magyar nemzet -örökkévalóságát jelenti, még az esetre is, ha Gurko tábornok -parancsol a budai várban.</p> -<p>Hol állunk mi ettől az ideáltól?</p> -<p>Az elemi iskolákban németül tanitanak, a templomainkban németül -prédikálnak, a kereskedők nagy része németül vezeti az üzletét, -minden hordár, kocsis, de különösen minden kaputos ember tud -németül s a pestiek nagy többségére nézve magyar nyelv – német -nyelv, magyar könyv – német könyv, magyar szinház – német szinház -teljesen mindegy.</p> -<p>Most a magyar és német kultura egyensulyban tartják egymást. De -hátha ez az egyensuly a német javára fölbillen? Akkor vajjon nem az -is mindegy lesz a lakosságnak: Magyarország-e vagy Németország?</p> -<p>Mi a magyar nyelv korlátlan, kizárólagos uralmát akarjuk -diadalra juttatni.</p> -<p>Nézzétek, milyen félénken kerülgeti a főváros a német nyelvnek -iskoláinkból való kiküszöbölését. Mikor <span class= -"pagenum"><a name="Page_293" id="Page_293">-293-</a></span> minden -okos ember belátja, hogy az elemi iskolák tanulóit, kik tizféle -nemzetiséghez tartoznak, ott kell kezdeni magyarrá gyurni s ugy -megtanitani magyarul, a hogy a jász-kun gyerekek beszélnek. Mert ez -a <i>pesti</i> magyar nyelv, a mit nemcsak az iskolákban, hanem már -a felnőttek is beszélnek, utálatos, magyartalan, inkorrekt, tele -zsidó és német forditásokkal. A főváros elemi, polgári és -ipariskoláiban a fősulyt a magyar nyelv (nem a nyelvtan) kitünő -tanitására kell fektetni s erre kell a legtöbb időt szentelni.</p> -<p>Ha Budapesten minden ember magyarul beszél, imádkozik, számol, -kereskedik és kaláberez, ha a német müveltség olyan szerepet fog -nálunk játszani, mint Németországban, Olaszországban, vagy nálunk a -francia müveltség: akkor épp oly tárt karokkal fogadom a német -szinészetet, mint most a franciát.</p> -<p>A müvelt német és olasz ember megért és élvez egy francia -előadást vagy könyvet, de azért minden porcikájában, minden -leheletében német, illetőleg olasz. Nálunk a müvelt ember -kétnyelvüvé válik. A német müveltség lefogva tartja bennünk a -magyar müveltséget. Hát nincs jogunk nekünk minden eszközzel a -magyar kultura kizárólagosságán dolgozni?</p> -<p>Olyan viszonyokat kell Budapesten teremtenünk, hogy a ki -magyarul nem tud, egy falat kenyeret ne tudjon itt kapni. Akkor nem -hoz ránk veszedelmet semmiféle idegen invázió. Mert akkor csak -szórványosan jöhet s nem mételyez meg bennünket.</p> -<p>A multkor két villámos fölszerelő dolgozott a házban -<span class="pagenum"><a name="Page_294" id= -"Page_294">-294-</a></span> s mivel németül beszéltek, -megszólitottam őket. Kisült, hogy vesztfáliak s tiz év óta vannak -Budapesten.</p> -<p>– Miért nem beszélnek magyarul? – kérdém.</p> -<p>– Ugyan kérem, nincs arra itt semmi szükség.</p> -<p>Ez volt a felelet.</p> -<p>Most erre egy másik példa. Egy felsővidéki vármegyében -meglátogattam egy főszolgabiró barátomat, a ki elvitt egy tót -gyülésre. A mint a tótok látták, hogy ott a főszolgabiró, -<i>angolul folytatták a tanácskozást</i>, a miből az én kedves -barátom egy kukkot se értett.</p> -<p>Ime, ezek a tótok Magyarországon születtek, itt éltek 25, 30, -35, 40 esztendeig, sok volt közülök, a ki évekig dolgozott -Budapesten, de magyarul egy se tudott. Három-négy évi Amerika -azonban megtanitotta őket angolul. Mert ott érzi, hogy muszáj neki -angolul tudni, érzi, hogy haszna van belőle, ha tud.</p> -<p>Érzi-e a magyarul tudás szükségességét a mi országunkban vagy -fővárosunkban? Nem, mert mi gyáva, lágy, megalkuvó, gyönge -önérzetü, idegen kulturák által dezorganizált nemzet lettünk, mely -hatalmával nem él és kétségtelen jogait nem érvényesiti.</p> -<p>A magyar érzék hiányának és a nem-gondolkozásnak égbekiáltó -példája az, hogy a budapesti ügyvédek, a hires magyar ügyvédi kar, -még ha képviselők is, a táblájukra szükségesnek látják kiirni: -<i>Landes- und Wechselgerichtsadvocat</i>. A mire csakugyan nincs -semmi szükség. Hát akkor mit mondjunk a kereskedők kétnyelvü -cégtábláiról? Nézzék meg Zágrábot: az egész városban tisztán horvát -minden fölirat. <span class="pagenum"><a name="Page_295" id= -"Page_295">-295-</a></span></p> -<p>Szóval egy fényes, pompás levantei város vagyunk mi. Szaloniki, -Drinápoly. Valamint ott, ugy nemsokára nálunk is mindig lesz egy -francia operett-társulat, német dráma, orfeum vagy piszok zengeráj -(ez a legutóbbi az ő tömeges és utálatos grasszálásával már is -európai specialitássá teszi Budapestet), olasz cirkusz stb. Husz év -alatt aztán a cseh, német, morva, olasz, tót elem folytonos -beözönlése révén undoritó kis Bábeltoronyi gyülekezet lesz itt, -melyben magyart csak akkor látunk, ha Barnum elhoz egyet Amerikából -mutogatni.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_296" id= -"Page_296">-296-</a></span></p> -<h2>A CSENGŐDI PUSZTÁN.</h2> -<p>Megint csak Dankó Pistáról szól az ének, a ki most -keresztül-kasul barangolja az országot, hogy magyar daltársulatával -előadásokat rendezzen. Az is az ő különös szerencsétlensége, hogy -mindenütt Barnum után jár s igy az ő vállalata csak annyit ér, mint -mikor valakinek az orra előtt learatják a termést és neki csak a -tarlózás jut.</p> -<p>Dankó Pistát néhány iró-barátjának a szeretete és pártfogása -hozzájuttatta ahhoz, hogy megtámadott tüdejét télire San-Remóba -vihette, az áldott lelkü Cirfusz magyar doktor kezelése alá. -Furcsább betege Cirfusznak még nem igen volt, mint Pista barátunk, -a ki először is nem hitte, hogy neki tüdőbaja van, tehát folyton -cigarettázott. A szó szoros értelmében elrágott ötven-hatvan -cigarettát egy nap, s nemcsak a füstöt, de a dohányt is lenyelte. -Végre aztán Cirfusz megmondta neki, hogy San Remo-ország kizárólag -a külföldi mellbetegek gyógyitására van berendezve, abból él, s -azért a szabályok megsértését államellenes kihágásnak tekintik és -szigoruan büntetik. Erre Dankó abbahagyta a füstölést, <span class= -"pagenum"><a name="Page_297" id="Page_297">-297-</a></span> igaz, -hogy a komponálást is. Csakhogy akkor már tiz szép dala készen -volt.</p> -<p>Mikor meggyógyulva hazajött, erre a tiz dalra társulatot -szerzett s megkezdte első országos körutját. A vállalkozást fényes -siker koronázta. Nyár közepére már négyezer forint tiszta vagyona -volt. Ekkor megszüntette a körutat és hazajött. Augusztus havában, -rekkenő melegben, gyönyörü prémes bundában állitott be közénk. Mert -hát telt. A pincér alázatosan hajlongva akasztotta a fogasra s -megrendelés nélkül hozott Dankónak egy Chateaubriand-sültet, mert -ez az étlap legdrágább tétele. Vacsora után Dankó három feketét -ivott, mert a vagyon kötelez s a kávésoknak is csak kell élni.</p> -<p>Ösmertem egy embert, a ki ötezer forintot örökölvén, beült a -kocsmába s addig ivott, mig a pénznek a nyakára nem hágott. -Különben szerencsés fickó volt, mert mikor az utolsó forintra -került a sor, megütötte a guta s igy nem érhette meg az -elszegényedés keservét. A hálás kocsmáros megfestette az arcképét -és emlékkövet állitott a sirjára.</p> -<p>Dankó nem tett ilyen bolondot. Neki nem a szerencse szerezte a -pénzt, hanem szorgalma és tehetsége. Tehát meg kell becsülni.</p> -<p>Mit tesz az ember a pénzével, ha megbecsüli? Ingatlanba fekteti. -Mert a pénz elröpül, de az ingatlan nem röpül el. Dankó -elhatározta, hogy birtokot vesz. Mert csak az az ur, a kinek -birtoka van. A ki reggel a tornácról pipaszárral dirigálja – nem a -daltársulat kóristáit, hanem a négyökrös béreseket, a mint szántani -<span class="pagenum"><a name="Page_298" id= -"Page_298">-298-</a></span> indulnak. A ki tizenegy órakor -befogatja a két sárgát és kimegy megnézni, hogy halad a munka. A ki -este belátogat a szomszéd kis városba vacsorálni s miután egy-két -nótát elhuzat, öt pengőt ád a cigánynak. Ez izgatta őt különösen. -Az ingatlanok ura, mikor néhai kollégáit támogatja.</p> -<p>Eleinte ugy számitott, hogy valami szegény mágnástól megveszi a -birtokát, s beül grófnak. De hát ez nehéz volt, mert a -legszegényebb gróf se akarta a birtokát ötven-hatvanezer forintot -alul odaadni.</p> -<p>Egy este azonban nagy diskusszió volt a vacsoraasztalunknál. -Szőlőpártra és buzapártra oszoltunk. A szőlőpárt a mellett -vitatkozott, hogy sokkal jövedelmezőbb a szőlővel való bibelődés s -a népnek hibája az, hogy csak a buzatermelést tartja hozzá méltó -foglalkozásnak.</p> -<p>Dankónak ez szeget ütött a fejébe s másnap már szőlőszeti -könyveket vett, hogy ezt a foglalkozást egy kissé tanulmányozza. -Rapszódikus elme lévén, a könyveket hamar elhajitotta, hogy a -kivitelhez lásson.</p> -<p>Magánértesülések nyomán Kis-Kőrösre vitték léptei, hol egy -nyolcholdas, szőlőnek való homokbuckaterületet kináltak neki.</p> -<p>Dankó finom, érzékeny poétalélek s igy nem csuda, hogy -Kis-Kőrösön első dolga volt Petőfi szülőházát megtekinteni. Sokáig -elmerengett imádott költője szülei háza előtt, azután kiballagott -Csengődre, mely puszta onnan valami fertály órányira van.</p> -<p>Elmerengett az utca porán, melyben a gyermek <span class= -"pagenum"><a name="Page_299" id="Page_299">-299-</a></span> Petőfi -játszott; elandalgott az öreg fákon, melyek a kis szoknyás Petőfit -szaladgálni látták, s szinte restelte, hogy ő ilyen jó módban van, -földet készül venni, mikor a nagy költő egész életében -nyomorgott.</p> -<p>A mint halad a sikon, a széltől ingatott vadvirágok közt, -észreveszi, hogy az ut mellett egy öreg juhász hever és könyvet -olvas. Dankó megáll.</p> -<p>– Mit olvas, barátom?</p> -<p>– Petőfi Sándor verseit.</p> -<p>Dankó nagyot nézett.</p> -<p>– Kitől kapta?</p> -<p>– A fiamtól, a ki tavaly nyerte az exámenen.</p> -<p>– Hogy hivják?</p> -<p>– Gyurik Pálnak.</p> -<p>– Ért-e maga szőlőhöz?</p> -<p>– Ahhoz se értenék?</p> -<p>– Azért kérdem, mert látom, hogy birkával foglalkozik.</p> -<p>– Szegény ember azzal foglalkozik, a mi akad.</p> -<p>– De eljönne vincellérnek Csengődre?</p> -<p>– El én.</p> -<p>– Hát majd holnap fölkeresem. Hol lakik?</p> -<p>– Itt, meg innen öt mérföldnyire, meg onnan két -mérföldnyire.</p> -<p>– De én nem szaladgálhatok maga után legelőről-legelőre.</p> -<p>– Birkausztatás után megtalál a tekintetes ur Kis-Kőrösön a -Bozsik Pál kocsmája mellett, a zöld keritésen tul. <span class= -"pagenum"><a name="Page_300" id="Page_300">-300-</a></span></p> -<p>– Jól van, Isten áldja meg!</p> -<p>Dankó tovább haladt. A vincellérje már megvolt. Ehhez az -emberhez most már muszáj volt szőlőt venni. Egy vincellér, a ki -Petőfit olvassa: ez is unikum a maga nemében.</p> -<p>Ilyen hangulatok után természetes, hogy Dankó megvette a nyolc -hold buckát, melynek nagyrészén csak kutyatej és rokonai termettek. -A kisebb része már kész szőlő volt, egy kis présházzal. Egy -elhagyott szögletben vadrózsabokor virágzott.</p> -<p>Ki is fizette rögtön a gazdának készpénzzel. A gazda nagyot -bámult. Mekkora ur lehet, a ki rátákban is törleszthetné, mégis -egyszerre fizet. Le is vette rögtön a süvegét, aztán fölhuzta a -csizmáját, de csak azért, hogy a pipáját belesülyeszthesse. Tudja -ő, mi az illendőség.</p> -<p>Aztán ügetett be a városba borért s üzent a pusztai -szomszédoknak, hogy jőjjenek áldomásra.</p> -<p>Dankó pedig kéjes érzéssel végigsétált a birtokán. Minden -bólongató virágszálnak külön visszaintegetett, mintha mondaná: -<i>Bizony változás történt, uj gazdát kaptatok. Hát csak -igyekezzetek!</i></p> -<p>Végignézett a napfényes sikon. A maga földjéről nézett végig. S -hálát adott az Istennek, hogy ennyire megsegitette őt. Ugy érezte, -mintha kótára nem szedhető dalok százai fakadnának lelkéből és -repülnének az ég végtelensége felé. Csodálatos harmónia fogta el -egész lényét. Boldog volt. <span class="pagenum"><a name="Page_301" -id="Page_301">-301-</a></span></p> -<p>Valami szomszéd fán elkezdett csicseregni egy madár, mintha az -uj gazdát üdvözölte volna. A présház eresze alatt a fecskék -csevegtek. Talán a nagy eseményt, a vételt tárgyalták.</p> -<p>Dankó lassu léptekkel bement a házba, a lócára feküdt és -fáradtan elaludt. Érzései, benyomásai leverték lábáról, összetörték -gyöngéd lelkét.</p> -<p>Mire fölébredt, már ott voltak a szomszédok és egy hordó bor -körül csoportosultak. Várták a nábob ébredését.</p> -<p>Az áldomásivás megkezdődött.</p> -<p>Az ötödik pohárnál megszólalt a régi gazda:</p> -<p>– Nagyságos ur, nem azért szólok, mintha jussom volna. -Kifizette, megittuk az áldomást, vége van, semmi közöm hozzá. De -lássa, a nagyságos ur gazdag, én meg szegény ember vagyok… Kérnék -valamit.</p> -<p>– Csak ki vele.</p> -<p>– Ezt a diófát itt a présház előtt az apám ültette. Alatta is -halt meg. Adjon nekem a terméséből minden esztendőben egy -zsákkal…</p> -<p>Dankó hallgatott.</p> -<p>– Mondom, nincs nincs jussom hozzá. Csak ha sziveskednék.</p> -<p>Miért hallgatott Dankó? Azon járt az esze, hogy ha neki olyan -öröm volt az, hogy szerzett, milyen bánat lehet ennek a parasztnak, -hogy veszit, hogy kénytelen ott hagyni apái kis földjét, melyet -munkájuknak verejtékével öntöztek… <span class="pagenum"><a name= -"Page_302" id="Page_302">-302-</a></span></p> -<p>– Jó, ennek a diófának egész termése a magáé. Minden -esztendőben.</p> -<p>A gazda megörült és vigan ivott és itatott tovább. Mikor már jól -be volt borozva, megint Dankó elé járult.</p> -<p>– Nagyságos ur, még egy kérésem van.</p> -<p>Dankó a fejét csóválta.</p> -<p>– Ne tessék haragudni. A felső részbe, a hol a vadrózsabokor -van, egy kis fiam van eltemetve. Ne tessék kidobni onnan…</p> -<p>A parasztnak elakadt a szava. Majd halkabban folytatta:</p> -<p>– Ne tudja meg, szegény, hogy a csengődi földünk idegen kézre -került.</p> -<p>Dankó megindultan hallgatott.</p> -<p>– Ne féljen, barátom, körülkerittetem és keresztet is állitok -rá.</p> -<p>Ezzel elfordult. Ha a paraszt egy kicsit kéri, rögtön visszaadja -neki az egész birtokot. Mi lesz ebből a barna arcu földmivelőből, -ha elszakad a földtől, melyben apja diófája áll s melyben gyermeke -porlad? Elzüllik.</p> -<p>Esteledett. Dankó Kis-Kőrös felé indult. A nép elbucsuzott tőle, -de elkisérte.</p> -<p>És akkor rágyujtottak a nótázásra… és Dankónak nagyot dobbant a -szive… az ő nótáit énekelték. És ő magába mormogott:</p> -<p>– Nem, én nem vádolhatom magam. Én nem fosztogatom őket. Pénzt -is adtam nekik, dalt is. Testi jót, lelki jót adtam nekik. -<span class="pagenum"><a name="Page_303" id= -"Page_303">-303-</a></span></p> -<p>S ujra visszatért lelkébe a harmónia. Lassan haladt tova a -félhomályu pusztán s már csak messziről szállt felé a dal, mely -egykor szivéből fakadt s ime, a nép ajkán örök életet él.</p> -<p>Könny gördült végig az arcán.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_304" id= -"Page_304">-304-</a></span></p> -<h2>A NAGY TŰZNÉL.</h2> -<p>A mult éjjel szobámban ültem csendesen és nézegettem Dayot nagy -képeskönyvét, mely a porosz-francia háboruról, Páris ostromáról s a -kommün rémuralmáról fönnmaradt művészi illusztrációkat közli. Éppen -a kommün rémuralmát forgattam, a köztársasági kormány harcának -történetét a lázadó párisi községtanács ellen. A -Mont-Valérien-erődben lábhoz tett fegyverrel és kárörvendő arccal -áll a német, lent pedig az égő Párisban, melynek lángjai az egekig -csapnak, a franciák gyilkolják egymást oly vad dühvel, a minőt a -poroszok ellen sohse fejtettek ki. A mészárlást, az óriási tüzet -ábrázoló képek mintegy megelevenednek előttem s borzadva forgatom a -lapokat… S ekkor lámpásom elhalaványodik, ablakomon pedig -biborpiros világosság ömlik be.</p> -<p>Mi ez?</p> -<p>Tűz van!</p> -<p>Még előttem állottak a párisi városházának, a Tuilleriáknak, a -hadügyminisztériumnak égését ábrázoló, szinte pörzsölő hűségü -képek, – s most itt áll előttem igazában egy égő város képe. -<span class="pagenum"><a name="Page_305" id= -"Page_305">-305-</a></span></p> -<p>Kirohanok az utcára s kocsiba vágom magam.</p> -<p>Késő éjjel van, fantasztikus, rózsaszinü fényben usznak az -elhagyott utcák.</p> -<p>De már kezdenek elevenedni. A tömérdek kávéházból tódul ki a -mulató nép, egy percig kábultan néz a fénybe, s aztán elkezd feléje -rohanni.</p> -<p>S nekem eszembe jutottak a sötét óceán fölött a new-yorki -világitó torony felé meredt szemekkel, szinte hipnotizálva repülő -éjjeli madarak.</p> -<p>És eszembe jut a sok nyári bogár, mely láthatatlanul lappang a -sötétben, de mikor a lámpást meggyujtom, százával rohannak oda, s a -fény bűvös körétől nem tudnak megmenekülni.</p> -<p>Mint a mágnes a vasat, ugy vonzza a világosság az embert és az -állatot.</p> -<p>Az éjszaka a bánat, a betegség, a halál.</p> -<p>A nappal az öröm, az egészség, az élet.</p> -<p>A beteg éjjel kétszeresen szenved, s a hajnalt ugy lesi, mint a -mely megváltja őt a szenvedésektől. Az éjjeltől pedig ugy remeg, -mintha a homályban a halál leselkednék rá.</p> -<p>Fussunk a világosság felé! Fussunk, emberek! Ti koldusok, kik -rongyaitokban dideregve alusztok a sétaterek padjain, a Dunaparton, -a ligetben, a vasuti hid alatt: gyertek melegedni.</p> -<p>Ti komiszok, kiknek csak más kára okoz örömet: gyertek -örvendezni.</p> -<p>Ti álmodozók, kiknek a világosság, egyenesség az ideálotok: -gyertek, hadd ittasodjék meg lelketek, <span class= -"pagenum"><a name="Page_306" id="Page_306">-306-</a></span> mialatt -szemetek iszsza a tűz irtóztató fényét, mely elüzi az éjszakát.</p> -<p>Ott állunk az égő gőzmalom előtt.</p> -<p>Mintha a napnak egy izzó darabja esett volna le a földre.</p> -<p>Már az egész tető lángban áll, s az emeletek (hat van!) egymás -után szakadnak le, nagy robajjal.</p> -<p>A mint egy terem meggyulad, a tüz ereje megolvasztja az ablakot, -s egyszerre mintha ágyuból lőnék ki, iszonyu lángoszlop tör ki -sisteregve a nyiláson. A lángoszlop nyomán, mint egy ujonnan támadt -kráterből a láva, folyik ki az olvadt liszt.</p> -<p>Ezer meg ezer ember áll ott a világosság körében, s rémülettel -vagy csodálattal tekint a félelmes elembe.</p> -<p>Most jönnek a kötelesség emberei. A rendőr és a tüzoltó. Mig a -rendőr helyet csinál, a fekete sisakos alakok leugrálnak -kocsijaikról s óvatosan munkához látnak. Mint olyan emberek, a kik -óriást készülnek megtámadni.</p> -<p>Futólépésben jön a katonaság, pár perc mulva feltüzött szuronyok -villogó sora szoritja vissza a néptömeget.</p> -<p>S ekkor látom az apró, fekete alakokat megjelenni és mozogni a -tüz közvetetlen közelében.</p> -<p>Nekünk száz lépés távolságra ég az arcunk s fáj a szemünk, ők -pedig odakusznak tizenöt lépés távolságra, magukkal hurcolván egy -óriás kigyót, a vizvezető csövet.</p> -<p>Egy, kettő, három tüzoltó fényes szillhuettje <span class= -"pagenum"><a name="Page_307" id="Page_307">-307-</a></span> jelenik -meg. S megdobbannak a szivek: ezeknek talán otthon feleségük, -gyermekük alszik, mitsem sejtve, a fönntartójuk pedig -lépésről-lépésre közeledik a halálhoz.</p> -<p>Néha az, a ki legközelebb van a tüzhöz, fölemelkedik, ilyenkor -végiglocsolják egy távolabbi csőből; a pára csak ugy dől ki -belőle.</p> -<p>Most az egész tető ingadozik. A vészsíp megszólal. A ki tüzoltó -meghallja, hátrál. Egyszerre a tető beomlik. Mind a hat emelet -végig, le a földig beszakad. A lángtenger ugy vág föl egyszerre az -égre, mintha a malomból egy lángszárnyu óriási tüzes sárkány röpült -volna föl, lebegtetve vörös testét. Mindenki rémülettel tekint rá, -tán a tüzisten táncol, tombol ott vad jókedvében. Szikramilliárdok -usznak a levegőben. Most már egy tüz az egész malombelső.</p> -<p>S a tüzisten mulat. Megmutatja, hogy ő mennyi szinből van -összerakva. Itt vörös, ott narancssárga, amott tiszta fehér a láng. -Közbül zöld és kék csillagok, pettyek jelennek meg. Mindenféle -sávokra van hasitva a tűz. Vagy talán csak a szemünk káprázik?</p> -<p>Mint egy tele zsák, hull le előttünk egy elájult tüzoltó az -alacsony gépház tetejéről. A mentők odasietnek. Minden oldalról -vezetik elő a sebesülteket. Összeégett ruhában, lepörzsölt hajjal, -megégett arccal, kézzel tántorognak elő a halálra fáradt, -elcsigázott tüzoltók, a kötelesség áldozatai. Meglocsolt, forró -ruhájukból csak ugy dől ki a pára; szinte kapkodnak a friss levegő -után.</p> -<p>A parancsnoknak jelentik: két bajtárs eltünt.</p> -<p>– Hol álltak? <span class="pagenum"><a name="Page_308" id= -"Page_308">-308-</a></span></p> -<p>– A beszakadt tetőn.</p> -<p>Dermedtség futott végig mindenkinek a tagjain. A vad tüzisten -ime halálos áldozatokat követelt. Egy perc: s az egész, ezrekre -menő tömeg tudta a hirt. A megdöbbenés moraja futott át az -embereken, aztán mély csönd lett s irtózattal néztek a sisteregve, -pattogva, búgva táncoló lángtengerre.</p> -<p>A tűz, a tűz!</p> -<p>Bemelegiti, bevilágitja családi otthonunkat.</p> -<p>Tisztitó erejével kiolvasztja a nemes ércet a salakból.</p> -<p>Megsüti a királyok lakomáját és a szegény ember krumpliját.</p> -<p>Az emberiség haladását, a civilizációt szolgálja, hajtván a -gépeket.</p> -<p>Mindezt megteszi, ha az ember megfékezi, megszeliditi és igájába -hajtja. De jaj az embernek, ha egy pillanatra kiszabadul és urrá -lesz. Rombolja, pusztitja urait.</p> -<p>Ime, itt előttünk megöltél két erős férfit, agyonfojtottad őket -tüzes karjaiddal. Ennek a két férfinak az élet szegényes jelent, -bizonytalan jövőt adott; de mégis megvolt bennük az, hogy habozás -nélkül mentek be a halál torkába, mikor a kötelesség ugy -parancsolta.</p> -<p>Le a kalappal emlékük előtt! Itt, a hol oly kevesen teljesitik -kötelességüket és mindenki a más ajtaja előtt söpör!</p> -<p>Keressétek meg hamvaikat, szedjétek össze, s temessétek el -pompával. De kérünk a temetésére egy minisztert <span class= -"pagenum"><a name="Page_309" id="Page_309">-309-</a></span> és egy -polgármestert is, mert ez épp ugy dukál ezeknek a névtelen -halottaknak, mint a neves semmiségeknek.</p> -<p>… Azt mondják, nincs baj, mert a gőzmalom biztositva van. De én -azt mondom, baj van, mert az özvegy és az árva nincs -biztositva.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_310" id= -"Page_310">-310-</a></span></p> -<h2>A BUR TOKÁNY.</h2> -<p>A minap a mi rendes társaságunk együtt ült a rendes kis -kocsmában, melyben minden este eszméket és kabátokat szoktunk -cserélni.</p> -<p>A társaságnak egyik legérdekesebb tagja a <i>bur báró</i>, -Luzsénszky Félix, kinek hatalmas, hosszu, száraz, az erőteljes -bajusz által is jellegzetessé tett alakját nemcsak a fővárosban, de -a vidéken is jól ismerik, fölolvasásai révén.</p> -<p>Mikor kitört az angol-bur háboru, a báró otthagyta nyugalmas -hivatalát és lement Afrikába verekedni. Ősei mind jó verekedő, -vitéz lovagok voltak, a kiknek éles kardcsapásai alatt sok német és -török harapott a fübe, a régi rossz időkben. Ő benne is megvan ez a -nyughatatlan vér. S a mint az első alkalom kinálkozott, azonnal -megragadta, hogy behunyt szemmel a harci kalandokba rohanjon.</p> -<p>Abbahagyni a tespedést, érdekesen, változatosan élni, s ha ugy -van megirva, szépen meghalni: ez vezette az öreg burt, a ki már tul -volt a negyven éven, mikor fegyvert ragadott a bur szabadságért. -<span class="pagenum"><a name="Page_311" id= -"Page_311">-311-</a></span></p> -<p>Mi mindnyájan szeretettel nézünk az öreg burra, a ki áldott jó -ember, önfeláldozó, hős s a mai enervált világban a régi magyar -energiának, s az életet, vagyont, mindent kockára tenni képes -magyar urnak egyik legutolsó példánya.</p> -<p>Csakhogy az ilyen karakter nem érvényesül a békében; a hol -sokszor a szemtelenséget veszik bátorságnak, a gyávaságot pedig az -elvek köpenyegébe burkolják.</p> -<p>Tehát Félix báró megjelenik a mi kocsmánkban, s rendel magának -egy porció gulyást.</p> -<p>Lajos pincér, a ki néma rajongással viseltetik a báró iránt, igy -susog:</p> -<p>– Nem ajánlom.</p> -<p>– Miért?</p> -<p>– Mert három vendég visszaküldte, kemény.</p> -<p>– Hát mit ajánl?</p> -<p>– Tokányt.</p> -<p>A báró elmosolyodik.</p> -<p>– Tokány? Hozza. S jegyezze meg, a hányszor tokány lesz, mindig -hozzon.</p> -<p>Lajos elhozta a tokányt, a báró belekóstolt.</p> -<p>– Vigye el magát az ördög. Ez is kemény.</p> -<p>– Ej, de válogatós vagy, – szólt bele egy másik bur harcos, – -neked már csak akkor izlik a tokány, ha az angolok golyózápora közt -eszed?</p> -<p>A báró nagyot sóhajtott.</p> -<p>– Sohse ettem életemben olyan jó tokányt, mint Dalmanuta -előtt.</p> -<p>Sürgetésükre elbeszélte. <span class="pagenum"><a name= -"Page_312" id="Page_312">-312-</a></span></p> -<p>Már az angolok benyomultak Transzválba, sőt Pretóriát is -elfoglalták. A bur csapatok és az idegen kommandók pedig a -Pretória-Lorenzo-Markezi vasutvonal mentén hátráltak Dalmanuta -felé.</p> -<p>Egymás mellett hátrált Simon Vilmos magyar katonatiszt -németekből álló kommandója és Luzsénszky Félix magyar csapatja.</p> -<p>Augusztus hónap, vagyis tél közepe volt. Nappal forróság, éjjel -olyan hidegség, hogy a dér fehérré tette a mezőket s ropogott a -lábuk alatt.</p> -<p>Este mindig tábort ütöttek és sátrak alatt háltak, miután a -szekereken magukkal vitt elemózsiából falatoztak. Szeszes italuk -nem volt, de a forró kávé eléggé fölmelegitette őket.</p> -<p>Egy este valamelyik kommandótól egy magyar vetődik Luzsénszkyhez -s valami olyat jelent neki, hogy a báró örömében a földhöz vágja a -sipkáját és nagyokat kurjant. Társai odasietnek.</p> -<p>– Mi az?</p> -<p>– Csatát nyertünk valahol?</p> -<p>– Annál is több. Ide hallgassatok, fiuk. Ennek a becsületes -embernek egy pakli magyar kártya van a zsebében. Ma ferblizünk.</p> -<p>A legnagyobb sátorból kidobtak mindent, asztalt rögtönöztek s -gyér lámpavilágnál megindult a csöndes, melyben többek közt -résztvettek: Luzsénszky báró, Goldeck, Jansen, Simon Vilmos, -Fleischer Pali, Goldecket kivéve mind magyarok. Goldeck osztrák -tiszt <span class="pagenum"><a name="Page_313" id= -"Page_313">-313-</a></span> volt, a ki egy galiciai garnizonban a -huszároktól tanult meg ferblizni.</p> -<p>Oly nyugodtan játszottak, mintha csak odahaza lettek volna -valamelyik kaszinóban.</p> -<p>Éjfél után bejön egy bur, s jelent valamit Luzsénszkynak. A báró -éppen gusztált és nem felelt. A guszta véget ért, a báró -hátranézett.</p> -<p>– A fene egye meg az álló kibicet. Mi kell?</p> -<p>– Az angolok mozognak. Ugy látszik, elénk akarnak kerülni, hogy -a visszavonulásunkat elvágják.</p> -<p>– Ötöt vissza! – felelt a báró, – a kocsik azonnal fogjanak -be.</p> -<p>– Még tizet rá! – szólt Jansen.</p> -<p>Simon és a többiek eldobták. Luzsénszky megretirált, a bur -hirnök állva kibicelését rossz ómennek véve, s igy Jansen huszonegy -zöldre a báró háromszora ellen kihuzta a kasszát. Ujra osztottak -volna, de a távolból puskalövések hallatszottak, s igy -kénytelen-kelletlen ők is lóra kaptak.</p> -<p>A visszavonulás nem ment éppen gyorsan, mert az angolok az -üldözésben, előnyomulásban, különösen éjszaka, nagyon óvatosak -voltak. Véres iskolán mentek már keresztül, az angol hadsereg ott -Afrikában alakult át lassankint jó katonasággá. A különböző -kommandók ráértek szép tempósan befogni a szamarakat az óriási -szekerekbe, s aztán elindultak a hideg éjben. A báró élénken -mérgelődött a párti megzavarásán s különösen azon, hogy Jansen a -két zölddel elkergette. <span class="pagenum"><a name="Page_314" -id="Page_314">-314-</a></span></p> -<p>Haladtak egész éjjel, egész nap, s szerencsésen megelőzték az -angol bekeritő csapatokat.</p> -<p>Másnap este ujra tábort ütöttek. Legkésőbben érkezett be pár -emberrel Luzsénszky, s jelentette, hogy ma pompás vacsorájuk lesz, -mert ő egy farmban szerzett egy jókora darab marhahust, egy egész -malacot, egy csomó hagymát, s ő ebből most tokányt fog csinálni, -melyre a csendes kompániát ezennel ünnepélyesen meghivja.</p> -<p>A kompániában volt három parancsnok: Goldeck, Luzsénszky, Simon, -azután Fleischer Pali, Jansen és még két magyar. Persze, nagy volt -az öröm a fiuk között. Luzsénszky hires tokányfőző, valóságos -tokányzseni volt, egy izben már volt alkalmuk részesülni benne. -Azért nem többször, mert hát a tokányfőzésre nem jutott mindig idő. -Azonnal mind hozzáláttak részben a hagymatisztitáshoz, részben a -malacnak és a marhának összeapritásához. Összekeverték és az üstben -a tüzre tették. A legfiatalabb a báró parancsára a -puskatisztitóvesszővel keverte. A fölgerjedt étvágytól kidülledt -szemekkel állták körül valamennyien s gusztusuk csak fokozódott, -mikor Luzsénszky még paprikát is tett bele a hagymán kivül. Az -illatos gőzt elégedetten szivták be, s várták a lakomát.</p> -<p>Ekkor megint beállit egy bur, s a kommandánsokat Viljoen -tábornokhoz tanácskozásra hivja. Simon, Goldeck és Luzsénszky -odasiettek; az utóbbi előbb pár utasitással látta el az ott -maradtakat a tokány kezelésére vonatkozólag. <span class= -"pagenum"><a name="Page_315" id="Page_315">-315-</a></span></p> -<p>Félóra mulva visszatértek.</p> -<p>– Nos, mi lesz? – kérdék.</p> -<p>– Az angolok azonnal támadni fognak.</p> -<p>– És mi? Hátrálunk?</p> -<p>– Nem. Helytállunk.</p> -<p>– Szamárság ilyen helyen ütközetet elfogadni.</p> -<p>– Persze, hogy az. Viljoen is azt mondta, de mi rábeszéltük, -hogy nem lehet másképp.</p> -<p>– Miért?</p> -<p>– Miért? – förmedt föl a báró, – azért, mert a tokányt csak nem -fogjuk itt hagyni az angoloknak?</p> -<p>Kiszurt egy darabot s megkóstolta.</p> -<p>– Legalább egy óráig kell még főlnie. Előre fiuk, a sziklás -gerincre, majd én itt maradok s ha készen lesz a vacsora, utánatok -küldöm a kaffert.</p> -<p>A kommandók, a táborban hagyva a lovakat, a sziklás hegygerincre -mentek. Luzsénszky pedig jól megrakta a tüzet, befödte az üstöt és -figyelt. Az angolok, a kik pihent csapataikkal most éjjel-nappal -hajszolták a búrokat, nagy puskaropogtatást vittek véghez, a burok -azonban nem feleltek. De mikor egy rekognoszcirozó angol lovas -csapat fölbukkant, egyszerre százan lőttek, különböző pontokról, a -mi az angolokat még óvatosabbá tette.</p> -<p>Jó félóra mulva üzent Luzsénszky a fiuknak, s azok futva jöttek -a tokányra.</p> -<p>A hideg éjszakában mohón ették a marcona, torzonborz alakok a -forró, paprikás, hagymás hust, a kaffer szolga mindenkinek egy -csésze fekete kávéval szolgált, <span class="pagenum"><a name= -"Page_316" id="Page_316">-316-</a></span> s mind ugy ugrottak föl a -lakoma után, mintha ujjászülettek volna.</p> -<p>Egy Dalmanuta felől jövő farmer vágtatott el mellettük.</p> -<p>– Hol a tábornok? – ezt kiabálta. Valami fontos hirt hozhatott. -Luzsénszky utána sietett.</p> -<p>Viljoen azzal fogadta a bárót:</p> -<p>– De jó volt, hogy helytálltunk.</p> -<p>– Miért?</p> -<p>– Most kapom a hirt, hogy a middleburgi völgy, a merre -retirálnunk kellett volna, meg van rakva angolokkal. Ha azonnal -visszavonultunk volna, azóta már kelepcében volnánk. Igy most -Wounderfontein felé megyünk.</p> -<p>Luzsénszky elgondolkodva tért vissza társaihoz.</p> -<p>– Fiuk, ez a tokány az életünket mentette meg. Majd elmondom. -Kiki szedje össze az embereit, kafferek, pakkoljatok!</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="footnotes"> -<h2>Lábjegyzetek.</h2> -<div class="footnote"> -<p><a name="Footnote_1" id="Footnote_1"></a> <a href= -"#FNanchor_1"><span class="label">1)</span></a> Felolvasta a szerző -a nagykárolyi Petőfi-ünnepen 1899 szeptember 24-én.</p> -</div> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_317" id= -"Page_317">-317-</a></span></p> -<h2>TARTALOM.</h2> -<ul class="TOC"> -<li>Taraszovics reggele <span class="ralign"><a href= -"#Page_1">1</a></span></li> -<li>A tolvaj <span class="ralign"><a href= -"#Page_13">13</a></span></li> -<li>A mit a laxenburgi fák suttognak <span class="ralign"><a href= -"#Page_19">19</a></span></li> -<li>Egy kő naplója <span class="ralign"><a href= -"#Page_23">23</a></span></li> -<li>A ravasz Miska <span class="ralign"><a href= -"#Page_28">28</a></span></li> -<li>Egy arany a hó alatt <span class="ralign"><a href= -"#Page_36">36</a></span></li> -<li>Kelemen és Pattantyus <span class="ralign"><a href= -"#Page_43">43</a></span></li> -<li>Négy nemzet <span class="ralign"><a href= -"#Page_51">51</a></span></li> -<li>Egy számüzött király <span class="ralign"><a href= -"#Page_58">58</a></span></li> -<li>Okos állatok <span class="ralign"><a href= -"#Page_68">68</a></span></li> -<li>A legnagyobb humorista <span class="ralign"><a href= -"#Page_73">73</a></span></li> -<li>A tenger <span class="ralign"><a href= -"#Page_77">77</a></span></li> -<li>A tenger munkásai <span class="ralign"><a href= -"#Page_82">82</a></span></li> -<li>Az ezredes <span class="ralign"><a href= -"#Page_86">86</a></span></li> -<li>Két testvér <span class="ralign"><a href= -"#Page_92">92</a></span></li> -<li>Uledi <span class="ralign"><a href= -"#Page_100">100</a></span></li> -<li>A veréb <span class="ralign"><a href= -"#Page_107">107</a></span></li> -<li>A muszka <span class="ralign"><a href= -"#Page_111">111</a></span></li> -<li>A füst <span class="ralign"><a href= -"#Page_116">116</a></span></li> -<li>Alkotmányos lumpolás <span class="ralign"><a href= -"#Page_123">123</a></span></li> -<li>Az egy élő <span class="ralign"><a href= -"#Page_128">128</a></span></li> -<li>Wilhelm <span class="ralign"><a href= -"#Page_132">132</a></span></li> -<li>A nevelő <span class="ralign"><a href= -"#Page_137">137</a></span></li> -<li>Iduska <span class="ralign"><a href= -"#Page_147">147</a></span></li> -<li>És még sem mozog a föld <span class="ralign"><a href= -"#Page_152">152</a></span></li> -<li>Az oroszlánbőr <span class="ralign"><a href= -"#Page_158">158</a></span></li> -<li>Levél a Jézuskához <span class="ralign"><a href= -"#Page_162">162</a></span></li> -<li>Ahmed <span class="ralign"><a href= -"#Page_169">169</a></span></li> -<li><span class="pagenum"><a name="Page_318" id= -"Page_318">-318-</a></span></li> -<li>A december <span class="ralign"><a href= -"#Page_175">175</a></span></li> -<li>Mindennapi alakok <span class="ralign"><a href= -"#Page_180">180</a></span></li> -<li>Kiáltás az éjszakában <span class="ralign"><a href= -"#Page_186">186</a></span></li> -<li>A calumpiti győző <span class="ralign"><a href= -"#Page_194">194</a></span></li> -<li>Steevens <span class="ralign"><a href= -"#Page_202">202</a></span></li> -<li>Los mismos perros <span class="ralign"><a href= -"#Page_209">209</a></span></li> -<li>Harctéri levelezők <span class="ralign"><a href= -"#Page_217">217</a></span></li> -<li>Alattvalóim <span class="ralign"><a href= -"#Page_223">223</a></span></li> -<li>Turin <span class="ralign"><a href= -"#Page_231">231</a></span></li> -<li>Vizió <span class="ralign"><a href= -"#Page_239">239</a></span></li> -<li>Éjjeli kaland <span class="ralign"><a href= -"#Page_244">244</a></span></li> -<li>Vasárnapi munkaszünet <span class="ralign"><a href= -"#Page_251">251</a></span></li> -<li>Történet a Gouyon-utcából <span class="ralign"><a href= -"#Page_257">257</a></span></li> -<li>Birkózás <span class="ralign"><a href= -"#Page_265">265</a></span></li> -<li>Séta a Keleten <span class="ralign"><a href= -"#Page_272">272</a></span></li> -<li>Az egri remete <span class="ralign"><a href= -"#Page_280">280</a></span></li> -<li>A magyar főváros <span class="ralign"><a href= -"#Page_288">288</a></span></li> -<li>A csengődi pusztán <span class="ralign"><a href= -"#Page_296">296</a></span></li> -<li>A nagy tűznél <span class="ralign"><a href= -"#Page_304">304</a></span></li> -<li>A bur tokány <span class="ralign"><a href= -"#Page_310">310</a></span></li> -</ul> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="transnote"> -<h3>Javítások.</h3> -<p>Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.</p> -<p>A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:</p> -<table> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_2">2</a></td> -<td>ne haragudják</td> -<td>ne haragudjék</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_39">39</a></td> -<td>Mér régen</td> -<td>Már régen</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_57">57</a></td> -<td>Ilyenek vagynuk</td> -<td>Ilyenek vagyunk</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_62">62</a></td> -<td>kétes exisztenciátk</td> -<td>kétes exisztenciák</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_68">68</a></td> -<td>alacsonyobb rangu</td> -<td>alacsonyabb rangu</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_79">79</a></td> -<td>nyomtalnul eltünnék</td> -<td>nyomtalanul eltünnék</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_90">90</a></td> -<td>megöntöze a benne</td> -<td>megöntözte a benne</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_104">104</a></td> -<td>legjobban vál-lasztott</td> -<td>legjobban választott</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_136">136</a></td> -<td>Órási hidegvér</td> -<td>Óriási hidegvér</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_198">198</a></td> -<td>földmivelési minisztérimban</td> -<td>földmivelési minisztériumban</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_204">204</a></td> -<td>arra születem</td> -<td>arra születtem</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_210">210</a></td> -<td>dél-farnciaországi</td> -<td>dél-franciaországi</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_239">239</a></td> -<td>fékezhetm meg</td> -<td>fékezhetem meg</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_262">262</a></td> -<td>ötötdik emeletre</td> -<td>ötödik emeletre</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_315">315</a></td> -<td>kommadók, a táborban</td> -<td>kommandók, a táborban</td> -</tr> -</table> -</div> - -<p> </p> -<p> </p> -<hr class="pgx" /> -<p>***END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK ELBESZÉLÉSEK ÉS TÁRCÁK***</p> -<p>******* This file should be named 62851-h.htm or 62851-h.zip *******</p> -<p>This and all associated files of various formats will be found in:<br /> -<a href="http://www.gutenberg.org/dirs/6/2/8/5/62851">http://www.gutenberg.org/6/2/8/5/62851</a></p> -<p> -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed.</p> - -<p>Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for the eBooks, unless you receive -specific permission. If you do not charge anything for copies of this -eBook, complying with the rules is very easy. You may use this eBook -for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, -performances and research. They may be modified and printed and given -away--you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks -not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the -trademark license, especially commercial redistribution. -</p> - -<h2 class="pgx" title="Full Project Gutenberg License">START: FULL LICENSE<br /> -<br /> -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE<br /> -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK</h2> - -<p>To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license.</p> - -<h3 class="pgx" title="Section 1. General Terms">Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg-tm electronic works</h3> - -<p>1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8.</p> - -<p>1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below.</p> - -<p>1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others.</p> - -<p>1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country outside the United States.</p> - -<p>1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg:</p> - -<p>1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed:</p> - -<blockquote><p>This eBook is for the use of anyone anywhere in the United - States and most other parts of the world at no cost and with almost - no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use - it under the terms of the Project Gutenberg License included with - this eBook or online - at <a href="http://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you - are not located in the United States, you'll have to check the laws - of the country where you are located before using this - ebook.</p></blockquote> - -<p>1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9.</p> - -<p>1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work.</p> - -<p>1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm.</p> - -<p>1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License.</p> - -<p>1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm web site -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1.</p> - -<p>1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9.</p> - -<p>1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that</p> - -<ul> -<li>You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation."</li> - -<li>You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works.</li> - -<li>You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work.</li> - -<li>You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works.</li> -</ul> - -<p>1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and The -Project Gutenberg Trademark LLC, the owner of the Project Gutenberg-tm -trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below.</p> - -<p>1.F.</p> - -<p>1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment.</p> - -<p>1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE.</p> - -<p>1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem.</p> - -<p>1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE.</p> - -<p>1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions.</p> - -<p>1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. </p> - -<h3 class="pgx" title="Section 2. The Mission of Project Gutenberg">Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm</h3> - -<p>Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life.</p> - -<p>Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org.</p> - -<h3 class="pgx" title="Section 3. The Project Gutenberg Literary">Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation</h3> - -<p>The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws.</p> - -<p>The Foundation's principal office is in Fairbanks, Alaska, with the -mailing address: PO Box 750175, Fairbanks, AK 99775, but its -volunteers and employees are scattered throughout numerous -locations. Its business office is located at 809 North 1500 West, Salt -Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to -date contact information can be found at the Foundation's web site and -official page at www.gutenberg.org/contact</p> - -<p>For additional contact information:</p> - -<p> Dr. Gregory B. Newby<br /> - Chief Executive and Director<br /> - gbnewby@pglaf.org</p> - -<h3 class="pgx" title="Section 4. Donations to PGLAF">Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation</h3> - -<p>Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS.</p> - -<p>The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit <a href="http://www.gutenberg.org/donate">www.gutenberg.org/donate</a>.</p> - -<p>While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate.</p> - -<p>International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff.</p> - -<p>Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate</p> - -<h3 class="pgx" title="Section 5. Project Gutenberg Electronic Works">Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works.</h3> - -<p>Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support.</p> - -<p>Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition.</p> - -<p>Most people start at our Web site which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org</p> - -<p>This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks.</p> - -</body> -</html> - |