diff options
Diffstat (limited to 'old/62746-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/62746-0.txt | 11122 |
1 files changed, 0 insertions, 11122 deletions
diff --git a/old/62746-0.txt b/old/62746-0.txt deleted file mode 100644 index 21322fc..0000000 --- a/old/62746-0.txt +++ /dev/null @@ -1,11122 +0,0 @@ -The Project Gutenberg EBook of A gazdag szegények, by Mór Jókai - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you'll -have to check the laws of the country where you are located before using -this ebook. - - - -Title: A gazdag szegények - Regény - -Author: Mór Jókai - -Release Date: July 24, 2020 [EBook #62746] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK A GAZDAG SZEGÉNYEK *** - - - - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - - - - - -JÓKAI MÓR ÖSSZES MŰVEI - -NEMZETI KIADÁS - -LXXIX. KÖTET - -A GAZDAG SZEGÉNYEK - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK KIADÁSA - -1897 - -A GAZDAG SZEGÉNYEK - -REGÉNY - -IRTA - -JÓKAI MÓR - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK TULAJDONA - -1897 - - - - -I. FEJEZET. A «VIGYÁZZ». - -«Hat órai késés a rutkai vegyes vonatnál.» - -Ez volt olvasható a magyar államvasuti pályafő előcsarnokában levő -fekete táblán. - -Még akkor nem volt készen a pompás központi palota, mely a kerepesi-út -végét, mint egy nagy diadalkapu zárja el mostanság; egy kicsiny, inséges -pályaházacska fogadta a felső Magyarországról érkező utasokat, a kik -onnan aztán a város leghosszabb, legszűkebb és legdöczögősebb -stáczió-utczáján keresztül jutottak el, omnibuszháton a vendégfogadókkal -ellátott zónába. - -A szokottnál is nagyobb hóesés minden utazási programmot meghazudtolt. A -főváros legjártabb utczáin két oldalt egész hegylánczok voltak -felhalmozva hóhegyekből, a miknek a kihordására gondolni sem lehetett. -Az egész nap folyton dühöngő zivatar mindenütt betemette a mély utakat. -Az egész vasutvonalon tábor számra dolgozott folyvást a napszámos sereg, -a hóekék túrták a hótorlaszokat, a mit egyik félnap végeztek, a másik -félnap megint visszarontotta a zivatar. A hó úgy szakadt egyik órában, -mintha milliárd ludat mellesztenének odafenn, a másik órában meg apró -tűalakokban kavargott, mint a porfelleg. Valóságos szibériai éjjel volt. - -A pályaház perronján csak három emberi alakot látni. Az egyik a kapus, a -ki időről-időre kitekint, hogy esik-e még a hó? A másik egy konstábler, -a ki a bolthajtásnak abba a szegletébe támaszkodik, a melybe nem fuj a -szél, fején a viaszkos vászonnal behuzott kalap, vállán a kurta kaucsuk -lebernyeg. «Czudar idő», mondja a kapus. «Kutyának való idő!» kontráz -neki a rendőr. A harmadik alak czivilben van, kurta prémes gallérú -dókában, vidraszinű nemez süveg a fején, a nyakán koczkás gyapot kendő -körülcsavarva, két keze a zsebébe dugva, az egyikből bőrrel bevont -vasbot mered elő. Ez a harmadik folyvást járkál a perronon hosszában -végig, egyszer rohamléptekben teszi meg az utat, máskor tánczolva, járja -a polkát, meg a csárdást, egyik bokáját a másikhoz ütögetve, nem azért, -mintha jó kedve volna, hanem hogy a lába el ne fagyjon. Ez egy detektiv. - -A napos tiszt benn ül a szobában, az a távirógépnél van elfoglalva. -Ilyen kritikus időben az állomások folyvást korrespondeálnak. - -Egyszer aztán kutyaüvöltés hangzik valahol a távolból. - -– No hála légyen a herkópáternek! mondá a kapus. Csak jön már az a -kalarábévonat! - -– Honnan tudja? kérdi a detektiv. Még nem csenget a villanyos. - -– Hát hogy a «Vigyázz» kutya ugat. Az hamarább megérzi. - -– Igazán. A directio kutyát tart, a ki jelez? - -– Nem a directióé az, hanem az öreg vasutőré, a Kapor Ádámé. Szegény -öreg, ezzel a kutyával tesz ki egy emberszámot. Nem is tréfa dolog, -negyvennyolcz óráig egyhuzamban ott ülni abban a kis butikban, lesni a -vonatot, jó vágányba igazítani a váltót! Öreg embernek laposakat pislant -már a szeme, könnyen leragad. Hát arravaló a «Vigyázz», hogy azalatt, a -míg a gazdája az oduban bóbiskol, a kutya kifekszik a sinekre, s már egy -mértföldnyire meghallja a vonat dübörgését, akkor aztán elkezd csúnyául -vonítani, a hogy most teszi, hogy ha az Ádám el talált volna -szunyókálni, hát fölébredjen. - -– Az már derék egy kutya! - -– De még azt is megteszi, hogy ha az öreg álmos fővel nem az igazi -váltóhoz czammog, hát megfogja a dókája szélit s odaránczigálja az -igazihoz. Nem is esett az öreggel semmi hiba, pedig húsz esztendeje, -hogy itt őrzi a váltót. - -– Az is szép mulatság! - -Csak öt percz mulva a kutyaugatás után kezdett el a villanyos csengetyü -berregni, s nemsokára lehetett hallani a közeledő mozdony hosszan -nyujtott s többször megczifrázódott fütyölését. - -A czivilruhás odadörmögött a rendőrhöz: - -– No János, most a placzra! - -Erre a rendőr odaplántálta magát a kijárat elé. A kapus a csengetyühöz -ment s megadta a jelt a vonat érkezéséről. A kolomphangra előjött az -egyenruhás hivatalnok, meg egy pár teherhordó, birkabőr süvegben, -ködmönben, bagaria csizmában. - -A vonat itt prüszkölt, dörömbölt már a város alatt, valami karistoló -hangot is vegyítve a zaj közé, a mi szokatlan volt. Ez a hóekének a -harsogása, a mit maga előtt tol a mozdony, mert a hótorlasz egész az -indóházig ellepte a vágányt. - -Ezzel a hozzátoldott nyújtványnyal csakugyan úgy néz ki a mozdony, mint -valami özönvíz előtti Saurus, a ki szörnyeteg orrával a jégmezőt túrja -maga előtt. A waggonok úsznak a felkavart hófellegben. - -S a hó eke mellett, közvetlen a mozdony előtt, üget egy kis lompos szőrű -fehér-fekete tarka, hegyes fülű, kurtafarkú kuvasz, mintha ő volna a -pilota, a ki a vonatot vezeti. Néha olyan közel éri a mozdony, hogy -megtaszítja, akkor nagyot ugrik, de a vágányról azért le nem tér. Ez a -«Vigyázz». - -Mikor aztán a mozdony megáll a perron előtt, két oldalt fujtatva a -kibocsátott forró gőzt, akkor kettőt csahint a kutya, mintha az ő -helybenhagyása nélkül nem állna meg a vonat, s azzal kiugrik a sinek -közül s lerázva a bundájáról a havat, először is a kalauzokat veszi -számba. Az első kalauz jó embere, azt azzal üdvözli, hogy egyet ugrik -rá, s a két első lábával megtaszítja, a második kalauz ellenben nem -birja a bizodalmát, annak háttal fordul s a hátulsó lábaival szórja -feléje a havat. - -Mind a két kalauznak a szeméig van húzva a csuklyája, a nyaka kendőbe -csavarva, csak az orrát látni az arczából. - -A vonat áll a mozdonyon kívül egy szenes kocsiból, azután jön a -postakocsi, ahhoz van kötve egy katonaszállító tárkocsi, mely tömve van -munkásokkal, arra következik egy sárgára és zöldre festett waggon, I. és -II. osztályú szakaszokkal, leghátul egy kakaoszinű III. osztályú, a -bagázsiás szekereket, úgy látszik, elhagyták valahol. - -A detektiv bekandikált az első és második osztályokba, a miknek az -ablakain kivilágított a lámpafény. Kívülről is láthatta, hogy a -szakaszok mind üresek. - -– Hát nincs pasasir? – kérdi a Nro 1. kalauztól. - -Az először nem hallja a kérdést, mert a füle be van takarva, azután meg -nem felel, mert a szája be van kötve, s csak a másodszori kategorikus -felhivásra ad precziz választ. - -– Van ördög! - -– Hát hol maradtak? - -– Ott pokolba: Hatvanba. - -Azzal tovább tappog, a munkások futó börtönét felnyitni. Azok vannak -valami harminczan, mindannyian vaslapátokkal ellátva. A mint -leszabadulnak, futnak egyenesen a kantinba felmelegedni. - -A detektiv erre a Nro 2. kalauzhoz fordul, a ki a III. osztályú kocsik -ajtajait nyitogatja fel. Ez már részletesebb választ ad, csakhogy nehéz -a szavát megérteni, úgy be van rekedve, mint a hasadt orgonasip. - -Az I. és II. osztály pasasirjai, mikor megtudták a hatvani állomáson, -hogy a hó eltemette az útat, mind kiszálltak, ott maradtak az -állomásházban. Megvárják, míg a vegyes vonat felszabadítja az útat, s -majd csak a kassai gyorsvonattal fognak eljönni reggel. A III. -osztályban levő utasok eljöttek. - -Akkor aztán ezeket vette szemügyre a detektiv. - -Először kiszállt a waggonból egy felvidéki atyafi, a ki fenyőmadarakat, -meg húros rigókat hozott hosszú füzérekben felakasztva elől-hátul a -vállán. Ennek épen ilyen zegernye időben kell utazni. - -Azután kibontakozott a kocsiból egy terjedelmes testalkatú asszonyság, -nagykendőkkel összevissza kötözve. Mikor lejutott a hóba, akkor egy -fiatalabb nőalak elkezdett neki leadogatni mindenféle alakú kosarakat, a -mik gondosan bevoltak bugyolálva, kettőt, hármat, négyet. A kofa -ráförmedt a detektivre, hogy fel ne rúgja a kosarát, mert tojás van -benne. Ez is ilyenkor a legkeresettebb árúczikk a fővárosban. Mikor -minden kosár le volt adogatva, akkor az a fiatalabb nő is kiszállt a -kocsiból. Szürke szoknya volt rajta, a feje bekötve koczkás gyapot -kendővel, a szája pedig egy fekete selyem kendővel. Az egyik kezében -volt egy fogantyús utazó ládika, meglehetős kopott. A másikban egy füles -kézikosár. A harmadik utiteher, egy vászonesernyő, a hóna alá volt -szorítva. - -Egy hordár átakarta venni a ládikáját, de nem adta oda neki, «majd csak -magam viszem». Ez sajnálja a rézpénzt. - -A fenyőmadaras atyafi, meg a tojásos kofa elébb kötelességüknek -tartották a fináncz ajtaját felkeresni, s kiváltani a fogyasztási adóról -felelő bárczát, a fiatal nő azalatt leült a nyilt csarnokban egy padra, -a bőröndjét meg a kosarát maga mellé téve. - -A detectiv nagyokat tappogott, a perronra visszatérve, boszuságból-e, -vagy csak hogy leverje a csizmáiról a havat, odament a konstáblerhez. - -– A kire mi áfpászolunk, az elmaradt Hatvanon a többi pasasirokkal, s -csak reggel felé jön meg a gyorsvonattal, ha megjön. Én addig be megyek -a kantinba, ha valamit kitudnék a munkásoktól. Talán azok látták. Maga -addig itt maradhat. - -– Köszönöm a grátiáját. - -A két élelmiszerszállító utas aztán jó későre elvégezve a dolgát a -finánczczal, átkelt a kijáraton, átadva a kapusnak az utijegyeit. Az -állomási tiszt kiadta a parancsot, hogy a gázt el kell oltani a külső -lámpákban, több vonat az éjjel nincs jelezve. Aztán a Kapor Ádámot fel -kell váltani, huszonnégy órára. Következik helyébe váltóőrnek a Kövecs -Péter. Azzal az is ment aludni. - -Az a fiatal utasnő pedig csak ült ott a padon, a kezét eldugva a -nagykendője alá. Még karmantyuja sem volt. - -De valaki mégis észrevette az ottlétét, a Vigyázz, oda ment hozzá, -körülszaglálta. - -– Kutyuskám! suttogá a hölgy. - -A Vigyázz erre mind a négy lábát előre feszíté, elkezdé a kurtafarkát -erősen csóválni s kettőt vakkantott, azon a hangon, a mely azt jelenti a -kutyánál, hogy bizalommal viseltetik az illetőhöz. Akkor aztán megugrott -és elszaladt. - -A fiatal nő tovább is ott maradt, le-lerázva a kendőjéről a szitált -havat, a mit a szél kívülről behordott. - -Egyszer aztán czammogó lépések hangzottak a vasut mentén. Valami lámpás -fénye vereslett a hófuvat ködfátyolán keresztül. - -A felváltott őr jött a kutyájával. Az egész ember egy nagy guba volt, az -arczából nem lehetett mást látni, mint két torzomborz bajuszt, a miről -jégcsapok függtek alá. Az egyik kezében volt a tokba dugott jelző -zászló, a másikban egy erősen bedrótozott lámpás. - -Mikor a pad előtt elczammogott az őr, a kutya megint azt a bizalmas -kettős csahintást hallatá s erre az ember észrevette, hogy ott a padon -valaki ül. Megállt és odavilágított rá a lámpájával. Látta, hogy az egy -fiatal leány. - -– Hát maga, lelkem, mire vár itt? - -– Arra várok, hogy megvirradjon. Késő éjjel nem mehetek magamban a -városba. - -– Hát nem ide való? - -– Nem. Vidékről jöttem. - -– Hiszen elmehetett volna az omnibuszszal a vendéglőig. - -– Én nem szállhatok vendéglőbe, mert ott drága az élet. - -– Hát miért jött Budapestre? - -– Munkát keresni. - -– Hát aztán miféle munkát tud maga? - -– Tudok varrni, meg himezni. - -– Hát aztán csak így jött fel Budapestre, hogy majd eljár -boltról-boltra, hogy kinek kell a maga munkája? - -– Azt gondolom, hogy úgy kezdik. - -– Hát addig miből él meg? - -– Hoztam hat zsemlyét a kosaramban. Ez hat napra elég. - -– No ez derék! Hát mondok én magának valamit. Én itt lakom nem messze a -várostól, mindjárt a Kalvária mellett. A feleségem mosóné. Becsületes -asszony. Annak van egy kis kamrája, a mosókonyha mellett. Azt kiszokta -adni ilyen maga forma varró leányoknak. Nem sok a fizetés. Fűteni sem -kell a kamarát, mert a mosókonyháról elég meleget kap. A feleségem még -munkát is szerez a leányoknak, sok uri házban bejáratos. Most épen -faczér a kamrája. A mult héten történt, hogy a mamzell, a ki nála -lakott, (Lidinek hivták, én biz a másik nevét soha sem kérdeztem) egy -este csak nem jött haza. Keresték, kurrentálták, de nem került elő. Azt -hiszem a Dunába ugrott. Ki tudja mi oka lehetett rá? A leányoknál olyan -könnyen megy az. Hát jobb, mint ha gyufát ivott volna. No hát, ha nincs -valami jobb szándéka, hát eljöhet az én szállásomra. A feleségem -szívesen látja, még majd engem is megdicsér, hogy milyen élelmes ember -vagyok, röptiben fogok a számára új czimmerfrajlát. - -A fiatal nő felállt a helyéről, felvette a bőröndjét és a kosarát, s azt -mondta, «menjünk». - -A Vigyázz, megértve, hogy az egyezség, mely kétségtelenül az ő -beleegyezését is birta, megköttetett, vidám csaholást indított meg s -azzal kivéve a hölgy kezéből a füles kosarat, azt a fogai közé vette s -előre futott vele a kijárathoz. - -A constabler akkor is ott állt. - -Először ráismert a kutyára, a kutyáról a gazdájára, s a gazdáról a vele -jövő kisasszonyra, a hogy illik tapasztalt rendőrhöz. - -– No te Vigyázz! Hát Ádám apó! Baktatunk haza? Nini, hát megkerűlt a -mamzell Lidi? Csak látogatni volt oda haza? - -– Az ám. Hagyta rá az öreg. Lássa, magának most semmi dolga, elhozhatná -a leányasszonykának az utitáskáját: ne czepelje maga. - -– Megtenném szivesen. De most ide vagyok leszegezve. Az a parancsolat, -hogy egy konteszre kell rálesnünk, a ki hazulról megszökött a mai -vonattal, de a táviró se kutya! Eléje került. - -– S ezt most el akarják fogni? kérdé az őr. - -– Elfogni nem kötelességünk, hanem ha felismertük, észrevétlenül és -minden feltünés nélkül kisérnünk kell, a hol meg fog szállni, s arról -hírt adni az alkapitány úrnak. A detectiv is ott van. - -Az öreg nevetett egy kicsit. - -– Hajh, édes János öcsém, ha én a maga bőrében volnék: azt mondanám a -detectivnek, hogy gyanum volt erre a leányzóra, itt ni, hogy hátha ez az -a bizonyos grófkisasszony, s ez alatt az ürügy alatt elkisérném a -lakásáig hivatalból. Hahaha! - -Az öreg nevetett a jó ötletnek. A konstábler is nevetett rajta. Aztán -utoljára maga a mamzell is úgy tett, mint a ki nem állhatja meg, hogy ne -nevessen ezen a bolondságon. - -Hanem aztán a konstábler nagy hirtelen visszanyerte a kötelességszabta -hivatalos nyugalmat. Megtörlé az arczát a kalapjából kivett -zsebkendővel, aztán megint feltette a kalapot zsebkendőstül, s lehuzta -az álla alá a viharszíjt, a mi igen szigorú kifejezést ád az arcznak. - -– Azt nem tehetem, Ádám apó. Én megesküdtem rá, hogy soha hamis -tudósítással az előljáróságot tévutra vezetni meg nem kisértem. -Jójczakát öreg apó. Jójczakát szép kisasszony. Köszöntetem a Zsuzsa -nénit. Holnap reggel majd ellátogatok magukhoz. - -– Ott van ám a konstábler úrnak az abstájgkvártélya mi nálunk, mikor -fráj napja van: ő meg egy padlásszobát bir tőlünk, magyarázá Ádám apó az -új lakónőnek, mikor már a váróteremből kimentek. - -Azután annyira vitte a nagylelkűséget az öreg, hogy maga ajánlkozott a -mamzellnek a bőröndje vitelére. - -– Köszönöm! szólt visszautasítva az ajánlkozást a fiatal hölgy. Nem -szoktam én soha hordárral czepeltetni magam után az uti bőröndömet. - -Igazat mondott. Mert üveges hintóban szokták azt utána szállítani. Ő -volt az az eltünt grófkisasszony, a ki felől a detectivnek meg a -konstáblernek bizonyságot kell vala szerezni. - -Igen jó helyet talált magának a biztos elrejtőzésre. Azt a kis kamrát, a -melynek a padlásán maga a rendőr tanyázik; ott csak nem fogja senki -keresni. - - - - -II. FEJEZET. A PIKUSZ. - -Mikor a pályaházból kiléptek, épen egy olyan szélroham sepert végig az -utczán, hogy meg kellett állniok. Az esernyőt, a mit a leányzó -kifeszített, egyszerre kifordította a szél, s a szoknyáit nagy -rendetlenségbe hozta, a min nem tudott segíteni a kezében tartott bőrönd -miatt. - -– Abból az esernyőből nem lesz prédikácziós halott, mondá az öreg -vasuti. Hagyjunk fel most minden teketoriázással. Adja ide a kisasszony -a bőröndjét, majd én viszem; tudom, hogy nincs tele aranynyal. Az -esernyőt csapja a hóna alá, aztán az egyik kezét akaszsza a karomba, a -másikkal fogja a szoknyáját, aztán hunyja be a szemét. - -A hölgynek el kellett fogadnia az ajánlatot. - -Azzal elkezdődött az expediczió. Méternyi magas volt a hó, a min -keresztül kellett gázolni s a szél szembefútt. - -– Csak addig tart ám ez a gyilkos szél, a míg a Stáczió-utcza -szegleténél bekanyarodunk. Dörmögé az öreg. Odáig egész gőzerővel -kellett dolgoznia. - -Egyszer aztán elérték az első házat: ott megállhattak lélekzetet venni. - -– Csinos kis szelecske, mondá az őr. No már most ki lehet feszíteni az -umbrélát. Várjon, majd én tartom a feje fölé. Aztán csak egész bátran -tegye. Szóljon hozzám, hogy «Ádám bácsi». Kapor Ádám a nevem. Tegyen -úgy, hogy az emberek azt gondolják, hogy régi ismerősök vagyunk. - -– Hát találkozunk mi itt most még emberekkel? - -– De még sokakkal. Vannak emberek, a kiknek bolond passziójuk ilyen -hóförmetegben sétálni az utczán éjfél után egy órakor. Majd meglátja. - -Az öreg egy kis nevető dünnyögést is hallatott e tréfához. - -A leány mindjárt elkezdte a bizalmaskodást. - -– Ádám bácsi! Az a rendőr csakugyan az eltünt mamzellnak nézett engem? -Hasonlítok hozzá? - -– Nem tudom biz én, édes lelkem, mert én nem igen nézegettem a -fizimiskáját. Tudja, én ritkán kerülök haza. A János konstábler is úgy -van, hogy csak egy-egy fráj napon jön ki a szállására, s akkor aztán -örül, ha felfekhetik a padlásra. Aztán az a Lidi mamzell olyan -szemérmetes volt, hogy ha férfihangot hallott, nem forgatta a fejét -hátrafelé, mint a nyaktekercs, hanem belefeküdt a himzőrámába, úgy -öltögetett. Abból biz a János nem látott egyebet, mint a kontyát. - -Egyszer csak valami zsivaj támadt az utczán. - -A leány kitekintett az esernyő alól, s látta, hogy Ádám csakugyan igazat -mondott. Tréfás volt, de igaz volt a mondás. - -Csakugyan vannak emberek, a kiknek elhatározott szándékuk ebben a dühös -hózivatarban az éjjeli órákat az utczán tölteni el. A havat lapátolják -össze: nagy teherhordó szekereket raknak meg vele. Ki mennyi rongyos -ruhát kaphatott, mind felszedte magára: kopott pokrócz, lyukas zsák, -ponyvafoszlány a derekukra kötve; a kalapjaikat álluk alatt megkötött -zsebkendővel biztosítják a szél ellen; de boldogabb, a kinek olyan -süvege van, hogy a két fülét betakarja; a lábaik, idomtalan gubókká -bugyolálva, pokrócz és rongydarabok közé; két ujjú darócz keztyűk a -kezeiken, vaslapát a markukban. - -– No itt van az a sok ember az utczán, a kit mondtam. Ezeknek most van -az aratásuk! Egy forint ötven krajczárt kapnak a magisztrátustól egy -éjszakára. Soha se volt ilyen szüretjük a hunczfutoknak! - -Vígan is vannak, egymást csufolják. Szegény embernek az is mulatság. - -– Itt jön az Ádám apó a mamzeljével! kiált az egyik rongyos. - -– Dobre ráno! Sztará baba! Gye igyes azzal a Kátkával? - -– Megálljon, Ádám bácsi! Majd elmondom a Zsuzsa néninek, hogy szép -leányt vezetget éjszaka az utczán! - -– Nye krics! Te gyezsepogyes! vág vissza Ádám apó s a tokos zászlóval a -fejére suhint az egyik csufondároskodónak, az ki akarja kerülni az ütést -s hanyatt bukik a felhányt hóhalomba, társainak nagy hahotájára. - -– Hahá! A sipotár! Bele esett a hóba! - -A leány meg van rémülve. - -– Ezek gorombáskodni fognak velünk. - -– Nem kell félni, mamzell, jó gyerekek ezek. Mind az én fiaim. Liptói -fiúk. Mind ott laknak velem együtt a zöld paradicsomban. - -– Zöld paradicsomban? - -– Az ám. Úgy hivják azt a házat. De nem azért hivják úgy, mintha ott -lakott volna valaha Ádám és Éva, mikor még ők is zöldek voltak, hanem -azért, hogy valamikor vendégfogadó volt, s egy nagy zöld paradicsomalma -volt kifestve a czimerére. - -– Az valami nagy ház lehet, ha ennyi ember elfér benne. - -– Hát elférnek, a hogy a szegény ember malaczai. A bizony csak olyan -bogárhátú ház. Mindjárt meglátjuk. Ott világít egy ablaka. Az az én -feleségem mosókonyhája. Felkelt már az asszony. Sok a mosni való. Annál -jobb, mert akkor tűz is van rakva. Csinálhat nekünk egy kis magyar -theát. Szereti maga a magyar theát? - -– Nem tudom, milyen az? - -– No majd meglátja, milyen jó! - -A Vigyázz előre szaladt s a kivilágított ablak előtt elkezdett a maga -nyelvén jelt adni. - -Erre elébb kinyilt az ablak, s rövid szóváltás támadt egy női hang, meg -egy kutyacsahintás között; azután felnyilt a kis ajtó. A Vigyázz -visszaugatott, jelezve, hogy szabad az út. - -– No már most majd én elől megyek, mondá Ádám. Mert itt egy mély árok -van az utczán végig: azt most betakarta a hó. Csak egy keskeny híd vezet -át rajta. A ki eltéveszti, nyakig esik a hóba. Hát csak mindig az én -lábam nyomába lépegessen a kisasszony. Így ni! - -Az asszony a kapuban várta az érkezőket. Mind a két karja a könyökön -felül fel volt türve, mert a mosóteknőtől jött ki. Ő már szokva volt -mindenhez. A mit egy mosóasszony kiáll, attól egy regement férfi az -ispitályba kerülne. - -– No asszony, meghoztam a Lidikét. - -Az asszony összecsapta a kezeit. - -– Hát előkerült? No hála Istennek, csakhogy nem ölte el magát. - -– Hanem most már csinálj nekünk iziben egy kis jó magyar theát, mert a -lelkünk is meg van fagyva. - -– Mindjárt meglesz. No csakhogy előkerült Lidike! Hát csak vigye be a -szobájába a ládikáját, s húzzon frissen más czipőt, harisnyát. - -Sötét is volt, a hölgynek az arcza kendőkkel be volt bugyolálva; lehető -volt az elnézés. - -– Csak tessék előre menni, édes Zsuzsa néni, szabadkozék a leány. - -– No már nem akar elől menni! Mindig így bánt velem a Lidike. Mintha -valami nagyságos asszony volnék. Vagy mintha édes anyja volnék. - -Pedig bizony nem annyira a becsülettudás volt erre a fiatal hölgynél az -indok, mint az, hogy nem tudta a járást a zöld paradicsomban, kivált -sötét éjjel. - -A mosóné aztán előre ment, a kisasszony utána, azt követte az Ádám apó, -leghátul a Vigyázz. A kis ajtót az Ádám zárta be. - -Először egy sötét folyosóba jutottak, melynek végéből nyilt a Kapor Ádám -lakása. Annak a külső ajtaja nyitva volt, a belső üveges ajtón keresztül -világított a mosókatlan veres tűzfénye. - -Mikor kinyitotta az ember az üvegajtót, egyszerre tódult ki a hajlékból -a forró gőz, abban a perczben hópehelylyé válva a hideg levegőn. - -A mosott ruhának, szappanynak és szodának párázata uralkodott a -helyiségben; mérsékelve a kőszéngőz által, a minek a füstje ilyen nagy -hóesésben leverődik, s kellemesen fűszerezve egynémely vereshagyma -illatától, a mi nem rontotta el a polczon szárasztott kenyérélesztőkorpa -szelid savanyúságát. No de jó meleg volt – s ez a fődolog. - -Az ifjú hölgy már tudta, hogy melyik az ő lakása. Egy kis alacsony ajtó -nyilik a konyhából a kamrába: az az ő otthona. Még két másik ajtó is -látható a mosókonyhában. Az egyik hanyatdülő helyzetben, az a pinczébe -vezet le; a másik a gerendák között: ahhoz meg lépcső visz fel. - -A mosókonyha tágas: téglával van padlózva, a falai embermagasságnyira -fénylenek a salétromtól, különben ki van meszelve. Egy nyoszolya, -vánkosokkal, dunnával, egy hárságy, egy festett ruhaszekrény s egy -gyalult konyhaalmáriom, egy asztal, néhány szalmaszék és egy nagy -karosszék képezik benne a comfortot, mindenféle lugzók, teknők, -mosókatlan, vasalódeszka, meg egy nagy mángorló a hivatás eszközeit. Egy -nagy fekete tábla a falon, tele irva nevekkel és számokkal, jelzi a -pontos ügykezelést. Annak a szegletére van akasztva a kalendárium. - -A Zsuzsa néne egyenesen a tűzhelyhez sietett, a jövevény leány pedig -bement a holmijával a kamrába, nyitva hagyva maga után az ajtót, hogy -világosságot kapjon. - -Akkora helyiség volt az, hogy egy ágy elfért benne, meg egy himző -asztal. Ruhatartóul egy lefüggönyözött fali polcz szolgált. - -Az ágy tisztába volt húzva, volt benne egy tengeri fűvel töltött -derékalj, egy vánkos, meg egy paplan. Az ágy fölött egy Mária-kép. - -A mikor az átöltözködéshez kezdett a hölgy, mégis betette a kamra -ajtaját. Bőröndjéből előszedte a ruháit, czipőit. A mik rajta voltak, -azokra rá volt fagyva a hó. - -Arra gondolt, hogy milyen furcsa meglepetés lesz az, a mikor ő előjön, s -a világosságnál meglátja a Zsuzsa asszony, hogy «nini, hisz ez nem a -Lidi mamzell!» - -Mire készen lett az átöltözéssel, kopogtattak az ajtón. A Zsuzsa szólt: - -– Ki lehet már jönni. Készen a magyar thea. - -A leány kinyitá az ajtót s kilépett a világosságra. - -De a meglepetés nem a mosóné részére került, hanem az övére. - -A Zsuzsa asszony semmi csodálkozó felkiáltásra sem ragadtatott, mikor -ezt az idegen arczot meglátta maga előtt. - -Úgy tett, mintha mindennapos ismerőse volna. Pedig ép szemei voltak. - -Még úgy is nevezte. - -– No Lidi kisasszony. Itt van a jó magyar thea. Nézze: az uram ugyan -várja ám balkézzel. - -Az öreg bizony leült az asztalhoz s nem várta a vendégét, hanem -hozzálátott a maga angáriájához. - -Két öblös csésze állt az asztalon, tele párolgó folyadékkal, mely -valóságos jó borleves volt, tojássárgájával behabozva, s fahéjjal -fűszerezve. - -A leány kiszürcsölte azt az utolsó cseppig. - -– No ugy-e, hogy jó ez a magyar thea? Szólt sunyítva az öreg apó. - -– Egészen fölmelegített. Nagyon köszönöm. - -A leány aztán viszonszivesség fejében kiszedte kosarából a zsemlyéket s -azokkal kinálta meg a házigazdáját. - -– De hát azt mondja a szentirás, hogy: «nem csak kenyérrel él az ember»… -szólt az öreg, hanem szalonnával is. Ezt a feleségének mondá. - -– Ej, ej! öreg ember, nem kell a szentirással tréfálkozni. - -– Hát hiszen nem tréfálok én, hanem komolyan mondom. Egy kis fagyos -szalonna nagyon beválna most. Hozz le egy darabkát a padlásról, hékám! - -A Zsuzsa engedelmesen fogta a vasuti lámpát, meggyujtotta, s felment a -lépcsőn a padlásra. - -– Evett-e már fagyos szalonnát paprikával a kisasszony? - -– Soha se ettem. Azaz hogy: ettem ettem! Dehogy nem ettem. - -– Bizony soha se evett maga nyers szalonnát, édes lelkem; azt se tudja, -mi fán terem? - -– Ádám bácsi. Mondja csak, hogy lehet az, hogy a Zsuzsa néni, mikor -engem meglátott a világosságnál, egy cseppet sem volt megütődve? - -– Hm! Hát ez úgy lehet, hogy az alatt, a míg a kisasszony odabenn a -kamrában átöltözött, én beszéltem a feleségemmel, s elmondtam neki -mindent, a mit tudok. - -– De hát mit «tud» ön? - -– Hm, hm, dörmögött az öreg, borostás állát körülkaparászva. Hát tudja a -kisasszony: ott a vasutnál a trafikásné ujságot is árul. Aztán a mi -ujság estig el nem kel, az már másnap csak makulatura. Azt eladják kiló -számra hét krajczárért. Hát az ilyen bitang ujságból szokott nekem -mindennap juttatni a trafikásné, hol egyből, hol másból. Én szeretem -tudni, hogy mi történik a világban. Ma épen egy képes ujságot kaptam. -Olvassa el csak, mi van benne, belül a harmadik oldalon, mindjárt ott a -Kvizda gyógybalzsamának a hirdetése alatt. - -A hölgy átvette a negyedrétű lapot s hamar rátalált a ritkított betüs -czikkre. - -«Sensatiós családi dráma!» - -«Nem nevezzük meg a helyet és a személyeket, kik e regényben -szerepelnek, mely egy Zola tollára volna érdemes. Egyike a magyar arany -fiatalság legkiválóbb tagjainak, a ki gyönyörű négyes fogatáról s -exoticus vadászatairól ismeretes, életre-halálra udvarolt a bájairól -úgy, mint szellemi műveltségéről ismeretes X. X. grófkisasszonynak. A -szerelmi pályázat nem maradt viszonzás nélkül. A család egyetlen leánya -ifjú szivének egész hevével fogadta a nyiltan tett ömlengéseket. E -napokban az ifjú Endymion végre formaszerű nyilatkozattal jelent meg a -grófi háznál s megkérte X. X. grófkisasszony mamájának a kezét, Y. Y. -grófnőét. S az eljegyzés ennek értelmében meg is történt. Y. Y. grófnő -még mindig igen szép és fiatal arra, hogy még a leányával szemben is ő -maradhasson a győztes; s előnyeinek döntő súlyt ád azon körülmény, hogy -ő a birtokosa annak az egész három milliót érő uradalomnak. X. X. -grófkisasszony az eljegyzés napján nyomtalanul eltünt a grófi -kastélyból. Most mindenfelé keresik. Attól lehet tartani, hogy valami -végzetes tettre határozza el magát.» - -A leány arcza olyan merev lett, mint egy márványszobor. Szemei még -azután is nézték azt a méregkeverő lapot, mikor már az «első hazai -orpheum» programmja következett benne. - -Ebből az álomjáró mélázásból egy sajátszerű beszélő hang zavarta fel. - -A hang az asztal alól jött s ezeket a német szavakat mondá: - -«Frau… Komm czhausz… Gib flájsch…» - -A leány ijedten ugrott fel a székéről s az asztal alá nézett. - -Ki bujkál oda alant? - -Azonban kénytelen volt egyszerre kaczagásra fakadni, a mint e beszéd -okozóját meglátta. - -Az egy szarka volt. Ott állt az asztal hidján, a csőrével felemelve az -abroszt s aztán a fejét féloldalra fordítva s egy szemével felsandítva -azt mondá: - -«Frájla… Gud moring.» - -S azzal egyet hibbanva, nagy hirtelen fenntermett a leány által üresen -hagyott széken s onnan papolt egyre, «komm czhausz, – gib flájsch.» - -Ádám apó nevetett. - -– Ugy-e, megijedt a kisasszony, mikor meglátta, hogy valaki megszólal a -lába alatt? Azt gondolta, valami kisértet. Hát pedig csak a Pikusz. No -gyere ide Pikusz! ugorj ide az asztalra. Mutasd meg, hogy hogyan kell a -krajczárt kivenni a pohár vizből. - -A Pikusz engedett a felhivásnak. Felrepült az asztalra. Ádám apó eléje -tett egy pohár vizet, abba bele dobott egy krajczárt. A szarka elébb -megpróbálta belenyulni a pohár száján keresztül; de a mint az orrába -ment a víz, hirtelen kikapta a fejét és nagyot prüszkölt. Utoljára kapta -magát, ráugrott a pohár szélére, a pohár feldült, a víz kifolyt, a -krajczárt aztán felkapta s elrepült vele. Alig akarta visszaadni. - -– Önnek mind oly okos állatjai vannak. Monda a leány. A kutyája is olyan -eszes állat. - -– Hát mit csináljon a szegény ember? Mikor nap nap után egy helyben kell -ülnöm, mintha szurokba ragadtam volna. Az sincs, a kihez egy szót -szóljak. Ha ez a kutyám nem volna, rég meg kellett volna gárgyulnom. A -szarkát meg a feleségem tanította be: azért beszél németül. Ez meg az ő -egyedüli mulatsága. Ez a mi theátrumunk, a mi circusunk. A Vigyázz -különben nem az én érdemem. Ez úgy maradt rám örökségben egy vak -koldusról, a ki rám hagyta, a mért megengedtem neki, hogy ott ülhessen a -pályaház mellett. Ez a kutya olyan okos volt, hogy a szájába vett egy -kis fatányért s azzal sorba járta az uraságokat, a kik oda jöttek -ácsorogni s koldult a gazdája számára. A mit kapott, odahordta neki. Azt -mondom, kisasszony, hogy külömb lélek van ebben a kutyában, mint sok -rossz emberben. - -Ez alatt lejött az asszony a padlásról egy darab szalonnával. Tányért is -tett késsel, villával a kisasszony elé. - -– Hahaj! Ki látta azt: tányérról enni a szalonnát villával? Protestált -az öreg gazda. Majd megtanítom én a kisasszonyt, hogyan kell szalonnát -enni. Először levágja az ember a kenyérnek a haját, arra ráfekteti a -szalonnát, bőrével lefelé. Akkor a bicsakkal leszeli a szalonna -tetejéről a hájas részét (a ki teheti!) Akkor azután egy késhegy -paprikát elken rajta; annak a tetejébe egy csipet sót. No most egy -falatot a kenyérből vágjunk, egy másikat a szalonnából, mind a kettőt -egyszerre a szánkba teszszük. Ugy-e hogy milyen fölséges? Valamennyi -herczegnek a hires szakácsa mind összeverheti a fejét, még sem talál ki -olyan difinyós eledelt, mint egy darab paprikás hasaszalonna kenyérrel. -Egyesítve van ebben a mennyei mannától elkezdve az isteni ambróziáig -minden csemegének az ize! A kinek egy darab szalonnája van, s azt meg -tudja becsülni: nem kell annak a kaszinó spájzczédulája. Hát még a ki a -bőrkéjét is meg tudja rágni! Az ám a valami. De már nekem nincs hozzá -való fogam. - -S addig-addig magasztalta a szalonnát, míg hol ő vágott, hol a -kisasszony szelt belőle, hogy utoljára «mores»-nek való sem maradt a -darab szalonnából. - -A lakmározástól természetesen a két kedvencznek sem lehetett elmaradni. -A Vigyázz odaült a gazdája mellé a két hátulsó lábára, a két első -praczliját illedelmesen lefelé hajlítva, de néha megtaszítá az egyikkel -a gazdája térdét. - -– Jó, jó! Nem feledtelek el: csak várj. - -Aztán mikor egy darab szalonnát elfogyasztott az öreg, s annak csak a -levágott hájas része és a lefaragott bőre maradt: akkor a hájdarabot oda -tette a bertáfoló kutyának az orrára. De mielőtt a szegény pára -bekaphatta volna, egy percz alatt ott termett a fején a Pikusz, «Keszt -ausz!» mondá s elkapta a kutyának az orráról a hájat. Az csak fájdalmas -szemmel nézett utána. - -– Látod, kutyám! Ez a világ sorja. Ő a te feljebbvalód, mert repülni -tud; te pedig négykézláb jársz. Ő tud németül, te pedig csak ugatni -tudsz. Ezért az övé a szalonnából a hája; tied pedig csak a bőre. Ez a -világnak a rendje. - -S a kutya belenyugodott egészen ebbe a szép világi rendbe. - -– No már most Lidi kisasszony; mondá Zsuzsa néne, jó lesz alunni menni. -Ez után a mai keserves út után. Majd holnap aztán – beszéljünk a magunk -dolgáról. - - - - -III. FEJEZET. A FEKETE HATTYÚ. - -Isteni álom! - -A ki a halandó embert mindentudóvá, mindent tehetővé, mindenütt -jelenlehetővé teszed! - -Milyen szép volt álomban visszamenni az elhagyott ősi hajlékba. Látni a -menyegzői előkészületeket. Látni saját magát a tükörterem falain -megsokszorozva; menyasszonyi öltözetben; narancsvirágból van a dísz, az -az ő kedvencze. Ő a menyasszony és nem más: az már bizonyos. Hogy -lehetett ebben kételkedni? De hát a vőlegény kicsoda? A keblén függ egy -szivalaku medaillon; közepén egy nagy solitair. Az megmondja. Hisz az ő -arczképe van benne. Itt jön ő maga is – valósággal. Egy nagy menyegzői -csokrot hoz, csupa fehér rózsákból, a mik még nincsenek kinyilva. Hát -mégis hű maradtál? Nem árultál el? Nem adtad el testedet, lelkedet? -Válasz helyett megszólal a «Serenade-walzer.» Ez az ő kedvencz -keringője. Vállára teszi a két kezét s aztán repülnek együtt. Igazán -repülnek, a lábuk nem jár a földön: végig a hosszú táncztermen. Hát -visszatértél? nem is hagytál el? Szeretsz, mint régen? örökké így fogunk -egymás karján repülni éveken, évtizedeken át? mire visszakerülünk a -keringő tourból, a honnan kiindulunk, a tükörben az én hajam fehér lesz, -a te fejed kopasz? És a közben folyvást hangzik a serenade-walzer -bűbájos zenéje. A tánczterem végtelenbe nyúlik, átalakul vasuti -indóházzá, a csillárokból vasuti lámpák lesznek, a menyasszonyköntös -narancsvirágaiból zuzmara virágok. Hanem azért a serenade-walzer egyre -szól s a vőlegény egyre szorosabban öleli menyasszonyát magához. «Hát te -vagy az? Te? Te? Te?» s a mint ismét ránéz: hát még sem ő az, hanem – a -János konstábler a vasuti pályaháztól. - -Erre fölébred s a mint a szemeit felnyitja, csakugyan a János rendőr -ábrázatját látja maga előtt, ki a kissé felnyitott ajtón bedugta a -fejét. - -– Ezer milliom bocsánatot kérek, kisasszony. Azt gondoltam, már fel -méltóztatott kelni. Nyolcz óra van. - -– Nagyon el találtam aludni. - -– Engedelmet kérek az alkalmatlankodásért. De hivatalból vagyok itten -valami fölvétel végett. - -– Kérem: küldje be hozzám a Zsuzsa asszonyt. - -– Ezer bocsánat. A bedugott fő visszavonul. A kalap most is a fején -volt; de ezuttal nem volt rajta a viaszkos vászon: a fehér lószőr kócsag -nyalkán fityegett az oldalán. - -A hölgy természetesnek találta, hogy biz egy varró mamzellnek az ajtaján -minden órában benyithat egy konstábler. - -Csak azt találta csodálatosnak, hogy a serenade-walzer zenéje még most -is tovább szól. Már a finale járja. Pedig hiszen már ébren van. Ugy -tetszik, mintha mélyen a föld alul jönne fel minden accord, s aztán -lassankint elmulna a föld alatt. - -Még ez az álomhoz tartozik-e? - -A Zsuzsa néne jött sietve a hálókamrácskába. - -– Nem vettem észre, hogy a konstábler bejött; különben elfogtam volna. -Odakint öblögetünk a kútnál a napszámosnéval. - -– Mit akar ez velem? - -– Hát a Lidi mamzellnek az eltünése fel lett jelentve a rendőrségnél. -Hivatalból meg lett indítva az eltüntnek a nyomozása. Nem találtak rá. A -szerencsétlen leány bizonyosan a Dunába ölte magát. Megcsalta a -szeretője. Azt nem is fogják megtalálni soha. Előtte való nap két font -ólmot hozatott a boltból, s az vele együtt eltünt. Most azután, hogy az -uram mondta a konstáblernek, hogy megkerült az elveszettnek hitt lakó: -ennek jelentést kellett tenni az alkapitányságnál. Onnan megint vissza -lett küldve, hogy vegye fel a protokollumot, hogy hol járt hát az alatt -a «Lidi» kisasszony, a míg a rendőrséggel kerestette magát. - -– Mit mondjak neki? - -– Most csak öltözzék fel szép csendesen, félig nyitva hagyom az ajtót. -Hallgassa ki, hogy mit beszélek én a konstáblerrel, aztán mondja utánam. - -– Kérem még egy szóra, Zsuzsa asszony! Álmodom én most, vagy ébren -vagyok? - -– Már bizony egészen ébren van a kisasszony. - -– De én az elébb olyan világosan hallottam valami zenét, mintha mélyen a -föld alatt muzsikálnának. - -– Hát persze, hogy muzsikálnak. Itt a pinczelakásban alattunk lakik a -Zsiga czigány: az tanítja ilyenkor a két fiát muzsikálni. - -Ez a reális adat egészen szétszórta a hölgy lelkében kisértő mysticus -emlékeket. Hát nem dæmonok, hanem csak fekete rajkók laknak odalenn a -mélységben? - -Zsuzsa asszony kiment a mosókonyhába. - -– No hát mit akar a protokollumba, konstábler úr? - -– Legelőször is mi a neve a kisasszonynak? - -– Mi is a neve? Magam sem tudom már. De itt van a keresztlevele nálam, -az majd megmondja: «Gratulin Lidia.» - -«Gratulin Lidia!» ismétlé magában az új családi nevet a hölgy odabenn a -hálókamrában, «Gratulin Lidia…» - -– «Született 1867-ben. Atyja Gratulin Fridolin, asszonyszabó. Anyja -Perpera Amália Rimaszombatban. Itt van a bizonyítvány, hogy szülői -meghaláloztak: az árvaleányt felnevelte Koricsna Ursula özvegyasszony. -Az is meghalt. Azután itt van a rimabatyi előljáróságnak a levele, hogy -a leány a varrásból él és tisztességes személy. - -– Hát mért tünt el a szállásáról ezelőtt öt nappal? - -– Hát mért no? Mert egy kis beszedni való tartozásai voltak Batyiba. -Hirt vett róla, hogy egy adósa haldoklik: nem akarta elszalasztani. - -(Milyen kész fantáziájuk van ezeknek a mosónéknak!) - -– Akar még egyebet is megtudni a konstábler úr? - -– Azt majd a kisasszonytul kérdezem meg. - -A hölgy ezalatt felöltözött s kijött a hálószobából. - -Daczára az egyszerű öltözetnek, előkelő jelenség volt. Tiszta nemes -metszésű arczvonások, finom ajk, mély tüzű szemek, s dúsgazdag -aranyszőke haj, mely mint egy tiara volt háromszor a feje körül -csavarva. - -A konstábler egészen lassu beszédüvé lett, a mikor meglátta. Sugva mondá -a Zsuzsa asszonynak: - -– Én eddig a Lidi kisasszonyból nem láttam egyebet, mint a haját: de -nekem úgy tetszik, mintha az gesztenyeszinű lett volna. - -Nevetett ezen a mosóné, de nagyon. - -– Jaj! Lelkem konstábler úr! Ártatlan maga az ilyen dolgokban. Ha két -éjjel egymásután szódával megmossák a hajat, mind ilyen aranyos szőke -lesz az egyszere. - -– Az már más. - -Hát azután elmondatta a fentebbi adatokat rendben a kisasszonynyal, a ki -már most tudta, hogy kinek hijják? hol született? hol nevelkedett? s -miért volt távol a szállásáról? - -Ugy ment minden, mint a karikacsapás. - -Mikor ezeken mind átestek, akkor a konstábler egy selyemkendőt vont elő -a katonaköpönyege zsebéből. - -– Hát azt nem tudná-e megmondani Lidi kisasszony, hogy ez a kendő hogyan -került a Margithidra a mult pénteken éjjel, a mikor kegyed hazulról -eltávozott? - -Zsuzsa asszonyban egyszerre meghült a vér. Most kellene valami jó -hazugságot diktálni a leánynak. - -Csak az tartotta meg előkelő nyugalmát. - -– Ez a kendő soha sem volt az enyim s én soha sem voltam a Margithidon. - -– De hiszen a lakók mind ráismertek, hogy ez a kegyed kendője volt, a -mit a fején szokott viselni, ha kiment. - -– De ha én azt mondom, hogy nem az enyim. - -– Hit alatt is erősítheti ezt? - -– Megesküdhetem rá, hogy soha sem volt az enyim. - -Tehette bátran: hiszen igazat mondott. - -– Akkor hát nincs több kérdezni valóm kegyedtől, engedelmet kérek az -alkalmatlankodásért. Még az öreget szeretném kihallgatni. - -– Kit? Az uramat? szólt Zsuzsa asszony. Dejsz azt hiába keresi már -itthon. Visszament az, a mint feltápászkodott, a vasuthoz. - -– Hiszen huszonnégy órára volt neki szabadság engedve. - -– Hiszen ismeri, hogy milyen ember? Nincs neki maradása idehaza. Mindig -azt hajtja, hogy hátha azalatt történik valami szerencsétlenség a -vasúton, a mikor ő nincs ott. Meg a Vigyázz sincs ott. Nem bízik a -sufflensben. Hátha hamis vágányra találja igazítani a váltót. Még -hajnalban visszabotorkált a pályaházhoz. - -Elment biz az öreg azért hazulról, mert érezte a hivatalos firtatás -pecsenyeillatát, s nem akarta a szembesítésnél magát ellenmondásokba -kevertetni. - -A konstábler aztán szépen engedelmet kért a korai alkalmatlankodásért s -eltávozott. - -Mikor a távozó léptei elhangzottak, akkor nagyot fohászkodva mondá -Zsuzsa asszony. - -– No ezen szépen átestünk. Most már új bejelentési czédula sem kell: a -Gratulin Lidié itt van nálam. Hát csakugyan arra van elhatározva kegyed, -hogy itt fog lakni ebben a szegény kis kamrában, s varrómunkával keresi -a kenyerét! Előre mondhatom, hogy nehéz munka, sovány kenyér. - -– De ha lehetne, még nehezebb munkához fognék. Kapálni mennék, vagy fát -vágni; ha értenék hozzá. De himezni igen szépen tudok, s a -ruhaszabáshoz, piperéhez van tehetségem. A mennyit keresek, annyival -beérem. Aztán a mi nincs, az nem kell. - -– No hát ez a szegény embernek az arany mondása: «a mi nincs, az nem -kell.» A ki ezt nem tudja, az a falba verheti a fejét. Már most hát -tanuljon bele az életmódjába. Itt van ebben a köcsögben a tej, ebben a -papirosban meg a kávé. Ott van a tűzhely. Magának kell megfőzni a -kávéját. Annyit főzzön magának belőle, hogy délre is, meg estére is -maradjon: mert ez lesz az ebéd is, meg a vacsora is. Vasárnap -megengedheti magának azt a luxust, hogy délre savanyu káposztát hozzon -magának s rá egy szalvonádlit. Ámbár a szalvonádli sört kiván maga után, -s a sörre még ráér kegyed később rákapni. Én most nézek az öblögetés -után; kegyed az alatt reggelizzen meg; a bőröndjéből rakja ki a -fehérnemüit a fiókos állványra: mindent számbavegyen és felirjon, a mije -van. A mosásról én gondoskodom, hanem a mi «putzwäsche» van, azt magának -kell kivasalni. - -A mosónő kiment teregetni. Az idő szépen kitisztult reggelre, jól -száradtak a ruhák. - -A leány odabenn maradt a mosókonyhában megfőzni a tejet, meg a kávét. -Soha sem próbálta; de hamar beletanult. - -Aztán hozzálátott a tegnapi czafatolásban átázott, bepiszkolt ruháinak -és topánkáinak a kitisztogatásához. - -Mikor azzal készen volt, keresett egy seprüt, s kiseperte a -hálókamráját. Radikális takarítást vitt végbe. Az előbbi «Lidi» úgy -látszik, hogy e tekintetben nagyon felületes elveket követett, mert az -ágy mögött a szögletben sok lerakodott szutyok verődött össze. Mielőtt -az összesepert szemetet a bádoglapáton kivitte volna, elébb gondosan -megvizsgálta, hogy nincs-e közte valami megmentendő tárgy. Csakugyan -talált közte egy himző rámába való srófot. No lám! Azt a hajdani Lidi -vesztette el, s aztán helyettesítette egy darab czirokseprűággal. -Azonkívül talált a szemét közt egy összetépett fényképet. Kiváncsi volt -összerakni a darabjait. Egy kétfelé választott haju kamasznak az -arczképe került ki belőle. Ilyenekért ugranak a vízbe a leányok. - -Azt kitalálta magától, hogy a tűzhely mellett azért áll egy deszkaláda, -hogy abba kell a szemetet üríteni: azt viszik azután ki a szemetes -szekérre, mikor reggel a szolgalegény becsenget. - -Akkor azután hozzálátott a reggelijéhez s a maradékot eltette a -hálókamra ablakába. Ott van a szegény leányok éléskamrája. Még egy pár -piros alma most is volt ott az elébbi leánytól. Az ablak egy kis kertre -nyilt, melynek a közepén állt egy deszkabódé, hajdani festés nyomaival -az oldalain. A bódé füstölgött, köröskörül meg volt az oldala tömve -trágyával: nem volt kellemes illat. Pedig abban alkalmasint laknak. -Talán azok találták ki ezt a módját a Meiszneri légfűtésnek. - -A kert oldalában volt egy hosszu fáskamra forma épület. Hanem annak az -ajtaja az udvarra nyilt. Látta, hogy az ajtón kilép egy rongyokban -telhetetlen férfi alak: hasonlatos azokhoz, a kikkel a mult éjjel -találkozott, ugrik egyet, mikor kijön, vaslapát a vállán. Egy percz -mulva kiugrik a másik. Azután a harmadik, a negyedik és így tovább. A -huszadiknál megunta számlálni s betette az ablakot. - -Azután kiment a kamrából a mosókonyhába s elgondolkozott rajta, hogy mi -dolgot találna még? Előszedte a varró eszközeit: gyűszűt, tűt, selyem -motringokat. - -Koczogtatás hangzott az ajtón kívülről, s ez a kategorikus felhivás: -«mach auf tu Luder!» - -Ez szépen kezdi! - -Persze, hogy Pikusz úr ő méltósága volt, a ki bekérezkedett. Ő jött -legelől nagy tekintélyes léptekkel; mögötte a Zsuzsa asszony, meg a -napszámosnő czepelték a nagy ruhás kosarat a kicsavart ruhákkal: azokat -ide benn kell kikeményíteni. - -– Vigyázzon kisasszony! Itt a szarka! kiálta félijedtséggel a mosónő. - -A Pikusz már akkor fenn volt az asztalon s vitte a gyűszűt. Az ágy alul -kellett elővadászni, hogy visszaadja. - -– Ez ám az a konstábler, a ki rendre szoktatja a varró kisasszonyokat. A -ki tűt, czérnagombolyagot, gyűszűtmit, szerteszélylyel hagyogat, a -szarka rögtön felszedi s eldugdossa, hogy soha se látjuk többet. - -Pikusz úr aztán, mikor látta, hogy senki sem akar vele játszani, s nincs -semmi ellopni való többé, felrepült a karszék támlányára, a szárnya alá -dugta a fejét s fél lábon állva elkezdett szunyókálni. - -A napszámosnő a ruhákat huzogatta ki az asztalon. Ez nem tudott, csak -tótul, e felől lehetett németül értekezni. A Zsuzsának ez könnyebben -ment. - -– No kisasszony, lelkem, mondhatom, hogy szerencsés órában érkezett meg. -Épen sürgetős munka van. Ezt is én szereztem annak a szerencsétlen -leánynak, a kinek a helyét most maga elfoglalja; de már nem várhatta -meg. Pedig én nem zaklattam a házbér miatt. Nekem két hónapival -tartozott. Nyolcz forintom veszett oda. Nem panaszolom fel neki. -Nyugodjék békével. Minden pénzét arra költötte, hogy lefotografiáztatta -magát s küldözte a képeit annak, a ki elbolondította. - -– Mi az a munka? - -Egy igen előkelő családból való menyasszonynak a kelengyéje. Tizenkét -tuczat damaszt kendőre kell egy grófi czímert színes selyemmel, -aranynyal, ezüsttel felhímezni. Darabjáért fizetnek hatvan krajczárt, a -selymet, aranyfonalat a kereskedő adja. Hat hét alatt el kell készülni. -Meg lehet győzni, ha lámpásnál is dolgozik. Hanem akkor tegye fel a kék -szemüveget, mert sok fekete és arany szín van rajta, a mi a szemet -nagyon rontja. - -– El tudom végezni ez idő alatt, ha nem nagyon czifra a czímer. - -– Oh nagyon egyszerű. Itt van a minta, a mi után kell dolgozni. - -A mosóné elővette a szekrényéből az összehajtott damaszt kendőket, s a -selyempapirba takart czímer-mintát. - -A leány kibontotta a czímert - -Egy fekete hattyu volt rajta arany mezőben. - -A szívdobogása elállt egy pillanatra. Közel volt hozzá, hogy -megszakadjon. Szemeit elfutotta a köny. - -Az a fekete hattyu arany mezőben az ő saját családi czímere volt. - -Oda szorítá a kezét a szivére s kényszeríté azt csendesen dobogni. - -Azután nyugodtan mondá a mosónőnek. - -– El fogom végezni a munkát hat hét alatt s kifizetem az árából, a mivel -a Lidi adós maradt. - -A czigányok oda lenn a pinczében megint játszották a serenade-walzert. - - - - -IV. FEJEZET. A ZÖLD PARADICSOM. - -Az első Ádám az igazi paradicsomban aligha gyűjthetett maga körül -vegyesebb társaságot, mint a milyennel Kapor Ádámék körül voltak véve a -zöld paradicsomban. - -A zöld paradicsom ez idő szerinti tulajdonosa, Tarafás Bazilius uram, -vette ezt a házat birói árverésen 1813 forintért osztrák értékben. -Testvérek között sem ér annyit. - -Az adóbevallási íven pedig következő rováncsolás olvasható: - - |Lakosztály|Minőség|Lakó neve|Évi házbér| - |1. sz.|Mosókonyha, kamra, pinczelak és padlás-szoba|Kapor Ádám vasuti őr|320 frt| - |2. «|Lakószoba, konyha, sütőkemenczével|Gagyuláné pereczsütőné|190 «| - |3. «|Lakószoba, udvarra|Ritka Panna hagymaáruló|160 «| - |4. «|Utczai bolt|Spitzmauzné ludsütőné|240 «| - |5. «|Kerti lak|Ribiczáné virágáruló|120 «| - |6. «|Bőrraktár|Pinkász bőrszedő|144 «| - |7. «|Istálló, kocsiszin|Schlotta Pál fiakker|100 «| - |8. «|Fás kamara|0 0|0 0| - |||Összesen|974 frt| - -A bevallott összegből látható, hogy a zöld paradicsom elég jól -jövedelmez. Van azonban még be nem vallott tétel is. Úgymint a Nro 8. Ez -fáskamara czím alatt szerepel. Arra azonban semmi szükségük a lakóknak, -mert azok kőszenet használnak, annálfogva a fáskamrát is lehet más -nemzetgazdászati czélokra felhasználni. Az kiadódik éjjeli szállásul -azoknak a felsővidéki hazafiaknak, a kik a rengeteg budapesti -építkezéseknél segédkeznek. Csekélységet fizetnek, egy éjszakára négy -krajczárt. A megjelenők száma 20 és 30 között váltakozik. Mind elférnek -szépen. (20+30)/2×365 = A kinek erős oldala az arithmetika, az -kiszámíthatja, hogy mekkora jövedelmet vet évenkint a fáskamra. Ezt -azonban a háziúr nem köti az adóhivatalnak az orrára, a kinek csakugyan -mindegy, hogy hasábfák vannak-e egymáson keresztül rakva a fáskamarában, -vagy tót legények. Télen, mikor nincs építkezés: ezek a hólapátolók. - -Idő jártával mind megismerkedett a Lidi kisasszony a vele egy -paradicsomban lakókkal. Leghamarább azokkal, a kik a Zsuzsa asszonynak -az albérlői. A constablerhez már közelebbi viszony fűzte. Paczal János, -az által, hogy nem feszegette tovább annak a Margithidon elhagyott -selyemkendőnek az ügyét, holmi gyönge hivatalbeli visszaélést követett -el a kisasszony kedvéért. Egy kis bűntársi összekeveredés volt ez már, -valljuk meg az igazat. - -Azután következett a Zsiga czigány; családi nevén Gugyori, a két -rajkójával, a Miskával, meg a Ferkével. A Miska volt hat esztendős, a -Ferke hét. Az ifjabbik volt a nagyobb, az öregebb kisebb, amaz volt a -primás, emez a kontrás. Maga az apjuk klárinétos volt. Este jöttek elő a -pinczelakásból, akkor mentek «dolgozni» a «mezitlábos» kurta kocsmába. -Reggel kerültek haza, de addig le nem feküdtek, a míg el nem húzták -ébresztőül a Lidi kisasszonynak a kedvencz nótáját, a serenade-walzert. - -A Lidi kisasszony iránti nyájas érzelemnek pedig az volt az alapja, hogy -a Zsigának a mult őszszel halt meg a felesége, s itt hagyott neki még -egy kis hat hónapos princzet. - -Az aztán magára maradt otthon, mikor az apa meg a testvérek muzsikálni -mentek. Mikor aztán nagyon ordított a gyerek, a Lidi kisasszony lement -hozzá és valami úton-módon elcsillapította. Ezért volt olyan háladatos a -czigány. - -A pereczsütőné is bejött a Zsuzsa asszonyhoz minden reggel, mikor a -pereczeivel útnak indult. Ez ott árult a koszorú-utcza sarkán egy fás -kert palánkja mellett – az ég alatt télen nyáron. - -A hagymaárulónő se ment útra a maga kincstárával a nélkül, hogy be ne -szóljon s meg ne mondja, hogy milyen idő van odakinn. - -A kerti bódé lakói közül az egyiket, az öreg asszonyt soha sem lehetett -látni, mert az már régóta nem tud a lábán állni. Van egy növendék -leányka unokája, a kit úgy hivnak, hogy «Csicsonka». Az szokott kijárni -a bódéból, egy kosárka ibolyával, vagy gyöngyvirággal. Azért van -körültrágyázva a bódé, hogy a virágokat odabenn termesztik, odabenn is -trágyamelegágyak vannak. Két ilyen melegágy között nagyon jó a -Csicsonkának aludni a földön. Azért mégis csak felnőtt a leány. Korához -képest nagyon is ki van fejlődve; a haja bozontos, de hisz az divat -most, azonban fekete és tömött; a szája, meg a szemei mindig nyitva -vannak, a hogy gyerekleányoknál szokott lenni, a kik még nem tudják, -hogy mire való a szemlesütés. Ez is szokott egy-egy szál gyöngyvirággal -kedveskedni a Lidi néninek. - -Még a tót legények kohorsából is különvált egy alak, a kit a Lidi -kisasszony meg tudott jegyezni magának. Ez magasabb hivatású volt, mint -a többiek; a kereskedői osztályhoz tartozott. Fanyelű késeket árult, -aztán meg czifra cserépbögréket, felváltva. Az öltözetére is adott -valamit. Nem volt se szurtos, se rongyos. Fehér abaposztó dókát viselt, -a fölött ujjatlan, szironynyal hímzett bőrkosokot; háromcsattos tüszőt a -derekán, tisztességes bocskort a lábain, a fején keskeny karimájú -serpenyőkalapot, mely kerekre nyirott haját takarta. Olyan őszinte, -vidám képe volt a fiunak, daczára, hogy már ránczos volt; de azért -borotválva volt (minden vasárnap reggel). Lehetett már valami -harminczesztendős. Amerikában is megfordult már, de megint -visszakivánkozott. Valahányszor a Lidi kisasszony ablaka alatt -elballagott, a nyakába vetett portékáival, mindig elővette a furulyáját, -s valami szép magyar népdalt billegetett el rajta. Ha aztán valami -szembejövő asszonyféle jót húzott a hátán a tenyerével, annak bolondul -tudott örülni. - -A zöld paradicsom lakói közül csak az egy lúdfertálysütőnével nem jött -össze a Lidi kisasszony soha. No mert ha még azzal is szóba állt volna, -azt már csakugyan soha meg nem bocsátotta volna neki – a fekete hattyu -az arany mezőben. Azonban hát a zöld paradicsomnak is volt ghettója. A -boltba csak az utczáról jártak be; ott ült annak az ajtajában egész nap -a zsidó asszony, kopott nagykendőjében, posztó mamuszokkal a lábán; fakó -paróka a fején, s azon bársony főkötő, hajdan aranynak vallott -csipkékkel. Ennek soha szavát sem lehetett hallani. A hátulsó kijárás a -boltból egy elpalánkolt szűk udvarba vezetett. A deszkakerítés teteje -szegekkel volt betörésmentesítve. Ott tartották az áldozatra szánt -ludakat. Ez a legrégibb lakója a háznak. Már akkor itt volt, a mikor a -zöld paradicsom még vendéglő volt. Együtt liczitálták el a házzal. Ő -volt a pretium affectionis. Pontosan fizető. – Nem is háborgatta soha -senki. Kivéve azt a három napot, a mikor az eszlári leányért boszút -kiáltott a felséges utcza. Akkor neki is be kellett zárni egy időre a -boltját. - -Hogy ebben a consortiumban Kapor Ádám és Zsuzsa képezték az -aristocratiát, az igen természetes. Nem csak azért, mert az öregnek -hivatalos állása megillető tekintélyt biztosított; rendes fizetése volt, -egyenruhát is hordott; hanem voltaképen azért, mert csakugyan helyes -eszű ember volt; sokat látott, tapasztalt, mindennap ujságot olvasott; -értesülve vala az események meneteléről; s a szétágazó politikai -vélemények közül ki tudta válogatni a leghelyesebbet. Ezért valódi -patriarchai fölényt gyakorolt a zöld paradicsom lakói fölött, mely -kiterjedt még az átellenben lakó szatócsra is, sőt tért foglalt messzebb -regiókban is, colportáltatván a Spitzmanné legifjabb unokája által, a ki -mozgó óraláncz- és melltű-kereskedő volt pakfongban és talmiban. - -Öregbítette a Kapor név tekintélyét a Zsuzsa asszony példányszerű -magaviselete főképen, a ki mosónői hivatásánál fogva sok úri házhoz volt -bejáratos. Pörölni nem szokott senkivel, azonban a szigorú erkölcsöt -fentartá a háznál. A varró mamzellnek férfi látogatót elfogadni ugyan -nem volt szabad s számot kellett adnia, hogy hol járt? Ha ünnepnapon az -Orczy-kertbe akart sétálni menni, maga is velement s megóvta minden -csábítástól. Emlegette is, hogy ő nem úgy tesz, mint sok más asszonyok, -a kik a rájuk bízott szép fiatal leányokat… Ne is beszéljünk róla! - -Lidi kisasszony szorgalmasan hozzálátott az elvállalt munkához. - -Az pedig rettenetes feladat! Száznegyvennégyszer megöltögetni ugyanazt a -fekete hattyut, ugyanazt a grófi koronát, ugyanazokat a pillempátyokat a -czímer két oldalán, a kéket ezüsttel, a vereset aranynyal czifrázva. -Mikor már tizenkettőt elkészített belőle, azt hiszi, hogy minden bűnét -leszolgálta ezen a földön. S akkor arra gondolni, hogy még tizenegyszer -ennyi van hátra! Rabnak való munka! Hanem ezért fizetnek. A lélek utóbb -egészen belefásul; megszünik valami másról is eszmélni, mint selyem -czérnáról, meg arany fonálról. A mintát sem nézi már. Úgy megszokta, -mint egy gép. - -Saját kis kamrájának nagyon kicsiny az ablaka, s ha beteszi az ajtót, -hideg lesz, az ablak befagy, a keze elgémberedik. Azért inkább a -mosókonyhában telepedik le a nagy ablak elé a himző rámájával. Ott pedig -a Zsuzsa asszony mángorol, huzogat, vasal egy napszámos leánynyal. A -leány folyvást egy nótát dalol, a mi megtetszett neki a népszinházban: -«azért leány a nevem, hogy a legényt szeressem». Ezt fujja reggel hat -órától este hatig. Csak akkor áll be a szája, mikor a kávét iszsza. Ezt -is úgy megszokta már a Lidi, hogy nem is hallja. Változatosságot a -munkájában csak a Pikusz úr szokott előidézni. Az oda ül a -himzőasztalára s a hogy a kisasszonynak a keze jár a tűvel a kifeszített -damaszton keresztül, úgy jár a szarkának a feje is fel s alá, s -egyszer-egyszer megkérdi: «was macht di frájla». A Lidi kisasszony aztán -magyarul mondja vissza: «mit csinál a kisasszony?» s addig mondja a -madárnak, a míg az megtanulja a magyar szót. Ez is egy kis diadal. - -Még egyéb sikert is jegyezhet fel mellékfoglalkozásai közepett. A kis -virágáruló leány, a Csicsonka, mikor hazakerül az ibolyaeladásból, kékre -fázott kezekkel és orczával, besompolyog a mosókonyhába s az alatt az -ürügy alatt, hogy majd ő ügyel a vasalóvasra, a tűzhely mellé kuporodik -s aztán eltanulja a mosóleánynak a nótáját s ő is belevisít a népdalba -«azért leány a nevem, hogy a legényt szeressem». Azzal a változattal, -hogy «legény» helyett «lepényt» énekel. Persze éhes a gyerek. - -– Te is jobban tennéd, ha az Ancsa nótája helyett az enyimet tanulnád -meg. Gyere ide majd megtanítalak hímezni. - -S a Lidi kisasszony oda ülteti maga mellé a Csicsonkát, ád neki tuffot, -mustrát s beleoktatja a keresztöltések titkaiba. Hogy nagyobb kedvet -csináljon neki hozzá: a vacsoráját is megosztja vele. Most már telik -vacsorára. A mióta az első huszonnégy fekete hattyunak az árát kifizette -a boltos, van változatos menü: egyik nap «magyar fogolymadár», másik nap -«magyar ananász», harmadik nap «pityóka mondúrban», majd meg «hájas -piritós». - -Ilyen hizelgő elnevezéseket tud adni a népnyelv a maga inyenczségeinek. - -(Azért se magyarázzuk meg, mit jelentenek ezek valósággal.) - -Este aztán, mikor a kiszabott munka be van fejezve, következik egy kis -szórakozás is. - -Megérkezik az olvasni való hirlap. Bár az nem előfizetés útján jön. Az -Ádám bácsi gondoskodik róla. Ő meg a vasuti trafikosnétól kapja, a -milyen épen megmarad. Az egyik nap a Budapest, a másik nap a Pesti -Hirlap, felváltva a Budapesti Hiradóval. Azokat a vezérczikken kezdve -egész az utolsó hirdetményig mind elolvassák. Különös mulatságul szolgál -az apró hirdetmények rovata, a hol hű Endymionok közlik szívfájdalmaikat -titokban szerető Diánákkal. A lapokban tárczaregények is jönnek. Azokat -is elolvassák. Egyik nap az egyiknek a folytatását, másik nap a másikét. -Úgy jó az összekeverve. – A hirlapot, magától értetődik, hogy a Vigyázz -hozza el a szájában. Ő a postakihordó. - -Egy-egy szabad napon az Ádám apó is hazakerül, a ki aztán felvilágosító -magyarázatokat ad az asszonynépnek olyan magasabb politikába vágó hirek -tartalmáról, a mit azok a maguk korlátolt elméjével fel nem foghattak. - -Így aztán eltelnek a hetek. A Lidi kisasszony jóval hamarább a kiszabott -időnél elkészíti a hímzéseket, s szépen kifizeti belőle a maga házbérét -is, meg annak a szerencsétlen leánynak a tartozását is, a kinek a -keresztlevelét örökölte. Szatócsot, tejes asszonyt, a kiknek a Lidi adós -maradt, csak neki kellett kielégíteni, ha elfoglalta a másiknak a nevét. - -És a közben megtanított egy németül beszélő szarkát magyarul beszélni, s -egy ibolyaárulásban lélekző kis leányt a himzésbe szeretni. Csendes -elégtételül szolgált a kedélyének, hogy ily alacsony helyzetben -érvényesítheté a chauvinismus és az erkölcsnemesítés iránti hajlamait. - - - - -V. FEJEZET. JÓB HIREI. - -Egy este, a mint a Képes Hirlapot átvette a Lidi kisasszony a -Vigyázztól, épen lámpagyujtás után s hozzá akart fogni az olvasásához; -hirtelen valami esett a szemébe. Pedig csak épen, hogy bepillantott a -lapba. - -Zsuzsa asszony azt mondta neki, hogy ne dörzsölje a szemét; mert annál -jobban fog viszketni. Bizonyosan egy szemcse kőszénhamu tévedt bele. -Legjobb, ha vizes tál fölé tartja a szemét, aztán a felső szempilláját -felhúzza s az alsót alája tolja, az aztán kiveszi az alkalmatlan -porszemet. - -A kisasszony úgy tett, vizes tál fölé tartotta az arczát. - -– Majd én addig elolvasom, a mi a lapban van! ajánlkozék a Csicsonka. - -Aztán kezébe vette a lapot, melynek első lapján diszes fametszetben egy -főuri menyegző volt megörökítve. Természetesen annak a szövegét olvasta -el legelébb. - -Egy gazdag özvegy grófnőnek fényes szertartás mellett végbement esküvője -volt abban részletesen leirva, kiemelve masamódi szakértelemmel minden -jelenvoltnak az öltözete, az utolsó plisséig. A boldog vőlegény széles -körökben (különösen a sport és turf világában) ismeretes fiatal főur. -Elegans néző közönség. A főuri világ és az intelligentia sommitásai mind -jelen voltak. Bibornok végezte az esketést. Nem maradt el a -lelkiismeretes referádából a pompás telivér fogatnak, az inasok -liberiájának a leirása sem. A hintó ajtaján a két főuri család -egyesített czimerei: «egy nyillal keresztül lőtt medve» a vőlegényé, -«fekete hattyu arany mezőben» a menyasszonyé. Következett a pompás -déjeuner, mely után a boldog pár egyenesen Olaszországba utazott. - -Az a makacs porszem olyan nehezen akart kijönni a Lidi kisasszony -szeméből, pedig eleget vizezte. - -«Legyenek boldogok.» Suttogá magában. - -De azon az estén nem tudott már dolgozni. A szeme egyre könyezett. Pedig -a divatárus, a kinek a számára a himzeteket készíté, most próbára valami -varrni valót küldött a számára, s annak a sikerétől függ, hogy állandóan -alkalmazza-e a pipereüzleténél. - -No hát egy estét a varróleány is feláldozhat, hogy ne dolgozzék, a mikor -a szeme könyezik. - -Másnap már nem fájt a szeme. - -El is készítette igen szépen a rábizott munkát. A Chef igen meg volt -vele elégedve. Megigérte neki, hogy a mint az «első kisasszony» elhagyja -az üzletét (maga akar pipereboltot nyitni), azonnal alkalmazni fogja a -Lidi kisasszonyt a helyébe. Szakértő úr volt: egyszerre felismerte a -leányban a vele született dekorativ-talentumot. Teremtve van erre a -hivatásra. Addig is adott neki ujabb munkát, a mivel naponkint -megkereste az egy forintját. - -Így aztán csendesen mult az idő. Férfi, asszony, kutya, madár, fali óra, -végezte a maga rendes dolgát, a mire az úr Isten megteremtette. - -Ama menyegzői nap óta megint elmult egy hónap. Azalatt még a Kálvária -mellett is elolvadt már a hó; a Csicsonka több verést kapott a -nagyanyjától, mint máskor, mert nem tudta az ibolyát eladni. Most már -minden utczaszegleten, minden palotai asszony azt árult. - -A hirlapok áprilisi időjárást constatáltak. - -Hanem egy pénteki napon nem került elő a Vigyázz a szokott hirlappal. Ez -pedig már olyan volt, mint a czukor a kávéban. Ha az ember hirlapot nem -olvasott, azt hiszi, hogy éhen maradt. - -Az Ádám apó másnap este jött meg kutyástól. Tizenkét órai pihenőt adtak -neki. - -Lidi kisasszony rögtön kérdőre vonta az elmaradt pénteki hirlapért. - -– Jaj ne bántsa azt az ujságot, kisasszony. Nagyon rossz ujság volt az. -Tele förtelmes rossz hirekkel. Szántszándékkal nem küldtem el. Nem -magának való az. Tudja? olyan «izé». Érti már? Dehogy érti! Ne is értse. - -No már pedig egy asszonyfélének azt mondani, hogy egy valamit ne -olvasson el, mert az «izé»; – épen csak arra jó, hogy az minden módon -megszerezze magának azt, a mit előle eldugnak. - -Szombat este lévén, Lidi kisasszony bekötötte a fejét kendővel s batyuba -kötve a megvarrt munkát, bement vele a városba, a bureauban átadni a -készet s felvenni az érte járó díjat. Visszajövet három trafika előtt is -megállt, de azokban mind férfiak voltak. Végre egy Sándor-utczai -dohánytőzs ajtaján bepillantva, meglátta, hogy ott egy leány az árusnő, -s egyedül van. Oda bement s kért egy pénteki lapot. Nem volt egyéb, mint -«Illustrirte Politische Volksblatt». No hát az is jó lesz. A czímkép -elég drastikus volt. Egy uraság a szájába lő pisztolylyal: egy -asszonyság pedig készül ájulva hanyatt esni. Minden harmadik héten látni -ezt a képet. - -Lidi kisasszony kifizette a lapot s összehajtva eldugta a nagy kendője -alá: nem pillantott bele, a míg haza nem ért. - -Otthon pedig nem olvashatta el mindjárt, mert vacsorával várták. Zsuzsa -néni jó rántott levest főzött, Ádám bátya meg friss liptóit hozott, a -mihez hozzáadva a Lidi kisasszony által útközben felvásárolt májas -hurkát, fejedelmi lakomát csaptak a mai nap örömére. Zsuzsa asszony még -sört is hozatott, s azt Lidi kisasszonynak is meg kellett kóstolni, s -csak akkor tudta meg, hogy micsoda nevezetes nap az a mai. Ma töltötte -be az Ádám bátya a hetvenedik esztendejét. - -Ezért csakugyan fel kellett őt köszönteni a Lidi kisasszonynak. - -De azért csak fejlógatással viszonzá az áldomást az öreg. - -– Nem jó időket élünk, Lidi kisasszony. Nem jó idők járnak a szegény -emberekre, a kik hetven esztendőt érnek. De még a nagy urakra sem, a kik -harmincz esztendős korukban már hetven esztendősek. Nem tetszenek nekem -az ezután következő napok. - -Hanem aztán a Zsuzsa asszonynak, meg a Lidi kisasszonynak sikerült -helyre igazítani az öregnek a megingatott bizalmát a világ folyásában. -Jó az Isten: nem hagyja el azokat, a kik benne biznak. A Lidi kisasszony -úgy tudott beszélni, mint egy pap. - -Húsz esztendeje nem hallott már az öreg «pap szót». Hát biz az -indóházban nem predikálnak. Harangoznak eleget. - -– Egyszer ment el egy váltóőr – sátoros ünnepen – a templomba, akkor is -hamis vágányra futott az expressvonat: tizenkét kocsi szilánkká -zúzódott; negyven ember meghalt. A ki a vasuton lakik, az lemondott az -Isten világáról; még a templomról is. Az még a paradicsomban is a -felhőket fogja tolongatni s az istennyilákat a vágányaikba egyengetni: a -mi imádságunk vége nem «amen», hanem «mehet!» - -A gazdag születésnapi vacsora után jóéjszakát kivántak egymásnak. Lidi -kisasszony átment a hálókamrájába. - -Ott azután, a mint magára maradt, elővette a titokban megvásárolt lapot, -azzal a tragikus képpel s hozzá fogott az olvasáshoz. - -Egészen igaza volt az Ádám apónak, mikor a pénteki lapot eldugta előle. - -Az az uraság, a ki ott a képen agyonlövi magát, ugyanaz a szép délczeg -dalia, a ki olyan hirhedett volt a szép fogatairól, meg a kelet-indiai -és kafferföldi vadászatairól. X. X. grófnő fiatal férje, Y. Y. gróf. Még -a mézeshetekben voltak. - -A hirlap necrologirója annyit jegyez fel róla rövideden, hogy a -hirhedett sportsman rendkívül nagy összeget vesztett a -versenyfuttatásokon, s miután azoknak a kifizetését a neje, egy haragos -pillanatában, megtagadta, a revolveréhez folyamodott, s neje -szemeláttára főbe lőtte magát. - -Lidi kisasszony térdre rogyott az ágya előtt, arczát azzal az átkozott -papirlappal eltakarva. Nem mert zokogni, hogy az ajtón keresztül meg ne -hallják. - -– Pedig én nem átkoztalak meg. Én nem téptem szét az arczképedet, nem -dobtam a szemétbe, mint az a másik leány a hűtlen kedveséét. - -Azzal fogott egy ollót, kivágta azt a czimképet a lapból s az ágya -fölött függő Mária-képet levéve, annak a hátsó deszkája alá beilleszté. -Senki sem tudta meg, hogy az ott van. Egyedűl ő maga tudta. Ő maga -emlékezett meg róla, mikor estenden az ágyában elalvás előtt térdre -emelkedett és elmondta az esti imáját. - -«Amen, amen!» - -Egy halottért, a ki harmincz esztendős korában már hetven éves lett: -elvesztegetett nagy vagyont, életet, földi boldogságot és mennyei üdvhöz -való jussot! - -– – «Mehet! Fertig!» - - - - -VI. FEJEZET. A NAGY GRÁCZIA, MEG A NAGY SZERENCSE. - -Ettől a naptól kezdve Kapor Ádám minden este haza jöhetett a vasutról. -Az előljárói azt mondták, hogy aludja ki magát kedvére. - -Zsuzsa asszony egészen el volt érzékenyülve: «milyen kegyesek azok a jó -uraságok». - -– Nem szeretem én ezt a nagyon nagy grácziát! Valami lóg ki ebből, -dörmögé Ádám apó s a Vigyázz is egészen ezen a véleményen volt; mert -egész nap az ajtót kaparta: mehetnékje volt a vasúthoz. - -Azok a hirlapok pedig csak nem hagynak az embernek békét. - -Könnyebb a lelküknek, ha mindennap hozhatnak egy vasuti -szerencsétlenséget. Itt összerohant két szembejövő gyorsvonat; waggonok -összetörtek, meggyuladtak, amott beszakadt a vonat alatt a híd; minden -kocsi a hullámokban tünt el; azután meg három vonat rohant egymás -hegyébe. S milyen kannibáli gyönyörüséggel tudják leirni a halálnemeket, -a mik az utasokat kivégezték! – Persze mindenütt a váltóőr volt a hibás. - -– Ugyan nagy szerencse, hogy ez mind a külföldön történik, nem minálunk, -vigasztalkodék Zsuzsa asszony. - -– De csak nem szeretem én azt a nagy szerencsét! mondá Ádám apó. Azt -tartja a czigány közmondás, hogy «három dologtól őrizzen meg bennünket -az Úr Isten: a czifra ruháktól, a nagyon drága italoktól, meg a nagyon -nagy szerencsétől». - -Lidi kisasszony követelte Ádám apótól, hogy magyarázza meg, mi ennek az -értelme? (a mióta meg lett előtte fejtve az a szó, hogy «rossz idők -járnak a nagy urakra, a kik harmincz éves korukban már hetven -esztendősek», meg hogy «amen» helyett az van az imádság végén, hogy -«mehet», azóta kezdte sejteni, hogy az öreg ha valami furcsát mond is, -annak van valami értelme). - -– Hát, édes kisasszonyka, nagyon czifra ruhák azok, a mikben nagyon -sokféle szinű foltozás van; nagyon drága italok azok, a mik a patikában -készülnek s nagyon nagy szerencse az, mikor az ember felfordul a -szekérrel s csak a lábát töri ki: holott a nyakát is kitörhette volna. -Attól tartok, hogy még engem is utolér ez a szerencse. - -Egyszer aztán itt is beütött a vasuti mennydörgős mennykő. Valamelyik -vidéki nagy állomáson elaludta a vonat érkezését a váltóőr; csak a -fütyülésre ébredt fel, akkor aztán álomijedelmében hamis vágányra -igazította a váltót. Jó szerencse, hogy a mozdonyvezető észrevette a -hibát, s nagy hirtelen dörzsfékezett, contragőzt bocsátott, -halálveszedelem nélkül történt meg a catastropha. - -– Jaj de nagy szerencse, hogy nem a mi állomásunkon történt ez a -veszedelem! hálálkodék Zsuzsa asszony. - -Nagyon jó sejtelme volt az öregnek, a mikor ezt a nagyon nagy szerencsét -előre is deprekálta. Másnap este nagy búsan bandukolt haza, a kutyájával -együtt. Nem hozta magával se a drótozott lámpást, se a tokos zászlót. - -– Hát a zászló, meg a lámpás hol van? kérdé a Zsuzsa. - -– Ott maradt. Elvették tőlem. - -– Miért? - -– Azért, mert elcsaptak. - -– Mit vétettél? - -– Azt, hogy átugrottam a hetvenedik esztendőt. Azt mondták, hogy öreg -vagyok már, nem való vagyok váltóőrnek. - -– Hát aztán mit mondtak? - -– Azt, hogy alá is út, fel is út. Mehetek a kutyám után. - -Zsuzsa asszony sirva fakadt. - -– Szent Isten! Mi lesz belőlünk? - -– Én tudom, hogy mi lesz! Az uraknak olyan igazságuk van, mint a -napfény. Nem lehet az ellen rugódozni. Inkább én pusztuljak el, mint -száz meg száz ártatlan ember az én hibám miatt. Adsza azt a dupla -pisztolyt. - -– Édes uram. - -– Hiszen nem idehaza; nem te előtted; kimegyek a Dunapartra, a hidon -túl, a hol senki sem jár. - -– Akkor tudom, hogy én is elölöm magamat. - -– Az Isten legyen neked is kegyelmes. - -A Lidi kisasszony épen arra nyitott be a konyhaajtón, mikor a két öreg -búcsúzott egymástól. A confectiós boltból jött haza. Csak elbámult. - -– Hát maga Ádám bácsi mit akar azzal a mordálylyal a kezében? - -– Hát csak agyon akarom lőni – a kutyámat. - -– A szegény Vigyázz kutyát? Miért akarja megölni? - -– Hát, hogy majd ne őgyelegjen gazdátlanul a világban. - -– Micsoda? Hát talán magát is el akarja ölni azzal a pisztolylyal? - -– Nekem is marad belőle. - -S a Zsuzsa nem hogy csitította volna, de még ő is keserítette. - -– Én pedig, itt van ez a lugessentia, kiiszom az egész üveggel. - -– De hát az Istenért, mi történt önökkel? - -– Semmi nagy dolog nem történt; csak engem csaptak el a hivatalomból. - -– Az nagy baj lehet. De hát azért nem kell mindjárt az öngyilkosságra -gondolni! Nézzenek meg engem! Esett-e le valaha valaki úgy a -mennyországból a pokolba, mint én? És még sem öltem meg magamat. - -– Mondja meg a kisasszony, mi tartotta vissza? Mert én azt tettem volna. - -– Hát az a gondolat, hogy a ki öngyilkosul hal meg, azt se az ég, se a -pokol be nem fogadja, annak a lelke az örökkön örökké tartó időkig -bujdosni fog s még a feltámadás napján se fog új életre kelni. - -– Hallod, asszony? Még másvilágon sem lesz majd ingyen kvártélyunk! -szólt az öreg s nevetett hozzá. - -– Bánom is én! veté oda a Zsuzsa. (Az asszonyok elhatározása makacsabb.) - -– Még egy más gondolat is tartott vissza mondá Lidi; – az, hogy az -öngyilkost odaviszik a bonczterembe, s ott a fiatal medicusok szabdalják -a testét s az egész vizsgálatot, hogy mit fedeztek fel, kiirják az -ujságba? - -– Ez borzasztó gondolat! mondá a Zsuzsa, az arczát a kötényével -eltakarva. - -– Legyenek Istennel! s ne gondoljanak ilyen szörnyűségre; urak ölik meg -magukat, a kik félnek az inségtől; nem szegény emberek, a kiknek a -szükség régi ismerősük! - -S azzal kiszedte a kezükből a mordályt és méregüveget, bevitte a saját -kamrájába: ott már jó helyen lesznek. Ő nem fél már tőlük. S aztán -megint kijött a két öreghez. - -– De hát mi tévők legyünk, ha a világon megmaradunk? Én már öreg csont -vagyok. Kinek kell az én rozoga testem, az én homályos lelkem? szólt -Ádám apó. - -– Én sem győzöm már a munkát, mondá Zsuzsa asszony. Mikor esős idő van, -minden csuklóm úgy fáj, hogy inkább szeretnék éhenszomjan elfeküdni, -mint a mosó teknő mellé állni. - -– Hát ha összeteszszük hárman az eszünket, majd csak gondolunk ki -valamit. Én úgy tudom, hogy van itt a fővárosban egy szegények háza, a -hol a munkaképtelen tisztességes embereket befogadják, ellátják holtig -és jól bánnak velük. - -– Hisz az igaz. Én is gondoltam arra. Az bizony nyugodalmas élet volna, -nekem is, a feleségemnek is. De hát – édes kisasszony – protectio kell -ahhoz, hogy oda bejusson a szegény ember. - -– Hátha nem kell. Én a mit az ujságból olvasok, mind azt értem meg -belőle, hogy a főváros előljárói emberszerető, jószivű férfiak. A ki -Kapor Ádám apót, meg Zsuzsa asszonyt meglátja, lehetetlen, hogy meg ne -essék rajtuk a szive. - -– Csakhogy az ám a nehéz dolog, édes kisasszony, hogy meglássanak. Mert -vannak szegény emberek, a kik oda állnak a járókelők útjába, aztán meg -vannak olyan szegény emberek, a kik elbujnak a nagy urak, a jó emberek -szeme elől, a kiknek a torka összeszorúl, mikor azt kell mondani, hogy -«kérem szépen». A nagy urak, a jó emberek pedig azokat nem keresik fel. -Nem tudok könyörögni, kisasszony: sohasem tanultam. Inkább koplalok, -inkább rongyoskodom. - -– Azt nem teszed! A míg nekem van egy falat kenyerem. Majd dolgozom -ezután kettő helyett, monda az asszony, átölelve az öreget. - -– De azt ugyan nem engedem. Agyon nem dolgozod magad. Gondoltam már ki -valamit. Egyszer egy kis kirándulást tettem a bicskei vasuton. Egy -helyen láttam egy csoport rongyos embert, a ki horgas botokkal turkált a -szétteregetett szemétkupaczokban. Arra még jó leszek. Elmegyek -szemétkaparónak. - - - - -VII. FEJEZET. A BÁDOG CSÉSZE. - -– De már azt a szégyent csak nem méri ránk az Úr Isten, hogy az én uram -vénségére rongyszedő legyen, mondá Zsuzsa asszony. - -– Ugyan miért ne? Hát nem tisztességes kereset az? Még szindarabot is -irtak róla. Én láttam. Az volt a czíme: hogy «Rongyszedő». Egressy Gábor -játszotta benne a czímszerepet. Az egy hős volt, egy derék ember! – Hát -ha Egressy Gábor lehetett rongyszedő, Kapor Ádámnak derogáljon? - -Lidi kisasszony intett a szemével Zsuzsa asszonynak, hogy rá kell -hagyni! – Nem jó az indulatba jött emberrel vitába keveredni. - -Az öregnek aztán egészen megtetszett a saját ötlete. - -– Úgy teszek! Szemetet kaparok. Hátha egyszer egy gyémántot találok, a -mit üveg helyett kisepertek? Olvastam én egyszer egy regényt a -Hirlapban, a hol egy szemétkaparó egy bádog dobozt talált a -szemétkupaczban, a mibe egy gazdag tőzsérnek a végrendelete volt -eldugva. Azon fordult meg a történet. A szemétkaparóból mylord lett! Hát -az hányszor megtörténik, hogy egy zsugori fösvény minden megkuporgatott -pénzét bankókban, állampapirokban a szalmazsákjába dugja el. Mikor -meghal, a rohoda szalmazsákot kidobják a szemétre. Holmi kényes ember -nem akar hozzá nyulni; mikor aztán a szemétkaparó szétbontja, csak úgy -dűl ki belőle a sok angyalos bankó. - -Az öreg egészen belemelegedett az új mesterségének a magasztalásába. -Kivált mikor pipára gyujthatott. Az a kék füst egészen megjavítja az -embernek a szemét, mindjárt más szinben látja a világot. - -– Még is csak jól tette a Lidi kisasszony, hogy kivette a a kezemből a -pisztolyt. Az Úr Jézus küldte jó órában. Nem vagyok én még olyan öreg, -hogy fejbe lőjem magamat. Lehet még az Ádámnak hasznát venni. - -Alig is várhatta, hogy korán hajnalban felcsengesse a szemetes fiu a -házat. Maga vitte ki a szeméthordó szekérhez a ládát. Aztán kikérdezte a -kocsist, hogy hogyan, miképen kell beállni a szemétkaparók közé. Az -megmagyarázta neki, hogy nem kell ahhoz sem instantia, se bizonyitvány, -felülhet a szekérre mindjárt, s mehet ki az Eldorádóba, aranyat keresni. - -És már kapaszkodott volna az öreg fel a szemetes szekérbe, ha hirtelen a -ház ajtóból elő nem rohan a Krányecz Frányó, meg két más tót napszámos s -meg nem ragadják kezénél, gallérjánál fogva. - -– De bizony nem megy kend szemétkaparónak! hogy itt a mi házunkat -lepocsékolja! Mi szemétkaparóval nem maradunk egy házban! Megyünk házi -urhoz! Bejelentünk, hogy Kapor nem kapor, hanem kapar. Társaságot -meggyalázni, bizony, nem engedünk. - -Addig-addig, hogy betuszkolták az öreget a lakásába. - -– No de ez már valami szörnyűség! Hogy ezek a szotyák tótok is -szégyenlik a rongyszedő társaságát! Hát micsoda aristocratia ez? Hát -azért véreztünk mi 48-ban, hogy a malterkeverő tót lenézze a -rongyszedőt? Tudom én jól, hogy ez a Lidi kisasszonynak a praktikája -volt. - -– Ugyan édes uram! Mit gondolsz? Hisz a kisasszony nem is tud a tótokkal -beszélni. - -– Azokkal nem tud, de tud a Csicsonkával, a Csicsonka meg tud beszélni a -Gagyulánéval, az meg már tud tótul. Így uszították rám a tótokat. 49-ben -is épen így csinálták a muszka interventiót. - -– De látja, Ádám bácsi, szólt Lidi, körülczirógatva az öreget, ez -csakugyan nem magának való állapot. - -– No jól van. Hát majd várok, a míg kineveznek esztergomi kanonoknak! -Hát ha nem engedik, hogy tisztességes uton szerezzek pénzt, hát majd -megmutatom, hogy meg tudok élni pénz nélkül. Nem eszem! - -– Talán Succinak a dicsőségét kivánta el Ádám bácsi? - -– Nem a Succi példáját követem. Hanem azt teszem, hogy veszek magamnak -tiz krajczárért egy prófontot, az nekem négy napig eltart. Nem is -pipázom többet. A pipámat elásom a földbe. Úgy élek. - -És komolyan megtette az öreg, a mit mondott. Hozott magának egy -prófontot az utczaszegletről, a hol a szatócsboltban fel voltak -halmozva, s délben elővéve a baranyai bicskáját, leszelt belőle egy -darabot, az volt a lakomája. Be se ment vele a konyhába, kiült falatozni -a folyosó lépcsőjére. - -A Vigyázz, meg a Pikusz, szokás szerint odatartott hozzá, mikor a -gazdáját falatozni látta. Odadobott nekik egy-egy kenyérhajat. - -A szarkának ez sehogy sem tetszett: «gib flájsch!» - -– Dejszen barátom Pikusz, a flájschnak vége van már. Fogj magadnak -prücsköt, cserebogarat, ha hust akarsz kapni. Te sem kapsz már több -szalonnabőrt, édes kutyám. Mi értünk nem hal már meg több mancsi ezen a -világon. - -A Vigyázz hallgatta mindezt nagy fülhegyezéssel. Mikor aztán látta, hogy -a gazdája csakugyan becsukja a bicskáját s eldugja a csizmaszárába, -féloldalra fordítá a fejét, az egyik fülét fölfelé tartva, a másikat -lekonyítva, a mi valószinűleg azt a véleményt fejezte ki nála, hogy ez -nem jó állapot. - -A mint aztán a gazdája bement a mosókonyhába, a Vigyázz egyet fordult s -kiillant az udvarról a nyitott ajtón. Mikor az Ádám megint kijött s -kereste a kutyáját, már akkor az nem volt sehol. Csak késő este -settenkedett haza, akkor is elébb bekémlelt az ajtón, s az alatt, a míg -az Ádám a ruhás teknőt segítette a feleségének a kúthoz czepelni, olyan -észrevétlenül tudott beosonni a mosókonyhába, hogy senki sem látta meg. -Ott aztán bebujt az ágy alá. - -Az öreg nagyon el volt keseredve a kutyája hűtlensége miatt. - -– Itt hagyott, visszament a vasuthoz! Ott csontokat dobnak neki a -vendégek! Ő nem vesztette el a hivatalát. A mint nem adhatok neki -egyebet, mint fekete kenyeret, itt hágy. Hiába, a kutyában csak -kutyalélek van. Kár volt úgy vesztegetni rá a dicséretet. A míg boldog -voltam, az én kezemet nyalta, most a másét nyalja. - -De ki is kergette az öreg a konyhából a hűtlen állatot, a mint -észrevette, hogy az ágy alatt kuporog. - -– Marsch ki az udvarra! Ha egész nap odakóboroltál, most aludjál -odakinn! - -Szinte jól esett a mellének, hogy ő is elcsaphatott valakit. - -Másnap reggel, mikor a szemetes kocsi ismét megérkezett, Ádám apó maga -vitte ki a szemetes ládát kiüríteni. Mint gondos, elővigyázatos -családfőnek gondja volt rá elébb átkutatni a kiöntésre szánt szemetet, -hamut, hogy nincs-e benne valami értékes tárgy. - -Hát dehogy nem volt! Tizenhat krajczár hullott ki a szemét közül, két -darab négy krajczáros, meg nyolcz darab egyes. - -Ádám apó el volt szörnyedve. Rohant a feleségéhez a markában tartott -rézpénzzel. - -– Hát te így becsülöd meg a pénzt? Nekem kell a szemét közül kiszednem, -a mit te eldobálsz. - -Zsuzsa asszony tiltakozott ez ellen a vád ellen. Neki a a mi pénzecskéje -van, az a szekrényben áll, harisnyába van kötve. Tegnap reggel óta pedig -pénz nem volt a kezében. - -– De hát akkor hogy került ide ez a tizenhat krajczár? - -Nem akadt gazdája. - -Ádám apó kénytelen volt a talált pénzt utoljára is a zsebébe -sülyeszteni. - -De azért szalonnát még sem vett rajta, mert hátha előjön a talált pénz -gazdája s visszaköveteli. - -Másnap is csak meg volt a prófunttal, s nem hagyott a felesége által más -eledelt magába diktáltatni. A ki nem dolgozik, ne egyék. - -A Vigyázz aznap is odakószált. Ezért aztán a fülénél fogva huzták elő az -ágy alól, mikor hazakerült. - -A következő nap reggelén, mikor Ádám apó a szemetes ládát ki akarta -vinni a gyüjtő szekérhez, akkor már az első tekintetre meglátta, hogy a -szemét tetején egy csomó rézpénz hever. Ezuttal három négyes volt és hat -egyes. - -De most aztán már kriminális inquisitiót tartott. - -– Ki dobálja ide ezt a pénzt a szemetes ládába? A Lidi kisasszony-e? -vagy a Zsiga czigány? vagy a Gagyuláné? - -Azok égre földre esküdtek, hogy ők tájékára sem voltak az Ádám apó -kincstermő ládájának. A szegény czigány a zsebeit is kiforgatta, hogy -egy krajczár sincs bennük. - -– Akkor a lelkek hozták ide! - -Harmadnap megint odacsavargott a Vigyázz egész késő estig. De most már a -seprünyéllel is kapott érte egy rendbelit. - -Negyednap reggel a szemetes ládában már nemcsak rézpénz volt elszórva, -hanem még egy fényes ujdonat tiz krajczáros is. - -– De hát a mennyből hull ide a manna? Ki lopja ide nekem a pénzét? - -Az öreg kétségbe volt esve ezen a mesés szerencsén. - -Estefelé beállít hozzá a Ritka Panna, egy kosár piros alma volt a -karján. - -– Jaó napot Aadaam apocska! Hát tudja-e, hogy hol jár a Vigyázz kutyája? - -– Ugyan hol jár? - -– Mondok, viszek egy kosaar aómaat a vasúthoz, hátha vesznek belőle az -urasaagok. Haat csak ott laatom az indaóhaaz ajtajaaban a Vigyaazz -kutyót, a mint keet laabon bertoafol, s a szaajaban tart egy baadog -cseeszeet, s a pasaséroktul kaodul. Adnak neki ki egy kis pénzt, ki egy -nagyot, a mennyi a cseeszeebe feer. - -Ádám apónak csak kiesett a pipa a szájából. Felugrott a karszékéből. - -– Megyek! Agyonütöm azt a dögöt! Az én számomra koldul! - -Hanem a felesége elfogta, átnyalábolta. - -– Dehogy ütöd, dehogy ütöd! Ha ütni akarsz valamit, üsd ezt a te -vasfejedet, a mért olyan kevély, hogy nem akarja magát megalázni a jó -emberek előtt. A te dolgod volna, odamenni a tanácsnok urakhoz, s -elmondani előttük a te igazságos kérésedet. A kutyádat pedig ne bántsd, -azt a hűséges állatot, a ki nem tudja elnézni, hogy a gazdája koplal! s -ő jár el koldulni a számára. Az hordta haza bizonyosan a szemétben -talált pénzt. - -Ádám apó hirtelen haragudott, hirtelen kibékült. - -– Igazad van, rózsám; szegény kutyám! Vak koldus volt az első gazdája, -annál tanulta ezt, most hogy látta, hogy én is koldussá lettem, elővette -a régi mesterségét s a számomra koldult. Dehogy bántom. Érte megyek, -haza hozom. És holnap aztán, holnap lesz a napja, hogy elmegyek a -tanácsnok urhoz, megkérni, hogy vegyenek fel bennünket a szegények -házába. - -Mikor aztán este összejött az egész ismerősség, (híre futott mindenfelé -a Vigyázz stiklijének) akkorra előkerült Ádám apó is a vasuttól a -kutyájával. - -A Vigyázz nagyon derült kedvében volt. Úgy nevetett, féloldalra lesunyva -a fejét s jobbra-balra tekergetve a derekát, mintha a saját orrát akarná -megütni a csóvált farkával. Tudta, hogy micsoda ravaszságot követett el. -De ezuttal nemhogy megverték volna, hanem minden ember czirógatta, -beczézgette. Hanem a gazdája felé mégis hason csuszott s az asztal alá -iparkodott. - -– Nem oda, kedves kutyám, nem az asztal alá. Ide ülsz a székre mellém. -Itt ez előtt az egész társaság előtt, a ki látta a megveretésedet, -megkövetlek. De minthogy abból te nem értesz semmit, hát hoztam egy pár -virslit. Az egyik az enyim lesz, a másik a tied. - -De nem a kolbász tetszett a hű párának inkább, hanem a jó szó. Mikor a -gazdája maga mellé vette, majd kibujt a bőréből, olyan öröme volt. -Nyalta a kezét, megnyalta a borostás állát, s úgy tudott ránézni azokkal -az okos szemeivel, mint egy valóságos lelkes állat. - -Egyszer aztán csak kirugta magát a gazdája kezei közül, átugrott az -asztalon s azzal «auvau-babau!» Egy macska jött be az ajtón, s a mint -azt meglátta, egyszerre megint csak kutya lett belőle. - - - - -VIII. FEJEZET. EGY ESŐS NAPON. - -Másnap volt a kritikus nap, a mikor Kapor Ádámnak meg kellett próbálni, -hogy milyen koldus lett volna belőle. Nehezen vette a nyaka! - -– Nem tanultam én sirni soha. - -No ha ő nem tudott sirni, annál jobban tudtak a fellegek. Egész éjjel -szakadt az eső, nappal meg folytatta. Nem jó idő ez a szegény -embereknek! A mezei munkások is sokalják már az áldást. Előbb a nagy hó -miatt nem jutottak a szántás-vetéshez, most meg a sok eső zavarja ki -őket minduntalan belőle. A városi munkásra nézve meg épen csapás ez a -locspocs idő. Kőmüves, napszámos nem állhat a szakmába, a ki meg -műhelyben dolgozik, annak a drága petroleumot kell égetni, mert sötét -van, az eső lenyomja a füstöt, minden műhely tele kőszéngőzzel, a -fuvaros bőrig ázik s üti a lovait és káromkodik, mikor a szekere -megfeneklik a sárban. De legjobban meg van verve a szegény mosóné. - -– Óh én szentséges szűz Máriám! sopánkodik a Zsuzsa asszony, könyörögj -érettünk! Hiszen szombat nap van, ilyenkor te is szárogatni szoktad a -Jézuska ruhácskáit! Nem tudok kiteregetni már egy hét óta. A padlást is -kiadta a házi úr árendába, az tele van kukoriczával. Mind idebenn a -konyhában kell szárogatnom a ruhákat. - -A száraztott fehérnemü gőzétől pedig megfájdul az asszonynépnek a feje, -azért kénytelenek nyitva tartani az üveges ajtót, hogy kimenjen a gőz. - -Ebből meg az a baj lett, hogy a nyitott ajtón kiszökött a Vigyázz, s -utána szaladt a gazdájának. Pedig nem is tudhatta, hogy az a városházára -megy. Eltalált a szimat után. A dohánygyár előtt érte utól. Az öreg -aztán szidta, kergette, kővel is dobálta, hogy menjen haza. De az megint -csak vissza került hozzá. Pedig szájkosara sem volt. Visszafordulni -pedig nem akart vele, mert visszatérni az útból bizonyos -szerencsétlenség. Már el kellett vinnie magával a városházára. Nehogy -elfogja a gyepmester, kénytelen volt neki útközben egy szájkosarat -venni, ugyanazon a pénzen, a mit a Vigyázz maga koldult össze. - -Ez aztán az igazság! A hűség jutalma szájkosár! S még azt mondják, hogy -alkotmányos világ van. - -Moslék idő! - -Árvíz lesz az idén megint! - -A Stáczió utcza szűk kijáratánál, a hol még akkor egy rongyos, de nagy -földszinti ház zárta el az utat (ma már pompás palota épült a helyén -renaissance stylben) két terhes szekér farolt neki egymásnak. Ádám apó -nem állhatta meg, hogy ne segítsen a kocsisoknak a kibontakozásban. A -hatvani utczán meg egy bérkocsis lova feküdt az aszfalton, azt is neki -kellett talpra állítani. Csupa sár lett bele. Pedig a Zsuzsa olyan -szépen kikefélgette, mikor elereszté hazulról! - -De legnagyobb baja volt a Lidi kisasszonynak a mostani rossz -világítással. Ő a nagy kereskedőtől most épen egy olyan megbizást -kapott, a mi egyértelmű azzal, a mit «remekbe» dolgozásnak neveznek. Egy -darab ofélia-szinű crép de Chinere kell himezni leggyöngédebb szinű -virágokat és arany arabeszkeket. A főnök rábizta a Lidire, hogy a saját -fantáziája szerint gondolja ki a virágokat, minta nélkül. Ez a munkája -lesz az, a mi ha sikerül, megszerzi a számára az első mamzell állását. -Ehez neki épen nagy tehetsége van. A virágfestészet volt kedvencz -mulatsága hajdan! Csakhogy ezen a kényes alapszinű szöveten nagyon -vigyázni kell az alkalmazott szinekkel. Ahoz kellene a derült nap. -Lámpafénynél nem lehet a hatást megitélni. Azért még sem a saját -panaszának ád kifejezést. - -– Szegény Kapor bácsi! de összeázik most. - -– Hát hisz azt megszokhatta vasuti őr korában, mond Zsuzsa. Biz ott sem -tartottak föléje paraplét. Bár még most is ott lehetne! De hát igazuk -van az uraknak, hogy a toprongyos öreg embereket elteszik onnan. Milyen -iszonyu szerencsétlenségek voltak! Hányan meghaltak, megsebesültek! egy -pillanat alatt mennyi özvegy és árva lett! És ez mind «egy» embernek a -gyatrasága miatt. Igazságuk van az uraknak: elébb való a közönség élete. -Legjobb is volna, ha nálunk is úgy tennének a vén emberekkel, a hogy a -vadak tesznek, hogy mikor már nem képesek a maguk élelmét megkeresni, -akkor agyonütik őket. - -– Ej ej, Zsuzsa néni! Már megint ilyeneket beszél. Ne essünk mindjárt -kétségbe. - -– Mindjárt? De hát ötven esztendő nem «mindjárt». Száz esztendőnek a -fele talán elég a nyomoruságot megelégelni. Sorra kóstoltam mindent, a -mi nyomoruság. Mintha csak egy patikának valamennyi üvegét egymásután -szedtem volna elő. Mikor kegyed kivette kezünkből a mérget, meg a -mordályt, mikor kibeszélte a fejünkből a rossz gondolatot, az Isten -áldja meg azt az aranyos száját, azt mondta ugy-e: Nézzenek meg engem, -esett-e valaha valaki a mennyországból a pokolba olyan nagyot, mint én? -Hát én is nagyot estem. Nekem is volt szép, nyugodalmas házam, csak -olyan kedves, mint a grófoknak a márvány palotája, talán még kedvesebb, -mert én szerettem az otthont. S aztán én is úgy láttam azt a lábam alatt -összeroskadni, minden kincsemet semmivé lenni. - -– De egy megmaradt, ugy-e? Az, a kit szeretett! Annak a hűsége. - -– Már az igaz. Ez az egy megmaradt. Tudja-e azt a kisasszony, hogy a -minapában, mikor azt a kis áldomást tartottuk az uram születése napján, -az volt az ötvenedik évfordulója annak, hogy – hogy – hogy – (válogatta -a szót, hogyan is mondja csak?) hogy egy kenyeret törünk meg egymással… - -Félbe szakította a beszélgetést a Gagyuláné közbejötte. Jött be két nagy -kosárral a karján, mind a kettő abrosszal leterítve. Ő maga úgy -össze-vissza volt kötözgetve nagy kendőkkel, hogy csak a két szeme volt -látható. Harczba készült szállani az elementumokkal. - -– Ugyan, édes Kaporné szomszédasszony, engedje meg, hogy az egyik kosár -pereczemet ide tegyem a tűzhelyére, itt jó szárazon marad. Nálam beesik -az eső a padláson át. S most épen közeledik a Szent-György napja, nem -merek a házi urhoz menni, hogy csináltassa meg a padlást. Tudja mért? - -Hogyne tudta volna a Zsuzsa. Neki is voltak tapasztalatai. Abban aztán -megegyezett a két asszonyság, hogy sokkal tanácsosabb az embernek az -állatkerti oroszlán ketreczébe bedugni a lábát etetés előtt egy órával, -mint a házi urnak a szobájába belépni vele ezzel a szóval «reperatura». -Szent-György nap előtt egy nappal. - -– Elég lesz ma egy kosár perecz is a standon. Magyarázá Gagyuláné. Ezt -sem tudom, hogy adom el. Persze, ha nekem is butikom volna. De hát az -már nagy uraság! Én csak úgy a kapu alatt árulok. Nálam csak a szegény -napszámosok, kocsisok vásálnak, azok pedig ilyen locspocs időben inkább -kevesebb pereczet esznek, csakhogy több pálinkát ihassanak. - -– No csak tegye le oda a kosarát a windófnira, édes szomszédasszony: -nekem úgy is tüzelnem kell egész nap a vasaláshoz. - -– Aztán a kulcsomat is itt hagyom a szekrényen. Nézzen be a -rezidencziámba egyszer egyszer édes szomszédasszony: ott van a teknő a -szoba közepén, a mibe a gerendáról leszivárgó esővizet felfogom. Öntse -ki a mikor megtelik. Csupa gomba már minden holmim a nyiroktul. Még ezt -is elvállalta a Zsuzsa asszony. - -Még aztán kimenet azt is megtudakolta a pereczsütőné, hogy nem jött-e -még vissza a Kapor bácsi a városházáról? - -– Magam is nehezen várom. - -– No csak az Isten segítené meg a maga szándékában. - -– Köszönöm a jó kivánságát. Az Isten áldja meg. - -Azért a beszéd közben is folytatta a vasalást Zsuzsa asszony. - -Mikor aztán a Gagyuláné eltávozott, még annak a sorsa felett kezdett -sajnálkozni. - -– Ennek is nehéz keresete van, szegénynek. Nap nap után hóban, vízben a -palánk mellett, vagy a kapu alatt ülni, egy fazék parázsnál a kezét -melengetni. Jó szerencse, hogy valamennyi szenes kocsi mind a -Stáczió-utczán megy végig, s azok annyi szenet elhullatnak, hogy hat-hét -rongyos kölyöknek dolgot ád összeszedni. Azok aztán odahordják azt a -Gagyulánénak. Kapnak érte egy pereczet. No de ilyen rossz időben -lesheti, a míg egy késes tót oda vetődik pereczet vásárolni. - - - - -IX. FEJEZET. A KI A NAGY POCSÉTÁN ÁTVÁDOLT. - -Épen hangzott a furulyaszó az ajtó előtt. A Krányecz Frányó jelent meg a -küszöbön. - -Ez a bicsakkereskedő, a bögreüzér. - -Fiatal még a legény, alig több 26–28 esztendősnél, de a képe olyan -ránczos már a sok viszontagságtól, mint egy vén emberé. Ellenben a -minden tréfára kész mosolygás megint olyan fiatal rajta, mint a -gyermekábrázaton szokott lenni. - -– Ihol van la! Monda Zsuzsa asszony. Farkast emlegetünk s a kert alatt -kullog. - -A tót legény még kedélyesebb nevetésre húzta szét a száját. - -– Jaj, kirem: nem vagyok én farkas, vagyok én csak birka. Dicsirtessik a -Jézus Krisztus. - -Folyékonyan beszélt magyarul; csakhogy azzal a bizonyos felvidéki -accentussal, a mely önkénytelen humort kever a beszédbe. - -– Mind örökké, ámen. Hát maga Frányó, hogy maradt ilyen későre? A -kamerádjai már mind elmentek. - -– Hát kamerádjaim a napszámosok. Azoknak parancsolja pallér. Mikor -harangoznak, kell nekik ugrani. De én vagyok ’zúr! Nekem nem parancsolja -senki: még montenegrói vladika sem. Mikor nekem tetszik, megyek végig -hosszú utczán: fújom tilinkómat, eladom kést, bicsakot, főzőkanalat. Nem -vagyok paraszt. Tudok beszilni szakácsnékkal, asszonyságokkal szipen. - -– Hát jól megy a kereset? - -– Jól menne magát; csak átkozott sok pálinkás bolt ne gyünne elejbém. -Aj! Bizon muszáj mindig keresztet vetni magamra, mikor látok boltablakba -kirakva szipnil szebb klázlikat, piros, sárga, zöld! Az mind ismeri -engemet! Aszongya «poty szem». Hát sak nekem kell itthon maradni -utoljára, mert én vagyok kaszirus: én szedem be háláspinzt kamerádoktul -előre, holnapra valót. - -Lidi kisasszony is megszólította a sipotárt. - -– Ugyan Kranyecz «úr»; mondja csak, hogyan van az? Én a minap reggel -húsz embert számláltam meg, a ki abból a maguk hálóhelyéből kilépett: mi -az? - -– Hát drágalátos oltári szipsig! Azok ottan hálnak. - -– Mind a huszan? - -– Aj nem annyian. Csak huszonöten. - -– Uram ne hagyj! Huszonöten egy fáskamrában! - -– E csak semmi! Hát mikor elmentünk keresztül a nagy pocsétán! - -– Miféle pocsétán? - -– Hát a ki van utjába Amerikának. - -– Hát magának az Atlanti tenger csak nagy pocséta? - -– De nagyon nagy pocséta! Hát ottan háltunk százan egy rakáson. -Fabódéban. Huszonöten feküttünk így keresztben, másik huszonöt -hosszában. Többi meg hosszu, vastag kötélre akasztva; így ni: hogy két -karja lelóggta magát. - -– Hát aztán mért nem maradt ott Amerikában, ha már odaát volt? - -– Hát csak, mert nem tetszette nekem. Pinz van, annyi, mint polyva. -Krumpli is van: nagyon jó. De nincs becsület. - -– Hogyhogy nincs becsület? - -– Hát úgy nincs, hogy ott minden ember goromba. Úgy níznek rám, mintha -loptam volna nekik. Volt nálunk nagy árvíz, elvitte tizezer embert: -egísz várost. Aztán ránk fogtak «magyarokra», kifosztottuk halottakat. -Ezt enyim gyomrom be nem veszi! Gyere csak ide goromba yanke, majd -megtanulom én neked az embersíget! Mikor engem idehaza csufolja valaki: -«te tót!» azt tudom, hogy csak trifálja velem; de a ki én nekem odakin -azt mondja: «te tolvaj magyar!» az nekem gorombaság: azt nem eltüröm. -Megyek onnan. Csak hiába, nincs olyan szip ország egisz világon, mint a -mienk Magyarország. Egész Amerikában soha se nem láttam egy embert, a -kinek jó kedve van; de idehaza minálunk még a ki haragszik, az is danol. - -Daczára a nagyon komoly helyzetnek, még is kénytelen volt mind a Zsuzsa -asszony, mind a Lidi kisasszony nevetni a Frányó világnézetein. Ő pedig -azt buzdításnak vette s feljebb hágott a dicsekedésben. - -– Haj hó! Osztán vagyok én régi familia. Az a hires Vojtina Mátyás -poéta, a kitől tanulta Arany János verseket irnya, az én nekem volt -valóságos kuzinom. Aztan mikor kipviselővalasztás van, vagyok odahaza: -akkor ugy hivnak nekem, hogy «tisztelt hazafi!» visznek forsponton és -beirnak nevemet protokollumba. Még fejemet is bevernek! - -Zsuzsa asszony közbeszólt. - -– Jól van, jól, jámbor Frányó; de hát mondja meg, hogy miért jött most -be hozzánk? - -– Hát szipen kirem a tensasszonyt, engedje meg, hogy itt hagyom késeket, -kanalakat. Esőben megázza magát: rozsdás lesz. Az nem jó. - -– Hát aztán ma mivel fog kereskedni? - -– Viszem ma bögréket, ibrikeket, csuporokat. Partoljunk hazai -industriát. - -– No hát tegye le az áruit oda a szekrényre. Nem számlálja meg, hogy -hány darabot hagy itt? - -– Áj! Egyik szegin ember másik szegin embertül semmit nem elvesz. Hanem -ha drágalátos szip kisasszony ezt a kicsi kis bicsakot, a kinek az a -rezes nyél megvan, el lopna magának, hát én azt bizony Isten, nem -meglátnám. - -– Ej, ej Frányó; mondá Zsuzsa asszony kedélyeskedve; bizony még bele -talál szeretni a Lidi kisasszonyba. - -Erre a gyanusításra nagy mozgásnak indult a Frányó buksija. - -– Háj, háj! Az nem lehet. Hiszen nekem már meg van felesigem odahaza -Liptóba. - -– Ugyan ne mondja már! Hiszen én magát már több mint két esztendeje -mindig csak egyedül látom járni. - -– Hát csak nem hordhatok felesigemet fejem tetejin, mint ’züveges -kosarat. Az othon van ’zapjánál Tepliczán. A még leány! - -– Micsoda? A felesége még leány. - -– A hát. Az úgy szokás. - -De már arra még Lidi kisasszony is félbehagyta a munkát. - -– Hogy lehet az Kranyecz úr? - -– Hogy lehet? Hát vad körtit se nem lehet mingyart megenni, mikor fárul -leszednek; hanem eltesznek szalmába. Ha lehet szalmaözvegy: lehet -szalmaasszony. - -Lidi kisasszonynak ez a théma nem látszott inyére lenni; mert -visszafordult a himzőráma felé s folytatta a dolgozást. - -Frányó pedig nagyra vitte a lavateri arcztanulmányt. Üzlete hozta -magával az alkudozó hölgy arczából kiismerni, hogy vajjon csakugyan nem -akarja-e az megadni a kinált bögréért a nyolcz krajczárt. - -– Jaj, kérem alázatosan, dragalatos kisasszony, ne gondoljon am, hogy -valami csunyasagot mondtam. Ot nálunk az a szokás, hogy mikor leginyt -elvisznek katonának, elibb megházasítanak. Leginy tizenhatesztendős, -leány meg tíz, tizenkettő. Azután felesig jár iskolaba, ura meg «halb -reksz! marsch!» harom esztendeig. - -– Hát aztán mire való ez? - -– Arra való, hogy mind a ketten megmaradjanak hüségesek. Mikor aztán -leginy megy rezervistának; akkor szipen laknak együtt. Hanem hát nekem -az történt, hogy mikor hazaeresztettek katonaságbul, hát akkor az -apósomnak a házába beleütötte a… hogy is hinak magyarul?… - -– … A villám? segített neki Lidi. - -– Aj nem! Rosszabb. - -– … Isten nyila? találgatá Zsuzsa asszony. - -– Ah! Nye ták! «Ember nyila.» Olyan hosszu papiros, a kire ha nevedet -ráirod, kákk! viged van. - -– Talán «váltó?», monda Lidi. - -– Ták, ták, ták! Jászná sztrela gladova! Az az, a váltó. Irta alá apósom -kétszáz ötven forintos váltót korcsmárosnak pálinkáért. - -– Az sok. - -– Hiszen nem megitta pálinkát. Hanem apósomnak volt két lova. Bár ne -lett volna. Járt fuvarba. Szállította pálinkát Szent-Miklósba. Aztán -mikor utban volt, ő vitte pálinkát, pálinka meg vitte őtet: bele estek -árokba, szekér feldült, hordó ledült, pálinka kidült. Apósomnak meg -kellett fizetni nagy kárt. Pinz nem volt. Adott váltót. No hát már most -jak sza matye? Mi csinálsz szegény Franyo? Elmégy pénzt keresni, hogy -após adósságát kifizessük. Különben elvesznek a házát; maradsz ’zég -alatt. Hát csak megint bucsut vettem ’zenyim Málicskámtul s elmentem -tutajosnak. Szállítottam deszkát, zsindelt Bittsérül Budapestre. Hajh! -szip kisasszony! Ha maga azt tudná: micsoda mesterség annak a szegény -tutajos tótnak a dolga! Könnyü gőzhajó kapitánynak! A csak sétálja -ferdekken; eczer-eczer bele kiáltja réztrombitába valamit: aztán beül -kajutbe, issza grogot. Kormányosnak megmutatja furcsa bolondság, mágnes -kompasz, merre van út? De mikor én elindulom magamat Podhragy alul Vág -vizen; éjjel-nappal ott kell lenni a kormánynál, hogy hamis vizbe ne -szaladjon a talp, mikor szerteszít megy a viz. Ha szél gyün, kiver -puszta szigethez: ott kell koplalnom, dideregnem. S aztán egész éjjel -azon gondolkozom, mit csinál ’zenyim Málicska most odahaza? Ha kicsiny a -viz, alig tudok egy nap egy mértföldet usztatni. Ha meg hirtelen gyün -nagy eső, egyszerre megdagad a Vág, akkor meg sodorja tutajt: alig -győzöm doronggal innen onnan eltaszigálni, hogy ki ne dobjon partra; a -hun hid gyün, ugyancsak feszítünk, hogy hidlábhoz, jégtörőhöz oda ne -vágjon. Messziről meg kell ismerni, hun van sarkantyu? hun van zátony? -Kikerülni! Ha elszakitok rivisz kötelet kompnak, ha belemegyek halászok -halfogójába: megfognak, megbirságolnak. De még csak jó! a meddig Vág -tart. Hanem a mint komáromi hid alatt belemegyünk tutajjal nagy Duna -vizibe, a kinek nem látok a fenekire. Azt se hallom mit kiabálnak a két -parton, olyan messze vannak. S azon a sziles nagy vizen úszom magamat -kilencz szál fenyőcskén; se vitorlám, se vasmacskám. Egyedül ’zúr -Istenbe kapaszkodom. Ha gőzhajó gyün, nagy bolond hullám keresztül csap -rajtam; úgy bukdácsolok, mint a kacsa. Ha malmokhoz közelítek, mlinárok -messziről kiabálják: «Jano! kukukk!» vigyázni kell, hogy malomlánczra rá -ne menjek, mert minden deszka, zsindely vizbe fordul. Ajh, szip -kisasszony, nem bolondság, mikor mondok, hogy antlantumi ocean csak nagy -pocséta, ha van hajó; de tessik tutajon utazni Podhragytul Budapestig. - -Lidi kisasszony ráhagyta, hogy ez az utóbbi mindenesetre több -veszélylyel járó vállalat. - -– Aztán még azzal nincs vige. Mikor gőzhajókapitány Brémábul megérkezik -New-Yorkba: onnan megint vissza utazik Brémába, csak hajója orrát kell -neki visszafelé megfordítani. De szegény talpas tót nem mehet vissza -tutajjal. Kell neki gyalog haza menni Podhragyba. Ezt csinalja meg -gőzhajó kapitány. A csak sifli. - -Zsuzsa asszonyt untatta már ez a sok trécselés. - -– Elvégezte-e már Frányó gazda? - -– Még el se kezdtem? A mit kirdezte tülem fölsiges kisasszony. Maga -nagyságos tensasszony, ha nem akarja hallgatni, dugja be a fülit. Hogy -nekem felesigem van, de nincs? Hát úgy van. Gondoltam: így soká gyün -össze annyi pinz, megyek én Amerikába. Ott több van. Elmentem. Oda -voltam. Nem kirek belüle másodszor. Nekem doszt elig volt. Oda voltam -három esztendeig. Dolgoztam kőszénbányában. Majd elvitt ’zördög. Egyszer -megakartak lynchelni, a mért nem álltunk bele strájkba. Hanem -megtakarítottam kétszáz ötven dollárt. Itt volt tüszőmben: csupa -aranyban. Örültem magamat előre: kikalkuláltam (jártam iskolába, tudok -algebrát) ázsióval tesz ipen háromszáz forintot. Kifizetem apósom -tartozását; még marad nekünk gazdaság megkezdeni ötven kemény forint. -Hát mikor haza gyüvök, akkor meghallom, hogy adósság megfiadzott. Apósom -házát most már liczitálni akarnak. - -– Hát hogy fiadzott meg az adósság? kérdezé Zsuzsa asszony. - -– De jó, a ki még ezt se nem tud! Hát úgy, hogy apósom nem fizette azóta -interest. Kocsmáros adta fiskális kezébe váltót. Ajh te szegény -boldogtalan Fucsek Márton! Nem volt neked elig kocsmáros hordóját -kidönteni, még fiskális kalamárissát is kidöntötted. Mikor minden -pénzemet odaadtam adósságba, még maradt fenn ötven keserü forint, a mit -betabuláztak após házára. Akkor aztán megint nyakamba vettem szép -világot. Elindultam bicsakot, ibriket árulni. A mint van tiz forint -nyeresig, küldöm fiskálisnak haza. Még tiz forintocska van hátra. Jaj, -az utolsó tiz forint de nehezen szaporodja magát össze. Ha az meglesz: -akkor aztán mehetek haza az én lelkem Malicskámhoz, a kivel megesküdtem -tiz esztendővel ezelőtt. S akkor aztán Isten hozzád Budapest! Lásd, -honnan kapsz több bicsakot? Ugy-e nem haragudja magát drága szép -kisasszony, hogy olyan sok szamárságot összevissza beszéltem. - -Azzal kiugrott a Frányó a konyhából. - -A Lidi kisasszony nagyot sóhajtva monda: - -– Hát vannak emberek a világon, a kik tiz esztendeig dolgoznak, -nyomorognak, kuporgatnak, hogy a mit igértek, azt beválthassák. - -– Csakhogy azok bocskorban, halinában járnak, felelt rá Zsuzsa asszony. - - - - -X. FEJEZET. A HAGYMÁS, A KLARINÉTOS, MEG AZ IBOLYÁS. - -A furcsa vándorkalmárnak még a folyosón is volt egy kis találkozása. A -Ritka Panna jött rá szembe, a hagymaáruló menyecske; tiz keményített -ránczos szoknya volt rajta: úgy nézett ki, mint egy dupla pipacs, a -legfelső tulipiros volt. A derekán pedig kecskebékazöld kendő volt -átkötve. Patkós piros csizmái csak úgy kopogtak a téglán. - -A «szivem Málicskámnak» az emléke nem gátolá a Frányót abban, hogy a -menyecske gömbölyü czéklapiros orczáját meg ne csipje a két ujjával: a -miért aztán kapott annak a tenyerétül egy egészséges ütést a juhbőrös -hátára. - -– Aarmaany adta buta tót Franyója! - -– Jaj de szereti engemet ez a magyar menyecske! Milyen szipen szólította -meg nekem. - -A Panna két karja, meg a háti kosara tele volt hagymafentőkkel. Úgy -állított be a Kaporné konyhájába. - -– Ugyan eedes jaó Kapornee asszonyom: engedje meg keerem, hogy ide -lerakhassam ezt a sok istenadta hagymaajaat. Nem akarok maa vele -visszaczafatolni Palotaara. Majd apraankint elhordogassam innen. - -– Hát talán már vége van a hagyma szezonnak? - -– Veege bizony, eedes meezem. Valamennyi palotai kofaanak a kosara mind -spaargaave van már rakvel. Nekem is azután kell laatnom, hogy -spaargaacskaat kapjak a taliánnál. Rosszul ment maa a hagyma nagyon. -Eddig is csak egy dereek jaó képviselő ur tartotta benne a lelket, a ki -mindennap vett tőlem egy fentő hagymaat: aztán meg is csipte az -orczaamat mellee, aztóan tiz krajczaarral többet adott eerte, mint maas. -Nem tudom een mit akart azzaa a sok hagymaavee? De haat az is elutazott -nipet fognyi. - -(Valószinüleg választási előintézkedést értett alatta.) - -– Hát csak hagyja itt a hagymáját, kis menyecske. Elférünk tőle. - -– De aztaan meg ne egyeek a czigaanyok, mert szerbiai hagyma. - -– Hisz akkor meg épen nem is tudnának vele beszélni a czigányok. - -– Aujnye de treefaas kedveeben van ma a nagyasszony. - -– Bizony van okom rá. - -– Haat megtette-e maa a vaaros Kapor uramat kaodisnak? - -– Épen abban jár most az öregem. - -– No hát a jaó Istenke segeesse raa Kapor uramat, hogy megtegyeek -kaodisnak. Jó egeeszseeget kivaanok. Kisztihand frajla. - -Ez is elment. - -Ekkor elkezdtek odalenn a pinczében kászolódni. A czigány család került -elő a föld alól. Azok későn feküsznek, nappal alusznak. Egymásután -bukdostak fel a gádorból; mindegyiknek a hóna alatt volt a «szerszáma.» - -Az öreg Zsiga jött legelől: valamit mondott a rajkóinak czigányul. -Azután pedig magyarul. - -– Csókoljatok szépen kezet a nagyságos asszonynak, ti fekete rigók. - -Ferke, Miska törték magukat Kapornéhoz. Az pedig épen egy sleppes -pliszszirozott alsószoknyát vasalt; a minek nagy része a földreterített -lepedőn hevert. Kergette is a fiukat onnan. - -– Elmentek innen a sáros csizmáitokkal! Mind összekeveritek a kivasalt -ruhámat. - -Biz azoknak sáros volt a csizmájuk. De hát nem járnak ők fényes -szalonokba muzsikálni, hanem olyan kocsmákba, a hol maga a kocsmáros is -mezitláb papucsban szolgálja ki a vendégeit. A két kis poronty majd -elveszett azokban a nagy embernek való habdákban, a miket imitt-amott -ajándékba kaptak. Az öltönydarabjaik is ahoz valók voltak. A mit a volt -gazdája spentzernek viselt, az a Miska gyereken Mencsikoff volt. Hanem -nyakravalója volt mind a kettőnek. Azokat még a boldogult anyjuk -köthette csomóra s azóta nem volt kioldva. - -Nagy fekete szeme volt mind a kettőnek. - -– No hát Zsiga, hová mentek ma muzsikálni? - -(A czigányt minden ember «te»-nek szólítja). - -– Ha én azt tudnám? Beütött a nagy bőjt. Sehol sem tánczolnak. A «kis -pipában» nem szabad muzsikálni. A Svábhegyre meg még nem jár senki. A -bumszti pinczét becsukatta az új főkapitány. – Nem marad más, mint -névnapot köszönteni. – Ugyan kérem nagyságos asszony, ha nem restellné -fárasztani a karját, nézné meg a kalendáriumban, micsoda név van ma. - -– Tudom kalendárium nélkül is. Ma van szent Bazilius napja. - -– Jáj! Az nagyon rossz szent. Az a bátyja a szent Györgynek. S az a -háziurak pátronusa; de nem a lakóké. - -– Hát össze muzsikáltátok-e a farsangon a házbért? - -– Jáj, dehogy muzsikáltuk. Az idén nem is volt farsang. Mindent -elrontott a zikczene-zakczene nóta. - -– Hogyan rontotta el? - -– Hát ha valaki azt kivánta a kocsmában, hogy huzzuk el a zikczene -nótát, akkor azért vertek meg, hogy elhúztuk; ha pedig nem akartuk -elhúzni, akkor meg azért vertek meg. De mégis van egy uraság, a kit úgy -hínak, hogy Basilius. Az a mi házi urunk. Odamegyünk, lemuzsikáljuk neki -a házbért. - -– Ugyan huzzatok neki én értem is egy nótát, mert engem sem vet föl a -pénz. Csupa gavallérokra, meg szinésznőkre mosok, s azok nagyon -szeretik, ha a mosóné leghátul jön a pénzkérők sorában. - -– No hát majd elhúzzuk neki az «is-is-is» nótát, Zsiga czigánynak nincs -pénze, Kapornénak is nincs pénze, a többinek is nincs pénze, «is, is, -is.» Jáj de még egy alázatos kérésem volna a nemzetes nagyasszonykához. -A míg mi odajárunk muzsikálni, odalenn marad a pinczében az a kis -gyerek, a kinek tavaly halt meg az anyja. Rám maradt a rajkó, olyan szép -gyerek, akár csak egy diófából faragott angyalka. Nem adnám egy -tarisznya piczuláért. Ugyan kérem szépen, ha meghallják, hogy nagyon -nyivákol odalenn, a míg mi odavagyunk, adjanak neki egy kis vizet. - -– Meglesz, Zsiga. Hát valami pép-félét nem kellene neki adni? - -– «Kóficzot?» Jaj, nem kell a czigánygyereket olyan nagy urasághoz -szoktatni; ha még kóficzot is kapna, azt gondolná, hogy valami pirincz. -Elég a czigány gyereknek a víz is: majd ha nagyobb lesz is, jeget eszik, -vizet iszik, attól lesz olyan szép fehér foga. - -S azzal bandukolt az öreg czigány, fél lábára sántítva az ajtó felé. - -– No utánam rajkók! Köszönjetek szépen a nagyságos asszonynak, a -nagyságos kisasszonynak. – Hogy a devla rugjon meg! - -Ez utóbbi mondás a Ferkének szólt, a ki nem oda nézett, a hova lépett s -a csámpás lábával rátaposott az apja fájós lábára. - -– A nagyságos asszonyt is! - -– A nagyságos kisasszonyt is. Sivított a két gyerek. - -Az apjuk aztán egy-egy jószándéku pofonlegyintéssel előre bocsátá a két -reményteljes magzatot. - -Ezeknek alig hangzott el a pörölésük (az utczán is folytatták), a midőn -bejött a Csicsonka. (Ceciliának keresztelték, de kis gyerek korában ő -maga úgy mondta a nevét, hogy Csicsonka, s rajta maradt.) - -Egy doboz volt a kezében, megrakva ibolya és gyöngyvirág csokrocskákkal. -Szépen pukedlit csinált s jó reggelt kivánt, kezet is csókolt mind a két -hölgynek. - -– No hát ilyen későn kellett fölébredned? zsémbelt rá Zsuzsa asszony. - -– Ébren vagyok én már régen, de nem mertem kibujni a pokrócz alul, mert -nagyon hideg van abban a mi filagoriánkban. - -– Hát nem tudsz befűteni? - -– Nincs is mivel; de nem is szabad; mert akkor a gyöngyvirágok, meg az -ibolyák mind kipállanának. Azoknak csak a trágyától szabad meleget -kapni. Aztán minek is mennék korábban: még most nem járnak az uraságok a -váczi utczán. Meg aztán előbb meg kellett főzni a petroleumlámpánál a -kávét a nagyanyámnak. - -– Hát mit csinál az öreg? - -– Mozogni nem is igen tud, de annyit még is tud, hogy ha megkaphat, hát -megczibálja a czoflimat. - -– Hát hogy tud megkapni? - -– Kerekes széke van: úgy tud vele kocsikázni, azzal szorít a sarokba; -olyan kicsiny a lakásunk, hogy nehéz kifutni belőle. - -– Bizonyosan rászolgálsz a verésre. - -– Hát azért ver meg, ha kevés pénzt hozok haza: nem akarja elhinni, hogy -nem torkoskodtam meg belőle. Aztán meg azért szid mindig, hogy mért nem -vágom le elől a hajamat, s mért nem csinálok a hunczutkáimból sexereket? -Hát mikor még csak tizenegy esztendős vagyok. - -Erre a Lidi kisasszony is közbe szólt. - -– Ne is tedd azt. Látod: én nekem még most sincs a homlokomra húzva a -hajam, se hunczutkám, pedig már husz esztendős vagyok. - -– De nem is kap maga egy szál gyöngyvirágért száz forintot, Lidi néni, -mint a hogy én kapok majd egyszer, ha a Grand Hotelbe megyek virágot -árulni, a hogy a nagymama biztat. - -A gyermek olyan naiv kérkedéssel mondta ezt, mint a ki nem tudja az -értelmét annak, a mit beszél. - -Hanem a Zsuzsa asszony még is felfortyant érte. Rárivallt a lányra nagy -mérgesen. - -– No hát miért jöttél ide? Itt a Grand Hotel? - -– Hát csak azért jöttem, édes néni, kérem szépen, hogy a mig én -odajárok, s el tudom azt a sok virágot adni; ha majd a nap odakerül a -kertbe, nyissák fel a melegágy üvegtábláit; de csak a támasztóval: -különben megfüllednek a virágaim. - -– Jól van. Meglesz. - -– Aztán öntözzék meg egy kicsit a jáczintokat. - -– Parancsolatodra. Van-e még valami kivánság? - -– Csókolom a kezét néni. - -– Nincs kezem. Látod, hogy dologban van. Lódulj. - -A Csicsonka megint pukedlit csinált. Zsuzsa asszony csufondárosan utána -csinálta a bókocskát. - -– Ezt megtanultad. Pukedlizni! - -S még mikor a kis leány eltávozott, akkor is zsémbelt rá. - -– A vad emberek okosan teszik, hogy az öregeiket agyonütik; hanem a -chinaiak még okosabban cselekesznek, a mikor a fölösleges számu leány -gyerekeket, mindjárt a születésük órájában a nagy vizbe dobálják. - - - - -XI. FEJEZET. A GAZ SPATZIROVSZKY KALANDJAI. - -A mint ez a «Kuntsaft» eltávozott, ime megint jött egy másik. A János -konstábler. - -Minthogy az ajtó nyitva volt, azon nem koczogtathatott, az illendőség -szabályának tehát aként tett eleget, hogy az ajtóragasztót kopogtatta -meg. - -– Herein! Hangoztatá Zsuzsa asszony. - -Arra bátorkodott belépni a rendnek éber őre s beköszöntött. - -– «Alázatos a szolga!» - -(Furfangos megkerülése az «alázatos szolgájának.») - -De Zsuzsa asszony sem maradt neki adós a furfanggal. - -«Alles soll geigen.» - -(Ez is úgy hangzik, hogy «alászolgája.») - -A Lidi kisasszony irányában azonban teljes respectust tanusított a -rendőr, levette a kalapját, úgy köszönté – angolul. - -– God marrow miss! - -– Ön angolul is tud? Mondá a hölgy meglepetve. - -– És kegyed megértette azt? - -A hölgy most vette csak észre, hogy el találta árulni a varróleánynál -szokatlan ismeretfokot. Kivágta magát rögtön. - -– Igen. Nevelőnőnek készültem: ott tanultam angolul. De aztán elfogyott -a pénzem, nem tanulhattam végig. - -– Hát engem meg a nyomorúság tanított meg angolul. - -– A nyomoruság szép iskola: de hogy angolul is tanítanak benne, azt nem -tudtam. - -– Én épen abban az osztályban tanultam. Az apám szakács volt a -megboldogult Miksa főherczegnél, s mikor az elment Mexicóba császárnak, -ő is vele ment. Én akkor rossz suhancz voltam, engem is magával vitt. -Mikor a derék jó császár olyan szerencsétlen véget ért, az apám -bánatában meghalt s én ott maradtam egyedül Amerikában. Voltam én ott -«pedlár», házaltam gyufával, dohánynyal a plantageokban, voltam -bucanier, őriztem lóháton vad gulyákat, s éltem mindennap sótalan -hussal, kenyér nélkül. Duhajkodtam a világ minden czimboráival, -angollal, spanyollal. Onnan ragadt rám, a mit tudok. A mint annyi pénzre -tettem szert, hogy haza jöhettem vele, ott hagytam az egész -paradicsomot. Elég volt nekem a szabadságból, lássunk már egy kis -zsarnokságot. - -– No biz én, ha annyi nyelvet tudnék, valami más pályát választanék -magamnak. Mondá ki a maga véleményét Zsuzsa asszony. - -– Ide is ember kell. - -– Hát hogy került ilyen korán reggel haza konstábler úr? - -– Ma szabad napom van. Három éjjel furtomfurt munkában voltam, az egyik -szememet se hunyhattam le. Egyik kocsmából ki, a másikba be. - -– Hisz az igen víg élet. - -– De köszönöm én az ilyen víg életet. Folyvást azt a gézenguz -Spatzirovszkyt kergettük. Tetszett olvasni az ujságban? Ez az a híres -kassza elrabló, a ki a bécsi Schmierminidan bankárnak a Wertheimjából -fél milliót elcsizelt. S aztán még útközben egy angol mylordnak a -myladyját is elszöktette s azzal egyenesen ide Budapestre pályázott. A -bécsi policzáj megtáviratozta, hogy csak keressük a Spatzirovszkyt, itt -kell neki lenni. No iszen, az volt a muri! A nagyságos alkapitány úr azt -proklamálta előttünk, hogy «no fiúk, a melyitek a Spatzirovszky -gallérját a markába szoríthatja, az ki nem kerüli az ezüst -érdemkeresztet.» – «Fogom már a fülét!» mondám magamban. Meg is tudtam -nagyhamar, hogy miféle kocsmában szokott tivornyázni a szökevény tolvaj. -Mert az ilyen nagy tolvaj soha sem megy előkelő fogadóba. Beültem előre -egy detetkivvel. Ott volt mindenikünknél a személyleirása. «Közép -nagyságu termet, barnás szőke haj, bajusz és kecskeszakáll, fakószínű -arcz, zöldeskék szemek, különös ismertető jel rajta, hogy az orrán -szemüveget hord.» - -– Én láttam egyszer ilyen embert. - -– Én láttam százszor. – Hát a mint ott üldögélünk az asztalnál, egyszer -csak odaköt hozzánk a szomszéd asztaltól egy hirtelenszőke német. Láttam -minden mozdulatjából, hogy burkus, a kiejtéséről meg épen felismertem, a -mint «ná» helyett azt mondta, hogy «né.» Szörnyü fidélis czimbora volt. -Egyszerre jó barátok lettünk. Szóhoz sem hagyott bennünket jutni. -Elmondta egy lélekzet alatt, hogy ő most jön Berlinből, jute-szövet -mustrákkal utazza be a világot: tele volt a zsebe kadrollirozott -doszkinnal. Nagyon jól mulatja magát Budapesten. Látott már mindent. -Nemzeti muzeumot, iparcsarnokot, vágóhidat, elevatort, aquincumi -amphitheatrumot. Koloszszál! Az Orpheumban is volt. Phoenomenál! Evett -töltött káposztát, paprikás halász levet. «Kannibalisch wohl» érezte -magát. Most még a budapesti lebujokkal szeretne megismerkedni: nagy -hálával lenne, ha a rendőrség valami éjjeli razziára elvinné magával. Mi -felajánlottuk, hogy elvisszük magunkkal. Velünk jött. Minden kocsmában, -a hol letelepedtünk, ő traktált, ő fizetett. Folyvást nyomában voltunk a -gaz Spatzirovszkynak. Csakhogy az mindenütt megugrott előlünk. A burkus -segített káromkodni. Utoljára reggel felé úgy meghasznált neki a sok -áldomás, hogy úgy kellett őt másodmagunkkal haza támogatni a Pannoniáig. -Ott azután megtámasztottuk a kapufélhez, a míg a portás kinyitja az -ajtót s azzal sorsára hagytuk. - -– Hát aztán Spatzirovszkyt csak nem fogták meg? Szólt közbe Zsuzsa -asszony. - -– Nem fogtuk meg? Dehogy nem fogtuk! Egész éjjel mindig fogtuk. Csakhogy -aztán eleresztettük. Ő volt az maga, az a pseudoburkus, a ki egész éjjel -kocsmáról kocsmára hurczolt bennünket Spatzirovszkyt keresni s utoljára -haza vitette magát velünk a Pannoniába. Persze, hogy nem volt részeg, de -nem is a Pannoniában volt szállva. - -A hölgyek bizony nagyon derült hangulattal fogták fel ezt a balesetet. - -– Ezzel ugy-e bár nem dicsekedtek el önök az alkapitány úrnak? Mondá -Lidi kisasszony. - -– Világos, hogy mi nem dicsekedtünk volna el vele: hanem mire én az -alkapitány úrhoz rapportra mentem, már akkor ott volt a kezében a billet -douxja a semmiházinak, a miben tudatja vele, hogy egész éjjel együtt -járt velünk és segített maga magát üldözni. Máskor, ha el akarja őt -csipetni, küldjön az alkapitány úr szemesebb embereket. - -– Képzelem, hogy ez rosszul eshetett a konstábler úrnak. Mondta Zsuzsa -asszony. - -– De annyira rosszul esett, hogy lementem az őrszobába, levágtam magam a -priccsre s alvásnak adtam magamat. De még alig foghattam hozzá, a mikor -fölránczigálnak. Azt mondják, menjek fel az inspectiós szobába: itt van -egy anglus. S minthogy az egész VI-ik kompániában senki sem tud angolul, -csak magam, hát föl kellett tápászkodnom. Hát ez a jutalma az embernek -azért, hogy anglusul tud, hogy nem hagyják aludni. - -– Hát a mire fölmegyek, ott látok a szoba közepén egy hosszú, -száraztermetű haudujudút, sarkig érő, koczkás, három galléros -waterproofban, kék fátyollal körülkötött, előlhátul schirmléderes parafa -sapka a fején; – szíjjra csatolt táska az oldalán, hosszú nyelű umbréla -a kezében. A képe olyan színü, mint a nyers tüdő; a szemöldöke fehér, a -szemein kék szemüveg: az állkapczájából két hosszú veres pofaszakáll lóg -lefelé. – Borzasztóan lármázott már a két diurnista, meg a konczipista -előtt – angolul. Senki se értette. Én aztán szolgálatjára álltam s -kikérdeztem angolul: «hau did ju szlip leszt nájt?» - -Lidi kisasszony csendes nevetést hallatott. - -A rend férfia folytatá. - -– Erre az anglus elmondta, hogy ő az a bizonyos lord Bukskin, a kinek a -myladyjét a gonosztevő Spatzirovszky Badenből elszöktette. Ő a myladyt -nem hagyja, mert az bjutiful! Követeli, hogy rögtön teremtsük elő neki -azt a gaz csábítót, hogy ő azt azonnal agyon boxirozhassa. - -Én megbíztattam, hogy csak várjon angol türelemmel; hiszen épen abban -járok: egész éjjel azt hajtottam, kicsi hija, hogy meg nem fogtam, csak -egy paraszthajszálon múlt. - -Erre az anglus elkezdett «Damned jur äjsz»-t kiabálni. Szidta, ócsárolta -az egész magyar rendőrséget. Még azt is mondta, hogy meg vagyunk -korrumpálva. - -De már ez nekem is sok volt. Megfogtam a mylord hawelokjának a gallérját -s úgy kilöktem az ajtón, hogy a lába sem érte a földet. - -Egy óra mulva aztán hoz egy hordár megint egy billet douxt az alkapitány -úrnak, a miben az volt irva: «uram, én ma ott voltam az önök inspectiós -szobájában, személyesen akartam önnel beszélni; hanem a János kidobott -az ajtón. Alászolgája Spatzirovszky.» – Másodszor is kezemben volt a -gézenguznak a gallérja s most meg épen kidobtam az ajtón! - -– Ez már malőr! Mondá Zsuzsa asszony. - -– Ez már nem malőr; ez már katasztrófa! – Az alkapitány úr a plafondig -ugrott dühében, mikor ezt megértette. Azokat a titulusokat kellett volna -rangfokozatba szedni, a miket én kaptam. Büntetésül aztán a következő -éjszakára kiposztirozott az alkapitány úr az állatkert előtti állomásra. - -– Én ott félnék, mondá Lidi kisasszony. - -– Nem is kisasszonyoknak való hely az, kivált éjnek-éjszakáján. Csak úgy -surran el a fák sötétjében egy-egy gyanus alak. Az ember azt sem tudja, -tolvaj-e, vagy szerelmes. S ha az eső esik, még csak egy kapualja sincs, -a hová be lehessen állni. Hát a mint ott állok a posztomon, a csuklyámat -a fejemre húzva, egyszer csak valaki hátulról megüti a vállamat. Olyan -nesztelenül settenkedett oda, hogy nem vehettem észre a közeledtét. - -– Jaj, ha valami gonosztevő lett volna! - -– Az volt pedig. A legnagyobb gonosztevő. De nem ám valami marczona -zsivány alak, hanem egy finom elegáns gavallér, szivarral a szájában, -selyem paraplival, kurta dzsekkben, minek a zsebéből kerékkötő nagyságú -arany láncz fityegett elő. A szeme elé egy monokli volt szorítva. -«Szervusz János!» (Ezzel szólít meg.) «Halt! wer da!» kiáltok én rá, a -kardomhoz kapva. «Úgy-e bár maga az a Paczal János?» Én nagyot bámulok. -«Én az vagyok, de hát az úr kicsoda? Honnan ismer engem?» «Ejnye János -pajtás! Hát ilyen hamar elfelejtjük a barátságot. Hát a mult éjjel nem -együtt kvaterkáztunk-e a mezitlábosnál, meg a Sauwirthnél, meg a két -bakoknál: utoljára a markotányos pinczében? Én vagyok az a maga jó -barátja, a Spatzirovszky.» - -– Miért nem futott utána? szólt közbe Zsuzsa asszony. - -– Hiszen nem szaladt el. Inkább megkinált egy szivarral. Nem gyujtottam -rá, hátha pokolgép van benne? «Hát mit akar itt most az úr?» Azt mondja -egész fidélisen, hogy ő az este a német szinházban volt: Schiller -Haramiáit adták. Barnay hazánkfia adta a czimszerepet. Fölségesen -játszott. Őtet egészen elérzékenyítette. Mikor a darab végén azt mondja -Moor Károly, a zsivány vezér, hogy az ő fejére nagy díj van kitűzve, -ismer egy szegény csizmadiát, tizenkét porontyával: «Dem Mann kann -geholfen werden», hát ez a nemes elhatározás annyira hatott rá, hogy -elhatározta magát, hogy ő is hasonló áldozatot fog elkövetni. Tudja, -hogy a ki őt elfogja, annak a keblét ékesítendi ezüst kereszt. Ime tehát -ő bebizonyítja, hogy a barátság nem üres hang. Ide jött hozzám. Átadja -magát, vigyem a kapitányságra s nyerjem el az ezüst keresztet. - -– S erre aztán felébredt ön? Álmodta az egészet. Ezt Lidi kisasszony -mondá, a ki épen új selymet húzott akkor a tűbe. - -– Dehogy is álmodtam! De olyan ébren valék, mint most. Szépen a karja -alá öltöttem a karomat s elkisértem a kerületi rendőrállomásig. Nem is -kellett gyalog czafolnunk: ott várt a fiakkere a bimbósház előtt. Kocsin -mentünk a hivatalig. De fogtam is a gallérját odáig. - -– Akkor aztán kiderült, hogy nem az igazi Spatzirovszky volt, a kit ön -elfogott. - -– Nem jól tetszik találgatni. Dehogy nem ő volt. Ugyanaz a személy volt, -a kit a bécsi policzáj köröztetett. Csakhogy az akasztófáravaló nem -lopta el a félmilliót. Csak mulatozni jött le Budapestre. Azzal a -félmillióval maga a Schmierminidan (hisz a neve is azt mondja: -«Schmir–mi–nid–an!») az szökött meg Amerikába. A myladyt is az -csábította el. Az a Spatzirovszky pénztárnok megszökése, tolvajsága csak -koholt finta volt a chef részéről, hogy a policzájt hamis útra tereljék. -Ez a semmirekellő gazember Spatzirovszky egy egészen ártatlan, -becsületes ember volt. - -– Ez már skandalum! - -– Sőt több, mint skandalum, ez már korrupczió! Már most aztán servus -ezüst érdemkereszt. Agyiö extra czúlág. A hivatalban azt mondták, hogy -jöjjek haza, aludjam ki magamat s egy napig ne menjek fel az őrszobába, -hogy ne szekirozzanak. - -– Hát már most mivel fogja konstábler úr elmulatni a napot? kérdé Zsuzsa -asszony. - -– Felmegyek a padlás-szobámba s aluszom holnap reggelig. Csak arra kérem -a nagyasszonyt, hogy egyszer-egyszer költsön fel, a mikor megszomjazom. - -– Mit tudhatom én, hogy maga mikor lesz szomjas? - -– Hát csak valahányszor fölébreszt, olyankor én mindig szomjas vagyok. - -– No hát szerencsés jójszakát kivánok. - -– Jójszakát nagyasszony, jójszakát szép kisasszony. - -– Nekünk már «jó nap» van. - -A konstábler felment a lépcsőn a padlás-szobájába. - -– Jó becsületes ember ám ez a szegény János, mondá Lidi kisasszony. - -– Csakhogy ez is ugyan keserves mesterséget választott magának. Egyszer -még valami czudar tolvaj leszúrja. Már többször megsebezték. - -– Azt hiszem, a czudarok késdöfése nem fáj olyan nagyon neki, mint az, -hogy a művelt emberek kigunyolják. - -– Hát még mikor kővel is megdobálják, kifütyülik, abczugot kiabálnak -neki. Hogy állhatja ezt ki? Csak azt feleli rá, hogy oda kell az igazi -bátorság. - - - - -XII. FEJEZET. AZ INGYEN SONKA, MEG A DRÁGA STRADUARIO. - -Ismét nyikorgott a padlás feljárója. A János visszajött. - -– Hohó! Valamit majd elfelejtettem volna. - -S azzal kihúzott a köpenye alul egy pirosra páczolt sonkát. - -– Ezt a nagyasszonynak hoztam, ha szivesen venné tőlem. - -Zsuzsa asszony formaliter megijedt tőle. - -– Nini! Mi a? Egy egész sonka! Ej ej, konstábler úr. Hol veszi maga ezt -a drága portékát? úgy hányja-veti magát kegyednél a pénz? - -– Hát, hogy valami rosszat ne gondoljanak, elmondom ennek a sonkának a -történetét. Ha nem untatnám vele. - -– Tessék! mondá egyszerre a két hölgy. - -– Hát a mióta ez az ökörnyommal pettyegetett világ áll, mindig lehetett -hallani, hogy vannak jó emberek és vannak rossz emberek. - -– Az ám. - -De azt sohasem hallották az apáink, hogy legyenek ez világon jó sertések -és rossz sertések; ennek a fölfedezése csak a mi jelen felvilágosodott -századunknak lett fentartva. Hát a napokban a fővárosi physicus, a -hentesboltokat sorba vizitálva, az egyiknél fölfedezte, hogy annak az -összes áruczikkeiben trikók vannak. - -Lidi kisasszony heves mozdulatot tett. - -– Kérem, ha trikókról beszél, akkor én bemegyek a szobámba. - -– Jaj, kérem, nem olyan trikók ezek, a minőket a balletkisasszonyok -viselnek az Excelsiorban, hanem olyanok, a melyek a husnemük rostjaiban -élnek, s ha valaki az ilyenből fogyasztani talál, az keserű halállal -vész el tőlük. - -Zsuzsa asszonynak a kezében megállt a vasaló. - -– Sohasem hallottam én ilyen csodának a hirét. - -– Magam sem. Hanem hát az az ármányos mikroskopium kisütötte, hogy a -Poszpischill húsnemüiben láthatatlan óriási kigyók vannak, s ennek -constatálása után dekretálva lett, hogy az egész készletet a Dunába kell -hajigálni. Ennek a végrehajtásával pedig én lettem megbizatva. Végre is -hajtottam akkurátusan. Hanem mikor erre az ártatlanul mosolygó -barnapiros csemetére került a sor, azt mondám magamban: «ugyan te mit -vétettél, hogy te is a halak martalékává sülyesztessél? Hátha te még nem -vagy bűnnel fertőztetve? Én bizony haza viszlek a jó becsületes Kapor -bácsinak. Jó lesz az annak a mindennapi prófuntja mellé. Trikó, vagy nem -trikó: annak nem árt meg a láthatatlan szörnyeteg, mert neki nincs -mikroskopiuma. Elhoztam. Hiszen nem sikkasztottam ezáltal. Csak a dunai -halaknak a prédáját kevesbítettem meg vele. Ez már a senki jószága volt. -A semmiből vettem ki. Senkit sem károsítottam meg vele. Senki sem -kereskedik utána, hogy a Dunában uszott-e el, vagy a Retek-utczában? - -– Az biz igaz, mondá Zsuzsa asszony. Minket meg nem ijesztenek ilyen -mesékkel. Nekünk pedig eltart az egy hétig. Köszönjük szivesen. - -A János odasugott a varrónő fülébe, a míg a Zsuzsa hátrament a sonkával -a konyhaszekrényhez. - -– Aztán maga is ehetik ám ebből a sonkából, tisztelt kisasszony. - -– Köszönöm szépen. Azt mondják, hogy a trichinoktól az embernek feldagad -a képe, ha meg nem hal is tölük. Már pedig ha szép nem vagyok is, de -csunya nem akarok lenni. - -– Jaj, ne szidalmazza a teremtőt a kisasszony azzal, hogy nem szép! -Hiszen nem igaz ám ebből a trikókról mondott históriából egy szó sem. -Egészen jó sonka ez, a ki minden gyanun fölül van emelkedve. - -– Hát ha maga annyiféle igazságot tud, akkor melyik szavát lehet magának -elhinni? - -– Hát férfinak azt, a mit hivatalos raportban mondok; nőnek pedig azt, a -mit lassan mondok. - -– Már pedig én az olyan embert, a ki hazudik, nem tudom sokra becsülni. -A ki férfi, legyen mindenkor igaz. - -– Hát a hazudás csak az asszonyoknak áll jól? - -– Azoknak ez védelem, mint a nyúlnak a futás. - -– Pedig hát megszokja ám azt az ember, ha sokáig van az igazság -szolgálatában. No hát elmondom az igazi történetét annak a sonkának. -Jöjjön ide, nagyasszony. De csak maguknak kettőjüknek, másnak el ne -mondják, mert akkor baj lesz. - -– Hallgatni fogjuk. - -– Hanem ez megint egy hosszú história s talán kegyeteket untatni is -fogja. - -– Hiszen nem mi akartunk aludni menni, hanem maga. - -– No hát elmondom az egész történetet úgy, hogy még a vizsgálóbiró se -vehetné ki belőlem különben. Hát itt lakik az üllői uton egy derék -hentes és húsfüstölő mester, a kit úgy hivnak, hogy Przepiorka -Wratislaw. - -– Egészségére kivánom. - -– Nem prüsszentettem. Ez a hentesmesternek a becsületes neve: Przepiorka -Wratislaw. Ennek van a leghiresebb szalámija Budapesten. Idegen utazó el -nem hagyja a fővárost a nélkül, hogy a Przepiorka boltját felkeresse. -Derék, tekintélyes férfiu. Képviselőválasztások alkalmával rendesen -huszonöt kiló szalámival szokta a jó ügy diadalát előmozdítani. - -Hát a napokban beállít a boltjába egy kis tiz-tizenegy éves ficzkó, a -hóna alatt egy hegedűvel. A mester maga volt a boltban. - -A fiu kér húsz krajczárért parizert. - -A mester mérges volt már azért is, hogy mért vesz nála parizert, miért -nem vesz szalámit? Azt kérdi tőle (a hegedű miatt) «hát te czigány -vagy?» - -Azt mondja a fiu: «nem, én muzsikus vagyok, hegedűlni tanulok az -országos zeneiskolában». A hentes leszeli neki a parizert. A fiu fizet. -A hentes észreveszi, hogy az a húsz krajczáros lyukas. A gyerek is -kénytelen elismerni, hogy a húsz krajczáros lyukas. A gyerekben van -tréfálkozási hajlam, azt indítványozza, hogy lyukaszsza hát keresztül a -hentes a parizerszeleteket is, aztán kvittek lesznek. A hentes azonban -nem érti a tréfát, s azt mondja neki, hogy «elmenj innen, mert ha a -tenyeremnek a szele hozzá ér a pofádhoz, még Szent Dávidot is -kapellmeiszternek nézed a holdban!» - -Erre a gyerek azt az indítványt teszi, hogy engedje hát neki a parizert -hazavinni, mert ez az ő ebédjük, ha a nélkül megy haza, az apja jól -ellazsnakolja: majd délután meghozza a teljes érczértékű hatost; addig -pedig itt hagyja zálogban a hegedűjét. - -A hentes rááll az alkura: gondolja, hogy egy hegedű mindig megérhet két -hatost. - -A fiu tovább megy: a hegedű ott marad; a Przepiorka felveszi a kezébe s -megpróbálja, hogy tudna-e rajta hegedűlni? Úgy találja, hogy semmi sem -könnyebb, mint a hegedűn játszani. - -Ezalatt egy kétlovas fiakker áll meg a boltja előtt s kiszáll belőle egy -anglus. A német beszédjének a kiejtéséről lehetett észrevenni, hogy -anglus. - -– Ju ére dhi Szelemivirth Prprprka? - -– Én vagyok! Az apádlelkét! Hát mi kell? - -– Giv mi e szelemi for zen florin. Azzal kiméret magának tíz forint ára -szalámit. Arra kivesz egy sovereign d’ort, s odadobja. - -A hentes már fel lett eszelve a lyukas piczulával s azt mondta, hogy -adjon neki az úr valami okos pénzt, a kit ismer. - -Akkor aztán a miszter elővett egy marék piczulát a táskájából s -leszámlált neki száz darab hatost a pudlira. Mind igazi valóságos nikkel -hatosok voltak: egy sem volt közöttük ezüst. - -A hentes átlátta, hogy szolid urasággal van dolga: parancsoljon máskor -is, ha ezen jár. - -Ezalatt meglátja az anglus az asztalon heverő hegedűt. Felveszi: -megbámulja. Nem elég neki a pápaszem, még egy nagyító üveget is előhuz a -zsebéből. Vizsgálja elől, hátul, az oldalán. Nyitva marad a szája. -Azután feltolja a pápaszemet a homlokára s azt kérdi: «Az úré az a -hegedű?» - -– Dehogy az enyim. Soha a hetedik öregapám se tudott muzsikálni! Egy -szegény diákgyerek hagyta itten zálogban. - -– Hisz ez egy valóságos Straduario, mondja a miszter. - -– Miattam az lehet. - -Az anglus begombolta a kabátját végig, a vett szalámit a két zsebébe -mélyesztve. «God bye». - -Az ajtóból még egyszer visszafordult s így szólt: «Mondja meg az úr -annak a fiatal gentlemannak, a kié az a hegedű, ha visszajön érte, hogy -én adok neki ezért kétezer forintot aranyban, ha el akarja adni. -Ráadásul még egy másik hegedűt, a min tanulhat tovább a -conservatoriumban. Lakom az Angol királynő hotelben nro 25, 26, 27 -alatt. Nevem Lord Knipperdolling. Ma délután öt óráig még Budapesten -maradok, akkor elutazom. Ha magam nem volnék otthon, a titkárom utasítva -lesz, hogy átvegye a hegedűt, s kifizesse a 2000 forintot aranyban. A -titkárom neve: miszter «Flibbertiggibet». - -A szalámis engedelmet kért, hogy felirhassa a tárczájába mind a két -nevet. A mylord olyan leereszkedő volt, hogy elővette a névjegyét. Finom -bristol elefántcsont papir, arany nyomással, arra felirta hátul a titkár -nevét. Oda adta neki. S aztán többet azt sem mondta, hogy «szervusz», -odább ment, felült a fiakkerbe s elhajtatott. - -Az én Przepiorkámnak ezzel nagy szeget ütött a fejébe. Kétezer forint -egy hegedűért! Hisz az a gyerek, meg annak az apja majd nem tudnak hová -lenni ennyi pénzzel. Az öreget még majd meg találja simítani a guta -örömében. - -Egy óra után vissza jött a diák az igazi húszkrajczárossal s kiváltotta -a hegedűjét, s aztán indult volna a zeneiskolába. - -– Megállj csak egy kicsit, szólítá vissza a hentes. Nem adnád el nekem -azt a hegedűt? Nekem nagyon megtetszett. Megvenném jó áron tőled. - -– Az én hegedűm nem eladó. - -– De hátha én adnék érte ötszáz forintot. - -A gyerek nagy szemeket meresztett, de aztán csak félvállról vette a -dolgot. «Még így sem adhatnám el, mert a hegedű az apámé, ő is az -apjától, az meg a nagyapjától kapta, a ki első violin primo volt herczeg -Eszterházy udvaránál, ezen játszotta Haydn darabjait.» - -– Nekem is van egy muzsikus fiam, az is szereti a hajdinát, annak -akarnám megvenni a hegedűdet. Mondd meg az apádnak, eredj, szaladj haza, -hogy adok neki érte hatszáz kemény forintot, ha akarja, ezüstben. - -– Jól van, hazafutok, megkérdezem. - -– De itt hagyd azt a hegedűt, nehogy kicseréljétek. - -A gyerek neki iramodott, a mester utána nézett a boltajtóból. Látta, -hogy a Mária-utczába kanyarodik be. Igazat mondott, hogy ott lakik az -apja. - -Félóra mulva került vissza a fiu az ultimátummal; «az apám azt mondta, -hogy nem válik meg kevesebbért a családi ereklyéjétől, mint nyolczszáz -forintért. - -– Rablók vagytok! zsiványok! apáddal együtt, kiabált a szalámis. -Zsebmetszők! No hát, itt van a nyolczszáz forintod! Kicsikartátok tőlem! -Így van az, mikor az embernek virtuóz fia van. Itt van. Szedd össze! -Egyszerre herczeggé tettelek. No hát kezet se csókolsz érte? Ilyenadta. - -Kívül haragot mutatott a Przepiorka, belül pedig nevetett a lelke: -fölséges üzletet csinált. Neki még ezerkétszáz forintja marad: no meg az -arany ázsió! Ez szép profit! Mindig hallotta, hogy így gazdagodnak meg, -a kik az ócska limlommal kereskednek. Azonnal hozatott egy konflist, -beleült, vitte a drága Straduariót az Angol királynő fogadóba. -Nagybizvást húzta elő a portást a kalitkájából. - -– Itthon-e a lord Knipperdolling; vagy a titkárja a miszter -Flibbertiggibet? - -A portás nagyon csóválta a fejét. - -– Hát nem ismeri őket? - -– Ismerni ismerem, csakhogy azok nem voltak a mi fogadónkban szállva -soha: mivel hogy az a Knipperdolling egy hirhedett utonálló rabló volt, -de már régen kerékbe törték; a Flibbertiggibet pedig egy mezei ördög, de -nagyon szegény ördög, a ki füvet eszik. - -Ekkor esett ki a hegedű a Przepiorka kezéből, a hályog meg a szeméről. A -lord, meg a muzsikusgyerek egyhúron pendülő két internationalista tolvaj -volt, a kik szépen kimuzsikáltak a hentes zsebéből nyolczszáz forintot -azzal az öt forintos gyékénykákóval. - -Most aztán a Przepiorka dul-ful haragjában, s fűt-fát megmozdít, hogy a -csalafintákat esztrengára kerítse. Azért ajándékozott meg engem ezzel a -dísz-sonkával előleges hála fejében. Még egy palaczk jó sashegyit is -adott mellé. Az meg itt van a másik zsebemben. - -– No ez ugyan furcsa kis historia! mondá Zsuzsa asszony. - -– Mindennap történik minálunk ilyen. - -– Önnek könyvet kellene ezekről irni, véleményezé Lidi kisasszony. - -– Az Isten engem attól megőrizzen! Hisz rögtön elcsapnának. Nem szabad a -rendőrnek irkafirkálni. De nagyon is kérem kegyeteket, hogy erről -senkinek ne beszéljenek semmit, mert egy konstáblernek tiltva van bármi -szin alatt valami ajándékot elfogadni. Az Ádám apónak pedig épen el ne -historiálják, mert az, a milyen becsületes ember, képes lenne -feljelenteni. Csak hadd legyen ő előtte trikós a sonka, fuxinos a veres -bor. Annál jobban fog neki izleni. Azt fogja gondolni, hogy meghal tőle. -– Már most hát csak kegyed is meg meri izleni az én hoztomat, Lidi -kisasszony. - -– Most sem hiszek én magának. Aztán én nem is szoktam ilyesmivel élni. -Nálam csak a kávé járja, reggel, délben, ozsonnára. Attól van az -embernek jó dolgozó kedve. A ki jól lakik, elálmosodik. - -– No hát már most igazán jójszakát kivánok. - -A konstábler salutált s véglegesen nyugalomba helyezte magát. - - - - -XIII. FEJEZET. A SZEGÉNYNEK MÉG ELÉBB BE KELL BIZONYÍTANI, HOGY -SZEGÉNY. - -Abban a nyomban érkezett meg a Vigyázz. A fején hozta az új szájkosarat. - -– Oh te semmirekellő csavargó! fogadá őt a Zsuzsa asszony. Ihol ni! -Micsoda költségbe verted az uramat! Egész új szájkosarat kellett neki -venni! - -Azzal lebontotta neki a fejéről azt a szabadszólást gátoló -kényszereszközt. - -A Vigyázz elkezdett csaholni. A Zsuzsa megértette, hogy mit mond. - -Úgy-e nem tetszett az orrodnak, hogy tokot húztak rá? Vakk, vakk! -Elhiszem azt! Minek szöktél el hazulról? Nyiff nyaff! Sok szükség volt -te rád a városházánál úgy-e? Bau bau! Hát a gazdád jön-e már? - -De bizony hallatszott már a köhécselése a folyosón. Nem volt az beteges -köhögés, csak afféle jelző torokköszörülés, a mit a szegény ember arra -használ, hogy mikor sokáig vár valami előszobában, bejelenti vele magát -az uraságnál: «Khm khm!» - -– Úgy tetszik, mintha az öregemet hallanám köhécselni odakinn. Talán -mégis hazakerült már. - -Csakugyan az Ádám apó jött meg. Mikor belépett, betette maga után az -ajtót, akármilyen nagy gőz volt is idebenn. - -– No hát «széna-e, vagy szalma?» kérdé Zsuzsa asszony. - -– Még nem széna, még csak fű, de majd csak lesz belőle széna, ha -lekaszálják, mondá az öreg, lelkendezve a sok gyaloglástól. - -– Hát beszéltél-e a tanácsos úrral? Elmondtál neki mindent okosan? - -– Abban nem volt hiányosság. Aztán ő is segített beszélnem. Mindenre azt -mondta: «Tudom, tudom. Jaja, so so. I wász schon. I wász schon.» A mit -én elkezdtem, ő mondta el a végét, úgy hogy nagyhamar kisütöttük, hogy a -nagy vasúti katasztrofok miatt. - -– Nem katastrofok, hanem katarakták! Igazítá helyre Zsuzsa asszony. - -– Köszönöm. No hát a sűrű katafrakták miatt az élemedett váltóőröket -mind szélnek eresztették a direktor urak, magam is kenyér nélkül -maradtam. A feleségem mosónő, de már annak is köszvény van a kezében, -keservesen esik neki a munka. Ohajtanánk, ha felvennének bennünket a -városi szegények házába. Erre azt a kérdést intézte hozzám a tanácsos -úr, hogy miféle igényeim vannak ez állapot elnyeréséhez? «Igényeim?» -Soha sem hallottam én ezt a szót. Azért mégis feleltem rá valamit, a mi -a nyelvemre jött. Hát csak az, hogy szegények vagyunk mind a ketten. -Erre a tanácsos úr a két térdére ütött a két tenyerével. «Hja! Szegények -vagyunk! Tasz könnt a jeder sagn! De hát mivel bizonyítja be, hogy -szegény?» – Uram s én Istenem! Még nem akarják elhinni, hogy szegény -vagyok! Mivel bizonyítsam be? Hiszen rogyos nem vagyok. Éhen sem haltam -még. A csizmámból sincs ki a lábam. Hát csak nem tudtam én semmit -kitalálni. Csak úgy vakargattam buksi fejemet. Erre aztán a tanácsos úr -megszánt, segítségemre jött. – Kend vén szamár! - -(Mikor így szólítanak, akkor már tudom, hogy megkegyelmeznek.) - -– Nem tudja kend, hogy a szegények házába fölvétetéshez szegénységi -bizonyítvány kell. Most jártassa meg kend frissen a csizmáit a kerületi -előljárósághoz, s adasson magának szegénységi bizonyítványt. Nem kell rá -bélyeg. Mehett! - -Hát aztán én is ráültem a legjobbik lokomotivomra s elpályáztam a -kerületi előljárósághoz. Hát biz ott már tele volt a várakozó szoba -szegény emberekkel, s nekem várnom kellett a magam sorára. - -Oh én uram s Istenem, de sokféle szegény ember van a világon! A ki csak -oda jött az mind koldusabb nálamnál. Mikor körülnéztem, szinte -szégyenlettem magamat közöttük. Volt olyan, a kinek ebben a zegernye -időben egy szál nyári kabát volt az egész öltözete. Úgy taszigált -belülről valami, hogy ráadjam a magam gubáját, nekem még van az alatt -másik béllelt kabátom. Másiknak az arczából kilátszott az éhhalál. Aztán -az a penész doha! Egy beteges képű asszony nem állhatta ki, elájult, úgy -locsolták fel. Egy nyavalyatörős is volt közöttük, azt ott érte utól a -nehézség. Az valami rettenetes volt, a mint a fejével verte a falat. Én -segítettem kivinni a folyosóra, ott aztán magához jött. Volt köztük egy -selyemruhás dáma is czifra kalappal, az lehetett a legszegényebb. - -Nagysokára csak rám került a sor, hogy beeresztettek az előljáró úrhoz. -– Derék jó szivű úr, az Isten áldja meg. Egy kicsit kemény beszédű, de -hát az kell az ilyen magunkforma szegény embereknek. Ez az átkozott -kutya oda is be akart jönni velem. Majd a hideg lelt ki ijedtemben. Az -urak odabenn meglátják, hogy még a tavalyi csilleng van a nyakán, nem -fizettem ki az idei kutyaadót, még megbirságolnak érte. Szerencsére a -drabant kihúzta a farkánál fogva. - -Az előljáró úr nagyon kurta proczessust csinált velem. - -– No hát magának mi baja? Csak ki vele szaporán! Nem fogfájás ez, hogy -elébb tapogassák! - -Hát én hozzá kezdtem az előadáshoz, hogy a vasutaknál miféle katafrakták -voltak. - -– Katasztrófák! kiáltott rám. - -Nekem aztán belekeveredett a nyelvem, sehogy sem tudtam kihozni a szót: -«Satrakofák». - -– Mondja kend magyarul! - -– Hát, mondok, szerencsétlenségek. A vonatok hamis vágányra mentek! - -– Tyhü! A ki rézangyala van! Ne kezdje kend a Noé bárkájánál. Köpje ki -frissen, hogy mit akar? - -– Hát mondom neki, hogy elbocsátott vasúti őr vagyok. - -– Azt látom, ha nem mondja is, hiszen nem vagyok vak! - -– Hát hogy egy kis szegénységi bizonyítványra volna szükségem. - -– No hát minek mondja el nekem akkor akkor az egész genealogiáját? -Diktálja föl izibe annak az úrnak ott, nem annak! hanem amannak, a -melyik háttal van erre fronttal, – kinek hívják? hol lakik? aztán majd -az az úr elmegy még ma oda, helyszini szemlét tartani, magával viszi a -blankétát, s ha a kérését indokoltnak találja, kitölti, átadja. Nem jár -érte se díj, se hálálkodás. Mehetünk! - -Áldja meg a mindenható ezért a gyors elintézésért. Én feldiktáltam a -nevemet, lakásomat annak a bizonyos úrnak s örömemben rá se találtam -arra az ajtóra, a melyiken bejöttem, a helyett egy nagy fali szekrénybe -nyitottam be, a mi teli volt petroleumlámpásokkal. Akkor aztán az a -jószivű tekintetes úr megfogta a galléromat s olyan szépen kisegített az -ajtón, hogy a mint az előszobába kirepültem, egy sárga rigó akadt a -markomba. - -(De ezt már Zsuzsa asszony nem állhatta meg szó nélkül.) - -– Ugyan édes uram! Miket beszélsz össze. Hol lett volna az a sárga rigó? - -– Hát annak a czifra dámának a kalapján volt, a ki utánam akart bejönni. -Azt mondta, hogy nagy marha vagyok. Én nem tudom, hogy honnan ismer? - -– No csakhogy hát szerencsével jártál mind a két helyen. Már most hát -csak várnunk kell békességesen arra az urra, a ki eljön bennünket -megvizitálni. Meg is éheztél a sok lótásfutásban, azt hiszem. - -– Hát bizony, ha valami harapni való indítványod volna, én ezuttal -rászavaznék. - -Erre a szóra a Zsuzsa asszony feltette az asztalra, illendően tálba -helyezve, a többször tisztelt sonkát. - -Ádám apónak elébb kerekre nyiltak a szemei, azután összehúzódtak a -szemöldökei. Olyanformán sandított arra a sonkára, mint valami fölöttébb -gyanus állatra, a ki ellen a felnyitott bicsakkal elszántan védelmezni -fogja magát. - -– Micsoda ez? Asszony! Egy egész sonka? Egy élő testben látható, -valóságos sonka? Hogy jutottál te ehhez? Nincs nekünk hentes kománk. - -– Hát hogyan no? A Lidi kisasszony kapta ajándékba. - -– Ajándékba? Enyje, enyje, Lidi kisasszony. Ezt nem hittem volna. A -kisasszony «már is» ajándékokat kap? Pedig milyen jó familiából való. -Nagyon drága az, a mit ajándékba adnak! - -– Ejh no! szólt Zsuzsa asszony. Hisz a János hozta. - -– A konstábler János? No az már más. Az csak amolyan magunk forma szőrű -ember. Attól lehet valamit elfogadni. De egy egész sonkát! Hol vesz egy -konstábler egész sonkát? - -– Sohse firtassuk azt édes öregem. - -– De én igen is firtatom! Mert ha ez valami afféle korrupcziós sonka, -akkor abból az én számon egy falat be nem megy. - -Erre a Lidi kisasszony vágott közbe. - -– No az bizony nem korrupcziós sonka. - -– Hát micsoda? Vad sonka? A füzfán termett? Illés prófétának a hollója -adta Jánosnak, hogy hozza ide? - -– Érts meg már no! mondá Zsuzsa asszony, úgy van a dolog, hogy a doktor -urak valahol egy hentes boltban olyan portékát fedeztek fel, a mit a -Dunába kellett dobáltatni. Hát ezt az egyet a János jónak látta a -kabátjába csusztatni. Hát úgy is a halaké lett volna. - -– Értem. Ebben trikigyók vannak. Puszta szemmel meg nem látható óriás -szörnyetegek. - -– Ejh, talán nem is igaz, csak a nagyfejüek fogták rá. Vannak is -trikigyók a világon. Soha sem hallottuk az előtt a hírét. - -– De az igaz. Való szent igaz. A trikigyó olyan gyehenna féreg, hogy a -ki azt megeszi, meghal tőle. Már most hát csak azért is jóllakom belőle. -Ebben a sonkában a gondviselés ujjmutatását látom. El van végezve -felőlem. – Oh én uram Istenem! Hányszor könyörögtem előtted! hogy küldd -le érettem a halál angyalát, s ime meghallgattál. Előttem áll ő. Soha -sem hittem volna, hogy ilyen tetszetős alakban tud megjelenni a halál -angyala. Egy sonka képében. – Csak a szárnyai hiányoznak. – Légy üdvöz! -– A tied vagyok. – Vihetsz magaddal. - -Az öreg egy vértanuságra elszánt hittéritő áhitatával fogta a bicsakot, -s nagyot kanyarított vele a sonkából. A hölgyeket nem kinálta vele. -Hanem a kutyájának adogatott belőle. - -– Ez is hadd jöjjön velem. Mindenüvé utánam akartál jönni, no hát gyere -oda is velem. - -A szarkát ellenben elhessegtette magától. - -– Eredj! Neked élned kell. Te az asszony madara vagy. Hess innen! Nem -kapsz sonkát. A másvilágon nincs a szarkának semmi keresete! - -Az öreg olyan hatalmasan hozzá látott, hogy a Zsuzsa asszony -megsokallta. - -– De édes öregem. Talán elég is lesz már. Meg talál ártani. - -– Meg talál ártani? Hisz azt akarom, hogy minél gyorsabban megöljön. Bár -csak még egy kis fuxinos bort is rendelt volna a számomra a gondviselés, -hogy ráduplázhatnék a méregre. - -S ma olyan csoda nap volt, hogy csak ki kellett mondani, hogy mi kell az -embernek, tüstént ott termett. - -Zsuzsa asszony előadta a Jánoshozta Sashegyit. Az öreg, ha a kezébe -adták volna, az egész palaczkkal fel tudta volna hajtani, de a Zsuzsa -asszony ismerte már az emberét, nem adott neki csak egy pohárral, azt se -«juj»-ig töltötte. - -Tudniillik, hogy az egyszeri gazdának az volt a szokása, hogy mikor a -maga poharába töltött a boros kancsóból, mindig úgy megszerezte, hogy -túl töltött a szélén, s arra elkiáltá magát «juj!» de ha a felesége -poharába töltött, akkor már vigyázott. Azt mondá az asszony, hogy -«töltse már kelmed az én klázlimat is «juj»-ig». - -Mindjárt laposakat is kezdett az öreg pislogatni, a mint azt megitta. -Pogány bor volt! Kereszteletlen. - -– Már most csak azt az urat hozná a Blitzczug, a kinek bennünket meg -kell taksálni, hogy milyen szegények vagyunk. – Dehogy utaznak azok a -gyorsvonattal! – A mi hivatalból megy, az mind a bummelczugon jár, ötven -percznyi elkéséssel. Kivált ha elfogy a kőszene a mozdonynak. – Jaj de -sovány egy uraság! – Ha tehervonattal járna, ingyen utazhatna, mint -Frájgewicht. Az ember nem bátorkodik mellette lélekzetet venni. Attól -fél, hogy be találja kapni. - - - - -XIV. FEJEZET. A PROTOKOLLUM, MEG A KIVASALT KALAP. - -Egyszer csak a Vigyázz kutya elkezd morogni az ajtó felé, azután -szükölve bujik be az ágy alá. - -– Hát azt a kutyát mi lelte? Mit érez? - -Mind a két ajtó be volt csukva, a külső deszkaajtó is, meg a belső -üveges is. A sonkázáshoz nem kell oldalvilágítás. - -Valaki volt az ajtón. - -A külső minden kopogtatás nélkül kinyitódott, azután a belső is. Egy úr -nyomakodott be. Elébb azt tette, hogy az esernyőjét kétszer-háromszor -kifeszítette, hogy az esővizet lefrecskelje róla. Aztán ugyanannak az -esernyőnek a hegyes végével letolta a lábairól a gummi félczipőket, -azokat a két ajtó közé egymás mellé sorakoztatta. Csak azután mutatta -meg magát egész valójában. - -Sovány, vézna fiatalember volt, pergamenfakó ábrázattal, csak az orra -volt piros – a hidegtől, szőke bajuszának a szálait meg lehetett volna -számlálni, olyan ritkán nőttek, a szakálára is olyan rossz idő járt, -hogy azt nem volt érdemes learatni. Az egyik szeme erősen össze volt -hunyva, hanem a másikkal annál élesebben látott. Volt rajta két nyári -kabát, az alsó hosszabb, mint a felső. Azoknak az oldalzsebeiből nyiltan -kivillogva és körvonalakban elárulva tüntek ki mindenféle szinű -papirosok, kalamáris és tolltartó, lábain nagy czipők, a miknek az orra -felfelé volt görbülve, kezein ócska pamuk keztyük, a miknek az ujjai -szét voltak nyílva, kiegészíté a parádét az ütött-kopott czilinderkalap -a fején, a mit eleinte le sem szándékozék venni. - -– Engedelmet kérek! Talán nem jó helyen járok? Én egy «szegény» -családhoz vagyok kiküldve, helyszini szemlét fölvenni, valami Kapor -Ádám. - -Az öreg nagyon megörült. - -– Ahán. Ez az az úr, a kinek én a lakásom bediktáltam. De nyomban -eljött! Jól tetszett találni. Én vagyok az a Kapor Ádám, az meg ott a -feleségem. - -– Milyen jó meleg szobájuk van! Én nem győzöm az irodámban a körmeimet -fujni. Márczius 15-ike óta nem fütenek – szabály szerint. - -– Hát kérem alássan, – magyarázgatá Zsuzsa asszony. Én egy szegény -mosóné vagyok, muszáj tüzet tartanom a vasaláshoz, meg hogy a ruhák -jobban száradjanak. - -– Szegény mosóné? De jó mesterség! Maga pedig az a Kapor Ádám. - -– Az a szegény, kenyér nélkül maradt vasúti váltóőr. - -– De sonka nélkül úgy látszik, hogy nem maradt. - -Aztán magában dörmögte tovább, a míg a keztyüit lehuzogatta. - -– Egy egész sonka van előtte. Milyen piros keblű, barna bőrű szépség! Ha -én valaha ez életben egy egész sonkával négyszem között összekerülhettem -volna! - -Zsuzsa asszony vette észre az irigy oldalpillantásokat a sonka felé. - -– Ugyan édes tekintetes úr, ha meg nem vetné, tartson az urammal. - -S azzal széket tolt az asztalhoz, s tányért tett a tál mellé. - -Ádám apó sugva mondá az asszonynak: - -– Te asszony! Hát még ennek is halálát akarod? - -Az is sugva felelt vissza: - -– Hiszen ennek sem lehet szebb halála, mint sonkába belehalni. - -– A már igaz. - -A tekintetes úr nem várt másodszori kinálást, odaült az asztalhoz. -Zsuzsa asszony aztán előhozta a Kranyecz Frányó késes kosarát s azzal -kinálta meg a kedves vendéget. - -– Tessék a tekintetes úrnak ezekből egyet kiválasztani. A sonkához éles -kés dukál. - -– Mennyi kés! dünyögé Szüköl Makár. (Ez volt a neve a hivatalbelinek.) -Hámozó kés, disznóölő kés, csemegés kés, még tráncsirozó kés is! Ezeknek -a szegényeknek úgy látszik, hogy van mit szeletelni. - -Azért csak kiválasztott egyet a bicsakok közül, s az nagyon éles -lehetett, mert ugyan nagyot szaladt a sonkába. A tekintetes úr nem veté -meg a szegény ember kinálását. Úgy falt, mint a kit nem aggaszt az a -gondolat, hogy elrontja az étvágyát a mai ebédhez. - -A Zsuzsa vette észre, hogy az uraság nagyon nézegeti a kezében forgatott -bicsakot. - -– Kérem alássan, ezek egy szegény késáruló tót legénynek a portékái. Itt -hagyta nálunk, mert ma esős idő van, hát bögréket árul. - -– Tehát szegény tót legény is van? – Hát az a kisasszony ott az -asztalkánál? - -– Az meg egy jámbor varróleány, a kinek azt a kis benyilót kiadtuk, hogy -könnyebben kifizethessük a házbért. - -– Be van jelentve a kisasszony? - -Erre az apostrophalásra maga a Lidi kisasszony felelt meg. - -– Tessék a bejelentési bárczám. - -Makár figyelmesen átolvasta a bárczát. - -– Richtig. Gratulin Lidia. Varrónő. Hadd lássam az ujja hegyét. - -A kisasszony odatartá a kezeit. - -– Nincsenek felszurkálva a tűtől. - -– Tetszik látni, hogy finom himzéssel foglalkozom, ennél nem tépi a tű a -kezet. - -– Az már lehet. - -Azzal az egyik szemét még jobban lehunyta. Ez szólt az elintézett -kisasszonynak (vagy azzal tán csak leskelődött?) A másikkal annál -fürgébben vizsgálta körül a mosókonyha alkatrészeit. Közben folytatta a -sonkafogyasztást. - -– Hát abban a kosárban mi van? kérdé Zsuzsa asszonytul. - -– Az meg egy szegény pereczsütőnének a jószága. Itt hagyta addig, a míg -a másik kosárral el tudja adni; hogy odakinn az esőben meg ne -ereszkedjenek a sütemények. - -– Megint egy «szegény», a kinek tele a kosara pereczczel! dörmögé a tens -úr. – Hát az a nagy rakás hagyma mirevaló ott? - -– Az meg egy szegény palotai kofáé, a ki betette ide addig, a míg -apránkint eladogatja. - -– Oh szent Illés próféta, a kit a holló táplált! Ha én egyszer este egy -gerezd fokhagymával megkenem a piritós kenyeremet, másnap az egész iroda -mind rám támad, hol vettem a fokhagymát? – Ha én néhanapján egy szép -vereshagymához jutok, egy nap csak az illatában gyönyörködöm, másnap -szelem fel. S ezeknek itt több hagymájuk van, mint egyptomi Faraónak, -Psammetichnek volt! Ezek aztán a gazdag szegények! – Nini! ott meg egy -virágbokrétát látok! - -– Azt meg egy szegény kis virágáruló leány hagyta ott, a kit a -kisasszony ingyen szivességből himzésre tanit. - -– Még egy «szegény!» A kinek hull a markából az ibolya, gyöngyvirág. -Nekem rá se szabad néznem, ezek meg ibolyákon hevernek. - -Zsuzsa asszony azt gondolta, hogy az élcz volt. - -– Már az igaz. A Csicsonka leány két ibolyaágy között alszik. Igaz, hogy -a puczér földön. - -«Gib flájsch!» szólalt meg a szarka a tens úr széke hátán. - -– Áh! Madarat is tart az asszonyság? Beszélő madarat? Ezzel még pénzt is -lehetne keresni. - -«Piszt a Schaafskopf!» mondá erre Pikusz úr. - -Ez annyira megnyerte a tetszését a tens úrnak, hogy egy akkora darab -sonkával jutalmazta meg a közbeszólót, a mit az nyomban nem tudott -lenyelni, hanem lerepült vele a földre. Ott pedig elvette tőle az irigy -Vigyázz, kidugva a fejét az ágy alul. Ez csak revanche volt. - -– Kutyát is tetszik tartani? - -S hogy a csodálkozás elérje a tetőpontját, a nyitott pinczegádorból -felhangzott egy egészséges gyerekvisitás. - -– Hehé! Hát a micsoda? Kisgyereksirás? - -Lidi kisasszony felugrott a himző ráma mellől. - -– Fölébredt szegényke. Megyek megitatom. - -Zsuzsa asszony azt tanácsolá, hogy szénnel ojtott vizet adjon neki, van -a vasalóban faszén. - -– Nem! Majd a déli kávémhoz eltett tejből veszek el, az jobb lesz neki. - -Azzal felvette a tejes ibriket a katlanról s lesietett vele a -pinczegádoron. - -– Áh! Áh! ungorkodék Szüköl Makár gonoszkásan. Hát kicsike is van a -háznál? A boldog szegények! Gratulin Lidia. Ich gratulire! - -– Jaj. Mit gondol a tens úr? sietett felvilágosítani Zsuzsa asszony. Az -egy szegény muzsikus czigánynak a porontya; kis árva, a kinek tavaly -halt meg az anyja. - -– Hát még muzsikus czigányt is tartunk? A zenét is kedveljük? Hiszen -ezek igen víg életű szegények! - -– Oh kérem, nem mi tartjuk azokat. Isten őrizz! Szegény öreg Zsiga -czigány épen most ment a két fiával valamerre muzsikálni. - -– Ahó! Nagybőjtben muzsikálni? Hisz ez vallásháborítás! No ez szép -társaság egy rakáson, mondhatom! – De hát venio nunc ad fortissimum -virum. Hát ez a sonka miféle szegény emberrel szökött meg? Mondja csak -meg érdemes kenyérnélkül maradt vasuti váltóőr Kapor Ádám uram? - -Az érdemes Ádám úr azonban ebből az egész diskurálásból mind nem hallott -semmit, mert őtet bizony elnyomta a buzgóság, s aludt szép csendesen a -karszéke támlájára félre nyaklitva a fejét. - -– Ide nézzen az ember! Ez meg itten alszik! No nem csodálom, hogy a -vasuttól elkergették, mikor még az alatt is elalszik, a míg az -inquisitio tart. Héj! Ádám gazda! «Zabban a lovak!» - -A kiáltásra Ádám apó felriadt s nagyon megijedt. - -– Húj! Jön a vonat! Futok a váltóhoz. - -S álomrémületében feldöntötte az asztalt sonkástul együtt. - -S még azután is azt képzelte egy ideig, hogy a vasutnál van s valami -katastróphának lett okozója. - -– Jajh! Nem gázolta el a lokomotiv? - -– A sonkát? Nem! Én megmentettem, mondá Makár, a kabátja szárnyával -verve le a port a felkapott sonkáról. Én kapom meg a mentő medáliát. - -Zsuzsa ezalatt lábra állította az asztalt, s hátba ütögetve az öregét, -segített annak önmagát megtalálni. - -Szüköl Makár aztán csülkön markolva a sonkát, oda állítá azt az asztalra -Ádám apó elé. - -– No hát ismeri-e tanu ezt a pasasirt? - -– Igen is. Ismerem. - -– Hogyan ismerkedett meg vele? - -– Hogy én honnan ismerem ezt az «izét?» - -– Még a nevét sem tudja, ugy-e? No hát gondoljon ki valami mesét. -«Egyszer volt egy jótékony tündér, az engedett három kivánságot az -öregnek, meg a feleségének. Bár csak leesne a kéményből egy sonka! szólt -az öreg. S rögtön ott termet a sonka.» Csakhogy azt már minden gyerek -ismeri. Vagy talán azt, – mikor a czigány azzal védte magát, hogy nem ő -lopta el a lovat, hanem a ló lopta el őtet. – Felmászott a fára, – -letörött az ága, – alatta legelt a ló, rá esett a lóra, a ló elszaladt a -czigánynyal – és így a ló lopta el a czigányt. - -– Kérem! tiltakozék Ádám apó. Én becsületes úton jutottam hozzá. - -– Elhiszem. A vasuton utazók szoktak busás borravalókat osztani a -váltóőröknek, azért hogy a nyakukat ki nem törette. Meg ha valami -elvész, megtalálják, nagy a jutalom. Ha nem kerül meg, még nagyobb. Van -mellékjövedelem; abból telik. - -– Uram! Nekem soha sem ajándékozott senki semmit és én nem találtam soha -semmit. - -– Akkor hát bizonyosan a házi úr küldte ajándékba a saját neve napjára. -Az ilyen nagylelküség Tarafás Bazilius uramnak kiváló jellemvonása. -Micsoda? - -Szegény Kapor Ádámot ezek a csufondáros szurkálódások egészen -megfosztották attól a kis házi eszétől is, a mivel egyébként -rendelkezett. - -Azonban közbejött a Lidi kisasszony. A pinczéből került elő. Egészen -derült volt az arcza. - -– No, elaludt már a kis gyerek. Olyan kedveske volt. Megfogta a két kis -kezével a bögrének a fülét, s addig el sem eresztette a míg egy csepp -tejecske volt benne. Mind megitta. Aztán rögtön elaludt. - -Mutatta az üres bögrét Makár úrnak. - -A tens urat ez kihozta a sodrából. - -– De, édes kisasszony! nem lehet engem tévútra vezetni holmi -czigánygyerekekkel, a kik tejet isznak! Itt most az a hivatalosan -konstatálandó kérdés, hogy mi módon került egy egész nagy kassai sonka -egy olyan embernek az asztalára, a ki épen ma szegénységi -bizonyítványért folyamodott az előljárósághoz? Ez simulálása az -inségnek. Ez visszaélés a szegénység látszatával s mint ilyen, szigorú -megfenyítés alá vonandó. - -A Lidi kisasszony igen jól tudta adni a könnyelmű grizettet. - -– No hát ugyan érdemes ezért ekkora inquisitiót tartani. Hát ezt a -sonkát nekem hozta ajándékba valaki. - -Erre a szóra még a másik szeme is felnyilt Makár úrnak. - -– Ahán! Valaki? Az a bizonyos «valaki?» - -Lidi kisasszony durczás negéddel vonogatá a vállait. - -– No hát az a bizonyos valaki! Kinek mi köze hozzá? - -S azzal elkezdett danolni: «az én csizmám csikorgós, csikorgós. Mostan -vette a csikós, a csikós.» S pajkosan tánczolgatva ment vissza a himző -asztalához. - -A tekintetes urat pedig ette a méreg! - -– Már most otthon vagyunk! Tehát «valaki». – Bizonyos valaki! Tudtam -előre! Csak ezt akartam kitudni. Magukkal semmi bajom többé. - -– No ebből a csávából szerencsésen kiszabadultunk, sugá Zsuzsa asszony -Ádám apónak. - -Az öreg azonban felgerjedt. - -– De nem! Én azt nem fogadom el! Ez hazugság! Én nem engedem, hogy az én -javamért más szegény legyen eláztatva. Én megmondom az igazat. - -– Az Istenért! A Jánost fogod galibába keverni. Suttogá Zsuzsa asszony. - -– Inkább a Jánost, mint a Lidit! Ha a férfi becsületén folt esik, -lemoshatja; de ha a leány becsületét bemocskolják, azt nem lehet a -tisztítóba küldeni! Én kimondom, hogy ezt a sonkát a János hozta. - -A tens úrnak ez nem volt elég felvilágosítás. - -– János! János! ’Sz annyi a világon a János, mint a porzótartóban a -kovarcz. Aranyszáju szent Jánostól kezdve Paprika Jancsiig minden ember -János. Még a birka is «jános» lesz, ha a bojtorján közé megy. Nincs -annak másik neve? - -Zsuzsa asszony befogta a tenyerével Ádám apónak a száját, hogy ki ne -mondhassa, de biz az kiszabadította a beszélőkéjét s oda kiáltá: - -– A Paczal János. - -– Áh! A Paczal János? A konstábler. - -Ekkor aztán Zsuzsa asszony is megadta magát s elkezdte magyarázni a -helyi viszonyokat és összeköttetéseket. - -– Igen is. Itt van nálunk az abstájg kvártélya. Mikor fráj napja van, -ide jön magát kialudni. Ott a padlásszobában. - -– Le kell hivni! A törvény nevében. - -A Lidi kisasszony az alatt egyre trallázta a megkezdett nótát, -előre-hátra tánczolva a konyhában, s a míg a két öreg meg a tens úr -patvarkodtak egymással, az alatt fogta a Makár úr gyűrődött czilinderét, -meg a Zsuzsa asszony vasalóját s bevitte magával a hálókamrájába. - -– Hej! János úr! konstábler úr! kiálta Zsuzsa asszony. Tessék csak -lejönni. - -A János csak onnan a padlásról kiáltott vissza. «Köszönöm még nem vagyok -szomjas.» - -– Csak jöjjön elő. Nem akarják itt magát megitatni. Hanem azért lesz -«fekete leves». - -– A törvény nevében! kiálta Makár élesre köszörült hangon. - -Erre a hangra a János kidugta a fejét az ajtón, s a mint a Makárt -meglátta, mindjárt kiment a szeméből az álom. - -– Hühüj! Hisz ez a Szüköl diurnista. Ez kutya gyerek! - -Azzal aztán alálépegetett a hágcsón s odaállt Makár elé. - -– No hát szolgálatjára állok a diurnista úrnak. Ámbátor ma fráj napom -van s nem tartoznám semmi szolgálatot teljesíteni. - -– Itt csak vizsgálatot teljesítünk. Legelőször is feleljen: önnek a -közvetítése által került ide ez a corpus delicti? - -Paczal János azt vélte, hogy nagyobb respectust fog maga iránt -gerjeszteni, ha sejteni engedi, hogy latin iskolákat végzett. - -– Először is ez nem «corpus delicti»; hanem «corpus porci». - -Minthogy a János nevetett, a két öreg is együtt nevetett vele. - -Ez által a tens uraság komoly megintését vonták magukra. - -– Figyelmeztetem a hallgatóságot, hogy tartózkodjék a nevetéstől, mert -külömben kiüríttetem a karzatot! Ön pedig feleljen a kérdésre minden -tergiversatio nélkül. - -– No hát én hoztam ide. - -– S hogyan jutott hozzá? – Figyelmeztetem az inquisitust, hogyha azt -találja felelni, hogy pénzen vette, én rögtön felkeresem az illető -boltost, s vallomást deponáltatok vele, szükség esetén confrontálom. -Tehát mondjon igazat. - -– No hát mondok igazat. A nagyságos phisikus úr parancsolatjára egy -szállítmány füstölt hús féle, trikónyavalyában levén gyanus, Dunába -dobatásra itéltetett, abból maradt meg ez a sonka. - -Makár úr e vallomásra a falnak esett ijedtében. - -– Micsoda? Ez a sonka trichinos volt? S önök engem ezzel agyon -traktáltak! Gyilkosság! Merénylet! Oda vagyok! Meghalok! - -S azzal elkezdett ugrálni, toporzékolni, a gyomrát szorítva a két -kezével, kétségbe volt esve. - -Ádám apó komolyan megszánta a szegény embert. Átölelte, magához szorítá, -vigasztalta. - -– Nyugodjék meg benne, édes jó uram! Lássa: én is bőven bevettem e -halálos méregből. De hát jól esett. Együtt halunk meg s nagyon szép -halálunk lesz. - -– De én nem akarok meghalni! Most várom a kineveztetésemet fizetéses -segédfogalmazóságra. Adjatok gyorsan ellenmérget. - -– Mi az, kérem? szorgoskodék Zsuzsa asszony. - -– Veres bort! Erőset! A trichint egyedül a tannin öli meg, ha hirtelen -kapják. - -– Oh de nagy szerencse, hogy épen kéznél van ez az ellenméreg! -hálálkodék Zsuzsa asszony s elővette a szekrénybe gondosan elzárt -palaczkot. - -Makár urat a képzelődés egész a halál révére vitte. Ott érezte dúlni a -zsigereiben a górcsövi szörnyetegeket. Már érezte a nyakán azt a támadó -viszketeget, a mi addig növekszik, a míg az embert megöli. - -– Jaj, hogy csipnek! Jaj, hogy marnak! - -– Tessék! Tessék! mondá Zsuzsa asszony, tele pohárral nyujtva neki az -ellenmérget. - -Makár úr mohón nyakalta befelé az orvosságot. - -– No ez jót tett! Mindjárt jobban érzem magam. Kezdenek elcsillapulni. -Már nem csiklandozzák a nyakamat. - -– Tessék még. - -Arra elvette az egész palaczkot, s abból huzott nagyot. - -Az alatt Ádám apó félrehuzta a János konstáblert. - -– De ugyan mondja meg, konstábler úr, mért nem mondta meg az igazat, -hogy ajándékba kapta a sonkát? - -– Hát maga honnan tudja azt, hogy én ajándékba kaptam? - -– Most sugta meg az asszony, hogy nem igaz az egész szörnyetegről való -história, csak engem akartak rászedni vele. A Przepiorka hentes adta -ajándékba. - -– No itt van! Így bizzon az ember valami titkot asszonyra! Olyan az -asszony, mint a mázatlan kancsó: minden keresztül szivárog rajta. Hát -azért nem mondtam meg az igazat, mert azért az egyikért, ha feladnak -érte, legfeljebb egy napra dunklit kapok: kis baj; de az ajándék -elfogadásért fegyelmi vizsgálat következik: nagy baj! - -– Azt sem tudtam. - -Ez alatt Makár úr kifujta a nagy ijedtséget. Érezte, hogy a -prophylacticus szer használt, utólagosan mint antidotum is. - -– Ez hatalmas dosis volt. Kár, hogy több ilyen nyavalyát fel nem -találtak a doktorok, a minek ilyen jó az orvossága. - -Aztán körültekinté az orvosságos üveget. Meglepte annak a külseje. - -– Áh! Háh! Idenézzen az ember! Palaczkos bor! Aranyos etikettel. -Extrafájner adlersberger ausstich! - -Hát ilyen az ember! - -Ez a Makár nem hogy hálát adott volna a mai nap védszentjének, szent -Baziliusnak, hogy őt a legközelebbi nagy veszedelemből kiszabadította; -ujra beleesett az előbbi bűnbe: a felebarátjának az üldözésébe. Pedig -megmondja a szentirás, hogy «ne legyetek fölöttébb igazságosak» meg hogy -«a ki az őzet megüldözi az erdőn, az oroszlánra bukkan». - -Már minek volt neki most ujólag azzal a kapczáskodással fordulni a -szegény emberhez, hogy hol vette azt a drága bort? Hisz a természet is -úgy alkotta, hogy a félszemét behunyja. De csak azért is kellett neki -valami turpisságot kideríteni. - -– Ta schau her! Ide nézzen, a ki nem vak! A szegény emberek nagyon jól -élnek. Hát ez a pecsétes, arany etikettes palaczk hogyan került ide? Ezt -is a János hozta? kérdezé Ádám apótul. - -– Igen is, én hoztam, deponálta János. - -– Ne feleljen «ön», mikor nem «önt» kérdezem! Még az ön vallomásának a -jegyzőkönyve nincs lezárva. Elébb arra kell önnek megfelelni, hogyan -mert ön egy ilyen életveszélyes élelmi szert a megsemmisítési rendelet -törvényes következményei elől elodábbítani? - -– Hát úgy, hogy nem félek én attól a trikótól! Ettem én már krokogyélust -is! - -Ezen nyilatkozat által Szüköl Makár a hivatalos tekintélyét érezte -megcsorbítva. - -– Konstábler úr! Paczal János! Fontolja meg jól, hogy mit ejt ki a -száján? Itt minden szó protokollumba kerül. Hogy evett volna ön -krokodilust? - -– Fentartom az állításomat. Hát mikor Mexikóban voltam, a dicső Miksa -császár mellett, mint kukta, az történt velünk, hogy majd éhen vesztünk. -Egyszer kinn a táborban nem tudtunk mást puskavégre kapni, mint egy -krokogyélust. De bizony megettük. Egy kicsit békaizű volt; de csakhogy -volt. Hát ha egy százfogú varasgyéktul meg nem ijedtem, egy ilyen -hitvány kis szörnyetegtől, a kit még nagyító üveggel kell keresni, csak -nem szaladok az operencziára. Vallja meg az úr, hogy az úr sem hiszi, -hogy vannak ilyen pirinyó kis szörnyetegek. - -– Én valljak magának? Én nem vallok, csak konstatálok. Nohát -konstatálom, hogy én sem hiszem, hogy legyenek, hanem azért muszáj nekik -lenni, mert ki van adva legfelsőbb miniszteri rendeletben. Ez el van -döntve. Másik kérdés az, hogy miként jutott ön ezen nagybecsű alkohol -tartalmú palaczkhoz? Ez sem corruptiós bor? - -– Megkövetem; de ez sem az. Hát ehhez meg úgy jutottam, hogy a -főphisikus úr felfedezte, hogy egy borkereskedőnek a palaczkos boraiban -«rókák» vannak: e miatt azokat ki kell önteni a csatornába. Én lettem e -megsemmisítési eljárással megbizva. Hát egyet, kettőt, hármat elhoztam a -palaczkokból. Tetszik tudni: vegyelemzés végett, hogy megtudjam, -vannak-e benne rókák? - -– Rókák? Miféle rókák? - -– A főphisikus úr németül ejtette ki, de én a mindent megmagyarosító -egylet tagja vagyok. - -– Csak nem fuchsin? - -– Igenis, úgy mondta. - -– Jajh! Végem van! Most meg a fuchsint itatták meg velem! Kétszeresen -meg vagyok mérgezve. - -– Ne kiabáljon az úr! Én már egy hét óta mérgezem vele magamat mindennap -s még sem másztam tőle a falra. - -De Makár úrban újra feltámadt az életfentartási ösztön. Borgia Lucretia -óta ilyen drastikus mérgezési jelenet nem került még a szinpadra. - -– Gyilkosok! Méregkeverők barlangja! Megálljatok: majd megfizetek én -nektek ezért a traktáért! Jaj, hogy égeti a hátam közepét ez a fuchsin! -Hol egy tükör? Az arczomnak skarlátveresnek kell már lenni. - -Ezzel kivett az oldalzsebéből egy kis görbe üvegcsét, s annak a dugóját -kezdte el kifelé húzogatni a fogával. - -Zsuzsa asszony nagy jámborul intézé hozzá ezt a kérdést: - -– Kérem szépen: ez is valami ellenméreg? - -Makár úr a nélkül is nagyon mérges volt már. Rárivallt. - -– Ez nem ellenméreg. Ez igazi méreg! Ez tinta! Megálljatok csak! Majd -drága lesz ennek a trichinnek meg a fuchsinnak az ára! Most én -mindezekről jegyzőkönyvet veszek föl. - -Azzal kihúzott a zsebéből egy ív rovancsolt papirt, azt kiterjeszté az -asztalra s hozzáült. Irni kezdett. - -– Mai napon alulirott által a helyszinén fölvétetett! Kapor Ádám és a -felesége. Simulált szegények. Vallásháborító muzsikus. Kassai sonka. -Hagyma fentőstül. Kosár perecz. Virágcsokor. Huszonkétfokú meleg szoba. -Különféle kések. Danoló kisasszony. Tejet ivó kisded. Hivatali -visszaélést elkövető konstábler. Egészségügyi rendelet bűnös kijátszása. -Életbiztonság elleni merénylet. Kettős mérgezés trichin és fuchsin -által. Noh! Lesz ebből szép kis ügydarab! - -– Jaj! Feleség! sápitozott Ádám apó. Végünk van. Nem a szegények házába, -hanem a dologházba kerülünk mi mind valamennyien. - -Makár úr egy nagy poczát ejtett a protokollumba, azt vitézül felnyalta. - -– Majd Paczal János uram is megemlegeti ezt a mai Gabelfrustukkot. - -– No hát mi lesz belőle? pattogott vissza János. Legfeljebb elcsapnak. -Ugyan nagy dolog! Megyek zsákot hordani. Ott legalább nem abczugolnak -meg többet. S nem hivnak szamárnak, olyan urak, a kiknek azt mondhatnám, -hogy ha én szamár, akkor kegyelmed «urambátyám». - -– Úgy! Akkor még azt is hozzá irom: «Felsőbbség irányában nyilvánított -magas fokú tiszteletlenség. Hivatali titok elárulása.» - -Ezzel aztán a hajához törlé a tollát s ismét elrejté azt a tolltartóba. - -– Itten végeztem. Megyünk egy házzal odább. - -Azzal szétnézett a kalapja után. Nem találta. - -– Hol a kalapom? - -Nem kapva az általánosságban tartott interpellatióra választ, -specialiter ráförmedt a konstáblerre. - -– Hol van a kalapom? - -A János föltette az uniformisos sapkáját a fejére s feszesre húzta a -derekán a dolmányát. - -– Én tudom, hogy hol van? De ez hivatalbeli titok, a mit majd csak az -alkapitány úrnak terjesztek elő a rapporton. - -– De kalap nélkül csak nem mehetek el! - -– Az nem tartozik rám. - -– Hát rablók vannak itten? Hová tették a kalapomat? - -Zsuzsa asszony alázatosan bátorkodott megjegyezni. - -– Kérem tisztelettel. A kalapját a Lidi kisasszony vitte be a szobájába. - -– Micsoda? Eldugta a kalapom, hogy el ne mehessek! No még ez is -belekerül a jegyzőkönyvbe. - -Tintát, tollat, rovancsolt papirt újra elővett a törvényes hatóság és -beleirta az ujabb kihágást. - -«Lidia kisasszony. Hatósági személynek erőszakos letartóztatása. -Tiszteletlen magaviselet a hivatalos tekintély ellenében.» - -Ez is megvolt. - -– Egészen organizált rablóbanda! - -– Jaj én édes Jézusom, sopánkodék Zsuzsa asszony. Soha se irtak még a mi -lakásunkban jegyzőkönyvet. - -– A kalapom pedig itt legyen ebben a nyomban! - -A Lidi kisasszony már jött vele a hálószobájából. A czilinder ki volt -vasalva szép fényesre. - -– No itt van uraságodnak a kalapja. Ne essék kétségbe. - -Makár a kalap után nyult s nagy volt a megütközése, a mint azt kezébe -kapta. - -– Micsoda? Ez nem az én kalapom. Az enyim ócska volt. De bizony mégis az -én kalapom. Bele van irva a nevem veres tintával. Hát hogy lett ez ujjá? - -– Hát egy kicsit kivasaltam. - -– Kivasalta? S attól lett ilyen fényes? Hisz ez új korában sem lehetett -külömb, a mikor én még nem ismertem. - -Mosolygó arczczal forgatta előre-hátra a kalapot. - -– Ilyen kalap nincs az egész irodában. Ha ezt az a nagy dandy expeditor -meglátja a fejemen, a sárga irigység fogja ellepni. Hát aztán? - -Itt egyszerre visszaesett a régi hivatalos hangba. - -– Hát aztán mondja csak Lidi kisasszony, hogyan jött magának az a -spuriussa, hogy ezt az én kalapomat kivasalja? - -– Hát megsajnáltam önt, hogy olyan elhagyatott kinézése van. - -Makár úrnak még a hunyorgó szeme is felnyilt erre a szóra. - -– Megsajnált engem? Ez a szó ismeretlen az én szótáramban. Hisz én, a -mióta élek, csak azért vagyok a világon, hogy leszidjanak, meg -kinevessenek. Ha másnak csinálok bajt, akkor leszidnak, ha magamnak -csinálok, akkor kinevetnek. Azért én sem szántam soha senkit. S itt most -akadok egy emberi lényre, a ki engem megsajnál. Hát igazán megszánt -engem a kisasszony, hogy olyan madárijesztő vagyok? S akart rajtam -valamit igazítani? No hát én sem maradok adósa. Mi jár egy kalap -kivasalásért? Elfogadja a kisasszony fizetés fejében ezt a -jegyzőkönyvet? - -Azzal kihúzta az oldalzsebéből a veszedelmes protokollumot s odanyujtá a -hölgynek. - -– Azt tehetem vele, a mit akarok? - -– A mi a két kezének tetszik. - -De percz mulva nem volt már az a protokollum protokollum, mert azt a -Lidi kisasszony finom ujjacskái harminczkét darabra tépték. - -– Akkor köszönöm. - -Jókor köszönte már. - -Makár úr nevetett, két sor, jobb sorsra érdemes, hatalmas fogat tüntetve -elő, a miket ugyan sohasem látott senki. Nevetni nem szokott, ásítani -nem szabad. - -– Huh de hamar elbánt vele! Ez kéne nekünk az irodába kisegítőnek! Egy -hét alatt nem lenne retardatum. No de hát ez még nem elég. Most már hát -kitöltöm még azt a szegénységi bizonyítványt is. - -Azzal még egyszer leült az asztalhoz, még egyszer kisrófolta a -tolltartót. Kihúzta a fogával a dugót a kalamárisból, s elkezdte a -blankétát kitölteni. - -Zsuzsa asszony örömrepesve sugá Ádám apónak: - -– Lásd? Mégis csak megirja a szegénységi bizonyítványt. - -Ádám apó csak a fejét ingatta s felfelé nézett a gerendára. - -– Én azt hiszem, hogy most is csak álmodom. Egyszer csak fütyül a -lokomotiv, felébredek s akkor látom, hogy hibás váltóra igazítottam a -Blitzczúgot. - -– Nem! Nem! Ez valóságos igazi szép szegénységi bizonyítvány, a -milyenért ma reggel imádkoztunk. - -– Itt van ni! mondá Szüköl Makár. Megvan. S azzal a nedves papirosra a -bicsak fokával port vakart a falról. Vegyétek! Legyetek szegények, nem -bánom. Nem akarom útját állni a szerencséteknek. Pedig megtehetném! -Hanem hát megsajnált engem!… Kivasalta az ócska kalapomat. Fogja öreg, -itt az irás. - -Ádám apónak a szeme is megtelt könynyel, mikor azt a kebeléhez -szoríthatta. Aztán oda adta a feleségének. Egyik sem tudott bele nézni, -mindkettőjüknek a szeme előtt összefutott az irás. Utoljára a Lidi -kisasszony olvasta fel nekik. - -Sokféle öröm születik a világra egy irott sor láttán. Mikor a gazdag -bankár megkapja az érdemrendet, mikor a képviselő szinről-szinre látja a -mandátumát, mikor a vasuti concessio alatt megpillantja a vállalkozó a -miniszter aláirását; de mi ez mind ahhoz az örömhöz, a mi a Kapor -Ádáméké volt, mikor elnyerhették azt a szegénységi bizonyítványt. - -Mégis csak van igazság a földön! De bizony alkotmányos világban élünk! - -– De hát megálljunk csak még egy szóra, mondá Makár, a szelidebbik -tekintélyét, azt a kegyosztó, azt a pártfogást kisugárzó tekintélyt -öltve az arczára. Még valamit akarok ti nektek mondani. - -Most már tegezte őket. Szárnyai alá fogadta. - -Aztán szétnézett, hogy hová tegye le a kalapját? A mosókonyhában minden -ragad. S «most már» nem lehet azt a kalapot letenni akárhová. - -– Oh kérem, tessék föltenni a fejére. - -– Tessék! tessék! - -A két hölgy ráerőltette, hogy tegye föl a kalapját. Meg is tette. Még -pedig egy kissé nyalkán a hunyorító szeme fölé félrehúzva. - -– Hát azt akarom mondani, hogy még ez a bizonyítvány maga nem teszi meg. -Ti édes öregeim bizonyosan a szegények házába akartok fölvétetni, a hogy -Ádám apó felsóhajtásából megértettem. Hát arra még egy folyamodás is -kell, a mire ráirhatják az indorsátát. Hát nehogy még egyszer -visszaküldjék az öreget a városházától, majd gondoskodom én magam a ti -folyamodástokról. - -Megint csak levette a kalapját, úgy gyönyörködött benne. - -– No majd irok én egy olyan… - -Itt félbeszakítá a szót: észrevéve, hogy a konstábler még mindig ott -van. - -– Ugyan édes Paczal János konstábler úr, legyen szives megnézni, hogy -nem lopta-e el valaki az esernyőmet? a folyosón hagytam kifeszítve. - -A János megtette a kérését. - -– «Ez» előtt nem beszélhetek. Mert ha megtudja valaki, hogy én -folyamodást irok, bevádolnak zugirászat miatt. - -– Oh a János nem olyan ember. - -– Csak hagyjátok, édeseim! Hétszáznyolczvanhét olyan paragraphus van, a -mit egy hivatalnoknak tudni kell, hogy mitől féljen? Mit nem szabad neki -cselekedni. Félek én már akkor is, a mikor a nyakravalómat felkötöm, de -még jobban, a mikor leoldom. A hányat lépek, annyiszor félek. No hát azt -nem szabad senkinek megtudni, hogy a folyamodástokat én irtam. Olyan -instantia lesz ez, fogadom, hogy mikor azt elolvassa a tanácsnok úr, -bömbölni fog, mint egy tengeri oroszlán! Beleirom, hogy ötven esztendeig -éltek példás házasságban, most is a jó erkölcsöt istápolják, a mi -kevesük van, azt is megosztják a maguknál még szegényebbekkel. Bele jön -az árva czigány gyerek is, meg a szorgalmas Lidi kisasszony, a ki -csodaszépsége mellett keze munkája után él s nincsenek «bizonyos -valakijei». Nem azokat az úrfiakat sajnálja meg, a kik fénymázos -kamáslit hordanak a czipőjük felett, s a keztyüiket az oldalzsebükből -fitogatják, az egyik szemükkel monoklisok, a másik szemükkel -szemtelenek, hanem azt a szegény ördögöt sajnálja, a kinek félre van -gázolva a csizmasarka. Irok én olyan instantiát, hogy Hirsch báró -megirigyli ha elolvassa, s felcsap szegénynek. - -Kapor Ádám discrét ember volt. Sietett felhasználni azt az időközt, a -míg a konstábler kivül van, oda sugott Makárnak: - -– Aztán én nem kivánom ám ingyen azt az instantiát. - -– Hát természetes, mondá Makár. - -– Kinek kinek meg kell a munkája diját kapni. - -– Az rendén van. - -– Mennyiért tetszik azt megirni? - -– No hát mit mondjak, öreg. Egy ebédért. - -– Nagyon jó lesz! Kapott rajta az öreg. A feleségem nagyon jól főz. - -– Hja: nem itt nálatok! Ide én nem jöhetek, mert akkor kitudódik. - -– Hát hol? - -– Valami közhelyen, a hol nem tünik fel. Ott azután a folyamodást -átadhatom. - -Ádám apó nagyon felhúzta a vállát. «Valami közhelyen?» Vendéglőt ért -alatta? Jaj, ha a Grand Hotelt találja kivánni. - -– Igenis. Hát hol kivánja, hogy ebédeljünk? - -– Hát hol? A hol a magam forma rangbeli férfiak szoktak ebédelni. A -népkonyhában. Ott tíz krajczárért olyan pompás gulyáslevet adnak, hogy a -primás se eszik külömbet. Ergo holnap egy órakor a népkonyhában. Te -fizeted az ebédet. - -Ennél a szónál Zsuzsa asszony megkapta a Makár kezét s nagy zokogva -csókolta meg. «Oh drága jó uram». - -– Mi ez? mondá Makár. Ne bolondozzatok! Valaki megcsókolta a kezemet. -Ilyet is megértem! - -De nemcsak ezt érte meg, hanem még azt is, hogy a Lidi kisasszony, az az -oltári szépség átölelte a fejét, s ezzel a szóval: «Maga derék ember!» -egy hatalmas csókot czuppantott a tíz krajczáros patronus ordináré -arczára. - -Az csak ámult és bámult. - -– Hát ez mi volt? Egy szép leány csókja! Az én kicsufolt pofámon! Milyen -gazdagok ezek a szegények! - - - - -XV. FEJEZET. A VARRÓLEÁNY ÉJSZAKÁJA. - -Lidi kisasszony himzés közben rájött, hogy van egy kellemes érzés, a mit -ő úrhölgy korában nem ismert: az ambitio. - -(Az «ambitio» szót minden nyelv úgy tartotta meg, a hogy a latintól -örökölte, mi sem szolgálhatunk mással. Van synonim szó elég: «dicsvágy, -becsvágy, nagyravágyás, feltörekvés», de az egy sem fejezi ki az -ambitiót.) - -Ambitio az, mikor egy budapesti varróleány felteszi magában, hogy ő fog -olyan finom izlésü virágokat himezni eredeti felfogással egy darab crepe -de chinere, mint akármelyik párizsi divatművésznő. - -Az ambitio igen jótékony indulat. S ezt a kellemes érzést a szegény -emberek monopolizálják. Ha az ambitio a magasabb sphærákba kerűl, ott -már elfajul nagyravágyássá. Olyan, mint a retek: lapályon termesztve -édes izű, hegyvidéken elültetve keserű, mint a torma. - -Az ambitio több várost felépített, mint a mennyit a nagyravágyás -lerontott. - -De hát ezuttal csak egy crepe de chineről van szó, meg az arra himzett -csodaszép orchideákról, passiflorákról és arabeszkekről. - -Lidi föltette magában, hogy egész éjjel fönmarad és reggelre elvégzi a -rábizott munkát. - -Zsuzsa asszony megtudva ezt a szándékát, még lefekvés előtt szenet -rakott a tűzre, s azt tanácsolta a varrónőnek, hogy hagyja nyitva a -hálókamrája ajtaját, mikor bemegy dolgozni, hogy a meleg bejusson. - -Milyen jó érzés az, mikor egy dolgozó ember magára maradhat! - -A munkában nem hosszú az éjszaka. Csak úgy repülnek az órák. A kakukkos -óra minden negyedet meghuhukol. - -Ádám apó még napfénynél lefeküdt a hárságyra. Sok volt a mai nap -fáradsága az öregnek. Aztán jól is lakott. Bort is ivott. Hát még a -lelki versenyfuttatás! Neki is volt ambitiója. S az már teljesüléséhez -közeledett. Az a szép diszes szegények háza ott a város szélén! - -Nyolcz órára elvégezte a munkáját a Zsuzsa asszony, az egész ruha be -volt vasalva. Holnap csak haza kell hordani. Nem is fog holnap négy -órakor fölkelni. Kialuszsza magát. Csak hat órakor kel föl. - -Nyolcz órakor hazakerültek a napszámos legények. Olyan lármával jöttek, -mintha veszekednének. Pedig csak beszélgettek. De hát ők nem tudnak -halkan értekezni. Nemsokára tele volt velük a fáskamra, s lassankint a -lárma elcsillapult odabenn. - -Egy vasajtó becsapódása az utcza felől jelenté, hogy kilencz az óra. A -lúdfertályos nő bezárta a boltot. - -Az utczán a nehéz üres társzekerek csörömpölnek végig, a mik egész nap -szenet, téglát szállítottak; azok mind ebben az utczában tanyáznak. - -Tíz órakor a kapu nyilik, hintó gördül be az udvarra. A konfortáblis -érkezett meg. Az kifog, beviszi a lovat. A paripa egy kis ideig röhög a -zabra, aztán az is elpihen. - -Csendesség lesz a háznál. Csak mint egy távol fürészmalom dorombolása -szürődik át az éjszakán a mindenféle kaliberü torkoknak a horkoló -versenye. - -Ekkor kinn a kerti lak körül elkezd egy andalgó macskapár egymással -szerelmi nyilatkozatokat váltani. A macskafüleknek az bizonyosan -kellemetes ének. Milyen nagy registerü hangterjedelme van a kandurnak! -Két oktáván keresztűl birja. - -Ez még jó volna. De a macskamernyákolásra meg a Vigyázz ébred fel. Az -előrohan az ágy alól, s bomlottul ugat és az ajtót kaparja. - -Erre Ádám apó tápászkodik fel, s odaczammog az ajtóhoz, kinyitja a -kutyának. A Vigyázz nagy morogva rohan ki a kertbe s szétriasztja az -éjjeli ábrándozókat, azok prüszkölve szaladnak fel a padlásra. - -A Vigyázz mérges, hogy oda nem szaladhat utánuk, s sírva csaholva -panaszolja a keservét. - -– Keszt herein! Be jösz mindjárt! kiabál rá az öreg, s mikor végre be -tudja idézni a Vigyázzt, jót húz a hátára a nadrágszijjal. - -A Vigyázz aztán nem is bujik az Ádám ágya alá többé; hanem bemegy a -Lidihez, s annak a lába elé kuporodva, panaszolja el nyöszörögve a -mostani czudar világ romlottsága felőli nézeteit. Különösen ezek a -macskák! - -Ádám apó megint lefekszik. De már nem tud ujból elaludni. - -Tizenegy óra felé elkezdi egészen csendesen a maga zsoltárját énekelni. - - «Perelj uram perlőimmel, - Harczolj én ellenségimmel! - Te paizsodat ragadd elő: - Én segedelmemre állj elő. - Dárdádat nyujtsd ki kezeddel, - Ellenségimet kergesd el! - Mondjad azt az én lelkemnek: - Tégedet én megsegitlek!» - -Ettől aztán megenyhül a lelke s ismét elalszik. - -Fél óra mulva két kocsmalátogató jön végig az utczán, hangos disputát -folytatva. A Kaporék ablaka alatt megállnak; mert ott az utczaszeglet. -Ott el kell válniok. Minden szavukat meg lehetett hallani. - -Az volt a vitás kérdés, hogy el lehetett volna-e Gurkót fogni a -Sipka-szorosban, vagy nem? Az egyik turkophil volt, a másik russophil. -Mindakettő nagy stratéga. Egyik sem engedett a maga álláspontjából egy -lábnyomnyit sem. Reggelig ott folytatták volna a háborut, ha az egyikért -érte nem jött volna a felesége. Annak aztán meg kellett magát adni -kényre-kegyre. Azt vitték hadi fogságra. De még a tulsó utczából is -visszakiabált, hogy «éljen Gurkó!» a mit az ellenfél hasonló stentorral -torolt vissza. «Éljen Ozman Gházi!» - -Tizenkét órakor rendőri szabály szerint minden kocsmát bezárnak. - -A kizavart borozók jöttek nagy danolással végig az utczán. Versenyeztek -egymással, hogy melyik tudja a másikat rekedtté ordítani abban az -elkeseredésében, hogy «Volt nekem egy daruszörü paripám; De eladta a -szegedi kapitány». - -Ezek alig haladtak el, jön egy másik marhacsorda; aztán meg sertéseket -hajtanak végig az utczán. Ezek is úgy énekelnek, a hogy tudnak. - -Majd meg a czigányok érkeznek haza: a Zsiga a két rajkójával. Addig -csoszogva lépegetnek, a míg a konyhán keresztűl mennek; hanem oda lenn a -pinczében kezdődik el a hadd el hadd. A Zsiga szidja a nagyobbik fiut, a -mint a «tányérolt» pénzt számba veszi. «Hát te bibast, hogy tudtad -elvenni a fületlen gombot pénz helyett? Hát e micsoda? Hisz e meg -tavalyi kutya bélyeg! Csupa ujpesti hatosok! Minek veszel el mást, mint -rézpénzt, ha szamár vagy? Hát már most én kit csaljak meg vele?» - -Aztán már csak a tolvajok járnak az utczán. Gyanus füttyök hangzanak fel -itt-amott, a mik titkos jeladások lehetnek. - -Valaki lassu léptekkel közeledik s megáll a zsidó asszony boltajtaja -előtt: kulcsot próbálgat a zárba. A boltban lárma támad: a betörő -elszalad. - -Aztán elkezdenek az átelleni kovácsműhely ajtaján dörömbölni. Bizonyosan -a majszter érkezett haza, de nem bir lelket verni az inasba, a ki a -műhelyben alszik. Üti bottal, kővel az ajtót; csak úgy hangzik bele az -egész utcza, míg egyszer csak beeresztik. - -Három óra felé asszonysikoltozás riasztja fel az utczát. Segítségért -kiabálnak. - -Erre mozgás támad a padláson, a János konstábler szalad le nagy -dobogással a lépcsőkön. Nem tekinti, hogy még tart a fráj nap, erőt vesz -rajta a hivatás buzgalma: rohan ki az utczára. Hangzik az éles -siphangja, a mivel jelt ád a távoli rendőröknek. Odakinn dulakodás -támad: többen vannak, a kik kiabálnak; de a János hatalmas hangja -uralkodik a lármán. Ő most a «Lohengrin». Megszabadítja az üldözött -ártatlanságot. Ő a megtorló igazság lovagja. Bekiséri a gonosz -cselszövőket Odin haragja elé. - -Végre, hogy semmi se hiányozzék az éjszakai élvezetek repertoirjából, -négy óra tájon nagy trombitaszó hangzik az utczán. Vágtatva csörömpölnek -a tüzoltó szekerek. «Tra-ri!» - -A kertre nyiló ablak egyszerre megvilágosodik. Valami nagy épület -gyuladt ki: a felhőkig ér a lángja. - -A veresfény betölti a szobát. A varrónő kénytelen a nagy kendőjével -lefüggönyözni az ablakát; mert a tüzvilágítás egészen elveszi a -szinérzékét. Akkor aztán dolgozhatik csendesen: nem háborgatja semmi. A -falióra is megállt. Néha eszébe jut megpihenni. Öreg már az is. - -Csak arról tudja meg, hogy vége az éjszakának, mikor a város végén levő -gyárak gőzkürtői elkezdenek mammuth-bőgéssel jelt adni a munkásaiknak a -felgyülekezésre: «búh, bőh!» vastagon és vastagabban, a minek az indulni -kész gőzhajó leviathán-üvöltése kontráz «huhúh!» Erre aztán elkezdődik -az átelleni kovácsműhelyben is a pőrölyök csattogása: a szenes -társzekerek mind neki indulnak a munkának, megelevenül az utcza; a -szemetes legény csenget kapuról-kapura. - -Mikor leveszi a varróleány a nagykendőt az ablakáról, már akkor az a -része az égnek, mely éjjel a tüztől veres volt, mostan fekete a füsttől, -s az átelleni része tűzveres. Itt jön fel a nap. - -Átvirrasztotta az egész éjszakát s meg volt vele elégedve. A himzet -teljesen elkészűlt. - -Hát… gondoljuk, mintha most volna vége a kotillionnak. - - - - -XVI. FEJEZET. AZ, A KINEK ÉP SZIVE VAN. - -Zsuzsa asszony csak összecsapta a kezeit, mikor reggelre kelve, -megmutatta neki Lidi kisasszony az elkészült himzést. - -– Kegyed valóságos tündér! Hogy tudott annyit elvégezni? - -– Egész éjjel dolgoztam rajta. - -– Hanem ezt ne produkálja sürün, mert az éjszakázással elrontja az -egészségét. - -– Hiszen még az idén egy bálban sem voltam. - -– Én Istenem! Milyeneket tud mondani. - -Zsuzsa asszony nem engedte magától azt az elégtételt megvonatni, hogy az -összes házi lakókat egyenkint be ne hivogassa, a Lidi kisasszony remek -munkáját megtekinteni. (A tótokat képviselte corporative a Frányó.) No -mert voltak közöttük skeptikusok, a kik kétségbevonták, hogy ez a Lidi a -másik Lidivel azonos személy; most aztán mikor látták, hogy mit tud? és -különösen mikor azt megtudták, hogy egész éjjel dolgozott, egy sem volt, -a ki tüzbe ne tette volna a kezét azért, hogy «ez a Lidi kisasszony -ugyanaz a régi Lidi mamzell, a ki szintén egész éjjel fenmaradt a munka -mellett, mikor sürgős volt.» - -Még csak a Csicsonkának kivánta a Lidi megmutatni a munkáját. A -gyermekszáj véleményére szokott legkiváncsibb lenni minden művész. Addig -nem viszi el az üzletfőnökhöz a munkát, a míg a kis leánynak meg nem -mutatta. - -Az pedig ma nagyon későn került elő. - -Hja! mert ugyan csak ki volt csipve. Olyan czifra volt, mint egy -kötéltánczosnő. Volt rajta piros szoknya, fehér mellényke, bodrokkal, a -haja elől kurtára vágva és tincsekbe bodorítva; hátul pedig széles piros -szalagok közé fonva. Még a virágai is czifrábbak voltak, mint máskor; az -ibolyák közé egy-egy rózsabimbó, a gyöngyvirágok közé pedig árvácskák -tüzve. - -– Ej ha! Te talán a czirkusba készülsz tánczolni, hogy úgy fel vagy -teremtettézve? Monda Zsuzsa asszony. - -– Hát uj ruhát kaptam a nagymamától. - -– Nem tudott okosabb öltözetet kigondolni a számodra. Olyan vagy, mint -egy kutyakomédiásné. - -– Kérem, néni, ez szép ruha. - -– A szád is ki van neked festve, mi? - -– Nem. Csak szőlőzsírral van bekenve, mert kicserepesedett. - -– No no! Aztán hová készülsz te most ezzel a nagy parádéval? - -– Hát megengedték, hogy a grand hôtelben árulhatok ezután virágot. - -– Úgy? Virágot? Tudom már! Az a te boszorkány nagyanyád is azt tartja, -hogy a retek addig jó, a míg apró. - -A Lidi kisasszony még is csak megmutatta neki a kész munkáját. - -A Csicsonka csak állt előtte tátott szájjal. - -– No hát nem szép? nógatá Zsuzsa asszony. - -– Szép, szép; de csak mégis szebb az eleven virág! Fecsegett a leány s -azzal megfordult a lábújjhegyein és kitánczolt. Sértve érezte magát az -által, hogy az új ruhájában nem találta senki szépnek. - -– Vigyenek hát a rosszak! dörmögött utána Zsuzsa asszony. Te is ott -kezded, a hol az anyád kezdte; majd ott is végzed, a hol ő végezte. - -Aztán látott minden ember a maga dolga után. Lidi kisasszony elvitte a -himzést a főnök úrhoz; Zsuzsa asszony elhordta a tiszta ruhákat, Ádám -apó pedig felment a vasúthoz, kikérni a bizonyítványát, hogy húsz -esztendeig hűségesen és józanul szolgált és semmi vétséget el nem -követett. Ez is jó lesz majd az instantiához. Onnan aztán el kellett -mennie a népkonyhába s ott bevárni a patronusát, s megtraktálni azt tíz -krajczáros gulyáshússal. Ő fog legkésőbb hazakerülni onnan. Akkor már -késő a városházára fölmenni; marad a folyamodás beadása holnapra. - -Ma még kávét sem főztek idehaza. - -Hiszen olyankor nem is éhes az ember, mikor reménységgel táplálkozik. S -ma mindenkinek volt valami magasbanjáró reménye. - -Hányan fognak megcsalatkozni? - -A ki leghamarább átesett rajta, az a Csicsonka volt. - -Már két órára hazakerült; de csaknem minden virágja meg volt a -kosarában. Nem is hazament egyenesen; hanem beállított a Kaporékhoz. - -– No, hát? Csicsonka! Nem jól ütött ki a grand hôteli virágvásár? kérdé -Zsuzsa asszony. - -– Jaj, édes Zsuzsa néni; nem megyek én oda többet. Kiég nekem ott a -szemem. Megpróbáltam a virágárulást. Egyik asztaltól a másikhoz hordtam. -Egy helyen elpirongattak, más helyen meg olyanokat mondtak, hogy inkább -ne is vettek volna a virágomból. Egyszer aztán egy kopaszfejü ifjú úr, a -ki virágot vett tőlem, azt kivánta, hogy tűzzem a csokrot a gomblyukába. -És aztán olyan rossz volt, hogy én megharagudtam, fejéhez vágtam a -csokrot, s sírva szaladtam haza. Nem megyek én oda többet. - -S megint elkezdett sírni. - -– Derék kis leány vagy! mondá Lidi kisasszony, s megcsókolta a -leánykának a homlokát. - -Az sírva ment a filagoria felé a virágos kosarával. - -– Hiszen derék kis leány, mondá Zsuzsa asszony; de majd lesz ennek -nemulass, ha a nagyanyjának elmondja a vitéz tettét. - -– Inkább az anya keze verje meg, mint a sorsé. - -Hát hisz abban az anyai kézben nem is volt fogyatkozás. A fabódé falain -keresztűl lehetett nyomban hallani a kis leány visítását, a mi hirdeté -az ellazsnakoltatást. - -Lidi kisasszony indulatosan járt alá s fel a mosókonyhában, mint egy -nőtigris, e gyermeki sikoltozás alatt. Fellázadtak az idegei. - -A mint aztán a sikoltozás éles hangjai elmultak, akkor meg következett -rá valami még nyugtalanítóbb nyavalygás, rimánkodás, nyögés nesze; mint -mikor egy védtelen gyermeket kínoznak. - -– Nem! Ezt én nem tudom eltürni! Bemegyek hozzájuk! mondá Lidi -kisasszony. - -Zsuzsa megfogta a kisasszony kezét. - -– Ne ártsa bele magát, kisasszony, a mások dolgába! A szegény embereknek -nem csak a maguk baját kell türelmesen venni; hanem a más szegényekét -is. Kivált az ilyen fajta szegényeket nem kell háborgatni; a kik -bepiszkolják azt, a ki őket a földről felsegíti. - -– No én ezt nem türöm el. - -S azzal kirohant a kertbe. Benyitott a filagoriába. - -Olyan jelenet volt előtte, a mi a vérét forralá fel. - -Egy erős, csontos vén asszony ült egy kerékkel hajtható karszékben. -Ijesztő rezes arczú, sasorru, kidülledt szemü bőjti boszorkány. - -Annak a lábainál térdelt a Csicsonka, a két hajtekercsénél fogva -odakötve a szék karjához. A felső testéről le volt húzva minden ruha, s -azt a fehér gyöngéd bőrét ütögette a gonosz banya egy csomó -árvacsalánnal. A gyermeknek a teste veres foltokkal volt már tele. Azok -égették. - -– Mit csinál ön azzal a gyermekkel? rivallt a banyára a kisasszony. - -– Hát magának mi köze hozzá, hogy én mit csinálok? rikácsolt az asszony. -Kotty belé, szilvalé! Lásson a maga gyereke után. Ha nincs még, -szerezzen. Ingyen adják. - -– Én megtiltom önnek, hogy azt a gyermeket kínozza. - -– Ugyanúgy-e? Ej de hegyes! Ugyan, hogy tiltja meg? - -– Így ni, mondá Lidi. - -Azzal odaugrott hozzá, kikapta a kezéből a csaláncsomót s összetépte; -nem törődve azzal, hogy a saját kezeit égeti vele össze. - -– De hát hogy mer maga itt erőszakoskodni, a más házánál? Most mindjárt -pofon vágom! - -Erre a Lidi kisasszony nem szólt neki semmit, csak megfogta az -asszonynak a két kezét csuklójánál fogva, s keresztbe szorítá a mellén. - -Az egy ideig küzdött vele; aztán tapasztalá, hogy a kisasszonynak a két -keze olyan mint az aczél, nem lehet abból kiszabadulni. Akkor aztán -elkezdett óbégatni. - -– Szörnyüség! czudarság! Egy szegény beteg asszonyt, egy tehetetlen -nyomorékot így megrohanni, egy ilyen erős személynek, mint maga. - -– Hát mondja ön meg, ha Istent ismer! Hogy tudott olyan kegyetlen lenni, -hogy ennek a szegény kis leánynak a testét összecsipdestesse a -csalánnal. Mit vétett az unokája? - -– Azt vétette, hogy nem gyomlálta ki a csalánt a virágágy közül. - -– Nem igaz! nyafogott közbe a Csicsonka. - -– Kusch ti! Ne morogj! - -– Azért nem szabad egy gyermeket így megkínozni. - -– Ki parancsol belőle? Én nem kérdezem, a kisasszony mivel mulatja magát -éjjel-nappal. Takarodjék ki az én szobámból! - -– Nem megyek addig, a míg azt a gyermeket szabadon nem ereszti. - -– Nem megy ki innen? No hát majd én mindjárt megmutatom, hogy elmegy -innen esze nélkül. - -S azzal elkezdett a vén banya valami ocsmány nótát dalolni, olyanfajtát, -a minőkkel a lebujok bacchansnői mulattatják a tisztelőiket. - -Lidi kisasszonynak elállt a szava. Mintha minden érzéke egyszerre -elzsibbadt volna. Hát persze ő még ilyesmit soha sem hallott. - -S a vén banya az első nóta után elkezdte a másodikat. Infámis, -gyalázatos dalokat, a miket meghallani rosszabb az arczulverésnél. -Közben el-elnevette magát. - -A Csicsonka siránk hangon mondá: - -– Azért kínoz, hogy nem akarom ezeket a nótákat utána dalolni. - -– Hisz ez a nő őrült! hebegé Lidi, s azzal sietve ment ki a kerti -lakból. - -A vén banya röhögése hangzott utána. - -– Ahá! Úgy-e, hogy ki tudtam kergetni. Haha! Tudom én, mitől döglik a -légy. Gyere csak még egyszer vissza, majd még szebb nótákra is tanítlak. - -Lidi kisasszony reszketett a haragtól, a mint a lakására visszatért. A -hideg rázta, a míg elmondta a Zsuzsának, a miket tapasztalt. El sem -tudta egészen mondani: hisz vannak dolgok, a mik elmondhatatlanok. - -Aközben a nagykendőjét, kalapját kapkodta magára. - -– Mit akar a kisasszony? kérdezé hüledezve Zsuzsa néne. - -– Elmegyek a főkapitányhoz s feljelentem ezt a hallatlan botrányt. - -Zsuzsa összecsapta a kezeit. - -– Kegyed akar a főkapitány úrhoz menni! Hát nem gondolja meg kegyed, -hogy mit koczkáztat akkor? – Nem gondol arra, hogy másnak a nevét -viseli? Hogy kegyed maga is hatalmas rokonai által köröztetve van. -Bizonyosan volt fényképe: azt megküldték a főkapitánynak. - -– Nem volt fényképem. Egy aquarellképem volt csupán; azt pedig -megsemmisítettem. - -– De kegyedre nézve mégis veszedelmes dolog, tanuképen, vagy épen vádló -alakban kerülni a rendőrség elé. Maga is zavarba jön, ha összevissza -kérdezgetik. - -– Hallja, édes Zsuzsa asszony. Én erre most mind nem gondolok. Mikor -valaki egy rossz tettet akar elkövetni, akkor gondolja meg jó hosszasan, -hogy mi következése lesz annak; de mikor jót kell tenni, tegye abban a -perczben, a mikor eszébe jutott, s ne törődjék vele, hogy mi lesz annak -a vége. - -– Ez megint kegyedhez való mondás. Már mi szegény emberek azt nem így -szoktuk. Leányról van kérdés: ki törődik azzal. Az anyja is virágáruló -leány volt, a leány is az lesz. Az sem tudta, ki volt az apja, ez sem -tudja. Ez így megy rendre egyik a másik után. - -– Talán még sem. - -– Aztán mit akar kegyed följelenteni? - -– Azt, hogy az a nő őrült. Vizsgáltassák meg orvossal. Elmeháborodottnak -kell neki lenni. Láttam a szemeiből. - -– És aztán, hogyha komolyan veszik a rendőrségnél a kegyed -följelentését, ha nem nevetik ki vele, akkor mi lesz? Idejönnek, -megvizsgálják a vén asszonyt, kikérdezik felőle a szomszédokat s -végesvégül úgy találják, hogy csakugyan elmeháborodott a vén Ribiczáné s -elviszik innen a Lipót-mezőre, akkor mi lesz azzal a kis leánynyal? Az -itt marad magára. Senkije sem lesz a kerek világon. A szemétre jut. -Kegyed földönfutót csinált belőle. - -– Magamhoz veszem a leányt. - -– Magához? Hová? Abba a kis kamrájába? S mit ád neki enni, a míg az -dolgozni megtanul? Azt a kis bögre kávéját osztja meg vele? - -– Nem. – Alapos reményem van, hogy rövid időn kapok olyan állást a nagy -divatárukereskedésnél, a hol magamnak lesz kényelmes otthonom. Oda fogom -vinni magammal. - -– Kegyed abba a nagy divatáru kereskedésbe akar beszegődni, mint rendes -mamzell. Lidi kisasszony! Meggondolta, hogy mit tesz? Hisz ott minden -nap találkozni fog kegyed valakivel a felsőbb társaságból, a ki kegyedet -otthon, a fényes palotákban látta. Kegyedre rögtön rá fognak ismerni. - -Lidi kisasszony magasra felemelt homlokkal mondá: - -– És ha rám ismernek?… - -Ebből a tekintetből megtanulta azt Zsuzsa asszony, hogy a szegénység -arra való, hogy büszke legyen rá, a kit az Isten megáldott vele! - - - - -XVII. FEJEZET. A SZEGÉNYEK ETIQUETTE SZABÁLYAI. - -(A ki a Lagunák városában figyelmesen körülnézett, észrevehette, hogy a -Márkus téren át, se éjjel se nappal, tisztességes leány egyedül -keresztül nem megy; hanem az arkádok alatt kerül át egyik oldalról a -másikra.) - -Zsuzsa asszony, mikor már látta, hogy Lidi kisasszonyt le nem beszélheti -arról, hogy személyesen fölmenjen a főkapitányságra, a Ribiczáné -közerkölcsiségellenes magaviseletét följelenteni, áttért e vállalkozás -gyakorlati kivihetőségére. - -– Hát tudja-e a kisasszony, hol van a főkapitányság épülete? - -– Soha sem tudom én, majd megkérdem valakitől. - -– Az nem jó lesz. Én majd útba igazítom. A főkapitányság hivatala van a -hatvani meg a granátos utcza sarkán; egy ócska, kormos házban, a minek a -kapuboltját két kőből faragott hordár tartja.[1] - -– Már most emlékezem rá. Drabantok szoktak előtte állni. - -– Akkor arra is emlékezik, hogy csaknem átellenben van vele az úri -casino. A hatvani-utczában épen ez órákban van a legjobb cserkészet. - -– Cserkészet? Miféle vadakra? - -– Olyanokra, a miknek a fején van a tolla. - -– Attól tart, hogy rámismer valaki? - -– Attól még inkább, hogy nem ismernek rá. Vannak nálunk olyan utczák, a -miken egy olyan szép leánynak, mint kegyed, nem lehet egyedül végig -menni, mert valamit gondolnak felőle. Én elkisérném szívesen: de ha egy -divatosan öltözött fiatal hölgyet egy szegényes viseletü öreg nő kisér, -arról még inkább gondolnak valamit. - -– Én soha sem nézek senkire s nem veszek észre senkit. - -– Nem ám; mert eddig olyan utakon át jutott kegyed a városba, a hol -nincs emberjárás, a hol nincs találkozó hely. Azok a széles utczák, a -mik a sok kocsijárástól sárosak: azok mindenütt jók, ott nem sétálnak a -lakczipősök. Hanem az aszfált mindenütt veszedelmes. A lovakra is, meg a -szépleányokra is. A bécsi-utczáig, ahol a nagy divatüzlet van, a minek -kegyed dolgozik, könnyü eljutni az Erzsébet-téren keresztül. Ott csak a -dajkák járnak ilyenkor a kis gyerekekkel, meg olyan urak, a kik a -«napnál» ebédelnek. De a hatvani-utcza sarkáig ilyen kegyedforma -kisasszonynak csak a következő marschroután át lehet elkerülni. A -stáczió-utczán végig; még pedig a baloldali gyalogjárón: a jobboldali -már kávéházak előtt visz el. Onnan a szénatéren keresztülvágva, a -kecskeméti-utczán végig a szerb-utcza sarkáig. Ott azután hirtelen -átvágni a jobb oldalra; mert az egyetem-téren rendesen fiatal urak -csoportosulnak, a kik az elhaladó szép leányt szó nélkül nem hagyják. -Akkor aztán folyvást a jobboldali járdán tartani, a nagy nyomda, a -takarékpénztár, az egyetemi könyvtár, meg a Ferencziek-zárdája előtt. -Azok mind szent épületek. Világért be ne térjen az átjáró udvarba; mert -az már két kávéház között esik, hanem kerülje meg a templomot, onnan -aztán egyenesen be a főkapitányság épületébe. Sehol meg ne álljon, -senkitől ne kérdezzen semmit; hanem a mint a lépcsőn feljutott, -egyenesen nyisson be azon az ajtón, a mi fölé ez van irva: «Főkapitány.» - -A most hallott utasítások nagyon gondolkodóba ejtették a kisasszonyt. - -Előkelő hölgyekre nézve ezek az illemszabályok nem léteznek. Melyik -utczán s annak melyik oldalán járjon az ember leánya? Amig nem ismeri az -ember a veszélyt, addig az nem létezik. - -A véletlen segítséget hozott. Nem is mondható véletlennek; sőt inkább -logikai egymásutánnak. A János konstábler jött sietve a házba. - -A mult éjjeli kravall alkalmával, a nagy hamarkodásban itt feledte azt a -piros bőrbe kötött bugyillárisát, a miben a tőkepénzén kivül (7 forint -50 kr.) a hivatalos feljegyzései voltak. Most azért futott vissza. - -– Hozta a jó ég! mondá Lidi kisasszony; nem titkolva kellemes -meglepetését. - -– Igazán, mintha az úr Jézus küldte volna! szaporítá az üdvözlést Zsuzsa -asszony. - -Lidi kisasszony aztán hirtelenében elmondá a konstáblernek, hogy minő -botrány okozta azt a felháborodást, a minek most orvoslást akar keresni. -A Ribiczáné kínozza a kiskorú unokáját, s azt erkölcstelen útra -kényszeríti. - -A János végighallgatta az esetet, hivatalos állásához méltó -komolysággal. - -– Én ezt a gonoszságot fel akarom jelenteni a főkapitánynak. - -– Nagyon helyesen teszi a kisasszony. - -– Nem fognak kinevetni érte? - -– Mit gondol a kisasszony? A főkapitány úr különös gonddal van a -közerkölcsiségre. Eddig is példás szigorral irtotta a mételyt. -Legszigorúbb utasításunk van minden feslettségnek útját állani. -Becsuktunk minden éjjeli kávéházat. Nincs már «leányok börzéje». A -lélekvásárlók kegyetlenűl büntetődnek. Ma pedig különösen jó napunk van. -Az országházban egy tiszteletreméltó képviselő úr lelkesen felszólalt -azon útféli csábok ellen, melyek a fiatalságot tőrbe ejtik és -megrontják. Megleczkézte a rendőrséget. Most azután a főkapitány úr -drákói rendszabályokat fog alkalmazni. Soha jobbkor nem jöhetne a -kisasszony ezzel a feljelentéssel. Biztosítom róla, hogy teljes -elégtételt fog kapni. – Én is hivatalosan tanúskodni fogok a kisasszony -feljelentése mellett. - -A János még magasabb fokra hágott a Lidi kisasszony becsülésében. - -– Addig is szabadságom van rá, hogy a kényszerhelyzeten rögtön -segíthessek. Bemegyek a Ribiczánéhoz, s hogyha a kis leányt most is -kínozza, és a hajánál fogva lekötve tartja: azt utasításaim szerint -kiszabadíthassam. - -– Ne! most ne menjen be hozzájuk. Tartóztatá Lidi, eszébe véve, hogy -milyen állapotban hagyta a Csicsonkát. Majd én elébb benézek hozzájuk. - -– Én meg addig megkeresem tárczámat, a mit a szobámban hagytam. - -Mire a János visszajött a padláslépcsőn, dolmánya mellébe dugva a piros -jegyzőtárcza, már akkor a Lidi kisasszony is megtért a filagóriából. - -– Ne menjen ön be hozzájuk, suttogá a konstáblernek. Az a csúf -boszorkány nem kínozza már a kis leányt; nem is tartja kötve: hanem -minden ruháját lehúzta róla; «ha nem akarsz nekem szót fogadni: járj -meztelen: én vettem a ruhádat!» A leány most ott kuporog egy szögletben. - -– Akkor sietős a dolog! Tessék előre menni a kisasszonynak. - -– Ön velem jön. - -– Majd csak úgy huszonöt lépésnyi távolban: ne gondolják, hogy együtt -járunk. - -– Sőt én arra kérem, hogy jöjjön mellettem: úgy kísérjen. - -– Ah! Hisz az szégyen volna! Egy szép kisasszony, meg egy rendőr az -utczán egymás mellett haladva. - -– Én nem tudom, hogy mi volna benne a szégyen? A kinek kard van az -oldalán, az gentleman. - - - - -XVIII. FEJEZET. A GRATULIN LIDIA LEVELE. - -Minden a legszebben ment. A főkapitány úr azonnal kihallgatta a Lidi -kisasszonyt, s miután a Paczal János konstábler értesítését is átvette: -meleg szavakkal fejezte ki megelégedését a kisasszonynak azért, hogy a -közerkölcsiség dolgában ily érdeklődést tanúsított s nem kímélte a -fáradságot. És azonnal kiadta a rendeletet, hogy egy rendőri orvos -rögtön menjen ki a zöld paradicsomba, orvosi vizsgálatot tartani a -Ribiczáné testi lelki állapota fölött: esetleg az elmeháborodott -asszonyt a Rókus-kórház megfigyelő osztályába szállítani. – Az alatt a -feljelentést tevő kisasszonyt megkínálta a kanapéra üléssel. – A -szolgálattevő drabantot utasítá, hogy hozzon két bérkocsit: egyet az -orvos, a rendőrtiszt és a konstábler számára; másikat pedig a -kisasszonynak. Az nem ülhet egy kocsiban három idegen férfival együtt. - -A zöld paradicsomba megérkezve, legelébb az orvos ment be a kertilakba, -addig más mindenki kivül maradt. - -Időjártával kijött az orvos s azt mondá a konstáblernek, hogy híjon két -hordárt. - -Míg az előkerült, az orvos megírta a látleletet a Kaporék szállásán az -öreg asszony mibenlétéről. Legnagyobb fokú hystericus őrjöngés volt -megállapítva a Ribiczánénál. Rég fel kellett volna már jelenteni. Jó -szerencse, hogy eddig is magára nem gyújtotta a házat. Annak a kis -leánynak is az eddigivel ellenkező életmódot kell követni; mert ha így -folytatja, nehány év mulva állandó tanulmánytárgya lesz a kórházaknak. - -A mint a konstábler visszaérkezett a két hordárral, az orvos kihozatta -velük karszékestül a vén asszonyt a filagoriából. A pácziens ocsmányul -szitkozódott, káromkodott, s elhalmozta csúf nevekel az egész -társaságot, kijutott belőle az orvosnak, a főkapitánynak s az átkos -kormánynak is, de legbővebben elláttatott alacsony qualificatiókkal a -Lidi kisasszony; a ki mind ennek az erőszaktételnek az okozója. A János -egyre intette, hogy ne handabandázzon, mert bizony ráhúzzák a -kényszerzubbonyt. A Csicsonka pedig ott állt a filagoria ajtóban, egy -kopott szőnyegdarabot csavarva a teste körül, s a küszöbnek támaszkodva -sírt keservesen. - -Az őrült nő nem akarta engedni, hogy a bérkocsiba betegyék. Utoljára -csakugyan rá kellett adni a kényszerzubbonyt. Akkor aztán feltették. A -János melléje ült; úgy hajtottak a Rókushoz. - -Az egész háznép, meg a fél utcza mind kiszaladt a csodára. - -Mikor aztán az öregasszonyt elszállították, a Lidi kisasszony bement a -Csicsonkához: felöltöztette a leányt a tisztességes ruháiba s átvitte -magához. A gyermek egészen agyon volt sírva. Lidi kisasszony oda adta -neki az egész kávéját. Attól aztán a kis lány kiengesztelődött. - -Ő maga nem volt éhes. Ez a nagy izgalom, felháborodás minden étvágyát -elvette. - -– Szegény nagymamám! Mi lesz a szegény nagymamámból! siránkozott a -gyermek egyre. Azt már elfelejtette, hogy az imént összekínozta, hogy -csúf nótákat akart vele énekeltetni, aztán meg hogy virágokat és -virágbimbókat árultatott vele. Azért még is öreganyja volt! - -– De mi lesz az öreganyádnak az unokájából? dörmögé Zsuzsa asszony. - -– «A ki az ég madarait táplálja, a ki a mezők liliomait felruházza» -idézte a szentirást Lidi kisasszony. - -– De kisasszony! Bizony kegyednek a lelkére maradt ez az ég madara, meg -a mezők lilioma. Mert mi nem fogadhatjuk fel. Minket vagy bevesznek a -szegények házába, vagy a házi úr dob ki innen; mert nem tudjuk fizetni a -házbért. Velünk nem maradhat ez a leány. A mi czókmókja a nagyanyjának -van, azt lefoglalják a házbérbe. - -– Akkor nálam fog maradni. - -– Hiszen kegyednek magának sincs szállása, a mint mi innen kimulunk. - -– Majd ád az Isten! - -Egy óra mulva már a Csicsonka nem búsult a nagyanyjáért. Összeült a -Vigyázzal játszani. Volt a nagyanyjának egy piros virágos czifra -capuchonja; azt felkötötte a Vigyázznak a fejére. Szakasztott olyan -volt, mint a vén Ribiczáné! olyan jóízűt lehetett nevetni rajta. A -Vigyázz ugatott, a Csicsonka pedig összetett kézzel könyörgött neki: -«kérem szépen, soha sem teszem többet!» - -Ilyenek az ég madarai! - -A Zsuzsának ismét el kellett menni a háztól, ruhákat hazahordani. Lidi -magára maradt a Csicsonkával. - -Kopogtatnak az ajtón. A postakihordó lép be. - -– Gratulin Lidia kisasszony itt lakik? - -– Én vagyok az. - -– Egy ajánlott levél van a számára. - -– Az én számomra? kérdé a varrónő. - -– Ha kegyed a Gratulin Lidia, akkor a kegyed levele. - -A levél borítékján látható irás férfi kézre vallott. - -– Tessék aláirni a vevényt. - -– Én irjam alá? szólt a varrónő tétovázva. - -– Hát nem is más. Talán nem tud irni? - -– Azt igen. De nincs irószerem. - -– Van én nálam. Mikor a retek-utczába hordom el a leveleket, azt is -hozok magammal. - -S azzal kezébe adta a varrónőnek a tintába mártott tollat. Aztán -megmutatta neki az ujjával, hogy ide irja a nevét, ne amoda. - -Reszketett a keze a kisasszonynak. - -Tudta, hogy ez nem megengedett dolog: idegen nevet irni nyomtatvány alá, -a mi okiratul szolgál, a sajátja helyett. Már megvolt. - -A postás odább ment. - -A varrónő pedig csak állt ott a kis kamrája közepén, a kezében tartott -levélre bámulva. - -Ez a levél a Gratulin Lidiának szól. - -De az a Gratulin Lidia nem ő. - -Meglehet, hogy annak valami rokona ir. Vagy talán a hűtlennek vélt -imádottja. Ha ő ezt a levelet felbontja, megsérti vele az élőket és a -halottakat. És a törvények szerint is vétket követ el. Ő csak bitorolja -ennek a levél tulajdonosának a nevét. A térti vevény visszakerül ahoz, a -ki a levelet ide intézte, s az meglátja, hogy az aláirás idegen kéz -vonása. Reklamálni fogják a levelet. S ha az akkor fel lesz törve! – Ő -neki pedig – saját személyére – ki küldhetne levelet? Hisz senki sem -tudhatja, hogy ő e czim alatt rejtőzik. - -Ez alatt oda jött hozzá a Csicsonka. - -Kiváncsian, mint a rigó, megnézte a levél czímét. - -– No hát mért nem bontja fel a levelet, Lidi néni? - -Olyan túlokos merész tekintettel nézett fel rá a gyermek. - -– Tudom ám én, hogy mért nem bontja fel maga ezt a levelet. Mert attól -fél, hogy valami vétket követ el vele. Hiszen maga nem a Gratulin Lidia. -Azt én sokszor láttam. Egészen más arcza volt. Én is tudom, a Zsuzsi -néni is tudja, az Ádám bácsi is tudja, hogy maga más valaki. De én még a -nagymamámnak se szóltam felőle semmit: s ha megölnének se mondanám meg -senkinek. Mert én magát nagyon szeretem. S csak arra kérem, hogy ha -megint tovább fog futni, hadd fussak én is együtt vele. Én olyan leszek -magának, mint a Vigyázz kutya a gazdájának, hogy tudtán kivül koldul a -számára. - -A varrónő leült az ágyára; a Csicsonka oda guggolt eléje, a fejét a Lidi -ölébe hajtva. - -– Hát mondok én magának valamit. Másnak szóló levelet felbontani vétek. -Ezt én is tudom. De azt is tudom, hogy tizenkét esztendőn alul levő -gyermeket vétekért megbüntetni nem szabad. Én még csak két hónap mulva -leszek tizenkét éves. - -– Ki tanított téged erre? - -– Hát ki más, mint a nagymama? Óh többre is tanított engem! Mi szabad, -mi nem szabad egy leánynak tizennégy esztendős koráig. S azzal a mi nem -szabad, hogy lehet egy embert olyan kelepczébe ejteni, a miből csak -busás fizetés mellett szabadulhat ki. Hát annak a másiknak hadd vegyem -most hasznát. Én felvágom a levelet, kegyed pedig elolvassa. Vagy -elolvasom én magam. Kegyedet az se terhelje. - -Azzal nem várta a beleegyezést, kikapta a varrónő kezéből a Gratulin -Lidia levelét s felszakítva a boritékját, az ablakhoz futott vele. - -– No lássa, kegyednek szól a levél. A divatárus czég főnöke irja; itt -van. «Holnaptól kezdve elfoglalhatja kegyed a vezető kisasszony állását. -Díja, a szálláson és ellátáson kivül havonkint hatvan forint.» - -A varrónő leborult az ágyára és zokogott. - -– No látja, milyen jó, hogy egy ilyen rossz leányt magához vett, mondá -Csicsonka. Ha én most nem lettem volna itt, a ki maga helyett egy vétket -el mer követni, akkor maga, a milyen becsületes, azt irta volna erre a -levélre, hogy «retour.» - - - - -XIX. FEJEZET. A KRITIKUS NAP. - -Ugyan nem kell hozzá nagy időjóslási tehetség, hogy az ember előre -kitalálja, hogy a Szentgyörgy-napja kritikus nap fog lenni. «Kellemetlen -idő, – általános földindulás, – száraz mennykő és lapos guta sűrű -beütései.» - -A «zöld paradicsomban» már korán reggel nem maradt más élő lélek, mint a -Csicsonka. A Pikuszt nem lehet emberszámba venni, noha most már két -nyelven beszél. A Vigyázzt ugyan becsukták a Lidi hálókamrájába, hogy -maradjon otthon házőrzőnek, meg hogy utána ne szökjön az Ádámnak, de az -már raffinált gonosztevő volt. Szerét tette, hogy a nyitott ablakon -kiugorjon s aztán kibujt a kapu alatt. - -A Csicsonkának himzeni való munkát adott a Lidi kisasszony. - -A Csicsonka féltében hol danolt, hol meg fenhangon beszélt. - -– Itt van ni! Már megint csomóra fult a haraszt! – Jó reggelt Zsiga -bácsi! – Jó reggelt Ádám bácsi! – Van is itt valami bácsi! – A -klarinétos névnapot muzsikálni jár, a vasuti meg a városházára ment az -instantiájával. A többi mind pénz után szaladgál. Itt a Szentgyörgy-nap. -Házbért kellene fizetni. – Legjobb a Frányónak, mert az mindennap -lefizeti a háláspénzt, nincs többet rá gondja. – A nagymamának is jó -már, mert azt meg elvitték a bolondok házába. Legalább fűtött szobába -jut valahára. De furcsa is volt a nagymama az utolsó időkben. Azt -kívánta tőlem, hogy ezután ne az utczaszögleten áruljak virágot, hanem -menjek be a Grand Hotelbe. Előkereste a ládából a szegény anyámnak a -leánykori ruháit, a mikben az árult virágot, s azokba öltöztetett fel. -Olyan czifra voltam, hogy az utczán utánam szaladtak a gyerekek. Jaj de -rosszak azok az ifjú gavallérok ott a vendéglőben! – Az öregek még -rosszabbak. – Bizony haza szaladtam én! Hisz azoknak nem úgy kellene -magukat viselni, mikor egy kis leány virággal kinálja őket. «Hát te -félsz a csipkedéstől? kiabált rám a nagymama. No megállj, majd én -csipkedlek meg!» Aztán lehúzta a ruhámat s csalánnal csipkedte a -bőrömet. Az fájt nagyon. Én könyörögtem, hogy ne bántson. Akkor aztán -azt kívánta, hogy danoljam el azokat a nótákat, a mikre megtanított, -hogy majd az urak előtt produkáljam velük magamat. Én szégyenlettem, -inkább sikoltoztam, mint hogy danoljak. Akkor egyszerre berohant a Lidi -kisasszony, s rátámadt a nagymamára, hogy minek kínoz? Azt látta volna -Ádám bácsi! Az állatkerti oroszlán semmi ahhoz képest, a milyen a Lidi -kisasszony volt. Úgy összeszorította a nagymamának a kezeit, hogy meg se -tudott mocczanni. Csak azokkal a pajkos nótákkal tudta magát kiénekelni -a keze közül. Mikor a kisasszony kiszaladt, azt mondta a nagymama, hogy -de bolond ez a nagy leány, hogy ezzel a csinos pofával, meg ezekkel az -erős kezekkel nem az orpheumban produkálja magát, mint trapézművésznő. -Ha még egyszer idejön, proponálni fogja neki, hogy elszerzi. – Hiszen -vissza is jött, de doktort hozott magával. Ej de furcsákat kérdezett az -a doktor mindkettőnktől. Belénk hallgatódzott, összekopogtatott, -utoljára is a nagymamát elvitette kocsin, olyan zubbonyban, a minek a -két ujja össze van kötve. – Bizony édes Ádám bácsi! Ez lett annak a -históriának a vége. Akkor aztán a Lidi kisasszony megfogta a kezemet, -ide hozott magához, azt mondta: «nem árulsz több virágot, hanem -megtanulsz varrni, himezni, megélsz becsületes módon, nemsokára pénzért -dolgozol. Jaj milyen jó dolog az a «dolog!» A helyett, hogy egész nap -«tessék ibolyát venni!» - -– Frau, komm z’hausz! kiáltottak a háta mögött. A Pikusz állt az -ablakban s onnan leste az asszonyát. - -– Jaj, hogy megijesztettél, te Pikusz. Bizonyosan a Zsuzsa nénit látod -jönni. Most már ne trécselj Csicsonka, hanem láss a dolgod után! Ennyit -tudtál csak végezni, annyi tenger idő alatt? - -– Hát te kivel diskurálsz idebenn? kérdé az ajtón belépő mosónő. - -– Senkivel sem! Csak azért beszélek fenhangon, hogy ha valami tolvaj -jön, azt gondolja, hogy sokan vagyunk idebenn. - -Zsuzsa asszony egy nagy üres kosarat hozott a kezében, a minőben ruhákat -hordanak a házhoz, s azt ledobta a konyha közepére. - -– Jajh, de agyon vagyok fáradva. Majd eljártam a két lábomat. - -A Pikusz rögtön ott termett a kosár szélén s azt kérdé: - -– Wasz haszt tu bracht? - -– Nix, nix. - -A Csicsonka ismétlé a kérdést: - -– Hát hozott-e sok pénzt haza? - -– Egy keserves piczulát sem. Mindenkinek házbérfizetés van a nyakán. A -czimmerherreket meg épen otthon sem lehet találni ilyenkor, három nap -előtte, három nap utána. Mind azt mondták, hogy jöjjek egy hét mulva. -Mintha engemet is nem égetne a házbérfizetés! Máskor csak elvártam -könnyű szerrel. Az uramnak a havi fizetése, meg a mit az albérlőktől -kaptam, a varró mamzeltől a kamráért, a czigánytól a pinczéért, a -konstáblertől a padlásért, abból kitelt a házbér. De most, hogy az -uramat elbocsátották a vasuttól, nincs fizetés. A háziúr azt rendelte, -hogy az albérlők egyenesen az ő kezébe fizessék az angáriájukat, még -pedig egész fertályt előre. Azt is csak ketten tudták előteremteni, a -Lidi kisasszony, meg a János. Azzal ők is készen lettek. Én aztán, hogy -a mosásért nem kaptam pénzt, egy árva garasnak sem vagyok ura. - -– Ejnye, de kár volt a Lidi kisasszonynak előre kifizetni három hónapot. -Nem kérhetné vissza? - -– Visszakérni? A mi már Tarafás uram zsebében van! Hamarább vissza lehet -kérni a tengeri nyulat az óriáskígyótól, a mit már egyszer lenyelt. Hát -aztán miért kellene visszakérni? te! - -– Mert már a Lidi kisasszony nem marad itt tovább. - -– Hát hová készül? - -– Jajh, azt nagy szerencse érte. Annál a nagy divatárus czégnél kapott -kondicziót. Ő lesz ott most első mamzell. - -– No annak hát felvitte Isten a dolgát. Egyrészt örülök rajta, másrészt -meg sajnálom. Örülök, hogy már neki jobb dolga lesz, mint eddig volt, de -sajnálom, hogy már ezután nem láthatom. Úgy hozzá voltam szokva. - -– Hát hiszen maguk is elmennek majd innen Zsuzsa néni a városi szegények -házába. - -– Oda bizony, de csak úgy, ha nyélbe tudjuk sütni. De hát ahhoz is -szerencse kell. Olyan az, mint a lutri. 90 számot tesznek be, s csak -ötöt húznak ki belőle. Jól járt, a ki megálmodott egy ternót. – Nekünk -egy ámbó is elég volna. Most jár oda az öregem épen az instantiájával. – -De én egész éjjel mindig arról álmodtam, hogy vasutra akartam ülni s -aztán lemaradtam róla. - -– Mit csinál a kisasszony? kiáltott a Pikusz, az ablak üvegét -megkopogtatva hosszú csőrével. - -– Ahán! A kisasszonyt látja a Pikusz. - -A Lidi érkezett meg. Egyszerű, de csinos szabású tavaszi ruha volt -rajta, csíkos perkálból. Azt is maga szabta ki és maga varrta meg. -Huszonhét krajczár volt rőfe. A kalapját is maga diszíté, nem volt rajta -sárga rigó. - -– No édes Zsuzsa néni, én is haza kerültem, még egyszer, utoljára. - -– Hát csakugyan igaz, hogy a nagy divatárúkereskedésben kondicziót -kapott? - -– Már elfecsegte a Csicsonka? - -– Hát nem azt mondta Lidi néni, hogy ezentúl mindig igazat kell mondani? - -– De azért nem kell mindent elmondani, a mi igaz. Hiszen nem azért -hallgattam vele a háziak előtt, mintha titkolni való volna, hanem azért, -mert nem jó a szegény embernek előre dicsekedni valamivel, a minek igen -nagyon örül, a míg a kezében nincsen, mert hát ha semmi sem lesz belőle. - -– Jaj de igaz! mondá Zsuzsa asszony. De igazán szegény emberek ajtajára -felírni való mondás! - -(Ezt biz a nagy urak is oda faragtathatják a portáléjukra.) - -– Még is megsegített a jó Isten! Most már egészen boldog vagyok. Kapok -hatvan forint havi fizetést, aztán reggelit, ebédet, ozsonnát, vacsorát, -a mennyivel ketten is jól lakunk. Szabad a kis leányomat is magammal -vinnem. - -– Kis leányát? - -– Hát a Csicsonkát. Ha a nagyanyját az őrültek házába vitettem, most -nekem kell róla gondoskodnom. Megfelezzük vele az én ételemet. El is -hálhat az én szobámban, ha három széket egymás mellé teszünk. - -– Oh az nagyon jó lesz. Én még sohasem háltam széken. - -– Hát min? - -– Csak egy zsákot tettem a földre s egy pokróczot húztam magamra, úgy -aludtam. - -– No majd ezután neked is jobb dolgod lesz. Tanulhatsz. - -Azzal szétnézett a varróleány az elhagyandó otthonban. - -– Mégis olyan nehezen esik a szivemnek, hogy ezt a helyet itt kell -hagynom. Úgy megszoktam már ezt az egész «zöld paradicsomot», mintha -valósággal paradicsom volna. – Hát még a jó Zsuzsa nénit. Nekem olyan -volt, mintha édes anyám lett volna. – Igazi édes anyám. Olyan jól esett -az Ádám bácsi kegyes dorgálásait hallanom hébehóba. Semmi hibát nem -hagyott szó nélkül. Ki mond már nekem ezután őszinte igazságokat? A jó -Gagyulánét sem hallom többet panaszkodni a rossz világ ellen, se a -hagymás asszony nem dicsekedik előttem többet a magas -összeköttetéseivel, a miket a honatyákkal föntart. Hát a szegény Zsiga -czigány porontyát ki itatja már meg ezután? Úgy ismert már, úgy -nevetett, ha meglátott. – Hát még a jó Paczal János, a konstábler! – Az -új szállásomat, kedveskedésből kifüstölték otkolonnal. S én úgy -vágyódtam még egyszer visszatérni ide, – a szappanszag, a vasaló gőz -közé, a mit annyi idő óta megszerettem. - -Ennél a szónál a Zsuzsa asszony szemei is megteltek könynyel. - -– Én sem vihetem magammal a virágágyaimat. De kár! mondá a Csicsonka. - - - - -XX. FEJEZET. HÁROMSZOROS HALÁL. - -Keszt herájn! Tu Luder! Wart Spitzpub! Wart! deklamált a Pikusz az -ablakban. – Ez a Vigyázznak szól! - -– Hát az a kutya megszökött? - -– Kiugrott az ablakon. - -– Bizonyosan a gazdája után futott. - -– No majd adok a semmiházinak. - -Már ott kapar az ajtón. - -Zsuzsa asszony beeresztette. - -De a Vigyázz ezúttal nem azzal a sunnyogó alázattal jött be, a mit a -bűnös cselekedet tudata diktál, hanem leült a konyha közepére s a nyakát -elnyújtva, a fejét egyenesen fölemelve, elkezde valami baljóslatú -vonítást támasztani. - -– Mi lelt, Vigyázz? Mi bajod? - -A kutya még keservesebben vonított, s hogy az asszonya odament hozzá, -annak a térdére tette a fejét s elkezdett keservesen szükölni, nyafogni. -Úgy sírt, mint egy valóságos ember. - -– Mi lelte ezt az ebet? - -Egyszer csak jön lelkendezve a Gagyuláné, a nagykendője csak úgy repült -utána. Rémült volt az arcza, a kezeit tördelte. - -– Zsuzsa néni! Szent atyám! Meg ne ijedjen! Itt hozzák az urát. -Kegyelmes Istenem! - -– Az én uramat? Szent Isten! Mi történt vele? - -– Jaj! uram irgalmazz! Elgázolta a lóvonatú. Kezét, lábát összetörte. -Itt hozzák lepedőben! Én előre szaladtam, ott hagytam pereczet, -pattogatott kukoriczát, mindent a standon! - -Ez még alig végezte, jön futvást a hagymás kofa, mint egy őrült léggömb -a százránczú szoknyáival s odakinn elkezdi a kiabálást: - -– Krisztus atyaam! Ne hagyj el! Eedes Zsuzsa neeni! Aarvasaagra -jutottunk! Itt hozzaak a szegeen Aadaam apót. Leugrott a vaaroshaaz -tornyaabó! Egyszerre szörnyet hótt. - -Azután hárman is rohantak be egyszerre, a Zsiga czigány, meg a két -rajkója, egymás csizmájára taposva, azok mind a hárman egyszerre -kiabáltak: - -– Jáj! Jáj! oda vagyunk! Az Ádám bácsi beleugrott a lánczhídról a -Dunába. Ott voltunk. Láttuk, mikor kihúzták. Kámpesz neki! Vége van már. -Itt hozzák. Dikhecz a másvilágra. Szegény Ádám apó! - -– Akkor én is elölöm magamat, mondá Zsuzsa asszony s futni akart. - -Lidi kisasszony megfogta a kezét s visszatartá. - -– De édes Zsuzsa néni! Ne veszítse el az eszét! Gondolja meg, hogy az -tiszta lehetetlenség, hogy az Ádám bácsi a toronyból is leugorjon, a -Dunába is belefuladjon, meg a lóvonatuval is elgázoltassa magát. – -Hármas halállal még nem halt meg ember. - -Zsuzsa asszony erre a szóra gondolkodóba esett. - -– No az igaz, hogy ez nem lehet. De mégis «úgy» hozzák. - -– Hát meglehet, hogy elszédült, ledobbant, megesik az öreg emberen -gyakorta, ezek azt mind nem látták. Hisz hol van ide a városháza, a -lánczhíd, meg a lóvonatú vasut? Mire ide értek a hírrel, már akkorára -háromféle halállal mulasztották ki. - -No de most jött egy igazi hirnök, a ki valósággal szemtanu volt: a -Frányó! Csak úgy csörömpölt a sok ibrik a kosárban, a mint szaladt. - -– No csak nem kell megcsinálni nagy larmat! Ne filjen Zsuzsa asszony! -Semmi se nem meg van baj! Csak az Adam bacsi egy kicsit meghalta magat. -De nem nagyon; hanem csak egy kicsit. Megirta aztat mar halhatatlan -poeta, Vojtina Matyas: «egy kis halal nem tesz sokat: őseinknek szintúgy -volt.» - -– Oh te bolondos Frányó! mondá Panna asszony, a tenyerével nagyot csapva -a legény gombakalapjára: ne veszkődj most, mikor szomorusaag van a -haaznaal! - -Pedig hát igaza volt a Frányónak. Az Ádám apó csak egy kicsit volt -meghalva. Ketten hozták a karjánál fogva: a János konstábler, meg a -Szüköl Makár. A maga lábain lépegetett, hanem a feje a mellére volt -lehorgasztva. A szürke kabátja elől csupa vér. - -A Zsuzsa asszony hangosan jajongva rohant eléje. - -– Jaj, jaj, édes jó uram! Mi történt veled? - -– No lássa, hogy se keze, se lába nincs eltörve, figyelmezteté Lidi -kisasszony. - -Makár úr rá kiáltott az asszonynépre. - -– No csak nem kell a házat felforgatni a nagy lármával. Elszédült, aztán -elesett az öreg az utczán. - -– De csupa vér a ruhája! Jajveszékelt Zsuzsa asszony. - -– Igen, mert betörte az orrát, magyarázá a constabler. - -– S az volt a nagy szerencséje. Mondá Makár úr. Érvágás helyett szolgált -neki. Tolják ide azt a karos széket, hadd helyezzük bele. El van -szédülve még, de majd életre tér azonnal. - -A Lidi kisasszony, meg a Csicsonka iziben odatolták a gördülő széket, s -abba aztán a két férfi beleültette az Ádám apót. - -Ekkor indult aztán csak meg istenigazában az asszonyhadnak a -lamentatiója. (A Zsiga czigányt, meg a Frányót is bizvást az -asszonyokhoz lehet számítani.) - -– Mit csináljunk? Hogyan segítsünk rajta? sopánkodék Zsuzsa asszony. -Sohasem szokott ez vele történni. - -– Egy kulcsot kell a nyakacsigájára tenni, attól elmulik, tanácsolá a -Gagyuláné. - -– Menjen innen azzal a kulcscsal! hisz az az orrvérzés ellen való! szólt -Zsuzsa asszony. - -– Legjobb lesz neki kicsi palinkat tölteni ’z orraba: attul halalt -mindgyar kiprüszköli, javaslá a Frányó, készséggel tartva oda a -butykosát. - -– Semmi sem jó ilyenkor, mondá a Zsiga czigány, mint forró -spanyolviaszkot csepegtetni a tenyerébe. (Szerencsére nem volt -spanyolviaszk a háznál.) A kolofonium is megteszi! (Az pedig van minden -muzsikusnál.) Hol egy gyufa, te gyerek! Gyujtsd meg frissen! - -S már csepegtették volna a markába az égő gyantát, ha a patiens fel nem -mordul. - -– Elmenj! Mert úgy nyakon teremtelek, hogy… - -– Már motyog valamit! Lelkendezék Zsuzsa asszony. Mit mondtál, édes? - -– Meghaltam. Dörmögé az öreg, s megint félreszegte a nyakát. - -Ekkor aztán neki állt a Panna asszony. Félretaszigált mindenkit az -útból. - -– Én tudom ennek csak a módját, szólt neki türkőzve. Majd kidömöczkölöm -een ennek a haataabaó a neheez nyavalaat. Tudom hogy nem keevanja meg -többet. - -S azzal elkezdte az izmos tenyereivel az Ádám apó vállát, hátát -hatalmasan dömöczkölni. - -– A hüvelykujjait kell neki huzogatni! Az a legjobb, kommandirozott a -klarinétos, s azzal a Miska, meg a Ferke megkapták az Ádám apó két kezét -s ketten két felül, neki vetve a lábaikat a karos széknek, elkezdték -annak a hüvelykujjait egész tehetségük szerint czinczálni. - -De már ezt az Ádám apó maga is megsokalta, felugrott, lerázta a kínzóit -a nyakáról. - -– Menjetek a pokolba! Ne czibáljatok, dagaszszatok engem! – Ti hienák! -Még a halottnak sem hagytok békét? - -A Zsuzsa asszony örült ennek a legjobban. Ámbár a többiek is mind nagy -diadalban voltak. Mindenik a maga gyógykezelésének vindikálta a -bámulatos sikert. - -– Oh jaj! Kedves galambom, egyetlen uram! Csakhogy életre tértél! - -– Dehogy tértem, házsártoskodék az öreg. Holt ember vagyok. – Tudom én, -hogy miért haltam meg! Ok nélkül csak nem bolond az ember, hogy -meghaljon. - -Ekkor aztán a János lépett közbe. - -– No de «halál ellen is van orvosság». Van-e még abbul a fuxinos borbul? - -Lidi kisasszony sietett azt előhozni. - -– No öreg! Mondá János, odatartva a palaczk száját a pátienséhez. Mit -mond Petőfi? «Járjunk e temetőbe: Ily szomoru időbe.» - -Addig nem vette el a szájától az üveget, a míg jót nem huzott belőle. - -– Hallja, János, mondá (intra parenthesim) Makár úr. Egy szó sem igaz -abból a fuxinból. Négy hivatalos óráig aludtam tőle. - -– Mondtam én, hogy ez csak «szabónak méreg, kovácsnak orvosság». No hát -Ádám apó! Ugy-e, hogy élünk? - -– Az mindegy, dörmögé Ádám. Ha testileg élek is, de in effigie ki vagyok -végezve. - -– No hát mi történt? unszolá Makár. Talán elutasította a tanácsos úr a -folyamodásával? - -– Jaj, dehogy utasított, dehogy utasított! Inkább azt mondta, hogy olyan -szép folyamodás, hogy méltó volna a «Főváros»-ba kinyomatni. Aztán -mindjárt ráirta a hátára, hogy «fiat piscis», vagy mit szokás oda írni. - -– No hát akkor minden jól van! Mondá Makár úr. - -– Magának jól van; de nekem nincs jól. - -– Beszéljen hát világosan. - -– Jaj, csak meg ne erőtesse magát a sok beszédben, aggoskodék Zsuzsa -néne. - -Az öreg szétnézett mogorván. Leránczolta a bozontos szemöldeit. - -– Nem lehetne ezt a sok auditoriumot innen kiexpediálni? Egyébiránt, mit -bánom? maradjanak itt. Úgy is előbb-utóbb kitör a szeg a zsákból. - -A Ritka Panna nem birt már a kiváncsiságával. - -– Most mingyaar een aajulok el, ha meg nem tudhassam, mi törteent vele? - -Az Ádám apó összeszedte magát s még egy szíverősítő kortyot huzva a -borospalaczkból, ráadta a fejét: - -– Hát, mi türés-tagadás? A biz így van. A mint én korán reggel -felballagtam a városházára, azt mondom a portásnak: itt van-e már a -tekintetes tanácsnok úr? Az már tudta, hogy melyik tanácsnok urat -keresem: azt mondta, csak menjek fel a grádicson, aztán mindig balra, -csak mindig a szaga után: ottan találok egy dupla ajtót, csak azon -rontsak be. Ott is igen jól fogadtak, mindjárt bejelentettek; nem -várakoztattak sokáig. Ott álltam iziben a tekintetes tanácsnok úr előtt. -A tekintetes úr elvette a kezemből a folyamodást, elolvasta elejitől -végig, s azt mondta rá: «bene, benissime! Nagyon jól van. Kapor Ádám! -Kend burokban született, szerencséje van. Épen van üres hely a szegények -házában: embernek is, asszonynak is, holnap akár mindjárt bele -helyezhetik magukat Kapor Ádám, feleségével együtt, Kömény Zsuzsánnával. -Ejnye de jól összeválasztották a nevüket: nincs valami fiuk? Az -bizonyosan Petrezselyem Jóska volna». - -– No, hála a magas egeknek! sóhajtott fel hangosan Zsuzsa asszony. - -– No csak ne ereszd még az égnek a hálálkodásod sárkányát! Most jön a -bökkenő. – Mikor minden megvan. Én már kezet is akartam fogni a -tekintetes urral; de ő azt mondta: «nem, nem engedem a kezemet -megcsókolni»; akkor, csak úgy a háta mögé, azt dobja oda nekem: «No most -még csak egy dolog hiányzik a folyamodás igazságaiból, a mit kend -kifelejtett, de azt majd utólagosan is utána lehet pótolni: – a -házasságlevél, a pap bizonyítványa a felől, hogy Kapor Ádám, meg Kömény -Zsuzsa mikor és hol esküdtek össze, mint férj és feleség?» - -Zsuzsa asszonynak a térdei megroskadtak erre a szóra. - -– Én Istenem! - -– Hej hogy végig szaladt rajtam a hideglelés erre a szóra! Mondá Ádám -apó. – Mit feleljek? Hazudni nem tudok. – Ha tudnék, sem segítenék vele -senkin. Csak úgy néztem a szoba tetejére, a függő lámpásra. – A -tekintetes úr aztán oly kegyes volt, hogy lendíteni akart rajtam: «no -öreg! régen volt az, ugy-e? De arra csak emlékszik, hogy melyik évben, -miféle napon volt az esküvőjük, s melyik templomban keltek össze? Hát -csak azt diktálja fel, majd én aztán kiiratom a bizonyítványt a -mátrikulából.» – Nagyon kegyes volt! – Szólnom kellett volna rá valamit. -– De nem vitt rá a lélek, hogy füllentsek. Meg kellett vallanom, hogy -biz olyan templom nincsen a világon, – és hogy minket soha pap nem adott -össze. - -– Jaj, most mindjárt kiég a két szemem. Rebegé Zsuzsa, a kötényével -takarva el az arczát. - -– «Akkor sajnálom önöket jó öreg, így szólt a tekintetes úr. De a városi -statutumok egyenesen azt rendelik, hogy a városi szegények házában -csupán törvényesen egybekelt házastársakat lehet felvenni.» - -– Most már én is halott vagyok. Sóhajtá Zsuzsa asszony. - -Az öreg ember végig borzolta az ősz haját a kezével. - -– Mikor én ezt meghallottam, csak úgy tánczolt körülöttem az a sok -almárium, tele nagy könyvekkel, iráscsomagokkal. Két ablak helyett -négyet láttam magam előtt. A tekintetes úr nyilván azt hihette, hogy le -akarok esni a lábamról, mert odajött hozzám, megfogta a galléromat, és -megrázott emberül: «no hát, vén toprongyos! Nem tudja kend, hogy ez -esetben mi a teendője? Azonnal czurukkoljon haza: vigye rögtön a -Zsuzskáját a paphoz, s a mit elmulasztott ötven esztendeig, most az -ötvenedikben üsse helyre. Esküdjék meg az élete párjával. Elég soká -jártak jegyben. Azóta csak kiismerhették egymást. Akkor aztán megkapja a -pátenst a szegények házába. De a jó erkölcsöket fenn kell tartani. Ez -alól nincs kivétel. Meg kell házasodni. - -– No hát, hisz ez a legegyszerübb dolog. Mondá Makár úr. - -– De uram, ha én nekem azt mondták volna, hogy penitencziából négy -kézláb menjek végig a városon s emberi szó helyett röfögjek, mint ama -kőbányai sertés barom: nem esett volna olyan nehezemre, mint az a -regula, hogy én most jöjjek haza s itt valamennyi ismerősöm előtt a -jámbor tisztességes becsületes emberek előtt mondjam el, hogy az én jó -drágám, a kivel én ötven év óta annyi keserves időt hűségben átéltem: -nincs ám velem oltár előtt megesketve, hogy ezt az ő becsületes arczát -örökre megpirítsam, az ő szemeiből könyeket fakaszszak, a miket nem -tudok letörülni, hogy a kit eddig minden ember úgy becsült meg, hogy -«édes Kaporné asszonyom», ezután az utolsó repedt sarkú polyka is úgy -szólítson, hogy «hallod-e te Kömény Zsuzska!» - -Az öregnek a szavát elfojtotta a zokogás. Csak úgy ütögette a tarkóját -az öklével. - -– Azt sem tudom, hogy jöttem ki a városházából? hogyan kerültem az -utczára? Csak azt tudom, hogy mikor lépegettem, minden kő ki akart futni -a lábam alól, s azok a nagy házak mind rám akartak dűlni. A fülemben egy -tenger zúgott; de azon keresztül is hallottam az emberek kaczagását. -Mind rajtam nevettek: én rám mutogattak. Hogy menjek én most haza? Mit -mondjak, ha kérdezik miben jártam? Ne adj Isten, hogy a konstábler -úrral, vagy a diurnista úrral összetalálkozzam. - -– Pedig jó, hogy épen szembejöttünk a nagy patikánál. - -Az ám. Ott volt azon a tájon, a hogy egyszer csak beszakadt a lábam -alatt a föld; én csak azt éreztem, hogy esem lefelé a Szentgellért -tetejéről. Bele a feneketlen semmibe. Csak azt tudom, hogy meghaltam. - -– No, no, Ádám bátya, nem kell kétségbeesni. - -– Hiszen már nem mozdulok. Megadtam magamat. Jöhetnek a férgek. - - - - -XXI. FEJEZET. MIKOR MÉG ÁDI ÉS ZSUZSIKA VOLTAK. - -Most Zsuzsa asszony lépett oda az emberéhez: megfogta a kezét s -gyöngéden visszaültette a karszékébe. – A szegény, alacsonysorsú -némbernek az arczán csupa jóság volt kifejezve. - -– Hát nem úgy van az, édes jó társam! A te asszonyod nem fogja az -orczáját kendőbe takarni a szégyen miatt, se a két szemét nem fogja -kisirni. – Igaz. Úgy van. Mi nem vagyunk egymásnak esküdt hitvesei. – De -hát majd most én mondom el ezt a történetet: hallja meg, a ki akarja, s -aztán dobjon ránk követ, a ki gyalázatot talál rajtunk. – Épen ebben a -hónapban mult annak ötven esztendeje, hogy ez történt. Én akkor tizenhat -éves leány voltam; az én Ádámom pedig húsz esztendős legény. Mind a -ketten itt laktunk a Ferenczvárosban: az én anyámnak a háza szemközt -volt az ő anyjának a házával. Szerettük egymást, el voltunk egymásnak -jegyezve. Úgy volt, hogy a ránk jövő farsangon meg fogunk esküdni. Már a -kelengyém is készen volt s az Ádámnak a moring pénze. Mind a kettőnk -szülői jómóduak voltak: már a hogy alacsonysorsú emberek között mondják. -Az anyám milimári volt; négy szép tehene állt az istállóban, magam -hordtam be a tejet a városba egylovas szekérrel. Az Ádám anyja pedig -hentesné volt, s a fia vitte az egész üzletet. - -– Jaj, hogy hagyhatott fel ezzel a nemes mesterséggel? Szólt közbe a -Szüköl Makár úr. - -– Majd elmondom én azt rendén. Azt mondják, hogy «ember tervez, Isten -végez». – Meg hogy «szegény ember akaratját boldog Isten birja». – Azon -a télen januárban mind a kettőnknek meghalt az anyja. Mintha csak -összebeszéltek volna: egy napon halt meg mind a kettő, egyszerre -kisértük ki őket a temetőbe, egymás mellé lettek eltemetve. Úgy -emlékszem rá, mintha most is látnám. Két koszorút vettünk mind a -kettőnek a keresztfájára – téli zöldből, meg piros csipkebogyókból. Én -is árva lettem: ő is. A kettős gyász miatt elmaradt az esküvőnk a -farsangról. Abban reménykedtünk, hogy majd talán megtartjuk «új -kenyérrel», vagy később «új borral». S az alatt csak úgy az ablakon -keresztül beszéltünk egymással, a hogy tisztességes jegyeseknek illik. - -– A biz úgy volt! Erősíté Kapor Ádám. - -– Ekkor jött az a márczius 15-ike, a mi nekem is, másoknak is örökké -emlékezetes marad. A Duna árja átszakította a gátakat s két oldalról -rohant a városra. Úgy emlékezem rá, mintha csak az idén történt volna. – -Sötét éjszaka volt. A mi utczánknak csak a végén pislogott egy -olajlámpás. - -Egyszer csak ágyúdördülések hangzottak a Duna felől. Én kiszaladtam az -utczára, s az utczaajtóban találkoztam az Ádámommal. Ő azt mondá, hogy -nem lesz semmi baj. Császári pattantyusok ágyúzzák a megtorlódott jeget -Promontornál. - -Nemsokára azonban a Szent-Gellért fokáról kezdtek az ágyulövések -megvillanni. Az ágyuk mind a város felé voltak fordítva, hogy a -dördülésüktől minden ablak csak úgy csörömpölt. Hát ez mit jelenthet? -Egyikünk sem tudta. Minden lakós kinn volt az utczán a ház előtt, de még -senkinek sem jutott eszébe, hogy valamerre fusson. Hisz ha jókor tudtuk -volna a veszedelmet, volt lovunk, szekerünk, idején elmenekülhettünk -volna. - -Egyszer csak azt látjuk, hogy az utczánk sarkán égő lámpásból két lámpás -lesz. Hát már akkor ott volt az árvíz. Annak a tükrében látszott a -második lámpás. - -Mi rögtön szaladtunk vissza a magunk házaiba. Első gondolatunk az volt, -hogy a mi értékes holmicskánk van, azt a padlásra felhordjuk. Én siettem -ágynemüt, fehérnemüt felczepelni. Magamra maradtam. A mi cseléd volt a -háznál, az mind elszaladt: ott hagytak magamra. Azt gondoltam, hogy majd -azután is ráérek még a négy tehenet, meg a lovat az istállóból -kiszabadítani. De mire le akartam jönni a padlásról, már akkor az -ajtóragasztóig ért az árvíz. Én ott rekedtem a padláson. De még oda is -utánam jött a víz; úgy hogy ki kellett másznom a háztetőre. - -– Hát nem tudott konstábler után kiáltani? mondá János. - -– Hát a tűzoltók? A mentőtársaság? Kérdé Makár úr. - -– Volt is akkor konstábler, tűzoltó, mentő-társaság! – A nagy jéghasábok -egymás hegyén, hátán torlódva harsogtak végig az utczán: csak úgy -rengett alattam a ház. Itélet napja volt az! Rettenetes volt hallgatnom -az állatok rémítő bömbölését, a mik az istállóba rekedtek. Átellenben az -Ádám lovai nyerítettek s a sertései visítottak a halálos vivódásban. -Minden állat olyan hangon ordított, a minőt ember sohasem szokott -hallani. Még rettenetesebb volt, mikor minden elcsendesült. Csak a -varjak károgtak. Egyszer-egyszer valami nagy robaj hangzott, a mint egy -ház összedült az utczasorunkban. Akkor a pesti házak csak vályogból -voltak építve. - -S a víz még egyre nőtt. Az utcza sarkán égő lámpás, meg az a másik ott a -vízben, mindíg közelebb értek egymáshoz; utoljára egygyé lettek, nagyot -lobbantak: a víz kioltotta a lámpást. - -Én felmenekültem a kéményre. Azt tudtam, hogy legtovább kitart, mert -téglából van építve. Annyi lelkem volt, hogy egy fél kenyeret, meg a -nagy kendőmet magammal vittem. Onnan néztem, hogy döntögeti le a jeges -vízözön a házakat körülöttem. Csak azért imádkoztam akkor is, hogy az -átelleni ház, az én kedves Ádámom háza össze ne roskadjon. - -– Hát a propellerek nem jöttek a segítségükre? Meg a csónakegyletek? -szólt közbe Lidi kisasszony. - -– Jaj, lelkem kisasszony, mind nem volt az akkor! Hát egyszer, mikor már -a magunk háza is recsegett-ropogott alattam, mit látok? Az Ádám -padlásának az ajtaján, a hol a szénát szokták felvinni, valami sötét -alkotmány nyomul előre. Odáig ért már a víz. Az Ádám nagy hirtelen a -padlásajtót két üres hordóra rászegezte, s azt tolta ki a vízre. Ő maga -ott állt a tetején. Tutajt csinált magának. - -– Az a valami: a tutaj! kiáltott közbe a Frányó. - -– Kivált a jeges árvízben! A mint az Ádám meglátott engem a kéménybe -kapaszkodva, oda kiáltott hozzám, hogy csak maradjak nyugodtan, a míg -értem jön a tutajjal. De hát arra gondolni sem lehetett, hogy azzal a -gyarló alkotmánynyal át lehessen vádolni a jégzajon. Hasztalan volt -minden erőködése. Végre egy nagy óriási jégtábla egészen elzárta az -utczát, keresztbe állt a kettőnk háza előtt. Az utána jövö jéghasábok -úgy torlódtak föl a háta mögött, mint egy sáncz. «No most frissen!» Én -hirtelen leugrottam a háztetőről, rá a jégtáblára, hogy majd átfutok az -Ádámhoz. De ő már a fele útján elém jött, s aztán a kezét nyujtva -vezetett a jégen keresztül a tutajáig. Ott azután magához szorított, -megcsókolt, először életünkben. - -– Jajh. Még a sarkamban is meghült a vér, sohajtá a Ritka Panna. - -– De már most igyekezzünk innen sebtén, mondá az Ádám, mert ha ez a -megrekedt jégsáncz egyszer megindul, összetör bennünket, tutajostúl. -Azzal ő egy hosszú rúddal a kertek felé irányozta a tutajt, a hol -kevesebb volt a jégzaj. Arra lehetett csak haladnunk, a merre a viz árja -sodort. Nekem folyvást arra kellett ügyelnem, hogy az egyensulyt -fentartsam a tutajon. Ha az Ádám balra lépett, én jobbra léptem. Mikor -sűrűbb jég közé szorultunk, akkor kezdődött a «luláj-machen». Erről sem -tud már semmit a mai budapesti ember, pedig akkor így járták a jeges -Dunát egyik parttól a másikig. Valamennyien szétterpesztett lábaikkal -hol jobbra, hol balra nehezedtek a testükkel «lulaj rechts, lulaj links» -így törték a jeget, s a hol nagyobb jégtábla került elénk, ott -kiugrottunk s a tutajt úgy toltuk rajta keresztül, a míg vizet értünk. -Az volt a «nász-utazás», galambom, szerelmem! - -Mindenki áhítattal hallgatta a matróna beszédét. - -– Azt hiszem, hogy három éjszaka összeragadt, olyan hosszú volt ez az út -a sötétségben. Az ég fekete volt, alattunk a havas jeges víz fehér. -Végre, mikor szürkülni kezdett az ég, valahol egy partos dombon, ott a -városi homokbányák táján szárazra jutottunk. Ott kellett megvirradnunk. -Hideg, metsző szél fujt. A két üres hordóból, a padlásajtóból, az én -nagy kendőmből, meg az Ádám köpönyegéből csináltunk egy sátort, ez volt -a mi menyegzői sátorunk. Én hoztam magammal fél kenyeret, ez volt az én -kelengyém, az Ádám hozott el egy darab szalonnát, ez volt az ő móringja. -Együtt, összetéve, ez volt a mi lakodalmi traktánk. - -– Minek is menekültünk mi meg akkor? motyogá Ádám apó. Mi szükség volt -két koldussal többnek megmaradni a világon? - -– Igaz, hogy koldusok lettünk. Mikor vége volt a nagy veszedelemnek, mi -is visszatértünk a városba, addig jámbor földmívesek fogták pártunkat. -Nem város volt itt, hanem temető. Elkezdtük keresni a házainkat. De még -csak az utczának se találtunk a nyomára, a melyben szülőinknek a lakása -állt valaha. Egy pusztaság volt az egész városrész, beterítve sárnak -ázott falakkal; a tetőket, gerendákat össze-vissza hányta halomra az -árvíz, nem lehetett ottan járni. Minden vagyonunk oda volt eltemetve -abba a rettenetes nagy sárhalmazba. Most valami nagy piacz van a házaink -helyén. Mikor egyszer kutat ástak a piacz közepén, megtalálták az én -koráll nyakkötőmet, a mit az anyámtól kaptam egyszer karácsonra. -Kisütötték róla, hogy pogány korbeli maradvány s betették a museumba. -Ott láttam meg. - -– Kezdek a sorsommal kibékülni! sohajtá fel a diurnista. - -Az öreg asszony derültebb arczczal folytatá. - -– De hát azért még sem voltunk kétségbeesve. Én szerettem az Ádámot, ő -meg szeretett engem, s megesküdtünk egymásnak, hogy soha el nem hagyjuk -egymást. Igaz, hogy nem az oltárnál, nem a viaszgyertyák fénye mellett, -hanem csak egy virágos kökény-bokornál, a csillagok ragyogása mellett; -de azóta is, valahányszor egy virágzó kökénybokrot látunk, pedig a -kökényfa minden esztendőben kivirágzik, mindig újra eszünkbe jut, hogy -mit esküdtünk akkor egymásnak. - -Szüköl Makár szomoruan szólt közbe. - -– Hát én még egy kökénybokrot sem láttam virágozni soha. - -A Ritka Panna pedig azt az észrevételt tette rá, hogy: - -– Bizony pedig héj de sokan vannak, a kiknek a viaszgyertyánál se jut -eszükbe, hogy mit esküdtek előtte. - -A Zsuzsa asszonynak szünetet kellett tartani, hogy a szemeit -megtörülgesse. Azután csendesen folytatá. - -– Állhattunk volna szolgálatba mind a ketten. Ádám elmehetett volna -henteslegénynek, hisz jól értette a mesterségét; én is beállhattam volna -szobaleánynak. Csinos voltam, ügyes voltam. De hát nem akartunk -egymástól elválni. Inkább együtt tűrtük a nyomoruságot. Pesten elkezdték -az ujbólépítkezést, mi ketten együtt eljártunk napszámba s a mit -kerestünk, azt hiven megosztottuk. Megéltünk belőle. Soha -alamizsna-kenyérre, soha ispitályra egyikünk sem szorult. Ha -egyszermásszor az egyikünk kidőlt a munkából, a másik dolgozott dupla -emberszámba. - -– Hallja ezt? Lidi kisasszony! dörmögé Paczal János. - -– Hát hiszen a mit a törvény elénk szabott, az egyházi esketést is -szerettük volna mi megtartani, folytatá a Zsuzsa asszony, de soha annyi -módunk nem volt, hogy azt meggyőzhettük volna. Elég volt nekünk annyit -megvonni a szánktól, hogy a lakbért félretehessük. Ha szegények voltunk -is, de szerettünk tisztán lakni. Hanem egyszer még is történt valami, a -mi rákényszerített bennünket. Az Úr Isten megajándékozott bennünket egy -kis fiucskával. Most is könybe lábad a két szemem, ha reá gondolok. -Olyan volt, akár egy kis angyal, a kik ott az oltárképen a Szűz Máriát -körülrepkedik; csakhogy épen a szárnyai hiányzottak. Úgy szerettük mind -a ketten. Mikor dolgozni mentünk, magunkkal vittük. - -– Nem volt bölcsőde? kérdé Lidi. - -– Dehogy volt! Ha lett volna sem váltunk volna meg a kedvestől. Egy -napon aztán így szólt hozzám az én Ádámom. «Hallod-e, Zsuzsa, ennek a -kis fiunak becsületes nevet kell ám adni, hogy ha egyszer megnő, ki ne -csufolják a többi gyerekek, hogy neki még igazi, apáról való, neve -sincsen. Nekünk egybe kell kelnünk annak rendi szerint, akárhogyan -zsugorgatjuk is meg a hozzávaló költséget.» - -Ettől fogva aztán még többet dolgoztunk, én még éjszakával is megtoldtam -a napot. Akkor kaptam rá a mosónő mesterségre. Eljártam szapulni. Az -Ádám meg télen havat is lapátolt. S a mellett úgy éltünk, hogy hétszámra -eldanolhattuk volna: «nem ettem én ma egyebet, fekete retket, kenyeret!» -mégis összekuporgattunk annyit, a mennyi elég volt a tisztességes -menyegzőre, nekem egy menyasszonyruhára, meg a jó czimboráinknak egy kis -áldomásra. A napja is ki volt már tűzve, vízkereszt utáni vasárnapra. - -Itt nagyon elfogta az indulat Zsuzsa asszonyt, össze kellett szedni -minden erejét a további beszédhez. - -– Ekkor egy éjszaka a mi kis Jancsikánk nagy hirtelen beteg lett. -Járvány volt az egész utczában. Valamennyi gyerek mind megkapta, mind -belehalt, ő is elment velük. Harmadnapra a mi kis csevegő piros képű -angyalkánk helyett egy kis fehér halottunk volt. A lakodalomból temetés -lett. A menyegzői költség felment a gyászszertartásra. Ettől fogva aztán -nem gondoltunk többet az esküvőre. Minek már? Kinek kell az? Minket -összekötözött erősen a közös szegénység. Nem volt kinek dicsekednünk, -nem volt ki előtt pironkodnunk. Senki sem törődött velünk a világon, mi -sem a világgal. Így aztán lassacskán megvénültünk, s ha ez a mostani -nyomoruságunk rá nem kényszerít, soha se tudta volna meg senki, hogy -abban a két gyalulatlan deszkakoporsóban, a mit ebből az udvarból -egyszerre kivisznek, nem igazi férj és feleség feküsznek. - -– Oh én édes párom, de igazán mondod! rebegé Ádám apó, zokogva ölelve át -hű élettársát. - -S ez aztán ragadós. Kiki borult a szomszédja nyakába, a Lidi a -Csicsonkát ölelte; a Panna a Frányót, a Gagyuláné a Miska czigányt, -egész sírás-verseny támadt, csak a konstábler János tudta megőrizni -hivatalos méltóságát, a Szüköl Makárnak pedig épen kaucsukkal volt -behúzva a szíve az ilyetén érzékeny jelenetek ellen. - - - - -XXII. FEJEZET. LUKÁCS EVANG. XXI. RÉSZ 4. V. - -Mikor vége szakadt valahogy a nagy siralomnak, azt mondá Makár úr: - -– Hát ez mind igen szép, édes hiveim, hanem ezért a szépséges orrfuvási -concertért nektek senki beléptidíjat nem fizet. A miket Zsuzsa asszony -elmondott, azok mind elfogadhatók, enyhítő körülmények gyanánt; hanem -azért ezek mind nem változtatnak semmit azon a szigorú itéleten, hogy a -mit ötven esztendeig elmulasztottatok, azt most a tizenkettedik órában -hozzátok rendbe. Menjetek szépen a paphoz és tartsátok meg az -esküvőtöket, különben nem nyílik meg előttetek a városi szegények -házának az ajtaja. - -– Igaz, igaz! kiabáltak minden oldalról a hivek, ráesve Ádámra meg -Zuzsára. Nagyon igaz! - -– Igaz! Igaz! Nagyon igaz! rekapitulálta a véleményeket Ádám apó. Hogy -meg kell tenni, a mi nincs meg. Ezt bolond nélkül is tudom! önök mind -úgy beszélnek, mintha az esküvőhöz nem kellene egyéb, mint egy -menyasszony, meg egy vőlegény. - -– Hát mi kell még? kérdé Makár. - -– Hát az, a mi a háboruviseléshez kell. - -– Talán bizony pénz? szólt egész fitymálással a diurnista. - -– Hát persze, hogy pénz. Krisztus koporsóját sem őrzik ingyen. Az -esketésért fizetni kell. Stólát kell ám adni. - -– Ugyan mennyit kell fizetni? - -– Legalább is egy forintot. - -Erre általános nevetés támadt. - -– Hahaha! Egy forint! Hisz az nem pénz! - -– De mikor mink a mai napon annak az egy forintnak sem vagyunk urai, -mondá Ádám apó. - -Erre minden jelenlevő büszkén és nagylelküen kapott a zsebéhez. S aztán -lett belőle egy általános egymás szeme közé nézés, arczoknak -elveresedése, mikor nagy zseb, kis zseb, egyik sem adta elő a kivánatos -rongyos egy «flóres»-t. - -– Csodálatos! mondá Makár úr, a ki abban a hitben nyult a mellénye -zsebébe, hogy abból egy forintost húz elő, s akkor látta, hogy az nem -más, mint egy árva czigaretta-papir. Nagyon csodálatos, hogy -szent-György-napján az egyforintosok hogy eltünnek szem elől. - -Be kellett vallani az egész társaságnak, hogy «actu» mind valamennyinél -hiányzik az a reális egyforintos. «In spe», theoriában mindenkinek van -több forintja is; de az a tényleges kezdő egy forint, az a bizonyos -«monas», a mi a világot alkotja, az nincs sehol. - -– Micsoda? kiálta ekkor a Frányó. Egy forint? Senkibe sincs egy forint. -Szíp magyarok! No hat csak tót leginnél megtalálja magát az a ’zegy -forint. Én megcsinálom egy forintot. - -– Csak nem akarsz tán bankót csinálni? riadt rá Makár. - -– Oh nem. Csinálom forintot csak rézbül. Itt van zacskóban huszonöt -nigykrajczáros. Ipen egy forint. Most szedtem össze kamaradoktul jövő -iczakára halas-pinzt. Most odaadok Kapor bacsinak forintot. ’Z ijjel nem -halunk kamaraba. - -– Hát akkor hol háltok, te golyhó? - -– Hum! szólt ravasz hunyorgással a legény. Van nekünk kegyes patronus, -konstabler úr. Fogunk csinalni nagy larmat utczan, mintha volnank -riszegek. Konstabler úr bekiséri minket rendőrsighez, becsuknak dutyiba. -Ott halunk jó szalman ingyen; jobban, mint itthon nigy krajczárért. -Probaltunk mink mar aztat! Forint megmaradja magát. Itt van Adam bacsi. -Ez már a kenteké. Mehetnek lakodalomba. - -– Istenem! sopánkodék az öreg; hiszen még jegygyűrűt sem tudunk -egymásnak adni. - -Erre meg a Ritka Panna ugrott elő. - -– Jajh! Ha csak jegygyűrő kell. Van een nekem kettő is. Mert nekem keet -uram is vaót. Az egyik meghótt, a másik megszökött. Isten nyugtassa meg -mind a kettőt. Nincs maa nekem egy csepp kivaansaagom se ezekhez a -gyűrőkhöz: csak az ujjamat szorítják. Odaadom én azt igen szivesen -kigyelmeteknek: viseljeek egeeszseegvee! - -Azzal nagy erőhatalom mellett lesrófolta a kövér ujjairól azt a két -ezüst gyűrűt, a melynek okozói nyugosznak már, (ki az Úrban, ki a -tömlöczben) s ráerőteté az Ádámra meg a Zsuzsa asszonyra. - -– De nekem még csak egy tisztességes öltözetem sincsen, a miben az Úr -szine előtt megjelenhessek, mondá Zsuzsa asszony. - -– No az meg az én gondom legyen, szólalt meg a Gagyuláné. Van én nekem, -édes lelkem egy gyönyörüséges szép virágos merinó ruhám, a miben az -urammal megesküdtem. Én már nem viselhetem, mert kihíztam belőle; de -magának ráillik a termetére. A Lidi kisasszony majd hozzáigazítja. - -– Igen! Igen! vállalkozott a Lidi kisasszony. Én varrok főkötőt is -hozzá, a miben a templomba elmehet. Keztyüt, czipőt mind összeszerzek. -Ez az én dolgom lesz. - -– Én meg csinálok egy szép menyasszonyi bukétot; csevegé a kis -Csicsonka. - -A Gagyuláné továbbra is gondolt. Én adok pereczet, a szomszéd milimári -ád hozzá turót, tepertyűt: pompás lakomát csapunk. - -A Pannának ez egy új eszmét adott. - -– Hohó! A zsidóasszony, a ki a kisboltban ludfertályt árul, tudom hogy -ád pecsenyét. Én odaadom neki valamennyi hagymámat érte. - -De a Paczal János sem maradt hátra. - -– Én csak egy szót szólok a Przepiorka komának s itt lesz a tormás -virsli, a mennyi csak kell. Bor is lesz hozzá. - -A Miska czigány is tudott valamit adni. - -– Mink meg kitartjuk muzsikával a lakodalmat. - -– Úgy bizony! szólt a tenyerébe csapkodva a Panna. Kitartjuk mi magunk -az egeesz lakadalmat, nem szorulunk senki nagy urasaag szeep -graacziaajaara. Ne feljeen semmit Zsuzsa neenő! Mink is ott leszünk -akkó! Veegig muzsikaaltatjuk magunkat az utczaan. Soha se laattak a -Staaczió-utczaaban olyan galoppaadaat! - -– Haj no! Adam bacsi! noszogatá Frányó, könyökkel oldalba taszigálva az -öreget. Csak kicsi kurázsi. - -Az öreg azt sem tudta: égen van-e, vagy földön. - -– Olyan nevethetnékem van… Mintha belülről csiklandozna valami. Mit -mondasz, te drágám? - -Zsuzsa félrefordítá a fejét, a kezét a szája elé téve. - -– Oh, én úgy szégyenlem magamat! - -Az Ádám eléje lépett, az arcza úgy ragyogott, olyan piros volt, hogy -szinte elmultak róla a ránczok. A kezeit eléje nyujtá. - -– Hát megkérjelek szépen? Ennyi tisztességes ember füle hallatára. -Akarsz-e az én hitvestársam lenni? Szeretetből hozzám jönni? Velem örök -hűséget esküdni? Holtomiglan, holtodiglan! - -Nagyon érzékeny jelenet volt ez. Azért, hogy a vőlegény és menyasszony -két öreg ember volt, s a násznép csupa koldusokból állott. - -Hanem az a prózai diurnista egészen elrontotta az egész poezist. Való is -az ilyennek szerepet osztani. - -Odalépett a két öreg közé s kétfelé tartotta őket. - -– Csak rendén! Fiatal szerető pár! Ne olyan sietve! Még nincs itt a -pillanatja az ölelkezésnek. Nem megy ám ez olyan könnyen, mint a -szinpadon, hogy «szeretsz-e?» «szeretlek!» «no hát menjünk a paphoz!» A -szent házasságnak teketóriái vannak. A jegyeseket előbb háromszor -kihirdetik, három vasárnap. Ha pedig mi három hétig várunk a -lakodalommal, azalatt a szegények házában régen betöltötték az üres -helyeket; mert szegények dolgában gazdagok vagyunk, titeket pedig az -alatt Tarafás Bazilius uram kitesz az utczára. Azért már most hát én -következem. Én tinektek se pénzt nem adhatok, se bukéttal nem -kedveskedhetek; hanem azért mégis hozok valamit, a mire legtöbb -szükségetek van. Nálam kitelik az a maga foltjából. Én rögtön elmegyek a -főtisztelendő prépost úrhoz s kikönyörgöm számotokra a dispensatiót. -Azzal aztán holnap mindjárt mehettek az oltárhoz, megtarthatjátok a -lakodalmat, s aztán megkezdhetitek a nászutazást a szegények házáig. -Most szabad már ölelkezni. - -De a két öreg nem egymásnak, hanem a közbekerült Makárnak borult a -nyakába, s azt csókolták össze-vissza. - -– Köszönöm, köszönöm, dörmögé Szüköl Makár. De az a multkori csók talán -még is jobban esett. - - - - -XXIII. FEJEZET. A TITKOS KÖLTŐ ÉS AZ Ő HALLGATÓSÁGA. - -Az egész társaság mind sietett kimeríteni a magasztalásai tárházát -Szüköl Makár irányában. Ő volt a csoda jóltevő. – Lám, hogy még egy -diurnistának is lehet jóltevőséget gyakorolni. Van egy világ, a mit ő is -protegálhat. A fénybogárnak is van Sphærája! - -– Csak nagyon kérem, hogy ne tessék erről nagyon sokat beszélni, -szabadkozék Makár, mert ha kitudódik, hogy én dispensatiókat -«sollicitálok», azért kemény megrovást fogok kaphatni «hivatalbeli -hatáskör túllépése» miatt, s könnyen «hátralépővé» tétetik a várt -kineveztetésem. - -Azzal iparkodott is jelenlétét befejezni. - -Azt azonban még sem tartá lelkiismeretbe vágó ténynek, hogy a Lidi -kisasszony kézszorítását elfogadja. - -S ez nem olyan illemszabály szerinti kézszorítás volt, a minőt a «fion» -társaságokban szokás váltani, könyököt kifelé, kézfejet befelé -fordítani, hanem igazi, őseredeti, meleg kézszorítás, teljes izomzattal. - -– Van-e önnek ma este üres ideje? kérdé Lidi kisasszony. - -– Nekem? - -– Eljöhetne hozzám egy csésze theára? - -– Én? Ide? A kisasszonyhoz? - -Lidi kénytelen volt elmosolyodni a nagy fiú zavarán. - -– Hát, lássa: én ma utolsó nap vagyok itt; holnap beállok a -divatkereskedésbe, a hol minden ellátást készen kapok: más fog -kiszolgálni; én csak az üzlettel foglalkozom. Még van itthon maradék -theám, maradék rhumom és maradék kétszersültem, azt el kell fogyasztani. - -– Hehehe! Nevetett a másfélszemű emberke. Tehát «kárlátóba». Ma mindent -el kell fogyasztani, hogy tiszta munka legyen. Dehogy van ma este -dolgom. Azaz, hogy van. De nem hivatalos. Hogy ne jönnék el? Ha kegyed -megengedi. Csókolom a kezeit! - -Ettől a kitüntető meghivástól egészen szeleburdi lett a Szüköl Makár. - -Szinte látható volt az ellenhatás a Paczal János ábrázatján. Csak úgy -pödörgette a hegyes bajuszát. - -Lidi kisasszony vette azt észre. - -– Hát Paczal úr nem jöhetne el szintén egy csésze theára? - -A szíves meghívás helyreütötte a symmetriát. János abba hagyta a -neheztelő bajuszpedrést. Áttért a kevélykedő pofaszakáll simogatásra. - -– Köszönöm a kegyes meghívást, de máskorra tartom fel ezt a szerencsét. -Miután ma egy igen nevezetes fogáshoz készülök. Ma megcsípem a -Przepiorka Straduariussát. - -– Hogyan? hogyan? kérdé Lidi kiváncsian. - -– Bocsánat! Ez azon titkok közé tartozik, a miket még Lidi kisasszony -előtt sem tárhatok fel. Csak azért jeleztem a tényt, hogy holnap aztán -senki se csodálkozzék, ha görnyedni fog a lakodalmas asztal füstölt -húsnemüektől, s senki holmi trikókról, vagy corruptióról ne -hallucináljon. Gyerünk, diurnista úr! - -S miután neki magának menni kellett, a diurnistát is magával vitte. Akár -csak a pók a legyet. - -Vasárnap lévén az idő, az egész társaság kiült a folyosóra s folytatá a -Kaporék szép jövendője fölötti ábrándozást. - -Pontban nyolcz órakor kopogtatott Szüköl Makár Lidi kisasszony -kamrácskájának ajtaján. - -Nagyon ki volt csipve ez alkalomra. Zergeszínű madapolán inggallér, -tarkítva felkantározott lófejekkel és összetekert lovagkorbácsokkal, -volt kihajtva a veres nyakravalójára: a legujabb façon szerint. A -salonkabátja kissé fényes volt a régiségtől; de a hol a moly lyukat -rágott rajta: az gondosan be volt tópolva. Hogy a czipői közül a jobb -lábra valónak más szabásmintája volt, mint a minőt a bal lábán viselt: -az valószínüleg tévedésnek az eredménye. - -Lidi kisasszony már várt reá. A himző-asztal át lett alakítva -theázó-asztallá. Azon volt felhalmozva tányérkákra irósvaj, szalámi -szeletkék, kétszersült, a kellemes illat, a mi a konyhába belépéskor már -megütötte az embernek az orrát, azzal kecsegtetett, hogy még sült -burgonya is lesz! - -Ah ez a kedves sült burgonya illat! Mikor az ember egy ilyen félig -barnára pirított fakó ficzkót az öklével kétfelé tör, s aztán annak a -sárga közepéből kipárázó gőz fölé tartja az arczát! Arabiának minden -fűszere elülhet e mellett! - -– Kisasszony! Én örök hálára érzem magamat kegyed iránt lekötelezve. -Tudja-e azt kegyed, hogy ez az első eset életemben, hogy engemet valaki -thea-estélyre meghív! - -– Az bizonyosan onnan van, hogy kegyed maga nem keresi az -ismeretségeket. - -– Az már igaz. Ezt eltalálta. A kiket én ismerek, azokat én nem -szeretem, a kik pedig engem ismernek, azok meg engem nem szeretnek. - -– Látja ön: én az első tekintetre felismertem, hogy önben nem az a -száraz, üres lélek lakik, a kit a külső megjelenés mutat. Én mernék rá -fogadni, hogy ön odahaza, mikor a hivatalból megkerül és egyedül marad, -verseket ir. - -– Hahaha! És novellákat úgy-e? De hát honnan találta ezt ki? - -– Épen a külső viseletéről. Csak a kiben egy költő vagy egy művész -lakik, az érzi magát feljogosítva nem törődni vele, hogy a kalapja hány -helyen van behorpadva? - -– No lám! Milyen éles esze van! Mintha nem is varrónő volna! Hát ha -kegyed magától ki nem találta volna, én magam vallottam volna azt be -kegyednek, úgy van biz az! Mikor a karmentőt ledobom a hivatalban, s a -makulatur papirokat, a miknek még a hátára lehet irni, zsebredugom: nem -megyek én se korcsmába, se kávéházba, hanem sietek haza a szállásomra. -Az az egyedüli luxusom, hogy egyedül lakom. Egy kis padlás-szobában, a -minek az ablakából a veres cserépfödélre, a rézcsatornára van kilátás. -Aztán a csatorna szélén túl emelkedik még föl egy nagy ákáczfának a -koronája. Az télen, nyáron tele van verebekkel. Odagyülnek éjszakára, -nagy csiripeléssel. Az az én hallgatóságom: az én közönségem. Azoknak -olvasom én fel az én költeményeimet, regéimet. S mentől jobban -csiripelnek, annál jobban meg vagyok elégedve: azt hiszem, hogy nekem -kiáltoznak «bravo, bravo, fuora!» Télen, mikor fehér a háztető a hótól, -akkor kenyérmorzsákat hintek az ablakom párkányára. Arra a verebek oda -jönnek, sorba ülnek a párkányra. Ez az elite publikum; a többiek a -hosszú rézcsatornát lepik el: ez a karzati populé. Én aztán eldeklamálom -előttük az én elmeszüleményeimet: azok hallgatják, a tollaikat rázva, -igazgatva, a fejüket előre-hátra forgatva, akár csak a hölgyek a -páholyban, s aztán mondogatják egymásnak, hogy «ennél bizony akárhány -rosszabb előadást láttunk az arenában». Hát ez az én mindennapi -mulatságom. - -– Hát úgy magasabb érzelmi fokon álló lényeknek nem szokta ön a műveit -felolvasni? - -– Ugyan hol venném őket? - -– Hát például nekem. – Hanem elébb igya meg ezt a csésze theát. Czukrot, -rumot saját tetszése szerint tegyen bele. - -– Ha kegyed saját kezével tesz bele «egy» darabot, attól az nekem -egészen édes lesz. Rhum pedig fölösleges a theához, mert ha én egyszer -felolvasok valamit, attól egyszerre ittas leszek, de olyan ittas, mint -más ember, ha reggelig korhelykedett. - -– Hát tán hozott is magával valami felolvasni valót. - -– A miről még eddig csak az ég verebei tudnak. - -– Az nagy megtisztelés lesz rám nézve. - -– Higye el, hogy azt senkinek kegyeden kívül meg nem tenném. Ha -százasokkal fenyegetnének, még akkor sem. - -Azzal elővont a belső zsebéből egy összehajtogatott papirt, a mi első -tekintetre azt látszott hirdetni, hogy valami adóbevallási iv; hanem -aztán, közelebbről nézve, elárulá, hogy a kitöltött rovatai valami -kötetlen poémát tartalmaznak. Lidi kisasszony leült az ágya szélére, a -Csicsonka fejét az ölébe vonva, nehogy a kis fruska nevetni találjon, a -míg a felolvasás tart. - -Makár úr helyreigazítá a manchettjeit és olvasott. - - -A BOGÁNCS ÉS A FÁJVIRÁG. - -(Mese.) - -Van egy nagy főváros túl a Morva vizén és annak van egy pompás -sírkertje, a melybe csak a nevezetes embereket temetik, a kik vagy elég -gazdagok arra, hogy maguknak márvány siremlékeket emeltessenek, vagy -olyan híresek, hogy az utókortól követelhetik, hogy az ő szobraikat -kőből kifaragtassa. - -Azok a híres megholt emberek ott is együtt tartanak, egyik sorban -feküsznek a híres hadvezérek, a kik sok ütközetet megnyertek, vagy -elvesztettek, a mi egyre megy; a másik csoportban a nagy gyárosok, a kik -milliomokat szereztek; megint odább a közkedveltségű zeneművészek, a kik -egymással szembenézve, márvány kezeikben érczhegedűt tartanak, s úgy -várják a nagy karmester intését, hogy mikor kezdjék rá a tulvilági -hármas symphoniát. Egy sor pedig a költők számára van felhagyva, a kik -békében feküsznek egymás mellett: gond van rá, hogy valami kritikust oda -ne temessenek közéjük, a ki őket háborgathatná. - -Egyszer láttam, mikor két híres költőt temettek el ebbe a hosszú sorba. -A dísz-sírhelyet, meg a dísz-emlékkövet a város ajándékozta a maga -költőinek, a kiket holtuk után meg szokott becsülni, hanem már az, hogy -a sírjaikra virágokat is ültessenek, nem a városi tanács gondja. - -Így történt az, hogy az egyik költőnek a sírja virág nélkül maradt; azon -módon, a hogy felhantolták. Nem maradt senkije a földön, a ki szerette -volna. Ez afféle meséket irt, a miken a gyermekek mulatni szoktak, s a -miken a szegény emberek nagyokat nevetnek, a miket az öreg anyókák -szentül elhisznek, azt gondolják, igaz történet, az okos emberek pedig -azt mondják rájuk, hogy mesebeszéd, bolondság! - -Hanem azért a gyerekeknek meg a szegény embereknek csak ő vala a -kedvenczük. Azért is maradt a sírja virágtalanul, mert a gyerekeknek nem -szabad hazulról elcsatangolni, a szegény embereknek meg más dolguk van, -mint hogy ők virágokat ápoljanak a temetőben. - -Annál pompásabb virágágy termett a szomszéd sír tetején, a hol a másik -költő volt eltemetve. Ezt nagyon szerették, mert a szép asszonyokat -magasztalta, s a szép asszonyokkal együtt a czethalat, meg a -selyembogarat, mivelhogy a karcsuságukat a halcsont, a szépségüket pedig -a selyem teszi tökéletessé. Azért is, a ki csak szép asszonynak akarta -magát tartatni a nagy városban, az mind kiment a költő temetésére s -veresre sírta a szemeit. - -Hét szép delnő pedig fogadást tett, hogy kedvencz költőjüknek a sírját -teleültetik nefelejtssel, fájvirággal és boglárkával, s naponkint, a -hogy a sor rájuk kerül, egy közülök kimegy a temetőbe, a közerővel -ültetett virágokat megöntözni: ezt nem bizzák a kertészlegényre. - -Meg is tartották a fogadásukat tavasztól nyárig, pontosan és -lelkiismeretesen. A sok fájvirág felnőtt, olyan volt, mint egy ágasbogas -gyertyatartó, szép átlátszó üvegforma száraival, mindenféle színben -lángoló virágkelyheivel s ugyancsak hirdette a költő dicsőségét, a kit -az általa felmagasztalt szép asszonyok még holta után is szeretnek. - -Ezalatt a másik sírnak a közepéből pedig kinőtt egy magányos bógáncs. -Nem ültette ezt oda senki. Ez úgy szokott felnőni a puszták közepén; ez -a feledékenység virága. Nem öntözte, nem ápolta senki, mégis kihajtotta -csipkés leveleit, előtolta nagy bozontos gombalakú virágát, a mi tüskés -pikkelyek közül piros bojtot fejleszt széjjel. Gyönyörű virág ez! Ha -olyan paraszt szokása nem volna, hogy csak az útszélen, meg az avaron -szeret tanyázni, rég a díszkertekben nevelnék üveg alatt. - -A fájvirágok a szomszéd síron csúfolódva integettek a tüskés -szomszédhoz. - -– Ej ha! De kitett magáért a pórköltő sírja! Milyen szép burjánt nevelt -fel a tiszteletére. Egészen ő hozzá méltó. Hogy tűri meg a kertész ezt a -dudvát a mi közelünkben! Tán egy szamárra vár, a ki lelegelje. - -– Ne csúfolódjatok velem, üvegszárú szép virágok! felelt nekik a -bógáncs. Engem nem ültetett ide ember keze, engem nem öntöz más, mint az -ég harmatja. De én őrzöm az én jó barátomnak a porait magam jószántából, -a kivel értettük egymást. Ő az én dalnokom, én az ő virága. Mély föld -alól törtem elő, s lemegy a gyökerem egész az alvó poráig, még a vihar -se téphet ki innen! - -Egyszer aztán, mikor nagyon meleg napok jöttek, azt mondá a hét öntöző -hölgy közül az egyik: - -– Ejh, én bizony sajnálom ma befogatni a lovaimat, kifárasztani a -temetőig. Hisz ha egy nap nem kapnak is vizet a virágok, másnap majd -annál jobban esik nekik, ott van a barátném, a numero kettő, az majd -holnap megöntözi. - -A numero kettős szép hölgy pedig azt gondolá magában: - -– Ejh, ha én ebben a nagy melegben kimegyek a temetőbe, olyan fejfájást -kapok, hogy egész éjjel nem alszom tőle. Hisz holnap majd úgy is -megöntözi a numero három. - -A numero hármas szép delnő pedig azt mondá magában: - -– Ejh, de kár volna ma öntözni, mikor az ujságban az áll, hogy az időjós -nagy esőzést jövendölt. Hisz ott van még a másik hat barátném, meg a -mennyei felhők. Ha nem csurran, cseppen. - -A fájvirágokat aztán nem öntözték meg sem a szép hölgyek, sem az égi -felhők, azok lelankadtak, elhervadtak, a sír szélére hajtották le -kókkadt virágkoronáikat; nefelejtsnek, boglárkának még a gyökere is -kiszáradt. A magányos bogáncs pedig embermagasra nőtt a rekkenő -aszályban, daczolva égető nappal és forró szelekkel; szétmeredő ágain -virított a koldusok rózsája teljes pompájában, a mikor én láttam. Tőle -hallottam ezt az egész történetet. - -Lidi kisasszony nagy figyelemmel hallgatá a mesét, de még a Csicsonka is -mozdulatlan tudott maradni erre az időre. - -A felolvasás alatt egészen átalakult a vézna emberke. Elfeledteté a -hunyorgó félszemét, a savószinű bajuszát, az esetlen alakját. - -– De hisz ez igen szép volt! Mondá Lidi kisasszony. - -– Van ilyen több is, mondá Makár, öntudatos arczragyogással. - -– Miért nem adja ön ki? - -– Kiadni? Hol? - -– Valami hírlapban. - -– Az Isten engem attól őrizzen meg! Hiszen ha «én» valamiféle poétai -terményt napfényre hoznék, úgy elvernének, mint a kétfenekű dobot. A -kritikusok azt mondanák: «hogy mer meséket irni egy diurnista?» – a -hivatalnokok meg azt mondanák: «hogy mer egy diurnista meséket irni?» s -innen is kidobnának, meg amonnan is. - -– Hát csak úgy czél nélkül irogat ön? - -– Oh nem, drága szép kisasszony. Elmondom igazán. De nagyon kérem, hogy -el ne mondja senkinek, mert ha kipattan a dolog, holt ember lesz -belőlem. Hát – a hivatalfőnököm ugyanabban a házban lakik, a hol én, ő -az első emeleten: én pedig a padlás-szobában. Annak van egy szép leánya. - -– Ahá! Értem. - -– Annak szoktam én ezeket az én meséimet elmondani, a mikor a kertbe -lejön – a dajkájával. - -– A dajkájával? Hát hány esztendős a kisasszony? - -– Úgy három és négy év között lehet. Hát az engem nagyon szeret. Ha -meglát, már messziről kiált elém: «mondjon szép mesét, Makár bácsi!» Hát -majd ha én nekem egyszer annyira felviszi Isten a dolgomat, hogy a -ranglajtorján felkapaszkodom a titkári állásig, akkor kiadhatom -egyszerre a két kötetre szaporodott költői elbeszéléseimet. Akkor már -nem csúfolnak ki érte. Akkorra a kis leányból is nagy leány lesz. Hát -aztán lehet még belőle valami. – Tizenöt esztendő mulva. - -Ilyen emberek is vannak még a világon! - - - - -XXIV. FEJEZET. «NECESSITAS» MESTER S EGYÉB TITKOK, A MIKET NEM SZABAD -TOVÁBB ADNI. - -A felolvasás idejét azonban nem töltötték a leányok hivalkodással. A -holnapi nevezetes nap sok tennivalóval látta el őket. A Gagyuláné -virágos merino ruháját át kellett alakítani az «arany menyasszony» -termetéhez. Azt a Csicsonka szétfejtette, a Lidi ujraszabta, s aztán a -darabokat ismét a Csicsonkának kellett összevarrni. A Lidi ezalatt -maradék selymekből a főkötőt illesztette össze. - -A Csicsonka kezében nagyon lassan ment az öltögetés. («Nem szokta -czigány a szántást!») - -– Ha nekem is adna Lidi kisasszony tűt, czérnát, meg gyűszűt, hát talán -én is tudnék segíteni a varrásban. Ajánlkozék Makár úr. - -Lidi kisasszony nevetett rajta. Már csak a tréfa kedvéért is megtette, -hogy előadta Makár úrnak a kivánt varróeszközöket. - -De hát nem lett azon mit nevetni. Makár úr olyan szabályszerüen tudta a -tüzögetést, öltögetést, agyonvarrást, sebes-öltést, mint a legeminensebb -szabólegény. - -Lidi kisasszony nem titkolhatta el e fölötti csodálkozását. - -– Hát már ezt ki tanította önnek? - -– Hja! Derék majszterem van nekem! – Az több legénynyel dolgozik, mint a -Nagy-Kristófbeli nagy szabó. Majszter «Necessitas» nak hívják. - -– Sohse hallottam a nevét! Hol van a műhelye? - -– Ohó! Ezer műhelye van! Minden utczában van. Csakhogy persze nincs -czégére kiakasztva, mert nincs engedélye a várostól. - -– Akkor az nagyon gazdag lehet. - -– Nem gazdag az, mert ingyen dolgoztat. - -– Hogy én azt nem ismerem. - -– Dehogy nem ismeri a kisasszony! Hát mikor egyszer-egyszer kezdem már -magam is észrevenni, hogy a posztó kabátom nagyon kopott már, a -kollegáim nagyon csúfolnak miatta, akkor tanácsot tartok Necessitas -mesterrel. Azt mondja: «édes Szüköl Makár! Te tanultad a kétszer kettőt, -tudod, hogy kilenczet a semmiből nem lehet kivenni: kölcsönkérni pedig -veszedelmes dolog. Tudod mit. Ennek a te egyetlen salonkabátodnak csak a -külseje van megkopva, a belseje vadonnat új, ha megfordítanák, egészen -új kabát lenne belőle. Csakhogy az ilyen műtétért megint a szabó fog -igénybe venni feltalálhatatlan számú forintokat. Vedd a tollkésedet, -fejtsd szét a kabátot, aztán végy tűt, czérnát és varrd össze szépen -magad. Szüköl Makár megfogadja májszter Necessitas bölcs tanácsát, s így -teremt magának az ócska kabátból új kabátot, egy forint ára új bélés -hozzáadásával. - -– Már most tudom, hogy ki az a «májszter Necessitas»? mondá Lidi -kisasszony, a min aztán mind a ketten nevettek. - -És valóban nagyon jó segítség volt Lidi kisasszonyra nézve látogatójának -közreműködése. – Ejh! ha az divatba találna jönni, hogy a thea estélyre -meghivott gavalléroknak tűt, czérnát, varrni valót adnának a kezükbe a -bájos delnők, hogy ne unják magukat! - -A kakukkos óra azonban már háromnegyedet huhukolt tíz felé, Lidi -kisasszony gyöngéden figyelmezteté a vendégét. - -– Nem aggasztja önt a kapuzárás közeledése. - -Tudta jól, hogy annak a kapunyitásért járó összeg sem áll a «dies -nefastus»-on rendelkezésére. - -– Oh az engem nem aggaszt. Én a kapunyitásért nem fizetek. - -– Ingyen teszi meg a házmerter? - -– Ingyen nem. De viszonosság alapján. - -– Miféle viszonosság lehet az? - -– Hát a házmesternek van egy nyomorék fia, a ki nem járhat iskolába, én -azt tanítom irni, olvasni. Ezért aztán kapok viszonszolgálat fejében -szabad mosást, takarítást és kapunyitást. («Do, ut des, facio, ut -facias». «Adok, hogy adj, teszek, hogy tégy».) - -Lidi kisasszony egészen helyeselte ezt a jogelvet. Ez képezi a -szegényeknek a gazdagságát, «teszek, hogy tégy». - -– Hanem bátor vagyok tiszteletteljesen figyelmeztetni a kisasszonyokat, -hogy ezek felől az én mellékes működéseim felől ne méltóztassanak -senkinek beszélni, mert ha ezek kitudódnak, én a «hivatalos tekintélyt -lealacsonyító üzelmek» gyakorlásáért akkora hivatalos orrot kapok, hogy -pályázhatok az állatkerti elefánttal. - -S azzal vigan folyt tovább a munka. - -A mai est az egész «zöld paradicsomban» igen hosszúra nyúlt. Mindenkinek -adott valami foglalatosságot a holnapi nevezetes ünnepség, a Kaporék -lakodalma. A Gagyuláné sütötte a pereczet. A Ritka Panna kukoriczát -pattogatott. Zsuzsa asszony az Adám tisztáját vasalta. (Az öregnek korán -le kellett feküdni, mert a kabátját elvitték a szomszéd szabóhoz, hogy -új gallért varrjon rá, a csizmáját pedig a csizmadia komához, a ki -azokra új talpat fog öntetni. Reggelre minden meglesz. - -Éjfél felé a Zsigáék is hazakerültek, azok aztán odalenn a pinczében -elpróbálták az új népszerű nótát: «Hallod-e te, kőrösi kis lány, kőrösi -kis lány! kőrösi kis lány!» - -A mint ezt a nótát meghallotta a Ritka Panna, mindjárt utána kezdte -dalolni, az elragadt a Gagyulánéra, az ilyen fülbemászó nótáknak ördöge -van, még Zsuzsa néne is el hagyta magát általa csábítani, a mi aztán a -Csicsonkának teljes jogot adott, hogy ő is hozzá kezdjen a danoláshoz, -maga után rántva Makár urat, ki szörnyű hamis hangon, de becsületes -jóakarattal kisérte a dallost, míg elvégre maga a Lidi kisasszony is -belevegyült, szelid pianó zengésű hangjával, s úgy énekelte az egész -zöld paradicsom, hogy «Jaj, jaj, jaj! Jaj az átkozott! Úgy szeretett, -majd megevett, mégis elhagyott!» - -Fogadni lehet rá, hogy a távollevő Frányó és két tuczat kebelbarátja -szintén ugyanezt a nótát harsogtatták végig az utczán, míg egy jóltevő -konstábler valamennyit be nem kisérte az áldott dutyiba, a hol olyan jól -lehet aludni – és ingyen. - - - - -XXV. FEJEZET. NAGYSZERŰ ELŐKÉSZÜLETEK. - -Elérkezett a nagy nap reggele. A mosókonyha egészen át lett alakítva. -Teknőt, vaskatlant, szapulót felhordtak a padlásra, a Kaporék asztalához -hozzátoldották a Gagyuláné asztalát, s leterítették szép veres -abroszszal. - -Annyi mindenféle lett már összehordva, hogy a két asszony, a Gagyuláné -meg a Panna alig győzte elhelyezni. - -A Zsuzsi ez alatt a Lidi kisasszony kamrájában volt, azt ott -öltöztették. - -– No lelkem, minden rendben van, mondá Gagyuláné. Többet is adott az -Isten, mint a mennyire számítottunk. Itt a nagy tál tormás kolbász a -konstábler hentesétől, a zsidóasszony egy egész sült ludat küldött, -pedig szegény részt sem vehet a lagzinkban. A kávébáberli küldött egy -kuglófot, meg egy kanna kávét. Pompás kuglóf! Mandulával, mazsolával -sütve. A szatócs átellenből megemberelt bennünket borral, meg likörrel. -– Most látjuk csak, hogy mennyire szerette a jó Kaporékat minden ember, -a ki csak ismerte. - -– Hát a perecz hol van? kérdé Panna. - -– Azt majd csak akkor öntjük meg, a mikor az esküvőről visszajövünk. -Addig eláznék. - -– No meeg een is hoztam valami csemegeet. - -Azzal egy kosár almát leplezett le. - -– No még alma is lesz! Milyen szép piros törökbálint! Azt ide rakjuk egy -tányérra, hogy jól lássék. - -A két czigánygyerek e közben hordta össze a székeket, innen-onnan a -szomszédból, s rakta az asztal mellé. A hány szék annyiféle alakú volt. - -– Mi nincsen még? - -– Poharak nincsenek még. - -Erre a szóra nyitott be a Frányó, a hátán egy kosár, tele mindenféle -szinű poharakkal. - -– Micsoda? Nincs klázli? Hát e kutya? - -Azzal kirakta az asztalra az üvegművészet remekeit. Volt olyan, a -melyikre rózsák, tulipánok, más pedig, melyre nemzeti czimer volt -festve. - -– Ez a menyasszonykának. Ez a vőlegénykének. – De össze nem kell törni, -mert üveges visszakapja magának. - -Erre a Lidi kisasszony jött elő a benyilóból. - -– No! felöltöztettem a menyasszonyt. Olyan, mintha skatulyából vették -volna ki. Húsz esztendővel fiatalabbnak látszik. Senki sem mondaná, hogy -nem igazi «helyre» menyecske. - -Panna kiváncsi volt rá. - -– Haat meer nem jön elee? Hadd laatnók. - -– Addig nem illik neki kijönni, a míg a násznagyok itt nincsenek. Aztán -még a vőlegény sem került elő. - -Gagyulánénak éles hallása volt, neszelte már az öreg lépéseit. - -– Csak emlegetni kell, az is mindjárt itt terem. - -Ő volt az, a ki belépett a konyhaajtón – senki más. De pedig alig -lehetett ráismerni. Az arcza simára borotválva, a bajusza kikenve, a -haja megnyírva, oldalra fésülve, a kabátján új bársony gallér, a -zsebéből ezüstcsillámú óraláncz fityegett elő, még a csizmája is ki volt -fényesitve. - -– Utczu lelke! kiálta fel Panna. Adaam baatyó! De ki van csípvel. Az -ember majmaj raa se ismeer. - -A öreg pironkodva mosolygott, a két keze szétállt, mintha félne magához -hozzáérni. - -– Az bizony! Egészen kiforgattak magamból. A borbély szomszéd úgy -megnyírt, úgy megborotvált, hogy nem is merek a fejemhez nyúlni. A szabó -szomszéd új gallért varrt a kabátomra bársonyból. A csizmadia komám meg -új talpat ütött a csizmámra, ki is fényesítette. Meg utoljára az Iczig, -a zsidóasszony fia is rámerőtetett egy óralánczot. Órájának kell lenni -minden vasutinak, hát hogy láncza is legyen. Most úgy nézek ki, mint egy -sáfár. - -– Még a bajusza is ki van pederedve, mondá Panna. - -– Csakhogy az egyik ága csurgóra áll. - -– De annál hegyesebb a másik. - -– Az dukál vőleginynek! bizonyozott Frányó. Én is kipödrök bájuszomat, -magam lakodalmakor – majd ha lesz. - -– Micsoda? Frányó! Kötődék Panna. Mátka vagy bajusz? - -– Hum! Matkat könnyű kapni, de bajuszt nehiz! - -Ezenben a klarinétos is előjött a pinczelakásból, a gyerekeket dorgálva. - -– Hát tinektek, rajkók, hol a hegedűtök? Ma az Ádám bácsinak, meg a -Zsuzsa néninek hegedültök. - -A két gyerek sietett a zeneszereit előkeresni az ágy alól. Ott legjobb -helyen vannak. - -– Hadd látom, jól van-e stimmolva? Hát te bibast, csak három hur van a -hegedűdön? - -– Mert a negyedik leszakadt, menté magát Ferke. - -– Hát mért nem mondod? - -– Minden nap mondom a dádénak, mindennap azt mondja a dádé, hogy majd -vesz rá hurt, de nem cselekszi. - -– Mert mindig akkor kérsz, a mikor nincs. - -– Hát akkor kérjek, a mikor «volt?» - -– No hát had hallom, hogy huzzátok el azt a szép komáromi nótát. - -A két gyerek fogta az álla alá a hegedűjét s neki ereszté a vonót. - -A komáromi nótának a szövegét is szokták énekelni a zenészek. - - «Jaj de sakad ezs a húr! - Majd meg fizset ezs azs úr! - Azs úr Isten éltesse - Azs új házsastársakat!» - -– Jaj de jól tudják az ártatlanok! Nagyon jól van! Ezekből lesznek a -csodagyerekek. - -Azzal gyöngéden belemarkolt a Miska bozontos göndör hajába. - -– Ha meghalok, te rád hagyom Budapest városát! - -– Hát nekem mi marad? ingerkedék a Ferke. - -Azt pedig pofonlegyinté az apja. - -– Ne osztozz! Neked hagyom egész Európát. - -– Hát annak a kicsinek odalenn? Szorgoskodék a Miska. - -– Arra ne legyen gondod! Az zseni! Annak hagyom az egész nagyvilágot. - -Közbejött a Csicsonka, a ki az anyja fehér ruhájába volt öltözve. Egy -kicsit schleppelt utána, de most épen ez a divat. Három virágcsokrot -hozott, a mikért a virágágyainak minden diszét kifosztotta. - -– Itt vannak a bukétok. - -– Jól van, kis leányom, mondá Lidi, a menyasszonynak valót vidd be -Zsuzsa néninek, a nyoszolyókét hadd künn. Az egyik nyoszolyólány te -fogsz lenni. - -– Hüh de sokra vittem. - -Azzal betánczolt a Lidi hálókamrájába. - -– No hát Ádám apó, szólt Gagyuláné, egy kis elismerést provokálva. Meg -van-e elégedve a lakodalmas asztallal? Nem jól felterítettünk? - -Az öreg csak a fejét lógatta s az orra hegyét nyomogatta a mutató -ujjával. - -– Én még mindig nem hiszem, hogy mi költjük el ezt a vendégséget. - -– Hát mi a tatár? - -– Hát – elgázolja a lokomotiv. Mikor hozzá akarunk ülni, egyszer csak -jön: «rum-rum-rum», hamis vágányra került s mindnyájunkat össze tör-zuz. - -– Isten őrizz minket attól! - -Megelőző kopogtatás után nyilt az ajtó, jött az egyik násznagy, a -konstábler. Valami táska volt nála, a mit úgy tartott a kezében, mintha -szeretne tőle elszökni. - -– Adjon Isten, a mi nincsen. Szólt a beköszöntése. - -A mire Panna, magyar szokás szerint, azt felelte, hogy: - -– Vegye el, a mi van. - -(Értik ez üdvözletváltás alatt: elébb a jót, aztán meg a rosszat.) - -– Hát csak magában jött? szólítá meg Lidi kisasszony. Hát a másik -násznagy hol van? - -– Nem vagyok én őrző pásztora a diurnistának, mondá boszusan a -konstábler. Az bizonyosan a dispensatió után szaladgál. - -– Bár csak el ne késnék vele. - -– Nem kell az félteni. A diurnista olyan pontos, mint a harmadnapos -hideglelés. Ha kieszközölte az irodafőnöknél az indokolt szabadságot, -perczre itt lesz. - -– Hát abban a táskában mit hozott? - -– Ugyan ne kérdezze Lidi kisasszony. Hisz e miatt késtem magam is -ennyit. De majd megesz a méreg. Már megint esett rajtam egy «stikk». - -– No mondja meg, ki bántotta? - -– Hát hol bántanának engemet másutt, mint a hivatalban. Tegnapelőtt -említettem úgy-e, hogy egy képviselő úr az országházban szörnyen -befütötte a poklot a fővárosi rendőrség alá, a mért jobban nem vigyáz az -általánosan elterjedt erkölcstelenségre. Ez a legszigorúbb rendszabályok -alkalmazását vonta maga után. Az alkapitány úr odahivatott engem -magához, s így szólt hozzám: «hallja maga Paczal János, maga a -legszemesebb valamennyi között, maga ország-világlátott ember, a ki meg -tudja külömböztetni a babot a borsótól, hát most azt vetik a szemünkre a -honatyák, hogy a rendőrség nem ügyel arra, hogy az erkölcstelenség a -szükségelt fokon felül el ne terjedjen a fővárosban. Ennek az -előmozdítására szolgálnak leginkább mindenféle figurák, a mik félig, -vagy sehogy sem felöltözve láthatók a boltok kirakataiban. Ezeknek a -nézegetése csábítja a nemes fiatalságot a gonosz útra, s az okozza, hogy -az ifjak elidegenednek a szent házas élet áldásaitól. Hát már most járja -végig a várost Paczal János és a hol ilyen szeméremsértő módon -leleplezett alakokat talál, azokat rögtön kobozza el. Hiszen csak tudja, -hogy miről van szó? – «Én ne tudnám?» – Rögtön neki indultam. Estig tele -szedtem ezt a nagy tarisznyát, a hol csak egy boltban találtam kirakva, -mind begyürtem, s vittem nagy diadallal az alkapitány úrhoz. - -Lidi kisasszony azt kérdé tétovázva: - -– Itt maradhatok én? - -– De jó lesz, ha egy kissé félrefordul. – Hát a mint a táskát kinyitom -az alkapitány úr előtt s az belenéz, előbb akkorát kaczag, hogy majd a -fején esett ki, azután meg a mestergerendáig ugrik fel dühében s azt -mondja: «Oh maga háromemeletes…!» De csak háromemeletesnek ne mondott -volna. «Mi a fittyengő frányát szedett maga itten össze! Most rögtön -hordja vissza, a kiktől elkobozta.» Pedig hát én csak jól értettem. -Vissza kellett hordanom szégyenszemre a boltosoknak a figuráikat, de -egynek nem akadt gazdája, az azalatt megbukott, elszökött. Annak a -figurája itt maradt. - -Azzal a táskából kihúzta a János a botrányos öltözetlen alakot. - -Hát arra minden ember elkezdett nevetni, a ki csak meglátta. Csak a Lidi -kisasszony nem nevetett, a ki nem nézett oda. - -– János bácsi. Hisz ez egy gyerekjátékbaba! Mondá Panna. - -De egészen meztelen! kiálta János, nem engedve az igazságából. - -Erre aztán a Lidi kisasszony is elkezdett mosolyogni, s szelid hangon -mondá: - -– De édes konstábler úr. Ez egy igen ártatlan portéka, a mivel a kis -leányok játszanak. - -– Elhiszem, de azért mégis ez az, a minek a látása a fiatal embereket a -házasságtól visszariasztja. - -A rengeteg nagy hahotára kiszaladt a Csicsonka a hálókamrából. Csak ő -nem tudta, hogy min nevetnek, s nagy szemet-szájat tátott, a mint a -konstáblert ott látta a középen állni, a markában egy nyakánál -szorongatott nagy gyerekbábot emelgetve. – A többi meg mind nevetett. - -A János aztán jónak látta alászállni a hivatalos méltóságból s a -Csicsonkának kinálta a babát. - -– No nesze! Ezt neked hoztam. - -A Csicsonka mélyen megsértődött ez ajándékhozatal által. - -– Kell is nekem! duzzogá hátat fordítva. - -– No lám! Ez is elriad tőle. – Hátha nem ez az, a mit össze kell -gyűjteni, akkor én nem tudom, hogy mi az, a mi a fiatalság erkölcseit -megrontja. - -Azzal visszadugta a veszedelmes figurát a táskájába. - -Lidi kisasszony halk hangon mondá a konstáblernek. - -– Önben, úgy látszik, hogy erős satyricus hajlamok vannak. - -A konstábler nem felelt rá semmit, csak a bajusza hegyét pödörgeté és -mosolygott. Hát valaki még is kitalálta, hogy ebben a tévedésben több -lesz a malitiosusság, mint a simplexség. - -A Csicsonka szeretett volna már más thémáról beszélni. - -– Huj, de czifrára fel van öltöztetve a Zsuzsa néni! Még rezgők is -vannak a főkötőjén. - -– Úgy illik az egy menyasszonynak, mondá Lidi kisasszony. - -– Hát mondja, Lidi néni, miért lett a Zsuzsa néni most egyszerre -menyasszony? - -– Azért, mert most épen ötven esztendeje annak, hogy az urával -egybekelt, s most az aranymenyegzőjüket tartják meg. - -– Hát miért kell a menyasszonynak, meg a vőlegénynek most a templomba -menni? - -– Azért, hogy a pap rájuk adja az áldást. - -– S miért kell nekik a pap áldása? - -– Azért, mert azt az Isten úgy rendelte. - -– Hát ha az Isten úgy rendelte, akkor a pap maga mért nem házasodik meg? - -– Azért, mert hogy ha magának tartaná az áldást, akkor másnak nem -adhatná. - -– Hát mondja csak Lidi néni, ha a pap összeesketi a menyasszonyt a -vőlegénynyel, mért nem esketi össze mindjárt a nyoszolyót is a -násznagygyal? - -– Jaj, milyeneket tudnak ezek a gyerekek kérdezni! Eredj csak Csicsonka -az ablakhoz: nézz ki rajta, nem jön-e még a concipista úr? - -– Hanem azért fél füllel ide hallgatok, hogy mit felel a Lidi néni az én -kérdésemre a János bácsinak? - -A Lidi kisasszony azonban nem felelt erre a kérdésre senkinek, hanem azt -mondá, hogy: - -– Megyek már a menyasszonyért; ki lehet már neki jönni. - -A Csicsonka kinézett az ablakból az utczára. - -– Jaj de sok ember van az utczán! Azok bizonyosan a lakodalmas menetet -várják. - -Az Ádám bátyó azonban nagyon fitymálva mondá, az ablakból kinézve: - -– Nem tetszik nekem ez a társaság. Nagyon sok konfiskált pofát látok -közötte. - -A Lidi kisasszony kivezette kézenfogva az arany menyasszonyt, diszes -nászöltözetében. Kömény Zsuzsa, minden hatvannégy esztendeje mellett, -derék, jól megtermett alak volt: az arcza is abból a fajtából való, a mi -idő jártával megkeményül, de nem ránczosodik: folytonos munkától -egészséges piros szinnel. Aztán minden fogának birtokában volt még, mert -soha forró ételt nem evett, s czukorral nem élt. Annálfogva a szája nem -esett össze. - -– Pompásan néz ki. - -– Na moj dusu! Kaczki menyecske! kiálták duóban Panna és Frányó. - -Ádám bátya pedig nagy bűnbánattal járult eléje, megfogva a keztyüit -repedésig feszítő kezét: - -– Látod, látod, mire jutottunk? - -Zsuzsa néne mosolygó bánattal mondá rá: - -– Hittük volna-e, hogy ezt valaha megérjük? - -– Látod, milyen jó az Isten! Még a rosszat is jóra fordítja. Ha engem el -nem küldenek, a vasúttól, sohasem jutottunk volna el idáig, hogy a -lakodalmunkat megérjük. Minket igazán a nagy szerencsétlenség kergetett -bele a boldogságunkba. - -– Csak már átestünk volna ezen a mai napon. - -Közbelépett a Gagyuláné. - -– No hát, édes szomszédasszony! Nem megmondtam, hogy kitartjuk mi -magunk, szegény ördögök a kegyetek lakodalmát. Nézzen ide erre az -asztalra, van-e ennél külömb trakta egy herczeg lakodalmánál? - -– Herczege válogatja, mondá rá Ádám bátya. - -– Az esik legjobban, szólt Zsuzsa néne, hogy a kik ezt összehordták, -mind igaz szeretetből adták: senki sem tartozott vele. Nekünk nincs -atyánkfia. A ki mellettünk van, mind magunkforma szegény ember. - -– Bizony, ha a szegeeny emberek mind összetartanaanak, az volna a -hatalmas atyafiság! Véleményezé Panna asszony. - -Ebbe aztán a Frányó is beleszólt. - -– No de ma vigan is leszunk. Nekem mar ugy viszket sarkam. Alig varok, -hogy csardast tanczolhasak menyasszonyal. - -– Oh te bohó Frányó, pironkodék Zsuzsa néne: azt a csúfot csak nem -akarod rajtam elkövetni? - -– Mi a? Hat magammal csak nem tanczolhatok podzabuczkit? Vagyom én -vőfily. Vőfily tanczolja mindig elsőt menyasszonyal. - -Panna sem akart a dévánkodásban hátramaradni. - -– De een is megforgatom vőlegeeny uramat! Legalább ha meeg egyszer -elkámficsorodik, legyen rá heles oka, hogy a palotai menyecske forgatta -meg. - -– Ez mind igen helyes beszéd, jegyzé meg a konstábler, de csak az a -diurnista uraság jönne már a dispensatióval. - -– Jaj! Most jut eszembe! szólalt meg a Gagyuláné. Azt mondta ám a -tekintetes úr, hogy ha esős idő talál lenni, ő majd rábeszél szép -szerével egy omnibuszost, hogy jőjjön ide s szállítsa el a templomig, -meg vissza az egész násznépet. - -– No akkoó haat bizonyosan az omnibuszeer jár, mondá Panna. Akkor -kocsival fog ide jönni. - -Lidi kisasszony szorgalmazá Csicsonkát. - -– Kis leány! Nem látsz valamerről egy omnibuszt közeledni? - -– De bizony látok! Egyenesen erre az oldalra tart. - -– Akkor ő jön! vezényelt János. Ennek már egy hatalmas vivátot -kiáltsunk. Álljunk glédába, népek! - -S azzal kellő sorban felállítá a társaságot: a két ajtó között. Elől -Ádám a Zsuzsával, utána János a Lidi kisasszonynyal, majd a Panna -Frányóval, végül a Gagyuláné a klarinétossal meg a két rajkóval. - -Zsiga előre a szájába illeszté a klarinettáját. - -– Aztán mikor belép, tust húzunk, rajkók! Tudjátok? Azt, hogy trattara -rittiri pimpillimpim! - -Hát egyszer csak az őrt álló Csicsonka leugrik az ablakból s előre -szalad nagy ijedten: - -– Jaj! Nem omnibusz volt az, a mi megállt a ház előtt, hanem egy -butorszállító szekér: aztán nem a diurnista úr száll le róla, hanem -Tarafás uram, a házi úr! - -«Tarafás uram!» - -Erre a varázs szóra az egész hadsor felbomlott menten. - -– A házi úr! uram segíts! kiáltá Gagyuláné hátra futva. - -– Nyakunkon a veszedelem, sipított a Ritka Panna s szaladt a benyilónak. - -– Kánápé! kiáltá Zsiga a gyerekeire! Eldugjátok azt a hegedűt! Aztán -«irgundum gule!» szaladjatok! Iszkiri! A hol lyukat láttok, oda -bebujjatok. Meg ne szuszszanjátok. Ha kérdik, hogy hivnak? Más nevet -mondjatok. - -Maga is megvonult a tűzhely szurdikjában. - -Az Ádám, a Zsuzsa, a Lidi, meg a János helyükön maradtak. - -A Frányó pedig nagy büszkén lépegetett előre-hátra. - -– Mit nekem hausherr? Én minden nap megfizetek halaspinzt nekinek, ő -mondja nekem: «karsamadiner!» in mondok neki: «szervusz!» - - - - -XXVI. FEJEZET. TARAFÁS BAZILIUS URAM. - -Köztudomású nemzetgazdászati adat, hogy a fővárosokban nem a -háromemeletes bérpaloták jövedelmeznek legjobban, a mikben a «legfelsőbb -tízezer» lakik, hanem a földszinti házak, a miket a legalsó tízezerek -foglalnak el. - -«Necessitas» mester sok legénynyel dolgozik. - -Tarafás uramnak két háza van a külvárosban, s azok legalább is hoznak -annyi évi jövedelmet, mint a mennyiért nyilvános árverésen elkeltek: -vagy a mennyibe az építésük került. Mivel hogy vannak ócska «új» házak -is. Ez mindjárt nem lesz paradoxon, ha a körülményeket felderítjük. - -A belvárosban, vagy az Andrássy-uton, vagy az Erzsébet-körúton új -palotát akarnak emelni. A telek helyén van egy régi épület: azt le kell -hordani. A ki a szétbontásra, elhordásra vállalkozik: az kapja az ócska -épületanyagot ingyen. Abból Tarafás uram építtet a külvárosban új házat. -Minden ablakráma, minden ajtó, minden salugáder, a mi újra bemázolva ott -pompázik a trottoir nélküli utczákban, valaha boldogabb napokat látott -az aszfaltozott és megkeramitozott boulevardok során. Így conserválja az -ember a hazai régiségeket. A saját maga lakta háza Tarafás uramnak négy -külömböző városnegyed emlékeiből van összeállítva: valóságos -monumentális zsibvásár. - -Tarafás uram nem tartozik a bevett fogalom szerinti zsugoriak -osztályába, a kik sovány termetükkel, kopott ruhájukkal a gazdag -éhenhalást képviselik. Ő azt a tökéletesített elvet vallja, hogy -mindenki iránt fösvénynek kell lenni, de saját maga iránt bőkezűnek. -Nincs az a vakmerő drámairó, a ki ilyen Harpagont merne szinpadra hozni, -ezzel a gömbölyű termettel, ezzel a kihízott ábrázattal, keményen kifent -fekete bajuszszal és eresznek induló szemöldökkel; begombolva -vadmacska-prémes bundafelöltőbe, agancsfogantyus nádpálczával a kezében. -Aztán a hangjával sem szokott takarékoskodni. Azt is bőven kiadja, -kaphat belőle mindenki. - -– Áh, áh! kiálta, a mint a Kaporék konyhájába belépett, a nádpálczájával -tárva ki maga előtt az ajtót. Ez nagyszerű! Mi van itten? Bankett? -Czéh-lakzi? Képviselőválasztás? Házbért nem fizetnek, hanem -vendégeskednek. Kuglófok! Pecsenyék! Boros battériák! Egész kazal tormás -virsli! Pogácsa! Minden! Még kávé is van. Hisz itt herczegek laknak! -Herczegek, a kik henczegnek. Épen jókor jöttem! Aztán micsoda pompás -uraságok! Nem ismerek rátok! Te vagy az a szegény mosóné, a kinek a két -keze kisebesedik a mosástól, ezekben a fehér keztyükben! Kend meg az a -kicsapott vasúti, a kinek nincs több «egy» kabátjánál. Hanem annak -bársony a gallérja s még óraláncz fityeg a zsebéből. Nagyszerű ez! -Merinó ruha! Majd elrepül a sok pántlikától, fodortól! Pomádét, azt kent -mindenik a hajára, hanem hogy tegnap volt Szentgyörgy napja, azt senki -sem kente a füle mögé. Majd ujra öltöztetlek én benneteket mindjárt. -Mindent lefoglalok. - -A fenyegetésnek még nagyobb nyomatékot adott Tarafás uram pudlija, -fürtös fülü fejét a gazdája lábszárai között kidugva, s élénk duettet -folytatva a Vigyázzal, a ki szerencséjére meg volt kötve az ágy lábához. - -Zsuzsa szelid alázattal igyekezett megengesztelni a haragos uraságot. - -– Édes nagyságos úr, hiszen megfizetünk mindent becsülettel. De hát -nekünk is tartoznak mások. Hiszen tetszik tudni, hogy mindenkor volt -készségünk a fizetésre. - -– Én nem tudok semmit. A «volt»-ra nem ád a zsidó semmit. Van pénzetek, -vagy nincs? Ha van, fizessetek; ha nincs, ne vendégeskedjetek. Úgy-e: -palotában szerettek lakni? de fizetni nem szerettek! Úgy-e: ha beesik az -eső a padlásról a szobátokba, akkor szaladtok a házi úrhoz; de ha arany -esnék be a padláson keresztül, akkor nem szólnátok róla? Azt -gondoljátok, a házi úr lopta a házát? Nekem kell fizetnem államadót, -községi adót, házbérkrajczárt, keresetadót, pótlékadót, csatornaadót, -lámpásadót, trottoiradót, vízvezetékadót, kéményseprőadót, szemétadót, -közmunkaadót, boltadót, kutyaadót! Nekem kell télen havat kihordatnom, -jeget trottoiron felvágatnom, ha valaki elesik a jégen a házam előtt, öt -forintot fizetnem! Nyáron trottoirt öntöztetnem. Nekem kell, házat -biztosítanom, vakoltatnom, meszeltetnem, zsindelyeztetnem, -fertőzteleníttetnem; ha záporeső megtölti a pinczét, kiszivattyuztatnom! -Nekem kell katonát elszállásoltatnom: adóivet kitöltenem: vizes kádat, -csebreket, lajtorját tüzi veszedelemhez készen tartanom. Nekem kell ha -egy falam kidűl, az ujraépítésért a közmunkatanácshoz bélyeges -beadványban folyamodnom. Azt gondoljátok, hogy az nekem mind mulatság? - -Valóban belefáradt az érdemes úr az expectoratióba, mely a házi úrnak -nevezett martyrok sorsát oly élethűen tárta elé. Mikor már nem tudott -többet, akkor Ádám apó vette fel a szót. - -– Édes nagyságos úr! Elismerjük mi, hogy jogos az a kivánsága, hogy a ki -födél alatt lakik, fizessen meg a maga nyugodalmáért a hajlék -gazdájának. Meg is fogunk fizetni. De hát most épen a legnagyobb -szükségben vagyunk. Én hivatalomat vesztettem, nem a magam hibájából, -hanem mások által okozott szerencsétlenségek miatt. Fizetésem elmaradt, -a miből máskor a házbért biztosan kifizettem. A feleségem, bár egész -héten reggeltől éjfélig dolgozott, még sem tudott pénzt kapni az -uraságoktól. Mihelyt megkapja, azonnal fizetni fog. Legyen nagyságos úr -egy kis várakozással. Gondolja meg, hogy ha az Úr Isten is türelmetlen -volna, s meg akarná velünk fizettetni a bűneink zsoldját: egyikünk sem -maradna élve a világon. - -Tarafás uram szélmalmot csinált az öt ujja között a nádpálczájával. - -– Másról beszél Bodóné, mikor a bor árát kérik. Nem kell nekem nagybőjti -prédikáczió! Ha nekem prédikáczió kell, megyek a páter Klinkowströmöt -hallgatni. Nekem pénz kell! Azt mondja kend, hogy nincsen pénzük. Hát ez -a nagy traktamentum! - -– Ezt mind jószivű emberek adták össze. Épen úgy a ruhaféléket is, a -miket rajtunk lát a nagyságos úr: a mikor megtudták, hogy ma -egybekelésünk napja van. - -Tarafás uramnak megállt a szélmalom a kezében. - -– Mi az? Kend házasodik? Vén bolond létére? - -– Igen is. Megyek egybekelni az én jó öreg élettársammal, a kivel már -ötven esztendőt töltöttünk együtt, búban és szeretetben. - -– Mit? kiálta Tarafás uram, hátratéve mind a két kezét a bottal együtt. -Kendtek nem voltak törvényes házastársak? Ha ezt tudtam volna, régen -kitettem volna a szűrét kendteknek a házamból. Micsoda szégyen ez a -«zöld paradicsomra»! - -– Hát hiszen épen azt a szégyenfoltot akarjuk most letörölni, azért -rendeztük ezt a mai menyegzői ünnepséget. - -– Hát én nem bánom, rendezzenek kendtek, a mit akarnak, de én a házamból -kidobom kendteket. A retyemutyáikat lefoglalom. Itt van a butorszállító -szekér. A traktájukat is elviszem. A czifra ruháikat is levettetem. A ki -nem tud fizetni, ne járjon selyemben, bársonyban: ne hordjon óralánczot, -meg gyűrűt az ujján. - -– Selyemruha, óraláncz, jegygyűrű mind Isten nevében lett nekünk -ajándékozva irgalmas emberektől. Elismerem, hogy az úrnak… - -– … Az «úr»-nak? - -– A nagyságos úrnak joga van ezekhez; mert most már ez mind a mienk. Át -is fogjuk adni. A mint visszajövünk a szentegyházból, lerakjuk a -tisztességes ruhát, felveszszük a kopottat: én még ezt a velem együtt -élő órácskámat is itt hagyom, a ki annyi éjszakát virrasztott át velem. -Még a lakomához terített asztalt is itt hagyjuk. Üljön mellé maga a -nagyságos úr és lakjék jól. De elébb elmegyünk a templomba, így, a hogy -vagyunk és állunk: Isten engem úgy segéljen. - -– Kendből most a pálinka beszél. - -– Nagyságos uram! Én olyankor, a midőn az Isten házába készülök, nem -iszom pálinkát. A mi belőlem beszél, a mi ez órában megerősít: az az én -kötelességem. Hetven éves vagyok; mindig kötelességet tanultam. Voltam -katona, voltam vasúti szolga: hozzászoktam a kemény regulához. De most -csak egy regula van előttem: csak egy kötelesség. Ennek az én hűséges -társamnak megadni a becsületét, a mit ötven éves hű szeretetével tőlem -megérdemelt. Ezt a kötelességemet teljesíteni fogom: s nincs az a földi -hatalom, a ki engemet ebben megakadályozzon! - -Az öreg szolgaember valódi hős alakká domborodott ki, mikor ezt mondta. -Zsuzsa asszony elbámulva rebegé: - -– Ilyennek még nem láttam az Ádámot soha. - -Tarafás uram valami cholerikus nevetést döczögtetett ki a kövér -tokájából erre a mondásra. - -– Nincs az a földi hatalom? Talán még a muszka császár sem? No hát én -majd megmutatom kendnek, hogy van olyan földi hatalom, még pedig a -legeslegkisebbik hatalom a földön, a mely kendet ránczba fogja szedni. -Itt van nálam a lefoglalási rendelet a nemfizető lakók ellen. Konstábler -úr! Tessék! Fogja a rendeletet és hajtsa végre, a mi abban parancsolva -van. - -No megijedt erre Paczal János. - -– Micsoda? Hogy én hajtsam végre az elkobzást a Kaporékon? - -Tarafás uram balanczirozó rudnak fogta a két kezébe a gólyafejes botját. - -– Hát micsoda csoda van ebben? Soh’ sem volt még a konstábler úrnak -ilyen kellemes megbízatása? - -– Volt rá eset elégszer, hogy assistálnom kellett erőszakos ellenállás -miatt a lefoglalásnál. De már most épen én vagyok a Kapor Ádámék -násznagya. - -– Hát bánom is én, hogy micsoda hivatala van még az úrnak a -konstáblerségen kívül. - -– De hát hozzon az úr más konstáblert. Ott áll egy a templom előtt. -Miért akarja, hogy épen én legyek annak a rendeletnek a végrehajtója? - -– Expresse az urat választottam ki erre! Mivelhogy az én házamnál van a -szállása s kéznél található. - -– No most meg vagyok lőve! dörmögé szomorúan Paczal János. - -Lidi kisasszony odalépett hozzá: - -– Csak nem fogja ön ezt a rendeletet végrehajtani? - -– Mit tehetek? Nekem ez az egyenruha parancsol. - -– Hát én inkább ledobnám azt az egyenruhát s mennék zsákot hordani, mint -hogy én akárminő rendeletre elinduljak a koldusokról letépni a rongyot: -olyan koldusokról, a kik jó barátaim. - -A konstábler nagyot gondolkodott e szóra, aztán azt mondá Tarafás -uramnak: - -– Uram! Engedjen nekem tíz percznyi időt a meggondolásra. - -– Tessék! Igazítsuk össze az óráinkat. Az enyimnek a kis mutatója a -hetesen áll. Mikor a kilenczesre ér: itt leszek. - -Azzal a kabátja zsebébe csúsztatta a rendeletet. - -– Addig körülnézem a szállásokat: miféle károkat tettek a lakók bennük? -hogy azalatt ebből a szobából semmi el ne tünjön, senki el ne távozzék: -azért ön fog felelni, konstábler úr. - -– Felelek érte, mondá Paczal János s azzal föltette a kalapját. - -A Ferke czigánygyerek azonban e szóváltás alatt szépen kihúzta Tarafás -uramnak a zsebéből azt a veszedelmes irkafirkát. - -Tarafás uram a pinczegádor felé indult. - -– Jájh! Sápitozék a klarinétos. A mi szállásunkon kezdi. Ha meglátja, -hogy papirossal van beragasztva az ablak, s téglából van a vaskályhának -az egyik lába! - -A Frányó odasettenkedett a konstáblerhez, egy-egy kés volt mindenik -kezében. - -– Konstábler úr! Mit kapok én, ha ezt a bicsakot ennek a hausherrnek az -oldalbordájába furom! Nem ezt a nagyobbikat: hanem csak ezt a -kisebbiket. - -– Három esztendei fegyház. - -– Az nekem sok. Hát ha kimegyek a fáskamrába, meggyujtom a szalmát: -csinálok egy kis friss tüzecskét, hogy hausherr elszaladjon. - -– Négy esztendei fegyház. - -– Az nekem még sokabb. - -– De ne tégy én előttem ilyen merényletekre czélzó nyilatkozatokat; -akkor nekem kötelességem téged letartóztatni, megvasalni és bekisérni. - -Frányó átlátta, hogy ennek fele se tréfa. - -– Hiszen nem akarom én ezt megtenni, csak úgy kérdeztem, hogy nem -volna-e jó? - -Azzal visszavonult. - -Ez alatt azonban a klarinétos odalopózott a pinczelakás bejáratához, s -annak az ajtaját betéve, lezárta azt és lehúzta a kulcsot, azzal -odabiczegett a konstáblerhez: ravasz vigyorgással mutogatva a kulcsot. - -– Rázártam az amáró báró-ra[2] a pinczeajtót. Most nem tud kijönni. Az -alatt a nemes kompánia odább állhat. - -De a János nem volt fogékony e tréfára most. - -– Eredj vissza! parancsolá szigorral a klárinétosnak. És nyisd fel az -ajtót rögtön. Még most rendőr vagyok! - -A Zsigának szégyenszemre megint fel kelle nyitni a pínczeajtót. - -Pedig milyen jó tréfa lett volna: egy fél napra bezárni a Tarafás uramat -a pinczébe; s az alatt elvégezni az esküvőt, elkölteni a lakomát; s nagy -áldomásokat inni a házi úr egészségére; a míg az a gólyás sinkójával -dörömböz a pinczeajtón. - -Az apja helyett most a fia lopakodott oda a Jánoshoz. - -– Nini János bácsi, kiloptam a házi úr zsebéből azt a kutyakaparta -irást. Dugja el frissen a kalapja alá! - -– Ejnye te pernahajder! riadt rá a konstábler; hát még itt az én -jelenlétemben lopsz? Én nem vagyok «János bácsi», mikor a kalapom fel -van téve; hanem «konstábler úr». No megállj! Elviszlek Aszódra. - -A czigánygyereknek nem tetszett ez a biztatás. Azt már tudta, hogy -Aszódon van az a nevelőintézet, a hol a gyermek-gonosztevőkből -köszörülnek jobb erkölcsű gyémántokat. - -Az asszonynép ezalatt összedugta a fejét s valami követ fúttak. Mindenki -a Csicsonkához beszélt, s az meg látszott érteni a dolgot. Elvállalta a -rábizott szerepet. A miért aztán a Lidi kisasszony megcsókolta az -orczáját. - -Csak az öreg Ádám apó viselte magát e nehéz percz alatt egész -szenvedőlegesen. Olyan volt, mint egy álmodozó. Magában dünnyögött. - -– «Rum-rum-rum.» Már is hallom a dübörgését. A villamos csengetyű is -szól: «kin-kin-kin-kin». Most ér az utolsó őrházhoz: a jeladó harang -szól, háromszor egymásután: «kiláng-kiláng-kiláng». Én itt állok a két -sin között és nem tudok megmozdulni, ólomból van a lábam. - -Tarafás uram visszajött a pinczegádorból. - -– No hisz itt van mit lefoglalni! Egy meztelen poronty! Mindegy! Az -albérlőért a szállásadó a szavatos. No hát konstábler úr! Nézzük meg az -óráinkat. A tíz percz meg van. Végrehajtja ön ezt a rendeletet? - -Akkor hült el aztán, mikor a zsebébe nyulva, azt üresnek találta. - -– Hehej! Kilopták a zsebemből! - -– Már megkerült. Itt van nálam, mondá János. - -– Derék rendőr! szólt elismerőleg Tarafás uram. - -János nagyot feszített a mellén. - -– Kikérem magamnak az észrevételeket a magamviseletéről! Dicséretet csak -előljáróimtól fogadok el. - -Ekkor a Csicsonka állta el az útját Tarafás uramnak, letérdelt eléje és -összetette a két kezét könyörögve. - -– Édes kedves, aranyos Tarafás bácsi! Áldja meg az a csillagszemű ur -Jézus. Kegyelmezzen meg az én szegény fogadott szülőimnek, a jó -Kaporéknak. Lássa: Nekem se apám, se anyám; a nagyanyám is a -tébolydában. Ha ők pártul nem fognának, a szeméten kellene elvesznem. Az -Isten meg fogja azt önnek fizetni. Önnek is van bizonyosan kis leánya, -vagy kis unokája, az is juthat még árvaságra. Gondolja meg, hogy az -Isten úgy fogja meghallgatni annak a könyörgését, a hogy kegyed -meghallgatja most az én kérésemet. - -Tarafás uram e vakmerő beszédre még fel is fujta a pofáit, hogy a -megpukkadáshoz közellétét kifejezze. - -– Púh! Hát még te is itt vagy? Még te is megszólalsz? Te virágáruló -leány! Hát mért nem mész gyönyvirágot árulni? Gyöngyvirágnak meg -gyöngyleánynak míndig van keletje. Mit tartod én elejbém a két -tenyeredet? Hát mézeskalácsos vagyok én, a ki félkrajczárért két -puszedlit ád? Takarodj előlem nagy hirtelen! Mert ha én segítek rajtad, -ott marad a csizmatalpamnak fotográfiája a szép fehér ruhádon. - -– Jaj! Megesz! hüledezék a Csicsonka gyorsan elkotródva Tarafás uram -közeléből. - -Most aztán maga Lidi kisasszony tette meg az utolsó kisérletet: -odalépett Tarafás uramhoz, szépen körülczirogatta. - -– Édes jó Tarafás úr! Kegyedet az Isten megáldotta jó móddal; nincs arra -szorulva, hogy a szegény emberek könnyeivel öntözze a szép birtokát. -Legyen nagylelkű ez alkalommal. Majd meglássa, milyen jól esik az az -ember szivének, ha a nyomorultak áldását viszi el magával. - -Ez meg már épen vaddá tette Tarafás urat. - -– No csak három lépésnyire tőlem frajla! Nekem semmi érintkezésem -sincsen az olyan personákkal, mint maga. - -– «Personákkal!» ordíta fel e szóra dühösen a konstábler. Az úr -personának merte nevezni a Lidi kisasszonyt? No hát servus egyenruha! - -Azzal hirtelen levágta magáról a kabátját. - -– Nem vagyok konstábler többé; hanem vagyok Paczal János; a ki -elégtételt követel azért a pimasz megbántásért, a mit ön egy -tisztességes hölgyön elkövetett. Hogyan akar az úr velem megverekedni? -Karddal vagy pisztolylyal? Nekem mindegy. - -Tarafás uram el volt szörnyedve. A botját hátratéve, abból harmadik -lábat csinált magának s úgy állt ott, mint egy feldönthetlen tripósz. - -A Zsuzsa pedig jajveszékelt. - -– Jaj Istenem! Ennek rossz vége lesz! Kisasszony! ne engedje, hogy -kegyed miatt verekedést támasszanak. - -– Nagyszerű! Debacchált Tarafás uram. Eredeti! Mondhatnám, hogy unicum! -Egy konstábler pisztolyra, kardra provocálja azt a felet, a kinek az -ügye rá van bizva! Ázsiai állapotok! - -A Frányó oda sugott a Jánosnak. - -– Nem szereti az ázsiait! Talán amerikai kell neki. Amerikai párbaj! -kövecset kell húzni. A melyik fekete kövecset kihuzza, felakasztja magát -akáczfára. Ne féljen János bácsi! én fehér kövecset megmelegítem, maga -húz először. - -– Hát én nem vivok sem európai, sem ázsiai, sem amerikai párbajt; hanem -majd megmutatom, hogy milyen az a retek-utczai párbaj. - -S azzal az ajtó felé indult. - -Ádám apó motyogott ébren-álmában. - -– Zuhogás, zuhogás, zuhogás! Már itt van… Már látom a két tüzes szemét -közelítni… Most mindjárt fütyülni fog. - -Tarafás uram nádpálczájának agancsfogantyúja madárfejjé volt kifaragva, -olyan elmés szerkezettel, hogy annak a csőre sipnak volt használható. Az -ajtót felnyitva jelt adott az utczára ezzel a sippal. - -– Már fütyült! monda Ádám apó. - -Erre a füttyszóra egyszerre rohant be a konyhába négy markos teherhordó -fustélyokkal és istrángokkal ellátva. - -Tarafás uram diadalmaskodó tekintettel mondá. - -– Szokott rá gondom lenni, hogy magammal hordjam a nyomatékos -argumentumokat. Legények! A ki ellenkezik, azt le kell ütni, aztán -megkötözni. Ilyen a retek-utczai párbaj! - -Ez meg már aztán egész vad oroszlánt csinált a Paczal Jánosból. - -– Mit nekem ezek a rongyos csirkefogók? Valamennyit mind káposztának -aprítom gazdástul együtt egy magam. - -S azzal kirántotta a kardját. - -Nossza rögtön ott termett a Frányó, mind a két kezében egy villogó -hegyes késsel. - -– Ne félsz magad János bácsi! Én is voltam katona. Ketten megvagyunk -vitézek! Én meg hasítom belőlük karmonadlit. - -– Csak ne fájna a lábam, majd megmutatnám én is, hogy ki vagyok? Kiabált -a Zsiga czigány s avval bebujt az asztal alá. - -De még a Vigyázz is elszakítá a madzagát, a mivel az ágy lábához volt -kötve s az meg a Tarafás uram uszkárjának esett neki s bele kapaszkodott -a fülébe. - -Tarafás uram felfutott a padlás lépcsőre; onnan kiabált a négy hordárra. - -– Nem kell félni! Védelmi állást kell elfoglalni. - -Az asszonynép sikongatva veté magát közbe, mint hajdan a rómaiak és -sabinusok összezördülése alkalmával. A Zsuzsa meg a Lidi a János -karjaiba csimpajkoztak, a Panna meg a Gagyuláné a Frányót fogták el, míg -a Csicsonka a marakodó kutyákat igyekezett szétválasztani; miközben a -harczvágyó férfiak dühösen kiabáltak, hogy ők ma vért akarnak inni! - -A Zsiga czigány, négykézláb az asztal alatt, kibukkanó fejével a veres -abroszt felemelve, hörgé gyászjóslatú szóval. - -– Most mingyá kiüt a ribillió. - - - - -XXVII. FEJEZET. A «ZÖLD PARADICSOM» ÉS A «ZÖLD POKOL.» - -Midőn a krizis a tetőpontjára hágott, akkor érkezett meg a «Deus ex -machina», a hogy ez minden classicus drámában elő szokott fordulni. -Könnyen ki lehet találni az előzményekből, hogy ez senki sem lehet más, -mint a többször tisztelt Szüköl Makár úr, a ki egyedül hiányzott még az -összes személyzet közül. - -Jött nagy sietve be az ajtón. - -Egy ilyen hivatalbeli tekintélynek a megjelenése minden helyzetben nagy -hatással szokott birni. Még a budapesti hitelszövetkezetnek a gyülésén, -sőt a czipészsztrájk constituáló meetingjén is nagyszerű kalmirozó -befolyást szokott gyakorolni egy hivatalos személynek a megjelenése a -fegyvert forgató karok egyszerre lelohadtak, még a két marakodó kuvasz -is elbocsátotta egymásnak a fülét. - -Makár úr pedig nem vett észre semmit az idejöttét megelőző izgalomból, -hanem a mint meglátta az Ádám apót leginkább exponált helyzetben a -középen állni, egyenesen hozzá sietett. - -– No öreg! Itt van a dispensatio! Hála legyen a papnak! Most igazán a -papnak legyen hála; mert az adta ki. - -Ez jó élcz lett volna; de senki sem mosolyodott el rá. - -Makár úr e kedélytelenséget a pillanat komolyságának rótta fel. - -– Gőzerővel ment minden. Mondhatom, hogy extraczúgon jártam. - -Még ez sem hatott. Ádám apó bámult maga elé, mint a sóbálvány. - -– Ádám apó! kiálta rá Makár, a vállára ütve. - -Erre felriadt az öreg s nekilódult. - -– Ahó! Itt a vonat! Szaladok a váltóhoz. - -– Szalad bizony kend az oltárhoz most mindjárt! Engem csak nem néz tán -lokomotivnak? Ha csak e miatt a kürtőkalap miatt nem. - -Most aztán ráismert az Ádám apó. - -– Ah, Ah! A tekintetes diurnista úr. - -– «Segédfogalmazó», öreg. Igazítá Makár. Ma van a hivatalos lapban. De -az nem tesz különbséget. Hatszáz forint fizetés! No már most menjünk a -templomba. A sekrestyés ott vár. - -Az öreg előre-hátra ingadozott, mintha nem tudná, hogy merre kell neki -eldülni? - -– Hanem omnibuszt bizony nem kaphattam, mondá Makár. Valamennyi mind a -lófuttatáson van. Minden ember, a kinek egy fölösleges forintja van, -viszi a totalizatörbe. - -Nem tetszett neki a kifejezés, a mit a társaság arczán látott. - -– Ni milyen savanyú pofákat vágnak valamennyien arra a szóra, hogy nincs -omnibusz. Valami viczczet kell nekik mondani, hogy egy kicsit kedvre -derüljenek. - -Azzal megfogta az öregnek a vállait a két kezével. - -– No öreg, mondhatom, hogy nagy fifikus kend! Úgy kalkulálta ki a -dolgát, hogy egy füst alatt tartsa meg az esküvőjét is, meg az arany -lakodalmát is. Ennél csak én voltam fifikusabb; mert én meg azt tettem, -hogy január elsején születtem, s Makárnak kereszteltettem. És így az -ujesztendő napját, a névnapomat, meg a születésnapomat mind egyszerre -tarthatnám meg: – ha valaha megtarthatnám. Ni még erre sem nevetnek! -Pedig ez igazán humorisztikus ötlet volt. Bizonyosan apprehendálnak, -hogy megvárakoztattam a társaságot. Uraim és hölgyeim! Elismerem, hogy -egy kissé elkéstem; de hát ennek is oka van. Útközben észrevettem, hogy -valami húzza a zsebemet lefelé. Az a pénz. - -– «Pénz!» Hangzott Tarafás uram ajkairól. - -– Sssssssss! sziszegett egyszerre az egész női társaság. - -– Hát az esketési sportula, monda Makár. A huszonöt darab -négykrajczáros. Gondoltam, az még sem lesz illendő, hogy mi a káplány -úrnak a stóláját csupa négykrajczárosokban számláljuk le. Beváltom én -azt egy pénzváltónál egy darab ezüst forintosra. - -Most meg egyszerre mind valamennyien elkezdtek neki kézzel fejjel -integetni, hogy hallgasson, ne beszéljen. - -Nem értette a dolgot. - -– Ni, most meg hogy integet rám valamennyi! Hát ezeket mi lelte? Azzal -késtem el egy kicsit, hogy a legfényesebbet választottam ki. - -Ezzel kivette zsebéből a papirba takargatott egyforintos monétát. - -A Zsiga czigány e veszedelem láttára előmászott az asztal alól s -odalopakodott a Makárhoz, a fülébe sutsutogva: - -– Ne beszéljen arról a pinzrül! - -– Hát te mit suttogsz a fülembe? Nem vagyok én theátrista, hogy nekem -súgják a szerepemet. - -A Zsiga még közelebkről suttogott neki. - -– Itt van a zöld paradicsombeli sátán. - -– Ne csiklandozd a nyakamat! - -Azzal kibontotta a szép fényes ezüst forintost, a két ujja közé -szorítva. - -– Úgy-e milyen szép ezüst forintos! - -Tarafás uram ez alatt odalépkedett a háta mögé nesztelenül. - -– Vége van! suttogá Zsuzsa asszony. - -– Már elkapta! mondá Gagyuláné. - -– Az övé már! sopánkodott a Panna. - -– Itt van! mondá Makár úr, ledobva az ezüst forintost az asztalra. - -Tarafás uram abban a nyomban rátette a tenyerét. - -– Én pedig ezt azonnal lefoglalom. - -Makár úr hátra nézett s aztán a maga tenyerével leszorítva Tarafás uram -kezét, azt kérdezé: - -– Kihez legyen szerencsém? - -– Én vagyok Tarafás Bazilius; a «zöld paradicsomhoz» czímzett bérháznak -a tulajdonosa. - -Erre Szüköl Makár azt viszonzá, még jobban ragyogó orczával: - -– Én pedig vagyok Szüköl Makár, a «zöld pokolhoz» czimzett -adófelülvizsgáló hivatalnak a segédfogalmazója. - -Erre Tarafás uramnak egyszerre nyitva maradt a szája, úgy visszahökkent. - -– Ahán! mondá Makár úr. Ez erős torma volt! Ez nem tetszik neki. -Csavarja az orrát. - -– Kérem alássan. Hebegé Tarafás úr, békét hagyva az egy forintosnak. - -– Igen szivesen. Épen kiküldetésben járok. Itt van a zsebemben az -uraságod adóbevallási ive. - -Tarafás uramnak most egyszerre nagy mehetnékje támadt. - -– Kérem alássan. Nekem most nagyon sürgetős dolgom van, a másik hat -házamnál. - -– Majd oda is mind elmegyek. Elébb csak itt jöjjünk tisztába. Lássuk -csak a bevallási ívet. Fáskamra: jövedelme: egy nagy bolond zérus. -Konstábler Paczal János. - -János erre a szóra hirtelen felölté az egyenruháját s feltette a -kalapját. - -– Parancsra várok. - -– Mondja csak: hányan hálnak éjenkint a «zöld paradicsom» kamrájában? - -– Huszonöt napszámos. - -– Kérem! Emendált Frányó, én vagyok «olajkáros». - -– Tehát huszonnégy napszámos és egy kereskedő. Fizetnek naponkint? - -– Bizony fizetünk nigy krájczár. - -Makár utána számított. - -– Négyszer huszonöt az száz. Száz krajczár az egy forint. Egy évre -háromszáz hatvanöt forint. Tarafás úr! Ön eltitkolt az adóalap kárára -házbérjövedelméből 365 forintot. Ezért az 1883-iki LXIV-ik törvényczikk -100-ik §-a értelmében nyolczszoros birsággal fog megterheltetni. - -Ezzel a szóval rögtön ki lett véve a szive Tarafás uramnak. A -legvékonyabb hangon fisztulázta: - -– Kérem alássan, tekintetes úr. - -S a meghódított egy forintost vissza akarta nyomni a markába. - -– Mit? Még vesztegetési kisérlet is? Ez is terhelő körülményül fog -felrovatni. Takarítsák le ezt a sok czókmókot az asztalról! - -– Kérem alássan, szólt Tarafás úr igen nyájasan. Tessék otthagyni. Ez a -szegény jámbor embereknek a lakodalmához való. - -– De nekem hely kell az asztalon, hogy én a «Befund»-ot megcsinálhassam. - -– Jaj, kérem alássan, csak Befundot ne tessék csinálni: esedezék a -megszorult martyrja a házbér beszedésnek s súgva tevé hozzá: inkább -elengedem nekik az egész fertályról való házbért. - -A Frányó kegyetlenül ujjongott dühös örömében. - -– Ahán! Most akadtál emberedre Bazilicza! Ilyen a bodzafa-utczai[3] -párbaj. - -– Halljátok jámbor zsellérek! Hirdeté a szót fenhangon Makár úr. Ő -nagysága, a kegyes házi úr, tekintve a rendkívül nyomasztó -pénzviszonyokat, az idei rossz termést, nagylelküen elengedi -mindnyájatoknak a györgynapi házbért. - -– Kérem, én csak a Kaporékét értettem. - -– Most már nem lehet engemet compromittálni. Hivatalos nyilatkozatot nem -lehet kikorrigálni! – Ez fel fog vétetni az adóbevallási ívbe. - -Nosza rohant minden érdekelt fél a nagylelkű háziúrhoz, forró háláját -kifejezni. Zsuzsa, Panna, Gagyuláné, Zsiga czigány a két fiával, ha -mégannyi keze lett volna is, mind elkapkodták volna, míg ő boszusan -rángatta azokat vissza a sűrű csókok elől. A négy hordár pedig követelte -a fellépti díját. - -– Menjetek mind a pokolba. - -– Oda is követjük a nagyságos urat – két forint napidíj mellett. - -Az általános öröm közepett csak Kapor Ádám tartotta meg a pessimista -nézeteit. Az ilyen becsületességben petrifikált léleknek volt az iránt -érzéke, hogy ebben a kedvező fordulatban kell lenni valami morális -bökkenőnek. - -Félrevonta Makár urat s így szólt hozzá: - -– De hát, uram, összefér-e az önnek a hivatalos esküjével, hogy az állam -rovására a mi javunkért ilyen egyezséget kössön? Ön felfedezi, hogy egy -háziúr eltitkolt egy adóalapul szolgáló helyiséget, szabad ezt önnek -elhallgatni? csak azért, hogy rajtunk segítsen? - -Makár nagyot hunyorított a behunyt szemével. - -– Hiszen nem vagyok én semmiféle adóhivatali segédfogalmazó. Pia fraus -volt az egész. Tudtam, hogy a Tarafással mai nap ilyen conflictusba -jövünk, azért léptem fel ilyen apparatussal. Ma sem vagyok én egyéb, -mint diurnista a kerületi előljáróságnál, s mint ilyennek semmi bajom -vele, ha a háziurak még a kéményüket is kiadják lakásnak. - -– Az már más. - -– De már most – más vágányba ne igazítsd öreg a váltót, mert hátba -váglak. - -Azzal, nagyobb biztonság okáért betuszkolta az öreget a hálókamrába. - -– Még egy szóra Tarafás úr. - -– Van még valami parancsolat? - -– Igen is van. Ennek a boldog párnak szüksége van még egy násznagyra. - -– S az én legyek? - -– A «kiadó» násznagy, a ki a menyasszonyt vezeti. - -– Értem. - -– Azután, mivelhogy az eső esik, nagy a sár, gyalog nem lehet a -templomig menni. - -– Hát én vigyem el az egész násznépet a butorszállító szekeremen, úgy-e? - -– És vissza is hozza. – Ha a sekrestyésnek, a ministráns gyerekeknek -pénzt fog osztogatni, azt nem tekintendem vesztegetésnek. - -– Nagyon kegyes. - -– És azután, visszatérett, ön fog presideálni a nászlakománál. - -– És az első toasztot is én mondom a boldog párra? Tökéletes! - -– És ön fizeti a czigányokat. - -Erre a szóra a Miska a jobbik lábára emelkedett rögtön, s egy fejjel -nagyobb lett. (Mikor szomorú volt, akkor a kurtábbik lábára szállt le.) - -– Rajkók! Hol van a hegedű? - -– Ugyan kérem, mondá Tarafás úr, a kezét Makár úr karja alá öltve, nem -tetszett valamikor borbélynak lenni? - -– Ha az lettem volna, most is volnék. Miért kérdi? - -– Azért, hogy olyan jól tetszik tudni az érvágáshoz. - -– Barrrátom! Ez még csak köppölyözés. - -– No hát, üsse part. Ha elveszett a fejsze, vesszen a nyele is. Kitartom -a lakodalmat. Hanem aztán holnap benne legyen az ujságban! - -– Arról én fogok gondoskodni. - -A haragos, mérges ember, ha egyszer megszelidül, akkor aztán nagyon -megszelidül, s a zsugori, ha egyszer kénytelen megnyitni az erszényét, -akkor aztán prédál! Tarafás uram is ilyen volt. - -Magában arra gondolt, hogy a mi ennél a mulatságnál pocsékba megy, majd -kiveti a másik hat háza lakóira. Legyen hát igazi hajczéczó! - -Ekkor aztán kibocsájtá Makár úr Ádám apót a kalodából. - -– No vőlegénykém. Most már mehettek az esküvőre, – s onnan aztán -kibontott zászlókkal a szegények házába. - -Az öreg megállt a konyha közepén, széttekintve érzékenyen. - -– Legyen nekem megengedve búcsút vennem ettől a háztól. (E szókkal a -Zsuzsa kezét a magáéval imára kulcsolta.) Oh te édes Istenem, a ki annyi -csodát tettél én velem, a ki annyi veszedelemből kiszabadítottál, áldd -meg ezt a házat, a hol oly sok boldog napot eltöltöttem az én kedves -társammal együtt. Adjad, hogy a kik mi utánunk e hajlékban letelepülnek, -azok is olyan megelégedettek legyenek, mint mi voltunk minden időben! – -És most, midőn eljuttattál bennünket a mi életpályánk végső czéljához, a -boldog nyugodalmas szegények házába, legyen áldva mi általunk a te szent -neved, én uram Istenem. - -A gyönge szivűek mind sírtak, nem állhatták meg a nélkül. - -A Vigyázz kutya is ott állt, a farkát sebesen csóválva, s felnézett a -gazdájára. A szájával nem tudott beszélni, a szemeivel kérdezé: «hát én -velem mi lesz azután?» - -Ádám apó elérté a kérdést s megczirógatá a kutyájának a fejét. - -– Ne félj, édes szolgám, nem jutsz árvaságra. Velünk nem jöhetsz, mert a -szegények házában nincs helye kutyának. Van nekem egy derék jó emberem. -Egy láb nélküli koldus, a ki a két kezén jár, zsámolyra támaszkodva, itt -tartja a helyét a templom szegletén. Annak adlak, az téged meg fog -becsülni, s aztán te is segíthetsz neki a mesterségében. - -A Vigyázz meg volt nyugtatva. - -A Pikusz urat nem kellett utasítani, az magától odarepült a Lidi -kisasszony vállára s onnan kérdezgeté, hogy «mit csinál a kisasszony?» - -Tarafás uram pedig elővette a jobbik eszét, s míg a násznép lassankint -kisorakozott a konyhából, nemeskeblű elhatározással bocsánatot kért a -Lidi kisasszonytól a száján kiszalasztott gorombaságért, mely -satisfactio után a János is kénytelen volt béke-jobbot nyujtani neki. - -S a mint így az egyik kezében a Lidi kezét, a másikban a Paczal Jánosét -tartá, olyan furcsán, olyan hamisan sandalgott, hol az egyiknek, hol a -másiknak a szemébe, hogy azoknak el kellett érteniök az arczjáték -titkát. - -– Haj haj! sohajta nagyot Paczal János. - -– Majd – ötven esztendő mulva… mondá Lidi kisasszony. - -Makár úr mindent megfigyelt, mindenkit párjával előre bocsátott, maga -leghátul maradt. - -– Ezek hát boldogok, mert már czélt értek, gondolá magában. Ezek is -boldogok, mert remélik, hogy valamikor czélt fognak érni, csak én vagyok -az a fáról leesett fia veréb, a kiről senki sem jegyezte föl, hogy mi -lett belőle, mikor leesett a fáról? - -Azzal a felpakolt násznépet a társzekérrel előre bocsátva, maga gyalog -lépést tartott a szekérrel egész a templomig, ott aztán egyenkint -lesegítette szállni a kocsiból, a ki segítségre szorult, s mikor mind -együtt voltak a templom ajtóban, akkor megáldotta őket, búcsút vett -tőlük. - -– Nekem sietnem kell a hivatalba, csak délig kaptam szabadságot. - -És azzal elsietett. Még csak részt sem vett a kis lakozásban, a mi nála -nélkül soha sem jött volna létre. - -Talán nem is volt igaz, hogy nincs tovább elmaradni engedélye, de az -575. §. közül valamelyik meginté, hogy «hivatalnoki tekintélylyel össze -nem férő társaságban való mulatozásért» rengeteg nagy orrokat -osztogatnak. - -Az esküvő megtörténtével az egész násznép visszatért a zöld -paradicsomba, s ott a harmadfél czigány zenéje mellett igen jól -mulatának, Tarafás urammal együtt. - -Este felé oda került a lábnélküli koldus is a lakodalmas társaságba. A -Vigyázz kutya erővel oda hozta. Tarafás uram annak is bőkezűen töltögeté -a bort, míg utoljára a lábatlan koldus olyan kedvre derült, hogy együtt -járta a Frányóval a csárdást, ez a két lábán, ő meg a két kezén a két -zsámolyával, a hogy ez a jelenet harmadnap a legderekabb néplapban meg -is lett örökítve irásban és képben, e czím alatt: «koldusok -aranylakodalma». Tarafás uram nagylelkűsége különösen ki volt emelve. -Makárról nem volt szó. A czikket bizonyára ő küldte be – álnév alatt. - - - - -XXVIII. FEJEZET. AZ EZÜST ÉRDEMKERESZT ÉS A STRADUARIO. - -Lidi kisasszony még a lakodalom nap estéjén átköltözött az új -szállására. - -Új társaság, új világrend fogadta ott s abba is gyorsan beletalálta -magát. - -Ellentéte volt az mind az eddiginek. A zöld paradicsomban a szegénység a -rongyok között, a divatkereskedésben a selyem és csipkék között, – ott -is a szegénység. - -A ki szegény, az a nem az ő számára rendelt fény és pompa között érzi -csak igazán, hogy milyen szegény. S az a leány, a ki még ott is meg van -elégedve a maga szigorú sorsával, erős lelkűnek született. - -Mennyi rigolyát, mennyi szeszélyt, boszantást, hóbortot el kell viselnie -azoktól, a kik a világ pompájában válogatnak. - -A czég főnöke bámult rajta, hogy az új «kisasszony» egy hallásra hogy -megtanulja a divatczikkeknek őrült sok elnevezését, a kelmék szineinek -meghatározását, még inkább a tökéletes jártasságát a divat változatos -bizarr fordulataiban, s finom izlését és az árakban való fluctuátiókat. -Vajjon hol szerezte mindezt? - -Ott, a hol parancsolnak. Most hasznát veszi itt, a hol szolgálnak. - -Daczára annak, hogy folyton érintkeznie kellett a főváros leggazdagabb -hölgyeivel, még eddig senki sem ismert rá. – Ennek pedig az a nagyon -egyszerű magyarázata, hogy a «legfelsőbb tízezere» a magyar -társadalomnak egyenesen Párisból hozatja a divatczikkeit. – Ugyan a -budapesti divatárú kereskedésekben is szint azokat kapnák meg, mert a -czégek főnökei folyvást érintkezésben vannak a párisi firmákkal, s -minden új találmánya a divatnak azon a napon látható a pesti -kirakatokban, a melyen a «Printemps» vagy az «Au bon marchée» -szalonjaiban. Csak hogy a párisi háromszor olyan drága, s azt a -czímünkre való büszkeség nem engedi, hogy a mit drágán is megvehetünk -külföldön, alacsonyabb áron szerezzük meg itthon. A pesti -divatkereskedésekben csak a gazdag polgári osztály, meg a szinésznők -vásárolnak. - -S ezek nem ismerik a hajdani X. Y. grófnőt. - -Vannak kivételek is. Igazi előkelő aristocrata hölgyek, a kik szintén a -budapesti czégeknél dolgoztatnak. (Nem készen veszik, készíttetnek.) -Hanem ezek csak a télire költöznek majd be a falusi kastélyaikból. Addig -a Lidi kisasszonynak lehet ismeretlenül maradni. - -Megesik ugyan, hogy egy előkelő «úr» is odavetődik a divatkereskedésbe, -valami megrendelést tenni, meglepetésül szívválasztottjának s azok egy -pillanatra meg is látják a tanácstartás közben a Lidi kisasszonyt, s -aztán nem is titkolhatják el a főnök előtt azt az észrevételüket, hogy -ez a feltünő szépség mennyire hasonlít egy eltünt grófkisasszonyhoz. -Hanem aztán a chef megmutatja nekik a könyveiből, hogy a kisasszony már -tavaly nyár óta dolgozik az üzlet számára. - -Az egykori zöld paradicsom világából csak az egy Csicsonka maradt Lidia -mellett, most már azt is Czilinek hívták, s kihordó-leánynak használták, -a többi nem kerül erre a tájékra. - -Egy vasárnap délután azonban, a mikor az üzlet zárva volt, Lidi -kisasszony, szokása szerint, egyedül ült az udvarszobájában, a midőn -kopogtatnak az ajtaján, s a «szabad»-ra benyit János konstábler. - -Nyár volt, csak a délczeg dolmány volt rajta, s annak a baloldalán ott -pompázott a koronás ezüst érdemkereszt. – Csak azt jött bemutatni. - -Végre tehát még is megkapta. - -Ezerszer engedelmet kért, hogy a kisasszonyt háborgatni bátorkodik -elegáns szállásán. - -– Én itt is csak olyan szegény leány vagyok, a milyen ott voltam, s -örülök, ha a hajdani jó barátok közül valakit láthatok. - -– Tudom, hogy a kisasszony jó szíve érdeklődik a szegények iránt, a kik -olyan nagyon szerették. - -Aztán formális rapportot tartott sorba valamennyiről, kinek mennyire -vitte fel Isten a dolgát. A Kaporék jól vannak az asylumban. A Szüköl -Makár is megérte, hogy fizetéses segédfogalmazóvá lett kinevezve. A -Kranyecz Frányó hazament a feleségét birtokba venni. – És a -Przepiorkának Stradiváriusa is megkerült. – Magáról nem szólt a János. - -Erre hát nagyon kiváncsi lett Lidi kisasszony, hogyan került meg az a -boszorkányos hegedű? vagy annak az ára. - -– A mikor leutoljára szerencsém volt találkozni a kisasszonynyal, -méltóztatik rá emlékezni, hogy említést tettem arról, hogy a tolvajt -kézre fogom keríteni. Meg is tettem. - -– No azt igazán szeretném megtudni, hogyan lehetett? - -– Ha nem untatnám vele. Eddig úgy is csak a balfogásaimról tetszett -értesülve lenni. – Hát az így ment végbe. Én szoktam a hirlapoknak a -rendes értesítéseket adni a rendőrség körében történtekről, a miknek -nyilvánosságra hozatala kivánatosnak látszik. A Przepiorka ügyet is én -irtam meg, úgy a hogy megtörtént, hanem aztán azt a következő mesét -toldtam hozzá: - -«A szegény hentes látva rászedetését, kétségbeesetten futott egy itteni -(általam megnevezett) hegedűgyároshoz, megmutatni neki a nyakán veszett -hegedűt, a mit kész volt eladni minden árért. A mester azt mondta neki, -hogy ne hamarkodja el a dolgot, az csakugyan valami ritka régi hegedű, a -mi sokat érhet. Azonban, nagyobb biztosság kedvéért, menjen fel vele -Bécsbe, ott van a karintiai utczában egy nagy hegedű-kereskedő czég, -mutassa meg annak a jószágát. A hentes nem sajnálta a kisérletet, -felsietett Bécsbe. A kereskedő megnézi a hegedűt, s azt kérdi a -hentestől: «Tudja ön, hogy miféle hegedű ez?» – «Nekem azt mondják, hogy -valami Straduarius». – «Még annál is nevezetesebb, az egy «Dnifloplugár» -olasz tyroli készítmény. El akarja ön adni?» – «El biz én. Mit ád az úr -érte?» – «Kétezer ötszáz forintot». – A hentes egy szót sem szólt -többet, ott hagyta a hegedűt, s szaladt haza a pénzével, nehogy még -visszakérjék. – És most ez a tévedésből hozzánk került hegedű ott -pompázik a karinti utczai czég kirakatában, alája irva: «ára -tizenhatezer forint». - -Ez a «hiteles» tudosítás megtette körútját valamennyi bel- és külföldi -hirlapban. Elhitte mindenki. A hentes annyi kolduló levelet kapott, -mintha ő nyerte volna meg a nagy ternót. Nehány nap mulva a budapesti -hegedűgyárosnál tudakozódott egy idegen úr a hegedű történetéről. Mind a -budapesti, mind a bécsi kereskedők értesítve voltak a rendőrség által. -Az bizonyította, hogy a hirlapi tudósítás való. – A következő napon a -bécsi kereskedőhöz állít be egy elegans orosz prémes bundába öltözött -finom uraság. Átutazó hegedűművész s azt mondja, hogy ő szeretné -megvenni azt a kiállított Stradiváriót. - -– Az nem Stradivário, mert az Dnifloplugár, még becsesebb műemlék… - -Az idegen igért érte nyolczezer rubelt. A kereskedő kineveté vele. - -– «Uram, ez egyike annak a nyolcz hegedűnek, a mit Paganini maga után -hagyott. Ez az egy Lipinszky kezén keresztűl jutott Magyarországba, -Lavottához, annak a halála után eltünt, hasztalan keresték, míg most egy -tolvaj tudtán kívül jó üzletet csinált vele – magának is, de nekem is. -Ez az a hirhedett hegedű, a melynek a «G» húrján Paganini azt a -csodálatos «Les clochettes» variatióit játszotta. Egy garassal nem alább -a kiirt árnál. - -Az utazó virtuóz és a hegedűgyáros nem tudtak megegyezni, s szét váltak. -Mi erről is tudósítva lettünk a rendőrségnél. - -Ettől fogva én mindennap ott voltam kora reggeltől késő estig a -Przepiorka házánál a boltra nyiló szobában. - -A harmadik napon jön a hentesboltba egy félmankón tipegő köhögős, kopott -ember s azt mondja, hogy a gazdával akar beszélni. - -– Mit adjak? kérdi a hentes. - -A lázár azon kezdi, hogy ő az a szerencsétlen beteg muzsikus, a kinek a -fia az országos zeneiskolában tanult. Ő arra egy apjáról ereklyében -maradt hegedűt bízott. Most olvassa a hirlapokban, hogy az elvetemedett -rossz gyerek azt a drága hegedűt eladta a hentesnek, ez meg tovább adta -egy bécsi kereskedőnek. Ez tisztán orgazdaság! Ő nem akar biróhoz menni, -hercze-hurczát csinálni (közbe nagyokat köhögött). Hanem azt követeli, -hogy a hentesmester, legalább azt az összeget, a mit a bécsi -kereskedőtől kapott, az ő drága hegedűjeért, a vételáron fölül vele -megoszsza. Ellenkező esetben pert indít s visszaköveteli a beleegyezése -nélkül eladott hegedűt. - -Ez volt az én emberem! - -A Przepiorka jeladására én rögtön kiléptem a mellékszobából, s a mankós -embert felszólítottam a törvény nevében, hogy kövessen a kapitányi -hivatalhoz. - -Erre az egyszerre eldobta a mankóját, s kisült, hogy nemcsak nem -nyomorék, köhögős beteg, hanem egy valóságos akrobata. - -No de hát, ha ő akrobata, én meg bucanier voltam. Utoljára a nagy -tusakodásban mégis csak én gyűrtem le őt a földre, s a hentes segélyével -megkötöztem. - -Ekkor derült aztán ki, hogy a kelepczébe ejtett csaló egyike a -legveszedelmesebb internationalista félkézkalmároknak, a ki számtalan -furfangos csalást követett el Európa minden fővárosában. – Ennek -kézrekerítéséért nyertem ezt az érdemkeresztet. - -– Ez igazán nagyon eszes furfang volt, mondá Lidi kisasszony. S remélem, -hogy ez önnek megérdemlett előléptetésére fog szolgálni. - -– Én azonban ezt nem veszem igénybe, mondá János. Szándékom a -hivatásomat elhagyni s a polgári életpályára térni. Az elevátornál -ajánlanak egy felügyelői állást a számomra, a mi hajlamaimnak sokkal -inkább megfelel. - -– Szerencsét fogok önnek hozzá kivánni. - -– Bocsánatot kérek, hogy alkalmatlankodtam a kisasszonynak. - -– Nagyon örültem rajta. És igen csodálkozom, hogy miután ez a nevezetes -eset olyan régen történt, hamarább nem közölte azt velem. - -– Nem tehettem, mert a legutóbbi napokig a «Veres kereszt»-ben voltam. - -– Mit csinált ön ott? - -– A kórházban feküdtem. Azzal a gonosztevővel való tusakodás közben -kilencz késdöfést kaptam, a mik közül nehány életveszélyes lehetett. -Csak a napokban épültem fel egészen. - -Lidi kisasszony e szavaknál egészen elfeledkezett magáról, s megragadva -a rendőr kezét mind a két kezével, érzéstől áthatott hangon rebegé: - -– Az Istenért! Vigyázzon ön magára. - -A mire a konstábler János, magát mélyen meghajtva azt mondá: - -– Lidi kisasszony! Erre a kézszorításra sokkal büszkébb vagyok, mint a -mellemen függő érdemkeresztre. - -Azzal magát ajánlotta és elment. - - - - -XXIX. FEJEZET. AZ, A KIT A NŐK BÁLVÁNYOZNAK. - -A háta mögött «Szép Diegó»-nak hivták; de ha meghallotta, sem haragudott -meg érte. - -Ős eredeti magyar typus volt. Mikor a huszáregyenruháját felvette, -(tartalékos főhadnagy volt) akkor mintaképe volt egy daliának, ha pedig -darutollas kalappal a fején, lobogós ingujjban, félvállára vetett -dolmánynyal vágtatott végig a gyepen, a legderekabb csikós vált volna -belőle. Frakkban meg épen ellenállhatatlan jelenség volt: senki sem -mondta volna, hogy nem franczia. - -Arról az Y. Y. grófról beszélünk, a ki X. X. grófnőt elvette. - -És ezt is teljes joggal számíthatjuk a gazdag szegények közé. - -Hogy szegény volt, az köztudomású adat. Öröklött birtokát már húsz éves -korára az utolsó kapukulcsig mind elverte. Költséges utazásokat tett a -világ minden részében, s úgy költött, mint egy herczeg. Mikor az utolsó -ezrest is felváltotta, akkor hazajött. - -És itthon lett belőle csillaga a magas régióknak. - -A kinek semmije sincs, az «szegény», a ki sokat tud költeni, az -«gazdag». A kettő együtt «contradictio in adjecto». És ő tudta ezt a -paradoxont személyesíteni. - -Senkinek olyan elegáns garçon lakása nem volt a fővárosban, mint neki: -hangulathiven díszítve külföldről elhozott iparremekművekkel s a -legritkább vadász troféumokkal. Egy nevezetesebb lóversenyről sem maradt -el s saját paripái több ízben fényes versenydijakat nyertek. A turfon -«Capitain Green» volt a felvett neve. - -Azt mondták, hogy igen nagy összegeket nyert a versenyeken fogadásokban, -a miknek merészsége gyakran meglepő volt. Sohasem a favoritokra -fogadott, hanem olyan paripákra, mikből senki sem nézte ki a leendő -nyertest. És legtöbbször sikerült neki. - -Aztán kártyán is mesés szerencséje volt. - -Hiresek voltak a párbajai, a melyekben megsebesítette ellenfelét; kitünő -pisztolyozó volt, míg ő maga sohasem kapott sebet. - -Hát még a nőknél? Ő rajta ugyan nem teljesült a példabeszéd, hogy -«szerencsés a játékban, szerencsétlen a szerelemben». A kit csak -ostromolt, azt meg is hódította. Otthon volt minden kastélyában és -palotájában az országnak és a fővárosnak. Ezzel ne legyen az mondva, -mintha a kunyhókat és lebujokat kikerülte volna. Azokkal is elismerteté -ellenállhatlanságát. Vándor chansonette énekesnő nem utazott át -bűntetlenül a magyarok metropolisán. - -Végre őt is utolérte a nemesis. Beleakadt a szerelem hálójába. - -A Felvidék egyik legszebb leányába lett szerelmes, a kinek a kedvéért el -tudta hagyni a kártyaklubbot, sőt még a lóversenyeket is: egy egész -nyarat ott töltött a Kárpátok között, a hol az X. X. grófi család -őskastélya állt, s mindennap lehetett őt látni, a midőn a két grófnő: -anya és leánya, kikocsiztak, paripáján a hintó mellett ügetni. - -Őszre bekövetkezett a komoly nyilatkozás pillanatja. - -Egy holdvilágos estén, a hattyús tó partján sétálva, ezt mondá szép -Diegó a grófkisasszonynak: - -– Milyen kár, hogy nincs itt ezen a tóparton két pálmafa. - -Erre a szóra a nyomukban járó társalkodónő jónak látta hátramaradni, -olyan ürügy alatt, mintha fénybogarakat szedne a fűből. - -Ez nyilatkozat volt. - -A mai búcsú-ebéden ugyanis utazási élményeiből a következő adomát -mesélte el Y. Y. gróf az asztaltársaságnak. - -«Tananarivában abból áll a házassági szertartás, hogy a házasulandó ifju -és leány felmászik két egymás közelében álló pálmafára. Akkor aztán mind -a kettőnek rokonai pálmaháncsból sodrott köteleket hurkolnak a két -sudárfa derekára, s elkezdik azokat egymáshoz közel húzni. Ha annyira -tudják húzni, hogy a két pálmafa koronája egymáshoz ér, akkor kész a -szent házasság, ha elszakad a kötél, akkor nem lesz belőle semmi.» - -Ennek a megtudása után kétségtelen a jelentése az ifju hős által tett -nyilatkozatnak. - -– A két pálmafa itt van, mondá a grófleány, de elég erős-e a -pálmaháncs-kötél? - -– Olyan nehéz az egyik pálmát meghajtani? - -– Talán nehéz, talán könnyű. Minden a másik pálmán áll. Én három -igéretet kérek öntől, hogy nem fog szerencsejátékot játszani; hogy nem -vív párbajt és hogy nem csal meg. - -Az ifju hős térdre bocsátkozék s a csillagokra esküdött, hogy meg fogja -tartani mind a három kivánatot. - -És aztán, hogy bekövetkezett az ősz, akkor is gyakran felrándult az ifju -hős a Kárpátok közé, elmulasztotta az őszi lóversenyek napjait, az -erdélyi medvevadászatokat, a versenyparipáiért bánatpénzt fizetett. Nem -beszélt többet a kalandjairól, hanem a magas politikával foglalkozott. -Határozott pártállást foglalt el, s megigérte, hogy a párt jelöltjének -érdekében mind szóbeli, mind pénzbeli áldozatokra kész leend. Egyszóval -egész komoly férfiuvá lett. A gazdálkodás iránt is fölöttébb -érdeklődött. A komlótermelést kivánta a Felvidéken meghonosítani, s nagy -tanulmányokat tett a gazdasági szeszfőzés terén, melytől e vidék -felvirágoztatását reméli. Arra pedig nem volt rávehető, hogy kártyát -vegyen a kezébe. - -Egy téli reggelen aztán, mikor ismét egy hosszabb tartamú látogatás után -búcsút vett a fiatal gróf, a kit mindenki a grófkisasszony jegyesének -tartott: a Miskolcznál keresztező vonat a következő tartalmú levelet -hozta a grófkisasszony számára: - -«Mélyen tisztelt grófnő!» - -«Én nem vagyok a kegyed fennkölt hajlamaira érdemes. Kegyed egy szent, -én pedig egy elkárhozott. Én a kegyed anyját veszem nőül. Vesse ki a -semmibe az emlékezetemet.» - -Az is oda volt még írva «Az ég önnel.» Hanem ezt keresztül húzta. Eszébe -jutott, hogy ott az ő váltóit nem honorálják. - -Ez a levél tette a szép grófkisasszonyt földönfutóvá. - - - - -XXX. FEJEZET. AZ ANYA ÉS VETÉLYTÁRSNŐ. - -A milyen szép volt az álom, olyan rettenetes volt a fölébredés. - -A grófleány egy mérhetlen örvényt látott maga előtt megnyilni, tele -alakváltoztató szörnyképekkel. - -Minő társadalom ez? A hol még a szerelméért, még az üdvösségéért sem -lehet egy férfinak megtenni azt, hogy az elhatározásának helyt álljon. -Itt csak az önzés az istenség, s a szenvedély a teremtő erő. - -A ki egyszer «úr»-nak született, annak a szivéből ki van véve az az erő, -hogy saját magának «ura» lehessen. Az rabja a hajlamainak, az játéka a -pillanatnak. - -Elhagyja őt, a kit imádott, és az anyját veszi nőül. - -Talán nem is azért, mert azáltal egyszerre dúsgazdaggá lesz, hanem -inkább, mert az nem követel tőle lemondást. - -A leány elhatározta, hogy kitépi magát ebből a társadalomból. Kitépi -úgy, hogy még csak egy visszaemlékező vágyat sem visz magával belőle; -nem egy elszakadt ideget, mely mint az amputált kéznek az idege, még -azután is érzi a fájást, a mikor már az elveszett tag hiányzik. - -Nem szólt senkinek, nem mutatott az arczán semmi változást. - -Titokban, azon ürügy alatt, hogy pártfogolt szegények számára vásárol, -szedte össze a házalóktól a kopottas öltönyöket s azokat el tudta -rejteni jól. - -Tél volt; a tó befagyva, a hattyúkat bevitték az ólba; a tóparton levő -hattyúsház üres volt, oda rejtett el mindent. - -Egy szeles, havas napon azután leosont a kastélyból a tóhoz, magával -vitte a korcsolyáit. Talán látta is valami cseléd, mikor kiment. - -A tóhoz érve, besurrant a hattyuházba, ott öltözött át a kopottas -ruhákba, s aztán átkorcsolyázott a tónak a tulsó partjára, a hol széles -nádas volt. Ezen keresztül eljutott az országútig, s az a vasúti -állomásnál végződött. Lábnyomait befútta hóval a szél. - -A grófnő az utóbbi napokban kerülte a találkozást a leányával. Elég nagy -oka lehetett rá. Csak este felé, mikor a cselédek észrevették, hogy a -grófkisasszony nincs a kastélyban, kezdték keresni, hogy hova lehetett. - -A kik látták őt korcsolyáival a tó felé menni, ott kutatták, de nem -találták semmi nyomát. Csak a midőn fáklyafénynél kerestek össze minden -zeget-zugot, jöttek arra a gondolatra, hogy a hattyúházba is -betekintsenek. Ott azután megtalálták a levetett öltönyeit. A ruhája -zsebébe volt egy levél az anyjához czimezve. - -A levél tartalma ez volt. - -«Grófnő!» - -«Ön tudja jól, hogy én miért hagyom el e házat. Ne kerestessen. Nem -fogok visszajönni. Öngyilkos nem leszek. Annál rosszabbat is tehetek. -Beledobom magamat a társadalom iszapjába. Olyan fertőben fogom magamat -megkeverni, hogy senkinek ne legyen kedve rám ismerni valaha. Nem fognak -rám találni másutt, mint a bűnök kloakáiban. Irtózni fognak tőlem. Isten -bocsásson meg önnek, a hogy én megbocsátok s legyen boldog.» - -«No name.» - - -A grófnő képesnek hitte a leányát arra, hogy fenyegetését beváltsa. Ő -maga is csupa szenvedély volt. Hátha a leány is örökölte a vér -hajlamait? - -Sietett azonnal a vasuti állomáshoz. Ott semmi grófkisasszonyt nem -láttak. Didergő, hótól belepett alakok jöttek a pénztárhoz, a kik a -harmadik osztályú kocsikra váltottak jegyet. - -A grófnő táviratoztatott a budapesti rendőrségnek, a közbeeső városok -rendőrközegeit már késő volt értesíteni, a vonat már azóta messze járt. -A végállomáson is csak úgy előzte meg a távirat, hogy a hózivatar -megnehezítette a közlekedést. - -Azt a választ kapta vissza, hogy a leírt alak sem az éjjeli, sem a -nappali vonattal nem érkezett meg. - -Kapor Ádám váltóőrnek a közbejövetele, meg a konstábler téves -félreismerése utat nyitott a grófleánynak a főváros néptengerében való -eltünésre. - -Azontúl pedig hamis nyomra vezette a fürkészőket a grófnőhöz irott -levele. - -Arra képesnek hittek egy grófleányt, hogy az a külvárosi sörházakba -álljon be pinczérnőnek, vagy a bűzös dalkávéházak barlangjaiban -mulattassa csúfdalaival a mámoros népet, hanem arra a szörnygondolatra -senki sem tudott vetemedni, hogy hátha ez az égből lehullott csillaga az -előkelő mennyországnak nem esett az iszapba, hanem fennmaradt egy -fonálszálon, azon a czérnaszálon, a mi a szegény munkásnőket tartja -felemelve! hogy a grófleány napszámba dolgozik! - -Nem! Ilyen bolondot nem hitt el senki! - -Ez a «mal-entendu» nem zavarta meg a folyamatban levő ügyeket. A -grófnőnek gondja volt rá, hogy leányának eltünéséből ne legyen nyilvános -botrány. Az ismerős világban az a hir lett elterjesztve, hogy a -grófleány zárdába vonult, s ennek az okát mindenki kitalálta. - -A grófnő pedig a kapott fájdalomra talált ellenmérget a leánya -levelében. Most már neki volt oka azt elitélni, s ebben az itéletben -megtalálni a saját felmentését. - -Az már az emberi természetben fekszik, hogy ha valakit nagyon -megbántunk, okot találunk rá, hogy azt gyűlöljük is. - -Régi mese, de mindig megujul az a rege a bűvös tükörről, mely azt mondta -a belenéző szép mamának: «Szép vagy, szép vagy, szép királyné; de mégis -szebb a leányod!» A mi elég ok volt rá, hogy a leány meghaljon. - -A fényes menyegző zavartalanul ment végbe. Következett utána a -nászutazás. - -Az is elmeháborodott volt, a ki kitalálta, hogy egy férfi és egy nő, -mikor már elérték, a mi után vágytak, hogy egymáséi lehettek, akkor azt -az egy darabban kapott nagy kincset felváltsák apró pénzre, s a helyett, -hogy az isteni örömök óráit egyedül töltenék el, odadobják magukat a -zónatarifás szunyograj közé; kiabáltassák fülükbe húsz perczenkint az -állomások neveit, élvezzék a füttysikoltás, csengetyűszó interpunctióit, -vaczogtassák a fogaikat fűtetlen olasz fogadókban; profanálják első -ömledezéseiket idegen szobaszomszédok csúfondáros észrevételeinek. - -No de hát ez az észrevétel csak az ordináré embereknek szól. Gazdagok -nászutazása raffinált élvezetekkel jár. - -Külön coupée: sleeping car: helybeszolgált lakomák, s a hol nagy város -jön, vagy valami nevezetes táj, ott kiszállás, kényelmes elhelyezkedés, -kiaknázása a látni és hallani való élvezeteknek. Monte Carlóban egy kis -szerencsepróba, Rómában pápai áldás, Nápolyban Vezúv-látogatás, virágzó -narancsligetek, sorrentói idyll. És a többi. - -A többi? - -Hát azt meg kell engedni, hogy a grófnő harmincznyolcz éve mellett még -mindig feltünő szépség, a ki a figyelmet képes lekötni: még a saját -férjeét is. Karcsú, inkább vállban, mint csipőben széles termete még -fiatalabbnak mutatja. Arcza azok közé tartozik, a mik az évekkel nem -változnak, halvány olajbarna szinnel, erős sugár szemöldei hódító -kifejezést adnak nagy, mély tüzű szemének; vékony, classikus metszésű -orra, a lüktető czimpákkal, felvetett piros ajkai mind heves -temperamentumot árulnak el. A hangjában is van valami, a mi megigéz, -mély hang, melyet csak érczes csendülése különböztet meg a férfiétól. És -aztán azok a kicsiny kezek és lábak! - -Igazán nem lehet csodálni, ha ő maradt a szépségversenyben a győztes. -Ugyan ki adná az arany almát Minervának? - -A mézes hetek valóban azok lehettek. - -Vissza is vonjuk, a mit fentebb mondtunk a nászutazások feltalálójáról. -Ez csak a parasztoknak szólt. - -De sőt nagyon czélszerű az a nászutazás, mert azalatt a férj nem járhat -a klubba, kaszinóba, lóversenytérre: nem szökhetik el semerre; meg van -fogva. - -Vége is van aztán annak a boldogságnak, a mint haza került az új -házaspár Bécsbe. Ott szándékoztak a tavaszt tölteni. - -Itt aztán az ifjú gróf folytatta a régi életmódját. - -A grófnő tanulmányozta a férjét. Azt tapasztalta, hogy az némelykor csak -úgy szórja a pénzt, lakomákat rendez, új fogatot vásárol: máskor meg a -legsundább uzsorások kérdezősködnek utána, hogy fölkelt-e már, s -benyitnak hozzá kopogtatás nélkül. - -Egyszer reggelizésnél megkisérlé a grófnő a fájós fogára tapintani a -férjének. - -– Kedves Oszkár. Egyre kérem én önt, ha meg nem neheztel érte. Ne üljön -ön le kártyázni mindenféle emberekkel. - -– «Mindenféle» emberekkel? Például? - -– A kiknek a jelleme felől nincs egészen tisztában. - -– Hát mi közöm én nekem azoknak a jelleméhez, a kikkel kártyázom? - -– Azt önnek jobban kellene tudni, én csak sejtem. Lehetnek emberek, a -kik a játékot professzióból űzik, s nem igen ügyelnek a korrekt -becsületesség szabályaira. - -A férj nagyot nevetett erre a szóra, a közben gyöngéden megveregetve a -neje kacsóját. - -– Hát a kártya-asztalnál tanuljuk a korrekt becsületességet? - -– Én azt hiszem, hogy oda is magunkkal visszük. - -– Kedvesem: a ki kártyázni leül, az mind rabló, zsebmetsző. Ott minden -szabad, csak észre ne vegyék. - -– Akkor ön nagyon rosszul teszi, hogy nagy pénzben játszik. - -– Hát kis kutyákat fésüljek krajczáros tarokkban? - -– Ön a napokban nagy pénzzavarban volt. Egy pár filiszteusát az -előszobában fogtam el, mikor önhöz be akartak törni, s kiváltottam tőlük -önnek a váltóit. - -– Azt nagyon rosszul tette ön, mert engem hamis világításba állított -vele. Annak nem szabad kiszivárogni, hogy egy gentlemannek a váltóit -valaki más fizeti ki. - -– De mikor már lejártak volt? - -– Én tudtam volna, hogy mit csináljak velük. - -– Drága uzsorát fizetett volna értük? Ez kártyaadósság volt? - -– No hát az volt. Valami vidéki kukkó, a ki most cseppent be először a -klubba, veszedelmes szerencsével játszott ellenemben. Én szándékosan -hagytam szemtelenkedni. - -– Miért szándékosan? - -Azért, hogy holnapután megint visszajőjjön, elbizakodva a tegnapelőtti -disznó-szerencséjében: akkor aztán majd én vetkőztetem le. - -– Ez szivtelenség. - -– Hát biz a kártyázó szoba nem felebaráti segélyző intézet. Inkább -temetkezési egylet. Az én guvatom «holt ember.» - -Ezen volt elég oka a férjnek nevetni. - -– De hátha megint a szegény halott kerül fölül s az temeti el a sirásót. - -– Ah – ah! – A férj elővette a dohánytartó szelenczéjét s egy szivarkát -(czigaretta) csavargatott magának. Holnap rajtam lesz a bankadás sora. -Mikor én osztom a kártyát, olyankor én mindig ura vagyok a helyzetnek. - -– Lorettói szent szűz! Csak nem ismeri ön a kártyákat a hátlapjaikról? - -– Haha! Nevetett a férj, az égő szivarókát szájába dugva. A hátlapjukról -nem. - -Azzal odatolta a neje elé a dohányos szelenczéjét. - -– Ugy-e milyen szép tabatiére ez? - -Aranyból volt. A födele tükörsimára volt csiszolva: s minthogy domboru -volt, a bele néző arczát miniatureban mutatta. Az ilyen tükörben látva, -olyannak tűnik fel az ember, mint valami «nap-lakó». - -– Nagyon szép. - -– Hát ez a tabatiére rendesen elém van téve, mikor a kártyát osztom. -Ennek a tükörlapjában előre meglátom a kártyát, a mit másnak adok, s a -mi nekem következik. S ez az «onze et demi»-ben nagy előny. - -A grófné fölugrott a helyérűl. - -– De uram! Hisz ez «tricherie». - -– Ah dehogy! Ez csak «avantage», a bankár előnye: épen mint a «refait». - -– Nem! nem! Ez nem tisztességes dolog! Ezt senki sem teszi. - -– Ah bah! Ez az én találmányom. A mihez nekem épen olyan kizárólagos -szabadalmam van, mint Edisonnak a villanyvilágításhoz, mint Behringnek -az általa felfedezett tengerszoroshoz. - -– De nem szeretném, ha e találmány az ön nevét viselné. - -– Hát – hitves társak között nincsen titok: én csak meg akartam önt a -felől nyugtatni, hogy a fáraó-asztalnál én vagyok az mindig, a ki -utoljára nevet. - -Azzal zsebébe dugta a dohányszelenczéjét; kezet csókolt és -elbalancirozott. - -A grófnét nagyon elmélázóvá tette az, a mit a férjétől hallott. Ha ez -nem tréfa? - -Két nap mulva ismét a reggelinél találkozának. A gróf még álmos volt, -mert alig szunnyadt egy pár órát. Reggel került haza a klubból. - -– Apropos! Mondá a harmadik ásítás után. Azokat a váltókat, a miket ön a -napokban helyettem kifizetett: most visszaváltom. Kérem, sziveskedjék -előkeresni. - -S azzal az inexpressibleje zsebébe nyúlva, kihúzott egy csomó összegyürt -százast és ezrest s kezdett belőlük válogatni. A pénzcsomag közül -egy-egy névjegy is hullott ki, a mire a név mellé irónnal valami szám -volt felirva: «Jó 10000 forintig.» Ez is mind pénz. - -A grófnő iszonyattal tolta el magától ezt a pénzt. - -– Vigye ön előlem! Ilyen úton még nem került pénz az én chatouillomba. - -– Dehogy nem! Apai ősei Raubritterek voltak, s anyai nagyapja -Armeeliferant. - -A grófnő görcsöket kapott s elkezdett csuklani. - -Oszkár vállat vont: «Én megkináltam önt: ha nem tetszik, nem tehetek -róla» s azzal nyugodtan szürcsölte tovább a theáját. Ezuttal Bokk -szivart szítt hozzá… - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Azután következtek a tavaszi lóversenyek. - -Oszkár egész nap a traininggel volt elfoglalva: nem lehetett vele -egyébről beszélni, mint lovakról és jockeykról. - -A Derby-nap nagy izgalommal folyt le; a nagy állami dijért nyolcz paripa -futott: mind korábbi versenyeken győztes kitünőségek s a nyolcz -versenyző közül épen az lett az első, a melyre legkevésbé számítottak a -«My Dream». A favorit, a melynek diadalát biztosnak hitték, hátramaradt -rossz harmadiknak. Óriási volt a sensatio! - -A győztes paripa portraitját minden illustrált lap közölte, s nevével a -legujabb hazai pezsgőt keresztelték el (ominosus szó!) - -Azt pedig minden hirlap ujdonságai között lehetett olvasni, hogy ezen a -Derby-napon az ismeretes «Captain Green» (tudvalevőleg gróf Y. Y. -Oszkár) kétszázezer forintot nyert fogadásokban. - -A grófnőnek el kellett hinnie, hogy ez igaz, mert Oszkár rögtön megvette -a nyertes paripát, súlyos összegen: s a nejének azt mondta, hogy -szeretne Bécsben egy palotát megvenni; csak azért, hogy a versenyparipái -számára ott tarthasson istállót: a minek a tervezetét el is készítteté -egy előkelő épitészszel. - -– De édes Oszkár, monda a grófnő egy kedvező pillanatban, a midőn hozzá -juthatott, hogy a férjével beszéljen: – édes Oszkár! Ha ön most -kétszázezer forintot nyert a lóversenyen fogadásokban: nem történhetik-e -meg, hogy egy másik lóversenyen épen annyit fog elveszteni: vagy talán -kétszer annyit? - -– Az rajtam nem esik meg. - -– Az megeshetik minden emberen. Itt van N. N. gróf, a kinek a -leghiresebb istállója van Magyarországon. Paripái a legkitünőbbek. És -mégis mindenütt megbukik velük. - -– Igen, mert csak félig tanulta meg a leczkéjét. - -– Hogyan félig? - -– Hát úgy, hogy «csak» a saját jockeyit fizeti igen jól. De aki egészen -tudja a leczkéjét, az a saját jockeyit is jól fizeti, de a -versenytársaiét még jobban, mint a saját gazdájuk. - -A grófnő elképedt. - -– Ne kivánja elhinnem, hogy ön is ezt teszi! - -– Hát bolond legyek? - -– Hiszen ez supercherie! - -– Édesem! nem ért maga ehez. A hol lovakról van szó, ott minden meg van -engedve. Szemesnek áll a világ. - -– Jól van! nem moralizálok. Ráhagyom, hogy «lovar» és «lovag» nem -egyértelmű szavak. Megengedem, hogy a hol «ló» a thema, ott a -«mylordnak» ugyanaz a pátense van, a mi a czigány lócsiszárnak. Én csak -a kérdés prózai oldalát érintem. Hátha valaki más az ön versenytársai -közül is él ezzel a privilégiummal: s önnek a jockeyját vesztegeti meg? - -Oszkár gróf nagyot nevetett. - -– Hát persze hogy megteszi! Hogyne tenné? Legközelebb, mikor a budapesti -gyepen fogok a mostani nyertesemmel futtatni: bizonyos vagyok felőle, -hogy a jól ismert jockeymat tetőtül talpig megkenik. Csak hadd fizessék. -Jól esik szegénynek. Két felesége van. Az egyiktől elvált, de azt is -tartani kell neki. Én úgy teszek mintha semmit se sejtenék: bejegyzem a -tárczámba a fogadásokat. Most már én teszek 2-őt 1 ellen. A futtatás -napján aztán az én öreg lovászom hirtelen gyomorcsikarást fog kapni: nem -ülhet maga a lóra. Nekem pedig tartalékban van egy másik jockeym, a -kiről senkinek sincs sejtelme, s az fog futtatni a My Dreammel. – Hoha! -– Tőlem nem lehet lopni. - -A grófnő elhallgatott. - -Voltak azonban mások, a kik kevésbé voltak megnyugtathatók. A -jockeyklubban valami kellemetlen rencontre volt Oszkárnak épen a -legközelebbi versenyfuttatás miatt. Valaki nagyon fennhangon példálózott -a nyereségének homályos eredetére. - -Hát erre is van trompf. A párbaj. Azzal minden kellemetlen észrevételnek -utját lehet vágni. - -Egy reggel azt mondá Oszkár gróf a nejének, hogy ő neki sietve kell -lerándulni Budapestre. Nagy szavazás lesz a főrendiházban. Veszélyben -Izrael! - -Hát csak teljesítse hazafiúi kötelességét. - -A másnapi lapokban aztán olvasá a grófnő, hogy a budapesti régi -lóversenytéren a délutáni órákban pisztolypárbaj folyt le Y. Y. Oszkár -gróf és Q. X. idegen mágnás között: az utóbbinak a karja lett keresztül -lőve: az elébbi sértetlen maradt. A párbaj oka összeszólalkozás. - -Mikor ez a tudósítás a lapokban megjelent, már akkor Oszkár gróf otthon -volt a szobájában. Az éjjeli vonattal tért vissza: s aztán mindjárt -lefeküdt. A grófnő még aludt akkor. - -Rögtön átrohant a férje szobájába: az olvasott lappal a kezében. Az alig -engedte magát felébreszteni, olyan jól aludt. Budapesttől Marcheggig -folyvást pezsgőzött a két secundánsával: még most is egészen mámoros -volt. Csak igen nehezen ismert rá a feleségére s elébb sorba próbált -neki mindenféle neveket adni, míg rájött az igazira. - -Akkor meg sehogy sem találta bele magát abba a sentimentális hangulatba, -a mibe a neje óhajtotta volna belevezetni. - -Nem értette meg, hogy mi nagy öröm van azon, hogy ő neki se keze, se -lába nem hiányzik? Meg hogy mit akar az asszony azzal, hogy most az ő -arczát könnyeivel összeáztatja? - -– Ki halt meg? - -– Csak hogy te élsz! - -– Hát mi sirni való van azon? - -– Te párbajt vívtál? - -– Nem tudom én: régen volt már! - -– Oszkár! Az Istenért! Ha megöltek volna. - -– Akkor legalább most aludni hagynának. - -– Az égre! Ne szólj így! Én kétségbe vagyok esve. Igérd meg, hogy nem -fogsz többször párbajt vívni. - -– No itt van – nesze – a numero kettő! - -– Mit beszélsz numero kettőről? - -– Kettő meg kettő, kétszer kettő. - -– De hát beszélj okosan. - -– Az egyik kettő: te, meg a leányod. Ő is azt kivánta tőlem, hogy -először ne kártyázzam, ne fogadjak, másodszor, hogy ne párbajozzak. Még -egy harmadik kivánsága is volt. Azért hagytam ottan. S most már te jösz -ugyanezekkel a követelésekkel. Még megérem, hogy a harmadikra is rájösz. - -– Én csak az életed miatt aggódom. - -– Sohse félts te engem! - -– Nem bánom, verekedjél karddal, de ne pisztolylyal. Egy ostoba golyó: – -és én egy üdvösséget veszítek el. - -– Hiszen nem vívok én soha holmi koczapuskással, a ki vaktába lövöldöz s -bivalyfővel belém téveszti a golyót: csak a kiről jól tudom, hogy -kitünően lő pisztolylyal. - -– És mégis abba kötsz bele? - -– Igen: mert az jól tud czélozni! - -– S ha jól tud czélozni? - -– Akkor nem lőhet meg. - -– Nem birom felfogni. - -– Mert nehéz fejed van. Nem akarsz gondolkozni. Hagyj tovább aludnom s -eredj a papagájaidhoz. - -– Nem. Addig nem megyek el: a míg meg nem nyugtatsz. Mi az? -Niebelungenhős vagy, a kin nem fog a fegyver? Csodakútba mártott -tündéranyád? - -– No hát ha olyan nagyon erőlteted a dolgot, hát megmagyarázom. Mikor -nekem egy gentleman kezd alkalmatlanná válni: azon vagyok, hogy -valamikép megsértsem, hogy aztán az híjon ki engem. A kihívást -természetesen elfogadom, de akárhol történjék is az, kikötöm, hogy a -párbajnak Magyarországon kell végbemenni. Másutt sok a titkos rendőrség: -de nálunk még nincsenek mouchardok. Más országban a párbaj halálos -kimenetel esetén szigorú büntetés alá esik: nálunk a törvény nem tartja -a párbaj miatti elitéltetést megbecstelenítőnek s legtöbbször -legmagasabb kegyelem útján el is lesz engedve. Ezért én a rencontret -Budapestre határozom. Mint kihívottnak jogom van rá. Aztán más joga is -van a kihívottnak. A párbajnál az ő pisztolyait kell használni. Azokat -nem ő maga, hanem a secundánsai veszik. Új pisztolyoknak kell lenni, a -mikből még senki sem lőtt. Nekem pedig van Pesten egy puskamívesem, -ahhoz utasítom a segédeimet. A puskamíves az én emberem. Meg van neki -érte a maga haszna. Ő átadja az én secundánsaimnak azt a két pisztolyt, -a mik egyenesen az én czéljaimra készültek. Mind a kettőnek az a -sajátsága, hogy felfelé hord és balfelé. Mikor én lövök, én az -ellenfelemnek a jobb könyöke alatt egy arasznyira czélzok, s akkor -bizonyos vagyok róla, hogy a karját, vagy a mellét fogom eltalálni. Az -pedig nekem egyenesen a homlokomnak irányozza a csövét, s annálfogva egy -arasznyira lő el a fülem mellett. Ebből áll az egész boszorkányság. Már -most megtudtad, a mit akartál. Mehetsz zongorázni. - -A grófnő mellére valami nehezedett, mint egy lidércznyomás. - -– Oszkár! Ha én azt elhihetném, hogy te most igazat beszéltél. - -– Hát ki beszélt más? - -– Te mámoros vagy! - -– No hát: borban az igazság. Hagyj aludnom. - -– Az rettenetes, a mit te most beszéltél. Csak nem akarsz megfosztani -attól, hogy becsüljelek? - -– Én bizony nem emlékezem rá, hogy a pap arra esketett volna meg -bennünket, hogy becsülni fogjuk egymást. Eredj porczellánt festeni. - -Azzal a falnak fordult s elkezdett horkolni. - -Az utómámor hatása alatt kellett neki lenni: különben el nem képzelhető, -hogy ilyen felfedezéseket tett volna a nejének. - -Ámbátor – miért ne? A nejének? Hisz a feleség – az senki. A feleség nem -lehet terhelő tanu. A feleség ismerheti minden hibánkat, gyarlóságunkat, -bűnünket, azért a «világ» nem tud azokról semmit. Sőt ellenkezőleg! a -feleség bűntárs. Az oltár előtt kötelezte rá magát. A ki tolvaj, annak a -felesége tartozik orgazda lenni. Nála a bűn = erény: ellátva a -társadalmi egyezmény hitelesítő stampigliájával. - -A grófnő feldult kedélylyel hagyta ott a férjét, a ki most már a -másodszori mámorálomból épen nem volt felkölthető. - -Hát ilyen az asszonyok eszményképe? - -Egy ember, a ki erkölcsi értékben alatta áll a parasztfogó -birbics-játszónak, a czigány lókupecznek, s a kirgiz utonállónak: csak -hogy épen kilenczágu korona van a medvés czímere fölött. S a ki mind -ebből még csak titkot sem csinál a felesége előtt; hisz a czigány -felesége = czigányasszony! Mit szépítgesse előtte magát? - -Az egész rémséges revelatioból csak egy ragadta meg a grófnő figyelmét. -Hogy a leánya is ezeket követelte egykori jegyesétől. Hogy ne játszék -nagyban szerencsejátékot és ne vívjon párbajt veszélyes kimenetellel. Ez -még csak kettő! De mi lehetett az a harmadik! A mit félmámorában -kiszalasztott a száján a férj? – Majd azt is megtudja később… - -Nem is sokáig várakoztatott magára a Sphinx rejtélye a megoldásával. - -Oszkár a rendes időben, midőn az ebédtől fölkelt, akár volt vendége, -akár nem, átment a nejével a társalgó szobába; ott kiszítt egy szivart, -elmesélte a legujabb pletykákat, a miket előtte való nap a klubban -hallott: aztán, hogy eljött a szinházba menetel ideje, befogatott, -elkisérte a nejét az operába: ott megvárta az első felvonást. Addig csak -jött valaki az ismerős urak közül, a ki a feleségét mulattassa: akkor -búcsut vett, s azt mondta, hogy megy a klubba. Onnan aztán csak a hajnal -vetette vissza. Kivételt csak azon esték képeztek, a melyeken az opera -után ballet is következett. Akkor végig várta az előadást. - -A choreograph művészet «Star»-ja volt akkoriban mademoiselle Florinde. -(Franczia művésznő Leutomischlből: népszerű nevén «Kolatschen-Lizl.») - -Egy este a klubbnak egy habituéja látogatást tett a grófnál, s miután -azt nem találta otthon; az illedelmi vizitet folytatta a grófnőnél. Régi -jó ismerős volt. - -– A grófnő nagyon szigorú regulában tartja Oszkárt: mondá a jó barát. -Van három hete, hogy nem láttuk a klubban: azt hiszi róla mindenki, hogy -maidenspeechre készül a magyar lordok házában. - -A grófnő el tudta titkolni meglepetését. Neki mindig a klubban hallott -meséket szokta előadni másnap ebéd fölött. És ő maga ott sincs. – Akkor -valahol másutt van. - -– Nekem megigérte, hogy nem kártyázik többet. Mondá a helyett, hogy -meglepetését elárulta volna. - -– Hiszen, az igaz, hogy a kártya nagy betegség. De higyje el grófnő, -hogy néha a gyógyszer rosszabb a betegségnél. - -Ezzel az elejtett szóval egyszerre fel lett Argusnak minden szeme -nyitva. - -A grófnőnek nem lett nehéz bizonyosságot szerezni magának a valódi -tényállás felől. - -Oszkár nagyon is vigyázatlanul vitte a dolgát. A felesége megtudta, hogy -az egész időt, a mit máskor a klubban szokott hasznosan értékesíteni, -hetek óta következetesen a primadonna boudoirjában vesztegeti el. - -Egy reggel kitörésre került a dolog. - -– Ön mindennap Florindánál van! Támadá meg férjét egyenes assautval. - -– Ahán! Jön a numero három. Dörmögé Oszkár s engedte üttetni a -plastront. - -– Mindenről értesülve vagyok. - -– És «sok» az a «minden?» - -– Elég arra, hogy engem halálra sértsen. Ön nekem azt hazudja, hogy a -klubba megy kártyázni. - -– No – és rosszabbat teszek, mintha oda mennék? - -– Ott csak a pénzét veszti ön el, de itt a becsületét. - -– Ezt nem értem. - -– Egy courtisane boudoirjában! - -– Ez a nagy tévedés. Az egy művésznő. - -– A kinek szabadalma van? - -– Kivételes állása minden esetre. Önök előkelő hölgyek azt képzelik, -hogy egy művésznő termeiben nem is lehet mást, mint orgiákat rendezni. -Rossz regényekből szedik az ismereteiket. Megnézik a «Kameliás hölgyet,» -a «Márvány hölgyeket,» s aztán azt hiszik, hogy a mi a szinpadon szabad, -az a zárt ajtók mögött is lehet. Hisz nem vagyok én egyedül Florindánál. -Se az első nem vagyok, a ki érkezik, se az utolsó, a ki a többiek után -ott marad. Ott egy illustre társaság van együtt. A szellemi életi -világa. Müvészek, költők, celebritások. Ott egy kétértelmü szót nem -lehet hallani. Annál kevésbbé lehet valami szerelmi cselszövénynek -kezdődni. Florinda egy szikrázó genie, a kinél elfelejti az ember azt, -hogy nő. - -– Édes Oszkár. Ön nem veszi észre, hogy védekezés közben milyen mérges -sebeket üt rajtam. Ha nyiltan, brutalisan bevallaná, hogy «hát mi bajod -vele: én szépnek találom s gyönyörködöm benne, a hogy férfinak lehet: én -szeretem a halat, tehát megeszem.» Akkor meglehet, hogy én -dúlnék-fúlnék, porczellánokat törnék, asszonyi mérgemben; de végre is -azt gondolnám, hogy fiatal férjem van: heves a vére: nagy betyár! Még -titokban büszke is volnék rá. De mikor azt mondod, hogy «oh engem semmi -földi szenvedély nem csábit e nőhöz: én csak a szellem, a genie -gyönyöreit keresem nála, a miket te együgyü, ostoba, unalmas feleség nem -tudsz nekem nyujtani.» Ez engem összetör. Nem kiabálok: nem csinálok -jeleneteket; de megemészt a szégyen, az undor, a keserüség. Mondd ki -őszintén, hogy használod azt a nőt, mint szeretődet: s én nem -kérdezősködöm utána többet. - -– Ismét csak azt mondom, hogy soha sem volt vele semmi viszonyom. - -– Akkor hát gyáva vagy, a ki nem mer követelni, vagy pedig éhenkórász, a -ki nem tud egy pohos bankárt túlliczitálni; hanem lesi a maradékot, mit -az a tanyérján ott hágy! - -Még erre a kegyetlen «touche»-ra sem volt hajlandó Oszkár felemelni a -fleurettet, akár paradera, akár ripostra. - -– Azt önnek kell legjobban tudni: súgá vissza. – S az övé maradt az -utolsó szó. Mindig nagy baj egy férjre nézve, ha az utolsó szót magának -tartotta. - -Pár nap mulva valami kellemetlen esemény történt a grófnő lakásán. - -Az öltöző szobájából elveszett egy karperecze, a mit este, szinházból -hazajövet tett le a kandalló párkányára. A férje kisérte haza. - -A karperecz értékére nézve is nagybecsü volt: a rosettet rajta tizenkét -nagy brilliant képezte; de legnagyobb értékét a befoglalt nagy -igazgyöngy adta meg, melynek közepébe ritka természetjátékul egy fekete -kereszt volt benőve. Magát a gyöngyöt a grófnő nagyatyja kapta a pápától -ajándékba, mikor II. József császár idejében Bécs falai közt hosszasan -időzött ő szentsége. - -Ez az ereklyének is felbecsülhetetlen kincs veszett el a szobából. - -Pedig oda senkinek bejárása nem volt. Tolvaj nem juthatott be a -palotába; mert ott a grófnő és férje egyedül laktak: s a zárt kapun -minden embert a portás eresztett be és ki. A gróf kénytelen volt azt -esetet a rendőrségnél bejelenteni, a beküldött rendbőrbiztos vallatóra -vette a házi cselédséget. Azok mind egyenkint tisztázni tudták magukat. -A komornyiknak épen szabad napja volt: nem is hált a palotában. Egyedül -a komornára hárulhatott a gyanu. Az sirt, esküdött, a haját tépte; -mezítelenre vetkőzött, mint egy őrült: annál rosszabb! Elvitték -vizsgálati fogságba. - -Ott sem tudtak belőle kivenni semmit. A karperecz elveszett. - -Közbejött aztán valami nagy országos örömünnep. Bécs városa ez alkalomra -fényes bált adott. - -Az efféle jubilaris ünnepélyes báloknál egy nagy baj van. Nem lehet a -meghivott vendégeket kategoriánkint termekre szétcsoportosítani. Hogy -például az egyik teremben foglalna helyet a magas aristokratia, a -felsőbb tisztikar és az előkelő hivatalos nép, salonképes hölgyeivel. A -másikban aztán a bourgeoisie: a gazdag gyárosok kereskedők, -szabómesterek és mózeshitüek. A harmadikban a minden világrészbül -összecsődült idegenek, lengyelek, japánok, török, magyarok. A -negyedikben végre a művészek, művésznők, tánczosnők, énekesnők -muzsikusok, piktorok, poeták, ujságirók: egy szóval a «bohéme.» No hát -ez a század negyedik fertályában már lehetetlen. Azért megtörténik, hogy -a zsúfolásig tömött fényes teremben egymással karambolázik az igazi -török basa meg a trafiktürke, a minisztert megszólítja a reporter, s a -ballettánczosnő uszálya végigseper a herczegasszony schleppjén. Senki -sem marad egy helyben: minden nyüzsög, mint a feldúlt hangyaboly: egyik -látni, másik láttatni akar. – Szabad a vásár! Mindenki «passiv» -helyzetbe jutott: «activ» állapotja csak annak a fürgencz emberkének -van, a ki testétől elálló frakkban, ferdére csúszott kravátlival, semmi -érdemrenddel a gomblyukában, hanem jegyzőkönyvecskével a kezében -furakodik a legsűrűbb tömegen keresztül, nem törődve vele, hogy kinek a -schleppjét, kinek a sarkantyúját tapossa le; hanem jegyezve szorgalmasan -a jelenlevő celebritások neveit, toilettjeit, kiejtett szavait, -szellemes aperçuit a «reggeli lap» számára. - -Ebben a nagy tohuvabohuban egyszerre csak szembetalálkozott X. X. grófnő -Florinda kisasszonynyal. - -A grófnő a férje karján sétált. - -A művésznő elegáns grácziával inte ismerős bókot – Oszkár felé. - -Még ez az ismerős mosoly nem lett volna olyan halálos méreg. Hanem -ugyanakkor X. X. grófnő meglátta Florinda kézcsuklóján az elveszett -karpereczet. Nem lehetett csalódás. Ilyen gyöngy, azzal a természetes -kereszttel a közepén, nincs több a világon. - -A reporter ternot csinált. - -Feljegyezheté a tárczájába: - -«X. X. grófnő: egyike a legelőkelőbb translajthániai mágnásnőknek -hirtelen rosszul lett és elájult. A mentőtársaság rögtön alkalmazott -segélyének daczára sem jött magához, palotájába kellett őt szállítani.» - -Másnap délben a komornyik, midőn Oszkár grófot öltöztetni bejött, egy -levelkét csúsztatott a kezébe. - -– Ahá! Monda a gróf. - -A czimzeten megismerte a grófnő irását. - -Akár fel se bontsa. Tudni lehet a tartalmát. - -Elébb végezte a fürdését: azután behozatta a csokoládéját, s végig -futott szivarozás közben a reggeli lapok báli tudósításain. - -Rittig! Mindegyikben benne volt a grófnő elájulása. De annyi tapintat és -discretio mégis volt mindegyikben, hogy Florinda nevét nem említék -ugyanabban a sorban, hanem külön kikezdésben. - -Már erre aztán mégis kiváncsi volt megtudni a történetnek a folytatását -s felbontá a billet doux-t. - -Csakugyan azt tartalmazá, a mit sejtett. - -«– Uram. Ha holnap reggelig az elveszett karpereczem itthon nem lesz, s -az igazságtalanul bezáratott cselédem szabadon nem lesz bocsátva – akkor -válunk.» - -«Ah – ah!» - -Szépen zsebredugta a levelet. - -– George! Hány órakor indul a gyorsvonat Budapestre? - -– Négykor. - -– S még most csak egy óra. Mi az ördögöt csináljon az ember addig? - -Unalmában villásreggelizik az ember. Azt a vasuti vendéglőben is el -lehet végezni. - -Négy órakor már a rezervált félcoupéeban nyujtózkodott s meghagyta a -kalauznak, hogy Budapestig fel ne költsék. - -A grófnőt nem tartotta szükségesnek incommodálni annak a bejelentésével, -hogy hová utazik. Hisz az is bizonyosan kiváncsi lesz a mai lapokat -elolvasni. No hát azokban – mindjárt a báli tudósítás alatt rá fog -bukkanni a «Sport» rovatra, abból részletesen megtudhatja, hogy holnap -és a rákövetkező három napon mennek végbe a budapesti lóversenyek, s -azokon a «My Dream» a nagy államdijért fog versenyezni. A többit -combinálhatja a maga eszétől. - -Ha tetszik neki: utána jöhet. Azt is tudhatja, hogy Oszkár mindig az -Angol királynő vendéglőbe szokott szállni. Nincs közöttük semmi titok. - -A grófnő, a mint értesült a férje elutazásáról, tudta, hogy mi a legelső -kötelessége. Elment személyesen a vizsgáló biróhoz: kinyilatkoztatá, -hogy az elveszettnek hitt karperecz megkerült, s kérte a letartóztatott -komorna szabadon bocsátását. Ez rögtön meg is történt. - -A méltatlanul gyanusított leányt aztán gazdagon megajándékozá, adott -neki kitünő bizonyítványt s elbocsátá a szolgálatból. - -A budapesti lóversenyekre pedig nem rándult le. Nem volt több kedve az -istenek nektárjából inni, a mióta megtudta, hogy hogyan szüretelik? - - - - -XXXI. FEJEZET. A FIZETŐ NAP. - -Négy napig hasztalan várt a férjére a grófnő. Az még csak egy levél, egy -távirat útján sem adta jelét, hogy gondol reá. - -Ötödik nap délben, a vonat megérkezte után, toppant be a szobájába. - -A grófnő úgy tett, mintha nem ügyelne rá: különben ha ránézett volna, -okvetlenül megdöbbentté teszi az a baljóslatos kifejezés, a mi Oszkár -egész megjelenését kisérte. Sugárzott az arczáról a kétségbeesés. - -Azon kezdte, hogy a nejének a kezét megfogta és ajkaihoz emelé. - -Ezt úgy hiják, hogy «kézcsók». Szokták tiszteletből tenni, vagy -szeretetből, vagy kiengesztelésből. - -A grófnő porczellánra festett. Valami khinai madár volt készülőben. - -– Meghozta ön a karpereczemet? Kérdezé, rá se nézve a férjére. - -– Eh, ki beszél még mai nap is az ön karpereczéről? Azóta nagyobb dolog -történt. Megbukott a My Dream. - -– Ki az a My Dream? - -– Hát az én versenyparipám. - -– Hol bukott meg? - -– Hát a budapesti lóversenyen. Onnan jövök. - -A grófnő nem titkolhatta el a kárörömét. - -– Hát megbukott? Nem megmondtam? Hogy a saját fegyverével fogják önt -megverni. Az «egy» róka rátalál a «másfél» rókára. Ezúttal az ön -jockeyját vesztegette meg más. - -– Nem úgy történt. A My Dream egész az utolsó jelző oszlopig folyvást -vezetett. A birálói tribün közelében fél ló hosszaságnyi előnye volt. -Hanem az új jockey nem ismerte a ló szeszélyességét. Még három -lóhosszaságnyira a tribünehöz azt akarta, hogy egész lóhosszával győzzön -s rávágott az ostorral a ménre. Az abban a perczben megállt, -megfeszítette a lábait s nem ment tovább. Valamennyi versenytársa mind -elfutott mellette: az én lovam utolsónak maradt. - -– Hát ez az érem visszás oldala. - -– Én elestem a bizonyosnak hitt nagy állami dijtól. - -(Isten büntetése rajtad! Gondolá magában a grófnő, de nem mondta ki.) - -A gróf leveté magát egy karszékbe: s a körmeit kezdte rágni. - -A grófnő pedig nem kérdezte tőle, hogy hát még mi ujság szép Budapesten? - -Csak neki kellett magának előállni vele. - -– Hiszen ha csak az volna a baj, hogy a dijat nem gombolhattam be; de -roppant sokat vesztettem a fogadásokon. - -– Azt is előre megjövendöltem önnek. - -– A fogadásaim, a miket elvesztettem, hatszázezer forintra mennek. - -Erre a szóra mégis abba hagyta a grófnő a paradicsommadár festést. - -– Hatszázezer forint? Hisz az őrült nagy összeg. S képes volt ön azt -fedezni? - -– Csak százezer forintot tudtam készpénzzel kifizetni: az apróbb -fogadásokat, a kik nagy lármával követelnek; a többi a fejem felett -függ. - -– S hogy fogja ön azt a feje fölül elhárítani? - -– Annak csak két módja van. Az egyikről nem beszélek. A másik az, hogy -megkérdezem: van-e még valaki, a kinek az én fejem ér valamit? - -– Azaz, hogy ötszázezer forintot? - -– Igen. - -– S ha jól sejtem, az a valaki én vagyok, a kitől ezt megkérdezik? - -– Ki lenne más? - -– Nagyon megtisztelő bizalom. S ön engem elég szellemdúsnak, elég -szikrázó genienek tart arra, hogy ennek a kérdésnek a horderejét -megértsem? Nem tart tőle, hogy én olyan ostoba, olyan hétköznapi lélek -vagyok, a ki azt kérdezi, hogy: de hát okvetlenül meg kell-e önnek azt -az összeget fizetni, a mit a fogadásain vesztett? - -– Ha nem teszem, kilöknek a klubból, s többé gentlemanek társaságában -meg nem jelenhetek. - -– És az valami nagy baj lesz? Nincs ön előtt több ismeretes világrész, -csak a klubb, meg a turf? Nincs-e nekem szép uri birtokom, a hol ön -fejedelmileg élhet, vadászhat, gazdálkodhatik: részt vehet a -politikában, vezethet egy vármegyét? Nincs-e önnek ott a széke a magyar -főrendek asztalánál? mit senki sem tehet vitássá a miatt, hogy a -totalizateurnek adós maradt. Vagy ha ez mind nem tetszik: nincs-e nyitva -a kerek világ ön előtt? Nem mehet-e el körül utazni a földet? vad -emberek közé, a kiket elégszer meglátogatott? Okvetlenül azt akarja, -hogy az itthoni kannibálok egyék meg? - -– Grófnő! Elismerem, hogy ön nagyon szellemdús. Hanem ez mind nem -kérdés. – Ér-e önnek valamit ez az én fejem: vagy nem? - -– Ér! Én megosztom önnel az egész vagyonomat; hanem akkor hagyja ön itt -ezt az egész világot, a miben most él, és jöjjön velem oda, a hová én -viszem. - -– Elismerem, hogy ön angyal; de én még egy angyalnak sem adom el a -lelkemet. Én az adósságaimat lefizetni becsületnek tartom. Akar ön -adósává tenni, vagy nem? - -– Ha ezzel aztán minden helyre volna hozva. Talán nem is gondolkoznám -rajta. De ha én most az ön könnyelmüen kötött tartozásait kifizettem, – -az után a nagy keserüség, az után az égető megszégyenítés után, a mivel -ön engem elhalmozott: egy év mulva ön megint azt fogja tenni, a mit most -tett. Hogy az elveszett fél milliót visszanyerje, utána fogja küldeni a -másikat. Mi a lejtőn, ha megindultunk, meg nem állunk. Nekem nagy heverő -tőkepénzeim nincsenek. Ha önnek ma egy félmilliót át kell adnom: -adósságot kell felvennem a birtokaimra. Azokat törleszteni kell s ezzel -az összeggel oly mértékben fog kevesedni a jövedelmünk, hogy kénytelenek -leszünk falura visszavonulni. - -– Ön nagyon okos asszony. Argumentumai nagyon nyomosak. Nem kisértem meg -a czáfolásukat. Tudni fogom, hogy mi a teendőm. - -– Ugyan hát illik az egy erős férfihoz: ilyen fenyegetéssel rémíteni a -hitvestársát? Ha egy bukott kalmár, a kinek a gyermekei alól elárverezik -az utolsó nyoszolyát, a ki elvesztett vagyont, hitelt, becsületet, -kétségbeesésében elvágja a torkát, azt mondjuk: Isten legyen irgalmas -szegény lelkének! De mi hajtja önt ennek az örvénynek? Az, hogy nem -mehet ön többet a klubba: «avantaget» gyakorolni saját találmánya -szerint a buta pointeurök felett? hogy nem jelenhet meg a turfon, a -mások lovászait megvesztegetni? hogy nem párbajozhat többé fintázott -pisztolyokkal bizonyos kimenetelre? – Ez a becsület, a minek az -elvesztését egy férfiunak nem lehet túlélni? - -E kemény dorgálás alatt Oszkár gróf az ablak előtt állt, háttal fordulva -a neje felé. - -Az ablak előtti három lábu állványon volt japáni vederkében egy exoticus -virág, melyre rásütött a nap: a nyiló fehér virág kelyhében fürdött egy -fényes arany zöld légy. - -– Milyen szépen süt a nap! sohajta fel a gróf. Milyen jó szaga van ennek -a gardéniának!… - -Azzal megfordult s minden üdvözlés nélkül elhagyja a neje szobáját. - -Ez a hang, ez a szó nem ment ki a grófnő lelkéből. - -«Milyen szépen süt a nap!» - -S ki tudja meddig süt erre a főre? - -Rajtakapta magát, hogy most is szereti ezt az embert. - -Őrültség tőle az a szerelem; de hiszen ha az nem volna, akkor nem -nőhetett volna oly szörnyeteggé, hogy az anyai érzést is elfojtsa -szivében, hogy saját leányának vetélytársnéjává legyen. Győzelmes -vetélytársné! - -Hja bizony, a győzelem nem megy vérontás nélkül! - -Csöngetett a komornyiknak. - -Levelet irt a férjének. - -«Elitéllek. De megmentelek. Még ma beszélek a bankárommal». - -Ezt átküldte Oszkárnak a lakosztályába. - -Válasz jött rá vissza. - -«Köszönöm. Életem a tied». - -Azontul aztán sok járás-kelése volt a grófnőnek: bankárhoz, -jogtanácsoshoz, földhitelintézet igazgatójához. Ilyen nagyobb összeg -kölcsönvétele sok peripetiákon megy keresztül, a míg nyélbe sütik. - -Azt pedig tudta a grófnő, hogy a fogadásokon vesztett összegeket -negyvennyolcz óra alatt le kell fizetni; mert ha e határidőn túl halad a -teljesítés, az illetőnek joga van a mulasztást a klubb elé hozni, s -akkor a késlekedőt kigolyózzák. - -Ezt az aggodalmát némileg megnyugtatá a bankárja azzal a biztosítással, -hogy panaszt csak az emelhet, a ki irásbeli felhivásra nem kapta meg -rögtön a fogadáson nyert összeget. - -E végett a grófnőnek ügyletszerü feladata volt a férje czimére érkező -leveleket sajátkezüleg felbontani, hogy ha azok között találkozik -megsürgető levél, annak az iróját azonnal kielégíttesse a bankárja -által, a ki kisebb összegeket a kölcsön fejében előlegezni kész. Saját -magának is volt készpénze s az ékszereit is mind zálogba tette. El volt -készülve az ostromra. - -Azonban az ostrom nem következett be. Elmult a kritikus negyvennyolcz -óra s még senki sem jelentkezett a tartozásokért. A gróf nevére érkezett -levelek csupa barátságos meghívásokat tartalmaztak, kolduló-levelekkel -vegyest. - -A kapusnak kötelessége volt mindenkinek azt mondani, hogy a gróf -vadkan-vadászaton van. Abban az évadban ez volt az egyedüli lőhető vad. - -Oszkár pedig ez idő alatt szobafogságban volt. Nem volt neki szabad a -lakosztályán kívül mutatni magát. - -A harmadik napon a jockey-clubb stampigliájával ellátott levél érkezett -a kapushoz. Azt is a grófnő vette át. - -Nyugtalanul, dobogó szívvel nyitotta azt fel. Ha ez már talán a Verdikt -volna. - -Ah, nem az volt! Au contraire. Az elnökség meghívja a grófot rendkívüli -választmányi ülésre. Tárgya: tagválasztás. – Nincsen semmi veszély! - -A negyedik nap reggelén értesíté a grófnőt az ügyvédje, hogy a -kölcsönkért pénz liquidálva van. Azonnal fölvehető. - -Ő maga sietett azt a földhitelintézetnél átvenni. Aztán vágtatott haza. - -A mint a kapu alá behajtatott, azt kérdezé a kapustól, hogy nincs-e a -grófnak levele? - -Egyetlen egy volt. - -Annak a borítékján kívül, lezáró pecsét helyett, egy valódi nemes gyopár -(Edelweis) volt felragasztva. A czímen nőirás felismerhető. - -Ha ez a nemes gyopár nem lett volna a levélen, a grófnő nem bontotta -volna azt fel. A pénzcsomaggal együtt adta volna oda neki. - -– Itt a pénzed: meg ez a levél, még ezzel is több legyen az adósságod -nálam. Szabad vagy. Csak az én rabom vagy. - -Hanem az a virág mindent elrontott. - -Mikor a szobájába érve, egyedül maradt, felszakítá az edelweiszos -borítékot, s kivette a parfümös levélkét belőle. - -Florinda irta. - -Furcsa levél volt! Épen nem szellemdús. Így a Kolatsen-Lizl irhat. - -– Szép Diegóm. Hát mi lesz abból a fél millióból, a mit nekem igértél a -budapesti lóversenyek után? - -A végtelen düh állta el egyszerre minden idegeit. Nem hallgatott többé -se eszére, se szivére. Leült levelet irni a férjének: s azt a hetæra -levelével egy borítékba zárva, átküldé hozzá. - -Mit irt e levélben? azt nem tudja senki, mert abból fojtást csavartak. - -Tíz percz mulva egy csattanó dörgés rázta meg a palota ablakait. Oszkár -gróf a legnagyobb kaliberű bölénylövő fegyverével zúzta szét a fejét. -Azt a gyönyörű szép fejet, a miről a világ asszonyai annyi álmot -álmodának – – - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - - - -XXXII. FEJEZET. A BUVÁROK. - -A grófnő rögtön kiköltözött a palotából. - -A temetést se várta be. - -Menekült a rémtett színhelyéről. Haza sietett magyarországi birtokára, s -ott elzárkózott a kastélyába a világ szeme elől. - -Nem kellett tartani a látogatásoktól. Egy ilyen gyászban nincsenek -résztvevők. - -A világ előtt mindig a halottnak van igaza. Az van elitélve, a ki őt -megmenthette volna, de elmulasztá. - -Arra az egyre volt gondja, mielőtt Bécsből elfutott, hogy a -jogtanácsosának átadja azt a szerencsétlen félmilliót, a mit épen -kölcsön felvett, hogy elégítse ki belőle azokat, a kiknek Oszkár -tartozik. Ha az nem találna elég lenni, tudassa vele, hogy utána -pótolhassa. - -S aztán ott maradt ősei kastélyában rettenetes egyedül. - -Örökké ébren és örökké álmokat látva. Közel a megtébolyodáshoz. - -Mikor azokon a nagy viszhangzó termeken végig ment, úgy tetszett, mintha -ők jönnének reá szembe: az a szép ifjú dalia, s a hozzá illő ifjú -hajadon. Milyen boldoggá tehette volna őket. A mit annak igért a férfi, -azt meg is tartotta volna, egész más jellem fejlődött volna ki nála a -nemes kedélyű nő befolyása alatt. Hibáit magas erényekkel cserélte volna -ki. Sokszor adott már szárnyakat a nő a férfinak. - -És most mind a ketten halva. Az egyik jobban meghalva, mint a másik. És -mind a kettőnek ő az oka. Az ő hiusága, szenvedélye. - -Sokszor úgy tetszik neki, mintha a lépteiket hallaná ropogni a park -porondos útján. – Nem! őzek futnak végig az úton. - -Majd azt hallja, hogy kaczagva kiáltoznak künn a kastély előtti -pázsíton. Hangjaikra ismer. Oda fut az ablakhoz. Nem azok! A várnagy -gyermekei játszanak lawn tennist. - -Hintót hall végig gördülni a kastély aranyozott vasrácsa előtt. Talán ők -érkeznek vissza? Nem! Tovább gördül az, itt nem áll meg senki. - -Egyedül étkezik; napvilágnál, lámpafénynél. Ha ugyan étkezésnek lehet -nevezni, mikor valaki az ételeket végig bámulja. - -Csak nappal mer lefeküdni, éjjel virraszt. - -Felhívja magához a várnagy kis leányát, s azzal meséltet magának. - -A kasznárjától azt kérdezi, hogy nem készülnek-e még a szürethez? Az -hüledezve rebegi, hogy még csak most kezd virágzani a szőlő. – Azt -hitte, hogy már három hónapja, hogy Bécsből eljött; pedig még csak három -hete. - -Egy nap aztán az a meglepetés éri, hogy a kastélya kapuját feltárják s -három szép paripát vezetnek be az udvarra, csikos zubbonyú lovászok. - -A grófnő épen künn ül az erkélyen. - -– Mit akarnak ezekkel a lovakkal? kérdi az istállómestertől. - -Az alázatosan felelt. - -– Hát kérem alássan: a fiskális úr hozta Bécsből. - -– Az én jogtanácsosom? - -– Igenis, a bécsi advokát úr: - -– De hogyan «hozta?» - -– A vasúton, kérem alássan. - -– Hát itt van? - -– Igenis, kérem allássan. Odaszállt a tiszttartó úrhoz. - -– Hát miért nem jelentik be? - -– Azt méltóztatott parancsolni a várnagynak, hogy senkit se jelentsenek -be. - -– De az ügyvéd kivétel. Azzal dolgom van. Küldjenek érte sietve. - -Azalatt szemlére vette a lovakat. Jól ismerte őket. Ezek voltak Oszkár -kedvenczei. Azok is ráismertek arra a hölgyre, a ki nekik czukrot -szokott adogatni a tenyeréből. Köztük volt a My Dream is. Kevély -fejhordozású állat, táguló orrlyukakkal, fényes granátvillogású -szemekkel. Az egész tekintete mutatta, hogy mennyivel előkelőbb lénynek -tartja magát ennél a két lábon biczegő fajzatnál. A kötőféket tartó -lovász egész figyelmét igénybe vette, hogy egyet ne harapjon rajta, vagy -lábával fel ne köszöntse. - -– Hejh! Te gyilkos! mondá neki a grófnő, mikor odament hozzá, s a nyakát -megveregette. - -A My Dream valamit mondott rá: a maga nyelvén, a mi azt tehette, hogy -«te is az!» - -(Úgy-e te se tudod tűrni a korbácsütést?) - -E közben megérkezett a bécsi ügyvéd. Másod magával jött. A kisérője egy -zsandár volt, teljes fegyverzetben. - -– Ön csendőr kiséretében jön hozzám? kérdé elbámulva a grófnő. - -Az ügyvéd inte a fegyveres vitéznek, hogy maradjon künn, s aztán -felvezetve a grófnőt a veranda lépcsőin, halkan mondá neki: - -– Kiséretet kellett hoznom magamal: ilyen nagy összeg pénzzel nem merek -egyedül járni. - -– Nagy összeg pénzzel? - -– Igen. Az egész félmilliót hozom. És még azon fölül is. A mi az elhunyt -gróf ritkaságainak árveréséből begyűlt. - -– Hát a kiknek tartozott? - -– Nem jelentkezett a kitűzött határidő alatt senki. - -– Ez csodálatos. - -– Nem csodálatos biz az, grófnő. Az öngyilkosnak nem maradnak -becsületbeli adósságai. Az a négy lat ólom mindent kifizetett. A -gentleman bajtársak, a kiknek vesztett fogadásokkal tartozott, mind -félre ugranak mellőle, nehogy a vére rájuk frecscsenjen, s másnap -mindenki azt mondja: «Szegény Oszkár! de kár érte! Vajjon kinek -tartozhatott?» A halálnak nem akad gazdája. - -– Holmi apró iparos árjegyzéken kívül, a mi a tárczájából fedezve lett, -semi tartozása sem volt a grófnak. Én a rámbizott összeget visszahoztam, -nem akarom magamnál tartogatni. A paripákat is elhoztam magammal. A gróf -halála órájában végrendeletet tett, s a grófnőt nevezte meg általános -örököséül. - -Tehát még ő örököl férje után! Milyen ironia! - -Az elmondottak után ismét fölébredt egy alvó szörnyeteg a grófnő -lelkében. A gyanu, a féltés. – Hátha nem is igaz a nagy veszteség, a -miért most nem jelentkezik senki? Hátha az a nemes gyopár vezet a -rejtély titkára? - -A sértett becsvágy legtovább élve marad az emberben. Corday Sarolta -levágott feje, a hóhér arczulütésére még elpirul. - -– Nem hagyott semmi levelet maga után a gróf? kérdezé az ügyvédtől, -indulattól fuladozva. - -– A végrendeletről szóltam. - -– De egyébről? - -– Meg kell mondanom az igazat. Volt egy lepecsételt levél az asztalon, -de azon csak egy keresztnév volt. - -– Minő keresztnév? - -– A grófnőt úgy tudom Katharinának híják. – Nem az volt rá irva. - -– Hát mi? - -(A sárkány tüzet okádott már!) - -– «Amelie»-nak volt czímezve. - -(Aztán fejére zúdult a tenger.) - -– Az a leányom neve. - -Az ügyvédnek gyámolítani kellett a grófnőt, hogy a lábáról le ne -rogyjon. Alig tudta a lépcsőn felvezetni a szobáiba. - -Ott aztán leveté magát a grófnő a kerevetre és zokogott keservesen. - -– Milyen igazán szerette őt! - -Azután lassankint magához tért s letörlé a könyjeit. - -– Hol van az a levél? - -– Elébb hadd adjam át az összeget. - -– A levelet kérem elébb. - -Eleget tettek a szeszélyének. - -Kezébe vette azt a finom vieux saxe papirra irott levelet, a koronás -monogrammal lezárt borítékban s hosszan elbámulta a ráirt betűket. - -– Milyen szép betűket rajzolt, mikor halni készült. Nem nekem irt, hanem -a leányomnak. - -– De most, kérem, vegye át az összeget a grófnő. - -– Csak vigye ön vissza és tegye valahová letétbe. Ez az összeg ne égesse -az én lelkemet többé. Tudok egy jó czélt, a mire fordítani lehet. -Hirdettesse ön ki, hogy félmilliót kap tőlem, a ki az eltünt leányomat -visszahozza. - -– Hát a grófkisasszony nem ment kolostorba? kérdé bámulva az ügyvéd. - -A grófnő előkereste a szekrényéből a leánya leveleit, a miben az -rettenetes búcsút vesz az anyjától. - -– Olvassa ön ezt. - -Az ügyvéd egyeneslelkű ember volt. Nem birta felháborodását eltitkolni. - -– De hát, grófnő, most jut eszébe önnek az eltünt leányát kerestetni? - -– Eddig is nyomoztattam, de sikertelenül. Nem tagadom, rettegtem -rátalálni. Irtóztam a gyalázattól. De most már nem törődöm semmivel. -Találják fel akárhol, akárminő helyzetben; elbukva, eléktelenítve; csak -hozzák vissza. Nem lehet annyi bűne, a mennyit az én gyászfátyolom el ne -takarjon. Legyen ön segítségemre! - -– Jól van, grófnő. Ha ez szilárd elhatározása, akkor adok önnek egy -tanácsot. Ha a leánya oda szállt le, annak a tengernek a fenekére, a -mivel önt megfenyegette, ott őt senki más meg nem találja, mint csupán a -saját édes anyja. Akkor önnek kell a leányát felkeresni. - -– Annak a tengernek a fenekén? - -– Annak a sártengernek a fenekén. - -… Az ügyvéd aztán elmondta az egész tervet, a mit a grófnőnek követni -kell. - -A grófnő ráállt, hogy felölti a buvárkészüléket. - -És ahhoz valóban merész elhatározás kellett, hogy valaki ezt a tervet -keresztül vigye. – Miről volt szó? - -Egy fiatal grófleány meggyűlöli az előkelő társaságot, s abban legfőkép -a hűtelen jegyesét és vetélytársnőjét, az édes anyját. – Boszút akar -rajtuk állni és az egész társaságon. – Meg akarja gyalázni a családja -nevét. – Nem is új találmány ez. – Egy herczegkisasszony, a ki családi -controversiából kávéházi énekesnővé inaugurálja magát, s a herczegi -czímert a harisnyájára hímezteti, a hol az egész világ láthatja. - -Az ötlet bizarr, de egészen lélektani. - -Meghurczolni a legfényesebb optimatesnevet a «mob», a «hanjagel» között. -Összepárosítani a diadémot a phrygiai süveggel. Foghagymabűzt lehelni az -ájuldozó haute-volée arczába. Van benne valami dæmoni elégtételvevés. - -Azonban az eltünt leány levelében még ennél nagyobb fenyegetés volt. Ez -már nem arról a «félvilágról» beszélt, a hol a fényes «nevet» -bepiszkolják, hanem a hol már semmi «nevet» sem viselnek. Ez már az -«alvilág», a mi a cafée chantantok podiumán is alul következik. - -Az ilyen nagy kedélytévedésre már csak a pathologia ád magyarázatot. -Hanem az ád. Ha egy angyal elbukik, abból egyszerre dæmon lesz. Ha egy -vesztaszűz leveti fátyolát, a bajadér jön ki alóla. S ennek mind az -idegszervezet az oka. Idiosyncrasia a neve. Gyakran előfordul a -klinikán. - -Abban tehát mind a grófnő, mind a jogtanácsosa megállapodának, hogy az -eltünt leányt egy bizonyos világ sphæráján belül kell keresni. Abban a -gőzkörben, mely parfümből és ser-zamatból, szivarfüstből és lámpagázból -verődött össze. - -A grófnőnek le kellett mennie Budapestre teljes incognitóban. Nem is -vasúton, hanem «gyors parasztokkal». - -Ott kifogadott egy üresen álló szállást, a hol a házmesterné szolgálta -ki. - -Férfiruhát öltött, a mi termetét nem árulta el. Egész deli gavallérnak -nézett ki benne. A haját felbodorított fürtökben viselte. Nagyon -hasonlított egy hegedűművészhez. - -A budapesti főkapitányság azután adott a rendelkezésére egy ügyes és -bátor detektivet, a ki őt az ismeretlen alvilág labyrintjában kalauzolja -és megvédelmezze: ez volt «Reznek» úr. - - - - -XXXIII. FEJEZET. REZNEK ÚR. - -Reznek úr volt a fővárosi alvilág lakóinak a réme. A legügyesebb kutató -rendőr. - -Már egyszer találkoztunk vele. Ama hófúvásos éjszakán, a mikor a ruttkai -vonat elkésve érkezett meg a «losonczi» pályafőhöz. - -Hogy akkor a jelezett grófkisasszonyt elszalasztá, az nem az ő hibája, -hanem a Paczal János konstáblernek az érdeme. - -A detektivnek a kezében volt a téves személyleirás, a mit a kiindulási -állomásról megküldtek a budapesti rendőrségnek, de az épen nem illett rá -a vonattal érkezett egyetlen fiatal fehércselédre. Azért azt mégis -figyelmébe vette volna a detektiv, ha véletlenül a váltóőr pártul nem -fogja. Ha az a leány egyedül megy ki a pályaházból, akkor a konstábler -intésére a detektiv mindenütt a nyomában marad. Így azonban a kantinból -visszatérő detektiv, a ki a napszámosokat kérdezte ki, azt a tudósítást -vette az őrt álló konstáblertől, hogy «megkerült a Kapor Ádámék -elveszettnek hitt szobalakó mamzellje». S ezzel az egész szimat el lett -vesztve. - -S minthogy a koldusok szövetsége még erősebb és szervezettebb, mint a -szent Hermandad szolgáié, a személycserét, a kik sejtették, tudták, azok -sem árulták el soha. Hiszen nem volt bűnös, a kit rejtegettek. A saját -nyomorúságuknak enyhítője volt az a tudat, hogy ezt szívesen osztja meg -velük valaki, a ki, ha akarná, palotában lakhatnék, a ki maga is szenved -– és nem mondja senkinek. - -Jutalom eddig is volt kitűzve, ezerekbe menő az eltünt grófleány -feltalálójának, de arról csak a rendőrségi közegek tudtak, hírlapokban -nem lehetett azt kikürtölni. Képtelenség volt feltenni egy rendőrről, -hogy az, ha valami gyanút talál, mely nyomra vezet, azt fel ne -használja, a szép dijazás reményében, kivált miután a feljelentettnek -ezáltal nem kárt, de hasznot tehet. De hát azt már láttuk, hogy Paczal -János nem volt rendőrnek való ember. - -Reznek úr már az volt. - -Hát bizony ő sem született annak. Nem is készült erre a derék pályára. A -«detektivséget» nem tanítják se az egyetemen, se a polytechnikumon. - -Reznek úr valamikor épen azon az úton járt, a melyen Oszkár gróf. -Csakhogy ő, mikor a nagy árok keresztül állt az útjában, nem ugrott bele -a nyakát kitörni, hanem szépen leszállt abba s folytatta tovább a -sétáját az árok fenekén. - -Neki is voltak egykor négyesfogatai, a mikkel nagy ostorpattogtatva -vágtatott végig az utczán; ő is udvarolt a világszép hölgyeknek, ő -alatta is futott a versenyparipa a steple chasen: vele is kaczérkodtak a -«négy dámák» a fáraó-banknál, párbajairól beszélnek az arczán látható -vágások rúnái. Mikor egyszer aztán kiszaladt a föld a lába alól, (a föld -forog!) s ő úgy maradt a világon, mint a kit a hajótörés után kidobott a -tenger, hát akkor nem lőtte főbe magát, hanem beállt a rendőrséghez -detektivnek. - -Ez a tudománya maradt meg az eddigi tanulmányainak a kursusából. - -Úri mulatságból keresztül-kasul kitanulta mindazt az életet a -fővárosban, a mi a vonalon alól van. Titkos játékbarlangokkal, -tolvajtársaságokkal, lélekvásárlókkal, anarchistákkal, a lebujok -orgiával alapos ismeretségei voltak. És a mellett a salonok chronique -scandaleusét is könyvnélkül tudta. A tolvaj jargont csak olyan jól -ismerte, mint a clubbok repülő-szavait. Uzsorásokat, zálogüzleteket, -orgazdákat fel tudott találni, s a névtelen istenasszonyoknak -(névtelenségük daczára) egész természetrajzát volt képes megirni. - -Miért ne vette volna hasznát ennyi szép tudománynak, mikor minden kötél -elszakadt? - -Minden munka tiszteletre méltó s a detektiv munkája bizony az. - -S ennyi szükséges ismeret mellé még egyéb kiváló tulajdonokkal is -rendelkezett Reznek úr. - -Személyes bátorsága a csodával volt határos. Egyedül be mert törni olyan -rejtett bűnbarlangokba, a hol a késdöfést könnyen osztogatják, s testi -erejével imponált a gonosztevőknek. Győzte a spirituozumokat, soha senki -le nem tudta itatni. A nőcsábítástól sem tartózkodott, ha valami titkot -kellett ez által kicsalni. Arczát, alakját úgy el tudta változtatni, -hogy a társaság, a mely közé keveredett, hozzátartozónak vette; a -nyelvükön is értett, s meglepően tudott utánozni minden tájkifejezést, s -a mellett minden előkelő európai nyelven beszélt folyékonyan. - -És azonkívül azzal az adománynyal birt, hogy a kit egyszer meglátott, -annak az arczára évek mulva is vissza tudott emlékezni. Tízezer nevet -tartott a fejében. - -Ez az úr lett kiadva a leányát kereső grófnő mellé. - -A hajsza egész komolyan indult meg. A grófnő idegei bámulatos módon -kibirták azt a kalandozást az alvilágban. - -Egy olyan világrészben, a melyről neki eddig sejtelme sem volt. - -Néha talált egy olyan alakot, a mely hasonlított azéhoz, a kit keres. -Ijedség és öröm szállta meg egyszerre az idegeit. Azt megfogta, odavonta -az ölébe, letörölgette az arczáról az ámító festéket, vallatóra fogta, -aztán megint egy visszás keveréke az érzéseknek váltotta föl az előbbit: -ismét a bánat, hogy «ez nem az», és az öröm, hogy «még sem ez az». - -Egész csapatvizsgáját tartotta a kisérteteknek. Körülvették a nevető, -tánczoló koboldok. Feltünt néha a bacchikus jelenetek között egy-egy -madonna arcz is. Bukott angyal. Egy ilyennek a láttára még jobban -megerősödött az a hite, hogy az ő leánya is ebben a világban lehet. - -Egyszer aztán azt mondta neki a kisérő detektiv. - -– Grófnő, mi hamis nyomon járunk. Ebben az athmosphærában mi nem fogjuk -feltalálni azt, a kit keresünk. - -– Saját levele utasít ide. - -– Épen azért nem igaz. Én furfangosságom daczára ráhagytam magamat -szedetni. Hisz a ki szökni akar, nem mondja meg a valódi helyet, a hová -menekül. Ez a levél csak arra való, hogy elámítsa az üldözőket. - -– Mit gondol ön? - -– Én azt gondolom, hogy a grófnő leánya, ha esett, nem lefelé, hanem -felfelé esett. - -– Ha ez igaz volna! - -– Nekünk vissza kell fordulnunk és más kiindulási pontot keresnünk. - -– Tud ön ilyent? - -– Nekem van egy sejtelmem. Azon a napon, a melyen az itteni rendőrséghez -a grófnő távirata megérkezett az eltünt grófkisasszony felől, az -elkésett vonaton csak egy fiatal leány érkezett, a többi utasok -elmaradtak a hófuvat miatt egy közbeeső állomáson. Annak az egyetlen -fiatal leánynak személyleirása semmiben sem hasonlított a grófnő által -megküldötthöz. A leány hozzátartozni látszott ahhoz a tojásszedő -kofához, a kivel egy kocsiban ült, annak a kosarait segített czepelni, s -a míg az a pénzügyőrség szobájába ment, annak a kosarait őrizve maradt -hátra s leült egy padra. Én nem láttam őt eltávozni, de az a konstábler, -a ki mellém volt adva, beszélt is vele s úgy emlékezem, hogy meg is -mondta nekem, hogy az a leány hova fog szállni? Ez volt a 116-ik számú -konstábler a VI-ik kompaniából; a neve: emlékezem már rá: Paczal János. - -– Akkor siessünk ezt a konstáblert felkeresni. - -– Csakhogy azzal egy nagy baj van. Ez a rendőr, épen e napokban, egy -veszedelmes internationalis tolvaj elfogása közben, a mikor bátor -önfeláldozással teljesíté kötelességét, olyan súlyos sebeket kapott, -hogy most a veres kereszt kórházában fekszik, élet-halál között. Ha -felgyógyul, bizonyosan megkapja az ezüst érdemkeresztet. De bizony -meglehet, hogy csak fakereszt jut neki. - -– Siessünk ezt az embert felkeresni. - -A grófnő, férfi öltözetét megtartva, kocsizott át Budára, a detektiv -kiséretében. - -Ott a felügyelő-orvos nem akarta őket a beteghez beereszteni. Annak a -sebláza egyre tart, beszélnie pedig épen nem szabad. - -A detektiv felvilágosító szavaira azonban beereszték a grófnőt a -megsebesülthöz. - -Paczal János extasisban ragyogó, merőn felnyitott szemekkel feküdt a -kórágyon; arcza láztól veres, homlokán veritékgyöngyök, száraz ajkai -félig felnyitva, valamit beszélni látszottak, de hogy mit? azt nem -lehetett megérteni. - -Az ápoló irgalmas néne azt monda, hogy a lázroham már éjfél óta tart s -ha meg nem fordul, akkor vége van a betegnek. Folyvást deliriumban van. - -A grófnő elfeledé, hogy férfiöltönyt visel s imára kulcsolta kezeit. - -Imádkozott egy embernek az életeért, a kit soha sem látott azelőtt. - -Reznek úr odahajolt a beteg fölé. - -– János pajtás! Nem lesz semmi baj, mondá neki. - -A sebesült nyitott szája mosolyogni kezdett; szemeire félig lezáródtak a -veresre gyuladt szemhéjak, eszmélni látszott. - -– Vizet… lihegé, forró lehellettel. - -A grófnő maga sietett oda hozzá a pohárral, s egyik kezével a beteg -fejét gyöngéden fölemelve, a másikkal odatartá száraz ajkaihoz a -mandulatejes poharat. - -A lázbeteg mohón nyelte a hűsitő italt. - -Az ápolónő mondá, hogy már hét nap óta egyedüli tápláléka a mandulatej -és tiszta húslé. - -Az italtól kissé nyugodtabb lett a beteg arcza. - -A grófnő azalatt a míg így föléje volt hajolva, ezt sugta lopva a -fülébe: «Amelie»??? - -A beteg arcza egyszerre elkomorult. Homlokát összeránczolta, szemei -lezárultak, ajka becsukodott. Olyan lett, mint egy halott. - -Csak az összevont szemöldök tanusíták, hogy él. A halott arczán nincsen -harag. - -A grófnő pénzt hagyott hátra a kórházfelügyelőnél, arra a czélra, hogy -ha a sebesült felocsudik, minden kivánsága teljesítve legyen, a mit -ugyan az ő nagylelkűsége nélkül is megtesznek vala. - -Mikor a veres kereszt kórházából kijöttek, azt mondá a detektiv a -grófnőnek. - -– Most megint jutott valami eszembe. Azon az említett éjszakán nekem -ugyanez a konstábler azt az értesítést adta, hogy az ott alkalmazott -vasúti váltóőrnek a lakásán albérletben levő mamzell megkerült. Előtte -való napokban fel lett jelentve, hogy ugyanez a mamzell eltűnt és nem -jött vissza a szállására. Tudom jól, hogy mindenfelé kerestük. A -konstábler értesítése szerint ama vonattal érkezett leány lett volna az -eltünt varrónő. De hátha az volt, a kit épen mi keresünk. - -– Ah! az lehetséges. - -– Az a vasúti őr vitte magával a vonattal érkezett leányt. - -– Akkor annak kell felőle bizonyosat tudni. - -– Most már annak a lakására is emlékezem. A Stácizó-utcza szegletén van -egy ócska hajdani fogadó, egy roskadozó ház, a «Zöld paradicsom»-hoz -czímezve. - -– Siessünk oda. - -Most már kezükben volt a gombolyag fonálkezdete. - -Talán még most is ott van az a leány? - -S ha nincs is már ott; de a nagyszámú lakók közül csak akad egy, a ki jó -szóért, jobb pénzért, elmondja, hogy milyen volt az arcza, az alakja a -tudakolt leánynak? talán azt is megmondják, hogy hová költözött, ha ott -nincs. S ha nem mondják is; már azután a rendőrség kitudja sütni, csak -egyszer a helyes személyleirás legyen a kezében. - -A grófnő és a detektiv a legvérmesebb reménynyel hajtattak vissza -Pestre, egész a Stáczió-utcza végéig. - -Forró nyári nap volt. Azoknak a földszinti házikóknak, a mik a külső -Stáczió-utczát alkotják, minden ablaka nyitva volt. Szellőztettek, -poroltak mindenfelé. A vánkosok az ablakokba voltak kirakva. A vasrácsok -mögül virágzó muskátlik kandikáltak elő; szorgalmas gazdasszonyok az -ablakokat mosták, törülgették. Csak a «Zöld paradicsom» ablakai voltak -végig mind bezárva. - -Aggasztó jelenség! - -A mint a ház előtt megállt a bérkocsi, a detektiv kiszállt, s odament a -kapuajtóhoz. Az be van zárva. Csöngetni akart; a csöngetyühuzó le volt -szakítva. Dörömbölni kezdett a kapun. Senki sem jött elő azt kinyitni. -Sorra járta az ablakokat, azok tele voltak sárpettyekkel, a hogy a -szenes szekerek a tavaszi latyakkal tele fecskendték. Alig lehetett -rajtuk belátni. Valahol egy tábla be volt törve, azon be lehetett nézni. -Csak a vedlett falak látszottak. Valami dohos bűz jött ki a nyiláson. A -kapu fölött lóggó hajdani korcsmaczímeren csak a rézrozsda tartotta még -a zöld színt, a többi lekopott róla. A pecsenyesütőné utczai ajtaja -keresztbe tett deszkával volt beszegezve. - -A szomszédban építettek egy új házat, átellenben meg egy régit bontottak -le. Ott az ójtott mész gőze, itt a mészpor segített kellemessé tenni a -levegőt. - -A detektiv kérdezősködésére előállt végre valami pallérféle uraság, a ki -megadta a felvilágosítást. - -A «Zöld paradicsom»-ot a városi hatóság, mint egészségtelen -hagymázfészket két hó előtt bezáratta, a lakosokat kiszállásolták -belőle. Azokat, ki tudja, merre fújta szerteszéjjel a szél. Szegény -ember volt valamennyi, a kinek «hátán a háza, kebelében a kenyere». - -Senki sem volt, a ki a «Zöld paradicsom» krónikáiról hirt tudott volna -mondani. - - - - -XXXIV. FEJEZET. A «BURG-GENDARME»-NÁL. - -Paczal János kiheverte a sebeit. - -Bár azokba holmi rendes kompactioju ember belehalt volna, de hát ehhez -«hozzá volt varrva a lélek», a hogy mondani szoktuk. - -Dehogy panaszkodott! Inkább tele volt dicsekedéssel. - -Soha e világi életében olyan fejedelmi dolga nem volt, mint a veres -keresztben. - -Midőn már annyira magához tért, hogy szabad volt neki az ételből -«csipegetni», azt sem tudták, mivel keressék a kedvét? - -Ha vadpecsenyét engedett meg a doktor, hoztak neki fáczánt, meg -császár-madarat. A drága befőttek, franczia kompótok soha el nem fogytak -nála. Spárgával hizlalták, a mi ebben az évadban már ritkaság, s -mindennap articsókát hoztak neki, de már abból nem kért. Inni pedig nem -kapott mást, mint tokaji aszubort. - -– Hallod-e Kristóf barátom! mondá egy napon Paczal János az ő kedves -pajtásának a Reznek detektivnek, a ki mindennap meglátogatta őt a veres -keresztnél. Alig várom már, hogy kiszabaduljak ebből a nagy uraságból. -Unom már a sok fáczánt, meg békát. S mikor a tokaji bort látom, olyan -mintha orvosságos üveget nyitnának fel előttem. Csak már egyszer annyira -segítene az úr Jézus, hogy egy kis jó libapecsenyével ülhetnék szemközt, -hozzá tepertyüs öntöttsalátával! Mindjárt ember lenne belőlem: azt -tudom. - -– No csak még egy pár napig türtőztesd magad, János pajtás. Akkor lesz -libapecsenye a «Burg-gendarme»-nál. - -A «Burg-gendarme» egy nagyon széles körben jól ismert korcsma ős -Budavárában. - -Vendéglőse valamikor udvari csendőr volt, a míg, kapta magát, felcsapott -korcsmárosnak: átruházva a rangját a vendéglőjére. - -Derék, délczeg alak maga a korcsmáros; maga szolgál fel a vendégeknek, -két szép leányával, a felesége pedig maga süt-főz. - -Látogatják a korcsmáját jómódú polgárok, szinészek, művészek, miniszteri -hivatalnokok. Némely estén egész hosszú asztalt ülnek végig csupa -királyi táblabirák. És a mellett tisztességes munkások, kézművesek is -lakmároznak ugyanazon étteremben. - -Parancsolgatni, megrendelni nem szokás a «Burg-gendarme»-nál, nem is -illik; de nem is vezetne semmi czélhoz. - -A ki jön, helyet foglal a hol talál, kiabálni nem szükség, úgy is -meglátják, hogy ott van; s ha a poharat csengeti a késfokkal, legfeljebb -azt mondják neki, hogy el ne törje, mert öt krajczár az ára. - -Válogatni sem lehet az étlapban, mert mindennap csak egyféle étel van, -hanem az aztán fölséges. Egyik nap malaczpecsenye káposztasalátával, -másik nap gulyáshús csipedettel, harmadikon paprikás halászlé turós -galuskával; negyediken libapecsenye öntöttsalátával és így tovább. Az -egész heti menu ki van irva krétával kívül az ajtóra. Mindennap tudhatja -az ember, hogy mit kap, s hogy holnap mit várhat. Az ára is meg van -szabva, hogy hány krajczár kerek számban? (Igen olcsó.) Bor is csak -egyféle van. Budai veres. Abból mindenkinek jár egy literrel. Ha sok, -ott hagyja. Az is olcsóbb, mint másutt; de legalább tiszta igazi bor. - -Ide invitálta meg Reznek úr a barátját, Paczal János konstáblert az első -napon, a mikor a kórházból kibocsátották. Az a nap vasárnap volt, a -libapecsenye és tepertyüs öntöttsalátának a napja. - -Ezen a napon tűzték fel a konstábler mellére a jól megszolgált ezüst -érdemkeresztet megfelelő ünnepélyességgel. - -Este tíz órakor érkezett meg a «Burg-gendarme»-hoz Reznek úr Paczal -Jánossal, mikor már a többi vendégek elmentek. Ezek mind tiszteséges úri -emberek, a kik tíz óra ütéskor kihörpentik az utolsó poharat s mennek -haza. - -A detektivnek, meg a konstáblernek pedig akkor van a vacsoráló ideje, a -mikor tudniillik nem hivatalból, hanem csak a maga kontentumára -vacsorál. Mert ha korábban telepedik le két ilyen vendég valami népszerű -korcsmában, akkor egyszerre vége van a hangos diskurálásnak. Egyik -vendég a másiknak súg: «Ott ül egy detektiv! meg egy konstábler! Valakit -keresnek!» Azután minden ember gyanakodva néz a szomszédjára: «Nem te -vagy az?» vagy pedig magába száll s elgondolkodik rajta, «vajjon nem -engem akarnak elcsipni?» S lassan elpárolognak, a mi nem kedves dolog a -korcsmárosra nézve. - -Azért ez a két alak csak akkor szivesen látott vendég, a mikor már üres -a csárda. Akkor aztán meg is törlik a széket előttük a házi -kisasszonyok. - -Minden megsürgetés nélkül ott áll előttük azonnal a pirosra sült, -ropogós bőrű fáintos libapecsenye; a párolgó öntöttsalátával, melyet -kettőbe vágott lágykemény tojások s koczkára aprított tepertyük tesznek -kinálatossá. - -Hozzá látnak komoly emberek étvágyával. Okos ember nem áll szónak addig, -a míg meg nem vetette az ágyát a beszédnek s el nem egyengette az útját -egy-két pohár borral. A libapecsenyénél ez még inkább ajánlva van; mert -azzal nem elég jóllakni, hanem még a csontocskákat is egyenkint le kell -faragcsálni és megrágogatni; s utoljára a jó barna «szaft»-ot a tál -fenekén villára szúrt kenyérdarabkákkal kimártogatni. Hogy tiszta munka -legyen. - -Csak aztán következik a poharazás, beszélgetés. - -Először is összekoczintják a poharaikat. - -– Az Isten éltessen János pajtás. - -– Isten tartson meg soká, Kristóf barátom. - -(Most teszik le a «remeket», a Kristóf ki akarja vallatni a Jánost.) - -– Hát hogy ízlett a budai libapecsenye, a veres kereszti úri koszt után, -János? - -– Hidd el Kristóf, hogy egészen beleuntam már, egyik nap fogolypecsenye, -másik nap fáczán, mindennap kompótok. Aztán olyan borok, a miket -piskótával kell mártogatni. Alig várom már, hogy egy kis jó fokhagymás -pecsenyéhez jussak, uborkasalátával. - -– No még azt egy hétig nem szabad enned. «Non datur saltus in natura». -Nem szabad ugrálni a természetben. Ma csak érd be a libapecsenyével. - -– Ez is fölséges volt! «Burg-gendarme» úr! Megmutathatja a feleségének a -tálat: nem maradt rajt egyéb, csak a csontok. No ezzel a pohárral a -derék házi asszony egészségére. - -Erre aztán maga a vendéglős is, a «Burg-gendarme» koczintott a -vendégeivel. - -– No ezzel a pohárral meg annak a derék asszonyságnak az egészségére, a -ki az én barátomat Jánost, a nagy betegsége alatt oly hűségesen ápolta. - -– Az apáczáéra? - -– Nem az apácza egészségére, az egészséges, ha mi nem iszunk is érte. A -grófnééra! - -– Miféle grófnéról beszélsz? - -– Hát a bájos X. X. Katalin grófné. Nem tudod? - -– Nem én. Semmit. - -– Hiszen mindennap meglátogatott, mikor olyan nagy lázban voltál. - -– Nem láttam én egyebet, mint boszorkányokat, meg sárkánykigyókat. - -– Mert deliriumban voltál. Szólt is hozzád. - -– Úgy tetszik, mintha hallottam volna. De már nem tudom, mit. - -– Hát a sok fáczánpecsenye, befőtt, tokaji bor és piskóta mind a -grófnétól jött. - -– S vajjon mit követtem én el ebben az életben, hogy egy ilyen -méltóságos úrhölgy gyöngéd gondoskodására érdemes legyek? - -– Hát tudod: az a szegény grófné, azért, hogy olyan gazdag, mégis nagyon -szegény. Rövid idő alatt elvesztette két legnagyobb kincsét: a leányát, -meg a férjét. - -– Tudom: hiszen együtt lestük a leányát veled a losonczi pályafőnél. A -férjét is jól ismertem. Kétszer tartóztattam le a phaëtonját kis -gyerekek elgázolása miatt. Egyszer meg kiugrott előlem az ablakon, mikor -a titkos roulette-bankot lefoglaltuk. Jó ismerősök voltunk. - -– De a szegény grófnőt mégis nagyon sajnálni lehet a szerencsétlenségei -miatt. - -– Maga volt az oka. Hagyta volna a férjét a leányának, akkor most meg -volna mind a kettő. - -– No de az egyiket már nem lehet feltámasztani. Hanem a másik még meg -volna menthető. - -– Az már igaz. - -– Abban járunk már két hét óta. A grófnő is férfi ruhában. Egyik -spelunkáról a másikra. Olyan helyeken, a hol az ember egyik kezét mindig -a zsebében tartja a revolver markolatán. - -– Hát spelunkákban keresitek a grófkisasszonyt? kérdé János különös -tekintetet vetve a barátjára. - -A detektiv ebből a tekintetből azt vette ki, hogy a pajtása tud valamit. -– Odanyujtá neki a felnyitott szivartárczáját. - -– Gyujts rá pajtás. Csempészett szivar. - -– Köszönöm. Én jobb szeretem a pipát. - -Azzal kivette a kurtaszárú tajtékpipáját, megtömte a szűzdohánynyal, s -az egy szál faggyúgyertyánál rágyujtott szipakolva. - -– Hát te azt hiszed, hogy rossz nyomon járunk. Nem a spelunkákban -kellene keresnünk a grófkisasszonyt? - -A Jánosnak nagyon nehezen akart meggyulladni a pipája: erősen kellett -befelé szívnia a gyertyalángot. Azután meg egy hatalmas füstfelhőt -bocsátott ki a szájából, a mivel homályba burkolta az arczát. - -– Nem hiszek én semmit. Soha sem voltam én úri társaságban. Te jobban -ismered őket. Te tudhatod, hogy szoktak-e a konteszek a «markotányos -pinczébe» járni? - -– Magam is úgy tudom, hogy nem szoktak. De az eltünt leány azzal -fenyegette az anyját. - -– Hát én a magam együgyü eszével azt itélem, hogy ha az elszökött -grófleány ezzel a fenyegetésével azt akarta volna elérni, hogy az úri -család dicsőséges nevét elhomályosítsa: hát akkor ezt nem tette volna -titokban; hanem előre hirdették volna öles falragaszokban a «kék macska» -dicső firmája alatt, hogy az éjjel 11 és ½ órakor pontban X. X. gróf -kisasszony fog föllépni, mint románcz énekesnő, igazi gyémántokkal -rakott topánkákban; s hozták volna a képmását, teljes ornátusában a -ruhák hiányosságának. Csinált volna botrányt, spektakulumot, hogy -beszéltessen magáról az ujságokban. Kitiltatta volna magát a fővárosból -per schub. Ez lett volna boszuállás! – De ugyan minek állna ilyenformán -boszút az az elkeseredett kontesz – titokban? - -– Tökéletes igazad van János! Mindig mondtam én, hogy nagyon okos ember -az én Paczal János czimborám. Hát mit gondolsz, mely úton kellene -keresni azt a grófkisasszonyt? - -– Az már nem az én mesterségem. Én detektiv nem vagyok. Ahoz való eszem -nincsen. - -– Dehogy nincsen. Hiszen a hogy a stradivariussal lépre kerítetted a -hírhedett tolvajt: az egy phoenomenalis májszterstukk volt. - -– Hát vak tyúk is talál szemet. De igazában konstáblernek sem vagyok én -jó. Érzem én azt magam. Könnyen rászedhetnek. Nem tudok eléggé -gyanakodni; nem tudok eléggé kemény szívű lenni. Megsajnálom az embert, -a kit üldöznöm kellene. Le is teszem ezt a hivatalt. Már néztem valami -polgári állás után, a mi inkább nekem való. Nem azért teszem le ezt az -egyenruhát, mert ez a nagy közönségnek a legjobban kicsúfolt -madárijesztője; nem azért, hogy ebben annyiszor megdobáltak, hol kővel, -hol sárral; nem is ezekért a befoltozott lyukakért, a miket a kés -döfések ejtettek rajta; hanem azért, mert magam is átlátom, hogy nem -vagyok abból a fából faragva, a miből egy rendőrnek kell lenni. Ostoba -vagyok hozzá. Hát csak azért. - -– Hej János pajtás! János pajtás! Mondok én neked valamit. De egyszerre -megszabadulhatnál a libériádtól: de még engemet is úrrá tehetnél -magaddal együtt. Tartsd ide a füledet. - -Súgva mondá a többit. - -– Egy kerek félmillión osztozhatnánk, ha az sikerülne. - -János visszakapta a fejét: még a pipája is leesett a csutorájáról. - -– Fél milliót? Csak nem akarsz tán posztkiszlit rabolni velem egy -kompániában? - -– Nem. Egész tisztességes, törvényes úton jutnánk hozzá. X. X. Katalin -grófnő ennyi jutalmat tüzött ki annak, a ki az elveszett leányát -feltalálja. Te! Egy félmillió! Megosztoznánk rajta. Neked adnék belőle -kétszázezer forintot. - -– Hát aztán mit csinálnék én azzal a sok pénzzel? Én már megszerettem a -szegénységet. - -– Nem igaz az pajtás. Nem szokja azt meg az ember soha. Én is azt -mondom, hogy jól van így, a hogy van; de magamban nagyokat sóhajtok. - -– Te nálad értem azt. Mert te nagy úr voltál valaha, s valahányszor a -hajdani czimborákat látod végig vágtatni az Andrássy-úton, tüzes -paripákon, ugornod kell, hogy be ne sározzanak; mindig arra gondolsz, -hogy hej ha még egyszer én is felkaphatnék; milyen telivér rézderes -fogatot tartanék. De mit csinálnék én a magam százezreivel!? Egy nap -kétszer akkor sem ebédelnék, se két csizmát nem húznék a lábamra, se -jobban nem aludnám, mint most. Abban a társaságban, a miben most élek, -meg nem maradhatnék: más társaságba pedig be nem fogadnának. Ha most egy -felügyelői állást kapok az elevátornál, azt fogják mondani: «derék -ember, konstábler is volt, ezüst érdemkeresztet is kapott»; ha pedig -kétszázezeres úr lennék: minden ember azt mondaná: «ki tudja kit ölt -meg? komisz policzáj volt!» s el kellene dugnom az érdemkeresztemet, -hogy meg ne lássák. - -– Hát az a gondolat nem vesz elő néha, János bajtárs, hogy az embernek -milyen sivatag az élete, míg magában van? Nem néztél soha egy szép -leánynak a szemébe mélyebben? Nem álmodol róla? Boldog családi életről. -A minek nem áll semmi az útjában, csak a szegénységed. - -János a gyertya lángjába bámult s a pipa is kialudt a szájában, úgy -elbámult. (Most mindjárt beleakad a pókhálóba.) - -Egyszerre csak összeszedte magát. Kifujta a pipából a tüzes hamut, s a -maradékot kiverte a markába. Aztán azt mondá: - -– Igyunk erre egyet. - -– Annak az egészségére, a kire most gondolsz! – Összekoczintottak. - -– Hát, igazad van pajtás. Bizony elővesz engem is néha a sóhajtozás -valami boldogság után. De az nem olyan boldogság, a mit sokan -irigyelnek; hanem olyan boldogság, a miről senki sem tud semmit. Két -ember a gondokat, bajokat megosztja, s félgond, félbaj lesz belőle; az -örömeit, reménységeit összeteszi s kettős öröm, kettős remény lesz -belőle. A mikor az ember nem attól lakik jól, a mit maga megeszik, hanem -annak a nézésétől, hogy milyen jó étvágygyal fogyasztják el azok, a -kiket ő szeret, azt a keveset, a mit a számukra hozott. – Hát, ilyen -gondolatok bizony háborgatnak néha. Hanem ehhez nekem nem kell -kétszázezer forint. Ugyan mit csinálnék annyi pénz mellett? Olyan -munkát, a milyenhez én a csekély kis eszemmel értek, akkor nem -végezhetnék: valami nagyobbat meg nem tudnék már megtanulni. Az lenne a -sorsom, a mi ezer meg ezer emberé, a ki nem találja meg a helyét a -világban; nincs semmi dolga: nem tud mit kezdeni a rámaradt pénzzel; hát -lesz belőle korhely, naplopó: – én is az lennék. Nincs áldás a meg nem -szolgált pénzen. Ha én most egyszerre dúsgazdaggá lennék, elveszteném -azt a dominiumomat, a miből most élek, a mi holtig eltart: a -munkakedvemet; s úgy végezném, mint egy részeges koldus. - -(Ugyan erősen védi a poziczióját! gondolá magában a a detektiv. S még -jobban megerősödött a gyanujában. Ennek van valami féltett kincse, a mit -nem ád oda kétszázezer forintért sem.) - -János újra rágyujtott a pipára: s most már ő maga fűzte tovább az -eszmejárást. - -– Hát úgy-e, bajtárs, X. X. Katalin grófnő férjének volt szép palotája, -uradalma, vadaskertje, pompás fogatai, mindennap fáczán, vaddisznó, -marczafánk az asztalán: bordeauxt ivott, meg franczia pezsgőt. Azért még -is főbe lőtte magát. «Sok» pénze sok nagy úrnak van: de «elég» pénze -csak a szegény embernek szokott lenni. - -– Hát jól van pajtás. Ha meg nem akarod tenni pénzért, tedd meg -emberszeretetből. Az a nyomorúlt anya kétségbe van esve. Minden -áldozatra kész a leányáért. - -– De nagyon elhibázta a dolgát. Ötszázezer forintot kinál a leánya -fejében. Ha három mázsa arany helyett egy lat szeretetet kinálna: azzal -talán visszaszerezhetné. - -– Eredj oda hozzá, és mondd meg ezt neki. - -– Én menjek a grófnő elé? - -– Úgy is illik. Ő a te nagy betegségedben kiváló részvétet tanusított -irántad. Ezt megköszönni gavalléros kötelesség. - -– Jól van. Holnap teszem nála tiszteletemet. - - - - -XXXV. FEJEZET. ÚR ÉS URABB. - -X. X. Katalin grófnő cserét csinált egy rokonával: a bécsi palotáját -elcserélte ennek a budapesti palotájával. Nem akart többé azon -szerencsétlenség színhelyén lakni. - -Bécsbe csak egyszer ment még fel: megrendelni a pompás síremléket -Tilgner műtermében az elhunyt Oszkár gróf sírja fölé. Kieszközölte a -községtanácsnál, hogy az emlék a koporsóval együtt a Central-Friedhofban -legyen elhelyezve, a nevezetes férfiak sorában. Hiszen elég nevezetes -volt mind élete, mind halála. - -Arról az intermezzóról, a mit a grófnő Budapesten férfiruhában töltött -el, a rendőri közegeken kivül senki sem tudott semmit. Mindenki azt -hitte, hogy a grófnő ez idő alatt el volt temetkezve falusi kastélyában. -Még az ügyvédje tudott a dologról általában: de a részletekben semmit. -No’jszen ha ezek kitudódtak volna, lett volna farsangjuk az -újságiróknak! Szent Juvenal! Micsoda jeleneteket tudna ezekből -komponálni egy mesterségét értő regényiró! - -A magyar fővárosban azután ismét teljes visszavonultságban élt a grófnő. -Ismerősök, rokonok csak a kapusnál hagyott névjegyeik által tudatták -megemlékezésüket. Levelek, a mik nem fekete szegélyes boritékban -érkeztek, visszautasíttattak. - -Az egész cselédség livréeje mély gyász volt. - -Egy déli órában egy konstábler jelentkezett a kapusnál. Azt mondá, hogy -a grófnővel van beszéde. - -Rendőrnek nem lehet azt mondani, hogy nem fogadják el. A kapus -kinyitotta előtte a tornácz üvegajtaját s felbocsátotta a fekete -pokróczczal bevont lépcsőzeten. - -A lépcsőház közepén volt egy nymphaszobor, fehér márványból. Most az is -fekete kreppfátyollal volt behúzva. - -A pitvarban strázsált egy inas. A konstábler jöttére az előhívta a -komornyikot: fekete frakkja, pulidere és harisnyája volt mind a kettőnek -és fehér tászlis nyakravalója. A konstáblert bebocsáták az előszobába, a -hol az levette kalapját. - -A komornyik feszes méltósággal kérdezé a konstáblertől: - -– Hivatalos minőségben tetszik jönni? - -– Ha hivatalos ügyben jönnék, akkor nem venném le a kalapomat, s nem -kérnék bejelentést. Tiszteletemet akarom tenni ő méltóságánál. - -A komornyik furcsán rángatta a szemöldökét. Egy konstábler, a ki -«vizit»-be jön egy grófnőhöz! A mély gyász idején! - -– Szabad kérnem a becses nevét? - -A konstábler a mellén levő érczlemezre mutatott. - -– A «116-ik szám.» - -Furcsa monogramm! - -Azért csak bement a jelentéssel. - -Aztán rövid idő mulva visszajött. Csak úgy csikorogtak az arczvonásai a -kényszeredett nyájasságtól. - -– Tessék besétálni a szalonba. – Inas és komornyik nagy fejcsóválásokat -míveltek. S utána lestek a kulcslyukon, hogy vajjon nem fog-e a -konstábler salutálni a porczellán szerecsennek, a ki az ajtó mellett -áll, csont tálat emelve. - -A konstáblernek ideje volt szétnézni a teremben. - -Az elfogadási teremből jobbra-balra pompás bútorzatú szobák nyiltak. -Ajtó egyiken sem volt; nehéz persa félfüggönyök takarták félig a -nyilást. Az elfogadó terem falain gobelinek voltak, bútorzata baroque -stylu: jobbra abból nyilt a salon; ott már minden japáni volt. Egy -átjáró előtt (ajtónak nem lehet nevezni) egy baloldali szobában sűrű -fekete jattegyöngyökből fűzött zsinórok képeztek kárpitot: csillogva a -színes üvegtáblákon át rásütő naptól, mint egy fekete vizesés, -szivárvány foltokkal. - -Ez a rezgő kárpit kétfelé vált s annak a közepéből lépett elő Katalin -grófnő méltóságos alakja. - -A fénytelen fekete öltöny emelte arczának creol sápadtságát, göndör -langos haja angolos csigafürtökben omlott két felől a keblére, fekete -csipkefátyollal letakarva. Kezében egy hosszúnyelű lorgnont tartott s -azon keresztül nézte végig a különös látogatót. Aztán úgy tett, mintha -kegyesen ráismerne. - -– Ah ön az? A veres keresztből. - -– Igen is, méltóságos asszonyom. Kötelességemnek tartottam eljönni és -megköszönni méltóságodnak irántam tanusított kegyes részvétét. - -– Ön azt megérdemelte. Hallottam önt dicsértetni. Ön hivatása -teljesítésében kapta veszélyes sebeit. - -– Már begyógyultak. Hála a gondos ápolásnak, a miben részesültem. - -– Látom, hogy ön meg is kapta érte megérdemlett jutalmát. Ő felsége -kitüntetésben részesítette önt. Ez a legnagyobb elismerés. - -A grófnő mindig úgy beszélt, mintha csupán a János késdöféseiről, meg az -ezüst érdemkeresztjéről volna ezuttal a szó. - -Aztán hogy ez arra a kegyes gratulátióra nem felelt semmit: a grófnő -folytatá, ugyanabból a leereszkedő tónusból, ugyanazzal a francziás -orrhanggal, a lorgnonnal segítve összehúzott szemein. - -– Én valóban nagyon érdeklődtem egy ilyen derék embernek a sorsa iránt. -Magam is választmányi tagja vagyok a veres keresztnek. - -Úgy következett volna, hogy az ilyen derék embernek azt mondják: «tessék -helyet foglalni!» – Minő gondolat? Egy konstáblert leültetni egy főúri -salonban! Kell tudni a kegyosztásban is a helyes mértéket. - -– Tehetek önnek az érdekében valamit? kérdé a grófnő. - -Most meg már épen nagyszerű volt! Leeresztett kezeit a lorgnonnal egymás -fölé téve. - -– Grófnő! Én nem a magam érdekében jöttem ide alkalmatlankodni; felelt -erre a konstábler: hanem abban az ügyben, a melynek a kiderítése végett -méltóságod a múlt hetekben annyi sikertelen kisérletet tett: Reznek -detektivvel együtt. - -Hajh, hogy elmúlt egyszerre Katalin grófnő szemeiről a rövidlátás! hogy -elfeledte egyszerre a franczia accentust. Szemei teljes ragyogásukban -nyiltak fel, s hangja visszanyerte azt a mély reszkető csengését. -Annyira elfeledkezett magáról, hogy megragadta a konstábler kezét. - -– Önnek bizalmas barátja Reznek úr, a detektiv? - -– Sokszor van együtt dolgunk. A múlt télen mi ketten voltunk megbízva -egy küldetéssel, a melyre a grófnő előtt tudvalevő távirat adott okot. - -– Jöjjön velem. Suttogá a grófnő s aztán folyvást kezében tartva a -látogató kezét, maga után vonta azt, keresztül a jattegyöngy kárpiton és -egy szőnyegajtón: egész a boudoirjába, s ott megkínálta leüléssel, egy -olyan niluskék bársony karszékbe: a kalapját is kivette kezéből, s maga -leült vele szemközt egy balsacra. - -A boudoir levegője heliotrop parfumtől volt terhes: nehéz -damasztfüggönyök félárnyékot tartottak benne. - -Egy szögletben, háromféle pálmától beárnyékolva állt egy festőtámlányon -egy férfi arczképe, sűrű fekete selyemfátyollal letakartan, a másik -szögletben egy Mária-szobor elefántcsontból: alatta imazsámoly; az -alcovent nehéz brokát függöny zárta el; a márványkandalló fölött egy -remekművü óra számlálta a perczeket. - -– Ön tudja, hogy miről van szó? Kérdezé a grófnő tompított hangon. - -– Ezt a hivatalos megbízatás szerint kell tudnom. Az volt ránk bízva, -hogy X. X. Amelie grófnőt az érkező vonaton ismerjük fel s azután -kisérjük figyelemmel, és tudjuk ki, hol tartózkodik? A közbejött -hózivatar meghiusított minden igyekezetet. Az úri utazók elmaradtak -Hatvanban; a hóból kiásott vonaton nem jött más fiatal nő, mint egy -varróleány, a ki egy vasúti őrnél volt bérlett szálláson: s a ki -ugyanannak a váltóőrnek a kiséretében a több nappal azelőtt elhagyott -szállására el is ment. Nehány szót váltottam is vele, mikor a perronról -átment a folyosóra. - -– Ön látta a leánynak az arczát? - -– Nem igen láthattam; mert a hózivatar miatt az arcza be volt burkolva, -s a perronon már sötét volt. - -– De hát bizonyos ön arról, hogy ez ugyanaz a leány volt, a ki azelőtt a -váltóőrnél lakott? - -– Erre a kérdésre nehezen tudok megfelelni. Én ugyanabban a házban -tartottam szállást egy mansard szobában, a melyben a mamselle birt egy -kis benyiló kamrát. Egy-egy perczre találkoztam vele, mikor jövet-menet -a közös konyhán keresztül mentem. Olyankor a varrónő mindig a himző ráma -fölé volt hajolva s nekem nem hivatásom munkás-leányok arczába akaratuk -ellen nézegetni. A szállásadóink, férj és feleség: azt állíták előttem, -hogy az elveszettnek hitt varróleány hazakerült, a kinek három nappal -előbbi eltünését épen én jelentettem fel. S nekem semmi gyanúokom nem -volt valami mást hinni. Másnap reggel hivatalos jegyzőkönyvet vettem fel -a leánynyal. Akkor láttam először az arczát. Ő magát az eltávozott -varróleánynak vallotta s számot tudott róla adni, hogy hol járt. Azután -sem vettem rajta észre semmit, a mi a varróleányt meghazudtolta volna -rajta. Az a leány dolgozott szorgalmasan, élt szegényesen, szobát -sepert, kávéját főzte, a hogy varróleányok szoktak. - -– Uram! szólt a grófnő. Én őszintén szólok önhöz. Minthogy segélyéhez -kell folyamodnom: be kell önt avatnom szomoru családi titkunkba. – Látta -ön valaha annak a varróleánynak az irását? - -– Soha sem láttam s a szállásadóitól tudom, hogy levelet senkinek sem -irt. - -– Tekintse ön meg ezt a levelet. - -Katalin grófnő átadta a leánya búcsúlevelét a konstáblernek. - -Az végig olvasta azt és aztán vissza adta. - -E levél elolvasása alatt kigyulladt a férfi arcza. - -Ugyanaz az embermegfordító villanycsapás érte, mint mikor Tarafás uram -azt mondá Lidi kisasszonynak, hogy «persona». Az egy Lohengrint -alakított belőle, a ki karddal verekedni kész; ez a levél pedig egy -Abraham a Santa Clarát, a kiben megnyilik a prédikálási véna. - -Előbb nagyot hallgatott utána: megvárva, a míg az antik óra mély -harangkongásu ütéssel végigdöngi a tizenkét órát – délben. A kisértetek -órája fényes nappal. - -– És a grófnő ennek a levélnek a nyomán indult el a leányát keresni? - -– Ez volt a egyedüli útjelző. - -– És aztán bejárta a grófnő a detektiv társaságában a fővárosnak azokat -a mulató helyeit, a hol azok a leányok találhatók, a kik mindenütt -otthon vannak és mégis sehol sincsenek otthon. - -– Igen. - -– Elment a grófnő az orpheumokba; a táncziskolákba: a «kék macska», meg -a «veres macska» helyiségeibe; a Victoriákba, meg az Eldorádókba? - -– Mindenütt megfordultam. - -– Azután leszállt még mélyebbre. A bumszti pinczékbe, az éjjeli -kávéházakba: a csárdába, a hol a szépségek börzéjét tartják, mint egy -rabszolgavásáron. Ott kereste az eltünt leányát? - -– Sehol sem találtam. - -– És aztán örült rajta ugy-e, hogy nem találta ott? – Hát aztán, mondja -csak a grófnő: azok a nők, a kik éjjeli világítás mellett, vakmerő -öltözetekben, fehérre, pirosra kifestve; a fejükön bolondok sipkájával, -tivornyázó közönség mulattatására, csintalan dalokat énekelnek; a kapott -bukétot a keblük szögletébe tüzik: a kik trapézen lóbbálják magukat, -üveg medenczékben uszkálnak, kerékpáron nyargalásznak, a kik kiállnak -eleven képeket játszani: egész öltözetük egy jarretière… ezek azok a -képek, a mik az ön leányához hasonlítanak? - -– Nem! Nem hasonlítanak hozzá. - -– Hát talán azok a leányok, a kik a pezsgős poharakat a falhoz -hajigálják, lábaikkal az asztalon dobolnak és a hajukkal a földet -seprik, a kiket egyik ittas vendég a másiknak az ölébe hajigál, a kik az -asztal közepén csárdást tánczolnak, a kik kiveszik a közbaka szájából a -virginiát s tovább sziják, a kik a czipőjük orrával leütik a tánczosuk -fejéről a kalapot, s az őrült táncz végezte után, ott hevernek a -lépcsőkön eszméletlenül… ezek a képek hasonlítanak a grófnő leányához? - -– Oh nem: irtózat visszagondolni rá! - -– Hát talán azok a szerencsétlen teremtések, a kik a lámpagyujtás -hajnalára megjelennek az utczán, s végig húznak a járdákon: feltünő -viseletben, csábító kacsintásokkal: a kik a hátuk mögé nézegetnek, s a -szembe találkozó férfinak elkezdenek halkan dalolni. A kik belelépnek a -sárba, mert éheznek, s a kenyerük oda van dobva… Ezek az alakok -hasonlítanak a grófnő leányához? - -– Nem. Nem! Nem azok! - -– És még is azoknak a világában kereste a grófnő egyetlen leányát: a kit -a grófnőnek kellett volna legjobban ismerni? - -– Elismerem, hogy tévedtem. Az ő saját levele tévesztett meg. De hát -utasítson ön jobb ösvényre. - -– Lássa grófnő: az a leány, a ki ama végzetes éjszakán azon a hófuvattól -megkésett vonaton megérkezett: attól a naptul fogva el nem hagyta a -dolgozó asztalát, csak a mikor a kész munkát hazavitte a kereskedőnek. -Én láttam őt nap-nap után egy keserves lélekölő munkában fáradni -kitartón. Valami főuri menyasszony kelengyéjéhez kellett a családi -czímert száznegyvennégyszer felhimezni. És ő azt végezte zúgolódás -nélkül. – Hasonlít ez a vonás a grófnő leányához? - -– Minő czimer volt az? kérdezé a grófnő. - -– Egy fekete hattyu arany mezőben. - -– Szentséges Jézusom! Az én családi czimerem! - -– És elhiszi a grófnő, hogy még sem látta senki a leányt könnyezni, a -míg azt a munkát végezé? Száznegyvennégyszer ugyanazt a fekete hattyút -arany mezőben, grófnő asszonyom! Hat hétig éjjel-nappal ugyanazt a -családi czimert! Éjjel a kőolaj lámpánál, nappal a mosó konyha lugtól -bűzös ködében! Hasonlít ez a vonás az ön leányához, grófnő asszonyom? - -– Oh igen! igen! rebegé a grófnő, s most már engedé a könnyeit szabadon -folyni s megszorítá az egyszerű katonaember kezét. - -– Mindenki szerette azt a leányt: mert mindenkihez jó volt. Nem úgy, a -hogy leányt szokás szeretni, hanem a hogy egy szentet. – Üres kézzel is -tudott jótéteményt osztogatni. – Szállásadó gazdáját, hű feleségével -együtt az öngyilkosságtól tartá vissza, mikor azok egyszerre kenyerüket -vesztették, s a szegény hajótörötteket elvezette olyan boldog menhelyre, -a hol most már megnyugszanak. – Bálványa, őriző angyala volt a -szegényeknek, a kik körülvették, a kiért még az a szegény malterhordó -napszámos is tüzön vizen kész volt keresztül törni, valóságos világító -fény volt a koldusok nyomorult társaságában… Hát ez a vonás hasonlít-e -az ön leányához, grófnő asszonyom? - -– Az! az! Ő az valóban! - -– És azután nem hogy önmagát dobta volna oda a bűn fertőjébe, hanem a -mikor megtudta, hogy egy ártatlan gyermeket, ki ugyanazon házban lakott, -a saját elvetemült nagyanyja a vétek útjára akar csábítani; – nem tűrte, -kiragadta a nagyanyja kezéből: nem irtózott a rendőrségre felmenni, -feljelentést tenni: a nagyanya őrült volt: azt a tébolydába vitték, és -ekkor ez a szegény varrónő a magára hagyott gyermeket magához vette: -csekély keresményét, szűk lakását megosztotta vele; dolgozni tanítá, -munkát szerzett neki, hogy megmentse testét, lelkét. – Ráismer-e ebben a -vonásban a leányára, grófnő asszonyom? - -– Ez ő! Ez ő! szólt a grófnő nevetve és zokogva egyszerre. Mondja ön, -hol találok reá? - -És nem tartózkodott a közvitéz kezét mind a két keze közé szorítani, s a -hangjának teljes érző reszketésével beszélni hozzá. - -Paczal János felállt a karszékből s hivatalos arczot öltött. - -– A bécsi utczában van egy nagy divatárus kereskedés. - -– Tudom. Annál szoktam megrendeléseket tenni. - -– Tehát tegyen a grófnő ottan ismét megrendelést valami öltönyre; akkor -aztán majd meg fog tudni – többet. - -– Köszönöm. Nagyon köszönöm önnek. Szólt a grófnő, nyugodt kedélyt -erőltetve, s mintha helyre akarná ütni azt a hibáját, hogy ez ember -előtt ennyi elérzékenyülést mutatott, ismét fölvette az előkelő -souplesset, délczegséget s kegyes leereszkedéssel mondá: «Én fényes -díjat tüztem ki annak, a ki eltünt leányomat feltalálni segít: ön -tapasztalni fogja, hogy X. X. grófnő a szavát be szokta a váltani». - -Azzal kegyteljesen inte a konstáblernek a kezével, hogy vége a -fogadtatásnak: elmehet. - -Hanem ezuttal a nagy úr magánál urabbal talált összeakadni. - -– Grófnő méltóságos asszony. Ma «én» ajándékoztam önnek oda olyan -kincset, a mit ön és önnek minden ivadéka egész világi birtokával -«nekem» meg nem fizethet! A mit tettem: kötelesség volt. Nem jár érte -ajándék, konstábler vagyok. - -S azzal feltette a fejére a kalapját, a hogy egy közrendőrnek a -szolgálati szabályzat parancsolja. - -– Isten önnel, méltóságos grófnő!… - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - - - -XXXVI. FEJEZET. MÉG EGYSZER A FEKETE HATTYÚ. - -A grófnő nem értett ebből a furcsa kimenetelből semmit. - -Mi lelte ezt az embert? Ezt a pórt? Ezt a semmit? Hogy ő visszautasítja -a dijazást? Talán nem tudja, miről van szó? Milyen összegről? Azt hiszi -borravalóról beszélnek? No majd megérti később. - -Most mással volt eltelve a lelke. - -Odament a Mária szoborhoz s letérdelt az imazsámolyra. Egy nyitva -hagyott imakönyv volt azon. Imádkozott. Mindennap egy egész órát szokott -imával eltölteni. Azt a szomorú óráját a napnak, a melyen Oszkár -öngyilkossá lett. - -Már kétszer zavarták ki az imájából. Egyszer a komorna, azzal a -jelentéssel, hogy itt van a mamzelle a ruhaderékkal; másodszor meg a -komornyik ezzel a 116-os konstáblerrel. A félbeszakított imát be kellett -végezni. - -Az utolsó ámen után a grófnő a komorna szobájába szolgáló -villanycsengetyühöz ment s megnyomta annak a gombját. - -A komorna bejött. Uj cseléd volt – (ama bizonyos karperecz história -óta.) - -– Most már bejöhet a mamzelle a ruhaderékkal. - -A komorna után nyomban bejött a divatárus czég kisasszonya. Hozta az -elkészített új ruhaderekat felpróbálni, azon is hattyú alakura idomított -czikornyák voltak fekete fénytelen gyöngyből. - -A grófnő abban a pillanatban az öröm ijedelmével sikolta fel: «Amelie». - -A mamzelle háta mögé nézett. Nyilván azt hitte, hogy a komornát hiják. - -Hanem a grófnő oda rohant hozzá s megragadta a kezét. - -– Leányom! - -A varróleány kegyeletes szánalommal nézett a grófnőre s szeliden -visszahúzódott. - -– Grófnő! Ön csalódik. Az én nevem Gratulin Lidia. Varrónő vagyok. - -– Nem! Nem! Te Amelie vagy! Az én leányom. - -– Nem, grófnő. Én Gratulin Lidi vagyok. Otthon a szállásomon megvannak -az okmányaim; erkölcsi bizonyítványom, keresztlevelem. Apám Gratulin -Fridolin volt: szabómester Rimaszombatban. Anyám Perpera Amália. Tavaly -nyár óta itt dolgozom a bécsi utczai divatkereskedésben. - -– Lehetetlen! Lehetetlen az! Ez arcz, a termet! Ezek a szemek. Ez a -hang. Te X. X. grófnő vagy. - -Erre kissé tetszelgősen mosolygott a leány. - -– Mondták ám többen már, hogy meglepően hasonlítok a grófnőhöz. De én -nem akarok a csalódással visszaélni, a mi úgy is elébb-utóbb kiderülne. -Én egy szegény leány vagyok: szegény szülőktől. Nem tudok semmit, csak -varrni, meg himezni. - -– Az nem igaz! Te Amelie vagy! Ne tetézd kétségbeesésemet azzal, hogy -megtagadsz. Az én leányom egy varrónő, a ki napestig dolgozik! Te himzed -a fekete hattyukat az én elátkozott öltönyeimre? S jársz kopott ruhában! -– Mit akarsz? Térdre essem előtted? utánad csúszszak bocsánatot kérve? -Nem vagyok-e eléggé megverve a sorstól? Látod ezt a gyászruhát rajtam? -Tudod, hogy Oszkár öngyilkossá lett? - -– A nevére emlékezem. Olvastam valahol. - -– Csak a névre? Hát azokra a szép ragyogó szemeire nem? - -– Nem láttam soha. - -– Hát azokra az édes hizelgő szavakra? a mik engem is kárhozatra vittek? - -– Nem hallottam soha. - -– Mered azt mondani? Ide nézz e képre! Nem félsz, hogy megszólít? - -Azzal lerántotta a selyemfátyolt a festőállványon levő képről. Angeli -művész ecsetje remekelt azon. Azok a szép szemek oly ismerősen néztek, -az ajkak megszólalásra nyiltak. Mintha ő maga élne ottan. - -A leány idegeit végtül végig járta ez a bűvös villanyütés. A szíve őrült -sebességgel kezdett el dobogni. Valami szóval ki nem mondható fájdalom -dúlta fel az egész lelkét. – Hanem az arcza és az ajka nem árult el -semmit. - -– Nagyon szép arczkép… suttogá csendesen. - -– Csak szép arczkép? És semmi más? Rebegé a grófnő. – Irtóztató játék, a -mit most velem üzesz! Ez már kegyetlenség, ennyire vinni az -alakoskodást! – Nézd! – Egy levelet hordok a keblemen. Éjjel-nappal -velem van. Ez volt az utolsó levele, a mit abban az órában irt, a mikor -rettenetes elhatározását végrehajtá. - -Ezzel a grófnő egy kis, boritékba zárt levélkét vont elő a vállfüzője -alól. - -– Látod ezt? Még le van zárva pecséttel. Nincs felbontva. – Mert ez a -levél nem nekem szól. – Azóta mindig keresem azt, a kinek a nevére -czimezve van. Magát a poklok országát jártam össze-vissza érte, úgy -kerestem. – Látod e nevet a boritékon? «Amelienak». Nem én hozzám irta -az utolsó levelét, hanem a leányomhoz. – Nem akarod felbontani e -levelet? Nem olvasod el, mit ir a halott – Amelienak? - -A leány reszketett, ingadozott. Emberfölötti volt a megkisértés. - -Egy izenet a túlvilágról… Egy kedves halott utolsó szavai!… - -Odanézett merőn annak a megszólalni kész arczképnek a szemébe. - -És aztán magában sóhajtá: «én mindennap imádkozom érted; mindennap -megbocsátok neked… Te ne szólj hozzám többé!» - -Azzal hideg nyugodt szóval mondá: - -– A levél nem nekem szól. – Én «Lidia» vagyok. - -S visszaadta a grófnőnek a levelet feltöretlen. - -– Légy hát akárki! De annyira hasonlítasz az én elvesztett gyermekemhez, -hogy el nem hagyhatlak magamtól többé. Engem borzasztó csapások értek. -Csoda, hogy meg nem őrültem. Meg vagyok törve, megalázva. – Nem tudok -megbocsátani magamnak. Nem tudom, mi czélja van az életnek többé. Akárki -leánya légy: te benned találtam föl a vezeklésemet. Elviszlek magammal. -Leányommá fogadlak. Az ő helyét fogod betölteni. Szép vagy, gazdag -lészsz: – az egész főrendű fiatalság fog körülrajongni: s a kire -választásod fog esni, előre birja a beleegyezésemet. Csak jőjj velem. Ha -ragyogni, mulatni akarsz, itt maradunk a fővárosban; ha utazni kivánsz, -elviszlek a világ legszebb helyeire. Ha szeretsz félrevonultan élni, -együtt rejtőzünk el falusi kastélyomban. Oh csak jőjj velem. - -A varróleány végig hallgatta mind ezt nyugodtan. S aztán szeliden -válaszolt: - -– Grófnő. Mély tisztelettel hajlok meg az ön nagy fájdalma előtt. De én -nem fogadhatom el önnek az ajánlatát, bármily fényes jövendővel -kecsegtessen is az. Én szegény vagyok s szeretek szegénynek maradni. -Választottam is van, a kit tisztelek, becsülök, szeretek, s a ki engem -tisztel, becsül, szeret. Még most fegyverrel szolgál, de a mint polgári -állást nyer, nőül vehet, s ketten együtt keresünk tisztességes munkával -annyit, hogy megélünk. - -– Ki az? Mi a neve? Minő katonai rangja van? - -– A neve: Paczal János. Jelenleg a 116-ik számu konstábler a VI-ik -kompániánál. - -A grófnő egyszerre a szivéhez kapott a két kezével, elájult. A leány nem -engedte őt elesni, átkarolta: erős leány volt, s a balzacra fekteté az -elaléltat. - -Akkor aztán megcsókolta a homlokát, a két szemét és az ajkait. Majd -letérdelt eléje és megcsókolta a kezét. - -Azután letakarta a fátyollal az arczképet, úgy, a hogy elébb volt. - -Azután odament a villanycsengetyühöz, megnyomta a gombot. - -A komorna bejött. - -A varrónő odamutatott az urnőre. - -– A grófnő elájult. Ma nem próbáljuk fel a ruhát. - -«Adieu». - - - - -Lábjegyzetek. - -[Footnote 1: Most már a Dunaparton van saját palotájában, s az ócska ház -helyén monumentális épület emelkedett.] - -[Footnote 2: Czigányul «a mi urunk».] - -[Footnote 3: Ott van az adóhivatal.] - - - - -TARTALOM. - - I. A «Vigyázz» 1 - II. A Pikusz 9 - III. A fekete hattyu 19 - IV. A zöld paradicsom 28 - V. Jób hirei 54 - VI. A nagy gráczia, meg a nagy szerencse 39 - VII. A bádogcsésze 44 - VIII. Egy esős napon 50 - IX. A ki a nagy pocsétán átvádolt 54 - X. A hagymás, a klárinétos, meg az ibolyás 61 - XI. A gaz Spatzirovszky kalandjai 67 - XII. Az ingyen sonka, meg a drága Straduario 74 - XIII. A szegénynek még előbb be kell bizonyítani, hogy szegény 81 - XIV. A protokollum, meg a kivasalt kalap 88 - XV. A varróleány éjszakája 107 - XVI. Az a kinek ép szive van 112 - XVII. A szegények etiquette szabályai 119 - XVIII. A Gratulin Lidia levele 123 - XIX. A kritikus nap 128 - XX. Háromszoros halál 133 - XXI. Mikor még Ádi és Zsuzsika voltak 141 - XXII. Lukács evang. XXI. rész 4. v. 148 - XXIII. A titkos költő és az ő hallgatósága 153 - XXIV. «Necessitas» mester s egyéb titkok, a miket nem szabad továbbadni 161 - XXV. Nagyszerű előkészületek 164 - XXVI. Tarafás Bazilius uram 175 - XXVII. A «zöld paradicsom» és a «zöld pokol» 186 - XXVIII. Az ezüst érdemkereszt és a Straduvario 195 - XXIX. Az, a kit a nők bálványoznak 201 - XXX. Az anya és vetélytársnő 204 - XXXI. A fizető nap 223 - XXXII. A buvárok 230 - XXXIII. Reznek úr 236 - XXXIV. A «Burg-gendarme»-nál 243 - XXXV. Úr és urabb 252 - XXXVI. Még egyszer a fekete hattyú 261 - -FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA. - - -[Transcriber's Note: - - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -31 |politikai velemények |politikai vélemények - -135 |ruhája l Jajveszékelt |ruhája! Jajveszékelt - -182 |aztán a Lídi |aztán a Lidi - -229 |Epen nem |Épen nem - -240 |teljesíté kötelessségét |teljesíté kötelességét - -264 |kire valasztásod |kire választásod] - - - - - - -End of the Project Gutenberg EBook of A gazdag szegények, by Mór Jókai - -*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK A GAZDAG SZEGÉNYEK *** - -***** This file should be named 62746-0.txt or 62746-0.zip ***** -This and all associated files of various formats will be found in: - http://www.gutenberg.org/6/2/7/4/62746/ - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for the eBooks, unless you receive -specific permission. If you do not charge anything for copies of this -eBook, complying with the rules is very easy. You may use this eBook -for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, -performances and research. They may be modified and printed and given -away--you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks -not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the -trademark license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country outside the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you'll have to check the laws of the country where you - are located before using this ebook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm web site -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and The -Project Gutenberg Trademark LLC, the owner of the Project Gutenberg-tm -trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org Section 3. Information about the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is in Fairbanks, Alaska, with the -mailing address: PO Box 750175, Fairbanks, AK 99775, but its -volunteers and employees are scattered throughout numerous -locations. Its business office is located at 809 North 1500 West, Salt -Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to -date contact information can be found at the Foundation's web site and -official page at www.gutenberg.org/contact - -For additional contact information: - - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works. - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our Web site which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. - |